You are on page 1of 12

I.évfolyam 1.szám 2016. április 4.

Gyümölcsész Hírmondó

Csukás István
Tavaszi vers
Az ablakhoz nyomul az orgona,
az ablaküvegen át rám nevet,
amit nem tudok megunni soha,
a kékszemű tavaszi üzenet.

Gyerek leszek egy percre újra én,


örökzöld időmből kipislogok,
a létezés halhatatlan ívén
a teremtésig visszacsusszanok.

Boldog részecske, együtt lüktetek,


s kinyílok mohón, mint tavaszi ág,
ledobjuk, unt kabátot, a telet,
s szívemmel ver a születő világ.

Mert jó élni, e gyermeki hittel


így fordulok én is a fény felé,
s tudom, hogy majd a többi szelíddel
lelkem földi jutalmát meglelé!
2 Beköszöntő

Kedves Olvasó! feladatát, megteremtve ezzel a bol­


dog, megelégedett élet lehetőségét.
Nagy reménységgel indítjuk útjá­ 14 hónapos programunk végéhez
ra lapunkat, mely akár a „Gyümöl­ közeledve él bennünk a vágy,
csész Jóhírmondó” nevet is hogy minél több emberrel meg­
kaphatta volna. Híján vagyunk a jó oszthassuk eredményeinket, ta­
híreknek, noha vágyunk rájuk, pasztalatainkat. Azt reméljük,
hogy aztán ­ akár szájról­szájra ­ to­ hogy az első számok ebben nagy
vábbadhassuk őket. segítségünkre lesznek. Hiszünk
Az első igazán jó hírünk, hogy benne, hogy „jóhírmondónk”
egy olyan program keretében szü­ mind térben, mind időben messze
lethetett meg az újságunk, amely túlmutat a „projekten”, melynek
sok ember összefogásával, önzet­ keretében útjára indíthatjuk.
len önkéntes munkájával valósult Szeretnénk, ha idővel egy olyan
meg. szakmai lappá válna, amely a ma­
A „Gyümölcsészháló”­ban hat gas szintű tudásátadás mellett fo­
dunántúli megye civil szervezetei, lyamatosan segítené az emberi
kisközösségei dolgoztak együtt közösségek újraéledését, hozzájá­
azért hogy minél többen megismer­ rulva egy élhető világ megteremté­
kedhessenek a természetközeli gaz­ séhez.
dálkodás egy olyan rendszerével, Lázár Péter
amely mélyen gyökerezik a Kár­
pát­medencei hagyományokban.

Gyümölcsészháló

„A Göcsej Természetvédelmi
Alapítvány vezetésével 2015. már­
cius 15­én elindult az a 13 hónapos
projekt, amelynek célja egy erős, 6
dunántúli megyére (Baranya, So­
mogy, Tolna, Vas, Veszprém és
Zala) kiterjedő gyümölcsész háló­
Ez a rendszer ­ amely sokkal több, zat létrehozása. A 15 civil szerve­
mint egy gazdálkodási forma ­ az zet együttműködésével induló
alkalmazkodó gyümölcsészet. Amit kí­ hálózatépítés olyan egymásra épü­
nál e kizökkent világban: a termé­ lő közös tevékenységeken keresz­
szeti, társadalmi és gazdasági tül valósul meg, mint pl.
fenntarthatóság. Célja, hogy a ter­ gyümölcsészeti oktató és ismeret­
mészettel egységben és harmóniá­ terjesztő anyagok létrehozása, be­
ban élő ember megtalálja helyét és mutató gyümölcsösök tervezése és
Beköszöntő 3
létesítése, a gyümölcsészetet széles tás nélkül. A szükséges anyagiak a
körben megismertető vándorkiállí­ résztvevők befizetéseiből, bérmun­
tás anyagának összeállítása. kából, önkéntes munkából mindig
A hatékony hálózati munkától a összejöttek.
benne tevékenykedő civil szerveze­ A 14. hónapban, 2016. áprilisában
tek gazdasági és szervezeti megerő­ kicsúcsosodó „Nyitott kert” akció
södését, társadalmi aktivitásának és is azt a célt szolgálja, hogy minél
elismertségének növekedését, erő­ többen ismerjék meg és keressék fel
forrásaik fejlesztését és tudatos a mintakerteket. Legyen közös fó­
hasznosítását várjuk. rumuk, programjaik, támogató kö­
Az alkalmazkodó gyümölcsészet rük, „holdudvaruk”. Célunk, hogy
társadalmi jelentőségét többek kö­ az ezévben kapott lendület tartson
zött az adja, hogy hátrányos helyze­ ki sokáig, adjon energiát a hosszú
tű térségekben megoldást kínál a távú folytatáshoz. Minél több köve­
megélhetésre, a helyben végezhető tője legyen ennek az életformának,
értelmes munkára és a fenntartható amit a gyümölcsészek képviselnek,
gazdálkodásra. Szemléletében köz­ mert szerintünk ez a túlélés záloga.
ponti szerepe van ember és termé­
szet elválaszthatatlan egységének Darázsi Zsolt a GTA elnöke
és harmonikus együttműködésé­
nek.” Ez a "Gyümölcsészháló" pro­
jekt hivatalos összefoglalója.
Mint minden közös program ez is
véget ér 14 hónap után, de a közös
munkának folytatódnia kell. Nem
tévedésből írtam 14 hónapot, az ere­ Alkalmazkodó gyümölcsészet
deti 13 hónapot egy meghirdetett és
megnyert kiegészítő pályázattal Az emberi tevékenység során
meg tudtuk hosszabbítani. A félidő­ egyre nagyobb területeken egyre
ben elszámolt munka eredménye, kisebb fajszámban szerepelnek a
mely látszik az Alapítvány honlap­ termesztett növények. Ez ellentétes
ján és a Facebook oldalán is, vala­ a természet törvényeivel és ezek­
mint a jó ötlet további lehetőségeket ben a kultúrákban egyre nagyobb
biztosít számunkra. gondot jelent a növények egészsé­
Az alapítványnál már „hagyo­ gének fenntartása. A megjelenő
mány”, hogy nem hagyjuk elveszni kártevő könnyen terjed tovább a
a fonalat, megtaláljuk a módját a kö­ szorosan egymás mellett, nagy te­
zös munka folytatásának támogatá­ rületen lévő azonos fajú növénye­
sok nélkül is. Így volt ez 2010­ben, ken. Megoldást ebben az esetben a
az első gyümölcsész programnál is, növényvédőszerek megjelenése je­
hiszen a lezárás utáni évben ment lentette. De nem sokáig, hiszen a
minden tovább különösebb támoga­ vegyszerek okozta mérgező hatá­
Tűrés és teremtés
4

sok újabb megterhelést okoztak a Madarak a gyümölcsösben


bioszféra számára.
A gyümölcsész teljesen másként A Magyar Királyi Madártani In­
gondolkodik. Kertjében a termé­ tézet Herman Ottó vezetésével az
szet egyensúlyát, a növények, álla­ 1800­as évek végén még hasznos,
tok egységét, harmóniáját káros, közömbös kategóriákba so­
rolta a madarakat. Természetesen
ez az emberi szemszögből végzett
besorolás alig tartotta magát ötven
évig, máris kiderült téves volta. A
felismeréshez nagyban hozzájárul­
tak a gyümölcsösökben végzett
kutatások.
Már a múlt század elején megje­
lentek az intenzív ültetvények ­ és
velük együtt a kártevők soha nem
látott tömege. Sok töprengés után
a kutatók észrevették, hogy az ül­
igyekszik megvalósítani. Ez kiter­ tetvény erdővel határos részein
jed a talaj élővilágától a fák csúcsá­ sokkal kevesebb a rovarok okozta
ig. Az élő rendszerek, igen kártétel, mint a terület belsejében.
bonyolult, kis közösségek egymás­ A problémára adott volt a válasz;
ra gyakorolt, előnyös kölcsönhatá­ madarakat kell csalogatni a gyü­
sával alakulnak ki. Ehhez viszont mölcsfák közé. Legkézenfekvőbb
nagy fajszámú növény és állatfaj lehetőségnek az odúlakó madarak
kell, megfelelő egyedszámmal. Így betelepítése látszott. Így indult el a
a kert nagyban hasonlít a természe­ kísérletezés különböző típusú
tes táj életviteléhez. Azonban az odúkkal.
így kialakított kert, méretei és a Az első ismert kísérletben egy 3
nagyüzemi módszerekkel gazdál­ km hosszú almafasor egyik felét
kodó szomszédai miatt, mégis érzé­ látták el madárodúkkal, mivel a té­
kenyebb, mint egy természetes li araszoló lepke hernyója évről év­
rendszer, ezért a gyümölcsésznek re megsemmisítette a termést.
gyakran és nyitott szemmel kell jár­ Eredmény már az első évben is
nia a birtokán. mutatkozott, a második évben pe­
Egy beállt, természetes kertben dig ­ a madaraknak köszönhetően
idővel eltűnik a hasznos, káros fo­ ­ hatszorosára emelkedett a ter­
galma, marad az egység a nagy més. A madarak munkájának
egész, a fenntartható egyensúly. eredményét a kihelyezett hernyó­
csapdák is igazolták: A mentesített
fákon 50­szer (!) kevesebb téli ara­
Tűrés és teremtés 5
szolót találtak. Számítások szerint itt telelő rovarevők áttérnek a
egy széncinege pár és éves átlagos magevésre és az ide érkező északi
szaporulata kb. 65­90 kg rovart fo­ vendégekkel együtt nagymennyi­
gyaszt el évente. A napi élelem ségű gyommagot is elfogyaszta­
szükségletük a saját súlyuknak nak.
megfelelő mennyiség is lehet. Az induló, új telepítésű gyümöl­
A madarak onnan hordják a táp­ csészetben ­ ahol azonos korcso­
lálékot fiókáiknak, ahol az minél portú, fiatalabb fák alkotják a
nagyobb mennyiségben, minél ki­ lombkoronaszintet ­ a harkályok
sebb helyen fordul elő. Ez eredmé­ nem tudnak természetes odúkat
nyezi a legkisebb befektetéssel készíteni az énekesmadarak szá­
elérhető legnagyobb hozamot. mára. A „hagyományos” öreg
Így mindig a felszapo­ gyümölcsösökben sem jobb
rodott kártevők ke­ a helyzet, mert ezekből
rülnek először is kivágják az örege­
sorra, közvet­ dő, rosszul termő
lenül segítve fákat, hogy a fiata­
munkánkat. labbaknak élette­
A további ret biztosítsanak.
kísérletek is A harkályok az ül­
azt bizonyítot­ tetvény jellegű er­
ták, hogy meg­ dők („papírnyár”,
felelő újabban „energiaerdő”)
környezetben (ahol pl. térnyerése és a mezőgaz­
különböző fészkelő és búvó­ dasági területeket elválasztó faso­
helyek találhatók) a madarak haté­ rok, facsoportok fogyatkozása
kony védelmet nyújtanak a miatt sem képesek kiszolgálni az
rovarkártevők ellen. odúlakó fajok igényeit. A termé­
A különböző fajok felosztják egy­ szetes odúban ráadásul többnyire
más között az elérhető táplálékot csak egyszer költenek a madarak.
és a területet a kertben. A rigófélék (Ez igaz a mesterséges odúra is, ha
elsősorban a talajon keresgélnek, nem takarítjuk ki gondosan a röp­
forgatják a faleveleket, benyúlnak tetés után.) Az előzőekben említett
a fűcsomók közé. A poszáták főleg kísérleti eredmények alapján
a bokrok, fák leveleiről, ágairól sze­ könnyű belátni, hogy a zömében
dik le tetveket, atkákat. Rozsdafar­ rovarokkal táplálkozó odúlakó
kúak, légykapók röpülő madarak megtelepedésének előse­
rovarokra, pókokra vadásznak. Ci­ gítése az alkalmazkodó gyümöl­
negék a fákon lévő hernyókat ré­ csészetek egyik legkifizetődőbb
szesítik előnyben. Az időjárástól beruházása.
és az évszaktól függően, a táplálko­
zó hely és a táplálék változik. A ro­
varok nyugalomba vonulásával az
6 Nyitott kertek

ásóvillával lazítjuk a talaj felső ré­


szét, érett istállótrágyával és kom­
poszttal javítunk a szerkezetén és
igyekszünk folyamatos takarást biz­
tosítani szalmával, friss csalánnal
vagy egyéb mulccsal.
A kaszálógyümölcsösben hagyo­
mányos tájfajta gyümölcsöket talá­
lunk. Sok a szilvafa, ezek többsége
Besztercei vagy más néven Hosszú­
szilva, körtéből Tüskéskörte, Vér­
körte, almából többek között
BEMUTATKOZIK A GOMBOSSZEGI Édesalma, Pirosló bőralma és Hús­
MINTAKERT véti rozmaring terem. A gyümöl­
Gombosszeg tipikus göcseji falu,
dombháton elhelyezkedő házai mö­
gött a völgy felé hosszan elnyúló tel­
kekkel. Ebben, az alig 40 fős zalai
faluban található a mi kertünk. Ne­
héz agyagos, inkább savanyú talaján
nem könnyű a gazdálkodás. A helyi
adottságok a kaszálógyümölcsösök
kialakulásának kedveztek, ahol a jó­
szágnak termeltek takarmányt és a
gyümölcsöket is hasznosították. Fő­
leg alma­, körte­ és szilvafákat ültet­
tek. Régen minden portán volt
fatüzelésű aszaló és messze földön
híres volt a göcseji pálinka.
A kertben az öreg kaszálógyümöl­
csös foglalja el a legnagyobb terüle­
tet, de kialakításra került egy
veteményes is, amelyben vegyes nö­
vénykultúrás termesztést folytatunk.
A veteményesben családi fogyasztás­ csösben az elpusztult fák pótlását
ra termesztünk zöldségeket, gyümöl­ szintén tájfajtákkal végezzük. A
csöket. Kémiai növényvédelem kerthez tartozik egy sokáig intenzív
helyett természetes, szelíd növényvé­ szántóként művelt területrész is,
delmi módszereket alkalmazunk. A amelyen a kaszálógyümölcsös foly­
veteményes talajának javítására külö­ tatását kezdtük el friss telepítések­
nösen sok gondot fordítunk: a hagyo­ kel. A gyümölcsfacsemeték tág
mányos ásós talajforgatás helyett térállással, az öreg gyümölcsöshöz
Nyitott kertek 7

illeszkedve kerülnek elültetésre, köz­ A kertben 10 madárfaj költését si­


tük azok a csemeték is, amelyeket a került megfigyelni. Az öreg, odvas
kert öreg gyümölcsfáiról szedett ol­ fáknak köszönhetően költ a zöld
tóvesszővel oltottunk át. küllő és a seregély, a sűrű bokrok­
Természetvédelmi szakemberek­ ban tövisszúró gébics és fekete rigó
ként fontosnak tartjuk, hogy a táji fészkel. A kihelyezett mesterséges
adottságoknak megfelelő, természet­ odúkat kék­ és széncinegék, vala­
közeli gazdálkodást folytassunk. A mint mezei verebek foglalták el. A
meglévő természeti értékek megőr­ változatos élőhelyek megfelelő táp­
zését kiemelt feladatunknak tekint­ lálékot biztosítanak más madárfaj­
jük. Szerencsésnek mondhatjuk nak is. Rendszeres vendég a
magunkat, hogy egy olyan kertet rovarokra vadászó füsti fecske, az
tudhatunk magunkénak, amely bő­ öreg fák kérgét átvizsgáló csuszka,
velkedik idős fákban, őshonos cser­ közép és nagy fakopáncs, az örök­
jékben és gyepekben ami megfelelő, zöldeken bujkáló búbos cinege és a
mozaikos élőhelyet biztosít számos kert csúcsragadozója, a karvaly is. A
növény­ és állatfaj számára. Kiemel­ költési időszakot követően az odú­
kedő botanikai érték a kaszálógyü­ kat nagy pelék foglalják el, a mada­
mölcsösben található három védett rak számára kihelyezett itatókra
orchideafaj: agár sisakoskosbor, to­ gyakran jár szomjat oltani a mókus,
jásdad békakonty, sömörös pettyes­ az éjszaka repülő rovarokból pedig
kosbor. Egyedeik fennmaradását a a denevérek lakmároznak.
kaszálás idejének megfelelő megvá­ Kertünkben szeretnénk megmu­
lasztásával biztosítjuk. tatni látogatóinknak , hogy az em­
A virágos növények sokasága ber is lehet része a tájnak úgy, hogy
vonzza a nappali lepkéket, gyakori együtt élve vele, csak annyira for­
a sakktáblalepke, a nappali páva­ málja át, amennyire feltétlenül szük­
szem, atalanta lepke, de előfordult séges számára, teret hagyva a
már c­betűs lepke, valamint bogáncs­ természet egyéb élőlényeinek is.
lepke is. Európa legnagyobb lepkéje,
az éjjel repülő nagy pávaszem is Oszkocsil Zoltán és Kertész Krisztina
megtalálja élőhelyét az öreg gyümöl­
csösben a nagy szarvasbogárral
együtt. A nyíltabb gyepekben imád­
kozó sáska és darázspók vadászik.
A veteményesben a meztelencsigák
miatt szívesen látott és gyakori ven­
dég a lábatlan gyík. Az erdei béka
az öreg fák árnyékot adó, hűvös alj­
növényzetéből szokott szem elé ke­
rülni.
8 Aktuális

Amikor életre kel egy múzeum szülő és unokája együtt oltott. A


Tavaszi gyümölcsésznap a szervezőket dicséri, hogy sokféle
szennai Skanzenben és jó minőségű alany állt rendelke­
zésre az oltáshoz. A szokásos ala­
A szennai Skanzen adott otthont nyokon kívül volt sajmeggy,
a „Gyümölcsészháló” program ke­ vadkajszi és keserűmandula is!
retében megrendezett somogyi A Visznyeszéplaki Kulturális
Gyümölcsész Családi Napnak. Egyesülettől Korpics József az
Az első igazi tavaszi vasárnap a öreg fák felújító metszéséről tar­
gondos szervezők és házigazdák – tott bemutatót. A felmerülő kérdé­
a Lázidombi Kulturális Egyesület sek azt mutatták, hogy nagy
tagjai és a Skanzen dolgozói – jó­ szükség lenne ennek a tudásnak
voltából igazi ünneppé vált. széles körű átadására. Sok az elha­
A tavaszi gyümölcsészeti munka nyagolt, öreg fa, amelyek felújítá­
témaköreiben tartott gyakorlati be­ sával, gondozásával kapcsolatban
mutatók, elméleti előadások és az a – többnyire új ­ tulajdonosok ta­
örömteli szabadidős tevékenysé­ nácstalanok.
gek minden korosztály számára Igazi kuriózum volt a szintén
vonzó elfoglaltságot jelentettek, visnyeszéplaki Zaja Péter által ve­
így a program nem csak nevében zetett gyümölcsmustra, ahol több,
volt „családi”, hanem egy igazi, mint egy tucat kiváló állapotban
négy generációs közösségi találko­ lévő, paraszti körülmények között
zóként zajlott. eltárolt tájfajta almát kóstolhattak
A gyümölcsfák tavaszi oltásáról meg a résztvevők, közben megis­
és annak népi hagyományáról Dr. merkedve a fajták legjellemzőbb
Szani Zsolt tartott előadást, mely­ tulajdonságaival. A magbörzét
ugyancsak a szakmai mentorként
közreműködő Visnyeszéplaki Fa­
luvédő és Közművelődési Egyesü­
letnek köszönhetjük.

nek folytatásaként délután gyakor­


lati oltás bemutatót tartott és oltást
tanított a résztvevőknek. Az oltás
minden korosztályt megmozga­
tott. Jó érzés volt látni, ahogy férj Szép eseménye volt a napnak,
és feleség, szülő és gyermek, nagy­ amikor a szennai iskola első osztá­
Aktuális 9

lyos gyermekei néhány szülő segít­ mozgalom és Somogyvámos Ön­


ségével elültettek egy „Ilonka kör­ kormányzata között alakult. A táj­
te” fát a Skanzen kertjében, mely fajták megmentése érdekében első
lépésként 2016. március 12­én egy
helyi oltónapot tartottunk a Kár­
pát­medencei Gyümölcsész Háló­
zat szakembereivel. Az oltás
elméleti hátterével és gyakorlatá­
val Lantos Tamás segítségével is­
merkedhettek a résztvevők.

ezután a saját fájuk lesz, és remélhe­


tőleg felnövekedése, termőre fordu­
lása után nem csak ők, hanem még
gyermekeik, unokáik is élvezni fog­
ják ízletes termését. (LP)

Többféle alma­, körte­ és helyi szil­


vafajta oltására volt alkalom, s
Tájfajták megőrzése emellett nem csak a növényeket, de
Somogyvámoson a helyi érdeklődő gazdákat is újra
lehetett „oltani” ezen a napon. A
A Kárpát­medencei Gyümölcsész tájfajták az önkormányzat kerté­
Hálózat partneri programjában a so­ szetében kerülnek továbbnevelés­
mogyvámosi Öko­völgy Alapít­ re, hogy majd ősszel a község arra
vány is aktív résztvevő. Az elmúlt kijelölt részén elkezdődhessen álta­
években felmértük a Somogyvá­ luk a tájfajta gyümölcsös telepítése.
mos területén található gyümölcs A folytatásban ismételt oltóna­
tájfajtákat. Az elöregedő, pusztuló pok, valamint új ültetési helyszí­
gyümölcsösök előrevetítik a helyi nek is szerepelnek. A
értékek sorsát. A genetikai örökség fenntarthatóság érdekében szeret­
védelme érdekében kezdeményez­ nénk, ha az általános iskolának új­
tük egy tájfajta bemutató gyümöl­ ra tankertje létesülne, amelyben a
csös létrehozását. tájfajta gyümölcsöket a gyerekek
A program a „Gyümölcsészháló” oltanák, gondoznák.
segítségével indulhatott el. A Gö­
csej Természetvédelmi Alapítvány Pőcze Vilmos
szorgalmazta azt az együttműkö­ Öko­völgy Alapítvány, Somogyvámos
dést, amely a helyi gyümölcsész
Ajánló
10

R. Csheidze: Facsemeték hetünk a múlt és a jelen szellemi­­


Zaja Péter filmajánlója lelki ütközési pontjainak. A bölcs
Luka apó képviselte örök értékek,
Hamvas Béla írja mesterművében, az időtlen tradíciók, erkölcsi útjel­
a Karneválban, hogy a világiroda­ zők szembesülnek az ún. haladó
lom eszenciája valójában megtalál­ civilizáció zavaros eszményeivel, a
ható hét könyvben. Tehát létezik Természet rendjének és értékeinek
hét alapmű, amelyet elolvasva már semmibevételével, a korlátlan ha­
képet kap(hat) az ember a világ tes­ szonelvűséggel; s mindezek értő
ti, lelki, szellemi teljességéről. A tanúja a kis unoka ő a szebb jövő
forma végtelen sok lehet, az alap ígérete.
variálható, színezhető, de a tarta­ Egy látszólag ártatlan (ám jóval
lom mindig visszavezethető ezek­ mélyebb értelmű!) alapkonfliktus
re a művekre. Ez a hét könyv vonul végig a történeten: A hecse­
egyénre szabott: mindenkinek meg­ csuri fa jellegzetessége, hogy első
vannak a maga alapművei (a sok termését 12­15 év után hozza. Ez­
átfedésből persze kikristályosod­ zel sorsa megpecsételődött ebben
hatnak az abszolút "igaziak"...). A a fogyasztói világban, hiszen ter­
filmművészetben is hasonló a hely­ melése úgymond gazdaságtalan.
zet: tisztán kiválaszthatók az alap­ A tszelnök, az amerikai tudósfar­
filmek, melyek megérintik az mer, a "haladó" grúz paraszt állás­
ember lelkét. Nekem (és mindazok­ pontja ugyanaz, mondhatnánk a
nak, akik már látták) egyik legked­ kor tükre: Nincs időnk várni. Az
vesebb, leglélekmelengetőbb egyik leggroteszkebb jelenet, mi­
filmem a címben szereplő "Facse­ kor az állami gazdaságban, útjuk
meték". végcélján, hőseink találkoznak az
Az alaptörténet az igazán értékes elnökkel, aki egy traktor által hú­
alkotásokra jellemzően rendkívül zott fémlemezen állva (mellette
egyszerű (valójában tanmese): haló­ egy termetes pálma utazik...) adja
dik a kis grúz hegyi falucska ős­ ki utasításait, és hárítja el Luka
öreg körtefája. Ez a hecsecsuri apó igényeit: Nekünk teljesíteni
körte, amely hatalmas növésű fájá­ kell a tervet! Nincs időnk 12 évet
ról és különleges ízű, mézédes gyü­ várni egy körtére! Jelzés értékű az
mölcséről híres. Felkerekedik hát is, hogy végül egy látszólag félbo­
nagyapó (Luka) és kis unokája (Ka­ lond kertésznél, a "szigeten" lelnek
ha) a távoli állami gazdaságba, rá hecsecsuri csemetékre.
ahol talán még nevelnek hecsecsu­ Olyan mozzanatai vannak a film­
ri csemetét. Vándorlásuk története nek, olyan párbeszédek hangza­
a film. nak el, hogy a néző
Az út során folyamatosan tanúi le­ elgondolkodik, miként mehettek
Ajánló 11
át ezek annak idején a cenzúrán? zseniális színészi alakítások; van
"Micsoda erdők voltak hajdanán! viszont játékosság, valóban csoda­
Mindenütt forrásba botlott az em­ szép grúz dalok, és a sorok között
ber! És mi a helyzet ma... A baltát a világ átalakulása felett érzett
kellene kiverni a kezükből!" (Talán csendes szomorúság. A film leg­
tudatos, talán nem, de hőseink fontosabb jelenete, a happy end
szinte végig kopár, erdőtlen tája­ helyetti áldozathozatal, ahol az
kon vándorolnak, kétszer villan előtörő ősi élettisztelet felülmúlja
csak be az "ősök virágzó kertje".) a józan, ám mégis önző egyéni ér­
Vagy ez: "Meg kell tanítanunk a deket. S lehet elmélkedni a szük­
gyermekeinket a régi, szép grúz ségszerűségről, a szerzés
dalokra, hisz a rádióban, a tan­ öröméről, az elvesztés fájdalmáról,
könyvekben már nem találod meg de mindent megvilágít Luka apó
ezeket." Nem kis merészség kellett bölcsessége: a "jövőre is lesz ta­
1972­ben egy Szovjetunióban ké­ vasz" optimizmusa. Ő tudja, hogy
szült filmben halkan elsiratni egy a remény hal meg utoljára...
duzzasztóműépítés miatt az el­ Talán, ha minden iskolás gyermek
árasztás elől kitelepített falut. és persze minden felnőtt megnéz­
Megrázó szimbólum, ahogy gyá­ né ezt a "keleti gyöngyszemet", ak­
szolják a halottat, az elhunyt "Tisz­ kor előrébb, illetve máshol
teletreméltót", aki valójában a falu tartanánk a környezeti nevelésben
lelke volt s a falu maga halt meg is.
általa a kiköltöztetetés előestéjén. Maga a film itt megtekinthető:
Igaz, ezek a képek, mondatok na­
gyon finoman, árnyaltan bukkan­
1. rész:
https://www.youtube.com/watch?v=ZZTmPWbJ040
nak elő, talán ezért nézték el őket. 2. rész:
(Az is elképzelhető, hogy többszö­ https://www.youtube.com/watch?v=CiNZtHJ_pXI

ri megnézés után előbukkanó ap­


róbb dramaturgiai hibák, valamint
egykét gyors átvezetés a követke­
ző jelenetbe nem baki, hanem kény­
szercsonkításból ered.) De ezen
hiányosságok felett a magával ra­
gadó lendület, a letisztult történet­
vezetés miatt simán átsiklik a
néző.
Végtelenül egyszerű eszközökkel
dolgozott Csheidze: nincsenek bra­
vúros kameramozgások, sem brili­
áns operatőri felvételek, sem
12 Olvasnivaló

A „Gyümölcsészháló” program­ Az „Ingyen napszámosok” –


ban több szakmai kiadványt jelen­ melynek szerzői nagy elméleti tu­
tettünk meg, melyek közül az dással és széleskörű gyakorlati ta­
elsőt, az Ingyen napszámosokat pasztalatokkal rendelkező
ajánlom a Kedves Olvasó figyelmé­ természetvédelmi szakemberek –
be a füzethez írt előszó egy részle­ arra ösztönöz, hogy elkezdjük fi­
tével: gyelemmel kísérni gyümölcsösünk
élőlényeit, szerepüket megértve
„Az iparszerű mezőgazdasági megtűrjük azokat is, amelyeket
technológiák – más „élettelenítő” eddig „károsnak” vagy nemkívá­
emberi tevékenységek mellett – natosnak gondoltunk, felfedezzük
napjainkra oly mértékben lepusztí­ azoknak a szépségét is, amelyektől
tották az élő rendszereket, hogy a eddig tisztes távolságot tartottunk.
tudatosan létrehozott és fenntar­ Mindemellett praktikus és azonnal
tott természetszerű gyümölcsösre alkalmazható ismereteket ad gyü­
úgy tekinthetünk, mint a vízözön mölcsösünk „éltetéséhez”, élettel
idején Noé bárkájára. Nemcsak az történő gazdagításához.„
erdők madarait, mezők liliomait,
füveit, bogarait őrzi meg, hanem A füzet februárban került ki a
az újjászületés reményét és az élet nyomdából, és az első kiadás pél­
tiszteletén alapuló emberi bölcses­ dányai már gazdára találtak. Ol­
séget is. Helyet és tartós megélhe­ vasható viszont a Göcsej
tést biztosít a gyümölcsésznek és Természetvédelmi alapítvány hon­
családjának, szépséggel, örömmel lapján:
és harmóniával ajándékozza meg
az érte felelősséget vállaló embert. http://www.gocsejta.hu/index.php/ki­
A gyümölcsész füzetekkel az al­ advanyok/fuezetek/ingyen­napszamo­
kalmazkodó gyümölcsészet szem­ sok
léletének megismerését és
gyakorlatának alkalmazását szeret­
nénk segíteni. Lázár Péter

Kiadja a
Göcsej Természetvédelmi Alapítvány
www.gocsejta.hu; www.nyitottkertek.hu
A kiadásért felelős: Darázsi Zsolt
Szerkesztő: Kovács Ágota és Lázár Péter
2016.

You might also like