A TURUL-SZÖVETSÉG NÉPKUTATÁSI FÜZETEI

SZERKESZTI: BAKÓ ELEMÉR

1. SZÁM.

NEPNYELVI BUVARLAT
MÓDSZERE

. ÍRTA

CSÚRY BÁLINT
A DEBRECENI EGYETEM TANÁRA,
A M. T. AKADÉMIA LEVELEZŐ TAGJA

A TURUL-SZÖVETSÉG KIADÁSA

BUDAPEST .
1936.
 A magyar népnyelvre- szórványosan elég korán ráirányul
tudósaink figyelme. A tudós Szamosközy István már a XVI.
században megfigyeli és történeti munkájában feljegyzi a székely
párbeszédes mondathanglejtésnek azt a sajátságát, hogy a mon­
dat utolsó szótagjában fölemeli a hangot. (Magyar Nyelv
XXXI, 115.) Pápai Páriz, kiváló szótárírónk már —■ mintMelich
János rámutatott — 1708-ban megjelent szótára számára szé­
kely táj szókat is gyűjtött s ezeket antique jelzéssel közölte híres
szótárában. Torkos József győri, majd soproni ev. lelkész
a Calendarium Jaurinense 1747. évfolyamában már a magyár
nyelvjárásokat is érinti és 18 székely tájs'zót is közöl. Párszavas
gyűjteménye olyan figyelmet keltett, hogy nemcsak Benkő
József foglalkozik velük a Transsilvaniában (I, 403—4), hanem
Pray az egész gyűjteményt lenyomtatja (hivatkozás nélkül)
az Annales veteres c. művében (91—2).
A magyar népnyelv felé a figyelem nagyobb mértékben
’a nyelvújítás korában fordult. A tájszók gyűjtése is ekkor indul
meg. Természetesen nem tudományos, hanem gyakorlati célból:
hogy a nyelvbeli purizmust, az elszaporodott idegen szavak
irtását elősegítsék a táj szók irodalmivá tételével. E célból
jegyez fel Baróti Szabó Dávid a Kisded szótárba számos székely
szót. Csokonai, ki maga is foglalkozott tájszógyüjtéssel, már
számos táj szót alkalmaz írásaiban s a népnyelvről azt mondja :
„Bizony a’ szegény Községnek ma is több Genieje van, mint­
sem azoknak, akik szégyenlenek a’ közé számiáltatni', ő a’
maga új ideáit is ki meri magyarul tenni, ’s ha reá kész szót
nem talál, bátorkodik tsinálni.11 Buzdítja az írókat, hogy sokat
forgolódjanak a nép közt és ne féljének a nép ajkán élő szavakat
az irodalmi nyelv gyarapítására felhásználni. (Tavasz 1802,
XI XIV.)
A Debreceni grammatika már 1795-ben kifejezi annak
szükségét, hogy „Hazánknak különböző Részeiben lakó tanúit
emberek, szednék-öszve ki-ki á’ maga lakó-főidének Dialectu-
sát“. így lehetne „kiformálni nyelvünknek különböző elágazá­
sait (Dialektusait)11 s ezúton lehetné „sok ősi szavainkra is
reá találni11 (XXIX.).
i*
 Aranka Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társasága az első
tudományos társaság, mely a nyelvjárásbúvárlatra is kiterjeszti
figyelmét. A társaság hátramaradt kéziratai közt van egy tanul­
mány, mely a. székelyek, mezőségiek és a tótok szomszédságá­
ban lakó magyarok nyelvjárását ismerteti hangtan és szókincs
tekintetében. (Magyar Nyelv XIII, 191.) Ez az ismeretlen szerző­
től való tanulmány volna eszerint az első magyar nyelvjárás-
tanulmány.
A Magyar Nemzeti Múzeum 1815, 1816, 1817-ben a Marczi-
bányi-jutalomra azt a kérdést tűzi ki: „Mi a’ Dialectus Gram­
matikai értelemben? Vagynak-e ezen értelemben, a’ Magyar
Nyelvnek Dialectusai?../. és mint lehetne általok bővíteni
a’ Magyar írói nyelvet?" Érre a pályázatra készül Horváth Ádám-
munkája A’ Magyar Nyelv Dialectusairól (Pest,,; 1-821), Gáti
István Elmélkedése a’ Magyar Dialectusról (Pest, 1821), mely'
művek először kísérlik meg a magyar népnyelv földrajzát,
megvázolni.
; Erre a pályázatra érkezik be Teleki József gróf híres nyel-'
vészeli munkája is : A’ magyar nyelvnek tökélletesítése Üj
szavak és új szóllás-módok által (Pest, 1821.), melyben a táj­
szavakról azt mondja : „mennyire lehetne nyelvünket ilyenek
által gazdagítani, ha az illy szavak az Országnak minden vidé­
keiben- szorgalmasan összeszedetnének" (241. 1.).
■ Gyakorlati célt szolgált az Akadémia Magyar Tájszótára is
(1838), hogy a benne összegyűjtött tájszavakat „író és átaljá-
ban minden magyar... együtt lelhesse haszonvétel vagy leg­
alább megismerés végett".. ;
; Ebben az időben készülnek első, nyomtatásban is megjelent-
nyelvjárás tanulmányaink is. 1818-ban egy névtelen hazafi’
jutalomdíjat tűz ki a palócság ismertetésére a következő'
érdekes indokolással : „Sokan tréfának fogják venni e dolgot
és előre kinevetik ezen jutalomtételt: de a tudatlanságon
szánakodni lehet, mert ezek nem tudják, hogy a szepesi Néme­
teknek és az Erdélyi Szászoknak már Idiotikonjuk vagyon ;
nem tpdják, hogy az, amit tréfának,, nevetségesnek tartanak,
nagy és fontos igazságokra és következtetésekre vezethet."
Talán erre a pályázatra írja Szeder Fábián a palócokról szóló
dolgozatait (Tudományos Gyűjtemény 1819, 1821), B. S.’_
pedig-a gömöri dialectus rövid rajzát teszi közzé (Tud. Gyűjt,
1819). A tudós Horvát István a Tudományos Gyűjtemény
1833—34. évfolyamában a jász, székely és palóc, nyelvjárásról
értekezik. Gegő Elek pedig 1838-b.an A moldvai magyar telepek­
ről írt könyvét adja ki. . : ’
.. - Ezek a munkák már nem gyakorlati célból készültek,, ha­
nem annak átérzéséből,: hogy a nyelvjárások búváriata nagy és.
fontos igazságokra vezethet. A megjelent nyelvjárástanulmá­
 <5

nyok alapján Toldy Ferenc máris magyáf őstörténeti kapcsola­

tokat keres és a palócok nyelvjárásában az ősi kazár törzs nyel­
vét látja. A palócság szerinte a húnok leszármazottja lévén,
-a hun nyelv a palócok nyelvében áll előttünk. (Magy. ir. tört.
I, 21—2.) Horvát István pedig az adi> hatszer-féle ejtésben meg­
őrzött régiséget keres. (MNy. XXVII, 150.)
A Magyar Tudományos Akadémia megalakulásától kezdve
nagy gondot fordít a tájszávak gyűjtésére. 1843-ban pedig
Toldy Ferenc javaslatára ,,magyar nyelvjárástan (dialectologia)“
megteremtésére teszi meg az első lépéseket. Ennek megszervezé-
-'Sére bizottságot küld ki. A javaslattevő, Toldy Ferenc szerint
így a Társaság a nemzetet oly magyar dialectologiával ajándé­
kozhatja meg, mely nyelvtanunknak, nyelvtörténetünknek
és szótárunknak roppant kútfőül,, az Akadémiának pedig egyik
legszebb dicsőségére szolgál. (Magy. Acad. Ért. IV. év, 1843.
Dec. 1. sz. 3—11. 1.) Toldy Ferenc 1844-ík évi titkári jelentése
szerint a társaság ,,e’ tárgyat most már annál elsőbbnek tartja,
mert j a’ tapasztalás’ bizonysága szerint az irodalom és áltála
■ különösen az egyházi szószék’ ’s a’ népnevelés’ útján mind­
inkább a’ néphez is leható könyvnyelv’ terjedésével,, a’ nép’
nyelve, melly annyi kincseit őrzötte meg az eredeti magyarság-,
mák, napról-napra veszt sajátságaiból, úgy hogy, mint másutt,
nálunk is e’ regi typusok mind inkább eltörlődnek. )E’ végre
az eddig összehordott anyagok’ nyomán készítendő részletes
utasítás mellett mind a’ tagok fel fognák szólíthatni, mind a?
nem tagok’ kikéretni az e’ részben létező sajátságok’ föl jegyzése
?s közlése végett: melly közleményekből egy magyar nyelv­
járástan fog szerkesztetni44. (Akad. Évk; VII, 61—2);
íme, Toldy már 1844-ben arra hivatkozik, hogy a nyelv­
járások a köznyelv hatása alatt napróí-naprá veszítenek erede­
tiségükből s a nyelvjárási típusok mindinkább éltörlődnek !
A nyelvjárásbúvárlat azonban, nem számítva Erdélyi
János Népdalok és mondák (1846—48) három kötetének iro-^
dalmi helyesírással kiadott népnyelvi szövegeit, csak a szabad­
ságharc után indul meg ismét Hunfalvy Pál Magyar Nyelvészet
című folyóiratában. „Nemcsak a ’nyelv történeteire, de as
nyelv természetének kinyömozására is fölötte szükséges -a’
nyelvjárások és táj szólások minél előbbi kikutatása — úgy­
mond HuhfalVy — minthogy az irodalmi nyelv nálunk a’ nép­
nyelvet hamarább enyészteti el, mint bárhol.-4- ,,Minden nyelv*
járásrul nyelvjárási szótár kell, mondja alább, melly híven
hord fel minden szót és szólást nyelvjárási ejtése és fűzésé
szerint/4 (232—33. 1.) Hunfalvy folyóiratában jelentek meg
Vass Józseftől a dunántúli, Lőrincz Károlytól á> háromszéki
nyelvjárás leírása, Budenznek a székely beszédre yonátkozó
megfigyelései. E korból legjelentősebb esemény Kriza Vadrózsái-’
6

nak kiadása (Kolozsvár, 1863). Kriza szövegéi, táj szótára és-

székely nyelvjárástanulmánya nyelvészetünknek máig is becses
forrása.
Igazi lendületet azonban csak' akkor vett a magyar nyelv-
járásbúvárlat, mikor az Akadémia 1872-ben megindítja a Szarvas
Gábörtól szerkesztett Magyar Nyelvőrt, mely fönnállása óta
majdnem a legújabb időkig közölt tanulmányozásra többé- '
kevésbbé alkalmas népnyelvi szövegeket és kisebb-nagyobb
nyelvjárástanulmányt. Nem feladatunk itt ezekről és a többi
nyelvjárástahulmány okról, könyvészeti felsorolást adni. Meg­
tette ezt Simonyi Zsigmond (Nyelvjárási olvasókönyv. Nyelvé­
szeti Füzetek 4.), Erdélyi Lajos (Nyelvjárásaink ügye és teendőink.
MNy. I; Nyelvjárásaink tanulmányozásához. Nyr. XXXII,
370), Horger Antal (A magyar nyelvjárások) és Laziczius Gyula
(Bevezetés a fonológiába. Budapest, 1932). Az ezidőtájt meg­
jelent: nyelvjárástanulmányok közül csak Szarvas Gábor és
Munkácsi Bernát moldvai csángó nyelvjárástanülmányát (Nyr.
IH, IX), Zolnai Gyula Mátyásföldi nyelvjárását (Nyr. XIX—
XX), Balassa József Szlavóniai nyelvjárását (Nyr. XXIII),
László. Géza Zilahi nyelvjárását (Nyr. XXVII—VIII), Horger
Antal Halmágyi nyelvjárását (Nyelvtud. Közi. XXXI) és Er­
délyi Lajos két gondos tanulmányát említjük a háromszéki '
nyelvjárás időalakjairól (Nyelvtud. Közi. XXXV—VI).
Simonyi Zsigmondnak 1902-ben megindult sorozatában ;
a Nyelvészeti Füzetekben 23 kisebb-nagyobb, közöttük nehány
jelesebb nyelvjárástanulmány jelent meg. Ezek közül gazdag
anyagával különösen Horváth Endrétől A bakonyaljai nyelv­
járás válik ki. Sok értékes népnyelvi anyagot találhat a kutató
az Ethnographia évfolymaiban és a Kisfaludy-Társaság Magyar
Népköltési Gyűjteményének 14 kötetében. (Köztük nyelvészeti
szempontból különösen ki kell emelni Horger Antal Hétfalusi
csángó népmeséinek kötetét’,)
Közben a gyűjtött és feldolgozott anyag összefoglalásáról is •
gondoskodott az Akadémia. A magyar nyelvjárásokról az első
összefoglaló tájékoztatót Balassa József írta (A magyár nyelv­
járások osztályozása és jellemzése, Bp. 1891). Ő osztotta fel-'
a magyar nyelvterületet nyolc nyelvj árásterületre. Nyelvtudomá­
nyunk nagyjában ma is az ő osztályozását követi. Táj szógyűjte­
ményeinket pedig Szinnyei József kétkötetes Magyar Táj szótára
(1893—1901) foglalja össze, mely táj szókincsünknek eddig
legterjedelmesebb összefoglalása, s a magyar szókincsnek
mindenkor egyik legfontosabb forrása lesz.
A Magyar Nyelvőrben, Nyelvészeti Füzetekben és másutt
megjelent nyelvjárástanulmányok azonban nagyon különböző
értékűek. Nagy részüket nem képzett nyelvész’ gyűjtötte,
s így különösen a hangjelölés következetlensége miatt, de
 .7

a szavak értelmezése tekintetében is sokszor megbizhatatlanj

tudományos célra nem használható..
A Nyelvőr első évtizedeiben nekilendült nyelvjárásbúvárlat
lassanként el is lanyhult; Zolnai Gyula már 1892-ben megálla­
pítja, hogy „ha csak a gyűjtő munkások egykori számát vet­
jük is egybe a legutóbbi évek megfigyelőivel, gyarapodó
érdeklődés helyett szembeszökő csökkenést fogunk találni/4
(Nyr. XXI, 6.) Ez a fokozódó csökkenés a Nyr; későbbi év­
folyamaiban még tovább tart, majd teljesen megszűnik.
Az 1903-ban megalakult Magyar Nyelvtudományi Társaság
megalakítása eszméjének megfogamzásakor nép nyelvi és nép­
költészeti adatok gyűjtését és a magyar nyelvjárások tanulmá­
nyozását jelölte meg céljául (MNy. I, 46). Ezt a célt azonban
úgy vélte -elérhetőnek, hogy a művelt magyarság körében
a magyar nyelvtudomány eszméi és törekvései iránt fogékony és
érdeklődő közönséget nevel magának. 1905-ben a népnyelvi
búvárlatot is megszervezi (I; 285, 287, 383, 469). A gyűjtők
kezébe Balassa, Józseftől (A nép nyelvének tanulmányozása)
és Erdélyi Lajostól (Nyelvjárásaink ügye és teendőink) megfelelő
kalauzt és tájékoztatót ad a gyűjtés módjáról és feladatairól.
A gyűjtés munkája szépen haladt, a társaság anyagi helyzeté­
hez képest a gyűjtőket anyagi támogatásban is részesítette;
A gyűjtött táj szavak részben a Magyar Nyelv népnyelv rovatá­
ban jelentek meg. 1907-ben a Társaság az igen ritka, kétes vagy
hiányzó jelentésű tájszókról gyűjtőihez jegyzéket küldött
s a feleletek eredményét Gombocz Zoltán, az akkori titkár szó­
tárrá szerkesztette, mely külön is megjelent a Társaság kiadvá­
nyai közt. (Pótlékok a Magyar Táj szótárhoz.) Az új folyóirat
I. kötetében jelent meg Horger Antaltól A keleti székelység
nyelvjárási térképe, mely a térképezési eljárásra adott példát.
Itt jelent meg Lehr Albertnek Arany és a magyar népnyelv
kiváló ismerőjének a népnyelvre vonatkozó számos jeles cikke
is s a kiválóbb gyűjtők közt Túri Mészáros István mintaszerűen
gyűjtött adalékai. A M. Nyelvtud. Társaság népnyelvi gyűjtésé­
nek nagyrésze azonban a folyóirat megszabott kerete miatt
kiadatlan, csak kéziratban van meg a Társaság birtokában.
A Magyar Nyelvtudományi Társaság ezt a szervezett gyűj­
tést még a háború alatt és a háború után is folytatta, mind­
addig míg anyagi ereje engedte. Azonban nem elégedett meg
a gyűjtés puszta megszervezésével, hanem a gyűjtés munká­
ját tökéletesíteni is igyekezett. Gombocz Zoltán, az akkori tit­
kár 1908 november 13-i előterjesztésében rámutat arra, hogy
áz eddigi gyűjtések több szempontból tökéletlenek. Nem követ­
kezetes s így megbízhatatlan bennök a hangjelölés, tökéletlen
a jelentés meghatározása, hiányos a szókincs. Hogy egyfelől
ezen a bajon segítsen, másfelől mintát adjon a gyűjtők kezébe,
a Társaság elhatározta, hogy egyelőre két (később még egy)
nyelvileg egységes kisebb vidék (a Székelyföld, a nyugati nyelv­
járásterület, később az északkeleti nyelvjárásterület köréből),
esetleg egy falu szókészletét képzett nyelvészekkel mint önálló
nyelvi egységet dolgoztatja fel (MNy. V, 47). Ennek eredménye­
ként az egyik megbízott : Erdélyi Lajos székely táj szótára kéz­
iratban már régebben elkészült, az északkeleti nyelvjárásterü­
lethez. tartozói Szamosháti Szótár (I—II. kötet, Budapest,
1935—6) pedig á Társaság kiadásában meg is jelent.
Az Összefoglaló munka terén mint üdvös eseményt említjük
fel, hogy legújabban két jeles munka is foglalkozik az eddigi
ny elvjárásb óváriatok eredményeinek összefoglalásával: Horger
Antal (A magyar nyelvjárások. Budapest, 1934) és Laziczius
Gyula (A magyar nyelvjárások. Budapest, 1936. — A Magyar
Nyelvtudomány Kézikönyve. I, 2.) munkája.
Sajnos, a Magyar Nyelvtudományi Társaság a háború
után bekövetkezett gazdasági válság s az azóta is folyton tartó
nehéz viszonyok következtében a gyűjtés munkáját az addigi­
szerény keretek között is alig tudja folytatni/ Nagyobbszabású
közléseket sem enged meg a folyóirat szűkre szabott terjedelme.
De ennél is nagyobb baj, hogy népnyelvünk búvárlata iránt
az érdeklődés teljesen ellanyhult. A háború után csak elvétve
találkozunk egy-egy nyelvjárásleírással, táj szógyűjtéssel szak­
folyóiratainkban (Magyar Nyelv, Népünk és Nyelvünk, Szegedi
Füzetek).
Há a magyarságnak nyelvéhez és. néphagyományaihoz
való viszonyát nézzük, e vonatkozásban fájdalommal' kell
tapasztalnunk a magyar lelkiségből egy olyan vonás hiányát,
mely a legnagyobb megtartó erők közé tartozik. Ez a vonás
a faji öntudat ellenőrző és megőrző ereje.
Ezt az érzéketlenséget és közönyösséget a müveit magyar
nagyközönség részéről legfájdalmasabban tapasztaljuk a magyar
néphagyományok, népnyelv, népzene, népszokások, néphit
terén. Középkori krónikásainknak a hegedősök és népi énekesek
naiv csácsogásait megvető gesztusára emlékeztet pl. egyebek
közt az, hogy zeneismerő és zenekedvelő közönségünk a magyar
népzenei hagyományokra egész a legújabb időkig, Bartók
Béláig és Kodály Zoltánig, valami felsőbbséges lenézéssel tekin­
tett, amelyekkel nem érdemes, sőt kár foglalkozni, mert-a nyugat-
európai zenén művelődött ízlést megrontja, megzavarja.
A magyar népiélek világa Piripócs volt nekünk, melyhez
nem méltóztattunk leereszkedni, vele érintkezésbe lépni vagy
Isten ments! azt tudományos vizsgálat tárgyává tenni.
Mikor Grimm Jakab tudományos vizsgálatai céljából
magyar népiúesegyüjtemények iránt kérdezősködött, tudósaink­
nál, pirulva kellett megvallani, hogy nekünk ilyesmi nincs.
 9

4817—18; körül maga Goethe több ízben tett kérelmet magyar

népdalok dolgában, de nem sikerült semmit sem megszereznie.
/Végül is tót népdalokkal kellett hazánkból megelégednie.
A testvér finn nemzetbe egy népeposz : a Kalevala.lehellte
az élet lehelletét és tette a finn hazát független, nagyműveltségű
országgá. A mi-ősköltészetünknek, ómagyar népi epikánknak
világnézetek türelmetlen harcában el kellett pusztulnia. Talán
a szellemtörténetünkben annyiszor ismétlődő ilynemű világ­
nézetiharcok folyamán vérzett el a nemzeti léleknek az a vonása
is, melynek hiányáról az imént panaszoltunk : ellenőrző és
'megőrző ereje.
A'nyelv és a vele kapcsolatos költői hagyományok-s más-
ielől az öröklődő, hagyományos népszokás és a nép ősi világ­
nézete, hitvilága együttvéve teszik a néplélektan rendszerét,
amint azt a modern lélektan megalkotta. Nyelve s a vele szer­
vesen összefüggő költészete, hitvilága, világnézete és kialakult
magán és társadalmi szokásainak összegé valamely nép legjellem­
zőbb, legsajátosabb, legeredetibb vonásai. „Nyelvében él
a nemzet !44 mondták őseink Herder korában. De él társadalmi
és magánéleti szokásaiban, él sajátos világnézetében és hit­
világában is. Él abban is, hogy e sajátosság eredeti, más­
tól megkülönböztető voltának tudatában van, ezt a sajátossá­
gát, eredetiségét minden eszközzel, minden intézkedésével
megismerni és tudományos búvárlat tárgyává tenni törekszik.
Hogy ez a kérdés reánk nézve mennyire fontos, elég néhány
példa fölemlítésé. Véletlen-e, hogy a mi művelt északi rokonaink :
az orosz elnyomatásból és rabságból csak nemrég szabadult
finn és észt nép e téren annyira elől járnak? Véletlén-e, hogy
-az oroszoktól elnyomott lengyelség oly szép eredményeket
mutatott és mutat fel mai szabad állapotában is e téren? Vélet­
len-e, hogy az erdélyi szászság olyan szép tudományos ered­
ményekkel dicsekedhetik népköltészete, néprajza és népnyelve
kutatásának terén? Bizony, nem véletlen, hanem a népiélek
tudatos és intézményes önvédelme nyilatkozik ebben !
Az egyéb téren oly szép eredményeket felmutató magyar
nyelvbúvárlat a magyar népnyelv kutatását sajnálatosan el­
hanyagolta. Nyelvjárásbúvárlatunk sohasem volt kellően meg­
szervezve s a magyar népnyelv búvárlatát nem sikerült az egész
magyar nyelvterületen rendszeressé és állandóvá tenni. Ezért
ismételten halljuk a jogosult panaszt, hogy „ma sem ismerjük
eléggé a magyar nyelvjárásokat“. „Valami végzet sújtja a
magyar népleiket — kiált föl Zolíiai Gyula—, hogy nyomta­
lanul el kellett pusztulnia ősköltészetünknek s hogy nincs elég
buzgóság bennünk a népi nyelvkincs rendszeres fölbányá-
iszására és megmentésére sem.46 (MNy. XXV, 49.) ;
Ennek a közönyösségnek az oka részben az is, hogy a
10

magyar közönség nincs tudatában a népnyelv és a vele össze­

függő hagyományok fontosságának. A magunkról való tájé­
kozatlanság olyan bűn, amely előbb-utóbb megbosszúlja magát,
a magunk búvárlata, igaz megismerése és megismertetése
pedig életföltételünk.
, Nagy lírai költőnk, Kisfaludy Sándor 1792-ben nem tudta
sok egyebek közt hazájáról azt, hogy Erdélyben nagy számmal
laknak oláhok, a Felvidéken tótok, németek. Erdélyi utazása
alkalmával Erdély határáról ezt írja egyik barátjához : „Nyíres
nevezetű faluban kelle meghálnom; s gondold el, mint kellett
elszomorodnom: Erdélynek, hol magyarokat véltem lélni,
mindgyárt első helységében egy lelket sem találtam, ki magyarul
értett volna, Mind oláhok lakják. Búmbam nem is tudtam aludni.
Általlyában végig utazván most Magyar-országot, és összve-
hasonlíttásom után több tótot, Svábot, Oláhot, Németet találván,
mint tiszta magyart, — ’s ugyan ezt találván Erdélyben is,
eljaj dúltam : Vége gondolám, a magyar nemzetnek !“ S ezen
szívét szaggató órában eltökélte, hogy ő, szegény magyar nemes
ifjú, de azon régi igaz magyarok ivadéka, kik a magyarnak itt
hazát szereztek, minden erejét arra fordítja, hogy veszni indult
magyar nemzetiségünket, ha csak kevés idővel is, tovább
életben tartsa.’
A magunk rendszeres, beható ismerétének.a hiánya, mint
több fontos téren, a magyar nép nyelvb úvárlat terén is szembe­
tűnő. Elszakított területeinknek nem ismerjük múltját,' nem
ismerjük jelenét, nincs pontos, megbízható, részletes képünk
rendszeres ismeretünk, anyagi, szellemi, társadalmi állapotuké­
ról. Nem ismerjük Erdélyt, nem a Felvidéket s még ezeknél is
kevésbbé ismerjük pl. a moldvai vagy épen a szlavóniai magya­
rokat. A szlavóniái magyarok közt évtizedek óta nem járt
nyelvjáráskutató vagy népkutató magyar ember. Szarvas
Gáboron és Balassa Józsefen kívül azelőtt sem.
A mi területünkön : nyelvjárásaink terén maradva, a nép­
nyelv búvárlata a magyar nyelvtudomány legfontosabb,
legégetőbb, legsürgősebb feladatai közé tartozik.
Miért fontos, miért elengedhetetlen a magyar népnyelv
rendszeres búvárlata? Már a Tudományos Gyűjtemény 1818-iki
névtelenje megmondta, hogy nyelvjárásaink búvárlata nagy
és fontos igazságokra vezethet, nagy és fontos tanulságokkal
járhat. ■ ... '
A nyelvjárások búvárlatából legelsőben is nyelvtörténetünk
merít nagy hasznot, mint ezt Toldy Ferenc már 1843-_ben . jól
tudja. A nép nyelve, ha egyfelől szabadabban fejlődik is, mint
a megrögzített irodalmi nyelv, de viszont másfelől nagy régisé­
geknek is a megőrzője mind szókincs, mind nyelvtani alakok
tekintetében.
 Hivatkozom itt mindjárt az imént említett moldvai csángó
nyelvjárás szókincsére. A moldvai csángóban számos olyan
szó él, mely a többi magyarság nyelvéből nagyon régen kiveszett,
ismeretes dolog pl., hogy kovács szavunk szláv jövevényszó. A
kovácsnak régi nyelvünkben volt jó magyar neve: vasverö. Azon­
ban ezt a magyar szót a magyar köznyelvből és legtöbb nyelvjárá­
sunkból kiszorította a szláv kovács. Igen' de a^moldvai csángó
mai napig is vasverő-nék tóévezi a kovácsot. Tsíem kell neki a
szlávból meghonosodott kalapács se, mert a kalapácsot ő ma is
aeró'-nek hívja, csakúgy mint az 1400 körüli Schlagli Szójegyzék
tanúsága szerint az ómagyar nyelv is hívta. Ez az ómagyar
verő 'kalapács’ szó ma is magyar mivoltában él a moldvai csán­
góknál. Ezen kívül megvan még egyes erdélyi és keleti magyar
nyelvjárásban is. A templomra is volt jó magyar szavunk :
a más jelentésben ma is élő egyház és szentegyház. A moldvai
csángó ma is szentegyház-nak hívja a templomát. Régi kódexeink­
ből tudjuk, hogy a németből átvett sógor rokonsági elnevezésre
is volt régi jó magyar szavunk: rér. Lassankint kihalt a
nyelvből, a német eredetű sógor kiszorította. A moldvai csángók
azonban ma is lér, lérike néven nevezik a sógort, Ezt az ősi
magyar rér ’sógor’ rokonságnevet a moldvai csángóhoz hasonló
elszigetelt helyzetben élő szlavóniai magyarok- nyelvében is
.megtalálták, níégpedig változatlanul: rér, rérike alakban.
A Szamosháton mai napig is köláb-nak hívják a ház oszlopát,
mint a Schlágli-szó jegyzék idejebeli magyar nyelvben. A Számos-
háton a Sebesásvány pataknévben ma is megvan a szláv eredetű
patak szavunk ősi magyar megfelelője.
Egyes rég kihalt ősi magyar képzőkre ma már csak a nép
nyelvéből idézhetünk példákat. Az -l műveltető képző egyszerű
alakjában ma már csak a népnyelvi vásol, sürgői, szorgol szavak­
ban él. A -d kicsinyítő képzőnek az Árpád-korban rendkívül
nagy divatja volt. Ma csak egyes szavakban él (apród, gyöngéd,
könnyed), a moldvai csángóban ma is élő képző mellyel személy­
nevekből is képeznek deminutiyumokat: Józsid, Rozid, Marid -,
terped, kinyid, kicsid stb, A -nőtt, -női, -ni ősi határozóragok
meg épen csak a népnyelvben maradtak meg : a palócoknál és
egyes székely nyelvjárásokban. A -ra, -re eredetibb -rá alakjában
van meg a moldvai csángó és az erdélyi népnyelv egyes határozó
alakjaiban : szombatrá, vasárnaprá, husvétrá, Vásárhéiré.
Az eredeti rövid e hangot őrizte meg számos nyelvjárás
a tehen, fenek, cserep, kerek, kévés, menyet, nehez, vereb stb. szavak­
ban. — Nem illeszkedik a -be rag Göcsejben és Nyitra környékén :
házbe, tándzbe, szájábe; a -nát rag a nyugati nyelvjárásban
ennál, embérná, kertná, temetóná. A -tlan, -tlen képzős szóknak a
népnyelvben ma is él eredeti módhatározó jelentése : a mejjét
kegyetlé veri, ki ne menny őütözetlen (Szamoshát),
 A nép nyelve tehát egyés nyelvjárásaiban olyan, régiségek
megőrzője, melyek a köznyelvből rég kihaltak, vagy esetleg
á: köznyelvbe soha belé sem kerültek. - ’
... • De másfelől az egyes nyelvjárások szabadon, megkötöttség
•nélkül fejlődnek, még pedig áZ egymástól távölesők egymástól
függetlenül. Természetes dolog tehát/ hogy nemcsak a hang­
állomány és a._ hangok • egymásrahatása, hanem az alaktan,
mondattan is nyelvjárások szerint más-más irányú fejlődést
mutat, melyek pontos megfigyelése, rendszeres számontartása
nyelvtudományunk egyik legfőbb feladata.
Hangtani tekintetben a. magyar népnyelvterület a leg­
színesebb, legváltozatosabb látványt mutatja mind diachro-
nikus, mind synchronikds szemléletben. Igen érdekes jelenség
végigkísérni pl. a magyar rövid rftagánhangzók fokozatos nyíl­
tabbá válását nyelvünkben, ill. nyelvjárásainkban az ómagyar
•kortól máig. Mészöly, Simonyi, főként pedig Losonczi Zoltán
kutatásai és Horger Antal hozzászólása nyomán rendkívül
érdekes és gazdag változatban áll előttünk egy nevezetes nép­
nyelvi hangtani jelenségnek: az özésnek a története-. Mily
érdekes volna ehhez hasonló módon a nyelvemlékek vallomásai
segítségével végig kísérni azt az utat, melyen a keletibb nyelv­
járások (az északkeleti nyelvjárásterület le egész a királyhágón-
túli nyelvj árásterületig) oly messzire haladtak egyes rövid magán­
hangzók nyíltabbá válása terén más nyelvj órásokhoz viszonyítva
(ember, lélek, teszem; ökör, ökrek, füstéi, sütek, Lajds, akas,
maiam, hónapos). A magánhangzó-illeszkedés és mássalhangzó-
hasonulás is nyelvjárások szerint különösen az indukálás iránya
tekintetében érdekes eltéréseket mutat egyes nyelvj árásterüle-
teken (husfét és huzsvít, csukja éscsugva; tipfe és lobva). A hosszú
zárt magánhangzók számos nyelvjárásunkban'megrövidültek
(tanítk>tanit, csíp)>csip, szomorúd szomorú, fö>füfájós), má-
sokbán megtartották eredeti hosszúságukat. Egyes nyelv-:
járásokban bizonyos hangok hangzóközi helyzetben megnyúltak
(járkállak, kapáltunk,vizesseri, pirossal). ~ Az alaktán körében
ilyen külön fejlődés a székely, de különösen a moldvai csángóban
(mint a szlavóniai nyelvjárásban is) a kicsinyítő képző nagy
kedveltsége, úgyhogy még határozóhoz is járul: hátrébbacska,
továbbacska, messzecske,' harnarka. A moldvai csángóban a -ka,
-ke. valóságos'nőképző lett: magyarka■ (—magyar nő,) zsidóká
(=zsidó asszony), fonóka ’spinnerin’, mosóka ’wascherin’,„
(cigánynő), keresztke (==keresztleány). Göcsejben, az' őrségben
és Etetésben a több birtokú személyragozásban ilyen alakok
fejlődtek: fiaimak, kertyeimek, bátyáimak, házoimak; fiaidak,
kertyeidek, házoidak stb.; lovainkak, ökreinkek, hol a birtok
többsége kétszer is ki van fejezve. Az őrvidéken: lóamék,
tehenemék; lóadék, tehenédék, kokasodék stb.
 13

Ha a nyelvbúyárlat csak a köznyélvet veszi tárgyául,

voltaképen csak félmunkát végez. A magyar nyelv szókincséhez
és szerkezetéhez nemcsak az írott szó és szöveg tartozik, hanem
tőként az élő beszéd. Ha nem vesszük figyelembe az élő népnyel- ,
vet, búvárlatunk egyoldalú lesz. Ha helyes eredményhez akarunk'
jutni, a teljes anyag legyen kezünkben.- A köznyelvnél .nyelv­
tudományi szempontból sokkal tanulságosabb a magyar nép­
nyelv. Minden köznyelvben van valami mesterkéltség szemben
*a népnyelvvel, mely az ajkakon éli a nyelv igazi, természetest
életét. Ha igaz az, hogy egy nép lelkének leghűbb kifejezője
az illető nép nyelve, akkor ép oly igaz az is, hogy ehhez a nép-
Lélekhez a nép nyelvén keresztül lehet legközvetlenebbül hozzá­
férni. Mit érne,az a természettudomány, mely búvárlata tárgyául,
csupán a parkok és kertek dísznövényeit és nemesített virágait
választaná, de nem törődnék a mezők, rétek, erdők vadon­
tenyésző virágaival és növényvilágával?,
A magyar-népnyelvet nemcsak azért kell búvárolni, mert
segít bizonyos köznyelvi formák fejlődéstörténetének megértésé­
ben, hanem önmagáért, a benne rejlő; és reávonatkozó rendkívül
gazdag tanulságokért is. A népnyelv búvárlatában való minél
alaposabb elmélyedés aztán természetes, hogy kamatostól,
visszafizeti a reáfordított fáradságot és természetes, hogy rend­
kívül nagy hasznát veszi annak legelsőben a magyar nyelv­
történet, a köznyelv, az. általános nyelvtudomány, a lélektan,
a néprajz, a településtörténet stb. is. Mily ismeretlen mélysége­
ket tárna fel előttünk pl. csak egy pontos és részletes, magyar
nyelvatlasz ! a magyar nyelvterület egészének rendszeresen
feldolgozott hangtana, szótana és mondattana ! De hol vagyunk
még ettől mi magyarok? ;
Ha a szógyűjtésnél maradva eddigi népnyelvi szókincs-
húvárlatainkat tekintjük, mit látunk? Eddigi nép nyelvi szó­
gyűjtéseink inkább szoros értelemben vett táj szógyűjtemé­
nyek voltak. A k ö z s z ó és t á j szó éles, megkülönböztetés
sével és szembeállításával voltaképpen egy: teljes magyar szó­
tár kiegészítői kívántak lenni. Az illető terület nyelvét nem ön­
álló nyelvi egységként vizsgálták. E miatt nem is adhattak
valódi.képet áttanulmányozott nyelvterület teljes szó- és képzet-
kincséről. Ez az oka annak, hogy magyar népünk szó-és képzet-
kincséről mai napig sincs igaz képünk*. ' . .• '
Pedig egy ilyen zárt nyelvterület népi szókincsének össze­
hasonlítása egyfelől a köznyelv szókincsével, másfelől pl. egy
tőle távoleső magyar nyelvjárás szókincsével, rendkívül érde­
kes tanulságokkal járna. . ; ?
Hogy nyelvtörténeti szempontból milyen tanulságos a nép­
nyelvnek ilyen természetű búvárlata és szókincsének ilyen szem­
pontból való összegyűjtése, rövidén megmondani nem is-lehet..
14

Csak szóföldrajzi jelentőségére utalok pl. egyebek közt

az összehasonlító szónyomozásban, amely téren a földrajzi
módszert legelőször és nagy sikerrel alkalmazta nálunk Melich
János „Szláv jövevényszavai’nk“ című alapvető, nagy munkájá­
ban. Ily szempontból érdekes pl., hogy a galuska heve a Számos-
háton haluska, csütörtöké csütörtök, szerdáé szereda, nem kalitka,
hanem kalicka, nem csereshye, hanem cseresznye'.
Ámde a szókincs egy-egy részé vidékenkiht más tekintet­
ben is változik. A Szamosháton pl. a sütőketnencét fűtik,
a Székelyföldön hevítik. Szatmáriján a táblán elnyújtott tészta
neve : egy szál tészta, a Székelyföídön a lapitón siritett tészta ;
egy levél tészta. Tokgny a Szamosháton: 'puliszka', Erdély­
ben: 'aprított hús bórsosan, burgonyával elkészítve’. A kukori­
cának a magyar nyelvterület egyes részein még a. következő
nevei vannak: tengeri, Erdélyben törökbúzg, Szatmárban máié,
a moldvai csángóknál puj. A Szamosháton a gabona a ’rozs'-ot
jelenti, a burgonya neve a Szamosháton kolompár, Erdélyben
pityóka. A Szamosháton a tűzvész neve tűz, a Székelyföldön
égés, a háború neve a moldvai csángóknál verekedés. A magva­
váló szilva és barack a Szamosháton szárazmagú. A. fagyos földre
hullott és, megfagyott eső neve a Szamosháton ónazó, Szabolcs­
ban, pl. Újfehértón fagyóka. Az ilyen sióhasználati eltéréseket
épen úgy térképezni kellene, mint a hangtaniakat.
Élénk világot derít egy ilyen természetű népnyelvi szótár
a köznyelv kialakulására, a köznyélv és népnyelv kölcsön­
hatására, a kettőnek egymáshoz való viszonyára is. Feleletet
ad először is arra a kérdésre, hogy közmagyar szavaink közül
melyek éinek a nép ajkán, melyek nem. Érdekes pl., hogy a
szamosháti népnyelvben számos igazán közönséges köznyelvi
szó nem él. A nekik megfelelő fogalmatxrészben körülírással,
részben más rokonértelmű szóval fejezik ki. így pl. elég közönsé­
ges szók : ekkora, akkora, mekkora. A moldvai csángók nyelvé­
ben is megvannak. A Szamosháton egyik sem él,- hanem azt'
mondják helyettük : ijen nagy, ojan nagy, mijén nagy. Nem hasz­
nálják a Szamosháton a kalász szót sem. Azt mondják helyette :
fű (== fő), buzáfű, gabonáfű, árpafű. A szamosháti nép riem hasz­
nálja a nevet szót, azt mondja helyette : kacag, a dob ’jacio' he­
lyett azt mondja hajit, lök, bocsát helyett ereszt, aszály helyett
szárazság, év helyett esztendő, ketté helyett kétfelé (pl. hasít),
rejt helyett dug, ily, oly helyett csak ijen, 'ojan (de tárgyesetük
ijet, ojat). ■ ■ :
- Igen jellemző lehet a köznyelv és a népnyelv viszonyára,
hogy valamely közmagyar szó megvan ugyan a népnyelvben,
de más jelentésben, vagy más jelentésben is, hogy a szó köznyelvi
jelentései közül melyik van meg és melyik nincs a népnyelv­
bén és hogy minő új jelentéseket fejlesztett, minő régieket
 15

őrzött még a népnyelv. Pl. kitartás a szamosháti népnyelvben azt

jelenti: 'önérzet, büszkeség', kitartó pedig 'önérzetes, büszke'.
Kíváncsi nem ’neugierig', hanem ’nyalánk, étel után sóvárgó,
ácsingózó', ennek megfelelőleg kíváncsiskodik a. m. 'mások
falatozásakor torkoskodni, nyalakodni vágyik'. Törekedik—
'fejét töri, toprenkedik'. Hátrál= 'hátráltat' (pl. vkit a munká­
ban), mint a régi nyelvben is. Ablakos nemcsak 'ablakkal
ellátott', hanem : 1. 'hibás szövésű (vászon), melyben a kereszt­
szál néhol a vásznon kívül marad' ; 2. ’szemhíjas' (kalász,
melyből egy-egy szem hiányzik) ; 3. mint főnév : ’ablaküvegezö
vándor tót'. A Szamosháton a kis szó. a lég- szócska helyét
pótolja az ilyen használatokban : a kis végi, a kis hegyi, a kis
teteje 'legvége, leghegye, legteteje'. Az eláll igének a Szamos­
háton olyan jelentése is van, hogy 'elfárad'. (Eláll az ember, ha
egész nap kaszál.) Ezt a jelentést a köznyelv nem ismeri. Merül
a köznyelvben='süllyed', a Szamosháton azonban még eredeti
jelentésében él: ’merítődik'. (Pl. kicsi merült a kanálba.) A kő
egyik jelentése Egriben : ’a mérleg súlya'.. A köznyelv ezt a
jelentést nem ismeri.
Az sincs tisztázva mind a mai napig, hogy a köznyelvünk
történetében korszakalkotó nyelvújítás mily mértékben hatott
a népnyelvre. Kétségtelen, hogy a nyelvújítás a népnyelvre is
mély hatást gyakorolt és gyakorol ma is, hogy a népnyelv a
nyelvújításnak számos alkotását átvette és használja. Ma már
a pandur-nak, zsándár-nak csak emléke él, a csendőr teljesen
kiszorította. A nótárius-t ma már a nép is jegyző-nek hívja.
A nyelvújítás alkotásai közül az ilyen szók, mint gőzmalom,
cséplőgép, vasút, takarék, váltó, kamat, nyugta, szerződés, gyakorlat
(katonai), hitel, ügyvéd, kötelezvény, honvéd, őrmester, tüzér,
fénykép, tálca, csárdás, kórház, magtár, mérnök, emelet ma már
a legtöbb helyen el vannak terjedve a nép beszédében. De azért
a nyelvújítás alkotásai csak lassan szivárogtak és szivárognak
be a népi rétegbe.
Ámde a népnyelv az irodalmi nyelvhez légióként az átadó
viszonyában van. Minden egészséges irodalmi nyelvnek örök
forrása a népnyelv. Nyelvhelyességi kérdésekben a nép romlat­
lan, ép nyelve mindenkor egyik legfőbb irányítónk és útba­
igazítónk volt.
Hogy más tudományoknak mennyire szükségük van a nép-
nyelvi búvátlatok eredményeire, annak bizonyítására csak a tele­
püléstörténetet említem fel. Népnyelvkutatásunk már eddig is sok
támasztékot nyújtott pl. a moldvai magyar telepek eredetének
megállapításához, Több tudósunk a nyelvj árások Összevetése alap­
ján keres összefüggést a pl. a székelység és a többi, főleg a nyugati
magyarság között', ilyen kérdések végleges tisztázásához azonban
nincs még elég nagy és elég megbízható nyelvjárási adatkészle-
16 ......

tünk. E téren sokat mondhatna az egyes nyelvjárások moúdat-

hanglejtésének összehasonlítása (ami olyan jellemző-pl. a székely
nyelvjárásokra), azonban e tekintetben népnyelvünk legnagyobb,
része még nincs fölkutatva. magyarországi német nyelv­
szigetek eredetének kérdésére vonatkozólag nyelvjárásuknak;
és a származási adatok alapján megrajzolható területek dialek­
tusainak összehasonlítása igen tanulságos eredményekkel járt..
. . A népnyelv és a néprajz közt szintén rendkívül szoros
kapcsolat van. A nép szó- és szóláskincse ezer meg ezer szállal
kapcsolódik á népélet különböző nyilvánulásaihoz. Alapos nép-
nyelvi; szótár elképzelhetetlen néprajzi háttér nélkül. S így a
gondos népnyelvi gyűjtés egyúttal a néprajznak is hasznos-
adalékokat szolgáltát és viszont, ' : :
Serkentőleg kellene hatnia nálunk e téren más nemzetek
hatalmas iramban fejlődő dialektológiájának- is. A németek
rendkívül sokat tettek nyelj órásaik feldolgozása terén. Náluk
már a 17. sz..-ban elkezdődik a nyelvjáfásbúvárlat. A nagy
bölcselő és p.olyhistor Leibniz hatása alatt már a 17. sz. végén
s még inkább a 18. sz. folyamán készülnek nyelvjárási szótárak.
Számos nagy táj szótáraik közül csak Schmeller J. A. hatalmas
„Bayerisches Wörterbuch“-ját említjük meg, mely 1827-től
1837-ig jelent meg négy kötetben és mintája volt a későbbi
német táj szótáraknak. Frommann G. Károly 1872—7-ig másod­
szor is kiadja bővítve és. átdolgozva két kötetben. Az erdélyi
szász nyelvjárások szókincsének gyűjteményét (Siebenbürgisch-.
sachsisches Wörterbuch) négy nagy kötetre tervezték. Kiadása;
1908-ban indult meg.. Eddig az.I. kötet ;és a II. kötet egy része
jelent meg. A német nyelvjárások nyelvtörténeti feldolgozásának
hatalmas irodalma van s a német dialektológiának külön folyó­
irat áll rendelkezésére : Zeitschrtft für deutsche Mundarten..7
7 A mai értelemben vett nyelvatlasz eszméje is német tudós,'
Wenker György fejében született. meg. A nyelvjárások ki-
puhátolására 40 mintamondatot szerkesztett és kérdőíveken
átírás, végett szétküldte az egyes falvak tanítóihoz. Az így nyert
anyagot marburgi intézetében térképezve földolgozták, vagyis
meghatározták az egyes szóalakok elterjedését s az elterjedés
határát belerajzolták a,térképbe. így alakult ki a térképen a
különböző nyelvjárások hangtani megoszlása s így jött létre
az összes.német nyelvjárásoknak Wenker-féle atlasza. A Wélíker-
f.éle Detsche Sprachatjas kiadása 1926-ban indult meg Wrede
Ferdinánd gondozásában. 1932-ig hat füzet jelent meg 38
térképpel. ‘ - ■>' ■ ’.
. .. A francia nyelvatlasz : Atlas linguistique de la Francé
(Párizs, Í902—-1910; pótlék hozzá 1920) Gilliéron Gyula tervezete’
szerint a Wenkérénél alaposabb, részleteseid- kérdőterv alapján;
készült és szakított a Wenker-féle közvetett .éljórással. Gilliéron
 17

| jeles munkatársa: Edmont közvetlen módszerrel maga jártéi

| a nyelvterület egyes pontjaira a kérdőívek kitöltése végett.
| Ezzel a módszerrel a megbízhatóságnak jóval nagyobb fokát
| érték el, mint Wenker, Térképezési eljárásuk abban állt, hogy
L a megvizsgált 639 helységet a térképen megszámozták s a szám
| mellé jegyezték fonétikus írással az illető szó nyelvjárási váltó­
dj zatát. . . ’
| A Francia Nyelvatlasz hatása alatt készült nyelvatlaszok
i közül csak Jaberg Károly és Jud Jakab művét említjük még fel,
I . mely Olaszország és*Dél-Svájc nye]v~és tárgy-atlaszát öleli fel
| (Spr^ch- u. Sachatlas Italiens u. dér Südschweiz, I—IV. köt.
| Zofingen, 1928—1932). A gyűjtést három, nyelvészetileg képzett
munkatársuk a helyszínen/ közvetlen módszerrel végezte s
azután következett a gyűjtött anyag térképezése fonétikus
írással. A két svájci tudós a nyelvatlaszt tárgyatlasszal is ki­
egészítette, vagyis ahol kellett, a megfelelő tárgyak képeivel is
ellátta és nem betűrendben, hanem tárgyi szempontok szerint
| rendezte a nyelvtérképeket.
Még ennél is nagyobbméretű olasz nyelvatlasz készül
1911 óta Bartoli Mátyás szerkesztésében, Pellis Hugó gyűjtése
alapján, közvetlen módszerrel s a Jaberg és Jud tárgykutató
módszerével kiegészítve : az Atlante linguistico italiano.
Az oláh Nyelvatlasz gyüjtőmunkálatai is megindultak
1930-ban Puscariu Sextil kolozsvári egyetemi tanár vezetése
alatt nagy anyagi és erkölcsi pártolással. (V. ö. Papp István,
A világ nyelvatlasz munkálatai.)
Igen tanulságos és a finnségre igén jellemző, hogyan szer­
vezték meg finn rokonaink a népnyelvi gyűjtés' munkáját.
A rendszeres népnyelvi gyűjtést a Finn Irodalmi Társaság
(Suomen Kirjallisuuden Seura) 1895-ben szervezte és indította
meg a Setala Emiltől kidolgozott tervezet alapján. Olyan nép­
nyelvi szótár : alkotását tűzte ki célul, mely a finn népnyelv
dialektusainak egész szókincsét felölelné, pontosan feltüntetve
a szavaknák a különböző nyelvjárásokban előforduló hang-
! alakját, alaktani jellemzését és jelentéseit, valamint földrajzi
elterjedését. A Társaság képzett fiatal ösztöndíjasai egy gyűjtő-
jegyzék segítségével hozzáláttak a népnyelvi szókincs gyűjtésé­
hez. E módszerrel akarták végigbúvárolni Finnországnak közel
ötszáz finnnyelvű kerületét. Gyűlt is össze tisztességes anyag,
két évtized múlva azonban kiderült, hogy ezt az óriási feladatot
a Társaság csekély anyagi erejével lehetetlen megvalósítani.
Ekkor az Anyanyelv-társaság (Kotikielen Seura) áz egye­
temi hallgatók osakuntáiv&l, vagyis tartományok szerinti egye­
sületeivel karöltve hozzáfogott, hogy a szervezés munkáját új
alapokra fektesse. Elhatározták, hogy, mivel akkor még a finn
államtól ilyen célra nem várhattak támogatást, társadalmi
2
18 -

gyűjtés útján pénzalapot teremtenek a muíika megszervezéséhez.

Ámde 1914-ben kitört a világháború s a gyűjtés e miatt nem
járt a várt eredménnyel. 1916-ban újra hozzálátnak a gyűjtés
munkájához, mégpedig részvénytársasági alapon. így jött létre
a Finn nyelv szótárának részvénytársasága (Suomen kielen
sanakirjaosakeyhtiö). A nagyközönség annyira felkarolta a
nyelvészeti célra alakult részvénytársaság ügyét, hogy a rész­
vényeket még túl is jegyezték. A részvényjegyzők közt nemcsak
az egyetemi hallgatók osakuntái, hanem a társadalom minden
rétege képviselve volt (iparosok, ügynökök, kereskedősegédek,
szállítók stb.). A részvénytársaság 1916 nyarán hozzá is foghatott
a gyűjtés munkájához. Szervezett tíz ösztöndíjas állást a nép-
nyelvi gyűjtés céljaira, közülük hatan nők, ezek közül négy
bölcsészjelölt, kettő pedig a filozófia mestere (= filozófián
maisteri, a doktori foknál alacsonyabb tudománybeli rang­
fokozat). 1917 nyarán már 16 ösztöndíjast foglalkoztatnak.
Az ösztöndíjasok munkája szépen halad. Egyik nyelvjárást a
másik után teszik tanulmány tárgyává. Ezek a gyűjtők egytől
egyig nyelvészetileg képzett ifjak és fiatal nők voltak. Munkájuk
haladásáról időnként jelentéseket közöltek a fiún nyelvtudo­
mányifolyóiratokban. (Vö. Zolnai Gyula, MNy. XXI, 180—188.)
Ez a szép reményekkel megindult részvénytársaság azonban
nem volt hosszúéletű. A valuták világháborús értékcsökkenése
a finn márkát sem kímélte meg. A rész vény társaság tőkéje e
miatt néhány év alatt elvesztette értékének 9/10 részét. A rész­
vénytársaság 1924-ben feloszlott.
Most már ez nem volt helyrehozhatatlan baj, mert közben
a finn nemzet kivívta szabadságát, megszabadult az orosz el­
nyomás alól, önállóvá lett és teljes erejével részt vehetett
ilyen nemzeti feladatok megvalósításában. Setalá kezdeménye­
zésére a feloszlott Szótár-részvénytársaság helyébe megalakult
a . Szótáralapítvány (Sanakirjasáátiö). Alapítói : a finn köz­
oktatásügyi minisztérium, a helsinkii és turkui egyetem, a Finn
Irodalmi Társaságba Finnugor Társaság, a Finn Tudományos
Akadémia és még néhány más tudományos társaság. A Szótár­
alapítvány megalakulása után rögtön hozzálátott a munka
folytatásához. Az államtól állandó évi segélyt kapott : négy­
ötszázezer márkát (kb. 40—50 ezer pengőt), egyes években 800
ezret. 1924-től 33-ig a Szótáralapítvány, összesen 4 és félmillió
finn márkát, (kb. 450 ezer pengőt) kapott. (Hakulinen Lőrinc :
A finn nyelvjárási szótár előmunkálatairól. MNy. XXX, 259.)
A Szótáralapítvány első fontos újítása állandó vezetőség
kinevezése volt a munka szervezésére és állandó folyamatban
tartására. A másik pedig állandó fizetéses gyűjtők alkalmazása
á helyszíni gyűjtőmunka végzésére. Az ilyen gyűjtők kiválasztá­
sára nagy gondot fordítottak. Előkészítésükre és iskolázásukra
 19

több módot alkalmaztak. Egyik mód az volt, hogy a finn nyel­

vészetet tanuló egyetemi hallgatók számára évenkint szeminá­
riumi gyakorlatokat rendeztek a nyelvjáráskutatás technikájá­
ról. Hogy ezeket a tanfolyamokat minél gyakorlatibbakká
tegyék, egy-egy félévre a helsinkii egyetemre a gyűjtésre ki­
jelölt vidékről felhozattak egy-két értelmes öreg parasztembert
vagy parasztasszonyt, akiknek az illető nyelvjárás anyanyelvűk
volt, tehát azt tökéletesen beszélték. Az ilyen nyelvmester
jelen volt minden szemináriumi gyakorlaton és lehetővé tette
a főnédkai és jelentéstani gyakorlatok ellenőrzését, másfelől
pedig lehetővé tette az illető nyelvjárás kísérleti fonétikai
megvizsgálását olyan egyénen, akinek az illető nyelvjárás
anyanyelve.
Másik előkészítő és iskolázó eljárás volt tanulmányi ki­
rándulások rendezése vidékre nyelvtudományi és néprajzi
célokkal egy nyelvész és egy etnográfus egyetemi tanár veze­
tésével. Ezeket a kirándulásokat az egyetemi hallgatók említett
osákuntái rendezték és rendezik.
A Szótáralapítvány állandó, ösztöndíjas gyűjtői ilyen elő­
zetes iskolázásban és gyakorlati kiképzésben részesült egyetemi
hallgatókból kerülnek ki. Ezek a gyűjtők legtöbbnyire ú. n. ve­
gyes gyűjtők (yleiskeráája), akik 3—4 évig ugyanazon a helyen
dolgozva összegyűjtik onnan a lehető teljes szókincset. Kisebb
részük „speciális gyűjtő44 (erikoiskeraájá), aki az ország külön­
böző részeiben utazgatva csak egy sajátos tárgykör szókész­
letét gyűjti. Az állandó gyűjtők középiskolai tanári fizetést
kapnak.
A Szótáralapítvány gyűjtőmunkájába az egyetemi ifjúság t
más oldalról is bekapcsolódik. Számos finn egyetemi hallgató
maga gyűjti szakdolgozatához a nép nyelvi anyagot a finn nyelv
professzorának és a Szótáralapítványnak irányításával. Ily
módon is tízezrekre menő szóadattal gyarapodik a gyűjtés. —
Azonkívül az egyetemi ifjúsági egyesületek évenkint jutalom-
versenyekét rendeznek a maguk megyéiben a népi szólásmódok és
közmondások összegyűjtésére a Szótáralapítvány útbaigazításá­
val. így is nagymennyiségű fontos adalék'gyűl össze.
A Szótáralapítvány fontos kiegészítő részé az önkéntes
levelezők nagy tábora,, mintegy 1200 személy az ország külön­
böző részeiből s a legkülönbözőbb néprétegekből. E levelezők’
számára az alapítvány külön kis folyóiratot (Sanastaj a = szó-
gyűjtő) ad ki, ezt ingyen megküldik a levelezőknek s olyan
szavak és fogalmak felől tudakozódnak benne, amelyekről az
egyszerű nép fiai is tudnak felvilágosítással szolgálni. Ennek
különösen nagy hasznát tapasztalja a Szótáralapítvány. Nem­
csak teljesen ismeretlen szavak és szójelentésék kerülnek így
napvilágra, hanem számos titka és magyarázatra szoruló szóra'
2*
20
7
magok a levelezők terelik a figyelmet (Vö; Hakulinen Lőrinc : A
finn nyelvjárási szótár előmunkálatairól, MNy. XXX, 257—267-)
Donner Kai 1927-ben a nyelvföldrajzi kutatások megindítá­
sának, a gondolatát is fölvetette Jaberg és Jud módszerének
mintájára. A Szótáralapítvány birtokában pedig rengeteg szó-
és hangtérkép vár kiadásra.
Az _ észtek, a másik nagyműveltségű testvérnép, már dol­
goznak 'is a nyelvatlaszukon, Saareste Albart egyetemi tanár
dolgozik rajta. Az észt nyelvterület 300 különböző pontjáról
mintegy 500 hangtani, alaktani és szótérkép készült el.
De munkára kellene, hogy serkentsenek bennünket á hazai
idegen nyelvjárásokról készült mintaszerű sorozatok is, melyeket
a M. Tud. Akadémiá megbízásából germán és szláv filológusaink
szerkesztenek. Petz Gedeon szerkeszti á Magyarországi Német
Nyelvjárásokat, Petz Gedeon, Bleyer Jakab és Schmidt Henrik
a Német Philologiai Dolgozatokat. Ugyancsak az Akadémia
megbízásából szerkesztette Asbóth Oszkár A Magyarországi
Szláv Nyelvjárásoké, sorozatot. Ezek a mi nyelvünk történetére
is tanulságos dolgozatok, mint Erdélyi Lajos megjegyzi rólűk,
nemcsak módszerükben, hanem terjedelmükben is meghaladják
a legrészletesebb magyar nyelvjárásleírásokat is. (MNy, XXIV,
331.)
Népnyelvünk rendszeres búvárlatának megszervezésére
ütött a tizenkettedik óra, és félő, hogy ez a tizenkettedik óra
hamarosan elmúlik. Toldy Ferenc már 1843-ban arról panasz­
kodik, hogy a több irányból jövő irodalmi hatásnak kitett nép­
nyelv napról-napra veszít sajátosságaiból, eredeti színeiből.,'
Ez az aggodalom soha jogosultabb nem volt, mint má. Ma még
az öregek ajkán sok olyan szót, fogalmat, jelentést, alakot,,
szerkezetét megtalálnánk a nép nyelvében, melyet esetleg tíz,
év múlva már hiába keresnénk. A másik ok az aggodalomra;
a megszállott területeken levő nyelvj árásáinkat fenyegető vesze­
delem. E téren megszállott területeken levő tudományos és iro­
dalmi társaságainkkal és magyar ifjúsági egyesületeinkkel
(Erdélyi Irodalmi Társaság, Erdélyi Múzeumegylet, Erdélyi
Fiatalok, a pozsonyi Toldy-Kör) karöltve meg kellene szervezni
a gyűjtés munkáját. Az Erdélyi Irodalmi Társaság tűzött is ki'
nyelvjárási búvárlatokra pályázatot 1928-bán, az Erdélyi
Fiatalok Faluszemináriuma pedig az erdélyi magyar népnyelv,
búvárlatát is feladatai közé tűzte, Legtöbb erdélyi és felvidéki
nyelvjárásunkról nagyon hiányos tudásunk van, sokról épen
semmi. Mily megbecsülhetetlen forrás lenne nyelvünkre nézve
a moldvai csángó nyelvnek vagy a szlavóniai magyarok nyelvé­
nek szókincséről egy kimerítő, megközelítőleg teljes szótár.
E két nyelvjárás alapos ismerete elszigetelt helyzetüknél fogva
különösen kívánatos volna, •
 21

: Erdélyi Lajos a Magyar Nyelv I. évfolyamában 1905-ben

összeállította azon: magyar nyelvterületek jegyzékét, melyek­
ről egyáltalán nincs még vázlatos nyelvj árásleírásünk vagy
szöveggyüjtésünk sem. Sajnos, ez az- összeállítás, habár közben
kétségkívül történt némi haladás, nagy részében harminc,
esztendő múlva is helytálló..
Már Simonyi ismeretlennek jelzi (A m. ny.11, 192) pl. a du-
dari nyelvjárást a Bakonyban Csetény mellett, a mezőkeresztesi
és mezőkövesdi barkó beszédet Borsodban, a hosszúmezőít
Máramarosban. —- Balassa 1898-iki (Nyr. XXVII, 306) fel­
sorolásából fölemlítjük a Duna és Tisza közében Bács-Bodrog
megyének egyes más vidékről odaszármazott magyar telepeit,
Pest vármegye északi része palócos nyelvjárásának jórészét,
a Felső-Tisza vidékén az alig ismert Bereg és Ugocsa vármegyé­
ket, a királyhágóntúli magyarság nyelvét. Erdélyi 1905-iki
felsorolásából megemlítjük a háromszéki Nyén és Bodola,
a brassómegyei csángó községek nyelvét (innen kitűnő szöveg­
gyűjtemény Horger Hétfalusi csángó népmesék c. kötete),
a görgői és ungvárvidéki dialektust, a patakit, a Nyírséget,
Erdélyben Kolozsvár és környéke dialektusát, a Mezőséget,
Torockó és vidéke nyelvjárását, a hernádvidéki és jászsági
nyelvjárást s kivált a Duna-Tisza közén a palócos jász telepíté­
seket. A Dunántúl magyar nyelvszigetei közül Moson megyében
Pusztasomorja, Sopron megyében Felső- és Középpulya, a
baranyai Mecsekben Szebény, a Bikái völgyben. Mocsolyád,
a Bakonyban Borzavár, Bakonybéh Zirc, Szentgál és Vámos,
a baranyavári magyar medence, Hegyhát, Bonyhád vidéke,
Veszprémben a Marcalmellék. Kívánatos volna Somogy vár­
megye nyelvjárásának részletes leírása, A Duna-Tisza közén
Pest megye felső részéből Fót, Qcsa, Pécel, Gödöllő, Isaszeg,
Nagykáta, Szentmártonkáta stb., a Csepelsziget, a Nagy- és
Kiskúnság. Bácsbodrogban : Bács, Ókanizsa, Óbecse, Ófuták,
Titel s úgyszólván az egész megye nyelvjárása. Torontóiban
Hertelendyfalva, Nagy-Györgyfalva és Rádayfalva bukovinai
telepek, Zsombolya és Törökbecse, a Béga mellett 14 magyar
falu. Temesben : Máj láthfalva, Végvár, Omor, Dézsánfalva,
Székelykeve; Krassószörényben: Udvarszállás, Szendelak,
Szapáryfalva stb. telepítéseket. Az Alföldi területből Hódmező­
vásárhely, Békés és Csanád megye nyelvjárása,
A Tiszántúl Arad megyében Győrök, Dezsőháza, Új-
fazekasvarsánd, Szapáryliget (moldvai telepítések), Borosjenő
és Kisjenő vidéke. Biharban Magyarremete, Feketefalva, Belé­
nyes, Tenke, Mezőtelegd, Élesd nyelvszigetek, továbbá Geszt,
Ugra, jórészt Nagyszalonta, úgyszólván az egész megye,'csupán
az Érmelléket ismerjük valamennyire. Szabolcs megyét is
kevéssé ismerjük. Az északnyugati területen nyelvszigetek
 »
22 '

Nyitrában: Nyitrazsámbokrét, Béd, Kismánya, Barsban:

Zsitvagyarmat és Besseiiyő, Borsodban : Miskolc és vidéke,
Gömörben : Rahó (Rimavölgy), Abaújban .Kassa és több ma­
gyar hely Nagyszaláncig. Északkeleten ; Beregben : Beregrákos,
Munkács és Paszika (Latorcavölgy) stb. Ugocsában : Nagy-
szőllő, Csepe, Feketeardó, Tekeházá, Nagytanra, Gődényháza,
Tiszaújlak, Királyháza stb. s általában az egész megye. Mára-
marosban : Visk, Técső, Hosszúmező, Máramarossziget, Akna-
szlatina stb,
A királyhágóntúli területen . kevéssé ismert ’ a Szilágyság,
a maros-szamosközi' nyelvjárásban Szolnokdoboka vm. egész
területe : Magyarlápos, Dézs, Kozárváralja, Baca, Retteg,
Felőr, Bálványosváralja, Szásznyires, Kudu, Bethlen, Somkerék,
Szék, Málom, Csege stb. Besztercenaszódbán : Magyarnemegye,
Sófalva, Zselyk. Kolozs megyében : Hídalmás, Keszü, Felső-
és Alsószovát, Köbölkút, Vajdakamarás, Kolozs stb. Maros-
tordában : Mezőbánd, Marosvécs, Disznajó, Görgényszentimre
és vidéke, a görgényi járás Szászrégen.félé s úgyszólván az egész
Marosszék. Tordaaranyosban : Mezőbodon, Marosdécse, Maros­
bogát, Szentlászló, Alsójára stb. Kisküküllő megyében: Rad-
nót, Kerelőszentpál, Dicsőszentmárton, Erzsébetváros s általáé­
ban az egész megye. Nagyküküllőben Kóbor, Hévíz stb. •—
Brassó megyében a magyar faluk, köztük Barcaújfalu és Krizba.
Fogaras megyében : Fpgaras. Hunyadban : Déva és vidéke, Rá­
kösd, Pusztakalán stb, A székely nyelvjárásokról, hála Erdélyi
és Horger búvárlatainák, többet tudunk.-De itt is vannak
még ismeretlen helyek s a fölkutatott anyagban is vannak
hézagok. Különösen a csíki és gyergyói nyelvjárásokat ismerjük
kévéssé. (Erdélyi, MNy. I, 346-9)
A másik baj, hogy az eddigi gyűjtések és nyelvjárástanul­
mányok legnagyobbrészt több szempontból tökéletlenek. Hiszen
nemcsak a gyűjtés technikája, hanem a feldolgozás módszere is'
folyton tökéletesedik. Ehhez járult nálunk az, hogy gyűjtőink
nagyrésze nyelvészetilég iskolázatlan, műkedvelő gyűjtő volt,
akinek megállapítása nem mindig volt helytálló. Ez az oka
annak, hogy tökéletlen, következetlen, s ennélfogva megbízhatat­
lan bennük a,fonétikus írás (pl. pályinka, pájinka). Pedig meg­
bízhatóan' följegyzett és értelmezett népnyelvi szövegek és
szavak a feldolgozás hiányát is elviselhetővé tennék. A feldolgo­
zás elavulhat, de a megbízhatóan följegyzett népnyelvi szöveg
sohasem avul el,
Nyelyjárásleírásaink átlagának az a másik baja, ami
népnyelvi szógyűjteményeinknek ; a' cél nem a nyelvjárásnak,
mint önálló nyelvi egységnek a. maga egészében való megismer­
tetése volt, hanem szinte Ötletszerűen csak olyasmit tartalmaz­
nak, ami feltűnő, ami nagyon elüt az irodalmi nyelvtől, mond-
 23

hatnám, különösségekre, kuriózumokra vadásztak, de nem ter­

jeszkedtek ki a nyelvjárás, egész szerkezetére. így aztán csak
kevés nyelvjárásunkról van és lehet valamelyes, még tökélet­
len képünk is. . . ...
Az eddig mondottakból nyilvánvaló, hogy népnyelvünk
búvárlatára ismét meg kell indítani -a szervezkedést és, hogy
ez tovább már nem halasztható. Tudományos társaságaink,
egyetemeink, ifjúságunk és mindenki, akinek fontos a magyar
nyelv ügye, álljon közös munkába a magyar nyelvért. Hogy
a magyar ifjúság lelke mélyén ott él a magyar népnyelv, nép­
költészet, a magyar néphagyományok fontosságának mély át-
érzése, mutatja a Szegedi Fiatalok tömörülése és munkássága,
mutatja az Erdélyi Fiatalok Faluszemináriumának programmja.
Ez a nagy feladat: a magyár népnyelv búvárlata egy nemzet
törekvő, eszményekért lelkesedni tudó ifjúságához méltó fel­
adat, melyben a testvér finn nemzet főiskolai ifjúságához hason­
lóan kell részt vennie a mi ifjúságunknak is.
De nem elég a puszta lelkesedés és nem elég az eddigi
műkedvelő nyomokon való maradás. Megbízhatatlan és a tudo­
mányra nézve hasznavehetetlen szőveggyüjtés és annak az
eddigi be nem vált, régi, szempontok szerint való, feldolgozása
nem több a semminél. Nem elég a gyűjtést elvégezni. Szükséges,
hogy jól végezzük el.
Mit tegyünk tehát? Mi a népnyelvi gyűjtés technikája?
Hogyan nyerhetünk megbízható népnyelvi szövegeket? Hogyan
gyüjtsünk és hogyan dolgozzuk fel gyűjtésűnket? Erre kísér­
lem meg a feleletet az alábbiakban.
A- népnyelv tanulm.ányozásá két fontos, egymással össze­
függő munkából áll. Az első a gyűjtés és följegyzés, a második
a tudományos feldolgozás munkája.
A gyűjtés helyessége megbízhatósága függ egyfelől a'gyűjtő
képzettségétől, megfigyelő képességétől, másfelől a megfigye­
lendő népi személy megválasztásától.
A gyűjtőnek, mielőtt munkájához fogna, bizonyos nyelvé­
szeti képzettséget kell megszereznie, bizonyos jártasságot
a beszédhangok képzésének technikájában, gyakorlottságot
a beszédhangok különbségeinek megfigyelésében és útbaigazítást
azoktól, akiknek e téren már megfelelő jártasságuk van. Ezen
előképzettség megszerzése legtermészetesebben az., egyetemeken
történhetik.
A gyűjtő a tanulmányozott nyelvjárással szemben kétféle
viszonyban lehet. A nyelvjárás lehet anyanyelve, benne nőtt
fel, gyermekkora óta érintkezést tart fenn az azt beszélőkkel,
vagy pedig lehet tőle idegen nyelvjárás.
A kétféle viszony közül természetesen kedvezőbb az, ha
a gyűjtőnek anyanyelve a tanulmányozott nyelvjárás. Ez eset­
 i

24

ben a hangok kiejtését, a beszélő szervek munkáját önmegfigye­

léssel tanulmányozhatja a gyűjtő. Lundell svéd nyelvtudós
szerint „senki sem tanulmányozhat egész kimerítően olyan nyelv­
járást, amelyet nem beszél“ (Nyr. XIV, 208). .
Az idegen megfigyelőnek kétségkívül nagyobb nehézségek­
kel kell megküzdenie, mint az odavalónak. Az emberek is bizal­
matlanok iránta, mint idegen iránt. De viszont, mint Huber
József osztrák nyelvtudós mondja, megvan az az előnye, hogy
a neki idegen táj szólásban gyorsabban és világosabban vesz
észre kisebb eltéréseket és árnyalatokat, mint az odavaló.
(MNy. VIII, 424). '
Nálunk azonban nincsenek ? olyan nagy nyelvjárási
különbségek, hogy bármelyik magyar nyelvjárás hang­
tanába elég hamar és könnyedén bele ne tanulna a gyűjtő,
vagy hogy e tekintetben különbség volna a" képzett és
lelkiismeretes gyűjtők munkája közt. Kísérleti megfigyelé­
seket azonban az idegen- gyűjtő magán nem végezhet, vagy
legalább is eredménye nem olyan megbízható, mint az anya­
nyelvjárást búvárlóé.
A megfigyelendő személy megválasztásában is gondosan
kell eljárni. Először is meg kell győződni arról, hogy az illető,
meg apja, anyja abban a községben született és nevelkedett-e
s nem máshonnan, más nyelvjárásból származott-e oda. Világ-
látott, sokáig .katonáskodott vagy Amerikát járt embernél
megfelelőbb az, aki egész életét a falujában töltötte. Különösen
öreg asszonyok, Öreg emberek megfigyelése szükséges legelsőben.
De emellett az ifjabb nemzedék megfigyelésére is gondot kell
fordítani. Hiszen a nyelvjárás egy nemzedéken keresztül is
módosulhat egy-egy vonásában, szókincsanyagában. Magam
tapasztaltamba Szamosháton a magam falujában, hogy gyermek­
koromban az öregek beszédében általános volt az -it képzőnek
-ét változata : jardét, igazét, tanétóu úr, búrét, nyerét stb. A mai
nemzedéktől már csak elvétve hallja az ember. így van a szó­
kinccsel is a dolog. Az öregek sok olyan kifejezést, szót, szólást,
közmondást használnak, ami a fiatalok nyelvéből kiveszett.
Azt tapasztaltam, hogy az öregek beszédében több a szólás
és közmondás, mint a fiatalokéban. Egyes nyelvújítási alkotá­
sok a fiatal nemzedék nyelvében meggyökeresedtek, az öregeké­
ben nem. A Szamosháton pl. az öregek az emeletet kontignáció-
nak, az emeletes házat kontignációs háznak, a telket sessiónak,
a magtárt? grannáriomnak. a jegyzőkönyvet prótokolumnak,
a szerződést kontrektusnak, az anyakönyvet mátrikulának
hívják, az ifjabb nemzedék azonban már emeletet, telket, mag­
tárt, jegyzőkönyvet, szerződést, anyakönyvet emleget.
A megfigyelendő személy kiválasztásában arra is figyelni
kell, hogy elég értelmes legyen ahhoz, hogy á gyűjtő munkáját
 25

és célját megértse, ne gyanakodjék, és á.hozzá intézett kérdé­

sekre. elfogultság nélkül, határozottan tudjon válaszolni.
A rokon népek nyelvét tanulmányozó nyelvbúváraink
első teendője mindig az volt, hogy alkalmas nyelvmestert talál­
janak megfelelő fizetéssel. Arra igyekeztek, hogy annak a
bizalmát minél inkább megnyerjék. Munkájuk sikere nagyrészt
•épen ettől függött. A nyelvjárástanulmányozó lényegében
ugyanazt a munkát végzi. Wichmann György finn nyelvtudós
1906—7-ben- egy félévig tanulmányozta a moldvai csángók
nyelvjárását. Szabófalván ő is nyelvmestert fogadott magának,
egy egyszerű, értelmes csángót, akinek napi hét órai munkájá­
ért megfelelő fizetést is adott.- Én a déli csángóknál egy-egy
-csángó családjához költöztem be, mindén' időmet a család
tagjaival-beszélgetve töltöttem, de folyton érintkeztem mások­
kal is. Sokszor megfordultam pl. a közégházám ahol a község­
nek számos más lakosával is Volt alkalmam beszélgetni. Meg­
hatva gondolok ezeknek az egyszerű csángó magyaroknak -az-
értelmességére, mily szívesen voltak segítségére kutató munkám­
ban.
. Aki a tanulmányozott nép körében nőtt fel, annak nem kell
küzdenie a bizalmatlansággal, vele szemben elfogulatlan a
falubeli nép. Aki azonban idegen, az olyan egyének segítségét
igyekezzék megnyerni, akiket ismer a falu népe (pl. a pap,
tanító, falubeli ismerős v. jóbarát) és vele együtt kezdje meg
munkáját. Később aztán, ha a nép bizalmát megnyerte,
■egyedül is folytathatja munkáját és lassankint meg is magya­
rázhatja munkájának célját és hasznát. A kérdéseket ügyesen
kell feladni, nem pedig úgy, hogy a felelet egyszerű igén Vagy
nem legyen. Egyes szavakról sem szabad közvetlenül kérde­
zősködni. (Pl. Ismerik-e magoknál ezt a szót, hogy asszúmára?
Erre azt felelte Szarvas Gábornak a kérdezett, hogy „sohase
hallottam, pedig már asszámára harminc esztendeje lakom
•ebbe a faluba".) Úgy kell kérdeznünk, hogy feleletül mindig
mondatot kapjunk, melyben előforduljon az a szó, amelyre
kíváncsiak vagyunk. . ■ -
Hogy a gyűjtő mit fog találni azon a helyen, ahol nép­
nyelvi gyűjtést végez, előre ép úgy nem tudhatja, mint bármely
utazó, fölfedező, vagy naplóíró elkövetkezendő tapasztalatait.
Épen ezért, aki monographia-szerűleg akár foglalkozni egy
nyelvjárással, mindent jegyezzen föl, amit hall, megtud
vagy lát. Mint a természettudós, a nyelvjárásbúvár is jegyezze
oda adataihoz a lelőhelyet és azt is, hogy kitől jegyezte fel s
hogy az illető hány, éves. Mikor a szamosháti nyelvjáráshoz
adatokat gyűjtöttem^ bekötött jegyzőkönyveket vittem magam­
mal. A jegyzőkönyvben följegyeztem a falu nevét, ahová érkez­
tem, a napot, amikor megérkeztem s ettől kezdve minden nap
 í

26

dátumát fölírtám a napi gyűjtőmunka kezdetén. Följ egyez^

tem azoknak a nevét és korát, akikkel aznap beszélgetést
folytattam. A mesék, dalok után is mindig odajegyeztem annak
a nevét és korát, akitől .hallottam. Úgyhogy jegyzőkönyveim
valóságos naplók voltak? , <
Van olyan módszer is, hogy a gyűjtő nem jegyzőkönyvekbe,
hanem külön cédulákra írja az. egyes adatokat. Ez természete­
sen megkönnyíti a feldolgozás, szótárrá rendezés munkáját.
Én azonban ezt a módot sohasem követtem. A naplóban föl­
jegyezhettem, melyik megfigyelésemet kell még ellenőrizni;
minő kételyeket kell eloszlatni. A naplóban , kényelmesen
végezhettem csoportosításokat -bizonyos megfigyelésekhez, —
Adataimhoz odajégyezhettem hozzájuk kapcsolódó gondolatai­
mat, észrevételeimet. Míg a cédulázó módszerrel ezt nehezen
tehettem volna,
A gyűjtés vagy általános gyűjtés, mikor minden nyelvi
jelenséget, megnyilvánulást föl jegyez a gyűjtő, vagy speciális
gyűjtés, ha pl. egy-egy jelenséget (mondathanglejtés, hangtan,
igeragozás, hangok mennyisége stb.), vagy csupán a szókin­
cset akarja valaki összegyűjteni.
A gyűjtő módszer lehet beavatkozó vagy passzív. Be­
avatkozónak nevezhetjük a tudakoló módszert,. passzívnak a
tisztán megfigyelő módszert.
A tudakoló módszerhez tervszerű előkészület szükséges.
. Gyűjtésünk részint szógyűjtés, részint szöveggyüjtés.
A szógyűjtés legtermészetesebb módja a tárgykörök sze­
rinti gyűjtés.. Kiindulunk a házban található tárgyak neveinek
följegyzéséből. Az egyes tárgyak részeinek is külön neve van.
A kanálnak pl. van. feje és nyele, fajai :, merőkanál, evőkanál,,
kávéskanál. A konyhai fölszerelések, a népi szakácsmesterség,
köréből egész kis szótárt, lehet összegyűjteni, Ecsedi István
egész könyvet írt a debreceni és tiszántúli magyar nép táplál­
kozáséiról, benne rengeteg népi ételnév, szakács- és hentes­
eszközök neve, ételrecept van összegyűjtve, (Ecsedi: A debre­
ceni és tiszántúli magyar ember táplálkozása. Debrecen, 1935.)
Azután áttérhetünk a házra : a ház és részeire, hogyan készül
a ház. A nép a szobát is háznak hívja : első-, hátulsó-, ódalház,
középen van a pitvar, mely nyáron konyha is. Itt ismerkedünk
meg a hászij óval vagy padlással, a koszorúval, szarufákkal,
kokasülövel, a fedél, a kémény különböző nemeivel.
Azután áttérünk az emberre. Sorra vesszük az emberi
testrészek; kéz- és lábujjak neveit s a rájuk vonatkozó kifeje­
zéseket, Ezek közt bizonyára sok olyan kifejezés is előkerül,
mely a szokásostól eltér. A gerincet pl. néhol úgy hívják girizd,
másutt : háta gerizdje. A fülkagylót Szatmár megyében az ember
fiié gombáfának hívják. Nagy kár, hogy orvosi műnyelvünk
 • 27

megalkotóinak, Bugáitól elkezdve, a magyar népnyelvvel

semmiféle .kapcsolatuk nem volt. .Ez az oka annak, hogy orvosi
műnyelvünk legnagyobbrészt idegenből való fordítás. Ezek
az idegenből fordított jövevények aztán lassankint kiszorítanak
olyan ősi testrészneveket, melyek már az ugor korban meg-
voltak. Az ember keze szárát pl., mely ősi elnevezés a vogulban
és osztjákban is megvan (kétsar, .őszije: kétsúr), mindenki
alsó karnak, vagy alkarnak nevezi ma már, mert orvosi
műnyelvünk közelebb kapta a német Unterarm-ot, mint a
magyar nép nyelvében a kézszárt. Kétségtelen, hogy a magyar
orvosi műnyelv német szellemének köszönhető, hogy a combot
újabban kezdik mindinkább felső lábszár-nak neve'zni, mert a
német. Oberschenkel-nek hívja.
Ilyen módszerrel keik összegyűjteni a falusi ember foglal*
kozási körének szókincsét, a földművelésre vonatkozó fogalmak,
munkálatok, eszközök teljes szókincsét. Köztük pl. az eke
részeire, a szekér részeire vonatkozó elnevezéseket. A Számos-
háton csak az eke alkatrészeire 14 név (pl. csoroszfa, pating,
gereridej, ekeködök, kormány stb.), a szekér alkatrészeire negyven­
három elnevezés vonatkozik (fürgettyü, juha, ferhéc, fojtó­
karika, persej, lőcs, bérfa,'sarogja stb.). Természetesen nem elég
a nevek puszta följegyzése, hanem minden egyes szót szaba­
tosan értelmezi® is kell. Az egyes tárgyak alkatrészeinek szemlél­
tetésére szükséges a helyszínen vázlatos rajzot is készíteni,
melyet aztán később sajtó alá rendezéskor ügyes rajzolóval
ki lehet dolgoztatni.
Gazdag szóanyagot gyűjthetünk ilyen módszerrel, a házi-
ipar fogalomköréből. A vászonkészítésnek a kender elvetésétől
a szövésig egész kis műszótára van. Magának a szövőszéknek
alkatrészeire, 17 elnevezés vonatkozik.. A kenderművelésre,
szövésfonásra vonatkozó szókincsből mintaszerű gyűjtés olvas­
ható a MNy. IV, 184. lapján Túri Mészáros Istvántól. Kár,
hogy a szövőszék hiányzik belőle. . .
Igen gazdag szókincse van a népi malomiparnak, egyik
legmagyarabb iparunknak. E téren különösen a’ pusztuló
magyar szárazmalom, vízimalom és szélmalom szerkezetére,
alkatrészeire vonatkozó szókincs összegyűjtése volna igen
kívánatos. - .
A népi hentesipár szókincsének gyűjtése átvezet bennün­
ket népünk bonctani ismereteire. A sertés alkatrészeire vonat­
kozó nevek, a sertéshús feldolgozására vonatkozó kifejezések
gyűjtése is igen.kívánatos volna. Ehhez járulnak a háziszárnya*
sok, aztán a szarvasmarha, ló testrészeire vonatkozó nevek.
Mi a házi szárnyasoknál a. koldusernyő, nyerője, püspökfalatja;
a lónál pl. a csüd, horpasz, mar stb.?f A; népi állatgyógyászatnak
is igen gazdag szókincse van : vértályog, csira, inpók, pípja van
 a tyúknak, a lónak egere van, az ökörnek farkasfoga, a tehénnek
kortgukia, a ló karórágó, lyükbalépő, felfúvódik a jószág, rozs-
féreg esett a lóba, szemtehúzós vagy havivak a ló stb.
A népi méhészkedés teljes szókincsé is összegyűjtésre vár.
. . Nemcsak a falu,. .hanem a város, magyar iparának a szó­
kincse is gyűjtőjére vár. Egyes régi, virágzó magyar iparág
ma már kiveszőben van. Szatmáron pl. hajdan nevezetes ipar
volt a gubakészítés. A gubaszín, aholmgubások árulták készít­
ményeiket, ép oly nevezetes épülete Volt a városnak, mint a
csizmaszín. A magyar gubásság műszavai, sajnos, máig sincse­
nek összegyűjtve.
Nem vagyunk jobb helyzetben egy másik nevezetes, régi
iparágnak: a fazekasságnak a műszavait illetőleg sem. Szat­
máriján a nagybányai híres fazekasok az egész‘ megyét ellátták
készítményeikkel. A híres "bányai csészéit ők készítették.
A kolozsvári magyar fazekasság kihalóban van, de. a cserép-
kályha-ipar ma is nagyban virágzik. Kolozsvári magyar kályhá­
sok készítik a cserépkályhának azt a’ nagyon célszerű faját,
mely sokkal nagyobb felületről sugározza a meleget, mint a
rendes töretlen felületűek. Sajnos, az idevonatkozó műszó­
kincs máig sincs összegyűjtve. Híres rokon ipar volt a magyar
pipásság. Nevezetes két pipafaj volt a debreceni- és selmeci-
pipa. Műszókincsét össze kellene gyűjteni, míg végleg feledésbe
nem merül. Szóljunk-e a késes mesterségről, a nevezetes szegedi
“bicskáról? Hermán Ottó két halhatatlan munkájában össze­
gyűjtötte a magyar halászat és pásztorkodás szókincsét. -
Bartha Károly debreceni tanítóképzőintézeti tanár jó
szolgálatot tett a nyelvtudománynak is azzal, hogy egyik
munkájában összegyűjtötte a kihalóban levő debreceni féSüs-
mesterség műszavait. Ecsedi István, a Déri Múzeum igazgatója
szintén nagy érdemeket szerzett pl. a csengőöntés, a tiszántúli
magyar népi szakácsság műszavainak összegyűjtésével. .—
Az Ethnographia- és a Néprajzi Értesítő köteteiben igen szép
anyagot találunk ezen a téren is. De még rengeteg a tennivaló.
Össze van e gyűjtve pl. a kihalóban levő szűrszabóság, szűr­
díszítés műszókincse? A magyar ács-, kádár-, kovács-, tímár­
mesterség, szíjgyártó, lakatos-és asztalos-ipar,tekenővájás,kosár­
fonás műszókincseösszegyüjtetlen. Pedig pl. a régen oly virágzó
magyar tímárság már : kihalóban van, vágy ki is' halt s vele
együtt kipusztult e nevezetes magyar iparág egész műszókincse.
Az a világtörténelmi forduló, melyben élünk, különös
pusztító hatással van az összes világháború előtti életformákra
és eszmekörökre. Kétségtelen, hogy az új kor számos régi magyar
életformát és vele járó műszókincset sodor a megsemmisülésbe,
így volt ez szabadságharcunk után és, mint Apor Péter föl­
jegyezte, a kuruc háborúkat követő időkben is.
I ■ 2»’_

í A népi foglalkozások műszókincse mellett ne feledkezzünk

: el a nép természetre] zi ismereteire vonatkozó műszókincs,.
' a népi hiedelmek, babonák gyűjtéséről sem. Az udvarról a kertbe,
' a virágos, zöldséges és gyümölcsös-kertbe lépjünk be. Ott is-
í rengeteg tudnivalót fogunk találni. Miféle virágokat plántál-
nak a kertekben, a ház ablakaiban, miféle gyümölcsfák vannak
; a kertekben, milyen fák az udvaron? Aztán ki a mezőre, rétre, '
erdőbe ! Gyűjtsük a növényeket és gyűjteményünket vigyük el
i a növényeket ismerő tudós vénasszonyokhoz, hogy mondják
í meg a növényeknek ott divatos népi neveit. A népi növény­
nevek gyűjtésében a következő eljárás ajánlatos. Minden egyes
: növényt préseljünk le egy félív papírra. A javasasszonytól
i kérdezzük meg a nevét és hogy milyen betegség ellen, minő'
: formában használják. Ezt jegyezzük a növény mellé a félív
' papírra. Gyűjteményünket azonban ne dobjuk el, mert még:
hiányzik á jrevek mellől az értelmezés, a meghatározás. A nővé-
l nyékét leghelyesebb tudományos nevükön nevezni. Ha a növény-'
: határozáshoz nem értünk, akkor ehhez egy természetraj z-
; szakos barátunk segítségét kell kérnünk. A népi növénynevek
és orvosszerek gyűjtése is sürgős feladat volna, mert a népi
szókincsnek ezt a részét is gyors pusztulás fenyegeti.
A magyar mép különös szeretettel veszi körül a hasznos
állatokat s ezek" közt is a madarakat. Az állatoknak, madarak­
nak ne csak a nevét gyűjtsük, hanem minden rávonatkozó:
egyéb szót és népi hagyományt is. így az állatok hangjaira
vonatkozó szókat. Pl. a ló nyerít, ngiharász, nyihog, prüszköl;
a liba : gágog, bizseg, bizserékel stb. Mely szavakkal hívják és­
kergetik a háziállatokat? (Ló : puzsu, csidi, csida; liba : bizsi,.
bizsirí, bizsike, őke; tyúk : kota, píré, pirike stb.) Mely szavak­
kal terelik az ekébe fogott ökrökét? Az egyes állatok szájába
a nép érdekes beszélgetést ad. Pl. az öreg disznó az áprilisi
hidegben hazafelé futva azt mondogatja: „Ha én észtét tuttam
vóna, köpenyegei vettem vóna.“ A malac meg ezt feleli rá : „Én is,,
én is, én is /“ A libanyáj apró libácskái a legelőre menet ezt
mondogatják: „Szépek vagyunk, szépek vagyunk!“ Az anya-
ludak ezt felelik rá : „Mik is olyanok vótunk, mik is olyanok
vótunk!“ Erre megszólal az öreg gúnár is nagy gúnyosan ;
„Régen vöt az!“ .
Mikor tavasszal a pacsirta megkezdi énekét fenn a magas­
ban a szántó ember feje fölött, azt mondja a szamosháti magyar.:
„Szánt a pacsirta !“ A moldvai csángó meg azt, hogy: „Szán­
tóka madár béfokta a jószágot.“ A pacsirta énekének ez a jel*
lémzése a magyar népnek abból a megfigyeléséből ered, hogy
a pacsirta énekében ugyanazok a zenei elemek vannak meg,
mint a magyar ember szavaiban, mikor szántás közben éneklő
hangon terelgeti ökreit. . •
 30 L • 31
A '.
A népnyelv rendkívül gazdag az állatok színelnevezései­ / Nomíny (Namény), Józsipháza, (Józsefháza) stb.; Karaszna
ben. Különösen a lovak, szarvasmarhák és tyúkok színélneve- Í(Kraszna). •
zésében igen gázdag. a magyar nyelv. Jókai 20 lószínt gyűjtött Nemcsak nyelvi, hanem néprajzi érdekességük miatt is
-össze, de egy .hallgatóin, aki a magyar nyelv színelnevezéséit gyűjteni kell az illető faluban divatos keresztneveket becéző
tanulmányozza, csak lőszínnevet. 300-at gyűjtött össze. Ilyen változataikkal együtt, pl. Juliánná, Julis, Juliska, Jutka*
színelnevezések: lóról: egérszörü, kesely, almás, öszpej, fakó, Julcsi ; Menyhért, Menyus; Erzsébet, Erzsi, Etzsüs, Bözsi,
szegsárga; szarvasmarháról: kormos, daruszőrű; macskáról: Pendzsi; Zsigmond, Zsiga, Zsigó, Zsiguca stb. Anna, Annók,
ordas; tyúkról: kendermagos, iromba stb. Igen gazdag a nép­ 1 Annus, Annuska, Ancsi, Anica.
nyelv a ló és'szarvasmarha egyéb ismertetőjeleinek meghatározá­ f A családnevek közül a ritkább, nem közönségesekét
sában is. Pl. a ló lehet: sarlóshátú, csapottfárú, csillagos, hódas, 1 okvetlenül föl kell venni. (Asztmondja János, Fejsze Péter,
lámpásfejű stb. A szarvasmarhánál a szarv alakjának jellemzésé­ (Karakó Ferenc, Bákai, Uram János stb.) A gúnyneveket is
ben is gazdag a népnyelv: csákó, csapák, csengő, könyökös- föl kell jegyezni, mert ezekben is sok tanulság rejlik.
csákó, villás, bajuszos stb; szarv. Egyéb ismertetőjelek : paripa­ ./Az aktív, kérdező gyűjtésnek ez az ú. n. tárgy rákérdezés
hasú, pattogós, kapus (= foghíjas) stb. legtermészetesebb és leghelyesebb módja. Van ezenkívül egy
Igen gazdag a népnyelv a különböző emberi és állati másikfajta kérdező módszer is, melyet pl. a finn népnyelvi
betegségek, hibák elnevezésében. Emberi betegségek nevei: gyűjtők is követtek kezdetben : a szótárból, szójegyzékből,
sorvadás, szárazköhögés, farzsába, pokolszökés, törés van a lábán, kérdezést irányító füzetekből való kérdezés vagy röviden sZó-
leesett a nyelve csapja, felfújta az orbánc, megkölt a keze, siheg kérdezés. E célra eleinte a Lönnrot-féle nagy finn szótárt hasz­
a mejje, farkashályog vagy tyúkhályog van a szemén, súlyos, nálták, később Tunkelo 1896-ban e célra külön több, mint 600
ótvaros, zabolás a szája, szél érte a fél oldalát, tubalábú, kócska, lapos gyűjtőszóiért (Keráilysanasto) szerkesztett, mely magá­
rucatalpú stb. ban foglalta az addig ismert finnnyelvi szókat, mégpedig, mint
Külön kis szójegyzéket lehet összeállítani a gyermeknyelv |j a mi akadémiai
' Ezzel Címszóélt
a módszerrel jegyzékünk, jelentésmagyarázatok
a kiváló finn nyelvtudós Wichmann nél-
vagy dajkanyelv szókincséből, vagyis azokból a szavakból, f.í kül.
György,A gyűjtőkfezzel a következőképen
helsinkii egyetemi tanár is, mikorjártak 1906
el. —
Sorravették
7 telén a
melyekkel legelőször bőszéinek a magyar gyermekkel s melye­ |( akzótár,betűrendbe
moldvai csángók ’közt állított szavait s közel
.Szabófalván megkérdezték,
hat hónapot isme-
hogytöltött
ket a gyermek legelőször használ, mint pl. püpü (== víz), popa |f rik-e ott ezt meg ezt a szót. A negatív adatokat
az északi csángó nyelvjárás tanulmányozásával. Szinnyei a szótárba,
(= kenyér), kácsi kalács), didi (anyakebel), didi! ( = szopik), f Magyar adatokat: és
a pozitívTájszótára tehát az illető
Ballagi nyelvjárás
Teljes szótára nyomán szavait
megfelelőszerkesz-
locsi (= fürdő), papái (= eszik), kacsó (=kéz), bábikó (== láb), /r legfontosabb ragozási formáikkal és jelentésmeghatározásaik-
tett szójegyzék alapján nyelvmesterétől végig kérdezte az így
piti ( — fejbúb), bo (— sétálni, a faluba), pá, v. Erdélyben | kai s a rájukmagyar
összeállított vonatkozó példamőndatokkal
szavakat s kiegészítésül külön cédulákra
hozzácsatolta
táj (üdvözlő szó), tente (= tentélj), tánci táncolj), bibi | írták.
azokatEza volt az alapgyüjtés.
szavakat, melyeket aEnnek kiegészítésére,
közönséges beszélgetésaz így gyűj­
alkalmá-
(= fáj; ne nyúlj hozzá!): ti tött anyag gazdagítására a gyűjtő természetesén olyan szavakat
vál hallott és följegyzett. Magával vitte erre az útjára Simonyi
A közszókon, közneveken, mellékneveken és igéken kívül f is Tüzetes magyarmelyeket
följegyzett, nyelvtanát is és társalgás
a rendes folyamán hallott
kérdező módszerrel végig­
gyűjteni kell a tulajdonneveket is. így legelsőben is a falu határ­ | ,s melyek
ülJ haladt a
annakgyüjtőszótárban
alaktani részén. nem fordultak elő. Az alap, a ki-
elnevezéseit, hegyek, folyók, patakok, hidak/ falurészek Stb.. indulás azonban a szótár szavainak végigkérdezése volt Finn-
neveit. Mint újabb nyelvészeti irodalmunk helynévbúvárlatá- i ország valamennyi finnnyelvű kerületében, tehát közéi ötszáz
ból látjuk, az ilyen tulajdonnevek igen sok tekintetben tanulsá­ helyen.
gosak. Megőrződhetett bennük egy-egy rég kihalt ősi szó,
vagy jelentés (Erge, Ravászodú, Sebesásvány [ásvány = ’patalP]
Kender-átó stb.). Azonkívül pedig oklevélnél hitelesebb bizonyí­
tékok a magyarság ősi telepedéstörténetére vonatkozólag.
A határneveknél föl 'kell jegyezni, hogy az illető név hegy--
érdek, folyónév, milyen á fekvésé, milyen hagyományok, mon­
dák (eredetmondák) fűződnek hozzá.
A helység, falu és városnevek és egyéb földrajzi nevek
közül különösen tekintettel kell lenni azokra, melyeket a nép
a köznyelvi alaktól eltérően ejt, mint pl. Ócsova (= Olcsva),
Mdjtinij (Májtény), Szakmát (Szatmári Odorjány (Adorján),
 $ 'i
32

- A szótár alapján való kérdező módszer azonban nem bizo­

nyult sem gyakorlati szempontból megvalósíthatónak, sem
tudományos szempontból megbízhatónak. A gyűjtőmunkát
végző' egyetemi hallgatók csak a nagy szünidő két-három
hónapját fordíthatták nyelvjárási búvárlatokra s félbemaradt
szógyűjteménnyel kellett beszámolni ok, mert a szótár lelki­
ismeretes végigkérdezésére nem futotta az idő. A megbízott
népiskolai tanítók is csak mellékesen fordíthattak időt a szó­
gyűjtésre, így aztán a munka igen lassan haladt s az eredmény
nagyon egyenetlen volt. Másfelől pedig kétségek támadtak az
így nyert anyag1 megbízhatóságában is. Az anyagnak ez a
megbízhatatlansága a betűrendben való kérdezés követ­
kezménye volt. Ez az eljárás annyira természetellenes, a termé­
szetes képzetkapcsolódás lefolyásával annyira ellenkezik, hogy
ilyen módszerrel legjobb esetben is csak felszínes eredményekre
lehet jutni, a szavakat és a velük kapcsolódó fogalmakat csak
futólag érinteni, nem számítva azt,' hogy ez a folytonos, hirte­
len átugrás egyik szóról és fogalomról egy olyan másikra,
amellyel semmi értelmi kapcsolatban sincs, mind a kérdezőt,
mind a felelőt hamar kifárasztotta és untatta s a kérdezet­
tet egészen felületes, vagy egyoldalú értelmezésre csábította.
(Hakniinon, MNy, XXX, 258—9.)
Természetes, hogy ez a gyüjtőeljárás semmikép sem alkal­
mas a kutatómunka és a gyűjtés elmélyítésére. Ez a módszer
valósággal eltereli a figyelmet a lényegről, magáról a nyelv­
járásról, a nyelvjárásnak épen azokról a mélyreásott kincseiről,,
amelyeknek a kibányászása volna a valódi cél. A fontosabb
dolog épen az, ami nincs följegyezve a szótárakban és nyelv­
tanokban. . . . .
De azért a szókérdező módszert sem kell teljesen elvetni,
csak nem szabad alapnak és kiindulásnak tekinteni. Az alap
a tárgykérdezés legyen, a szótár alapján való szókérdezésre
csak a végső ellenőrzéskor, a munka végleges formába öntése­
kor kerüljön sor, mikor a betűrendbe összeállított szókincset
a szótár anyagával összehasonlítjuk s az esetleges hiányokat
a szótár alapján a szókérdezés módszerével is pótolhatjuk.
A finn népnyelvi szógyűjtés ma már a tárgykérdezés
egyedül helyes alapján állva, a képzetkapcsolódás útját követve
végzi eredményes munkáját, - .
A gyűjtés másik módszere: a passzív módszer, vagyis
a meghallgatási módszer, Voltaképen ez volna a legideálisabb
módja a gyűjtésnek, ez vezet a legkétségtelenebb, legmegbízha­
tóbb eredményekhez. Amikor a nyelvi tényeket, nem fülüknél
fogva rángatjuk elő csigaházukból, hanem várjuk és figyeljük,
hogy maguk nyújtsák ki érzékeny csápjaikat, ?
E módszernél arra kell törekednünk, hogy minél inkább.
 33

háttérbe vonuljunk s csupán mint megfigyelők legyünk jelen

mások beszélgetésén. Ezt akkor érjük el, ha igyekszünk be­
kapcsolódni a család életébé. Velük lakunk,, velük étkezünk*
velük járunk a mezőre, társaságba. Legértékesebb fölfede­
zéseimet olyankor tettem, mikor mások beszélgetését figyeltem
akár mint jelenlevő, akár a szomszéd szoba, nyitott ajtaján
keresztül, vagy , az ablakon át hallgatva az ablak alatt beszél­
gető falusiakat. A jegyzőkönyv természetesen folyton kéznél
legyen. ........ V ■ . '........
Azonban csupán e mellett a-módszer mellett maradni
nem lehet, mert igen sok időt kívánna és ezt követve* a vélet- .
lenre bíznék, hogy mit tudjunk meg a nyelvjárásról. Ezt okvet­
lenül ki kell egészíteni annak a kérdező, beleavatkozó aktív
módszernek, melyről fentebb megemlékeztem.
A szógyűjtés és értelmezés munkájánál a következőket
kell szem előtt tartani. Rendkívül fontos dolog a szó helyes
értelmezése. Erre különösen kell vigyáznia a gyűjtőnek. Az értel­
mezés rendkívül szabatos és világos legyen, akár rokonszóval,
akár meghatározással történik (az egészen közönséges fogal­
makat rövidség kedvéért német értelmezéssel is lehet tolmá­
csolni). Az értelmezésben segítségül vehetjük a Szinnyei-féle
Táj szótár és Gombocz-féle Pótlék értelmezéseit is, ha magunk
azoknál szabatosabbakat, világosabbakat nem tudunk adni.
Igen fontos azonban, hogy a szavakat ne csupán magukban
közöljük, hanem példamondatokban. Az értelmezés után követ­
kezzenek ezek a példamondatok, mert ezek sok-esetben, jobban
megvilágítják a. szó értelmét és használatát, mint. akármiféle
értelmezés. A mondatokat azonban ne a gyűjtő csinálja, hanem
a nép ajkáról merített mondatok legyenek azok a példák;
A címszó után az értelmezéseket megelőzőleg jegyezzük
oda az illető szó alaki sajátosságait : ád (adok, adől, adnék,,
aggyak); iszik (iszok, -öl, ittam, ihutt, inna, igyon f) madár
(madárt, madár]a, madárok). Jegyezzük fel .azt is, hogyha az;
illető szó ritka, kihalóban, öregek ajkán hallható, az illető'
jelentés bizalmas, tréfás beszédben használatos. Ha adatunk
népdalból való, azt mindig jelezni kell (Nd.), . .
A szó szokásos jelentéseinek felsorolása és példamonda-
tokkal való szemléltetése, mellett fontos dolog a szó átyiteles
képes használatának megfigyelése. Azokra a friss átvitelekre
gondolok, melyeken még érzik a képes használat akár szemlé­
letesség céljából, akár érzelmek (harag, ijedség, bosszúság stb.)>
hatása alatt. A népnyelvi .szótárnak magában kell, foglalnia a
magyar népnyelv virágait, vagyis a népnyelv szóképeit, át­
viteleit is. Aranynak nem egy szóképe a nép nyelvében is meg­
található, ami azt bizonyítja, hogy legnagyobb nemzeti klasszi­
kusunk nyelvművészéte a szóképek terén is szoros kapcsolatban
3
 van a népnyelvvel. Arany híres képe : nagy kölönc köszönget ;
népi eredetű, híres alakzata : „Jaj, fiam, ne kérdezd az én esete­
met1szintén megvan a nép nyelvében mint szokásos bevezető
formula rossz kimenetelű eset vagy sikertelen vállalkozás :
elbeszéléséhez. Pipázik a lú, mondja a nép, mikor a ló le s fel ,1
ingatja a fejét. „Ide hallik á Julis néni szája", vagyis hangos j
veszekedése; kiabálása. A kasza 'kaszás émber‘-t jelent é mön- |
datban : „Ezt a füvet egy kaszai nem' vágja le egy nap, de két |
kasza levágja." Egy pásztorember moridta a következő monda- |
töt: „Isten seggiccségivél botom után. (= pásztorkodásommal) - I
szeresztem magamnak ety kis házát.“ Érzelmi hatás alatt keleti
kézéit átvitelek néhány példája : Vért ki a legelőre azokat á 1
dögöket (— Hajtsd ki a legelőre a jószágot!) Aranyom; rubin-' '
tóm, gyémántom'/ (gyermekbecéző átvitelek.)
- A magyar népnyelv virágaihoz tartoznak a'Szólásmódok, ‘
szóláshasonlatok és közmondások is. A szólásokkal a nép ezer­
féle színt tud adni a beszédnek : szemléltet, megvilágít, gúnyoló-
dik, csipked, tréfál és kedélyeskedik. A szólások egy része
átvítéles eredetű. A Szamosháton azt tartjákRósz ju üz, aki
a maga ggapját él nem bírja, vagyis rossz gazda az, aki kényelmi ■
.szempontból szabadulni ■ igyekszik földbirtokai egy részétől,
de tréfásan az olyan emberre is mondják, aki nyári melegben
egykettőre ledobálja a ruháit. —- Az egri ember, ha aló nem bírja
az ekét, úgy segít rajta, hogy kitóuggya a fajit, vagyis abrakra
fogja, abrakos tarisznyát húz á fejébe. < . - ■. ■ J
' Számos szólásnak valami megtörtént furcsa, komikus eset
a kiindulópöntjá, mely különösségénél fogva megmaradt a nép
emlékében. A Szamosháton pl. az'olyan ember helyzetét, aki ;
szorult helyzetében fűhöz-fához kap segítségért, e Szólással j ellem- s
zik : ’ Spekulál, mint Kábái az árogba. Ez a Kábái egyszer részegen ;
az árokba esett s a nagy lubickolásra odaérkező bakternek azt
felelte : „Azon spekulálok, hogy lehetne az árokból kimászni/)
—; Aki túlságos buzgalmával vagy rosszúl alkalmazott eíő-
feszítésévelélront valami dolgot;, azt mondják rá : a ,
móggyát, mint a patai asszony á táncnak. A patai asszony a |
padlásra rejtőzködve tanította a lányát, hogyan kell a tánc- ;
nak megadni a módját s amint javában mutogatta a tánc I
fordulatait,'lezuhant a padláslyukon. ' :
Ámde nemcsak ilyen szólások vannak, a nép beszédében.:
A szóláskincs ezer meg ezer szállal kapcsolódik a népélet külön­
böző nyilvánújásaihoz. Megértésükhöz ismernünk kell a nép­
hitét, a népszokásokat, a népélétét. Nem csak a szólások leg­
nagyobb része volná érthetetlen, megfejtetleh néprajzi ismeretek
nélkül, hanem á szókincs-egy része is. A népnyelv! szótár
anyaga nem volna teljés, ha a szavak jelentéstani, szóhasználatig
nyelvesztétikai megvilágítása ;mellől; hiányoznék a; néprajzi
 35

háttér.. Ezzel tesszük teljessé annak, az érzelmi fés értelmi

környezetnek a rajzát, melyben a nép képzett és szókincse ,él>
fejlődik.: A néprajzi háttérből, a*, jelentéstaniyoldal, sokszor
valósággal elválaszthatatlan. A szamosháti nép ajkán; pl. él
egy ;• ilyen , kifejezés Y Jffoláfogjjtám ,született< ember, - jelentése :
'élhetetlen, gyámoltalan ember':. A: szamosháti néphit szerint,
aki holdfogytán születik, élhetetlen és rest ember lesz, mindentől
elkésik, Az. ilyen; -embernek’ minden, munkája sikertelen, erei-
méhytelén; ■ A holdfogytán kelt csirke ^hamarosan: elpusztul.
■Viszont, épületfát, Szerszámnak való, fát-ilyenkor kell vágni s
erdőt irtani is, ilyenkör kell', mert ; az ilyenkor - vágott fa nem
sarjadzik' ki és nem terem meg benne a szú. Ugorkát, tököt,
paszulyt, krumplit holdfogytán kell ültetni, hogy necsak
virágozzék, hanem teremj en is. A házat tneszelm is’holdfogytán
legjobb, . mert akkQr nem szaporodik benne; a pók vagy egyéb
•féreg. Érdekes tüdni, hogy a latinban is van égy hasonló értelmű
szólás : „Quartá Inná' natus“-, .mely e néphit ősi és elterjedt
voltát bizonyítja.—A Szamosháti népszokáson alapul ez a
‘szólás is Y kitették-a szűrétUA kérő otthagyott, szűrének kitétele
-a tornácra 1 régebben a kikosarázást jelentette..,A népi állat­
gyógyászat derít fényt e szólás eredetére : Lesütik a csiráját.
A" csirában szenvedő ló gyógyítása1 ugyanis abban állott, hogy
a homlokát tüzes vassal .sütögették.
. . ' A; szógyűjtés- és szöveggyüjtés között nincs mindig . hles
határvonal. A szót nem mindig jegyezzük fel magában, mint pl.
akkor,. ha ‘ nöyényneveket, ruhaí, betegségnéyeket, eszközök
-és azok részeinek nevét gyűjtjük.- Eégtöbbszöf mondatokban,
.mondattöredékekben, szólásokban, -jegyezzük fel. ; Hiszen a
legtöbb szó értelmezéséhez nemcsak kívánatos, hanem elenged­
hetetlenül szükséges annak az egész, mondatnak- a közlése,
melyben az illető szót hallottuk; E; célból nemcsak a szólások
■és közmondások följegyzésére kell szorítkoznunk, hanem töre­
kednünk kel! minél több néptől hallott párbeszéd, beszélgetés
följegyzésére; Hiszen voltaképen ez a. degiga-zibb népnyelv.
A szólásoknak,- közmondásoknak bizonyos' mértékig kötött
formájuk van.; A népnyelv a; maga legtisztább mivoltában, lég*
hamisítatlánabbul a párbeszédben, beszélgetésben nyilvánul.
Törekednünk kell tehát minél több-népi beszélgetést, párbeszé­
det gyűjteni, illetőleg; följ-egyezní;' Ilyen beszélgetéséket, pár­
beszédeket lépten-nyömon,: alkalma .lehet a; gyüjtőnék : ellesni
és föl jegyezni,. ha figyelemmel; hallgatja két vagy .több egyén
* beszélgetését. h:;; <; '>
Az összefüggő népi szövegek között fontos helyet foglal­
nak el a szorosabb- értelemben vett népköltészeti termékek.
Ezek gyűjtése nem csupán nyelvészeti, hanem 'folklorisztikai
szempontból is nagyon‘kívánatos és fontos.- • .
3*
36 ■

A népköltészeti vagy népirodalmi szövegek egy része

olyan, hogy csak a tartalma állandó, a szövege nem (pl. a nép­
mese), más részének a tartalma is, a szövege is viszonylag
állandó (népdal, népballada).
A kötetben, prózai szövegű népköltési hagyományokhoz ,
tartoznak a népmesék, mondák, népi anekdoták.
A magyar mesét aránylag későn, a 18. században kezdik
feljegyezni, de ezek a legrégibb feljegyzések csak kéziratban
lappangtak. (Bernáth Lajos, Magyar népmesék a XVIII. sz.-ból.
Ethnographia XIII.; Gulyás, A sárospataki kéziratos népmese-
gyűjtemény. Sárospatak, 1917.) Legelső nyomtatásban meg­
jelent népmesegyüjteményünket Gaal György adta ki Bécsben
1822-ben német nyelven (később még három kötet magyarnyelvű
pótlással). Majláth János gr. gyűjteménye szintén németül
jelent meg. Dugonics példabeszédeinek magyarázó jegyzeteiben
számos népi anekdotát találunk f ölj egyezve. Első gazdag magyar­
nyelvű népmesegyüjteményeink Erdélyi Jánostól, Arany László­
tól, Kriza Jánostól és Merényi Lászlótól valók. Gazdag mese-
gyűjtéseket találunk a Kisfaludy-Társaság Magyar Népköltési
Gyűjteményének sorozatában, a Magyar Nyelvőrben, Ethno-
graphiában, a Nyelvészeti Füzetekben. Az Alföldről igen gazdag
gyűjtése van Kálmány Lajosnak. Legújabban Ortutay Gyula
adott ki egy kötet nyírségi népmesét. Számos gyűjtemény van
kéziratban is. (Solymossy Sándor, A magyarság népr. III, 267).
Az eddig gyűjtött népmeseanyag nagyon változó mind értékét,
mind szempontját tekintve. Legelső gyűjtőinkMerényi, Arany
László, Erdélyi szépirodalmi és esztétikai szempontból foglal­
koztak a gyűjtéssel. A Kisfaludy-Társaság, Ethnographia stb.
tisztán folklorisztikai szempontjai viszont nem figyelnek a
nyelvi követelményekre, t. 1. hogy a feljegyzett mese egyúttal
hiteles népnyelvi szöveg is legyen. Népmesekincsünk, népi anek-
dóta-, monda- és legendakáncsünk, még így is gyéren van fel­
kutatva, nyelvterületünkön e téren is sok a fehér folt és a tenni- ,
való. Ennek az illusztrálására csak egy számadatot hozok’ fel.
A finneknél 1908-ig Aarne Antal kimutatása szerint 20,000,
az észteknél 10 ezer népmeseváltozat került följegyzésre. Ezzel
szemben nálunk Katona Lajos 1901-ben összesen -600 kiadott
magyar népmesét vesz számba.
A népmese pontos, szószerinti följegyzése nem könnyű
-feladat. Két módja lehet. Az egyik a diktálás, tollbamondás.
Itt arra kell vigyáznunk, hogy oly gyorsan írjunk, amily gyorsan
csak lehet, nehogy a beszélő kizökkenjen a folyamatos előadásból.
A másik a gyorsírással való feljegyzés, melyet azután írunk át
fonétikusan. Mindkét esetben szükséges, hogy a fonétikus ejtés
szempontjából mégegyszer ellenőrizzük a szöveget. A feljegyzett
szövegen változtatni, javítani, stilizálni nem szabad, legföljebb
 37

maga a mesemondó változtathat itt-ott a-saját kifejezésem.

Meg kell hagyni a szöveget eredeti, bármily kezdetleges alak­
jában.
Sokkal könnyebb a kötöttszövégű néphagyományok:
népdalok, balladák, betyárnóták, táncszók s a drámai hagyo­
mányok: betlehemes, . bábtáncoltató és vízkereszti játékok
.gyűjtése. . ,
A verses hagyományok kötött formájuknál és közkeletű
voltuknál fogva nem tükrözik híven a nyelvjárást. Nemcsak szó­
kincsük mutathat eltéréseket a nyelvjárástól, hanem hangtanuk
Is. Az í-ző Szatmárhegyén pl, így énekelnek :\ Szép élet a huszár­
élet a hazáért szenvedni, pedig folyóbeszédben ezt így mondanák :
szép ílet a huszárílet, a hazáfír szenvedni. Épen ezért a népkölté­
szeti kötöttformájú hagyományok nyelvi adatait , nem szabad
alapul venni hangtani, jellemzés szempontjából.. A szótári fék
használásban mindig . jelezni kell, hogy népdalból van , véve.
A népnyelvi gyűjtés másik fontos kérdése, hogyan jegyezzük
fel á gyűjtött anyagot, . : ,
Mindazt, amit a nép ajkáról gyűjtünk, akár egyes szó,
akár szöveg, a kiejtéshez híven kell följegyezni. A nem hívén
följegyzett szöveg nyelvtudományi célokra nem használható.
Hogy híven f ölj egyezhessük a népi szöveget; ahhoz szükség
van 1. fonétikai,ismeretekre, 2. jó fülre és megfigyelőképességre
■és 3. némi gyakorlatra. A
Legelőször tisztába kell jönnünk az illető nyelvjárás hang­
jaival. Különösen pedig a köznyelvitől eltérő beszédhangokkal.
A magyar nyelvben ez nem nehéz dolog, mert nem sok a köz­
nyelvitől eltérő hangok száma. -
Figyeljük meg pl. először is, hogy van-e az illető nyelv­
járásbán zárt e hang. Azokban a nyelvjárásokban, ahol rendr
szeres a zárt é használata, ott nem egyforma az e hang az ember,
lélek, tettem, vettem,. gyermek, egyetek, sebes szókban. Az éző
nyelvjárások e szavakat így ejtik: ember, lélék, tettem, vet­
tem, gyermek, egyetek, sebes. A zárt e hang jelölése é (a finn­
ugor fonétikai ábécében a zárt e jele : e, a nyílt e jele e, tehát ':
ed’stek). Az ö-ző nyelvjárásban az özésre kell nagy figyelemmel
lenni (embör, lélök, töttem, vöttem, gyerök, ögyetök, sebös).
Vannak olyan nyelvjárások, melyekben elvétve előfordul
a zárt e, de nem rendszeresen, hanem csak néhány szóban.
Ezeket a szókat gondosan össze kell gyűjteni. (PL a Számos-
háton : eccér, pecsenye, Erzsi stb.) Hasonlóképpen özés is for­
dulhat elő nem öző nyelvjárásban (pl. Ugocsában: töttem,
,«öttem, vöttem, de egyébként nincs özés). .
■ Az északkeleti területeken az ízesre kell különös gondot
fordítani. Lehetőleg minden példát össze kell gyűjteni, amelyben
zárt é-ből fejlődött í van. A nyelvjárások egy része ízes helyett
 zárt é hangot használ az Ómagyár é helyén (tehát: nízem, filek,
ides; gyérmeksigj, beszil,bika, bíkessíg nézem, félek, édes,,
gyermekség, beszél, béka, békesség.
• A' nyugati nyelvjárásterületen és a Székelyföldön van egy
a rendesnél nyíltabb e hang az ilyen szavakban : nőm, tamplom.
Jele á. A-Küküllőmentén nyílt ö (ö = ökör).-
A- palócságban és a Székelyföldön van egy illabiális a hang :
apám, kápái. , . ..
A Dunántúl és a Székelyföldön az á hangú szótag után
következő, a hangot nyíltabb o-nak . (= o),* '—„vagy rendes
o hangnak ejtik (lábo, láboj; (Jelölik így is,: lába.)
- Az olyan-magárihadgzókat, melyek az t, r, i hatása alatt
megnyúltak, -föléjük tett hosszúsági jellel jelöljük meg : ara,
■asztára, bárna,. :börál, őhoszta, bőig at, mikör, bürköt, bokorba,
.Ördög, ölbe,,kQpörsóy, betör , (de : - betöröm), förál, .hőibe (de :
vallás, bajjal, hallom). . \ . ■:
A magyar nyelvterület egyes részein kettőshangzóknak
ejtik a középső .nyelvállásúi hosszú ..ó, ő hangot; Ez esetben
a mellékhangot; így jelölik : 11, ü pl.\ vontam,. vonón, móunár ;
.főüdes, belöülle (Szamoshát) ; egyes: nyelvjárasokban a: difton­
gus emelkedő: viiól, jijőd. ; ;
. . Mindenütt diftongus félhangzójának ejtik a szótagzáró
j hangot; kivéve a hosszú jj-t. Pl. Szamoshát: báj, hőibe, föjtás,
híita, háinak, szeméinek, bújtat, ne Öi megde bajjal, járj bábája.
. " Különös figyelinet kell fordítani a názális magánhangzókra.
A magyarban nazális,magánhangzót tapasztaltam a következő
fonétikai helyzetekben: .
. 1. Nazális mássalhangzók'közötti iriagánhangzóban : nem,
mint, hunnygimmál, három ember. , í
. 2. Szótagzáró nazális .mássalhangzó orrhangúsítja és ha
rövid, megnyujtja az"-előtte ejtett magánhangzót, maga pedig
•elvész, ha utána spiráns mássalhangzó (h,. s, sz, f , j, z) vagy
r, l hang kövétkezik : hü háttá, jé-jár, tehéhus, bős ki, a Simö
fija, kémé főüd (w. kemí föüd), báráfelleg, kilóudik, nagy§ ráz,
fés úr, pézes, ”há vóul, szive szúr, föva. De vigyázni keli itt egyes
kivételekre : konyha, ponyva, pányva, enyves. Arra is. vigyázni
kell, hogy a labiális, nazálissal: az m-mel csak: labiális -spiráns
.(f,_v) előtt történik ez a jelenség : sója, sója, hója, bargvásár,
■strifli, bgfördi de: háromszinüj koromja, nem zöüd, három határ stb;
A mássalhangzóknál (épügy, mint a magánhangzóknál is)
pontosan kell jelölni a,mennyiséget, a mássalhangzó.megnyúlását:
kaszállok, sebessenn, teleim álszik, véltetek, magossann áll, .sijjet,
kissebb, böülcsesség, májjas, paSzüjjos, abbull eszik, a falutnll
elment (Szamoshát). \ ■ d
"■■■■”.' Az a és ó közötti hang. .
 39

Különösen. kell vigyázni az ly hangra és fejleményeire.

A palócoknál folyik, a Dunántúl: folik,t Keleten : fojik v. fői,;
selyem, se lem, sejem. . \ ”
Av köznyelvi helyesírásban nem -jelölt,- de a. kiejtésben
észlelt mássalhangzók : y t'hayg-, serjki, he- feküggyüy még: le;
raty^ dpffi, kapff, várfc (de magánhangzó előtt: rakj oda, várj
e kicsit)n == cs, dzs előtt ejtett li és ny ha.ng : incsen, bontsa
ki, nindzs bőr, báiicsa, okoson csinálta, moncsöl. (Szamoshát.)
: Rendkívül gondosan kell ügyelni a mássalhangzók. asszimi­
lációjára : csizsmát sarka, nindzs bái, sogbull, rövit kis nyel,
kampaszujj, toromba, Szem Péter, szappand bele, sóyd bele,
bős ki, kisz szék, kies csikón, szárazap főüd, ety kanál, kotyok-
fityeg, léty szárnya, bolont fiju, ojany nyápic, pabzsák, konyty,
mekfokta, a juház bőrt iszik, juggat, tarzsd ide, Pab Bérli, nem
termed zab, Ferendz bátyám, Jóuzseb bátyám, vatkörté, mek-
hiild bennem a ver,. '■ ' . \ ;
• , ' Figyelni kell, arra, hogy a magyar a mássalhangzó' előtt
sohasem ejt hosszú mássalhangzót, tehát fonétikusan így
kell írni: maktull (= makktól), ot fekszik, várta, bikfa, nem
hál jóul (hall), ad nékem (add), álhat, bem marad (= maradt)
zupásnak, tőimet neki, szedet esik (szedett). Nincs hosszú mással­
hangzó . mássalhangzó után sem : böltál, hárcál, percei:
. Különös figyelemmel,Ítéli lenni a magánhangzók-és mással­
hangzókeliziójára : kugrott,. b’ugrottam, nyitv’ itt az áitóu,.
nek’esett az áitóunak, k’.a fene látta, cok’onnen.,
• . Mássalhangzók eliziója : bgs '/ki, Szem _Mihái-nápp kerhé,-
bgrgcmag, tárzs megj nekürj nagy öura van, ászt g kis pész tetterri.
be, ne szerezs má, kereszjányom, attú valóu, erez le, hoz be., hosz ki,
■gsz ki (oszd ki), efütött, éirn mász szeretek, pgraszcsupör, nem asp
mondom én,. válasz se hosztgm választ), kovász teszen..
A kétjegyű mássalhangzókat, ha hosszúak, rendesen az
első betű megkettőztetésséyel írjuk : guzzsál, hosszan, veresz
szőüllőü (de./ás-szé'n), fonnyQn, attya, aggyon; ha nem okóz
félreértést, összetételekben is, pl. meggyül,, de ha az ilyen
írásmód kétértelműséget okozna, használjunk kötőjelet: vág-gya,:
rág-gyon (Dunántúl). •
- Kívánatos, a hangsúly (fő és mell ékhangsúly) pontósjelö-"
lése.. PL So-kat gkar a szárika, depem- bírja a fárika.zFárikasnak
nem- kell az érdőüt mutatihi,. Mek köszönte neiki ke-jgyetlg szépenn:f
Ne- her tülile sem-mit ;, m,é még az u-noícádnak is féhánnya ;.
JWi-jen dóugot: tét, 'hogy- • lármáizott !■. Még-becsülli.:, mint a
ie-hen a fánkat. Ha-zajött a-pád ?.:Kiijék ezek af.márhgk?j Áz
Ör-vasnál is vóut i. má, veszőu emibőr, de a- se tutta meggyőy-
gyitainí. Vi-gyáz, bede ne es valami, árogibá. [L . ;
A nyelvjárási adatok .szóján, feldolgozásáról ,fentébl},-.már
szóltunk. . ..
40

A nyelvtani feldolgozásra vonatkozólag a következőket

kell , szem előtt tartani. . .
Teljesen szakítani kell végre azzal .az elavult, tudomány­
talan módszerrel, mely mértékül a köznyelvet veszi és minden
nyelvjárási jelenséget a köznyelvhez ■ viszonyítva tárgyal»
pl. hangtani jelenségeket ilyformán : e helyett t: kilís, messzi*,
girinc; é helyett i.- eszit, fejibe,- enyim; 6 helyett ü: rúzsa?
miúta, tálam.
A nyelvtani feldolgozásnak két módszere lehetséges:,
a leíró (ez a könnyebb, egyszerűbb) és a történeti
módszer,' ' .
Példák a leíró módszerű tárgyalásra:
I; Hangtan, a) Magánhangzók, a : abora, bak, barázda?
kapa, répa, sapka, szamár, vasalón stb.; (a-zás) akas (= okos),
Lajos, virágas, hászhaz, adad (= adod), bar álam stb. (az utób­
biból lehetőleg jó sok példát). — á : ara, fal, bájba, hamar stb.;
ö-zás: bagói (= bagoly), dobál, iszöl, hízói stb/ (az utóbbiból
jó sok példát). — e: be, emelkedik, beteg, fekszik, seggiccség?
reszket stb. ; (e-zés) Ökrek, fisteleg, tőhez, kőcsen, megöleti, elöl­
tek, főggyek, tehen, fenek, nehéz, kévés (ez utóbbiakból jó sok
példát). —- é: ere, ehoz (= elhoz), emelkedik, féitőü stb.; (é-zés)
levél, szekér, fedél, nyél stb. — u : ugrik, huta, ugörka, muta,
marok stb,; (u-zás) burull, hun (= hol), hlint. (= hant), rullam,
fura, dánul, hajúit, maygurull, mustoha (az utóbbiból jó sok
példát).- — ú,ü : úrá (= újra), hűre öl, háborúság, szomorú stb.;
(ú-zás) rúzsa, kúdus, miúta, rúlam (ez utóbbiból lehető sok
példát). — é: estendénn, ijenék, pityérég, gyérmék, egyetek stb..
(jó sok példát). ■— o : okos, kovács, bokros stb. ; (o-zás) tanoló?
parancsolat, szovaz-, vacsora stb.— í: bír, hív, stb.; (í-zés) fílek,
nígy, szegíny stb. — Elizió: Magánhangzóké: b’ugrott?
k’ütöm, pipáfis van, ki a fene, nyitv’ itt az áitóu stb. 1. MNy..
XXV, 163); mássalhangzóké: éfokta, baracmag, kérbe, megem
megyen, neküy né vőut stb■. Magánbangzó-harmó'
nia: embernek, háznak; süstor (= suszter), böstörő; tándzbe?
hatszer, hamué ; októberba, páterok stb.
II. Alaktan. Névragozás. Accusativus :-í botot, kezet, sza-
márt, bogárt, ogárt, pohárt, sárt, börnyut, ormot (— örömöt),
tehent, szánat, szivart; apádat, szádot, lábödot, apátokat. — Subla-
tivus : -ra, -re: napra, vízre, bokára, agárra, szamárra, kézre?
övre; -rá, -ré: hónaprá, husvétrá Vásárhéiré. — Comitatiyus:
vál, -vél, -öl, -él: erővél, ágyúval, botvál, kezvél, fifáál, feleségiél,
lewél, bokörvül, könyvéi stb. — Személy-ragozás : ökröm, ökröd?
ökorje, ökrüyk, ökrötök, ökörjök; házam, házad, háza, házupk?
házatok, házok; bőröm, bőröd, bűri, bűrürjk, bőrötök, bőrjök;
felém, feléd, felé, feléyk, felétek, feléjek; bennem, benned, benne,
 41

bennüT]k, bennetek,- bennek ; nekem, neked, neki, nekür/k, nektek,'

nekijek; ennem, enned, enni, emnür/k, ennetek, ennijek. —
Szóképzés. — Gyakorító igeképzés : -g: párolog, huzog, vonog,
nézég ; -göl, -goi: dorgál, főzgol, huzgöl, nyúzgöl.
III. Mondattan. Egyeztetés: a fa magoss, a fák’magossak;
mit ir az a lapok ; ne vatytog beteg. — Helyhatározós szerkezetek :
inessivusos szerkezet: a körbe vagyupk, délbe megyüpk haza;
illativusos szerkezet: gyertek a faluba, a vízbehóuit; ablativu-
sos szerkezet: Pista nagyub Jóuskátull, féifáfástál használt
(ez az örvasság). — Dativusos szerkezet: neküyk nagy óura van,
nincs nekifeg bőr, van neki kék iyg, kég gatya. >— Szórend:
nem bánom, ha meg is harakszik stb.
(A leíró módszerű tárgyalásra példa : Arany János: Az
é-t í-re váltó tájszólásról. Hátrah. ir. II. 313. —-Erdélyi Lajos :
Időalakjaink és módjaink a háromszéki nyelvjárásban. Nyelvtud;
Közlemények XXXV. — Csűry Bálint; A moldvai csángó
igealakok. Magyar Nyelv XXVIII. — Visky Károly : A szalontai
nép nyelvéből. Magyar Nyelvőr XLII, 210.)
A nyelvjárási jelenségek történeti módszerű tárgyalásá­
nak illusztrálása :
I. Hangtan. Magánhangzók. Eredetibb hangállapot meg­
őrzése.. e > e : tehen, fenek, nehez, kévés. Rövidülés': í > i:
burit, készít, esik.- írás stb. — ú > u : fura, szomorú, háború,
kétlábú stb. — ű > ü : bűnös, fűrész, gyeplü, seprű. — Zártabbá
válás : ö > íi : búr, kü, lű, bű, szű. — ó > ú : kúdus, lú, rúzsa stb.
— Nyíltabbá válás : ö > e : kötez, öntez, fődenn,.sütek, küde.m,
csűrhez stb.
A történeti módszerű tárgyalás szemléltetését nem részle­
tezem tovább. E módszerre kitűnő minta Horger Antal ;
A magyar nyelvjárások c. könyve, mely történeti módszerrel,
összefoglalólag. mutat be-nyelvjárásainkban megfigyelt számos
jelenséget. (Ilyen módszerű tárgyalásra példa még: Somogyi
Géza : A vasi Hegyhát nyelvéből. Magyar, Nyelv XVIII, 56. —
Csűry Bálint: Nasalisatiós jelenségek a szamosháti nyelvjárásban.
Magyar Nyelv XXII. — Ua. : Magánhangzók élisiója á tisza­
háti és ugocsai' nyelvjárásban. Uo. XXV.)
A
Szövegrészlet fonétikus írással, utána irodalmi helyesírással.
— De-rék vóut ez a Zsiga a műltkorá:ba. E-hoszta az öv.vast
sze-keré Szak-márull, ősz va-lahun az ut- mellett ot- feküt vé-gik-
hasalva egy naty fej-jér ju-hászkulya. Asz- monygya az örvazs
Zsigáinak: „Nesz- csak, te fifu, a-hü van a tarisz:nyád, ne!"
Asz- monygya rá ez a kötérevalóu Zsi:ga „Tessék hát a nyakamba
akasztami, te-kéntetes úr !“ (Jóízű nevetés.)
— Zsi-gq ki deli: I (feleli rá valaki a társaságból.)
42

— Derék volt ez a Zsiga a multkorában. Elhozta az or­

vost szekeren Szatmárról, aztán valahol az út mellett ott feküdt
végighasalva egy nagy fehér juhászkutya. Azt mondja az orvos
Zsigának : „Nézd csak, te fiú, ahol van a tarisznyád, ni!‘‘
Azt mondja rá ez a kötélrevaló Zsiga : „Tessék hát a nyakamba
akasztani, tekintetes úr !**
-- Zsiga kileli.
Hangjelölés.
a = á ;. ct === hosszú a9 = orrhangú a; ö. ~ hosszú orr-
hangú á ; á = a; á = orr hangú ü ;b = b ; c = ts ;cs = ts ; ccs .==
fts ;■ d d ; e = s,- é hosszú e; e = orrhangú e; é = e ;
e é ; é == é ; é = az é-nél valamivel zártabb, az í-nél nyíltabb
hang ; é = orrhangú é; é = orrhangú é; f — f; g = g ; gy =
d’; ggy == d’d’, de összetételben (pl. meggyül, ioroggyék) gd’;
% = a y'-nek megfelelő zöngétlen spiráns hang ; h — h; i = i;
í, í, i = hosszú, illetve megnyúlt i; i = orrhangú i; í, i —
hosszú v, megnyúlt orrhangú i; i = kettőshangzókban elő­
forduló félhangzó i; j = j ; k = k; l = l; m — m ; n = n ;
ti s= cs és dzs előtti n ; ny = n; nny = nn; p = k v.' g előtti
n hang ; 0 = o ; ö = hosszú o; o = orrhangü o; Q = hosszú
orr hangú o ; ó = 9; ó = orr hangú ö; o = a rendesnél nyíl-’
tabb o; ö = ö; ö == nyílt ö; 6 = hosszú ö; ő = p; p = p;
r — r ; r =? szótagalkotó (sonans) r ; s = s ; sz = s ; ssz — ss ;
s*8z £-s (pl. fás-szeri); t = t; ty = t’; tty = t’t’; u = u ;
ú, ü = hosszú, ill. megnyúlt u ; u = orrhangú u ; ú, ü = hosszú
orrhangú u; ti — kettőshangzókban előforduló félhangzó u;
ü =_ü; ü, ü = hosszú, Hl. megnyúlt ü ; ü — orrhangú ü ;
ü, ü == hosszú orrhangú ü ; ü = kettőshangzókban előforduló
félhangzó ü ; v = v ; z — z; zs — i; zzs = éz; _ _ _ =
főhangsúly ; _ L, _ = mellékhangsúly. ,
A fenti jelek nagybetűs alakjai ugyanazon hangot jelölik,
mint a kisbetűsök.