You are on page 1of 5

Szombathely 80 000 lakosú megyei jogú város, Vas megye székhelye az ország nyugati peremén, az

Alpokalja lábánál, a Gyöngyös- és Perint-patakok partján fekszik. A ma „Nyugat királynője”-ként is


emlegetett várost Claudius császár alapította az I. században, Savaria néven tartományi központ volt.
1777 óta püspöki székhely, fontos ipari és közlekedési csomópont.

Történelmi Témapark

2006 óta az érdeklődők belekóstolhatnak az ókori erődrendszer működésébe és az akkori katonaság


mindennapjaiba a szombathelyi Történelmi Témaparkban, ahol interaktív kiállításon régi harci
eszközökkel is közelebbi kapcsolatba kerülhetnek: használhatják például a nyílvesszőgépet, a kötél-
és csigaemelőt is.  A játszóparkban bárki fegyverkovács lehet, és egy igazi öntőműhely munkájába is
bekapcsolódhat.
Iseum 

Az Izis-szentély Szombathely legjellegzetesebb emlékhelye. Az egyiptomi Ízisz istennő kultusza Kr. u.


70-től volt jellemző Savariában. A III. században a szentélyt megnagyobbították, hatalmas
oszlopcsarnokkal bővítették, a templomrész főhomlokzatát pedig nagyszerű
márványdomborművekkel díszítették. A szentélyt a kereszténység egyeduralkodóvá válása után a
370-80-as években valószínűleg szándékosan rombolták le. Az 1950-es években feltárt és 2010-ben
felújított romkert különleges hangulatot áraszt a város szívében.

Az Iseum Savariense Régészeti Műhely az egyetlen, rekonstruált római templomban


működő múzeum. Állandó kiállításában a szombathelyi Isis szentély páratlanul
gazdag régészeti emlékanyagát és Pannonia vallástörténetét bemutató tárlat várja a
látogatókat.  Az itt látható leleteken keresztül feltárul előttünk az antik ember vallásos
világlátása, amely révén a klasszikus ókor megértéséhez juthatunk közelebb

Kámoni Arborétum: Valamikor Kámon önálló falu volt, ma már Szombathely belterületéhez tartozik.
Itt kezdte meg az arborétum kialakítását az 1860-as években Saághy Mihály földbirtokos, a terület
gazdája. Abban az időben a Gyöngyös-patak mentén húzódó négyhektáros tocsogós részt, láprét,
égerlápos foltok, és kőris-tölgy ligeterdő borította. Az alapítót követte fia, aki rendkívül tehetséges
kertépítőként a területet bővítette, és az 1930-as évekig több mint ötszáz fás szárút telepített az
arborétumba, amelynek majdnem fele örökzöld volt. A II. világháború alatt a park területén katonai
tábor állt, később pedig, az ínséges időkben a lakosság az arborétum fáit használta fűtéshez. Az
eredmény: az 1950-es évekre – amikor az arborétumot az Erdészeti Tudományos Intézet ismét
fejleszteni kezdte – a park kétharmada kipusztult. A tervszerű fejlesztés eredményeképpen ma mégis
a Kámoni arborétum rendelkezik Magyarország leggazdagabb fásszárú gyűjteményével, közöttük jó
néhány igazi ritkasággal. A több mint kétezer taxont számláló gyűjtemény része a legnagyobb hazai
fenyőkollekció, a több tucat taxont számláló juhar- és tölgyfagyűjtemény. A parkban – a
jegenyefenyők majd' negyven változata mellett – a gyantáscédrus, a kínai, a mocsárciprus hatalmas
példányai láthatók, és igen gazdag az arborétum cserjegyűjteménye is. Az arborétum szépen
rendezett rózsakertjében több mint félezer fajtát számláló rózsagyűjtemény látható, valamint
kaktuszgyűjteménye is az egyik legnagyobb Magyarországon. Külön említést érdemel az arborétum
rendkívül esztétikus kialakítása, amelyet a tavaszvégi hónapok hangulata még emelkedettebbé tesz.
Ekkor virágzik a Gyöngyös-patak vizével kialakított kis mesterséges tavak körül a szépséges

1
rododendron. A kert rendkívül gazdag díszfa-, díszcserje-, valamint lágyszárú gyűjteménye azonban
az év minden időszakában virágzó fajokkal és fajtákkal várja a látogatót.

Bemutatkozás
Színek és illatok léleknyugtató egyvelege vár azokra, akik a Kámoni Arborétum 25
hektáros területén barangolnak. Magyarország legnagyobb fásszárú
gyűjteményében annyi örökzöld kapott helyet, hogy még a rideg téli hónapok alatt is
rengeteg szépséget tartogat. A természeti kincseken túl látogatóközpont, kiállítások
és különféle programok gondoskodnak arról, hogy a laikus vendégekben is elhintsék
a dendrológia szeretetének magvait.

Története

Az arborétum kiépítését a telek eredeti tulajdonosa, Sághy Mihály kezdte meg az


1860-as évek alatt. Munkáját fia, Sághy István folytatta, akinek kezei alatt az
egzotikus kert 7 hektárosra nőtt. A világégés pusztítása azonban Kámont is elérte,
és a gyűjtemény csak Bánó István erdőmérnök odaadásának köszönhetően tudott
újra felvirágozni. 30 év alatt a hazai fenyőnemesítés központjává vált, a területe
pedig szép lassan elérte mai méretét. Legutóbbi felújítása 2010. és 2011. között
zajlott. Azóta számtalan plusz szolgáltatással és négy évszakos fajgazdagsággal
örvendezteti meg látogatóit.

Növények

A dendrológiai gyűjteményt több mint 3200 féle növény teszi rendkívülivé. Kora
tavasztól egészen őszig tart a virágzás, a hóvirág- és a tőzikemező például 2
hektárnyi földet is elfoglal. Fellelhető még a magnólia, ezernyi rhododendron,
bazsarózsa, hortenzia és különböző díszgyümölcsfák is. Varázslatos élmény
megpihenni egy pár percre a faóriások lombkoronája alatt vagy megcsodálni, ahogy
szél kacérkodik a japán juhar ágaival. Ezen kívül kaktusz- és rózsakert, egy eldugott
vízesés és egy tórendszer is felfedezhető.

Barokk Fő tér – Szombathely


Bemutatkozás
Szombathely Fő tere a 13. század óta tölt be jelentős szerepet a város életében. A
háromszög alakú tér vásároknak, piacoknak adott otthont. A tér a település kulturális
és társasági központja is. Kedvelt találkozóhely, amely a 2006-os felújításának
köszönhetően még kedveltebb lett. 

Város-makett - Szombathely Bemutatkozás


A szombathelyi Városmakett Szent Márton születésének 1700. évfordulóján, 2016.
december 29-én avatták fel. A bronz makettet dr. Puskás Tivadar polgármester és
Budai István fotó- és szobrászművész mutatta be. 

2
A Városmakett 2 méter átmérőjű, amelyen megtekinthetőek a város fontos épületei,
illetve kisebb utcák és lakóházak is. Célja az volt, hogy a látogatók számára
megmutassák az épített örökségeket és értékes épületeket. 

A modern technológiát kihasználva, egy QR-kód olvasó alkalmazás segítségével,


információkat és érdekességeket tudhatunk meg Szombathelyről. 

Császárkő – Szombathely
Bemutatkozás
A Császárkő Szombathely Fő terén található, amely napóraként is funkcionál. A két
méter átmérőjű gránitkő bronz plakettjeivel emlékezik azokra a császárokra, akik a
Római birodalmat irányították az ókori Savaria idején. Claudius, Domitianus,
Trajanus, Septimius Severus, Diocletianus és I. Constantinus császároknak állít
emléket.

Püspöki Palota - Szombathely


Bemutatkozás
Magyarország egyik legszebb késő barokk stílusú épülete a szombathelyi Püspöki
Palota 1783-ban készült el. Szily János az egyházmegye első püspöke építtette. Az
egyházmegye vezetői lakhelyén kívül az egyházkormányzati központnak is itt volt a
helye.

Belépésünkkor a tágas lépcsőházból a máványlépcsőkön juthatunk az emeletre.


Több nagyméretű festményt van lehetőségünk megcsodálni közben, például egy
mexikói művész Krisztus ábrázolását vagy Batthány Erzsébetről. 
Az emeletet csak tárlatvezetéssel tekinthetjük meg. A felső szinten jobbra
helyezkednek el a Püspöki Palota reprezentatív termei és szobái. Az előszobában
Sopronban készült nagyméretű, kétajtós díszített barok szekrényt, diófából készült
faragott kanapét, székeket és antik aranyozott csillárt a 20. század első feléből
tekinthetünk meg.
Az előszobából nyíló Díszterem a palota legdíszesebb két szint belmagasságú
nagyterme, szögletes ablakokkal. Elegáns, visszafogott színvilágával a legszebb
korai klasszicista alkotás. A rózsaszín márványfestésű falon négy aranygrisaille
történelmi jelenet és szürke hátterű rokokó virágfürzér figyelhető meg. A képek
eseményei: Claudius császár megalapítja Savariát, Septimius Severust császárrá
választják, Constantin Chlorus törvényt hirdet Savariában és Attila hun király
elpusztítja a várost.
A következő szoba falát borító sárga selyem tapéta adja a Sárga Szalon nevét. Az
ablakok közé elhelyezett faragott, díszes velencei tükör és a sarkokban férfiporték
tekinthetők meg: Mikes János és Kovács Sándor. Illetve Karlskirche oltárképeinek
vázlata is látható: Jézus meggyógyítja a béna embert és a pogány százados Jézus
előtt.

Szent Márton-templom - Szombathely

3
Bemutatkozás
A Szent Márton-templom, Szombathely keleti részén helyezkedik el. Szentmárton
önálló község plébánia temploma volt 1885-ig. A legenda szerint az épület Szent
Márton szülőháza felett épült fel. Ezt támasztja alá a kápolna bejárata felett látható
felirat is: HIC NATUS EST S. MARTINUS – itt született Szent Márton. Többször
esett át bővítésen és átépítésen, mai formája 1930 óta látható. 

Szombathelyi zsinagóga – Szombathely


Bemutatkozás
A szombathelyi Zsinagóga Ludwig Schöne tervei alapján épült 1880 és 1881 között.
Ez volt Magyarország első tornyos zsinagógáinak az egyike. Keleti és romantikus
elemek felhasználásával készült az egykori zsidó templom. A legmeghatározóbb
épülete volt a város zsidó közösségének. Az 1975-ös évtől már
hangversenyteremként működik. A Bartók Terem 400 fő befogadására képes, amely
Magyarország egyik legjobb akusztikájú koncertterme. 

Az épület mellett egy emlékművel emlékeznek a II. világháborúban elhurcolt


zsidókról. 

Vasi Skanzen – Szombathely


Bemutatkozás
A szabadtéri néprajzi múzeum az ország második skanzenjeként 1973-ban nyitotta
meg kapuit. Látnivalói azóta egyre bővülnek. 

Állandó kiállítás

A skanzen eredeti, áttelepített épületeivel igyekszik visszaadni a régi falu hangulatát.


A házak egy része zárt sorokba építve utcaszerűen, másik része az őrségi
szórványtelepülésekre jellemző módon, egymástól távolabb helyezkedik el. A
szabadtéri kiállítás főbb részei: a falu főutcája, a falu közepén lévő őrségi domb és a
pincesor. 

A lakóépületek között találunk itt szegényparaszti, tehetős paraszti és


nemesi otthont, borona-, sövény- és tömésfalú házakat. Az eredeti berendezési
tárgyak a falvak 18-20. századi életmódjába engednek bepillantást,
megismertetve például a konyhai és szobai tüzelőberendezések történeti változásait
is. A lakóházak mellett gazdasági udvarokat, melléképületeket, műhelyeket és
egyéb középületeket költöztettek ide. A falu központjában az 1800-ban
állíttatott későbarokk perenyei kápolna másolata áll.

4
A skanzenben őshonos magyar háziállatokat nevelnek és a népi gyógyászatban használt
növényeket termesztenek. A falu szőlőhegyére régi szőlőfajtákat, faiskolájába őshonos
gyümölcsfákat telepítettek

Csónakázó-tó – Szombathely
A Szombathely szívében fekvő Csónakázó-tó a helyiek kedvenc kirándulóhelyei
közé tartozik. Nem is csoda, hiszen a belvároshoz közel, de mégis nyugodt
környezetben lehet pihenni vagy sportolni.

Szolgáltatások
Márciustól októberig a legfelkapottabb programok közé tartozik a csónakázás és a
vízibiciklizés. A tó egy hangulatos kis szigetet ölel körbe, ahová egy híd vezet. A
hidat este kivilágítják, így hangulatos fények alatt romantikázhatnak a párok.  A
szigeten gazdag növényvilággal találkozhatunk sétánk során. A part melletti
stégeken napozó ágyak várják a pihenni vágyókat. Akik inkább a sportolást
választják, számukra tökéletes választás a tó mellett található szabadtéri kondipark. 
A horgászás szerelmesei is hódolhatnak hobbijuknak a kijelölt helyeken. Süllők,
csukák, amurok, harcsák, kárászok és keszegfélék is a horogra akadhatnak.

Víztorony - Szombathely
Bemutatkozás
Szombathelyen a Brenner Parkban található az 1926-ban épített víztorony mely
1978-tól sokáig elhagyatott volt. A korábban rózsaszínes árnyalatú építmény a
felújításkor fehér színt kapott. 
A város számításai szerint népszerű közösségi térként fog szolgálni az ikonikus
épület, melynek alsó szintjén kávézó félemelettel és rendezvénytér kerül
kialakításra. A felújítás alkalmával a kilátó részét biztonságosabbá tették, a vízteret
is rendbe hozták, ami látogatásra alkalmas lesz. Kerekesszékesek számára lift
található. A Közelben vízzel kapcsolatos interaktív játszóteret terveznek építeni. 

You might also like