A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

Pam Godwin: One is a Promise (Tangled Lies #1), 2017

Copyright © 2017. One is a Promise by Pam Godwin. Published by arrangement with
Bookcase Literary Agency
The moral rights of the author have been asserted.

A szerzőtől az Álomgyár Kiadó gondozásában megjelent:

Vágyakra hangolva, 2018

Hungarian translation © Goitein Zsó a, 2020

Hungarian edition © Álomgyár Kiadó
Minden jog fenntartva!

Fordíto a: Goitein Zsó a

Borítóterv: Faniszló Ádám
Szerkeszte e: Kónya Orsolya
Korrektor: Hoppe Adrienn
Tördelés: NovaBook

Felelős kiadó: Nagypál Viktor

ISBN 978-615-6013-92-7

Álomgyár Kiadó, Budapest, 2020

Elérhetőségeink: +36 30 487 3552

admin@alomgyar.hu
www.alomgyar.hu
www.facebook.com/alomgyar
instagram.com/alomgyarkiado

Nyomdai munkák mondAt Kft. www.mondat.hu

Felelős vezető: Nagy László
 AJÁNLÁS

Az olvasónak.
Ha úgy érzed, a könyv hatására
más ritmusra ver a szíved, táncolj a ritmusra.
Ne hagyd abba!
Köszönöm, hogy elolvasod a könyveimet.
Hálás leszek, ha ajánlod őket a barátaidnak
és az ismerőseidnek.
Köszönöm, hogy hiszel bennem!
 első fejezet

Úgy remeg a kezem, hogy kiejtem a rúzst, ami hatalmasat koppan a

mosdótálban. A francba! Bármelyik pillanatban megszólalhat a
csengő, én pedig i szerencsétlenkedem. Mellkasom feszül a
nyugtalanságtól, a bána ól és a bűntuda ól. Csak a szokásos.
Lélegezz, Danni! Nyugalom! Az egész egyetlen éjszaka. Nincsenek
elvárások. Nincsenek ígéretek.
Megmarkolom a mosdó két oldalát, és belebámulok a tükörbe.
Arcom meggyötört és beese . Jó ég! Legutóbb a polgármester
karácsonyi táncmulatságán voltam ilyen feszült.
Felemelem a kezem, és megszagolom mindkét – ragacsos –
hónaljamat. Legalább szaga nincs.
Aztán megigazítom a pánt nélküli ruhámat. Lehet, hogy túl sokat
lá at? Ahogy lenézek, rájövök, hogy leginkább a mellbimbóm látszik.
Muszáj felvennem egy melltartót. Annak viszont kilátszik a
pántja. Másik ruhát kell vennem. Van még idő?
Megszólal a csengő, melynek hallatán összeugrik a gyomrom.
A francba! Ez nem lehet. Még nem vagyok kész.
Bár soha nem is leszek.
Megmarkolom a rúzst, és gyorsan kipingálom magam. Aztán
teszek egy kis Nag Champa parfümolajat a nyakamra és a
csuklómra.
Kicsit felhúzom a földig érő szoknya alját, kimegyek a
fürdőszobából, és egy pillanatra megállok az előszobában. Becsukom
a hálószobám ajtaját, és az üvegkilincsre teszem a kezem. Ha lesz is
szex ma éjjel, azt garantáltan nem abban az ágyban fogom művelni,
amiben Cole-lal háltam.
A jobbra található vendégszoba tele van bale -trikóval,
tüllszoknyával és i eres melltartóval. Ennek a szobának nyitva
hagyom az ajtaját.
Két lépés választ el a konyhától, de én balra kanyarodom, az
étkező felé. I nincs bútorzat, cserébe viszont egy Harley Davidson
 gy y
áll a szőnyeg kellős közepén. Olyan fényes és tiszta ez a motor,
amilyen az érkezésekor volt. Ez az egyetlen dolog, amit gondosan
karbantartok.
Végigsimítok a bőrülésen, majd sóhajtok egy nagyot. Borzasztóan
hiányzol!
Ahogy beszűrődik a fény az ablakon, megcsillan az ezüstgyűrűm.
Visszarántom a karomat, és á eszem az eljegyzési gyűrűt a bal
gyűrűsujjamról a jobbra. Sokszor kínozom magam azzal, hogy
á eszem a gyűrűt az egyik ujjamról a másikra. Így tesztelem az
elszántságomat. Rég nem kéne hordanom, de ha egyáltalán nem
lenne rajtam a gyűrű, végképp szembesülnöm kéne a ténnyel, hogy
az a korszak lezárult.
Apró lépések.
Keresztülmegyek az előszobán, aztán irány a bejárati ajtó.
Belenézek a kukucskálóba.
Ahogy látom, a randipartnerem keze a nadrágja zsebében, közben
meg felfelé bandzsít. Vajon a lepa ant ereszcsatornámat nézi? Ha jól
emlékszem, ez a pasi burkolással foglalkozik.
Mark Taylor.
Pont úgy néz ki, mint a húgom által küldö képen. A húszas évei
végén jár. Tiszta, ápolt. Vékony, akár az ajkai. Szőkésbarna haja az
álláig ér. Jóképű, de messze nem annyira, mint Cole.
Állj!
Ismét veszek egy mély levegőt, aztán mosolyt erőltetek az
arcomra, és kinyitom végre az ajtót.
– Szia!
Teste pa anásig feszül, majd alaposan végigmér.
– Te vagy Danni Angelo?
– Igen.
Hátralépek, aztán gyorsan beletörlöm a ruhámba a tenyeremet.
– Gyere be! Már majdnem kész vagyok.
A ckó továbbra sem mozdul. Mintha odaragaszto ák volna a
cipőtalpát a kőre.
– Hú! Te… Sokkal csinosabb vagy élőben – mondja, miközben a
szája elé kapja a kezét.
Milyen képet mutathato Bree?
Húgom eltökélt szándéka, hogy fellendíti a nem létező szerelmi
életemet, ezért hagytam, hogy összeboronáljon a férje egyik
haverjával. Semmit nem tudok erről a pasasról. Nem is igazán
érdekel. Csak túl akarok esni a dolgon, hogy a tesóm végre leszálljon
a témáról.
– Úgy értem, a fénykép alapján is azonnal randizni akartam veled,
bár Danni Angelo az életben sokkal dögösebb, mint a fotón – teszi
hozzá, és megint alaposan végigmér. Aztán megáll a mellemnél.
– Köszönöm – válaszolom, és kezdem magam kellemetlenül
érezni.
Miért stíröli a mellemet? Rajtam nem sok hús van, ami említésre
méltó. Főképp nem olyan, amit ennyire bámulni kéne. Talán a
bimbót nézi. Lefelé pillantok, és beigazolódik a sejtelmem.
Úgy tűnik, a pasas időközben kizökkent a kábulatból, és belép az
előszobába. Megfordítom a gyűrűt a jobb gyűrűsujjamon, miközben
ő végigméri a kandallót, a piros bársonykanapét, a narancssárga
karosszéket és a lila szőnyeget. Az asztalon lévő képet átugorja a
tekintetével. Ez az egyetlen dolog, amit nem tudok félretenni a mai
randevú kedvéért.
Vágyakozva nézem a képet. Ez a kedvencem Cole-ról és
magamról. Három éve készült a Busch Stadionban, amikor
megnéztük a St. Louis Cardinals baseballcsapat meccsét. A jegyeket
Cole ve e, meglepetésként.
– Az igen! – mondja Mark, és elindul az étkező felé.
– Tessék?
Elengedem a baseballal és Cole-lal kapcsolatos emlékeket, és
követem Markot.
Összevont szemöldökkel méregeti a járgányt, aztán körbejárja.
– Tudsz motorozni?
Inkább azt tudom, hogy kell hátul ülni közvetlenül a fér mögö ,
aki hátrahagyta ezt a járgányt.
– Nem – válaszolom mosolyogva. – Csak megtarto am.
Kihúzom magam, aztán az előszoba felé veszem az irányt.
– Felveszek egy cipőt, és…
– Gondolkodtam – kezdi, aztán zsebre te kézzel közelít felém. –
Mi lenne, ha inkább i maradnánk? – kérdezi. – Rendelnénk valami
kaját, és… – teszi hozzá széles vigyorral az arcán.
– Aztán megismerhetnénk egymást anélkül, hogy túl kelljen
ordítani az é erem zaját.
– Nos. Öhm…
Mondjuk én is jobban szeretek o hon lenni, mint elmenni
valahová egy fér val, akit egyáltalán nem ismerek. Ha rosszul sül el
a randi, könnyebb i honról kitessékelni, mint mondjuk az éjszaka
közepén lelépni valahonnan, és taxit fogni.
A ól eltekintve, ahogy végigmért, udvariasnak és szerénynek
tűnik. De mi van, ha alábecsülöm, és kiderül, hogy rossz szándékú?
Vajon nála az o hon maradás egyenlő azzal, hogy szexelünk?
Mondjuk az sem lenne rossz. Mi tagadás, égető szükségem van rá,
hogy végre ismét érezzem egy fér jelenlétét a lábam közt.
Mondjuk érzelmileg egyáltalán nem vagyok rá felkészülve. Már a
gondolat is taszít, hogy Cole-on kívül bárkivel intim kapcsolatba
lépjek.
– Csak egy ötlet, Danni. Ha te inkább… – válaszolja, és zöld
szemével mélyen a szemembe néz.
– Három éve nem randiztam.
Aztán a fejemhez kapok, és átkozom magam, hogy ezt
bevallo am.
– Nem tudtam. Ez esetben inkább menjünk házon kívülre –
javasolja egy kedves mosoly kíséretében.
– Nem úgy értem – válaszolom, és a hajamba túrok, hogy
kifésüljem a szőke fürtöt az arcomból. – Csak egy kicsit ideges
vagyok. Ráadásul kijö em a gyakorlatból. Már azt sem tudom, hogy
működik az ilyesmi. Már az első randin szexelni kell?
Még a szája is tátva marad a meglepetéstől, miközben sűrűn
pislog. Aztán megköszörüli a torkát, és így szól:
– Te nem vagy az a kertelős fajta, ugye?
– Nem mondhatnám. Kérsz egy sört?
– Persze. Amúgy a kérdésedre válaszolva: nem várom, hogy
lefeküdj velem ma éjjel. De nem fogok hazudni: vonzódom hozzád –
teszi hozzá, miközben követ a konyhába.
Fejemet a hűtőbe dugom, aztán átnéztek a vállam fölö . Látom,
hogy a fenekemet nézi, aztán gyorsan elkapja a tekintetét. Nem
zavar. Keményen dolgozom, hogy karbantartsam a testem, úgyhogy
örülök, ha ezt valaki észreveszi, mi több, értékeli.
Átnyújtom neki a sört, és magamnak is nyitok egyet.
– Nagyon kellemes i . Beszélgethetnénk anélkül, hogy kiabálni
kéne a hangzavar mia . Ha gondolod, rendelek pizzát. És nem kell
szexelni. Jó lesz?
– Tökéletes.
Megragadom a telefont, és elindulok a két konyhapult által
határolt területen. A konyha másik ajtaja felé biccentek, hogy
jelezzem neki az irányt.
– Tetszik a stílusa – mondja, és végigsimít a zöld konyhapulton,
aztán a színben hozzáillő, ugyancsak zöld szekrényen, a zöld
csempén és a sárga virágos tapétán.
A házat öt éve ve em egy idős hölgytől, aki a hetvenes évek óta
nem végze rajta felújítást. Apránként, lépésről lépésre kezdtem a
renoválást. Szobáról szobára haladtam, de a konyhára és a
fürdőszobára már nem maradt pénzem. A vintage zöld szobák
nagyon a szívemhez nő ek.
– Én is szeretem – válaszolom, miközben tartom neki az ajtót,
aztán a ház végében található, utólag hozzáépíte helyiségbe lépek.
Annak idején ez volt a kedvencem. A tükrök a plafonig, a
bale rúd faltól falig ért, a lakkozo faburkolatot pedig életem
legboldogabb időszakában te ék a padlóra. Az általam ismert
leggondosabb, legszeretőbb ember ütö e be az összes szöget a falba.
Mark kortyolt egyet a sörből, majd felte e a kérdést:
– Szóval i történnek a csodák?
Sok csoda történt i , de még az elő , hogy az egész világ
megváltozo volna számomra.
– Tánciskolát üzemeltetek.
Cole-lal rengeteget szeretkeztünk ebben a helyiségben. Olykor
gyengéd, máskor heves és vad szexuális életet éltünk. Most, ahogy
elnézem a repedéseket a padlón, a karcolást a burkolaton és a tükrök
egyikén tátongó lyukat, belém hasít a fájdalom. Rosszabb napjaimon
a sírógörcs kerülget, ha beteszem a lábam ebbe a helyiségbe. Ma este
olyan… elvesze nek érzem magam.
– Komolyan? – kérdezi Mark, miközben a terem közepén lévő
rúdra mered. – Muszáj táncolnod.
– Inkább nem.
Három éve nem nyúltam a rúdhoz.
– Kérlek.
Látom, hogy pajzán gondolatok járnak a fejében. Egy szót sem
szól, de az ajkát nyalogatja.
– Nem vagyok sztriptíztáncos.
– Az adatlapod szerint tánctanár vagy, de azt nem tudtam, hogy
ilyet is tanítasz.
Odamegy a rúdhoz, és megnézi, milyen erős.
– Ez egy sztriptíztánchoz való rúd.
– Igazán nem akarlak lelombozni, de szalontáncot, jazzbale ot,
klasszikus bale ot és táncos kardioedzést tartok.
Kétszer egy héten hastáncolok is a Bissara nevű marokkói
é eremben, de ezt inkább nem osztom meg Markkal, nehogy a
végén o töltse az estéket. Főképp, miután fogalmam sincs, hogy
végződik a randink.
– Az óráimon mindenki kulturált öltözékben jelenik meg.
A tükör felé fordulok, és azonnal igazítok a tes artásomon.
Annak ellenére, hogy épp nem táncolok, nagyon ügyelek a helyes
tartásra. Ez a éle táncosmánia.
– A rudat izomerősítésre használjuk.
Nem hazudok, de ez nem a teljes igazság. Cole jó értelemben véve
perverz volt, ezért sztriptízhez is használtam a rudat.
Hirtelen úrrá lesz rajtam a fájdalom.
– Erre – mondom Marknak, és kinyitom a hátsó ajtót. A ház
oldalától induló keskeny ösvényre lépek.
Mark követ, és bólint, amikor megpillantja a néhány méterre
parkoló sárga MG Midget kabriót.
– Milyen évjárat?
– 1974-es.
Hajamat szanaszét fújja a lágy szellő, ezért egy kicsit összefogom.
Közben élvezem a kellemes, késő tavaszi időt.
– Nagyon szeretem, amikor le lehet húzni a tetejét.
Még mindig imádok úgy vezetni, hogy fújja az arcomat a szél.
Majdnem olyan jó, mint hátul ülni a motoron.
Mark végigmegy a köves úton, és a kovácsoltvas pad felé veszi az
irányt. Egy hatalmas, százéves tölgy áll az udvar közepén, ami
árnyékot vet az ülőalkalmatosságra.
– Mióta van nálad? – kérdezi az autóra pillantva, majd alaposan
szemügyre veszi az ülést. – Nagyon jó állapotban van – teszi hozzá.
– Hat éve ve em a Washingtoni Egyetemen.
Közelebb megyek hozzá, miközben a sörömet szorongatom.
Közben gombóc nő a torkomban, úgy izgulok.
– A Washingtoni Egyetemre jártál?
– Igen. O szereztem a tánctanári diplomámat. Huszonkét éves
voltam, amikor megve em a kocsit. Úgyhogy… elég régen van
nálam. Majdnem mindent ki kelle rajta cseréltetni, hogy működjön.
A tél alaposan kikezdte a karosszériát, de még ennek ellenére sem
sikerült rávennem magam, hogy eladjam a verdát.
Nem engedhetek meg magamnak egy új autót. Nem, mintha ez
lenne a legfontosabb. A Midget elvisz oda, ahová kell, úgyhogy nem
izgatom magam.
– Mindig St. Louisban éltél? – kérdezi.
– Igen. A húgom és a családja tíz percre lakik tőlem. A szüleim
néhány éve Floridába költöztek. És te?
– I szüle em, és i nő em fel. Amúgy sok család szóródik szét
errefelé.
Kellemes beszélgetésbe kezdünk. Rendelünk pizzát, és jó néhány
sört megiszunk. Már nem is tudom, mennyit iszom, de abban biztos
vagyok, hogy átléptem a határt, mert érzem, ahogy elnehezülnek a
végtagjaim, és izzadok.
Mark társaságában kellemesen telik az idő. Vonzó a mosolya, és
melle e még a sör is jobban ízlik, mint általában.
Az idő előrehaladtával egyre közelebb csúszik. A végén olyan
közel jön, hogy a combunk összeér.
– Milyen parfümöt használsz? – kérdezi, miközben a nyakam és a
vállam közti területet szimatolja.
– Ez Nag Champa olaj – válaszolom.
Hátrahajtom a fejem, és libabőrös leszek, ahogy megérzem a
bőrömön a leheletét.
– Jó illatod van. Édes és izgató – teszi hozzá, majd végigsimít a
kulcscsontomon. Aztán megérinti a nyakamat. – Nagyon kellemes. –
A másik kezét az ülés támlájára teszi, és átkarol. – Szeretnélek
megcsókolni.
Ahogy melle e ülök és hallgatom a tücskök ciripelését, miközben
egyre bódultabbá válok az alkoholtól, én is ugyanezt szeretném.
Megfordulok, és egy hajszálnyit közelítem az ajkam az övéhez, de
nincs bátorságom a továbbiakhoz. Túl sötét van, és alig látom az
arcát. Bárki lehet.
Akár Cole is, legalábbis egy csók erejéig.
Kinyitom a számat, és felgyorsul a légzésem, ahogy közelít.
Ajkával megérinti az enyémet. Megfogja a hajamat. Megsimogatja a
nyakamat. Lehunyom a szemem, és odaképzelem a tetovált, izmos
testet, és azt a bizonyos mosolyt.
Mark mély levegőt vesz, és nyelvét óvatosan bedugja a számba.
Tétovák a mozdulatai. Mintha várna valamire. Egyáltalán nem
olyan, mint Cole.
– Csak bátran. Ne fogd vissza magad – su ogom.
Közelebb jön, fölém hajol, és beljebb dugja a nyelvét, hogy jobban
elérje az enyémet. Próbálok úgy helyezkedni, hogy jobban érezzem,
ahogy a nyelvünk kergetőzik, aztán feladom, mert nem esik jól.
Mintha vezetni akarnám ahelye , hogy követném, ráadásul
befeszülök ahelye , hogy átadnám magam az élvezetnek. Csakhogy
i nincs élvezet, mert az ajka túlságosan vékony és puha. Az
állkapcsa túl hegyes, a válla pedig csontos.
Átengedem magam, és reménykedem, hogy sikerül ehhez a fajta
csókhoz is gond nélkül hozzászoknom. A remény azonnal
szertefoszlik, amikor a lábam közé nyúl, és csak a hosszú szoknya
akadályozza meg.
Soha nem voltam prűd, mégis eszembe jut, miért nem volt igazán
hosszú kapcsolatom Cole elő . Számomra elengedhetetlen a
vonzerő, Cole pedig nagyon jól tudta, hogy elég egyetlen pillantás,
és máris leve a lábamról.
Csak ezután környékeze meg.
Túl kell tennem magam rajta. Ezt nagyon jól tudom, épp ezért
félreteszem az érzelmeket, és úgy döntök, csak a szexre
koncentrálok. Nem kell fantasztikusnak lennie. Még csak jónak sem.
Csak túl kell rajta esni, és kész.
Ezek után hagyom, hogy Mark a ruhán keresztül taperoljon, és
próbálom rávenni a testemet, hogy engedelmeskedjen.
Tíz perc fogdosás és esetlen csókolózás után a puncim száraz és
érzéketlen marad, az érzelmi állapotom pedig a nullával egyenlő.
Ez tényleg én vagyok? Annyira összezavarodtam, hogy képtelen
vagyok megtalálni a jót az utamba kerülő fér akban?
Véget vetek a csóknak, és Mark vállához szorítom az ajkamat.
Aztán diszkréten letörlöm a nyálát a számról.
– Hozok még egy sört. Kérsz?
– Igen.
Gondolom, azt hiszi, nem látom, ahogy megigazítja a farkát a
sötétben, mert elég kiábrándítóan babrál a nadrágjában.
Felveszem a telefont az asztalról, és gyorsan bemegyek a házba.
Amikor a konyhába érek, felhívom Breet.
Húgom azonnal felveszi.
– Tudtommal randid van.
– Nem működik.
– Melyik résszel van a gond?
– Az összessel. Kedves ckó, de nem érzek iránta semmit.
Hatalmasat sóhajt.
 – Nagyjából tíz perce ismered.
– Két órája. Nincs kémia. Nincs szikra. Semmi. Az égvilágon
semmi.
– Adj neki egy esélyt! – A há érben hallom, hogy valami
összetörik, ő pedig kiabálni kezd. – Kicsim, mondtam, hogy azt ne
vedd le!
Aztán visszatér hozzám, és így szól:
– Próbálj nyito lenni, Danni. Az ilyesmihez idő kell.
– Annak idején elég volt néhány másodperc, hogy vonzódni
kezdjek…
– Ha kimondod a nevét, falnak megyek!
– Próbálkozom, Bree.
Lekönyökölök a pultra, és á eszem az eljegyzési gyűrűt a bal
kezem gyűrűsujjára.
– Ez a ckó… Nem illik hozzám.
– Vonzónak találod?
– Kedves.
– Tehát kedves és vonzó. Akkor jó lenne, ha nem növesztenél
pókhálót a vaginádra. Inkább hagyd, hogy a pasas tegye a dolgát.
– Nem tudom, hogy taníthatsz elsősöket, ha ilyen mocskos a szád.
– Csak azt akarom, hogy élvezd az életet, Danni. Gondolj arra,
milyen szuperorgazmusod lehetne, ha nem kéne azon aggódnod,
hogy kitart-e az elem. Tudod még egyáltalán, milyen az, amikor nem
egy kütyü ju at el a csúcsra?
– Igen – válaszoltam.
Amikor eszembe jut, mindig mardos a vágy.
– Akkor pa anj fel a farkára – mondja nemes egyszerűséggel a
húgom, aztán leteszi a telefont.
Kikészülök.
Ha így folytatom, magányosan halok meg, egy olyan fér ra várva,
aki soha többé nem tér vissza.
Nagyot sóhajtok. Ez csak szex. Vagy még az sem. Mindenesetre,
ha Markkal vagyok, legalább nem egyedül tengetem az időt.
Szükségem van a társaságra.
Néhány perc agonizálás után visszamegyek az udvarra, miközben
a szívem a torkomban dobog.
– Elfelejte ed a sört – szól Mark, és közeledik felém.
A francba. Úgy összezavarodtam, hogy nem találok
magyarázatot.
 Megfordul, és az utcára néz.
– Vársz valakit?
– Nem.
Aztán én is megfordulok, és látom, hogy egy luxusautó parkol a
sarkon.
Kinyílik a rejtélyes autó hátsó ajtaja, és egy nő száll ki a kocsiból.
Felénk fordul, majd lépdelni kezd a tűsarkújában, melynek hangos
kopogása már messziről jelzi, hogy közeleg.
Vajon eltévedt?
Túl sötét van ahhoz, hogy felismerjem, de ha közelebb jön, a
mozgásérzékelő úgyis bekapcsol, és akkor megvilágítja a fény.
Három, ke ő, …
A fényben már látszik, hogy magas és vékony.
Sötétbarna haját laza kontyba fogta. Ujjatlan fekete ruhát visel,
bőre makulátlan, sminkje erős. Még életemben nem lá am olyan
üres tekintetet, mint az övé.
– Miss Angelo? – kérdezi karnyújtásnyi távolságra.
– Igen.
A húszas évei végén vagy a harmincas évei elején lehet, és
szemlátomást igencsak fennhordja az orrát. Amilyen csinos, nyilván
megszokta, hogy mindenki őt bámulja.
– Marlo Vogt vagyok, a Regal Arch Kaszinó és Szálloda
képviseletében. – Flegmán felém nyújtja a kezét, és folytatja. – Mr.
Savoy találkozni szeretne önnel.
– Nem tudom, ki…
– Övé a kaszinó.
Ő a tulajdonos? Övé a Közép-Nyugat legnagyobb kaszinójáé?
Leesik az állam.
– Miért akar velem találkozni?
– Beszélni szeretne önnel. A szolgáltatásokról – teszi hozzá, és
alaposan végigmér.
E ől kinyílik a bicska a zsebemben.
– Ha táncórákat szeretne, akkor időpontot kell kér…
– Várja.
– Tessék? Most akar velem találkozni? – kérdezem kikerekede
szemmel.
– Azért jö em, hogy elkísérjem a kaszinóba.
Minden porcikám tiltakozik.
– Ugyanúgy időpontot kell kérnie, mint a többi jelentkezőnek.
Mára már egyéb elfoglaltságom van – válaszolom keresztbe font
karral.
Marlo közönyösen végigméri Markot, aki összevont
szemöldökkel hallgatja a párbeszédet.
– Mr. Savoy rendkívül elfoglalt ember. Az ajánlat mostanra
vonatkozik – válaszolja uno an.
Nem engedhetem meg magamnak, hogy visszautasítsak egy
munkát. Alig tudom fenntartani a vállalkozást, a magántáncoktatás
pedig jó pénzkereseti lehetőség. De még ennek ellenére sem vagyok
hajlandó úgy táncolni, ahogy egy vadidegen fütyül.
– Adja át üdvözletemet Mr. Savoynak. Ha szeretné tudni, milyen
szolgáltatást nyújtok, mindent megtalál az interneten, ha beadja a
keresőbe, hogy Danni Tánciskolája – válaszolom, és megragadom
Mark kezét. Aztán hátat fordítok neki, és hagyom, hogy döbbene ől
kikerekede szemmel bámuljon utánunk.
Mark követ a pad felé.
– Ez kicsit fura volt, nem?
– Inkább azt mondanám, hogy nagyon fura volt.
Leülök mellé, és azon gondolkodom, vajon mennyi pénzt
szalaszto am el.
– A bevételem nagy része a magánoktatásból származik. Gazdag
ckókat tanítok. És párokat, akik így akarják színesebbé tenni a
kapcsolatukat. Nyilván lenne mire költeni a bevételt, de… Még soha
nem bukkant fel így senki a házam táján. A címem ugyanis nem
publikus – teszem hozzá, és összeugrik a gyomrom a gondolatra.
– A ckó a Regal Arch ingatlanok tulajdonosa. Ha egy olyan
gazdag pasas, mint ő, igénybe akarja venni a szolgáltatásodat,
nyilván megtalálja a módját, hogy utolérjen. Még soha nem
találkoztál vele? – kérdezi Mark, és a térdemre teszi a kezét.
– Nem emlékszem, hogy lá am volna. És te?
– Én csak hallo am, hogy…
Ismét lépteket hallok az utca felől, de ezú al nem olyan
kopogósat, mint az előbb. Nem hallo am, hogy Marlo elhajto
volna, viszont buta módon azt hiszem, hogy esetleg cipőt válto .
Ahogy az idegen eléri a ház sarkát, felállok, és lélegezni is
elfelejtek.
Egy magas, vonzó, öltönyös fér lépdel a kövön. A fényben
látszik, hogy hátrate e a kezét és összeráncolta a homlokát. Mintha
így akarna félelmetesebbnek látszani.
 Vajon ő Mr. Savoy? Végig az autóban volt? Miért ver ilyen
gyorsan a szívem?
Már most vonzódom hozzá, vagy ahhoz a viselkedéshez, amit
tanúsít? Megáll a fényben, és egy szót sem szól. Lehajtja az állát, és
mélyen a szemembe néz. Tekintve, hogy arca rezzenéstelen,
érzelmeknek nyomát sem látom.
Óvatosan megmozdulok, mintha ki nem mondo parancsra
cselekednék. Ez a ckó olyan, mintha a puszta jelenlétével irányítaná
a világot, és minden létező részecskét a saját szolgálatába állítana.
Tekintélyt parancsoló, megalkuvást nem tűrő ember benyomását
kelti.
Szőke haja makulátlan, a tetején kicsit hosszabb, oldalt fazonra
nyírva. Bőre világos, arcvonásai erősek, ajkai teltek, szemöldöke
szigorú.
Magam sem értem, hogy vonzódhatok egy ilyen szigorú ábrázatú
ckóhoz, mégis elindíto bennem valamit. Talán azért, mert
átkozo ul magányos vagyok.
Kicsit közelebb lépek, majd felemelem a fejemet. A francba! Ez a
pasas legalább harminc centivel magasabb, mint én. Szerintem simán
több mint száznyolcvanöt centi. Egy öltönybe bújt skandináv isten.
Öltözéke kihangsúlyozza tónusos lábizmait, méretes ágyékát,
széles mellkasát. Ahogy elnézem, rögtön beindul a fantáziám.
Pislogok néhányat, aztán kristálykék szemébe nézek.
Aztán összeugrik a gyomrom. Jó ég! Már lá am ezt a szempárt.
Idegességemben összekulcsolom a kezem, és elfog a reszketés. Egyre
izgato abb leszek. Látom a tekintetén, hogy valahonnan ismerős
vagyok neki. De honnan?
Hol találkoztam vele?
Hallom, hogy a hátam mögö valaki megköszörüli a torkát. A
fenébe. Mark.
Bocsánatkérő pillantást vetek rá, aztán ismét a rejtélyes félig
idegen felé fordulok.
Ezüst nyakkendője lazán kötve, ingének néhány gombja nyitva,
így látom, milyen izmos a nyaka, a mellkasa pedig szőrtelen. Kicsit
sem alapos a szemrevételezés.
– Honnan olyan ismerős? – kérdezem, és próbálok a szemébe
nézni.
– Engem mindenki ismer – válaszolja, és felém nyújtja a kezét. –
Trace Savoy.
 A kaszinó tulajdonosa.
– Még soha nem jártam a kaszinóban.
Kezet fogok vele, és olyan érzésem támad, mintha egy kicsit
megrázo volna az áram. – Nem tudom, honnan…
Elhallgatok, mert hirtelen bevillan egy emlék.
Hatalmas tömeg a Bissara é eremben. Sötét öltöny. Kék szempár.
Láto engem az é eremben hastáncolni.
– Szereti a marokkói ételt? – kérdezem, és óvatosan
visszacsúsztatom a kezem az oldalamhoz.
– Igen – válaszolja komoly tekinte el, melynek hatására még
vonzóbbnak látom. – Megve em a Bissarát.
– Mikor? Engem miért nem tájékozta ak?
– Ma reggel óta az enyém. A kaszinóbeli munkájáról akarok
beszélni.
Zavarodo an csóválom a fejem.
– Én nem dolgozom a kaszinóban.
– Majd fog. Ezt a beszélgetést majd az irodámban folytatjuk.
Ránéz a lábfejemre, aztán így szól:
– Vegyen fel valami cipőt, és jöjjön.
Megmozgatja a csuklóját, és az órájára néz. Aztán ismét hátrateszi
a kezét.
– Ne várakoztasson!
 második fejezet

Ne várakoztassam?
Legszívesebben felrobbannék a dühtől, annyira kiakaszto . Azt
viszont nem engedhetem meg magamnak, hogy elveszítsem a
hastáncosi állást.
Mély levegőt veszek, hátha megnyugszom, aztán felszegem az
államat.
– Még találkozunk, Mr. Savoy…
– Trace.
– …egy előre megbeszélt helyen és időpontban.
Magas termete és határozo kiállása mia törpének érzem
magam melle e. Kénytelen vagyok lábujjhegyre állni, hogy
nagyobbnak tűnjek.
– Talán nem fogalmaztam világosan – kezdi, miközben oldalra
hajtja a fejét, aztán olyan szigorú és hűvös pillantást vet rám, hogy
egy kőszobor is megirigyelte volna. – Ön most is nekem dolgozik,
ezért elvárom, hogy most azonnal jöjjön az irodámba.
Ökölbe szoríto kezemet csípőre teszem. Lehet, hogy megve e az
é ermet, ahol táncolok, de én nem neki dolgozom, hanem
magamnak. Nem érdekel, milyen gazdag és befolyásos ckó, nekem
ne játssza i az eszét.
– Jó estét. Mark Taylor vagyok – mondja a randialanyom, és a
kéretlen látogató felé nyújtja a kezét.
Trace Markra néz, egy másodperc ala leírja őt gondolatban, majd
felém fordul, és így szól:
– Köszönjön el a barátjától, Danni!
Zavartan felnevetek.
– Nekem ne mondja meg, hogy mit tegyek! Maga elképesztően
helyes, arrogáns kőbunkó – teszem hozzá ez utóbbit gondolatban.
Jó ég! Miért izgat fel ennyire egy ilyen akarnok, hatalmaskodó
pasas, mint ez?
A ckó tekintete nagyobb hatással van rám, mint kéne. Ahogy
egymás szemébe nézünk, sokkal több van a szemkontaktus mögö ,
mint átlagesetben, amikor megyek az utcán és szemezek valakivel.
Mintha szavak nélkül kommunikálnánk. Már az felér egy
előjátékkal, hogy lá am a kigombolt ingén keresztül a mellkasának
egy részét. Testem olyan pontjain érzem a ckót, melyeket évek óta
nem érinte fér .
– Épületburkoló cégem van – szólal meg Mark, és átnyújt egy
névjegyet Trace-nek. – Céges és magánmegrendelésre is dolgozunk,
így ha fel akarja újítani valamelyik épületet, állok szíves
rendelkezésére.
Sóhajtok, és dühös pillantást vetek rá. Komolyan üzleti
lehetőséget akar kovácsolni ebből a rendkívül kínos helyzetből? Ha
Cole i lenne, biztos, hogy eldurranna az agya, és az anyja méhébe
kívánná a betolakodót. Mi több, szerintem az arcát is megmintázná.
Nem mintha igazán tökös megnyilvánulást vártam volna Marktól,
de ha mondjuk azt mondaná a ckónak, hogy vele töltöm az éjszakát,
akkor talán adtam volna neki egy esélyt, hátha tényleg történik
köztünk valami.
Trace zsebre teszi a névjegykártyát, Mark pedig úgy vigyorog,
mintha megnyerte volna a lo ó ötöst. Mindke en elmehetnek a
francba.
– Nem akarom rövidre zárni az estét, Mark, de ezt muszáj
elintéznem. Sajnálom – hazudom olyan könnyedén, mintha napi
rutin lenne.
– Semmi gond. Holnap úgyis korán kell kelnem. Majd hívlak,
rendben?
Lehajol, hogy megpusziljon, én pedig odatartom neki a
halántékomat. Figyelem, ahogy a teherautója felé baktat, de
valójában még akkor is Trace jár a fejemben. Úgy néz rám, mintha a
tulajdona lennék. Isten látja lelkem, még örülök is neki, de minden
erőmmel azon vagyok, hogy ez ne látsszon rajtam.
Kipirul az arcom, pulzusom az egekbe szökik, a lábam közö
pedig folyamatosan érzem a lüktetést. Egyre gyorsabban veszem a
levegőt, és olyan érzésem támad, mintha egy láthatatlan kéz
simogatná a bőrömet. Elképzelem, ahogy a ckó a nyakamat
csókolgatja, majd harapdálni kezdi. Ha hozzám simulna, biztos
kemény lenne a mellkasa, én pedig égnék a vágytól, hogy többet
kapjak. Megmarkolnám a haját, és addig húznám magam felé, míg
ajka a mellbimbómhoz ér. Ahogy elképzelem a jelenetet, érzem,
hogy keményednek a bimbóim a vékony ruha ala .
Szívem majd kiugrik a helyéről, és magával ragadnak az
érzelmek. Meg akarom ragadni… a lehetőséget. De ha a munka
mia együ kell lennem vele, akkor nem fog menni. Egyáltalán nem
ismerem ezt az embert.
Amikor Mark elhajt, a hátsó ajtó felé veszem az irányt. Trace
szorosan a nyomomban van, ezért még gyorsabban szedem a
lábamat.
– Többet nem találkozik ezzel a pöccsel – szólal meg. Ahogy ezt
kimondja, végigfut a hideg a hátamon.
Cole pontosan ugyanezt mondta volna. Ez a ckó éppolyan
birtokló és akarnoktípus, mint ő volt.
Gyorsan berohanok a házba, megfordulok a küszöbön, aztán
mélyen a betolakodó szemébe nézek.
– Az interneten mindent megtalál a tánciskolámról. Még a
telefonszámom is szerepel a honlapon. Jó éjt, Mr. Savoy.
Ezzel becsukom, majd gyorsan kulcsra zárom az ajtót. Kis híján
rácsukom a ckó döbbent ábrázatára.
– A kurva életbe! Hát ez… A francba!
A falnak dőlök, és örülök, hogy nincs ablak a táncteremben. Mert
a szeme…
Úgy tud nézni, hogy azonnal pezsegni kezd a vérem, és az egész
testem remeg. Pont úgy néze rám, mint Cole, amikor először
találkoztunk. Az a tipikus enyém vagy, és nem tehetsz ellene semmit
pillantás. Valóban birtokolt az első perctől kezdve.
Ahogy elindulok a fürdőszoba felé, rögtön sóvárogni kezdek a
pasi után. Arra gondolok, hogy felhívom Breet, de aztán úgy döntök,
várok reggelig. Talán jobb, ha tiszta fejjel beszélek Trace-ről. Jelenleg
ugyanis összevissza kavarognak a gondolataim, és úgy érzem
magam, mintha egy érzelmi hullámvasúton ülnék.
Régóta nem vonzódtam így fér hoz. Már csak az a kérdés,
tényleges vonzalom-e, amit a ckó iránt érzek, vagy inkább a
fantáziám szüleménye. A Markkal történt szerencsétlenkedés után
bárki magára vonná a gyelmemet.
De Trace nem akárki. Ez a pasas maga a megtestesült hatalom és
befolyás, mellyel alaposan megfélemlít és sakkban tart mindenkit.
Egyszerre követel és hódít. A ól tartok, hogy gyengébb
pillanataimban rám is erős befolyással lesz.
Jó ég! Mi a fenét művelek? Jó eséllyel minden nőre így néz. Ebben
a pillanatban is a rendkívül csinos kolléganőjével, Marlo Vog al
kocsikázik. Biztos hazamennek, aztán alaposan a csaj alá nyúl, és a
nevét üvölti, amikor elélvez.
Próbálok elvonatkoztatni a gondola ól. Felveszem a lila alapon
fekete-fehér pö yös pizsamámat, aztán bemegyek a konyhába, és
összefogom a hajam. Szükségem van valamire, ami ellazít, hogy
nyugodtan aludjak. Egy üveg rizling pont jó lesz.
Teletöltöm a legnagyobb poharamat, aztán legurítom a bor felét, a
többit pedig a hálószobába viszem. Ahogy végigmegyek az
előszobán, a szemem sarkából látom, hogy valami mozog az étkező
mögö .
Megfordulok, és a nappalira téved a tekintetem. Egy arrogáns,
öltönyös ckó ül a kanapémon. Hirtelen a torkomon akad minden
szó.
– Mit keres a házamban? – kérdezem Trace-t, és ijedtemben
kilö yintem a bor egy részét.
A kezében tarto , bekereteze képre néz.
– Ha eljegyezte magát ezzel a ckóval, akkor mit keres a melle a
senkiházi, magányos farkas melle ?
Magányos farkas?
– Mark nem lenne magányos, ha maga nem jö volna ide.
Mellesleg miből gondolja, hogy el vagyok jegyezve?
Látom, hogy a bal kezemen lévő eljegyzési gyűrűt nézi, ezért
begörbítem az ujjamat.
– Megcsalja? – kérdezi összevont szemöldökkel.
– Nem.
Összeugrik a gyomrom, és bűntudatot érzek.
– Hogy juto be a házba?
– Semmi értelme a retesznek, ha nincs ráfordítva a zár.
Egyedülálló nő soha ne…
– Van segítségem.
– Soha ne hagyja nyitva az ajtót! – Előrehajol, és látom, hogy
villámokat szór a szeme. – Hogy lehet ilyen felelőtlen?
– A ól, hogy nem zártam be az ajtót, még nem kértem, hogy
bejöjjön – válaszolom felindultan.
Ez a beszélgetés őrjítően ismerős. Fel kéne hagynom azzal, hogy
mindenkit Cole-hoz hasonlítok. Ő annak idején minden alkalommal
kioszto , ha elfelejte em bezárni a reteszt.
Trace felemeli a képet.
 – Mit gondolna a vőlegénye arról a szarháziról, akivel az időt
múla a?
Ezer okot talált volna, hogy agyonüsse Markot, melyek közül az
első és legfontosabb, hogy nem véde meg az idegen betolakodótól,
hanem simán lelécelt, és i hagyo ezzel a vikinggel.
Kitépem a kezéből a képet, és visszateszem az asztalra.
– Magánál a birtokháborítás napi szintű gyakorlat?
– Nem. Ahogy a várakozás sem.
Jeges kék szemmel végigméri a pizsamámat. Tekintete még
hűvösebbé válik, amikor észreveszi, hogy mezítláb vagyok.
– Mondtam, hogy vegyen fel cipőt.
– Mhm.
Egyik kezemet csípőre teszem, a másikban tarto pohárból
kortyolok egyet. A perem fölö ránézek.
– Nem megyek sehová.
Bekapcsolja a telefonját, és a füléhez szorítja.
– Vidd vissza Marlót a kaszinóba, aztán gyere vissza értem!
Kint felbőg az autó motorja, így a Trace-szel és Marlóval
kapcsolatos elképzelésem alaposan szertefoszlik. Igyekszem a
borospohár mögé rejteni elégede mosolyomat.
Zsebre teszi a telefonját. Minden mozdulata kimért és
méltóságteljes, ugyanakkor pa anásig feszülnek az izmai.
Megjelenésén látszik, milyen nagyratörő, tekintélyelvű,
megalkuvást nem tűrő ember. Arra azért kíváncsi lennék, milyen
ember rejtőzik a makulátlan öltözék ala .
Szé erpeszte lábbal ül a kanapén, mintha az is az övé lenne.
Térde a dohányzóasztalhoz simul.
Egy normális nő azonnal hívná a rendőrséget. Bennem is felmerül
egy pillanatra, de aztán úgy döntök, magam is el tudok bánni a
pasassal.
Sokan mondták már, hogy meggondolatlan, nemtörődöm,
felelőtlen, mi több, naiv vagyok. Akik ilyesmivel dobálóznak,
szerintem re egésben élnek, és paranoiásak. Én inkább nyito an és
optimistán szeretném látni a világot.
Trace Savoy az egyedileg készíte öltönyében és a személyi
sofőrrel biztos nem azért jö , hogy horror lmet csináljon az
életemből. Nem fog megkéselni, kirabolni vagy felakasztani az
ajtófélfára. Minden mással meg tudok küzdeni. Főképp, hogy
magamba döntö em egy kis folyékony erősítőt.
 Talán épp ezért veszem magamnak a bátorságot, és odamegyek
hozzá. Az asztalra ülök, és a szé e lába közé rakom az enyémet.
Nem okoz csalódást: még véletlenül sem hátrál.
Előrehajol, kezét összekulcsolja, majd folyamatosan farkasszemet
néz velem, mielő a számat gyelné.
– Nem ad nekem valami italt?
– Nem.
Közelebb hajolok hozzá, és felteszem a kérdést:
– Miért jö ?
– Már mondtam – válaszolja uno an.
– Az egy dolog, hogy mit mond a szája, a szeme viszont mást
sugall.
Olyan szinten kezd vibrálni körülö ünk a levegő, hogy magam is
elámulok. Aztán nem győzöm kapkodni. Soha nem gondoltam
volna, hogy még fogok ilyet vagy hasonlót érezni. Összeugrik a
gyomrom, lüktet az ágyékom és a mellkasom, miközben magam sem
tudom, hogy miben reménykedem.
Szétnyílnak az ajkai. Egy pillanatra ellágyulnak a vonásai, de
aztán minden visszatér a régi kerékvágásba. Mint akinek hirtelen
bevillan, hogy ő a megtestesült könyörtelenség, ismét szigorú
tekintetet vet rám.
– Bezáratom a Bissarát, és a kaszinóban nyitom újra.
Kivesz egy papírt a zakója belső zsebéből.
– Tessék? – kérdezem döbbenten, és leteszem a borospoharat az
asztalra. – Mi lesz a dolgozókkal?
– A legtöbbnek új álláslehetőséget ajánlok. Ahogy önnek is. –
Odaadja a papírt. – Ez i a munkaszerződése.
Átolvasom a kétoldalas dokumentumot. Csak heti kétszer
táncolok a Bissarában, de a szerződés értelmében
megháromszorozza az órabéremet? Addig örülök, míg el nem
olvasom a szerződés következő pontját, ami a beosztásról szól.
– Heti öt éjszaka? Kizárt dolog. Táncot tanítok a…
– Alig tud megélni a táncoktatásból – veti oda hetykén. Lenéző
pillantást vet az ősrégi bútorzatra és a kopo padlóra, majd így szól:
– Az általam ajánlo lehetőség tisztes megélhetést biztosít.
– Csak a legszükségesebb dolgokra költök. Ahogy az emberek
nagy része.
Zavarba jövök, és már bánom, hogy ilyen közel ültem hozzá.
– Szerintem ön mást ért tisztességes megélhetés ala , mint én, Mr.
Savoy.
– Trace.
– Minden alkalmazo ja a keresztnevén szólítja?
– Nem.
Csak a szája mozog, amúgy rezzenéstelen arccal néz rám.
– Mindig tiszteletét teszi az alkalmazo ai o honában?
– Nem.
Összehajtom a szerződést, félreteszem, előrehajolok, és olyan
közel kerülök hozzá, hogy érzem a mentolos leheletét az ajkaimon.
– Ismét felteszem a kérdést: miért jö ?
Megfeszül az állkapcsa. Ez minden válasz, amit a kérdésemre
kapok.
– Jó. Akkor én megmondom.
Ezüstszínű nyakkendője alá csúsztatom az ujjamat, és
végigsimítok a selymen.
– Láto a Bissarában táncolni. Tetsze , amit láto . Nyilván úgy
gondolja, hogy egy csípőjét tekergető nő könnyű préda. Illetve
mindegy, mert a hatalmas Trace Savoy úgyis megszerzi, amit akar. –
Megszorítom a nyakkendőt, de a ckó szeme se rebben. – Mia am
jö , és ennek semmi köze a szerződéshez.
Megfogja a nyakkendőt az ujjam fölö , és húzni kezdi. Addig
húzza, míg kicsúszik a kezemből.
– Kellemetlenül őszinte.
– Én ugyanezt mondhatnám a tekintetéről. Vetkőztető.
– Vetkőztető. Tudja, érdekes ilyen párbeszédet folytatni valakivel,
aki eljegyzési gyűrűt hord – vágja rá különösen mély hangon.
Hüvelykujjamat a gyűrűre helyezem, és eszembe jut a nő, aki
valaha voltam. Boldog, szabad szellemű és őszinte. Ezt a nőt túl
sokáig hagytam parlagon heverni.
– Már nem vagyok eljegyezve – válaszoltam.
– Akkor a ckó ugyanolyan idióta, mint az, akivel ma este
találkozo .
Zsigerből ég bennem a vágy, hogy megvédjem Cole-t.
– Talán egy ócska ribanc vagyok, és kikosaraztam.
– Tudom, hogy hazudik. – A fülem mögé tűri az egyik
hajtincsemet, mire a lélegzetem is eláll. – Maga ránézésre is egy
erotikus álom, és abból is a legédesebb. A fér nak csak önre kell
néznie, és már a mosolyától is elalél. – Ujjával végigsimít az alsó
ajkamon. – Minden egyes pontja… – Aztán elindul a mellkasom felé.
– Minden mozdulata…
Feláll a kanapéról, és előrehajol, ezzel arra késztet, hogy
hátradőljek. Hátam az asztalhoz simul, és összeszorítom a lábam a
szé e lába közö . Nem ér hozzám, de nincs is rá szükség. A
tekintete épp elég, hogy érzékeim feléledjenek és beinduljon a
fantáziám.
– Lá am táncolni – kezdi, és közelebb hajol. Kezét a fejem két
oldalára támasztja, miközben a nyakkendője lifeg, mintha simogatni
akarná vele a törzsemet. – Figyeltem, ahogy ring a csípője. Minden
karmozdulata érzékiségről árulkodik, akárcsak a fejtartása és a
hajlékonysága. Hús-vér szexualitás. Minden csípőmozdulat,
combrezgés és apró mellének rázása pajzán gondolatokat ébreszt a
fér akban. Mivel az önt bámuló fér nak csorog a nyála, még több
italt rendel. Kezd szorulni a nadrág, ezért még tovább marad az
asztalnál, hogy eltakarja ágaskodó vágyainak ékes bizonyítékát.
Kiéheze , ezért rendel valamit enni, hogy tovább maradhasson az
asztalnál. Evés közben le nem veszi önről a szemét.
Minden szava felizgat. Folyamatosan kavarognak a gondolataim,
és már a hangjának hallatán is képtelen vagyok a realitások talaján
maradni. Érzem a bőrének fűszeres-fér as illatát.
Nem emlékszem, mikor izgultam fel ennyire. Úgy átnedvesedem,
hogy a pizsamanadrág a combomhoz tapad.
Elviselhetetlen fájdalmat érzek a lábam közö , és szóhoz sem
jutok. Csak egy sóhajtásra futja. Akarom ezt a fér . Most azonnal.
Teljesen elment a józan eszem? Hiába próbálom, képtelen vagyok
kordában tartani a vágyaimat. Néhány órája még elképzelni sem
tudtam, hogy ágyba bújok valakivel. Most pedig pucsítok és lihegek,
mint egy ócska ribanc?
– Mit csinál, Trace?
Visszafojtom a lélegzetemet, amikor izgatni kezdi a nyakamat az
orrával, aztán a kulcscsontom felé veszi az irányt, végül
megmarkolja a pizsamafelsőt, mely ala nincs más, csak a puszta
bőröm.
Úgy néz rám, mintha ruhán keresztül is látná minden porcikámat,
és tudná, mi jár a fejemben.
– Befejezzük az állásinterjút – válaszolja.
– Interjút?
Összeugrik a gyomrom, és rácsapok a mellkasára.
– Mit jelentsen ez?
 A szeme sem rebben, a válasza pedig minden érzelmet nélkülöz.
– Maga egy szerzemény. Méghozzá olyan, aki jó sok pénzt hoz a
konyhára. – Kicsit félrefordítja a fejét, aztán folytatja. – Most miért
van úgy meglepődve? Eddig nem gyelt arra, amit mondtam?
Mivel az önt bámuló fér nak csorog a nyála, még több italt rendel.
Kiéheze , ezért rendel valamit enni, hogy tovább maradhasson az asztalnál.
Evés közben le nem veszi önről a szemét.
A felismerés hatására a hideg futkos a hátamon. Trace nem saját
magáról beszélt, hanem az é erem közönségéről.
Visszaül a kanapéra, megigazítja a zakóját, mintha e ől nem
látszana, hogy a farka erősen kidudorodik az öltönynadrág ala .
– Ha csak az üzlet mia jö … – Felpa anok az asztalról, és
megállok a túloldalán. – Akkor azt magyarázza meg! – mutatok a
merevedésére.
– A pénz gondolatára is feláll a farkam.
Mégis honnan jö ez a szívtelen, számító pöcsfej? Most teljesen
hülyének érzem magam. Hogy dőlhe em be ilyen könnyen? Tényleg
ilyen naiv vagyok? És miért gondolja, hogy én sok pénzt hozok a
konyhára? Én egy senki vagyok. Sok borravalót kapok a hastáncért,
de ezt csak a miliő teszi. Olyan, mintha mexikói folklórt játszanék
egy mexikói é eremben.
– Zavarban vagyok – válaszolom, és keresztülmegyek a nappalin.
– A vendégeknek nyilván tetszik a hastánc, de leginkább az étel
mia jönnek.
Közönyösen rám néz.
– Járt már a Bissarában, amikor nem táncolt?
Nem.
Ránézek.
– Kihalt az egész.
Nyújtózni kezd a kanapén.
– Ön csak a telt házas é ermet lá a. Csak akkor vannak ilyen
sokan, amikor ön táncol. Tudja, miért?
Pajzán pillantása és lezser tes artása sejteti a választ.
– A szex remek üzlet. – Leveszi a tekintetét az arcomról, végignéz
a combomon, aztán ismét a szemembe néz. – És ezt ön is tudja.
Elvörösödöm a szégyentől. Továbbra is érzem a nedvességet a
lábam közö és a pizsamámon is. Ahogy rólam beszélt, csak egy
beteges játszma volt, hogy kiugrassza a nyulat a bokorból. A testem
az ő céljait szolgálja, és semmi köze a romantikához. Ostoba voltam,
 j g j
hogy egy pillanatra is mást hi em.
– Miért nem nyit saját é ermet, és ajánl nekem o egy állást? –
kérdezem a hüvelykujjam körmét rágva. – Nem kelle volna
megvennie a Bissarát.
Rezzenéstelen arccal bámul rám, és egy szót sem szól. Ezután már
magam is tudom a választ.
– Azt akarja, hogy öné legyen a város egyetlen marokkói é erme.
Így akarja kizárni a versenyt? Hogy ezek után kénytelen legyek
önnek dolgozni? – kérdezem elkeseredve.
– Mindke ő. De nem kényszerítem. Csak megkönnyíteni önnek a
döntést.
– Ja, hogy ez könnyű. Persze. Könnyedén elküldhetem önt a
fenébe. – Kihúzom magam, és az ajtó felé mutatok. – Kérem,
távozzon!
– Túlreagálja a dolgot. Ez csak üzlet, semmi más. Nagyon jó
zetést kapna, úgyhogy szálljon le a magas lóról, és fogadja el az
ajánlatot.
Elnehezülnek a végtagjaim, és gombóc nő a torkomban.
Vonzódom a pasashoz, ő viszont semmi mást nem lát bennem, csak
üzleti lehetőséget.
Megalázó, hogy reszke em és ziháltam a karja közö , de jobb, ha
túllépek az egészen. Tehát vagy kirúgom, vagy átgondolom az
ajánlatát.
Felkapom a szerződést az asztalról, és újból végigolvasom
anélkül, hogy a pasasra néznék.
– Miért a kaszinó tulajdonosa teszi az ajánlatot, és nem egy
középvezető?
– Én vagyok az illetékes – válaszolja mély, mennydörgő hangon.
Ismét a hideg futkos a hátamon. Biztos alig várta, hogy ezt
kimondja. Meggyőző tekintete, kéretlen érintése és a szavai mind a
meggyőzés eszközét képezték. Frigid lennék, ha nem lenne rám
hatással. És nemcsak a megnyilvánulásai teszik, hanem a fér maga.
Vonzó, erős, tekintélyes. Valahol minden nő ilyen fér t szeretne
maga mellé. Egy fér t, aki a nőért küzd, és nem ellene.
Összerezzenek a gondolatra, hogy akár az ellenségem is lehetne ez a
ckó, jobb lesz, ha félreteszem az érzéseimet. Akkor nem bánthat
meg.
Ahogy a szerződés végére érek, tele lesz a fejem. Ez nem olyan
pénz, amit visszautasít az ember, abban pedig teljesen biztos vagyok,
hogy Trace Savoy nem tűr ellentmondást, és körme szakadtáig
harcol, ha a helyzet úgy kívánja. E ől még nem fogok megijedni, de
mindent alaposan végig kell gondolnom.
A hajamba túrok, és felnézek a papír mögül. Tekintetünk
találkozik. Egy szót sem szólunk. Nem pislogunk, nem mozdulunk,
még levegőt sem veszünk. Van valami különös és bonyolult ebben az
egészben. Mintha az üzlet és a magánélet közö csak egy
hajszálvékony vonal húzódna. Tudom, hogy ezt ő is érzi. Egyfelől
azt akarom, hogy ismerje be, másfelől viszont pontosan tudom, hogy
rossz vége lesz, ha sorsom bármilyen módon összefonódik a
ckóéval.
Telefonja rezgése alaposan megtöri a csendet. A kijelzőre néz,
aztán rám.
– Miért táncol?
– Ez a szenvedélyem.
– Kicsit bővebben.
Annak ellenére, hogy bicskanyitogató a stílusa, szívesen
válaszolok.
A tánc a személyiségem egy darabja, amit nem kell rejtegetnem.
– Szeretem a mozgás által kifejezni magam. És nemcsak azért jó,
mert kiadhatom az érzéseimet, hanem azért is, mert másokat is
megérintek vele. – Az asztal fölé hajolok, aztán ismét a szemébe
nézek. – Ez nem a munkáról vagy a pénzről szól. Azért táncolok,
mert nekem ez a hivatásom. Mert ez rólam szól. Ez vagyok én. A
művész, a táncos. Számomra ez adja a létezést.
– A tánctanításban is megtalálta mindezt?
– Igen. De őszintén szólva inkább a saját tehetségemet szeretném
kibontakoztatni. Legszívesebben olyan táncosokkal szerepelnék a
színpadon, akiktől tanulhatok. Még várom, hogy Beyoncé
bekopogtasson, és táncszerepet ajánljon nekem a csapatában. –
Aztán folytatom, mintha inkább magamhoz beszélnék. – Nem
mindig olyan munkát végzünk, amilyet szeretnénk. Ezért tanítok, és
ezért szórakoztatom hastánccal az é erem vendégeit. Enélkül nem
lenne fedél a fejem fölö .
– Az új é eremben van egy hatalmas színpad, amit a kaszinó
minden játékteréből látni. – Előrehajol, és egy vérbeli üzletember
komolyságával próbál meggyőzni. – A kaszinó átlagosan hatmillió
látogatót fogad évente. Vagyis minden évben hatmillióan láthatják
önt a színpadon.
 – A tánc motiválja őket, vagy az ösztöneik? Mert az előbbiek
hallatán erős a gyanúm, hogy ön rajtam keresztül akarja eladni a
saját termékét és szolgáltatását. Ember vagyok, nem használati tárgy.
– Az lesz, aminek én akarom. – A zsarnokok zsarnoka végül
odamegy a bejárati ajtóhoz. – Holnap este még átbeszéljük a
szerződést. Pontosan este hétkor – teszi hozzá élesen.
Nagy erőfeszítésembe kerül, hogy rezzenéstelen maradjak.
– Miért mondja ezt ilyen hangsúllyal?
– Az irodám a kaszinó harmincadik emeletén található. – Ezzel
kinyitja az ajtót, így jobban hallom, ahogy az autó leparkol a ház
elő . – Ne várasson!
– Aznap is táncolok a Biss…
– A Bissara zárva van, míg át nem helyezik a kaszinóba.
– Várjon! – közelítek felé, és újból elfog a kétség. – Nem azt
mondta, hogy ma reggel ve e meg az é ermet? Pénzt veszít, ha
addig zárva tartja.
– Akkor vesztek pénzt, ha nem helyezem át azonnal a munkaerőt
és nem kezdik meg mihamarabb a munkát.
Megtámaszkodik az ajtófélfánál, és fölém tornyosul.
– Az új Bissara egy igazi luxusé erem lesz. Csúcsminőségű
ételeket és italokat kínálunk a ki nomult ízlésű vendégkörnek. A
személyzet továbbképzést kap, hogy minden elvárásnak megfeleljen.
Az igen… Pont nem érdekelnek a részletek. Holnap csak azért
megyek az irodájába, hogy átnyújtsam az ellenajánlatomat, amire
majd alaposan kikerekedik a szeme, a hatalmas egója pedig úgy
összemegy, mint a zokni a főzőmosásban.
– Zárja be az ajtót!
Kilép, majd diadali asan becsukja maga után.
Figyelem a zárat, míg elhomályosul a látásom. Mit érdekli, hogy
bezárom-e az ajtót? Mi a fenét akar?
Biztos van valami hátsó szándéka azon kívül, hogy alkalmazni
akar. Megvétózta a randimat. Kéretlenül bejö a házba. A normál
bérem háromszorosát ajánlo a. Olyan érzésem van, mintha átlépte
volna a saját árnyékát, hogy engem az irányítása alá vonjon.
Vagy csak én képzelek túl sokat?
Kinyílik az ajtó, és egy kék szempár kukucskál be a résen.
– Zárja. Be!
Jó ég! Bevágom az ajtót, bereteszelem, és alaposan kizárom a
pasast.
 Egy perccel később hallom, ahogy elindul a kocsival. Ekkor
tudatosul bennem, hogy amíg Trace i volt, egyáltalán nem
vágyakoztam Cole után. Ez egyszerre zavaró és elgondolkodtató.
Kizárt, hogy valaha is elfelejtem Cole-t, de ez a rendkívül öntelt és
felfuvalkodo Trace valahogy mégis csillapíto a a kínt, melyet Cole
hiánya mia érzek.
Ahogy ismét csend lesz, rám tör a fájdalom. Kezdek elmerülni az
önsajnálatban, pedig pontosan tudom, hogy ez nem visz előbbre.
Sokszor úgy érzem, mintha nem maradt volna más, csak a keserű
magány és a könnyek. Sokszor könnyebb elmerülni a bánatban, mint
összeszedni magam és továbblépni. Fáradt vagyok. Belefáradtam
abba, hogy minden lélegzetvételemmel Cole-t hiányolom. Már nem
vagyok az, aki régen? Feladtam önmagam? Cole hiánya felemészt,
de a magányt és az életemben lévő kuszaságot csak magamnak
köszönhetem.
Bevonszolom magam az étkezőbe, de ahelye , hogy odamennék a
motorjához és megölelném, továbbmegyek. Átvágok az előszobán,
és leveszem a pizsamámat. A ruhatárnak kineveze másik
hálószobában pedig felkapok egy forrónacit. Aztán fogom magam,
és irány a táncstúdió.
Minden lépéssel kezdenek körvonalazódni az érzéseim. Ég a
mellkasom, gombóc nő a torkomban, és összeugrik a gyomrom.
Ezek után félek, hogy hasznavehetetlen lesz, amit csinálok.
Kicsit bemelegítek, aztán kiválasztom a megfelelő zenét.
Ariana Grande Dangerous Woman című dalát rakom fel. A terem
közepére állok, megmozgatom a vállam, és kihúzom magam. Ahogy
felcsendül a már jól ismert dal, mozogni kezdek. Kezem, lábam,
nyakam és minden izmom dolgozik, ezzel kizárok minden érzelmet.
Nem kell gondolkodnom a lépéseken. Csak átadom magam a
pillanatnak, és mozgásba lendülök. A zene a lelkemig hatol, irányítja
a testemet és felszabadít.
 harmadik fejezet

– Hát i van – mondja Virginia, és májfoltos kezével megfogja az

enyémet, aztán az üres utcára néz.
– Hallod?
Csak a madarak csiripelését hallom, olyan korán van. Ez azt súgja,
hogy jó lenne még aludni.
– Pontosan tudom, hogy marihuánát hoz a szomszédba – mondja.
Mosolygok, de próbálom leplezni. Amikor a közel százéves
szomszédom nem amia panaszkodik, hogy a boszniaiak üvöltetik a
zenét, akkor az állítólagos kábítószerügylet mia aggodalmaskodik.
Szeretem Virginiát, de kezd kicsit elegem lenni a képzelgéseiből.
Talán túl sok krimit olvaso atal korában.
Az elmúlt néhány hétben folyamatosan azt hajtoga a, hogy a
virágos köpenyét ellopta az ördög, aki motorral jár. Valójában a
ckóra gondolt, aki a környékünkön motorozo . Virginia nem lát
tovább az orránál, de a hallása jobb, mint a hiúzé. És azt mondja, jön
a pasas.
Finom köd borítja a csendes utcát. A hatalmas tölgyek és a házak
az 1920-as évektől eredeztethetőek, ahogy a szomszédság java része
is. Tekintve, hogy én vagyok az egyetlen, aki atalabb hetvennél,
mindenki engem talál meg a problémájával. A múlt héten azzal
töltö em az egyik délutánt, hogy egy szerencsétlen mókust
kerge em ki Jackie pincéjéből. A vietnami veterán Wilsonnak pedig
heti rendszerességgel be kell programoznom a tévéjét.
Továbbra sem hallom a zavaró motorhangot, mely Virginia
szerint olyan hangos, hogy lassan összetörik mia a a porcelán.
Váltig állítja, hogy füvet szív a pasas, ezért mindig el akarja ütni,
amikor az öregasszony lelép a járdáról. Persze hogy mindezt reggel
hatkor kell nekem elmesélnie.
Mivel nem vagyok korán kelő típus, mindent megteszek, hogy
véget vessek a hajnali kopogtatásának.
 Most i vagyok. Kávéval felfegyverkezve, mert anélkül nem
tudok létezni. Az udvaron állok, ezért lassan lefagy mindenem. Úgy
döntö em, hogy a te ek mezejére lépek.
Egyszerű a terv: kivillantom a dekoltázsomat és riszálom a
fenekemet, hogy leintsem a motorost. Biztos megáll, mert fér ból
van. Kedvesen megkérem, hogy ne bosszantsa fel a szomszédomat,
aztán irány a jó meleg ágy.
– Majd én elintézem, Virginia.
Megfogom a csontos könyökét, és átkísérem az úton.
Papucsa folyamatosan csa og a járdán, ezzel alaposan kihoz a
béketűrésemből. Mire visszakísérem a lakásához, annyira átfagytam,
hogy fájnak a csontjaim. Úgy döntök, visszamegyek a lakásomba, és
magamra kapok egy lábmelegítőt, de aztán hallom, ahogy felbőg a
motor. Talán két vagy három tömb távolságra lehet.
Megmarkolom a forró kávésbögrét, átvágok a füvön, és megállok
az üres út közepén. A köd lassan felszáll, helyére dér kerül, mely
által még hidegebbnek tűnik a levegő. Szeptember végéhez képest
meglehetősen fagyos időnk van.
Egyre hangosabb a motor. Néhány másodperc múlva úgy tűnik
elő a semmiből, mint egy fekete csődör.
Reméltem, hogy kopasz, nagy szakállú sofőrje lesz. Eddig minden
motoros tetsze , akivel találkoztam.
Közelít felém a motorral, és látom, micsoda dögös járgánya van. A
sebességet persze nem csökkenti. Látom a hatalmas motoroscsizmát,
a kopo farmert és a fekete bőrkabátot, de i véget is ér az
általánosítás. A sisak mögö ugyanis egy atal, borotvált arc és
hatalmas barna szempár rejtőzik.
Már száz méter távolságból is tudom, hogy bajban vagyok, mert
ez a ckó egyszerűen lenyűgöz.
A mosolya. Olyan elképesztően szexi mosolya van, hogy
méterekről is levesz a lábamról. Ezt nevezném huszonnégy karátos
mosolynak. Felszegi az állát, így rögtön látom a vonásait.
Legszívesebben már most megcsókolnám.
Lassan közelít, aztán megáll a sarkon. Folyamatosan engem gyel,
miközben leállítja a járgány motorját. Egyik lábával kilép az útra, és
izmos combjával próbálja megtámasztani a motort.
Odamegyek hozzá. Úgy nézi az arcomat, mintha meg akarná
jegyezni az összes vonásomat. Mindke en mosolygunk, bár még
életünkben nem lá uk egymást. Kicsit bizarr, mégis csodálatos
jelenet.
Egymásra nézünk, mintha így köszönnénk a másiknak. Egyikünk
sem szólal meg, csak a tekintetünk beszél. A belső hang viszont
folyamatosan jelez. Érzem, hogy vibrál köztünk a levegő. Valami…
bevillan.
Látom, hogy egyre szélesebben vigyorog. Majdnem szó szerint
fülig ér a szája. Puha ajkai, szép fehér fogai és teljesen szimmetrikus
vonásai magukkal ragadnak. Igazi fér szépség. Anélkül árad belőle
a szexualitás, hogy megszólalna. Egyszerre tűnik tökéletesnek és
lázadónak.
– A fekete bőrkabát és a kopo farmer nem lepe meg. – Közelebb
megyek hozzá, így érzem testének melegét. – De azok a gödröcskék
az arcodon…
– Ha most megcsipkeded az arcomat, és azt mondod, cuki
vagyok, többet az életben nem látsz.
Mosolyog a szeme, a hanghordozása viszont komolynak tűnik.
– Nagyon szép a mosolyod.
– Köszönöm.
Aztán többet ad, mint egy mosoly. Egész másképp néz rám, mint
az előbb. Megszűnik számomra a világ, és semmi másra nem tudok
gondolni, mint a közös jövőnkre. Tekintete mindent elárul.
Egyértelművé teszi, hogy az övé vagyok, ahogy ő is az enyém. És mi
ke en o leszünk egymásnak. Örökre.
Az egekbe szökik a pulzusom. Forr a vérem a vágytól, és alig
bírok magammal. Erre a pillanatra életem végéig emlékezni fogok. A
pillanatra, mely meghatározza a boldogságomat és a későbbi
sorsomat egyaránt. A pillanatra, amikor rájö em, ki vagyok és mit
akarok.
Kicsatolja a bukósisak rohamszíját, és hagyja, hogy lifegjen.
– Reszketsz.
Igen? Felemelem a bögrét, és a számhoz emelem.
– Házas vagy?
– Majd leszek.
Alkarját a tankra támasztja, és előrehajol.
– Ráérsz ma délután ötkor?
– Ez lánykérés akar lenni? – kérdezem, miután kortyolok egyet a
kávéból.
– Kicsit előreszaladtál az időben. – Kesztyűs kezével megvakarja
az állát, és folytatja: – Mindig kíváncsi voltam, hogy nézel ki.
 – Kíváncsi voltál, hogy én hogy nézek ki?
– Mármint az örök szerelmem.
Válasza idétlen kuncogásra késztet, ezért minden erőmet
összeszedem, hogy normális huszonnégy éves nő benyomását
keltsem.
– Nem tudom, komolyan mondod-e, vagy csak szívatsz.
Azt kívánom, bárcsak sikerülne őt kiismernem a kávé hatására.
– Vonzódom az elmebetegekhez. Most szöktél meg a kórházból?
– Még hogy én vagyok az elmebeteg? Te állsz az utca közepén,
miközben lefagy a hátsód, és úgy vigyorogsz rám, mintha engem
vártál volna.
– Valóban vártalak.
– Nagyszerű – mormolja, és folyamatosan a számat nézi.
Oda-vissza gördülök a lábfejemen, hogy kicsit felmelegedjek.
– Beszélnünk kell.
– Valóban? – kérdezi, és mélyen a szemembe néz.
– Igen. Úgyhogy menjünk.
– Alig várom – válaszolja vigyorogva.
– Ezt fogd meg!
Odanyújtom neki a bögrét, és a motoroskabátja felé nyúlok.
A szájához emeli a kávét, és kíváncsian gyeli, ahogy lehúzom a
kabátja cipzárját, így kilátszik az ala a lévő fekete póló.
Egy kígyótetoválást látok a nyakán, melynek nagy részét a fekete
pamut takarja. Olthatatlan vágyat érzek, hogy megtapogassam a
mellkasát, ezért odaérintem a tenyeremet, aztán végigsimítok rajta,
egészen a hasáig.
Válla széles, dereka vékony. Ez a fér egy bőrbe, farmerba és
vágyba burkolt izomkolosszus. Legszívesebben rögtön hozzábújnék.
És nemcsak azért, mert fázom, vagy mert folyamatosan dolgoznak a
hormonjaim.
– Isteni kávét főztél – mondja, és iszik még egy kortyot. Mosolyog,
és rendületlenül a kezemet gyeli.
– Köszönöm.
Egyik lábamat á eszem a motoron, odacsúszom a szé e
combjához, és közelítem a mellkasomat az övéhez. A pasinak
mindene… hatalmas.
Nem reklamál a merészségemért, mi több, egyik kezébe fogja a
bögrét, így a másikkal a hátamra tudja teríteni a kabát egy részét.
– Így jobb?
 – Sokkal.
Sóhajtok, amikor megérzem a testéből áradó forróságot.
Megmarkolom a bicepszét, lábamat a dereka köré csavarom, és
kényelembe helyezem magam.
Akár dughatnánk is ebben a pozícióban, elvégre összeér a
mellkasunk, az ágyékunk, és meg tud támasztani a combjával. Csak
annyit kéne tennie, hogy kicsit megemeli a csípőjét. Egyre jobban
kívánom. Ahogy úrrá lesz rajtam a vágy, bizsergést és forróságot
érzek a lábam közö . Nagyon meglepő, ha azt vesszük, hogy most
találkoztam vele először. Mégis úgy gondolom, helyes, amit érzek.
Szorosan magához ölel a kabát ala , az orrát pedig a hajamba
fúrja.
– Eddig megyünk, és nem tovább?
– A ól függ, hogy haladunk a beszélgetéssel.
– Jól van – válaszolja kuncogva. – Akkor ki vele, gyorsan!
Hátrahajtom a fejem, és ránézek.
– Úgy hallo am, kábítószer-kereskedő vagy.
Kikerekedik a szeme, aztán felkapja a fejét, és végigméri a
környékbeli házakat.
– Ez a hír járja kötögetés közben?
A szomszédaim kétségkívül idősek, megállás nélkül pletykálnak,
és mindent észrevesznek, ami a közelben történik. Azt mégsem
látják, milyen intim kapcsolatba kerültem ezzel a fér val a bőrkabát
ala .
– Soha ne becsüld le a nyugtalankodó szomszédságot. Nem
tudhatod, hogy kötögetés közben mi mindenre gyelnek –
válaszolom, és kacsintok.
Még egyet kortyol a kávéból. Nagyot nyel, ezért jobban
kidudorodik az ádámcsutkája, és még jobban feszül az amúgy is
izmos nyaka. Miért vagyok úgy oda a fér ak nyakáért?
Legszívesebben megszagolnám, szívogatnám és folyamatosan
harapdálnám.
Visszaadja a kávésbögrét, aztán jobban szé eríti a kabátot, hogy
több jusson a vállamra. Ke őnknek kevés ez a kabát, ezért kesztyűs
kezét a derekamra teszi, hogy ne fázzak annyira.
– Mondd meg a nyugtalankodóknak, hogy bármikor
megmotozhatnak.
Én leszek az egyetlen, aki megmotozná a ckó… mindenét.
– Nem mennének a közeledbe. Talán azért, mert félnek, hogy
elgázolod őket.
– Minek lépe le a néni a járdáról?
Nevetek, mert nagyon abszurdnak tartom a kérdést.
– Talán azért, hogy átmenjen a túloldalra?
– Mindenki ezt mondaná. De a szóban forgó néni azért lépe le,
hogy megüssön a feltekert újságjával, amikor a közelébe érek.
Szerencséje, hogy nindzsare exeim vannak, ezért ki tudtam kerülni.
Jaj. Ez tényleg jellemző lenne Virginiára. Szereti keverni a kását,
ezért úgy döntö em, hogy nem veszem komolyan a panaszait. De ha
nyugodtan akarok aludni, jobb lesz, ha a ckó másik utat választ.
– Hol laksz? – kérdezem, és le akarom húzni a sisakját, hogy
megnézzem a haját.
– Néhány utcával arrébb bérelek egy házat.
Biccent, és a kézfejemre néz.
– Nyugodtan vedd le.
Lehúzom a sisakot, és döbbenten látom, milyen rövid a haja.
Oldalt felnyírt, mint a hadseregben, a közepén viszont hosszú. Ha
jobban megnövesztené, jó eséllyel göndör lenne.
– Haditengerésznek készülsz?
Magunk közé teszem a sisakot és a bögrét, majd végigsimítom a
haját a fülénél.
– Nem egészen, de majdnem – válaszolja komolyan.
Ez azt jelenti, hogy a seregben szolgál?
Visszateszem a sisakot a fejére, és megigazítom a rohamszíjat az
álla ala .
– Hová mész minden reggel?
– Dolgozni – válaszolja, és állával a mögö em lévő út felé biccent.
– A belvárosba.
St. Louisban nincsenek katonai bázisok, mégis felteszem neki a
kérdést:
– A fegyveres testülethez?
– Hírszerzés. Unalmas köztisztviselői meló.
– Sokat ülsz az íróasztalnál?
– Előfordul.
– Azért jössz erre, mert gyorsabb?
– Igen.
Le nem veszi rólam a szemét.
– Ha a Mackenzie felé mész, talán… fél perccel hosszabb a
menetidő. Ez nem túl sok, viszont nem vernéd fel a csendet, és ami
még ennél is fontosabb: engem is hagynál aludni. Megtennéd a
kedvemért?
– Csak ha igent mondasz – válaszolja vigyorogva.
– Mire mondjak igent?
– Amire akarom – mondja olyan hangsúllyal, hogy izzani kezd
körülö ünk a levegő.
– Veszélyesen hangzik.
Mellesleg kissé pajzán.
– Mi lenne, ha randival kezdenénk?
– Felőlem annak hívjuk, aminek akarjuk.
Közelebb húz magához, így kis híján leesik a bögre.
– Tizenegy dolgot kell tudnod, mielő randiznál velem –
mondom.
– Tizenegyet?
– Se többet, se kevesebbet.
Csillogó szemmel, szórakozo an felnevet.
– Ki vele!
Mély levegőt veszek, mintha beszédet akarnék mondani. Csak
ugratom. Játszom vele. Nem úgy tűnik, mint aki siet, és azt
leszámítva, hogy lefagy a lábam, én sem sietek.
– Nem tudok elmenni a tükör elő anélkül, hogy belenéznék.
– Amilyen szép vagy…
– Ez nem hiúság – vágom rá annak ellenére, hogy nagyon jólese
a bókja. – Azt nézem, hogy fejlődtem-e. A táncosok minden
pillanatban visszajelzést várnak, ezért gyelik magukat annyira.
– Á! – Lábamnak arra a pontjára néz, melyet a dereka köré
kulcsoltam. – Akkor ezért vagy ilyen .
– Mindennap kardiózok.
Iszom egy kortyot a langyos kávéból.
– Te jössz.
– Nem tudtam, hogy én is részt veszek a játékban.
– Mondj tizenegy dolgot, amit tudnom kell. Nyugodtan
mondhatsz botrányosakat is.
Elmosolyodik.
– Hatalmas étvágyam van. Étel és egyéb tekintetben is.
– Én azért edzek, hogy megéljek, ami azt jelenti, hogy mindig éhes
vagyok. Étel és egyéb tekintetben is.
– I az idő, hogy randizzunk – válaszolja.
– Még nem hallo ad a végét – válaszolom. – Azt is tudnod kell,
hogy számomra egyetlen lm létezik, és az a Dirty Dancing.
– Azért van még néhány.
Összevonom a szemöldökömet.
– Jó, jó. Értem. Akkor nem fogunk összeveszni azon, hogy mit
nézzünk. Hacsak nem megy éppen a Dancing with the Stars. Az
elsőbbséget élvez.
Mosolyogva csóválja a fejét.
– Részemről rendben, ha részedről is rendben ez a fajta
közlekedés.
Megfordulok, hogy végigmérjem a csinos Harley Davidsont, amin
épp terpesztünk.
– Mi van, ha esik a hó?
– Akkor ágyban maradunk.
Nos, rendben. A mellkasához szorítom az ajkamat. Olyan sokat
mosolygok, hogy kezd fájni az arcom. Ki gondolta volna, hogy
ekkora összhang lesz egy vadidegen és köztem? Legszívesebben
dobozba zárnám az érzéseimet, és a párna alá tenném.
– Mondj még valamit! – szól.
– Sokszor önkéntelenül táncolni kezdek. Bárhol. Bármikor.
Például a boltban, ha megszólal a zene, vagy a bárban, a vécén,
úgyhogy jobb, ha felkészülsz.
– Ezt látnom kell. – Végigsimít a gerincem mentén, ezért libabőrös
leszek. – Tudnod kell, hogy nem vagyok jó táncos.
– Az az én munkám. Ha van ritmusérzéked, és el tudod engedni
magad, akkor nincs baj.
Felszegem az államat, és mélyen a szemébe nézek.
– Millió piperecuccom és ruhám van. Az egyik hálószobám a
táncruhákkal van tele. Harisnyák mindenféle színben, gyöngyös-
i eres melltartók, műszempillák, tánccipők… Az öltözködés
hozzátartozik a munkámhoz. Ne is álmodj róla, hogy találsz nálam
üres ókot az alsógatyáidnak.
Mosolyog, miközben látom, hogy elgondolkodo .
– Nem hordok alsóneműt – válaszolja végül.
Jóságos ég! Ha benyúltam volna a nadrágja hátuljába, a meztelen
fenekéhez jutok? Az egy dolog, hogy nem mindennapi ckót küldö
nekem a sors, de azért megvárnám az első randit, mielő a
fenékdekoltázsával játszanék.
– Nem osztozom – su ogja.
– Nem csalok – su ogom válaszul. – Nálam nincs helye
féltékenységi rohamokkal küzdő fér nak. Pasikkal táncolok.
Tapadós, merész ruhát viselek a fér ak közelében. Riszálom a
fenekemet egy hímekkel teli terem közepén. Ez is belefér?
– Majd kibírom valahogy – válaszolja, és az arcomhoz simítja az
övét.
Folytatjuk az oda-vissza párbeszédet, és már azt sem tudom, hány
dolgot árultunk el magunkról. Bevallja, hogy lobbanékony és
szeszélyes, munkamániás, és ki nem állhatja az olyan alkoholos
italokat, amiket csak dugóhúzóval lehet kinyitni. Én közben
elmesélem, mennyire szeretem a masszázst és mindent, ami
Beyoncéval kapcsolatos.
– Ami a dugóhúzót illeti, szeretek éjszaka borozni, de szívesen
iszom olyat is, amihez elég a nyitó.
– Elragadó vagy.
– Akár a gödröcskék, amikor vigyorogsz.
Sóhajt, majd hirtelen komolyra vált.
– Mennem kell. Vár a munka.
Nem örülök, de tudtam, hogy el kell válnunk.
Elhúzom a lábam, és próbálok megküzdeni a hideggel.
– Kérj meg, hogy maradjak – mondja, és noman megfogja a
kezemet.
Nagyon csábító, de még fel kell dolgoznom az előbbieket.
Méghozzá egyedül. Még soha nem másztam vadidegen fér ölébe,
és nem örtöltem vele, mint valami csitri. Talán meg kéne vizsgálni,
hogy teljesen épelméjű vagyok-e. Még az is lehet, hogy kéne valami
gyógyszer.
Feltápászkodom, és ajkamat közelítem az övéhez.
– A várakozás növeli a vágyat – su ogom.
Teste kőkeményen az enyémhez simul, de az ajkát nem közelíti.
– Én ugyanezt hallo am a bajról.
Mármint hogy a baj növeli a vágyat? Talán igaz, ha vele vagyok.
– Bajkeverő típus vagy?
– Abszolút.
– Akkor gyere vissza ma este!
Kicsit elhúzódom, mire közelíteni kezd.
– Ma este.
A mellkasára teszem a kezem, hogy megállítsam.
Jéghidegnek érzem a levegőt, ahogy leszállok a motorról és
visszamegyek az udvarra.
 – Ma este – válaszolja, és le nem veszi rólam a szemét.
Szinte fáj, ahogy távolodom, mégis reménykedem, hogy később
tényleg találkozunk. Elképzelem, hogy a jövőben is ugyanez a szép
barna szempár gyeli minden lépésemet.
Ahogy kinyitnám a bejárati ajtót, utánam szól.
– Mrs. Hartman!
Hartman? Ez nyilván a vezetékneve.
– Igen, Mr. Hartman? – kérdezem, és átnézek a vállam fölö .
– Áruld el a keresztnevedet is, hogy egész nap legyen mit
mondogatnom magamban.
– Danni.
Kinyitom az ajtót, és az ajtófélfának támaszkodom.
– És a tiéd?
– Cole.
Aztán becsatolja a szíjat az álla ala .
– Akkor ma este találkozunk, Cole Hartman.
Felbőg a motor, de nem indul el. Folyamatosan engem néz és
mosolyog, míg be nem csukom magam mögö az ajtót.
A falnak támasztom a homlokomat, és visszaidézem a találkozás
minden pillanatát Cole Hartmannal.
Vigyorgok.
Bár a találkozó véget ért, tudtam, hogy ez csak a kezdet.
 negyedik fejezet

A legmélyebb álmomból ébredek, és érzem, hogy valaki néz. Biztos

túl sokat táncoltam tegnap, mert hatalmas erőfeszítésembe kerül,
hogy felemeljem a fejem a párnáról. De még az is lehet, hogy csak a
bor mia érzem magam úgy, mint akit kiütö ek. Lüktet a fejem.
Minden tagom fáj. Száraz a szám. Muszáj innom egy kávét.
Nagy nehezen kinyitom a szemem, és nyöszörgök, amikor
érzékelem a napfényt. Nem látok senkit, de hallom, hogy valaki
hangosan szuszog. Ösztöneim azt súgják, hogy az illető
szántszándékkal nincs rám tekinte el.
Megfordulok, és ekkor látom a rám szegeződő nagy, barna
szempárt.
Unokahúgom leszege állal, a szempilláit rebegtetve áll az ágyam
melle .
Trace Savoy kéretlen látogatása és egy üveg bor után nem vagyok
ráhangolódva egy négyéves ördögfajzatra, akit a sors fura ntora
révén Angelnek hívnak.
Ennél már csak az rosszabb, amikor dudorászást hallok a
konyhából. Természetesen a húgom az. Rögtön tudom, hogy
mindjárt jön a kihallgatás.
Lehet, hogy vissza kéne vennem a kulcsot, amit Bree elcsent
tőlem. Vagy zárat kéne cseréltetnem.
Összevont szemöldökkel nézek Angelre. Hosszú, fekete fürtjeit,
rózsaszín arcbőrét és sötétbarna szemét spanyol apjától örökölte. Az
unokahúgom a legszebb kislány, akit életemben lá am. Feltéve, ha
csendben van.
– Felháborító, hogy az ember aludni akar – mormolom.
Felemeli a kezét, és esküszöm, hogy látom az arcán a gonosz
mosolyt.
– Miért nem hozol Danni néninek egy csésze kávét? – kérdezem,
és a fejem alá szorítom a párnát.
– Jézus nem szeret téged – válaszolja Angel rezzenéstelen arccal.
 – Ezt ő maga mondta neked?
– Ez i az Isten háza.
– Ez az én házam, és keményen dolgozom a pénzért, hogy zetni
tudjam a házfenntartás költségeit.
– Az az Isten pénze.
– Tudod egyáltalán, mit jelent ez?
Az ajtó felé fordul, és előrehajol.
– Ezt gyeld! – mondja, majd felém tolja a hátsóját, pukizó hangot
hallat a szájával, és kirohan a szobából.
Fogamzásgátlás. Már feltéve, ha ilyen az élet egy gyerekkel. Ha a
húgom, aki egy jólelkű, melegszívű tanítónő, az ördög ivadékának
ado életet, vajon én milyen gyereket szülnék? Lehet, hogy önző
vagyok, de egyáltalán nem szeretném megtudni. Épp ezért
használok tíz éve spirált.
Arról nem beszélve, hogy a teherbe eséshez szexelni is kéne.
Még mindig ugyanaz a forrónaci van rajtam, amit előző este
ve em fel. Egyik lábammal az ágy szélére lépek, felkelek, és
kimegyek a konyhába. Már az előszobában érzem a nom illatokat.
– Szörnyen nézel ki – mondja Bree, és felém nyújtja a csésze kávét.
– Köszönöm. Mármint a kávét, nem a beszólást – válaszolom, és
kortyolok egyet.
– Mindjárt kész a tojás.
A tűzhely felé fordul.
Nem azért jö , hogy reggelit készítsen. A randiról akar hallani.
Meglep, hogy eddig nem kérdeze rá.
A szokásos öltözékében van. Bő melegítőnadrágot és ujjatlan
pólót visel, a haját pedig az első, keze ügyébe kerülő fejpán al
kötö e lófarokba. Komolyan veszi a fociedző-feleség szerepet.
Másfél évvel atalabb nálam, de pont ugyanolyan magas. Alkatra és
arcvonásra is hasonlít rám, csak sötétebb. Merthogy megállás nélkül
szolizik. Sötét haját a Loreal 5-ös árnyalatú hajfestéknek köszönheti.
Ha maradna a természetes színeinél, akár ikreknek is nézhetnének
minket.
– Nem kaptál fütyköst tegnap éjjel – néz rám a válla fölö .
Szeme ugyanolyan szürkéskék, mint az enyém.
Két elszalaszto lehetőségem volt. A végeredmény 2-0 a ckók
javára. Mégis szívok. Ő viszont csak egy pasiról tud.
– Fogalmad sincs, mi történt – válaszolom, és beveszek egy
fájdalomcsillapítót.
 – Egyedül és morcosan ébredtél. – Két adag szalonnás ránto át és
pirítóst tesz az asztalra. – Ezért pontosan tudom, hogy mi nem
történt – teszi hozzá.
– Mindig morcos vagyok, míg nem iszom kávét.
– Ha megdugnak, akkor nem – sóhajtja, aztán Angelre néz, aki
épp az előszoba egyik sarkába rejtőzö .
– Nem voltam elragadtatva a ckótól, akit választo ál.
Ezért kelle volna a másik faszi, ha nem le volna ő maga… egy
idióta fasz.
– Egyél! – mondja, és elém rakja a tányért. – Aztán meséld el, mi
történt!
– Mmm. Egy másik pasas történt – kezdem, és bekapok egy
falatot a ránto ából.
Kis híján megfullad a szalonnától.
– Egy másik pasas?
Felülök a pultra, és az előszobából beszűrődő szilue felé
fordulok.
– Nem akarod megetetni a kiscsajt?
– Angel már eve . – Bree megtörli a száját a szalvétával. – Miféle
másik pasas?
Belekezdek a történetbe. Elmesélem Mark érkezését, a taperolást,
és azt, ahogy Marlo Vogt megjelent. Amikor odaérnék, hogy a
kaszinótulajdonos kéretlenül bejö a házba, elvonja a gyelmemet
az előszobából érkező zaj.
Angel a falnak támasztja a hátát, és felhúzza mindkét térdét.
Lehajto fejjel rám néz, és motyog valamit az orra ala .
Próbálok nem rá gyelni.
– Trace Savoy megve e a Bissarát, és zetésemelést ajánlo .
Amikor elmesélem a munkaszerződés részleteit, Angel érthetetlen
motyogása egyre hangosabbá válik.
– Jó ég! Nem lehet tőle gyelni – mondom, és félretolom a tányért.
– Az ábécét sorolja – válaszolja Bree, és a lányára mosolyog. –
Ugye, kicsim?
– Mhm – válaszolja Angel, miközben lesújtó pillantást vet rám.
Aztán megint su og. Próbálom kihallani, amit motyog, de
egyetlen értelmes szótag sem üti meg a fülemet.
– Latinosan hangzik. – Nem egészen, de szeretem jelezni Bree felé,
hogy Angelnek rendkívül idegesítő természete van. – Biztos, hogy
nincs rajta valami ördögi átok?
 – Ne emlegesd már az ördögöt, Danni! Tudod, hogy azt nem
szeretem. – Bree kicsit durvábban teszi a tányérját a mosogatóba. –
Még a végén beka an.
Egy szociopatának már mindegy.
– Na jó…
Végigmesélem, mi történt aznap este, végül sóhajtok.
– Trace végül mogorva képpel távozo .
Bree mély levegőt vesz, és a homlokát ráncolja.
– Olyannak tűnik, mint Cole.
– Cole soha nem volt mogorva.
– Kivéve, amikor valamin kiakadt, azaz majdnem mindig. És
folyamatosan azzal csesztete téged, hogy zárd be az ajtót.
– Mire akarsz kilyukadni? – kérdezem, aztán felállok a pultról, és
töltök még egy csésze kávét.
– Szét tudod választani a munkát a magánéle ől? Nem akarom,
hogy… Szóval nem szeretném, hogy azért legyél ezzel a ckóval,
mert Cole-ra emlékeztet.
Bree soha nem kedvelte Cole-t. Kiismerhetetlen volt számára, és
olykor igen nyersnek találta a modorát.
– Nem csinálok semmit, Bree. – Tejszínt teszek a kávéba,
miközben érzem, hogy feszít a mellkasom. – Trace egyáltalán nem
olyan, mint Cole, és nem fogadom el az állásajánlatát.
– De szükséged van a pénzre.
Bree anyáskodó, lágy hangja az idegeimre megy.
– Majd találok más lehetőséget.
– Olyat, ami zet is?
– Olyat.
Kortyolok egyet a kávéból, hátha összeszedem magam.
– Mész ma a Kapuhoz? – kérdezi amolyan tanító néni stílusban.
– Persze.
Minden szombaton meglátogatom a hajléktalanszállót.
Aztán az előszobában kucorgó ördögűző felé fordulok.
– Eljössz velem táncolni a szállásra?
– Nem – válaszolja Angel, és továbbra is összekuporodva néz rám
a térde fölö .
– Felvehetnéd az egyik tütümet.
Kezd kikerekedni a szeme. Úgy tűnik, sikerült felkeltenem az
érdeklődését. Ezzel megfogtam.
– Kizárt dolog – válaszolja Bree elém állva, csípőre te kézzel. –
Nem viszed be a városba.
– Pedig lóghatnánk egyet.
– Amikor te lógsz vele, mindig valami fura szokással tér haza!
– Ez komoly? – kérdezem Angelt.
– Inől – su ogja gonoszul, és apró ujjával pisztolyt formál, majd
rám szegezi. Pont, ahogy annak idején muta am neki.
Kitör belőlem a röhögés.
– Ugyan, Bree! Ez vicces – mondom a húgomnak, és meghúzom a
lófarkát.
– Jobb lesz, ha megyünk, Angel. Öleld meg Danni nénit!
– Neeem! – kiáltja Angel, aztán felugrik, keresztezi a karját a
mellkasa elő , és megfordul.
– Angel! – szól rá szigorúan Bree. – Öleld meg Danni nénit! Most!
– Kösz, inkább ne – válaszolom, és Angelre nézek. – Nem kell
erőltetni.
Bree dühösen megköszörüli a torkát.
– Jó.
Kikísérem, aztán megvárom, hogy bekösse Angelt a gyerekülésbe.
Amikor a húgom előrehajol, nem állom meg, hogy meg ne rúgjam a
térdhajlatát, ezzel arra kényszerítve, hogy behajlítsa a lábát.
Mérgesen sóhajt, aztán kiegyenesedik, és odamegy a vezetőoldali
üléshez.
– Nőj már fel végre, Danni!
– Az unalmas.
Egyik kezét a nyito ajtóra teszi, aztán rám néz.
– Mi lesz a ma esti találkozóval a kaszinóban?
– Majd elmegyek, ha lesz kedvem – válaszolom, és megvonom a
vállam. – Van egy ellenajánlatom, amitől garantáltan lehidal a ckó.
Rosszalló pillantása lepereg rólam.
– Azt sem tudod, mit csinálsz.
– Akinek különleges képességei vannak, az megengedheti
magának, hogy ne tudja – válaszolom vigyorogva.
– Pont e ől félek.
 ötödik fejezet

– Nézze ezeket a mosolygó arcokat – mondja Rick Ortez atya,

miközben a falnak támaszkodik. Ő maga is úgy mosolyog, hogy ősz
szakálla is megmozdul. – Mindig elképedek, milyen sok embert tud
a táncparke re csalni.
Nem könnyű. A hajléktalanszállón semmi ok táncolni vagy
mosolyogni. Mégis kitartóan foglalkozom velük, mert ha végre
beadják a derekukat és részt vesznek, a lépésekre koncentrálnak, és
megállás nélkül nevetnek a saját csetlés-botlásukon. Legalább abban
a néhány órában megfeledkeznek a tragédiákról, melyek az utcára
kényszeríte ék őket.
Rick vezeti a szállót. Mivel i nem hordja a reverendát, könnyen
megfeledkezem róla, hogy pap.
És éppen ez a jó. Azt szeretné, hogy vallástól, há értől és hi ől
függetlenül mindenki jól érezze magát.
Nagyjából ezerötszáz hajléktalan él St. Louis utcáin. Mivel a
Kapuban csak hetvenöt ágy van, mindig telt házas a szálló.
Néhány arcot már ismerek. Az újakat mindig nehezebb táncra
bírni. Nem tudják, ki vagyok, ezért bizalmatlanok. Nem hibáztatom
őket. Van egy módszerem, ami működik.
Sortáncot járunk, amit mindenki tud követni, ha van két ép és
mozgó lába. Először mindig bemutatom, és minden lépést
magyarázok. Miután felkeltem az érdeklődésüket, a leglelkesebbnek
tűnőket biztatom, hogy csatlakozzanak.
Aztán mindig beugrik még valaki. Utána egyre többen.
Néhány óra után végre belejönnek, és átadják magukat a zenének.
– Ma nem táncol az é eremben? – kérdezi Rick, miközben gyeli,
ahogy húsz ember táncol.
Nem tudom, hány óra, de jó eséllyel nemsokára este hét, amikor is
találkozóm van Trace Savoyjal. De az is lehet, hogy már lekéstem.
Örülnék, ha várnia kéne rám.
– Megváltozo a programom – válaszolom, és iszom egy korty
vizet. – Ne aggódjon, Rick. El tudok jönni a héten pár alkalommal.
Bárcsak még többször jótékonykodhatnék.
– Ön igazán jószívű és nemes lélek, Danni.
Jó és összetört szívű. I senki nem ismeri a történetemet. Az után
jö em a Kapuhoz, hogy elveszte em Cole-t, ezért mindig á eszem
az eljegyzési gyűrűt a jobb gyűrűsujjamra, mielő belépek.
Nincsenek kérdések. Nincs múltam.
Két éve a konyhán kezdtem, és reméltem, hogy mások gondja
lá án majd megfeledkezem a saját veszteségemről. Innen ered a
sortánc is. Elhatároztam, hogy mosolyt csalok a szomorúak arcára,
és így rálelek a saját boldogságomra is. Valamilyen szinten működik
a dolog. Előfordul, hogy szomorúbban távozom, mint ahogy
beléptem, de ez szerencsére nagyon ritka.
Visszamegyek a táncolókhoz, rázom a csípőmet, és rávigyorgok
egy idős asszonyra. Kőkemény vonásain és görnyedt tartásán is
látszik, milyen nehéz élete van. Fogatlan mosolyának lá án elszorul
a szívem.
– Nézzenek oda! Ön igazán gyorsan tanul – mondom neki, és
bevezetem a táncosok forgatagába.
– Nos, én… – Zavartan mellém lép, botladozik, aztán nevetni kezd
saját magán. – Nem igazán tudom.
Ismétlésre állíto am a lejátszót, így a Cupid Shu e még kétszer
szólal meg. Aztán egyszer csak rezegni kezd a telefon a
farzsebemben. O maradok, és pörgök tovább, aztán a kijelzőre
nézek.

Ismeretlen: Késik.

A telefonom hét óra egy percet mutat. Elvigyorodom. Trace-nek

biztos leese a gyűrű az ujjáról, hogy az internetről kelle
levadásznia a számomat.
Kiállok a sorból, és elmentem a telefonszámát. Nem, mintha a ma
este után még beszélni akarnék vele. De nem kizárt, hogy
telefonbetyár leszek.
Kinyújtom a kezem, és begépelem a választ.

Én: Késni tudni kell.

Trace: A pontosság az elemi udvariasság része.

 Én: Megsértődö ?

Trace: Hol van most?

Én: Valahol félúton.

Trace: Jobban teszi, ha azonnal a kaszinóba jön.

Gyorsan gépel. Majdnem ugyanabban a pillanatban érkezik a

válasz, mint ahogy írok neki.

Én: Mit kapok, ha odamegyek?

Trace: Munkát.

Én: Persze. Én csak egy használati tárgy lennék. Roppant vonzó.

Trace: Mondja meg, mit szeretne.

Én: Kezdésnek egy mosoly is megteszi.

Néhány perccel később megcsörren a telefon, és látom a ckó

nevét a kijelzőn.
Nagyon állhatatos a pasas. Őszintén szólva hízik a májam a
büszkeségtől.
Fogadom a hívást.
– Sürgősségi. Mi a panasza?
Néhány másodperc hallgatás után beleordít a telefonba.
– Mi az a hangzavar?
A hordozható hangfalhoz közelítek a telefonnal, aztán
visszateszem a fülemhez.
– Felismeri?
– Nem.
– Hogyhogy nem ismeri a Cupid Shu e-t?
– A Cupid…? Na mindegy. Késésben van – válaszolja mérgesen.
– Ezt már mondta. Ne ismételje magát!
– Ez kurvára… – Valami bezavar a rendszerbe, ezért felsóhajt. –
Próbára teszi a türelmemet.
– Maga rendkívül öntelt.
 – Ez mit jelentsen?
– Alapból azt feltételezte, hogy beleegyeztem a találkozásba.
– Tolja. A hátsóját. Az irodámba!
Lehet, hogy azt hiszi, komolyabban veszem, ha kimérten és
tagoltan beszél, de én olthatatlan vágyat érzek, hogy tovább
feszítsem a húrt.
– Hm.
Visszamegyek táncolni, és összehangolom a lépéseimet a zenével.
– Mi lenne, ha megpróbálkozna az elemi udvariassággal?
Szipog, majd alaposan megköszörüli a torkát.
– Tiszteletét teszi még ma este?
– Így már jobb. Később tiszteletemet teszem.
Bontom a kapcsolatot. Még három ismétlést végigtáncolok, aztán
elköszönök az újdonsült barátaimtól.
Fél óra múlva megérkezem a kaszinóhoz. A kocsim vezetőülésén
hagyom a telefont és a kulcsomat, aztán keresztülmegyek a Regal
Arch Kaszinó és Szálloda garázsán, és belépek az előtérbe.
Túl erősek a fények, nagy a hangzavar, a hatalmas füst pedig kész
gyötrelem a tüdőmnek. A dekoráció jellemzően fémből készült, és
nagyban uralja a teret.
A feketére feste mennyezeten apró fények világítanak. Olyan
érzésem támad, mintha ezer apró csillag lenne az égen, mely
megvilágítja a színesen villódzó játékgépeket.
Megállás nélkül ka ogást, csilingelést és pityegést hallok. Ez a
disszonáns hangkavalkád méltó jelképe a sok játékmániásnak, akik
mind Trace Savoy pénztárcáját tömik azzal, hogy i vannak.
Ahogy átverekedem magam a játékgépeken, senki nem gyel
rám. Az embereket annyira leköti a játék, hogy még köszönni sem
képesek. Cigare ázni annál inkább.
Mindenki koncentrál, és alig várja, hogy megnyomja a gombot
vagy meghúzza az emelőkart. Elképesztő. És egyben szomorú is.
Egy kacskaringós mintájú szőnyeg vezet az ezüstszínű liftek felé,
jó messze a játéktértől. Ahelye , hogy rögtön felmennék a
harmincadik emeletre, elindulok az ellenkező oldalon lévő é erem
felé.
Belépek az üres helyiségbe, és kikerülöm a hatalmas kupac
építőanyagot. A mennyezeti világítást lekapcsolták, mert úgy tűnik,
a munkások már elmentek. Ha i lesz a Bissara új helye, Trace nem
vesztege e az időt, mert azonnal nekikezdtek a munkálatoknak.
Amikor észreveszem a középen álló kis körszínpadot, már tudom,
hogy jó helyen járok.
Odamegyek, és körbejárom. Mellmagasságban van, és nincs
lépcső, amin felmehetnék, ezért lerúgom a papucsomat, és
felkapaszkodom a szélére.
Az é ermet üvegfalak választják el a játéktértől, melyek tompítják
a gépek zaját. Látni viszont lehet őket. A neonfények megvilágítják a
játékosokat, akik komolyak és eltökélt ábráza al, feszülten
koncentrálnak. Legtöbbjük erősen játékfüggőnek tűnik.
A kaszinó átlagosan hatmillió látogatót fogad évente. Vagyis minden
évben hatmillióan láthatják önt a színpadon.
A színpad tényleg minden játéktérből látszik, de a játékosok
egyáltalán nem néznek körül. Transzban ülnek, és csak a nyerés
vágya hajtja őket. Mint akiket megbabonáztak. Senkinek nem fog
feltűnni, hogy valaki hastáncol a színpadon.
– Eltévedt? – kérdezi egy ismeretlen fér hang a bejárat felől.
Megfordulok, és ekkor tűnik fel az asztalnál görnyedő, sötét
fér alak.
– Nem. És ön?
– Én i dolgozom. – A ckó feláll, és elindul felém. Fehér galléros
inget, fekete nadrágot és fekete mellényt visel. – Huszonegyesosztó
vagyok.
Az üveg mögö található játékasztalok felé biccent, ahol minden
fér és nő az övéhez hasonló egyenruhát visel. Kezük tele van
kártyával és zsetonnal.
Ahogy közelebb jön, a színpad széle felé veszem az irányt.
A ckónak sötét haja és fazonra nyírt szakálla van. Vékony
testalkatú, se nem csúnya, se nem jóképű. Egyáltalán nem tetszik a
mosolya. Túl rámenős és kicsit nyálas.
– James vagyok – mondja, és felém nyújtja a kezét.
– Danni.
Kezet fogok vele, de közben folyamatosan a kijáratot gyelem.
– Nem kéne dolgoznia?
– Szünetem van.
A száját nyalogatja, miközben kis híján felfal a szemével. Hol a
tapadós farmeromat, hol a kivágo felsőmet méregeti.
A táncosok nem szégyellik kivillantani a testük nagy részét, és ez
alól én sem vagyok kivétel. James bámulhat, ahogy akar, míg egy
ujjal nem nyúl hozzám.
 Közelebb hajol, és egyik kezét a színpadra támasztja, pont a
csípőm mellé.
– Lehet, hogy kicsit tolakodónak tűnök, de…
– Akkor tolakodó, ha erőszakos gondolatok járnak a fejében.
– Találkozzunk ma este.
– Miért mennék el önnel bárhová?
– Nos, ön egy igazán szép és elragadó nő.
Közelebb tolja a csípőjét, és folytatja.
– Én pedig nagyon jól bánok a szép és elragadó nőkkel. Egy óra
múlva végzek – mondja sokat sejtető mosollyal. – Mi lenne, ha
jobban megismernénk egymást?
Egy okos nő elküldené a francba, én viszont szeretem az egyenes
beszédet.
– Mit ért az ala , hogy jobban megismerni egymást?
Felszalad a szemöldöke, majd gyorsan igyekszik úrrá lenni a
zavarán.
– Mit szólna egy vacsorához?
– Már e em.
– Akkor egy italhoz?
– És aztán?
– Nos… – válaszolja, és megvakarja a fejét.
– Áruld el, hogy szeretnél megismerni, James. Vagy félsz
kimondani? – kérdezem az ajkamba harapva.
A szemem sarkából mozgást érzékelek. Csak annyit látok, hogy
az illető megáll James mögö az ajtóban. Nem nézek rá. Nem is kell.
Érzem, hogy a magas árnyék tulajdonosa dühösen néz rám, ezért
pontosan tudom, ki rejtőzik az é erem bejáratánál.
– Van néhány ötletem – válaszolja James a szakállát vakargatva,
miközben alaposan végigmér. Fogalma sincs, hogy épp a kaszinó
tulajdonosa áll mögö e. – Nem tudom, ki kell-e mondanom.
– Jobb lesz, ha kinyögöd, mielő a munkáltatóm ideér. Évek óta
nem szexelt senkivel, ezért egy kiállhatatlan ogre le belőle.
– I dolgozol?
– Nem. Szóval mi lesz az ital után, James?
– Na jó. Arra gondoltam, hogy…
A nyakkendőjét igazgatja, aztán végre megszólal.
– Hazaviszlek. Megcsókollak. És megérintelek. Aztán
szeretkezünk egy jót.
– Unalmas – válaszolom rezzenéstelen arccal.
 – Melyik része?
– Szeretkezünk egy jót? Szerintem neked több fantáziád van.
– Nem tudom, mi a…
– Szereted az análisat?
Tudva, hogy Trace hallja a beszélgetést, nehéz volt faarcot
vágnom, de valahogy sikerült.
James mély levegőt vesz, és a szívéhez kap.
– Igen! Melyik fér ne szeretné?
– A te hátsód lesz a célpont, James, nem az enyém. Kaptál már
húszcentis dildót a seggedbe?
– Nem. Te jó ég! – válaszolja elvörösödve, majd hátrálni kezd.
– Az nagy kár. Pedig csodás le volna.
– Elég! – kiáltja Trace. James felé közelít, és gyilkos pillantást vet
rá.
James arcán látni a kétségbeesést. Nyilván sejti, hogy neki most
alaposan befellegze .
– Ki vagy rúgva. Szedd össze a holmidat, és… – utasítja Trace
Jamest szinte vicsorítva, majd fölé tornyosul.
– Fejezze be! – nyújtom a lábfejem Trace kőkemény combja felé,
aztán James felé hajolok, és félhangosan a fülébe súgom:
– Nagyon zabos. Ezért viselkedik így.
– Danni! – ordítja Trace.
– Ne is törődj vele – mondom Jamesnek. – Nem vagy kirúgva.
– Mr. Savoy! Uram! – szólal meg kétségbeese en James. –
Szükségem van a munkára. Nem akartam semmi rosszat.
Trace hátrateszi és összekulcsolja a kezét, majd Jamesre néz.
– Zaklato egy dolgozót!
– Mármint egy vendéget – válaszolom keresztbe te lábbal. – Én
zakla am őt. A szerencsétlennek semmi esélye nem volt.
– Én nem így hallo am.
– Az már az ön baja. Érdemes lenne hallásvizsgálatra mennie.
– Nem tűröm az e éle viselkedést a kaszinómban!
Igyekszik magát türtőztetni, bár a hangjától berezonál a helyiség.
– Micsoda ellentmondást nem tűrő fér ú – mondom te ete
félelemmel, és őzikeszemekkel pislogok rá. – Amilyen gyenge és
védtelen kislány vagyok, biztos nem tudtam volna egyedül kezelni a
helyzetet.
Állkapcsa feszül. Ha így folytatja, idegességében ki fogja tépni a
haját. De most kivételesen nem túr bele, ahogy múltkor, amikor
bepipult. Nem szorítja ökölbe a kezét, és nem mutat haragot. Nem
tudom eldönteni, hogy tetszik-e az önkontrollja, vagy inkább
bosszant.
– James – szólok a combomra könyökölve, miközben
megtámasztom a kezemmel az államat. – Zaklat még
kaszinóvendégeket a Jövőben?
– Nem – válaszolja James, és Trace-re néz. – Megígérem, uram.
Trace dühösen rám néz, én pedig válaszul kacsintok.
– Vegye úgy, hogy ez volt az utolsó gyelmeztetés – mondja
Jamesnek, és az ajtó felé mutat. – Menjen a dolgára!
– Igenis, uram. Köszönöm.
James úgy rohan ki az é eremből, mintha kergetnék.
– Vár valakit? – kérdezem rezzenéstelen arccal, miközben mélyen
Trace szemébe nézek.
– Ötvenhárom perce – válaszolja kitágult orrcimpával, és az
órájára néz.
– Ezek szerint fontos személy. Főképp, ha sikerült uraságát
kirángatni a méltóságos szentélyéből, hogy aztán keveredjen a
pórnéppel.
– Ez a nő olyan kellemetlen, mint egy seggbe rúgás.
Meggondolom, hogy állást ajánljak neki.
– Csak nyugodtan. Amúgy sem akarta elfogadni.
– Akkor miért jö ? – kérdezi összevont szemöldökkel.
– Honnan tudta, hogy i vagyok? – vágok vissza rögtön.
Nagyot sóhajt, aztán a mennyezet felé mutat.
A mennyezet egy részét szépen kidolgozo , színes
mozaiküvegből készült minták díszítik. Ha az ember jobban
megnézi, apró fekete gömböket lát a minták közö . Hát persze.
Kamera.
– Kémkede utánam? Ezért le is csukathatnám. Ráadásul
kéretlenül jö be a házamba. Van még valami hasonló húzás a
tarsolyában?
– Ne hadováljon i összevissza, Danni.
– Ugyan már, Trace. Eszemben sincs. Épp csak ismerjük egymást.
– Igen? Tudom, hogy ismeri meg a fér akat – válaszolja,
miközben végigsimít az ajkán. Nagy a kísértés, hogy megcsókoljam.
– Análisan?
Megrándul a szája, mintha egy láthatatlan kéz felfelé húzta volna
a szélén.
 – Mosolygo ! – sóhajtom gúnyosan, és a szájára mutatok. – Nem
fájt?
Erre mordul egyet.
Továbbmegyek.
– Talán szeretne egy húszcentis dildót, Mr. Savoy?
Az ajtóra néz, aztán felveszi a dölyfös kaszinótulajdonos-arcot, és
így szól:
– Látom, megtalálta a színpadot. Megfelel az előzőek után?
Ez nehéz lesz. Pedig szeretném, ha lefagyna a ckó.
– A ól függ. – Megmozgatom a lábamat, és megállok az emelvény
közepén. – Még mindig gondolkodik, hogy állást ajánljon-e?
A számra néz, aztán a nyakamra pillant, és a mellem formáját
vizsgálja. Ezután a csípőm és a combom következik. Érzékeim
bekapcsolnak, testem felhevül. Mellbimbóm megkeményedik,
pulzusom az egekbe szökik, és lüktetést érzek a lábam közö .
Ez a fér nagy hatással van rám. Csak annyit kell tennie, hogy
megáll a makulátlan öltönyében, és kifejezi nemtetszését. Mintha ez
lenne köztünk az előjáték. Ajkai szétnyílnak, ezzel kicsit ellágyulnak
határozo , alapból kemény vonásai. Ezt a ckót az angyalok
faragták. Nagyon komoly. Tekintélyparancsoló. Fér as. Túl szexi
ahhoz, hogy ilyen savanyú legyen.
Folyamatosan az ágyékom tájékát bámulja, ezért cse intek egyet
felé.
Hirtelen rám néz, és látok némi fényt hűvös, kék szemében.
Mintha egyszerre neheztelne rám és akarna engem.
– Nem igazán kedvel, ugye? – kérdezem csípőre te kézzel.
– Az most mindegy.
Hátul összekulcsolt kézzel odajön a színpadhoz, és folytatja.
– Menjünk az irodámba. O alá tudja írni a szerződést, és…
– Nem hiszem, úgyhogy megyek is. – Kinyújtom a kezem, aztán
rámutatok a zsúfolt játékasztalok és félkarú rablók sokaságára. –
Igazán nem szeretném lelombozni, mert csodás ez a színpad, de
amo senkit nem érdekel egy é ermi táncos. Teljesen mindegy,
mennyit zet nekem.
A bár felé fordul, aztán behajol a pult mögé, így eltűnik a képből.
Mielő megkérdezhetném, mit csinál, tetőtől talpig halvány
fénybe borít. Ahogy előrelépek, talpamat megvilágítja a fény, ami
folyamatosan követ, ha odébb megyek. Gyakorlatilag úgy nézek ki,
mint egy világító cső.
 – Nagyon menő.
Ide-oda hajolok, és teljesen lenyűgöz a mozgásérzékelő
berendezés.
Trace molyol valamivel a hátsó falnál, aztán felhangzik egy
popdal a rejte hangszóróból. Rögtön felismerem. A haiti repper
mély hangja, valami fúvós hangszerrel. A dobok lüktetése.
Shakirától a Hips Don’t Lie. Sokszor gyakorolok erre a zenére, így a
testem önkéntelenül is járni kezd a ritmusra.
– Táncoljon! – mondja Trace, és elindul felém. – Kérem.
Ahogy érzem a zenét és a talpam ala a fényt, remegni kezdek az
izgalomtól. A kérése nem az egyetlen ok, amiért leveszem a felsőmet,
de kétségtelenül erős mozgatórugó. Nem hiszem, hogy gyakran
használja ezt a szót, viszont annál nagyobb örömmel állok elő e
sportmelltartóban és csípőfarmerban.
A zene még a légzésem ritmusát is meghatározza. Először lassan,
érzékien megemelem a karjaimat, melyek mozgásba lendítik a
vállamat. A csípőm egyelőre mozdulatlan, mert csak a
törzsmozdulatokra koncentrálok. Váratom a ckót.
Ahogy felnéz rám a színpad aljáról… Mindent elárul, amit ő nem.
Komoly és megfontolt. Szinte felfal a szemével. Mintha csak arra
vágyna, hogy lerántson a pódiumról, megérintsen, aztán alaposan
megdugjon.
Kidolgozo , izmos teste úgy feszül, hogy még öltönyben is jól
látszik. Próbálom elképzelni, hogy néz ki az öltöny ala .
Egyre hangosabb lesz a zene, így lassan a csípőmet is mozgatni
kezdem. Trace mély levegőt vesz, néhány másodpercig bent tartja,
aztán kifújja, és elengedi magát.
Látom, hogy nagy hatással vagyok rá. A testem, a táncom, és
ahogy az egész színpadot uralom. Kicsit úgy érzem, mintha a ckó
fele is lenne hatalmam. Nem, mintha még valaha is látni szeretném,
de most el tudnék vele viselni egy éjszakát ebben az üres é eremben.
Amikor a szaggato részek jönnek a zenében, csípőemeléssel és
leengedéssel, vállrázással és bordakosár-emeléssel jelzem. Egyre
jobban átadom magam a zenének és a tánc örömének. Magával
ragad a pillanat, és önkéntelenül mosolyogni kezdek.
Érzem, hogy a mozdulataim és a lelkiállapotom teljes
összhangban vannak. Mosolygok, mert Trace csodála al néz rám, és
a köztünk lévő távolság is csökken.
Odahajolok hozzá, kicsit megrázom a minimális méretű mellemet,
aztán ránézek. Mélyebbre hajolok, ide-oda döntöm a fejem, és
hagyom, hogy a vállam önkéntelenül mozogjon a zenére. Csak a
zenének és a pillanatnak élek.
Letérdelek és hátrahajtom a fejem, így a hajam súrolni kezdi a
színpadot. Egyszerre feszül a vállam, a hátizmom és a tricepszem,
ahogy a talaj felé közelítek.
Aztán lassan feljövök a hátrahajlásból, a fejem fölé emelem a
karomat, és megállás nélkül riszálom a csípőmet. Ahogy a kezemet
az arcomhoz közelítem, mozgatom az ujjaimat, ingatom a fejem,
aztán végigsimítok a medencémen, mire Trace szája tátva marad.
Kikerekede szemmel gyeli a produkciómat, és még levegőt is
elfelejt venni.
Tudom, mit lát. Néztem magam a tükörben, amikor riszáltam a
csípőmet és ringa am a derekamat. Trace a csípőm rezgését, ringását
és a testem rugalmasságát bámulja. E éle mozgás lá án nyilván
beindulnak az ösztönei, és felébred benne a szex iránti vágy. A
színpadon olyan vagyok, mint egy színésznő. Érzelmeket ébresztek,
és a közönség reakcióival töltekezem.
Jelen pillanatban az egyszemélyes közönségével.
Ahogy a csípőmet rázom, rúgok egyet, és nevetek, amikor látom,
hogy szélesen mosolyog.
– Tetsze ?
Ekkor gyorsan visszavált rezzenéstelen arcú kemény ckóvá,
szeme villámokat szór.
A zenének lassan vége, úgyhogy lassítok a mozdulatokon.
Leengedem a karomat, aztán előrehajolok, és várom, hogy csend
töltse be a termet. Ezután felállok, művészien meghajolok, és amikor
felegyenesedem, dobok neki egy csókot.
A nyakkendőjéhez nyúl, és leengedi a karját.
– Forduljon meg!
– Miért?
Összeszorítja az ajkait, és olyan szigorúan néz rám, mintha
szentségtörést köve em volna el azzal, hogy kérdezni mertem.
Nem sokáig tart a csend. Túl kíváncsi vagyok, ezért megfordulok.
Miután így teszek, még a lélegzetem is eláll.
– Hú!
Húsz, harminc… vagy talán ötven ember gyűlt össze az üvegfal
túloldalán. Legtöbbjük fér , de jó néhány nőt is találni a tömegben.
És alkalmazo akat is. A többiek az asztaloknál maradtak, de
mindenki engem néz.
Integetek feléjük, és mosolygok.
– Miért…?
– Mert maga jó, Danni – válaszolja valahonnan a bárpult felől.
Kialszik a fény a talpam ala , elsötétül a terem, ezzel jelezve a
közönségnek, hogy vége a műsornak, mindenki menjen a dolgára.
– Tényleg azt gondolja, hogy jó vagyok? – kérdezem, miután
lepa anok a színpadról és belebújok a papucsomba.
– Nem csak jó. Elragadó – válaszolja Trace, miközben felém tart,
és felkapja a felsőmet a földről.
A keze felé nyúlok, de ő elrántja, és a fejem fölé tartja a pólót.
Szóhoz sem jutok a döbbene ől. Amikor átbújtatja a fejemen a
nyakkivágást, kikerekede szemmel nézek rá.
Ő csak a feladatra koncentrál. Megemeli az egyik karomat, aztán a
másikat is. Mindke őt nagyon noman és gyengéden bújtatja a felső
ujjába. Olyan intimnek tűnik ez a gesztus, hogy hirtelen azt sem
tudom, miként reagáljak. Kis dolognak tűnik, de rég bántak velem
így. Túl rég ahhoz, hogy természetesnek vegyem. Hirtelen még a
gyomrom is összeugrik.
Ujjai noman az arcomhoz érnek, aztán a csípőmre húzza a
felsőm alját.
– Elragadó, amikor táncol. Igazi élmény ilyen felszabadultnak
látni. A boldogság az arcán… mélyebb és érzékibb gondolatokat vált
ki az emberből… mint a szex.
Ez utóbbit úgy súgja a fülembe, hogy közben ajkai a fülemhez
érnek.
Testemet átjárja a forróság.
– Ezek szerint rég volt jó szexuális élménye.
Arcát a halántékomhoz szorítja, végigsimít a hátamon, és így szól:
– Akármilyen jó fantáziája van egy fér nak, önnel szeretkezni
biztosan nagyobb élmény, mint az ember hinné.
Jó ég! Amikor beszél, olyan közel hajol, hogy szinte csókként hat
minden szava.
– Mit csinál, Trace?
Hátralép, megigazítja a nyakkendőjét, és dühösebben néz rám,
mint eddig bármikor.
– A többit beszéljük meg az irodámban. A szerződés…
– Ahogy mindig, most is tönkrete egy csodás pillanatot. – A
farzsebembe nyúlok, kiveszem a papírt, és átnyújtom neki. – Van egy
ellenajánlatom.
Kikapja a kezemből, és a kijárat felé veszi az irányt. Döbbenten
állok az é eremben.
Mi a fene történt?
– Várjon! – rohanok utána. – Nem akarja elolvasni?
– De igen.
Követem a lift felé. Követem, azaz száguldok a ckó után, mert
hosszú lábaival hatalmasakat lép.
Olyan megközelíthetetlennek tűnik, hogy senkinek nem jut eszébe
megállítani és szóba elegyedni vele, míg átvág a kaszinó egyik felén.
Mi több: a tömeg ke éválik, hogy utat adjon neki.
Ahogy halad, mindenki fel gyel rá, főképp a nők. Magas termete
és szemrevaló, drága öltözéke magára vonzza a tekinteteket. Szőke
haja, széles válla és kemény vonásai pedig ellenállhatatlanná teszik.
A nők legtöbbjének már a ckó lá án leesik az álla és remegni kezd
a térde. Szerintem sokaknak elég, ha ránéznek, és máris a csúcsra
jutnak. Legalábbis gondolatban.
Elhalad a mindenki által használt liftek melle , és egy üres
folyosó felé veszi az irányt, ahol egy másik lift várja. Beüti a kódot,
mire kinyílik az ajtó.
– Saját liftje van? – kérdezem, és beszállok.
– Igen.
Ő is beszáll utánam, kezében az ellenajánlatommal.
Meddig tart még ez a hercehurca? Már csak azt várom, hogy
elolvassa az általam írt ajánlatot, kiboruljon, és elküldjön.
Ezzel a lif el kizárólag a harmincadik és a harmincegyedik
emeletre, illetve néhány alagsori szintre juthat az ember. Trace
megnyomja a harmincadikra vezető gombot.
– Mi van a legfelső szinten? – kérdezem Trace-szel szemben állva,
miközben a lift oldalának támaszkodom.
– A lakosztályom.
A szállodában lakik? Nyilván egy luxuslakásban. Elég
kiábrándító.
Ahogy elindul a lift, kinyitja a borítékba te , kézzel írt
ellenajánlatomat. Halálos nyugalommal átfutja a sorokat, és a szeme
sem rebben. Amikor biztos vagyok benne, hogy végigolvasta,
kezdek izgulni. Nem néz fel, és nem reagál.
Teljesen irreális dolgokat kértem. Gyakorlatilag olyan zetésre
tartok igényt, mint egy gyakorlo sebész, beleértve a ruhapénzt,
saját öltözőhelyiséget, nyugdíj-hozzájárulást, egészségbiztosítási
hozzájárulást, zete szabadságot és ingyenes alkoholfogyasztást a
kaszinó területén. Az egészségbiztosítás azért lenne csodás, mert
főiskolás korom óta nem rendelkezem vele. A többi ehhez képest
mellékes.
Lassú, kimért mozdula al összehajtja a papírt, és a zakója belső
zsebébe dugja. Kezét a biztonsági korlátra teszi, keresztezi a lábfejét,
és mélyen a szemembe néz.
Arckifejezése szigorú, már-már barátságtalannak tűnő. Érzem,
hogy készül valamire. Csak épp azt nem tudom, hogy megcsókol,
vagy inkább mond valami sértőt.
Nem tudom, hogy képes mindig leszegni az állát, holo a
stílusából inkább az következne, hogy szó szerint fenn hordja az
orrát.
Mivel nagyon magas, talán praktikus okai vannak, hogy a liftben
inkább lehajtja a fejét. Vagy talán tudja, hogy ha felfelé néz, akkor
még szigorúbbnak és ijesztőbbnek tűnik.
Bárcsak ne lenne olyan vonzó, és ne találnám lenyűgözőnek a
rideg természetét. Míg várom, hogy megnyomja a gombot, ami
visszaju at a szálloda földszintjére, titokban átkozom magam,
amiért veszni hagyom ezt a munkalehetőséget. Szükségem van az
állásra, de ami ennél is fontosabb: szükségem van valakire. Egy
társra, aki számomra kihívást jelent. Egy fér ra, aki kiáll értem. Egy
szeretőre, aki végre kizökkent az egyedüllétből.
Nem vagyok jó emberismerő. Egyáltalán nem. De Trace Savoy
esetében határozo an úgy érzem, valamit erősen elfojt a ckó. A
felszínen nagyon fennhéjázó. Arrogáns és egma. Álcázza magát. A
felszín ala viszont egy érdeklődő, szenvedélyes, érzéki fér lakozik.
Lá am az arckifejezésén, éreztem a szavaiból, és abból, ahogy
megsimoga a az arcomat. Még többet akarok belőle. Tudni akarom,
van-e köztünk valami, és ha igen, mi jót hozhatunk ki belőle. Ha
egyáltalán…
Figyelem az arcát, és próbálom kideríteni, hogy mi jár a fejében.
– Játszik velem.
– Az ellenajánlat azt sugallja, hogy… – Ellöki magát a faltól, és
tesz felém két lépést. Arcát közelíti az enyémhez, kezét a mögö em
lévő korlátra teszi. – Maga játszik velem.
Ez a ckó valósággal fölém tornyosul. A nyakkendőjéig sem érek,
ezért hátra kell hajtanom a fejem, hogy rá tudjak nézni. Ebben a
helyzetben még kisebbnek és védtelenebbnek érzem magam. Nem,
mintha számítana, mert már nem tud megbántani. Engem annak
idején úgy megbánto ak és megaláztak, hogy nem maradt bennem
semmi, amit tönkretehet.
Megszólal a lift nyitásjelző csengője, és kinyílik az ajtó. Nem
mozdul.
Az a tekintet… Ellenséges, feldúlt, mégis átkozo ul szexi
pillantására összeugrik a gyomrom, és nedvességet érzek a lábam
közö .
– Meglehet, hogy játszom önnel – válaszolom.
Érezni akarom a szája szögletében lévő domborulatot, ezért egyik
ujjammal végigsimítok az ajkán.
– És mit fog tenni, Mr. Savoy?
Gyilkos mosoly jelenik meg a szája szélén, bár ezt erős túlzás
mosolynak nevezni. Szó szerint kiráz a hideg, amikor ránézek.
– Elfogadom a feltételeit – válaszolja.
 hatodik fejezet

– Elfogadja a feltételeimet? – kérdezem, és szó szerint üldözőbe

veszem a ckót a folyosón. – Ez most komoly?
Kimérten lépked, elhalad egy-két fotel melle , bekanyarodik a
recepciós pultnál, aztán eltűnik a sötét folyosón.
Megállok az üres előtérben, és a döbbene ől azt sem tudom, mit
tegyek. Menjek? Ösztöneim azt súgják, hogy irány a lift, mert
egyetlen épeszű ember sem ajánl ekkora összeget egy hastáncosnak,
nem beszélve az egyéb feltételekről, amiket beleírtam. Vajon
elolvasta egyáltalán az ellenajánlatomat?
A bőrkanapé melle i ablak felé fordulok, aztán leülök, és kifelé
bámulok az üvegen.
A Gateway Arch átível a Mississippi folyó fölö . Ezüstszíne és
formája olyan, mint egy hatalmas fogantyú. Különböző magasságú
épületek helyezkednek el körülö e, melyek közül a Kapu az egyik.
Mind a hetvenöt ágya foglalt, ezért lesznek olyan emberek, akiknek
az utcán kell tölteniük az éjszakát.
Képtelen vagyok másra gondolni, miközben folyamatosan
bámulok ki az ablakon, és próbálom kitalálni, mit érzek. Minden
megtakaríto pénzemet a hajléktalanszállónak adtam, de az nem
sok. Ha viszont elfogadom Trace ajánlatát, annyit fogok tudni adni,
hogy akár bővíthetik is. Több ágy lenne benne, a rászorulók
egészséges ételeket kapnának, és futná puhább takaróra is.
Csak egy gond van: Trace mesterkedik valamiben, ami nem sok
jóval kecsegtet.
Lehet, hogy a hastánc növeli a kaszinó bevételét? Talán. Lá am,
ahogy összegyűlik a tömeg, holo nem voltam i eres ruhában, és
nem szolgáltak fel ételt, ahogy Trace előrevetíte e.
Én vagyok St. Louis legjobb hastáncosnője? Biztosan. De
találhatna nálam jobb táncost is a városon kívül. Ha eleget zet neki,
biztos ideköltözik.
Csak egyetlen okot látok, amiért hajlandó nekem ilyen sokat
 zetni.
Engem akar, és személyes érdekek vezérlik.
– Danni! – kiáltja valahonnan lentről. – Várom magát!
Megvakarom az orrnyergemet. Ha elfogadom az állást,
engedelmeskednem kell neki. Marlo Vogt talán hajlandó ugrani, ha
őurasága bö ent egyet, én viszont a magam ura vagyok, és nem
tartozom elszámolni senkinek.
Már csak az a kérdés: fűződik-e személyes érdekem ahhoz, hogy a
ckónak dolgozzak?
Ismét kinézek az ablakon, és csodála al gyelem, ahogy a fények
megvilágítják a tavat. Ez a látkép tökéletesen illik a helyzethez. Úgy
vonzódom a ckóhoz, ahogy Cole óta senkihez.
Trace talán egyszerre lehet megoldás az anyagiakra és a
magányomra. Talán szexelünk. Vagy nem. Mi a legrosszabb, ami
történhet? Ha bonyolódik a helyzet, majd felhagyok a hastánccal, és
megint tanításból fogok megélni, kiegészítve valami egyébbel.
Mielő komolyan végiggondolom, jobban kéne ismernem a pasas
szándékait.
Végigmegyek a folyosón, és belépek az egyetlen nyito ajtón, ami
a folyosó végén vár. Trace a hatalmas irodájában ül, egy acéllábakkal
támaszto üvegasztal mögö . Le nem veszi a tekintetét a laptopja
képernyőjéről, miközben vadul gépel.
– Tudom, amit tudok – mondom neki, majd megkerülöm a
hatalmas asztalt, és odamegyek hozzá.
Nem hajlandó velem foglalkozni. Úgy látom, épp a módosíto
szerződést gépeli, és ezt fogja kinyomtatni a szemközt található
masinán. Ahogy a bőrszéken ül, nagyjából szemmagasságban van
velem. Tekintve, hogy elég közel vagyok hozzá, érzem a samponja
kellemes, fás illatát.
Még néhányat koppant a klaviatúrán, aztán becsukja a laptopot,
és úgy fordítja a széket, hogy térdével közrefoghassa az enyémet.
– Tudja, amit tud?
– Igen.
Megmozgatom a csípőmet, majd a farzsebembe dugom a
hüvelykujjamat.
– Mit sütö ki ke őnkkel kapcsolatban? Megjelenik nálam a
házban, aztán arra kér, hogy táncoljak az új é erem színpadán, és
beleegyezik az irreálisan magas zetésbe? Ez messze többről szól,
mint üzletről.
 Felkönyököl a kartámlán, megvakarja az állát, aztán érdektelenül
rám néz.
– Ez érzelmileg hogyan érinti?
– Érzelmileg? – kérdezem döbbenten, és azon gondolkodom, mit
feleljek. – Ezt csak azért kérdezi, hogy felkeltse az érdeklődésemet?
– A ól függ. Érdekli?
Lenéző és szarkasztikus, de hirtelen az jut eszembe, hogy nála jó
eséllyel ennyiben merül ki a humor.
– Maga igazán vicces, Trace. Egyú al különös.
Vagyis számomra megfoghatatlan, kiismerhetetlen, és lefogadom, hogy
perverz a ckó.
– Elolvasta egyáltalán az ellenajánlatomat?
– El.
Visszagurítja a széket, felkel, keresztülmegy az irodán, és a
nyomtatóból kiado papírral a kezében tér vissza.
– Minden követelését teljesítem, a beosztást kivéve. Heti két
alkalomért nem zetek háromszázezret egy évben.
A zetés hallatán is tátva marad a szám, holo én magam írtam
az ellenajánlatba. Találomra adtam meg az összeget. Mi le volna, ha
többet kérek? Vajon hol le volna a határ?
Leteszi a szerződést az asztalra. Ránézek a papírra, és látom a
vastagon szede módosítást, miszerint heti öt napon kell táncolnom.
Szerdától vasárnapig. Ebből három napot hajnalig, egy óra szüne el.
– Nagyon feszíte az időbeosztásom – válaszolom keresztbe font
karral. – Két éjszakát tudok vállalni.
– Öt. És vállalja, hogy a szerződést egy évre kötjük, aztán
megújítjuk.
Fölém tornyosul, és az aláírás helyére teszi az ujját.
– I írja alá!
Kizárt, hogy egy évre kötöm a szerződést.
– Három éjszaka, és két hé el előbb szólok, ha elegem lesz
magából és odébbállnék.
Összekulcsolja a kezét a háta mögö , és a papírra néz.
– Öt éjszaka, és akkor beleegyezem, hogy két hé el előre szól.
A francba. Mégis hogy jövök ki ebből jól? Kicsit odébb lépek, és
körbejárom az irodáját.
Ki ez a pasas? Valami újkori várúr, aki kénye-kedve szerint
alkalmazza és kirúgja az embereket, és azt hiszi, úgy játszik velük,
ahogy akar. Irodájának berendezésén egyértelműen látszik, hogy a
bőre ala is pénz van, mégis nagyon személytelen az egész. Sehol
egy kép vagy kitüntetés, vagy bármiféle emléktárgy, netán egy
bekereteze diploma. Továbbra sem tudom, kit rejt a makulátlan,
méregdrága öltöny.
– Hány éves? – kérdezem a vállam fölö .
Látom, hogy az üvegfal felé bámul, és a Gateway Archra mered.
– Harminc.
Nem néz rám, bár jó eséllyel tudja, mire gondolok.
– És ön?
– Huszonnyolc.
Megfordulok, és odamegyek hozzá.
– Hogy le ennek az egésznek a… tulajdonosa? – kérdezem,
miközben végigmutatok az irodán.
– Ennek az egésznek?
A Közép-Nyugat legnagyobb szállodájának és kaszinójának.
– A gazdag szüleimnek köszönhetem.
Nem tudom, mi lep meg jobban: az őszintesége vagy a ridegség,
mellyel mindezt kimondta.
– Alapítványi vagyon? – kérdezem, miközben az üvegnek
támaszkodom.
– Örökség. Néhány éve meghaltak.
Jaj. Ennek hallatán összeszorul a szívem.
– Nagyon sajnálom. Hogy történt? – kérdezem kicsit lágyabb
hangon.
– Már így is elég időt vesztege em önre. Írja alá a szerződést,
Danni! – vágja rá, és odaadja a tollat.
Mély levegőt veszek.
– Ne csinálja! Inkább szóljon, ha túlmentem a határon. Mia am ne
lépje át a komfor ónáját.
Lehajol, az arcomhoz közelíti a sajátját. Kénytelen vagyok
hátrálni, ezért a hideg üveghez szorítom a hátamat.
– Látom, nehezére esik megérteni a szabályokat, úgyhogy
világossá teszem: maga nem ismer engem, és nem is fog. E ől a
pillana ól kezdve azt csinálja, amit mondok, ráadásul nagyobb
tisztele el és aláza al, mint amit eddig tanúsíto felém.
– Az utóbbiról nem tudtam, de azt biztosan állíthatom, hogy
ismerem – válaszolom, és végigcsúsztatom az ujjamat a zakója ala .
– Tényleg?
Nem tolja el a kezem. Mi több, a fejem két oldalához támaszkodik,
ajkát már csak pár centiméter választja el az enyémtől.
– Igen.
Felszegem az állam, hogy a szemébe tudjak nézni.
– Nem randizik, és nincs kapcsolata. Csak egyszerűen dug egyet,
ha akar. Aztán alaposan megfogdossa az illető seggét, és hazaküldi.
Megbotránkozva néz rám.
– Félelmetesnek és felsőbbrendűnek akar látszani, hogy távol
tartsa magától az embereket. Megközelíthetetlennek és
érinthetetlennek mutatja magát. Lehet, hogy az is. – Nekiütközöm a
mellkasának, és folytatom. – Márpedig aki ennyire
megközelíthetetlen és távolságtartó, az seggfejnek tűnik. Ez pedig
nem szerencsés. A világ nem szereti a seggfejeket. Ahhoz nem kell
okosnak, jómódúnak vagy jóképűnek lennie, hogy a seggfejek
klubját erősítse.
Összevonja a szemöldökét, és gyilkos pillantást vet rám.
– Én is ismerem magát, Danni Angelo.
– Igazán? Akkor meséljen! – válaszolom, és végighúzom az
ujjamat az inggombján.
Tekintetével követi a mozdulatomat, miközben arrogánsan
felhúzza egyik szemöldökét.
– A seggfejeknél már csak azokat a ckókat utálja jobban, akik
nem azok.
Kiegyenesedem.
– Ez nem…
– Az érzékeny ckók untatják, hiába próbálkoznak. Ha seggfejjel
találkozik, felgyorsul a szívverése, és nedves lesz a bugyija. Főképp,
ha az illető elmeséli, mikor, hogyan és milyen gyorsan viszi a csúcsra
– Forróságot érzek a lábam közö , miközben összeszorítom a fogam.
A francba ezzel a pasassal! – Ön olyan, mint egy étel. Jól néz ki,
csábító, jó az illata és csodás az íze. Néhány falat után viszont
gyomorfekélyt kap az ember, és rájön, hogy rosszul választo – teszi
hozzá, ezzel alaposan letaglóz.
Gombóc nő a torkomban, testem megfeszül.
– Mi a baj, Mr. Savoy? Túlságosan fél valami újat kipróbálni
változatosságképpen?
Vigyorog, és egyáltalán nem tetszik, hogy ilyen elégede . Kibújok
a karja ala , mert szükségem van a távolságra.
– Össze van zavarodva – jelenti ki, majd a jobb kezemre néz, ahol
az eljegyzési gyűrűm található.
 Leengedem a karom, és legszívesebben ordítanék.
– Nem…
– I és most simán megdughatnám, és biztos, hogy jobban
élvezne, mint azzal a seggfejjel, akitől a gyűrűt kapta.
Felemeli a kezét, és megfogja a nyakamat.
Hogy mer így beszélni Cole-ról, és milyen jogon bánik így velem?
Rá kéne ripakodnom, de ahogy a nyakamat szorongatja, felgyorsul a
szívverésem, és számomra érthetetlen módon izgalomba jövök,
miközben egész testem vonaglik.
– Ingereljen! – nyögöm ki.
Hátra kényszerít, míg az asztal sarka a lábamhoz ér.
– Mindegy, milyen jó lesz velem az ágyban, és mindegy, milyen
gyorsan élvez el, hazamegy, és az után a ckó után fog sírni, mert
még mindig szerelmes bele. – Elenged, és látom, hogy pa anásig
feszül. – Maga egy érzelmi csődtömeg, én pedig egyáltalán nem
bírom az ilyet.
Elönt a mérhetetlen düh.
– Ember vagyok. – Odamegyek hozzá, és meglököm a mellkasát. –
Érző, szenvedő, forróvérű emberi lény, maga érzéketlen pöcsfej!
Hagyja, hogy lökdössem. Rezzenéstelen arcot vág, miközben
kapkodja a levegőt. Érzem, hogy egyre melegebb van.
Ha egyáltalán nem bírja az ilyet, akkor miért akarta, hogy idejöjjek
és elfogadjam az állásajánlatot? Őrjítő ez a sok ellentmondás.
– Nem tudom, mit akar – és elfordulok. Aztán odamegyek az
asztalhoz, ahová a szerződést te e. – Elvégzem a munkát a megado
feltételek szerint, de semmit nem írok alá.
Nem hallom közeledni, mégis érzem, hogy hatalmas teste a
hátamhoz ér. Oldalra fésüli a hajamat. Végigsimít a nyakamon, aztán
lemegy a szegycsontomhoz, végül a felsőm nyakához és a
dekoltázsomhoz ér. Lehelete csiklandozza a fülcimpámat, testemet
bizsergés járja át.
– Látni akarom, ahogy táncol – válaszolja. Meztelen vállamon
érzem, ahogy mozog a szája. – Heti öt éjszakán át. A kaszinómban.
Elragadó, amikor táncol. Igazi élmény önt ilyen felszabadultnak látni…
Mélyebb és érzékibb gondolatokat vált ki az emberből… mint a szex.
Ez tényleg ugyanaz a ckó? Szereti nézni, ahogy a nő riszálja a
csípőjét, miközben egy ujjal sem nyúl az illetőhöz? Bár ő pont hogy
megérint. A lapockámat simogatja, aztán a bordámtól a derekam felé
halad. Olyan jólesik egy erős fér kéz érintése, hogy pucsítok felé, és
megmozdítom a csípőmet.
Ahelye , hogy távolodna, együ mozog velem. Lassan,
ösztönösen, a légzésünk ritmusára. Annyira váratlanul ér, hogy el
sem hiszem. Mégis örömmel tölt el a tudat, hogy egy ilyen erős fér
karja közö vagyok.
Szabad kezével végigsimít a kulcscsontomon, aztán magához
szorít.
– Imádom a testét.
– Az érzelmi csődtömegeket viszont ki nem állja.
– Pontosan.
– Ez elég kegyetlenül hangzik.
– Nem tűnik úgy, mint aki megbántódo .
Megcsókolja a nyakamat, és mozgatni kezdi a csípőjét.
Tekintve, hogy a merevedése folyamatosan dörzsöl, nem nehéz
elképzelni, mekkora hatást gyakoroltam rá. Kőkemény a fér assága.
Nem tudok elvonatkoztatni a szavaitól. Vonzza a testem, látni
akar táncolni, de semmi több? Átölel, és végigsimít a
domborulataimon, kivéve a mellemet és a derék ala i területet. Ha
valaki más érintene így, miközben érezném a merevedését, tudnám,
hogy tervei vannak velem. De Trace világossá te e, hogy nem akar
tőlem semmit, legalábbis a problémázásból nem kér.
Akkor miért tart i ? Lihegésén és a merevedésén egyértelműen
látszik, hogy vágyik rám. Szeretném, ha ezt megmagyarázná. Csak
a ól tartok, hogy ha mindezt szóvá teszem, akkor eltávolodik, és
isten látja lelkem, egy porcikám nem kívánja, hogy elengedjen. Túl
rég voltam már ilyen vonzó fér karja közö .
Ráadásul tudja, hogy kell mozogni. Nem táncolunk, de érzem a
csípőjének természetes, felszabadult ringását, mely alapjáraton
kísértésbe hoz.
– Szoko táncolni? – kérdezem.
– Amikor szükséges.
– Szalontánc valami puccos rendezvényen?
– Pontosan.
A nyakamat szívogatja.
– Táncoljon velem! Látni akarom a mozdulatait.
– Nem – válaszolja, és enyhén a nyakam nom bőréhez szorítja a
fogát.
Kezemet a csípőjére teszem, aztán követem az öltöny vonalát, és
igyekszem kitapogatni az öltöny ala rejtőző feszes izmokat.
 – Csak nézni szereti a táncot?
– Igen.
Orrát végighúzza a nyakamon.
– Mi lesz, miután lá a, hogy táncolok?
– Semmi.
Kezét a pólóm alá csúsztatja, és vészesen közelít a mellem felé.
– Érzem a merevedését, Trace. Mit csinálna, ha megmarkolnám?
– Próbálja ki, és meglátja.
Szemrebbenés nélkül válaszol, mégis érzek némi fenyegetést a
hanghordozásán. Ha megmarkolom, vége a játéknak. Lennék
annyira bátor, hogy megfogjam a farkát, de a visszautasítás fájna.
Úgy tűnik, beéri azzal, hogy csak áll, és széltében-hosszában
végigtaperolja a testemet. Megnyugtat, ugyanakkor össze is zavar.
Ha csak egyszerűen úgy próbálkozna, mint tegnap este Mark,
tudnám, hogy reagáljak. De ez más. Ajkai lágyan és kellemesen
simogatják a nyakamat. Olyan erotikus, hogy kezdem elveszíteni a
fejemet.
Ha képes lennék uralkodni magamon, azonnal véget vetnék a
megbeszélésnek, és hazamennék. De én vágyom erre az élményre.
Sóvárgok a csókjáért, miközben egyszerűen anyaszült meztelenre
vetkőznék, és elolvadnék a karjaiban. Biztosra veszem, hogy vad,
erotikus, és őrjítően jó lenne vele a szex.
Már a gondolatra is az egekbe szökik a pulzusom, és elönt a
forróság. Talán igaza van. Vonzódom a seggfejekhez, akik mindig
kihívás elé állítanak. Épp ezért szeretném megfejteni és felfedezni
ezt az embert.
Azt gondolja, érzelmi csődtömeg vagyok. Minél többet gondolok
erre, annál jobban szeretném bebizonyítani, hogy téved. Mi több,
kezdem azt hinni, hogy szándékosan provokál, hogy a bugyimba
jusson.
Megfordulok, és lábujjhegyre állok, hogy a szemébe tudjak nézni.
– Készül valamire.
– Nem – válaszolja kimérten.
– De igen. Játszik az érzéseimmel. Fogadást köt a libidómra.
– Ez most kaszinós poén akart lenni? – kérdezi, majd
gondterhelten sóhajt egyet, és nyoma sincs humornak a hangjában.
Kifejezéstelen arca idegesít, ezért meglököm a mellkasát.
Hátralép, én viszont követem, és tovább püfölöm, míg az ablaknak
ütközik.
 – Nem szeretheti a testemet, ha nem akar velem dugni – mondom,
miközben a tenyeremet a mellkasának támasztom.
Jó ég! Mi a fene ütö belém? Úgy látszik, jobban ki vagyok
éhezve, mint kéne. Olyan, mintha turbóra kapcsolt volna bennem a
kémia, és szégyenszemre képtelen vagyok palástolni.
Légzése felgyorsul, felemeli mindkét kezét, és az ablakhoz
támasztja, mintha megadná magát. Mégis kicsit olyan, mintha szó
szerint kitárná a szívét.
– Teljes őszinteséget várok – követelem, és a tenyeremet az övéhez
nyomom, mintha így akarnám fogva tartani. – Árulja el, mi ez az
egész, és akkor továbbléphetünk.
Ha valaki bejönne, azt hinné, hogy az ablakhoz szoríto am a
pasast, holo egyáltalán nem erről van szó. Annak ellenére, hogy a
háta és a karja az ablakhoz szorul, jóval nagyobb és erősebb, mint én.
Mégis hagyja, hogy ez megtörténjen. Szemének csillogásából arra
következtetek, hogy még élvezi is.
– Azt akarja tudni, hogy szeretném-e önt megrakni? – kérdezi,
miközben az ujjaim közé fonja a sajátját.
Aztán lehajtja a fejét. Mire ke őt pislognék, megcsókol. Olyan
erővel teszi mindezt, hogy alig kapok levegőt, és majd beleszédülök.
Érzem a nyelvét, mégsem teszi az ajkaim közé. Az alsó ajkamat
harapdálja, aztán hátrahajol.
– Nem – válaszolja hűvösen. – Nem fekszem le önnel.
Az a csók mégis nagyon o volt. Szinte felperzselte az ajkamat.
– Tessék? – kérdezem döbbenten. – Akkor miért csókolt meg?
– Mert megtehetem – válaszolja, aztán megfordul, hogy én legyek
az ablaknak há al. De ahelye , hogy közelítene, inkább leül a
székére.
– Jó éjszakát, Danni.
Vastag, izmos nyakát, fehér inggallérját és a széles vállát gyelem.
A laptopjára mered, élesíti a monitort, aztán elővesz egy lapot.
Egyértelmű, hogy visszatért a munka világába, és ügyet sem vet
rám.
Lehet, hogy csak illúzió, de úgy érzem, történt némi előrelépés.
Feltéve, ha a csók annak számít. A pasas viszont még kíváncsibbá
tesz. Nemhogy megelégednék azzal, amit kaptam, hanem egyre
többet akarok. Nem kapcsolatot szeretnék vele, de képtelen vagyok
elvonatkoztatni az érintésétől és a csókjától. Elképzelem, ahogy a
meztelen testemet simogatja, netán alaposan elnáspángolja a
hátsómat, míg vérvörös lesz a sok ütéstől. Arról nem beszélve, hogy
milyen lenne, ha belém rakná a jó eséllyel igen méretes farkát. Nem
kétséges, hogy mindenü nagy és erős, ezért biztos alaposan a
csúcsra ju atna.
Jó ég! Muszáj mielőbb kijutnom innen.
– Hívjon, ha nyit az é erem – mondom, és az ajtó felé veszem az
irányt.
– Holnap reggel várom – válaszolja, de még véletlenül sem néz
rám a laptopja mögül.
– Minek, ha…?
– Találkozik a HR-esekkel, és kitölti a papírokat. Reggel nyolckor.
– Az asztal alá nyúl, mire megszólal egy éles hang. – Ne késsen!
Az ajtó elválik a faltól, és felém billen. Kihátrálok, nehogy
véletlenül nekem csapódjon ez a lengő fémszerkezet. Miután az ajtó
becsukódik, egy hangos ka anás és berregés jelzi, hogy Trace kizárt
az irodájából.
Nevetek a megdöbbenéstől. Fogadok, hogy e ől azt hiszi, ő a
világ ura. Örülnék, ha bosszantana, ehelye viszont még jobban
vonzódom hozzá, pedig re entő antiszociálisan viselkedik.
Ahogy keresztülvágok a parkolón, Cole óta most először érzem,
hogy pezseg a vér az ereimben, és a szívem majd kiugrik a helyéről.
 hetedik fejezet

Rihanna Stay című száma megy a telefonomon, mely a vadiúj

táncstúdióm fapadlóján hever. Érezni a levegőben a porral kevert
izzadságszagot, ahogy riszálom a csípőmet, és folyamatosan
bámulom magam az újonnan felszerelt tükörben.
Cole néhány méterre tőlem térdel, és helyére teszi a bale rudat,
mely legutóbb még a falnak támasztva állt a házban. Cole Converse
cipője és kopo farmerja tiszta por, miközben félmeztelen testén
minden izom feszül, ahogy dolgozik.
Még mindig nem hiszem el, hogy építe nekem egy tánctermet.
Ki tesz ilyet? Amikor megmuta a a terveket, és azt mondta, zeti az
egészet, úgy meghatódtam a boldogságtól, hogy kis híján kisírtam a
szememet. Aztán megpróbáltam lebeszélni, de belá am, hogy csak
az időmet vesztegetem. Ha ő a fejébe vesz valamit, akkor
képtelenség eltántorítani.
Kilenc hónapja, hogy az utcán találkoztunk azon a bizonyos
reggelen. Első éjjel keféltünk egy nagyot, egy hónap múlva
beköltözö . Enyhe kifejezés, ha azt mondom, olyan a kapcsolatunk,
mint a forgószél. Nem volt olyan nap, hogy ne törtünk volna ki
heves csókolózásban vagy szeretkezésben. Annyira el voltunk
egymással foglalva, hogy alig érzékeltük a körülö ünk lévő világot.
Elválaszthatatlanok voltunk. Szinte soha nem mozdultunk a
másik nélkül, mégis úgy éreztük, hogy nem kapunk eleget a
másikból. Őrülten rajongtunk egymásért. El nem tudtam képzelni,
hogy valaha is alábbhagy az egymás iránti vágy és rajongás. Olyan
erős, olyan éle el teli, mély kapcsolat a miénk.
Hirtelen felkapja a fejét, és a szemembe néz. Érzem, hogy muszáj
megcsókolnom. Állandóan csókolózunk, mégis úgy érzem, mintha
ezer éve le volna.
Ha épp nem egymás szájában vagyunk, furán grimaszolunk a
másikra. Mint most.
 Cole mosolya és arcának kis gödröcskéi szinte csalogatnak.
Odamegyek, hogy érezzem az érintését és az illatát a bőrömön.
– Elvonod a gyelmemet, bébi – mondja, és te ete komolysággal
végigméri a testemet.
– És?
Felemelem a hajam, és a fejem tetejéhez szorítom, hogy ne
tapadjon a nyakamra.
Most, hogy magamra vontam a gyelmét, testem minden
porcikájával azon vagyok, hogy provokáljam Cole-t.
Hülyén érzem magam, ahogy a bakancsában táncolok, de ő
utasíto , hogy ezt vegyem, nehogy belemenjen valami a talpamba.
Mindig elég akarnok módon fejezi ki magát, de tudom, hogy az én
érdekemben teszi, mert védeni akar. Épp ezért nem veszem tőle
rossz néven. Mi több: boldoggá tesz, hogy törődik velem. Nemcsak
hozzászoktam, de vágyom is erre.
Mit beszélek? Túlzo an vágyom rá. Sőt: a rabja le em. A sarkára
ül, és a kézfejével letörli a verejtéket az arcáról.
– Ha mindenáron ingerelni akarsz, akkor a rúdnál tedd. Néhány
órája lepe meg a sztriptízrúddal. Pont akkor szerelte fel, amikor
elszaladtam valamiért a boltba. Még nem táncoltam rajta, mert úgy
gondoltam, az után fogok, hogy mindke en lezuhanyoztunk.
– Milyen teendőd maradt még estére? – kérdezem, miközben
Rihannával énekelek, a csípőmet riszálom, és érzékien mozgatom a
fejem fölö a kezem.
– Megőrjítesz, Danni! – mormolja, és erősen megmarkolja a
kezében lévő fúrót. – Arra gondoltam, hogy ma este még lerakom a
parke a egy részét.
Legszívesebben duzzognék, de nem teszem. Mindent értem
csinál, úgyhogy nem tudom elégszer megköszönni. A testemmel
fogom kifejezni a hálámat, mert alig várom, hogy rávessem magam.
Ahogy elnézem a piszkos ruháját és a verejtéket az arcán, olyannak
tűnik, mint egy rocksztár.
– Ne nézz rám így – szól szigorúan, miközben süt róla a vágy. – Jó
ég! Már most kőkemény vagyok.
– Bárcsak meg tudnám állni. De ahogy rád nézek, semmi mást
nem akarok, csak letépni rólad a ruhát, és a lábam közé kapni a
farkadat.
A combjára teszi a kezét, aztán végignéz a félig kész helyiségen.
Arcán látszik, hogy kétségek közt van. Szeretne megdugni, és
ugyanolyan jól tudja, mint én, hogy a várakozás még jobban feltüzeli
a vágyakat.
– Ha viselkedsz – mondja ellentmondást nem tűrő hangon akkor
tiéd a farkam. Ha végeztem a munkával.
Testem bizseregni kezd. Egy dologban biztos vagyok: olyan vad
szeretkezésünk lesz, amilyet álmomban sem tudok elképzelni. Most,
hogy már tudom, milyen a szex Cole-lal, nem érem be holmi
nyögéssel és sötétben taperolással. Remélem, soha nem kell más
fér t érintenem.
Ismét a bale rúdra gyel, de tudom, hogy minden mozdulatomat
számontartja. Ahogy megriszálom a csípőmet, mosolyt látok az
arcán.
Annyira lent van a nadrágja, hogy látszik a V vonala.
Legszívesebben odamennék, végigcsókolnám és nyalogatnám a
leszállópálya mentén, egészen a hímtagjáig.
Majd kiugrik a szívem. Kiszárad a szám, kőkemény a
mellbimbóm, ahogy a melltartómhoz feszül.
Folytatom a táncot, és látom, hogy felgyorsul a légzése.
Megkeményedik a válla, ezzel a gyelmemet rögtön a bicepszén
díszelgő fekete tetoválásra irányítja. Ez a pasi csupa tetoválás.
Mindkét karján, a mellkasán, a hátán és az egyik combján fekete
kígyóminta. Középiskolás korában kígyót tarto háziállatként, ezzel
megalapozva a hírnevét. Nem véletlenül rúgták ki többször is.
Szerintem sok valami van a füle mögö . Szexi külseje viszont leveszi
a nőket a lábukról.
A következő szám ugyancsak Rihannától a We Found Love. Ez
gyorsabb, mint az előző, így én is gyorsabban mozgok rá.
Átpördülök a termen, és megragadok néhány használaton kívüli
szerszámot.
Annyira magával ragad a zene, hogy nem is érzem, milyen meleg
van.
A légkondit még nem sikerült beszerelni, de ezenkívül számtalan
egyéb dolog van, amit meg kell csinálnunk, ha órát szeretnék tartani
az újdonsült tánctermemben. Már a saját stúdió gondolata is
örömmel tölt el, és ha lehet, még jobban szeretem a fér t, aki
mindezt nekem ajándékozta.
Pörgök-forgok a zenére, és már úszom az izzadságban, mert az
utóbbi öt szám ala megállás nélkül riszáltam a fenekemet.
Leveszem a felsőmet, és úgy lengetem, mintha sztriptíztáncot járnék.
 A fúró hirtelen megáll a levegőben.
– A francba!
Cole végighúzza az ujját a lyukon, amit tévedésből a falba fúrt. –
Ez a te hibád – szól felém, és kajánul összevonja a szemöldökét.
– Az enyém?
Egy szál csipke melltartóban, sortnadrágban és vagy három
számmal nagyobb bakancsban állok elő e, miközben ártatlanul
pislogok.
– Miért?
– Tudod jól. – A mellemre néz, aztán végigsimít az arcán. Olyan,
mintha elgondolkodo volna, de aztán hamar feleszmél. – Hozd ide
a szerszámosládát!
Odavonszolom a dögnehéz fémládát, és letérdelek.
– Mire van szükséged?
– Rád – válaszolja csillogó szemmel.
– I vagyok. Mi kell még?
– Van az alján egy kis doboz.
Közben állít valamit a fúrón.
Kis doboz? Feltúrom az egészet, és valami puhába és
négyszögletesbe ütközöm. Fogásra egészen más, mint a kőkemény
fém szerszámok. Amikor felemelem az apró csomagot, kis híján
kiugrik a szívem.
Fekete doboz, amiben csakis egy dolog lehet.
– Cole? – kérdezem elcsukló hangon.
– Nyisd ki! – válaszolja, és egy kicsit közelebb jön. Ahogy rám
mosolyog, olyan érzésem van, mintha az én boldogságom
tükröződne vissza. Ez az első és utolsó dolog, amire emlékezni
szeretnék.
Remeg a kezem, ahogy kinyitom a tetejét, és a lámpa fényében
megcsillan a gyűrű. Sima ezüstkarika, mindenféle drágakövek
nélkül. Lüktet a mellkasom, ég a torkom, és ezernyi érzés tör fel
belőlem.
– Nem ve em gyémántot, mert emlékeztem, mit mondtál annak
idején. Azért, hogy valaki drágakövet hordjon az ujján, egy másik ujjnak
meg kell húznia a ravaszt. – Megfogja az arcomat, és aggódva néz a
szemembe. – Azt mondtad, irtózol az ilyen és ehhez hasonló
fennhéjázástól.
– Igaz. És ezt most is így gondolom – su ogom.
– Rákerestem az összes gyémántra, de mindegyiket olyan cég
gyártja, amely súlyos kárt okoz a természetnek, ráadásul korrupt is.
Bólintok, miközben továbbra is remeg a kezem, és könnyek
szöknek a szemembe.
– Igazad van, Cole. Köszönöm.
Megfogom a kezét, és folytatom.
– Köszönöm, hogy ve ed a fáradságot, és utánajártál. Azt is
köszönöm, hogy megértesz. Ez a gyűrű… Úgy tökéletes, ahogy van.
Megkönnyebbülten sóhajt, feltérdel, maga felé húz, hogy
összeérjen a mellkasunk és a szívünk. Átölel, és a hátamon tartja a
kezét. Aztán a homlokomhoz közelíti az övét, felteszi a kérdést, amit
már rég hallani akartam:
– Hozzám jössz feleségül, Danni?
Könnyekkel a szememben kitör belőlem a nevetés, mert eszembe
jut, hogy már akkor a feleségének tekinte , amikor először
találkoztunk.
– Ezen elméletben már túlvagyunk.
– Ez igaz – válaszolja pajkosan. – De hallani szeretném az ilyenkor
szokásos választ.
– Igen. Hozzád megyek feleségül. Így hivatalosan is Mrs.
Hartman leszek.
Kiveszi a kezemből a dobozt, megfogja a nyakamat, és a szájához
húzza az enyémet.
– Nagyon szeretlek – súgja ezer csók közö .
Én is próbálom ugyanezt mondani, de olyan hevesen csókol, hogy
alig kapok levegőt, nemhogy értelmesen beszéljek.
Huszonnégy év ala számtalan fér val csókolóztam, de minden
csók ugyanolyannak tűnt. Szétnyílt ajkak, simogató nyelv és egy
csomó nyál. Mióta Cole-lal találkoztam, rájö em, hogy az igazi csók
messze több, mint szájmozgás. Inspiráció. Időtlen és titokzatos. A
csók művészete Cole Hartmannál kezdődik és végződik.
Úgy csókol, mintha szent küldetésének tartaná, hogy minden
légvételemet magába szívja, és sok-sok szerelemmel fűszerezve
visszaadja nekem. Ajka erős, keze állandóan mozgásban, miközben
teste úgy ringatózik, ahogy az enyém. Ez az ember maga az
intenzitás. Árad belőle az életerő és a dominancia. Apait-anyait
belead, főleg, ha rólam van szó.
– Kívánlak – mondja nyersen, majd a nyakamat kezdi csókolgatni.
– Koszos vagyok.
– Nem érdekel. Te az én kis mocskos kefélőbabám vagy.
 Megfogja a térdhajlatomat, és hanya fektet.
Nem esem a padlóra, mert megtart, nehogy megüssem magam.
Nem tudom, mikor ve e ki a gyűrűt a dobozból, de a kezében van,
és amikor fölém hajol, az ujjamra húzza.
– Pont jó – mondjuk egyszerre.
Mosolya többet jelent, mintha egy egész ékszerboltot ajándékozo
volna. Úgy érzem, csordultig tele a szívem szerete el.
– Ma összetörlek – mondja, majd a melltartón keresztül a
bimbómba harap.
– Az elő , vagy az után, hogy lecsapollak?
– Az elő .
A másik mellemhez hajol, és lehúzza a melltartót, hogy
hozzáférjen.
– Jó – nyögöm, aztán pucsítok, hogy még közelebb kerüljek a
szájához. – Nem akarom érezni az arcomat vagy a kezemet, miután
végzel velem.
– Kihasznállak – válaszolja, kigombolja a sortomat, és a bugyival
együ lehúzza rólam. – És molesztállak.
– Hajrá.
– Alaposan szétnyitlak.
A lábam közé térdel, és szélesre tárja a combomat. Előnyt
kovácsol a hajlékonyságomból.
– Csak nyugodtan – válaszolom, és vonaglani kezdek, mert már
alig várom, hogy belém jöjjön.
– Amikor meghúzom a hajadat, ordíts, hogy akarod, és könyörögj,
hogy erősebben dugjalak.
– Mert imádom a farkadat. Most már ne ingerelj tovább, hanem
lépj a te ek mezejére, te disznó!
Nevet, aztán úgy veti rám magát, mint egy kiéheze fenevad.
Először csókolgatni kezd, aztán minden önuralma köddé válik.
Egyik kezével tartja a hátamat, nehogy a szilánkos padlóra kerüljön,
ő viszont meginog, mert úgy próbál megtámasztani, hogy közben a
puncimhoz dörzsöli a nadrágja sliccét.
– Tegyél le – mondom, és ke őnk közé nyúlok, hogy lehúzzam a
cipzárját.
Nagyot nyög, aztán talpra áll, és magával húz. Forog velem a
helyiség, miközben a hátam a tükörnek csapódik. Felemel, a dereka
köré kulcsolja a lábamat, aztán megpróbálja lehúzni a cipzárját.
Hangos lihegése visszhangzik, fér as illata pedig eltelíti az
orromat. Mindezek hatására végképp úrrá lesz rajtam a vágy.
Megmarkolom a fenekét a nadrágján keresztül, a kezéhez
dörgölőzöm, és rákenem a nedvességemet.
– Az igen! Alaposan átnedvesedtél.
Még mindig a hátsóját markolászom, ő pedig nem törődik a
sliccével, inkább alaposan megujjaz.
Mindenü érzem a jelenlétét. Ujja a lábam közö , nyelve a
számban, forró, nedves bőre az enyémhez tapadva. Legszívesebben
minden porcikáját csókolgatnám és nyalogatnám, de a bőre nagy
részét még mindig fűrészpor borítja.
– Zuhanyozzunk le! – lihegem, miközben ajka az enyémhez
tapad.
Egyetértően nyög, aztán lehámozza magáról a farmert és a
bakancsot. Persze hogy nincs rajta alsónadrág.
Anyaszült meztelenül áll elő em, miközben a kőkemény farkához
szorít, aztán a konyhán keresztül a fürdőszoba felé vesszük az
irányt. A vállába kapaszkodom, és átkulcsolom a derekát a
lábammal.
Nem jutunk messzire. A hűtőnek támaszt, és belém rakja a farkát.
Ahogy nyomul, egyre hangosabban nyög, miközben a combomat
markolássza.
– A kurva életbe! Azt a kurva!
Intim izmaim folyamatosan összerándulnak, ujjamat a hajába
fúrom, és próbálom tartani az ütemet.
– Dugj meg, mintha a tiéd lennék.
– Az enyém vagy.
Folyamatosan dobálja a csípőjét, és durván nyomul, miközben
ide-oda mozgatja a fejemet, hogy kénytelen legyek ránézni.
– Azt akarom, hogy elélvezz. Hallani akarom a sikolyodat. Juss a
csúcsra!
Pontosan azt teszem. A nevét ordítom, miközben a testem minden
porcikájában érzem az orgazmust. Csípőjének mozgatása újabb
élvezetet okoz. Olyan hevesen ringatózunk a hűtőnek támaszkodva,
hogy a sörösüvegek is megmozdulnak.
Mellkasa zihál, pupillája kitágul, ahogy engem gyel.
– Nagyon szexi, amikor elélvezel a farkamon. – Pajzán mosoly
jelenik meg az arcán, aztán folytatja a nyomulást, melynek
következtében már alig érzem a végtagjaimat az újabb orgazmustól.
– Imádom a pinádat.
 – Ahogy a pinám is téged – válaszolom lihegve. – Neki is jár egy
gyűrű.
Kikerekedik a szeme.
– Úgy érted, pirszing? – kérdezi meglepődve.
– Igen.
– Majd holnap. Most nagyon sok a dolgunk – válaszolja, és még
mélyebbre tolja a farkát.
Aztán elhúz a hűtőtől, és az előszobán keresztül a fürdőszobába
visz. Kis helyiség, és mióta Cole beköltözö , még kisebbnek tűnik.
Tekintve, hogy igen méretes ckóról van szó, kis híján lefejeli a kádat
és a vécét, amikor belép a fürdőszobába.
Amikor kinyújtom a kezem, hogy beprogramozzam a víz
hőmérsékletét a zuhanyba, a farkán tart, folyamatosan nyomul, és a
nyakamat szívogatja.
– Benned akarok elaludni – su ogja a fülcimpámat harapdálva,
aztán egyik ujjával a csiklómat kezdi simogatni. Ez a Cole-féle
ráadás.
Az a nő, aki azt mondja, nem szereti a szexet, biztos, hogy még
soha nem kefélt Cole-lal. Sajnos kevés ilyen nőt találni, mert Cole
köztudo an népszerű volt St. Louisban.
Összeszorítom a fogamat, és átkozom magam, hogy ez eszembe
juto .
Ujját a csiklómon tartja, és hátrahajol.
– Mi a baj?
– Semmi – válaszolom, és gyorsan megcsókolom.
– Kamu.
Belép a kádba, és a meleg zuhany alá teszi a hátamat.
Sóhajtok, a mellkasának támaszkodom, fejemet az álla alá hajtom.
– Eszembe juto , milyen rossz volt a híred.
– Én már nem gondolok arra az időszakra. Soha.
Megmozdul, a csempe felé tol, aztán megfogja az arcomat.
– Az élet akkor kezdődö , amikor találkoztam veled. Nincs elő e.
Csak te vagy.
Végigsimítok a szemöldökén, a szeme sarkán, aztán követem a
noman kidolgozo arcvonásait.
– Szép vagy.
– Nem vagyok híve a…
– Akkor jóképű.
– Így már jobban hangzik.
 Vigyorog, aztán megérinti az orrával az enyémet.
– És fér as.
Ezzel megmarkolom a fenekét, mely ruha nélkül is olyan kemény,
mint a kő.
– Ez még jobb.
Imádom, ahogy oldalra hajtja a fejét, hogy a szemembe tudjon
nézni. Amikor a karjában tart, közelíti az arcát az enyémhez. Mindig
gyel és tanulmányoz. Az ajkát, az orrát és a homlokát mindig az
enyémhez szorítja, mintha nem lehetne elég közel, hogy érezze
minden porcikámat. Elképesztő, milyen gyelmes. Még soha nem
találkoztam hozzá hasonló fér val.
– Dugj meg, Cole! – mondom, aztán megdörzsölöm a nyelvemmel
az övét. – Telíts el!
Kihúzza belőlem, aztán a fal felé fordít. Kezével a polc két
oldalára támaszkodik, ezzel sikeresen leborítja a sampont és a
szappant, miközben keres valamit. Síkosítót.
Összeugrik a gyomrom, és úgy dugom felé a hátsómat, mint egy
szajha.
Kezét a lábam közé csúsztatja, és feldugja három ujját.
Lábujjhegyre állok, és a csempének támaszkodom, miközben lábam
remeg, ahogy egész testemet átjárja az izgalom.
Másik kezével közvetlenül a mellem ala erősen megfogja a
bordámat, így könnyen magához tud szorítani. Ezt a kezét
megmarkolom, és összefűzöm az ujjainkat.
– Készen állok.
Két hé el az után ve e el a seggszüzességemet, hogy
összejö ünk. Azóta mindig keresi az alkalmat, hogy hátulról is
megdughasson. Ez a gyengéje. Nem bír magával, ha meglátja a
segglyukamat. Már most liheg a fülembe, és megállás nélkül
dörgölőzik hozzám, miközben folyamatosan ki-be járatja az ujjait a
puncimban. Mindjárt elélvez.
– Nem tudom visszafogni magam – ordítja.
Mintha amúgy vissza tudná… Farka óriási és kőkemény. Hosszú
és vastag, jó kövér makkal. Hímtagjának minden centijét érezni
fogom.
Közelít a combomhoz, miközben a fülcimpámat harapdálja.
– Kicsit lazíts!
Hátratolom magam, és ellazulok. Ujjait továbbra is a lábam közö
tartja, és folyamatosan igazgat, hogy a hátsómba találjon.
 – A kurva életbe!
Tökéletes. Nem fogom kibírni. Már így is a csúcs közelében
vagyok, és nem kell sok, hogy alaposan elélvezzek.
Ahogy a nyögését és a morgását hallgatom, gyanítom, hogy ő is
hasonlót érez. Imádja az anális szexet, viszont nála sem tart sokáig,
mert hamar a csúcsra jut. Olyan szűk, és olyan jó így, hogy néhány
perc ala végez.
– Danni!
Teste remeg, ahogy folyamatosan nyomul.
– Mindjárt…
Ordít, fejét a vállamra ejti, és abbahagyja a mozgást.
– Élvezel? – kérdezem.
– Próbálom visszatartani, de képtelen vagyok rá. Elképesztően jó
benned lenni.
Ismét nyomulni kezd, és folyamatosan ujjaz. Hüvelykujja ördögi
dolgokat művel a csiklómmal.
– Muszáj elélvezned.
– Nem tudok.
Még nem.
– Dehogynem.
Elveszi a kezét az enyémtől, és a mellbimbómat ingerli.
– Még egyet.
Összeszedem magam, és folyamatosan lovagolok rajta. Érzem
minden izmát és leheletének melegét a nyakamon.
Szájával az enyém felé közelít, és hátrahúzza a fejemet, hogy
jobban érezzem a csókját. Ekkor jön a kellemes bizsergés, majd a
heves lüktetés a lábam közö , mely szétárad az egész testemben.
Majd szétrobbanok, annyira hatalmába kerít az orgazmus.
– Jaj, Cole! Élvezek! Élvezek! A csúcson vagyok!
Nagyot sóhajt, megmozdítja a csípőjét, és elordítja magát.
– Danni! Az istenit! Á!
Elélvez bennem. Azt kívánom, bárcsak látnám az arcát, az ajkát,
és azt az elégede séget, ami ilyenkor kiül az arcára. Hihetetlenül
szép, amikor elélvez.
Nem látom, mert há al vagyok neki, de pontosan érzem a teste
feszülését, a bőrét és a kezét, mellyel gyengéden végigsimít a
testemen.
Miután mindke en elmentünk, teste ellazul, noman átölel, és
átadja magát az örömnek. Múló pillanat, mert hihetetlenül gyorsan
össze tudja magát szedni, aztán kezdődik minden elölről. Egyáltalán
nem bánom. Bármit ad nekem ez a fér , örömmel fogadom.
Megmosdatjuk egymást, aztán megtörölközünk, és meztelenül
megyünk aludni. Összekulcsolom a lábamat, kezemet a mellkasára
teszem, az államat pedig a kézfejemre támasztom.
Hosszú percekig nézzük egymást anélkül, hogy megszólalnánk.
Aztán végigsimít a hátam alján, majd a két farpofám közö , mintha
ismét a segglyukamat akarná.
Kis híján leragad a szemem, ő viszont hirtelen megszólal.
– Hogy van a feneked?
– Hiányzik neki a farkad.
– Telhetetlen.
– Mondja ezt egy olyan ember, aki legalább háromszor kefél egy
nap.
– Te vagy az egyetlen nő, aki szex után még kanosabbá tud tenni.
– Ezt most vehetem bóknak? Már kezdtem azt hinni, hogy nem
tudlak kielégíteni.
Szorosan magához húz, és mélyen a szemembe néz.
– Belőled soha nem elég.
Érzem, hogy minden porcikám sajog.
– Rúdtáncolni akartam neked, de teljesen kifáraszto ál – mondom
neki, miközben a nyakához simítom az arcomat.
– Holnap is táncolhatsz, miután meggyűrűzöm a puncidat.
Hirtelen azt sem tudom, mit mondjak. Aztán az ajkamba harapok,
egyik ujjammal végigsimítok a nyakán, és úgy döntök, viccesre
veszem a gurát.
– Inkább szeméremajak-pirszinget kérek. Nem akarom, hogy
átszúrják a csiklómat.
– Jó. Akkor legalább nyugodtan szexelhetünk.
Egyik kezével a fenekembe markol, aztán így szól:
– Amúgy sem tudnának pirszinget tenni a csiklódra. Túl kicsi.
– Komolyan? – kérdezem, és felkapom a fejem, hogy a szemébe
nézzek.
– Elképesztően kicsi – válaszolja, és megcsókol.
Erről fogalmam sem volt. Nyilván nem volt összehasonlítási
alapom, mert az ember nem szokta a barátnői csiklóját vizslatni. Azt
nem akarom tudni, hogy Cole-nak hány nővel volt elő em dolga, ha
ilyen szépen össze tudja hasonlítani a csiklóméreteket. A gondolat
már így is befészkelte magát a fejembe, és nem igazán tesz jót az
önbecsülésemnek. Nyilván azért van ilyen nagy tapasztalata, mert
jól néz ki, és olyan szexuális vággyal áldo a meg a természet, hogy
még Dzsingisz kánt is kenterbe veri. Ez utóbbi állítólag több száz
gyermeket nemze .
– Tudtad, hogy Dzsingisz kánnak több mint ezer nő volt a
háremében? – kérdezem, és megfordítom a gyűrűt az ujjamon.
Összevonja a szemöldökét, és gyeli, mit csinálok.
– Annyi nővel azért nem volt dolgom, Danni.
Ezt nem mondja túl meggyőzően, úgyhogy kissé felborzolódnak
az idegeim. Soha nem használt óvszert, amikor velem szeretkeze .
Még első alkalommal sem. Esküdö , hogy nincs fertőzése, nekem
pedig o a spirál. Kicsit piszkálta a csőrömet a dolog, de annyira
nem, hogy szóvá tegyem. Egész mostanáig, mert most már a tőle
kapo gyűrűt hordom.
Lehúzom az ékszert, és végigsimítok a fényes felületen.
– Vajon hány kis Cole szaladgál szanaszét a világban? Nem,
mintha ez bármit is változtatna ke őnk közö . Csak szeretnék
felkészülni, hogy…
– Sehány. Nézz rám, Danni! – utasít, és megragadja a kezemet.
A szemébe nézek, és látom, milyen komoly.
– Mindig vigyáztam – mondja őszintén. – Mindig védekeztünk.
– Velem nem.
Elveszi tőlem a gyűrűt, és a fény felé fordítja, majd úgy tartja az
arcomhoz.
Van valami a belsején? Talán egy felirat?
Megfogom a csuklóját, és közelebb húzom, hogy jobban lássam.
Örökké ~ Együ
Remegni kezd az állam, és nem jutok szóhoz.
– Nekem te vagy az örökké, Danni. – Az ujjamra húzza a gyűrűt,
és megsimogatja az arcomat. – Ezért nincs szükség védekezésre.
Közelebb húzódom hozzá, és megcsókolom.
– Köszönöm.
Néhány percig a karjában tart, majd mély levegőt vesz, és így szól.
– Meg kell beszélnünk az esküvőt.
– Még rengeteg időnk van…
– Nincs.
Felültet, és ahogy rám néz, látom a ráncokat a szeme körül.
Megijedek.
– Mi az?
 – Egy kicsit el kell tűnnöm a városból.
– Tessék? – Felpa anok, és további kérdéseket teszek fel. – Mikor?
Mennyi időre?
Hátával az ágy fejtámlájának dől, és magára húzza a lepedőt.
– Munkaügy. Néha el kell utaznom. Az országból.
Nem lenne olyan gondterhelt az arca, ha csak néhány napról vagy
hétről lenne szó.
– Mennyi időre, Cole? – kérdezem, miközben összeugrik a
gyomrom.
– Egy évre.
– Nem. Mondd, hogy nem utazol!
– Muszáj, kicsim.
Előrehajol, és kerüli a szemkontaktust.
Halo ügy. Ha nem képes a szemembe nézni, tudom, hogy a
lehető legrosszabb hírt fogja közölni.
– Miért? – kérdezem, és mozdulni sem tudok a döbbene ől.
– Egy olyan kormányzati szervnek dolgozom, ami…
– Szóval egy nyavalyás ellenőr vagy!
– Hadd fejezzem be!
Visszaülök, és keresztbe fonom a karomat, hogy ne látsszon a
reszketésem.
Nem kéne úgy kiakadnom. Csak kilenc hónapja vagyunk együ ,
de azóta egyetlen éjszakát sem töltö em nélküle. Még soha nem
függtem így senkitől, és eddig nem voltam az a fajta, aki ne tudna
fér nélkül élni. Mostanra viszont teljesen Cole-függő le em, és
gyűlöltem magam ezért.
– Sajnálom. Folytasd! – válaszoltam, miközben próbáltam
lehiggadni.
– Az a feladatom, hogy ellenőrizzem az információk hitelességét.
A bászrai olajkikötőbe delegáltak, Irak déli partjaihoz.
Projektmenedzserként veszek részt a munkában. Megnézzük, hogy a
beszállítók nyomást gyakorolnak-e valamivel a kormányra.
– Szóval Irakba mész. Egy évre – nyögöm ki válaszul, és nagyot
sóhajtok. – Mikor indulsz?
– Jövő hónapban.
– Jövő hónapban – ismétlem, mint egy papagáj.
– Mikor akarsz házasodni?
– Nem tudom. – Még nem gondoltam végig, de tudom, hogy
muszáj lesz. Cole elmegy. – Most haragszom – válaszolom
meggyőződés nélkül.
– Csak nyugodtan.
Felemeli az államat, és vár, míg a szemébe nézek.
– Összeházasodunk. Megtehetjük most, vagy egy év múlva. De a
lényeg, hogy férj és feleség leszünk – teszi hozzá.
Egyedül leszek egy évig. Tehetem a menyasszonyaként, vagy
újdonsült feleségként. Könnyek szöknek a szemembe, aztán
patakokban csurognak végig az arcomon, míg végül sós tengerré
válnak a szám szögletében.
– A fenébe is, Cole!
Felemelem a kezem, hogy lefejtsem az ujjait, de végül nem
teszem. Kétségbeese en az alkarjába kapaszkodom, mintha ez lenne
az utolsó mentsvár.
– Egy nyomorult év. – Az ölébe ültet, a csípője két oldalára teszi a
lábamat, és szorosan magához ölel. – Már a gondolat is fáj, hogy
távol leszek tőled.
– Én is…
– Nem. Teljességgel kizárt.
– Veszélyben leszel? – kérdezem kikerekede szemmel.
Nevet. Még soha nem hallo am ilyen természetellenes nevetést.
Aztán megsimogatja a hajamat.
– Nem.
– Akkor miért nem mehetek? – kérdezem, és magam is
meglepődöm a saját nyafogásomon.
– I a tánciskolád. Ezenkívül civileket nem engednek a fúrótorony
közelébe. Úgyhogy nem jöhetsz.
Beáll a csend, és akkora gombóc nő a torkomban, hogy amúgy is
képtelen lennék megszólalni.
Egy évig nem látom Cole-t mosolyogni. Nem ülök a háta mögö a
motoron. Nem vetkőzöm neki a rúdnál. Nem fogom a kezét a
baseballmeccsen. Nem iszom vele sört a kertben.
– Egy évig nem szexelünk – mondom végül, és megsimogatom az
ajkát.
– Majd visszaidézem, ahogy meztelenül táncolsz, és arra fogom
kiverni.
– Visszajössz hozzám? – kérdezem szomorúan.
– Igen.
Felemeli a kezemet, és megcsókolja a gyűrűt.
– Megígérem – válaszolja eltökélten.
 Örökké.
Együ .
– Várok rád. Akár száz évig is, ha kell – su ogom a fülébe, és
átölelem a nyakát.
 nyolcadik fejezet

Amikor a nézeteltérésünk másnapján bementem, hogy találkozzak a

HR-essel, Trace-t nem lá am a kaszinóban. Mi több, három hete nem
lá am, és nem is hallo am róla. Az ala az idő ala átvariáltam a
napirendemet, lemondtam a táncórák egy részét, és jó pár órát
összevontam. Mindezt azért, hogy heti öt estét a kaszinóban
hastáncoljak.
A Regal Arch Kaszinóban.
Évi háromszázezer dollárért.
Még most sem hiszem el.
– Mi van veled, tesó?
Nikolai O’Shay a szamba közben elengedi a kezem, és tájszólással
hozzáteszi:
– Be köll olajozni a gépezetet.
Vagyis szerinte úgy mozgatom a csípőmet, mintha berozsdásodo
volna. Reméltem, hogy nem tűnik fel neki. De természetesen
észreve e. Főiskola óta táncpartnerek vagyunk, és mindig együ
lépünk fel, ha valamilyen rendezvényre táncospárt keresnek. Ilyen
volt például a polgármester karácsonyi táncmulatsága. Felkérést
kaptunk az Anheuser-Busch sörfőző vállalat ünnepségére, melyet a
Függetlenség napja alkalmából rendeznek. Hat hetünk van, hogy
formába lendüljünk.
A táncstúdiómban épp Maroon 5-tól a One More Night című szám
megy. Bonyolult a koreográ a, de az ütem kifejeze en a szambára
hajaz. Ha elkapom végre a ritmust, nyert ügyünk van.
– Sok minden jár a fejemben.
Előrehajolok, kezemet a térdemre teszem, és próbálok levegőt
venni.
– Meséld el a jó öreg haverodnak!
Nikolai lehalkítja a zenét, aztán nekifutásból hátradől, és
végigcsúszik a termen. Sikeresen hanya vágódik, és a földön fekve
rám néz.
 Göndör, szőkére feste , rövidre nyírt hajfürtjén megcsillan egy
izzadságcsepp. Félig ír, félig afrokaribi származású. Trinidadban
születe , és o is nő fel. Amikor megszólal, olyan, mintha
énekelne. Kékesszürke szeme és sötét bőre mia igazán különleges.
– Inkább a táncra gyelnék – válaszolom. Egyik lábamat a
mellkasára teszem, és a tűsarkú cipőm hegyével felemelem az állát.
– Kezdjük az elejéről!
Megfogja a vádlimat, végigméri a csupasz lábamat, aztán a
tapadós sortnadrágomra és a sportmelltartómra téved a tekintete.
– Ki kéne engedned a feszkót, csajszi. Ebben szívesen segítek –
válaszolja, és sokat sejtetően kacsint.
Nikolai a Közép-Nyugat egyik legjobb táncosa. Emelle
modellkedik, és nemrég fejezte be a reklámforgatást a Bene onnál.
Lételeme a csajozás.
Főiskolás korunkban sokat szexeltünk, és az utóbbi pár hétben
többször átfuto az agyamon, hogy jó lenne felidézni a régi szép
időket. Azt viszont nagyon jól tudtam, hogy bánni fogom. Egyrészt,
mert ő az egyik legjobb barátom. Másrészt, mert számára nem
létezik monogámia. Harmadszor, mert nem olyan király az ágyban,
mint hiszi.
– Mi lenne, ha csak az után zúdítanám rád a gondjaimat, hogy
eltáncoljuk elölről a koreográ át? – kérdezem, és a lejátszó felé
veszem az irányt.
– Jól van. Csináljuk! – válaszolja, majd felpa an, megigazítja a
nadrágját, és megmozgatja a nyakát.
Ahogy megszólal a zene, beállunk, és nekikezdünk a
tánclépésnek. Jobb-bal, forgás, hajlás, aztán kihúzzuk magunkat, és
úgy pörgünk-forgunk együ és külön-külön, mint a szélvész.
Próbálom minden ütemre megemelni a lábam, és kicsiket rúgni,
melynek hatására a medencémen is érzem a zene lüktetését. Fáj a
talpam a tűsarkúban, a sarkam pedig csupa bőrkeményedés.
Igyekszem csillapítani a fájdalmat, ezért lábujjhegyre állok, és úgy
táncolok tovább. Lassan, de biztosan érzem, hogy belejövök.
– Ez az, kislány! Erről van szó – kiáltja Nikolai, majd alaposan
megpörget.
Ekkor kopogást hallok a stúdió bejáratánál.
Nikolai a karjába zár, hátradönt, miközben fejjel lefelé kiáltom:
– Nyitva! Gyere be!
Péntek délután van. A tanítványaim közül bárki megérkezhete .
Vagy a húgom, aki sokszor beugrik, miután végze a suliban. Bár ő
soha nem kopog.
Kicsit oldalra lépek, aztán Nikolai dereka köré fonom a lábam.
Mindezt há al az ajtónak. Forog körülö em, utána felemel, és
szorosan a hátamra teszi a kezét, miközben csupasz mellkasa
hozzám ér. Aztán hirtelen abbahagyja, letesz a földre, és az idegenre
néz.
Mellkasom zihál, miközben megfordulok, és ekkor látom, hogy az
illető nem más, mint Trace Savoy.
Kezét csípőre teszi, és dühösen néz Nikolaira.
Ez érdekes lesz. Cole ki nem állha a Nikolait, mert féltékeny volt
rá. Ki tudja, Trace-t mi bosszanto a így fel.
– Mit keres i ? – kérdezem, és megigazítom a sortomat, ami tánc
közben alaposan felcsúszo .
– Csak beugro am – válaszolja Trace, és mérgesen rám néz.
Nikolai lekapcsolja a zenét, és szorosan mellém áll.
– Ki ez az alak?
– Ő az oka, hogy nem lesznek szabad estéim. Nik, ő i Trace.
Trace, ő i Nikolai.
Nem fognak kezet, és szóban sem üdvözlik egymást. Nikolai
összekulcsolja karját a csupasz mellkasa elő , Trace pedig
terpeszben áll, kihúzza magát, és hátrateszi a kezét.
Fekete öltönyt visel, inge pedig olyan kék, mint a szeme. Nincs
nyakkendője. Ingének felső két gombja nyitva, így még jobban látni,
hogy milyen izmos a nyaka.
– Megyek – szólal meg Nikolai. Kicsit odébb lép, és felveszi a
pólóját, aztán belebújik az utcai cipőjébe.
– Várj még! Jó lenne…
– Egyszer már volt ilyen.
Az ajtó felé veszi az irányt, aztán hol Trace-re, hol rám néz, és
folytatja:
– Többet nem kérek.
Trace kérdően felvonja egyik szemöldökét. Biztosra veszem, hogy
szívesen meghallgatná annak az estének a történetét, amikor Cole
ökle megmintázta Nikolai arcát. Mivel az égvilágon semmi köze
hozzá, nem fog róla tudni.
– Nincs köztünk semmi – jelentem ki mérgesen, és dühösen nézek
Nikolaira, de egyáltalán nem hat.
– Jó – válaszolja nevetve, miközben a fejét csóválja. – Majd hívjál!
Í
Ígérted, hogy beszélünk.
Ökölbe szorítom a kezem a combom melle , Nikolai pedig
felszegi az állát, jelentőségteljesen végigméri Trace-t, aztán eltűnik
az ajtó mögö .
– Mi történt a tükörrel? – kérdezi Trace, és a tükrön lévő repedés
felé biccent, ami két éve éktelenkedik a falon.
– Némi önsajnálat történt – válaszolom.
Azért hagyom o a repedést, hogy emlékeztessem magam,
milyen voltam, és milyen nem szeretnék lenni. Soha többé nem
akarom azt a lepa ant, piás arcot látni magam elő , amit annak
idején.
– Megjaví atom.
– Köszönöm, nem szükséges. – Megmarkolom a törülközőt, hogy
letöröljem az izzadságot az arcomról és a nyakamról. – Csak hogy
tudja, másodszor üldöz el fér t a házamból. – Ereimben lüktet a vér,
és olyat mondok, hogy kis híján rám szakad a mennyezet. – Nikolai
egyike a szeretőimnek. Mindig visszatér.
Megáll, felém fordul, és összevonja a szemöldökét.
– Nem dugnak.
Annak ellenére, hogy beletrafált, nagyon irritál a magabiztos
hanghordozása. Legszívesebben alaposan ellátnám a baját.
Megfordulok, és a konyhára nyíló ajtó felé vágtatok.
– Tudja, honnan tudom? – kérdezi, miközben szorosan a
nyomomban van.
– Nem érdekel.
Fogom a jégbe hűtö ásványvizet, kinyitom a palackot, és a
fürdőszoba felé menet kortyolok párat.
– Ha szé enné neki a lábát, nem ment volna el ilyen gyorsan –
válaszolja, és a fürdőszobaajtónak támasztja a hátát.
– Fogalma sincs…
– Maga olyan sokszor lelombozta, hogy már hozzászoko az
elutasításhoz.
Ezt meg honnan tudja? És miért van még i ? Ahelye , hogy ezen
lamentálok, mi a frászért nem küldöm el?
Izmos testén ismét feszülni kezd az öltöny. Amilyen meleg van
kint, lefogadom, hogy alaposan megizzadt benne. Ahogy elnézem
határozo , szabályos, kicsit éles vonásait, olyannak tűnik, mint egy
uralkodó. Égszínkék szemében némi aggodalmat vélek felfedezni.
Azáltal, hogy egy kicsit nyitva az inge, és a szokásostól eltérően
kócos a haja, sokkal hétköznapibbnak tűnik, mint eddig bármikor.
Idegesnek látszik, de nem abban az értelemben, ahogy szoko . Épp
ezért sokkal könnyebben állom a tekintetét.
– Hagyja abba! – szól, és zsebre teszi a kezét.
– Mit?
– Ne nézzen rám úgy! Nem fogom megdugni.
Ahogy kinyitja a száját, már tudom, miért nem szeretem ezt az
embert.
– Összekeveri az úgy nézést a haraggal. – Belépek a fürdőszobába,
és kinyitom a zuhanyt. – Miért van még i ?
Megnyilvánulásai folyamatos védekezést váltanak ki belőlem, de
nem tud megbántani. Felőlem ítéletnapig állhat néma csendben a
fürdőszobában, én akkor is le fogok zuhanyozni.
A sortnadrágom övére teszem a hüvelykujjamat, és ránézek,
mintha azt kérdezném, hogy nézni akarja-e, amíg vetkőzöm.
Megfordul, és az előszoba felé veszi az irányt.
Próbálok fülelni, miközben levetkőzöm, és beállok a zuhany alá,
de a víz csobogásától egy árva hangot nem hallok a bejárat felől.
Jobb lenne, ha elmenne, bár nagyon szeretném tudni, hogy miért jö .
Csak beugro – mondta ő. Ez meg mi a frászt jelent?
Vajon most is a házban van, és szétnéz?
Cole motorján és a fellépőruháimon kívül nincs értéket
megtestesítő dolog a házban. Nem, mintha a ól tartanék, hogy egy
ilyen gazdag ckó bármit is el akarna tőlem lopni.
Viszont, ha bemegy a hálószobába, juthat olyan információhoz,
amihez egyáltalán nincs köze.
Mondanom sem kell, hogy miután lezuhanyoztam és magamra
kaptam egy törülközőt, a hálóban találom Trace-t.
A bevetetlen ágyon ül, maga alá gyűri a lepedőt, és egy olyan
képet tart a kezében, amin Cole épp a karjába zár.
Kitépem a kezéből, és visszateszem az éjjeliszekrényre, ahol még
ezer hasonló kép áll.
– Mit csinál maga i ? – kérdezem dühösen, és a ruhásszekrény
felé viharzom, miközben összeszedem a földön heverő koszos
alsóneműket.
– Magát várom. Ez már a szokásommá vált.
Átnézek a vállam fele , és látom, hogy felvesz egy fekete
tangabugyit a földről. Odamegyek, és azt is kikapom a kezéből,
ahogy épp az orra felé közelíti.
 – Akkor írja a szokásai közé a bugyiszagolgatást is!
Szorosabbra tekerem a törülközőmet, és visszamegyek a
szekrényhez.
– Most komolyan, Trace. Miért jö ?
A szekrény elég mély, hogy kilépjek a látószögéből, úgyhogy
gyorsan felveszek egy fehér ujjatlant és egy rövid farmersortot.
– Nemsokára kész az új Bissara. Jövő héten nyit, és azt akarom,
hogy ön is lássa.
– Telefonon is szólhato volna.
Belebújok az arany papucsba, kilépek a szekrény mögül, és
végigsimítok a hajamon.
Figyeli, ahogy közelítek. Tekintete a szokásostól eltérően
bujaságot sugároz. Lassan végigméri a csípőmet, a lábamat, aztán a
mellemre néz.
Mellbimbóm megkeményedik a vékony melltartóban, mellkasom
feszül, és egyre nehezebb.
– Trace!
Pislog, aztán gyorsan elkapja a tekintetét, és végigméri az
éjjeliszekrényen lévő, Cole-ról készült képeket.
– Várja, hogy visszatérjen a vőlegénye?
Hirtelen alig kapok levegőt. Megmarkolom az eljegyzési gyűrűt,
ami azóta nem mozdult a jobb gyűrűsujjamról, hogy találkoztam
Trace-szel.
– Sokáig vártam rá – válaszolom, és pocsék érzések törnek fel
belőlem. – De tudom, hogy nem jön vissza.
Kérdezze meg, mi ennek az oka, Trace! Kérdezze meg, miért vagyok
olyan magányos!
Feláll, és kiviharzik a szobából.
– Menjünk!
Hátrahőkölök, és egyáltalán nem értem ezt a hirtelen
hangulatváltozást.
– Hová? Más terveim vannak mára – válaszolom, és követem a
ckót a konyhába.
– Változtassa meg őket! – Megragadja a telefonomat, és odaadja. –
Hol a táskája?
– Nem hordok táskát, és nem változtatok a terveimen.
Kiveszek egy hajgumit a ókból, és lófarokba kötöm a hajamat.
– Lehet, hogy később beugrom a kaszinóba. De az is előfordulhat,
hogy nem.
 Összepréselem magam, hogy elférjek a ckó melle a két pult
közö i keskeny padlórészen, aztán keresztülmegyek a tánctermen,
és kilépek a házból.
– Hová megy? – kérdezi összevont szemöldökkel.
– Teszek néhány kört – válaszolom. Megkerülöm a sárga
Midgetet, aztán kiveszem az ülés alól a kulcsot.
Kikerekedik a szeme, és a homlokára csap.
– Az autóban tartja a kocsikulcsát?
Vállat vonok, aztán kinyitom a kocsi ajtaját. Még erősen süt a nap,
de tudom, hogy már nem sokáig.
– Bezárja egyáltalán a házat? – kérdezi dühösen.
– Nem, apa. De nem leszek sokáig távol.
Ezzel bepa anok a vezetőülésbe.
– Hol van a lakáskulcs?
Az ajtó melle a virágcserép ala .
– Nálam.
Ahogy letekerem az ablakot, látom, hogy a ckó bemegy a házba.
Csak néhány másodpercre tűnik el. Gondolom, azért, hogy bezárja a
bejárati ajtót.
Aztán visszatér, hogy a hátsó ajtót is becsukja.
Hirtelen nosztalgikus hangulatba kerülök. Ez a pasas legalább
olyan paranoiás, mint Cole. Ki kéne akadnom rajta, ehelye inkább
megnyugtat.
– Csak néhány percre lakik a belvárostól. – Megfogja a
vezetőoldali ajtót, előrehajol, és rám néz. – Simán kirabolhatják.
– Ha nem ve e volna észre, az égvilágon semmim nincs, amit
elvihetnének. – Beindítom a motort. – Még tévém sincs – teszem
hozzá.
Hacsak azt nem számítom, amit Cole i hagyo , de azt a pincébe
zártam.
– Van egy drága motor az étkezőben – válaszolja. – És mi állítja
meg a betörőt, hogy önt rabolja el, ha épp ahhoz van kedve?
Mintha Cole-t hallanám…
Megigazítom a hajam, és csábosan hátrahajtom a fejem az ülésen.
– El kell jutnom a bankba, mielő bezár.
Kihúzza magát, és alaposan végigmér. Látom rajta, hogy
frusztrált. Elővesz egy borítékot az öltönye zsebéből, és átnyújtja.
– Mi ez? – kérdezem, és próbálom elvenni a borítékot, de ő túl
erősen szorítja.
 – Fizetési előleg.
Még mindig nem engedi el.
– A ól fél, hogy kihátrálok a megállapodásból?
– Nem írta alá a szerződést – válaszolja, és elengedi a borítékot.
– Mondtam, hogy o leszek. Nem hazudtam.
Kinyitom a borítékot, és ránézek a csekkre.
Jóságos ég! Sok nulla van benne. Ez egy egész havi zetés. Szívem
majd kiugrik a helyéről, kezem remegni kezd.
– Elviszem – mondja, és kinyitja a kocsim ajtaját.
A visszapillantóból látok egy fekete szedánt a sarkon.
– Úgy érti, a sofőrje majd elvisz?
– Igen.
– Köszönöm, nem.
Megfogom az ajtót, és próbálom becsukni.
Visszahúzza, és megállít.
– Mi a gond?
– Szép nap ez a mai. Szeretném, ha fújná az arcomat a szél.
A legtöbb fér feladná. Púp akar lenni a hátam közepén? Jó. Nem éri
meg vitatkozni. De Trace más. Makacs, és kifejeze en élvezi a vitát.
Mintha ez motiválná.
– Szálljon ki! Majd én vezetek – mondja, és kinyitja az ajtót.
Felkapom a fejem.
– Maga vezeti… ezt a kocsit? – kérdezem döbbenten.
Úgy méri végig az autómat, mintha maga sem hinné, hogy ő te e
az előbbi javaslatot.
Kitör belőlem a röhögés.
– Mi lesz a makulátlan frizurájával?
Nagyot sóhajt, és végigsimít a fürtjein.
– Befér egyáltalán? – kérdezem továbbra is nevetve. Közben
eszembe jut az első alkalom, amikor Cole nagy kínkeservvel
bepréselte magát a kormány mögé.
Trace vékonyabb, de hosszabb a lába. Nem sok hely marad neki,
az biztos.
– Majd meglátjuk.
Úgy kikap a vezetőülésből, mintha pehelysúlyom lenne, aztán
átrak az anyósülésre.
A kocsiajtó felé húzódom, ő pedig a vezetőülés alá nyúl, és nagy
csikorgással hátrahúzza. Aztán leveszi a zakóját, és az üléseink mögé
pillant, mintha lenne o bármi hely. Gondolom, azon
morfondírozo , hogy hová tegye a méregdrága ruhadarabot.
– Talán a csomagtartóba – javaslom, és vigyorogva nézek rá a
szemem sarkából.
Kiszáll, és egy lépéssel a csomagtartónál terem, aztán kinyitja.
– Ez nagyon rossz vicc – válaszolja, aztán becsukja a csomagtartót,
és üres kézzel jön vissza.
A műszerfalra teszem a borítékot, és ránézek.
– Sokszor hűtőnek használom a csomagtartót. Telerakom jéggel,
hogy hideg maradjon az o tarto sör.
– Akkor ezért olyan rozsdás.
Összekuporodik a kormány mögö . Némi sóhajtozás és
szerencsétlenkedés után valahogy elrendezi a lábát, és becsukja az
ajtót.
– Ez a kocsi egy veszedelem.
– Ha most panaszkodni kezd a…
– Hová kell mennünk? – kérdezi, és a slusszkulcs után nyúl.
Elárulom neki a bankba vezető utat.
– Tudja, hogy kell ilyesféle autót vezetni?
Lesújtó pillantást vet rám, de a komoly és megvető tekintet
mögö látok némi derűt. Mintha mosolyogna.
– Vigyázzon, Trace! Még a végén azt fogom hinni, hogy jól érzi
magát.
– Jó.
Becsatolja a biztonsági övét, és megvárja, hogy én is ezt tegyem.
Aztán kilövünk.
Ahogy kihajt az útra, a szedán követni kezd minket.
– Végig a nyomunkban lesz? – kérdezem, miközben lerúgom a
papucsomat, és a kesztyűtartóra teszem a lábam.
– Igen. A sofőröm ismeri a kardiopulmonális újraélesztést, így ha
elütne minket egy Mini Cooper, simán újraéleszt mindke őnket.
Felcsa anok, és ránézek. A kiakadásomnak hála, röhögés lesz az
eddig gondosan álcázo félmosolyból. Hihetetlen, hogy ez a pasas
tud nevetni.
Csodás látványt nyújt. Haja lobog a szélben, és a napfényben még
derűsebbnek tűnik az arca. Nem szeretem a ckót, de isten látja
lelkem, egy kicsit sem bánnám, ha jobban megismerhetném a
testének minden porcikáját. Összevissza ugratjuk és verbálisan
szekáljuk egymást. Olyan, mintha örtölnénk. Esküszöm, hosszú idő
óta nem szórakoztam ilyen jót senkivel.
 Amikor megérkezünk a bankba, a kocsiban marad, hogy
telefonáljon. Eredetileg csak azért jö em volna, hogy kivegyek
valamennyi pénzt, mert valahogy fedeznem kell a következő heti
megélhetésemet. De most, hogy kaptam ezt a hatalmas összegű
csekket, lesz még egy oka a látogatásomnak.
Miután az ügyintéző kiállítja a csekket a Kapu Hajléktalanszálló
nevére, visszamegyek az autóhoz, és kedvem lenne sírni a
boldogságtól.
– Lesz még egy állomás. El kell mennünk a Schnucks
gyógyszertárba – mondom, miközben észreveszem a tőlünk néhány
méterre parkoló szedánt.
Trace beindítja a kocsimat, és úgy vezeti, mint egy pro .
– Mi kell onnan?
Ez a ckó minden lében kanál. Pedig semmi köze hozzá, hogy
gyógyszert váltok ki a szomszédaimnak.
– Elfogyo az óvszer – válaszolom vigyorogva.
Nem tudom megmondani, milyen érzelem ül ki arra a gőgös,
arisztokratikus képére, de azt biztosan állítom, hogy nem a
lelkesedés.
– Visszafelé megállunk a kaszinónál – vágja rá.
Velem jön a gyógyszertárba, és vigyorog, mint egy eszelős,
amikor egy csomag XL méretű Trojan gumi óvszert is teszek
Virginia szívgyógyszere mellé.
– Fejezze be a vigyorgást!
Kiveszek némi aprót a zsebemből.
– Nem önnek lesz – teszem hozzá.
A atal kasszás a hatalmas szemüvege mögül gyel minket.
Trace elveszi a zacskót a sráctól, és diadali asan kiviharzik a
gyógyszertárból.
Ki zetem a tételek árát, és nyugodtan megyek utána. Amikor
kilépek, a ckó nincs a kocsiban, és másu sem látom. Összeugrik a
gyomrom. Vajon lelépe ?
Ahogy végigpásztázom a parkolót, hátha megtalálom a sofőrje
kocsiját, valaki hirtelen átkarolja a derekamat hátulról. Amikor
megpillantom Trace kék inggallérját, a falnak támasztja a hátamat,
megfogja a nyakamat, és megcsókol.
 kilencedik fejezet

Tökéletes a csókja. Tökéletes bicepsze feszül, ahogy megfogja a

kezem. Hirtelen azt sem tudom, hol vagyok. Mintha kifordult volna
a helyéből a világ.
Trace mélyen a számba dugja a nyelvét, és folyamatosan kergeti
vele az enyémet. Lassan alig kapok levegőt a meglepetéstől, és a
szünet nélküli csókoktól. A nyakamat simogatja, aztán a tarkómra
téved a keze, és erősen magához húz, hogy még intenzívebben
csókoljon.
Minden mozdulatából árad az erő, a hatalom és a birtoklási vágy.
Ugyanakkor azt is érzem, hogy gyel rám, és igyekszik a kedvemben
járni.
Vibrál körülö ünk a levegő, és felszabadulnak a szexuális
energiák, amikor felemel, a gyógyszertár falának szorítja a hátamat,
aztán egyre mélyebben és gyorsabban csókol.
Hevesnek és féktelennek tűnik, ahogy megérint, a csókjáról nem
beszélve.
Folyamatosan zihál a mellkasunk, nyögünk, és mindke őnkön
úrrá lesz a vágy.
A közelben becsapódik egy autó ajtaja. Hallani a forgalom zaját.
Melle ünk folyamatos a jövés-menés. Lehet, hogy elálljuk valakinek
az útját, de nem érdekel.
Úgy csókol, mint egy kiéheze fenevad, aki csak arra várt, hogy
valami jó falathoz jusson. Közben folyamatosan a fenekemet
markolássza. Olyan szorosan húz magához, hogy érzem az ágyékát
a lábam közö . Merevedése a puncimhoz ér, és egyre gyorsabban
veszi a levegőt.
Annyira magával ragad a pillanat, hogy a vállába vájok, nehogy
véletlenül eltávolodjon. Ne hagyd abba!
Egyre durvábban csókol, amire én is egyre hevesebben reagálok.
Lassan úgy érzem, szétpa anok a feszültségtől, de a szó jó
értelmében.
 Egyszerre nyögünk, miközben hatalmas teste az enyémhez tapad.
Próbálok eltávolodni a faltól, miközben érzem a bizsergést a lábam
közö . Ennek hatására rögtön átnedvesedik a fehérneműm.
Olyan mesterien csókol, hogy rögtön a mennyországban érzem
magam. Egyszerre érzéki és vad, csábító és birtokló.
Túl korán hagyja abba. A fülemhez szorítja az ajkát, és
folyamatosan liheg, nyög és zihál.
– A kurva életbe!
Letesz a földre, de még közel marad. Megigazítja a mandzse áját,
a merevedésére néz, aztán felteszi a nagy kérdést:
– Merre tovább?
– Van valami egyéb terv?
– Nem úgy értem.
Egyik tenyerét a falnak támasztja a fejem melle , a másik kezével
pedig alig észrevehetően megigazítja a fér asságát.
– Segítsek?
Hátralép, és jelentőségteljes pillantást vet rám. Aztán megfordul,
és a kocsim felé veszi az irányt.
– Nem, nem, nem! – rohanok utána. – Ezt meg kell beszélnünk.
Hatalmas léptekkel a kocsi felé tart, és kiveszi a zsebéből a
kulcsot.
– A fenébe is, Trace! – Egyre gyorsabban rohanok utána. – Az a
csók… – az a mesés, vad, érzéki csók, mely a fél világot megrenge e… –
mindent megváltoztat.
– Semmit nem változtat meg – válaszolja, és beszáll a kocsiba.
Az autó kicsit megmozdul a ckó súlya ala . Ha nem akadtam
volna ki azon, amit az előbb mondo , jót nevetnék rajta.
Még mindig a csók hatása ala vagyok, melyet biztos, hogy a
vágy és a szenvedély tüzelt. Ok nélkül senki nem csókol így. Nem
hagyom, hogy úgy tegyen, mintha mi sem történt volna.
– Minden nőt így csókolsz, ha nem akarod megdugni? –
kérdezem, miközben én is beszállok és felé fordulok.
– Sok nővel csókolózom. Akkor, o és úgy, ahogy akarok –
válaszolja kategorikusan.
Beindítja a motort, aztán közli, hogy csatoljam be a biztonsági
övet.
Úgy érzem, darabjaira hullik a szívem, de nem fáj. Már rég
megtanultam, hogy kezeljem a csalódást mint érzést.
– Azt mondtad, nem szereted a problémás egyéneket.
 Előrehajolok, és közelítem az arcomat az övéhez.
– Csakhogy pont te okozod a problémát a örtöléseddel. És
tudod, mit? Én ugyanígy teszek. Úgyhogy szállj le a magas lóról, és
nyugodtan verd ki ma éjjel, ha magányos vagy.
– Egy dologban igazad volt – válaszolja kifejeze en visszataszító
arckifejezéssel. – Nem randizom, hanem kefélek. Ami azt jelenti,
hogy soha nem vagyok egyedül éjszakánként.
Szívem a torkomban dobog, amikor visszaülök. Kiegyenesedem
az ülésen, és becsatolom az övet. Hirtelen végigfut a hátamon a
hideg. Talán a féltékenység teszi. Ezt az érzést viszont hamar felülírja
egy ennél sokkal mélyebb, el nem múló fájdalom, melyet egy másik
fér okozo .
Megfordítom az eljegyzési gyűrűt, mert a rajta lévő hazug felirat a
szokásosnál is jobban bosszant. Könnyű Cole-t hibáztatni a
fájdalmamért, mert számomra az jelente e a legnagyobb kínt, hogy
ő eltűnt az életemből. Az ő hiányát érzem most olyan erősen.
Mardos a reménytelen vágyakozás és a kín, hogy elveszte em.
– A következő a belváros.
Megadom Trace-nek a Kapu címét, és gyorsan felveszem a
napszemüvegemet, hogy ne lássa, milyen párás a szemem.
– Mit csinálsz o ?
– Ha nem akarsz furikázni, akkor o a saját kocsid – válaszolom,
és a fekete autó felé mutatok, ami csak néhány méterre parkol
tőlünk.
Átnéz a szélvédőn, és végigsimít a kormányon. Aztán sebességet
vált, és padlógázzal hajt tovább.
Öt percig néma csendben ülünk egymás melle . Egy ideig
re entően zavar, aztán rájövök, hogy nincs mit mondanom a
pasasnak. Ezek után összekötöm a telefonomat a lejátszóval, és
hangosra kapcsolom a zenét.
Marian Hilltől a Down című szám szól a hangszóróból, én pedig
folyamatosan ütöm a lábammal a taktust, ide-oda mozgatom a
kezem, és dúdolok, miközben a hajamba kap a szél.
Trace időnként vet felém egy pillantást, de én gondosan kerülöm
a tekintetét, mert sejtem, milyen utála al néz rám.
Mire a Kapuhoz érünk, kifejeze en erősnek érzem magam.
Kiegyensúlyozo nak.
A csekkel a kezemben átvágok a folyosón, és látom, hogy Rick
atya épp az ellátmányt számolja a konyhában.
 – Danni! Nem tudtam, hogy látjuk ma este – szól felém, és
abbahagyja a számolást.
– Nem maradok táncolni. – Legalábbis úgy nem, hogy Trace i áll a
hátam mögö . – Csak azért jö em, hogy ezt átadjam.
Rick elveszi a dossziéba zárt csekket, és folyamatosan Trace-t
gyeli.
– Bemutatja a barátját?
– Trace Savoy – válaszolja Trace, és Rick atya felé nyújtja a kezét.
– Örülök, hogy találkozunk, Trace. A nevem Rick.
Kezet fognak, utána Rick mosolyogva rám néz, és így szól:
– Danni a mi földre szállt angyalunk. Istenadta tehetséggel csal
mosolyt az emberek arcára.
– Ezt nem is tudtam. Úgy tűnik, néhány emberből pont az
ellenkező hatást váltom ki – válaszolom, miközben Trace uno képét
gyelem. Rick hol engem vizslat, hol Trace-re néz, miközben a
homlokát ráncolja. – Most mennem kell, de a hét folyamán még
benézek.
Trace tartja nekem az ajtót. Már majdnem kiérek, amikor Rick
elcsukló hangon a fülembe súgja:
– Mi ez?
Átnézek a vállam fölö , hogy megnézzem, a csekkre kérdezi-e.
– Adomány. Trace Savoytól – válaszolom, és végigsimítok Trace
kőkemény karján.
Ahelye , hogy együ működne, odamegy Rickhez, és megnézi a
csekket. Amikor felnéz, látom, hogy nagyon nem tetszik neki a
dolog.
– Egy perc, és a kocsinál vagyok – mondom Trace-nek, jelezve,
hogy jó lenne, ha magamra hagyna Rickkel.
Úgy megfeszül az állkapcsa, hogy vitára számítok. Sértődö en
megigazítja az inggallérját, aztán dühösen kiviharzik.
– Ne aggódjon mia a. Úgy civakodunk, mint a testvérek –
mondom Ricknek.
– Az a ckó nem úgy néz önre, mintha a testvére lenne – jelenti ki
összevont szemöldökkel Rick. – Minden rendben, Danni?
– Persze. Jól vagyok – Megnyugtatásképp Rick atya kezére teszem
az enyémet. – Trace megve e az é ermet, ahol táncolok. Volt egy kis
nézeteltérésünk a munka további folyamatát illetően. Ennyi az egész.
– És ez? – kérdezi, és felemeli a csekket.
– Tisztességesen szerze pénz. – Kicsit odébb lépek, aztán
elindulok az ajtó felé. – Biztosra veszem, hogy ön ezek után még
több csodás dolgot fog tenni a szállóért.
– Köszönöm, Danni. Önnek már most biztosíto a helye a
mennyországban.
– Még ne temessen, Rick atya – válaszolom nevetve. Amikor
kimegyek, és meglátom Trace dühös tekintetét, már biztosan tudom,
hogy a pokolba vezet az út.
– Tízezer? – böki oda Trace abban a percben, hogy kilépek.
Jobban örültem volna, ha a kocsiban vár. Megcsóválom a fejem, és
elhaladok elő e.
– Az több, mint az általam kiállíto csekk összegének a fele – teszi
hozzá, és megragadja a könyökömet.
– Az én csekkem. És arra költöm a pénzt, amire akarom –
válaszolom, és elrántom a könyökömet.
– Talán…
– Hagyjuk ezt.
Gyorsan odamegyek az autóhoz, és úgy pa anok az anyósülésre,
hogy ki sem nyitom a kocsi ajtaját.
– Nem hagyom, hogy…
– Fogd már be a szád, Trace! – Hátradőlök, és lehunyom a
szemem. – Nem érdekel.
A szállótól a kaszinóig tartó rövid útszakaszon végig csukva
tartom a szemem. A vihar elő i csend érezhető a kocsiban.
Arra gondolok, hogy kirakom a kocsiból, és elmegyek a
húgomhoz. Mert hazamenni a fájó emlékek közé még rosszabbul
hangzik, mint egy pökhendi kaszinótulajdonossal lófrálni.
Tudom, hogy pénz, fér ak, és jószerivel minden tekintetben
meggondolatlanul döntök, de Trace-nek semmi köze az életemhez.
Mi a frászért akad ki azon, hogy támogatok egy jó ügyet?
Lehet, hogy nem kéne hagynom gondolkodni. Minden ki nem
mondo szava és előítélete mérgezi a légkört. Amikor behajtunk az
alagsori garázsba, megszűnik a csend, és a ckó megszólal.
– Egy koszfészekben laksz, lepa ant kocsid van, ráadásul…
Kinyitom a szemem, és megfordulok az ülésen, hogy a szemébe
tudjak nézni.
– Folytasd! Nyugodtan fejezd be a mondatot.
Ahogy megvilágítják a fények, látszik, milyen komoly arcot vág.
Egy pazar szürke sportkocsi mellé parkol, és leállítja a motort.
– Olyan szandált viselsz – válaszolja a szélvédő felé beszélve –,
amilyet a lléres boltokban lehet kapni. Szükséged van a pénzre, és
amikor végre van, akkor úgy szórod, mintha kicsit sem számítana.
– Ha vállalhatatlannak tartasz, akkor emeld fel azt az úri
valagadat az ülésről, és takarodj vissza a puccos lakásodba, ahol
soha nem töltöd egyedül az éjszakát. – Megmozgatom a lábam az
olcsó papucsszandálban, és úgy érzem, mindjárt gombóc nő a
torkomban. – Rúgj ki, vagy ne rúgj ki, de ne merj ítélkezni az
életvitelemmel kapcsolatban!
– Nem érezlek vállalhatatlannak – mondja összevont
szemöldökkel.
Kinyitja a kocsi ajtaját, és kiszáll. Senki nincs a közelben, és csak
néhány autó parkol a garázsban. Jó eséllyel a magánszinten
vagyunk.
Becsapja a kocsiajtót, megfogja a peremét, és rám néz.
– Annyit keresnél, hogy kényelmesen megélj belőle. Hacsak nem
költöd el azonnal.
– Kényelmesen élek. Szeretem a koszfészket, ahol lakom, a
lepa ant kocsimat és az olcsó szandálomat. Ezek mind csak tárgyak.
Kikapcsolom az övet, a combomra könyökölök, és előrehajolok.
– Tudod, mi tesz boldoggá, Trace? Az emberek. A kapcsolatok. A
szerelem.
Felemelem a fejem, és felé fordulok.
– Voltál már szerelmes?
– Nem – sóhajtja.
– Sejthe em volna. Talán ezért pereg le rólam könnyen az összes
undokságod. Nem veszem fel a beszólásaidat. Inkább… – sóhajtok,
és kiveszem a gumit a szél által összekócolt hajamból. – Inkább
sajnállak, Trace.
– Te sajnálsz engem?
Kihúzza magát, csípőre teszi a kezét, és gyeli, ahogy a kezemmel
fésülöm a hajam.
– Komolyan mondom. Pénzért nem lehet boldogságot venni.
Legalábbis azt nem, ami a legboldogabbá tesz.
Megmarkolja az ajtó szélét, előrehajol, és kikerekede szemmel
néz rám.
– És hol van a te boldogságod, Danni?
A kérdésre még a szívem is összeszorul. Lehajtom a fejem, ölbe
teszem a kezem, és megszorítom a jegygyűrűt.
– Elutazo . Aztán meghalt – su ogtam.
 Hirtelen úgy elfog a bánat, hogy még a látásom is elhomályosul.
Trace kilép a látószögemből, de hallom, hogy odamegy a kocsi
csomagtartójához. Kiveszi a zakóját, aztán kinyílik az utasoldali ajtó,
és hirtelen egy kezet látok magam elő .
– Gyere – mondja halkan.
A kezére nézek, és már most tudom, hogy megint ellentétes
reakciók özönét zúdítja rám. Kegyetlen szavak és szenvedélyes csók.
Hatalmas összegű csekk és pökhendiség. Komolyság és nevetés.
Csend és veszekedés. Fogalmam sincs, most melyik következik.
Pókerarcban pro , de most nem látom nyomát egmaságnak. Ha
nem lennék rá hatással, nem állna i , hogy a kezét nyújtsa felém.
Belekapaszkodom, hagyom, hogy kihúzzon a kocsiból és a
kijárathoz vezessen, aztán irány a lift. Ahogy becsukódik mögö ünk
a liftajtó, szorosan magához húz, így arcom a mellkasára kerül. Jó
érzés. Megnyugtató, felszabadító.
– Sajnálom – mondja, és megsimogatja a tarkómat. – Nagyon
sajnálom, hogy ekkora veszteség ért. És azt is, hogy úgy beszéltem
veled. Nem vagyok kedves gura.
A váratlan bocsánatkérés hallatán összeugrik a gyomrom. Talán
még van remény.
– Az előbbi nem a te hibád, az utóbbin pedig dolgozhatunk.
– Nagyon optimista vagy – válaszolja, és a fejem búbjára hajtja az
állát.
– Hallo ad már a mondást, miszerint egy pesszimista minden
lehetőségben látja a nehézséget, egy optimista minden nehézségben meglátja
a lehetőséget?
– Nem. De gyanítom, hogy valami realista mondta.
Kinyílik a lift ajtaja, és várom, hogy meghalljam a játékgépek
zaját. Semmi. Néma csend. Miután kiszállunk, Trace egy számomra
ismeretlen helyiség felé vezet.
– Hol vagyunk?
Bal kéz felől egy nyito ajtajú konyha, jobbra pedig az étkező van.
A hatalmas nappali üvegfalán túl St. Louis látképe tárul elém.
– Ez a lakásod?
– Igen.
Hagyja, hogy ámuljak-bámuljak az előszobában, miközben ő
leveszi a zakóját, ráteszi a széktámlára, és a konyha felé veszi az
irányt.
– Azt hi em, megmutatod az é ermet.
 Nem kéne i lennem. Viszont i akarok lenni. Legalább annyira
szeretném megismerni az o honát, mint amennyire felfedezném őt
anyaszült meztelenül. Csakhogy most érzelmileg labilisabb vagyok a
kelleténél. Számtalanszor belegondoltam, hogy hány nő fordulhato
már meg a lakásán.
Micsoda lakás! Olyan, mint a lmekben. Kicsit olyan érzésem van,
mintha egy igényesebb raktárban lennék. Sok vezeték, tégla és
fagerenda látszik. Tipikus legénylakás, melyről üvölt, hogy rengeteg
pénzbe került.
– Hosszú volt ez a mai nap. – Két sörrel a kezében tér vissza a
konyhából. – Majd legközelebb megmutatom az é ermet.
– Ez… Nagyon szép.
Kicsit közelebb húzódom a lifthez, mert nem tudom, miért hozo
ide.
– Köszönöm.
Leül az ablakhoz közeli csokoládébarna kanapéra, és egy
hatalmas, jó eséllyel dohányzóasztalt helye esítő oszlopra teszi a
söröket. Hátradől, igazi pasi módjára szé erpeszti a lábát, és int
felém.
– Gyere!
Lassan közelítek, és alaposan körbenézek a lakásban. Majdnem
minden felületen található cement és rozsdamentes acél. A
mennyezetről rézhuzalok lógnak, és apró ezüstszegecsek állnak ki a
falból.
Ez a sok fém és beton sivárrá és barátságtalanná tehetné a
helyiséget, de i szó sincs ilyesmiről. Hatalmas, sötét plüssbútorok
díszítik a teret, nem beszélve a színes szőnyegről, mely az egész
padlót beburkolja. A vastag, legalább tíz méter hosszú, oldalra
húzo függönyök újabb keretet adnak az ablakoknak.
Sok a tégla. A falak, a kandalló és a konyhasziget mind téglából
készült. A fejem fölö úgy világítanak az apró fények, mint a
csillagok az égen.
Ahogy az irodában, i sincsenek fényképek vagy személyes
tárgyak. A szülei meghaltak, de semmi jele a lakásban, hogy valaha
is időt töltö volna velük.
Lehet, hogy csak nekem van szükségem egy rakás fényképre,
hogy feldolgozzam a gyászt?
– Van testvéred? – kérdezem, ahogy a kanapé felé közelítek.
Megállok tőle néhány lépésre, és a szemébe nézek.
 – Nincs. Egyke vagyok.
Ezért olyan rideg? Nem tanult meg másokkal osztozni.
Fekete nadrágja még mindig makulátlan, holo folyamatosan
összepréselődö a kocsiban. Ki vasalja a ruháit? Inas? Házvezetőnő?
Vagy valamelyik nő, akivel összefeküdt?
Hagyd már abba, Danni!
– Gyere! – szól, és végigsimít a melle e lévő párnán.
– Ha úgy fogsz velem beszélni, mint egy kutyával, akkor az
öledbe kuporodom, és megnyalom a képedet.
Szé árja a karját, mintha szavamon fogna.
Ismét meglepe .
Eszembe jut, milyen mesés volt a csókja. Máris hiányzik. Tekintve,
hogy a csók után közvetlenül visszatért a régi, közönyös énjéhez,
úgy döntö em, jobb, ha mellé ülök.
– Nem gondoltam, hogy szereted a Bud Light sört – mondom, és a
sör után nyúlok.
– Nem is. De te igen – válaszolja, majd iszik egy kortyot, és
grimaszol.
Vajon honnan…?
Na jó. Épp sört i am, amikor aznap éjjel bejö a házba.
Elképesztő, ahogy mindent ki gyel. Mondhatni, nyugtalanító.
Hátborzongató. Mégis kedves.
– Feltöltö ed a hűtőt, tudván, hogy jövök? – kérdezem, és a
hajamba túrok.
– Igen – válaszolja kicsit sanda pillantással.
Mielő bármit kérdezhetnék, ismét megszólal a lift.
Kilép három öltönyös felszolgáló, akik hatalmas tálat cipelnek.
Felállok, ahogy Trace is.
– Az emberek csak úgy jönnek-mennek a lakásodban? – kérdezem
halkan.
– Egy gombnyomással le tudom állítani a liftet.
A konyha felé veszi az irányt.
– Remélem, szereted a marokkói konyhát.
– Igen.
Aztán gyanakvó pillantást vetek rá, és megkérdezem, mikor
rendelte az ételt.
– A hajléktalanszállónál, amikor kiküldtél.
A felszolgálók ugyanolyan csendben és gyorsan távoznak, ahogy
jö ek. Egyiküket már lá am a Bissarában.
 Amikor becsukódik a lift ajtaja, Trace felé fordulok.
– Ez a ki nomult ízlésűeknek szánt ételválaszték, ami az új
é erem kínálatát képezi?
– Igen. Egy kis kóstoló mindegyikből. Egész nap nem e él,
úgyhogy i az ideje.
A fűszerek illata belengi a helyiséget. Érezni a citrom, fahéj,
gyömbér és a szegfűszeg erős aromáját. Csorog a nyál a számban,
ahogy a tányérra teszem a kuszkuszt, a marhát, a bárányt, a
szardellát és az élesztő nélküli kenyeret.
Követem Trace-t a kanapé felé, és próbálom nem elejteni a
kezemben lévő tányérokat.
– Szerintem nagyobb tányér kellene.
– Vagy nagyobb gyomor.
– Dehogy. Mindent meg fogok enni, ami a tányéromon van. Csak
gyelj!
Ahogy eszem, folyamatosan dünnyögök és morgok. Egyetlen
értelmes szó nem hagyja el a számat. Nagyon nom. Mi több,
mennyei. A régi Bissara nem ve e volna fel vele a versenyt.
Amikor az utolsó morzsát is eltüntetem, hátradőlök, és
megpróbálom kibontani a hajamban lévő csomókat. Sajnos fésű
nélkül nem fog menni.
– Felve él egy új szakácsot? – kérdezem.
– Hoztam egy séfet New Yorkból, aki megtervezi a kínálatot, és
megtanítja az i eni szakácsnak, hogyan készítsék a menüsort.
– Hú! Ez… igazán rendes tőled. A Bissara szakácsa biztos nagyon
örült, hogy megmaradt az állása.
– Azért maradt meg az állása, mert bagóért dolgozik. Ez
kőkemény üzlet, Danni. Nem érzelmi alapon döntök. Jobban teszed,
ha ezt megjegyzed.
– Persze. Egy pillanatra azt hi em, vannak emberi
megnyilvánulásaid. Bocsánat.
Felállok, hogy összeszedjem a koszos edényeket, de Trace
megelőz, és a konyhába viszi a tányérokat. A kanapén maradok,
miközben ő telefonál, de túl halk ahhoz, hogy halljam, amit mond.
Elhúzza a mikrofont az állától, és a szoba túlvégéből elkapja a
tekintetemet.
– A kocsiban hagytad a gyógyszert. Akarod, hogy felhozzák?
– Nem. Az nem az enyém.
Virginiának még van gyógyszere, úgyhogy ráér. És amúgy sem
maradok sokáig. Trace Savoyjal egy fedél ala tartózkodni
meglehetősen idegölő.
– Ennyi – mondja a telefonba, aztán bontja a kapcsolatot, és
visszajön.
– Köszönöm a vacsorát – mondom, aztán felállok, és megigazítom
a rövidnadrágom szárát. – Hazamegyek.
– Maradj! – utasít, és a kanapén ülve felnéz rám.
– Miért?
– Nézzünk meg valami lmet!
Ez az utolsó, amit feltételeztem. Kezd egyre furcsább lenni ez a
nap.
– Milyen lmet? – kérdezem a számat harapdálva.
Nem kéne maradnom. Bármelyik pillanatban elhagyhatja a száját
valami ocsmányság, ami mia bánni fogom, hogy i voltam.
Megfogja a távirányítót, mire felvillan a falra szerelt, hatalmas
képernyő.
– A Dirty Dancinget.
– Miért pont azt választo ad?
– O a szobádban a bekereteze poszter.
Jóságos ég.
– Szerinted nem ez az évszázad legjobb lmje? – Végigpörgeti a
menüt, miközben folyamatosan a képernyőt bámulja. – Még soha
nem lá am.
– Nem hiszem. Hogy létezik, hogy még egyszer sem lá ad?
– Kész csoda, hogy még élek, holo nem részesültem a csodás
élményből – válaszolja nyersen.
– Ne viccelj! – Gyorsan odamegyek, és leülök mellé a kanapéra. –
Készülj rá, hogy el fog varázsolni.
Ezek után kénytelen leszek még egy órát és negyven percet a
„Dirty Dancing-szűz” Trace Savoy társaságában tölteni.
Amikor kiválasztja a lmet, ismét csenget a lift.
Most mi lesz?
Odaadja a távirányítót, keresztülmegy a szobán, és üdvözli az
érkezőt. Nem látom, ki az, mert Trace eltakarja az illetőt, ezért
ágaskodom, és a nyújtogatom a nyakamat.
Ugyanaz a három felszolgáló érkezik, akik az előbb hozták az
ételt. Bemennek a konyhába, és összeszedik a koszos edényeket. De
nemcsak ők jö ek. Valaki áll Trace melle . Amikor megmozdul, már
látom a hosszú lábakat. Aztán egy gömbölyded alakot, tapadós
szoknyában. Hosszú, barna haja a válláig ér, bőre kreol. Már lá am.
Marlo Vogt átad Trace-nek egy fekete ajándékdobozt, aztán
halkan beszélgetnek, miközben a nő végigsimít Trace derekán, aztán
a csípőjén.
Összeugrik a gyomrom, de nem tudok máshová nézni. Csak
azért, mert egy átkozo mazochista vagyok.
Marlo tizenöt centis magas sarkú cipőt visel, úgyhogy nem sokkal
alacsonyabb Trace-nél. Nagyon összeillenek. Mindke en a legújabb
divat szerint öltöznek. Makulátlanok. Legszívesebben elhánynám
magam.
A nő egy pillantást sem vet rám, csak visszaszáll a liftbe a
felszolgálókkal együ , aztán eltűnik.
Trace megnyom egy gombot a téglán. Lezárja a liftet?
Leül mellém a kanapéra, és leteszi a földre az ajándékdobozt.
– Kérsz még egy sört? Vagy teát? Káv…?
– Miért én vagyok i , és nem ő? – kérdezem hangosabban, mint
szere em volna. Hangsúlyom egyszerre számonkérő és vádló.
Először mélyen a szemembe néz, aztán a nyakamra, aztán
alaposan végigméri az egész testemet.
– Szeretlek nézni.
Üres tekinte el viszonozom a pillantását. Nem akar ágyba bújni
velem. Problémásnak tart. De szeret engem nézni?
– Erre nem tudom, mit mondjak – válaszolom te ete nevetéssel.
– Akkor ne mondj semmit.
Elindítja a lmet, mire felhangzik a Be My Baby című szám.
Kényelembe helyezi magát, felteszi a fényesen csillogó cipőjét az
asztalt imitáló oszlopra, és elnyújtózik a kanapé há ámláján. Nem
vagyok hajlandó hagyni, hogy a szőnyeg alá söpörje a beszélgetést,
de annyira magával ragad a lm, hogy inkább a tévé képernyőjét
bámulom.
Minden egyes jelenetet szóról szóra ismerek, és magamban
mondom is. Igen, mániákus vagyok.
Jön a kedvenc jelenetem, amikor Baby először látja Johnny Castle-
t táncolni. Olthatatlan vágyat érzek, hogy felpa anjak, és én is
táncoljak a zenére.
– Te is meg tudod csinálni? – kérdezi Trace, ezzel visszaránt a
valóságba.
– Mit? – kérdezem, és felé fordulok.
– Te is tudsz úgy táncolni?
A képernyőn táncoló ember felé biccent.
– Igen – su ogom, és visszatérek a lmhez.
 tizedik fejezet

Lüktet a mellkasom, sajog a lábam, és csurog rólam az izzadság.

Ennek ellenére folyamatosan mosolygok, amikor Nikolai kipörget,
aztán vissza, végül a mellkasához húz.
Ő legalább úgy mosolyog, mint én, mert tökéletesre sikerült a
koreográ a. Egy hónap múlva a St. Louis Fesztiválon fogunk
fellépni, és előadunk néhány jelenetet a Dirty Dancingből a
nagyszínpadon.
Ordít a zene a táncteremben, és a cipőnk is hangosan kopog.
Nikolai átkarolja a csípőmet, a másik karját pedig a levegőbe emeli.
Pont úgy folyik róla a víz, mint Patrick Swayze-ről a lmben.
Hátrahajolok, és fel-le mozgatom a fejem, ő pedig hullámmozgást
végez. Aztán megint a mellkasához húz.
Most jön a neheze. Nagyot sóhajtok, aztán akkorát ugrom, hogy a
mellkasom és a csípőm az övéhez érjen. Ugrás közben kőkeményen
tartom magam, hogy meglegyen az egyensúly. Ekkor ő következik.
Elkap, és a feje fölé emel.
Hú! Ahogy a vállára térdelek, kicsit elfog a félelem. Megfogom a
rózsaszín szoknyám szélét, és a zene ütemére vadul mozgatom ide-
oda. Ágyékom igen közel kerül az arcához, de ez egyáltalán nem
arról szól. Nikolai rám vigyorog, kicsit megemel, aztán su ogni
kezdi Jason Darulótól a Talk Dirty című szám szövegét.
Annyira magával ragad a tánc és a zene, hogy fel sem tűnik,
amikor Cole belép. Addig nem érzem a jelenlétét, míg át nem karolja
a derekamat és le nem húz Nikolai válláról. Ezután már csak arra
leszek gyelmes, hogy alaposan bemos Nikolainak.
Nikolai orrából dől a vér, aztán végigcsorog a mellkasán.
Megtántorodik, a tükörnek ütközik, és beüti az arcát.
– Mi a frászt műveltél, Cole?! – kérdezem remegő térddel,
miközben sírni tudnék az idegtől.
Cole szeme villámokat szór. Hátralép, hogy ismét behúzzon egyet
Nikolainak. Mintha eltökélt szándéka lenne, hogy átküldi a falon.
 Gyorsan összeszedem magam, és odarohanok, hogy elálljam a
pofon útját. Ennek köszönhető, hogy Nikolai helye a tükröt sikerül
megmintáznia.
Üvegszilánkok mindenü , miközben Nikolai átkarol, és próbál
menekíteni az elmebeteg módon őrjöngő Cole közeléből.
Kikapcsolom a zenét, így már csak zihálást, lihegést és sóhajtást
lehet hallani.
Cole közelebb lép hozzánk, és látszik, hogy duzzad a nyaki ütőere
az idegességtől.
– Mi a kurva…?
– Ne gyere közelebb! – mondom neki, és Nikolai felé fordulok.
Jó ég! Úgy tűnik, szegénynek eltört az orrcsontja, és továbbra is
dől belőle a vér.
Fogok egy törülközőt, és megpróbálom felitatni a vérzést.
– Két hét múlva elmegyek! – ordítja mögülem Cole. – Ezt fogod
művelni, amíg nem leszek i hon?
– Mármint hogy táncolok a táncpartneremmel? – kérdezem emelt
hangon. – Igen, Cole. Pontosan ugyanezt fogom csinálni. És
elhiheted, hogy semmi másról nincs szó.
Cole és én nagyon gyorsan egymásba szere ünk. Maga volt a
tökély. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindig könnyű volt
vele. Lobbanékony természet, és betegesen féltékeny.
– Hol a gyűrűd? – kérdezi, és gyilkos pillantást vet a bal
kézfejemre.
A francba. Elfelejte em felvenni.
– A fürdőszobapolcon. Leve em, hogy legyantázzam a…
– Soha ne vedd le! – ordítja olyan hangerővel, hogy visszhangzik
az egész terem.
– Ne üvöltözz velem! – kiáltok vissza.
– Ezt nem fog menni – válaszolja, és keresztülmegy a szobán, a
hajába túr, aztán belemarkol. – Képtelen vagyok úgy élni, hogy
egész nap rád gondolok, miközben te egy másik ckóhoz dörgölöd a
puncidat.
– Figyelmezte elek. Nagyon jól tudtad, hogy táncolok. Ez a
munkám. Azt mondtad, nem gond. Amikor először találkoztunk,
jeleztem, hogy nem tűröm a féltékenységet.
– Én pedig mondtam, forrófejű vagyok, te meg azt válaszoltad,
hogy tudod kezelni az ilyesmit.
Igaza van. Tudom kezelni. De…
 – Nikolai semmit nem tehet az egészről. – Odébb lépek, és egyik
kezemet a barátom vállára teszem. – Úgyhogy kurva gyorsan kérj
tőle bocsánatot, méghozzá a lehető legalázatosabban! Tedd jóvá,
amit műveltél!
– Hagyd, Danni – mondja Nikolai, miközben az orrát törölgetve
rám néz.
– Szívből jövő, bűnbánó, hosszas bocsánatkérést várok – mondom
Cole-nak. – Ha Nik úgy távozik, hogy nem bocsáto meg neked,
akkor te is mehetsz vissza oda, ahonnan jö él.
A konyhába megyek, és töltök egy pohár italt, míg ők a
fürdőszoba felé veszik az irányt. Egy perc múlva Cole ordítására
leszek gyelmes.
– Ki nem állhatlak!
Atyavilág! Megvakarom az orrnyergem, és gondterhelten sóhajtok.
– Tudom – válaszolja Nikolai. – De csak azért, mert a főiskolán
keféltem a nőddel… Jaj, ez fáj! Ne szoríts már annyira! – ordítja
Nikolai.
Szekrénycsapódás. Hol kinyitják, hol elzárják a csapot. Aztán Cole
kiáltása megtöri a csendet.
– Sajnálom.
Újra csend.
– Tudod az a baj… – Cole nagyot sóhajt, aztán valami
nekicsapódik a fürdőszoba falának. – Megöl a tudat, hogy távol
leszek tőle, és amikor ebbe belegondolok, megőrülök az
aggodalomtól. Ahhoz viszont nincs jogom, hogy rajtad töltsem ki a
dühömet. Ki nem állhatlak, de bízom benned. Mert ha csak egyszer
is előveszed neki a farkadat…
– Ez fenyegetés, nem bocsánatkérés – kiabálom a konyhából.
– Nem ütö em olyan nagyot, úgyhogy nem tört el az orra. Ezek
után nincs miért megbocsátania – ordít vissza Cole.
Sóhajtok, aztán hagyom, hogy elintézzék. Előremegyek, leülök a
kanapéra, és várok.
Negyedóra múlva kijönnek a fürdőszobából. Mindke en
duzzognak, és nincs rajtuk felső.
– Nos? – kérdezem Nikolait.
– Szeret téged – válaszolja, és amikor óvatosan hozzáér az
orrához, látszik, hogy fájdalmai vannak.
– Igen, de…
– Nagyon fél. Be van rosálva, hogy elveszít, amíg távol lesz tőled.
Ő
– Nikolai végigsimít a haján, szája szögletében halvány mosoly. – Ő
és én biztos nem leszünk haverok, de nem nehezítem meg a dolgát.
Sajnálja, úgyhogy megbocsátok neki. Rendbe te e az arcomat, így
már nem olyan gáz.
Még mindig duzzadt az orra, de egyenesebbnek tűnik a fényben.
Cole-ra nézek. Pár lépéssel arrébb áll, csípőre te kézzel,
miközben folyamatosan a számat nézi. Megtörtnek és bánatosnak
tűnik, ezért semmi mást nem akarok, mint szorosan hozzábújni, és
mosolyt csalni az arcára.
– Mivel Cole nem lesz i hon, amikor a fesztiválon táncolunk,
holnap megmutatjuk neki a koreográ át. A éle magánelőadás lesz –
mondja Nikolai.
– Ez komoly? – kérdezem.
Cole állkapcsa megfeszül, és továbbra is a számat gyeli.
Csupasz mellkasának lüktetésén látom, hogy nyugtalan.
Pa anásig feszül mindene, ezért ijesztőbbnek tűnik, mint eddig
bármikor. Őszintén szólva le a kalappal Nikolai elő , hogy nem
hátrált meg előle.
– Látni akarja, milyen keményen dolgoztunk – folytatja Nikolai, és
elindul a bejárati ajtó felé. – És azt is látni akarja, hogy mi ke en
milyen jók vagyunk. Mert már csuko szemmel is el tudnánk
táncolni, amit kell.
Bokszol egyet a levegőbe, aztán kinyitja az ajtót.
– Jól van, Nik – válaszolom nevetve. – Holnap találkozunk.
Amikor becsukja maga mögö az ajtót, Cole rám néz.
Olyan energia árad mindke őnkből, hogy megint úgy érzem,
visszatértünk a régi kerékvágásba. Közelebb jön, és folyamatosan
egymást nézzük.
Letérdel, aztán átkulcsolja a derekamat, és az ölembe hajtja a fejét.
– Nagyon-nagyon sajnálom, bébi.
Kócos barna hajába túrok.
– Én is – válaszolom.
– Mit? – kérdezi, és felemeli a fejét.
– Ezt – mondom neki szigorúan, és megmarkolom a golyóit.
Felszisszen és hátrahőköl, de követem. A mellkasa fölé hajolok, és
szorítok a fogáson. – Ez volt az utolsó, hogy bánto ad valamelyik
barátomat.
Miközben ezt mondom, ajkammal folyamatosan súrolom az övét.
– Rendben – mormolja kelletlenül.
 Hanya fekszik a földön, karjait az oldalához szorítja, és még csak
meg sem próbál kiszabadulni a fogásomból, vagy arrébb lökni, hogy
elengedjem végre a golyóit. Más módon viszont dominál. Már a
csupasz mellkasának látványa is beindítja a fantáziámat, nem
beszélve a merevedő fér asságáról, melyet a farmerján keresztül is
tökéletesen érzek. Tekintete izzik, szemében o a szenvedély, így
nem sok esélyem maradt.
Egész testem bizsereg, érzékeim bekapcsolnak, így lazítok a
fogáson. Hirtelen megszűnik a percekkel ezelő érze harag, és
átadja helyét valami sokkal fontosabbnak. Sokkal erősebbnek. Azaz
nekünk. Mi ke en vagyunk egymásnak.
– Olyan szép vagy – mondja, és megsimogatja az arcomat. – A
gondolat is fáj, hogy egy másik fér rád néz, megérint és fantáziál
rólad.
– Én csak téged látlak, Cole. Ha i vagy, számomra csak te létezel
– válaszolom, miközben folyamatosan csókolgatom az arcát és az
ajkait. – Ha nem vagy i , akkor is. Így lesz az elkövetkezendő egy
évben. És mindig.
Lehunyja a szemét, egyik kezét zsebre teszi, majd felém nyújtja a
gyűrűt.
– Én leszek a világ legboldogabb embere, ha többé nem veszed le.
– Nem fogom. Megígérem.
Felhúzom a gyűrűt, és megigazítom az ujjamon.
– Jól van. És mi a helyzet a másik gyűrűvel? – kérdi, és a
táncszoknyám alá nyúl. Egyre gyorsabban és erősebben markolássza
az intim területet.
– Mondd meg te!
Ráfekszem, szé eszem a lábam, és felhúzom a szoknyámat.
Két hete kérte meg a kezemet, és másnap elvi , hogy pirszinget
rakassak a szeméremajkamba. Természetesen ezt is egy szép nő
csinálta. Talán egyike a régi csajainak, de nem kérdeztem. A múlt
maradjon múlt. És a jövő? Majd meglátjuk, ha odajutunk.
Most a jelenre kell koncentrálnom. Megmarkolom a vállát, ő
pedig felül, és megcsókol.
Karja védőhálóként ölel, tekintete megnyugtat, ujjai pedig a világ
nyolcadik csodáját jelentik, amikor a lábam közé nyúl, és addig
piszkál, míg a nevét ordítom.
Aztán félrehúzza a bugyimat, és kőkemény farkára ültet.
– Danni! – duruzsolja, és megmarkolja a csípőmet. – Imádok
benned lenni.
Szorosan hozzábújok, és megállás nélkül csókolózunk. Hevesen,
vadul és szenvedélyesen. Mégis érződik valami kínos feszültség.
Egy év nélküle maga lesz a pokol. De tudom, hogy egyszer annak
is vége.
Egy év.
Ez nem sok, ha belegondolok, hogy utána örökre vele lehetek.
 tizenegyedik fejezet

– Danni!
Trace hangja visszaterel a jelenbe. Nagyot nyelek, mert érzem, hogy
gombóc nő a torkomban. Hülye vagyok. Ez nem az a pillanat és nem
az a hely, amikor a múlton kell rágódni. Főképp az után, hogy
csókolóztam Trace-szel, és most i vagyok a lakásán.
Kihúzom magam a kanapén, és nyújtogatom a nyakam.
Megállíto a a lmet, és olyan erősen néz, hogy a bőrömön érzem a
tekintetét.
– Mi a baj? – kérdezi. Hangján egyszerre érzek aggódást,
számonkérést és őszinte érdeklődést. Ki tudja, mi munkál benne.
– Mennem kell.
– Kihagyod az évszázad legjobb lmjét?
Felé fordulok, hogy a szemébe nézzek, és látom benne a fényt.
– Tetszik a Dirty Dancing?
– Igen. – Lehajtja a fejét, és a hajfürtjén keresztül néz rám. – Van
mélysége. Ahogy neked is.
Tátva marad a szám a csodálkozástól. Ez most bók akart lenni?
Megérinti az államat, és kicsit felemeli, hogy összecsukja a
számat. Aztán elindítja a lmet, és nyújtózik egyet a kanapén.
Leutánozom a tes artását. Hátrahajtom a fejem, és úrrá lesz
rajtam a nyugalom.
Az ablakból már látszik, hogy a nap nyugodni tért, és mélykék
csíkot hagyo maga után. Későre jár, de nehezemre esik
megmozdulni. Majd leragad a szemem, és amúgy is olyan
kényelmes és puha ez a kanapé. Ezek mia legszívesebben örökre i
maradnék.
Nem tart sokáig, hogy álomba szenderüljek.
Amikor felébredek, látom, hogy a stáblista fut a képernyőn, állam
a kanapé támláján pihen, a kezemmel és lábammal pedig átkulcsolok
egy jókora izomköteget.
Csak a tekintetemet mozdítom, és tetőtől talpig végigmérem a
testünket. Trace fekete zoknit visel, lábfejét a kanapé végében
pihenteti. Az enyém egész közel van az ő lábfejéhez. Most látszik
igazán, hogy milyen kicsi az övéhez képest.
Térdem a combjánál, mindössze néhány centire a fér asságától.
Egyik kezem a mellkasán, a másik a válla ala . Pa anásig feszül a
nyakam, de nem ez a legaggasztóbb az egészben, hanem a keze,
mely fel-alá mozog a csípőm és a hátam közö , ugyanis Trace
megállás nélkül simogat.
Jólesik.
Imádom.
Nagyon jó.
Lehunyom a szemem, és azt várom, hogy ismét elnyomjon az
álom.
Paradox módon i akarok maradni ennek a különös pasasnak az
ölelésében, és úgy teszek, mintha ezt ő is így akarná.
– Tudom, hogy ébren vagy – mondja, és érzem, hogy rezeg a
mellkasa.
A francba.
Közelebb húzódom hozzá, a szegycsontjára teszem az állam, és
kristálykék szemébe nézek.
– Lemaradtam a lm végéről.
– Most már tudom, miért szereted olyan nagyon – válaszolja, és
kisimít egy tincset az arcomból.
– Szakmai követelmény – csa anok fel.
Nem mozdul. Szemmel láthatóan azt várja, hogy én bontom a
kapcsolatot. Kétlem, hogy sokszor ölel magához nőt. Főképp olyat,
akit nem is akar megdugni.
Ahogy feltérdelek, máris hiányzik a ckó testének melege.
Olyannyira, hogy reszketek, amikor leszállok a kanapéról.
Kopog az eső a hatalmas ablakokon, az eget pedig egyre feketébb
felhők tarkítják. Teljesen megváltozik a város látképe.
Nem igazán örülök az esőnek, ugyanis a kocsi teteje nyitva
maradt, és elég macerás felhúzni. Már előre bosszankodom mia a,
miközben keresem a papucsomat a földön. Mikor ve em le?
– Fel kell raknom a…
– Ma este nem mész sehova – jelenti ki kategorikusan.
– Tessék? Miért nem?
– Sötét van, és esik az eső. Fáradt vagy. Nem kell elmennem
hazulról, úgyhogy maradj.
É
 És hol fogok aludni? – teszem fel gondolatban a kérdést,
miközben végigmérem a raktár nagyságú lakást. A konyha és az
étkező egy óriási nappaliba nyílik. Van egy előszoba, ami… Vajon a
hálóba vezet? Vagy több hálószobába?
Elindulok, és a halványan megvilágíto folyosón keresztül
bekukkantok az első ajtón.
Egy akkora tneszterem van o , mint az egész lakásom. Az
üvegajtón túl egy úszómedence található, melynek vizét szépen
megvilágítja a kintről beszűrődő fény.
– A gazdagoknak – mormolom – mindenük megvan.
– Csakugyan – válaszolja arrogánsan, miközben az ajkát csak
néhány centi választja el a nyakamtól.
Továbbmegyek, és megállok egy másik ajtónál. Ez a hálószoba.
Elmegy melle em, és leteszi az ajándékcsomagot egy hatalmas
íróasztalra. Tudni szeretném, mi van a Marlótól kapo csomagban.
Ha már olyan szintre juto a kapcsolatuk, hogy mindenféle
ajándékokat adnak egymásnak, akkor talán jobb, ha mégsem tudom,
mi az.
Amúgy is: mit számít? Trace a munkáltatóm, nem a szeretőm
vagy a barátom. Még havernak sem mondható.
Kivéve, hogy épp a hálószobája küszöbén állok, és azon
gondolkodom, milyen jó lenne az ágyában aludni. Az ágyban, ami
körülbelül egy félkaszinónyi helyet foglal.
A téglafal mia egy raktárra emlékeztet a szoba. Hatalmas ablakai
vannak, és tartozik hozzá egy privát erkélyrész, ahonnan egy kicsit
látni a Mississippi folyót. A sötétszürke ágynemű különösen
elegánsnak hat a piros csíkos bútorzaton. Ezenkívül egy hatalmas,
síkképernyős tévé és egy kandalló található a helyiségben. Igazán
fér as, modern és gazdag.
– Ez az egyetlen hálószoba? – kérdezem, miközben a kilincsnek
támaszkodom.
Bólint.
– Majd a kanapén alszom – válaszolja.
– Ezt hány nőnek mondod?
Hátrahajtja a fejét, és csípőre teszi a kezét, mintha zavarba jö
volna a kérdéstől.
Képtelenség kiismerni ezt a ckót.
Eltűnik, aztán kis idő múlva visszatér egy fehér galléros inggel a
kezében.
 – Ezt felveheted, ha gondolod.
Felém nyújtja az elegáns, csíkos inget. Nyilván ez is méregdrága
volt, mint a többi holmija. Tényleg azt akarja, hogy ebben aludjak?
– Nem mondtam, hogy maradok – válaszolom.
Felhúzza a szemöldökét.
Hülyeség volt ezt mondanom, mert mindke en tudjuk, hogy nem
megyek sehova.
– Átöltözhetsz a fürdőszobában – mondja, és másik ajtó felé
mutat.
– Táncos vagyok. Bárhol és bármikor át tudok öltözni.
– Ahogy gondolod – válaszolja, aztán hátralép, és félig becsukja az
ajtót, hogy ne lássuk egymást.
Kemény dió a pasas.
Most mit tegyek? Csábítsam el? Ne törődjek vele? Játsszak vele?
Kifogytam az ötletekből, és fogalmam sincs, hol kezdjem. Csak azt
tudom, mit akarok.
Őt.
Lehetőleg felülre, aztán majd szépen beigazítom, ahogy kell.
Levetkőzöm, és felveszem a tőle kapo inget. Begombolom az
alját, a nyakamhoz közeli részt viszont nyitva hagyom. Aztán
felhajtom az ujját, és hagyom, hogy a gallér lecsússzon a vállamról.
Elő e persze megszagolom az anyagot, és kicsit megborzongok.
Kinyílik az ajtó, és esküszöm, ahogy meglátom a ckót, olyan
érzésem támad, mintha a vikingek korában lennénk.
Magas, vékony, félmeztelen, és úgy indul az ágy felé, mint egy
kecses félisten. Ahogy lehúzza az ágytakarót, megfeszülnek a
hátizmai. Amikor lehajol és felveszi a földről az általam lehajíto
ruhát, szőke hajfürtje a szemébe lóg. Kék pizsamanadrágja annyira
lecsúszik, hogy félig kilátszik a hátsója. Ezek után majdnem szó
szerint csorogni kezd a nyálam.
– Mi az? – kérdezi.
Nagyon jól tudja, mi az.
– Te… öhm… – Jó ég! Dadogok. Szédülök. Lüktetést érzek a
lábam közö . – Adj egy kis időt! Ez így túl sok egyszerre.
Ő is alaposan végigmér. Tekintete szenvedélyesen ragyog anélkül,
hogy tudatában lenne. Egészen hétköznapi. Ahogy o áll
tökéletességének tudatában, ijesztőbbnek tűnik, mint eddig
bármikor.
– Alaposan kihasználod a tnesztermet, igaz? – kérdezem, és
körbejárom, hogy megszemléljem az izmait, és végigsimítsak az
alkarján és a köldöke ala .
Megfogja a vállamról lecsúszo gallért, és a nyakam felé húzza,
ezáltal a másik oldalon csúszik le.
– Nagyobb inget kelle volna adnom.
Kitör belőlem a röhögés.
– A morcos medve hirtelen poénkodni kezd, ahogy pizsamát húz?
Neked ez a szuperképességed?
– Ez nem szuperképesség.
Egy pillanatra halványan elmosolyodik, aztán visszatér a régi
kerékvágásba.
– Pedig lehetne. Pompával és fényűzéssel csalogatod be a
gyanútlan nőket a hálószobádba. Aztán felkapod a pizsamádat, és
bumm! Nem szabadulnak.
– Örült vagy – válaszolja fejcsóválva, miközben le nem veszi
rólam a szemét.
– Nincs mit tenni. Szóval, mi legyen? – A matracra huppanok, és
lelógatom a lábam. – Mit takar egy o alvós buli Trace Savoynál?
Felhorkant.
Nem randizom, hanem kefélek. Ami azt jelenti, hogy soha nem vagyok
egyedül éjszakánként.
Kitágul az orrcimpám.
– Mit takar ez a buli?
Megvakarja az állát, és az asztalon lévő ajándékcsomag felé
fordul. Előrehajolok, amikor kiveszi a… bambusz hajkefét?
Hirtelen eszembe jut róla, milyen mocskos vágyai voltak Cole-
nak.
– Ezzel alaposan elnáspángolhatod valakinek a fenekét.
Trace megmarkolja a hajkefét, és izzó tekinte el néz rám.
– A hajkefét azért ve em, mert csupa csomó a hajad – válaszolja.
– Kamu.
Vagy legalábbis azt hi em. Ahogy az ágyra kúszik és hasra fektet,
úgy érzem, valami nagy dolog következik.
Mellém guggol, és letámasztja az egyik könyökét.
– Nézz a másik irányba!
Megfordítom a fejem, és magamhoz szorítom a párnát, miközben
kis híján leesik az állam a csodálkozástól.
Derékig érő hajamba túr, és kiegyengeti a rakoncátlan tincseket.
Amikor a keze helye a hajkefével fésül tovább, képtelen vagyok
sóhajtás nélkül kibírni.
A hajvégeknél kezd, aztán halad felfelé. Finoman, óvatosan,
gyengéden fésüli a gubancos tincseket, mint aki világéletében ezzel
foglalkozo .
– Köszönöm. Ez igazán kedves.
– Nincs mit.
Ez a legfurcsább, egyben legcsodásabb érzés.
Még soha nem fésülte fér a hajamat. Főképp nem egy ilyen
makulátlan pasas. A hozzá hasonló gazdag ckóra inkább az a
jellemző, hogy mással fésültetik a hajukat, nemhogy ők fésülnék egy
idegen nőét. Hacsak nem sorozatgyilkosok…
– Apró darabokra vágsz, amikor végeztél?
– Ijesztő a gondolatvilágod.
– Olykor előfordul. Csináltál már ilyet korábban?
Hirtelen abbahagyja a fésülgetést, aztán újból nekikezd.
– Nem.
Ez hatalmas lépés Trace Savoy életében.
– Mi mást művelsz még a kezeddel?
– Erre nem válaszolok.
– Gyáva.
Csendben marad. Egy árva mukk nem jön ki a torkán. Aztán
lassan és kimérten a matracra teszi a hajkefét. Látom a szemem
sarkából.
Hirtelen elfog az aggodalom.
Megmarkolja a hajamat, és akkorát ránt rajta, hogy majdnem
kicsordul a könnyem a fájdalomtól.
– Ne gúnyolódj velem! Hidd el, nem lesz jó vége – válaszolja. Ajka
a fülcimpámhoz ér, gyengéd simogatása pedig szöges ellentétben áll
azzal, amit mond.
– Pedig én tudni akarom, mi a következménye. Áruld el nekem,
Trace!
Fáradtan sóhajt, karja megfeszül, és úgy meghúzza a hajamat,
hogy már alig tudom tartani a fejem. Próbálok szabadulni a
szorításából, mely egyszerre tűnik kellemetlennek és jó érzésnek.
– Nem.
Elenged, rendezi a légzését, és újra felemeli a hajkefét.
– Csalódtam – válaszolom elkeseredve.
– Szokj hozzá!
– Minek? Nem fogok olyasvalakit hajszolni, aki nem akar engem –
mondom, és hátat fordítok neki a matracon.
Három évig elvoltam szex nélkül, most viszont megőrülnék egy jó
kamatyolásért. Trace valamit elindíto bennem, ami felpiszkálta a
libidómat. De rajta kívül is léteznek fér ak. Sok nagy farkú ckó
szaladgál a világban, akik boldogan kefélnének velem egy jót.
A következő húsz percben csak egyszerűen elraktározom a
kellemes érzést, amit a hajam kifésülése okozo .
Miután kifésülte a csomókat, a tövétől az aljáig végigsimítja a
hajamat a kefével. Légzése lassú és kimért, akár a kézmozdulatai.
Valószínűleg elalha am, mert amikor kinyitom a szemem, a
hajkefe a matracon hever, Trace forró teste pedig a hátamhoz simul.
Most viszont nem olyan ütemes a légzése. Inkább szabálytalannak
és gyengének mondanám. A keze… A meztelen combomat
simogatja a szoknya ala . Nincs rajtam bugyi, ezért valahányszor
feljebb csúszik az ujja, égek a vágytól, hogy felemeljem a lábam, így
pont o simogatna, ahol a leginkább szeretném.
Őrültség. Miféle játékot játszik ez a pasas?
Szabad szellemű, laza énem azt súgja, menjek bele a játékba.
Elvégre mit ér az élet kaland nélkül?
Viszont a megtört énem, mely pontosan emlékszik, milyen
szeretni és elveszíteni valakit, re eg a ckó érintésétől. Biztosra
veszem, hogy ha megmozdulnék, rögtön abbahagyná a simogatást.
Ez csak egy dolgot jelent. Elrejti előlem az érzéseit.
Azt mondta, soha nem volt szerelmes. Lehet, hogy valami vagy
valaki mia ő is óvatossá és bizalmatlanná vált. De az is lehet, hogy
ilyen az alaptermészete.
Talán fél tőlem?
Az, mondjuk, vicces lenne.
Még feljebb csúsztatja az ujjait, követve a csípőm vonalát a
szoknya ala . Amikor eléri a könyökömet, végigsimít a karomon,
aztán a kézfejemen. Aztán simogatni kezdi az ujjaimat. Ahogy az
eljegyzési gyűrűhöz ér, eláll a lélegzete.
Elhúzza a kezét, felül az ágyon, aztán elindul a kijárat felé.
Megfordulok, és látom, ahogy kimegy a szobából. Feszül a válla
az idegességtől, miközben a hajába markol.
Valami történt, és ennek biztosan köze van az eljegyzési
gyűrűhöz. Vagy a jobb kezemhez.
Hanya fekszem, és a mennyezet fényeit bámulom. Ha
utánamegyek és rábírom, hogy beszéljen, biztos összevissza fog
hadoválni. Vagy kőszoborrá válik, és használhatatlan, egyszavas
válaszokkal fog traktálni, ami még rosszabb.
Magamra húzom a takarót, és próbálok visszaaludni. Az agyam
viszont nem képes leállni.
Miért foglalkozik ennyit a gyűrűmmel?
Mert az a gyűrű szimbolizál mindent. Az életet, amit szere em. A
fér t, akit elveszte em. A boldogságot, ami már soha nem lesz az
enyém.
Ha az eljegyzésem Cole-lal ekkora gondot jelent Trace-nek, miért
nem kérdez rá? Miért nem kérdezi meg, hogy halt meg Cole, és
miért hordom még mindig a gyűrűt?
Annyira foglalkoztatnak ezek a kérdések, hogy nem tudok
elaludni. Összezavarodtam. Félek. Folyamatosan jár az agyam.
A francba! Lerúgom a takarót, és kimegyek a szobából. Trace-t a
nappaliban találom. A kanapé egyik végében gubbaszt, előrehajol, a
térdére könyököl, és valami borostyánsárga italt szürcsöl a
kristálypohárból. Elő e egy egész üveg pia. Skót whisky.
Karnyújtásnyi távolságra megállok tőle, kezemet a csípőmre
teszem. Aztán leengedem mindkét karomat, mert nem akarok
támadónak tűnni.
Lehajtja a fejét, és csak a szeme sarkából néz rám.
Nem szól semmit. Én sem mondok semmit. Szavak nélkül
kommunikálunk.
Sóhajtok, és leülök az asztalszerű oszlopra, hogy a szemébe tudjak
nézni.
– Mi jár a fejedben, amikor ezt látod? – kérdezem, és felé nyújtom
a jobb kezem. Az ezüstgyűrű megcsillan a fényben.
Iszik egy kortyot, és lenyeli.
– Legalább annyi le volna a vőlegényedben, hogy gyémántot
vesz.
Elvörösödöm, és olyan mérges leszek, hogy legszívesebben
felrobbannék.
– A gyémánt egyenlő a kapzsisággal és a gyilkossággal. Senkinek
nem kelle meghalnia a gyűrűm mia . Cole pontosan azt adta,
amire vágytam.
– Kivéve a házasságot.
Ökölbe szorul a kezem.
– Hogy lehetsz ennyire szívtelen?
– Ez az igazság.
 – Az igazság az, hogy ez egy kegyetlen és szükségtelen beszólás
volt részedről – válaszolom, miközben a könnyeimmel küzdök.
Erre tényleg nincs szükségem. Minél több időt töltök ezzel az
alakkal, annál jobban érzem, hogy lábtörlőnek használ. Remegő
lábbal felállok, és az előszoba felé veszem az irányt, hogy átöltözzek.
Muszáj erősnek és karakánnak lennem. Legszívesebben ordítanék.
Aztán egyszer csak meghallom a hangját.
– Te az a fajta nő vagy, akit feleségül vesznek a fér ak.
Megkövülten állok, és egyre gyorsabban ver a szívem az előbbiek
hallatán. Bóknak hangzik, de ha ő mondja, bármi lehet.
El kell engednem ezt az egészet, fel kell öltöznöm, és el kell
takarodnom innen. De már most tudom, mi fog történni. A
kijelentésén fogok rágódni, és azon gondolkodom, pontosan hogy
érte e, amit mondo . A kurva életbe! Már megint választ akarok.
Meg sem mozdul. Mellkasa továbbra is a térdéhez szorítva, kezét
pedig az üvegen tartva görnyed.
– Mit értesz ez ala ? – kérdezem, és megállok tőle néhány lépésre.
– Miért vagyok az a fajta nő, akit feleségül vesznek a fér ak?
– Együ érző vagy – válaszolja, és a szemembe néz. – Adakoztál a
hajléktalanszállónak. Kiválto ad a szívgyógyszert, fogalmam sincs,
kinek. Ki nem állhatod a gyémántipart. A legtöbb nő bele sem
gondol, mekkora vérontással jár a gyémánt kinyerése. Ők csak a
gyűrűt akarják, méghozzá a lehető legdrágábbat. – Lenyeli az utolsó
kortyot, és az üres pohárra néz. – Ez a fajta együ érzés nyilván a
partner felé is megmutatkozik. Támogatás, biztatás és
könyörületesség formájában. – A szívem kalapálni kezd. Hirtelen azt
sem tudom, mit gondoljak. Nem vagyok vallásos, de most nagy a
kísértés, hogy imádkozni kezdjek, hátha valaki meghallja az előbbi
gondolatmenetet. – Intellektuálisan is vonzó vagy – folytatja. –
Egyenes, őszinte, nyílt. Ez többet ér, mint a szépség önmagában.
Nem, mintha az nem lenne fontos, akár a jó testi kapcsolat. – Ezen a
ponton vigyorogni kezd, aztán ismét a homlokát ráncolja. – Ha egy
fér olyan nővel találkozik, akivel magvas beszélgetést lehet
folytatni, soha nem unja meg a nőt. Soha. – Tátva marad a szám a
döbbene ől. Hogy dolgozzam fel mindezt? Mi a frászt mondjak?
Köszönöm? Cseszd meg? Jó ég! Még soha nem találkoztam ilyen
bonyolult fér val. – Mindennek a tetejébe… te még esztétikailag is
vonzó vagy. – Tetőtől talpig végigmér, mire futkosni kezd a hátamon
a hideg. Aztán megfogja az üveget, és újratölti a poharát. –
Karbantartod a testedet, ami azt jelenti, hogy a fér ét is.
A fér ét is. Már megint ez a névtelenség.
– Lefogadom, hogy nincs nálad szebb nő a kaszinómban. Én már
csak tudom, hiszen sok szép nő vesz körül nap mint nap.
– Elég volt! – válaszolom keresztbe font karral, és reszketek, mert
hirtelen azt sem tudom, hogy sírjak vagy nevessek. Lassan tényleg
elvesztem a józan eszemet. – Miért mondod ezt?
– Egy fér nem akar téged csak úgy megdugni, ha nem akar
egyebet is. Veled hosszabb távra terveznek. Én viszont semmit nem
tervezek. Nem akarok veled randizni, sem dugni, és nem akarlak
feleségül venni. – Iszik még egy kortyot, és ízlelgeti a whiskyt. –
Nem ezt írták meg a csillagok, drágám.
Flegmasága olyan kellemetlen, mint egy seggbe rúgás.
– Nem értem.
– Egy másik fér ba vagy szerelmes.
Hát erről van szó. Kihúzom magam, és próbálom csillapítani az
állam remegését.
– Ő már nincs. Ő… nem jön vissza.
– Ezt a szívednek is mondd meg! Jó, ha emlékezteted.
Ez most komoly? Az elmúlt két évben már voltak olyan napok, mi
több, hetek, amikor nem omlo am össze. Most már tudok beszélni
Cole-ról. Az életéről. És a haláláról is.
A gyűrűt mégsem tudom levenni.
Összerándul az ujjam, és Trace rögtön észreveszi a mozdulatot.
Próbálom elképzelni, mi lenne fordíto esetben a helyzet. Ha még
mindig arra a nőre gondolna, akit évekkel ezelő elveszíte ,
garantáltan nem kezdenék vele. Távolról gyelném, hogy milyen
vonzó, de még véletlenül sem nyomulnék rá.
– Szóval ennyi.
Kezdek beletörődni a helyzetembe.
Azért akarja, hogy i legyek, mert szeret rám nézni. Szereti fésülni
a hajam. És azt gondolja, jó velem beszélgetni. Én is szívesen
bámulom őt, és én is örömmel fésülném az ő haját. De beszélgetni
vele nagyjából olyan, mintha borotvaélen táncolnék. Néha csendes és
egész normális. Néha viszont utálatos és kegyetlen beszólásokkal
illet.
A liftre nézek. Nem érdekel, hogy hajnali három van és szitál az
eső.
– Nekem most…
É
 – Nem mész sehová! – jelenti ki nyersen. – Éjszaka közepe van.
Nagyszerű. Már csak azért is, mert ha i fogok dolgozni, még jó
néhány dolgot meg kell beszélnünk. Főképp azt, hogy miként
kommunikálhat velem.
Odamegyek, és leülök a kanapéra, jó néhány centire tőle.
– Ahhoz képest, amekkora vezető vagy, a stílusod hagy némi
kívánnivalót maga után. – Hátradől, a combjára teszi a poharat, és
rám néz. – Nem a bankszámládtól leszel nagymenő – folytatom. –
Hanem a ól, hogy van tartásod, méltóságod, és tiszteletet mutatsz
mások felé. Ha ocsmányul viselkedsz és lenézed a körülö ed élőket,
tök mindegy, hogy ki tervezi az öltönyödet vagy milyen pazar a
lakásod. Senkit nem érdekel. – Kőkeményen a szemébe nézek, és
tovább mondom a magamét. – Ha azt akarod, hogy neked dolgozzak
és időt töltsek veled, akkor bánj velem tisztele el. Tiszteld az
intelligenciámat, és legfőképp az érzéseimet.
Kikerekede szemmel néz rám.
– Mindenbe olyan sok energiát fektetsz?
– Mindenbe, amit fontosnak érzek.
– Ez ritka és értékelendő.
Őszintének tűnik. Leteszi a poharat, és bezárja az üveget. Aztán
összekulcsolja az ujját a térde közö , és a kézfejére néz.
– Anélkül törsz nagyra, hogy tudatában lennél és előre kitervelnél
mindent. Ez motiváló. Arra ösztönöz, hogy én is próbáljak jobb
lenni.
A dicséret hallatán összevonom a szemöldököm. Kezdem magam
kellemetlenül érezni, bár jobb ilyesmit hallani, mint a sértegetéseit.
Felemeli a karját, és int, hogy üljek közelebb. Nem kéne hagynom,
hogy a vágyaim vezéreljenek, főleg, ha erről a ckóról van szó. De
valami azt súgja, hogy éljek a lehetőséggel.
Ahogy közelebb húzódom és a mellkasára teszem az állam,
rögtön arra gondolok, hogy ez a helyzet nem különbözik a randitól.
– Fáradt vagy? – kérdezi, aztán megragadja a távirányítót, és
végigsimít a hajamon.
– Már nem.
– Akarod megnézni a Dirty Dancinget?
Bólintok, de tíz perc nem telik el a lmből, és máris elalszom.
Arról álmodom, milyen piszkos táncot lejthetnék Trace Savoyjal.
 tizenkettedik fejezet

– Ne értsen félre. Az ételek nagyszerűek – mondja egy előkelő, őszes

úr, aki megkörnyékez Trace é ermében. – De ma este nem kizárólag
a makréla hoz lázba.
Teljesen egyértelmű, hogy mit akar a ckó, aki nagyjából annyi
idős lehet, mint az apám. Folyamatosan a hastáncosszoknyámat
stíröli, mintha át akarna rajta hatolni. A farkával.
Záróra, és senki nincs, aki fültanúja lehetne a szóváltásnak. Már
azon gondolkodom, hogy a következő beszólásra lefejelem a pasast.
Mivel én csak egy alkalmazo vagyok, aki komolyan veszi a
munkáját, igyekszem türtőztetni magam.
– Köszönöm – válaszolom. – Továbbítom a visszajelzését a
tulajdonosnak.
Falra feste em az ördögöt, mert Trace azonnal megjelenik, és
átviharzik az é ermen. Már késő van, mégis úgy néz ki a
makulátlan, koromfekete öltönyében, mint aki most kelt ki az
ágyból. Tele van energiával, és nyoma sincs fáradtságnak a
szemében. Én nyolc óra tánc után úgy érzem magam, mint aki
menten összeesik.
Már három hónapja, hogy Trace lakásán jártam, de azóta nem
voltam o . Nem, mintha nem hívo volna. Csak teljesen összezavar.
Amikor együ vagyunk, vibrál körülö ünk a levegő, és mindke en
pa anásig feszülünk a szexuális vágytól. Nem tehetünk ellene
semmit, mert egyszerűen o van, és kész.
Azt mondtam, nem nyomulok rá, és amúgy is rengeteg dolgom
volt, ami mia visszautasíto am a meghívását.
Öt hete Nikolai és én felléptünk egy szambaprodukcióval a július
negyedike alkalmából rendeze ünnepségen. Továbbra is tarto am a
magántáncórákat, és amikor időm engedte, meglátoga am a
hajléktalanszállót is.
Nagyon sűrű volt a menetrend, ezért hosszas belső vívódás után
úgy döntö em, hogy a magántanítványaimat átadom Nikolainak. Ő
egy másik tánciskolában is tanít, és tudom, hogy nagyobb szüksége
van a pluszbevételre, mint nekem. Ha ez a kaszinódolog mégsem
jönne be, még mindig visszavehetem a tanítványaimat.
Ahogy Trace végigmegy az üres asztalok melle , megálljt
parancsolok neki a tekintetemmel. Kicsit lassít, és megáll néhány
lépésre a vendég mögö .
– Ad magántáncórákat is? – kérdezi olyan tenyérbemászóan, hogy
azonnal felfordul a gyomrom. – Az öltáncért igen sokat zetnék –
teszi hozzá.
Végképp elfog a hányinger. Tényleg úgy nézek ki, mint aki
ilyesmiben utazik?
Piros szoknyát és aranyszínű alsószoknyát viselek. A
melltartómat apró, színes üvegek, gyöngyök és elefántcsont-
darabkák díszítik, a csípőm egyik oldalát piros szatén fedi, a
felkaromon ehhez illő karkötő. A hastáncosjelmez nőies és művészi,
de egyértelmű, hogy nem öltáncra való.
Felszegem az állam, és mélyen a ckó szemébe nézek.
– Hiányzik az édesanyja méhe?
Na, ennyit arról, hogy komolyan veszem a munkámat.
– Az édesanyám mije? – kérdezi összepréselt ajkakkal és felhúzo
szemöldökkel.
– A méhe. Kilenc hónapot töltö o . Nyilván megszokta a
kellemes meleg környezetet, és ezért vágyik úgy az én ölemre is.
Hátrahúzza a vállát, és a kijárat felé pillant.
– Nem kéne ilyen ízléstelennek lennie.
– Nem? Pedig ön kért tőlem öltáncot.
– Elnézést – mormolja, aztán pánikszerűen távozik az é eremből.
A pincérek összegyűjtik a használt edényeket, aztán gyorsan
elmennek, amikor a hatalmas, erős fér alak közelít.
– Mit nézel? – kérdezem csípőre te kézzel.
Trace átnéz a válla fölö , mintha nem tőle kérdeztem volna.
– Hozzád beszélek. A fér hoz, aki mindig morcos.
Hátrateszi a kezét, és felém fordul.
– Érdekes beszólás. E ől kezdve biztos, hogy nem úgy néz az
anyjára, ahogy eddig.
– Ugyan már! Az ilyen típusú pasinak biztos, hogy
anyakomplexusa van. Ingyen terápiát kapo . Legközelebb pénzt
kérek érte.
– Maradj velem ma éjjel. Megnézhetnénk valami lmet, és…
 – Nem.
Jó ég! Pedig mennyire szeretném… Akarom-akarom-akarom.
Kiviharzom az é eremből, mielő meggondolnám magam.
Ő viszont a nyomomban van, és utánam kiált:
– Miért nem?
– Már van programom.
Egy üveg borral és a vibrátorommal…
Pár perc az út az öltözőig, úgyhogy gyorsan besurranok, és
becsukom elő e az ajtót. Csakhogy ő a gyorsabb, és beteszi a lábát a
résbe, mielő tényleg kizárhatnám. Aztán bedugja a kezét is.
– Kerülsz engem – mondja.
– Kerülöm az összebújást a kanapédon és a simogatást az
ágyadban.
– Miért? – kérdezi, miután bejön az öltözőbe és becsukja maga
mögö az ajtót.
Miért? Még kérdezi? Mert megöl a vágy, ezért ha a közelébe
kerülök, legszívesebben rögtön levetkőztetném, nyalogatnám,
harapdálnám, és addig lovagolnék rajta, míg bírja szusszal.
– Vonzódom hozzád. – Bemegyek a fürdőszobába, amit külön
nekem terveztete . – Ez pedig olyasmit vált ki belőlem, amit te
egyértelműen nem akarsz.
Ahogy követ, hátranyúlok a melltartóm csatjához. Kinyitom a
zuhanyt, és alig várom, hogy egy kicsit felfrissüljek. Mielő
hazamegyek, mindig lezuhanyozom. Kifejeze en jólesik a fárasztó
nap után.
Ráadásul, ha levetkőzöm, Trace garantáltan távol marad.
Ezú al tévedtem.
Félretolja az ujjamat, és kicsatolja a melltartót.
Szívem kalapál, kezemet a mellkasomra teszem, hogy a melltartó
a helyén maradjon.
– Trace!
– Danni!
Közelebb jön. Olyannyira, hogy a nyakkendője a hátamhoz ér,
megfogja a vállamat, a homlokát pedig a tarkómnak támasztja.
– Gyere fel velem!
Nem úgy tűnik, mintha lmet akarna nézni. Bár tudom, hogy
sokszor élénkebb a fantáziám a kelleténél, és ennek jelét is adom.
– Éhes vagyok, Trace.
– Majd én megetetlek.
 – Azt kapom, amire mindke en vágyunk?
Kezét a vállamra teszi, és felgyorsul a légzése. Tudom, hogy sokat
gondol rá, és akarja is, még ha nem vallja is be.
Egy óvatlan pillanatban elengedem a melltartót, és hagyom, hogy
a földre essen. Mellbimbóm kőkemény lesz a hideg hatására, és
kezdek ugyanúgy lélegezni, mint Trace. Egyre hangosabban veszem
a levegőt, aztán zihálni kezdek a vágytól.
Trace mögö em áll, ezért nem látja a mellemet, de ha csak egy
kicsit lejjebb csúsztatná a kezét, meg is foghatná és játszhatna vele.
Isten látja lelkemet, már nagyon rég érinte ék ezt a tájékot is, ezért
erősen vissza kell fognom magam, hogy ne kezdjek könyörögni az
érintésért.
– Nem kéne i lennem – su ogja.
Ha saját magát akarja meggyőzni, akkor nem fog sikerülni, mert
már most végigsimít a testemen. Egyik kezével a mellkasomat, a
másikkal pedig a csípőm tájékát simogatja, aztán halad a hasam felé.
Mellem duzzad, és szinte könyörög az érintésért, de Trace ügyet
sem vet rá. Átkarol, hátamat a mellkasához húzza, és egyre
szorosabban tart. Végül csókolgatni, szívogatni, majd harapdálni
kezdi a bőrömet.
Ahogy a bőrömhöz ér a foga, melegséget érzek a lábam közö .
Oldalra hajtom a fejem, hogy jobban hozzám férjen. Kézfejét, melyet
eddig a hasamon tarto , kicsit lejjebb csúsztatja, így a kristállyal és
szaténnal fede intim területre téved. Alaposan végigsimít a fazonra
borotvált szeméremdombomon.
Jó ég! Kérlek, ne hagyd abba!
A mellkasának támaszkodom, és szinte eggyé olvadok vele. A
fenekébe markolok, és a nadrágján keresztül kitapogatom a
hasítékot. Mindke en zihálunk, vonaglunk, és egymáshoz dörgöljük
magunkat. Egyre mélyebben nyúl a lábam közé, és végigsimít a
csupaszra gyantázo szeméremajkamon.
Kőkemény farkát a derekamhoz szorítja, én pedig alig állok a
lábamon. Csillagokat látok, és a torkomban dobog a szívem. Ha
felnyúl azzal az elképesztően hosszú ujjával, nekem végem. Rögtön
elélvezek, és az egész kaszinó az ordításomat fogja hallani. Nem
érdekel. Nekem most erre van szükségem. Akarom ezt a pasast.
Csípőjét a fenekemhez nyomja, és úgy mozog, mint aki már most
egy jóízűt kefél. Örömmel veszem minden mozdulatát. Jó hallani a
nyögését és a lihegését, miközben a szeméremrésemet simogatja.
Nyögése lassan ordítássá válik, ahogy a vállamat harapdálja.
Egész addig, míg bele nem akad a szeméremajkamon lévő
pirszingbe.
Hirtelen abbahagyja a zihálást, és mozdulatlanná válik.
– Mi a baj? – kérdezem, és gombóc nő a torkomban. – Elenged,
hátralép, nekem pedig a lélegzetem is eláll a döbbene ől. Pont
ugyanaz a reakció, mint amikor három hónappal ezelő hozzáért az
eljegyzési gyűrűmhöz. – Ez csak egy pirszing – nyögöm ki végül, és
reménykedem. Minden hiába. A ckó egy tapodtat sem mozdul.
Mély csend támad. Keresztbe fonom a karomat a meztelen
mellkasom elő , és próbálok higgadt maradni. Aztán megfordulok,
hogy ránézzek.
Egyik kezével a falnak támaszkodik, a másikat pedig az orrához
dugja, mintha így akarna megszagolni azok után, hogy
megsimogato .
– Mi történt? – kérdezem kicsit rekedten.
Mélyen a szemembe néz, kezét ökölbe szorítja az oldalánál.
– Rosszul ítéltem meg a helyzetet. Sajnálom – válaszolja
rezzenéstelen arccal. – Hibáztam.
Hideg fut végig a hátamon. Megbántva és megalázva érzem
magam, de ez a fájdalom semmi ahhoz képest, amit annak idején
átéltem. Ennél sokkal rosszabbat is túléltem már. A mostani fájdalom
semmiség ahhoz képest, hogy annak idején majdnem szó szerint
felemészte a keserűség. Elnehezülnek a végtagjaim. Megemelkedik
a mellkasom, és kis híján könnyek szöknek a szemembe.
– Jó éjszakát, Trace – mondom halkan, aztán a zuhany felé
fordulok, és kinyitom a csapot.
Hallom, hogy becsukódik mögö em az ajtó, és nem marad más,
csak a már jól ismert magány.
Addig nem jövök ki a zuhany alól, míg le nem mosom magamról
az izzadságot, a sminket, a csillámokat… és a csalódo ságot.
Lehet, hogy túl könnyen bocsátok meg, de igazából nincs is miért.
Ez a ckó a maga visszahúzódó és zárkózo módján őszinte volt
velem. Testileg vonzom, de nem akar továbblépni és komolyabb
kapcsolatba kerülni velem. Volt egy gyenge pillanata. Ahogy nekem
is. Ő az elő kapcsolt, hogy túl messzire mentünk volna. Mielő
megbántana. A lelkem mélyén értékelem, hogy visszalépe .
Irgalmasságomat megkoronázandó, még a héten beszéltem Rick
atyával a hajléktalanszállóban. A jövedelmem nagy részét a
szállónak adtam, és amikor beugro am a csekkel, Rick megemlíte e
a Regal Arch Kaszinót, amely, mint kiderült, háromszor annyit
adományoz, mint én. Vagyis Trace cselesen megtriplázza az általam
ju ato összeget. Arra gondoltam, hogy ez biztos valami adózási
kiskapu a részéről. Ahhoz képest, hogy összevissza pufogo ,
mondván, hogy elszórom a pénzem, mégiscsak beáll a sorba? Vajon
mire készül?
Amikor kilépek a fürdőszobából, az öltözőben mély csend honol.
Valamit viszont o hagyo . Egy hajlakknak támaszto borítékot
találok az öltözőasztalon.
Felveszem a pánt nélküli ruhámat, belebújok a papucsszandálba,
és kinyitom a borítékot. Találok egy koncertjegyet, és ahogy
elolvasom, hová szól, kis híján kiugrik a szívem.
Beyoncé a Dome-ban fog fellépni.
Egy személyre szól a jegy, méghozzá holnap estére, a VIP-
páholyba. Életemben egyszer lá am a kedvenc énekesnőmet élőben,
de akkor a leghátsó szektorból, mert oda volt a legolcsóbb a jegy.
Nem véletlenül… Most viszont a legjobb helyről nézhetem.
Magánpáholy? Ezt komolyan nem hiszem el. Mindjárt kiugrom a
bőrömből.
Izgato an kiviharzom az öltözőből, és keresztülmegyek a
játéktermen, hogy megkeressem Trace-t. Lehet, hogy
elbizonytalaníto és felkorbácsolta a kedélyeket, de e ől még
végtelenül hálás vagyok neki a jegyért. Szeretném neki személyesen
megköszönni, ezért átkutatom az összes lehetséges helyet, ahol
felbukkanhat. Az é ermet, a játékgépeket, a bárt és az előteret.
Aztán látom, hogy o ül a bárban tíz méterre tőlem, egy csinos,
barna hajú nővel az ölében. Pont rám néz.
Megállok, és idegességemben gyűrögetni kezdem a koncertjegyet.
Azt kívánom, bárcsak én is olyan ember lennék, aki palástolni
tudja az érzéseit. Szívesen rámosolyognék, mi több, integetnék neki,
és úgy tennék, mintha mi sem történt volna.
Nyugi, Danni! Ne reagáld túl!
Arckifejezésem egy kicsit sem engedelmeskedik. Összerándul,
lefagy, és az összes érzelem látszik rajta, amit nem akarok kimutatni.
Megalázo ság.
Fájdalom.
Megbánás.
Ha elfogadtam volna a meghívását, az a nő nem túrna most Trace
hajába, nem dörgölné hozzá a hatalmas mellét, és nem su ogna a
fülébe.
Trace pedig nem a bárban ülve meresztené rám a szemét.
Azzal, hogy visszautasíto am az ajánlatát, egyértelművé vált,
hogy egyedül töltöm az éjszakát. Ő nem mondhatja el ugyanezt.
Pont ez a szívás. Látásom elhomályosul, miközben a lift felé veszem
az irányt.
Hosszúnak tűnik az út, míg próbálom visszatartani a könnyeimet.
Felszegem az állam, és próbálok laza lenni, mert olyan érzésem van,
mintha mindenki engem nézne. Pedig nem. Senki nem néz fel a
pityegő, csilingelő, villogó gépek mögül. Senkit nem érdekel, mi van
velem.
Ez a jó. Én csak egy táncos vagyok i , aki fáradt, és alig várja,
hogy hazamenjen a fárasztó nap után.
Tisztában vagyok vele, hogy kicsit sem logikus a reakcióm. Az
elmúlt három hónapban lá am, ahogy a nők körülzsongják Trace-t.
Lá am, ahogy átfogja a derekukat. Lá am, hogy csillog a szeme,
amikor beszélget vagy iszogat velük a bárban. A ckó csak játszik.
Nem vagyunk együ , és egyáltalán nem vagyok számára kivételes
vagy ilyesmi. Negyedórája mégis úgy éreztem, mintha más lenne a
helyzet.
Talán ez a gond. Ahogy éreztem a merevedését a fürdőszobában,
tudtam, hogy teljesen felizgult, és ég a vágytól. Mégis ez a nő fog
hasznot húzni Trace szexuális energiájából.
A nő, akit ma éjjel ágyba visz. Helye em.
Egy pillanatra átfut az agyamon, hogy hazafelé beugrom egy
bárba, és felszedek valami ckót éjszakára. Könnyű lenne. Milliószor
csináltam ilyet, mielő megismertem Cole-t.
Csakhogy az egyéjszakás kaland elveszte e a varázsát, miután
megtapasztaltam, milyen, amikor imád, tisztel és bálványoz egy
fér , akinek a szívemet adom.
Soha többet nem érem be holmi nyögéssel és sötétben taperolással.
Hazugság. Lehet, hogy számomra ezt tartogatja a jövő. De nem
ma éjjel. Ennyire még nem vagyok kiéhezve.
Mire a kocsihoz érek, egyetlen könnycsepp sincs a szememben, és
a kezem sem reszket. Az összegyűrt koncertjegyre nézek, és azon
gondolkodom, hogy szé épjem, vagy inkább kiegyengessem a
gyűrődést.
Már egyáltalán nem vagyok olyan lelkes a koncertet illetően, de
nem fogok picsogni a jegy mia . Ajándékot kaptam tőle, nem
ígéretet. Egy szóval sem mondta, hogy a pasim lesz.
Mielő elvesztem az eszem, gyorsan írok egy üzenetet.

Én: Köszönöm a koncertjegyet.

Másodpercekkel később rezeg a telefonom.

Trace: Este hétre érted megyek.

Velem jön? Gondolha am volna. Lehet, hogy az ölében ülő, csinos

barna hajút is hozza. Édes hármas.
Nyöszörgök, és a homlokomat a kormányra hajtom. Miért
érdekel?
Mert hülye vagyok.
És magányos.
Talán beleszere em.
Ahogy ezt végiggondolom, hirtelen felkapom a fejem, és a
szívemhez szorítom a kezem. Érzelmeim folyamatosan kavarognak.
Beleszere em Trace-be.
 tizenharmadik fejezet

I az idő. Egyre gyengébbnek érzem magam, és legszívesebben

zokognék a fájdalomtól.
Látom a kivilágíto taxit, és tudom, hogy Cole nemsokára i
hagy.
Egy egész évre.
Mielő a nap felkelt, az álmok és valóság határán voltam. Arra
ébredtem, hogy Cole még bennem van, és valami ígéretfélét mormol.
Ahogy nyomult, végig a szemembe néze , és folyamatosan azt
hajtoga a, hogy visszatér és feleségül vesz. És mindig szeretni fog.
Ez volt az örök érvényű ígérete.
Olyan volt, mint egy búcsú, ami egyszerre szomorú, megható és
szenvedélyes.
Most a verandán állunk szorosan összeölelkezve, mert sem zikai,
sem lelki értelemben nem akarunk elválni. Testünk minden porcikája
összeér. Egy lélek. Egy jövő. Átkozo legyen a távolság, ami
elválaszt minket egy évre.
Megfogja az arcomat, és megcsókol. Nyelvünk összeér, majd
szenvedélyesen kergetőzni kezd. Mégis úgy fáj a szívem, hogy
képtelen vagyok kiélvezni a csókját.
A szemébe nézek, és próbálok hozzá nemcsak testi, hanem
érzelmi síkon is kapcsolódni. Úgy nézek rá, mintha most látnám
először.
Vagy utoljára.
Úgy érzem, elveszítem. Csak tíz hónapja ismerjük egymást, most
pedig egy évre elutazik. Vajon a szerelmünk kiállja az idő és a
távolság próbáját? Mi lesz, ha talál valaki mást? Valami egzotikus
szépséget, akivel oldhatja a magányát.
– Hadd utaltassam a te számládra a zetésemet – su ogja.
– Ne!
Ezen már túlvagyunk. Távollétében ő akarja nanszírozni a
megélhetésemet és az esküvő költségeit. Én ezzel szemben inkább
összeraknám a ke őnk pénzét, amikor visszatér, és
összeházasodunk.
– Hihetetlen, milyen makacs vagy – válaszolja, és gyengéden
megcsókol. – Nem tudom, hogy élem túl azt az egy évet nélküled.
Többet nem csinálok ilyet – su ogja.
– Többet?
Egekbe szökik a pulzusom. Csak és kizárólag az elkövetkezendő
egy évre koncentráltam, ezért eszembe sem juto , hogy lehet még
ilyen vagy hasonló kiküldetés.
– Nem. Ez az utolsó. Ahogy hazaérek, kilépek.
– Lépj ki most – válaszolom reménykedve. – Ne menj el! Találsz új
melót, és…
– Pszt! – Megcsókol, aztán szorosan magához ölel. Érzem, ahogy
lüktet a mellkasa. – Szerződésem van erre az évre. De ha
visszajövök, nem újítom meg.
A taxisofőr megnyomja a dudát, mi pedig összerezzenünk.
Olyan erősen ölelem, ahogy tudom, és egyre nehezebb
visszatartani a sírást. Pedig muszáj. Most nem sírhatok. Még nem.
Így is épp elég nehéz neki. Nem akarom, hogy egy zokogó, összetört
nőtől kelljen búcsúznia.
– Hívj fel, ha a bászrai kikötőbe érsz.
– Megpróbálom, de nem biztos, hogy sikerül.
Amikor eszembe jut, milyen veszélyes, amit csinál, úrrá lesz
rajtam a félelem.
Az amerikaiak egy átalakíto konténerben laknak a kikötő egyik
végénél. Az anyahajóról kapják az ételt. Nagyon rossz a vétel, és az
internet is akadozik. Hónapok is eltelhetnek, míg újra hallok felőle.
Öröm az ürömben, hogy nem kell osztoznom a hívásidőkereten a
családjával. Az anyja elhagyta őket, amikor Cole még kisgyerek volt,
az iszákos apjával pedig évek óta nem beszél. Én vagyok az egyetlen,
akit fel fog hívni, és vészhelyzet esetén is engem fognak értesíteni,
mert én vagyok a legközelebbi hozzátartozója.
A sofőr megint dudál, csak ezú al még hosszabban és
hangosabban.
– Az isten szerelmére! Hagyja még őket egy kicsit! – kiáltja
Virginia a nyito ablakán keresztül.
Cole rám mosolyog, így megint látszanak a gödröcskék az arcán.
Próbálom minden egyes vonását az eszembe vésni. Állkapcsának
vonalát, mélybarna szemét, a kígyós tetoválást, a fekete bőrkabátját
és a büszke tartását.
– Mondd még egyszer! – kérem, és hevesen megcsókolom.
– Megígérem, hogy visszajövök.
– Akkor egy év múlva, Cole – válaszolom. Átkulcsolom a vállát,
és folyamatosan pislogok, hogy visszatartsam a könnyeimet. – Az
oltárnál megvárlak.
– Az én csodás menyasszonyom. Mrs. Hartman. Csak erre fogok
gondolni. – Kibontakozik az ölelésemből, és hátralép. – Tartsd zárva
az ajtót!
– Jó – válaszolom, és a zárra nézek, amit nemrég szerelt fel. –
Rendben.
– Szeretlek – su ogja egyszerre gyengéden és szomorúan.
– Én is téged – mondom, és próbálom összeszedni magam.
Ahogy elfordul, máris kicsordul a könnyem. Letörlöm, de már
nem bírok vele, mert patakokban árad. Mire beül a taxiba, az egész
arcom nedves, és elhomályosul a látásom.
Amikor az autó eltűnik a távolban, igyekszem összeszedni az
erőmet, és kihúzom magam.
Egy év múlva visszatér.
Egy évem lesz, hogy megszervezzem az esküvőt.
A legtöbb nő a tortát, a virágokat és a ruhát tartja a
legfontosabbnak. Én viszont a tánckoreográ án agyalok, mert azt
szeretném, hogy a mi táncunk legyen az évszázad legjobb esküvői
produkciója.
Úgy érzem, mintha darabokra tépték volna a szívemet, és egy
hatalmas űr maradt volna a helyén. Szerencsére tudom, hogyan
csillapítsam a fájdalmat. Az elkövetkezendő egy évben Beyoncé lesz
a legfőbb támaszom.
A XO című száma jár a fejemben, és magam elő látom a zsúfolt
termet. Cole és én állunk középen. Ő a karjában tart, és ütemesen
rázza a hátsóját, én pedig kecsesen riszálom a csípőmet, és a hajamat
rázva, érzékien lambadázom. Mindke en mosolygunk, pörgünk-
forgunk, és folyamatosan egymás szemébe nézünk.
A saját esküvőnkön senki nem táncol le minket a parke ről.
 tizennegyedik fejezet

Több ezer rajongó ujjongását lehet hallani a stadionban. A fények, a

zene és Beyoncé táncosainak elképesztő mozgása engem is arra
ösztönöz, hogy felpa anjak, és erotikus táncot lejtsek a közönség
soraiban.
Idefelé folyamatos kétségek gyötörtek. Trace mögö ültem a
puccos kocsijában, és majd megőrültem a néma csendtől, ami
körülve minket.
Nagyon megterhelő lazának lenni, és úgy tenni, mintha nem egy
másik nővel töltö e volna az előző éjszakát. Most viszont a
koncerten vagyok, és jól akarom érezni magam. Szeretném a lehető
legtöbbet kihozni az estéből.
Van egy VIP-páholy csak nekünk, Trace viszont tartja a
távolságot. A hátsó sorban ül, keresztbe rakja a lábát, megtámasztja
az állát, és úgy bámul rám, ahogy szoko . Idegesítően. Mániákusan.
Nem kérdeztem a barna hajú nővel kapcsolatban, ő pedig nyilván
nem fog magyarázkodni. Miért tenné? Nem vagyunk egy pár. Talán
még barátok sem vagyunk.
Én a színpadhoz legközelebbi erkélyen állok, az első sorban.
Fogom a korlátot, és a zene ütemére riszálom a fenekemet. Az évek
során rengeteg Beyoncé-számra készíte em koreográ át. Mivel
nincs sok helyem, próbálok minden négyzetmétert kihasználni.
Valahányszor a kemény egyfős közönségemre nézek, még a
lélegzetem is eláll. Fér nem néz így nőre, ha nem akarja megkapni.
Trace úgy bámul, mintha a tekintetével is át akarna rajtam hatolni.
Mintha azt akarná, hogy ebben a pillanatban egyesüljön a testünk,
hogy aztán kedvünkre csókolózzunk, nyalogassuk egymást, és egy
hatalmasat szeretkezzünk.
Ha most mögém lépne és felemelné a szoknyámat, próbálnék
menekülni? Próbálnék ellenállni? Elfojtanám a vágyaimat? Vagy
engedném, hogy addig keféljen, míg azt sem tudjuk, merre vagyunk
arccal? Aztán elengedném, és hagynám, hogy visszamenjen a kis
barnához, és élje tovább a bonyodalmaktól mentes életét?
Biztos, hogy beleszere em, mert nem elégednék meg azzal, hogy
csak egy vagyok az ágyasai közül.
Ahogy a koncert folytatódik, ügyet sem vetek arra, ahogy néz.
Csak táncolok a zene ütemére, és átadom magam a műsornak.
Egészen addig, míg felcsendül az a szám, melyet reméltem, hogy
nem fogok hallani.
A dal, melyre egy éven keresztül szenvedélyesen és lelkesen
koreografáltam.
A tánchoz, melyet nem adtunk elő.
Beyoncé csodás hangja a lelkemig hatol. Kis híján megbotolom a
magas sarkú cipőmben, ezért gyorsan összeszedem magam, és
minden erőmmel azon vagyok, hogy a jelenben maradjak.
Erre a számra képtelen vagyok táncolni. Hallani sem akarom. De
nem fogok összetörni.
Mögö em annyi étel és ital sorakozik a páholyban, hogy húsz
embernek is elég lenne. Felmegyek a lépcsőn, és ahogy elhaladok
Trace melle , a vállára teszem a kezem.
– Kérsz valamit inni? – kérdezem erőltete mosollyal az arcomon.
Talán észre sem veszi.
Csóválja a fejét, és felém sandít.
Továbbmegyek, és csak az italra koncentrálok. Végigkutatom az
üvegeket, aztán végre megtalálom a Bud Light sört. Gyorsan
kinyitom a tetejét.
Egy meleg kéz megérinti a hátamat, melyet alig fed a ruha.
– Nem szereted ezt a dalt?
Gyűlölöm. Szeretem. Bólintok, és kortyolok egyet a sörből.
Kiveszi a kezemből az üveget, és félreteszi.
– Mi a baj?
Zavartan dünnyögök, aztán a sörre nézek.
– Ha akarod, elmehetünk. Döntsd el, mi legyen.
– Kérdeztem valamit – mondja, és megragadja az államat, hogy a
szemébe kelljen néznem.
– Ez bonyolult.
Kezdem egyre kényelmetlenebbül érezni magam.
– Ha nem akarnám tudni, nem kérdeztem volna meg.
Kihúzom az állam a fogásából, és keresztbe fonom a karomat.
Kicsit támadó beállás, de egyszerűen nem érzem magam
biztonságban a ckó melle . Az érzéseim melle pedig végképp
nem.
Trace leengede karral, hátrahúzo vállal és összeráncolt
homlokkal néz le rám. Sokkal magabiztosabb és vonzóbb, mint
amilyennek lennie kéne. Ő egy személyben átok, áldás és egy
második esély. Kicsit olyan, mint a fény az alagút végén. A
közelében viszont testi és lelki értelemben is megborulok.
Most is fekete öltönyt visel, csak épp nyakkendő nincs rajta. Az
ing megint kigombolva a nyakánál. Ha nem a saját szememmel
lá am volna a pizsamáját, azt hinném, hogy még aludni is öltönyben
szoko .
– Van farmered? – kérdezem.
– Válaszolj a kérdésemre, és akkor én is válaszolok a tiédre.
– Jól van.
Megfogom a sört, amit félrete , és hatalmasat kortyolok, hogy
eltüntessem a gombócot a torkomból.
– Cole a tengerentúlon volt egy évig. Ezala szerveztem az
esküvőnket, és a nyitótáncot koreografáltam.
– Erre a zenére.
– Igen.
Felemelem a sört, hogy megigyam, ő viszont megfogja és kiönti.
Aztán átkarol, és szorosan magához ölel.
– Négy farmernadrágom is van.
Ahogy beszél, folyamatosan érzem az állának mozgását a fejem
tetején. Valahányszor levegőt vesz, mindig fújja a hajamat.
– Figyelj! Vége a számnak.
– Jó.
Felnézek rá, és a mellkasára teszem a kezem.
– Van még olyan dal, amit nem akarsz hallani? – kérdezi halkan. –
Megcsóválom a fejem. – Akkor maradunk a koncert végéig.
Visszakísér az erkélyhez, lejön velem az első sorba, és megáll
mögö em a korlátnál.
Kezét a csípőmre teszi, homlokát a nyakamhoz szorítja. Lehet,
hogy csak azért akar ilyen közel lenni, hogy jobban lássa a
fenekemet, miközben táncolok. Vagy egyszerűen maga melle akar
tudni.
Mindenesetre jó pár szám elhangzik, mire sikerül úgy
feloldódnom, hogy ismét táncolni kezdjek. Ezú al viszont kis
mozdulatot teszek, és igyekszem o maradni, ahol vagyok, mert
jólesik az érintése. A lehelete a bőrömön megnyugvással tölt el.
Ahogy megérzem a testének melegét, azonnal eszembe jut, milyen
intim kapcsolatban lenni valakivel.
Azt hi em, örökre elveszte em az esélyt, hogy találok egy fér t,
akivel bensőséges kapcsolatot tudok létesíteni.
Talán időre volt szükségem.
Vagy a megfelelő személyre.
Hajnali egy óra múlt, amikor a bejárati ajtóhoz kísér. Kicsit nedves
a levegő így augusztusban, ráadásul néma csend honol a hold
világíto a utcán.
Megfogja a kezem.
– Jól éreztem magam.
– Én is. Köszönöm, hogy elvi él.
Ahogy elhúznám a kézfejemet, érzem, hogy már nem azt fogja,
hanem a gyűrűt. Úgy forgatja, mintha le akarná húzni.
Összeugrik a gyomrom, és a homlokomat ráncolom.
Én leszek a világ legboldogabb embere, ha többé nem veszed le.
Cole megszegte az ígéretét. Elment. Ezért én sem tartom magam
az ígéretemhez.
Kinyújtom az ujjam, és lassan hátrahúzom a kezemet, hogy
távolodjon a gyűrűtől. De ahogy az első ujjpercemhez ér, Trace
elengedi.
Ránézek, de ő gyorsan megfordul, és a kocsija felé veszi az irányt,
ahol már várja a sofőr.
Csábító és elutasító. Ragaszkodik hozzám, aztán eltaszít magától.
Ha én jobbra lépek, ő balra. Kezd elegem lenni Trace Savoy
hangulatingadozásaiból.
– Figyelj, Trace!
Megáll, és átnéz a válla fölö .
– Gondoltam, szólok, hogy rendeltem egy dekódert, amit holnap
hoznak.
– Nagyszerű – válaszolja vontato an.
– Azt mondják, megadja a megfelelő kódot a rejtélyes pasasokhoz.
Az Amazonon rengetegen áradoztak a termékről, úgyhogy biztos jól
működik. Tehát a kitérő válaszaid és hirtelen hangulatváltozásod
oka felderítésre kerül. Mit szólsz? – kérdezem, és keresztbe fonom a
karomat a mellkasom elő .
Lehet, hogy az árnyék trükkös, de nekem határozo an úgy tűnik,
mintha vigyorogna.
Kicsit hátranéz, megcsóválja a fejét, aztán ismét elfordul. Hangján
is érződik, hogy mosolyog.
– Holnap este találkozunk.
 tizenötödik fejezet

Másnap reggel kilenckor a húgom, a férje, David, és az unokahúgom

ébresztenek. Korábban mondtam, hogy a kocsim fékje csikorog,
ezért a húgom eljö , hogy megbuherálja. Akarom mondani,
megszerelje. Vagy inkább megkéri Davidet, hogy javítsa meg ő az
autómat.
David rögzíti a kocsit, és hanya fekszik ala a, köhécsel, és zörög
a szerszámokkal. Angel a virágágyásnál guggol, és a bogarakat
piszkálja egy bo al, miközben Bree és én a padon ülve kávézunk a
hatalmas tölgyfa ala .
Bree minden apró részletről tud Trace Savoyjal kapcsolatban.
Miután meséltem neki a koncertről, már előre féltem a
reakciójától. Aztán hirtelen elvonja a gyelmemet a hátam mögö
játszódó vérontás, amitől a hideg futkos a hátamon.
– Szólj rá, hogy hagyja abba – kérem nyomatékosan Breet.
– Hagyd békén a bogarakat, kicsim.
Unokahúgom ide-oda szaladgál a bo al, miközben a bogarakat
szurkálja, és megállás nélkül azt üvölti:
– Haljatok meg!
– Ezek csak bogarak – válaszolja Bree, miközben a lányát gyeli. –
Ebben a korban teljesen normális, hogy így viselkednek, nem?
Egy elsősöket tanító, gyereket nevelő nő kérdez engem, aki sosincs
gyerekek közelében, hogy szerintem ez normális viselkedés-e?
Amikor Angel megszülete , úgy gondoltam, nagyon aranyos,
hogy Bree a családnevük, Angelo után nevezte el a kislányt. Ha
tudtam volna, mi lesz belőle, akkor nem utónévkönyvet adtam volna
Breenek, hanem a Démonüzőt.
– Persze. Egyáltalán nincs ebben semmi furcsa – válaszolom
nyersen.
Bree hátradől a széken.
– Na jó. Mit csinált Trace, amikor jelezted felé, hogy összezavar
téged a fura viselkedésével?
– Csóválta a fejét, és mosolyogva továbbment.
– A mosoly új jelenség. Fejlődés.
– Fejlődés? Azt hi em, nem örülsz, hogy érdeklődöm a ckó iránt.
Felemelem a kávésbögrét, és látom, hogy üres. A francba!
– Jó ég, Danni! A lakásán töltö ed az éjszakát. Ez már jóval több,
mint érdeklődés.
Vitatkozni akarok, de Bree felemeli a mutatóujját.
– Szavad ne feledd, de muszáj innunk még egy kis kávét.
Elveszi a bögrémet, és bemegy a házba.
Hallom, hogy valaki megjelenik mögö em. Amikor megfordulok,
hatalmas, ördögi barna szempár néz rám.
Angel a koszos kezével hátratűr egy hajtincset, majd kivillantja a
fogát, és gonoszul vigyorog.
– Megeszem a fejedet.
– Ez igen… rosszul hangzik.
– Feltűzöm a botra, megsütöm, és aztán megeszem – mondja, és
közben megigazítja a szoknyáját.
– Ha megeszed a fejemet, akkor nem tudunk ilyen magvas
párbeszédet folytatni – válaszolom.
Megvonja a vállát.
– Majd találok mást, akivel beszélgethetek.
Honnan szedi ezt a sok hülyeséget?
– Hallod ezt, David? – kérdezem hangosan, és az autó felé
fordulok.
– Most nem igazán érek rá – kiáltja vissza.
E ől függetlenül tudom, hogy gyel. Csak nyilván könnyebb úgy
tenni, mintha nem hallaná.
Angel félreugrik, és egy gyerekdal csúnyább verzióját dúdolja.
Esküszöm, szeretem ezt a kölyköt, de állandóan kiakaszt valamivel.
– Miért nézel úgy? – kérdezi Bree, ahogy kilép a házból és felém
nyújtja a meleg kávét.
– Meggondoltam magam. Van valami rendkívül idegesítő a
lányodban.
Megfújja a kávét.
– Nagy változáson megy keresztül.
Ezek szerint a démonok újabb hatást gyakorolnak rá?
– Szóval – kezdi Bree, mintha számon akarna kérni. – Úgy
gondolod, nem érdekel a pasas?
 – Ilyet nem mondtam. Csak nem akarom erőltetni, hogy
összejöjjünk.
– Miért nem?
– Mert nem akar kapcsolatot. Főképp velem nem. –
Megkeményedik a hangom. – Sok nővel…
– Ezt nem tudhatod.
– Látom őt nőkkel körülvéve, Bree. Ráadásul azt mondta, soha
nem tölti egyedül az éjszakát.
– Ezt mondta… három hónappal ezelő .
A padra könyököl, és mélyen a szemembe néz.
– Szerintem rád vár.
– Ez nevetséges. Miért vesztegeti az időt?
Az eljegyzési gyűrűmre néz, és ellágyul a hangja.
– Talán azt várja, hogy túltedd magad Cole-on.
Kiszárad a torkom, és megfordítom a gyűrűt az ujjamon.
– Azóta a jobb gyűrűsujjamon van, hogy találkoztam Trace-szel.
– Jó. De le tudod venni? – kérdezi Bree, és biztatásképp
elmosolyodik. – Abból, amit elmondtál, úgy tűnik, hogy ez zavarja.
Anélkül, hogy hagynám magam egy kicsit is elgondolkodni,
lehúzom a gyűrűt, és a nadrágzsebembe teszem.
– I a válasz a kérdésedre.
Fájdalmasan ver a szívem, de néhány légvétel után helyreáll a
rend.
– Hogy vagy? – kérdezi, és a kézfejemre teszi az övét.
Látom a szemében az aggódást. Hirtelen eszembe jut, milyen
pocsék volt Cole temetése után. Megállás nélkül i am, és Bree
próbált kirángatni abból a szörnyű állapotból, miközben tarto a
bennem a lelket. Ezért nem lehetek elég hálás neki. Minden áldo
nap eszembe jut, milyen sokat te értem.
– Jól vagyok, Bree. De szerintem tévedsz Trace-szel kapcsolatban.
Ez a ckó nem vár semmire. Nem kéne megküzdenie értem. Cole
meghalt, én pedig i vagyok egyedülállóként. Bármikor
megkaphatna.
– Az igaz, hogy egyedülálló vagy. Csak épp nem állsz készen,
hogy megkaphasson.
– Ennek nincs értelme.
A kávésbögrémre néz, majd így szól:
– Tartsd ki a bögrédet!
– Miért?
 – Csináld, amit mondok!
A bögre fülére igazítja az ujjaimat, és leteszi a bögrét egy
fűcsomóra.
– Képzeld azt, hogy te vagy a bögre, a kávé pedig a Cole iránt
érze szerelmed.
Tele van a bögre. Ide-oda lötykölődik, ahogy tartom.
– Ez hülyeség.
– Fogd be, és gyelj! – Fölém áll, felemeli a saját bögréjét, ami
szintén tele van. – Az én bögrém Trace-t szimbolizálja, és a
szeretetet, amivel téged akar elhalmozni.
Felhorkantok.
– Ha egyáltalán…
Bree ügyet sem vet rám, csak a kávémhoz önti a sajátját. Ahogy a
kávé eléri a bögre peremét és a fűre csurog, még mindig önti, és
folyamatosan koncentrál.
– Elpazaroltad a kávét – mondom. – Ami a tanítást illeti, lehet,
hogy meg kéne maradnod az elsősöknél.
– Esküszöm, Danielle! – Ökölbe szoríto kezét csípőre teszi, az
üres bögre pedig az ujjai közö lifeg. – Te butább vagy, mint egy
elsős.
– Nem vagyok buta, Gabrielle. Értem. Azért csordult ki a
bögrémből a kávé, mert már volt benne. Nagyobb bögrére van
szükségem – teszem hozzá vigyorogva, mert tudom, hogy nem ezt
akarja kihozni a dologból.
– Nem.
Leül mellém, és folytatja.
– Egy kínai tanítást akartam továbbadni. Addig nem lehet a tiéd
Trace szerelme, míg egy másik ember él a szívedben. Tehát rögtön
felmerül a kérdés – mondja komolyan, és mélyen a szemembe néz: –
Jó, hogy már alapból tele volt a kezedben lévő bögre?
– Nem. Úgyhogy ki kell ürítenem – válaszolom sóhajtva.
– Ürítsd ki! – ismétli.
– De ebben az irántad és a sátánfajzatod iránt érze szeretet is
benne van.
– Ne nevezd így a lányomat!
– Az angyali Angel, anya és apa…
– Nem. Az egy másik bögre. Ami nálad van, az egyetlen fér t
jelképez.
Jóságos ég! Ez nekem sok.
 – Mi van, ha én egyszerre több fér ba vagyok szerelmes?
– Azt akarod?
– Nem. Egy fér melle sem tudok kitartani. De…
– Ürítsd már ki azt a nyamvadt bögrét!
Megteszem, hogy Bree boldog legyen, ezért a nom kávé mind a
füvön landol.
Lélekben sokkal nehezebb lesz mindezt megtenni, mint a szó
szoros értelmében.
– Hozok még kávét – mondom, és felállok. Szeretném összeszedni
magam, ezért jót tenne az egyedüllét.
– Danni! – szól David a kocsi alól. – Gyere már ide egy kicsit!
– Majd én hozok kávét – mondja Bree, és elveszi a bögrémet.
– Mi a baj? – kérdezem, és David mögé állok.
Sógorom melegítőben van, és ahogy elnézem, jókora pocakot
növeszte az idők folyamán. E ől még nem néz ki rosszul, főleg ha
azt veszem, hogy középiskolai matektanár és fociedző.
– Mikor cserélte él utoljára féket? – kérdezi anélkül, hogy
megmozdítaná a fejét a kocsi ala .
– Nos…
Kigurul valami rollerszerűségen, és továbbra is hanya fekszik.
Összevonja a szemöldökét, és mélyen a szemembe néz.
– Cole csinálta?
Bólintok.
– Akkor legalább három éve.
Felül, és letörli a koszt az arcáról.
– Amilyen erősen nyomod a féket, nem csoda, hogy csikorog és
nyekereg a szerkezet.
A francba!
– Ez mit jelent pontosan? – kérdezem sóhajtva.
– Azt jelenti, hogy egy métert se menj ezzel a járgánnyal, míg ki
nem cserélem a féket.
– Talán elvitethetem a…
– Az hosszabb idő.
Összeszedi a szerszámait, és feláll.
– Holnap meg tudom csinálni.
– Biztos? Majd ki zetem.
Nevet.
– Ha egy centet is elfogadnék, a húgod biztos letépné a golyóimat.
Egyértelmű, hogy ki viseli náluk a nadrágot, de nem ítélkezem.
Szeretik egymást, és őszintén irigylem a boldogságukat.
Miután elmennek, felveszem a táncszoknyámat és egy csíkos
felsőt. A táncterem felé veszem az irányt, miközben üzenetet küldök
Trace-nek.

Én: Szeretnék kérni egy szívességet.

Pár másodperc múlva megcsörren a telefonom, a kijelzőn pedig

Trace nevét látom kiírva.
– Hallani akartad a hangom? – Kihangosítom, leteszem a
készüléket a földre, és bemelegítek az új koreográ ához. – Minden
rendben?
Kis híján elolvadok, amikor meghallom, milyen aggódó.
– Tönkrement a fék az autóban. Értem tudnál küldeni egy sofőrt,
aki munka után haza is hoz?
Megkönnyebbülten sóhajt, ezért elmosolyodom. Megnyújtom a
karom, és végigmérem magam a tükörben.
– Persze. Majd a sofőröm érted megy. – Szünetet tart, aztán halkan
így szól: – Csak ennyi?
Nem egészen. Beszélni akarok vele. Elmondani, mit érzek, mit
gondolok, mire vágyom. Ki akarom üríteni a bögrét. Négykézlábra
ereszkedem a talajon, és nekikezdek a macska-tehén póznak, hogy a
hasizmaim is bemelegedjenek.
– Mit csinálsz ma?
– Egy többmilliós vállalkozást üzemeltetek.
– Az mit takar? Cse intesz, és számlálgatod a halo elnököket?
– Halo elnökök?
– A pénz. Tudod. Jackson, Grant, Benjamin…
– Benjamin Franklin nem volt elnök.
– Akkor miért ő van a százdollároson?
Kuncogni kezd.
– És te mit csinálsz ma?
– Elpróbálom az új hastánc-koreográ át. Akarod hallani a zenét?
– Igen.
– Várj egy kicsit! – mondom mosolyogva.
Odamegyek a lejátszóhoz, és elindítom a zenét. Még nem
hangosítom fel, mert hallani akarom Trace hangját. Ahogy
visszamegyek a telefonhoz, máris felcsendül Britney Spearstől a
Criminal.
 – Meséld el, milyen mozdulatot teszel, és megpróbálom
elképzelni – mondja.
Testemet melegség járja át.
– Először csak a csípőmet mozgatom.
Ahogy mozdulok, gyelem magam a tükörben.
– Lassan mozgatom, és fekvő nyolcasokat írok le vele.
Hallgatja, amit mondok, és nem szól közbe. Minden mozdulatnál
hátrahajtom a fejem.
Tetszik, hogy ennyire érdekli, amit csinálok. Lehet, hogy alapból
mogorva és egma, de határozo an érzem, hogy a puccos öltöny és
a makulátlan külső mögö egy nyílt és érdeklődő fér lakozik. Úgy
feldob és ösztönöz, hogy szárnyalok, mint egy kismadár.
Cole-lal azonnal egymásba gabalyodtunk a szó szoros és átvi
értelmében is. Mintha azonos tőről fakadtunk volna. Ke en
alko unk egy egészet.
Trace-szel más a helyzet. Inkább, mintha két külön mag lennénk,
akik az időjárás viszontagságait túlélve külön-külön próbálnak
virággá nőni. A gyökerük egymás felé tart, időnként összefonódik,
terjeszkedik, de végül nem ke ő, hanem csak egy szál virág próbál
megmaradni a durva talajon.
Idővel csodás egységgé nőjük ki magunkat.
Vagy nem.
Lassan véget ér a dal, viszont sztereóban hallom Trace hangját a
hátam mögül.
– Játszd újra! Ezú al nézni akarom.
Megfordulok, és látom, hogy o áll az ajtóban. Kezében a telefonja
és egy kulcscsomó.
Ma sötétkék öltönyt visel világoskék inggel és fekete
nyakkendővel. Méretre szabo nadrágja enyhén az ágyékára simul,
így nem tudok másra nézni. Már a tekintetemmel is le akarom
vetkőztetni. Elképesztően vonzó és fér as. Muszáj megerőltetnem
magam, és másfelé bámulni.
Azt kívánom, bárcsak valami csinosabb ruhát ve em volna fel,
vagy legalább megfésülködhe em volna. Ezt teszi velem a pasas.
Legszívesebben átkutatnám a ruhatáramat, felpróbálnék vagy tízféle
ruhát, lezuhanyoznék, kisminkelném magam, és a hajformázás sem
maradna el. Mert az utóbbi négy hónapban ez a ckó segíte , hogy
túllépjek egy megszege ígéreten, és okot ado rá, hogy
újrakezdjem.
É
 Érzem, hogy gyel, és amikor felnézek, majd kiugrik a szívem a
helyéről. Állát lehajtja, kezét zsebre teszi, és végigmér. A csupasz
lábammal kezdi, aztán a csípőmet, végül a mellkasomat nézi.
Mellbimbóm megkeményedik, viszont a laza felsőm ala nincs
melltartó. Szerintem tetszik neki, ami rajtam van, mert egy kicsit
tátva marad a szája, és egyre gyorsabban veszi a levegőt.
Aztán a kézfejemre pillant – a csupasz gyűrűsujjamra –, és
megfeszül az állkapcsa.
– Leve ed a gyűrűt.
– Igen. – Megköszörülöm a torkom, és nagyon furcsán érzem
magam. – Átlépted a sebességkorlátozást, hogy ilyen gyorsan
ideértél?
Még mindig a kézfejemet bámulja, és látom, hogy megrohanják a
különböző érzelmek. Aztán pislog, kicsit összeszedi magát, és
felemeli a fejét.
– Gyors a kocsim.
Nem tudom, mire véljem a gyűrűvel kapcsolatos reakcióját,
úgyhogy kinézek, és eltakarom a szemem a lenyugvó nap elől.
A kocsim mögö egy fekete metál luxusautó parkol. Vastag
kerekei még nagyobbnak mutatják a verdát. A lehúzható tető, a
fekete bőrkárpit és a lökhárító mind magára vonják az ember
gyelmét. Egyértelmű, hogy drága kocsi, és lefogadom, hogy a
belsejének olyan illata van, mint Trace-nek. Amolyan macsós,
gazdagfér -illat. Szinte magam elő látom, ahogy vezet… Bármilyen
kocsiról legyen szó.
– Mi az? – kérdezem.
– Maserati GranTurismo – válaszolja kicsit kételkedve.
– Olyan, mint az én kocsim felújíto , negyven évvel atalabb
verziója. Látod, hogy ugyanolyan magas mindke ő?
– Csakhogy az én kocsim hosszabb. Vékonyabb. Erősebb.
Minden szót erősen kihangsúlyoz.
– Most komolyan az autókról fogunk beszélgetni?
– Te kezdted.
Jó néhány másodpercig nézzük egymást, aztán egy kicsit
félrefordítom a fejem.
– Jobb, ha vigyázol, Trace. Vészesen közel állsz a örtöléshez.
– Azért jö em, hogy lássalak táncolni – válaszolja, majd
megfordul, és bemegy a házba.
Azt mondta, a sofőrjét küldi, de mindegy. Négy órával korábban
jö . Rengeteg idő egy olyan fér val, aki folyamatosan összezavar.
Mégis azt szeretném, hogy i legyen. Öleljen, csókoljon, és ne
engedjen el.
Mély levegőt veszek. Hagyom, hogy a dolgok maguktól
megtörténjenek. Nem küzdök ellene, és nem is erőltetem. De talán
egy kicsit megpróbálok hatni rá. Ha azt akarja, hogy elő e
gyakoroljak, egy egész show-műsort kap.
Újra felteszem a zenét, és beállok a kezdő pozícióba. Trace talált
egy széket. Leül, szé erpeszti a lábát, és a hasára teszi a kezét. Aztán
rezzenéstelen arccal gyeli, ahogy táncolok. Úgy ül, mint egy király
a trónszékben. Mozdulatlan, mégis minden porcikájából árad az erő
és a hatalom.
Aztán közelebb megyek hozzá, és egyre erotikusabban riszálom a
csípőmet. Mindent beleadok. Olyannyira közelítek felé, hogy lassan
az ölébe ülhetnék. Ütemre mozgatom a karomat, és felkavarom
körülö e a levegőt.
Megmozdul a széken, és a száját nyalogatja.
Aztán megérint. Megfogja a combomat. Aztán a miniszoknyám
alá nyúl. Mire véget ér a zene, mindkét kezével a combomat
simogatja, aztán halad a combtövem felé.
Bontom a szemkontaktust, és átadom magam az érintésének.
Hagyom a koreográ át, és úgy döntök, hogy inkább improvizálok.
A vállára teszem a kezem, megmarkolom az ingét, és kitapogatom
az izmait.
Teste elnehezül, mintha arra várna, hogy az ölében táncoljak.
Nem vagyok sztriptíztáncos, de van ebben a műfajban némi
tapasztalatom, mert Cole-lal sok hasonló erotikus játékom volt. Azt
is tudom, milyen fontos, hogy bevonjam Trace-t, miközben alaposan
felpiszkálom az ösztöneit.
Amikor újraindul a zene, égnek emelem a hátsómat, a
mellkasomat pedig Trace arcához közelítem. Aztán megbököm a
vállát, és azt használom kapaszkodónak.
Kacéran mosolygok, megkerülöm, ide-oda ringatom a csípőmet,
és végigsimítok a testemen. Le nem veszi rólam a szemét, és
megállás nélkül forgolódik a széken, hogy akkor is lásson, amikor a
háta mögö táncolok.
Megállok a szék mögö , megfogom az állát, és előrefordítom a
fejét. Aztán gyengéden a tarkója felé közelítem a mellkasom, és a
csípőmet rázom.
 Jó alkalom lenne, hogy kihátráljak ebből az egészből, akármi
lenne a dologból. Csakhogy az ösztöneim pont az ellenkezőjét
súgják. Egy merész mozdula al a lába közé nyúlok, és simogatni
kezdem a farkát a nadrágján keresztül.
Érzem, milyen kőkemény és hosszú, ahogy a fejét hátrahajtva
közelebb tolja magát a kezemhez.
– Danni!
Feljebb csúsztatom az ujjamat, és végigsimítok a hasizmán.
– Kiéheze nek tűnsz, Trace – súgom a fülébe.
Zihál a mellkasa, kinyújtja az egyik lábát, és a padlóhoz dörzsöli a
cipőjét.
– Gyere ide!
Átkulcsolja a csuklómat, én pedig hagyom, hogy megforgasson a
szék körül. Amikor megállok elő e, hátat fordítok neki, érzékien
vonaglani kezdek, és ingerlem.
– Jó segged van. Nem túl kicsi és nem is túl nagy – mondja kicsit
rekedtes hangon, minden ékesszólás nélkül, miközben simogatja. –
Tökéletes a formája. – A dicsére ől megrészegülve lassan az ölébe
ülök, de továbbra is há al vagyok neki. Folyamatosan a
merevedéséhez dörgölöm magam. Végigsimít a combomon, benyúl
a szoknyám alá, és megáll a csípőmnél. – Bőröd, akár a bársony –
súgja a fülembe. – És a vonalaid… – Végigsimít a derekamon, és
folytatja. – Ezekről a vonalakról álmodom, és arról, ahogy mozgatod.
Téged az isten is szexre teremte .
Ajka a nyakamhoz ér, és hangosan megállapítja, hogy kőkemény
a farka.
Belsőcombom összerándul, és folyamatos lüktetést érzek az intim
tájékomon. Hátrahajolok, a mellkasához szorítom a vállam, és
átkulcsolom a nyakát.
– Mindig Nag Champa-illatod van – állapítja meg, aztán az egyik
kezével a lábam közé nyúl a tangabugyin keresztül. A másikat a
pólóm alá csúsztatja, és megérinti a mellemet. – Ez az egyik
legerotikusabb illat. Még egy hé el az után is éreztem a lepedőn,
hogy elmentél.
– Nem mosta ki a házvezetőnőd? – kérdezem, miközben nyögök.
– Nem engedném. Legalábbis, míg nem érzem rajta megint.
Összeszorul a mellkasom.
Én i poénkodom, de közben olyan izgato leszek, hogy lassan
nem bírok magammal. Nagyon… váratlanul ért az előbbi kijelentése.
Ráadásul a nedves hüvelybemenetemhez ér.
Továbbra is kőkemény a farka, én pedig totál nedves vagyok
odalent. Miért beszélgetünk még mindig?
Gyorsan emlékeztetem magam, hogy két nappal ezelő egy másik
nővel volt. Simán lehete közben egy harmadikkal is, miután
hazahozo a koncertről.
Szerencsétlen gondolatok. A testem viszont nem törődik vele.
Olyan jólesik az érintése, hogy folyamatosan lüktet a puncim a zene
ütemére.
– Szép a melled – mondja, és alaposan megmarkolja. – Kerek, és
egyáltalán nem lóg. Mondhatni, tökéletes. Mindennap megőrülök,
hogy lássam. – Végigsimít a bimbóudvaron. – Fogadok, hogy a kis
mellbimbód rózsaszín.
– Győződj meg róla a saját szemeddel!
– Fordulj meg!
Már nem igazán állok a lábamon, amikor maga felé fordít. Az
ölébe húz, és szé olja a lábamat.
– Elképesztően szép.
Megfogja az arcomat, és úgy tűnik, mintha megbabonázta volna a
látvány.
Mélyen a szemébe nézek, és mosolygok. Próbálom szavak nélkül
is jelezni, hogy látom a lelkesedését.
A mellkasomra néz, és a keze is elindul lefelé. Halálos
nyugalommal felemeli a pólómat. Hirtelen megcsapja a hideg a
mellbimbómat. Alaposan megnézi, aztán így szól:
– Rózsaszín.
Tekintetéből sugárzik a szenvedély, mely engem is alaposan
feltüzel.
Megmarkolja a fenekemet, a mellkasához húz, ajkát pedig a
mellemhez közelíti. Megfogom az arcát, és szorítok rajta egy kicsit.
Légzése nyugodt, miközben a fogával végigszánt a bőrömön.
Amikor nyaldosni kezdi a bimbómat, hátrahajtom a fejem, és
alaposan a vállába vájok, hogy megtámasszam magam.
Ügyesen a karjában tart. Szorosan, miközben a kőkemény
farkához igazít.
Felemeli a csípőjét, folyamatosan nyög és simogat, ahol ér. A
combomat, a mellemet, a nyakamat, utána megint a fenekemet
markolássza.
A füléhez hajolok, aztán harapdálni és szívogatni kezdem a
fülcimpáját.
Alaposan lázba hoztam, mert a hajamba markol, és hevesen
csókolózni kezdünk.
– Irtó dögös vagy – mormolja csókolózás közben, és úgy
helyezkedik, hogy még mélyebbre tolhassa a nyelvét a számban. –
Megőrjítesz.
Ismerem az érzést. Minden józanságom elhagy, amikor a pasassal
vagyok. Akarom, kívánom, szükségem van rá, holo magam sem
tudom az okát. Mégis lenyűgöznek a mozdulatai, testének feszülése
és nyelvének csodás érintése.
Lábammal átkulcsolom a szék támláját, így a szoknyám a
csípőmre csúszik. Gyengéden hozzádörgölöm magam Trace-hez, és
ringatózom, mint aki lassíto felvételben lovagol. Biztos, hogy a
nedvességem nyomot hagy a sliccén, és amikor ebbe belegondolok,
mosolyognom kell.
Ismét megszólal a zene, ő pedig hátradől, de nem távolodik.
– Ezt nem bírom tovább.
Összeugrik a gyomrom.
– Mit?
– Nem tehetek úgy, mintha nem te lennél az első gondolatom,
amikor felébredek, és nem te lennél az ok, amiért képtelen vagyok
elaludni.
Döbbenten nézek rá.
Szemem kikerekedik, tátva marad a szám, miközben ő megfogja
az arcomat, és a homlokomhoz szorítja az övét.
– Hazudtam neked.
– Hogy érted ezt? – kérdezem, miközben majd kiugrik a szívem.
– Kívánlak, Danni.
Hú!
– Ez nem titok – válaszolom, és a merevedésére mutatok.
– Ez több annál. Vágyom rád, mióta először meglá alak.
Mindenestül akarlak – teszi hozzá nyomatékosan, és mélyen a
szemembe néz.
 tizenhatodik fejezet

– Mindenestül akarsz? – Egekbe szökik a pulzusom, és alig tudok

beszélni. – Ez meg mit jelentsen?
– Amikor azt hiszem, már nem akarhatlak jobban, rájövök, hogy
megöl a vágy, ha nem látlak, és a jövőt sem tudom elképzelni
nélküled – mondja szenvedélyesen.
Hirtelen szóhoz sem jutok, csak forogni kezd velem a szoba.
– Nem értelek. Eddig… – felkelek az öléből, és kibontakozom a
karjaiból. – Azt mondtad, nem fogsz megdugni. Nem akartál
bonyodalmat. Miért hazudtál? Most pedig miért mondod ezt nekem?
– kérdezem, és idegességemben a fülem mögé tűrök egy hajtincset.
Előrehajol, lehajtja a fejét, és a térdére könyököl.
– Ez nem a szexről szól.
– Á, dehogy – válaszolom kicsit gúnyosan.
– Na jó. A szex… Igen, szeretnék benned lenni. Nagyon is. De ez
még nem minden – mondja halálosan komolyan. Keresztbe fonom a
karomat. – Tudnom kell, Danni – kezdi, majd a hajába túr, és
gondterhelten sóhajt. – Ha Cole most i lenne, mit tennél?
Elküldenél, hogy vele lehess?
– Miféle kérdés ez?! – Lüktet a vér az ereimben, és az egekbe
szökik a vérnyomásom, olyan dühös leszek. – Te garantáltan nem
lennél i , mert soha nem hagytam volna el Cole-t.
– Ő viszont elhagyo téged, és én vagyok i . Mi lenne, ha
mindke en i állnánk elő ed? Kit választanál?
– Ez nem tisztességes! – kiáltok, és keresztülmegyek a tánctermen,
hogy lekapcsoljam a zenét. – Sikerült elvenned a kedvem! Állítom,
hogy te még saját magadat is képes vagy meggátolni egy jó
kefélésben – teszem hozzá.
– Válaszolj! – mondja szemrebbenés nélkül.
– Nincs válasz. Mert Cole halo . Kurvára kibaszo ul meghalt,
világos?! Miért beszélünk róla egyáltalán?
É
 – Én vagyok a második lehetőség? – kérdezi dühösen és
támadóan. Olyan kétséget látok a tekintetében, ami egy pillanatra
megbénít.
Ürítsd már ki azt a nyamvadt bögrét!
Ha Cole i lenne, nem kéne választanom. Ő a mindenem.
Mindörökké.
Pontosabban: volt.
Ő volt a mindenem.
Ki kell ürítenem a bögrét.
– Te nem lehetőség vagy – válaszolom, miközben odalépek Trace-
hez. – Hanem a második esélyem.
– Ez nem hangzik túl jól.
Nagyot sóhajtok.
– Pedig ez az igazság. Olyan embert nem választok, aki már nem
létezik.
– De számomra igen – válaszolja, és a konyhába ront. – Nem
akarok az árnyékában élni.
– Az árnyékában? – kérdezem kicsit emelt hangon, miközben
követem Trace-t. – Miről beszélsz?
Kivesz egy üveg vizet a hűtőből, és a kezembe nyomja.
– Nem szerethetsz engem, mert leragadtál a régi életednél egy
másik fér val.
Szeretni? Ez most hogy jö neki? Miért pont most? Ráadásul én
sehol nem ragadtam le.
– Ez nem igaz! – ordítom, és levágom az üveget az asztalra. –
Elveszte em valakit, akit szere em. Őrülten hiányzik, de
továbblépek. Igen! – Levegő után kapkodok, és próbálok lehiggadni.
– Mégis mit akarsz tőlem?
Kezével az arcom felé közelít, és kifésüli a kósza hajtincset a
szememből. Mindezt lassan és gyengéden. Anélkül, hogy a
bőrömhöz érne.
Mit te em, hogy ennyire megrekedt Cole-nál? Vajon a sok
fénykép mia , amit a hálószobában láto ? Vagy a gyűrű mia , amit
csak ma reggel ve em le?
Ezek csak tárgyak. Emlékek. Az életem fontos darabjai. Soha nem
lennék olyan emberrel, aki azt várja tőlem, hogy mindezt feladjam.
Hacsak… Ha a másik oldalról nézem, én sem lennék boldog, ha a
lakásán járva minden egy másik nőre emlékeztetne. Biztos
kiborulnék.
Kinyitom az üveget, iszom, és próbálok lecsillapodni.
– Mi a helyzet azzal a nővel, aki két napja az öledben ült?
– Hogyhogy mi a helyzet vele?
Kilép a konyhából, és megáll az előszobában, há al nekem.
– Amikor vele dugtál, akkor is arra gondoltál, hogy jobban már
nem is vágyhatsz rám?
Néma csend támad.
Miért áll o , csak úgy? Mehetne a hálószobába is. Vagy
keresztülmehetne az étkezőn, aztán ki a házból. Ehelye azt az
egyetlen kilincset veszi célba, amit én gondosan kerülök.
– Mi van az ajtó mögö , Danni? – kérdezi, miközben próbálja
kinyitni, de hiába.
Igyekszem higgadt maradni, de a hangomon biztos, hogy
érezhető a feszültség.
– A pince – válaszolom.
Felemeli a kezét, és megnézi a lakatot, amit két éve te em rá.
– Hol a kulcs?
Összeugrik a gyomrom. Mindennap ezerszer elmegyek az ajtó
melle , de nem nézek rá. Nem is gondolok rá. Egyértelmű, hogy
nem akarom kinyitni. Minden, amit Cole hátrahagyo – a személyes
tárgyai, az esküvővel kapcsolatos dolgok és a közös életünk jó
néhány emléke – az ajtó túloldalán található.
Visszamegyek a konyhába, és megiszom a maradék vizet.
– Rögtön gondoltam – mondja halkan.
Remeg minden végtagom, és kiszárad a torkom. Úgy érzem,
mindjárt összeomlok, és azt nagyon nem szeretném.
Trace közelebb jön, és egy pillanatra azt hiszem, hogy átölel.
Legalábbis remélem, mert mindennél jobban vágyom az ölelésére.
– Még gondolkodnom kell – mondja, aztán előveszi a kulcsot a
zsebéből.
Elmegy.
– Ne menj el! – kérem, de próbálom kerülni a könyörgés látszatát.
– Majd a sofőröm elhoz a kaszinóba.
Trace képletesen szólva megint felveszi a már jól ismert, minden
érzelmet nélkülöző maszkot.
Megfordul, nyugodtan keresztülmegy a tánctermen, és a hátsó
kijárat felé veszi az irányt. Mindig elmegy. Mindig eltávolodik
tőlem.
 Egész testem feszül a dühtől.
– Biztos nem akarsz még körülnézni? Hátha találsz olyan embert,
akivel nincs semmi bajod?
Mélyen a szemembe néz, miközben kilép az ajtón. Követem, és
ökölbe szorítom a kezem, bár legszívesebben képen törölném.
Tekintete csak még jobban felbosszant. Látja, hogy kiborultam, de
nagy ívben tesz rá. Beszáll a kocsijába, és ügyet sem vet rám.
– Jól van. Menj csak! – mondom csípőre te kézzel. – Amúgy
Marknak tartoga am magam. Emlékszel rá? Kiderült, hogy az
általad senkiházi, magányos farkasnak neveze ckónak hatalmas
szerszáma van, és nem fél használni.
Milyen gyerekes beszólás. De ahogy elnézem Trace dühtől
kivörösödö fejét, azt hiszem, megérte.
Becsapja a kocsi ajtaját, beindítja a járgányt, és ezerrel kilő.
Tele frusztrációval bemegyek a házba, és megállok a tükör elő .
Vajon mit lát, ha rám néz? Egy megrogyo , megkeserede ,
szerencsétlen nőt?
Hullámos, szőke hajam körülöleli az arcomat, és lelóg a
mellkasomig. Arcom pirospozsgás, ajkaim teltek és formásak.
Szürkéskék szemem ragyog, mégis árad a tekintetemből a
szomorúság.
Úgy nézek ki, mint aki szerelmes.
Mert az is vagyok.
Szerelmes vagyok Trace Savoyba.
– Lételemed az ácsingózás? – kérdezem a tükörképemtől. – A
szerelem még több kínt szül. Megint kockáztatni akarsz?
A tükörből visszanéző nő nem válaszol, de ahogy lecsillapodom,
némiképp enyhül a Trace iránt érze haragom is. A következő pár
órában fekszem az ágyon, és egy bekereteze képet nézek, ami Cole-
ról és rólam készült karácsonykor. Ez volt az első és egyetlen
karácsony, amit együ töltö ünk. Összesen tíz hónapot voltunk
együ . Kevés idő ahhoz, hogy ekkora hatással legyen rám. A
szerelme mégis úgy átita a a testemet és a lelkemet, mint a kiömlő
tinta a papírt. Nem kell nekem kép és gyűrű ahhoz, hogy
emlékezzek arra a boldog, mindent elsöprő tíz hónapra, amit vele
töltö em. Minden porcikámban érzem a hiányát, és nincs nap, hogy
ne gondolnék rá.
Mert a szerelem nem ér véget a halállal. Nem tűnik el, és nem
válik hamuvá. Tovább él, követi és kísérti az élőket.
 A hónapokig tartó önsajnálat és a sebeim nyalogatása után
megtanultam ezzel együ élni. Megtanultam újra lélegezni. Az
elmúlt négy hónapban pedig viszontlá am a mosolyomat egy fér
szemében, holo a ckó maga a megtestesült hűvösség.
Nyavalygok, hogy Trace rideg és kiszámíthatatlan, mégis
mágnesként vonz a magabiztossága és az ereje. Ez a ckó kész
kihívás. Folyamatosan próbára tesz, amire nagy szükségem van.
Látni akarta a pincét. Meg kelle volna mutatnom. A fenébe is!
Már rég ki kelle volna pucolnom azt a helyiséget. De Trace nem
kérte, hogy vezessem oda. Nem kérte, hogy bármitől is
megszabaduljak. A motorra sem volt egy rossz megjegyzése, pedig
az mindennél jobban emlékeztet Cole-ra.
Cole mosolyát mindennél jobban szere em, de miután
felfedeztem az érzelmi mélységet Trace tekintetében, rájö em, hogy
ez minden mosolynál többet jelent. Cole megnyerő és eleven
természete mindig leve a lábamról. Ezzel szemben Trace
visszafogo és tartózkodó viselkedése arra ösztönöz, hogy
értékeljem az érzékenységét. A makulátlan öltöny ugyanis
meglehetősen érző szívet takar.
Trace csak szerete volna meggyőződni róla, hogy nem egy másik
fér é a szívem. Én viszont nem erősíte em meg ebben a reményben.
Sőt. Inkább felerősíte em a kétségeit.
Ezt nagyon elcsesztem.
De van egy tervem, amivel helyrehozhatom, és egy kis
szerencsével talán sikerül is. Remélem.
Engem akar mindenestül? Pont ezt fogom adni. Őszinte, nyílt,
egyenes választ fog kapni a kérdésére, mert igaza volt. Választanom
kell. Választanom kell a múlt és a jövő közö .
A jövőt választom. Vagyis Trace-t. És ma este megmondom neki,
hogy szeretem.
Amikor a sofőrje értem jön, hogy munkába vigyen, összeugrik a
gyomrom. Érzem, milyen gyenge vagyok. Sebezhető. Kitárom a
szívem, és beengedem Trace-t. Lehet, hogy felhőtlenül boldoggá
tesz. De az is előfordulhat, hogy csak lábtörlőnek használ.
A kaszinóban szólok az é ermi személyzetnek, hogy korán
lelépek. Négy hónapja dolgozom i , és még soha nem mentem haza
korábban. De képtelen vagyok éjfélig várni, hogy végre beszéljek
Trace-szel.
Már öt órája táncolok a színpadon, ahol mindent beborít a fény.
Minden asztal megterítve, az üvegajtó túloldalán pedig összegyűlik
a tömeg. Néhányan csak egy pillanatra állnak meg, mások jó pár
számot végighallgatnak, miközben le nem veszik rólam a szemüket.
Trace-re is ugyanilyen hatással van a táncom. Minden este
megnéz. Van, hogy csak pár percre jön be az é erembe, vagy benéz a
folyosóról, amikor végigmegy. Ma viszont egyszer sem lá am. Sem
az é eremben, sem a játékgépeknél. Mire este nyolcat üt az óra, elfog
a kétség.
– Elképesztő ez a nő – mondja egy ckó, amikor elhaladok az
asztala melle . – Hihetetlen, milyen szép.
– Én csak azért jövök, hogy lássam – válaszolja egy másik.
Megüti a fülemet még néhány bók, és kapok két ajánlatot, míg a
kijárat felé veszem az irányt. Végigmegyek a folyosón, aztán be az
öltözőbe, és a következő órát zuhanyozással és szépítkezéssel
töltöm. Aztán megnézem magam a tükörben, és nyugtázom az
eredményt.
Combközépig érő, pánt nélküli ezüst ruha van rajtam. Ez a szín
még jobban kiemeli szürkéskék szememet és a hajamban lévő arany
csillogást.
Színben hozzáillő magas sarkú cipőt viselek. Se bugyi, se
melltartó. Optimista vagyok.
A szájfény, az arcpirosító és a füstös szemhéjfesték hangsúlyozza
az arcvonásaimat, hullámos hajam szépen a vállamra omlik.
Dögös vagyok, de nem ve em nagyon puccosra a gurát. Úgy
nézek ki, mint aki bevetésre készül, de azért tudok magamon
uralkodni. Most már nem hátrálhatok ki.
– Kapd el a ckót, Danni! – mondom magamnak ösztönzésképp.
Megmozgatom a vállam, és a játékgépek felé veszem az irányt.
Egy apró karkötővel rögzítem a csuklómhoz a telefont, miközben
a kaszinó egyik végéből a másikba megyek. Trace nincs i , de a
mennyezeten lévő kamerák emlékeztetnek, hogy az irodájából gyeli
minden lépésemet.
Csípőmet riszálva elindulok a magánliftje felé. Amikor elkezdtem
i dolgozni, ado egy kódot, hogy fel tudjak menni a harmincadik
emeletre. Még soha nem próbáltam egyedül felmenni hozzá.
Gyanítom, hogy az irodájában van, de ösztönösen inkább a
lakásához vezető gombot nyomom.
Felvillan a harmincegyes szám, és alig kapok levegőt. Ahogy a lift
elindul a legfelső szintre, úgy döntök, hogy inkább a harmincast
nyomom meg, és először az irodájába megyek. De a kíváncsiság
megbénít.
Miért nem zárja le a lakáshoz vezető utat? Talán azért, mert o
van. Még az is lehet, hogy a kód, amit nekem ado , automatikusan
kinyitja a zárat. Négy hónapja tudom a kódot, mégsem használtam.
Vágyom rád, mióta először meglá alak.
Az izgato ságtól bizsereg minden porcikám. Szeretem ezt a fér t,
akármilyen különös és kiszámíthatatlan. Szeretem, és alig várom,
hogy elmondjam neki. Meg akarom csókolni. És… Jó ég! Ma éjjel
alaposan megdönget.
Amikor a lakásnál kinyílik a lift ajtaja, összeugrik a gyomrom, és
lüktet az ereimben a vér. Kilépek, és benézek a konyhába, az
étkezőbe és a nappaliba, de sehol nem találom. Leizzadok. A
ckónak semmi nyoma, és egyre nyomasztóbb ez a csend.
Belépek az előszobába, és látom a hálószobából kiszűrődő fényt.
Talán az ahhoz tartozó fürdőszobában van. Talán meztelenül vár
rám az ágyban, merev hímtaggal.
Vigyorgok, mint egy őrült, és felgyorsítom a lépteimet. Magas
sarkú cipőm kopogása jelzi, hogy közeledem. A nyito ajtóhoz érve
furcsa hangok ütik meg a fülemet.
Sóhajtás.
Nyögés.
A hideg futkos a hátamon, amikor megállok a küszöbön.
Az ágy makulátlan és üres, de tudom, hogy Trace a lakásban van,
méghozzá másodmagával.
Megyek a hang után, miközben majd megszakad a szívem.
Egy hosszú barna hajú nő előrehajol a kanapén. Arcát a párnához
szorítja, csípőjét az égnek emeli, ahogy a mögö e álló fér beigazítja.
A fér , akit választo am.
Akit szeretek.
Alig kapok levegőt, és remeg a térdem. Megmarkolom a kilincset,
hogy megtámasszam magam. Elborzadva, összetört szívvel állok az
ajtóban.
Trace a nő fölé hajol, mellkasával takarja a nő hátát, nadrágja már
a combjánál. Az ajtó felé fordulnak. Trace öltönyt, a nő kosztümöt
visel. A kosztüm szoknyája a derekáig felgyűrve. Nem látom Trace
farkát, de az biztos, hogy már berakta a nőbe. Nem nyomul, nem is
mozdul. Engem néz.
Olyan, mintha egy másik ember lenne. Semmi kifejezés az arcán.
Semmi. Nem haragos, és nyoma sincs a szexuális vágynak. Csak… a
puszta ürességet látom a tekintetén.
Hogy tehete ilyet? Minden hazugság volt. Ez a ckó csak játszik.
Hazug szemétláda. Én pedig alaposan bedőltem. Durva.
Eltakarom a szám, ahogy felsóhajtok.
A nő megmozdul, csípőjét Trace-hez dörgöli, aztán felemeli a
fejét, és kifésüli a haját az arcából.
A makulátlan arc nem másé, mint Marlo Vogté.
Ahogy észrevesz, felsóhajt. Mi több, kicsit elsápad. Meglöki Trace-
t, a másik kezével pedig lehajtja a szoknyáját. Zavarban van.
De nem annyira, mint én. Ég az arcom a szégyentől, a
megalázo ságtól és az undortól.
Fekete foltokat látok magam elő , és gombóc nő a torkomban.
Hátrálok, a sokktól az előszobába támolygok, végül megfordulok, és
rohanok a lift felé.
Olyan érzésem van, mintha szó szerint megsemmisültem volna.
Mintha gyászolnék.
Pontosan úgy érzem magam, mint aznap, amikor végérvényesen
összeomlo minden.
 tizenhetedik fejezet

– Amint hazatér, felmond – közlöm Breevel a teremben, miközben a

tánclépést gyakorlom. Az elmúlt évben rengeteget foglalkoztam a
koreográ ával, mert azt akartam, hogy tökéletes legyen az esküvőre.
Lehet, hogy belül szétestem, de igyekszem tartani magam. A tánc
segít, hogy ne omoljak össze végérvényesen. – Csak türelmesnek kell
lennem.
És bízni benne. Cole-ban jobban bízom, mint bárki másban a
világon.
– Nem értem, miért nem mondo fel. Akkor i maradhato volna
– válaszolja Bree, és összekulcsolt kézzel a mennyezetre néz.
– A csend a legrosszabb az egészben.
Bree felsóhajt.
– Fel kell tenned magadnak a kérdést, Danni… Mi lesz, ha nem
jön haza az esküvőig? Már csak egy hét van addig.
Elvesztem az egyensúlyomat, de Bree szerencsére nem veszi
észre. Lehunyja a szemét, mintha így el tudná rejteni az aggodalmát.
– Inkább próbáld meg eltáncolni az ő részét, jó? – Megragadom a
vállát, és várom, hogy végre rám nézzen. – Azt akarom, hogy
tökéletes legyen a táncunk.
– Nem nekem kell gyakorolnom. Ha ma megjelenik, képes lesz
egy hét ala betanulni a koreográ át?
Egy hónapja i hon kéne lennie. Történt valami. Érzem a
zsigereimben, de nem vagyok hajlandó tudomást venni róla.
Képtelen vagyok rá. Az esküvőre kell koncentrálnom. Csak ez tart
vissza a teljes kiborulástól.
– Kezdjük elölről! – mondom Breenek, és a lejátszó felé veszem az
irányt.
– Nem – válaszolja, és elállja az utamat. Kezét az arcomra teszi, és
így szól: – Elég ideje áltatod már magad. Pontosan hat nap múlva
lesz az esküvő, a vőlegényed viszont sehol. Hónapok óta nem
hallo ál róla.
 – Egész pontosan négy hónapja. – Megfordulok, és odamegyek a
sarokba akaszto esküvői ruhához. – Négy hónapja, tíz napja és
huszonkét órája.
Azóta nem kaptam tőle e-mailt. Összesen ötször beszéltünk
telefonon az elmúlt egy évben. Rövid beszélgetések voltak. Pocsék
volt a vonal, és mindig kése a hang. Kezdetben sok levelet
válto unk. Úgy tűnt, hogy teljesen jól van, csak kicsit fáradt. Aztán
egyre ritkábban kaptam tőle e-mailt, míg végül semmit.
– Azt ígérte, hogy időben visszatér – válaszolom, és végigsimítok
a ruhám fehér tüllszoknyáján. – Mindig szóba került az esküvő. Ő
választo a ki a dátumot. – Elhaló hangon folytatom: – Azt mondta,
egy hónap ala simán betanulja a táncot. Olyannyira, hogy elélvezek,
ha meglátom.
Összeszorul a szívem. Miért késik?
Nélküle minden nap kínszenvedés. Az viszont felér egy
gyilkossággal, hogy az utóbbi négy hónapban egyáltalán nem
hallo am felőle, és fogalmam sincs, mi lehet vele. Lassan testileg és
lelkileg is felemészt ez a várakozás. Ezer kérdés merül fel bennem,
melyek közül Bree már jó néhánynak hangot ado .
Miért nem inte be a munkahelyén, ha nem akart menni?
Miért hagyo i ?
Miért nem írt?
Mi lesz, ha nem tér vissza az esküvőig?
Amikor nem kaptam tőle e-mailt, felhívtam a központot, de senki
nem kapcsolt ahhoz a részleghez, ahol Cole szolgált. Azt sem voltak
hajlandóak megerősíteni, hogy o dolgozik. Amikor letelt az egy év,
vártam egy hetet, mielő elmentem a központhoz. A fegyveres őrök
nem beszéltek velem, nem hívták a főnökét – bár fogalmam sincs, ki
volt –, és nem engedtek be.
Képtelen voltam elérni Cole-t.
Nem volt alkalmam találkozni vele.
Kihúzom magam, és visszagondolok az általa te ígéretre. Szeret,
és mindent megtesz, hogy visszatérjen hozzám.
A következő két órában Bree és én a kanapén ülünk és bort
iszunk. Az utóbbi időben több időt tölt nálam, és láthatólag egyre
jobban aggódik mia am.
– Mennem kell, Danni – mondja, és a telefonjára néz. –
Máskülönben éhen hal a családom.
– Köszi, hogy eljö él – válaszolom, és felállok, hogy kikísérjem. –
Nagyon örülök, ha i vagy, de tényleg ne csinálj belőlem gondot.
– Jól van. Szeretlek – su ogja, aztán szorosan magához ölel.
– Én is szeretlek.
Kinyitja az ajtót, és megtorpan.
– Jaj, elnézést.
– Danni Angelo? – kérdezi egy középkorú, sötét öltönyös fér , aki
keresztülnéz Breen, hogy lásson.
– Igen. Én vagyok – válaszolom, és Bree mellé lépek.
– A nevem Robert Wright – mondja, és összekulcsolja maga elő a
kezét.
Arckifejezése barátságos, mégis látok valami furcsát a szemében.
Komolyságot? Bánatot? Nem tudom, mert a tekintete nem igazán
fejez ki érzelmeket.
– Az Állami Számvevőszék képviseletében jö em. A
vőlegényéről, Cole Hartmanról szeretnék önnel beszélni. – Halkan
szipog, majd folytatja: – Bemehetnék?
Telefonon is megmondha ák volna, hogy hol van Cole. A
személyes látogatás általában rossz hírt jelent. Méghozzá a
legrosszabbat.
Összeugrik a gyomrom, Bree pedig megszorítja a kezem, hogy
megnyugtasson.
– Persze. Fáradjon be.
Alig állok a lábamon, mégis bemegyek valahogy, miközben elfog
a re egés.
– Leülhetnénk? – kérdezi a fér , és a kanapé felé biccent, aztán
leül a szemben lévő székre.
Bree és én egymás melle ülünk, én pedig úgy szorítom a kezét,
mint egy mentőövet. Hideg futkos a hátamon, gombóc nő a
torkomban, és úgy érzem, megállt az idő.
– Nem könnyű ezt kimondani, Miss Angelo – kezdi a fér , és
rezzenéstelen arccal rám néz. – Baleset történt az…
Forogni kezd velem a szoba, és elhomályosul a látásom.
Bree átölel, és kiegészíti, amit a fér elkezde .
– Az olajkikötőben?
– Igen. Az olajkikötőben. A robbanás következtében életét
veszte e néhány alkalmazo unk. – Kihúzza magát, és megigazítja a
nyakkendőjét. – Nagyon sajnálom, Miss Angelo. Sajnos Cole is
áldozatul ese .
Folyamatosan pislogok, és a torkomon akad minden szó. Végül
kitör belőlem a sírás, de próbálok uralkodni magamon, hogy végre
meg tudjak szólalni.
– Mikor? – kérdezem szinte su ogva. – Mikor történt a baleset?
– Négy hónapja. A hol estének maradványait hazahozták az
Államokba, és azonosíto ák. – Ahogy Robert feláll, úgy tűnik,
mintha próbálna lágyabb hangon szólni. – Elhamvaszto ák. A
bankszámláján található összeget a kívánságának megfelelően az ön
számlájára utalják. Majd valaki felkeresi önt az irodából, hogy
segítsen intézni a temetést.
Bree elengedi a kezem, és csendben sír, miközben az ajtóhoz kíséri
a fér t. Váltanak még néhány szót, megbeszélik a halál
körülményeit, és azt, hogy kit keressünk, ha további kérdésünk van,
de én csak szófoszlányokat hallok, miközben remeg az egész testem.
Ekkor kezdődik a gyász. Mintha kiengedték volna a szelepet, úgy
üvöltök a bána ól, mint a sakál. Nem hallom, amikor becsukódik az
ajtó, nem érzem magam ala a kanapét, és nem érzem a könnyeimet,
pedig tudom, hogy patakokban áradnak. Maga alá temet a
keserűség. Testestül-lelkestül felemészt, és nem marad belőlem más,
mint egy remény- és talajveszte szerencsétlen.
Bree átölel, és végig melle em áll. A temetés napján, melyen az
esküvőm le volna. Melle em van, amikor apa és anya
meglátogatnak Floridából. Nyár végéig el sem mozdul mellőlem.
Akkor is csak azért, mert vissza kell mennie tanítani.
Valaki egyszer azt mondta, hogy akkor látszik egy ember valódi
természete, ha viszontagságokon megy keresztül. Ha ez tényleg így
van, akkor én egy magába forduló, gyűlölködő, megkeserede nő
vagyok. Számomra a harag olyan, mint egy vírus, ami megtámadja
az embert, és nem hagyja kilábalni. Önkéntelenül is Cole-t kezdem
hibáztatni a történtekért.
I hagyo .
Megszegte az ígéretét.
Hazudo .
Nem jön vissza.
Fojtogat a keserűség, de nem bánom. Sötétbe burkolózom, és
vedelem az alkoholt. Amikor ez sem segít, törni-zúzni kezdek.
Összetöröm a tükröt az ötödik, üres whiskysüveggel.
Cole temetése után két hónappal a táncstúdió parke áján
fekszem, bűzlök, mint a szemeteskuka, és az ocsmány tükörképemet
bámulom. Úgy nézek ki, mint egy szörnyeteg. Hajam kócos, szemem
ala sötét karikák.
Részeg vagyok. Nem zuhanyoztam… ki tudja, mióta.
Határozatlan időre bezártam a tánciskolát. Lemondtam az életről, a
jövőről és mindenről.
Már azon voltam, hogy i hagyom a földi létet, aztán egyszer
alaposan tükörbe néztem. Egyszerűen nem ismertem meg a velem
szembenéző nőt. Végtelenül szomorú, szánalmas és gyenge.
Gyűlölöm, mert nem az, akinek gondolom magam.
Részeg agyam hirtelen működni kezd. Felkelek, és úgy érzem,
végképp összezavarodtam.
Fáj továbblépni. Fáj Cole nélkül élni. De semmi nem fáj jobban,
mint az összetört emlékekhez és a meg nem valósult álmokhoz
ragaszkodni. Mindegy, mit választok – marad az önsajnálat, vagy
továbblépek ő már elment. Ezen nem segít, ha én is távozom az élők
sorából.
Néhány sikertelen kísérlet után sikerül megállnom a lábamon, így
elindulok a fürdőszoba felé. Minden lépésem bizonytalan, de
összeszedem magam, és koncentrálok. Csak előre nézek, és
reménykedem.
Reménykedem, hogy idővel begyógyulnak a sebek, és büszke
lehetek magamra, amiért továbbléptem.
 tizennyolcadik fejezet

Öklendezni kezdek az undortól, és igyekszem visszatartani a

hányást. Eltakarom a szám, a másik kezemmel pedig megnyomom a
lift hívógombját Trace lakásában. Nem jö utánam a hálószobából,
de ez nem jelenti azt, hogy nem is fog.
Kérlek, nyílj ki! Kérlek, nyílj ki!
Már eddig eljuto am anélkül, hogy összeomlo am volna. Ki kell
jutnom a kaszinóból, aztán fogok egy taxit, és o már nyugodtan
sírhatok.
Hangokat hallok az előszobából, ezért felhúzom a vállam.
A nő haja kibontva szé erül a kanapén. Trace csípője a nő fenekének
tolva.
Nem akarok bocsánatkérést, magyarázkodást, vagy ami még
rosszabb… Trace közönyösségével szembesülni. Egyszerűen el
akarok tűnni, és kész.
Kinyílik a lift ajtaja. Beszállok, megnyomom a földszint gombját,
és lélegzet-visszafojtva várom, hogy becsukódjon.
A nő szoknyája a derekáig felhúzva. Trace a nő fenekét markolássza
ahelye , hogy engem simogatna.
Még akkor is visszafojtom a lélegzetemet, amikor már elindulok
lefelé. Ha lélegeznék, rögtön megáradna a könnyem. Érzem, hogy
párásodik a szemem, ezért tudom, hogy bármelyik pillanatban
elsírhatom magam.
Kinyílik a lift ajtaja a földszinten. Berohanok a zsúfolt
játékterembe, és igyekszem láthatatlanná válni a tömegben.
Amennyire szere em volna emelt fővel, egyenes tartással
végigmenni, most képtelen vagyok rá.
Amikor kilépek, rezegni kezd a telefonom, melyet a csuklómra
erősíte em. A kijelzőre nézek, és látom, hogy Trace hív, ezért
kinyomom.
– Szeretne taxit, hölgyem? – kérdezi a londiner, és közelebb hajol.
– Igen. Köszönöm – válaszolom szinte su ogva.
 Nyelek egyet, hátha a ól megjön a hangom.
Odakísér egy éppen várakozó taxihoz. Megerednek a könnyeim,
és végigcsurognak az arcomon. Egész testem remeg, és képtelen
vagyok uralkodni magamon.
Hazafelé úton keresztbe fonom a karomat, és az ablaknak
támasztom a homlokomat. Elveszek a saját gondolataimban. Azok
után, amiket Trace mondo , amikor ellátogato hozzám, miért rakta
más nőbe a farkát? Annyira megbabonázta az a másik, hogy nem
lá a, amikor beléptem a lakásába? Nem tűnt meglepe nek, és
egyáltalán nem látszo , hogy bűntudata lenne. Mérgesnek sem tűnt.
Rezzenéstelen arccal néze rám. Mintha tudta volna, hogy
odamegyek, és szándékosan időzíte e volna pont akkorra az
együ létet a nővel.
Miért? Ha egy kicsit is fontos vagyok neki, miért akart ilyen
aljasul megbántani?
Letörlöm a könnyeimet, és próbálok megnyugodni. Jó ég!
Alaposan megkavartam a saját életemet. Hogy tudtam Cole után
bárkibe is beleszeretni? Még csak nem is randiztam senkivel ke őjük
közö . Nem néztem körül, és nem mérlegeltem a lehetőségeimet. Én
csak…
Őrülten, szenvedélyesen beleszere em valakibe.
Már megint.
Két fér t szeretek, és mindke őt elveszte em.
Hangosan zokogni kezdek. Dühös, mélyről jövő, végsőkig
elkeserede zokogásomtól zeng a taxi. A sofőr jó eséllyel gyel, de
ügyet sem vetek rá. Ha egyszer fáj, mit tehetnék? Megesküdtem,
hogy Trace nem fog tudni megbántani, és az életben többet nem
kerülök úgy padlóra, mint annak idején. Hogy tehete ilyet?
Még öt percet adok magamnak a zokogásra, aztán minden erőmet
összeszedem, és elfojtom a bánatomat. Jobb, ha akkor merülök el a
keserűségben, amikor senki nem lát. Egyedül, némi alkohol
társaságában.
A taxi folyamatosan indul és megáll a nagy forgalom mia .
Tőlünk nem messze a Washington sugárúton lévő bárokból
kiszűrődnek a fények, és bevilágítják az egész környéket. Jól
ismerem a Cole elő i időkből. Klubból klubba jártam, és
ismerkedtem. Talán most is ezt kéne tennem. Visszatalálni
önmagamhoz.
A örtölés és a tánc gondolatára összeugrik a gyomrom. Haza
akarok menni, és legurítani valami töményet.
Ne csináld, Danni! Már volt rá példa…
Mielő az eszem vezérelhetne, előrehajolok az ülésen, és szólok a
sofőrnek.
– Meggondoltam magam. Tegyen ki a bulinegyednél.
Míg Trace egy másik nővel tölti az éjszakát, biztos boldogítja a
tudat, hogy én teljesen egyedül leszek. Csessze meg! Már csak azért
sem leszek magányos. Vagyok annyira dühös, csalódo és
bosszúvágyó, hogy pontot teszek a három év „cölibátus” végére.
A telefonomat használom tükörnek, és letörlöm az elkenődö
szemfestéket és a szájfényt. Fizetek a sofőrnek, és kiszállok az
autóból.
Végtelen ürességet érzek. Nem vagyok a legjobb idegállapotban
az ismerkedéshez. Még csak nem is akarok i lenni. De amikor
elképzelem Trace-t és Marlót, összeszedem magam, és az első,
utamba eső bár felé veszem az irányt.
Megigazítom a pánt nélküli ruhámat, és felveszem a
bájmosolyomat. Amikor belépek a bárba – ahová annak idején
gyakran jártam –, a mély basszusok hangja megrezegteti a
mellkasomat. A nők és a fér ak felém fordulnak és vigyorognak.
Egyre kellemetlenebbül érzem magam.
Általában négyféle típusú fér található egy bárban. A nős típus,
aki elvileg csak a szégyenlős haverja mia jö . A huligán, aki azzal
növeli az önbizalmát, hogy minél több csajt felszed. Az i as, aki
mielő belépe a bárba, már felöntö a garatra, hogy oldja a saját
szorongását, és legyen bátorsága megszólítani valakit. Végül a
magányos farkas, aki egyedül jö , és nem iszik, mert tudja, hogy
nem egyedül fog távozni.
Én az utóbbi típusra hajtok, miközben alaposan végigmérem a
terepet. Van köztük hétköznapibbnak tűnő és puccosabb gura is.
Még a bár feléig sem mentem, amikor megtalálom a nekem valót.
Egy sötét rövid hajú pasas galléros pólóban engem néz az egyik
asztalnál. Egy üveg ásványvíz van elő e. Egyik kezét az üveg melle
tartja, a másikkal az állát támasztja. Minden tekintetben vonzó.
Nincs puccos öltönye, és nincsenek tetoválásai. Hétköznapi,
nyugodt, és egyáltalán nem hasonlít arra a két ckóra, akik
összetörték a szívemet.
Átfurakszom az embertömegen, és elcsenek egy üres széket, ami
pont a ckó elő áll. Le nem veszi rólam a szemét, és megállás
nélkül mosolyog. Kedvesebb, mint messziről hi em. Vidám, csillogó
szemű. Szerintem a harmincas évei vége felé járhat. Vagyis elég idős,
hogy tudja, mit csinál.
Kérek egy üveg vizet, és adok egy kis borravalót a pultosnak.
Amikor az engem gyelő pasasra nézek, kicsit biztatom magam,
mert tudom, hogy amikor idejön – biztosra veszem, hogy ez így lesz
–, muszáj letudni a tiszteletköröket. Le kell vennem a képzeletbeli
erényövet, és ledobni a gátlásokat. Ideje új életet kezdeni.
Amikor megissza a vizet és feláll, látom, hogy farmerban van.
Anélkül, hogy másfelé nézne, kikerüli a nevetgélő vendégeket, és
egyenesen felém tart.
Folyamatosan mosolygok, és állom a pasas tekintetét. Nem elég
tekintélyt parancsoló. Nem elég magas. Nem szexi, és nem elég
komoly.
Nem Trace.
Megfeszül az állkapcsom. Trace Marlóval van. Taperolja, kielégíti,
és berakja neki a farkát, amit én még nem is lá am. Remélem,
megérte neki, mert holnaptól kereshet másik félbolondot, aki táncol
a kaszinója színpadán.
A sötét hajú fér megáll melle em. Nem szól semmit, de
kedvesen mosolyog. Mint aki komolyan érdeklődik irántam.
Kihúzom magam, és igyekszem túlkiabálni a zenét.
– Mondta már valaki, hogy úgy nézel ki, mint Paul Rudd?
– Igen. Folyton ezt szajkózzák – sóhajtja.
– Zavar?
– A ól függ.
Közelebb hajol, így a mellkasa a vállamhoz ér, szája pedig a
fülemhez.
– Szerinted Paul Rudd jól néz ki?
– Igen.
– Akkor nem zavar.
Ehhez most nincs kedvem. Nem vagyok abban az idegállapotban,
hogy csevegjek vagy örtöljek, vagy kapcsolódjak bárkihez, egy
módozatot kivéve.
I mindenki játszik, de ha jól sejtem, a ckót nem zavarná, ha
hanyagolnánk néhány felesleges kört, és a lényegre térnék.
– Hazaviszel? – kérdezem.
– Igen – vágja rá gondolkodás nélkül.
– Nem akarok i éjszakázni, és holnap nem kell felhívnod. Pocsék
napom volt, és egy pár órára szeretnék megfeledkezni róla. Ez így
neked belefér?
– Persze.
– Tíz percre lakom innen. Lehetne, hogy…
– Menjünk.
Megfogja a kezem, lesegít a bárszékről, és elindulunk a kijárat
felé.
A kocsija felé haladva bemutatkozunk egymásnak. Őt Jasonnek
hívják. Beszélünk a párás időről, de semmi személyes nem hangzik
el. Honda Civic sportkocsija van, amit ennek megfelelően vezet.
Karját lazán tartja a kormányon, miközben a lábát le nem veszi a
gázról.
Olyan túlfűtö pillantással illet, mint aki rögtön kefélni akar. A
merevedését elnézve ez tényleg így van.
Én még nem készültem fel, de tudom, hogy muszáj lesz. Ha olyan
gyorsan dug, mint ahogy vezet, az elő kihúzza belőlem, hogy
elélveznék. Sok ilyennel találkoztam már a klubos időszakomból.
A navigációs rendszer szerint kilenc perc múlva o hon vagyunk.
Kilenc perc, hogy élvezzen. Ha ez sikerül, talán velem tölti az idejét,
miután megérkeztünk.
Kikapcsolom az övet, és megérintem, ahol tudom. Kezemmel és a
számmal is dolgozom, mire a ckó légzése felgyorsul, aztán nyögni
kezd. Lehúzom a sliccét, szabaddá teszem a farkát, és alaposan
rácuppanok.
Nyög, zihál, a farkának pedig olyan íze van, mint az öblítőnek. Ez
csak orális szex, mint a többi egyéjszakás kalandom esetében. A ckó
egy perc múlva elélvez, és alaposan kilövell a számba.
Kihúzom magam az ülésen, gyorsan letörlöm a számat, aztán
hirtelen elfog az émelygés. Nem gondoltam, hogy ez felajz, és nem
értem, miért kavarog a gyomrom az izgalomtól. Muszáj megtennem.
Muszáj szexelnem. Mi a fene van velem?
Könnyek szöknek a szemembe, de próbálom őket visszatartani, és
teljesen kiverni a fejemből Trace-t.
– Miért csináltad? – kérdezi Jason lihegve.
– Reméltem, hogy majd te is kielégítesz – válaszolom
rezzenéstelen arccal, kivéve, hogy kis híján elhányom magam.
– Úgy lesz. – Megmarkolja a csupasz combomat, és benyúl a
ruhám alá. – Jó ég! – Ilyen gyorsan még senki nem vi a csúcsra.
– A szex még jobb lesz – válaszolom.
Legalábbis őszintén remélem.
Beparkol, megfordul az ülésen, és kinéz a hátsó ablakon.
– O parkol egy autó a házadnál. Talán… Maserati?
 tizenkilencedik fejezet

Nem, nem, nem! Egész testem feszül, és ökölbe szorul a kezem. Nem
hiszem el, hogy ezek után még fel mer bukkanni a házam táján.
Mégis miért? Missouri államban több ezer nőt manipulálhat, dughat,
és kénye-kedve szerint játszhat velük.
Ahogy odanézek, látom, hogy tényleg Trace Nőcsábász
Nőátbaszó Savoy autója áll a ház elő . Kiszáll, és elindul a ház felé.
Dühösen kipa anok Jason kocsijából, és odarohanok.
– Ez magánterület, te önző, narcisztikus szemétláda! Takarodj
vissza a kocsidba, és dugd fel magadnak a kormányt, ha épp nincs
kit megdugjál!
– Te… – szól a mögö em lévő fér ra olyan hangsúllyal, hogy a
kés megállna a levegőben. – Távozz!
– Nem akarok galibát – válaszolja Jason, és mellém áll. Kezét
feltartja, mintha így akarná lecsillapítani Trace-t. – Azt akarja, hogy
menj el, és…
– Nem mondom még egyszer – vágja rá Trace, és közelít.
Méltóságteljes léptekkel jön felénk, hátrahúzo vállal, kezét az
oldalához szorítva.
– Miért csinálod ezt? – kérdezem ökölbe szoríto kézzel,
miközben reszketek a dühtől. – Nem bánto ál már épp eleget?
Pár lépésre tőlem megáll, és behúzza a hasát, amikor képen
törlöm. Aztán kihúzza magát, és mélyen a szemembe néz.
– Beszélnünk kell.
– Pont nem érdekel, mit kéne szerinted csinálnunk. Azt akarom,
hogy kurva gyorsan takarodj a szemem elől! – ordítom, és a hátsó
ajtó felé rohanok. – Gyere, Jason!
– Nézd, Danni – sóhajtja Jason. – Bármi legyen is köztetek, nem
akarok belekeveredni.
Összeszorítom a fogam, aztán megfordulok, és ránézek.
A ház melle áll, és folyamatosan farkasszemet néz Trace-szel. Ha
ez az egók harca, akkor egyértelmű, hogy Jason fog veszteni. Ahogy
Trace előrelép, Jason hátrálni kezd, leejti a vállát, és oldalra néz.
Jó ég! Már megint sikerült melléfognom.
Azért nem adom fel olyan gyorsan.
– Nekem semmi közöm ehhez a ckóhoz, Jason. Bejössz végre?
– Én. Öhm…
Nem jön, mert már elment. Méghozzá a számban.
Hülyeség volt leszopnom a kocsiban.
Neki már megvolt, amire vágyo , ezért semmi motivációja, hogy
i maradjon. Ezek szerint nem érek meg annyit, hogy belekeveredjen.
Úgy megfeszül a nyakam, hogy szinte fáj. Odamegyek hozzá, és a
fülébe súgom:
– Életed legjobb szopását kaptad. Azt viszont nem fogod
megtapasztalni, hogy mit tudok még.
– Micsoda?! – ordítja Trace, hogy kis híján megsüketülök.
Két másodpercem van elhajolni, hogy ne én kapjam a Jasonnek
szánt ütést.
– Mi a…
Jason a kocsija lökhárítójára esik, és az állkapcsához nyúl.
– A francba!
Mély levegőt veszek, és ide-oda helyezem a testsúlyomat. Trace
gyorsan és könnyedén behúzo Jasonnek. Alig mozdult. Mintha
meg se ko yant volna neki.
– Miért csináltad ezt? – kérdezem elszörnyedve.
– Még mindig i van – válaszolja Trace, miközben jéghideg
tekinte el végigmér. – Leszoptad?
– Marlo leszopo téged?
– Nem.
– Te szegény. Akkor nyilván ezért jö él. Hátha letérdelek, és
leszek olyan naiv, hogy rád bukom annak ellenére, hogy beteg vagy.
Jason kocsijának ajtaja becsapódik, és felbőg a motor. Nem
hibáztatom. Nem csoda, hogy nem akart ebben az őrültekházában
maradni. Ennek ellenére kicsordul a könnyem, mert visszautasítva
és végtelenül megalázva érzem magam.
Amikor elindul, gyorsan meggyőződöm róla, hogy semmit nem
hagytam a kocsijában. A ckó úgy hajt el, hogy még véletlenül sem
néz rám.
– Szép munka, Trace! – Reszkető ujjal kiveszem a kulcsot. –
Gratulálok! Ismét sikerült elüldöznöd egy fér t az o honomból. Erre
aztán végképp nem számíto am. – Megfordulok, és feltarto
középső ujjal a ház felé veszem az irányt. – Ezt felmondásnak is
veheted.
Nem hallok lépteket a hátam mögül, amikor kinyitom a zárat, és
hülyemód egy pillanatra azt hiszem, hogy még mindig o áll, ahol
faképnél hagytam.
Egész addig, míg fájni nem kezd a fejem. Gyorsan kinyitom az
ajtót, de már késő.
Egyik kezével befogja a számat, a másikkal átkulcsolja a
derekamat, és elemel a talajtól. A karkötőm a földre esik, miközben
próbálok szabadulni. Zihál a mellkasom, egekbe szökik a pulzusom,
és teli torokból sikítok.
Bevonszol a táncterembe, berúgja az ajtót, és csak ekkor enged el.
– Miért? – kérdezi, miközben szeme villámokat szór. – Miért
cuppantál rá?
Előrelépek, próbálok egyensúlyban maradni, miközben elönt a
mérhetetlen düh.
Kinyújtom a kezem, és folyamatosan ütöm a mellkasát, miközben
azt üvöltöm, hogy takarodjon.
Megkerül, átsétál a tánctermen.
– Válaszolj! – utasít nyersen, és olyan hűvös tekinte el néz rám,
hogy a hátamon is feláll a szőr.
– Cseszd meg! – ordítom, és hozzávágom az egyik magas sarkú
cipőmet. Könnyedén elkapja, aztán félrehajítja. Utána leveszi a
zakóját, azt is a földre dobja, és odajön hozzám.
Hátrálok, mert látom, hogy ideges. Úgy néz rám, mint egy
eszelős, miközben pa anásig feszül az állkapcsa. Látszik, hogy
magánkívül van.
Ahogy a sarokba szorít, felgyorsul a légzésem, és minden izmom
feszül. Nem hiszem, hogy zikailag képes lenne bennem kárt tenni,
de azt sem gondoltam volna, hogy más nővel fog kefélni. Már nem
bízom az ítélőképességemben.
A tükörnek támasztom a hátam, és leveszem a másik cipőt. Úgy
tartom magam elő , mint egy pisztolyt.
– Ne gyere közelebb!
Nem lassít. Két lépés múlva elém áll, egyik kezével megmarkolja
a csuklómat, mellkasát pedig az enyémhez szorítja.
– Mondd meg, miért voltál azzal a szarházival!
Kicsordul a könnyem. Nem tudok kiszabadulni a szorításából, így
képtelen vagyok elmenekülni. Csak a hangom segíthet, mert amúgy
messze túlerőben van.
– Három éve nem feküdtem le senkivel – tör ki belőlem a
fájdalmas beismerés. – Végre készen álltam, és te… te…
Nem csalt meg, mert nem voltunk együ . Mégis úgy éreztem,
mintha elárult volna. El kelle volna neki mondanom, hogy mit
érzek iránta. Hogy neki köszönhetően mosolygok többet, és neki
hála próbálok továbblépni. Meg kelle volna neki mondanom, hogy
szeretem.
Kibírhatatlan fájdalmat érzek, és reszketni kezd a kezem. Kiejtem
a cipőt.
– Beleraktad a farkad, én pedig felszedtem egy ckót a bárban.
Mert ezt teszik a megtört szívűek.
Kitágul az orrcimpája.
– Ha te csak szexet akarsz…
Meglazítja a nyakkendőjét, aztán leveszi. Utána kicsatolja az övét.
– Nem! – kiáltom, és rávágok a mellkasára, majd a tükörhöz
szorítom a lapockámat. – Nem, nem, nem. Te nem…
Hirtelen torkon ragad, és alaposan megszorít.
– Ki ne mondd még egyszer, hacsak nem gondolod úgy.
Megmarkolom a kézfejét, és könnyes szemmel nézek rá. Nem
szorítja el a levegőt, nem fáj az érintése, viszont nem tudok
mozdulni, és képtelen vagyok normális hangot kiadni magamból.
Lehajítja az övét, melynek hatására melegség járja át a testem,
mellbimbóm megkeményedik, és az egekbe szökik a pulzusom.
Nem hagyhatom, hogy megdugjon. Nincs egy órája, hogy egy
másik nővel volt. Nem kíván, nem tisztel, és leszarja, hogy mi van
velem. Ez csak hatalmi harc, hogy megmutassa, ki az úr a háznál.
Gyerekes, beteges, egoista viselkedés.
Felszegem az állam, és mélyen a szemébe nézek. Amikor meg
akar szólalni, tökön térdelem. Felordít, és lazít a fogáson, így sikerül
megfordulnom. De csak két lépést tudok tenni.
A hátamra csap, és ahogy megbotlunk, mindke en kitámasztjuk a
kezünket, nehogy a falnak ütközzünk. Még mindig küzdünk. Végül
zuhanni kezdünk a padló felé.
Arccal lefelé esem, fölö em Trace, aki átkulcsolja a derekamat,
hogy tompítsa az esést. Próbálom magam alá húzni a térdemet és
arrébb kúszni, de szorosan megmarkolja a csípőmet, szabad kezével
pedig a combom hátulját. Aztán felhúzza a miniruhámat.
 A hideg levegő megcsapja a meztelen hátsómat. Akkorát üt rá,
hogy égni kezd a fájdalomtól.
– A kurva életbe!
Sajog minden tagom az ütlegelésétől, ezért akkorát ordítok, hogy
zeng a ház.
– Miért…?
Folyamatosan csapkod, és az ütések hangja ugyancsak
visszahangzik. A csípőm alá nyúl, az ölébe húz, és megállás nélkül
püföl. Szinte ég a hátsóm.
Próbálok ellenszegülni, és visítok, ahogy tudok, de néhány
másodperc múlva már meg kell magam erőltetni, hogy küzdjek,
mert igazság szerint kezdem élvezni a dolgot. Minden ütésre
melegség járja át az egész testemet, beleértve az erogén zónákat. Hol
simogatást, hol dörzsölést érzek, és egyre inkább úrrá lesz rajtam a
vágy.
Gyors mozdula al fölém gördül, mellkasát a hátamhoz szorítja,
hirtelen benyúl a lábam közé, egyenesen a nedves puncimba.
Felsóhajtok, mert csodás az érintése. Nem akarom. Nem. Nem
lehet…
– Jó ég! Már most nedves vagy! – Megfogja a szeméremajkamon
lévő pirszinget, és megpiszkálja. – Mocskos, pajzán kis csaj.
– Nem mia ad van – válaszolom, miközben folyamatosan
rúgkapálok és vonaglom.
Csakhogy a testem alaposan cserben hagy. Ahogy mélyebbre
dugja az ujját, egyre nedvesebb leszek, mégis próbálok úrrá lenni az
élvezeten.
Addig izgek-mozgok és helyezkedem, míg sikerül egy kicsit
lerúgnom magamról, és négykézlábra állnom. Mielő felállhatnék,
elkapja a bokámat, és hanya fektet. Erősen rám támaszkodik, és
szétfeszíti a combomat.
Nincs rajtam bugyi, ezért o fekszem kiterítve, ő pedig le nem
veszi a puncimról a szemét. Próbálok kiszabadulni, de ő sokkal
erősebb és nehezebb nálam, ezért képtelenség kihúzni a lábam a
keze szorításából.
Mélyen a szemembe néz, és tudom, hogy valamit elindíto am
benne. Még mindig dühös, de a mérgét lassan felváltja a szexéhség.
– Ne – su ogom, és reszketek.
Felcsillan a szeme. Aztán a lábamnál fogva felhúzza az altestemet
a földről, és a puncimhoz szorítja az arcát.
 Megmarkolom a haját, és folyamatosan tépem, miközben
próbálom eltolni a fejét. A vágy és az undor harca.
Egyszerre gyötrődöm, és élvezem, amit csinál. Egyszerre akarom
őt, és gyűlölöm. Egyszerre akarok szabadulni, és maradni a
szorításában.
Kívánom. Bántani akarom. A szájához tolom a puncimat, aztán
hatalmasat lökök a mellkasán.
– Gyűlöllek! – ordítom teli torokból.
Megnyalja a szeméremrészt, mély levegőt vesz, és komolyan a
szemembe néz.
– Szeretlek.
Kamu. Ez a ckó beteg és zavarodo . Ahogy én is.
Nyalogatni kezdi a csiklómat, és szívogatja a pirszinget. Semmit
nem szeretnék jobban, mint elélvezni a nyelve segítségével. Nagyon
kívánom. Testem feszül, és egyre jobban tolom magam Trace szája
felé. Érzem, ahogy nemsokára hatalmába kerít az orgazmus.
Szólnom kéne, hogy hagyja abba, de képtelen vagyok rá. Én…
– Jó ég! Elélvezek!
Elborít az orgazmus. Minden porcikám reszket, miközben
ordítok, lihegek, zihálok, és döbbenten nézek Trace-re. Még mindig
dolgozik a nyelvével, és arra ösztönöz, hogy egyre erősebben és
gyorsabban mozgassam a csípőmet. Már nem tudom, hová legyek a
gyönyörűségtől.
De ahogy átadom magam az élvezetnek és a pillanatnyi
örömöknek, úrrá lesz rajtam a bűntudat. Nemrég dugta meg Marlo
Vogtot, én pedig hagyom, hogy nyalogassa a puncimat. Nincs
szükségem olyan fér ra, aki megállás nélkül manipulál, ráadásul
mérgező hatással van rám.
– Szállj le rólam! – kiáltom teli torokból, és leteszem a lábam a
földre, hogy odébb csússzak.
Nem hallgat rám. Folyamatosan a lábam közö van, aztán
megcsókol. Ahogy ismét nyalogatni kezd, képtelen vagyok másra
gondolni, mint hogy én is ugyanúgy meg akarom bántani, ahogy ő
engem.
Eltolom magam, és gúnyos pillantást vetek rá.
– Érezted a ckót, amikor megcsókoltál? Csak azért, mert amikor
leszoptam, minden csepp ondóját lenyeltem.
Felordít, és ököllel a padlóra csap. Fölém tornyosul,
megtámaszkodik, és érzem, hogy remeg a keze a dühtől.
 Mélyeket lélegzik, hogy visszafogja magát.
Minden izma feszül, miközben üveges tekinte el néz rám.
Megfagy a vér az ereimben, aztán olyan hevesen kezd verni a
szívem, hogy kis híján kiugrik. Elképesztően jó ez a pasi. Fér as,
tekintélyt parancsoló. Harapdálni kezdem a szám szélét, nehogy
könyörögni kezdjek a dugásért.
Ne engedd! Ne törj meg!
Rúgok egyet, és ökölbe szoríto kezemet előrelendítem, de csak a
levegőt találom el. A testem viszont mást diktál. Lüktet és ég a
puncim, ahogy a combom közé szorítja a csípőjét, miközben elhajol
az ütéseim elől.
– Mondd ki, Danni! – utasít, majd alaposan végigméri az egész
testemet. Szé e lábam, mellkasom lüktetése még véletlenül sem
kerüli el a gyelmét. Lassan, pontról pontra halad a tekintetével,
melyben egyszerre van jelen a bűn, a harag és az ígéret. – Mondj
nemet, ha nem akarod.
Elhomályosul a szoba, és képtelen vagyok gondolkodni. Nem
látok mást magam elő , csak Trace kőkemény vonásait. A fér t, akit
nem lehet megzabolázni, mert kizárólag az ösztöneinek él.
O vagyok vele, és ugyanúgy égek a vágytól, mint ő. Csak egy
módon hűthetem le magam végleg. Ha nemet mondok.
Próbálom valahogy kimondani, de még véletlenül sem ez az egy
szó hagyja el a számat.
– Szükségem van rád – bököm ki önkéntelenül.
– Fogalmad sincs, milyen régóta akarom ezt hallani. – Egyik
kezével a sliccéhez nyúl, a másikkal pedig a hajamba markol. Úgy
fordítja a fejemet, hogy muszáj legyen rá néznem. – Nagyon
szeretlek.
Cipzárjának zörgése visszhangzik a fülemben, és nyögni kezdek.
Miért nem tudom leküzdeni a vágyaimat? Önkéntelenül is
odanyúlok, hogy segítsek neki minél hamarabb szabaddá tenni a
fér asságát.
A hüvelybemenetemhez teszi a farkát, és mélyen a szemembe néz.
Gombóc nő a torkomban. Nyelek egy nagyot, aztán megragadom a
vállát, és lihegni kezdek. Kérlek.
Belém hatol. Egyszerre nyögünk és remegünk, mintha eggyé
olvadtunk volna. Olyan mélyen hatol belém, ahogy csak tud. Kitágít,
eltelít, és szinte éget.
Úgy kefél, mint egy igazi ösztönember, miközben összeszorítja a
 gy gy g j
fogát. Durván, gyorsan, keményen és erősen nyomul, mint aki most
vezeti le az összes felgyülemle feszültségét. Közben megállás
nélkül csókolgat.
Már majdnem elfelejte em, milyen, amikor valaki magáévá teszi
és dominálja az embert, hogy aztán öntudatlanságig kefélhessen.
Három éve. Ez volt életem leghosszabb három éve. Ideje
továbblépni.
Abban a pillanatban teljesen kikapcsol az agyam, és eszembe sem
jut, hogy kerültem ide. Túlságosan lefoglal a fér , aki folyamatosan
kefél és csókol, így nemcsak a farkával, hanem a nyelvével is
kényeztet. Vágytól és szenvedélytől hajtva szeretkezünk. Egymás
húsába tépünk, körmömet a hátába vájom, lihegünk, zihálunk,
nyögünk és izzadunk.
Ahogy letépem róla az inget, a gombok szanaszét szóródnak a
padlón. Mordul egyet, aztán letépi magáról, és elhajítja. Van egy
atléta is az ing ala , melyben tökéletesen látszanak kőkemény
karizmai és duzzadó erei. Többet akarok látni belőle, de ő
megragadja a ruhámat, és egészen a combtövemig húzza.
Nagyokat sóhajt, és csikorgatja a fogát, amikor a mellemre
mozdul. Gyengéden, mégis határozo an szívogatni kezdi a
bimbómat, ezzel megjelölve a területet. Aztán harapdálni kezdi.
Keményen.
Hirtelen úrrá lesz rajtam a pánik. Eltolom az ajkát a
mellbimbómról, és vonaglani kezdek.
Kikerekedik a szeme, és felordít.
– Milyen tüzes vagy!
Egyre gyorsabban nyomul. Mintha sietne.
– Igen… Igen…
Nem néz másfelé, miközben folyamatosan és hangosan nyög.
– Jó benned lenni. Maga a mennyország.
Nem kéne ilyen jó érzésnek lennie. Inkább el kéne löknöm, és
véget vetni az egésznek. Elfenekelt! Hogy hagyha am?
Megmarkolom a fenekét, hogy leállítsam, de ahogy a csípőjét
mozgatja, még jobban feszülnek az izmai.
Tele van tesztoszteronnal, és úgy nyomul, mint a kilő nyílvessző.
Le nem veszi rólam a szemét. Figyel és csodál azzal a jeges kék
szemével, miközben a csiklómat simogatja.
Megemelem a csípőmet, és remeg a lábam a gyönyörűségtől.
– Ennyi.
 Simogatja és dörzsöli a legérzékenyebb pontomat, miközben
lassan ő is a csúcsra jut.
– Most fogsz elélvezni – mondja.
Másik kezével megragadja a torkomat, és vége. Ahogy elzárja a
légutamat, már alig látok. Úgy érzem, millió darabra törtem,
miközben a csúcsra jutok.
– Az én csajom – jelenti ki, és továbbra is ki-be járatja a farkát. – A
legszexibb, akit valaha lá am.
Hátrahajtom a fejem, próbálok lélegezni, folyamatosan lihegek és
nyögök, miközben Trace a csípőjét mozgatja. A nyakamról az
arcomra teszi a kezét, és az ajka felé húzza az enyémet. Aztán
megcsókol.
Ez a csók más. Ezú al nem érzem a tartózkodást. Lágy és érzéki.
Mintha lélektől lélekig tartana. Olyan gyengéd és kellemes a csókja,
hogy menten elolvadok. Mintha szerelem szülte volna.
Szeretem, de nem bocsátok meg neki. Ahogy elélvez, látom a
szemében a fájdalmat, a boldogságot, a megbánást, az odaadást és a
szenvedélyt. Azt mondta, szeret, mégis tönkrete mindent.
– Danni – ordítja teli torokból, miközben rázkódik a teste.
Folyamatosan hozzám dörzsöli magát, aztán elenged.
Amikor a csúcsra jut, homlokát az enyémre hajtja, továbbra is a
karjában tart, orrával végigsimít a nyakamon, és megsimogatja az
arcomat.
Legszívesebben rögtön felpa annék.
Mit csináltam? Mi lesz ezután? Nem maradhatok vele. Nem
szerethetem.
Amikor felemeli a fejét, látom a sokkot az arcán. Mint aki nem
hiszi el, hogy i van és ezt te e. Velem.
Döbbentnek látszik.
Összeugrik a gyomrom, amikor kijön belőlem és félrehúzódik.
Nem lá am a farkát. Csak belém rakta, most pedig kerüli a
tekintetemet.
– Trace! – Lehúzom a viseltes ruhát, hogy eltakarjam magam, és
próbálok valamit mondani. – Nem tudom, mit csináljak. Nem… Nem
maradhatok egyedül. – Beszélnünk kell.
Hátat fordít, összeszedi a ruháit a földről, aztán feláll, és megint
félrenéz. Sehol a diadali asan felszege áll. Sehol egy bocsánatkérés.
Csak egy távolságtartó fér , aki két nőt is elélveztete . Néma csend,
miközben majd megszakad a szívem.
 Ökölbe szorítja a kezét, aztán ellazítja. Sóhajt, végül kilép az ajtón.
Lesújtva érzem magam. Bármennyire szeretnék utánakiabálni és
kérni, hogy maradjon, nem teszem.
Elvégre nem vagyok a nője.
Becsukja maga mögö az ajtót, és nem marad más, csak a
magány. A tükörnek támaszkodom, és a mellkasomhoz húzom a
térdem. Lüktet a fejem, és újból érzem a könnyeimet.
Még soha nem éreztem, hogy ennyire… kihasználtak és eldobtak
volna. De én is hibás vagyok. Nemet kelle volna mondanom.
Szexelni akartam, és most, hogy ez végre megtörtént, rosszabbul
érzem magam, mint elő e. Mert én leginkább intimitásra vágyom.
Egy olyan fér val, aki szeret.
Egy fél pillanatra Trace is megadta mindezt. Aztán ugyanazzal a
lendüle el visszave e.
Bele sem merek gondolni, hogy nem védekeztünk. Az egy dolog,
hogy van spirálom, de mi lesz a nemi betegségekkel? Vajon Marlóval
használt óvszert?
Elfog a hányinger. Megdugta… egy órával az elő , hogy velem
kefélt. Talán most is hozzá siet. Gondolom, visszacsalja az ágyába.
Hogy őt szeresse úgy, ahogy nekem jólesne.
Cole soha nem te volna velem ilyet. Ő ezer százalékig elkötelezte
magát melle em. Hűséges volt.
Ököllel a padlóra csapok, és rám tör a sírógörcs. Megint úrrá lesz
rajtam az önsajnálat.
– Hiányzol, Cole. Nagyon hiányzol.
Mielő meghalt, alaposan összetörte a szívemet. Ahogy
belegondolok, mérhetetlen haragot érzek. Nem kelle volna
elmennie. Fontosabb volt neki a munkája, mint én, ezért mindent
tönkrete , amit felépíte ünk.
Muszáj innom. Méghozzá sokat. Ez az egyetlen mód, hogy
elnyomjam a fájdalmat, és kitöröljem a keserű emlékeket.
Elhomályosul a tekintetem, de még így is látom magam a
tükörben. Megtört, elgyötört, szánalmas arc néz vissza rám.
Most komolyan feladod, te szerencsétlen?
Jól érzem magam a földön fekve és magamat sajnálva. Úgy tűnik,
nekem a szomorúság a leghűségesebb társam. Már ismerős,
megbízható, és nem kell érte semmit tennem. Jön magától.
Tudom, hogy most a csalódo ság beszél belőlem. Sokkal
könnyebb feladni, mint a fájdalmak ellenére küzdeni.
 Sok olyan dolog van, ami lehúz, és nem hagy továbblépni.
Kell valami cél, ami arra késztet, hogy összeszedjem magam.
Ezzel nincs is gond, hiszen van egy csodálatos hivatásom.
Ezenkívül o a családom, szomszédaim, és o a hajléktalanszálló is.
O mindig szükség van rám.
A szerelem számomra nem opció. Ahogy az élet sem. Vagy
sikerül kapcsolódnunk, vagy nem. Élünk, aztán meghalunk. Olyan
nincs, hogy örökké. Az igazi küzdelem, hogy mindig a legjobbat
hozzuk ki az egészből, és értékelni tudjuk még az élet apró örömeit
is.
Kinyújtom a kezem, és végigsimítok a tükör repedésein. Aznap
néztem oda utoljára, amikor a Cole-lal közös életünk maradványait a
pincébe költözte em. Mindent levi em, és o hagytam, ahová ese .
Aztán bezártam az ajtót. Az akkor hatalmas lépés volt.
Ma éjjel muszáj befejeznem.
Felállok, megigazítom a ruhámat, és leveszem a telefont a
karperecről. Aztán elindítom Calum Sco Dancing On My Own című
számát.
Kezem-lábam remeg. Felkapok egy felsőt és egy fér sortot.
Összekapom magam, aztán fogom a kulcsot és az eljegyzési
gyűrűmet.
A pinceajtónál állok, amikor ismét felcsendül Calum Sco dala.
Mély levegőt veszek, kinyitom az ajtót, felkapcsolom a villanyt, és
hirtelen megcsap a nyirkos-dohos szag.
Amikor Cole beköltözö , elfoglalta a félig kész pincét. Telerakta
szerszámokkal, motorbicikli-alkatrészekkel, súlyemelő-felszereléssel
és mindenféle pasis dolgokkal. Még mindig érezni az olaj szagát.
Punk rock poszterek tarkítják a falat. A régi matraca a munkapad
melle hever.
És i vannak azok a tárgyak, melyeket két évvel ezelő
idehoztam. A ruhái, a parfümje, az órája, az összes CD-je, az esküvői
dekoráció, a fényképek és az emléktárgyak, melyeket az ala a tíz
hónap ala gyűjtö ünk össze, míg együ voltunk. Amikor
meglátom a fehér ruhát a földön, hirtelen átszakad a képzeletbeli
gát.
Ahogy teszek egy lépést a ruha felé, zokogni kezdek.
Végigsimítok a poros tüllszoknyán és a gyöngyös felsőrészen.
Gyönyörű esküvő le volna. A házasságunk ugyanolyan csodás
lenne, mint a szerelmünk volt.
 Reszketek, amikor magamhoz ölelem a ruhát.
Nem tudom, mikor engedem el végre, hogy visszategyem.
Kinyitom az üres dobozt, amit még Bree ado , megfogom Cole
pólóit, egyenként megszagolom őket, és még keservesebben sírok.
Aztán elkezdek pakolni.
 huszadik fejezet

Másnap arra ébredek Cole matracán a pincében, hogy valaki a fejem

fölö lépdel, és nyikorog a parke a. Még nem tudok gondolkodni.
Szemem duzzadt, és alig tudom kinyitni. Fázom, ezért magamra
húzom a vékony takarót.
Pontosabban nem is takaró, hanem az átkozo menyasszonyi
ruhám.
A betolakodó kinyitja a pinceajtót, és ahogy lép, nyikorog a lépcső
a lába ala . Mintha többen lennének. Talán Bree és David.
Hány óra van? Felülök, és előkapom a telefonomat. Reggel hat óra
öt perc.
Nyöszörgök, és megdörzsölöm az arcom. Az egyetlen, aki
ilyenkor felébreszthet, a közvetlen szomszédom. Ez azt jelenti, hogy
nyitva hagytam az ajtót. Már megint.
Meglátom a lábát a lépcsőn. Kompressziós harisnyában van, és a
botjára támaszkodva, papucsban csoszog lefelé. Felállok, hogy
segítsek neki, de ekkor megpillantok egy másik pár cipőt, amitől
kiráz a hideg.
Fényes fekete félcipő, fekete nadrág, hosszú lábak…
Az egekbe szökik a pulzusom, és ökölbe szorítom a kezem. Úgy
látszik, Trace-nek volt képe visszajönni.
Amikor elérik az utolsó lépcsőfokot, Virginia felemeli a botját, és
megböki Trace hátát.
– Ez i hozzád tartozik? – kérdezi.
Még mindig ugyanaz a fehér ing van rajta, amit tegnap viselt.
Gyűrö , és teljesen kigombolt. Ugyanaz a nadrág és cipő. Ezek
szerint nem ment haza?
Lehajto fejjel, kezét a zsebébe dugva araszol lefelé. Amikor egy
kicsit megemeli a tekintetét, látom, milyen karikás a szeme. Haja
kócos és rendezetlen, ezért képtelen vagyok elhinni, hogy ő az.
Pocsékul néz ki.
 – Nem – válaszolom, és keresztbe fonom a karomat. – Nem
hozzám tartozik.
– Nos… – sóhajt Virginia. – Lá am, hogy egy kocsiban alszik a
házadnál. – Leengedi a botját, és Trace lábához szorítja. – Azt
mondta, ismer téged. Ilyeneket mondo , hogy elve ed az eszét, és
már nem az, aki régen volt, meg hasonlók.
Állkapcsom megfeszül.
– Egy pillanat…
Trace akkorát sóhajt, hogy a válla is megemelkedik. Aztán
bűnbánó pillantást vet rám.
– Danni…
– Ne!
Pa anásig feszül minden idegszálam, miközben magamhoz
szorítom a menyasszonyi ruhát.
Virginia még egy utolsó pillantást vet Trace-re.
– Isten sosem bocsát meg az olyan hazug szoknyavadászoknak,
mint maga.
– Kérlek, Danni… – A hajába túr, aztán ismét zsebre vágja a kezét.
– Muszáj…
– Hogy mert idejönni egyáltalán? – korholja Virginia. – Ha Cole
még élne – Isten nyugosztalja szegény út –, úgy megkergetné a
motorjával, hogy maga rögtön kilehelné azt a mocskos lelkét!
Vicces. Míg Cole i lako , Virginia megállás nélkül szapulta. De
azóta, hogy meghalt, ódákat zeng róla.
A tüllszoknyát babrálom, és körülnézek a pincében. Tegnap
jókora lépést te em. Mindent dobozba rendeztem és a lépcsőhöz
pakoltam. Kivéve persze az esküvői ruhát. Azt képtelen vagyok
szem elől téveszteni. Ma reggel viszont sokkal erősebbnek érzem
magam. Két lábbal a földön. Így már készen állok, hogy elbánjak
Trace Savoyjal.
– Semmi baj, Virginia – mondom, aztán felállok, és félreteszem a
ruhát. – Majd én elintézem.
– Azt tudom – válaszolja Virginia, és a botjára támaszkodik. – Ha
végeztél, a mosókonyhában van egy kiége villanykörte. Nem érem
el.
– Kicsit később benézek.
Odamegyek hozzá, hogy felsegítsem a lépcsőn, de ő visszautasít.
– Magamtól is fel tudok menni.
Lélegzet-visszafojtva várom, hogy elinduljon. Amikor átmegy a
konyhán, becsukja a hátsó ajtót.
Megkönnyebbülten sóhajtok, míg elhaladok Trace melle , és
leülök a matracra.
– Egész éjjel i voltál?
– Nem.
Megvakarja az állát, odajön a matrachoz, és leül a másik végébe.
Köztünk a menyasszonyi ruha.
– Nem juto am el a sarokig, amikor visszafordultam.
– A kocsiban aludtál? Miért? – kérdezem gyanakodva.
– Gondoltam, legjobb lesz, ha mindke en alszunk egyet az
egészre, hátha elmúlik a harag.
Olyan erőteljesen néz, hogy kezdem magam kellemetlenül érezni,
behangoltnak tűnik, de ez semmit nem változtat a tekintetén. Kis
híján felfal a szemével, ezért összehúzom magam. Szörnyű, milyen
nagy hatással van rám még azok után is, amit művelt.
– Mondd, amit akartál – szólalok meg végül, és az ölembe teszem
a kezem. – Aztán kérlek… hagyj engem békén!
Közelebb hajol, kőkemény pillantást vet rám, és a lehető
legkomolyabban így szól:
– Nem keféltem Marlóval.
Mély levegőt veszek, és szívemet átjárja a remény. És a kétség.
– Ne tedd próbára a türelmemet, Trace!
– Esküszöm, Danni. Tudtam, hogy korán végzel a munkával, és
számon akarsz kérni. Már akkor tudtam, amikor feljö él.
– Nem azért végeztem hamarabb, hogy vitatkozzak veled –
ordítom, és felpa anok a matracról, hogy szembeálljak vele. – Azért
mentem, hogy odaadjam magam. Mindenestül!
– Most már tudom. – Előrehajol, és összekulcsolja az ujjait a
tarkója mögö . – Rájö em, amikor meglá alak abban a ruhában.
Tudtam, hogy mindent elcsesztem. Azt is tudtam, hogy életem
hátralévő részében jóvá kell tennem mindezt.
– Csakhogy ez nem sikerült. Tönkrete ed a randimat, úgy dugtál
meg, mint egy kiéheze fenevad, aztán faképnél hagytál. O hagytál
a földön, mint eb a szarát.
Megszorítja a nyakát, és zihál a mellkasa.
– Azért jö em, hogy bocsánatot kérjek és a lábad elé boruljak.
Aztán meglá alak azzal a ckóval, és megtudtam, mit te él vele… –
Nagyot sóhajt, és folytatja. – Elbasztam. Nincs mentség, és el nem
tudom mondani, mennyire sajnálom – mondja leszege állal és
ökölbe szoríto kézzel.
Aztán kínosan felnevet.
– Ebben nem vagyok jó. Olyan vagyok, mint egy rémálom.
Tudom, de próbálkozom. Olyan fér akarok lenni, aki megérdemel
téged – jelenti ki bánatosan.
Leengedem a vállamat, és alig kapok levegőt.
– Ha tudtad, hogy munka után megkereslek, miért voltál vele?
Lá am, hogy dugsz vele, Trace. Deréktól lefelé meztelen volt,
nyögö .
– Marlo nekem dolgozik, és bármit megtesz, amit kérek. Ha azt
mondom, nyúljon magához, míg én nézem, simán megcsinálja. –
Összeszorítom az ajkaimat. – Nem néztem – teszi hozzá gyorsan. –
Még csak fel sem állt rá.
– Te nem vagy ép – válaszolom, és eltávolodom tőle. Nem, mintha
úgy jobban megérteném a logikáját. – Ha velem akartál kapcsolatot,
miért keféltél másik nővel?
– Nem keféltem vele! – ordítja, aztán egy kicsit halkabbra veszi. –
Kamera van a szobában. Mindent felvesz. Be tudom bizonyítani.
Visszanézheted az utóbbi négy hónapot. Te vagy az egyetlen nő, aki
megfordult az ágyamban.
– Nem hiszek neked.
Bár legszívesebben minden szavát elhinném.
– Azt mondtad, soha nem alszol egyedül.
– Az volt az első együ töltö napunk, és ez akkortájt igaz is volt.
– Ráncolja a homlokát. – Nem voltam nővel, amióta veled
találkoztam.
Most nem vagyok e éle beszélgetésre hangolva. Játszik az
érzelmeimmel, és megint manipulál.
– És mi van azzal a nővel, aki az öledben ült a kaszinóban? –
kérdezem csípőre te kézzel. – És azzal a több tuca al, akikkel a
szemem lá ára örtöltél a bárban?
– Négy hónap után te voltál az első, akivel ágyba bújtam.
– Akár igaz, akár nem, el akartad velem hitetni, hogy megdugtad
Marlót. Ennek semmi értelme.
– Amikor tegnap idejö em, azt akartam, hogy engem válassz.
Hallani akartam. – A párnára hajtja a fejét, és a tetőgerendát nézi. –
Amikor elmentem, úgy éreztem, mintha csak arra kellenék, hogy
eltereljem a gyelmedet az egyetlen fér ról, akit szeretsz. – Az
esküvői ruhára néz, és lehunyja a szemét. – Amikor hamarabb
végeztél a munkával, azt gondoltam, hogy fel akarsz mondani. –
Ennél nagyobbat nem is tévedhete volna. Leülök a matracra, és
megmasszírozom a halántékomat. Muszáj innom egy kávét. –
Megszoktam, hogy mindig megkapom, amit akarok – folytatja, és
mélyen a szemembe néz. – Veled szemben viszont elvesztem a
kontrollt. Teljesen felkavarsz érzelmileg. Tegnap mérhetetlen
fájdalmat éreztem, mert úgy gondoltam, nem kellek neked. Nem
készültem fel rá. Jó ég, Danni! Még soha nem éreztem magam ilyen
sebezhetőnek.
– Ez szerelemnek tűnik – válaszolom halkan.
Rám néz, és olyan, mintha kétségbeese volna.
– Tudod, a szerelem nem választás kérdése – mondom, és
végigsimítok a menyasszonyi ruhán. – Nem tudod befolyásolni. Az
csak… megtörténik, és jobban teszed, ha elfogadod, és megragadod
a lehetőséget, mert ki tudja, mikor veszíted el ugyanazzal a
lendüle el.
– Nem kelle volna téged választás elé állítanom – jelenti ki
szomorúan. – Mégis megte em, és szörnyű, hogy nem kaptam
választ. Megbántódtam, és úgy éreztem…
– Tehát azért rendezted meg a jelenetet Marlóval, hogy megbánts.
Bólint.
– Féltékeny, bosszúálló idióta vagyok.
Megmarkolom a ruhát, és odaviszem a dobozhoz, amelyikbe az
eljegyzési gyűrűt te em. Amikor elpakolok, összevissza tördelem a
kezem, és gondolkodom.
Nem tudok megbízni Trace-ben. Sok időbe telik, míg valahogy a
helyükre kerülnek a dolgok. Feltéve, ha mindke en beleadunk
mindent, hogy a közös jövőnket építsük.
– Mit csinálsz? – kérdezi.
– Továbblépek.
Bezárom a dobozt, kihúzom magam, és megnézem a te em
végeredményét.
Feláll a matracról, és ellágyul a tekintete, ahogy közelít felém.
– Remélem, hogy ez a kijelentés nem rám vonatkozik – válaszolja.
– Összevonom a szemöldökömet, és várom, hogy folytassa. – Ha
veled bármi történne…
Megáll mögö em, a vállamra teszi a kezét, aztán a mellkasához
húz.
– Ha elvesztenélek vagy meghalnál, nem hiszem, hogy tovább
tudnék lépni.
Nagyot sóhajtok, és reszket minden porcikám.
– Nem minden kapcsolat okoz ekkora fájdalmat. Ha jól működik,
a világ legjobb érzése kapcsolatban lenni. Sokszor azokért a
pillanatokért érdemes élni, amiket a szerelmeddel töltesz. – Lehajtja
a fejét, és érzem a sóhajtását a nyakamon. Mintha a szavaim reményt
adnának neki a ke őnk jövőjét illetően. – Megrekedtünk, Trace.
Megrekedtünk a beteges bizalmatlanság, a féltékenység, a félreértés
és az örökös számonkérések szintjén. Így nem működhet egy
kapcsolat.
Átöleli a derekamat, és a halántékomhoz szorítja a homlokát.
– Kérlek, ne írj le rögtön!
– Nem tudom, mit tegyek, de nem akarom feladni. Sok dolgot kell
még rendeznünk, főképp a kapcsolatodat Marlóval.
Elém áll, és megfogja az arcomat.
– Soha nem feküdtem le vele.
Vége a bizalomnak.
Megragadom a karját.
– Látni akarom a tegnap éjszaka felvételét.
– A kocsiban van a laptopom – válaszolja. Megfogja a kezem, és
elindulunk.
 huszonegyedik fejezet

Ahogy követem Trace-t a lépcsőn felfelé, folyamatosan kavarognak a

gondolataim. Talán nem kefélt Marlóval. Talán még érzek a ckó
iránt valamit. De e ől még ugyanaz a manipulatív szemétláda
marad.
A lépcső tetején becsukja az ajtót, és játszani kezd a laka al.
– Miért tarto ad zárva?
– Olyan helyre vezet, ami nem létezik többé.
Egy pillanatra a fejem búbjára hajtja az állát, aztán megfogja a
kezemet, és elvisz onnan.
Bekapcsolja a kávégépet a konyhában, és szanaszét túrja a
szekrényeket, miközben telefonál.
– Majd én megcsinálom – mondom, és félrelököm, hogy
előkerítsem a kávébabot.
– Igen – mondja a telefonba, és a hűtő felé veszi az irányt. – Miss
Angelo és én péntekig nem leszünk bent. Tedd, amit kell.
Tessék? Csak négy nap múlva lesz péntek. Megfordulok, a hátát
bámulom, miközben kiveszi a hűtőből a szalonnát és a tojást.
– Küldj valakit Miss Angelo házába egy útitáskával! – Megfordul,
és kínosan rám mosolyog. – Farmer és póló – mondja ismét
valakinek a vonal túloldalán.
A pultra támaszkodom, és összekulcsolom a kezem.
– Mit csinálsz? – kérdezem.
– Ennyi. – A földet bámulja, végül felsóhajt. – Várj, Marlo! –
kiáltja, és vakargatni kezdi a nyakát. – Sajnálom a tegnap éjszakát.
Kihasználtalak. Hiba volt, és… – Lehunyja a szemét, aztán jó néhány
másodpercig hallgat. – Értem. – Bontja a kapcsolatot, és rám néz. –
Marlo beadta a felmondását, miután elmentél.
Nem hibáztatom, és nem tehetek róla, de önző módon még örülök
is neki.
– Beperelhet szexuális zaklatásért.
– Busás végkielégítést kapo , cserébe aláírta a megállapodást,
miszerint sem perben, sem peren kívül nem támaszt velem szemben
követeléseket.
– Még szerencse.
Elfog a rossz érzés, ezért kínomban dobolni kezdek az ujjaimmal a
pulton. Nagyon nem tetszik, ahogy azzal a nővel bánt. Lehet, hogy el
kéne engednem a témát, de az nem az én stílusom.
– Szerinted rendjén van, hogy így bánsz egy nővel? Neked
dolgozo , és te arra kérted, hogy maszturbáljon, mert erre volt
szükséged az idióta játékodhoz, aminek semmi köze nem volt hozzá.
Ez egyáltalán nem helyes.
A zsebébe csúsztatja a kezét, a földet nézi, és gondterhelten sóhajt.
– Marlo nem olyan, amilyennek látszik.
– Hogy érted ezt?
– Nemcsak szexelni akart velem. – Rám néz, összevonja a
szemöldökét, aztán folytatja. – Elmebeteg módon szerelmes volt
belém. Háromszor találtam meztelenül az íróasztalomon.
– Mikor?
– Nagyjából akkor kezdődö , amikor elkezdtél nálam dolgozni.
Megváltozta am a biztonsági kódot, és kirúgtam.
– Akkor miért dolgozo még mindig neked?
– Mert megjelent egy rakás ügyvéddel, és azzal fenyegetőztek,
hogy beperelnek szexuális zaklatásért. Aminek persze semmi alapja
nem volt.
– Ennyi pénzzel a zsebedben hogyhogy nem tudtad legyőzni?
– Le tudtam volna. De inkább úgy döntö em, megleckéztetem.
– Azzal, hogy nézed, ahogy maszturbál?
– Azzal, hogy megvárom a megfelelő alkalmat, és videóra veszem,
ahogy önként magához nyúl a hálószobában.
Hú.
– Megmuta ad neki a videót?
– Rögtön az után, hogy elmentél. Egy percig nem gondolkodo ,
rögtön elfogadta a feltételeimet. – Összevont szemöldökkel néz rám.
– Mondtam neked, hogy egy bosszúálló szemétláda vagyok.
Ezek szerint Trace perelhe e volna be a nőt szexuális zaklatásért.
Tönkretehe e volna a karrierjét és az egész életét. Ehelye még ő
kért bocsánatot, hogy kihasználta, és zete neki, amikor kilépe .
Azt mondja, bosszúálló, de inkább könyörületesnek tűnik. A maga
rendkívül furcsa módján. Ha belegondolok, milyen nagylelkű volt,
melegség járja át a szívemet.
 Sóhajtok.
– És mi van a táskával?
– Úgy döntö em, ideje tennem valamit a „megrekedésünk” ellen.
– Ahhoz nem elég négy nap.
– Tudom, de nem akarok mozdulni mellőled. Gondolom, bárhol
szívesebben lennél, mint a lakásomban. I is tölthetjük a hetet. Vagy
Hawaiin, Párizsban, Ausztráliában…
Elveszte e a józan eszét.
Megfőzöm a kávét, és próbálom logikusan végiggondolni ezt az
egészet. Azt sem tudom, vele akarom-e tölteni a napot, nemhogy
négyet a világ másik végén.
– Nem megyek veled sehová.
– Akkor i maradunk.
Mögém lép, és a tarkómhoz szorítja a homlokát.
– Nem hagylak el, Danni. Soha. – Legszívesebben elolvadnék, az
eszem mégis azt súgja, hogy hazudik. Megmarkolja a csípőmet, és
magának há al a mellkasához húz. – Nem léphetsz ki a kaszinóból.
Parancsoló hangvétele hallatán feláll a szőr a hátamon, de nem
ellenkezem.
– Maradok. Míg el nem cseszed – válaszolom határozo an.
– Nem fogom.
Hátralép.
– Hol a villanykörte?
– A szekrényben. Miért? – kérdezem az előszoba felé mutatva.
– Mindjárt visszajövök.
Ahogy kitöltöm a kávét és megfogom a szalonnát, nyílik és
csukódik a bejárati ajtó. Odamegyek a konyhaablakhoz, és látom,
ahogy Trace Virginia háza felé tart a villanykörtével.
Mosolygok, és arra gondolok, hogy a szomszédasszonyom
alaposan ki fogja osztani Trace-t. Ha meg akarja nyerni, jóval többet
kell tennie, mint kicserélni a villanykörtét. Kezdetnek viszont nem
rossz.
És ha Trace engem akar megnyerni… Kezdhetné azzal, hogy
vállalja a kockázatot. Meg kell győznie, hogy feltétel nélkül bízhatok
benne, mert jelen pillanatban állandó kétségek gyötörnek vele
kapcsolatban.
Visszatér, mire feltöröm a tojást, és a szalonnazsírba teszem.
– Hogy ment? – kérdezem.
– Ez a nő makacs, mint egy öszvér.
 – Kellemetlen, igaz?
– Az átkozo sétabotja mia még most is zúzódások vannak a
lábamon.
Megfogja a spatulát, és kinyitja a laptopját.
– Feltöltö em a videót. Csak nyomd meg a lejátszás gombot, és
mehet.
Amikor elkészíti a tojást, felpa anok a pultra, és az ölembe
veszem a készüléket. Úgy kezdődik, hogy ő és Marlo belépnek a
hálószobába. Nincs hang, de érezni köztük a feszültséget. Trace nem
néz a nőre. Mozog a szája, majd rámutat a kanapéra, ahol rájuk
találtam. Marlo megfogja a torkát, és rajongva gyeli a felé közeledő
Trace-t.
– Jó ég! Ez a nő tényleg akart téged.
Megáll a kezében a spatula.
– Nem volt kölcsönös a vonzalom.
Talán nem, de még így is fáj nézni, ahogy a nő mögé áll, és nézi,
ahogy felhúzza a szoknyáját és maszturbálni kezd. Trace nem néz le.
Tekintete hol az órájára, hol az ajtóra téved. Nadrágja a dereka ala ,
de az alsónadrágját magán hagyta. Marlo a párnába temeti a fejét, és
így elégíti ki magát, ezért nem veszi észre, hogy Trace nem ve e elő
a farkát.
Fél perc múlva belépek. Trace addig a bizonyos pillanatig nem ér
Marlo csípőjéhez.
Meg akart bántani, és ahogy visszanézem a saját arckifejezésemet
a képernyőn, ez valóban sikerült neki.
Eleget lá am. Remeg a kezem, ahogy lehajtom és félreteszem a
laptopot.
Trace lehúzza a serpenyőt a tűzről, és a lábam közé lép.
Fájdalmasan rám néz, aztán átkarol. Ezután az egyik kezével a
nyakamat, a másikkal pedig a hátamat szorítja, hogy minél közelebb
legyek hozzá.
– Szeretlek – mondja, és megcsókolja a vállamat. – Annyira
szeretlek, hogy már magam is félek.
– Én is. – Átölelem, és hozzábújok. – Koncentráljunk a jelenre! Jó?
– Jó – válaszolja, és sóhajt egy nagyot.
Egymás melle ülünk a kanapén, isszuk a kávét, és elmerülünk a
saját gondolatainkban.
Ő fejezi be előbb. Hátradől, és csak gyel.
– Nincs tévé sem i , sem a hálóban, viszont a pincében van egy.
 – Cole-é volt.
– Működik?
– Igen.
Összeszedem a csészéket, és elindulok a konyhába.
Követ.
– Nem értem, miért van a pincében.
Beteszem a csészéket a mosogatóba, és a pultra támaszkodom.
– Minden holmiját levi em.
– Kivéve a Harley-t.
– Ha le tudnám gurítani a lépcsőn, azt is levi em volna. –
Mosolygok, de olyan, mintha grimaszolnék. – Nem segíte e a gyász
feldolgozását, hogy mindennap lá am a cuccait. Kemény hónapokat
éltem át a halála után. Kicsit én is odale em.
Ahelye , hogy részvétet nyilvánítana vagy hamis frázisokat
pufogtatna, pont azt adja, amire vágyom. Megfogja az arcomat, és
homlokon csókol. Kezemet a derekára csúsztatom, és addig állunk
így egymással szemben, míg csengetnek.
Köszön a sofőrjének, és elveszi tőle a táskát. Aztán megfogja a
kezem, és a fürdőszoba felé visz.
– Lezuhanyozunk, és alszunk egyet. Mit szólsz?
Mondhatni: csodás. Tegnap éjjel csak pár órát aludtam, és
gyanítom, hogy neki sem volt túl jó éjszakája a sportkocsiban.
A kád és a mosdó közö i szűk folyosón kicsit át kell magát
préselnie, de megoldja. Vajon azt szeretné, hogy együ
zuhanyozzunk? Izgato ságomban összeugrik a gyomrom, ami elég
vicces azok után, amit tegnap műveltünk. Deréktól lefelé viszont
még nem lá am meztelenül.
Megfogja a pólóját, és egy mozdula al lehúzza a fején keresztül.
Aztán a nadrágjára teszi a kezét, lehúzza a cipzárt, és leveszi a
cipőjét és a zokniját is. Felém fordul. Nincs más rajta, csak egy fekete
alsónadrág.
Makulátlan bőrének és izmainak lá án csorogni kezd a nyálam, és
lüktetést érzek a lábam közö . Legendába illő, ahogy o áll. Olyan
erőt és magabiztosságot sugároz, mint egy hódító viking.
Minden szentnek van valamilyen története. Nem csodálkoznék,
ha a norvég hadistennek és a szépség istennőjének köze lenne Trace
családjához. Ahogy elnézem ezt a csodás, magas, szuggesztív fér t,
megborzongok a gyönyörűségtől.
Most nekem kéne levetkőznöm. Nem vagyok szégyenlős, de kicsit
kellemetlen úgy vetkőzni, hogy közben le nem veszi rólam a szemét.
– Ideges vagy – mondja, és kicsit felemeli az államat.
Az ajkamba harapok, a bimbóm pedig kőkemény lesz.
Minden keserűséget és drámát félretéve, vonzódom ehhez a
ckóhoz. Sokáig nem feküdtem le senkivel, és most, hogy vele
vagyok, végre úgy érzem, hogy vége a nélkülözésnek. Vad szex volt
a miénk – gyűlöle el teli, keserű, viharos –, mégis elképesztően jó.
Azon gondolkodom, hányféleképpen lehet vele szexelni.
Gyengéden, játékosan, perverz módon…
Jó ég! Azok után, ahogy elgyapált, tudom, hogy perverz a pasas.
Képtelen vagyok elfelejteni, milyen szívtelen volt, mégis
olthatatlan vágyat érzek, hogy vele legyek.
– Majd megmosdatlak – mondja, és végigsimít a hajamon. – Jól
vagy? – kérdezi lágyan.
– Igen.
Visszahúzza a zuhanyfüggönyt, és kikerekede szemmel nézi az
apró, zöld kádat.
– Pont így néztél, amikor az autómat veze ed.
– Gondolom, Cole is hasonlóan reagált, amikor meglá a ezt a zöld
koporsót.
– Igazán nem kell – válaszolom, és nyelek egyet.
– Mit?
– Belekeverned Cole-t. Mármint szóba hozni.
– De igen. Az életed része volt, és nem kell, hogy titkold elő em.
Ha úgy érzed, hogy beszélned kell róla, örülnék, ha megosztanád
velem.
Látom, hogy próbálkozik, és nagyra becsülöm. De vannak dolgok,
amikről nem szeretném, ha tudna. Így például arról sem, hogy
hányszor és milyen pózban keféltünk Cole-lal a kádban.
– De kérek tőled valamit – mondja. – Ha képes leszel valaha
megbocsátani, szeretném, ha hagynál nekem helyet a szívedben. I –
teszi hozzá, és megkocogtatja a mellkasomat. – Rendben?
– Rendben.
Iszom a szavait, és gyelem a tekintetét. Most tűnik fel, milyen
sebezhető tud lenni.
Megfogom a felsőm alját, de ő lefejti róla a kezemet, és lehúzza.
Ezután a sortom alá csúsztatja a kezét, és gyengéden végigsimít a
bőrömön.
Amikor leveszi az alsónadrágját, minden eddig érze
feszültségem tovaszáll, és bizsergést érzek a testem minden pontján.
Vágyakozva csodálom, annyira megbabonáz.
Erős karjának, kőkemény hasizmának és hatalmas farkának lá án
elgyengülök. Muszáj megtámasztanom magam a falnál.
Lehajtja az állát, és összevonja a szemöldökét.
– Gyere a zuhany alá, Danni!
Megmozdulok, ő pedig követ. Aztán elkezdi masszírozni a
nyakamat, a lábamat, végül megérint a lábam közö . Alapos,
gyengéd, és elképesztően vonzó.
Megmossa a hajamat, aztán a fal felé fordít, végigsimít a
szappanos kezével a mellemen és a lábam közö . A vállára hajtom a
fejem, és meg sem próbálom tompítani a nyögést.
– Melle ed képtelen vagyok visszafogni magam – mondja, és
csókolgatni kezdi a nyakamat. Lehelete forró, és tudom, mennyire
kiéheze a szexre. – Te és a feszes kis tested. – Ezzel rácsap a
fenekemre, és végigsimít az ütés helyén. – Olyan dolgokat akarok
művelni veled, amik illegálisnak számítanak.
Megfordulok, és megfogom az arcát. Kicsit szétválnak az ajkai,
miközben rám néz. Aztán megcsókol. Erősen, mélyen, tüzesen. Tele
vággyal. Nyelvünk folyamatosan kergetőzik, és ölelkezünk, aztán
mindke en a falnak dőlünk.
Kőkemény farkát a hasamhoz szorítja. Megfogom, és lassan
simogatom, mire teli torokból felüvölt.
– Azt mondtam, csak megmosdatlak – jelenti ki, aztán
megmarkolja a hajamat, és a csípőjét mozgatja, hogy még jobban
érezze a kezemet a fér asságán.
– Megmosda ál. Most ideje, hogy belém rakd a farkadat.
– Danni! – Kezét a kézfejemre teszi, miközben én továbbra is a
hímtagját simogatom. – Többet akarok a szexnél.
Szabad kezemmel végigsimítok a haján, és gyelem, ahogy a
fürtjei szabályosan az ujjam köré tekerednek.
– Együ töltjük az elkövetkezendő négy napot?
– Ha nem követek el több hibát – mondja, és megcsókolja a
csuklómat –, akkor az egész életünket együ töltjük.
Majd kiugrik a szívem.
– Ha i maradsz, biztos, hogy szexelni fogunk. Számít, hogy
most, vagy négy nap múlva következik be?
– Nem gondoltam, hogy ezt fogom mondani, de igen. Számít.
Visszalép, és megragadja a sampont.
 – Tudom, mit akarok, és a szíved nincs o … egyelőre. – Feszül a
bicepsze, ahogy besamponozza a haját. – Nem hagyom, hogy a
pillanatnyi élvezet utáni vágy tönkretegye a hosszú távú terveimet.
Eltökéltnek hangzik, mégis látom rajta, hogy nehezére esik
visszautasítani. A pillanatnyi élvezet utáni vágy elég egyértelműen
látszik a lába közö .
Kicsit hátrébb megyek, és segítek neki beszappanozni magát. Tíz
perc múlva meztelenül fekszünk az ágyban, lábunk
összegabalyodva. Testét a hátamhoz szorítja, hátulról átölel, combját
pedig az enyém közé csúsztatja. Még mindig kemény a hímtagja, de
nem dörzsöli hozzám. Úgy tűnik, beéri azzal, hogy átölel. Abban az
ágyban, melyet megoszto am Cole-lal.
Nem örülök, hogy beférkőzö ez a gondolat, de képtelen vagyok
kizárni. Cole ve e nekem ezt az ágyat, amikor beköltözö . A
matraccal és a szürke ágytakaróval együ . Hónapokkal az után is
éreztem az illatát, hogy elment.
– Mesélj róla! – kéri halkan Trace.
Olvas a gondolataimban? Hátrafordulok, és látom, hogy a képeket
nézi.
– Talán jobb, ha elteszem őket – válaszolom ökölbe szoríto
kézzel.
– Mia am ne – mondja sietve, és megfogja a kezem. – Szeretném
o hon érezni magam a házban, amit megoszto ál vele. Abban az
ágyban fogunk szeretkezni, amelyben vele háltál. Ha képtelen
vagyok ránézni a róla készült képre, vége a kapcsolatunknak.
Szívemet melegség járja át, mégis tartok egy kicsit a dologtól.
– Tényleg szeretnél hallani róla? – kérdezem, és megszorítom a
kezét.
– Igen.
Elmesélem, hogyan találkoztunk, és mesélek az együ töltö tíz
hónapról is. Elárulom, hogy ő tervezte és építe e a táncstúdiót,
mesélek a motoros utazásokról, és arról, mennyire utálta Cole
Nikolait. Trace meg sem szólal, és a teste sem feszül. Továbbra is
lágyan ölel.
Kicsit elcsuklik a hangom, amikor rátérek Cole munkájára, és arra,
hogy i hagyo mia a, majd mesélek a robbanásról, melyben életét
veszte e.
– Mérgesnek tűnsz – mondja Trace. – Nem hibáztathatod azért,
hogy…
 – A munkáját választo a.
– Úgy tűnik, nem volt más választása, Danni.
– Igazad van – sóhajtok, és megfordulok, hogy ránézzek. –
Ragaszkodom a haraghoz. Ezáltal… könnyebb. Ezért hadd
haragudjak. Jó?
– Azt csinálsz, ami jólesik – válaszolja, és megcsókol.
– Komolyan? – kérdezem, és megfogom a merevedését.
– Ezt az egyet kivéve. – Nyög egyet, aztán leveszi a kezemet a
hímtagjáról. – Mesélj a családodról!
– Most tényleg azt akarod, hogy a szüleimről meséljek, miközben
kőkemény a farkad?
– Szeretném, ha mesélnél róluk – válaszolja, és a mellkasához húz.
– Hátha akkor megszűnik a merevedésem.
Órákig beszélgetünk a munkáról és a családról. Arról, hogy mit
szeretünk és mit nem. Viszont nem beszélünk a múltról és a jövőről,
mert mindke en a jelenben akarunk maradni.
Nem tudom, mikor aludtam el, de arra ébredek, hogy valaki sikolt
a hálószoba ajtajánál.
– A francba! – kiált Bree, aztán elfordul, és kiordít az előszobába. –
Hátra arc mindenkinek!
Lépteket hallok a konyha felől. Gyanítom, hogy David és Angel
gyorsan távozik.
Trace anyaszült meztelenül fekszik melle em, kezét lazán a feje
ala tartva. Nem mosolyog, de annak ellenére, hogy még álmos,
csillog a szeme. Ennek a ckónak semmi szégyenérzete.
– Elkobzom a kulcsodat – mondom Bree hátának, és felülök.
– I van – válaszolja, és vakon az öltözőasztalra akarja dobni a
kulcsot, de az a földön landol.
– Mr. Savoy. Öhm… Trace… Sajnálom, hogy lá am a… Nos…
– A farkát? – kérdezem, és eltakarom a lepedővel Trace csípőjét és
a mellemet. – Megfordulhatsz. Betakartuk magunkat.
Látszik, hogy Bree elvörösödik. Amikor megfordul, Trace
merevedését nézi a takaró ala .
– Nem néztem… Ez… Lá am, és gyorsan félrenéztem. Nem is
tudom pontosan, hogy… mennyit lá am, szóval, öhm…
– Összevissza beszélsz, és bámulod – mondom vigyorogva, és
Trace mellkasára teszem a kezem. – Trace, ő a húgom, Bree.
Trace magán tartja a lepedőt, a matrac sarkához húzódik, felül, és
Bree felé nyújtja a kezét.
 – Örülök, hogy találkoztunk.
– Öhm… – Bree egy pillanatra csak bámul, aztán végre kezet fog
Trace-szel. – Részemről a gyönyör. – Kikerekedik a szeme, aztán
elvörösödik. – Mármint, nem úgy értem. Gyönyör, de nem abban az
értelemben. Szóval…
– Bree! – mondom cse intve.
– Hm?
– Magunkra hagynál minket?
– Persze – válaszolja, és gyorsan becsukja maga mögö az ajtót.
Trace lerúgja a lepedőt, és fölém hajol. Ezzel arra ösztönöz, hogy
visszafeküdjek.
– Ő…
– Furcsa?
– Inkább azt mondanám, vicces. De tulajdonképpen fura.
– Nap mint nap elsősökkel találkozik, nem ilyen vonzó és
meztelen fér val, mint te.
Megsimogatom a fenekét, aztán belemarkolok.
– Bár meg kell mondjam, még soha nem lá am a húgomat ilyen
idegesnek. Szerintem alaposan zavarba hoztad.
– Nem hiszem, hogy rám ka ant volna – feleli, és csókot nyom a
kulcscsontomra.
– Nem is.
Kicsit eltolom az állát, és igyekszem nem nevetni azon, ahogy a
borostájával csiklandoz.
– Le nem ve e a szemét a kőkemény hímtagomról – jelenti ki
vigyorogva.
Látszik, hogy büszke magára, amiért megdicsértem a fér asságát.
Mondanám, hogy többet nem legyezgetem a hiúságát, de ez biztos
nem igaz. Mert a mosolya… nagyon szexi, ahogy ível. Arca
felragyog, és egész más benyomást kelt, mint eddig.
– Többet kéne mosolyognod. Ezzel, i – mondom végigsimítva az
ajkán, aztán egy kicsit megbököm a száját.
Pillanatra kinyitja, és akkorát harap az ujjamba, hogy felsóhajtok.
Kuncog, aztán megcsókolja a nyakamat, és harapdálni kezdi a
fülcimpámat.
Kicsit összehúzom magam.
– Várnak.
– Mindig hívatlanul jelennek meg?
– Általában igen, de most tudtam, hogy jönnek, csak elfelejte em.
David megjavítja a féket.
– Akkor felkelek és segítek.
Kikel az ágyból, és odamegy a táskájához. Minden lépésre feszül
az a csodás hátsója.
– Tudod, mit kell csinálni a kocsival?
– Régen autószerelő voltam.
– Komolyan?
– Nem – horkant fel. – De egy valamirevaló hímnemű tudja, hogy
kell megjavítani a féket.
Tíz perc múlva a kanapén ülök Breevel, és sört iszunk.
– Lá am a puccos autót a ház elő . – Trace-re néz, aki David
melle guggol, aztán a kocsimat gyeli. – Azt hi em, szalontáncot
tanítasz valamelyik gazdag vendégednek.
– Már nem foglalkozom ilyesmivel.
– Tudom. De azt álmomban nem gondoltam volna, hogy
bemegyek, és az ágyban talállak egy… olyannal. Most irigykedem.
Követem a tekintetét a szőke hajú, kék szemű félisten irányába.
Épp egy olajos alkatrészdarabot bámul. Ahogy oldalra billenti a
csípőjét, még jobban feszül a farmerja. Fehér izompólója tökéletesen
kiemeli izmos felsőtestét. Az a fajta fér , aki teljesen elveszi az
eszemet, és megbabonáz.
Még Angel is rajong érte. El nem mozdul mellőle, mióta kijö ünk.
Amikor felnéze Trace-re, Trace visszanéze , és furcsamód szavak
nélkül is kommunikáltak.
Angel csak egyéves volt, amikor Cole meghalt, ezért Trace az első
fér , akit melle em lát. Szívemet melegség járja át, ahogy együ
látom a családomat és Trace-t.
Ha nem vigyázok, még a végén teljesen belezúgok ebbe a pasasba.
Ijesztő a gondolat, mert nem bízom benne. Képtelen vagyok rá.
– Ne örülj túlságosan, Bree – su ogom a húgom felé, hogy Trace
még véletlenül se hallja. – Még rengeteget kell dolgoznunk ezen a
kapcsolaton.
– Hogy érted ezt?
Miközben a fér ak lázasan dolgoznak, elmesélem Bree-nek, hogy
mi történt, miután előző reggel hazament. Az öltáncot, a
veszekedést, a drámát Marlóval és Jasonnel, az őrült szexet, és Trace
tervét, hogy velem akarja tölteni a következő négy napot.
– Rendet raktál a pincében? – kérdezi könnyes szemmel.
– Igen.
 – Kiüríte ed a csészét!
Jóságos ég!
– Ez nagyon giccses.
– Nem giccses, csak érzelmes.
Megölel, aztán így szól:
– Nagyon büszke vagyok rád. – Aztán hátradől, és megszorítja a
kezem. – Meg kell neki bocsátanod.
– Tessék?
Megfeszül a nyakam, és elhúzódom.
– Nem. Nem fogok…
– Nem látod, hogy segít neked?
Egy vonzó seggfejet látok, akinek minden izma kőkeményen
feszül a munkától.
– Nem a kocsira értem. Segít neked továbblépni. És akinek ilyen
becses dákója van…
– Kérlek, ne hívd dákónak.
– Én a helyedben elfelejteném az egészet.
– Kizárt. – Kinyújtom a lábam, és a lábujjammal végigsimítok a
kőburkolat mintáján. – Nagyon fájt, amikor meglá am Marlóval.
– Mert megbánto ad.
– Én nem szándékosan te em. Ez a különbség. Ő viszont
bosszúálló és gonosz.
– Szerelmes. Te tudod a legjobban, hogy a szerelem bolonddá
teszi az embert.
Ismét Trace-re néz, és a száját nyalogatja.
– Azért akarod, hogy megtartsam, mert akkor kedvedre
bámulhatod.
– Pontosan.
– Ez nem segít. Próbálom okosan kezelni a helyzetet – mondom,
és a há ámlának dőlök.
Ő is ugyanígy ül, és szélesen vigyorog.
– Szereted.
– És? – kérdezem, és megvonom a vállam.
– Mindig azt mondtad, a szerelemben nincs választás.
– Soha nem gondoltam, hogy kétszer is szerelmes tudok lenni –
su ogom.
– Mindenkinek jár egy második esély.
Kétértelmű kijelentésén alaposan elgondolkodom.
Trace megérdemel egy második esélyt. Ahogy én is.
 huszonkettedik fejezet

Három hete várom, hogy szexeljünk Trace-szel. Tudom, hogy a mai

nap lesz az, mert azt mondta, vegyek fel szoknyát, és ne legyen
rajtam bugyi.
Állok a gardróbszerkény elő , és turkálok a ruháim közö . Már
csak az a kérdés, hogy mit vegyek fel.
Közben folyamatosan zakatolnak a fejemben a kérdések:
Bízom benne? Megbocsáto am már neki? Elmondjam neki, hogy
szeretem?
Mindennap együ alszunk, hol az ő lakásán, hogy nálam. Menő
és drága é ermekbe visz, méregdrága ételeket fogyasztunk, bemutat
a gazdag barátainak, és elkísér, ha meglátogatom Breet és a családját.
Akkor is velem tart, amikor a hajléktalanszállón táncolok.
Az elmúlt három hetet azzal töltö em, hogy minden szavát és
te ét kielemeztem, és próbáltam megfejteni a szándékait. Már a
védekezésről is beszéltünk. Mivel ő is kivizsgálta a magát és én is,
megbeszéltük, hogy nincs szükség óvszerre, mert egyikünk sem
fertőzö . Kiderült, hogy nem volt kétes kapcsolata más nőkkel.
Ahogy a kaszinóban lá am, sikeresen kitér a rámenős csajok elől a
bárban. Még csak rájuk sem néz.
Egyetlen fényképet hagytam az éjjeliszekrényemen Cole-ról. Azt,
amelyiken terpeszben áll a motor elő , és olyan szélesen vigyorog,
hogy látszanak a gödröcskék az arcán. A többi képet gondosan
összepakoltam, és levi em a pincébe. Még kérdés, hogy mi lesz a
motorral. Adjam el? Tartsam meg? Trace soha nem mondja, és soha
nem sürget, hogy selejtezzem ki a dobozban lévő tárgyakat.
Tudom, hogy nem akar nyomást gyakorolni rám. Soha nem
erőlte e, hogy bocsássak meg neki. Hiszem, hogy csak egyszerűen
velem akar lenni, szeret velem beszélgetni, és szereti nézni, ahogy
táncolok. Nincs mézesmadzag. Még szex sincs.
Nem, mintha nem akarna szerelmeskedni. Többször áll fel a farka,
mint ahányszor nem. Most épp zuhanyozik, és lefogadom, hogy
kénytelen kiverni.
Számomra könnyebb volt szexmentesen élni, amíg nem éreztem
ezt a nom, gyengéd kísértést, amit mostanában folyamatosan.
Akkor dolgozik, amikor alszom vagy a kaszinóban táncolok. Ezt
leszámítva mindig együ vagyunk. Mégis szeretkezésmentesen
telnek a napok, ami lassan, de biztosan kinyír. Gyengéden megérint
és megcsókol, ezáltal még inkább felszínre akar törni az elfojto
szexuális vágy.
Lenyűgöz. Teljesen odavagyok az önfegyelméért, és nagyra
értékelem, hogy ilyen következetes. Levesz a lábamról az
elköteleze ségével. Már nincs annyi eldöntendő kérdés vele
kapcsolatban, csak azt szeretném tudni, mikor szerelmeskedünk
végre.
Vannak kétségeim, de bízom benne annyira, hogy tudom, nem
akar szándékosan megbántani. Szerintem mindig manipulatív lesz.
Ilyen a természete. Vajon engem is manipulálni fog? Megcsal?
Megdug, aztán elhagy?
Ennél azért jobban szeret.
Legalábbis őszintén remélem.
Kiválasztok egy térdig érő, türkizkék ruhát és egy pár tűsarkút.
Ma éjszaka nem dolgozom, így az elmúlt egy órát azzal töltö em,
hogy elkészíte em a frizurámat és kisminkeltem magam.
Belépek a táncterembe, és kiválasztok egy számot. Ebben minden
benne van, amit eddig nem mertem elmondani Trace-nek. Ahogy
megnézem magam a tükörben, felcsendül James Arthurtól a Say You
Won’t Let Go című szám.
Tátogok a zenére, és lágyan ringatni kezdem a csípőmet, a fejem
fölé emelem a karomat, és lehunyom a szemem. Mire jön a
kórusrész, már hangosan énekelek és táncolok. A zene, a szöveg és a
Trace iránt érze szerelem hatására felgyorsul a légzésem.
Amikor kinyitom a szemem, látom Trace tekintetét a tükörben.
Lassítok a mozdulataimon, végül megállok.
Az ajtófélfának támaszkodik. Lehajtja az állát, egyik kezét a keki
színű nadrágja zsebébe teszi, a másikkal a kék nyakkendőjét
igazgatja. Még a szívverésem is megáll, ahogy végigmérem.
– Kész vagyok. Én csak…
A lejátszóhoz lépek.
– Ne!
Megfagy az ereimben a vér. Olyan erővel néz, hogy mozdulni sem
tudok. Csak állok, és nézek magam elé.
A szöveg épp egy szerelmi vallomásnál tart, mindenféle ígéretek
hangzanak el, és a könyörgés, hogy a másik soha ne hagyja el.
Mintha rólunk szólna. Tudom, hogy egyetért, mert hirtelen felemeli
a tekintetét, és mélyen a szemembe néz.
Amikor véget ér a szám, sóhajtok, és várom a reakcióját.
– Még soha nem lá alak erre a számra táncolni.
Nem mozdul, csak a szemkontaktust tartja.
– Ez egyike azoknak a daloknak, amelyek… – A hajamba túrok. –
Korábban nem éreztem ezt.
– És most igen? – kérdezi, és kihúzza magát.
Rengeteg dolgot érzek, de legfőképp elfogadást. Elfogadom a
hibáit és a tökéletlenségét. Elfogadom, ha rossz napja vagy
rosszkedve van, és ami a legijesztőbb: elfogadom, hogy ő is halandó.
Úgy néz ki, mint egy isten, de ő sem halhatatlan. Bármikor távozhat
az élők sorából, és akkor ismét beköszönt a gyász. Mégis vállalom,
mert minden erőmmel, maximális elköteleze séggel küzdök ke őnk
jövőjéért.
– Igen.
Sikerül elindulnom, és egyik lépést teszem a másik után.
Lassan végigsimít a nyakkendőjén, aztán meglazítja, kioldja, és a
földre hajítja.
Amikor elérem, a mellkasára teszem a tenyerem, és végigsimítok
rajta. Érzem, ahogy dobog a szíve.
– Mondd, hogy nem engedsz el – kérem, és felnézek rá.
– Nem engedlek el, Danni.
Átölel, aztán felemel, hogy összeérjen a homlokunk.
– Nem szabadulsz meg tőlem.
Megnyugszom, és a feszültséget felváltja a remény. Ez talán ígéret.
Átölelem a vállát, és a lábammal átfogom a csípőjét.
– Szeretlek.
Nagyot sóhajt, aztán még szorosabban ölel, miközben arcát a
nyakamba fúrja.
– Úgy érzem, mintha egész életemben arra vártam volna, hogy te
mondd ezt nekem.
– Nehezen megnyert csata.
Mosolygok, és megsimogatom a tarkóját.
Hátrahajol, és a számra néz.
– Ezekért a pillanatokért érdemes küzdeni.
 – Az őrült pillanatokért.
Ezután szenvedélyesen csókolózni kezdünk. Olyan, mintha így
akarnánk egymás tudtára adni, ami szavakkal nem ment. Ajkunk
reszketése a félelem kifejezése. Nyelvük kergetőzése az ígéret, hogy
nem használjuk ki egymást. Fogunk összekoccanása pedig annak a
jelképe, hogy küzdünk a szerelmünkért és egymásért.
Összekulcsoljuk az ujjainkat, egyre jobban szorítjuk egymást, és
úgy elmerülünk az ölelkezésben, hogy lassan a lelkünk is összeér.
Nyögünk és zihálunk, mint akiken végképp úrrá le a vágy.
A csók fejezi ki a szerelmet. Érzem minden porcikámban és a
bőröm ala , pedig már elváltak egymástól az ajkaink.
– Hú! Ez aztán a… – lihegi.
– A maga teljes valójában – válaszolom, és megtörlöm a számat.
Meglepe arckifejezésének lá án kitör belőlem a nevetés. Olyan
zavarodo képet vág, hogy egyre hangosabban röhögök.
– Készen állsz az indulásra?
– Azt hiszem, változtatok a terven.
– Ne már! Randit ígértél, és azt mondtad, ne vegyek fel bugyit.
Kéjesen mordul egyet, aztán felveszi a nyakkendőt a földről.
– Felkössem, vagy ne? – kérdezi.
– Nem akarok hétköznapi szexet. Köss nyakkendőt.
Vigyorog, aztán odamegy a tükörhöz, felszegi az állát, és
pro mód megköti a nyakkendőjét.
– Úgy gondolod, hogy szeretkezünk ma éjjel?
– Seggbe rúglak, Trace Savoy, ha továbbra is szívatsz.
– Ebből csak a segget és a szívatást hallo am.
– Veszélyes szavak. Vegyem elő a húszcentis dildót?
Próbálja visszatartani a röhögést, miközben a földet nézi. Azért
látok némi mosolyt az arcán.
– Mi az? – kérdezem, és közelebb lépek hozzá.
– Elképesztően boldoggá teszel. – Végigsimít a nyakamon, és a
fülem mögé tűri az egyik hajtincsemet. – Ez számomra új érzés.
Mintha feltaláltam volna a spanyolviaszt. Ebből viszont az
következik, hogy legszívesebben elzárnálak a külvilágtól, hogy
megvédjelek.
Elzárna?
– Nem maradnék csendben – válaszolom nevetve.
– Azt rögtön gondoltam.
Megmarkolja a csípőmet, és a vállára dob.
 Hirtelen alig kapok levegőt. Fejjel lefelé lógok, belekapaszkodom
a hátába, és a fejembe száll a vér.
A tükör felé tart, felhúzza a szoknyámat, és kivillantja a meztelen
hátsómat.
– Bárcsak te is látnád, amit én!
Forgatom a fejem, és próbálom megnézni magam, de nem látok
semmit, csak a kezét, ahogy felcsúsztatja a combomon és a lábam
közé nyúl.
– Folyamatosan a kis rózsaszín mu odról fantáziálok, és arról,
ahogy szétnyitom.
Kéjes vigyort látok az arcán, ahogy az ujjait felcsúsztatja és
alaposan a puncimba vájja.
Elönt a forróság, és nedvesedni kezdek. Még mindig a vállán tart,
én pedig zihálok, mint aki félmaratont futo .
– Már most nedves vagy. – Beljebb tolja a kezét, és alaposan
felingerel. Lassan alig kapok levegőt. – Minden érintésemre azonnal
reagálsz.
Átjárja a testemet az élvezet.
Egész addig, míg abba nem hagyja az ingerlésemet.
– Még nem.
Megpuszilja a csípőmet, visszahúzza a szoknyámat, kivisz a
házból, aztán bezárja maga után az ajtót.
– Folyamatosan gyötörsz – mondom, miközben a karja közö
cánkolok, és csak a lábát látom, ahogy lépdel az úton.
Nevet, aztán a ránk váró kocsi hátsó ülésére tesz, és még fél óra
kínzás, amíg utazunk.
Nem tudom, hová megyünk, és még nem szedtem össze magam
annyira, hogy rákérdezzek. Folyamatosan ingerel, és mindig az
orgazmus közelébe visz, de abbahagyja, mielő tényleg
elélvezhetnék.
Fenntartja nálam az izgalmi állapotot. Piszkál, birizgál, így lassan,
de biztosan elveszi a józan eszemet. Olyannyira elragad a hév, hogy
kis híján megfeledkezem a sofőrről. Nem, mintha viszontlátnám,
mert Trace igen gyakran cseréli a sofőrjeit.
– Megérkeztünk – mondja Trace, majd kihúzza az ujját a lábam
közül, és megigazítja a ruhámat.
Ez így nem fog működni. Olyannyira feszül a hüvelyizmom, hogy
lassan tényleg elélvezek.
– Muszáj elélveznem – mondom.
 Kicsatolom a biztonsági övet, egyik lábamat az ölébe teszem, és a
nadrágja cipzárjánál matatok. – Dugj már meg! I és most!
A sofőr – egy fekete öltönyös, idősebb úriember – kiszáll, és
becsukja az ajtót. Ahogy kinézek, csak egy benzinkutat látok,
melle e egy zsúfolt parkolót és egy hatalmas búzamezőt.
Alaposan megmarkolom Trace farkát a nadrágján keresztül.
– Vedd elő, Trace! Gyorsan végzünk.
Meghúzza a nyakkendőjét.
– Elképzelem Virginiát nagyibugyiban – mondja.
Kikerekedik a szemem, és hátrahajtom a fejem.
– Most, hogy dugni akarunk?!
– Garantáltan lelankaszt. – Levesz az öléből, és kiszáll a kocsiból,
engem is magával húzva. – I kapni a leg nomabb barbecue-t.
– Ez egy benzinkút! – kiáltom, miközben próbálom vele tartani a
lépést. Megállás nélkül szorítja a kezemet, én pedig összeragadt
combokkal igyekszem melle e maradni. – Folyik a lábam közö .
– Pontosan ezt akartam.
Egész vacsora ala kényelmetlenül érzem magam. Annak
ellenére, hogy egy ujjal sem nyúl hozzám, a tekintete majdnem
ugyanazt a hatást váltja ki belőlem. Lüktet a puncim.
A semmi közepén álló benzinkút? Még életemben nem e em
olyan jó barbecue-s szendvicset, mint az i eni.
Megtömjük a hasunkat, aztán visszaszállunk az autóba, és
elhaladunk egy kukoricaföld melle . Legalábbis azt hiszem, hogy
kukorica. A lenyugvó nap pirosasra festi az égszínkék eget.
Trace vállára hajtom a fejem.
– A kukoricaföldön fogunk szeretkezni?
– Nem.
– Akkor lovon?
– Nem.
– Akkor egy elhagyato kunyhóban egy dohos matracon?
Megvakarja az orrát.
– Nem talált.
– De fogunk szeretkezni. Csak azt mondd meg, hol, és milyen
gyorsan.
– Nézz ki a szélvédőn!
Előrehajolok, és a távolban látok valami nagy és színes dolgot.
– Mi az?
Az autó egyre közeledik, majd bekanyarodik egy hepehupás úton.
Kezdek egyre izgato abbá válni. Ahogy a gigaépület felé tartunk,
már látom a formáját is.
– Azt a kurva…! – sikoltom, amikor észreveszem a felszálló
hőlégballont. Utána szép sorban a többit.
– Mit csinálunk?
– Azt – válaszolja, és szórakozo an gyel.
Visszanézek rá, és vigyorgok.
– Nézzenek oda! Mind úgy néz ki, mint egy édes, omlós, puha
sütemény.
Fintorog.
– Azért ne túlozzunk.
A légballont gyelem.
– Ez nagyon menő, Trace. Hatalmas dicséret neked. Ezért napokig
tartó szopás jár.
– Én csak téged akarlak. Mindörökké – válaszolja, és megmarkolja
a térdemet.
– Rendben.
Amikor kiszállunk, egy középkorú, tetovált nő jön keresztül a
mezőn.
– Mr. Savoy?
– Ön bizonyára Lori – válaszolja Trace.
Kezet fognak, és Trace engem is bemutat.
– Én leszek a pilótájuk. – Hátrahajtja a fejét, és az ég felé nézve
mosolyog. – Ma csodás este van a felszálláshoz. Ideális a
hőmérséklet. Egyenletes sebességgel fogunk tudni haladni,
turbulencia nélkül. Van pezsgő is a kosárban. Helyezzék magukat
kényelembe, máris indulunk.
Ez az a pillanat, amikor földöntúli boldogságot érzek. Álmaim
csodás fér jával repülhetek a fellegekbe, a há erünk pedig nem más,
mint a lenyugvó nap.
Csak az a bökkenő, hogy álmaim fér ja Trace, ezért tartok tőle,
hogy a romantika illúziója némi perverzitással fog keveredni.
A föld fele hatszáz méterrel lebegünk. Megmarkolom a kosár
korlátját, és élvezem a lágy szellő fuvallatát és a csodás fényeket.
Ekkor támad be Trace. Felemelkedik a szoknyám, és egy erős
kezet érzek a farokcsontomnál, ezzel kibillentve az egyensúlyomból.
Eláll a lélegzetem, amikor szé olja a lábamat, és egy hatalmasat csap
a fenekemre.
– Trace! Fejezd be! – kiáltom, ahogy égető fájdalmat érzek a
hátsóm tájékán.
Folyamatosan ütlegel. Egyre gyorsabban, erősebben csapkod,
miközben morog. Nem tudom, hogy a képemről vagy a fenekemről
sül le előbb a bőr. Nem egyedül vagyunk a hőlégballon kosarában,
hiszen Lori is velünk utazik. Mögö ünk van, és irányítja a
légballont.
Lábujjhegyre állok, és próbálok menekülni az ütések elől, de
minden csapással közelebb kerülök az élvezethez.
A hátam mögö hallatszó zihálás nem a fáradtság jele. Trace
magát is jócskán felizga a. A három hét szexmentesség megte e
hatását. Amilyen visszafogo volt idefelé úton, annyira tovaszáll
minden önmérséklete. Pa anásig feszül minden izma. Hatszáz méter
magasan az összes felgyülemle vágyát és feszültségét levezeti.
Rajtam és bennem.
Előrehajolok, és lelógatom a fejem, ahogy az ütések hatására az
egész testemben szétárad a forróság.
Aztán hirtelen megszűnnek az ütések. Megmarkolja a ruhámat, és
maga felé ránt.
Átnézek a vállam fölö , ő pedig letérdel mögö em, és a lábam
közé dugja a nyelvét. Látom a szemem sarkából Lorit, aki hátat
fordít nekünk, fülén egy hatalmas fejhallgatóval. Ezután
elhomályosul a látásom, és úrrá lesz rajtam az élvezet.
Ez a ckó aztán tudja, hogy kell bánni egy puncival. I nincsenek
gyengéd nyalogatások vagy szemérmesség. Belefúrja az arcát, és szó
szerint a nyelvével dug. Keményen, durván. Aztán bedugja az ujját,
és simogatni kezdi a szeméremajkamat. Végül kijjebb húzza az ujját,
és a másikkal a hátsóm lyukát ingerli.
– I is megdugo ? – kérdezi.
Mély, rezes hangjának hallatán megborzongok. Ahogy
megfordulok, látom a tekintetében a vágyat. Jó ég! Ez a pasi tényleg
maga a tökély. Ajkai duzzadtak, nyakán pa anásig feszül az ér, a
szeme pedig úgy csillog a vágytól, hogy kis híján beragyogja a
környéket.
– Lori hall minket? – kérdezem, miközben a vezetőnk felé
biccentek.
– Nem – válaszolja Trace, és jókorát harap a combomba. – Még
van tíz percünk, aztán lekapcsolja a zenét.
Ahogy elnézem Trace mindenre elszánt arckifejezését és
hallgatom a zihálását, szerintem ennek az időnek a fele is elég lesz.
 Nedves ujját a végbelemhez nyomja.
– Válaszolj a kérdésemre!
– Igen. I is megdugo – válaszolom.
Nagyon sokszor.
Kitágul az orrcimpája, aztán lassan, majd egyre durvábban és
erősebben dugja a hátsómba az ujját. Ajkát a puncimhoz szorítja, így
nem tehetek mást, mint hogy átadom magam az élvezetnek.
Folyamatosan nyögök, ahogy szívogat és nyalogat.
Egész testemet átjárja a gyönyör. Megborzongok, lehunyom a
szemem, és a korláthoz szorítom a mellkasomat.
Trace a lehető legjobb szögben tartja az ujját a hátsómban, így
különös nyomást gyakorol rá. Ennek hatására hirtelen, nagy erővel
tör rám az újabb orgazmus.
Még akkor is élvezek, amikor Trace felegyenesedik, megigazítja a
cipzárját, és a mellkasához húz.
– Figyeld az eget – su ogja a fülembe.
Előre nézek. Amikor megfogja a nyakamat és alaposan
megszorítja, kicsit megborzongok.
Lenyűgöz a ckó dominanciája. Minden lépése azt mutatja, hogy
hatalmas energiákat öl a kapcsolatunkba.
A sok szerencsétlen ckó után, akikkel dolgom volt, nagyra
értékelem Trace kezdeményezőkészségét.
Hogy szeretnéd, hogy megdugjalak? Nem tudom. Mi lenne, ha nem
kérdeznéd, csak átvennéd az irányítást? Jó. Akkor lefekszem, és nem
csinálok semmit, te pedig szopd le a farkam.
Trace-szel pontosan úgy alakulnak a dolgok, ahogy ő diktálja.
Mindent alaposan megtervez és kigondol. A vezetőnk fülére
helyeze fülhallgatónak hála van egy kis magánéletünk. Az idefelé
vezető úton csak ingerelt, ezért tudtam, hogy ha megérkezünk, több
orgazmusom is lesz. Csak ki kelle várni.
Trace meglehetősen kontrollmániás, de nem bánom, mert ad egy
biztonságérzetet. Tetszik, hogy ilyen feltűnő jelenség. Erős és
befolyásos, így ha melle em van, biztos, hogy senki nem akar velem
ujjat húzni. Ez a pasas képes minden mozdulatomat irányítani,
miközben egyre erősebben nyomul. Olyan nedves vagyok, hogy
amikor megmozdítja a csípőjét, a farka pontosan belém talál.
Tekintve, hogy szűk puncim van, csodás érzés, ahogy feszít a
hímtagjával. Hatalmasat nyög, és tövig berakja, aztán folyamatosan
zihál.
 Egyre gyorsabban mozog. Pulzusom az egekbe szökik, és érzem,
ahogy megmarkolja a derekamat, miközben hozzám dörzsöli a
csípőjét.
A testem a kehely, amibe a fér nedvét öntheti anélkül, hogy
vissza kéne fognia magát. Ki-be járatja bennem a farkát, aztán
sikeresen elélvez.
Imádom. Szükségem van rá.
– Még!
– Nem tudok betelni veled.
Kezét a torkomhoz szorítja, és a fülembe liheg.
– Kurvára szeretlek.
– Igen, igen, igen… – ordítom, és magam mögé nyúlok, hogy
megérintsem és közelebb húzzam.
Felordít, kihúzza belőlem, és megforgat, mielő megint a farkára
ültet.
Terpeszben állok a csípőjénél. Átkulcsolom a nyakát,
megcsókolom, és addig lovagolok rajta, míg őt is hatalmába keríti az
orgazmus.
Együ élvezünk el. Testünk egyszerre mozdul. Tekintetünk eggyé
válik. Mintha szó szerint és átvi értelemben is egyesültünk volna.
– Én is szeretlek.
Az arcához szorítom az enyémet. Orrunk összeér, és egyszerre
lélegzünk.
Miután magunkhoz térünk és megigazítjuk a ruhánkat, mögém
áll, és a karjába zár. Az út további részében gyelem a naplementét,
miközben ő a nyakamat csókolgatja, és ígéreteket su og a fülembe.
Most már tudom, hogy ez a ckó nem tud betelni a szexszel. Sem
a hőlégballonban, sem hazafelé az autóban, de még o hon sem veszi
le rólam a kezét, és megállás nélkül puszilgat.
A táncteremben mindke őnket levetkőztet, és csak ekkor hagyja,
hogy kicsit eltávolodjak és leüljek a terem közepére.
– Ülj le!
Nem várja meg, hogy engedelmeskedjek. Odamegy a lejátszóhoz,
nekem pedig csorog a nyálam a meztelen testének látványától.
– Hato rám a zenei ízlésed.
– Te is Beyoncé-rajongó le él? – kérdezem, és igyekszem elfojtani
a nevetést.
Az elmúlt pár hétben megtanultam, hogy Trace leginkább rapet
hallgat.
 – Mia ad mentem el a koncertre – válaszolja, és a lejátszót
bütyköli. Aztán elindítja Nick Jonas & Tove Lohumstól a Close című
számot.
Odajön, megmarkolja kőkemény farkát, és simogatni kezdi. A
zenéből árad ugyan a szexualitás, de nyomába sem ér Trace
pillantásának. A ckó úgy néz rám, mint egy kiéheze ragadozó, aki
mindjárt lecsap a zsákmányra.
Megborzongok, amikor közelít. Lábával szé olja az enyémet,
megmarkolja a hajamat, a hatalmas merevedését pedig közelíti a
számhoz.
Megnyalom az ajkamat, és ránézek.
– Akarod, hogy leszopjalak?
– Igen – válaszolja, és lehajol, hogy megcsókoljon.
Felemelem a kezem, hogy megfogjam azt a csodás fér asságát.
– Ne úgy!
Visszahúzza a fejem a székhez, és szikrázó tekinte el így szól:
– Kulcsold össze az ujjad a szék mögö .
Követem az utasítását. Hátrahúzom a vállam, és megemelem a
mellkasomat. Alig várom, hogy felizgassam, aztán a szemébe
nézzek, miután a csúcsra juto .
Végigsimít az arcomon, felemeli az állam, és újra megcsókol.
– Akkor lennék a legboldogabb, ha többet nem érne hozzám más
nő.
Melegség járja át a testem.
– Ne aggódj! Majd mindet agyonütöm, mielő a közeledbe
férkőzhetnének.
– Nyisd ki a szád, Danni!
Lehajtom a fejem, ő pedig a számhoz érinti a makkját, és
végigsimít vele az ajkaimon. Aztán a nyelvemhez csúsztatja. Egyre
beljebb tolja, miközben folyamatosan a hajamba markol.
Tekintve, hogy nem mosakodtunk meg a hőlégballonozás után,
érzem rajta a saját szagomat. A szenvedély és az élvezet szagát.
Mocskos, erotikus és ellenállhatatlan.
Remeg a lába, és lassan, ütemesen ringatja a csípőjét. Nyomul, én
pedig nyalogatom és szopogatom. Egyre mélyebbre tolja, mire még
erősebben szopom. Amikor végre elélvez, kicsit ellazítom a nyelvem,
és hízik a májam a büszkeségtől.
Annak ellenére, hogy cseppet sem kímél, én még többet akarok.
Miután a csúcsra jut, megszorítja a hajamat, szája tátva marad, és
mélyen a szemembe néz.
A szerelem mindenkinek mást jelent. Nekem azt, hogy az ő
boldogsága mindennél fontosabb. Ahogy rám néz, látom a szemében
az örömöt és a megnyugvást. Nekem nem kell ennél több.
Aznap éjjel úgy aludtunk el, hogy a testünk minden egyes pontja
összeért. Hallo am a szívverését, és éreztem az ereinek lüktetését.
Elveszte em az álmodás képességét, mielő találkoztam vele. Ha
ez most álom, akkor viszont nem akarom elengedni. Minden percét
élvezni szeretném.
Érezni akarom Trace-t, amíg velem van. És őszintén remélem,
hogy ez örökre így lesz.
 huszonharmadik fejezet

Egy hónappal később a Bissarában táncolok. Meztelen talpam

könnyedén csúszik a színpadon, miközben az é erem vendégei és a
játékosok megbabonázva nézik a műsort. Lehet, hogy nem vagyok
Beyoncé tánckarának a tagja, de az i eni munka mindenért kárpótol.
Magával ragad a zene, folyamatosan mosolygok, és úgy érzem,
mintha szó szerint a fellegekben járnék. Szerelmes vagyok.
Menthetetlenül.
Csak fél órája kezdődö a műszakom, ezért csúcsformában
vagyok, tele energiával.
A csípőmre erősíte övön csodásan csillognak az ezüst
pénzérmék. Fekete melltartót viselek, a felkaromon rengeteg
karkötő.
Ha nem lenne rajtam deréktól lefelé egy hosszú, nyito
háremnadrág, pont úgy nézne ki a hastáncosruhám, mint egy bikini.
A csúszós, fényes anyag lágyan suhan a lábam közö , és szépen
lá atja a testemet. Csábító és elegáns, ezért alig várom, hogy Trace
megpillantson benne.
Még nem lá am az é eremben, de majd jön. Mindig betér, csak
hogy lásson engem a színpadon. Kicsit felhúzom az egyik lábam,
aztán egy lábujjon támaszkodom, miközben minden ütemre
billentem a csípőmet. Amikor meghajolok és felveszem a pozíciót a
következő számhoz, kitör a tapsvihar.
Csak az a baj, hogy a dal, ami felcsendül, nem az, amit
választo am.
Végignézek a tömegen, és hirtelen azt sem tudom, mit tegyek,
amikor meghallom Ed Sheerantól a Shape of You-t.
Aztán megpillantom Trace-t a hátsó sarokban. Fekete
szmokingjában még magasabbnak és tekintélyparancsolóbbnak
tűnik.
Mindig megborzongok a boldogságtól, amikor ránézek, és tudom,
milyen rajongással gyeli a produkciómat.
Rám néz, aztán megszűnik körülö em a világ, ahogy elindul
felém. Együ lélegzünk.
– Táncolj! – mondja, de csak a szájáról olvasom mindezt, mert
nem hallom.
A Shape of You-ra nem készíte em koreográ át, ezért muszáj
rögtönöznöm. Összekulcsolom a csuklóm, a fejem fölé emelem a
kezem, és ringatom a csípőmet.
Ahogy Trace lassan közelít felém, próbálok a táncra gyelni, de
képtelen vagyok levenni róla a szemem. Miért van rajta szmoking?
És miért cserélte e ki a zenét? A Shape of You-ban a ckó
folyamatosan azt ecseteli, hogy mennyire szereti a nője testét. Ahogy
Trace az enyémet. Számtalanszor mondta már. Most mégis olyan
furcsán néz rám. Vajon mit eszelt ki már megint?
Odajön a színpadhoz, és folyamatosan a testemet gyeli. Forgok,
nyújtózom, riszálok, ő pedig le nem veszi rólam a tekintetét. Mintha
mágnesként vonzanám. Mire a számnak vége, már elő em áll,
kezével a színpad szélén támaszkodva.
Meghajolok, és mélyre guggolok, hogy kinyújto kezemmel
végigsimíthassak az állán. Amikor felegyenesedem, várom a
következő számot.
Nem jön.
Tele az é erem vendégekkel. Legtöbbjük folytatja az evést. A
többiek viszont kíváncsian gyelnek.
– Szeretlek. Úgy, ahogy vagy – kiáltja Trace, mire teljesen
megszűnik a tömeg morajlása.
Szívem majd kiugrik a helyéről, és gombóc nő a torkomban.
Reszketek. Miért vagyok ilyen ideges?
– Téged szeretni kész önsorsrontás. Isten látja lelkem, még
alaposan meg kell változnom, te mégis szeretsz. Minden hibám
ellenére. Ez megalázó.
– Trace… – kezdem, és alig kapok levegőt.
– Ne érts félre. Nem érdemellek meg, de nem hagyom, hogy
elmenj. Te az enyém vagy, Danni Angelo.
Végig a szemembe néz, miközben térdre ereszkedik.
Néma csend támad az é eremben, a szívem viszont hangosan ver.
Nem tudom, sírjak vagy nevessek, mert eszembe jut az a tíz hónap,
amit… Cole-lal töltö em. Összeugrik a gyomrom. Veszek egy mély
levegőt, aztán lassan kifújom, és érzem, hogy újjászüle em. Most
valami új következik. Egy új kezdet. A második esély. Trace-szel.
Az ajkára szegezem a tekintetem, csakhogy nem jön a kérdés, ami
a térdre borulás után szoko következni.
Hirtelen mozgást érzékelek, ami elvonja a gyelmemet. Tíz pincér
áll lesben, egymás melle állva. Mindegyik fekete öltönyt visel, és
üres tálcát tart a kezében.
Aztán a fejük fölé emelik a tálcákat, melyek mindegyikén egy-egy
betű áll.
Két szó.
Tíz betű.
GY-E-R-E H-O-Z-Z-Á-M
Könnyek gyűlnek a szemembe, ahogy lehajolok a lábam elő
térdelő fér hoz.
Kinyújto tenyerében egy gyűrűt tart, arckifejezése
bizonytalanságot tükröz, pedig én már bőszen bólogatok.
– Hozzád megyek – válaszolom, és én is letérdelek, hogy
átöleljem. – Igen, Trace! Hozzád megyek feleségül.
Megkönnyebbülten sóhajt.
Az é eremben mindenki ujjong, de én csak Trace széles mosolyát
látom.
Megcsókol, és hirtelen olyan érzésem támad, mintha nem a
kaszinóban lennénk, egy rakás emberrel körülvéve. Csak ő és én,
ahogy átöleljük egymást, és lassan eggyé olvadunk az egykor félkész
létesítményben.
Kicsit hátrébb húzza a fejét, de nem távolodik el nagyon.
Megfogja a kezem, feltartja az ezüstgyűrűt, ami első ránézésre
egyszerű, enyhén hullámos mintázatúnak tűnik. De ahogy
megváltoztatja a dőlésszöget, a csavart minta úgy néz ki, mintha a
végtelenséget jelképezné.
Pislogok, mosolygok, és könnyes szemmel nézek rá.
– A végtelenség nagyon hosszú idő.
– Nem az idő hossza a lényeg. Hanem a mélysége – válaszolja, és
felhúzza a gyűrűt az ujjamra.
Mély levegőt veszek, de még így is lüktet a mellkasom.
– Nem kelle volna szmokingot venned, hogy megkérd a kezem –
mondom, miközben megigazítom a csokornyakkendőjét.
– Gyere velem! – válaszolja, és kajánul vigyorog.
Ahogy haladunk az é erem bejárata felé, sokan gratulálnak
nekünk. Átvágunk a játéktermen, végig az előtéren, de nem lassít,
míg el nem érjük a báltermet.
– Mi ez?
Mezítláb vagyok, és alig van rajtam ruha. Nem készültem
hivatalos eseményre.
– Az eljegyzési buli.
Előreenged, aztán odakiált a többi, szmokingban és estélyi
ruhában várakozó vendégnek.
– Igent mondo !
Felgyorsul a légzésem, ahogy észreveszem az ismerős arcokat.
Breet és Davidet. Rick atyát és Nikolait. Virginiát és az összes idős
szomszédomat. A főiskolai barátaimat. A tanítványaimat. Még a
Bissarából is i van néhány régi arc.
Megszorítom Trace kezét, és alig jutok szóhoz a meglepetéstől.
– Mi van, ha nemet mondok?
– Nem így te él – válaszolja, és megcsókolja a fejem búbját. –
Breenél van a ruhád.
A ruhám?
Bree odaszalad a földig érő szaténruhájában, és vigyorog, mint
egy kislány.
– Te mázlista – mondja, majd megragadja a karomat, és a bálterem
melle i helyiséghez vezet.
Tíz perc múlva egy ezüstszínű selyemruhában állok elő e. A V
kivágás kifejeze en szép dekoltázst kölcsönöz. A felsőrész szabadon
hagyja a kulcscsontomat, és a hátulja majdnem a fenekemig kivágo .
A testhez simuló sellőszoknya a földig ér, és olyan hosszú, hogy több
méterrel magam után is húzom.
Úgy érzem, mintha egy királyságba csöppentem volna. Kizárt,
hogy ez legyen a valóság.
– Elragadó vagy – mondja Bree, és a mellkasomra teszi a kezét.
– Ő választo a? – kérdezem, miközben felveszem a csillogó
magas sarkú cipőt.
– Igen, Danni. Mindent ő szerveze .
– Mikor?
– Egy hónapja.
Egy hónapja volt a hőlégballontúra. I mondtam neki először, hogy
szeretem. Ez a ckó tényleg nem vesztegeti az időt.
– Anyát és apát nem hívtam – mondja Bree, miközben megkerül
és megigazítja a szoknyámat. – Gondoltam, személyesen akarod
nekik megmondani. Férjhez mész! – kiáltja, és összevissza ugrál
 g j j g
örömében.
A gyűrűmre nézek. Férjhez megyek.
Hirtelen eszembe jut Cole, és összeszorul a szívem. Talán soha
nem múlik el a fájdalom, mert mindig szeretni fogom, és hiányozni
fognak az együ töltö hónapok. Annak ellenére, hogy találtam
valakit, akit ugyanúgy szeretek, mint annak idején őt.
Ne hagyj el, Trace!
– Készen állsz? – kérdezi Bree, és a vállamra teszi a kezét.
Bólintok, ezért kézen fog, és az ajtó felé vezet.
Keresztülmegyek a báltermen, és elhaladok az asztalok melle .
Megszorítom Virginia kezét, és integetek Nikolainak, aki a másik
asztalnál ül. Amikor megpillantom a csodálatos, fekete szmokingos
fér t, megszűnik a világ.
A táncterem közepén áll, kezét a háta mögé teszi, vállát
hátrahúzza. Nem mosolyog, a szeme viszont ragyog a boldogságtól.
Odamegyek hozzá, miközben a ruhám úgy libben mögö em,
mintha fújná a szél. Megállok tőle néhány lépésre, és megkérdezem,
táncolunk-e.
Bólint egy fér nak a DJ-pultnál, és egy másodperc múlva már
zeng a diszkózenétől a terem.
Kitör belőlem a nevetés, mert azonnal felismerem a számot.
– Valami lassú, romantikus zenére számíto am, nem Daft Punktól
a Get Lucky-ra. Csupa meglepetés vagy, Trace Savoy – mondom
fejcsóválva.
– Az elkövetkező hetven évben sokszor szeretnélek
megtáncoltatni. Egy csacsacsát? – kérdezi, és felém nyújtja a kezét.
Oldalra hajtom a fejem, és megriszálom a csípőmet. Aztán
megfogom a kezét.
Ujjaival átfogja a csuklómat, megforgat, aztán elkezdünk táncolni.
A csacsacsa gyors, ütemes tánc. Sok csípőmozgásra van szükség,
mely által az egész test mozgásba lendül.
Hagyom, hogy vezessen, miközben egyenesen tartom a törzsem,
és mélyen a szemébe nézek.
Határozo an jó a lábmunkája, és kiváló a ritmusérzéke. Még
véletlenül sem téveszt ütemet.
Ahogy nézem őt tánc közben, felélednek az ösztöneim. Tekintete
perzsel, és elképesztően szexi, ahogy mozog.
– Jól csinálod – mondom, és előrelépek, aztán kifordulok, és
vissza.
 – Tudom – válaszolja, és megforgat.
– Érzek némi arroganciát a hanghordozásodban – állapítom meg
nevetve.
A mellkasához húz, így a csípőnk is egyszerre mozdul.
– Én a bőrödet akarom érezni – válaszolja, aztán megemeli a
kezem, és megcsókolja a kézfejemet. – Imádok hozzásimulni. Azt
szeretem, ha tetőtől talpig összeér a testünk. – Legjobban a karjaid
közt szeretek lenni.
Szeme ragyog, ahogy előrelép, én pedig hátra.
– Én pedig legjobban a nevetésedet szeretem hallani.
Folyamatosan pörget. Lépése és tekintete határozo , mint aki
teljesen biztos a dolgában.
A mellkasához simulok, és erősen megfogom a tarkóját.
– Hiányzik a morcos arckifejezésed. Pedig az volt a kedvencem.
Nevet, és próbál úgy tenni, mint aki mérges.
Alaposan kitáncoljuk magunkat. Már fáj az arcom a sok
mosolygástól, és a rekeszizmom sem bírja már a rengeteg nevetést.
Pörgünk, forgunk, nevetünk, csókolózunk, és egy lépést sem
teszünk egymás nélkül a parke en.
Mindenhová követem.
 huszonnegyedik fejezet

Azt mondják, ha valaki megjelenik az ember álmában, azért teszi,

mert hiányzunk neki.
Ezeknek az embereknek fogalmuk sincs, mit beszélnek.
Olyan emberről álmodtam, aki garantáltan nem hiányol. Fizikai
képtelenség. Nem sokra emlékszem az álomból, de arra igen, hogy
barna szeme volt, és úgy mosolygo rám, mintha melle em feküdt
volna az ágyban.
Hanya fekszem, és a mellkasomra teszem a kezem, aztán
megtörlöm a szemem.
Trace két hete kérte meg a kezem, és azóta egyre kevesebbet
gondolok Cole-ra. E ől persze nem kerül távolabb a szívemtől. Ha
van élet a halál után, őszintén remélem, hogy nem hiányzom neki.
Csak azt akartam, hogy boldog legyen.
Olyan boldog, mint most én.
A fér felé fordulok, akinek az új életemet köszönhetem.
Megpuszilom a bicepszét.
Trace hason fekszik, arcát a párnához szorítja, és még álmában is
morcos képet vág. Szőke haja a szemébe lóg. Ahogy elnézem,
sikerült egy nap ala bajuszt növesztenie.
Végigmérem a testét, ahogy meztelenül fekszik, aztán
végigsimítok a hátán, egészen a hátsójáig. Feneke kőkemény és
kerek. Imádok benyúlni a két feszes farpofája közé. Gondoltam,
most is megpiszkálom egy kicsit, de aztán inkább hagyom pihenni.
Még csak reggel hat óra, és nem olyan régen feküdtünk le aludni,
hála az éjszakai műszakomnak és Trace szexéhségének.
Légzése eltér a jól megszoko ritmustól, és kinyitja az egyik
szemét.
– Ébren vagy? – kérdezi meglepődve.
Legalább ugyanúgy megdöbbenek, mint ő. Még soha nem
ébredtem nála korábban.
– Pszt – válaszolom, és megcsókolom a vállát. – Aludj tovább!
 Mosolyog, de közben úgy tűnik, mintha a homlokát ráncolná.
Megsimogatja az arcomat, aztán lehunyja a szemét, és leengedi a
karját.
Figyelem, ahogy alszik. Legszívesebben én is ezt tenném, de
képtelen vagyok rá. Már felébredtem annyira, hogy ne tudjak
visszaaludni, viszont olthatatlan vágyat érzek, hogy megigyak egy
csésze kávét, miközben bámulom a napfelkeltét.
Halkan kikelek az ágyból, felveszek egy melegítőnadrágot, egy bő
felsőt, és belebújok a papucsomba. Kimegyek a fürdőszobába, aztán
megfőzöm a kávét. Gőzölgő csészével a kezemben a hátsó kert felé
veszem az irányt.
St. Louis októberi időjárása nagyon kiszámíthatatlan. A tegnapi
hőhullámnak köszönhetően még meleg a talaj. Ezen a reggelen
viszont hűvös a levegő, felhős az ég, és alig látni a ködtől. Ennyit
arról, hogy megnézem a napfelkeltét.
Leülök a padra, és gyelem, ahogy felcsapódik a pára. Kicsit úgy
érzem magam, mintha egy felhőben ülnék valami távoli vidéken, és
várnám, hogy megjelenjen a vikingem, és megcsókoljon. Aztán
pedig elfenekeljen.
Kis híján elnevetem magam, aztán megcsóválom a fejem. Már
most elvesztem.
Megfordítom az eljegyzési gyűrűt. Ha az ő ütemterve szerint
haladunk, rögtön összeházasodtunk volna, de szerencsére
tiszteletben tartja, hogy én nagy esküvőt szeretnék.
Pontosabban ne az esküvő legyen nagy, hanem a tánc legyen első
osztályú.
Most, hogy lá am, milyen szexi mozgása van, muszáj olyan
koreográ át készítenem, amivel bevonulunk az esküvői táncosok
nagykönyvébe. Ehhez viszont idő kell. Rengeteg gyakorlás kell,
hogy minden tökéletes legyen. Azt hiszem, tavasszal kéne
házasodnunk.
Addig ki kell találnunk, hol lakjunk. Ő a lakásába akar költözni,
én viszont nem akarom eladni a házamat.
Hivatalosan még üzemel a tánciskola, bár már nem tanítok. Ki
tudja? Lehet, hogy még szükség lesz rá.
Azt mondja, vesz nekem egy új termet, ahol csak akarom, és pont
ezért gondolkodom. Már van tánctermem, amit egy olyan fér
építe a puszta kezével, aki a csillagot is lehozta volna nekem az
égről. Ezt nem hagyhatom veszni.
 Trace nem rajong az ötletért, hogy hozzám költözzön, mert
klausztrofóbiás lesz a keskeny, zöld kádban. E ől függetlenül
minden éjjel nálam alszik, és egyszer sem panaszkodik. Lehet, hogy
csak egyszerűen i hagyom a házat, és beköltözöm a lakásába. Talán
ezt kéne tennem.
Sóhajtok, aztán megiszom a kávét, és irány a hátsó ajtó. Ahogy a
kocsifeljáróhoz érek, hallom, hogy zörög egy autó motorja, ezért
lassítok. Közelinek tűnik. Nagyon közelinek. Fura.
Az utca felé veszem az irányt, csakhogy a hatalmas ködben
semmit nem látok.
Elhaladok a kocsim melle , és gondolkozom. Trace sofőrje ma
kora reggel elhozo minket munka után, ezért semmiféle autót nem
várunk. Ahogy közelebb megyek, látom, hogy egy sárga kocsi
parkol a feljáró végén. Taxi?
Nyújtogatom a nyakam, hogy minél jobban lássak. Miért áll egy
taxi a kocsifeljárónál?
Becsapódik az ajtó, és egy sötét alak jelenik meg a ködben, vállán
egy hatalmas táskával. Az alkatát elnézve fér nak tűnik. Széles válla
és izmos bicepsze egyértelműen fér as. És ismerős.
Lüktet a vér az ereimben, és izzad a tenyerem.
A ckó úgy néz ki, mint Cole. Csak vékonyabb. Kicsit hosszabb a
haja. És óvatosabban jár.
Talán csak káprázik a szemem. Jó eséllyel csak a köd játszik
velem.
A szeme… Sötétbarna. Amilyen Cole-é.
Remegni kezd az állam, aztán az egész testem. Látomásaim
vannak. Hirtelen hányingerem lesz.
Tőlem három méterre a ckó ledobja a táskáját, rám néz, majd így
szól:
– Danni!
Kiesik a kezemből a csésze, és darabokra törik. Reszketek, zihálok,
és úgy érzem, mintha elfogyo volna a levegőm. Nem tudom, mi
történik velem. Ez nem lehet igaz. Kizárt, hogy ez a valóság.
Felé nyújtom a kezem, és elindulok, de képtelen vagyok
egyensúlyban maradni. Legszívesebben felsikoltanék.
A ckó átölel. Karja erős. Ismerős ez az ölelése. Karjának formája,
rezes bőre és sötét haja úgyszintén.
A nyakára pillantok, méghozzá a póló gallérjának vonalához.
Nincs o a kígyó. És más tetoválás sincs.
 – Te nem ő vagy – mondom, és meglököm a mellkasát. Szívem
úgy kalapál, hogy majd kiugrik a helyéről.
– Tudom, hogy másképp nézek ki – válaszolja, és mindkét kezével
megfogja az arcomat, miközben mélyen a szemembe néz. – Vegyél
egy mély levegőt, és tényleg nézz rám! Én vagyok az, bébi.
Ráncolom a homlokom, miközben mélybarna szemébe nézek.
Szempillájának tövében látom a könnyeket, és ahogy elnézem fáradt,
meggyötört arcát, végképp eláll a lélegzetem.
– Hogyhogy? – tör fel belőlem a sírás, de igyekszem elfojtani. – Ez
mégis hogy lehet? – kérdezem higgadt hangon, su ogva.
– Sok mindent meg kell majd magyaráznom, de vannak dolgok,
amiket… Szeretnélek még egy kicsit a karjaimban tartani.
Megfogja a tarkómat, és a mellkasához húzza a fejemet.
– Jó ég! Mennyire hiányoztál! – Érzem, milyen gyorsan ver a szíve.
– Fogalmad sincs, mennyire szeretlek.
Egy pillanatra átengedem magam az ölelésének, aztán hirtelen az
agyam is működésbe lép.
– Ne! – kiáltom, és kibontakozom az öleléséből. Hátralépek, és
remeg a kezem. – Hol voltál?! Már négy és fél éve! Mégis hogy
tehetsz ilyet?
– Pszt.
Kezét nyújtja felém, és vágyakozva néz rám.
– Most már i vagyok.
– Elteme elek!
Legszívesebben üvöltenék a fájdalomtól, ahogy eszembe jutnak a
gyász pillanatai.
– A hamvak… a temetés… Gyászoltalak. A francba! Mindennap
sírva hajto am álomra a fejem! Éveken át! Miért nem hívtál? Miért
nem üzentél? – kérdezem, míg végül kitör belőlem a zokogás. –
Miért nem jö él haza?
– Nagyon sajnálom – válaszolja. – Szörnyű látni, hogy szomorú
vagy. Kérlek, ne sírj!
– Áruld el! – kiáltok rá, és minden izmom feszül a dühtől.
Képtelen vagyok levenni róla a szemem. Túl sovány az arca, ezért
nagyon természetellenesnek tűnik. Mozdulatai határozo ak, és úgy
néz rám, mint egy megszállo . Nem gondoltam, hogy viszontlátom,
ezért próbálok magyarázatot találni a jelen helyzetre. Mégis hogy
került ide? Kinek a hamvait teme ük el? Mivel magyarázza, hogy
eddig nem jö haza?
 – Bonyolult. Hidd el, hazajö em volna, ha tehetem – böki oda
végül halálkomolyan.
– Ez nem magyarázat. Tönkrete él, és muszáj megértenem, hogy
mi ennek az oka!
Megfeszül az állkapcsa, és ráncolni kezdi a homlokát. Ismerem ezt
a nézést. Meg akar érinteni, meg akar vigasztalni, és ha kell, simán
lefog, hogy ne mozduljak. Szé árom a kezem, hogy átöleljem.
Tesz felém egy lépést, aztán megáll, mert hallja, hogy nyílik a
hátsó ajtó.
Trace.
Majd megszakad a szívem a fájdalomtól. Még a világ körforgása
is lelassul. Képtelen vagyok befolyást gyakorolni az eseményekre.
A múlt és a jövő.
Az első szerelmem és a második esély.
Két teljesen különböző ember, akiknek a sorsa menthetetlenül
összeér.
Cole dühösen átnéz a vállam fölö .
– Ez meg mi a frászt jelentsen?
Kikerekede szemmel, pulykavörös ábráza al gyeli, ahogy egy
fér hajnali hatkor kilép a házam ajtaján.
Megfordulok, és látom, hogy Trace közeledik a ködben.
Félmeztelenül, pizsamanadrágban, rezzenéstelen arccal néz Cole-ra.
Gyomrom összeugrik, és gombóc nő a torkomban. Hátralépek, és
Trace felé nyújtom a kezem.
– Vele vagy? – kérdezi Cole, és remegő ujjal Trace-re mutat. –
Dugsz vele?
– Meghaltál – su ogom, miközben életem legpocsékabb órája jut
az eszembe. – Nem voltál i .
Trace megáll mögö em, én pedig átgondolom a választ. Igen.
Trace-szel vagyok. Vele alszom, mert szeretem.
Meg akarok szólalni, de Trace megelőz.
– Már késő.
Három és fél éve késő. Alig kapok levegőt a döbbene ől.
Cole életben van.
És nem jö haza.
Trace megfogja a kezem, és fájdalmasan megszorítja.
– Azt mondtad, vigyázzak rá.
Megfagy a vér az ereimben.
– Tessék?!
 Cole pár lépésre áll tőlünk, és megfeszíti a bicepszét, mint aki ütni
készül.
– Arról nem volt szó, hogy testi kapcsolatot létesítesz vele! Azt
mondtam, vigyázz rá, nem azt, hogy keféld meg! – üvölti Cole.
Ismerik egymást. Trace ismeri Cole-t, és eszébe sem juto , hogy
elmondja?
Kitépem a kezem a kezéből, és keresztbe fonom magam elő a
karomat.
– Honnan ismeritek egymást?
– Annak idején együ dolgoztunk – válaszolja tompán Trace.
– Információszerzés a kormánynak? – kérdezem döbbenten, és
őszintén remélem, hogy ez csak valami rossz vicc. –
Kaszinótulajdonos vagy. Ezt most nem értem. Miért nem mondtad,
hogy ismered Cole-t?
Ő és Cole egymásra néznek, és szavak nélkül is kommunikálnak.
Ezt már végképp nem fogom fel. Lassan átvizsgálásra lesz szükség a
két ckót illetően.
A kiküldetés Irakba. A csend a kormányzat épületénél. A
kamutemetés. A tetoválások eltűnése…
– Nem vagy hírszerző, ugye? – kérdezem Cole-t, és remeg az
egész testem.
– Nem mondhatok semmit, Danni – válaszolja, és folyamatosan
Trace-t gyeli.
– Hazudtál nekem – válaszolom zavarodo an, és Trace felé
fordulok. – És te is. Ismerted Cole-t, és egy szóval sem említe ed.
Kitör belőlem a zokogás.
Kicsit vissza kell vennem. Muszáj gondolkodnom.
– Hát ez meg mi?! – kérdezi Cole, és odarohan, hogy megragadja
a csuklómat. Aztán az eljegyzési gyűrűmre néz. – Nem! – Su ogása
hirtelen üvöltéssé válik. – Nem, nem, nem!
Visszahúzza a kezét, és hátralép. Minden izma feszül, ahogy
elfordul, és összevissza járkál, mint egy ketrecbe zárt állat.
Folyamatosan lóbálja a karját, és dühösen a hajába túr. Olyan
gyötrődő hangokat hallat, hogy lassan elgyengülök.
Amikor ismét rám néz, látszik, mennyire lesújto .
– Annyira hiányoztam neked, hogy keféltél a legjobb
barátommal? És most mi van? Összeházasodtok?
A legjobb barátja.
Hová lehet még süllyedni?
 Ennél lejjebb már aligha. Becsapva és megalázva érzem magam.
– Nem úgy érte em – mondja Cole. Odajön hozzám, és remegő
kézzel megfogja az arcomat. – Nem haragszom rád. Szörnyű
helyzetbe hoztalak, és eltitkoltam pár dolgot. Nincs jogom elvárni,
hogy életed végéig egy halo fér után vágyakozz.
A fájdalma lá án elszomorodom, és olyan érzésem van, mintha az
ő fájdalma az enyém is lenne. Ugyanis még mindig szeretem.
Ez az egész nem az én hibám, és ezt ő is tudja. Azért dühöng, és
azért borult ki ennyire, mert a nő, akit szeret, már másé.
– Mióta, Trace? – kérdezi, miközben leengedi a karját, és a
melle em álló, mélabús fér ra mered. – Mennyit vártál, mielő
lecsaptál volna a nőmre?
– Nem csapo le rám! – ordítom, és kihúzom magam. – Négy
hónapig a kaszinójában dolgoztam, mielő összejö ünk volna.
– Három éve – válaszolja halálos nyugalommal Trace. – Három
évig szerelmes voltam bele, mielő megkörnyékeztem. – Három éve?
Forogni kezd velem a világ. – Elkezde randizni – folytatja Trace. –
Igyekeztem minden fér t távol tartani tőle. Amit persze enélkül is
megte em volna, mert szeretem – teszi hozzá határozo an.
Elönti az agyamat a méreg. Mindke őjükön levezethetném a
feszültséget, de úgy döntök, hogy inkább Cole-on töltöm ki a
dühömet.
– Több mint négy évre eltűntél! Meghaltál! És ezek után azt
akartad, hogy soha többet ne találjam meg a boldogságot?!
Cole elfordul, kicsit összehúzza magát, aztán ordít egyet. Mielő
ke őt pisloghatnék, megfordul, és behúz egyet Trace-nek.
Trace egy kicsit hátradől, de megáll a két lábán. Kiserken a vér a
szája szélén, de nem törli le. Mindkét kezét leengedve tartja, és üres
tekinte el bámul maga elé. Úgy tűnik, mint aki nem akar visszaütni.
Cole viszont ismét támadásba lendül.
– Elég! – ordítom, és rácsapok, mire a levegőbe üt Trace arca
helye . – Meghaltál! Ezek után semmi jogod engem számonkérni!
– Te azt hi ed, halo vagyok – sziszegi Cole a fogai közö , és
leengedi ökölbe szoríto kezét. – Trace viszont tudta, mi a helyzet.
Folyamatosan ka og az agyam, mert ez a tény mindent más
megvilágításba helyez.
Nem akarok veled randizni, sem dugni, és nem akarlak feleségül venni.
Nem ezt írták meg a csillagok, drágám.
Ha Cole most i lenne, mit tennél? Elküldenél, hogy vele lehess?
 gy
Trace minden fér t elüldözö , aki megkörnyékeze . Megve e az
é ermet, ahol táncoltam. Úgy intézte a beosztásomat, hogy ne
legyen szabadnapom a hétvégén, így nem juto időm más fér akkal
találkozni. Ő viszont nem volt hajlandó velem randizni.
Folyamatosan eltaszíto magától, mert tudta, hogy még mindig
kötődöm Cole-hoz.
Cole mia gyelt engem. Aztán egy ponton – jóval az elő , hogy
találkoztunk – belém szerete .
Hirtelen belém hasít a felismerés: Trace nem azért kavart
Marlóval, hogy megbántson. Ez volt az utolsó próbálkozás, hogy
visszatartsa magát a ól, hogy elvegye a legjobb barátja nőjét.
Csakhogy ezzel nem tudo elüldözni. Ahogy mással sem. Mert én
is szeretem.
Rájö em, hogy képtelenség, ami velem történik. Két fér t
szeretek. Mindke ő i áll elő em, és úgy néznek rám, mintha én
lennék a mindenük.
– Tudtad, hogy Cole életben van? – kérdezem su ogva Trace-t.
– Tudtam, hogy van rá esély – válaszolja, és látom, hogy majd
megszakad a szíve.
 köszönetnyilvánítás
Mindennap hálás vagyok, amiért írhatok, és megoszthatom a
gondolataimat az olvasóközönséggel. Örök hálám a bloggereknek a
lelkes támogatásért. Köszönöm a szerző kollégáknak, hogy
megtisztelnek a barátságukkal, és nagyon köszönöm a sok hasznos
tanácsot is.
Szívemet melegség járja át, amikor elolvasom a kedves, biztató
üzeneteket, amiket az olvasók küldtek. A béta-olvasók és a
korrektoraim, Lesa, Brooke, Shea, Ellie, Ke y, Beverly, Jillian és Ann:
nem is tudjátok, milyen sokat jelent nekem a segítségetek.
A könyvvilág sok mindenben megváltozta a az életemet. Nem
akarok gazdag, híres vagy trendi lenni. Az én célom a siker.
Számomra ez azt jelenti, hogy pro mű készül. A lehető legjobban
szeretnék írni. Remélem, hogy az általam írt történeteket nemcsak
elolvassák, hanem újraolvassák az emberek. Szeretnék olyan jó lenni
az írásban, hogy más szerzőket is ösztönözzek az önfejlesztésre és a
folyamatos tanulásra.
Kedves bloggerek, írók és olvasók! Továbbra is szükségem van a
bátorításra, hogy elérjem a céljaimat. Magasra te étek a lécet, mert
folyamatos elvárásokat és igényeket támasztotok felém. Arra
ösztönöztök, hogy még jobb legyek, és merjek még nagyobbat
álmodni. Közben támogatjátok minden lépésemet.
Köszönöm, hogy ilyen szorgalmasan olvassátok a műveimet.
Köszönöm, hogy drukkoltok nekem.
Köszönöm, hogy kihívás elé állítotok.
Még számtalan dolog mia mondhatnék köszönetet, mert annyira
hálás vagyok.

Nagy ölelés,
Pam
 Pam Godwin
A New York Times és az egész Egyesült Államok egyik legkedveltebb
írója. Közép-Nyugaton él a férjével, két gyermekével és a család
szemtelen papagájával. Öt kontinens tizennégy országába látogato
már el, három egyetemre járt, férje pedig a kedvenc rockzenekarának
az énekese.
Szereti a feketekávét, a cigit és a romantikus regényeket, viszont
nem szeret sokat aludni, húst enni, és ki nem állhatja a pislogó játék
babákat.
 Tartalomjegyzék
első fejezet
második fejezet
harmadik fejezet
negyedik fejezet
ötödik fejezet
hatodik fejezet
hetedik fejezet
nyolcadik fejezet
kilencedik fejezet
tizedik fejezet
tizenegyedik fejezet
tizenkettedik fejezet
tizenharmadik fejezet
tizennegyedik fejezet
tizenötödik fejezet
tizenhatodik fejezet
tizenhetedik fejezet
tizennyolcadik fejezet
tizenkilencedik fejezet
huszadik fejezet
huszonegyedik fejezet
huszonkettedik fejezet
huszonharmadik fejezet
huszonnegyedik fejezet
köszönetnyilvánítás
Pam Godwin