Bátran törökül!

Első nyelvlecke
Bevezetés
A török nyelv az urál-altaji nyelvcsaládba tartozik. Törökország, Észak-Ciprus, Bosznia-
Hercegovina hivatalos nyelve, továbbá Romániában, Macedóniában, Koszovóban és Irakban
helyi nyelvként ismerték el. A török nyelvnek több dialektusa is van. Habár ezek a
dialektusok valamelyest különböznek egymástól a Törökország különböző területeiről
származók mégis teljes mértékben megértik egymást.
A török nyelv főbb jellemzői az alábbiak:
1. A magyar nyelvhez hasonlóan a török is toldalékoló nyelv.
2. Nem használ előtoldalékokat pl. igekötőket.
3. Míg a szótövekhez különböző képzőket illesztünk a szótövek jelentős mértékben nem
változnak meg. Figyelmet érdemel a képzők és ragok gazdagsága.
4. A szavak sorrendjét figyelembe véve: a jelzőként használt mellékneveket a jelzett
szavak elé tesszük. pl. piros alma (kırmızı elma). A számnevek után található szavak
nem veszik fel a többesszám jelét pl. öt testvér (beş kardeş).
5. Egy mondaton belül a mondatrészek általában az időhatározó-helyhatározó-alany-
tárgy-állítmány (IH-HH-A-T-Á) sorrendet követik. Természetesen ettől el is térhetnek.
Mint, ahogy ezt a magyar nyelvben is tapasztalhatjuk, a mondatrészek felcserélése
megváltoztatja a mondat eredeti jelentését.
6. A szavaknak nincs nyelvtani neme. Ennek következtében a mondatokban a szavak
neméből adódó különbözőségeket nem tüntetünk fel.
7. A névszói állítmányú mondatokra kérdőszócskát tartalmazó kérdéssel kérdezünk rá.
(Bu elma mı? = Ez alma?) Mi magyarok is jól ismerjük a kérdőszócska használatát
(Tudod-e, hogy…) (Magas-e…)
8. A szavakban található magánhangzóknak fontos szerepe van a toldalékolásban.
Ugyanis a magánhangzók hangrendje nagyban befolyásolja azt, hogy a toldalék
melyik alakját választjuk.
9. A főnévragozás hat esetet ismer (alanyeset, tárgyeset, birtokos eset, közelítő/részes
eset, helyhatározói eset és távolító eset).
10. A török nyelv a hagyományos három igeidő mellett összetett igeidőket is használ (akár
csak az angol vagy német nyelv).

Ábécé

A török nyelv leírásához az arab ábécét használták a 13. századtól egészen 1928. november
28-áig, amikor Mustafa Kemal Atatürk hivatalossá tette a latin betűs (európai) írást, az arab
írás használatát pedig megtiltotta. Az országban mindenkinek kötelező volt megtanulnia az új
írást, Atatürk maga is járta az országot táblával és krétával, és több városban, faluban is maga
tanította a népnek az új ábécét.

A török abc 29 betűből áll. Ebből 21 mássalhangzó, 8 magánhangzó. Egyedi karaktereket is

tartalmaz, melyek a ç, ğ, ş, ı. A w, q és az x betűket nem használják.

A török ábécé fonetikus, azaz úgy írjuk, ahogy olvassuk, de előfordul benne néhány kivétel.

A török abc betűi:

 abcçdefgğhiıjklmnoöprsştuüvyz

ABCÇDEFGĞHİIJKLMNOÖPRSŞTUÜVYZ

A török nyelvben korábban megkülönböztettek további lágyított magánhangzókat is: az â-t

(şapkalı a) (ejtése a magyar á-hoz hasonló) például kâr = bevétel, profit, viszont a (sapka
nélküli) kar szó havat jelent, az î-t, ami a hosszú [í] hangot jelölte, például askerî =katonai,
dinî = vallási, valamint az û-t (hosszú ú) például Sûfîlik = Szúfizmus, de ma már egyiket sem
használják hivatalosan.

 A betűk kiejtése példákkal:

a [a] Ali [ali] = török férfinév, ada [ada] = sziget

b [be] baba [baba] = apa, bal [bal]= méz

ç [cse]: çok [csok] = sok, çiçek [csicsek] = virág

c [dzse]: can [dzsan] = lélek, cin [dzsin] = dzsinn

d [de]: deve [deve] = teve, domates [domatesz] = paradicsom

[e]: Szótagvégi /m, n, l, r, z/ betűk előtt a magyar e-nél nyíltabb /æ/ (ben = én, gel =
e
gyere), eɡyébként a magyar e-nél zártabb /e/ (beni = engem, gelin = jöjjön <magázó>)

f [fe]: fare [fare] = egér, fakir [fakir] = szegény

g [ge]: gri [gri] = szürke, garaj [garazs] = garázs

ğ Ezzel a betűvel soha nem kezdődik török szó.

Magas magánhangzó után halvány [j]: eğer [ejer] = ha

Mély magánhangzó után néma: ağaç [aacs] = fa, s ha ilyenkor szótagzáró helyzetben
van, megnyújtja az előtte álló magánhangzót (pótlónyúlás): oğlu [ólu] =a fia

kağıt [kaɯt] = papír, uğur [úur] = szerencse, talizmán, kabala

uğur böceği [úur bödzseji] = katicabogár, iğne [ijne] = tű, fullánk, injekciós tű, ağ [aa] =
 háló, hálózat, örümcek ağı [örümdzsek aaɯ] = pókháló

h [he] hemen [hemen] = azonnal, harem [harem] = hárem

i [i] ipek [ipek] = selyem, inek [inek] = tehén

Ajakkerekítés nélküli u. A nemzetközi fonetikai ábécé (IPA) szerint [ш] a jele. Olyan
mintha egy torok ö hangot mondanánk. Például: sıfır [szшfшr] = nulla.

lásd: https://en.wikipedia.org/wiki/Close_back_unrounded_vowel
ı
ıspanak [ɯszpanak] = spenót, ıslak [ɯszlak] = nedves, vizes,

ıslak mendil [ɯszlak mendil] = nedves törlőkendő,

ıhlamur [ɯhlamur] = hárs(fa), ılık [ɯlɯk] = langyos

j [zs]: jeton [zseton]= zseton, jöle [zsöle] = zselé

k [ke]: kelime [kelime] = szó, kitap [kitap] = könyv

l [le]: lahana [lahana] = káposzta, leylek [lejlek] = gólya

m [me]: makarna [makarna] = tészta, maymun [majmun] = majom

n [ne]: numara [numara] = szám, nerede [nerede] = hol (kérdőszó)

o [o]: ocak [odzsak] = sütő, ofis [ofisz] = iroda

ö [ö]: önemli [önemli] = fontos, ördek [ördek] = kacsa

p [pe]: pasta [paszta] = sütemény, patates [patatesz] = burgonya

r [re]: Magánhangzó előtt, mint a magyar r: para [para] = pénz, szótag végén lágyabban,
 az angol r-hez hasonlóan ejtik [ɹ]: arkadaş [arkadas] = barát; szó elején és végén pedig
réshanggá is válhat: szó elején ez a réshang zöngés [ɾ̝]: resim [reszim] = kép, szó végén
pedig zöngétlen [ɾ̝̊]: onlar = ők

s [sz]: masal [maszal] =mese, masa [masza] = asztal

ş [s]: şemsiye [semszije] = esernyő, şişe [sise] = palack

t [te]: tencere [tendzsere] = lábas, taze [taze] = friss

u [u]: ucuz [udzsuz] = olcsó, ufak [ufak] = apró, pöttöm

ü [ü]: üç [ücs] = három, üzüm [üzüm] = szőlő

[ve]: Labiodentális (a felső fogsor és az alsó ajak közelítésével képzett) félhangzó [ʋ]:
v Avrupa [kb.: avrupa] = Európa, zöngétlen mássalhangzó után [v]: cetvel [dzsetvel] =
vonalzó

y [je]: yağmur [jámur] = eső, yok [jok] = nincs

z [ze]: zeki [zeki] = zseni, zor [zor] = nehéz

Magánhangzók szerepe
A török nyelvben a magánhangzóknak rendkívül fontos szerepe van. Ugyanis a szavak
toldalékolásánál figyelembe kell vennünk az adott szó utolsó szótagjában szereplő utolsó
magánhangzó hangrendjét. A török nyelvben is, akár csak a magyarban, megkülönböztetnek
magas (e, i, ö, ü) és mély hangrendű (a, ı, o, u) magánhangzókat.
Példa a magánhangzók hangrendjének fontosságára:
A többesszám jelének (-lar, -ler) használata esetén (kétalakú toldalékolás szabálya):
e, i, ö, ü (pl. inek = tehén) -ler (inekler = tehenek)
a, ı, o, u (pl. elma = alma) -lar (elmalar = almák)

Tapasztalatom szerint a törökül tanuló magyaroknak eleinte nehézséget okoz a „ı” betű
kiejtése. Erre a hangra azonban oda kell figyelnünk, ugyanis azonos szót hagyományos „i”
betűvel ejtve könnyen félreérthetnek minket. pl. sakin = nyugodt, de sakın = nehogy…!
(nehogy megtedd!, nehogy megidd!, stb.).
Továbbá a korábban említett „â” (şapkalı a) helyes használata is fontos. pl. kar = hó, de kâr =
haszon; vagy hala = apai nagynéni, de hâlâ = még mindig, továbbra is.
Szerző: Kraus Zsófia