503 Erdély sajátos etnikai és vallási helyzete a XVI-XVIII.

században

Az 1437-es Budai Nagy Antal-féle parasztfelkelés egységbe kovácsolta az országrész

előkelőit, a három erdélyi nemzet összefogását az 1437-ben megkötött kápolnai unió a
három rendi nemzet (a magyar, a székely és a szász) előkelőinek összetartását deklarálta
mind a külső, mind pedig a belső ellenséggel szemben. (Jelen esetben saját parasztjaik ellen.)

Erdélyt három rendi nemzet alkotta:

a magyar, a székely és a szász. Ezek a népek területileg elkülönültek.

o A magyaroknál a földesurakra, jobbágyokra és a városi polgárokra tagolódott a

társadalom.
o A székelyek őrizték a kollektív nemesi formát. Egységei a székek.
o A szászok teljesen szabad emberek voltak, városlakók iparral, kereskedelemmel
foglalkoztak.

Államszervezet: Erdélyben a fejedelemnek volt a legnagyobb hatalma és a fejedelmi

tanács és a rendi gyűlés segíti a munkáját.

A rendi gyűlés jogköre korlátozott. Csak a fejedelem előterjesztéseit vitatták meg. Erős a
központi hatalom és ebben a fejedelmi birtokok játszottak szerepet. A bevételek 90%-át a
hadiköltség emészti fel, ezért nem gazdag a terület.

o Belpolitikája önálló, de a törököknek évente adót kell fizetni (10 ezer aranyat). Az
erdélyi rendek választják a fejedelmet, de a Porta fogadja el, ezzel a
fejedelemválasztásba is beleszól.
o Önálló külpolitikát nem folytathat, háborút csak török engedéllyel kezdeményezhet,
sőt a védekező háború is török engedélyhez kötött.

1.Etnikai viszonyok

A Mohács utáni, Erdély különállását eredményező kettős királyválasztás és az 1570-es

speyeri egyezmény hozta létre.

1
A székelyek

o társadalma még mindig ősi, archaikus képet mutatta, s csak a XVI. század végére vált
(nem kis részben erőszak hatására) valódi feudális létformává. A primorok, lófők, és
gyalogok hármasára tagolódott társadalom faluközösségekben élt, s adózás helyett
általános hadra kötelezhetőségével szolgálta a közösséget.
o A Szapolyai-adminisztráció az adózó jobbágyok sorába kényszerítette a
gyalogokat, míg a primoroknak és lófőknek „feudális típusú” kiváltságként
biztosította az adómentességet. A korábbi státusz visszaállításáért a székelyek több
ízben is fellázadtak.

A XVII. századra aztán a korábban a szabadságot jelentő katonai kötelezettség inkább

teherré vált számukra, s az adómentesség megtartásának – sokszor siker koronázta –
küzdelmét folytatva önként lettek jobbággyá. A fejedelmi hatalom számára ez – és nem az
adómentesség- jelentette az igazi érvágást, tekintve, hogy a székelyek adták az állandó
haderőnek legalább a felét. A katonák lemorzsolódásának folyamatát Bethlen Gábornak
nem sikerült megállítania, így rendszeres állami adót vetett ki a székelyekre. Ez azonban
nagyarányú elvándorlásukat idézte elő, s a bekövetkezett népességcsökkenést II. Rákóczi
György 1658-as balsikerű hadjárata csak tovább fokozta.

A szászok

o zárt közösségei leginkább a mind jobban polgárosodó városok lakosságát jelentették,

akik zömmel céhekbe települve végeztek kézműves tevékenységet. Két nagyobb
városuk Brassó és Szeben volt (kb. 10 000 lakossal -- impozáns kőépületek).
o Társadalmuk a XVII. században differenciálódott: egyre látványosabban tagolódott
kereskedő patríciusokra és a céhek védelme alatt álló iparosok rétegére, akik
évente egyszer, egy összegben fizettek adót.

Helyzetük csak a század második felére romlott meg egyfelől azért, mert csappant a román
vajdaságok felvevőpiacának igénye ipari termékeik iránt, másfelől pedig II. Rákóczy György
szuverenitásukat korlátozó intézkedésekkel sújtotta őket. Az 1658-as balsikerű hadjárata utáni
összeomlás végül elsodorta ezeket az intézkedéseket.

2
A román fejedelemségek (Havasalföld, Moldva)

o Azok a vajdák kerültek pozícióba, akik a legtöbb adót ígérték a szultánnak. A

kiszámíthatatlan helyzet elől sok román telepedett Erdély peremterületein belülre,
ahol nagyobb részben pásztorkodással, kisebb részt földműveléssel tartották el
magukat. Gomba módra szaporodtak a román falvak.
o A XVII. században a románság jobbágyai a székely jobbágyokhoz váltak hasonlóvá. A
feudalizmus rendszerén kívül élő pásztor nomád románság viszont őrizte
különállását.

A XVIII. század hozta el Erdély számára a Pax Habsburgicát, azaz a Habsburg

birodalomba való betagolódást követő békeévek időszakát, ami a század végére Erdély
népességének kis híján megduplázódását eredményezte. A románok számaránya a XVIII.
században meghaladta az erdélyi lakosság egyharmadát.

2.Vallási viszonyok

o A reformáció lutheri irányzata már Mohács előtt megjelent Magyarországon, míg a

kálvini tanok a szakadást követően kezdtek terjedni.
o Erdélyben a brassói Honterus indította meg a térítőmunkát, aminek eredményeként az
1550-es évekre készen állt a szászok lutheri egyházszervezete, s már saját püspököt
is választottak. Kolozsvárott Heltai Gáspár vált a protestáns vallás ismert lelkészévé,
aki többek között a teljes Bibliát lefordította és kiadta. (Vizsolyi Biblia)
o 1556 után a kálvini tanok terjedése is felgyorsult, s a Partium jelentős részén
(Debrecennel az élen) az új vallás hívei kerültek többségbe.
o Közben a Szervét Mihály- féle antitrinitárius (Erdélyben unitárius), azaz
szentháromság-tagadó tanok is elterjedtek. Kolozsvár Dávid Ferenc hatására az
unitárius tanok szolgálója lett. A lelkész hatására János Zsigmond is a
szentháromság-tagadó irányzat felé fordult.

E sokszínűség elismerését az 1568-as tordai országgyűlés

o hozta meg, ahol törvényt alkottak az evangélium hirdetésének és magyarázatának

teljes szabadságáról. A „négy bevett vallás” (katolikus, református, evangélikus és

3
 unitárius) iránti türelemről azonban csak Báthory István fejedelemségétől
beszélhetünk (visszaadta az 1556-ban elüldözött katolikusok szabadságát, de toleráns
maradt a protestánsokkal szemben is).
o (Bár sem az ortodox, sem a zsidó hit, sem pedig a reformáció (anabaptista, szombatos)
népszerű más irányzatai nem tartoztak a bevett irányzatok közé, a Tordán megvalósult
tolerancia még így is páratlan volt a maga korában.)

A székelyek és magyarok katolikusok maradtak, a szászok, pedig evangélikusok. A

románok ortodox hitükhöz ragaszkodtak. A felekezetek békességben éltek egymás mellett.
A reformátusok elsőrendű feladatuknak tartották az iskolák építését és ezzel az oktatást.

o A török kiűzése után Erdély helyzetének rendezése is szükségessé vált a Habsburg

Birodalmon belül.
o Az 1691-ben kiadott Diploma Leopoldinum szavatolta a sajátos erdélyi sokszínűség
fenntartását és a vallásszabadságot. A diploma garantálta, hogy állami hivatalt
bárki, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül betölthessen.
o (A XVII–XVIII. század során alapvetően megtartották a Diploma rendelkezéseit, de a
Habsburg uralkodók igyekeztek megerősíteni a katolikus egyházat, ilyen volt például
III. Károly által szorgalmazott ellenreformáció.)