Montágh Imre: Tiszta beszéd

Beszédtechnikai gyakorlatok CALIBRA K I A D Ó

Az előszó elé:

Montágh Imre Tiszta beszéd című könyve többször is megjelent

változatlan utánnyomásban, ily módon megtartva mind a sajtóhibákat, mind
pedig az irodalmi anyag pontatlanságait.

A lehetőségekhez képest megpróbáltunk minden anyagot az

eredetivel egybevetni, s így kijavítani a hibákat - változatlanul hagyva a
könyv egészét.

Budapest, 1995.

Andics Orsolya, Ságodi Gabriella, Vecsey Katalin Montágh Imre örökösei

ISBN 963 686 426 8

Raktári szám: CM 024

Kiadja a Calibra Kiadó, 1033 Budapest, Flórián tér 1.

(Levélcím: 1033 Budapest, Polgár u. 8-10.) Telefon: 188-7789; fax: 250-

0358

Felelős kiadó: Várhelyi István Felelős szerkesztő: Kékes Mária Műszaki

vezető: Abonyi Ferenc Borítóterv: Biró Mária

Készült a Múzsák Nyomdában

Jól szólni dísz,

derék dolog,
 de a dísztelen

csak dadog.

+mbár dadogni

dísztelen,

olykor dicsőbb,

mint díszesen.

Weöres

Sándor

ELâSZÓ

Ez a kötet régi adóssága a szerzőnek, kiadónak egyaránt.

Első tankönyvem 1962-ben jelent meg, s azóta jelentősen meggyűlt az

ismeretanyag is, de főként a gyakorlattár.

Most, amikor rendelkezésre bocsátom gyakorló szövegeimet -melyek egy

részét magam írtam, más részét a több évszázados magyar irodalomból
válogattam s alakítottam mondhatóvá -a Színművészeti Főiskolás
növendékeimen kívül az amatőr színjátszókra gondolok, akik évek óta
nélkülözik egy jól forgatható változatos anyagú gyakorlókönyv használatát.

Rövid elmélet előzi meg a gyakorlatokat -

részletekbe nem bocsátkozom, akit bővebb ismeretek érdekelnek,

mélyedjen el az ajánlott szakirodalomban.

Színészeknek, színjátszóknak fogalmaztam, s színpadi beszédről szólok, de

a kötet egy-egy részét jól használhatják logopédus kollégáim, óvónők és
tanítónők, magyar szakos tanárok sőt főiskolai, egyetemi oktatók is.

A klasszikus szépségű beszédeket a szónokok figyelmébe ajánlom.

1976

Montágh Imre

A BESZÉDRŐL

A beszéd a legtökéletesebb kifejező mozgás (kifejező mozgások

még a gesztus és a mimika). A beszéddel kapcsolatban általában csak a
hallhatóság tényére gondolunk, s nem figyelünk arra, hogy a hangokat
beszédszervi mozgásokkal hozzuk létre. Beszédszervi mozgásaink
automatikusan zajlanak le, azt mondjuk, hogy a beszéd automatizmus (mint
például a járás, egy idő után az evezés, a biciklizés, autóvezetés), éppen
ezért beszédhibáinkról leszokni elkeserítően nehéz, hiszen új automatizmust
kell kiépítenünk (ez nemegyszer egy áthelyezett villanykapcsolóval is csak
hetek múltán sikerül - pedig az csak egy mozdulat, míg egy sz, c vagy r
átállítása tizedmilliméteres, hangkapcsolatonként változó helyzetű
mozdulatocska-komplexus átvezérlését igényli, s a régit, közel két évtized
alatt, alig kiirthatóan rögzítették az idegpályák).

A beszédet nem örököljük, hanem a szüleinktől, illetve gyermekkori

környezetünktől tanuljuk. Úgy beszélünk, ahogyan velünk beszéltek az első
négy-öt évben. Ha a környezetünk beszédhibás volt, mi is azzá lettünk, ha a
környezetünk tájszólásban beszélt, a mi kiejtésünkön is érződik az íz.

Beszédszerveinket viszont örököltük. A rossz hangadottság, a torz

fognövés, sőt még a nyelvmozgás ügyetlensége is öröklődik, a fogékony
hallással, a labilis beszédtempóval együtt.

Veleszületett adottságainkat azonban fejleszthetjük, s a

színésznövendékek egy-két éves tanulás után hamarosan szebben beszélnek
a szüleiknél, hangadásuk megerősödik, kiejtésük kitisztul, tempójuk
szabályosabb lesz, levetkőzik az otthoni hangsúlyhibákat.

A beszéd többcsatornás kifejezőrendszer. A szavak általános

tartalma gyakran megváltozik a hanglejtéstől, a hangszíntől, a hangsúlytól;
a beszédtempó, a hangerő, az artikuláció lágy vagy erőteljes volta a beszélő

lelkiállapotáról árulkodik. A pontos szabályok szerint létrejött beszéd üres,

szpíkerszerű; a szabályokat nem tisztelő henye beszéd olykor magyartalan,
olykor érthetetlen vagy téves. Nehéz tehát azt a középutat megtalálni, ami
nem szürkíti ugyan a kifejezést, de tökéletesen érthető, úgy tartja be a
szabályokat, hogy az szinte észrevehetetlen, s az apró szabálytalanságok
nem gátolják, hanem szolgálják a kifejezést. (Egy röviden ejtett “ugy!”
mást fejez ki, mint egy “úgy”, és mást az, hogy “eegen”, mint az, hogy
“igen” - de aki mindig röviden ejti az “úgy” szót, és rendszeresen “eegen”-t
mond, az nem tud élni a szabálytalanság kifejezést gazdagító eszközével.)
Csak az lehet szabálytalan, aki szabályos: ismeri a szabályokat.

A beszéd szabályaival a fonetika foglalkozik (Fónagy Iván,

Laziczius Gyula, Vértes 0. András, Bárczi Géza, Deme László, Subosits
István, Molnár József a legfontosabb szerzők). A szabályokra a
szakkönyvek felhívják a figyelmet, de a beszédet elméleti munkák alapján
megtanulni lehetetlenség, mivel a beszéd gyakorlat, és csak gyakorlattal
lehet a beszéden változtatni, javítani.

A beszéd a személyiség legfontosabb megnyilatkozása, és bár

olykor egy tehetséges tekintetből vagy fintorból többet értünk meg, mint
hosszú-hosszú mondatokból, mégis beszéd-megnyilatkozásunk fejlesztésén
nem munkálkodhatunk eleget, hogy élményeinkről élményeket kelthessünk,
hogy lényünk visszhangot verhessen a másikban.

Mindaz, ami a szavak tartalmán túli kifejezés területére tartozik

(hang, tempó, a beszédet kísérő

mimika, gesztus, a lény beszéddel párhuzamos megnyilatkozásai), a

metakommunikáció témakörébe vág, és gyakran lényegesebb, mint a
pallérozott szövegejtés. Aki beszélni tanul, nagyon vigyázzon, hogy
miközben fejleszti a szövegmondását, ne károsítsa a metakommunikációját,
azaz engedje az ösztönös megnyilatkozásokat is érvényesülni, s ne hagyja,
hogy a tudatos munka megölje az ihletet. Ezért szenteljünk sok időt
beszédkészségünk fejlesztésére, az oly fontos és később gyümölcsözően
beépülő mechanikus gyakorolgatásra, de amikor művészetünket
gyakoroljuk, már nem szabad a formai elemekre fordítanunk a figyelem
legerősebb sugarát, mert a tartalmi elemek sínylik meg.

Beszédünk egész életünkön keresztül változik, alakul. A kezdeti

fegyelmezetlenségek a tudat felügyelete alatt lassan-lassan irányított,
taktikus beszéd-megnyilatkozásokká szelídülnek. Megtanuljuk uralni a
tempót, a hangot, és még a kiejtés lefolyását is.

A SZ+NPADI BESZÉDRŐL

A színpadi beszéd éppen abban tér el a köznapi beszédtől, hogy bár nem
köznapi beszéd, a köznapi beszéd látszatát kelti. Az, hogy a színpadról,
kívülről megtanult szöveget úgy tudjuk elmondani, mintha az nem a
színpadon, kívülről megtanulva hangzana el,

magában foglalja azt, hogy a színpadi beszéd szabályait alkalmaztuk. Minél

természetesebben hangzik a szó a színész szájából játék közben, annál
nagyobb a közönség elragadtatása, ugyanakkor, ha a közönség soraiból
botorkálna fel valaki a színpadra, s szokott természetes módján igyekeznék
ott megszólalni, az nem hatna a természetes beszéd módján, hanem vagy
érthetetlen lenne, vagy “csinált” vagy kifejezéstelen.

A színpadi megnyilatkozást zavarja a színész és a néző közötti nagy

távolság. Zavarja, hogy nem saját gondolatainkat fogalmazzuk spontán,
hanem a másokét mondjuk kiszámítottan. Zavarja, hogy beszéd-
megnyilatkozásaink ritkán higgadtak, általában felfokozott idegállapotban
hangzanak el, s jól tudjuk, hogy az érzelmi feszültség könnyen torzítja az
érthető

beszédet.
 A színpadi megnyilatkozás többnyire lényegesen mélyebb értelmi
kifejezést tár föl, mint a köznapi beszélgetés tartalmi elemei (Németh
László), bravúrosabb tempót, replikázást kíván, mint az élet (Shakespeare,
Moliére), s nem egyszer veretesebb kifejezésmódot (görögök). A
legnehezebb azonban az olyan játék (Shaw, Ibsen, Gorkij, Csehov), ahol a
teljes természetesség látszatát kell kelteni egy egyáltalán nem természetes
helyzetben.

Mindehhez járul az, hogy a színészjelöltek általában rakva vannak

beszédhibákkal, hangadási zavarral, rosszul beidegzett hangsúlyokkal,
hadarási hajlammal, ritmushibával, s maga a látottság, a nyilvános jelenlét
is zavarja őket.

A színpadi beszéd jellege korszakonként változik.

Korábban a nemzeti jelleg dominált. Az anyanyelvi színjátszás hazafias

cselekedet volt. Később a deklamáció uralkodott, az illusztratív
előadásmód, a játék vállalása. Ezt követte a naturális beszéd, a
természetesség alapelve. Ma a hitelesség, a műfaji egységesség, a
sokszínűség, a jó értelemben vett bravúr és a személyesség határozzák meg
a célt.

A színpadi beszéd a köznyelv művészi változata, a beszélt

szépirodalmi nyelv. A mindennapi köznyelvi kiejtéstől három
vonatkozásban tér el: érthetőbb, szebb, és célirányosabb beszédszervi
mozgásokon alapszik.

Érthetőbb, mert nagy távolságról kell fontos információkat közvetítenie.

Szebb, mert költői szövegek tolmácsolására való. Célirányosabb
beszédszervi mozgásokon alapszik, hogy elejét vegye a nagy hatásfokkal
beszélő színész korai kifáradásának. “(Érthetőbb mivoltára példa a gondos
szóvégejtés. Szépségét példázza fokozottan ritmikus jellege, azaz a hosszú-
rövid hangok ejtésének határozottabb elkülönülése. A célirányosabb
beszédszervi mozdulatok közül a kidolgozott légzéstechnikát említjük.)”
(M. I.: A magyar színpadi beszéd jellege és pedagógiája - 1974.) Ha
rászánjuk magunkat a tanulásra, először is meg kell tanulnunk hallani. Az
első időben - ha már tudunk egy kicsit hallani - megdöbbent majd
bennünket az a sokféle beszédhiba és modorosság, ami környezetünkben
fellelhető, később majd kezdjük észrevenni saját hibáinkat is. (Ez azonban
ritkán tesz bennünket bölcsebbeké mások megítélését illetően.) Amikor
kezdjük látni a célt, s fölfedezzük a leküzdendő hibákat, az első

hónapok nagy munkával, lendülettel és eredménnyel köszöntenek be.

Ezután némi stagnálás következik, egy kicsit visszaesik az érdeklődésünk,
mert felületes eredményeink nem vigasztalnak a makacs hibák
megmaradásáért. Később kezdjük látni az eredményt, ilyenkor már otthoni
környezetünk is észleli a változást, többnyire fejcsóválva,

hogy “kezdesz úgy beszélni, mint egy színész”, meg “beszélj rendesen,
mint régen”, “ne mélyítsd a hangodat”, “régebben gyorsabban beszéltél”…
de ennek a korholásnak mi őszintén örülünk, s azon kapjuk magunkat, hogy
olykor már akkor is jól beszélünk, ha oda se figyelünk, s hogy lám,
veszekedés közben milyen “jól visz a hangunk”. Akkor aztán többnyire
leállunk, és visszaesünk. Ne legyen így!

A BESZÉDSZERVEK MŰKÖDÉSÉRŐL

A beszéd a belélegzéssel indul. A kilélegzés a gégében hanggá

alakul. A hang a szájban hangzóvá lesz. A hangzók szavakat, mondatokat
alkotnak, amelyeket dallamosan ejtve, szünetekkel tagolva, hangsúlyozva,
értelmes közlésekké rendezünk.

A beszédtevékenység folyamatos, és az, hogy milyen elemekből áll,

tulajdonképpen a dadogóknál figyelhető meg a legjobban, hiszen hol a
lihegés, illetve a degeszre töltött tüdő kirobbanása, hol a hang gégébe
ragadása, fel-felszakadása, hol az artikuláló nyelv géppuskazaja, az ajkak
pattogása okozza a folyamat meg-megszakadását. Mi, akik nem dadogunk,
nemigen vesszük észre, hogy mi történik velünk beszéd közben. Nem
beszélünk tudatosan. A szervezetünk spontán gondoskodik hosszabb
mondandó előtt nagyobb levegőről.

Az indulat önkéntelenül emeli a hangot, fokozza a tempót. A kiejtés

is tudatlanul zajlik, s bizony mi lepődünk meg a legjobban, ha a fonetikus
megmondja, hogy ennél vagy annál a hangnál hol van a nyelvünk.
 A színpadi beszéd tanulása megkívánja, hogy kezdetben a tudatunk
is erőteljesen részt vegyen a munkában. Meg kell figyelnünk, hogy egy-egy
szövegben hol vesszük a levegőt (hol mutatkoznak a szólamhatárok, az
értelmi egységek); észre kell vennünk, hogy mi a természetes, de hangos
megszólalás magassága, s mi a módja a hangerőfokozás kevés fáradsággal
járó, rekedtség-megelőző izom-tevékenységének; figyelnünk kell a tiszta
magánhangzóejtésre (a széles, de nem túlzott artikulációra), a pontos
szóvégekre, az erőteljes jó sziszegőkre, az r hangokra; és végül meg kell
tanulnunk tudatosan hangsúlyozni.

Hogy mennyi a tennivalónk, azt mindig a társaink beszédén

figyelhetjük meg: nincs elég levegője, kifulladt, kellemetlenül kemény a
hangja, vagy túlságosan fakó, “szorít”, ha indulatosan beszél, zártszájú,
vagy pösze, nem halljuk a szó végét, hibásan hangsúlyoz stb.

A LÉGZÉSRŐL

A légzés is automatikus cselekvés. Nekünk átmenetileg tudati

befolyásolás alá kell vetnünk, hogy megtanuljunk jól lélegezni. Jó
hangadás, jó lélegzés nélkül elképzelhetetlen. A jó beszéd alapja a
biztonságos légzés.

Az élettan kétféle légzést különböztet meg: az életfenntartáshoz

szükséges élettani légzést és a hangadáshoz szükséges beszédlégzést
(respiratio muta és respiratio phonatoria). A beszédlégzés gyorsabb és
mélyebb belégzéssel jár, és hosszabb kilégzéssel.

Attól függően, hogy mely izmok vesznek döntően részt a légzés

munkájában (hiszen a tüdő attól tágul, hogy vagy a mellkasunkat
szélesítjük, vagy a vállunkat emeljük, vagy a tüdő alatt boltozódó
rekeszizmot dolgoztatjuk), megkülönböztetnek mellkasi légzést, vállövi
légzést és rekeszlégzést. A rekeszizommal indított, de a bordakosár
tágításával folytatott belégzést nevezik kombinált légzésnek. (A
rekeszlégzést szokás hasi
légzésnek is nevezni, mert ennél a légzésnél a hasfal előredomborodik
belégzéskor, és visszahorpad kilégzéskor.) A színészek, énekesek, szónokok
évszázadok óta a rekeszizom működésén alapuló légzés automatikus
használatát alakítják ki.

A helyes légzés megtanulása egyáltalán nem ördöngösség, sőt

egyike a beszédpedagógia legkönnyebben művelhető területeinek. A hiba
általában ott van, hogy a megtanult új formát nem gyakorolják a
növendékek az automatizmus kialakulásának szintjéig, s így bár tudnak
helyesen lélegezni, az öntudatlan helyes használat némely hallgatónál
elmarad. Pedig néhány hónapos rendszeres munkával elvethetjük egy életre
a gondját a légzéstanulásnak, s az erőteljes hangadás nem terheli majd a
gégénket, mert a munka nehezét a helyes levegőadagolással könnyítjük. Ha
kevés a levegőnk, önkéntelenül szorítani kezdünk, és ahelyett, hogy áradna
belőlünk a hang, préselődik.

A HANGAD+SRÓL

A tüdőből kiáradó levegő a gégében, egy zsilipen hatol keresztül (a

hörgőkön és a légcsövön jut el odáig).

A zsilip két fala a két hangszalag. Ha a hangszalagokat széttárjuk, (lélegző

állás), a levegő hangtalanul halad keresztül, ha a rést szűkítjük (h-állás) a h
hangot hozzuk létre - hallatszik a levegő surranása - , ha a szalagokat lazán
összezárjuk, és létrehozzuk a kiáradó levegő közben a hangszalagrezgést (a
rés nyílik-csukódik váltakozó sűrűséggel, s az áradó levegő hosszanti
rezgésbe kezd) zönge-állás: hang keletkezik. Ismeretes még a zár-állás (ez
történik a köhögéskor), a fúvó-állás (ez szűkebb a lélegző állásnál, de hang
vagy zörej még itt sem keletkezik) és a suttogó-állás (ilyenkor a szalagok
zárnak, csupán a porcok között nyílik rés, és a porcok közt préselődő levegő
kelti az éles zörejt). A hangszalagok és a kannaporcok által közrefogott rést
nevezzük glottisnak, itt zajlik a hang létrehozása, amely a száj- és
orrüregben válik betűvel jelzett beszédhanggá.

Minél szaporább a hangszalagok rezgése, annál magasabb a hang, s

minél nagyobb a kilengés, annál hangosabb a hang.
 A hangszalagok által létrehozott hang csupán a forrás, amelyet a
rezonáns üregek (mellüreg, arc- és koponyaüreg) tesznek jól hallhatóvá,
ezek színezik zengővé, illetve csengővé a jól képzett hangot. Attól függően,
hogy mely üregek dominálnak a rezonancia létrehozásában, beszélünk
fejhangról és mellhangról; a sípszerűen vékony, fejhang feletti hangadási
módot falzettnek hívjuk.

A hangfekvés (tenor, basszus, szoprán stb.) részint a hangszalagok

hosszától függ (a hosszú szalagok mélyebb hangot hoznak létre), részint a
rezonáló üregektől.

Középhangsávnak nevezzük azt a hangterjedelmet, amelyen a jól

hallható kényelmes beszéd zajlik. Ezt a legkönnyebb úgy megkeresni, hogy
a legmélyebben kiadható hang fölött három hanggal kezdünk skálázni
fölfelé addig, amíg a kényelmes mellhang tart. Ez némelyeknél egy kvint,
másoknál egy oktáv. A középhangsávunk alatti három hangot persze szintén
használjuk a beszédben, de nem ezen zajlik a beszédünk. (A “pontot”
tesszük csak lent le, a meghittség, a bizalmas közlés, a bánat hangsávja a
középhangok alatti terület.) Ha valaki állandóan a középhangsáv alatt
beszél, halk és rekedtes lesz a hangja. Nagyon sok “privát” egész életén át
így beszél. A középhangsáv fölötti területet is használjuk. Itt zajlanak a
dühös indulatok, a kihirdetés, a kiáltás hangjai. A cirkuszi bohóc mindig a
középhangja fölött beszél, ez évszázados hagyomány. A kabarétréfákat is
gyakran mondják a középhangsáv fölött. Ez a terület hamisan cseng a
hitelesség szempontjából. A mélyebb fekvés az őszinteség, a magasabb
inkább a hazugság területe. (Gondoljunk az iskolai előadások kiabáló
beszédmodorára a gyermekszínészek gyakran magasított, őszintétlenül ható
hangvételére.) A színpadi beszédpedagógia első célja a helyes légzés
kialakítása, a második a középhangsáv felismertetése és kimunkálása.

Mostanában Magyarországon szokássá lett a lehető

legszűkebb hangterjedelmen beszélni (az érzelemmentes beszédtől és az

eleven gondolkodás hiányától szűkül a beszédhang-terjedelem). Gyakran az
“intellektuális”

színészi magatartás póza a motyogás és a szűk hangterjedelem. A magyar

beszéd pedig - bár többnyire ereszkedő dallamú - széles hangterjedelmű.
Érdemes megfigyelni ezt székely parasztokon vagy az Alföld, a Dunántúl
öreg magyarjain. A színésznek álladóan dolgoznia kell a hangterjedelmén,
hogy a középhangsávja minél szélesebb legyen, a mély fekvés is hallhatóvá
váljék, és a magasságokat is mellhangból legyen képes megoldani.

Lányoknak nehezebb, mert ők könnyebben csuklanak fejhangba (néhány

iskolázatlan beszédű nő egész életén át fejhangon beszél, anélkül hogy
tudna róla), de a fiúknak is meg kell tanulniuk a “szorításmentes” emelést.

A “hangelőrehozás” szintén fontos célja a színpadi

beszédpedagógiának. +rásban nehezen magyarázható meg a cél. A száj- és
arcüregi rezonancia fokozásáról van szó, a fölösleges izomfeszültségek
kioldásával, a beszédbiztonság megteremtésével. A feszes ember hangja
garatszínű, az oldott ember hangja nazo-orális, a szájüregen kívül az
orrüreg is részt vesz - enyhén! - a rezonanciában, a felhangsáv dúsabb, a
hang teltebb, kellemesebb, a beszéd modulációgazdagsága nagyobb.

A hangadási hibák közül a legsúlyosabb, ha valakinek “nem zárnak

a hangszalagjai”. Ez azt jelenti, hogy a korábban ismertetett zsilip hangadás
közben egy kicsit nyitva van, s a nyitott részen nem keletkezik hang, csak
zörej. Ez bekövetkezhet a hang túlerőltetése következtében, kialakulhat
“rossz szokásként”, de lehetséges az is, hogy szervi elégtelenség a torz
képzés oka. A gégét gégetükörrel vizsgálja a gégész vagy a foniáter
(“hanggyógyász” orvos), és ha netán hangszálcsomót lát, ami nem engedi a
szalagok tökéletes összesimulását (hangszalag-tyúkszem), műtéti
beavatkozást javasol, ha a szalagok átmeneti hurutos vagy duzzadt állapotát
tapasztalja, “némaságot” ír elő

néhány napra, esetleg ecsetel. A megfázás olykor kellemesen zengővé teszi

a beszédet, de ilyenkor vigyázni kell, mert ha túllépjük a gyönyörűen szóló
szobahangot, a hangtalanságig berekedünk. A kiszáradó torkúak többet
vesződnek a hangadással, mint a boldog “sleimosok”. Az altok könnyebben
beszélnek, mint a szopránok. A basszus, a bariton jól hallhatóan tud
csevegni, de indulatában többnyire szorít, a tenor általában nem meri
használni szépen csengő beszédhangját (a magyar közízlés ugyanis
baritonpárti
-az angol nem), így aztán rekedtes, száraz hangon a középhangsáv alatt
beszél.

A beszédhangnak állandóan úgy kell zengenie, illetve csengenie,

mint amikor az ember mellhangon énekel! De nem úgy kell beszélnie, mint
ahogyan a képzett torkú énekesek énekelnek, mert az túldíszített, rafinált
hangadási mód, és a beszédben hiteltelen.

Küzdeni kell az orrhangzósság ellen (a dünnyögésre gondolunk, és

nem a dús rezonanciára). Az orrsövényműtétek ezen nem segítenek, mert
akinek az orrával baj van, az náthás zártsággal beszél, az orrhangzós beszéd
pedig éppen ellenkezőleg, általában azt jelenti, hogy az orrüreg (a helytelen
lágyszájpadmunka következtében) túlságosan is részt vesz a beszédben.

Öblösítésnek hívjuk a mélyítést; levegősnek azt, ha valaki túl sok

levegővel beszél, és a levegő egy része zörejessé teszi a hangot; szorít, aki a
gége fölpréselésével hozza létre a kellemetlenül éles hangot (olykor vidéki
kántorok).

A KIEJTÉSRŐL

A gégében tehát a tüdőből áradó levegő hanggá lesz, s ez a hang a

szájüregben hangzóvá formálódik. Nem mindig hangból lesz azonban a
hangzó (betűvel jelölt beszédhang), hiszen a h ugyebár nem hangból lesz,
hanem zörejből, és a zöngétlen mássalhangzók sem lesznek hangból.
Ilyenkor kerül sor a glottisban a fúvó-állásra.

A magánhangzók és a zöngés mássalhangzók hangból lesznek, a zöngétlen

mássalhangzók zörejből.

A magánhangzók úgy keletkeznek, hogy a gégéből áradó hang a

szájüregben, az ajkak formálása, a nyelv elhelyezése következtében sajátos
színt kap. Az u, ü hangokat összecsucsorított szájjal képezzük, az é, i
hangokat szélesre húzott ajakkal. Ajakkerekítéses hangjaink: ű, ü, ú, u, ő, ö,
ó, o, a; ajakterpesztéses hangjaink: i, i, é, e, á. Ha csak az ajkak vennének
részt a munkában, akkor az u-ü hangok között, vagy az o-ö hangok között
nem volna különbség, de a nyelv is módosítja az üreget, kisebb vagy
nagyobb teret biztosítva a rezonanciának. Magas nyelvállású hangjaink az i,
u, ü, közepes az é, o, ö, mély az a, e, s a legmélyebb az á. (Az írásban nem
jelölt, de a kiejtésben szívesen hallott zárt e rövid kiejtésű, é-szerű hang,
amelynél a nyelvállás is, az ajakállás is az e és az é közé esik.
Mesterségesen nemigen tanítható, hiszen ejtési helyei tájegységenként is
változnak. Aki el akarja sajátítani ezt az ejtésmódot, áttekinthetetlenül sok
szón kellene a kiejtést gyakorolnia, figyelembe véve a ragozott formákat is.
Jó fülű ember azonban huzamosabb időt töltve zárt e hangot is használó
környezetben, képes az új ejtésmódot elsajátítani, mint ahogy a tájszólás is
ragad némileg felnőtt korban is. Ez a hang sajnos kopik a magyarból, mivel
alig

van értelemmódosító szerepe. Az i, ü, é, ö, e hangokat elől, a többit hátul

képezzük

A magánhangzók ejtéshibája leggyakrabban a zártszájúság. Ez

gyakran összefügg az első fogak csúfságával, amit a beszélő talán
önkéntelenül takargatni igyekszik. Tájejtési jelleg is lehet, vagy gátlásosság.
A színpadi beszédpedagógia fontos és jól elérhető célja a száj kinyittatása.
Erre szokták használni az állejtő

gyakorlatokat. Fontos, hogy az állunkat ne görcsösen húzzuk le, hanem

oldottan nyissuk. A görcsösség elleni küzdelem egyébként általános
törekvés a színészpedagógiában. A görcsös ember tehetségtelen. A feszült
igyekvés megöli a spontán erőket. A sűrű, erőteljes, célra koncentráló
igyekvés elűzi a segítő

erőket, amelyek csak az erőteljes nyugalom, a lény szent összpontosítása, a

továbblátás bölcsessége idején jelentkeznek.

A másik leggyakoribb hiba a helytelen ritmusú magánhangzóejtés.

Az á és az é legyen mindig hosszú! Az a és az e pedig mindig rövid! A
többi az ékezettől függően hosszú vagy rövid, hosszú szavakban is,
szóvégen is, és akkor is, ha az otthoni környezetben nem így szokás! A
mássalhangzók akár zöngések (a gégében keletkezett hang alakul
hangzóvá), akár zöngétlenek (a gégét elhagyó hangtalan levegő alakul
hangzóvá)- a h hang kivételével, amely csupán a gégében keletkezik - , a
szájüregben keletkező zárlat, rés vagy pergés következtében jönnek létre.
Zárpattanással keletkezik a p, b ajakhang, a t, d nyelvvel képzett fog-,
illetve fogmederhang, a k, g nyelvközéppel pattintott szájpadláshang.
Résalkotással keletkezik az f, v ajak-foghang, az sz, z fog-, illetve
fogmederhang, az z, zs mélyebb fogmederhang, a j szájpadhang, és a
gégében keletkező h. A kezdeti zár résbe oldódik a c, dz-nél (az sz helyén),
a cs, dzs, dzs-nél (az s helyén) és tz, gy-nél (a j helyén). A zár nem bomlik
fel, és orrhangot eredményez az m-nél (ajakhang), az n-nél (fogmederhang)
és az ny-nél (szájpadláshang).

Nyelvhegyi pergetéssel jön létre az r. Nyelvhegyi emeléssel az l

oldalréshang.

A pöszeség azt jelenti, hogy valaki nem a magyar kiejtés szabályai

szerint képezi a mássalhangzókat. A pöszeség megszüntetése a
beszédhibák, beszédzavarok szakemberére tartozik, a logopédus tanárra, aki
diplomáját a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán szerzi.

A beszédhibák leküzdése gyermekkorban többnyire egyszerű, felnőtt

korban nemegyszer reménytelen az automatizmus makacssága, a rögzült
beszéd szervi elváltozás, az önmagát rosszul ellenőrző csökkent
hallásfigyelem, s főként a keveset gyakorló felnőtt lustasága miatt.

A p hanggal ritkán van baj, törekedni kell a felpattanás erejére, s

hogy szóvégen is határozottan ejtsük. A b hang zöngéje legyen erőteljes.

A t hang olykor hibás, ha túl hátul képezzük, ahogyan Debrecen körül

szokás, s akkor angolosan levegős lesz. A szóvégi t-k gyakran elsikkadnak.
Ez nagy hiba. Igen nagy baj a hosszú tt-k rövid ejtése, szóban, szóvégen
egyaránt.

A k kiejtése nem okoz gondot.

A g legyen zöngés szóvégen is!

Az f kiejtése nem okoz gondot.

 Vigyázzunk a v zöngéjére!

Az sz a legkritikusabb hang a színpadi beszédben. A szobában

hangzó tiszta kiejtés a színpadról nem mindig mutat hasonló tisztaságot,
mert ha kicsit is torzul az ejtés, azt a nagy távolság fölfokozza. Megesik az
is, hogy egy-egy sz hangra önkényesen rámondja valaki, hogy pöszén
képzett, mert eltér a kiejtés a bíráló kiejtésétől; s a bíráló olykor maga is
pösze, vagy a bírált ejtésétől elütő, helyes variációt használ. Ahány beszélő,
annyiféle sz ejtés, és az eltérés nem biztos, hogy hibás. Egy önállóan kiejtett
szisszenésből a hátunk mögött - némi gyakorlat után - pontosan felismerjük
társunkat, annyira jellegzetes mindenkinek az sz hangja.

Ez függ a szájtértől, a fogazattól, de legdöntőbben a nyelv elhelyezésétől.

Egy járatos ember le tudja utánozni egy iskolai osztály minden tagjának
sziszegését, a megtévesztésig. Ebből következik, hogy a pösze beszédűek is
képesek a helyes formát kiejteni, csak a beszédbeépítés okoz alig
leküzdhető gondot. A szabályos sz sem nem tompa, sem nem túlságosan
vékony, füttyszerű.

A helyesen képzett sz szélesen erőteljes, és minél öblösebb (anélkül, hogy

s-szerű lenne), annál erőteljesebben hangzik a színpadról. A fiúk sz
hangjával ritkán van baj, de a javíthatóság náluk általában rosszabb. A
lányok sziszegése a színpad számára többnyire elégtelen, de ők könnyebben
szoktak javulni. Ha ugyanis megszűnik a pöntyögő

nyafogás, megszűnik az sz-hiba is; a fiúknál azonban ha rossz az sz,

kifejezett, gyermekkorban rögzült, s többnyire rossz állkapocs-zárlattal járó
beszédhibával állunk szemben. Ha a fogak zárlata torz (túlságosan mélyen
van az áll, vagy túlságosan előreáll), rosszul törik meg a kiáradó levegő, s
az sz hang eltompul. Az sz hang javítása nagy türelmet és hozzáértést
követel. Csak fokozatosan lehet haladni és a visszaesés gyakori.

+ltalában úgy kapjuk a legkedvezőbb formát, ha a nyelv hegye érinti az alsó

fogmedret, a nyelv közepén vályúlat képződik, a fogakat szembehelyezzük,
és a levegőt a fogsor közepére, a fogélekre irányítjuk. Ha a fognövés
szabálytalan vagy zizegő korona van az egyes fogakon, ez okozhat olyan
kis akusztikus eltérést, amely a köznapi élet során semmi gondot nem okoz,
de a színész életét megkeseríti. A durva hibák javítása (fog közé tolt
nyelvvel vagy fogélre helyezett nyelvvel, esetleg oldalozva képzett sz hang)
mindig eredményes és örömteli.

Egy nagy mozdulatot átállítani sokkal könnyebb, mint egy alig rögzíthető
mozdulatocskát. A javítást a fül elsődleges bevonásával kell végezni; az
izomérzet és a tükör ellenőrzése csak a munka elején fontos.

A z hang ugyanannyi problémát okoz elvben, mint az sz hang, de itt

a hibát a laikus fül kevésbé veszi észre, mivel a zönge elnyomja a hibát, és a
torzulat kevésbé hallható. Szinte szabályszerű, hogy mindenki ugyanúgy
ejti a z hangját, mint az sz-t, s ha az sz hibás, szinte minden esetben hibás a
z is. (Egy-két kivétellel találkoztam.) A z javítása azonban alig okoz
gondot, ha az sz-t rendbe tettük, mert a z spontán rendeződik, vagy ha nem,
akkor rövid gyakorlással az sz helyére áll.

Az s hang a másik kritikus hangzó. Akkor szép, ha

karakterisztikusan sötét, mély, erőteljes. A férfiak s ejtése mélyebb, mint a
nőké. Ezért ha egy férfinak túlságosan világos az s hangja (homoszexuális
férfiaknál gyakori ez: így is szokták őket csúfolni), érdemes a sötétebb színt
kigyakorolni. A lányoknál sem engedhető

azonban meg, hogy fütyüljenek az s-ek. A jó hangzású s létrehozható úgy

is, mint az sz hang, csak mélyebbre húzott nyelvvel és csücsörített ajkakkal,
de kedvezőbb az a mód, amikor a nyelv a t hangnak megfelelő felső

helyzetbe kerül, s a t zárlatának óvatos felbontása után marad résalkotó

helyzetben. Az előrébb képzett s világosabb, a hátrább képzett sötétebb.

A zs és az s összefüggése azonos a z és az sz összefüggésével, ha az

s rossz, rossz a zs is, ha megjavul, megjavul a zs is, illetve olykor kicsit
gyakorolni kell stb.

A j, a h kiejtése nemigen okoz problémát. Gond azonban a ch-val jelzett

idegen szavakban használatos “ich laut és ach laut” (technikus,
bacchanália). Az első esetben a j hangot kell súgni, hogy rájöjjünk a
technikus ich lautjára, a második esetben hátul kell keresnünk a levegőt
fúvó vízcsap hangját. A c hang problémaköre megegyezik az sz, z
gondjával.
 A cs hang problémaköre megegyezik az s, zs gondjaival. Olykor a c
vagy a cs hibás ejtése hívja fel az sz, s (z, zs) hibáira a figyelmet. Gyakori
az oldalazás, és ez meglehetősen makacs kiejtéshiba.

A ty, gy ejtés sohasem okoz gondot, többnyire problémátlan az m, n,

ny is.

Az r hang a kritikus hangok közé tartozik.

Találkoztam olyanokkal, akik többéves logopédiai segítséggel sem tudták

levetkőzni a raccsolást. R hiba esetén mindig meg kell nézni a nyelvféket,
hogy nem túl rövid-e. Több növendékemnél vezetett a későbbi
beszédtanulás teljes sikerre, miután felvágattam a nyelvféket. A lágyan
ejtett r hangok általában jól javíthatók, a hátsó pörgést mutató uvuláris r
lényegesen nehezebben. Ha az r-hiba semmiképpen sem küzdhető le
(ritkábban fordul elő, mint egy-egy makacs sz-zavar leküzdhetetlensége), d-
szerű kiejtéssel el lehet leplezni a bajt. A szabályos r a t helyén erőteljesen
pereg. Ezt a pergést kellő logopédiai szakértelemmel és rutinnal (hurkapálca
alátámasztással, tükör előtt) általában néhány hónap alatt el lehet érni.

Az l hang nemigen okoz problémát.

A magyar írás fonetikus (tehát kiejtés szerinti, nem úgy, mint az

angol), de mégsem szabad minden esetben ragaszkodnunk a betűk
szabályos ejtéséhez - ez általános iskolát végzett emberek előtt nem szorul
bővebb magyarázatra. Csak néhány lényeges dologra hívjuk fel a figyelmet.

Az n hang a legváltozékonyabb kiejtést igényli: m, p, b előtt m lesz

belőle (szénmedence, szénpor, szénből); f, v előtt az n hangot is ajak-fog
zárral képezzük (honfi, konvektor); j előtt nnz lesz belőle (kenje); ty, gy
előtt ny (negyven tyúk, kengyel); k, g előtt hátul képezzük (inkább, angol);
h előtt orrhangzós magánhangzót ejtünk. (huszonhárom).

Az m hangot is ajak-fog zárlattal képezzük f, v előtt (amfora). Az l hang j-

be olvad j előtt (éljen, teljesen, félj), és megnyúlik, de igekötős
kapcsolatban (eljött), valamint szóvég és szókezdet között (Pál jön) nem
mindig.
 A j hang ny után nny lesz (anyjuk), gy után ggy (hagyjuk), ty után
tty (atyjuk). A t, d hangok sz, z, c, s, zs, cs hangok előtt elvesztik a tiszta
zárfelpattanást.

Az sz, z, c, s, zs, cs hangok egymás mellé kerülése a kiejtés

módosulásával járnak.

A zöngésség szerinti egymásra hatás közismert, ezen a téren szinte

senki sem hibázik, a téma tehát bővebb kifejtést nem érdemel.

Ép beszédérzékkel többnyire mindenki maga rájön a helyes

ejtésmódra. Egy dologra azonban figyelnünk kell. A színpadi beszéd egyik
fontos eleme a biztos érthetőség. A hangkapcsolatokból származó
ejtésmódosulás tehát csak akkor következhet be, ha nem gátolja a világos
érthetőséget. Viszont ha nem gátolja, és az irodalmi nyelvben az
ejtésmódosulás általános, akkor alkalmazni kell, különben beszédünk eltér
az elfogadott normától, amelynek szolgálata a színész vagy szónok
kötelessége.

A tiszta kiejtés, a hangkapcsolatok megfelelő

ejtésmódja csak az alapja a színpadi artikulációnak. Ez a követelmény

minden hivatásos beszélőt (rádióbemondó, riporter, tanár, szónok stb.)
kötelez. A színpadi beszéd többet kíván. Meg kell tanulni a
követelményeknek megfelelően beszélni bravúros helyzetekben is. Tehát ki
kell alakítani a helyes kiejtést nagy tempójú szövegmondásban. (Ismeretes,
hogy gyors beszéd közben a képzetlen beszédű emberek elnyelik a
szótagokat - főként a hosszú, nehéz ritmusú szavakban: imperializmus,
elszemtelenedett, tudatosítottad - , elkenik a hangokat, rossz ritmusban
beszélnek, azaz röviden ejtik a hosszú hangzókat, nem mondják ki a
szóvégeket stb.) Gyakorolni kell a pontos ejtést suttogás közben és nagy
hangerővel, különböző hangmagasságban és más-más hangszínben is.

Nincs annál szánalmasabb, mint amikor valaki hibásan alkalmazza a

tájszólást, hiteltelenül utánozza a beszédhibákat. Nem árt tehát, ha a színész
gyakorolja magát a karakterbeszéd területén is, és szándékosan utánozza
mások sajátos kiejtését, hogy eddze a hallásfigyelmét, és szokják a tudatos
beszédváltoztatás tartós önfegyelméhez. Helyes, ha olyan formák
gyakorolgatásán történik a dolog, amiről az embernek mélyen beivódott
élménye van, tehát volt vagy jelenlegi tanáraink, régi vagy jelenlegi
osztálytársaink beszéde, a táj nyelve, ahonnan származunk, vagy ahol
nyaralni szoktunk.

A HANGSÚLYRÓL, A HANGLEJTÉSRŐL

Shaw azt mondta, hogy igent tízféleképpen tudunk mondani, nemet

pedig százféleképpen.

Pécsi Sándor Fónagy Iván kérésére harmincféle módon kérdezte

meg, hogy “hány óra?”

A hangsúlyozás, a hanglejtés témaköre alig határozható meg

tudományosan. Ez a beszédtevékenység legvariábilisabb területe.

A helyes hangsúlyozás és hanglejtés zeneisége nyelvenként

változik. A magyar ereszkedő dallam, Bernstein szerint ez Bartók zenéjéből
fülbeötlően leolvasható, illetve Bartók zenéje követi a magyar
beszéddallamot. Az operák fordításakor súlyos gondot okoz, hogy a német
vagy az olasz dallam alá nehéz a magyar szöveget fordítani, mivel a kérdés
vagy az indulati kitörés dallamíve nyelvenként változik.

A magyartalan hangsúlyforma, a magyartalan hanglejtés sérti a

magyar néző fülét, idegessé, dühössé teszi a nyelvi konvenciótól való
eltérés. Nem ritkán hall ilyet az ember: “kinyílik a bicska a zsebemben, ha
beszélni hallom”, pedig csupán az anyanyelvben megszokott formát nem
tartja be az illető, s a hallgató úgy érzi, hogy őt személyében és nemzeti
közösségében sérelem éri.

Alig áthidalható ellenszenvet vált ki a rossz a hangsúlyozás, az idegen

beszéddallam. Tudnunk kell erről az érzékenységről, s nem szabad eleve
ellenszenvet kelteni beszédünkkel, sem a színpadon, sem a szónoki
emelvényen. Mielőtt
megkísérelnénk a nemzeti beszédnorma hangsúlyozásban, hanglejtésben
mutatkozó jellegzetességeit ismertetni, foglalkozzunk az általános, minden
nyelvre vonatkozó színpadi hangsúlyozás, hanglejtés kérdéskörével.

Két véglet okozza a feltétlenül elkerülendő hibák zömét.

Az agyonhangsúlyozás és a hangsúlytalan beszéd.

Az agyonhangsúlyozók nem tudnak különbséget tenni a fontos és a kevésbé

fontos közlések között. Lekicsinylik hallgatóikat, és bosszantóan szájba
rágnak mindent, s ezzel elkenik a lényeget.

A hangsúlytalan beszédűek beszéde érdektelen, a monotónia

unalmas; modernkedő, hamis beszéd az ilyen.

Az első hibát többnyire a dilettánsok követik el, az utóbbit a rossz

útra került, blöffölő színészek.

A végletes hibákon kívül gyakori a téves hangsúlyozás. Ez a

mondanivaló félreértéséből adódik, Saját gondolatainkat ritkán
hangsúlyozzuk tévesen. A színész mások, gyakran igen-igen magvas
gondolatát tolmácsolja. A köznapi beszéd produktív beszéd, a színpadi
beszéd reproduktív beszéd. Megeshet, hogy a reprodukció téves. Egy-egy
Shakespeare-szöveg (de emlegethetjük bátran a mi Németh Lászlónkat is)
első

olvasásra nem bomlik ki teljesen. A színésznek el kell mélyednie a

szövegben, és úgy kell keresnie a hiteles hangsúlyokat, a kifejező
hanglejtéseket, hogy a kifejezés gazdagítása érthetőbbé tegye az
olvasmányt, különben a néző többet kap a műből, ha személyesen olvassa
el.

Megesik, hogy a hangszínváltások, hanglejtés-variációk, a szemfényvesztő

fokozás áldozataivá válunk, csak éppen a mű kifejtése marad homályos, a
beszédzsonglőr ugyanis maga sem érti, hogy mit beszél, és a formai elemek
fölösleges felvonultatásával leplezi a mondanivaló bizonytalanságát.
(Gondoljunk mai magyar költők verseinek dilettáns előadásaira.) A
mondanivaló értelmezése nagyrészt rendezői feladat. Az olvasópróbán,
amikor a rendező felolvassa a darabot, bármilyen tehetségtelen előadó is,
mivel ő érti a művet, a puszta felolvasása által - gyakran minden
magyarázat helyett - a hangsúlyokból, a hanglejtésből világossá válik a
színész számára a mondanivaló lényege, amelyet aztán ő előadói
tehetségével plasztikusabbá, átfűtöttebbé, csillogóbbá tesz.

Végül a negyedik hiba a hangsúlyozás, hanglejtés terén az

anyanyelv szabályainak megsértése. A beszéd konvencionális jelrendszer,
amely az egyéni mondanivaló szubjektivitását az általános közlésformák
keretei között tolmácsolja. Ha eltérünk a nyelvi közösség kifejezési
szokásaitól, megnehezítjük, vagy lehetetlenné tesszük a megértést. A
színpadon minden rezdülésnek tartalma és célja van. Ha valaki a
megszokottól eltérő módon hangsúlyoz, vagy a hanglejtése idegenszerű, ez
a színpadon azt jelenti, hogy a megelevenítendő személy idegenszerű, nem
azonos a színpadi környezetével (a zsidós, a svábos, a paraszti hanglejtés
meghatározza a színpadi figurát). Ugyanakkor az is fontos, hogy saját
személyes ízeinkkel gazdagítsuk anyanyelvünket, ne csak kapjunk tőle,
adjunk is - hogy csak holtakról szóljak, emlékezzünk Domján Edit sajátosan
hízelgő, Pécsi Sándor önfeledt, Uray Tivadar elegáns, Ajtay Andor
charmeos, Kiss Manyi megható, Salamon Béla mulatságos hanglejtésére - a
személyesség ugyanis legalább olyan fontos tényező a színpadon, mint az
általános kifejezési formák pontos ismerete.

A nyelvészet a szünetek, a tempóváltozások, a hangszínváltozások,

a magassági vagy dinamikai fokozások és csökkentések, a hangsúlyok és
hanglejtések kifejezést gazdagító rendszerét mondatfonetikai eszközöknek
nevezi.

A kifejezés legkisebb egysége a szólam. Ez állhat egy szóból, egy

mondategységből, egy mondatból, vagy kivételesen több mondatból. “Volt
egy falu - nem tudom, hol, - Abba’ lakott - mondjam-é, ki? - Se bajusza, se
szakálla, - Egy szőrszála sem volt néki; -” Arany János verssorai például
így tagolódnak szólamokra. Vannak kétségtelen egységek: “Volt egy falu”,
ezt ugyebár lehetetlen tovább tagolni: “volt - egy - falu”, így megváltozik
teljesen az értelem: az kap hangsúlyt, hogy volt, s ma már nincs, meg az,
hogy csak egy volt, s nem több, végül hogy falu volt, s nem város. Vannak
azonban olyan szólamegységek is, amelyek további tagolása lehetséges, s
ez nem hamisítja meg a mondanivalót: “Se bajusza, se szakálla” ez már
elképzelhető két szólamban is, akkor az előadás huncutabb, lassabban
hömpölygő

lenne. A szólamtagolás tehát egyrészt szorosabb függvénye az

értelmezésnek, de összefügg az előadási stílussal értelmező, oktató beszéd
sűrűbben tagol, mint a gazdagon áradó, érzelmi kitörést mutató
szövegmondás) és a személyiség belső tempójával, illetve a darab rendező

által elképzelt menetével. A szólamtagolás régen sűrűbb volt. A mai

színjátszás kedveli a nagyobb lélegzetű

szövegmondást, talán mert értőbb vagy legalábbis jártasabb a közönség

(vagy csak türelmetlenebb?). A szólamokat azonban nemcsak szünetekkel
lehet egymástól elválasztani - ez a legegyszerűbb, s talán legprimitívebb
módszer. - Lehet hangmagasság-váltással (a közbevetések mélyebben
szólalnak meg, az indulat mind magasabbra, magasabbra lendíti a hangot, s
a szólamok ejtése magasabb, magasabb hangon, vagy a megnyugvás
következtében mélyebb, mélyebb hangon történik) vagy tempó-, illetve
hangszínváltással is érzékeltetni a tagolást. A szünetek nagysága döntő
fontosságú a színpadi beszédben. A szüneteket azonban átfűtött jelenléttel
kell kitölteni, különben a csönd modorossá vagy unalmassá válik.

A szólamok tehát közlésegységek. A közlést többnyire egy vagy két

szó hordozza, a többi csak kiegészíti. A lényeges szavakat - illetve a
magyarban általában azok első szótagját - emeltebb hangon mondjuk:
nagyobb nyomatékkal vagy magasabb hangon, egyszóval hangsúlyt adunk a
szónak. A hangsúlyozás összefügg a szólamtagolással, mert a szólamoknak
általában egy főhangsúlyos és több mellékhangsúlyos szavuk van. (Azért ez
a sok “többnyire” meg “általában”, mert a beszéd eleven jelenség, és
tudományosan éppoly nehezen közelíthető meg, mint a szerelem vagy a
hazafiság.) A szólam tehát a főhangsúly köré csoportosul.

A magyarban a főhangsúly gyakran áll a szólam élén. Ez sajátos,

megbízható, s a külföldiek szerint férfias ritmikát ad a nyelvünknek: Öreg
ember-nem vén ember. Az, hogy egy mondatban mi hangsúlyos és mi nem,
csak a teljes szövegrészlet elemzése után válik nyilvánvalóvá. Az
előadónak pontosan tudnia kell, hogy ki mondja kinek, hol, mikor s milyen
indítékból a szöveget, hogy megtalálja az aktuálisan hangsúlyozandó szót.
A hangsúlyviszonyok pontos felismerése a színészi tehetség egyik fontos
ismérve. A hangsúlyviszonyok árnyalt megelevenítése a szövegmondást a
dilettáns felolvasástól vagy felmondástól az átélt művészi előadás szintjére
emeli. A légzés, a hangadás, a kiejtés remekül tanítható, a hangsúlyozás
csak elősegíthető, s a színésznövendék empátiájától (átérző, beleélő
képességétől) függ, hogy ezen a téren eléri-e valaha az ihletett művészek
színvonalát, vagy megreked a pontos, tanáros értelmezésnél. Az
empátiakészség azonban fokozható, szeretetteljes figyelemmel, a növendék
iránt táplált bizalommal, a legjobb erőket mozgósító hiteles tanári
tekintéllyel, mert ez a képesség csak akkor mozgósítható, ha a növendék
ugyan fontosnak látja, hogy legelőnyösebb tehetségéről győzze meg a
tanárát, de ne szorongjon a váratlan variációk kiválasztása közben. A jó
hangsúlyozás alapja, hogy a mondanivalót megélt igazságként közvetítsük,
és a betanultság ne érződjék se a kiszámítottság gondosságában, se a
rögtönzés henyeségében. Ha azonban valaki a szülői házban magyartalan
hangsúlyrendszert, hibás hanglejtés-variációkat sajátított el, az átélés
hevületében ugyanezeket, a számára hitelesnek hitt formákat fogja
felmutatni. Bár - mint mondottuk - a helyes hangsúlyozás a szabályok
ismeretével aligha sajátítható el, mert a számtalan variáció alig foglalható
szabályokba, néhány alapszabályt ismertetünk, hogy csökkentsük a
hibalehetőségeket.

A magyar beszéddallam alapformája az ereszkedő

hanglejtés. Ez összefügg azzal, hogy a magyarban többnyire a szavak első

szótagját hangsúlyozzuk (tehát itt emeljük a hangot, s ennek megfelelően a
további szótagokat ereszkedő jelleggel mondjuk), s a szólamon belül is -
főként ha a főhangsúlyos szó a szólam elejére esik - általában ereszkedő a
hanglejtés. A magyarban tehát a szóhangsúly is, a szólamhangsúly is
előrekívánkozik, s így a mellékhangsúlyos, kisebb dinamikájú szótagok
(szavakban a páratlan szótagok) enyhe lüktetést adnak az ereszkedésnek.
Az ereszkedő dallam csak alapforma! Az egyszerű, érzelemmentes közlések
és a kérdőszót is tartalmazó kérdő mondatok hanglejtése ereszkedő. A
kérdőszót nem tartalmazó kérdő mondatok nem ereszkedő jellegűek (vesd
össze: Hány óra van? Nyolc óra van? Nyolc óra van!) és nem ereszkedik a
dallam az érzelemdús közlésekben sem (vesd össze: Ne hagyj itt. Ne hagyj
itt, te szemét, csirkefogó fráter, mert fölpofozlak!).

Nyitva hagyjuk a dallamot, ha befejezetlen a közlés (Amint

beléptem a szobába…), és lezárjuk, ha befejezett (Beléptem a szobába…).
Igen általános hiba, hogy valaki akkor is kérdő dallamot használ - mint a
kisgyerekek - , ha van kérdőszó a mondatban és az, hogy soha nem fejezi be
a szólamokat. Az babona, hogy vesszőnél mindig fel kell vinni a hangot, s
pontnál leereszteni. Először is a vessző nem jelent föltétlenül szólamhatárt,
másodszor egy-egy vessző jelölhet befejezett közlésegységet is - nem csak
a pont - , s ilyenkor illik levinni a hangot (figyeljétek meg a szpíkereket,
minden vesszőnél “pontot tesznek”, nagyon helyesen, mert ők
érzelemmentes, értelmező, egyszerű

kijelentésekre nevelt beszélők). Minél érzelemgazdagabb a szövegmondás,

annál szélesebb és változatosabb a beszéddallam.

(Figyeljétek a veszekedőket, riportereket, a drukkereket, a jóízű öreg

paraszt mesélőket stb.). A hangsúlyszabályok közé tartozik az ellentétpár
kiemelése, ez az úgynevezett poláris hangsúly. (Nem kopasz, - hajas. Nem
ittam, - ettem.) Ugyanilyen általános szabály a közlés új elemeinek
hangsúlyozása (Beléptem a szobába. Beléptem, és olvasni kezdtem. Egy új
könyvet találtam. A könyvet a Corvina adta ki.). A föltárt
hangsúlyszabályok közé tartozik a párhuzamos tagok hangsúlyozása. (A
konyhában sem, a szobában sem, a kamrában sem találtam.)

A színpadi beszéd alapvető mondatfonetikai eszköze a váltás.

Lépten-nyomon elhangzik ez a szó a rendező szájából: itt váltsál. Mit jelent
a váltás? A “privát” ember gyakran a legizgalmasabb élményét is monoton
egyformaságban adja elő, ugyanakkor a társaság jópofája közömbös
dolgokat is mulatságosan vagy izgalmasan beszél el. Egyrészt azért, mert a
verbális tehetség ért a mondanivaló szerkesztéséhez (nem terjengős a
bevezetés, jól időzített a poén, figyeli a hallgatóság reagálását, s átsiet az
érdektelen részeken stb.), másrészt mert a mondanivalóját váltásokkal teszi
érdekessé. Megjegyzem, hogy a ripacs a váltásokból él! A váltásokat tehát
igen fontos alkalmazni, de módjával kell élni velük.
 A váltás újfajta beszédmód alkalmazása, a nagyobb egységek
lehatárolására. A szólamokat kis szünetekkel vagy enyhébb hang-,
tempóváltoztatással tagoljuk, a nagyobb egységeket nagy szünetekkel vagy
váltásokkal (“itt nagyot válts!” - mondja a rendező, vagy “itt egy csöpp
váltás kellene”). A váltás történhet úgy, hogy a feszült magasság rövid
szünetközbevetéssel - esetleg anélkül - oldottan a mélybe kerül, vagy a
derűs hang robbanásszerűen dühössé lesz, a nagy hangerő suttogásra vált, a
monoton dallam gúnyos szélességbe csap, stb. A váltás lebonyolítása igen
nehéz, és csak akkor hiteles, ha a lélek is követi a beszédmód változását,
egyszóval, ha a váltás töltött. Különben szánalmas üres hőbörgés az egész.
A másik mindennapos színészi beszédeszköz - amely szintén a
mondatfonetikai eszközök közé tartozik - a fokozás. A fokozás többnyire az
indulati állapot sűrűsödésének, vagy az elbeszélés izgalomkeltő

szándékának az eszköze.

A váltás is, a fokozás is fontos beszédtechnikai feladat. Mind a

kettőnek a gyakorlása fontos, hogy adott esetben könnyen alkalmazható
legyen. Ugyanígy fontos a változatos hanglejtés és a hangsúlyozás
variációinak gyakorlása, mert ha valaki nem fejleszti a hangszerét, nem fog
tudni szépen játszani.

A RITMUSRÓL

A magyar beszéd sajátos értéke fokozottan ritmikus volta. A magyar

artikulációs bázishoz hozzátartozik az időmértékes és a nyomatéki
hullámzás.

(Artikulációs bázisnak nevezzük azt a nyelvenként változó, tömören

összefoglalt legfőbb sajátosságot, amely meghatározza egy-egy nyelv
beszélt formájának jellegét. A magyar artikulációs bázist, a sajátos ritmuson
kívül, jellemzi a pontos hangzóejtés - nem nyeljük el a hangsúlytalan
szótagokat, mint például olykor a német - , a hangsúlyok nem túlságos
kiemelkedése, a többnyire ereszkedő beszéddallam, a hangsúlytól független
időmérték -a német nyújtja a hangsúlyos szótagot, a magyar nem - , a
zöngés-zöngétlen elkülönülés határozott módja, az erőteljes nyelvhegyi r.
A begyökerezett artikulációbázis okozza azt, hogy a német kiejtéséről is
többnyire felismerhető, hogy lengyel, magyar vagy holland ember beszéli a
németet.)

A ritmus nagyon fontos, a színpadi beszéd egyik alapeleme. A

ritmustalan beszédben vagy minden szótag rövid lesz - ezt nevezzük
pattogásnak - , vagy minden szótag hosszú lesz - ez a leptetés. A pattogás a
hadarók tulajdonsága, a leptetés főként női beszédmodor, olykor együtt jár
az ajkak modoros túlartikulációjával és a hang monotóniájával.

A magyar beszédritmus kettős gyökerű. Egyrészt ékezettől és

mássalhangzók kettőzésétől függően olykor törvényszerűen hosszan ejtjük a
hangokat, másrészt az első szótag nyomatéka, és az a törekvés, hogy a
szavak hosszúságát a kiejtés hosszú szavaknál kötelező

meggyorsításával időben rövidítjük, majdnem szabályosan dobolhatóvá

teszi nyelvünket.

A színész az időmérték pontos alkalmazásával fokozza a beszéd

esztétikai hatását. A jó ritmusú beszéd önmagában is gyönyörködtet. A
magyar költészet és drámairodalom - a fordított művekre is gondolunk -

hemzseg az időmértékes soroktól, s ezeket szabályosan illik ejteni.

Fontos szabály azonban, hogy se a nyomatéki ritmus (az első

szótagok hangsúlya), se az időmértékes szótagejtés nem ölheti meg a sor
tartalmát, nem keresztezheti az értelmi hangsúlyt. Régen szokás volt
skandálás közben a hosszú szótagokra indulatlan nyomatékot adni, ez a
szokás - igaz, hogy sajnos az időmértékes versmondással együtt - már
kiment az iskolai divatból.

Azt hiszem, alig szorul magyarázatra, hogy mikor hosszúak és

mikor rövidek a szótagok (rövid: rövid magánhangzó magában vagy egy
rövid mássalhangzóval -

hosszú: hosszú magánhangzó magában vagy mássalhangzóval, és rövid

magánhangzó két vagy több mássalhangzóval, illetve hosszú
mássalhangzóval).
A BESZÉDST+LUSRÓL

Sztanyiszlavszkij óva int bennünket attól, hogy a színpadon bármi is

“általában” történjék. A színpadi beszéd csak főbb ismérveiben
általánosítható. Az alapok tisztázása után fontos, hogy a színész gyakorolja
magát abban is, hogy különböző stílusoknak megfelelően is képes legyen
beszélni.

Hozzá nem értők részéről gyakran hangzik el a vád, hogy a fiatal

színészek nem beszélnek elég szépen.

Ez egyrészt nem igaz, mert igen sok a szépen beszélő

színész a fiatalok között, másrészt az úgynevezett szép beszéd önmagában

ma már nem használható. Jól kell beszélni. Tisztán, világosan, ügyesen és
legfőképpen a személyiségünknek megfelelően. A magas hangú színész
ritkán vívja ki az elismerést a szép beszéd kutatói között, pedig neki igenis
magas hangon - de technikailag felkészülve és mellrezonanciával dúsítva -
kell beszélnie. A belső tempó is személyiségjegy. A szép beszéd
számonkérői a lassú beszédet igénylik. A magyar beszéd valóban lassabb,
mint az olasz, de ha valakinek gyors a belső tempója, annak - technikailag
alaposan felkészülve, tehát mindent hajszálpontosan ejtve -

gyorsan kell beszélnie. Meg kell tehát keresnie minden színészjelöltnek -

tanára segítségével - azt a beszédmódot, amely kitisztítva; megerősítve,
gazdagítva valóban az ő kifejezési módja, s ha a figura vagy a játékstílus
megkívánja, akkor ettől a saját beszédtől kell eltérni a kívánt stílus felé.

Minél nagyobb az eltérés saját beszédünk és a fölvett stílus között - furcsa

paradoxon -, annál könnyebb a megvalósítás. (Ezért hasznos kezdeti
időkben archaikus szövegeken dolgozni, mert a szavak szokatlansága, a
számunkra új - valójában nagyon is régi - mondatfűzés veretes szépsége
megkönnyíti a helyes és szép beszédre való koncentrálást. Megjegyzem,
hogy ilyenkor igenis szépen kell beszélni, hiszen ezek a szövegek
elsősorban esztétikai élményt nyújtanak.) A beszédstílus egyrészt követi az
előadás stílusát, másrészt alkalmazkodik a megelevenítendő figura
beszédmodorához.

A naturális beszédstílus a legnehezebb. Amikor úgy kell

beszélnünk, mint ahogyan ma az életben szoktak, akkor állunk a
legközelebb ahhoz a mélyen gyökerezett beszédmódhoz, ami az otthoni és
az iskolai életben kialakult. Hadarni és motyogni kezdünk halkan (hiszen
ezt érezzük természetesnek), elharapjuk a szó végét, és nincs rezonanciánk.
Ezt a fajta beszédmódot csak az érett, önmagukat át-meg átdolgozott
színészek képesek tökéletesen alkalmazni, akik már az életben sem
beszélnek az előbb emlegetett pongyola módon, s akiknél már mélyen
automatizálódott az erőlködésmentesen is jól érthető

köznapi beszéd. A naturális beszéd kezdőknek akkor sikerül, ha a hang

növelése nem jár magasítással (a rezonánsság a fő törekvés), és a kiejtés
főként a nyelv munkájában, s nem az ajkak túlartikulálásában teremti meg a
tisztaságot.

A romantikus beszéd sokkal könnyebb. Ilyenkor minden kicsit

túlzott. Erőteljesebb a hangvétel, szélesebb az artikuláció, dallamosabb a
beszéd.

Romantikus drámák eljátszása igen jó beszédiskola.

Különösen jó beszédnevelő a romantikus előadás, ha a szöveg versben van.

Akkor aztán lehet csengeni-bongani, javul a beszédritmusérzék, biztosítva
van a tempó.

A brechti játék is kedvező beszédgyakorlat, mert a kívül maradás, a

gondolkodtató láttatás - más szempontból, mint a romantika - pontosságra
szoktat, lehetőséget ad a harsányságra. Az a körülmény, hogy a színészek
nem élik át a mondanivalót, hanem csak felidézik a helyzetet, nem teremt
olyan indulati belső

feszültséget, amely a beszédet végzetesen - vagy olykor nagyon is magával

ragadóan - megzavarná.
 A mesejáték sok színt kíván. Alkalmat ad a hangszínezés, a játékos
ritmizálás, a daIlamos beszéd gyakorlására. Ilyenkor minden plasztikusabb
lesz. A bájos túlzások, a komikum és a tragikum átmeneti szélsőségei nagy
beszédtechnikai jártasságot igényelnek.

Shakespeare nem azért nehéz, mert kevéssé tér el a köznapi

beszédtől, hanem mert nagyon is eltér. Ez az eltérés már oly nagy, hogy
technikai felkészültség nélkül egy-egy jelentős Shakespeare-szerepet
eljátszani lehetetlen. Gondoljunk Othello áradó érzéseire, belső

feszültségének fokozódásaira, hatalmas erejére és elveszejtő gyengeségére;

Jago sziporkáira, szuggesztív hatóerejére, a néző által tudott, de Othello
által nem is sejtett hazugságaira, amelynek bizony jelentkeznie kell a
hangban is. Júlia gyermeki öröme hogyan vált át érett tragédiává. Mercutio
beszédzsonglőr mutatványai. Hamlet alig követhető belső gondolatainak
hangos kivetítődése, a Szentivánéji álom zeneisége a szövegben. Elég e
néhány példa, hogy a vállalkozó riadtan meneküljön beszédgyakorlatai
közé, hogy majdan felkészült technikával legyen képes a reá váró tirádákat
végiglélegezni, hanggal bírni, hangsúlyokkal megvilágítani,
beszédtempóval győzni.

A bohózat alaphangja fényes, tempója gyors.

Szükséges a biztos artikuláció, a ritmusérzék, a karakterizáló beszéd ízléses

mértéktartása, a poentírozás biztos szünetérzéke. A komikai elemek itt néha
annyira hanghoz, beszédhez kötöttek, hogy a néző olykor évekig másra sem
emlékszik, csak egy különös hangszínre vagy beszéddallamra, amelyet
valamelyik színész szájából hallott, s olykor ez az élmény olyan nagy, hogy
otthon évekig idézik a családban; s innen van néhány mai unokának
élménye Rátkai Mártonról vagy Rózsahegyí Kálmánról.

Saját stílusa van az értekező prózának (száraz, pontos), az

anekdotának (széles, lassan hömpölygő), a tréfának (gyors, színes) és a
mesének is (az utóbbi jellegzetességeit Fónagy Iván tudományosan
vizsgálta; lásd ajánlott irodalom).

Másként hangzik el a vers költőnként, és másként műfajonként.

Csak neveket teszek egymás mellé: József Attila - Kosztolányi Dezső,
Vörösmarty Mihály - Dsida Jenő, Arany János - Ady Endre.

A tájleíró versek alkalmat adnak a láttatásra, a lassan hömpölygő,

kimért, szép beszédre.

Az anekdotázó versek lehetőséget nyújtanak az apróbb váltásokra,

olykor a megelevenítésre.

A gyermekversek a beszédritmus, beszéddallam játékos formáit

segítik.

A forradalmi versek a hangerőfokozás, az emelt beszéd, a széles

ívek megformálására adnak alkalmat.

A lírai költészet egyike a legnehezebb anyagnak, mert a

személyesség és a csöndesség nagy beszédfelkészültséget követel. (Halkan
beszélni sokkal nehezebb, mint hangosan!)

A balladák elmondása kívánja a legnagyobb felkészültséget. A

hiteles megszólalás a láttatás, a feszültség érzékeltetése, a fordulatok sodra
éppúgy igénybe veszi a beszéd zeneiségét, mint az előadó szuggesztivitását.

A karakterizálás (éppúgy, mint az előadási vagy a versmondói stílus

megragadása) nem nélkülözheti az ösztönösséget. Az erre való hajlam
egyéni adottság.

Hevesitől tudjuk, hogy más a mímes készség és más a lírai alkat - néha
szerencsésen találkozik a kettő - vannak parodisták, akik kiváló imitátorok,
de képtelenek egy verset belülről igazán elmondani, míg nagy lírai
tehetségek alkalmatlanok arra, hogy valakit hitelesen utánozzanak. Jelentős
színészi hatást lehet elérni a gazdag személyiség szereptől töltött, magával
ragadó felmutatásával, de bámulatba ejtő az a képesség is, ha valaki egy
jellegzetes embertípust a maga riasztó vagy szeretetteljes mivoltában
pontosan megformál.

A színészi önnevelésnek (s ezen belül a beszédnevelésnek) két úton

kell járnia. +snia kell befelé, és építkeznie kifelé. Egyfelől meg kell
teremteni azt a meg nem ismételhető embert, aki vagyok, hogy
személyességem mind erőteljesebben kibontakozzon, másfelől figyelnem
kell a világot, hogy a látottakat másoknak is felmutassam, s ezzel
gazdagítsam őket.

A karakter megragadásához nem árt, ha pszichológiai jártasságunk

van, ez módjával segíti az ösztönösséget (nem módjával tönkreteszi).
Tudnunk kell a két fő típusról, az introvertáltról (befelé forduló, csöndes,
elmélyedő) és az extrovertáltról (kifelé forduló, színes, barátkozó).
Mindkettő felismerhető a beszédmódjáról. De felismerhető a szorongó és a
gátlástalan, az akarnok és a szerény, a ravasz és a korlátolt, az önimádó és
az adni kész is.

Persze tudjuk, hogy a karakter megnyilatkozásai korántsem

egyenletesek, hiszen befolyásol a partner, a pillanatnyi lelkiállapot, a
szituáció, a színész által tudott előzmény és következmény.

HOGYAN GYAKOROLJUNK?

A beszédtevékenység összetett jelensége négy, viszonylag

körülhatárolható egységre bontható: légzés, hangadás, kiejtés, kifejezés.

Először a légzésünkkel kell foglalkoznunk, hogy megteremtsük a jó

hangadás alapfeltételeit, azután a hangadással, hogy biztosítsuk kiejtésünk
forrását, később a kiejtéssel, s végül a kifejezés gazdagításával.

A légzőgyakorlatok célja a nagy kapacitású rekeszlégzés kialakítása,

és automatikussá tétele, A hangtalan belégzés begyakoroltatása. A
levegőbeosztás rekesz adagoló biztonságának kialakítása. A szünettartás
tudatosítása. Az egyenletes hangadáshoz-szükséges kilégzés szabályozása.

A hangadó gyakorlatok célja a jól vivő

középhangsáv felismerése és kimunkálása. Az erőteljes mellhang

erőlködésmentes kialakítása. A rekedtes vagy levegős, öblösített vagy
felszorított hangadás megszüntetése. A hangelőrehozás. A hangterjedelem
kiszélesítése: A görcsmentes hangerőfokozás megtanulása.
A hangadás egyenletességének megteremtése a teljes hangterjedelemben.

A kiejtésgyakorlatok célja az oldott szájnyitás kialakítása. A

magánhangzók pontos színének kialakítása.

A mássalhangzóejtés kitisztítása (sz, z, c, s, zs, cs, -

r). A gondos szóvégejtés beidegeztetése. A pergő, tiszta szövegmondás

kialakítása. A szabályos beszédritmus megteremtése. A hangkapcsolatok
szabályos ejtésének kialakítása.

A kifejezőgyakorlatok célja a szólamegységek felismertetése. A

szövegértelmezés jártasságának kialakítása. A hangsúlyviszonyok
tanulmányozása. A hanglejtés-variációk gyakoroltatása. A váltások és
fokozások megtanulása. A hangszíngyakorlatok kialakítása.

A beszédtechnikai gyakorlatok voltaképpen személyiségnevelő

koncentrációs gyakorlatok. A színész a színpadon állandóan többfelé
koncentrál, de a beszédére már nem, mert akkor nem tud játszani, csak
“beszélni”, s ez a színpadi játék halála. A beszédtechnikai gyakorlatok
során megtanulunk koncentrálni, és kialakítjuk azt a beszédet, amely
később ráfigyelés nélkül is szolgálja színpadi életünket.

GYAKORLATOK

LÉGZŐGYAKORLATOK

SZÖVEGMENTES LÉGZŐGYAKORLATOK

1. Hanyatt fekvés, lazítás-feszítés.

2. Oldott hanyatt fekvés (relaxálás) önkéntelen rekeszlégzéssel.

3. Relaxálás tudatos rekeszlégzéssel.

4. Mély belégzés, elnyújtott kilégzés fekve,
rekesszel,
tenyérellenőrzéssel.

5. A kilégzés sz, s, f, h hangon történjék.

6. Fölállás csípőre tett kézzel, belégzés, kilégzés a
körkörös tágulás ellenőrzésével.

7. “Vonatba állás;’ a légzés ellenőrzése egymáson.

8. Mély belégzés, elnyújtott kilégzés (kezek a csípőn); a kilégzés sz, s, f, h

hangon, a kilégzés elnyújtása 50-60

mp-ig.

9. Hangos számlálás 100-ig, húszankénti lélegzetvétellel.

10. Ugyanez székadogatás vagy dobálás közben.

11. Koncentrációs légzőgyakorlatok: - Tizenhárom óra az egy óra tizennégy

óra az két óra

tizenöt óra az három óra…

- Egy óra az tizenhárom óra két óra az tizennégy óra

három óra az tizenöt óra…

- Hétfőn szőlőt eszem kedden cseresznyét szerdán szőlőt eszem csütörtökön

cseresznyét…

- Héttőn cseresznyét kedden szőlőt eszem szerdán cseresznyét csütörtökön

szőlőt eszem…

- Januárban itthon vagyok februárban vidéken márciusban itthon vagyok

áprilisban vidéken…

- Hétfőn te jössz énhozzám kedden én megyek tehozzád

szerdán te jössz énhozzám…

 …vasárnap együtt leszünk.

- Egy mellett nem három áll kettő mellett nem négy áll három mellett nem
öt áll…

- Nem 3, nem 6, nem 9, nem 12, nem 15, nem 18, nem 21, nem 24, nem 27,
hanem 30.

- Nem 9, nem 18, nem 27…

…hanem 90.

- Kettő meg kettő az négy

négy meg négy az nyolc,

nyolc meg nyolc az tizenhat…

SZÖVEGES LÉGZŐGYAKORLATOK

1. Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai (részlet): Azon az

éjjel;

azonos szólamok.

2. József Attila: Mint a mezőn; növekvő szólamok.

3. Dsida Jenő: Arany és kék szavakkal; kél hatalmas szólam.

4. Babits Mihály: Esti kérdés; váltakozó nagyságú szólamok.

5. Mándy Stefánia: Csendítsd rá; játékos pergetés egy levegőre.

6. Konrád György: A látogató {részletek); a helyes légzés alkalmazása.

Az első öt szövegben be kell tartani az előírt szüneteket, a hatodik

egységben meg kell keresni a szünettartás értelmileg, érzelmileg indokolt
helyeit.

A szövegek elsősorban a jó légzést szolgálják, de természetesen

törekedni kell a hangvétel tisztaságára (erőteljes, de nem erőltetett
mellhang), a pontos kiejtésre (szóvégek, hangkapcsolatok, hosszú-rövid
hangok) és a világos hangsúlyozásra, a hiteles hanglejtésre.

Kezdetben csípőre tett kézzel gyakoroljunk, hogy ellenőrizzük a

rekeszlégzést. Később vegyük el a kezünket. Adogassunk széket, kössünk
nyakkendőt, varrjunk fel gombot, labdázzunk, a szövegmondással egy
időben írjunk fel nehéz szavakat. Addig kell mindent gyakorolni, amíg
kívülről megy a dolog. Később a hang-, illetve kiejtésgyakorlatok idején is
vissza-vissza kell térni a légzőgyakorlatokhoz.

Egy-egy légzőgyakorlatot (pl. a 3.-at vagy az 5 -

et) használhatunk a pályán fellépés előtt, részint az izgalom levezetésére,

részint a jó légzés érzésének felkeltésére.

1. KOSZTOL+NYI DEZSâ: A szegény kisgyermek panaszai (részlet)

Azon az éjjel

az órák összevissza vertek. (-) -összevissza hosszú sz! -

Azon az éjjel

holdfényben úsztak mind a kertek. (-) -úsztak hosszú ú! -

Azon az éjjel

kocsik robogtak a kapunk alatt. (-) -alatt szóvégi tt! -

Azon az éjjel

könnyben vergődtek a fülledt szavak. (-) -ben vergődtek! -

Azon az éjjel

égett szobánkba gyertya, lámpa. (-) Azon az éjjel

féltünk a borzadó homályba. (-) -féltünk hosszú é! -

Azon az éjjel

arcunk ijedt volt, halavány. (-) -ijedt rövid j! -

Azon az éjjel

halt meg szegény, ősz nagyapám. (-) Azon a reggel

csupa rokon jött, sirató nép. (-) -rokon jött! -

Azon a reggel

sürögtek az öreg mosónék. (-) -mosónék ritmusa! -

Azon a reggel

kendővel kötötték fel gyönge állát. (-) -állát! -

Azon a reggel

lassan vezettek a földúlt szobán át. (-) -földúlt!-

Azon a reggel

rozsdás pénzt tettek kék szemére. (-) -pénzt! -

Azon a reggel

riadtan bámultam feléje. (-) -riadtan bámultam! -

Azon a reggel

csak hallgatott makacs ajakkal. (-) -hallgatott! -

Azon a reggel

olyan volt, mint egy néma angyal. (-) -olyan volt!

2. JÓZSEF ATTILA: Mint a mezőn

Mint a mezőn a kisfiút ha

-kisfiúteléri a vihar (-)

s nincs tanya, anya, hova futna kapkodott lábaival, (-)

a tömött, dühödt ég dörög, -tömött, dühödta tarlón szalmaszál pörög, ő mint

az állat, nyöszörög, (-) -állat— zokogna, de a félelem

-félelem—

elveszi könnye melegét,

sóhajtana, de hirtelen

reá lehel a hideg ég (-)

s csak akkor, amikor sovány testén és arcán halovány

borzongás villan, mint a villám -villan, villáms fekete eső dől szakadva, -
eső dőlaz mintha belőle fakadna, (-) -belőle— mint mérhetetlen nagy sírás,
amely fölgyűl a földeken,

fénylőn csorog a zöldeken, árkot betölt és gödröt ás, hömpölyög a réten, az

éren, -réten, éren— hömpölyög fönn a levegőben, -fönn— s a gyermek
megindul a téren, útja van ebben az időben -(-) -útja-

így tört e vágy rám, ily veszetten -az így ésily hirtelen, ily szilajon, (-) -az
ily hangsúlyos— férfi létemre sírni kezdtem. (-) -sirni— S e könnyel ázott
talajon, (-) -ázott talajon— hol nehezen emeli lábát
az ember, (-) ki pedig sietne -(-) megállok most. (-) A kívánságát -megállok,
kívánságát-

észre se venném, (-) ha szeretne.

3. DSIDA JENŐ: Arany és kék szavakkal

Miképpen boltíves,

pókhálós vén terem

zugában álmodó

középkori barát,

ki lemosdotta rég

a földi vágy sarát,

s már félig fent lebeg

a tiszta étheren,

ül roppant asztalánál,

mely könyvekkel teli,

s a nagybetűk közébe

kis képecskéket ékel,

Madonnát fest örökké

arannyal s égi kékkel,

mígnem szelíd mosollyal

lelkét kileheli -(-)

úgy szeretnélek én is

lámpásom esteli,

halavány fénye mellett

megörökítni, drága

arany és kék szavakkal

csak téged festeni,

míg ujjam el nem szárad,

mint romló fának ága,

s le nem lankad fejem

a béke isteni

ölébe, én szerelmem,

világ legszebb virága.

4. BABITS MIH+LY: Esti kérdés

Midőn az est, e lágyan takaró fekete, sima bársonytakaró, melyet terít egy
óriási dajka, a féltett földet lassan eltakarja (-) s oly óvatosan, hogy minden
fűszál lágy leple alatt egyenesen áll (-) és nem kap a virágok szirma ráncot s
a hímes lepke kényes, dupla szárnyán nem veszti a szivárványos zománcot
(-) és úgy pihennek e lepelnek árnyán, e könnyű, sima, bársonyos lepelnek,
hogy nem is érzik e lepelt tehernek: (-) olyankor bárhol járj a nagyvilágban,
vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban, vagy kávéházban bámészan
vigyázd, hogy gyújtják sorban a napfényű gázt; (-) vagy fáradtan, domb
oldalán, ebeddel nézzed a lombon át a lusta holdat; (-) vagy országúton,
melyet por lepett el, álmos kocsisod bóbiskolva hajthat; (-) vagy a hajónak
ingó padlatán szédülj, vagy a vonatnak pamlagán; (-) vagy idegen várost
bolygván keresztül állj meg a sarkokon csodálni restül a távol utcák hosszú
fonalát, az utcalángok kettős vonalát; (-) vagy épp a vízi városban, a Riván,
hol lángot apróz matt opáltükör, merengj a messze múltba visszaríván,
melynek emléke édesen gyötör, (-) elmúlt korodba, mely miként a bűvös
lámpának képe van is már, de nincs is, melynek emléke sohse lehet hűvös,
melynek emléke teher is, de kincs is: (-) ott emlékektől terhes fejedet a
márványföldnek elcsüggesztheted: (-) csupa szépség közt és gyönyörben
járván mégis csak arra fogsz gondolni gyáván: ez a sok szépség mind mire
való? (-) mégis csak arra fogsz gondolni árván: minek a selymes víz, a tarka
márvány?

minek az est, e szárnyas takaró?

miért a dombok és miért a lombok s a tenger, melybe nem vet magvető? (-)
minek az árok, minek az apályok s a felhők, e bús Danaidalányok s a nap,
ez égő szizifuszi kő? (-) miért az emlékek, miért a múltak?

miért a lámpák és miért a holdak?

miért a végét nem lelő idő? (-) vagy vedd példának a piciny fűszálat: (-)
miért nő a fű, hogyha majd leszárad? (-) miért szárad le, hogyha újra nő? (-)

5. M+NDY STEF+NIA: Csendítsd rá

Kis Magda

feldobja,

röptetve,

szöktetve,

az apja

elfogja,
pörgetve,

görgetve,

bokorba

gurítja,

magasba

hajítja,

feldobja

az apja,

elkapja

Kis Magda

- a labda.

Csillog is,

villog is,

hullik is,

múlik is,

a füstös

háztetőn

a rücskös

hegytetőn,

ezüstös
fény, ragyogó!

Hűvös is,

befed is

vetésen

meleg is

jó takaró

- a hó

Mindennap

megterem

kot-kot-kot

kotkodács,

hej minden reggelen

szalma közt

meglelem,

ha fehér,

megeszem,

ha tarka,

elteszem,

húsvétra

tiéd lesz,
zöld mintás,

kéktintás,

színekkel ékes,

szép piros

festékes,

kot-kot-kot—

kotkodács

de csinos,

de csodás!

- a tojás.

Füleden

berepül,

a szádon

kirepül,

ha nem vagy

egyedül,

elkapja

pajtikád,

issza is,

vissza is
hajítja,

úgy röpül,

mint a

parittya,

ha jó,

- a szó.

Kurjant, rikkant

kakas, jérce,

zöld az erdő,

hegyek bérce,

ágon alma,

bokron málna,

Palkó csak a

tóra járna,

hogyha zuhog,

aláállna,

minden ember

mindig várja - néz az

égre

januárban,
néz az égre

februárban:

mikor jön hát,

mikor végre,

amit mindig

újra vár

- a nyár.

Szájról jár

itt szájra,

nincs szárnya,

mégis száll,

pagonyból

virányra

röppen

szép virága.

Ég lánya

fakasztja

búsaknak

vigaszra,

föld fia
szakasztja,

veled is

megosztja,

dünnyögi,

zümmögi

vén

s fiatal

- a dal.

6. KONR+D GYÖRGY: A látogató a)

Ha íróasztalomnál ülve tenyeremet homlokomra szorítom, mert

mögötte, ahogy beléptem a hivatal kapuján, jobb és bal felől zakatolni
kezdett egy-egy elnémíthatatlan, törpe írógép, szakadozott, kellemetlen
mondatroncsokat dobálva figyelmem napról napra zsugorodó mezejére,

ha idegeimben elindul néhány korty pálinka, mint egy porlepte,

kivénhedt televíziós készülékben a villanyáram, s ettől egész zsibbadt
agyvelőm sercegni kezd, s megszabadulva a tűrhetetlen kopácsolástól,
elsötétített recehártyámon zajlani kezdenek a képek, várakozásteljes,
gyermekkori torlódással előbb, bicegő, vonalas szerkezetekkel utóbb, ha
nem szól senki, nem erőszakoskodik a telefon, nem hörög a fűtőtest, nem
hív senkit sehová a hangosbemondó, nem dörren percenként a felvonófülke
csapóajtaja, nem kaparásznak ablakpárkányomon az örökké hasmenéses
galambok, és nem csoszognak ablakom alatt a veszendő lábbelik tétova és
leselkedő gazdáikkal az üveg mögött,

ha kiejtettem lomkamrához mindinkább hasonlító emlékezetemből

az öklüket rázó hadügyminiszterek, a puszta leheletnél is kevesebbet mondó
illetékes szóvivők, a bírósági üvegkalickában bóbiskoló tömeggyilkosok, a
halkan kicserélt mesterkémek, a barátaikat felköttető, újdonsült népvezérek,
az emberevő istenkirályok, a szoborleleplező, új kenyeret szegő, hídavató,
díszszázad előtt ellépő, virágcsokros kislányokat homlokon csókoló,
üdvözlő táviratokat küldő és rendjeleket osztogató, katódsugarak hullámain
minden szobába bemosolygó buboréknagyságok tolakodó nevét, ha előző
este feleségemet átkarolva csendben végigjárjuk szokott sétautunkat a
hegyoldalon, ha a lakbért, villany- és telefonszámlát már kifizettem, s
maradt pénz tejre, húsra, almára, kávéra, dohányra és borra is, ha éjszaka
sikerült hosszan és ájultan aludnom, majd, ha a keltőóra robbanásától a
mosdó elé lökve időben elvégeztem a fölkelés elhomályosuló
gondolatokkal központozott szertartásait, s a kávé friss gőzével fejemben,
az autóbusz ablakánál ülőhelyet kapva becsukódhattam felebarátaim
füsteső- és konyhaszagú kabátjai között,

akkor, istenem, akkor is csak olyan lesz ez a nap, mint a többi.

b)

Az embert kalodába vonja az idő, / nem a világtér és a történelem

láthatatlan, emberfölötti ideje, / nem a gyulladt vagy kialvó eszmélet lüktető
ideje, / hanem a keltőórában toporzékoló, ébredéstől elalvásig rángató,
kicsinyes, hasadozott és csaló hajcsáridő, / az olcsón adható, drágán vehető
idő, / a kuporgatva is elveszíthető, a tékozolva is babusgatható, a
kivilágítható és elsötétíthető, a megszentelhető és bemocskolható idő, / a
lépcsőn ziháltató, villamosra ugrató, bélyegzőórával lepecsételt, gépekben
zakatoló, mozdulatokat rövidítő, egyforma teendők kürtőin átvonszoló,
társak mellett elcsúsztató, összecsavarodott körpályákon vezérlő,
érintkezések, súrlódások, összefonódások, elválások forgalmát szabályozó,
köznapi idő, / ez a nyugodt és megvesztegethetetlen, néha kegyosztó és
szeretetre méltó hatóság, / lehet elviselni, hozzásimulni, lehet kis
kedvezményeket kialkudni tőle, lehet / - mert mindenkire súlyosul - /
átmenetileg tudomást sem venni róla, / és lehet iszonyodva, / naponta /
beledögleni.

c)
 A szürkülő délután egykedvű hangjai becsobognak az ablakon,
teherautó oldaldeszkája csapódik, valahol leeresztenek egy redőnyt, ládákat
dobálnak egymásra, locsolócső serceg, tolókocsi nyikorog, távolabb szenet
lapátolnak a járdáról bizonyára a pinceablakon át, a hangosbemondó
valamire figyelmezteti az árusokat, vödrök feneke zörren élesen a járdán,
alighanem a virágkereskedőké, kereplő szól, nehézkesen, köhögve beindul
egy motor, söprőgép durrog az úttest szegélyén, vak ember botja kopog a
ház falán, mozdony tolat sípolva a közeli pályaudvaron, távolabb
mentőkocsi szirénázik, kivágódik a mozi ajtósora, tetőcserép csusszan le a
szomszéd házról, megakad az ereszcsatornában, a sarki kocsmából valakit
kilökhettek, pohár csörömpöl a kövezeten, zárás előtt a trombitaárus
portékájával rikongat, béke van.

d)

Hódolat a vándorló anyagnak a terepszínű

proletár-teherautók zörgő rakterén, folyami kavics, homok, kohókoksz,

kiásott törmelék, ócskavas, huzalgubancok lejtős halmainak, a
betonelemeknek, vas-, alumínium- és gumicsöveknek, deszka- és
téglarakásoknak, kender- és gyapotbáláknak, eternit oxigénpalackoknak,
forgácsba ágyazott kénsavballonoknak, kátránylemezeknek és
bitumenhordóknak, autóköpenyeknek acéldróttekercseknek; hódolat a
trapéz alakú, koporsó alakú, fektetett henger és hasáb alakú, négyzetes és
áramvonalas, hat-nyolc-tíz tonnás, három-négy-öt aknás, középen árkolt,
domború hátú, létrával, híddal átívelt, rekeszes vagy egybenyitott,
meggypiros, vajsárga, szilvakék, pisztrángezüst (a benyomott, lecsapott,
elgömbölyített orrú vezetőfülkével tömzsin összenőtt vagy tőle vékony
csuklós nyakkal elválasztott) tartálykocsiknak, a közúti szállítás e
formatervezett előkelőségeinek, kiknek oldalán bizakodó zománcbetűkkel
áll kiváltságos rendeltetésük fölirata: “Tej”, “Szesz”, “Bor”, “Szörp”,
“Benzin”, “Kénsav”

“Kenőolaj”, ” Toluol”, “Furfurol” (elnyújtott karcsú ciszternák, vörös

acélkeretben, “Tűzveszély!”, “Robbanásveszély!”); hódolat a fagykamrás,
hófehér hússzállító kocsiknak, a sajtharang formájú, acélfonatú
cementtartályvivőknek, a sátorként összehajló házelemszállítóknak, az
acéltornyukat roppant szarvként lebocsátó emelődaru-kocsiknak, a csupa
háromszögből összerótt, zömök dömpereknek, valószínűtlen kagylós,
süveges és csöves felületeikkel a rohamnaszád és a föld-levegő
rakétahordozóknak; némi kétséges, görcsös, de engedelmes bámulat a nagy
ketreckocsiknak, melyeknek léckamrájából tehenek és lovak emelik ki
kötőfékkel rögzített tudós és elítélt fejüket, a kék-fehér csíkos,
mennyezetes, oldalt ablakos ponyvával elfüggönyzött rendőrbuszoknak,
melyekben mozdulatlan és nehéz arcú férfiak ülnek egymással szemben,
egérszürke öltözékben, térdük közé állított géppisztollyal; és végül a
kegyelet csöndje azoknak az olajszürke, ablaktalan bádogládáknak,
melyeknek középfolyosójáról hat kulcsra zárható, sötét állófülke nyílik, és
mindegyikben egy ember áll.

e)

A háztömbnyi telket tégla alakban keretező, öles falazatú épület, a

vízszintes záródású emeleti ablaksorok alatt lemezborításos
koszorúpárkánnyal körülfuttatott egykori laktanya, az eredetileg is szürkére
festett, de a koromtól iszapszínűvé változott és csak a begipszelt
lövésnyomok helyén fehér himlőhelyes kórház bal oldali szárnyának
földszintjén, az udvari sarokcsatlakozás után mintegy nyolclépésnyire, a
lebetonozott és bástyás pártázatú téglafallal körülzárt sétálótérség mögött,
az elmebeteg férfiak két egymásba nyíló teremből és egy oldalfolyosóból
álló zárt osztályától, ahol az utca felőli ablakokat sűrű fonatú, porszakállas
acéldrót sodrony borítja, s a termek mellett húzódó folyosó ablakai a
betonburkolatú, öt-hat méter széles sétálótérségre néznek, mert nyílásuk a
cölöprácson álló épület süllyedése és az udvar fokozatos feltöltődése miatt
eléggé lealacsonyodott, és mert a bástyás pártázatú belső kerítésfal
szokatlanul magas, az ablakok a fal téglamintázatán és a mögötte boltozódó
platánfák felső

koronáján kívül egyéb látnivalót nem kínálnak, a zárt osztálytól, ahol

termenként harmincasával tartózkodnak három hete vagy huszonöt éve,
szétfeslő, gombja vesztett, gumija szakadt pizsamáikban, nadrágjukat
csípőjükhöz fogva, vagy belőle koronként kilépve, hosszú, alacsony
padokon egymás mellett szorongva és kenyeret majszolva, a folyosó régi,
kilincstelen ajtó mögött toporogva vagy a folyosóablakok orr- és
homloklenyomatoktól zsíros üvegén át a platánfa lombtetejére kibámulva, a
lecsonkított, arasznyi lábakon álló vaságyak matracán fejüket ingatva és
tarkójukat hanyatt verdesve, a ketrecágyak fenekén a háló zsinegét
markolva, vagy az ajtó mögötti szabad területen tengely-vagy
keresztirányú, esetleg hurokvonalú rituális sétájukon bolyongva az ápoltak,
a zárt osztálytól, ahol siettetni lehet az időt kártyával, ha az ápolók
befogadják játszmájukba az értelmesebb ápoltat, cigarettával, ha a
hozzátartozók időnként behoznak egy-két csomagot, vagy egy módosabb
betegtárs megajándékoz egy égő csikkel, a bélhurutos agyalágyultak
lemosogatásával, hosszú körmű lábujjak morzsolgatásával, kenyérdarabkák
koldulásával, tárolásával és számlálgatásával, elkülönülő, páros vagy
csoportos önkielégítéssel, papucsharapdálással, egész napos,
gyönyörűséggel teljes mosolygással, félóránkénti elaprózott vizeléssel,
vihogó párnadobálással, ízeltlábúak rajzolásával, összenyálazott fényképek
dugdosásával, felforgató üzenetek rejtjelezésével, a főorvos számára egy
végül is mindig visszanyelt mondat fogalmazásával, az ablak alatt elforduló
gépkocsik dörejének megvesztegethetetlen számontartásával, látomások
öklözésével, rettegő falhoz lapulással éveken át tartó némaságban, egy
időtlen sláger dallamával, legyőzhetetlenül, a nap bármely szakaszában, túl
a szótár pusztulásán, túl az örökjátszó mozi záróráján, túl a szomszédok
ámyékforgalmán, az elhárított nap és a kékre festett villanyégők légoltalmi
világosságában, nagyvizitkor és a halottszállítás ünnepén, vízcsap alatt és
szájra tapasztott takaró alatt is, míg csak át nem villámlik az agyvelőn az
elektrostimulátor tízezer voltos fényrobbanása, a zárt

osztálytól, ahol befejezhetném, félek.

f)

+tmegyek az úttesten, elhúzok az egymásra tornyozott ládák, a

spárgával összecsomózott kosarak, a téglával rögzített ponyvák,
nejlonlepedőkkel betakart cékla- és karalábéhalmok mellett, kikerülöm a
ládákon, zsákokon szendergő kofákat (térdüket felhúzva, arcukat szemben
egymás mellé fektetve, alig azonosíthatóan rövid csomagok, nem úgy, mint
a hanyatt fekvő, térdüket szemérmetlenül széttáró hordárok a tolókocsikon),
a leleplezés derűjével nézem a bazáráruk nappal oly virágzó bódéit,
deszkák, póznák, vasállványok, padok, kecskelábak gyatra alkatrészeire
szétszerelve hevernek összeláncoltan a négykerekű tolókocsikon,
keresztülnyomulok a lécketrecekben alvó tyúkok s az elfonnyadt káposzta
támadó szagán, átlépem a négyzetes körútját rovó éjjeliőr ingó árnyékát,
magam mögött hagyom az összehordott, szétosztályozott, külön
raktárakban, pincékben és alagutakban tárolt, erjedő, lágyuló, szagos
nedveket eresztő táplálék szegfűvel, magnóliával és fehér halotti koszorúval
búcsúzó, ünnepélyes sorfalát, hátat fordítok az ütemes fogyasztás, a lüktető
feltöltődés és kiürülés holdfényben ázó arénájának, és a térről szétágazó
utcák nyolc lehetősége közül egyet szabadon kiválasztok.

g)

Az este megadja magát az éjszakának, az utca a hazatérés órájának.

A délutáni műszak elereszti a fodrászlányokat, a kávéfőzőnőket, a
pénztáros- és takarító-, a tekercselő- és bútorfényező-, a kémcsőfúvó-és
gépkönyvelő-, a jelmezvarró- és jegyszedő-, a kristálycukor-csomagoló és
mosogatónőket. Kopognak vasalt sarkukon csattognak térdig pántos
saruban, rugóznak puha bocskorban, rázökkennek magas szárú fűzős
cipőikre, s nyomukba erednek gumitalpakon, zsebrádióval és összegyűrt
moziműsorral, mogorván és elszántan, a lakatosok és tetőfedők,
anyagraktárosok és darukezelők, úthenger- és italboltvezetők,
tűzifalehordók és kocsimosók, előresietnek, hátranéznek, várakoznak,
érdektelen kirakatok előtt toporognak, lemaradnak és nekilódulnak, egyik
járdától a másikig, egyik mellékutcától a másikig sodródnak, rágyújtanak és
továbbiramodnak, mennek ötlépésnyi távolságban, tulajdonjogukat a
többieknek jelezve, mennek a perecet rágcsáló, kirakatot néző, hajukat
igazgató, dúdolgató, fonott hálóban kenyeret, felvágottat és hajmosószert
cipelő, fáradt arcú és rosszul kifestett nők után, vastag és vékony, szőrös és
csupasz lábikrák után, figyelik a fehérneműszegélyek kidomborodását
tapadó szoknyákon és pulóvereken át, íves, hosszú hátakon és rövid, húsos
hátakon, száraz, könnyű

combokon és visszeres, laza combokon, majd hirtelen felzárkóznak, ha

körülöttük szabad tér nyílik, valamit mondanak, és már egy vonalban
haladnak tovább, vagy néhány mondat után oldalt kanyarodnak,
körülkémlelnek, téveteg gőggel irányt változtatnak, s már menetelnek egy
másik alak után, bal kezüket nadrágzsebükbe gyűrve, lemerevedett arcukon
az eredménytelen kóválygás üledékével, valami gyors és sikeres megoldás
egyre zsugorodóbb reményével, készen már mindennek az elfogadására,
mert vége a napnak, és még nem történt semmi, mert minden lehetséges
történés közül már csak ez az egyetlen, amiben meg lehet kapaszkodni,
mennek irtózva a kapuzárás közeledő percétől, az izzadt albérleti éjszakától
egy túlontúl ismerős láb nyirkos érintésétől, mennek a kicsúszó gombok, a
szétváló kapcsok, a két előretartott karon lecsúszó melltartó, a térd alá
göngyölődő harisnyák, a gyerekfej nagyságú emlők, a kamaszlegendákkal
kárpitozott far, a fullasztó nyakgödör, mennek egy megkülönböztethetetlen
ágyék kettéolvadó ajkai felé, mennek egy mindent elfelhőző nászéjszaka, a
hús, a bőr, a szőr tüdőig-torkig érő torlódása, mennek egy égető, szobrászi
pillanatkép felé, mennek egy betonozott mosókonyha, egy hátsó udvari
szükséglakás, egy áporodott alkóv, egy bádogredőnnyel elsötétített
üzlethelyiség, egy visszhangos pincelejárat, egy olajos hordókkal
körülrakott gödör, két összeillesztett kútgyűrű felé, mennek, amíg sajgó
talpuk, szúró gerincük egy névtelen útkereszteződésnél hírül nem adja,
hogy már csak aludni lenne jó.

h)

Krisztus csavarja égre a szemét, rózsás arcú, cseresznyeszájú

megváltó egy képkeretező kirakatában, selymes szőke, ondolált haján
erdőnyi tüskével, és a három elmaradhatatlan mackó ott játszik alatta a
megdőlt fenyőtörzsön, - arcom is belép egy aranyrámás, levéldíszekkel
telecsiszolt, koporsó alaprajzú tükörbe, fekete patak lopakodik át a
zúzmarás erdőn egy baracklekvár-színű hajnalon, és körös-körül cilinderes,
frakkos, csokornyakkendős kutyák ácsorognak lovaglókorbáccsal kezükben
és szemüveggel az orrukon, menyasszonyi fátylas oroszlán negédeskedik
csepp gázlámpa alatt, kis, aranysüveges robotember szaxofonozik űrhajója
mellett, és itt van a romolhatatlan születésnapi torta is, tetején sapkás
nyúlfej, táncoló kacsa és álcukordísszel pingált köszöntő versike,
felpumpált arcú slágerénekesek, középcsatárok és világsztárok és
többemeletes koponyájával, öklömnyi járomcsontjaival a stilizált Lenin.
Nem tudom levenni a szemem a bazári hadfölszerelésről, a távirányítható
piros csengettyűs tankról, a villogni és kerepelni tudó géppisztolyról, a
nyolckerekű teherautócskára szerelt taktikai gumirakétáról, a kis, sárga
plasztikkatonákról, amint épp kézigránátjukat készülnek elhajítani, vagy
ódivatú szuronyos puskával hasba szúrnak egy sötétkék plasztikkatonát. Az
újrafelismerés ámulatával nézem révületünk és földi bájunk, ünnepi
perceink és sóvárgásunk, mindentudásunk és harci lázunk jelvényeit, és
miközben műfogsorkészítők és foltozószabók, sérv-kötőárusok és
töltőtolljavítók, lábápolók és gázszerelők, parókakészítők és
szőrmepapucsárusok, művirágtermelők és lúdtalpbetétárusok, sírkőfaragók
és jelmezkölcsönzők kis műhelyei, boltjai mellett visz el az utam,
kiegészítem a teljesedő látomást a lámpafényes, földszinti ablakok
jóvoltából a félmeztelen Máriával, kívül hordott szívének kis tűzcsóváival,
egy fölemelt lábú, csipkeszoknyás, kárminbugyis kánkántáncosnővel a
szekrény tetején két meggybefőtt között, egy üvegfüggőcskékkel
teleaggatott álvelencei csillár hat karján hat érintetlenül lógó, mézszínű
légyfogó tekerccsel s alattuk egy hófehér hajkoronával, egy zöldesen
derengő akváriumhoz támasztott, bőrözött végű mankóval, kinagyított
családi csoportképpel (a földön törökülésben a gyerekek, a székeken
egyenes derékkal a nagyszülők, mögöttük kalaposan vagy hajadonfőtt állva
a szülők, a folytonosság oszlopai), egy elmocskolódott fallal, amelyen
egymás mellett sorakoznak a rajzszöggel felerősített gyásztáviratok és a
tulipános ingaórával, melynek nemzetiszínű faköpenyéből kivonult, de
visszatérni már nem tudott a felemelt lábú, kék csákós huszár. +gy,
cukrászbarokk játszadozásban az ordas anyaggal, magunkhoz édesgetve a
lakatlan jövőt, a megszállatlan síkokat, egy paradicsomi állatkert csacsogó
ábráival megengesztelve falainkat, ezeket a mészkukacos, de bennünket
túlélő, köznapi szégyenektől, selejtes álmoktól és lőtt sebektől ragadós
falakat, férfimaggal és paranoiás üdvösséggel nemző apáink üres szemű
maszkja alatt talán csakugyan élhetőbb az élet. Alig kifejtve magam e
látomásból, melynek egyik csücskébe magam is odaillek, baktatok tovább a
térről nyíló nyolc egyforma utca valamelyikén az irgalmatlan és testvéri
megértéstől, mit mondjak, szívósan.

i)

A falusi vasútállomáson mindössze fél percre állott meg a

gyorsvonat, öten-hatan szálltak csak le róla, mégis érdemes volt kimenni
elé. Kiemeltem az ablak mögül egy arcot, elkísértem talányos úti céljához.

Utaztam már vonaton, tudtam, hogyan néz a félrehajtott fejű utas két
bágyadt szemhunyás között az elinaló távírópóznákra és az állomások előtt
ácsorgó helybeliekre. Nézem most magam egy tetszőleges arccal, mely
homlokát a nemzetközi expressz kék világú ablaküvegéhez támasztja.
Beletöröl az ósdi fedett csarnok elhanyagolt falába, utasok és búcsúztatók
művi holdfénnyel elúsztatott sokadalmába, ő, a távozó, rólam, a helyben
maradóról, mindent tud, amit egyáltalában tudni érdemes. Holnapután
reggelig összecsukódik mögötte néhány országhatár fényképes űrlapokkal,
érvényes pecsétablakokkal különböző formájú tányérsapkák tisztelgésére
szerzett jogot. Elnézi a fekete tehenet, a fehérre mosott székesegyházat, az
autóban telefonáló vezérigazgatót, a motorozó néger apácát, a helikopterről
rányitott országúti kocsiforgalmat, a kétszázhuszon-hat melltartós
próbabábut egy nagyáruház teljes emeletén, a villanybiliárdtól elrángatott
kurvát és a porosan menetelő, bajuszos cserkésznőt, az undorodó
rendőrcipő

előtt vinnyogó hímnő koldust és a kocsmában józanon iddogáló

munkásokat, ahogy elmesélik egymásnak, mit ettek nyári vakációjuk alatt,
ő is megkedveli a tengeri pókot, a langusztát, a homárt, a bambuszos kacsát
és a borban főtt kakastaréjt, s egy ősz eleji kora délután soha eddig nem
ismert nyugalommal hajtja hátra tarkóját az óceánpart kavicsfövenyén, túl a
vízköpő szörnyek csordáin, túl néhány pirosra, kékre, ezüstre festett
nukleáris ipartelepen, s a köröző sirályok alatt, egy sótól szemcsés, partra
vetett szalmakalap mellett, a zsebéből előhúzott banán héjával csapkodva a
köveket, mikor így, fektében egy bárhová behelyettesíthető kéz megérinti a
szemhéját, és egy már otthonossá vált hang idegen nyelven megkérdezi,
mire gondol éppen, voltaképpen nem gondol semmire, legföljebb arra, hogy
milyen fura: mögötte van ez az összeszabdalt földrész, itt is hagyhatná
talán, de néhány napig még elüldögél a tengerparti városka fogadójában,
aztán megunja a vizet, a kagylót és a halászokat, az örökké fürdeni vágyó
svéd lányokat, még a vörösbort és a hagymalevest is, a nyirkos, szélverte
ablakok mögött, és visszamegy, valamivel beljebb a kontinensre, és amikor
már a helyi híreket kezdi először olvasni az újságban, és naponta
mérgelődik a drágulás miatt, amikor a térkép már a fiókjában hever, és
kérdezősködés nélkül hazatalál, amikor a szoba már átvette bőrének,
dohányának, mosdószereinek szagát, és amikor a földalatti-állomáson már
harmadszor nyomja be egy vak kínai pénzét a narancsszörp-automatába,
amikor engedelmesen sorba áll egy boltíves sötét hivatali folyosón, és nem
mer szólni a pipázó és fülét kapargáló tisztviselőnek, hogy már túlságosan
régen várakozik erre a pecsétre, akkor, azt hiszem, nincsen már sok
különbség köztünk, akkor talán már mindegy, hogy hol van, voltaképp a
bőrömben is lehetne, itt a pályaudvar indulási oldalán, az ósdi fedett
csarnok ritkuló tömegében, későn este, kevéssel éjfél előtt, egy, a többi
közül alig kiemelkedő, csak valamivel fárasztóbb nap után, az összeszabdalt
földrész egyik városában, amelyhez -túl életünknek a felén -már igencsak
hozzáköt az érdes megszokás.

j)

Közben azonban várom ügyfeleimet.

Jöjjenek el vizsgáztatóink, a gyerekek, meleg kezükkel és illatos

koponyájukkal, öröklétben ingázó fűzős cipőjükkel és előszivárgó
mosolyuk érdemrendjével, őskori aggodalmukkal és rémületes
tanulékonyságukkal, akarnok mániáikkal és furakodó hízelgésükkel,
elkábíthatatlan önzésükkel és kísértő gyengeségükkel, alkalmazkodásuk
sérelmeivel és hitványságunk kaján lenyomatával, jöjjenek a gyerekek,
hozzák ide a kórházban, bölcsődében, orvosi várószobában, idegenek
karjában, sétatéri padon, szemetesvödörben hagyott csecsemőket, a lehűlő
testű, vizeletben ázó, kiszáradó, párna alatt fuldokló, széngázból kimentett,
falhoz nyomott, földre ejtett, üvegcserép és krumplihéj között ótvarosan
fekvő csecsemőket, ezeket a hívattan és bosszúálló ellenfeleket, jöjjenek
számozott fehémeműjükben és elforduló szemükkel az intézeti gyerekek,
az, aki hiába vár a rács mögött, mert senki sem jön hozzá, akinek
rimánkodó leveleire soha sem érkezik válasz, akit be kell mutatni börtönből
szabadult anyjának, aki láujja közt égő papírral rugdalózik, és eltakarja
tintával befeketített nemi szervét, akit örökbe fogadnak, hogy napközben
vigyázzon a kutyára, és felhozza a boltból a tejet, aki örül, mert várja
karácsonykor egy félkegyelmű öregasszony hájat szeletelve egyetlen
szobájában, nagy halom iszapszén és faforgács között, jöjjenek erdei
avarban, gyóntatófülkében, gyapotszállító uszályban, homoktároló ládában,
lakatlan sertésólban töltött éjszakáik után az elfogott csavargók, a fiú, aki
engesztelhetetlen, mert anyja az ágyból leköltöztette a földre, hogy melléje
az új élettárs fekhessen, a lány, aki izzó piszkavassal akarta kiszúrni
féltestvére szemét, de az utolsó pillanatban elejtette, és kifutott ajtón, a
kamasz, akit késsel üldözött a körfolyosón az apja, s már majdnem utolérte,
egy bibliás özvegyasszony kidugott lába elé egy seprűnyelet; bevonszolta a
fiút, és sírva-nevetve csókolgatta a kezét, amíg ő evett és elaludt, s a másik,
akit félőrülten keres egy öreg házaspár értelmetlen sejtések után kószálva az
utcán, s a többiek, akiket selyemcukorral, könnyel és lendkerekes
tűzoltókocsival sem lehet otthon tartani, mert kimásznak az ablakon, és
bedobják iskolástáskájukat egy pincébe, és cipőtalpbélésük alá rejtik a
lopott pénzt, felfegyverkeznek iránytűvel, konyhakéssel, papír álarccal,
zseblámpával, és elindulnak a határra, nevelő

szándékú pofonok felé, és elmennének tengerentúlra, idegen bolygókra is,

míg a sötétzárkába nem kerülnek, ahol csak másodnaponként kapnak enni,
és fejbe rúgják a besúgót, meglátogatják

anyjukat, és leütik a pénzesfiók kulcsáért, és megbilincselt kézzel kiugranak

a vonatból, és a tárgyalóterem előtt áttörnek a nyugdíjas kíváncsiskodók
gyűrűjén, és sarkukban a loholó fegyőrrel felugranak egy induló
teherautóra, és átkúsznak a rabgazdaság letöretlen kukoricatábláján, csíkos
ruhájukat egy árokban kicserélve, és kibontják a cellájuk falát, és átvetik
magukat a kőkerítésen, de aztán mindig megkerülnek, nádasban vacogva,
feltört ajtajú nyaralókban, tehervagonok cukorrépahalmán, rendőrségre
surranó szerelmük albérleti ágyában, míg végre bekerülnek a nagyidősök
közé, s már egyedül ülnek őszen, kopaszon a fegyház lovas kocsijának
bakján, keveset szólnak, motozáskor nincs mit elvenni tőlük, és elsírják
magukat szabadulásuk napján, mikor a nevelőtiszt kezet fog velük, és
minden jót kíván;

és jöjjenek szabadalmaikkal, rémverseikkel, divatlapokból és

pornóképekből összevágott collage-aikkal, cipőkrémes dobozba rejtett
rövidhullámú adóikkal, elektromos maszturbálószerkezeteikkel, mérgezett
baracklekváros-üvegekkel, gombostűvel, jancsiszöggel és halszálkával
megtöltött süteményükkel, csecsemőjük fejéből kipiszkált légypetéikkel,
hüvelyükben elrejtett aranyláncaikkal, s egyéb agyafúrt bűnjeleikkel,
jöjjenek a forgó szeműek, a fekete fogú vacogók, az ujjukat szopók, a
tenyerüket kaparók, a kucsmájukba nyöszörgők, a vízipisztolyból vitriolt
fecskendők, a tudós székrőllefordulók, a tetovált fejűek, a
szappanbuborékot köpködők, akik olajfestékkel kenik be ablakukat, nehogy
a szomszéd benézzen hozzájuk, akik vizesdézsát tesznek az ajtó elé, nehogy
a házmester megerőszakolja őket, akik esténként tűvel, cérnával bevarrják a
zsebüket, nehogy a feleségük belenyúlhasson, akik egymás után többször is
különböző álneveken mutatkoznak be, nehogy rájuk ismerjenek, akik
névtelen feljelentő leveleket írnak önmaguk ellen, hogy eltereljék a
nyomozószervek figyelmét, akik a konyhaasztalra kötözik gyermeküket,
vizet forralnak, és kést köszörülnek, hogy kimessék hasából egy vörös hajú
zsidó ószeres gyerekét, akik majd megtanulnak színes papírokat ragasztani,
akik havonta egyszer végignézhetnek majd egy bábelőadást, akik hosszan
várakoznak majd a csak kívülről nyitható, fehér ajtó mögött, hogy egy
belépőnek kezet nyújthassanak, akik gyógyhatású virágcserepek és hímzett
terítők között teljesíthetik majd

csíkos hálóköntösükben, mindig ugyanazokra a kőkockákra lépve, sivatagi

ingajáratukat, míg el nem jöhetnek értük vagy kötött kabátjukért és
jegygyűrűjükért a szívópapírra sokszorosított levélben értesített
hozzátartozók; és jöjjenek az önzés egyeduralkodói, rögeszméik
papagájketrecében, elrákosodott tárgyatlan és megnevezhetetlen
sérelmeikkel, ezek a dühös telefonálók, akik sohasem kapnak vonalat, a
mentegetőzés részegei, ezek a titkos főügyészek, akik sohasem tudják
végérvényesen felmenteni magukat, ezek az emelt fejű

vértanúk, akik végül is vígjátéki félreértésekbe halnak bele, jöjjenek a

szeretet piócái és hörcsögei, ezek a fázékony kitaszítottak, ezek a
bélpoklosok, akiknek mindig elfelejtik a születésnapját, akik, ha előlről
ölelik őket, hátul már magányosak, akiknek gyémánt félkrajcárját végül is
mindig ellopja a kiskakas; és jöjjenek a mindig alulmaradók, akiknek
bordáját éveken át nyomja egy acélrugó, akik hitvesi szeretetből soha nem
tudnak igazán kinyújtózni, akiknek sosem jutott még annyi tér sem, mint
egy civilizált börtön fegyencének, akik az ámyékszéken is visszafojtott
lélegzettel párosodnak, akik pinceablakukból évszámra csak a cipőjét látják
embertársaiknak, akik csak a negyedosztályú koporsóban maradnak először
magukra, akik körül a vas rozsdás, a mész kukacos, a fa szuvas, a szövet
fényes, az ablak viszont repedt és homályos, minden tárgy elhasznált, öreg,
és szertelazul a megfordíthatatlan entrópia előrehaladott és valószínű
állapotában, akiknek otthonából néha megindul a látványos és szertelen
processzió (vonul kifelé az ünneplő ruha, a dunnahuzat és a párnahaj, télen
a nyári ruha, nyáron a télikabát, a falról lelép Mária, elszaladnak a
porcelánkutyák, kihátrál a rádió, utánarepül a terítő, megkönnyebbülnek a
polcok, levet-kőznek a lószőr matracok, a vezetékből kifut az áram, és
lomha ütközésekkel megindulnak a bútorok), akiknek ingét, lepedőjét úgy
fogja meg a zálogházi becsüs, mint egy húgyos pelenkát, a kacataikkal
szembesülésnek ezek a leforrázott vádlottai, az átrendezkedésnek,, új
viszonylatok fölállításának ezek a szürke ujjú hősei;

jöjjenek el az élhetetlenek, szerepük tuskókezű

műszerészei, akik alkatrészeik limlomából sosem tudják összeállítani

magukat, akiknek csak egy inggomb, egy telefonérme, egy aszpirintabletta
hiányzik ahhoz, hogy megvalósuljanak, ezek a mellőzöttek, akik soha
semmit sem kaptak ingyen, ezek a sereghajtók, akik álmukban sem jutnak
előbbre az utolsó előtti helynél, ezek a hátmegvetők, búvóhelykeresők, akik
két karju-kat már előre arcuk elé emelik, akik abban sem lehetnek biztosak,
hogy anyjuk másnap

megismeri őket, ezek a lábukat váltogató ácsorgók, akik végül is úgy

döntenek, hogy ezúttal sem csöngetnek be az ajtón, ezek a remegőszájúak,
akik elől a többiek valamit mindig eltitkolnak, akik végül is azért nem írják
meg azt a bizonyos levelet, mert nem tudják eldönteni, hogyan szólítsák
meg a címzettet, akiket az iskolaudvaron egyik csapatkapitány sem
választott be a csapatába, akiknek ráülnek a kalapjára, és befokhagymázzák
a gallérját, akik cukorkát és feleséget mindig a maradékból választanak,
akik minden hulló köpésnek, égő cigarettavégnek, almacsutkának
alásétálnak, akik hetenként egyszer letudják a fürdést, a cipőpucolást és a
közösülést, akiknek mindig egy elúszó arc érdeklődik a hogyléte felől, akik
gyakran sírnak a tükör előtt, akik a székesegyházak ezüstangyalait látják a
napsütötte gang falán, akik az undor és az érzéketlen otthonosság között,
egy felfokozott és gyengéd órán meggyújtják a meszkalinos ráismerés
karácsonyi csillagszóróját, és törvénybe iktatják semmiségük tapasztalata
fölött a letartóztathatatlan szemlélet szabadságát; Jöjjön el mindenki, aki
akar, egyikünk beszél, másikunk hallgat, legalább együtt vagyunk.

HANGGYAKORLATOK

SZÖVEGMENTES HANGGYAKORLATOK

1. Erőteljesen kitartott á, a, e hangok.

2. Az á magánhangzó fölsiklatása és kitartása fönn.

3. Ugyanez a többi magánhangzóval is.

4. A kitartott á majd a, illetve e hangok szirénázó fel-, illetve lesiklatása.

5. Az előző gyakorlat megismétlése o, ö, é hangokkal.

6. Szirénázás u, ü, i hangokon.

7. Az áae - áae - áae - hangok egymás után ejtegetése folyamatosan egy-egy

magasságban, anélkül hogy észrevehető volna, mikor oldódik egyik
magánhangzó a másikba.

8. Ugyanez az oöé-vel.

9. Ugyanez az iuü-vel.
 - A gyakorlatok a zongora kitartott hangjaira történjenek, a
középhangsáv megállapításával és rögzítésével.
10. Hangelőrehozó gyakorlat a mamama,
mámámá, mememe,
momomo stb.hangsorokon.
11. Ugyanez a nanana, nánáná, nenene, nonono,
nönönö,
nénéné stb. hangsorokon.

12. mánámanamene…jálájalajele…nálánalanele….stb.

hangsorokon.

13. Gyakorolgatás szavakon: málna, malom, mellé, nálam, liliom, unalom,

nulla stb.

szavak mondogatása “elől”, különböző magasságon.

14. A tagok körbeállnak s egyikük “nem” jére a másik “igen” je, vagy “de
igen” je felel. Azonos hangmagasságon, és fokozva az erőt és magasságot.

15. Az előző játék a következő mondatpárokkal: Te voltál - Nem én voltam

Mondd meg neki - Mondd meg te Nem voltál ott - De ott voltam Ne
kiabálj - De kiabálok

Engedd meg - Nem engedem

Vállald el - Nem vállalom

Maradj - Nem maradok

Megmondtam neked hétfőn, hogy hozd be nekem szombatra, de neked

hiába beszél az ember!

Megmondtam neked hétfőn, hogy nem tudom behozni szombatra, de te nem

értesz a szóból!

SZÖVEGES HANGGYAKORLATOK
1. Weöres Sándor: Magyar etűdök 26.; középhanggyakorlat.

2. Tóth árpád: Láng; középhangsávskála: 3. Bősz Jenő: Favágók;

hangelőrehozás.

4. Nem, nem, nem (népdal); hangelőrehozás.

5. Orbán Ottó: A bálna; hangelőrehozás.

6. Thomas Mann (Jékely Zoltán ford.): Ki harangoz?; hangelőrehozás.

7. József Attila: Tömeg; hangerőgyakorlat.

8. +brányi Emil: Magyar nyelv; hangszíngyakorlat.

9. Orbán Ottó: +llatok innen-onnan; hangszíngyakorlat.

10. Kosztolányi Dezső: Ilona; hangszingyakorlat.

11. Paul Verlaine (Tóth árpád ford.): Őszi chanson; hangszíngyakorlat.

12. Weöres Sándor: Dob és tánc; hangszíngyakorlat.

13. IV. Béla levele a Pápához; csöndes erő.

14. Dózsa György ceglédi beszéde; váltások, fokozások.

15. Pázmány Péter: A halálrúl; erőteljes középhang.

16. Zrínyi Miklós: Ne bántsd a magyart; széles fokozás, váltás.

17. II. Rákóczi Ferenc kiáltványa; váltások.

18. Kossuth Lajos: Kiáltvány a néphez; összetett hanggyakorlat.

19. Bajcsy-Zsilinszky Endre emlékirata; váltások.

A gyakorlatok lényege a jó hangvétel, de ahogy a légzőgyakorlatoknál
vigyázzunk a jó kiejtésre, itt is gondot fordítunk a nagyszerű légzésre és a
kiváló értelmezésre, mert a 13. gyakorlattól kezdődően a szövegek
nyilvánvalóan hangsúlygyakorlatok is.

1. WEÖRÖS S+NDOR: Magyar etűdök

26.
Sándor napján megszakad a tél, József napján megszűnik a szél, zsákban
Benedek

hoz majd meleget,

nincs több fázás, boldog aki él.

Már közhírré szétdoboltatik: minden kislány férjhez adatik, szőkék

legelébb,

aztán feketék,

végül barnák és a maradék.

2. TÓTH +RP+D: Láng

- Eldobtam egy gyufát, s legott Hetyke lobogásba fogott,

- Lábhegyre állt a kis nyúlánk, Hegyes sipkájú sárga láng, - Vígat

nyújtózott, furcsa törpe, Izgett-mozgott, előre, körbe, - Lengett, táncolt, a
zöldbe mart, Nyilván pompás tűzvészt akart, - Piros csodát, izzó leget, Égő
erdőt, kigyúlt eget;

- De gőggel álltak fenn a fák, És mosolygott minden virág, - Nem rezzent

senki fel a vészre, A száraz fű se vette észre, - S a lázas törpe láng lehűlt,
Élfáradt, és a földre ült, - Lobbant még egy-kettőt szegény, S meghalt a
moha szőnyegén.

- Nem látta senki más, csak én.

3. BŐSZ JENŐ: Favágók

Csim-bum,

csim-bum,

mi dönög a

dombon?

Két fejsze, ha

mondom.

Ide üt,

oda vág, .

törik a fa

derekát.

Csim-bum,

csim-bum,

tekeredik

a gyökér,-

hó rukk

rajta,

délutánra

teli lesz a

pajta!
4. NEM, NEM, NEM (népdal)

Nem, nem, nem

nem, nem, nem

nem megyünk mi innen el,

míg a gazda, házigazda,

bunkós bottal ki nem ver.

Bunkós bottal, fejszenyéllel, majd beszélünk a fejével,

nem, nem, nem

nem, nem, nem

nem megyünk mi innen el,

míg a gazda, házigazda

bunkós bottal ki nem ver.

5. ORB+N OTTÓ. A bálna

A bálna, a bálna

tenger tehene,

hasa csupasz,

feje kopasz,
a füle fekete.

A bálna, a bálna,

folyton zabálna

hallevest reggelizik,

tengervizet iszik

a bálna, a bálna.

A bálna, a bálna,

hét tenger csodája!

Pléhtábla a víz alatt,

ez van rápingálva:

“Vigyázz, ha jön a bálna!”

6. THOMAS MANN: Ki harangoz?

Harangszó, harang-ár supra urbem, az egész város felett, kongástól

terhes levegő-egében! Harangok, harangok, lengenek-hintáznak, ringnak-
rengetőznek, meg meglódulva gerendáikon, lábaikon, százhangúan, bábeli
összevisszaságban. Súlyosan, gyorsan csendülnek-bondulnak - nincs itt se
ritmus, sem összhang, egyszerre beszélnek, egymás szavába vágva, és
önnön szavukba: harangnyelv-kongatással, időt hagyván a zaklatott ércnek
magát kikongani, máris lendülnek a túlsó peremhez, önkongásukba, hogy
mikor zeng még az “In te Domine speravi”, zeng már a “Beati, quorum
tecta sunt peccata”, sőt élesen belecsilingel kisebb helyekről is, mintha
ministráns-fiú rázná meg a misecsengőt.
 (Jékely Zoltán ford.)

7. JÓZSEF ATTILA: Tömeg

Munkát! kenyeret!

Munkát! kenyeret!

Jön a tömeg, a tömeg!

Mint a megriadt legyek

röpülnek róla a kövek.

Szálló szikla apró szikra, mint ki a szemét kinyitja, ha vasdorong ütötte

meg.

A tömeg

járó erdő rengeteg,

ha megáll, vér a gyökere.

Termőföld talpa, tenyere

Százezer hegy a kenyere,

itala nem féme ködnek

s a ködök bár hegyet födnek, a tömegnek nincs kenyere.

Kenyértésztaként dobódik,

hánykolódik, dagasztódik

a tömeg.

Tömény őssejt, püffeteg

tapogatóit kibontja,

nyúlik, válik amőbaként,

más dudorait bevonja.

Világ, bekap a tömeg!

Felleget fú orralika,

odvas foga

bérkaszárnyák görbe sora.

Kapkod, nyúl, ahová ér,

csűrért, gyárért, boglyáért, hétórai munkáért,

a Göncölért, Fiastyúkért,

bővizű alföldi kútért -

Nyirkos, görbedő atyáim,

édes, sovány leánykáim

a tömeg.

Körötte füstölgő csövek.

Folyót piszkál a szalmaszál,-

ni, kapja, viszi már az ár!

és sodorja a padokat,

a kiszniket, a kocsikat,
a csákókat, a lovakat,

a fölmutatott kardokat.-

Óh!

Minden más hiábavaló,

az alku, az átok, a csönd, a szó!

az épület s az építő

lenn alapkő és fönn tető,

a dolgozó, a tervező -

Éljen a munkásság, parasztság, nem fogja polgári ravaszság, fölrúgja

milliónyi láb, -

hú! tömegek, tovább, tovább!

8. +BR+NYI EMIL: Magyar nyelv

Ó szép magyar nyelv! Aki egyszer téged Ajkára vőn, többé nem dobhat el!

Szentség gyanánt hogy befogadja éked, Őrző oltárrá válik a kebel.

Pajzán, derűs vagy, mint nőink szeme, S erős, szilárd, mint hősök jelleme!

Gyöngéd vagy és lágy, mint mennybolti kék, S dörögni úgy tudsz, mint
villámos ég!
Minden, mi fejben vagy szívben fakad, Tőled nyer pompát, színdús
szavakat.

Nagy eszme, érzés oly ragyogva hord, Mint egy király az ünneplő bíbort!

Bír-e más nyelv úgy epedni, Annyi bájjal, annyi kéjjel Olvadóbb, mint lant
zenéje Holdvilágos, langyos éjjel, Mely virágot s dalt terem, Mikor ébren
semmi sincs más, Csak a fák sötét bogán:

Hangos, boldog csalogány

S boldog, néma szerelem…

Hát a csapongó

Gyorsszavu tréfák

Játszi szökését,

Festi-e más nyelv

Oly remekül?

Pattog a víg éle,

+m sebe nem fáj,

Mert csak enyelgés,

Tarka bohóság

Volt az egész!…

Magasztos gyásznak bánat-dúlta hangja Úgy zendül benne, mint egyház

harangja Mely messze hinti mély, komor szavát.
Búg, mint a gyászdal, mint sír-fáklya lobban, S mint súlyos léptek kripta-
csarnokokban, Úgy döng minden szó a kedélyen át!…

Ciklops pörölye, hogyha csatát fest, Csatakürtök bősz riadása!

Halld! Halld!

Száguldva, vihogva, kapálva Dölyfös paripák robbannak elő.

Százak keze vág, százak keze lő.

Nem szárnyal a vér-ködös égre más, Csak ágyúdörej, szitok és zuhanás!

Rázkódik a föld, iszonyodva reng, Amerre a kartács vad tánca kereng!…

Dúl a szilaj kéz, csattog a kard, Sebet osztva süvölti: ne bántsd a magyart!

Hatalmas, szép nyelv,

Magyarnak nyelve!

Maradj örökké

Nagy és virágzó!

Kísérjen áldás,

Amíg világ áll!

S legyen megáldott

Az is, ki téged

Ajkára vesz majd:

Elsőt rebegve
Végsőt sóhajtva!

9, ORB+N OTTÓ: +llatok innen-onnan

Krokodil

Krokodil, krokodil,

hétpróbás,

bőrpikkelyes, sárbundás.

Krokodil, krokodil,

kipislogsz a nádból,

krokodil, krokodil,

a szemed sem áll jól!

Tigris

Tigris, tigris,

ritkán mosdasz,

inkább piszkos

bundát hordasz.

Erdőben,

mezőben
udvarolsz jó erőben:

“Én vagyok a

szörnyű Tigris,

nálam szörnyebb

tigris nincs is!”

Hattyú

Hess hattyú,

lengeteg!

Tündérszoknyád

lengeted.

Folyó vize

addig tükröz,

szerelemtől

elapad.

Hess hattyú,

táncosnő,

felhőtokban

drágakő!
Vízre hajtod

nyakadat,

vízben nézed

magadat.

Oroszlán

Kisoroszlán, gömbölyded,

boldog, mikor bömbölhet.

Nagyoroszlán kevéssel,

beéri húsevéssel.

Kisoroszlán, Nagyoroszlán, hol rohangál, hol poroszkál.

Kutyaszán

Csin, csini, csin,

fut a kutyaszán

Fut a kutya,

fut a kutya,

vele fut a szán.

Csin, csini, csin,

kutya-kutyaszán

Egy kutya,

két kutya,

három kutya,

négy kutya.

Csin, csini, csin,

csuda kutyaszán

Csuda szán,

csuda szán

csuda kutyaszán.

Vadliba

Vadliba,

liba, liba, liba,

vadliba, huss!

Itt van a
csuda, csuda, csuda—

szép május.

Itt a tavasz, aranyos,

erdő, mező csatakos,

harmatos,

a cseresznye tűzpiros.

Vadliba,

liba, liba, liba,

vadliba, huss!

Itt van a

csuda, csuda, csuda—

szép május.

10. KOSZTOL+NYI DEZSŐ: Ilona Lenge lány,

aki sző,

holdvilág

mosolya:

ezt mondja

a neved,
Ilona,

Ilona.

Lelkembe

hallgatag

dalolom,

lallala,

dajkálom

a neved

lallázva,

Ilona.

Minthogyha

a fülem

szellőket

hallana,

sellőket,

lelkeket

lengeni,

Ilona.

Müezzin
zümmög így:

“La illah

il Allah”,

mint ahogy

zengem én

Ilona

Ilona.

Arra, hol

feltűn és

eltűn a

fény hona,

fény felé,

éj felé,

Ilona,

Ilona.

Balgatag

álmaim

elzilált

lim-loma,
távoli,

szellemi

lant-zene,

Ilona.

Ó az i

kelleme,

ó az l

dallama,

mint ódon

ballada,

úgy sóhajt,

Ilona.

Csupa l

csupa i,

csupa o,

csupa a,

csupa tej,

csupa kéj,

csupa jaj,

Ilona.
És nekem

szín is ez,

halovány

kék-lila,

halovány

anilin,

ibolya

Ilona.

Vigasság,

fájdalom,

nem múlik

el soha,

s balzsam is

mennyei

lanolin,

Ilona.

Elmúló

életem
hajnala,

alkonya,

halkuló,

nem múló

hallali,

Ilona.

Lankatag

angyalok

aléló

sikolya.

Ilona,

Ilona,

Ilona,

Ilona.

11. PAUL VERLAINE: Őszi chanson

Ősz húrja zsong,

Jajong, búsong

A tájon,
S ont monoton

Bút konokon

És fájón.

S én csüggeteg,

Halvány beteg,

Míg éjfél

Kong, csak sírok,

S elém a sok

Tűnt kéj kél.

Óh, múlni már,

Ősz! hullni már

Eresszél!

Mint holt avart,

Mit felkavart

A rossz szél…

(Tóth +rpád ford.)

12. WEÖRÖS S+NDOR: Dob és tánc

csönd
béke

csönd

béke

fény

csönd fénye

béke csöndje

fény békéje csönd

fényes csönd béke

csönd béke fény

béke csöndes fénye

fény csöndje

csönd csöndje fény fénye béke csönd fény

lombban kő

csönd köve

kövön fény csöndje

kőben csönd béke

kő békéje béke köve lombban csönd fényes béke

kő lombban fény

kút csöndje fű
kútra hajló béke csönd

kút békéje inda

fű inda kő

lomb hintája kúton

fény ingája kútban

csönd dajkája

csepp

csepp

kút cseppje

cseppek csengő csöndje

csönd cseppje fény

kút habja kő lombja

fény csöndje béke

szél víz föld

kis patak irama

fény halmai

föld keblei

kút karjai

kő lábai

víztüdejű szél
lombtorkú csönd

fűruhájú fény

kőarcú béke

reggel

dél

este

éj

hajnal karéja

dél sziklája

alkony karéja

éj sziklája

csönd

béke

fény hímzése

hab szövése

szél fonása

füst rovása

tűz írása

örökös szálak verejtéke

só
orsó

koporsó

kop

kop

harkály

óriási csönd órája

sok külön kis csönd ingája kövön gyík

fénylő néma bálvány

béke veled

szeretőd lappang

virágzó ág rejtekében

párod rejlik

minden kapu hajlatában

rend

ünnep

béke

rend köve

ünnep lombja

csönd füve

béke kútja
szállj békés lomb csöndje

fényes ünnep ága lengj

ima irama

unalom fénye

csönd ünnep béke rend szállj ima fény ünnep lengj béke

fény csönd

béke

csönd

csönd

béke

béke
13. IV BÉLA levele a Pápához

Minthogy Magyarországot a tatárok pestise nagyobb részben

pusztasággá változtatta, s mint a juhakolt a kerítés, úgy veszik körül a
hitetlen népek, egyedül nyugatról a németektől, mint azonos hitet vallóktól
kellene országunknak a segítség némi gyümölcsét vennie, de innen is nem
gyümölcsöt, hanem a villongás töviseit kell éreznünk, amikor az ország
javát váratlan rablótámadásokkal ragadozzák el. Napról napra jönnek
hozzánk a hírek a tatárokról, hogy nem csak ellenünk készülődnek, akikre
legjobban fenekednek, amiért ekkora csapás után is vonakodtunk
meghódolni, holott minden más nemzet, amely ellen erejüket megmutatták:
Oroszország, Kúnország, Bulgária, mind adófizetőik lettek, hanem az egész
kereszténység ellen, egész Európa ellen töméntelen hadat indítanak.

Amit a gyakorlati tapasztalat harcikészségünkből megmutathat, azt

már megmutattuk, amikor magunkat és a mieinket kitettük a tatárok soha
nem látott erejének.

Hanyagsággal sem vádoltathatunk, mert amikor a tatárok országunkban

harcoltak ellenünk, megkerestük az egész kereszténység három legfőbb
udvarát, de mindezektől semmiféle vigaszt, vagy segítséget nem kaptunk,
csak szavakat. Abban állapodtunk meg, hogy a Dunát várakkal erősítjük,
mert ez az ellenállás vize. Itt álltunk tíz hónapon át ellen a tatároknak. Ha
ezt - ami távol legyen - a tatárok egyszer birtokba veszik, nyitva áll a kapu
számukra a többi katolikus keresztény ország felé is.

+me tehát most valóban fenyegetni látszik a nagy szükség.

Nyissátok meg az atyai szívet a hit védelmében a köz javára az
üldöztetésnek emez idején.
14. DÓZSA GYÖRGY ceglédi beszéde

Magyar férfiak!

Mi sem utálatosabb isten előtt, mint ha a semmirevaló ember

hatalmaskodik embertársai felett.

Nincsen is nagyobb bűn, mintha emberek, hatalmukkal visszaélve,

szolgaságban tartják önnön nemzetük tagjait.

Polgártársai vagytok a magyar nemességnek, de nem parasztként,

hanem rabszolgául tart titeket.

Amit hoz az ugar a ti fáradságotok által, amit barmaitok adnak: minden a

nemesség prédája. Nekik szántjátok a földet, nekik ültettek szőlőt, nekik
neveltek nyájat és csordát: nektek csak szolgaság és ínség marad.

Minden ember tudja Magyarországon, minő

nyomorúság minden napotok. Ha a nemes házat épít, ha nősül, ha leányát

adja férjhez, ha vendéget fogad, ha születik, ha meghal, ha a királyhoz
megy a maga dolgában - titeket fejnek: bármit tesz, a ti rovásotokra megy a
dolog.

Meddig tűritek még ezt a gyalázatot magyarok?

Kövessétek istent, ki összegyűjtött benneteket, és fegyvert adott

kezetekbe!

Rajta hát, támadjatok ellenségeitekre!

Oktalan félelem ne csökkentse bátorságotokat!

Ne gondoljátok, hogy én elkerülöm a bajt, ha ti veszedelembe

kerültök. +gérem, hogy szabadságotok visszaszerzésében vezéretek leszek s
- ha szándékunkat isten segíti-visszaszerzem azt; fáradalmak közt
veszedelmekben bátor leszek és hűséges! S ha oltalmazótokul vezérré
tesztek a hatalmamat javatokra használom és ellenségeink megtörésére.

15. P+ZM+NY PÉTER: A halálrúl

Se bölcsesség és szentség, sem erő és szépség, sem kincs és

gazdagság, sem uraság és birodalom, sem ifjúság és hatalom senkit a halál
nyilaitúl el nem rejthetett; fullánkjátúl meg nem menthetett.

És hogy régi dolgokrúl ne szóljunk; akik ezelőtt száz esztendővel;

mit száz esztendővel? húsz vagy harminc esztendővel ebben a várasban
laktak; ezeken az utcákon jártak; ezekben a házakban éltek; gazdagságokat
győjtöttek; vígan ettek, ittak: mindnyájan megholtak.

Valakik most itt jelen vagytok, rövid üdő forgásában egytűl egyig
meghaltok: úgyhogy legfeljebb negyven vagy talán csak harminc esztendő
után, egy sem él közületek: száz esztendő múlva pedig azt sem tudják az
utánunk valók, ha voltunk-e e világon? Sőt akik most ismérnek holtunk
után úgy emlékeznek rólunk, mint álomban látott dologrúl. Amely
házakban most laktok, amely szépséget most bírtok, amely tiszteket most
viseltek, azok mind másokra szállanak: kik tirólatok annyit gondolkodnak,
mennyit ti gondolkodtok azokról, kik ezeket a házakat építették, és száz
esztendő előtt bírták; azaz csak neveteket sem tudják, és mintha soha nem
éltetek volna, feledékenységben lesztek.

Akarjátok-e érteni, mit tészen az, hogy meg kell halnunk? Annyit
tészen; hogy valamit bírunk, valamit remélünk e földön, azt mind el kell
hagynunk. Annyit tészen; hogy minden pompáktúl és gyönyörűségektűl,
minden tisztektűl és méltóságoktúl, minden atyánkfiaitúl és barátinktúl,
minden jószágunktúl és gazdagságinktúl el kell szakadnunk. Annyit tészen;
hogy a léleknek a testbűl ki kell menni, e világot el kell hagyni: oly útra, oly
országba kell lépni, melyben azelőtt nem volt, és nem tudja, ki lészen
angyal-é vagy ördög? Annyit tészen; hogy ez a test, elsőben egészségtűl és
erejétűl azután minden érzékenységtűl, minden világi édességektűl
megfosztatik: föld alá tétetik, férgektűl megemésztetik. Annyit tészen; hogy
Isten ítélőszéki eleiben kell menni. Oda pedig sem szolgánk és barátunk,
sem kincsünk és gazdagságunk nem késérhet: hanem csak cselekedetink
jőnek utánunk, és azok érdeme szerént vesszük jutalmat.

Ez a halál, melyen által kell mennünk; ennek emlékezetit kell

szívünkbe oltanunk, ha szentül akarunk élni.

16. ZRINYI MIKLÓS. Ne bántsd a magyart

Szegény magyar nemzet, annyira jutott-e ügyed, hogy senki ne is

kiáltson fel utolsó veszedelmeden, hogy senkinek ne keseredjék meg szíve
romlásodon, hogy senki utolsó, halállal való küszködéseden egy biztató szót
ne mondjon? Egyedül legyek-e én őrállód, vigyázód, ki megjelentsem
veszedelmedet? Nehéz ugyan ez a hivatal nékem de ha az isten az
hazámhoz való szeretetet reám tette, imé kiáltok, imé üvöltök: halj meg
engem, élő

magyar, ihon a veszedelem, ihon az emésztő tűz!

Magyarok, tinéktek szólok! Ez a rettenetes sárkány a török, Váradot

tőlünk elvette, sok ezer magyar lelket rabságba vitt, sokat a kardnak élivel
emésztett meg; Erdélyt, koronánknak egy legszebbik boglárát elprédálta,
fejedelmét eltiporta, gázolja nemzetünket, országunkat, mint egy erdei kan
a szépen plántált szőlőt.

Kik dicsőséges magyar vérnek maradéki vagyunk, az mi atyánkfiaiért,

atyáinkért, anyáinkért, feleségünkért, gyermekünkért, hazánkért meg kell
indulnunk, halálra is, ha kévántatik mennünk, mégis legalább bosszút ezen
a dühödt eben állanunk. Fegyver, fegyver, fegyver kévántatik, és jó vitézi
elszántság!

Vagy nem azoktul a vitéz magyaroktul szármáztunk-e mi, kik kevés

néppel számtalan sok ezer pogányokat kergettek? Nincsene istennek
hatalmában Hunyadi győzedelmeit, Mátyás király dicsőségeit kezünkben
ismég újonnan megvirágoztatni? De úgy, ha mindnyájan egy szívvel, egy
lélekkel, segítségül híván istennek szent nevét, körmösen nyúlunk a
magunk dolgához, és fáradunk, vigyázunk, tusakodunk az mi életünkért.

17. II. R+KÓCZI FERENC kiáltványa

Ismét felszakadnak a híres magyar nemzet sebei, a nemzet

szabadságának annyiszor mostohán kezelt sebesülése, s most már az a
veszély fenyeget, hogy tagjai lassú sorvadása közben az ausztriai uralkodó
ház végzetes uralma alatt az egészséges törzset is a végső halálos
pusztulásba dönti, s azt követeli, hogy karddal vágjuk ki.

Ó kegyetlen, szabad népnek tűrhetetlen szolgaság Katonai kényszer

uralkodik, a börtönöket és a botozást alkalmazzák, ellentmondó törvények,
felújított perek, egymást érő rablások, a hatalmasok önkénye, árvák
elnyomása, özvegyek kifosztása. Elég soká űzött már gúnyt belőlünk a
nagyravágyó osztrák kormányzat kiterjesztett vitorlájú hajója, elég soká
pompáztak a kárunkra, hogy végre az isteni bosszúállás igazságos örvénye
végzetes árjával elnyelje őket.

Hadd lássa meg a világ jogosan megragadott fegyvereinket!

Életünket, javainkat és utolsó csepp vérünket szabad akaratunkból

édes hazánknak szenteljük. A keresztény világ előtt tiszta lélekkel
kinyilatkoztatjuk, hogy a fegyverfogásra nem az uralom, nem a nyereség,
nem a személyes dicsőség vágya késztetett.

Kelt munkácsi várunkban, az úr 1703.

esztendejében, június hó hetedik napján.

18. KOSSUTH LAJOS: Kiáltvány a néphez

Atyámfiai! Véreim! Polgártársaim!

 Az örökkévaló istennek nevében ki az igazságot védi, és megbünteti
az árulást, fegyverre szólítom fel a nemzetet: szegény magyar hazánk
megvédésére.

A magyar nemzet háromszáz esztendőn át sokat szenvedett. Török

és tatár dúlta édes hazánk kebelét, és a királyok idegen gonosz tanácsosai és
a hazának háládatlan fiai sokszor elárulták e szegény nemzetet, de mióta
isten e világot megteremtette, soha még oly ocsmány árulást nem hallott az
embernek fia, mint aminővel most hazánkat meg akarják ölni a hitszegők.

Ha most a magyar nemzetnek minden fia, aki csak karját bírja, fel
nem kél hazáját védeni, akkor kiirtanak saját hazádból, szegény magyar
nép! Országodat, mit őseid vérrel szereztek, árulással szétdarabolják. A
magyar földet, mit véres verejték közt miveltél , s mit a magyar nemesség, a
király gonosz tanácsosai daczára, szabaddá tett, rácz rablók és illyr pártütők
közt osztják ki, s téged, szegény elárult magyar nép, ki fognak irtani az élő
nemzetek sorából, hogy szegény hazádnak még csak neve se maradjon
fenn.

Nem! Ezt az örökkévaló isten nem engedheti. A magyar nemzet,

melynek hűségéért, hosszas, türelmes szenvedéséért most ily alávaló
hitszegéssel, ily rút hálátlansággal fizetnek, nem lehet oly gyáva, hogy
védtelenül hajoljon meg a gyilkosok előtt, és veszni hagyja szegény hazáját,
zsákmányul a hitvány árulóknak.

Még a nyomorult féreg sem tűri, ha lábbal tapodják. A magyar nép

nem leszen, nem lehet gyávább a féregnél. Aki nem akar hontalan vándor
koldussá lenni, akinek szívében a becsületnek, a hazafiságnak legkisebb
szikrája ég, aki nem akarja a szolgaságnak keserves bilincsét hordozni,
akinek nője, gyermeke van, aki nem akarja apái sírját megfertőztetni, aki
nem akarja, hogy gyermekei megátkozzák, aki szabadságot kíván e földön,
s üdvösséget vár a másvilágon: az fel fog kelni isten és a haza nevében, a
rablókat, pártütőket semmivé tenni és megbosszulni a hitszegést, és
Magyarország függetlenségét és a magyar nép törvényes szabadságát
megvédeni.

Atyámfiai, hallgassátok meg szavaimat!

 Én a nép javáért éltem, szenvedtem, cselekedtem egész életemben.
És nektek igazat szólok, mintha isten előtt állanék. A magyar nemzet 300
esztendő előtt ily feltétel alatt választott királyt, a most is uralkodó házból:
hogy Magyarországot, mint szabad és független országot, saját törvényei
szerint kormányoztatja.

Ilyen feltétel alatt engedte meg a magyar nemzet azt, hogy a

királyság firól fira örökségül szálljon.

Ily feltétel alatt szállott a korona a mostan uralkodó királyra is.

Tizennégy király megesküdött az örökkévaló istenre, hogy az ország

szabadságát, az ország törvényeit meg fogja tartani.

De nekünk a királyi eskü semmit sem használt.

Mert a királyok - esküvel fogadott számtalan ígéreteik ellenére -mindig

külföldön laktak, ott idegen tanácsosokkal vették magukat körül, akik
hazánkat nem szerették, a népet sanyargatták, törvényeinket lábbal taposták,
s Magyarországot minden szabadságából kivetkőztették.

A nép fizette a terhes adót, tartotta az idegen katonát, ki miatt a

szegény népnek saját házában sem volt soha egy pillanatnyi nyugodalma.
De a keservesen fizetett adóból a nép javára soha egy fillér sem fordíttatott.

Soha a nép adójáról a király számot nem adatott.

Legnagyobb részét a népnek elnyomása végett tartott idegen katona

emésztette fel, a többit pedig kiküldték Bécsbe, ott költötték el, s a népnek
örökös ínséggel kellett küzdeni.

A ti fiaitokat, testvéreiteket elvitték katonának; de nem avégett,

hogy szegény hazánkat az ellenségtől megoltalmazzák, hanem avégett,
hogy más nemzeteket a karjaitok közül kiragadott magyar katonák által
járomban tartsanak és sanyargassanak, éppúgy, mint titeket idegen katonák
által járomban tartottak és sanyargattak.
 És a nemzetnek soha senki számot nem adott, hogy hová fecsérelték
a magyar vitézeknek, a ti fiaitoknak vérét.

Idegen országokban vesztek el legnagyobb részben -s azon országok

népeinek átka kísérte őket sírjokba, akik pedig sok esztendő múlva
hazakerültek, koldusok gyanánt tértek meg helységeikbe s nem volt aki őket
szenvedéseikért megjutalmazza, aki nekik egy keserves darab kenyeret
adjon. Ti

robotoztatok, dézsmát adtatok, úri székeknek voltatok alávetve, a föld,

melyet véres verejtékkel míveltetek, nem nektek jövedelmezett, szolgák
voltatok, mint szolga volt a föld, melyet míveltetek.

De a nemességnek igazságos része fel akart titeket törvény által

szabadítani.

Én is egyike voltam azoknak, kik szabadságtokért küzdöttek sok

esztendők óta.

De a király idegen gonosz tanácsosai ellentállottak

szabadságotoknak, sőt sokakat közölünk üldöztek, sanyargattak, amiért
bátran és hangosan mertünk szólani.

És mivel eszerint a nép maga ki volt rekesztve a szabadságból, mi

nem lehettünk elég erősek szegény hazánk szabadságát oltalmazni.

És szegény elárult hazánk minden szabadságából kivetkőztetett.

Olyan volt mint egy fejőstehén, amelyet a külföldi gonosz tanácsosok
számára hitszegő magyarok vérig fejtenek. Szegény magyar hazánk ínség,
nyomorúság, szolgaság tanyájává lett.

Ez volt a régi, keserves állapot, atyámfiai!

Végre az örökkévaló isten megsokallotta szenvedéseiteket,

megszánta szegény magyar hazánk szenvedéseit.

A múlt országgyűlésen még csak a nemesség hozott törvényeket, de

a nemesség követei és a mágnások között számosan valánk a magyar
népnek igaz barátai.

Elhatároztuk: szegény árva hazánk szabadságát visszaszerezni; de

visszaszerezni nemcsak egyedül a nemesség számára, de az egész népnek
számára.

A nagylelkű nemesség elhatározá a néppel minden szabadságát

megosztani és a nép minden terheiben megosztozni. És semmit sem kívánt
a néptől egyebet, mint azt, hogy szeresse magyar hazánkat és segítsen az
árulók és zsarnokok ellen megvédelmezni.

Isten megáldotta igazságos küzdelmeinket.

Magyarország, Erdély, Horvát, Tótország népeit szabaddá tettük.

Robotot, dézsmát eltöröItük. Az adófizetés terheiben megoztoztunk. Az
ország védelmének kötelességében megosztoztunk. És a népet minden
alkotmányos szabadságnak részeseivé tettük.

Hogy pedig a népnek, az országnak ezen szabadságát idegen gonosz

zsarnokok meg ne ronthassák, felelős minisztériumot alkottunk, valóságos
nemzeti kormányt, mely oly emberekből álljon, kik a nemzet többségének
bizodalmát bírják, kik a népnek barátai, kik annakjavát szabadságát szívből,
lélekből előmozdítsák.

És ezen nemzeti kormányt felelőssé tettük, hogy a nép, s az ország

szabadságát szentül megőrizze; a nép adóját a nép javára fordítsa: arról a
nemzetnek számot adjon, s a nemzet vérét nem másra, mint az ország
védelmére fordítsa.

És hogy ezen felelős kormány hazafiui kötelességének becsületesen

megfeleljen, a népnek azon hatalmat adtuk hogy válasszon képviselőket,
kik a kormánytól számot vegyenek, s a nép javára törvényeket hozzanak,
melyek szerint a minisztérium az országot kormányozni tartozzék.

Ezt tettük a múlt országgyűlésen: ilyen törvényeket alkotánk. A

királynak elibe terjesztettük és a király e törvényeket megerősítette és
királyi esküjére szentül fogadta, hogy örökre meg fogja tartani.
 Tette ezt a király szabad akaratból, tette esküvel erősített kötelessége
szerint.

A szerencse ezen igazságos kívánatainkat csak annyiban segítette

elő, hogy ekkoron a királyt nem vették körül hajdani gonosz tanácsnokai,
mert azokat a türelmét vesztett bécsi nép akkoron elkergeté.

De alig múlt el néhány hét, a magyarnak halálos ellenségei, mint a

kígyók, ismét összeseregeltek a király körül és összeesküdtek szegény
magyar hazánk ellen, öszszeesküdtek a magyar nép szabadsága ellen.

És ezen árulóknak az összeesküvés borzasztóan sikerült. Mert a

király e nyáron megbetegedvén, maga-magával annyira tehetetlenné lett,
hogy szegény hazánkat a hitszegő tanácsosok a király nevében gyilkolnák
meg.

Tudjátok hazám fiai! Szegény hazánkat minő

irtózatos szerencsétlenségbe sodorta immár az árulás. A vad ráczokat, a

rabló szerbeket a király nevében lázították fel, a magyar nép kiirtására. És
irtják a magyar népet. Gyilkolják a férfiút, asszonyt, gyermeket.

Porrá égetik a magyar falukat, s el akarják a magyar nép földét foglalni. A

király nevében esküdött össze ellenünk a hazánkban tanyázó idegen
katonaság, melyet véres verejtékkel fizettetek és tápláltatok.

A király nevében választották ki Jellasichot vezéréül a szegény

magyar nép ellen intézendő irtó háborúnak. A király nevében lázították fel a
horvátokat, akik velünk az ország minden közös szabadságaiban
megosztoztak, kiket mi, magyarok, testvéreinkül fogadánk, akiknek még
több szabadságot adtunk, mint amennyivel maguk a magyarok bírtanak.

Ők csak félannyi adót fizetnek, mint a magyarok, katonát nem

tartanak, az ő földükről a kálvinista és lutheránus magyar vallása ki van
rekesztve, mint bélpoklos; nekik külön országgyűlésük is van, és saját
nyelvükön szabadon intézik beldolgaikat. Mindezen jótéteményeket pedig
azzal hálálják meg, hogy a pártütő
Jellasich vezérlete alatt mint vad ellenség rohanták meg országunkat, s
rabolják, pusztítják a magyar népet. A király nevében lázították fel a
magyar ellen az oláhokat, s a király nevében

rohantak be a felföldre fegyveres cseh rablók, a tót népet fellázítani. Szóval

a király nevében van hazánk vérrel és lánggal minden oldalról elborítva. És
tódul a sok fegyveres rabló, a sok háládatlan áruló minden oldalról beljebb
és beljebb a magyar népre, hogy őtet kipusztítsa a föld hátáról.
19. BAJCSZY-ZSILINSZKY ENDRE emlékirata

Ne lelkesedjünk okvetlenül, amikor káromkodnunk, vagy sírnunk

kellene és ne erőszakoljuk magatartásunk önkéntességét, amikor kényszer
alatt cselekszünk. A szabadság nemzete nem keresheti a maga boldogulását
egyedül a mindenáron való könnyű alkalmazkodásban és a természetes
kockázatok mindenáron való kerülésében.

Egy kis levegőt kérünk, ha mást nem, hát legalább a börtön vagy az
internálótábor levegőjét, a magunk törhetetlen és logikailag verhetetlen
külpolitikai ellenzékisége számára, hogy egy újabb szörnyű omlás idején
hitele lehessen szavunknak. Merem mondani és vállalom a felelősséget
minden mai és jövendőbeli fórum előtt, hogy a magyar nemzet nagy
többsége a mi ellenzékiségünk táborában van. Micsoda igazság az, hogy
quislingek, akik mögött sem magyar múlt, sem magyar érdek, sem magyar
hagyomány, sem magyar nagyok nincsenek, csak az idegen érdekekhez való
olcsó alkalmazkodás, Rákóczi és Kossuth helyett Haynau és Bach szelleme,
szabadon kínálkozhatnak idegen hatalmasoknak -

s nekem és mindazoknak, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak, a nemzet

igazi elitje tekintélyes részének a magyar parasztság és munkásság zömének
hallgatnunk kell?! El kell hallgatnunk panaszainkat is, aggodalmainkat is,
legfőképpen pedig évezredes igazságainkat.

Szabadabb szellemi légzést kérünk, nem a magunk érdekében,

hanem nemzetünk, történelmi hivatásunk s államunk függetlensége,
Magyarország és a magyar függetlenség jövendő megmentése érdekében.

KIEJTÉSGYAKORLATOK

SZÖVEGMENTES KIEJTÉSGYAKORLATOK
1. Ajakkerekítés-terpesztés tükör előtt
alkalmanként
50-szer, zárt fogsorral.
2. Nyelvkörzés a fogakon kívül, az ajkakon belül
nyitott szájjal -mindkét irányban.
3. Alsófogmedri nyelvhegytámasz, nyelvközép
emelgetéssel.
4. Erőteljes szájnyitás, lágyszájpad emelgetés
tükör
előtt.
5. Papírszelet pöccintés kézfejről p, t, k
mássalhangzókkal.

6. B, d, g, illetve mb, nd, ng ciklizálás az erős zönge-megszólaltatás

érdekében.
7. F, v, f, v gyakorlat a zöngés-zöngétlen
érzékeltetésére.

8. Sz felismerés hátmögötti szisszentéssel.

9. Sz variációk gyakorlása.

10. S felismerés hátmögötti susogással.

11. S variációk gyakorolgatása.

12. Sz, c, z gyakorlatok.

13. A j hang, az ich laut és az ach laut gyakorolgatása.

14. L gyakorlatok mozdulatlan állal.

15. Nálánálánálá, nalanalanala, nelenelenele
nagyra
nyitott szájjal, mozdulatlan állal.

16. Jálájálájálá, jalajalajala, jelejelejele ugyanígy.

17. R gyakorlatok légzőgyakorlatként, pergetés,
ameddig
a levegő tart.

18. R skála.
19. A hangkapcsolatok tanulmányozása bármilyen
írott
szövegen.

20. A ritmus ledobolása bármilyen írott szövegen.

21. A magánhangzók színének tanulmányozása
óvatos
nyelvmozdítással.
22. A magánhangzók színének tanulmányozása
óvatos
ajakmozdítással.

23. Magánhangzó gyakorlatok: áaou, áeéi, áaoöuü.

SZÖVEGES KIEJTÉSGYAKORLATOK
1. Szógyakorlatok, a helyes kiejtés rögzítése,
nyitás
2, Weöres Sándor: Kínai templom; gondos magánhangzó ejtés

3. Babits Mihály: Theosophikus ének; ajaktorna 4. Vidor Miklós:

Nyelvgyötrők; pontos mássalhangzóejtés 5. Papp Tibor: Nevek; gyors,
pontos beszéd, egy levegőre

6. Babits Mihály: Fekete ország; gyors, pontos beszéd, egy levegőre

7. Weöres Sándor: Magyar etűdök (részletek: 9, 48); pontos ejtés

8. Kiss Dénes: Gyárlátogatás; hosszú mássalhangzók 9. Petőfi Sándor:

Orbán; r-hangok 10. Sz gyakorlatok pöszéknek 11. C gyakorlatok
pöszéknek 12. Z gyakorlatok pöszéknek 13. S gyakorlatok pöszéknek 14.
Cs gyakorlatok pöszéknek 15. Zs gyakorlatok pöszéknek 16. Ismétlő
gyakorlatok pöszéknek
17. R gyakorlatok raccsolóknak
18. Tamkó Sirató Károly: Országjárás; a helyes kiejtés alkalmazása

19. Csukás István: Gilice-síp; a helyes kiejtés alkalmazása

20. Tarján Iza: Ungon-berken; a helyes kiejtés alkalmazása

A pontos kiejtés anyaga következik. Ne elégedjünk meg a gyors

mondogatással, követeljük meg magunktól a pontos, gyors mondogatást. A
pöszék számára akkora anyagot állítottam itt össze, amekkora magyarul
még nem jelent meg. A menet szisztematikus tessék betartani, és tessék
rendbe jönni, ne bosszantsuk egymást! A pöszék anyagát a nem pöszék is
haszonnal gyakorolhatják. A raccsolók anyaga mindenki számára hasznos,
mert az r hangok mostanában nagyon lágyak, és a színpad erőteljes pergést
kíván!

1. SZÓGYAKORLATOK, A HELYES KIEJTÉS RÖGZ+TÉSE, NYIT+S

már

bár

pár

vár

fáj

zár

szár

cár
mar

baj

pad

var

faj

zab

szab

cakk

mer

begy

per

ver

fej

zeng

szer

cent

mór

bor

pór

von
Fót

zord

szór

comb

mér

bér

pék

vér

fél

zé

szén

cél

mö

bőr

pör

vő

föl

zöld

szög

cö
míg

biz

pír

visz

fisz

zim

szív

cikk

múlt

búr

pult

vu

fúr

zug

szúr

cucc

mázsát

bábát

pápát

vázát
fáját

zárát

száját

cápát

magyar

badar

panasz

vasal

falat

zavar

szaval

caplat

megyek

berek

perek

veszek

felek

zene

szelek

cement
mórok

borok

pórok

vonok

Fóton

zokog

szórok

colos

mérés

bélés

pénzét

vérét

félét

zéjét

szélét

cégér

mögött

bőrök

pörög

vörös
főzök

zörög

szőlő

cölöp

mirigy

bízik

pirít

vízi

fityisz

zizi

színi

cívis

múltunk

búsul

puhul

vuvu

fúrunk

zúdul

szúrunk

cucu
mázsáját

bábáját

pápáját

vázáját

fájánál

zárását

szájánál

cápáját

madarat

babahaj

parazsat

vadakat

falakat

zabszalma

szavakat

capcarap

meleget

bereked

pereket

vezekel
felemel

zene

zeng

szerepel

cementtel

móroktól

boroktól

póroktól

vonótól

fokokból

zokogok

szóródó

combokról

mérését

bélését

pénzénél

vétkénél

fészkénél

zéjénél

szélénél
cégérét

mömömö

bőrökről

pörökről

vörösök

főnököt

zörömböl

szövőnő

cölöpök

mit iszik

bízik is

pirít is

virít is

fityfirity

zizit is

szívni is

cívis is

mázsájánál

bábájánál

pápájánál
vázájánál

fáklyájánál

zárásánál

szállásánál

cápájánál

madarakat

babahajat

parazsakat

vasalatlan

fakanalat

zavartalan

szakadatlan

capcarapcap

melegeket

berekesztett

perelgetett

vezekeljen

felekezet

zene

zengett
szerecsenek

cement

mellett

máma

bába

pápa

váza

fája

zára

szája

cápa

mamám

babám

papám

vagány

falás

Zalán

szakács

Cabán

máma már
bábatál

pávaláb

vágatás

fáradás

záratás

száradás

cápaszáj

mamával

babával

papával

vattával

falással

Zalánnal

szamárral

Cabánnal

nád

láb

rág

dán

táj
zsák

sár

csáp

nap

lap

rag

dal

tag

zsa

sakk

csap

nem

len

rend

de

teng

zseb

seb

csepp

no
lomb

ront

domb

toll

zsong

sor

csont

nép

lét

rét

dél

tél

zsé

sérv

csép

nő

lő

rönk

döng

tönk
zsö

sör

csönd

nincs

liszt

ring

disz

tíz

zsír

sir

csíp

nu

lúg

rúg

dúl

túr

zsupp

súg

csuk

nádját
látják

rántják

dánját

tátják

zsákját

sálját

csápját

nagyja

lantja

rakja

dajka

tatja

Zsazsa

sanda

csalja

neme

lenge

rendje

dele

tenger
zsenge

sejtje

csendje

nono

lopott

rovott

dobott

tobozt

zsongott

sodrott

csorgott

népét

létét

részét

dérét

téjét

zséjét

sérvét

csészét

növök
lövök

rönkök

döngök

tönkök

zsözsö

sörök

csöngök

nini

Lidi rikít

díszít

Tibi

zsizsik

sivít

csitít

null-null

lúdjuk

rúgjunk

dúlunk

túrunk

zsúrunk
súgunk

csukunk

nálánál

lábánál

Rábánál

dámánál

tájánál

zsályánál

Sáránál

császárnál

nagyapa

lakatlan

ragasztja

darabka

tagadja

zsazsazsa

savakkal

csak azzal

ne tedd el

levente
remete

delente

tengelye

zsengelye

sebhelye

csemege

nonono

lópokróc

robotol

dobogó

tolongott

zsongódott

sodródott

csókot lop

nénjénél

lépését

részénél

dédété

tépését

zsécsézé
sérvénél

csészéjét

nőttön nő

lövőkről

rögökről

dörömböl

tönkökről

zsözsözsö

sörökről

csömörről

ninini

Lidi sír

ribizli

díszíti

Tibit is

zsizsizsi

sivít is

csitít is

náthájánál

ládájánál
rázásánál

dámájánál

támlájánál

zsályájánál

Sárájánál

császáránál

nananana

lakatalatt

ragasztva van

dagasztatlan

tapasztalat

zsazsazsazsa

salaktalan

csapat alatt

nemtelenek

lehetetlen

rendetlenek

de szereted

tehetetlen

zsebembe tedd
sebhely mellett

csemege lett

nála

lába

rája

dáma

támla

zsálya

Sára

csárda

naszád

lakás

rakás

dagály

talán

Zsadány

saját

csapás

nászdalát

lázadás
rángatás

dámaság

tálalás

zsályaszár

sárgaság

csámpaság

nagyjában

lantjával

rabjával

dajkával

találtam

Zsazsával

sajátja

családja

2. WEÖRES S+NDOR: Kínai templom

Szent

kert,

bő

lomb:
tárt

zöld

szárny,

fönn

lenn

tág

éj

jő

kék

árny.

Négy

fém

cseng:

Szép,

Jó,

Hír,

Rang.

3. BABITS MIH+LY: Theosophikus ének (részlet)

A fény alatt, az ég alatt, a lég alatt, a fény alatt, a lég alatt, a jég alatt, a fény
alatt, a kék alatt, a zöld alatt, a fény alatt, az ég alatt, a föld alatt, a fény
alatt, az árny alatt, a láng alatt

4. VIDOR MIKLÓS: Nyelvgyötrők

Roppant bottal

koppantottam,

szöcském csacskán

szökkent,

papnadrágban

kappant fogtam,

macskám fecskét

hökkent.

Derengett,

borongott,

merengett,

szorongott,

kerengett

dorong ott

de nem vet
korongot.

Körbe pörg e

görbe körte,

hat gödörbe,

vak tükörbe,

fürge ürge

sürg e zűrbe

őt gyötörd, te

rőt ökörke.

Szakállas

sakál,

ha választ,

csak áll.

S e nóta

dacára

spenót a

szakálla.

Szegénylegény e vén cserény alatt,

elél, evén szerény lepény— halat,

szeszély fején e szép kemény kalap!

De félek én, mesém henyén

halad,

s felén e rémlegény belém

harap.

Zabra zebra, zsebre zabra, habra rebbents, hebrencs babra, ugra-bugra,

zsupsz a sutra, pulyka-húzta pudva-dudva,

lukba rugva fúlt a kútba.

5. PAPP TIBOR: Nevek

Marci, Berci, Karcsi, Tercsi, Ancsa, Jancsi, Bence, Jenci, Ince, Vince,
Lonci, Manci, Lóri, Flóri, Frici, Franci, Dani, Dini, Samu, Simi,

Lilla, Nelli, Ami, Imi,

Piri, Pali, Ili, Ali,

Lali, Lili, Vili, Vali,

Mári, Sári, Klári, Máli,

Mici, Maca, Zoli, Záli,

Misi, Masa, Emmi, Mimi,

Tibi, Tóbi, Tóni, Tini,

Ibi, Robi, Gabi, Giza,

Rozi, Rézi, Gazsi, Zsiga,

Margó, Gergő, Eszti, Kriszta, Jóska, Pista, Böske, Miska, Bori, Biri, Dóri,
Kari,

Teri, Feri, Gyuri, Mari,

Panni, Fanni, Muki, Miki,

Sanyi, Manyi, Vica, Viki,

Józsi, Mózsi, Médi, Magdi, Helga, Matyi, Tünde, Andi.

6. BABITS MIH+LY: Fekete ország (részlet)

Fekete országot álmodtam én ahol minden fekete volt,

minden fekete, de nem csak kívül: csontig, velőig fekete,

fekete,

fekete, fekete, fekete.

Fekete ég és fekete tenger, fekete fák és fekete ház,

fekete állat, fekete ember, fekete öröm, fekete gyász, fekete érc és fekete kő
és fekete föld és fekete fák, fekete férfi, fekete nő és fekete, fekete, fekete
világ.

( Mond el fehérrel, pirossal, csíkossal, kockással, de elmondhatod úgy is -

ha embere vagy -, hogy imperialista, szocialista, fasiszta vagy
kuklukszklán.)

7. WEÖRES S+NDOR: Magyar etűdök (részletek)

9.
Csipp,

csepp,

egy csepp,

öt csepp, .

meg tíz:

olvad a jégcsap,

csepereg a víz.
48.
Tó vize, tó vize csupa nádszál egy kacsa két kacsa oda-császkál, sárban ezer
kacsa bogarászik, reszket a tó vize, ki se látszik.

8. KISS DÉNES: Gyárlátogatás

Csitteg-csattog,

pitteg-pattog,

dibben-dobban,

kippen-koppan,

rippen-roppan

ez a gyár,

hol a sok gép,

a sok ember,

fúr, farag, vág,

kalapál.

Kunkorodik

göndör forgács,

gőzkalapács

hubbanik,
csitteg-csattog,

pitteg-pattog,

dibben-dobban,

kippen-koppan,

rippen-roppan,

jól halad a

munka itt.

9. PETŐFI S+NDOR: Orbán

Komor, mogorva férfiú

Volt Orbán,

Bár oly vidám hajnal pirult Az orrán.

De hisz mogorva ép azért

Volt Orbán,

Mert oly vidám hajnal pirult Az orrán.

Oka egyébiránt maga

Volt Orbán,

Hogy oly vidám hajnal pirult Az orrán.

Temérdek borfélét ivott

Meg Orbán,
Vidám hajnal azért pirult

Az orrán.
10. SZ GYAKORLATOK
szhi

szhé

szhe

szhá

szha

szho

szhö

szhu

szhü

szi

szé

sze

szá

sza

szo

szö

szu
szü

isz

ész

esz

ász

asz

osz

ösz

usz

üsz

isszi

ésszé

essze

ásszá

assza

osszo

összö

usszu

üsszü
ejszi

ejszé

ejsze

ejszá

ejsza

ejszo

ejszö

ejszu

ejszü

ekszi

ekszé

eksze

ekszá

eksza

ekszo

ekszö

ekszu

ekszü
etyszi

etyszé

etysze

etyszá

etysza

etyszo

etyszö

etyszu

etyszü

elszi

elszé

elsze

elszá

elsza

elszo

elszö

elszu

elszü

erszi
erszé

ersze

erszá

ersza

erszo

erszö

erszu

erszü

epszi

epszé

epsze

epszá

epsza

epszo

epszö

epszu

epszü

s-sz (9-szer)
süszi

söszé

sosze

saszá

sásza

seszo

sészö

siszu

söszü

es-szi

es-szé

es-sze

es-szá

es-sza

es-szo

es-szö

es-szu

es-szü

ecs-szi

ecs-szé
ecs-sze

ecs-szá

ecs-sza

ecs-szo

ecs-szö

ecs-szu

ecs-szü

ec-szi

ec-szé

ec-sze

ec-szá

ec-sza

ec-szo

ec-szö

ec-szu

ec-szü

szív

szín

szirom
színes

szék

szél

széles

szem

szed

szeleburdi

szelence

száj

szám

szár

számítás

szalag

szaval

szarka

szamóca

szoba

szóda

szór

szóvicc
szőnyeg

szöglet

szörp

szöcske

Szudán

szúr

szúnyogos

szülő

szűrő

szükség

szíj

szid

szigorú

színház

szén

szép

szélcsendes

szeg

szegy

szendereg
szemez

szánt

száll

szárít

szállítás

szalad

szabad

szamár

szavaz

szoknya

szokott

szorít

szódavíz

szövet

szögel

szőrme

szövetkezet

szunnyad

szurkol

szuvas
születik

szürke

szülőház

szik

szít

szivar

szivacs

szét

széf

szétcincál

szent

szelet

szerény

szeles

szánkó

számít

szárad

Szása

szakad

szavak
Szahara

szakács

szól

Szob

szomorú

szólás

szőlő

szöveg

szőr

szövés

szuffita

szurony

szusszantás

szűnik

szürkület

születésnap

szilva

szikla

Szíria

Szicília
széna

széle

szépséges

szelep

szelel

szemereg

szecska

száguld

szállít

számára

száz

szappan

szakáll

szamovár

szabás

szólít

szokik

szorgalom

szocializmus

szög
Sződ

Szőreg

szövetség

szúnyog

szúrat

szusz

szűk

szüret

szüzesség

sziget

szipog

szivárvány

szilvás

szédül

szépít

Széchenyi

Szeged

szegény

szeder

szegecs
Száva

száda

szárcsa

százados

szalámi

szabály

szardínia

szavazás

szójabab

szovjet

szorong

szókincs

szövőnő

szövedék

szögmérő

szövegezés

szultán

szurkál

szultánság

szűköl
szűr

születés

Szilvia

szigony

szirt

szívesség

széjjel

szégyen

szétzengett

szelvény

szedeget

szeret

szerencse

számol

szájal

szárát

százas

szandál

szablya

szarkaláb
szalmazsák

Szováta

szonda

szótár

szociális

szőke

szökőkút

szörnyű

szőrözés

szundít

szurok

szundítás

szűkül

szűröm

szüzsé

visz

ész

sebész

tengerész

vesz
halász

kamasz

gonosz

ősz

húsz

iszik

készétel

messze

másszál

kasza

oszolj

ússzunk

hiszékeny

fészek

leszáll

vadászat

aszály

asszony

viszek
Tiszán

vissza

viszont

eszik

beszakad

úszik

tejszín

egy szív

fekszik

lépsz

nem szid

elszív

eperszín

más színű

vörös szalag

Pécs szélén

láncszem

hisz

kész
cipész

régész

tesz

vadász

tavasz

kosz

bősz

túsz

viszik

mészégető

eszem

kászálódik

aszal

osszon

túszunk

kiszédül

művészek

beszámol

halászat
naszád

haszon

hiszek

kiszámít

kiszab

iszom

veszik

leszakít

kúszik

fejszék

egy szék

megszédül

lopsz

nem szép

elszédül

erszény

hússzínű

friss szóda

kalácsszelet

kötszer
ápisz

mész

zenész

merész

lesz

fogász

mamlasz

hossz

lősz

humusz

hiszik

mésszé

teszem

házszám

massza

fosszon

buszunk

déli szél
ügyészek

beszánt

szabászat

kaszál

tavaszon

kiszed

nyiszál

kiszalad

kiszólít

teszik

beszabadul

nyuszi

fejsze

egy szem

megszed

kapsz

nem szed

elszed

persze

kevés szék
vasszög

kavicsszem

metszett

fityisz

vész

csempész

rész

repesz

kalász

kopasz

orosz

szösz

autóbusz

díszít

nézz szét

veszem

rászáll

maszatol

nyoszolya
bambuszunk

régi szék

bűvészek

beszámít

fogászat

kaszáló

kopaszon

pisze

kiszáll

Tisza

viszonyít

messzi

leszab

alkuszik

hajszál

egy száj

megszán

köpsz

nem száll
elszáll

eperszár

véres szem

hess szúnyog

bocsszáj

harmincszor

cisz

egész

csibész

kérész

retesz

lovász

kuvasz

porosz

jössz

kókusz

vízszint

részét

meszelő
rászán

tavasszal

koszol

kaktuszunk

piszék

vegyészek

beszállít

borászat

Naszály

akasszon

díszeleg

iszák

kiszabadít

iszony

veszít

beszalad

alamuszi

hajsza

egy szalag
megszab

tépsz

nem szab

elszalad

vérszag

kisszerű

piros szűr

kapocsszög

hatszor

tenisz

penész

színész

erdész

eresz

toklász

tapasz

rossz

nősz

fókusz
kiszív

vészét

vesszen

gyászát

kamasszal

gonoszok

gyűszű

visszér

színészek

leszárad

hadászat

Hasszán

mamlaszok

szisszen

isszák

issza

kiszól

feszít

leszakad

puszi
hajszol

egy szoba

megszól

babszem

nem szól

elszól

bérszolga

piros száj

varázsszem

bocsszőr

ötször

A szitával szitálunk. - A szél szétfújja a szénát. - Szedegeti a galamb

a szemet. - Száguld a szánkó. - Szandálban szalad a fiú. - A szoknya a
szobában van. - A szövőnő szövetet sző. - A szúnyog nem hagy
szundikálni. - A szünidőben a szüleimmel vagyok.

Szilvia szőlőt eszik a szobában. - Esztike hosszú szoknyában

szaladgál. - Guszti szépen szaval a negyedik osztályban. - A kígyó kúszik-
mászik a szikla szélén. - A halászok a Tiszán halásznak. - Szépen meszelik
a ház falát. - Ősszel szedik a szőlőt. - Szövetből szabja a szabó a szoknyát. -
A lisztet meg szokták szitálni.

Szil szál szalmaszál. - Szuszi-muszi nyuszika. -

Hiszi a piszi. - Eszem iszom szuszogok. - Teszek-veszek motoszkálok. -
Isze-pisze Esztike. - Keszekusza háló. -

Szisszen-szusszan szöszmötöl. - Összevissza szaladok.

A színjátszók egy része nem tud szépen beszélni.

Pöszén beszélnek. Szilvia szeretett szavalni, de rosszul mondta az sz

hangot. Pösze volt. Szomorú volt, hiszen tudta, szépen szavalni pöszén
lehetetlen. Eszerint szegény kénytelen volt beszédtanárral vesződni, hogy sz
hangjai szépek legyenek. Legelőször Szilvia megtanulta a nyelve hegyét
lent a foga alá illeszteni. Szembe hozta a fogait. Sziszegett. Először föl-
fölszaladt a nyelve, de előbb-utóbb megszokta azt, hogy a nyelvét nem
szabad a régi megszokott helyére engedni. Amikor a sziszegőket már jól
ejtette, szótagokat mondtak: sziszészeszászaszoszöszuszü. Eztán jöttek a
szavak: szitakötő, szilvafa, szőlőszem, teniszlabda disznófalka tavaszi szél.
Mondatokat mondtak, amelyekben az sz hang többször szerepelt.
Próbálkoztak szavalattal de hamar észrevették, hogy Szilvia vagy szépen
beszél, de rosszul szaval, vagy szépen szaval, de rosszul beszél. Tovább
kellett sziszegni. Amikor Szilvia már beszélgetve jól ejtette az sz hangot,
újból kezdtek szavalni. Egyszer jól ejtette a sziszegőket, egyszer rosszul, de
már többször jól. Tíz hónapi munkába került, míg kialakultak az sz hangok,
de még aztán tovább kellett figyelni egy darabig, hogy el ne tévessze a
sziszegőket.

Több mint egy év után szűnt a pösze beszéd.

Szép a szemem.

Szép a szájam.

Szép a szoba.

Szép a szőnyeg…

Eszik Szilvia.
Eszik Gusztáv.

Eszik a nyuszi.

Eszik a disznó…

Széket viszek.

Szénát viszek.

Szalmát viszek.

Asztalt viszek…

Szilvát eszem.

Szőlőt eszem.

Tésztát eszem.

Káposztát eszem…

Hosszú szalag.

Hosszú meszelő.

Hosszú vessző.

Hosszú piszkafa…

Köszön a vadász.

Köszön a halász.

Köszön a bűvész.
Köszön a színész…

Szánom bánom, -színe-java, -egy a haszna, -nesze neked, -

bánja a szösz. - sző-fon, tesz-vesz, -székely támad, székely bánja, -tisztelet

a kivételnek, - anyámasszony katonája, -majd felfalja a szemével, -ne szólj
szám nem fáj fejem.

szil-szál-szalmaszál

lengő hinta messze száll

jön a vadász fúj a szél

nyuszi iszkol szalad fél

eszem-iszom dínom-dánom

szőlő szilva van a tálon

ingó-bingó hosszú fűszál

fúvó szélben lepkét hintál

itt a hajnal kél a szellő

száll a légben könnyű felhő

Szilvi hosszút sziszegett, Eszti néni nevetett:

jól van Szilvi, nagyon jó volt, jól szisszentél, messze szólót.

Mondjad: sziszészeszásza,

iszi észé esze ásza.

Jöhetnek a szavak szintén, szépen mondjad, épp úgy mint én: szívem,
székem, szemem, szám, szellő, szőlő, szünet, szán, iszom, eszem,
sziszegek,

teszek, veszek, piszegek,

hosszú szoknya keszkenő

piszkafa meg meszelő.

Szépen szól a Szilvi szája, büszke nagyon a mamája.

A halász a Tiszán halászott, hosszan ült hasztalanul.

Bosszankodott. Hopsz, lesz valami a hálóban. Húzta, húzta, húzta, nem

tudta kiszedni. Jaj-jaj a hal húzta vissza a halászt. Egészen a szigetig úszott
vele. Szegény halász ott kászálódott ki. A hal aztán büszkén mutatta
uszonyaival a keszegeknek: ilyen hosszú halászt fogtam.

Sok szilva.

Sok szék.

Sok szem.

Sok szánkó.

Sok szappan.

Sok szó.

Sok szőlő.
Sok szúnyog.

Sok szülő.

Csupa szív.

Csupa szén.

Csapa szem.

Csupa széj.

Csupa szalag.

Csupa szó.

Csupa szög.

Csupa szú.

Csupa szünet.

Zsuzsi szitál.

Zsuzsi szédül.

Zsuzsi szemtelen.

Zsuzsi számol.

Zsuzsi szalad.

Zsuzsi szól.

Zsuzsi szőke.

Zsuzsi szundít.
Zsuzsi születésnapja.

Színes szivacs.

Széles zászló.

Szeles utca.

Szalagos mackócska.

Szájas kisasszony.

Szomjas cicuska.

Szőnyeges szobácska.

Szűkös csészécske.

A zizi színes.

Zenél a díszdoboz.

Sündisznócska mozog a bozótban.

A faház meszes.

Hízik a disznó.

+zlik a szilvásgombóc.

A szalmazsákban zizeg a szalma.

Finom a mazsolás kalácsszelet.

ILLYÉS GYULA: Mozdony

S-sz, beh

sok súly!

Meg se

mozdul!

Friss szenet, ha

bekapok:

messze,

messze

szaladok,

szaladok…

NEMES NAGY +GNES: Mi van a szobában? (részlet)

A szobában van az asztal,

leterítve szép damaszttal.

A szobában van a szék.

Nem mondom, hogy csodaszép.

FAZEKAS ANNA: Fűrész, fejsze, kalapács

Fűrész fejsze
kalapács, kalapács,

fészert eszkábál az ács.

Fúró vasszög

reszelő, reszelő

dolgozik a szerelő.

Köszöntő anyák napjára (népköltés)

Már megjöttünk ez helyre,

anyánk köszöntésére.

Anyám, légy reménységben,

Köszöntlek egészségben.

Amennyi a zöld fűszál,

égen ahány csillag jár,

májusban a szép virág:

annyi áldás szálljon rád.

GAZDAG ERZSI: Hófarsang

Északi szél, mit csinálsz?

A dudádon mit dudálsz?

- Du-du, mindig ezt fújod.

Azt várom, míg elunod.

Most meg szederfánkra ülsz, s szederfánkon hegedülsz.

Táncra hívod a havat

odakint a fa alatt.

Hófarsang van. Itt a tél.

Azért dudál ez a szél.

Egy szál zenész magában

sípol, dudál a bálban.

TÉNAGY S+NDOR: Bolondos mondóka

Héttőn egy szem makkot leltem, kedden délben földbe tettem, szerdán este
vödröt vettem, csütörtökön megöntöztem,

pénteken csak nézegettem,

szombaton már büszkélkedtem, s akár hiszed,

akár nem:

vasárnap az én tölgyfámról, annak mind a tíz ágáról

száz szem makkot

leszedtem.
BUDA FERENC: Messzi nyargal

Messzi nyargal a zivatar,

elrepül a szelek szárnyán, zeng a mező, pendül a dal, fennen fénylik a

szivárvány.

FEKETE GYULA: Vonatosdi

Pszüh…

pszüh…

-szisszen a pára:

indul a gőzös

nemsokára.

Szuh…

szuh…

-szusszan a mozdony:

áll a bakter

már a poszton.

Klitt…

klatt…

- kattog a váltó:

szabad a pálya!
-lobog a zászló.

Aki velem

nem utazik,

gyalog mehet

Rakamazig…

Csattog a

vas…

hull a szikra

hull…

Hallod-e,

most…

nekiszaba—

dul,…

hogy zakatol?…

Egyre csak

azt…

ziki-zaka—

tolja:

a vas—

utas
potya—

utas…

potya—

utas

a vas—

utas,

jól van néki dolga!

Egy szög miatt (angol gyermekvers)

Egy szög miatt a patkó elveszett, a patkó miatt a ló elveszett, a ló miatt a

lovas elveszett, a lovas miatt a csata elveszett a csata miatt az ország
elveszett -

máskor verd be jól a patkószeget!

(Károlyi Amy átdolgozása)

KOSZTOL+NYI DEZSŐ: A szegény kisgyermek panaszai (részlet)

Este, este…

+rnyak ingnak,

és bezárjuk ajtainkat,

figyelünk a kósza neszre,

egy vonatfütty messze-messze.

És a csend jő.

Alszik a homályos éjbe

künn a csengő.

A díván elbújik félve.

Szundít a karosszék.

+lmos a poros kép.

Alszanak a csengettyűk.

Alszanak már mindenütt.

A játékok, a karikahajtók, a szegény tükör is hallgatag lóg.

Ó, a néma csengettyűk.

Az óránk is félve üt.

Alszik a cicánk s a vén szelindek, föl ne keltsük -csitt -e sok-sok alvót.

Alszanak a régi réz-kilincsek s alszanak a fáradt, barna ajtók.

RADNÓTI MIKLÓS: Éjszaka

Alszik a szív, és alszik a szívben az aggodalom, alszik a pókháló közelében

a légy a falon; csönd van a házban, az éber egér se kapargál, alszik a kert, a
faág, a fatörzsben a harkály, kasban a méh, rózsában a rózsabogár, alszik a
pergő búzaszemekben a nyár; alszik a holdban a láng, hideg érem az égen;
fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.
A három selyp (népmese)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy asszony, s annak három
lánya. Szépek voltak, szelídek, szerények, szemrevalók, de mind a három
olyan pösze volt, mintha csak egy foguk se lett volna. Már itt lett volna a
férjhez menés ideje, de ha megszólaltak, minden legénynek elment tőlük a
kedve. Egyszer egy idegen legény toppant be hozzájuk. Nosza az asszony
mindjárt kávét tesz föl, hogy majd szépen megkínálja vele a legényt, de a
lányoknak megtiltotta, hogy egyetlen szót is szóljanak, beszél majd ő
helyettük is. Hallgattak is szépen, míg el nem kezdett futni a tej. Akkor
aztán a nagyobb elkiáltja magát: Put a té, put a té! A középső meg: Ne folj
te, nem fabad befélni! A legkisebb is megszólal persze: De drága a té,
péndér addák! Nosza elszaladt a legény. Szaladt, szaladt, még a kávét sem
várta meg.

Osztán még most is házasodik, ha eddig meg nem házasodott.

KOSZTOL+NYI DEZSŐ: A szegény kisgyermek panaszai (részlet)

Mostan színes tintákról álmodom.

Legszebb a sárga. Sok-sok levelet e tintával írnék egy kisleánynak, egy

kisleánynak, akit szeretek.

Krikszkrakszokat, japán betűket írnék, s egy kacskaringós, kedves madarat.

És akarok még sok más színű tintát, bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat, és
kellene még sok száz és ezer, és kellene még aztán millió: tréfás-lila, bor-
színű, néma-szürke, szemérmetes, szerelmes, rikító, és kellene szomorú-
viola

és téglabarna és kék is, de halvány, akár a színes kapuablak árnya

augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égő-pirosat, vérszínűt, mint a mérges alkonyat és akkor
írnék, mindig-mindig írnék.

Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal: arany-imát írnék az én anyámnak,

arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.

És el nem unnám, egyre-egyre írnék egy vén toronyba, szünes-szüntelen.

Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.

Kiszínezném vele az életem.

11. C gyakorlatok:

ci

cé

ce

cá

ca

co

cö

cu

cü

ic

éc
ec

ác

ac

oc

öc

uc

üc

ici

écé

ece

ácá

aca

oco

öcö

ucu

ücü

etyci

etycé

etyce
etycá

etyca

etyco

etycö

etycu

etycü

ekci

ekcé

ekce

ekcá

ekca

ekco

ekcö

ekcu

ekcü

elci

elcé

elce

elcá
elca

elco

elcö

elcu

elcü

szici

szécé

szece

szácá

szaca

szoco

szöcö

szucu

szücü

cs-c (9-szer)

csüci

csöcé

csoce
csacá

csáca

cseco

csécö

csicü

csicü

ecs-ci

ecs-cé

ecs-ce

ecs-cá

ecs-ca

ecs-co

ecs-cö

ecs-cu

ecs-cü

esz-ci

esz-cé

esz-ce

esz-cá
esz-ca

esz-co

esz-cö

esz-cu

esz-cü

cím

cián

citrom

címez

cél

cégér

célkitűzés

cement

centenárium

cápa

comb

cucli

cica

cink

cifra
cinkos

cédula

cérna

céklás

centi

ceremónia

cáfol

copf

cuppan

cipő

cinke

cirógat

címzés

cégtábla

célratörő

célzatos

cella

center

cárizmus

coboly
cudar

cimbalom

cipel

ciripel

címszó

célpont

cérnászacskó

céloz

cent

ceruza

cáfolat

col

cukrász

ciklámen

cicoma

cirok

cincogás

cég

célrepülés
cédulázás

Cegléd

cenzúra

cammog

cövek

cukrászda

cikcakk

Cili

címer

címes

céh

cégjelzés

cédrus

Cecília

cenzor

cafrang

cölöp

cukorka

cin
civil

cirka

cicás

céllövő

cédulás

cégéres

Celsius

cezúra

cakkos

Zürich

cumi

vicc

léc

necc

pác

dac

kóc

kötsz

futsz
bíbic

vigéc

vetsz

Vác

Bugac

móc

Regőc

luc

tanítsz

szanitéc

metsz

látsz

adsz

bohóc

teknőc

dúc

slicc

vétsz

hecc
akác

kukac

palóc

befödsz

tudsz

skicc

éc-péc-kapuléc

ec-pec-kimehetsz

rác

akadsz

kanóc

ütsz

strucc

lassítsz

Regéc

ketrec

srác

malac

vadóc
futsz

hazudsz

vadítsz

védsz

jegec

sokác

sápadsz

daróc

hűtsz

kuruc

javítsz

síléc

perec

játssz

tapadsz

tanonc

sütsz

Bucz
Mici

lécét

ecet

fácán

kacat

pocok

döcög

Laci

deci

pici

vécé

metszet

játsszál

vacak

bohócok

pöcök

katica

foci

bicikli
pévécé

becenév

rácáfol

Maca

mócok

teknőcök

boci

Béci

kicipel

ábécé

december

fácános

pacal

kocog

röcögtet

buci

anyuci

icipici

récét
jegeces

pálcát

vacakol

mocorog

röcögök

Ica

hoci

Lici

jércét

neccet

tálcát

kacag

kócos

ötszög

Teca

koccan

megcirógat

lánc

elcammog
kis cica

lesz cím

fércel

megcéloz

tánc

elcipel

kis cél

lesz cég

mérce

megcáfol

sánc

alcím

kis cement

lesz centi

tercel

megcukroz

ránc

polc
kis cár

lesz cápa

arc

lakkcipő

kanca

filc

kis cövek

lesz comb

érc

megcímez

boncol

töltsz

kis cucc

lesz cica

durcás

Cili a cicával játszik. - A cipőbolt cégtábláján cé betű van. - A

cementet Cegléden vettük. - A cápa nagyon nagy állat. - Cammog a medve.
- Finom a libacomb.

- A cövek, a cölöp fából van. - Cumival cuppog a pici baba.

 Cipőt pucol Micike. - Kocog a paci, döcög a hintó. - Laci viccet
mond. - Teca kacag. - Icipici Micike. - Vicik-vacak hitvány kacat. - Diceg-
döcög a koca. - Bice-bóca bocika. - Inci-finci malacka. - Kuc-kuc, ne
köhögj. - Maci Laci tévé maci. - Kacag-kuncog a bohóc.

Cilike picike cicája meghűlt. Hapci, hapci, hapci-ci. Talán picit

hideg volt a tej, vagy éjjel a fal mellett vacogott, ott hideg volt a hely.
Hapci, hapci, hapci-ci. Köhögött a cica, hiába nyalogatta, pucolgatta,
melengette a mamája. Mici cica nem gyógyult meg a picike.

Cilike tejet melegített, egy pici tálba öntötte, egy icike-picike tablettát tett a
tejbe. Két nap múlva a cicuka meggyógyult, nem hallatszott a hapci, hapci,
hapci-ci.

Micike nem tudott tanulni a pici Lacikától, meg a nyávogó pici

cicától. Bejött a mamájuk, cumit adott Lacikának. Lacika elhallgatott, de
Micike picike cicája tovább nyávogott. Micike elvette a cumit a mélyen
alvó Lacikától, odaadta Micu cicának, nyugodtan tanulhatta tovább a
leckéjét.

Pici cica.

Pici cipő.

Pici cinke.

Pici cédula…

Játszik Cili.

Játszik Laci.

Játszik Mici.

Játszik a cica…
Vacak polc.

Vacak cimbalom.

Vacak cipő.

Vacak cégtábla…

Cili hívja cicáját,

icipici cilukáját,

hívogatja: ci-ci-ci,

ci-ci-ci-ci-ci-ci-ci-ci.

Laci játszik a kuckóban

kockával meg macival,

Ica, Vica képet bámul,

a képen egy boci van.

Mondok kilenc állatot,

cé betű van benne,

mondjad velem hibátlanul,

mintha könnyű lenne:

cápa, fácán, boci, paci,

cinege, meg katica,

koca, cinke, pici maci,

mondd utánam Lacika.

Szép cipő.

Szép cégtábla.

Szép Cegléd.

Szép cápa…

Húsz cinke.

Húsz cica.

Húsz cédula.

Húsz centi…

Csendes cincogás.

Csendes ciripelés.

Csendes cuppantás.

Csendes kacagás…

A pákosztos cicácska tejesköcsögöt talált a táIcán, a tálca a polcon volt, -A

koszos koca kilenc malacával a pocsolyában cammogott. -A lusta mackó
téli álmát alussza a kuckójában. - A pettyes katicácska pici fűszálacskán
mászik. - A hatalmas cápa a Csendes-óceánban ficánkol. -A fácánkakas
pompás színes tollaival délcegen lépked. -

Lacika mackóban van, Micike pedig kockás szoknyácskában.

-A kacsacombot ecetes céklával esszük. -Kilencvenkilenc, egy híján száz. -
Az asztalos colstokkal méri a deszkákat, ha polcot szab.

SEBŐK ÉVA: Cinegenóta

A borókaligetben, hol a fák törzse mazsolabarna,

élt egy cinege,

cin-cin-cinege,

szép tolla tarkabarka,

valódi tarkabarka.

A borókaligetben, hol a bokrok zöldek, akár a körte,

szállt az a cinege,

cin-cin-cinege,

röpdösött körbe-körbe,

folyton csak körbe-körbe.

A borókaligetben, hol a gombák kalapja barackos sárga,

gyűjtögetett a

cin-cin-cinege

ezüst dalt ezüst kosárba,

ezüst dalt ezüst kosárba.

TARBAY EDE: Félnótás nóta

Volt egy legény, Cibere,

volt néki egy szekere,

hej, Cibere, Cibere,

hiányzott egy kereke.

Volt egy leány, Dilinkó,

muzsikája tilinkó

nem volt, csak fél kótája, félig szólt a nótája.

Nótáztak és döcögtek,

leszálltak, meg fölültek,

amerre csak kocogtak,

a népek mind kacagtak.

CS+NYI GYÖNGYI: Kéregető

- Plim-plim,.cin-cin! -Picinke citeráját a cinke

kertek alján pengeti,

verkliként nyekergeti.

- Cin-cin! Téli, picinke

kéregető a cinke,

citeráját pengeti,

rezegteti, zengeti.

TAMKÓ SIRATÓ K+ROLY: Óc

Óc,

póc,

galambóc,

fekete gombóc.

Óc,

póc,

babakóc,

fülem mellett

van egy kis póc.

Ecki,

becki,

tengerecki,

Tengerecki Pál!

Icinke-picinke (népmese)
 Volt a világon egy icinke-picinke asszony. Annak az icinke-picinke
asszonynak volt egy icinke-picinke tehene. Azt az icinke-picinke tehenet
megfejte egy icinke-picinke sajtárba.

Abból az icinke-picinke sajtárból azt az icinke-picinke tejet

beleszűrte egy icinke-picinke szűrőn egy icinke-picinke fazékba. Azt az
icinke-picinke fazekat rátette egy icinke-picinke padra, s befedte egy
icinke-picinke fedővel.

Volt annak az icinke-picinke asszonynak egy icinke-picinke cicája.

Az az icinke-picinke cica odament az icinke-picinke fazékhoz, felborította
az icinke-picinke tejet. Ezért nagyon megharagudott az icinke-picinke
asszony. Felkapott egy icinke-picinke nyújtófát, és úgy megütötte vele az
icinke-picinke cicát, hogy mindjárt elszaladt.

Ha az icinke-picinke cica el nem szaladt volna, talán az én icinke-

picinke mesém is tovább tartott volna.

MÓRICZ ZSIGMOND: Iciri-piciri

Ajaj, hol volt

hol nem…

Volt egyszer egy

iciri

piciri

házacska;

ott lakott egy iciri

piciri kis macska.

Volt annak két

iciri

piciri

kis ökre,

rákaptak egy

iciri

piciri

kis tökre.

Csizmát húz az

iciri

piciri

kis macska,

hová lett az

iciri

piciri

barmocska.

Bejárja az

iciri
piciri

kis erdőt,

s nem leli az

iciri

piciri

tekergőt.

Bejárja az

iciri

piciri

kaszálót,

s nem látja az

iciri

piciri

kószálót.

Rátalál egy

iciri

piciri

kis tökre,

bánatában
iciri

picirit

meglökte.

Felfordult az

iciri

piciri

tököcske,

benne a két

iciri

piciri

ökröcske.

Megörült két

iciri

piciri

ökrének:

Vége van az

iciri

piciri

mesének!
12. Z GYAKORLATOK
zi

zé

ze

zá

za

zo

zö

zu

zü

iz

éz

ez

áz

az

oz

öz

uz
üz

izzi

ézzé

ezze

ázzá

azza

ozzo

özzö

uzzu

üzzü

emzi

emzé

emze

emzá

emza

emzo

emzö

emzu

emzü
egzi

egzé

egze

egzá

egza

egzo

egzö

egzu

egzü

elzi

elzé

elze

elzá

elza

elzo

elzö

elzu

elzü
erzi

erzé

erze

erzá

erza

erzo

erzö

erzu

erzü

szizi

szézé

szeze

százá

zsaza

zsozo

szözö

szuzu

szüzü

szicizi
szécézé

szeceze

szécázá

szacaza

szocozo

szöcözö

szucuzu

szücüzü

zsüzi

zsözé

zsoze

zsözá

zsaza

zsázö

zsezo

zsézu

zsizü

edzi

edzé
edze

edzá

edza

edzo

edzö

edzu

edzü

zizi

Zénó

zendül

zálog

zab

zokni

zöld

zuhany

zümmög

zigóta

zéró

zeng
zár

zakó

zokog

zömök

zúg

züllött

zihál

zérus

zebra

zápor

zabla

Zoltán

zönge

zubbony

zűrzavar

zilált

zé betű

zerge

závár
zakatol

Zója

zökken

zuhan

zűr

zizeg

zene

zengés

zárva

zabál

zongora

zöm

zuhog

zümmögés

zivatar

zeke

zenész

zárka

zaj
zord

zörög

zúzmara

züllik

íz

méz

evez

máz

az

hoz

őz

húz

űz

víz

géz

nemez

gáz

gaz

doboz
köz

nyúz

fűz

tíz

kéz

lemez

váz

halmaz

toboz

ötvöz

kalauz

tűz

hízz

nézz

tegez

megaláz

falaz

koboz

győz
blúz

bűz

Aliz

indonéz

felez

magáz

kanalaz

nyomoz

időzz

tunguz

betűz

remíz

réz

nevez

ádáz

Rakamaz

fokoz

főz

grúz
gyűrűz

hízik

nézzék

ezzel

vázát

azzal

ózon

özön

húzzuk

űzzük

izzik

mézzé

vezet

házát

gazzal

hozzon

győzzön

nyúzzuk

tűzünk
tízig

idézés

kezet

lázát

kazal

pózol

főzzön

blúzunk

tűzzük

vizit

elnézés

lemezek

Lázár

bazalt

bozót

özönöl

kalauzunk

güzü
Gizi

mézédes

erezet

rázás

haza

bozont

közön

megkoszorúzzuk

fűzzük

bízik

igézés

rezet

gázálarc

laza

dolgozzon

előzzön

nyúzzuk

betűzzük ki

Lizi
rézzé

rendezzen

fázás

lábazat

rozoga

gőzös

grúzunk

szüzük

izé

mézzel

evezés

váza

lazít

dolgozik

huzat

vizet

hézag

bezár

mázol
azért

Rozi

nyúzza

vízállás

nézzük

bezavar

ázik

vazelin

hozzá

búza

izzad

Gézám

bezörget

fázik

hazám

hozza

dugóhúzó

izom
Rézi

lezuhan

lázít

azóta

mozi

duzzog

kizöldül

lézeng

kezünk

rázúdít

lazán

józan

buzog

ízület

kézzel

mező

rázendít

hazudik

rozzant
húzok

nem zizeg

lagzi

elzengi

nemzet

megzendül

elzárkózik

nem zár

megzápul

elzavar

nem zakatol

megzavar

elzongorázza

nem zokog

legzordabb

felzörög

nem zöld
megzörget

elzúg

nem zúg

megzúzódott

elzüllik

A zizi zizeg. -A zé betű nehéz betű. -Zene zeng.

- Nagy zajjal zakatol a vonat. - Zoltán zokog. -Zúg a zuhany. -A mező zöld.
-A víz eloltja a tüzet. -Az őzike nézegeti magát a vízben. -A kazánban ég a
tűz. -A zümmögő

méhek mézet gyűjtenek. -A ház mellett zöldell a fű.

Izeg-mozog Zolika. -Tűzzel-vízzel vigyázzál. -

Azom-fázom, nem izzadok. -Kézen-közön eltűnt. - Ezzel-azzal-amazzal. -

Zimmeg-zümmög a mező. - Vigyázz, ha jön a vonat!

Az őzike a zöld mezőn legelgetett. Miközben legelt, nézegetett ide-

oda vigyázott, fülelt, nehogy a vadász jöjjön a közelébe. A közeli bozótban
megmozdult valami. Az őz mozdulatlanul állt néhány pillanatig, aztán
felszökkent, tagjait elnyújtva szinte úszott a mező

fölött. A bozótból a vadász odalőtt. Az őzike azonban eltűnt a fák között. A

hegyek zengve visszhangoztak a zajtól. Aztán nem hangzott egyéb, pusztán
a mező

zümmögött halkan.

Zoli vizet hoz.

Zoli mézet hoz.

Zoli hozza a vázát.

Zoli hozza az evezőt…

Zenél Elza.

Zenél Zoltán.

Zenél Lizi.

Zenél Gizi…

Tíz doboz.

Tíz toboz.

Tíz zokni.

Tizennégy ház…

VARGA KATALIN: Gyermekversek

Ez itt a kék kannám.

Ez a violám.

Vízzel töltöm kannámat.

Öntözöm violámat.

Ez itt a kék tálam.

Ez meg a tyúkom.

Vízzel töltöm tálamat.

Itatom a tyúkomat.

Tűz, tűz, tűz!

Ott a tűz !

Eloltanám,

de nem teszem.

Mivé lenne

a két kezem?

Ó mint tűz!

Méz, méz, méz!

Itt a méz !

Üvegtála

teletöltöm,

illatozó

mézzel töltöm.

Itt a méz!

Víz, víz, víz!

Ott a víz !

Túl a mezőn
kéken villan.

Kék vizén a

ladik illan.

Ó kék víz!

Szilvia zizit eszik.

Széna zizeg a kazalban.

Szegeden zene szól.

Százan száz zászlót visznek.

Szabja a zakót a szabó.

Szól a zongora.

Szövőgép zörög a gyárban.

Szúnyog zümmög a szobában

Zsuzsi zenél.

A dézsában víz van.

A mazsola mézízű.

A vizsla belegázolt a vízbe.

Mázsálják a zabot.

A zsebemben zizi van.

Bözsi moziba ment.

Dezső zongorázik.

Zoli és Zsolti a tűző napon pici zsömlécskéket csinálnak vizes homokból. -

Zenélnek, muzsikálnak a széles utcán a fölcicomázott lakodalmasok. -A
tűzoltók sebesen száguldanak a tűzesethez. - Száz meg száz az éppen
kétszáz. -A zsömle zizeg a zacskóban. -Géza és Dezső

hazafutnak a zuhogó esőben. -A vizeskancsó nem mázas edény. -A pici

őzike csetlik-botlik, sehogy sem áll a lábán. -Zakatol a füstös vonat,
sebesen száguld.

VARGA KATALIN: Gyermekversek

Tüzet vittem elejtettem,

tűzbe majdnem beleestem,

tüzes volt a lapátom is,

meggyulladt a kabátom is.

Tűz! Tűz! Tűz!

Ne játssz vele,

lásd, hogy tűz

Vízből mertem, vizet mertem, víztől én is vizes lettem, mert a vízbe

beleestem,

vízre többé nem mehettem.

Víz! Víz! Víz!

Jaj de hideg
 a mély víz!

Házasodik a manó.

Van-e ház itt, eladó?

Nincsen itt más eladó,

csak egy csizma, lakható.

Erdőn, mezőn aki van,

ma még táncolni akar.

Nosza fogjuk a csizmát,

építsük be a tisztást.

LELKES MIKLÓS: Vitorláson

1 x 10 az tíz.

Csobog kéklő víz.

2 x 10 az húsz.

Szellő-csikó húz.

3 x 10 az harminc.

Amíg húz, hát baj nincs.

4 x 10 az negyven.

Csuda jó a kedvem!
5 x 10 az ötven.

A túlsó part ködben.

6 x 10 az hatvan.

Bodri reánk vakkan.

7 x 10 az hetven.

Büszke sirály rebben.

8 x 10 az nyolcvan.

A mentőv hol van?

9 x 10 kilencven.

Ha kell, vízből kimentsen!

10 x 10 az éppen száz.

Vízbe ne ess, kis pajtás!

ILLYÉS GYULA: Munka

Az első megrázó élményem a kerék-abroncsozás lett.

Harapófogókkal ragadták meg a segédek a hatalmas széntűzben izzó
vaskarikát. +gy futottak vele a fakerékhez .Az egyik inas a nagykalapácsot
tartotta, a másik a vödröket. A vaskarikát, amely fehérenizzó állapotban
tágult, a kerékre helyezték. Apám villámgyorsan kezelte a kalapácsot.
Közben vezényelt. A fa tüzet vetett. Odazuhintottak egy félkanna vizet. A
kerék gőzt s füstöt lökött. Újból tűz lobbant. Újra víz.

Aztán az utolsó gőz-bokor is szétlebbent.

Az őzike a zöld mezőn legelgetett. Zizzent a bozót. Az őz odanézett, mi az
a zaj? Valami izeg-mozog a bozótban.

Géza ült ott fényképezőgéppel a kezében. A hiú őz azonnal mozdulatlan

pózba vágta magát.
13. S GYAKORLATOK
s-u

s-ü

s-o

s-ö

s-a

s-á

s-e

s-é

s-i

su

sü

so

sö

sa

sá

se

sé
si

us

üs

os

ös

as

ás

es

és

is

ussu

üssü

osso

össö

assa

ássá

esse

éssé

issi
ut-su

üt-sü

ot-so

öt-sö

at-sa

át-sá

et-se

ét-sé

it-si

ulsu

ülsü

olso

ölsö

alsa

álsá

else

élsé

ilsi

ursu
ürsü

orso

örsö

arsa

ársá

erse

érsé

irsi

uksu

üksü

okso

öksö

aksa

áksá

ekse

éksé

iksi

sz-s (9-szer)
szisü

szésö

szesu

szásü

szasa

szosá

szöse

szusé

szüsi

isz-su

isz-sü

isz-so

isz-sö

isz-sa

isz-sá

isz-se

isz-sé

isz-si

ucs-su
ucs-sü

ucs-so

ucs-sö

ucs-sa

ucs-sá

ucs-se

ucs-sé

ucs-si

ic-su

ic-sü

ic-so

ic-sö

ic-sa

ic-sá

ic-se

ic-sé

ic-si

súly, suba, suttog, suhan, súg, sunyi, súgó, suhint, sugár, súrol, surran,
sudár, súrlódás, súrolókefe, surrog,
sugdolódzás, suhanc, súlyemelés, súlyosbít, súlyzó,

sütemény, sült, süket, süt, sül, sütő, süveg, süllyed, sűrű, sügér, sürgés-
forgás, sürget, sürgöny, sündörög, süketség, sündisznó, sütőkemence,
süllyesztő,

só sólyom, sovány, sonka, sok, soha, sólet, som, sor sorompó, sodrófa,
sógor, sorrend, sorvad, sótartó, soros,

sokszor, sorozat, sorakozás, sorszám, sorsjegy, sósborszesz,

sövény, sőt sötét söprű, söpör, sör, sörény, sömör, söntés, sötétség, söröző,
söröskancsó, sötétzöld,

sajt, saláta, sakál, sakk, salak, satu, savanyú, sapka, sarok, saroglya, sajtár,
sarkantyú, saru, Sarolta, sakkozás, sajátságos, sajtószabadság, sarjadzás,

sál, sámli, sánta, sáv, sámfa, sápadt, sás, sáska, sár, sátor, sárkány, sárga,
sárgarépa, Sári, Sándor, sápadság, sárcipő, sárgabarack, sárgaréz,
Sárospatak,

semmi, segéd, senki, selyem, selejt, seb, segít, seper, selyemhernyó,

semerre, sereg, seregély, serény, sebész, sebláz, segédeszköz,
segédszemélyzet, segítség, séta, sétahajó, sétabot, sétány, sérült, sérteget,
sérv,

síp, sí, siet, sima, simogat, sík, sikál, sikít, sír, sirály, Simontomya, siker,
sikátor, sintér, sivár, sietség, sípszó, sízik, sincs, sípcsont, síléc, sikkaszt,
hús, tus, Etus, mókus, kapus, bús, fuss, koldus, Rókus, trópus, borús, darus,
árus, pszichológus, bacilus,

hűs, üss, kisbetűs, hegedűs, gyűrűs, becsüs,

hatos, kalapos, lakatos, alapos, fokos, okos, dolgos, gyalogos,

aranyos, darabos, akaratos, takaros, traktoros, haragos, kormos,

szalagos, zajos, maszatos, piszkos, mocskos, dacos, csapos,

ötös, ős, öblös, hős, tejfölös, felelős, ijedős, büdös, erős, rögös, vörös,
Kőrös, sörös, pörös, bőröndös, szellős, szöszös, közös, közömbös, szőrös,
göcsörtös, csőrös,

kakas, magas, has, vas, talpas, vajas, havas, kas, farkas, garas, hármas,
bogaras, agyaras, Fogaras, tarajas,

fazekas, hazafias, húszas, harcias, szorgalmas, mocsaras,

ás, lakás, más, bontás, pompás, lopás, vágás, állás, rakás, akarás, vakarás,
takarás, harapás, nyaralás, aratás,

szabás, csapás, csodás, szántás, kaszálás, kúszás, úszás,

leves, les, kedves, hetes, hentes, egyes, begyes, veres, egres, keres, deres,
eres, epres, repes, hitves, csendes, kezes, ecetes, zsebes, cserepes,
zengzetes,

kés, és, bélés, kevés, ülés, üdülés, kiütés, fütyülés, kerítés, terítés, erődítés,
fürdés, gyűrés, tűrés, sűrítés, rés, derítés,
csípés, zizegés, zsindelyezés, szigetelés, bicegés, színezés,

kis, Pilis, Julis, hamis, Maris, kőris, tigris, Boris,

búsul, fussunk, húsunk, kapusunk, logopédusunk, jussunk, oson, kalaposok,

lakatosok, bolondosok, hatosok, kösöntyű, ötvösök, ősök, hősök, kössön,
felelősök, hasam, Kassa, lassan, magasan, tilalmasan, vasal, hasal, ássál,
kását, lássák, állását, hallását, látását, vallását,

mese, Emese, esemény, keselyű, vese, begyesen, késés, vésés, egészség,

készség, vitézség, ügyészség, Misi, kisiklott, kisiet, hamisít, kisimít, visít,
tusa, búsan, fussak, USA, öttusa, gyanúsan, juhsajt, falusi, dúsít, búsít,
gyanúsít, árusít, trópusi, óvatosan, alaposan, mosat, hangosan, okosan,
vasárnap, hasát, magasság, nyakasság, hazafiasság, lassít, hasít magasít,
havasi, vasipar, alkalmasint, ásó, vásott lakások, szántáson, másol, kopások,
ásít fásít megmásít alásimul, rásiklik, rásípol, esély, besétál, tessék, etessél,
vessél, lesérül, véső, később elésöpör, későn, felésöpör, vésők,

elsuttog, felsüvít, felsóhajt, első, belső, elseje, korsó, borsó, harsog, Varsó,
harsány, versek, társít, hárs, mars,

legsudárabb, megsült, legsoványabb, megsajnál, megsegít, 20 sütemény, 20

suba, 20 sonka, 20 sajt, 20 sétabot.

Súg a súgó. -Sütik a süteményt. -Sós a sonka. -

Sötét a sövény. -Savanyú a saláta. -Sárga a sál. -Semmi sem. -Sétabottal

sétálunk. -Síppal sípolunk.

A sikló siklik a sásban. -A süni oson a keskeny ösvényen. -Annuska

mesét olvas. -Tessék sóssütemény. -
Asóval ássák a földet. -A vasalóval vasalnak. - Finom a húsvéti sonka. -
Havas eső esik. -Keskeny a vasúti sín. -

Festékkel festi a kifestőkönyvet a kislány. .-

Mesekönyvből olvassák a mesét. -Fésűvel fésülködnek.

Mese-mese meskete. - Tessék-lássék. - Sebbel-lobbal. - Se lát, se hall. -

Véges végig. -Meg se kottyan. -Idesüss. -

Üsse kő. -Aki nem siet, elkésik. -Ahogy esik, úgy puffan.

-Eső után köpönyeg. -Ami késik, nem múlik. -Végestelen végig. -

Lassabban a testtel. -Oda se neki. -Ez se jó, az se jó. -Ha te úgy, én is úgy.

Annuska és Sanyika keskeny úton sétálgattak.

Melegen sütött a nap. Július volt. A kislány és a kisfiú leültek a hűvösbe

egy fa alá. Sanyi ijedten pattant fel: tüskébe ültem. Nem tüske, nevetett
Annuska: süni. A kis állat félelmes tüskéi, mint hegyes tövisek védték a
sünike testét. Jó lenne magunkkal vinni, mondta Annus.

Hogyisne, meg se lehet fogni, felelte Sanyika, te még nem tudod, milyen
hegyesek a süni tüskéi! Különben siessünk, esni fog! Valóban, pillanatok
alatt sötét felhők gyűltek fölöttük. Helyes, fussunk mondta Annus, és
otthagyva a kis sünit, sebesen futottak fedél alá.

Másnap ismét végigsétáltak az ösvényen. Megint ott volt a kis süni,

de beteg volt. Betették a sünit a táskába, és siettek vele, hogy segíthessenek.
A táskát a konyhába, a sámli mellé tették, és a veteményesbe mentek salátát
tépni a süninek. Lompos kutya beosont a konyhába.

A sámli mellé settenkedett. Gondolta, kilopja a táskából, ami benne van.

Sajtot, sonkát sejtett benne. Óvatosan bedugta a fejét: ki sem tudott
gabalyodni. Táskával a fején vágtatott a veteményesbe.
Széles suba.

Széles sütő.

Széles sonka.

Széles sövény.

Széles sajt.

Széles sál.

Széles selyem.

Széles sétahajó

Széles sítalp.

Vicces süveg.

Vicces sapka.

Vicces sétabot.

Vicces mese.

Kilenc sütemény.

Kilenc sólyom.

Kilenc sakk.

Kilenc sajt.

Kilenc sámfa.

Vizes salak.
Vizes sás.

Vizes sín.

Vizes lakás.

Vizes kés.

Vizes mosóteknő.

Vizes mosogatótál.

Vizes ásó.

Vizes táska.

Zsuzsi csomagjában sajt van.

A zsákban csokoládét hozott a Mikulás.

A dézsában pancsol Annuska.

Zsolti ecsettel fest.

Dezső bácsi mesél

A zsemlét elcsente a kiskutya.

A zsebemben nincsen semmi.

Mazsolás kalácsot sütött Emese.

A vizsla csontot és húst eszik.

Zsóka locsolja a muskátlit.

VARGA KATALIN: Süt a mama

Süt a mama, süt.

Süt a mama, süt.

Sárikának,

Marikának,

süt a mama süt.

Süt a mama, süt.

Süt a mama, süt.

Túrós rétest,

mákos rétest,

süt a mama süt.

Rétest ettem kettőt,

Te is ettél kettőt,

Kis Kelemen

Zakariás

evett tizenkettőt.

DONASZY MAGDA: Itt a kifli

ltt a kifli: ropogós!

Kicsit édes, kicsit sós!

Kakastejjel sütötték:

a kemence meg a pék.

ORB+N OTTÓ: Napkérlelő

Süss ide, süss ide,

édes nap,

addig jó, míg

fényes vagy!

Népi mondóka

Süssünk, süssünk valamit,

azt is megmondom, hogy mit: lisztből legyen kerekes,

töltelékes, jó édes.

Sodorva, tekerve,

túróval bélelve,

csigabiga rétes,

kerekes és édes.

Súlyos suba.
Súlyos sín.

Súlyos vas.

Súlyos ásó…

Keskeny sál.

Keskeny kés.

Keskeny vasút.

Keskeny ösvény…

Vastag sütemény.

Vastag sonka.

Vastag bélés.

Vastag véső…

+sít Annus.

+sít Pista.

+sít Jóska.

+sít Misi…

Sanyi mesél.

Édesanya mesél.

Böske néni mesél.

Jánoska mesél…

Sós a sütemény.

Sós a sonka.

Sós a hús.

Sós a leves…

Süt a nap, süt a nap,

nagyon süt a nap,

Annus, Sanyi sétálnak

a hűs fák alatt.

Esik eső, nem süt a nap,

Annus, Sanyi otthon vannak, okos kislány most nem sétál, otthon ül, vagy
ablakban áll.

Este, este, késő este,

elpihen a baba teste,

álmos a kis Jánoska,

jólesik a vánkoska.

Ess eső hevesen,

nőjön a fű kedvesen,
fényesedjen a faág,

mosolyogjon a világ.

A kis kakas ásott, ásott,

fölásta a fél világot,

sóskát vetett a földbe,

leste, leste megnő-e.

Eső esett, sütött a nap,

nőtt a sóska napok altt,

boldog volt a kis kakas,

tele is lett négy nagy kas.

Süss fel nap,

fényes nap,

a kis libák, hűs fűben,

megfagynak.

TARBAY EDE: Macskazene (részlet)

Síp, síp,

nádsíp

fújd a végit,
felvisít.

DON+SZY MAGDA nyomán: Mókusgondok

-Makkos mókus! Fenn a fán, Mi a bajod kis komám?

-Hej! Egyedem-begyedem,

Tanakodom: mit egyem?

Seje-huja! Lombos ág,

Bekapom a mandulát,

Nekiesem sebesen,

Hej! Egyedem-begyedem.

KORMOS ISTV+N: Mese Vackorról

A csavargás

Volt egy boglyos,

lompos,

loncsos,

és bozontos,

Vackor nevű

kicsi medve,
nem is medve,

csak egy apró,

lompos,

loncsos

és bozontos,

piszén pisze kölyökmackó.

Az volt ám csak nagy csavargó, egész nap járta az erdőt -

hiába kereste anyja,

bömbölt utána apja.

Addig,

addig,

míg elérte,

el az este.

Este,

este,

csöndes este

sötét a távol

a messze

sötét a hegy

és az erdő.
Fenn az égbolt elsötétül,

a kék sötétebbre kékül

sötét dunyha:

száll a felhő.

Fél is ám a kicsi medve,

mert elmosta,

el az este,

elmosta az árkot-bokrot,

amin által

lompos,

loncsos

és bozontos,

piszén pisze kölyökmackó

az otthonát megkeresse.

És bánatában,

vigasztalan búsultában

szíve majdhogy megszakad.

Hát az apja

mit csinál?

Sűrű erdőn csatangolhat,

barlangokban barangolhat,

míg egy fa alatt meglátja, ölbe kapja csöpp fiát:

És apjával akkor

hazasétál Vackor.

Reggel

Másnap reggel

a napocska

sugarát özönnel ontja:

rásüt a kerek világra,

Vackorék hűs barlangjába,

és a barlang

hűvös mélyén

ama alvó

kölyökmackó

híres,

neves,

nevezetes,

piszén pisze xsöpp orrára.

Hanem bizony
kettőt ásít,

óriásit,

s fordul szépen a hasára.

Apja így szól:

Kelj föl, Vackor,

hogyha én elnáspángollak,

istenesen elporollak,

sajogni fog ám a bunda!

Erre Vackor

szökik talpra,

két mancsával elfésüli

kerek kobakján a boglyos,

lompos,

loncsos

és loboncos,

híres,

neves,

nevezetes

nagy bozontját.

Reggelije:
tejeskávé,

kávé mellé

édes málé.

Hívja apja:

induljunk az óvodába.

És elindult akkor

óvodába Vackor.

Hej óvoda

óvoda,

de fényes az ablaka, zsibong a sok gyerek benne;

olyan, mint egy kacsalábon forgó, ékes palota.

KORMOS ISTV+N: A kevély kiskakas

Hol volt,

hol nem volt,

volt egy kevély

kiskakas,

tarka tollas,

tarajas,

piros lábú,
piros csőrű,

begyeskedő

kiskakas.

Ejhaj, csibekas!

Kevély volt a kiskakas.

Ez a kevély

kiskakas,

tarka tollas,

tarajas,

talált egy szem

gyöngyöcskét -

csillogó,

villogó,

kényes,

fényes

gyöngyöcskét.

Ejhaj, csibekas!

Megörült a kiskakas.

Hát a kevély

kiskakas,
tarka tollas,

tarajas,

kitátotta

csőröcskéjét,

s hamm!

bekapta

gyöngyöcskéjét.

Csőriben a

gyöngyöcskével,

kényeskével,

fényeskével,

ide szállt,

oda szállt,

az udvaron

szaladgált

a kis kevély kakaska.

Ejhaj csibekas!

Szaladgált a kiskakas.

Meglátta egy

tyúkocska,
s kérve-kérte:

“Kakaska!

Add ide a

gyöngyöcskét,

hadd játszódjak

kicsinykét.”

De a kevély

kakaska

a gyöngyöcskét

nem adta.

Szaladt,

szaladt

messzire,

gyöngyöcskével

csőribe’,

meg se állt a

Tiszáig,

Tisza szélső

partjáig.

A víz fölé hajolva

mit látott a habokba?

Egy kevély

kiskakast,

tarka tollast,

tarajast,

kényes,

fényes

gyöngyöcske

ragyogott a

csőribe.

Egy garas,

két garas!

Elámult a

kiskakas!

Piros csőrrel

tátogatott,

gyöngyöcskéhez

odakapott.

Mikor csőrét

kitátotta,
gyöngyét vízbe

pottyantotta.

Volt, nincs,

hova lett?

A gyöngyöcske

oda lett!

Kukurikú, csibekas!

Megjárta a kiskakas.

JÓZSEF ATTILA: Tiszta szívvel

Nincsen apám, se anyám,

se istenem, se hazám,

se bölcsőm, se szemfedőm,

se csókom, se szeretőm.

Harmadnapja nem eszek,

se sokat, se keveset.

Húsz esztendőm hatalom,

húsz esztendőm eladom.

Hogyha nem kell senkinek,

hát az ördög veszi meg.

Tiszta szívvel betörök,

ha kell, embert is ölök.

Elfognak és felkötnek,

áldott földdel elfödnek

s halált hozó fű terem

gyönyörű szép szívemen.

ADY ENDRE: Szeretném, ha szeretnének

Sem utódja, sem boldog őse, Sem rokona, sem ismerőse

Nem vagyok senkinek, ,

Nem vagyok senkinek.

Vagyok, mint minden ember: fenség, Észak-fok, titok, idegenség, Lidérces,

messze fény,

Lidérces, messze fény.

De jaj, nem tudok így maradni, szeretném magam megmutatni, Hogy látva
lássanak,

Hogy látva lássanak.

Ezért minden: önkínzás, ének: Szeretném, hogyha szeretnének Slennék
valakié,

Lennék valakié.

ILLYÉS GYULA: Gyermekkorom zivatarai

Az eső, az országos is, illetőleg főleg az, másutt cammogás,

egyhelyt-topogás - lassú helybenfutás, reménytelenül elsárosodó
országutakkal. A hegyi falvakban, ami az én gyermekkoromban még Ozora
is volt, az esők úgy jöttek, mint a lakodalmak. Hirtelenül, mégis
szertartásosan. Mindenkinek dolgot és élményt adva. Éles kezdetük volt,
éles végük, de még azután is rengeteg utóeseményük. Úgy jöttek, mint a
gyorsvonatok. Az égbolt egyik felén még dühöngő fénnyel uralkodik a nap.
A böglyök élesebb csípése, a hangya-karavánok vágtatása jelez ugyan
valami sorsszerű sürgetést, de a kövéren, ritkásan, gyémántos szikrázással
leforgó első csepp olyan, mintha egyben az utolsó volna. Mi ez a
tikácsolás?

Az enyhén-lejtős főutca közepén végehosszatlanul húzódó

bokrokból a delelő tyúk haza iszkol. A bokor-sor megrezzen. Alatta a mély,
a lovasembert elrejteni képes patakágy egyszerre fölhördül. Fehérsörényes
fő emelkedik ki belőle, aztán piszkossárga hosszú test. Örült szörnyek
vágtatnak már, a bokrokat maguk alá gyűrve, a házanként fölállított kis
gyalogjáróhidakat magasbavetve. A magyarázat: kint a felső határ
cukorsüvegként meredő

hegyeiben már húsz perce zuhog a zápor; a rohanva összegyűlt víz

előbb ért ide, mint maga a borulás; ez a falu fölött csak most rántja el a
villámot, majd csörrenti össze a mennydörgés közeli cintányérjait. De
megesik, hogy a szörnyeteg a szabályosan lefolyt eső végén vagy annak
elmúltával tör be; ilyenkor a felhők ellenkező irányban haladtak.
14. CS GYAKORLATOK
csu

csü

cso

csö

csa

csá

cse

csé

csi

ucs

ücs

ocs

öcs

acs

ács

ecs

écs
ics

ucsu

ücsü

ocso

öcsö

acsa

ácsá

ecse

écsé

icsi

urcsu

ürcsü

orcso

örcsö

arcsa

árcsá

ercse

ércsé

ircsi
sucsu

sücsü

socso

söcsö

sacsa

sácsá

secse

sécsé

sicsi

c-cs (9-szer)

as-csu

as-csü

as-cso

as-csö

as-csa

as-csá

as-cse

as-csé

as-csi
ic-csu

ic-csü

ic-cso

ic-csö

ic-csa

ic-csá

ic-cse

ic-csé

ic-csi

cicsü

cécsu

cecso

cácsö

cacsa

cacsá

cöcse

cucsé

cücsi

csuka, csutka, csúnya, csúf, csuma, csúfol, csuha, csupán,

csúcs, csuk, csupa, csuklya, csukló, csuklik, csurran, csúszik,

csupasz, csúz, csúszós, csúzli, csúszás, csúszómászó, csúzda,

csülök, csüng, csücsül, csütörtök, csűr, csűrcsavar, csüng

csomag, csont, csónak, csobog, csoda, csók, csóka, csókol,

csokoládé, csomagol, csodálat, csóvál, Csongrád, csokréta, csorda, csokor,

csorog, Csongor, csoszog, csomóz, Csobánc, csodás, Csóványos,
csomagolás,

csöngő, cső, csönd, csöpög, csökken, Csöpi, csöpp, csőd, csőr, csörög,
csörömpöl, csömör, csöröge, csörgő, csöbör, csősz, csöndes, csöves,
csövezés, csökönyös, csöpögés,

csap, család, csalán, csak, csapat, csal, csajka, csak, csat, csahol, csakhogy,
csalafinta, csalogány, csata, csalfa,

csapás, csalás, csatázás, csatlakozás, csapszék, csapszeg,

csákó, csákány, csábít csámcsog, csáp, csácsog, csángó, császkál, csábítás,

csámcsogás, császár, csárdás, csámpás,

csengő, cseh, csekély, csekk, csel, csepp, cseléd, cserép, cseber, csepereg,
csermely, cserje, cser, cserény,

csempész, csenevész, cselekvés, csengetés, cselédség, csekélység,

cséve, cséplőgép, csépel, csésze, csészealj, cséplés, csiga, csillag, csikó,

csibe, csintalan, csinál, csipog, csíz, csípős, csizmadia, csikós, csillagász,
csilingelés,
papucs, kukucs, fuccs, Inárcs-Kakucs, fűts, hűts, bocs, kapocs, locs-pocs,
Mágocs, öcs, pamacs, makacs, ács, kalapács, fakopács, Lukács, meccs,
bekecs, Pécs, Bécs, mécs, kavics, javíts, indíts, Babits, taníts, lendíts,
kocsonya, locsog, bocsok, locsoló, locsol, köcsög, kacsa, facsavar, acsarog,
facsar, rácsát, kalácsát, ecset, mecset, fecseg, kecses, becses, vétség, bécsi,
kocsi, vacsora, tócsa, loccsan, látcső,

felcsap, elcsábít, felcser, tölcsér, kulcs, váltson, karcsú, Marcsa, Borcsa,

Tercsi, harcsa, vércse, lencse, kancsó, háncs, bogáncs, mancs, narancs,
megcsuklik, megcsókol, megcsap, legcsendesebb, megcsíp, kis csuka, kis
csülök, kis csónak, kis csöngő, kis csap, kis csákó, kis csempe, kis cséve,
kis csikó, vascső, 20 csutka, 20 csóka, 20 csöpp, 20 csikó, rosszcsont.

Csúfolódni csúnya dolog. -A csüggedt ember lecsüggeszti a fejét. -

A csomagban csokoládé van. -Csöng a csöngő. -Csattog a csalogány. -
Cseppen a csepp.-Csépel a cséplőgép. -Csillog a csillag. -A bácsi tolja a
kicsi kocsit. -A kicsi fiú pancsol a tócsában.

Csitteg-csattog. -Csurran-cseppen. -Liccsen-loccsan. -Csip-csepp-

cseppecske.-Csigabiga. -Kicsi kacsa. -Kecske-fecske. -Csip-csip-csóka.-
Encsem-bencsem.

Csúnya csutka.

Csúnya csomag.

Csúnya cső.

Csúnya csat…

Csillogó csöngő.
Csillogó csajka.

Csillogó csap.

Csillogó csillag…

Csinálom a csónakot.

Csinálom a csákányt.

Csinálom a cséplőgépet.

Csinálom a csizmát…

A csacsi csuda igénytelen állat, elég neki a csalán, a bogáncs. Ha

csínján bánunk vele, nem makacskodik, kicsiket lépkedve vidáman üget a
kicsi kocsi előtt, vagy csomaggal a hátán csöndben bandukol. De ha
megmakacsolja magát, csökönyösen megáll, hiába csapkodjuk, vagy
csalogatjuk, el nem indul. A kicsi csacsi nyakába csengőt kötnek. Ott
csetlik-botlik a mamája mellett csilingelve. A tócsákban, csobogó
patakokban megcsodálja csodás füleit, csóválgatja fejecskéjét, belecsobban
a pocsolyába, megcsendül csengője, vidáman szökdécsel tovább.

Itt a kecske,

ott a fecske,

kecske, fecske,

két fejecske.

Kicsi kacsa kacsácska

becsobbant a tócsába,
pancsolt, locsbolt, tocsogott, a tavacska csobogott.

OIvad a jégcsap

csöppen a csepp

csöpög a hólé

csip-csep-csipi-csep

Sok csuka.

Sok csont.

Sok csokoládé.

Sok család…

Szép család.

Szép csapat.

Szép csákó.

Szép csikó…

Pici csónak.

Pici csomg.

Pici cső.

Pici csibe…
 A kecses kecske vidáman szökdécsel az akácos bozótban. -A csinos
köcsögben méz illatozik a polc szélén. -A fecskék a fészek építéséhez
szalmaszálacskákat, zöld fűszálat cipelnek. -Mocskos csészéből még a
macska sem issza meg a tejecskét. -A kocsis az anyakanca mellett szoktatja
a kocsihoz a pici csikót. -A száncsengő kedvesen csilingel szánkózás
közben a diccenő-döccenő úton.

VÉGH GYÖRGY: Dalocska

Legszebb város Piripócs,

ott lakik egy medvebocs:

piripócsi medvebocs.

Ha nem volna Piripócs,

nem lenne a medvebocs:

piripócsi medvebocs!

Csip-csip csóka (népköltés)

Csip-csip csóka

vak varjúcska,

jó volt-e a

kisfiúcska?

Ha jó volt a

kisfiúcska,
ne csípd meg őt,

vak varjúcska!

TÓTFALUSI ISTV+N: Soroló

Jégcsap,csepegő,

füsti fecske, csevegő,

csigabiga, csoszogó,

kicsi kacsa, totyogó.

Csicsijja (népköltés)

Csijja, csicsijja,

álmos a baba,

aludj, kicsikém,

csijja, kiscsibém.

KÉPES GÉZA: Jancsika meg a libák

Ihol baktat a csacsi,

hátán ül a kis Jancsi.

Papírcsákó a fején,

azért olyan nagylegény.

Odafutnak a libák,

csapnak is nagy galibát:

csacsi orrát csipkedik,

Jancsi lábát tépkedik.

Bőg a csacsi, rúgkapál,

Jancsi vadul kiabál.

Sír Jancsika, könnye hull, leszállott a csacsirul.

A csákója leesett,

a kardja meg elveszett.

A csacsira nem ül már,

ezután csak gyalog jár.

DAR+ZS ENDRE: Csupa sár

Most az utca

Csupa sár, csupa sár,

Sári néni

Kiabál, kiabál.
“Hallottad-e

Te macska, te macska,

Vigyázzál

A talpadra, talpadra.”

+m a macska,

Hiába, hiába:

Beugrott a

Szobába, szobába.

Sári néni

Kiabál, kiabál:

“juj a szobám

Csupa sár, csupa sár.”

VARGA KATALIN: Cirmos és Csóri

Cirmos cica s Csóri csóka

csütörtökön este,

csendben osont a pincénkbe; egy kis egérlesre.

Csóri mondta: -Csak csendben!

Cirmos mondta: -Cikcakkban!

csörrent a kulcs, nyílt a pince, s a két barát ámult.

Csodálatos, jó lakoma

volt mi elé tárult.

Csóri mondta: -Csak csendben!

Cirmos mondta: -Cikcakkban!

-Cirmos, nézd, egy csupor tejfel! -

súgta Csóri csóka.

-Csurratott méz az üvegben s jó bor a hordóba!

Csóri mondta: -Csak csendben!

Cirmos mondta: -Cikcakkban!

Csórikám, e kerek sajtot -

súgta a kis macska -

kóstoljuk meg. Csípj belőle, ne hagyd itt, te csacska!

Csóri mondta: -Csak csendben!

Cirmos mondta: -Cikcakkban!

Csupor tejfelt mind kinyalták, a mézet befalták,

s nagyapó kis bicskájával

a sajtot felvágták.

Csóri mondta: -Csak csendben!

 Cirmos mondta: -Cikcakkban!

Csakhamar a hordók mellett csücsült Xsóri csóka.

- Csapoljuk meg, kedves macskám, ez lesz ám a móka!

Csóri mondta: - Csak csapra!

Cirmos mondta: - Csurrantva!

Csapra verték, kicsurgatták bizony mind a hármat,

mind megitták, táncra keltek, csűrdöngölőt jártak.

Csóri mondta: - Csak csendben!

Cirmos mondta: - Cikcakkban!

Csattant a zár, s Cili néném futott le a zajra,

csihi-puhi a seprűvel

mindkettőt elrakta.

Csórit verte csak csendben, Cirmost verte cikcakkban!

Csend lett végre a pincénkben, nem szólt már a nóta.

Csapzott hátát nyalogatta

cica s szegény csóka.

Csóri súgta: - Csak csendben!

Cirmos mondta: - Cikcakkban!

VARGA KATALIN: Mosó Masa mosodája

Mosó Masa a szorgos medve egy nagy táblára piros betűket festett:
MINDEN MOCSKOS BUND+T TISZTARA MOS MOSÓ

MASA.

-Ez lesz csak igazi mulatság! -rikkantott a csuklyás majom. -

Segítsek?

-Van már segítségem -felelte Masa. Előkerült Mosó Masa kis öccse,
Misu is.

-Gyűjts rőzsét -reccsent a sok ág.

-Mit segítsek még?

-Gyújts tüzet a katlan alá! Segíts a dézsába vizet önteni! Készíts

kötelet is! Feszítsük ki két fa közé!

Miközben Masa és Misu sürgött-forgott, egymás után megérkeztek a

megrendelők.

Elsőnek a kényes hermelin érkezett: -Tisztíts ki, kérlek.

Loccsant a víz, habzott a szappan. Megérkezett a fekete medve:

-Tisztíts ki engem is, kedves rokon!

A kedves rokon másfél óráig csutakolta a medvét. Hanem ahogy feltette a

kötélre száradni, az egyik fa nagyot reccsent, és az összes kimosott állat
letoccsant a fűre.

Hű micsoda kavarodás támadt. A zergére ráesett a csíkos tapírkölyök. A

róka a puma alatt nyögdécselt.
 -Ez ám az igazi mulatság! -rikkantott a csuklyás majom, s
jókedvűen tocsogott a kidűlt vízben.

-Kezdhetjük előlről az egészet! -sóhajtott Mosó Misu.

-Készíts, Misu, új fürdőt a vendégeknek!

15, ZS GYAKORLATOK

zsu

zsü

zso

zsö

zsa

zsá

zse

zsé

zsi

uzs

üzs

ozs

özs

azs
ázs

ezs

ézs

izs

uzsu

üzsü

ozso

özsö

azsa

ázsá

ezse

ézsé

izsi

ulzsu

ülzsü

olzso

ölzsö

alzsa

álzsá

elzse
élzsé

ilzsi

urzsu

ürzsü

orzso

örzsö

arzsa

árzsá

erzse

érzsé

irzsi

uvzsu

üczsü

ovzso

övzsö

avzsa

ávzsá

evzse

évzsé

ivzsi
ugzsu

ügzsü

ogzso

ögzsö

agzsa

ágzsá

egzse

égzsé

igzsi

suzsu

süzsü

sozso

sözsö

sazsa

sázsá

sezse

sézsé

sizsi

sucsuzsu
sücsüzsü

socsozso

söcsözsö

sacsazsa

sácsázsá

secsezse

sécsézsé

sicsizsi

zizsü

zézsu

zezso

zázsö

zazsa

zozsá

zözse

zuzsé

zizsi

udzsu

üdzsü

odzso
ödzsö

adzsa

ádzsá

edzse

édzsé

idzsi

zsúp, Zsuzsi, zsúfolt, zsugori, zsugorodik, zsupsz, Zsófia, zsold, zsombék,

zsolozsma, zsömle, zsöllye, zsalu, zsakett, zsarnok, zsarol, zsarnokság,
zsaluzás, zsák, zsálya, zsámoly, zsákbamacska, Zsámbék, zseb, zsebkendő,
zsemle, zsenge, zseni, zsibbadt, zsibong, zsilett, zsindely, zsivaj, zsivány,
zsír, zsinór, zsiger, zsiráf, zsiradék, zsibáru,

gúzs, rúzs, rozs, darázs, Balázs, garázs,

uzsonna, guzsaly, Dózsa, mozsár, rózsa, Bözsi, mazsola, lazsál, Gazsi,

mázsa, +zsia, Rezső, dézsa, pizsama, hátizsák, Izsák, muzsika, pázsit,
pezseg, Pozsony,

morzsa, morzsol, Erzsi, torzsa, Börzsöny, horzsol, dörzsöl,

törzs, perzsel, Berzsenyi, torzsalkodik, bőrzsák.

Zsuzsanna babáját Zsuzsinak hívják. -A zsoldos katonák zsoldot

kapnak. -A zsalu fából van.-A zsákot a zsámoly mellé tették. -A zsebemben
zsebkés van. -

Zsibonganak a tanulók a zsibongóban.

 A pizsama zsebében zsebkendő van. -A zsákban mazsola van. -
Balázs uzsonnája vajas zsömle.-Zsipp-zsupp.

-Kis zsák, nagy zsák, hátizsák. -Zsákbamacskát ne vegyél!

-Muzsikál a Zsuzsika. -Zsong a méh a pázsiton.

Zsuzsi, Józsi Dezső Gazsi Bözsi és kis Balázs hátizsákkal a hátukon

elindultak a hegyekbe. Mentek mendegélték a pázsiton, hát egy nagy vizsla
toppant eléjük. Zsuzsi és Józsi nem ijedt meg, de Dezső, Gazsi és Bözsike
ijedtükben elfutottak, a vizsla meg utánuk. Kis Balázs lekapta a hátizsákját,
és elővett egy sonkás zsemlét, a vizsla elé dobta. A zsivány vizsla abban a
pillanatban békében hagyta Dezsőt, Gazsit, Bözsikét, és fölkapva a finom
uzsonnát elinalt. Látjátok, mondta Józsika, ha féltek a kutyától, meg kell
állni, aki elfut, annak a kutya utánaveti magát. A ti butaságotok miatt
odalett kis Balázs uzsonnája. Odaadom Balázsnak a sonkás zsemlémet,
mondta bűnbánóan Gazsi, én pedig mazsolát adok a zsebemből, toldotta
meg Bözsike, és vidáman folytatták útjukat.

Zsolti muzsikál.

Zsolti lazsál.

Zsolti zsákol…

A dézsában pizsama van.

A dézsában zsebkendő van.

A dézsában hátizsák van…

1 zsák zsömle.

1 zsák mazsola.

1 zsák zsebkendő…
Zsuzsika, Zsuzsika

kell-e a muzsika:

Nem kell a muzsika,

kiáltja Zsuzsika.

Fusson Józsi, fusson Rózsi, Gazsi, Bazsi, Zsuzsóka,

vajas kalács mazsolával, itt a finom uzsonna!

Sok zsák.

Sok zsebkendő.

Sok mazsola.

Sok pizsama…

Csíkos zsalu.

Csíkos zsák.

Csíkos zsebkendő.

Csíkos pizsama…

Zöld zsombék.

Zöld zsálya.

Zöld pázsit.
Zöld hátizsák…

A dézsában habzik a szappanos víz, mossák a zsebkendőket. - Pici

cseppek csillognak a most öntözött pázsiton. -Zsonganak, zsibonganak a
méhecskék a kasban, féltik a mézet. -A zsúpfedeles házikó könnyen tüzet
fog, vigyázni kell! -Az ételes dobozt a hátizsákba teszik, a vizet meg a
kulacsba. -Pici kacsák úszkálnak a zsombékos vízben.

Zsipp, zsupp (népköltés)

Zsipp, zsupp kenderzsupp,

ha megázik, kidobjuk, -zsupsz.

VIDOR MIKLÓS: Szalonnapirítás

Szedd a rőzsét halomba,

halomba,

úgy sül meg a szalonna,

szalonna!

Pattog a tűz, ficánkol,

ficánkol,

szalonna sül parázson, parázson!

A muzsikus macska (angol gyerekvers)

A muzsikus macska

kertünkbe szaladt,

Két duda nyekergett

a hóna alatt.

Dönö-dön a nóta,

nála sose más,

lakodalmat ül ma

egér és darázs.

Fújd, cica, fújd,

járd, kis egér

pördülj, darázs, fordulj,

hogyha táncra kér.

(Tótfalusi István ford.)

Cini-cini muzsika (népköltés)

Cini-cini muzsika,

táncol a kis Zsuzsika,

jobbra dül, meg balra dül, cigánykoma hegedül.

Virág Erzsi (népköltés)

Láttál-e már valaha

Csipkebokor-rózsát,

Csipkebokor-rózsa közt

Két szál majoránnát?

Az egyik majoránna

Mintha Erzsi lenne,

A másik majoránna

Mintha István lenne.

Nézd, mama… (francia népköltés)

Nézd, mama,

megy a zsiki-zsiki-zsiki,

megy a zsuku-zsuku-zsuku,

megy a masina.

Én vagyok a masiniszta,

megy a zsiki-zsiki-zsiki,

megy a zsuku-zsuku-zsuku,

megy a masina.

(Weöres Sándor ford.)

TARBAY EDE: Réges-régi vadászének

Parázs pattog, szikra táncol, füst fut a csillagos égre, nyárson vad sül, zsírja
lángol, dalol a sátrak népe.

FAZEKAS L+SZLÓ: A rózsa

A rózsa, rózsa fénylik estelig, és illatával a kert megtelik.

Ha szárnyra, szárnyra kap az éjszaka, emlékké lesz a rózsa illata.

A zsák

A zsák szállításra és tárolásra való. Zsákban szállítják a lisztet és a

burgonyát, de zsákban tartják a cementet is. Régebben a zsákok
zsákvászonból voltak, újabban elterjedtek a műanyagzsákok is. A turisták
hátizsákot és kenyérzsákot (vagy oldalzsákot) használnak.

Egy nagyméretű zsákba közel egy mázsa liszt fér, a cementzsákok

félmázsásak.

A mozsár

A régi háziasszonyok mozsarakban törték a diót, a borsot, s olykor a

cukrot is. A mozsarak többnyire rézből készültek, de voltak vasmozsarak is.
A mozsárban a mozsártörővel mindent apró morzsákra lehetett törni. A
szépen kitisztított mozsarak ma már csak díszei a konyhának.

A dézsa
 A dézsa víztároló edény. A dézsát fából készítik, és vassal
abroncsolják. Faluhelyen gyakran dézsát tesznek ki a gyerekeknek
pancsolásra. A tűző napon ilyenkor vidáman zsivajognak a Zsuzsik, Erzsik,
Zsoltikák a dézsa körül.

A zsámoly

Ritkán használjuk ezt a szót: zsámoly. Gyakrabban mondunk a

zsámoly helyett sámlit. A kis zsámoly nemegyszer kerek és inkább a
lábunkat tesszük rá, nemigen szoktunk a zsámolyon ülni. A papok gyakran
imazsámolyra térdepelnek, s azon imádkoznak.

A zsinór

A zsinórt sodorják. Zsinórt használnak a függönyökhöz, zsinórral

kötik meg a díszes zsákocskákat, zsinórral díszítik a zsinóros ruhát. A
zsinórok színesek., sokszor fényesek, olykor aranyozottak.

A mázsa

A mázsa többjelentésű szó. Jelent súlymértéket: száz kiló egy

mázsa, és jelent mérlegfajlát is; a több mázsát mérni tudó óriásmérleget
mázsának hívjuk. A hízott disznókat kisebb mázsán, a teherautó-rakományt
nagyobb mázsán mázsálják.
16. ISMÉTLŐ GYAKORLATOK

sziszészeszászaszoszöszuszü, sziszészeszászaszoszöszuszü,…

cicécecácacocöcucü,

cicécecácacocöcucü,…

zizézezázazozözuzü,

zizézezázazozözuzü,…

susüsosösasásesési,

susüsosösasásesési,…

csucsücsocsöcsacsácsecsécsi, csucsücsocsöcsacsácsecsécsi,…

zsuzsüzsozsözsazsázsezsézsi, zsuzsüzsozsözsazsázsezsézsi,…

szicizi

szécézé

szeceze

szácázá

szacaza

szocozo

szöcözö
szucuzu

szücüzü

sücsüzsü

sucsuzsu

söcsözsö

socsozso

sacsazsa

sácsázsá

secsezse

sécsézsé

sicsizsi

szív

szék

szem

száj

szalag

szóda

szőlő

szúnyog
cím

cél

cent

cammog

comb

cövek

cumi

Zürich

zizi

zéró

zene

zár

zab

Zoli

zöld

zuhany

visz

mész

vesz

ász
kamasz

rossz

ősz

húsz

vicc

léc

vetsz

Vác

adsz

móc

kötsz

ütsz

víz

méz

evez

ház

az

hoz

őz

húz
iszik

készétel

eszem

másszál

kasza

oszol

köszön

úszunk

Mici

lécét

ecet

fácán

kacat

kocog

döcög

uccu

izzik

nézzék

ezzel

ázzál
azzal

hozzon

özön

húzzuk

Mit sütsz

kis szűcs?

Tán sós húst sütsz,

kis szűcs?

Kilenc

öles

köles

kazal.

százhuszonegy-kilenc

kilencszázkilencvenegy-kilenc tízezeregy-kilenc

ezerkilencszázhúsz-kilenc

VARGA KATALIN: Ezt, azt, meg amazt…

Ezt a szoknyát készítettem.

Látod? Szépen kihímeztem.

Cérna végét megcsomóztam,

s itt a szélén körbehúztam.

Tűbe új cérnát befűztem,

szoknyaalját jól feltűztem.

Szívem mégis marja a bú,

mert a szoknya így is hosszú.

Ezt, azt meg amazt,

vágj le róla egy araszt!

Azt az asztalt idetettem.

Ezt a kisteknőt rátettem.

Babaruhám beáztattam,

végig jól beszappanoztam.

Elszaladtam, visszatértem.

Hol van a víz? - nagyot néztem!

Teknőben cseppet sem leltem, kifolyt, mire felfedeztem.

Azt, ezt meg emezt,

ez a teknő már nem ereszt!

WEÖRES S+NDOR: Rongyszőnyeg (részlet)

147.
Keskeny út,

Széles út,

Kettő közt egy csorba kút.

Ha benézel, jól vigyázz,

Rése száz és odva száz,

Ha sokáig kandikálsz,

Virradóra megtalálsz.

Kis dió,

Nagy dió,

Kettő közt egy mogyoró.

Épült benn egy cifra ház,

Terme száz és tornya száz, Ha sokáig benne jársz,

Esztendőre megtalálsz.

WEÖRES S+NDOR: Magyar etüdök (részlet) 43

Megy a kocsi, fut a kocsi: Patkó dobogás.

Megy a vonat, fut a vonat: Zúgó robogás.

Vajon hova fut a kocsi?

 Három falun át!

Vajon hova fut a vonat?

Völgyön, hegyen át!

Zim, zim, megy a gép, megy a gép, Fut a sinen a kerék,

Forog a kerék.

Zum. Zum, nagy az út, nagy az út, Fekete az alagút,

A masina fut.

WEÖRES S+NDOR: Csalóka Péter (részlet)

Megy az úton a katona,

zúg a vihar, fuj a szél,

zúg-búg, fuj a szél,

a katona sose fél.

Hogyha támad az ellenség,

gonoszoknak odavág,

dirr-durr, odavág,

sose bántsák a hazát.

KOSZTOLANYI DEZSâ: Akarsz-e játszani

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni, gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni, borból-vízből mértékkel tölteni, gyöngyöt
dobálni, semminek örülni, sóhajtva rossz ruhákat ölteni?

Akarsz-e játszani mindent, mi élet, havas telet és hosszu-hosszu őszt, lehet-

e némán teát inni véled, rubin-teát és sárga páragőzt?

Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni, hallgatni hosszan, néha-néha félni, hogy
a körúton járkál a november, az utcaseprő, szegény, beteg ember, ki
fütyürész az ablakunk alatt?

Akarsz játszani kígyót, madarat, hosszú utazást, vonatot, hajót, karácsonyt,

álmot, mindenféle jót?

Akarsz játszani boldog szeretőt, színlelni sírást, cifra temetőt?

Akarsz-e élni, élni mindörökkön, játékban élni, mely valóra vált?

Virágok közt feküdni lenn a földön, s akarsz, akarsz-e játszani halált?

17. R GYAKORLATOK
drá

dra

dre

dro

drö

dré

dru

drü

dri

srá

sra

sre

sro

srö

sré

sru

srü
sri

árrá

arra

erre

orro

örrö

érré

urru

ürrü

irri

rák, ránt, ráz, rág, ráma, rája, rács, Rába, rak, rab, rag, ragad, razzia, rajkó,
rabló, ragya, rend, reggel, rejt, rebben, repül, repülő, rest, regény, ront,
robot, robog, rokkant, rohan, rozs, rossz, romlik, rózsa,

rövid, röhög, röntgen, rőzse, römi, röstell, rönk, rög, régi, rékli, rét, rém,
rémes, révész, rév, réz, rúg, ,rum, ruha, rúzs, rúd, Rudi, rusnya, rugó, rügy,
rüh, rühös, rüszt, rühell, rühatta, rühes, rücskös, rím, rigó, rizs, rikkant,
ringló, rivalda, ritka, ripacs, vár, jár, sár, gyár, bár, zár, kár, tanár, var, kar,
akar, hamar, tar, zavar, hadar, badar, ver, mer, eper, jer, hever, kever, teper,
veder, kor, tor, sor, gyomor, kóbor, szobor, fodor, bőr, szőr, sömör, vödör,
ökör, gyötör, gyönyör, mér, bér, kér, vér, gyér, egér, fehér, kenyér, úr, búr,
húr, szúr, gyúr, hadúr, kandúr, űr, zűr, tűr, kűr, gyűr, manikűr, pedikűr,
Walkűr, ír, hír, kefír, papír, tapír, szatír, manír, sárrá, várrá, gyárrá, zárrá,
cárrá, tanárrá, járrá, párrá,

arra, varrat, karra, Navarra, udvarra, amarra, magyarra, csavarra,

erre, merre, vederre, emerre, mederre, eperre, perre, Egerre,

orrom, borról, torról, mórról, korról, gyomorról, sorról, porról,

Győrről, bőrről, tőrről, csőrről, körről, vödörről, Gömörről, ökörről,

vérré, dérré, térré, ledérré, kövérré, vezérré, egérré, fehérré,

járás, zárás, várás, kárász, párás, bárány, párák, gyárát,

arat, garat, nyarat, akarat, madarat, szamarat, sarat, agarat,

keret, teret, szeret, szerelem, terelem, eret, kerevet, egeret,

torok, sorok, korok, mórok, porok, dórok, korog, tőrök, török, körök, görög,
sörök, pörök, zörög, csörög, kérés, bérét, vérét, vezérét, testvérét, mérés,
letérés, érés,

urunk, túrunk, fúrunk, gyúrunk, szúrunk, húrunk, gurul, zsúrunk,

ürü, gyűrű, tűrünk, szűrünk, zűrünk, gyűrünk, ürügy, ürül,

pirít, virít, kirí, mirigy, irigy, Iringó, Irinyi, írisz,

várat, járat, gyárat, zárat, varázs, parázs, darázs, báró, járó, káró, záró,
korán, borát, torát, várunk, járunk, kárunk, zárunk, búrát, kúrát, túrán, virág,
bírák, sírás, király, máris, szárít, Párizs, sirat, kirak, irat, virrad, Maris,
tarisznya, karika, bíró, síró, író, nyíró, Boris, borít, nyomorít, írunk, sírunk,
bírunk, nyírunk, muris, turista, Gyuri,

drága, dráma, dragonyos, drapp, drót, drogéria, drukk, trafik, traccsol, trón,
tréfa, tréner, trubadúr, trikó, srác, sramli, sróf, másra, hasra, ősre, húsra,
próba, prés, apród, epret, talpra, képre, kaprot, megrág, megrak, megremeg,
megró, megrövidít, megrémít, megrúg,

elrág, elrak, elrepít, elront, elrökönyödik, elrémül, elrúg,

Rágom a rágógumit.

Rabol a rabló.

Rendezkedik a rendőr.

Rohan a robogó.

Rövid a rönk.

Rémes a rém.

Rúg a rugó.

A rüh rühességet okoz.

Rikkant a rigó.

Drága a drágakő.

Tréfás traktoros.

Srófol a srác.

Présel a prés.

Arra a karra.

Erre a perre.

sorról sorra.

Sörről borra.

Körről körre.
 Korán reggel harmatos gyepre heveredtem. - Ráront a török a
görögre. -Gyorsan forog a kerek korong. -

Februárban gyakran korog a róka gyomra. -A párom várva várom. - Hurrá

itt a nyár! - Forog a körhinta, röpülnek a gyerekek. - Forrón jó a forralt bor.
-Pörről pörre, bajról bajra. -Pergő nyelvvel ropogtatjuk az erret.

WEÖRES S+NDOR: Magyar etüdök (részlet)

105.
Három görbe legényke, róka rege róka, tojást lopott ebédre, róka rege róka,
lett belőle rántotta, róka rege róka, a kutya lerántotta, róka rege róka.

Egyik szidta gazdáját, róka rege róka, másik meg a fajtáját, róka rege róka,
harmadik az ükapját, róka rege róka, hozzá vágta kalapját, róka rege róka.

Ritka búza, ritka árpa, ritka rozs, Ritka kislány, aki takaros.

(népdal)

Répa, retek, mogyoró, korán reggel ritkán rikkant a rigó.

Görbe bögre, sárga bögre.

Jó nyár jár rája.

Kerek utca szegelet

Jártam arra eleget

Ha még egyszer ott járok

A rózsámra találok

(népdal)

JÓZSEF ATTILA: Regös ének

Komororrú bikát fejtem,

rege, róka, rejtem,

sorsot nézni bikatejben,

rege, róka, rejtem.

Hét csöböröm jó vasában,

rege, róka, rejtem,

lobot vetött habosában,

rege, róka, rejtem.

Lángos csöbörim befödni,

rege, róka, rejtem,

szertefuttam rózsaszedni,

rege, róka, rejtem.

Nép rozsa ring a rózsában, rege, róka, ejtem,

kasznár szíve káposztában, rege, róka, ejtem.

Keni urát oly kenőccsel,

rege, róka, ejtem,

fizeti a népet lőccsel,

rege, róka, ejtem.

Váljon szénájuk szalmává,

rege, róka, ejtem,

tányér tészta piócává,

rege, róka, ejtem.

Láng legyen kecskéjük szarva, rege, róka, ejtem,

böködjön a paplanukba!

Rege, róka, ejtem.

18. TAMKÓ SIRATÓ K+ROLY: Országjárás

ELINDULTUNK

Balátára malátáért,

Galántára palántáért,

Rabirázra paprikáért,

Soroksárra salátáért,

Mocsoládra kocsonyáért,

Kocsonyádra mazsoláért,

Cserenyésre cseresznyéért, Szerencs-érre szerencséért, Pécelre mézért

Mézeskútra pénzért.

JÖTTÜNK-MENTÜNK

Nagylaposon -hegyesen,
Homoródon -begyesen,

Hétrongyoson -feszesen,

Lassú-réten -sebesen.

BE IS ÉRTÜNK

Verebesre -seregestül,

Seregesre -verebestül,

Fenekesre fenekestül,

Csolnakosra csolnakon,

Lovas-szirtre jó lovon,

Szombathelyre szombaton,

Hangosvölgybe -daltalan,

Dalos-zúgba -hangtalan,

Zajgóvárra -zajtalan,

Szomjúhelyre szomjasan,

Gyopárosra párosan,

Boldogkőre, Bársonyosra

bársonyban és boldogan!
19. CSUK+S ISTV+N: Gilice-síp

Gyalókára gyalog mentünk,

Vencsellőre elcsellengtünk, Görgetegen átgörögtünk,

Tiszasülyön elsüllyedtünk

Gyónon gyóntunk,

Nyőgéren nyögtünk,

Dadon dadogtunk,

Bujon bújtunk,

Duzson dúskáltunk,

Dőrön dörmögtünk,

Acsán acsarogtunk,

-szemünk, szánk tátva,

így értünk Tátra

s bedugtak, mert nem köszöntünk, Zsákán egy zsákba.

Bicsérden a bicsérdisták

ránkolvasták a bűnlistát.

Mecsekszakálra mekegve

kecskepatákon mentünk be,

sem aranyért, sem bagóért

nem tatáltunk egy jó bordélyt

Orfűn fű nőtt az orrunkból, kaszát fentek irgalomból.

Sósvertikén vertikális

cíncsatorrna, menny-kanális, lüktető, nagy isten-erek

kint a ház falán függenek.

+sványrárón a föld alatt

nyihognak az ásványlovak,

- szemük éjjel fölparázslik -

egy sem pókos, egy sem sántít.

Gigén eékérték gigánkat,

s rajt egy búsat trombitáltak, aki hallotta gigánkat,

szeme lassan könnybe lábadt.

Kömlőn tömlőbe,

Süttőn sütőbe,

Ölbőn bő ölbe,

Kámon kámzsába,
Bödén bödönbe,

Zsibriken ibrikbe,

Pátrohán potrohába,

Penyigén

zöldültünk vén venyigén.

Bősárkányon szappannal

mosdik a szárnyas, körmös hal, míg az apja kövéren

szunyókál a főtéren

s rámordul: “Még ezer év,

s igen híres lesz e név!”

Etesen etessél,

Pátyon pátyoljál,

Imolán szeressél.

Ukkon egy mukkot,

Kosdon egy kost,

Küngösön egy inget,

Epölön kölest,

Látrányon kátrányt,
Uppogon puttonyt,

Méhkeréken lépes mézet,

Apcon, Pencen szövőszéket.

A horizonton gurul Görömböly, álmod pinceajtaján dörömbölj!

20. TARJ+N IZA: Ungon-berken

Inárcs-Kakucs, Kehida

kehes lett a kis gida!

Neszele legelőjén eszel-e?

Ne szeleskedj, nesze te!…

Menjünk tovább, vándorútra, gyógyírt keresni a bajra!

Messze vagyunk Váradoktól

pedig ott már vár a doktor.

Sárvár, Váradok,

addig el is fáradok,

Maglócán megpihenünk,

Mártélyon kvártélyra lelünk.

Écs, Csécs, Vámospércs,

Encsen, Pécsen ég a mécs…

Hejőbába! Hol a tejet fejő bába?!

Elment Perbálba, perdülni a bálba.

Ilocskán Ilonka csacskán

tejet loccsant ócska rocskán.

Eszterágon Eszter, +gi

hív hintázni.

Velemér -

Jössz-e velem, Elemér?

Bú ért Buzsákon:

kilukadt a búzás zsákom!

Alsótoldon toldják,

Fóton megfoltozzák,

Varsádon a szád bevarrják.

Vác, Cece, Becefa,

virágzik az ecetfa!

Sirokon sírok: merre van Szomor Szomorún kordul a gyomor.

Kányaváron kánya vár rám,

Várdán dárdás áll a vártán, Makkoshotykán hetyke potyka, Nagytilajon
tilalomfa.

Szőregen öreg bőregér,

szőrbundában az egen mendegél…

Acsa, Pacsa, Töröcske,

csíp a neved, Pölöske!

Halmajugra:

majonézes hal ugrik a tálunkra.

Bánkon bánkódtunk,

Viden vidámodtunk,

Selypen a pösze pék arra kért, fussunk Szulokra szurokért.

Bakon átbaktattunk,

Hegyfalu falára másztunk,

ipi-apacs Ipacsfa,

nem megyünk Nyakvágóra!

Ránk borult Palkonya

palakék alkonya…

Tokod, Bokod, Berhida:

meggyógyult a kis gida!

S hogy elértünk Kecskemétre bukfencezve fut a rétre,

Öcsöd, Bátya, Szalatnak

mind utána szaladnak!…

HANGSÚLYGYAKORLATOK

1. Mondatgyakorlatok: hangsúly-hanglejtés próbálgatás.

2, Arany János: A fülemile -Hevesi Sándor jelölésével 3. Arany János: A

bajusz; szólamkeresés, hangsúly bejelölés.

4. Bárczi Géza: A magyar nyelv életrajza: Előszó (részlet);

5. A Képes Krónikából; szép beszéd.

6. Misztótfalusi Kis Miklós: Mentség; ízes beszéd.

1, Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem -Az olvasónak; veretes beszéd

8. Vitéz hadnagy; veretes beszéd 9. Bethlen Miklós: Önéletírás; anekdotázó

beszéd.

10. Mikes Kelemen leveleiből; közvetlen beszéd.

Főként archaikus anyaggal foglalkozunk, mert annak nagy nevelő

hatást tulajdonítunk, meg aztán nagyon elhanyagoljuk mostanában a
régieket, legalább ebben a könyvben jussanak szóhoz.

A versmondás nem beszédtechnikai feladat, s a szavalat

beszédtechnikai megközelítése éppen olyan elhibázott dolog, mint a
színpadi szerep beszédtechnikai elemzése. A versmondásban is, a
színjátszásban is csak alkalmazni szabad a technikát, és nem megtanulni.
Megeshet, hogy egy-egy szerep eljátszása, vagy egy vers elszavalása
föltárja a technikai nehézségeket, akkor sem szabad a művészi anyagot
technikai feladatnak tekinteni, mert ez éppen azt a közeget rontja, amely a
művészi többletet adja a színészi magatartáshoz. Más dolog, hogy a
művészet helyes gyakorlata közben önkéntelenül javul a technika.
1. Mondatgyakorlatok
Kimegyek az udvarra, járok egyet - Nem bírok bent maradni!

Ma tűrhető az idő - Jaj, de szörnyű pocsék idő volt a múltkor!

Szeretem a magyar irodalmat - A demagógiát is, a giccset is utálom!

Régen voltam színházban - De jó volna tehetségesnek lenni!

József Attila nagy költő - Mit szenvedett a drága József Attila!

Iskolába nem szívesen járok - Néhány órát nagyon szeretek!

Sokat kell még nekem tanulnom - Te, én jóformán semmit se tudok!

Szeretem a gyerekeket - Te, olyan hülye felnőttek vannak,

hogy

megáll az eszem!

A matematikához nincs sok érzékem - Ne kínozzatok!

Jó dolog a tavasz - Tudod

milyen télen cipő nélkül?

Hány óra van? - Nyolc óra van?

Meddig voltál fönn tegnap? -

Tizenegyig olvastál?

Kivel beszéltél ma? - Jánossal beszéltél?

Miért nem tornázol minden reggel? - Szoktál te tornázni?

Mennyi pénzed van? - Húsz

forintod sincs?

Hol dolgoznak a szüleid? - Nem dolgoznak a szüleid?

Ki vezeti a csoportot? - Nálatok nincs vezető?

Hová mész vasárnap? - Otthon döglesz egész nap?

Mit olvastál utoljára? - Te csak ponyvát olvasol?

Merre jártál külföldön? - Nem jutottál még ki?

Igen. -Igen! -Igen? -Igen… -Igen, -“Igen”-Igen: -Igen; Nem -De -Talán -Jól
van -Szép -Jól láttad -Kérem -Te Elhoztad nekem a könyvet.!?,:;-“

Veled nem lehet beszélni - “Már egy hete csak a mamára gondolok”

Tőled kérek tanácsot - “Itt ülök csillámló sziklafalon”

Folyton csak várok rád - “A rakodópart alsó kövén ültem”

Neked semmi sem tetszik - “Elmondanám néked, ha nem unnád”

Jaj istenem mit csináljak - “Nem Pesten történt amit hallotok”

Sokat tudsz beszélni - “Egész úton hazafelé, azon gondolkodám”

Ezt nem hittem volna rólad - “Mióta készülök, hogy elmondjam neked”

Segítettél neki - Felmagasodni nem bírhatsz, de lobogsz

Ne vágj a szavamba még, szél kaszabolta magyar nyelv”

2. ARANY J+NOS: A fülemile

Hajdanában, amikor még

+gy beszélt a magyar ember: Ha per, úgymond hadd legyen per!

(Ami nem volt épen oly rég) -

Valahol a Tiszaháton

Élt egy gazda: Pál barátom, S Péter, annak tőszomszédja; Rólok szól e rövid
példa.

Péter és Pál (tudjuk) nyárban Összeférnek a naptárban,

Könnyű nekik ott szerényen Megárulni egy gyékényen;

Hanem a mi Péter-Pálunk

Háza körül mást találunk:

Zenebonát, örök patvart,

Majd felfordítják az udvart; Rossz szomszédság: török átok, S ők nem igen

jó barátok.

Ha a Pál kéménye füstöl,

Péter attól mindjár’ tüszköl; Ellenben a Péter tyúkja

Ha kapargál

A szegény Pál

Háza falát majd kirúgja;

Ebből aztán lesz hadd-el-hadd, Mely a kert alá is elhat!

Ez sem enged, az se hagyja, S a két ház kicsinye, nagyja, Összehorgolnak

keményen,

Mint kutyájok a sövényen

Innen és túl összeugat

S eszi mérgében a lyukat.

De, hogy a dologra térjek, Emberemlékezet óta

+llott egy magas diófa,

Díszéül a Pál kertjének.

A szomszédba nyúlt egy ága, Melyet Péter, minthogy róla A dió is

odahulla,

Bölcsen eltűrt, le nem vága.

Történt pedig egy vasárnap, Hogy a fentírt fülemile

Ép’ a közös gallyra üle,

Azt szemelvén ki oltárnak, Honnan Istent jókor reggel Magasztalja szép

énekkel:

Megköszönve a napot,

Melyre, im felvirradott.

A sugárt és harmatot,

A szellőt és illatot;

A fát, melynek lombja zöld, A fészket, hol párja költ, Az örömet, mely teli
Szivecskéjét elteli;

Szóval, ami benne él

S mit körében lát, szemlél, Azt a pompát, fényt és színt, Mely dicsőség

- Semmi kétség -

őérte

Jött létre

Csupán ő érette mind!

Elannyira, hogy Pál gazda, Ki gyönyörrel ott hallgatta, +gy kiáltott

örömében:

“Istenem uram,

Beh szépen

Fütyül ez az én madaram!”

“Kendé bizony az árnyéka!

Mert olyat mondok, hogy még a …”

Hangzik átal a sövényen

Egy goromba szó keményen.

“Hát kié - pattogja Pál -

Mikor az én fámra száll?”

“De az én portámon zengett: Hogy illetné a fütty kendet!”

Pál nem hagyja: őtet uccse!

Péter ordít: ő meg úgyse!

Többrűl többre, szórul szóra, Majd szitokra, majd karóra, Majd mogorván

+tugorván

Ölre mennek, hajba kapnak; Örömére a szent napnak

Egymást ugyan vérbe-fagyva, -

Hanem a jusst mégsem hagyva.

Pál azonban bosszút forral, És ahogy van, véres orral

Megy panaszra, bírót búsít, S melyet a vérszenny tanúsít A bántalmat

előadja.

Jogát, úgymond ő nem hagyja, Inkább fölmegy a királyig

Térden csúszva: de a füttyöt, Mely az ős diófáról jött,

Nem engedi, nem! halálig.

Nyomatékul egy tallért dob Az igazság mérlegébe,

Mit a bíró csúsztat a jobb Oldalon lévő zsebébe.

Pétert sem hagyá pihenni

A nagy ártatlan igazság:

Nem rest a bíróhoz menni

Hogy panaszát meghallgassák.

+gy s úgy történt, - elbeszéli, Övé a fütty, ő azt véli:

Nincs vármegye,
Ki elvegye,

Nincsen törvény, nem lehet per, Hisz azt látja Isten, ember! -

De, hogy a beszédet össze

Annál jobb rendben illessze, Az ütlegből sokat elvesz

És a joghoz egy tallért tesz, Mely is a bírói zsebben

Bal felől, a szív iránt,

Meghúzódik a legszebben.

Felderűle a kívánt

Nap, mely a vitát eldöntse, Hogy a fülemile-pörben

Kinek szolgál a szerencse.

+mde a bírót most cserben

Hagyja minden tudománya,

És ámbátor

Két prókátor

Minden könyvét összehányja, S minden írást széjjel túr is: Ilyen ügyről,

Madárfüttyről,

Mit sem tud a corpus juris; Mígnem a bíró, haraggal

Ráütvén a két zsebére

S rámutatván a két félre,

Törvényt monda e szavakkal A szegény fülemilére:

Hallja kendtek!

Se ide nem, se oda nem

Fütyöl a madárka, hanem

(Jobbfelől üt) nekem fütyöl, (Bal felől üt) s nekem fütyöl: Elmehetnek.

Milyen szép dolog, hogy már ma Nem történik ilyes lárma,

Össze a szomszéd se zördül, A rokonság

Csupa jóság,

Magyar ember fél a pörtül …

Nincsen osztály, nincs egyezség Hogy szépszóval meg ne essék, A

testvérek

Összeférnek,

Felebarát

Mind jó barát:

Semmiségért megpörölni,

Vagy megenni vagy megölni

Egymást korántsem akarja.

De hol akadna ügyvéd

Ki a fülemile füttyét

Mai napság felvállalja!?

3. ARANY J+NOS: A bajusz

 Volt egy falu - nem tudom, hol, Abba’ lakott - mondjam-é, ki?

Se bajusza,

Se szakálla,

Egy szőrszála

Sem volt néki;

Annálfogva helységében

Nem is hítták egyéb néven: Kopasz-szájú Szűcs György bátya; E volt az ő

titulája.

No mert (közbe legyen mondva) Azt az egyet meg kell adni, Hogy a Szűcs
György falujában Könnyű volt eligazodni:

Mivel ottan minden ember

Névhez jutott olcsó szerrel Azon felül, mit az apja

Adott neki, meg a papja.

Nem tudom, ha más vidéken

Megvan-é e szép szokás,

Nem tudom; de nagy kár lenne, Ha divatból úgy kimenne,

Mint például - hogy többet ne Mondjak… a káromkodás!

Egyébiránt Szűcs György gazda Semmit is el nem mulaszta, Hogy

bajuszát megnövelje,

Meglévén … a puszta helye. -

Kente, fente ő azt írral,

Kígyóhájjal, medvezsírral, Ebkaporral, kutyatéjjel;

Meg is nőtt az minden éjjel - Tudniillik: álmában;

S ha fölébredt, mennyi kéjjel Tapogatta … hiában!

Ami pedig Szűcs György gazdát Máskülönben illeti:

Nem bolond ember volt ám ő: Ládájába’ pénz, egy bögre, Azonkívül juha,
ökre

És - szamara volt neki.

Sőt, az is szent, hogy már régen Ott ülne a bírószéken,

Hasa, hája, kéknadrága …

Minden kész e méltóságra:

De mit ér, ha nincs bajusz!

Ily anyám-asszonyos képpel Sosem választá a nép el;

Szavazott rá tíz vagy húsz.

Ott ti, kiket a természet

Bajusz-áldással tetézett,

Ti nem is gondolhatjátok,

A csupasz száj mily nagy átok!

Ti, midőn a szúrós serte

Sima állatok kiverte,

Minden szentet sorra szedtek S a beretvától sziszegtek!

Ti, ha egyszer hébe-korba’

Beleér levesbe, borba

Szegény ártatlan bajusz; vagy Télen át rá jégcsap, zúz fagy: Már az olyan
nagy sor nektek!

Már ollót mit emlegettek,

Nem tudván, e szőr mily drága, Becsesebb a drága gyöngynél: E hiányzott

csak Szűcs Györgynél, S lám! hiányzott boldogsága.

Mily irigyen nézte másnak, A legutolsó kapásnak,

Hogy mohos a szája-széle:

Bezzeg, cserélt volna véle!

De mi haszna! mindhiába!

Nincs orvosság patikába,

Széles mezőn, drága kertben, Vagy más helyen,

Ami neki szőrt neveljen!

S már a bajszot úgy gyűlölte, Hogy legott a méreg ölte,

Látva, hogy nő más embernek, Vagy korommal fest a gyermek; Sőt csupán
ezér’ a macskát Sem tűrhette udvarában, -

S bajuszt kapván áldott nője, Elkergette, vén korában.

 Történt, hogy oláhcigányok, (Tudvalevő nagy zsiványok)
Kóborlának a vidéken,

S megszálltak a faluvégen.

Nosza mindjár’ sátort ütnek, Tüzet rakva, főznek, sütnek Abból, amit
valahonnan

Más faluból idehoztak,

Minthogy onnan

Éhen-szomjan

Búcsú nélkül eltávoztak.

Meghíják a rokonságot,

A helybeli cigányságot

És ezeket tőrül hegyre

Kivallatják mindenképpen:

Mi van? hogy’ van a helységben?

S a hallottat szedik begyre.

Épen mint a jó vezér,

Ha az ellenséghez ér,

Minden bokrot és fatörzsöt, Minden zegzugat kikémel;

Lassan mozdul seregével,

Küld vigyázót, előőrsöt,

Puhatolja, merre gyengébb, Hol erősebb az ellenség;

Nem siet, de csupa szemfül, S mikor aztán ütközetre

Megy a dolog: gyors a tettre, Veri a vasat, míg meg nem hűl.

Nemkülönben a bölcs vajda

Haditervet kohol mindjárt: Nincsen egy ház, nincs egy pajta, Hogy ne tudná
csínyja-bínját: Hol lakik dús özvegy asszony, Kit jó móddal megkopasszon?

Melyik háznál van eladó

Sári, Panni, Zsuzsi, Kató, Ki legény után bolondul?

Mert az a jövendölést

Megfizeti ám bolondul!

Kinek esett holmi kára

S van szüksége prófétára,

Hogy nyomába ne jöhessen,

Sőt, ami több, ráfizessen?

Ki szeretne gazdagodni,

Könnyű módon pénzhez jutni: +sni onnan, hova nem tett, Vagy ha tett is,

A letett kincs

Időközben elszelentett?

Mindez a vén vajda gondja, Ki nem adná egy vak lóért, Hogy a magyar
kész bolondja.

Nem kerülte el figyelmét

Szűcs György uram nyavalyája, Gondolván, hogy ő kigyelmét Egy kissé
megberetválja.

Nem kell ahhoz néki szappan, Anekül is mester abban:

Szőrmentibe vagy visszára

Beretválni nincsen párja.

Kivált most, hogy az idő

S alkalom oly kedvező:

Ripeg-ropog

A sarló fog,

Munkától ég a mező;

Nincsen otthon,

Csak az asszony,

Hogy megfőzzön,

Vagy dagasszon;

Vagy ha néhol egy beteg

Szalmaágyon fentereg;

Vagy a seprű, házőrzőnek

Felállítva küszöbre;

De ha Isten meg nem őrzi,

Ott lehet az örökre.

 Egyedül van Szűcs György gazda, Egy lélek sincs udvarában: Hát
im! a furfangos vajda

Beköszön a pitvarában.

“Ejnye gazduram, a kőbe!

Mi dolog az, hogy kigyelmed Bajuszát levágja tőbe?

Magyar ember-é kigyelmed?”

Milyen szemmel nézett rája Szűcs György gazda, képzelhetni: A vasvillát

sem lehetne

Mérgesebben odavetni;

De a cigány győzte szóval, Hízelgővel, úsztatóval:

Míg György el nem panaszolta, Hogy’ áll a dolog mivolta.

“Szent Pilátus! minő szégyen!

Hát miér’ nem mondta régen?

Sohasem volt? nem is termett?

Hát miért nem mondta kelmed?

Nagy bajusza volna régen:

Hisz ez az én mesterségem!”

Megörüle György a szónak,

Hogy bajusza lesz maholnap, S mintha nőne a szép sörte, Már a helyét is
pödörte.
Sonka, sódar,

Füstös oldal,

Liszt, szalonna,

Főzelék,

Van elég;

Ráadásul jó ozsonna,

S valamit a vajda kére,

Megalkudva, megígérve.

Nosza, tüzet rak legottan, Lobog a láng, bőg a katlan, Száll a szikra, fojt a
füst, Fő a fürdő, forr az üst,

Benne mindenféle gyimgyom, Holmi gizgaz, holmi ringy-rongy, Ami úton,

útfelen

Elhányódik vagy terem.

E bűbájos fürdőlében

Nő meg a György bajsza szépen; S ha hibáznék egy kicsi:

A babona ráviszi.

Kész immár a bornyomó kád: Szűcs György jó remény fejébe,

Nyakig ül a szennyes lébe, istennek ajánlva dolgát.

A cigány sereg azonban

Beszivárog alattomban;
Jön elébb egy, aztán kettő, Mintha csak úgy történetből: Szerencsére a
vajdának

Épen jó, hogy bebotlának!

Egy tüzet rak, más vizet mer, Másik fát hoz … kell az ember; Úgy
szaladnak! úgy segítnek!

Dolgot ád a vajda mindnek.

Hogy pedig a hasznos pára

Szűcs uram fejét megjárja: Elővesznek egy nagy ponyvát És a fürdőkádra

vonják;

S a kád mellett körbe-körbe Tánc kezdődik, fürge, pörge; Kalapácstól dong

a donga,

“Tiktak, tiktak” foly a munka, S egy bűvös dal

Ümmög halkal:

“Bajusza lesz Szűcs Györgynek, Igen biz a szegénynek.”

S míg a ponyvát sietősen

Jóerősen

Apró szeggel odaszegzi,

A cigányhad újrakezdi:

“Bajusza van Szűcs Györgynek, Ne irigyeld szegénynek!”

Ezalatt a pénzes bögre

Búcsujárni ment örökre,

Követé a füstös oldal,

A szalonna, meg a sódar,

Az ágynemű, fehérnemű,

A vasféle, meg a rézmű.

Szóval, ami könnyen mozdult, Lába kelvén, mind elpusztult, Mert a gazda -
“tiktak, tiktak” -

Nem hallá, hogy zárat nyitnak.

Meddig üle György a kádban Lepedővel leszögezve,

Nincs megírva krónikámban.

Csak annyi van följegyezve, Hogy mihelyt abból kilépe, Tükröt vevén
kezébe,

Hogy bajuszát felsodorja:

Nem tehette, mert nincsen mit!

Mert bajusza nem nőtt semmit, De igen a füle s orra!

4. B+RCZI GÉZA: A magyar nyelv életrajza

Előszó

(részlet)

Az emberi elme nagyszerű alkotásai között aligha van még egy,

mely alapvető fontosságban vetekedhetnék a nyelvvel. A nyelv,
gondolataink, érzelmeink kicserélésének ez a mindennapi használatú
eszköze mindennemű emberi fejlődésnek egyik legfőbb tényezője, sőt
föltétele. Neki köszönhető legnagyobbrészt, hogy az egymást felváltó
nemzedékek tapasztalatai halmozódhatnak, s az utódokra átszállhatnak;
hogy a természet közömbös vagy éppen ellenséges erői ellen való harcot
nem kell minden egyes generációnak előlről kezdenie, sőt minden egyes
embernek külön, elszigetelten megvívnia. Valóban emberinek mondható
társadalmat még kezdetleges fokon sem lehet valamelyes nyelv nélkül
elképzelni. Kétségtelen, hogy a tagolt, hajlékony emberi nyelv az emberiség
legnagyszerűbb vívmánya, melyet mai változataiban a nemzedékek
végeláthatatlan sorainak állandó erőfeszítése teremtett meg; olyan eszköz,
melyet sohasem tudunk nélkülözni, s mely az embert attól fogva, hogy
zsenge korában eszmélni kezd, egész életén át kíséri és szolgálja. S “a
nyelv” mindenki számára elsősorban az anyanyelv. Idegen nyelvet meg
lehet tanulni, sőt esetleg kivételesen igen jól is lehet tudni, de szinte
sohasem úgy, mint az anyanyelvet, melynek minden elemét ezer meg ezer
emlék színezi és tölti meg tartalommal, mely egész nevelkedésünket,
fejlődésünket kíséri, sőt bizonyos fokig gondolkodásunk formáit is
meghatározza.

A nyelv mint eszköz a legbonyolultabb gépezet.

Ezt a gépezetet működésében tanulmányozni, alkatrészeire bontani, e

részek szerepét, egymásba illeszkedésük módjait vizsgálni, titkait
megfejteni maga is, bonyolultságában olykor fárasztónak tetsző, de a
belemélyülő számára végtelenül érdekes és soha véget nem érő tanulmány,
+mde ez a gépezet, úgy ahogy ma mindennapi működésében, változatos
felhasználásában megfigyelhető, nem egyszeri alkotás, melyet valaha
megteremtettek, s azóta jól-rosszul jár, hanem szakadatlanul alakuló,
fejlődő valami, melyet egy egész nép évezredek, sőt évtízezredek óta
szakadatlanul formál, tökéletesít, a változó és rendszerint sokasodó
szükségletekhez idomít. (Ennyiben sántít a gépezethez való hasonlítás.) A
nyelv tehát történelmi produktum, és még mai szerkezetének sajátosságait,
bonyolult titkait is csak úgy lehet igazán megismerni és megérteni, ha
megismerkedünk a hosszú-hosszú fejlődés, alakulás folyamatával.
Nyelvtörténeti háttér nélkül nincs igazi, mélyebb, tudatos
nyelvismeret, márpedig a gondolkodó ember nem elégszik meg az
ösztönszerűvel, hanem tudatos ismeretekre törekszik. A nyelvtani
szabályokat a mai nyelv alapján föl lehet állítani (sok megmagyarázhatatlan
kivételt, látszólagos logikátlanságot tudomásul véve), meg is lehet e
szabályokat tanulni, mint a matematikai képleteket, de a miértet és a
hogyant, a levezetést, mely a képlet tulaidonképpeni meqértéséhez vezet, a
nyelv esetében a nyelv élettörténetének, fejlődése törvényeinek feltárása
adhatja csak meg. S e történet, melyet határozott törvényszerűségek
irányítanak, nemcsak a nyelvi rendszer alaposabb megértéséhez és
értékeléséhez segít hozzá, s egy életen át halmozódó nyelvismeretünket
bővíti ki előző

korok nyelvi színeivel, de önmagában is, részleteiben is színes, vonzó

stúdium, mely egyszersmind a nyelvet beszélő nép gondolkodásának
fejlődésére, e fejlődés sajátos vonásaira is világot vet, sőt általa egyes
nyelvi tényekben, mintegy megőrzött kövületekben elénk tárul a nép
viszontagságos történetének, elmúlt gazdasági és társadalmi rendszereinek,
egykori műveltségének számos emléke, a nép ködbe vesző múltja.
5. A Képes Krónikából

Az Úr 1241-ik esztendejében Béla uralkodása alatt a mongolok

vagyis a tatárok ötszázezer fegyveressel törtek be Magyarországba. Béla
király a Sajó folyónál hadakozott eIlenük, de legyőzték. Békeszerető ember
volt, hadakban, csatákban nem volt szerencséje. Szinte Magyarország egész
vitézi népe odaveszett. A tatárok három esztendeig maradtak
Magyarországon, és miután a magyarok abban az időben nem vethettek,
ezért amazok kivonulása után sokkal többen haltak éhen, mint ahányan
fogságba estek vagy kard alatt haltak. A király az Úr
1270. évében halt meg, május harmadikán,
pénteken, a
szent kereszt megtalálásának napján a budai szigeten; testét Esztergomban
temették el a minorita testvérek egyházában, ott nyugszik boldogan Mária
nevű feleségével, a

királyné asszonnyal, a görög császár leányával és legkedvesebb fiával,

Bélával együtt. Virtusokkal teljes férfiú volt akinek emlékezete minden
magyaroknak és sok más nemzetbelieknek szájában édes, mint a méz mai
napiglan.

“Mária-oltáron, nézd,

nyugszik a sírban a három: Béla, neje s herceg -

örvendjenek ők az egeknek!”

“Míg lehetett, ült trónja

felett a király hatalomban: Csalfa lapult, szent béke

virult, becsület vala ottan.”

6. MISZTÓTFALUSI KIS MIKLÓS: Mentség (részlet)

Aki a tengerbe esik vagy megissza mind, vagy kiúsz; másként

belehal. Ebben én benne vagyok, és ha tovább hallgatok, látom, hogy
vesznem kell. Sokan vannak ellenem.

Nékem Belgiumban olyan állapotom volt, hogy ha pénzgyűjtésben

gyönyörködtem volna, és célul nem töttem volna azt, hogy hazámat,
valamint lehet, segítsem, annyi idő alatt könnyen 40000 vagy talán 50000
forintot is gyűjthettem volna, és ha eddig ottmaradtam volna, azt merem
mondani, kevés erdélyi úr volna, akivel cserélnék pénz dolgából. Ha pedig
ott a házasságra vöttem volna magamat, amelyet el nem távoztathattam
volna semmiképpen, ha mégis tovább ottmaradtam volna, akkor is kínáltak
engemet olyan leánnyal, akivel 60 000 forintot adtanak volna, mert
észrevették, hogy néha targoncával tolták a pénzt szállásomra. Ilyen gazdag
jövedelmemet pedig könnyen elpazarolhattam volna én ott, a testnek
minden gyönyörűségi között, ha a más jó mesterembereket követtem volna,
akik többnyire azt cselekszik, hogy amit egynapi munkájokkal keresnek,
nem nyugosznak addig, míg azt korcsomákon és egyéb hitván helyeken el
nem tékozolják; én pedig csak azt is kárnak tartottam annyi keresetem
mellett, amit kenyérre kellett költenem nyavalyás testemnek táplálására.
Néha egy holnapig is bizony bort nem ittam; és minél alábbvaló s olcsóbb
eledellel lehetett, olyannal éltem. Sokszor úgy kiadtam a pénzemet a
könyvnyomtatóknak, hogy kenyérvételre egy poltrám sem maradt.

Micsoda munkát töttünk azon a biblián, úgy, amint volt,

kinyomtatni. Nem sajnállottam ily drága időmet erre a munkára fordítani.
Merek dicsekedni minden jó lelkiismeret előtt, hogy soha a magyar
reformátusok ilyen megjavított bibliát nem láttanak. Jóllehet pedig mindezt
én jó lelkiisméret szerint cselekedvén, úgy tetszett, hogy dicséretes dolgot
cselekedtem. Az irégy szívek kiváltképpen, látván, hogy egyébként sem
árthatnak, magyarázták balra, hogy én országgal akarok vetekedni, oly
dolgot kezdvén, mely országot illetett volna. Mások azt mondták, hogy
nagy fába vágtam a fejszét. De én nem hogy elcsüggedtem volna, hanem
még inkább megvetettem lábomat, és a biblia nyomtatását elvégezvén,
kinyomtatám az Új Testamentumot is. Azzal sem elégedvén meg, mind e
könyveimet békötettém még pedig többnyire aranyosan, úgyhogy néha
dolgozott én számomra húsz ember is.

Gondolkodóba esvén azért én (méltán, ha eszem volt), ha ugyan

odahagyjam-é olyan zsíros állapotomat, -

mondék magamban -hacsak külsőkép pen kellene, itt örökké boldogul

elélhetnék, mert hovatovább inkább kiterjedne hírem, és vagy akarnám,
vagy nem. el kellene élnem. De meggondolván, mivégre fogtam istenem
előtt mindezekhez, hogy nemzetemnek használhatnék vélek, sok jó
igyekezetimnek jutalmául töttem fel én azt, hogy könnyen megnyerem -
mondok - azt, amit a külső gazdagságnál nagyobbnak tartok, istenem és
nemzetem előtt való kedvességet.

Az uraim azon vannak valósággal, hogy tőlem a vevőket

elidegenítsék. A szegény ember azért idegenkedik sokszor gyermekének
taníttatásától, hogy látja, mely sok esztendeig kínoznak a skólákban majd
mindeneket a deák nyelvvel. De ha csak a maga nyelvén való olvasást tenné
fel célul, kevés idő kellene arra, és kevés volna olyan szegény ember, akitől
annyi költség ki nem sülne.

Azt forgatták ellenem nagy hévvel, hogy az urakon nagy

szemtelenséget követtem el és sokszor úgy bántam velük, amint nem illett
volna.

Őnagyságoknak, s őkegyelmeknek azt írtam, hogy a nemzet hasonló

a kenyérkérő gyermekhez, akinek ezt felelvén az apja: “Fiam, se búzám,
sem lisztem nincsen,”

- ő azt feleli: “Hiszem nem kérek én sem búzát, sem lisztet, és nem
kívánom, hogy ekével, sarlóval, cséppel, malommal stb. bébelődjék, én
csak kenyeret kérek.”- Tőlem is csak azt kívánják, hogy nyomtassak
szépen, azonban az ahhoz való készületet ingyen sem fizetik meg.”

Hogy méltóságos gubernátor uramnak ezt írtam, hagy adni kellene

inkább, mint elvenni tőlem. Méltán szólhatok így: - Mit várom mégis
tovább a nagyságtok audienciáját? Ennyi ideig itt-tekergésemmel nem tudék
egyebet elérni, hanem hogy az urak közül egyik a másikhoz igazit, mint egy
bolondot! Mint egy regalistának minden országgyűlésben ott kell nékem
lötyögnöm, fityegnem, s ugyan példabeszéddé lőttem már ezért az
embereknél.

Mintha tőlem az szinte úgy meglehetne, mint mástól, akinek vagy hivatala

hozza, vagy valami érdeke van benne, holott én mintha tövisen ülnék
mindenkor, midőn otthon két betűöntő és nyomtató műhelyem az én
jelenlétemet (jól akarván dolgozni) igen megkívánják.
 Ahhoz kell nyúlnom: sok nyavalyáimból való egyszeri
kimenekedésemre, hogy úgy veszessem magamat, mint Sámson,
közönséges romlással. Hazamenvén, mindazt, valamit ennyi esztendők alatt
annyi költségemmel és véres verítékemmel a haza hasznára készítettem,
mind öszverontván, még a port is leverjem lábamról, mondván: Nem méltó
ez az hely énhozzám! Bujdosásra indulván, valahol járok Európában, teli
torokból harsogjam: így nyomorították meg a haza javára teljes lélekkel
igyekező

szegénylegényt!

7. ZR+NYI MIKLÓS: Szigeti veszedelem

Az olvasónak

Homerus 100 esztendővel az trojai veszedelem után írta historiáját;

énnékem is 100 esztendővel az után történt irnom Szigeti veszedelmet.
Virgilius 10

esztendeig írta Aeneidost; énnékem penig egy esztendőben, sőt egy télben
történt véghez vinnem munkámat. Eggyikhez is nem hasonlítom pennámat;
de avval ő előttök kérkedhetem, hogy az én mesterségem nem az poesis,
hanem nagyobb s jobb országunk szolgálatjára annál: az kit írtam
mulatságért írtam, semmi jutalmat nem várok érette. Őnekik más gondjok
nem volt nékem ez legutolsó volt. +rtam, az mint tudtam, noha némely
helyen jobban is tudtam volna, ha több munkámat nem szántam volna
vesztegetni. Vagyon fogyatkozás verseimben, de vagyon mind az holdban,
mind az napban. Bizony szégyen nélkül szemlélhetem csorbáimat,
igazsággal mondom, hogy soha meg nem corrigáltam munkámat, mert
üdőm nem volt hozzá, hanem első szülése elmémnek. Fabulákkal kevertem
az historiát; de úgy tanultam mind Homerustul, mind Virgiliustul, az ki
azokat olvasta, megesmerheti eggyiket az másiktul. Török, horvát, deák
szókat kevertem verseimben, mert szebbnek is gondoltam úgy, osztán
szegény az magyar nyelv: az ki historiát ír, elhiszi szómat.
8. ZRINYI MIKLÓS: Vitéz hadnagy - Dedicatio

Magyar vitézeknek dicsőséggel földben temetett csontjai és azok

nagy lelkei nem hadnak nékem alunnom, mikor kévánnám, sem henyélnem,
ha akarnám is. Igen szeretője vagyok az ő dicsőségeknek, hogy én
elmúlassam az ő intéseket, kiket nemcsak nappalbéli elmélkedésemben
juttatnak (eszembe), de még éjtszakabéli elmémben is előmben tüntetnek,
mondván: ne aludjál, ne keresd a gyönyörűséget. Látod-e romlott hazánkat,
melyet mi annyi vérontással, verésekkel és untalan való fáradsággal
nyertünk, oltalmaztunk, és sok száz esztendeig megtartottunk. Kövesd az
mi nyomdokunkat, ne szánd fáradságodat, ne szánd véredet, ne szánd
életedet.

Ezekkel az ösztönökkel serkentgetnek engemet nyugodalmomban. De

szerencsétlen én, hogy nem lehet az én mentségem oly nyilván

őnálok, mint az ő rettenetes vitézségek és számlálhatatlan érdemek

énnálam, mert bizonnyal okkal panaszolkodhatnám nékik a szerencsére.
Nem azért, hogy egyszer hazánkat magasan felvitte, most mind alább-alább
szállítja; azért nincs mit panaszolkodnunk, tudván, hogy ez a világi törvény,
hogy aki benne születtetett, annak halála is következzék, és ez az istennek
akaratja. Sokáig volt dicsőséggel a szerencsének felső kerekén a magyar
fátum, ha most alább szállott, nem szokatlan dolog történt rajta ebben az
világban. Hanem azon panaszolkodnám a szerencsére, hogy evvel a
tehetséggel, evvel az hazám szolgálatjához való készséggel, végezetre evvel
a jó igyekezettel, ebben a magyar romlásának évszázadába helyeztetett
engemet, és nem azokban a dicséretes időkben, melyekben az isten
kegyelemmel volt a magyarokhoz, és nem fordította volt orcáját őtőlök,
hanem rettenetessé tette volt azoknak, akik most unalommal néznek reánk,
és csúfsággal említenek bennünket. Talált volna talám akkor ez a lélek, ki
bennem vagyon, maga hajlama szerint dicsőséges foglalatosságokat. De
mire való leszen az most, hogy ne aludjam, hogy ne henyéljek?

talám inkább ez az idő olyat kéván. Mire való hogy ne szánjam véremet, ne
szánjam életemet? Miért kévánjam tehát halálomat? Kit váltok s kit
szabadítok meg véle?
Kevés az én életem ilyen nagy csorbát felépíteni, de még kevesebb halálom.
Hát mit tegyek? Mit csináljak tehát, ha nem aluszom? Ebben a békességes
században (ha annak kell mondani a török rablásit) nekifogtam históriák
olvasására. Én senkit tanítani nem kévánok, hanem magam tanulni. Azért
olvasó barátom, ha tetszik, olvasd és aszerint munkálkodjál hazánknak
hasznára és magad becsületire.

9. BETHLEN MIKLÓS: Önéletírás I.

Bölcső- és igen kicsiny koromról nincs mit írnom, bolondság is

volna. Hallottam az anyámtól, hogy rettenetes síró voltam, annyira, hogy
életemről is kételkedtek miatta; hihető, has-vagy valami egyéb tagom
fájdalmától lehetett, mert elmétől vagy szomorúságtól, amint olyan még ész
használata nélkül való életkorban az nem származhatott. De akármitől volt,
e bizonyos, hogy én midőn felnevekedtem, sem a has-vagy gyomorfájásra,
sem másképen akármi, még nagy szomorúságért való sírásra is hajlandó
nem voItam, sőt mikor üdeje, helye, oka volt is, nehezen tudtam sírni;
mikor elkeseredtem is nagy nyomorúság és szomorúságimban, gyakrabban
vagy torkommal nyeltem, vagy orromon fújtam ki, vagy mély keserves
sóhajtásokkal, mely sírás és könnyhullatásnál sokkal nehezebb volt. Vagy
néha elmorgottam, haragudtam amely vétkes dolog volt. Sokszor bizony
talán pénzen is megvettem volna a sírást, mert az könnyebb lett volna.
Nevetséges, hiábavalóság és játékra, mint akármely gyermek és ifjú,
felettébb hajlandó, sőt vásott és a játékban telhetetlen s fáradhatatlan volt az
én gyermekségem és felserdült ifjúságom; de nem veszteg ülő, mint a
kocka, kártya, hanem a testnek ingatásával járó játékokban gyönyörködtem,
mint a labda, forgattyú, parittya, teke, kézzel való hajigálás, vitéz játék,
versfutás, küzdés, ugrás, melyek miatt néha meg is vertek, nyíllal való
lövöldözés és madarászás. Mikor osztán nagyobbat nővén, lóra, puskára,
kutyára kaptam lövöldözés hosszú puskával, pisztollyal, nyargalódás,
fürjészés, magam kezemmel való rákászás, halászás voltak igen a
mulatságim. Mindazonáltal, mikor osztán a gyermekségből kikelvén,
eszemnek, házasságomnak és emberségnek esztendeire jutottam, az én
mulatságim nem mulatták el énvélem a szükségesebb és hasznosabb
dolgokat, mint a könyvek olvasása, házi gazdaságom és közönséges tisztem
s hivatalomban való eljárást.

Úgy hallottam, hogy mihelyt a hetedik esztendőbe fordultam,

mindjárt tanítani kezdettek az abc-ére mint gyermeket játékkal. Első
mesterem volt Naményi Mihály nevű, aki annakutána híres prédikátor volt.
Második mesterem volt Fogarasi Mihály, ki nemrégen még él vala szép
nagy vénségben és esperességben. Ez initiált a deák nyelvbe, dirigáltatván
Keresztúri Pál által. Egyszer Keresztúri Pál Búnra jöve az atyámhoz,
akkortájban az atyám s mesterem olyan rendet szabtak vala nékem, hogy
ebéd s vacsora előtt tanuljak öt-hat szót, és amikor innya akarok, mondjak
el abból egyet deákul s magyarul, és úgy adnak innom, de ha nem tudom,
nem adnak. Ott ülvén már asztalnál, én előpattanék nagy felszóval, (mert
úgy kellett mondanom nagyon,) egy deák szóval, s innom adának. Hallván
azt Keresztúri, végére méne, s meghagyá az atyámnak, hogy az napságtól
fogva hagyják el azt a rendet, hadd ehessem bátran asztalnál s vígan, mert
az az egynéhány szó nem éri fel azt a kárt, amelyet bátorságom, elmém és
egészségemben tesznek véle, mely bizonyos is.

Elhagyák azért énnékem nagy örömömre, mert bizony nagy iga volt rajtam,
oly móddal nem is ehettem jól, csak a vocabulákat mammogtam
magamban; ha nékem Keresztúri Pál akkori eszemmel, amint voltam, egy
falut ajándékozott volna, nem vettem volna kedvesebben tőle, meg is
szerettem, dicsértem, hogy micsoda jó vén ember az, még az apámnál is
jobb. Amely is osztán a keze alatt való tanulásomra sokat használt volt igen,
mert siettem keze alá és örömmel tanultam tőle, annál inkább, hogy ez a
Fogarasi rettenetes rútul vert, henyéltetett, amint ezt szokták mondani vagy
nevezni; mert hanyattán fektetett a földre, fejemet, két kezemet, lábomat
feltartatta vélem, hol egyik, hol másik talpamat csapta lapockával, hol
fejemet a háromágú

lapos korbáccsal, hol féllábra állított kőre, mire, egyszóval igen rútul és
bolondul bánt vélem, elannyira, hogy osztán az atyámnak panaszoltam, s
megmondottam, hogy bizony nem tanulok. Ezt pedig nem az én
tanulásomért vagy latorságomért, hanem maga bolondságából cselekedte
csak, melyet tovább nem terjesztek, kedvezvén emlékezetének, minthogy
azután tisztességes, tudós deák, és osztán prédikátor lett belőle, de az
bizonyos, úgy elkedvetlenített volt a tanulástól, hogy ha keze alól ki nem
vettek volna, bizony nem tanultam volna, azért is osztán elbocsáták.

BETHLEN MIKLÓS: Önéletírás II.

Németújvárból mentünk Zrínyi Miklóshoz. Nagy

szerencsétlenségemre csak öt nap lehete véle ismérkedésem, s oda lön.
Magáról hogy írjak, nincsen erőm s üdüm reá, csak azt írhatom: igen tudós,
vitéz, nagy tanácsú, nemzetéhez buzgó, vallásában nem babonás, mindent
igen megbecsülő, nemes, adakozó, józan életű, az olyanokat és az
igazmondókat szerető, részegest, hazugot, félénket gyűlölő, nagy és szép
termetű, lelkű és ábrázatú szóval: akkor magyar híres ember hozzá hasonló
nem volt, sőt az én vékony

ítíletem szerént máig sem, sőt talán ezután sem lészen, noha az Isten titka és
tárháza véghetetlen. Szép őszi üdő

járván, elmenénk vadászni. Ő maga puskával béméne, és szokása szerént

csak egyedül búkálván, löve egy nagy emse disznót, s vége lőn a
vadászatnak. Azonban odahozá a fátum egy Póka nevű vadászt, ki mondá
horvátul: én egy kant sebesítettem, mentem a vérin, ha utána mennénk,
elveszthetnők. Az úr mindjárt mondá nékünk, kegyelmetek csak maradjon
itt: mindjárt visszajövök. Csak bocskorban lóra kapa, stuc kezében, Póka
után elnyargala: mü ott a hintónál beszélgeténk. Egyszer csak nyargal
Guzics, mondja a bátyjának: hamar a hintót, oda az úr. Menénk amint a
hintó nyargalhat és osztán gyalog a sűrűbe.

Majláni legelébb érkezék, hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a
kan a hátán: ő hozzá lő, elfut a kan, az úr felkél s mondja: rútul bánék
vélem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott)
sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle, az arra igen jó. Eléggé
próbálták véle, de híjába, csak elfolyt a vére, először ülni, osztán hanyatt
fekünni, végre csak meg kelle halni.

Rettenetes sírás lön az erdőben. Otthon fejér bársony dolmányba

öltöztették, és osztán eresztették a feleségét hozzája, aki eszén sem volt
buvában. +gy lőn vége Zrínyi Miklósnak.
10. MIKES KELEMEN leveleiből
I.

Édes néném, hálá légyen az Istennek, mi ideérkeztünk ma

szerencsésen, Franciaországból pedig 15.

Septembris indultunk meg. A fejedelmünknek, Istennek hálá, jó egészsége

volna, hogyha a köszvény búcsút akarna tőlle venni; de reméljük, hogy itt a
török levegő elűzi.

Édes néném, mi jó a földön járni. Látja kéd, még Sz. Péter is

megijedt volt, mikor a vízben sipadoztak a lábai; hát mi bűnösök, hogyne
félnénk, amidőn a hajónk olyan nagy habok között fordult egyik oldaláról a
másikára, mint az erdélyi nagy hegyek - némelykor azoknak a tetején
mentünk el, némelykor pedig olyan nagy völgyben estünk, hogy már csak
azt vártuk, hogy reánk omoljanak azok a vízhegyek; de mégis olyan
emberségesek voltanak, hogy többet nem adtak innunk, mintsem kellett
volna. Elég a, hogy itt vagyunk egészségben; mert a tengeren is
megbetegszik az ember, nem csak a földön, - és ott, ha a hintó megrázza,
elfárad, és jobb egyepetyéje vagyon az ételre; de a halyóban az a szűntelen
való rengetés, hánykódás a főt elbódítja, a gyomrot felkeveri, és úgy kell
tenni, valamint a részeg embernek, aki a bort meg nem emésztheti. A
szegény gyomromnak is olyan nyavalyában kelletett lenni vagy két első
nap, de azután úgy kellett ennem, valamint a farkasnak.

Itt a fejedelemnek jó szállást adtak, de mi ebül vagyunk szállva, de

mégis jobban szeretek itt lenni, mintsem a hajóban.

Édes néném minthogy egynehány száz mérfölddel közelebb

vagyunk egymáshoz, úgy tetszik, hogy már inkább is kell kédnek engemet
szeretni: én pedig, ha igen szeretem is kédet, de többet nem írhatok; mert
úgy tetszik, mintha a ház keringene velem, mintha most is a hajóban
volnék.
 XXVII.

Édes néném igen-igen szükséges kédnek egy hírt megtudni, azért,

hogy bolhák ne csípjék kédet.

Tudniillik, hogy két gyorgyiánus fejedelmet az atyafiai az országból

kiűzvén, segítséget jöttek ide kérni a császártól. Aki is segítséget adván
nekik, a méltóságos fejedelmek idejöttenek, hogy innét hajón a segítséggel
a Fekete-tengeren vissza menjenek. Őméltóságok pedig egy nyomorult
korcsmára szállottanak. Cselédjök elég vagyon, de az udvari nép nem
ruhásabb a mi cigányinknál. Azt pedig ne gondolja kéd, hogy
őméltóságoknak pénzek ne volna; mert valamég a cselédekben tart, addig
pénzek is lészen, mert amidőn a pénzek elfogy, kettőt vagy hármat az
udvariak közül eladnak és így a pénz elfogyván, az udvariak is elfogynak.

Azt írta volt kéd a minap, hogy már ért franciául. Aztot igen jól
cselekszi kéd, hogy , idegen nyelvet tanul. Bár a mi földink azon volnának,
hogy idegen nyelvre tanyíttatnák gyermekeket, de az olyan állapottal oly
keveset gondolnak, hogy még csak az írásra és az olvasásra sem
kénszerítenék a leányokot, hogyha csak azoknak nem volna arra kedvek -
azt a két dolgot pedig egy nemes leánynak nem csak illik, de szükséges
tudni. Erre azt felelik némely csúfos rövideszű anyák, hogy nem jó egy
leánynak,

hogy írni tudjon: azért hogy a szeretőinek ne írhasson.

Oh! mely okos beszédek ezek! mintha az írás okozná a roszat és nem a rosz
az írást. Nem akkor történik meg a tilalmas dolog, mikor egymásnak írnak,
hanem, akkor, amikor egymással vannak, és nincsen szükségek az írásra.
Akár tudjon a kéz írni, akár ne tudjon, de a szív eljár a maga dolgában.
Nekem úgy tetszik, hogy nemcsak azért írok kédnek, hogy írni tudok,
hanem azért, hogy a hajlandóság viszen reá. Mind ezekből azt hozom ki,
hogy az ilyen anyák nem okosan gondolkodnak. Akármely szép legyen a
gyémánt, de ha rútul vagyon metszve, nem becsülik. Mindezekre, tudom,
azt fogja kéd mondani, hogy még házas nem vagyok, mégis az
asszonyoknak akarok leckét adni. Nem akarok, édes néném, nem akarok,
tudom, hogy kéd is velem egy gondolatban vagyon eziránt. Isten adjon
olyan feleséget, aki írni és olvasni tudjon, de ha nem tudna is azon lennék
hogy megtanyítanám, ha több esze nem volna is, mint egy macskának.

Édes néném, szeret-é kéd úgy, mint a macska az egeret? Vagyon-é

kédnek jó egészsége? Mikor látjuk meg egymást? Ma talám nem, mert már
tizenegy az óra és le kell fekünni; de, ha lefekszem, úgy tetszik, mint ha
feredném, mert a tenger habja egészen bécsapván a házam alá, sokszor azt
gondolom, hogy az ágyamban locsog a víz.

XXXII.

Micsoda szép állapot az: tegnap ebédet +zsiában ettem, vacsorát

pedig Európában -ide pedig nem a levegőégben hoztak, hanem a vízen.
Mindezekből megüsméri kéd, hogy ide visszájöttünk, és a táborozást
elvégeztük.

Az bizonyos, hogy nem az ellenség elől jöttünk el, hanem a sok esső elől,
amelyet el nem lehetett űzni, noha két generális vagyon velünk. A
mindennapi mulatság már itt abból fog állani, hogy vagy Bercsényi uram jő
mihozzánk, vagy mi megyünk hozzája. -A vadászat sem múlik el, de az sem
múlik el, hogy ellenünk ne vadásszanak a portán; mert a német követ
legtöbbet azon elmélkedik, hogy nekünk árthasson; mi pedig legkisebben
sem ártunk néki. És nem tudom, mi végre kívánja üldözni ezeket a szegény
bújdosó magyarokat, akik itt a tengerparton csak dohányoznak
suhajtozással.

A talám tudva nincsen kédnél, hogy mi most is abban a szándékban

vagyunk, hogy Franciaországban visszámenjünk, és hacsak a mi
akaratunkon állana, ma indulnánk meg; de csak az akarat áll mirajtunk, a
tehetség pedig máson.

Meg nem kell, édes néném, az ígéretet másolni. A nemes vér, amit
fogad, megtartja. Ha magyarországi volna kéd, tartanék valamitől; de
erdélyi lévén, ott a nemes asszonyoknak a szavok olyan állandó, valamint a
brassai havas -tartsa meg hát kéd ígéretit, és három vagy négy holnapját a
télnek töltse el kéd itt a magyar asszonyokkal. Való, hogy kéd lesz egyedűl
erdélyi; de egy erdélyi asszony nem ér-e annyit, mint tíz magyarországi?

A rózsa többet ér a kórónál -a nap fényesebb a holdnál.

Mikor Magyarországon fogyatkozás vagyon a napban, csak egy erdélyi

asszonyt vigyenek oda, annak szépsége elég fényességet ád. E nem dícséret,
hanem igazmondás. Ha az Isten őket szebbnek teremtette másoknál, ki tehet
arról?

Arról sem tehet senki is, ha lefekszem, mert tizenegy az óra. Ha a

szerencsén nem fekszem is, csak jól alugyam -

jobb az egészség annál. Ezután csak azt nézem, mikor fog kéd ideérkezni,
de minden pereputyástól kell ide jönni.

XXXVI I.

Már mi itt derék házastüzes emberek vagyunk, és úgy szeretem már

Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont. De tréfa nélkül, édes néném, mi
itt igen szép kies helyt vagyunk. A város elég nagy és elég szép, a
tengerparton lévő kies és tágas oldalon fekszik. Az is való, hogy Európának
éppen a szélyén vagyunk. Lóháton innét Constancinápolyban két nap
könnyen el lehet menni; tengeren pedig egy nap. A bizonyos, hogy suhult a
fejedelemnek jobb lakóhelyt nem adhattak volna.

A város felől azt mondhatom, hogy ezen a földön elmondhatní egy

szép városnak, amely nem olyan szélyes, mint hosszú. De akármely szép
házak legyenek itt a városokon, nem tetszhetnek szépeknek; mivel az utcára
nem hadnak ablakokot, kivált a törőkök azért, hogy a feleségek ki ne
láthassanak -micsoda szép dolog az irígység!

Itt az idegen senki házához nem mehet. Kivált az örmények inkább

féltik feleségeket, mintsem a törökök.
Még nem láthattam a szomszéd asszonyomot. Napjában tízszer is a kapuja
előtt kell elmennem, és, ha a kapuban talál lenni, úgy szalad tőllem, mint az
ördögtől, és bézárja a kapuját. Török urak vannak, de unadalmas dolog
törököt látogatni: egyik a, hogy törökül nem tudok; másik a, hogy ha az
ember hozzájok megyen, elsőben: no, ülj le - azután egy pipa dohányt ád,
egy findzsa kávét -hatot, vagy hetet szól az emberhez, azután tíz óráig is
elhallgatna, ha az ember azt elvárná. Ők a beszéllgetéshez, nyájassághoz
éppen nem tudnak.

Mind ezekből megláthatja kéd, hogy micsoda városban

telepítettenek le bennünket; annak micsodás lakosi vannak micsoda
környéke. De azt még meg nem mondottam kédnek, hogy én micsodás
szokást tartok. Az én szokásom a, hogy tíz órakor lefekszem, és szemeimet
bézárom, és rend szerént azokot fel nem nyitom más nap hatodfél óráig. Ezt
a dicséretes szokást mind télben, mind nyárban megtartom. Azért ez a levél
olyan hosszú, hogy már tíz az óra, alugyunk hát, édes néném. De az
egészségre kell vigyázni, ha azt akarja kéd, hogy gyakran írjak. Más-szor
többet, vagy kevesebbet.

Ihon azt majd elfelejtettem megími, hogy az a veszett köszvény az urunkra

jött alkalmatlankodni.

LXII.

Édes néném, jó némelykor megbátorítani az embert, mert sokan

vannak olyanok, akik szégyenlik világosságra tenni gondolatjokot, noha
jobban gondolkodnak sokszor, mint azok, akik aztot csak bátran kipökik.

Arról igen okosan gondolkodik kéd, hogy úgy szeretné neveltetni a

fiát és leányát, valamint ott Párisban nevelik a franciák. Mert ugyanis
nézzük el, hogy neveltetnek nálunk az iffiak közönségesen? Legalább tíz
vagy tizenegy esztendős koráig a faluból ki nem megyen.

Tizenkét vagy tizenhárom esztendős korában valamely collégyiumban

béplántálják, ahonnét huszonnégy vagy huszonöt esztendős korában
szabadul ki. Legelsőben is a mi deákunk azon igyekszik, hogy cifra köntöse
és paripája légyen, aztán faluról-falura béjárja az atyjafiait.

Asztalnál nagy gyalázatnak tartaná ha jól nem innék. Ebéd után az asszony
vagy a leányok házában bontja ki, amit Vrgiliusból vagy Ovidiusból
olvasott. De hogy az iskoláról való emlékezetet is tellyességgel elfelejtse,
szükségesnek gondolja lenni, hogy a szolgálók közül kettőt vagy hármat
szeretéinek fogadjon. Egynéhány részegség után megmosván torkát a deák
szótól és az iskolai portól, ismét haza iromtat s legnagyobb gondja is a lesz,
hogy az apja vendégit megrészegítse, és az apjától is azért dicséretet vegyen
másnap. E szerént tölt el két vagy három esztendőt vagy a vadászatban,
vagy az italban, vagy a Vénus udvarában, és amit egynehány esztendőkig
tanult, azt egy kevés idő alatt csaknem mind elfelejti.

Erről többet nem írok és többet nem írhattam volna, ha szinte fiam
volna is: de nincsen, és azt bánom.

De azt is bánom, hogy ma ismét sátorok alá jöttünk lakni; mert a napokban
visszámentünk volt a városban. Itt kell a vászon alatt perkelődni, és úgy süt
a nap itt minket, valamint a kolduslábat sütik a tűznél. Édes néném, az
egészségre vigyázzunk, és mondjon el kéd egy olvasót érettem, mert a sok
fülbenmászóval tele a sátorom.

CXII.

Amitől tartottunk, abban már benne vagyunk. Az Isten árvaságra

téve bennünket, és kivévé ma közüllünk a mi édes urunkot és atyánkot,
három óra után reggel. Ki sem lehet mondani, micsoda nagy sírás és
keserűség vagyon itt miközöttünk.

UtoIsó levelemet az elmúlt holnapnak 25-dik napján írtam vala.

Azután szegény mind nagy bágyadtságokot érzett. Igen keveset, de másként
mindent a szokás szerint vitt végben. Abban a gyengeségiben is az
esztergában dolgozott első Aprilisig. Vrágvasárnap nem mehetett a
templomban, hanem a közel való házból hallgatta a misét. Hetfűn
jobbacskán volt, kedden hasonlóképpen, még a dohánt is megkívánta és
dohányozott.

De azt csudálta mindenikünk benne, hogy ő semmit halála órájáig a háznál

való rendben el nem múlatott se meg nem engedte, hogy őérette valamit
elmúlassanak. Mindennap szokott órában felöltözött, ebédelt és lefeküdt.
Noha alig volt el, de mégis úgy megtartotta a rendet, mint egészséges
korában. Szeredán délután nagyobb gyengeségben esett, és csak mindenkor
aludt. Csütörtökön, igen közel levén utolsó végihez, elnehezedék és az Urat
magához vette nagy buzgósággal. Tizenkét óra felé étszaka mindnyájan
mellette voltunk. Végtire szegény ma három óra után reggel, az Istennek
adván lelkét elaluvék -mivel úgy holt meg, mint egy gyermek. Ő szegény
árvaságra hagya bennünket ezen az idegen földön. Az Isten vigasztaljon
meg minket!

RITMUSGYAKORLATOK

1. Weöres Sándor versei; időmértékes szövegmondás.

2. Horváth János: Versritrnusú szólások a kötetlen beszédben; nyomatéki

hangsúlyritrnus.

3. O Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások; nyomatéki

hangsúlyritmus.

4. József Attila: Ülni, állni, ölni, halni; nemzeti verselés.

5. Weöres Sándor: Robogó szekerek; időmértékes verselés.

6. Babits Mihály: Új leoninusok; időmértékes verselés.

7. Kalevala (Vikár Béla ford.); nemzeti verselés.

8. Ovidius (Devecseri Gábor ford.): +tváltozások (részletek)

Philemon és Baucis; időmértékes mese.

 Daedalus és Icarus; időmértékes mese.

Pyramus és Thisbe; időmértékes mese.

Pygmalion; időmértékes mese.

9. Papp Tibor: Pogány istentisztelet; összetett ritmusgyakorlat.

A ritmusgyakorlatként átnyújtott anyag alkalmat ad a

beszédesztétikai elemek gyakorlására. A gyűjtemény minden darabja a szép
beszédet szolgálja. A hangsúlygyakorlatok inkább az értelmező beszéd
összetett gyakorlatai voltak, ezek pedig a szép beszéd gyakorlatai.

Jó lenne a magyar beszéd ritmusát föltámasztani.

Kár lenne Európa egyik veszendő értékét a minden más nyelvtől elütő
magyar beszédritmust a szomszédnyelvek hatására elpusztulni hagyni.
Figyelmes füllel hallgatva tragikus a folyamat, amely a magyar
beszédritmust fenyegeti. A színész sokat tehet a nyelvi kincsek
megőrzéséért. Ne feledjük, Mesofanti a múlt században még a harmadik
helyen emlegette a magyar nyelvet ritmikusság dolgában - az olasz és a
görög után (a nagynevű nyelvész több mint száz nyelvet ismert).

1. WEÖRES S+NDOR: A tündér

Bóbita Bóbita táncol

körben az angyalok ülnek,

béka-hadak fuvoláznak,

sáska-hadak hegedülnek.

Bóbita Bóbita épít,

hajnali köd-fal a vára,

termeiben sok a vendég,

törpe-király fia-lánya.

Bóbita Bóbita játszik,

szárnyat igéz a malacra,

ráül, ígér neki csókot,

röpteti és kikacagja.

Bóbita Bóbita álmos,

elpihen őszi levélen,

két csiga őrzi az álmát,

szunnyad az ág sűrűjében.

WEÖRES S+NDOR: Magyar etűdök

46.
Paripám csodaszép pejkó,

ide lép, oda lép, hejhó!

Hegyen át, vízen át vágtat, nem adom, ha ígérsz százat.

Amikor paripám ballag,

odanéz valahány csillag,

Amikor paripám táncol,

odanéz a nap is százszor.

103.
Reggel süt a pék, süt a pék gezemice-lángost.

Rakodó nagyanyó

beveti a vánkost.

Reggel nagy a hó, nagy a jég, belepi a várost.

Taligán tol a pék

gezemice-lángost.

WEÖRES S+NDOR: Rongyszőnyeg

91.
Ha viharjő a magasból,

ne bocsáss el, kicsi bátyám.

Ha falomb közt telihold lép, kicsi néném, te vigyázz rám.

Falu végén van a házunk,

a bozótból ki sem látszik, de a cinke, ha leröppen,

küszöbünkön vacsorázik.

WEÖRES S+NDOR: Magyar etűdök

49.
+rnyak sora ül a réten.

Nyáj zsong be a faluvégen.

Zúg-dong sűrű raj az fákon.

Békák dala kel az árkon.

Bim-bam! torony üregében

érc-hang pihen el az éjben.

Csillag süt a szeder ágra.

Lassan jön a pásztor álma.

Rezgő fű a feje-alja.

Nyár-éj ege betakarja

Bim-bam! torony üregében

érc-hang pihen el az éjben.

56.
Jön a kocsi, most érkeztünk, alaposan eltévedtünk,

derekasan áztunk-fáztunk,

no de kicsit elnótáztunk.

Jegenyefa ingó-bingó,

odaül az ázott holló,

teregeti csapzott tollát,

keserüli holló-voltát.
54.
Égicsikón léptet a nyár,

tarka idő ünnepe jár,

táncra való, fürdeni jó,

nagy hegy alatt hűsöl a tó.

Hogyha kijössz, messzire mégy, hogyha maradsz, csipdes a légy.

Habzik az ég, mint tele tál, tarka idő szőttese száll.

57. (részlet)

Van-e szoknya eladó,

tarkabarka suhogó,

a derékra simuló,

nyárba-télbe jó?

Nincsen szoknya vehető,

csak egy régi lepedő,

ráncos, rojtos, repedő,

üsse meg a kő.

99.
Kürtős pogácsa, füstölt szalonna itt van rakásra, díszlik halomba.

minden kopasznak jut hajnövesztő, minden ravasznak egy nyírfavessző.

Minden leánynak füstös kemence, minden legénynek tág-öblű pince.

Minden leánynak szép rózsa, szegfű

minden legénynek hátára seprű.

61.
Sej-haj, folyóba

sok a hal valóba,

Dunába, Tiszába,

se-szeri se-száma.

Sej-haj, vadonba

kivirít a gomba

keményre, kerekre,

ha bolond, ne szedd le.

Sej-haj fonóba

sok a lány valóba,

ki barna, ki szőke,

sose fuss előle.

91.
Éren-nádon sikló kúszik,

kicsi patak-ágyon vízicsibe úszik.

Hajló nád közt kotlós zizzen, vízicsibe-népét tereli a vízben.

Ér tükrében látszik az ég is, fejetetején a vízicsibe-nép is.

Siklók, békák, pókok látják vízicsibe-pásztor vízicsibe-nyáját.

53.
Erdőt járunk, árkot lépünk, bükkfa lábunk, venyige-térdünk, szél se tudja
merre térünk, jegenye-sudaras utakon élünk.

Zsong a kis szél, zúg a nagy szél, bokrot bolygat, bele ne essél.

Néha nyár jön, néha nagy tél, ha üres a szatyor, elegett ettél.

WEÖRES S+NDOR: Rongyszőnyeg

31.
Szállnak az alkonyi felhők, mint halovány-hajú lányok, tűz-színű csillag az
ékük, libben a fátyol utánok.

Mennyei őzre vadásznak,

nincs nyoma égi vadaknak.

Lassan a hegyre hanyatló

Hold poharába zokognak.

72.
Duna mellett kopár fa,

rászállott a madárka,

rászállott a madárka,

vízre hajló ágára.

Kettőnket, te madárka,

csak elbír a kopár fa,

ráülünk az ágára,

fütyülünk a világra.
99.
Őszi éjjel

izzik a galagonya

izzik a galagonya

ruhája.

Zúg a tüske,

szél szalad ide-oda,

reszket a galagonya

magába.

Hogyha a Hold rá

fátylat ereszt:

lánnyá válik,

sírni kezd.

Őszi éjjel

izzik a galagonya

izzik a galagonya

ruhája.
WEÖRES S+NDOR: Szarvasok

Legel a kis falu gulyája,

nyugtalan a gulyás kutyája.

Idegen szagot sejt, a fejét fölvágja, szimatol a nedves szél sodrába.

Szárnya kél a fehér homoknak, a völgyben szarvasok robognak.

Jönnek a szél-árka völgyből egyre többen, száz, meg mégtöbb nyargal egy-
seregben.

A szittyós itatón megállnak, szarvaik kék eget kuszálnak.

Egy vén bika szétnéz, beleront a porba és nyomában dübörög a horda.

WEÖRES S+NDOR: Magyar etűdök

39.
+rok mellett

üszkös a fadereka,

üszkös a fadereka,

kikorhadt.

Felhő-cápa

úszik az egeken át

űzi a hegyeken át

a holdat.

Egyszer égig

fölmásznék,

mennyei cápát

horgásznék,

Föl ne mássz, mert

üszkös a fadereka

üszkös a fadereka

kikorhadt.

2. HORV+TH J+NOS: Versritmusú szólások a kötetlen beszédben

billeg-ballag

ötöl-hatol

hébe-hóba

éjjel-nappal

télen-nyáron

girbe-gurba

lári-fári

ákom-bákom

elől-hátul

dínom-dánom

egytől-egyig

üti, veri

térülfordul

okkal-móddal

étlen-szomjan

tárva-nyitva

jobbra-balra

nyakra-főre

mende-monda

körbe-körbe
imitt-amott

hegyin, hátán

kutya baja!

élve-halva

kékült, zöldült

kipked-kapkod

ritka, mint a fehér holló

öregember nem vénember

nem nőnek a fák az égig

köd előtte, köd utána

maga alatt vágja a fát

láttam én már karón varjút Illa berek, nádak erek

a jó bornak nem kell cégér holtomiglan, holtodiglan

apád-anyád ide jöjjön

hamu alatt lappang a tűz

legyen neki könnyű a föld!

ide vele, ha van nyele!

nem mind arany, ami fénylik felkopik az álla

ellátta a baját

van bőr a pofáján

kivágta a rezet

attul döglik a légy

visszafelé sült el

aki bírja, marja

ki ad többet érte?

madárlátta kenyér

végét járja, szegény!

egy csapásra kettőt

belészorult a szó

szakasztott az apja!

egy bordába szőtték

ha nem csurran, cseppen

széna-e vagy szalma?

nem sül ki a szemed?

minden lében kanál

vak vezet világtalant

ahány ház, annyi szokás

áll, mint a Sion hegye

ne szólj szám, nem fáj fejem pénz beszél, kutya ugat

ember kell a gátra!

csínján bánik vele

jön-megy, mint a szűcstű

eltűnt, mint a kámfor

kitették a szűrét

szoknya mellett nőtt fel

jöttem, láttam, győztem

végestelen végig

megadta a módját

rossz fát tett a tűzre

igaza van benne

nem kerget a tatár!

tavasz akar lenni

lassabban a testtel!

nem fenékig tejfel!

süket, mint az ágyú

tente baba , tente

szólj igazat, betörik a fejed eltalálta szarva közt a tőgyit egyet mondok,
kettő lesz belőle síppal, dobbal, nádi hegedűvel

kénytelen-kelletlen
se ide, se oda

ez se jó, az se jó

hányódik-vetődik

új seprű jól seper

adtál uram esőt

nincs köszönet benne

ki mint veti ágyát,

úgy alussza álmát

amit ma megtehetsz,

ne halaszd holnapra

amit veszt a réven,

megnyeri a vámon

Az ígéret szép szó,

ha megtartják, úgy jó

Bort, búzát, békességet,

mákot, makkot, mogyorót

3. O. NAGY G+BOR: Magyar szólások és közmondások

Ne állj itt úgy, mint egy + betű.

Aki á-t mond, bé-t is mondjon.

Elmegyünk Abára, a bornak javára.

Bizonytalan, mint az abai vacsora.

Ért hozzá, mint tyúk az ábécéhez.

Az ábécét se tudja, mégis papolni akar.

Nem együtt tanultuk az ábécét!

Az ablakon kérik, az ajtón nem viszik.

Örül, mint az ablakos, mikor hanyatt esik.

Ne akkor abrakolj, mikor indulni kell!

+brázatnak rossz, pofának megjárja.

Vastag abrosz, vékony ebéd.

Aki nem akar adni, azt mondja, hogy nincs.

Könnyű azt adni, ami nem kell.

Jobb egy adok, mint száz kérek.

+gyba kicsi, bölcsőbe nagy.

+ldás, kegyelem, ezt a kis bort lenyelem.

Angyal a szava, de ördög a szíve.

Ahol nyájas az anya, kényes a leánya.

Nincs aratás munka nélkül.

Repedt az árboc, megállott a gálya.

Beszélhet annak az arkangyal is.

Itt az árok, most ugorj!

Ha van baj, ha nincs jaj, mindig panaszkodik.

Nem egész világ Baranya, laknak Somogyban is.

Egy jó barát a szomonúságban, felér százzal a vigasságban.

Új barátért el ne hagyd a régit!

Nehezebb a barátságot fenntartani, mint megkötni.

Bársony mellény, üres has.

Aki mást becsap, magát csapja be.

Kialudná a törököt Belgrádból.

Ne nevesd a bénát, ha te sánta vagy.

Inkább bendő szakadjon, minthogy étel maradjon.

Iszik, mint a berényi török.

Rágódik, mint Berkes ökre.

4. JÓZSEF ATTILA: Ülni, állni, ölni, halni

Ezt a széket odább tolni,

vonat elé leguggolni,

óvatosan hegyre mászni,

zsákomat a völgybe rázni,

vén pókomnak méhet adni,

öregasszonyt cirógatni,

jóízű bablevest enni,

sár van, lábujjhegyen menni, kalapom a sínre tenni,

a tavat csak megkerülni,

fenekén ruhástul ülni,

csengő habok közt pirulni, napraforgók közt virulni -

vagy csak szépet sóhajtani, csak egy legyet elhajtani, poros könyvem
letörülni, -

tükröm közepébe köpni,

elleneimmel békülni,

hosszú késsel mind megölni, vizsgálni, a vér hogy csordul, nézni, hogy egy
kislány fordul -

vagy csak így megülni veszteg -

fölgyújtani Budapestet,

morzsámra madarat várni,

rossz kenyerem földhöz vágni, jó szeretőm megríkatni,

kicsi húgát ölbekapni

s ha világ a számadásom,

úgy itt hagyni sose lásson -

Ó köttető, oldoztató,

most e verset megírató,

nevettető, zokogtató,

életem, te választató!

5. WEÖRES S+NDOR: Robogó szekerek

Mennek a fuvarosok, a fekete dobosok a kerekeken éjszaka

-a tanyai kutyaugatásokon át, tova! s a falusi zárt kapuk álmain

át, tova! az úton a kétfele meredeken árny-hegyű

jegenyesor innen

is onnan is árkai mentén.

A gyerekek alszanak, elviszi őket a fuvalom az égbe, hol érik

a csillag, e gömbölyű, de tövises alma, s a hold-fele kanyarog

a hintafa bársonya, cifra szalagja, de virrad, a kicsi öcsik és húgok

álmai hajnali légcsiga fonatain újra le, földre pörögnek.

Súlyos muraközi ló dobog, a kövön a pata kopog, a paripa föl—

nyihog -a falon a ló feje, hó-színen a fekete, tovasuhan -ablakon

és puha keszekusza mennyei álmokon átfut az árnyék.

Mennek a fuvarosok, aluszik a köpönyegük, ők maguk éberek -

az úton a kikeleti lombokon a szekerek erezete iramodik -

ágyban

a kisfiú és húga mennyei hintafa ágain ezer üvegizmú, salátabo— káju,

kakukfejü tarka lovat lát.

6. BABITS MIH+LY: Új leoninusok (részlet)

Kékek az alkonyi dombok, elülnek a szürke galambok, hallgat az esteli táj,

ballag a kései nyáj.

Villám; távoli dörgés; a faluban kocsizörgés, gyűl a vihar serege; még lila s
már fekete.

Éjre csukódnak az aklok, jönnek az éjjeli baglyok, csöndben a törpe tanyák,

félnek az édesanyák.

Sápad a kék hegytábor, fátyola távoli zápor; szél jön; csattan az ég; porban
a puszta vidék.

Szép est a szerelemre: jövel kegyesem kebelemre; sír és fél a világ; jer
velem árva virág.

Mikor ölembe kaplak, zörren az üveges ablak!

Hajtsd a szívemre fejed; künn az eső megered.

Sűrűn csillan a villám; bús szemed isteni csillám.

Míg künn csattan az ég, csókom az ajkadon ég.

Ó, bár gyújtana minket, egy hamuvá teteminket a villám, a vihar; boldog az,
így aki hal.

7. KALEVALA (részlet)
 “Haj húgocskám, menyasszonyka, Aranyalma, gyöngyömadta,

Hallj ide, míg én beszélek, Más módon amíg mesélek!

Szép virág, ím indulsz innen, Messze mégy, szamóca, menten, Posztó-

pelyhes elporoszkálsz, Bársonybőrű bizony elszállsz E híres-neves hazából,

E szépséges szép tanyáról; Ihol másik házba röppensz, Idegen családba

csöppensz, Más világ van másik házban, Idegenben, más hazában,

Lépegetni gondolkodva,

Cselekedni fontolgatva,

Nem ahogy apád terein,

Avagy édsanyád mezein:

Hegyen-völgyön danolászni, Úton-útfélen hújazni.”

“Ha majd elhagyod e házat, Végy eszedbe minden egy s mást, Hadd
csak itthon ezt a hármat: A napfényes hosszú álmot,

Szülédnek szíves szavait,

Köpüléskor a vajosztást.”

“Végy eszedbe minden holmit, +lomtáskádat felejtsd itt, Hagyd

hazádbeli szüzekre,

A kemencesutba vetve,

Dalaid lócavégre vessed,

Ablakba te vidám versed,

Leányságod seprütőre,
Vesd vadságod lepedőre,

Padkára te rosszaságod,

Pallóra te lomhaságod,

Vagy nyoszolyódnak unszoljad, Nyoszolyód kezébe nyomjad, Nyoszolyód

vigye harasztba, Hangafüves helyre hordja.”

“Új erkölcsöt kell követned, Az előbbit elfeledned,

Atyád irgalmát tagadnod,

Ipad irgalmát fogadnod,

Mélyebben kell meghajolnod, Ráadásul jó szót adnod.”

“Új erkölcsöt kell követned, Az előbbit elfeledned,

Szülőd irgalmát tagadnod,

Napad irgalmát fogadnod,

Mélyebben kell meghajolnod, Ráadásul jó szót adnod.”

“Új erkölcsöt kell követned, Az előbbit elfeledned,

Bátyád irgalmát tagadnod,

Süved irgalmát fogadnod,

Mélyebben kell meghajolnod, Ráadásul jó szót adnod.”

“Új erkölcsöt kell követned, Az előbbit elfeledned,

Húgod irgalmát tagadnod,

+ngyod irgalmát fogadnod,

Mélyebben kell meghajolnod, Ráadásul jó szót adnod.”

 “Míg világ világul lészen, Míg arany hold süt az égen, Szokatlan ne
házasodjék,

Járatlan ne menjen férjhöz!

Minden ház szokásra oktat, Jó ház is szokásra szoktat; Férj a kedvet

megkísérti,

Kedvedet a legjobb férfi;

Ott van szükség szemfülesre, Hol hibás a ház szokása,

Ott szorulnak az ügyesre,

Hol haszontalan az ember.”

“Vőlegényke te szegényke,

Ne bántsd ám kis asszonyodat, Ne fogd rá rabostorodat,

Bőrostorral meg ne bégesd, Virgács végivel ne ríkasd, Fészer sutjába ne

síkasd!

Eddig apjánál se szokták

Bántani a kis asszonykát,

A rabostort rá nem fogták, Bőrostorral nem bégették,

Virgácsvéggel nem ríkatták, Fészersutba nem síkatták.”

“Falmódra előtte állván

Maradj, mint a kapubálvány, Ne engedd, hogy napa verje, Ipa korholgatni

merje,

Idegen szégyenbe keverje,

Szomszéd háznép becsmérelje.

Családod ha kér, hogy csapd meg, Rokon rád esik, hogy rakd meg, Csak
nincs képed a kis árvát, Lelked bántani, a drágát,

Akit három évig vártál,

Kit kecsegtetve kívántál.”

“Vőlegény, a nőcskét szoktasd, Arany almácskádat oktasd,

Neveld ágyadon a kis nőt,

Az ajtó megett tanítsd őt, Mind a két helyt egy esztendőt, Egy kis évig szád
szavával, Másik évig szemjárással,

Harmadikban toppantással!”

“Ha még erre sem hajolna,

Szófogadó mégsem volna,

Hozz a nádasból egy nádszált, Mezőről suhogó surlót,

A lányt avval engeszteljed, Negyedik évben nőd neveljed, A surlófűvel

suhintsd meg

A sásosnak szélén intsd meg, Ne nyúlj hozzá ostornyéllel, Ne verd meg a

lányt kötéllel!”

“Süve nyomban kérdezhetné, Ipja fontolóra venné,

Falut járók észre vennék,

A falusi nők nevetnék:

Ez csatában csörtetett-e,

Ütközetben ügetett-e,
Vagy toportyánféreg marta, Erdő medvéjének marka,

Avagy farkas-e a párja,

Medve a kenyeres társa?”

(Vikár Béla fordítása)

8. OVIDIUS: +tváltozások

Philemon és Baucis (részlet)

…hárs mellett tölgyfa magaslik phryg halmok közepett, közepes

kőfal körülöttük: Nem távol tó áll, tó most, hajdanta lakott föld, most
szárcsák, vöcskök, vízityúkok lakhelye, posvány.

Arra halandó képében Jupiter s vele pálcás gyermeke jött, Atlantiades, de

levetve a szárnyát.

Kértek ezer házban pihenőt és éjjeli szállást, zártak ezer házat reteszek;
hanem egy befogadta mégis a két istent, csak sásfedeles kicsi kunyhó, ám jó
Baucis anyó s vele egykorú férje Philemon házasok ott lettek még ífjan, s
ott öregedtek együtt, és a szegénységet megvallva viselték könnyen e
kunyhóban, sose lázadt ellene lelkük; ott urat és szolgát, vendég, be hiába
keresnél: ők az egész háznép, s a parancsot az adja, ki kapja.

Hát hogy az égilakók e szerény kicsi házhoz elértek, és fejüket hajtván

alacsony kapuján bekerültek, már elibük széket hoz az agg, le is ülteti őket;
rá a serény Baucis takarót tesz, durvaszövésűt, tűzhelye langyosodott
hamuját tovasöpri, föléleszt tegnapi csöpp parazsat, táplálja levéllel a lángot
s száraz kéreggel; lobbantja öreg lehelettel; fölszelt mézgafenyőt, padlásról
hozza a rőzsét, tördeli szét, s a kis üstnek alá odarakja serényen.

Majd, a locsolt kertből ami zöldséget hoz a férje, fosztja levéltől mind;
azután kormos fatetőről ágas villával leemel füstlepte szalonnát, mit be soká
őrzött, darabocskát szel le belőle, és a tűzön buzgó vízben megfőzi puhára.
Múlatják az időt közben, csalják csevegéssel, várakozásuk könnyű legyen.
S ama bükkfa-medencét, falbaütött szögről mely függött görbe fülével,
langyosodott vízzel töltik, fürdetni a lábuk; állt a középen egy ágy, raknak
rá nádbuzogánynak pelyhével töltött vánkost; fűzből keret és láb.

Nádbuzogány-pelyhes vánkost tesznek kerevetre, rendezik el buzgón;

fűzből kerevet-keret és láb; rá takarót tesznek, mit egyébkor elő sose
vesznek, csak szent ünnepeken; de bizony hogy ez is csak öreg volt és
foszlott, illő mindenhogy a fűz-kerevethez.

Dőlt le a két isten. Nekitűrőzködve, remegve asztalt ád az anyó: de a

háromból rövidebb volt egy láb: tettek alá cserepet, s eltűnt a különbség,
már egyenes; lapját zöld ménta sikálja simára.

Tiszta Minervának kétszínű bogyója kerül rá, s ősszel termő som borseprő-
óvta gyümölcse; répa, cikória is, sajttá sürüdötten aludttej, s véle tojás,
langyos hamuban forgatva kifőzött, mindez agyagtálban. S keverő, ami
éppoly ezüstből volt vésett, vele meg faragott poharak, valamennyi
bükkfából, sárgállt vájt öblük szőke viasszal; csöpp kis idő: s melegen
küldött nekik étket a tűzhely, végül a nem nagy időn át vénült bor jön utána,
s második asztalnak mindez hamar ad helyet aztán: ott a dió, füge, ott az
aszalt datolyák meg a szilva, majd remek illatú alma kerül kereköblű
kosárba, s bíborosult vessző leszedett friss fürtje, a szőlő.

Ott közepütt, a fehér lépes méz; és ami legfőbb: jóakaró orcák, sose rest,
sose szűkös igyekvés.

Közben a kancsóról látják, hogy megtelik újra mindig, amint kiürül,

s hogy a bor megemelkedik önként, megrémülnek, a furcsa csodán, tenyerét
fölemelve Baucis anyó könyörög s vele félénk férje Philemon, rögtönzött
kicsiny étkeikért a bocsánatuk esdve.

Volt egy lúdjuk, a kis kunyhó őrzője, egyetlen, ezt a lakók le akarták vágni
az égilakóknak; fürge a lúd, repdes, fárasztja a két öregembert, játssza ki
őket igen hosszan, s fut az égilakókhoz végül is oltalomért: mire ők tiltják
leölését.
“Égből érkeztünk, bűnhődni fog itt a sok ádáz szomszéd, érdeme díjában;
de ti”, szólnak, “a vészből megmenekültök, igen; de ki kell most lépnetek
innen, s nyomdokaink kísérve, a hegy meredek tetejére mennetek!” +gy is
tesz mindkettő, botrahajolva lépdelnek föl a domb derekán igyekezve a
vének.

Annyira voltak csak, mint nyíl tud szállni, a csúcstól,

s vissza amint néznek, látják, hogy lent az egész táj mélyre, mocsárba
merült, csak az ő kicsiny otthonuk áll még;

sírnak a szomszédok sorsán, s ámulnak az aggok; s ím az a kettőjüknek is

oly kicsi ócska lakocska templommá válik: cölöp állott, most csupa oszlop,
sárgul a zsupp, s a tető tündöklik sárga arannyal, díszes az ajtófél,
márványból rakva a padlat.

Satumus fia most szelíden megkérdezi tőlük: “Mondd, te igazságos

vénember s hű felesége ennek a jó férjnek, mire vágytok?” Csak keveset
szól Baucisszal, s közösen vele már ezt kéri Philemon:

“Itt mi a papjaitok, szentélyetek őrei légyünk, s mert egyetértésben töltöttük

az életet együtt, egy legyen elhívó óránk, sose lássam a sírját én
feleségemnek, ne temessen el ő soha engem.”

Teljesedik vágyuk: hív őrei voltak a szentelt helynek, míg éltek; s

mikor őket az aggkor, az évek megtörték, s mikor épp ama lépcsőn állva, az
elmúlt dolgokról szóltak, hát Baucis látja: Philemon Iombosodik, s Baucist
leveledzeni látja Philemon.

Már mindkettőnek kezdett arcára a lombcsúcs nőni, mikor míg még

lehetett, “Isten veled, édes hitvesem!” ezt mondták, egyszerre, s az ágak is
ekkor és egyszerre belepték ajkuk: a thynosi tájon azt az iker két fát a lakos
mutogatja ma is még.

Ezt szavanemjátszó sok vén (nem volt oka csalni) mondta el énnékem:
magam is láttam koszorúkat függni az ágakon ott, s szóltam, magam is,
koszonúzva: Égi legyen, kit az ég kedvel, s tisztelt, aki tisztel!”
 (Devecseri Gábor ford.)

Daedalus és Icarus

Meggyűlölte ezenközben Krétát, meg a hosszú számkivetést, mert

vágyakozott haza Daedalus immár-s foglya a tengernek. “Minos elzárta a
földet és el a tengert,” szól, “de az ég csak nyitva; gyerünk hát:

mindenen úr lehet ő, de a tágas lég nem övé még.”

Szólt, s új művészet, mire most szíve-lelke törekszik: s újul a természet.

Tollat sűrű rendbe rakosgat, kezdi a kurtákon, melléjük rakja a hosszút,
mint lejtősen ahogy nőnének: hajdan a pásztor sípja ekép magasult nem-
egyenlő nád-darabokból; majd közepütt szállal, köti lentebb össze viasszal,
és az egész toll-sort kicsikét görbére konyítja, mint a valódi madár szárnyát.
Fia, Icarus ott áll, s hogy maga vesztével játszik, nem sejti sehogysem: hol,
mosolyogva, a szél-felfelfúdosta pihékért kapdos, hol meg a szőke viaszt
lágyítja hüvelykkel, s apja csodás művét késlelteti játszadozással.

És hogy a legvégső simítást megkapta a munka, két kifeszült szárnyán

egyensúlyt ér el a művész, és levegőt rezzent s ott leng, levegő magasán
fent.

Oktatgatja fiát: “Közepütt szállj,” adja tanácsát, “Icarus, erre vigyázz,

nehogy aztán, hogyha alant szállsz,

víz nehezítse a tollaidat, s tűz marja, ha túlfönt: szállj csak a kettő közt! S
intlek: ne figyeld a Bootest, sem Helicét, sem az Orion kardját, a kivontat:
szállj, ahogy én vezetek!” S míg így repülésre tanítja, már a szokatlan két
szárnyat vállára szorítja.

Dolgozik és oktat, s öreg arcán könnyei folynak, két keze is reszket. Csókot
nyom a gyermeki arcra, mit többé soha már, s szárnyán fölemelkedik, úgy
száll, kísérőjét féltve, elől, valamint a madár, ha zsenge fiókáját fészekből
légbe vezérli; szállani hívja tovább, vészes tudományra tanítja, lengeti két
szárnyát, néz vissza, figyelve fiáét.

Lent a halász, remegő nádszárral míg halakat fog, botra hajolt pásztor, s
ekevasra hajolva a szántó, látja, meg is döbben, s azt véli: kik útjuk a légben
így veszik, égilakók. Ők meg balkéz fele hagyták Juno szent Samosát
(Paroson túl, Deloson is túl), jobbra Lebinthus esett tőlük s dúsmézű
Calymne; ekkor a gyermek kezd a szilaj röpülésnek örülni, és vezetője fölé
száguld, vágy vonja az égbe, tör magasabbra utat. Lágyítja közelben a hő
Nap tollai illatozó viaszát, körítő kötelékét; olvad a könnyű viasz:
csupaszon csap-csapkod a karja, s már evezőtelenül nem fog vele csöpp
levegőt sem, ajka kiált, apját szólítja, de elnyeli ekkor áradatába a kék
tenger, mely róla nevet nyer.

Ekkor a bús apa - már nem is az! - szól: “Icarus!” így szól,

“Icarusom, hol vagy? Nyomodat hol-merre kutassam?”

“Icarus!” így harsan: s meglátja a tollat a habban; már átkozza találmányát,

teszi sírba a testet, s kapta nevét az egész tájék amaz ott-nyugovóról.

(Devecseri Gábor

ford.)

Pyramus és Thisbe

“Pyramus és Thisbe, legszebb fiú volt amaz egyik, másik Napkeleten

legszebb volt mind a leány közt, s egymásnak szomszédai, hol, mondják,
hogy a büszke várost téglával körítette Semiramis egykor.

Ismeretet szomszédság ad s indítja szerelmük: ez meg időveL nőtt; vágyták

is a hitvesi fáklyát, s tiltották a szülők. De amit megtiltani meddő:
egymásért azonos lobogással lángol a szívük.
S erről senki se tud; szavuk intés, titkon-adott jel; rejtegetik tüzüket, s lobog
az csak méghevesebben.

Keskeny kis hasadék támadt még kezdetidőben építéskor amott, hol a két
ház közfala állott.

Észre olyan sok századon át e hibát ki se vette, s (mit meg nem sejtesz,
szerelem?) szeretők, szemetekbe tűnik: s ösvényt lel szavatok; gyöngéd
susogással száll a becéző szó egymáshoz biztosan által.

Gyakran, ahogy Thisbe itt állt és Pyramus ott túl, s egymás ajkának
leheletjét érzeni tudták, “Jaj”, szóltak “te irigy fal, mért állsz két szerető

közt?

Oly sok-e engedned, hogy a testünk egybefonódjék?

Vagy legalább addig nyílnál, hogy csókokat adjunk.

Vedd mégis hálánk: mert meg kell vallani, néked jár köszönet, hogy
jószavaink egymáshoz elérnek.”

Hasztalanul miután, kétoldalt, így keseregtek, éj közeledtével búcsúztak,

csókot is adtak két külön oldalon ők, túlsó oldalra nem érőt.

Tűnt fel, az éj tüzeit tüstént tovaűzve, a Hajnal, és a mezők dérlepte füvét

szárítva, az új nap, s ők a szokott helyen ott voltak. Hol gyönge panasz-szót
suttogtak hosszan, s döntöttek: az éjszaka-csöndben rászedik őreiket, s ha
lehet, kiosonnak a házból, és ha az otthonuk elhagyták, el a házakat is mind,
messze mezőn nehogy eltévedjenek, össze Ninusnak sírjánál jönnek, s fa
tövénél búva, bevárják egymásnak jöttét. A szederfát, rakva fehérlő

szedreivel, tudják: hűs forrás partja növelte.

Tetszik a terv. Lassan látszott tovatűnni a napfény, végre a vízbe szakadt, s a

vizekből éjszaka támadt.
Nagy ravaszul kioson Thisbe a homályban az ajtón, rászedi háznépét,
fátylával rejti a képét, surran a sírdombhoz, s odaül, mit mondtak, a fához.

Ennyire bátorrá szerelem teszi. S íme, oroszlán jön, vértől-habosult szájjal,

barmot csak imént ölt, szomszéd forrásnál kívánja eloltani szomját.

Hold sugaras fényében amint Babylon-beli Thisbe ezt meglátja, rohan

remegőn barlangi homályba.

S míg száguld, leesik válláról leple. Eloltván bő vízzel szomját, míg lépdel
a véres oroszlán vissza az erdőségbe, üres leplére találva, vériszamos szájjal
széttépi a lenge ruhákat.

Később ér oda, és a nyomát jól látja a vadnak Pyramus ott a homok sürüjén,
s elsápad az arca; majd, hogy a véráztatta lepelt is megleli, így szól:
“Minket, a két szeretőt, egy éjszaka küld a halálba.

Bár - méltó volt rá - a leány élt volna sokáig!

Bűnös az én lelkem: te szegény, én hoztam a veszted, én, ki e félelmes vad

helyre kicsaltalak éjjel, és nem jöttem előbb. Tépjétek szerte a testem, és
vétkes szívemet faljátok vad harapással, mind, ti oroszlánok, lakozói e
szikla-vidéknek!

Gyáva, ki csak kíván meghalni.” Fel is veszi leplét Thisbének, s kijelölt

fájukhoz, az árnyba ragadja, könnyel a jólismert leplet s csókkal telehinti, s
“Vedd”, ezt mondja, “az én vérem, lepel, ebben is ázz hát!”

És tőrét, mely övén díszlett, bemeríti hasába, s késedelem nélkül kiragadja,

halódva, a sebből.

Hullt le a földre hanyatt, s magasan fröccsent föl a vére,

nem másképp, valamint ha csöveknek megreped ónja, és sziszegő kicsi

nyílásból szökken ki a víz-ár, s oszlopként a magas levegőt hasogatja
sugára.

Annak a fának most, vérrel telehintve, gyümölcse elfeketül, s a gyökér,

melyhez lehatolt a sötét vér, bíborosult színnel tarkázza a fenti gyümölcsöt.
Most, noha még retteg, nem akarja becsapni a kedvest, s megtér már a
leány, a fiút szeme, szíve kutatja, s hogy mily nagy vészből menekült, el
akarja mesélni.

Eljut a helyhez, a fához is ér, föl is ismeri lombját, ám a gyümölcs színe

más, töpreng hát, vajjon ez-é az.

Még kételkedik, ám veri ott vonagolva a véres földet, látja, a test; hátrál,
belesápad az arca, s borzadozik, valamint tengernek sós vize, hogyha sík
színén lebegő szellő fuvallatja megy és jő.

És amikor már látta, hogy ez nem más: szeretője, ártatlan karját verdeste
goromba ütéssel, tépte a fürtjeit és karjába karolva a kedves testet, s
könnyeivel sebeit telehintve, keverte véréhez könnyét; hideg arcát csókja
borítja, s “Pyramus!” így sír fel, “tőlem, te szegény, mi rabolt el?

Pyramusom, no felelj; Thisbe, szeretőd, aki szólít; halld meg a szóm,

drágám, lehanyatlott arcod emeld rám!”

Haldokoló szemeit Thisbéje nevére kinyitja Pyramus egyszer még, ránéz, s

így hunyja le újra.

Néz a ruhára s a tőrnek puszta ivor hüvelyére, s szól a leány: “A magad

keze volt, s a szerelmed irántam,

mely a halálod hozta, szegény! De merész kezem erre s van nekem is

szívem: s ad erőt, sebet ütni, szerelmem.

+me, követlek, holt; oka voltam, mondja a hír majd, holtodnak s követője;
halál volt, más se, mi tőlem tépni tudott téged: s a halál sem tép tova tőlem.

Mégis, hozzátok kettőnk kérő szava szálljon, ó, ti szegény szüleim, s ti

szülői az én szeretőmnek, hogy, kiket ennyire hű szerelem s végóra köt
össze, már irigyelni ne kívánjátok tőlük az egy-sírt.
És, fa, mely itt most egy nyomorult holttestre teríted, s nem sok idő múltán
kettőre az ágaid árnyát, hordd az ölés jeleit mindig, s illően e gyászhoz,
hirdessék a gyümölcseid is feketén a halálunk.”

Mondta, s utána a tőrt mellének szegzi, belédől abba a vasba, mi még

vérnedves volt az öléstől.

Égbeliekhez elér, a szülőkhöz is elhat az óhaj: mert a szeder feketén csillog

mindig ha megérik, és mi a két máglyán maradott, egy urna nyugosztja.

(Devecseri Gábor ford.)

Pygmalion

Pygmalion, látván, hogy ezek mily vétkesen élnek, elborzadt buja bűnüktől,
mit az asszonyi szívnek nyújt bővebben a természet, nem vett maga mellé
asszonyt, nőtelen élt, nőtlen volt ágya sokáig.

Nagy művészettel készített szobrot eközben hó elefántcsontból, amilyen

szép nő a világra nem születik sohasem; s a saját művébe bolondult.

Élő szép szűznek vélhetnéd könnyen e szobrot; tán a szemérem tiltja csupán
mozdulnia, vélnéd; művészet fedi el, hogy csak művészet. Az ámult
Pygmalion az utánzott testtől gyúl szerelemre.

Ujjaival művét tapogatja: ha emberi test-e vagy csak ivor; s hogy ivor, nem
vallja be mégse magának.

Csókokat ad, s hiszi: kap; szól hozzá, tartja ölében, és hiszi: ujjai lágy
testébe nyomódnak a lánynak, s fél, hogy kék folt kél a leányon, ahol
tapogatta.

Mond gyöngéd szavakat, s azután ami kedves ajándék mindig a lánynak, elé
viszi: kagylót, sima kövecskét, gyönge madárkákat, sok ezer színű, tarka
virágot, szép liliomszálat, festett labdákat, a fákról Heliasok könnyét;
testére ruhákat is aggat; ujjait ékkővel s a nyakát csinosítja nyakékkel;
gyöngéd gyöngy a fülére, kerül kebelére kösöntyű: mind illik neki ez; s nem
csúnyább meztelenül sem.

Sidoni bíborral készült kerevetre teríti, hitvesnek hívogatja, pihés párnára

nyugosztja végre nyakát, valamintha csak érezhetne akármit.

Jött Venus ünnepe, mely Cyprusban mindig igenszent,

és, szarvuk körülöntve arannyal, hullnak a tulkok áldozatul, hószín

nyakukat bárd metszi keresztül, füstöl a sok tömjén; s ő, mint kell, áldozat-
adva áll meg az oltárnál, s félénk szava szól: “Ha ti mindent, égiek,
adhattok, vágyom feleségemül…” Azt nem merte kimondani: “Őt”,
pusztán: “… egy olyant, ki hasonló.”

Csakhogy arany Venus átértette (hisz ünnepi napján ott volt), hogy mire
áhítozik; s hogy kedvez e vágynak, égig háromszor lobogó lánggal
kimutatta.

Pygmalion hazatér, lányszobrát látni szeretné, ágyra lefekteti, ád csókot

neki, érzi: melegszik; ajkát nyomja reá ismét, mellére az ujját: s lám az ivor
lágyul, s már nem mereven, benyomódik vágyó ujja alatt, valamint a
hymetti viasz, ha nap heve éri, puhul, ha hüvelyk meggyúrja, igen sok más
alakot vesz föl, használják, hasznos eképp lesz.

+mul, félve örül, s aggódik, hátha csalódik, most a szerelmes, a vágyott

lányt érinti meg újra.

Élő test! Ereit már vetni tapintja hüvelyke.

Most azután a Paphos-beli hős szívbéli szavakkal adja Venusnak a háláját;

és ajkait immár nyomja a nem hazudott ajkakra; a szűz meg a csókot érzi, el
is pirul, és félénk szemeket vet a fényre, és egyszerre az ég boltját és látja
szerelmét.

Eljön az istennő is, mit megadott, ama nászhoz, és hogy a holdnak szarva
kerekre kilencszer egészül, jő a világra Paphos, nevet ő ad majd a szigetnek.
 (Devecseri Gábor ford.)

9. PAPP TIBOR: Pogány ritmusok Az ötven éves

Weöres Sándornak

tiszta az ünnepi tisztás

kard-hegye éles hold

fákon lóg a sötétség

kör közepén a tűz (-)

zene zúg zene bőg / tűz ég puha tűz vad zene zúg bőg / dob - - -

dob - - - / dob dob dob zene dob - - - / kürt szól duda szól

síp szól duda szól / duda szól kürt szól

síp szól húr peng / bong zsong buja hang

bőgő zene búg / tűz ég puha tűz harsona harsog / dob pergésben ének kórus
/ zeng - - -

üst-dob kong bong / peng - - -

kong peng bong zsong / cseng - - -

síp szava siklik / s tűz ég fű közt dob szó kürt szó / csík száll égig rozsdás
égig / föl csak csíkban a

füst - - - / dob dob dob zene üsd - - - duda / dob dob dob duda dob duda dob
duda / üsd - - -
 *

- - - / fut a lova fut a

lova

dob tőr tánc tűz / tíz - - -

dob tőr tánc tűz / tíz tűz tánc tőr dob - - - / dob - - -

dob doboló zene / dob - - -

bőr duda duda szól / dob - - -

fényes doboló / dob - - -

síp szava kürt szava / csattog a ló pata ordít a bömböl a / duda duda duda
duda

síp szava kürt szava / duda duda duda duda

két kéz két kés / duda duda duda duda két kupa négy kupa / duda duda duda
duda

dob - - - / dob tőr tánc tűz tíz tűz tánc tőr / vér völgy víz vár füst-csík tűz-
csőr / dob - - -

doboló fényes / dob - - -

duda zene zene duda / dob duda dob duda dob - - - / - - - -

- - - - / ide oda fut a

lova

tíz tíz tíz lova / csattog a lópata

futnak a vad pari- / pák - - -

ide oda fut a lova / síp szava kürt szava

hívja a várja a / dob tőr tánc tűz tíz tűz tánc tőr / fűszál vas-víz kő-kút tűz-
csőr / dob - - -

dob duda duda dob / dob - - -

szép szügye fényes-e / éles a kés hegye szőre sötét feje / csupa hab csupa
dér

fuj a szél köp a vér / míg a tőr sxivet ér

síp szava kürt szava / duda duda dob duda

harsog a harsona / duda duda dob duda

duda duda dob duda / duda duda dob duda

tűzbe a lópata / bőr szaga bűzlik a réten a nádas ö- / lén - - -

hajlik az ünnepi táncos

táncol a kör közepén (-)

föld víz nap hold föld (-) föld hold nap víz tűz (-)

szél fák fű víz hal (-)

tűz tánc fül láb kar (-)

zöld szem két szem zöld (-) föld víz nap hold föld (-)

tűzből futhat az árnyak

tűz közepéből a füst (-)

hajlik az ünnepi táncos

szél fúj dob pereg üsd (-)

dob dob dob duda / duda duda dob duda

dob zene dob dob / duda duda dob dob duda - - - / dob duda duda duda

dob zene zene dob / dob - - -

dob dob duda dob / dob dob duda dob dob dob duda duda / üsd - - -

ÖSSZEFOGLAL+S
1. A hiteles színpadi beszéd alapja az automatikus
biztonságú szövegtudás. Az ezredszer kimondott mondatot is úgy kell
felszínre hoznunk, mintha most mondanánk ki először. Nagyon kell
értenünk azt, amit beszélünk. A szöveg érzelmi színeit nem szabad
erőltetni, mert így hazugság születik. Hagyjuk, hogy hasson ránk a
kimondott gondolat és az átélt helyzet, s az érzelmi töltöttség magától
létrejön.

2. A helyes légzés mély, halk és önkéntelen. Nem azért tartunk szüneteket,

hogy lélegezzünk, hanem hogy tagoljuk a gondolatokat, s közben
lélegezzünk. A szünetek sokszor fontosabbak a kimondott szavaknál. A
tagolás biztonsága a beszéd biztonságát mutatja. A túl rövid, kapkodó
szünetek többnyire a szöveg üres felmondását jelzik, A túlzott szünetek
modorosak. A szünet addig tartson, ameddig tartalmas.

3. A jó hangadás erőlködés nélkül erős. Ne a torkunkat terheljük, a

rezonanciát fokozzuk. Szinte mindig mellhangon kell beszélnünk. Az
egészséges hang tisztán cseng. Se a hangmagasság fokozása, se az
erőnövelés ne járjon görcsös izommunkával. A széles középhangsáv
megteremti a moduláció biztonságát. A hang.

akkor szól elől, ha nagy hangerő mellett is úgy érezzük, hogy a gégénk alig
vesz részt a munkában.

4. A pontos kiejtés az érthetőség alapja. Ejtsük szélesen az á-a-e hangokat.

Vigyázzunk a szóvégi k, t hangokra. Az sz-z-c hangok gondatlan kiejtése a
színpadról pöszeségnek hangzik. Ami jó a szobában, nem jó a színpadon.
Az r hang peregjen erősen.

Kerüljük a tájejtést. Ügyeljünk a ritmusra: figyeljük az ékezeteket. A

hosszú szavakat ejtsük gondosan, mert gyors tempó esetén gyakran
elmosódik egy-egy szótag.
5. Ügyeljünk a helyes hangsúlyra, de ne
hangsúlyozzunk minden körülmények között föltétlenül

szabályszerűen. Egy kis szabálytalanság, olykor tartalmasabb a

szabályosnál. Ne bízzunk azonban az átélés biztonságában, mert
megszokott hangsúlyhibáink ilyenkor jelentkeznek leginkább. Föltétlenül
tudnunk kell, hogy kinek, mit, miért mondunk. Legyen bennünk eleven a
közlés ereje.

6. Vigyázzunk hanglejtés-kaptafáinkra. Majdnem mindenki mindig

ugyanabban a dallamban beszél. A hanglejtés-variációk tarkasága a színészi
képesség rangját jelzi. A lúlzás azonban ugyanolyan baj, mint a szürkeség.
A hanglejtés a színpadi beszéd legkényesebb területe. Minél tehetségesebb
valaki, annál találóbb hanglejtéssel beszél. A ripacsság többnyire
hanglejtés-karikatúrákat használ.

7. A legkönnyebb érzelemmentes közlő prózát mondani.

Ilyenkor tartjuk be leginkább a beszédszabályokat.

Irodalmi szövegek közül az epika könnyebb a líránál. A lírai közlés

mélysége megronthatja a beszédet: a hang sokszor alig hallhatóvá halkul, a
kiejtés olykor motyogó lesz. A drámai dialógusok megkövetelik, hogy ne
csak a saját beszédünkre figyeljünk, hanem halljuk meg partnerünket is.
8. A stilizált beszéd annál könnyebb, minél
távolabb
áll saját ejtésmódunktól. A naturális színpadi beszéd a legnehezebb, az
archaikus a legkönnyebb. A klasszikus szövegek segítik a beszédszabályok
betartását. Az erőteljes játékmodor beszédfeladatai könnyebbek, mint a
csevegő, társalgó stílus oldottsága. A játék segíti a beszédet, az intimitás
mélysége nehezíti.
9. A karakterbeszéd jó hallást, erőteljes
emberismeretet kíván. Magunkba kell inni a figurát, hogy a nyelvén
megszólalhassunk. A színészek többsége egyetlen beszédmodorban játssza
végig a szerepek százait. Minden ember másképp beszél. Minden
szituációban másképp beszélünk. Tudnunk kell, hogy: milyen ki? mikor?
hol?

milyen kivel? beszél.

10. Ismernünk kell anyanyelvünket. Föl kell tárnunk

beszédfogyatékosságainkat. Tudnunk kell az irányt és a célt, amerre
elindulunk. Tudomásul kell vennünk, hogy lehetőségeink korlátozottak, ne
a meglevő hibák keserítsenek, hanem az elért apró eredmények
lelkesítsenek. Az eltúlzott beszédművelés rontja a művészet eleven erőit, a
beszédgyakorlatok elhanyagolása dilettantizmushoz vezet.

RÉSZLETEK A SZAKIRODALOMBÓL

HEVESI S+NDOR: Az előadás művészete (részletek)

+rásjelünk összesen 10 van, míg a zene a legkülönfélébb és

legkisebb színezeteket is jelzi. A legsűrűbb írásjelzés sem tudja az élő
beszéd minden tagolásbeli árnyalatát visszaadni. Ha a verseket az eredeti
interpunkció szerint mondjuk el, s minden vesszőnek egyenlő értéket
tulajdonítunk, vagyis mindegyik után egyforma nagy szünetet tartunk,
előadásunk sem világos, sem értelmes nem lehet. Az író nemcsak kevesebb
szünetjelet használ, mint amennyi szünet van a beszédben, hanem
akárhányszor a legfontosabb szüneteket sem jelzi, s ilyenkor az előadó
feladata, hogy az értelem fonalán megállapítsa a szüneteket. Miben áll a jó
hangsúlyozás?
Lehetetlen szabályba foglalni. A helyes hangsúlyozáshoz az szükséges,
hogy a szöveg értelmét öntudatossá tegyük magunkban, hogy szétboncoljuk
az egyes mondatokat, s azt, amit ösztönünk súgott, megvizsgáljuk,
ellenőrizzük, s csak a kritikai munka után hagyjuk jóvá. Az ösztön úgyis
nagyon kényelmes, szeret tört csapáson járni, s könnyen enged a
megszokott szórend és főképpen a ritmus csábításának. Mennél finomabb
hangsúlyokat talál az előadó egy költeményben, annál finomabb az
értelmezése.

Mindenki tudja, hogy a zenedarabok előadásában mily fontos

szerepe van a tempónak. A költemények tempóját nem szokták
meghatározni, ámbár a tempó itt is majdnem olyan fontos, mint a zenei
előadásban. A helytelen tempó ugyanazt árulja el, mint a hibás hangsúly és
a rossz interpunkció, hogy tudniillik az előadó nem érti, amit előad.
Egyazon költemény keretén belül is többféle lehet a tempó, tehát míg
egyrészt minden költeménynek megvan a maga sajátos tempója, e tempón
belül tömérdek változás lehetséges. Tudnivaló dolog, hogy a beszéd
tempója jellemzi az embereket is, s nemcsak különböző érzéseknek, hanem
a különböző karaktereknek is megvan a saját külön tempójuk.

Ha valaki át tudja érezni azt, amit mondania kell, akkor ez az érzés a

hangjában is jelentkezni fog.

Minden. érzelem vagy indulat kifejezéséhez csak annyi hangot használjunk,

amennyi okvetlenül szükséges, mert a művészetben mindaz, ami felesleges,
már hibás is egyúttal.

Beszélni mindenki csak a maga természetes hangján tud, amelyet

folyton modulálni kell, de nem kiforgatni igazi mivoltából.

FÓNAGY IV+N-MAGDICS KL+RA; A magyar beszéd dallama

(részletek)

A hangmagasság is, a hangterjedelem is szorosan összefügg a közlés

módjával, jellegével, céljával.
Érthető, hogy egy hosszabb mondat világos tagolásához nagyobb
hangterjedelem kell, ahogyan nagyobb térre lenne szükségünk ahhoz is,
hogy a hosszú mondat rétegeződését, hierarchiáját papiroson érzékeltessük.
A spontán előadás erőtejesebb, élénkebb, a felolvasás kimértebb,
fegyelmezettebb. Lágy hangvétel, enyhébb nyomatékokkal összefogott
enyhén ereszkedő dallamívek jellemzik az elbeszélő hangját. Az enyhén
ereszkedő dallamívek az elbeszéléstől a meséhez vezetnek. A mesén
keresztül pedig mintha a zene felé vinne ez az út. A beszéd ritmusa
szabályosabbá válik, a szólamok szinte zenei ütemekké szerveződnek. A
mese jellegzetes dallamformái a hétköznapi beszédből emelkednek ki,
egyes köznapi hanglejtésformák zenei megfogalmazásai. De várja és elvárja
ezeket a motívumokat a hallgató is, s talán nem is tekintené mesének az
olyan mesét, melyet nem a hagyományos mese-hanglejtés zenéje kísér.

A harag okozta dallammódosulásból kiindulva azt mondhatjuk,

hogy az esetek jó részében a mondat hangfekvése feljebb tolódik, és a hang
a mondat végén sem száll le az alapszintre. Egyúttal fokozódik a mondat
dinamikája, a tempó lényegesen meggyorsul.

A szorongás minden esetben szűkíti a hangterjedelmet, a hangfekvés

magasabb, a hang nem esik le az alapszintre.

A közönyösen odavetett mondatoknak is viszonylag szűk a

hangterjedelme. A dallammenet azonban sohasem emelkedő, enyhén
ereszkedik szólamonként. A hangfekvés középmély.

A lelkendező örömnek jellegzetesen élénk a dallama. A

hangterjedelem jelentékenyen megnő, a hangfekvés középmagas, a
hangszín világos.

A reménytelen szomorúság hangja középmély hangfekvésből

mintegy tercet esik.

A panaszos szomorúság dallama középmély szinten hullámzik szűk

hangterjedelemben. A tempó minden esetben lassabb az átlagos
beszédsebességnél.
 A váratlan esemény bekövetkeztekor magasba szökik és hirtelen
leesik a hang, akárcsak a zavaró bizonytalanságot vagy nyomasztó
nyugtalanságot követő

hirtelen megkönnyebbülés hatására.

A gyengéd hangvételre elsősorban a lágy artikuláció, az enyhe

nyomaték és telt zönge jellemző.

Szélesen, “lágyan” ívelő a dallam is.

Nem mindig ilyen naivan szembeszökő, szinte gyanúsan szabályos a

megfelelés a belső magatartás és a hangos kifejezés közt. A színész
előadásában a szöveg megelevenedik, az eredeti közlemény bővül,
gazdagodik, a művészi közvetítésben növekszik a szöveg hírértéke.

DR. FRINT TIBOR: A hangképzés és zavarai (részletek)

A hangképzés egyik előfeltétele a kilégzés levegőáramlása. A hang

tartama, intenzitása folyamatossága és szabályossága a légzőmozgások
függvénye. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy hibás
légzésmechanizmus esetén is egy ideig kifogástalan lehet olykor a
hangképzés, jóllehet a hangképző izmok túlfeszített munkára
kényszerülnek. Egy idő múlva azonban a hangképző izmok kifáradása,
eleinte múló, később végleges hangképzési zavarokat idézhet elő.
Köztudomású, hogy a hangképzési zavarok legnagyobb részének
kiindulópontja a hangtúlerőltetés. Nem ritka az sem, hogy a keletkezett
hangképzési zavar a hangszerv organikus elváltozását okozza
(hangszalagcsomó). A különböző

funkciók (légzés, hangadás, artikuláció, rezonancia) kapcsolatban vannak

egymással, és egymást kiegészítik.

Bármelyik résznek természetellenes vagy erőltetett működése átterjed az

egész hangképző apparátusra, és kialakul a hangképzés zavara. A “rossz
szokás” eleinte nem tudatos, mivel fülünk köztudomásúan igen pontatlan
mércéje hangképességeinknek. Később annyira rögzül a hibás hangképzés,
hogy a beteg nem tekinti kóros állapotnak, vagy ha mégis, akkor nem tud
leszokni róla.

Próbáljuk kifejleszteni és ellenőrizni az állkapocs ellazított

mozgását, a pontos artikulációt, a lágy hangindítást, a nyakizomzat
lazaságát, a légzés természetességét, a helyes hangeffektust (a hang
tisztaságát és csengő jellegét).

A hangbetegségek kezelésének eredményei néha igen jók, máskor

azonban csak javulásra számíthatunk, vagy pedig a beteg állapota
változatlan marad. A hangadás az egyén személyiségkivetítésének egyik
módja, s így előfordul, hogy a személyiségzavar a hangképzés zavarában
nyilvánul meg. A neuraszténia jellemző tünete az idegrendszer
ingerlékenysége és fáradékonysága. A hisztéria lényegében fejletlen lelki
alkat, amelyben az idegrendszer ősibb rétegei: az érzelmek, indulatok,
ösztönök határozzák meg az egyén magatartását. A pszichaszténia
kórképébe tartozik a kényszer-, a szorongási, a félelmi és várakozási
neurózis. Az ilyen egyén bár értelmileg fejlett, hiányzik belőle az
önbizalom, tele van kétkedéssel, szorongással.

A meg nem értés és a közöny elkedvetleníti a beteget, és gátlólag

hat a beszédtanulásra. A megértés, a támogatás, a bíztatás előmozdítja a
munkát.

SZTANYISZLAVSZKIJ: A színész munkája (részletek)

A legtöbb helyen durva és erőszakos hatásvadászat folyik, s ez

menthetetlenül kisiklások felé taszítja a színészt. Ha a színész nem áll azon
a szilárd alapon, amelyet csak az átélés adhat meg, eltévelyedik és elveszti
azokat a jellegzetességeket amelyek színessé teszik. Csak az átéléssel
telített színművészet tudja érzékeltetni a szerep szinte megfoghatatlan
árnyalatait és mélységeit. Csak az ilyen játék ragadja úgy meg a nézőt, hogy
megértse, de legfőképpen át is élje a színpadon történteket.
 A természetnek szüksége van a jól kiművelt pszichotechnika
segítségére. Az “ösztönös” színészek nem ismerik el a technika
létjogosultságát. Az ilyen színészek játékukban csak az ihletre
számíthatnak. Ha azonban az ihlet elmarad, nem tudják mivel kitölteni az
üres, át nem élt szövegrészekben mutatkozó hézagokat. Tanácstalanul
botorkálnak a felemelő

pillanatok és a műkedvelői modorosság között. Egy szerepet át lehet élni

minden egyes alkalommal, de át lehet élni csupán egyszer vagy többször
abból a célból, hogy megfigyeljük a természetes érzés külső

megnyilatkozásait, és megtanuljuk azokat gépiesen megismételni. Ez: a

szerep illusztrálása. Az ember megcsodálja ezt a művészetet, de nem hisz
benne. Az illusztrálás művészetével nem minden fejezhető

ki. A kontárkodás ott kezdődik, ahol az alkotó átélés, vagy az annak

eredményeképpen jelentkező művészi illusztrálás végződik. A kontár
színész arcjáték, hang és taglejtések segítségével csupán azokat a
külsőséges sablonokat tálalja a néző elé, amik állítólag az ember lelki életét
fejezik ki. Nem létező érzések halotti maszkját nyújtja valóság helyett. A
ripacskodás elnyomorítja és rossz útra viszi a színészi tehetséget. A kontár
színész előre kidolgozott sablonok alkalmazásával készül fel a valóságos
érzések helyettesítésére, a műkedvelő válogatás nélkül, a keze ügyébe eső
“általános”

emberi, ki nem csiszolt sablonokhoz folyamodik.

Azonban sohasem szabad eltúlozni az igazsággal szemben

támasztott követelményeket sem, mert az az igazság túljátszásához vezet, ez
pedig a színpadi hazugságok legrosszabbja. A hazugságtól való mértéktelen
félelem viszont félszeg óvatosságot eredményez. Mindkét hajlandóság ellen
higgadtan, izgalom nélkül és természetes határozottsággal kell küzdenünk.

FERENCZY GÉZA: Hangképzési hibák

 Igaz, van, aki ösztönszerűen is általában helyesen működteti
beszélőszerveit; de még az ilyennek sem árt, ha tervszerűen végez
hangképző gyakorlatokat, így tudatosítja, fejleszti készségét. Olyan ez neki,
mint hangszeres zenésznek az ujjgyakorlat. Akár a zenében, a beszélésben
is könnyű észrevenni a különbséget az ösztönös és a művészi képzésű közt.

Nyelvünknek jellemző sajátossága, hogy akár hangsúlyos egy

szótag, akár hangsúlytalan, egyforma tökéletességgel kell képeznünk benne
a beszédhangokat, Még a műveltek között is sokan vannak, akik úgy
képzelik a tökéletes kiejtést, hogy pontosan az írás szerint kell beszélnünk.
A háztól, házhoz szóalakban nem z-t, hanem sz-et ejtünk. Helytelen és
műveletlen a látja, útja kiejtés! Eresszük szabadjára mondatunk hangsorát,
hassanak egymásra szabad természetességgel a szomszédos mássalhangzók.
Az egy

szót hosszú gy-vel egymagában, származékaiban és vele alkotott összetett

szókban, ha magánhangzó következik a gy után: egy-egy, mintegy,
egyalakú, egyáltalában, egyaránt, egyelőre, egyenként, egyes, egyesület,
egyetért, egyik. Olykor szükségtelenül megnyújtják a rövid mássalhangzót:
heggeszt, köppeny, bakkancs, jappán.

Igen sok a hiba a kérdő mondatok hanglejtésében.

“Ki volt itt?” “Hova ment?” Az ilyen kérdőmondatok hanglejtése

ereszkedő, olyan, mint a kijelentő mondatoké.

Más az eldöntendő kérdés: “Megkaptad a levelemet?”

Ilyenkor a hanglejtés középfekvésben kezdődik, az utolsó előtti szótag

magasra szökik, az utolsó pedig a mélybe zuhan. Ha ugyanezt a mondatot
kérdő

-e szócskával szerkesztem meg, akkor megint visszatérhetek a szokásos

ereszkedő hangmenethez: “Megkaptad-e a levelemet?”

Annak idején Kosztolányi Dezső így panaszkodott: nálunk újabban

szeretik az igét elválasztani az igekötőtől “el-viselhetetlen, el-mentem
hozzá és meg-tudtam tőle, hogy vér-mérgezése van”. Azóta sem változott a
helyzet, ha ugyan nem rosszabbodott. Ezt halljuk nap nap után: legnagyobb,
leg-erősebb, leg-célratörőbb, legcsúnyább, sőt legesleg-csúnyább. A
hangsúly és a hanglejtés szorosan összefonódik. Ha helytelen a hangsúly,
helytelenné válik a hanglejtés, a mondat hangmenete, dallama is.

ZOLNAI BÉLA: Nyelv és hangulat (részletek)

Minden logikai jelentéstartalomtól függetlenül maga a beszélő

hangja is rengeteg variációját keltheti föl bennünk a hangulatoknak. Ez a
hang mindenekelőtt a beszélőszervek, az orgánum milyenségén alapul, és a
modulációk végtelen skálájával rendelkezhetik. A legbanálisabb tartalmú
vers is, megzenésítve vagy elszavalva, nagy hatást gyakorolhat. Az
operaszöveg, mint olvasmány, ritkán tartozik a magasabb rendű költészet
körébe. Az emberi hang önmagában is, értelem nélkül hathat az idegekre, A
gyermekeket monoton dallal, verssel, mesével altatják. Az érzelem
elváltoztatja, a normálistól eltéríti a hangot és dallamot, ha ugyan a
gyakorlatban van ilyen desztilláltan “normális” hang és dallam.

VIII. Edward angol király lemondása a trónról -

egy szerelmi regény történelmi pillanata - erősen foglalkoztatta a sajtót és

gazdag anyagot szolgáltatott a beszéd fonetizmusának tanulmányozói
számára. A Reggel írta a király rádiószózatáról (1936.március 2.): “A király
hangja eleinte kissé elfogódott volt és halk, de az első mondat ulán
megerősödött és tisztán, világosan, érthetően csengett. Kissé szomorú,
bánatos, fályolozott hang, de férfias, rokonszenves és közvetlen.

A finom angol hangsúly a gondolat és érzés minden árnyalatát éreztette.”

Shaw Johannájának berlini előadása alkalmából az egyik kritikus a
főszereplő hanglejtését jellemezte: “Ez a hang nem szárnyal, csak meleg,
őszinte és főleg tiszta. Csodálatosan tiszta.”

Zenei elemek nélkül nincs semmiféle beszéd. A zeneiség igénye

persze korszakonként változó. Hogy mennyire fontos eleme a nyelvnek a
melódia, mutatja az a tény, hogy a hanglejtés önmagában is a
megértés.eszköze lehet. Egy olasz színész a számokat egytől százig úgy
tudta elszavalni, hogy a szavak eredeti jelentése teljesen háttérbe szorult, és
a hangsúly-melódia, gesztus-mimika vette át az értelem, érzelem
kifejezését: a produkáló egy gyilkos lelki összeomlását ábrázolta, a
könnyekig megindult közönség előtt. Egész dráma sűrűsödhetik össze
egyetlen szóba.

A beszéd életteljességéről Bajor Gizi így nyilatkozott: “minden azon

múlik, hogyan hangsúlyozunk. A kiejtés a legfontosabb, a mód, ahogyan
beszélünk. Nem sietek, kihasználom az egyes szavakban rejlő

lehetőségeket. Alkalmazkodni kell a hanggal ahhoz, akivel beszélünk.

Sohasem szabad hadarni, sem elnyújtani a szavakat. Minden szavunk olyan
legyen, mint egy szem, ami belenéz a másik lelkébe. Van egy szabály: nem
szabad senkit utánozni. A kedvesség, a közvetlenség a női beszéd legszebb
alkatrészei,

a nyávogás viszont, vagy a szavak elnyelése és a locsogás a szexepil

legnagyobb ellenségei.”

MOLN+R IMRE: Eufonetika (részletek)

Mi tanítható, - mi tanulható?

Megfelelő, módszeres eljárással, sok minden tanítható és tanulható.

Elsősorban a mesterségbeli készség, a technika, majd ennek alkalmazása.
Mód van rá, hogy bizonyos rendszerességre, önfegyelemre, művészi
lelkiismeretességre, megbízhatóságra neveljünk, segítsük a növendéket
határozott művészi világnézete kialakításában, csak egy nem várható, mert
az nem adható: a művészi tehetség. Bizonyos megbízható mesterségbeli
tudáshoz minden ép érzékű ember eljuthat, de ami ezen fölül a művészi
színvonalon következnék, az már a tehetség dolga. Ha ez hiányzik, vagy
fogyatékos, csak az utánzásig juthat el az előadó.

A technika nem öncél, de nélkülözhetetlen eszköz.

Ha megszerzi az ösztönös előadói tehetség, nincs előtte nehézség. De ha
csak fogyatékosan van birtokában, rnég gátlásnevelő tényezővé is válhat.
Ha beidegződött egy hiba, alig tudunk szabadulni tőle, mert az első
beidegzés kísértetiesen vissza-visszatér. Nyesegessük az ösztön túlzásait,
szabadítsuk fel esetleges bátortalanságait, vezessük rá egymást arra, ami
minden vonatkozásban a legnehezebb: tudniillik megtalálni az eleget. A
legkisebb merevség darabossá, nehézkessé teszi a mozgásfolyamatot, pedig
a szép ott kezdődik, ahol az erőlködés megszűnik.

IRODALOM

Aderhold, E.: Sprecherziehung des Schauspielers Henschelverlag, Berlin

-1963.

Ascher O.: Beszédművészet

Színpad K. -1937.

Bárczi G.: Anyanyelvűek magyarsága Akadémiai K. -1956.

Buda B.: A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei

MRT -1974.

Büky B.: A beszédtanítás pszichológiája Tankönyv K. -1973.

Csűry B.: A szamosháti nyelvjárás hanglejtésformái Bp. -1925.

Deme L.: Hangsúly, szórend, hanglejtés, szünet A mai magyar nyelv

rendszere. Akadémiai K. -1970.

Deme L.: Szónokok, előadók kézíkönyve Kossuth K. -1974.

Fischer S.: Beszédtechnika Művelt Nép K. -1955.

Fischer S.: A beszéd művészete Gondolat K. -1966.

Fónagy I.: Füst Milán: Öregség -dallamfejtés Akadémiai K. -1974.

Fónagy I.: Érzelmek kifejező mozgása a gége szintjén Magyar

Pszichológiai Szemle XX. 2. -1963.

Fónagy -Magdics: A magyar beszéd dallama Akadémiaí K. -1967.

Fnnt-Surján: A hangképzés és zavarai Medicina K. -1969.

Grétsy L. (szerk.): Helyes kiejtés, szép magyar beszéd Tankönyv K. -1967.

Hevesi S.: Az előadás művészete Gondolat K. -1963.

Horváth J. Versritmusú szólások a köteben beszédben A magyar nyelvtud.

társ. -1958.

Jánosek, J.: Társadalmi kommunikáció Közgazdasági K. -1972.

Jakobson, R.: Hang -Jel -Vers Gondolat K. -1972.

Kálmán B.: Nyelvjárásaink

Tankönyv K. -1966.

Kanizsai D.: A beszédhibák javítása Tankönyv K. -1954.

Kepich -Overbeck: Die Kunst des Sprechens Henschelverlag, - 1953.

Kerényi M. Gy.: Az éneklés művészete és pedagógiája Zenemű K. -1959.

Knyébel M.: A színészi szó Színháztud. Int. K. -1962.

Laziczius Gy.: Fonetika

Tankönyv K. -1963.

Lotz J.: Szonettkoszorú a nyelvről Gondolat K. -1967.

Magdics K.: A magyar beszédhangok akusztikai szerkezete Akadémiai K.
-1965.

Molnár I.: Eufonetika

Zeneműkiadó -1966.

Molnár J.: A magyar beszédhangok atlasza Tankönyv K. -1970.

Montágh I.: Beszédtechnikai ismeretek Népművelési Int. -1962.

Montágh I.: A magyar színpadi beszéd jellege és pedagógiája

Alt. Nyelv. Tan. X. Akadémiai K. -1974.

Montágh I.: Gyermekszínjátszók beszédnevelő könyve Népművelési

Intézet. -1977.

Montágh I.: A helyes hangadás kialakításának módszertana Tanulmányok a

logopédia köréből. Tankönyv K. -1969.

Montágh I.: Az artikulációs zavarok logopédiai kezeléséről

Tanulmányok a logopédia köréből. Tankönyv K. -1969.

Montágh I.: A hivatásos beszéd oktatásáról A Beszédjavító Intézet

évkönyve. -1975.

Montágh I.: A pöszeség terápiája Logopédiai jegyzet (szerk.: Kovács

Emőke) Tankönyv K. -
1970.
Montágh I.: Beszédpedagógiai észrevételek a Színművészeti Főiskolán

Az anyanyelvi oktatás korszerűsítéséért. (szerk.: Szépe Gy.)

Tankönyv K. -1976.

Montágh I.: A logopédia helyzete hazánkban Előadások a beszédkutatás

területéről. Tankönyv K. -1976.

Nagy J. B.: Köznyelvi kiejtésünk Magyar Nyelvtud. Társ. -1941.

Rónai -Kerekes: Nyelvművelés és beszédtechnika Tankönyv K. -1974.

Seper -Montágh -Vinczéné: A gyakori beszédhibák Tankönyv K. -1970.

Subosits I.: Bevezetés a beszédpedagógiába Tankönyv K. -1965.

Subosits I.: A nyelvi közlés alapjai Tankönyv K. -1976.

Szaricseva, J.: A színpadi beszéd technikája Magyar Színház és

Filmművészeti Szövetség. -1954.

Szende T.: A beszédfolyamat alaptényezői Akadémiai K. -1976.

Terestyéni F. (szerk.): Nyelvtan, stílus, szónoklás Kossuth K. -1960.

Tóth B.: Beszéd, jellem, személyiség All. Gyermeklélekt. Int. -1948.

Vámos L.: A beszédoktatás problémái Százéves a színésziskola. Magvető

K. -1964.

Vértes O. A.: Bevezetés a fonetikába Tankönyv K. -1952.

Wacha I.: A bemondói beszéd akusztikumának stílusgondjairól

Arádióbemondó beszéde. MRT.-1973.

Wacha I.: Az elhangzó beszéd főbb stíluskategóriáiról Alt. Nyelv. Tan. X.
Akadémiai K. -1974.

Zolnai B.: Nyelv és hangulat Gondolat K. -1964.

Zsolnai J.: Beszédművelés kisiskoláskorban Főv. Ped. Int. 1977.

TARTALOMJEGYZÉK

Előszó - - - - - - -

-1

A beszédről - - - - - -

--2

A színpadi beszédről - - - - -

--2

A beszédszervek működéséről - - - -

--3

A légzésről - - - - - -

--4

A hangadásról - - - - - -

-4

A kiejtésről - - - - - -

--5
A hangsúlyról, a hanglejtésről - - - -

--8

A ritmusról - - - - - -

- - 10

A beszédstílusról - - - - -

- - 11

Hogyan gyakoroljunk? - - - - -

- 12

GYAKORLATOK

Légzőgyakorlatok - - - - -

- - 13

Szövegmentes légzőgyakorlatok - - - -

- 13

Szöveges légzőgyakorlatok - - - -

- - 14

1. Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai (részlet) - - 14

2. József Attila: Mint a mezőn - - - -

- - 15

3. Dsida Jenő: Arany és kék szavakkal - - -

- - 16
4. Babits Mihály: Esti kérdés - - - -

- - 17

5. Mándy Stefánia: Csendítsd rá - - - -

- 18

6. Konrád György: A látogató - - - -

- - 20

Hanggyakorlatok - - - - - -

- 26

Szövegmentes hanggyakorlatok - - - -

- 26

Szöveges hanggyakorlatok - - - -

- - 26

1. Weöres Sándor: Magyar etűdök - - - -

- 27

2.Tóth árpád: Láng - - - - -

- - 27

3. Bősz Jenő: Favágók - - - - -

- - 27

4. Nem, nem, nem (népdal) - - - -

- - 28
5. Orbán Ottó: A bálna - - - - -

- 28

6.Thomas Mann: Ki harangoz? - - - -

- - 28

7. József Attila: Tömeg - - - - -

- 29

8. +brányi Emil: Magyar nyelv - - - -

- - 30

9. Orbán Ottó: +llatok innen-onnan - - -

- - 31

10. Kosztolányi Dezső: Ilona - - - -

- - 33

11. Paul Verlaine: Őszi chanson - - - -

- - 34

12. Weöres Sándor: Dob és tánc - - - -

- 35

13. IV. Béla levele a Pápához - - - -

- - 37
14. Dózsa György ceglédi beszéde - - -
- - 37

15. Pázmány Péter: A halálrúl - - - -

- - 37

16. Zrínyi Miklós: Ne bántsd a magyart - - -

- - 38

17. II. Rákóczi Ferenc kiáltványa - - -

- - 38

18. Kossuth Lajos: Kiáltvány a néphez - - -

- - 39
19. Bajcsy-Zsilinszky Endre emlékirata - - -
- - 40

Kiejtésgyakorlatok - - - - -

- - 42

Szövegmentes kiejtésgyakorlatok - - - -

- 42

Szöveges kiejtésgyakorlatok - - - -

- - 42
1. Szógyakorlatok, a helyes kiejtés rögzítése,
nyitás -
- - 43

2. Weöres Sándor: Kínai templom - - - -

- 51

3. Babits Mihály: Theosophikus ének (részlet) - -

- - 51

4. Vidor Miklós: Nyelvgyötrők - - - -

- - 51

5. Papp Tibor: Nevek - - - - -

- - 52

6. Babits Mihály: Fekete ország (részlet) - -

- - - 53

7. Weöres Sándor: Magyar etűdök (részletek) - -

- - 53

8. Kiss Dénes: Gyárlátogatás - - - -

- - 53

9. Petőfi Sándor: Orbán - - - - -

- 54
10. Sz gyakorlatok - - - - -
- - 55
11. C gyakorlatok - - - - -
- - 72
12. Z gyakorlatok - - - - -
- - 83
13. S gyakorlatok - - - - -
- - 92
14. CS gyakorlatok - - - - -
- - 104
15. ZS gyakorlatok - - - - -
- - 111
16. Ismétlő gyakorlatok - - - - -
- 117
17. R gyakorlatok - - - - -
- - 122

18. Tamkó Sirató Károly: Országjárás - - -

- - 124

19. Csukás István: Gilice-síp - - - -

- - 125

20. Tarján Iza: Ungon-berken - - - -

- - 127

Hangsúlygyakorlatok - - - - -

- - 129
1. Mondatgyakorlatok - - - - -
- - 129

2. Arany János: A fülemile - - - -

- - 130

3. Arany János: A bajusz - - - -

- - 133

4. Bárczi Géza: A magyar nyelv életrajza - -

- - - 137
5. A Képes Krónikából - - - -
- - 138

6. Misztótfalusi Kis Miklós: Mentség (részlet) - -

- - 138

7. Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem - - -

- - 139

8. Zrínyi Miklós: Vitéz hadnagy - - - -

- - 139

9. Bethlen Miklós: Önéletírás - - - -

- - 140
10. Mikes Kelemen leveleiből - - - -
- - 141

Ritmusgyakorlatok - - - - -

- - 144

1. Weöres Sándor: A tündér - - - -

- - 144

2. Horváth János: Versritmusú szólások a kötetlen beszédben - - 149

3. O. Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások -

- - 151

4. József Attila: Ülni, állni, ölni, halni - -

- - - 152

5. Weöres Sándor: Robogó szekerek - - -

- - 152

6. Babits Mihály: Új leoninusok (részlet) - -

- - - 153

7. Kalevala (részlet) - - - - -

- - 153

8. Ovidius: +tváltozások - - - -

- - 155
9. Papp Tibor: Pogány ritmusok - - -

- - 161

Összefoglalás - - - - - -

- - 163

Részletek szakirodalomból - - - -

- - 163

Irodalom - - - - - -

- - 167

Tartalomjegyzék - - - - - -

- 169

182