Igazgatás

1. A magyar területek kormányzására, mivel az udvar és a király nem tartózkodott az

országban, helyettesről kellett gondoskodni. Ferdinánd ezért helytartót nevezett ki, aki a
mellette működő tanáccsal együtt Pozsonyban székelt. A helytartói intézmény
lényegében az ország kormánya volt, megbeszélésein részt vehettek az országos
főkapitányok, az országos vagy udvari tisztséget viselő méltóságok, valamint a Magyar
Tanács tagjai. A helytartó a belügyekben széles körű felhatalmazást kapott, de nem
rendelkezhetett a had- és pénzügyekkel, és nem tárgyalhatott külföldi követekkel sem. A
Magyar Tanács a korábbi Királyi Tanács jogutódja volt, jelentősége azonban
látványosan visszaesett. Az írásbeli ügyintézést a Magyar Kancellária végezte, élén a
főkancellárral. A pénzügyigazgatás feladatait a Magyar Kamara látta el, hatásköre a
Magyar Korona országainak egész területére és az összes kincstári jövedelemre
kiterjedt. A kamara közvetlenül a királytól függött, a kapcsolatot azonban az Udvari
Kamarán keresztül tartották. Később a keleti országrészek pénzügyeinek intézésére
Kassán megszervezték a Szepesi Kamarát. A védelmi rendszer az országos főkapitány
alá tartozott, a tennivalók azonban egyre sokasodtak, így a főkapitányságokat két
alkalommal is megosztották, így jött létre a Bányavidéki, a Felső-magyarországi, a Győri
és a Kanizsai Főkapitányság. A Drávától délre fekvő vidékek védelmét külön szervezet,
a Vend (Szlavón) és a Horvát Főkapitányság látta el.

2. Az udvari kormányszervekbe magyarok csak ritkán kerültek be, a magyarországi

igazgatás azonban túlnyomórészt a magyar főurak és nemesek kezében volt. A
kormányzatban alkalmazottakat a kincstár fizette, utasításokat az udvartól kaptak,
helyzetüknél fogva azonban a rendiséghez tartoztak, s ez nemegyszer okozott
feszültségeket. Az ország kormányzásába a rendek továbbra is az országgyűléseken
szólhattak bele. A török veszély miatt sajátos viszony alakult ki az uralkodó és az
országgyűlés között: a védelemre rászorultak a rendek, annak költségeit a királynak
nemegyszer rendkívüli adók kivetésével kellett előteremtenie, ehhez viszont szükség
volt az országgyűlés hozzájárulására. Ezért az uralkodó időről időre összehívni
kényszerült a rendeket, s ők az alkalmat megragadva felpanaszolták az anarchikus
viszonyok és a külföldi katonaság miatt elszenvedett sérelmeiket. Mindez azonban nem
változtatott kölcsönös egymásrautaltságukon, így a török veszély a hatalom mindkét
pólusát erősítette. És bár az országgyűléseken gyakran összecsaptak a főnemesek és a
vármegyei követek érdekei, az uralkodónak soha nem sikerült végletesen
szembefordítani, egymás ellen kijátszani őket.
(történészi szöveg)
3.
4. Zrínyi Miklós fia, György viszi a Magyar Királyság zászlaját I. Ferdinánd temetésén. Az
apja ugyanezen alkalommal a Szent Korona másolatát vitte.