6.

H OSSZÚ TÁVÚ EMLÉKEZET ÉS ELŐHÍVÁS

Felhasznált irodalom: Baddeley, A., Eysenck, M. W., & Anderson, M. C. (2010). Emlékezet.
5–8. fejezet. Budapest: Akadémia Kiadó.
Kulcsszavak: epizodikus emlékezet, szemantikus emlékezet, önéletrajzi emlékezet jellemzői,
jelentés szerepe, sémák, kategorizáció elméletei: kettős kódolás hipotézis, prototípuselmélet,
szemantikus háló modell, terjedő aktiváció elmélet, fogalmak dinamikus szerveződése,
kategóriaspecifikus agyi reprezentáció, kontextusfüggő előhívás

1 Hosszú távú emlékezet

A hosszú távú emlékezet az a rendszer vagy rendszerek, amelyek lehetővé teszik, hogy hosszú
időn keresztül tároljunk információkat. Két komponense van, az explicit (deklaratív) emlékezet,
illetve az implicit (nem deklaratív) emlékezet. Az explicit/deklaratív emlékezet a szándékos
előhívás számára hozzáférhető emlékeket jelenti, amelyek személyes eseményeket (epizodikus)
vagy tényeket (szemantikus) tartalmaznak. Az implicit/nem deklaratív emlékezet esetén a
hosszú távú emlékezetből előhívott információ a teljesítményben mutatkozik meg és nem
annyira tudatos felidézésben vagy felismerésben.
1.1 AZ EPIZODIKUS EMLÉKEZET
Az epizodikus emlékezet az explicit emlékezet azon komponense, amely lehetővé teszi az
egyedi eseményekre való emlékezést. Az epizodikus emlékezet alkalmazása során bizonyos
időponthoz köthető konkrét emlékeket hívunk elő. A fogalom Tulving nevéhez köthető, aki
szerint az epizodikus emlékezet kifejezés akkor használható, amikor az eredeti esemény
bizonyos aspektusait újra átéljük (mentális időutazás).
Ahhoz, hogy az epizodikus emlékezet révén képesek legyünk konkrét eseményekre
visszaemlékezni, szükség van egy mentális szervezőrendszerre, amellyel el tudjuk különíteni
az adott eseményt egyéb, hasonló történésektől. Ennek három feltétele van:
• szükség van egy rendszerre, amely lehetővé teszi, hogy az adott eseményt specifikus
módon kódoljuk, ami így elkülöníti más eseményektől
• tartósan tárolnunk kell az eseménnyel kapcsolatos emléket
• kell egy olyan keresőmódszer, amellyel elő tudjuk hívni az adott emléket
Habár a konkrét eseményekre való emlékezés képessége az epizodikus emlékezet
megkülönböztető sajátossága, ezeknek az eseményeknek a gyakori és ismétlődő előfordulása
alapját képezheti a világról való ismereteinket tartalmazó szemantikus emlékezetnek Bár ez a
kapcsolat még nem pontosan tisztázott, de amnéziás betegek esetéből tudjuk, hogy az
epizodikus emlékezet károsodása általában együtt jár az új ismeretek elsajátításának zavarával
is.

1.2 A SZEMANTIKUS EMLÉKEZET

A szemantikus emlékezet a világról meglévő tudásunk, ismereteink tárolását végző rendszer.
Nem pusztán azt jelenti, hogy értjük a szavak jelentését, hanem magában foglalja az érzékszervi
(például az ízzel vagy színnel kapcsolatos) ismereteket is, valamint a világ működésével
kapcsolatos olyan általános szabályokat és társas világról való tudásunkat, mint hogy mit kell
csinálni például egy élelmiszerüzletben. Van egyfajta általános jellege ennek a tudásnak, pedig
lehet, hogy csupán egy egyszeri esemény során szereztük. Például ha megtudjuk, hogy egy régi
barátunk meghalt, akkor ez az információ a vele kapcsolatos általános tudásunk, így a
szemantikus emlékezet részévé válik, és talán el is felejtjük, hogy mikor és hogyan szereztünk
róla tudomást.
Ha a szemantikus emlékezetünkből hívunk elő információkat, akkor nem éljük át a
múlt tudatos felidézésének az érzését (az epizodikussal szemben). A szemantikus emlékezet
tulajdonképpen egy mentális lexikon, a szavak és más verbális szimbólumok jelentésével és
összefüggéseivel kapcsolatos ismereteink rendszerezett gyűjteménye.
1.3 KÍSÉRLETI EREDMÉNYEK A SZEMANTIKUS ÉS EPIZODIKUS EMLÉKEZET
KAPCSOLATÁRÓL

Egy amnéziás eseteket áttekintő tanulmányban kimutatták, hogy az agysérülések sokkal inkább
károsítják az epizodikus emlékezet működését, mint a szemantikusét. Ezt az eredményt mind
az anterográd, mind a retrográd amnéziával kapcsolatban kimutatták, azonban ritkán az is
előfordult, hogy a retrográd amnézia csak a szemantikus emlékezetre terjedt ki, az epizodikusra
nem. Ez azt bizonyítja, hogy a két rendszernek mindenképpen különböznie kell egymástól.
Emellett az is alátámasztja a két rendszer különböző voltát, hogy más-más agyterületek
aktívak a tanulás és az előhívás során attól függően, hogy epizodikus vagy szemantikus
emlékezeti feladatról van szó. Az epizodikus tanulás során aktívabbak a bal prefrontális
területek, az epizodikus emlékek előhívásakor aktívabb a jobb prefrontális kéreg, mint a
szemantikus emlékezet esetén.

2 Jelentés és emlékezés
Az emlékezet pszichológiáját két, eltérő hagyomány alakította. Az egyik Ebbinghaus nevéhez
fűződik, és az emlékezetet behatárolt célokra irányuló, pontosan meghatározott laboratóriumi
kísérleteken keresztül tanulmányozza. A másik irányzat ezzel szemben teljes komplexitásában
kívánja tanulmányozni az emlékezet működését, és célja, hogy sok, különböző vizsgálat alapján
feltérképezzék, hogy a való életben hogyan működik az emlékezet. Ez Bartlett nevéhez fűződik.
Bartlett fő kritikája Ebbinghaus-zal kapcsolatban, hogy jelentéstől függetlenül próbálta
vizsgálni az emlékezést (pl. értelmetlen szótagok ismételtetésével), aminek nincs sok köze a
mindennapi emlékezeti működéshez.
Bartlett egy kutatásában indián népmeséket mutatott be hallgatóknak, és arra kérte, hogy
idézzék fel azt. Azt figyelte meg, hogy a felidézett történet mindig rövidebb és tömörebb volt,
mint az eredeti, és jobban illeszkedett a felidéző saját értelmezéséhez, mint az eredeti
történethez. A felidézés során a résztvevők erőfeszítést tettek a jelentésadásra: nem egyszerű
információbefogadók voltak, hanem aktívan törekedtek a jelentésadásra.
A jelentés fontos szerepére hívták fel a figyelmet azok az eredmények is, miszerint a szabad
felidézés során könnyebb felidézni azokat a szólistákat, amelyeknek a tagjai erősebb asszociatív
kapcsolatban állnak egymással, mint azokat, amelyek között gyenge a kapcsolat. Ezek a
kutatások a szavak közti asszociációk révén vizsgálták a jelentés szerepét. Később a szavak
elképzelhetőségének jelentőségét kutatták. Allan Paivio kimutatta, hogy minél magasabbra
értékelik a személyek egy szó képzeleti képet kiváltó erejét, annál könnyebben tudnak rá
emlékezni. Ennek egy magyarázata a kettős kódolási hipotézis, amely szerint azét tudjuk
könnyebben megjegyezni azokat a szavakat, amelyeket könnyű elképzelni, mert ezeket
kétféleképpen (vizuálisan és verbálisan) is kódoljuk. A szavak képi megjelenésük és verbális
jelentésük alapján is kódolásra kerülnek, így ha az egyik módon nem férünk hozzá a szóhoz, a
másik úton keresztül még mindig megvan rá a lehetőségünk.

3 Sémák
A jelentésadás mellett Bartlett elméletének másik fontos eleme a séma fogalmának bevezetése.
A séma egy összefüggő ismerethalmaz a világról, bizonyos eseményekről, emberekről vagy
cselekvésekről. Már meglévő, sémába rendezett ismereteink nagymértékben befolyásolják azt
is, hogy mire emlékszünk. A szemantikus emlékezetben tárolt sémákat forgatókönyveknek
vagy kereteknek nevezzük. A forgatókönyvek az eseményekkel és azok következményeivel
kapcsolatos ismereteinket tartalmazzák, míg a keretek olyan tudásstruktúrák, amelyek a világ
valamely részletét írják le (pl. épületek), és részben kötött strukturális információkat
tartalmaznak (pl. van padlója és vannak falai), részben pedig üres értékeket a változtatható
információk számára (pl. hogy milyen anyagból építették az épületet).
A forgatókönyvekben és keretekben tárolt sematikus tudás három szempontból is
hasznos:
• A sémák alapján elvárásokat alakítunk ki (pl. egy étteremben elvárjuk, hogy kijöjjön a
pincér). Ha valamelyik elvárásunk nem teljesül, intézkedni fogunk. A sémák
kiszámíthatóbbá teszik a világot, hiszen az elvárásaink általában beigazolódnak. A
sémáknak megfelelő elvárásokhoz nem illeszkedő eseményekre olykor élesen
emlékszünk, épp azért, mert ezek különleges esetek (pl. ha a pincér ordítozni kezd egy
vendéggel)
• A sémák segítségével kitölthetjük az olvasott vagy hallott szövegben a hézagokat, és
így jobban megértjük, miről van szó.
• Sematikus tudásunk segít a vizuális jelenetek észlelésében. Palmer kísérletében
bemutatta egy konyha képét, majd rövid ideig valamilyen tárgy képét, amely vagy
beleillett a környezetbe (pl. egy kenyér), vagy nem (pl. postaláda). A másik feltételben
nem mutatták be a kontextusként szolgáló helyszín képét. Abban az esetben tudták a
legjobban beazonosítani a tárgyat, amikor az beleillett a kontextusba: a sematikus tudás
mozgósítása segítette a percepciót.
3.1 HIBÁK ÉS TORZÍTÁSOK
Sematikus tudásunk befolyásolja, hogy mire és hogyan fogunk emlékezni. Rendszerint jobban
emlékszünk a saját véleményünket alátámasztó információkra, mint azokra, melyek
ellentmondanak annak ezt konzisztenciatorzításnak nevezzük. Ennek oka, hogy egyszerűbb a
meglévő ismereteinket a sémáinkhoz illeszkedő információkkal kiegészíteni, mint a sémához
nem illeszkedőkkel.

4 A kategorizáció elméletei

4.1 SZEMANTIKUS HÁLÓ MODELL/HIERARCHIKUS HÁLÓZATI MODELL

A szemantikus háló modell Collins és Quillian nevéhez fűződik. Abból az alapfeltevésből
indultak ki, hogy a szemantikus emlékezet hierarchikus hálózatok rendszere. A modell alapelve,
hogy a tulajdonságokat a hierarchia lehető legmagasabb szintjéhez kell kötni, annak érdekében,
hogy a lehető legkevesebb információt kelljen a szemantikus emlékezetben tárolni. Vagyis a
szemantikus emlékezeten belüli szervezés a kognitív gazdaságosság elvét követi.
Collins és Quillian egy olyan feladattal is ellenőrizték elméletüket, amelyben a
személyeknek egy állítás igaz-hamis voltáról kellett a lehető leggyorsabban döntést hozniuk. A
modell szerint az „Igaz-e, hogy a kanári sárga?” mondat esetén a döntés gyors, mert a fogalom
és a tulajdonság a hierarchia azonos szintjén tárolódik, „A kanári tud repülni?” mondatnál pedig
lassabb, mert a fogalom és a tulajdonság egy szint távolságra van egymástól.
 A modell szerint gyakran úgy használjuk az emlékezetünket, hogy kikövetkeztetjük a
választ. Pl. a szemantikus emlékezetünkben nagy valószínűséggel nem szerepel az a tény, hogy
Leonardo de Vincinek volt térde – az viszont igen, hogy ember volt, és ebből kikövetkeztetjük,
hogy volt térde. A modellnek viszont vannak bizonyos hibái:

• A mondat igazságáról való döntés gyorsasága inkább köszönhető az ismerősségnek,

mint a hierarchikus távolságnak (pl. gyakrabban halljuk azt a mondatot, hogy „A kanári
sárga.”, mint hogy „A kanárinak van bőre.”)

• Ugyanazon a hierarchikus szinten lévő tagokról nem ugyanolyan gyorsan döntünk: pl.
„A kanári madár” mondatról gyorsabban döntünk, mint „A pingvin madár” mondatról.
Ez a tipikussági hatással magyarázható

4.2 PROTOTÍPUSELMÉLET
A kategóriák különböző tagjai eltérnek abban a tekintetben, hogy mennyire jellegzetes példái
annak a kategóriának. A kategória tipikus példányairól gyorsabban lehet igaz/hamis ítéletet
hozni, mint a kevésbé jellegzetes példányairól (Rips, Shoben és Smith). Ezt a jelenséget a
tipikussági hatás okozza, azaz hogy egy kategória mintapéldányai sorba állíthatók aszerint,
hogy mennyire értékelik őket tipikusnak az emberek.

4.3 TERJEDŐ AKTIVÁCIÓ ELMÉLETE (COLLINS ÉS LOFTUS)

Collins és Loftus a hierarchikus struktúra rugalmatlanságából indultak ki: helyette úgy
gondolták, hogy a szemantikus emlékezet a szemantikus kapcsolódás, illetve szemantikus
távolság alapján szerveződik. Amikor valaki meglát vagy meghall egy fogalmat, vagy gondol
rá, a szemantikus emlékezetben aktiválódik a fogalomhoz tartozó csomópont. Azután átterjed
a hozzá kacsolódó további fogalmakra is. A vele szorosabb kapcsolatban álló elemek nagyobb
mértékben aktiválódnak, a szemantikailag távolabb álló elemek pedig kevésbé. Ez a modell a
tipikussági hatást is magyarázza, mert a kanári szóhoz szemantikailag közelebb áll a madár
fogalom, mint a pingvinhez. A terjedő aktiváció elmélete hasznosabb a kísérleti eredmények
magyarázatában, mint a hierarchikus modell, és rugalmasabb is annál.

5 A szemantikus emlékezet agyi szerveződése

Arról, hogy az agyunk miként tárolja a szemantikus emlékeket, az egyik legnépszerűbb
elképzelések a vonásalapú megközelítések. Ezek szerint egy adott fogalommal kapcsolatos
különböző jellegű információkat különböző területeken őrzi az agyunk (pl. egy személy
vizuális, akusztikus és viselkedéses jellemzői agyunk más-más területein tárolódnak). A
fogalmakkal kapcsolatos különböző típusú szemantikus információk az agy eltérő területein
tárolódnak, tehát dinamikusan szerveződnek.
Ezt a megközelítést agysérültek károsodásainak feltérképezésével is vizsgálták. Sok
agysérültnek csak bizonyos szemantikus kategóriák okoznak nehézséget, ezekben az esetekben
kategóriaspecifikus károsodásról beszélünk. Az élő dolgokra vonatkozó fogalmakkal
kapcsolatban sokkal gyakrabban fordul elő felismerési zavar, mint az élettelen fogalmakkal
kapcsolatban – ez a temporális lebeny anterior, mediális és inferior területeinek károsodására
jellemző. a frontoparietális területek hátranyúló részein ért károsodásnál viszont a tárgyak
felismerése károsult.

5.1 SZENZOROS-FUNKCIONÁLIS ELMÉLET

Farah és McClelland szenzoros-funkcionális elmélete a következő alapfeltevéseket fogalmazza
meg a fent nevezett károsodások magyarázatára:
• Az élőlényeket leginkább vizuális vagy más perceptuális sajátosságaik különböztetik
meg egymástól.

• A tárgyakat leginkább funkciók szerint különböztetjük meg.

• A szemantikus rendszerben háromszor annyi vizuális, mint funkcionális egység van.

Elméletüket alátámasztották azok a kutatási eredmények, amelyek szerint a vizuális
sajátosságok feldolgozása során fronto-centrális és az anterior-inferior területek aktiválódnak,
a funkcionális sajátosságok feldolgozása során pedig hátulsóbb agyterületek.
A szenzoros-funkcionális elmélet tehát azt feltételezi, hogy a szemantikus emlékezetben a
fogalmakkal kapcsolatos információk aszerint rendeződnek el, hogy azok szenzoros, vizuális
vagy funkcionális természetűek, nem pedig aszerint, hogy élő vagy élettelen dolgokra
vonatkoznak. A legtöbb páciensnél, akinek kategóriaspecifikus károsodása van, olyan
agyterületeket ért a sérülés, amelyek elsődlegesen vizuális vagy funkcionális információkat
tárolnak – vagyis a kategóriaspecifikus kifejezés félrevezető. A szenzoros-funkcionális elmélet
korlátja, hogy a tulajdonságoknak csak két kategóriát kínál, pedig vannak olyan jellemzők,
amelyek egyikbe sem oszthatók be (pl. sivatagban él), illetve a szenzoros és a funkcionális
kategóriák is tovább oszthatók.

5.2 TÖBBSZÖRÖSVONÁS-ELMÉLET
Cree és Mcrae többszörösvonás-elmélete szerint amikor egy agysérülés következtében a
fogalmak egy vagy több jellemzőjéről tárolt ismeretek károsodnak, akkor mindazok az egyéb
szemantikus ismeretek is sérülnek, amelyek szorosan kapcsolódnak ezekhez a jellemzőkhöz.
 Az elmélet szerint minden tulajdonságtípus az agy egy bizonyos területén
reprezentálódik: pl. a színnel, mozgással és a formával kapcsolatos kategorikus ismereteket
mind különböző agyterületek dolgozzák fel, és ezek mindegyike közel helyezkedik el azokhoz
az agyterületekhez, amelyek a vizuális észlelés során dolgozzák fel a hasonló jellegű
információkat. Az elképzelést több kísérlettel is alátámasztották.

6 Önéletrajzi emlékezet
Az önéletrajzi emlékezet az életünk során előforduló specifikus eseményekre és az
önmagunkkal kapcsolatos információkra történő emlékezés. Az epizodikus és a szemantikus
emlékezeti rendszerektől egyaránt függ.

6.1 FUNKCIÓI
Az önéletrajzi emlékezetnek négy funkciója van (Williams, Convey és Cohen):

• Direktív funkció: általa tudjuk, hogy mi történt legutóbb amikor az adott cselekedetet
tettük.

• Szociális funkció: Az önéletrajzi emlékek elmesélése társasági élmény.

• Önreprezentáció kialakítása és fenntartása

• Nehézségekkel való megbirkózás

o Ezt nehezíti meg a depresszióban is megjelenő előhívási effektus, a
hangulatkongruens emlékezet, amikor egyoldalúság jelentkezik az emlékek
felidézésekor: negatív hangulatban a negatív emlékek a hozzáférhetőbbek,
azonban más esetben fordítottan ugyancsak működik (pozitív hangulatban a
pozitív emlékek hozzáférhetőbbek)

6.2 VIZSGÁLATI MÓDSZEREI

• Naplóvezetés: probléma lehet, hogy nem elég tárgyilagosak az emlékek, és nagy
kitartást igényel a naplóíróktól.

• Emlékezeti szondázás: adott szóra asszociálva kell emlékeket felidézni a k.sz.-nek.

Ennek során általában kevesen tudnak az első 5 életévből felidézni emléket. Ezt a
jelenséget nevezzük infantilis amnéziának. A 40 év fölötti személyek általában
kiemelkedően sok személyes emléket tudnak felidézni a késő tizenéves és huszonéves
időszakukból. Ez az emlékezeti dudor jelensége. Ez valószínűleg annak tudható be,
hogy ez olyan időszak, amikor sok fontos esemény történik az ember életében, azaz ez
egy fontos időszak az élettörténeti narratívákban, továbbá ezek az emlékek érzelmileg
 különösen intenzívek. (Az élettörténeti narratíva koherens és összefüggő élettörténet,
amely az önéletrajzi emlékezet alapjául szolgál.)

6.3 AZ ÖNÉLETRAJZI EMLÉKEZET ELMÉLETE

Conway szerint az önéletrajzi emlékezet olyan rendszer, ami az „átélt szelf”-fel, vagyis az „én”-
nel kapcsolatos tudást őrzi. Mindig az emlék tartalma határozza meg, de nem mindig jár együtt
élményszerű előhívással (pl. emlékezhetünk, hogy tavaly nyáron Párizsban jártunk, de az
élményszerű epizodikus részleteket később, vagy soha nem hívjuk elő). Akkor történik
élményszerű előhívás, ha személyes szemantikus emlékezetünkben hozzá tudunk férni a
kapcsolódó epizodikus emlékezethez.
Az ilyen önéletrajzi emlékek ideiglenesek, és dinamikusan épülnek fel az önéletrajzi
tudásbázis alapján, amelyet a tények alkotják magunkról és a múltunkról, amelyek az
önéletrajzi memória alapját képezik. Az egész rendszer a tudásbázis és a működő szelf
interakciójától függ. A működő szelf egy sor aktív célból és énképből áll, a mi van, mi volt és
mi lehet kérdésekkel kapcsolatos információkat tárolja. Ahhoz, hogy jól működjön,
összefüggésben kell lennie a valósággal, és koherensnek kell lennie.
Az önéletrajzi emlékezet fontos része az autonoetikus tudatosság, azaz egyfajta
öntudatosság, amely lehetővé teszi a visszaemlékező számára, hogy reflektáljon az epizodikus
memória tartalmára. Például abban segít, hogy eldöntsük, egy felidézett élmény valóban
megtörtént, vagy csak kitaláció.

6.4 AZ ÖNÉLETRAJZI EMLÉKEZÉS SPECIÁLIS HELYZETEI

6.4.1 Villanófényemlék
A villanófényemlék egy drámai élmény hatására (pl. katasztrófák, szeptember 11-i támadás)
kialakuló részletes és nagyon pontosnak tűnő emlék.
6.4.2 Téves emlékezeti szindróma
A téves emlékezeti szindróma az, amikor az emlékeit felidéző alany meg van győződve arról,
hogy az esemény megtörtént, holott valójában nem. Elsősorban gyerekbántalmazásoknál fordul
elő.
6.4.3 Akaratlan emlékek
Erős érzelmi intenzitású élmények esetén után előfordulnak akaratlan, visszatérő, élénk
emlékbetörések. Ezeknek a betöréseknek a klinikai értelmezése az újramegjelenési hipotézis,
amely szerint bizonyos körülmények között (pl. villanófényemlékek és PTSD esetén) olyan
emlékeket hozunk létre, amelyek később pontosan ugyanolyan formában jelennek meg.
6.5 PSZICHOGÉN AMNÉZIA
A pszichogén amnéziának több típusát különböztetjük meg.

6.5.1 Fuga
A fuga az önéletrajzi emlékezet hirtelen elvesztését jelenti, és általában 1-2 óráig vagy napig
tart. Jellemzői:
• Általában stresszhelyzet előzi meg;
• Depressziós hangulat jellemző;
• Gyakran a személynek volt korábban organikus eredetű amnéziája;
• Gyakran valamilyen rejtett motívum lehetősége húzódik meg a háttérben.

6.5.2 Pszichogén fokális retrográd amnézia

Pszichogén fokális retrográd amnézia esetén, a betegnél retrográd amnézia lép fel, azaz elveszíti
a trauma előtt szerzett emlékeit, viszont anterográd amnézia nem jelentkezik. Így bár nem
emlékszik tisztán múltjára, mások elmondásából megtanulhatja, mi történt vele korábban.

6.5.3 Szituációspecifikus amnézia

A szituációspecifikus amnézia gyakran tudatos stratégia, vagy erőszakos cselekményeket
kísérő amnézia. Olykor nehéz eldönteni, hogy szimuláció-e, de előfordulhat, hogy valóban
megtörténik.

7 Előhívás
Az előhívás a célemlék visszanyerésének folyamata egy vagy több hívóinger alapján, ami
végeredményben tudatossá teszi a célemléket. Minden emléknek van egy belső állapota, amely
azt tükrözi, hogy az adott emlék mennyire aktív vagy ingerelt, és ezáltal meghatározza az
emléknyom elérhetőségét. Ezt a belső állapotot aktivációs szintnek nevezzük.
Az előhívás sikerét több tényező befolyásolja:
• A hívóingernek szentel figyelem: az, hogy mennyire figyelünk a hívóingerekre,
meghatározza az előhívás hatékonyságát. A figyelem elterelése rontja az előhívást (pl.
másodlagos feladat révén). Ha viszont a hívóinger megjelenik, és megfelelő
mennyiségű figyelmet kap, akkor az aktiváció automatikus terjedése az emléknyomot a
tudatba hozza.
• A hívóinger relevanciája: a hívóinger akkor lehet hatékony, ha jelen van a kódolásnál
is, és a szükséges emléknyommal együtt kerül kódolásra. ezt nevezzük
 kódolásspecifikussági elvnek: minél hasonlóbban az előhíváskor jelen lévő hívóingerek
azokhoz, amelyek a kódolásnál voltak jelen, annál hatékonyabb lesz az előhívás.

• A hívóinger-célemlék kapcsolatának erőssége

• A hívóingerek száma: minél több, annál hatékonyabb az előhívás.

• A célelemek erőssége: megfelelő erősségű aktiváció

• Előhívási stratégia

• Előhívási üzemmód: olyan kognitív beállítódás vagy gondolkodási keret, amely az adott
egyént az előhívás megvalósítása felé tereli azáltal, hogy biztosítja azt, hogy a személy
az őt ért ingereket hívóingerként kezelje.

7.1 KONTEXTUS SZEREPE

A kontextuális hívóinger olyan hívóinger, amely pontosan meghatározza azokat a
körülményeket, amelyek a célemlék kódolása során jelen voltak, beleértve az (például)
esemény helyét és idejét. Az emlékezeti teljesítmény jobb, ha az előhíváskor adott téri-idői,
fiziológiai és kognitív kontextus megegyezik a kódoláskor lévő kontextussal. Ezt nevezzük
kontextusfüggő emlékezetnek. A kontextusfüggő emlékezeti hatásnak több, egyéb típusa is
van:
• Állapotfüggő emlékezés: fiziológiai állapotunk bizonyos aspektusai belekódolódnak az
epizodikus élményeinkbe, és a belső állapot újbóli előállítása segíti az emlékezetünket
előhíváskor.

• Hangulatkongruens emlékezet: az emlékezeti előhívásba megjelenő torzító hatás,

amikor a negatív hangulatban a negatív emlékek könnyebben elérhetőek, mint a
pozitívak, míg pozitív hangulatban pont fordított a helyzet. A hangulatfüggő
emlékezettel szemben mindez nem érinti az érzelmileg semleges emlékeket.

• Hangulatfüggő emlékezet: egy adott hangulatba tanult információ könnyebben

előhívható ugyanabban a hangulatban, mint más hangulatban, függetlenül attól, hogy az
adott emlék érzelmileg pozitív, negatív vagy semleges.

7.2 REKONSTRUKTÍV EMLÉKEZET

A rekonstruktív emlékezet aktív és következtetési mozzanatokat is magába foglaló előhívási
folyamat, amelynek során az emlékben meglévő hiányokat az előzetes tapasztalatok, a logika
és a céljaink segítségével töltünk ki. A rekonstrukciós folyamatokban szerepet játszanak
automatikus keresőfolyamatok, asszociációk, következtetések A meglévő tudás befolyásolja,
hogy mire emlékszünk, ami tévedéshez is vezethet.
8 Felismerési emlékezet
A felismerési emlékezet az a képesség, amely lehetővé teszi, hogy eldöntsük, találkoztunk-e
egy adott ingerrel egy meghatározott kontextusban.
A felismerési emlékezet egy modellje a szignáldetekciós elmélet. Ez feltételezi, hogy egy
felismerési feladatban megjelenő célemlékek (jelek) és elterelő ingerek (zajok) rendelkeznek
egy olyan attribútummal, melyet jelerősségnek vagy ismerősségnek nevezünk, és fokozatosan
nő az ingerrel való találkozás hatására. A korábban észlelt ingerek átlagosan nagyobb
jelerősséggel rendelkeznek, mint az új ingerek. A felismerési folyamat magában foglalja egy
adott tesztelem jelerősségének megállapítását, és annak eldöntését, hogy ez a jelerősség
meghalad-e egy adott kritériumszintet. Azok az elemek, melyek meghaladják a
kritériumszintet, régi elemnek lesznek minősítve. Az elmélet segítségével a felismerési
emlékezés során elkülöníthetők az igazi emlékek a tévesen meghozott ítéletektől.
Egy másik modell a felismerés kettősfolyamat-elmélete, amely a felismeréssel kapcsolatos
elméleteknek azt a csoportját jelenti, amely szerint a felismerési döntések két egymástól
független előhívási formára épülnek: az élményszerű előhívásra és az ismerősségre. Az
ismerősségalapú felismerés gyors, automatikus felismerési folyamat, amely az emlék
nyomerősségének észlelésén alapul. A kettősfolyamat-elmélet hívei szerint az ismerősségi
ítélet független az élményszerű előhívás kontextuális jellemzőitől. Az élményszerű előhívás
(rekollekció) lassabb és figyelemigényesebb folyamat, és magában foglalja az emlék
kontextusának előhívását is.
Az emlékszem/tudom eljárás egy módszer arra, hogy hogy elkülönítsük egymástól az
ismerősségen és az élményszerű előhíváson alapuló felismerési teljesítményt. A módszer
alkalmazásakor arra kérik a v.sz.-eket, hogy amikor döntést hoznak egy felismerési feladatban,
mondják el, hogy azért tudják-e, mert emlékeznek az elemre, vagy mert tudják, hogy látták már,
de nem emlékeznek az eseményre. Az emlékszem válaszok az élményszerű előhívást, a tudom
válaszok az ismerősségalapú felismerést jelzik. A folyamatdisszociációs módszerrel szintén
szétválasztható az ismerősségalapú és az élményszerű előhívás hatása egy adott felismerési
teljesítménnyel kapcsolatban.

9 Forrásmonitorozás:
Gyakran előfordul, hogy a forrását is azonosítanunk kell annak, amit előhívunk. Ezt a
folyamatot nevezzük forrásmonitorozásnak: amikor megvizsgáljuk az emlék kontextuális
eredetét annak érdekében, hogy meghatározzuk, milyen forrásból származott a megjegyzett
információ.
Fogalmak
Hosszú távú emlékezet: az a rendszer vagy rendszerek, amelyek lehetővé teszik, hogy hosszú
időn keresztül tároljunk információkat
Explicit/deklaratív emlékezet: a szándékos előhívás számára hozzáférhető emlékek, amelyek
személyes eseményeket (epizodikus) vagy tényeket (szemantikus) tartalmaznak
Implicit/nem deklaratív emlékezet: a hosszú távú emlékezetből előhívott információ a
teljesítményben mutatkozik meg és nem annyira tudatos felidézésben vagy felismerésben
Kettős kódolási hipotézis: jobban meg tudjuk jegyezni azokat a szavakat, amelyeket könnyű
elképzelni is, ezeket ugyanis kétféleképpen (vizuálisan és verbálisan) is kódoljuk
Szemantikus emlékezet: mentális lexikon, a szavak és más verbális szimbólumok jelentésével
és összefüggéseivel kapcsolatos ismereteink rendszerezett gyűjteménye
Sémák: egy összefüggő ismerethalmaz a világról, bizonyos eseményekről, emberekről vagy
cselekvésekről
Forgatókönyv: az eseményekkel és azok következményeivel kapcsolatos ismereteinket
tartalmazzák
Keretek: olyan tudásstruktúrák, amelyek a világ valamely részletét írják le, és részben kötött
strukturális információkat tartalmaznak, részben pedig üres értékeket a változtatható
információk számára
Önéletrajzi emlékezet: az életünk során előforduló specifikus eseményekre és az önmagunkkal
kapcsolatos információkra történő emlékezés
Autonoetikus tudatosság: egyfajta öntudatosság, amely lehetővé teszi a visszaemlékező
számára, hogy reflektáljon az epizodikus memória tartalmára (228.o)
Villanófényes emlék: egy drámai élmény hatására kialakuló részletes és nagyon pontosnak tűnő
emlék
Téves emlékezeti szindróma: amikor az emlékeit felidéző alany meg van győződve arról, hogy
az esemény megtörtént, holott valójában nem (elsősorban gyerekbántalmazásoknál)
Újramegjelenési hipotézis: bizonyos körülmények között olyan emlékeket hozunk létre,
amelyek később pontosan ugyanolyan formában jelennek meg
Fuga: önéletrajzi emlékezet hirtelen elvesztését jelenti, ált. 1-2 óra vagy nap
Pszichogén fokális retrográd amnézia: a beteg nem emlékszik tisztán múltjára, de mások
elmondásából megtanulhatják, mi történt velük korábban
Szituációspecifikus amnézia: gyakran tudatos stratégia, vagy erőszakos cselekményeket kísérő
amnézia à nem szimulálás
Előhívás: a célemlék visszanyerésének folyamata egy vagy több hívóinger alapján, ami
végeredményben tudatosság teszi a célemléket
Aktivációs szint: az emléknyomok változó belső állapota, amely egy adott pillanatban
meghatározza az emléknyom elérhetőségét, minden emléknek van egy belső állapota, amely
tükrözi, hogy mennyire aktív
Kontextuális hívóinger: olyan hívóinger, amely pontosan meghatározza azokat a
körülményeket, amelyek a célemlék kódolása során jelen voltak, beleértve az esemény helyét
és idejét
Kontextusfüggő emlékezet: az a jelenség, hogy az emlékezeti teljesítmény jobb, ha az
előhíváskor adott téri-idői, fiziológiai és kognitív kontextus megegyezik a kódoláskor lévő
kontextussal
Rekonstruktív emlékezet: aktív és következtetési mozzanatokat is magába foglaló előhívási
folyamat, amelynek során az emlékben meglévő hiányokat az előzetes tapasztalatok, a logika
és a céljaink segítségével töltünk ki
Felismerési emlékezet: az a képesség, amely lehetővé teszi, hogy eldöntsük, találkoztunk-e egy
adott ingerrel egy meghatározott kontextusban
Forrásmonitorozás: megvizsgáljuk az emlék kontextuális eredetét annak érdekében, hogy
meghatározzuk, milyen forrásból származott a megjegyzett információ