Térinformatika

T
É
EURÓPAI UNIÓ
R
STRUKTURÁLIS ALAPOK
I
N
F
O
R
M
A
T
I
K
A
A
L
A
P
J
A
I
BMEEOFTAT10 segédlet a BME Építőmérnöki Kar hallgatói részére
„Az építész- és az építőmérnök képzés szerkezeti és tartalmi fejlesztése”
HEFOP/2004/3.3.1/0001.01
Tartalom
1. Előadás: A HELYHEZ KÖTÖTT INFORMÁCIÓ FOGALMA. TÉRINFORMÁCIÓS

RENDSZEREK. TÉRINFORMATIKA. ................................................................................... 3
2. Előadás: A TÉRINFORMÁCÓS RENDSZEREK ALKALMAZÁSA ................................. 6
3. Előadás: A térinformációs rendszerek alkalmazási lehetőségei – szoftver bemutató ........ 9
4. Előadás: A TÉRINFORMÁCIÓS RENDSZEREK LÉTREHOZÁSÁHOZ SZÜKSÉGES
MODELLALKOTÁS............................................................................................................... 10
5. Előadás: A GEOMETRIAI ADATOK VONATKOZÁSI RENDSZEREI ......................... 14
6. Előadás: ADATFORRÁSOK............................................................................................... 18
7. Előadás: ADATNYERÉSI ELJÁRÁSOK ........................................................................... 20
8. Előadás: ADATMINŐSÉG, SZABVÁNYOK .................................................................... 24
9. Előadás: A TÉRINFORMÁCIÓS RENDSZEREK HARDVER ESZKÖZEI..................... 28
10.Előadás: A TÉRINFORMÁCIÓS RENDSZEREK SZOFTVER KOMPONENSEI ........ 34
11. Előadás: ADATBÁZISRENDSZEREK ........................................................................... 42
12. Előadás: GEOMETRIAI ADATOK MODELLEZÉSE A TÉRINFORMÁCIÓS
RENDSZEREKBEN................................................................................................................ 48
13. Előadás: TÉRBELI INFORMÁCIÓSRENDSZEREK MEGVALÓSÍTÁSA ................... 55
1. Előadás: A HELYHEZ KÖTÖTT INFORMÁCIÓ FOGALMA.
TÉRINFORMÁCIÓS RENDSZEREK. TÉRINFORMATIKA.
1.1. A helyhez kötött információ fogalma.
Az információ fogalmát többféle módon definiálják. Két lehetséges definíció:

• Az információ: hír, a közlés tárgya.
• Az információ: értelmezett adat,
Az információk sajátos csoportját alkotják azok az információk, amelyekben valamely hely

szerepet játszik. (Példa: szeptember elejétől a Millenárison látható a Titanic-kiállítás). A
helyhez kötött információk angol elnevezése: Geographical Information (GI).
A helyhez kötött információk jelentősége növekszik.

• Példák a mindennapi életből: Google Earth, cunami ürfelvételek, útvonal kereső
programok.
• Európai Uniós programok: CORINE (Coordination of Information ont the
Enviroment), INSPIRE (Infrastructure for Spatial Infrastructure),
• Nemzetközi programok: GSDI (Global Spatial Data Infrastructure), Digitális Föld.
1.2. A térinformációs rendszerek
1.2.1. A térinformációs rendszerek fogalma
A helyhez kötött információk:

• nyerésére (input),
• kezelésére (management),
• elemzésére (analysis),
• megjelenítésére (presentation)
szolgáló információs rendszereket térinformációs rendszereknek nevezik. A térinformációs
rendszerek angol elnevezése: Geographical Information System (GIS). A térinformációs
rendszerek elnevezésnek számos szinonimája használatos. Például: geoinformációs rendszer,
térképalapú információs rendszer. Gyakran külön névvel jelölik a valamely konkrét célra
létrehozott térinformációs rendszert is. Például: többcélú kataszter (Multipurpose Cadastre).
A térinformációs rendszerek két specifikus sajátossága: a térbeli elemzésre és a vizuális

megjelenítésre való alkalmasság.
1.2.2. A térinformációs rendszerek alkotóelemei
A térinformációs rendszerek alkotóelemeit – az egyéb információs rendszerek

alkotóelemeihez hasonlóan- a következő csoportokba oszthatjuk:
• hardver,
• szoftver,
• adatok,
• felhasználók.
Az utóbbi években a felsorolt négy elemet a következőkel egészítik ki:
• eljárás,
• hálózat.
Hardver
A hardver a térinformációs rendszer műszakilag megépített eszközeinek, technikai elemeinek

összessége. A térinformációs rendszerek hardver elemei közül:
• az adatnyerést különböző helymeghatározó eszközök (például GPS), digitalizáló
berendezések (például térképszkennerek) szolgálják,
• az adatkezelést és elemzést az informatikában szokásos számítógépek biztosítják,
• az adatközlést részben az informatikában szokásos eszközökkel, részben speciális
felszereléssel (például A0 méretű plotter) végzik.
Térinformációs rendszerek különböző jellegű és különböző teljesítményű számítástechnikai
eszközökkel hozhatók létre.
A térinformációs rendszerek jelentős része hálózatba kötve működik.
Szoftver
A szoftver az adott hardver lehetőségeit kihasználó ötleteket, elgondolásokat, eljárásokat

megvalósító programok, programrendszerek és az ezekhez kapcsolódó dokumentumok
összessége. A térinformációs rendszerek szoftverei is:
• rendszer szoftverből,
• rendszer közeli szoftverből,
• alkalmazói szoftverből
tevődnek össze. Sajátságuk: mind alfanumerikus, mind grafikus adatokat kezelniük kell.
Adatok
Az adatok egy modellezési folyamat eredményeként jönnek létre. A folyamatot a 4.

fejezetben ismertetjük.
Felhasználók
A térinformációs rendszerek létrehozásában informatikusok és térinformatikusok vesznek

részt. A felhasználók egy részének munkájához szükségesek a térinformációs rendszerek
(például ingatlanértékesítők, regionális tervezők), más részük a mindennapi életben használja
azokat (például útvonalat keres Interneten).
1.3. Térinformatika
A térinformatika a helyhez kötött információk és a térinformációs rendszerek elméleti és

gyakorlati kérdéseivel foglakozó szakterület (tudomány). Szinonimái: geoinformatika, GIS,
geomatika.
A térinformatika része az informatikának. A térinformációs rendszerek sok rokonságot

mutatnak a műszaki tervező (CAD/CAM) és az adatbázis kezelő (DBMS) rendszerekkel.
A térinformatika jellegét is módosította az Internet elterjedése. Ugyanakkor az Internet

biztosította a térinformatika széleskörű elterjedését.
FELHASZNÁLT IRODALOM
Bartelme, N. (1994): Geoinformatik, Springer Verlag, Berlin, Heidelberg, New York.

Bernhardsen, T. (1999): Geographic Information System, John Wiley & Sons, Inc. New York
stb..
Bill, R. (1999): Grundlagen der Geo-Informations-systeme, Herbert Wichmann Verlag,
Heidelberg.
Bill, R., Fritsch, D., (1991): Grundlagen der Geo-Informations-Systeme, Wichmann Verlag,
Karlsruhe.
Detrekői. Á. (1999): A térinformatika szerepe a városi informatikában, Térinformatika a helyi
önkormányzatokban konferencia kiadványa, pp 9-13..
Detrekői, Á. , Szabó, Gy. (2002): Térinformatika, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest
Detrekői, Á., Szabó, Gy. (1995): Bevezetés a térinformatikába, Nemzeti Tankönyvkiadó,
Budapest.
Domokos, Gy. (1999): Hálózati térinformatika az informatika hálójában, Térinformatika,
1999/7. pp. 28-30.
Europen Commission (1995): GI 2000 Towards an European Geographic Information
Infrastructure (EGII), Manuscript.
Grimshaw, D.J. (2000): Bringing Geographical Information Systems into Business, John
Wiley & Sons, Inc. New York stb.
Herrmann, Ch., Asche, H. (HRSG.) (2001): Web. Mapping 1
Longley, P. A. et al (1999): Introduction, Longley, P. A. at al (szerk.): Geographical
Information Systems, John Wiley & Sons, Inc. New York stb. Vol. 1: pp. 1-20.
Longley, P. A. et al (2001): Systems, Science, and Study in Longleygley, P. A. at al (szerk.):
Geographical Information Systems, John Wiley & Sons, Inc. New York stb. pp. 1-26.
Maguire, D.J. (1991): An overview and definition of GIS, Maguire, D.J., at al (szerk):
Geographical Information Systems, Longman London, Vol. 1. pp. 9-20.
Sárközy, F. (2000): Térinformatika a világhálón, Térinformatika, 2000/3. pp. 11-20.
Szabó, Sz. (1997): Az Autodesk a térinformatikai piac meghódítására készül, Térinformatika,
1997/5, pp 20-21.
Szabó, Sz. (1999): Meghalt a GIS, éljen a térinformatika !?, Térinformatika, 1999/3, pp 10.
2. Előadás: A TÉRINFORMÁCÓS RENDSZEREK
ALKALMAZÁSA
2.1. A térinformációs rendszerek alkalmazásának okai
A térinformációs rendszerek alkalmazásának okai közül a legfontosabbak a következők:

Az infokommunikációs technológiák gyors fejlődése. A fejlődést leíró törvények:
o Moore-törvény a számítási kapacitásról (az integrált áramkörökbe épített
tranzisztorok száma évente megkétszereződik,
o Shugart-törvény az adattárolók áráról: a mágneses adathordozók egy bitjének
ára 18 havonként feleződik,
o Ruettgers-törvény a tárolási kapacitásról: a felhhasznált tárolási kapacitás 12
havonta mmegkétszereződik,
o Gilder-törvény a sávszélességről: a kommunikációs rendszerek teljes
sávszélessége 12 havonta megháromszorozódik.
Az Internet elterjedése.
A távérzékelési mesterséges holdak számának és a képek felbontásának növekedése.
A felhasználói kör bővülése.
2.2 A térinformációs rendszerek csoportosítása
Kiterjedés szerint:
o globális: a Föld egészére kiterjedő (például: meteorológiai célú rendszerek),
o regionális: nagyobb összefüggő területre kiterjedő (például a Tisza vízgyűjtő területét
vizsgáló rendszer),
o lokális: viszonylag kis területre kiterjedő (például egy régészeti ásatás).
Szokás külön kezelni az európai rendszereket is.
Felhasználási terület szerint:

o üzemeltetési alkalmazások, például: közlekedés, közművek, távközlés, földhasználat;
o szociális és környezeti alkalmazások, például: regionális tervezés, mezőgazdaság.
2.3. A térinformációs rendszerek alkalmazási lehetőségei
Két alapvető fontosságú funkció:

o térbeli analízis,
o megjelenítés, ezen belül a vizuális információk kezelése.
Térbeli analízis
Tipikus kérdések:
Helyre vonatkozó Mi található azon a helyen?
Körülményre vonatkozó Hol van az a …?
Trendre vonatkozó Hogyan változott meg …?
Útvonalra vonatkozó Melyik a legkedvezőbb út?
Jelenségre vonatkozó Mi a jelenség…?
Modellezéssel kapcsolatos Mi történi, ha …?
A kérdésekre a választ különböző összetettségű – általában matematikai – eljárások
alkalmazásával kaphatjuk meg.
Megjelenítés
Lehetőség: vizuális eljárások, multimédia alkalmazása.

A vizuális megjelenítés hagyományos eszköze a térkép.
A hagyományos térkép és a térinformációs rendszerek megjelenítési lehetőségeinek az
összehasonlítása.
2.4. A térinformációs rendszerek alkalmazási szintjei
Az információs rendszerek alkalmazása a következő feladatokra irányul:

o rutin- és tömegmunka automatizálása,
o az irányítás részbeni automatizálása,
o tervezés és fejlesztés segítése,
o döntés-előkészítés támogatása.
A felsorolt feladatokhoz tartozó döntési szintek:

o operatív,
o irányítási,
o stratégiai.
Térinformációs rendszerek esetén ezeknek megfelelő feladatok:

o nyilvántartási,
o térbeli analízis alkalmazási,
o döntéssegítői.
Valamely rendszer esetén az egyes feladatokra való alkalmasság 3-5 évente növekszik.
2.5. A térinformációs rendszerek létrehozásának stratégiája
A téma fontosságát indokolja: számos – nem megfelelően előkészített - projekt kudarca.

Alapelv:
Brainware → szoftver →→hardver.
Nyers fordításban: a szellemi tevékenység megelőzi a szoftver kiválasztását, s a hardvert csak

ezek után vesszük meg.
Térinformációs rendszerek létrehozása öt lépésre bontható:

o a célok kitűzése, a rendszer feladatának meghatározása (előzetes tervezés), ide tartozik
az esetleges pilot projekt és a költség-haszon elemzés,
o a támasztott követelmények összeállítása (végleges tervezés), beleértve a tender
kiírásokat,
o a rendszer elemeinek kiválasztása (fontos a megfelelő referencia munka),
o a rendszer telepítése,
o a rendszer üzemeltetése.
Tekintettel arra, hogy a rendszerek alkalmazása 3-5 évente bővül a tervezést 3-5 évente meg
kell ismételni.
Behr, F.-J. (2000): Strategisches GIS-Management, Herbert Wichmann Verlag, Heidelberg.

Bernhardsen, T. (1999a): Geographic Information System, John Wiley & Sons, Inc. New York stb..
Bernhardsen, T. (1999b): Choosing a GIS, Longley, P. A. at al (szerk.): Geographical Information
Systems, John Wiley & Sons, Inc. New York stb. Vol. 2. pp. 589-600.
Bill, R. (1999): Grundlagen der Geo-Informations-systeme, Herbert Wichmann Verlag, Heidelberg.
Britannica Hungarica (1997), Magyar Világ Kiadó, Budapest.
Davis, D. E. (1999): GIS for Everyone, ESRI Press, Redland.
Detrekői. Á. (1989): A földmérés és a számítástechnika, Geodézia és Kartográfia 40. évf. pp 76-80.
Detrekői, Á., Szabó, Gy. (1995): Bevezetés a térinformatikába, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.
Grimshaw, D.J. (2000): Bringing Geographical Information Systems into Business, John Wiley &
Sons, Inc. New York stb.
Klinghammer, I., Pápay, Gy., Török, Zs. (1995): Kartográfiatörténet, Eötvös Kiadó, Budapest.
Kraak, M.-J. (2001): Webmapping-WebDesign, Hermann, Ch., Asche, H. (Hrsg.): Web.Mapping 1,
Herbert Wichmann Verlag, Heidelberg.
Longley, P. A. et al (1999): Introduction, Longley, P. A. at al (szerk.): Geographical Information
Systems, John Wiley & Sons, Inc. New York stb. Vol. 1: pp. 1-20.
Luciano, E. (1978): Geschichte der Agrimesoren und Geometer von ihren Anfangen bis 1900,
Consiglio Nazionale Geometri, Róma.
Maguire, D.J. (1991): An overview and definition of GIS, Maguire, D.J., at al (szerk): Geographical
Information Systems, Longman London, Vol. 1. pp. 9-20.
Raum, F. (1991): Szakmatörténet, Székesfehérvár, EFE FFFK, kézirat.
3. Előadás: A térinformációs rendszerek alkalmazási
lehetőségei – szoftver bemutató
Eltérő rendszer típusok bemutatása:
• Vektoros
• Raszteres
• Hibrid rendszerek
Különböző alkalmazási területek bemutatása:

• Műszaki/tervezési alkalmazások
• Hidrológiai alkalmazások
• Katonai alkalmazások
• Infrastrukturális alkalmazások
• Üzleti alkalmazások
4. Előadás: A TÉRINFORMÁCIÓS RENDSZEREK
LÉTREHOZÁSÁHOZ SZÜKSÉGES MODELLALKOTÁS
4. 1. A modellalkotás célja és lépései
A térinformációs rendszerek a valós világ – valamilyen szempontból - érdeklődésre számot

tartó leírását szolgálják. A leíráskor a valós világ teljessége helyett a valós világ modelljét
használjuk fel. A modell a valóság leegyszerűsített és absztrakt mása, amely a valóság egy
részének a vizsgált szempontok szerinti tulajdonságait, törvényszerűségeit mutatja be.
A valós világ modellezése a következő lépésekben történhet:

• A valós világ egy adott célból fontos jellemzőinek – az un. entitásoknak – a
kiválasztása. Ezzel az elméleti (valós világ) modell létrehozása.
• Az entitások digitális megfelelőinek – az un. objektumoknak – meghatározása. Ez a
lépés a logikai (adat) modell kialakítása. A logikai modell az objektumokat jellemző
adatok számítógépi tárolási módját írja le.
• A logikai modellben szereplő konkrét értékek meghatározásával a fizikai modell
(adatbázis) létrehozása.
• Az információk megjelenítéséhez szükséges megjelenítési modell kialakítása.
4. 2. Az elméleti (valós világ) modellek
Az elméleti modell alapegysége az entitás. Az entitás a valós világ olyan érdeklődésre számot
tartó alapegysége, amely hasonló jellegű alapegységekre tovább nem bontható. Azt, hogy
valamely rendszerben mit tekintünk entitásnak a rendszer célja határozza meg. (Példa: egy
adott településen más entitások szükségesek egy környezeti monitoring rendszerhez, mint egy
turisztikai információs rendszerhez).
Az entitások jellemzésére:
• az osztályba sorolást (az entitás hovatartozását),
• a tulajdonságokat (az entitás jellegének leírását),
• a kapcsolatokat (az egyéb entitásokhoz fűződő viszonyt)
használjuk fel.
Az osztályba sorolás azon az elven alapszik, hogy az azonos jellegű entitások az osztály
megadásával is jellemezhetők. A tulajdonságok (attribútumok) az entitás jellegét adják meg.
A tulajdonságok lehetnek minőségi (kvalitatív) és mennyiségi (kvantitatív) jellegűek. A
kapcsolatok többféle módon jellemezhetők. (Például 1:1 és 1:m jellegű hierarchikus, és n:m
jellegű hálózati kapcsolatok).
4. 3. A logikai modellek (adatmodellek)
4. 3. 1. Az objektumok fogalma és jellemzői

Objektumnak valamely entitás egészének vagy részeinek digitális reprezentációját tekintjük.
Az objektumok jellemzésére a következő tulajdonságok szolgálnak:
• osztály,
• geometria,
• attribútumok,
• kapcsolatok,
• minőség.
Az objektumok lehetnek: létező tárgyak, események, időben változó jelenségek, önkényesen
definiált dolgok.
4. 3. 2. Az objektumok osztályai
Az objektumok osztályai az objektumok definiálásának eszközei. Valamely objektum

definiálásához ismernünk kell azt az osztályt, amelybe tartozik és azt az azonosítót (ID)
amellyel az osztályhoz tartozó egyéb objektumoktól megkülönböztethető.
Az objektumok osztályba sorolásához használnak komplex objektumosztályokat, illetve

felhasználják a valóság fedvényekkel (layer) történő leírását.
4. 3. 3. Az objektumok geometriája
Az objektumok geometriájának leírásakor a következő alakzatokat használjuk fel: pontok

(0D), vonalak (1D), felületek (2D), testek (3D). Az alakzatok leírásához ismernünk kell azok:
alakját, méretét, elhelyezkedését valamint kapcsolatait. Az, hogy valamely objektum
geometriáját milyen alapalakzattal adjuk meg a rendszer felbontásától függ. (A rendszerek
felbontása a hagyományos térképek esetén a méretaránnyal jellemezhető).
A testek (3D) modellezése a következő módokon történhet:

• 2D, a testeket csak vízszintes vetületükkel adjuk meg,
• 2D+1D, a testeket vízszintes vetületükkel, a magasságot szintvonallal jellemezzük,
• 2,5D, a testeket vízszintes vetületükkel jellemzzük, a magasság bizonyos pontokban
attribútumként szerepel,
• 3D modellezés vonalakkal, felületekkel, vagy elemi testekkel.
A geometriai alakzatok alakjának, méretének, elhelyezkedésének megadása:

• vektor alapú rendszerben (pontok, vonalak, felületek, testek),
• raszter alapú rendszerben (pixelek, voxelek)
,illetve a kettőt kombináló hibrid rendszerben történhet.
A geometriai alakzatok kapcsolatait a topológiai modell megadásával írhatjuk le. Vektoros

rendszerek topológiájának megadása gráfelméleti eszközökkel történhet.
4. 3. 4. Az objektumok attribútumai
Az objektumok attribútumai igen sokfélék lehetnek. Például: környezeti és természeti

erőforrás, adatok, szocio-ökonomiai adatok, infrastrukturális adatok. Az attribútumokat
hagyományosan táblázatos formában, web alapú adatok esetén HTML formában tárolják. Az
adatok lehetséges fajtáiról jó áttekintést adnak az INSPIRE elfogadott dokumentumának I.-III.
mellékletei.
4. 3. 5. Az objektumok kapcsolatai
Az objektumok kapcsolatai vagy az adatokból számolhatók, vagy attribútumként kerülnek

megadásra.
4. 3. 6. Az objektumok minősége
Az objektumok minőségének témáját a 8. fejezetben tárgyaljuk.
4. 3. 7. A metaadatok
A metaadatok az adatokra vonatkozó adatok. (céljuk hasonló a könyvtári katalógusok

céljához). A metaadatok előállításához metaadatbázisokat hoznak létre.
4. 3. A fizikai modellek (adatbázisok)
Az adatbázisok a logikai modellben (adatmodellben) kiválasztott adatok konkrét értékeinek

megadásával jönnek létre. Az adatbázisok létrehozásához szükséges:
• technológiai alapokkal a 9.-10. fejezetben,
• az adatbázis rendszerekkel a 11. fejezetben,
• az adatforrásokkal és adatnyerési eljárásokkal a 6.-7. fejezetben
foglakozunk.
Felhasznált irodalom:
http://www.nhit.hu/prezentációk/Inspire két év múltán.

stb..
Heidelberg.
Britannica Hungarica (1997), Magyar Világ Kiadó, Budapest.
Carosio, A. (1997): Geoinformationssysteme, Band 1. , ETH Zürich, kézirat.
Budapest.
Longley, P. A. at al (1999): Introduction, Longley, P. A. at al (szerk.): Geographical
Mélykúti, G. (1999): Digital Terrain Models, Bähr, H.-P., Vögtle, T. (szerk): GIS for
Enviromental Monitoring, E, Schweizerbart’sche Verlagsbuchhandlung, Stuttgart.
Molenaar, M. (1998): An Introduction to the Theory of Spatial Object Modelling for GIS,
Taylor&Francis, London, Bristol.
Peuquet, D. J. (1999): Time in GIS and geographical databases, Longley, P. A. at al (szerk.):
Geographical Information Systems, John Wiley & Sons, Inc. New York stb. Vol. 1. pp. 91-
103.
5. Előadás: A GEOMETRIAI ADATOK VONATKOZÁSI
RENDSZEREI
5. 1. A helymeghatározás elve
A geometriai adatok megadásához megfelelő vonatkozási (referencia-) rendszer szükséges.

Az objektumokat a Föld felszínén megadhatjuk:
• koordinátákkal, amelyek értéke valamely vonatkozási rendszerben folytonosan
változik,
• diszkrét jellemzőkkel (például postai irányítószámokkal) amelyek áttételesen
kapcsolódnak valamely vonatkozási rendszerhez.
Valamely vonatkozási rendszer definiálásához a következők szükségesek:

• koordináta-rendszer felvétele (origó, tengelyek iránya, forgási irány),
• mértékegységek megadása (hossz- és szögmértékegységek),
• a fizikai megvalósítást biztosító pontok (például geodéziai alappontok) létesítése.
A különböző kiterjedésű térinformációs rendszerek objektumainak meghatározásához más és
más vonatkozási rendszer felhasználása indokolt.
A vonatkozási rendszerekben az objektumok helyét mérésekkel határozzák meg.
5. 2. A Föld elméleti alakjai
Az elméleti földalakok a Föld egészét, vagy bizonyos részeit matematikai függvényekkel leíró
modellek. A modellek a történelem folyamán folyamatosan fejlődtek. A fejlődés lépései:
• Az ókorban először: sík.
• Az ókorban később: gömb. Alakjának és méretének megadásához 1 mennyiség (a
sugár) szükséges. Első meghatározás: Eratoszthenész.
• A felvilágosodás korában: forgási ellipszoid. Alakjának és méretének megadásához 2
mennyiség (például fél nagytengely és lapultság) szükséges. Elhelyezése lehet:
o földi: középpontja illeszkedik a Föld tömegközéppontjához,
o önkényes: a Föld valamely részéhez (valamely országhoz) simul.
o 19 században: geoid. A föld nehézségi erőtere potenciáljának speciális
szintfelülete, amelyet a középtengerszinthez kötnek.
A Föld felszínén valamely pontot három koordinátával adhatnak meg. A megadás történhet:
o a Föld középpontjához és forgástengelyéhez kötött térbeli 3D rendszerben,
o forgási ellipszoidhoz kapcsolt vízszintes (2D) és a geoidhoz kötött magassági (1D)
rendszerben.
Különböző alakú, méretű és elhelyezésű forgási ellipszoidok léteznek. Kisebb terület esetén a
forgási ellipszoidot síkkal helyettesíthetik.
5. 3. A vonatkozási rendszerek fajtái

A vonatkozási rendszerek lehetnek: geocentrikus térbeli derékszögű (3D), vízszintes (2D), és
magassági (1D) rendszerek.
A geocentrikus térbeli rendszerek koordináta-rendszere a Föld középpontjához és

forgástengelyéhez kötött. Mértékegysége hossz mértékegység. Fizikai megvalósítását a Föld
felszínéhez kötött nemzetközi vonatkozási rendszer (ITRF) biztosítja. Legfontosabb
alkalmazásuk a mesterséges holdak (például GPS) felhasználásával történő helymeghatározás.
A vízszintes vonatkozási rendszerek kapcsolódhatnak forgási ellipszoidhoz, gömbhöz vagy

síkhoz. Az első két esetben a koordináták a földrajzi szélesség és hosszúság (általában szög
mértékegységben adottak), a harmadik esetben a koordináták sík koordináták (hossz
mértékegységben adottak). A rendszerek fizikai megvalósítását a geodéziai alappont
hálózatok biztosítják.
A magassági vonatkozási rendszerek valamely tengerszinthez kötöttek.
A Magyarországon használt térbeli geocentrikus rendszer a WGS 84. Az ellipszoidi

rendszerek különböző forgási ellipszoidokhoz kapcsolódnak (Bessel, Krasszovszkij, UGGI
67, WGS 84). A magassági rendszer a Balti, illetve az Adriai tengerhez kötött.
5. 4. Vetítések, vetületi rendszerek
A gyakorlatban általában sík koordináta rendszereket használnak. A forgási ellipszoidról,

illetve a gömbről a síkra un. vetítéssel térhetnek át. A vetítési módot a továbbiakban
vetületnek, a vetület nagyobb területre (például egy országra) kiterjedt megvalósítását vetületi
rendszernek nevezzük.
A térinformációs rendszerek létrehozásakor legtöbbször un. szögtartó vetületeket használnak.

A vetítés a forgási ellipszoidról történhet közvetlenül a síkra, vagy síkba fejthető felületre
(henger, kúp). Más esetekben un. kettős vetítést alkalmaznak. Ilyenkor az ellipszoidról először
gömbre, majd arról síkba fejthető felületre vetítenek. A szögtartó vetítéskor a hosszak és a
területek torzulnak. A torzulás mértéke kiszámítható.
Magyarországon a katonai térképek előállításához a forgási ellipszoidokból közvetlenül

előállított következő vetületeket használják: Gauss-Krüger, UTM. A polgári térképek vetülete
a kettős vetítéssel létrehozott Egységes Országos Vetületi Rendszer (EOV). A korábbi polgári
térképek sztereografikus és henger vetületben készültek.
5. 5. Átszámítások vonatkozási és vetületi rendszerek között
A térinformációs rendszerek előállításakor gyakran előfordul, hogy az adott területről

különböző vonatkozási, illetve vetületi rendszerben előállított adatok állnak rendelkezésünkre.
Ilyenkor az adatokat azonos rendszerbe szükséges átszámítani. Az átszámítás esetei:
o 3D térbeli → 2D ellipszoidi,
o 3D térbeli → 2D sík,
o 2D ellipszoidi → 2D sík,
o 2D sík → 2D sík.
A felsorolt esetek közül az első három összetettebb matematikai ismereteket igényel. A
gyakorlatban legtöbbször előforduló negyedik eset könnyen számítható. Az átszámítás
előfeltétele, hogy mindkét rendszerben ismert koordinátájú azonos pontokkal rendelkezzünk.
Az átszámítást síkbeli hasonlósági transzformációval, vagy affin transzformációval végzik. A
transzformációs egyenletek ismeretlen együtthatóit az azonos pontok felhasználásával –
általában a legkisebb négyzetek módszerének alkalmazásával – számítják.
5. 6. Diszkrét vonatkozási rendszerek
Az objektumok geometriai adatait diszkrét jellemzőkkel is megadhatják. Ilyenek például:

o postai irányítószám,
o utcanév és házszám,
o mobil telefon rendszerek un. cellái.
A folytonos és diszkrét rendszerek kapcsolatát úgy biztosíthatjuk, ha a diszkrét egységek

valamely jellemző pontjának koordinátáit meghatározzuk (geokódolás).
5. 7. Szempontok a vonatkozási rendszer megválasztásához
Valamely térinformációs rendszer vonatkozási rendszerének megválasztásakor a következők

figyelembevétele indokolt:
o a rendszer célja,
o a rendszer kiterjedése,
o az adatgyűjtés módja,
o a már meglévő adatok vonatkozási rendszerei.
Bácsatyai, L. (1994):Magyarországi vetületek, Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest.

stb..
Heidelberg.
Biró, P. (1985): Felsőgeodézia, Tankönyvkiadó, Budapest, Kézirat.
Detrekői, Á.(2005): A gömbtől a geoidig: a Föld és az űrkutatás (in: Mindentudás Egyetem,
negyedik kötet, Kossuth Kiadó, Budapest, pp. 321-342.)
Detrekői, Á. (1991): Kiegyenlítő számítások, Tankönyvkiadó, Budapest.
Detrekői, Á. (1999): Reference Systems, Bähr, H.-P., Vögtle, T. (szerk): GIS for
Enviromental Monitoring, E, Schweizerbart’sche Verlagsbuchhandlung, Stuttgart, pp 10-17.
Budapest.
Homoródi, L. (1966): Felsőgeodézia, Tankönyvkiadó, Budapest.
Husti, Gy. (2000): Globális helymeghatározó rendszer (bevezetés), Nyugat- Magyarországi
Egyetem, Sopron.
Oltay, K., Rédey I.: Geodézia, Tankönyvkiadó, Budapest.
Resnik, B., Bill, R. (2000): Vermessungskunde für den Planungs-, Bau- und Umweltbereich,
Seeger. H. (1999): Spatial referencing and coordinate systems, Longley, P. A. at al (szerk.):
Geographical Information Systems, John Wiley & Sons, Inc. New York stb. Vol. 1: pp. 427-
436.
Torge, W. (1991): Geodesy, Walter de Gruyter, Berlin, New York.
Varga, J. (1986): Alaphálózatok I. (Vetülettan), Tankönyvkiadó, Budapest, Kézirat.
6. Előadás: ADATFORRÁSOK
6. 1. Az adatforrások áttekintése
A 4. fejezetben leírtak szerint az objektumok jellemzésére geometriai és attribútum adatokat

használnak. Az adatokat különböző forrásokból szerezhetjük be. Az adatok előállítására
többféle módszer használható. Az adatok beszerzésénél meghatározó jelentőségű az adatok
hozzáférhetősége, költsége és minősége.
Valamely térinformációs rendszer létrehozásakor az adatokhoz a következő módokon

juthatunk hozzá:
• meglévő adatok felhasználásával,
• új adatok előállításával.
A meglévő adatok vagy a különböző adattulajdonosoktól, vagy a világhálóról szerezhetők be.
A szükséges adatok megtalálása – tekintettel az adattulajdonosok sokféleségére – nem könnyű
feladat. Az adatok egy része ingyen hozzáférhető, más részükért fizetni kell. Az adatok
megtalálását megkönnyíti, ha metaadatok állnak rendelkezésünkre.
A geometriai és az attribútum adatok forrásai és adatnyerési eljárásai különbözők. A meglévő

geometriai adatokat gyakran analóg térképek digitalizálásával hozzák létre. A felhasznált
térképek méretaránya a térinformációs rendszer terület kiterjedésétől függ.
6. 2. Adatok beszerzése adattulajdonosoktól
Az adattulajdonosoktól történő adatbeszerezés előfeltétele a megfelelő adattulajdonos

megtalálása.
Geometriai adatállományok kiterjedésük alapján lehetnek globálisak, regionálisak vagy

lokálisak. Globális adatállományt hozott létre például az ENSZ környezetvédelmi szervezete
GRID (Global Resource Information Database) néven, és az olajipari vállalatok szövetsége
MUNDOCART néven. A regionális adatállományok részben az európai kiterjedésűek
(például CORINE), részben az egyes országok adatait tartalmazzák. Magyarországon az
ország egészére kiterjedő adatállomány az állami földméréstől (FÖMI), a katonai
térképészettől és magán cégektől szerezhető be. Lokális adatállományokkal az
önkormányzatok és a közmű cégek rendelkeznek.
Az attribútum adatok jellegük szerint lehetnek környezeti erőforrás, szocio-demográfiai,

infrastrukturális adatok. Kiterjedés szerint a geometriai adatokhoz hasonlóan
csoportosíthatók.
Környezeti erőforrás adatok közül globálisak például a meteorológiai adatok, regionálisak

például a földtani adatok, lokálisak például a légszennyezettségi adatok. Magyarországon
ezek az adatok elvileg a szakhatóságoktól (például Magyar Állami Földtani Intézet)
szerezhetők be. Szocio-demográfiai adatok jelentős része regionális, illetve lokális. A
regionális adatokkal a különböző országok statisztikai hivatalai (Magyarországon a Központi
Statisztikai Hivatal) rendelkeznek. Infrastrukturális adatok legtöbbször a közmű cégek,
önkormányzatok tulajdonai.
6. 3. Adatok beszerzése a világhálóról
A világhálón mind a geometriai, mind az attribútum adatok sokasága található meg. A

szükséges adatok megtalálása nem midig egyszerű feladat. Erre a célra sokszor un.
adatbányászati eljárásokat alkalmaznak. A világhálón található állomány gyakran változik.
A világhálóról a geometriai adatok nyerése legtöbbször térképi (vonalas térkép, ortofotó

térkép) formában történik. A térképek lehetnek:
• csak megjelenítést biztosító térképek (online view map),
• interaktív beavatkozást lehetővé tevő térképek (interactive map),
• térbeli elemzésre alkalmas térképek (spatial analysis map),
• teljes körű térinformatikai alkalmazást lehetővé tevő térképek (geprocessing maps).
A világhálón megtalálható adatállomány létrejöttében fontos szerepet játszanak a nagy

informatikai cégek állományai:
• Google Earth,
• Microsoft Virtual Earth,
illetve a felhasználók által létrehozott állományok. Ez utóbbira példa az un. geotagging
(koordinátákkal ellátott digitális képek) rohamos terjedése.
6. 4. Meglévő adatok átalakítása (konverziója)
Az adattulajdonosoktól vagy a világhálóról beszerzett adatok adatformátuma nem feltétlenül

egyezik az általunk használt szoftver adatformátumával. Ezért az adatokat konvertálni kell. A
konvertálás történhet:
• direkt átalakítással,
• semleges adatformátumok alkalmazásával.
A semleges adatformátumok ténylegesen elfogadott vagy de facto szabványokban (lásd
8.fejezet) rögzítettek. Ilyen célra használható a világháló adatai esetén az Extensible Markup
Language (XML) leíró nyelv. Az Amerikai Egyesült Államokban erre a célra a dolgozták ki a
térbeli adat transzfer szabványt (SDTS). A Nemzetközi Szabványügyi Szervezet az ISO
19118 szabványt alakította ki.
6. 5. Metaadatok
A meglévő adatok átvételét nagymértékben megkönnyíti a metaadatok felhasználása. A

metaadatok előállításának módját szabványok tartalmazzák. Metaadatokban a következő
megadása indokolt:
• az adatállomány azonosítása (például neve, tulajdonosa),
• az adatállomány általános jellemzése (például tartalom, használt nyelv),
• az adatok minősége (lásd 8.fejezet),
• az alkalmazott vonatkozási rendszerek (például alapfelület, vetület),
• az adatállomány terjedelme (például legkisebb és legnagyobb koordináták),
• adminisztratív információk (például a tulajdonos címe),
• az adatállomány hozzáférési módja (például tulajdonos, ár).
7. Előadás: ADATNYERÉSI ELJÁRÁSOK
7. 1. Áttekintés az adatnyerési eljárásokról
Mind a geometriai, mind az attribútum adatok nyerésére különböző eljárások szolgálnak. Az

eljárásokat szokás elsődleges és másodlagos eljárásoknak nevezni:
• elsődleges eljárás: az adatot közvetlenül az objektumról, vagy annak képéről nyerjük,
• másodlagos eljárás: az adatot meglévő analóg adat digitalizálásával kapjuk.
A fejezetben viszonylag teljes képet adunk a geometriai adatok adatnyerési eljárásairól, s
példákat mutatunk be a különböző jellegű attribútum adatok adatnyerési eljárásaira.
7. 2. Vektor jellegű geometriai adatokat szolgáltató elsődleges adatnyerési eljárások
7. 2. 1. Földi geodéziai eljárások
Lokális rendszerek létrehozásához használt, nagy pontosságú (cm-dm) eljárás. Idő és

költségigényes. Előfeltétele: geodéziai alappont hálózat létezése. Távolságok és szögek
mérésén alapszik. Két alapvető módszerét használják.
A derékszögű koordinátamérés eszköze: mérőszalag, szögprizma. Az adatokat nem digitális
formában szolgáltatja. Célszerűen kevés adat mérése esetén használható.
A poláris koordinátamérés eszköze: mérőállomás. Digitális adatokat szolgáltat. Célszerűen
nagy pontossági igényű adatnyeréshez használható.
7. 2. 2. Mesterséges holdakon alapuló helymeghatározások
Különböző kiterjedésű rendszerek adatnyeréséhez és járművek navigálásához használt

eljárások. A választott műszertől és mérési időtől függően cm – m pontosságot biztosítanak. A
költség a pontossági igénytől függ. Az ismeretlen pontok koordinátái ismert koordinátájú
mesterséges holdakra végzett távolságmérés alapján határozhatók meg.
Különböző rendszerek léteznek: összefoglaló nevük: Global Navigation Satellite System
(GNSS). Megvalósult rendszerek:
• Global Positioning System (GPS). Amerikai. Mintegy 30 darab 20 ezer km
magasságban keringő mesterséges holdat használ fel. Nagyobb pontossági igény
esetén differenciális mérés szükséges (DGPS). A differenciális mérést permanens
állomásokkal biztosítják (WAGPS).
• GLONASS. Orosz. Jelenleg 10 darab mesterséges holdat használ.
Tervezett, illetve kiépülő rendszerek: Galileo (EU), Beidou (Kína), IRNSS (India).
7. 2. 3. Inerciális rendszerek
Járművek navigálásához használt rendszerek. Méter nagyságrendű pontosságot biztosítanak.

A nevüknek megfelelően inerciális rendszerben folyamatosan mért gyorsulás integrálásával
határozzák meg a helyet. Gyakran a mesterséges holdakon alapuló helymeghatározó
rendszerek kiegészítő rendszerei.
7. 2. 4. Mobil telefonok
A mobil telefonok is alkalmasak helymeghatározásra a következő módokon:
• a mobil telefon momentán helyzetéhez tartozó adó (az un. cella) megadásával,
• több adóra végzett hossz, illetve szögmérés alapján un. háromszögeléssel.
Pontosságuk az adók távolságától függően 10-100 m nagyságrendű. A mobil telefonokba
gyakran építenek GPS vevőt, és digitális fényképezőgépet is.
7.2.5. RFID rendszerek
A rádiolokációs azonosító rendszerek (Radio Frequency Identificator) rendszereket széles

körben használják helymeghatározásra. Például: útdíj fizetés, termékkövetés, sebesség
ellenőrzés, határellenőrzés.
7. 3. Képeken alapuló geometriai adatokat szolgáltató elsődleges adatnyerési eljárások
A képeken alapuló eljárások a képek jellegétől és a feldolgozás módjától függően vektor és

raszter adatok, továbbá ortofotók, digitális magassági modellek előállítására egyaránt
alkalmasak.
7. 3. 1. Fotogrammetriai eljárások.
A lokális és a regionális rendszerek geometriai adatait szolgáltató eljárás. Pontossága a képek

és a tárgyak távolságától függően cm – m nagyságrendű. Költségigénye kisebb a földi
eljárások költségigényénél. A képeket centrális vetítést lehetővé tevő eszközökkel (un.
kamarákkal) a földről, levegőből esetenként az űrből készítik. A képek lehetnek analógok
(fénykép) és digitálisak. A feldolgozás analóg, analitikus és digitális eszközökkel történhet.
Ha a képeket átfedéssel készítik az eljárás alkalmas térbeli (3D) adatok előállítására is.
7. 3. 2. Távérzékelés
A távérzékelés mindazon eljárások összefoglaló neve, amelyekkel valamely tárgy helyzetéről,

tulajdonságairól információhoz jutunk anélkül, hogy közvetlen kapcsolatba kerülnénk a
tárggyal. Globális, regionális és lokális rendszerek geometriai és attribútum adatainak
előállítására egyaránt alkalmas. Távérzékelési célra optikai vagy mikrohullámú tartományban
működő felvevő rendszereket használnak. Az elsőre a fénykép, a másodikra a radar lehet a
példa. A felvételek a földről, levegőből vagy az űrből készülnek. Az űrből történő
távérzékelés esetén a felvételeket a hordozó eszközzel és a felvevő eszközzel azonosítják.
(Például Landsat TM). A távérzékelés fő alkalmazási területei: meteorológiai, környezet és
erőforrás kutatás, térképészet. Az egyes eljárások geometriai, spektrális és időbeli felbontása a
következő:
• meteorológiai 1 km- 5 km 3-5 csatorna folyamatos
• erőforrás kutatási 20m- 120m 4-8 csatorna 2 hét, esetenkénti
• térképészeti 0,5m -10m 1-3 csatorna esetenkénti.
A képekből a geometriai információkat fotogrammetriai eljárással, az attribútum adatokat
képfeldolgozással nyerik
7. 3. 3 Mobil mérőrendszerek
A mobil mérőrendszerek járművekbe épített mérő rendszerek, amelyekbe mind képalkotó,
mind navigáló eszközöket beépítettek. A különböző eszközök adatait számítógép segítségével
szinkronizálják.
7. 4. Analóg térképek digitalizálása
A geometriai adatok előállításnak gazdaságos módja a meglévő analóg térképek digitalizálása.

A térképek digitalizálását globális, regionális és lokális rendszereknél egyaránt felhasználják.
A térképek digitalizálása viszonylag olcsó eljárás. A pontosság egyrészt a felhasznált térkép
méretarányától, másrészt a pontosságától függ. A digitalizálásnak két módszere terjedt el:
• manuális digitalizálás,
• szkennelés.
Mindkét eljárás a következő lépésekre bontható:
• előkészítés,
• tulajdonképpeni digitalizálás,
• szerkesztés.
A manuális digitalizáláskor a térkép állapota nem meghatározó. A digitalizáláshoz digitalizáló

táblát használnak. A digitalizáláskor először az un. azonos pontokat, majd a többi pontot
digitalizálják. A digitalizáló tábla koordináta-rendszerének és a térkép koordináta-
rendszerének kapcsolatát az azonos pontok felhasználásával hasonlósági, vagy affin
transzformációval biztosítják.
A szkennelés előfeltétele a térkép jó fizikai állapota. A szkenneléshez legtöbbször DIN A0

méretű (840mm·1190mm) szkennert használnak. A szkennelés eredménye egy raszter
állomány, amelyet azután digitalizálnak.
7. 5. Példák attribútum adatok nyerésére
Az attribútum adatok előállításakor is léteznek elsődleges és másodlagos eljárások.
Környezeti és természeti erőforrás adatok nyerésének elsődleges eljárása lehet a szemlélés,

vagy a távérzékelés. Másodlagos eljárás lehet például a tematikus térképek (például
talajtérképek) digitalizálása.
Szocio-demográfiai adatok esetén elsődleges eljárás lehet interjú valakivel, másodlagos

eljárás a KSH évkönyveinek felhasználása.
Infrastrukturális adatok esetén elsődleges eljárás valamely vezeték helyének felmérése,

másodlagos eljárás egy közmű térkép digitalizálása.
http://hu.wikipedia.org/wiki/GPS.
Bähr. H.-P. (1999):Imagery, Bähr. H.-P., Vögtle, Th. (szerk.): GIS for Enviromental
Monitoring, E. Schwizerbarsche Verlagsbuchhandlung, Stuttgart pp 53-66.
stb..
Heidelberg.
Csanda, F. (1972).: Föld alatti közművezetékek felkutatása, Műszaki Könyvkiadó, Budapest,
Detrekői, Á.: A gömbtől a geoidig: a Föld és az űrkutatás (in: Mindentudás Egyetem,
negyedik kötet, Kossuth Kiadó, Budapest, pp. 321-342.), 2005.
Detrekői, Á.: Helymeghatározás az információs társadalomban, Geodézia és Kartográfia,
Budapest, Vol. 59, No. 7.. , pp. 10-13., 2007.
Detrekői, Á. (2001): Die Rolle der Photogrammetrie in den Geo-Informationssystemen, TU
Wien. Geowiswnschaftliche Mitteilungen, Heft Nr. 55. pp 9-14.
Detrekői, Á.: A gömbtől a geoidig: a Föld és az űrkutatás (in: Mindentudás Egyetem,
negyedik kötet, Kossuth Kiadó, Budapest, pp. 321-342.), 2005.
Detrekői, Á.: Helymeghatározás az információs társadalomban, Geodézia és Kartográfia,
Budapest, Vol. 59, No. 7.. , pp. 10-13., 2007.
Budapest.
Harder, Ch. (1997): GIS means Business, ESRI Press, Redland.
Harder, Ch. (1998): Serving Maps on the Internet, ESRI Press, Redland.
Heipke, C. (1996): Digitale photogrammetrische Arbeitstation. DGK_C, 450, München.
Hermann, Ch., Asche, H. (Hrsg.),(2001): Web.Mapping 1, Herbert Wichmann Verlag,
Heidelberg.
Husti, Gy. (2000): Globális helymeghatározó rendszer (bevezetés), Nyugat- Magyarországi
Egyetem, Sopron.
Krakiwsky, E., J. (1993): Tracking the worldwide development of IVHS Navigation Systems,
GPS World, October, pp. 40-47.
Kraus, K. (1998): Fotogrammetria, Tertia Kiadó, Budapest.
Kraak, M.-J. (2001): Webmapping-WebDesign, Hermann, Ch., Asche, H. (Hrsg.),:
Web.Mapping 1, Herbert Wichmann Verlag, Heidelberg.
Lángné, Varga, M. (1993): Inerciális-helymeghatározó rendszerek , Budapest, kézirat.
Longley, P. A. at al (1999): Introduction, Longley, P. A. at al (szerk.): Geographical
Mucsi, (1995): Műholdas távérzékelés és digitális képfeldolgozás I., JATEpress, Szeged,
kézirat.
Oltay, K., Rédey I.(1962): Geodézia, Tankönyvkiadó, Budapest.
Sárközy, F. (2000): Térinformatika a világhálón, Térinformatika, 2000/3, Budapest. pp 11-20.
Schenk, T. (1999): Digital Photogrammetry, Terra Science, Laurelville.
Winkler. G. (1991): Információgyűjtő módszerek a távérzékelésben, Műegyetemi Kiadó,
Budapest, kézirat.
Yasuda, A. (2002):Current Status of Satellite Positioning Systems GPS, GLONASS and
GALILEO, GIM International, Vol. 12, February, pp. 69-71.
8. Előadás: ADATMINŐSÉG, SZABVÁNYOK
8. 1. A minőség fogalma
A minőség nem más, mint a szolgáltatás, illetve termék azon tulajdonsága, illetve
jellegzetessége, hogy milyen mértékben felel meg a megrendelő, a felhasználó deklarált vagy
feltételezett elvárásainak.
A minőséggel összefüggő tevékenység fejlődése:

• minőség-ellenőrzés (quality control)→ a termék (szolgáltatás) jellemzőit vizsgálja,
• minőségbiztosítás (quality assurance)→ a termék (szolgáltatás) előállítási folyamatát
helyezi a középpontba,
• minőségmenedzsment (quality management) (quality assurance) → a szervezet
egészére kiterjedő szemléletmód.
A minőséggel kapcsolatos szabványok: ISO szabványok, six szigma.
8. 2. A térinformációs rendszerek minősége
A térinformációs rendszerek minősége alapvetően az adatminőségtől függ. A térinformációs

rendszerek nem megfelelő minősége:
• hibás döntést eredményezhet,
• adatszolgáltatás esetén jogi következményekkel járhat.
Valamely térinformációs rendszer létrehozásakor az adatminőség előírása a következőktől
függ:
• tényleges igények,
• költségek,
• megvalósíthatóság,
• rendelkezésre álló idő.
Szemléletváltás:
olyan pontosan, ahogy lehet → olyan pontosan, ahogy kell.
A térinformációs rendszerekre is érvényesek az összes információs rendszer információival
kapcsolatos követelmények:
• sértetlenség (integrity),
• biztonság (safety),
• adatvédelem/adatbiztonság (security),
• titkosság (privacy),
• hitelesség (credibility),
• rendelkezésre állás (availibity).
8. 3. Minőségi modell
A térinformációs rendszerek egy lehetséges minőségi modellje a következő részekből tevődik

össze:
• az adatminőséget befolyásoló tényezők (Q-modul), amelynek komponensei a
következők: az adatok eredete, a geometriai hibák, az osztályba sorolás és az
attribútum adatok hibái, a geometriai adatok konzisztenciája, az adatok teljessége, az
adatok aktualitása;
• a minőség jellemzési módjai (Q-formátumok): szöveges leírás, mérőszámok (élesség,
pontosság, megbízhatóság), belső és külső vizsgálati jelentés, minőségi fólia;
• a minőségi modell vonatkozásai (Q-vonatkozás): teljes adatállomány, valamely téma,
valamely kiválasztott terület, bizonyos objektumok, bizonyos attribútumok.
8. 4. A minőség tervezése és ellenőrzése
A minőség tervezésekor meghatározzuk a minőségi modellben szereplő moduloknak,

formátumoknak és a vonatkozásnak a megengedett konkrét értékeit. A tervezés történhet:
• szabványok, előírások,
• szakmai tapasztalatok,
• szakirodalmi adatok
alapján.
A minőség ellenőrzésekor a következő jellegű vizsgálatokat célszerű elvégezni:

• geometriai-topológiai vizsgálatok,
• területfedési vizsgálatok,
• attribútumok vizsgálata,
• grafikus adatok vizsgálata.
Az ellenőrzés eredményeit minőségvizsgálati jelentésben (Data Qality Report) szokás
összefoglalni.
8. 5. A szabványokról általában
A szabványosítás olyan tervszerű tevékenység, amelynek során az érdekelt körök társadalmi

úton valósítják anyagok és nem anyagi tárgyak egységesítését a közösség hasznára. A
szabványosítás szintjei (zárójelbe téve a jelölést): nemzetközi (ISO), európai (EN), nemzeti
(Magyarország esetében: MSZ), vállalati.
A nemzetközi szabványosítás szervezetei: a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO), a

Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság (IEC), Nemzetközi Távközlési Unió (ITU). Az
európai megfelelő szervezet az Európai Szabványügyi Szervezet (CEN). Magyarországon a
szabványokat a Magyar Szabványügyi Testület gondozza.
Gazdaságilag indokolt törekvés a nemzetközi, az európai és a nemzeti szabványok közelítése.

Például:
MSZ EN ISO 9001 Minőségirányítási rendszerek. Követelmények.
A nemzetközi és nemzeti szervezetek mellett a különböző – mindenek előtt informatikai –

cégek törekszenek arra, hogy saját vállalati előírásaikat elterjesszék. Az ilyen előírásokat de
facto szabványnak nevezik. Példaként az AutoCad DXF előírását említjük.
8. 6. Szabványosítás a térinformatikában
A szabványosítás előnyei a térinformatikában a következők:

• növeli a megértést a helyhez kötött információk különböző felhasználói között,
• csökkenti az adatcserélés technikai problémáit,
• elősegíti a helyhez kötött információk és az egyéb információk együttes
felhasználását.
A szabványosítás három szintjét különböztethetjük meg:
• 1. szint. Általános – a térinformatikához közvetlenül nem kapcsolódó – szabványok.
Például informatikai, minőségi szabványok.
• 2. szint. A felhasználási területtől független térinformatikai szabványok. Például a
geometriát, topológiát leíró szabványok.
• 3. szint. Valamely felhasználási területhez kapcsolódó térinformatikai szabványok.
Például kataszteri, közmű szabványok.
A térinformatikai szabványok rendszerét dolgozta ki az ISO/TC 211 munkacsoportja. Az ISO

19 000 szabvány a térinformatikai tevékenység egészére kiterjed.
Magyarországon érvényes szabványok:

• Digital Geographical Information Exchange Standard (DIGEST), amely a NATO
szervezetében kötelező;
• MSZ 7772-1. Digitális térképek. 1. rész: A digitális alaptérkép fogalmi modellje
szabvány, amely a nagyméretarányú térképek céljait szolgáló digitális alaptérkép
(DAT) fogalmi modelljének leírása;
• MSZ 7772-2. Digitális térképek. 2. rész: A digitális topográfiai adatbázis szabvány,
amely a digitális topográfiai adatbázis (DITAB) alapja.
Asche, H. (2001): Kartographische Informationsverarbeitung in Datennetzen – Prinzipen,

Produkte, Perspektiven, Hermann, Ch., Asche, H. (Hrsg.),: Web.Mapping 1, Herbert
Wichmann Verlag, Heidelberg.
Bartelme, N. (1995): Geoinformatik, Springer-Verlag, Berlin, Heidelberg, New York.
Bartelme, N. (2000): Geoinformatik, Springer-Verlag, Berlin, Heidelberg, New York, stb..
Bähr. H.-P. (1999):Imagery, Bähr. H.-P., Vögtle, Th. (szerk.): GIS for Enviromental
Monitoring, E. Schwizerbarsche Verlagsbuchhandlung, Stuttgart pp 53-66.
stb..
Heidelberg.
Caspary, W. (1993): Qualitätsaspekte bei Geo-Informationssystemen, Zeitschrift für
Vermesungswesen, Heft 7, pp 360-367.
Davis, D. E. (1999): GIS for Everyone, ESRI Press, Redland.
Detrekői, Á. (1991): Kiegyenlítő számítások, Tankönyvkiadó, Budapest.
Detrekői, Á. (1999): Data Quality in GIS Enviroment, Bähr. H.-P., Vögtle, Th. (szerk.): GIS
for Enviromental Monitoring, E. Schweizerbarsche Verlagsbuchhandlung, Stuttgart pp 76-83.
Budapest.
Harder, Ch. (1998): Serving Maps on the Internet, ESRI Press, Redland.
Hütte (1993): A mérnöki tudományok kézikönyve, Springer-Verlag, Budapest, Berlin,
Heidelberg, stb..
Hermann, Ch., Asche, H. (Hrsg.),(2001): Web.Mapping 1, Herbert Wichmann Verlag,
Heidelberg.
Iván, Gy. (2000): Az 1:10 000 méretarányú topográfiai térképek raszteres és vektoros
adatállományai, Térinformatika 2000/8, Budapest, pp 7.
Joos, G. (2000). : Zur Qualität von objektstruturierten Geodaten, Schriftenreihe, Studiengang
Geodäsie und Geoinformation,, Universität der Bundeswehr München, Heft 66.
Kesselyák, P. (2001): Új minőségi elvárások az információs társadalomban, Magyar Minőség,

X. évf., 2. Szám, Budapest, pp 8-11.
Kresse, W., Fadaie, K.: ISO Standards for Geographic Information, Springer, 2004.
Kraak, M.-J. (2001): Webmapping-WebDesign, Hermann, Ch., Asche, H. (Hrsg.),:

Web.Mapping 1, Herbert Wichmann Verlag, Heidelberg.
Lodwick, G. D., Feuchtwanger, M. (1987): Land-related Information Systems, Department of
Surveying Engineereing,The University of Calgary,Calgary, kézirat.
Márkus, B. (1999): Error Modelling in GIS Enviroment, Bähr. H.-P., Vögtle, Th. (szerk.):
GIS for Enviromental Monitoring, E. Schweizerbarsche Verlagsbuchhandlung, Stuttgart pp
190-200.
Pátkai, T. (2000): Néhány térképalapú szolgáltatás magyar webhelyen, Térinformatika,
2000/6, Budapest. pp 18-21.
Sárközy, F. (2000): Térinformatika a világhálón, Térinformatika, 2000/3, Budapest. pp 11-20.
Tenner, A. R., DeToro, I.J. (1997): TQM Teljes körű minőségmenedzsment, Műszaki Könyvkiadó,
Budapest.
Veregin, H., Lanter, D.,(1995): Data Quality Enhancement Techniques in layer-based
Geographic Information Systems, Comput., Environ. And Urban Systems, Vol. 18. No. 1.
Pp23-36.
Zentai, L. (2000): Számítógépes térképészet, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest.
9. Előadás: A TÉRINFORMÁCIÓS RENDSZEREK HARDVER
ESZKÖZEI
9.1 Hardver eszközök szerepe a térinformációs rendszerekben
A hétköznapi életben egyre gyakrabban találkozunk az informatika különböző

alkalmazásaival. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy az informatikai rendszerek
használatához szükséges elmélyült technikai tudás egyre csökken. Ennek ellenére az
alkalmazások számos területén kell szembe néznünk azzal a ténnyel, hogy a nem kielégítő
informatikai felhasználói tudás hiányában az alkalmazások produktuma messze az információ
technológia által biztosított lehetőségek alatt marad.
A felhasználó az alábbi kérdések megválaszolása nélkül, mélyebb villamosmérnöki és

informatikai alapismeretek hiányában is képes napi feladatainak informatikai eszközökkel
történő megoldására:
• Mi is az a számítógép ?
• Hogyan épül fel egy interaktív grafikus rendszer ?
• Hogyan épül fel egy számítógép rendszer ?
• Hogyan működnek a számítógépek ?
• Mi is az az Internet?
• Mi különbözteti meg az egyes gépeket, rendszereket ?
A fenti kérdések megválaszolásához szükséges technikai ismeretek különös fontossággal

bírnak, ha az informatikai piac egyre növekvő hardver és szoftver tengerében kívánunk
eligazodni. A különböző termékek előnyeinek megértése, a széles kínálatból a feladatainkat
hatékonyan megoldó eszközök kiválasztása, egy informatikai rendszer körültekintő fejlesztése
mélyebb technikai ismereteket igényel.
A technikai elemek közötti eligazodás különös jelentőséggel bír a térinformatikai rendszerek

esetében, melyek kiemelt igényekkel lépnek fel a rendszer alap erőforrásait biztosító hardver
elemekkel és szoftver komponensekkel szemben. A rendszerekben tárolt vektor, raszter és
szakadatok mennyisége, az interaktív grafikus feldolgozás erőforrás igénye messze
meghaladja az általános informatikai gyakorlatban alkalmazott lokális munkahelyek
teljesítményét. További gondokat okoz a grafikus adatok kezelését biztosító input és output
eszközökkel szemben támasztott minőségi és teljesítmény igények kielégítése. Gyakran
megnehezíti a térinformációs rendszerek hardver elemeinek kiválasztását az a tény, hogy a
rendkívül heterogén felhasználói igények és egyedi problémák megoldása nem lehetséges
idealizált típus konfigurációkkal, a másutt jól bevált eszközök mechanikus adaptálásával.
Jelen fejezetben a fenti kérdések megválaszolásához szükséges technikai ismereteket tekintjük

át a kínálati piacon való eligazodás segítése, a felelős döntés meghozása céljából. Nem szabad
azonban szem elől tévesztenünk az informatikai-technológia robbanásszerű fejlődésének
következményeként eszközeink és informatikai tudásunk rendkívül gyors elavulását
(beleértve az itt leírtakat is).
9.2 Fejlődéstörténet
A hétköznapi életben jelentkező különböző számítási feladatok segédeszközökkel történő

egyszerűsítésére az elmúlt néhány ezer évben igen sok próbálkozás történt. A római kor
egyszerű abacusától, a XVII. Század számoló automatáin és a XVIII. század mechanikus
automata csodáin keresztül hosszadalmas út vezetett az elektronikus számítógép
megjelenéséig. Az 1943-45 között megépült első elektronikus digitális számítógép az ENIAC
(Elektronic Numerical Integrator and Computer) megjelenése „szédületes teljesítményével
alapjaiban változtatta meg a számítási segédeszközökkel kapcsolatos nézeteinket.
Tekintettel a korai fejlesztések tetemes költségeire, az informatika korai szakaszára a

nagymértékű eszközkoncentráció volt jellemző.
A negyvenes-ötvenes évek elektroncsöves, feritgyűrüs memóriával ellátott gépei képviselik a
számítógépek első generációját. Az elsőgenerációs gépek megörökölték az elektro-
mechanikus korszak perifériáit, jellemző volt a lyukszalag és lyukkártya mint standard
adathordozó. Az elektoncsöves gépek a korábbi elektromechanikus gépeknél lényegesen
gyorsabban dolgoztak, de igen gyakran meghibásodtak és jelentős áramigénnyel bírtak.
Az elektoncsövek alkalmazásával járó problémára a Bell Laboratóriumban 1947-ben W.H.
Brattain, J. Bardeen és W. Shockley által feltalált félvezető elven működő tranzisztor jelentett
kiutat. A félvezető diódák és tranzisztorok felhasználásával megjelent a számítógépek
második generációja, amely a hatvanas évek jellemző modellje lett. Az új kapcsolóelemek
megnövekedett élettartama, megbízhatósága, nagyobb működési sebessége az első generációs
gépeknél jelentősen nagyobb működési sebességű gépek megalkotását tette lehetővé. Ezt a
rohamos fejlődést a lassú, többnyire elektro-mechanikus perifériák sebessége már nem tudta
követni. A feritgyűrüs memória szinte egyeduralkodó maradt, de fokozatosan megjelentek a
mágneslemezes, mágneskártyás háttértárolók. A második generációs gépeknél már nem volt
szükség az alacsony szintű gépi nyelvű programozásra, megjelentek a gépi nyelvhez közel
álló assembly nyelvek.
A félvezető eszközök gyártása a hatvanas évek elején jelentős fejlődésen ment keresztül. A
hatvanas évek végére kialakul a logikai áramkörökben szereplő felvezető eszközök egy
gyártási fázisban történő előállítását és összekapcsolását biztosító integrált áramkör ipar,
elindítva a számítógépek harmadik generációjának fejlődését. A harmadik generációs,
mikroprocesszoros rendszerek megjelenésével jelentősen megváltozik a számítógépek
felhasználói környezete. Megjelennek a szabványos operációs rendszerek, fejlesztői eszközök,
magas szintű programozási nyelvek, és jelentősen egyszerűsödik a működtetés műszaki
feltételrendszere. A Dataquest piacelemző cég közlése szerint a huszonöt évvel ezelőtt piacra
került első PC- után 2002 áprilisában került piacra az egy milliárdodik PC. A prognózisok
alapján a következő egymilliárd PC piacra kerülése 2008-ig történik meg a Kelet-Európai,
Kínai és Latin-Amerikai társadalmak információs társadalomba való aktívabb
bekapcsolódásának köszönhetően.
A közelmúltban a több processzoros rendszerek és a hálózatokba integrált osztott rendszerek
széleskörű elterjedésével a számítógépek negyedik-ötödik generációját üdvözölhetjük.
Az alkalmazói környezet az elmúlt évtizedekben a hardver fejlődés által felkínált

lehetőségeknek megfelelő változásokon ment keresztül. A számítógép, a perifériák, a fejlesztő
eszközök változása, fejlődése magával vonta a felhasználói funkciók, alkalmazási
környezetek jelentős változását.
Az 1950-es 60-as évek meghatározó modellje az egyes számítógépek centralizált
üzemeltetését biztosító számítóközpont volt. A rendszer működtetése a felhasználók által
előkészített feladatok kötegelt feldolgozásával, erre specializálódott szakértők, operátorok
közreműködésével történt. Az átlag felhasználó csak a géptermek üvegablakain keresztül
csodálhatta meg a kor csúcstechnológiáját.
A 70-es években megjelentek a kor informatikai gyakorlatát forradalmasító középkategóriás
és mini számítógépek. A nagyfokú centralizáció megtörése és a real-time felhasználói
hozzáférés megteremtése jelentős lökést adott az informatikai kultúra terjedésének.
A mikroprocesszor felfedezése, a memória és háttértár eszközök területén bekövetkezett
fejlődés, a raszter grafikus eszközök elterjedése és az eszköz- és platform független szoftverek
megjelenése egy új informatikai felhasználói kultúra alapjait teremtette meg.
A 80-as években a személyi számítógépek (PC) megjelenése széles felhasználói környezet

számára tette elérhetővé az információtechnológia eszközeinek, módszereinek használatát. A
relatíve olcsó, egyszerű irodai környezetben üzemeltethető PC alapú rendszerek új
felhasználói területek tömegeit hódították meg. A térinformatikai alkalmazásoknál már
jelentkeztek az izolált eszközhasználat korlátai, a közösen használt adatbázisok elérésének és
konzisztenciájának problémái.
A távközlés informatikával történő összekapcsolódása a 90-as években széleskörű
felhasználói rétegek számára tette lehetővé egymástól jelentős távolságban lévő eszközök
összekapcsolását, lehetővé téve egy széles felhasználói körön belüli kommunikációt. Az
információ-feldolgozás növekvő követelményeit hatékonyabban kielégítő számítógépes
hálózati modell napjaink meghatározó technológiájává vált. A hálózatba kapcsolt eszközök
erőforrásainak megosztása, az adattárolás biztonsága, a földrajzi távolság legyőzése egy
rendívül hatékony kommunikációs eszköz kialakulását tette lehetővé. A felhasználói
befogadást nagymértékben elősegítette vizualitás térnyerése, az interaktív grafika és a
szabványos grafikus felhasználói interfacek megjelenése.
Az elmúl időszak inetrnet alapú hálózati alkalamzásaiból kifejlődött egy új informatikai
eszköz a számítóhálózat (computational grid). A hagyományos Internet alapú szolgáltatások
lehetővé teszik az információk átvitelét, megosztását a rendszer csomópontjai között, de nem
adnak arra módot, hogy a rendszerben egymással összekapcsolt számítógépek mint elosztott
erőforrások összehangolt számításokat végezzenek. A számítóhálózatok földrajzilag elosztott
hardver-szoftver infrastruktúrája erőforrás-megosztással lehetőséget ad új alkalmazások
működtetésére és nagy számítási teljesítményt megkövetelő feladatok megoldására. A
számítóhálózat alapvetően különbözik a hagyományos elosztott rendszerektől, mert az
erőforrások birtoklásával szemben az erőforrások megosztásán alapul. A számítóhálózatokat
különböző modellek alapján hozzák létre. Az alapcél az, hogy a hálózat elemeit, a különböző
hardver architektúrát, operációs rendszert, kommunikációs protokollt alkalmazó rendszerek
heterogenitását elfedve, egy egységesen kezelhető erőforrás álljon rendelkezésre. A
rendszerek létrehozásában egy fontos új elem, a rendszer nyitottságát, interoperatibilitását
biztosító réteg a köztest-szoftver (middleware) jelenik meg, amely egymáshoz kapcsolja a
rendszer meglévő erőforrásait, eszközeit és egységes egészként jeleníti meg őket. A
számítóhálózatok felhasználói alkalmazásában a portál eszközök jelentik az alapvető
eszközöket.
Az ezredforduló nagy technológiai előrelépése a nagy sávszélességű hálózati szolgáltatások

széleskörű térnyerése volt. Napjaink egyik jellemző tendenciája a mobil kommunikáció és
helymeghatározás integrált térnyerése forradalmasítva mind a helyhez kötött adatgyűjtést,
mind a mobil felhasználáshoz kapcsolódó üzleti szolgáltatások körét.
9.3 Hardver elemek a térinformációs rendszerek technológiai
folyamataiban
Az elmúlt évtizedek informatikai fejlődése szinte minden szakterületen jelentős változásokat
indukált. Az informatikához kapcsolódó iparágak, az információgyűjtés, -feldolgozás, -
szolgáltatás a korszak meghatározó technológiájává váltak. A rendkívül fiatal informatikai
ipar az utóbbi évtizedekben óriási fejlődésen ment keresztül, jelentős mértékben
megváltoztatva a társadalom döntési, üzleti folyamatainak menetét, eszköztárát, szervezetét.
Az úttörő korszakot a problémák hardver orientáltsága jellemezte. Ezt a közelmúltban
fokozatosan háttérbe szorította a szoftver kérdések, technológiai módszerek dominanciája.
Napjaink és a közeljövő a hálózati technológiák és a térinformatika társadalmi integrációjának
területére helyeződik a hangsúly. Ez a tendencia a térinformatika területén is érvényesül,
jelentősen leegyszerűsítve a hardver elemekkel kapcsolatos döntési folyamatokat. A
térinformációs rendszerek alkalmazói környezete igen széleskörű: magába foglalja a nagy
erőforrás igényű, speciális hardver eszközök támaszkodó adatgyűjtő, adatbázis-építő
eszközöket és a széleskörű irodai, hálózati felhasználást jellemző egyszerű kliens
munkahelyeket is
A számítógépek a digitális formában leképezett különböző adatokból információt, tudást
állítanak elő. A különböző alkalmazások speciális adatokat, feldolgozó, alkalmazói
szoftvereket és megjelenítési módszereket igényelnek.
A térinformatikai rendszerek összetett funkciói tovább gazdagítják a hardver eszközök
választékát. Az adott munkahely technológiai jellege (adatgyűjtés, adatkezelés, elemzés,
megjelenítés), felhasználói szerepe (készítő, elemző, megjelenítő) eltérő hardver eszközök,
erőforrások használatát igényelheti.
A térinformációs rendszerek készítői, adatgazdái és az adatgyűjtésben érdekelt szereplők
adatgyűjtő és adatkezelő munkahelyei komoly követelményeket támasztanak a hardver
erőforrásokkal szemben. A térinformációs rendszerek készítői egy viszonylag szűk piaci
szegmenst képviselnek. A kis piaci volumennek egyenes következménye hogy adatgyűjtési,
adatbázis építési feladataik végzésekor csak mérsékelten részesülhetnek a tömegpiac
előnyeiből, többnyire speciális, nagy teljesítményű eszközök igénybevételére kényszerülnek.
A térinformációs rendszerek professzionális felhasználói az elemzők, a helyhez kötött
adatokra támaszkodó elemzési, szimulációs feladataik megoldása során nagy tranzakció
méretű adatbázisok igénybevételére kényszerülnek, de erőforrás igényüket kielégítik a tömeg
piac professzionális kategóriába sorol eszközei.
A térinformációs rendszerek széleskörű társadalmi elterjedését indikáló „egyszerű”
felhasználó többnyire csak a térinformációs rendszerek megjelenítő funkcióit kívánja igénybe
venni. A nagy tömegű felhasználó a tömeg piac eszközeire támaszkodva, átlagos erőforrás
igénnyel képes a térinformatikai technológia megjelenítési funkcióit saját műszaki, üzleti
folyamataiba integrálni. Az egyszerű felhasználói munkakörnyezetben többnyire egy standard
irodai munkahely kertül kiegészítésre egy-egy térinformatikai funkcióval, nem jellemző a
dedikált térinformatikai munkahely kialakítása.
9.4 Számítógépek
A számítógépek olyan elektronikus programvezérelt, tárolt programú gépek, amelyek
aritmetikai, logikai, adatátviteli feladatok végzésére alkalmasak.
Napjaink számítógépei CPU, Memória, Háttértár komponensekből épülnek fel. A számítógép
meghatározó építő elemeit egy közös áramköri lapon az un. alaplapon kerülnek elhelyezésre.
Az alaplapon kialakításra kerülő buszrendszer biztosítja az adatok, vezérlő jelek, eszköz
címek átvitelét a különböző elemek közötti szabványos kommunikációt. A szabványos
buszrendszeren keresztül biztosított az Input és Output perifériák csatolása a részegységek
közötti kommunikációs folyamatba. Az alaplap nagymértékben befolyásolja az alapelemek és
a perifériák közötti kommunikáció sebességét, lényegesen befolyásolja a számítógép effektív
teljesítményét.
Alapvető komponensek:
• Processzorok:
o Szekvenciális: CISC, RISC, Multi,
o Nem Szekvenciális: Pipe-line. Vektor, Neuron
• Memóriák:
o RAM
o ROM
o EPROM
• Háttértárak:
o Mágnesszalagos tárolók
o Mágneslemezes tárolók
o Optikai tárolók
• Képernyők:
o Alfanumerikus
o Vektorgrafikus
o Rasztergrafikus
o Speciális képernyők: 3D megjelenítés
• Adatbeviteli eszközök:
o Billentyűzet
o Egér
o Tablet
o Szkennerek
o Digitális fényképező gépek
• Nyomtató eszközök:
o Vektoros rajzgépek
o Raszter plotterek (elektrografikus, termál, tintasugaras)
• Számítógépes hálózatok:
o Építőelemek
o Hálózati topológia
o Vezetékes, vezeték nélküli hálózati közeg
o Aktív elemek
o Hálózati kommunikáció
Felhasznált irodalom
http://digitalisfoto.lap.hu/
http://hardver.lap.hu/
http://hardverteszt.lap.hu/
http://www.hp.com/
http://www.ibm.com/
http://www.intel.com/
http://www.prim.hu/
http://www.szamitogep.hu/
Bercsei T., Horváth I. (1989): CAD rendszerek adat-interfészei, Mechatroninfo, Budapest

Bernhardsen, T. (1999): Geographic Information System, John Wiley & Sons Inc., New York
Bill, F., Fritsch, D. (1991): Grundlage der Geo-Informations-Systeme, Wichmann Verlag,
Karlsruhe,
Clarke, A.L.(1991): GIS specification, evaluation, and implementation, Maguire, D. J., at al
(szerk):Geographical Information System: principles and application, Longman, London
Goldstine H.H. (1987): A számítógép Pascaltól Neumanig, Műszaki könyvkiadó, Budapest
Gerencsér, A. (1987): A digitális otthon, http://puskas.matav.hu/0003/digitalis/otthon.html
Kacsuk P., Vajda F. (2002): A hálózati számítástechika harmadik hulláma: a számítóhálózat,
Computerworld-Számítástechika 2002/32, IDG Budapest
Newman W., Sproull R. (1985): Interaktív számítógépes grafika, Műszaki Könyvkiadó
Newton P., Zwart P., Cavill M. (1992): Networking Spatial Information Systems, Belhaven
Press, London
Németh G. (2001): Informatika I., Műegyetemi Kiadó, Budapest
Markó I. (2000): PC Hardver., LSI Oktatóközpont, Budapest
Pequet D., Marble D. (1990): Introductory readings in Geographic Information Systems,
Taylor & Francis, London
Péteri K. (1999): Digitális fényképezőgépek, LSI Oktatóközpont, Budapest
Purgathofer W. (1988): Grafikus adatok számítógépes feldolgozása, Műszaki Könyvkiadó,
Budapest
Rogers, D. F. (1988): Procedural elements for computer graphics, McGraw-Hill Co.,
Singapore
Tanenbaum, A. S. (1992): Számítógép-hálózatok, Novotrade, Budapest
Terplán K. (1995): Lokális hálózatok menedzselése, Panem-McGraw-Hill, Budapest
Tittel E., Hudson K., Stewart J. M.. (1999): Hálózati ismeretek, Kiskapu Kft., Budapest
White, R. (1993): Így működik a számítógép, ComputerBooks, Budapest
10.Előadás: A TÉRINFORMÁCIÓS RENDSZEREK
SZOFTVER KOMPONENSEI
10.1 Szoftver eszközök
Az utóbbi évtizedek dinamikus informatikai fejlődésének következtében mindennapossá vált

az informatikai eszközök alkalmazása az élet szinte minden területén. Az informatikai
alkalmazások kiléptek a műszaki, üzleti, tudományos élet keretei közül, és a hétköznapi élet
szinte minden területén bevonultak az „egyszerű munkaeszközök” csoportjába. A személyi
számítógépeken futó egyedi alkalmazásoktól, a nagyteljesítményű munkaállomások speciális
alkalmazásain keresztül a nagyszámítógépeken (mainframe) futó komplex hálózati
alkalmazásokig a szoftver eszközök, és használati üzemmódok igen széles skálájával
találkozhatunk.
A felhasználók nézőpontjából, az utóbbi években egyre inkább elmosódik a határ az un.
professzionális alkalmazások és a személyi számítógép alapú alkalmazások között. Tanúi
lehetünk a nagygépes eszközök, a PC alapú technikák és a hálózati alkalmazások
térnyerésével az egyedi alkalmazások és a hálózati erőforrásokra támaszkodó osztott erőforrás
alapú alkalmazások békés egymás mellett élésének, egymást kölcsönösen kiegészítő
használatának.
Napjaink informatikai alkalmazói környezetét a felhasználás eltérő környezete, üzemmódja

alapján az alábbi önkényes típusokba oszthatjuk:
• Személyi számítógépen vagy munkaállomáson megvalósított, egy felhasználó vagy
kisebb csoport informatikai igényeit kielégítő megoldások
• Egy központi helyen centralizáltan kiépített, nagyszámítógépes mainframe
környezetben vagy professzionális PC eszközök vagy munkaállomások
felhasználásával megvalósított, megfelelő védelmi és megbízhatósági eszközökkel
felruházott lokális hálózati megoldások, nagyobb csoportok vagy egy teljes szervezet
lokális feladatainak támogatására
• Osztott környezetben, decentralizáltan kialakított nagyszámítógépes mainframe
környezetben vagy professzionális PC eszközök vagy munkaállomások
felhasználásával megvalósított, osztott erőforrásokon alapuló, de a felhasználók
számára a felhasználás helyétől függetlenül integrált szolgáltatásokat biztosító globális
hálózati megoldások. A fix telepítésű csomópontok mellett, egyre jelentősebb a mobil
eszközök és alkalmazások integrációja.
A térinformatikai alkalmazások területén tradicionálisan az első és második kategóriába sorolt

izolált és lokális alkalmazások domináltak, de a hálózati alkalmazások széles körű
elterjedésével és a hálózati sávszélesség növekedésével egyre szélesebb körben
találkozhatunk az osztott erőforrásokon alapuló globális hálózati alkalmazásokkal.
Az alkalmazások erőforrás igénye szempontjából megkülönböztetünk szolidabb erőforrás

igényekkel bíró egyprocesszoros rendszereket, és nagyobb erőforrás igényű és nagyobb
tranzakció mennyiséget kiszolgálni képes többprocesszoros rendszereket. A
többprocesszoros rendszerekben rejlő erőforrás lehetőségek kiaknázása csak az adott
üzemmódot támogató speciális szoftver alkalmazásokkal lehetséges. A több processzoros
működés virtuális kiterjesztését jelentik a számítóhálózatok (GRID), melyek a hálózat
erőforrásainak integrált kezelésével, olcsóbb egyszerű hardver eszközökkel biztosítják a nagy
erőforrás igényű feladatok kiszolgálását. A nem szekvenciális utasítás végrehajtással
kapcsolatos alapvető kérdések hardver vonatkozásairól a 7. fejezetben olvashatunk.
Az egyidejűleg kiszolgálásra kerülő felhasználók és programok szempontjából

megkülönböztetünk egy vagy több felhasználós single user / multi user , egy vagy több
feladat egyidejű végrehajtását támogató single tasking / multi tasking operációs
rendszereket. Napjaink operációs rendszereinél már általánosnak tekinthetjük a
többfelhasználós, több feladat egyidejű végrehajtását támogató multi-user, multi-tasking
rendszereket.
Az alkalmazott perifériákkal rendszerekkel való kapcsolattartása alapján megkülönböztetünk

on-line és off-line eszközöket. On line megoldás esetén az alkalmazott perifériát vagy
egységet közvetlen fizikai kommunikációs csatorna köti össze az alkalmazással. Off-line
megoldásnál az adott periféria nem rendelkezik közvetlen kommunikációs kapcsolattal a
vezérlő szoftver környezettel. A periféria által végzendő feladat (többnyire adatgyűjtés vagy
adatmegjelenítés) és a vezérlő szoftver által végzett feladat mind időben, mind térben
függetlenül hajtódik végre.
A rendszerek vezérlését biztosító felhasználási forma alapján megkülönböztetünk kötegelt

(batch) illetve párbeszédes, interaktív vezérlést, feldolgozást. A kötegelt feldolgozási módnál
a felhasználó előre definiálja a rendszer által elvégzendő feladatokat egy speciális feladat
vezérlő nyelv (batch vagy script nyelv) segítségével és definiálja a feldolgozáshoz szükséges
adatállományokat, paramétereket. Az interaktív üzemmódnál a felhasználó folyamatosan
kapcsolatban van a feladatot végző alkalmazással. Az alkalmazás által szolgáltatott
eredmények azonnal megjeleníthetők, az alkalmazás által végzett feladatok paraméterei és a
feldolgozáshoz szükséges állományok, adatok egy zárt visszacsatolású rendszerben szabadon
módosíthatók Napjaink informatikai alkalmazásainál (különösen a térinformatikai
alkalmazásoknál) triviálisnak tekintjük az interaktív üzemmódot, de professzionális adatbázis
kezelési feladatoknál a rendszerek hatékony, gazdaságos működtetése csak kötegelt
üzemmódban történhet. A kötegelt feldolgozásnál nincs szükség egy adott elemi feladat
egyedi élőmunkával történő mechanikus ismétlésére, az egyszerűen algoritmizálható
adatbevitel vagy megjelenítés hibamentesen megoldható. Az interaktív üzemmód alkalmazása
csak abban az esetben célszerű, ha valóban elő dialógus van a felhasználó és az információs
rendszer között, a feladat menetét bonyolult logikai áttételeken, humán döntéseken keresztül
módosíthatják a rendszer visszacsatolt információi.
Az adatforrásokhoz való hozzáférés alapján megkülönböztetünk független és konkurens

használatot. Független használat esetén a rendszer biztosítja az egyes felhasználók számára
szükséges erőforrásokat és a feladataik végzéséhez szükséges állományok biztonságos
elérését, védelmét. A független állomány hozzáférés addig jelent megfelelő alternatívát, amíg
egyszerű szervezési módszerekkel biztosítható, hogy egy adott adatállomány kezelését csak
egy felhasználó végezze. A gyakorlatban tűzoltó jelleggel alkalmazott módszer a független
állomány-hozzáférés fizikai állománymásolással történő többszörözése és több izolált
felhasználó általi kezelése komolyan veszélyezteti az adatállományok konzisztenciáját. Több
felhasználó azonos állományon történő munkavégzését megbízhatóan biztosító konkurens
hozzáférés már jelentősen bonyolultabb adminisztrációs terhekkel jár. Konkurens elérés
esetén a rendszernek biztosítani kell az állományok konzisztenciáját. Miközben egy
felhasználó az adatokat módosítja, ezen adatok újabb felhasználó által történő elérése
korlátozásra kerül. Ez a korlátozás egyszerű esetben az állományhoz való hozzáférés
korlátozását jelenti (file lockolás). Egy on-line tranzakciókkal dolgozó rendszernél ez
elfogadhatatlanul szigorú korlátozást jelent. Például egy város ingatlan-nyilvántartási
rendszere esetében addig nem kérdezhetnénk le a város adatbázisából, amíg egy operátor az
adott földrészleten lévő ingatlan változásait nem vezette át. Az említett probléma áthidalására
a konkurens hozzáférést támogató rendszerek az állomány zárolása helyett csak a módosítás
alatt lévő egyed tulajdonságait leíró rekord (record lock) vagy egy tulajdonságot leíró
adatelem, mező (field lock) zárolását végzik el.
Az eszköz és adat erőforrások telepítési logikája szerint megkülönböztetünk centralizált és

decentralizált rendszereket. Az informatika hőskorának centralizált számítóközpont
modelljében triviális volt az eszköz és adatforrások centralizációja. A számítóközpontok
termináljai csak egészen minimális lokális intelligenciával rendelkeztek, a terminálokon
történő munkavégzés a központi erőforrást terhelte. A PC-k megjelenése és a lokális
hálózatok kialakulása rámutatott, hogy nem célszerű mindent központosítani, a központi
számítógépet és a hálózati infrastruktúrát minden feladattal feleslegesen terhelni. A színesedő
alkalmazói paletta megmutatta , hogy esetenként létjogosultsága van az erőforrások és adatok
decentralizálásának is. A hálózatok terjedésével a PC-k fokozatosan átvették a terminálok
helyét és egyre több centralizált funkció a termináloknál jelentősen intelligensebb lokális
munkahelyekre kerül áttelepítésre. Kialakult egy új feladat és erőforrás megosztási modell az
un. ügyfél-kiszolgáló vagy kliens-szerver modell. A kliens-szerver modell az erőforrások és
szolgáltatások megosztásának új logikáját teremtette meg a központi funkciót ellátó szerver és
a lokális funkcióval felruházott kliens között. Az erőforrások karbantarthatósága,
menedzselhetősége a centralizált kialakítás esetén egyszerűbb, így nagyszámú standard
felhasználót tartalmazó rendszereknél erősebb centralizálással találkozunk. Itt szinte
összetettebb funkció és az erőforrások jelentős része a szerveren kerül kialakításra. A kliens
munkahelyek csak egy minimális megjelenítő, böngésző szolgáltatásra korlátozódnak. Ezt a
típust a kliens és szerver közötti erőforrás megosztási logika alapján gyakran sovány kliens –
kövér szerver modellnek nevezzük. A kövér szerver jó üzemeltetési tulajdonságaiért a
szerver jelentős terhelés növekedésével fizetünk, további hátrányt jelent a hálózati tranzakciók
megszaporodási, a hálózati terheltség jelentős megnövekedése, hiszen a sovány kliens csak a
szerver által előállított csomagok megjelenítését képes biztosítani. Amennyiben a szerver
funkciók és erőforrások jelentős része a kliens munkahelyre kerül telepítésre létrejön a kövér
kliens – sovány szerver modell. Ez a modell jelentősen csökkenti a hálózati terheltségek,
hiszen nem szükséges minden elemi manipulációért a szerverhez fordulni. A modell hátránya,
hogy a lokális kliens munkahelyek erőforrás igénye így költsége is jelentős, és a kliens
gépeken összetett egyedi alkalmazások telepítésére, üzemeltetésére kényszerülünk, jelentősen
megnehezítve a rendszerek üzemletetési feltételeit.
A statikus konfiguráción alapuló kliens-szerver elvű rendszereknél jelentősen rugalmasabb

felhasználói felületet jelentenek a már említett számítóhálózatok, ahol a heterogén
erőforrások igénybevétele, kezelése dinamikusan történik. A számítóhálózat olyan paralel
feldolgozást biztosító rendszer amely osztott földrajzi környezet heterogén erőforrásaira
települve egységes felületen keresztül biztosít erőforrásokat. A centralizált erőforrás
menedzserrel ellátott számítóhálózat elnevezésére a cluster megjelölés használatos.
Amennyiben a számítóhálózat minden csomópontja saját erőforrás menedzserrel rendelkezik,
amely kezeli az erőforrások rendelkezésre állását, képességeit, teljesítményét GRID típusú
számítóhálózatról beszélünk.
Az információs rendszerek szoftver komponenseinek áttekintése, csoportosítása egyre
nehezebb feladat Az alábbiakban az információs rendszereket alkotó fontosabb szoftver
komponenseit tekintjük át:
• Nagygépes/ Mikrogépes Operációs rendszerek, Rendszer szoftverek
• I-V. generációs fejlesztői eszközök, programnyelvek
• Felhasználói, alkalmazói rendszerek
• Adatbáziskezelő rendszerek
10.2 Operációs rendszerek
Az operációs rendszerek feladata a hardver elemek és a felhasználó közötti kapcsolattartás

biztosítása, a felhasználói programok végrehajtásának vezérlése, az erőforrások kezelése, a
felhasználói kommunikáció biztosítása. Az operációs rendszer így lényegileg egy olyan
számítógépen futó algoritmus, amely a számítógépek hardver lehetőségeire építve a
felhasználó felé egy virtuális gépet jelenít meg. Az így megjelenített virtuális gép
szolgáltatásaihoz a felhasználó magasabb szinten, kényelmesebben fér hozzá, és biztosításra
kerül az erőforrások hatékony felhasználása. Az operációs rendszer szolgáltatásai a
felhasználók és a felhasználói programok részére is biztosítanak szolgáltatásokat. A
felhasználói programok rendszerhívások segítségével érhetik el az operációs rendszer
szolgáltatásait. A rendszerhívásokon keresztül biztosításra kerül a rendszer erőforrás
használatának integritása.
10.3 Fejlesztői eszközök, programnyelvek
Az informatikai rendszerek alkalmazói számára a felhasználói lehetőségek hosszú ideig

kizárólag a különböző programnyelvekre, fejlesztői eszközökre korlátozódtak. Az informatika
kezdeti évtizedeiben nem álltak rendelkezésre egy feladat tényleges megoldását teljes körűen
biztosító alkalmazások, a jellemző informatikai feladat megoldási módszer, a jelentkező
problémákat megoldó programok manufaktúra jellegű fejlesztése volt. Napjainkra az
informatikai munkamegosztás a hétköznapi felhasználók számára nem teszti
elengedhetetlenül szükségessé a különböző programozási nyelvek fejlesztői eszközök
használatának elsajátítását, de a professzionális fejlesztők és a különböző integrált
alkalmazások házi hangolását (customisation) végző felhasználók számára fontosságuk
megmaradt. A különböző programnyelvek, fejlesztői eszközök kialakításánál az elsődleges
cél a beszélt nyelv vagy a megoldandó probléma leírására használatos szakmai nyelv vagy
algoritmus és a gépi utasításokat végrehajtó hardver eszközök közötti kapcsolat megteremtése
volt. A fejlesztői eszközök két alapvető logika szerint kerültek kivitelezésre. Bizonyos
nyelvek a hardver eszközök képességeinek minél teljesebb kibontakoztatására törekedtek, míg
más nyelvek az adott probléma vagy algoritmus adott szakterület (matematika, ügyvitel)
szakmai terminológiájához közelálló leíró nyelven keresztül kísérelték meg a programkészítés
fáradságos feladatának segítését.
Az informatika hőskorában a számítógépek vezérlése csak az adott hardver rendszer

utasításainak bináris kódok formájában történő rögzítésére és számítógépbe történő bevitelére
korlátozódott. Ezt az alacsony szintű, rendkívül fáradságos és időigényes technikát váltották
fel a hardver elemek és az emberi nyel között absztrakt konverzió bizonyos szinten áthidaló
programnyelvek. A különböző programozási nyelvek megalkotásánál a beszélt nyelv (itt
azért csak az angol nyelvre gondoljunk) és az egyes számítógépek gépi nyelve közötti fordítás
intelligenciája alapján a magas és az alacsony szintű nyelvek generációi alakultak ki. .
Az alacsony szintű nyelvek egy adott számítógép nyelvéhez, hardver utasításkészletéhez

igazodtak. Az 1. generációs gépi kódú nyelvek lehetővé teszik az adott hardver architektúra
funkcióinak teljes körű alkalmazását, de rendkívüli nehézséget jelent az egyik gépfüggő
nyelvről egy másik gépfüggő nyelvre, utasításkészletre való áttérés. A 2. generációs nyelvek
az un. assmebler-nyelvek már a gyakran használt logikai utasításcsomagok azonosítására
szimbólumokat un. mnemonikus kódokat vezettek be. Az így létrejövő 2. generációs nyelvek
már tagoltabb logikai struktúrát biztosítottak, lehetővé tették a programok áttekintését, és
azonos utasítás családba tartozó hardverek közötti mozgatását. A Az elkészíttet programok
hordozhatóságának biztosítása és egyszerűbb létrehozása a programnyelvek fejlődését az
alacsony szintű hardverfüggő assembler nyelvektől a magas szintű problémaorientált nyelvek
felé mozdította el. Az assembler szintű nyelvek használata nehézkességük ellenére gyakran
elkerülhetetlen az alacsony szintű hardver illesztési feladatok megoldásánál. A 3. generációs
általános célú magas szintű nyelvek lehetőséget biztosítanak a hétköznapi műszaki, üzleti
életben jelentkező feladatok gépfüggetlen kódolására. A magszintű nyelvek egyes képviselői
a jelentkező feladatok egy konkrét típusához illeszkednek (problémaorinetált nyelvek pl.
Fortran, Cobol), míg más képviselői eltérő területeken jelentkező feladatok megoldásának
általánosan alkalmazható eszközei (univerzális nyelvek pl. PL/1, Pascal, C). A programozási
nyelvek 4. és 5. generációját a magas szintű objektumorientált és logikai programnyelvek
alkotják (Lisp, Prolog, C++).
10.4 A térinformatikai rendszerek felhasználói környezete
A térinformatikai területén működő különböző szereplők (adatgyűjtő, adatbázis készítő,

elemző, megjelenítő), szervezeti struktúráiban alapvető szerepet játszik a feladatmegoldó
szervezetek, személyek közötti kommunikáció, a szakemberek közvetlen együttműködése. Az
informatikai eszközöket alkalmazó szervezetek feladataikat diszkrét tevékenységek rendezett
folyamataival modellezik. A tevékenységeket erőforrás-igényük, a feladatmegoldás módszere
és a szükséges szaktudás szempontjából alapvetően különbözők. Így a támogatásukra
kialakított számítógépes környezetek kialakításában is alapvető különbségek jelentkeznek. Az
eltérő munkakörnyezetek közötti különbségek az alkalmazott eszközök, módszerek,
adatmodellek, adatstruktúrák szintjén egyaránt jelentkeznek. Az így kialakuló technológiai
szigetek a fejlődés fontos lépcsőfokát jelentik, de hatékonyságukat a szükséges
kommunikációs kapcsolatok fogyatékosságai nagymértékben csökkentik. A felhasználói
szoftverek fejlődési fázisaihoz hasonlóan a térinformatikai alkalmazásoknál is megjelentek az
integrált rendszerek, és az osztott elérést és a hálózati erőforrások integrációját biztosító
alkalmazás integrációs megoldások.
Az utóbbi évtizedekben a térinformatikai felhasználói technológia fejlődését is, a szoftver

alkalmazásoknál általánosan tárgyalt alábbi fejlődési lépcsőfokok jellemezték:
• Egy összetett műszaki, elemzési feladat egy elemének térinformatikai eszközökkel
történő kiváltása, izolált sziget elvű megoldások
• A grafikai, CAD alapú és egyéb térinformatikai felhasználói feladatokat támogató
elemi eszközök gyűjteményét tartalmazó szerszámosláda (tool-box) jellegű
megoldások
• Összetett feladatot vagy szervezeti egység feladatait lefedő integrált térinformatikai
alkalmazások
• Alkalmazások integrációja az adott feladat megoldásában alkalmazott szoftverek,
eszközök adatbázisok, operációs rendszerek, hálózati protokollok kapcsolatait lekezelő
megoldások segítségével.
10.5 Térinformációs rendszerek üzemletetési megbízhatósága
A térinformációs rendszerek által szolgáltatott eredmények minőségéről, megbízhatóságáról

már az előző fejezetekben is szót ejtettünk. Felhívva a figyelmet a térinformációs rendszerek
megbízhatóságát alapvetően befolyásoló adat, és módszer hibákra jelen bekezdésben a
térinformációs rendszerek megbízhatóságát befolyásoló üzemletetési problémák
fontosságával foglalkozunk.
A térinformációs rendszerek megbízhatóságát, helyes, hibamentes működését a már említett

adatminőségi és módszer hibákon kívül számos tényező befolyásolhatja. Az üzemeltetés során
a rendszer helyes működésének szempontjából meghatározóak a hardver és szoftver
megbízhatóságot csökkentő különböző tényezők.
A hardver elemek megbízható működésének alapja a gyártás és a gyártás, forgalmazás

minőségellenőrző rendszere. A nagy integráltságú építő elemek tervezése, gyártásközi és
végső minőségellenőrzése olyan bonyulultságú és költségű feladat, hogy egy berendezés vagy
alkatrész teljes hibátlansága nem garantálható. Megfelelő mintavételezési és
minőségellenőrzési módszerekkel azonban a hiba nagy valószínűséggel kizárható. A hardver
eszközök üzemeltetése számos hiba forrása lehet. A közép-európai térség egyik alapvető
problémája a hálózati feszültség szélsőséges ingadozása. Ez jó esetben csak
rendszerösszeomlást okoz, de kedvezőtlen esetben a háttértárak fizikai sérülését
eredményezheti. A legkritikusabb pillanat a rendszerek ki/be kapcsolása amely jelentős
áramfelvétellel jár. Az ebből származó problémák csökkentése, kiküszöbölése céljából
számos szakember a ki/be kapcsolások helyett a folyamatos üzemet javasolja, felhívva a
figyelmet az ebből származó problémákra (merevlemezek, monitorok nagyobb
elhasználódása).
A szoftver környezet hibamentes működésének biztosítása még jelentősebb problémákat vet
fel. A programok rendeltetésszerű működését az adott algoritmus helyes programozói
megvalósítása, a bementi adatok és környezeti paraméterek helyessége szavatolja. A
szoftverek tesztelésénél általánosan alkalmazott minta adatokon való futtatás nem garantálja
a szoftver minden lehetséges érték esetén való helyes működését. A helyes működést
garantáló programhelyesség bizonyításon alapuló szoftverfejlesztési módszerek alkalmazása
jelentősen nagyobb költséggel jár.
Az előzőkben említett hiba okok nem szándékos cselekedetek következményeiként
jelentkeznek. Egyre nagyobb jelentőséggel bírnak az informatikai rendszerek működésének
helyességét a szándékos manipulációkkal szemben megvédő biztonsági módszerek,
eljárások. Az operációs rendszerek többnyire biztosítják a megfelelő hozzáférési, jogosultsági
szintek kezelését, de a felhasználók hanyagsága vagy következetlen magatartása miatt a
rendszerekbe való behatolás vagy a rendszerek vírusokkal való megfertőződésének veszélye
általánossá vált. Ez a veszély különösen nagy a nyilvános hálózatra csatlakozó rendszerek és a
hálózati kommunikáció esetében. Csökkenthető a hálózatokon jelentkező veszély a
felhasználói munkakörnyezet tűzfal alkalmazások mögé történő elrejtésével.
A megbízhatóság növelésére szolgáló számos módszer közül kiemeljük az adatkommunikáció

titkosítását megfelelő kriptográfiai eljárásokkal, hibatűrő rendszerek alkalmazását és
szigorúbb biztonság politikát alkalmazó rendszerek felhasználását.
A hibatűrő rendszerek alkalmazása alapvető fontosságú lehet olyan esetekben ahol az

alkalmazások mindenkori rendelkezésre állása alapvető és a rendszerek javítása nincs mód
vagy idő (folyamatirányító rendszerek, hadiipar, pénzintézetek).
Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma (Department of defense – Dod), a számítógépes
rendszereket biztonsági (secutity) szempontból minősítette és különböző biztonsági
kategóriákba sorolta (D,C1, C2, B1, B2, B3, A1, A1+). A DoD által feállított biztonsági
minősítést széles körben alkalmazzák a gyártók, beszállítók és a felhasználók is. A D
kategória egy egészen minimális BIOS jelszó szintû védelmet tartalmaz. A C szint lehetőséget
teremt a védelemre és a felhasználók azonosítására, de a a biztonsági politika alkalmazását a
felhasználók belátására bízza. A C2 szint széleskörű biztonsági igények kielégítését teszi
lehetővé. A C2 szinttel rendelkezik a BME UNIX és WinNT, Win2000 szerver környezete is.
A B szint már kötelező biztonsági politikát ir elõ, amit a gyártótól független minősítők
auditálnak. Az A szintű rendszerek fejlesztése programhelyesség bizonyítással történt.
Végül megemlítenénk az egyik legmegbízhatóbb és relatíve legolcsóbb üzemeltetési

biztonságot nagymértékben fokozó technikát a rendszerek és az adatállományok módszeres
biztonsági mentését.
Felhasznált irodalom
http://www.corba.org/
http://www.elte.hu/~bel/speci/secspec.html
http://www.gridcomputing.com/
http://www.gridforum.org
http://www.inf.u-szeged.hu/~h837106/opengl/index.html
http://www.omg.org/
http://www.opengl.org/
Bartók Nagy I., Laufer J. (1993): UNIX felhasználói ismeretek, Openinfo Kiadó, Budapest
Bercsei T., Horváth I. (1989): CAD rendszerek adat-interfészei, Mechatroninfo, Budapest
Karlsruhe,
Csala P., Csetényi A., Tarlós B.. (2001): Informatika Alapjai, ComputerBooks, Budapest
Clarke, A.L.(1991): GIS specification, evaluation, and implementation, Maguire, D. J., at al
(szerk):Geographical Information System: principles and application, Longman, London
Department of Defense (1985): Trusted Computer System Evaluation Criteria Rev. 1.1 –
Orange Book, DoD
Horowitz, E. (1987): Magasszintű programnyelvek, Műszaki könyvkiadó, Budapest
Newman W., Sproull R. (1985): Interaktív számítógépes grafika, Műszaki Könyvkiadó
Newton P., Zwart P., Cavill M. (1992): Networking Spatial Information Systems, Belhaven
Press, London
Németh G. (2001): Informatika I., Műegyetemi Kiadó, Budapest
Markó I. (2000): PC Hardver., LSI Oktatóközpont, Budapest
Pequet D., Marble D. (1990): Introductory readings in Geographic Information Systems,
Taylor & Francis, London
Purgathofer W. (1988): Grafikus adatok számítógépes feldolgozása, Műszaki Könyvkiadó,
Budapest
Rogers, D. F. (1988): Procedural elements for computer graphics, McGraw-Hill Co.,
Singapore
Sugár, P. (2002): Az alkalmazásintegráció és a köztesszoftverek, Computerworld
Számítástechnika, 19.,23.,24. szám
Tanenbaum, A. S. (1992): Számítógép-hálózatok, Novotrade, Budapest
Tanenbaum, A. S. Woodhull A. S. (1999): Operációs rendszerek, Panem – Prentice-Hall,
Budapest
Terplán K. (1995): Lokális hálózatok menedzselése, Panem-McGraw-Hill, Budapest
Tittel E., Hudson K., Stewart J. M.. (1999): Hálózati ismeretek, Kiskapu Kft., Budapest
White, R. (1993): Így működik a számítógép, ComputerBooks, Budapest
11. Előadás: ADATBÁZISRENDSZEREK
11.1 Az adatkezelés alap problémái
A valós világról gyűjtött információk tárolásának és visszakeresésének igénye már régóta

foglalkoztatja az adatgyűjtő szervezeteket. A tradicionális térképészeti, térinformatikai,
földmérési gyakorlatban a valós világról szerzett ismereteket, geometriai adatokat analóg
formában papíron rögzítettük. Az egyéb leíró adatok írott formában különböző táblázatokban,
listákban kerültek rögzítésre. A nagytömegű adat karbantartása, visszakeresésének biztosítása
megkívánta a tradicionális papír alapú nyilvántartások rendezett kialakítását. Az analóg
rendszerekben többnyire katalógusok segítik a dokumentációk közötti eligazodást, a fizikai
elérhetőség nyilvántartását.
A hagyományos analóg nyilvántartások számos korlátot állítanak a hatékony
információkezelés elé. Az eltérő adatgyűjtési céllal, eltérő kódolási logikával előállított,
különböző helyszíneken tárolt adatokban történő keresés igen időigényes és nehézkes feladat.
Az adatokhoz való hozzájutás, az adatok fizikai elérése még egy felhasználó számára is csak
nehézkesen biztosítható.
Az adatok gépesített tárolásának és visszakeresésének igénye már régóta foglalkoztatja a

felhasználókat. Az elektronikus számítógépek ősét, a Hollerith-féle lyukkártyás tabulátorokat
a népesség-nyilvántartás kartotékrendszereinek gépesített kezelésére hozták létre. A
számítógép-alkalmazás korai electro-mechanikus időszakában amikor az adattárolási,
archiválási problémák megoldására lyukkártyás, lyukszalagos adattárolók álltak
rendelkezésre, az adatfeldolgozó rendszerek a hagyományos kartotékos adattárolás rendszerét
utánozták. Egy kártya egy felhasználói objektum adatait egy rekordban 80 karakteren tárolta.
Napjainkig a számítógépek hihetetlen fejlődésen mentek keresztül, de a kartoték
rendszerekben gyökerező rekordorientált szemlélet mind a mai napig megmaradt.
A soros mágnesszalagos és közvetlen elérésű mágneslemezes tárolás megjelenése jelentősen

felgyorsította az információkezelést, és lehetővé tette az elemek, rekordok közötti
bonyolultabb kapcsolatok leképezését. A digitális formában tárolt információegység
megnevezésére az egy kötegbe tartozó kartotékok elnevezésére szolgáló angol kifejezés, a file
honosodott meg.
A digitális formában tárolt adatok kezelését, felvitelét, módosítását, lekérdezését biztosító
szoftver eszköz megnevezésére a file-kezelő rendszer megjelölés terjedt el.
A file-kezelő rendszerek biztosították a hagyományos kartotékos nyilvántartások teljes
funkciókörét: az adatok elsődleges rendezettségén alapuló keresést, segédkatalógusokon
alapuló keresést, részleges és összesítő listák készítését. Mindezt természetesen sokkal
gyorsabban, mint a hagyományos kartotékos rendszerek.
A mágnesszalagos és lyukkártyás adatfeldolgozó rendszereknél komoly korlátot jelentett az a
tény, hogy az adatok a lapnyilvántartás elsődleges kulcsát képező fizikai sorszám, iktatószám
szerint kerültek rögzítésre. Így a rendszer egy adatának eléréséhez a teljes adatállományt
végig kellett nézni. A lyukkártyán és a szalagon rögzített adatok elérése szükségessé tette az
adatok soros végigolvasását. Az adatok egyszerű fizikai állományokba történő rögzítésénél az
egymást követő elemek olyan módon kerülnek felvitelre, hogy nem tartalmaznak a helyükre,
rendezettségükre vonatkozó logikai információkat. Az eljárás előnye, hogy az adatok felvitele
és elemi bővítése rendkívül egyszerű eszközökkel biztosítható, hiszen az új adatokat csak az
állomány végéhez kell hozzáírni.
A soros hozzáférési mód túllépését a közvetlen hozzáférést biztosító mágneslemezes tárolók

megjelenése tette lehetővé. A mágneslemezes tárolók az eddigi soros eléréssel szemben
lehetőséget nyújtottak a rendezett formában tárolt adatok szekvenciális elérésére, jelentősen
lerövidítve az adatkeresés, lekérdezés idejét. Ha csak egy szempont szerint akarjuk biztosítani
az elemek rendezett elérését, a rekordok fizikailag rendezhetők. Ebben az esetben a bináris
keresési algoritmus megfelezi az állományt és megvizsgálja, hogy a keresett elem melyik
intervallumba esik. Az intervallumok felezése egészen addig folytatódik, amíg a keresett
elemet meg nem találjuk.
A kartotékos adatfeldolgozáshoz hasonlóan a gépi reprezentációnál is kialakult az adatok

tárolásának struktúrája. A kartonok, táblázatok egy-egy sora által tartalmazott összefüggő
adategység a rekord, a rekordon belüli elemi adatokat tartalmazó adategység a mező. A mező
karakterek, számok, kódok segítségével írja le a jellemzett azonos típusú elemeket. A mezők
speciális kód jelentéssel felruházott, egyedi azonosításra alkalmas csoportját kulcsmezőnek
nevezzük. A kulcsok lehetővé teszik az adatbázisrekordok egyértelmű kijelölését a hordozott
kódinformáció alapján. A rekordok azonos jelentésű adatait egy oszlopba írva egy
mátrixszerkezethez jutunk, amelynek sorai a rekordok, oszlopai a mezők. Ezt az egyszerű
homogén tárolási formát az adatfeldolgozó rendszerek mind a mai napig megtartották, az
adatcsere-felületeken és a különböző adatbázisok virtuális táblázatos megjelenítésénél
általánosan használt forma.
A kartotékrendszerek fizikai korlátaival szemben a file-kezelő rendszerek számos paraméter

tekintetében nem ütköztek fizikai korlátokba. A tárolt mezők és rekordok mennyiségének
tetszőleges növelését csak a rendelkezésre álló fizikai lemezterület korlátozta. A file-kezelő
rendszerek számára komoly nehézséget jelentett azonban a funkcionálisan összetartozó, de
különálló file-okban tárolt összetett adathalmazok kezelése. A komplex adathalmazok
tartalmi, strukturális összefüggései rendkívül megnehezítették az állományok kezelését,
konzisztenciájuk megóvását. A file-kezelő rendszerek nem tartalmazzák a bennük tárolt
adatok értelmezéséhez szükséges fizikai, logikai elemeket, ezen információk az állományokat
kezelő programok részét képezik. Így az adatszerkezetekben bekövetkezett változások mind
az állományok szerkezetét, mind a kezelő programokat érintik.
11.2 Adatbáziskezelők felépítése, Alapfogalmak
A valós világ egy részhalmazának leírásához használt adatok összefüggő rendezett halmazát
adatbázisnak nevezzük. Az adatbázisban tárolt információk jellege alapján az adatbázisok
két alapvető típusát különböztetjük meg. A tény-adatbázisok meghatározott formában tárolt
adatokat tartalmaznak, melyek elemei között különféle kapcsolatok állnak fenn. A
dokumentum-adatbázisok szöveges információk vagy digitális formában archivált képek
halmazát tartalmazzák belső strukturális összefüggések nélkül. A gyakorlatban az adatbázis
kifejezést a tény-adatbázisok jelölésére alkalmazzák.
Az adatbázisrendszerek a strukturált adatbázison kívül az adatbázison végezhető
manipulációk ellátására alkalmas programrendszert is tartalmaznak A digitális formában
leképezett adatbázisok kezelését lehetővé tévő hardver-szoftver rendszert adatbáziskezelő-
rendszernek (Data Base Management System – DBMS) nevezzük. Az adatbáziskezelő az
adatbázis felhasználója számára biztosítja a tárolt adatok kezelését. Lehetővé teszi, hogy a
felhasználó az adatbázis mélyebb algoritmikus információinak és az adatok fizikai tárolásáról
való ismeretének hiányában műveleteket végezzen.
Az adatbáziskezelők alapvető jellemzője a kezelt adatok nagy mennyisége, a tárolt adatok
közötti kapcsolatok gazdag struktúrája és a rendszer hosszú életciklusa.
Az adatbáziskezelő rendszerek az alábbi lényeges jellemzőkkel rendelkeznek:

• az adatok strukturált „szabványos” tárolása,
• az adatok közötti komplex kapcsolatok ábrázolása,
• eltérő forrásokból származó adatok összekapcsolhatósága,
• adatbevitel ellenőrzése, adateredet naplózása,
• felhasználói programoktól, fejlesztői nyelvektől való függetlenség,
• felhasználói jogosultság, hozzáférés-kezelés,
• konkurens hozzáférés,
• skálázhatóság, erőforrásokhoz való konfigurálhatóság,
• szabványos felhasználói, lekérdező felületek,
• adatvédelem, -titkosság,
• redundancia mentesség, redundancia ellenőrzés,
• adatbázis-konzisztencia, integritás biztosítása,
• külső rendszerekkel való kapcsolattartás,
• hibakezelés, hibajavítás
Az adatbázsikezelők egyik alapvető fogalma a fizikai és logikai adatfüggetlenség. Egy

összetett adatbázis környezetben ugyanazon adatokat több felhasználó és alkalmazói program
is használja. Ezért amennyire csak ez lehetséges a programokat és adatokat függetleníteni kell
egymástól. Egy rendszer fizikailag adatfüggetlen, ha az adataival dolgozó felhasználói
programok gyakorlatilag függetlenek az adatok tárolási, elérési módjától. A logikai
adatfüggetlenség az jelenti, hogy az adatbázis logikai szerkezetében létrehozott változások az
adatbázist felhasználó programokat nem befolyásolják jelentősen. Megemlítjük még az
adatbáziskezelők hardver függetlenségét, ahol követelményként fogalmazódik meg az
adatbáziskezelővel szemben, hogy rejtse el a felhasználó elől a rendszerben alkalmazott
eszközök fizikai különbségét.
Az adatbáziskezelő-rendszerek használata két elkülönült fázisra osztható. Az 1. fázisban

meghatározásra kerül az adatok tárolásának logikai rendje. Ez az adatbázis fogalmi vázának,
sémájának megteremtését jelenti. A séma definició alapján a 2. fázisban elvégezhető az
adatbázis kialakítása, adatfeltöltése a kívánt szempontok szerinti lekérdezések, elemzések
végrehajtása. A lekérdezés történhet speciális adatlekérdező nyelv felhasználásával, melyet
egy interpreter értelmez és végrehajt, de lehetőség van önálló alkalmazói programba ágyazott
lekérdezések végrehajtására is. Az interpreter végzi el a lekérdezések értelmezését és az
adatbázis menedzsert (DB menedzser) által értelmezhető utasításokká történő alakítását. A
DB menedzser biztosítja a fizikai adatbázishoz való hozzáférést.
Az adatmodell szabatos leírására (séma), tartalmi és formai megfogalmazására szolgáló
rendszer komponens az adatleíró nyelv (Data Definition Language - DDL). Az adatleíró
nyelv három különböző szinten végzi el az adatbázis sémák leírását. A felhasználó szintjén
(külső szint), az adatok logikai kapcsolatának szintjén (koncepcionális szint) és az adatok
fizikai tárolásának szintjén (belső szint).
Az adatbázis feldolgozáshoz szükség van egy olyan nyelvre, amelynek segítségével a
felhasználó az adatleíró nyelvvel definiált adatbázison műveleteket végezhet. Az erre a célra
szolgáló adatkezelő nyelv (Data Manipulation Languge – DML) műveletei az adatbázis
adatainak előállítására, módosítására, lekérdezésére vonatkoznak.
Az adatbázis-kezelő rendszerek alkalmazása számos nehézséggel is járhat. Az alábbiakban

megemlítünk néhány, az adatbázisok bevezetésével járó, megfontolandó problémát:
• az adatkezelés speciális szakértelmet kíván,
• a megbízható rendszerek relatíve drágák,
• a felhasználó a hagyományos bizonylatolástól eltérő adatkezelésre kényszerül,
• a felhasználó új szervezet kialakítására kényszerül,
• az adatokkal való visszaélés veszélye fokozottan jelentkezik,
• az adatok sérülékenyek, megbízható adatkezelési, archiválási rendszer szükséges.
11.3 Adatbázisok felépítése, alapelvek
Az információs rendszer a valós világ objektumainak, tulajdonságainak, kapcsolatainak

összefüggéseit ábrázolja a valós világot adott absztrakciós szinten leképező modell
formájában. Az adatmodellek nem a valós világ konkrét egyedeinek leképezésével
foglalkozik, hanem azok típusaival és kapcsolataival. A valós világ jelenségeinek fizikai
leképezése egy rendkívül összetett feladat, ezért az egy lépésben történő modellezés helyett
mint réteg elvű modellek terjedtek el. A réteg elvű felépítés alapgondolata, hogy az eredeti
problémát a leképezendő jelenség kezelését még áttekinthető szinten megvalósítható
egységekre kell bontani, úgy hogy az adott egységek egymásra épüljenek, de egymással csak
a minimálisan szükséges felületen érintkezzenek. Számos többrétegű modell került
kidolgozásra az adatbáziskezelők vonatkozásában is, de a gyakorlatban a három rétegű ANSI
modell terjedt el. Az ANSI az 1970-es években létrehozott egy munkabizottságot (ANSI X3
Standards Planing and Requirements Comitte - ANSI X3 SPARC) amely kidolgozta az
ANSI/SPARC modellt.
Az adatfüggetlenség biztosítása céljából az adatmodell három szerkezetileg elkülönülő szintre

bomlik. A felhasználó szintjén (külső szint) az kerül leírásra, hogyan látják az egyes
felhasználók az adatbázist. A koncepcionális szinten tárolt objektumokból, tulajdonságaikból
és a köztük lévő kapcsolatokból az adatleíró nyelv segítségével definiáljuk az ezen a szinten
előforduló rekord típusokat és tulajdonságaikat. A külső szinten megjelenő felhasználói
nézetek többnyire a koncepcionális szinten letárolt rekordok részhalmazainak kombinációiból
állnak össze.
Az adatok logikai kapcsolatának szintjén (koncepcionális szint) rögzíti az adatok logikai
kialakításának rendszerét, ennek vetületeit látják az egyes felhasználók a külső szinten. A
koncepcionális szint, az un. adatbázis séma írja le, hogy hogyan nézne ki az adatbázis, ha a
felhasználók minden elemet látnának. Ez a szint rögzíti az összes rekordtípus tartalmi leírását,
tulajdonságait, de az adatfüggetlenség érdekében nem tartalmaz a fizikai elhelyezésre,
hozzáférésre vonatkozó információkat.
Az adatok fizikai tárolásának szintje (belső szint) az adatok fizikai elhelyezkedését, fizikai
elérési módját írja le. A tárolási mód megadja, hogy az adott elem egyes rekordjai és mezői,
milyen fizikai tárolási helyen találhatók (lemez, cilinder, sáv, blokk, cluster …), és milyen
konverziókat kell az adatokon elvégezni, ahhoz hogy a felhasználók számára megfelelő
formában rendelkezésre álljanak.
Az egyed-kapcsolat diagramm
Az egyed-kapcsolat (E-K modell, entity-relationship, E-R) modell alapfunkciója az adatbázis

elemek közötti viszonyok ábrázolása. Az E-K modell nem tekinthető tényleges adatbázis
modellnek, mert nincsenek benne adatműveletek értelmezve.
Elemei az:
• Egyed-típusok (entity, entitás)
• Tulajdonság-típusok (attribute, attribútum)
• Kapcsolat-típusok (relationship)
11.4 Adatmodellek
Az eltérő felhasználói, rendszerépítkezési szempontok számos adatbázis-kezelő modellt

hívtak életre. Megkülönböztetünk hierarchikus, hálós és relációs adatbázis-kezelő
rendszereket. Az első adatbázis-kezelők a szervezetek hierarchiai szintjeit adatbázis-
struktúrában realizáló hierarchikus adatmodellen alapultak.
A hetvenes évektől a hierarchikus adatmodellt fokozatosan háttérbe szorították a
hierarchikusnál lényegesen bonyolultabb adatszerkezetek kezelésére alkalmas hálós adatbázis
modellek. A hálós modellek előnye, hogy az adatok közötti összefüggéseket ismerő
felhasználó rendkívül hatékonyan tud dolgozni az adatbázissal.
Napjainkra ez vált a hálós modellek hátrányává is, mivel a hétköznapi munkakörnyezetekben
kevés felhasználó rendelkezik olyan mélységű adatszerkezeti ismerettel, hogy a konkrét
adathozzáférést saját maga tudná definiálni. Matematikai szempontból a legmegalapozottabb
és legjobban kidolgozott a relációs adatmodell. A relációs modell biztosítja a legnagyobb
mérvű adatfüggetlenséget is. További előnye, hogy a hétköznapi felhasználók világához
rendkívül közel áll, mivel az adatokat kétdimenziós táblázatokban tárolja és szolgáltatja.
Napjainkban a legelterjedtebben alkalmazott adatbázis modellt képviselik.
A relációs adatbázisok mellet egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert az objektum orientált
adatmodellek. Az objektum-orientált koncepció az objektum-orintált programozásból ered,
melyet a hagyományos programozási módszerek alternatívájaként fejlesztettek ki. A
hagyományos programnyelvekben és rendszerekben az adatok és a rajtuk végezhető
műveletek elkülönülnek egymástól.
http://www-db.stanford.edu/~ullman/fcdb.html
http://www.faqs.org/faqs/databases/
http://www.ktk.jpte.hu/VU/dbtech/dbt06.htm
http://www.omg.org/uml
Karlsruhe.
Bodnár I., Nagy Z. (2000): Adatbázis-Kezelés, PC-START Stúdió, Budapest.
Czenky M. (2001): Adatmodellezés * SQL és ACCESS alkalmazás, ComputerBooks,
Budapest
Gajdos S., Kiss I., Németh G. (2001): Informatika II., Műegyetemi Kiadó, Budapest.
Laurini, R., Thompson, D. (1992): Fundamentals of Spatial Information Systems, Academic
Press, San Diego.
Quitner P. (1993): Adatbázis-kezelés a gyakorlatban, Akadémiai Kiadó, Budapest.
Sammet, H. (1990): Application of Spatial Data Structures: Computer Graphics, Image
Processing and GIS, Addison-Wesley.
Szelezsán J. (2000): Adatbázisok, LSI Oktatóközpont, Budapest.
Ullman J. D., Widom J.. (1998): Adatbázisrendszerek, Panem – Prentice-Hall, Budapest.
12. Előadás: GEOMETRIAI ADATOK MODELLEZÉSE A
TÉRINFORMÁCIÓS RENDSZEREKBEN
12.1 Térinformatikai objektumok tárolási modelljei
A napjainkban egyre nagyobb tömegben rendelkezésre álló helyhez kötött adatok kezelése, az
általános adatkezelési elveknél ismertetett nehézségeken túl számos új problémát vet fel. A
térinformatikai rendszerek a valós világ leképezésére használt általános sémáktól eltérően két
logikai kategóriába osztják az entitások jellemzőit: egy kategóriát képeznek az entitások
helyzeti, geometriai adatai és egy másik kategóriába kerülnek leképezésre az entitások egyéb
leíró adatai, attribútumai. A geometriai és szakadatok előállítási, gyűjtési technológiája
többnyire alapvetően különbözik. A térinformatikai adatok tárolása, keresése, módosítása
során is eltérő módszerekkel, eljárásokkal kezeljük a geometriai és szakadatokat, ügyelve a
köztük lévő kapcsolatok konzisztenciájára. A térinformatikai adatok elemzése, megjelenítése
során nem elkülönülve kezeljük a geometriai és szakadatokat, többnyire komplex
térinformatikai objektumokra támaszkodunk, de a térinformatikai elemzési, megjelenítési
technikák a hagyományos adatkezelésnél jelentősen összetettebb megoldásokat igényelnek.
A geometriai és szakadatok kezelése, tárolása, modellezése szempontjából számos módszer

alakult ki az elmúlt évtizedekben a két eltérő logikai adatcsoport adatainak különböző szintű
logikai, fizikai szeparálásával. A térinformatikai gyakorlatban kialakult rendszermodelleket
alapvetően a 8.1 fejezetben már ismertetetésre került szoftverhasználati üzemmódokban és a
8.6.1 fejezetben tárgyalt térinformatikai felhasználói környezetben végbement változások
determinálták. Jelen fejezetben a térinformatikai rendszerek világában végbement fejlődés
adatbáziskezelési, adatmodellezési vetületeit tekintjük át.
Az első jellemző csoport a geometriai és szakadatok független tárolását megvalósító csoport

a térinformációs rendszerek kialakítását megelőző idők jellemző megoldása volt. A kor
rendelkezésre álló erőforrásai, eszközei csak így tudtak megfelelő válaszidőket produkálni. Ez
a modell a műszaki, térképészeti gyakorlatban egy független digitális térkép és egy független
alfanumerikus leíró adatbázis formájában jelnet meg. A megoldás hátránya, hogy a független
rendszer nem képes kezelni az objektumok geometriai és szakadatai közötti kapcsolatokat. A
rendszerek közötti szinkronitás hiányában a geometriai és szakadatok közötti konzisztencia
biztosítása a felhasználóra hárul, ami csak jelentős szervezési, adminisztrációs
többletmunkával biztosítható.
A fejlődés következő lépcsőfoka a geometriai és szakadatok közös állományban történő

tárolása jelentette. A funkcionalitásokban fokozatosan fejlődő GIS eszközök már lehetővé
tették a térinformatikai objektumok geometriai primitívként történő hatékony leképezését, és a
geometriai primitívekhez az objektumok tulajdonságait hordozó elemi attribútum információk
hozzáfűzését. Így a rendszer már biztosította a geometriai és szakadatok közötti logikai
konzisztenciát. A CAD alapú rendszerek térinformatikai jellegű továbbfejlesztésénél gyakran
találkozhattunk ezzel a megoldással.
A közös állományban történő geometriai és szakadat tárolás számos hátránnyal is jár. A

geometriai adatokra optimalizált tárolási és keresési algoritmusok hatékonyságát jelentősen
csökkentette a geometriai primitívek helyigényét gyakran meghaladó attribútum adatok
mennyisége, az állomány jelentős megduzzadása. Az attribútum adatok kezelése is
bonyolultabbá vált, hiszen elérésük csak egy jóval összetettebb, nagyobb erőforrás igényű,
magasabb felhasználói ismereteket igénylő térinformatikai felületen volt lehetséges, amely
ráadásul csak a töredékét nyújtotta a hagyományos szöveges adatkezelésnél megszokott
szolgáltatásoknak.
A térinformatikai rendszereknek a vállalati üzleti, ügyviteli, műszaki folyamataiba való

fokozatos belépésével felvetődött a térinformatikai adatok létrehozásának és használatának
hatékonyabbá tétele. A legtöbb munkakörnyezetben a digitális adatok felhalmozása a leíró
alfanumerikus adatbázisok építésével kezdődött meg. Az alfanumerikus adatok kezelését
biztosító szabványos, professzionális adatbáziskezelő rendszerek tömeges elterjedésével
természetes igényként jelentkezett a térinformatikai objektumok geometriai adatainak és az
adatbázisban tárolt szakadatainak együttes, hibrid modellben történő kezelés. A hibrid
modell már jelentősen szélesebb körű igények kielégítését biztosította. A geometriai
adatkezelés a megfelelő hatékonyságot és elérési sebességet biztosító egyedi geometriai
adatbázisra támaszkodott, speciális strukturált tárolási, szegmentálási és rendezési
eljárásokkal segítve az interaktív munkakörnyezetben kritikus válaszidők elérését. Az
attribútum adatok kezelése szabványos adatbáziskezelőkön keresztül került megvalósításra.
A kilencvenes évek elejétől szinte minden térinformatikai rendszer bővítésre került a hibrid
modell megvalósításának eszközeivel. A hibrid modell alapvető problémája a komponens
elemek megbízható illesztése és az adatbázis konzisztencia rendszer hibákkal szembeni
védtelensége volt. Az adatbázis elemeinek módosítása bonyolult tranzakciók konzisztens
végrehajtását követelte meg, a független geometriai és attribútum modulban, de a szinkronitás
és a tényleges tranzakció kezelés hiánya miatt egy módosítási eljárás megszakadása a
geometriai és szakadatok inkonzisztenciáját okozta. További problémát jelentett az adatok
konkurens, egyidejű használatának biztosítása. Az attribútum adatok kezelését végző
szabványos adatbáziskezelők rendelkeztek a konkurens adatkezelést támogató állomány-,
rekord- és mező lokkolási funkciókkal, de a geometriai adatok kezelését végző egyedi
állománykezelők csak esetlegesen biztosítottak ilyen funkciókat. A geometriai
adatbáziskezelők többnyire a módosítás alatt álló geometriai objektumot tartalmazó teljes
állomány lokkolásával védték meg az állomány integritását, a módosítás befejezéséig letiltva
az állomány használatát a konkurens felhasználók számára. Amennyiben az adott rendszer az
egyes rétegeket a felhasználó elől elrejtve önálló állományban tárolta a file lokkolás
eszközével egy réteg lokkolását is elvégezhettük. Például egy településen a közművek
hálózata egy geometriai adatbázisban van letárolva az első esetben amíg a gázművek
dolgozója nem fejezi be egy nyomvonalváltozás adatainak átvezetését, az elektromos művek
dolgozója nem tudja az elektromos hálózat egy elemének módosítását végrehajtani. A
második esetben már csak a módosítandó objektumot tartalmazó réteg kerül zárolásra, nem
akadályozva az egyéb geometriai adatok egyidejű módosítását, használatát.
A térinformatikai alkalmazások üzemszerűvé válásával a rendszerekkel kapcsolatos

konzisztencia és adatelérési elvárások fokozódtak. Kézenfekvő lehetőségként kínálkozott a
geometriai és szakadatok kezelését is egy adatbázison belül megoldani. A térinformatikai
adatok egységes konzisztens kezelését biztosító integrált rendszerek a térinformatikai
objektumok tulajdonságait egy adatbázisban de három eltérő logikai halmazban képezik le.
Relációs adatbázis esetén független relációs táblákba kerülnek az objektumok geometriai
tulajdonságainak metrikus, koordináta állományai, külön relációs táblába kerülnek a
geometriai elemek kapcsolatait tartalmazó topológiai állományok, és egy harmadik relációs
halmazban kerülnek tárolásra az objektumok attribútumai. Az integrált rendszerek már
biztosítják az objektumok geometriai és attribútum tulajdonságainak konzisztens kezelését, az
objektumokon végzett módosítási tranzakciók biztonságos menedzselését és az adatokkal
kapcsolatos jogosultsági, hozzáférési szintek kezelését.
Az utóbbi években a térinformatikai gyakorlat meghatározó alkalmazásai saját tárolási
formátumuk háttérbe szorításával, kibővítették adatkezelési képességeiket az integrált
adatkezelés eszközeivel. A térinformatikai alkalmazások integrált modellre való áttérését
jelentősen segíti, az a tény, hogy szabványos termékként megjelentek olyan adatbáziskezelők
(ORACLE), amelyek nem csak a térinformatikai objektumok geometriai alkotó elemeinek
relációs adatbázisban való elemi leképezését biztosítják, hanem a relációs táblák mezőinek
hagyományos adattípusai mellet bevezették a geometriai primitívek tárolását biztosító mező
típusokat (pont, vonal és felület típusok). A megoldás jelentőségét fokozza az a tény, hogy a
relációs műveletrendszer is kibővítésre került a geometriai elemek topológiai, illeszkedési
kapcsolatainak kezelését biztosító relációkkal (GEO-SQL). A relációs adatmodellek töretlen
népszerűsége mellet egyre nagyobb szerepet kapnak az objektum-orientált adatmodellek, az
objektumok konzisztenciáját és az objektumokon végzett műveletek szabatosságát biztosító
kiváló tulajdonságaiknak köszönhetően.
A térinformatikai adatbázisok használatának intenzívebbé válásával, egyre gyakoribb

feladatként jelentkezik a térinformatikai adatok széles felhasználói kör számára történő
elérhetőségének, publikálásának biztosítása. Az adatok heterogén jellege, az adatgazdák,
adatkarbantartók széles földrajzi környezetben történő elhelyezkedése a hálózati kultúra és
hálózati sávszélesség növekedésével életre hívta az osztott adatbázis modellen alapuló osztott
rendszereket. Az osztott rendszerek nagy előnye, hogy szükségtelenné teszi az adatbázisok
és az azt kezelő erőforrások erőszakos centralizációját. A térinformatikai objektumok
geometriai és szakadatait tartalmazó adatbázisok földrajzilag osztott környezetben kerülnek
elhelyezésre. Az osztott rendszerek elfedik a heterogén adat és eszköz erőforrások
különbségeit, és egy egységes felhasználói felületen jelenítik meg a térinformatikai
erőforrásokat (10.4 ábra). A felhasználó számára egységes felületet megtestesítő eszköz igen
sokféle szoftver eszköz lehet (adatcsere felület, adatvezérlő felület, WEB kiszolgáló, portál
szoftver).
A térinformatikai technológiai elemek (adatnyerés, adatbáziskezelés, elemzés, megjelenítés)

számára biztosított szolgáltatások alapján megkülönböztetünk: adatnyerés és adatkezelési
szolgáltatásokat biztosító adatbázis szervereket, adattárházakat; megjelenítési, publikációs
szolgáltatásokat biztosító térkép szervereket; a teljes GIS szolgáltatási felületet lefedő
integrált GIS szervereket; megjelenítési, lekérdezési, elemzési feladatok megoldását
kiszolgáló GIS függvényszervereket.
Az osztott rendszereknél az eltérő logikai modellek és funkciók integrálása mellet megjelenik

az alkalmazás integráció. A térinformatikai rendszerek alkalmazás integrációja az adat
erőforrások integrációján kívül magába foglalhatja a hálózatba bekapcsolt erőforrások,
eszközök, operációs rendszerek, hálózati protokollok kapcsolatainak kezelését, a
komponensek heterogenitásának elrejtését a felhasználó elől.
A szabványos adatbázisok adaterőforrásait (Oracle, DB2, SQL-Server, Access) közösen
hasznosító adatcsatolt technológia jelentősen leegyszerűsíti az egy logikai munkafolyamatba
tartozó térinformatikai alkalmazások integrációját. Például egy adaterőforráson keresztül
tarthatnak egymással kapcsolatot egy térinformatikai adatbázis adatfeltöltési, elemzési és
megjelenítési alrendszerei.
Az adatvezérlő köztesszoftver alapú megoldások elrejtik a felhasználó elől az
adaterőforrások különbözőségét, lehetővé téve az eltérő térinformatikai környezetekben
előállított adatbázisok natív (konverzió nélküli) használatát. Az NFS, ODBC, JDBC alapú
adatvezérlő köztesszoftverek hatékony építő eszközei az adattárház alapú térinformatikai
szolgáltatásoknak.
A térinformatikai alkalmazások valós idejű integrációját megoldó alkalmazásintegrációs
köztesszoftverek közvetlen algoritmikus együttműködést biztosítanak a meglévő és új
alkalmazások között. A CORBA vagy MDA architektúrára épülő megoldások különösen
előnyösek, ha különösen fontos az osztott környezetben tárolt objektumok konzisztenciájának
biztosítása.
12.2 Geometriai adatok modellezése
A térinformatikai rendszerekben tárolt információk meghatározó jellemzője az egyes

objektumok térbeli helyzete, kiterjedése. A térbeli helyzet és kiterjedés kódolásának igénye
az az alapvető tulajdonság, amely megkülönbözteti a térbeli adatmodelleket az egydimenziós,
lista jellegű adatmodellektől. A térbeli adatmodellek építőelemei a valós világ térbeli
entitásainak geometriai megfelelői: a pont, vonal, poligon és tesszelációs felület (raszter) és
test elemek. A későbbiekben, ha külön nem jelezzük magállapításainkat alapvetően a
kétdimenziós pont, vonal, felület, raszter elemekre vonatkoztatjuk.
A térinformatikai rendszerek objektumainak geometriai tulajdonságainak leképezésénél

megkülönböztetünk analóg, vektor és tesszeláció reprezentációt.
A földfelszín természetes és mesterséges objektumaimak analóg grafikus ábrázolása a

geodézia és a kartográfia területén több évezredes múltra tekint vissza. Az analóg
megjelenítés során a térkép egyidejűleg betölti az információhordozó és megjelenítő
funkciót. Az analóg ábrázolás jelentősen behatárolja az ábrázolandó elemek pontosságát,
grafikus reprezentációját, sűrűségét és a kódolható tulajdonságok mennyiségét. Az analóg
modell korlátait a hordozó statikus jellegén kívül egyrészt a manuális készítés emberi
készségekben gyökerező korlátai másrészt a felhasználás, az emberi észlelés, percepció
korlátai alakítják ki.
A térbeli helyzet leképezésének legegyszerűbb módja az ábrázolandó objektum 2D vagy 3D

térben történő pontszerű ábrázolása. A pontszerű reprezentáció alkalmazható: pontszerű
térbeli objektumok azonosítására, térbeli kiterjedéssel nem rendelkező vagy nehezen
jellemezhető objektumok geometriai modellezésére is (geokód).
A hálózat jellegű információk (út, víz) kézenfekvő geometriai reprezentációja a vonal jellegű
ábrázolás. A vonalstruktúra az ábrázolandó objektum geometriai töréspontjai, támpontjai
közötti kapcsolatot definiálja. A vonal jellegű geometriának számos reprezentációja létezik:
szakasz, törtvonal, másodfokú görbe, spline stb.
A poligon jellegű ábrázolás a területi kiterjedéssel rendelkező objektumok geometriai
leképezésénél alkalmazható. A felület reprezentációja történhet pontokkal (boundary
encoding), vonalakkal (chain encoding), matematikai függvényekkel.
Spagetti adatmodell
A vektoros geometriai adatmodell legelterjedtebb formája a spagetti adatmodell. A spagetti

modellben a térképészeti objektumok: pontok, vonalak, poligonok tárolása egy egyszerű
egydimenziós lista struktúrában történik. A geometriai építőelemek soros rögzítése a manuális
digitalizálás, fotogrammetriai adatnyerés grafikus adatgyűjtő rendszereinek meghatározó
technikája. Az elemek nem tartalmazzák a térbeli kapcsolatokra vonatkozó szomszédsági,
topológiai információkat, így rendkívüli gondosságot igényel a spagetti adatmodellben az
adatbázis konzisztenciájának biztosítása. A modell hátránya, hogy mind a tárolás, mind az
adatbázisban történő keresés csak sorosan történhet.
Lánckódok
A spagetti adatmodellben alapesetben az ábrázolt geometriai elemek abszolút koordinátája

kerül tárolásra. Mivel a vonal elemek szomszédos pontjai általában a teljes ábrázolási
tartomány egy lokális környezetéből kerülnek ki, szükségtelen a teljes koordinátatartományt
kicímző abszolút koordináták használata. Az abszolút koordinátákkal leírt vonalak tárolási
redundanciájának csökkentésére kerültek kidolgozásra a különböző lánckód modellek.
A lánckódolás alapelvét a klasszikus Freeman–Hoffman-lánckód példáján tekinthetjük át,
ahol az ábrázolandó objektumok koordináta-rendszerében, az egyes térnegyedeknek
megfelelően 0-tól 7-ig terjedő indexeléssel 8 egységvektort definiálunk. Egy megfelelő
felbontású hálót definiálva, a vonalas objektumok geometriai leírása a kezdőpont abszolút
koordinátáinak és a vonal relatív irányvektorainak definiálásával történhet . Így egy rendkívül
tömör digitális kódhoz jutunk. A kódtömörség fokozható, ha az ismétlődő egységvektorokra
külön kódot vezetünk be.
Topológiai modell
Az elemek közötti térbeli kapcsolatok definiálásának leggyakoribb módja a szomszédsági

információk explicit tárolása egy topológiai modellben. A topológiai modell a szomszédsági
információk tárolásával biztosítja a térbeli elemzések hatékony végrehajtását, az adatbázis
konzisztenciájának megőrzését. A topológiai kódolás alapegysége a két csomópontot
összekötő szakasz. A metrikus koordinátainformációk a csomóponttáblázatban kerülnek
tárolásra. A szakasztáblázatban tárolásra kerül a szakasz kezdő- és végcsomópontja, és a
határoló jobb és bal oldali poligon kódja. A topológiai adatmodell hátrányai közé tartozik a
relatíve nagy erőforrás- és memóriaigény, továbbá az adatbázis topológiai konzisztenciájának
fokozott érzékenysége az adatbevitel hibáival szemben.
Szabályos tesszelációk
A tesszelációs modellekben a két- vagy háromdimenziós térben elhelyezett geometriai

elemeket szabályos sokszögekkel történő rekurzív felbontással írjuk le. A tesszelációk leg-
ismertebb változata a kétdimenziós grid vagy raszter modell, ahol a tesszeláció alapeleme a
négyzet. A szabályos tesszelációk között a négyzethálón kívül a gyakorlatban alkalmazzuk a
szabályos háromszög- és hatszöghálókat is.
A négyzethálós modell gyakorlati elterjedése részben a különböző programnyelvek tömb-
(array) szerkezetével való könnyű modellezhetőséggel, részben az adatbeviteli és megjelenítő
hardver eszközök (szkennerek, szatellita szenzorok, grafikus képernyők) felépítésével való
megfeleléssel magyarázható.
A szabályos és szabálytalan háromszög modellben a háromszögek irányítottsága nem azonos,
ami jelentősen megnehezíti a homogén kezelést, de lehetővé teszi a random felületek
szemléletes ábrázolását. A szabálytalan háromszög hálózat – szemben a szabályos
tesszelációs struktúrákkal – képes alkalmazkodni a modellezendő objektum geometriai,
strukturális felépítéséhez.
A szabályos hatszög modell legfőbb előnye, hogy az egyes elemek középpontjától minden
szomszédos elem azonos távolságra esik (sugárirányú szimmetria), míg a négyzethálós
modellben a négy oldalhatáros és a négy diagonális szomszéd eltérő távolságba esik.
A négyzet és a szabályos háromszög alapú hálók minden eleme rekurzív módon
továbbosztható azonos alakú elemekkel. A négyzethálók esetén a rekurzív felbontásból
származó elemek alakja és irányítottsága azonos a kiinduló elemmel. A háromszöghálóknál az
alapelem felosztható azonos alakú háromszögekkel, de az irányítottság problémája
megmarad. A szabályos hatszögek csak közelítő módon oszthatók fel további alapelemekre.
Szabálytalan tesszelációk
Számos geometriai modellezési probléma megoldásánál a szabálytalan tesszeláció használata

előnyösebb. A leggyakrabban alkalmazott típusok a szabálytalan négyszög, háromszög (TIN–
Triangulated Irregular Network vagy Delunay-háromszögelés) és a változó poligonháló
(Thiessen-poligon). A szabálytalan tesszeláció legnagyobb előnye, hogy a redundáns adatokat
nem szükséges tárolni, és a háló felosztása szinkronban van az adatok térbeli eloszlásával. A
szabálytalan háló kialakítható olyan módon, hogy a létrehozott cellák azonos mennyiségű
elemet tartalmazzanak. Így a ritkább területeken a háló mérete megnő, a sűrűbb területeken a
hálóméret lecsökken. A szabálytalan tesszelációknál a cellák alakja, mérete és tájolása
illeszkedik a geometriai adatok alakjához, méretéhez és tájolásához, ami számos térbeli
elemzési feladat végrehajtását megkönnyíti.
A szabálytalan tesszeláció leggyakrabban alkalmazott típusa a szabálytalan háromszög
hálózat (TIN). A TIN a digitális felületmodellezésnél a geomorfológiai struktúrát leginkább
visszaadó modellezési típus. A TIN hálózatban a háromszög elemek sarokpontjait az ismert
magasságú tereppontok alkotják. Az így létrejövő struktúra előnye, hogy illeszkedik a terepi
adatgyűjtés, terepfelmérés általános logikájához, leegyszerűsödik a terep strukturális
információinak kezelése, esésviszonyok, helyi szélsőértékek, törésvonalak, idomvonalak
automatikusan beépülnek a modellbe.
A TIN hálókból vezethetők le a szabálytalan poligon hálók (Thiessen-poligon vagy Voronoi-
diagram). A Voronoi-diagram a TIN hálózat oldalfelező merőlegesei által a pont körül
létrejövő poligonok hálózata. Általánosan alkalmazzák a szomszédsággal, közelséggel,
elérhetőséggel kapcsolatos térbeli elemzési feladatoknál.
http://www.census.gov/geo/www/faq-index.html
http://www-db.stanford.edu/~ullman/fcdb.html
http://www.faqs.org/faqs/databases/
http://www.ncgia.ucsb.edu
Karlsruhe.
Egenhoffer, M. J., Herring, J. R. (1991): High level spatial data structures for GIS.
Maguire, D. J., et al (szerk.): Geographical Information System: principles and application ,
Longman, London Vol I.
Garcia-Molina H., Ullman J. D., Widom J.. (2001): Adatbázisrendszerek, megvalósítása
Panem – Prentice-Hall, Budapest.
Laurini, R., Thompson, D. (1992): Fundamentals of Spatial Information Systems, Academic
Press, San Diego.
Pequet, D. J. (1983): A Hybrid Structure for Storage and Manipulation of Very Large Spatial
Data Sets, Computer Vision, Graphics and Image Processing, Vol. 24.
Pequet, D. J. (1991): An examination of techniques for reformatting digital cartographic data,
Part I: The raster-to-vector process, Cartographica, Vol. 18.
Pequet, D. J. (1991): An examination of techniques for reformatting digital cartographic data,
Part II: The vector-to-raster process, Cartographica, Vol. 18.
Pequet, D. J., Marble, D. F. (1990): Introductory readings in Geographic information systems,
Taylor & Francis, London.
Quitner P. (1993): Adatbázis-kezelés a gyakorlatban, Akadémiai Kiadó, Budapest.
Sammet, H. (1984): The quadtree and related hierarchical data structures, ACM Computing
Surveys, Vol 16.
Sammet, H. (1990): Application of Spatial Data Structures: Computer Graphics, Image
Processing and GIS, Addison-Wesley.
Ullman J. D., Widom J.. (1998): Adatbázisrendszerek, Panem – Prentice-Hall, Budapest.
13. Előadás: TÉRBELI INFORMÁCIÓSRENDSZEREK
MEGVALÓSÍTÁSA
13.1 Rendszerfejlesztési alapelvek fejlődése
A térbeli információkezelés hagyományos termékei, hosszú életciklusuk és összetett

technológiai felépítésük miatt már évszázadokkal ezelőtt rávilágítottak a termék készítéssel
kapcsolatos szervezési kérdések fontosságára. Az informatikai eszközök és módszerek
szakterületre történő betörése jelentősen megváltoztatta a szervezeti és munka módszereket.
A térinformatikai rendszerek alapeszközeinek fejlődése jelentős hatást gyakorolt a helyhez
kötött információkra épülő technológiák alkalmazására. Az információs ipar kiemelkedő
fejlődési trendje Moore törvénye alapján szinte naponta megújította a térinformatikában
alkalmazható technológiai lehetőségeket .
Ez a jelentős fejlődés részben magyarázza, hogy GIS rendszerek alapelemeinek technológiai
jelentőségét eltúlozva, számos szervezet a térinformatikai fejlesztések alapfeladatának mind a
mai napig a legjobb hardver és a legjobb szoftver rendszer kiválasztását tartja. A technológia
orientált szervezetek a térinformációs rendszerek megvalósítását technológiamenedzsment
problémaként kezelték.
A jelentős fejlődés ellenére szembe kellett néznünk azzal a ténnyel, hogy a térinformációs
rendszerek által előállított termékek minősége és üzleti haszna, messze a technológia által
elméletileg biztosított lehetőségek alatt van. A napi gyakorlat buktatói ráirányították a
figyelmet a GIS rendszerek alkalmazási, szervezési kérdéseire. A földmérési, térképészeti
gyakorlatban tradicionálisan nagy szerepet játszó minőségbiztosítás, minőségmenedzsment
„újra felfedezésével” megjelentek a teljes körű minőségmenedzsment technikák (Total
Quality Management – TQM)
Az informatikai eszközök egyre szélesebb alkalmazói közegbe történő behatolása azzal a

következménnyel járt, hogy a szervezetek az addigi tradicionális folyamataik, eljárásaik
„digitalizálása helyett” a folyamatok és a szervezeteknek az új technológia által felkínált
lehetőségeihez való igazítására koncentráljanak. Az eddig alapvetően termék központú
szemlélet mellett megjelent a vállalati folyamatok informatikai közegben történő
újraformálását támogató folyamatmenedzsment technikák széles tárháza (Bussiness Process
Redesign/reengineering – BPR)
Az általános társadalmi, üzleti fejlődési folyamatok szabályai alól a térinformatika sem

mentesül, így ezen a tradicionálisan zárt területen is megjelentek a piaci verseny kényszerei.
A tradicionálisan jogi vagy „természetes” adat monopóliummal bíró szervezetek jelentős
része napjainkban piaci feltételek közt küzd életbemaradásáért, az egyre növekvő szolgáltatói
szektorban. Ez az újabb kényszer, kialakította a felhasználók mind teljesebb körű
kiszolgálását és kielégítését verseny előnyként kezelő ügyfélkapcsolat-menedzsment
technikák (Customer Relationship Management – CRM) széles tárházát.
A szinte kaotikusnak tűnő informatikai fejlődés ellenére tudomásul kell vennünk, hogy a
kulcsrakész, boltban megvásárolható megoldás képe napjainkra szertefoszlott és előtérbe
kerültek a feladatok, a befogadó szervezet, a személyi fogadókészség és a technológia
összhangját biztosító rendszerépítési módszerek. Egyre nagyobb kihívásként jelentkezik a
különböző információtechológiai módszerek integrációja az un. elektronikus üzlet (e-
bussines) világában. Ez az integráció magába foglalja a vállalati forrásszervezés (tervezés,
termelés, logisztika, partnerek), értékesítés (ügyfelek, eladás, marketing, ügyfélszolgálat), a
vállalat humán erőforrásainak (dolgozók, szaktudás) és az irányitás (vezetés, menedzsment)
egységeit. Az elektronikus üzleti világ követelményeinek megfelelően átalakult szervezetben
integrálódik a tudásmenedzsment, az ügyfélkapcsolat menedzsment, a folyamatmenedzsment
és az erőforrás menedzsment.
A térinformatikai rendszerek megvalósítása során jelentkező problémák háttérbe szorították a

technikai kérdéseket és ráirányították a figyelmet a rendszerek megvalósításának szervezési
kérdéseire. Az új technológia bevezetése gyakran radikális szervezeti változásokat igényel.
Mind a GIS technológia igényeihez alakított szervezet, mind a meglévő szervezet struktúráját
és igényeit teljes mértékben kiszolgáló egyedi fejlesztésű GIS rendszer számos buktatót rejt
magában. A reális megoldás a két megközelítés egészséges kombinációjából alakítható ki: a
GIS technológiának idomulnia kell az alkalmazó szervezethez, az alkalmazó szervezetnek
alkalmazkodnia kell a GIS rendszerek alapvető funkcióihoz.
13.2 Térbeli információs rendszerek általános fejlesztési

módszertana
A térinformatikai rendszerek az informatikai rendszerek családjának legösszetettebb

rendszerei közé tartoznak. A rendszerek életciklusa rendkívül hosszú, így létrehozásuk,
továbbfejlesztésük csak szigorúan egymásra épülő fázisokban lehetséges. Az egyre
összetettebb feladatokat megoldó rendszerek különböző szakterületeken dolgozó nagyszámú
szakember együttműködését igénylik. A strukturált rendszerépítkezés és a prototípus rendszer
(pilot project) elterjedése nagymértékben segíti a felhasználói igényeknek megfelelő
térinformatikai környezet kialakítását.
A térinformatikai rendszerek rendszerszervezési, project megvalósítási feladataihoz az
SSADM (Structured System Analisys and Design Method - Strukturált Rendszer Elemzési és
Tervezési Módszer) módszertan eszközrendszere illeszkedik. A módszert 1980-ban
kormányzati rendszerek fejlesztésére dolgozta ki az LBMS cég az angol Központi
Számítástechnikai és Távközlési Ügynökség megbízásából. A módszer 80-as évek közepétől
kormányzati szabvánnyá vált. Az SSADM elkülönült egységekre osztja fel az információs
rendszer fejlesztési munkáit és hatékonyan illeszkedik a különböző feladatokhoz.
Az SSADM általános alapelvei:

• adatvezéreltség
• logikai és fizikai lépések különválasztása
• a rendszer több nézőpontból történő vizsgálata
• a felülről lefelé és az alulról felfelé való megközelítés
• felhasználók bevonása a logikai tervezésbe
• minőségellenőrzés
• öndokumentálás
Az SSADM módszertan alapvető eljárásait az SSADM törzsrésze tartalmazza:

• Megvalósíthatósági elemzés
• Követelmény-elemzés
• Követelmény-specifikáció
• Logikai rendszerspecifikáció
• Fizikai rendszerspecifikáció
Az SSADM szerkezete, hierarchikus felépítése és termékközpontúsága lehetővé teszi a

feladatok, termékek, határidők, ellenőrzési pontok hatékony kezelését. A módszer
nagymértékben támogatja a felhasználók bevonását már a rendszertervezés korai szakaszába.
A térinformatikai gyakorlat általános módszertana a strukturált rendszertervezési módszertan
elvi alapjaira építve a rendszerek megvalósítását az alábbi négy fázisra osztja:
I. fázis: Célok, szükségletek elemzése - tervezés előkészítés

1. Célok definiálása
2. Felhasználói szükségletek elemzése
3. Előzetes tervezés
4. Előzetes költség-haszon elemzés
5. Pilot project
II. fázis: Szükségletek specifikálása - tervezés

6. Végleges tervezés
7. Javaslat kérés
III. fázis: Alternatívák kifejlesztése - rendszer fejlesztés

8. Áttekintő értékelés
9. Benchmark tesztelés
10. Költség-haszon elemzés
IV. fázis: Rendszer implementáció - rendszer bevezetés

11. Bevezetési terv
12. Szerződés
13. Elfogadási teszt
14. Bevezetés
Arató I., Schwaczenberger I. (1993): Információs rendszerek szervezési módszertana,

ComputerBooks, Budapest
Bőgel Gy. (2000): Verseny az elektronikus üzletben, Műszaki Könyvkiadó, Budapest
Informatikai Tárcaközi Bizottság ajánlásai (1993): Kormányzati információ-technológiai
keretprogram, Az informatika stratégiai kialakításának és megvalósításának irányelvei,
Informatikai stratégiai tervezés a gyakorlatban - MTA Információtechnológiai Alapítvány,
SSADM strukturált rendszerelemzési és tervezési módszer - MTA Információtechnológiai
Alapítvány, Bevezetés a PRINCE projektirányítási módszertanba - MTA Információ-
technológiai Alapítvány, Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Koordinációs Iroda, Budapest
Bernhardsen, T. (1992): Geographic Information System, VIAK IT, Arendal,
Karlsruhe,
Clarke, A. L. (1991): GIS specification, evaluation, and implementation, Maguire, D. J., at al
(szerk):Geographical Information System: principles and application, Longman, London Vol
1. pp 477-488.
Dangermond, J. (1991): The commercial setting of GIS, Maguire, D. J., at al
(szerk):Geographical Information System: principles and application, Longman, London Vol
1.pp 55-65.
Detrekői, Á. (1993): The importance of GIS/LIS for Hungary, Computers, Enviroment and
Urban System Vol 17, Number 3, Pergamon Press New York, Oxford pp 213-216.
Groot R., Sharafi M. A. (1994): Spatial data infrastructure, essential element in the succesful
exploitation of GIS technology, EGIS '94 Conference Proceedings, Vol II. pp 1272-1278.
Maguire, D. J. and Dangermond J. (1991): The functionality of GIS, Maguire, D. J., at al
(szerk): Geographical Information System: principles and application, Longman, London Vol
1.pp 319-335.
National Center for Geographic Information and Analysis (1988): Core Curriculum, Santa
Barbara.
Overduin Th., van Dijk H. H. J. (1994): Gelderland implementation strategy: makes GIS
reality, EGIS '94 Conference Proceedings, Vol II. pp 1279-1288.
Tenner A. R., De Toro I. J. (1998): BPR Válalati folyamatok újraformálása, Műszaki
Könyvkiadó, Budapes
14. Előadás: A TÉRINFORMATIKA JÖVŐKÉPE
14. 1. Az elmúlt évtized fejlődési tendenciái
Grimshaw (2000) szerint a fejlődés piramis szerkezetű. A piramis alapját

• a technológia (és a technológia fejlődése)
jelenti. Erre épülnek:
• a konkrét alkalmazások,
• az elmélet alapelvek,
• a szervezési módszerek.
A fejlődést jellemzik:
• a térinformatika iránti növekvő érdeklődés,
• a technológiai szemléletet felváltja az elméleti és szervezési kérdésekre koncentráló
szemlélet,
• meghatározóvá válik az Internet szerepe.
A növekvő érdeklődést tükrözi az alkalmazási terület bővülése. A térinformatika fejlődésének

történeti alakulása:
• katonai alkalmazások,
• nagy állami projektek,
• üzleti térinformatika létrejötte,
• társadalmi (szociális) kérdések vizsgálata.
Gyorsan fejlődő alkalmazási területek:

• üzleti térinformatika,
• közlekedés és logisztika,
• távközlés.
Újonnan létrejövő nemzetközi szervezetek, projektek:

• Globális térinformatikai infrastruktúra (Global Spatial Data Infrastructure, GSDI)
1998,
• Digitális Föld (Digital Earth) 1998,
• Térinformatikai világnap, 1998,
• Földmegfigyelő rendszerek rendszere (Global Earth System of Systems, GEOSS),
2005.
• Térbeli információk európai infrastruktúrája (Infrastucture for Spatial Information in
Europe, INSPIRE), 2005.
14. 2. A további fejlődés néhány jellemzője
Az informatika fejlődésének fontos összetevője eleme az Internet alkalmazásának fejlődése. Az

Internet alkalmazása fejlődésének meghatározó eleme a Web 2.0 kialakulása. Ez a jelenlegi –
inkább csak olvasott – Web 1.0 változattól abban különbözik, hogy írott-olvasott
tevékenységet tesz lehetővé. Ennek jele a geo-tagging terjedése, illetve, hogy a Goggle Earth
tartalmát helyi információkkal a felhasználók is bővíthetik.
Az Internet térinformatikai célú felhasználásának lehetőségei Tsou (2004) a következőkben

foglalja össze:
• Adat elosztás→ on-line adat árúház (adat archiválás), on-line adat
ügynökség (metaadatok),
• Információ elosztás→ Web-alapú térkép display, navigációs szolgáltatások,
• Tudás elosztás→ on-line térinformatikai modellek, Web alapú térbeli
elemzések.
Az informatikai eszközök fejlődésének jellemzője a számítási sebesség, a tárolási kapacitás és

a hálózatok átviteli sebességének további gyors növekedése.
A helymeghatározó eszközök választéka növekszik. Több ország hoz létre mesterséges

holdakon alapuló helymeghatározó rendszert. Rohamosan terjed az RFID alapú, illetve a
hírközlési eszközökön alapuló helymeghatározás. Megkezdődik a távközlési WiFi hálózatok
helymeghatározási alkalmazása.
Az adatfeldolgozási technológiák átalakulnak. Ezzel kapcsolatos tendenciák:

• a térbeliség – a 3D szemlélet – térnyerése,
• az időbeliség figyelembevételének fokozódása,
• az Internethez kapcsolódó megoldások és programozási nyelvek térnyerése.
14. 3. Forgatókönyvek a térinformatika fejlődéséről
A pontban két forgatókönyvet mutatunk be:

• Pesszimista forgatókönyv: a fejlődés lelassul, az éves növekedés 5-10%,
• Optimista forgatókönyv: a fejlődés a jelenlegi 20% körüli szinten marad.
A pesszimista forgatókönyv megvalósulása esetén a lassulás okai:

• a megfelelő ismeretek és a képzett szakemberek hiánya,
• költségkorlátok,
• az adatok korlátozott hozzáférési lehetősége és magas ára,
• jogi korlátok,
• a felhasznált hálózatok túlterheltsége,
• a térinformatikát el nem ismerő tudósok térhódítása,
• a térinformatika elveszti identitását.
Az optimista forgatókönyvet alátámasztó tényezők:

• folytatódik a hardverek jelenlegi fejlődése,
• a hardverek sokfélesége növekszik,
• az Internet tovább fejlődik,
• a geometriai adatgyűjtő eljárások széles körűen terjednek,
• a szoftverek szolgáltatásai gazdagabbá válnak, használatuk egyszerűsödik, áruk
csökken,
• a térinformatika alkalmazása tömegessé válik,
• a térinformatika alkalmazása szokássá válik,
• létrejönnek a lokális, nemzeti és globális adatinfrastruktúrák,
• növekszik a térinformatika szerepe a kutatásban.
http://www.nhit-it3.hu/mélyfúrások/A Web2.0 jelenség (és ami mögötte van.), 2006.
Backhaus, K., Reinkmeier, Ch., Voeth, M. (1995):Was Marketing zur Marktöffnung im GIS-
Markt beitragen kann! GIS 6/1995, pp.2-9.
Bartelme, N. (1995): Geoinformatik, Springer Verlag, Berlin, Heidelberg, New York
Bernhardsen, T. (1992): Geographic Information Systems, VIAK IT, Arendal.
stb..
Heidelberg.
Bill, R., Fritsch, D., (1991): Grundlagen der Geo-Informations-Systeme, Wichmann Verlag,
Karlsruhe.
Budapest.
Longley, P. A. at al (szerk.) (2001):: Geographical Information Systems, John Wiley & Sons,
Inc. New York stb.
Maguire, D.J. at al (szerk.) (1991): Geographical Information System: principles and
applications, Longman, London.
Remetey-Fülöpp, G. (2001): Földrajzi információs rendszerek, Természet Világa, 132. évf. II.
Különszám, pp. 13-16.

Térinformatika

Uploaded by

Document Information

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Térinformatika

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

T

BMEEOFTAT10 segédlet a BME Építőmérnöki Kar hallgatói részére

„Az építész- és az építőmérnök képzés szerkezeti és tartalmi fejlesztése”

1. Előadás: A HELYHEZ KÖTÖTT INFORMÁCIÓ FOGALMA. TÉRINFORMÁCIÓS

Az információ fogalmát többféle módon definiálják. Két lehetséges definíció:

Az információk sajátos csoportját alkotják azok az információk, amelyekben valamely hely

A helyhez kötött információk jelentősége növekszik.

1.2. A térinformációs rendszerek

1.2.1. A térinformációs rendszerek fogalma

A helyhez kötött információk:

A térinformációs rendszerek két specifikus sajátossága: a térbeli elemzésre és a vizuális

1.2.2. A térinformációs rendszerek alkotóelemei

A térinformációs rendszerek alkotóelemeit – az egyéb információs rendszerek

A hardver a térinformációs rendszer műszakilag megépített eszközeinek, technikai elemeinek

A szoftver az adott hardver lehetőségeit kihasználó ötleteket, elgondolásokat, eljárásokat

Az adatok egy modellezési folyamat eredményeként jönnek létre. A folyamatot a 4.

A térinformációs rendszerek létrehozásában informatikusok és térinformatikusok vesznek

A térinformatika a helyhez kötött információk és a térinformációs rendszerek elméleti és

A térinformatika része az informatikának. A térinformációs rendszerek sok rokonságot

A térinformatika jellegét is módosította az Internet elterjedése. Ugyanakkor az Internet

Bartelme, N. (1994): Geoinformatik, Springer Verlag, Berlin, Heidelberg, New York.

2.1. A térinformációs rendszerek alkalmazásának okai

A térinformációs rendszerek alkalmazásának okai közül a legfontosabbak a következők:

2.2 A térinformációs rendszerek csoportosítása

Felhasználási terület szerint:

2.3. A térinformációs rendszerek alkalmazási lehetőségei

Két alapvető fontosságú funkció:

Lehetőség: vizuális eljárások, multimédia alkalmazása.

2.4. A térinformációs rendszerek alkalmazási szintjei

Az információs rendszerek alkalmazása a következő feladatokra irányul:

A felsorolt feladatokhoz tartozó döntési szintek:

Térinformációs rendszerek esetén ezeknek megfelelő feladatok:

2.5. A térinformációs rendszerek létrehozásának stratégiája

A téma fontosságát indokolja: számos – nem megfelelően előkészített - projekt kudarca.

Nyers fordításban: a szellemi tevékenység megelőzi a szoftver kiválasztását, s a hardvert csak

Térinformációs rendszerek létrehozása öt lépésre bontható:

Behr, F.-J. (2000): Strategisches GIS-Management, Herbert Wichmann Verlag, Heidelberg.

Különböző alkalmazási területek bemutatása:

4. 1. A modellalkotás célja és lépései

A térinformációs rendszerek a valós világ – valamilyen szempontból - érdeklődésre számot

A valós világ modellezése a következő lépésekben történhet:

4. 2. Az elméleti (valós világ) modellek

4. 3. A logikai modellek (adatmodellek)

4. 3. 1. Az objektumok fogalma és jellemzői

Az objektumok osztályai az objektumok definiálásának eszközei. Valamely objektum

Az objektumok osztályba sorolásához használnak komplex objektumosztályokat, illetve

Az objektumok geometriájának leírásakor a következő alakzatokat használjuk fel: pontok

A testek (3D) modellezése a következő módokon történhet:

A geometriai alakzatok alakjának, méretének, elhelyezkedésének megadása:

A geometriai alakzatok kapcsolatait a topológiai modell megadásával írhatjuk le. Vektoros

Az objektumok attribútumai igen sokfélék lehetnek. Például: környezeti és természeti

Az objektumok kapcsolatai vagy az adatokból számolhatók, vagy attribútumként kerülnek

Az objektumok minőségének témáját a 8. fejezetben tárgyaljuk.

A metaadatok az adatokra vonatkozó adatok. (céljuk hasonló a könyvtári katalógusok

4. 3. A fizikai modellek (adatbázisok)

Az adatbázisok a logikai modellben (adatmodellben) kiválasztott adatok konkrét értékeinek

http://www.nhit.hu/prezentációk/Inspire két év múltán.

Bartelme, N. (1995): Geoinformatik, Springer Verlag, Berlin, Heidelberg, New York.

A geometriai adatok megadásához megfelelő vonatkozási (referencia-) rendszer szükséges.

Valamely vonatkozási rendszer definiálásához a következők szükségesek:

A vonatkozási rendszerekben az objektumok helyét mérésekkel határozzák meg.

5. 2. A Föld elméleti alakjai

5. 3. A vonatkozási rendszerek fajtái

A geocentrikus térbeli rendszerek koordináta-rendszere a Föld középpontjához és