You are on page 1of 7

Pergőtűz

2vs2 verseny
Pergőtűz 2023 event pack
2023.05.15 Verzió: 1.21
Tartalom
1) Bevezető
2) Formátum
3) Küldetések, asztalméret, pontozási rendszer
4) Helyszín
5) Étkezés
6) Szállas
7) Időbeosztás
8) Festettség, WYSWYG, Konverziós Szabályok
9) Nevezés, Nyeremények és egyéb Szolgáltatások
10) Az esemény során elvárt adminisztratív jellegű feladatok,
felkészülés

1.) Bevezető:
A Pergőtűz 2023 a Pergőtűz versenysorozat utolsó kiadásbúcsúztató része. A sorozat Páros
részének a fő célja a magyarországi közösségépítés, valamint a hobbi népszerűsítése. Ezt az
eseményt úgy próbáljuk szervezni, hogy mind a kezdő, még kevés pontszámmal rendelkező
játékosok, mind a régi veteránok is megtalálják benne a saját kedvüknek való aspektust. A fő
cél mindenképpen a közösségépítés, a játékosok egymással való összehozása. Emiatt
létszámban meglehetősen nagyra törtünk, 12 asztalt tudunk majd elrendezni, ami – páros
verseny révén - 48 embernek tud majd játékteret biztosítani melyet akár bővíteni is tudunk az
érdeklődése való tekintettel.
Mivel meglehetősen sok kezdő-újrakezdő játékosra számítunk, hoznunk kellett néhány
korlátozást, hogy ők se kezdjenek hátrányban a versennyel. Bízunk abban, hogy ezek a
módosítások a veterán játékosokat se fogják elrettenteni, sőt! Az új megkötések
hozzásegítenek majd mindenkit ahhoz, hogy otthon hagyják kicsit a netlistákat (vagy
legalábbis erősen modifikálják), és kitaláljanak majd néhány új kombót, ötletet. Biztosak
vagyunk abban, hogy a frakciók keverésével, és a megkötésekkel durván jó dolgokat lehet
majd összepattintani, ennek tényleg csak a képzelet szab majd határt.
Ha bármi kérdéseket van, a következő címen tudtok érdeklődni:
pergotuz.lcotsv@gmail.com

Jó felkészülést, és eredményes versenyzést kíván a Pergőtűz csapata!


2.) Formátum:
2v2 páros verseny. 1 csapat 1 párból áll. A pároknak együtt kell leadni a jelentkezésüket.
Azoknak a játékosoknak, akik pár nélkül jelentkeznek, lehetőséget biztosítunk majd egy
toborzó felületen arra, hogy találjanak maguknak párt.
A verseny 2v2 formátumot fog használni, az alábbi megkötésekkel:
- Mindkét csapat két serege külön-külön max 1250 pontból állhat, tehát összesen 2500
pont.
- 72” X 48”-os asztalméret lesz a mérvadó az oldalankénti pontszámok miatt.
- A csapat mindkét seregének önállóan, teljes egészében ki kell elégítenie a matched
play és a battleforge szabályokat, tehát önállóan is egy legális seregnek kell lenniük.
- A csapat mindkét serege egy arks of omen detachmentből állhat.
- Nem lehet két azonos sereg a párosokon belül (Például Tau/Tau és ORK/ORK páros)
- Az eltérő Regiment vagy Chapter stb. nem külön sereg ha nem önálló codexként
szerepel
- RULE of 2 -> egy datasheetből összesen 2 jöhet, a HQ-kra vonatkozó speciális szabályok
(1 cap/detach) továbbra is fennáll. Ezen szabályok a TELJES csapatra vonatkoznak.
- A csapat összesen 3 secondaryt választ, annyi a megkötés, hogy csak az alap, nem
seregspecifikus seccondaryk játszhatnak.
- A párosok tagjai 6-6 command pointtal kezdenek.
- A csapat mindkét serege külön CP poolal rendelkezik, és a CP-ket csak a saját
egységeire használhatja el.
- Egyetlen kijelölt warlord lehet a csapatban (Cut off the head secondary miatt), azonban
a „nem kijelölt warlord” seregében is lehet egy warlord traittel rendelkező modell. A
„rendes” warlord kijelölését kéretik feltüntetni a sereglistában!
- Általánosságban elmondható, hogy a csapat két serege semmiféle módon nem
erősítheti egymást, nem hatnak egymásra az aurák, buffok, stratagemek, friendlynek
is csak abban az esetben számítanak, hogy nem lőhetik/üthetik egymást.
- Minden azonos nevű stratagemet csak egyszer lehet használni/csapat/phase (mintha
1 teljes értékű sereg lenne a két fél).
3.) Küldetések, asztal méret, pontozási rendszer:
Minden seregnek Battleforged-nak kell lennie a Warhammer 40,000 Core Book és Strike Force
szabályok és felállásai alapján illetve Chapter Approved Mission Pack Arks of Omen: Grand
Tournament Mission Pack szerint. Minden, az alább felsorolt kiadványokban 2023 Május 25. előtt
megjelent szabály érvényben lesz a versenyen:

• Codexekben
• Warhammer 40,000 Core Rules
• Warhammer 40,000: The App
• Chapter Approved Mission Pack Arks of Omen: Grand Tournament Mission Pack
• White Dwarf
• FAQs, errata
•Balance Dataslate

A sereglistákat könnyen olvasható battlescribe formátumban várjuk, melynek tartalmazni kell a unit
upgradeket, psy képességeket és wargear opciókat tételesen felsorolva. Az esemény előtt egy héttel
amennyiben egy fontos FAQ, update, vagy balance dataslate jelenik meg, a szervezők a helyzetet
mérlegelve dönthetnek úgy, hogy azt a versenyen nem veszik figyelembe. Erről a résztvevők
tájékoztatást kapnak még a lista leadás előtt. Kódexek, indexek, FAQ-k, Supplementek, Army of
Renownok, kampánykönyvek: minimum két héttel a verseny előtt megjelent kiadványok
használhatóak. LEGENDS és INDEX opciók nem használhatóak.

1 fordulóra 3,5 óra lesz. Az első nap kicsi csúszás beleférhet (max 30 perc), a TO feladatköre
lesz engedélyezni az ilyeneket, ha előfordul. Sakkóra kötelező a rendezvényen, amit minden
csapat magának biztosít (tipp: ha nincs fizikális sakkórád nem probléma, applikáció is létezik
már erre).
Asztalméret:

A viszonylag nagy pontszám, valamint a páros formátum miatt az asztalméret 48”x72”-es lesz.

4.) Helyszín:
Jászfényszaru, Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár
5126 Jászfényszaru, Szent István út 1.
https://jaszfenymuvhaz.hu/oldal/kapcsolat?fbclid=IwAR2oiGGNI1DRlWzVk9_2jA3uoGEBXIgo
cwr_kcUjayZvlPhvkCuxdRl6swU
Parkolás: művház saját parkolója, valamint lentebb az utcán.

Kisbolt: COOP 2 perc sétára van a helyszíntől.Coop nyitvatartása:


Szombat. 06:00-17:00
Vasárnap. 07:00-12:00
5.) Étkeztetés:
https://www.facebook.com/galeriapusztamonostor.hu/menu

https://www.facebook.com/pikaetkezdeje
Kaja: Megpróbálunk a közétkeztetés illetve az egyéni igényeknek megfelelni, ez frissítésre
kerül a későbbiekben.

6.) Szállás:
Négyágyas kollégiumi szobákat tudunk biztosítani 2-2-es kiosztásban amely nem koedukált, ezért
a hölgyek más szinten lesznek elhelyezve. Wc és Mosdó szintenként.

Várhatóan 3000 Huf+IFA lesz a költség per éjszaka

Helyszín és Szállás közti útvonal


https://goo.gl/maps/m4MM5iLDF254X16u5

https://goo.gl/maps/yV5oJdrrnezjbRxL8
7.) Időbeosztás:
1.nap (2023.06.10)

Kapunyitás, regisztráció kezdete: 09:30


Köszöntés, ismertető: 10:15-10:30
1. forduló: 10:30-14:00
Ebédszünet: 14:00 14:30
2. forduló 14:30-18:00

2. nap (2023.06.11)
3. forduló 9:30-13:00
Ebédszünet 13:00-13:30
4. forduló 13:30 – 17:00

Eredményhirdetés, elköszönés: 17:00-17:30

8.) Festettség, WYSWYG, konverziós szabályok:


Festettségi megkötés nincsen, azonban aki teljesen festett sereggel érkezik, annak olcsóbb a
nevezési díj.
Látogatói jegy nincsen, az eseményt bárki ingyen látogathatja.

Festettnek számít: ha a sereg minden modelljén van legalább 3 szín, valamint a modell base-
e is készen van (fekete-szürke-stb alapozó nem szín!!!).

WYSWYG (az van-e a figurán a listában, mint amit a modellen látsz) alapvetően nem lesz
szigorúan véve, azonban itt is kövessük a józan paraszti ész íratlan szabályait, és legyen
egyértelmű. Például az rendben van, ha neked van 3x5 space marine osztagod,
mindegyikben más spec fegyver van, de neked mindegyiknél ugyanúgy plasmagun van a
listádban. Ha viszont már több fajta spec fegyver opciód is van, zavaró lehet, szóval csak
ésszel!
Konverziónak annyi a feltétele, hogy a modell felismerhető legyen, a talp mérete
megeggyezzen, valamint lehetőleg a wargear is passzoljon. WC papír drenyákat, papírból
hajtogatott PBC-ket tessék otthon hagyni.
9.) Nevezés, nyeremények, egyéb szolgáltatások:

Nevezési díj:
Festett seregnek: 3000
Festetlen seregnek:4000

Nyeremények:

Első helyezett csapatnak 30.000 Ft értékű Főnixcsarnokos vásárlási utalvány


Második helyezett csapatnak: 20.000 Ft Főnixcsarnokos vásárlási utalvány
Harmadik helyezett csapatnak: 10.000 Ft Főnixcsarnokos vásárlási utalvány

TO: Balogh Tibor

Társszervezők: a Lumina Cornu csapata Administratum Aktahadviselés Team

10.) Az esemény során elvárt adminisztratív jellegű feladatok,


felkészülés:

Minden játékosnak kötelező magával hoznia a seregét érintő szabályokat, FAQ-kat vagy
digitális, vagy nyomtatott formában.
A játék során a pontokat, cp poolt, stb vagy az asztalon található pontozó lapon, kötelező
vezetnie mindkét csapatnak!

You might also like