1

Dohány

Szuperhősök márpedig minden hétévesnek járnak. Ez már csak

így van. És aki esetleg nem ért ezzel egyet, az tulajdonképpen
teljesen hibbant.

Elsa nagymamája ezt szokta mondogatni.

Elsa hétéves, nemsokára nyolc. Nem nagyon ért a hétévességhez,

ezzel tisztában van. Tudja jól, hogy ő más. Az iskola igazgatója
szerint „alkalmazkodnia kell”, hogy „jobban kijöjjön a vele egy-
korúakkal”. Az Elsa szüleivel egykorú felnőttek szerint pedig a
kislány „nagyon érett a korához képest”. Elsa tudja, hogy ez iga-
zából azt jelenti, hogy „rettenetesen idegesítő a korához képest”,
mert mindig olyankor mondanak ilyesmit, mikor kijavítja őket,
hogy rosszul ejtik a dejà vu kifejezést, vagy hogy nem tudják
eldönteni, mikor kell -ba, és mikor -ban egy szó végére. De hát
az okostojások az ilyesmit általában nem tudják. És ilyenkor
mondják az okostojások a szüleinek, hogy „érett a korához
képest”, némiképp erőltetett mosollyal az ­arcukon. Mintha ez
valami fogyatékosság lenne, mintha Elsa megsértette volna őket
azzal, hogy nem teljesen kelekótya, pedig csak hétéves. És ezért
nincsenek barátai a nagyma­máján kívül. Ugyanis az iskolájába
járó hétévesek pont olyan ­kelekótyák, amilyeneknek a hétéve-
seknek lenniük kell. Elsa pedig más.
Tegyél rá magasról! – mondja mindig nagymama. Elvégre
minden szuperhős különbözik a többiektől. Ha a szupererő nor-
mális dolog lenne, mindenki rendelkezne vele.

7
Nagymama hetvenhét éves. Nemsokára hetvennyolc. Ő sem
nagyon ért a hetvenhét évességhez. Az látszik, hogy öreg, mert
az arca úgy néz ki, mint a nedves cipőbe gyömöszölt újságpapír,
de azt senki nem mondja, hogy nagymama érett a korához
képest. „Eleven” a korához képest, néha ezt mondják az emberek
a lányának, azaz Elsa anyukájának. Aztán vagy nagyon nyugta-
lannak, vagy nagyon dühösnek néznek ki, anya meg olyankor
sóhajt, és megkérdezi, mennyi kártérítést kell fizetnie. Például
mikor nagymama azt mondja, hogy mindenki csak saját magát
okolhatja, ha annyi átkozott szolidaritás nincs bennük, hogy
kézifék nélkül parkoljanak, mikor ő megpróbál párhuzamos par-
kolni a Renault-val. Vagy amikor dohányzik a kórházban és
megszólal a tűzjelző, ő pedig kiabálni kezd, amikor az őrök elol-
tatják vele a cigarettát, hogy „elképesztő, hogy ennyire átkozot-
tul politikailag korrektnek kell lenni manapság!”. És emlékezetes
eset volt, amikor épített egy hóembert, felöltöztette rendes
ruhákba, aztán pedig lefektette a szomszédai, Britt-Marie és Kent
erkélye alá, mintha egy tetőről lezuhant ember lenne. De az sem
volt akármilyen dobás, amikor jólfésült, napszemüveges férfiak
jártak körbe a környéken, és becsöngettek mindenhová, hogy
Istenről, Jézusról és a mennyországról beszéljenek, nagymama
pedig az erkélyen állva, nyitott köntösben lőtt rájuk paintball-
fegyverrel. Britt-Marie nem igazán tudta eldönteni, hogy a paint-
ballfegyver miatt van jobban feldúlva, vagy mert nagymama
nem viselt semmit a köntös alatt, de azért a biztonság kedvéért
mindkettőért feljelentette.
Ilyenkor azt mondják az emberek, hogy nagymama eleven a
korához képest. Végül is, mondhatni.

Most viszont azt mondják, hogy nagymama őrült. Pedig igazából

egy zseni. Csak néha hebehurgya kissé. Orvosként dolgozott,
díjakat nyert, cikkek jelentek meg róla az újságban, ugyanis a
legszörnyűbb helyekre utazott el segíteni, mikor mindenki
menekült onnan. Életeket mentett, és a gonosz ellen küzdött
szerte a világban. Akárcsak a szuperhősök. De végül azt mondta
neki valaki, hogy most már túl öreg ahhoz, hogy életeket ment-

8
sen, bár Elsa él a gyanúperrel, hogy az a valaki tulajdonképpen
úgy értette, hogy „túl őrült”, tehát most már nem orvos. Nagy-
mama ezt a valakit úgy hívja, „társadalom”, és azt mondja, hogy
az egész csak azért van, mert mindennek ennyire átkozottul poli-
tikailag korrektnek kell lennie, ezért nem operálhat már. És hogy
a társadalom annyira elpuhult, már dohányozni sem lehet
a műtőben, és ki képes ilyen körülmények között dolgozni? He?
Tehát mostanában főleg otthon van, és az őrületbe kergeti
Britt-Marie-t és anyát. Britt-Marie nagymama szomszédja, anya
pedig Elsa anyukája. Igazából Britt-Marie és Elsa anyukája is
szomszédok, mivel Elsa anyukája Elsa nagymamájának a szom-
szédja. Természetesen Elsa is a nagymama szomszédja, mivel
Elsa az anyukájával lakik. Kivéve minden második hétvégén,
mikor apánál és Lisette-nél van. George is nagymama szom-
szédja. Merthogy ő anya élettársa. Hát így…
De akárhogy is, vissza az eredeti témára: az életmentés és
mások őrületbe kergetése nagymama szuperereje. Egy cseppet
diszfunkcionális szuperhős, mondhatni. Elsa azért tudja ezt,
mert megnézte a diszfunkcionális szócikket a Wikipédián.
A Wikipédia a nagymama korabeli emberek meghatározása sze-
rint kézikönyv, csak a neten. A kézikönyv szót Elsa úgy határozza
meg, hogy analóg Wikipédia. Elsa mindkét helyen megnézte a
diszfunkcionális szót, és azt jelenti, hogy valami működik, csak
hát nem pont úgy, ahogy kitalálták. És Elsa pont ezt szereti a
legjobban nagymamában.
Bár talán nem éppen ma. Mivel hajnali fél kettő van, Elsa
nagyon fáradt, és másra sem vágyik, csak hogy lefeküdhessen,
de nem lehet, mert nagymama kakát dobált egy rendőrre.
Bonyolult, ugye? Akárcsak egy Facebook-státusz.

Elsa körülnéz a kicsi, négyszögletes szobában, és unottan ásít,

de akkorát, mintha a saját fejét akarná elnyelni.
–  Én tényleg mondtam, hogy ne mássz fel a kerítésre, de tény-
leg…! – motyogja, és az órát nézi.
Nagymama nem válaszol. Elsa leveszi Griffendél-sálját, és a
térdére fekteti. Karácsony másnapján született hét évvel ezelőtt,

9
nemsokára nyolc. Ugyanazon a napon, mint amikor néhány
németországi kutató észlelte a valaha volt legerősebb gamma-
sugárzás kitörését egy magnetárról. Elsa persze nem tudja rész-
letekbe menő pontossággal, mi az a „magnetár”, de valamiféle
neutroncsillag. Ráadásul kicsit úgy hangzik, mint „Megatron”,
ami a gonosz neve a Transformersben, amit azok az emberek,
akik nem olvasnak elegendő minőségi irodalmat, balgaságukban
csak legyerekprogramoznak. Tulajdonképpen a Transformerek
robotok, de ha az ember teljes tudományossággal nézi a dolgot,
akár szuperhősök is lehetnek. Elsa el van ragadtatva a Transfor-
merektől és a neutroncsillagoktól is, és úgy képzeli, hogy a
„­gammasugárzás kitörése” valahogy úgy nézhet ki, mint mikor
nagymama Fantát öntött Elsa iPhone-jára, aztán pedig a kenyér-
pirítóban akarta megszárítani. Nagymama szerint Elsa különle-
ges, amiért ilyen napon született.
Különlegesnek lenni a legjobb fajta abból, ha az ember más.

De nagymama most el van foglalva azzal, hogy apró halmokat

építsen dohányból az előtte álló faasztalon, aztán pedig ropogós
cigarettapapírba sodorja őket. Elsa nyöszörög.
–  Mondom: mondtam, hogy ne mássz fel a kerítésre! De tény-
leg! – hangsúlyozza ki újra.
Nem akar barátságtalannak tűnni. Csak kicsit dühös. Az a
fajta dühös, amilyen csak egy rendőrségen várakozó hétéves tud
lenni, vagy egy középkorú férfi a reptéren, aki a késésben lévő
repülőgépére vár, és nem kap semmi tájékoztatást.
Nagymama cicceg, és a rá túlságosan is nagy kabátja zsebében
öngyújtó után kutat. Nem igazán veszi a helyzetet komolyan, de
hát ritkán vesz komolyan bármit is. Esetleg azt igen, amikor
dohányozni akar, és nincs kéznél öngyújtó, na, azt nagyon komo-
lyan veszi. Ami dohányzás, az nagymamának komoly dolog.
–  Igazán aprócska kerítés volt, kár ezen izgulni, jézusom!
– mondja sztoikusan.
–  Ne jézusomozzál itt nekem! Te hajigáltad meg a rendőrt
kakával! – mutat rá Elsa.
Nagymama a szemét forgatja.

10
 –  Ne nyafogj! Ilyenkor olyan vagy, mint az anyukád. Van
nálad öngyújtó?
–  Hétéves vagyok!
–  Mennyi ideig fogod ezt a kifogást bedobni?
–  Amíg már nem leszek hétéves!
Nagymama felnyög, és valami olyasmit motyog, hogy „persze,
persze, de kérdezni csak szabad”, aztán tovább keresgél a kabát-
zsebében.
–  Mondjuk, szerintem itt nem lehet dohányozni, de tényleg
– világosítja fel Elsa némiképp nyugodtabb hangvételben, és
végighúzza az ujját a Griffendél-sál hosszú szakadásán.
Nagymama cicceg.
–  Hogyne lehetne dohányozni. Majd kinyitok egy ablakot.
Elsa kétkedve néz az ablakra.
–  Szerintem ez egy olyan ablak, amit nem tanácsos kinyitni.
–  Ostobaság, már miért lenne olyan?
–  Be van rácsozva.
Nagymama bosszúsan néz az ablakra. Aztán Elsára.

–  Hát már a rendőrségen sem lehet dohányozni? Ki hallott már

ilyet? Micsoda egy elvetemült gyámállam ez!
Elsa ásít.
–  Megkaphatom a telefonod?
–  Minek? – érdeklődik nagymama.
–  Böngészni.
–  Mit böngészni?
–  Dolgokat.
–  Túl sok időt költesz ezeken az internetdolgokon.
–  Mármint töltök.
–  Azt-azt.
Elsa fejét csóválva néz nagymamára.
–  Az ember pénzt költ, nem időt. Gondolom, nem mondasz
olyasmit, hogy kétszáz koronát töltöttem az új nadrágomra. Vagy
de? Hm?
–  Hallottál arról az emberről, aki halálra gondolkozta magát?
– cicceg nagymama.

11
 –  Hallottál arról, aki NEM tett semmi ilyet? – méltatlankodik
Elsa.

A  rendőr, aki belép a szobába, nagyon, nagyon, de nagyon

fáradtnak tűnik. Leül az asztal túlfelére, és teljes lemondással néz
nagymamára és Elsára.
–  Fel akarom hívni az ügyvédemet! – követeli nagymama
azonnal.
–  Fel akarom hívni az anyukámat! – követeli Elsa.
–  Ez esetben első az ügyvéd! – köti nagymama az ebet a
­karóhoz.
A rendőr egy kis kupac papírral matat.
–  Az anyukád már úton van ide – közli Elsával.
Nagymama drámaian felhördül, ilyet is csak ő tud.
–  Őt meg aztán minek hívták fel? Teljesen meg vannak zava-
rodva? Cefetül dühös lesz! – tiltakozik, mintha a rendőr leg-
alábbis azt mondta volna, hogy ki akarja rakni Elsát az erdőbe,
hogy mostantól farkasok neveljék.
–  Előírás értesíteni a gyermek gondviselőjét – magyarázza a
rendőr nyugodtan.
–  Én is a gyermek gondviselője vagyok! Én vagyok a gyermek
nagyanyja! – háborog nagymama, félig felemelkedve a székéből,
miközben fenyegetően rázza meg nem gyújtott cigarettáját.
–  Hajnali fél kettő van. Valakinek muszáj gondoskodnia a
gyermekről – mondja tovább a rendőr fahangon, miközben az
órájára mutogat, majd szemöldökét összevonva mered a ciga­
rettára.
–  Igen! Nekem! Én gondoskodom a gyermekről! – fújtat
nagymama.
A  rendőr próbál kedvesen körbemutatni a kihallgatószo­
bában.
–  És hogy jutott idáig, mit gondol?
Nagymama kicsit megbántottnak néz ki. De azért leül, és a
torkát köszörüli.
–  Hát… nos… izé. Persze. Minden szép volt és jó, míg el nem
kezdtek üldözni!

12
 –  Betört az állatkertbe – vázolja a rendőr a tényállást.
–  Aprócska kerítés volt – tiltakozik nagymama.
–  Nem létezik aprócska betörés – hűti le a rendőr.
Nagymama a vállát vonogatja és legyint egyet, mintha azt
mondaná, hogy most aztán már eleget rágódtak a kérdésen, itt
az idő továbblépni.
–  Ugyan már! De mondja csak: lehet itt dohányozni, ugye?
A rendőr komolyan csóválja a fejét. Nagymama előrehajol,
mélyen a szemébe néz és mosolyog.
–  Még pici nagymamuci kedvéért sem tesz kivételt?
Elsa oldalba böki nagymamát, és a titkos nyelvükre vált. Mert
nagymamának és Elsának van titkos nyelve, ahogy minden
nagymamának és unokának kell hogy legyen, törvény van róla,
mondja nagymama mindig. Vagy legalábbis kellene, hogy
legyen.
–Hagyd már abba, nagymama! Tökre törvénytelen rendőrök-
kel flörtölni! – mondja Elsa a titkos nyelvükön.
–  Ki mondott ilyesmit? – kérdez vissza nagymama ugyan-
úgy.
–  A rendőrség! – jön a válasz.
–  A rendőrség csak álljon a polgárok rendelkezésére! Elvégre
adózom! – torkolja le nagymama.
A rendőr úgy néz rájuk, mint egy hétévesre meg egy hetven-
hét évesre szokás, akik titkos nyelven veszekednek éjnek évadján
a rendőrségen. Aztán nagymama némiképp csábosan pillog rá,
és kérlelőn mutat a cigarettájára, de mikor a rendőr továbbra is
a fejét rázza, hátradől, és kiabálni kezd a szokásos nyelven.
–  A politikai korrektség már megint! Az apartheid meg sem
közelíti azt, ahogy ebben az átkozott országban bánnak a dohá-
nyosokkal manapság!
A rendőr kissé komorabban néz vissza rá.
–  Én azért nem fogalmaznék ilyen erősen.
Nagymama a szemét forgatja. Elsa pedig feléje néz.
–  Hogy írják?
–  Mit? – sóhajt nagymama, mint aki úgy érzi, az egész világ
ellene van, holott adót is fizet.

13
 –  Azt az apartáj-izét.
–  A-p-a-r-t-á-j-d – betűzi nagymama.
Természetesen egyáltalán nem így írják. Elsa azonnal rájött,
amint elvette az asztalról nagymama telefonját és rákeresett.
Nagymama és a helyesírás, ugyan már! A  rendőr a papírjai
között lapozgat.
–  Hazaengedjük, de vissza kell jönnie a betörés és a közleke-
dési kihágások miatt – mondja hidegen nagymamának.
Hogy valakinek még Androidja legyen! – háborog Elsa, és ide-
gesen nyomogatja nagymama telefonját.
Androidos telefon, mivel nagymama Elsa anyukájának a régi
telefonját kapta meg, és nagymama szereti, bár Elsa már többször
megpróbálta elmagyarázni, hogy akinek egy csöpp esze van, az
iPhone-t használ. Nagymama persze semmiféle telefont nem
akar egyáltalán, de Elsa ráerőltette anya régi telefonját, mivel
nagymamának szokásává vált tönkretenni Elsa telefonját külön-
böző kenyérpirítós incidensek során. És olyankor kölcsön kell
kérni nagymamáét. Még ha androidos is.
–  Miféle közlekedési kihágások? – tör ki nagymama megle-
petten.
–  Engedély nélküli járművezetés így első körben.
–  Hogyhogy engedély nélküli? Hát az az én autóm! Csak nem
kérek engedélyt ahhoz, hogy a saját autómat vezethessem?
A rendőr viszonylag türelmesen csóválja a fejét.
–  Nem. De jogosítvány, na, az kell.
Nagymama kitárja a karját.
–  Micsoda gyámállam!
A következő pillanatban beleremeg az egész szoba, mikor Elsa
az asztalra hajítja az androidos telefont.
–  Téged meg mi lelt? – érdeklődik nagymama.
–  Egyáltalán nem olyan, mint az apartheid!!! Azt, hogy nem
dohányozhatsz, az apartheidhoz hasonlítottad, és tényleg nem
ugyanaz a kettő. Még csak meg sem közelítik egymást!
Nagymama megint csak legyint.
–  Azt mondtam, hogy… tudod, hogy körülbelül…
–  Még körülbelül sem! – kiabálja Elsa.

14
 –  De hát csak összehasonlítottam, úristen…
–  Nagyon beteeeg összehasonlítás volt!
–  Honnan tudod?
–  Wikipédia! – mutogat Elsa a telefonra.
Nagymama lemondóan néz a rendőrre.
–  A maga gyerekei is ezt csinálják?
A rendőr kényelmetlenül érzi magát.
–  Mi… nos, mi nem engedjük a gyerekeinket netezni…
Nagymama azonmód Elsára mutat, mintegy azt mondva:
„Aha.” Elsa csak a fejét csóválja, és karba teszi a kezét.
–  Kérjél már bocsánatot, hogy megdobáltad kakával a rend-
őrt, és akkor végre hazamehetünk! – pattog Elsa a titkos nyelven,
továbbra is meglehetősen felháborodva az apartheid-dolog
miatt.
–  Bocsánat – mondja nagymama a titkos nyelven.
–  A rendőrtől, ne tőlem, te bolond! – mondja Elsa.
–  Fasisztáktól nem kérek bocsánatot. Adózom. A  bolond
pedig te vagy! – duzzog nagymama.
–  Te! – vagdalkozik Elsa.
Aztán mindketten karba tett kézzel ülnek tovább, tüntetőleg
elfordulva egymástól, míg végül nagymama a rendőr felé biccent,
és a szokásos nyelven megszólal:
–  Közölné az elkényeztetett unokámmal, hogy foghatja a stí-
lusát, és hazasétálhat vele?
–  Ugyan! Mondja meg inkább neki, hogy én anyával autózom
haza, sétáljon csak ő bátran! – kontrázik Elsa.
–  Mondja meg, ho… – kezdi nagymama.
És ez az a pont, ahol a rendőr szó nélkül feláll, kimegy a szo-
bából, bezárja maga után az ajtót, mint akinek olyan tervei van-
nak, hogy egy nagy, puha párnába temeti az arcát, és ordít, ahogy
a torkán kifér.
–  Most nézd meg, mit csináltál! – mondja nagymama.
–  Nézd meg, te mit csináltál! – felel Elsa.
Nem sokkal később bejön egy izmos, zöld szemű rendőrnő.
Úgy fest, nem ez az első alkalom, hogy nagymamával találkozik,
mivel fáradtan mosolyog, ahogy azok szoktak, akik ismerik

15
nagymamát, mélyet sóhajt, és így szól: „Most már igazán leállít-
hatná magát, vannak rendes bűnözők is, akikkel foglalkoz-
nunk  kellene.” Nagymama azt motyogja: „Állítsa le magát a
rendőrség.”

Miközben a járdán állva várják Elsa anyukáját, Elsa elgon­

dolkodva babrálja a szakadást a sálján. Pont átszakította a
Griffen­dél-emblémát. Próbál nem sírni. Sajnos nem sikerül
valami jól.
–  Jaj már…! Anyukád majd összevarrja – veregeti meg nagy-
mama Elsa vállát.
Elsa nyugtalanul néz fel. Nagymama szégyenkezve bólint,
komolyabbra és halkabbra veszi a hangját.
–  Vagy hát, lehetne… tudod. Mondhatjuk azt is, hogy akkor
szakadt el a sál, mikor megpróbáltad megakadályozni, hogy
átmásszak a kerítésen a majmok közé.
Elsa bólint, és megint a sálat simogatja. Nem akkor szakadt
el, mikor nagymama átmászott a kerítésen a majmokhoz. Az
iskolában szakadt el, mikor három idősebb lány, akik utálják
Elsát, bár fogalma sincs, miért, elkapták az ebédlő előtt, meg-
ütötték, széttépték a sálját, és aztán bedobták egy vécébe.
A gúnyos nevetésük még mindig ott pattog Elsa fejében, akár-
csak egy flippergolyó.
Nagymama látja, hogy néz Elsa, bizalmasan odahajol hozzá,
és a titkos nyelven suttogja:
–  Egy szép napon fogjuk azokat a sült bolondokat az iskolád-
ból, és megetetjük őket a miamasi oroszlánokkal!
Elsa kézfejével megtörli a szemét, és erőtlenül mosolyog.
–  Nem vagyok hülye, nagymama. Tudom, hogy ezt az egészet
azért csináltad ma este, hogy elfelejtsem, mi történt az iskolában
– suttogja.
Nagymama a kavicsot rugdossa, és krákog.
–  Izé… tudod. Te vagy az egyetlen unokám. Nem akartam,
hogy a sál jusson eszedbe a mai napról. Gondoltam, emlékez-
hetnél rá úgy, hogy ez az, amelyiken a nagyanyád betört az állat-
kertbe…

16
 –  És megszökött egy kórházból – vigyorog Elsa.
–  És megszökött egy kórházból – vigyorog nagymama.
–  És kakával dobált meg egy rendőrt! – emlékezteti Elsa.
–  Igazából csak földdel! Vagyis hát főleg földdel! – ellenkezik
nagymama.
–  Az emlékek megváltoztatása remek szupererő – ismeri be
Elsa.
Nagymama a vállát vonogatja.
– A legbiztosabb, ha az ember jósággal helyettesíti a rosszságot.
–  Nincs is ilyen szó.
–  Tudom.
–  Köszönöm, nagymama – mondja Elsa, és a nagymamája
karjára hajtja a fejét.
Nagymama bólint és azt suttogja: „Mi, a Miamasi Királyság
lovagjai csak a kötelességünket teljesítjük.”

Mivel minden hétévesnek járnak a szuperhősök.

És aki esetleg nem ért ezzel egyet, az tulajdonképpen teljesen

hibbant.
 2
Majom

Anya értük jött a rendőrségre. Látszott rajta, hogy nagyon dühös,

de uralkodott az érzelmein, és nem kezdett el kiabálni. Mert anya
általában tud uralkodni az érzelmein, és jóformán soha nem kia-
bál, mivel nagymama szöges ellentéte. Elsa szinte azelőtt elaludt,
hogy bekapcsolta volna a biztonsági övet, és mire kiértek az autó-
pályára, már Miamasban járt.

Miamas Elsa és nagymama titkos birodalma. Egyike a hat király-

ságnak Félálomországban. Nagymama akkor találta ki, mikor
Elsa kicsi volt, és a szülei éppen váltak, Elsa pedig nem mert
elaludni, mert azt olvasta az interneten, hogy vannak gyerekek,
akik álmukban halnak meg. Nagymama nagyon jól tud kitalálni
dolgokat. Így mikor apa kiköltözött a lakásból, és mindenki foly-
ton szomorú volt és fáradt, Elsa pizsamában kilopakodott a lép-
csőházba, át nagymama lakásába, aztán együtt befeküdtek a nagy
gardróbszekrény aljába, ami folyamatosan nőtt, becsukták a sze-
müket, és elindultak.
Mert nem kell elaludni ahhoz, hogy az ember Félálomor-
szágba érjen. Pont ez a lényeg. Csak félálomban kell lenni. És
abban az utolsó pár másodpercben, mikor a szemek már majd-
nem lecsukódnak, mikor érkezik az álombeli köd, a határ, mikor
már nem biztos benne az ember, hogy mi az, amit tud, és mi az,
amit képzel, akkor kell elindulni. Egy felhőállat hátán kell belo-
vagolni Félálomországba, mivel nagymama szerint ez az egyetlen
mód. A felhőállat nagymama erkélyajtaján jön be értük, aztán
együtt egyre magasabbra, magasabbra és magasabbra repülnek,
míg Elsa meg nem pillantja az összes varázslatos, csodálatos,

18
bolondos lényt, amelyek benépesítik Félálomországot: enfantok,
bánkócik, a Mosht, worsok, hóangyalok, hercegek, hercegnők és
lovagok. A felhőállat végiglebeg a végtelen, sötét erdők felett,
ahol Farkasszív és a szörnyek laknak, aztán büszkén bevonul a
birodalmat körülvevő ragyogó színek és lágy szelek között Mia-
mas kapuján.
Azt mondjuk nehéz megállapítani, hogy nagymama azért
bolond-e egy kicsit, mert túl sok időt töltött Miamasban, vagy
hogy Miamas azért lett kicsit bolond, mert nagymama túl sok
időt töltött ott. De innen érkezik nagymama minden meséje.
A legcsodásabb, legbolondabb mesék.

Nagymama azt mondja, hogy a királyságot legalább tízezer

mese, vagyis egy örökkévalóság óta Miamasnak hívják, de Elsa
tudja, hogy nagymama azért találta ki ezt a nevet, mert Elsa
kiskorában „pizsama” helyett azt mondta, „mijama”. Bár nagy-
mama köti az ebet a karóhoz, hogy ő ugyan semmit ki nem
talált, hogy Miamas és a másik öt királyság létezik, és hogy való-
jában sokkal igazibb, mint a mi világunk, „ahol mindenki köz-
gazdász és laktózmentes tejet iszik”. Nagymama nem ért valami
jól ehhez a világhoz. Túl sok a szabály, és nagymama nem túl jó
a szabályok betartásában. Csal a Monopolyban, Renault-jával a
buszsávban vezet, magával viszi a sárga szatyrokat az Ikeából,
nem marad a vonal mögött a reptéren, mikor a poggyászára vár.
Ráadásul nyitott ajtónál vécézik. Ez egy ilyen személyes defekt
nagymamánál.
De a világ legjobb meséit meséli, és ezért az ember hajlamos
elnézni neki sok személyes defektet, legalábbis Elsa ezt teszi.

A legértékesebb történetek Miamasból származnak, magyarázza

nagymama. A másik öt királyság Félálomországban mással fog-
lalkozik: Mirevas az a királyság, ahol az álmokat őrzik, Miploris
az, ahol a bánatot raktározzák el, Mimovas felelős a zenéért,
Miaudacas a bátorság hazája, Mibatalos pedig az a királyság, ahol
a legvakmerőbb katonák nőttek fel, akik a rémséges árnyak ellen
küzdöttek a Vég-Nélküli-Háborúban.

19
 De Miamas nagymama és Elsa kedvenc királysága, ahol a tör-
ténetmesélés a legősibb foglalkozásnak számít. Aki ott élettel tud
megtölteni egy történetet, hatalmasabb lesz bármelyik királynál.
Miamasban fantáziával lehet fizetni, pénz helyett egy jó mesével,
a könyvtárat pedig nem könyvtárnak hívják ott, hanem banknak.
Miamasban minden könyv kész vagyon, minden mese legalább
egymilliót ér. Nagymama egész kincsesládákat hoz magával
minden este. Sárkányokról, koboldokról, királyokról, királynők-
ről és boszorkányokról szólnak a meséi. Na meg az árnyakról.
Mert minden mesebirodalomnak kell hogy legyen egy rettentő
ellensége, és Félálomországban az árnyak azok, akik meg akarják
semmisíteni az összes fantáziát.
Ha pedig már az árnyaknál tartunk, akkor be kell számolni
Farkasszívről is. Elvégre ő győzte le az árnyakat a Vég-Nélküli-­
Háborúban. Ő volt az első és legnagyobb szuperhős, akiről Elsa
valaha is hallott.
Nagymama minden este elviszi Elsát Miamasba. Elsát ott
lovaggá ütötték. Megülheti a felhőállatokat, lett saját kardja, és
többé nem fél elaludni. Mert Miamasban senki nem mondja,
hogy a lányok nem lehetnek lovagok, ott a hegyek az égig érnek,
a tábortüzek sosem alszanak ki, és egyetlen eszméletlen nagy
okostojás sem tép szét Griffendél-sálakat.

Nagymama szerint persze Miamasban sem zárja senki magára

a vécéajtót. Tulajdonképpen nyitottajtótörvény van egész Fél-
álomországban, kontextustól függetlenül. De Elsa biztos benne,
hogy nagymama az igazság egy másik verzióját meséli ilyen-
kor. Nagymama így hívja a hazugságokat. „Az igazság másik
verziója.”

Így mikor Elsa felébred nagymama kórházi szobájában egy szé-

ken másnap reggel, nagymama nyitott ajtó mellett ül a vécén, az
előtérben pedig ott áll Elsa anyukája, és nagymama éppen az
igazság egy másik verzióját meséli neki. Persze nem megy valami
jól. Mert a valódi igazság az, hogy nagymama megszökött előző
éjszaka a kórházból, Elsa pedig kiosont a lakásból, mikor anya

20
és George már aludtak, aztán együtt beültek a Renault-ba, és
elautóztak az állatkertbe, ahol nagymama átmászott a kerítésen,
és hát így utólag úgy tűnik, hogy kissé felelőtlenség volt így cse-
lekedni az éjszaka közepén egy hétévessel. Elsa el tudja fogadni
ezt az érvelést.
Nagymama, akinek a ruhái egy nagy kupacban hevernek a
földön, és továbbra is szó szerint majomszagúak, azzal védeke-
zik, hogy mikor átmászott a majomketrec kerítésén, és az őr
rákiáltott, akkor végigsuhant az agyán, hogy akár egy veszélyes
erőszaktevő is lehet, ezért kezdte őt is, meg a rendőrt is földdel
hajigálni. Anya akkor lassan, kimérten csóválja a fejét, és azt
mondja, hogy nagymama ezt az egészet csak kitalálja.
Nagymama viszont nem szereti, mikor az emberek azt
­mondják, hogy a dolgokat csak kitalálja. Jobban kedveli a kevésbé
sértő „valóságértelmezési kihívásokkal küzdő” kifejezést, és ezt
közli is anyával. Anya nem úgy néz ki, mint aki fogékony az
ilyesmire, de azért uralkodik magán. Mivel nagymama szöges
ellentéte.
–  Ez egyike a legrosszabbaknak, amit valaha is tettél – mondja
anya elkeseredetten a vécéajtó mellett.
–  Hát ezt erősen, igen erősen kétlem, kedves lányom! – jön a
válasz bentről.
Anya ekkor tárgyilagosan végigmegy mindenen, amit nagy-
mama valaha is csinált, mire nagymama azt mondja, hogy csak
azért haragszik rá, mert nincs semmi humorérzéke. Anya pedig
közli vele, hogy esetleg ne viselkedjen úgy, mint egy felelőtlen
gyerek. Mire nagymama: „Tudod, hogy a kalózok hová parkol-
nak?” És mikor anya nem válaszol, nagymama azt kiabálja a
vécéről, hogy: „A gARRRázsba.” Anya erre felsóhajt, és a halán-
tékát kezdi masszírozni, nagymama pedig cicceg, és megálla-
pítja: „Mondom én, semmi humorérzék!” Anya erre bezárja a
vécéajtót, és nagymama nagyon, nagyon, nagyon dühös lesz.
Mivel nem szereti a bezártságérzést a vécén.
Már két hete van kórházban, de valamilyen úton-módon
majdnem minden nap megszökik, elmegy Elsáért, aztán fagyiz-
nak, vagy hazamennek, mikor anya nincs otthon, és szemetes-

21
zsákon csúszdáznak le a lépcsőn. Vagy betörnek az állatkertbe.
Attól függően, nagymamának épp mihez van kedve aznap.
Bár nagymama szerint nem „megszökik” a kórházból, mivel
a szökésben kell hogy legyen valami kihívás. Egy sárkány, egy
sor csapda, vagy legalább egy fal, tisztességes várárokkal, ilyesmi.
Anya és a kórházi személyzet persze másként látja, és akkor még
enyhén fogalmaztunk.
Bejön egy nővér a szobába, és anya figyelmét kéri. Átad egy
papírt, amire anya ráír valamit, visszaadja a nővérnek, aki ismét
kimegy. Nagymama kilenc ápolót fogyasztott el, mióta befe-
küdt. Héttel nem volt hajlandó együttműködni, kettő pedig
vele nem volt hajlandó együttműködni. Egyikük azért, mert
nagymama azt mondta neki, hogy „cuki a hátsója”. Nagymama
persze tiltakozott, hogy ő tényleg csak megdicsérte a férfi hát-
sóját, és csak a hátsóját, kár ezért nyávogni. Anya ekkor meg-
kérte Elsát, hogy tegye fel a fülhallgatóját, de Elsa attól még
hallotta, hogy sokáig veszekednek arról, mi a különbség a
„­szexuális zaklatás” és a „hát úristen, egy átlagos, nyamvadt
hát­sóbók” között.
Anya és nagymama sokat veszekednek. Mióta Elsa az eszét
tudja, veszekednek. Mindennel kapcsolatban. Mert ha nagy-
mama egy diszfunkcionális szuperhős, anya a legteljesebb mér-
tékben egy funkcionális szuperhős. A kapcsolatuk kissé olyan,
mint Küklopszé és Farkasé az X-Menből, legalábbis Elsa így gon-
dolkodik, aztán pedig sajnálkozik, hogy nincs a környezetében
senki, aki megérti, mire céloz ezzel. Az Elsa környezetében élők
ugyanis alig olvasnak minőségi irodalmat. Minőségi irodalmat,
amit az okostojások képregénynek neveznek. Elsa, eszméletlenül
leegyszerűsítve a dolgot, úgy magyarázza olyasvalakinek, aki
nem járatos a minőségi irodalomban, hogy az X-Menben szu-
perhősök vannak. És Elsa úgy véli, hogy nagymamának és anyá-
nak ellentétes szuperereje van. Mintha Pókembernek, aki Elsa
egyik kedvenc szuperhőse, lenne egy ellenpárja, nevezzük
mondjuk Csúszóembernek, akinek abban állna a szuperereje,
hogy még egy padra sem bír felmászni. De pozitív értelemben
persze.

22
 Jó, hát szigorúan véve Küklopsznak és Farkasnak nem teljesen
ellentétes a szuperereje, de ha Elsa olyasvalakinek akarja ezt
elmagyarázni, akinek lövése sincs a dologról, akkor igazán kár
a szükségesnél tovább bonyolítani.
Persze, ha jobban belegondol, elég annyit mondani, hogy anya
a rend, nagymama pedig a káosz. Elsa azt olvasta egyszer, hogy
„a káosz Isten szomszédja”, de akkor anya azt mondta, hogy az
egyetlen oka annak, hogy a káosz beköltözött Isten lépcsőhá-
zába, az volt, hogy szegény már nem bírta cérnával nagymama
szomszédságát.
Anyának mindenhez mappái és naptárai vannak, a telefonja
minden találkozó előtt tizenöt perccel zenél egy kicsit. Elsa nagy-
mamája mindent, amire emlékezni akar, lila tussal felír a kony-
hafalra. Nem csak akkor, ha otthon van, teljesen mindegy, hol
van. Nem hibátlan a rendszere persze, mert az a feltétele, hogy
a megfelelő ember konyhájában legyen, amikor az adott dologra
emlékeznie kell. De mikor Elsa erre rámutatott, nagymama csak
ciccegett: „Annak még mindig kisebb az esélye, hogy elhagyok
egy konyhafalat, mint hogy anyád elhagyja azt a kis ciripelő tele-
fonját!” Elsa ekkor felhívta a figyelmét, hogy anya sosem hagy el
semmit. Nagymama erre a szemét forgatta, és sóhajtott: „Naná-
naná, anyád egy kivétel. Én igazából… tudod… egy tökéletlen
emberre gondoltam.”
A tökéletesség anya szuperereje. Nem annyira vicces ember, mint
nagymama, de legalább mindig tudja, hol van Elsa Griffendél-sálja.
„Semmi sem tűnik el, csak ha már az anyukád se tudja megtalálni”
– szokta anya a fülébe suttogni, miközben a nyakára tekeri a sálat.
Elsa anyukája főnök. „Nemcsak a munkája ez, hanem az egész
életstílusa” – szokott nagymama ciccegni. Anya nem az a fajta
ember, akivel az ember lépést tart, hanem aki mögött egy lépés-
sel haladnak. Nagymama pedig az, aki elől kitérnek, és egyálta-
lán nem akarják követni, ráadásul sosem talált még meg egyetlen
sálat sem egész életében.
Nagymama ezenfelül nem szereti a főnököket, és ez pont
ebben a kórházban igen nagy probléma, mert anya itt duplán
főnök, mert hát ő a kórház főnöke.

23
–  Úristen, Ulrica, túlreagálsz mindent! – kiabálja nagymama a
vécéajtón keresztül, miközben új ápoló érkezik egy orvossal,
anya pedig felír valamit egy papírlapra, és számokat sorol.
Aztán kötelességtudóan az ápolóra és az orvosra mosolyog,
akik idegesen visszamosolyognak és távoznak. Semmi sem hal-
latszik a vécéről, és anya hirtelen nyugtalannak tűnik, mint min-
dig, mikor nagymama körül sokáig túl nagy a csend. Aztán bele-
szimatol a levegőbe és feltépi az ajtót. Nagymama meztelenül ül
a vécén, keresztbe tett lábbal. Zavartalanul integet a cigarettájával.
–  Már elnézééést! Az embernek már a vécén sem lehet
nyugta?
Anya a halántékát masszírozza, aztán a hasára teszi a kezét.
Nagymama komolyan bólint, és a cigarettával a hasa felé int.
–  Csak nyugalom, Ulrica, úristen, hát gondolj arra, hogy
várandós vagy!
–  Talán te is gondolhatnál rá! – feleli anya, persze uralkodva
magán.
–  Touché – motyogja nagymama, és letüdőzi a füstöt.
Ez egy olyan szó, amiről Elsa tudja, hogy mit jelent, anélkül
hogy tudná, mit jelent. Anya lassan csóválja a fejét.
–  Eszedbe jutott valaha is, hogy milyen veszélyes ez Elsára és
az új gyerekre nézve? – kérdezi a cigarettára mutatva.
Nagymama a szemét forgatja.
–  Ne nyafogj! Az emberek mindig is dohányoztak, mégis
nagyszerű gyerekek születtek. Csak a te generációd nem érti,
hogy az emberiség több millió évet túlélt allergiatesztek és más
szarságok nélkül, mielőtt ti megérkeztetek, fontosságotok teljes
tudatában. Gondolod, hogy a barlangi emberek kilencvenfokos
gépi mosásra tették a mamutbőrt, mielőtt belepólyáltak volna
egy csecsemőt?
Elsa oldalra dönti a fejét, és megkérdi:
–  Akkoriban is volt már cigaretta?
Nagymama felnyög.
–  Már te is kezded?!
Anya a hasát fogja. Elsa nem tudja, hogy azért, mert Fél rugda-
lózik odabent, vagy mert anya be akarja fogni a baba fülét. Anya

24
Fél anyukája is, de mivel George az apukája, ezért Fél Elsa féltest-
vére. Vagyis hát majd lesz. De egész ember lesz, csak testvérnek fél,
ezt megígérték neki. Beletelt néhány zavaros napba, mire Elsa meg-
értette a különbséget. „Annak ellenére, hogy olyan nagyon okos
vagy, néha egészen elképesztően oktalan tudsz lenni” – tört ki
nagymama, mikor Elsa megkérdezte erről. Aztán majdnem három
órán át össze voltak veszve. Ez lett a legújabb veszekedési rekordjuk.
–  Csak meg akartam mutatni neki a majmokat, Ulrica –
motyogja nagymama kicsit halkabban, és elnyomja a cigarettát
a mosdón.
–  Nem bírom… – adja fel anya, de persze uralkodva magán,
aztán kimegy a folyosóra, és újabb papírokat tölt ki számokkal.
Nagymama tényleg csak meg akarta mutatni Elsának a maj-
mokat, a történetnek ez a része igaz. Beszéltek telefonon az este,
Elsa otthon, nagymama a kórházban, és vitázni kezdtek azon,
hogy létezik-e egy különleges fajta majom, amelyik állva alszik,
vagy sem. Nagymamának természetesen nem volt igaza, minden
feketén-fehéren ott állt a Wikipédián, viszont Elsa akkor elme-
sélte a sáltörténetet, és nagymama úgy döntött, muszáj elmen-
niük az állatkertbe megnézni a majmokat, hogy elterelje Elsa
figyelmét. Elsa tehát kiosont, míg anya és George aludtak. És
mikor nagymama átmászni készült a kerítésen, jött egy éjjeliőr,
és aztán egy rendőr is, és akkor nagymama meghajigálta őket
földdel. De azt hitték, hogy kakával. Mivel nagymama azt kia-
bálta: „Nesztek, kaka!!!”

Anya eltűnik a folyosón, hogy telefonálhasson. Állandóan kere-

sik. Elsa leül nagymama ágyára, nagymama eloltja tehát a ciga-
rettát a mosdón, felvesz egy hálóinget, leül Elsával szemben, és
vigyorog. Aztán Monopolyznak. Nagymama pénzt csór a bank-
tól, és mikor Elsa leleplezi, nagymama elcsórja az autót, és a
keleti vasútállomásra menekül, hogy elhagyja a várost.
Aztán anya visszajön a szobába, fáradtnak tűnik, és azt
mondja Elsának, hogy most hazamennek, mert nagymamának
pihenésre van szüksége. Elsa hosszan, hosszan, nagyon hosszan
öleli nagymamát.

25
 –  Mikor jöhetsz haza? – kérdezi Elsa.
–  Holnap már biztos! – ígéri nagymama merészen.
Mert mindig ezt csinálja. Aztán kisimítja Elsa haját a szemé-
ből, és mikor anya eltűnik a folyosón, hirtelen komolyra fordítja
a szót, és a titkos nyelvükön szól Elsához.
–  Fontos megbízatásom van számodra!
Elsa bólint, mert nagymama mindig a titkos nyelven ad neki
megbízatásokat, azon, amelyen csak Félálomországban tudnak
beszélni, és Elsa mindig teljesíti őket. Mert a miamasi lovagok
így cselekszenek. Ez a kötelességük. Kivéve a cigarettavásárlást
és a hússütést, Elsa ott azért meghúzza a határt. Mert az borzasz-
tóan undorító. A lovagoknak is lehetnek elveik.
Nagymama lenyúl az ágy mellé, és felemel egy nagy műanyag
zacskót a padlóról. Nem hús van benne vagy cigaretta. Hanem
édesség.
–  Csokit kell adnod Barátnak.
Beletelik néhány pillanatba, hogy Elsa felfogja, pontosan
melyik barátról is van szó. De mikor rájön, döbbenten néz nagy-
mamára.
–  Teljesen meghibbantál? Azt akarod, hogy meg­haljak?
Nagymama a szemét forgatja.
–  Ne nyafogj! Úgy érted, egy miamasi lovag nem meri telje-
síteni a megbízatását?
Elsa sértetten pillog rá.
–  Nagy érettségre vall ezzel fenyegetőzni.
–  Nagy érettségre vall az „érettség” szót használni! – vigyorog
nagymama.
Elsa magához húzza a zacskót. Zizeg az egész a csomó Daim-­
csokitól. Nagymama magyarázni kezd.
–  Fontos, hogy mindegyik darabról leszedd a papírt. Külön-
ben nagyon zsémbes lesz.
Elsa duzzogva néz a zacskóba.
–  És mégis mit mondjak? Azt sem tudja, ki vagyok!
Nagymama olyan hangosan cicceg, hogy már egérnek is
­beillene.

26
 –  Hogyne tudná! Úristen már…! Mondd azt, hogy a nagy-
mamád azt üzeni, bocs.
Elsa felvonja a szemöldökét.
–  Miért kérsz elnézést?
–  Mivel már napok óta nem vittem neki édességet – mondja
nagymama, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
Elsa megint a zacskóra néz.
– Eszméletlen felelőtlenség az egyetlen unokádnak ilyen meg­
bízatást adni, nagymama. Még a végén megöl.
–  Ne nyafogj!
–  Te nyafogsz! – fújtat Elsa.
Nagymama vigyorog. Mert mindig azt csinálja. Végül Elsa is
vigyorog. Mert ő is mindig ezt csinálja. Nagymama halkabbra
fogja a hangját.
–  Suttyomban kell odaadnod a csokoládét. Britt-Marie nem
láthatja meg. Várj, míg holnap este lakógyűlés lesz, és akkor set-
tenkedj oda!
Elsa bólint. Bár nagyon fél Baráttól, és továbbra is úgy gondolja,
hogy tényleg eszméletlenül nagy felelőtlenség az ember egyetlen
unokáját életveszélyes Daim-megbízatásra küldeni. De nagy-
mama mindkét kezével a mutatóujjait szorítja, ahogy mindig, és
nehéz félni, ha valaki ezt csinálja. Megint megölelik egymást.
–  A viszontlátásra, ó Miamas büszke lovagja! – suttogja nagy-
mama a fülébe. Mert nagymama sosem mondja azt, hogy szia.
Csak hogy a viszontlátásra.

Mikor Elsa a kabátját veszi fel az előtérben, hallja, hogy anya és

nagymama a „kezelésről” beszélgetnek. Aztán anya azt mondja
Elsának, hogy tegye fel a fülhallgatóját. Elsa szót fogad. Tavaly
karácsonyra kérte a fülhallgatót, és ragaszkodott hozzá, hogy
anya és nagymama felezzék a költségeket. Mert így igazságos.
És mikor anya és nagymama veszekedni kezdenek, Elsa fel-
teszi a fülhallgatóját, feltekeri a zene hangerejét, és úgy tesz,
mintha anya és nagymama egy némafilmben játszanának. Elsa
az a fajta gyerek, aki elég korán megtanulta, hogy könnyebb lesz

27
az élet, ha az ember maga választhatja meg hozzá a saját film-
zenéjét.
Utoljára azt hallja, hogy nagymama az iránt érdeklődik, mikor
hozhatja el Renault-t a rendőrségről. Renaultról nagymama azt
állítja, hogy egy pókerpartin nyerte. Természetesen „a Renault-t”,
de Elsa kiskorában úgy tanulta meg, hogy az autók neve Renault,
mielőtt megértette volna, hogy a márkát hívják így. De azért
továbbra is névként használja. Illik hozzá a név, úgy hangzik, mint
egy köhögős, francia vénember, nagymama Renault-ja pedig öreg,
rozsdás és francia, és mikor vált vele, olyan hangot ad ki, mintha
nehéz kerti bútorokat húzgálnának betonon. Elsa tudja, mivel
nagymama gyakran dohányzik vagy eszik kebabot, miközben
Renault-t vezeti, és olyankor csak a térdével kormányoz, néha
lenyomja a kuplungot, és azt kiáltja „MOST!”, Elsa pedig vált.

Elsának hiányoznak ezek az utak.

Anya azt mondja nagymamának, hogy nem mehet Renault-ért.

Nagymama erre felháborodottan válaszolja, hogy de hát az az ő
autója, mire anya rátromfol, hogy jogosítvány nélkül nem lehet
vezetni. Erre nagymama „kisasszonynak” szólítja anyát, és elma-
gyarázza, hogy hat országban van érvényes jogosítványa. Mire
anya nyugodtan az iránt érdeklődik, esetleg elképzelhető-e, hogy
egyike ezeknek az országoknak az, amelyikben lakik. Mire nagy-
mama csöndben ül és duzzog, míg az ápoló vért vesz tőle.
Elsa a liftnél várakozik, mert nem kifejezetten kedveli az
injekciós tűket, akár az ő, akár nagymama karjába nyomják őket.
Leül egy székre, és az iPadjén olvassa a Harry Potter és a Főnix
Rendjét. Körülbelül tizenkettedszerre. Ezt a Harry Potter-köny-
vet kedveli a legkevésbé, ezért olvasta csak ilyen kevésszer.
Csak mikor anya kijön érte, hogy együtt menjenek a garázsba,
akkor jut eszébe, hogy a Griffendél-sálat nagymama szobájának
előterében hagyta. Így visszafut érte.

Nagymama az ágy szélén ül, háttal az ajtónak, telefonál, nem

látja Elsát. Elsa hamar rájön, hogy az ügyvédjével beszél, ugyanis

28
nagymama utasításokkal látja el, hogy milyen sört hozzon leg-
közelebb, ha bejön a kórházba. Elsa tudja, hogy az ügyvéd nagy
kézikönyvekben csempészi be a sört, amikről nagymama azt
állítja, hogy a „kutatómunkájához” kellenek, de a közepükön
sörösüvegnyi helyet vájtak ki. Elsa leakasztja a sálat a kampóról,
és már-már odaszólna nagymamának, mikor a hangja furcsán
mélyen kezd szólni:
–  Az unokám, Marcel. Isten áldja meg az apró fejét! Sose talál-
koztam még ilyen okos kislánnyal. Övé kell legyen a felelősség.
Csak ő hozhatja meg a helyes döntést.
Csend. Aztán nagymama határozottan folytatja:
–  Tudom, hogy csak egy gyerek, Marcel! De sokkal okosabb,
mint a többi tökfej együttvéve! És az én végrendeletemről van
szó, te pedig az ügyvédem vagy. Csak tedd azt, amit mondok!
Elsa lélegzet-visszafojtva áll az előtérben. És mikor nagy-
mama azt mondja, hogy „…mert nem AKAROM még elmon-
dani neki, Marcel! Mert szuperhősök márpedig minden hétéves-
nek járnak”, akkor Elsa megfordul, és hangtalanul kisurran az
ajtón, a könnyektől nedves Griffendél-sállal együtt.
Az utolsó, amit még hall, a következő:
–  Nem akarom, hogy Elsa megtudja, meg fogok halni, mivel
minden hétévesnek járnak a szuperhősök, Marcel. Akiknek az
az egyik szupererejük, hogy nem kaphatnak rákot.