You are on page 1of 1

Nyolc, egymás számára ismeretlen ember érkezik csónakkal a szigetre,

amelyen egy luxusvilla helyezkedik el. Az érkező vendégeket Mr. és Mrs.


Rogers fogadja. Kiderül, hogy V. A. Lacky, a vendéglátót nem ismeri senki.
A ház ebédlőjének asztalán tíz darab porcelánszobor terpeszkedik, valamint,
minden meghívott szobájának falára ki van függesztve egy versike,
amelyben a tíz kicsi néger egymás után meghal. Az esti vacsorát követően
egy elrejtett gramofonból egy lemezre felvett hangfelvételt kezdenek el
lejátszani, mely mind a tíz szigeten tartózkodó ember bűneit felsorolja,
valamint, hogy mindannyian megbűnhődnek. Sokat nem is kellett várni,
ugyanis szinte rögtön a hangfelvétel után Marston meghal, whisky-jébe
ciánkálit csempészett valaki. Másnap reggel Mrs. Rogers-t holtan találják
ágyában. Ebédidőben a doktor már csak a holttestét találja Macarthur
tábornoknak, akit egy nagy súlyú tárggyal ütöttek a fejbe. A vendégek
észreveszik, hogy három szobor eltűnt az asztalról. A vendégek a sziget
átnézése után arra jönnek rá, hogy a gyilkos közülük valaki. Másnap reggel
Mr. Rogers-t egy baltával a fejében találják meg, akit favágás közben öltek
meg. Halálát követően mindenki észrevette, hogy a gyilkosságok a vers
szerint történnek. A reggelit követően a vendégek Emily Brent holttestére
bukkannak a konyhában, akit megmérgeztek. A bíró azt javasolja, hogy
kutassák át a szobákat és a gyilkosságra alkalmas tárgyakat gyűjtsék be,
valamint zárják el. Vera Claythorne sikolya miatt a vendégek a nő
hálószobájába mennek, leszámítva Wargrave-t, akit bírói ruhába öltöztetve
találnak holtan a földszintre érkező személyek. A három megmaradt „kis
néger” úgy döntenek, hogy együtt maradnak. Reggel S.O.S jelzéseket adtak
le, de válasz nem érkezett. Blore úgy dönt, hogy visszamegy egyedül a
villába ételért, ahol az egyik emeleti szobából egy hatalmas medve alakú óra
halálra zúzta. Vera Claythorne és Philip Lombard mind arra gyanakodnak,
hogy Armstrong a gyilkos, később viszont a parton megtalálják a férfi
élettelen testét. Ekkor mind a ketten arra gyanakodnak, hogy a másikuk a
gyilkos. Vera cselesen megszerzi Lombard revolverét és lelövi a férfit. A nő
ezután szobájába megy, ahol már oda volt készítve egy kötél. A nő
lelkiismeret-furdalása miatt öngyilkosságot követ el.

A sorozatgyilkosság hátterére az elkövető által írt, rendőrséghez eljutott


palackpostából derül fény. A memoárból kiderül, hogy az elkövető egy
különleges, rejtélyes bűnesetet kívánt megvalósítani. Az elkövetőben
egyszerre élt az ölés és az igazságszolgáltatás vágya, és ezt a kettős vágyat
olyan emberek megölésével akarta kiélni, akik esetében a bírósági
igazságszolgáltatás elmaradt. A gyilkos leírja, hogy az üzenet megírása után
öngyilkos lett, a palackpostát pedig azért írta, hogy a világ tudomást
szerezzen zsenialitásáról.

You might also like