MESAČNÍK

OKTÓBER/ 10 / 2022
ROČNÍK 7. / CENA 2,90
www.dennikn.sk

MÝTY
o Maďaroch / o Slovákoch
Päť najväčších omylov z dejín, ktoré si myslia Slováci
o Maďaroch a päť maďarských o Slovákoch
Keď odložíte časopis,
čítajte ďalej
objednávajte na obchod.dennikn.sk
O našich mýtoch
N aše vnímanie histórie formujú do
značnej miery mýty. Sú to príbehy,
ktoré môžu mať základ v realite, no
ich podstata sa časom zdeformovala. Toto
skreslenie je zvyčajne výsledkom vedomej po-
litickej agendy: môžu byť za ňou vlády alebo
skupiny či jednotlivci bojujúci za svoje vlastné
ciele.
Najsilnejšie sú tie mýty, ktoré sa stanú
súčasťou školských osnov a môžu ovplyvniť
názory celých generácií.
Vzťah medzi Slovákmi a Maďarmi je zaťa-
žený väčším počtom mýtov ako iné vzťahy,
pretože osudy týchto dvoch národov sú po dl-
hé stáročia prepletené a neraz stáli proti sebe.
Obidva národy tak začali produkovať príbehy,
ktoré mali potvrdiť ich morálnu nadradenosť
nad tým druhým. A nie vždy v nich hrala
hlavnú úlohu pravda.
Napunk a Denník N teraz zozbierali desať
takýchto mýtov. Mohli sme ich nájsť aj viac,
ale snažili sme sa vybrať tie, ktoré mali a majú
najväčší vplyv na naše vzťahy, na to, ako vidíme
seba a tých druhých. Každý mýtus, ktorý sme
vytvorili o iných, v skutočnosti prezrádza naj-
viac o nás samých.
Naším cieľom nebolo rozsúdiť, či je pravdivý
slovenský alebo maďarský pohľad – to je v mno-
hých prípadoch prakticky nemožné, keďže tieto
dva pohľady sú pochopiteľne ovplyvnené sub-
jektívnymi argumentmi.
Slováci nikdy nebudú vnímať Trianon ako
tragédiu, keďže tým vznikla ich vlastná štátnosť.
Maďari nikdy nebudú oslavovať, že milióny
z nich sa stali menšinovými obyvateľmi nových
národných štátov.
Môžeme sa však pokúsiť o pochopenie po-
hľadov oboch strán a akceptovať, že to, čo bolo
víťazstvom jednej strany, mohlo byť sprevá-
dzané bolesťou a utrpením pre druhú stranu,
väčšinou hlavne na úrovni obyčajných ľudí.
Na druhej strane – a to je hlavnou ambí-
ciou tohto magazínu – vedecky dokázanými
argumentmi vieme vyvrátiť tie mylné pred-
N magazín. Mesačník č. 02/2022, ročník 7. Adresa redakcie: Jarošova 1, 831 03 Bratislava. Šéfredaktor: Matúš Kostolný. Grafická úprava: Soňa Ševčíková.
Vydáva N Press, s.r.o., Jarošova 1, 831 03 Bratislava, IČO: 46 887 491. Konatelia vydavateľstva: Lukáš Fila, Tomáš Bella. EV 5440/16. ISSN 2453 - 9597.
Informácie o predplatnom a inzercii nájdete na www.dennikn.sk alebo získate na info@dennikn.sk.
Foto na titulke: adobestock
stavy, ktoré sú založené na jasných skresle-
niach. Tie, ktoré často slúžia na ponižovanie
alebo zosmiešňovanie druhej strany. Mnohé
takéto tvrdenia sú v dnešnej verejnosti živé
a neprispievajú k mierovému spolunažívaniu.
Chceli sme vytvoriť časopis, na ktorý sa ZOLTÁN
môže s istotou spoľahnúť každý študent SZALAY
a učiteľ dejepisu, ale môže byť zaujímavým šéfredaktor
Napunku
aj pre laikov, ktorí by si chceli čítať o sloven-
sko-maďarských vzťahoch. Hoci spoločná slo-
vensko-maďarská historická učebnica ešte nevy-
šla, chceli sme aspoň touto publikáciou ukázať,
že by to nebolo nereálne.
Pri príprave publikácie nám pomáhali uzná-
vaní odborníci: József Demmel, pracovník
Historického ústavu SAV a vedecký pracovník
Stredoeurópskeho výskumného ústavu NKE,
Roman Holec, vedecký pracovník Slovenskej
akadémie vied a profesor Univerzity Komen-
ského, Vincent Múcska, vedúci katedry všeobec-
ných dejín Univerzity Komenského, a Attila
Simon, riaditeľ Fóra inštitútu pre výskum men-
šín a vedúci katedry histórie Univerzity Selyeho
v Komárne. Ďakujeme za ich mimoriadne uži-
točnú pomoc. Za výsledok však nesú zodpoved-
nosť v plnej miere naše dve redakcie.
Autormi magazínu sú novinári Napunk.
sk a Denníka N. Medzi články sme zaradili aj
starší text nášho kolegu Petra Morvaya, ktorý
zomrel v roku 2020. Peter bol počas celej svo-
jej kariéry oddaným zástancom odhaľovania
historických mýtov Slovákov a Maďarov, preto
sme považovali za dôležité využiť jeho tvorbu
aj pre tento projekt.
Tento časopis by nevznikol bez podpory
našich čitateľov. Za pár týždňov sa nám poda-
rilo vyzbierať sumu prostredníctvom crowd-
fundingu, čo nám umožnilo poslať publikáciu
stovkám škôl na Slovensku a v Maďarsku.
Ďakujeme!
Ak existuje mýtus, podľa ktorého Maďari
a Slováci nikdy nedokážu ťahať za jeden pov-
raz, pokiaľ ide o dejiny, tento magazín perfekt-
ne dokazuje, že to vôbec nie je pravda.
3
Dielo Árpáda Fesztyho,
rodáka z dnešného Hur-
banova s názvom Príchod
Maďarov (1892-1894,
výrez) zobrazuje dobytie
územia neskoršieho Uhor-
ska maďarskými kmeňmi
v 9. storočí, keď na tomto
území už žili Slovania.
ZDROJ – WIKIPEDIA

4 MAGAZÍN N 10/2022
5
 Reči o starých Slovákoch sú historický nezmysel,
ale neplatí ani to, že Slováci sa objavili až v 19. storočí
Mýtus 1

Slováci nemajú
vlastné dejiny

Kríž z Veľkej Mače

Bronzový liaty kríž z deviateho alebo
desiateho storočia z archeologického
nálezu v lokalite Mačianske vŕšky
vo Veľkej Mači pri Seredi. Zobrazuje
Svätú Trojicu. Ide vlastne o malú
schránku na relikvie (kaptorg).
Vyrobili ho pravdepodobne v Byzancii
v čase Veľkej Moravy. Kríž bol
vyobrazený aj na slovenskej
desaťkorunáčke.
ZDROJ – SNM.SK

6 MAGAZÍN N 10/2022
D ejiny Slovenska sa zmestia do jednej
SMS-ky. Som starší ako Slovensko. Také-
to heslá skandujú nielen futbaloví ultras
na slovensko-maďarských zápasoch, ale sú súčas-
ťou podpichovania, ktoré sa pravidelne objavujú
aj v maďarskej hovorovej reči.
Je fakt, že samostatná slovenská štátnosť ne-
siaha ďaleko do minulosti, ide naozaj o vyslove-
ne mladý štát. Dejiny Slovenska sa však nezačali
1. januára 1993, v deň vzniku Slovenskej repub-
liky, ani vznikom Československa v roku 1918.
Tak potom kedy?
STARÍ SLOVÁCI
Otázka začiatku slovenských i maďarských de-
jín je dokonca pre rozličné historické mýty ešte aj
dosť diskutabilná.
Jedným z najdlhšie pretrvávajúcich mýtov je
ten o kontinuite Veľkej Moravy. Z legendy o „sta-
rých Slovákoch“, ktorá sa z historických zdrojov
nedá overiť, spravil naposledy nástroj oficiálnej
štátnej politiky Robert Fico. Túto teóriu kritizova-
li historici a zaznievala aj vo verejnom priestore.
Tradícia Veľkej Moravy – na jej čele so Sväto-
plukom a vierozvestcami Cyrilom a Metodom –
sa počas historizujúcich úsilí slovenských národ-
ných hnutí 19. storočia posilnila natoľko, že v slo-
venskom historickom vedomí má vplyv dodnes.
Podľa nej si Moravania v tejto oblasti vybudovali
vlastnú ríšu už pred príchodom Maďarov, a tak
mala moravsko–slovenská kontinuita zabezpečiť
„historické právo“ Slovákov na vlastnú štátnosť.
Túto tradíciu však neživili len Slováci, ale za-
ujímavým spôsobom aj Maďari. Ako na to upo-
zorňuje István Kollai vo svojej knihe Slovensko si
volí kráľa, pre Maďarov mohlo byť zdôrazňovanie
vzťahu medzi Moravanmi a Slovákmi výhodné
preto, lebo Maďari Svätopluka už raz porazili,
a tak mohli historické práva Slovákov ako jeho po-
tomkov ignorovať.
Slováci na to reagovali tým, že predstavili Veľ-
kú Moravu ako štát, vďaka ktorému sa diví kočov-
níci skultivovali a usadili, začali teda zdôrazňovať
vlastnú kultúrnu nadradenosť.
Dnes sú však aj medzi slovenskými historik-
mi vo väčšine tí, ktorí mýtus „slovenskej“ Veľkej
Moravy odmietajú. Dušan Kováč napríklad jed-
noznačne vyhlasuje, že v čase Veľkej Moravy ne-
možno hovoriť o slovenskom národe v dnešnom
zmysle slova.
Roman Holec dodáva, že kontinuita s Veľkou
Moravou by sa nemala podceňovať, keďže ide o
kultúrnu, jazykovú, rodovú kontinuitu a rovnako
verejnosprávne a cirkevné tradície. Podľa Holeca
nikto nehovorí o slovenskom národe v tomto ob-
dobí, ale o kontinuite istých fenoménov.
Presné určenie začiatku slovenských dejín
komplikuje aj používanie pomenovania Sloven-
sko. Tento názov nachádzame v historických
prameňoch až od 17. storočia a vzťahuje sa na
územie, ktorého hranice sa nedajú presne určiť.
Slovenskí historici a učebnice dejepisu zároveň
pravidelne používajú toto označenie aj spätne,
spomínajúc hoci aj „stredoveké Slovensko“. ZOLTÁN
SZALAY
JAZYK šéfredaktor
Je pomerne ťažké jednoznačne stanoviť aj to, Napunku
odkedy môžeme vlastne hovoriť o Slovákoch –
teda kedy sa toto etnikum oddelilo od ostatných
slovanských národov. Slovenské a maďarské in-
terpretácie sa - tradične - rozchádzajú: kým Ma-
ďari považujú používanie pojmu slovenský ľud za
korektné až od neskorého stredoveku, Slováci už
od vzniku uhorského štátu.
Podľa Istvána Kollaiho existuje mimoriadne
dôležitý dátum v slovenských dejinách, ktorý od-
kazuje už na existenciu slovansko-slovenského
jazykového povedomia a súdržnosť. A tým je rok
1381, keď v Žiline získali Slovania a Nemci rov-
naké práva vo vedení mesta, keď im obom kráľ vy-
medzil v mestskej rade, paritný počet miest.
Tieto – pre Slovákov väčšinou úspešné – kom-
petenčné zápasy prebiehali neskôr aj v ďalších
mestách horného Uhorska. Kollai poznamenáva,
že slovenské národné hnutie tieto udalosti nezdô-
razňovalo, pretože jeho predstavitelia sa neradi
obhliadali späť na slovenských predkov ako na
obyvateľov miest – do popredia chceli dať radšej
ich roľnícku minulosť.
V tureckom období už môžeme oveľa jed-
noznačnejšie hovoriť o slovenskom jazykovom
povedomí, veď napríklad o veľkých historických
bitkách, ako bolo obliehanie Szigetváru v roku
1566, sa v rovnakom čase s maďarskými zrodili aj
historické spevy v slovenskom jazyku.
Slovenský a maďarský pohľad na históriu sa
rozchádza aj v tom, akú úlohu zohrávali Slováci
v budovaní stredovekého uhorského štátu. Dušan
Kováč tvrdí, že stredoveké Uhorsko sa formovalo
ako multietnický štát, v ktorom mali vďaka Árpá-
dovcom najväčší vplyv etnickí Maďari, ale na vy-
tvorení štátu sa podieľali aj ostatné etniká, hlavne
Slováci a Chorváti.
Maďarský prístup takúto interpretáciu nerád
akceptuje, pričom líši sa aj v tom, že hoci uznáva
existenciu autochtónneho slovanského obyvateľ-
stva, namiesto jednotného slovenského ľudu ho-
vorí o samostatných komunitách.
Nikto však nespochybňuje, že s objavením sa
moderného štátu vystúpili Slováci v Uhorsku ako
rozhodujúci politický faktor. S národným hnutím
v 19. storočí sa Slováci začali čoraz aktívnejšie po-
dieľať na celouhorských záležitostiach, ako aj na
osude spoločnej krajiny.
Slováci teda majú vlastné dejiny aj pred rokom
1918, ktoré sa prelínajú s dejinami Uhorska.
7
 Kto tu bol skôr? Slováci či Maďari? Problém je,
že Veľkú Moravu si Slováci privlastniť nemôžu
Mýtus 2
Slováci sú starší
a vyspelejší národ
ako Maďari
V  nacionalistickej časti slovenskej spo-
ločnosti prežíva predstava, že Slováci
sú starší a vyspelejší národ ako Maďari.
Vychádza zo skutočnosti, že Maďari do stred-
nej Európy prišli neskôr ako Slovania, ktorí tu
ROMAN žili oveľa skôr. Približne od začiatku 6. storočia
PATAJ nášho letopočtu. Súčasťou tohto mýtu je aj tvr-
komentátor
denie, že komunity usadených roľníkov boli na
vyššej úrovni ako komunity kočovníkov.
Najprimitívnejším stelesnením tohto pre-
svedčenia je výrok bývalého predsedu SNS Já-
na Slotu, ktorý počas svojej politickej kariéry
viackrát hovoril o tom, že kočovní Maďari boli
menejcenní a je záhadou dejín, ako mohli zni-
ZOLTÁN čiť vyspelejšiu Veľkomoravskú ríšu a ovládnuť
SZALAY jej obyvateľov, pričom opakovane varoval, že to
šéfredaktor isté hrozí súčasnému Slovensku: „A možno sa
Napunku
zobudíme až vtedy, keď sa na ten felvidék zasa
dovalia škaredí malí jazdci s krivými nohami na
ešte škaredších chlpatých poníkoch.“
Nevyhnutnou súčasťou takéhoto pohľadu na
svet je vyriešenie otázky, kedy vlastne vznikol
slovenský národ a odkedy sa vlastne dá hovoriť
o Slovákoch. A na to, aby slovenskí nacionalisti
mohli dokázať našu nadradenosť nad iným ná-
rodom, potrebovali dokázať, že sme Slovákmi
dlhšie ako Maďari Maďarmi.
Slovenskí nacionalisti totiž ťažko nesú, že
označenie starí Maďari je zaužívané pomenova-
nie pre predkov moderného maďarského národa,
kým v prípade Slovákov nič také neevidujeme.
STARÍ SLOVÁCI A STARÍ MAĎARI
Zmeniť sa to pokúsil v januári 2008 vtedajší
predseda slovenskej vlády Robert Fico. Pri príle-
žitosti 15. výročia vzniku samostatného Sloven-
ska o Svätoplukovi a obyvateľoch Veľkej Moravy
vyhlásil: „Bol to prvý kráľ starých Slovákov, už
dnes historici hovoria, že pokojne môžeme po-
užívať tento výraz – starí Slováci.”
8 MAGAZÍN N 10/2022
Fica vtedy podporila časť historikov blízkych
Matici Slovenskej, ale nie je pravda, že ide o ná-
zor, ktorý by medzi odborníkmi prevládal. Nao-
pak, väčšina expertov pomenovanie starí Slováci
považuje za pavedecké a nesprávne.
Pomenovanie Maďari je písomne zazna-
menané už v 9. storočí. Keď maďarské kmene
vtrhli do Európy, kronikári ich v súlade s do-
bovou písomnou tradíciou často označovali aj
ako Skýtov, Hunov či Avarov, no nie je pochýb,
že išlo o starých Maďarov.
Kmene starých Maďarov sa vyčlenili z ugro-
fínskych kmeňov niekedy v 10. až 5. storočí pred
naším letopočtom a začalo sa ich putovanie z
oblasti Uralu cez ázijské stepi do Európy. Už v
tomto období sa formuloval aj samostatný ma-
ďarský jazyk. Počas tohto putovania sa dostali
do kontaktu s iránskymi, tureckými a mnohý-
mi inými národmi, čo dokazuje mnoho výrazov
maďarčiny s tureckými či iránskymi koreňmi.
Do Karpatskej kotliny maďarské kmene prišli
z územia dnešnej južnej Ukrajiny, z tzv. Etel-
közu, kde už založili svoje vlastné kniežatstvo.
Príchod Maďarov sa podľa najrozšírenejšej teó-
rie datuje na roky 895 až 900 a okolo roku 902
už kontrolovali väčšinu územia neskoršieho
Uhorska.
SLOVIENI, SLOVENI, POMORANIA,
NITRAVANIA
S pomenovaním Slovákov je to kompliko-
vanejšie z viacerých dôvodov. V Európe v čase
príchodu Maďarov žilo množstvo slovanských
kmeňov, ktoré mali spoločné pomenovanie Slo-
vania (Slovieni, Sloveni, prípadne po latinsky
Sclavi), ale každý kmeň mal aj svoje vlastné špe-
cifické. Takéto delenie sa zachovalo dodnes, hoci
už nehovoríme o kmeňoch, ale národoch. Slo-
vanmi sú dnešní Slováci aj Poliaci, Česi, Chorvá-
ti, Srbi, Ukrajinci, Rusi a ďalší.
 Treba však upozorniť, že medzi stredovekými
Slovákmi, Čechmi, Poliakmi atď. a ich dnešnými
potomkami neexistuje jednoznačná priamočiara
či azda „genetická“ následnosť a toto isté platí aj
pre stredovekých a dnešných Maďarov. Stredove-
ký národ je totiž svojím charakterom i definíciou
niečím úplne iným než národ moderný, ktorý sa
začal formovať od 18. storočia.
Ako vysvetľoval špičkový slovenský odborník
na toto obdobie Ján Steinhübel, obyvatelia Veľkej
Moravy sa nemohli volať Slováci a je aj nevedecké
označovať ich dnes za starých Slovákov, pretože
v tom čase kmeň s takým menom jednoducho ne-
existoval.
Okrem toho len časť územia Veľkej Moravy
sa rozprestierala na území dnešného Slovenska,
konkrétne to bolo Nitrianske kniežatstvo. Uvede-
ný štátny útvar ako celok pritom niesol pomeno-
vanie po Moravskom, a nie Nitrianskom kniežat-
stve. Ak by sme za starých Slovákov automaticky
označili obyvateľov Veľkej Moravy, ako navrhoval
Fico a jemu blízki historici, za Slovákov by sme
automaticky označili aj Moravanov. Tí sa pritom
v 10. storočí stali súčasťou Českého kráľovstva
a ďalších tisíc rokov boli až do vzniku Českoslo-
venska so Slovákmi iba susedia.
Navyše, kým obyvatelia Moravského kniežat-
stva sa preukázateľne volali Moravania už v 9.
storočí, pri obyvateľoch nitrianskej časti Veľkej
Moravy nie je známe, akým menom sami seba
označovali. No podľa Steinhübela, ale i ďalších
historikov sa dá uvažovať o tom, že sa analo-
gicky k Moravanom mohli nazývať Nitravania,
prípadne neskôr Nitrania.
Steinhübel tvrdí, že vznik Slovákov ako samo-
statného (stredovekého) národa sa dá klásť až do
obdobia, keď sa Nitrianske kniežatstvo dostalo
pod nadvládu Maďarov a jeho slovanskí obyvate-
lia sa prirodzene vyhraňovali voči novým suse-
FOTO – ADOBESTOCK dom.

9
 P O Ľ S KO
Mýtus 3

Č ES KO

S LOV E N S KO

M A ĎA R S KO

„Felvidék“ bolo kedysi označenie na severnú časť Uhorska, dnes

má medzi Slovákmi príchuť maďarského opovrhnutia

Felvidék je
maďarská zem
V  maďarskej historiografii sa už
od 19.  storočia objavovalo úsilie,
aby sa etnicky zmiešané územia na
severe Uhorska brali ako „maďarské“. Toto
úsilie ožíva ešte aj dnes, keď v súvislosti so
etnicky zmiešaný charakter tohto regiónu
neberie vôbec do pozornosti.
V pozadí tohto mýtu je pojem „Felvi-
dék“. Ide o pojem, ktorý vytvára najviac
a najzávažnejšie konflikty v sloven-
ZOLTÁN
slovenskými regiónmi maďarská strana nie- sko-maďarských vzťahoch a toto slovo sa
SZALAY kedy „pozabudne“ na spoločné historické tra- veľakrát stáva aj predmetom politických spo-
šéfredaktor dície. rov.
Napunku Na takéto príklady poukazuje aj etnograf
József Liszka, ktorý v jednom článku vyzdvi- HORNÉ UHORSKO
huje, že pod „felvidéckou etnografickou tradí- Čo znamená v skutočnosti „Felvidék“? Vý-
ciou” chápe maďarská verejnosť a tlač v mno- razy „Felvidék“, „Horniaky“, „Horné Uhorsko“
hých prípadoch výlučne maďarskú tradíciu, sa používali hlavne ako geografické pomeno-

10 MAGAZÍN N 10/2022
vania, vo všeobecnosti na opísanie severných
hornatých oblastí Uhorska.
Pomenovanie Felvidék sa rozšírilo
v 19. storočí. Podľa Józsefa Liszku hor-
naté, hlavne Slovákmi a Nemcami obý-
vané územia severného Uhorska pome-
noval Felvidék ako prvý Lajos Kossuth
v roku 1848.
Skutočne dôsledné používanie tohto po-
menovania si však môžeme všimnúť až
od druhej polovice dvadsiateho storočia –
vtedy je však už aj jednou z dôležitých zlo-
žiek maďarsko-slovenských národnostných
sporov.
Čo sa týka politickej kariéry výrazu
Felvidék, najviac sa na nej podieľal Bé-
la Grünwald – politik a jeden z najväč-
ších nepriateľov Slovákov, ktorý v značnej
miere prispel k zatvoreniu Matice sloven-
skej a troch slovenských gymnázií v roku
1874–75. Béla Grünwald vydal v roku 1878
pamflet s názvom Felvidék. Politická štúdia,
ktorá sa stala programovým základom pre
maďarizáciu, ktorá bola vtedy už v plnom
prúde.
Anikó Hajdú v štúdii Horné Uhorsko, Fel-
vidék – regionálne varianty upozorňuje, že
negatívne slovenské asociácie, ktoré sa via-
žu k pomenovaniu Felvidék, vznikli pravde-
podobne aj pre spôsob, akým ho používali
Grünwald a jeho nasledovníci – a akým obsa-
hom si ho želali naplniť.
Grünwaldove predstavy o maďarskej
nadradenosti dobre ilustruje jeho vyjadre-
nie, podľa ktorého „ak sa zo Slováka stane
Maďar, pozdvihne sa; ak z Maďara Slovák,
klesne“.
MAĎARSKÁ ZEM
V druhej polovici 19. storočia sa čoraz viac
rozšírila v kruhu maďarských politikov a in-
telektuálov téma „panslávskej hrozby“ a na
jej vyrovnanie sa usilovali zobrazovať Felvi-
dék ako maďarskú zem.
Ako nám pripomína Anikó Hajdú,
spravil tak aj Samu Borovszky, jeden zo zo-
stavovateľov edície monografií s názvom
Župy a mestá Uhorska, no tento postoj
sa odzrkadľoval aj v populárnej knižnej
sérii Rakúsko-Uhorská monarchia v písme
a obraze, ktorá vychádzala na prelome storo-
čí.
Ďalší známy autor tohto obdobia, Aladár
György vo svojom diele Horné Uhorsko síce
uznáva, že v oblasti existujú aj župy so slo-
venskou väčšinou, ale zároveň vyhlasuje,
že „na Horniakoch majú prednosť Maďari
a Nemci“.
HORNOUHORSKÉ
SLOVENSKÉ OKOLIE
V 19. storočí, na začiatku prvých úsilí
o národné sebaurčenie, používali obmeny vý-
razu Horné Uhorsko aj Slováci. Pri vyznačo-
vaní slovenských etnických hraníc používali
spočiatku pomenovanie Horný kraj uhorský
alebo Hornouhorské slovenské okolie.
Predstavy o tom, kadiaľ majú viesť hranice
tohto slovenského kraja, sa však veľmi roz-
chádzali – jeden z plánov dokonca uvažoval
o 50 percent väčšom Slovensku, ako je to
dnešné, s rozlohou 60-tisíc kilometrov štvor-
cových.
Situácia sa v súvislosti s používaním
označenia Felvidék komplikovala vznikom
Československa. Vtedy sa aj v maďarčine
objavilo pomenovanie Szlovenszkó, pričom
výraz Felvidék sa čoraz viac používal na úze-
mia Československa, ktoré obývali Maďari na
Slovensku.
Po Viedenskej arbitráži v roku 1938, keď
sa územie dnešného južného Slovenska opäť
dostalo pod maďarskú zvrchovanosť, písala
väčšina maďarských zdrojov o „návrate Fel-
vidéku“.
V súčasnosti sa výraz Felvidék používa
hlavne v slovnom spojení „Maďari na Fel-
vidéku“, teda na pomenovanie oblastí na
juhu Slovenska, kde žijú Maďari. Je však
dôležité dodať, že tieto regióny sa už dnes
nedajú nazvať etnicky homogénnymi. Hoci
na niektorých územiach je maďarské obyva-
teľstvo v značnej väčšine, Slováci, Rómovia
a iné etniká sú prítomní takmer v každej ob-
ci.
Výraz Felvidék zároveň užívatelia maďar-
ského jazyka v niektorých prípadoch pou-
žívajú ako synonymum pre celé Slovensko.
Nejde z ich strany vždy o vyjadrenie opo-
vrhnutia Slovákmi, no pre Slovákov sú tieto
asociácie súčasťou ich kultúrneho dedičstva.
Pri existencii pojmu Szlovákia sa používanie
Felvidéku spája pre Slovákov s negatívnymi
konotáciami.
Rovnako však ako pre niektorých
Maďarov je Felvidék „maďarským priesto-
rom“, znamená dnes Slovensko pre niekto-
rých Slovákov „slovenský priestor“, pričom
v skutočnosti ide o etnicky veľmi rôznorodú
krajinu.
Nech ju už v minulosti či dnes nazývajú
akokoľvek, je nesporné, že v kultúrno-spolo-
čenskom formovaní oblasti tiahnucej sa od
devínskej brány Dunaja po oblasť Dolného
Zemplína zohrávali rozhodujúcu úlohu slo-
vensko-maďarské interakcie nielen počas
uplynulých storočí, ale aj dnes.
11
Peter Michal Bohúň –
Zhromaždenie slovenské-
ho ľudu z jari 1848.
SLOVENSKÁ NÁRODNÁ GALÉRIA,
SNG, WWW.WEBUMENIA.SK

12 MAGAZÍN N 10/2022
13
 Na konci 19. storočia sa rozšíril mýtus o maďarskej porobe,
tú však Slováci pociťovali len krátko a nie všetci
Mýtus 4

Maďari
Slovákov tisíc
rokov utláčali
P redstava o tisícročnej porobe sa v slo-
venskej národoveckej komunite začala
„udomácňovať“ v 30. rokoch 19. storo-
čia a jej tvorcom bol Pavol Jozef Šafárik.
Na konci 19. storočia sa presadila aj preto,
symboliky. Významnú úlohu v tom, že sa tá-
to predstava úspešne presadila, hralo aj to, že
korešponduje s tradičnou kresťanskou pred-
stavou millenarizmu (mille – po latinsky ti-
síc), viery v príchod lepšieho sveta a ideálneho
PETER lebo bola jednou z odpovedí nemaďarských poriadku po tisíc rokoch utrpenia, píše histo-
MORVAY národov žijúcich v Uhorsku na pompézne rik Andrej Findor v knihe Mýty naše sloven-
komentátor
oslavy maďarského milénia, tisíceho výročia ské. Sklony k mesianizmu boli v slovenskom
predpokladaného dátumu príchodu starých prostredí aj vtedy pomerne silné.
Maďarov do Karpatskej kotliny. Vážnejšie národnostné spory medzi Slo-
Slovenskí národovci tým chceli vládnucim vákmi a Maďarmi sa však začali až na konci
Maďarom odkázať, že toto výročie nie je pre 18. storočia, vyostrili sa okolo revolúcie
všetkých občanov krajiny rovnako ra- v rokoch 1848 - 1849 a v období dualizmu
dostné a že pre nemaďarské po roku 1867. O tvrdom národnom útlaku
národnosti išlo, naopak, Slovákov a väčšiny nemaďarských národ-
o nešťastnú udalosť. ností v Uhorsku sa dá hovoriť až v tomto
V prípade stúpencov období. Zriedkavé správy o národnostných
medzivojnového konfliktoch v stredovekých mestách nie sú
č e sko sl ove n ské - dôkazom diskriminácie celého etnika, ho-
ho štátu sa na to vorí Findor. Štátna moc, šľachta ani cirkev
rýchlo nabali- v skorších obdobiach nerozhodovali podľa
la predstava, že národnostných kritérií a obyvatelia Uhorska
práve pred tisíc sa podľa nich tiež medzi sebou obvykle ne-
rokmi došlo k pá- rozlišovali.
du prvého (česko) Mýtus tisícročného útlaku Slovákov Ma-
slovenského štátu, ďarmi vznikol premietnutím pomerov a skú-
Veľkej Moravy a zá- seností devätnásteho storočia, formujúce-
roveň boli od seba ho obdobia národného povedomia, späť do
pred tisíc rokmi od- minulosti, a bol dôsledkom rozchodu časti
trhnuté bratské národy slovenskej elity a uhorským (čoraz viac ma-
Česi a Slováci. ďarským) štátom. Popiera aj historické po-
Aj vďaka tomu sa mýtus znatky, napríklad existenciu šľachty a meš-
Platidlo za prvé- o tisícročnej porobe hodil i do tianstva so slovenským pôvodom a etnickým
ho uhorského kráľa neskoršieho obdobia. Založenie Českoslo- povedomím v Uhorsku. Ešte v 18. storočí
Štefana I. – Denár. venskej republiky sa prezentovalo ako koniec slovenskí intelektuáli, naopak, dokazovali, že
ZDROJ – SNM.SK tisícročnej poroby, pričom mýtus zároveň Slováci sú plnohodnotnými a rovnoprávny-
pomohol zdôvodniť a legitimizovať jej vznik. mi občanmi a spolutvorcami Uhorska a nie
Podobne ako maďarské milénium je navyše potomkami podmaneného, a preto bezpráv-
tisícročná poroba pekné okrúhle číslo, dob- neho národa, ako to občas zaznievalo z ma-
re sa pamätá a vyhovuje potrebám politickej ďarskej strany.

14 MAGAZÍN N 10/2022
Slováci boli v rokoch 1848 – 1849 rozdelení
a iba časť bojovala za vlastný národ
Slováci podporovali
maďarskú revolúciu
1848 – 1849
J e to mýtus, že by Slováci všeobecne
podporovali maďarský boj za slobodu
pod Kossuthovou zástavou
cisárskym vojskám. Faktom však je, že množstvo
domobrancov bolo slovenskej národnosti.
proti
Zaujímavým momentom bola bitka pri Bra-
nisku, keď vojenský táborový kňaz lmre Erdősi
v slovenčine zvolával slovenských domobrancov
2. banskobystrického prápora do boja proti cisár-
skym vojskám a rovnako aj slovenským dobro-
voľníkom.
Podľa historika Ignáca Romsicsa bola väčšina
domobrancov (takmer 60 percent) maďarskej
národnosti, kým zvyšok inej, najmä slovenskej.
Počet slovenských domobrancov a príslušníkov
národnej gardy je možné určiť spolu na niekoľko
desaťtisíc.
Počet slobodných jednotiek českých
a slovenských dobrovoľníkov - takzvaných hur-
banistov, ktorí spočiatku bojovali s tichou podpo-
rou Viedne, neskôr aj priamo po boku cisárskych
vojsk, nikdy neprekročil hranicu 2000-3000 ľudí.
Bolo to sčasti preto, lebo väčšinu Slovákov
v tomto období ešte nezaujímala otázka národ-
nej identity, nebolo pre nich rozhodujúce národ-
né rozlišovanie sa.
Rozdelenosť Slovákov možno vysvetliť aj roz-
dielmi vo vierovyznaní (katolícka väčšina, evan-
jelická menšina), sčasti ideologickou roztriešte-
nosťou národného hnutia, ktoré sa začalo formo-
vať od konca 18. storočia.
Historik Iván Halász si myslí, že v sloven-
ských intelektuálnych kruhoch spolu súťažili
v prvej polovici 19. storočia nasledovné idey: tra-
dičné svätoštefanské vlastenectvo, takzvaní Ma-
ďaróni, slovanská vzájomnosť (panslavizmus),
myšlienka spolupatričnosti Čechov, Moravanov
a Slovákov a napokon aj Štúrov program jedineč-
nosti slovenského etnika, ktorý sa v druhej polo-
vici 19. storočia stal dominantným.
Mýtus 5
MAĎARSKÁ ČI SLOVENSKÁ
REVOLÚCIA?
V marci 1848 štúrovci vítali ešte odušev-
nene víťazstvo revolúcie v Pešti a prijatie re-
volučných zákonov, predovšetkým zrušenie
poddanstva, čo sa pozitívne týkalo aj značnej KRISZTIÁN
časti slovenských poddaných. KACSINECZ
V máji potom slovenskí národniari - Ľudo- reportér
vít Štúr, Jozef Miloslav Hurban, Michal Mi- Napunku
loslav Hodža a ďalší - predstavili na zhromaž-
dení v Liptovskom Mikuláši vlastný program.
Okrem jazykových práv a zabezpečenia vzde-
lávania v materinskom jazyku aj na najvyššej
úrovni požadovali aj to, aby sa Uhorsko stalo
federatívnym štátom rovnoprávnych národov.
Požiadavkou, aby v župách so slovenskou väč-
šinou bola slovenčina úradným jazykom,
reagovali sčasti na marcové zákony,
ktoré ustanovili, že rokovacím jazy-
kom župných a mestských zhro-
maždení je výlučne maďarčina.
Vláda, na čele ktorej stál Lajos
Batthyány, bola ochotná uznať
len jednotný maďarský politický
národ a tieto požiadavky zamietla František Kolář:
a na „buričov“ vydala zatykač. Ľudovít Štúr
V júni 1848 štúrovci odišli
do Prahy, kde sa zúčast-
nili kongresu slovan-
ských národov
v Habsburskej
monarchii.
Neskôr od-
cestovali do
Viedne a začali
s verbovaním
d o b rovo ľ n í kov,
ako aj s príprava-
mi na celonárodné
povstanie, ktorého
15
 cieľom malo byť vybojovať si slovenskú územnú
autonómiu.
Ozbrojený pokus o povstanie slabo vyzbroje-
nej légie s takmer 500 dobrovoľníkmi – okrem
Slovákov najmä Čechov, Moravanov a Rakúša-
nov – , ostal v septembri 1848 lokálnou, izo-
lovanou akciou. Po dvoch týždňoch a po vyda-
ní rozkazu viedenského dvora na odzbrojenie
opustili územie dnešného Slovenska aj posled-
ní dobrovoľníci.
Štatutárne súdy na jeseň odsúdili na trest
smrti dvoch slovenských študentov, ktorí sa
zúčastnili povstania hurbanistov a viacerých
uväznili.

ROZHODOVALA PÔDA
To, že plán celonárodného povstania zlyhal,
malo sčasti prozaický dôvod. Zrušenie pod-
danstva sa v podstate vzťahovalo len na urba-
riálnych poddaných s pôdou, ktorí v zmysle
marcových zákonov dostali do vlastníctva po-
zemky, ktoré dovtedy užívali. Adresáti opatre-
ní, medzi nimi aj veľa slovenských roľníkov,
boli pochopiteľne náchylnejší postaviť sa na
stranu kossuthovcov.
K Hurbanovým dobrovoľníkom sa hromad-
ne pripojili len želiari a kopaničiarski roľníci
najmä v oblastiach severnej časti Nitrianskej
župy, v okolí Myjavy a Senice, kde zrušenie
poddanstva neprinieslo očakávaný výsledok -
títo chudobní roľníci napríklad nedostali pôdu.
Zavážilo aj to, že v spomenutej oblasti žili
silné evanjelické komunity. Hurban pôsobil
ako kňaz tiež v Hlbokom pri Senici a tak spo-
lu s inými cirkevnými intelektuálmi dokázal
ovplyvniť ľudí hlavne v tomto regióne.

PO BOKU VIEDNE
Po zlyhaní samostatnej akcie dobrovoľní-
ci-hurbanisti bojovali od zimy 1848/1849 už
po boku cisárskych vojsk proti maďarskej ar-
máde. Po úspechoch v Turčianskej, Oravskej,
Liptovskej a Zvolenskej župe a po tom, čo
orgány verné Kossuthovi vymenili za vlastné
národné rady, ohlásil Hurban v januári 1849
nový program. Od tohto obdobia už národ-
né hnutie neagitovalo za federalizáciu Uhor-
ska, ale za odtrhnutie slovenských území od
Uhorska a usilovalo sa o vytvorenie sloven- slovenských intelektuálov meštianskeho či
skej korunnej krajiny, ktorá by bola podria- ľudového pôvodu, kvôli spoločnej minulosti
dená priamo Viedni. V marci sa preto k cisá- tiahnucej sa stáročia do minulosti.
rovi Františkovi Jozefovi dostavila 30-členná Napríklad katolícky kňaz a spisovateľ Ján
delegácia, aby mu odovzdali plán autonómie Palárik nesúhlasil ani s pro-habsburskou
a dokument s ďalšími požiadavkami (marcový politikou štúrovcov, pretože pochyboval, že
prosbopis). Viedni naozaj leží na srdci osud národov, kto-
Myšlienku odtrhnutia sa od Uhorska ne- ré sú utláčané Maďarmi, a že ich iba nevyuží-
dokázali prijať nielen niektorí šľachtici slo- va na vlastné ciele – na potlačenie maďarské-
venského pôvodu – „maďaróni“, ale ani časť ho boja za slobodu a obnovenie absolutizmu.

16 MAGAZÍN N 10/2022

Čas dal napokon za pravdu Palárikovi,
z ambícií slovenských národných aktivistov
sa nenaplnilo takmer nič ani po víťazstve
Viedne.
Faktom je, že národné hnutia Chorvátov,
Srbov a Rumunov – ktoré boli vďaka plukom
pohraničnej stráže dobre vyzbrojené – boli
oveľa viac homogénne a silnejšie ako to slo-
venské. Celkovo však môžeme vyhlásiť, že
rok 1848 je dôležitým míľnikom slovenských
Fritz Werner –
Revolúcia 1848,
okolo 1880,
GALÉRIA UMENIA
ERNESTA ZMETÁKA, GNZ,
WWW.WEBUMENIA.SK
dejín, veď vtedy sa zrodil prvý významný slo-
venský politický program, aj prvá slovenská
politická organizácia, Slovenská národná rada
pod vedením Štúra, Hurbana a Hodžu, ktorá
v septembri 1848 zorganizovala a uskutočni-
la prvé slovenské ozbrojené povstanie v de-
jinách. A bez štúrovskej idey samostatného
slovenského národa – ktorá dozrela v rokoch
1848/1849 – by neexistovala ani dnešná Slo-
venská republika.
17
 Maďarskí hrdinovia vyšli z rodín, kde sa hovorilo
aj po slovensky. Práve preto to Slováci brali ako zradu
Mýtus 6
Kossuth a Petőfi
boli Slováci
B oli maďarskí hrdinovia Sándor Petőfi
a Lajos Kossuth Slováci alebo Maďari? Na
začiatku si musíme určiť, čo chápeme pod
pojmom národná príslušnosť.
Ak výlučne pôvod, teda to, akým jazykom ho-
vorili niekoho predkovia, v akom jazykovom pro-
KRISZTIÁN stredí žili, tak môže byť slovenská verzia čiastoč-
KACSINECZ nou alebo aj úplnou pravdou.
reportér Materinským jazykom oboch rodičov Sándora
Napunku Petőfiho (pôvodným menom Petrovics) – István
Petrovics a Mária Hrúzová – bola slovenčina. Po-
chádzali z jednoduchých hornouhorských sloven-
ských rodín.
Lajos Kossuth, ktorý sa narodil do hornozem-
skej šľachtickej rodiny, mal slovenských (turčian-
skych) predkov len z otcovej strany, jeho matka
pochádzala z nemeckej rodiny z Prešova.
Lajos Kossuth.
FOTO – WIKIPEDIA (2X)
18 MAGAZÍN N 10/2022
Ak sa však na národnú príslušnosť pozrieme
ako na niečo, čo sa nededí geneticky, ale cez vzde-
lávanie a kultúru, z čoho vyplýva, že si ju môžeme
aj vybrať, tak je maďarská príslušnosť Kossutha
a Petőfiho nespochybniteľná. Najmä z toho dô-
vodu, že nezávisle od svojho pôvodu obaja pova-
žovali samých seba za Maďarov, dokonca v duchu
národnej romantiky zasvätili v podstate celý svoj
život boju za nezávislosť a slobodu maďarského
národa.
ASIMILOVANÍ
Petőfi sa narodil v obci Kiskőrös, Kossuth v ob-
ci Monok v Zemplínskej župe, kde bola maďarská
väčšina a kam sa jeho otec presťahoval za lepším
životom. Je dôležité uviesť, že obaja vyrastali v asi-
milovaných rodinách. László Kossuth a do určitej
miery aj István Petrovics považovali asimiláciu za
príklad hodný nasledovania. Mysleli si, že k šťast-
nej budúcnosti sa ich synovia dostanú len týmto
spôsobom.
Lajosa Kossutha vzdelávali v meste Sátoralja-
újhely, potom na evanjelickom kolégiu v Prešove
a neskôr v Pešti väčšinou maďarskí alebo maďar-
sky cítiaci pedagógovia.
Petőfiho situácia bola trochu iná. Pri výbere
škôl sa jeho otec rozhodoval na základe nábo-
ženskej príslušnosti, a tak preferoval evanjelické
vzdelávacie inštitúcie napriek tomu, že tam vy-
učovali aj zanietení učitelia so slovenským cíte-
ním.
V Pešti bol katechétom malého Sándora jeden
z najvýznamnejších predstaviteľov slovenského
národného hnutia a autor myšlienky slovanskej
vzájomnosti Ján Kollár, ktorý ho aj konfirmoval.
Na nižšom gymnáziu v meste Aszód bol najo-
bľúbenejším učiteľom mladého básnika Štefan
Koreň (Koren István), ktorý mal takisto slovenské
cítenie.
Napriek tomu neskôr, už ako chovanec evanje-
lického lýcea v Banskej Štiavnici a ako člen samo-
vzdelávacieho spolku s názvom Vznešená spoloč-
nosť uhorská (Nemes Magyar Társaság) sa podľa
niektorých spomienok kamarátil len s maďarský-
mi spolužiakmi.
 ZJEDNOTENÝ NÁROD
Podľa Róberta Milbachera z toho možno vyvo-
diť, že „Petőfi si až príliš kompenzoval frustrácie
spojené so slovenským povedomím v rodine“.
Sčasti týmto a sčasti politickým taktizovaním
je možné vysvetliť zvláštny jav, keď v júni 1848
pred voľbami označil namiesto Kiskőrösu – ktoré
bolo v tom čase obcou so slovenskou väčšinou –
za miesto svojho narodenia čisto maďarskú obec
Kiskunfélegyháza.
Taktika sa neosvedčila. Petőfiho volebná pre-
hra naznačuje, že mnohí uverili ohováračkám
zo strany jeho oponenta, ktorý básnika a autora
maďarskej vlasteneckej básne Národná pieseň
obviňoval z panslavizmu aj slovakofilstva. Prav-
dou je, že v súvislosti s novým volebným záko-
nom ostro kritizoval návrhy šľachty, ktoré by ob-
medzovali účasť národností na voľbách, zároveň
v iných prejavoch zdôrazňoval prekonanie roz-
dielov v používaní jazyka a vierovyznania a dôle-
žitosť zjednoteného národa, pričom dodával: len
„zjednotený národ je neporaziteľný“. Vo svojich
básňach, ktoré vznikli na jeseň 1848, odsudzoval
národnosti kvôli tomu, že sa obrátili proti ma-
ďarskej revolúcii.
ZRADCOVIA NÁRODA
Postoj Lajosa Kossutha k národnostnej otázke
je všeobecne známy. Podobne ako väčšina jeho
politických druhov bol ochotný prijať výlučne
Sándor Petőfi
jednotný maďarský politický národ. Samozrejme,
uznával, že obyvateľstvo je rôznorodé aj z nábo-
ženského a jazykovo-etnického hľadiska, zároveň
bol presvedčený, že každý obyvateľ krajiny, nezá-
visle od svojho pôvodu alebo vierovyznania, musí
ostať verný Uhorsku a v rámci neho jednotnému
národu. Toho, kto túto jednotu narušil, považoval
za zradcu národa – tak aj slovenských národných
mysliteľov.
Jozef Miloslav Hurban a iní zase Lajosa Kos-
sutha považovali za zradcu, ktorý sa obrátil proti
svojmu ľudu, dokonca mu úmyselne škodil. V slo-
venskom verejnom povedomí žije dodnes oveľa
negatívnejší obraz o politickom vodcovi maďar-
ského boja za slobodu ako povedzme o Petőfim.
ROZDELENÉ RODINY
Kossuthom neopovrhovali iba jeho slovenskí
politickí oponenti, ale aj časť príbuzných, ktorá
ostala v Turčianskej župe a zachovala si slovenči-
nu ako materinský jazyk. (Viacjazyčnosť v rámci
jednej rodiny bola v 19. storočí v Hornom Uhor-
sku, ale aj v iných oblastiach Uhorska úplne priro-
dzenou a každodennou vecou.)
Jeho vzťah sa pokazil najmä so strýkom z otco-
vej strany, s Jurajom (Györgyom) Kossuthom, ho-
ci konflikt spočiatku nemal národnostný odtieň,
ale skôr politický charakter. Strýko začal s veľkou
hrdosťou podporovať slovenských národných bu-
diteľov po tom, ako musel svoju pozíciu v župnej
správe odovzdať svojmu liberálnemu súperovi.
Zároveň aj viacero jeho listov potvrdzuje, že v po-
zadí jeho slovenského národného cítenia, ktoré
náhle vzplanulo, stál zámer, aby rozhneval svoj-
ho synovca, ktorý sa usiloval o liberálne reformy
v Uhorsku.
DUNAJSKÁ KONFEDERÁCIA
Väčšina maďarských učebníc dejepisu nedáva
priestor otázke pôvodu Kossutha alebo spomína-
nému sporu v rodine.
Slovenské učebnice dejepisu však zabúda-
jú spomenúť, že Kossuth v emigrácii radikálne
zmenil svoje predchádzajúce predstavy a vo
svojom pláne dunajskej konfederácie vydanom
v roku 1862 postavil vzťah maďarského národa
s nemaďarskými národnosťami a so susednými
národmi na úplne iné základy. Niekdajší guver-
nér navrhoval konfederáciu Uhorska, Chorvát-
ska, Srbska a rumunských kniežatstiev, okrem
toho by zaručoval aj menším národom čo mož-
no najobsiahlejšie jazykové, kultúrne a vzdeláva-
cie práva.
Tento plán, ktorý predbehol svoju dobu, však,
žiaľ, nenašiel odozvu a maďarskí politici obdobia
dualizmu pokračovali radšej v dedičstve Kos-
sutha, ktorý bol netolerantný voči národnostiam
a ochotný uznať len maďarský politický národ.
19
Bitka pri Világoši
v roku 1849.
FAREBNÁ LITOGRAFIA
J. FREYSAUFA.
FOTO - WIKIMEDIA
 Chvíľu maďarské, chvíľu nemecké a československé,
ale vždy multikultúrne a až dnes slovenské
Mýtus 7
Bratislava a Košice
boli maďarské
mestá
M aďarskí nacionalistickí politici sa po
rakúsko-uhorskom vyrovnaní tvári-
li, že dve najväčšie a historicky asi
najvýznamnejšie mestá dnešného Slovenska
– Bratislava a Košice, respektíve v maďarčine
KRISZTIÁN Pozsony a Kassa, sú čisto maďarské.
KACSINECZ Českí a slovenskí nacionalisti sa zasa po roz-
reportér
pade Rakúsko-Uhorskej monarchie tvárili, že
Napunku
sú to čisto československé mestá.
V skutočnosti však boli Bratislava a Košice
mnohonárodné mestá, svoj multikultúrny cha-
rakter si zachovali až do polovice 20. storočia.
Značná časť občanov bola viacjazyčná, roz-
ličné etniká – Nemci, Slováci, Maďari, Židia –
celé stáročia žili spolu väčšinou v mieri a v du-
chu vzájomnej tolerancie, pretože sa dokázali
povzniesť nad jazykové, národnostné či nábo-
ženské rozdiely. V prvom rade lipli k svojmu
mestu, považovali sa za Bratislavčanov alebo
Košičanov a len potom sa zmienili o tom, kto
má akú národnosť alebo vierovyznanie, ak na
to vôbec prišla reč.
MULTI-KULTI BRATISLAVA
Bratislava (v prvých písomných zmienkach
sa uvádza ako Braslavespruch) bola vybudova-
ná pri dôležitých obchodných cestách na stra-
tegickom mieste. Jej prví známi obyvatelia boli
Kelti, ktorých nasledovali Rimania, Avari, Fran-
kovia a Slovania. Dominancia slovanského et-
nika v oblasti Bratislavy sa pravdepodobne za-
chovala aj po zániku Veľkej Moravy a príchode
starých Maďarov až do 12. storočia.
Na začiatku 13. storočia sa v Bratislave usa-
dili Nemci (Bavori) a mesto si svoj nemecký
charakter zachovalo až do začiatku 20. sto-
ročia. V nasledujúcich storočiach postupne
rástol hospodársky a politický význam mesta.
Už od 11. storočia bola župným sídlom, od ro-
ku 1405 slobodným kráľovským mestom. Po
22 MAGAZÍN N 10/2022
bitke pri Moháči (1526) sa z nej stalo hlavné
a korunovačné mesto, do roku 1848 tu zasa-
dal aj snem.
Súbežne s tým permanentne narastal aj
počet obyvateľov mesta. V roku 1782 bola so
svojimi 33-tisíc obyvateľmi najľudnatejším
mestom vtedajšieho Uhorska. Väčšinu obyva-
teľov tvorili podobne ako v iných mestách na
severe Uhorska Nemci, no v korunovačnom
meste žila aj významná maďarská a slovenská
komunita.
Bratislava svoj takmer jednoliaty nemecký
charakter stratila na prelome 19. a 20. storočia
v dôsledku početného prisťahovania Maďarov
a Slovákov, ktoré sprevádzalo industrializáciu.
Sčasti preto a sčasti pre silnú maďarizáciu
a v dôsledku dobrovoľnej asimilácie význam-
ne vzrástol počet obyvateľov, ktorí sa hlásili k
maďarskej národnosti, pričom pomer Nemcov
a Slovákov klesol.
Po vzniku Československa v roku 1918 bola
Bratislava vyhlásená za hlavné mesto sloven-
skej časti. Trojjazyčný charakter si zachovala
aj v medzivojnovom období, hoci národnostné
zloženie mesta sa výrazne zmenilo v dôsledku
hromadného prisťahovania Čechov a Slovákov.
Kým pomer Slovákov vzrástol v roku 1930 na
26,5 percenta, Čechov na 20,3, Nemci klesli na
26,5 a Maďari na 15,2 percenta.
Počas druhej svetovej vojny a bezprostred-
ne po nej fašistická, respektíve nacionalistická
mocenská politika úplne eliminovala multiet-
nický a multikultúrny charakter Bratislavy.
Slovenské orgány Čechov poslali preč už v ro-
ku 1939; Židov, ktorí tvorili 12 percent celko-
vého počtu obyvateľov mesta, deportovali do
koncentračných táborov a po roku 1945 boli
takmer všetci nemeckí obyvatelia Bratislavy vy-
sídlení do Nemecka a väčšina Maďarov žijúcich
v Bratislave do Maďarska.
Karl Würbs, Louise Kotz – Bratislava, 1850.
KOŠICE? AKO KEDY
Národnostné zloženie druhého najväčšie-
ho mesta Slovenska, Košíc, bolo spočiatku po-
dobné Bratislave. Po tatárskom vpáde Belo IV.
zaľudnil územie mesta nemeckými (saskými)
osadníkmi. Usadlosť, ktorú predtým obývali
Slovania a Maďari, začala razantne rásť a v ro-
ku 1347 dostala hodnosť slobodného kráľov-
ského mesta.
Košice ostali do polovice 16. storočia
mestom s nemeckou väčšinou. Vtedy sa však
vplyvom migrácie, ktorú vyvolali turecké vojny,
ocitla vo väčšine maďarská časť, neskôr sloven-
ská.
V geografickom slovníku Eleka Fénye-
sa, ktorý vyšiel v roku 1851, stojí, že oby-
vateľstvo Košíc „tvorí podľa najnovšieho
vojenského súpisu 13 034 duší, spome-
dzi nich je 4 738 (mešťanov) slovensky,
2 904 maďarsky, 2 592 nemecky hovoriacich”.
Nemecké Košice do konca 19. storočia
zmizli, veľká časť nemeckého obyvateľstva v ča-
se dualizmu splynula s Maďarmi. Ani Slováci
neboli zvlášť proti maďarizácii. Historik On-
drej Ficeri to vysvetľuje tým, že košickí Slováci
netvorili organizovanú, sebavedomú komuni-
tu, nevytvárali žiadne spolky a v podstate sa tu
nezakorenilo ani národné hnutie. „Okrem toho,
SLOVENSKÁ NÁRODNÁ GALÉRIA, SNG, WWW.WEBUMENIA.
že v Košiciach Slováci žili a používali slovenči-
nu na ulici, mesto samotné sa nevyznačovalo
žiadnou slovenskou tradíciou, čím sa stalo ľah-
kým terčom pre maďarizátorov“ - píše Ficeri.
Z údajov sčítaní obyvateľstva, ktoré sa konali
v prvej polovici 20. storočia, vyplýva, že národ-
nostné zloženie mesta sa menilo vždy podľa
toho, ku ktorému štátu práve patrilo. Takto sa
mohlo stať, že hoci nedošlo k významnejším
presunom obyvateľov, v roku 1910 boli v abso-
lútnej väčšine Maďari, v roku 1930 Čechoslo-
váci, potom po prvej Viedenskej arbitráži a prí-
chode Horthyho opäť Maďari. Ťažko povedať,
koľkí spomedzi „Maďarov“ a „Čechoslovákov“
označili danú národnosť len zo záujmu, vypo-
čítavosti alebo strachu či ako súčasť akejsi stra-
tégie prežitia.
Do roku 1918 tvorili elitu v Košiciach
takmer výlučne Maďari a pomaďarčení Nemci,
oni určovali aj kultúrny život mesta. Táto ma-
ďarská dominancia sa v menšej miere zacho-
vala aj v rokoch 1918 až 1938. Napriek tomu
Košice zostali viacjazyčným mestom až do 2.
svetovej vojny. Po roku 1945 sa počet Maďarov
minimalizoval v dôsledku deportácií, reslovaki-
zácie a rozsiahlej industrializácie. Podľa Ficeri-
ho skutočné slovenské Košice sa zrodili až v 60.
rokoch 20. storočia.
23
Mýtus 8

S LOVE NS KO

RA K Ú S KO

M AĎAR S KO
R U M U NS KO

J U H O S L ÁVI A

Časť Maďarov dodnes verí, že Masaryk, Štefánik

a Beneš si ukradli územie navyše

Česi a Slováci
v Trianone
oklamali veľmoci
K eď hovoríme o Trianone, už na za-
čiatku si musíme uvedomiť, že tento
pojem zvyčajne vníma inak sloven-
ská a inak maďarská pamäť, rovnako aj his-
toriografia.
Toto chápanie sa odráža aj v jazyku, kto-
rý používa slovenská historiografia, podľa
ktorej v dôsledku mierovej zmluvy vznikol
aj maďarský národný štát: pre štát v období
pred rokom 1918 používa označenie „Uhor-
ATTILA Kým Slováci vidia Trianonskú mierovú sko“, kým pre obdobie, ktoré nasleduje po
PAPP zmluvu najmä ako právny dokument, ktorý ňom, používa už „Maďarsko“.
reportér sa spája s konkrétnym dátumom a uzatvára
Napunku jedno historické obdobie, pre Maďarov zna- TRAUMA
mená predovšetkým celý proces rozpadu Z maďarskej strany nepredstavuje Trianon
Uhorského kráľovstva. ani zďaleka iba koniec historického obdobia,

24 MAGAZÍN N 10/2022
ku ktorému došlo pred sto rokmi a čoraz
viac bledne. Jedným z hlavných dôvodov je,
že v dôsledku mierovej zmluvy sa milióny
Maďarov (podľa sčítaní ľudu z roku 1921 žilo
v Rumunsku 1,66, v Československu 744-ti-
síc a v Kráľovstve Srbov, Chorvátov a Slovin-
cov 470-tisíc Maďarov) dostali proti svojej
vôli pod zvrchovanosť nových štátov.
Túto traumu sa maďarskému národné-
mu povedomiu dodnes nepodarilo spracovať
a otázne je aj to, či sa mu to niekedy vôbec
podarí.
Počas uplynulého storočia bolo pre prob-
lematiku Trianonu typické rovnako prehá-
ňanie, ako aj zamlčiavanie: maďarský štát
v medzivojnovom období v podstate spravil
z revízie trianonských hraníc svoju oficiál-
nu agendu, po druhej svetovej vojne sa však
štátna moc aj historická veda snažili vyhnúť
Trianonu, ako aj otázkam týkajúcich sa Ma-
ďarov žijúcich za hranicami. Oba postoje
prispeli k šíreniu mnohých mýtov a legiend
o mierovej zmluve.
LŽIVÝ IPEĽ
Mýty, ktoré vznikali postupne, sa pokúša-
li poukázať na skutočnú alebo domnelú ne-
spravodlivosť Trianonskej mierovej zmluvy.
Časť ľudí sa v podstate s ich pomocou snažila
zmierniť svoj hnev či frustráciu zapríčinené
dejinami, respektíve sa takto pokúšali ra-
cionalizovať, čo a prečo sa okolo nich stalo.
Napríklad prečo bola nová štátna hranica
vytýčená práve tak, ako bola vytýčená; ako je
možné, že milióny Maďarov sa stali občanmi
iných štátov, atď.
Už v dvadsiatych rokoch sa objavili le-
gendy, ako sa Čechoslováci pokúsili oklamať
veľmoci na Parížskej mierovej konferencii,
aby od Uhorska získali čo najväčšie územie.
Jeden z najznámejších príbehov, ktorý je
dodnes živý, je o tom, ako sa českosloven-
ská delegácia v Paríži odvolávala na Ipeľ ako
na splavnú rieku strategického významu,
aby bola vytýčená ako budúca českosloven-
sko-maďarská hranica. Podľa jednej verzie
legendy samotný Masaryk ukázal na miero-
vej konferencii fotografie, ktorými sa snažil
dokázať vyššie uvedené tvrdenie.
Historik Balázs Ablonczy, ktorý skúmal
legendy o Trianone, upozornil, že tento prí-
beh stojí na veľmi vratkých nohách. Po prvé,
budúci prezident Československa sa v čase
mierovej konferencie nezdržiaval v Paríži.
Okrem toho nezaškodí uviesť, že počas prvej
svetovej vojny si parížska československá
emigrácia vo svojich memorandách predsta-
vovala (česko)slovensko-maďarskú hranicu
oveľa južnejšie, ako je tá dnešná: predstavite-
lia budúceho štátu si chceli uplatniť nárok na
územia ležiace južne od Dunaja a Ipľa, ako aj
na okolie maďarských miest Miskolc a Nyí-
regyháza.
Oficiálny návrh hranice predostrel Rade
desiatich 5. februára 1919 vtedajší minister
zahraničných vecí Edvard Beneš a premiér
Karel Kramář. Ich predstavu českosloven-
sko-maďarskej hranice však považovali za
prehnanú aj predstavitelia Dohody. V tej-
to otázke sa začala zdĺhavá diskusia medzi
mocnosťami Dohody a československou
delegáciou, počas ktorej došlo aj na otázky
hydrografie. Beneš napríklad na otázku brit-
ského premiéra Lloyda Georga odvetil, že Váh
je splavná rieka, ale približne len do polovice.
Spomenuli ešte aj Moravu a Labe, Ipeľ však
nie.
Napokon sa v marci 1919 podarilo dosiah-
nuť dohodu ohľadne novej hranice, ktorá
bola viac-menej totožná so súčasnou sloven-
sko-maďarskou štátnou hranicou. Namiesto
etnického princípu sa pri vytyčovaní hraníc
uplatňovali najčastejšie strategické úvahy.
Je však dôležité uviesť aj to, že Masaryk,
Beneš a Štefánik žili a pôsobili v Paríži v zá-
ujme Československa už počas vojny, keď
mohli viesť úspešný lobing v záujme čes-
koslovenskej veci – hlavne Štefánik, ktorý
mal vynikajúce vzťahy s francúzskymi ve-
deckými a politickými elitami. V porovna-
ní s nimi dorazila maďarská vyjednávacia
delegácia do Paríža – aj kvôli nepokojom
v Maďarsku – až v januári 1920 a už nedo-
kázala podstatne ovplyvniť otázku hranice,
o ktorej sa rozhodlo na mierovej konferen-
cii. Do určitej miery si síce získali sympatie
Lloyda Georga pre maďarskú záležitosť, no
Francúzi akúkoľvek zmenu hranice zaryto
odmietali.
ZMANIPULOVANÉ ŠTATISTIKY
Hydrografické hľadiská zohrávali dôleži-
tú úlohu počas navrhovania hraníc. Práve
v tejto skutočnosti môže spočívať zdroj prí-
behu spomínaného vyššie, ktorý pritom ne-
mal žiadny reálny základ. Napriek tomu, že
legenda o splavnosti rieky nie je pravdivá,
československá delegácia sa predsa pokúsila
oklamať veľmoci v istom zmysle, lebo nimi
predložené demografické údaje a štatistiky
boli zmanipulované – toto neskôr priznal aj
sám Beneš.
Nemalo by sa však zabúdať ani na to, že
ako všetky delegácie, aj Maďari sa snažili in-
terpretovať demografické a štatistické údaje
na mierovej konferencii vo svoj prospech.
25
 Aj prvé československé sčítanie obyvateľov
potvrdilo, že na juhu Slovenska prevažovali Maďari
Mýtus 9
Južné Slovensko
patrilo vždy
Slovákom
Ú zemie dnešného Slovenska obývali
predkovia Slovákov skôr, ako sem prišli
predkovia dnešných Maďarov. Slovania
do regiónu prišli v šiestom storočí, Maďari až
o približne tristo rokov neskôr. Slovansko-avar-
ROMAN ské pohrebiská sa nachádzajú aj pri Komárne
PATAJ a slovanské osídlenie siahalo ešte ďalej na juh.
komentátor
Napriek tomu sa dá povedať, že podoba južnej
hranice súčasnej Slovenskej republiky je dielom
historickej náhody. Alebo presnejšie diplomatic-
kého úspechu predstaviteľov Československa.
Tým sa síce nepodarilo po prvej svetovej
vojne presadiť niektoré maximalistické nápady,
akým mal byť napríklad koridor spájajúci Čes-
koslovensko s Jadranským morom, ale presadili
dosť na to, aby Maďari považovali nové hranice
za nespravodlivé. Pretože veľká časť z nich sa po
rozpade Uhorska ocitla na území nových štátov
ako menšiny.
Napriek tomu medzi časťou Slovákov pre-
trváva pocit, že pričlenením južných okresov
k Československu bolo učinené spravodlivos-
ti zadosť, že išlo o tradične slovenské územia,
ktoré boli vždy integrálnou súčasťou Slovenska
a úplne automaticky mali patriť k nemu.
Účelom tohto textu nie je opísať proces, aký
viedol k dnešnej podobe slovensko-maďarských
hraníc. Pokúsi sa iba opísať národnostné zlože-
nie sporných území v čase, keď po vojne pripadli
Československu.
SČÍTANIA AKO POLITICKÝ NÁSTROJ
Čiastočne to sťažuje fakt, že hoci v Uhorsku
prebiehali každých desať rokov sčítania obyvate-
ľov, najmä ku koncu existencie monarchie boli
poznačené rozsiahlou maďarizáciou. Preto čísla
spred roka 1918, obzvlášť sčítanie v roku 1910,
spochybňuje slovenská strana ako nedôvery-
hodné a ovplyvnené snahou úradov umelo zvý-
šiť podiel maďarského obyvateľstva.
26 MAGAZÍN N 10/2022
Nový československý štát na tradíciu pravi-
delných sčítaní nadviazal, ale tie sú zas predme-
tom spochybňovania z opačnej strany.
Nič z toho však nebráni urobiť si pomerne
jasnú predstavu o národnostných pomeroch
v okresoch, ako sú napríklad Komárno, Nové
Zámky, Levice či Rožňava.
Za problematické je považované mimoriad-
ne sčítanie obyvateľstva Slovenska v roku 1919.
Motívom jeho uskutočnenia bolo dať českoslo-
venskej diplomacii konkrétne čísla o počte Slo-
vákov v novom štáte. Neznamená to, že autori
sčítania ho organizovali s úmyslom falšovať re-
alitu, ale uskutočnilo sa narýchlo, bolo zle zor-
ganizované, boli v ňom nejednoznačné otázky
a poznačila ho agitácia Slovákov aj Maďarov, aby
sa prihlásili k vybranej národnosti.
Napokon, nejde o nič nové. Nejaké formy ape-
lov na prihlásenie sa k národnosti svojich pred-
kov sú bežné dodnes, počas predchádzajúcich
sčítaní ich zverejňovali aj SMK a Most-Híd.
AKO SA VYVÍJA PODIEL SLOVÁKOV
A MAĎAROV
Dá sa to pomerne ľahko rekonštruovať. Na
území dnešného Slovenska v roku 1880 žilo
2  455 928 ľudí, z nich bolo 1 498 808 Slovákov.
To znamená 61 percent. V roku 1890 to bolo
2 587 485 obyvateľov, z ktorých 1 600 676 sa
prihlásilo k slovenskej národnosti. Jej podiel
narástol na bezmála 62 percent.
V roku 1900 došlo k zmene v trende. V hra-
niciach súčasnej republiky žilo 2 792 569 ľudí,
z ktorých bolo 1 700 842 Slovákov, čiže o stotisíc
viac ako pred desiatimi rokmi, ale percentuálne
ich podiel klesol späť pod 61 percent.
Ešte dramatickejšia zmena nastala v roku
1910, keď spomedzi 2 926 833 sčítaných bolo
len 1 685 653 slovenskej národnosti. Ako vidno,
nielenže ich podiel klesol na necelých 58 per-
cent, ale zmenšilo sa aj absolútne číslo, hoci
celkový počet obyvateľov územia už pomerne
rýchlo rástol.
Okrem spomínanej maďarizácie, ktorá
je objektívnym faktom, k pomerne prudkej
zmene prispela aj zmenená metodika sčíta-
nia. V Uhorsku sa k národnosti prihlasovalo
na základe materinského jazyka. Ak bola vaša
matka Slovenka, aj vás považovali za Slováka
a naopak. No tentoraz bolo v pokynoch pre sčí-
tavacích komisárov uvedené, že za rozhodujúci
jazyk možno považovať aj taký, ktorý sa dieťa
naučilo v škole a tam ho aj najčastejšie pou-
žívalo. Čiže už nemuselo byť rozhodujúce, že
vaša matka bola Slovenka, ale že ste sa v škole
povinne naučili maďarčinu.
Sčítanie z roku 1910 teda naozaj nebolo
štandardné a zmena metodiky, ako aj pokraču-
júca maďarizácia mali vplyv na jeho výsledky.
Niektorí maďarskí historici tvrdia, že asimilač-
né trendy boli sčasti prirodzené a súviseli s ur-
banizáciou, industrializáciou a výstavbou do-
pravnej infraštruktúry. Asimilácia sa pritom vo
veľkej miere týkala aj nemeckého a židovského
obyvateľstva. Slovenský historik Roman Holec
vo svojej knihe Trianon – triumf a katastrofa
uznáva, že išlo o reálne trendy, dodáva pritom,
že ich štátna politika značne urýchlila.
Preto nová moc chcela spoznať skutoč-
ný stav. To bol motív sčítania z roku 1919. Aj
v ňom sa zmenila metodika. Komisári sa už ne-
pýtali na materinský jazyk, ale na vnímanú ná-
rodnosť. Teda na to, kým sa konkrétny človek
naozaj cíti byť na základe svojho presvedčenia,
čo je spôsob, aký sa používa dodnes.
Výsledkom bolo sčítanie 2 923 214 obyvate-
ľov, z ktorých 1 954 446 sa prihlásilo k sloven-
skej (československej) národnosti, teda takmer
67 percent. O dva roky už prebehlo lepšie pri-
pravené sčítanie, ktoré však prinieslo podobné
výsledky – 3 000 870 – 2 025 003 – 67,5 per-
centa.
Toto všetko sú však údaje za celé územie.
Čísla za územie južného Slovenska dávajú iný
obraz. Schválne vyberáme sčítanie z roku 1919,
ktoré je považované za nedôveryhodné maďar-
skou stranou. Aj ono totiž ukazuje, že maďar-
ské etnikum malo na juhu väčšinu, miestami
takmer úplnú.
Jednoznačné to je v prípade Komárňanskej
župy, v ktorej mali Slováci v roku 1919 väčšinu
len v troch obciach. V Kuraľanoch v dnešnom
Levickom okrese, v obci Čechy v dnešnom No-
vozámockom okrese a v Belej neďaleko Štúrova.
Celkovo sa v celej župe k slovenskej (českoslo-
venskej) národnosti prihlásilo len sedem per-
cent obyvateľov. Ako píše historik Pavol Tišliar,
za Uhorska to ešte bývali obce Jasová, Dulovce,
Semerovo a Branovo.
Juh západného Slovenska bol teda väčšinovo
jasne maďarský, a keby mali jeho obyvatelia šan-
cu vyjadriť sa, určite by v roku 1918 chceli zostať
súčasťou Maďarska. Inde už takú jasnú väčšinu
Maďari nemali a podiel bol takmer pol na pol.
Veľmi tesne viac ich bolo v Abovsko-turnianskej
župe a o čosi menší podiel (47,5 percenta) mali
Slováci v Gemersko-malohontskej župe.
Maďarskú etnickú dominanciu na juhu Slo-
venska uznali dokonca aj takí slovenskí politici
ako Pavol Čarnogurský, politik vojnového slo-
venského štátu. Vo svojich spomienkach na rok
1938 píše, že „nikým z nás neotriasla strata juž-
ných, čisto maďarských, okresov, ako bolo Ko-
márno, Dunajská Streda, či Tornaľa“.
Čo si s týmito číslami počať? Najhoršie mož-
né riešenie je dokazovať si nimi navzájom staré
krivdy. Slovensko-maďarská história je za po-
sledných necelých dvesto rokov poznačená rôz-
nymi krivdami a Trianon nebol jedinou. Treba
sa z nich poučiť, nie ich opakovať.
27
 Akú vinu nesú Maďari na rozpade
Mýtus 10
Československa a kto bol väčší fašista?
János Esterházy
bol fašista
a vlastizradca
O soba Jánosa Esterházyho, respektíve
posúdenie jeho politickej činnosti, je
dodnes predmetom ostrých sporov. Kým
na jednej strane sa stal prakticky symbolom Ma-
ďarov na Slovensku a nedávno iniciovali aj proces
ATTILA jeho blahorečenia, v slovenskom ponímaní bol
PAPP
reportér
najmä vlastizradca a fašista. Takéto jednostran-
Napunku né interpretácie nepomáhajú vytvoriť konsenzus
o skutočnej Esterházyho politickej role.
Na slovenskej strane zohrávalo rozhodujúcu
úlohu vyhlásenie Historického ústavu Sloven-
skej akadémie vied z 15. marca 2011. Maďarské
vnímanie a hodnotenia, podľa ktorých mal byť
Esterházy „presvedčený demokrat a humanista,
nezištný ochranca prenasledovaných občanov
a nepochopeným zástancom slovensko-maďar-
ského priateľstva a spolupráce“ označuje za fa-
lošné a chybné. Podľa dokumentu je tento „hagio-
grafický obraz Esterházyho v protiklade s histo-
rickými faktami“.
Niet pochýb, že hlavne v katolíckom verejnom
povedomí medzi Maďarmi na Slovensku panu-
je veľká úcta voči osobe, ktorá bola aktívna v 30.
a 40. rokoch 20. storočia v (česko)slovenskom
maďarskom verejnom živote, zároveň sa popri
množstve naozaj jednostranných pozitívnych
textov zrodili už mnohé seriózne historické prá-
ce, ktoré čerpajú z viacerých zdrojov.
ZÁCHRANCA ŽIDOV?
Najviac sporov do dnešného dňa vyvoláva asi
postoj Jánosa Esterházyho k Židom. Z maďar-
skej strany je zväčša prijaté, že v čase, keď bol
svet v plameňoch, sa aj Esterházy zaradil medzi
záchrancov Židov. Výskumy autora jeho životopi-
su Imreho Molnára potvrdzujú, že rodina Ester-
házyovcov (hlavne jeho staršia sestra Lujza) a aj
samotný János Esterházy pomáhali prenasledo-
vaným Židom. Slovenská historiografia zvykla
vyzdvihovať, že Esterházy počas svojej kariéry
28 MAGAZÍN N 10/2022
– okrem iných bol aj členom slovenského par-
lamentu vo vojnovom období – viackrát zdôraz-
ňoval svoje antisemitské názory, ako aj hlasoval
za viacero zákonov, ktoré odoberali Židom ich
práva.
Attila Simon však zároveň v štúdii vyzdvihu-
je, že Esterházyho jeho trvanie na tradičných
politických princípoch a nástrojoch postupom
času čoraz viac konfrontovalo s Tisovým re-
žimom a vojnou Nemcov. Z tohto hľadiska je
mimoriadne dôležitou udalosť, keď 15. mája
1942 Esterházy ako líder Maďarskej strany na
Slovensku nezahlasoval za návrh zákona o lega-
lizácii deportácií, ktoré sa začali už skôr. Podľa
Simona ide teda o „vážny odkaz ešte aj vtedy,
keď sa na základe svojich vyjadrení k predsedovi
parlamentu Martinovi Sokolovi označil za pro-
tižidovsky naladeného“, keďže svojím správaním
dal jasne najavo, že určitú hranicu nie je zo svoj-
ho kresťanského presvedčenia ochotný prekro-
čiť a „odmieta všetky riešenia, ktoré sa odvoláva-
jú na rasové princípy a ohrozujú ľudské životy“.
Kým hospodárske a spoločenské obmedzovanie
Židov prijal (alebo sa mu aspoň nebránil), ich
deportácie alebo fyzické ohrozenie jednoznačne
odmietal – môžeme zhrnúť postoj Esterházyho
k židovskej otázke.
ARISTOKRATICKÝ FILOSEMITA
V súvislosti s osobou Esterházyho v 40. ro-
koch 20. storočia sa môžeme informovať najmä
z hlásení slovenských a nemeckých štátnych
služieb. Na základe informácií slovenského mi-
nisterstva vnútra sa v Maďarskej strane už na
konci roka 1938 objavili rozpory s Esterházyho
vedením strany a cieľom týchto úsilí malo byť
pretvorenie strany na stranu nacistického cha-
rakteru. K tomu však nemohlo dôjsť práve pre
nepoddajný odpor predsedu strany. Keď 15. ok-
tóbra 1944 prevzali v Maďarsku moc nyilašovci,

János Esterházy. FOTO – WIKIPEDIA
pronacistické kruhy v strane sa pokúsili od Es-
terházyho prevziať vedenie MS, napokon sa im
to však nepodarilo.
Veľavravné je aj to, že pobočka nemeckej bez-
pečnostnej služby v Bratislave na jeseň 1939 cha-
rakterizovala Esterházyho ako „aristokratického
filosemitu”.
VLASTIZRADCA
Esterházyho často obviňujú aj z toho, že v me-
dzivojnovom období vykonával špionážnu službu
pre Maďarsko a aktívne sa spolupodieľal na roz-
bití Československa.
V súvislosti s druhým tvrdením historik Lász-
ló Szarka uvádza, že Esterházy v prvej polovici
svojej politickej kariéry (v rokoch 1932 až 1938
ako predseda Krajinskej kresťansko-sociálnej
strany a neskôr Zjednotenej maďarskej strany)
„celý čas zostal verný menšinovej politike maďar-
skej vlády sledujúcej revíznu stratégiu“. Tak pre
Budapešť ako pre Esterházyho by bolo ideálne
pripojiť celé Slovensko i Podkarpatskú Rus k Ma-
ďarsku, ale Esterházy si najneskôr v roku 1938
uvedomil nereálnosť tejto predstavy.
Podľa hodnotenia historika János Esterházy
„stojac na principiálnej báze sebaurčovania ná-
rodov považoval revíziu za evidentnú a legitímnu
snahu, ak sa nespája s násilím či obmedzovaním
práv iného národa“. Išlo z jeho strany bezpochyby
o silne idealistickú predstavu.
Na slovenskej strane sa ohľadom Esterházyho
často spomína, že popri svojej politickej činnosti
sa zapájal do aktivít maďarských tajných služieb
v Československu. Toto tvrdenie sa dodnes nepo-
darilo nespochybniteľne potvrdiť. Szarka si myslí,
že by to bolo v rozpore aj s praxou maďarskej dip-
lomacie po súdnom spore Vojtecha Tuku v roku
1929. Ak by Esterházyho použili na spravodajské
akcie, ohrozili by tým existenciu celého maďar-
ského politického systému v Československu.
Treba poznamenať, že Esterházy naozaj písal
správy pre maďarskú vládu, ktoré by sa však ťaž-
ko dali označiť za špionážne, keďže sa vzťahovali
na záležitosti, „ktoré sa týkali veľkých skupín ľudí
a o ktorých informovala aj miestna tlač“. Nemalo
by sa však zabúdať ani na to, že Esterházy miesta-
mi posielal maďarskej vláde aj dôverné informá-
cie.
János Esterházy síce nebol takým demokra-
tom, ako ho popisuje časť maďarskej verejnos-
ti, no nedá sa považovať ani za priateľa nacistov
alebo za „fašistického kolaboranta“, za ktorého ho
označuje časť Slovákov.
V súvislosti s tým, či bol vlastizradca, možno
konštatovať, že trianonské hranice – podobne ako
mnohí jeho rovesníci, a to nielen Maďari – nepo-
važoval za definitívne a na nenásilnú revíziu sa
pozeral ako na legitímny nástroj. Jeho podiel na
rozpade štátu existoval, aj keď v rozbití Českoslo-
venska zohrávali aktívnu úlohu aj slovenskí a ne-
meckí politici.
29
 SLOVE
SZLOV
Bratislava
Pozsony
R

K Budapešť
A S
AU

Ú Budapest

Z SK MAĎA
TR O
M A G YA R O
IA – U
-M H O
AG
YA R O
R

Slovensko od 1993
ENSKO
VÁ K I A

RSKO
ORSZÁG

RSKO
RSZÁG

Rakúsko-Uhorsko
Ausztria-Magyarország
1908 – 1918
 HAVILAP
2022/OKTÓBER/10
7. ÉVFOLYAM / ÁR: 2,90
www.napunk.sk

MÍTOSZOK
a szlovákokról/a magyarokról
A magyarok öt legnagyobb történelmi tévhite a szlovákokról
és a szlovákok öt legnagyobb történelmi tévhite a magyarokról
Mítoszainkról
A  történelemről alkotott képünket nem
elhanyagolható mértékben mítoszok
formálják. Olyan elbeszélések, ame-
lyeknek lehet, hogy van valóságalapjuk, de a lé-
nyegük az idők során eltorzult. Ez a torzulás
általában tudatos politikai program eredmé-
nye: állhatnak mögötte kormányok vagy a saját
céljaikért küzdő csoportok vagy egyének. Azok
a mítoszok lesznek a legerősebbek, amelyek
beépülnek a közoktatásba, és generációk vi-
láglátását határozhatják meg.
A magyarok és a szlovákok kapcsolatát azért
terheli a szokásosnál is több mítosz, mert e
két nép sorsa hosszú évszázadokon keresztül
összefonódott, és sokszor kerültek szembe
egymással a történelem színpadán. Így az-
tán mindkét nép elkezdte termelni azokat az
elbeszéléseket, amelyek a másikkal szembe-
ni morális fölényt voltak hivatottak igazolni.
Ezekben pedig nem mindig az igazságé volt
a főszerep.
A Napunk és a Denník N most tízet gyűj-
tött össze ezekből a mítoszokból. Többet is ta-
láltunk volna, de próbáltuk kiválogatni azokat,
amelyek a legnagyobb hatással voltak és van-
nak a kapcsolatainkra, arra, ahogy magunkat
és egymást látjuk. Mindegyik mítosz, amelyet
a másik népről alkottunk meg, igazából saját
magunkról árulja el a legtöbbet.
Nem az volt a célunk, hogy igazságot te-
gyünk a magyar és a szlovák nézőpont között
– ez sok esetben gyakorlatilag lehetetlen, hi-
szen a két álláspontot érthető módon a szub-
jektív érdekek is befolyásolják. A szlovákok
aligha tekinthetnek tragédiaként Trianonra,
amely megalapozta az államiságukat. A ma-
gyarok viszont soha nem fogják ünnepelni,
hogy több milliónyian szorultak kisebbségbe.
Amit megtehetünk, hogy megpróbáljuk megér-
teni mindkét fél álláspontját, és elfogadni, hogy
ami az egyik oldalnak diadal, azt a másik olda-
lon fájdalom és szenvedés kísérhette, általában
főként az átlagemberek szintjén.
Azt is megtehetjük viszont – és ez ennek
a magazinnak a legfőbb ambíciója –, hogy tudo-
mányosan igazolt érvekkel cáfoljuk meg azokat
A Denník N és a Napunk magazinja, 2022/2, 7. évfolyam. A szerkesztőség címe: Jarošova 1, 831 03 Bratislava/Pozsony. Főszerkesztő: Matúš Kostolný.
A Napunk vezető szerkesztője: Szalay Zoltán. Grafikai tervezés: Soňa Ševčíková. Kiadja az N Press, s. r. o., Jarošova 1, 831 03 Bratislava/Pozsony.
IČO (statisztikai számjel): 46 887 491. A kiadó ügyvezetői: Lukáš Fila, Tomáš Bella. EV 5440/16. ISSN 2453-9597. Információk az előfizetésről és
a hirdetésről: www.dennikn.sk vagy az info@dennikn.sk címen. Címlapfotó: adobestock
a tévhiteket, amelyek egyértelmű ferdítéseken
alapulnak. Amelyek gyakran a másik fél mega-
lázását vagy nevetségessé tételét szolgálják. Sok
ilyen állítás elevenen él a köztudatban ma is, és
nem a békés egymás mellett élést segítik.
Egy olyan magazint akartunk készíteni, SZALAY
ZOLTÁN
amelyre bátran támaszkodhat bármelyik diák
a Napunk
és történelemtanár, de érdeklődő laikusok is vezető
fellapozhatják, ha a szlovák–magyar kapcsola- szerkesztője
tokról olvasnának. Közös szlovák–magyar tör-
ténelemkönyv ugyan még nem jelent meg, de
legalább egy ilyen kiadvánnyal szerettük volna
bizonyítani, hogy nem lenne megvalósíthatat-
lan.
A kiadvány elkészítésében elismert szakem-
berek voltak a segítségünkre: Demmel József,
a Szlovák Tudományos Akadémia Történettu-
dományi Intézetének munkatársa és az NKE
Közép-Európa Kutatóintézetének kutatója, Ro-
man Holec, a Szlovák Tudományos Akadémia
kutatója és a Comenius Egyetem professzora,
Vincent Múcska, a Comenius Egyetem tan-
székvezetője és Simon Attila, a Fórum Kisebb-
ségkutató Intézet igazgatója és a Selye János
Egyetem tanszékvezetője. Ezúton is köszönjük
rendkívül hasznos segítségüket. A végered-
ményért ugyanakkor teljes mértékben a két
szerkesztőség viseli a felelősséget.
A magazin a Napunk.sk és a Denník N szer-
zőinek a munkája. A cikkek közé besoroltuk
2020-ban elhunyt kollégánk, Morvay Péter egy
régebben készült írását is. Péter egész pályája
során elkötelezett híve volt a szlovákok és ma-
gyarok közötti történelmi tévhitek felszámolá-
sának, így fontosnak tartottuk, hogy munkás-
ságát segítségül hívjuk ennél a projektnél is.
Ez a magazin nem jöhetett volna létre olva-
sóink támogatása nélkül. Néhány hét alatt köz-
adakozással sikerült összegyűjtenünk azt az
összeget, amely lehetővé tette, hogy szlovákiai
és magyarországi iskolák százaiba juttassuk el
a kiadványt. Köszönjük!
Ha van olyan mítosz, mely szerint a magya-
rok és a szlovákok soha nem tudnak egyfelé
húzni, amikor a történelemről van szó, annak
ez a magazin a kézzelfogható cáfolata.
3
Az ógyallai születésű
Feszty Árpád 1892–1984-
ben keletkezett A ma-
gyarok bejövetele című
képének részlete a 9. szá-
zadi magyar honfoglalást
ábrázolja - ebben az időben
már éltek szláv törzsek
a későbbi Magyarország
területén.
ZDROJ – WIKIPEDIA
 Az ószlovákoknak nincs nyomuk a történelemben, de ez nem
jelenti azt, hogy a szlovákok csak a 19. században bukkantak fel
Mítosz 1

A szlovákoknak
nincs történelmük

Nagymácsédi kereszt
Bronzöntvény kereszt a 9. vagy 10.
századból a Szered melletti Nagymá-
cséd község régészeti leleteiből. A
Szentháromságot ábrázolja, és egy kis
ékszertartó része lehetett. Valószínűleg
Bizáncban gyártották a Nagymorva Biro-
dalom idején. A szlovák tízkoronáson is
szerepelt.
ZDROJ – SNM.SK

6 MAGAZÍN N 10/2022
A  szlovák történelem elfér egy sms-ben. Idősebb
vagyok, mint Szlovákia. Ezek nemcsak fociul-
trák rigmusai a magyar–szlovák mérkőzésekről,
hanem a magyar közbeszédben rendszeresen felbukka-
nó élcelődések részét képezik. Bár tény, hogy az önálló
szlovák államiság nem tekint vissza hosszú múltra, va-
gyis egy kifejezetten fiatal államról van szó, ám a szlo-
vák történelem nem 1993. január 1-jén, a mai Szlovák
Köztársaság megalakulásának napján kezdődött, és
nem is Csehszlovákia 1918-as létrejöttével. De akkor
mikor?
A szlovák és a magyar történelem kezdetének kér-
dését számos különféle történelmi mítosz teszi meg-
lehetősen vitatottá. Ezek közül az egyik legszívósabb
a nagymorva folytonosság mítosza, amelyet a szlovák
politikai elitek egy része is előszeretettel húz elő időről
időre. Az „ószlovákok” forrásokkal alá nem támasztható
legendáját legutóbb Robert Fico tette a hivatalos állami
politika eszközévé, amikor a 2010-es parlamenti vá-
lasztások előtt egy monumentális Szvatopluk-szobrot
állíttatott fel a pozsonyi vár udvarán, azt hangoztatva,
hogy a nagymorva uralkodó az „ószlovákok királya” volt.
Ezt az elméletet a számos szlovák történész és közéleti
szereplő bírálta.
A nagymorva tradíció – középpontjában Szvatopluk-
kal, valamint Cirill és Metód hittérítő szerzetesekkel
– a 19. századi szlovák nemzetépítő mozgalmak histo-
rizáló törekvései által erősödött meg olyannyira, hogy
máig tartó hatása van a szlovák köztudatban. Eszerint
a morvák már a magyarok megérkezése előtt kiépítet-
ték saját birodalmukat a térségben, így a morva–szlovák
folytonosság a szlovákok „történelmi jogát” volt hivatott
biztosítani a saját államisághoz.
Nemcsak a szlovákok éltették viszont ezt a hagyo-
mányt, hanem érdekes módon a magyarok is. Ahogy
arra Kollai István felhívja a figyelmet Szlovákia királyt
választ című könyvében, a magyarok számára azért le-
hetett előnyös a morvák és a szlovákok közötti kapcso-
lat hangsúlyozása, mert Szvatoplukot a magyarok egy-
szer már legyőzték, s ezáltal a leszármazottaiknak te-
kintett szlovákok történelmi jogait semmibe vehették.
Erre a szlovákok azzal reagáltak, hogy a Nagymoráviát
úgy mutatták be, mint a vad nomádokat megszelídítő
és letelepedésre késztető államot, vagyis a saját kultúr-
fölényüket kezdték hangsúlyozni.
Mára azonban a szlovák történészek körében is azok
kerültek túlsúlyba, akik elvetik a szlovákközpontú nagy-
morva mítoszt. Dušan Kováč például egyértelműen
leszögezi, hogy Nagymorávia korában nem lehet a mai
értelemben vett szlovák nemzetről beszélni.
Roman Holec ugyanakkor hangsúlyozza: nem sza-
badna lebecsülni a nagymorva folytonosságot, amely
kulturális, nyelvi és nemzetségi folytonosság is, illetve
közigazgatási és vallási hagyomány. Senki nem beszél
ebben az időszakban szlovák nemzetről, hanem bizo-
nyos jelenségek folytonosságáról – teszi hozzá Holec.
Van egy másik tényező is, amely bonyolítja a szlovák
történelem kezdetének meghatározását és a Szlovákia/
Slovensko név használatát. Ezt a nevet ugyanis csak
a 17. századtól találjuk meg a történelmi forrásokban,
egy pontosan behatárolhatatlan területre vonatkozóan.
A szlovák történészek és történelemkönyvek ugyan-
akkor rendszeresen használják visszamenőlegesen is
ezt a kifejezést, akár „középkori Szlovákiát” is emleget- ZOLTÁN
SZALAY
ve.
a Napunk
Azt is viszonylag nehéz azt is egyértelműen megha- vezető
tározni, mikortól beszélhetünk valójában szlovákokról szerkesztője
– vagyis mikor különült el ez a népcsoport a többi szláv
nemzettől.
A magyar és a szlovák nézőpont – hagyományos mó-
don – különbözik: a magyarok inkább csak a késő kö-
zépkortól tartják helyénvalónak a szlovák népnév hasz-
nálatát, a szlovákok már a történelmi Magyarország
létrejöttének időszakától.
Kollai István szerint van egy különösen fontos dá-
tum a szlovák történelemben, amely már a szláv-szlo-
vák nyelvi tudat és összetartozás meglétére utal. Ez
pedig 1381, amikor Zsolnán a szlávok a németekkel
azonos jogokra tettek szert a városvezetésben – a király
azonos arányban részesítette őket a városi tanács pozí-
cióiból.
Ezek a – szlovákok számára jobbára sikeres – illeté-
kességi küzdelmek további felső-magyarországi váro-
sokban is folytatódtak a későbbiekben. Kollai megjegyzi,
hogy a szlovák nemzeti mozgalom nem hangsúlyozta
ezeket az eseményeket, mert nem szívesen tekintettek
a szlovák ősökre úgy, mint városlakókra – inkább a föld-
művelői múltat szerették volna előtérbe helyezni.
Nem sokkal később, a török korban már sokkal
egyértelműbben beszélhetünk szlovák nyelvi tudatról,
hiszen például a nagy történelmi csatákról, mint példá-
ul Szigetvár 1566-os ostromáról a magyarral egyidőben
születnek meg a szlovák nyelvű históriás énekek is.
Abban sem ért feltétlenül egyet a szlovák és a ma-
gyar történelemszemlélet, hogy a szlovákok milyen sze-
repet vállaltak a középkori magyar állam kiépítésében.
Vannak olyan megközelítések is – ezt képviseli például
Dušan Kováč –, melyek szerint a középkori Magyaror-
szág multietnikus államként formálódott, amelyben
az Árpád-háznak köszönhetően ugyan az etnikai ma-
gyaroknak volt a legbefolyásosabb helyzetük, de az ál-
lam kialakításában részt vett a többi etnikum is, főként
a szlovákok és a horvátok.
A magyar szemlélet nem szívesen fogadja el ezt az
értelmezést, és abban is eltér, hogy bár a szláv őshonos
lakosság meglétét elismeri, egységes szlovák népcso-
port helyett különálló közösségekről beszél.
Amit viszont senki nem von kétségbe, hogy a mo-
dern állam megjelenésével a szlovákok meghatáro-
zó politikai tényezőként léptek fel Magyarországon.
A szlovák nemzeti mozgalom 19. századi megjelené-
sével a szlovákok egyre aktívabban kezdték alakítani az
egész történelmi Magyarország történelmét.
A szlovákoknak tehát igenis van történelmük 1918
előtt is, az pedig egybeesik a történelmi Magyarország
történetével.
7
 Ki volt itt előbb? A szlovákok vagy a magyarok? A szlovákok nem
sajátíthatják ki Nagymoráviát
Mítosz 2
A szlovák régebbi
és fejlettebb nemzet,
mint a magyar
A  szlovák társadalom nacionalista
részében tartja magát az az elké-
pzelés, mely szerint a szlovák ré-
gebbi és fejlettebb nemzet, mint a magyar.
Ez a gondolat abból a tényből indul ki, ho-
PATAJ
ROMAN gy a magyarok később érkeztek Közép-Eu-
a Denník N rópába, mint a szlávok, akik sokkal régeb-
kommentátora ben éltek ezen a területen, kb. a Kr. u. 6.
századtól. Ennek a mítosznak a része az
az állítás is, mely szerint a letelepedett föl-
dműves közösségek magasabb fejlettségi
szinten álltak, mint a nomád közösségek.
Az említett meggyőződést legprimití-
vebb formában a Szlovák Nemzeti Párt
SZALAY (SNS) egykori elnöke, Ján Slota képviselte,
ZOLTÁN
aki politikai karrierje során többször is be-
a Napunk
vezető szélt arról, hogy a nomád életmódot foly-
szerkesztője tató magyarok alacsonyabb rendűek vol-
tak, és a történelem rejtélye, hogy miként
tudták elpusztítani a fejlettebb Nagymor-
va Birodalmat, és leigázni annak lakóit,
miközben ismételten arra figyelmeztetett,
hogy Szlovákiát ugyanez fenyegeti: „És
lehet, hogy már csak akkor ébredünk fel,
amikor a félvidékre (sic!) megint becsör-
tetnek a csúnya, görbe lábú kis emberek
a még csúnyább, szőrös pónijaikon.”
Ahhoz, hogy a szlovák nacionalisták
be tudják bizonyítani a más nemzetekkel
szembeni felsőbbrendűségüket, azt kellett
bebizonyítaniuk, hogy a szlovákok hos�-
szabb ideje szlovákok, mint amennyi ideje
a magyarok magyarok.
A szlovák nacionalisták ugyanis nehe-
zen tudnak megbékélni azzal a tudattal,
hogy a „magyar” általánosan használatos
megnevezés a mai magyarok elődeire is,
míg a szlovákok esetében ilyenről nem tu-
dunk.
Ezen 2008 januárjában Szlovákia egy-
8 MAGAZÍN N 10/2022
kori miniszterelnöke, Robert Fico próbált
változtatni. Szlovákia önállóságának 15.
évfordulója alkalmából Szvatoplukról és
a Nagymorávia lakosairól kijelentette: „Ő
volt az ószlovákok első királya, és ma már
a történészek azt mondják, nyugodtan
használhatjuk az ószlovákok kifejezést.”
Ficót akkor a Matica slovenskához,
vagyis a Szlovák Anyácska kulturális szer-
vezethez közel álló történészek egy része
támogatta, de az nem igaz, hogy ez a né-
zet lenne túlsúlyban a szakértők között.
Éppen ellenkezőleg, a szakemberek nagy
része az ószlovákok megnevezést áltudo-
mányosnak és helytelennek minősítette.
A magyarok megnevezésről már a 9.
században is található írásos említés. Ami-
kor a magyar törzsek betörtek Közép-Eu-
rópába, a krónikások a korabeli szokások-
nak megfelelően gyakorta hunoknak, szkí-
táknak vagy avaroknak is nevezték őket,
de kétségkívül a magyarokról volt szó.
Az ősmagyar törzsek valamikor Kr. e.
1000 és 500 között váltak el a finnugor
törzsektől, és keltek útra az Urál környé-
kéről az ázsiai sztyeppéken át Európába.
Ebben az időben már az önálló magyar
nyelv is kialakult. A vándorlás során iráni,
török és más népekkel kerültek kapcsolat-
ba, amit a magyar nyelvben máig fellelhe-
tő iráni és török gyökerű kifejezések bizo-
nyítanak.
A Kárpát-medencébe a mai Dél-Ukraj-
na területéről, az ún. Etelközből érkeztek
a magyar törzsek, ahol már saját fejede-
lemséget alapítottak. A legelterjedtebb
elmélet 895–900 közé teszi a magyar
honfoglalást, és 902-ben a magyarok már
a későbbi történelmi Magyarország nagy
részét ellenőrzésük alatt tartották.
 A szlovákok megnevezésével több okból
is bonyolultabb a helyzet. A magyarok be-
jövetelekor Európában számos olyan szláv
törzs élt, melyeket a szlávok (szlovienek,
szlovenek, esetleg latinul: Sclavi) megneve-
zéssel illettek, de mindegyik törzsnek saját
megnevezése is volt. Ez a felosztás a mai
napig fennmaradt, habár manapság már
nem törzsekről, hanem nemzetekről beszé-
lünk. Többek között a mai szlovákok, len-
gyelek, csehek, horvátok, szerbek, ukránok,
oroszok is szlávok. Fel kell viszont hívni a fi-
gyelmet arra, hogy a középkori szlovákok,
csehek, lengyelek stb. és mai utódaik között
nincs egyértelműen egyenes vonalú vagy va-
lamiféle „genetikai” folytonosság, és ugyanez
érvényes a középkori és mai magyarokra is.
A középkori nemzetek ugyanis jellegükben
és definíciójukban alapvetően különböztek
a modern nemzetektől, amelyek a 18. szá-
zadban kezdtek kialakulni.
Amint azt a tárgyalt korszak szlovák
szaktekintélye, Ján Steinhübel magyarázza,
Nagymorávia lakosait nem hívhatták szlo-
vákoknak, és tudománytalan őket manap-
ság ószlovákoknak nevezni, mivel abban az
időben egyszerűen nem létezett ilyen nevű
törzs.
Ezenkívül a nagymorva államalakulatnak
csupán egy része, konkrétan a Nyitrai Feje-
delemség terült el a jelenlegi Szlovákia te-
rületén. Egyébiránt pedig az államalakulat
egésze nem a Nyitrai, hanem a Morva Feje-
delemség nevét viselte. Amennyiben Robert
Fico és a hozzá közel álló történészek javas-
lata alapján Nagymorávia lakóit automati-
kusan ószlovákoknak neveznénk, egyúttal
a morvákat is automatikusan szlovákoknak
neveznénk, a morvák azonban a 10. század-
ban a Cseh Királyság részévé váltak, és az el-
következő ezer évben, egészen Csehszlovákia
megalakulásáig csupán a szomszédai voltak
a szlovákoknak.
Sőt, míg a Morva Fejedelemség lakóit
már a 9. században is morváknak nevezték,
Nagymorávia nyitrai részének lakóiról nem
tudjuk, hogyan nevezték magukat. Steinhü-
bel és további történészek szerint azonban
elképzelhető, hogy „nyitravánoknak”, esetleg
a későbbiekben – a morvák analógiájára –
nyitraiaknak.
Steinhübel azt állítja, hogy a (középkori)
szlovák nemzet kialakulása arra az időszak-
ra tehető, amikor a Nyitrai Fejedelemség
a magyarok uralma alá került, és szláv lakos-
sága természetesen – önmegnevezés által
is – megkülönböztette magát új szomszéda-
FOTO – ADOBESTOCK itól.

9
 LEN GY ELORSZÁG
Mítosz 3

C SEHO RSZÁG

S ZLOVÁ KIA

MAGYA RORS ZÁG

Egykor a történelmi Magyarország északi részét hívták

Felvidéknek, ma a szlovákok számára ez a név a magyarok
lenéző hozzáállását sugallja

A Felvidék
magyar föld
A  19. századtól tetten érhető az
a törekvés a magyar történetírás-
ban, hogy az akkori észak-magyaror-
szági, etnikailag vegyes területeket „magyar
térként” mutassák be. Ezek az elképzelések
néprajzkutató is, aki egyik cikkében kieme-
li, hogy a „felvidéki néprajzi hagyományon”
a magyar közvélemény és sajtó gyakran ki-
zárólag a magyar hagyományt érti, teljesen
figyelmen kívül hagyva a régió etnikailag ve-
SZALAY ma is meg-megelevenednek, amikor a szlo- gyes jellegét.
ZOLTÁN
vákiai régiók kapcsán a magyar fél olykor E mítosz tisztázásának kulcsa a „Felvidék”
a Napunk
vezető „megfeledkezik” a közös történelmi hagyo- fogalom körüli tévhitek eloszlatása. A szlo-
szerkesztője mányról. vák–magyar kapcsolatok egyik legterheltebb
Ennek a példáira mutat rá Liszka József és legtöbb konfliktust kiváltó kifejezéséről

10 MAGAZÍN N 10/2022
van szó, amely gyakran válik politikai viták
tárgyává is.
Mit jelent valójában a „Felvidék”? A „Fel-
vidék”, „Felföld”, „Felső-Magyarország” kife-
jezéseket alapvetően földrajzi fogalmakként
használták, általában a történelmi Magyar-
ország északi, hegyvidéki területeinek leírá-
sára.
A Felvidék elnevezés a 19. században
vált szélesebb körben elterjedtté. Liszka
József szerint Kossuth Lajos emlegette
először 1848-ban Felvidékként a hegyvidé-
ki, főként szlovákok és németek lakta terü-
leteket a történelmi Magyarország északi
részén. Igazán következetes használata vi-
szont csak a század második felétől figyelhe-
tő meg – ekkor pedig már a magyar–szlovák
nemzetiségi vitáknak is egyik fontos eleme
lett.
A Felvidék kifejezés politikai karrierjén
a legnagyobbat Grünwald Béla lódított – az
a „szlovákfalóként” elhíresült politikus, aki
jelentős mértékben hozzájárult a Matica slo-
venská és a három szlovák gimnázium be-
záratásához 1874–75-ben. Grünwald 1878-
ban adott ki egy pamfletet A Felvidék. Egy
politikai tanulmány címmel, amely az akkor
már gőzerővel folyó magyarosítás program-
szerű alapjává vált.
Ahogy arra Hajdú Anikó rámutat Fel-
ső-Magyarország, Felvidék – a regionalitás
változatai című tanulmányában, a Felvidék
kifejezéshez kötődő negatív szlovák asszo-
ciációk alighanem amiatt alakulhattak ki,
ahogy Grünwald és követői ezt a fogalmat
használták – és amilyen tartalommal kíván-
ták megtölteni.
Grünwald magyar felsőbbrendűségről
vallott elképzeléseit jól szemlélteti az a kije-
lentése, mely szerint „ha a tót magyarrá lesz,
emelkedik, ha a magyar tóttá, süllyed”.
A 19. század második felében egyre
jobban elterjedt a magyar politikusok
és értelmiségiek körében a „pánszláv fenye-
getés” témája, és ennek ellensúlyozásaként
is igyekeztek a Felvidéket mint magyar
földet ábrázolni. Ahogy Hajdú Anikó emlé-
keztet, így tett a Magyarország vármegyéi
és városai című monográfiasorozat
egyik szerkesztője, Borovszky Samu is,
de ez a hozzáállás tükröződött a századfor-
dulón megjelent, Az Osztrák–Magyar Mo-
narchia írásban és képben című népszerű
könyvsorozat vonatkozó részeiben is. A kor-
szak egy másik ismert szerzője, György
Aladár Felső-Magyarország című művé-
ben ugyan elismeri, hogy vannak a térség-
ben szlovák többségű megyék, de leszögezi:
„a Felföldön a magyar és a német elemé az
elsőség”.
A 19. században a szlovákság is
használta a Felső-Magyarország kifeje-
zés változatait a nemzeti önrendelkezé-
si törekvések kezdetekor. A szlovák etni-
kai régió határainak kijelölésekor eleinte a 
Felső-Magyarországi kerület (Horný kraj uh-
orský vagy Hornouhorské slovenské okolie)
elnevezést használták. Arról, hol húzódja-
nak ennek a szlovák kerületnek a határai, az
elképzelések nagyban eltértek – volt olyan
terv is, amelynek a szerzője egy 60 ezer
négyzetkilométeres, a mai Szlovákiánál 50
százalékkal nagyobb „Slovenskóban” gondol-
kodott.
Tovább bonyolódott a helyzet Csehszlová-
kia létrejöttével – ekkor megjelent magyarul
is a Szlovenszkó elnevezés, miközben a Fel-
vidéket egyre inkább a Csehszlovákiába szo-
rult magyarok által lakott területek megne-
vezésére kezdték használni.
Az 1938-as első bécsi döntés után, amikor
a mai Dél-Szlovákia ismét magyar fennható-
ság alá került, a legtöbb magyar forrás „a Fel-
vidék visszatéréséről” írt.
Manapság a Felvidék kifejezést főként
a „felvidéki magyarok” szókapcsolatban
használják, a dél-szlovákiai, magyarlakta
területek megnevezésére. Fontos azonban
hozzátenni, hogy ma már ezek a régiók sem
nevezhetőek etnikailag homogénnek. Bár
egyes területeken jelentős többségben van
a magyar lakosság, a szlovákok, romák és
egyéb etnikumok szinte minden településen
felbukkannak.
A Felvidék kifejezést ugyanakkor
esetenként egész Szlovákia szinonimájaként
is használják a magyar beszélők. Ez nem
mindig a szlovákokkal szembeni lenézés ki-
fejeződése, ám a szlovákok ezzel kapcsolatos
negatív asszociációi részét képezik az ő kul-
turális örökségüknek. Mivel már a Szlovákia
kifejezést is ismeri a magyar nyelv, a szlová-
kok számáranegatív képzettársításokkal jár
a Felvidék használata.
Miközben a magyarok egy része számára
a Felvidék „magyar tér”, addig egyes szlová-
kok számára Szlovákia „szlovák tér”, annak
ellenére, hogy egy etnikailag igencsak sok-
színű országról van szó.
Bárhogy nevezték is egykor vagy ma, az
vitathatatlan, hogy a Duna dévényi kapujá-
tól a zempléni vidékekig húzódó táj kulturá-
lis-társadalmi formálódásában nemcsak az
elmúlt évszázadokban, hanem ma is meg-
határozó szerepe van a szlovák–magyar köl-
csönhatásoknak.
11
Peter Michal Bohúň - Szlovák
népi gyűlés 1848 tavaszán.
SZLOVÁK NEMZETI GALÉRIA, SNG,
WWW.WEBUMENIA.SK

12 MAGAZÍN N 10/2022
13
 A 19. század végén terjedt el a szlovákok magyarok általi
elnyomásának mítosza, ám az valójában csak rövid ideig
Mítosz 4
sújtotta a szlovákokat, és nem is mindenkit
A szlovákok ezer
évig magyar
elnyomás alatt éltek
MORVAY
A z ezeréves elnyomás gondolata az 1830-as
években kezdett „meghonosodni” a szlo-
vák nemzeti közösségben, ez elmélet Pa-
vol Jozef Šafárik nevéhez fűződik.
A 19. század végén azért is tudott érvényre
PÉTER jutni ez az elképzelés, mert a történelmi Magyar-
a Denník N ország területén a nem magyar nemzetiségek ezt
kommentátora egyfajta válasznak szánták a nagy pompával meg-
tartott 1896-os millenniumi ünnepségekre, vagy-
is a magyar honfoglalás 1000. évfordulójára.
A szlovák nemzeti mozgalom hívei ezzel azt
szerették volna üzenni a magyaroknak, hogy az
ország nem minden állampolgára számára annyi-
ra örömteli ez az évforduló, mint nekik, valamint
azt, hogy a nem magyar nemzetiségek számára
a magyar honfoglalás inkább egy sajnálatos ese-
mény volt. A két világháború közötti Csehszlová-
kia támogatói esetében ehhez az elgondoláshoz
gyorsan hozzákapcsolódott az az elképzelés is,
miszerint ezer éve omlott össze az első (cseh)szlo-
vák állam, a Nagymorávia, egyúttal a két testvér-
nemzetet, a cseheket és a szlovákokat is ezer éve
szakították el egymástól.
Az ezeréves elnyomás mítosza ennek kö-
szönhetően a későbbi időszakban is tovább élt:
az első Csehszlovák Köztársaság megalapítását
úgy értelmezték, hogy ezáltal véget ért az el-
nyomás. A mítosz tehát segített megindokolni
és legitimizálni az állam létrejöttét.
A magyar millenniumhoz hasonlóan az ezeré-
ves elnyomás is egy szép kerek, könnyen megje-
Ezüstpénz Szent gyezhető szám, amely megfelel a jelképekkel dol-
István korából. gozó politikának.
FORRÁS – SNM.SK Andrej Findor történész Mýty naše slovenské
(A mi szlovák mítoszaink) című könyvében arról
ír, hogy ez az elképzelés annak köszönhetően is
épülhetett be sikeresen a köztudatba, mert ösz-
szhangban volt a millennarizmus (mille – latinul
ezer) hagyományos keresztény eszméjével, misze-
14 MAGAZÍN N 10/2022
rint ezer évnyi szenvedés után jobb világnak, ide-
ális rendnek kell következnie. A messianizmusra
való hajlam már akkor is viszonylag erősen jelen
volt a szlovák közösségben.
Komolyabb nemzetiségi viták a szlovákok és a
magyarok között azonban csak a 18. század vé-
gétől kezdtek megjelenni, melyek az 1848–49-es
forradalom és szabadságharc, valamint az 1867-
es kiegyezést követő dualizmus idején éleződ-
tek ki. Ettől az időszaktól kezdve beszélhetünk
az Osztrák–Magyar Monarchiában a szlovák és
a legtöbb nem magyar etnikumú kisebbség ke-
mény nemzeti elnyomásáról. A középkori váro-
sokban előforduló nemzetiségi konfliktusokról
elvétve megjelenő feljegyzések nem bizonyítják
az etnikai diszkriminációt – írja Findor. A koráb-
bi időszakban az államhatalom, a nemesség és
az egyház nem nemzetiségi kritériumok alapján
hozta meg döntéseit, és a történelmi Magyaror-
szág lakói sem tettek egymás között különbséget
ilyen kritériumok alapján.
A szlovákok magyarok általi ezeréves elnyomá-
sának mítosza a szlovák elit egy részének a tör-
ténelmi Magyarországgal (amely egyre inkább
magyar nemzetállammá vált) történő szakítása
következményeképp alakult ki, mégpedig úgy,
hogy a 19. század viszonyait és tapasztalatait,
a nemzettudat formálódásának időszakát a múlt-
ba vetítette. Ez a mítosz tagadja a történelmi is-
mereteket, például a szlovák származású, szlovák
etnikai tudatú nemesség és polgárság létezését
a történelmi Magyarországon.
Ezzel szemben a 18. században a szlovák értel-
miség azt bizonygatta, hogy a szlovákok nem egy
leigázott, elnyomott és ebből kifolyólag jogfosztott
nép leszármazottai, amint az időnként magyar
részről elhangzott, hanem a történelmi Magyar-
ország teljes értékű, egyenjogú polgárai és állam-
alkotó nemzete.
A szlovák történelemórákon 1848-ról mint a nemzeti felszabadítási
harc évéről tanulnak a gyerekek. A szlovákok viszont valójában
megosztottak voltak, és csak egy részük harcolt a szlovák nemzetért
A szlovákok támogatták
a magyarokat
1848/1849-ben
E z így egyértelműen nem jelenthető ki,
de tény, hogy a szabadságharc alatt ren-
geteg szlovák nyelvű honvéd harcolt
Kossuth zászlaja alatt a császári csapatok ellen.
Érdekes mozzanata a szabadságharcnak a bra-
nyiszkói ütközet (1849. február 5.), ahol Erdősi
Imre honvéd tábori lelkész szlovákul hívta csa-
tába a 2. besztercebányai zászlóalj honvédeit
a császáriak és az ugyancsak szlovák önkénte-
sek (hurbanisták) ellen.
Romsics Ignác történész szerint a honvé-
dek többsége, mintegy 60 százaléka magyar,
a többi egyéb, elsősorban szlovák nemzeti-
ségű volt. A szlovák nyelvterületen toborzott
honvédek és a szlovákul beszélő nemzetőrök
együttes száma több tízezerre tehető. Össze-
hasonlításképpen: a császári csapatok oldalán
harcoló szabadcsapatok cseh és szlovák ön-
kéntesei (hurbanisták) létszáma 2–3000 főnél
soha nem volt több. Ennek oka részben az,
hogy a szlovákság nagyobb részét ekkor még
nem foglalkoztatta túlságosan a nemzetiségi
hovatartozás kérdése, nem volt különösebben
fontos számukra a nemzeti elkülönülés.
A szlovákság megosztottsága emellett a fe-
lekezeti különbségekkel (katolikus többség,
evangélikus kisebbség), illetve a 18. század vé-
gétől kibontakozó szlovák nemzeti mozgalom
ideológiai széttöredezettségével magyarázha-
tó. Halász Iván történész szerint a szlovák
értelmiségi körökben a következő eszmetö-
rekvések versengtek egymással: a hagyomá-
nyos Szent István-i hazafiság, az ún. magya-
rónság, a szláv kölcsönösség (pánszlávizmus),
a cseh–morva–szlovák egység gondolata, s vé-
gül a szlovák etnikai egyediség Štúr-féle prog-
ramja (a 19. század második felében ez utóbbi
kerekedett felül).
A szlovák nemzeti mozgalom vezéralak-
Mítosz 5
jai – Ľudovít Štúr, Jozef Miloslav Hurban és
Michal Miloslav Hodža – 1848 márciusában
még lelkesen üdvözölték a pesti forradalom
győzelmét és a forradalmi törvényeket. El-
sősorban a jobbágyfelszabadítást, hiszen az
a szlovák parasztság jelentős részét is pozití- KACSINECZ
van érintette. KRISZTIÁN
Májusban aztán a nemzeti aktivisták lip- a Napunk
tószentmiklósi gyűlésükön saját programmal újságírója
is előálltak. Legambiciózusabb követelésük az
volt, hogy Magyarország váljon az egyenjo-
gú nemzetek szövetségi államává, amelyben
minden nemzetiség számára biztosítva lesz-
nek a széles körű nyelvi jogok és a legfelsőbb
szintű anyanyelvi oktatás is. A követeléssel,
hogy a szlovák többségű megyékben
a szlovák legyen a hivatalos nyelv,
részben az áprilisi törvények
16. §-ára reagáltak, amely arról
rendelkezett, hogy a megyei,
városi közgyűlések tárgyalási
nyelve kizárólag a magyar le-
het. Batthyány Lajos kormánya,
amely csak az egységes magyar František Kolář:
politikai nemzetet volt hajlandó Ľudovít Štúr
elismerni, elutasította a lip-
tószentmiklósi követelé-
seket, a „lázítók” ellen
pedig egymás
után adták ki az
elfogatópa-
rancsokat.
1848 júni-
usában Štúrék
Prágába távoz-
tak, ahol részt
vettek a Habs-
burg monarchi-
abeli szláv népek
15
 kongresszusán. Később Bécsbe utaztak, és
megkezdték az önkéntesek toborzását, va-
lamint egy össznépi felkelés előkészítését,
melynek célja a szlovák területi autonómia
kiharcolása lett volna. A mintegy 500 fős,
a szlovákok mellett főleg cseh, morva, osztrák
önkéntesekből álló, gyengén felszerelt légió
fegyveres felkelési kísérlete 1848 szeptembe-
rében lokális, elszigetelt akció maradt. Két hét
után, a bécsi udvar lefegyverzési parancsát
követően az utolsó önkéntesek is elhagyták
Felső-Magyarországot. Ezt követően a rögtö-
nítélő bíróságok két szlovák diákot, akik részt
vettek a hurbanista felkelésben, megtorlásul
halálra ítéltek, többeket pedig bebörtönöztek.
Annak, hogy az össznépi felkelés terve
kudarcba fulladt, részben prózai oka volt.
A jobbágyfelszabadítás „áldásai” lényegében
csak az úrbéres (telkes) jobbágyokra terjed-
tek ki, akik az áprilisi törvények értelmében
tulajdonba kapták az általuk addig használt
telkeket. Az intézkedés kedvezményezettjei,
köztük sok szlovák gazda is, természetesen
hajlamosabbak voltak Kossuthék oldalára
állni a szabadságharcban. Hurbanék önkén-
teseihez jellemzően azokon a vidékeken –
főleg Nyitra megye északi részén, Miava és
Szenice környékén – csatlakoztak tömegesen
a zsellérek, irtványosok, ahol a jobbágyfelsza-
badítás nem hozta el a várt eredményt, ahol
a szegényparasztok nem jutottak például
földhöz.
Az sem mellékes, hogy az említett térség-
ben erős evangélikus közösségek éltek. Hur-
ban is a Szenice melletti Lubokán lelkészke-
dett, így más egyházi értelmiségiekkel együtt
itt tudott leginkább hatni a népre.
A hurbanista önkéntesek az önálló akció
kudarca után, 1848/49 telétől már közvet-
lenül a császári csapatok oldalán harcoltak
a honvédség ellen. Miután Turóc, Árva, Liptó
és Zólyom vármegyében is sikereket értek el,
és saját nemzeti tanácsokkal helyettesítették
a Kossuthhoz hű szerveket, 1849 januárjában
Hurban új programot hirdetett. Ettől kezdve
a nemzeti mozgalom már nem Magyaror-
szág föderalizálása, hanem a szlovák terüle-
tek Magyarországtól való elszakítása mellett
agitált, s egy közvetlenül Bécsnek alárendelt, mazású szlovák értelmiségiek egy része sem
autonóm koronatartomány létrehozását szor- tudta elfogadni az évszázados közös múlt mi-
galmazta. Ennek érdekében márciusban egy att. Ján Palárik katolikus plébános, író például
30 tagú küldöttség járult a császár, Ferenc Jó- nem értett egyet Štúrék Habsburg-barát po-
zsef elé, hogy átnyújtsa neki az autonómiater- litikájával sem, mert kételkedett abban, hogy
vet és egyéb kérelmeket tartalmazó dokumen- Bécs valóban a szívén viseli a magyarok által
tumot. elnyomott nemzetiségek sorsát, és nem csak
A Magyarországtól való elszakadás gon- a saját céljaira – a magyar szabadságharc le-
dolatát nem csak a szlovák származású „ma- verésére és az abszolutizmus visszaállításá-
gyarón” nemesek, hanem a polgári-népi szár- ra – használja fel őket. Az idő végül Palárikot

16 MAGAZÍN N 10/2022

igazolta, a szlovák nemzeti aktivisták ambí-
cióiból szinte semmi sem valósult meg Bécs
győzelme után sem.
Tény, hogy a szlováknál sokkal homogé-
nebbek és erősebbek voltak a horvátok, szer-
bek, románok nemzeti mozgalmai, amelyek
a határőrezredeknek köszönhetően komoly
fegyveres bázissal is rendelkeztek. Összessé-
gében mégis elmondható, hogy 1848 a szlovák
történelem fontos mérföldköve is. Ekkor szü-
Fritz Werner –
Forradalom, 1848,
1880 körül
ERNEST ZMETÁK MŰVÉSZETI
GALÉRIA, WWW.WEBUMENIA.
SK
letett meg az első számottevő szlovák politi-
kai program és ekkor jött létre az első szlovák
politikai szervezet, a Štúr, Hurban és Hodža
nevével fémjelzett Szlovák Nemzeti Tanács,
amely 1848 szeptemberében megszervez-
te és végrehajtotta a történelem első szlovák
fegyveres felkelését. Az önálló szlovák nemzet
štúri eszméje nélkül pedig – amely 1848/49-
re forrott ki igazán – a mai Szlovák Köztársa-
ság sem létezne.
17
 A magyar nemzeti hősök családjaiban voltak, akik szlovákul is
Mítosz 6
beszéltek. A szlovákok ezért árulókként tekintettek rájuk
Kossuth és Petőfi
szlovák volt
E nnek az állításnak az igazolásához vagy
megcáfolásához először is azt kell tisz-
tázni, mit értünk nemzeti hovatartozá-
son. Ha kizárólag a származást, vagyis azt, hogy
valakinek a felmenői milyen nyelven beszéltek,
milyen nyelvi közegben éltek, akkor akár igaz,
KACSINECZ
KRISZTIÁN
vagy részben igaz is lehet a fenti állítás. Pető-
a Napunk fi (eredeti nevén Petrovics) Sándornak mind-
újságírója két szülője – Petrovics István és Hrúz Mária
– is szlovák anyanyelvűek voltak, egyszerű fel-
ső-magyarországi szlovák családokból szár-
maztak. A felföldi nemesi famíliába született
Kossuth Lajosnak csak apai ágon voltak szlovák
(turóci) felmenői, édesanyja eperjesi német csa-
ládból származott.
Ha viszont a nemzeti hovatartozásra úgy tekin-
tünk, amely nem genetikusan, hanem az oktatás
és a kultúra csatornáin keresztül öröklődik, és eb-
ből kifolyólag akár választható is, akkor Kossuth
és Petőfi magyarsága megkérdőjelezhetetlen. Leg-
inkább azon egyszerű okból, hogy származásuk-
tól függetlenül mindketten magyarnak vallották
Kossuth Lajos.
FOTO – WIKIPEDIA (2X)
18 MAGAZÍN N 10/2022
magukat, sőt a nemzeti romantika szellemében
gyakorlatilag az egész életüket a magyar nemzet
függetlenségéért és szabadságáért vívott küzde-
lemnek szentelték.
Petőfi Kiskőrösön, Kossuth a Zemplén me-
gyei, magyar többségű Monokon született, ahová
apja a jobb megélhetés végett költözött. Fontos
megjegyezni, hogy mindketten asszimilálódott
családban nőttek fel. Kossuth László és bizonyos
mértékig Petrovics István is az asszimilációt tar-
tották követendő mintának fiaik neveltetése során
is, hiszen úgy vélték, a jövőben csak ilyen módon
tudnak boldogulni.
Kossuth Lajost jobbára magyar vagy magyar
érzelmű pedagógusok oktatták Sátoraljaújhelyen,
az eperjesi evangélikus kollégiumban, majd Pes-
ten. Petőfivel kicsit más volt a helyzet. Az iskolák
kiválasztásakor az apja a felekezeti hovatartozás
alapján döntött, így az evangélikus tanintézeteket
preferálta, annak ellenére, hogy ott elkötelezett
szlovák érzelmű tanárok is tanítottak. Pesten a kis
Sándor hitoktatója a szlovák nemzeti mozgalom
egyik legjelentősebb alakja, a szláv kölcsönösséget
megfogalmazó Ján Kollár volt, ő is konfirmálta. Az
aszódi algimnáziumban pedig a szintén szlovák
érzelmű Koren István (Štefan Koreň) lett a tizen-
éves költőpalánta egyik kedvenc tanára.
Ennek ellenére később, már a selmecbányai
evangélikus líceum növendékeként és a Nemes
Magyar Társaság nevű önképzőkör tagjaként
egyes visszaemlékezések szerint csak magyar di-
áktársaival barátkozott. Milbacher Róbert szerint
ez arra enged következtetni, hogy „Petőfi túlkom-
penzálta a családjának szlovákságával kapcsolatos
frusztrációit”. Részben ezzel, részben politikai tak-
tikázással magyarázható az a furcsaság, hogy az
1848 júniusi követválasztás előtt Kiskőrös helyett
– amely a korban szlovák többségű település volt
– a színmagyar Kiskunfélegyházát nevezte meg
születése helyeként.
A taktika nem vált be. Petőfi választási veresége
arra utal, hogy sokan hitelt adtak ellenfele rágal-
mainak, aki többek között pánszlávizmussal, szlo-
vákbarátsággal vádolta a Nemzeti dal költőjét. Eb-
ből annyi igaz, hogy az új népképviseleti választási
törvény kapcsán élesen bírálta a nemzetiségek
részvételét korlátozni kívánó nemesi javaslato-
kat, ugyanakkor más megszólalásaiban a nyelv- és
valláskülönbségek túlhaladását, az egyesült nem-
zet fontosságát hangsúlyozta, hozzátéve: csak „az
egyesült nemzet legyőzhetetlen”. 1848 őszén szü-
letett verseiben pedig elmarasztalta a nemzetisé-
geket, amiért a magyar forradalom ellen fordultak.
Kossuth Lajos viszonyulása a nemzetiségi
kérdéshez közismert. Legtöbb politikustársához
hasonlóan kizárólag az egységes magyar politi-
kai nemzetet volt hajlandó elfogadni. Persze el-
ismerte, hogy a lakosság vallási és nyelvi-etnikai
szempontból is sokszínű, ugyanakkor meg volt
róla győződve, hogy az ország minden polgárának,
származásától vagy felekezeti hovatartozástól
függetlenül hűnek kell maradnia Magyarország-
hoz és azon belül az egységes nemzethez. Aki ezt
az egységet megbontotta, azt nemzetárulónak te-
kintette – így az önálló szlovák nemzet eszméje
mellett kiálló politikai gondolkodókat is.
Petőfi Sándor
Jozef Miloslav Hurban és társai ugyanakkor
pont Kossuth Lajost tekintették árulónak, aki
népe ellen fordult, sőt szándékosan ártott neki.
A szlovák köztudatban a mai napig jóval nega-
tívabb kép él a magyar szabadságharc politikai
vezetőjéről, mint mondjuk Petőfiről.
A sors fintora, hogy nem csupán szlovák poli-
tikai ellenfelei, hanem Turócban maradt, szlovák
anyanyelvüket megőrző rokonainak egy része is
megvetette Kossuthot politikai nézetei miatt. (Az
egy családon belüli többnyelvűség a 19. századi
Felső-Magyarországon, de Magyarország más
vidékein is teljesen normális, hétköznapi do-
log volt.) Leginkább apai nagybátyjával, Kossuth
Györggyel (Jurajjal) mérgesedett el a viszonya,
bár a konfliktus eredetileg nem nemzetiségi szí-
nezetű, inkább politikai jellegű volt. A nagybácsi
azután kezdte el támogatni nagy garral a szlovák
nemzetébresztőket, hogy a megyei közigazgatás-
ban betöltött pozícióját át kellett adnia liberális
vetélytársának. Ugyanakkor több levele is bizo-
nyítja, hogy hirtelen fellángoló szlovák nemzeti
érzésének hátterében részben az a szándéka állt,
hogy borsot törjön a magyar liberális reformokat
szorgalmazó unokaöcs orra alá.
A magyar történelemkönyvek többségében
Kossuth származásának kérdése vagy az emlí-
tett családi viszály nem kap teret. A szlovák tör-
ténelemkönyvek viszont azt felejtik el megemlí-
teni, hogy Kossuth az emigrációban radikálisan
változtatott korábbi elképzelésein, és a Dunai
államkonföderáció 1862-ben publikált terveze-
tében teljesen más alapra helyezte a magyarság
és az egyéb nemzetiségek, szomszédos népek
viszonyát. Az egykori kormányzó Magyarország,
Horvátország, Szerbia és a román fejedelem-
ségek konföderációját javasolta, emellett pedig
a lehető legszélesebb nyelvi, kulturális, oktatási
jogok garantálását a kisebb nemzetek számára
is. Ez a korát meghaladó terv sajnos süket fü-
lekre talált, és a dualizmus időszakának magyar
politikusai inkább a nemzetiségekkel szemben
„türelmetlen”, csak a magyar politikai nemzetet
elismerni hajlandó Kossuth örökségét vitték to-
vább.
19
A világosi fegyverletétel,
1849.
J. FREYSAUF SZÍNES LITOGRÁFIÁJA
FOTO – WIKIMEDIA
 Egy időben a magyar, máskor a német vagy a (cseh)szlovák
elem volt túlsúlyban Pozsonyban és Kassán, amelyek
Mítosz 7
többnemzetiségűből csak nemrég váltak szlovák városokká
Pozsony és Kassa
szlovák városok
voltak
A hogy a magyar nacionalista politikusok
a kiegyezés után, úgy a cseh és szlovák
nacionalisták az Osztrák–Magyar Mo-
narchia felbomlását követően igyekeztek „kisa-
játítani“ a mai Szlovákia két legnagyobb és törté-
nelmileg talán legjelentősebb városát, Pozsonyt
KACSINECZ
KRISZTIÁN
és Kassát, illetve Bratislavát és Košicét, mint tisz-
a Napunk tán magyar/csehszlovák városokat. A valóságban
újságírója azonban Pozsony és Kassa egészen a 20. század
közepéig soknemzetiségű városok voltak. A polgá-
rok jelentős része többnyelvű volt, a különböző et-
nikumok – németek, szlovákok, magyarok, zsidók
– pedig évszázadokon keresztül jobbára békésen,
a kölcsönös tolerancia szellemében éltek egymás
mellett, mert felül tudtak emelkedni a nyelvi,
nemzetiségi, vallási különbségeken. Elsősorban
a városukhoz ragaszkodtak, pozsonyinak és kas-
sainak tartották magukat, és csak ezután került
szóba, hogy ki milyen nemzetiségű vagy feleke-
zetű – ha szóba került egyáltalán.
Pozsony (az első írásos forrásokban Braslaves-
pruch) városa stratégiailag jól védhető helyen,
fontos kereskedelmi utak mentén épült ki. Első
ismert lakói a kelták voltak, őket a rómaiak, ava-
rok, frankok és szlávok követték. A szláv etnikum
dominanciája feltehetőleg a morva államalakulat
bukása és a honfoglaló magyarok érkezése után
is megmaradt Pozsony térségében egészen a 12..
századig.
A 13. század elején németek (bajorok) teleped-
tek le Pozsonyban, amely német jellegét egészen
a 20. század elejéig megőrizte. A következő év-
századokban fokozatosan nőtt a város gazdasá-
gi-politikai jelentősége. Már a 11. századtól me-
gyeszékhely, majd 1405-től szabad királyi város.
A mohácsi vész (1526) után fővárossá és koroná-
zó várossá avanzsált, 1848-ig itt tartották az or-
szággyűléseket is.
Ezzel párhuzamosan folyamatosan gyarapo-
22 MAGAZÍN N 10/2022
dott a város lakossága. 1782-ben 33 ezer lakosával
az akkori Magyarország legnépesebb városa volt.
A polgárság zömét más észak-magyarországi vá-
rosokhoz hasonlóan itt is a németek tették ki, de
jelentős számú magyar és a szlovák közösség is
élt a koronázó városban.
Pozsony csaknem egyöntetű német jellegét
a 19/20. század fordulóján vesztette el az iparoso-
dással együtt járó nagymértékű magyar és szlovák
beköltözés hatására. Részben ennek, részben az
erőteljes magyarosítás és az önkéntes asszimi-
láció következtében jelentősen nőtt a magukat
magyarnak valló lakosok számaránya, miközben
a németeké és a szlovákoké csökkent.
Csehszlovákia 1918-as megalakulása után Po-
zsonyt a szlovák országrész fővárosává nyilvání-
tották Bratislava néven. Pozsony háromnyelvű
jellegét a két világháború között is megőrizte,
bár a város nemzetiségi összetétele a szlovákok
és csehek tömeges beköltözése következtében
jelentősen megváltozott. Míg a szlovákok aránya
1930-ra 26,5%-ra, a cseheké 20,3%-ra nőtt, addig
a németeké 26,5%-ra, a magyaroké 15,2%-ra esett
vissza.
A II. világháború alatt és közvetlenül utána a fa-
siszta, illetve nacionalista hatalmi politika teljesen
felszámolta Pozsony multietnikus és multikultu-
rális jellegét. A cseh lakosokat a szlovák hatóságok
már 1939-ben kiutasították, a város összlakossá-
gának 12%-át kitevő zsidó népességet koncent-
rációs táborokba deportálták, 1945 után pedig
csaknem az összes pozsonyi németet és a magyar
polgárok többségét kitelepítették Németországba,
illetve Magyarországra.
Szlovákia második legnagyobb városa, Kassa
nemzetiségi összetétele kezdetben hasonló volt
Pozsonyéhoz. A tatárjárás után IV. Béla a város te-
rületét német (szász) telepesekkel népesítette be.
A korábban szlávok és magyarok által lakott tele-
Karl Würbs, Louise Kotz – Pozsony, 1850.
pülés ezután rohamos fejlődésnek indult, s 1347-
ben szabad királyi városi rangot kapott.
Kassa a 16. század közepéig német többségű
maradt. Ekkortájt azonban a török háborúk
által elindított migráció következtében fokoza-
tosan többségbe került a magyar elem, később
pedig a szlovák. Fényes Elek 1851-ben kiadott
geográfiai szótárában az áll, hogy Kassa „népes-
sége a legujabb katonai összeirás szerint 13,034
lélek, kik közt 4738 tót, 2904 magyar, 2592 né-
met ajkú”.
A német Kassa a 19. század végére eltűnt, a né-
met polgárság nagy része a dualizmus időszaká-
ban beolvadt a magyarságba. A magyarosításnak
különösebben nem állt ellen a szlovákság sem.
Ondrej Ficeri történész ezt azzal magyarázza,
hogy a kassai szlovákok nem alkottak szervezett,
öntudatos közösséget, nem hoztak létre egyesüle-
teket, nem igazán vert itt gyökeret a nemzeti moz-
galom sem. „Eltekintve attól, hogy Kassán éltek
szlovákok és az utcán szlovákul beszéltek, maga
a város nem rendelkezett szlovák hagyományok-
kal, ami könnyű célponttá tette a magyarosítók
számára” – írja Ficeri.
SZLOVÁK NEMZETI GALÉRIA, SNG, WWW.WEBUMENIA.SK
A 20. század első felében tartott népszámlálá-
sok adataiból kirajzolódó nemzetiségi összetétel
mindig aszerint változott, hogy a város éppen me-
lyik államhoz tartozott. Így fordulhatott elő, hogy
bár jelentősebb népmozgások nem történtek,
1910-ben a magukat magyarnak, 1930-ban a ma-
gukat csehszlováknak, aztán az első bécsi döntést
és Horthy bevonulását követően ismét a magukat
magyarnak valló polgárok voltak abszolút több-
ségben. Nehéz megállapítani, hogy a „magyarok”
és a „csehszlovákok” közül hányan jelölték be az
adott nemzetiséget csupán érdekből, számításból
vagy félelemből, egyfajta túlélési stratégiaként.
Kassán 1918-ig az elit tagjai között szinte kizá-
rólag magyarokat és elmagyarosodott németeket
találunk, ők határozták meg a város kulturális éle-
tét is. Ez a magyar dominancia kisebb mértékben
még 1918–1938 között is érvényesült. Ettől füg-
getlenül Kassa a II. világháborúig többnyelvű vá-
ros maradt. 1945 után a kitelepítések, a reszlova-
kizáció és a nagyarányú iparosítás következtében
minimalizálódott a magyarok számaránya. Ficeri
szerint Kassa csak az 1960-as években vált „tény-
legesen szlovák” várossá.
23
 SZ LOVÁ KIA
Mítosz 8

AUS Z TRIA

MAGYA RO RSZ ÁG
RO M Á NIA

J UGOSZLÁV IA

A magyarok egy része máig úgy hiszi, hogy Masaryk, Štefánik

és Beneš átverés útján jutottak több területhez

A csehek és
a szlovákok átverték
a nagyhatalmakat
Trianonban
H a Trianonról beszélünk, már az
elején le kell szögeznünk, hogy ezen
a fogalmon általában nem teljesen
azonos dolgokat ért a szlovák és a magyar
emlékezet, valamint történetírás. Míg az
lyság szétesésének teljes folyamatát jelenti.
A szlovák történetírás nyelvhasználatából
is kiviláglik az a felfogás, hogy a békeszerző-
dés következtében jött létre a magyar nemze-
tállam: az 1918 előtti Magyar Királyságra az
PAPP egyik oldalon a szlovákok valójában csak egy „Uhorsko”, az azt követő időszakra pedig már
ATTILA jogi dokumentumot értenek alatta, amely a „Maďarsko” kifejezést használja.
a Napunk egy konkrét időponthoz köthető, és lezár egy Magyar oldalról Trianon korántsem csak
újságírója
történelmi korszakot, addig a magyarok szá- egy száz évvel ezelőtti, egyre halványuló tör-
mára elsősorban a történelmi Magyar Kirá- ténelmi korszakhatár. Ennek egyik legfőbb

24 MAGAZÍN N 10/2022
oka, hogy a békeszerződés következtében –
akaratuk ellenére – magyarok milliói kerül-
tek új államok fennhatósága alá (Az 1921-es
népszámlálások Romániában 1,66 milliós,
Csehszlovákiában 744 ezres, a Szerb–Hor-
vát–Szlovén Királyságban pedig 470 ezres
magyar lakosságot mutattak ki). Ezt a trau-
mát a magyar nemzettudatnak a mai napig
nem sikerült feldolgoznia – kérdéses, hogy
valaha sikerülhet-e.
Az elmúlt száz év során a trianoni prob-
lematikát egyaránt jellemezte a túlbeszélés
és az elhallgatás: a két világháború közötti
magyar állam gyakorlatilag hivatalos prog-
ramjává emelte a trianoni határok revízióját,
a második világháborút követően azonban az
államhatalom és a történettudomány is igye-
kezett kerülni Trianon, valamint a határon
túli magyarok kérdéskörét. Mindkét hozzáál-
lás elősegítette, hogy számos mítosz, legenda
terjedjen el a békeszerződés kapcsán.
A fokozatosan kialakuló mítoszok mind
a trianoni békeszerződés vélt vagy valós igaz-
ságtalanságaira próbáltak rámutatni. Az em-
berek egy része gyakorlatilag ezek segítségé-
vel próbálta meg levezetni a történtek felett
érzett dühét, frusztrációját, illetve így próbál-
ták meg racionalizálni, hogy mi és miért tör-
tént körülöttük. Például, hogy miért pont ott
húzták meg az új államhatárokat, ahol; hogy
lehet, hogy magyarok milliói lettek más álla-
mok polgárai stb.
Már az 1920-as években megjelentek az
arról szóló legendák, hogy a csehszlovákok
hogyan próbálták meg átverni a párizsi béke-
konferencián a nagyhatalmakat annak érde-
kében, hogy minél nagyobb területeket hasít-
sanak ki a történelmi Magyarországból. Min-
den bizonnyal az egyik legismertebb, máig
közszájon forgó történet szerint a csehszlo-
vák delegáció stratégiai jelentőségű, hajóz-
ható folyóként hivatkozott Párizsban a nem
túl nagy vízhozamú Ipolyra, hogy azt jelöljék
ki a majdani csehszlovák–magyar határnak.
A legenda egyik változata szerint maga Ma-
saryk mutatott be a békekonferencián olyan
fényképeket, amelyekkel a fenti állítást pró-
bálta bizonyítani.
Ahogy arra már a Trianonnal kapcsolat-
ban kialakult legendákat körüljáró Ablonczy
Balázs is rámutatott, ez a történet nagyon in-
gatag lábakon áll. Először is, a későbbi cseh-
szlovák köztársasági elnök a békekonferencia
idején nem tartózkodott Párizsban. Ezenkí-
vül nem árt leszögezni, hogy az első világhá-
ború során a párizsi csehszlovák emigráció
memorandumaiban a mainál jóval délebbre
képzelte el a (cseh)szlovák–magyar határt:
a majdani állam képviselői igényt tartottak
volna a Dunától és az Ipolytól délre fekvő
területekre, sőt Miskolc és Nyíregyháza kör-
nyékére is.
Hivatalos határjavaslataikat 1919. febru-
ár 5-én terjesztették a Tízek Tanácsa elé az
akkor már külügyminiszter Edvard Beneš
és Karel Kramář miniszterelnök. A cseh-
szlovák–magyar határral kapcsolatos elkép-
zeléseit azonban még az antant képviselői
is túlzónak tartották. A kérdésben hosszas
vita kezdődött az antanthatalmak és a cseh-
szlovák delegáció között, amely során szóba
kerültek vízrajzi kérdések is. Például Beneš
Lloyd George brit miniszterelnök kérdésére
megemlítette, hogy a Vág hajózható folyó, de
nagyjából csak a feléig. Említésre került még
a Morva és az Elba, de az Ipoly nem.
Végül 1919 márciusában sikerült konszen-
zusra jutni az új határokról, melyek többé-ke-
vésbé egybeesnek a mai szlovák–magyar ál-
lamhatárral. Az etnikai elv helyett legtöbbször
a stratégiai megfontolások érvényesültek a ha-
tárok meghúzásánál.
Fontos megjegyezni azt is, hogy csehszlo-
vák részről Masaryk, Beneš és a szlovák Mi-
lan Rastislav Štefánik már a háború alatt is
Párizsban élt és tevékenykedett, így éveken
át sikeres lobbitevékenységet tudtak kifej-
teni a csehszlovák ügy érdekében – főként
Štefánik révén, aki kifejezetten jó kapcsola-
tokat ápolt a francia tudományos és politikai
elittel. Ezzel szemben a magyar tárgyalóde-
legáció – nem függetlenül a belföldi zavaros
helyzettől – csak 1920 januárjában érkezett
meg Párizsba, és már nem állt módjában
érdemben befolyásolni a békekonferencián
eldöntött határkérdéseket. Lloyd George szim-
pátiáját ugyan sikerült valamelyest felkelteni
a magyar ügy iránt, de a franciák mereven el-
zárkóztak bármilyen utólagos határmódosítás-
tól.
A határjavaslatokban fontos szerepet ját-
szottak a vízrajzi szempontok, így vélhetően
ez lehetett az eredője az Ipollyal kapcsolatban
elterjedt, valóságalapot nélkülöző történetek-
nek. Annak ellenére, hogy a folyó hajózhatósá-
gáról szóló legendák nem bizonyultak igaznak,
a csehszlovákok bizonyos értelemben mégis
megpróbálkoztak átverni a döntéshozókat a bé-
kekonferencián, mert az általuk beterjesztett
demográfiai adatok, statisztikák manipuláltak
voltak – később ezt maga Beneš is elismerte.
Nem szabad viszont megfeledkezni arról
sem, hogy mint mindegyik delegáció, a ma-
gyar is saját érdekeinek megfelelően értelmez-
te a békekonferencián a demográfiai és sta-
tisztikai adatokat.
25
 Még az első csehszlovák népszámlálás is megerősítette,
hogy Dél-Szlovákiában túlsúlyban voltak a magyarok
Mítosz 9
Dél-Szlovákia
mindig a szlovákoké
volt
A  szlovákok ősei már jóval a magyarok
őseinek bejövetele előtt a mai Szlová-
kia területén éltek. A szlávok a 6. szá-
zadban érkeztek ebbe a régióba, a magyarok
pedig hozzávetőlegesen háromszáz évvel ké-
PATAJ sőbb. Szláv–avar sírhelyeket Komárom mel-
ROMAN lett is feltártak, a szlávoknak pedig még ennél
a Denník N délebbre is létesültek településeik. Ennek el-
kommentátora lenére elmondható, hogy a mai Szlovákia déli
határa a történelmi véletlen vagy pontosabban
Csehszlovákia képviselői diplomáciai sikerének
az eredménye.
Az első világháború után bizonyos maxi-
malista törekvéseket, mint például a Cseh-
szlovákiát az Adriai-tengerrel összekötő
folyosót nem sikerült kiharcolniuk a cseh-
szlovákoknak, de ahhoz eleget elértek, hogy
a magyarok igazságtalannak tartsák az új
határokat. A magyar népesség jelentős része
ugyanis kisebbségbe szorult az Osztrák–Ma-
gyar Monarchia széthullása után megalakult
utódállamokban.
Ennek ellenére a szlovákok továbbra is
úgy érzik, hogy a déli járások Csehszlová-
kiához csatolásával igazságot szolgáltattak,
mert hagyományosan szlovák területekről
volt szó, melyek mindig is Szlovákia szerves
részét képezték, tehát automatikusan az ál-
lam részévé kellett válniuk.
Ennek a szövegnek nem az a célja, hogy
leírja azokat a folyamatokat, melyek a mai
szlovák–magyar határ kialakulásához vezet-
tek, csupán a kérdéses területek nemzetiségi
összetételét igyekszik jellemezni abban az
időszakban, amikor azokat a háborút követő-
en Csehszlovákiához csatolták.
A nemzetiségi viszonyok vázolását ne-
hezíti, hogy a történelmi Magyarország
területén ugyan tízévente zajlott népszám-
lálás, ám ezekre, főként a monarchia alko-
26 MAGAZÍN N 10/2022
nyán, rányomták a bélyegüket a széleskörű
magyarosítási törekvések. Ezért
1918 előtti adatokat, különösen az 1910-
es népszámláláséit nem tartja hitelesnek
a szlovák fél, amely úgy véli, a hatóságok
az
művileg akarták növelni a magyar lakosság
arányát.
Az új csehszlovák állam folytatta a rend-
szeres népszámlálás hagyományát, az ezek-
ből származó adatokat azonban a másik fél
kérdőjelezi meg.
Mindez nem akadályoz meg minket ab-
ban, hogy világos képet alakítsunk ki olyan
járások nemzetiségi összetételét illetően,
mint a Komáromi, az Érsekújvári, a Lévai
vagy éppen a Rozsnyói.
Problémásként tartják számon a rendkívü-
li, 1919-es szlovákiai népszámlálást, melynek
az volt a célja, hogy a szlovák diplomácia fel-
mérje a szlovák lakosok számát az új állam-
ban. Mindez nem azt jelenti, hogy a népszám-
lálás szervezői meg akarták hamisítani a való-
ságot, de kapkodva és rosszul szervezték meg
a cenzust, a kérdések nem voltak egyértelmű-
ek, ráadásul a szlovák és a magyar fél is aktí-
van kampányolt, hogy a lakosok az ő nemzeti-
ségükhöz tartozónak vallják magukat.
Ez persze nem újdonság. Az ősök nem-
zetiségének felvállalása melletti kampányok
a mai napig előfordulnak, az MKP és a Híd
is folytatott ilyen kampányokat az előző nép-
számlálások alkalmával.
Az idevágó tények aránylag könnyen re-
konstruálhatóak. 1880-ban a mai Szlovákia
területén 2 455 928 ember élt, közülük 1 498
808 volt a szlovák, ez 61 százalékot jelent.
1890-ben a lakosság száma 2 587 485 fő volt,
közülük 1 600 676 vallotta magát szlovák
nemzetiségűnek, az arányuk ezzel csaknem
62 százalékra nőtt.
 1900-ban változás állt be ebben a tenden-
ciában. A mai köztársaság területén 2 792
569 személy élt, közülük 1 700 842 szlovák,
vagyis százezerrel több, mint tíz évvel ez-
előtt, százalékarányosan azonban a számuk
ismét 61 százalék alá csökkent.
1910-ben ennél is drámaibb változás tör-
tént, amikor a 2 926 833 összeszámolt lakos
közül csak 1 685 653 volt szlovák nemzeti-
ségű. Amint látható, a területen élő lakosság
számának aránylag gyors növekedése ellené-
re a szlovákok aránya nemcsak hogy 58 szá-
zalék alá csökkent, hanem abszolút számban
is alacsonyabb lett.
A már említett elmagyarosítás objektív té-
nye mellett a népszámlálás módszertana is
hozzájárult a hirtelen változáshoz. A törté-
nelmi Magyarország területén az anyanyelv
alapján vizsgálták a nemzetiségek számát.
Ha az illető édesanyja szlovák volt, akkor
az illető is szlováknak számított és fordítva.
1910-ben azonban a népszámlálási bizto-
sok azt az utasítást kapták, hogy figyelembe
vehetik azt a nyelvet is, amelyet a gyerek az
iskolában sajátított el és ott a használta. Ez
azt jelentette, hogy már nem egyedül az anya
nemzetisége volt a döntő, hanem az is közre-
játszott, hogy az iskolában mindenki kötele-
zően tanult magyarul.
Az 1910-es népszámlálás tehát valóban
nem volt szokványos, eredményeit a mód-
szertan megváltoztatása mellett a folytatódó
magyarosítási törekvések is befolyásolták.
Egyes magyar történészek azt állítják, hogy
az asszimilációs tendenciák részben termé-
szetesnek tekinthetőek ebben az időszakban,
és a városiasodással, iparosodással, valamint
a közlekedési infrastruktúra kiépítésével
függtek össze. Az asszimiláció pedig nagy
mértékben érintette a német és a zsidó la-
kosságot is. Roman Holec szlovák történész
Trianon – diadal és katasztrófa című köny-
vében elismeri, hogy valós trendekről volt
szó, hozzáteszi azonban, hogy ezeket az álla-
mi politika jelentős mértékben felgyorsítot-
ta.
Az új, csehszlovák államhatalom szerette
volna megismerni a valós adatokat. Ez volt
az indítéka az 1919-es népszámlálásnak,
melynek szintén megváltozott a módszer-
tana. A kérdezőbiztosok már nem az anya-
nyelvre kérdeztek rá, hanem a nemzetiségre,
vagyis arra, hogy az adott illető saját meg�-
győződése szerint milyen nemzetiségűnek
érzi magát, amely módszert a mai napig al-
kalmazzák.
Az említett népszámlálás eredményeképp
a 2 923 214 lakosból 1 954 446 szlovák (cseh-
szlovák) nemzetiségűnek vallotta magát, ami
csaknem 67 százalékot jelent. A következő,
két évvel később szervezett népszámlálást
sokkal jobb előkészítés előzte meg, és hason-
ló eredményekkel zárult – 3 000 870 – 2 025
003 – 67,5 százalék.
Ezek az adatok azonban a teljes ország
területére vonatkoznak. A dél-szlovákiai
adatok más képes festenek. Szándékosan
a magyar fél által megkérdőjelezett 1919-es
népszámlálást vesszük alapul, ugyanis még
ez is azt mutatja, hogy a magyar etnikumnak
délen többsége, helyenként abszolút többsé-
ge volt.
Komárom megyében mindez egyértelmű-
nek tűnik, a szlovákok ebben a megyében
ugyanis csak három községben voltak több-
ségben: Kural (Kuraľany) községben a mai
Lévai járásban, Komáromcsehi (Čechy) köz-
ségben a mai Érsekújvári járásban, valamint
a Párkánytól nem messze található Béla (Be-
lá) községben. Az egész megyében szlovák
(csehszlovák) nemzetiségűnek csak a lako-
sok hét százaléka vallotta magát.
Amint Pavol Tišliar történész megjegyzi,
a történelmi Magyarország idején szlovák
többségűek voltak még az alábbi községek:
Jászfalu (Jasová), Újgyalla (Dulovce), Komá-
romszemere (Semerovo) és Kisbaromlak
(Branovo).
Nyugat-Szlovákia déli részén tehát
többségében magyarok éltek, és ha meg-
kérdezték volna őket, 1918-ban biztosan
Magyarországhoz akartak volna tartoz-
ni. A magyarok másutt azonban már nem
voltak annyira nyilvánvaló többségben,
a szlovákok és magyarok száma csaknem
fele-fele arányban oszlott meg. A szlovákok
Abaúj-Torna megyében éppen csak több-
ségben voltak, valamivel alacsonyabb volt az
arányuk (47,5 százalék) Gömör és Kishont
megyében.
Dél-Szlovákia magyar etnikai dominan-
ciáját olyan politikusok is elismerték, mint
Pavol Čarnogurský, a második világháború
alatti szlovák állam politikusa. Emlékirata-
iban 1938-ról úgy ír, hogy „senkit se rázott
meg közülünk az olyan déli, tisztán magyar
járások elvesztése, mint Komárom, Duna-
szerdahely vagy Tornalja”.
Mihez kezdjünk ezekkel a számadatok-
kal? A legrosszabb, ha egymás régi sérel-
meinek bizonygatására használjuk őket.
A szlovák–magyar történelmet az elmúlt
csaknem kétszáz évben számos sérelem
övezte, nem Trianon volt az egyetlen. Tanul-
nunk kell belőlük, nem pedig megismételni
őket.
27
 Mennyiben felelősek a magyarok Csehszlovákia
Mítosz 10
széteséséért, és ki volt az igazi fasiszta?
Esterházy János
fasiszta és
hazaáruló volt
E sterházy János személyének, illetve po-
litikai tevékenységének a megítélése
a mai napig heves viták tárgya. Míg az
egyik oldalon gyakorlatilag a szlovákiai magyar-
ság egyik szimbólumává vált, akinek nemrég
PAPP
ATTILA boldoggá avatását is kezdeményezték, addig
a Napunk a szlovák értelmezésben leginkább hazaáruló
újságírója és fasiszta volt. Ezek az egyoldalú megközelíté-
sek nem segítik a konszenzus kialakítását Es-
terházy kapcsán.
Szlovák oldalról meghatározó a Szlovák Tudo-
mányos Akadémia Történettudományi Intéze-
tének 2011. március 15-én kiadott nyilatkozata,
amely hamisnak és tévesnek mondja Esterházy
magyar értékelésének azokat az állításait, ame-
lyek szerint „meggyőződéses demokrata és hu-
manista, az üldözött állampolgárok önzetlen
védelmezője és a szlovák–magyar barátság és
együttműködés meg nem értett híve” lett volna.
A dokumentum szerint ez „a hagiografikus Es-
terházy-kép ellentétben áll a történeti tényekkel”.
Az kétségtelen, hogy főleg a szlovákiai magyar
katolikus köztudatban nagyon mély tisztelet él az
1930-as és 1940-es évek (cseh)szlovákiai magyar
közélet megkerülhetetlen szereplőjével szemben,
ugyanakkor a számos valóban egyoldalúan pozi-
tív írás mellett már nem egy forrásalapú, komoly
történeti munka is született.
A legtöbb vitát a mai napig talán Esterházy Já-
nos a zsidósághoz való viszonyulása váltja ki. Ma-
gyar részről nagyjából elfogadott, hogy a világégés
idején Esterházy is besorakozott a zsidómentők
közé. Azt életrajzírója, Molnár Imre kutatásai is
alátámasztják, hogy az Esterházy család (elsősor-
ban nővére, Lujza) és maga Esterházy János is
segített üldözött zsidóknak. A szlovák történet-
írás ezzel kapcsolatban azt szokta kiemelni, hogy
Esterházy a pályafutása során – egyebek mellett
a háborús Szlovákia parlamentjében – többször
is hangoztatta antiszemita nézeteit, valamint
28 MAGAZÍN N 10/2022
megszavazott több, a zsidók jogfosztását célzó
törvényt.
Vonatkozó tanulmányában Simon Attila azt
emeli ki, hogy Esterházyt a ragaszkodása a ha-
gyományos politikai elvekhez és eszközökhöz
az idő előrehaladtával egyre inkább szembe for-
dította a tisói rendszerrel és a németek háború-
jával. E tekintetben kiemelt fontosságú esemény,
hogy a szlovákiai Magyar Pártot vezető Esterházy
1942. március 15-én nem szavazta meg a már
korábban megkezdett deportálásokat legalizáló
törvényjavaslatot. Ez Simon szerint „még akkor
is komoly üzenettel bírt, ha a Martin Sokol ház-
elnökhöz intézett nyilatkozata során zsidóellenes
beállítottságúnak mondta magát”, mivel magatar-
tásával világossá tette, hogy egy bizonyos határt
nem hajlandó átlépni, keresztény meggyőződés-
ből „minden olyan megoldást elutasít, amely faji
elvekre hivatkozva emberek életét veszélyezteti”.
Amíg a zsidók gazdasági és társadalmi korláto-
zását elfogadta (vagy legalábbis nem tiltakozott),
addig a deportálásukat vagy a fizikai veszélyezte-
tésüket egyértelműen elutasította – összegezhető
Esterházy hozzáállása a zsidókérdéshez.
Esterházy esetleges fasiszta voltával kapcso-
latban az 1940-es évekre vonatkozóan szlovák
és német belügyi szolgálatok jelentéseiből lehet
leginkább tájékozódni. A szlovák belügy informá-
ciói szerint a Magyar Párton belül a pártot veze-
tő Esterházy irányvonalával szemben már 1938
végén jelen volt egy olyan törekvés, amelynek
célja a párt nemzetiszocialista jellegűvé átalakí-
tása lett volna. Erre azonban éppen a pártelnök
merev ellenállása miatt nem tudott sor kerülni.
A pártban lévő nácibarát körök az 1944. október
15-i magyarországi nyilas hatalomátvétel után
ugyan megpróbálták Esterházytól átvenni az MP
vezetését, azonban végül nem jártak sikerrel. Az
is beszédes, hogy a német biztonsági szolgálat
pozsonyi kirendeltsége 1939 őszén Esterházy

Esterházy János FOTO – WIKIPEDIA
irányvonalát „arisztokratikus-filoszemitaként”
jellemezte.
A másik gyakran hangoztatott vád Esterhá-
zyval szemben, hogy a két világháború közötti
Csehszlovákiában a magyar államnak kémkedett,
valamint aktívan ügyködött a köztársaság szétve-
résén. Utóbbi kapcsán Szarka László arról ír, hogy
Esterházy a politikai pályafutása első felében
(1932 és 1938 között – az OKP, majd ügyvezető
elnökként az EMP élén) „mindvégig fegyelmezett
híve maradt a magyar kormányzati revíziós stra-
tégiát szolgáló kisebbségpolitikai gyakorlatnak”.
Mind Budapestnek, mind Esterházynak egész
Szlovákia és Kárpátalja Magyarországgal való
újraegyesítése lett volna az ideális, de a politikus
legkésőbb 1938 folyamán belátta ennek irreális
voltát.
A történész értékelése szerint Esterházy Já-
nos „a nemzeti önrendelkezési elv bázisán állva,
magától értetődő, legitim törekvésnek tekintette
a revíziót, amennyiben nem társul erőszakkal,
a másik nemzet jogainak csorbításával”. Ez a ré-
széről kétségtelenül egy erősen idealisztikus el-
képzelésnek bizonyult.
Szlovák részről az is gyakran felmerül Ester-
házy kapcsán, hogy politikai tevékenysége mellett
részt vett a magyar hírszerzői hálózatok cseh-
szlovákiai tevékenységében. Ezt a gyanút azon-
ban jelen állás szerint még nem sikerült kétségek
nélkül bizonyítani, és Szarka úgy véli, az 1929-es
Tuka-pert követő időszakban ez a korabeli ma-
gyar diplomácia gyakorlatával is ellenkezett vol-
na: beszervezésével az az egész magyar politikai
intézményrendszert tették volna kockára.
A másik oldalon ugyanakkor azt is meg kell
említeni, hogy Esterházy valóban készített je-
lentéseket a magyar kormánynak, viszont ezeket
„aligha lehet kémkedési anyagnak minősíteni,
hiszen olyan ügyeket tárgyalt, amelyek nagy tö-
megeket érintettek, s amelyekről a helyi sajtó is
beszámolt”. Ugyanakkor nem szabad elhallgatni,
hogy esetenként bizalmas jellegű információkat
is eljuttatott a magyar kormányzatnak.
Esterházy nem volt olyan demokrata, amilyen-
nek a magyar közvélemény egy része lefesti, ám
nem volt nácibarát és „fasiszta kollaboráns” sem.
Azzal kapcsolatban pedig, hogy hazaáruló volt-e,
megállapítható, hogy a trianoni határokat – sok,
nem csak magyar kortársához hasonlóan – nem
tekintette végleges állapotnak, a békés határreví-
zióra legitim eszközként tekintett. Részese volt
Csehszlovákia szétverésének, amelyben viszont
szlovák és német politikusok is aktív szerepet ját-
szottak.
29