kormányrendeletet vettük figyelembe, az ifjúsági programoknál a 2006. évi 350-es számú utólagosan módosított és kiegészítet ifjúsági törvényt; – a sport programok és sportesemények szervezésének PÁLYÁZATI KIÍRÁS résztámogatására leadott pályázatok esetében az utólagosan a művelődési programok és tevékenységek, tudományos- módosított és kiegészített 2000. évi 69-es számú testnevelési és oktatási, szabadidős, ifjúsági és sport tevékenységek, sporttörvényt, az utólagosan módosított és kiegészített, a valamint az egyházak Kovászna megye 2023. évi sporttevékenységre vonatkozó pénzügyi normák jóváhagyásáról költségvetéséből a 2005. évi 350. számú törvény szerinti szóló 2007. évi 1447-es számú kormányhatározatot, illetve az vissza nem térítendő anyagi támogatására ifjúsági és sportminiszter 2018/664-es számú, sportprojektek és programok állami finanszírozásáról szóló Rendeletét; Kovászna Megye Tanácsa pályázatot hirdet az utólagosan – az egyházak támogatásánál a 2001. évi 82-es számú utólagosan módosított és kiegészített 2005. évi 350-es számú törvény alapján, módosított és kiegészített kormányrendeletet, illetve a nonprofit tevékenységet folytató magánszemélyek vagy jogi Romániában elismert vallási felekezetek egyházi intézményei személyek – egyesületek és alapítványok – és törvényesen elismert pénzügyi támogatási módozatainak megállapítására vonatkozó, egyházak számára, a 2023.04.03. és 2023.12.04. között zajló módosított 2001. évi 82-es számú kormányrendelet alkalmazási művelődési, tudományos-oktatási, szabadidős, ifjúsági és sport módszertanának jóváhagyására vonatkozó utólagosan módosított programok és tevékenységek, valamint az egyházak támogatására: és kiegészített 2002. évi 1470-es számú kormányhatározatot. A pályázatok leadási határideje: 2023.03.10., 12 óra. I. Művelődési, oktatási-tudományos, szabadidős programok és A pályázat leadható személyesen a megyei tanács iktatójába, rendezvények résztámogatása. vagy postai küldeményként. II. Ifjúsági szervezetek által szervezett művelődési, oktatási- A kiírásnak nem megfelelő és a határidőn túl beérkezett tudományos, szabadidős programok és rendezvények pályázatokat érvénytelennek tekintjük. résztámogatása. Legnagyobb megítélhető összeg 10.000 lej. Kérjük a pályázatokat úgy elkészíteni, hogy leadásakor A III. A Kovászna megyei értékek, a kulturális és történelmi szükséges okiratok jegyzéke ív két kitöltött példánya örökség megismertetését, megóvását, tovább-örökítését, hozzáférhető és kezelhető legyen. hasznosítását, népszerűsítését, a hagyományőrzést szolgáló A pályázatokat kérjük sines irattartóba lefűzve leadni. ruházat elkészítését célzó programok résztámogatása. A pályázatok értékelésének időszakában a támogató IV. A kultúra jeles évfordulóira szervezett kulturális programok, kiegészítéseket és pontosításokat kérhet, amelyeket a rendezvények, résztámogatása. pályázónak az értesítéstől számítva 5 napon belül kell leadnia. V. Települést, térséget, a megyét bemutató, népszerűsítő Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a megyei tanács a kiadványok résztámogatása. szerződés megkötése és az elszámolás leadása után folyósítja a VI. Egyéni sportolók és a megyei sportágban tevékenykedő pályázatra megítélt összeget. Indokolt esetben előleg is egyesületek által kezdeményezett sportprojektek biztosítható. A pénzügyi elszámolás tartalmazza a megítélt társfinanszírozása. összeg és az önrész elszámolását valamint az összköltségvetés VII. Falugodnoki szolgálat résztámogatása Kovászna megye bemutatását. elszigetelt települései számára. Elszámolható költségek a fenti törvényes rendelkezésekben VIII. Egyházközségek támogatása: meghatározottak a szerződés szerint. a) jövedelem nélküli, vagy kisjövedelmű egyházközségek A pénzügyi támogatási szerződés aláírása előtt kibocsátott működése és fenntartása; vagy kifizetett számlákat nem lehet elfogadni. b) egyházi kultikus épületek építése és javítása; A támogatottak a 2016/98. számú közbeszerzési törvény c) a kulturális örökség részét képező javak karbantartása és szerint járnak el a törvény 6. cikkelyének eseteiben. javítása; A támogatás költségvetését: 3.150.000 lej (tevékenységi d) egyházak által szervezett engedélyezett szociális és területekre lebontva: sport 200.000 lej, ifjúsági szervezetek gyógyászati programok; 150.000 lej, művelődés és szabadidős tevékenységek 800.000 lej, e) kulturális-vallási múzeumok létrehozása és egyházak támogatása 2.000.000 lej) Kovászna Megye Tanácsa karbantartása; 2023.02.02./24-es számú határozatával hagyta jóvá. f) egyházak szociális és gyógyászati tevékenységét A vissza nem térítendő támogatás megítélése és a szerződés szolgáló épületeinek építése, berendezése és javítása; megkötése a nyilvános pályáztatás eredményeként történik. g) a törvénykezés által előírt műszaki és gazdasági A pályázatokat a megyei tanács által kinevezett bizottságok dokumentáció jóváhagyása mellett, a természeti katasztrófák, bírálják el a hatályos törvények alapján. mint pl. áradások, árvizek, földrengések, tüzek vagy egyéb A pályázatok értékelési és elbírálási időszaka: 2023.03.13.– katasztrófák által érintett egyházközpontok adminisztratív 2023.03.29. épületeinek építése és javítása. A pályázatok megvalósítási időszaka 2023.04.03.– Előnyben részesülnek a kulturális örökség részét képező javak 2023.12.04. restaurálására leadott pályázatok. Az értékelési és elbírálási kritériumok a megyei tanács Minden pályázat esetében a legkisebb megítélhető összeg 1.000 honlapján tekinthetők meg. lej. A szükséges, elszámolandó önrész a megítélt összeg legalább További tájékoztatás Kovászna Megye Tanácsa Oktatási, 10%-a. Egy pályázó legtöbb 3 pályázatot adhat le, amelyeknek művelődési, egészségügyi és civil szervezeti irodájánál: 520008, külön célkitűzéssel és időhatárokkal kell rendelkezniük. Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér 4., tel.: 0267 313335, e-mail: A részvételi dokumentációk elkészítésénél és a pályáztatás proiecte@kvmt.ro. A pályázati dokumentáció letölthető a lebonyolításánál az utólagosan módosított és kiegészített 2005. évi http://www.kvmt.ro honlapról a Pályázatok menüből. 350-es számú, a közérdekű tevékenységek számára közpénzekből Az éves támogatási program illetve a pályázati kiírás adandó, vissza nem térítendő pénzügyi támogatások helyzetére megjelent Románia Hivatalos Közlönye VI. részének 22. vonatkozó törvény előírásait, valamint a következő törvényes számában 2023. február 6-án, illetve 23. számában 2023. február előírásokat kell figyelembe venni: 7-én. – a művelődési programjai esetében az utólagosan módosított és TAMÁS Sándor kiegészített 2001. évi 245-ös számú törvénnyel módosításokkal és elnök kiegészítésekkel jóváhagyott, a művelődési programok támogatási