Helene Hadsell

ELSŐ RÉSZ

Bevezetés

Kedves Olvasó! Itt a nagy lehetőség, hogy megtanuld az életet úgy játszani, hogy - a pozitív
gondolkodás eszközrendszerét használva - nyerj!
Talán szemtelennek és énközpontúnak fogod találni ezt a könyvet. Remélem. Azonban olyan ötleteket
is találsz majd benne, amelyek útmutatást adnak életed átalakításához. Vesztesből nyertessé válhatsz, de
csak akkor, ha változni akarsz.
Mi késztetetett arra, hogy megírjam ezt a könyvet? Úgy tapasztaltam, hogy sokan boldogtalanok, és
elégedetlenek életük jelenlegi állapotával. Ám közülük főleg azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik nyitottak
arra, hogy felülvizsgálják az életről alkotott eddigi nézeteiket, és - ha célszerűnek találják - hajlandóak
legyenek változtatni azokon.
Mi a siker kulcsa? Úgy is kérdezhetném: hol a kulcsa annak a bűvös ládikának, amelyik az élet
valamennyi jó dolgát magában rejti? Nos, a kulcs az elménkben található, mégpedig egy hatalmas
„számítógép” képében, amelyik ismeri az univerzum és az élet minden titkát. Amikor ennek tudatára
ébredünk, és azt megtanuljuk kezelni, a lehetőségek hatalmas tárháza nyílik meg előttünk!
Végre megtudhatod, hogy miért történnek veled ilyen-olyan dolgok, s hogy miként tudod mostantól
irányítani a szerencsédet. Sem ember, sem körülmény nem zavarhatja meg belső nyugalmadat. Amint
elkezded alkalmazni a pozitív gondolatkontrollt, a félelem és a feszültség semmivé foszlik. A bánat és a
fájdalom ugyan felszínre bukkan, de aztán gyorsan elpárolog. Minden a helyére kerül, amint megtanulunk
ezen az új módon szeretni.
Valamennyi képességnek a birtokában vagy, ami a kiteljesedésedhez csak szükséges. Most már csupán
az kell, hogy használd is ezeket az erőket. Amikor hozzákezdesz, ne kételkedj abban, hogy jól csinálod-e,
csak csináld!

Helene Hadsell
 1. fejezet

Aki mer, az nyer

Az igazán sikeres ember pozitívan gondolkozik. Minél hatékonyabban tudod alkalmazni a pozitív
hozzáállást, annál sikeresebbé válsz. Amint a pozitív gondolkodásmód életed szerves részévé válik, a
kudarcot siker váltja fel, és többé egyszerűen nem bukhatsz el. Nem számít, milyen volt a múltad, s hogy
milyen a jelened: a jövődet mindenképp meg tudod változtatni.
A sikerről mindenkinek más és más az elképzelése. Egyesek a sikerességüket a begyűjtött szerelmi
trófeák számában mérik; mások az egészségükért és a testépítésért élnek; megint mások hírnévre és
körülrajongottságra törekszenek; és persze akadnak olyanok is, akik a siker meghatározójának a hatalmas
házat, a menő autót és a tömérdek pénzt tartják.
Sajnos sokan nem is tudják igazán, hogy mit akarnak. A vágyukat százfelé aprózzák, ezért aztán
sohasem sikerül elegendő gondolati energiát felhalmozniuk ahhoz, hogy céljaik közül akár csak egy is
megvalósuljon. Az ilyen emberek hozzáállására az jellemző, hogy hol hideg, hol meleg, egyszer lelkes,
másszor nem. Belefognak egy vállalkozásba, majd felhagynak vele. Sosem állnak meg, hogy kellő ideig
eltűnődjenek a kérdésen: vajon miért nem sikeresek? Sohasem fogadják el teljesen, hogy pozitív
hozzáállással, és annak megőrzésével valóban meg tudják valósítani bármely vágyukat ezen a fizikai síkon.
A következő oldalakon személyes tapasztalataimat szeretném megosztani veled. Ezt azonban nem
hencegésből, nem saját kiválóságom bizonyítgatása céljából teszem, hanem azért, hogy ráébredj, te is
kiváló vagy. Talán találkoztál már a gondolattal, aminek a lényege tömören: „Mindenre, amit én teszek,
te is képes vagy. Sőt!”1 Évekkel ezelőtt a sikeresség számomra egyet jelentett azzal, hogy különböző
nyereményjátékokon vegyek részt, és azokon csak nyerjek, nyerjek és nyerjek. Gyakorlatilag mindent,
amit ember csak birtokolni képes ebben a fizikai világban. Célokat tűztem ki magam elé, s azokhoz tartozó
vágyat és elszántságot tápláltam magamban. Abban az időben olvastam egy pozitív gondolkodásról szóló
könyvet, ami igen mély hatással volt rám. Gondoltam, itt a remek alkalom, hogy bebizonyítsam
magamnak: valóban igaz-e, hogy amit az elme el tud képzelni és el tud hinni, azt - pozitív gondolkodással
- el is tudja érni.

ELSŐ LÉPÉS: Tűzz magad elé célt! Ha tudod, hogy mit akarsz megkapni, akkor az a tiéd lehet.

Helyre kell tennünk egy téveszmét, ami a köztudatban kering arról, hogy a nyereményjátékokon miért
és hogyan nyer valaki. Az írás terén nem rendelkeztem gyakorlattal, nem volt hozzá különösebb
tehetségem sem, és íráskészséget fejlesztő képzésben sem vettem részt akkoriban. Senkit sem ismertem a
pályázatokat elbíráló bizottságokból, más szóval: nem tudtam „befolyásolni” az eredményt.
Az első kísérlethez akkor fogtam hozzá, amikor a férjem elárulta, hogy egy kis csónakmotorra vágyik,
mivel szívesen horgászott. Egy üdítőitalt forgalmazó cég nyereményjátékára hívta fel a figyelmemet, ahol
nyereményként kis csónakmotorokat ígértek. A pályázati kiírás szerint legfeljebb huszonöt szóból áll
írásművet kellett készíteni arról, hogy az ember miért is szeret kirándulásaira Coca-Colát vinni magával.

1
Az eredeti bibliai idézet, Jézustól így szól: „Bizony, bizony mondom nektek: aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi majd
végbe, amelyeket én végbevittem, sőt még nagyobbakat is végbevisz...” (János, 14:12) [A fordító megj.]
 Az egyetlen nevezés, amit beküldtem így szólt: „Kirándulásaimra mindig viszek magammal Coca-Colát,
mert magányosan horgászva ő a csendestársam. Hiábavaló fecsegés helyett élvezetet és hűsítő felfrissülést nyújt,
ha hozzá fordulok.”
Akkor támadt ez az ötletem, amikor magam elé képzeltem a horgászó férjemet. (Természetesen az ő
szemszögéből kiindulva írtam meg a pályaművet.) Valóban szeretett egyedül horgászgatni, egészen addig,
amíg két fiúnk elég időssé nem vált ahhoz, hogy a közös horgászást ők is élvezni tudják.
Három héttel a nyereményjáték lezárása után megcsörrent a telefon, és a vállalat képviselője
tájékoztatott bennünket, hogy mi nyertük meg az egyik csónakmotort!
Be kell vallanom, hogy az értesítés előtt valahányszor átütött a fejemen a nyereményjáték vagy a
csónakmotor gondolata, újra és újra „meggyőztem” magamat arról, hogy igenis, nyerni fogok. Annyira
eltökélt voltam a pozitív hozzáállás mellett, hogy még fel is tettem magamban a kérdést: „Vajon mikor
értesítenek minket, hogy nyertünk?” Egyetlen olyan negatív gondolatom sem támadt, mint például:
„Fogadok, hogy a pályázat meg van bundázva”. (Bár ezt másoktól elég gyakran hallottam.) Továbbá sosem
dédelgettem olyan gondolatokat, miszerint nem volnék szerencsés, vagy: csak a nagyon okos emberek
nyernek. (Vajon hogyan is válik valaki okossá? Hát úgy, hogy tesz érte!) Tehát minden negatív gondolatot
és kételyt elutasítottam.

MÁSODIK LÉPÉS: Sose táplálj kétségeket magadban! Azzal minden jó, hatásos és pozitív áramlást
megsemmisítesz.

A második pályázat, amire beneveztem, rímverseny volt, ahol egy vers utolsó sorát kellett kiegészíteni.
A nyertes házába nyereményként második telefonvonal telepítését, valamint a telefonszámlák egy éven át
történő kifizetését kínálták. Arra gondoltam, milyen praktikus volna, ha a konyhában is lenne telefon,
mivel az időm nagy részét a háznak ebben a zugában töltöm.
Amikor a három nevezésemet elküldtem, ugyanazt a pozitív gondolkodásmódot használtam, amit
korábban a csónakmotor megnyerésekor. Tudtam, hogy nyerni fogok, és ismét föltettem magamban a
kérdést: „Vajon meddig tart majd, amíg a vállalat értesít?” A pályázat lezárása után 5 hétbe telt, mire
megkaptam a nyertesnek szóló levelet. Azt azonban nem tudtam megállapítani, hogy melyik nevezésem
nyert.
Időközben úgy határoztunk, hogy nagyobb házat szeretnénk, és Texas államon belül Grand Prairie-
ből Irvingbe költöztünk. A telefontársaság, nagyon kedvesen, a telefonszámla térítése helyett
pénzutalványt küldött.
Mostanra „Anya” - vagyis én - nagy benyomást tett a családra, mert kétszer mérettette meg magát
nyereményjátékokon, és mindkettőt megnyerte. A következő pályázatnyerő próbálkozásomra betársult
mellém a családom is.
Erre a legközelebbi alkalom, kérés formájában kínálkozott, ami az akkor tizenkét éves lányomtól
érkezett. Biciklire áhítozott. Egy nyereményjátékra hívta fel a figyelmemet, ami a vasárnapi újság
képregény oldalain szerepelt. Követelményként egy pónit kellett elnevezni. Ez a feladat annyira magával
ragadott bennünket, hogy hét pályaművet is beküldtünk. A lányom kék színű lánybiciklit nyert, négy
héttel a verseny lezárása után. Azt ugyan nem tudtuk kideríteni, hogy a próbálkozásaink közül melyik szó
nyűgözte le a bírálóbizottságot, de mi végig remekül szórakoztunk, amíg a kreatív és találó neveket
kiagyaltuk. A következő neveket küldtük be: Patkóherceg, Táncos, Kengyelpor, TülekEde, Csillámláb,
Hercegprímás, Macsó.
Most a nyolcéves fiúnkon, Chris-en volt a sor, hogy kívánságát megossza velünk. Ő is egy csillogó, új
kerékpárt akart. Abban az időben zajlott egy cukorkapályázat, amelynek a fődíjai éppen kerékpárok voltak.
Tizenöt szóban kellett kifejteni, miért is szeretjük az adott cukorkát. Ismét összedugtuk a fejünket, és ez
alkalommal négy nevezéssel pályáztunk. (A gyerekpályázatok kiválóan alkalmasak arra, hogy a családi
összefogást tovább erősítsék!) Mostanra már a gyerekek is annyira meg voltak győződve arról, hogy nekünk
kell nyernünk, hogy mindannyian a postást vártuk a hivatalos értesítéssel. Időközben megtanultuk, hogy
a beküldési határidőt követően kb. 2-6 hét is eltelik, mire a nyerteseket értesítik. Természetesen Chris is
megnyerte a biciklijét.
Hamarosan az a gondolat kezdett foglalkoztatni bennünket, hogy vajon melyik pályaművünk vitte el
a pálmát. A következő módszert ötlöttük ki: az első nevezésre a teljes nevét írta rá: Chris Vince Hadsell; a
másodikra csupán annyit: Chris Hadsell; a harmadikat Chris V. Hadsellként küldte be; a negyedikre pedig
C.V. Hadsell került. Így be tudtuk azonosítani, hogy melyik ötlet lett a győztes. Ez pedig így szólt: „Színes,
formás, szép, dundi, energiát adó, rágható kis nasi - naná, hogy boldog már a hasi!” (A nyerésről szóló
hivatalos értesítést arra a névre címezték, amit ennél a nevezésnél használtunk.)

A nevezések „megjelölésének” módját nem mi találtuk fel, mert - mint később megtudtuk - már többen
is alkalmazták ezt a jelölő módszert, hogy megtudják, agyuk melyik szüleménye nyerte meg a díjat.
Akkoriban oly sok nyereményjátékot hirdettek, annyi nyereménnyel, hogy az ember akár még
válogathatott is a kínálatból, és arra nevezhetett be, amelyiknek a díjára valóban vágyott. Meglehet, csupán
tudatára ébredtünk a lehetőségnek, amellyel az élet áhított dolgai megszerezhetőek.
Közbevetnék itt egy gondolatot azok számára, akik az elért eredményeinket esetleg csupán a
szerencsének tulajdonítanák. Az a tény, hogy már az első nevezés alkalmával sikerült nyernünk,
magabiztosságot adott nekünk. Van egy mondás, ami valahogyan így szól: „Ha elsőre nem sikerülne,
próbáld meg újra és újra!” Ha nem sikerült volna nyernem az első alkalommal, biztosan tudom, hogy
pozitív hozzáállásom arra késztett volna, hogy ne hagyjak fel a nevezgetéssel.
Azóta rájöttem, hogy az ilyen pozitív gondolkodásos szemléletmódot használva valójában nem létezik
kudarc, csak késlekedő siker. (Gondolkozz el ezen!)
Az áhított célok elérésében a képzelőerőnek jutott a legnagyobb szerep. Azt javaslom ezért, hogy a játék
sikeressége érdekében fejleszd képzelőerődet!
Ha megtetszett nekünk egy nyeremény, akkor a győzelemért a család együtt dolgozott: összeadtuk
kreativitásunkat. Elég talán annyit mondanom, hogy nyertünk különféle ütőket, labdákat, rádiókat, játék
babákat, társasjátékokat, elektromos készülékeket és pénznyereményeket. Valószínűleg nem tudsz olyan
tárgyat mondani, amit ne nyertünk volna.
Azokban az időkben nagyon ódzkodtam olyan nyereményjátékokon megmérettetni magamat, ahol
díjként utazásokat kínáltak, mert nagyon féltem a repüléstől. Meg is beszéltem magammal, hogy ha mégis
nyernék egy ilyen utat, akkor sem élnék a lehetőséggel. Ezért nem foglalkoztattak az ilyen jellegű
nyereményjátékok, és nem is adtam nekik gondolati energiát. Megelégedtem az olyan, kellemes
tárgyakkal, mint amilyenek például a takarók és a kerékpárok. A helyzet azonban hamarosan
megváltozott.
Ez azon a napon történt, amikor két fiunk, Dike és Chris, meglátott egy arizonai farmnéző kirándulást
kínáló nyereményjátékot. „Hűha! Ez aztán remek családi szórakozásnak ígérkezik!” - mondták.
Beneveztünk hát a nyereményjátékra, és bár számomra a repülés szóba sem jöhetett, a kiránduláson mégis
szívesen részt vettem volna. Hogy ne feszítsem tovább a húrt, elmondom, igen, mi nyertük meg az utazást.
Ennél a nyereményjátéknál ismét egy pónit kellett a gyerekeknek elnevezniük. Ugyanazokat a neveket
küldtük be, amelyeket a másik pónipályázaton használtunk. Később megtudtuk, hogy ez alkalommal
TülekEde lett a nyertes.
Amikor a repülőgép-menetrend megérkezett, kérvényeztem, hogy vonattal utazhassunk. A repülővel
való utazástól ugyanis teljesen elzárkóztam. Nem tudtam, hogy a vállalat díjában szereplő utazás feltétlenül
repülés. Mivel elzárkóztam a repüléstől, kizártak bennünket a pályázatból. Bár megkaptuk a második
helyezettnek járó díjat, egy szép filmfelvevő gépet, a fiaim nagyon csalódottak voltak.
 Amikor időt szakítottam rá, hogy végiggondoljam a repüléssel kapcsolatos, gyerekes, alaptalan
félelmeimet, úgy döntöttem, hogy nagyon erőteljes és pozitív gondolkodással meg kell magamat győznöm
arról, hogy a repülőgépek tulajdonképpen elég biztonságosak. Azt mondogattam magamnak, hogy élvezni
fogom a repülést, és a jövőben majd „ringbe szállok”, és pályázok az ilyen utazások megnyeréséért is, mert
ezek igazán jó szórakozást kínálnak. Vagyis nekiláttam bedumálni a dolgot magamnak, hogy aztán
valóban megtörténhessen a „nagy felszállás”.
Végül - rengeteg pozitív gondolati energiával - sikerült meggyőznöm magamat arról, hogy a színvonalas
utazás egyetlen módja a repülés. Elneveztem ezt „amikor a félelem elszáll” programnak, mert tudtam,
rettegésem szertefoszlik majd, amint az élménybe végre belekóstolok. Addig azonban dermedt voltam a
félelemtől. Micsoda kihívás, micsoda küzdelem! A mindenit!

HARMADIK LÉPÉS: Bármire rá tudod magadat venni, ha a gondolatot addig ismételgeted magadban,
amíg az beépül az elmédbe. Ez így van. Néha ugyan hosszú ideig is eltarthat, de miután sikerült beépítened
a „programot” tudatos gondolkodásodba, rájössz, hogy a módszer nagyon hatékony, és garantáltan
működik.

A következő nyáron családi farmnéző kirándulás volt a nyereménye az egyik, gyermekek számára
megrendezett nyereményjátéknak. Közöltem családommal, hogy oda megyünk nyaralni. A
nyereményjátékot egy grillízesítésű babkonzervet gyártó vállalat szponzorálta, és csupán annyit kellett
tennünk, hogy egy konzervdobozról leszedett címkét beküldjünk. Tehát sorshúzás döntött arról, hogy ki
nyer. Természetesen mi nyertünk, és így mi repültünk.
Jókora hazugság lenne azt állítanom, hogy ekkorra már egyáltalán nem tartottam a repüléstől.
Emlékszem, a repülés egész ideje alatt „repülésfrászban” voltam, s közben arról győzködtem magamat,
hogy milyen csodálatos dolog is repülni. (De hát mégsem mondhattam a családomnak azt, hogy: „Ha
Isten akarta volna, hogy repüljünk, akkor szárnyakat is adott volna hozzá.”)
Annyira jól éreztük magunkat a farmon, hogy nem volt szívem megfosztani szeretteimet a hasonló,
jövőbeli, remek alkalmaktól. Továbbra is programoztam magamat, de ezúttal azt, hogy a következő
repülőút alkalmával már a szememet is nyitva tartom, és a felszolgált ennivalót is megeszem. (A gyerekek
ugyanis elmesélték, milyen finomakat ettek a gépen, amíg én, egészen a leszállásig, alvást színleltem.)
A következő évben megnyertünk egy főnyereményt, ami azzal járt, hogy a család Disneylandbe
utazhatott. Kisebbik fiam, Chris, a „magasan szálló”, ragaszkodott hozzá, hogy utazásokat nyerjünk. (Ő
a Kos csillagjegyében született, és valamilyen oknál fogva e jegy szülöttei tapasztalatom szerint kedvelik a
repülést.)
Noszogattuk, hogy erre a nagy pályázatra rajzolja meg a legförtelmesebb bogarat, amit csak ki tud
találni. (Ez volt a feladat.) Ami azt illeti, a Hadsell-család játékos pályázatainak történetében ez volt az
egyik legizgalmasabb.
Annyira élveztük ezt az utazást, hogy örömömben legszívesebben megöleltem volna a zsűritagokat és a
szponzorokat.
Hadd mondjam el, hogy valamennyi nyereményjáték megnyerésével mindig többet kaptunk, mint
amennyire számítottunk. Amikor valamilyen háztartási készüléket nyertünk, az mindig a legújabb típus
volt. A vállalatok képviselői nagyon kedvesen viselkedtek velünk, és nemegyszer olyan dolgokat is
kaptunk, amelyek nem is szerepeltek a nyeremények listáján. A meghirdetett disneylandi utazás például
négyfős családnak szólt, mi, Hadsellek azonban öten vagyunk. A nyereményből mégis mindannyian
részesültünk, továbbá a vidámpark programjaihoz pluszjegyeket és bőséges költőpénzt is adtak. Csodálatos
volt!
 2. fejezet

„Ezt hadd nyerje meg a bátyó!

Ő nagyobb hazafi, mint én.”

Miután véget ért ötnapos, farmnéző, családi üdülésünk és disneylandi utazásunk, a fiúk még több
utazásos nyereményre fenték a fogukat.
A legközelebbi ilyen utazásos nyereményjáték, amellyel a középiskolásokat célozták meg, nagyon
érdekesnek ígérkezett. Követelményként egy legfeljebb 250 szó terjedelmű dolgozatot kellett írni
„Amerika iránti kötelezettségeim” címmel.
Államonként csak két nyertes utazhatott, három napra, az ország fővárosába, ahol a diákok városnéző
kiránduláson vesznek részt, és kormányzati hivatalnokok előadásait hallgatják meg. A nyereményjátékot
a Rexall gyógyszertárláncolat szponzorálta. Az üzletükben járva vettem észre a kirakott nevezési űrlapokat,
és hazavittem egyet.
Aznap este, vacsora közben, elmagyaráztam a fiúknak a kiírás szabályait, ecsetelve közben, hogy milyen
előnyökkel járna elutazni Washington D. C.-be. Megkérdeztem tőlük, melyikük szeretné megnyerni ezt
az utazást. Mindketten gondolkodtak egy keveset, majd Chris így szólt: - Ezt hadd nyerje meg a bátyó! Ő
nagyobb hazafi, mint én.
- Rendben. Nyolc nap múlva van a határidő, ezért jobban teszed Dike, ha komolyan elgondolkozol a
kérdésen, és az ötleteidet papírra veted - mondtam.
Több évnyi pályázással a hátunk mögött is még mindig én voltam az, aki újra és újra föl korbácsolta a
többi családtagban a vágyat. A CSCSCS (csöpp, családi csapatunk) tagjai aztán már biztatták egymást,
javaslatokkal és ötletekkel hozakodtak elő, hogy a pozitív gondolkodásunkat ne is említsem, amely az
eseményt igen nagy örömet adó, összcsaládi mókává és játékká tette.
Dike pályaműve igazán őszintére és szívmelengetőre sikeredett. Elolvasva mindössze egy hibát találtam
benne, az is csupán helyesírási jellegű volt. Biztos nyerőnek véltem. Már csak azt kellett megvárnunk,
hogy a bírálóbizottság ezt hivatalosan is kihirdesse.
Aznap este - tőlünk messze élő - barátaink jöttek éppen vendégségbe hozzánk. (Általában férjemre,
Patre hagytam, hogy átolvassa bölcsességeink gyöngyszemeit - pályázatainkat -, mielőtt felnyaltam rájuk
a bélyeget és leragasztottam a borítékot, hogy vidám, zsűritagszíveket megdobogtató útjukra bocsássam
őket.) Azon az estén kissé dicsekvő és feldobott hangulatban voltam, mivel büszkeséggel töltött el Dike
eredetisége, őszintesége, találó és világos fogalmazása (amelyek a pályázat elbírálási szempontjai is voltak).
Egyszerűen úgy éreztem, ezt meg kell osztanom vendégeinkkel. Megkérdeztem tőlük, hogy akarnak-e
hallani egy kis ízelítőt abból a pályázatból, amellyel fiunk washingtoni utat fog nyerni. Először azt
gondolták, hogy csak viccelek, de miután felolvastam, láttam, rájuk is nagy hatást tett.
Amikor egyik vendégünk visszaadta a dolgozat másolatát, megkérdezte: - Ez igazán remek, de mondd,
hogyan lehetsz ennyire biztos abban, hogy Dike nyeri meg az utat?
Az igazat megvallva kissé fárasztó tud lenni, ha az ember körül kétkedő Tamások lézengenek. Saját
érdekedben remélem, hogy nem túl sok ilyen rontja körülötted a levegőt.
Ha hazardírozó nő lennék, még fogadást is kötöttem volna rá, hogy igenis, a fiam nyeri az utat. Ehelyett
azonban így szóltam: - Add meg Dike-nak a címeteket, és Washingtonban járva majd küld nektek egy
képeslapot!
 Ilyet soha többé nem fogok tenni, mert azt hihették, ismerem a bírálóbizottság tagjait, vagy valamilyen
közvetett kapcsolattal rendelkezem hozzájuk. Az ilyen szöveg mindenkiben gyanút ébreszt. Tehát azt
javaslom: ne igyál előre a medve bőrére! Ezt a tanácsot érdemes örökre a fejedben tartani.
Négy héttel később értesítették Dike-ot, hogy megnyerte az utazást. Washingtonból hazatérve
számtalan érdekes élményről számolt be. (Ekkor utazott életében először egyedül.) Vendégeinknek -
gondolván, talán érdekli őket - küldtem egy újságcikket, amely az utazás eseményeiről számolt be.
„Legyen bármilyen ügyes a bátyó, én akkor is túlteszek rajta!” - lett fiatalabbik fiunk, Chris jelmondata.
Hamarosan lehetősége nyílt arra, hogy bebizonyítsa kreativitását. Egy pattogatott kukoricát gyártó cég
szponzorálta azt a nyereményjátékot, amelyre 14 év alatti gyermekek nevezhettek egy pattogatottkukorica-
árusról készült rajzzal. A fődíj kétszemélyes utazás volt a világkiállításra, a győztes gyermek és az őt kísérő
felnőtt részére. A repülőjegy és a háromnapos, belvárosi szállodai tartózkodás térítése mellett még 150
dollár költőpénzt is adtak a nyertesnek. Micsoda izgalmas lehetőség! Elmehetek majd a fiammal a
világkiállításra! Csak úgy pattogtak az események, és számtalan bolondos ötletet agyaltunk ki (amiket
aztán egymás után el is vetettünk). Ám, amikor igazán nekifeszültünk, hogy valami valóban eredetit
találjunk ki, kipattant a nyerő ötlet. Az ország három legjobbjának az egyike lett. Abban az évben így
ellátogattunk a világkiállításra.
- Na, ezen próbálj túltenni! - dobta fel a labdát bátyjának Chris, miután a világkiállításról hazatértünk.
- Nyugi, ez csupán idő kérdése, öcsikém! – válaszolta Dike.
Hamarosan felfigyeltünk egy utazásra, amit mintha egyenesen Dike-ra szabtak volna. Közeledett a
júniusi, gimnáziumi ballagás ideje, és erre a nyereményjátékra az iskolaév vége előtt egy hónappal
bukkantunk rá. Kilencven nyertes diáknak kínálták azt a lehetőséget, hogy hathetes európai körutazáson
vehetnek részt. A kontinens számos pontján megszállnak, és eldugott, kis falvakat látogatnak meg vonattal,
repülővel, hajóval és biciklivel.
Ezt a Wrangler farmernadrág-gyártó cég szponzorálta. A részvételi követelményben az állt, hogy írjanak
egy legfeljebb 50 szó terjedelmű írásművet arról, hogy a pályázó hogyan tudna az Egyesült Államok
„jóakaratkövete” lenni Európában.
Dike megalkotta művét, és már fel is készült az utazásra: útlevelét azonnal kiváltotta, és a szükséges
védőoltásokat is beszerezte. Amikor azt mondom, hogy pozitívan gondolkoztunk, azon azt is értem, hogy
felkészültünk a nyeremény befogadására.
A ballagás előtti napon Dike táviratot kapott, amelyben értesítették, hogy bekerült a nyertesek közé.
Még ma is élete egyik legkülönlegesebb élményeként őrzi ennek az útnak az emlékét, és azóta is levelez
néhány, akkor megismert fiatallal.
Visszaérkezése után Dike beszámolt az utazás élményeiről, és képeket mutogatott azokról a helyekről,
amelyeket felkerestek. Ekkor Chris így szólt: - Ez nagyon izgalmasnak hangzik, de úgy gondolom, most
rajtam a sor, hogy jövő nyáron Európába utazzak.
Ezt a kívánságát egy, a Clearasil cég által meghirdetett nyereményjátékkal valósíthatta meg. A
következő júliusban már fönt is ült az Európába tartó repülőgépen. Ezt az utat később csak így emlegette:
„dínom-dánom, csak eliteknek”. Végig, minden első osztályú volt, egzotikus ételeket evett, és olyan pazar
helyeken járt, amilyeneket azelőtt még sohasem látott.
Ezt az utazást sorshúzáson sorsolták ki. Az ilyen jellegű nyereményjátékra hihetetlenül sok szelvény
érkezik be: a számuk akár a 300 ezret is elérheti! Közülük mindössze 30 fiatalt választottak ki: 15 fiút és
15 lányt. Chris szintén készen állt az utazásra már azt megelőzően, hogy a győzelemről hivatalosan értesítették
volna: kiváltotta az útlevelét, és a kellő védőoltásokat is beszerezte. Ha a hozzáállásod pozitív, nyugodtan
kérkedj vele - de csak otthon, családi környezetben!
Ahogy azt már korábban is említettem, mi, Hadsellek, mindannyian a pozitív hozzáállást alkalmazva
tudtunk ilyen sikeresen nyerni.
 Pam lányom is kivette a részét a szórakozásból. Az ő szíve a receptek, illetve a művészibb jellegű
pályázatok felé húzott. Receptek beküldésével számos országos és helyi versenyen vett részt, amelyekkel
pénzt nyert. Egyik nyereményével teljesen feltöltötte a családi könyvtárat: a tizenöt kötetes Gyerekfortély-
és a húszkötetes Világenciklopédia sorozatokkal lettünk gazdagabbak.
Egy művészi vetélkedőn sztereó-lemezjátszót sikerült a tehetségével elhappolnia. Kreatív igyekezetének
köszönhetően több rádióval is ellátott minket. Pam a „móka és játék” (a nyereményekre hajtás)
időszakábán, öt pár görkorcsolya megnyerése után azt mondta: „Látjátok? Megvannak a kerekeim, és már
egész jól forognak.”
Egyik pályázatával szuper minőségű, elektromos játékvonat-készletet nyert a fiúknak. Buzdításképpen
ekkor azt mondogattuk neki, hogy immár ő is sínen van...
 3. fejezet

A türelmeseknek minden
megadatik

Az egyik évben, nem sokkal a karácsonyi őrület előtt, megkérdezte tőlem a férjem, hogy mit szeretnék
kapni karácsonyra. Akkortájt egy elektromos palacsintasütőre fájt a fogam. A Proctor Silex cégnek
köszönhetően már boldog tulajdonosa voltam egy gőzvasalónak; egy új pirító a nagyvonalú Sunbeam; egy
új kávéfőző a Corning Ware; egy elektromos hőtakaró pedig a General Electric jóvoltából lett a miénk.
És persze volt már különböző szponzoroktól mindenféle egyéb elektromos készülékem: késem,
konzervnyitóm, turmixom és fogkefém.
Azt feleltem ennek a drága fiúnak (a férjemnek), hogy ne vegyen elektromos palacsintasütőt, mert
biztosan tudtam, hogy hamarosan úgyis nyerek egyet. Abban a hónapban kifejezetten ezzel a szándékkal
vettem részt több nyereményjátékon.
Karácsony reggelén, amikor az ajándékokat bontogattuk, egy nagy, kocka alakú dobozt találtam a fa
alatt, s benne egy elektromos palacsintasütőt. A férjem vette nekem.
Január elseje és húszadika között három különböző cégtől kaptam levelet: gratuláltak, mert egy-egy
elektromos palacsintasütőt nyertem tőlük... Milyen csodálatos! Így legalább volt mit elajándékoznom
később.
Egyik tavasszal eluralkodott rajtam a vágy, hogy a konyhámat kissé felújítsam. A konyhaszekrényeket
le is festettem halványsárgára. Egy reggel, amikor kávézgatás közben az egyik magazint lapozgattam,
hirtelen megakadt a szemem a 32. oldalon, a Westinghouse cég pályázati kiírásán. A megnyerhető
készülékek között fölfedeztem egy fenséges, rézszínű tűzhelyet, ami tökéletesen beleillett a konyhámba.
Csalhatatlanul tudtam, hogy a felújításhoz arra mindenképp szükségem lesz. Nyolcéves, fehér tűzhelyem
már megtette a magáét, és hirtelen valahogy nagyon ósdinak tűnt. Tudtam, hogy ha a templomnak
adományozom, ők azt elárverezik, és a pénzt jó célokra fordítják. így különösebb felhajtás nélkül,
gondolatban máris megtaláltam számára a tökéletes helyet.
Ezerötszáz nyereményt sorsoltak ki a Westinghouse pályázaton. A tíz első helyezett nyereménye egy-
egy mosógép-szárítógép-együttes volt. A tíz második fagyasztós hűtőszekrényt; a tíz harmadik színezett
tűzhelyet nyert; a többi győztes hordozható tévét vagy más, kisebb értékű készüléket kapott.
A tűzhelyen kívül semelyik nyeremény sem érdekelt. A kiírás szerint egy huszonöt szóból álló írásművet
kellett készítenem arról, hogy miért is szeretem a Westinghouse termékeit. Annyira föllelkesedtem, hogy
öt ilyen kis irományt is megszültem, majd - még aznap este - postára adtam. Ebben az esetben sokáig
kellett várnom az eredményre, mivel a kiírásra azonnal beküldtem a pályázataimat. (Normális esetben egy
ilyen nyereményjátékot a beküldési határidő előtt hónapokig hirdetnek. A zárónapot 2-6 hetes időszak
követi, és a nyerteseket csak azután értesítik.) A köztes időben, amíg várakoztam, új függönyöket varrtam
a konyhaablakokra, és lerakattam az új linóleumot a konyhába (ez utóbbit egy helyi sorshúzáson nyertem).
Előkészültem a nyeremény befogadására. Minden alkalommal, amikor a régi tűzhelyre pillantottam, az új,
áramvonalas, rézszínű tűzhelyt képzeltem a helyére.
Ezekben az időkben olyan emberekkel tartottam a kapcsolatot, akiknek hobbijává vált a
nyereményjátékokon való részvétel. Ötleteket cseréltünk, pályázatokat vitattunk meg, és tudattuk
egymással, ha figyelemre méltó kiírásokra bukkantunk. Még klubot is alakítottunk, így - havonta egyszer
találkozva - buzdíthattuk egymást.
 Öt hónappal a nyereményjáték lezárása után egy barátom felhívott, és elújságolta, hogy egy hordozható
tévét nyert a Westinghouse-tól. Ezt követően is hallottam más Westinghouse-nyertesekről a környéken,
de számomra nem érkezett semmi.
Arra gondoltam, hogy esetleg rossz lehetett az időzítésem, azonban biztos voltam abban, hogy akár a
Westinghouse-pályázattól függetlenül is, az én konyhámban bizony olyan tűzhely fog állni. Annyira
bizakodó voltam, hogy már szinte meg is tudtam volna érinteni a tűzhelyet! Rendkívül valóságossá és
életszerűvé vált számomra. Folyamatosan egy mondás járt a fejemben: „A gondolatok: dolgok.” Meg voltam
győződve arról, hogy ha gondolatban elegendő pozitív energiát sugárzók ki, akkor azok a dolgok
valóságosan, fizikai állapotukban is megvalósulnak. Létezik egy másik mondás is, ami nagyon biztató, és
amit neked is célszerű lenne beépítened gondolataidba: „Bármi, amit az elme képes kigondolni és elhinni,
azt meg is tudja valósítani.’’ Azon fáradoztam, hogy ezt újra és újra bebizonyítsam magamnak.
A hét közepén gratulálólevél érkezett, amelyhez ezerdolláros pénzutalványt mellékeltek. Második
helyezett lettem egy festékszóró-pályázaton, ahol minden díj készpénz volt. El sem lehet mondani,
mennyire ujjongtam a boldogságtól! Érted már, mi történt? Ez volt a tűzhelyem, amit a pénzen
megvehettem, sőt még maradt is belőle!
Amikor ilyen nagy öröm ér, első dolgom, hogy fölhívom a férjemet, hogy megoszthassam vele az
örömömet. Általában azzal kezdem: „el sem fogod hinni, hogy...” Mire ő azt feleli, hogy: „Tégy próbára!
Hiszen akadhat még számomra új a nap alatt!”
Már másnap megvettem és beszereltettem a rézszínű tűzhelyet. Annyira elégedett voltam a
„tűzhelyterv” megvalósításával, hogy az örömömet látva akár azt is gondolhattad volna, hogy az istenek
hullajtották le azt az Olimposzról.
Tíz nappal később kaptam még egy levelet. Ez a Westinghouse-tól jött. Azt írták, hogy a nyeremények
kiosztása közben valahogy - figyelmetlenül – átsiklottak a nevemen, így elmulasztottak értesíteni arról,
hogy egy harmadik helyezettnek járó díjat, egy tűzhelyet nyertem! Egészen elképedtem. Ha el tudsz
képzelni olyan helyzetet, ami képes felrázni az embert, akkor ez éppen olyan volt. A cég területi vezetője
néhány nap múlva felhívott telefonon, azt tudakolva, hogy mikor szállíthatnák a tűzhelyet.
Elmeséltem neki, hogy nemrégiben vettem egy új tűzhelyet. „Nem, nem a Westinghouse típusút
vásároltam. Az egyik áruházban egy tűzhely-kiárusításba botlottam, és ott egy Westinghouse típusúhoz
nagyon hasonlót találtam, a szokásos árnál 85 dollárral kevesebbért.”
A területi vezető nagyon kedves és megértő volt. Ha Westinghouse-tűzhelyet vásároltam volna, akkor
a teljes árat visszafizették volna. így azonban a tűzhely helyett szert tettem egy új mosógépre és egy
szárítógépre. De ez nem dobott fel annyira, mert eddig még nem foglalkoztam a mosógép-szárítógép-
együttes gondolatával.
Az egyik hétvégén ellátogattunk a Dallasban megrendezett, texasi, állami kiállításra. Fölkeltették
érdeklődésemet a színes televíziók, mivel nagyon megtetszett az éles, színes és életszerű képük.
Megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy a következő cél egy színes tv megnyerése lehetne.
Összeszedtem minden pozitív gondolatot, amivel csak elő tudtam hozakodni, felturbóztam
képzelőerőmet, és az 55 cm-es képátmérőjű, fekete-fehér tévénket gondolatban színesre cseréltem. Az
ügyet megbeszéltem a családommal is. Mindannyian egyetértettek abban, hogy egy „színes tévét a 603-
asnak” jelige segítene abban, hogy a célunkra gondoljunk, ha eszünkbe jut a tv. (A 603 az akkori
házszámunk volt.)
Rövidesen meg is nyertük az első televíziónkat. A 41 cm képátmérős, hordozható, fekete-fehér tévét
Chris nyerte egy gyerekpályázaton, ahol egy kacsának kellett nevet találni. Úgy három héttel később egy
helyi rádió nyereményjátékán én is nyertem egy 36 cm-es, hordozható tévét. Szintén fekete-fehéret.
Egymást cukkoltuk, és azon morfondíroztunk, hogy talán nem hangsúlyoztuk eléggé azt, hogy a tv színes
legyen. Elhatároztuk hát, hogy a színességre különösen sokat gondolunk.
 A következő lehetőség képszöveg-pályázat formájában érkezett. Maximum tíz szót kellett a képen
látható baba szájába adni, hogy attól a jelenet igazán viccessé váljon. Színes, valamint hordozható, fekete-
fehér tévékészülékeket ígértek nyereményként. Ez alkalommal teljesen biztos voltam benne, hogy nyerek.
Nyertem is, de sajnos ismét egy fekete-fehér készüléket. Más ezt már kudarcként értékelte volna, én
azonban úgy döntöttem, azért sem hagyom magam elkedvetleníteni, és nem adom fel. Otthon a többiek
különféle viccekkel ugrattak már: „Anya színvak lett.” Vagy: „szinte már másra sem tud gondolni.”
Két év kitartó programozás után feladtam, és vettem egy színes tévét. A vásárlás azonban egyáltalán
nem dobott fel. Tudom, hogy nincs kudarc, csak késlekedő siker, de ez a késlekedés túl hosszúra nyúlt...
A következő év januárjában a férjemnek üzleti ügyben Kaliforniába kellett repülnie. Megkért, hogy
menjek vele, mert így néhány tévéműsorban nézőként is ott lehetünk. Remek szórakozásnak ígérkezett!
Több, élő tévéműsorban részt vettünk, és egész hétvégén valóban remekül éreztük magunkat.
Hétfőn, amíg a férjem az üzleti ügyeit bonyolította, adódott egy szabad napom, és úgy döntöttem,
elmegyek az NBC stúdiójába. Azt reméltem, hogy láthatom Art Linklettert2, vagy esetleg még beszélhetek
is vele. Közbevetőleg elmesélem, miért is akartam - ismét - találkozni Art Linkletterrel. Amikor
megnyertük a disneylandi kirándulást, az utazást néhány nappal megnyújtottam. Egykori szomszédom
ugyanis a napsütötte Kaliforniába költözött, és meghívott, töltsék el náluk néhány napot. Ennek kapcsán
alkalmam nyílt néhány, élőben zajló tévéműsort megnézni.
Korábban már néhányszor láttam az „Art Linkletter Show”-t a tévében, és azt mindig őszintének, jó
értékeket képviselőnek és szórakoztatónak találtam. Reméltem, hogy egyszer lehetőségem lesz a műsorban
részt venni. (Én is nőből vagyok: szeretek a figyelem középpontjába kerülni...)
A barátnőmnek sikerült jegyeket szereznie a műsorra. A stúdiólátogatás előtti estén hirtelen erős vágyat
éreztem arra, hogy a műsorban szereplőként vegyek részt. Aznap éjjel nagyon különöset álmodtam. A
következőt láttam, nagyon élesen: Art Linkletter a hatalmas tömegből, a nézőközönségből kiválaszt
engem, és megkér, szerepeljek a műsorában. (Az a legérdekesebb, hogy aztán pontosan így is történt.)
Még a műsor kezdete előtt, nem sokkal azt követően, hogy a közönség elhelyezkedett, vártam, hogy az
álmom elkezdjen valósággá válni. Art Linkletter megjelent a színpadon, végigpásztázta tekintetével a
közönséget, majd odajött hozzám, és - a sok száz jelenlevő közül - megszólított: - Ismerem magát?
Azt hiszem egy pillanatra belém fagyott a szó, hiszen minden pontosan úgy történt, ahogyan azt
álmomban láttam. Ugyancsak bizarr érzés volt...
„Nem, most először járok Hollywoodban” - válaszoltam. Megkérdezte, szeretnék-e egy nagyon
különleges karácsonyi ajándékot. Naná! Kikísértek a reflektorfénybe, és egy hatalmas dobozt raktak le
elém. Ki kellett nyitnom, úgy, hogy a tévénézők és a közönség is jól láthassák az ajándékot. Ami azt illeti,
eléggé meglepődtem. (Nem, nem színes tv volt benne...)
Amikor fölemeltem a doboztetőt, kis mikulásfigura ugrott ki belőle, amitől kis híján frászt kaptam...
Miután magamhoz tértem, akkor vettem észre, hogy ez a dobozba erősített, rugótestű figura egy gyönyörű
órát nyújt felém. A műsort karácsony napján sugározták, ezért az egész családom és a barátaim mind
figyelemmel kísérhették televíziós debütálásomat.
Most, hogy már magam is „híres” lettem, többé nem vágytam a „nagy szerepre” . Amikor a műsor
véget ért, Linkletter újra odajött hozzám, és ismét megkérdezte tőlem, biztos vagyok-e abban, hogy azelőtt
valóban nem találkoztunk. Mit tippelsz, elmondtam-e neki, hogy én ezt az egészet előre megálmodtam?
Természetesen nem. Ezen esetet követően elég sokat kutattam a telepátia, a hatodik érzék és a
korregresszió témában.
Érdekelt volna, hogy Art Linkletter vajon miként vélekedik ezekről a témákról. Legutóbbi
látogatásomkor sajnos nem volt lehetőségem megkérdezni a véleményét, de reméltem, hogy valamikor
majd alkalmam nyílik rá.

2
Népszerű, amerikai játék-műsorvezető a 60-as évekből. [A fordító megj.]
 E kitérőt követően folytassuk hát a történetet ott, ahol abbahagytuk: az NBC-stúdiónál. Éppen
körbevezettek minket az NBC területén, amikor észrevettem, hogy az épület oldalánál egyre többen állnak
sorban. A felvételre kerülő műsorba kívántak nézőként bejutni.
Megérdeklődtem, hogyan tudnék én is bemenni, és azzal már be is álltam a sorba, a többi várakozó
közé. A műsor címe: Tippeld meg! volt. Öt, egyenként félórás műsor felvételét tervezték aznapra,
amelyekből a következő héten naponta egyet szándékoztak leadni a televízióban.
Ebben a műsorban ajándékokat lehetett kapni, de csak akkor, ha:
1. a közönséget pásztázó kamera épp rád közelít, megáll, s így téged választ ki a játékra;
2. a játékosként szereplő híresség helyesen tud válaszolni három kérdésre, amelyeket házastársa a
műsorvezetőnek korábban megadott.

Ez amolyan hatodikérzék-dolog. Mostanság is megy hasonló műsor, például az Újdonsült házasok

játéka.
Ha a játékosként szereplő híresség mindhárom kérdésre helyesen válaszolt, akkor a közönség soraiból
kiválasztott néző megnyerte azt a készüléket, amelynek a képét a játék kezdetén kivetítették az óriás
képernyőre. Lehetett az hűtőszekrény, színes tv, mosógép stb., de mindenképpen valamilyen nagy értékű
háztartási készülék. Ha az egyik kérdésre hibás válasz érkezett, akkor egy kisebb értékű ajándék volt a
jutalom, például valamilyen hordozható készülék. Amennyiben egyetlen kérdésre sem érkezett jó válasz,
akkor nem járt jutalom.
Érdekesnek és óriási kihívásnak találtam ezt a játékot. Remek szórakozásnak néztem elébe! Délután 5-
ig - a férjemmel való találkozóig - ráértem.
Amíg a sorban várakoztam, összeismerkedtem az előttem álló asszonnyal és a lányával. Azt mérlegelték,
mekkora az esélyük arra, hogy épp őket válasszák ki valamelyik jutalom megnyerésére. Ők már ismerték
ezt a műsort, nekem azonban még teljesen új volt. Elmesélték, hogy már évek óta részt vesznek különböző
nyereményjátékokon, de eddig még soha, semmit sem nyertek. „Egy pisszenést sem, Helene!” - szólalt
meg a belső hangom. „Ne dicsekedj, amíg nem bizonyítottál!”
Miközben kudarcaikról szóló történeteiket mesélték, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy miért nem
nyertek még. Természetesen akartak nyerni, de ahelyett, hogy pozitívan álltak volna hozzá, kételyek
hemzsegtek a fejükben. Nem nevezhetném őket ugyan kifejezetten negatívnak vagy pesszimistának, de
kételkedésük elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a verseny kezdetekor az összegyűjtött pozitív
energiájukat teljesen elveszítsék.
Erre külön szeretném felhívni a figyelmedet, mert sajnos a legtöbb ember ebbe a hibába esik. Azt
mondják, hogy bizakodóak, azonban ezt a hatalmas energiát valahogy nem tartják fenn egészen addig, amíg
a vágyaik meg nem valósulnak, amíg el nem érik a céljukat.
A tévéműsor kiváló lehetőségnek ígérkezett egy kísérlethez. Szerettem volna, ha ezek a kedves emberek
végre megnyerik azt, amire vágynak. Az anya színes tévére, a lány hűtőszekrényre áhítozott.
Ekkor teljes gőzzel hozzáfogtam, hogy elmondjam, milyen nagyszerű dolognak is tartom a pozitív
gondolkodást. Megkérdeztem tőlük, szeretnék-e játékosan próbára tenni pozitív gondolkodásuk és
képzeletük erejét. Bár beleegyeztek, mégis éreztem, hogy kissé dilisnek tartanak...
Az igazat megvallva a stúdió közönsége egyáltalán nem volt nagyszámú. Határozottan növelte az
esélyeinket, hogy csak kb. ötvenen ültünk a teremben. Azt javasoltam, hogy maradjanak passzívak, vagyis
ne sugározzanak pozitív energiát semmire, amíg a kijelzőn meg nem jelenik az általuk áhított tárgy.
Amikor viszont az felvillan, akkor hirtelen váltsanak, és tudják (gondolják), hogy a kamera őket választja
ki a nyereményért folyó küzdelemre, és érezzék, hogy meg is fogják nyerni a díjat. Elfogadták a tervet.
Mivel a helyes válaszokat a közönség látta a kivetítőn, azt javasoltam, hogy a jó választ gondolatban
küldjék el a válaszoló hírességnek. Más szóval: telepatikus játékra buzdítottam őket. Többször is
emlékeztettem az asszonyt és a lányát, hogy ez játék, és ha mindhárman betartjuk a szabályokat, akkor
egész biztosan nyerni fognak. „Nincs veszteni valótok. De ez csak még érdekesebbé teszi a dolgot!” –
magyaráztam tovább.
Ezután elkezdődött a móka, és valóban remek szórakozásnak bizonyult. Első nyereményként ezüst
étkészlet jelent meg a kijelzőn. A szép evőeszközök mellé egy évre elegendő, finom bor is járt. Nem erre
vágytunk, ezért nem is foglalkoztunk vele. A következő ajándék, amit a közönség soraiból megnyerhetett
valaki, egy színes televízió volt. Láttam, hogy mindketten felkapják a fejüket. A következő percben a
kamera ráközelített az anyára. Lehetett látni rajta, hogy nagyon meghökkent. Arcán kis mosollyal felém
pillantott, mintha a tekintetével azt mondaná: „ki hitte volna?” . A pódiumon elkezdődött a játék. Biztos
voltam benne, hogy az anya és a lánya is folyamatosan küldik gondolatban a helyes válaszokat a játékosnak,
és természetesen ezt tettem én is. Mind a három kérdésre helyes választ adott a híresség!
A megdöbbent, Ohio-i háziasszony megnyerte élete első nyereményét, egy színes tévét! A játék tovább
folytatódott, de az ezt követő nyeremények egyike sem hozott minket lázba. Hamarosan egyórás
ebédszünet következett, majd - három újabb adásanyag felvételével - a műsor folytatódott. Ebédszünetben
átsétáltunk a szemközti étterembe. Ekkor a lány feltette azt a kérdést, amiről biztosan tudtam, hogy
nagyon foglalkoztatja: „Nem gondolod, hogy ez csupán a véletlen műve volt?” Egyetértettem vele abban,
hogy minden jel erre utalt. „Szeretnéd-e megnyerni a hűtőszekrényt, még akkor is, ha az csupán a
’véletlennek’ volna köszönhető?” - kérdeztem tőle. „Miért is ne? Nyerjünk még egyszer!” - jött a válasz.
Mire visszaértünk a stúdióhoz, addigra a tömeg a korábbi háromszorosára nőtt. Ennek láttán a lány
aggódni kezdett. Aztán erőtlenül rám mosolygott, majd megnyugodott.
Az első ajándék, ami megjelent a közönség előtti kivetítőn, az ő hűtőszekrénye volt. Kire közelített rá
a kamera? Igen, az ugyancsak meglepett, fiatal lányra. Ezután elkezdődött a telepátiajátékunk, és örömmel
nyugtáztuk, hogy a játékos könnyedén ráérzett a helyes válaszokra. A lány természetesen megnyerte a
hűtőszekrényt! Egy újabb ’véletlen’. Hát nem meglepő?! Ami engem illet, én sohasem hittem a
véletlenekben.
A következő felvétel előtt tíz perc szünetet rendeltek el. Anya és lánya megkérdeztek, hogy mit
szeretnék nyerni, és biztosítottak támogatásukról. Annyira élveztem, hogy céljaik elérésében segíthettem
nekik, hogy számomra ez volt az igazi jutalom. Hazamentek.
Két szabad órám maradt a férjemmel való találkozóig, ezért úgy döntöttem, hogy maradok, és tovább
néztem a műsort.
Ahogy ott ültem a nézők között, elkezdtem érezni a jelenlevők kisugárzását. Senkiben sem volt elég
erős vágy egy készülék megnyeréséhez - legalábbis az érzékeim ezt súgták. Talán nem is volt igazán
szükségük rá, ki tudja. Unatkoztam és egyre türelmetlenebb lettem, amikor eszembe jutott drága, jó
anyukám, aki a legutóbbi leveleiben többször megemlítette, mennyire örülne egy színes tévének.
Elérkezett hát az én időm. A pásztázó kamera megállt rajtam, aztán a helyes válaszokat elküldtem
gondolatban a játékosnak. Be kell vallanom, hogy egy pillanatig magam is aggódni kezdtem, amikor a
játékos az egyik kérdésre majdnem rossz választ adott. De - szerencsére - habozott, majd végül kibökte a
helyes választ. E kedves embernek köszönhetően azóta már édesanyám egy színes tévé boldog tulajdonosa.
De hát ez boszorkányság! - gondolják talán most néhányan. Nem, nem az. Nevezzük csak a nevén:
„boszorvágyság”. Elemezzük a helyzetet! Az ajándék olyan gazdára várt, aki igazán vágyott rá. A színpadon
ülő játékosok szabad akarattal rendelkeztek, vagyis elfogadhattak vagy visszautasíthattak bármit, ami
gondolati üzenetként érkezett hozzájuk.
Kérdés: Mi történik, ha egyszerre többen is versengenek ugyanazért a nyereményért? Akkor azt ki nyeri
meg?
Válasz: Aki a célja eléréséért a legtöbb pozitív energiát sugározza ki.
Kérdés: Bárki képes erre?
 Válasz: Nap, mint nap - persze nem tudatosan - pontosan ezt tesszük. Gondolataiddal - bár nem voltál
tudatában - energiát sugárzol! Itt az ideje, hogy végre tudomást szerezz róla, és a folyamatot mostantól
már tudatosan alkalmazd!
Amikor ráébredtem, hogy elmém tudatos irányításával milyen hihetetlenül hatalmas erő áll a
rendelkezésemre, a következő gondolatot építettem be az elmémbe: „Elmém erejét mindig építő módon
fogom használni. Olyan ügyekre, amelyek jó célt szolgálnak, amelyek tisztességesek, építőek és emberségesek.
Sohasem fogom ezt az erőt romboló vagy kártékony szándékkal használni. Ha mégis ez lenne a szándékom, nem
leszek képes ezeket az erőket működtetni." Ezt valóban, őszintén így is gondolom. Kutatásaim során ugyanis
ráébredtem, hogy ez a hatalmas, pozitív energia utat nyithat súlyos betegség esetén a gyógyulás felé;
bátorságot önthet az elkeseredettekbe; és bárkinek jótékony segítségére lehet.

Néhány éve megismerkedtem Frank Outlaw rövid gondolatsorával:

„Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaid!

Ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg tetteid!
Ügyelj tetteidre, mert azok szabják meg szokásaid!
Ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemed;
s ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat!”
 4. fejezet

Igen, képes vagy rá!

„Kíváncsi vagyok, vajon egy elcsigázott, elhízott, három lurkóval megáldott, frusztrált, negyvenes éveibe járó
házaspár képes-e újra elragadtatással átérezni tavasz örömmámoros varázsát?”

Ezzel a szöveggel neveztem be minden pályázati kiírásra, amelyik nyereményként európai utazást ígért.
Magasra tettem a mércét: versenybe szálltam egy párizsi utazásért.
Újév első napján hozzáfogtam a „Párizs-tervhez” Úgy döntöttem, hogy június 1-jén, a 40.
születésnapomat Párizsban ünneplem.
Mindenkitől azt hallottam, hogy Párizs csodálatos, szép, romantikus és izgalmas hely, teli kis
kávézókkal, zenével és nyugodt, barátságos, vidám emberekkel. Ez ösztönzött arra, hogy az előbb idézett
pályaművemet megfogalmazzam, mert a Párizsra vonatkozó hírekről a saját szememmel akartam
megbizonyosodni... A férjem természetesen velem tartott volna, mert az ilyen úthoz két ember kell, hiszen
akadnak dolgok, amik csak párban igazán élvezetesek...
Valóban kíváncsi voltam rá, hogy képesek vagyunk-e újra elragadtatással átérezni a tavasz
örömmámoros varázsát az élet, a szerelem és az önmagukat keresők városában.
Mára már tudom, hogy bármiről is legyen szó, amit az életben elérünk, azt gondolataink határozzák
meg - vagyis az, hogy mennyit ábrándozgatunk, és mennyi energiát küldünk célunknak.
„Párizs-tervem” idején nagy hatással volt rám minden, amit addig hallottam vagy olvastam erről az
európai fővárosról. így már félig meg is győztem magamat arról, hogy a tervem valóban sikerülhet. Már
csak a testemet kellett odavinnem, hogy végre a saját bőrömön érezzem, sikerül-e valóban újra átélnem a
várt elragadtatást.
Hosszasan ecsetelhetném, hogy mit is jelent számomra a szó: elragadtatás. Most azonban beérem azzal,
hogy azt mondjam: ez egy gondtalan, kellemes, meghitt, könnyű, nyugodt és védett érzés. Számomra ezt
jelenti.
Egy kólapályázat indult újévkor. Éppen ilyen nyereményjátékot kerestem! Az első díjakkal utazásokat
lehetett nyerni, a világ bármely pontjára. A kiírás alapján a következő kérdést kellett a pályázóknak
megválaszolni: „A világ mely pontjára utaznál a legszívesebben, és miért?” Tudtam, hogy Párizsba akarok
menni; tudtam, hogy miért akarok odautazni, és azt is tudtam, hogy hamarosan valóban Párizsban leszek.
Nem igazán foglalkoztatott, hogy ezt a célomat melyik nyereményjáték megnyerésével érem el. Azt is
elképzelhetőnek tartottam, hogy a tervem nagy pénzösszeg megnyerésével válik valóra, de május 15.-éig,
az általam kitűzött nyerési határidőig még várni akartam, mert elképzelésem szerint a jegyeket csak azután
vettem volna meg.
Amikor utazásokat sorsolnak ki, a feltételek előre meghatározottak, és a nyereményt csak a nyertes
veheti át, és csak ő veheti igénybe.
Nem igazán foglalkoztatott, hogy a különböző nyereményekkel Európa mely pontjára lehetett eljutni,
mert úgy gondolkoztam: ha Európában vagyok, akkor már könnyen eljutok Párizsba. Úgy döntöttem,
hogy minden játékon részt veszek, egészen addig, amíg sikerül nyernem. Álmom megvalósítására hat
hónap állt rendelkezésemre.
Valahol azt olvastam, hogy minél erősebb a hited, annál nagyobb az erőd. Ezért, ha a benned lévő,
isteni erőt kitartóan használod, az még nagyobb lesz. „Nem tudjuk az isteni erőt kimeríteni” - állította ez
az írás - mert „olyan forrás az, mint a levegő, vagyis gyakorlatilag végtelen.”
 Az elmúlt években több, a keleti tanokat követő és spirituális fejlődésre törekvő ember kérdezte meg
tőlem, vajon nem érzem-e úgy, hogy az isteni erőt helytelenül, anyagias célokra használom. Azt is
mondták, hogy ha továbbra is ezt teszem, ez az erőm el fog apadni.
Erre a kérdésre a tapasztalatom adja meg a választ. Nem hiszek abban, hogy anyagi vágyak
megvalósítására helytelen volna mentális erőt használni. Azt sem hiszem, hogy „Isten akarata” lenne az
embereket fájdalommal, betegséggel és szegénységgel büntetni. Meglehet, hogy az én Istenem nem azonos
azokéval, akik az említett gondolatban hisznek. Az én gondolkodásmódomhoz a következő idézet áll
közel: „Kérjetek és kaptok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek, keressetek és találtok.”3 Nem találkoztam
ezzel kapcsolatban olyan megkötéssel, hogy „csak utazást, jó egészséget vagy jobb állást ne kérjetek!”
Ha a gondolkodásmódod elfojtja az ilyen jellegű célok utáni vágyakozást, akkor az csakis a te, saját
mentális korlátod! Több könyvet megtölthetnék azokkal a példákkal, amelyek azt demonstrálják, hogy -
a környezetüknek, ilyen-olyan vallási dogmáknak, a bűntudatnak és a begyepesedett gondolkodásnak
köszönhetően - milyen téveszmékkel élnek sokan. Ezzel az állítással nem az a szándékom, hogy elítéljem
az ilyen emberek gondolkodásmódját. Azonban ha egyszer eltöprengenek eredménytelenségükön, bizony
rá fognak ébredni arra, hogy változniuk kell. Az életed megváltoztatásához azonban a gondolkodásodon kell
változtatnod!
Úgy tűnik, ismét sikerült kisebb prédikációt szőnöm az egyik „móka és játék”-történetembe. Egyik
fiam heccből mindig fölmutat egy miniatűr szónokhordót, valahányszor rám jön a papolás...
Térjünk vissza a Párizs-tervhez. Nos, a kóla-nyereményjátékra beküldött nevezésemmel nem nyertem
párizsi utazást. A harmadik helyezettnek járó díjjal, egy Hammond márkájú, elektromos orgonával
azonban megajándékoztak. Az eset nagyon elgondolkoztatott. Elmondom, szerintem mi lehetett az oka,
hogy az orgonát nyertem meg.
A pályázatokat elbírálók igazán kedves emberek. Néhányuk komolyan veszi a dolgát, néhányuk a
humor oldaláról közelíti meg azt, néhányukban pedig az együttérzés dominál. Ezt a következtetést igen
sok és sokféle - megnyert - pályázat alapján vontam le. Előfordul, hogy a pályaművünk olykor szomorú,
máskor vidám, megint máskor kicsit „őrült” hangulatúra sikeredik.
Biztos vagyok benne, hogy a kólás bírálóbizottság a gondolataimat találónak és eredetinek,
fogalmazásomat pedig frappánsnak találta, máskülönben nem ítélte volna oda az értékes hangszert.
Azonban azt gondolom, hogy amikor elérkezett a végső döntés ideje, a bizottság attól félt, hogy Párizsba
eljutva esetleg csalódnék, ha mégsem tudnám „újra elragadtatással átérezni a tavasz örömmámoros
varázsát”. Esetleg azt gondolhatták - beküldött mondatom alapján -, hogy leginkább némi lelki
támogatásra volna szükségem, amihez remek eszköz az orgonamuzsika. Talán ezért nyertem orgonát. A
valódi okot ugyan sosem fogom megtudni, de találgatni azért még lehet. Nem igaz?
Megnyugtathatlak, hogy csöppnyi csalódottságot sem éreztem. Emlékezz, már mondtam: nem létezik
kudarc, csak késlekedő siker. Ezzel a nyereményjátékkal kapcsolatban is ezt éreztem.
Amint már említettem, rengeteg nyereményjátékot hirdettek meg, de engem kizárólag azok érdekeltek,
amelyek európai utat vagy pénznyereményt kínáltak, és ezekre továbbra is folyamatosan beküldtem a
pályázataimat.
A következő, érdeklődésemet fölkeltő nyereményjátékot egy férfi sportruházati cég szponzorálta.
Összesen hat nyereményt kínáltak: hat európai nagyvárosba szóló utat. A szabályok szerint egy legfeljebb
huszonöt szóból álló írásműben kellett írni arról, hogy melyik városba szeretnél utazni.
Ismét azt írtam, hogy Párizsba szeretnék eljutni, és megírtam azt is, hogy miért. Másik pályázatot is
beküldtem, azzal, hogy Velencébe szeretnék utazni. Messzebb volt, mint Párizs, így a számításba jövő utak
közül ez került a legtöbbe, ezért ez tűnt a legjobb nyereménynek. Ez az út első osztályra szólt, viszont csak
egy fő részére.

3
Máté 7:7 [A fordító megj.]
 Ekkor már május elsejét írtunk, és még mindig nem érkezett hír arról, hogy bármilyen utazást nyertem
volna. Kaptam néhány kisebb díjat, de utazást egyet sem. Már beszereztük a védőoltásokat és az
útleveleket, és azon töprengtünk, vajon miért tarthat valakinek, valahol ilyen sokáig, amíg értesít
bennünket.
Pár nappal később Chris fiam nyert egy New York-i utat, két fő részére. Nagyon lelkesek lettünk,
amikor ráébredtünk, hogy Texas és Európa között New York félúton van. Már nem sok időnk maradt a
június elsejei céldátumig.
Egy héttel később táviratot kaptunk a férfi sportruházatot forgalmazó cégtől. A férjem megnyerte a
velencei utat, és bármikor, akár azon nyomban is indulhatott volna.
Gyors alkudozásba kezdtünk, így sikerült az egy darab, első osztályra szóló jegyet két turistajegyre
váltani, sőt a légitársaság a díjkülönbözetet vissza is térítette nekünk. Csodálatosan összejött a dolog!
Hárman, Chrisszel és a férjemmel New Yorkba repültünk. Eltöltöttünk három napot a világkiállításon,
majd - miután Christ felraktuk a texasi járatra - elindultunk Európába.
Június elsején a férjemmel már bort kortyolgattunk Párizs egyik hangulatos, utcai kávézójában.
Most pedig elárulom: igenis lehet „újra elragadtatással átérezni a tavasz örömmámoros varázsát”, akár
még elhízott, frusztrált, negyvenesként is! Mire számos, varázslatosan szép európai várost végignéztünk,
és háromhetes, izgalmas utazásunk véget ért, ismét csinos és kacér harmincasnak éreztem magam. Érdemes
kipróbálni!
 5. fejezet

Tűnj meglepettnek,
mert arra számítanak!

Nem is sejtettem, hogy az európai utazásból hazatérve miféle „kihívás” vár majd rám a klubban.
Szeptember első hétfőjén találkoztunk, nem sokkal azután, hogy Európából hazaérkeztem. A sok utazásos
nyeremény után, már csak „csavargóként” emlegettek. Hadd tegyem hozzá: a megnyert használati
tárgyakban is örömömet leltem, mert egyszerűbbé és kényelmesebbé tették az életünket.
„Lehet ezt még fokozni?” - hangzott el a kérdés. Miután megosztottam úti élményeimet, a klubtagok
zöme ugyancsak gusztust kapott európai utazás megnyeréséhez...
Tájékoztattak a folyamatban lévő nyereményjátékokról, amelyek közül az egyik rendkívül felcsigázott.
A Formica nevű vállalat, építkezésianyag-akciója veretében, egy „álomház-nyereményjátékot” hirdetett
meg. Nos, számomra ez jelenthette a „jólét” kezdetét.
A New York-i világkiállításon bemutatták azt a Formica-házat, amelyet majd valaki meg fog nyerni.
Bár ott jártam a kiállításon, nem tudtam a nyereményjátékról, sem a kiállított házról. Valószínűleg
túlzottan lekötött az európai utazás izgalma.
A nyereményjáték a Formica-termékeket kívánta reklámozni. Az Egyesült Államokban minden
építkezési vállalkozó, aki a házak kivitelezéséhez felhasznált egy bizonyos mennyiségű Formica-anyagot,
és részt vett az „otthonok parádéján”, megkapta a nevezési űrlapot és a pályázati szabályzatot.
Ahhoz, hogy valaki a nyereményjátékon részt vehessen, háztulajdonosnak kellett lennie, és meg kellett
tekintenie egy, az akcióban szereplő Formica-házat. Ekkor már hétfő este volt, a nyereményjátékot pedig
pénteken zárták le. Megtudtam, hogy az egyetlen, környékünkön lévő Formica-ház, ahol még akadt
nevezési űrlap, Garlandban, tőlünk kb. 30 kilométerre állt.
Aznap este, a klubból hazafelé jövet egyre csak ez a ház járt a fejemben. Vadonatúj, modern, tágas!
Minél többet gondoltam rá, annál jobban tetszett. Ezt éppen nekem találták ki!
Kedd reggel, ébredéskor, csak egy dologra tudtam gondolni: a házra. Azután, hogy a férjem dolgozni,
a három gyerek pedig az iskolába indult, nekiláttam a napi teendőimnek. Nevezd megérzésnek,
intuíciónak vagy „boszorvágyság”-nak, de egyszer csak kényszert éreztem, hogy elautózzak Garlandba, és
feliratkozzak a sorshúzásra.
Eleredt az eső. Felhívtam az egyik, szintén Irvingben lakó barátnőmet, aki maga is szívesen vett részt
nyereményjátékokon, hogy jöjjön el velem Garlandba, feliratkozni.
„Bocs, Helene, de nem tudok menni. Most mostam meg a hajamat, ráadásul ilyen borzalmas időben
semmi kedvem kocsikázni” - mondta. Erre a másik barátnőmet is föltárcsáztam, remélve, hogy ő talán
velem tart. Tévedtem. Éppen varrt, és egyébként sem óhajtott kimenni az esőbe. Emlékeztetett, hogy a
pályázatot már csaknem két éve írták ki, ezért idő- és benzinpazarlásnak tartotta ennyire a nevezési időszak
végén beszállni. Ekkor azzal próbáltam lekenyerezni, hogy ha velem tart, akkor délben meghívom egy
pizzára, de még ez sem vette le a lábáról...
Ezt követően magamat próbáltam meggyőzni arról, hogy a hét egy későbbi napján menjek majd el
Garlandba, de a nevezés ötletéről nem mondtam le. Később mégis úgy éreztem, mennem kell. A zuhogó
esőben beültem a kocsiba, és útnak indultam. Megtaláltam a Formica-házat, majd mind a magam, mind
a férjem nevét regisztráltattam. Leültem a tágas nappaliban, és csodálattal néztem a Formica-berendezések
gyönyörű vonásait és mesteri kivitelezését.
 Ekkor ébredtem tudatára, hogy meg fogom nyerni a házat. Ne kérdezd, hogyan! Egyszerűen csak
tudtam.
Hazavittem egy nevezési űrlapot, és éppen a feltételeket olvastam, amikor hirtelen pánikba estem. A
férjem nevét is fölírtam, pedig a feltételek közt szerepelt, hogy csak az jön számításba, aki megtekintett
egy Formica-házat. Ezt azonban ő nem tette meg!
Gondolhatod, hogy ezek után ragaszkodtam hozzá, hogy eljöjjön velem Garlandba, megismerkedjen
a házzal, hogy amikor a bizottság értesít majd bennünket a győzelmünkről, nehogy kizárjanak bennünket
a versenyből, mert megszegtük a szabályokat.
Megtanultam, hogy hatalmas nyereményt is el lehet veszíteni, ha az ember lazára veszi a figurát, és nem
tartja be a szabályokat. Ismertem például egy asszonyt, aki benevezett egy nyereményjátékra, amin
ötszobás házra való bútorzatot lehetett nyerni. Igazán vágyott a nyereményre, és szüksége is volt rá, mert
akkoriban építtették az új házukat. Az egyik beküldött pályaművére a 11 éves lánya nevét írta, mert utólag
tudni akarta, hogy melyik írása nyert és melyik nem. Véletlenül azonban figyelmen kívül hagyta azt a
feltételt, amely szerint csak felnőtt pályázhatott. Amikor a bírálóbizottság telefonált, és kérdésükre a
kislány elmondta, hogy 11 éves, nyerési lehetőségük azonnal kútba esett. Később az édesanya felhívta az
ügynökséget, és elmondta, hogy nem vette észre, hogy a nyereményjáték kizárólag 21. évét betöltött
felnőtteknek szólt. A bizottság tagjai ezt őszintén sajnálták, de tartaniuk kellett magukat a szabályokhoz.
Még azon a hétvégén ellátogattunk Garlandbe, bemutatkoztunk az építőnek, és megvizsgáltuk a ház
részleteit. Amint hazaértünk, nagy álmom kezdett alakot ölteni. A tettekben is megnyilvánuló, aktív hit
önmagában is mély hatást gyakorol a tudatalattira. Az is motivált, hogy fogadtam a klubtagokkal:
megnyerem a házat. Ezen fogadás gyümölcsét is le akartam aratni.
A következő héten elhatároztam, hogy a házat kézzel faragott, spanyol bútorokkal rendezzük be.
Mexikói utunkon láttam ilyeneket.
Megkértem a férjemet, készítsen tervrajzot a házhoz. A fiúk is hozzátették kívánságaikat: azt kérték,
legyen akkora játszószobájuk, amibe belefér egy biliárdasztal, a korábban megnyert orgona, a tv, a HIFI-
torony és néhány kanapé. Én annak a vágyamnak adtam hangot, hogy a konyha és a reggeliző terület
egybe legyen nyitva a télikerttel. Annyira részletesen tervezgettünk mindannyian, hogy energiánkkal egyre
közelebb vonzottuk magunkhoz a cél megvalósulását.
A következő, hitünket tanúsító tettünkként az ezt követő hétvégeket a leendő házunkhoz szükséges,
megfelelő építési telek keresésével töltöttük. A pályázati kiírásban az állt, hogy a nyertes az Egyesült
Államok területén bárhol választhat telket, s azt szintén a Formica fizeti. Kinéztünk három, célunknak
megfelelő telket. Önmagában már ez is remek szórakozásnak bizonyult!
Eltelt 6 hét, ám nem jött semmi hír. Aztán az egyik este, miközben én éppen a klubban jártam,
megcsörrent a telefon. A férjem vette fel. A pályázatokat elbíráló bizottságtól hívtak. Nem, nem azért,
hogy elmondják, hogy nyertünk volna, csak hogy feltegyenek néhány kérdést. A hivatalos eljárás szerint
ellenőrizniük kellett, hogy a pályázók teljesítették-e a pályázati feltételeket.

1. kérdés: H. B. Hadsell házas, illetve háztulajdonos-e?

2. kérdés: Ellátogatott-e valamelyik Formica-házhoz, és ha igen, melyikhez?

A férjem természetesen az összes kérdésre tudta a választ, mert pontosan követtük a pályázati
szabályokat.
Ez az előzetes vizsgálat még nem jelenti, hogy az ember megnyerte a díjat. Megtudtuk, hogy erre a
lépésre azért van szükség, mert így tudják elkerülni, hogy jogosulatlannak ítéljenek nyereményt. A
vállalatnak arról is meg kell győződnie, hogy a szóban forgó személy valóban létezik, és sem a vállalat
alkalmazottaival, sem a nyereményjátékot intézőkkel nem áll rokoni kapcsolatban.
A vizsgálatot követően nagyon izgatottak lettünk, és találgattuk, vajon mennyi ideig fog nekik tartani,
amíg hivatalosan is közük velünk, hogy a házat mi nyertük meg.
 Egy héttel később, péntek reggel, kijelentettem, hogy aznap fogunk értesülni a háznyereményről.
Emlékszem, meg is jegyeztem: jobb, ha szépen kitakarítom a házat, arra az esetre, ha a vállalat képviselői
korán érkeznének. Továbbá elmentem a cukrászdába süteményért, hogy legyen mivel megkínálnom
azokat a kedves Formica-embereket. A férjem úgy döntött, kivesz egy szabadnapot, hogy a nagy
pillanatban jelen lehessen.
Délután háromkor csöngött a telefon. A Formica-vállalat egyik „fejese” hívott minket. Megkérdezte,
eljöhetne-e a kollégájával hozzánk, hogy átbeszélhessünk egy díjat, amely odaítélését fontolgatják. „Fia
még nincs otthon a férje, várhatunk estig, mivel szeretnénk, ha mindketten jelen lennének” - magyarázta
az úr.
Majdnem elszúrtam a dolgot, mert kis híján így kiáltottam fel: „Mi tartott ennyi ideig!?” Ehelyett
inkább azt mondtam: „Ó, jöjjenek csak! A férjem épp itthon van, és már a kávé is félig kifőtt.”
„Tűnj meglepettnek, mert arra számítanak!” – adtam ki az utasítást a férjemnek.
Ők megérkeztek, nyilatkoztak, mi pedig „meglepődtünk”... A „fejest” elkísérte egy munkatársa, akit
leginkább holmi tűzgolyóhoz lehetne hasonlítani, annyira energikusnak látszott. Szeretem az ilyen
energiától duzzadó, tettre kész és talpraesett embereket, mert az ilyen életrevaló figurák viszik előre a
világot.
Elmondták, hogy erre a pályázatra több mint 2 millió nevezés érkezett be hozzájuk!
Miután az örömteli hírről immár hivatalosan is tájékoztattak bennünket, felpörögtek az események. A
ház hihetetlenül gyorsan fölépült a nyerteseket bemutató tévéfelvételekhez. A telket jóváhagyták,
kiválasztottak egy építészt, és - kívánságainkat szem előtt tartva - elkészült a ház tervrajza. A Formica
csapata, a kivitelező és mindenki, aki a Hadsell-házzal kapcsolatba került, egyszerűen tündérien
viselkedett! Számtalan váratlan „extrával” jártak a kedvünkben. Mostanában, valahányszor csak meglátok
egy Formica-terméket, gondolatban megköszönöm ennek a csapatnyi csodálatos embernek, hogy
álmainkat valóra váltották.
„És mi a helyzet az adóval?” - teszed fel most talán a kérdést. A Formica erre is gondolt. Tudatták
velünk, hogy ha az adó miatt valami gond merülne fel, azt is rendezik, nehogy visszájára forduljon a jó
szerencsénk. Szerencsére azonban el tudtuk intézni magunk is az adóügyet, és azóta is nagyon élvezzük a
tágas, kényelmes és lakályos Formica-erődünket.
Ennek a gyönyörű otthonnak az egyik legkellemesebb vonása, hogy rendkívül könnyen tisztán
tartható, és a felületek szinte ápolás nélkül is megőrzik ragyogásukat. A Formica vállalat a tenyerén hordott
bennünket, és a termékeiket most már az otthonunkban is gondtalanul élvezhetjük.
Ó, csodálatos emberek! Kezdtek már végre hinni a pozitív gondolkodás és az aktív hit erejében?
Változtass elvárásaidon, és azzal megváltoztatod a körülményeidet! Kezdj el úgy tenni, mintha elvárnád
a sikert, a boldogságot és a bőséget! Készülj fel a jóra! Semmi sem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, semmi
sem túl csodálatos ahhoz, hogy megtörténjen, és semmi sem túl jó ahhoz, hogy örökké tartson, ha a terád
váró jóhoz pozitívan állsz hozzá!
 6. fejezet

Sikeresség -
nagy erőfeszítések nélkül

A következőkben ismét néhány személyes tapasztalatommal szeretném szemléltetni, hogy mi történhet,

ha a biztonság, az egészség, a boldogság és a bőség eszméi erős gyökeret vertek a tudatalattiban.
Mindennek az eredménye: korlátoktól mentes, szabad élet. Meggyőződésem, hogy ez az az „ország”,
amelyikről Jézus beszélt, „ahol minden magától megadatik nekünk”4.
Azt mondom: „megadatik magától”, mert az élet maga rezgés, és azok a dolgok, amelyek a tudatosság
ezen állapotait képviselik, egyszerűen hozzánk vonzódnak. Tehát: hangolódj rá! Erezd magadat gazdagnak
és sikeresnek, és hirtelen valamilyen ajándékot vagy egy halom pénzt fogsz kapni!
Férjemmel részt vettünk egy karácsonyi, vállalati mulatságon, ahol a tombola fődíja egy magnetofon
volt. A jelenlevők hallottak már a sorsolások és pályázatok terén elért, elképesztő sikereinkről. A húzás
előtt egy férfi viccelődve megszólalt: - Hadselléket ki kéne zárni, mert ha a sorsolásba ők is beneveznek,
ott másnak nem terem babér...
Igen, természetesen mi nyertük meg a magnót, annak ellenére, hogy nem is különösebben
koncentráltunk rá. De akkor vajon miért? Talán a korábban felhalmozott pozitív energia okozta
győzelmünket. Tisztán emlékszem: amikor megtudtam, hogy mi a főnyeremény, vágyat éreztem, hogy
megnyerjem. Korábban ugyanis arra gondoltunk, hogy egyik gyermekünket épp ilyen magnóval
ajándékozzuk meg.
Ezzel az esettel kapcsolatban nem tudok ésszerű magyarázattal szolgálni, ezért pusztán annyit
mondhatok, hogy ez színtiszta „boszorvágyság” volt.
Ha történetesen haragot vagy irigységet éreznél valakivel kapcsolatban (és ezt őszintén beismerted
önmagadnak), javaslom, mondogasd a következő, hatásos, pozitív állítást „Amit Isten megtett másokért,
azt értem is megteszi, sőt annál még többet is.” Addig ismételgesd, amíg tudatosságod természetes részévé
nem válik a gondolat, mert akkor minden, amire csak vágysz, az utadba fog kerülni!
Ha vágysz valamire, de nem érsz el olyan gyorsan eredményt, mint ahogyan én a magnó esetében, ne
keseredj el! Jusson eszedbe: nem létezik kudarc, csak késlekedő siker! (Ezt már úgyis rég mondtam...)
Az évek során megtanultam, hogy soha, semmivel, senkivel és semmilyen, magam elé kitűzött céllal
kapcsolatban se legyek csalódott. Ha nem ölt testet a vágyam olyan gyorsan, ahogyan azt én szeretném –
ha például nem nyertem volna meg a magnót -, azt mondom magamnak: néha nyersz, néha nem. Ez
esetben tudom, hogy a dolog még nem érett meg rá, de hamarosan az enyém lesz.
Sohase oszlasd el vagy semlegesítsd a jó, pozitív energiádat azzal, hogy csalódott vagy! Mondd ilyenkor
magadnak: „ezek szerint még egy kis türelemre van szükségem az ügyben.” Ez a hozzáállás valóban csodát
tud tenni, egészségedben, lelki békédben és anyagi jólétedben egyaránt. El fogod érni a célodat!
Valahol olvastam a következő, bölcs és megítélésem szerint idevágó mondást: „Valójában senki sem ad
másnak, csak saját magának. És senki sem vesz el mástól, csak saját magától. A »siker játéka« egyszemélyes
játék, amelyben haté változol, minden egyéb körülmény is változik.”

4
„Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá!" (Máté 6:33) [A fordító megj.]
 A „ki mint vet, úgy arat” filozófiám

Kilenc cég - több autókereskedés és szupermarket - közösen szponzorált egy nyereményjátékot. A kiírás
szerinti feladat a következő volt: bemenni egy autószalonba, és megtekinteni a legújabb modellt, amit
annyi élelmiszerrel raktak tele, amennyi csak belefért. Aki a legpontosabban meg tudta tippelni az
élelmiszerek összértékét, az 150 dolláros vásárlási utalványt nyert, amit az adott szupermarketekben
lehetett levásárolni. A második legpontosabb találattal egy sportautó egyhetes használatát lehetett
megnyerni.
Amikor értesültem a versenyről, felhívtam egyik barátnőmet, és megkérdeztem, velem tartana-e ebben
a tippelős játékban, hogy szert tegyünk „némi harapnivalóra”.
„Móka és játék”-napunkhoz a következőképpen kezdtünk hozzá. Az első márkakereskedés
meglátogatásakor leadtuk a tippjeinket, és egyetértettünk abban, hogy én tippeltem pontosan, így abban
a kereskedésben én fogom megnyerni a 150 dolláros díjat. A következő állomáson, viccelődve, a
barátnőmet neveztük ki nyertesnek, majd megterveztük, hogy ezt követően felváltva fogunk nyerni.
Hangsúlyozni szeretném, hogy remek hangulatban voltunk, és nagyon felszabadultan szórakoztunk,
miközben ezt a tippelős játékot játszottuk. Megbeszélésünk szerint négy helyen én nyertem volna, négy
helyen pedig ő. A kilencedik helyhez érkezve barátnőm azt javasolta, hogy: „Nyerjük ezt meg a
szomszédomnak, akinek 5 gyereke van, és akinek igazán jól jönne élelmiszerre 150 dollár.” Leadtuk a
tippjeinket a szomszédja nevében, amellyel véget is ért a „móka és játék”-napunk.
A győztesek kihirdetése azon a héten szombatra esett. Úgy határoztunk, aznap otthon maradunk, hogy
a befutó telefonhívásokat fogadni tudjuk, és később, este, egymást felhívva, ellenőrizzük az
eredményeinket.
Most talán azt mondod: „Na nem! Ezt nem hiszem el! Ilyen nincs!” Pedig biztosíthatlak róla, hogy
valóban így történt.
Három telefonhívást kaptam aznap délután. Kettő arról számolt be, hogy én nyertem meg a 150
dolláros vásárlási utalványt. A harmadik elmondta, hogy a végösszeget 3 centtel elhibáztam, ezért a
második díjat nyertem meg, a sportautó egyhetes használati jogát.
A barátnőm is két autókereskedőnél megnyerte a 150 dolláros díjat, és a szomszéd, akinek a nevét
bemondtuk, szintén nyert 150 dolláros első díjat.
Nyugtalanított az a kereskedő, aki felől nem hallottam. Mondtam a barátnőmnek: azt gyanítom, a
fickó nem becsületes, mert egyszerűen éreztem, hogy annál a kereskedőnél a pontos összeget tippeltem.
Minél többet gondolkoztam rajta, annál erősebb késztetést éreztem arra, hogy utánajárjak a dolognak.
A rákövetkező hétfőn felhívtam a kereskedést, és megkérdeztem a titkárnőtől: „Hadd kérdezzem meg,
végül ki nyerte meg a 150 dolláros vásárlási utalványt?” Ő tájékoztatott, hogy a kampányért felelős
igazgató már elintézett mindent, és tudomása szerint már értesítették a nyertest.
Közöltem a titkárnővel, hogy majd újra telefonálok, hogy beszélhessek az igazgatóval, mert nagyon
érdekelne, hogy ki nyerte a díjat. Néhány órával később ismét telefonáltam. Ekkor már az illetékessel
beszéltem. Tudatta velem, hogy a nyertest már értesítették, de sajnos éppen nem jutott eszébe a hölgy
neve. Valahol ott hever a papír az asztalán, de éppen egy ügyféllel tárgyal, ezért nincs most ideje
megkeresni. Közöltem vele, hogy egy óra múlva visszahívom, mert nagyon kíváncsi vagyok rá, vajon ki
nyert. Ekkor már biztos voltam benne, hogy ez az ember nem becsületes, és elhatároztam, hogy nem
hagyom a dolgot annyiban.
Amikor visszahívtam, tömören és kimérten közölte velem, hogy a díjat egy bizonyos Helene Hadsell
nyerte meg, Irvingből. (Az autókereskedés Ft. Worth-ban volt.) „Milyen csodálatos!? Ismerem őt!” –
jegyeztem meg gyorsan, majd letettem a telefont.
 Mi más választása lett volna ezek után, mint tisztességesen végigcsinálni? Két nappal később, levélben,
megkaptam a vásárlási utalványt, valami ilyesféle üzenettel: „Örömmel értesítjük, hogy
nyereményjátékunkon ön nyert.” A borítékon szereplő postabélyegző dátuma arra vallott, hogy a levelet
a telefonbeszélgetés után adták fel...
Az eset tanulsága, hogy soha nem tápláltam negatív gondolatot - például azt, hogy az illető
tisztességtelen lenne - senkivel kapcsolatban, ám amikor erős késztetést éreztem a vizsgálódásra, akkor
hallgattam megérzésemre, és igazam is lett.
Pályázásaim során csupán kétszer éreztem azt, hogy a felelős személy nem becsületes. Mindkettő helyi
akció volt.
Mulatságosnak találom a tisztességtelenséget, hiszen „ki mint vet, úgy arat”. Minél mélyebben
megértem ezt a jól szervezett univerzumot, amiben élünk, annál inkább ráébredek e törvény
tökéletességére. Amikor tisztességtelen vagy, igazából nem mást, csakis saját magadat csapod be. Meglehet,
egyszer majd úgy érzed, hogy sikerült észrevétlenül átverned valakit, máskor azonban majd téged csapnak
be! Ez a törvény örök idők óta működik!
Fölmerül a gondolat: talán most azt aratod, amit egyszer, régebben elvetettél? A nyeremény talán azért
nem lett a tiéd, mert e törvény szerint egy korábbi svindlidért ez a fizetség? Könnyen előfordulhat. Ilyen
esetben én a megérzéseimre hallgatok, és vagy igyekszem tisztázni az ügyet, vagy nem foglalkozom vele,
mert nem éri meg az erőfeszítést.
 7. fejezet

A megérzések
csuda hasznos dolgok!

Miután beköltöztünk álomházunkba, többé már nem éreztünk késztetést arra, hogy versengjünk a
„gazdag szomszédokkal”. Ugyanis, mi magunk lettünk „gazdagék”...
Chris fiam (a poénkodó), akkortájt 16 évesen, közölte, hogy elégedett, mert végre olyan körülmények
között él, amilyenekhez már régen hozzászokhatott volna. Mintha azt mondta volna: mi tartott ilyen
sokáig? Aztán közölte, hogy vágyik egy sportautóra; új, menő ruhatárra; lenyűgöző gyűrűkre; és olyan
dolgokra, amelyek feltűnően mutatják, hogy ő milyen jómódú. Elismerem, hogy a fiam felvágós lett, de
szerintem ezt egyszerűen a tinikorának köszönhette. Ha akadt már dolgod tizenévesekkel, akkor tudod,
miről beszélek...
Hihetetlen, hogy meg tudják időnként nehezíteni a saját életüket a kis drágák! Úgy tűnik, hogy még
határtalan szeretettel, türelemmel, figyelemmel és megértéssel sem tudjuk megérinteni őket, amikor
tinikoruk e „fejlődés-, kitörés- és felvágás”-időszakát élik át.
Szerencsére ez a periódus rövid, és reményteli tudni, hogy egyszer el is múlik... Hadd nyugtassalak meg
még egyszer: nincs kudarc, csak késlekedő siker. Remélem, ez reményt nyújt.
Mindenesetre Chris ekkor ezen a korszakán ment keresztül. Láthatod, hogy valóban tipikus család
vagyunk: nem csak eredményesek, hanem flúgosak is...
De térjünk vissza Chris vágyaira, azon tárgyak listájára, amikért „megküzdeni” készült. Elhinnéd, hogy
leltünk egy olyan pályázatot, amely minden céljára megoldást kínált?
A Union Carbide cég tizenéveseknek hirdetett meg pályázatot. Olyan ékszer megtervezését tűzték ki
feladatul, amely megnyeri a fiatalok tetszését. A kiírás szerint egy vagy több, „Linde” márkájú csillagzafír
követ kellett beépíteni az ékszertervbe. A cég így kívánta ezeket az ékköveit népszerűsíteni.
Megtudtam, hogy a nyereményjáték már csaknem hat hónapja elindult, és az Egyesült Államok
valamennyi gimnáziumi művészettanárát értesítették róla. Őket kérték meg levélben, hogy bíztassák
diákjaikat a nyereményjátékon való részvételre.
Két azonos értékű, az első helyezetteknek járó díjat ígértek, az egyiket egy lány, a másikat egy fiú részére.
A fantasztikus főnyereményben egyhetes New York-i utazás, és az országos ékszerkiállításon való részvétel
is szerepelt. Az egyik szülő elkísérhette nyertes, ékszertervező „zsenipalántáját” . A nyertesnek járt továbbá
egy csillagzafír köves gyűrű, egy arany karóra, egy két darabból álló, elegáns bőröndkészlet, valamint ezer
dollár, készpénzben. Ezenfelül a nyertes teljes őszi ruhatárát kiválaszthatta egy ruházatot gyártó cégnél.
Ugye látod, hogy ez a pályázat éppen az, amit Chris akart?
Már talán csak egy hét volt hátra a beküldési határidőig, amikor a nevezés igazán lázba hozta. Hogy
milyen is egy nyerő pályázat, s hogy ő mit küldött be? Elmesélem azokat az eseményeket, amelyek Christ
a győzelemhez vezették.
Miután az egész családdal ismertette a nyereményjáték részleteit, megosztotta velünk az ötletét.
Azokban az időkben a középiskolákban mindenki valamilyen zenekarban vagy jazzegyüttesben zenélt,
vagy legalábbis azt gondolta magáról, hogy tud hangszeren játszani...
Chris először ugyan bendzsó formájú ékszerre gondolt, de némi töprengés után végül elvetette az
ötletet. Mivel tinik neveztek be a pályázatra, tartott tőle, hogy talán valaki másnak is eszébe jut a bendzsó
gondolata. Túlságosan kézenfekvő volt, és emiatt könnyen két egyforma ötlet is születhetett volna.
 A zenetémánál maradt, és ekkor támadt az ötlete: kottarészlet, amin két hangjegy és egy violinkulcs
látható. Nyakkendőtűnek kiváló volna, és a tiniknek is tetszene. Bár a pályázat nem kívánta meg, hogy a
tervezett ékszernek nevet is adjanak, Chris azonban el is keresztelte: „LINDE GO-GO”. Ezt a nevet igen
találónak vélte. Annyira izgatott lett, hogy az ötletét gyorsan le is rajzolta.
Chris nem művészi beállítottságú fiú, nem is járt külön rajzórákra, de az nem is szerepelt a feltételek
között. Bármelyik középiskolás pályázhatott. Lelkesedése már szinte az egekig ért! Aztán egyszer csak
fölkiáltott: „Támadt még egy remek ötletem!” Lerohant a garázsba, a szerszámosládáért. Pár perc múlva a
kezében fogóval és dróttal tért vissza, majd a drótot elkezdte kottavonallá alakítani. Újra leszaladt a
garázsba, ezúttal finomabb drótért, hogy kialakítsa a hangjegyeket és a violinkulcsot. Egy percre megállt,
és azon töprengett, vajon milyen anyag volna alkalmas a csillagzafír kő modellezésére. Belépett a kamrába,
és ott szemügyre vette rizs- és szárazbab-készletemet. Végül két, kicsi, szárított borsó mellett döntött.
Összeragasztotta az egészet, és lefújta aranyfestékkel, a borsók kivételével, amelyeket halványzölden
hagyott. Nem bánom, ha most dicsekvőnek tűnök, de tény: valamennyien büszkék voltunk rá. Rendkívül
kreatívan oldotta meg a feladatot, és gyönyörűre sikeredett a kivitelezés!
Elkészítette a kiírásban kért rajzot is, azonban késztetést érzett arra, hogy - mellékletként –
összeragasztott makettjét is elpostázza. Fekete bársonnyal bélelt ékszerdobozba tette. Igazán lenyűgöző
látványt nyújtott! Egy nyereményt ezzel máris megkapott: az alkotás örömét.
Miután elpostázta művét, nagyon lelkes lettem, hogy ismét elutazhatok New Yorkba. Arra
számítottam, hogy a bírálóbizottság hamarosan értesíteni fogja Christ, hogy megnyerte az első díjat, ezért
vettem az utazáshoz egy halványsárga kosztümöt, és hozzá új kiegészítőket.
Egy hétfői napon, kb. két héttel a pályázat lezárása után, azzal az erős megérzéssel ébredtem, hogy
aznap hallani fogunk az ékszertervező pályázatról.
Annyira biztos voltam benne, hogy kisebb összegben akár még fogadni is mertem volna rá! Habár a
postás nem hozott értesítést, ez nem szegte kedvemet, hiszen kaphatunk még telefonhívást vagy táviratot
is - mondtam magamnak.
Azt terveztük, hogy - valamikor napközben – elmegyünk Chrisnek új cipőt venni. Ezt délután 5-ig
kellett lebonyolítanunk, mert Chris utána baseballedzésre ment. Valamiért folyamatosan halogattam az
indulást, mintha csak az időt húztam volna. Aztán, nem sokkal délután 4 óra után, megcsörrent a telefon.
Chris vette fel. Az egyik zsűritag hívott minket New Yorkból, s közölte, hogy csupán egy kérdést szeretne
feltenni: „Chris fiú vagy lány?” „Tetőtől talpig fiú vagyok” - felelte Chris. Másnap reggel kaptunk egy
táviratot, amelyben az állt, hogy Chris nyerte az ékszerkészítő pályázat első díját.
A késztetés, amely otthon marasztalt egészen a telefonhívásig, kifizetődőnek bizonyult, amint azt
később megtudtuk.
New Yorkban remekül éreztük magunkat: élveztük a nyereményeket, az elismerést és a csodálatos
helyeket. A díjak átadása után a kedves PR-es emberek elvittek minket, hogy néhány zsűritaggal is
találkozhassunk, mert ők meg akarták ismerni a két legjobb, fiatal tervezőt.
Az egyik zsűritag - egy hölgy - elmesélte, hogy nagyon nehéz dolguk volt a főnyeremény odaítélésével.
Elmondta, hogy a lány nyerteshez kétség sem férhetett, de a legjobb fiú pályázó kiválasztása bizony komoly
kihívást jelentett számukra. A választás Chris kottarészlet, és egy Mike nevű fiú bendzsó pályaműve (!)
között dőlt el.
Mire a nyertes kiválasztására sor került, a zsűritagok már elfáradtak, mert több napja tanulmányozták
a pályázatokat. Chris és Mike között ekkor még mindig döntetlenre állt a verseny. A hölgy zsűritag Chrisre
szavazott, mert lenyűgözte a tény, hogy Chris vette a fáradtságot és saját kezűleg készített makettet is
küldött. A férfi zsűritagok azonban Mike mellé álltak. A név alapján abban ugyanis biztosak voltak, hogy
Mike fiú. Aggódtak, hogy ha a díjat Chrisnek ítélik, és aztán kiderül, hogy ez a név történetesen lányt
takar, akkor két lányt díjaznak. Tehát alaposan végig kellett gondolniuk a dolgot. Végül abban egyeztek
meg, hogy telefonon fölhívják a texasi Chris gyereket. „Ha ő veszi fel a telefont, és kiderül, hogy fiú, akkor
nyerje meg ő a díjat. Ha senki sem veszi fel a telefont, akkor elfogadom, hogy Mike legyen a győztes” -
idézte szavait a zsűri hölgytagja. Megegyeztek ebben, mert a bírálóbizottsági munkájukat aznap délután
be akarták fejezni. Nos, Chris történetesen otthon tartózkodott, fölvette a telefont, közölte, hogy fiú, így
ő lett a nyertes!
Remélem ez az eset is meggyőzött: ha valamivel kapcsolatban erős megérzésed támad, érdemes
hallgatnod rá, mert az nem véletlen jelenség! Az én esetemben az ilyen megérzés tízből tízszer helyesnek
bizonyult.
Fantasztikus lehetőség volt ez a pályázat Chrisnek! Vágya megszületésétől a kívánságai beteljesedéséig
mindössze négy hét telt el! E nyeremény és az azzal kapcsolatos élmények tovább növelték a Hadsell-család
„örömgyűjteményét”.
 8. fejezet

A legnagyobb próbatétel

Vajon megelégedtem-e azzal, hogy pozitív gondolkodásomat csupán nyereményjátékok megnyerésére

használjam? Valóban azzal a gondolattal vágtam bele, hogy „nyerni akarok a nyereményjátékokon”, de
aztán történt valami izgalmas, ami teljesen új távlatokat nyitott meg előttem.
Ez nem sokkal azután történt, hogy beköltöztünk a Fornica-házba. Egyik barátom ragaszkodott hozzá,
hogy elutazzunk vele Forth Worth-ba, hogy meghallgassuk egy texasi (laredói) férfi előadását. A neve:
José Silva. Silva úr az elme erejéről tartott előadást. Ismertetőjében elmondta, hogy miként lehet irányítás
alá vonni a szokásainkat, a testsúlyunkat; miként lehet álmatlanság esetén altató nélkül is elaludni; és
számos egyéb lehetőséget. Negyvenórás tanfolyamát ajánlotta, amely a képzelőerőt és a vizualizációt
alkalmazó, mentális technikák elsajátítását tette lehetővé, olyan célok elérésére, mint a kitűnő egészség, a
jobb memória, az erősebb intuíció vagy a fájdalom uralása.
E férfi szavai annyira a szívéből jöttek, hogy miközben az emberi elme képességeiről beszélt, bennem
eldőlt a kérdés: ezt a tanfolyamot feltétlenül el kell végeznem. Annyira izgalomba jöttem, hogy alig bírtam
kivárni a másnap estét, a tanfolyam kezdetét. Nos, elmondhatom, ez volt életem legjobb befektetése!
Négy hónappal az agykontrolltanfolyam után alkalmam nyílt arra, hogy a José Silvától megtanult
technikákat a legnagyobb próbatétel elé állítsam.
Egy síkos, jeges útfelületei hídon autóbalesetet szenvedtünk a férjemmel. Ahogy a szemközt jövő autó
nekünk csapódott, arccal a műszerfalnak vágódtam. Az ütés laposra zúzta az orromat, és az arccsontomat
is eltörte. A torkomba ömlő, nagy mennyiségű vér miatt egyszerűen nem kaptam levegőt. Két lehetőségem
kínálkozott: vagy pánikba esem és megfulladok vagy elvérzek, vagy elállítom a vérzést.
Be kell vallanom, hogy régebben én voltam a legproblémásabb betegek egyike, akivel orvos csak
találkozhatott. A vér látványától hisztériás rohamot kaptam, és csupán attól, hogy meglátogattam egy
barátomat a kórházban, már felfordult a gyomrom. Valószínűleg a félelem és a másokból áradó fájdalom
hatott így rám. Annyira rettegtem a haláltól, a betegségektől és a fájdalomtól, hogy az igazat megvallva
kiérdemeltem volna az „idegbeteg” címet...
Ha valaki a műtétjéről vagy valamilyen fájdalmáról mesélt nekem, azt a jelek szerint szivacsként szívtam
magamba, majd gondolkodás nélkül az elmémbe építettem.
Térjünk vissza a balesetemhez! Fantasztikusan szerencsés voltam! Az agykontrollnak köszönhetően
életben maradtam, és a baleset után azonnal tudtam, hogy mit kell tennem. A tanfolyamon ugyanis
megtanultunk többek közt egy olyan technikát, ami lehetővé teszi a vérzés elállítását és a fájdalom uralását.
Azonnal megparancsoltam testemnek, hogy állítsa el a vérzést, és - hiszed vagy sem az valóban elállt!
Erre egy orvos talán azt mondaná - és részben igaza is lenne, hogy a testünk rendelkezik egyfajta túlélési
ösztönnel, ami ilyenkor bekapcsol, és segít életben maradni. Ezzel egyet is értek. De a félelem, a pánik
ilyenkor sokkos állapotba sodorhatja a sérültet, ezek a lelki okok képesek megakadályozni, hogy a
bekapcsolódó, életmentő fiziológiai reakciók működjenek. Tudtommal emiatt fordulhat elő gyakran,
hogy az illető elvérzik, vagy belehal a - félelem és a pánik okozta - sokkba. Rontottam is volna a halálos
baleseti statisztikát, ha nem ismerem a vérzést elállító agykontrolltechnikát!
Harmincöt percig feküdtem az autóülésen, mire megérkezett a mentőautó. Ezt követően a rohamkocsi
végigszirénázta velem az utat a kórház traumatológiájáig. Utólag ugyan megkérdőjeleztem, hogy mi volt
az értelme a nagy rohanásnak, mert ami ezután következett, az leginkább bohózatba illett...
 Miután betoltak a sürgősségi vizsgálóba, több mint egy órán át feküdtem a hideg vizsgálóasztalon, amíg
a betegfelvételhez szükséges iratokat elkészítették... Ezt végig kellett várnom ahhoz, hogy méltóztassanak
rám pillantani.
A szemeimet csukva tartottam, mert az orvosi lámpa rendkívül erős, vakító fénnyel sugárzott az
arcomba. Végre megjelent két egészségügyi dolgozó, hogy megnézze összetört testemet. Egyikük
megszólalt: - Vajon hogyan nézhetett ki az arca eredetileg?
Nem azért mesélem ezt el, hogy rossz hírét keltsem a kórháznak, hiszen a személyzet bizonyára csupán
azt tette, amit tenni tudott. Remélem, történetem segít, hogy az ilyen helyzetet jól tudd kezelni, ha ne adj
Isten hasonló körülmények közé kerülnél. Kívánom, hogy veled sose történjen ilyen.
Ismét döntés előtt álltam. Választhattam az önsajnálat, a morgás, a panaszkodás, a dühöngés és a
jajgatás; illetve a pozitív gondolkodás és a helyzet uralása között. Az utóbbi hozzáállás mellett döntve építő
jellegű gondolkozgatásba kezdtem. „Rendbe jövök. Miért is ne? Hiszen tudom, hogy a modern plasztikai
sebészet ma már csodákra képes. A testem olyan gyorsan fogja meggyógyítani önmagát, hogy fölépülésem
rekordsebessége miatt a kórtörténetemet csodaként fogják emlegetni.” Újra és újra elismételtem magamban az
iménti pozitív állításokat.
Háromszori, teljes kivizsgálás után (mert amikor végre hozzáfogtak, nagyon alaposak voltak) a
balesetből származó sérüléseim listája így festett: többszörös bordatörés, többszörös orr- és arccsonttörés,
arczúzódás és jobb oldali bokasérülés. (A jobb bokám a háromszorosára duzzadt.) Az utóbbi elváltozásra
nem tudtak magyarázatot találni, mert a röntgen nem mutatott ki törést. Orrom újjáépítésére és az
arcomon lévő sérülések kijavítására azonnali operációt javasoltak. Nátriumpentatol-injekciót kaptam,
hogy az arc és orrműtétet elvégezhessék.
A borda- és bokasérülés miatt 6 hétre tolókocsiba parancsoltak, és a hátam megtámasztására fűzőt
kellett viselnem.
Az arcműtétem utáni eszméletlenségből barátokkal teli, kórházi szobában ébredtem, akik azért jöttek,
hogy gyógyító energiájukkal segítsenek nekem. Igazán csodálatosak az emberek! Egyik barátnőm, aki
korábban ápolónőként dolgozott, ragaszkodott hozzá, hogy az ágyam mellett üljön, mert szerinte így meg
tudja érezni a testi szükségleteimet. Gondoskodott rólam, amíg az érzéstelenítő hatása el nem múlt, és
amíg teljesen magamhoz nem tértem.
Miután a szervezetem megtisztult a műtétnél használt gyógyszerektől, a kórházban töltött következő
két hétben egyszer sem kértem fájdalomcsillapítót! Ugyanis - az agykontroll jóvoltából - nem volt rá
szükségem. Amikor rosszul éreztem magam a bőrömben, „átejtettem” magamat azzal, hogy elképzeltem:
a fájdalom lüktetése (amitől korábban annyira féltem) valójában a gyógyulás lüktetése. A pulzálás
ritmusában azt ismételtem magamban: „gyógyulok, gyógyulok, gyógyulok.”
Érdekesnek találtam a dolgot, mert addig nem tudtam, hogy a fájdalom nem folyamatosan, hanem
hullámokban érkezik, és lüktető érzéssel társul. Amikor az agykontrolltanfolyamon tanult relaxációs
technikát alkalmaztam, úgy éreztem, hogy a lüktetés minimálissá válik. Alfában - mélyen ellazult,
szunyókálásszerű állapotban - a fájdalom lüktető hullámait a gyógyulás pozitív hullámaira cseréltem fel.
Nem létezett többé fájdalom, csak kellemes, gyógyító pulzálás.
Lehet, hogy kételkedsz a szavaimban, amin nem csodálkoznék, mert az agykontrolltanfolyamot
megelőzően magam is szkeptikus voltam. Néhányan talán önhipnózisnak, programozásnak vagy
egyszerűen csak marhaságnak neveznék azt, amit tettem, hiszen - mondhatják - könnyebb lett volna a
helyzetet fájdalomcsillapítóval uralni. Azonban nem lett volna egészségesebb! A mentális technika
működött, hiszen élek és meggyógyultam.
Nem győzöm eléggé hangsúlyozni: csodálatos az elme ereje! Biztos hallottál már a tűzönjárásról. Ezek
az emberek forró parázson végiggyalogolva nemcsak hogy nem égnek meg, de az még csak nem is
kellemetlen a számukra! Vagy bizonyára hallottál azokról az élő tűpárnának festő fakírokról, akik nem
éreznek fájdalmat, amikor a testükbe tűket szúrnak. Gondolataikkal olyan mértékben sikerült
megedzeniük és megfegyelmezniük magukat, hogy nem érzik a fájdalmat. Ezek az emberek nem
különlegesek, ahogy én sem vagyok az. Mindannyiunkban megvan a képesség arra, hogy úrrá legyünk a
fájdalmon, érzéseinken, környezetünkön és az életünkön! Tanuld meg és használd az agykontrollt, és
meglátod, az élet minden területén alkalmazhatóak az ott elsajátított technikák!5
Talán fölmerül benned a kérdés: vajon hogyan lehet kifejleszteni azt a - rendkívüli hatású - pozitív
hozzáállást, amiről beszélek, ha nem vettél még részt semmilyen elmetréningen? A következő fejezetben
épp ehhez, tehát a pozitív gondolkodás kialakításához nyújtok - lépésről lépésre megtervezett - útmutatást.
De ne feledd: először is vágynod kell arra, hogy urald az elmédet!
A tudósok azt állítják, hogy elménk képességének kevesebb, mint 10%-át használjuk. Elhiszem, mert
az elme erejét figyelve mindig megdöbbent, amikor azt látom, mennyi mindenre képes valaki helyes vagy
éppenséggel rossz gondolkodással.
A gyógyulásomat is lehetne éppenséggel „csodának” nevezni. Amikor hazaengedtek a kórházból, a
tolószéket is magammal vittem - emlékeztetőnek. Háziasszonyi teendőim végzése közben időnként
ránéztem, és azt gondoltam: „Nem vagyok rokkant. Teljes mértékben uralom a testemet. Nem a testem ural
engem, én uralom őt.” A testem pedig „vigyázzba vágta magát”, és végrehajtotta utasításaimat.
Visszarendelt kontrollra az arcműtétemet végző sebész és a hát- és lábsérülésemet kezelő orvos is. Nem
nagyon akartam visszamenni, de megkértek rá, mert költségeik visszaigényléséhez zárójelentést kellett
készíteniük a biztosító részére.
Először ahhoz a sebészhez mentem, aki az orrom újraépítésével végzett igazán remek munkát. Éppen
arra készült, hogy egy - igen kellemetlennek látszó - fém vizsgálóeszközzel belülről kitapogassa
remekművét, amikor fellázadtam. Elmondtam neki, hogy meglehetősen elégedett vagyok az orromon
végzett munkájával, és nagyszerűen érzem magam. Az orrom tökéletesen meggyógyult, és nem látom
szükségét annak, hogy egymás idejét tovább raboljuk. Sajnos gorombán beszéltem vele, és a nyers
modorommal a jelek szerint sikerült megsértenem.
Amikor új emberekkel ismerkedem meg, mindig arra törekszem, hogy jókedvre derítsem őket, hogy
utóbb örüljenek, hogy megismertek. A jelek szerint ez az irányelvem ezúttal csődöt mondott... Csúnyán
elszúrtam a dolgot, ezért nem akadt más választásom, mint hogy megpróbáljam a hibámat jóvátenni.
Mindig büszke voltam (szerintem) jó humorérzékemre. (Férjem olykor másképp gondolkozik erről...)
A következő napot azzal töltöttem, hogy megpróbáljam kiengesztelni a jó doktort. Reméltem, hogy neki
is van humorérzéke, ezért elővettem a zsírkrétáimat, és gyönyörű rajzot kanyarintottam az orromról. (A
zsírkrétákat egyébként mindig kéznél tartom, azokra az alkalmakra, ha unokáim meglátogatnak
bennünket, és alkotni támad kedvük.) Megfogalmaztam a kitüntetés szövegét, amit legépeltem, majd az
orr-rajz alá ragasztottam. Bekereteztem mesterművemet, és ráírtam: KITÜNTETÉS DR. ......... -NAK.
A szöveg a következőképp szólt: „Alapos vájkálás és újjáépítés után visszanyertem szaglószervem
működését. Nagyon méltányolom, amit tett, mert nem csak emberbaráti feladatot vitt véghez, de még
szépségemen is javított. Csupán annyi maradt hátra, hogy fizessek a keze munkájáért.” Végezetül aláírtam.
Talán igaza volt férjemnek, amikor azt mondta, hogy a humorom időnként idétlen, mert a számlát
ugyan rögtön megkaptam, de a kedves dokiról azóta sem hallottam... Ha esetleg osztanád - kedves Olvasó
- férjem véleményét, hát nem bánom, tegyed! Remélem azonban, hogy az eredményeimen azért
elgondolkozol. A véleményem: inkább legyek bolondos, mint bánatos.

5
Magyarországi agykontrolltanfolyamokról információ: www.agykontroll.hu [A lektor megj.]
 9. fejezet

A boszorvágyos nyerés hadműveletei

„Tudtam, hogy én fogok nyerni!” - mondta a tízezer dolláros pénzdíjat átvevő első helyezett. A dallasi
asszonyt tehát nem érte meglepetésként, amikor csöngetésre ajtót nyitott, és a reklámügynökség két
képviselőjét találta ott, hogy átnyújtsák neki a tízezer dolláros pénzutalványt.
A történet az elmúlt nyáron kezdődött, amikor a hölgy a következő szavakat mondta két legjobb
barátnőjének „Ez az év az én évem lesz. Az egész élete meg fog változni. Érzem, és tudom.”
De mit is tett azért, hogy „nyereményesője” eleredjen Latba vetette pozitív gondolkodásának minden
erejét!
Saját szavaival így foglalta össze: „Ha kitárod a szívedet és hiszel a jó dolgokban, akkor azok kénytelenek
megvalósulni. Egyszerűen csak arra trenírozod az elmédet, hogy higgyen és reméljen, amíg azokat el nem éred.”
Az ő célja nem tíz-, hanem ötezer dollár megnyerése volt. Abban az évben még el akart érni három
másik dolgot.
„Szükségem volt egy új autóra és egy rendes férjre, akivel újra meghitt otthont teremthetek.
Egyházközösségünk templomában én játszom az orgonán, de otthonra is mindig szerettem volna egyet,
hogy ott is tudjak gyakorolni. Ezenkívül némi anyagi biztonságra is vágytam, s úgy gondoltam, hogy
ehhez ötezer dollár elegendő lenne” - mondta.
„Készítettem egy »szerencsekereket«, vagyis kivágott képeket tűztem föl egy kör alakú kartonpapírra.
Nevezetesen egy új autó, egy egymás kezét fogó pár (ez szimbolizálta a boldogságot), egy elektromos
orgona és egy maroknyi mag képe került a papírra. A »pénzmagok« alá merészen felírtam: 5000 $ (ez
jelentette számomra a megtakarított pénzt). Négy ilyen kereket készítettem, és ezeket olyan helyekre
raktam, ahol folyamatosan emlékeztettek a céljaimra; így folyamatosan tudtam feléjük energiát
áramoltatni. Már csak annyi maradt hátra, hogy megvárjam, amíg azok a valóságban is megjelennek” -
nevetett.
Az egyik szerencsekereket a tévé tetejére helyezte, a másikat az autó műszerfalára, a harmadikat a
munkahelyi íróasztalának a fiókjába, a negyediket pedig az éjjeliszekrényére, hogy az legyen az utolsó
dolog, amire elalvás előtt gondol.
Ezekkel az emlékeztetőkkel folyamatosan áramoltatta az energiát céljai felé. Remek ötlet, és ezerszer
jobb, mint önsajnálatba merülni, vagy folyton arra figyelni, hogy esetleg éppen hol sajog a testünk. Egyes
mentális iskolák ezt céltudatosságnak nevezik.
Néhány hét múlva új autót tudott venni magának! „Olyan hihetetlenül jó vétel kínálkozott, hogy
egyszerűen nem tudtam ellenállni neki. Szinte ajándékba kaptam!” - újságolta. Ekkor levette
szerencsekerekeiről az autó képét.
Az egyik templomi előadáson egy spirituálékat éneklő, utazó kvartett szerepelt. Az együttes egyik tagja
nagyon megtetszett neki, majd kis ismerkedés után mindketten meglepődtek, hogy milyen sok bennük a
közös vonás. Néhány hónappal később a férfi kilépett a kvartettből, visszatért Dallasba, ott állást szerzett,
majd összeházasodtak. Újabb kép kerülhetett le a szerencsekerekekről.
Májusban, a születésnapján, a férje elektromos orgonával ajándékozta meg. Három célt tehát immár
kipipálhatott, s csak egy maradt.
„A férjem ismerte a céljaimat. Sőt, el volt ragadtatva tőlük! De azt mondta: »Édesem, kettőt már
elintéztem neked, de elképzelni sem tudom, hogy honnan és hogyan fogod előteremteni az ötezer dollárt«.
 Nos, június második hetében értesítettek, hogy nem ötezer, hanem történetesen tízezer dolláros fődíjat
nyertem egy sorshúzáson! Egy magazinban láttam meg a nyereményjáték hirdetését. Beküldtem a
nevezésemet, és gyakran mondogattam magamban: »ez lesz a pénzmagom«.”
Egy éven belül tehát minden vágya megvalósult! Az a szép ebben az igaz történetben, hogy
mindannyiunkban ugyanígy benne rejlik a képesség a hasonló eredmények eléréséhez! Gondoljuk végig
tehát, hogy miként lehet így a vágyainkat megvalósítani, és miért működik a dolog!
Tudod-e, hogy mi az, amire igazán vágysz? Ne siesd el a választ, mert a legtöbb embernek nagyon sok
óhaja és kívánsága van, amelyek szinte naponta, a hangulattal együtt változnak. Állandó ingadozással
azonban nem tudsz elegendő energiát felhalmozni, s ezért nem éred el végső célodat!
Azt javaslom, játszd végig magadban a következő, gondolati játékot! Tedd föl a kérdést: „Mi a
legfontosabb célom, amit el akarok érni?” Aztán komolyan gondolkozz el rajta. Utána tisztázd magaddal,
hogy célod pozitívnak és építő jellegűnek minősíthető-e! Azt követően képzeld el, hogy a vágyott valami
már a tiéd, hogy elérted célodat! Erezd át, milyen érzés birtokolni immár azt, amire vágysz! Gondolatban
nézd meg, hogyan változtatja az meg az életedet!
Fontos, hogy tudd: nem kell feltétlenül mást is bevonnod végcélod elérésébe. Általában pórul jár az,
aki másokra erőlteti az akaratát. Fölösleges.
Tegyük fel: irodában dolgozol, s ott a főnököd egy szemét, lusta fickó, aki egész nap csak lógatja a
lábát, és - korlátoltan - ragaszkodik hozzá, hogy mindent úgy intézz, ahogy az szerinte a kizárólag helyes
módszer. Úgy érzed, hogy alkalmatlan a feladatára, te azt sokkal jobban csinálnád. Szívesen elfoglalnád a
cégnél az ő posztját, s nyilván az azzal járó, magasabb fizetést is. Talán azt a gondolatot dédelgeted
magadban, hogy kirúgják, vagy hogy az ő főnökének egyszer végre kinyílik a szeme, és neked adja azt a
posztot, ami valójában már régóta téged illet.
Nos, ha elég sokáig és elég intenzíven tudod dédelgetni elmédben ezt a gondolatot, olyannyira, hogy
az szinte már a rögeszméddé válik, akkor lehet, hogy idővel bekövetkezik, amire vágysz.
Az általam javasolt játékot azonban nem így játsszák! Hasonló végeredményt tiszta lelkiismerettel,
az emberek manipulálása nélkül is elérhetsz! Sikereidet még élvezheted is, ha a következőt programozod:
„Számomra tökéletes állásra és tökéletes fizetésre vágyom.” Csupán ennyire van szükség. Valahányszor eszedbe
jut a munkád, mindig mondd el magadban ezt a mondatot, vagy egyszerűen csak gondolj rá! Az eredmény
nem marad el. A főnöködet talán áthelyezik, talán felmond, talán valami más történik. Az is lehet, hogy
egy másik cég ajánl neked állást, ahol minden megfelel az elvárásaidnak, és sokkal többet fizetnek, mint
az addigi munkahelyeden. Nincs szükség ármánykodásra! Csak annyi a dolgunk, hogy szemléljük, ahogy
minden szépen a helyére kerül. Amennyiben igazán ez a végcélod, és ehhez megfelelő mentális vágyat
társítasz, akkor azt el is fogod érni.
Létezik egy nagyszerű kiadvány, amely a célok eléréséhez szükséges terv részleteibe vezet be. A kiadvány
címe: It Works (Ez működik). A szerzője R. H. J., és a Scrivener and Co. kiadó adta ki.
Amerika-szerte tartott előadásaimon a hallgatók gyakran tesznek fel ilyen-olyan helyzetre vonatkozó
kérdéseket. Arra buzdítom őket, hogy írják meg nekem, céljuk eléréséhez milyen utat jártak be. A
következő történet egy fiatalasszonnyal esett meg.
„Nem szoktam benevezni pályázatokra, és nem is engedhetem meg magamnak, hogy a vágyaimra a
családi kasszából költsék” - mondta. Ez a hölgy arra vágyott, hogy a Bahama-szigetekre utazhasson. Egyik
barátja részt vett egy luxushajóúton, és elmesélte neki, milyen csodálatos élmény is az. A dolog annyira
megtetszett a fiatalasszonynak, hogy ő is kedvet kapott hozzá. A férjét azonban nem lelkesítette az utazás
gondolata. Hallani sem akart róla. A fiatalasszonynak azonban ez nem szegte kedvét. Ragaszkodott hozzá,
hogy ő gazdagabbá váljon ezzel az élménnyel.
Azt ajánlottam neki, hogy folytassa az energia kivetítését, és erősítse magában a tudatot, hogy kívánsága
így valóban beteljesedik.
 Négy hét múlva a Bahamákról küldött nekem egy hajót ábrázoló képeslapot. A lapon csupán ennyi
állt: „Mertem, hát nyertem” és a fiatalasszony aláírása.
Hazatérése után levelében részletesen leírta, hogyan jött végül össze a dolog. Képzőművészeti órákra
járt, ahol összeismerkedett az egyik csoporttársnőjével. A hölgy egy női kozmetikumokat gyártó cégnél
dolgozott. Elmesélte a fiatalasszonynak, hogy a vállalata bahamai utat ajándékoz azon munkatársainak,
akik a régiójukban a legnagyobb forgalmat bonyolították. A csoporttársnő - eredménye alapján - biztosra
vette, hogy ő kapja a jutalomutat. A fiatalasszony elmondta neki, mennyire szívesen részt venne egy ilyen
utazáson. Azután sok szerencsét kívánt az új barátnőjének, s azt, hogy az utazása olyan remek legyen,
amilyennek azt megálmodta.
Egy hét múlva a hölgy fölhívta telefonon. Megnyerte az utazást, készen is állt az indulásra, ám a fiának
váratlanul vakbélgyulladása támadt. Meg kellett operálni. Ebben a helyzetben természetesen nem
hagyhatta magára gyermekét, tehát nem utazhatott el. Azt is tudta, hogy a családjából senki sem akarna
vagy tudna ilyen közeli indulási időponttal elutazni. Ha viszont nem használja fel valaki a lehetőséget,
akkor az elvész. „Ezért, ha akarod” - mondta -, „szívesen átadom neked ingyen az utat” . A fiatalasszony
természetesen boldogan igent mondott. Az utazás épp olyan csodálatosra sikeredett, mint amilyennek azt
megálmodta. Lenyűgözte, hogy milyen gyorsan került a helyére minden!
Nemrég Dallas egyik bevásárlóközpontjában jártam, amikor ott fölismert egy asszony. Korábban
meghallgatta a A boszorvágyos nyerés hadműveletei című előadásomat, és az ott hallottakat azonnal
alkalmazni kezdte. Úgy érezte, meg kell osztania velem a sikerét.
Férjével új házba költöztek, s éppen annak bebútorozásával voltak elfoglalva. Miután meghallgatta az
előadásomat, kikristályosodott benne, hogy mire is vágyik a szíve mélyéből. Olyan vitrinre, mint amilyen
régen a nagymamájának volt. Visszaemlékezett, mennyire csodálta azt a bútordarabot, ahányszor csak
meglátogatta a nagymamáját. A nagyi halála után elosztották, majd eladták a hagyatéki vagyontárgyakat,
és később már senki sem tudta, hova került a vitrin. Ennek ellenére forrón vágyott rá, hogy az a vitrin -
vagy egy ugyanolyan - az övé legyen, és azzal díszíthesse étkezőjét.
Néhány héttel később egyik barátja megkérte, kísérje el egy antiküzletbe. Elment, és ott megtalálta a
vitrint! Hogy az eredetire, tehát a nagymamáéra lelt-e rá vagy annak csupán szakaszott mására, azt biztosan
nem tudta megmondani, mert hiába vizsgálta a bútort, a legkisebb eltérést sem sikerült felfedeznie rajta.
Örömében szinte ujjongott - amíg meg nem hallotta az árát...
„Ám ez sem kedvetlenített el, és csöppnyi kételyt sem éreztem azzal kapcsolatban, hogy a vitrin igenis,
az enyém lesz” - folytatta. „Elmeséltem az egészet a férjemnek. Ő is eljött velem az üzletbe megnézni a
vitrint. Egyetértett velem, hogy az valóban tökéletesen illene az étkezőnkhöz, de hozzátette, hogy a családi
kasszából ekkora kiadásra most nem tellene.
Kijöttünk a boltból, és a hazafelé vezető úton a férjem tapintatosan felsorolta azokat az okokat, amelyek
miatt nem vehetjük meg a vitrint. Végighallgattam, de nem szóltam semmit. Többé nem hoztam szóba a
dolgot. Egyszerűen csak tudtam, hogy az az enyém, s újra és újra odaképzeltem a csupasz fal elé.
Két hónappal később, amikor áruszállító teherautó tolatott a házunk elé, arra gondoltam, a sofőr
bizonyára eltévesztette a házszámot” - folytatta. Ám a fickó becsöngetett, és megkérdezte, hová tegyék a
vitrint.
Amikor nem sokkal később a férjem hazaérkezett, könnyek közt talált, amint csillogó vitrinem
gyönyörű fafaragványait simogattam. Ő is tudta, hogy ez a vitrin az enyém, s ezért meggondolta magát.
Úgy döntött - néhány nap múlva -, hogy visszamegy az üzletbe, és újra megnézi a bútort. Abban
reménykedett, hogy talán alacsonyabb áron is hozzá lehet jutni. Legnagyobb örömére azt látta, hogy az
árát a felére csökkentették! Az antiküzlet új helyre készült költözni, ezért minden portékájukat leértékelték,
hogy mihamarabb megszabaduljanak tőlük.”
Talán azt gondolod most: „Ebben a történetben semmi szerepe sincs a »boszorvágyságnak«! Ha –
feltűnően - eléggé áhítozom valamire, azt előbb-utóbb általában én is megkapom a férjemtől.” Valaki más
talán azt gondolná: „Ó, Istenem, milyen rendkívüli férje van ennek a nőnek! Az enyém bezzeg fukar lenne
ehhez...”
A történet azonban épp arra szép példa, hogy feltűnő áhítozás vagy a bútor elérhetetlen árára gondolás
- tehát negatív gondolat - nélkül (is) el lehetett érni a célt! Ahhoz, hogy az asszony vágya realizálódjon,
csupán kitartó pozitív energiaküldés kellett, és az a tudat, hogy a vitrin igenis az övé lesz.
Nagyra értékelem a hölgy csodálatos, pozitív hozzáállását. Végül elmesélte, hogy máris újabb nagy
vágya megvalósításán szorgoskodik.
Gondolkozz el: neked mi szerezne igazán nagy örömet? Ne csak várd a sült galambot - tegyél is érte
valamit! Döntsd el, hogy mit akarsz; képzeld el; és várd el!
 MÁSODIK RÉSZ

MÉG TÖBB, BOSZORVÁGYOS

NYERÉSI HADMŰVELET
Nyolc évvel később

E könyv második része olyan útmutató, amely lépésről lépésre bemutatja, hogyan lehet
nyereményjátékokban úgy részt venni, hogy az szórakoztató és jövedelmező hobbivá váljon. Praktikus
tanácsokat és olyan, konkrét tennivalókat írtam össze, amelyek közelebb visznek a célodhoz. Azt is
elmondom, hogy miként rendszerezd pályázati anyagaidat és feljegyzéseidet.
Személyes tapasztalataimat tartalmazó naplóm részleteit nyíltan és pontosan osztom meg veled.
Egyszerű és könnyen érthető útmutatásként, jelentős segítséget ad ez majd neked. Nem állítom és nem
garantálom, hogy örökké nyerni fogsz. Csupán azt mondhatom el, hogy én mit tettem, és annak mi lett
az eredménye. Megéri-e neked az időráfordítást és a - sorsolási nevezések és pályaművek beküldésével járó
- postaköltséget? Döntsd el magad!
Még ma is kapok leveleket olyan emberektől, akik olvasták a könyvem évekkel ezelőtt megjelent, első
részét, és azt írják, hogy javaslataimból rengeteget merítettek. Igazán öröm számomra a sikereikről hallani.
Csak így tovább!
„Mit nyertél mostanában?” - kérdezik igen gyakran előadásaim hallgatói, illetve levelezőtársaim. Erre
azt válaszolhatom, hogy továbbra is rendkívüli módon élvezzük, hogy a néhány éve megnyert
álomházunkban lakhatunk.
A ház megnyerése után azonban új területek kezdtek el érdekelni: az elme ereje, az önhipnózis, az
agykontroll és az „éntudatosság”. Számos tanfolyamon és programon vettem részt az Egyesült Államokban
és más országokban, amelyek ezekkel a témákkal foglalkoznak. Mélyebben meg akartam és akarom
ismerni és érteni önmagamat. Gyakori utazgatásaim és előadásaim miatt sem időm, sem energiám nem
maradt arra, hogy sorshúzásokra vagy kreativitást igénylő pályázatokra benevezzek.
Néhány évvel ezelőtt júniusban férjem, Pat, nyugdíjba ment nyolcórás állásából. Életem e pontján úgy
döntöttem, hogy a napjaimat otthon, írással töltöm. Előadásaim és utazásaim során számtalan érdekes
emberrel találkoztam, akik a problémáikat - pontosabban a feladataikat - pozitív hozzáállással oldották
meg. Úgy éreztem, meg kell írnom történetüket, mert így hasznos közkinccsé tehetem értékes
tapasztalatukat, elmondhatom, ők hogyan érték el a céljaikat. Összegyűjtött jegyzeteimből elkezdtem
papírra vetni saját gondolataimat is, s ez a folyamat mind a mai napig folytatódik. Emellett úgy
döntöttem, hogy - pusztán szórakozásból - ismét részt veszek nyereményjátékokon.
Amikor férjem a nyár elején nyugdíjba ment, újra elkezdtem pályázati és sorsolási nevezéseket
küldözgetni. Naplót azonban már nem vezettem napi tevékenységeimről, sem arról, hogy hány nevezést
küldtem be. Azt viszont följegyeztem, hogy mit nyertem júniustól decemberig. A következőket: úti óra,
társasjáték, értékes Schaeffer-tollkészlet, szép bőröv, elegáns pénztárca százdolláros pénzutalvánnyal,
aranyból készült pénztartó, ezerdolláros pénzutalvány, harmincdolláros pénzutalvány, sporttáska, a
nevemmel díszített kávésbögre, huszonöt dolláros pénzutalvány.
 Januártól naplót kezdtem vezetni, amibe adatokat jegyeztem föl a beküldött nevezéseimről, a
postaköltségről, a pályázásra fordított időről és a nyereményeimről. Könnyen áttekinthető adataim alapján
hitem szerint te is sikeresen tudsz majd szerepelni sorsolásokon és pályázatokon.
Azt kívánom, hogy te is arasd le a nyertes pályázatok beküldésének izgalmas és szórakoztató hobbijából
származó örömöt!
 10. fejezet

A nyerés titkai

Hányán ábrándoznak arról, hogy egy nap fölbontanak egy levelet, és abban százezer dolláros
pénzutalványt találnak? Vagy egy telefonhívásról, amiben értesítik őket, hogy a Reader’s Digest című újság
sorsolásán nyertek? Vagy, hogy ők nyertek az ilyen-olyan sorshúzáson? Valaki mindig nyer. Miért ne te
volnál az a valaki? Csak a szerencsések nyernek? Talán ismernek valakit a bírálóbizottságból? Esetleg a cég
igazgatóját vagy a pályázat szponzorát? Mi a trükk, mi a titok, ami valakit örök nyertessé tesz?

Egyesek csak ábrándoznak arról, hogy sorshúzásokon, kreativitást igénylő pályázatokon vagy a lottón
hatalmas nyereményeket nyernek, míg mások számára ezek az álmok valósággá válnak. Régebben főleg
háziasszonyok neveztek be nyereményjátékokra. A kisgyerekei miatt az otthonához kötött, kevéssé
iskolázott és szerény élettapasztalattal rendelkező háziasszony mindenféle luxuscikkről álmodozott,
amelyekre a nyereményjátékokon való részvétellel tehetett szert. Azért nyert, aki nyert, mert a vágya olyan
forró volt, hogy azzal mentálisan megvalósította azt. Mély igazságot hordoz a következő mondás: „Amire
vágysz, az lesz”.
Manapság egyre több férfinevet is látni a nyertesek listáján, sőt a főnyeremények közül is
megkaparintanak néhányat, érdekes módon különösen receptpályázatokon. Nemrégiben egy hírlap által
szponzorált, helyi receptpályázaton húsz díjat sorsoltak ki. Ebből tizenkettőt férfiak nyertek meg, közülük
négyen fődíjat. Így a nyertesek között csupán nyolc hölgy akadt!
Mostanában a környékünkön lévő szupermarketben minden vásárlást követően egy
bingójátékszelvényt adnak. „A férfiak többször ugranak be és vesznek meg akár csak egyetlen terméket is
azért, hogy újabb bingószelvényre tegyenek szert, mint a nők” – mesélte néhány árucsomagoló, amikor az
akció fogadtatásáról kérdeztem őket. Miről árulkodik ez? Hogy ma már szinte mindenki szívesen vesz
részt szerencsejátékokon, mert így esélye nyílik arra, hogy nyertessé váljon.

Miért ne?

Pályázatokon és sorsolásokon ma már szinte bármilyen tárgyat vagy utazást meg lehet nyerni. Én ezt
az „aki mer, az nyer - játék”-nak nevezem, mert pontosan ez az, amit - kisebb szünetekkel - már húsz éve
játszom.
Akár a lottóról, a bingóról, a nevezések elpostázásáról, vagy a rendezvényeken tartott tombolákra való
feliratkozásról legyen is szó, ez jó szórakozás! Izgalmas dolog nyertesnek lenni.
Azonban nem mindenki nyer. Ha hosszú időn át figyeled a nyertesek listáját, azt tapasztalhatod, hogy
javarészt ugyanazok az emberek nyernek újra és újra. Ugyanazok a nevek bukkannak fel. Vajon mi a
titkuk?
Eleget olvastam tippjeiket az újságokban, és hallgattam nyilatkozataikat a rádióban és tévében ahhoz,
hogy észrevegyem, valójában három dolgot tesznek (teszünk):

1. Eldöntik, hogy mit akarnak.

2. Elképzelik, hogy elérték.
3. Tudják, hogy az övék lesz.
 11. fejezet

A jó hozzáállás nyertessé tehet

Döntsd el tehát, hogy mit akarsz; képzeld el, hogy az már a tiéd; és tudd, hogy a tiéd lesz! Ez a titka
annak, hogy valaki nyertes legyen.
Még egy tulajdonság szembetűnő, ami valamennyi nyertesben megtalálható: a jó hozzáállás.
„Az vagy, amit gondolsz.” Bizonyára számodra is ismerős ez a mondás.
Most állj meg egy pillanatra, és gondolkozz el a következő kérdéseken: Szerencsés voltál eddig?
Megkaptad azt az állást, amire vágytál? Nyertél valaha tombolán, bingón vagy lóversenyen? A jó szerencséd
állandó jellegű? Esetleg „született vesztes” vagy? Soha semmi sem úgy sikerült, mint ahogy szeretted volna?
Mindig valaki más nyert? A megvásárolt lottószelvények és sorsjegyek ára meg sem térült?
Most gondolkozz el a következőn: Milyen volt eddig a hozzáállásod? Olyan, mint az emberek 90%-
ának? Vagyis: „Jó ötletnek tűnt a dolog. Nyerni akartam, mert biz’ Isten, tudtam volna mire költeni a
pénzt.”
Éreztél-e magadban bűntudatot valaha a nyeréssel kapcsolatban? Sok esetben ez vallásos
neveltetésünkből ered: „Nem szabadna anyagi dolgokra vágynom. Az bűn!”
Emlékezz: az vagy, amire gondolsz! Ha igazán és alaposan elgondolkozol a föltett kérdéseken,
hamarosan ráébredsz, hogy ma valóban az vagy, amit a múltban gondoltál.
„Oké, egyetértek” - mondod talán -, „de áruld el végre, mit kell tennem ahhoz, hogy megváltozzon a
gondolkodásom, a hozzáállásom és a szerencsém, és így nyertessé váljak?” A válaszom: gondold,
cselekedd, válj azzá!
Az első lépés annyira könnyű, hogy talán át is siklanál fölötte: az önmagadra, befelé irányuló
figyelmedet olyan mértékben kell megfegyelmezned, hogy a gondolkodásod végül tudatossá váljon. Habár
e könyv eredeti célja az, hogy megtanítsa, miként váljunk nyereményjátékok nyerteseivé, mindannyian
tudjuk, hogy végső soron az egész élet játék. Az élet játékát azonban játszhatjuk úgy is, hogy nyerjünk
benne.
Amint sikerül a következő gondolkodásmódot magadévá tenni, az az életed minden területére ki fog
hatni: munkádra, házasságodra, egészségedre és anyagi helyzetedre. Még ma kezdj neki
gondolkodásmódod tudatossá tételének! Ha régebben azt gondoltad: „Nekem ez nem megy...”, mostantól
kezdve ilyen esetben ezt cseréld arra a gondolatra, hogy: „Miért is ne sikerülne?” ! A „Képtelen vagyok..."
helyett használd az „Igenis, tudok ...” kifejezést!
Minden nap új nap, és új kezdet. Bármi olyan, amit régebben gondoltál vagy mondtál, ami kétséget,
kudarcot vagy rossz tulajdonságot fogalmazott meg, az már a múlté, és semmivé foszlott. Többé nincs
szükséged arra, hogy a múltban élj vagy, hogy azonosulj a régebben megélt nehézségekkel, szomorúsággal
vagy csalódásokkal! Vedd észre, hogy te egy jelentős erővel rendelkező ember vagy!
Minden félelemmel, haraggal vagy fájdalommal társult gondolat, amit titkon magadban hordozol,
hajlamos még több - hasonló jellegű - energiát magához vonzani, és idővel valósággá válni. „Csak tarts ki
elég hosszú ideig, elég erősen, és a tied lesz, amire vágysz” - szól a kozmikus törvény. A „Nem létezik kudarc,
csak késlekedő siker” - vezérelv ebben a vonatkozásban is érvényes. Hogy a megvalósulás mennyi időt vesz
igénybe, az a ráirányuló energia mennyiségétől, az ilyen gondolatok számától függ.
Ugye, hogy megéri egészséges, gazdag és sikeres (nyertes) hozzáállást kialakítani az élet minden
területén? Kulcsfontosságú tehát, hogy mostantól feltétlenül építően és pozitívan gondolkozz!
Nyertes vagyok. Minden célomat el fogom érni.
 12. fejezet

Mit szeretnél?

Mit akarsz? Mit szeretnél elérni? Mire vágysz? Találjuk ki, hogy mire vágysz, majd lépjünk tovább az
élet iskolájában: szeressünk, fejlődjünk és éljünk jólétben! Hiszen a Föld is csak akkor lesz a szelídeké, ha
ők kellően vágynak rá.

Minek a megnyerésére keltsek magamban vágyat?

Már él benned vágy arra, hogy nyertes legyél, különben nem olvasnád ezt a könyvet. De mi is az, amit
ebben a pályázós játékban nyerni akarsz? Autó, utazás, pénz, ház, motorcsónak vagy gördeszka? Pontosan
mit akarsz?
A következő válaszokat az előadásaimra járó hallgatók adták arra a kérdésre, hogy „mi az, amire igazán
vágysz?” Szerepel közöttük néhány olyan dolog is, ami nem nyerhető meg nyereményjátékokon: jobb
munka; jobb élet; sok pénz; szexis feleség; szuper autó; magánrepülőgép; sztárság, hírnév; hintaszék;
televízió; nyaraló; biztonság; a lottón akarok telitalálatot nyerni, hadd irigykedjenek a többiek; nagyon
örülnék ötvenezer dolcsinak, befektetném, és attól kezdve tejben-vajban fürödnék; békét, erőt és
tökéletességet akarok; legyen az enyém a tudás, a bölcsesség és a megértés.

Mit akar a szomszédomban lakó, ötéves kislány? Egy maroknyi rágógumit, és most, azonnal. Olyan
nagy lufikat akar fújni belőlük, mint a barátnője, Cindy. Akkorát, ami eltakarja az egész arcát. (Ez a vágya
teljesült is, mert éppen volt nálam néhány rágógumi. Ugyanis magam is rágólufifújó vagyok...) Az ő vágya
tehát azonnal teljesült.
Néhány célunk eléréséhez azonban több idő kell ahhoz, hogy a megvalósulás folyamata mozgásba
lendüljön. Tartsd állandóan a fejben: nem létezik kudarc, csupán késlekedő siker. Egyszer, újév napján,
összeírtam egy listán azokat a dolgokat, amelyeket az éppen akkor induló évben sorshúzásokon és
nyereményjátékokon meg akartam nyerni:

1. Mikrohullámú sütő. (Egy van már a konyhában, amit naponta használok. Nagyon hasznosnak és
időtakarékosnak találtam, ezért szerettem volna még egyet, a tóparti nyaralónkba.)
2. Kis fogyasztású, új autó. Eddig még nem nyertem autót. Arra gondoltam, jó lenne ilyen célra is
mentális energiát összpontosítani. A részleteket is kigondoltam: fehér színű legyen, kék kárpittal.
3. Hawaii-i utazás. Nem, ekkor még egyszer sem jártam Hawaii-on. Európában már hatszor is – még
Oroszországba is eljutottam Mexikót is többször végigbarangoltam, de Hawaii-on még nem
jártam.
4. Fölírtam: „Ha mindezeken kívül még bármi mást is nyernék, az csakis készpénz legyen”.

„Ez aztán a rendelés!” - mondod most talán. Én úgy láttam, hogy ezzel remek mulatságnak nézek elébe.
Meddig tart majd ezeket a célokat megvalósítani? Amíg elegendő energiát nem vetítetek ki a
megvalósításukra, azt vizualizálva, hogy azok már az enyémek. Más szóval: amíg el nem érem e céljaimat.
Lehet, hogy te egyetlen dologgal akarod kezdeni. A te műsorodról te döntesz, de láss hozzá
mihamarább!
 Azt tapasztaltam, hogy minél többet gondol valaki a vágyaira, minél gyakrabban vizualizálja azokat -
tehát minél több energiát irányít céljaira azok annál hamarabb valósulnak meg.
Annak érdekében, hogy minél többet gondoljak a céljaimra, emlékeztetőnek fogtam egy kb. A/5-ös
méretű (ez az írógéppapír fele) kartonlapot, és vastag filctollal, nagy, nyomtatott betűkkel ráírtam:
MIKRÓ, AUTÓ, HAWAII, PÉNZ.
Ráragasztottam öreg, lecserélésre váró, Hornet-típusú kisautóm műszerfalára. Egy ugyanilyen szövegű
kártyát tűztem az íróasztalomon álló könyvtartóra is. Mindezt azért, hogy azok a céljaimra
emlékeztessenek, és ennek hatására a gondolataimmal energiát adjak nekik. Valahányszor elolvastam a
kártyákat, behunytam a szememet - csupán 20-30 másodpercre -, és gondolatban a lelki szemeim előtt
láttam, hogy a mikro ott áll a tóparti ház konyhájában, a pult sarkánál. Tehát elképzeltem, hogy már ott
van.
Megkértem a férjemet, mérje le, mekkora hely kell a mikrónak. Majd arra kértem, hosszabbítsa meg a
pultot, hogy ráférjen a masina, és készen legyen akkorra, amikor a mikrohullámú sütőt megnyerem. A
bővítéshez sikerült a meglévővel teljesen azonos mintázatú pultanyagot találnia, és az egyik délelőttöt
rááldozva el is végezte a munkát. A nyerésben a férjem a legnagyobb „múzsám”. Nemcsak támogat minden
vállalkozásomban, de még a végeredmény látványát is segít elképzelnem!
Január elsejét írtuk, amikor elkezdtem programozni a mikrohullámú sütőre. Február 22-én a Rath
Húsipari Vállalat egyik helyi képviselője fölhívott telefonon. Elmondta, hogy a receptpályázatukra
beküldött nevezésemmel egy Amana Radarange márkájú mikrohullámú sütőt nyertem.
A MIKRÓ feliratot áthúztam a kártyákon, és az autóra, a Hawaii-i utazásra és a pénznyereményre
kezdtem összpontosítani.
Amikor az autóra gondoltam, azt „láttam”, hogy kék kárpitozású, fehér kocsiban ülök, és vidáman
vezetem azt. Hamarosan annyira élénken el tudtam ezt képzelni, hogy már érezni kezdtem az új autó
jellegzetes szagát is. Amikor a Hawaii-i utazásra gondoltam, akkor pedig azt képzeltem el, hogy a
férjemmel sétálgatunk a tengerparton, az idő kellemesen meleg, süt a Nap, és mindketten fürdőruhát
viselünk.
 13. fejezet

Mi a különbség a vágy és a
bizonyosság között?

Március 27-én, vasárnap, észrevettem egy egész oldalas hirdetést a Dallas-újságban, amelyben az állt,
hogy egy helyi rádióállomás, a KLIF, és a helyi Datsun-márkakereskedők közösen tizenkét Datsun autót
sorsolnak ki. Hat héten keresztül, heti kettőt. Ó - gondoltam -, íme egy lehetőség arra, hogy megszerezzem
az autómat!
A követelmények szerint be kellett jelentkezni az egyik helyi autókereskedőnél, vagy a rádióállomáshoz
kellett levelezőlapot küldeni. A szabályok szerint a heti sorsolásokon mindig az összes, addig beérkezett
jelentkezés közül sorsoltak. Egy rádiós személyiség (azaz D. J.) intézte a telefonhívásokat, és tette fel a
következő kérdést: „Melyik a kedvenc rádióállomása?” Ahhoz, hogy az ember nyerjen, azt kellett
válaszolnia: „A KLIF 1190 a kedvenc rádióállomásom.” Egy héttel a verseny lezárása után az egyik helyi
autókereskedő szalonjában találkozik a tizenkét nyertes, ott kerül sor a kulcsok kisorsolására, ami eldönti,
hogy ki, melyik Datsun-modellt kapja. Lil’Hustlert, B-210-est, F-10- es pickupot (kis teherautót) vagy
Honeybee-t.
Miután elolvastam a hirdetést, annyira izgatott lettem, hogy az újság többi részét már el sem olvastam,
hanem azonnal az íróasztalomhoz ültem. A nyereményjáték hétfőn, vagyis a következő napon indult, ezért
már az első napon be akartam küldeni néhány nevezést, hiszen ilyenkor még kevesebb a jelentkező, tehát
nagyobb a győzelmi esélyem.
Olyan nyereményjátékoknál, ahol a sorsolások egy adott időszakon keresztül történnek, az a legjobb,
ha már a legelső nap elkezded a nevezési lapok beküldését. Azt követően naponta egy vagy több nevezéssel
egészen addig folytatod, amíg ki nem húzzák a nevedet.
Vasárnap délután 2-ig négy nevezési lapot postáztam el. A hirdetésben szereplő nevezési űrlap
lemásolásához színes kartont használtam, és azt az újságban látható autó formájára vágtam ki. Az ezzel
töltött idő alatt ugyanis így még több pozitív energiát adtam célomnak. Igaz, hogy több időt igényel az
ilyen, kézügyességet igénylő előkészület, mintha csak egyszerű, téglalap alakú kartonokra írnék, azonban
ez a fajta, kreatív tevékenység meglehetősen szórakoztató is.
Bátorkodom azt állítani, hogy százezrek látták a teljes oldalas hirdetést, és biztos vagyok benne, hogy
sokan találták érdekesnek, és vágytak arra, hogy az autók közül az egyiket megnyerjék. Néhányan talán
félretették a hirdetést későbbi tanulmányozás céljából, néhányan esetleg valóban ki is vágták a nevezési
lapot, és elpostázták. Ez az első lépés. Viszont ahhoz, hogy valóban nyerjél is, el is kell képzelned, hogy az
autó a tiéd, vagy hogy benne ülsz, vagy bármi más, ezzel kapcsolatos, érzékletes képzeletbeli képet!
Hétfő reggel elkezdődött számomra a „móka és játék” ideje: a várakozás a hívásra, amikor értesítenek,
hogy nyertem. Szerencsére a rádióállomás countryzenét játszik, amit igazán kedvelek, így még szívesen is
figyeltem a műsort. Nem kellett a rádiót egész nap hallgatni, hiszen a nyerés feltétele csupán annyi volt,
hogy helyesen kell megválaszolni a kérdést, ha fölhívnak. Nem akartam elszúrni a dolgot azzal, hogy
például elfelejtem megemlíteni az 1190-et, amikor telefonálnak, ezért a házban minden telefonkészülék
mellé egy kártyát raktam, amin az állt: „Amikor egy D. J. hív, és megkérdezi, hogy melyik a kedvenc
rádióállomásod, mondd szó szerint a következőt: »A KLIF 1190 a kedvenc rádióállomásom.«” Ezt -
„puskaként” - elsősorban a férjemnek szántam, arra az esetre, ha nem volnék otthon, amikor telefonálnak.
 Hétfőn, kb. délután 2-kor, kihirdették az első nyertest, egy dallasi lányt. „Egy kocsi ugrott. Sebaj,
maradt még tizenegy. Vajon hányadik leszek én?” - kérdeztem magamban. Pénteken fölhívtak egy férfit
Ft. Worth-ban, aki szintén helyesen válaszolt a kérdésre. Időközben naponta újabb nevezést küldtem be.
Ellátogattam egy Datsun-márkakereskedőhöz, és megnéztem az autókat. Föliratkoztam náluk is;
bedobtam a nevemet a gyűjtőládájukba. Az ezt követő héten mindig hallgattam a rádiót, amikor otthon
tartózkodtam.
Megfigyeltem közben, hogy csak hétfőn és pénteken telefonálnak. Hétfőn újabb nyertest hirdettek.
Már csak kilenc autó maradt. Pénteken, április 8-án, úgy ébredtem, hogy tudtam: aznap nyerek egy autót.
Most hadd magyarázzam el a különbséget a vágy és a bizonyosság között. A vágy: izgatott várakozás.
A bizonyosság: nyugodt magabiztosság. Tegyük fel: sorshúzáson veszel részt. Az első három számot
eltaláltad. Úgy érzed, mindjárt szétvet az idegesség. Az utolsó számot is kihúzzák, de a tiéd eggyel eltér
tőle. Ez a vágy érzése, ami nagyon gyakori. Visszafojtottad az energiát, és azt akartad, hogy megtörténjen.
Sajnos addig még nem vetítettél ki elég energiát ahhoz, hogy akkor az meg is valósulhasson.
Amikor viszont bizonyosságot érzel valamivel kapcsolatban, az másfajta érzés. Nyugodt, higgadt
magabiztosságot érzel, minden aggodalom elmúlik, hiszen már megvan. Már csak azt kell megvárnod,
hogy az áhított dolog fizikailag is hozzád kerüljön. Igazán jó érzés nyugodtnak és higgadtnak lenni,
amikor átveszed. Ennek a bizonyosságnak ébredj a tudatára életed minden területén, és akkor jó úton
haladsz a teljes „éntudatosság” felé!
Nem rossz, ha néha tudod, hogy valamiben nem fogsz nyerni. Ez csupán tudatja veled, hogy nem
fordítottál elegendő energiát arra, hogy a dolog valósággá váljon. Ámíthatod és becsaphatod magad, és
úgy gondolhatod, hogy neked sikerülni fog, és ezért felmondasz a munkahelyeden, mert vágyat érzel a
százezer dolláros nyeremény megnyerésére. Amíg azonban nem tudsz különbséget tenni a vágy és a
bizonyosság között, óvatos légy, semmi meggondolatlanság! Tartsd meg az állásodat! Az éntudatosság
révén egy nap majd tudni fogod a különbséget.
Néhány éve előadást tartottam Fort Worth-ban, egy üzletasszonyoknak szóló konferencián. A brosúra,
amit a tagoknak előre kiküldtek, és amiben előadóként föltüntettek, mély benyomást tehetett az egyik
asszonyra. Közvetlenül az előadás előtt ugyanis odajött hozzám, és elmondta, mire vágyakozik. Elmesélte,
hogy a következő este egy óceáni luxushajó-utat sorsolnak ki a jelenlévők között. „Olyan forrón vágyom
rá, hogy szinte érzem a sós víz ízét a számban” - mondta.
„Gondjaink vannak a férjemmel, de úgy érzem, hogy ha ezt az időt együtt tölthetnénk a hajón,
megoldást találnánk rájuk. Tudom, ha te vetítenél ki nekem elég energiát erre az utazásra, akkor
megnyerem” - folytatta. Majd sóhajtott egyet, és teljesen megnyugodott.
„A hajóút már a tiéd” - biztosítottam róla. „Holnap este, amikor sorsolnak, és kimondják a nevedet,
vágj meglepett arcot, mert azt várják tőled!” Egy pillanatig azt hitte, hogy csak viccelek, de aztán lelkesen
így szólt: - Köszönöm, Helene! Holnap este fölhívlak, és elmondom, mi történt.
Másnap este, nem sokkal nyolc óra után, csöngött a telefon: - Helene! Képzeld! Én nyertem! Azután,
hogy veled beszéltem, tudtam, hogy én fogok nyerni. De te honnan tudtad?
- Emlékszel, hogy egy nagyot sóhajtottál, és azzal mintha egy hatalmas súly esett volna le a váltadról?
- Igen. Teljesen megkönnyebbültem attól, hogy tudtam veled beszélni az előadás előtt. Amiatt
aggódtam, hogy valaki más talán hamarabb megy majd oda hozzád, és akkor neki segítesz nyerni.
Egyébként valóban odajött hozzám valaki más is, őt megelőzően, és a segítségemet kérte a nyerésben.
Segítettem is neki, de nyilvánvalóan erre a hajóútra az első beszélgetőpartnerem nem vágyott olyan forrón,
mint az említett, második. Ez nem azt jelenti, hogy az első hölgy sosem fog részt venni hajóúton, vagy
nem nyer majd egyet. Csupán azt, hogy még nem küldött ki elegendő mentális energiát ahhoz, hogy a cél
megvalósuljon. Ha az ügy fontos marad számára, akkor egészen addig kellene energiát küldenie célja felé,
amíg valóban a hajón találja magát. Az emberek többsége sosem járja végig a céljához elvezető utat! Időközben
valami másra támad gusztusuk.
 Néhány éve nagyon különöset álmodtam. Egy hatalmas, tárgyakkal telezsúfolt teremben találtam
magam. Voltak ott autók, hajók, ruhák, bútorok, televíziók és egyéb készülékek. Egy ember állt az ajtóban,
mintha várt volna valakire. Megkérdeztem tőle, hogy kihez tartozik az a rengeteg dolog. „Itt raktározzuk
az emberek álmait. Az a baj, hogy túlságosan hamar feladják. Abbahagyják az energiaküldést, ezért itt
tárolom őket. Hébe-hóba egyikük újra nekilát, és kiváltja az álmát” - válaszolta.
Lehet, hogy a te álmod is ebben a teremben vár rád? Legyél hűséges a vágyaidhoz, itt sem kifizetődő a
csapodárság! Ha van egy célod vagy álmod, ragaszkodj hozzá, amíg az meg nem valósul! Azt tanácsolom,
először bizonyosodj meg róla, hogy valóban azt akarod, amit célul tűztél ki magad elé, mielőtt kiküldenéd
az univerzumba azt a sok, jó energiát!
Mielőtt befejeztük volna a telefonbeszélgetést, azt mondtam a hajóutat nyert asszonynak, hogy ha a
házassága is van annyira fontos a számára, mint ennek az útnak a megnyerése, akkor - hajóúttal vagy
anélkül - , de biztosan talált volna megoldást a problémájára.
Vetíts ki energiát - kitartó elszántsággal - bármilyen célra, és az meghozza gyümölcsét! Ez minden
esetben igaz.
A nyereményjátékokkal kapcsolatban csodálatos élmény, amikor eluralkodik rajtad a bizonyosság
érzése, mert ez azt jelenti, hogy erőfeszítéseidet siker koronázza. Ekkor máris újabb célt tűzhetsz magad
elé.
Egy bölcs egyszer a következőt mondta: „Három dologért érdemes élni: hogy tetteink révén hasznosnak
érezzük magunkat; hogy szeressenek minket; és hogy legyen célunk, aminek az elérésére vágyunk.”
Aznap, nem sokkal négy óra után, bizonyosan tudtam, hogy az autót megnyerem. Megcsörrent a
telefon. A férjem hívott, aki bérházunknál a vízvezetéket javította. Eltört egy csövet, és megkért, ugorjak
el egy alkatrészért a barkácsáruházba. Otthon akartam lenni, amikor a rádióállomástól hívnak, hogy
bejelentsék, én nyertem meg a negyedik Datsunt, ezért nem szerettem volna sehova sem elmenni. Az
„önmagadba vetett hit főpróbájának” is lehetne ezt nevezni, mert annyira biztos voltam abban, hogy én
fogok nyerni, hogy azt mondtam magamnak: „csak félóra múlva fognak telefonálni, miután hazaértem” .
Ezért mégis elmentem otthonról. Nagypéntek volt, s emiatt a boltok korán zártak.
Egyik barkácsáruházból a másikba mentem. Végül rátaláltam az alkatrészre, és elvittem a férjemnek.
Mire hazaértem, már hat óra is elmúlt. Bekapcsoltam a rádiót, amikor a D. J. bejelentette, hogy meglett
a negyedik nyertes is, és hétfőn telefonál legközelebb. Egyszerűen nem tudtam elhinni. Hogyan
hibázhattam el!? Annyira biztos voltam abban, hogy bizonyosság-érzésem valós volt!
Megcsörrent a telefon, az idősebbik fiam hívott. Dike a város másik felén lakott, és időnként beugrott
hozzánk egy kis „mama főztjéért”, vagy hogy megnézze, érkezett-e hozzánk postája.
„Anyu! Körülbelül egy órával ezelőtt nyertem neked egy Datsunt” - közölte nyugodt hangon. Beugrott
hozzánk, hogy megnézze a postáját, amikor megcsörrent a telefon. Valaki engem keresett. Mondta, hogy
nem vagyok otthon, majd megkérdezte, tud-e segíteni valamiben, esetleg átadhat-e üzenetet. „Ami azt
illeti, éppenséggel tudna segíteni. Mi a kedvenc rádióállomása?”
„Egy pillanatig nem tudtam mire vélni a dolgot” - mesélte -, „aztán megláttam a cetlit a telefonhoz
ragasztva, és rájöttem, miről van szó. Ezért azt válaszoltam: »A KLIF 1190 az édesanyám kedvenc
rádióállomása.«”
„Az édesanyja nagyon büszke lesz önre ma este. Éppen most nyert neki egy új Datsunt." - közölte.
Később hallottam a fiammal folytatott, rögzített beszélgetést, amikor a rádióban újra lejátszották. Egy
nagy kérdés nem hagy nyugodni: vajon akkor is nyertem volna-e azon a pénteken, ha nincs ott a fiam,
hogy a telefont fölvegye? A rádiót az előző hetekben rendszeresen hallgatva tudtam, hogyha nem vették
fel a telefont az első helyen, akkor új nevet húztak. Vajon ott kellett-e lennie a fiamnak akkor, hogy ez a
nyerés lehetővé váljon? Erre a kérdésre nem tudom a választ. Egyszerűen csak bizonyos voltam abban,
hogy aznap én nyerek.
 Amikor megvolt mind a tizenkét nyertes, akkor összegyűltünk az autószalonban, hogy ott kisorsolják
a tizenkét autókulcsot. Nem szerepelt köztük fehér színű, kék kárpitos kocsi. Helyette egy kék Datsun
pickupot nyertem. Nos, nem ez volt az az autó, amire én annyi energiát küldtem.
Mivel számomra ez nem jelentette a cél elérését, ezért a következő héten feladtam egy hirdetést az egyik
újságban, és eladtam a kocsit. Ez a nyeremény végül tehát - négy elérendő célom közül - a pénz lett.
A pickupért kapott pénzen természetesen vehettem volna olyan autót, amilyenre vágytam. Csakhogy
én nem így akartam hozzájutni a kocsihoz. Tudtam, hogy létezik valahol egy fehér autó, kék kárpittal,
ami csak arra vár, hogy megnyerjem.
Az év hátralévő részében (viszonylag) kisebb értékű tárgyakat, és néhány pénznyereményt nyertem.
Eleget ahhoz, hogy abból megvegyem az autómat és elutazzak Hawaii-ra. Csakhogy az nem lett volna túl
szórakoztató. Elég türelmes és kitartó voltam ahhoz, hogy folytassam az energiakivetítést addig, amíg
telefonon értesítenek, hogy Hawaii-i utazást, autót vagy egy nagy összegű pénznyereményt nyertem.
Egyszer valaki azt mondta, hogy: „Úgy lehet az emberből nyertes, ha van hozzá elegendő türelme,
kitartása és bélyege”. Egyetértek. Én azonban úgy gondolom, hogy főleg a célra irányított energia az, ami
valóra váltja annak manifesztálódását. Ne számíts a szerencsére. A szerencse olyan, mint a gumimankó:
akkor hagy cserben, amikor rátámaszkodnál...
Tegyél azért, hogy megtörténjen! Döntsd el, mit akarsz, s aztán végcélod elérését segítsd azzal, hogy
mindvégig energiát adsz neki!
A nyereményjátékokon való részvétel kiváló elfoglaltság, mert annak révén olyan anyagi javakra tehetsz
szert, amelyek amúgy is már rég az életed megszokott kellékei lehettek volna.
 14. fejezet

A pályázó kellékei

A nyereményjátékoknál, csakúgy, mint az üzleti világban, minden garas helyét jól meg kell gondolni.
A kellékek a kiadások jókora hányadát teszik ki, ezért érdemes ebben is takarékoskodni.

Borítékvásárláskor tartsd be a következő szabályokat:

1. Mindig figyeld, hogy van-e valamelyik írószerboltban vagy a diszkontáruházban akció!

2. A darabár lényegesen alacsonyabb lehet, ha egyszerre nagyobb mennyiséget vásárolsz.
3. Ha nincs otthon elég helyed a nagy mennyiség elraktározására, állj össze néhány vásárlóval!
4. Ne vesd el a gondolatot, hogy takarékosságból újra felhasználd azokat a borítékokat, amelyeket te
kaptál postai úton! Ha nincsenek túlságosan összepecsételve, lefedheted a feladót egy ráragasztott
színes papírral vagy színes filctollcsíkkal.
5. Érdeklődj - telefonon vagy személyesen - olyan helyi szaküzletekben, ahol nyomtatást vállalnak!
Sokszor ugyanis túl sok borítékot tartanak raktáron, vagy olyan hibásan címzett borítékjaik
vannak, amiket a megrendelők nem vettek át. Nagyon olcsón juthatsz hozzájuk, s a címzést
lefedheted kedvenc szlogeneddel ellátott matricával, vastag filctollcsíkkal vagy bármi egyébbel.
6. Az esetek többségében a sorshúzásokon való részvételnél nem számít a beküldött boríték mérete
vagy színe. Sok esetben azonban a pályázati szabályok megszabják, hogy milyen borítékot lehet
beküldeni. A szabályokat mindig pontosan, szó szerint tartsd be!

Tollak és ceruzák

A tollak és a ceruzák is olcsóbbak nagy mennyiségben Tarts otthon elegendő mennyiséget színes
tollakból Könnyebb írni velük, és megtörik a kék vagy fekete szín használatának egyhangúságát.

Papír és lapok

A legtöbb pályázati kiírás levelezőlap-méretű papíron kéri a név és elérhetőség beküldését. Ebben a
esetben bármilyen fajtájú papír elfogadható. Ismét az javaslom, kerülj jó kapcsolatba a
nyomtatószaküzletekkel Előfordul ugyanis, hogy sikertelen próbanyomás végeznek, vagy túl sokat
nyomtattak valamiből s ezeket az anyagokat aztán nem tudják felhasználni.
Irodák is gyakran leselejtezik régi fejléces papírárujukat, elavult űrlapjaikat. Érdeklődj irodában
dolgozó barátaidnál, mivel ez hasznos forrássá is alakulhat! Bármilyen színű vagy súlyú papír megteszi.
Néha előírják, hogy a nevedet és címedet vagy telefonszámodat szabványméretű levelezőlapra írd rá.
Ha ez a követelmény, igazodj hozzá!
Egy nyereményjátékokon rendszeresen résztvevő barátnőm újságnyomdából szerzi be a papírt. A
tekercsek végét ugyanis általában kidobják, és az elhozható. Vett egy olcsó, kézi papírvágót, ezért mindig
rengeteg szabványméretű papírlapot tart otthon. Nagyon bőkezű, mindannyian részesülünk a maga
gyártotta készletéből. Ingyen még jobb, mint olcsón...
Hogyan tartsuk nyilván a nyereményjátékokon való részvételünket?

Óriás méretű naptáromon, amit kb. egy dollárért vettem, részletes nyilvántartást vezetek. Mindennap,
amint kiveszem a borítékokat a rendszerező dobozból, megszámolom a bélyegeket, amiket felragasztok,
és felírom, hogy hány jelentkezést küldtem el. Azt is fölírom, hogy mennyi időt töltöttem azzal, hogy a
nevemet a papírokra felírjam, vagy a borítékokat megcímezzem.
Ha el tudod számolni, bélyegvásárláskor kérj számlát a postán, illetve minden vásárlásnál (papír és
boríték vételekor)! A bélyeg a legnagyobb költség. De ne sajnáld a postaköltségre költött pénzt! Annikor
postázás előtt a bélyegeket fölragasztom, mentálisan minden egyes borítéknak pozitív energiát adok azzal,
hogy azt gondolom: „itt megy még egy nyertes boríték, ami majd meghozza végső célomat”.
Ne kövesd el azt a hibát, amit egykori szomszédasszonyom. Egyik este felhívott telefonon, és
megkérdezte, hogy eljöhet-e velem a postára. (Korábban beszélgettünk a kerítésnél, és tudta, hogy a nap
vége felé terveztem a postára menést.) Kedvetlenül nevezett nyereményjátékokra, mert tudta, hogy én
folyamatosan nyerek. A postán a ládához lépett, hogy a nevezéseit bedobja. Ahogy becsúsztatta azokat a
nyíláson, odafordult hozzám, és így szólt: „Útjára indul a nagy semmi.” Meg voltam rökönyödve. Amióta
csak ismertem őt, még soha semmit sem nyert. Megértettem, miért. Nem sokkal később elköltözött a
környékről, és szerencsére magával vitte mindig borús hangulatát is.
Időnként mindannyian levertek vagyunk. A hangulati ingadozás az élet természetes velejárója. Baj csak
akkor van, ha ez a levertség állandósul. Ha ez lenne a helyzet veled, tegyél meg mindent, hogy visszatérj a
pozitív látásmódhoz! Olvass valami felemelőt, vagy hallgass hegedűmuzsikát! (A hegedűénél lélekemelőbb,
simogatóbb hangot el sem tudok képzelni.) Emlékezz arra, hogy a gondolkodásodat te magad irányítod!
Cselekedj, ha a rossz hangulat a mélybe akar húzni!
 15. fejezet

A nyereményjátékokon való részvétel lépései

A következőkben egy olyan nyereményjáték példája található, amire magam is beneveztem. A

szabályok megkövetelték, hogy a nevezéseket úgy kell postára adni a résztvevőknek, hogy a legkésőbbi
dátum október 17-e lehet a postabélyegzőn. A legutolsó nevezéseimet a biztonság kedvéért október 14-én
elpostáztam.

A kiírás: A SAFEGUARD SZUPERSZAPPAN-PÁLYÁZATA

FŐDÍJ: (1 db) ötezer dollár értékű, két személyre szóló, kéthetes utazás Európa legkisebb országaiba -
Monacóba, Vatikánba, Liechtensteinbe, Luxemburgba stb. - vagy ötezer dollár készpénzben.
ELSŐ DÍJ: (5 db) színes Sony TV.
MÁSODIK DÍJ: (10 db) Litton mikrosütő.
HARMADIK DÍJ: (20 db) Polaroid SX-70 fényképezőgép.
NEGYEDIK DÍJ: (1000 db) Novus kalkulátor.
RÉSZT VEHETNEK: Az Egyesült Államok állampolgárai, beleértve Florida lakosait is.
NEM VEHETNEK RÉSZT: Missouri, Ohio, Utah és Vermont állam lakosai, illetve azon helyek
lakosai, ahol a törvény az ilyen pályázatokon való részvételt tiltja.
HATÁRIDŐ: A nevezések legkésőbb október 17-ei postabélyegző-dátummal fogadhatók el.
A NEVEZÉS MÓDJA: Hivatalos nevezési nyomtatvánnyal, vagy levelezőlap méretű, sima papírlappal
lehet nevezni, amire kézzel, nagybetűkkel rá kell írni a nevet, címet, irányítószámot, és a telefonszámot.
Minden beérkezett nevezésnek rendelkeznie kell 2 db bármilyen méretű Safeguard szappan
csomagolásával; vagy egy levelezőlap méretű, sima lappal, amire nyomtatott betűkkel rá kell írni: „A
Safeguard szuperszappan-pályázata”. A nevezést tetszés szerinti mennyiségben lehet beküldeni, de
minden nevezést külön borítékba kell tenni. A boríték nem lehet nagyobb a szabványméretűnél, s arra
a következőt kell ráírni: A Safeguard szuperszappan-pályázata, Pf. 1831, Blair, Nebraska, 68009.

A nyereményjátékokat általában 3-5 hónappal a nevezési határidő előtt kezdik el hirdetni. Nem fogsz
idegeskedni, ha nevezéseidet a következő, egyszerű módszerrel készíted elő:

a) Miután elolvastad a szabályokat, döntsd el, hogy hány nevezést küldesz be!
b) Vedd elő a borítékjaidat az otthoni készletből, és címezz meg egyet! Ahová a bélyeg kerülne,
oda írd fel a borítékra, hogy mikor akarod elkezdeni a nevezések elpostázását, és mikor küldöd
el az utolsót!
c) Számolj ki száz, levelezőlap-méretű papírlapot, és ötven borítékkal együtt fogd össze őket egy
gumiszalaggal! Ötven papírlapot arra fogsz használni, hogy ráírd a nevedet, címedet,
irányítószámodat és telefonszámodat. A második ötvenre pedig azt kell felírni: „A Safeguard
szuperszappan-pályázata”. Amikor akad egy kis szabadidőd, megcímezheted a borítékokat.
Ügyelj arra, hogy nyomtatott nagybetűkkel írj a borítékra, ha a szabályok azt követelik meg!
 Amikor a bura alatt ülök a fodrásznál, a tévét nézem, vagy a tóparti házunk felé tartva a férjem mellett
ülök az autóban, rendszerint van nálam két vagy három, címzésre váró paksaméta. Igazán könnyű és
egyszerű nyereményjátékokon részt venni, ha következetesen egy módszerhez tartod magad. Amikor
elkészülsz a címzéssel, a levél összerakása már csak pár percet vesz igénybe. Ezt a módszert használom
minden pályázásnál.
Ha élelmiszerboltban vagy gyógyszertárban találok nevezési űrlapokat, akkor azokat használom. A
magazinokban szereplő hirdetésekben megtalálhatóak a részletes pályázati szabályok. Tapasztalatból
tudom, hogy a nyerési esélyeket tekintve a hivatalos nevezési űrlap és a sima papírlap között nincs
különbség. A legfontosabb az, hogy nevezz! Attól függetlenül, hogy kettőt, húszat vagy kétszázat küldesz
be, próbálj minden utadba kerülő nyereményjátékra benevezni, de csak akkor, ha érdekelnek a felkínált
nyeremények!

Mikor kell elküldeni a nevezéseket?

Néhányan szeretik egyszerre, a nyereményjáték elején, közepén vagy végén elpostázni a nevezéseiket.
A bírálóbizottságok azt állítják, hogy a nyereményjátékokra beérkező nevezések több mint fele a pályázat
lezárása előtti utolsó két hétben érkezik.
A nevezések elpostázására a következő módszert használom: miután megcímeztem a borítékokat,
különböző időpontokra osztva, a rendszerező dobozomba teszem őket. A Safeguard-nyereményjáték
esetében a zárónap október 17-e volt. Szeptember 18-ára elkészültem mind az ötven boríték
megcímzésével. Elosztottam őket szeptember 18. és az október 17-ei postabélyegzős határidő között.
Némely napokon egyet postáztam el, máskor kettőt vagy többet. Ezt a módszert alkalmazom, mert
szeretném a nevezéseimet lehetőleg egynél több postai zsákba bejuttatni. Hadd magyarázzam el, mit értek
azon, hogy „a nevezéseimet lehetőleg egynél több postai zsákba bejuttatni”.
Kutatásaim és olvasmányaim során, amiket azért folytattam, hogy megtudjam, pontosan hogyan
sorsolnak ki nyerteseket a sorshúzásokon, a következő információra bukkantam: azon a napon, amikor a
bírálóbizottság a sorsolást megtartja, a nevezésekkel teli postai vászonzsákokat megszámozzák. Ha ötven
zsák van, akkor ötven darab, 1-től 50-ig terjedő számmal ellátott papírcédulát helyeznek a fémből készült,
sorsolási forgódobba. Minden papírcédula az annak megfelelő számú postai zsákot képviseli.
A fődíj nyertesének kisorsolásához a bírálóbizottság egyik tagját bekötött szemmel a sorsolási
forgódobhoz kísérik. A forgódobot néhányszor körbeforgatják, hogy a kiválasztás véletlenszerű legyen. Az
elnök a forgódob tetején található, zsanéros nyíláson át benyúl, és kihúz egy papírlapot. A számot
hangosan felolvassák, majd ezt a bekötött szemű embert odavezetik a kihúzott számmal megegyező számú
postai zsákhoz. Belenyúl abba, és kihúz belőle egy borítékot. A sorsolás ily módon addig folytatódik, amíg
az összes nyeremény gazdára nem talál.
A postabélyegzőket ezután ellenőrzik, hogy megbizonyosodjanak róla, valamennyi nevezést időben
adták-e postára. Átlagosan minden száz kihúzott nyertes közül ötöt kizárnak. Ennek az okai: nem
megfelelő nevezési papírlap használata; bélyegző használata a név és cím feltüntetésére, holott a szabályok
azt nyomtatott betűkkel követelték meg; folyóírás nyomtatott betűk helyett; zárónap utáni postabélyegző-
dátum; a nevezési lapról hiányzik annak az üzletnek a neve és a címe, ahol a nevező a nevezési
nyomtatványt beszerezte, vagy ahol vásárolni szokott. Ez utóbbi adatot is gyakran kérik a pályázatokban,
és olyankor feltétlenül meg kell válaszolni ezt is!
A nyertesek nagy része levelezőlap-méretű papírlapot használ a hivatalos nevezési nyomtatvány
helyett. A nyerő nevezéseknek csupán kis része tartalmazza a termék doboztetejét vagy
csomagolását. A legtöbb nyertes a vásárlást igazoló tárgy, pl. vonalkód helyett, levelezőlap-méretű
papírlapot használ a termék nevének föltüntetésére.
Írásbeli nyilatkozat

Amikor megnyersz egy nyereményjátékot, és a bírálóbizottságtól vagy a szponzortól értesítést kapsz,

néha megkívánják, hogy a nyomtatvány aláírásával igazold nevedet, címedet és társadalombiztosítási
számodat. Megkérnek, hogy közjegyzővel hitelesíttesd, majd küld vissza azt a mellékelt megcímzett
borítékban. Ha nem érkezik másodpéldány a te részedre is, akkor készíts fénymásolatot az okmányról,
mielőtt visszaküldenéd! Ha ugyanis nem kapod meg a nyereményedet, vagy nem hallasz a pályázatot kiíró
cégről elfogadható időn belül, akkor így tudni fogod, hogy reklamációddal hova fordulj.

Mikor vetíts ki és adj célodnak energiát?

Amikor elkészültél az adatok leírásával és a borítékok megcímzésével, az áhított nyereményről

gondolatban alkoss mentális képet! Amikor a borítékot postaládába dobod, adj neki energiát azzal, hogy
gondolatban ezt mondod: ez lesz a nyertes! Amikor eszedbe jut az ügy - persze, hogy eszedbe fog jutni -,
lásd magadban ismét, hogy a nyeremény már a tiéd, és nagyon örülsz neki!

VÁRD EL IZGALMAS DOLGOK BEKÖVETKEZTÉT,

ÉS AZOK MEGTÖRTÉNNEK!
 16. fejezet

Az előadásaim hallgatóitól,
leggyakrabban kapott kérdések

1. Mi a helyzet a személyi jövedelemadóval?

A nyereményjátékok nyereményei a kiadások levonása után az Egyesült Államokban adóalapnak
tekinthető jövedelemnek számítanak. Ne sajnáld kifizetni az adót! Valaminek mondjuk a 75%-a még
mindig sokkal több, mint a semmi 100%-a, nem igaz? Szükség esetén kérd ki adószakértő véleményét!

2. Mikor fogják tudatni velem, hogy nyertem?

Amennyiben igényied, és felbélyegzett, neveddel és címeddel ellátott válaszborítékot küldesz a
pályázatot kiíróknak, a cég a nyertesek kiválasztása után másolatot küld neked a nyilvánosságra hozott
nyertesek listájáról.
A pályázatok elbírálása után két hét is eltelhet, mire értesítenek. Talán telefonon hívnak (ha nagy
nyereményről van szó), vagy levélben értesítenek, hogy nyertél. Ha az egyik kis értékű nyereményt
nyerted, akkor egyszerűen csomagként kapod meg azt, kísérőlevéllel. A nyereményjáték lezárási
időpontjánál három hónappal később is érkezett már csomagom. Nem állítható, hogy bizonyos határidőn
belül feltétlenül értesítenének. Ha biztosan akarod tudni, hogy az adott nyereményjátékon nyertél-e vagy
sem, akkor kérd a nyertesek listáját!

3. Szükséges-e feltüntetni a feladó címét a postázandó borítékon?

Nem, nem szükséges. Ha mégis előírják, akkor nyomtasd rá számítógépes nyomtatóval, írd rá kézzel,
vagy használj bélyegzőt, illetve ha van, ragasztós feladómatricát!6 Ha sok nevezést küldesz be, akkor a
címed fölírása igen időigényes feladat. Figyelj, hogy pontosan arra a címre küldd a nevezéseidet, amit a
pályázati kiírásban megadtak!

4. Rövidíthetem-e a levelezési címet, hogy időt takarítsak meg?

Igen. Azonban nagyon figyelj oda arra, hogy mit rövidítesz le! A „postafiókot” rövidítheted Pf.-nek,
vagy az Egyesült Államokon belül az állam nevét is jelezheted röviden. Ha harminc nevezést küldesz,
mondjuk Massachusetts államba, nagyon sok időt fogsz megtakarítani, ha csak azt írod: MA.7

5. Sorshúzás esetén előnyös-e színes boríték használata?

Nem. A húzást olyan ember végzi, akinek a szemét bekötötték. Következésképpen semmilyen
különleges szín, díszítés stb. nem jelent előnyt. A színes borítékok ráadásul drágábbak, mint a fehérek.
De, ha hiszel abban, hogy a színes boríték segít nyerni, akkor azzal több mentális energiát küldesz az
ügynek. Ebben az esetben viszont a te hited (pozitív gondolkodásod) segít majd a nyerésben, s nem a
szín.

6
Ha viszont a szabályzat nem írja elő, hogy a beküldött papírra föl kell írni a pályázó nevét és címét - ez Magyarországon
egyelőre nem jellemző - akkor a borítékra kell felírni a feladó nevét és címét. (A fordító megj.)
7
Magyar példa: Budapest helyett Bp. írható. (A fordító megj.)
6. Milyen méretű borítékot a legjobb használni?
Az LA/4 méretű boríték valószínűleg a legjobb, amibe belefér egy harmadolt A/4-s (írógéppapír
méretű) lap. Ez a hétköznapi szabványboríték a legnagyobb, amivel még elkerülhető, hogy pusztán a méret
alapján kizárjanak. Néhány ember hatalmas, A/4-es méretű borítékot használ. Természetesen ezzel a
nevezéseiknek nagyobb esélyt adnak. Biztos vagyok benne, hogy ezért írja elő egyre több pályázati
szabályzat, hogy a boríték ne legyen nagyobb, mint az LA/4-es méret. Természetesen használhatsz kisebb
borítékokat is. Nincs jelentős árkülönbség az LA/4-es és az LC6-os (kb. levelezőlap-méretű) boríték
között.

7. Beküldhetek-e nevezéseket valaki más nevében?

Igen, de győződj meg arról, hogy az a személy a sorshúzás minden feltételének megfelel, s hogy nem
olyan államban él, amelyik a sorsolásból kizárt! Minden más, a szabályokban felsorolt elvárásnak is meg
kell felelnie, például életkor, jogosítvány birtoklása. Tartsd észben, hogy ha az ő nevét húzzák ki
nyertesként, akkor a nyeremény az ő nevére szól, tehát fel kell majd tüntetnie azt a személyijövedelemadó-
bevallásában, sőt talán még adót is kell fizetnie a nyeremény után! Mindezeket vedd számításba, mielőtt
cselekednél!

8. Mit jelent, ha a szabályok szerint a nyeremény „nem átruházható”?

Ez egyszerűen azt jelenti, hogy a nyereményt annak ítélik oda, akinek a nevét nyertesként kihúzták, s
azt még külön kérésre sem fogják valaki másnak adni. Miután a nyereményt kisorsolták, a nyertes azt
csinál vele, amit akar: megtarthatja, eladhatja vagy elajándékozhatja.

9. Hogyan határozd meg, hogy egy bizonyos nyereményjátékra hány nevezést küldj be?
Megnézem a nyereménylistát. Ha valami felkelti az érdeklődésemet, mondjuk egy Hawaii-i utazás,
akkor talán ötven nevezést is beküldők.
Valakitől egyszer a következő módszert hallottam annak eldöntésére, hogy maximum hány nevezést
küldjünk be: „Ne költs többet postaköltségre, mint a legkisebb nyeremény értéke!” Talán igaza van, bár
szerintem nem minden esetben alkalmazható ez a szabály. Talán segít, ha meghatározol egy „sorshúzási
keretösszeget”, és havonta annál többet nem költesz e célra. A rendszeresen nyerők gyakran és
folyamatosan neveznek.

10. Olyan sok sorshúzás és pályázat létezik. Melyikre nevezzek be?

Ahol olyan nyereményt kínálnak, amire vágysz.

11. Nagyobb győzelmi eséllyel indulnak-e azok, akik hivatalos nevezési űrlapot küldenek be, mint
akik levelezőlapot?
Nem. Ez éppen olyan, mint a színes boríték. A húzásokat bekötött szemmel, találomszerűen végzik.
Ami azt illeti, a legtöbb nyertes a helyettesítőket használja, mivel gyakran nehéz nagy mennyiségű
hivatalos nevezési űrlaphoz jutni.

12. Nagyobb-e az esélyem helyi pályázatokon és sorshúzásokon?

Mindenképpen. Az országosokkal ellentétben azokon nincs akkora versengés, hiszen a nevezés
kevesebb embert érint. Érdemes a helyi médiát (rádiót, tv-t, újságokat) figyelni, mert az ilyen akciókra
felhívják a figyelmet. Ugyanazt a módszert használd itt is, mint az országos nyereményjátékokon!
13. Vissza tudsz-e emlékezni arra, hogy hány nyereményjátékon nyertél?
Mindegyiken. Az élet ugyanis számomra egy nagy nyereményjáték - végső soron valóban játék és én
nyertesnek tartom magamat. Lehet szó valamilyen termékről, állásról, egészségi problémáról vagy bármi
másról. Semmiképp sem adom fel, amíg nem érem el a magam elé kitűzött célt! Számomra valóban nem
létezik kudarc, csupán késlekedő siker. Ha egy tervemet véghezviszem, újabb után nézek.

14. Most olvastam egy könyvet a pozitív hozzáállás elvéről. Azt mondja: „Imádkozz azért, amit
akarsz, de légy nyitott elfogadni azt, amit Istentől kapsz.” Mit gondolsz erről a javaslatról?
Gyermekként azt mondták nekem, hogy Isten akarata az, hogy némelyek szegények legyenek, és
állítólag mi is ezen szerencsétlen családok közé tartozunk. Nem hittem el, amit mondtak, ezért
elkezdtem kutatni a valódi igazság után. (Ez szó szerinti részlet egy hozzám intézett levélből.)
A könyv, amit olvastál, és amelyből idéztél, a szerző véleményét képviseli. Az én könyvem az én
véleményemet képviseli, amit eddigi tapasztalataim alapján alakítottam ki. Neked is megvan a magad
véleménye. Szabad akarattal rendelkezel. Legbelül tudod, hogy mi a jó neked.
Ha a szüleid elfogadták a szegénységet, mert úgy érezték, hogy az számukra Isten akarata, akkor az az
ő látásmódjukat tükrözte, amellyel önmagukat szerintem erősen korlátozták.
Amint elérkezünk ahhoz a ponthoz, amikor azt mondjuk magunknak: „kell, hogy ennél többről legyen
szó”, akkor hitem szerint a fejlődés útjára lépünk. Minden nap egy új nap és új kezdet. Helytelen folyton
a múlttal foglalkoznunk, csak annyiban, hogy értékeljük, milyen sokat fejlődtünk a kezdetekhez képest.
Én magam is szegénységben, korlátok és vallási dogmák közt nőttem fel, ami a bűntudat rabságában
tartott. Nem tudtam elfogadni, ezért kimerészkedtem abból a környezetből, hogy a saját fejem után
menjek, aszerint éljek. Mára már nem minősítek embereket, illetve véleményeket. Megértem őket, illetve
azokat. Néhány éve kaptam egy könyvet, aminek Desiderata (Kívánalom) a címe. A szerző gondolataival
olyan mértékben egyet tudtam érteni, a művéből annyi bátorítást kaptam, hogy a könyvet mindig kéznél
tartom, arra az esetre, ha elfelejteném, mi az, ami igazán fontos az életben.

15. Kell-e hatodik érzék a nyereményjátékok megnyeréséhez? Hogyan lehet azt kifejleszteni?
A „hatodik érzék” - amit a Silva-féle agykontrollban hatékony érzékelési kivetítésnek neveznek -
valóban segít. Az emberek többsége azonban még mindig azt hiszi, hogy ez csak a megérzést jelenti, tehát
csak akkor rendelkezel „hatodik érzékkel”, ha meg tudod mondani, hogy a másiknak hány cent van a
zsebében. Sokan azt is hiszik, hogy csak kevesen rendelkeznek „hatodik érzékkel”. A hatékony érzékelési
kivetítés ugyan a ráérzés képességét is jelenti - az agykontrolltanfolyam elvégézésével és aztán némi
gyakorlással ez bárkiben magas szinten kifejleszthető -, de a mi szempontunkból alapvetően azt, hogy
energiát irányítunk a végcél felé. A célunkra úgy gondolunk, azt úgy képzeljük el, mint ami már a
birtokunkban van. Márpedig erre mindenki képes.
A „hatodik érzék” csupán arról szól, hogy tudatában vagyunk a körülöttünk lévő embereknek és
tárgyaknak. Kiismerheted az embereket - bizonyos szinten persze - azzal is, hogy egyszerűen csak hallgatod
őket, vagy megfigyeled testük jelzéseit. Minél jobb megfigyelővé válsz, annál inkább ráébredsz, hogy
semmi sincs elrejtve.

16. Minek tulajdonítod a szerencsédet? Lehet ezt egyáltalán szerencsének nevezni?

Igen, létezik szerencse, de azt te magad hozod létre a pozitív hozzáállásoddal. Egy bírálóbizottsági
tag, aki számos „nyerő nagyágyúval” találkozott már, a következőket mondta: „Minden nagy nyertesen,
akivel csak találkoztam és beszéltem, azt láttam, hogy az élet minden területére kiterjedő pozitív
hozzáállással rendelkezik.” Ha tehát „szerencsés” akarsz lenni, és eddig nem voltál az, akkor változtass a
gondolkodásmódodon, és meglátod, a „szerencse” a nyomodba szegődik!
17. Önző dolog-e az anyagi javak hajszolása?
Akik annak gondolják, azok számára az. Az én számomra nem. Megítélésem szerint az az önző ember,
aki folyton újabb és újabb dolgokra vágyik, és pusztán a gyűjtögetés élvezetéből halmozza maga köré
azokat. Ha valaki nem osztja meg a javait másokkal; nem kívánja másnak, hogy nyerjen vagy hogy hasznos
információból profitáljon, nos, én azt az embert önzőnek nevezem. Mindannyiunk veleszületett joga
biztosítani maga számára a hasznos tárgyak nyújtotta kényelmet, a jó egészséget és a boldogságot.
Javaslom, élj te is e jogoddal!

18. Tudsz-e örülni a nyerésnek, amikor tudod, hogy oly sokan veszítenek?
Mindenkinek egyenlő esélye van kivenni a részét a jóból, ha az elég fontos a számára ahhoz, hogy
erőfeszítést tegyen érte. Fetrenghet valaki önsajnálatban, élhet született vesztesként, de gondolkozz el: ki
tartja őt abban az állapotában? Önmaga! Nyertesnek lenni jó mulatság. Megtapasztaltam.
Pusztán a tárgyak azonban nem tesznek boldoggá, a közérzetet ugyanis az ember hozzáállása határozza
meg. Valaki egyszer azt mondta: „Inkább lennék gazdag és boldogtalan, mint szegény és boldogtalan.”
Gondolkozz el ezen!

19. Miért adnak meg egyes sorshúzások meghirdetésekor különböző vidékeken egymástól eltérő
postafiókszámot?
A szponzorok így tudhatják meg, hogy hány nevezés érkezik be az ország különböző részeiből, és
felmérhetik reklámozásuk fogadtatását. Ha ilyen információ birtokába jutsz, nagyon jó ötlet, ha
különböző postafiókokba küldöd a nevezéseidet. Ez segít, hogy a sorsoláskor több postai zsákban is legyen
nevezésed.

20. Lehet-e egynél több nyereményt nyerni egy pályázaton vagy sorshúzáson?
Általában nem. A szabályok legtöbbször meghatározzák, hogy: „személyenként (vagy háztartásonként)
csak egy nyeremény nyerhető”.

21. A postaköltségek leszorítása végett beküldhetek-e egy borítékban több nevezést is?
Soha, hacsak másként nem jelzik, de olyat én még nem láttam. A nevezéseket mindig külön borítékban
kell elpostázni, kivéve, ha a szabályok másként írják elő.

22. Ha a hivatalos nevezési űrlap helyett levelezőlap-méretű papírlapot vagy levelezőlapot használok
a nevem és címem beküldésére, ugyanerre a levelezőlapra felírhatok-e más, kért adatot is?
Használj két, külön papírlapot, hacsak a szabályok nem kérik valamennyi adatot egy papírra vagy
levelezőlapra! Az egyiket a hivatalos nevezési űrlap helyett, a másikat pedig a vásárlást igazoló tárgy (kupak,
dobozrész stb.) helyettesítőjeként használhatod.

23. Ha a szabályok megkövetelik a hivatalos nevezési lap használatát, ám sehol sem találok olyant,
honnan tudok mégis szerezni?
A legjobb, ha ilyen esetben levelet írsz a pályázatot szponzoráló cégnek, a reklámosztálynak címezve.
Magyarázd el nekik, hogy szeretnél részt venni a pályázatukon vagy sorshúzásukon, de a környéketeken
nem találsz nevezési űrlapot! Kérd meg őket, hogy küldjenek neked néhányat, és okvetlenül mellékelj egy
saját címeddel ellátott, felbélyegzett válaszborítékot! Hagyj nekik pár hetet a válaszadásra!
24. Észrevettem, hogy egyes nevezési űrlapokon helyet hagynak telefonszám beírására, de a hivatalos
szabályok nem említik, hogy azt is fel kéne tüntetni, amikor helyettesítő levelezőlapot használunk.
Ennek ellenére fölírjam a telefonszámomat is?
Ha a hivatalos szabályok nem pontosítják a telefonszám iránti igényüket, akkor nem szükséges azt
feltüntetni - még akkor sem, ha a hivatalos nevezési űrlapon erre helyet hagynak. Ha pontosan, betű
szerint követed a hivatalos szabályokat, mindig nyugodt lehetsz!

25. Hogyan értesülhetek az országban zajló valamennyi pályázatról és sorshúzásról?

Fizess elő egy pályázati értesítő újságra! Én többet is járatok.

26. Igényelnem kell-e a nyertesek listáját, hogy megtudjam, nyertem-e, és hogy megkaphassam a
nyereményemet?
Nem. Ha nyertél valamit, a vállalat majd megkeres. A biztonság kedvéért azonban - ha akarod -,
igényelheted a nyertesek listáját, de csak azoknál a pályázatoknál és sorshúzásoknál, amikre beneveztél.

27. Mi az az „univerzális termékkódszám” (UPC), amit néhány sorshúzáson kérnek?

Ez az a szám, amelyik a termékek csomagolásán a vonalkód alatt található meg.

28. Honnan tudhatom, hogy a pályázatok és a sorshúzások valóban szabályosan zajlanak-e?

A Szövetségi Kereskedelmi Felügyelőség (SZKF) szigorúan ellenőrzi azokat. Amikor a húzások
zajlanak, az SZKF képviselője, vagy az Egyesült Államok Postai Felügyelőségének küldötte jelen van.
Biztos lehetsz abban, hogy a nyereményeket valóban átadják, mivel egyetlen vállalat sem kockáztatná,
hogy miután a sorshúzás reklámozására elkölt egy kisebb vagyont, elveszíti a jó hírét, mert
szabálytalanságot követ el.
 17. fejezet

Hogyan válhatsz nyertessé

életed minden területén?

Esetleg már olvastál más, ehhez hasonló témájú könyvet. Talán régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy
hobbiszerűen benevezz pályázatokra és sorshúzásokra, de ez valahogy mindig halogatódott, mert más
tennivalód vagy ötleted került előtérbe. Esetleg játszadozol a gondolattal, hogy komolyan vedd, és a
nyereményjátékokra rendszeresen időt szánj. Ne csüggedj... Gyakran előfordul, hogy az új gondolatokat
többször is hallanunk kell, mielőtt igazán befogadnánk őket.
Megosztom veled egyik barátom, dr. Joseph Murphy érdekes megfigyelését. Ő az elme erejéről 43
könyvet írt. Több alkalommal ellátogatott hozzánk, amikor Dallasban tartott előadást. Mivel Joseph nem
valami elvarázsolt figura, hanem normális, „földön járó típusú” ember, úgy éreztem, hogy őszintén
elmondhatom neki a könyveiről kialakított véleményemet: - Joseph! Könnyen olvashatónak és érhetőnek
találom a könyveidet, de azt figyeltem meg, hogy újra és újra ugyanazt mondod el bennük. Még az is
előfordul, hogy szóról szóra megismétled azt a példát, amit egy másik könyvedben már leírtál!
Széles mosollyal, acélkék szemében csillogással így felelt: - Tudod, Helene, úgy gondolom, hogy ha
valaki negyvenháromszor olvas el valamit, akkor végül talán meg is érti. Tapasztalatom szerint sokak
számára ugyanis a tanulás egyetlen módja az ismétlés...
A közelmúltban levelet kaptam egy kansasi, fiatal édesanyától. Azzal kezdte, hogy mennyire élvezte a
Nyerhetsz! című könyvemet. Hatására benevezett néhány nyereményjátékra, és eldöntötte, hogy ez lesz az
új, jövedelmező hobbija. Ennek már három éve. Közben azonban családi gondjai támadtak, amelyek
akkora kihívást jelentettek számára, hogy föladta a tervét.
Néhány hónappal ezelőtt - nem sokkal a válása és külön költözése után - ismét a kezébe akadt a
könyvem. Újra elolvasott belőle pár oldalt. Azt írja:
„Olyant fedeztem fel benne, amit korábban nem vettem észre. Úgy éreztem, mintha egy számomra
ismeretlen könyvet olvasnék! Rájöttem, milyen fontos is a gondolatod, miszerint nem létezik kudarc, csak
késlekedő siker, és ennek fényében értékeltem pillanatnyi nehézségeimet. Természetesen én is vágyom
arra, hogy jó autót, utazást és pénzt nyerjek, és fogok is, de most már végre igazán tudom, mit értettél
azon, hogy mindannyian nyertesek vagyunk az élet játékában, csak egyesek még nem jöttek rá erre.
Csupán néhány hónap telt el azóta, hogy a könyvet másodszor is elolvastam. Kölcsönvettem néhányat
a »bölcsességek gyöngyszemeiből« - ahogy te hívod őket és azon kaptam magam, hogy naponta
ismételgetem őket: „A gondolatok dolgokká válnak”; „Gondold ki, higgy benne és érd el!”. A kedvenceim
pedig a következők: „Az élet vagy egy izgalmas kaland, vagy semmi”; „Készülj fel a jóra!”; „Amit a Jóisten
megtett másokért, értem is megteszi - sőt annál még többet is.”.
Lakásunkban mindenfelé felragasztottuk az iménti mondásokat, hogy én és a két kisfiam, akik 9 és 11
évesek, gyakran olvassuk őket. Hatásukra megváltozott a hozzáállásom, ahogy a fiaimé is kezd jobbá válni,
és azóta egyre magabiztosabbak.
A múlt szombaton az élelmiszerüzletben, ahol rendszeresen vásárolunk, kisorsolták 9 éves fiam nevét.
50 dolláros vásárlási utalványt nyert! Nagy élvezettel tervezgeti, miként fogja majd elkölteni ezt az összeget.
Hétfőn a 11 éves fiam meghallotta a nevét a rádióban, miután beküldött egy levelezőlapot. Két
személyre szóló vacsorát és egy remek lemezgyűjteményt nyert! Most rajtam a sor.
 Két ok miatt írok neked. Egyrészt azért, hogy megköszönjem a könyvedet. Másrészt, hogy
megkérdezzelek, akad-e még további ötleted arra vonatkozóan, hogy miként lehet pozitívvá, építővé és
kreatívvá válni, és annak megmaradni? Úgy érzem, hogy a múltbeli mártír hozzáállásommal nem jó példát
mutattam a gyerekeimnek. Észrevetted, hogy azt írtam: múltbeli? Biztosíthatlak arról, hogy ez már így is
marad!”
Nos, az ilyen levelektől lesz csodás a napom...
Az elmúlt években, amíg tanácsokat adtam mindenféle cél elérésével kapcsolatban, támadt néhány
ötletem, és kifejlesztettem pár technikát, amelyek egyéni szükségletekre alkalmazhatóak. Azt tapasztalom,
hogy valójában mindannyiunkban megvan az erő saját sorsunk alakítására, és arra, hogy utunk során -
építő jellegű gondolkodásmódunkkal és tetteinkkel - segítsünk magunkon. Miért ne hangolódnánk rá
alkotó erőinkre, és miért ne tennénk a környezetünket még pozitívabbá - magunk és a körülöttünk élők
érdekében?
Minél jobban tudatosítod, hogy milyen gondolatok is járnak a fejedben, és minél pozitívabb vagy,
annál erősebbé és hatékonyabbá fogsz válni. Azt veszed majd észre, hogy a céljaidat is hamarabb eléred.
Mielőtt bármibe is belekezdesz, a legfontosabb:
1. tudd, hogy mit akarsz;
2. tarts ki célod mellett, amíg az meg nem valósul!
Amikor eszedbe jut ügyed, úgy gondolj rá, mintha már elérted volna!

Hogyan lehet fejleszteni a képzelőerőt?

Ha nehezedre esik gondolatban képszerűen elképzelni a célodat, akkor vágj ki olyan képeket, amelyek
azt ábrázolják, amire áhítozol! Ragaszd a képeket kartonlapra, majd tedd ki azt a falra, az ajtóra, vagy
bárhová, ahol gyakran megfordulsz! Amikor csak meglátod a képet, úgy gondolj rá, mintha az áhított
dolog már a tiéd lenne! Céljaidnak ezzel adsz energiát. Addig folytasd a vizualizálást, amíg el nem éred a
céljaidat!

Csípd meg magad, és térj vissza a pozitív gondolkodáshoz!

Hordj gumikarikát a csuklódon, és valahányszor negatívat gondolsz vagy mondasz, csúzliszerűen húzd
ki a gumit, majd hirtelen engedd el, hogy az jól megcsípje a bőrödet!
A negativitásod ingerlékenységben vagy türelmetlenségben is megnyilvánulhat, vagy például abban,
hogy idegesít valakinek a társasága. Meglehet, hogy egészségi problémád rögeszméddé válik, esetleg
felnagyítod azt. Talán levert vagy, alaptalan félelmeket táplálsz, magányosnak érzed magad, értéktelennek,
vagy „szegény én”-hangulatba ringatod magad, vagy abba a gondolatba, hogy téged senki sem szeret és
senki sem ért meg.
Minden alkalommal, amikor a gondolkodásod negatívvá válik, csípd meg magad a gumival, és válts
pozitív gondolkodásra!
Ismered azokat a gondolataidat, amelyek lehúznak. Most soroljunk fel néhány pozitív gondolatot,
amelyek fölemelnek:

Döntéshozatalkor bízom jó ítélőképességemben.

Tökéletes a látásom, tisztán látom a dolgokat.
Testileg, lelkileg és szellemileg kiegyensúlyozott vagyok, szerető és segítő stílusban osztom meg
véleményemet.
Tiszteletben tartom mások véleményét.
 Mindig uralom az érzelmeimet.
Valamennyi régi, korlátozó szokásomat szélnek eresztem, és újakkal, felemelőekkel helyettesítem
azokat.

Kezdetben segít, ha ilyen gondolatokra összpontosítasz. A negatív gondolkodás ugyanis elszívhatja

energiádat és kreativitásodat, továbbá megakadályozhat céljaid elérésében.
Meglátod majd, milyen élvezetes találékonynak lenni, és a kreativitás hamarosan életviteled szerves
részévé válik. Válj pozitív, boldog emberré! Meglátod, ennek hatására több barátod is lesz, és sokkal
elégedettebbnek érzed majd magad.

Felemelő mondások

Vágj ki minden felemelő, vicces vagy kedves mondást, amit napilapban vagy magazinban meglátsz! Írd
át őket - lehet írógéppel vagy számítógép nyomtatójával - egy papírlapra, úgy, hogy egy-egy mondás kb.
3x8 cm-es területen elférjen! Ezt követően vágd fel a papírt az említett méretű lapocskákra! Fogj néhány
műanyag szívószálat, s aprítsd fel őket 2 cm hosszú darabokra! Tekerd fel a legépelt, felemelő hatású
mondásokat egy-egy fogpiszkálóra, majd csúsztasd őket a szívószáldarabkákba! Tedd a csövecskéket
valamilyen dobozba vagy tálba, és naponta húzz ki közülük néhányat! Olvasd el őket, és gondolkozz el
rajtuk! Utána dugd őket vissza a tartójukba, és időnként bővítsd a gyűjteményedet! Hamarosan már
kívülről fogod fújni szinte valamennyi gondolatot.
A barátaimnak sokszor ilyen, felemelő mondásokat tartalmazó dobozt adok ajándékba. A doboz
fedelének a belső oldalára javaslom, ragaszd a következő üzenetet:

Ha valamilyen válaszra vársz, engedd azt tudatalattidból felbukkanni! Kezed ösztönösen kihúzza majd a
számodra éppen szükséges útmutatást adó cédulát. Aztán már rajtad áll, hogy elfogadod-e a tanácsot.

Vendégeim és barátaim élvezettel húznak és olvasnak felemelő vagy humoros üzeneteket. A saját,
felgöngyölített üzenetgyűjteményemet egy 30 cm magas, kompótos kristálytálban tartom, a
kávézóasztalon. A következőkben - ízelítőként - bemutatok néhány gondolatot, hogy lásd, én milyen
üzeneteket vágok ki:

„A humor olyan, mint a fedőn a lyuk: kiengedi a fölösleges gőzt.” (Jan McKeithen)
„Tudtad-e, hogy ha padlóra kerültél, onnan már csak felfelé vezet út?”
„Aki a kis dolgokkal is elégedett, mindent birtokol.” (Despreaux)
„Könnyebb némán szenvedni, ha közben tudod, hogy valaki figyel.”
„Nehéz a sasokkal szárnyalni, ha tyúkokkal dolgozol.”
„Kérlek, légy türelmes! Isten még nem készült el veled.”
„A múlt halott, a jövő Istené, a jelen a miénk!”
„Nem csak kenyérrel él az ember: időnként jó szóra is szüksége van.”
„Kérjetek és kaptok!”
„Egyesek pusztán hátsójuk nyomát hagyják meg az idő homokjában”. (David Vincent)
„Az emberiség három csoportba sorolható: azokra, akik képtelenek mozogni, azokra, akik tudnak
mozogni, és azokra, akik mozognak.” (Benjamin Franklin)
„A legjobb módszer ahhoz, hogy barátokat szerezz, ha magad is azzá válsz.” (Frank Clark)
„Ha végképp nem megy, tedd lejjebb a mércét!”
„Egyesek olyanok, mint a hajók: akkor vészkürtölnek a leghangosabban, amikor ködbe kerülnek.”
„A plasztikai sebészet bármit meg tud tenni az emberi orral, kivéve, hogy kívül tartsa azt mások
dolgaiból.” (S. A. Norris)
„A legnagyobb lépés, amit csak megtehetsz, amit akkor teszel, amikor félúton találkozol
valakivel.”
„Minél többet tud egy ember, annál elnézőbb.” (Nagy Katalin)
„A béke az éppen emésztett boldogság.” (Victor Hugo)
„Légy különb: viselkedj normálisan!”
„A szerencse olyan, mint a gumimankó: akkor hagy cserben, amikor rátámaszkodnál.”
„Aki nem tesz meg minden tőle telhetőt, a jó szerencséjét kockáztatja.” (Franklin P. Jones)
„Nyisd meg a szívedet, ossz meg mindent az Úrral, és többé nem kell az utadat magányosan
rónod!”
„Az élet gyönyörű, ha képes vagy túllátni rajta.” (Bonnat)
„Ha többet teszünk és kevesebbet kérünk, az életünk sokszor lényegesen jobbra fordul.”
„A barátság olyan, mint a kincstár: nem tudsz többet kivenni belőle, mint amennyit beletettél.”
(Mandelstamm)
„Ma meghallom, megértem és megtanulom mindazt, amivel kapcsolatba kerülök.”
„Jobb sok tett mellett kiégni, mint tétlenül megpenészedni.”
„Bármely munkánál az első lépes a siker felé: érdekeljen a dolog!”
„Nagyon nehéz a jó szerencsét felismerni, mert - a jelek szerint - te vagy a kovácsa.” (Frank Clark)
„A bölcsesség kezdete a hallgatás.”
„Lehet, hogy az igazság szabaddá tesz, de túlzottan népszerűvé nem.”
„Ahol a szeretet uralkodik, ott nincs szükség uralkodásra.” (Carl Jung)
„Ami igazán fontos nekünk, arra mindig találunk időt.”
„Sokat elárul az illető jelleméről, ahogyan játszik; ám mindent elmond, ahogyan veszít.”
„Még az egoistának is van jó tulajdonsága: sosem beszél ki másokat.”
„Sohase próbálj másokat a magad képére alakítani! Tudod, és Isten is tudja, hogy belőled egy is
elég.” (Emerson)
„Bizonygasd korlátjaidat, s bizton szert teszel rájuk!” (Richard Bach)
„Az ajándékot szeretettel kell adni, különben nem ajándék.”
„Nyisd meg elmédet, mert az elme a lélek kapuja!”
 18. fejezet

Hogyan programozhatsz tehetséget és nagyságot?

Készíts magadnak 15 perces hangfelvételt kazettára! Szerepeljen rajta minden olyan építő és pozitív
ösztönzés, ami csak eszedbe jut! Számtalan remek programozó mondat (pozitív állítás) található
önfejlesztő könyvekben. Hallgasd meg aztán ezt a kazettát este, lefekvés előtt!
Reggel, mielőtt kikelsz az ágyból, mondd magadnak: „A mai nap életem hátralévő részének első napja.
Csodálatos élmény lesz!” És meglátod, valóban az is lesz.
Rendkívül érdekes cikket olvastam egy postán érkezett kazettakatalógusban. Azt állította a cikkíró,
hogy az átlagember csak a 75%-ára emlékszik annak, amit 24 órával korábban hallott, 48 óra elteltével
már csak az 50%-ára, négy nappal később mindössze 15%-ára, 16 nappal később pedig az eredeti
információnak már csupán a 2%-ára. A cikk szerint ahhoz, hogy hónapokkal később is az emlékezetünkbe
tudjuk idézni valamilyen információnak a 62%-át, hatszor vagy még többször kell azt hallanunk. Ebből
kiindulva azt javaslom, hogy legalább 30 napon át hallgasd meg a kazettát, minden este! Ezzel eléred, hogy
nemcsak a gondolkodásmódod, hanem a hozzáállásod is megváltozik! Jusson eszedbe: az vagy, amit
gondolsz!

Hogyan hagyhatod a hullámvölgyeket és a depressziót magad mögött?

Relaxálj kényelmes testtartásban! Lélegezz mélyeket, és gondolatban ismételgesd: „Minden egyes

lélegzettel kiáramlik belőlem az aggodalom, a fájdalom, az irigység és a gyűlölet.” (vagy bármi egyéb, amitől
meg akarsz szabadulni). Ez körülbelül 5 percet igényel.
Olyan sok apró dolgot tehetünk azért, hogy remek lelki közérzetünket megőrizzük, és felemelően
tudjunk gondolkodni az élet dolgairól! Járj parkokba, bevásárlóközpontokba, látogass meg barátokat vagy
tornázz! Csak örömteli eseményekről beszélgess a barátaiddal! Kerüld a problémáidon való rágódást, hiszen
azok valójában feladatok, amiket meg lehet oldani! Egy bölcs embertől származnak a következő szavak:
„Ne beszélj másoknak a problémáidról! Ismerőseid felét úgysem érdeklik a bajaid, a másik fele pedig örül, hogy
gondjaid vannak.” Érdemes ezen is elgondolkozni.

Hogyan vonzd magadhoz a pénzt?

Vegyél egy csomag játékpénzt, játékboltban, vagy valamelyik áruház játékosztályán! Írd rá a nevedet a
címletekre! Ragaszd fel őket zöld kartonlapra, majd - vastag filctollai - írd rá, nagybetűkkel: „A jó már
csak karnyújtásnyira van tőlem, s én hálás vagyok, mert azt most megkapom. A pénz folyamatosan
áramlik hozzám. Pénzforrásaim kimeríthetetlenek.” Naponta többször is olvasd el ezeket a
mondatokat, és képzeld el, hogy nagy kötegnyi pénzed van!
Hallottam egy remek hangkazettát, amit dr. Tag Powell készített. Think Money (Gondolj a pénzre!) a
címe. Megrendelhető postán a Top Of The Mountain Publishingtől.8

8
Magyarul ez nem jelent meg. Kapható viszont a Gazdagság, a Gazdagodj!, illetve Pénzmágnes című CD, amelyek ebben a
témában melegen ajánlhatóak. Működnek, amint azt már sok magyar ember megtapasztalta. (A lektor megj.)
Mi a helyzet a lottóval?

Ezt a kérdést gyakran felteszik. Nem tudok rá válaszolni, mert még sohasem adódott alkalmam ebben
a témában komolyabban elmélyednem, Texasban ugyanis nincs állami lottó.9
Néhány gondolatom azért létezik arról, hogy mit tennék, ha lenne. Olyan számokat választanék ki,
amelyeknek személyes jelentőségük van számomra: a születésnapom, a házszámunk vagy a
társadalombiztosítási számom. Kitartanék ugyanazoknál a számoknál, és folyamatosan küldenék nekik
energiát azzal, hogy gondolatban látnám magamat, amint átadnak nekem egy vaskos összegről szóló
pénzutalványt. Nehéz lenne konkrét összeget vizualizálni, mivel a főnyeremény változó.
Ha a lottószám-sorsolást közvetíti a tévé, akkor azzal remek lehetőséget kapsz arra, hogy az „elme
hatalma az anyag fölött” című játékot játszhasd, és mentálisan lásd a kiválasztott számaidat. Minél
pozitívabb vagy, annál hamarabb éred el a célodat.

9
Ma már van. (A fordító megj.)
 19. fejezet

Pályázatok gyermekeknek
Hogyan fejleszd pályázatok készítésével és megnyerésével
gyermeked magabiztosságát?

Nagy örömömre szolgál pályázatokon és sorshúzásokon való részvételre bátorítani fiúunokámat. Úgy
tűnik, érdekli ez a hobbi.
Nyolcéves korában a nyári szünet egy részét velem töltötte. Bőven elláttam őt, kreativitást igénylő
feladatokkal. Szép eredményeket ért el színező pályázatokon. Összesen öt pályázatra nevezett, amelyek
közül háromban nyert: száz dollárt - a fődíjat - egy országos terjesztésű magazintól, amiért a családját
lerajzolta, majd a rajzot kiszínezte; a második helyezettnek járó díjat (videolejátszót 12 videokazettával)
egy kalóz kiszínezéséért; és száz dollárt egy kukoricapehely-dobozzal kapcsolatos pályázaton.

Színező pályázatok

A színező pályázatokon zsírkrétával egyszerűen kiszínezed a képet. Alaposan olvasd el a szabályokat!

Abban általában felsorolják, hogy miként bírálják el a képeket, például: a színezőanyagok kreatív
használatát 30%-ban, a művészi összhatást 30%-ban, a képelemeket 20%-ban, és a pontosságot szintén
20%-ban számítják be.
Mostanában már rengeteg színben és színárnyalatban kapható zsírkréta, s ez lehetővé teszi, hogy a
világos és sötét tónusok társításával a képeket még érdekesebbé tedd.
Legyél még kreatívabb, és - dekorációval - érj el érdekes összhatást! Ha például tengerpart is szerepel a
képen, akkor színezd a homokot drappra, vékonyan kend át ragasztóval, majd szórd be a képnek ezt a
részét igazi homokkal! Térbeli (3D) kép benyújtásához vágd ki a fő alakot, ragaszd föl kartonlapra, majd
a hátteret ragaszd a kép méretével megegyező nagyságú dobozba! (Dobozt bármilyen boltban kapsz az
ajándékcsomagoló részlegnél.) A tér érzékeltetéséhez például beragaszthatsz kisméretű, műanyag
növényzetet. Keress fel kézimunkaboltokat még több ötletért! Lehet, hogy olyan gömbölyű szemeket
akarsz használni, amelyek mozognak. Ha emberek is szerepelnek a kiszínezendő képen, akkor talán
érdemes felöltöztetni őket igazi anyagból készült ruhákba. Mit szólnál, ha hajnak fonalat ajánlanék?
Néhány bolyhos anyagot az állatrajzoknál lehet jól használni. Ha víz is szerepel a képen, színezd ki a kék
árnyalataival! Attól igazán nedvesnek fest majd. A csillámnak is megvan a maga helye, de azt a gyerekek
általában túlzásba viszik. A karácsonyi és téli képeknél helyénvaló, de ott is csak mértékkel!
Mi a helyzet az éjszakát ábrázoló képpel, hogyan lehet azt különlegessé tenni? Használj sötétkék színt
az ég, és flittereket a csillagok ábrázolásához! Vedd számításba a tényt, hogy a gyerekeknek szóló színező
pályázatok nagyon népszerűek, és így a zsűri több ezer nevezést kap. Egy idő után a bizottság szemében
mindegyik rajz egyformának tűnik, ezért a tiédnek ki kell tűnnie!
Az öt és hét év közötti kisgyereknél hagyd, hogy színezéshez az ötleteit a kifestőkönyvéből,
rajzkészítéshez pedig más rajzokból merítse! Jobb egy példát tenni eléjük, mint üres papírlapot.
Mit küldött be az unokám, amivel megnyerte azt a gyermekrajzpályázatot, ahol a családját kellett
lerajzolnia? Biztatásomra átlapozta a mese- és kifestőkönyveit, majd az egyik illusztráció mellett döntött.
Fénymásoltam az eredetit, és a „cseperedési emlékalbumához” csatoltam.
 Unokám kockás papírt és vonalzót használt, hogy a kép rendezett legyen. Önmagát a kis
baseballmezében és -sapkájában rajzolta le. Amikor Anya megrajzolására került a sor, megjegyezte:
„folyton telefonál”...
Rengeteg biztatás, és még néhány nap kellett ahhoz, hogy a rajzzal és a színezéssel elkészüljön. Ami kor
kész lett, és a művet elpostáztuk, emlékeztetnem kellett arra, hogy talán néhány hónap is eltelik, mire a
bírálóbizottság felől hallani fog. Arra is emlékeztettem, hogy gyakran lássa magát képzeletben, ahogy
éppen kibontja a borítékot, és megkapja a pénzutalványt.
Ennél a pályázatnál pénznyereményeket sorsoltak. A zárónapot követően csaknem három hónap telt
el, mire megkapta a százdolláros nyereményt.
A bírálóbizottságok kérésre elküldik a nyertesek listáját. Néhányan szeretik tudni, hogy ki nyert. Ha te
is így vagy ezzel, akkor küldj egy neveddel és címeddel ellátott, felbélyegzett válaszborítékot! Előtte
azonban olvasd el alaposan a szabályokat! A cím ugyanis, ahova a nyertesek listájáért kell írni, általában
különbözik attól a címtől, ahova a színező pályázatot kell beküldeni.
A másik pályázat, amire az unokám benevezett, egy kalózt ábrázoló rajz kiszínezését kérte. A képen a
kalóz a tengerparton ült. Az unokám igazi homokot használt a tengerparthoz, és a tenger vizét, miután
beszínezte kékre, vékonyan bekente átlátszó körömlakkal. Nagyon szeret meséket írni, ezért azt akarta,
hogy a nevezése olyan legyen, mint egy mesekönyv. Ezért a célra egy dossziét használt föl, aminek a
borítójára - mesecímszerűen - nagybetűkkel ráírta: „PETI, A MELEGSZÍVŰ KALÓZ” . Nagyon izgatta
a feladat, mert főnyereményként családi utazást és egy játékokkal teli ládát lehetett nyerni.
December elsején egy visszaküldendő nyilatkozatot, januárban pedig egy levelet kapott, amiben
értesítették, hogy a második helyezés díját, egy videomagnót, valamint tizenkét videokazettát nyert.
Februárban kézbesítették ki a nyereményt. Sokszor csak a csomaggal együtt érkezik a levél, amelyben
értesítenek, hogy megnyerted a díjat.
A gyerekek számára tehát nagyon izgalmas lehet, ha a rajzoló és színező pályázatokon való részvétel a
hobbijukká válik.
Idén fiúunokámat - harminc gyermek közül - kinevezték osztálya legművészibb tanulójának. Madaras
festményét kiállították a Művészetek Házában. Ezért aranyszalagot kapott, és a fényképe megjelent az
újságban. A színező pályázatokon való részvétel előtt nem tűnt különösebben tehetségesnek.
Javaslom: bíztassuk a gyerekeket addig, amíg kicsik! Ezzel nem csak nyereményekre tudnak szert tenni,
hanem tehetségük a művészeti területek irányába is fejlődik.

„Az élet vagy egy izgalmas kaland, vagy semmi”

E könyv kiadatása izgalmas kaland volt a számomra. Nagyon kockázatos vállalkozásba kezdtem, mert
először magánkiadásban kellett megjelentetnem, és nem lehetett előre tudni, hogy milyen lesz a
fogadtatása. Ha visszatekintek arra a döntésre, láthatom, hogy mennyire megváltoztatta az egész életemet.
(Összesen majdnem egymillió példány kelt el az eredeti és az átdolgozott kiadásból.10) A könyv kapcsán
csodálatos emberekkel találkoztam, beutaztam az egész világot, és most a saját központomban, a texasi
Alvaradóban taníthatok - igen nagy örömmel.
Az elmúlt évek néhány izgalmas pillanata: 1973-ban meghívtak Prágába, ahol Aberrációk és
gondolatformák címen előadtam a tézisemet, majd - amíg Moszkvában, egy palotában voltam - hirtelen
déja vu érzésem támadt. A római katakombákat járva - egy félelmetes jelenetben - újra „láttam” a síromat.
1986. november 12-én elutaztam Peruba, hogy ott előadásokat és tanfolyamokat tartsak. Bár tíznapos
ott tartózkodást terveztem, végül 1987. január 20-ig maradtam. Egész könyvet tele lehetne írni azokkal
az élményekkel, amelyeket ottlétem alatt szereztem.

10
1988-as adat. (A fordító megj.)
 Később, júliusban, három hetet töltöttem az Arizona állambeli Sedona városban, hogy az
energiaörvénylésekről személyesen bizonyosodjak meg. Az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat egy másik
könyvemben mesélem el.
Meglehet, hogy nagyon élénk a fantáziám, de az élet valóság számomra. Valaki nemrégiben
megjegyezte: „Shirley Maclaine jobban jár, ha félre áll, mert Helene Hadsell is kozmikus vándornak állt...”
Rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy abban az időben élhetek a Föld nevű bolygón, amikor a
tudatosság fejlődik, és ismét felfedezésre várnak az elme még kiaknázatlan képességei. Minden napom és
élményem örömteli, felemelő és izgalmas. Szívből kívánom: legyenek a tieid is azok!
 Utószó a magyar kiadáshoz
Írta: dr. Domján László

Helene ma, 2003-ban, 79 éves. Amikor fölhívtam, hogy megállapodjak vele könyve kiadásáról, aranyos
történetet mesélt el:
„Képzeld László, a minap fölhívott egy fiatalember, Ohio államból. Helene Hadsell felől érdeklődött.
Mondtam, hogy vele beszél. Mire ő:
- Maga még mindig él!?
- Egy pillanat, azonnal ellenőrzőm... - válaszoltam, s mindketten jót nevettünk.”
Helene, Delta Sciences (Delta-tudományok) néven, évek óta oktatóközpontot üzemeltet, ahol
önismereti tanfolyamokat tart. Kreatív írás címen irodalmi jellegű kurzusokat is vezet. (Honlapjának címe:
www.deltasciences.com.) E könyvének teljes jogdíját arra fordítja, hogy a környékén élő, hátrányos
helyzetű diákokat támogassa.
Végül egy fontos információ azoknak, akik szívesen részt vennének pályázatokon és sorsolásokon: az
interneten a www.pafi.hu és a www.webnyeremeny.hu címeken összegyűjtve találhatóak meg az aktuális
lehetőségek.
Sok sikert!