You are on page 1of 17

A 896-os HON VISSZAFOGLALÁS

HámoriF.

Mint ahogyan a családtagoknak is vannak szülei,


nagyszülei, dédszülei, stb., úgy a Magyar népnek is
volt több jól ismert és elfelejtett ôsei. Ezeknek az eltűnt
ôsi nemzetségeknek persze sokkal hosszabb
élettartalmuk volt, mint egy egyedüli családnak. Ma
már sok nehézséggel tudjuk csak kihámozni azt a
kevés adatot, mely olyan szükséges arra, hogy
feleljünk arra a kérdésre, hogy valóban honnan is
származunk. De ahogy látjuk, nagyon szerencsések
vagyunk, mert valahogy mégis kiderült egyes
vonalnak a tisztázása. A következô fejezet a Magyar
törzsszövetség honfoglalásáról szól. Ôk sem voltak az
egyetlen ôsei a Magyarságnak, mert több mint egy
hullámban tértek visza a Kárpátmedencébe a rokon-
fajta népek. Ahogy krónikáink mondják, itt rokon-fajú,
rokon-nyelvű népet találtak. Hogy mióta volt ez igy,
azt nehéz bizonyítani, de már az ôs-mezopotámiai
kultúrkortól kezdve, mezopotámiai kapcsolatok voltak
a Kárpát- Medencével és embertípusa is
kapcsolatban volt velük. Elütött a környezô európai
emberfajoktól. Erdélyben, Tordoson talált szumír stílusu
ôsi primitív féle képírással írt agyagtáblákat találtak,
melyek a karbon 14-es idômegállapítás szerint 1,000
évvel megelôzték a mezopotámiai kultúrákat, de ami
nagyon hasonlított arra. Ez egy olyan meghökkentô
és furcsa adat, amivel mit sem tudnak kezdeni a mai
tudósok, és ezért elhallgatják, mert nem értik. Az a
lehetôség létezik, hogy a vízözön elôtti turáni faj
abból az északi sávból jött, ahol Magyarország van.
Erre is van bizonyíték, mivel a szumírok a leghoszabb
és legrövidebb napot hagyományszerűen
megtartották, és ez az ôshazájukban volt csak helyes,
és nem Dél-Mezopotámiában, ahol birodalmat
alapítottak. Ez pedig a Fekete-tenger vidékével és a
Kárpátokkal volt azonos. Érdekes, hogy a Kárpát-
Medence hegyei, folyói, stb. gyakran
ôsmezopotámiai származású neveket viselnek. A
terület idônként a környezô indo-európai törzseknek a
hatalma alá került, de az ôskorokban hosszú idôkön
keresztül a Kárpát-Medencébôl kiáramló kultúrák
emelték fel az európai népek kultúrszínvonalát. A
klasszikus kortól kezdve szittyák, szarmaták, jászok,
alánok, húnok, avarok, bolgárok, Magyarok vették fel
a turáni népek láncolatát. Csak rövid ideig voltak
római, germán és szláv behatások itt.
A Magyar faj
A honfoglaló Árpád népét, úgymint a mai Magyar
nép zömét, a legjobban kiképzett embertankutatók,
mind, és mindíg a turáni-szittya-hún-török népekkel
tartották rokonságban.(2) A finn-ugor néppel sosem
volt erös vérbeli vagy fajbeli kapcsolat. A honfoglaló
Magyar nép között nagyon kevés keleti mongoloid
faji jel volt, inkább a szittyákkal, irániakkal és a
nyugatázsiai népekkel voltak rokonságban. A
Magyar faj egy széles gyűrűvel képezi magát a
Kárpát-Medencén belűl és kivűl. Véreink eljutottak
szomszédaik közé is. Tehát a Turáni-Alföld története
nagyon fontos volt ôstörténetünk alapjának
épitésében, még akkor is, ha a Kárpát- Medencében
is éltek mindig rokon fajta népek. A Turáni-Alföld
történelme adja a legtöbb magyarázatot
krónikáinknak, mondáinknak, meséinknek,
dalainknak, müvészeteinknek, családneveinknek és
embertani véri kapcsolatainknak. Ismerete
nélkülözhetetlen.
A honfoglalás elôtti korszak
A középkori Magyar krónikákban feljegyeztek egy
honfoglalás elôtti vezér listát, vagy király listát. Ez is
egy nagyszerű útmutató számunkra, hogy merre
jártak ôseink, mivel a nevek közül sokat felismerünk a
középázsiai történelembôl. Igy tehát az idôt is meg
lehet határozni a történelmi adatokból.
Mitológiai ôsök csoportja
1.Nimród Babiloni Niprut, napfejedelem Mezopotámia,Irán
2.Magor/Hunor Mitras-a/Mihir a nap és harc istene Turán
3.Bor Esetleg "Bor-isten", a szityák szarvas-anyja Szkíta
Ôsnemzetségek alapitói
4.Dama A hún birodalom alapítója Tuman? Mongólia
I.e.200
A Tana cím hún császárt jelez, de a szumírok elsô
királya szintén ETANA.
5.Keve Méd királyi nemzetség. (Kávi)
6.Keled Káld nemzetség, a médek, szittyák vezérnemzete
7.Ker Khuri a mezopotámiai szubartui népek
vezérnemzete
8.Belér Alán király, nemzetével a húnok egyesültek
Turáni Királyok
9. Kadar c.387 Gadahar, Kidara hushán-hún király K.Irán
10.Otmar 379-387 K.Irán
11.Farkas c.390 Prakasa és Tarika, k.iráni pénzeken.
12.BendeKurt c.395 ?? Kursik, Basik, Karaton Hún
fejedelmek??
13.Bokeny 420-485 Bahram Perzsa király, a húnok királya
is
14.Csanád 457-460 Ks.na.waz fehér-hún király. K.Irán
15.Budli 460-464 EB.DAL/EPTAH/HEPTALI stb. fehér-hún
K.Irán
16.Besz-ter 466-473 GOBAZesz (Kopasz/TAR) hún
Kaukázus
17.Mike 473-482 ??
18.Miskéc 482-491 ??
19.Ombod 491-514 Amabaz-uk szabír hún fejedelem
Kaukázus
20.Kölcse 514-528 ??
21.Levente 528-546 Alamand-ros M/V Kaukázus
22.Lél 546-553
23.Zamor c553
24.Zombor c585 Zaber Khán/Zamergan Kutigur hún Don
Folyó
25.Balog 626-640 Bilge Kagán, kök türk birodalom.
Turkestán
26.Bulcsu 640-689 Bulcso (Bonfiditôl) É.K.Irán
27.Solt 689-703 ??
28.Berend 703-717 ??
29.Kadicsa 717-730 Szabír hún
30.Opos 730-750 Kaukázusi Magyar (Upas Ibn Madar)
Kaukázus
31.Ethei 750-770
32.Szemen 770-789 Szamani dinasztia?? Aral Tenger
33.Torda 789-818
34.Ügyek 818-847 Dentu Magyaria királya Fekete Tenger
35.Álmos 847-895
36.Árpád 895-907 Magyarország
37.Zoltán/Solt 907-945 Magyarország
38.Taksony 950-997 Magyarország
39.Géza 970-997 Magyarország
40.Vajk/István 997-1038 Magyarország
Ez a lista fôleg az ôs-szittya alapból kiindulva a szittya-
pártus-avar-hún féle turáni népek ôseit és királyait
tartalmazza. Ezek az adatok teljesen egyeznek az
eddig elôadott történelmi adatokkal.
Kiindulva a Turáni-Alföldrôl és a környékérôl, a húnok
terjeszkedése elindított egy népvándorlási korszakot.
A Magyarral rokon fehér-hún (jücsi), ugor, és Magyar-
szaka-urak korán érezték a keleti húnok
terjeszkedését és évszázadokig tartó hatalmát. Közeli
szomszédaik voltak a húnoknak. Amikor a kínaiak
kiűzték az északi húnokat, megint nyugatra nyomták
ôket.
A derbenti krónikát idézve: "70 évvel Mohamed
születése elôtt (352-ben) a Kuma folyó mellett a
Magarok számtalan népei tűntek fel, kik északi
Tibbettel határos vidékekrôl szállotak Asztrakán
sikságára, itt két árga szakadtak, melynek egyike a
Volga folyó hosszabban északnak (Baskíria/Magna
Hungária), a másik pedig tovább nyugatnak tartott
és az utóbbi alapította az észak- kaukázusi Madzsar
várost."
Ez a Tibettel határos terület, a Szir-Darjától keletre volt
a szakaurak szittya törzs területe ahonnan a hún
terjeszkedések ôket kinyomták. A szarmaták pedig a
Turáni-Alföldön éltek és közöttük szintén szerepel a
Magyar népnév. 214-ben feljegyzett örmény
történész, Koronei Mózes a következôt írta: "Caucasus
montes propter Iberian, Albanian versus Caspium
Mare pertient. Hae autem gentes plurimae
Sarmatiam alteram incolunt: Chasi (Keszi), Baszili,
Hunni, Guda-Makari (Magyar), Massageta."
A keleti Avar Birodalom hanyatlása után újabb
hullámokban jöttek az avar-hún népek Európa felé.
Róluk már beszéltünk az utolsó fejezetben. Az egyik
kései hullámuk hozta a kazárokat és bolgárokat is,
akiknek szintén fontos szerpük volt a honfoglalás
idejében. Prokopiusz azt írja az avarokról, hogy
fehértestüek az avarok, rendezett királyi államban
élnek, nem "vad" nomádok. Városlakók. Ptolemaisz
pedig megemlíti, hogy a lovat részesítik kultikus
tiszteletben (ló-áldozat az ég istenének).
Szíriai Mihály krónikája 582-ben említi meg a késô
avarok vándorlását a kök türk birodalom nyomása
miatt. "Ebben az idôben jöttt ugyanis három testvér
Belsô-Szkítiából, harmincezer szkítát vezéreltek, 65
napig voltak úton az Imaon hegyek hágóin (Észak-
Irán). A folyók miatt télen jöttek, elérték a Tanaiszt,
amely a Meotiszból kilép és a Pontuszba ömlik
(Fekete-tengerbe). Amint elérték a rómaiak határát,
közűlük az egyik, név szerint Bulgariosz, 10,000
emberével elvált testvéreitôl, átkelte a Tanaisz folyót
a Duna irányában, mely ugyancsak a Pontuszba
folyik. Marikioszhoz, a császárhoz küldött üzenetet,
hogy adjon földet népének, ahol laknak és ezért
népével a rómaiak segédcsapatává válnak. A
császár átadta nekik Felsô- és Alslsó- Moesiát,
valamint Dáciát... A maradék szkíták, a másik két
testvér az alánok földjére ment, amelyet Berzyliának
neveznek, oly területnek, amelynek városait a
rómaiak építették. A Moesiában és Dáciában lakó
bulgárok és puguryeh (mások szerint ugor), akik
Barzilia városainak lakói voltak, idôvel keresztények
lettek. Amint az idegen nép ezt az országot
elfoglalta, kazároknak nevezték ôket az idôsebb
testvér neve után."
Ennek az eseménynek az egyik következménye az
volt, hogy már 600 körül 10,000 bolgár lovas érkezett
az avarokhoz Baján kagán udvarába, Pannóniába,
és ezek csak kis részük voltak a hátramaradt
bolgároknak, akik a Fekete-tenger északi részén
maradtak.
Nikephorusz szerint a bolgár-hún, Kubrat fejedelem,
aki a Dula nemzetségbôl származik, (4) megszervezte
a többi maradék hún törzseket az Azovi-tenger és
Fekete-tenger környékén. Ezekben a nemzetekben
az onogur/hungár nép fô vezetô szerepet játszott.
Kubrát halála után öt fia, apjuk korábbi tanácsa
ellenére felosztotta birodalmukat. Emiatt országuk
legyengült és a rokon kazárok nagyrészüket uralmuk
alá hajtották. Kubrát harmadik fia Asparukh az Alsó-
Dunánál telepedett le, és ô alapította Bulgáriát.
Kubrat negyedik fia az avarokhoz ment Pannóniába.
Annyira szétforgácsolták magukat, hogy nehéz volt
saját nyelvüket megtartani az idegen népek tömegei
között. Igy a bolgárok elvesztették régi nyelvüket,
amely közeli rokona volt a Magyarnak.
870-ben Ibn Ruszta és Gardézi, arab történészek
foglalkoztak a Magyarokkal is írásaikban. "A
besenyôk országa és a bolgárok közé tartozó
eszegelek (székelyek), között van a Madzsar határai
közül az elsô határ. A Magyar pedig a türkök egyik
fajtája. Fônökük 20,000 lovassal vonul ki, neve: kende.
Ez azonban csak névleges címe a királyuknak,
minthogy azt az embert, aki királyként uralkodik
fölöttük, dzsilának hívják. (gyula). Országuk egész
kiterjedt, hossza és széle száz-száz farszak. Egyik
határukat a Rum (Bizánci Fekete) tenger éri...
Lakhelyük két folyó közt van (Etelköz). E két folyó közt
az egyiket Atilnak hivják, a másikat Dunának. A Duna
másik oldalán a nándorok (bulgárok) laknak, többen
vannak, mint a magyarok, de gyengébbek tölük. (A
bulgárok csak szövetségeseikkel és alattvalóikkal
lehettek többen, mert anyira szét voltak darabolva.)
A Magyarok országa bôvelkedik fákban és vizekben.
Talaja nedves. Sok szántoföldjük van.. A magyarok
tűzimádók (mágushitüek). Azt mondják, hogy a
kazárok régebben körülsáncolták magukat a
Magyarok és az országukkal szomszédos népek ellen.
Ezek a Magyarok szemrevaló és szép külsejü
emberek, nagy testüek, vagyonosak és
szembetűnôen gazdagok, amit kereskedelmüknek
köszönhetnek. Ruhájuk brokátból készült. Fegyvereik
ezüsttel vannak kiverve és gyöngyökkel berakottak."
Ibn Fadlah érdekes adatokat hoz fel a kazárokról és a
Magyarokról, akik a bulgárokkal rokonok. "A kazárok
nyelve nem hasonlít sem a török, sem a perzsa
nyelvekhez... Kazárország fôvárát Itilnek hívják (750
után). A fôváros a folyó két partján van. Királyuk neve
Jelek (magyarul Gyula, törökül Jula), és Bak. A
kazárok szokásai tulnyomórészben ellenkeznek a
moszlim, zsidó, keresztény intézményekkel. Vannak
akik azt állítják, hogy a kazárok a jad-suds (jücsi,ját)
és a mad-suds (Magyar) népe volna.Valóban a kazár
népnév nem más, mint a kus, amit az örmények a
fehér-húnok elsô áradatára a kusánokra használták.
Ezeknek az egyik alapeleme a keletrôl származó jücsi,
akik a szittya népeket, úgy a magyarokat is
beolvasztották. Két különfajta népelem volt ez, az
egyik sötétbôrü a másik világos. Indiaba is telepedtek
ezek a játok (jücsi). Nyelvük nem egyezik a török
nyelvekkel, úgy, mint a Magyar sem, hanem csak
távolabbi rokona. Hasonlóképpen a kazárok és
bulgárok ôsnyelve sem volt teljesen török, hanem
szittya-hún, és azok a nagyszámú egyezô szavak,
melyek a török nyelvekben is megvannak, szintén
innen származhattak.
Bíborban Született Konsztantín bizánci császár, a
Magyarokat még türknek hívja, mikor így ír roluk: "A
türkök népe a kazariakhoz közel szerzett magának
földet. De abban az idôben nem türköknek, hanem
szabartu aszfalunak hívták ôket. (Szubartu Aszfalu
Észak- Mezopotámiában van, onnan származik.)
Együtt laktak a kazárokkal három esztendeig. Minden
háborúban együtt harcoltak a kazárokkal. Kazária
fejedelme, a kagán vitézségéért és szövetségükért
nemes kazár nôt adott feleségül a Magyarok elsô
vajdájának. Tudni illik, hogy a besenyôk kezdetben az
Atil (Volga) folyónál laktak, az uzok és Magyarok
szomszédságában. A besenyô nemzetségek a
következök: 1)Ertem 2)Tzur, 3)Gila , 4)Kulpe,
5)Kharoboe 6)Thalmat 7)Koplon 8)Tzoplon... A
Magyarok nemzetségei:
1)Neke (Nyék), 2)Megere (Megyeri) 3)Kurtu Germat
(Kürt Gyarmat), 4)Tarján 5)Kari 6)Kaszi és a kabarok,
akik a kazároktól elszakadtak."
Kazáriában forradalom tört ki, melynek a fô vezetôi a
kabar törzsek voltak. Miután elveszteték a
forradalmat, átpártoltak a Magyar törzsekhez és
ezekkel leszakadtak a kazár szövetségrôl. Ennek az
egyik következménye az volt, hogy a kazárok a
besenyôkkel szövetkezve a magyarokra uszították
ôket is. Evvel elkezdôdött a honfoglaláshoz vezetô
törekedés, hogy biztossabb és nagyobb hazát
találjanak maguknak.
A honviszafoglalás
Felejthetetlen élmény, epikus esemény volt népünk
vándorútja ázsiai ôshazánkból a Kárpátmedencébe.
Évszázadokon keresztül énekekkel és mondákkal
emlékeztek meg a honfoglalók és leszármazottaik a
félmilliónyi magyar felkészülésérôl, élményeirôl és a
Kárpátokkal övezett ôsi föld visszanyerésérôl.
A Magyar krónikák az ázsiai népvándorlásokat kivétel
nélkül a keletrôl származó elnépesedés okának
tartják. Ezek szerint az éhes és földet keresô népek
háborúkat és torzsalkodásokat okoztak. Több földre,
legelôre volt szükség, s az erôsebb nyomta a
gyengébbet keletrôl nyugatra. Viszont ez nem
szükségszerűen az egyetlen oka, hogy Magyar
elôdeink útnak indultak, ahogy már ezt feljegyeztük.
Álmos népe tudatában volt a Kárpátmedence
földjének dúsgazdag adottságairól, valamint a
természetadta védôbástyáiról; s mint Atilla jogos
hagyatékának tekintették azt. Amikor hún és avar
testvéreink meghívása és azok nehéz sorsa és
elnyomása is párosult a keleti kazár
ellenszervezésekkel, nem tétováztak, és ôsi szittya
szokás szerint vérszerzôdésssel bélyegezte a hét törzs
népünk sorsát, és egy uralkodó alatti egyesülését.(5)
Álmos fejedelmet választották vezérül, hogy
visszanyerjék Atilla hagyatékát.
A honfoglaló törzsek nevei:
MAGYAR, NYÉK, KÉRI, KESZI, TARJÁN, KÜRT-GYARMAT
és JENÖ
voltak, s vezéreik:
ÁLMOS, ÁRPÁD, HUBA, TÖHÖTÖM, OND, ELÖD, és TAS.
Nem tudjuk biztosan, hogy minden esetben melyik
vezér melyik törzs vezére volt, de tudjuk, hogy más
törzsek is szegôdtek az eredeti héthez. Igy
tudomásunk van három kabar törzsrôl, vagy más
történészek szerint avar várkúnokról, akik KENDE
kurszán vezér vezetésével (más néven KOND)
csatlakoztak Álmoshoz. A kende volt a harmadik
legfontossab fôember a kazároknál. Igy a hét törzsbôl
tíz lett és a csatlakozók nyelvjárása szerint tíz törzset
jelentô "onogur" néven hívhatták szövetségüket,
amibôl származik a másik népnevünk: a "hungár". Ez
megmagyarázza, hogy miért hívnak minket nyugaton
így, míg keleten sokan Magyarnak ismernek. Az
eredeti hét törzsnév közűl meg van négy a
hátramaradt baskírok között,(6) akiket az oroszok
"mozserjan", vagyis Magyar néven hívnak úgy, mint a
korabeli krónikások.
Béla király névtelen jegyzôje a Turul-mondánkban
ismerteti, hogy Álmos 884 után gyôzte le és foglalta el
a hét dombon épült KIEV városát. Érdemes
megjegyezni, hogy Verdansky ("Ancient Russia", Yale
University) orosz történész szerint Kiev városát a
kazárok alapították,(7) de a késôbbi Levédia
tanulmányában Álmosnak tulajdonította a város
alapítását 840-ben. A kazárok egyideig a
Magyarokkal egyűtt egy birodalmat alkottak a
honfoglalás elôtt. A Kazár szintén rokon turáni nép
volt. Továbbá, a város neve "követ" jelentett a turáni
nyelvekben. (Köv=Kiev), és fontos kovácsoló és
kereskedelmi központ volt. A viking Atlakvida és
Hervarar regék megemlékeznek Kiev városáról, ahol
szerintük húnok éltek. A honfoglalás után is több
évszázadon keresztül erôs Magyar kapcsolata volt
Kiev városának, és Magyar lakósai is voltak. Még
Magyar szentje is van Magyar Mózes néven. A város
környékén található sziklákon rovásírásokat is találtak,
ami mutatja, hogy nem rövid ideig voltak Magyar
uralom alatt. Anonymus szerint, Kievet elhagyva sok
ajándékkal és katonailag megerôsödve folytatta
útját Álmos és népe az új hon felé.
Ladomér és Halics városaiért nem kellett vért ontani.
Azok lakói megvendégelték Ĺlmost és népét, majd
utat építettek a hegyeken keresztül, hogy a
Magyarok temérdek szekerükkel átkelhessenek a
Kárpátok sűrű erdôségein.
Ezekután Álmos népe megalapította MUNKÁCS
várát, ahol felkészültek a nagy munkára: "Az ôsi föld
visszaszerzésére". Ung vára hosszú ostrom alá kerűlt, s
lehetséges, hogy Álmos is ott vesztette életét, ugyanis
ettôl kezdve Árpád lett a nagyúr.
A korabeli feljegyzések azt mutatják, hogy 892-ben a
keleti frank császár Arnulf kérte és megkapta elôdeink
segítségét a morvák elleni küzdelemben (bajor
évkönyvek). Késôbb pedig az ellenkezôje történt: a
Magyarok a morvák oldalán semmisítették meg a
frankokat ezen a vidéken.
Ôseink ezeket az ideiglenes katonai egyesüléseket
használták fel arra, hogy megismerjék és gyengítsék
ellenségeiket. Egyúttal jobban megismerték a
Kárpátmedence és a Nyugat politikai viszonyait és
hasznosították ezt az ismeretet a Kárpátmedence
népeinek felszabadítására. Ez lehetôvé tette az új
félmilliónyi Magyar letelepítését, valamint az új
nemzet elfogadását a nyugati népek tengerében.
Igen fontos megemlíteni, hogy Árpád korában ôsi
testvérnépek lakták és uralták a Kárpátoktól keletre a
Csendes-óceán partjáig Eurázsia nagy belsô részeit,
mintegy egységes lánculatot formálva a
testvérnépek közt, s igy történetileg kimutathatók a
szomszédos besenyôk, kúnok, úzok, újgurok, akiknek
egy része a késôbbi századokban ugyancsak átjött a
Kárpátmedencébe s egyik napról a másikra népünk
szerves részeivé váltak. Abban az idôben a szláv és
izlám harapófogó még nem választott el bennünket
testvéreinktôl. Ekkor népünk még nagyhatalomnak
számított Eurázsia szerte, a Kelet még nem volt
nemzetünk gondolatában egy negatív és ellenséges
fogalom.
A bolgár, és utána a frank-német támadások
okozták a kárpát-medencei avar birodalom
szétesését 750-850 között. A honfoglalás korában a
bolgár megszálló csapatok és telepesei szerves
részévé váltak a Kárpátmedence keleti részének,
beleértve Erdélyt, s délre le Görögországig a Fekete-
tengerig. Megjelenésük jelentette a legnagyobb
veszélyt honfoglaló Magyarjaink számára, ugyanis ôk
is hún fajta testvérnépek voltak, s ismerték és
használták az ôsi harcmodor elônyeit. A bolgárok
ekkor még nem változtatták nyelvüket szláv nyelvre.
A honfoglalás korában a bolgárok már keresztények
voltak.
A görög császár Leó Gramatikusz 894-ben elküldte
Szklérosz Nikétász nevű követét Árpádhoz és kérte
szövetségét a bolgárok ellen, mivel azok
megtámadták a görögöket, akik az arabokkal álltak
hadilábon. Árpád két sereget küldött ellenük. Az
egyiket Árpád fia Levente vezette, a másikat pedig
Tas vezér.
A görögök hajózták át a Magyar harcosokat a
Dunán. Levente csapatai kezdetben szerencsésen
legyôzték a bolgárokat, és az ország nagyrészét
elfoglalták.
A bolgárok felimsmerték a Magyar csapatok erejét és
hamarosan békét kötöttek a görögökkel, akik
cserbenhagyva új szövetségeseiket, ellenségeiket
ráúszították a Magyar csapatokra. Levente csapata
nagyrészével együtt életét vesztette ebben a
hadjáratban. A veszteség ellenére a Magyar
csapatok sokáig lekötötték a bolgárokat, és ezzel
biztosították a többi Magyar honfoglaló csapat
szabad mozgását a Kárpátmedencén belűl.
896-ban elkezdôdött a Magyarság tömeges
áramlata a Kárpát-Medence szívébe Árpád
vezérlete alatt.
Elôszöra Kárpátmedence keleti részeit vették át, és
csak késôbb kellett Ĺrpádnak legyôzni a Salán
vezetése alatt álló egyesűlt bolgár és görög
hadsereget az Alpár pusztán. Utána Töhötöm vezér
Erdélyben verte le a bolgárokat. Huba vezér pedig a
mai Délszlovákia területét nyerte meg gyors
hadjárattal. Nyugatra terjeszkedtek és megverték a
morvák fejedelmét is, akit a mai könyvek
Szvatopluknak hívnak. Ezekrôl a terjeszkedésekrôl
írnak a késôbbi korokban írt krónikáink és beszélnek a
szájról-szájra szálló mondáink is.
898-ban Lombárdia királya, Berengár Magyar
segédcsapatokat kért a Frank Birodalom ellen, de a
következô évben már a Magyar csapatok támadták
Lombardiát és legyôzték Berengárt saját otthonában.
Az ezt követô úgynevezett kalandozási korban
összesen hét hadjáratot indítottak a Magyarok az
itáliai félszigetre az Alpokon keresztül. Az egyik
alkalommal hajóhaddal támadták meg Velence
városát, a velencei krónikák szerint.
899-ben Arnulf, a frank uralkodó meghalt és
birodalma meggyengűlt. Árpád kihasználta ezt az
alkalmat és visszahívta a Magyar hadakat az itáliai
félszigetrôl és kinyomták a frankokat a Dunántúlról is.
Igy 900-ban már az egész Kárpátmedence az új
Magyar Birodalom részévé vált.
Azelsô országgyűlést a Kárpátmedencében 902-ben
Pusztaszeren hívták össze. Itt kerűlt sor a
Kárpátmedence földjének felosztására, valamint az
ôsi törvények meghonosítására és az ott élô testvéri
népek hivatalos egyesítésére az újonan jött
testvérekkel.

Árpád907-ben halt meg. Fia, Zsolt lett az új fejedelem.


Valószínűleg 907-tôl 937-ig uralkodott. Zsolt
uralkodása alatt az ellenséges népek határainkon
való kívültartása volt a fô gond. Ezt úgy érte el, hogy
szövetségeket kötött a nyugati uralkodókkal és
szükség esetén hadjáratokat indított. A fejedelem
tudatában volt, hogy a német birodalom egyesítése
Magyarország függetlenségének legnagyobb
veszélye s ezért a különbözô német hercegségeket
támogatva állandó harci állapotot teremtett
közöttük.

You might also like