BAGU BALÁZS

BÁTYÚI JELENTÉS NAPOK

ÉS SZOKÁSOK
 Bagu Balázs

BÁTYÚI JELES NAPOK

ÉS SZOKÁSOK
 Kárpátaljai Magyar Könyvek
149.

Készült
a Magyar Köztársaság
Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma
támogatásával

© Bagu Balázs, 2006

INTERMIX KIADÓ
88000 Ungvár, Tolsztoj u. 5/a
Tel.: 00380-3126/61-70-27
E-mail: gyorgy@d.uzhgorod.ua

Felelős kiadó: Dupka György

Felelős szerkesztő: Nagy Zoltán Mihály

Budapesti képviselet: H-1011 Budapest, Hunyadi János u. 5.

Készült a Borneo Kft-ben

ISBN 963-86626-8-9
ISSN 1022-0283
 Bagu Balázs

BÁTYÚI JELES NAPOK

ÉS SZOKÁSOK

INTERMIX KIADÓ
Ungvár - Budapest
2006
Unokáimnak
 ELŐSZÓ

Népünk történetét, korokon átívelő hagyományait és a földet,

amelyhez gyökereink kötnek - ismerni kell.
Az egészséges lelkületű embert még akkor is életre szóló emlékek
fözik a szülőföldhöz, ha sorsának alakulása folytán más égtájra, más
környezetbe kerül, az otthon maradottak számára pedig a szülőföld nem
csupán megélhetési, boldogulási gondokat, hanem a valahová-tartozás
nyújtotta biztonságérzetet, egyfajta lelki nyugalmat jelenti.
Pátriámban - Horváth Sándor találó szavával: kishazánkban -
nemzedékek nőttek fel anélkül, hogy esélyük lehetett volna népük
történelmének teljesebb megismerésére. A szovjet éra évtizedeiben
megszakadt, elakadt az a természetes folyamat, melynek során az iíjabb
nemzedékek a magukévá tehették és továbbvihették az évszázados
hagyományokat. A humanizmust és a testvériséget álarcként viselő
szovjet ideológia módszeresen akadályozta a nemzeti hagyományok
ápolását, így azok nagy része elsorvadt: karácsonykor nem járt a
betlehemes, húsvétkor kevés gyerek indult el hímes tojást szedni,
locsolódni.
Sovány vigasz, hogy ezekben az időkben is voltak személyiségek,
akik nem felejtették el Széchenyi István szavait: „Csak addig él egy
nemzet, amíg vannak hagyományai". Hagyománymentö cselekedetekre
ugyanis legfeljebb titokban és szük körben akadt lehetőség.
A múlt század 90-es éveitől kezdve enyhült, megszűnt a politikai
nyomás: elértük, hogy senki sem gátolja vallási ünnepeink megtartását,
népi hagyományaink felélesztését, ápolását. Ezek az ünnepek és
hagyományok, szokások hangulatukban és jellegükben szépek,
meghatóak, mert igaz emberi értékeket közvetítenek.
A szándék - felkutatni és bemutatni szülőfalum népi hagyományait,
szokásvilágát - régóta munkál bennem. A kutatómunkát évekkel ezelőtt
megkezdtem, annak eredményeiből állítottam össze ezt a könyvet,
amelyben adatközlőim segítségével az elmúlt század népszokásai
elevenednek meg a harmincas évektől az ezredfordulóig, beleértve a
szovjet korszakban felülről erőltetett, a régi hagyományok likvidálását
szolgáló, ám éltető gyökeret ereszteni igazából képtelen, úgynevezett
„új, szovjet" szokások leírását. Ezek leírásától azért nem tekinthettem
el, mert a falu életében így vagy úgy hatalmas változások mentek végbe,
amelyeket érzékeltetnem kellett.
 Könyvemben gyakran idézem adatközlőim ízes szóhasználatát, sőt, olykor
magam is a környékre jellemző nyelvjárásban fogalmazok. A szöveg
tisztázásakor eltűnődtem, meghagyjam-e vagy Javítsam" ezeket. Végül is
maradtak - általuk talán hitelesebb a mondanivaló.
Nem tudhatjuk, mi vár ránk a Kárpátok lába alatt, e gyakori ország- és
rendszerváltozással sújtott tájon. Jövőnk bizonytalannak tűnik. Könyvemmel
az a célom, hogy a megmaradás belső parancsának minden körülmények közt
engedelmeskedő, a jövő makacs hitével és hitéből építkező nemzettársaimnak
büszkeségre feljogosító meggyőződéssel biztatást adjak: van mire építeni.
A kötetben felölelt évtizedek az én életem is - ítéljék meg az olvasók, mit
érnek az idő mérlegén.
BAGU BALÁZS
 I.

A TELEPÜLÉS TÖRTÉNETE

Bátyú: szülőfalum.
Ide kötnek emlékeim: a régi játszótársak, a barátok. Itt alusszák örök álmukat
a szüleim, nagyszüleim, dédnagyapám és dédnagymamám, akiknek alakját máig
őrzi emlékezetem.
Nekem itt minden ismerős és drága. Beszélni róla, megismertetni másokkal
is - olyan kihívás és küldetés számomra, amit e település szülötteként csak
vállalni lehet.
Bátyúról eddig mindössze néhány leírás jelent meg. Az elsők közt Fényes
Elek és Lehoczky Tivadar írt róla. A Botlik József-Dupka György szerzőpáros
Magyarlakta települések ezredéve Kárpátalján című könyvében két oldalon
ismerteti a község múltját és jelenét. Az említetteknél nagyobb terjedelmű
dolgozat 1993-ban jelent meg.
Nézzük az adatokat.
Bátyú (1946-tól 1993-ig oroszul Uzlovoje, ukránul Vuzlove) önálló tanáccsal
rendelkező nagyközség Kárpátalján, a Beregszászi járás legnyugatibb pontján,
36 kilométerre a járási központtól, a Beregszász-Nagydobrony-Csap útvonal
mentén. 1993-ig rendszeres autóbuszjárat kötötte össze Beregszásszal és
Ungvárral. Miután ez megszűnt, a település kapcsolata a külvilággal a
vasútvonalra korlátozódott.
Vasútállomása, postája, telefonközpontja, orvosi rendelője, gyógyszertára,
magyar középiskolája, ukrán általános iskolája, vegyes oktatású óvodája,
zeneiskolája, könyvtára, művelődési háza, református és pravoszláv temploma,
takarékpénztára van.
A községben 34 vállalkozó tevékenykedik, ebből 26 a kereskedelemben.
Itt van a Terménykészletező Vállalat, a Kárpáti Terminál ukrán-osztrák közös
vállalat, az egykori kolhoz bázisán négy farmergazdaság, a régi Lónyai
kastélyban 2002-től megyei gyermekmenhely működik.
A lakosság lélekszámának alakulása: 1786 - 256, 1816-310, 1869 - 665,
1880 - 880, 1890 - 1014, 1900 - 1316, 1910 - 1908, 1941 - 1898 (ebből
magyar 1880), 1944 - 1898, 1982 - 2084, 1986 - 2500, 1990 -3017 (ebből
magyar 2217), 2001 - 3023 (ebből magyar 1894, azaz 62,7 %). Tíz év alatt a
lakosság lélekszáma összességében 6 fóvel nőtt, ugyanakkor 323 magyarral
csökkent. Sokan áttelepültek Magyarországra, drasztikusan csökkent a
 születések száma. Ha ez a tendencia folytatódik, a település belátható időn belül
elveszti magyar többségét. Jelenleg évente 15-17 gyerek születik, de ahhoz,
hogy legalább a mostani állapot fennmaradjon, ennek kétszeresére lenne szükség.
Igaz, az áttelepülés folyamata megszűnni látszik, ami kétségtelenül pozitív
jelenség.
Bátyú a beregszászi hegyek lábánál fekszik, 110 méterrel a tengerszint fölött.
Az évi átlagos csapadék mennyisége 500-550 milliméter. Gyakori a szélsősége-
sen száraz vagy esős esztendő. Határának területe 3887 hektárt tesz ki. A különböző
átszervezések, főleg a kolhozföldek rendezése során értékes, jó termőföldeket is
kiszakítottak belőle. A település belterülete 108 hektárt foglal el.
Elnevezése a latin és magyar nyelvű okiratokban: Bacy (1270), Batew
( 1285), Bateu ( 1327), de Batho ( 1446), Bathyv ( 1520), Battio pag ( 1610), Bata,
Battya( 1773), Bátyú (1833, 1848, 1851, 1856, 1878), Batyevo (1925, 1938),
Bátyú (1939, 1946), Uzlovoje, Vuzlove (1946, 1991), Bátyú (1991-től
napjainkig). Nevének hosszú ú betűjét először az 1833. évi egyházi okiratokban
találjuk, majd 1851 -ben Fényes Eleknél. A többi okiratban hol rövid, hol hosszú
a hangzó. A mai sajtóban egységesen hosszúval írják.
A község nevének eredete mindmáig tisztázatlan. Levéltári adatokra nem
támaszkodhattam. Lehoczky Tivadar fejtegeti ugyan az egykori Bereg megye
településneveinek eredetét, de Bátyúét nem. Mindemellett adatközlőimtől
sikerült négy eredetmondát lejegyeznem. A legújabb elképzelések szerint falunk
elnevezése a báty szóból származik. Fényes Elek is puszta személynévből
származtatja az elnevezést, s hasonló következtetésre jut Pesty Frigyes is.
Bátyú és környéke Beregszásszal együtt gyakran szerepel történelmünkben.
Már Anonymus is említette, hogy Árpád vezér Beregszászt és környékét
magának, illetve utódainak tartotta fenn. Ezt a vidéket a honfoglalás korában
Töhötöm vezér törzse szállta meg, amely itt telepedett le, hogy a portyázó kunok
és besenyők ellen megvédje az új hazát. A tatárdúlás alatt majdnem teljesen
elpusztult.
A néphagyomány szerint a község alapítói pásztorok és fafaragók voltak,
hiszen a települést régen őserdők és mocsarak vették körül. Ezt alátámasztják
az 1773. évi urbáriumi adatok is, amelyek szerint „a szántóföldeken kívül
hasznos halászó és csíkászó helyei is vannak, melyből jó pénzt kap a lakosság".
ALevéltári Évkönyv XI. kötetének (Nyíregyháza, 1995)395. oldalán Bereg
megye Pesty Frigyes Helységnévtárában 864-1865 cím alatt többek közt ezt
olvashatjuk:
„Bátyú községről Bereg megyéből. A Tiszaháti járás I-ső alszolgabírói
szakaszhoz tartozik. Székhelye K. Lónya. (Feltehetőleg Kislónya - B. B.) Mai
napig maradt szóhagyományilag, hogy ezen hely, mivel most is patakokkal van
körül övezve és keresztül metszve, mint egy két sziget gorondos helyet formál
- hajdan mocsaras legelő lehetett. Ennek következtében a mostani falu pásztorok
tanyája, s mintegy két szigeten laktak, melyekről árvizes időkben nem lehetett
mindig az egyikről a másikra átmenni, tehát csak felhívások és megszólítás
után közlekedtek egymással Bátya név alatt, innen vette a falu a nevét későbben,
miután a pásztor tanyából egy község társaságot alakított. Hogy honnan
népesíttetett? Hagyományilag nem tudjuk, hogy mint most is, hajdan tiszta
magyar nép lakta. Lakosainak száma 456."
Az 1980-as években Balahuri Eduárd, az Ungvári Állami Egyetem tanára
ásatásokat folytatott a településhez tartozó Ásláza dűlőben, és megállapítása
szerint „Bátyú község határában az időszámításunk előtti 13. századból
származó, késő bronzkori és az időszámításunk utáni 2-3. századból származó
település nyomai találhatók".
A népi legenda szerint a település egykor közelebb volt a Tiszához, de
lakossága a gyakori árvizek miatt a magasabban fekvő területre költözött. Hogy
akkoriban hol folyt a Tisza, nem tudjuk.
Az okiratok először a XII. században említik Bátyút a Betke-család
birtokaként. A Betke-famíliának nem lévén egyenes ági leszármazottai, a
települést és a közeli falvakat (Nagylónya, Som, Bótrágy, Harangláb és Szalóka)
Bánk bán veje, Simon bán vette meg a XIII. század elején. 1214-ben, a királyné
meggyilkolása után lezajlott hűtlenségi per következtében visszaszállt a koronára
a szomszédos Haranglábbal, Bótrággyal és Nagylónyával együtt. 1270-ben V.
Istvántól Rusdi Mihály kapta meg hűsége jutalmául, akinek nem voltak utódai,
így a birtok sógorára, Berenczei Kelendre szállt. A Berencze nevű helységből
Lónyára költözött család felvette a Lónyai nevet, s leszármazottai 635 éven át
(1285-től 1920-ig) Bátyú, valamint a környező falvak urai voltak. Az általuk
folytatott birtokperek iratainak egy része megtalálható a Kárpátaljai Területi
Állami Levéltárban. A Lónyaiak közt voltak olyanok, akik gyakorlati
intézkedéseket is tettek a falvakért: Lónyai Menyhért például térítésmentesen
adott át földterületet az épülő vasút számára.
Lorántfíy Zsuzsanna 1531-ben Bátyú népének adományozta a település
határában lévő Nagy-Erdőt. Az erről szóló okiratban olvasható indoklás szerint
„embereim azon szolgálatáért, mely által fölséges királyunkat, országunkat,
néhai idvezült férjemet, engemet, birtokaimat jószágaimat életük feláldozásával
oly időkben védelmezni készek és készségesek valának a pogány ellenség ellen".
Ez az okirat sok vitára adott okot a falu lakossága és a Lónyai grófok között; rá
hivatkozva a jobbágyok 1776-ban pert indítottak a Lónyaiak ellen.
 1537-ben a tatárok átvonultak a falun, hét házat felégettek.
Az első összeírás a településről 1786-ból való, amely 30 házról és 256
lakosról szolgál adatokkal, valamint említi a Demjén, Baraté és Nyeste
vezetékneveket. Ezen kívül egyéb érdekes és fontos tudnivalókra derít fényt:
„Ezen helységnek vagyon szántómezeje, amelyen megtermik ugyan mindenféle,
de a trágyázást megkívánják, 4-6 ökrön szántják. Kaszálói vannak, kenderáztató
vizei jók és alkalmatosak határjaiban. Vízi-malmai is vannak határjaiban. Ezen
kívül jó és hasznos csíkászó és halászó vizei is elegendő vannak a magok
határjában, amelyből jó pénzt kapnak."
Az 1999-ben Nyíregyházán kiadott „Bereg vármegye (1782-1785)" című
térképgyűjteményben Bátyú (Bátya) címszó alatt a következőket olvashatjuk:
"1. A szomszédos településektől való távolság
Botrágy (Bottrágy) 11/2 óra.
2. Szilárd épületek
(Nincs válasz)
3. A vizek
(Nincs válasz)
4. Az erdők
Sűrű erdők veszik teljesen körül, amelyeket mindenféle árkok kereszteznek,
ezekben pangó vizek vannak.
5. A rétek és mocsarak
A rétek ingoványosak, és nem száradnak ki. A helységen árkok is húzódnak
keresztül, ezekben állandóan víz van. A Szernyétől (Zernye) indulnak és az
erdőn át a Csarodáig (Czaronda) vezetnek, mélyek és mocsarasak.
6. Az utak
A botrágyi út mindig rossz, csupa erdőn és mocsaras réteken át vezet.
7. A környező hegyek
(Nincs válasz)
8. Megjegyzések
(Nincs válasz)"
A könyv 15. oldalán található térkép feltünteti a Bátyút körülvevő
községeket: Bottrágy, Battya, Nagy Dobra, Nagy Lóhnya, Kis Lóhnya, Zalok,
Eszeny, Mogyorós, Epereschke, Szt. Martony, Schurk. Jelöli a folyókat is: Theis
FI (flus - folyó - В. В.), Caranda flus, Szernye flus.
Egy 1843-as keltezésű okirat Lónyai Gábort nevezi meg a település
földesuraként, és megtalálható benne Bagu Miklós jobbágy gazda földjeinek
felsorolása. Ebben az okiratban találkozunk először dűlőnevekkel: Liget,
Karasztó, Ásláza.
 1860-ban készült el Nagylónyán, Kavanecz István tervei alapján a Bátyú
község úrbéri illetményei címet viselő okirat, amelyben megtaláljuk Bátyú
határának teljes térképét a külterületek földrajzi neveinek felsorolásával. A
térképen és a hozzá csatolt rajzokon összesen 63 dűlőnév szerepel. A térkép
értékét növeli, hogy olyan kérdésekben is segít eligazodni, amelyekre az
okiratokban nincs válasz. Feltűnő a -láz, -láza utótagú dűlőnév, ami - a láz szó
eredeti jelentéséből (tisztás) kiindulva - arra enged következtetni, hogy a
település egykor valamelyik erdei tisztáson alakult ki. A további dűlőnevek egy
része (Disznógorondja, Bika-kaszáló, Bika-patak, Csordajáró) egyértelműen
az állattenyésztésre utal, a Csonkás név feltehetően a famegmunkálásra, a Gyepű
elnevezésnek pedig köze lehet a gyepű-rendszerhez. A természeti nevek
(Temetőkert, Dibicsahát, Szernyehát, Szernyepart) jelzik, hogy a korabeli
lakosság a magasabban fekvő földterületeket használta, illetve művelte meg.
A Magyar Északkeleti Vasút Sátoraljaújhely-Csap-Bátyú-Királyháza
közötti 84, Bátyú-Munkács közötti 25 kilométeres szakaszát 1872
decemberében adták át a forgalomnak. Ettől kezdve a falu lakossága rohamosan
növekedett. A vasútnak egyaránt volt pozitív és negatív hozadéka: egyrészt
munkalehetőséget biztosított az itt élők számára, másrészt ide vonzotta a más
nemzetiségűeket, miáltal felhígult a korábban homogén magyar közösség.
1879-ben Paulai Zsigmond postamester könyvnyomdát nyitott a településen,
ez azonban mindössze egy évig működött.
Az 1910-as években a jobb élet reményével a település lakosai közül sokan
Amerikába vándoroltak ki.
Az első világháborúban elesett bátyúiak neve ismeretlen, az úgynevezett
őszirózsás forradalomban tizennyolcan vettek részt.
1919. március 23-án itt is megalakult a direktórium, amelynek elnöke Baraté
György volt. 1919. április 27-én Bátyúba bevonultak a csehek és a románok: a
település egyik felét csehek, másik felét románok uralták. A románok egy hónap
múltán elvonultak, a trianoni békediktátum alapján Bátyú a Csehszlovák
Köztársaság része lett. A több száz éves Lónyai birtokot felosztották: egy része
Magyarországhoz, másik része Csehszlovákiához tartozott.
A trianoni békeszerződés nagy változásokat okozott a megye életében is.
Bereg megyét darabokra szakították: kisebb része - Csonka-Bereg - magyar
fennhatóság alatt maradt, nagyobb része Csehszlovákiához került.
1921 -ben Tóth Béla vezetésével megalakult a kommunista párt bátyúi sejtje.
1925-1927-ben a településen évente megünnepelték május elsejét. A környező
falvak kommunistái és lakosai vonultak fel. 1927-ben itt rendezték meg a XIII.
Kommunista Ifjúsági Napokat. Ugyanebben az évben a választásokon a legtöbb
 szavazatot a kommunisták kapták. 1931 és 1933 közt Bátyú a mezőgazdasági
sztrájkok színhelye.
1921. július 22-én az Országos Magyar Kisgazda Földműves és Kisiparos
Párt bátyúi gyűlésén tiltakozását fejezte ki a cseh telepeseknek a Lónyai birtokon
és a tiszasalamoni Odescalchi birtokokon való elhelyezése ellen.
1923 januáijában megszűnt a Mezökaszonyi járás. Mezőkaszony, Beregsom,
Hetyen, Harangláb, Zápszony, Kisharangláb a Beregszászi, Kisdobrony és
Nagydobrony az ungvári, Bátyú, Bótrágy, Szernye, Csongor és Barkaszó a
Munkácsi járáshoz került. A körjegyzőség, amely korábban Bótrágy on volt,
átköltözött Bátyúba.
A megyék feloszlatásával egy időben új járásokat hoztak létre. Új fogalom
honosodott meg a politikai életben: Kárpátalja. Ugyanakkor az okiratok ebben
az időben négynyelvűek: cseh, szlovák, ruszin és magyar. Minden polgár az
általa legjobban ismert nyelvet használhatta.
1927-ben a csehek megvásárolták a Bátyúhoz tartozó Lónyai birtokot,
Nagybakosban és Új bátyúban cseh kolóniát építettek, a volt tanyákat pedig
Szvoboda néven egyesítették. A Badó-tanyára ruszin telepeseket hoztak, hogy
fellazítsák a magyar etnikumot. A nagy földéhség közepette Bátyú lakosait
kisemmizték, még az Eger-dűlőt sem hagyták meg nekik, eladták Grosslender
Hermannak és Gutmann Adolfnak. A település mindössze két hold földet kapott
- temetőnek.
1927-től 1931 -ig a falunak T. Baraté József személyében kommunista bírája volt.
1930-ban Balogh Edgár Bátyúba is eljutott, itteni tapasztalatainak egy
fejezetet szentelt Tíz nap szegényországban című könyvében. Többek közt leíija
találkozását Nyitray Béla református lelkésszel, a kommunista bíróval, Buzinkay
Péter orvossal és Demjén Andrással, egy kisgazda fiával. ír a falu nyomoráról,
a cseh és ruszin kolóniákról is.
Fábry Zoltán Az éhség legendája című könyvében ír Bátyúról.
1930-ban megkezdődött a település villamosítása. A bevezetés költségeit
sokan nem tudták kifizetni, maradt a petróleumlámpa.
1933. február 5-én Nyitray Béla irányításával bemutatkozott a falu 160
tagú dalárdája. Egy év múlva, 1934. március 14-én Beregszászban megalakult
a Kárpátaljai Magyar Dalos Szövetség, amelynek elnöke Pásztor Ferenc római
katolikus főesperes volt, ügyvezető elnöke Nyitray Béla bátyúi református
lelkész.
1930 és 1938 közt Bátyúban nagysikerű kultúrélet folyt: színjátszó kör és
énekkar működött. A színjátszók vezetője, rendezője Puskás István jegyző volt,
aki szívügyének tekintette a magyar kultúra terjesztését. Több népszínmű
 bemutatása fűződik a nevéhez, hiszen a Magyar Kulturális Egylet minden
nagyobb ünnepre egy-egy népszínmű előadásával készült. A szerepeket
helybeliek játszották, akiknek a téli hónapokban ez volt a szórakozásuk. A
református egyházközségnek a 160 tagú vegyes kórus mellett 50 tagú férfi
énekkara is volt, szintén Nyitray Béla vezetésével. Egyházi énekeket és
népdalokat adtak elő, többször értek el értékes helyezést a különböző
megmérettetéseken.
1938. november 10-én magyar katonák vonultak be a faluba, amely az első
bécsi döntés értelmében visszakerült az anyaországhoz. A település Bótrágy
felőli végén díszkapu várta a magyar honvédeket, a lakóházakat és a
középületeket piros-fehér-zöld zászlókkal díszítették fel. A templom előtt
ünneplő tömeget és az érkező honvédeket Demjén Gábor üdvözölte, a gyerekek
magyar ruhába öltözve verseket mondtak. A Himnuszt a katonák együtt énekelték
a tömeggel.
Bátyúból ketten vettek részt a Rongyosgárda-mozgalomban: K. Demjén
Béla és Demjén Péter. A kis tanyákból (Badó-tanya, Csarondahát, Ujbátyú,
Új tanya, Kószagorondja, Kapitány-tanya, Kisbakos és Nagy bakos) a csehek
által létrehozott település neve ettől kezdve Horthyfalva, 876 lakossal. A cseh
telepesek helyére magyar vitézek jöttek, akik megkapták az elköltözött csehek
birtokait. Újbátyúban a magyar állam költségén kiépült az ONCSA-telep a
sokgyermekes szegény családok számára.
1939. május 14-én Bátyún is áthaladt a Szent Jobbot szállító vonat.
1940 áprilisának végén árvíz zúdult a vidékre. A legnehezebb helyzetbe
Hetyen, Harangláb és Bátyú környéke került.
1941. május 19-én a Kárpáti Magyar Hírlap írta: „Bátyú környékén folyik
a Bereg megyei volt cseh légionista birtokok szétosztása." Nagybakos határában
minden háromgyerekes gazda földet kapott, 70 vitéztelek létesült.
A falu életében új korszak kezdődött. Újbátyúba és Nagybakosba a cseh
légionisták helyére az első világháború vitézei költöztek. Nagybakosban és
Kisbakosban felépült az ONCSA-telep (Országos Nép- és Családvédelmi Alap),
ahol a három és annál több gyereket nevelő nagycsaládosok kaptak házat, s
ahhoz 3, 5 hold földet.
Fedinec Csilla A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája 1918-1944
című könyvében írja a következőket: „1941 októberében erdélyi menekültek
érkeztek a területre. A Mezőkaszony és Bátyú melletti volt „cseh telepeken"
megkezdték az ONCSA házak építését. Az Országos Nép- és Családvédelmi Alap
természetbeni kölcsönöket nyújt családi házak építésére, földhöz, kishaszonbérhez
való juttatás és telepítés, állatjuttatás céljából, háziipari eszközök, feldolgozandó
 nyersanyag beszerzésére, kisipari kereskedelmi kölcsönt, házassági kölcsönt ad,
támogatja az ár- és belvizek károsultjait." (383. old.)
Nagybakos - cseh nyelven: Svoboda - 1927-ben alakult önálló községgé
Badótanya, Csarondahát, Hosszúgorond, Bagolyszállás, Zemka, Lécestanya,
Kabuja, Kapitánytanya, Kisbakos, Nagybakos, Rókafarok, Újbátyú és Újtanya
települések összevonásával. Határának területe 7194 kataszteri hold, lakosainak
száma az 1939. évi visszacsatoláskor 1868 fő. Ugyanebben az évben a
Horthyfalva nevet kapta, majd 1946-tól a hivatalos neve ismét Svoboda.
Bátyú lakossága nem sokáig örülhetett a visszacsatolásnak: 1941-ben
Magyarország a németek oldalán belépett a II. világháborúba. Szomorú idők
jöttek. AII. magyar hadsereg doni katasztrófájának (1943. januáija) áldozatai
közt ott van öt bátyúi is: Bihari Endre, Demjén Péter, Márkus Bertalan, Szűcs
Tibor és Szuhánek István. A háború poklát 82 bátyúi férfi járta meg, közülük
tizenheten nem tértek haza, sorsuk ismeretlen.
1944 tavaszán a zsidó lakosságot korlátozták emberi jogaiban, többek közt
tilos elhagyni a lakhelyüket. Április 16-án, a peszach (zsidó húsvét) első
vasárnapján megkezdték deportálásukat. Személyenként 50 kilós csomaggal
kísérték őket a vasútállomásra, onnan marhavagonokkal Beregszászba
szállították és a 2. számú téglagyárba terelték a bátyúi zsidókat. További
sorsukról keveset tudunk, de tény, hogy közülük mindössze néhányan tértek
haza. Akik visszajöttek, azok is hamarosan elmentek. A tehetősebbek azért,
mert a vagyonukat elvették vagy széthordták. Bátyúból utolsónak Landesmann
Ferenc ment el, ma Izraelben él. Bátyúban az elhurcolásuk előtt mintegy 35
zsidó család élt, összesen 192 fő. A község magyar és zsidó lakossága közt
sohasem volt nézeteltérés.
1944 a község lakosai számára a nagy megpróbáltatások éve. Megjelentek
a szovjet és angol repülőgépek, éjszakánként félelmetes fénnyel világítottak a
Sztálin-gyertyák. A mezőkön és a kertekben óvóhelyeket építettek, az emberek
ezekbe menekültek, valahányszor megszólalt a templom tornyában elhelyezett
sziréna. 1944 tavaszán a faluból több fiatalt, 16-18 éves leventéket Siánkiba
vittek erődítményt építeni. Számuk ismeretlen. Ősszel a visszavonuló magyar
hadsereg katonái hetekig haladtak át a falun gyalogszerrel és trénszekereken.
Közülük többen úgy vélték, ez már nem az ő háborújuk, ezért dezertáltak, és itt
húzódtak meg, majd civil ruhát öltve hazatértek szülőföldjükre.
1944. október 28-án Bátyút elérte az előrenyomuló szovjet hadsereg.
„Felszabadultunk!" - harsogták a helyi kommunisták, akik tárt karokkal várták
a szovjeteket.
 Ismét új korszak kezdődött. Klein Móric mészárszékében már a
„felszabadulást" követő napon összeszedték és vallatták a falu vezetőit és a
gazdákat, többek közt Bagu Bertalant, Bagu Gézát, Bagu Mihályt, Nyeste
Kálmánt és Tóth Mihályt. A község bírája ekkor K. Baraté György volt. Csapnál
még folyt a harc, ezt a helységet a szovjet csapatoknak csak november 23-án,
nagy veszteségek árán sikerült elfoglalniuk. A harcok befejezése után bátyúi
fiatal fiúk és lányok jártak Csapra az elesett magyar katonákat eltemetni.
Csakhamar a szovjet megszálló csapatokat üdvözlő kommunisták közül is
sokan csalódtak a „felszabadítókban": már november 18-án lágerekbe vitték a
18-50 éves korú magyar férfiakat, köztük kommunistákat is. A bátyúi
gyűjtőközpontot a Lónyai kastély udvarán alakították ki, innen indították a
csoportokat Szolyvára, az utolsót december 2-án. A deportáltak Szolyván és
más lágerekben szenvedtek az éhségtől, a hidegtől és betegségektől. Az itthon
maradottakat (a bujkálókat) az új hatalom kiszolgálói éjjel-nappal keresték,
családtagjaikat zaklatták.
Bátyúból 147 férfi került lágerbe, közülük 38 elpusztult az embertelen
körülmények közt, idegen földben alusszák örök álmukat.
1945 tavaszán a Grosslender birtokot kiosztották a szegények között. Az
igavonó jószággal rendelkező gazdákat a kiosztott földek felszántására kötelezték.
Ugyanebben az időben a bátyúi kommunisták aláírásokat gyűjtöttek egy
beadványhoz, amelyben Sztálinhoz fordultak az elhurcolt férfiak szabadon
bocsátása érdekében.
1948. április 15-én a Vörös Zászló című beregszászi járási lap felhívás jellegű
cikket közölt Újjáépítjük Donbászt címmel, amelyben arra „kérték" a fiatalokat,
jelentkezzenek Donbászra FZO-iskolába. A kárpátaljai magyaroknak rossz
tapasztalatai voltak az efféle mozgósításokkal kapcsolatban, ezért csöppet sem
örültek az újabb felszólításnak. Ennek ellenére megkezdték az 1927-1929-es
születésű fiúk toborzását a donyecki szénbányákban végzendő munkára.
Bátyúban sok fiatal inkább a bujkálást választotta. Aki hazaszökött Donbászról,
elítélték: Jenei Endre, Huzina Endre. Voltak, akik végigcsinálták a
kényszermunkát: K. Baraté Ferenc, K. Baraté Géza, K. Baraté József, L. Baraté
József, Demjén Ferenc, Demjén Géza, D. Demjén József, Dibó Demjén József,
Macur Elek, Marsalek Sándor, C. Oláh József, Oláh Károly, Oláh Lajos, Simon
István, Tóth Balázs.
1949-ben Bolsevik néven a faluban kolhoz alakult, amelynek első elnöke
Szacsarovszky Pál lett. A nagygazdákra különböző állami beadási
kötelezettségeket szabtak ki: búza, zab, tengeri, tojás, tej. Ehhez járult még a
kötelező államkölcsön kivetése, amelynek megtagadóit letartóztatták. A falu
 legtehetősebb gazdái - Bagu Áron, Bagu Géza, Bagu Mihály, Buzinkay Péter,
Jenei József, Tóth Kálmán, Tóth Mihály - kuláklistára kerültek, közülük Bagu
Mihályt és Tóth Kálmánt el is ítélték. 1953-ban, Sztálin halála után szabadultak.
1952-ben először soroztak be magyar fiatalokat a szovjet hadseregbe, köztük
16 bátyúi lakost Baraté Árpád, Bence István, Demjén Gyula, C. Demjén Béla,
S. Demjén János, Hadar József, Hadar Tibor, Kosztyu Sándor, Lányi György,
Márkus Béla, Márkus Endre, Máté Gyula, Mészár Béla, Nyeste Lajos, Sütő
Géza, Tóth Lajos személyében.
Az 1956-os magyarországi forradalom idején Bátyúban senki sem beszélt
az eseményekről: az emberek féltek a megtorlástól. Bár az újságok
ellenforradalomról cikkeztek, azért mindenki tudta, hogy valójában egy leigázott
nép lázadásáról, szabadságharcáról van szó. Egyetlen bátyúi lakos, Demjén
Elemér járta meg akkoriban Magyarországot, tényleges szolgálatát töltő szovjet
katonaként, de harci cselekményekben nem vett részt.
1959-ben a bátyúi kolhoz egyesült a nagybakosi kolhozzal. Az
összevont gazdaságnak 3790 hektár földje volt, ebből 1700 a bátyúi részlegen.
1949 és 1999 között a kolhoz elnökei voltak: Szacsarovszy Pál, Kun Dezső,
Bárányi Béla, Frisman Vilmos, Tóth Ferenc, Ruzsev Oszkár, Suba Sztepán,
Ruszin Vaszil, Papfalusi Béla, Szabó Mihail, Kovács Mihail. Legjobb
eredményeit a közös gazdaság Ruszin Vaszil elnöksége alatt érte el, attól kezdve
fokozatosan romlottak a gazdasági mutatók, míg végül 2000-ben a kolhoz
megszűnt létezni.
Az 1968-as eseményeket nagy várakozással élte meg a falu lakossága. Ez
év júliusában és augusztusában több katonai alakulat állomásozott a település
környékén: a szernyei legelőn hidászok, a Karasztó dűlőn rakétaalakulat, a Liget
dűlőn harckocsizók. A guti, izsnyétei és gorondi erdőben bolgár katonai egység
tartózkodott. Hivatalosan azt hangoztatták, hogy a Varsói Szerződés
tagállamainak katonai egységei készülnek hadgyakorlatra. Ugyanakkor a sajtó
Brezsnyev szovjet főtitkár és államfő „sikeres" ágcsernyői tárgyalásáról is
tudósított. Mindezek ellenére augusztus 13-ka éjszakáján 11 bátyúi hadköteles
férfi behívót kapott, s 14-én páncélozott járművekkel a csehszlovák határra
vonult, köztük Balogh János, Baraté Endre, Baraté Ferenc, Dudás Zsigmond,
Kovács Sándor, Lányi József, Lizák Kálmán, Nyeste Albert, Sebők István, Sütő
Endre és Szkiba Ernő. 1968. augusztus 18-án éjszaka a szovjet hadsereg
katonáiként ők is bevonulnak Csehszlovákia területére. Az ottani valós
eseményekről később Nyeste Albert számolt be a vele készített, Magyarként
szovjet egyenruhában című interjúban, amely az Életutak című kötetben jelent
meg.
 1944 és 2006 között a település tanácselnökei, illetve polgármesterei voltak:
Baraté György, Bence Béla, Balogh Pál, Ulinec Mihály, Kosztyu Erzsébet,
Turcsanyinov Szerafín, Bence Béla, Tóth Ferenc, Gulácsi Jenő, Bihari István,
Kertész Zoltán, Nyeste Albert, Tuba Ernő, ifj. Bihari István, Lapcsák Mihály,
Beregszászi Ferenc.
1970-ben Szalóka irányában épült meg az Epeijeske felé futó szárnyvasút,
kizárólag a teherforgalom számára. Egy évtizeddel később, a 80-as években
kiépült három rendező-pályaudvar a környéken (Bátyúban, Nagybakosban és
Szernyén), valamint elkészült egy kocsimosó, ahol többek közt a mütrágyás
vagonokat tisztítják, folyamatosan fertőzve a talajvizet. Ugyanebben az időben
Bátyúban hatalmas, a község évszázados arculatát eltorzító lakónegyed is épült
a közel ezres létszámú betelepült munkások és családtagjaik számára, akiknek
zöme idegen ajkú, és többségük a vasútnál dolgozik. A rendszerváltást követő
gazdasági összeomlás következtében jelenleg csaknem minden második bátyúi
lakos munkanélküli.
Az 1986-ban bekövetkezett csernobili katasztrófa utáni szükséglakások
felépítésében 10 bátyúi lakos vett részt, közülük heten azóta meghaltak: Bíró
Béla, Demjén Endre, Hadar Béla, Jávorszky István, Ködöböcz Béla, László
Tibor, Orosz István. Életben van: Demjén Károly, Márkus Endre, Sütő József.
1989. május 28-án 146 taggal megalakult a Kárpátaljai Magyar Kulturális
Szövetség bátyúi alapszervezete, amelynek első elnökévé e sorok íróját
választották, őt követte az elnöki tisztségben Tuba Endre és Szántó Edit. Az
alapszervezet működésének első és talán máig legjelentősebb eredménye annak
a közadakozásnak a kezdeményezése és lebonyolítása, amelynek révén sikerült
összegyűjteni a lágeres áldozatok és a II. világháborúban elesettek emlékműve
költségeinek fedezéséhez szükséges pénzösszeget. Az emlékmüvet a templom
kertjében állították fel.
1990-ben, az első szabad választások alkalmával a KMKSZ képviselőket
juttatott be a helyi, a járási és a megyei tanácsba. Tuba Endréné például a
beregszászi járás akkori párttitkárával szemben nyerte el a voksok többségét, s
került be a megyei tanácsba. A járási tanács képviselője lett Baraté Sámuel és
Tuba Ernő. A helyi tanács vonatkozásában Bagu Balázs, Baraté Béla,
Beregszászi Ferenc, Bihari István, Tuba Endre és Tuba Ernő kapott bizalmat.
Az 1998-as választások idején a polgármesteri tisztség elnyeréséért három
magyar és két ukrán nemzetiségű jelölt indult. A magyar szavazatok
megoszlottak, az ukrán lakosok viszont egységesen az egyik ukrán jelöltre
(Lapcsák Mihály) szavaztak, így hosszú idő óta ismét nem magyar nemzetiségű
polgármestere lett a falunak.
 A 2002-es választásokon sikerült összefogniuk a magyar választó-
polgároknak, s az összefogás eredményeként Beregszászi Ferenc személyében
ismét magyar nemzetiségű, tisztségére méltó polgármestert sikerült
megválasztaniuk. A járási tanács képviselője lett: Csorna Sándor és Tóth Miklós.
A helyi tanácsba választott képviselők közül azonban csak 11 magyar
nemzetiségű, 12 pedig ukrán. Tény, hogy voltaképpen nem a nemzetiség számít,
de mégiscsak jelzésértékű, hogy volt olyan választási körzet, amelynek
színmagyar lakossága ukrán nemzetiségű képviselőre szavazott.
2002-ben befejeződött a bátyúi kolhoz feloszlása. A volt kolhozisták
vagyonjegyeket kaptak, a föld minőségétől függően 2,1-2,8 hektár földet
személyenként. Mivel a kolhozisták többsége újbátyúi, badói és danilovkai
illetőségű volt, a bátyúi határt közöttük osztották fel; az itteni őslakosokat
kisemmizték, beleértve azokat is, akiktől annak idején a földet elvették.
A település anyanyelvi intézményei között legfontosabb az iskola, amely
1785-től működik. Első tanítója bizonyos Szántó András volt. Az oktatással
kapcsolatos fennmaradt okiratok száma kevés, ezek közül a legkorábbi 1829-
ből való, és a tanító fizetését taglalja. A tanítót hol Rektornak, hol Oskola
Mesternek vagy Tanítónak nevezi, következetesen nagy kezdőbetűvel. Az
okiratból kiderül, hogy a tanító ellátta a kántori teendőket is. Fizetését a Trakta
(szerződés) állapította meg. Hasonló tartalmú okiratok maradtak ránk 1849-
ből és 1885-ből is. AII. világháború alatt egy ideig szünetelt az oktatás, 1945-
ben indult újra magyar és ukrán tagozattal. Utóbbi az ötvenes években
Nagybakosba települt át, 1960-ban pedig orosz alsó osztály indult. Az iskolát
1954-ben nyilvánították középiskolává, amelynek oktatási nyelve a magyar.
1984-től a középiskola bázisán orosz párhuzamos osztályokat nyitnak,
amelyekben a 9. osztályig tanulhatnak a gyerekek. Ezek az osztályok 1993-ban
ukrán tagozatra váltanak át. 1996. szeptember 1-én, érdekes előzmények után
megtörténik a különválás. Az előzményekhez tartozik, hogy a vasút még 1984-
ben óvodát épített, amelyben 13 csoport működött volna, és az újabb
betelepítésekre számolva egy orosz iskola felépítését is tervbe vették. Ezek a
tervek a Szovjetunió széthullásával meghiúsultak. Jellemző a kialakult
állapotokra, hogy a vasút az óvodát sem tudta fenntartani, ezért felajánlotta a
helyi tanácsnak. Ezzel nyílt meg a lehetőség a két iskola szétválására.
1988-tól kétévente a Bátyúi Középiskolában rendezik meg a megye
középiskolásai vers- és prózamondó versenyének döntőjét, amelynek zsűrijében
számos ismert személyiség megfordult, köztük Czine Mihály irodalomtörténész,
Réti Árpád előadóművész, Balla D. Károly költő stb.
 A községben 1950-1962 közt esti, 1963 és 1996 közt levelező iskola is
működött.
Bátyú magyar lakossága csaknem teljes egészében református vallású. Az
itteni egyházi közösség 1595-től 1785-ig a bótrágyi egyházközséghez tartozott.
A település első templomát 1785 és 1789 közt Ajtay Sámuel építette fából.
Első kőtemploma, amit zsindelytető fedett, 1802-ben készült el Szatmáry István
lelkészsége alatt. Az 1907. évi hatalmas tűzvészben leégett, a harangja is elolvadt.
1910-ben, Baray Sándor lelkészsége alatt új templomot építettek Katona György
tervei alapján. Ez a templom ma is áll, két karzattal. Orgonája nyolcregiszteres,
amely 1913-tól szolgál. Két harangja van: nagy és kisharang. Az egyházközség
lelkésze 1974-től Sütő László, aki sorrendben a település 24. lelkipásztora. A
református egyházközség 1200 tagot tart nyilván.
Bátyú legismertebb nevezetessége a már többször említett Lónyai kastély,
amelyben ma szanatórium működik, de a korábbi évtizedekben internáló-tábor,
katonai parancsnokság és tüdőszanatórium is volt. Régi formáját, jellegét -
főképp a hozzáépítések miatt - elvesztette. A több mint százéves, csaknem 300
méter hosszú gesztenyefa-sor a kastélyhoz vezető út mentén megmaradt, ma is
a falu ékessége.
Vasútállomásának épülete, amelyben egykor a hazalátogató Munkácsy
Mihály festőművész is megfordult, változatlanul őrzi régi stílusát.
A községben található Simon Menyhért költő (1897-1952) szülőháza,
amelyet 1995-től emléktábla jelöl.
Kulturális vonatkozásban jelentős szerepet tölt be a Bátyúi Vasutas
Művelődési Ház, amely a legtöbb rendezvény színhelye: kétévente itt rendezik
meg a Bátyúi Költészeti napokat, évente a Kárpátaljai Bábszínházak Fesztiválját,
a Kárpátaljai Betlehemes Találkozót.
Ritkábban, de a helyi középiskolában író-olvasó találkozókat, könyv- és
lapbemutatókat tartanak, az egyházközség parókiáján pedig a közelmúltban
emlékülést szerveztek a sztálini lágerek áldozatainak és túlélőinek tiszteletére.
Bátyú község a gyors változások korát éli: fejlődik, városiasodik. Az itt élő
emberek mindennapjaiban ennek ellenére sok formájában tovább él a paraszti
életforma számos szokása.
 NYELVJÁRÁSI SAJÁTOSSÁGOK

A bátyúi nyelvjárás az északkeleti nyelvjárástípushoz tartozik Főbb

sajátosságai a következők.

I. HANGTAN
1. Hangrendszer
Rövid magánhangzók: a, e, i, o, ö, u, ü.
Hosszú magánhangzók: á, é, i, ó, ő, ú, ű.
A magánhangzók nem térnek el a köznyelvitől, a fonéma rendszere tehát: 7:7.
2. A köznyelvi ő helyén (elsősorban a v-s tövű morfémákban) gyakori az ű:
szü, lü, kii, tű (ez a tű szőlő) csű, fű (ez a fű hagyma), bű, tüle, ü (névmás); de
megtalálható a szó belsejében is: gyűsz (jössz). Kivételek: vő, nő, tető, meddő
stb., ahol az ö nem realizálódik w-ben. A szóvégi v-s tövű ó helyett ritka az ú: lú.
3. A nyelvjárás erősen í-ző, kiterjed a személyragos tövekre is. Példák:
bika (béka), bíjjeg, csípelni, ídes, ífilko (éjfélkor), ílesztöü (élesztő), ínekel,
ípít, ippen, fii (ige),fisű, kírődzik, kísz, kíve, Illek, míhek (méhek), megmírgez,
mísz (mész), míz, nígy, níkü (nélkül), nízte, pintek, pínz, ripa, szígyelli, szína,
szírű, tíved, vir, víső, beszíl, derík, ebidel, gőríny, húsvít, kenyír, kőkíny, kőzípső,
legíny, metílt, penísz, szegíny, testvír, kezíbe, festik, kerítís, máskínt stb.
Ellenpéldák: fél (fh),gége, gém, hét (fii), hét (számnév) Jég, jérce, kés, kél,
kéz, lét, néném, nyél, szék, szén, tégla, térd, borbély, egér, idén, levél, menyét,
öcsém, szekér, tehén, tenyér, ügyvéd, veréb, herél, mesél, karalábé, mellé, mögé,
gém stb.
4. A magánhangzók rendszerében találunk diftongusokat: szeip,jou, vout.
Az é a szótőben gyakran e-re rövidül: szeker, tehen, vereb, szemet.
5. A kerek melléknév és a kerék főnév közt alanyesetben nincs különbség,
jelentésük a szövegkörnyezettől függ: Ez a zsemle kerek - Kiesett a hátsó kerek.
6. A mássalhangzók rendszere megegyezik a köznyelvivel. Zöngés: b, d,
dz, dzs, g, gy, V, z, zs,j, l, ly, m, n, ny, r. Zöngétlen: p, t, c, es, k, ty.fi sz, s, h.
7. A j-zés igen erős, a ly-1 mint hangot nem ismerik: juk,fojó, gojó,gerebje,
sarogja, petrezsejem, Miháj, kájha, pujka, hej (fin) stb.
8. A d palatizálódik: térgye, térgyei.
9. Az és л dz ritka esetekben előfordul с hangként: ficfa (fűzfa), nyújtóckodik,
szedelőcködik stb.
10. Gyakori a hiátustöltö j: dijó, mijejink, pijóca stb.
 11. A szótagzáró / gyakran kiesik, s ilyenkor az előtte álló magánhangzó
törvényszerűen megnyúlik: vót, főd, eement, gondookodik, féékiló, kőőcsön,
böőcső, kóódus, szííva.
12. A köznyelvi r-l hangkapcsolat //-ben vagy rr-ben realizálódik: talló,
salló, pallag, asztarrú (asztalról). Esetenként az / kiesik: őri (őrli).
13. Ritkábban ugyan, de előfordul a szóvégi n palatizálódása is: idegeny,
szappany.

II. ALAKTAN
1. A -k többesjellel ellátott birtokos személyragos alakokban a -t tárgyrag
előtt az a helyett о hangot ejtenek: lábamot, kutyámot, kapunkot, lovamot,
lovakot, derekadot stb. Ez a jelenség kiterjed az -n határozórag előtti a-ra is:
magason, okoson stb.
2. A -hoz, -hez, -höz, -bál, -bői, -ról, -ről, -tói, -tői ragok tipikus realizációja
a -ho, -he, -hő, -bú, -bű, -rú, -rü, -tű, -tű: bíróho, székhe.födhö, házbú, kettőbű,
ólrú, tetőrű, Gézátú, Ernötü stb.
3. A -kor ragban gyakran elmarad a ragvégi r: hat ко, húsvétko, újévko,
négyko stb.
4. A -nál, -nél kétalakú, de a ragvégi / legtöbbször eltűnik: Gézáná, patakná,
Ferencné, kertné stb.
5. A -hoz, -hez, -höz ragok helyett általánosan használt a -nál, -nél családi
rag -ná, -né formája: Pistáékná, Erzsikeékné (megyek) stb.
6. A honnan kérdésre felelő -nól, -női rag helyett jellemző a -nu, -nü:
Pistáéknu, Péteréknü stb.
7. Érdekes melléknévképző a si: bátyúsi, tanyasi stb.
8. Egyes szám 3. személyű birtokos személyragként a palatális sorban
jelentkezik az -i, -ji: veji (veje), büri (bőre) stb.
9. Az ikes igék szabályos ragozása a beszélt nyelvben megbomlott,
különösen egyes szám első személyben: iszok, eszek, alszok stb., ugyanakkor
az iktelen igék egyes szám 2. személyben gyakran kapnak ikes személyragot:
leszel, veszel, teszel stb.
10. Az udvarias felszólító mód mindig ikes ragozású: üjjik le, egyik má, de
terjed a tessékelő forma is: tessék leülni, tessék enni, tessék felállni stb.
11. Az ige kijelentő mód,jelen idő, többes szám első személyben a -juk, -jük
helyett gyakran -uk, -ük ragot kap: eduguk (eldugjuk), leíruk (leírjuk), kötük
(kötjük), etetük (etetjük) stb.
12. Az ige tárgyas ragozás, kijelentő mód, jelen idő, egyes szám 3.
személyben, valamint többes szám 2. és 3. személyben, ha mély hangrendűek,
a -ja, -je, -játok, -jétek, -ják, -jék ragokat a magas hangrendüeknél szabályos
-i, -itok, -itek, -ik ragok váltják fel: mondi, húzi, nyomi, monditok, húzitok,
nyomitok, mondik, húzik, nyomik stb. A mond tárgyas ragozása például így
történik: mondom, mondod, mondi; monduk, monditok, mondik.
13. Elterjedt az ún. -suk, -sük-özés, amikor felszólító módot használnak
kijelentő értelemben: tanítsuk, lássuk, számítsuk stb.

III. MONDATTAN
1. Ha a perfektiv igét folyamatos jelentésűvé akarják tenni, az igekötő után
rendszerint a -fele képzőt használják: Megfele fagynak a gyerekek, Vessétek
lefele a kabátot stb.
2. A köznyelvi szabályos alak, amikor a folyamatossá tétel végett az igekötő
az ige mögé kerül, ma is használatos: Jövök be, oszt látom; Olyan hideg eső
esett, hogy fagytunk meg stb.

IV. LEXIKAI SAJÁTOSSÁGOK

Bátyúban ismerik a köznyelvi vonószék elnevezést, de a vonókés elnevezés
helyett a kétnyelü kés elteijedtebb. A dikó deszkából készült heverőt jelent, de
itt gyakran alkalmazzák a kiságy jelentésű fogalomra is. A kalapácsot, amelynek
mindkét vége hegyes, és alkalmas a kasza megélezésére, kaszaverőnek nevezik.
A nagyobb, kerek formájú vesszőkosár neve ringókosár, a piócát nadálynak,
pióká nak vagy ragájnak nevezik, a kígyót csúszó nak, a fejőedényt rocs kának,
a fáskamrát sopának.
Összegzésül elmondható: az í-zés tekintetében Bátyú község nyelvjárása
megegyezik a szomszédos településekével (Nagydobrony, Eszeny, Szalóka),
de egyéb sajátosságaiban lényeges eltéréseket mutat.
 NYELVJÁRÁSI SZÖVEGMELLÉKLETEK

1. A FARSANG

A farsangi szokás ki fele halóba' van. Hogy is vout ez rígen, mán nehíz is
rá emlíkezni. A farsangnak a vígé fele, húshagyó kedden a legínyek
összeszedödtek. Minden legínynek a kezíbe' vout valami: kongou, pergöü, síp,
ostor, vout két rossz fedő, rossz fazík. Elindútak végig a falun. Ahun mán húsz
íves avagy ettű idősebb jány vout, hát megálltak. A kapuba' csúfnótákat dano'tak.
Megszólaltak a kongouk, pergöük, sípok, az ostorok patoktak. Vout hát lárma,
ez vagy tizenöt percig tartott. Osztán a vezír villanylámpa fényiné' felolvasta jó
hangosan a becstelen részt. De akattak ojan helyre is, ahun a gazda kiugrott,
osztán baltáva' meg más ütlegge' üszte el az ü jánya csúfolójit. Vout, aki
figyelembe se vette, ez okosabban tette. Ojan asszony is vout, aki piszkos vizet
öntött közzéjük, akit e'taná'tak, mehetett hazafele átőtözni. Rígen arrú vout
híres a farsang, hogy akko' tartották a legtöbb lakodalmat, ekko' nősütek a
legínyek. Most ráírt a falu, nem vout munka a mezőn.

2. A KENDERTŰ A VÁSZONYIG

Húsvét után legtöbbször megkezdődött a tavaszi mezeji munka: a szántás,

vetís. Vetettek tavaszi búzát, tengerit, krumplit, zabot, kendert. A kendernek
jou porhanyós főd kellett. Úgy is híjták, kenderföd. Ez a kender egész éven át
munkát adott az asszonyoknak. A kendert kézzé' vetettík, majd betakarták
sza'máva', mer' a kender gyenge növíny. Fíltek, hogy lefagy. Miko' megnőüt, a
virágost ki kellett nyűni. A magos megmaratt magnak, azt kísőbb nyüttík ki.
A virágost e'vitték a posványos vízbe ásztatni, ahun karou közzé lefektettík,
majd mazzaggal lekötöttík. A karout levertík a posványos víz közepíbe, majd
sárra' lenyomtatták a kévébe kötött kendert. Két hét múlva kiszettík, szekerre
rakták és hazavitték. Az udvaron felállítgatva szárították, mer' a kender kis
kévékbe vout kötve. Ezután a kendervágóval e'vágták, kitisztították a pozdoijátú.
Estire nyóc-tíz jányt híjtak össze, akik a karfába fogózva a tornácon lábba'
puhára dörzsőtik. Ez vout a törő. A legínyek eementek a törőbe és ottan a jányokat
szórakosztatták: beszílgettek, udvaroltak és dano'tak, amej a csendes nyári estén
nagyon szípen hallatcott. Kísőübb fábú kézzé' körbe hajtott törőübe rakták az
e'vágott kendert. De itten is a jányok és legínyek nótaszó mellett körbe hajtogatva
törtík a szöszt. Ezután nígy-öt öregasszony vout a mestere, akik osztájozták a
szöszt, mejnek neve aprószösz, és kocs a neve. Mán szeptemberbe'
mekkezdődött a fonás, ki kézzé', ki kerekes guzsajja' font, íccakárú íccakára
szájba' rágva a csepüt, hogy több nyál legyen. Mindenki igyekezett, mer' rígen
ebbű vout a vászonying, meg a férfiaknak és a nőknek is az a'só ruhanemű,
amejnek neve gatya és pendej.
De vout ennek még fojtatása is: a szapulás, vagyis a mottólára szedett fonalat
hamus lúggá' addig szapulták, amíg szeip sárga nem lett. Asztán a fojón szípen
kimosták. Ha megszáradt, bakon gombojégba tekertík, a vetőn megvetettík.
Esztovára (szátyivára) húzva mekkezdődött a szövís, ami bizony elíg szaporátlan
vout,úgy hogy nyóc métert elíg vout leszűni két nap. De ehhe' még egy segítőü
is kellett, aki csüllött, vagyis csűre tekerte a gombojbú a fonalat. A férfijak az
én emlíkezetembe' még ráncos bű gatyába' és vászony ingbe' jártak még a
templomba is. Vout pamutos vászony meg a tiszta vászony. A virágos kendert,
miután megszedtík a magvát, ugyanúgy eláztatták, vágták, törtík, megfonták,
majd zsákot szűttek belőle. Az vout az ügyes asszony, aki Karácsony ünnepére
mán megfont.

Adatközlő: Bagu Géza nyugdíjas,

volt gazdálkodó, 1972 május.
 BÁTYÚ FRAZEOLÓGIÁJA

Minden közösségnek, így a bátyúi magyaroknak is vannak rájuk jellemző,

bizonyos helyi szokásokhoz, eseményekhez vagy ott élő emberekhez fűződő
szólásaik, szóláshasonlataik és közmondásaik. Az alábbiakban ezekből adom
közre a legérdekesebbeket.

1. Könnyű, mint Verebjóska.

Demjén Jóska iskolába menet csatlakozott a Temető patak jegén sikanyózó
gyerekekhez. A többiek alatt beszakadt a jég, őalatta nem. Akkor mondta:
„Látjátok, a kis verebet megbírja!" Rajta maradt a név: Verebjóska. Akkor
használják, ha valami könnyű terhet emelnek.
2. Pinte Sándor vagyok.
Egy Béres Géza nevű bátyúi férfi a vasúti töltésen jött hazafelé Bótrágyról.
A cseh csendőr igazoltatta, mert a töltésen való közlekedés tilos volt. A férfi így
mutatkozott be: Pinte Sándor Nagydobronyból. Másnap a csendőr felismerte
és megbüntette. Attól kezdve mindenki Pinte Sándornak nevezte, sőt, a fiát is
Pinte Gézának, az unokáját pedig Kis Pintének szólítják. Egyébként a füllentő
ember esetén használják.
3. Úgy megy, mint Döcögő Józsi.
Bátyúban sok a Demjén vezetéknév. Mivel Demjén Józsi nagyon nehéz
járású férfi volt, menet közben imbolygott, megkülönböztetésül ráragadt a
Döcögő név. Ma is használják.
4. Eltűnt, mint a Bimbós tehene.
Bimbós Gyula csordásnak elkóborolt a tehene. Miközben kereste, állandóan
hajtogatta: most vout itt, hova lett. Akkor használják, ha valamit nem találnak.
5. A Mimihályunk fogott két nagyfülűt.
Bagu Mihály fogott két vadnyulat a mezőn. A testvérének nem akarta
megmutatni, csak annyit mondott, hogy két nagy füle van. Akkor mondogatta a
testvér: Mi-Mihályunk. így maradt rajta a név.
6. Istenesen kikapott, mint Kacsa Miska.
Bátyúban a Sütő vezetéknév is gyakori, ezért használnak előnevet. Sütő,
azaz Kacsa Miska egyke volt, a család szemefénye. Egy alkalommal, amikor
rossz fát tett a tűzre, az édesanyja szalmaszállal verte meg. Akkor használják,
ha valaki túlságosan enyhe büntetésben részesül.
 7. Hivatalban van, mint Szintai.
Szintai Péter lakodalomban volt Bótrágyon. Megkérdezték tőle, hol
dolgozik. Azt felelte, hivatalban. Milyen hivatalban - faggatták tovább. Azt
nem mondta meg. Végül egy falubelije kibökte: Szintai kondás (disznópásztor).
Arra az emberre mondják, akinek nem hisznek.
8. Ne búsuljon Feri bácsi, leszek én a nyomórúd.
Baraté Ferenc góréért ment Weis Lajossal a mezőre. A nyomórudat, amely
nélkül a góré kévéi szétcsúsznak, otthon felejtették. Akkor mondta Weis Lajos:
Ne búsuljon Feri bácsi, leszek én a nyomórúd. Ettől kezdve nyomó zsidónak
nevezték. Akkor használják, ha valakinek segítségre van szüksége.
9. Nekidűlt, mint Kota Pali a ködnek.
Kota Pál a legnagyobb igyekezettel dolgozott, de nem sokra haladt. Azt
mondta, nem látott a ködtől, pedig neki is dőlt. Arra az emberre mondják, aki
dolgozik, de nem halad.
10. Ha Ili, itt a jegy.
Régen a dobronyiak Bátyúban szálltak fel a vonatra. Az egyik dobronyi
atyafi a jegyváltás után elbámészkodott. Egy idő múlva megkérdezte, hol a
vonat. Már elment, mondták neki. Odakiáltotta: „A jegy a markomba', mehet!
Halli, itt a jegy!" Akkor mondják, ha valaki elkésik valamiről.
11. Julis, Julis, mondtam neked, három láb nem négy láb. Egyél, bakancs,
káposztát!
Bagu Mihály felesége töltött káposztát melegített férjének a tűzhelyen,
amelynek három lába volt, a negyedik helyett támaszték. A tűzhely megbillent,
a fazék leesett, a káposzta kiborult. Ekkor fakadt ki Bagu Mihály a fenti módon.
Akkor használják, ha valaki gondatlanul csinál valamit.
12. Olyan, mint Kacsó.
Régen a falusi kondás sorkosztra járt. Egyikük, Kacsó nevezetű nagy
étvágyú ember volt. Arra az emberre mondják, aki sokat, mohón eszik.
13. Hátat össze, Mihály komám,jön a farkas.
Akondából elcsámborgott két fekete szőrű disznó. Szürkületkor két szemyi férfi
Bátyúba tartva farkasnak hitte mind a kettőt. Összevetették a hátukat, hogy
védekezzenek, s közben ordítoztak félelmükben. Fellármázták a falut. Összecsődültek
a férfiak és szánra ültek, hogy elkergessék vagy megöljék a farkasokat. Amikor rájöttek,
hogy disznókról van szó, így ugratták a szemyieket: „Hátat össze, komám!" Akkor
használják, ha valaki oktalanul veszélyt jelez és nagyot mond.
14. Mihály komám, disznófii let láttam enni, de lúfiilet nem.
Bagu Mihály szekere elakadt a sárban. Nógatta, szidta a lovát, hiába.
Mérgében megharapta a ló flilét. Komája, aki látta a jelenetet, a fenti módon
évődött vele. A tehetetlen emberre mondják.
 15. Zsófi hozzon enni.
Orosz Igna (így szólították) a dobronyi vásárból jövet a Dögtérnél leült az
árokpartra, onnan üzent a feleségének: „Hozzon enni túrós csuszát, mert nem
bírok hazamenni." Akkor használják, ha valaki éhes.
16. Akko' megeszi a vereb.
Tuba Józsi kendert vetett. A lánya épp akkor jött haza Amerikából, kiment
hozzá a mezőre és köszönt neki, de az apja nem fogadta, hallgatott. A lány nem
tudta mire vélni a dolgot, és amikor apja befejezte a vetést, megkérdezte tőle,
miért nem fogadta a köszönését. Válasz: „Kendervetís közben nem szabad
beszílni, mert akko' megeszi a vereb." Akkor használják, ha valakit zavar a
beszéd.
17. Tanítót láttam, embert nem.
A bátyúi tantestület gombázni ment a rafajnaújfalui erdőbe. Egyikük eltévedt.
Keresése közben találkoztak egy bótrágyi férfival, akitől megkérdezték, nem
látott-e egy embert gombázni. Válasz: „Embert nem láttam, de egy tanítót igen."
Ugratáskor használják.
18. Én megyek Simonná, te eriggy Baksa Paliná.
Egy holdvilágos estén, udvarlásba menet Demjén Péter a temetőn igyekezett
keresztülvágni. Úgy tűnt neki, hogy valaki kíséri. Nem vette észre, hogy az
árnyéka. Egyszer csak hátraszólt: „Én megyek Simonná, te eriggy Baksa Paliná!"
Akkor használják, ha valaki nem kíván magának útitársat.
19. Arra, amerre az Éger a patakba dűl.
Az Éger-patak nevű dűlő helyén régen hatalmas égerfa-erdő volt, amely a
Szernye-mocsárig ért. Innen a szólás, amit akkor használnak, ha valami nagyon
messze van.
20. Paptagja, uccu!
Tuba Jánost és családját kapálás közben a mezőn érte az eső. Mivel a
legközelebbi búvóhely a Paptagja dűlőnél volt egy híd alatt, János bácsi
elkiáltotta magát: „Paptagja, uccu!" Jelentése: futás, bújjunk el.
21. Enyém a lú, tied a lajt. Kifogom a lú, izéld meg a lajt.
Tuba Jani vizet hordott napszámba dohányültetéshez. A ló a cseh gazdáé
volt, akivel összeveszett. Ekkor mondta a gazda, hogy a ló az övé, a lajttal meg
csináljon Tuba Jani, amit akar. Ritkán, abban az esetben használják, amikor
résztulajdonról van szó.
22. Akko'nyerítsen is, koma.
Peszla János felásta a kenderföldet, és gereblye helyett saját maga vontatta
kis boronával porhanyósította. A komája tréfából odakiáltotta neki: „Nyerítsen
is, koma!" Akkor használják, ha az igavonó jószág helyett valaki egyedül dolgozik.
 23. Vigyázzon, Samu bátyám, lövök.
Bagu József és Mészár Géza legénykorukban találtak egy gránátot, amit a
Török Sámuel szekerére dobtak, odakiáltva: „Vigyázzon, Samu bátyám, mert
lövünk!" (Szerencsére a gránát nem robbant fel.) Akkor használják, ha valakit
meg akarnak ijeszteni.
24. Megjárta, mint Kacsa Miskáné.
Kacsa (megkülönböztető ragadványnév) Miska Beregszászból nősült.
Felesége nem ismerte a bátyúi embereket, a ragadványneveket. Elment a
suszterhez (cipész), Kovács Árpádhoz, akit a falubeliek Hívő Árpádnak
neveztek, s az ifiasszony ugyancsak ezen a néven kérte, hogy javítsa meg a
férje csizmáját. A suszter válasza: „Jól van, Kacsáné asszony, mikorra kell?" A
menyecske visszakérdezett: „Miért mondja maga nekem azt, hogy Kacsáné?"
Válasz:, Amiért maga nekem azt, hogy Hívő Úr!" A helyi szokásokban járatlan
emberek esetében használják.
25. Butább vagy a bátyúi szódás szamaránál.
Bátyúban emberemlékezet óta csak a szódavizet áruló zsidónak volt szamara,
innen a szólás. Akkor használják, ha valaki butaságot mond vagy cselekszik.
26. Pakolj, Záli, meszelünk.
Záli kéregető cigányasszony volt. Ha olyan portán jelent meg, ahol éppen
nagytakarítás volt, ezzel a kiszólással utasították el. Jelentése: menj (vagy
menjünk), nincs idő sok beszédre. Eléggé gyakori napjainkban is.
 II.

A FÖLDRAJZI NEVEK NÉPRAJZI VONATKOZÁSAI

1. BELTERÜLETI ELNEVEZÉSEK

Utcanevek:

1. Balogh Edgár utca (Balogh Edgár ucca, -ra), U-8.

1954-ben kezdett kiépülni. Főleg a lakónegyedben élő betelepültek kaptak
itt telekhelyet. Hivatalos elnevezése 1993-ig: Oleksza Borkanyuk utca. Korábban
a köznyelv Czenei út és Kocsi út néven tartotta számon.
2. Beregszászi út (Berekszászi út, ucca, -on) U-6.
A települést elkerülő út köznyelvi elnevezése. A Beregszász-Ungvár közötti
főút egy szakasza a szernyei útelágazástól a felüljárón át a vasúti híd mögötti
sorompóig. 1986-ban építették a szernyei vasúti rendező-pályaudvar munkájának
megkönnyítése végett.
3. Bótrágy patak (Bótrágy patak, -ra), P-25.
A falut átszelő patak egyik ága. Neve a település területén többször,
szakaszonként megváltozik: Irószegi patak, Demjén láza patak, Bíró patak,
Temető patak. Régen természetes vízelvezető volt, de mára jórészt betömődött,
egy szakaszát a vasút töltötte fel. Ma vasútvonal halad keresztül rajta.
4. Csordajáró út (Csordajáró út, -ra), U-13.
Földút, a Kossuth utca folytatása, amely a Léces és a Hollós legelőre vezetett.
5. Farm út, utca (Farm ucca, -ra), U-4.
Az egykori helyi kolhoz állattenyésztő telepére vezető út. Csak a bal oldala
épült be, ma a Szernyei úthoz tartozik. A köznyelv Farm utcaként ismeri.
6. Felüljáró (Felüljáró, -ra), U-7.
A települést elkerülő útszakasszal egy időben, 1986-ban épült közúti
felüljáró.
7. Gorkij út (Gorkij ucca, -ra), U-23.
Az Újnegyed egyik utcája, 1992-ben kezdett kiépülni. Főleg a vasúton
dolgozó betelepültek élnek itt, többszintes lakóházakban.
8. Iskola út (Iskola ucca, -ra), U-12.
A 2001. évi árvíz után Badó I, Badó II, Vulsana és Danilovka települések
károsultjai közül 6 család részére itt építettek állami segítséggel többszintes lakóházat.
9. Kis utca (Kis ucca, -ra), U-9.
 Hivatalos elnevezése 1950-től évtizedeken át: Zalka Máté út. 1993-ban
visszakapta régi nevét. Mindössze 6 lakóház áll itt, valamint a községi fürdő
épülete, amely nem működik.
10. Kerülő út (Kerülő út, ucca, -ra), U-23.
Az újbótrágyi és a bátyúi vasúti sorompó közötti útszakasz, amely lehetővé
teszi a gépkocsival közlekedő újbátyúi, badói, nagybakosi és dánilovkai
lakosoknak, hogy elkerüljék Bátyút. Az út mentén nincsenek lakóházak.
11. Kovács út (Kovács ucca, -ra), U-12.
Nevét az itt élő Kovács családról kapta. Mindössze két ház áll itt, a vasút és
a Bótrágy patak között.
12. Kossuth Lajos út (Kossuth út, -ra), U-I.
1950 előtt a köznyelvben Fő utca néven ismerték, utána évtizedekig a Lenin
utca hivatalos elnevezést viselte. Mai nevét 1993-ban kapta. A falu végétől a
kanyarodóig, s onnan a vasúti sorompóig tartó szakaszát Dobronyi útnak, illetve
Bótrágyi utcának is nevezik.
13. Lónyai utca (Lónyaji ucca, -ra), U-2.
1950 és 1993 közt a hivatalos neve: Micsurin utca. Ma a települést egykoron
birtokló grófi család nevét viseli, de a mindennapi szóhasználatban gyakran
Homokgödör vagy Magtár utcának nevezik, mivel itt áll a Lónyaiak egykori,
kőből épült raktárépülete, az utca végén pedig régebben homokot bányásztak a
helyi lakosok.
14. Mező utca (Mező ucca, -ra), U-22.
Régen ez volt a település egyetlen utcája a vasút másik oldalán. Ma is
kövezetlen, lassan beépül a jobb oldala is, a bal oldalon járda épült. Az utca
végén található a Cigánytábor.
15. Munkácsy Mihály utca (Munkácsi Mihály utca, -ra), U-18.
Mai hivatalos nevét 1993-ban kapta. Nagyobb része 1950 után épült be,
sokáig Partizán utca volt a hivatalos neve; itt lakott Papp Demeter, aki
partizántevékenysége jutalmául megkapta a Moskovits-házat. A korábban
szintén itt élő Szalontai család miatt a helyiek ma is gyakran Szalontai utcának
nevezik.
16. Petőfi Sándor utca (Petőfi ucca, -ra).
1950-től ez a hivatalos elnevezése, de a mindennapi szóhasználatban
fennmaradt a Szódás utca és a Futballpálya utca elnevezés is, az egykor itt
lakott szódavízárus, illetve az itt található sportpálya miatt. Az utca elején, 4.
szám alatt áll Simon Menyhért költő szülőháza, emléktáblával.
17. Rákóczi Ferenc utca (Rákóczi Ferenc ucca, -ra), U-14.
 1973-ban kezdett kiépülni, akkoriban Gagarin utcának nevezték. Javarészt
orvosok, pedagógusok és vasúti alkalmazottak laknak itt. A népi szóhasználatban
Temetöhát utca, Milliomosok utcája, Intelligencia utca néven is emlegetik.
18. Sevcsenko utca (Sevcsenkó ucca, -ra), U-19.
Az egykori Czene dűlőn épült ki, a Munkácsy Mihály és a Simon Menyhért
utcát köti össze. Nagyobb részt ukrán nemzetiségű betelepültek élnek itt. A
jobb oldalán többszintes házak állnak, és itt található az óvoda, valamint az
ukrán iskolakomplexum.
19. Simon Menyhért utca (Simon Menyhért ucca, -ra), U-15.
Nevét a település szülöttéről, Simon Menyhért íróról kapta 1991-ben,
korábbi hivatalos neve Makarenko út volt. A köznyelvben Metsző utcaként is
említik, mivel régen itt lakott a zsidó hitközség alkalmazottja, aki a körülmetélést
és a háziállatok rituális vágását végezte. Ebben az utcában élt Hadar Dánielné
mesemondó is.
20. Szernyei út (Szernyei ucca, -ra), U-3.
Ennek az utcának a folytatása Szernyére vezet, innen az elnevezés. Ma
hozzátartozik a Farm utca is. Mindkét utca jobb oldalán állnak lakóházak, a
másikon a Lónyai kastély kertje, illetve néhány gazdasági épület található.
21. Szernye felé vezető út (Szernyére vezető ucca, -ra), U-5.
A Szernyei út faluvégi elágazása után a Szernye község felé vezető út
elnevezése.
22. Szvobodai út (Szvobodai ucca, -ra), U-22.
A Szvobodára vezető út neve. Régen Mező utcának nevezték. A Szvoboda
helységnév az 1925-ben létrehozott kolóniák (Badó I, Badó II, Danilovka,
Újbátyú, Nagybakos) összefoglaló neve.
23. Temető patak (Temető patak, -ra), P-26.
A falun keresztülfolyó Bótrágy pataknak a községi temető melletti szakasza.
24. Új utca (Új ucca, ra), U-16.
1964-ben kezdett kiépülni a Czene dűlő egy részén, a Szalontai utcára lejáró
kertek építkezési célra kiosztott telkein.
25. Vasút út (Vasút ucca, -ra), U-24.
A vasútállomásra vezető út neve. 1872-től, a vasúti közlekedés
megindulásától a falu ebbe az irányba teijeszkedett. 1950-től 1993-ig hivatalosan
Május Elseje utcának nevezték.
26. Vasút (Vasút, -ra), V-26.
A falut érintő vasútvonal négy irányba fút: Beregszász, Munkács, Ungvár,
és Szalókán át a magyarországi Eperjeske felé. Utóbbi vonal az 1980-as évek
végén épült ki.
 27. Vasúti aluljáró (Vasúti aluljáró, -ra), V-27.
A falut elkerülő vasútvonal. A magasvasút elkerüli az állomást is. Célja az
lett volna, hogy a közutakat elkerülve gyorsítsa a forgalmat Bátyú és Ungvár
közt, de elkészülte után nem helyezték üzembe.

Belterületi toponímiák

1. Autóbuszmegálló (Ótóbuszmegálló), U-10.

A Beregszász-Ungvár főút mentén épült az 1970-es évek végén, amikor
rendszeres autóbuszjárat kötötte össze a két várost. A megállót a Kossuth út 74.
sz. ház mellett húzódó járdán lehetett megközelíteni.
2. Baksa kútja (Baksa kuttya, -ra), K-34.
A Hollósra és a Lécesre vezető út melletti vasúti őrházban régen egy Baksa
nevű sorompó- és pályaőr szolgált. Róla nevezték el az őrház közelében lévő
kutat, amely híres volt jó vízéről; a mezőn dolgozó falusiak idejártak ivóvízért.
3. Cigánytábor (Cigánytábor, -ra), C-66.
A Mező utca elkanyarodásánál található, ahová az 1950-es években
telepítették a cigányokat a falu közepéből. Korábban az Éger dűlőn és az
Autóbuszmegálló környékén éltek. Helyzetük máig megoldatlan.
4. Cikta (Cikta, -ba), É-45, Vasút út 58.
A csehszlovák éra alatt cipőüzlet volt, a szovjet évtizedekben 1989-ig a
községi gyógyszertárnak adott helyet.
5. Cselédházak (Cselédházak, -ba), É-14, Kossuth út 144-146.
Több épület összefoglaló neve, amelyekben régen a Lónyai grófok cselédei
laktak.
6. Csendőrlaktanya (Csendőrlaktanya, -ba), régi, É-19, Kossuth út 131.
Építésének ideje ismeretlen, az adatközlők szerint 1910-ben óvoda működött
benne, a csehek alatt lett csendőrlaktanya, később a helyi kolhoz munkásai
laktak benne, mára privatizálták.
7. Csendőrlaktanya (Csendőrlaktanya, -ba), új, É-44, Vasút út 25.
1937-ben épült. A magyar rendszer alatt lett csendőrlaktanya. 1944-től 1999-
ig körzeti kórház működött benne, annak felszámolása után évekig gazdátlanul
állt. Hosszú vita után az önkormányzat végül is a helyi református egyházközség
tulajdonába adta, lelkészlakás céljára.
8. Csüröskert (Csűröskert, -be), É-17, Kossuth út 159-165.
Gazdasági épületek összefoglaló elnevezése, amelyekben az egykori
majorság gépeit tartották.
9. Díszkert (Díszkert, -be), F-52.
 A vasútállomás közelében található, ma már gondozatlan terület, ahol régen
virágokkal és egyéb dísznövényekkel kialakított sétáló- és pihenőhely szolgálta
az utasok kényelmét.
10. Dohánysimító (Dohánysimító, -ra, Simító, -ba), E-19, Kossuth út 139.
Régen cselédház állt itt, amit a kolhoz átépített és dohánysimítóként használt.
A 2001. évi árvíz egyik badói károsultja kapott itt telekhelyet.
11. Emlékmű (Emlékmű, -re), E-26.
A „háromnapos munkára" elhurcolt és elpusztult férfiak és a II. világháború
frontjain elesett katonák közadakozásból állított emlékműve a református
templom előtt.
12. Farm (Farm,-ra), F-7.
A Szernyei út egyik elágazása, amely a kolhoz egykori állattenyésztő telepére
vezet, ahol most farmergazdaság működik.
13. Fordító (Fordító, -ra), F-63.
A Munkács és Beregszász felé visszainduló vonatokat itt fordították meg.
A Szvobodai úton volt, az ötvenes években lebontották.
14. Fürdő (Fürdő, -re), F-20, Kis út 6.
1957-ben építette a kolhoz, községi fürdő működött benne. Jelenleg
magánlakásként használják.
15. Gyalogfelüljáró (Gyalogfelüljáró, -ra), Gy-54.
1986-ban épült, hogy megkönnyítse az Újbátyú felől érkező utasok eljutását
a vasútállomásra.
16. Gyógyszertár (Gyógyszertár, -ba), E-49, Vasút út 68.
A 2005. márciusában megnyílt magángyógyszertár neve.
17. Homokgödör (Homokgödör, -re), M-5.
A Lónyai utca végén levő egykori homokbánya, ahol a helyi lakosok agyagos
sárga homokot termeltek ki. Ma kacsa- és libaúsztató.
18. Hatház (Hatház, -ba), É-3.
A Kossuth út Nagydobrony felé eső végétől 500 méternyire található,
Kalóház néven is ismerik. Régen hat lakóház állt itt, 1940-től már csak egy.
19. Kalóház (Kalóház, lásd még Hatház), E-3.
Itt lakott a Kaló ragadványnevet viselő Baraté család és rokonsága.
20. Kántorlakás (Kántorlakás, -ra), É-23, Kossuth út 81.
A református gyülekezet egykori fogadott kántortanítójának lakása.
21. Kanyarodó (Kanyarodó, -ra), U-32.
A falu központja a Kossuth és a Vasút út találkozásánál. Régen a legények
egyik kedvelt találkozóhelye volt.
22. Könyvtár (Könyvtár, Falusi Könyvtár, -ba), E-21,Kossuth út 73.
 Eredetileg Schwarcz József mészáros lakása és mészárszéke volt. 1950-től
1971-ig óvoda, azóta könyvtár.
23. Kovácsműhely (Kovácsműhely, -re), É-29, Kossuth út 74.
A településen régen három kovácsműhely működött, ezek egyike ezen a
címen.
24. Községháza (Községháza, -ra), É-20, Kossuth út 128.
A fennmaradt adatok szerint 193 l-ben épült. 1966-ban kibővítették, az új
épületrészben a falusi klub kapott helyet.
25. Középiskola (Bátyúi Magyar Nyelvű Középiskola), É-43, Kossuth út
48.
A községben 1954 óta működik magyar középiskola. Viszonylag új épülete
1971 -ben készült el. 1984 és 1996 közt itt működött az ukrán nyelvű általános
iskola is. 1996-ban a két tanintézmény különvált, a magyar középiskola
diákjainak száma meghaladja a háromszázat.
26. Kultúrház (Kultúrház, Vasutas Klub, Művelődési Ház, -ba), E-61, Új
utca 3.
1990-ben épült a vasút költségén. Az ezredfordulóig élénk kulturális
tevékenységet fejtett ki, aztán évekig beszüntette tevékenységét. A vasút
lemondott róla, tanácsi rendelkezés alá került. 2003-ban, nagy nehézségek árán
ismét működni kezdett.
27. Kismalom (Kismalom, -ra), E-50, Vasút út 78.
1944-ig a Mermestein család tulajdona volt. 1948-ban államosították. Az
őrlés mellett 1965-ig olaj sajtolással is foglalkozott. 1996-ban majdnem teljesen
lebontották, csak a kisebb kiszolgáló épületek maradtak meg.
28. Lónyai kastély (Lónyaji kastéj, Kastéj), Kossuth út 144-146.
A Lónyai grófok egykori rezidenciája. 1944 novemberében és decemberében
a deportált férfilakosság gyűjtőhelye. Többször átépítették, illetve
hozzáépítettek. 1945-től 1966-ig tődőszanatórium, 1967-től 200l-ig gyermek-
szívszanatórium, Kiskorúak Szociális Rehabilitációs Központja, 2002-től itt
működik a Bátyúi Gyermekmenhely is.
29. Kastélykert (Kastéjkert, Lónyaji kert, -be), K-29, Kossuth út 144-146.
A Lónyai grófok idején sok értékes díszfa nőtt itt, külön érték volt a
gyümölcsös. Ma már csak a gyümölcsös és a kastélyhoz vezető út mentén a két
vadgesztenyefasor van meg.
30. Láth-ház (Látház, -ba), É-62.
Régen a Szvobodai utca jobb oldalán állt, a Díszkerttel szemben,
virágházként működött. Nevének eredete ismeretlen, csak annyi bizonyos, hogy
a településnek Láth vezetéknevű lakosa nem volt.
 31. Lelkészlakás (Lelkészlakás, Paplak, -ra), É-30, Kossuth út 96.
Nyitray Béla egykori lelkész feljegyzései szerint 1885-ben kezdték építeni
a régi parókia helyett. 1946-ban államosították. Egy ideig ukrán iskola működött
benne, később tanítói lakásként és dohánysimítóként használták. 1993-ban a
református egyházközség visszakapta az épületet, annak kertjét azonban nem.
Ma az épületben egyházi könyvtár, gyülekezeti és hitoktató termek vannak.
32. Lakótelep (Lakótelep, Lakónegyed), É-58.
A vasútállomás bővítésekor épült ki a betelepült munkások és családjaik
számára, kultúrházzal, óvodával, áruházzal, gyógyszertárral, különböző
szolgáltató műhelyekkel, vendéglővel, pékséggel. A fejlődés mára megállt, a
tervek összeomlottak, a betelepültek nagy része munkanélküli lett.
33. Magtár (Maktár, -ra), É-6, Kosuth út 154.
Ma is álló kőépület, a volt Lónyai uradalom terménytároló raktára.
Építésének időpontja ismeretlen. 1950-től kolhoztulajdon, annak felosztása óta
mezőgazdasági magánvállalkozó tulajdona.
34. Major (Major, -ba), É-15, Kossuth út 141-165.
A Lónyai uradalom központja volt, szemben a kastéllyal. A régi gazdasági
épületek helyén lakóházak épültek.
35. Mikó kútja (Mikó kuttya, -ra), K-35.
A Bótrágy felőli vasúti sorompónál álló őrházban régen egy Demjén Miklós
nevű alkalmazott szolgált, az ő keresztnevének népnyelvi változata lett az őrház
mellett levő kút neve is. A vasút bővítésekor megsemmisült.
36. Makkos erdő (Makkos erdő, -re), E-36)
A települést egykor övező nagy erdőségek egyikének, a Makkos erdőnek
kis része, a többi a vasút teijeszkedésének áldozata lett.
37. Nagykapu (Nagykapu, -ra), K-40.
A Petőfi, a Simon Menyhért és a Vasút utca kereszteződése, régen a Vasút
utcai legények gyülekezőhelye.
38. Nyomornegyed (Nyomornegyed, Nyomortanya, -ra), É-56, Vasút út 120-
124.
A Bátyú-Munkács vasútvonal villamosításakor elkészült villanytelep
kiszolgáló személyzete számára épült, Hruscsovka néven ismert házak állnak
itt. Mára a lakók privatizálták, a házakat és az egész területet rendbe hozták.
39. Öregtemető (Öregtemető, Ócskatemető, -re), M-41.
Egyidős a faluval. A Vasút út 9. sz. ház közelében található. Mivel a temetőt
rendszerint a település szélén jelölték ki, egykor itt lehetett a falu vége.
40. Orvosi rendelő (Orvosi rendelő, -be), É-40, Vasút út 1.
 1937-ben építették, az idősebbek csak Liga néven említik. Egészségügyi
központ volt, főleg a gyerekek számára. 1939-1944 közt óvoda. 1945-től 1953-
ig az ukrán iskola internátusa, később a középiskola alsó tagozatos diákjai
tanultak itt. 1972-től orvosi rendelő.
41. Óvóhely (Óvóhely, -re), É-68.
A hidegháború korszakában épített atombiztos óvóhely. A Díszkertben
található, állaga balesetveszélyes.
42. Őrház (Őrház, -ba), É-36.
A Bótrágy felőli egykori vasúti őrházat a Kossuth út 1. sz. közelében
lebontották, annak emlékét őrzi az előtag nélküli elnevezés. Régen Mikó-,
később Szkiba őrháznak nevezték a benne lakó pályaőr vezetékneve alapján.
43. Paulay J. Zsigmond nyomdája (Régi posta, Paulay postája, -ra), É-46.
A régi posta épülete a vasút út 45. sz. alatt, amely 1872-ben, a vasúti
közlekedés megindulásakor nyílt meg. A budapesti születésű Paulay J. Zsigmond,
Bátyú első postamestere itt létesített könyvnyomdát, s indította meg a Postai
Szemlész című lapot.
44. Pravoszláv templom (Pravoszláv templom, -ba), E-59, Új utca 32.
A település pravoszláv vallású lakosai 1994 óta egy kis kápolnában
gyakorolták a hitéletet. A méreteit tekintve hatalmas új templom is elkészült,
tornyának építése még nem fejeződött be.
45. Pravoszláv temető (Pravoszláv temető, -re), T-2.
A Nagydobrony felé eső faluvégtől 500 méternyire található, ahol 1994-
ben a református temető területének egy részét átadták a pravoszlávoknak.
46. Posta (Posta, -ra), É-47, Vasút út 51.
Régen magánlakás volt, a Falkovics család tulajdona. 1946-ban határőrök
költöztek bele, 1954-ben az iskola kapta meg, 1973-tól az óvodának adott helyet,
majd az óvoda új épületének elkészülte után itt rendezték be a postát és a
telefonközpontot.
47. Református Elemi Iskola (Református Iskola, -ra), E-22, Kossuth út 89.
A helyi református egyházközség 1920-1936 közt elemi iskolát működtetett
itt. 1945-ben az épületet államosították, előbb ukrán iskola lett, később tanítói
lakás. Ma magánlakás, a tanács eladta.
48. Református templom (Templom, -ba), E-25, Kossuth út 79.
A gyülekezet negyedik temploma. A régebbiek közül kettő fából épült, sorsuk
ismeretlen. Az 1802-ben épített, zsindellyel fedett kőtemplom 1907-ben leégett.
Az új, ma is álló templomot Katona György nyugalmazott mérnök tervezte, az
építkezést Bíró Lajos és Társa jászberényi építészek irányították. Az
asztalosmunkákat Sutái Béla munkácsi mester végezte el. Orgonáját Angster
 József pécsi mester készítette. 1910-ben avatták fel, 1913-ban felszentelték.
Tornyában két harang lakik: kicsi és nagy.
49. Savanyú kút (Savanyú kút, Savanyú víz, -nél), K-10.
200 méter mély kút a vasútállomás mellett. Nevét vízének savanykás ízéről
kapta. A környékbeliek idejárnak vízért.
50. Simon Menyhért szülőháza (Simon Menyhért szülőháza, -ban), E-39.,
Petőfi Sándor út 4.
1897. június 7-én ebben a házban született Simon Menyhért író, újságíró és
politikus. Az épület falán 1995. szeptember 17-én emléktáblát állítottak a falu
neves szülöttének tiszteletére.
51. Sportpálya (Sportpálya, -ra), E-37, Petőfi Sándor út 25.
A múlt század 70-90-es éveiben a településen mozgalmas sportélet folyt. A
lelátóval, zuhanyozóval, öltözővel játékvezetői szobával ellátott sportstadion
1972-ben épült a sportpálya mellett. Mivel a sportélet megszűnt, a stadion
magára hagyatva, gondozatlanul áll.
52. Szárazmalom (Szárazmalom, -ba), É-30, Vasút út 55.
1914-ben itt épült az ökrös meghajtású malom. A cseh érában itt volt a
Liga, majd az óvoda és az iskola.
53. Szeméttelep (Szeméttelep, -re), M-9.
Hivatalosan 2003-ban nyílt meg a szemétlerakó a szernyei letérőtől 1
kilométerre. A szemétgyűjtés 2004-től rendszeres a településen.
54. A Beregszászi Takarékpénztár Bátyúi Fiókja (Takarék), Kossuth út 51.
1980-ig a posta alegysége volt.
55. Telefonközpont (Telefonközpont, -ba), É-48, Vasút út 51.
Hosszú évekig a postához tartozott, 2002-ben vált külön. Ugyanazon évben
üzemelték be az új, digitális központot.
56. Terménykészletező Vállalat (Terménykészletező, Futura, -ra), E-57.
A cseh érában épült, 9 silóból áll, befogadóképessége 900 tonna szemes
termény. 1945-1965 közt a Beregszászi Terménykészletező Vállalathoz tartozott,
azóta önálló. Területén 1985-ben új malom, kukoricatároló és szárító épült.
Sajnos, lepusztulóban van.
57. Tuba gödre (Tuba gödri, -re), M-67.
A Mező utca végén levő földterület, amely régen Tuba Mihály tulajdona
volt. Itt készítették az építkezésekhez a vályogot.
58. Tüzéptelep (Széntelep, -re), E-70.
1986-ban épült a Balogh Edgár utca végén. Külön vasútvonal vezetett hozzá.
2002-ben a vállalat feloszlott, ma vasgyűjtő telep van itt.
 59. Óvoda és Ukrán Általános Iskola Komplexum (Ukrán iskola, -ba), É-
60, Sevcsenko utca 2.
1994-ben a magyar iskola párhuzamos 5-9 orosz osztályait ukrán tagozattá
szervezték át, amely 1996-ban önálló lett és átköltözött az óvoda helyiségébe.
Az ukrán óvoda és iskola közös igazgatóság alatt működik.
60. Új temető (Új temető, -re).
Az Öregtemető bezárása után, 1979-ben nyílt meg a Nagydobrony felé eső
faluvégtől 500 méternyire. Gazdája a helyi református egyházközség.
61. Vasútállomás (Vasútállomás, -ra), É-53, Kossuth út 55.
1872-ben épült, belülről többször átalakították. 2003-ban az ukrán államfő
látogatásakor az épületet és környékét rendbe hozták.
62. Vasúti átjáró (Sorompó, -ón), E-51.
A település nagyobb részét köti össze a Mező és a Szvobodai utcával. 1986-
1992 közt lezárták, 2003 szeptemberében korszerűsítették, azóta működik.
63. Vashíd (Vashíd) É-ll.
A Kossuth út, a Balogh Edgár és a Szernyei utca kereszteződésénél található,
ahol valamikor a Bótrágy patak mellékága folyt. Ezt szabályozták és a Balogh
Edgár utcán a Szár tóba vezették. Az egykor itt folyó patakra már csak egy
mély árok emlékeztet, fölötte a vasból készült híddal.
64. Beregszászi Járási Transzformátor Alállomás (Villanytelep, -re), É-8.
A beregszászi járás öt hasonló alállomásának egyike, állandó ügyelettel. A
Beregszász-Ungvár főút mentén jobbra található.
65. Vízszivattyú és Szennyvíztisztító Állomás (Kútház, Szennyelvezető),
É-64.
A Makkos erdő és a Terménykészletező Vállalat mellett található, feladata
a lakónegyed, a vasútállomás és a község egy részének ellátása ivóvízzel,
valamint a szennyvíz elvezetése, a csatornák karbantartása.
66. Zeneiskola (Bátyúi Zeneiskola), E-42, Vasút út 48.
Adatközlőim szerint az 1900-as évek elején, egy fennmaradt feljegyzés
szerint 1937-ben épült. A régi épület mellé 1996-ban újat emeltek, amely
gazdátlan, a régi épületben működő zeneiskola nem tart rá igényt. Az intézmény
1971-ig a Csapi Zeneiskola fiókja volt, azóta önálló.
67. Zsidó templom (Zsidótemplom, Zsinagóga, -ba), E-28, Kossuth út 59.
68. Zsidó temető (Zsidótemető, -be), M-33.
A Kossuth út 23. számú ház után található. Az egykori bátyúi zsidók emlékét
őrzi. 2004-ben az USA-ban élő Moskovits Ilona rendbe hozatta, a helybeliek a
Moskovits család síijait tették rendbe, de egészében véve elhanyagolt állapotban
van.
 69. Hadar Dánielné szülőháza (Hadar Dánielné háza), É-70, Simon
Menyhért utca 9.
Itt állt a kis szoba-konyhás ház, ahol Hadar Dánielné szül. Czine Eszter
(1894-1972), a település ismert mesemondója élt a családjával.
70. Irányítótorony (Irányítótorony, -ba.) A vasúti forgalom megindulásától
(1872) 1944-ig innen irányították a
vasúti forgalmat. Helyén ma a pályafenntartási ügyelet épülete áll.
71. Bika ól (Bikaól, -ba), Kossuth út 78.
A régen itt működő kovácsműhely kertjének végén állt az istálló, amelyben
a falusi bikákat tartották.
 2. KÜLTERÜLETI ELNEVEZÉSEK

1. Alé (Alé, -ba), Bagu Dezső közlése alapján 48. sz.

A Kósagorondja, Bodótanya és a Bérelt föld alsó része. Mély fekvése miatt
gyakran elöntötte a belvíz, ezért nevezték rossz, „alja" földnek. Nagyobbrészt
kaszálónak használták.
2. Almás (Almás, -ba), Sz-39, kat. térképszáma 53.
Valószínűleg egy régi gyümölcsös nevét őrzi.
3. Albert rétje (Albert réttye, -be), kat. t. sz. 48.
Valószínűleg valamelyik régebbi tulajdonosának nevét viseli.
4. Ásláza patak (Acsláza patak, -ra), Pesty Frigyes Helységnévtárában 36.
sz.
Nevének eredete ismeretlen. Mára beolvadt az Almás dűlőbe.
5. Bábaszeg patak (Bábaszeg patak, -ra), lásd Pesty Frigyes 15.
Az elnevezés fennmaradt, eredetét és helyét nem sikerült beazonosítani.
6. Bálintláza (Bálintláza, -ba), kat. t. sz. 58.
Az adatközlők nem ismerik.
7. Bérelt föld (Bérelt főd, -be), Sz-40, lásd Bagu Dezső 40.
A Lónyai grófok birtokának egy része, amelyet a cseh állam 1925-ben bérbe
adott, később pedig eladta. A részét képező Éger dűlőt Grosslender vásárolta
meg, ezért Grosslender birtoknak is nevezték.
8. Bátyú (Bátyú, -ra, -ba), kat. t. sz. 26.
A kataszteri térképen pirossal jelölve.
9. Bátyúi erdő és legelő (Bátyúi erdő és legelő, -re) kat. t. sz. 3.
Régen a települést hatalmas erdőségek vették körül. Délről a bótrágyi erdő
és legelő, keletről a Szernye folyó, nyugatról az uradalmi nagyerdő, északról a
Liget. Mindez Pesty Frigyesnél Bátyi liget erdő néven szerepel, ami arra utal,
hogy a település neve a Báty szóból ered.
10. Bikakaszáló (Bikakaszáló, -ra), lásd Bagu Géza közlése, 41.
A Nagy legelő egy része, a Léces szélében a Bika patak partján. Ma már
kevesen ismerik.
11. Bika patak (Bika patak, -ra), lásd Bagu Dezső 15.
A név eredetére nincs magyarázat, valószínűleg bikaitató patakról van szó.
12. Bimbós (Bimbós, -ba), Sz-33, lásd Bagu Géza 38.
A néphagyomány szerint valamikor egy pásztor itt vesztette el Bimbó nevű
ökrét.
13. Bótrágy patak (Bótrágy patak, -ra), kat. t. sz. 1.
 A szomszédos Bótrágy település felől kanyarog Bátyú felé, amelynek
határában több ágra szakad. Régi okiratokban Boltrágy néven is említik.
14. Bótrágyi erdő és legelő (Bótrágyi erdő és legelő, -re), kat. t. sz. 2.
A település déli, Bótrágy felé eső határrészének elnevezése.
15. Bodóláza (Bodóláza, -ra), kat. t. sz. 12.
Pesty Frigyesnél Bodólát patak néven szerepel. Ma már nem ismerik.
16. Bokorszeg (Bokorszeg, -be), lásd Bagu Géza 25.
Régi dűlőnév, ma már nem ismerik. Az elnevezés cserjés-bokros földterületre
utal.
17. Bórikó (Bórikó, -ra), lásd Bagu Géza 31.
Ma is ismert dűlő, de nevének eredete ismeretlen.
18. Bolgárkert (Bulgárkert, -be), lásd Bagu Dezső 2.
A szovjet időkben a helyi kolhoz zöldségeskertje volt itt. Földje fekete, jó
minőségű.
19. Börköles alja (Börköles ajja, -ba), kat. t. sz. 51.
A köznyelvben csak Börkölesnek nevezik. Nevének eredete ismeretlen.
20. Buglyoska (Bugjoska, -ra), kat. t. sz. 32.
Adatközlőim szerint az elnevezés dimbes-dombos földterületre utal, amit a
talaj egyenetlensége is bizonyít.
21. Czene (Cene, Cene dűlő, -re), Sz-18, kat. t. sz. 40.
Az elnevezést ma is ismerik, használják, de az eredetét nem tudják. Mára
beépült, egy részén a lakónegyed házai állnak.
22. Csobánka (Csobánka, -ra), Sz-16, kat. t. sz. 24.
Az elnevezést ma is használják, eredetét nem ismerik.
23. Csohánka (Csohánka, -ra), kat. t. sz. 30.
Nevének eredetét nem sikerült kideríteni.
24. Csonkás (Csonkás, -ba), kat. t. sz. 62.
Ma egy része a Gyüsnéhez tartozik. Nevét már csak az idősebbek ismerik,
eredetét az erdő csonkításával (irtásával) magyarázzák.
25. Csaronda (Csaronda, Csaroda), lásd Pesty Frigyes.
Folyóvíz, a szalókai erdő alatt a Kanálissal egyesül, majd két ágra szakad,
amelyek közül az egyik Eszenynél a Tiszába, a másik Cservonánál a Szernyébe
ömlik.
26. Demjénláza (Deményláza, -ra), kat. t. sz. 16.
Csak az idősebbek ismerik. Régen a bátyúi határ legjobb földje volt.
Beolvadt a Disznógorondja nevű dűlőbe, majd a vasút teijeszkedése idején
egy része beépült, a többi elmocsarasodott. Neve valószínűleg a településen
gyakori Demjén vezetéknévből ered.
 27. Demjénlázi patak (Deménylázi patak, -ra), lásd Pesty Frigyes 10.
Az egykori Demjénláza dűlőt körülfolyó patak. A vasút fejlesztése során
egy részét feltöltötték, a többi része elmocsarasodott.
28. Dibicsahát (Dibicsahát, -ra, -ba), kat. t. sz. 15.
A dűlő neve ismert, de annak eredete nem. Nagy része az 1970-es években
beépült, itt áll az új középiskola épülete is.
29. Disznógorond (Disznógorond, -gya), Sz-3, kat. t. sz. 5-6.
Az elnevezést, amely ma is ismert, az egykor itt elterülő disznólegelőből
eredeztetik. Igen lapos, vizenyős terület. A kataszteri térkép két ilyen nevű dűlőt
tüntet fel egymás mellett.
30. Disznó éger patak (Disznóéger patak, -ra), lásd Pesty Frigyes 6.
Az adatközlők nem tudnak róla, Pesty Frigyes leírása alapján a Parazsina
patakba ömlött.
31. Dögtér (Döktér, -né), Sz-25, lásd Bagu Géza 32.
Mindössze öthektáros terület, a kataszteri térképen nem szerepel. 1945-ig
itt volt a községi dögtemető, innen az elnevezés. Ma a községnek nincs
dögtemetője.
32. Ducskós (Ducskós, -ra), lásd Bagu Géza 7.
A kataszteri térkép nem jelöli. Csak az idősebbek ismerik. Az erdőirtások
után sok volt itt a fatönk („ducskó"), innen az elnevezés. Régen uradalmi birtok
volt, később egy részét a cseh legionáriusok kapták meg, amit azóta Zemkának
neveznek.
33. Éger alja (Éger aj, Éger ajja, -ra), kat. t. sz. 18.
Csak a kataszteri térkép ismeri, ahol Égerallya néven szerepel.
34. Égres (Égres, Egres, -t), kat. t. sz. 56.
Nevét az égerfáról kapta. Területe 156 hektár. Lapos, vizenyős terület.
35. Előszög (Előszeg, -en), kat. t. sz. 67.
Csak a kataszteri térképen szerepel.
36. Faluvég (Faluvég, -en), kat. t. sz. 22, 25.
Egykor a település Nagydobrony felé eső szélét nevezték Faluvégnek. A
kataszteri térkép két faluvéget jelöl, amelyre nincs magyarázat.
37. Farkasverem (Farkasverem, -re), kat. t. sz. 59.
Csak az idősebbek ismerik, akik szerint ezen a helyen valamikor mocsár
volt, ahol sok farkas tanyázott; ha itt vermet ástak, farkast lehetett fogni.
38. Fogel tag (Fóge tag, -ra), Sz-22, lásd Bagu Dezső 22.
Régi neve: Malomcsa. Új nevét a Fogel családról kapta, amelynek birtoka
volt. Ez volt az egyetlen zsidó család a településen, amely mezőgazdasággal
foglalkozott.
 39. Gálláza (Gálláza, -ra), kat. t. sz. 49.
Csak az idősebbek ismerik, és azt is tudják hol volt. Beleolvadt az Almás
dűlőbe. Egyes adatközlők Gálháza néven is említik.
40. Gálláza patak (Gálláza patak, -ra), lásd Pesty Frigyes 33.
Nevét a Gálláza dűlőről kapta. Pesty Frigyes Gálháza néven jelöli, de ez
valószínűleg félrehallás.
41. Gyepű (Gyepű, -re), kat. t. sz. 7.
A népetimológia szerint gyepes, vizenyős terület. Itt épült fel a vasúti
rendező-pályaudvar. Az elnevezésnek valószínűleg köze lehetett a középkori
Magyarországon gyepű néven ismert, a birtokokat védő, járhatatlanná tett
területsávhoz. Erre utal, hogy a múlt század ötvenes éveiben elszenesedett
gerendákat találtak ezen a helyen. Más feltételezések szerint a gerendák a közeli
Papp allajai híd maradványai.
42. Grosslender birtok (Groszlender birtok, Groszlenderé, -re), Sz-31.
A Lónyai grófok egykori birtokából Grosslender által megvásárolt 288
holdnyi földterület, amely nevét az új tulajdonosról kapta.
43. Gyüsne (Gyüsne, -re), Sz-42, kat. t. sz. 61.
Az elnevezést ma is ismerik, eredetére nincs magyarázat.
44. Habuknyaszeg (Habuknyaszeg, -re), kat. t. sz. 15.
Csak a kataszteri térkép jelöli, az adatközlők nem tudnak róla.
45. Habuknyaszeg patak (Habuknyaszeg patak, -ra), lásd Pesty Frigyes 13.
Nevét minden bizonnyal a Habuknyaszeg dűlőről kapta.
46. Hegedüsszeg (Hegedüsszeg, -re), kat. t. sz. 42.
Ma már nem ismerik. Nevét egykori birtokosáról kaphatta.
47. Hajsza mocsár alja (Hajsza mocsár aj, Hajsza mocsár ajja, -ra), kat. t.
sz. 63.
Ma már nem ismerik. Az elnevezés előtagjának eredete felderítetlen, az
utótag valószínűleg rossz minőségű földre utal.
48. Hamvas patak (Hamvas patak, -ra, P-14, lásd Bagu Dezső 14.
A kataszteri térkép nem jelöli, nevét az adatközlők nem tudják megma-
gyarázni.
49. Hídszeg (Hídszeg, -re), kat. t. sz. 23.
Az adatközlők nem ismerik.
50. Hídszeg patak (Hídszeg patak, -ra, lásd Pesty Frigyes 149.
Az adatközlők nem ismerik.
51. Hollós (Hollós, -ra, Sz-5, kat. t. sz. 14.
Az egykori erdőség egy része, ma már szántóföld. Nevét valószínűleg az
erdei hollófészkekről kapta.
 52. Hollós erdő (Hollós erdő, -re), kat. t. sz. 4.
Ma már nem ismerik. Valószínűleg az irtás után megmaradt rész őrizte egy
ideig a régi, nagy kiterjedésű erdőség nevét.
53. Irószeg (Irószeg, -re), Sz-47, lásd Bagu Géza 21.
Régen a református iskola kísérleti földrészlege volt itt, ahol a gyerekek a
gazdálkodást tanulták. Nevét az „írni tudókról" kapta. Nagyobb része mára
beépült.
54. Irószeg patak (Irószeg patak, -ra), lásd Pesty Frigyes 18.
Az azonos nevű dűlőt körülfolyó patak, amely a templom hátánál ered, a
Simon Menyhért útnál elkanyarodik, majd két ágra szakad.
55. Iván pallója (Iván pallója, -ra), kat. t. sz. 50.
Az adatközlők nem ismerik.
56. Ivánszeg palló patak (Ivánszeg palló patak, -ra), lásd Pesty Frigyes 34.
Az Iván pallója nevű dűlőt körülfolyó patak, a Gálláza patak folytatása.
57. Juhlegelő (Julegelő, -re), L-7, lásd Bagu Dezső 7.
A Léces nevű dűlő egy része. Mély fekvésű, vizenyős terület, bő húsz éven
át legelőként használták. Mára kiosztották a volt kolhozistáknak.
58. Kalóház (Kalóház, -ba), lásd Bagu Dezső 21.
20 hektárnyi földterület a belterületi toponímiáknál említett Kalóház
közelében.
59. Kanális (Kanális, -ra), lásd Bagu Géza 9.
A belvizek levezetésére szolgáló csatorna, tulajdonképpen a Vérke folyó
egy szakasza.
60. Karasztó (Karasztó, -ra), Sz-46, kat. t. sz. 65.
Nevének eredete ismeretlen, bár ma is használják.
61. Karasztói patak (Karasztói patak, -ra), lásd Bagu Dezső 45.
Az azonos nevű dűlőn keresztül folyó patak, a Csonkás patak folytatása. A
kataszteri térkép nem jelöli, Pesty Frigyesnél a 39. sz. alatt található.
62. Karnaszeg (Karnaszeg, -en), kat. t. sz. 68.
Ma már nem ismerik.
63. Kaszáló (Kaszáló, -ra), K-30, lásd Bagu Dezső 30.
Az Egres egy része, terméketlen föld, ma csak kaszálóként használják.
64. Kórház földje (Kórház födje, -re), lásd Bagu Dezső 34.
A Lónyai kastélyban működő tüdöszanatórium számára 1946-ban kiadott
15 hektáros földrészleg, ahol mezőgazdasági termelés folyt. A betakarított
termésből jószágokat tartottak, amelyeknek tejét és húsát a betegek táplálására
használták fel.
65. Kenderföld (Kenderfőd, -re), kat. t. sz. 39.
 A falu földművelésre leginkább alkalmas földterületeinek egyike. „Jó föd"-
nek is nevezték.
66. Kenderáztató (Kenderásztató, -ra), lásd Bagu Géza 36.
A Szernye mocsár egy része, ahol a kendert áztatták. Ma már csak az
idősebbek ismerik. A mocsár lecsapolása után a hetvenes években új medret
kapott, a régi Szernye holtág lett.
67. Képszeg (Képszeg, -re), kat. t. sz. 11.
A Munkácsra és Beregszászra vezető vasútvonalak közötti földrészleg, mára
elmocsarasodott.
68. Kétágú, kat. t. sz. 44.
Ma már nem ismerik. Pesty Frigyes leírásából derült ki, hogy az Irószeg
patak elágazását jelenti; egyik ága a falu felé a Bencze patakba torkollik, másik
ága a Csűrös patakon (ma már csak árok) keresztül a Szár tóba.
69. Kishíd, kat. t. sz. 38.
Az adatközlők nem tudnak róla.
70. Kir. Láz patak (Kir. Láz patak, -ra), lásd Pesty Frigyes.
Nem ismerik, az elnevezésre sincs magyarázat.
71. Kismező, kat. t. sz. 37.
Nem ismerik.
72. Kisláz, kat. t. sz. 45.
Nem ismerik.
73. Kislegelő (Kislegelő, -re), lásd Bagu Géza 40.
A falu egyik legelője. A Szernye új medre kétfelé vágta, a túlsó rész
Szernyéhez került.
74. Kishollós (Kishollós, -ra), lásd Bagu Géza 8.
A Hollós erdő egy része, az 1950-es években telepítették. Nevének előtagja
különböztette meg a Nagyhollós erdőtől.
75. Kocsiút (Kocsiút, -ra), lásd Bagu Géza 26.
A Lónyai grófok számára fenntartott út, amelyen senki más nem
közlekedhetett. A Czene mentén húzódott, ma azonos a Balogh Edgár utcával.
76. Kórházszeg patak (Kórházszeg patak, -ra), lásd Pesty Frigyes 11.
Az adatközlők nem ismerik, így nem sikerült beazonosítani.
77. Kontra (Kontra, -ba), Sz-12, kat. t. sz. 13.
Nevét valószínűleg egy kerülőről (mezőőr) kapta, akinek több ragadvány-
neve volt: Doktor, Kontra (Baksa) Józsi. Mondóka is kötődik hozzá: „Pétre,
Kontra, Csobánka / mind a Doktor Józsi járása".
78. Kósagorondja, kat. t. sz. 66.
Ma már nem ismerik.
 79. Kósagorondja patak (Kósagorondja patak, -ra), lásd Pesty Frigyes 40.
Az azonos nevű dűlő mellett folyó patak. Az adatközlők ma is ismerik.
80. Körtélyes (Körtéjes, -be), Sz-11, kat. t. sz. 29.
Az adatközlők szerint itt régen sok vadkörtefa nőtt. Körtvélyesnek is nevezik.
81. Ladány patak (Ladány patak, -ra), lásd Bagu Géza 53.
Az adatközlők szerint az egykori uradalmi kondás vezetékneve Ladány volt,
innen az elnevezés.
82. Látomásszeg (Látomásszeg, -re), kat. t. sz. 46.
Ma már nem ismerik.
83. Látomásszeg patak (Látomásszeg patak, -ra), lásd Pesty Frigyes 40.
Az azonos nevű dűlőt két oldalról körülvevő patak. Nevének eredete
ismeretlen.
84. Léces (Léces, -re), Sz-6, lásd Bagu Géza 2.
Az uradalmi juhászat volt itt, ahol az állatokat mozgatható, továbbrakható
léckerítés közt tartották; innen az elnevezés.
85. Liget (Liget, -re), kat. t. sz. 69.
A néphit szerint ezt a területet elperelték a bátyúiaktól, azóta Nagydobrony-
hoz tartozik. Kaszálónak és legelőnek használták. Régen kisebb, ritkás erdő
volt itt.
86. Lókaszeg (Lókaszeg, -re), kat. t. sz. 31.
Az adatközlők nem ismerik, feltételezések szerint a Rókaszeg dűlőnév
elírása.
87. Lontra (Lontra, -ba), lásd Pesty Frigyes 5.
Pesty Frigyes leírása alapján Bótrágyon kellene keresni, de ott sem ismerik,
így beazonosítása sikertelennek bizonyult.
88. Makkos (Makkos, -ba)
Tölgyfaerdő, az egykori uradalmi nagyerdő része, amelynek területén a
Kárpáti Terminál ukrán-osztrák közös vállalat felépült. A vasút bővítése folytán
is egyre zsugorodik, mára néhány hektárnyi maradt belőle.
89. Malomcsa (Malomcsa, -ra), kat. t. sz. 54.
A Nagymező egy része az Almással szemben. Az idősebb adatközlők
ismerik, meg tudják határozni a helyét, de az elnevezést már nem használják,
eredetét sem ismerik.
90. Malomkert (Malomkert,-be), lásd Bagu Dezső 28.
Az adatközlők szerint régen a Szernyén vízimalom működött, arról kaphatta
a nevét. Ma gyümölcsös.
91. Malomtanya (Malomtanya, -ra), Sz-36, lásd Bagu Dezső 36.
A 67. számú dűlőhöz tartozott.
 92. Máréláz patak (Máréláz patak, -ra), lásd Pesty Frigyes 12.
Az adatközlők nem ismerik, a név eredetére sincs magyarázat.
93. Malomköz (Malomköz, -re), lásd Bagu Géza 35.
A Gyepű és az Eger dűlő mellett terült el, a Szernye folyóig nyúlt le. Nevének
eredetére nincs pontos magyarázat, de az idősebbek szerint ezen a területen
régen több malom is állt.
94. Mártonéger patak (Mártonéger patak, -ra, lásd Pesty Frigyes 21.
Az adatközlők szerint azonos az Eger patakkal, amely a Bimbós patakba
ömlött.
95. Mathanyáz jasa, kat. t. sz. 64.
Ma már nem ismerik, az elnevezésre sincs semmilyen magyarázat.
96. Mátéláz (Mátéláz, -ra), kat. t. sz. 19.
Ma már nem ismerik.
97. Meszes (Meszes, -re), lásd Bagu Géza 33.
Rossz minőségű, meszes föld, 1982-től a nagydobronyi határhoz tartozik.
98. Miklósszeg (Miklósszeg, -re ), kat. t. sz. 43.
Ma már nem ismerik.
99. Miklósszeg patak (Miklósszeg patak, -ra), lásd Pesty Frigyes 28.
Ma már nem ismerik.
100. Nádas (Nádas, -ra), kat. t. sz. 33.
Az Eger egy része volt, náddal benőtt hatalmas terület.
101. Nagyégres, kat. t. sz. 21.
Az Egres egy része.
102. Nagyerdő (Nagyerdő, -re)
A Bátyútól Nagydobrony és Lónya határáig terjedő egykori hatalmas erdő,
ma már csak nevében létezik.
103. Nagylegelő (Nagylegelő, -re).
Lásd a Kislegelő leírását az 56. szám alatt.
104. Nagymező (Nagymező, -re), Sz-23, lásd Bagu Géza 30.
A település határának legnagyobb egy darabban fekvő földterülete.
105. Nagyszeg (Nagyszeg, -re), Sz-32, lásd Bagu Géza 39.
Az egykori uradalom és a falu közé ékelődött földterület, ma háztáji föld.
106. Orbán tag (Orbán tag, -ra), Sz-27, lásd Bagu Géza 30.
Egykori tulajdonosa, Orbán Árpád nevét őrzi. 1982-től Nagydobronyhoz
tartozik.
107. Pálláza (Pálláza, -ra), Sz-17, kat. t. sz. 36.
Az adatközlők szerint régen Pál keresztnevű tulajdonosa volt. Az elnevezés
népetimológiai alakulása: Pálháza, Pálláza.
 108. Papp alaja, kat. t. sz. 9.
Csak az idősebbek ismerik. A Bótrágy patak gyakran kiöntött, elárasztotta
a környéket. Ilyenkor a bótrágyi pap a patak partján tartotta az istentiszteletet,
s ezt a bátyúiak a túlsó parton hallgatták. Pesty Frigyesnél Pap palló pataka
néven szerepel, amelynek eredetét így magyarázza: „Ezen patak azért neveztetett
pap palló patakának, mivel hajdan Bátyú községe Bótrágyi Egyházi filiája lévén
a nagy árvizes időkben az isteni tisztelet a patak partján tartatott, és hogy a pap
egyik partról a másikra mehessen, pallót készítettek és azon patakot az óta pap
palló patakának nevezik."
109. Papp alajai híd, lásd a Papp alaja címszót, Bagu Géza 12.
Valószínűleg a Bótrágy patakon átívelő híd neve.
110. Paptag (Paptag, -ra), lásd Bagu Géza 48.
A református egyház birtoka az adatközlők szerint 66 holdat tett ki, ebből a
Parazsinában 14, a többi itt. A kataszteri térkép nem jelöli.
111. Parazsina, kat. t. sz. 8.
Ma már csak az idősebbek ismerik, nevének eredetére nincs magyarázat.
112. Parazsina patak (Parazsina patak, -ra), lásd Pesty Frigyes 4.
A Parazsina dűlő mellett folyó patak. A dűlő és a patak a vasúti építkezés
folytán mára eltűnt, illetve műveletlen, bokros területté vált.
113. Pariszeg (Pariszeg, -re), kat. t. sz. 57.
Ma már nem ismerik.
114. Rétmegi, kat. t. sz. 41.
Ma már nem ismerik. A név jelentése feltehetően: rét mögötti.
115. Petre, kat. t. sz. 17, 20.
Ma már nem ismerik. Adatközlőim szerint a Péter személynév szláv
változata.
116. Somlókert, kat. t. sz. 55.
Ma már nem ismerik.
117. Szabó rét (Szabó rét, -re), kat. t. sz. 28.
Ilyen nevű dűlőt ma már nem ismernek, beolvadt a Csohánka és a Körtélyes
dűlőkbe. Nincs összefüggésben a Szabó taggal.
118. Szabó tag (Szabó tag, -ra), Sz-29, lásd Bagu Géza 34.
Régen Egeraljának nevezték. Szabó vezetéknevű egykori tulajdonosáról
nevezték el.
119. Szár tó (Szár tó,-ra), lásd Pesty Frigyes 24.
Kisbakos határában található. A Csarondából kiszakadó patakok táplálták,
Bátyú felől a Kétágú patak egyik ága, valamint a Csűrös és a Becsény patak.
120. Szernye hát (Szernye hát, -ra), kat. t. sz. 52.
 Az idősebbek nevezik így a Szernye partján húzódó földterületet.
121. Szernye part (Szernye part, -ra, Sz-31, lásd Bagu Dezső 41.
A Szernye hát elnevezés változata, a fiatalok használják.
122. Szeg patak (Szeg patak, -ra), lásd Pesty Frigyes 17.
Az adatközlők nem ismerik.
123. Szernye mocsár (Szernye mocsár, -ba), kat. t. sz.70.
Az okmányok szerint 1346-ban Nagy tó néven ismerték, később Szörnyű
mocsárnak is nevezték. A népetimológia szerint innen ered a neve: Szörnyű,
Szernye. Az 1860. évi felméréskor a Szernye mocsár fele a Lónyai grófok birtoka
volt.
124. Szernye folyó (Szernye folyó, -ba), lásd Pesty Frigyes 25.
A Gáti tóból ered, Gutig Feketevíznek nevezik, onnantól Szernye. A
Nagyvízzel egyesülve Rafajnaújfalu, Szernye, Bótrágy és Bátyú helységek
határain áthaladva Nagydobrony felé kanyarog, Kisdobronynál a Kerepecz
patakkal érintkezik, majd Cservonánál a Vérkével és a Csarondával egyesülve
a Latorcába torkollik. Az 1976-ban Szernye és Bátyú határában elvégzett
szabályozáskor új medret kapott.
125. Szőlő és gyümölcsös (-be), K-38, lásd Bagu Dezső 38.
Új telepítésű gyümölcsöskert, területe 28 hektár.
126. Tar Berti tag (-ba), Sz-10, lásd Bagu Dezső 10.
Tar Bertalan birtoka volt, Tarszegként is említik. A vasút terjeszkedése
folytán műveletlen területté vált.
127. Telekszeg, kat. t. sz. 10.
Ma már nem ismerik.
128. Telekszeg patak (Telekszeg patak, -ra), lásd Pesty Frigyes 7.
Az adatközlők nem ismerik.
129. Temető hát (-ra), kat. t. sz. 35.
Mára teljesen beépült. Itt van a II. Rákóczi Ferenc és a Petőfi Sándor utca
egy része.
130. Temető patak (Temető patak, -ra), lásd Pesty Frigyes 7.
Keresztülfolyik a településen, nevét a temetőről kapta.
131. Temető köz (Temető köz, -re), lásd Bagu Géza 20.
Nevének eredete ismeretlen.
132. Tüzvaska (Tüzvaska, -ra), lásd Bagu Géza 45.
Csak az idősebbek ismerik, szerintük itt régen nagy tűzvész volt, innen az
elnevezés.
133. Tüzvaska patak (Tüzvaska patak, -ra), lásd Pesty Frigyes 30.
A kataszteri térkép nem jelöli. Ma is létező patak.
 134. Tó erdő (Tó erdő, -re), lásd Pesty Frigyes 1.
A Harangláb és Bótrágy határában levő régi erdő a maga vízrendszerével.
Ma szántóföld.
135. Utas, kat. t. sz. 47.
A térképen Zug Utas néven szerepel, valószínűleg két dűlőnevet jelöl. Ma
már nem ismerik.
136. Vasút köz (Vasút köz, -re), Sz-2, lásd Bagu Géza 18.
A Munkács és Beregszász felé vezető vasút közötti terület, ma már a vasúthoz
tartozik, vágányokat építettek rá. Névváltozatai: Vasútközi, Két vasút közti,
Vasút közzé.
137. Zemka (Zemka, -ra), L-20, lásd Bagu Géza 28.
A Ducskós dűlő egy része. A cseh légionáriusok földje volt itt, innen az
elnevezés, ami földet jelent. 1920-1938 közt ezen a területen működött a
Dusztva (Barátság) mintagazdaság, amely főleg állattenyésztéssel foglalkozott.
1938-1944 közt a Futura vállalat birtoka volt, később a kolhozé. Az itt lévő
gazdasági épületeket mára lebontották. A terület egy része a terménykészletező
vállalathoz tartozik, más részén lakóházak épültek, a többi szántóföld.
138. Zug, kat. t. sz. 34, 47.
A térkép együtt jelöli az Utas dűlővel. Ma már nem ismerik.
139. Zsidó tanya (Zsidó tanya, -ra), Sz-44, lásd Bagu Géza 49.
Régen zsidó nemzetiségű földműves tanyája volt itt, aki bérelte a
földrészleget.

ÖSSZEFOGLALÁS

Bátyú község földrajzi nevei a dűlőnevek jelentése alapján hét csoportba

oszthatók:
1. Földmüveléssel kapcsolatos nevek (szántóföldek): Ásláza, Bálintláza,
Bodóláz, Csonkás, Demjénláza, Gálláza, Kisláz, Mátéláz, Gyepű stb.
2. Természeti nevek:
a) Ducskós, Temetőhát, Szernyehát, Égres, Hollós, Makkos, Nádas stb.
b) (víznevek) Temető patak, Tuba gödre, Bótrágy patak, Bika patak,
Demjénlázi patak, Szernye mocsár, Kanális, Szár tó stb.
c) (térrajzi nevek) Almás, Buglyoska, Börköles, Körtélyes stb.
3. Birtoklástörténeti nevek: Baksa kútja, Lónyai kastély, Albert rétje, Szabó
rét, Orbán tag, Fogel tag, Zsidó tanya, Grosslender birtok stb.
4. Hivatalos (mesterséges) nevek: Uzlovoje, Borkanyuk út, Lenin út, Partizán
utca, Vasút út stb.
 5. Eseményre utaló név: Tűzvaska.
6. Müépítmények elnevezése: Irányítótorony, Vasútállomás, Posta,
Középiskola stb.
7. Bizonytalan eredetű nevek: Gyüsne, Mathanyáz jasa, Karasztó, Czene,
Csobánka stb.
A földrajzi nevekből következtetve megállapítható: a település lakossága a
földmüvelés mellett állattenyésztéssel, halászattal és fafeldolgozással
foglalkozott.
Az 1948-ban kezdődött kolhozosítással együtt járt a földrészlegek táblásítása
(összevonása), melynek során néhány új dűlőnév keletkezett, de ennél több
régi elnevezés feledésbe merült.

JELMAGYARÁZAT

A belterületi neveknél: U - utca; G - gödör; К - kút; M - más elnevezés; T

- temető; D - díszkert.
A külterületi neveknél: kat. t. sz. - kataszteri térképszám; L - legelő; P -
patak; R - rét; Sz - szántó.

FELHASZNÁLT IRODALOM

1. Czére Béla: Magyarország közlekedése a 19. században, 1870-1914.

MÁV RT Kiadó, Budapest, 1997.
2. Fedinec Csilla: A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája, 1918—
1944. Fórum Intézet, Lilium Aurum Könyvkiadó, Galánta-Dunaszerdahely,
2002.
3. A visszatért Felvidék adattára. Mahrer Ottó és TS A, Rákóczi Könyvkiadó
Vállalat, 1939.
4. Kárpátaljai Területi Állami Levéltár, fond 8., op. 1., e. hr. 3., 7. old.
5. Imre Samu: A mai magyar nyelvjárások rendszere. Akadémiai Kiadó,
Budapest, 1971.
6. Kárpátaljai Területi Állami Levéltár, fond 8., op. 1., e. hr. 3., 9. old.
l.Acta Urbarialia Possessionis Bátyú, 1/96. 11., 117., 120., 132. pag.
 III.

JELES NAPOK, ÜNNEPEK

1. A VASÁRNAP

Szülőfalum tősgyökeres lakosságának szokásvilága mindmáig felderítet-

lennek mondható, hiszen a néprajzi kutatómunka jeles művelői - Balogh Edgár
szociológiai jellegű felmérésétől eltekintve - általában elkerülték ezt a települést.
Erről 1992-1993-ban győződtem meg, amikor lehetőségem volt betekinteni -
többek közt - a Néprajzi Múzeum kéziratgyűjteményének katalógusába.
Tény, hogy a bátyúiak szokásainak feltérképezése közben nem számíthatunk
látványos (divatos szóhasználattal: szenzációs) felfedezésekkel, ám ha a köztük
élő, az ő sorsukat élő néprajzos a „mélyebbre ásás" eltökélt szándékával közelít
az itteni hagyományvilághoz, számos olyan jellegzetességre bukkan, amelyek
figyelemre méltó néprajzi értéket képviselnek, tehát jóvátehetetlen vétek lenne,
ha hagynánk azokat beleveszni a múló idő hullámverésébe.
Anélkül, hogy túlbecsülném kutatómunkám eredményeit, bevallhatom:
célom a helyi népi szokások kutatásával a megtalált értékek felmutatása és
megmentése volt. Munkámat nagymértékben segítette az a körülmény, hogy itt
születtem, ismerem az embereket, és ők is engem, vagyis az adatközlők
könnyebben megnyíltak előttem. Jó példa erre a betlehemes játék esete. Személy
szerint ugyanis bosszantónak tartottam, hogy a szovjet éra lezárulta után mi,
bátyúiak rendeztük meg első ízben a Kárpátaljai Betlehemes Találkozót, amelyen
mi nem indulhattunk, mert nem állt rendelkezésre az eredeti, feltehetőleg
évszázados bátyúi betlehemes játék szövege. Mások kész szöveget ajánlottak,
de ragaszkodtam a miénkhez, amelynek néhány sorára-dallamára magam is
emlékeztem gyermekkoromból. Két teljes esztendőt szenteltem a régi szöveg
rekonstruálására, s ebben az egész falu segített. Az eredmény: 1996-ban a
második betlehemes találkozón már mi is indulhattunk, harmadik helyezést
értünk el, és részt vehettünk a Budapesten megrendezett VII. Országos
Betlehemes Találkozón.
Az eredmények összegzése egyben tisztelgés mindazok előtt, akik
adatközlőként járultak hozzá többrétű kutatómunkám sikeréhez. Büszke vagyok
arra, hogy falubelijeim, ezek az „egyszerű" emberek - közéjük értve saját
nagyszüleimet és szüleimet is - felismerték munkám fontosságát, megnyíltak
előttem és a dolgokat nem szépítve őszinték tudtak lenni. Volt rá példa - Sütő
Béla esetében - , hogy az előzőleg már kifaggatott adatközlő jött el hozzám,
mondván: „Ráérsz, fiam? Gondoltam, vasárnap itthon vagy, beszélgethetnénk.
Tudod, még valamit elfelejtettem". Természetesen „ráértem", és a
szimbólumként pirosló pohár bor mellett órákig beszélgettünk, fontos
adalékokkal gazdagítva feljegyzéseimet. Az adatközlök visszaemlékezéseit
írásos jegyzetek és magnófelvételek őrzik - ezekből „gazdálkodhattam". Szívből
sajnálom, de tudomásul kell vennem, hogy a könyörtelen idő szomorú rendet
vágott adatközlőim közt, s már csak emlékeimben elevenednek meg a régi arcok:
Bence Béla, Nyeste József, Jedlinszky Ferenc, Nyeste Bertalan, Bagu József,
Tuba Gábor, Nyeste Gáborné és mások... Akik még élnek: Demjén Albertné,
Baraté Elemér, Baraté Elemérné, Ködöböcz Albertné, Nyeste Béla, Kosztyu
Ferenc, Kosztyu Ferencné, Bagu Ferenc.

* * *

Hetenként ismétlődő ünnepnapunk, a vasárnap Bátyúban is a pihenés, az

erőgyűjtés napja. A parasztember ugyanis emberemlékezet óta egész héten
keményen dolgozott, különösen nyáron. Vasárnaponként általában csak a
jószágot látták el, és megfőzték a vasárnapi ebédet. Előbbi a férfiak dolga volt,
a másik a nőké.
Egy-egy portán több nemzedék élt ugyanazon fedél alatt. A vasárnapi
teendőket beosztották egymás közt, s azok egy részét még szombaton elvégezték:
téli időszakban felaprították a tüzelőt, megdarálták az abraknak való takarmányt,
megfőzték a krumplit, elkészítették a moslékot a jószág számára. Ilyenkor a
disznók tengerit is kaptak, azt lefejtették. Nyáron frissen kaszált füvet, „ződef '
hoztak haza a jószágnak. A gazda nagytakarítást végzett az udvaron: elrendezte
a trágyadombot, felseperte az udvart. Szombat esti szertartásnak számított az
utca ház előtti szakaszának felseprése, ami a nagyobb gyerekek feladata volt.
Vasárnap reggel a gazda megnézte, nem piszkított-e oda kihajtáskor a csorda, s
ha igen, azt eltakarította, nehogy megszólják a templomba igyekvő falubeliek.
A gazdasszony szintén készült a vasárnapra: már pénteken kenyeret, kőttes
kalácsot, pankovát sütött. Szombaton aprójószágot (baromfit) vágott, tésztát
gyúrt. A bátyúi családok általában hetente egyszer, vasárnap ettek húsos ételeket.
Szombat este a család minden tagja megtisztálkodott, ilyenkor ezért nem illett
vendégségbe menni. Fürdőszoba nem volt, a tisztálkodás céljára egy nagyobb
méretű lavór szolgált, egyes helyeken pléhkád. Először a gyerekek fürödtek
meg, utánuk a felnőttek, végül a fiatalok, azaz a középkorosztály.
Vasárnap reggelente a fiatalasszony kelt fel elsőnek, hogy megfejje a tehenet.
A legtöbb portán egynél több tehenet tartottak. Fejés után a jószágokat leengedte
az utcára, és kivárta a csordát. A csordás tülköléssel jelezte a kihajtás idejét.
 Amikor a csorda elvonult, a fiatalasszony enni adott az aprójószágnak és a
disznóknak.
A vasárnapi reggelit közös imádság után együtt fogyasztották el. Ez a család
szokásától és vagyoni helyzetétől függően szalonna és sódarhús (sonka), rántotta,
főtt tojás, köttes kalács tejeskávéval, túró vagy tejfel volt. Némely családoknál
a szombati vacsoraként főzött töltött káposzta maradékát melegítették fel reggeli
gyanánt, amit nyáron - hűtőszekrény nem lévén - a kút hűvösébe eresztve
tároltak.
Ezután a gazdasszony odakészítette az ebédet, ami legtöbbször húsleves
volt kocka alakúra metélt tésztával vagy csigatésztával, valamint tört krumpli
vagy nokedli hússal. A gazdasszony csak odakészítette az ételt a tűzhelyre,
aztán a család más tagjaival együtt templomba ment. Természetesen mindig
maradt otthon valaki, aki felügyelt a fövő ételekre, rendszerint az egyik
nagyobbacska lánygyermek, illetve a fiatalasszony.
Az istentiszteletről hazatérve együtt fogyasztották el az ebédet. íratlan
szabály volt, hogy addig senki sem állt fel az asztaltól, amíg a legidősebb
családtag be nem fejezte az evést. Közös imádság után bontottak asztalt. Az
ebéd utáni órákban ismét templomba mentek, ezúttal mindenki, hiszen nem
kellett főzni. A délutáni istentiszteletről kijőve a férfiak általában sokáig
elbeszélgettek a templom előtt, csak azután tértek haza. A vasárnap délutáni
szórakozás a kapukban folyt, illetve a portabejáratok melletti lócákon. Itt ültek,
beszélgettek a középkorú és idősebb férfiak, valamint az asszonyok, de az
utóbbiak elkülönülve, másik lócán. A beszélgetés témája rendszerint a
gazdálkodás, a politika, a község és az egyház ügye volt. A fiatalabbak kisétáltak
a vasútállomásra, amelynek közelében gyönyörű park volt, díszkertnek nevezték.
Itt leültek, beszélgettek. A fiatalabb férfiak közül többen felkeresték a kocsmákat,
amelyek többségében kugli(teke)pálya is volt. Az asszonyok nem vették jó néven
a kocsmai szórakozást, hiszen a kuglizást pénzre játszották. Más férfiak inkább
kártyáztak, de nem a kapuban, hanem valamelyik udvaron. A mi családunknál
nem volt szokás a kocsmázás: nagyapám, a nagybátyám, édesapám és a barátai
(Tuba Gábor, Demjén Béla) általában kártyáztak és beszélgettek. A mi portánk
előtt egyébként minden vasárnap sokan gyűltek össze, hiszen nagyapám megjárta
Amerikát, édesapám pedig ezüstkalászos gazda volt - a gazdálkodás ügyes-
bajos dolgaiban sokan kikérték a tanácsukat.
A fiatal házasok felöltöztették ünneplőbe a gyerekeket és vendégségbe mentek
a szülőkhöz, a barátokhoz, a komákhoz. Sajnos, ez a szokás kihalóban van.
Vasárnap este ritkán vacsorázott együtt a család, hiszen a fiatalok később
érkeztek haza. A jószágokat az idősebbek látták el.
 Havonta egyszer volt bál, ilyenkor a falu apraja-nagyja ropta a táncot. A
talp alá valót cigányzenekar húzta, reggelig. A mulatság délután négy órakor
kezdődött, ekkor még csak a fiatalok táncoltak. A gyerekek a kör szélén, a
nagyobbak a kör közepén. Késő este csatlakoztak hozzájuk az idősebbek is. A
kiskorúaknak, akik még nem konfirmáltak, esti csordahajtáskor haza kellett
menniük. Báli verekedés ritkán volt, mert bárki bontotta meg a rendet, csakhamar
kitették a szűrét. A rendért mindig a bálgazda felelt.
Másnap reggel mindenki ment a mezőre dolgozni. „Aki éjszaka legény,
reggel is legyen az" - tartotta a mondás.
Voltak más szórakozási lehetőségek is. A nagyobb egyházi ünnepekre - húsvét,
pünkösd, karácsony - színdarabokkal készültek, mégpedig Puskás István jegyző
és Nyitray Béla református lelkész szervezésében. A próbák csak a nyári
dologidőben szüneteltek. Híres volt a bátyúi református gyülekezet énekkara,
amit szintén Nyitray Béla vezetett. Baraté Elemér és Baraté Elemérné
visszaemlékezése szerint a magyar dalkultúra ápolásával a Kárpátaljai
Dalosszövetség foglalkozott, amelynek ügyvezető elnöke Nyitray Béla volt, aki
1929-ben végzett magántanulóként a budapesti Zeneművészeti Főiskolán. Egy
év múlva lett bátyúi lelkész, 120 tagú vegyes- és 50 tagú férfiénekkart szervezett,
vezetett, munkájában segítette Bota Árpád kántor is. Több szólamra énekeltek.
Hetente általában kétszer próbáltak, kivéve a nyári időszakot, amikor csak egyszer,
a vasárnap délutáni istentisztelet után. Fellépés előtt mindennap volt próba.
Nagyobb részt egyházi énekeket tanultak be, valamint népdalokat, attól függően,
milyen versenyre készültek. Bejárták Kárpátalja városait. Az énekkarok 1944-ig
működtek, amíg a férfiakat el nem vitték a „háromnapos munkára", azaz a sztálini
munkalágerekbe. Nyitray Béla 1948-ban hazatelepül Csehszlovákiába.
Az 1944-45-ös ország- és rendszerváltozás következtében megkezdődött
az évszázados szokások leépülése. A gyerekek nem járhattak templomba, ezt
megtiltotta a szovjet ideológia, de tény, hogy a felnőttek is kezdtek elidegenedni
az egyháztól, jórészt a különböző megfélemlítések miatt, esetenként pedig
tudatosan szakítva a hagyományokkal. Még az egyházhoz hű szülők sem
ösztönözték utódaikat a templomlátogatásra; kényszerűen beletörődtek, hogy
azok a pionírszervezet által előre megfontolt szándékkal éppen a vasárnapi
istentisztelettel egy időben szervezett foglalkozásokat látogassák. A dühöngő
ateizmus korszakában az úgynevezett „intelligencia", azaz a falusi értelmiség
sem vehetett részt az istentiszteleteken, mert ha mégis megtette közülük bárki,
elbocsátották az állásából.
Az erőszakosan megvalósított kollektivizálás után a fontosabb
mezőgazdasági munkák - vetés, aratás, egyéb betakarítási munkálatok -
időszakában az embereknek vasárnap is dolgozniuk kellett, miáltal egy több
évszázados szokásrend borult fel.
Egyéb vasárnapokon, amikor nem szorítottak a sürgős munkák, a fiatalok -
fiúk és lányok vegyesen - , valamint a férfiak szórakozása a futballmérkőzések
látogatására korlátozódott; igaz, a futballpálya közelében kuglipálya is volt,
ahol bort és sört mértek. Mára ez is a múlté: a futballcsapatot fenntartó kolhoz
megszűnt létezni.
Az 1990-es évek elején újabb változást tapasztalhattunk. A vasárnapok ismét
pihenőnapokká váltak, de régi rangjukat jelentésüket nem nyerték vissza. Sajnos,
a szovjethatalom évtizedei alatt mások lettek az emberek, a rokoni összetartásra
például ritkán volt példa. Legújabban mégis felcsillanni látszik a remény egyik-
másik szokás újjáéledésére. Sokan vannak ugyanis, akik viszonylag nagy
földterületen gazdálkodnak, s mivel egyedül nem képesek boldogulni a
kapálással, a termés betakarításával - megtanulnak újra összefogni, kalákában
dolgozni. A kényszerítő körülmények miatt - nincs elegendő gép - nemegyszer
vasárnap is dolgozni kell, mert csak ilyenkor akad fuvaros a szénát hazahordani,
vagy kombájn a beérett termés learatására. A létezés anyagi gondjai közepette
bizonyára idő kell ahhoz, hogy újjáéledjen a kulturális értékek iránti igény is,
ez azonban elképzelhetetlen az értelmiség elhivatott, önfeláldozó szerepvállalása
nélkül.

2. GERGELYTŐL PÜNKÖSDIG

A parasztgazdaságok márciusban már a tavaszi munkákhoz készülődtek.

Ekkor tájt fogták hámba a fiatal igásjószágot: „betörték", azaz betanították az
idősebb ökrök vagy lovak mellett. Szegényebb portákon a tehenet fogták igába.
Ki-kimentek a mezőre, szemrevételezni az őszi vetést. Ilyenkor, az ősziekre
rászórva vetették el a lóherét és lucernát.
Március havának gyógyító hatást, varázserőt tulajdonítottak; hittek
szeplőmulasztó erejében. A beteg szemet márciusi hólével mosogatták, amit
kisebb üvegekben gyűjtöttek össze. Ebből a hőiéből itatták meg a kiscsibéket
is, hogy megakadályozzák azok elhullását.
A Gergely-naphoz (Március 12.) számos mondóka formájában időjárás-
jóslás fűződött: „Mátyás, Gergely - két rossz ember." Szeles idő esetén ez a
mondás járta: „Gergely rázza a szakállát." Valószínűleg újabb keletű a rímbe
szedett kiszólás: „Gergely uram nagy ravasz, / hidegre vált a tavasz."
Az adatközlők Gergely-napi adomákat is említettek. Demjén Albertné így
emlékszik: „Ha én neked lennék, a fiatalasszonyok kezébe fagylalnám a
 sulykolót, tehenbe a borjút." Baraté Elemérné szerint Gergely ezt mondja
Mátyásnak: „Ha én ott volnék, ahol te, megfagyasztanám a tehénben a borjút."
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc ünnepe (Március 15.)
Ezen a napon a református templomban ünnepi istentiszteletet tartanak, a
Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség helyi alapszervezete és a középiskola
diákjai alkalomhoz illő műsorral emlékeznek a szabadságharcra. A
megemlékezések a Himnusz eléneklésével kezdődnek és a Szózat eléneklésével
végződnek.
Sándor-nap (Március 18.)
Ilyenkor sokak szájából hangzott el a közismert versike: „Sándor, József,
Benedek / zsákban hozzák a meleget, / ám ha üres az a zsák, / nem kapod csak
a harmadát."
József-nap (Március 19.)
Ha ilyenkor fujt a szél, a közhit szerint szeles nyárra lehetett számítani.
Benedek-nap (Március 21.)
A szép, napos idő jó termést ígért, a mennydörgés viszont szárazságot.
Bolondok napja (Április 1.)
A viccelődés, a beugratások napja volt. Ha valakit sikerült beugratni, ezt
mondták: „Április bolondja / felmászott a toronyba, / megkérdezte, hány óra. /
Fél tizenkettő, / bolond mind a kettő." Régebben szokás volt megkérni valakit,
hogy lezárt borítékban levelet vigyen el egy meghatározott személynek. A
levélben ez állt: „Csiribiri, vaslapát, / a bolondot küldd tovább!" Fiatalok és
felnőttek egyaránt részt vettek a bolondozásban. Megtörtént, hogy a szomszédot
kiküldték a mezőre, mondván: vigyen kapát, eressze le a vizet az őszi vetésről.
Ehhez a szokáshoz személyes emlékem is fűződik: fiatal legényke koromban
keresztapám - aki mestere volt a bolondozásnak - , azzal küldött el a kertbe
édesapámhoz, hogy kérjem el tőle a „csavarmenetet".
Második tavaszi hónapunk időjárás-jóslása: „Ha sok nap süt első héten, / a
nyeséssel légy már készen, / ez legyen a legfőbb ügyed, / gyorsan fakadnak a
rügyek."
Húsvét.
A húsvéti ünnepkör a nagyböjttel kezdődött. Az ezt megelőző időszak utolsó
bálja legkésőbb húshagyó kedden volt, amikor is éjfélkor a falu bírája véget
vetett a mulatságnak, s bejelentette a nagyböjt, azaz a tilalmi időszak kezdetét,
ami húsvétig tartott.
A húsvétot hat böjti vasárnap előzte meg, s mindegyiknek külön neve volt.
Az adatközlők három elnevezésre emlékeznek: guzsalyvasárnap (2. v.),
feketevasárnap (5. v.) és virágvasárnap (6. v.).
 Mire a farsang befejeződött, a fonást is be kellett fejezni - megkezdődött a
szövés. Baraté Elemérné szerint: „Tavasszal, mikor a cinke jött és ezt mondta:
'szüttem, fontam, szüttem, fontam', már illett kiszapulni a fonalat, hisz öblítése
a folyón vágott lékben történt. A fonás befejezésével megszűntek a nagy fonó-
esték, szőni mindenki egyedül szőtt. Megkezdődött a tilalmi idő, ez azt jelentette,
hogy eljött a nagyböjt ideje. Nem volt szabad dáridózni, lakodalmat tartani,
bálozni. Nem is volt annyi bál, mint most; csak karácsonykor, farsangkor,
húsvétkor, pünkösdkor, na meg szüreti és regruta bál... A guzsalyvasárnapra
úgy emlékszem, ekkor befejeződött a fonás, és a guzsalyt el kellett tenni. Ez a
böjt második vasárnapja volt... Feketevasárnap a reformátusok feketébe öltözve
mentek a templomba, ez már az elkövetkező gyászra figyelmeztetett. A római
katolikusok Jézus alakját és a szentképeket takarták le feketével. Ez volt a böjt
ötödik vasárnapja. Virágvasárnapnak a hatodik böjti vasárnapot neveztük, ekkor
vonult be Jézus Jeruzsálembe, ahol zöld ágakkal fogadták. Mi is zöld ágakkal
díszítettük fel a templomot, az úrasztalára virágot tettünk. A katolikusok ekkor
szentelték a barkát, amit elégettek, és annak hamujával a következő évi
hamvazószerdán meghintették a híveket."
A hiedelem szerint virágvasárnapkor a virágmagvakat is el kell vetni.
Időjóslás is kötődött hozzá: „Vigyázz virágvasárnapra, / ha kifekhetsz már a
napra, / a szívedet öröm töltse, / kertednek lesz sok gyümölcse."
A húsvét előtti böjt időszakának utolsó hetét nagyhétnek nevezték.
„Nagyhéten mindig kétszer volt templomi istentisztelet: reggel és este -
emlékszik Baraté Elemérné. - Az ember megbánta a bűneit, megbocsátott
haragosainak. Készültünk az úrvacsorára."
Demjén Vilma a húsvéti előkészületekről beszélt: „Meszeltünk,
takarítottunk. Ha az idő engedte, a házat kívül-belül kimeszeltük, de belül
mindenáron. Csak fehérre meszeltek. Nem volt ez a mindenféle színű fal. Igaz,
a fehéren látszott a piszok, meg hát télen be is füstölődött. Megmostuk a padlást,
megtisztítottuk az ablakot, felmázoltuk a házat. Nem volt padló, mint most, így
a ház fődes volt. A kertből hoztunk jó mázolni való sárga fődet, meleg vizet
öntöttünk rá. Ha nem volt feltörve a ház födje, csak lemázoltuk. Ha fel volt
törve, előbb lóganajos főddel letapasztottuk, majd, ha ez megszáradt,
felmázoltuk. Elvégeztük a nagymosást is. Már két héttel az ünnep előtt
kimostunk. Egész héten folyt a készülődés, különösen a lányos házaknál."
Nagycsütörtökön a családok is készülődtek a nagypéntekre. Ezen a napon
volt Jézus utolsó vacsorája a tanítványokkal. Már szerdán délután megkezdték
a templomi nagytakarítást: felsúrolták a padlót, leporoltak mindent, a fiatalok
rendbe tették a templom környékét, a virágos kiskertet.
 Nagypéntekre így emlékszik Demjén Vilma adatközlő: „Nagypéntek
Krisztus urunk halálának napja. Az istentiszteletre fekete ruhát öltöttünk. A
templomban felrakták a fekete térítőkét, amelyeket nagyszombat délutánján
szedtek le. Pénteken böjtöltek, de ez is változott. A mi szüleink csak akkor
ettek, mikor feljöttek a csillagok. Mi már csak zsíros ételeket nem ettünk.
Ilyenkor a következő ételeket ettük: szilvacibere, patti, tejbetészta, szilváslé,
cseresznyeleves, mákos tészta, cibere. A falusi ember nagyon sok tejes ételt
evett: tej, túró, tejfel. Reggel úgy mentünk templomba, hogy nem ettünk semmit,
csak templom után... Nagypénteken, a gyász napján a gyerekeknek is illett
feketébe öltözniük. Játszani, labdázni, kiabálni ilyenkor nem illett a gyász miatt.
Aki nem úgy viselkedett, ahogy kellett, az idősebbek megszólták. A legények
nem jártak-keltek a faluban, nem volt szomszédolás. Dolgozni nem mentünk,
csak a jószágokat láttuk el."
Nagypénteken a lányos házaknál hímes tojást festettek. Télen összegyűj-
tötték a hagymahéjat, s ha már zöldült a fű, azt is szedtek. Ezeket megfőzték, a
nyers tojást pedig a főzőlébe téve megfőzték, így a tojás világos- vagy
sötétbarnára színeződött el. Kétféle hímes tojás volt: a paraszti és a hímezett.
Hímezett esetén a tojásra viasszal festették rá a mintát. A másikra virágot és
növények levelét tették, majd bekötötték harisnyába. Mielőtt a színezőként
szolgáló hagymahéj vagy zöld fű forró levébe tették, a leveleket kerékpár-
belsőből vágott keskeny gumigyűrűvel rögzítették. Mire a tojás megfőtt, barna
vagy világoszöld színt kapott. A harisnyába kötött tojásról levették a harisnyát
és a gumigyűrűket, így lehulltak a virágok és a levelek, a betakart részek fehéren
maradtak: kialakult a hímes tojás mintázata. A hagymahéj levével színezett
tojásra sokan karcolással vitték fel a mintát. Ma már egyre többen
Magyarországról hoznak festéket a tojás hímezéséhez. Egyesek művészi szinten
készítik a hímes tojásokat. Tuba Endréné tanárnő például bohóc-kinézetű hímes
tojásokat készít: arcot fest, hajat ragaszt, gallért és bohócsapkát varr. Vannak,
akik eladásra készítenek hímes tojásokat.
Nagyszombaton folytatódtak a húsvéti előkészületek: rendbe tették a portát,
elseperték az utcát. Az asszonyok sütöttek-főztek. A kenyeret, a kőttes kalácsot
és a pankovát még csütörtökön megsütötték, így szombatra már csak egy-két
tepsi kalács vagy sütemény megsütése maradt. Ugyanekkor levágták és
megkopasztották a tyúkot, betöltötték a káposztát. Elkészítették a jószágoknak
is a takarmányt, hogy az ünnepnapokon csak eléjük kelljen „lökni". Lefejtették
a tengerit, készleteztek szénát az istállóba, megvágták a szecskát.
Húsvét vasárnapján a fiatalok és a felnőttek úrvacsorázni készültek. A reggeli
teendőket igyekeztek minél előbb elvégezni. Úrvacsora előtt nem ettek, de
ellátták az állatokat: szarvasmarha, disznó, aprójószág. A háziasszony
kikészítette a családtagok ruháit. A levest kora reggel odatette föni, és ö is
készülődött az úrvacsora-osztásra.
A templomból nem illett elkésni, a fennálló ének előtt mindenkinek el kellett
foglalnia a helyét. Az istentisztelet 10 órakor kezdődött, s a templom megtelt.
Ilyenkor a szokásosnál hosszabban harangoztak, hogy a falu másik végéről is
odaérkezzenek az emberek az istentisztelet kezdetére. A templomba a gyerekek
is elmentek, de ők az úrvacsora-osztás előtt lejöttek a kiskarból és hazamentek.
Aki akart, maradhatott.
Reggel a csordásnak és a kondásnak sonkát, bort adtak. A módosabb gazdák
fél liter bort is adtak.
A délutáni hálaadó istentiszteleten mindenki megjelent, aki úrvacsorázott.
Az ünnep két napján legátus (lelkésznek készülő teológus hallgató) végzett
szolgálatot. Ezek általában szegény sorsú diákok voltak, számukra a presbiterek
„dijákpénzt" szedtek.
Az úrvacsorai kenyeret és bort valaki felajánlotta, akinek nevét újévkor a
lelkész kihirdette. A súlyosabb betegeknek a lelkész és az egyházfi házhoz vitte
az úrvacsorát, ahol a családdal együtt imádkoztak a gyógyulásért.
A húsvéttal kapcsolatos régi étkezési szokásoknak megfelelően
nagypénteken egyesek egyáltalán nem reggeliztek, mások csak a zsíros ételeket
mellőzték. Az utóbbiak arra hivatkoztak, hogy „A Bibliában benne van: nem
testi, hanem lelki böjtre van szükség." Ilyenkor járta a szólás: „A rossz ember
vétkét vesd meg, de mint embert, szeresd." A nagypénteki ebéd a múlt század
30-as éveiben szilviszcibere volt. így készült: a vizet odatették föni, nagy szemű
darát szórtak bele, majd aszalt szilvát és almát. Mikor ez megfőtt, hozzáadták a
szilviszt, ami jó savanyú ízt adott az ételnek. Vacsorára tengeri-pattit ettek, s
később, amikor feljöttek a csillagok, akkor bepótolták, amit nem ettek meg.
Nagyszombaton (húsvétszombatjának is nevezték) rendes hétköznapi
étkezés volt.
Húsvét vasárnapján a reggeli a nagypéntekihez hasonló volt: egyesek nem
ettek semmit, mások csak a zsíros ételektől tartózkodtak. Az ebéd viszont felséges
kellett hogy legyen, s ahol volt miből elkészíteni, az is volt: tyúkhúsleves
csigatésztával, krumpli tejfelesen, savanyúság, kőttes kalács. Vacsorára töltött
káposztát ettek.
Húsvét hétfőn a reggeli főtt sonka tojással és tea vagy tejeskávé volt. Ebédre
általában maradt leves az előző napról, ehhez készítettek második fogást.
Vacsorára mindent ettek, ami maradt, de ilyenkor mentek vendégségbe vagy
fogadtak vendégeket, amire külön készültek.
 Az étkezési szokások sokat változtak a múlt század 60-as éveitől. Ma már
alig sütnek kenyeret, kevesebb lett a tehén. Egyes ételeket nem főznek:
szilviszcibere, rántott krumpli, daráslé, szilváslé, puliszka. Ritkán főznek lekvárt,
nem aszalnak szilvát és almát. Az étrendben egyre több a húsféleség. A 70-es
években terjedtek el a hidegtál-ételek: franciasaláta, töltött húsok, rántott hús,
fasírozott, üzleti felvágottak, kolbászok, sajtok. A különböző sütemények, kavart
krémmel töltött tészták a 60-as években teijedtek el. Régebben csak porlóst
sütöttek lekvárral, dióval. „Először a negyvenes években, Nyeste Zoltán
lakodalmában volt csak tésztaféle, kőttes kalács nem is volt" - emlékszik vissza
Demjén Vilma.
Ma már a jobb anyagiakkal rendelkező családoknál a húsvéti étkezés erősen
különbözik a régi szokásoktól. A nagypénteki reggel böjtös ételekből áll:
tejeskávé, vajas kenyér, sajt. Éppen csak esznek valamit, mások viszont nem
böjtölnek. Ebéd: habart krumpli, héjában főtt krumpli; mások a szokásos
hétköznapi ételeket főzik. Vacsora: olajban sült krumpli, sütőtök, tésztafélék.
Nagyszombaton rendes hétköznapi étkezés. A reggel: tojás, rántotta, tea,
tejeskávé, pergelt savanyú káposzta, tojás hagymával, kolbász, húsfélék. Ebédre
rendszerint a vasárnapra készülő ételekből esznek valamit: kirántott húst
krumplival vagy kásával. A vacsora: hidegtál.
Húsvét vasárnapján a reggeli vajas kenyér, tea, tejeskávé. Vannak, akik
nem esznek zsíros ételt, de már nincs igazi böjt. Ebéd: tyúkhúsleves
csigatésztával, tejfeles paprikás nokedlivel, hidegtál. A főtt ételekből annyit
készítenek, hogy másnapra is maradjon. Vacsora: hidegtál, töltött káposzta.
Húsvét hétfőn a reggeli hidegtál, kirántott hús, sonka, sajt. Ebéd: húsleves
az előző napról (ha abból nem maradt, ismét főznek), sült hús, kirántott hús
krumplival, knédlivel. Vacsora: ami maradt, illetve amit a vendéglátó háznál
kapnak.
Húsvét első napján nem mentek vendégségbe, nem szomszédoltak, nem
ültek ki a kapuba. Cigányok sem járták a falut, hogy kellemes ünnepeket
kívánjanak. A vendégjárás húsvét hétfőn kezdődött.
Locsolódás.
A húsvéti locsolódás nagyon régi szokás. Hétfőn, az ünnep második napján
a legfiatalabbak kezdték. Régebben szappanból csináltak locsolóvizet, ma már
kölnivízzel locsolódnak. A kisfiúk reggel hat órakor már a falut jáiják. Régen
úgy tartották, korán kell kezdeni, nehogy a konda „eltapossa". (A legelőre kijáró
állatok közül a disznónyájat - a kondát - hajtották ki utolsónak.)
A kislányok kora reggeltől ünneplő ruhába öltözve várták a locsolódó fiúkat.
A 6-12 éves fiúk csapatosan jártak házról házra. Illedelmesen köszöntötték a
 háziakat, utána elmondták a húsvéti verset, amit nálunk „rigmusnak" neveznek.
Manapság az ukrán gyerekek együtt járnak a magyarokkal locsolódni,
megtanulják a rigmust. Újabban két-három éves gyerekek is járnak locsolódni,
de csak a szomszédos házakhoz. Mivel a locsolódás férfias kötelesség, a kisfiúkat
az édesapák, néha a nagyapák is elkísérik. Sokan büszkélkednek: „Nicsak, mit
tud ez a gyerek!"
A húsvéti versmondás jutalma egy pár hímes tojás. A 14-16 éves fiúk nem
mondanak verset, csak köszönnek: „Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk!"
Utána meglocsolják a család minden nőtagját. A nagylány behívja őket a
tisztaszobába, ahol üdítővel, ásványvízzel, húsfélékkel és tésztafélékkel
megterített asztal várja a locsolkodókat. Miután fogyasztanak egy keveset,
továbbmennek, hiszen sok helyen várják őket. Elmenőben nem hímes tojást,
hanem hóvirágot, kacsabirit, nárciszt kapnak, amit büszkén a szivarzsebükbe
tűznek: „Hadd lássák, mennyi virágunk van!" A rokonlányokat és az
osztálytársakat, az idős nagymamákat is illik meglocsolni. A szülők meg szokták
kérdezni: „Keresztanyádat meglocsoltad-e?" A lányos szülők vigyáznak arra,
hogy szeszes ital ne legyen a megterített asztalon. A kapott virágokat a fiúk
édesanyjuknak, lánytestvérüknek és jó ismerőseiknek ajándékozzák.
A legények és a nős fiatalemberek délután kezdik a locsolódást, ők a
nagylányokat és a menyecskéket locsolják meg. Őket szintén terített asztal várja
a tisztaszobában. Nem időznek sokáig: esznek néhány falatot, isznak egy-két
korty bort vagy pálinkát, és tovább mennek. A mai szokás szerint mindenki
saját magának tölt az italokból.
Az idősebbek is meglocsolják jó ismerőseik, barátaik feleségét. Őket szintén
gazdagon megterített asztal váija: húsféleségek, tészták, franciasaláta, főtt tojás,
savanyúságok, bor, sör és pálinka. Ha bárkit nem tisztelnek meg a locsolódással
- sértésnek számít.
A locsolódók ismerik és alkalmazkodnak az íratlan szabályhoz: berúgni és
este nyolc óra után locsolkodni nem illik.
Locsolódó versek.
A bátyúi locsolódó verseket három csoportba oszthatjuk: vallásos, világi és
pikáns témájú rigmusok. Adatközlőim emlékezete sok-sok locsolódó verset
őrzött meg.
Vallásos témájú locsolódó versek:

1
Felderült a hajnal ragyogó sugára,
Rásütött Jézusunk kőkoporsójára.
Megnyílt a koporsó, megnyílt a sír szája,
Kilépett belőle az élet királya.
Ezzel megmutatta, hogy lesz feltámadás,
A síron túl is örök jutalmazás.
Szívemből kívánom, a hímest elvárom!

(Orosz Kálmán, 69 éves)

2
Felderült a hajnal ragyogó sugára,
Rásütött Jézusunk kőkoporsójára.
Jézusnak hatalma mint a gyenge szalma,
Összetörött az ördögnek hatalma.
Összetörte Krisztus urunk a kígyónak fejét,
Ránk derítette Húsvét ünnepét.
E Húsvét ünnepe néktek boldog légyen,
Ne éljen kár, veszély, gyalázat és szégyen,
Az úr éltetekben jobb karjára végyen,
Majd égi koronát a fejetekre tégy en.

(Baraté Dénes, 64 éves)

3
Jó reggelt kívánok!
Húsvét másodnapján
Köszönök hozzátok,
A feltámadt Jézusnak
Vagyok én hírnöke,
Melyről a Szentírás ezeket jegyezte:
Nagypénteken Jézus keresztfán meghala,
A hitetlenek ítélték őt halálra.
A templom kárpitja kétfelé hasada,
Midőn Jézus vére testétől elvála,
De harmadnap múlva megnyílt a sír szája,
Kilépett belőle az élet királya.
A sírnak őrei ámulatba estek,
E látványra majdnem halálra ijedtek.
Aki ezt nem hiszi, élő hittel nem bír,
Az ilyen emberben még a lélek is sír.
Boldog, aki hiszi,
Van jó reménysége,
Vele van az Isten
Áldott békessége.

(Baraté Ferencné, Baksa Ida, 69 évesek)

4
Ma van Húsvét napja,
Minden örvendezzen,
Hálaadó ének méltán zengedezzen,
Mert ezen a napon támadt fel a Jézus,
Ki élt e földön, örök igazságos.
Legyőzte a poklot, ördögöt és halált,
Őbenne az ember megváltásra talált.
Mert áldott a Jézus, titeket is végre
Vegyen fel az örök dicsőségbe.
Ennek emlékére a ház asszonyát
Meglocsolnám szépen, ha engedné magát,
De ha nem engedi, én úgyis elmegyek,
Kívánok maguknak boldog ünnepeket!

(Baraté Ferencné, Baksa Ida)

5
Jézust a zsidók sokféleképpen kínlalták,
Ártatlan szent testét verték, hóhérolták.
Egyik arcul csapta, másik káromolta,
Ellenből a szörnyű halált ki is kiáltották,
Ki is feszítették, mint latrot a fára,
Kitették a népnek csúfolódására.
Kezeit, lábait átverték szegekkel,
Nem kímélték meg nagy kegyetlenségükkel,
De az Úr haragja rajtuk nem maradott,
Harmadnap múlva újra feltámadott,
Feltámadásából nekünk is részt adott.

(Baraté Ferenc, 45 éves)

 6
Hasad a szép hajnal, mutatja sugarát,
Szívvel és lélekkel dicsérjük az Atyát.
Köszöntünk, Úristen, hogy el hagytad érni,
E Húsvét szép napját békességben élni.
Tudom, a gazdasszony nem dugja el lányát,
Hogy meglocsolhassam piros szép orcáját.
Az arca viruljon ragyogó szépségben,
Áldja meg az isten sok jó egészségben.
Én pedig, kijöttem, tettem fáradásom,
E Húsvét ünnepén szívből kívánom,
Hogy ebben a házban szeretet lakozzon,
Szép hímes tojásból párjával adjon!

(Bagu Ferenc, 59 éves)

7
Miért keresed őt a sírban?
Hisz nincsen itt, mert nem halott.
A halál bilincsét szétszakította,
Az Úr Jézus feltámadott!

A Golgotán volt az ítélet,

Ott győzte le a bünt s halált.
A sírból kikelt most az élet,
Az ígéret valóra vált.

A Golgotán Ő meghalt éretted,

Óh, bűnös szív, ezt ne feledd!
A Golgotán hajtod meg a térded,
És sírj a bűnöd felett.

(Bagu Ferenc)

8
Mikor az Úristen a jányt teremtette,
Azt mondta a legénynek, ballagjon mellette,
Aztán, ha úgy látja, hogy búnak ered,
 Locsolgasson rája rózsaszagú vizet,
Ettől rögvest megtér a hervadozástól,
Most már gondoskodjál a hímes tojásról.

(Bagu Dezső, 63 éves)

9
Ne haragudj, ne haragudj, szép kicsi lányka,
Jézus Krisztus mára feltámada,
Őáltala vagyon Húsvét ünnepe.
Piros vér folyt le keresztje tövére,
Szenvedve miértünk vállalá a halált,
Hogy adjon minékünk boldog feltámadást.
Öröm és boldogság töltse be szívetek,
Mi pedig bízzunk a feltámadásban,
Jézus Krisztusunk utolsó szavában.

(Ezt a locsolkodó verset Bagu Ferenc a fia számára írta, jó példát szolgáltatva
a hasonló versek születésére. Manapság ezt a verset sok gyerek ismeri és mondja
el húsvét hétfőjén.)

Világi tartalmú locsolkodó versek:

1
Húsvét másodnapján
Mi jutott eszembe:
Egy üveg rózsavizet
Tettem a zsebembe.
Elindultam véle
Piros tojást szedni,
Engedelmet kérek:
Szabad-e locsolkodni?

(Sütő Gyula, 76 éves)

2
Ma Húsvét napja van,
Gondolom, betérek,
Váltságdíjul
Hímes tojást kérek.

(Sütő Gyula)

3
Én kis görög hömbörödök,
Ha betérek, tojást kérek.
Ha nem adtok, mind meghaltok,
Rátok töröm a házatok!

(Tuba Zoltán, 40 éves)

4
Én kis kertészlegény vagyok,
Rózsavizet locsolgatok.
Azt hallottam a faluban,
Van egy rózsaszál,
El akar hervadni,
Engedelmet kérek,
Szabad meglocsolni?

(Sütő Gyula)

5
Én kis rózsám, gyenge rózsám,
Sose jártam iskolába,
Mégis tudok annyi rigmust,
Ma támadt fel az Úr Jézus.
Ezt a rózsát megöntözöm,
A hímest elvárom.

(Tuba Zoltán)

6
Zöld erdőben jártam,
Kék ibolyát láttam,
El akart hervadni,
Szabad meglocsolni?

(Netrufál Vilmos, 69 éves)

7
Keljetek fel, lányok,
Cifra nyoszolyából,
Adjátok a hímest
Arany kosárkából.
Mert ha nem adjátok,
Vízipuskám készen,
Meglocsollak szépen.

(Netrufál Vilmos)

8
Kelj fel kislány, kelj fel
Cifra nyoszolyádból,
Adj ki egy pár hímest
Cifra kosárkádból!

(Csiszárik Miklós, 17 éves)

9
Jó napot, jó napot, talán el is késtem,
Van-e számomra egy pár hímes készen?
Dehogy is ne volna, talán nem jól szóltam,
Mert én még több helyen nem is igen voltam.

Ha megajándékozna egy pár hímesévei,

Úgy beszélhet velem, mint szerelmesével,
Ha pedig a kérésemre nem felel,
Nem megyen majd férjhez, csak itt telel!

(Csiszárik Miklós)
 10
Jó reggelt, jó reggelt, talán el is késtem,
Van-e számomra egy pár hímes készen?
Mondja meg hát néném, frissen a lányának,
Hogy engemet a lányok egyebütt is várnak.
Ha megajándékozna egy pár hímesévei,
Úgy beszélnék vele, mint szerelmesével.

A hímes tojás megköszönése:

Köszönöm a hímest a ház asszonyának,

Hogy gondjait viselte tojós tyúkjainak.
Bárcsak a kakasok is ilyeket tojnának,
Hogy a rigmusmondók is többet kapnának!

(Boros Júlia, 67 éves)

Pikáns tartalmú locsolkodó versek:

1
Az én tyúkom ba..ik tojni,
Azért jöttem locsolódni.
Fel a szoknyát, le a bugyit,
Hadd locsoljam meg a nunit!

2
Küszöbön állok,
Szőrös pi.át látok,
Ha nem adtok belőle,
Ba..ok jönni jövőre!

(Bagu Ferenc)

3
Én kis görög hömbörödök,
Ha betérek, tojást kérek.
Ha nem adtok tojást,
Lef..om a padlást!

(Nyeste István, 47 éves)

4
Rövid a gúnyám,
Kilátszik a pucám.
Adjatok egy hímest,
Hadd menjek tovább!

(ígyártó László, 63 éves)

5
Nem vettem én a kölnit ingyen,
Ráköltöttem minden pénzem,
Gatyámat is odaadtam,
Benne maradt a jó puska!

6
Állj hát elő, gyenge rózsa,
Nyúljál be a nadrágomba,
Piros fejű tulipánom,
Ha hagyod, én kipróbálom!

(Bagu Ferenc)

7
Kerítésen sz..os gatya,
Meglocsollak, te vén banya!

8
Szeretem a virágot,
Mutasd meg a pi..ádot!

(Bagu Dezső)
 9
Egy tök, két tök,
Három tök, négy tök,
Öt tök:
Nem tökölök, hanem öntök!

(Hábit László, 58 éves)

Húsvét hétfőn lejárt a tilalmi idő, mulatságot rendeztek. Hónapokig készültek

rá: megtanulták, próbálgatták a színdarabot, ami általában népszínmű volt. „A
falu rosszá t, A gyimesi vadvirágokai, A piros bugyellárist mutattuk be -
emlékszik vissza Baraté Elemémé. - Csak addig volt itt színjátszás, amíg Puskás
István jegyző itt dolgozott. Szerettem a próbákra járni, szép idők voltak azok."
Az előadást és a bált a tűzoltó egyesület rendezte. A bálban ezúttal is, mint
mindig, a bálgazda parancsolt. Megvolt a táncrend, amitől csak akkor tértek el,
ha valaki másat rendelt, azaz pénzt húzott a prímás vonójába. Az édesanyák
elkísérték lányaikat a bálba. A rendezvény színhelye Stark Dezső háromszáz
férőhelyes bálterme volt, a kocsma mellett. A színielőadás után oldalra rakták a
székeket, a színpadon elfoglalta helyét a cigányzenekar, és megkezdődött a
bál. A férfiak általában ittak szeszes italt, de berúgni nem illett.
1945 után változtak, kezdtek feledésbe merülni a hagyományok. Megszűnt
a tilalmi idő, divatba jöttek az úgynevezett komszomol-lakodalmak. Az egyházat
épphogy megtűrték, de a lelkészeket üldözték, sokukat bebörtönözték. A húsvét
egyre zártabb - családi - ünnep lett. Hétfő, az ünnep második napja munkanap
volt, a gyerekeknek iskolába kellett menniük. A falut ellenőrök lepték el, akik
figyelték és megszámolták a templomba járókat, köztük a gyerekeket. A
templomba járó iskolások miatt a tantestületet vonták felelősségre. Igyekeztek
húsvét vasárnapjára is kitalálni valamilyen rendezvényt, s nem csak az iskolában,
hanem a munkahelyeken is. Ilyen körülmények közt főleg az idősebbek jártak
templomba.
A hagyományok egy része feledésbe merült, de mindent nem tudtak eltörölni:
a családok titokban ünnepeltek.
1990-ben újra fordult a kocka, szabaddá vált a vallásgyakorlás, miáltal
újjáélednek a hagyományok. A nagypéntek még nem ünnep, de húsvét hétfő
ismét szabadnap. Folytatódik a locsolódás, a kisfiúk nejlonszatyorral jáiják a
falut. A lányos házaknál szebbnél szebb hímes tojásokat festenek. A
keresztgyermekeknek külön hímes tojás készül, névvel ellátva.
 Fiataljaink jó része még nem ismeri igazán a régi hagyományokat, de
tanulják. Idő kellett hozzá, hogy megszokják, tilalmi időben a lelkész nem esket.
Bál még van, azazhogy diszkó, mivel a cigányzene a hetvenes évek végére
eltűnt. Húsvét hétfö sem a régi fényében ragyog, hiszen nincsen színielőadás,
nincsen bál. Szerencsére egyre több fiatal jár templomba. Megkezdődött a
hitoktatás, a fiatalok is úrvacsoráznak.
A húsvéti ünnepkörhöz fűződő időjóslások, babonák közül álljon itt kettő:
„Nagypénteki esőre / áldás száll a mezőre, / mert ez már egy ígéret, / jó termés
lesz, víg élet." A másik: „Húsvét első napján ázni, / rosszra kell azt magyarázni,
/jelent időt kárhoztatót, / és pünkösdig változót."
Bátyúi Költészeti Napok (Április 11.)
A megyei vers- és prózamondó verseny bölcsője Bátyú volt. 1988. április
11-én itt rendezték meg a beregszászi járás magyar iskoláinak vers- és
prózamondó versenyét, amely a következő évben már megyei szintűvé
szélesedett, s ekkor már a testvériskolák, a Nyírmadai és a Sátoraljaújhelyi
Kossuth Lajos Gimnázium diákjai is indultak a versenyen. Előrelépést jelent,
hogy maga a verseny és a zsűri nemzetközivé vált: a kárpátaljai fiatalok mellett
magyarországi (Sátoraljaújhely, Nyírmada, Varsánygyüre), vajdasági (Temerin),
szlovákiai (Révkomárom) és erdélyi (Kovászna) résztvevőkkel. 1990-ben a
szervező bizottság döntése szerint különvált a középiskolai vers- és prózamondó
verseny: ettől kezdve Bátyú rendezi a középiskolások, páratlan években a
Nagyberegi Középiskola az általános iskolások versengését. 1996-ban a
rendezvény már négynapos volt. 1998. április 17-én a bátyúi iskola hetedik
alkalommal rendezte meg a megyei vers- és prózamondó versenyt. A rendezvény
napjai ünnepszámba mennek a nagyközségben: a résztvevők megkoszorúzzák
a falu szülötte, Simon Menyhért költő emléktábláját és a sztálinizmus
áldozatainak emlékművét. A rendezvényen nem csak a falu értelmisége jelenik
meg, hanem más lakosok is
Az 1988. évi vers- és prózamondó verseny a magyarság igazi ünnepe volt,
amelynek során tiszta forrásból meríthettünk, nem a pártos irodalomból. Mindez
a magyarságunk mellett való kiállást jelentette. A szemünk előtt, kezdemé-
nyezésünkből született egy hagyomány, amely - higgyünk benne - tovább él.
Tibor-nap (Április 14.)
Ha ezen a napon a talaj lágy, nem lehet kapálni, akkor nem lesz jó termés.
A rímes mondóka szerint: „Tibor napján ha a rét / téli mezét hordja még, / nincs
tanítás arra más: / gyenge lesz az aratás."
Szent György-nap (Április 24.)
Ezen a napon hajtották ki a csordát a legelőre. Ahány nappal Szent György
napja előtt megszólalnak a békák, ugyanannyit hallgatnak utána, vagyis hideg
napok következnek. A csúszómászók ezen a napon bújnak elő és vedlenek.
Ilyenkor nem szabad tyúkot ültetni, mert a csirkék belefulladnak a tojásba.
Dunyhát, párnát a napon szellőztetni tilos, mert beleesik a moly. Az uborkát
viszont ezen a napon kell elvetni, hajó termést akarunk.
Májusfa-ál l ítás.
A május elsejére virradó éjszakán a legények májusfát vittek a lányos
házakhoz. Bátyúban „májfának" nevezték. „A legények jó előre kinéztek a
határban egy-egy szép, takaros, már virágzó fát. Az esti-éjszakai órákban
kivágták, és a kiszemelt lányos ház kapufélfájához szegezték vagy az udvaron
állították fel. Általában színes papír- és szövetszalaggal (pántlikával) díszítették
fel, ám ha a legény és a lány kapcsolata komoly volt, ajándékot is tettek rá. A
fiúk rendszerint reggelig őrizték a fát" - emlékszik Baraté Elemérné. Férje,
Baraté Elemér az éjjelizene szokását elevenítette fel a 30-as évekből: „A fiúk
csoportba verődve vittek éjjelizenét a lányoknak. Mindenki annak a lánynak,
akihez udvarolt. Puli Mikó, Ádu Kálmán, később Zambó hegedűvel kísérte a
fiúkat. Rendszerint hallgatókat énekeltünk. Megtudtuk a lányok kedvenc dalát,
s azt énekelte 8-10 fiú: Piros pünkösd napján, Fekete szem éjszakája stb. Az én
kedves dalom ez volt: „Öreg, vén diófa, / zúzmarás az ága, / ráhajlik a babám /
rózsás ablakára. // Öreg, vén diófa, / ha tudnál beszélni, / elmondanám néked, /
nem érdemes élni."
Simon Ferenc a 40-60-as évek májusfa-állítására emlékezett: „Összejött
egy csoport, bementünk a temetőbe, kinéztünk egy pár szép fát. Este kivágtuk,
megigazgattuk, egyes ágakat levágtunk, hogy csinos legyen. Feldíszítettük:
pántlikát, papírszalagot, kölnivizes üveget kötöttünk rá. Májfát csak a komoly
udvarló vitt a lánynak. Dróttal a kapu egyik oszlopára kötöztük, hogy az udvarról
és az utcáról is jól látható legyen. Az udvarló ott maradt őrizni, mert el is
lophatták. Több mint harminc évig jártam fiatalokkal a falut, harmonikával
kísértem az éjjelizenét. Általában májusfát vittünk, de jó volt másféle fa is, ha
már virágzott, például a bimbózó vagy már kivirított orgona. A gazda, akinek a
szép orgonafáját, májusfáját vagy a virágait ellopták a legények, természetesen
bosszankodott.
Csendesen az ablak alá lopóztunk és énekeltünk. Ezzel a dallal kezdtük:

Szeretnék május éjszakáján

Letépni minden orgonát,
Amíg ölel az édes álom,
Díszítni véle kis szobád.
Amíg szívünk a szívhez dobban,
 Szeretnék csókot lopni onnan,
Csókolni édes ajkadat.
Mindezt hiába, nem szabad.

Ezután a lány, majd a fiú kedves nótája következett. Amikor megszólalt a

zene, a villanyt háromszor fel- és lekapcsolták, ami azt jelentette, hogy az
éjjelizenét szeretettel fogadták. Végül behívtak, enni- és innivalóval kínáltak.
Nem sokáig időztünk, hiszen sok volt még a feladat. Ha a fiúnak más faluban
volt a szerelme, teherautóra ültünk és irány Bótrágy, Szernye, Nagybakos vagy
Beregsom...
A suhanc-legények sok bolondságot is elkövettek május elseje éjszakáján.
Kicserélgették a kapukat, a kisajtókat. Reggel nem egy kiskapu a Temető
patakban úszkált... Kiemelték a lócákat és elvitték a falu másik végére. A házak
kívülre nyíló ajtajait betámasztották..."
A munka ünnepe (Május 1.)
1946-tól vált szokássá a munka ünnepének megtartása. A helyi tanács és a
kolhoz párttitkára szervezte. Az iskolás gyerekek, a kolhozisták és a vasutasok
zászlókkal, plakátokkal, forradalmi dalokat énekelve vonultak fel. Hasonló
felvonulásokat a helybeli kommunisták az 1931 -1935-ös években is rendeztek,
amikor a falunak kommunista bírája volt. Április 30-án az iskolában ünnepi
megemlékezést tartottak. 1985-től nincs felvonulás, 1992-ben pedig a
megemlékezések is megszűntek, de Május elseje és másodika ma is
munkaszüneti nap.
Filep-nap (Május 1.)
„Filep napján ha nincs derű, / a termés csak középszerű, / de ha gazdag
fényben, hőben, / bízhatsz bátran a jövőben."
Pongrác, Szervác, Bonifác (Május 12., 13., 14.)
A három fagyosszent napjai. Egy régi mondóka szerint: „Pongrác, Szervác,
Bonifác, / sok bort hoz a három ác, / ha rajta felhőt nem látsz. / Pongrác esve
naphosszat / nem jelent mást, csak rosszat." (Adatközlő: Voloscsuk Judit) A
fagyosszentek napjaival még nincs vége a termést figyelő tavaszi napoknak,
mert „Ha el nem vette Pongrác, Szervác, Bonifác, / hátra van még Ivó és Orbán."
Orbán napja (Május 25.)
Ehhez a naphoz veteményezési előírások kapcsolódnak: „Orbán napjára
földbe tegyék a babot, mert ha nem, kifagy; Orbán napján ha nincs fagy és dér,
a szőlőt nem kell félteni". Ismerjük az ide kapcsolódó mondókát is: „Orbán
hogyha meleg, napos, / szőlősgazda nektárt tapos. / Ha eső hull szapora, / ecet
lesz csak a bora."
 Ballagás (Május 25.)
Ezen a napon ballagnak az érettségiző diákok. A bátyúi középiskola 1954-
ben nyitotta meg kapuit, de ballagási ünnepséget csak 1966-tól tartanak. A
ballagás ma már népünnepély. Minden osztályfőnök maga írja meg a ballagás
forgatókönyvét. Régebben a falu központjáig ballagtak, ma a templomig, és
virágokat helyeznek el a sztálinizmus áldozatainak emlékművére. 1992-től az
akkor itt szolgáló Sütő László lelkész megáldotta a ballagó diákokat, akik az
előző napon istentiszteleten vettek részt. A ballagás után a szülők ünnepi ebédre
hívják a közeli rokonokat, barátokat, jó ismerősöket. A meghívottak pénzt vagy
ajándékot visznek. Este a végzett fiatalok diákdalokat énekelve éjjelizenét adnak
a tanároknak. Korábban Simon Ferenc, ma már Baraté Béla kíséri harmonikával
a ballagókat. A tanárok a villany háromszori felvillantásával köszönik meg a
figyelmességet.
Pünkösd.
A pünkösdi ünnepkör húsvét után negyven nappal, áldozó csütörtökkel
kezdődött. A keresztyén egyházaknál ez a nap Krisztus mennybemenetelének,
ezen belül a reformátusoknál a fiatalok konfirmálásának ünnepe is: ekkor
konfirmálnak a tizennégy éves gyerekek, azaz megvallják Krisztusba vetett
hitüket Isten és az egyház tagjai előtt, miáltal az egyházi gyülekezet teljes jogú
tagjaivá válnak. Egy egész éven át készülnek erre a napra: megtanulják a kátét,
a katekizmust, vagyis a református vallás legfőbb tételeit.
„A kátéra a lelkész tanította a serdülőket, a kántor pedig a templomi énekekre.
Ez lelki felkészítés volt a konfirmálásra" - mondta Baraté Elemérné adatközlő.
A konfirmálás módja nem változott. Istentisztelet után a fiatalok az úr
asztalánál állva válaszolnak a lelkész kérdéseire. Az egyforma ruha viselete
nem kötelező, de kerülik a színes ruházatot, a fiúk például rendszerint sötét
ruhát öltenek. Konfirmálás után a lelkésszel együtt lefényképeztetik magukat a
templom előtt, ezt követően a fiúk elfoglalják helyüket a nagykarban, a lányok
pedig a lányok közt. Mindannyian büszkén hagyják el a kiskart.
Áldozó csütörtök régebben dologtiltó nap volt, a gazdák legfeljebb
kiballagtak a határba, szemrevételezték az őszi vetést, nem kell-e kiszántani.
Már szerdán készültek az ünnepre: kenyeret, lángost, pankovát, kalácsot
sütöttek, összetakarították az udvart, előkészítették a jószágok másnapi
takarmányát. Az asszonyok egész nap sürögtek-forogtak. Áldozó csütörtökön
a család együtt reggelizett: kávét ittak kőttes kaláccsal, de volt tojás, hús és tea
is az asztalon. A menü attól függött, ki mennyire módos. Parasztcsaládoknál
hús csak vasárnap került az asztalra. A húslevest saját tenyésztésű tyúk-, liba-,
kacsa- vagy disznóhúsból készítették. A vacsora rendszerint töltött káposzta
 volt rizzsel vagy tengeridarával töltve. A módosabb gazdáknál „ótott tejet" is
készítettek, amelynek receptjét Demjén Albertnétől ismerhetjük meg: „A tejet
sűrűre főzték, hogy az rózsaszínű legyen. Ezt még délelőtt csinálták, majd
hagyták kihűlni. A kútból kivették a tejfelt, hogy az se legyen hideg. Később a
tejelt beleöntötték a langyos tejbe. Literes és félliteres üvegekbe öntöttük, mert
ha nagyobb mennyiség volt egy edényben, és belebabráltak, akkor
megsavanyodott. Régen darával, ma kásával készül az ótott tej. Aki akart, cukrot
tett a kásába, aki nem, hát nem."
Áldozó csütörtökön kétszer volt istentisztelet: reggel és délután. Ezen a
napon nem illett vendégségbe vagy rokonlátogatóba menni.
Pünkösd, a húsvét utáni ötvenedik nap nagy ünnep volt. A falusi ember úgy
számolta, hogy a húsvét utáni hetedik vasárnap. Annak emlékére ünnepelték,
hogy a Szentlélek leszállt az apostolokra.
„Nagyon vártuk a pünkösdöt, szentül hittük azt, amit a hittanórákon tanultunk
vagy a templomban hallottunk. Az emberek istenfélők voltak, tisztelték a
szüleiket és egymást. Nem szerették azt, aki káromkodott. Ez bűn volt, ma nem
az..." - mesélte Baraté Elemérné.
Pünkösd kétnapos ünnep volt. Már pénteken készülni kezdtek hozzá. Ha a
rossz idő miatt húsvétra nem lehetett, ekkor kimeszelték a házat, s éppúgy
takarítottak, mint más ünnepek előtt.
Pünkösd vasárnapján úrvacsora-osztás volt, a templom megtelt hívekkel.
Most már azok az idősebbek is elmentek, akik télen a hideg miatt esetleg féltek
a megfázástól. Ott voltak a szülők és a nagyszülők, hogy lássák gyermekük,
unokájuk első áldozását. A konfirmandusok rendszerint együtt úrvacsoráztak.
Az első áldozó lányok fehérbe öltöztek, a fiúk sötét ruhába. Ma már nem így
van, de továbbra is illik szolidan, a rikítóan színes ruházatot mellőzve öltözni.
„A mi korunkban úrvacsora-osztás előtt már nem böjtöltek, csak a húst és
a zsíros ételeket nem ették. Tejeskávé, kőttes kalács, pirított kenyér vajjal volt
a reggeli. Azt tartották, aki káromkodik, és akinek haragosai vannak, ne menjen
úrvacsorázni" - emlékszik Demjén Albertné.
Úrvacsora-osztás után a család együtt ebédelt, általában húslevest és nokedlit
hússal.
„Mikor én még kicsi voltam, nálunk édesanyám kapros lepényt sütött
pünkösdre - meséli Baraté Elemérné. - A kapros lepény kenyértésztából készült.
Kiszakítottak a masszából egy darabot, elnyújtották a kenyérsütő-lapáton,
megkenték tejfellel, összevágott kaprot szórtak rá, majd betették a kemencébe.
A tüzet hátrébb tolták, nehogy megégjen. Szerettük a kásás lepényt is. Anyám
megfőzte a kását, cukrot tett bele, aztán a sütőlapáttal berakta a kemence szájába.
Nagyon finom volt."
Pünkösd második napján a gazdák megtekintették a kinn háló jószágot. A
tinóknak sót vittek. Pünkösdi király- és királynő-választásra már nem emlékeznek
az adatközlők. Az ünnep első vagy második napján pálinkával és borral, köttes
kaláccsal, szalonnával kínálták meg a pásztorokat.
Az 1945-ös évi változások évtizedekig akadályozták a vallási ünnepek
megtartását, így a pünkösdét is. Új törvények léptek életbe, már csak a
presbiterek előtt kellett felmondani a kátét, nem a lelkésznek. A falu akkori
lelkésze, Nyitray Béla hazatelepült Szlovákiába, az új lelkész a zápszonyi Balogh
Béla lett. A kántort, Bota Árpádot hamis vádak alapján huszonöt évre ítélték el.
A fiatalok csak tizenhat éves kortól úrvacsorázhattak.
1990 táján, az újabb változások következtében felelevenedtek a régi
hagyományok, a pünkösdi ünnepkör újra régi fényében ragyog. A gyerekek
ismét tanulnak hittant és szabadon konfirmálhatnak. Az áldozó csütörtök és
pünkösd hétfő ünnepnapnak számít. Az ünnepek családiasak, a rokonok sorra
látogatják egymást. A pásztorokat ismét megkínálják borral, pálinkával és
tésztafélékkel. Akik földet kaptak, újra kijárnak a határba, hogy szemrevételezzék
a vetések állapotát.
A pünkösdi ünnepkörhöz kapcsolódó időjóslást Demjén Albertnétől
ismeijük: „Ha pünkösdre eső ver meg, / üres lesz a csűröd, vermed."

3. MEDÁRDTÓL BERTALANIG

A nyár a paraszti család életében mindig a szorgos mezei munkák ideje

volt: kapálás, kaszálás, szénaforgatás, -gyűjtés, aratás, cséplés, a kender
feldolgozása stb. A sűrű tennivalók közepette nem volt idő ünneplésre, a
vasárnapok is csak arra voltak jók, hogy az emberek pihenjenek egy kicsit. Az
asszonyok besegítettek a mezei munkákba, a kender feldolgozása pedig
hagyományosan női munkának számított. Emellett rájuk várt a sok házi munka:
a főzés, mosás, takarítás, az állatok gondozása stb. A nyári időszakban egyetlen
nagyobb ünnep volt, az aratási ünnep.
Medárd-nap (Június 8.)
Ehhez a naphoz kötődtek az első nyári időjóslások. Legismertebb közülük
a következő: „Medárd ha fénnyel tele, / meleg nyárnak biztos jele. / Sírni látod
vén Medárdot, / ez még mindig megártott, / mert ilyenkor negyven napra /
nyílik ki az egek csapja" (Demjén Albertné közlése). Más változatban:
„Medárdus ha fénnyel tele, / meleg nyárnak biztos jele. / Sírni látod vén
Medárdot, / ez még mindig rém megártott, / mert ilyenkor negyven napra /
kinyílik az egek csapja" (Baraté Elemérné közlése). A két változat közötti kisebb
eltérések jelzik, hogyan változnak népi szólásaink.
Régen úgy tartották, a kendert Medárd napján kell elvetni.
Szent Iván napja (Június 24.)
A nyári napforduló ünnepe. Ehhez íuződik az alábbi időjóslás: „Korán szóló
kakukkmadár, / áldott idő, gazdag határ. / János után kezd csak dalra, / a
szerencséd fordul balra."
Június közepe és vége a legnagyobb paraszti munkák időszaka. Az aratás
az életet jelenti a parasztember számára. Nem véletlenül nevezik nálunk is a
búza, az árpa és a gabona betakarítását az „élet betakarításának". Péter-Pál
napja előtt egy héttel a gazdák kalászokat szedtek a búzatábla más-más részéről,
néhányat a kalapjukhoz tűztek, nem kevés dicsekvéssel: „Na, ilyen az én búzám!"
Péter-Pál nap (Június 29.)
A hiedelem szerint ekkor szakad fel a búza töve, és rohamosan kasza alá
érik. Az érés ideje természetesen függött az időjárástól. Az árpát mindig
hamarabb aratták. Demjén Albertné közlése szerint a gazdák a foguk közé vették
a búzaszemet és megroppantották; ha száraz, azaz érett volt a búza, akkor
roppant. így állapították meg, hogy eljött az aratás ideje.
Jakab-nap (Július 25.)
Időjóslás: „Ha Jakab napján északról fúj a szél, és fehér felhők is vannak az
égen, hideg télre számíts."
Anna-nap (Július 26.)
Kapcsolódó időjóslás: „Hangyák, güzük hordva halmot, / nagy tél kínoz
embert, barmot." A hiedelem szerint júliusban a mennydörgés nem félelemre,
hanem örömre ad okot, mert „Ha júliusban villámlik és dörög, / a hadat és az
aszályt elkerülöd."
Aratási ünnepség (Július vége-augusztus eleje)
Az aratás végén a legügyesebb lányok búzavirággal és pipacsokkal díszített
búzakoszorút kötöttek. Az ünnepséget az aratás utáni első szombaton vagy
vasárnap tartották. Egy fiú és egy lány vitte a csoport előtt a koszorút. Legelöl
ment az aratógazda. A többiek párosával felsorakozva énekeltek:

Már minálunk learattuk a búzát,

Elvágták a kis pacsirta bal szárnyát.
Kis pacsirta búsul a szárnya után,
Én meg búsulok a szeretöm után.
 *

Megérett a búzakalász,
Le lehet aratni,
Szégyen egy szép barna lánynak
A legény után járni.

Én nem jártam világéletemben,

Nem is fogok soha.
Van már nekem szép szeretőm
Magam falujába'.

A csoport a Lónyai kastély udvarára vonult, ahol az aratógazda átadta a

koszorút Grosslender Hermannak és Gutmann Adolfnak. (A 3400 holdas Lónyai
birtokot a trianoni békeszerződés után a cseh állam kisajátította. A 350 holdnyi
Éger dűlőt Gutmann Adolf, Grosslender Hermann és Kesler Vilmos vásárolta
meg. A falu két holdat kapott a birtokból - temetőnek. A birtok többi, 3048
holdat kitevő részén cseh kolóniák épültek: Újbátyú, Nagy- és Kisbakos, Badó-
tanya.)
A cselédeket terített asztal várta, szólt a zene. A falu több fiatalja is eljött
ide mulatni. A cigányzenekar reggelig húzta.
1948-ban megalakult a kolhoz. Még hosszú évekig kézzel arattak. Az
aratóünnepséget a falusi klubban tartották, Tar Margit klubvezető szervezésében.
Különösen nagy aratóünnepségek voltak Ruzsev Béla és Ruszin Vaszil
kolhozelnökök ideje alatt. 1965-től már kombájnok végezték el az aratást. Mára
a kolhoz megszűnt, a földeket szétosztották. Nincs aratóünnepség - egy
hagyománnyal szegényebbek lettünk.
Lőrinc-nap (Augusztus 10.)
Hajó az időjárás, akkor szép ősz és jó bor lesz. A dinnye viszont e naptól
nem jó, inert „Lőrinc belecsinált". A Lörinc-napi eső jó krumpli- és tengeri-
termést ígért.
Új kenyér ünnepe (Az augusztus 20-át követő vasárnap)
Az országosan elteijedt református szokás szerint ekkor tartották az új kenyér
ünnepét. Ezen a napon a református hívek hálát adtak Istennek, hogy „megadta
a mindennapi kenyeret", és úrvacsorát vettek. Ma is élő hagyomány.
Bertalan-nap (Augusztus 24.)
Kapcsolódó időjóslás: „Minő az ég Bertalan-nap folyamán, / vigyázz rá,
mert egész őszön olyan ám."
 4. KISASSZONYTÓL ANDRÁSIG

Az ősz szintén nagy feladatok elé állítja a parasztgazdaságokat. A betakarítási

munkákat még az esőzések előtt el kell végezni, ki kell főzni a lekvárt. Régen a
parasztportákon kevés alma-, barack-, meggy- és cseresznyefa, annál több
szilvafa nőtt. Szőlőre nem is emlékeznek az adatközlők. A portákon csak az 50-
es években kezdtek szőlőt telepíteni, miután a kolhoz elvette a somi hegyen
levő ültetvényeket. A parasztcsalád mindent megbecsült: hazahordták a
napraforgó- és tengerikórót, az utóbbinak még a tövét is. A gabonaféléket
igyekeztek szeptemberben elvetni, mert csak úgy remélhettek jó termést a
következő esztendőben, ha a vetés még a tél beállta előtt kikelt és megerősödött.
Az időjárás-jóslásban fontos szerepet tulajdonítottak a gólyák és a fecskék
indulási időpontjának: „Tudva vagyon a rugója, / ha a fecske, daru, gólya /
korán elszáll messze délre, / hamar válik az ősz télre" (Demjén Albertné közlése).
Egyed-nap (Szeptember 1.)
Ha ezen a napon szép az idő, négy napig kitart. A mennydörgés jó termést
ígér a következő évre.
Kisasszony napja (Szeptember 8.)
A Kisasszony-napi időjárás négy napig szintén változatlan marad. Úgy
tartották, a paprikát le kell szedni, mert ekkor vannak az első fagyok.
Máté-nap (Szeptember 21.)
Kapcsolódó idöjóslás: „Máté hogyha jó napos, / az ősz három hónapos."
Ezen a napon szakad meg a fïi gyökere, kezdődik az igazi ősz.
Szent Mihály-nap (Szeptember 29.)
Kapcsolódó időjóslás: „Ha megzendül Mihály felett, / hosszú őszt várj,
kemény telet."
Októbert a népi szóhasználatban „csúf ember"-nek nevezték. Ha a lelőtt
fácánokon sok volt a pihe, a vadászok zord idővel számoltak. Októberhez
kapcsolódó időjóslás: „Későn hulló falevelek / kemény fagyot jelentenek. / Ha
lomb a fán korán nincs már, / gazdag év jön, sok-sok kincs vár." Más változatban:
„Ha a fán sok levél marad, / tavasszal a hernyó arat. / Kelvén Simon Júdára, /
szükség lesz a gubára."
A novembert „rút ember"-nek nevezték.
Mindenszentek napja (November 1.)
Kapcsolódó időjóslás: „Mindszent nedves, / egész biztos, lágy tél, / de ha
napos, / két guba is rád fér" (Voloscsuk Judit közlése).
Halottak napja (November 2.)
 Az elhunytakról való megemlékezés napja. Már két héttel előtte kezdik
rendbe tenni a sírokat: őszi virágokkal, főleg árvácskával ültetik be. November
elsején a fejfára új koszorút visznek. Régebben csak a katolikusok gyújtottak
gyertyát a sírokon, de ezt a szokást a reformátusok is kezdik átvenni.
Szüreti ünnepség (Novemberben tartják, napi időpontja változó)
A falu életének egyik nagy eseménye. Adatközlőim szerint az első szüreti
ünnepség 1950-ben volt. A fiatal fiúk és lányok népviseletbe öltöznek. Két
lovasszekéren zenészek kíséretében végigmennek a falun a vasútállomásig, és
meghívják az embereket a szüreti bálba. Néhány fiú lóháton ülve vezeti a
menetet. Este a bálteremben cigányzene szólt, később másféle zenekar húzta a
talp alá valót. A mennyezetre felkötözött szőlőt csősznek öltözött fiúk őrizték.
Az volt a feladatuk, hogy tetten érjék a szőlőtolvajokat és megfizettessék velük
a szőlő előre meghatározott árát. Vidám mulatság folyt egész este, amelyen a
fiatalok mellett az idősebbek is részt vettek. Ma már a Vasutas Művelődési Ház
ad otthont a szüreti mulatságnak, ahol diszkózene szól.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója (November 7-8.)
1945-től volt hivatalos állami ünnep, megemlékezéssel és felvonulással.
Sose vált a népi hagyományok szerves részévé. 1990-től nincs semmilyen
megemlékezés, de továbbra is munkaszüneti nap.
Márton-nap (November 11.)
A Márton-napi eső lucskos időt ígért. Aki eddig elhalasztotta, most már
igyekeznie kellett elvetni a búzát. A Márton-napon vágott liba mellcsontjából
jósoltak: „Veres csontú Márton lúdja, / nagy hideg jön, ki-ki tudja. / A mellcsontja
hogyha fehér, / télen a hó térdig felér, / ha meg a csont barna-sávos, / rút lesz a
tél, nyakig sáros."
Erzsébet-nap (November 19.)
Ezen a napon rendszerint leesik az első hó. Kapcsolódó időjóslás: „Amilyen
Erzsébet és Katalin napja, olyan lesz karácsony első és második napja."
A sztálinizmus áldozatainak emléknapja (November harmadik vasárnapja)
1990-től ezen a napon emlékeznek az 1944 novemberében lágerekbe hurcolt
és ott elpusztult férfiakra. 38 bátyúi, 11 újbátyúi, 11 nagy- és kisbakosi lágeres
áldozat, valamint 18 bátyúi, 1 újbátyúi, 5 nagy- és kisbakosi, a második
világháború frontjain elesett férfi emlékét fekete márványtáblák őrzik a templom
kertjében. A falu lakosai minden évben ezen a napon jönnek el ide, hogy
emlékezzenek azokra, „akikért nem szólt a harang". A lelkész imát mond az
áldozatokért, a túlélők a meghurcoltatásokról beszélnek. Az emlékezés a
Himnusz és a 90. zsoltár eléneklésével kezdődik és a Szózattal zárul. Az
áldozatok hozzátartozói koszorút és virágot helyeznek el az emlékművön.
 Újbor ünnepe (November közepe)
A reformátusok úrvacsora-osztással ünneplik az újbor ünnepét. Ilyenkor a
borosgazdák közül ajánlja fel valaki a bort az úrvacsorához.
Katalin-nap (November 25.)
Kapcsolódó idöjóslás: „Ha Katalin kopog, karácsony locsog; ha Katalin
locsog, karácsony kopog". Vagyis, ha Katalin napján kemény fagyok vannak,
karácsonykor enyhe idő lesz, és fordítva.
András-nap (November 30.)
A kijáró jószágok behajtásának napja, a téli istállóztatás kezdete.

5. FERENCTŐL MÁTYÁSIG

November végére befejeződtek az őszi munkák. A kender feldolgozása után

ekkor jött el a fonás ideje. Adatközlőim szerint falunkba 1933-ban vezették be
a villanyvilágítást, először a módosabb gazdák házaiba, így a lányok és az
asszonyok esténként ezekre a portákra jártak fonni. Az ilyen fonóesték jó
alkalmakat kínáltak a közösségi élethez, beleértve a szórakozást is, hiszen a
legények is jelen voltak és szórakoztatták a lányokat.
Ferenc-nap (December 3.)
Erre az időre rendszerint megjöttek a keményebb fagyok, beállt a tél.
Megkezdődtek a disznóvágások, hogy karácsonyig megfüstölhessék a húst.
Vágás után két hétig tartották besózva a húst, a szalonnát, közben megforgatták
a sólében. Ezután következett a füstölés. A paraszti portákon két-három hízót is
vágtak ilyenkor, mert úgy tartották, hogy a tavaszi-nyári-őszi kemény munkák
elvégzéséhez szükséges fizikai erőt a zsíros-húsos ételek biztosíthatják. A
sózással, füstöléssel tartósított húst és szalonnát „beosztották", azaz
mértékletesen fogyasztották, hogy valóban maradjon belőle a legnehezebb
munkák időszakára is.
Mikulás (Miklós)-nap (December 6.)
A Bátyúban meghonosodott Mikulás-napi szokások eredetére adatközlőim,
Demjén Albertné és Baraté Elemérné egybehangzóan így emlékeznek: „Már a
mi gyermekkorunkban is voltak Mikulás-napi ajándékozások. Nem nagy
ajándékokat kaptunk: cukorka, aszalt szilva, dió..."
A Mikulás-napi ajándékozás szokásának meghonosodását falunkban a múlt
század 20-as éveire tehetjük. Ezt a napot a gyerekek nagy izgalommal várták.
Mikulás-nap előestéjén megtakarították, kifényesítették a cipőiket vagy
csizmáikat, és kitették az ablakba. Éjszaka, amikor a gyerekek már aludtak, a
„Mikulás" ezekbe rakta az ajándékokat. A 40-es években többnyire mézes-
 kalácsot, cukorkát, ezek mellé néhány szál virgácsot is. Utóbbi a rossz gyerekek
Jutalma" volt, legtöbbször birsalmafa vadhajtásaiból vágták őket. Előfordult,
hogy az ajándékot nagyobb vesszőkosárban hozta a Mikulás. Egy-egy férfi a
rokonságból rossz gubát és papírból készült álarcot öltve játszotta el a Mikulás
szerepét. Bekopogott a házakba, hangját elváltoztatva a jó gyerekeket megdi-
csérte, a rosszalkodókat megfenyítette, és megfogadtatta velük, hogy jók lesznek
ők is. Többször volt rá példa, hogy a megfenyített gyerekek sírva fakadtak.
1944 után néhány évig szünetelt a Mikulás-napi ajándékozás, hiszen a férfiak
többsége idegen lágerekben raboskodott, a családok majd mindegyike
valamelyik hozzátartozóját gyászolta. Az ajándékozás szokása az 50-es évek
közepétől kezdett újjáéledni, s az életszínvonal javulásának arányában egyre
inkább „divatossá" vált. Ma már nem csak édességeket, hanem déligyü-
mölcsöket, ruhaféléket és különböző játékszereket kapnak a rokon- és kereszt-
gyermekek. A virgács most sem marad el, de a cipőket már nem az ablakba,
hanem az ajtó elé teszik. Magyarázat: a mostanában épülő házak ablakai a
sokszor másfél-kétméteres fundamentum miatt magasabban vannak, nem érhetők
el; ugyanakkor sokkal több az ajándék, nem is férne el az ablakban.
Kárpátaljai Magyar Betlehemes Találkozó (December első szombatja)
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Bátyúi Vasutas Művelődési
Ház a magyar hagyományok ápolása céljával 1995-ben rendezte meg az első
betlehemes találkozót. Ekkor 13, egy év múlva 11,1997-ben 9 betlehemes csoport
vett részt a találkozón. A legjobb csoportokat (Gyertyánliget, Mezővári,
Nagybakos, Bátyú) meghívták a magyarországi Országos Betlehemes Találkozóra
is. A bátyúiak 1996-ban harmadik, 1997-ben első helyezést értek el.
Luca-nap (December 13.)
Ehhez a naphoz számos babona, hiedelem fűződik. Igaz, a Luca-szék
készítésének hagyománya feledésbe merült, de az adatközlők még emlékeznek
az elkészítési módjára, miszerint karácsonyig mindennap kellett „bütykölni"
rajta valamit, s hogy karácsonykor ráállva megláthatták, ki a boszorkány a
faluban. A lassan, vontatottan készülő munka vonatkozásában ma is járja a szólás:
„Úgy készül, mint a Luca széke."
A Luca-nap és karácsony közötti időszak időjárásából a következő esztendő
időjárására következtettek. Luca-nap éjjelétől figyelték, feljegyezték az időjárás
alakulását. Időjóslás céljára hagymát is használtak: tizenkét darabra vágtak egy-
egy hagymafejet, s a hónapoknak megfelelő darabokat sorba rakták az
ablakpárkányon. Minden hagymaszeletre egy-egy darabka sót tettek, s úgy
tartották, amelyiken a só elolvadt, az a hónap esős lesz, amelyiken nem, abban
a hónapban szárazságra lehet számítani.
 Luca napján nem volt szabad fonni, szőni, varrni, mert a hiedelem szerint
„Luca ráül a guzsalyra". Megrugdosták a disznóól oldalát, s ahányat röffentett
a disznó, annyi év múlva ment féijhez az eladó sorban levő lány. Szokás volt
még, hogy Luca-naptól kezdve a lányok mindennap beleharaptak egy almába,
s amikor az utolsó falatot is elfogyasztották az almából, kiálltak a porta elé és
vártak; amilyen nevű férfi ment el elsőnek előttük, olyan nevű legény lesz a
lány férje. A lányok derelyét is főztek ezen a napon, pontosan annyi darabot,
ahány nap hátra volt karácsonyig, azaz tizenkettőt. A falu legényeinek nevét
felírták egy-egy papírcetlire és berakták a derelyékbe. Utána mindegyiket
beletették fövő vízbe, és figyelték, melyik emelkedik elsőnek a felszínre. Azt
kibontották és megnézték, melyik legény neve áll a cetlin; a hiedelem szerint
ugyanis az a legény lesz a lány férje. Persze, nagy volt a lány csalódása, ha nem
az általa kedvelt legény nevét olvashatta a papíron. Luca-napi szokás volt még,
hogy szilva- és barackfaágakat törtek, azokat vízbe tették, és felrakták a szekrény
tetejére; karácsonyra mind kivirágzott.
A falu legényei Luca-napkor (is) huncutságokon törték a fejüket. A lányos
házaknál például kívülről bekötözték az ajtót, halomba rakták előtte a tűzifát
stb. Az idősebbek jót nevettek ezeken a tréfákon, mondván: „Fiatalság -
bolondság."
Karácsony (December 25-26.)
A keresztyén egyház tanítása szerint Isten ezen a napon ajándékozta meg a
világot egyszülött fiával, Jézus Krisztussal. Krisztus születésének december
25-i megünnepléséről már a IV. századból vannak adatok. Nicei János püspök
szerint jézus születését az V. században Róma is elismerte.
Dömötör Tekla írja a Magyar népszokások című kötet 16. oldalán: „A
magyarságot letelepedésétől kezdve többféle hatás is érte, melyek együttesen a
magyar karácsonyi szokások kialakulásához vezettek. Ilyenek voltak a
középkortól kezdve a katolikus egyház szertartásai, karácsonyi énekei, továbbá
a szerzetesek és tanítók által ideplántált színjátékszerű mozzanatok, mint a
karácsonyi játékok, a jászolállítás szokása. Ezeknek a századok során népi
formaváltozatai alakultak ki" (Corvina Kiadó, 1972).
A karácsonyi ünnepkör az adventi időszakkal kezdődik. Advent a
karácsonyra való felkészülés ideje, az egyházi év kezdete, az András-naphoz
legközelebb eső vasárnappal kezdődik és négy hétig tart.
Baraté Elemémé és Nyeste Margit adatközlők szerint: „Advent idején nem
volt bál, nem énekeltek világi énekeket, nem jártak fonóba. Még a falu utcáin
sem daloltak a fiúk, mint máskor. Advent az eljövetelt jelenti, a Jézus
megszületése előtti várakozást." Demjén Albertné és Bakó Vilma elmondása
 szerint: „Bűnbánati héten mindennap reggel és este istentisztelet volt. Mindenki
úgy igyekezett, hogy reggel vagy este elmenjen a templomba."
Két héttel karácsony előtt az asszonyok elvégezték a nagymosást,
megkezdték a nagytakarítást. „A vászonneműt szapultuk - emlékszik vissza
Demjén Albertné. - A lepedő, a kötény, a zsák, a férfi és női alsóruha akkor
még vászonból készült. A szapuló kád alján lyuk volt, mint a boroshordón, az
alá dézsát tettünk. A lyukra cserepet helyeztünk, hogy a víz lassabban folyjék a
dézsába. Az előzőleg megszedett akácfa-hamut zsákba töltöttük, bekötöttük és
a cserépre tettük. A vászonneműt beáztattuk meleg vízbe és beraktuk a kádba.
Előtte a szennyezettebb részeket szappannal megdörzsöltük. Először langyos,
majd egyre melegebb vízzel locsolgattuk, a lecsorgott vizet újra felmelegítettük.
Reggeltől estig locsoltuk, majd másnap kivettük. Még akkor is gőzölgött, mikor
a kútnál kiöblítettük."
Gyermekkorom legszebb emlékei a karácsonyhoz fűződnek. Előtte két héttel
disznót vágtunk. Micsoda élmény volt a disznótor! Eljött az egész rokonság,
mi is ott tébláboltunk a felnőttek közt, akik feladatokat adtak nekünk: meleg
bort és törlőkendőt vittünk ki nekik. A hurka- és kolbásztöltést a világ összes
kincséért el nem mulasztottam volna, és nagy kíváncsisággal hallgattam a
felnőttek érdekes történeteit.
Karácsony előtt három nappal nagyapám felhordta a kertből az összekötözött
gallyat és górét. A tengeri szárának vastagabb részét, amit a jószág nem evett
meg, neveztük górénak. Letette a kemence mellé, ezzel fűtötték majd a kemencét.
A parasztember mindent felhasznált, ami a gazdaságában megtermett, igyekezett
önellátó lenni. Csak a legszükségesebb, csupán boltban megvásárolható dolgokra
adott ki pénzt. Két nappal az ünnep előtt édesapám lisztet hozott le a padlásról,
a tűzhely mellé rakta, hogy jól átmelegedjen. Nagymamám a kenyérsütéshez
készülődött, édesanyám a kőttes kalács készítéséhez kezdett hozzá. Mi a diót
törtük meg, tisztítottuk a mákot, készült a túró is. A lisztet átszitálták, krumplit
főztek héjában, majd megpucolták, s krumplinyomón átpasszírozták a dagasztó
teknő egyik végébe. A forró massza átmelegítette a teknőt. Ez alatt a kovász
ázott, utána elmosták az élesztővel együtt, és kevés liszt hozzáadásával
belekeverték a forró krumpliba. Amikor langyos lett, ismét összekeverték a
krumplit a kovásszal és az élesztővel, majd megszórták liszttel, kovászfát
helyeztek föléje és betakarták, hogy meleg maradjon. Reggelig kelni hagyták,
akkor krumplit hámoztak, kis lyukú reszelőn áttörték és főtt vizet öntöttek rá.
Ezután összekeverték a lisztet a kovásszal, majd az egész masszát. Következett
a dagasztás, amit addig kellett csinálni, amíg a dagasztó asszony kezéhez már
nem tapadt hozzá a massza; ez kb. egy órába telt. Újra kelni hagyták, ami jó
 liszt esetén szintén egy órát vett igénybe. A kemencét akkor kezdték fűteni,
mikor a kenyértészta már félig megkelt. Mire a kemence „megfúlt" (azaz:
felfütötték), a kenyér is megkelt. Ekkor jött a szakítás. Ki táblán, ki teknőben
szakított. Ha a tészta tartva kelt, lassabban fűtötték a kemencét. A kiszakított
tésztát szakítókosárba tették, amelynek aljára szakítókendőt tettek. Ezt a kendőt
megszórták liszttel, hogy a tészta ne ragadjon rá, de meglisztelték a tészta tetejét
is a kosárban, mert ez a része került később a sütőlapátra. A jó háziasszony
ismerte a kemencéjét, tudta, mennyire kell felfűteni. A jól fűtött kemence belső
oldala piros volt, azaz: ha megkaparták a szénvonóval, szikrázott. A kemence
súberjének lezárásával szabályozták a sütést. Mikor a kemence megfűlt és a
tészta is megkelt, a parazsat szénvonóval kikaparták, és azonnal megkezdték a
kenyér bevetését, mert különben a tészta eleresztett, s a kenyér fakó, lapos lett
volna. A jól dagasztott és megkelt, idejében bevetett kenyértészta gömbölyű
formát öltött a forró kemencében. Általában két órán át sült. Ekkor a szénvonó
és a sütőlapát segítségével kiszedték, megtakarították a rárakódott hamutól és
koromtól, végül pokrócba göngyölték, hogy sokáig friss maradjon, bár a házi
kenyér a belemunkált krumpli miatt egyébként is lassabban száradt ki. Egy-egy
alkalommal 6-7 kenyeret sütöttek, hogy egy hétig elég legyen a család számára.
Szokás volt kevés gabonalisztet is keverni a kenyértésztába, mert az „felhúzta",
vagyis magasabb, gömbölyűbb lett a kenyér.
A kenyérsütésre felfűtött kemencét kihasználták pankova és lángos sütésére
is. A pankovát úgynevezett gyúrólisztből készítették: bedagasztották a tésztát,
elnyújtották, centiméteres darabokra vagdalták, aztán megsütötték a
kemencében. Kiszedés után leöntötték sós vízzel, hogy megpuhuljon, azután
kisütött tejfellel, túróval leöntve fogyasztották, rendszerint az ünnep előtt, ebédre.
Kenyérsütéskor - a következő sütésre gondolva - kovászt hagytak, azaz a
dagasztóteknőben maradt kevés tésztát üvegedénybe rakva eltárolták - ez volt
a kovász. Kenyeret egyébként komlóval is sütöttek, ami szintén nagyon finom
volt. Demjén Albertné így emlékszik a komlós kenyér receptjére: „Ősszel egy
5-6 literes fazekat teleraktak komlóvirággal. Amikor megfőtt, ráforrázták egy
kosárnyi korpára a levét. Ezt hagyták kihűlni, majd az anyakovász egy részével
bedagasztották. Kelni hagyták, kelés után kiszaggatták libatojás nagyságú
darabokra, és a komlószárító kasra rakták. Másnap levették a mestergerendáról,
mert ott száradt, és eltördelték, nehogy megpenészedjen. Teljes száradás után
zacskóba rakták. Sütés előtt minden kiszakított kenyértésztára tettek fél maréknyi
komlós korpát, amit előzőleg vízbe áztattak. Ez volt a kovász. A továbbiakban
úgy jártak el, mint az élesztővel és kovásszal sütött kenyérnél. A komlós
kenyérnek különös íze volt."
 A lángos a gyerekek kedvenc ínyencfalatja volt. Kenyértésztából készült,
amit a kenyérsütő lapáton nyújtottak laposra, közvetlenül a félig felfűtött
kemencénél. A parazsat két oldalra kaparták, és bevetették a lángos-tésztát.
Hamar megsült, be sem kellett zárni a kemence ajtaját. Kiszedése után
megkenték zsírral, és máris lehetett fogyasztani. Hasonló módon készült a kapros
lángos is, csak azt a bevetés előtt tejfellel kenték meg, sót és apróra vágott
kaprot szórtak rá. Mindkét fajta lángos pillanatok alatt rózsapirosra sült a
kemencében.
A gyerekek kedvelt csemegéje volt a vakaró is. Ezt a teknőben összekapart
tésztából, kevés tepertő és zsír hozzáadásával készítették. Sok háznál
madár formájúvá alakítva sütötték meg, a szeme tengeriből volt.
Ma már sokan villany- vagy gáztűzhely sütőjében sütnek kenyeret, de ennek
nincsen olyan jó íze, mint régen a kemencében sütött kenyérnek.
A karácsonyi ünnepi asztal egyik legfontosabb étke a kőttes kalács volt.
Demjén Albertné többféle kőttes kalács elkészítési módját mesélte el:
„Gyúrólisztből tettünk egy kis kovászt. Reggel bedagasztottuk cukros tejjel.
Először jól összeegyveltük, vajat és tojást adtunk hozzá. Ezután kelni hagytuk.
Nyolctagú család részére akár tíz tepsi kőttes kalácsot is sütöttek. A töltelék
sokféle volt: lekvár, dió, mák vagy kása. A túrót cukor, tojás, ciromhéj vagy
citrom és mazsola hozzáadásával készítettük el tölteléknek. A tejben megfőzött
mákhoz is adtunk reszelt citromhéjat és mazsolát. A kemény lekvárt felfőztük
vízzel és fahéjjal ízesítettük. A diót helyenként nyersen töltötték a tésztába,
másutt megfőzték tejben. Többféle kőttes kalács készült: rétes, borított, bukta,
diós, patkós.
A rétes kőttes kalácsot kiszaggatták, beletették a tölteléket és rúd alakba
tekerték (ez a bejgli - B.B.). A borított kőttes kalács készítésekor a tészta egy
részét 2-3 centiméter szélesre nyújtották, a tepsi aljára tették. Erre jött a töltelék,
a tetejére pedig ugyanolyan méretű nyújtott tészta. Volt, aki berácsolta. A
buktához vagy túrós béleshez 2 centiméter vastagságúra nyújtották a tésztát,
majd tetszés szerinti darabokra vágták, beletették a tölteléket, a négy sarkát
felhajtották és összecsípték, hogy cifra legyen. A mákos vagy diós patkó esetében
az elnyújtott tésztát háromszögletű darabokra vágták, beletették a tölteléket,
összetekerték és patkó alakúvá hajlították. A kásás lepényhez a kását tejben
megfőzték, és amikor kihűlt, tölteléknek használták. A töltelék így készült: a
kása mennyiségétől függően 3-4 tojásból habot vertek, s adtak hozzá reszelt
citromhéjat, vaníliát, mazsolát, fél csomag vajat. A tésztát négyszögletes
darabokra vágták, s minden darabra tettek egy evőkanálnyi tölteléket. Végül
összehajtogatták, hogy eltakarja a kását. Az almás lepény ehhez hasonlóan
 készült, csak itt reszelt alma volt a töltelék, amit kissé kifacsarva helyeztek a
tészta közé, cukorral és fahéjjal ízesítve.
Sütéskor előbb mindig a kőttes kalácsot készítették el, mert annak meg
kellett kelnie. A kemencébe való bevetés előtt megkenték tojással. Míg a tészta
készült, megkezdték a kemence fűtését. A rétes kalácsot mindig a kemence
hátuljára vetették be, mert az tovább sült. A kalács végett nem kellett annyira
megfüteni a kemencét, mint a kenyérnek. Ha kenyér után sütötték, elegendő
volt 4-5 köteg góré vagy gally. A kalácsot és a kenyeret az ünnep előtti napon,
azaz ünnepszombatján sütötték. Ha az úrasztalára szánták a kenyeret, akkor
már két nappal előtte megsütötték, a friss kenyér ugyanis morzsolódik, nehezen
szeletelhető. Az úrasztalára igyekeztek különösen szép kenyeret sütni, mert
nem akartak szégyent vallani. A jó kenyér a liszttől és az élesztőtől is függött. A
jó kenyér tésztája dagasztáskor bebőrödzött."
Az ünnep előtti héten általános takarítás kezdődött a portákon. A házban az
asszonyok és a lányok, az udvaron a férfiak teremtettek rendet. A gazda
előkészítette a takarmányt a jószágoknak: szénát hordott fel az ólba, tengerit
fejtett stb.
A karácsonyfát már a szenteste előtti napon beszerezték és elrejtették, nehogy
a gyerekek rátaláljanak. Szentestén együtt vacsorázott a család. Ilyenkor
általában korhelyleves, alma, befőtt és kőttes kalács volt a menü, hús nemigen
került az asztalra. Vacsora végeztével együtt mentek az ünnepi istentiszteletre.
A karácsonyfa-díszítés idejére igyekeztek elterelni a gyerekek figyelmét.
Engem például annak idején édesapám elvitt szánkózni, vagy nagymamámhoz.
Hazatérve édesapám csengetett, hogy itt járt a Jézuska, meghozta a karácsonyfát.
A tisztaszobában állt, rajta alma, dió, szaloncukor és csillagszórók. Édesapám
meggyújtotta a csillagszórókat, s akkor körül ültük a karácsonyfát, megkezdődött
a kis családi ünnep. Édesapám felolvasta Lukács evangéliumából Jézus
születésének történetét, utána karácsonyi énekeket énekeltünk: Mennyből az
angyal..., Az Istennek szent angyala..., Krisztus Urunk áldott születésén...
Régen főleg a parasztgazdaságokban megtermett gyümölcsökkel díszítették
fel a karácsonyfát, csak a módosabb házaknál került rá szaloncukor és
csillagszóró. Szegényebb portákon fenyőág pótolta a karácsonyfát, díszítésül
pedig becsomagolt kockacukor- vagy kenyérdarabkák szolgáltak. Ma már
üzletekben vásárolt csillogó-villogó színes üveggömböket használnak díszítésre,
maga a karácsony pedig a nagy ajándékozások ünnepévé vált.
Amikor besötétedett, jöttek a gyerekek kántálni. Rendszerint a Mennyből
az angyal... és Az Istennek szent angyala... egyházi énekeket énekelték, majd
kellemes karácsonyi ünnepeket kívántak. Sok cigánygyerek járta a falut, akik
pénzt és kalácsot kaptak, de italt soha. Baraté Elemér és felesége így emlékszik
vissza: „A felnőttek úgy tíz óra tájban indultak el kántálni. Bármelyik családhoz
mentek el 'köszönteni' (mert nálunk így mondják), az megtiszteltetésnek
számított. A kántálókat illett megkínálni borral és kőttes kaláccsal. Egy-egy
helyen nem sokáig időztek, s a távozó csoporthoz csatlakozott a házigazda is.
Régebben csak a férfiak jártak kántálni, ma már senki."
A kántálás után valaki verset vagy köszöntőt mondott:

Égő öröm, töltsd be lelkünk,

Hogy maradjon mindig velünk
A Hit, Remény és Szeretet,
A Megváltó ma született.

Édes Jézus, légy vendégünk,

Velünk és mi benned élünk.
Ha velünk vagy, velünk marad
A békesség, a jóakarat.
*

Megjött a karácsony
Borzos szakállával,
Kilyukadt a csizmám
Nem győzöm szalmával.

Adjatok egy krajcárt

Vagy egy rossz petákot,
Hadd tétessek rá
Egy nagy bolondos tákot!

Egy időben cigányzenészek jártak házról házra és karácsonyi énekeket

muzsikáltak. Ez a szokás is megszűnt, mert nincsenek cigányzenészek, igény
sincs a cigánymuzsikára: felváltotta a magnóról szóló modern zene.
December 25-én, az ünnep első napján mindenki elment a templomba a
délelőtti úrvacsoraosztásra. Úgy tartották: előtte nem szabad enni, hogy a szent
asztalnál méltó vendégei legyünk Jézusnak. Áldozni csak annak lehetett, aki
megkonfirmált. Úrvacsoraosztásnál a kenyeret három kis harapással kellett
elfogyasztani, s három kis korty bort illett inni. Ha valaki alaposabban
„meghúzta" a kelyhet, később megszólták. Ezen a napon nem volt szokás
 vendégségbe menni, a család otthon, együtt ünnepelt. Régebben az úrvacsora
előtt nem reggeliztek, utána otthon kőttes kalácsot ettek, nehogy éhgyomorra
ebédeljenek. Ma már csak arra törekszenek, hogy zsírosat ne reggelizzenek. A
karácsonyi első napi étkezés ma a következő fogásokból áll: reggeli - tea, vajas
kenyér, sajt, kalács; ebéd - tyúkhúsleves csigatésztával, tört krumpli hússal,
savanyúság, kőttes kalács, tésztafélék, bor, befőtt; vacsora - hidegtál, húsfélék,
tea, kalács.
A régi karácsonyi ünnepek mindkét napjának sajátos színfoltja volt a
betlehemjárás.(A bátyúi betlehemes játék szövegét lásd a Mellékletben.)
Karácsony harmadik napja már nem volt ünnep, de el kellett fogyasztani
minden ételt, ami maradt.
A szovjet rendszer ateista ideológiája lehetetlenné tette a karácsony
hagyományos megünneplését. A gyerekeket az ünnepnapokon is iskolába
kényszerítették, a templomjárást tiltották. Az állami alkalmazottak (például a
pedagógusok) legfeljebb titokban állíthattak karácsonyfát, mert őket
„véletlenszerű" látogatással ellenőrizték.
1989-től újra szabadon ünnepelhetjük a szeretet ünnepét, a gyerekek együtt
vannak a családdal.
Karácsony után munkás hétköznapok következtek, készülni kellett az újévre.
Az asszonyoknak egy hét alatt el kellett végezniük a sok-sok házi teendőt. Meg
kellett ejteni a nagymosást, mert az újesztendőbe nem vihettek át szennyest, s a
kimosott ruhaneműnek meg is kellett száradnia, mert kiterített ruhaféle sem a
házban, sem az udvaron nem maradhatott. A ruhát a fogasról is leszedték, mert
különben a hiedelem szerint „dögleni fog az aprójószág". Ezt megelőzően már
karácsonykor senkinek sem adtak kölcsönt, s a korábbi adósságot illett megadni,
hogy az újév tiszta lappal induljon.
Újév.
Az óesztendő utolsó napjára befejezték a takarítást, megsütötték a kenyeret,
a kőttes kalácsot stb. Rendszerint este hat órakor megszólalt a harang, amely
ezúttal óévbúcsúztató istentiszteletre szólította a híveket. Ilyenkor megtelt a
templom, mert azt tartották, az óév utolsó napján el kell menni a templomba.
Még azok is elmentek, akik máskor távol maradtak az istentiszteletektől. Utána
a család együtt tért haza és megvacsorázott. A vacsora ünnepi volt: kocsonya,
kenyér, kőttes kalács, töltött hús.
A múlt század 30-as éveiben jött szokásba az óévet temető éjféli harangszó.
Ennek megfelelően húzták a harangot, tehát mint a temetésre: hármat a
nagyharanggal, a negyediket össze - mint a férfiaknak. Nagyon sokan jelen
voltak a templomban, hogy együtt köszöntsék az újévet. A harangszó után
elénekelték a 90. zsoltárt és a Himnuszt. A lelkész felolvasta, hányan születtek,
házasodtak és haltak meg a faluban, a legidősebb férfi boldog újévet kívánt
mindazoknak, akik eljöttek a templomba. Azért férfi, mert az szerencsét hoz, s
azért a legidősebb, mert az a tisztelet jele. Az istentisztelet után kántáló, újévet
köszöntő csoportok járták be a falut. Többen úgy tudják, az akkoriban elhangzó
újévi éneket Nyitray Béla lelkész tanította be; eredete ismeretlen, a környező
falvakban sem ismerik. Bagu Ferenc így emlékszik a szövegére.

Mutasd meg nagy irgalmadat,

Szent Isten, jó Atyánk.
Mi volt, mi lesz, te alkotád,
Vigyázz tovább is ránk.
Adj boldog újévet nekünk,
O, hallgass meg, nagy Istenünk.

Őrizd meg földi népedet,

Áldd meg jobb kezeddel,
Oltalmazó szárnyaidat
Fejünkről ne vedd el!
Adj boldog újévet nekünk,
Ó, hallgass meg, nagy Istenünk.

A kántálok megálltak az ablak alatt, és az énekvezér elkezdte a dallamot. A

házigazda a második versszak refrénjének ismétlésekor villanygyújtással jelezte,
hogy be kívánja hívni a kántálókat. Ha a gazda aludt, és nem ébredt fel, azt
sértésnek tartották. Az újévi kántálókat szintén megkínálták. Régebben csak
borral, ma már egyéb italféleséggel is, ezen kívül hús- és tésztafélékkel, kőttes
kaláccsal.
Az újévi étrend: reggeli - sült oldalas, szalonna, kenyér, tea, kávé, disznósajt,
kalács, pálinka, bor; ebéd - disznóhúsleves, tört krumpli vagy nokedli, kirántott
hús, savanyúság, tésztafélék, bor; vacsora - fasírozott, tésztafélék, kocsonya,
sajt, disznósajt, bor.
Az újévhez babonák is fűződtek. Az általános hiedelem szerint mindaz,
ami az újév első napján történik, az év során megismétlődik. Ezért igyekeztek
kellemes dolgokat cselekedni. Különböző ígéreteket, fogadalmakat tettek. Az
újév beköszöntét nem volt szabad átaludni, mert akkor az illető egész évben
aludni fog, vagyis lusta lesz. A hagyomány szerint disznóhúst kellett enni, mert
a disznó túrja a házba a szerencsét, a szárnyasok viszont „kikaparják" onnan.
 Tilos volt halat enni, mert ahogy a hal, éppúgy a szerencse is elúszik. Újév első
napján a családban férfi kell hogy köszöntőt mondjon, mert azzal szerencsét
hoz. A szemetet befelé kell seperni, hogy a szerencse is befelé jöjjön, és boldog
legyen az Úr.
A 30-40-es években az emberek jobban segítették egymást, számon tartották
és ápolták a rokoni kapcsolatokat. Ma már eluralkodni látszik a fásultság, az
emberek zárkózottakká válnak, kevesebb a megértés, a szeretet.
Vízkereszt (Január 6.)
Az esztendő első ünnepnapja, másképpen Háromkirályok napja. Nevének
eredete: ezen a napon keresztelkedett meg Jézus, a háromkirályok pedig -
Gáspár, Boldizsár, Menyhért - elindultak a kis Jézus megkeresésére.
Ehhez a naphoz Bátyúban kevés hiedelem fűződik, hiszen a lakosság
többsége református. A római katolikus családok ilyenkor vízszentelésre mentek
a nagybakosi vagy kaszonyi katolikus templomba. A szenteltvizet hazahozták,
a család minden tagja ivott belőle, a kútba is öntöttek, hogy annak vize tiszta
legyen. Kapcsolódó időjóslás: „Ha az idő úgy fordul, / hogy Vízkereszt
megcsordul, /akkor évben jól ereszt / a kalász és gerezd, / örülhetsz már előre,
/ áldás száll a mezőre." A másik időjóslás egész januárra szólt: „Ha sok a köd
januárban, / tavasszal fürdünk a sárban."
Farsang.
Neve a bajor-osztrák „Fasching" szóból ered, eredetileg a böjt napját
megelőző éjszaka megnevezése volt, később már a böjti napokat megelőző
hosszabb időszakot jelölte, ilyen értelemben honosodott meg a magyar
nyelvhasználatban, és a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszakot jelenti.
A hamvazószerda időpontja attól függ, mikor van húsvét, amely mozgó ünnep
(a tavaszi napéjegyenlöséget követő holdtölte utáni vasárnapra esik), ezért a
farsang időpontja és időtartama is változó. Húsvéttól kell visszaszámolni
negyven napot, ekkor van hamvazószerda, azaz a nagyböjt kezdete, a farsang
vége. A vízkereszt és húshagyókedd közötti időszak maga a farsang, amit
mulatozással, lakodalmazással töltött el a falu népe.
A farsang kezdetét a fiúk, legények csörömpöléssel, kolompolással,
ostorcsattogtatással hozták tudtára a falunak. A nősülendő legényeket és az
eladósorban lévő lányokat régen így köszöntötték: „Jó farsangot, Lajos fiam";
Jó farsangot, Bözsi lányom!" így jelezték a kívánságukat, hogy a legények a
farsang időszakában nősüljenek meg, a lányok pedig menjenek férjhez. A
párkapcsolatok kialakulásában farsang idején fontos szerepe volt a falusi
fonónak.
 A farsangi játékokban a falu apraja-nagyja részt vett. A fonóba és a tollfosz-
tóba beállító legények maskarát viseltek és bolondoztak, előadták a farsangi
játékokat. Ismeretes volt a halálmaszk, ami az elmúlásra figyelmeztetett: a fiúk
fehér lepedőbe burkolózva, kaszával jelentek meg a fonóban, hogy „elvigyék"
a lányokat, akik persze visongtak az ijedelemtől.
A legtöbb lakodalmat Márton napja és farsang vége közt tartották, mert a
mondás szerint „Téli kutya, nyári menyasszony: egyik se jó." A falusi ember
számára ez az időszak egyébként is nyugalmas volt, hiszen a mezei munkák
szüneteltek. A leglátványosabb játékok a farsang utolsó három napjához, az
úgynevezett farsangfarkához kapcsolódtak.
A farsangi mulatozásokra előre felkészültek: színdarabot és egyéb játékokat
tanultak be, szervezték a farsangi bált. Bátyúban a színdarabokat Puskás István
jegyző és Hadar Béla villanyszerelő rendezte. A színielőadást és a bált Stark
Dezső kocsmájában és báltermében tartották. A bál vasárnap délután négy órakor
kezdődött, s itt kicsik-nagyok egyaránt ropták a táncot. A kamaszlányok és
fiatal fiúk ilyenkor tanultak meg táncolni. A színielőadás este hétkor kezdődött,
amely után a bálgazdák hazaküldték a gyerekeket. A talp alá valót Puli vagy
Adu zenekara húzta, akiknek a bálgazdák parancsoltak. Az ilyen bálon főleg a
legények öltöttek álarcot és-ruhát, amit már hónapokkal korábban elkészítettek.
Közkedvelt figurák voltak: gólya, halál, huszár, ószeres zsidó, tündér, virág. A
legsikerültebb maskara mindig az volt, amelynek viselőjét nem ismerték fel.
Másnap, farsanghétfőn a legények ismét végigjárták a falut, ijesztgették a
lányokat.
Az igazi farsangbúcsúztató nap húshagyókedd volt. A legények a kocsma
előtt gyűltek össze, innen indultak el, a kezükben kongó, pergő, síp, ostor, rossz
fazék és fedő stb. Minden olyan porta előtt, ahol húszévesnél idősebb lány
lakott, megálltak és lármáztak, csúfolódó dalokat énekeltek. A legények ilyenkor
is maskarát viseltek, a hangjukat igyekeztek elváltoztatni, hogy ne ismeijék fel
őket. Kedvelt farsangi nóta volt az alábbi:

Ez a kislány azt hisz, azt hiszi,

Szeretője elveszi, elveszi.
Ne hidd kislány előre, előre,
Nem lesz abból semmi,
De semmi se belőle!

Ezt a dalt kétszer énekelték el, aztán újat kezdtek:

 Kék a kökény, zöld a petrezselyem,
Tótágast áll bennem a szerelem.
Én istenem, mit csináljak:
Szeressek-e vagy tótágast álljak?

Egy-egy kapuban legfeljebb két dalt énekeltek el, ügyelve arra, hogy azok
ne ismétlődjenek, és úgy intézték, hogy a lányok kicsödüljenek a kapuk elé.
Leánycsalogató volt az alábbi dal:

Bazsa Máli libája

Berepült a Tiszába.
Kettőt lépett utána,
Sáros lett a Bazsa Máli
Csipkés alsószoknyája.

Az eladólányok kapuja előtt a legénycsapat legidősebb tagja hatalmas

papírlapra írott szöveget olvasott fel (a papírlap alján fakolonc lógott):
„Húshagyó, a lányokat itthagyó! / Elmúlott a hosszú (vagy: rövid - В. B.) farsang,
/ de mi ezt nem bánjuk, / sirassák a lányok itthon-maradásuk, / kiknek a nagy
méreg miatt ráncos a szoknyájuk!" A szöveg elhangzása után a fiúk kórusban
kiáltozták a gúnyos rigmust:

Húshagyó, húshagyó,
Lányokat itt hagyó!
Tollas kosár az ágy alatt,
Itthon vesztél anyád alatt!

Ezután megszólalt a kürt, csörömpöltek a fedők, fazekak - hajtani kezdték

a „gulyát":

Kinek van eladó lánya,

Hajtsa ki a szűzgulyába!

A lányok nem maradtak adósok, ugyancsak gúnyos rigmussal feleltek a

csúfolkodó „gulyásoknak":

Rönköt emelj, szakadj meg,

Mért nem házasodtál meg?!
 A legényeknek vigyázniuk kellett, nehogy valamelyik gazda a nyakukba
zúdítson egy vödör vizet, mert akkor mehettek átöltözni. A pártában maradt
lány anyja gyakran záptojással dobálta meg őket. A futás és a nevetés jó mulatság
volt, a fonóban hetekig beszédtéma, hogyan sikerült egy-egy legénnyel „kitolni".
A fonóba betérő legényeket a házigazda és a felesége, no meg az eladó
lányuk fánkkal, pattival (pattogatott tengeri) és szilvisszel kínálta meg. A szilvisz
tulajdonképpen szilvaíz volt, amit veresszilvából főztek cukor nélkül, tehát
savanyú íze volt.
Adatközlőim szerint a fonóban szórakozó fiatalok kedvenc dala volt az alábbi:

Elázott a kenderem a tóba',

Mondtam kislány, ne menj a fonóba,
Elesik az orsód, nem váltod ki,
Fáj a szíved, nem tudja azt senki.

Virágos kenderből van a jó szösz,

Beszélgetik a lányok egymás közt.
Könnyű dolog a szövés, a fonás,
De még könnyebb a szerető-tartás.

Farsangfarkával befejeződött a mulatozás. Negyvennapos tilalom, a nagyböjt

következett, főleg a katolikusok számára. Adatközlőim közül Dankó Andrásné
és Szabó Erzsébet így emlékszik vissza: „Bátyú lakossága református, mi
sohasem tartottunk szigorú böjtöt. Edesapámék azt tartották, hogy csak
hamvazószerdán meg nagypénteken nem szabad enni. Csak akkor ettek, amikor
másnap feljött a csillag."
1945 után a farsangi ünnepségek évtizedekig szüneteltek. A szovjet érában
az embereknek sem kedvük, sem okuk nem volt az önfeledt mulatozásra. Csak
az utóbbi években próbáljuk feleleveníteni a farsangi hagyományokat; igaz,
csak színpadon, de remélhetőleg sikerrel. (A bátyúi farsangi műsor szövegét
lásd a mellékletben.)
A tavaszi munkákra készülő parasztság már január huszadika körül jobban
odafigyelt az időjárásra, különböző természeti jelenségekből próbálta megjósolni
a várható termés mennyiségét.
Vince-nap (Január 22.)
Ezen a napon főleg a szőlősgazdák figyelték az időjárás alakulását. Jó jelnek
tartották, ha enyhe volt az idő, olvadt a hó. Kapcsolódó időjóslások:
 Ha megcsordul Vince,
Tele lesz a pince.
*

Ha fényleni látod Vincét,

A sok bornak nem lesz pincéd.
Megtelik a csűr, a pajta,
Lesz gabona minden fajta.

Pálforduló (Január 25.)

Voloscsuk Judit adatközlő szerint ehhez a naphoz a következő időjóslások
kapcsolódtak:

Pál-fordulás hogyha napos,

Bőven terem földhát, lapos.
De ha szél fuj, nem visz jóra,
Várhatsz hadi behívóra.
Ha e nap nagy ködöt talál,
Aratni fog a döghalál.
*

Pál-fordulás hogyha napos,

Bőven terem földhát, lapos.
De hogyha szeles és nedves,
Lesz a kenyér igen kedves.
*

Pál fordul köddel,

Ember hullik döggel.

Gyertyaszentelő (Február 2. )
Az ide vonatkozó időjóslásokat szintén Voloscsuk Judit adatközlőtől
jegyeztem le:

Ha fénylik gyertyaszentelő,
Az iziket szedd elő.
 *

Gyertyaszentelő ha havaz,
Hamar beköszönt a tavasz.
Gyertyaszentelő ha fényes,
Soká ér a tél még véget.

Dorottya (Február 6.)

A kapcsolódó időjóslás kétféleképpen értendő. „Dorottya szorítja-Julianna
tágítja" - tartja a mondás, vagyis ha Dorottya napján hideg van, Julianna napján
megenyhül az idő; ám ha Dorottya napján enyhe az idő, akkor Julianna napján
hidegre fordul, s ennek megfelelően módosul a mondás: „Dorottya tágítja -
Julianna szorítja."
Mátyás (Február 24.)
Jégtörő Mátyásnak is nevezték, mert „Hajeget talál, megolvasztja, ha nem
talál, akkor csinál".

6. A HÉT EGYÉB NAPJAIHOZ FŰZŐDŐ SZOKÁSOK

Úgy tartották, hogy tyúkot ültetni páros napokon (kedd, csütörtök, szombat)
kell, és csakis páratlan számú tojást szabad alá rakni, mert különben kevés
csirke fog kikelni. A már kikelt csirkéket csak akkor volt szabad megetetni, ha
a család már evett.
Udvarolni szintén csak páros napokon és vasárnap lehetett, más napokon a
lányok hagymát dugtak a legény zsebébe.
A pénteket és tizenharmadikát szerencsétlen napnak tartották.
Ezek a hiedelmek és szokások részben ma is élnek.
 SZÜLETÉS- ÉS NÉVNAPI KÖSZÖNTŐK

Az ünnepek mellett nagy hagyománya volt a név- és születésnapok

megünneplésének is. Az ismerősök és a rokonok kötelezőnek tartották egymás
felköszöntését. Régebben nem adtak ajándékot, a köszöntőket pedig borral,
pálinkával és kőttes kaláccsal kínálták meg. Legfeljebb a legények vittek
sulykolót, kézi guzsalyt, kancsót, poharat a lányoknak, ha kedveskedni akartak
nekik. A múlt század hetvenes éveiben szokássá vált könyvet ajándékozni, de
ma már jóval szélesebb az ajándékok köre.
Családunkban a következő névnapokat ünnepeltük: Gábor, Géza, Mária,
Áron, Julianna, József, Ilona, Judit, Balázs. A születésnapokat csak a kerek
évfordulókon ünnepelte a rokonság, ilyenkor meghívták a rokonokat és a
barátokat. A névnapi köszöntőket a család legfiatalabb tagja mondta el:

...napja ma vagyon,
Elballagtam a fagyon.
Adjon hát vagy hat garast,
Kolbászt mellé hat araszt.
*

Elérkezett a reggel,
Melyre ...virradtfel
Szép csendes békességben,
S vidám egészségben.
Örülhet is, hogy mára
Jutott neve napjára,
Örvend rajta seregünk,
Tiszteletére jöttünk.
Legyen bora, búzája,
Pénze és szalonnája,
Ezek mellé egészség,
Csendesség és békesség.
Szivemből kívánom,
Az Isten éltesse sokáig!

A falusi életmódhoz hozzátartozott a viccelődés, így a köszöntők közt is

voltak pajzán-humoros rigmusok. Az idősebbek, különösen a férfiak szokás
szerint leszidták az ilyen köszöntők előadóit, főleg akkor, ha gyerekek is jelen
voltak a társaságban. Ilyenkor előre figyelmeztették is a mókázó férfiakat,
mondván: „Zsindely van a háztetőn" - vagyis nem illik sikamlós rigmust
elmondani. íme, néhány az ilyen tréfás köszöntők közül:

...napja ma vagyon,
Eldöcögtem a fagyon.
Adja Isten, éljél sokáig,
Míg a f...od nem ér bokáig!
*

...napja ma vagyon,
Eldöcögtem a fagyon.
Azért jöttem e napon,
Hogy a torkom vigadjon!
*

Az erdőben jártam,
Szarvast lőttem.
..., a te napodra jöttem,
Figyelj ide, te piszok kutya:
Se...emben az orrod lyuka!
Aki ezt a verset nem veszi magára,
Áldja meg az Isten örökös fo...ásra!

(Adatközlő: Bagu Ferenc)

*

Neved napján, kedves

Barátom, Lajos,
Sz...rd össze az inad!
A bili boruljon fel alattad,
Abban mosd meg magad!
Nagy büdös lóf...sz
 Legyen a mosószappanod,
Elefántnak ormánya
Járjon rókatáncot
A se... ed lyukába'!
Ezt kívánja neked
Hü barátod: ....

A születésnapi köszöntők közt nem voltak ehhez hasonló sikamlós, olykor

vaskos-humoros rigmusok; inkább a családias hangütés jellemezte őket. Álljon
itt az édesanyát és édesapát köszöntő szöveg:

Édesanyám, azt kívánom e szép napon néked,

Kerüljön a gond, a bánat örökre el téged.
Ha a hajad be is lepte fehér őszi harmat,
De te azért érezd magad mindig fiatalnak.
Hosszú legyen életed, ne számold az éveket,
Ha eléred a százat, nótára nyisd a szádat.

Úgy örül a szívem, lelkem,

Örömnap virradt rám.
Köszöntelek, édesapám,
Születésed napján.
Azt kívánom néked,
Őrizzenek az angyalok
Bútól, bajtól téged.
Szegény vagyok, nem adhatok
Semmi mást tenéked,
Csak hü szívem szeretetét.
Azt kívánom tenéked,
Isten éltessen sokáig!
 IV.
TÁNCÉLET

Minden embernek ismernie kell népének történetét, hagyományait, azt a

földet, ahová gyökerei kötik. Hagyományaink őrzője és ápolója anyanyelvünk,
mely elkísér a bölcsőtől a sírig. A beszélt anyanyelv mellett van zenei
anyanyelvünk is: a népdal és a néptánc. A nemzeti kisebbségben élők számára
a megmaradás egyik kulcskérdése, hogy tovább élnek-e hagyományaik. A
népdalban és a néptáncban nemzeti jellemünk is él. A népdal és néptánc még él,
ha nem is teljes fényében. Lassan kihalóban van. Ez fájó, hisz vele együtt
anyanyelvünk is szegényebb lesz. Meg kell tennünk mindent, hogy újra zengjen
a népdal és a bálokban, lakodalmakban ropják a csárdást, mert a közös éneklés
és tánc zenei anyanyelvünk megmaradásának záloga.
Szülőfalum zenei anyanyelvének értékeit 1991-ben kezdtem gyűjteni, hogy
a jövő nemzedéke számára fennmaradjon. A Zenetudományi Intézet két
munkatársa vezetett be a gyűjtés rejtelmeibe: Kiss Ferenc a népzene, Stoller
Antal a néptánc gyűjtésének alapismereteivel ismertetett meg. Néptánc- és
népzenekutatás ezen a tájon eddig nem volt.
A néptánc terén a legnagyobb gond az, hogy színpadi produkcióvá vált. A
látványosság érdekében felcicomázták nem magyaros lépésekkel, nem magyaros
ruházattal. A bálokból is megkezdték kiszorítását a túltáncokkal.
Az alábbiakban hét adatközlő válaszaival ismertetem meg az olvasót.
Mindegyiküknek ugyanazokat a kérdéseket tettem fel. A legidősebb adatközlő
95 éves, a legfiatalabb 20. A felmérés 1991-ben és 2005-ben készült. Világos
képet kapunk a község táncéletéről 1910 és 2005 között, ez majdnem száz év.
A beszélgetéseket magnószalag őrzi.
Borbély Istvánné (szül. 1897.) annak idején a szüleitől tanult meg táncolni.
Visszaemlékezése az 1910-1920-as éveket öleli fel:
- Nem volt abban az időben tánciskola. Vasárnaponként a gyerekek
összegyűltek játszani a Szárazmalom udvarán. Itt a nagyobb lányok tanították
a kicsiket táncolni. Ritkán jöttek fiúk is. A lakodalmakban is táncoltak a gyerekek.
A bálokat abban az időben csűrökben és új házakban, meg a szabadban
rendezték. Mi, gyerekek is ott tátottuk a szánkat. A fiúk fel-felkértek egy táncra.
A kicsik a körön kívül táncoltak. A táncalkalmakat bálnak hívtuk. Újévre,
húsvétra, pünkösdre, karácsonyra csináltak bált. Aratóbál csak a Lónyai
kastélyban volt, a cselédek számára rendezte a gróf. Gróf Lónyai Menyhért
nem lakott itt, a tiszttartó szervezte.
 A falusiakat is beengedték. Keresztelőkön, halotti torokon nem táncoltak.
Munkához kapcsolódó táncok is voltak. Táncoltunk fonóban, szösztörőben,
lekvárfózőben. Itt rendszerint citera húzta a talp alá valót. Az én koromban
csak cserdást táncoltunk. (Nem elírás: az adatközlő így ejti a csárdást - B. B.)
Adventkor és böjtkor nem voltak bálok. Ez a tilalmi idő volt. Dalolni se
volt szabad az utcán. Tánctilalmi időkben fonóba, tollfosztóba jártunk. A bálnak
nem volt hírverése a faluban. A fonóban és fosztóban elmondták a fiúk. A kisbíró
nem dobolta ki. A bálokat, mint mondtam, csűrökben, házakban tartottuk. Nem
volt táncterem. A táncalkalmakon, azaz bálokon ott volt az egész falu. Aki
fizetett, bemehetett a bálba, ha betöltötte a tizenhat évet. A lányok egyedül nem
mentek bálba, őket az édesanyák kísérték el. A lányoknak nem illett más faluba
bálba menni. A bálban előfordult kimuzsikálás és verekedés is. A lányok miatt
verekedtek. A bálba szépen fel kellett öltözni. A lányok fehér ruhát vettek fel,
nem mentek tarka ruhában a bálba. A legények öltözete: csizma, priccses
(bricsesz - B. B.) nadrág, fehér ing és kalap. A kalapot tánc közben letették.
Nem volt pantalló. A bálban hat-héttagú cigányzenekar húzta a talp alá valót.
Bátyúban az én időmben csak egy cigányzenekar volt: Adu bandája. A zenekar
felállása: prímás, kontra, nagybőgő, cimbalom. Prímás kettő is volt. Dob nem
volt a zenekarban. Az eltelt időben sokat változott a báli rend. Divatba jöttek a
túltáncok. Volt olyan fiú, aki a verbunkot is ismerte, megtanulta valahol. A
táncillemet be kellett tartani: egyenes testtartás. A legény a lány derekára, a
lány a fiú vállára tette a kezét. A cserdás több részből állt. Volt egy lassú és
sebes cserdás. Sokan sokféleképpen táncolták. Figuráztak, összeverték a
sarkantyút. A lányok előtt meghajoltak. Ez a táncra való felkérést jelentette. A
tánc után megálltak, beszélgettek. A cserdás lassúval kezdődött. Ez kettő jobbra,
kettő balra, majd forgás. Az a legény, aki tudta, figurákat táncolt. Ha a táncot
újra kérték, azt kiáltották a zenészeknek: „Volt benne!"
El is engedték a lány kezét tánc közben. A kis harang és nagy harang figurát
táncolták. Volt, aki dobbantott és másik irányba kezdett forogni. Egyes legények
csapásoltak. A cserdást összefogózva is járták. Nagy kört alkottak. A cserdás
rendszerint körcserdással fejeződött. Az én koromban sok jó táncos volt. A
férjem, Borbély Pista is nagyon jó táncos volt. Aki jó táncos volt, arra azt
mondták: Jár a lába, mint a motóla. A zenészektől akármelyik legény rendelhetett
táncot, ha fizetett érte. A zenészeknek pénzben fizettek. Éjfélkor megkínálták
őket enni- és innivalóval.
Második adatközlőm, Orbán Árpádné (szül. 1903.) korában már volt
tánciskola. Táncolni egymástól tanultak. 1917-ben konfirmált. Míg meg nem
konfirmáltak a fiatalok, nem mehettek bálba. Csűrökben, új házakban rendeztek
 bált, hogy azok padlóját letapossák, ledöngöljék. Orbán Árpádné az 1920-as
évek táncéletét elevenítette fel:
- A m i időnkben rendeztek bálokat a szabadban is. A tánchelyet zöld gallyal
kerítették körül. Az első tánciskola a Széchényi tanító lakásában volt, a templom
mellett. Az első táncmester Netrufál Miklós volt. Munkácson tanulhatott meg
táncolni. Postakísérőként dolgozott a vonaton. A csárdást, a valcert, a polkát, a
vansztopot tanította. A lépésekre, a dallamra - a csárdáson kívül - nem
emlékszem.
A táncos alkalmakat bálnak hívtuk. Karácsonykor, újévkor és a böjt után is
volt bál. A farsangolásra nem emlékszem. Pünkösdre is volt bál. Aratóbál csak
az uraságnál volt. A sorozáskor, bevonuláskor is volt bál. Munkához kapcsolódó
bálok: a fonóban ritkán táncoltak, inkább meséltek. A kenderdörzsölőben
táncoltak. Az uraságnál a simítóban és a dohányfuzőben dalolgattak, meséltek.
A disznótorokban is csak dalolgatott a rokonság. A lakodalomban reggeltől
reggelig daloltak és táncoltak. Böjt és advent alatt se dalolni, se táncolni nem
lehetett
Hírverése a bálnak nem volt. A fonóban, a törőben elteijedt a hír. A bált a
fiúk közül rendezte valaki. Ez volt a bálgazda. Felelt a rendért, megfogadta a
zenészeket. Meghatározta a táncrendet: a táncok sorrendjét, a szüneteket, azok
időtartamát, amit be kellett tartani.
Az én időmben a bálokat csűrökben, új házakban tartották. Stark Dezső
(Vak Dezső) a kocsmája mellett tánctermet is épített, a bálokat ezután már itt
tartották. A férjes asszonyok nem nagyon jártak bálba. Az én uram nem tudott
táncolni, ezért én se jártam bálba. Abban az időben a fiúk nem mentek a
lányokért, hogy vigyék a bálba. Ez csak később lett divat. A lányokat az
édesanyák kísérték el. Gyerekek nem voltak a bálban. A bál rendszerint reggelig
tartott. A zenekar vezetője az én időmben Ádu volt, majd később Puli zenekara
játszott. A zenekar így állott fel: két prímás, kontra, cimbalom, nagybőgő. Én
abban az időben csak cigányzenekarokra emlékszem.
A fiú odament a lányhoz, meghajolt és ezt mondta: Szabad? Ha a lány
visszautasította, kimuzsikálták. Nem emlékszem arra, hogy a lányt lekérték
volna, hanem cseréltek. Szünetben, a tánc befejezése után a fiú elengedte a
lány kezét, megköszönte a táncot. A lány visszament az édesanyjához.
A bál reggelig tartott. A lányok addig voltak a bálban, amíg táncoltatták
őket. Akit nem táncoltattak, arra azt mondták, hogy petrezselymet árul, rövidesen
hazament. A fiúk nem kísérték haza a lányokat, csak ha annak kikötött szeretője
volt. Más faluba nem mentünk bálba, csak ha rokon fiúk hívtak.
 Fehér báli ruhát viseltünk. Köznapokon nem jártunk fehérben. A fiúk
csizmát, csizmanadrágot, fehér inget, lajbit, ujjast, kalapot. Tánc közben sok
fiú, akinek jó hangja volt, dalolt is.
A csehek alatt változott a táncok rendje. Addig csak csárdást táncoltak. A
tánciskolában tanult táncok is divatosak lettek: a valcer, a keringő, a boszton,
a tangó, a fox. A jó táncosok figurázták is a táncot. A túltáncokban kilépéseket
tettek, a csárdásban pedig a kis harangot és a nagy harangot járták.
A jó táncosnak megvolt a becsülete. Szerettek vele táncolni. Ilyen jó táncos
volt Béres Géza és Kaló Baraté Jóska is. Még az asztalon is táncoltak.
Az én időmben mondogatták így is: cserdás, csárdás. A csárdás több részből
állt. Volt lassú és gyors, ugrós,frisscsárdás. A táncrendben a csárdást az én időmben
semmi se előzte meg. Csárdással kezdődött a bál és azzal is fejeződött be.
A csárdás táncolásánál a táncosok összefogóztak. A lány keze a fiú vállán,
annak a keze a lány derekán. Csak a figuráknál engedték el egymás kezét. A
lassú csárdásnál kettő jobbra, kettő balra és lassú forgás. A fiúk közül kevesen
tudták a figurákat. Csapásolni mindegyik tudott. A frissben nem eresztették el
a lány derekát, mert így jobban tudtak forogni. A lassúban riszáltak is a lányok,
ha a fiú úgy irányított. A csárdásban gyakori volt a következő figura: csapásolás,
bokázás. Divatos volt a körcsárdás. Néha az egész táncoló sereg egy nagy körben
táncolt. A csárdást a következő módon táncoltuk: lassú csárdás, lassan haladva
előre. Kettő jobbra, kettő balra. Lassú forgás. A zene egyre gyorsabb. A táncosok
is gyorsabban járják. Forgás jobbra, dobbantás, forgás balra. Jöttek a figurák:
kis harang és nagy harang. Csak tempóbeli különbség volt a lassú és a gyors
csárdás közt.
Baraté Elemér (szül. 1915.) és felesége, Baraté Elemérné (szül. 1919.) az
1930-1940-es évek táncéletéről mondta el emlékeit:
- A mi korunkban a gyerekek már tánciskolában tanultak. Rendszerint két
hónapig. Hetente két alkalommal, majd négyszer. Arra már nem emlékszünk,
mennyit kellett fizetni. Utána jött a vizsga. A tánciskolába 14 éves korban
iratkoztak be, miután megkonfirmáltak. Mi 1934-1935-ben jártunk tánciskolába.
Krajnik Ferenc volt az első tánctanár, Beregszászból járt ki, őt a bátyúi Nyeste
Ferenc segítette.
A tánctanulást elősegítették a táncos gyermekjátékok: Beültettem kis
kertemet, Bújj, bújj zöld ág. A gyerekek számára külön bálokat nem rendeztek.
A zenét megfogadták négy órától, s az hírverésként játszott. A csorda
hazajöveteléig ingyen lehetett táncolni, azután már fizetni kellett. Ezután jöttek
a nagyok, akik reggelig táncoltak. Mindig cigányzenére táncolták a következő
táncokat: csárdás, keringő, fox, szlófox, polka, rezgő, simi.
 Bál rendszerint vasárnaponként volt. A következő alkalmakkor volt bál:
szilveszter, farsang, húsvét, aratóbál, pünkösd, szüret, karácsony. Újévkor nem
volt bál, mert nálunk akkor kántáltak. Szenteste se volt bál. Másnap
úrvacsoraosztás volt. Előtte nem szokott bál lenni. Újév első napján, karácsony
másodnapján volt bál. Mondjuk el azt is, milyen népszokásokhoz kapcsolódott
tánc: farsang, aratóünnep, szüreti, regruta bál, keresztelő, lakodalom, sorozás.
A bevonuló katonákat cigányzene kísérte az állomásra, s közben táncoltak. A
fonóban, lekvárfőzőben, disznótorban egy-egy citera szólt.
A tilalmi időben nem volt bál, nem táncoltak. Fonással, tollfosztással,
szövéssel foglakoztak. Gyöngyös bokrétára nem emlékeznek a faluban. Arra
igen, hogy 120 tagú egyházi énekkar volt, amely népdalokat is előadott. Nyitray
Béla vezette. Tagjai voltak a dalárdának, mert így hívták.
A bálnak híre ment, a fonóban elmondták. A faluban két táncterem volt,
mellette kocsma. Stark Dezsőé a községháza mellett jobbra, a Putyué a vasúti
átjáró mellett. A kocsmárosok vetélkedtek, hogy náluk rendezzék a bált.
A bálba 18-40 év közöttiek jártak. Néha betévedt egy idősebb is. Voltak
foglalkozási bálok is: tűzoltó bál, béres bál a Grosslender birtokon. Lány egyedül
ritkán ment a bálba, csak az édesanyjával, vagy ha kikötött szeretője volt. Más
faluból is jöttek lányok, de ezek a rokonokkal. Itt nem játszott szerepet az
államhatár, sokszor jöttek Lónyáról is fiúk és lányok.
Szünet minden órában volt, 10-15 perc, éjfélkor fél órás. A bálgazda
megkínálta a zenészeket. A táncrendet is a bálgazdával beszélték meg, amit
gyakran ki is függesztettek. Ha a bálgazda ki akart tenni magáért, töltött káposzta
és ital volt a vacsora. A bálgazda néha nem engedte, hogy a fiúk nótát húzassanak
a cigánnyal. A táncrendben az első helyen a csárdás volt. A következő táncokat
ismertük: csárdás, tangó, polka, valcer, keringő, boszton, fox, szlófox. Minden
táncnak megvoltak a maga lépései, a zenéje. A csárdás figuráinak a neve: kis
harang, nagy harang, csapás, forgás, bokázás, ugrás. A tangónak a lassú, andalgó
zene és jobbra egy, balra egy, majd kilépés. A keringőnél fontos elem a forgás.
Ha a cigányzenészek más falusiak voltak, haza kellett őket vinni. Fiatal
korunkban gyakori volt a bál. A színjátszók egy-egy színdarab bemutatása után
bált is rendeztek. A bálgazda felelt a rendért. Engedélyt kellett kérni a cseh
csendőrségen. Gyerekek nem lehettek a bálban. A zenészeknek egy héttel előtte
előleget adtak. Reggel két-három óráig tartott a vigadalom. Néha a fiúk egy-
egy lányt, ha az büszke volt, nem kértek fel. A petrezselymet áruló hazament.
A bálban illedelmesen kellett viselkedni. Ha nem így viselkedett valaki,
kitették a szűrét. A táncra kérés így történt. A fiú odament a lányhoz és
megkérdezte: „Szabad egy táncra?" Majd meghajolt. Ha menyasszonyt vagy
 férjes asszonyt kértek fel, engedélyt kértek a vőlegénytől, a férjtől is. A tánc
befejezése után a táncost visszakísérték és megköszönték a táncot. Tánc közben
volt lekérés. A fiú odament a táncoló párhoz, s megkérdezte: „Szabad?"
A táncviselet a következő volt. A cseh uralom alatt divatba jött az estélyi, a
magyarok alatt a magyar ruha. A fiúk csizmanadrágban, csizmában, fehér ingben
táncoltak, de volt már pantalló is.
Legtöbbször cigányzenekar muzsikált, de néha fúvószenekar játszott. Két
zenekar volt: Adu Berti, Puli Lajos. A cigányzenekar felállása: két prímás, kontra,
cimbalom, bőgő, később szaxofon.
A jó táncost megbecsülték, vers is van róla: Jó táncos Béres koma, nincsen
párja a faluba'. A jó táncos lányok kapósak voltak, gyakran vitték őket táncba.
A csárdás fajai: lassú, friss, ugrós, sebes. A tánc lassú csárdással kezdődött.
A lassúban szokták riszálni a lányt. A fiú egy helyben állt és a lányt jobbra-
balra riszálta. Majd lassan gyorsult a tánc. Néha egy csárdás 15 percig is tartott.
A lassú csárdás figura kincsei: kettő jobbra, kettő balra, forgás, lassú csapás. A
friss csárdás figurái: csapásolás, kis harang, nagy harang, forgás. A frissben
eleresztették egymás kezét, a férfi csapásolt, a lány a kis harangot táncolta. Volt
olyan, aki a kicsapást is ismerte. Jobbra forgás után a férfi kettőt dobbantott és
a forgással irányt változtatott. A frissben körcsárdást is táncoltak. A csárdás
táncolásánál a férfi a kezével a lány derekát fogta, míg a lány a fiú vállára tette
a kezét.
A bál befejezését az jelentette, hogy a banda indulót húzott.
Néhány lassú csárdás dal: A mi búzánk tiszta..., Ritka búza, ritka árpa...,
Sárga a csikóm, sárga a nyereg rajta..., Hát a kosárt ki fonta..., Gyere be
rózsám, gyere be..., Új a csizmám, Szacsarovszky Pali varrta..., Ráncos csizmát
visel a babám...
Egyes nótákat lassan is, gyorsan is játszottak, csak a tempó volt más. A
körcsárdást a gyors ütemére táncolták. A körcsárdásban nem volt figura. A kör
jobbra haladt, majd az egyik táncos dobbantott, a többiek követték, és ellenkező
irányba indultak.
Simon Ferenc (szül. 1928) visszaemlékezése az 1940-1950-es évek
táncéletére külön is érdekes, mert nem szimpla adatközlőként, hanem zenészként
is készségesen állt rendelkezésemre:
- A z én koromban rendszerint kétévenként volt tánciskola. 1947-ben jártam
tánciskolába. A táncmester Dobozi Béla volt. Később ezeken a tánciskolákon
a zenekíséretet adta harmonikával a táncosoknak. 1944-ben a szovjet hadsereg
bevonult Bátyúba. Új korszak kezdődött a táncélet terén is. A következő
alkalmakkor voltak bálok: újév, farsang, húsvét. A későbbiek folyamán az újévi
 bál maszkabál lett, és volt szüreti, regruta, május elsejei bál. A Győzelem Napján
(Május 9.) a Nagy Októberi Szocialista Forradalom (November 7.) évfordulóján
műsorral összekötött ingyenes bál volt. Az én időmben cigány- és dzsesszzenére
táncoltunk. A következő alkalmakor volt még tánc: fonó, fosztó, lekvárfőző,
disznótor, keresztelő, lakodalom. 1948-ban megalakult a kolhoz. A fonó,
tollfosztó, dörzsölő megszűnt, s velük a hozzájuk kötődő táncalkalmak is.
A szocialista társadalom ateista beállítása miatt az egyház háttérbe került.
A tilalmi idő alatt is rendeztek bálokat. Az 1950-1960-as években Benedek
Béla vezetésével községi táncegyüttes működött. A báloknak nagy hírverése
volt: a kisbíró kidobolta, majd később kiplakátolták. A bálgazda szerepe
megszűnt, a felelős a klubvezető lett, ő rendezte a bált. A régi kocsmák nem
működtek. Stark Dezsőt elhurcolták, mint zsidót, tánctermét a klub vette át.
Putyu Feri meghalt a lágerben. A vasút terjeszkedése folytán a tánctermet
lebontották, a család elköltözött. Ebben az időben gyakran muzsikált a bálokban,
s nem csak Bátyúban. A gyerekek részvételét a bálokban az iskola tanári kara
tiltotta. Számukra az iskolában rendeztek bálokat.
A lányok abban az időben egyedül nem mentek bálba. Vigyáztak a holmira.
Hoztak süteményt, bort. A táncrendet a klubvezető állította össze. A szünet
alatt a táncosok sétáltak a teremben. A felkérés módja nem változott, a
táncpartnert azonban már nem kísérték vissza a helyére, hanem társalogtak
vele. Ez nem volt jó, mert a fiúk attól féltek, rajtuk marad a lány. Lekérés volt.
Néha valakin ki is fogtak: alig lépett kettőt, máris lekérték a lányt. Nem illett
kalapban táncolni, részegen a bálba jönni, cigarettázni. A bál reggelig tartott.
Verekedésre nem emlékszem. Kimuzsikálás ebben az időben is volt. Nem volt
kötelező táncviselet. Ünneplő ruhában jöttek a bálba. Magyar ruhában féltek
jönni, senki nem vette fel. Nem illett rövid ujjú ingben táncolni. A talp alá valót
a cigányzenészek és a dzsesszmuzsikusok húzták. A zenekarok öttagúak voltak.
Cigányzenekar: hegedű, másodhegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom. A
dzsesszzenekar: tangóharmonika kettő, szaxofon, piszton, dob. A cigány-
zenekarbanjátszott: Pap Károly, Haga Vilmos, Zambó Vilmos. A többiek más
faluból valók voltak. Pap Károly hegedűn, Zambó Béla cimbalmon, Haga Vilmos
nagybőgőn és hegedűn is játszott. A dzsesszzenekar: Simon Ferenc és Lencsés
Károly (tangóharmonika), Rudi Sándor (dob), Márkus Béla több hangszeren
is játszott. Ebben a korban már a dzsesszzenekarok voltak divatosak. A
cigányzenekarok kezdtek kikopni, vagy más hangszereket is beiktattak. Igen, a
gitár lett a divat. A dzsesszzenekarok a nyolcvanas években feloszlottak. Divatba
jött a magnó, a diszkó, a gépzene.
 Az én időmben a következő táncokat muzsikáltam és roptam: csárdás és a
túltáncok: tangó, fox, szlófox, keringő, angol valcer. A táncillem annyit változott,
hogy a lányokat nem kísérte édesanyjuk a bálba, tánc után pedig visszakísérték
őket a helyükre. A csárdás az én időmben még divat volt. Két részből állt: lassú
és gyors. Szünet előtt mindig csárdást húzott a zenekar. A bál befejezése előtt
is. A lassúban a fiú fogta a lány derekát, a lány a fiú vállát és kettő jobbra, kettő
balra, majd lassú forgás. Itt is figuráztak: kis harang, nagy harang, csapásolás,
bokázás. A gyors csárdás csak ütemében tért el a lassútól. Ezzel fejeződött be a
csárdás. Néha körcsárdással. A lassúban a férfi el is engedte a párját: bokázott,
félfordulat jobbra, fél balra, majd forgás, dobbantás és irányváltás. Közben
jöhetett a kis harang és a nagy harang.
Bagu Ferenc (szül. 1939.) az 1960-1970-es évek táncéletéről mesélt:
- Az én fiatalkoromban már volt tánciskola. A táncmester négy-öt táncot
tanított meg. Én a túltáncokat már az iskolában tanultam meg a lányoktól.
Tánciskolába nem jártam. A falusi tánccsoportban táncoltam. A katonaság alatt
jártam Oroszországban, ott ismerkedtem meg az orosz táncokkal. Nagy a
különbség a magyar és a szláv táncok közt. Más a zene, mások a lépések. A
férfiak figurái érdekesek: leguggolás, kirúgás. Ezeket a tánclépéseket nem
tanultam meg.
A falusi bál jó előre kidobolt, kiplakátolt esemény volt. Táncalkalmak: újév,
farsang, szüret, bevonulás. A farsangi bált kiszorította az újévi maszkabál. A
tilalmi időkben, böjt és advent idején szándékosan rendeztek bált. A hatalom
tiltotta a karácsonyi, húsvéti és pünkösdi bálokat. Az én időmben már se
betlehemezés, se farsangolás nem volt. A locsolkodást is tiltották. A vallási
ünnepeken az iskolában nagy vetélkedőket rendeztek. Húsvétot a tavasz
ünnepének tüntették fel. Ekkor én már tanár voltam. A keresztelőkben, a
lakodalmakban táncoltak. Az állami ünnepek alkalmából rendeztek bálokat:
Majális (Május Elseje), Győzelem Napja, októberi forradalmi évforduló.
Elmaradt a fonó, a dörzsölő. Megalakult a kolhoz, elvették a földeket, nem volt
hol termelni. A lekvárföző nagy esemény lett, itt táncoltunk is. A disznótorokban
nem volt mulatság. Volt idő, amikor a beadási kötelezettség miatt titokban vágtak
disznót. Minden disznóbőrt be kellett volna adni, ezért éjszaka vágták a
disznókat. A vallási ünnepeken dolgoztunk, csak vasárnap ünnepeltünk, azt is
titokban. Sokszor akkor is dolgozni kellett. Nem lehetett karácsonyfát venni.
Az én időmben, 1957-1960 közt a faluban volt táncegyüttes. A klub
keretében működött, de a kolhoz tartotta fenn. Táncoltunk körmagyart, palotást
és szóló magyar táncokat. A klubvezető Tar Margit volt, a táncokat Benedek
 Béla tanította. Moldovai és hucul táncot is táncoltunk. Ungváron, a területi
szemlén is szerepeltünk.
Ebben az időben már nem bálokat, hanem táncestéket szerveznek. A klubvezető
felelt a rendért, aki a zenészeket is megfogadta. Tilalmi időben is rendeztek bálokat,
mulatságokat. Ennek egyik célja az egyház háttérbe szorítása volt.
Rendeztek szakmai bálokat is: vasutas-, tűzoltó-, sport- és aratóbál. A
zenészek a színpadon játszottak, a terem közepén álltak a fiúk. A táncosok
körbetáncoltak a teremben. A nézők, édesanyák a terem sarkában ültek. A
táncillem nem változott. A fiú meghajolt a lány előtt és „Szabad egy táncra?"
kérdéssel táncba vitte. Lekérés volt. Az jött divatba, hogy a tánc után a fiú nem
kísérte helyére a lányt. Ez nem volt jó, mert néha egy lány rajta maradt egy
estére. A nehéz táncosokat nem vitték táncba. „Ezek petrezselymet árulnak" -
járta a szólás. Hamarosan hazamentek. A tánc szünetében beszélgettek, sétáltak.
Várták a következő táncot.
Minden táncnak megvoltak a maga lépései. Abban az időben a következő
táncokat ropták: csárdás; túltáncok: tangó, keringő, angol keringő, fox, szlófox.
Ha katonák vagy oroszok is voltak a bálban, rá-ráhúztak egy-egy hucul vagy
hopák táncot.
A hatvanas évek elejére megszűntek a cigányzenekarok. A dzsesszzenekarok
jöttek divatba. Több jó zenész volt a faluban: Simon Ferenc, Márkus Béla,
Márkus Endre, Lencsés Károly - tangóharmonikán játszottak. Márkus Béla
több hangszeren is játszott. Többször játszott itt a Bátyúból elszármazott Lakatos
Aladár, Zambó Vilmos.
Az én időmben a táncrendben gyakori volt a csárdás. A magyar csárdás két
részből állt: lassú és gyors. Nálunk a kétlépéses csárdást táncolták: jobbra kettő,
balra kettő. A lassúban is figuráztak: kis harang, nagy harang, csapásolás,
bokázás, riszálás, kicsapás. A férfi figurái: bokázás, kicsapás, riszálás, kis harang,
nagy harang, keresztező. A nő figurái: kis harang, nagy harang, bokázás,
keresztező. A csárdás alaplépései: kettő jobbra, kettő balra. Majd jött a forgás,
előbb jobbra, majd dobbantás, forgás balra. A kis harang lépései: a bal láb
helyben mozog, míg a jobbal lábujjhegyen kettő jobbra, ugyanez balra. A nagy
harang ehhez hasonló, csak nagyobb lépésekkel. Csapásolásnál a férfi a kezébe
csap, majd a következő ütemben a csizmaszárra vagy a térdére, combjára. A
lány addig figurázik. Kicsapás és kiforgatás is volt a lassúban. A férfi egy helyben
mozgott és hol jobbra, hol balra riszálta a táncosát. A keresztező lépéseit is
ismerték. A férfi és táncosa a keresztlépéseket ütemre táncolta. A csárdást a
táncrendnek megfelelően húzták. Szünet előtt rendszerint egy ropogós csárdást
játszottak. Cigányzenekar 1958-ban játszott utoljára.
 Demjén Erzsébet (szül. 1985.) az 1995-2005-ös évek táncéletéről beszélt.
Elmondása szerint nem járt tánciskolába: a csárdás alaplépéseit kortársaival
együtt az iskolai néprajzórán, a modern táncokat pedig a diszkóban tanulta
meg. Diszkónak a mai táncalkalmakat nevezik, hetente háromszor rendezik
meg: pénteken, szombaton és vasárnap. Ezen kívül újévkor, Valentin napon,
nőnapon , húsvétkor, pünkösdkor, karácsonykor és Szilveszter napján.
Diszkózene szól a farsangi, szüreti és regruta bálokon is. A lakodalmakban
éjfélig csárdást és a nyolcvanas évek klasszikusait játsszák, éjfél után ezeken a
táncalkalmakon is modern diszkózene szól. Tilalmi időben nagypéntek az
egyetlen nap, amikor nincs disco.
A táncalkalmakat a hirdető táblákon hirdetik, és a klubban, kávézóban (amit
diszkóklubnak is neveznek) tartják, ahol le is lehet ülni. Nyáron a diszkóklub
udvarán is rendezik. Egy táncalkalmon 200-300 fiatal vesz részt. A
diszkóklubokban a helyiség nagyságától függ a táncosok száma. A résztvevők
körben állva táncolnak, 5-15-en alkotnak egy kört. A fiatalember Szabad?
kérdéssel kéri fel a lányt. Lekérés van. Ma már felborultak az illem szabályai. A
fiú Köszönöm-mel fejezi be a táncot, míg a lány Szívesen-nel válaszol. A
táncalkalmak éjjel 2-3 óráig tartanak. A lányt az a fiú kíséri haza, akivel este
sokat táncolt. A lányok maguk is mennek a bálba, a fiúk is meghívják őket. A
fiúk és a lányok egymástól elkülönülve, kört alkotva is táncolnak. Az öltözéknek
nincsenek követelményei, de egyre gyakoribb a feltűnő ruhaviselet. Ma a lányok
igyekeznek minél többet megmutatni magukból. A legények úgy öltöznek, mint
máskor, ünnepnapokon.
A zenét nem zenekar, hanem DJ (ejtsd: Didzsé) szolgáltatja számítógéppel,
hangfalakkal, fényhatással, lézershow-val. Őket a klubvezető vagy a kávéház
tulajdonosa fogadja fel. A diszkódalok szövegét tánc közben a fiatalok éneklik,
az ismertebb dallamok hallatán sikoltoznak, fütyülnek. Van, amikor a DJ
kikapcsolja a számítógépet, csak a táncosok éneklik és dúdolják a dallamot.
Az utóbbi időben nagyon sokat változott a falu tánczenéje. Fiatal adatközlőm
csak a csárdást és keringőt ismeri, diszkózenére a maga kigondolt lépéseivel
táncol.
A diszkóban nem játszanak hagyományos csárdást, csak diszkósított
változatait. Kettesével táncolják. Alaplépése: kettő jobbra, kettő balra, majd
forgás, amelyeket modern lépések tarkítanak. Tánc közben a fiúk bekiabálják:
Ihaj ! Csuhaj ! A fiú a lány derekára teszi a kezét, a lány a fiú vállára. Néhány
lépés után forognak jobbra, majd balra. A tánc üteme gyors. A lassú csárdás
fogalmát, annak figuráit nem ismerik. Gyakran többen körbe fogózva
csárdásolnak. Nincs hölgyválasz. Baráti körben a lány is hívja a fiút táncolni.
Ismert helybeli lemezlovasok: VallaMityu, Huzina István, Győrfi Dávid. Néha
más községek lemezlovasai is diszkóznak a Bátyúi Művelődési Házban.

KÖVETKEZTETÉSEK

A táncélettel kapcsolatos szokások és azok változásainak feltérképezésében

az adatközlők mellett segítségemre volt az a körülmény is, hogy a falu
szülötteként legénykoromban (1950-es évek) együtt roptam a táncot
falubelijeimmel a bálokban és a lakodalmakban. Gyermek- és legénykoromban
a falusi élet összetartóbb volt. Jobban ápoltuk hagyományainkat. Szent
kötelességünk lenne értékeinket - például a csárdást - tovább vinni, átadni a
fiatalabb nemzedéknek. Azt gondolom, ennek érdekében táncházra van szükség,
ahol néptáncaink és népdalaink tovább élnének. Merthogy a diszkózene betört
a lakodalmakba is, már-már reménytelenül háttérbe szorítva a népdalt. Nincs
együtt-éneklés, az idősebbeket a modern zene kizárta a közös mulatásból.
A gyakori hatalom- és rendszerváltozás következtében ezen a tájon
különböző népek jöttek és mentek. Milyen hatással volt mindez a magyar néptánc
fejlődésére? Jelentek-e meg idegen elemek? Sajnos igen. A cseh uralom alatt
táncolt táncokat elfejtették, de a túltáncok itt maradtak. Az orosz táncok hatással
voltak a magyar csárdásra is. Ez vonatkozik az öltözetekre és a lépésekre. Egy-
két sima lépés az orosz táncokból: a fiú bokázása közben a lány fogja a fiú
derekát, és körülfutja. A körcsárdásnál a lányok felülnek a fiúk karjára és így
forognak. A lajbi ujja helyén megjelentek a kivarrott kendők, a lányok hajában
a különböző virágok
Megpróbáltam felvázolni azt az utat, amely nemzeti kincsünk, a csárdás,
valamint a klasszikus táncok kiszorításával a diszkótáncokig vezetett. Nem
hiszem, hogy ezek a kategóriák ne létezhetnének egymás mellett, ezért azt
gondolom, meg kell tenni mindent a régi néptánc „divatba hozása" érdekében.
Egyszerűen azért, mert szép és a mienk. De mi a járható út? Elsősorban az
iskoláknak és a művelődési házaknak kellene lépniük ebben az ügyben, ehhez
azonban szemléletváltozásra van szükség, olyan társadalmi körülményekre,
amikor mindannyian belső parancsnak tekintjük a népi és klasszikus értékek
megóvását.
 NÉPKÖLTÉSZETI KINCSEK

1. MESÉK

Rózsa Sándor és az öregasszony

Egyszer vót, hon nem vót a világon: emlékeznek rá, Rózsa Sándorra, a
betyárra, meg Zöd Marcira. Ezek a Bagi szegben, Kisvarsány alatt vót egy
nagy erdő, abba' tanyázgattak. És vót a faluba' egy szegíny, vín öregasszony,
mán nyócvan éves vót. Minden reggel kiment az erdőbe, egy kis fejír tarisznyája
vót, és tele szedte tinóri gombával. Szegíny vínasszony vót, és abbul ílt, hogy
vitte a faluba azt a szíp gombát a gazdag asszonyoknak. A gazdag asszonyok ki
egy kis lisztet, ki szalonnát, ki eszt-aszt adott az öregasszonynak. A napi kenyere
megvót bűvön. Hát este meg ment a fonóba a gazdag asszonyokná' segíteni
fonni. Az öregasszony így íldegélt. És akkor beszélték, a környéken él Rózsa
Sándor, Zöd Marci, akik a szegínyeket pártolják. Mert az vót ám az első
kommunista, Rózsa Sándor. A szegínyeket igen pártolta, de a nagyurakat
kizsebelte, és adta a szegínyeknek. Azt mondták, nagyon szíp alacsony, vaskos
ember Rózsa Sándor. A vínasszony azt mongya: de szeretném én azt a Rózsa
Sándort látni! Mindennap megyek az erdőbe, és soha nem látom. Nagyon
kíváncsi vót az öregasszony. Eccer, ahogy kimegyen az erdőbe, nagyon szíp
idő vót, szíp napsütés. Passzió vót az erdőbe'járkálni. Ahogy szedi a gombát,
mán félig vót a kis tarisznyája a szíp nagy tinóri gombákkal. És akko' hajja ü,
hogy valami zörgés van a bokrok közt. U meg aszt hitte, hogy valami nagy
kígyó, ezírt odanízett. Hát ott fekszik a bokrok köszt egy ember. Ippojan, mint
ahogy mongyák, mint a Rózsa Sándor. Alacsony, vaskos, piros ember. Ű meg
megszeppen egy kicsit, oszt odaköszön:
- Jó napot kívánok, fiatalember!
- Jó napot, öreganyám! Hát mit keres maga itt az erdőben?
- Mindennap eljövök én - mondja. - Én egy szegíny özvegyasszony vagyok
Nincs nekem senkim. Az uram is meghalt, gyermekem sose vót. Senki sincs
velem. Magam íldegélek. Jövök, szedek egy kis gombát, viszem a gazdag
asszonyoknak. Adnak egy kis lisztet, szalonnát. Hát így íldegélek én!
Na, akko' felállott Rózsa Sándor, ahogy félkönyökön fekütt. Odament az
öregasszonyhoz. Na, aszt mongya:
- Nem fog maga ide jönni gombát szedni.
 Fogta a tarisznyát, elvette az öregasszonytul és szijje'rászta, kiöntötte a
gombát.
Jaj Istenem, hát most mán üresen megyek haza? Nem mert a vínasszony
szólni. Rózsa Sándor aszt mongya:
- Ne fíljen nénikém, ne fíljen. Igen reszket, mint a falevél.
- Nem fílek én, fiatalember. Ha meghalok se nagy baj, nyócvan éves vagyok.
Nem történik semmi, ha meghalok.
A vínasszony aszt gondolta, megöli.
- Most azt gondolja, hogy meg akarom ölni - mongya Rózsa Sándor. -Ne
fíljen, senkit nem ölök meg, mert én a szegínyeket nagyon sajnálom, kivált az
ilyen szegíny öregeket, mert bizony az én szegíny anyám is ilyen öreg, mint
maga.
Akkor a vínasszony már egy cseppet magához jött, hogy már azt mondta,
nem öli meg.
Na, oszt mongya Rózsa Sándor:
- Nénikém, jöjjön csak utánam. Hallja—e öreganyám, hát mi jó hírt hallott
Rózsa Sándorról?
- Hát, fiatalember, tudja - azt mongya - olyan jó híreket hallottam, hogy
Rózsa Sándor egy olyan jólelkű ember, hogy a szegínyeket kisegíti, a
nagy gazdákat, akik uzsorások, elpusztítja.
- Hát ilyen híreket hall?
- Bizony, én arrul ilyen híreket hallok, olyan nagyon jó ember.
- Hát szeretné maga aszt a Rózsa Sándort meglátni?
- Bizony - azt mondja - szeretném, ha még addig élek is, csak eccer
láthatnám meg.
Pedig gondolta mán, hogy az.
Na, aszt mongya:
- Jól nézzem meg, mert én vagyok az!
- Ó, hogy a jó Isten éltesse sokáig magát jó erővel, egészséggel! Csak
megláthattam, most mán nem bánom, ha meghalok is.
- Ne haljon meg, öreganyám, még élhet - aszt mongya - vagy húsz
esztendeig. Jöjjön csak velem!
Megyen az öregasszony. Mennek, mennek az erdőben.
Kivezette egy léniára. Tudod, mi az a lénia? Az erdőben az út, melyen a
gyalogos meg a szeker jár. Vezette egészen az erdőnek a közepire. Ott vót egy
gyalogút az ü tanyájáho'. Na, akkor elmentek és odaírtek. Kihúzott a bokorbul
egy nagy vasrudat. És befeszítette a fődbe.
 Hát mit csinált! A vínasszony várta, mi lesz. Felnyitott egy nagy vasajtót,
akkor ott grádicson, tizenkét grádicson mentek lefele.
- Na, jöjjön öreganyám, jöjjön a mi lakásunkba!
Bizony vót ott lakás! Olyan, hogy be lehetett menni. Ahogy lementek a
lépcsőn, egyenest szobák vótak ott. Rózsa Sándor benyitott egy szobába. Mentek
tovább, majd benyitott a konyhába. Azt mongya:
- Boris néni, van valami készítve? Van valami ennivaló?
Vót szakácsnéjuk is.
- Na, készítsen két személyre. Jöjjön öreganyám, be a konyhába és meg
fogunk ebédelni.
De a vínasszony nem tudott egy darab húst se megenni. Nem ment le a
torkán. Annyira fiit, hogy nem bírta a húst enni.
- Ne fíljen öreganyám, csak egyen. Nem fogy maga elől az a hús. Csak
egyen nyugodtan, egyen! Ne fíljen semmitől! Nem lesz semmi baja! Csak egyen!
Evett az öregasszony, de csak nem fogyott előle a hús.
- Köszönöm szípen - aszt mongya. - Hiába, a fogam rossz, nem tudom a
húst megrágni.
- Na - mongya Rózsa Sándor - kíszüljön, oszt jöjjön, hozza a tarisznyáját!
Bementek egy kamarába. Le vót öntve betonnyal az a kamara. De abba
tisztán a födtül a padlásig araszos szalonna vót egymásra besózva. Aszt mongya
Rózsa Sándor, mikor vágott egy nagy darabot:
- Elbírja anyám ezt a szalonnát?
- Hát - aszt mongya - nem tudom, lehet, hogy elbírom!
Akko' megint bementek egy másik kis kamarába. Akko' ott vót vagy három
hordó pínz. Rakott, markolgatott a vínasszonynak, nem sajnálta.
- Emelje csak meg! Bírja?
Felemelte a vínasszony.
- M é g bírom!
- A k k o ' még teszek!
Tett még neki pínzt.
- Na - aszt mongya - , itt van, kísz! Az erdőbe' meg ne lássam magát. Itt
lövődöznek. Nekem egy század katonám van. És lövődöznek, oszt meg tanálják
magát lűni.
- Jaj, nem is jövök, nem is jövök ide többet.
- De tudja mit mondok magának, hogy ismeri maga Csobolya Erzsit?
- Hogyne ismerném.
- N e szóljon semmit, mert én aszt a jányt megszerettem, és én aszt el akarom
lopni. De ne szóljon maga senkinek semmit!
 - Ó, dehogy szólok, dehogy szólok. Tessék nyugodtan lenni, nem szólok
én senkinek semmit!
Reggel az asszony odafigyelt, írdeklödött a jány után. És csakugyan ellopták.
Na, akko' a jány ott vót a betyárokná', nagy mulatság vót, hogy el tudta
lopni a jányt Rózsa Sándor. Ittak és annyira berúgtak, hogy elaludtak, mint a
föd. Rózsa Sándor meg a jány mint a felesíge, külön szobába aludtak. A
betyároknak megparancsolta:
- Vigyázzatok, hogy valaki be ne jöjjön vagy ki ne menjen!
Rózsa Sándor is be vót rúgva. A jány nem tudott aludni. Gondolta, hátha
meg tudna szökni. Akkor asztán a jány, mikor Rózsa Sándor elaludt és
hortyogott, kiment az előszobába, ami kivezetett a grádicshoz. Látja, hogy
minden grádicson fekszik egy betyár. Rózsa Sándor aszt parancsolta meg, hogy
minden grádicson feküdjön egy ember. Mert Rózsa Sándor attul tartott,
megszökik a jány. Mert vót úgy, hogy a jányok megszöktek tűlle. Attul tartott,
hogy megszökik a jány. Na de hát nagyon be vótak rúgva, még Rózsa Sándor
is. Elaludtak igen. Akko' a jány kiment és nízegette a lépcsőn, hogy hogyan
tudna ű kilípkedni onnan. Hát próbálta, ahon egy kis híja vót az ott fekvő
betyárnak a kezénél, odalípett. De amikor mán a legfelső grádicsra lípett,
akkor mán nagyon ideges vót a jány, mert sehogy se tudta a lábát hova tenni.
Akko' meglökte magát, majd keresztül ugorja az embert. Víletlenül az ott fekvő
betyár kisujjára ugrott. Amék hiába ittas vót, mán kijózanodófílbe' vót.
Észrevette, hogy valaki járkál, a kisujjára lépett. A jány szaladt, szaladt, ahogy
bírt, mert látta, hogy a betyár mozog, felébredt. Akko' az ember, a betyár nagy
ricsajt csapott. Felzavarta Rózsa Sándort, meg a többit is. Hiába ittasak vótak,
csak fe'kőttek. Szaladtak a lénián a jány után. De a jány hallotta, hogy szaladnak
utána és fe'ment egy fára. Egy olyan fára, ahon van az a fagyöngy. Ha ismered,
olyan nagy bokrok, kosár, fagyöngy. Mellébújt a fagyöngy bokor mellé, hogy
ne lássák meg a betyárok. Bekeresték a betyárok mindenütt. Minden fára
felövődöztek és a jánnak ellűttík az egyik ujját De a jány, hiába fájt, nem jajdult
el. Összeszorította a fogát, hogy egy jajt ki ne mongyon. Akko' osztán a betyárok
nem tudtak hova lenni. Rózsa Sándor aszt mondta:
- Három menjen erre, három meg arra!
Ahogy a betyárok elmentek, a jány lejön a fárul. Szaladt keresztül-kasul
az erdőn. Nem a lénián ment. Nem találkozott senkivel. Mikor kiér az erdő
szélire, ott megyen egy román, aki ezelőtt a dagasztótekenőket árulta. Azt
mongya a román:
- Hová mensz, jányom?
 - Megyek, szaladok, mert a betyároktú elszöktem. Jaj, jaj, hamar dugjon
el, mert a betyárok jönnek utánam. Megölnek, hogyha megtaná'nak!
Az ember ismerte ajányt, mert űnáluk szokott hálni a tekenövel íccaka, ha
megesteledik. A román hamar lehánta a tekenöt a szekerrül, aládugta ajányt a
legalsó tekenő alá.
- Na - aszt mongya - , itt maradj meg!
Alig mentek egy jó hajintásnyira, amikor kijött két betyár a fasor közzül,
elibe álltak a románnak.
- Honnan jön, bátyám?
- Errű jövök! - mutatja kezével a román.
- Nem látott itt egy jányt szaladni?
- Dehogy nem, a másik lénián.
Mutatta az ember, merre szaladt, ki a fasorhoz. A fasornál meg ki a határba.
A betyárok meg utána a jánynak, abba az irányba Elhitték, amit az ember
mondott. Nem tanálták. Na, utána megint az öregembernek.
- Hajja, nem bújtatta maga el aszt ajányt? Nem leljük sehon! Nem a
tekenő alatt van?
- Jaj, dehogy - aszt mongya - , mi közöm nekem a jányhoz?
- Szeggye csak le aszt a tekenőt!
Megijedt az ember. Szedi a tekenőt gyorsan lefele. Vót vagy húsz tekenő a
szekerín. Már nem vót csak egy tekenő, az alsó. Aszt mongya a betyár:
- Jaj, sose babráljon vele. Hát ha mán a többi alatt nincs, ennyi idő alatt
úgyse rakta a legalsó alá. Hagyja csak, mert mi sietünk!
Ott hagyták az öreget, elmentek. Oszt a legalsó alatt vót a jány. Az ember
közzé csapott a lovaknak, a betyárok elmentek a léniára keresni ajányt. Az
öregember hazavitte ajányt, kuksolt a tekenő alatt. A falu mán nem messze vót.
Mingyán a jány elmongya az ídesapjának, hogy hun vót ü, hon hált ű az íccaka,
hogy Rózsa Sándor lopta el.
- Na - az apja mongya - , innen menekülni kell!
Össze is szedték magukat, mire beesteledett. Az öregembert elindították
onnan, hogy ne is legyen ott az udvaron. Az öreg tekenős elment más udvarra.
Az apja, az anyja meg a jány mingyán elmentek, elszöktek a faluból. Ma se
tuggya senki, hová lettek. Még hírét se hallották azóta, hogy hová lettek.

Elmondta: Hadar Dánielné.

Bátyú, 1969januárja.
 A hűséges szolgáló

Eccer egy úrnak sok szolgálója vót. Béres meg kocsisai voltak. Az úrnak
vót egy hűséges cselédje, aki igazán még egy darab fát se lopott el az uraságét.
A felesíge meg ű megbecsülte, amit keresett. Aszt mongya a felesíginek:
- Hé, gyűjtsünk össze egy kis pínzt. Se nem kártyázok, se nem iszok.
Csináljunk öregségünkre egy kis házat. Mert mindig nem lehetünk cselédek.
Meglepnek a gyerekek. Hová fogunk húzódni? Csináljunk egy házat!
Úgy is vót. Spóroltak, dógoztak felesígestül. Jöttek a gyerekek is. A sok
munkának meglett a gyümölcse, csináltak egy kis házat. Ezt meg a többi cselédek
irigyelték, hogy az még házat is tud csinálni, ük meg még a kenyérbű se esznek
eleget. Meg ittak, ríszegek vótak. De ez nem ivott és nem is kártyázott, hanem
minden garast olyan helyre tette, hogy hasznát vegye. Itt meg az emberek
elkezdtek irigykedni. Bementek az úrho' vagy hárman, és mondták:
- Tekintetes úr, tetszik látni, hogy az az ember hogy gazdagodik. Lopja az
úrnak a vagyonát. Iccaka nem alszik, csak lopni megyen. Abbul csinálta a házat,
az úrnak a vagyonábú!
Az úr meg megharagudott. Felhívatta az embert. Azt mongya neki:
- Te lingár, én tíged megbecsültelek és rád bísztam mindenemet. Azt vártam,
hogy hűségesen gondját viseled mindenemnek. Te meg - aszt mongya - loptad
az én vagyonomat, egísz iccaka nem alszol. Hordod mindenemet elfele. Azírt
csináltad a házat, abbul csináltad a házat!
- Én nem csináltam, én nem vettem el egy gazszálat se. Megőriztem az
úrnak a vagyonát. Hanem én se nem iszok, se nem kártyázok. Csak minden
garast olyan helyre teszek, ami szükséges az én kezem alá. Csináltattam egy kis
házat magamnak öreg napjaimra.
Azt mongya az Úr a három embernek:
- Kössétek ki!
Ott vót egy nagy bitófa. Az úr kiadja a parancsot:
- Vetkeztessétek pucírra és kössétek ki tiszta meztelen a fához, és ott legyen
huszonnígy óráig a fához kikötve. Hadd egye meg a szúnyog!
És annyi szúnyog ment rá estére, hogy már nem látszott a szegíny ember
testje. Kiszíjta a rengteg vírít. Piros vót az embernek a bűri a sok vírtű. A
szúnyogok teleszíjták magukat vírrel.
Az uraság az ablakból nézte a szógát és megsajnálta. Aszt mongya:
- Kimegyek, török egy gallyat, egy akácfagallyat és hajtom rúla a szúnyogot.
 Ki is ment, nagyon sajnálta mán az embert, a szógáját, hogy ennyire csípte
a szúnyog. Oszt hajtotta rúla a szúnyogot. Aszt mongya az ember:
-Tekintetes úr, ne tessék énrúlam hajtani a szúnyogot. Nem baj az, ha csíp
is, ha kiszíjta is a víremet. Ne tessék elhajtani, aki mán jóllakott, mert akko'
megint újabb jön, újabb szíjjá a víremet.
Azt kérdi az úr:
- Mire mondod esztet?
-Tessék megfejteni tekintetes úr, hogy mire mondom. De ez igaz, amit én
mondok!
- Hát mégis mire mondod?
- N e tessék rúlam elhajtani, mert ha el teccik hajtani, még éhesebbekjönnek.
- Hát mégis, ez valamit jelent?
- Igen - aszt mondja - , én megkerestem magamnak egy kis házat. Ezír meg
teccik engem ölni. A szúnyoggal a víremet kiszívatni, holott én hűségesen
dogoztam a tekintetes úrnak. De rá tetszett hallgatni az irigy emberekre, akik
irigylik éntűlem, amit szereztem magamnak. Meg tetszik látni, ha én elmegyek,
éntűlem még zsiványabb jön. Az igazán el fogja lopni mindenit, de én már nem
lopok, mert én már csináltam egy kis házat.
Aszt mongya az embereknek az uraság:
- Gyertek ti gyilkosok, ógyátok le eszt az embert! Ennek van igaza, ti
hazudtatok!
- Mert akik engem elárultak - mongya a szóga - , azok egísz vasárnap csak
isznak, kártyáznak, meg mulatnak! Én meg a szegény felesígemmel dógozok,
hogy legyen nekünk öreg napjainkra valami!
- Ógyátok el és takarodjatok az udvarunkbul ki! Mátul kezdve gyertek be
a levelír, oszt kiadom nektek az elbocsájtó levelet. Te meg hűségesen szógálj,
míg csak bírsz.
Akko' asztán az ember megköszönte. Szógált tovább. Még nagyobb gazda
lett, pedig nem lopott. És ezzel a mesémnek vége van.

Elmondta: Hadar Dánielné.

Bátyú, 1968februárja.
 A gyilkos szülők

Vót eccer, hon nem vót, egy szegíny árva jány. Meghalt az ídesanyja, az
öreg ídesapjával maradt. Mit csináljanak, nem tudtak miből élni. Felvállalták a
faluban a kinn háló jószág őrzését. És egyszer úgy jött, hogy a nagy esőzések
miatt nem tudtak az apjának még enni vinni se. Esett, esett, ömlött az eső.
Eccer asztán megállott az eső egy kicsit. Hamar asztán szaladt a jány. A Tisza
partján a füzesbe' őrizte a kinn háló jószágot. És ide vitt neki enni. De amiko'
elvitte neki az ennivalót, hozzá kezdett megint esni, ömleni, dörögni annyira,
hogy a szegíny jány nem tudott hazamenni, olyan setítség vót, meg úgy ömlött
az eső. Félútba' tanálta a nagy eső. Szegény jány nem tudott mit tenni. Ott vót
a falu között egy régi templom, mer' a Tisza a falut lerombolta. Más helyre
tették a falut. A templom meg ott maradt a határban, a falu helyén, mert a templom
kűbű vót, eszt a víz nem tudta elvinni. Nem tudta, hogy mit csináljon. Eszt
gondolta:
- Hát, ha templom, szentnek kell lennie. Isten háza . Bemegyek oda, hát
csak nem lesz valami bajom.
Bement a szegíny jány, fiit nagyon. Dörgött, villámlott, attul is fiit, meg
máskülönben hiába templom volt, azért csak fiit. És akko', amiko' bement a
templomba, így könyörgött:
- Istenem, jó atyám, őrizz meg mindentűi!
Az eső csak nem hagyta abba. Sötétedett, fílt, bebújt hát a harmadik szék
alá. Ahogy ott kucorog vizesen, lehetett vagy tizenkét óra, eccer csak nyílik a
templomajtó, jön befele egy asszony meg egy ember. Hát gondolta jány, meg
akarnak húzódni, azért jöttek, hisz ő is azért jött, hogy a nagy esőtű
meghúzódjon. Elmennek egészen a katedráig. Ű meg kinéz, ki lehet az. Hát
ühozzája a harmadik szomszíd, az asszony meg az ura. Megörült, hogy mán
nincs maga, mer' ismerős jött, nem kell fïlni. De nem bújt elő, várta, hogy mi
lesz. És akkor szól az asszony az urának:
- Gyere csak ide, hé, az első székhez, és - aszt mongya - szedjünk le innen
három széket.
Akko' hozzákezdtek kiszedni a széket, és vájtak egy nagy gödröt. Aszt
mongya az ember:
- Jaj hé, ne vájasd velem ezt a nagy gödröt. Adjuk inkább a szegényeknek
eszt a pínzt, ne vájasd eszt a gödröt velem.
- Nem - rivallkodott rá az asszony - , csak vájjad meg!
 A szegíny jány a szék alatt nagyon fiit, nem tudott hová lenni. Kimentek és
behoztak egy nagy vékás ringó kosár aranyat, és az ember beleöntötte a gödörbe.
Akko' megint kimennek, ismét hoznak egy ringó kosárral mindenféle pínzeket,
beleöntik eszt is a gödörbe. A jány, míg ük kimentek, a szilkéjét telimerítette.
Gondolta, van nektek sok, jut belőle nekem is. Behúzódott ismét a székek alá,
még messzebbre. Miután kiöntötték kétszer is a pínzt, kimentek újra. Az asszony,
ahogy mentek kifele, aszt mondta:
- Hozzuk be a kisjányt.
Vót egy tizenhárom éves szép kisjányuk. Behozták és oda állították a
pínzhez. A másik kisjány a szék alól telimerítette a szilkét arannyal, oszt
beleöntötte a kendőbe, amibe' az apjának vitt enni. Behozták a jányt és
odaállították a pínzhez. És az asszony aszt mondta a féijének:
- Öljük meg, nehogy a vő vegye hasznát a pínznek!
A kisjány elkezdett rimánkodni:
- Idesanyám, ne öljön meg, inkább világgá megyek, csak ne öljenek meg!
A férfi is elkezdett sírni, rimánkodni:
- Ne öljük meg eszt az egyetlen gyermekünket, amiko' van mibű élni. Jaj
hé, ne öljük meg, ebbű a pínzbű az onokánk onokája is megél, ha soha nem is
dogozik.
- Nem, csak megölni! Jön majd egy vő, oszt ő veszi hasznát. Nem, csak
öld meg, ne legyen az övé. Ne fílj, a másvilágon az övé lesz.
De az ember csak sír és rimánkodik:
- Ne öljük meg erőszakkal!
Az asszony ráripakodott az emberre:
- Hogyha nem ölöd meg, én öllek meg tígedet!
Muszáj vót az embernek. Az asszony felemelte a jány fejit és megmutatta, hogy:
- Ide szúrd, a torkába a vasnyársat!
így osztán az ember beleszúrta a vasnyársat a jány torkába. A jány vírit
rácsepegtették a pínzre, és aszt mondja az asszony:
- A pínzt ne vegye ki senki, amíg rá nem teszik a jány testit.
A meghalt jányt kivitték, feltették a szekerre, mer' ökre vót az embernek.
Nagyon ömlött az eső, de úgy jöttek, hogy olyankor nem járkál senki. A jány
meg kibújt a szék alól és lassan utánok lopózott. Tudod, a Nyíren nagy fasorok
vannak. A fasorok alatt végig utánok hazafele, hogy észre ne vegyék, mer' akko'
űtet is megölték vóna. Na, miko' hazament a jány, letette a pínzt, nem aludt
egész iccaka. Regge', amiko' fe'kelt a jány, korán, átlesett az asszonynak az
udvarába. Mert a harmadik szomszédba való vót az asszony. Nagygazdák vótak,
és akko' hallja, hogy nagyon ordít az asszony:
 - Szomszídasszony, jöjjön ki, meghalt a jányom. Nekem csak ez az egy
vót, az Isten eszt is elvette. Megölöm magam. Meghalt a jányom!
A jány meg hallgatta, hogy meghalt a jánya, de a jány nem tudott nyugodni.
Fogta a pínzt, elment a bíróná', és megmutatta a pínzt, hogy ü mennyit lopott
el az asszonytul. Eszt mondta:
- Gondoltam, ha te a fődbe vájod, én meg szegíny vagyok, nekem is
szükségem van arra a pínzre. De nekem - aszt mondja - nem kell az a pínz,
mer' én úgyse tudok nyugodni, ha a pínz énnálam lesz, hanem odaadom a
bírónak, tegye ahová akarja.
Na, akko' a bíró azonnal telefonált a csendőrsígre. Odajöttek a csendőrök,
akko' oszt a jány e'mondta, hogy és mint vót. Mingyá' elmentek a jányhoz az
orvossal. De az orvos nem talált benne semmi hibát. De a jány megsúgta a
bírónak, hogy az álla alatt van megszúrva jánynak. Na, oszt a bíró mondta az
orvosnak, hogy az álla alatt keresse. Meg is lelte a szúrást. Még kormos vót a
helye, ahova a kormos vasnyársat odaszúrta. Na, akko' odahíjták az asszonyt.
Kérdi a csendőr:
- Hogy halt meg ez a jány, meg miko'?
Az orvos is mondja:
- Ez meg van ölve, ezt maguk szúrták meg!
- Jaj, dehogy, dehogy - mongya az asszony.
Ekko' a jányt az asszony és a férfi elé állították.
- Na - aszt mongya a csendőr - , mondd el, hogy történt!
A jány oszt elmondta:
- A vasnyárssal szúrták meg! Szegíny jány rimánkodott, hogy ne öljék
meg, inkább világgá megy. Az asszony aszt mondta, hogy szúrja bele a
vasnyársat, ne legyen másé a pínz. Majd a vőm vegye a hasznát. Még egy tojást
se ettem meg, eladtam, csak csináltam a pínzt, hogy neki legyen. Oszt majd a
vő vegye hasznát?
így mondta el a jány, amit kihallgatott.
A csendőrök a jányt kivitték a templomba. Menni kellett az asszonynak és
az embernek is. Befogta az ökröket és mentek a jányért meg a pínzírt. Rá is
tették a halottat a pínzre, ahogy a jány mondta. Utána a pínzt kivették és
hazahozták. Na, osztán a bíró meg a csendőrök elkezelték a pínzt. Csináltak a
helyébe be a faluba egy nagy templomot, még ma is megvan Kisvarsányban. A
jánynak adták aszt a pínzt, amit elvett. Aszt mondta a bíró meg a csendőr:
- Ez a tied, csinálj magadnak egy szép kis házat, mer' árendás házban laktok.
Na, a jány a pínzt elfogadta. Az embert és az asszonyt együvé láncolták, a
jányt meg eltemették. Oda kellett nekik a koporsó mellé állni összeláncolva.
Amiko' eltemették a jányt, a gyilkos szülőket vasba verve vitték a fegyházba,
Ilovára. Ott oszt életfogytig kínlódtak, míg csak meg nem haltak.
Ennyi vót, mese vót, ez szentigaz vót.

Elmondta: Hadar Dánielné.

Bátyú, 1969februárja.

A három cigány és a juhász

Amiről ma mesélni fogok, itt történt a Longi erdőben.

Az erdő szélén őrizgette egy juhász a juhait. Éjszaka arra ébredt fel, hogy
a kutyái nagyon ugatnak. Futott a nyájhoz, de nem látott semmit, a tolvajok
elmenekültek.
Amiko' pitymallott, számba vette a juhait. A tolvajok elvitték a fekete pettyes
bárányát és még egy bárányt. Bosszankodott, és arra gondolt:
- Ezt csak a cigányok vihették el!
A község felé nézett, s látja, hogy jön három cigány, a hónuk alatt balta,
mennek az erdőbe fáért. Gondolta magában:
- N a , most a cigányokat megviccelem a bárányaimért!
Hamarosan a kisbaltájával a gyalogút mellett megfaragott egy fát, osztán
ráírta: Ezen a fán lehet az égbe menni. U meg e'bújt egy bokor mögé, s várta,
mi lesz. Ahogy odaérnek a cigányok, észreveszi az egyik az írást. Tudott egy
közülük olvasni:
- Várjatok csak, dádé! Ezen a fán meg valami írva van!
Elkezdi betűzni:
- Ezen a fán meg fel lehet a mennyországba menni !
- Nocsak, próbáljuk meg! - mongya a másik.
Azt mongya a legöregebb:
- Én hagy menjek utójára! Tik előre menjetek! Ott jó dogunk lesz, eszünk-
iszunk, és hozunk a pulyának is. Most könnyen fel tudunk menni a
mennyországba!
Amiko' jól felértek, azt mongya a legfiatalabb cigány:
- Dádé, vagdald le magad után az ágakat, nehogy más is fe'jöjjön a
mennyországba utánunk!
Le is vagdalta és le is pucolta, nehogy valaki meg tudjon benne fogózni,
hogy a mennyországba rajtuk kívül senki ne menjen.
 Na, amiko' mennek, mennek, hatalmas jegenye vót, eceer csak elírik a tetejit.
Ott meg csak egy nagy vaíjúfíszek vót. Megáll, oszt aszt mongya:
- Sum, dádé, itt a teteje, oszt nincs a mennyország!
A másik így beszél:
- Na jól van, ha nincs mennyország, hát mit csináljunk!
- Jaj, jaj - siránkozik az öreg - , levagdaltuk az ágakat magunk után. Jaj,
jaj, hogy megyünk le?
Ott tanakodnak, eccer csak aszt mongya a legfiatalabb:
- Na, hallgassatok csak ide, morék! Én beleragózsok a fának a hegyibe, te
megfogod a lábamat, a vín Puli meg a te lábadat. Ezs azs ág meg szípen lehajlik,
oszt leereszkedünk a fődre!
Úgy is tettek. Beleragóztak egymás lábába. Csak csüngtek és csüngtek. A
legfiatalabbnak mán igen nehéz vót fogni az ágat. Nem bírta mán, meg a keze is
csúszott. Aszt mondja:
- Halljátok, dádék, váljatok egy kicsit, hagy köpjek a markomba. Megnyá-
lazsom a kezsem, már igen nehézs nekem.
Akko' eleresztette az ágat, hogy a markába köpjön, és lezuhantak mind a
fődre. Na, oszt kinek a keze, kinek a lába tört el. Akko' osztán nem tudták, mit
csináljanak, haza nem tudnak menni. Közbe a juhok arra tértek. Odamegy a
juhász:
- Ti cigányok, mit csináltok itt?
- Jaj, jaj, ha Istent ismer a nagycságos úr, menjen be a faluba, mongya meg,
hogy itt vagyunk félhóttan, jöjjenek, osztán vigyenek hazsa, mer' fe'mentünk
arra a fára.
- Mit kerestetek ti ott? - kérdi a juhász.
- Egy táblára azs vót írva, ezsen a fán fel lehet a mennyországba menni, mi
meg megpróbáltuk, de nem vót ott csak egy varjúfészek. Valaki bolonddá tett.
- Hát - aszt mongya a juhász - , én nem tudok menni, mer' nekem a birkákra
kell vigyázni. Meg haragszom rátok, elloptátok a fekete pettyes bárányom.
- Jaj, nagycságos juhász úr, visszaadjuk a bárányát, mi vittük el. Nincs
semmi baja. Csak vitessen haza.
Igen rimánkodtak. Éppen arra jött egy ember ökörszekerrel. Fe'pakolták a
három cigányt. Nagy jajgatások közt elindultak haza a táborba.
Ennyi vót, mese vót, igaz vót. így járt pórul a három zsivány cigány.

Elmondta: Hadar Dánielné.

Bátyú, 1969. februárja.
 A cigány a kecskék közt

Vót eccer egy asszony. Igen szíp asszony vót, a legszebb a környéken. Itatta
a tehenet eccer a kútnál. Akko' még nem vót minden udvaron kút, közös kutak
vótak a faluba'. Arra megy egy nagy oláj cigány fiú, legíny. Aranybojtos csizma
vót a lábán. Odamegy a kúthoz, az asszonyhoz. Aszt mongya:
- Hallja szípasszony ! Higgye meg, én adnék magának háromszázs forintot,
ha e'mehetnék egy este magához szórakozsni!
Az asszony nem szólt rá semmit. Mongya az urának, mi történt.
- Te - aszt mongya az ura - , ha még eccer beszélsz vele, vedd el tülle a
háromszáz forintot.
Úgy is vót. Másnap reggel itassa az asszony a teheneket. Megint odamegy
a cigány, mert állandóan ott keringett a ház körül, hogy láthassa az asszonyt.
Aszt mongya a cigány:
- Szípasszony, én adnék magának háromszázs forintot!
- Csak adjon!
- Na, miko' menjek el?
- Hát este. Nem lesz otthon az uram, hát eljöhet.
No, el is ment. Lefekszik, de aszt mongya az asszony:
- A z én ágyamba csak tiszta pucéron feküdjön le!
- No, jól van szípasszony - azt mongya a cigány - , úgy is lefekszek én!
No, miko' lefeküdt, az ura az asszonynak az ablakon nízte. Egyenesen
bekiabált az ablakon:
- Felesígem, nyisd ki az ajtót, hazajöttem!
- Jaj! -aszt mongya a cigány. - Hát most mit csináljak mán?
No de tudod, rígen úgy vót, hogy az egyik házba' laktak, a végibe' meg a
juhok és a kecskék, oszt vót egy ajtó a konyhábú az istállóba.
Aszt mongya az asszony:
- Menjen be a másik házba, ott vannak a juhok meg a kecskék. Osztán
menjen be és álljon közzéjük nígykízláb, hogy ha bemegy az uram, hát ne lássa
magát. Aszt hiszi, hogy kecske.
Úgy is vót. Beszalad a cigány pucéron. Aszt mongya az ember a felesíginek:
- Hallod, hé! Nem kaptam munkát és hazajöttem. Tudod, mit gondo'tam:
menjünk el éccaka és öljünk meg egy mázsa búzát.
Aszt mongya az asszony:
-Hát min őijük le, jó ember?
 - Min? - azt mongya. - Befogjuk a két kecskét, osztán hát leöljük rajta.
Megyen az ember az istállóba.
- No gyere - aszt mongya - , hozzad a gyertyát, válasszuk ki a két kecskét,
oszt e'megyünk velük a malomba, leörjük a búzát. Elbírják azok a mi
szárazmalmunkat hajtani.
Úgy is vót. Vót olyan kis talyigájuk. Bemennek, hát ott áll nígykízláb a
cigány. Aszt mongya az ember:
- Gyere csak, ni - aszt mongya - itt van ez a kecske, ez a pucér kecske,
fogjuk be eszt, meg a másikat, eszt ni hozzá!
Ment a cigány szorgalmasan, mert félt az emberiül. Akko' befogja az ember,
fe'teszik a mázsa búzát, felülnek mind a ketten a talyigára. Húzta a kecske, de
az ember - vót egy kis szíjostora - mindig oda-odalegyintett a kecskének,
mindig a pucér kecskének.
- No, pucér! - aszt mongya. - Hogy nem akar menni ez a kecske!
Az asszony biztatta:
- Csapj oda neki!
A pucér kecske még ugyan igyekezett. No, miko' odaérnek a malomba, az
ember és az asszony leszállott. Kérdi az ember:
-Méket fogjuk be hajtani körül fele a malmot?
- A pucért - feleli az asszony!
Leőrték a mázsa búzát, hazajönnek, megállnak az ajtóba', viszik a búzát
befele, az asszony meg fogja a kecskéket kifele. De a pucér kecske nem ment
be az ólba, hanem felugrott és uzsgyé, a kerten lefele. E'szaladt.
- Te - mongya az ember - , miféle pucér kecske, két lábon szalad!
Az ember úgy tesz, mint aki nem tuggya, hogy micsoda.
Na, másnap itat az asszony. Megy arra a cigány:
-Asszony - aszt mongya - , add vissza a háromszázs forintot!
- Hát hogy adnám - aszt mongya - , hát nekem adtad. Gyere el este!
- Öhöm, tán mán e'fogyott a lisztetek, oszt őrni akartok menni? - mondta
a cigány, és e'tűnt.

Elmondta: Hadar Dánielné.

Bátyú, 1970. januárja.
 A vásárokat járó ember

Vót egyszer egy ember, aki nem szeretett otthon lenni, állandóan a világot
járta. Minden vásáron ott vót. Ma a fiatalok már nem emlékeznek a vásárra, de
érdekes dolog vót. Minden vót ott: ruha, csizma, cipö. A gyerekek számára a
cukorfutyülő, a mézeskalács vót a minden.
Egyszer, amikor a vásárra ment, ezt kérdezte a lányaitól:
- Mit hozzak nektek a vásárbul?
A legnagyobb azt kérte, hogy neki olyan ruhát hozzon, hogy a dereka olyan
legyen, mint a gyűrű. A másik meg egy gyűrűt kért, de olyan szép legyen, hogy
benne mindent meglásson. A legkisebb arra kérte az apját, hogy neki egy rózsát
hozzon, ha talál az úton.
Az édesapja bejárt messze földet, de nem talált rózsát az úton. A két idősebb
lány kérését teljesítette: elhozta a ruhát meg a gyűrűt, de a rózsát nem lelte sehol.
Nagy szomorúan ment hazafelé, bandukolt az úton, nagyon fáradt volt.
Egyszer csak egy kastélyhoz ért. Megállt, kinyílt előtte a kapu. Bemegy a
kastélyba, de nem talál senkit. Benyit az egyik helységbe, nagyot bámul - ez a
konyha. Nincs senki. Sül-fö minden, de egy szál ember sehol. Megyen tovább,
megáll az egyik ajtó előtt, az kinyílik. Megyen a másikba, az az ajtó is kinyílik.
Végigjárta az egész kastélyt. Az utolsó szobában az asztal meg van terítve minden
jóval. Leült az asztalhoz. Nem kínáltatta magát. Azt gondolta, ha már itt ez a
sok jó ennivaló jóllakik.
Egyszer csak arra lesz figyelmes, hogy a másik tányérbul is fogy az étel,
valaki kanalazza a finom húslevest. Jóllakott és gondolta, ha már így van, kipiheni
a fáradalmait, alszik egyet, majd reggel megy tovább. Lepihent az ágyba. És
vele szemben az ágyon is szuszog valaki, de nem látja, ki az. Gondolta, megnézi,
ki az. Odamegy az ágyhoz, és nem talál senkit. Megint visszament és lefeküdt.
Ahogy fekszik, hallja, hogy mozog a dunna. Visszament megint. Bosszantja. Nem
talál senkit, semmit. Vajon kijáratja vele a bolondját? Harmadszor is odamegyen,
és akkor megszólal valaki az ágyban, de ő nem lát ott senkit.
- Ettél, ittál, hajói érzed magad, pihenj, hajónak látod!
Elaludt. Reggel felébredt, már világos van. Kinéz az ablakon, látja a
gyönyörű szép rózsákat. Gondolta:
- Innen viszek a lányomnak egy szép rózsát!
Le is ment, és leszakította a legszebbet. Mikor leszakította a legszebbet, a
rózsa elkezdett sírni. Ott termett egy csúnya ember, akinek minden hajszálán
ott tekergett egy kígyó.
 - Rózsa helyett rózsát kérek! Leszakítottad a rózsák királynőjét, hozd el a
lányod helyette! Ha nem hozod, halálnak halálával halsz meg!
Az ember hazament, hazavitte az ajándékokat a lányainak. A két nagyobbnak
a ruhát és a gyűrűt, a legkisebbnek a rózsát. Ezt mondta a legkisebbnek:
- Elhoztam neked a rózsát, de neked el kell menni abba a kastélyba, ahonnan
a rózsát hoztam. Ha nem, én egy hét múlva meghalok.
Az ember elkezdett sírni. A lány így felelt:
- Elmegyek, édesapám, csak ne sírjon!
Elment az édesapjával a kastélyba. Ott megjelent a nagy fekete ember, a
szörnyeteg, és ezt mondta.
- Na, most már itt maradsz, és ha kedved tartja beszélgetni velem, akkor
megnyomod ezt a gombot. A falba van egy gomb. Én rögtön futok!
A lány igen megszörnyedt, hogy látta a szörnyű embert. Elhatározta, dehogy
fog ő beszélni ezzel a szörnyeteggel.
Eltelt egy hét, két hét, már nagyon megunta ott magát egyedül a lány. Nem
vót kihez szólni egy árva szót se. Úgy is tett, ahogy gondolta, megnyomta a
falban a csengőt. A szörnyeteg azonnal ott termett.
- No, hívtál, mit kívánsz? - kérdezte a szörnyeteg.
- Nem kívánok semmit, csak egy pár szót akartam szólani.
- Ha kell, csak nyomd meg a csengőt! - mondta a szörnyeteg, és eltűnt.
A lány oszt nagyon unta magát és minden második nap nyomta a csengőt.
Lassan megszokta a szörnyeteget, és mindennap híjta. Akkor egyszer odahíjta
és mondta neki:
-Nagyon szeretném látni a szüleimet, szeretnék hazamenni!
A szörnyeteg ezt mondta neki:
- Megteszem, ha megígéred, hogy egy hét múlva visszajössz hozzám, mert
csak egy hétig szabad lesz otthon maradni, mert ha nem, meghalsz. Itt adok
neked egy gyűrűt, este lefekszel, az ujjadon megfordítod, és reggel otthon leszel!
Úgy is lett. Másnap reggel hazament. Nagyon örültek neki a szülei, a
testvérei. Elbeszélte, hogy neki ottan milyen jó dolga van, csak az a baj, hogy
nincs kivel beszélgetni. De már ezt megszokta, a szörnyeteggel beszélget mindig.
így a két nagyobb lány megirigyelte a sorsát. Azt mondták:
- Ne menj vissza! Nem igaz, hogy meghalsz, ha nem mégy vissza!
Egy hétig még otthon maradt, de mire visszament, sehol se találta a
szörnyeteget. Sehol se vót!
Nagyon megsajnálta, hogy nem leli sehol, mert már megszokta. Kereste
mindenfelé, nem találta sehol. Egyszer kiment a kertbe, és a rózsafa alatt találta
meghalva. Letérdepelt, elkezdte simogatni és sajnálkozásában megcsókolta.
Látja, hogy a szörnyeteg erre megmozdul. Újfent megcsókolta, hátha felébred,
erre a szörnyeteg újra megmozdult. Harmadszor is megcsókolta, és akkor a
szörnyeteg feltámadt. Felnyitotta a szemét és ott állt előtte egy gyönyörű királyfi.
A királyfi ezt mongya:
- Három csókod megváltott engem. Én egy elvarázsolt királyfi vótam. Én
a tied, te az enyém vagy, ásó-kapa válasszon el bennünket!
A királyfi megölelte a lányt, össze-vissza csókolta. Az elvarázsolt kastély
megelevenedett. A szolgák, a lovászok, a szakácsok jöttek-mentek.
Nagy lakodalmat csaptak. Ott vót a lány apja, anyja, a testvérei. Meghívtak
engemet is. Vót kalács, mint forgács. Megettem egy rúd túrós kalácsot, megittam
egy kancsó bort. Aki nem hiszi, jáijon utána. A szereplők még ma is élnek, ha
meg nem haltak.

Elmondta: Nyeste Istvánné.

Bátyú, 1990. február 4.

A cigány meg a szípasszony

Ecce' vót, hun nem vót egy fiatalember. Ennek az embernek a szomszédjában
lakott egy szípasszony. Arra kérte, adjon neki alkalmat arra, hogy hadd szeresse.
Aszt mongya az asszony:
- O, hát rendben van.
Megmondta az urának, meg is tárgyalták. Az ember e'ment a vásárra. Az
asszonnyal megbeszélték, hogy vissza fog jönni. Erre ebídet készített neki. Finom
ennivalót, meg mindent És akko' aszt mongya az asszony:
- Öltözzünk le!
Leőtöztette a cigányt pucírra. Erre kopogtat valaki. Aszt mongya a cigány:
- Hát ez meg ki lehet?
- N e m tudom, ki lehet! De megnízem!
- Hát itthon hagytam a legjobban szóló harangom!
Mer' az ember harangöntő volt.
- Hát keresd. Mék lehetett az?
- Jó, jó, de veszek egy nagy botot, hogy kipróbáljam a harangokat, hogyan
konganak.
A cigány megijedt, bebújt a harangok közé és kidüdörítette a fenekit.
Az ember meg próbálja a harangokat. Mer' az úgy vót, hogy az asszony
odabújtatta a cigányt. Az ember meg oda-odavág a harangoknak. Ráhúz egy jó
nagyot a cigány fenekire, a cigány meg aszt mongya:
 - Kong!
Végigmegy, kipróbál minden harangot. Eszt mongya:
- Kedves felesígem, melyik a legszebben szóló harangom?
Kezdte előröl a próbát az ember. Kiált a cigány jó előre:
- Kong!
Felugrott a cigány és uzsgyé, elszaladt. Nem vót kedve a fiatal
szípasszonyhoz menni többet, hogy udvaroljon neki. E'ment a kedve.
Ennyi vót, mese vót, aki hallgatta, az övé vót.

Elmondta: Nyeste Istvánné.

Bátyú, 1990. február 4

A veres vitéz meséje

Eccer vót, hon nem vót egy király. Ennek vót három jány a. A három jány a
nagyon szép vót. A király vendégségbe vót hivatalos. Félt, ha otthagyja egyedül
a jányait, valami baj történik. Megfogadták a jányok, hogy nem lesz semmi
baj. Erre fe' elment az apjuk, vett nekik mirtusz koszorút. És e'ment.
A szomszédban lakott a veres vitéz, aki nagyon szerette a jányokat. E'kezdett
udvarolni nekik. Udvarolni kezdett az egyik jánynak, a legidősebbnek. E'kezdett
udvarolni a másiknak. Eszt is otthagyta. A veres vitéz mán a kicsit akarta szeretni.
És aszt monta a kicsi: neki csak úgy udvarolhat, ha az ajtótul ráugrik az ágyra.
Haragudott rá, és elhatározta, hogy kitol vele. Úgy is tett, leőtöztette pucírra.
Ráugrott az ágyra, alatta meg véce vót. Nyakig esett bele a sz..ba. Hát erre fe'
rácsukta az ajtót, ű meg e'ment, nyugodtan lefeküdt aludni. A másik két jány
regge' fe'kőtt, és azt mongya az egyik:
- Te itt heverészel, a gavallér meg e' se ment!
- Menjetek, ott van a szobában, a vécében.
Mennek, hát szépségesen ott tátog, csak a szája van kint. Bele akart fúlni.
Erre fe' asztán a két jány kihúzta a veres vitézt. Kilenc kútból húztak rá vizet,
hogy tiszta legyen.
Na, fogta magát, e'ment haza, de nagyon mérges vót a veres vitéz. A két
jány meg beteg lett. A veres vitéznek a kertjében vót egy olyan körtefa, hogy
arrul nem szabad enni senkinek. A két jány aszt hitte, ha ük arrul esznek, akko'
meggyógyulnak. A két jány aszt akarta, hogy a veres vitéz kapja el a legkisebb
jányt. Csak ük legyenek.
 A veres vitéz ott aludt a körtefa alatt, hogy arrul ne egyen senki. A kisbbik
jány, akit Pólinánakhíjtak, este fe'mászott a fára. Megszedte a kötőjét körtével,
de egy nagy körtét a veres vitéz orrára ejtett. Betört az orra. Felnézett a fára a
veres vitéz, és eszt mondta:
- Te vagy itt, most már nem úszód meg!
- Ha kellek neked, gyere fel értem!
Erre fogta magát a veres vitéz és ment fe' a fára, hogy ott elkapja Pólinát.
Már-már elérte, amiko' Pólina megrúgta, és a veres vitéz leesett a tövisbe.
Pólina meg leugrott és elszaladt.
- Na - aszt mongya - , ha ez sikerült, jól van, megkapta a magáét.
Vitte a körtét a két királykisasszonynak, de azoknak az nem kellett.
- N e m ke' mán, nem jó az! - kiabálták.
A veres vitéz nagyon beteg lett, beletört a tövis a fenekibe. Orvost kerestek,
hogy meggyógyítsa. Pólina felöltözött orvosnak. Egy kis penicilus kést a zsebébe
tett és e'ment. Megérkezett a veres vitéz kastélyába, hogy meggyógyítsa a
veres vitézt. Mindenkit kizavart, hogy most gyógyítja a beteget. Erre csak
ketten maradtak. Hasra fektette a veres vitézt és fogta a kis kést, és a hegyivel
még bejjebb nyomta a fenekibe a töviseket. Erre, miko' belenyomogta,
bekötözte, befáslizta, otthagyta. Mielőtt e'ment, az ajtófélfára krétával odaírta:
Ez a Pólina álnoksága, tegyen rúla veres vitéz, ha bánja.
Erre fe' Pólina hazamegy. A két királyjány aszt mongya:
- Meggyógyulnánk, ha a veres vitéz konyhájárul ennénk egy kis levest!
Pólina nem sokat gondolkozott, e'ment azír is. Megy is, de miko' e'fele
jött, kiburította az ennivalót, és az ajtófélfára ráírta: Ez a Pólina álnoksága,
tegyen rúla veres vitéz, ha bánja.
Miko' megmondták a veres vitéznek, hogy mit csinált Pólina, az kíket-ződet
játszott. Nem tudta, hányadán van.
Megyen Pólina a két jányhoz megint, nem kellett nekik a leves. Bor kellett
vóna nekik, a két királykisasszonynak. E'ment még borér is Pólina. E'ment a
pincemesterhez, hogy aggyon egy kis bort a két betegnek, mer' meghalnak.
Mér' nem adott vóna a pincemester. Mi a királynak egy liter bor vagy egy fél
liter! Erre fe', amiko' a pincemester meghúzta az üveget vagy a kancsót. Mit
tudom én már, mit vitt a jány. Míg a pincemester kiment, kinyitotta csapokat,
kiengedte a veres vitéz borát, és odaírta az ajtófélfára: Ez Pólina álnoksága,
tegyen rúla veres vitéz, ha bánja!
Miko'a veres vitéz megtudta, hogy mit csinált, prüszkölt-kiabált. Afenekibü
még akko' se tudták kiszedni a tövisét. Összejött neki minden.
Hazajött az öreg király és aszt mongya:
 - No lányok, jól van minden?
Aszt mongya a kisebbik:
- Persze hogy jól van!
Titkolta a két testvír a dógot. Látják, hogy a Pólina koszorúja virít, annak
van meg a szüzessége. A nagyobbik jány kírte Pólinát, hadd menjen benne az
apja elibe. De a koszorú elhervadt a Pólináé is. Kijött, letette a koszorút, az
újra virított. A középső jány is elkérte, az is bement. A koszorú újra elhervadt.
Kijött a középső jány, letette a koszorút, az újra virított. Feltette a koszorút
Pólina, és az virított. Igen örült a király, hogy akit a legjobban féltett, az
becsületes, annak van meg a szüzessége. A másik kettőnek nem. A két jányt
bezáratta a vastoronyba, hogy paráználkodtak.
A veres vitéz erre fe' hadat üzen a királynak. Aszt üzeni: Elpusztítja az
egész országot, ha nem aggya neki Pólinát.
Pólina erre aszt mongya az öreg királynak:
- Jól van! Mondjad neki, hozzámegyek, ha a parton, mit tudom én, melyik
folyónál, építtet egy kis házat, s bele egy Szűz Mária képet a födtül a plafonig,
meg egy ágyat, többet másat semmit.
U meg csináltatott egy nagy gipszbabát. Egy disznógömböcöt megtöltött
vérrel. Erre fe' belehelyezte a babát az ágyba, nem vót ott senki. Nem is vót
szabad eszt látni senkinek. Erre széttartotta a baba karját, hogy ölelni akaija.
Erre megyen a veres vitéz, kikapja a karját, s az kiszakad. A disznógömböc
kipukkant, és a vér elkezdett spriccelni. Egy csepp vér a szájára cseppent a
veres vitéznek, megnyalta és eszt mondta:
- J ó , ha tudtam vóna, hogy ilyen sok a Pólina vire, nem öltem vóna meg.
Erre megszólalt a kép mögül Pólina, aki jó előre elbújt, a kép hátánál egy
széken ült. Úgy nézett ki, mintha Szűz Mária mondaná neki:
- Nem ölted vóna meg? Meghagytad vóna?
- Meg bizony.
Pólina aszt mongya:
- Ennyi meg ennyi idő múlva gyere vissza, és fel fog támadni!
A veres vitéz el is ment. Pólina kihányta a véres holmit a folyóra,
megcsinálta az ágyat és belefeküdt. Jött a veres vitéz, megölelte és megcsókolta.
Máig is élnek, ha meg nem haltak.
Ennyi vót, mese vót, aki hallgatta, az övé vót.

Elmondta: Nyeste Istvánné.

Bátyú, 1990. február 5.
 A kádármester meg a zsidó fiú

Vót egy kádár. Hordókat csinált. A szomszédjában két zsidó fiú lakott.
Mindig ott mászkáltak. Aszt mongya az egyik az asszonynak, a kádár felesíginek:
- Jaj de szeretném, ha velem jóba' vóna!
Aszt mongya az asszony, hogy majd megbeszélik.
Megmondta az urának, mit akar a zsidó fiú. Az ember beleegyezett. Úgy
tett, mintha e'ment vóna. Az asszony meghíjta estére a zsidó fiút. Odakészített
egy hordót. Abba kellett a z asszonynak a zsidó fiút elbújtatni.
Hazajött az ember és azt mongya:
- Ki van itt?
A zsidó fiú gyorsan beugrott a hordóba. Az ember aszt mongya a felesíginek:
- J a j , kedves felesígem! Keves hordót vittem a vásárra. Viszem a többit is.
Hamar rátette a tetejit és befenekelte.
A másik zsidó fiú járkál a vásáron, szól neki a befenekelt hordóban lévő fiú.
- Lajcsi, vedd meg eszt a hordót!
Icik, mer' így híjták a kisebbik zsidó fiút, azt mongya csodálkozva:
- Hogy bújtál be ezen a kis lyukon?
- Hallgass te, vedd meg, akármennyibe kerül!
Megyen a zsidó fiú a gazdához, hogy adja el neki a hordót.
Icik előtt egy másik gazda is vesz egy hordót. Icik is ki akaija fizetni a
kiválasztott hordót, de a gazda eszt jóval drágábban adja.
- Miért olyan drága ez a hordó? - kérdi Icik.
-Azír', mer' ez különös fábul kíszült - mondja a gazda.
Sehogy se tudnak düllőre jutni. A gazda az Istennek se adja olcsóban.
Már csak ez az egy hordó maradt. Icik fiit, hogy másvalaki megveszi, és
kiderül, hogy a testvére van benne. Nem vót mit tenni, leiknek meg kellett
vennie a hordót.
Másnap találkozott a zsidó fiú a szíp asszonnyal. Azt mondta neki:
- J ó l megfizettettél a hordóért!
- Gyere, ma nem lesz otthon az uram!
- Dehogy megyek, majd még eladsz valakinek!
Ez a mese igaz vót, megtörtént.

Elmondta: Nyeste Istvánné.

Bátyú, 1990. február 10.
 Veres vitéz

Eccer vót, hon nem vót egy király, annak vót három szíp jánya, de gyönyö-
rűbbnél gyönyörűbbek vótak. A legszebb a legkisebb vót.
A királynak el kellett mennie messzire. Eszt mondta a jányainak:
- Na, nekem e' kell menni, adok mindegyikötöknek egy koszorút, élö
koszorút. Eszt becsüljétek meg. Ha nem lesztek becsületesek, a virág elhervad.
Úgy is vót. A király e'ment és otthon maradt a három jány.
Vót egy gonosz lelkű király, Veres vitéznek híjták. Az meg e'ment udvarolni
a jányoknak. Udvarolt a legidősebbnek, udvarolt, udvarolt, meg akarta szerezni.
Addig, hogy szépen lefektette. A jány lefeküdt vele, de a ravasz Veres vitéz
ezután otthagyta a királyjányt. Annak pedig a koszorúja elhervadt. Egy hét múlva
ismét megyen Veres vitéz, de mán a másik jánynak kezdett udvarolni. Oszt
mongya a jánynak:
- Elveszlek feleségül, ha lefekszel velem!
A jány le is feküdt vele. E' vót intézve, a koszorúja elhervadt.
Nem kellett ismét csak egy hét, és eszt is otthagyta, a középső jányt is. Egy
hét múlva megyen a harmadikho', kezd udvarolni annak, és eszt mongya neki:
- E'veszlek felesígül, ha velem alszol!
Aszt mongya a kisebbik jány:
-Nem, nem akarok férjhe' menni. Nem is akarok lefeküdni veled!
Veres vitézt ez nagyon bosszantotta. Kezdett udvarolgatni neki.
Udvarolgatott, udvarolgatott. A kisebbik jánynak több esze vót, mint a másik
kettőnek, meg Veres vitéznek. Aszt mondta Veres vitéznek:
- J ó l van, hozzád megyek felesígül. Van egy körtefád, arrul hozzál nekem
körtét. Arrul hozzál nekem körtét!
- Olyan nincs, arrul a körtefáról senkinek se szabad enni!
A többi jányok csak mondták a legkisebbnek, hogy csak kérje a körtét,
mert nagyon betegek lettek. Nekik csak ez a körte menti meg az életüket, mert
nagyon betegek. Igen akarták, hogy a kisebbik jány is úgy járjon, mint ők
jártak, e'veszítse a jányságát, e'hervadj on a koszorúja. De Veres vitéz nem
adott neki körtét. E'ment egyedül Veres vitéz, ott feküdt a fa alatt, őrizte a
körtét. Feküdt a kiságyon és aludt. Pólina meg, a legkisebb jány szípen fe'mászott
a fára, nem vette észre Veres vitéz.
Megszedte a kötőjét körtével. Miko' mán megszedte, egy nagy körte ráesett
Veres vitéz arcára, erre Veres vitéz felébredt és meglátta Pólinát. így szólt:
 - A h á , jó hogy itt vagy. Most én tígedet megfoglak, és az enyim vagy!
- Jól van!- mongya Pólina. - A tied leszek! Na, fogjál meg, a tied leszek.
Veres vitéz fogta és felmászott a fára. Mire odaért Pólinához, Pólina
belerúgott, és leesett. Ott vót a fa alatt egy tövisbokor, a körtefa alatt. Belesett
a tövisbokorba és elkezdett jajgatni. Pólina lemászott és elszaladt, hazavitte a
testvíreinek a körtét. Mán erre a testvírei aszt mondták, hogy nekik nem kell a
körte, nekik bor kell Veres vitéz pincéjébül. Pólina mírges lett:
- No, váljatok! E'megyek!
Felőtözött rongyos gúnyába. Veres vitéznek aszt mondta:
- Idesanyám haldokló beteg, aggyon neki egy kis bort, mer' ha nem ad,
meghal az idesanyám.
El is ment Veres vitéz a pincébe, hogy bort szíj. Közbe' Pólina is beosont,
minden hordóból kiengedte a bort és elindult vissza. Vitte kancsójában a bort.
Miko' ment kifele, az ajtófélfára ráírta krétával: Ez Pólina álnoksága, tegyen
rúla Veres vitéz, ha bánja.
De miko' Veres vitéz leesett, teliment a hátsó része tövissel, erre orvost
kerestek, hogy Veres vitéznek szeggyik ki a tövisét a hátsó ríszibül. Pólina
felőtözött orvosnak és e'ment oda. Fogta a töviseket, és nem hogy kiszedte
vóna, hanem benyomogatta, és akko' körülfáslizta. Megint ráírta az ajtófélfára:
Ez a Pólina álnoksága, tegyen rúla Veres vitéz, ha bánja!
A két jány kitalálta, hogy levest enne. Ha nem esznek, meghalnak. E'ment
Pólina a konyhára, de akko' is szegíny ruhába'. Adjanak neki levest, mer' az ű
ídesanyja nagyon beteg, meg fog halni, segítsik ki. A szakácsnők hamar adtak
is neki. A szakácsok kimentek, addig Pólina kiborongatta a levest mindet, s
megint ráírta az ajtófélfára: Ez a Pólina álnoksága, tegyen rúla Veres vitéz, ha
bánja.
Nagyon mírges volt Veres vitéz, hogy Pólina annyi sokszor kitolt vele. Nem
tudott mit csinálni, bosszúbul eszt mondta Veres vitéz:
- E'veszlek felesígül, csak gyere hozzám.
- Jól van, hozzád megyek, de van nekem egy kis szobám. Ez lesz a nászi
szobánk.
Úgy is lett. Aszt mondta Pólina Veres vitéznek:
- Úgy jöhetsz be a szobába, hogy szaladj be, és ugoij rá az ágyra!
Úgy is lett. Pólina megcsináltatta az ágyat. Veres vitéz nekiszaladt, beugrott
az ágyba. Ott meg egy nagy véce vót alatta, beleesett. Erre megint nagyon
dühös lett Veres vitéz, hogy Pólina megint kitolt vele.
Akko' oszt hazajött az apjuk. A két jánynak e' vót hervadva a koszorújuk.
Pólinának nem, az övé gyönyörű vót. A két jány kérte Pólinát, hogy adja oda
 nekik a koszorút. Pólina odadta, de amiko' a fejükre tették, elhervadt. A két
jányt akko' az apja elzavarta, csak Pólinát hagyta meg otthon.
Veres vitézt nagyon bosszantotta, hogy Pólina ennyi sokat kitolt vele. Aszt
mondta:
- N e m bánom, akárhogy is lesz, de e'pusztítom Pólinát.
Közbe e'ment az apjához, hogy e'veszi felesígül, ha az apja neki adja. Az
apja eszt mondta:
- Én neked adom, csak menjen hozzád!
Veres vitéz e'ment Pólinához, hogy megmondja, feleségül akarja venni. A
jány eszt felelte neki:
- Jól van, hozzád megyek. Csináltass egy kis szobát. Abba csak egy ágyat
tegyél, fölé meg egy szent képet.
A szobába Pólina befektetett egy nagy babát, olyat, mint ő vót. A hasába
beletett egy gömböcöt, tele vírrel, a vért megcukrozta. A babának a karja szét
vót tárva, mintha ölelné.
Veres vitéz odament és azt mondta:
- Te még engem akarsz ölelni?!
Szíven szúrta. A vér szétfreccsent. Veres vitéznek a szájára is freccsent.
-Jaj, de jó víred van! Ha tudom, nem öltelek vóna meg!
Erre a szentkép megszólalt.
- Biztos, hogy nem ölted vóna meg Pólinát?
- N e m . Máskülönben nagyon is szerettem. Mán most mírgembe' akartam
megölni!
- Menj ki, és mire visszajössz, feltámad Pólina!
Kiment Veres vitéz. Mire vissszament, nem vót semmi az ágyon, tiszta
ágyneműt húztak. Az ágyba' ott feküdt Pólina, a karja ölelésre széttárva. Veres
vitéz, miután bement, beleugrott Pólina karjaiba. Átölelték egymást, és ásó-
kapa válassza el őket.
Ennyi vót, mese vót. Ha nem hiszed, jáijá' utána.

Elmondta: Zsigmond Rudolfné.

Bátyú, 1990. február 21.
 A boszorkakirálynő

Hon vót, hon nem, a Longi erdőben ílt egy öreg juhász, akinek vót egy
gyönyörűszép jány a. A kis ház, amelyben laktak, a folyó partján vót. A juhász
itt őrizgette a nyáját és íldegélt a jányával.
Az öreg juhász nagyon szerette a jányát és illtette is, nehogy valami történjen
vele. Figyelmeztette is, hogy nagyon vigyázzon, ne menjen e' otthonról.
Az erdő az öreg király birtoka vót, akinek a juhait őrizgette. Az öreg király
gyakran járogatott ide vadászni, és beszélgetett az öreg juhásszal. A király
felesíge régen meghalt, újra nősült.
Az új királynő egy boszorka vót. Megrontotta a királyt és így vette feleségül.
A királynőnek vót egy nagyon csúnya jánya. Nagyon haragudott a királyfira, és
e'határozta, hogy e'varázsolja.
Úgy is tett. Amiko' a királyfi vadászatra ment, és megállt egy forrásnál,
hogy vizet igyon, ű merített a forrásbul, melyben varázsital vót. A királyfi
megitta, majd e'ment az erdőbe vadászni. Arra lettek figyelmesek a vendégek,
hogy a királyfi eltűnt. Senki se tudta, mi lett vele, mindenütt bekeresték. Sehol
se találták, csak egy varangyos bika mászkált ott mellettük.
A juhász esténként a folyóra hajtotta inni a juhait, a jánya pedig itt fürdött.
A szomszéd erdőben tanyázott egy zsiványbanda. A zsiványok fe'figyeltek a
gyönyörű jányra, és e'határozták, hogy e'lopják.
Egy este, amikor a jány fürdött, odalopóztak és magukkal vitték. Az öreg
juhász lement a folyópartra, de hiába kereste a jányát, csak a ruháját találta
meg. Aszt hitte, belefúlt a vízbe. Minden este lement a folyó partjára és ott
búslakodott. Arra lett figyelmes, hogy mindig ott járkál egy varangyos bika.
Egyszer megszólította a juhászt. Eszt mondta neki:
- Tudom, hon a jányod. Láttam, amiko' e'vitték!
- Mondd meg, meghálálom!
- N e m halt meg, él! Megmondom, hon van, ha felesígül adod hozzám!
A juhász megígérte, hogy feleségül adja hozzá a jányát, ha megmondja,
hon van.
- A jányodat a zsiványok vitték el, és a zsiványtanyán őrzik. Gondold meg,
hogy szabadítod ki. Arrul azonban nem szólhatsz senkinek, hogy eszt én
mondtam neked. Nem szabad tudni senkinek, hogy neked egy varangyos bika
segített, mer' ha e'mondod, e'veszted a jányod, meghal. Csak a jányodnak
mondhatod el, majd este, ha kiszabadult.
 A juhász e'ment, hogy kiszabadítsa ajányát. Útközben találkozott az öreg
királlyal, aki még mindig a fiát kereste. Elve vagy halva, de meg akarta találni.
E'mondja az öreg juhásznak nagy bánatát, és kérdi, nem látta-e a fiát, akit
ismer. Az öreg juhász is keservesen beszélt a jányárul, akit a zsiványok loptak
el és a zsiványtanyán őriznek.
Mírges lett az öreg király, hogy országában zsiványok tanyáznak, hátha
azok vitték el az ő fiát is! Megszólaltatta a trombitát, és a sereg azonnal
összegyűlt. A felmentő sereg elindult, hogy kiszabadítsa a szépséges juhászlányt.
A zsiványok, miko' észrevették, hogy a király csapata a tanyájuk ellen indult,
otthagytak csapot-papot, és futásnak eredtek.
A juhász jány át sehol se találták. Már aszt gondolta a juhász, hazudott a
varangyos bika. Vígül meglelték a zsiványtanya pincéjében. Kiszabadították.
A juhász boldogan ölelte keblére kedves jányát. A király neki is elmondta nagy
bánatát. A király csapata átkutatta az erdőt. Búsan hazamentek.
Este, miko' lefeküdtek, a juhász és a jánya, az öreg juhász elmondta a nagy
titkot, hogyan tudta meg, hová vitték a zsiványok, és mit ígért a varangyos
bikának. Este kopogtatnak a kis ház ajtaján. Az öreg juhász kinyitotta az ajtót,
és bejött a varangyos bika.
- Jöttem, hogy teljesítsd az ígéreted!
A bika beugrott a jány ágyába és melléfeküdt. Arra kérte, hogy csókolja
meg. Nem szívesen tette, de megtette, mer' megmentette az életét. A jány
undorodott. Furcsa vót neki, hogy a varangyos bika emberi nyelven beszél.
Ahogy megcsókolta, királyfivá változott. Az öreg király sírni kezdett, a királyfi
meg boldogan ölelte meg a juhász gyönyörűséges jányát, akit titokban mán
rígen szeretett. E'mondta, hogy a vén boszorka elvarázsolta, és a jány csókja
szabadította meg a varázslattól. Azonnal lúra ültek és vágtatnak a király
udvarába, hogy közöljék az örömhírt.
A király keblére ölelte a jányt és kedves fiát, és kiadta parancsot az egy
hétig tartó lakodalom előkészítésére. A boszorkakirálynőt a ló farka után köttette.
A lakodalomba engemet is meghívtak, ettem-ittam, és kalácsot is hoztam.
Aki akarja e'hiszi, aki nem, az nem.

Elmondta: Zsigmond Rudolfné.

Bátyú, 1990. március 5.
 2. BALLADÁK

A szegény lány és a gróf szerelme

Kimegyek a hegytetőre, lenézek a völgyön át,

Ott látok három grófot, ki csolnakról halász.
Közülük a legifjabb, ki kormánypárti volt,
Egy szegény kislánynak nem régen udvarolt.
Közülük a legifjabb, ki csolnak szélin állt,
Kezében tart egy pohárt, s nyújtja felém borát,
Hogy nesze szép lány, fogadd el szívemnek zálogát.
Én el nem fogadhatom, mert úgyse ihatот!
Mert én szegény lány vagyok, Ön pedig gazdag gróf
Habár szegény lány vagy, és nincs pénzed, vagyonod,
Gondolj a forró csókra, mely szivemben lobog!
Nem tudok semmi csókról, és nem is akarok,
Inkább zárdába megyek, a fátylat felteszem!
Habár zárdába mész is, én utánad megyek!
Addig megyek, kereslek, míg tiéd nem leszek!
A gróf megy a zárda elé, s megnyomja a csengőt:
Hol van az a szőke lány, aki ide bejött?

Ide be nem jött senki, és ki se mehetett!

Rátok gyújtom a zárdát, ha ki nem külditek!
Erre a lány kilépett, tiszta fehérben már,
Haja rövidre vágva, és kész fátyla már.

Erre a gróf lehúzott egy arany karikát,

Nesze szép lány, fogadd el szívemnek zálogát.
Én el nem fogadhatom, mert úgyse hordhatom!
Zárdába kell maradnom, hisz azt én jól tudom!
Erre a gróf kihúzta zsebéből pisztolyát,
Előbb meglőtte a lányt, azután önmagát.
 Gyula és Erzsike szerelme

Nyíregyháza, Szabolcs-megye, Nagyerdő,

Bőven van ott elterítve a mező.
Halván Gyulát, ki Erzsikét szerette,
Édesanyja szeretni nem engedte.
Elment Gyula egy vasárnap délután,
Találkozott Erzsikével az utcán.
Gyere Erzsi, menjünk mi el sétálni,
Az erdőbe vadvirágot szedni!
Nemsokára kiértek az erdőbe,
Leültek egy rozmaringja tövébe.
De nem azért jöttünk mi el sétálni,
Hanem téged, Nagy Erzsike megölni!
Nagy Erzsike térdre esett, úgy kérte:
Kedves Gyula ne ölj meg az erdőbe!
De a gyilkos nem hallgatott szavára,
Letiporta, rálépett a nyakára.
A két kezét, a két lábát kihúzta,
A nyakáról a fejét is levágta,
Éles késsel kimetszette a szívét,
Úgy küldte el a másvilágra a lelkét.
Hatlövetű zsebpisztolyom de fényes,
Abból talán három golyó elég lesz.
Kettőt lőtt az Erzsike holttestébe,
Harmadikat saját maga szívébe.
Két szerelmes egymásra volt borulva,
Az egész világ odajárt csodájára.
Apák, anyák tanuljatok belőle,
Mi lett a nagy szerelemnek a vége.

Ne nézzétek azt a nagy gazdagságot,

Csak azt a nagy igazi boldogságot.

Elmondta: Molnár Jánosné.

Bátyú, 1972. november 28.
Este van már, csillag van az égen
(töredék)

Este van már, csillag van az égen,

Varga Julcsa mezítláb a réten.
Sajnálja a cipőjét felhúzni,
Garzsó Péter nem vesz többet neki.
Garzsó Péter elment katonának,
Acél fegyvert csináltat magának,
Acél fegyvert, rózsafa a nyele,
Rá van írva Varga Julcsa neve.

Nem messze van ide Kismargita

(töredék)

Nem messze van ide Kismargita,

Környes körül follya azt a Tisza.
Közepébe a bakonyi csárda,
Abba iszik egy betyár magába.

- Adjon Isten, cifra csaplárosné!

Hát az a szép szilaj csikó kié?
- Jó bort iszik annak a gazdája,
Most jött ide, nincs egy fél órája!

- Küldje hát ki annak a gazdáját,

Nem bántjuk mi, csak adja meg magát.
-Ki se megyek, meg se adom magam,
Kinek tetszik, vigye el a lovam.

A lovamat nem annyira bánom,

Rávalóját, kantárját sajnálom.
Szügyelője a bugyellárisom,
Abban fekszik százezer forintom.

Elmondták: Bagu Ferenc,

Voloscsuk Judit.
 3. GYERMEKJÁTÉKOK

Adj király katonát!

Fiúk játsszák. Két királyt választanak, rendszerint a legerősebbek közül.

Nyílhúzással döntik el, ki választ elsőnek. Az a vesztes, aki a rövidebb
gyufaszálat húzza. Csatárláncba állnak egymás mellé. Megfogják egymás kezét
jó erősen. A két király közt a következő párbeszéd zajlik:
- A d j király katonát!
- Nem adok !
- Ha nem adsz, viszek!
Fut a követ, és igyekszik minél nagyobb részt elvágni a láncból. Ha sikerül
elvágnia a láncot, a királytól a sor végéig az övé, magával viszi. Ha nem sikerül
a láncot kettévágnia, a követ ott marad fogságban. A következőben a másik
csapat királya kér katonát:
- A d j király katonát!
- Nem adok!
- Ha nem adsz, viszek!
Küldi a követet és megismétlődik az előbbi jelenet. A játék addig folyik,
míg marad katona. Végezetül a király fut neki a csatárláncnak. Ha nem sikerül
katonát szereznie, ő is fogságban marad, s ezzel a játéknak vége; kezdődhet
elölről, új királyokkal.

Ostorcsapó

A fiúk felsorakoznak és megfogják egymás kezét, ez az ostor. El kezdenek

szaladni. A vezető fordít a fútás irányán, és a sor, mint az ostor, kicsapódik. Az
utolsó gyerek, ha nem vigyáz, ritkán marad állva a lábán. Rendszerint a mezőn
játszották, marha őrzés közben.

Cicázás

Több gyerek is játszhatja egyszerre. A cicát - azaz: a fogót - választják

vagy kiszámolják. A gyerekek egy megadott jelre fútásnak erednek, a cica utánuk.
Akit megfog, az lesz a következő cica. Ha nem tud senkit sem megfogni,
kicsúfolják: Ilyen cica mellett aludni is lehet!
 Üsd a harmadikat!

Fiúk és lányok közösen játsszák. Elöször körbe állnak, aztán kiszámolják

a futó és a kergető játékost. A többiek a páijuk háta mögé állnak. A futó igyekszik
egy pár elé állni, s ha sikerül, a harmadiknak, aki hátul van, futnia kell. Ha
elbámészkodik, a fogó megfogja. Ha megfogja, szerepet cserélnek. Csak a kör
körül szabad futni, egy kört.

Kinn a bárány, benn a farkas

Kiválasztanak két gyereket, akik kezdik a játékot. A többiek körbe állnak,

megfogják egymás kezét. A körön belül van az egyik játékos. A farkas a körön
belül, a másik, a bárány kívül van. A gyerekek el kezdik énekelni:
- K i n n bárány, benn a farkas!
A farkas ki akar törni a körből. Ezt a gyerekek igyekeznek meggátolni,
lezárják a kaput, ahol kitörhetne. A játékosok a bárányt igyekeznek segíteni, de
néha kiengedik a farkast is. Ekkor nagy futás kezdődik, a bárány igyekszik
bejutni a körbe, és ahol beengedték, a játékosok lezárják mögötte a kaput. A
farkasnak másik helyen nyitnak bejáratot. Megtörténhet, hogy a farkas és a
bárány egyszerre van a körön belül, és a farkas megfoghatja a bárányt. Ilyenkor
ismét új szereplőket választanak, vagy a megfogott bárány lesz a farkas, s csak
a bárány szerepére választanak másik játékost.

Pöröm, pöröm

Lányok játsszák. Két kislány szembe áll egymással. Megfogják egymás

kezét, mind a két gyerek keze keresztbe van. így forognak és közben éneklik:

Pöröm, pöröm Papádia,

Nem messze van Sziládia,
Szél fújja a pántlikáját.
Kapd el kislány a szoknyáját!

Valaki az ott játszó gyerekek közül elkapja az egyik kislány szoknyáját, aki
azzal forog tovább.
 A csülközés
Nagyobb fiúk játsszák. Egy darab 60-70 cm hosszú deszkát helyeznek földbe
vert karókra. A csülök mellett vonalat húznak. Két csapatot hoznak létre
nyílhúzással. Az a csapat kezd, amelyik megnyeri a nyílhúzást. Az egyik csapat
üti a csülköt, a másik kapja, azaz lent van. Ha a lent levő csapat megkapja a
csülköt, feljön, a következőkben ő üt, a másik lemegy kapni. Lehet úgy is bukni,
hogy a csapat tagjai nem találják el a csülköt, vagy a bot messzire megy, és a
csülök hamarabb felérkezik. Ha a csülök hamarabb ér a karó előtti lyukba, mint
a bot, az illető lent marad.
Aki nem találta el a csülköt, az „leszart". Ha a „leszart" játékos botja közelre
megy, a megadott vonaltól három lépésre, a botot a lent lévő csapat rúghatja. A
botot a jobb lábára teszi és megpróbálja minél messzebb hajintani. A következő
ütésnél újra kezdődik a verseny, szaladnak a botért, a csülökért.
Ha a csapat utolsó embere nem sikeres: megkapják a csülköt, vagy mellé
üt, a kapó csapat jön ütni. Ezek is addig játszanak, míg le nem buknak.
A játék régen annyira népszerű volt, hogy a nagy legények is játszották.
Egy jó bot sokat ért, sokra tartották. A pucér ütést büntették, azaz ha a bot nem
érte a deszkát, ezért is rúgták a botot. Ha a csülök elérte a botot a lyukban, ezt
cikknek hívták, ezt is büntették. A csülköt hegyével a játékos felé tették a
deszkára, így kellett ütni, ami nem könnyű feladat volt.

Labdapattogtató
Ügyességi játék. A játékos a labdát tenyérrel a földhöz veregeti, közben
mondja a mondókát. Amíg a mondóka tart, pattogtatni kell a labdát, majd átadni.
A mondóka szövege:

Ki- ki maga mesterségét

folytassa, tassa, tassa,
a másiknak átadja.

A másik gyerek már átveszi, pattogtatja, mondja a mondókát, majd átadja a

következőnek. Ok is mondják a mondókát. Aki nem tudja átvenni a labdát,
kiesik a játékból. A játék addig tart, amíg egyjátékos marad. О a győztes.
 Kiütőcske

Rendszerint rongy labdával játszották. A gyerekek két sorba álltak, bizonyos

távolságra egymástól. Füttyszóra az egyik csapat futni kezdett, a másik csapat
dobálta rongy labdával. Akit eltaláltak, kiállt a játékból. A csapat újra felállt és
kezdődött a játék elölről. A másik csapat megismételte a játékot, de csak azokkal,
akik megmaradtak. A következő fordulóban csak az a játékos vett részt, akit
nem ütöttek ki. Addig játszották, míg egyjátékos maradt.

Felhívom, felhívom ...

Szőr-, rongy- vagy teniszlabdával játsszák A gyerekek megállnak egy ház

vagy épület előtt. A labdát feldobják a tetőre, s míg az lefelé gurul, a következő
szöveget mondják: Felhívom, felhívom... (megnevezik az egyik játékost).
Akinek a neve elhangzik, szalad elkapni a labdát, a többiek pedig szétfutnak.
Miután a megnevezett játékos elkapja a labdát, azt kiáltja: Állj! A legközelebb
állót el kell találnia a labdával, s ha sikerül, az a játékos kiáll; ha nem találja el,
akkor neki kell kiállnia. Előbbi esetben az ügyes dobó folytatja a játékot, utóbbi
esetben a játékvezető.

Súlytókázás

A fiúk játéka. Eső után az árokban sok az iszap. Ebből golyókat csinálnak,
botra húzzák, nagy lendülettel meglóbálják és eldobják. Az a győztes, aki
messzebbre dobja.

Gombozás

Igazi fiús játék. Két változata ismert. Az egyik esetén a házfal töve a cél: az
a fiú, aki közelebb dobja a falhoz a gombot, elnyeri a többiek gombjait.
A másik esetén lyukat vájnak a fal tövénél. Mindenki igyekszik gombját a
lyukba, de legalább ahhoz legközelebb dobni. Akinek sikerül,joga van a többiek
gombjait közelségi sorrendben a lyukba fricskázni; ha sikerül, a gomb az övé.
Ha eltéveszti, a következő játékos folytatja. A játék addig tart, amíg van gomb.
Ebben a játékban egy-egy jó nehéz dobógomb kincset ér. A dobógombot ki
lehet cserélni.
 Sót vegyenek!

A nagyobb gyerek a hátára veszi a kisebbet és hordozza, közben kiabálja:

- Sót vegyenek! Sót vegyenek!
A többiek kergetik, csipdesik a kisgyerek fenekét, a sót hordozó gyerek
pedig fiit vele. Játsszák békésebb formában is, melynek során „megveszik a
sót", azaz más gyerek viszi tovább a kisebbet.

Hová megy, öregapám?

Az egyik gyerek öregembert utánozva, görbebotra görnyedve ballag, topog.

A többiek megkérdezik:
- Hová megy, öregapám?
- Megyek az üzletbe.
- Mi is megyünk!
- Gyertek, csak el ne fingjátok magatokat!
A gyerekek megfogadják, ám útközben a szájukkal szellentés-szerű hangokat
hallatnak. Az öreg elkezdi őket kergetni, s akit a botjával megcsap, az lesz az
öreg.

Mi veszett el, szegény ember?

Öten játsszák. Külön papírlapokra felírják a következő szavakat: császár,

hajdú, bíró, szegény ember, tolvaj. A papírokat összegyűrik, beteszik egy
kalapba, összerázzák, majd mindegyik játékos kihúz egy cédulát. Mindenki
azonosul azzal a foglalkozással, amely a céduláján szerepel. A játékot a bíró
kezdi.
Bíró: Mi veszett el, szegény ember?
Szegény ember: Hat tyúkom, egy kakasom, meg egy puckos malacom!
Bíró: Ki a tolvaj?
Szegény ember: Ez! (Rámutat az egyik játékosra. Ha annak céduláján a
tolvaj szerepel, a bíró kiszabja rá a büntetést.)
Bíró: Öt csípőset, két gyengét!
(A hajdú végrehajtja az ítéletet. Ha a szegény ember nem a tolvajra mutat,
hanem másra, az a játékos visszakérdez.)
Császár: Császár uradra?
Hajdú: Hányat neki, bíró uram?
 (A bíró kirója a büntetést a szegény emberre, mert az tévedett. Ha a szegény
ember a hajdúra mutat, a hajdú ugyancsak visszakérdez.)
Hajdú: Rám, a hajdúra gyanakszol, szegény ember? Hányat neki, bíró uram?
Bíró: Két körmöst és egy gyengét!
Ebben a játékban fontos, hogy a szegény ember eltalálja a tolvajt, mert
különben ő kapja a büntetést. A játék újabb sorsolással akárhányszor
megismételhető.

Cicázás labdával

Sima, füves területen játsszák. Ajátékosok két csapatot alakítanak, szembe

állnak egymással. A csapatok közötti térség közepén áll egy vagy kétjátékos,
ők a cicák. A csapatok egymásnak dobják a labdát, a cicák feladata pedig elkapni
azt. Amelyik dobójátékosnak sikerül elkapni a labdáját, szerepet cserél a cicával.
Rendszerint kézilabdával játsszák. A labda bármilyen magasra dobható, de
gurítani is lehet.

A gazda a rétre megy

A gyerekek körbe állnak, választanak egy gazdát, aki a rétre indul, és

egyenként magával viszi a körben játszó gyerekeket, akik ezt éneklik:

A gazda a rétre megy.

A gazda ki a, ki a, ki a,
ki a rétre megy.

A gyerekek éneklése alatt a gazda elindul a rétre. Lassan bandukol a körön

kívül. Ráteszi egy gyerek vállára a kezét, ami azt jelenti, hogy őt viszi a mezőre,
közben énekli a tréfás megnevezést. A gyerekek tódítják:

A tehén vele megy!

A tehén vele megy!

A gazda minden gyereknek nevet ad. Minél találóbb, annál nagyobb a

derültség. A név lehet állatnév (disznó, malac, kutya, farkas, nyúl), sőt tárgy is
(ceruza, toll, nadrág). A gazda egy kivételével minden gyereket kivisz a rétre.
Az utolsónak nem ad nevet, öt nem is viszi magával. A többi gyerek ekkor
csúfolódó éneklésbe kezd:
A szamár itt marad!
A szamár itt marad!

A játék újrakezdésekor a szamár lesz a gazda, engesztelésül.

Karikázás

Régen a falusi fiúgyerekek kedvelt játéka volt, ügyességi versenyt is

szerveztek belőle. Valamilyen fémkarikát, például a szekérkerék abroncsát (ráf)
vagy a kerékpár küllő és gumiköpeny nélküli kerekét gurították fadarabbal,
illetve U alakban meghajtott, nyéllel is ellátott dróttal.
Aki a legmesszebbre és a leggyorsabban hajtotta a karikát, az lett a győztes.

Ország, város, folyó...

Az újabb kori játékok egyike, a már írni-olvasni tudó gyerekek játsszák.

Egy-egy füzetlapot függőlegesen megvonalaznak, s az így keletkezett rubrikák
fölé odaíiják: ország, város, folyó, hegy, név. (A játékosok megegyezése alapján
lehetnek más megnevezések is.) Az egyik játékos magában mondja az ABC
betűit, amíg valamelyikük rá nem szól: Stop! Ekkor megmondja, melyik betűig
jutott el. A feladat: olyan országot, várost, folyót, hegyet és keresztnevet kell a
megfelelő rubrikába beírni, amely a megadott betűvel kezdődik. Az a játékos,
aki minden feladatot teljesített, leállítja a játékot: Stop! Utána kezdődik az
értékelés. Aki a leghamarabb elkészül, felolvassa a szavakat, s akinek ugyanaz
van felírva, jelzi. Ilyenkor csak 5 pontot kapnak. Ha a legügyesebb olyan szavakat
ír fel, amelyek a többieknél nem szerepelnek, 10-10 pontot kap. Ha nincs ilyen
szó, akkor nem kap pontot. A játék többfordulós, minden fordulóban összeadják
a pontokat. Az győz, aki a legtöbbet pontot gyűjti össze.

Mókusok

Bármennyien játszhatják. A gyerekek egy körrel kevesebbet rajzolnak, mint

ahány játékos, azaz mókus van. A körök a mókusok házát jelképezik. A ház
nélkül maradt mókus a kört alkotó játékosok között állva kiáltozni kezd:
 Mókus, mókus fürge mókus!
Esik eső, fúj a szél,
Siess, keress hamar házat,
Nemsokára itt a tél!
Ki a házból, mókusok!

Erre a felhívásra a mókusok mind kiszaladnak a körükből, azaz a házukból,

a ház nélkül maradt mókus pedig igyekszik beszaladni egy üresen maradt körbe,
házat foglalva magának. Mivel annak korábbi lakója hoppon marad, ő lesz a
ház nélküli mókus, és a játék kezdődik elölről.

Szókincspróba

A játékosok körbe ülnek, a játékvezető középre. Valakitől megkérdezi:

- Mi gömbölyű?
A kérdezettnek azonnal válaszolnia kell. Ha nem tud, akkor zálogot ad.
A játékvezető gyorsan rámutat egy másik játékosra, s újra kérdez:
- Mi gömbölyű?
Minél többször hangzik el a kérdés, annál nehezebb helyesen megválaszolni,
mert a már elhangzott válaszok megismétlése hibának számít. A játékvezető
nem sorrendben, hanem összevissza kérdez, hogy nagyobb legyen a meglepetés.
Ha mindenki felelt, a játékvezető új kérdést tehet fel, például ezt:
- Mi szögletes?
A zálog kiváltásának feltételei vannak. A játékosok által választott bíró a
játékvezető kérésére meghozza az ítéletet. Minden zálogról külön döntenek.
Játékvezető: Mit érdemel az a bűnös, kinek záloga a kezemben van?
Bíró: Mondjon egy verset, kukorékoljon, nyávogjon, közölje az ittlévőkkel,
hogy hülye.

Reggel, dél, este

Akárhányan játszhatják. Választanak egy játékvezetőt, akit mondónak

neveznek. A gyerekek szerte széjjel állnak, nem túl messze. A mondó hangosan
bejelenti:
-Reggel!
Ekkor a játékosok reggeli teendőket imitálnak: mosakodás, evés, fogmosás stb.
 A mondó következő bejelentése:
-Dél!
Ekkor a gyerekek némajátékkal a déli teendőket elevenítik fel.
Végül a mondó estét mond, s ekkor mindenki mozdulatlanná válik abban a
pózban, amelyet éppen csinált. A mondó járkálni kezd a játékosok között és
vicceket mesél, grimaszokat vág, hogy megnevettesse őket. Ajátékosok feladata
az, hogy csukott szájjal komoly arcot mutassanak. Aki nem állja ki a próbát,
azaz „kimutatja a foga fehérjét", az lesz a mondó, vagy zálogot ad, és a játék
kezdődik elölről.

Gyermekjátékszerek készítése

Régen a falusi gyerekeknek nem voltak boltban vásárolt modern játékszereik.

A maguk- és szüleik által készített játékokkal játszottak. Sok ilyen játékszer
volt, érdemes megnevezni közülük a legkedveltebbeket.

1. Gyermekláncfűből készült karperec, nyaklánc, koszorú, gyűrű.

2. Bújtoiján (bogáncs).
3.Napraforgószárból készült paripa.
4. Töklámpás.
5. Gyökérzöldségből bábuk.
6. Kukorica csuhéból baba, bútor, kosár.
7. Bodzafaágból vízipuska.
8. Krumplipuska.
9. Góréhegedű.
10. Dióhéjból ciripelő.
11. Köcsögduda.
12.Rongy labda és -baba.
13.Papírból sárkány, ruha, csákó, hajó.
14. Cserebogár-malom.
15. Gyufásdobozból szekér, vasút.
16. Csutkababa.
17. Fából faragott szekér, szánkó.
18.Gyékényből készült játékok.
19. Hímes tojás festés.
20. Rongyból készült állatfigurák: kacsa, tehén.
21. Cérnakarikából készült traktor.
22. Csúzli, gumipuska.
23. Fűzfa síp.
 Melléklet

A BÁTYÚI BETLEHEMES JÁTÉK

1. HAGYOMÁNY

A karácsonyi ünnepek egyik fénypontja a betlehemes játék volt. Mindig a

játék egyik régi résztvevője tanította be.
1960 után, az ateista korszakban a milícia, a párttitkár és a tanácselnök
minden lehetséges módszerrel igyekezett elfeledtetni ezt a népi játékot, s nem
teljesen eredménytelenül.
A szülőfalum betlehemes játékával kapcsolatos tudnivalókat, beleértve az
ún. „forgatókönyv" szövegét évekig gyűjtöttem. Ez utóbbit Szabó Gábor
közlésében magnószalag őrzi. Az előadásból érződik, hogy az adatközlő itt-ott
nem emlékszik a hajdani szövegre. Hosszú utánajárással, töredékekből,
mondatról mondatra haladva igyekeztem összeállítani a teljes forgatókönyvet.
Munkámat segítette az a körülmény, hogy egyes részletekre magam is
emlékeztem. Mégis megtörtént, hogy amikor úgy véltem, együtt a teljes szöveg,
egyik szomszédom figyelmeztetett: szerinte egy rész még hiányzik. Igaza volt,
ekkor egészült ki a szöveg egy újabb dallal, amely először kerül közlésre.
A kutatás során természetesen mindenkit felkerestem, aki valaha résztvevője
volt a betlehemezésnek. Megtudtam, hogy Nyeste Zoltán a betlehemesek
generációit nevelte fel falunkban. О már nem élt, de a felesége, Ella néni és
lánya, Vilma pontosan emlékezett a betlehemezés sok részletére. Nem csoda,
hiszen egy-egy új betlehemes csoport annak idején az ő nyári konyhájukban
készült fel a karácsonyi bemutatóra. Sikerült feljegyeznem az utolsó betlehemes
csoport szereposztását: Vezérangyal - Béres László; Angyal - Tóth Miklós;
Főpásztor - Kosztyu Miklós; Alpásztor - Szabó Gábor; Öreg - Baraté Endre.
A játék szövege írott formában nem maradt fenn, a párbeszédek felidézése gondot
okozott, viszont a dalokra és a versekre jól emlékeztek.
Bátyúban egykor két-három betlehemes csoport járta a falut: a helybeli, az
újbátyúi és a nagybakosi. A három betlehemesnek voltak közös és eltérő
jellegzetességei. A nagybakosiak szövege például közel állt a nagydobronyi-
akéhoz. Az újbátyúi betlehemest már nem tudtam lejegyezni, mert nem
emlékeztek rá - itt végleg kiveszett ez a hagyomány. Nagybakosban tovább él,
 még az elmúlt évben is járták a falut. Ezt a községet vegyesen lakják magyarok,
ukránok és ruszinok. A 600 lelkes településen fennmaradt a ruszin betlehemes
is.
A bátyúi betlehemes játék variánsait nem találtam meg. Az eltérő szövegek
magyarázata a településtörténetben keresendő. Újbátyúban például a környező
községek és tanyák egykori cselédei telepedtek le, akik más-más tájegységről
hozták magukkal a hagyományokat; Nagybakos lakosainak nagyobb része
nagydobronyi származású, innen a betlehemes játék hasonlósága.
A betlehemes csoportok rendszerint karácsony első napjának délutánján,
de a második és harmadik (ünnep utáni) napon is járták a falu utcáit. Ezt
megelőzően, szentestén a barátokhoz, jó ismerőseikhez mentek el - ez volt az
új csoport főpróbája.
Ha valamelyik háznál beteg volt vagy éppen gyászoltak, a betlehemeseket
a kapuban várták és megkérték őket, ne menjenek be; a jutalmat azonban
odaadták nekik. Nagy tiszteletlenségnek számított, ha indokolatlanul bezárták
előttük a kaput. A következő évben az ilyen portákat elkerülték a betlehemesek.
Bárkinek a portáját keresték fel, megtiszteltetésnek számított. A csoport számon
tartotta, hol mennyi jutalmat adtak - ezeket a portákat a következő évben ismét
felkeresték.
A szereplők rendszerint suhancok, legények voltak. Nős férfiak ritkán
vállaltak betlehemes csoportban szerepet. Nyeste Zoltán a jó hangú suhancok
és legények közül válogatott.
1996-ban falunkban újrajárni kezdtek a betlehemes fiatalok. Felnőtteket
nem sikerült rábírni. Ajátékot Szabó Gáborral együtt tanítottuk be a gyerekeknek.
A legszebb az volt, hogy a szülők, az idősebbek, akik valaha maguk is
betlehemeztek, segítettek bennünket. Közös igyekezetünk eredményesnek
bizonyult: 1996. december 6-án a Bátyúi Vasutas Művelődési Házban
megtartották a III. Kárpátaljai Betlehemes Találkozót. A nemes versenyben tíz
csoport indult, a bátyúi betlehemesek harmadik helyezést értek el. A betlehemet
Szabó Gábor és Valla Miklós, a ruhákat és egyéb kellékeket a szülők készítették
el a mi útmutatásaink alapján. Az 1996. évi szereposztás a következő volt:
Főpásztor - Voloscsuk László; Pásztor - Belovics György; Vezérangyal -
Demjén Gergely; I. Angyal - Laczkó László; II. Angyal - Demjén István; I.
Öreg - Valla Miklós; II. Öreg - Demjén Ernő. Az eredeti szereposztásban öten
játszottak: két pásztor, két angyal, egy öreg. Mi hétre növeltük a szereplők
számát, mert attól tartottunk, ha valaki megbetegszik, nem lesz, aki „beugorjon".
Gondoltunk a jövőre is: mindenki tudta a másik szerepét.
 Az 1997. december 6-án szintén Bátyúban megtartott IV. Kárpátaljai
Betlehemes Találkozón hét csoport indult, a helyi csoport pedig a nagybakosit
és a szalókait megelőzve első helyezést ért el. Két csoport jogot kapott arra,
hogy vidékünket képviselje Budapesten, a VII. Országos Betlehemes Találkozón.
1998. december 20-21 -én mutattuk be a bátyúi betlehemes játékot az Angyalföldi
Gyermekházban, majd a Néprajzi Múzeumban.
Ebben az évben változás történt a csoport összetételében, mert Demjén
Gergely a tanulmányai folytatása miatt kivált a csoportból, Demjén István pedig
megbetegedett. A szereposztás így alakult: Főpásztor -Voloscsuk László (14
éves); Pásztor - Belovics György (15); Vezérangyal - Laczkó László (15);
Angyal - Demjén Ernő (14); Öreg - Válla Miklós (16). Laczkó László
ugyanabban az évben befejezte tanulmányait, új szereplőt kellett keresnünk, de
ez nem okozott gondot, most már szívesen jöttek a gyerekek.
Fontosnak tartom, hogy bő harminc esztendő után újjáéledt a betlehemezés
hagyománya. A csoportot nagy-nagy szeretettel fogadják mindenütt, a gyerekek
elkísérik a szereplőket, incselkednek az öreggel. Az 1997. évi betlehemes csoport
játékáról videofelvétel készült, Riskó Györgynének köszönhetően megvannak
a dalok kottái, Berki László jóvoltából a falujárás érdekes pillanatairól készített
fényképek sokasága.

2. JELMEZEK

A Vezérangyal tiszta fehér ruhát visel, nadrág helyett hosszú szoknyát, az

alján hímzéssel. Régen vászonból készült, ma lepedőből varrják. A Vezérangyal
ezüst- és aranypapírból kiollózott félholddal és csillagokkal díszített, harminc
centiméter hosszú süvegje henger alakú, papírból készül, a tetején színes
papírból, pamutból lelógó bojtokkal. A süveg díszítéséhez az utóbbi időkben
apróra zúzott karácsonyfadíszeket is használnak, amelyeket ragasztóval
rögzítenek. A Vezérangyal kardját aranypapírral vonják be.
Az Angyal fehér inget és nadrágot visel, az előbbihez hasonló süveget, utóbbi
azonban kevésbé díszes; az aranyozott szín a Vezérangyal süvegét díszítheti,
az Angyalén csak ezüst lehet. A kardját is ezüstpapírral vonják be.
A Pásztorok ruházata szintén fehér ing és nadrág, a fejükön báránybőr
kucsma. A kezükben kampósbot kis csengőkkel és szabadon lelógó apró
lemezekkel, amelyek a botot megrázva csörögnek.
Az Öreg ruházata hagyományosan rongyos. A csoportban néha két Öreg
szerepel. A hátukon púpot viselnek, félbevágott szakajtóból (nálunk szakítókosár
 a neve), amelyre tréfából nagyokat lehet ütni, nem okoz fájdalmat. A fehér ruha
fölött kifordított gubát viselnek, a fejükön bárányör kucsmát, szintén kifordítva.
Az arcukat rongyból készült álarc fedi, lehetőleg minél csúfosabbra alakítva. A
szem és a száj helyét kivágják és kifestik. Az orr piros rongyból készül, amelybe
hat-hét gombostűt szúrnak, nehogy a megtréfált emberek leszakíthassák.
(Többen pórul jártak már, akik az Öreg orrához nyúltak.) A fából készített baltát
régen ecetben oldott korommal festették feketére, hogy ne fogjon; ma már
festéket használnak. Az Öreg(ek) kezén rossz kesztyű, oldalukon kis pléhdoboz
apró lakattal. Ez utóbbiba a jutalmat rakják. A lakat kulcsát mindig a játékot
betanító felnőtt őrzi, aki ugyanúgy részesül a jövedelemből, mint a szereplők.
Az Öregek oldalán nagy kolomp, a hátukon csengő. Igyekeznek minél
visszataszítóbban kinézni. A második öreg a gyerekekkel játszadozik, a
fehérnépet ölelgeti, bohóckodik. A szöveget sokszor megosztják a két öreg közt.
Minden szereplő csizmát visel. Télidő lévén, a jelmez alá meleg ruhát
öltenek, evégett a betlehemes csoport tagjainak ruházatát eleve bőre szabva
készítik el.
A betlehem alapja lécből készül, amit fehérre festenek, illetve bevonnak
kemény, fehér papírral. A teteje nádból való, s mindig a templomunkra hasonlít:
van tornya, fölötte kakas és csillag. Az idők folyamán két típusa alakult ki: az
egyikbe az elöl elhelyezett ajtón lehetett belátni, a másikba a nyitott oldalán
keresztül. A betlehem belsejébe vattát raknak, a jászolba pedig a Kisjézust
ábrázoló bábut, amely lehet porcelán is. Jézus szüleit - Józsefet és Máriát -
szintén bábukkal jelenítik meg, vagy papírból kivágott alakjukkal, mint ahogy
az állatfigurákat is: tehén, ló, bárány és szamár. A betlehemet belülről korábban
gyertyalánggal világították meg, amit később elemmel működő villanylámpa
váltott fel. A bátyúi betlehem tartozéka még egy belül felfüggesztett csengő,
amit egy zsineg segítségével kívülről meg lehet szólaltatni.
Betlehemjáráskor mindig a Vezérangyal ment elöl, öt követte az Alpásztor
és az Angyal, akik a betlehemet vitték, utánuk haladt a Főpásztor, s végül az
Öreg. A betlehemesek közeledtét messziről jelezte a pásztorok botján lévő
csengők, illetve az Öreg kolompjának a hangja. A gyerekek csapatba verődve
kísérték a betlehemes menetet, ráncigálták az Öreg ruháját, aki nagyokat suhintott
a botjával, meg-megkergette az évődő, örömujjongással visítozó fiatalokat.
Mindez megmaradt a játék keretei közt, sohasem durvulhatott el. A lakóházakba
betérő betlehemesek elől a kisgyerekeket - ha féltek az Öregtől - átvitték másik
szobába, nehogy megijedjenek.
 3. A JÁTÉK MENETE

Főpásztor: (Kopogtat).
Házigazda: Tessék!
Főpásztor (Bejön, a napszaknak megfelelően köszön): Jó napot kívánok!
(A Főpásztort rendszerint a gazda, annak hiányában a család legidősebb
férfitagja fogadja. A gyerekek, akik a kapuban már lesték a betlehemeseket és
örömmel újságolták a hírt - „Jönnek a betlehemesek! " - szintén köszönnek.)
Főpásztor:

Békesség e házhoz,
dicsőítem Istent!
Engedelmet kérek,
hogy e ház küszöbét
átlépjem.
Nem csak magam jöttem,
társaim is vannak,
melyek nem minden
bokorban akadnak.
Megengedik, hogy a
betlehemet behozzuk?

Házigazda: Igen! Gyertek be, megtiszteltek bennünket!

Főpásztor (Az ajtó előtt várakozó társainak):

Glória, Glória!
Ének, Szent Szűz, Dea!

(A két angyal bejön és a betlehemet elhelyezik a már előre elkészített széken.)

Főpásztor: Ki vagy?
Vezérangyal (Énekelve):

Én mint mennyei angyal vagyok,

nektek sok örömhírt hozok.

(Innen a Főpásztor és az Angyal együtt énekel a Vezérangyallal.)

 Mert ma született a ti jövendőtök.
Szűznek szűz méhéből,
tiszta szűz méhéből.
A Megváltó Jézus!
Ale - ale - luja,
Jézus és Mária,
ale - ale - luja.

Alpásztor (Bejön):

Hallod-e, Fedor,
angyal szólott!
Örömet hirdet,
hogy a megígért Messiás
már megérkezett.
Hol találjuk fel
e sötét éjjel Betlehemben?
Mondd el nekünk teljes örömmel!

(A Vezérangyal, az Angyal, a Főpásztor és az Alpásztor együtt énekel):

Vígan zengnek a citerák,

Jézus született.
Harsogjatok dob, trombiták,
Isten fia ember lett,
a kegyes Jézuska.
Ale - ale - luja,
Jézus és Mária,
a l e - a l e - luja.

Főpásztor:

Hipp-hopp, uraim,
hol én szedtem-vettem magamat!
Hegy en-völgy ön sétáltam,
tizenkét bakkecskére találtam,
de egytől úgy megijedtem,
hogy még szegény Géza, Feri
 pajtásomtól is eltévedtem.
Egyet füttyentek,
kettőt kuijantok:
hé, hé, hé!
Juhászok módjára:
Gyere be te Pethő, Öreg!
Megtraktállak hússal, borral,
pecsenyével és fészkes fekete fenével!

Pethő, az Öreg (Az ajtó előtt leselkedik, bekiabál):

Bemennék, de nem lelem a kilincset!

Lerágom a recetet!

(Megbotlik a küszöbön, esést mímelve érkezik a házba)

Hopp, az öreg elesett,

összetörte csontját, botját,
még a porcikáját is!

(Nehézkesen feltápászkodik, nagyokat nyög)

Alom, álom, de mély álom,

még ma a szememre nem jött álom,
még ma nem ettem egyebet,
csak egy sült egeret!

(Négykézlábra ereszkedve nagyot ugrik, majd folytatja)

Mégis átugrom a Sinai-hegyet!

(Büszkén megveregeti a mellét)

A Sinai-hegyen sétáltam,
fogtam vakondokot.
Olvasztottam zsírját, több mint száz hordóval.
Aki ezt elhiszi, szamarabb
a bátyúi szódás szamaránál!
 (A napszaknak megfelelően köszön)

Jó estét, jó estét,
kedves gyermekeim!

(A játék résztvevői kórusban fogadják a köszönést): Jó estét kívánunk! Jó

estét, te vén csavargó!

Öreg:

Ti itt esztek, isztok?!

A nagyapátok penészes szakállára
nem is gondoltok?
Most is a legelső
vendégfogadóból jövök!

(Büszkén fel-alá sétál, a mellét veri, hogyjelezze, mennyirefontos személy)

Főpásztor. Mi volt az első étel, öreg?

Öreg (Mutatja is): Egy rőf kolbász.
Alpásztor: De valami jót megennél, ha volna, ugye, öreg?
Öreg: Meg, ha a gazdaasszony jószívű volna!
Főpásztor: Hát a második fogás mi volt, öreg?
Öreg: Egy kemence nyö-nyö-nyögése és egy szekér zör-zör-zörgése!
Főpásztor (Erősét koppant a botjával, mire a betlehemben megszólal a
csengő): Hallod, öreg: csengetnek Betlehembe!
Öreg: Tán abba a vén tehenbe, ott ni?!
Alpásztor: Hallod-e, Öreg: angyal szól!
Öreg: Hallom, hallom, hogy a lábosban a kakas kukorékol, de nem esztek
belőle. Ezzel többet nem beszélek, hanem lefekszem erre a sima gyepre.
(Lefekszik. A két pásztor a botjára dőlve úgy tesz, mintha aludna)
Vezérangyal, Angyal (Énekelnek):

Oh, mily gyönyörűségesen,

és valóban de frissen
él a juhász az erdőben,
nyájat legeltet a mezőben.
Kutyák őrzik nyájamat,
hogy megmentsék káromat.
 (Az angyalok igyekeznek felkelteni a juhászokat, akik morcosan
nyújtózkodnak, nehezen ébrednek fel. Míg álmos szemüket törölgetik, az
angyalok tovább énekelnek.)

Juhászim, bojtárim, deg elaludtatok,

ennél a szép nyájnál magamot hagytatok!
Ez a szép nyájasság,
ez a szép pásztorság
mezei uraság.

Főpásztor (Miután botjával az Öreg hátára csap):

Ugoij fel, pajtás, pajtás, a talpadra...

(Az első sor eléneklése után az Öregfelugrik, botjával veri az ütemet, közben
tánclépéseket tesz, rázza a kolompját, de vigyázva, hogy az általa keltett zaj ne
nyomja el az éneklők hangját.)

Angyalok, pásztorok:

Hogy ne legyen gondod,

gondod a nyájadra,
amott egy dombocska,
fekszik egy juhocska,
vedd válladra!

(Az Öreg is bekapcsolódik az éneklésbe)

Elmegyünk mi valahára,
viszünk magunkkal ajándékba.
Egyik egy juhocskát,
másik egy báránykát,
áldozatra.

Öreg: (Éneklés közben a perselyt tartva mutatja, hogy abba tegyék a pénzt).
Mindenki:
 Nosza, nosza, jó gazda!
Bocsáss minket utunkra!
Házadra, magadra
szálljon Isten áldása!

Öreg: Tíz-húsz grivényt a Kisjézuska számára, ajándékba!

(Vidékünkön koronként változott a pénznem, annak megfelelően kérték az
adományt. Napjainkban a gyerekek 2-5 hrivnyát kapnak. A felnőtteket régen
megkínálták szeszes itallal, de a betlehemesek nemigen fogadták és ma sem
fogadják el, mert még sok helyen váiják őket. Megköszönik az ajándékot és
elbúcsúznak.)
Mindenki:

Nosza pajtás, fogd az ajtót,

kezedbe a kilincstartót!
Itt ne legyünk,
búcsút vessünk,
innen tovább mehessünk!
Induljunk, lóduljunk,
Géza, Feri pajtásunk,
mert nékünk született
a mi Messiásunk!

(Az éneklést táncra perdülve folytatják)

Uccu guba, táncoljunk,

muzsikával daloljunk.
Éljen, éljen a mi Királyunk!

Főpásztor:

A kis Jézus áldása szálljon tirátok,

semmiféle átok ne férjen hozzátok!
Vezérangyal:
Mi pedig elmegyünk, vígan
maradjanak.
Áldást, békességet kívánunk
a közelgő Újévre.
 Isten áldja meg e háznak
gazdáját,
töltse meg csűrét, kamaráját!

(A betlehemesek az Öreg kivételével énekelve távoznak, miközben ismét

felhangzik az egyik, korábban már előadott ének.)

Nosza, nosza, jó gazda,

bocsáss minket utunkra!
Házadra, magadra
szálljon Isten áldása!

Öreg (Ismét fel akarja hívni magára a figyelmet, egyedül énekli a már
ismert éneket, az utolsó sort önmagára vonatkoztatva):

Uccu guba, táncoljunk!

Muzsikával daloljunk!
Éljen, éljen a mi Öregünk!

Főpásztor (kintről, kiabálva): Gyere már, Öreg! Más helyen is várnak!

(Az Öreg futva távozik)

Vége
 „OH, BOLDOG FARSANGI IDŐ..."

A bátyúi farsangi műsor forgatókönyve

1. FARSANGI FONÓ

Szín: falusi fonóház. Gazda, gazdasszony, eladólány.

I. Műsorvezető:

Mint a szélvész, repül a szánka

A csillogó fehér havon:
Virgonc ifjakkal ülve rajta
Sok szép menyecske s hajadon.
Farsangol a világ! Kinek nincs,
Feleséget keresni jö;
Mellőle megszökik, kinek van...
Oh, boldog farsangi idő... !

(Tompa Mihály: Farsangban)

II. Műsorvezető: Az év első ünnepe január 6., Vízkereszt vagy másképpen

háromkirályok napja: Gáspár, Menyhért, Boldizsár. Elindulnak a Kisjézus
megkeresésére. A katolikus falvakban vizet szentelnek a templomban, melyből
a család minden tagja iszik, a kútba is öntenek belőle, hogy egész évben jó
legyen a víz.
A farsang Vízkereszt napjától hamvazószerdáig tart. A kezdete pontosan
meghatározott naptári nap, a vége azonban húsvét ünnepétől függ. A húsvét
úgynevezett mozgó ünnep. A tavaszi napéjegyenlőséget (március 21.) követő
első holdtölte utáni vasárnap húsvét vasárnapja. Ettől a naptól kell
visszaszámolni negyvenet, s így megállapítható a nagyböjt időszakának kezdete,
illetőleg a farsang vége: húshagyó kedden éjjeli 12 óra.
A farsang kezdetét a legények zaj keltéssel hozzák a falu tudtára.
(A színpadra fiúk jönnek be hatalmas ricsajjal, maskararuhában. A
kezükben rossz bögre, bili, tál, fedő, nagy gereblye stb.)
Fiúk (Kórusban): Megkezdődött a farsang! Egyetek, igyatok, szaporodjatok!
I. Fiú: Sokasodjatok, mint a varjú a tölgyfán!
 II. Fiú:

A vénjányok menjenek férjhez

Az anyjok, apjok nagy örömére!
Az agglegények is végre
Nősüljenek meg ez évbe' !

Műsorvezető: A falusi életben fontos szerepet töltött be a fonóház. A

legkülönbözőbb játékoknak, maszkos alakoskodásoknak, nótázásnak és táncnak
ez volt a színhelye. Pillantsunk be egy ilyen fonóházba, ahol a gazda és a
gazdasszony fogadja az érkezőket. A lányok köszönését a gazda fogadja: Jó
farsangot, jányom. A fiúkét a gazdasszony: Jó farsangot, fiam. Ez azt jelentette,
hogy a farsang alatt menjenek férjhez, nősüljenek meg. Legyenek vendégeink
ma a fonóházban!
(Lányok be. Köszönnek. A gazda, a gazdasszony és az eladólány fogadja
őket. Először csoportosan- vagy heten - érkeznek, majd egyesével, kettesével.)
Lányok: Jó estét kívánok.
Gazda: Jó farsangot, jányom!
(A lányok leülnek.)
I. Fonólány: Daloljunk! (Elkezdi a népdalt)

Rózsa, rózsa, bazsarózsa levele,

Csak egy legényt neveltek a kedvemre,
Azt is azért nevelték a kedvemre:
Kék a szeme, göndör haja fekete.
Alig várom, hogy a nap lenyugodjon,
Hogy az égen páros csillag ragyogjon!
Ragyogj csillag, páros csillag sokáig,
Kísérj el a galambom kapujáig!
Csillag, csillag, páros csillag az égen,
Nem láttad-e a rózsámat a héten?
Láttam biz én a rozmaring erdőben,
Sárga tearózsa nyílott ki a kezében.

II. Fonólány:

Édesanyám sokat intett a jóra,

Este későn ne járjak a fonóba.
 Nem hallgattam édesanyám szavára,
Rávettek a lányok a csalfaságra.
Nincsen pénzem, elvesztettem az este,
Amit adott az a barna menyecske.
Jó az isten, elhozza még az estét,
Felkeresem azt a barna menyecskét.
Már Bátyúba két úton kell bemenni,
De szeretnék a babámmal beszélni!
Térdig érő selyemkendö nyakába,
Fáj a szívem, majd meghasad utána.

III. Fonólány: Daloljuk el Géza bátyám legkedvesebb dalát. Ismeritek, ugye?

Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok,

A szegény legénynek utat mutassatok!
Mutassatok utat a szegény legénynek,
Nem leli a házát a szeretőjének.
Mikor megtalálta szeretője házát,
Más karjában lelte szíve választottját.
Csillagok, csillagok, boruljatok éjbe,
Ott fekszik a legény erdő sűrűjében.

Fiúk (bejönnek): Jó estét kívánunk!

Gazdasszony: Jó farsangot, fiaim! Üljetek le.
IV. Fonólány: Daloljatok velünk!

Ezért a legényért nem adnék egy krajcárt,

Aki a lány előtt összehúzza magát,
Összehúzza magát, eltátja a száját,
Az ördög vigye el a málészájúját!
Ezért a leányért nem adnék egy krajcárt,
Ki a fiú előtt összehúzza magát,
Összehúzza magát, eltátja a száját,
Az ördög vigye el a málészájúját!

I. Fiú: Julis néném, táncolhatunk?

Gazdasszony: Táncoljatok, húzd rá cigány!
 A bátyúi utca
Végig piros rózsa.
Szállj le kocsis az ülésről,
Szakajj egyet róla!
Le is szakajtottam, el is hervasztottam,
A bátyúi leányokból egyet választottam!
*

Atalmennék én a Tiszán ladikon, ladikon, de ladikon,

Ott lakik a, ott lakik a galambom, ott lakik a galambom.
Ott lakik a városban, a harmadik utcában,
Piros rózsa, kék nefelelejcs, ibolya
Virít az ablakában.

Atalmennék én a Tiszán, nem merek, nem merek, de nem merek,

Attól félek, hogy a Tiszába esek, hogy a Tiszába esek.
Lovam hátán, sejehaj, félrefordul a nyereg,
A Tiszának habjai közt elveszek,
A babámé nem leszek.

Kis kút, kerekes kút van az udvaromban,

Egy szép barna kislány van a szomszédomban.
Csalfa szemeimet rá sem merem vetni,
Fiatal az édesanyja, azt is kell szeretni.

(A tánc és az éneklés után a fiatalok leülnek. Az eladólányfánkkal és almával

kínálja meg őket.)
I. Fonólány: Pista, ebben az évben is készültök a farsangi bemutatóra? Mit
tanultatok be?
II. Fiú: Nagyon kíváncsi vagy, majd meglátod.
III. Fiú:

A vendéglátást köszönjük!
Mi innen gyorsan elmegyünk,
Mindenkitől elnézést kérünk,
Még ma este visszajövünk.
 VI. Fonólány: Énekeljük el Juliska néném dalát!

A csitári hegyek alatt régen leesett a hó,

Azt hallottam, kisangyalom, véled esett el a ló.
Kitörted a kezedet, mivel ölelsz engemet?
így hát kedves kisangyalom, nem lehetek a tied.
Amott látok az ég alatt egy madarat repülni,
De szeretnék a rózsámnak egy levelet küldeni!
Repülj madár, ha lehet, vidd el ezt a levelet,
Mondd meg az én galambomnak, ne sirasson engemet!
Amoda le van egy erdő, jaj de nagyon messze van,
Kerek erdő közepében két rozmaring bokor van!
Egyik hajlik a vállamra, másik a babáméra:
így hát kedves kisangyalom, tied leszek valaha.
***

2. HALOTTAS FARSANGOLÓ

(Megérkeznek, kopogtatnak a halottas farsangolók. A színre belép a

kéreztetö, a harangozó egy nagy csengővel, a többieknél kolomp. A halottat
helyettesítő szalmabábut a sírásók hozzák be saroglyán.)
Kéreztetö: Jó estét kívánok e jámbor családnak. Szapoda Petykó kedves
felesége kéri a ház tulajdonosát, hogy engedje meg Petykó eltemetését!
Gazda: Bejöhetnek. (A szalmabábut behozzák)
Kántor (elnyújtott éneklő hangon):

Meghótt az öreg Dobai,

Vén vót már, nem tavalyi.
Isszuk a bőri árát,
Nem vallja senki kárát.

Pap: Mélyen meggörbülve állunk e ravatal előtt, amelyik szegény Szapodi

Petykó holt tetemét fedi. Szegény Szapodi Petykó, körülötte sír egy csomó
rajkó. Mellette áll az ő kedves párja, az ő hites társa, kinek neve {Elmarasztaló
hangon) Daruka Zsuzsanna, sok libának, kacsának kitekerte nyakát. Szurkos,
ráncos kezével magával hurcolta. Most pedig hallgassátok meg búcsúztatómat:
 Kedves felesége, nyújtsd ide kezedet,
Elköltözött barátunk földi részét elosztom köztetek.
Neked Petykó fiam, nem hagyok egyebet,
Egyik világ széléről a másikig mehetsz,
Végül vájja ki a holló mindőtök szemét,
Úgy játja be egész Bereg megyét.
Hajatokból pedig a gólya fészket rakjon,
Melyet a szélvész szerteszéjjel hordjon,
Fületekre pedig siketüljetek meg,
Egymás szavát soha meg ne értsétek,
Végül egyen meg a fene benneteket,
A hóhér aggassa rátok a kötelet.
Ezzel áldalak meg benneteket,
A szóda egye ki a két szemeteket.
Két átalvetőt akasztok nyakatokba,
Úgy járjatok be minden falut sorba,
Tegyen az Isten benneteket boldoggá,
Mint a szederindát - földönfutóvá!

Kántor: Vigyétek ki a holttestet, mert a teste kirepedt.

(A fonó résztvevői együtt mulatnak a halottas farsangolókkal. A gazda
megköszöni a játékot, amelynek szereplői ajándékot kapnak: kalácsot,
szalonnát, pénzt.)
Gazda: Nagyon ügyesek vagytok, mutatkozzatok be a közönségnek.
VII. Fonólány: Daloljunk, Kati! Melyik a te dalod?
Kati (Énekelni kezd, a többiek csatlakoznak hozzá):

Elázott a kenderem a tóba',

Mondtam kislány, ne menj a fonóba.
Áll az orsód, nem váltod ki,
Fáj a szíved, nem tudja azt senki.
Virágos kenderből van a jó szösz,
Beszélgetik a jányok egymás közt.
Könnyű dolog a szövés, a fonás,
De még könnyebb a szeretőtartás.

VII. Fonólány: Ugye Katikám, megtanítsz rá bennünket? Gondolom, ezt

még az a híres Demjén Jóska se ismeri. Hol tanultad?
Kati: Nemrég Szernyén jártam, ott tanultam a fonóban.
 3. EDÉNYÁRUSOK FARSANGJA

(Edényárusok jönnek a fonóba. Karjukon kosár, benne törött edények,

szalma, polyva, papír, szemét, rossz fazekak, szűrők.)
Edényárusok (Óbégatva, kórusban): Edényt vegyenek! Edényt, asszonyok!
(Ricsajozva körbejárják a fonóházat)
I. Nőárus: Na, tessék nézni, micsoda holmik vannak itt!
II. Nőárus (Az előző szavába vágva): Asszonyom! Kitűnő, Bátyúban készült
porcelánom van. Hányat tetszik parancsolni?
(Az asszonyokon rossz fekete ruha, a fejük bekötve. Álarc is lehet. A fiúkon
szöszből készített szakáll, bajusz. Az asszonyok hátán batyu, a férfiak karján
kosár.)
I. Nőárus: Nézze, asszonyom, micsoda kitűnő tányér. Hiányzik egy darabja,
de sebaj: kevesebb leves fér bele, kevesebbet eszik az ura.
II. Nőárus: Na, tessék nézni, micsoda finom holmik vannak itt. (Kiszórja a
szalmát és a polyvát)
I. Férfiárus (Odalép az egyikfonóasszonyhoz): Kitűnő, kitűnő, óriási! Ilyet
még nem látott nagyságod. Ilyen kitűnő szűrőt nem látott senki. Vegye meg
gyorsan, míg el nem kel. (Szétszórja a tollat)
II. Férfiárus: Csak gyorsan, asszonyok, gyorsan. Van még a batyuban!
(Kiborítja a batyu tartalmát) Siessenek, asszonyok!
Gazdasszony: Ne szórjatok itt szét mindent, ne szemeteljetek!
7. Nőárus: Magának ez szemét? (Felmutat egy rossz bilit) Na, asszonyom,
mennyi szalonnát ad ezért? Jó a kóbász is.
Gazdasszony: Menj a fenébe a csuproddal!
Gyerek (Az edényárusokkal jött): Keresztanyám, egy kis kolbászt tessék
adni.
Gazdasszony: Keresztanyád neked a kutya! Menj innen a fenébe!
I. Nőárus (A kezét széttárva): Asszonyom, itt a választék. Lehet venni, amit
a szeme-szája kíván.
Valaki (Egy személy a fonóból): Hol a fenében szedtétek fel ezt a sok
kacatot?! Mi a nyavalyának hoztátok ide?
II. Nőárus: Ó, kézit csókolom, mind valódi ez. Svájcból meg Francia-
országbóljött ez mind.
I. Nőárus: Nézzék meg az edényeim márkáját. Mind márkás ez. (Felemel
egy rossz lámpát) Made in Ukrajna, Ungvár. Márkás lámpa ez!
 Gyerek: Na, tessék már adni valamit, asszonyom.
Gazdasszony (Szalonnát és kolbászt ad): Na, most már elég volt a
kunyorálgatásból !
Gazda: Ne szemeteljetek tovább, menjetek utatokra. Kifelé!
(Az edényárusok mérgükben mindent széjjelszórnak. Bekenik a lányokat
korommal, a lányok guzsallyal verik őket, a gazdafelkap egy nagy botot. Végül
az edényárusok eliszkolnak.)
VIII. Fonólány: Énekeljük el a Zita dalát!

Haragszik az édesanyám, hogy én megházasodtam,

Hogy én az ő hajlékába ilyen szegény lányt hoztam.
Szegény a lány, édesanyám, de gazdag a szerelme,
Száz hold földnél is többet ér a ragyogó két szeme.

4. CSIKÓSFARSANGOLÓ

Szereplők: huszár, kéreztető, két csikóslegény, kovácsmester. Legfontosabb

kellék a „ csikó ". Egy rossz teknőfenekén nyílást vágnak, a huszárt alakító fiú
a derekára húzza. A teknő elejére fából faragott lófejet erősítenek, a „ló "fejét
felkantározzák. A teknőt lepedő borítja, s a „ lovat " a csikóslegények vezetik be
a fonóba.
Kéreztető:

Jó estét, jó estét, adja meg az Isten,

Hogy a huszár cimborám szerepeljen itten.
A huszár cimborám most jött szabadságra,
Tessék meghívni este vacsorára.
Azt is megmondta, hogy lovastul jön be,
És a paripáját leteszi a szegletbe.
Azt is megmutatja, mit tud szegény feje,
Merre vagy hát pajtás, gyere befele!
Bentiek: Na, hadd jöjjenek.
(Huszár be, a csikóslegények kantárszáron fogva vezetik a lovat.)
Huszár:

Most jöttem messziről, nagy Törökországból,

Megismernek engem lovam járásáról.
 Ezt a szürke csikót száz forintért vettem
(Körbefordul a lovával),
Amelynek az árát nehezen kerestem.
Aki sajnál tőlem egy-két garasocskát,
Puskaporos csutak hányja fel a farát!
(A csikó táncol, ugrándozik. A kéreztető körbe hordja a perselyét, gyűjti az
adományt.)
I. Csikóslegény:

Mikor a bácsi hadnagy volt,

Igen derék vitéz volt.
(A huszárra mutat, aki kihúzza magát)
Mi meg katonái voltunk,
A csatában bátran futottunk,
Szaladásunkban majd kitört a nyakunk.
Olyan derék vitézek voltunk,
Húszan se féltünk egy ellenségtől!

II. Csikóslegény:

Kedves vitéz uram, álljunk egy kicsit meg,

Szürke lovad a kovács hadd patkolja meg!
Te meg, kovács uram, vegyed az üllődet,
Üsd jól rá a patkót, hadd állja a sarat,
Mert a huszár cimboránk a csatába szalad.

(A kovács felkészül a patkoláshoz. A ló ugrándozik.)

Kovács: Jobb patát fel!

(A ló megrúgja a kovácsot, aki a lányok közé esik.)
Kovács: A fene egye meg ezt a rohadt jószágot. Hogy a hétfánfütyülőatya a
lábra való gatya, a Juliska tehén! Másik láb fel! (Ráilleszti a patkót, de a ló
ismét megrúgja. Szidja a csikóslegényt.) Milyen katona vótál te, ha nem tudod
a ló lábát megfogni?! (A huszárhoz) Na, vitéz uram, fenn az egyik patkó, ebbe
kilenc szeget ütöttem. A másikba mennyit üssek?
Huszár: Üssed, üssed minél szaporábban!
 Kovács:

Kedves huszár uram, fel van verve,

Mehet most már gyorsan a csatába vele.
Ezt a patkót tizenkét páros csókért vettem
(A lányok felé int),
Melyet nékem a lányok azonnal fizetnek.

(A kovács odamegy a lányokhoz, akik húzódoznak tőle, végül egyikük

megcsókolja.)
Kéreztető (A közönséghez):

Köszönjük a vendéglátást,
Kívánunk mi jó éjszakát!

Bentiek: Jó éjszakát!
(A gazda megköszöni ajátékot, ajándékot ad, a csikósfarsangolók távoznak.)
IX. Fonólány: Én is egy új dalt hoztam, ezt a nagyapám tanította:

Csutkából van a mi házunk teteje,

A szegénység kikönyöklik belőle.
Lám megmondtam, barna kislány, ne szeress,
Csak annyim van, amit a karom keres.
Rozmaringgal van a házam befedve,
Kerek asztalra hull le a levele.
Barna kislány szedi fel a moszatját,
Ölelem a babám karcsú derekát.
Réztepsibe' sül a rétes sütemény,
Fáj a szívem a bátyúi lányokért.
Énérettem senki szíve ne fájjon,
Úgyse házasodok meg én még a nyáron.

5. LAKODALMAS FARSANGOLÓ

Szereplők: vőlegény, menyasszony, I. vőfély, II. vőfély, pap, jegyző, I.

násznagy, II. násznagy, nyoszolyólányok. A násznép muzsikaszóval, dalolva
indul útnak, messziről hallatszik a nótázásuk:
 Nyisd ki babám, az ajtót,
Csendesen, mert meghallják a szomszédok.
Ha meghallják, hadd hallják,
Úgyis tudja már a világ,
Hogy én téged szeretlek,
Hogy én téged soha el nem feledlek.

(A násznép megérkezik a fonóba. Az I. vőfély bekopog.)

I. Vőfély:
Jó estét, jó estét minden apróságnak,
Legkiválóbbképpen a házigazdának!
Elmondom tinéktek, mi hír van falunkban:
Nagy lakodalom van készülőben máma!
A vőlegény meghívja, kedves házigazda,
Egész családjával a nagy lakodalomba.
Mert Lökődi Gyurka híres legény vala,
Tarcsa Marcsa az ő menyasszonya.
Engedelmet kérünk és hűséget fogadunk,
Hogy semmi rosszat, kárt tenni nem fogunk.
Most jóváhagyását kéljük a gazdának,
Szabad-e bejönni az ilyen maskurának?
II. Vőfély: Megengedik, hogy itt egy kis dógot elintézzünk?
Gazda: Hogyne engednénk. Csak gyertek befelé!
7. Vőfély: Na, akkor szólok nekik. Gyertek befele!
(A násznép bevonul és elhelyezkedik. A vőlegény és a menyasszony az
asztalfőhöz ül, tőlük jobbra és balra a násznagyok, velük szemben a pap és a
jegyző. Az asztal jobb oldalánál a vőfélyek, bal oldalánál a nyoszolyólányok
állnak. Utóbbiak kirakják szatyrukból a magukkal hozott süteményt, italt,
poharakat.)
I. Násznagy: Nagy szeretettel sok boldogságot kívánok az ifjú párnak,
Marcsának és Gyurkának! Drumó és Plútó adjon nektek sok gyereket, nehogy
magtalanul maradjatok. Jegyző uram, eskesse meg őket!
Jegyző: Löködi Gyurka nőtlen, Tarcsa Marcsa hajadon házasságra akarnak lépni.

Sokasodjatok, mint a vaíjú a tölgyfákon,

Úgy zizegjetek, mint sáska a határon,
Töltsétek be a földet majomnemzetséggel,
Arcvonásotoknak minden szépségével.
 Lökődi Gyurka és Tarcsa Marcsa, férjnek és feleségnek nyilvánítlak
benneteket, házasságot kötöttetek 1994. január 36-án. Kérem a házasfeleket és
a násznagyokat, írják alá a frigy létrejöttét. (Kezet fog a menyasszonnyal és a
vőlegénnyel. A násznép is gratulál.)
II. Násznagy: Tiszteletes uram, adja rájuk az áldást.
Pap:

Házasodni akaró testvérek!

Énelém azért jöttetek,
Hogy házasságotokat még jobban megerősítsétek,
Ezért az esküt elmondom veletek.
Fogjátok meg egymás jobb patáit, első patáit,
Mondjátok utánam az eskü szavait:

Én, Lökődi Gyurka esküszöm Drumóra és Plútóra, hogy ezt a nőt, akinek
patáit fogom, szeretem, hozzá hü leszek, vele túrok, szenvedek.
Én, Tarcsa Marcsa esküszöm Drumóra és Plútóra, hogy ezt a férfit, akinek
patáit fogom, szeretem, hozzá hü leszek, vele túrok, szenvedek.

Most már Drumó és Plútó áldjon meg titeket,

Szél az akasztófán zörgesse testetek,
Szélkólika járja végig melletek,
Béletekkel a varjú mérje fel a határt,
Dicsekedve mondja, ez nektek nem árt.
Te pedig, Gyurka fiam, tudod, mi a házasság,
Mert íme, már tízszer hűséget fogadtál.
Te pedig, Marcsa lányom, szemben az élettel
Csapd szájba a férjed mocskos tenyereddel.
Nem is olyan régen olvastam egy lapot
Tarcsa Marcsáról, ki egy bakát fogott:
Már kilenc óra lejárt, fújtak takarodót,
Készültség kereste, sehol nem találta,
Mert az ügyes baka belebújt Marcsába.
Mivel hideg a tél, kedves Gyurka fiam,
Ha fázol, bebújhatsz oda egész nyugodtan.
Most már násznépsereg, tihozzátok szólok,
Kik e házasság tanúi vagytok.
 Én tirátok itt sok áldást kérek,
Amit a Jupiter meg is ád tinéktek.
Vájja ki a holló mind a két szemetek,
Úgy járjon be vele hegyeket, völgyeket.
Hajatokból gólya puha fészket rakjon,
Kutya a macskának húsotokból adjon.
Égett bőrötökkel a tímár dicsekedjen,
Lelketek a pokol fenekére menjen.
(A násznép eszik, iszik.)
I. Násznagy, I. Vőfély:

Mikor Nóé apánk Isten parancsára

Az özönvíz elől futott a bárkára,
Minden állatfajból, növényből egyet vitt,
Hogy vész után ne nélkülözzön semmit.
Ámde legbölcsebben mégiscsak azt tette,
Hogy a szőlöfát ki nem felejtette.
Ez a szőlőtőnek leve, bor a neve.
Én is már míg élek, az a kívánságom,
Hogy egy hordó borban legyen a halálom:
A szám feltátom, hogy a bor belém folyjon.
Angyalok visznek az égbe, ahogy dukál,
Szent Péter bácsi a kapuban szalutál,
Ö is azt kiáltja odafenn a mennyben:
Uram, ezt a jó borivót vedd kegyelmedbe!
Igyunk tehát Nóé apánk emlékére,
Hogy a szőlőt ki nem felejtette.
Ürítem poharam az ifjú pár egészségére!

(A nyoszolyólányok kínálgatják az italt.)

II. Vőfély:

Hopp, hó, az áldóját, de nagyot botlottam,

Engedelmet kérek, tisztelt násznagy urak,
Mert itt áll előttem az ékes menyasszony
Leányzó fővel, hogy utolsót mulasson.
Csak le ne tapossák a cipője orrát,
Gondoljanak arra, hogy száz forintért varrták.
 Itt, az asztalon lesz egy üres tányér,
Én kezdem a táncot, a többi még ráér,
Addig menjen el mindenki egy pár forintért,
Te meg cigány, húzd rá ezen tisztes párért!
(A cigányok rázendítenek, а II. vőfély táncolni kezd a menyasszonnyal.) A
többiek dalolnak:

Asszony, asszony, az akarok lenni,

Nékem abban nem parancsol senki,
Se apám, se anyám,
Azé leszek, kit szeretek igazán.

I. Vőfély (Kiáltva): Eladó a menyasszony!

(Nem csak a násznép, a házbeliek is táncolnak. Előáll а II. násznagy.)
II. Násznagy:

Tisztelt násznépsereg!
Induljunk el íme csendes békességgel,
Mert vőlegény úrnak megtaláltuk párját,
Az ő egyetlen ékes menyasszonyát.
Induljon a násznép, zengjen az induló,
Jöjjön a nótáskedv, halljon a nótaszó.
Ne sírjatok lányok, ma minden elmerül,
Eljön majd az idő, rátok is sor kerül.

(A násznép összecsomagol, felsorakozik. Lakodalmas nótába kezdve lassan

elhagyják a fonóházat):

Vége van már a lakodalomnak,

Nagy bánata van a menyasszonynak.
Forgatja a karikagyűrűjét,
Sajnálja a régi szeretőjét.
Este viszik a menyasszony ágyát,
Elhagyták a nyoszolya négy lábát.
Addig asszony, nem fekszel az ágyra,
Míg meg nem lesz a nyoszolya lába.

(A fonóházból kiérve a násznép abbahagyja a nótázást.)

174
 /. Műsorvezető: A farsang utolsó három napja: farsangvasárnap, farsanghétfő
és húshagyókedd. Farsangvasárnapra készült a falu apraja-nagyja: színdarabot
tanultak, farsangi bált rendeztek. Húshagyókedd volt a farsangbúcsúztató. A
fiúk nagy lármát csapva járták a falut.
Fiúk (Nótázva bevonulnak a színre):

Bazsa Máli libája

Berepült a Tiszába,
Kettőt lépett utána,
Sáros lett a Bazsa Máli
Csipkés aisószoknyája.

(Lassan bejön minden szereplő.)

I. Fiú: Húshagyó, a lányokat itt hagyó. Elmúlott a rövid farsang, de mi azt
nem bánjuk, sirassák a lányok itthon maradásuk, kiknek a nagy méreg miatt
ráncos az orcájuk!
Kórus:

Húshagyó, húshagyó,
Lányokat itt hagyó.
Tollas kosár az ágy alatt,
Itthon vesztél anyád alatt!

I. Műsorvezető: Húshagyókedden megrendezték az utolsó farsangi bált, a

farsangbúcsúztatót. A falu apraja-nagyja táncolt. Éjfélkor megjelent a falu bírája,
hogy véget vessen a mulatozásnak. Most pillantsunk be a falusi bálba. Húzd rá,
cigány!
A zenekar csárdást húz. A színpadon megjelenik mindenki, aki részt vett a
műsorban. Mindenki táncol. A párok egymás kezét fogva szaladnak be a
színpadra. A táncolók énekelnek, biztatják a közönséget is. Később kongó hangja
hallatszik, az előtérben elvonul a bakter. Amíg a szövegét mondja, a zene és az
ének elhalkul.
Bakter:

Éjfélt ütött az óra,

Téijetek már nyugovóra,
Tűzre, vízre vigyázzatok,
Le ne égjen a házatok.
 Bíró: Zene, állj! Éjfél van! A farsangnak vége! Én, a falu bírája megtiltok
minden vigasságot, kezdődik a böjt. Menjetek haza és éljetek békében,
szeretetben. Készüljetek a húsvéti mulatságokra.
(A bálozok szomorúságot mímelve kivonulnak a színről.)
I. Műsorvezető: A zenekar a bálteremben az asztalra helyezte a nagybőgőt,
letakarta fekete anyaggal, majd körülállta.
A nagybőgő búcsúztatója:

Megmurdelt a nagybőgő,
Oda a vidám jövendő.
Kolbász legyen szemfedője,
A prímás az özvegy szeretője.

A nagybőgő búcsúja:

Mielőtt engem hideg földbe tesztek,

Halljátok hangomat, csukló zokogásomat,
Ne felejtsétek el jó tanácsaimat.
Messzi még a pacsirtaszó, az aratási ének,
Kíméljétek kincseit a fekete kéménynek,
Esztendőre újra eljövök közétek.

(Mindenki elhagyja a színpadot.)

Vége
 FOTÓK

1. Bátyú utcatérképe.
2. Belterületi építmények.
3. Külterületi elnevezések Bagu Dezső földmérő közlése alapján.
4. Külterületi elnevezések a kataszteri térkép alapján.
5. A település vízrajzi térképe Pesty Frigyes helységnévtára alapján.
6. Külterületi elnevezések Bagu Géza közlése alapján.
 7. A magyar középiskola épülete.

8. A Lónyai kastély az 1930-as években.

 9. A Lónyai kastély 2005-ben.

10. A református templom 2002-ben.

I l . A vasútállomás épülete.

12. Utcakép madártávlatból.

 13. Hímestojás-festés

14. Felderült a hajnal... A legfiatalabbak húsvéti versmondása.

 15. A legények virágot kapnak.

16. Bátyúi Költészeti Napok, 1992. A vers- és prózamondó verseny zsűrije.

Balról jobbra: Horváth Sándor, Réti Árpád, Zöld Ferenc, Czine Mihály, Balla
D. Károly, Mankovits Tamás, Széplaki György, Dupka György.
 17. Bátyúi Költészeti Napok, 1992. A díjkiosztó előtti pillanat. Beszédet
mond Czine Mihály, mellette Tuba Magdolna és Bagu Balázs.

18. író-olvasó találkozó és az Együtt című folyóirat bemutatója a

középiskolában, 2004. Balról jobbra: Vári Fábián László, Nagy Zoltán Mihály,
Gortvay Erzsébet, Bagu Balázs, Barzsó Tibor, Dupka György.
 19. Ballagási ünnepség, 2004.

20. Konfirmálás. Sütő László lelkész-esperes áldása.

21. Konfirmálás. Szántó János lelkész áldása.

22. Szüreti bálba hívogató fiatalok.

23. A sztálinizmus áldozatainak emlékműve.

24. Betlehemes játék a színpadon.

25. A betlehemes játék Öregje.

26. Halottas farsangolók.

27. Edényárus farsangolók.

28. Lópatkoló farsangolók.

29. Lakodalmas farsangolók.
 ADATKÖZLŐK

Bagu Balázsné (1943) tanárnő

Bagu Dezső (1935) földmérő
Bagu Ferenc (1939) tanár
Bagu Géza (1908-1984) földműves, útépítő munkás
Bagu József (1910-1994) földműves, átrakodó munkás
Baraté Elemér (1915-2005) asztalos
Baraté Elemérné (1919-2006) háztartásbeli
Baraté Endre ( 1940) földműves
Baraté Ferencné (1928) fejőnő »
Bence Béla (1910-1989) földműves, brigádvezető
Beregszászi Ferencné (1948) közgazdász
Bihari István (1948) földmérő
Borbély Istvánné (1897) földműves
Boros Gáborné (1927-2000) fejőnő
Csiszárik Miklós (1974) tanuló
Dankó András ( 1908-1980) vasutas
Dankó Andrásné (1913) földműves
Dr. Deák Ferenc (1937) pszichológus, tanár
Demjén Albertné (1922) háztartásbeli
Demjén Erzsébet (1985) magyar szakos egyetemi hallgató
Kosztyu Ferencné (1916-1999) földműves
Nyeste Bertalan (1910-1997) földműves
Nyeste Zoltánné (1924) háztartásbeli
Orbán Árpádné (1903-1992) földműves
Orosz Kálmán (1922-2005) földműves
Simon Ferenc (1928-2002) vasutas, zenész
Sütő Béla (1917-1995) asztalos, ezermester
Sütő Gyula (1913-1993) vasutas
Szabó Gábor (1936) vasutas, asztalos
Tuba Endréné (1940) tanárnő
Tuba Zoltán (1952) vasutas

A fényképeket
Bagu Géza, Berki László és Szemere Judit
készítette
BAGU BALÁZS i-press

TARTALOM

Előszó 5
I.
A település története 7
Nyelvjárási sajátosságok 20
Nyelvjárási szövegmellékletek 23
Bátyú frazeológiája 25
II.
A földrajzi nevek néprajzi vonatkozásai 29
III.
Jeles napok, ünnepek 52
Születés- és névnapi köszöntők 98
IV.
Táncélet 101
V.
Népköltészeti kincsek 112

Melléklet

A bátyúi betlehemes játék 150

„Oh, boldog farsangi idő..." 161
Fotók 177
Adatközlők 195