27/04/2022, 09:40 Nem-idôbeli információ

Tartalom / Contents Keresés az Intermedia-oldalakon / Search on the Intermedia sites Intermedia home

Nam June Paik

Nem-idôbeli információ
Van úgynevezett mûvészet, valamint úgynevezett
kommunikáció, és a kettô iránya
néha
egybe esik. (A mûvészet jelentôs
részének nincs kommunikációs vonatkozása,
és e
kommunikáció jelentôs részének
nincs mûvészi tartalma). A kettô között
található valami,
ami olyan, mint egy almamag,
és éppen ez tevékenységünk tárgya
- talán ez az álmunk is.
Visszatekintve a kommunikáció
történetére, a probléma eddig az volt,
hogyan rögzítsük az
információt.
Az ember elôször agyagtáblákra vagy
kôbe véste az információt. Azelôtt
a
„plusz" információt az emlékezés
jelentette, a „mínusz"-t pedig a felejtés,
de ha nem
felejtünk, nem is rögzíthetünk.
Egy kínai anekdota szerint ezeket a jelenségeket
álmoknak
nevezzük. A „plusz" valóságban
sok frusztráció ér bennünket. Ugyanez
érvényes az álmokra
is, de olyan negatív
képekben, amelyekben a „mínusz" megsemmisül,
nullává válik:
egyensúlyba kerül
a plusz és a mínusz. Jelenleg két problémával
állunk szemben. Elôször is,
az elektronikus
memóriák esetében nincs lehetôségünk
a felejtésre. Ha mindenre, vagy túl
sok mindenre
emlékezünk, idée fixe-eink (rögeszme)
alakulnak ki, és paranoiásokká válunk.
Ebben az esetben fel kell keresnünk egy analitikust (vagy
egy mûvészt), hogy
megszabaduljunk tôle. A
videószalaggal az a helyzet, hogy máris túl
sok felvételünk van. De
a legnagyobb bajban a videókurátorok
vannak. Ha az ember szobor- vagy festménykurátor,
naponta több ezer mûvet is végignézhet.
Ám a videóval mindenki 30 perces mûveket
készít,
mert a Sony 30 perces videókazettákat
gyár. A videókurátornak tehát több
ezer órányi
videószalagot kell végignéznie.

A videó problémája nem a rögzítés,

hanem a tárolás. Richard Leakey-nek1) több
gondolata is
meglepett engem. Például az utóbbi
50 millió évben az emberek színesben érzékelték
a
világot, és azelôtt a majmok olyanok voltak,
mint a baglyok. Éjszakai népek voltak. Nappal
aludtak,
és éjszaka járták az erdôt.
És akkor, mintegy 50 millió évvel ezelôtt
a majmok
elôjöttek az erdôbôl, és
nappali állatokká váltak, már színes
képeket láttak, és ebbôl érdekes
dolog következik. A mûvész azért marad
fenn éjszaka, mert kicsit hasonlít a majomhoz -
közelebb áll a gyökerekhez. (Azt is mondhatnánk,
a mûvész közelebb áll a majomhoz, mint
az üzletember-emberhez.) Leakey egy másik elmélete
a méhek színérzékeléséhez
kapcsolódik. A virág azért színes,
hogy magához vonzza a méhet. Ha a méh Isten
ajándékából, vagy a mutáció
következtében nem érzékelné a színeket, akkor minden virág
fekete-fehér
volna. (Érdekes elképzelni, hogy a világon
csak fekete-fehér virágok vannak,
mert akkor az
alakjuk sokkal változatosabb lenne.) A virágnak
egyedül formájával kellene
felhívnia
magára a méh figyelmét, nem színével.

A videó az élet nagyon durva modellje. Olyan, mintha

segítségével az ember saját
antropológiáját
teremtené meg, hiszen a videóval megismerjük
az életet. Például mielôtt
videóval
kezdtem dolgozni, nem is gondoltam volna, hogy a szín
az emberek jellemzôje. Az
emberek azt hiszik, hogy amikor
valaki egy festményt alkot, véletlenszerûen
használja a
színeket. Ide egy kis vöröset
fest, oda egy kis sárgát, vagy kéket, és
vagy az egyiket választja,
vagy a másikat.

De a természetben azt látjuk, hogy minden évszaknak

más a színe. A tavasznak is
megvannak a maga sajátos
színei, például a világoszöld.
Eleinte minden világoszöld, aztán
április-május
környékén megjelennek a különbözô
színû virágok, és a nyár nagyon
kék. Az
ôsz színei a sárgától
a vörösig terjednek, a tél pedig szürke.
Ugyanezekbôl az elvekbôl
kiindulva alakították
ki a videó színeit is. Meggyôzôdésem,
hogy aki a videó-színrendszert
tervezte, zseni
volt, mûvész. A televízióban nincsenek
képek, csak vonalak. Olyan, mint egy
www.intermedia.c3.hu/mszovgy1/paik.htm 1/5
27/04/2022, 09:40 Nem-idôbeli információ

szövet. A különbség
csak az, hogy a televízió folyamatosan szô,
és új formák alapján
állandóan
újra lehet szôni a képet - én ezen
az elven terveztem videószintetizátort. Emellett
a
televízió gyorsabban fejlôdik. Az ötvenes
években például az RCA mérnökei
kifejlesztettek
egy olyan tévét, amely mindössze
egyetlen sorral dolgozott. Mivel a televíziónak
nincs tere,
minden térbeli információt kiterjedés
nélküli sorokká és pontokká kell
átalakítani, azért, hogy
az információt
kábelek nélkül lehessen továbbítani
egyetlen csatornán. A színeket ebbe a
sorba kell
sûríteni, ezért aztán kifejlesztettek
egyfajta társadalmi megegyezést. Van az
úgynevezett
színhordozó hullám, amelyet másodpercenként
három és fél millió egységre
bontanak. Annak ellenére, hogy már így is
eléggé rövidek az idôközök,
tovább bontják ôket:
hét fázis
például a szivárvány színeit
hordozza. E rövid idôköz elsô egy hetedét
kéknek
nevezik; a második egy-heted a sárga,
utána következik a narancs, majd a bíbor stb.

Az áramkör rendkívül gyorsan nyit és

zár (másodpercenként 21 milliószor),
és sorba rendezi
a színeket. Akárcsak a
természetben, itt is rendkívül rövid
idôintervallumok hozzák létre a
színt.
Társadalmi megegyezéssel állunk szemben.
Amikor az ember filmet készít, a természet
segítségével színezi el a festékeket
az optikán keresztül. De a televízió
esetében nincs
közvetlen kapcsolat a valóság
és a kép közt, csak egy kódrendszer.
Elôttünk áll tehát az idô
problémája.

Platón szerint a vizuális mûvészetek

a természetet utánozzák. A zene a madárdalt
utánozza,
Ambrose szerint pedig a munka ütemét.
A videó az idôt utánozza, magát az
öregedés
folyamatát. Ha például
az ember videó- vagy hangszalaggal dolgozik, a szalag
eleinte nagyon
lassan tekeredik le, a végén pedig
nagyon gyorsan. Mindenki átéli ezt a folyamatot.
Ha
visszagondolunk életünkre, úgy érezzük,
hogy a gyerekkorunkban a napok nagyon-nagyon
hosszúak
voltak, 30-35 éves korunk körül a napok felgyorsulnak,
és 40 éves korunkra még
gyorsabban múlnak.
Idôtudatunk, az, ahogy a múló idôt
átéljük, pontosan olyan, mint a
szalag. Semmi
új és természetellenes nincs abban, hogy
idôtudatunk utánozza a szalagot,
hiszen a szalagnak
ugyanolyan a szerkezete, mint a fának. A szalag tehát
utánozza a fát, mi
pedig utánozzuk a szalagot.

Shigeko találta fel a videó halálát3)

Ha megfigyeljük a zenét a századfordulón,

mielôtt feltalálták volna a hanglemezt, a
zene
sokszorosításának eszközét,
észrevehetjük, hogy csak a klasszikus zeneszerzôk,
például
Beethoven vagy Schubert voltak ismertek
lakóhelyük határain túl. Nem létezett
a
szórakoztató zene hatalmas iparága. A
településeken népdalok formájában
volt ugyan
szórakoztató zene, de ezt sohasem lehetett
hallani a falu határain túl. Ma a klasszikus zene
a
zenei világ elenyészô hányadát
teszi csak ki, és a legtöbb ember számára
a zene a
szórakoztató zenét jelenti. A hangrögzítés
feltalálása feje tetejére állította
a klasszikus és a
szórakoztató zene arányát.
Azelôtt csak néhány olyan zseni élt,
mint Scott Joplin, aki
kialakított magának egy
sokszorosításra alkalmas zenei stílust. Joplin és más muzsikusok
komponálás
alatt egy pillanatra sem tévesztették szem elôl
a sokszorosítás szempontját. (ez
egyébként
elég furcsa, hiszen alkotás közben egyetlen
festô sem gondol arra, milyen lesz a
festményrôl
készített színes dia, holott az Országos
Mûvészeti Alapítvány (National
Endowment
for the Arts; NEA) gyakran a diák alapján dönti
el, melyik mûvész kap
ösztöndíjat.)
Scott Joplinnak sokkal nagyobb hatása volt a társadalmi
struktúra, mint
Schönbergernek, sôt, Mantovani
is sokkal fontosabb volt mint Schönberger. Schönberger
zenéjét nem lehet liftben játszani háttér
zeneként. Vajon ki lesz a vizuális mûvészetek
Scott
Joplinja a jövô században, amikor a vizuális
mûvek televízióra készülnek majd?
Márpedig ez
be fog következni, hiszen a mûvészet
a kommunikáció legôsibb formája.

Sokan festenek nagyméretû képeket, de ezek

közül csak keveset szállítanak el, mert
a
mûvészek és a mûkereskedôk nem
gazdag emberek. A nagy pénzt a szállítási
és biztosító
vállalatok keresik. Így
van ez az ötvenes évek óta. Most, hogy beköszöntött
az energia
válság, csak nagyon jó nevû
szobrászok és festôk mûveit szállítják
el kiállításokra, de az ô
helyzetük
is egyre nehezebb. Egyszer elterjedt az a pletyka, hogy Documenta
szervezôi nem
hívnak meg egyetlen amerikai mûvészt
sem az 1982-es kiállításra, és csak
nyugat-európai
mûveket mutatnak be, hogy megtakarítsák
a szállítási költségeket. Ez
mindenesetre
www.intermedia.c3.hu/mszovgy1/paik.htm 2/5
27/04/2022, 09:40 Nem-idôbeli információ

kézzelfogható probléma. Scott

Joplinnak azért sikerült felülmúlnia Schönbergert,
mert
szisztematikusan úgy komponált, hogy zenéjét
el lehessen szállítani.

A jövô században az a mûvész viszi

majd sokra, aki képes lesz nagy festményeket
hordozható
formában programozni, hiszen az energiaválság
egészen 2050-ig fog tartani. Ha
2050-ben sikerül
megoldani a magfúzió problémáját,
akkor ismét festhetünk majd régi nagy
képeket,
és készíthetünk akkora szobrokat, mint
Rodin. De ebben senki sem lehet biztos,
mert a magfúzió-kutatásban
még mindig nem értünk el jelentôs eredményeket.

A mûvészetnek az a dolga, hogy a jövôrôl

gondolkozzék. Jelenleg azonban nehéz megjósolni
a jövôt. Herman Khan, a legismertebb futurológus
két dologban tévedett. 1967-ben adta ki
2000-rôl
szóló tanulmányát. Rengeteg tudományos
ösztöndíjat költött a könyv megírására,
de
1967-ben Khan egy szóval sem említette az ökológiát,
és a környezetszennyezést. 1967-ben a
hippik
foglalkoztak az ökológiával. Khan a legismertebb
futurológus, még annyit sem értett a
dolgokhoz
mint a hippik. Ezek után 1970-ben ugyanez a Khan úr
könyvet írt a hetvenes
évekrôl, és
ebben egy szóval sem emlékezett meg az energiaválságról.
Még ma is abból él,
hogy futurológus.

Amikor a jövôrôl gondolkodunk, több különbözô

dolgot kell megjósolnunk, például azt,
hogy
sikerül-e megoldani a magfúzió problémáját.
Ha sikerül, akkor az energia megint olyan
olcsó lesz
mint 1962-ben (persze a környezetszennyezôdés
problémája továbbra is fennáll
majd).
Ha nem sikerül, akkor valójában nem is beszélhetünk
jövôrôl. Jelenlegi életstílusunk
mellett a napenergia nem képes megoldani a problémát.
A magfúzió az egyetlen olyan
terület, amelyen
az amerikaiak és az oroszok együttmûködnek,
mivel senki sem tudja,
sikerül-e megoldani a problémát.
A magfúzió alapvetôen Istent utánozza.
A videószalaggal
csak félig-meddig utánozzuk
Istent, csak abban, hogy mindent rögzítünk.

A videószalagot vissza lehet tekerni, de életünket

nem. A videómagnón négy gomb van:
„gyors
elôre", „gyors hátra", „indulj",
és „állj". De életünknek
csak egyetlen gombja van:
„indulj". Ma már létezik
a Betamax, ez az Istent is felülmúló szerkezet,
hiszen az ember már
a hétórás hírek
elôtt láthatja a kilenckor kezdôdô tévéjátékot.
Ilyesmit sosem történik meg az
életben. Ha
25 éves koromban tudom, hogy 47 éves szegény
mûvészként hogyan érzem majd
magam
New Yorkban, másképpen tervezem meg az életemet.
Elôre nem tudhatunk semmit,
életünknek nincs
„gyors elôre és hátra" gombja. Ezért
aztán lépésenként haladunk, és
hibáinkat újabb hibákkal igyekszünk
kijavítani. Ellenben tanárokat fogadunk és
megfizetjük
munkájukat, mert a tanár, akárcsak
a Betamax, gyorsan is tud elôre haladni.

De térjünk vissza a nem-idôbeli információhoz.

Az idôbeli és nem-idôbeli információt
a
kétféle tárolási mód különbözteti
meg egymástól. A „könyv" a nem-idôbeli
információ
legôsibb formája. A televízió
és a videószalag azért rossz, mert mindkettô
idôbeli
információ-rendszer. Az ember azért
nem tanulta még meg, hogyan kell az idôbeli
információt
megfelelô módon rögzíteni és
tárolni, mert a jelenség új. Senki nem állítja
azt,
hogy az Encyclopedia Britannica unalmas olvasmány,
annak ellenére, hogy rengeteg
információt
tartalmaz, ugyanis egy lexikont bármelyik oldalán
felüthetünk, az A vagy B
betûnél, a C-nél,
az M-nél, és az X-nél is, de ha az ember
videót vagy televíziót néz, végig
kell haladnia az egész ábécén. Bár
az összevetés egyszerû, a különbség
mégis nagy. Ezért
lesz életben a könyv
egészen addig, míg az elektronikus információ
felül nem kerekedik a
nem-idôbeli információ
problémáján.

A zene és a tánc, amelyek szintén idôbeli

mûvészetek, azért népszerûbbek,
mert mindkettô
legalább félmillió
éves (ami egyben sokkal idôsebbé teszi ôket
a festészetnél). Leakey
magállapítása
szerint a festészet nem azért tûnt fel 2000
évvel ezelôtt, mert az embereknek
hirtelen megvilágosodott
az agyuk, hanem azért mert elôtte nem földmûvelôk
voltak, és
minden évben vándoroltak vagy
2000 mérföldet. Úgyhogy ha valakinek meg is
voltak a
Modern Mûvészetek Múzeumának
legjobb képei, akkor sem tudta ôket magával
vinni.
Mindössze a zene, a szóbeli költészet
és a tánc volt hordozható mûvészet;
súlytalan
mûvészeti formák voltak,
amelyeket fejben lehetett tárolni. Az olaj- és
energiaválság tehát a
súly problémájára
vezethetô vissza. Ma azért van olajválság.
mert évmilliókig a 60 kilós

www.intermedia.c3.hu/mszovgy1/paik.htm 3/5
27/04/2022, 09:40 Nem-idôbeli információ

emberi testet
egy 60 kilós emberi test segítségével
szállítottuk. De az utolsó 50 évben
a 60
kilós testet 300 kilós autóval szállítjuk.
Ez a világ valaha kitalált legostobább rendszere.

Csak úgy tudunk a probléma fölé kerekedni,

ha kihagyjuk a rendszerbôl az olajat, és úgy
mozdítjuk meg gondolatainkat, hogy testünk egyáltalán
nem mozdul meg. Az erre a még
nem létezô
embertípusra alkottam meg a „stacionárius
nomád" kifejezést. Az ember úgy ás
ki
újabb és újabb romokat, hogy megértse
a múltat, mintha a jelent már értené.
Azt az egészen
új jelenséget, amit a Bill
és Esti Marpet4) dokumentumvideói képviselnek,
„a MOST
archeológiájá"-nak nevezem.

John Cage-nek az 50-es években volt egy nagyszerû

gondolata. Az elsô elektronikus
mûvészet az
elektronikus zene volt, ami emellett egészen 1958-ig szigorúan
idôbeli alapokon
nyugodott. Abban az évben Cage koncertet adott a darmstadti nyár új-zenei tanfolyamon,
és
utána kijelentette: „olyan halott az egész,
mint egy darab vas". Azt mondta, olyan
elektronikus zenét
szeretne komponálni, ami elôadható három
másodperc, de harminc óra
alatt is, és nincs
meghatározott rögzítési ideje (ami tehát hasonlít a lexikonhoz). Cage
zseniális
ember és meglátta a hang- és videószalag
legfôbb problémáját: azt, hogy a
meghatározott
tartamokat nem lehet megváltoztatni. Vannak ugyan videó-ôrültek,
akik
képesek végignézni teljes videószalagokat,
de az emberek többsége ma már nem hajlandó
erre. A nem-idôbeli információk kérdése
a videóban tehát jelentôs, megoldandó
probléma.
Természetesen az MCA, és más
videólemez-gyártó cégek éppen
ezen dolgoznak, és úgy
tûnik, hogy a videószalag
kimegy a használatból.

Ma, amikor sokat hallani arról, hogy a szalag helyett mindent

digitálisan fognak rögzíteni
egy darabka mágneskártyán,
a nem-idôbeli információ rögtön
elérhetô közelségbe kerül.

A festmény a jövô században valószínûleg

elektronikus tapéta lesz, amit könnyûszerrel
be
lehet programozni egyszerû vagy bonyolult képekre.
Lesznek szabványosított elektronikus
vásznak,
úgyhogy ha az ember ki szeretné állítani
a képeit Írországban vagy a Kongói
Köztársaságban, egyszerûen csak postára
ad egy programkártyát, amit a helyszínen
bedugnak
a gépbe, és mögötte kivilágosodik
a vászon. Létre kell jönni egy ilyen rendszernek,
különben
a mûvészek közt megszûnik
a kommunikáció. A fotó is elektronikus lesz,
ami egyébként
ugyanerre az energia-helyzetre vezethetô
vissza. Mivel a film-nyersanyag egyre drágább,
nincs
értelme fényképeket készíteni.
Ha az ember elektronikusan rögzít egy helyzetet, és
errôl jó minôségû papírképet
tud készíteni, átugorja a kémiai folyamatokat.
A következô
lépés az elektronikus fényképezôgépek
kifejlesztése lesz. Rossz fényviszonyok mellett
is
lehet majd fényképezni, úgyhogy senkinek
nem lesznek titkai. Már ma is látni miniatûr
videókamerákat. Meg fognak jelenni a szuper 8-hoz
hasonló szerkezetek, amelyekbe a
kamera és a felvevô
is bele lesz építve, és jó minôségû
felvételeket készítenek majd egyórás
videószalagra.

1961 óta nagyszerû kapcsolatot tartunk fenn Joseph

Beuysszal. Egyszer kiderült, hogy
amikor a második
világháború alatt a Szovjetúnióban
lelôtték a repülôgépét,
a tatárok
mentették meg. A tatárok és
a koreaiak annak ellenére közeli rokonságban
állnak egymással,
hogy a tatárok az Orosz-Krímben,
Koreától nagyon messzire élnek. Összehasonlítottuk
a
tatár és a koreai sámánok szokásait,
s azt találtuk, hogy sokban hasonlítanak egymásra.
Ez
igencsak meglepô, ugyanis alátámasztja
Leakey elméletét, hogy a tánc és
a zene azért a
legidôsebb mûvészetek,
mert egyedül ezeket lehet gazdaságosan szállítani.
A jövôben az
olyan mûalkotás marad majd
fenn, amelynek nem lesz súlya.

Rengeteg érdekes, még ismeretlen dolog van a világon.

Én tulajdonképpen egy negatív
elôjelû
science-fictiont forgatok a fejemben. A science-fictionban az
ember nagyon kevés
információ alapján
megkísérli kitalálni azt, hogy mi van az
ûrben, és mi lesz a jövôben. De
mi történt
20000 évvel ezelôtt, hogy bármilyen információt
rögzítettek volna? Roppant
érdekes lesz, ha
majd ezt próbáljuk meg felkutatni, és kitalálni.

Fordította: Lugosi László

www.intermedia.c3.hu/mszovgy1/paik.htm 4/5
27/04/2022, 09:40 Nem-idôbeli információ

1.) Richard Leakey antropologus. Több expedíciót

vezetett Afrikába. 1970-tôl 1974-ig a
Kenyai Természettudományi
Múzeum igazgatója volt. Több tanulmány
írt különbözô
tudományos folyóiratok
részére.

2.) August Wilhelm Ambrose ( 1816-76 ), zenetörténész.

3.) Shigeko Kubota My Father [ Apám ] (1975)

4.) New Yorkban élô dokumentumvideósok.

Magyarul elôször: A videó világa. Videómûvészet.

Népmûvelési Intézet/
Selyemgombolyító
1983 Budapest,103-106.lap

Eredeti címe : Random Access Information. Artforum, 1980 Szeptember

Elôadás, Museum of Modern Art, New York 1980. március 25. (Video Viewpoints, rendezô
Barbara London)

Fordította: Lugosi Lugo László

Tartalom / Contents Keresés az Intermedia-oldalakon / Search on the Intermedia sites Intermedia home

www.intermedia.c3.hu/mszovgy1/paik.htm 5/5