Professional Documents
Culture Documents
Csáth Géza Jolán
Csáth Géza Jolán
Valóban. Többször lerajzoltuk Jolánt, én is, Pali is, és ha ezt a két szelíd hajlású
gyűrűt oda nem rajzoltuk az arcára, a kép nem is hasonlított.
Egy napon - március tizedike volt - nem jött ki a korzóra Jolán, és azután is hetekig
hiába vártuk. A tanár lakásán sem ő nyitott ajtót.
Nem jött vissza. Karácsony után, tudom, egy hónapig este mindig kimentünk a
vonathoz. Lassanként azután elfelejtettük. Csak néha, amikor kinn a szabadban
kószáltunk, és alkonyatban hazafelé bandukoltunk, kezdtünk el hirtelen róla
beszélni, és ilyenkor egész este nem tudtunk szabadulni az emlékétől. Álmainkban
felénk jött, különös, édesen csillogó szürke szemeivel reánk nézett. És nekem
egyszer megengedte csókolni a karját.
Jolánékhoz nagyon kevés fiatalember járt. Még, tudom, szidták is az öreg Koltait,
hogy fösvénységből vagy miből, nem hítt senkit, és lányát nem vitte sehova.
Különben is olyan ember volt mindig, mint egy harapós kutya. A templomot el nem
mulasztotta egy ünnepen se, ott sorakoztatott bennünket, hogy rend legyen. És
leste, hogy az úrfelmutatásnál ki nem térdepel le, ahhoz azután odament és
letérdepeltette. Komisz ember volt egyszóval, s amellett folyton az általános
erkölcstelenséget szidta. Valószínűleg erkölcsi elvei diktálták neki azt is, hogy
leánya udvarlóit egyenkint elriogassa.
Nem hiába az anyja is vénlány korában ment férjhez: nem engedte a lányát bálozni,
mulatni. Pedig tellett volna. A nagymama ezen a ponton hosszasan szidta a
tanárékat. Micsoda lehetetlen, ostoba, rideg emberek. Mintha mindig citromot
szopogattak volna. Kiállhatatlan velök szóba is állni!...
Elég az hozzá, hogy az utóbbi időben csak Richter Zoltán, a Jolán második
unokatestvére járt hozzájuk. A hatalmas termetű, elegáns fiút sokszor láttuk
befordulni a Csokonai utcába, ahol Jolánék laktak.
Míg mi a hófúvásos utcán hideg fejjel szőttük ábrándjainkat, nem tudtuk, hogy mi
történik benn a melegre fűtött szobákban, ahol Jolán puha szövetű, empire
ruhájában járt-kelt, és tüzes vason illatos leveleket égetett el... Nem tudtuk, hogy a
szobában, ahonnan halványan derengett a függönyön át a rózsaszín ernyős lámpa
fénye, és vánszorogva szűrődtek ki egy Chopin-mazurka méla hangjai, Jolán
zongorázik, igen, zongorázik, de úgy, hogy valakinek az ölében ül. Hosszú selymes
pilláit lecsukja, és hátrahajtja a fejét annak a valakinek a vállára, és finom ajkai,
mint egy nagy, jószagú vörös virág szirmai, pihegve kinyílnak, és odaforrnak egy
másik ajakhoz.
Egyszer azután Jolán írt a bátyjának, aki Pesten valahol orvos volt. Nagymama
állítja, hogy ezt írta:
"Jere haza, ha nem jössz, elvesztem. Csak te segíthetsz rajtam."
És Jolán bátyja, egy hosszú, komoly ember, fekete szakállal, fehér arcbőrrel és
ugyanolyan szemekkel, mint Joláné - a legközelebbi vonattal már jött is. Nagyon
szerette a húgát, otthagyta betegeit és minden dolgát.
A lány pedig, mondta a nagymama emelkedett hangon, megmondta neki azt, amit
se az anyjának, se az apjának.
- Te, Zoltán, nem vagy hibásabb, mint Jolán. És egyiktek se hibás. Mégis
megkérdem tőled, nem akarod-e elvenni a húgomat, mielőtt elhatározom magam,
hogy mit teszek. Még ne felelj rá. Először azt is meg akarnám mondani, hogy nem
foglak rákényszeríteni a házasságra semmilyen eszközökkel. Érted, nem foglak
kényszeríteni. Ha akarod, elveszed, ha akarod, nem. Kérni se kérek tőled semmit,
de rögtön és biztos választ akarok.
Így mondta a nagymama. (Azt hiszem, hogy ő sokat gondolkozott erről, de igazán
is így lehetett.)
Az öreg Koltai erre elkezdett ordítozni, hogy rögtön kirúgja a házából a lányát. A
Jolán bátyja pedig azt felelte, hogy a Jolánt fel fogja vinni Budapestre, és az apja ne
merjen egy rossz szót se szólni hozzá. Ő elviszi a lányt, nála lesz, és punktum.
Az öreg hiába beszélt, hiába ordítozott, a fia nem hajlott. És másnap Jolánnal Pestre
utazott az orvos. Azontúl pedig vele tartott Jolán. Ott született meg a gyereke is, és
a bátyjával együtt nevelték, mintha csak az övéké lett volna.
Tegnap délután láttam Jolánt az Üllői úton. Éppen olyan volt, mint öt év előtt. Egy
kisfiút vezettek ketten a bátyjával. Vidámak voltak, siettek, csomagokat vittek.
Bájos, könnyű, lányos léptekkel ment az utcán, sokan utána is fordultak. A
mozdulatai éppen olyan simák és puhák, mint azelőtt. Szürke szemei körül a
gyönyörű kék gyűrűk. Melegség és tűz a szemében.