BLUM RÓBERT

És a társainak mártírhalála. Túlvilági tapasztalatai és üdvözülése.

Benső ige útján hallotta és leírta

Jakab Lorber
Grácban 1848. november 27- től 1851. január 2- ig.

I. kötet
 1.Fejezet
Emberünk élettörténetének rövid kivonata Isten szellemi szempontjából, célkitűzései és
erőszakos vége.

1848. nov. 27.

1. Ez a német anyanyelvű férfi a legínségesebb viszonyok közé született le a földre, ránézve

előnyös okokból majdnem élete végéig állandóan a természetes létfenntartásáért kellett küzdenie. Ennek
célja a világ számára teljesen ismeretlen volt. Lelke és szelleme ugyanis arról a bolygóról származott,
amelyről a „Természetes Nap”-ról szóló leírások révén már tudomással bírtok és tudjátok, hogy annak
lakói kitartó állhatatossággal egész hegyeket tudnak elhordani, amire földi életünkben már nem futja
idejükből, azt később, lassacskán, mint szellemi lények hajtják végre.
2. E férfi vakmerősége folytán fogságba került és kivégezték. Állhatatosságról már
gyermekkorában tanúságot tett és jóllehet Én a saját lelki üdvéért folyton akadályokat gördítettem
felemelkedésének utjába, mindez, legalább is a világot illetően, alig használt valamit, mert szellemének
szünet nélküli kitartó igyekezete mégis utat tört magának alárendelt helyzetéből olyan irányba, amelyben
nagymértékben tudott érvényesülni.
3. E tevékenységi körében azután ezernyi nagy tervet kovácsolt s azokat a lehetőséghez képest
meg is valósította. Mindenek előtt bizonyos mérvű népjólét biztosítása volt a szívügye és ennek
érdekében semmiféle áldozattól sem riadt vissza, mert ha a föld összes kincsei a birtokában lettek volna
életével együtt feláldozta volna a legmagasabb eszményének megvalósításáért.
4. Ezt a népjólétre irányuló eszmét Ronge és társainak világias iskolájában sajátította el. Ez a
vallási irányzat nem külön egyház és soha nem is válhat azzá, mert megtagad Engem, az Urat, egészen
közönséges embernek, az ősi idők népi tanítójának tart. Ez az érvényesülni akaró egyház tehát elvetette
épületének alapkövét, azaz homokra épített. Épülete nem is lehet maradandó!
5. Mint Ronga az ő vallástanát, úgy emberünk is az ő népjóléti eszméit is csak homokra építette.
Amint a világ számára nyújtani tudott, az mind kicsiny és kevés volt számára, csupán szónoki
képességében látta azt a hatalmi tényezőt, amelynek révén hamarosan megtörhet minden földi uralmat.
Ebben olyan biztos volt, hogy még a megfontoltságig sem jutott el ez irányban. Őrületes
vállalkozásaiban benső intelemben részesítettem, de ez sem tartotta vissza attól, amit ő megvalósításként
kitűzött maga elé. Szinte elvévé vált az, hogy az igazi német férfi inkább mindent áldozzon fel, mintsem
az egyszer már megfontolt és elhatározott eszméjéből eltérjen. Az volt a véleménye, hogy a német férfi
megszűnt németnek lenni abban a pillanatban, mihelyt eszméit cserélgetni kezdi. Eszméihez való
ragaszkodásában megerősítette őt az, hogy elképzelései sikerrel jártak. Így azután égig érő hegyek
lerombolására is merészkedett azért, mert néhány politikai vonatkozású dombot eltudott hordani. E
réven fel is tűnt és az egész ország bizalmára tett szert, de éppen ez a bizalom vezette elkerülhetetlen
földi végzetéhez. A német gyűléseken több ízben kipróbálta szónoki képességét és titkon nagy örömmel
töltötte el diadala, amiért persze erőteljes szellemének volt a legnagyobb része. E diadalomra
támaszkodva és szilárdan bizakodva egy keletnémet városba igyekezett, ahol eszméinek tünetei már
mutatkoztak a nép felfogásában. Itt egy csapásra harminc fejedelmi legyet akart agyonütni egy csapással
anélkül, hogy meggondolta volna azt, hogy a legyek mellett Én is – Aki az ő szemében senki sem voltam
– beleszólhatnék ebbe, mielőtt ezek a legyek a légycsapó elgondolásának áldozataivá váltak volna.
6. A mi emberünk nyilván azon szavaimból indult ki, hogy az embernek tökéletessé kell válnia.
Mennyei Atyához hasonlóan, és hogy csak egyetlen Úr van, a többiek pedig mindnyájan testvérek
nemre, rangra való különbség nélkül.
7. Annak, akihez hasonlóvá kell válnia az embereknek tökéletességben, és úrnak csupán önmagát
tartotta, szónoki képességeinek hatalma révén. Emellett megfeledkezett arról, hogy a hatalmat bitorló
fejedelmek ugyancsak Tőlem származó emberek, eközben megfeledkezett az Írás azon kijelentéséről is:
„Adjátok meg a császárnak azt, ami a császáré, Istennek, ami Istené” valamint azt sem tartotta szem
előtt: „ Rendeljétek alá magatokat minden felsőbbségnek akár jó az, akár gonosz, mert senki sem lehet
a hatalom birtokosa, ha nem felülről adatott meg neki”. E hatalommal szemben ugyanis csupán az ima
és az Én igéim szerinti életmód segít, nem az úgynevezett politikai légycsapó!
 8. Ez a férfi az előbb említett városban népboldogító eszméit a fegyverek és saját szavai
hatalmával akarta megvalósítani. Mint az államra veszedelmes egyént elfogták és rövid eljárás után
kivégezték. Ezzel a népboldogító tevékenysége 1848. november 9- én lezárult.

2. Fejezet.
A kivégzettek helyzete a túlvilágon. A gonoszok szenvedései, majd feljebbjutása a
szellemvilágba.

1. Meg kell jegyezni, hogy a legtöbben, akik földi életüket bírósági ítélet folytán halállal fejezik
be, bíráik iránti haraggal és bosszúvággyal érkeznek a szellem világba. Ennek következtében egy ideig
dühöngenek ott, ezért az ilyenek – ha az isteni törvény ellen valóban vétettek – alapjában véve is
gonoszok, rögtön valódi elemükbe a pokolba űzetnek, hogy bosszúszomjuk ott csillapodjon,
lecsillapodásuk után kerülnek a szellemvilágba. Itt kezdetben, szükségképen csak nagyon szűkre szabott
keretben kezdhetik meg szabadságpróbájukat. Az ilyen szellemek pedig – mint emberünk is – pusztán
politikai, csakis világi értelemben vett bűnösök gyanánt érkeznek át, noha a világi törvények az isteni
törvényekkel is kapcsolatban állanak, csak a sötétség állapotába helyeztetnek. Teljes magányban
vannak, senkit sem láthatnak, senkivel sem érintkezhetnek kivel összetűzhetnének, így bosszúvágyuk
lassan – lassan – csillapodik. Az ádáz bosszúvágy és a harag már a földi embert is valósággal vakká
teszi, de még inkább a lelket és a szellemet, ahol ezek az érzések tulajdonképpen keletkeznek és
otthonosak. A szellemek azután mindaddig meghagyatnak ezen állapotukban, míg a haragjuk és a
bosszúvágyuk a tehetetlenség érzésévé változik, és ezen mindinkább erősödő érzés hatására a
mélységesen megbántott lélek sírni nem kezd, sírása ugyan a tehetetlenség feletti haragérzésből ered, de
mégis gyengíti és levezeti azt.
2. Emberünk, miután világ számára kénytelen volt elveszettnek hinni magát, nem tehetett
egyebet férfiúi becsületének megmentésénél. Ezért halálmegvetést és elszántságot tanúsított
kivégeztetése alkalmából, bár a valóságban nem így állott a dolog, mert új katolikus létére egyáltalán
nem hitt a testi halál utáni életben, ezért nagyon is érezte a halál borzalmát!
3. Kivégeztetése után kb. hét óra múlva, lelke annyira összeszedte magát, hogy meggyőződhetett
eddigi hiedelmének alaptalanságáról, mert csakhamar tapasztalnia kellett, hogy él. Ekkor azonban a halál
utáni életre vonatkozó egyéni meggyőződése egy másik hitetlenségre váltott át; azt hitte ugyanis, hogy
kivégzése alkalmával vaktölténnyel lőttek rá, hogy elszenvedje a halálfélelmet, azért is kötötte be a tiszt
a szemeit – gondolta – hogy ne láthassa a vaktölténnyel leadott lövéseket és csupán félelmében rogyott
össze. Öntudatlan állapotában egy sötét börtönbe vetették, ahonnan a német polgárok követelésére
hamarosan szabadon fogják bocsátani.
4. A nagy sötétség zavarta, kétségtelenül nagyon sötét helyen volt, de nedvességet és rossz szagot
nem érzett. Megtapogatta kezeit, lábait, meggyőződött arról nincs megbilincselve megkísérli, hogy
börtönének anyagát, talaját, nagyságát megállapítsa, nagy csodálkozására nem érez talajt a lábai alatt,
börtönének falait sem találja sehol sem, de valamilyen függő alkalmatosságnak sem találja nyomát,
amelyben esetleg szabadon függve pihenne.

3. Fejezet.
Hirtelen emberünk további vizsgálódásai az ő sötét világában. Szabadulásra irányuló
gondolatai. A vélt öntudatlan állapot.

1. Mindezt nagyon különösnek találja. Megpróbál meggyőződni érzékeinek működéséről,

különösen a végtagjaiban. Alapos dörzsölése és csipkedés után meggyőződik arról, hogy érzékei
működnek. Miután azt tapasztalta, hogy eleven élő ember, csupán azt a korlátozást észleli, hogy vaksötét
éjszaka veszi körül, kétségbeesik és felindultan kérdezi önmagától: Az ördögbe hát, hol vagyok és mit
tettek velem a vérebek? Nem lőttek agyon, mert nem érezném azt. Hogy élet van bennem, de nem is
zártak be, mert sem talajt, sem falakat nem találok, bilincsek sincsenek rajtam! Minden érzékszervem
működik, szemem is ép, nem szúrták ki, mégsem látok semmit! Mit csináltak akkor hát velem?
Hátborzongató az egész eset. Az embereknek az az ellensége, aki engem agyonlövetett, valamilyen
vegyszer által, ami talán nagy általánosságban nem ismert, öntudatlanná tett és a vegyi anyag hatása
miatt vagyok ilyen kábult állapotban! No de várj csak, te dühöngő népjog gyilkos, ha megszabadulok
ebből az öntudatlan állapotból és ha ismét eljutok Frankfurtba, örvendezhetsz, mert, akkor ugyancsak
forró levest fogok főzni a számodra.
2. Ez az állapot nem tarthat örökké, Frankfurtban és egész Szászországban keresni fognak, nekem
pedig el kell jutnom oda, ha egyszer már ott leszek, akkor ezerszeresen jaj lesz nektek. Ez az állapot nem
tart örökké! Akkor majd megtudod, hogy milyen nagy bűn a birodalom egyik elöljáró képviselőjével így
elbánni, népjogellenesen erőszakoskodni. Egész népem Németország, sőt egész Franciaország sem
nyugodhat addig míg ez a velem, a birodalom gyűlési képviselőjével szemben elkövetett gyalázatos
jogtalanság, egész teljességében jóvá nem tetetik, oly módon, amilyenre a földön és az egész
világtörténelemben még nem volt példa! Csak már ébresztenének fel ebből a sajátságos kábulatból!
Szinte ég bennem a jogos bosszúvágy! Ördögi egy találmány! De csak türelem, jobb lesz és jobbnak is
kell lennie.

4. Fejezet.
Segélykiáltás Istenhez. Jézusra való hivatkozás. Bölcseleti ábrándozások vágyakozás a nemlét
után.

1. E szavak után meglehetősen hosszú ideig csendben és nyugalomban maradt, csak szemeit
dörzsöli néha, hogy a vélt kábulatból magához térjen. Miután a magára erőszakolt nyugalma és
szemeinek dörzsölése sem világosodik körülötte semmi, kételkedni kezd látóképessége
visszanyerésében. Mindinkább a harag kezd benne uralomra jutni, de ennek ellenére sem mutatkozik
világosság, hangosan így kiált fel: Mi történt velem? Miféle egy átkozott állapot ez? Hát nincsen már
Isten,egy olyan Isten, ki hatalmasabb és igazságosabb lenne, mint a földön élő az Ő kegyelméből
uralkodó hatalmasságoknál, valamint ezek kék és aranysujtásos cinkosainál?
2. Isten! Ha létezel valahol, nyújtsd ki karodat és bosszulj meg engem, ki az embereknek, a Te
gyermekeidnek igazságos ügyét akartam ahhoz a fenséges célhoz segíteni, amelyre egykor a népek
magasztos és meg nem értett oktatója, Jézus, törekedett, de durva bérencek megragadták és hálából az
egész emberiségért tett fáradozásaiért, áldozataiért, az akkor legnagyobb gyalázatott jelentő
szégyenoszlopra feszítették! Úgy mint Ő, én is Tőled származó fiad vagyok, ha ugyan létezel? Ha
azonban csak az emberek tudatában létezel, s erőd hatalmad is csak az emberek elképzeléseiben él, akkor
persze csak haszontalan üres szavakat mondtam most és egész lényiségemben megcsalattam mégpedig
a leggyalázatosabb módon!
3. De miért is kellett nekem élő öntudattal bíró lénnyé válnom? Miért is kellett egy végtelen
térségben önmagában meggyőződő esetlen eszmének bennem a létezés tiszta öntudatává válni? Talán
azért lettem tiszta öntudattal bíró valósággá, hogy egy másik ilyen engem agyonlövessen? Átkozott
véletlen, mely engem egy ilyen nyomorult létbe helyezett! Ha minden emberi elképzelést felülmúló
gonosz, rosszindulatú ördögök léteznek, akkor örökre semmisítsenek meg minden néven nevezhető erőt,
mely engem létrehozott!
4. Óh emberek, ti szegény megcsalatott emberek, hagyjatok fel a szaporodással, ne helyezzetek
magatok helyett más élőlényeket ebbe az elátkozott világba!
5. Emberek, kik még éltek, öljétek meg gyermekeiteket és magatokat is, hogy pusztuljon ki az
emberiség ezen az átkozott földön!
6. Óh ti uralkodók, fojtsátok meg az összes embereket, osszátok, fel magatok között ezt az
elátkozott földet, hogy elegendő juthasson belőle nektek! De minden erőlködésem hiába való! Örökös
rabszolga létemre mit is akarhatok, mit akarhat egyetlen vízcsepp a tenger hatalmával szemben?
7. Némuljon el a nyelvem üres fecsegése! Kezeim, kíséreljétek meg véget vetni e nyomorult
létnek!
8. E szavak után igyekszik önmagát megfojtani, torkát szorongatja de minden hatás nélkül, mert
csak a semmit szorongatja önmagán keresztül, anélkül, hogy a fulladásnak a legkisebb jelét is észlelné.
Emberünk erre meghökken, zavarban van. Miután a fojtogatás sehogyan sem sikerült, elhatározza, hogy
nyílegyenesen előreindul, közben így beszél magához; az egész végtelen térségben sehol sem lehet
feneketlenebb feketeség, mint itt, tehát sem szakadéktól sem pedig valamilyen titkos ítélkező helytől
nem kell tartanom, előre tehát! Talán eljutok valamilyen fényponthoz, vagy az óhajtott halálhoz! Óh,
milyen boldog is lehet egy teljesen halott ember állapota! Mily boldognak is kellett lennem, midőn még
nem léteztem, midőn még lényemet nem zavarta meg a szabad öntudat! Óh, csak újra megsemmisülnék!?
De legyen csak úgy, ahogyan lenni kell. Mivel tehát a bekövetkező nemlét csak nyereség, és tökéletes
halál pedig csak megenyhülés lehet a számomra, semmi sem létezik, mitől félnem kellene, tehát, csak
előre!

5. fejezet.
Testgyakorlatok a sötét térségben. A semmiségről a halál utáni életről. A politika.

1. Emberünk most mozgást végez a lábaival, mintha járna mivel talajt nem érez a lábai alatt,
csupán ingaszerű mozgást végez, melyek éppen úgy nem segítik előre, mintha valaki egy padon ülve,
lábait a levegőben lóbálná.
2. Erre a továbbjutás más módja ötlik eszébe és így beszél önmagának: e sötét levegőn keresztül
egészen sajátságos módon kellene kezeimmel – lábaimmal továbbúszva haladni, mert ahhoz, hogy
csupán a lábaival haladjon tovább az ember, szilárd talaj lenne szükséges. Persze nyomorultságos úszás
lesz, de mi marad egyéb hátra? Tehát rajta ússzunk! Úszómozgásokat végez, de nem észlel elmozdulást,
ez azonban nem zavarja, folytatja az úszó mozdulatokat. Mennél jobban erőlködik, annál inkább érzi,
hogy minden fáradozása hiábavaló. Megszünteti a mozgást és így beszél önmagához: szamár, ostoba
bolond vagyok!
3. Miért is fárasztom magam, eredménytelen, ahol semmi sincs, ott nincs semmi, én pedig
teljességben vagyok, mit is akarok tehát? A semmiség nyugalmában szeretnék elsüllyedni, hogy abban
azután magam is megsemmisüljetek. Jó volna, ha legalább azt tudnám biztosan, hogy agyonlőttek-e?
Dörrenést úgy tűnik hallottam, de akkor teljesen halottnak kellene lennem, de nem úgy van, nem érzek
semmiféle megrázkódtatást.
4. Vagy talán mégis tovább élek a halál után? Én szőröstől, bőröstől, sőt, amint érzem ruhástól
együtt vagyok itt? Vagy talán csontja, bőre is van a léleknek? Ha ez így van, akkor még a ruhának is
kell, hogy legyen lelke! Nem, nem ha ezt egy olyan ember mint én is, elfogadná, az egész végtelenségnek
hangosan nevetnie kellene rajtam! A ruha halhatatlansága még sokkal rosszabb dolog lenne, mint
Krisztus köntösének csodatevő ereje, melyet Ainoldi püspök helyezett el közszemlére Trierben! Ha én
mégis lélek vagyok, hogyan kerülhetett a ruhám is ide? Nem, nem én nem lélek vagyok, hanem Blum
Róbert, birodalmi képviselő Frankfurtból, az egységes német birodalom megszervezése céljából, amihez
Ausztria nem akar csatlakozni! Itt a fővárosban jöttem rá, hogy mit is akar Ausztria! Most már tudom,
hogy ennek az országnak minden igénye oda irányul, hogy az önkényuralom bilincseit újra magára
vegye. Ez ellen harcoltam az utolsó órámig, mivel azonban az ellenfél ágyúi erősebbeknek bizonyultak
akaratomnál, félre kellett állnom, de nem is csak félreállnom, hanem fogságba is kellett esnem, és végül
agyon kellett magamat lövetnem! Szép jutalom ez egy hazáért dobogó szív számára. Átkozott, aki ezt a
dobogó szívet adta! Ha ugyan van Isten? Milyen öröme lehet egy ilyen hatalmas lénynek abban, ha az
emberek, akiknek a különböző égövek alatt egymást szeretetteljesen elviselve, igaz testvérként kellene
élniük egy trónon és egy jogar alatt. Ez nincs! De vélemény különbségek vannak és emiatt fojtogatják
egymást, az üldözéseknek meg nem akar vége szakadni. Mivel pedig minden időben ilyen gonosz dolgok
történnek a földön, mindez eddig logikailag és fizikailag csakis a legtisztább szeretetet jelentő és hirdető
Istentől ered, ezért, vagy nincs is Isten, vagy ha van, akkor is csak egy ősidőktől fogva végtelenül gonosz
és átkos elképzelés lehet az, amely a teremtményeit csupán szeszélye játékszerének tekinti. Ezért még
egyszer átkozott legyen minden lény, aki embereket alkot gyötrelmes romlásukra!
5. De csak nyugalom, ne okoskodjunk tovább, mert ha ebben a semmiségben az óhajtott
nyugalmamat meg akarom találni, de mindig csak önmagammal beszélek, ezzel nem cselekszem mást,
mint mindig vissza szólítom magam a megsemmisülésből, újraéledek életerőim felébresztése folytán,
ezért kívánságom nem teljesülhet! Nyugalom, szigorú nyugalom, hadd jöjjön a megsemmisülés.
 6. Fejezet.
Benső nyugtalanság. Elmélkedés a halál utáni életről. Kétségbeesés a sötétségben. A család és
az ima.

1. E szavak után emberünk csendes lesz ugyan külsőleg, szívében azonban annál élénkebb, ez
nagyon bosszantja, mert ezáltal sokkal erőteljesebben érzékeli magában az életet és a mindenre kiterjedő
öntudatot, minél jobban erőszakolja a külső nyugalmat, annál inkább növekszik a benső nyugtalansága,
minél jobban el akarja azt nyomni, annál erőteljesebben nyilvánul meg. Ez kétségbeesést és haragot
ébreszt fel benne, mert mindinkább világossá válik előtte, hogy nem képes a számára már olyan nagyon
terhes életétől megszabadulnia, s azért így beszélget önmagában: Az ördög is, most már mégis szeretném
tudni, mi is ez az ostoba élet, amitől az ember nem képes megszabadulni? Ezreket láttam meghalni és
bizony ezek mind nagyon is holtak lettek, az életnek legkisebb jele nélkül és életük testünk felosztásával
be is fejeződött. Lehetetlen, hogy az ilyeneknek még öntudatuk lehessen, hiszen megszűntek létezni!
Vagy talán még a testen kívül is tovább élnek, hozzám hasonló módon? Én azonban nem tudok holttá
válni! Ki tartja fenn bennem, ezt a nekem oly terhes életet? Óh, te, aki agyonlövettél, hóhéraid nagyon
rosszul értik a kivégzés mesterségét! Te nem lövettél agyon, hanem elevenre lövettél engem! Zord férfi,
te nagy igazságtalanságot követtél el velem, mert azt akartad tőlem elvenni, amit nem te adtál nekem és
amit soha nem is adhatnál nekem! De most ugyancsak nevetek rajtad, mert én, akit te holttá akartál tenni,
mégis élek! Te azonban, ki azt hitted, hogy élsz, tízszeresen holtabb vagy nálamnál, első áldozatodnál!
2. Alapjában véve minden jó lenne, ha csak egy parányi világosság mutatkozna valahol! Az
ördög vigye el ezt a tökéletes sötétséget, ha ugyan létezik ördög? De ha esetleg örökké ebben a
helyzetben kell maradnom, ha esetleg mégis szellem lennék? Ez lenne csak ördögi dolog. De nem, ezt
nem hiszem, örökélet nem létezik. Ez a helyzet már nagyon bosszantónak tűnik nekem, már nagyon
régen lehetek ebben a sötétségben, lehet az már talán pár év is. Nyíltan meg kell vallanom, hogy jelenlegi
sötét helyzetem és tisztult értelmi képességeim felcserélném és igazi tökkelütött ember lennék, aki
Istenben, Fiában a mennyekben, a pokolban és az ördögben hinnék és aki e tévhitében, erényekre
vonatkozó korlátot felfogások közepette hal meg. De hát tehetek én erről? mindig az igazságot kerestem,
és azt hiszem, hogy meg is találtam, de mit használ az, ha világosság nincs bennem. Legjobb bennem az
én férfias állhatatosságom és a félelem teljes hiánya. Ha ugyanis olyan lennék, mint sok ezer más, azaz
félnék, aggodalmaskodón, akkor a legnagyobb kétségbeesés venne rajtam erőt ebben a helyzetben! Így
azonban minden mindegy nekem!
3. Persze most már a feleségem és gyermekeim sorsa is megremegteti szívemet, szegények, most
biztosan szomorkodnak és bánatosak miattam. De mit is tehetnék én értük e jelenlegi helyzetben?
Semmit egyáltalán semmit sem! Imádózhatnék ugyan, és ehhez elegendő időm is van, de vajon kihez és
miért? Szívem legmélyén egy igaz bensőséges ima lenne a kívánságom számukra, ami semmi esetre sem
ártana nekik, ámbár hasznukra sem lenne. De nem is ismerek más imát, mint a római Miatyánk- ot,
Üdvözlégyet és ahogyan a többi, egész sereg más nyelvpótlékot nevezik. Az ilyesmiért azonban
bizonyára nagy csodálkozással mondana köszönetet az én művelt családom, ha megtudná, hogy ilyesmit
cselekszem értük, mint egy bolondház lakója! Igaz úgysem tudnák meg soha azt, amit itt cselekszem!

7. Fejezet.
Gondolatok az imáról, a Miatyánkról, Jézusról Villámlás.

1. A Miatyánk valóban a legjobb ima az összes között! Hiszen a bölcs tanító, Jézus is erre
tanította tanítványait! Sajnos az emberek sohasem értették meg ezt az imát, mert csak vaktában,
megszokásból mondották el, pedig ez az ember legfontosabb szükségleteinek és tisztán világi értelemben
vett felsorolása, amelyet az embernek gyakran el kell mondania, hogy állandóan tisztában legyen Isten
áldásként erőt ruházott az ima szavaiba. Az emberek valamilyen mágikus erőt tulajdonítanak neki,
általános tulajdonságú szellemi országként használják mindenféle baj ellen, még az állatok betegsége
ellen is! Ez pedig mégis csak lehetetlenségnek tűnik fel előttem! A Miatyánk önmagában véve bizonyára
lélek emelő ima, de csak az igazi értelmében. Abban az értelemben azonban ahogy a római egyház hívei
és protestánsok alkalmazzák, tisztára ostobaság!
 2. Óh, Jézus, Te jóságos Tanító és Mester! Ha talán a Te sorsod is hasonlatos az enyémhez, akkor
gyalázatos kivégeztetésed után, jelenlegi állapotban már többször megbánhattad, hogy olyan sok jót
cselekedtél a gonosz emberekkel! Majdnem kétezer évet ilyen sötét éjszakában eltölteni. Óh, Te
legnemesebb lény! Milyen szomorú ez!
3. Midőn emberünk Jézus nevét ilyen szánalommal vegyes szeretet érzéssel kimondta, hatalmas
villám cikázik át előtte. A szabadság apostola erre megijed, de egyben öröm is tölti el szívét, mert
meggyőződött arról, hogy nem vak. Gondolkodni kezd, hogy mi az oka a villámlásnak, fontolóra veszi
a villamosság keletkezésének okait, de nem talál e jelenségre kellő magyarázatot, mert itt a teljes
semmiségben hiányoznak a villamosság feltételei, hiszen a semmi fogalma logikailag mindent kizár.
4. Persze, én, mint tiszta öntudattal bíró lény, e semmiségek közepette létezem, tehát valami
vagyok a semmiségben. Most egy gondolat világítja meg agyamat. Igen, igen, te dicső, te valódi német
bölcselet, te általad mindenki hozzájuthat az igazi világossághoz, aki, mint én is, szeretettel, odaadással
foglalkozik veled, akkor a legkülönösebb életkörülmények között is megbízható tanácsadó és útmutató
vagy! A te segítségeddel milyen hamar megoldottam ezt a gordiuszi csomót. Ahol azonban e segítség
birodalmában egy egyéni lét található, ott még egész sereg hasonló természetű más lény is akadhat! Így
rajtam kívül más lények is élnek itt, nem vagyok tehát annyira egyedül, mint azt eddig elképzeltem. Óh
ez nagyon jól van!
5. Óh, ha én már előzőleg a német bölcselet karjaiba vetettem volna magam, akkor most
bizonyára más talajon állnék! Tökfilkó létemre azonban kicsinyes, bárgyú imádság bírálatokra
vesztegetném az időmet, valamint a nagy Jézus feletti sajnálkozásra! Ejnye, most ismét villámlik,
mégpedig erősebben, mint az előbb.
6. Emberünk majdnem magánkívül van rémületében, csodálkozásában, nem tudja hányadán is
van ezzel a jelenséggel. Ezután úgy vette észre, mintha nagy távolságban előtte ismeretlen tárgyak
körvonalait látta volna, csak kis ideig volt megvilágítva ahhoz, hogy határozottan felismerte volna mik
is azok. Hosszabb szünet után tudja gondolatait újra rendezni, majd így gondolkodik: aha, most már
tudom, hogy hányadán vagyok! Ez a villámlás zivatarra vall, mely ezen az éjszakán Bécs felett kitörőben
van! A halál félelem okozta kábulatomból lassacskán magamhoz térek és ebben valószínűleg
segítségemre van az elektromossággal telített levegő is! Mennydörgést ugyan nem hallok, de lehet, hogy
a zivatar még messze van de az sem lehetetlen, hogy megsüketültem! Gondolataimat úgy hallom, mint
saját szavamat, de ez még korántsem bizonyítja, hogy a hallóképességem rendben van. Talán majd a
hallásomat is visszanyerem? Lehet talán száz éve is, hogy ez az állapot nálam fennáll, de érzéki csalódás
is lehet, mert ha az ember ilyen lényiségnélküli állapotban sínylődik, akkor bizony egy perc is egy egész
esztendőnek tűnik fel. Csak villámlana már újra, de hát a villámoknak elég idejük van.

8. Fejezet.
Az elmélkedés folytatása. Vágyakozás a halál után. Az élet öntudata, gondolatok
hullámzása.Gondolatai Jézusra terelődnek.

1848. dec. 10.

1. Különös ötlet ugyan, de talán csak az én képzeletemben létezik ez a villámlás, s azt jelenti,
hogy ebben a semmiségben mihamar véget ér az életem tudatos léte. Igen, ilyen formán lesz, mivel már
kezdtem megszokni az itteni nyomorúságos életet. Régi bölcs szabály az, hogy az veszíti el
legkönnyebben és leghamarabb az életet, aki a legjobban ragaszkodik hozzá! Ha az ember a halála után
vágyakozik s hívja, akkor nem jelentkezik, ha pedig fél tőle és szívéből kívánja, hogy még sokáig ne
mutatkozzon, akkor biztosan hamar megjelenik! Ezért tehát ismét a halál után kell sóvárognom, minden
erőmből a megsemmisülésemet kell kívánnom, akkor biztosra vehetem, hogy a halál még sokáig nem
juthat el hozzám! Valóban régi és bevált mondás, aki az életét szereti, elveszíti azt, aki azonban megveti
az életet, annak megtarttatik. Nálam is ez az eset áll fenn! Hiszen csak a legférfiasabb életmegvetésből
kiindulva vetettem magam bele német testvéreim iránti szeretetből a legnagyobb veszedelembe, miután
a vak bérencek elfogtak és elkábítottak és e kábulat álom révén kerültem én ide. Windischgraetz
bizonyára az hiszi, hogy kivégeztetett! Én azonban élek. Igen, én Blum Róbert élek a te ítéletedre és
uralkodó családod romlására! Persze, most még tehetetlen vagyok, de benső érzés azt súgja: Róbert, te
hamarosan erős és hatalmas leszel. Megbosszulom kiontott becsületes német véredet ezeken a
közönséges gyilkosokon és hóhérokon! Mikor még a föld gonosz talaján éltél, akkor csupán csak
önmagad számára léteztél, most azonban milliónyi testvéred szívében élsz s amellett valóságban is
létezel! Ne csüggedj tehát Róbert, te még igen erős és hatalmas leszel! Persze jobb lenne, ha már most
is erős és hatalmas lennék, amikor még haragom és bosszúm vágya izzó, mert most minden hajam
száláért tízezer évig tudnám minden gyilkosom megkínzását végignézni. Haragom és bosszúvágyam
tehát ne csillapodjon le, hanem erősödjön, meg.
2. De csodálatos, hogy az annyira jogos haragomat és bosszúvágyamat nem vagyok képes
magamban megőrizni, néha nagylelkű megbocsátásba csapok át, ami nagyon bosszant! Alapjában véve
ez valódi német vonás, ez csak a németet jellemzi, mert csak a német tud megbocsátani! Ugyan, ki is
mondhatná azt a gyilkosának: barátom, rosszat cselekedtél velem, én azonban szívemből megbocsátok
neked! Erre csak egy német képes! Igen, Róbert nem csak erre képes, de meg is cselekszi! Alfréd
testvérem, ki gyalázatosan meggyilkoltattál engem, megbocsátok neked és sohasem fogok bosszút állni
rajtad, ha ezernyi alkalmam is lenne rá! Igen, hallja meg az egész Németország!
3. Ah, mennyivel könnyebbnek érzem most magam! Magam is csodálkozom saját nagyságom
felett és ez nagy enyhülés a számomra! A nagy néptanítóról is azt mondja a legenda, hogy a keresztfán
ellenségeinek minden gonosz tettét megbocsátotta, de bizonyára Benne is igazi német vér lakozott,
másképpen aligha lett volna képes ilyen jellembeli nagyságra, hiszen a keleti embereknek soha nem volt
tulajdonsága a nagylelkűség! Igen, igen, a nagy Jézus szintén német volt! Jézus nevében említésnél ismét
egy hatalmas villám cikázott végig a láthatáron, ami után világító szürkés fényesség maradt vissza, ami
Róbertet nagyon meghökkentette, mert alaposan csalódott abban a feltevésben, hogy zivatar van
készülőben.

9. Fejezet.
Blum beszélgetés önmagával helyzetét illetően. Derengeni kezd körülötte és benne. A földi
bölcselet hiábavalósága. Vakhitről, halálfélelemről és a hit értékéről.

1. Nagyon figyelmesen vizsgálja a tartós fényességet s nem tudja azt magának megmagyarázni,
Egy idő múlva kissé józanabbul kezd gondolkodni, így beszél önmagához: végül mégis zivatar ez, mert
a harmadik villámlás után az egyik oldalon a sötétség oszladozóban van. Most már látom a
környezetemet, azt veszem észre, hogy madárként lebegek a levegőben, minden támasz nélkül. Előbbi
állapotomban s a vak sötétségben ezt bizonyára érzéki csalódásnak tartottam volna, most azonban már
nem az, hanem a teljes valóság! Így legalább már világos előttem, hogy testileg meghaltam, mert azt
mégis csak lehetetlen feltételezni, hogy súlyos test ilyen sokáig a levegőben, vagy az éterben lebegjen.
De magamon kívül azonban semmit sem látok, semmiféle tárgyat nem veszek észre sem felettem sem
alattam. Így tehát nagyon mesze kell, hogy legyek valamilyen égitesttől. Ejnye, de különös egy dolog
ez!
2. Óh Hegel, Strausz és Ronge! Bölcsességetek itt úgy látszik teljesen hajótörést szenvedett!
Vajon, hol van a találkozás a világlélekkel, amivé az ember a test felosztása után állítólag átváltozik?
Vajon hol van az emberben mutatkozó Isten s ennek az emberben jelentkező tudata? Meghaltam és olyan
tehetetlen egyedüllétben vagyok itt, ahogyan az még csak el sem képzelhető. Nyoma sincs itt valamiféle
istenségnek és éppen olyan kevéssé észlelhető lénynek, mely lehetővé teszi az egyetemes világlélekben
való olvadást!
3. Óh, ti öntelt, világi, emberbaráti bölcselők, a ti látástok nagyon zavaros volt és még zavarosabb
lesz! Hiszen nektek még csak sejtelmetek sem volt soha a testi halál után bekövetkező állapotról! Így
tehát megcsaltatok és még sokakat fogtok megcsalni. Mindezt azonban megbocsátom nektek, mert ti is
németek vagytok! Ha valami jobbat és igazságnak megfelelőbbet tudnátok, bizonyára nem hallgatnátok
el tanítványaitok előtt. Mivel erre nem vagytok képesek, azt adjátok, amitek van, ez legalább becsületes
cselekedet! Itt persze semmit, vagy csak alig valamit használ a ti becsületességetek, de nem tesz semmit,
mert alapjában véve már az is elegendő, ha az emberiség földi anyagi értelemben rendre van szorítva.
Ami azonban az annyit vitatott élet a testi halál után, feltéve, hogy minden ember élete úgy alakul mint
az enyém, erre nézve már semmi szükség más törvényre, mert vajon miféle kötelezettségek
hárulhatnának még itt reám?! Bizonyára semmilyen azok melett a szellők szárnyáain repkedő emberek
melett. Mert mit is használna az itt nekem, ha Salamon bölcsességével, Góliát erejével rendelkeznék?
 4. Ezért valóban jobb is lenne Róma sötét babonájában élni és meghalni! Akkor az ember abban
a vakhitben veti le a testét, hogy a lelke jól, vagy rosszul, de tovább él, ezért könnyebben néz szembe a
halállal. Nem úgy mint a Ronge féle tanok szerint élő puritán, aki meg van győződve arról, hogy a test
halála után minden élet megszűnik és ezért rettentő félelem tölti el halállal szemben, akárcsak az én
borzasztó esetemben!
5. Óh, egek, inkább örökké ebben a lényiségnélküli ürességben epedezzem, minthogy még
egyszer végigszenvedjem azt a halálfélelmet! Ezért tehát ti tanítók hitet neveljetek tanítványaitokba,
akkor boldogabban hallnak meg, mint én minden észbeli képességem mellett! Most világos csak előttem,
miért is kötötte a Mester és a Tanító mindig csak a hitet tanítványai lelkére!

10. Fejezet.
Jézusról elmélkedik, sorsuk hasonlóságáról. Villámlás. Shakespeare. Hinni kezd Istenben és
Jézusban.

1. A népeknek ez a legbölcsebb tanítója, szegény sorsú szülőktől származott, akárcsak én és

valószínűleg csak nagy nélkülözések árán, fáradságos módon tudta magát az erkölcsi főbölcsesség
legmagasabb csúcsára felküzdeni, s emellett – a gonosz zsidó papságon kívül – még sok egyéb
üldöztetésben is volt része egész életen át. Óh, bizonyára nehéz volt számára a makacs Mózes és Áron
követőkkel szemben – akiknek szívében a világi sötétségnek kellett honolnia – ily magas fokú
bölcsességhez eljutni! Szegény ördög létére ugyancsak szegény szüleivel, akik hazájukban vagyon és
valószínűleg kereset nélkül voltak, vagy esetleg egy más karavánnal jutott el Egyiptomba és ott a
veleszületett nagy képességei révén magára vonta valamely bölcs figyelmét, aki azután iskolájába
fogadta és legmélyebb titkaiba beavatta. E bölcsesség felhasználásával persze a legnagyobb feltűnést
keltette rendkívül korlátolt honfitársai körében. Vagy talán az Esszeusok iskolájába került, kik akkoriban
a bölcsesség csúcspontján állottak. A vakhitű zsidók után majdnem Istennek tekintették Őt. A nyomorult
emberiség számára a legnagyobb vigaszt hozta, a meggazdagodott gőgös papság pedig a
legkérlelhetetlenebb gyűlöletet táplálta Iránta. Ó, még most is nevetni tudok ezen, midőn Ő Különböző
alkalmakkor olyannak tüntette fel a papságot, hogy azok a méregtől majdnem szétpukkantak. Sajnos
végül mégis csak áldozatul esett saját bátorságának és a templomi fenevadaknak.
2. De hát én jobban jártam-e, mint Ő? Nem bizony, mert én is a legnemesebb törekvéseknek
lettem a vértanúja. Az emberiséget meg akartam szabadítani a régi rabszolgatartóktól, ezért a
legszégyenteljesebb halál lett a részem, jutalmam a szép Brigittenauban! Valóban, az egész emberiség
az ördögé lett! Legigazibb barátaikat megölik, a legaljasabb és a leggonoszabb ellenségüket pedig
éljenzéssel, diadalmenetben, zenével, fáklyafényben fogja ünnepelni.
3. De akárhogyan is van, én már mindettől megvagyok váltva és pedig azon világtörténelmi
meggyőződéssel, hogy egyetlen nagy népboldogító sem járt jobban, mint én, márpedig én minden
igyekezetem mellett is még nagyon messze vagyok attól, hogy olyan legyek, mint Jézus! E név
említésénél újra egy hatalmas villám cikázik egészen közel Róberthoz, ezután már nagyobb világosságot
is hagy maga után, hogy emberünk egészen jól láthatja saját magát, valamint nyugati irányba is lát egy
keveset a környékből. A villámlás ezúttal is meglepte, de nem ijedt meg, gondolkozni kezdett magában
morfondírozva: Na ez a legnagyobb mértékben csodálatos! A villám most keresztül járta úgyszólván az
egész termet, de semmit sem éreztem egy kis szellőcskén kívül és még jelentékenyen meg is erősödtem
utána! Sokkal világosabb is lett, ez pedig nagyon jól esik a szememnek is, szívemnek is, nyugat felől
ködös tájékot is látok, meggyőződtem arról, hogy én szabadon lebegtem a levegőben! Jól látom
kezeimet, lábaimat, ruháimat, melyben a vesztőhelyre mentem. Óh, hogyan nevetnének az emberek, ha
valaki elmondaná nekik, hogy a test halála után nemcsak a test és a lélek, hanem még a ruha is
halhatatlan! Valóban igaza van a nagy Shakespeare- nek, midőn azt mondotta: A nap és a hold között
olyan dolgok történnek, melyekről az emberi bölcsesség nem is álmodott soha! Bizony úgy van, és ehhez
tartozik a földi ruha halhatatlansága is. Abban pedig különös, magasabb bölcsesség nyilvánul meg, hogy
éppen az a ruhám, amelyben az ellenségeim kivégeztek, az a ruha magasztosul most meg velem együtt!
Most már el is hiszem Hegel és Strausz szégyenére, hogy van Isten!
4. Azt azonban nagyon különösnek találom, hogy valahányszor ennek a keletről való Nagy
Férfiúnak a nevét említem, villámlott! Talán mégis más egyéb is rejlik mögötte, mint csupán az, hogy
Isten Fia! Ha már a ruha is halhatatlan lett, akkor Jézussal mégis, aha, most újra villámlik, mint azelőtt.
Ejnye, de furcsa dolog ez.

11. Fejezet.
Tovább elmélkedik Jézusról, közben közeledik Hozzá.

1. Talán Ő is itt van ebben a szabad térségben, úgy mint én, és mint Vele hasonlóval, villamosság
útján akar érintkezni velem? Igen, igen, hiszen Ő az egyiptomi mágia tudományában állítólag nagyon
jártas, ennek pedig a természeti erők ismerete volt az alapja. Csodatetteit is ezen a módon magyarázták,
főleg ha az állati ostobasággal rendelkező ozmánok az alexandriai könyvtárt fel nem égették volna.
2. Igen, igen! Éppen úgy, amint nekem megmaradt az én Hegel és Ronge féle bölcsességem,
ugyanúgy Neki is megmaradt a bölcsességének nagy kincse. Ennek segítségével villámok utján tudatja
velem, hogy valahol itt van a közelemben, talán szintén vágyakozik valaki után, akivel érintkezni tudna.
Hiszen nem is tréfa az, ha valaki 1840 és még egynéhány éve csupán a saját társaságára van utalva, s
Aki méghozzá a legnagyobb emberbarát is! Az Ő nagyságával persze még csak arra sem vagyok méltó,
hogy saruit megoldozzam, de mit is ér itt minden földi nagyság? Itt bizony minden földi ragyogás,
minden földi hírnév a semmivel egyenlő.
3. A Te neved, valamint a következő földi időszakban az én nevem is hosszú időn át ismeretes
lesz a földön. Dicsérettel, magasztalással fogják emlegetni, de mi hasznunk lesz ebből? E végtelen üres
térségben csupán valamilyen villamos jelzéssel tudjuk egymással közölni, hogy mind a ketten itt
vagyunk, egymástól talán nem is olyan nagy távolságra! O, bárcsak közeledni tudnánk egymáshoz, akkor
azután kettőnk együttes társasága örökkévalóságokon át is elegendő lenne nekünk! Hát igen nagy,
egymással rokonszenvező lelkek bizonyára sohasem lennének hiányában a magasztos
beszédtárgyaknak, a leggyönyörűségesebb módon rövidíthetnénk meg és fűszerezhetnénk az
örökkévalóságokat! De mit is használ itt a legjámborabb kívánság is, mert ki tudná azt megvalósítani?
4. Talán még számtalan sok lény lebeg itt úgy, mint mi ketten? Talán az égitestek sem voltak
eredetileg egyebek, mint amik most mi ketten vagyunk? Trilliónyi földi esztendő után számtalan sok
atom csatlakozott egymáshoz, míg végül égitestek váltak belőlük, ezek bensejében még most is ott
tanyáznak azok a lelkek, akik körül a pogányok egykor csoportosultak és így egész világok képződhettek
belőlük. Talán Te, magasztos Barátom, szintén legalábbis egy üstökös lettél az elmúlt kétezer év alatt,
így a saját légkörödből eregetheted villámaidat? Hát nálam bizonyára nagy türelemre lesz szükség, amíg
csak néhány köbméternyi légkört tudok gyűjteni magam körül! Talán ott tartózkodsz, ahol a nyugati
irányban valamilyen ködös vidéket pillantottam meg! Valamikor, ha Te már érett bolygó leszel, én a
kísérőd lehetnék? Vagy ha számtalan földi esztendő után nappá változhatsz, akkor talán én lehetnék a
legközelebbi bolygód, mint a Merkúr? Ezek persze a messzeségbe nyúló reménységek, de hát mit is
lehetne itt tenni? Semmi mást, mint türelemmel várni. A földi életben elmúlott eseményekre kell
visszagondolni, azzal vigasztalódni, hacsak az ember nem akar a rettentő unalom következtében
kétségbeesésbe süllyedni.
De lám, ez a mélyen alattam húzódó tájék most kezd világosodni és úgy látszik, mintha közeledne
hozzám! Óh, ez igazán kedves dolog lenne! Óh, nagy barátom Jézus-ejnye, most újra villámlott na nem
tesz semmit, az én nagy barátom Jézus, aki már valószínű világtestté fejlődött, tudomásul vette az én
forró óhajtásomat és most minden megkísérel, hogy eljuthasson hozzám. Ha itt lesz, biztosan oda fog
vonzani égiteste közepébe s ezáltal könnyebben fog nagy égitesté válni. Lehet, hogy egy sereg
rokonérzésű lényt már Maga mögé gyűjtött? Ez könnyen lehetséges, hiszen a hozzám hasonló lények
már számtalan sokan éltek a földön. Ha engem is Magához tud vonzani, akkor már bizonyára mindazokat
is már Magához vonzotta, akik mint követői, már megjárták a kereszt utját! Így azután nagy társaságra
találhatnék Nála! Óh, ha így lenne, milyen gyönyörűséges lenne számomra! Lám, ebből a dologból úgy
látszik mégis lesz valami! Ez a különös tájék mindig jobban közeledik felém és minden világosabb lesz.
Már látok is egy hegyet és körülötte kisebb dombokat! Hála Istennek! Így kellő türelemmel biztos, hogy
szilárd talajra jutok!
 12. Fejezet.
Örvend, hogy Jézus meglátogatja. Bolondnak érzi magát és sajnálja ellenségeit.

1. Nézd, nézd csak szemem és örvendezz szívem! A tájék már meglehetősen közel van hozzám
s ha a látóképességem nem hagyott cserben, azt is észreveszem, hogy egy ember áll a hegy tetején és
felém integet. Végül talán maga a jóságos Jézus lesz? Igen, igen, mert most, nevének említésekor fényes
villám cikázott Tőle felém! Óh, mily gyönyörűséges lesz, ha annak a társaságában kerülhetek, Akinek
szellemi bölcsességét oly gyakran s annyira csodáltam!
2. Óh, ti szegény földi emberek, kik hívságos földi javak és úgynevezett földi születésetek révén,
szegény sorsú testvéreiteknél sokkal különbnek tartjátok magatokat, azt kiáltom nektek oda,
valamennyien sem vagytok érdemesek arra, hogy nemes fejetekben agyvelő helyett, csak egyetlen ilyen
szegény testvér szennyét tartanátok. Hiszen, ha legalább egy ilyen szenny volna a fejetekben, akkor
sejtelmetek lehetne arról, ami itt van. Se mivel még ez sincs a fejetekben, végtelenül ostobák és a
semminél is kevesebbek vagytok azon meggyőződésetekben, hogy rendkívüli lények vagytok.
3. Vajon, milyen arcot vágna az ilyen, születése, vagy pénze révén gőggel telt ember, ha egy
különben derék munkásember, leánya kezét megkérni merészelné, vagy ha az ilyen gőgös embernek
olyan józan gondolkodású fia, lenne, hogy egy szegény napszámos leányát venné el feleségül? Óh, ez
valóságos bűntény lenne a ti szentnek hitt törvényetek ellen!
4. Idejöttetek, ti nagyok, ti félig holt szamarak. Majd csak itt fogtok ráeszmélni mik is vagytok,
mit is ér a ti születéstek, őseitek, vagyonotok. Ebből az örök száműzetésből még az ördög sem ment ki
benneteket! Hiszen azokat, akiket Isten mentőként hozzátok küldött, mindig elfogtátok, kegyetlenül
meggyilkoltátok! Most azonban – talán az egész világ központjából – azt kiáltom oda nektek: A ti gonosz
időtök már a vége felé jár! Nemsokára valamennyien ide kerültök s akkor talán büszke őseitek után
fogtok kérdezősködni? A titeket körülvevő örökös sötétségben azonban hiába kérdeznétek, mert nem
kaptok feleletet rá! Belőletek aligha fog az Isten valaha is, akárcsak csigaházat is építeni, egyébről nem
is szólva!
5. Isten cselekedj úgy, ahogyan akarsz, én azonban módfelett örvendek, hogy a legkedvesebb
barátom az egész megvilágosodott környékkel együtt már olyan közel van hozzám, hogy szinte
megszólíthatnám. Óh, hála Istennek ezért az ajándékért!

13. Fejezet.
A közeledő tájék Jézussal.

1848. dec. 19.

1. Ez a különös tájék mindinkább közeledik felém. A legdicsőbb erkölcs nagy Mestere, néhány
száz lábnyi magasságú hegyen állt, a hegy egyik oldala meglehetősen sziklás és meredek, körülötte
homokbuckának látszó dombokkal. Jézus már egészen közel van, ha jó hangosan kiáltanék, talán
meghallaná. E szavak után emberünk tölcsért formál a tenyeréből, szája elé téve így kiállt Hozzám: Az
ostoba föld összes embereinek nagy Mestere és tanítója, Akit most már messziről megismertelek, ha
meghallod hangomat jöjj ide, ha lehet? Bennem a legjobb és legforróbb tisztelődre találsz, mert először
is ama legmagasabb fokú és mégis keresetlen bölcsességedért becsüllek, amellyel összes elődeidet és
utódaidat mennyei mértékben meghaladtad, másodszor pedig azért, mivel mindkettőnk földi sorsa
majdnem ugyanaz volt. Harmadszor meg azért becsüllek rendkívüli módon, mert te voltál, azaz Te vagy
az első, aki akár szándékosan, akár véletlenül, elsőnek hoztál világosságot ebbe az elviselhetetlen
sötétségbe, amiért mindörökre hálás vagyok Neked. Ha Te a számomra oly drága Jézus vagy, s ha
kiáltásomat meghallva, hozzám tudsz és akarsz jönni, úgy csak jöjj, jöjj, hadd vigasztaljuk egymást
kölcsönösen. Rajtam nem fog múlni, hogy a lehetőségekhez képest megvigasztaljalak. Felőled pedig
már előre szilárdan megvagyok győződve arról, hogy nagy bölcsességed révén bizonyára a
legmegnyugtatóbb vigasztalásban részesítsen engem. Óh, jöjj, hát Te, leghőbben szeretett és tisztelt
sorstársam. Te, ki a szeretet Mestere vagy és a szeretetet tetted meg mindent magában foglaló törvénnyé,
ha még megmarad ez a szeretet, miként bennem érzésem szerint csorbítatlanul megmaradt, gondolj most
erre a szeretetre és jöjj elémbe azzal, amelyet tanítottál, amelyet örökké tanúsítani fogok Veled szemben.
Erre a felhívásra az egész dombvidék annyira jön emberünkhöz,hogy ő most jut először szilárd talajra
és pedig Jézus jobbján. Miután a biztos talajon Előttem áll, fejemtől a lábamig végignéz s meggyőződik
róla, hogy azt a Jézust találta meg Bennem, akit várt, ugyanabban a szegényes ruhában, a sebhelyekkel,
ahogyan Ő Jézust képzeletében gyakran lefestette magának.

14. Fejezet.
Jézus meglátása sírásra készteti. Jézushoz intézett üdvözlő szavai. Az Úr ígérete, tanítása,
kérdése, mit tennél ellenségeiddel?

1. Miután egy ideig némán szemlélt Engem, szeméből könnyek kezdtek hullani, majd
összeszedve magát, legbensőségesebb részvéttel mondja: Óh, Te kedves, Te legnagyobb emberbarát, ki
a kegyetlen hóhéraidnak és csatlósainak szívedből megtudnál bocsájtani és pedig csak azért, mert a Te
emberi nagyságod folytán az ő teljes vakságukat érvényes mentőkörülménynek fogadtad el. De milyen
szívtelennek kell lennie emellett az Istennek, a Te annyiszor és mindenekfelett dicsőített Atyádnak – ha
ugyan létezik valahol – hogy Téged, a legjobb és legnemesebb embert most már majdnem kétezer év
óta, ebben az üres és sötét térségben hagy lebegni ugyanabban a szegénységben, amelyben
gyermekkorod óta a legtisztább és legnemesebb emberré váltál! Óh, Te legjóságosabb,
legszeretetreméltóbb Mesterem, Jézusom.
Egyrészt mennyire sajnállak, másrészt mennyire szeretlek azért a mindmáig megmaradt
szegénységedért. Mert lásd, ha csak némileg is boldogan üdvözölten kerültél volna elém, szinte
bosszankodtam volna, hogy egy olyan szellem, mint Te, nem nyeri el a test felosztása után a legnagyobb
kitüntetést, ha ugyan létezik ilyen és egy mindenekfelett álló igazságos Isten!
2. Mivel ugyanolyan állapotban talállak itt, mint ahogyan a földet elhagytad, a lényeknek és
viszonyaiknak ügye itt teljesen másnak látszik, mint ahogyan azt mi elképzeltük. Mivel ez azonban
másként van, a test elhagyása utáni állapotunk egy olyan szükségszerű kényszerűség, amelyre mi csak
hosszú idő elteltével ébredünk rá, midőn megismerési képességünk, mint létünk alapján már tisztázódott.
Ha a Te és az én jelenlegi létemet ebből a szemszögből nézem, úgy még mindig sajnálatos a mi
helyzetünk, mert annak megvalósítása, amit szerzett ismereteink révén magunkban elképzeltük, még
kiszámíthatatlanul messzire elmarad akaratunk hatalmától. Legnagyobb szerencsénkre van egy közös
lelki tulajdonságunk, a halálos közöny amit a polgári életben türelemnek neveznek és az elviselhetővé
teszi helyzetünket, bár gyakran próbára tesz, amiről örökkévalóságokon át elég beszélnivalónk lesz
mindkettőnknek!
3. Legkedvesebb barátom! Amennyire jelenlegi állapotban lehetséges volt, hű az igaz vallomást
tettem Neked! Ha tehát méltónak tartasz rá, tudasd Velem Te is, mit tartasz mostani helyzeted felől! Az
előttünk álló, hosszúnak látszó időszakot, csakis a kölcsönös véleménykicseréléssel leszünk képesek
elviselhetővé tenni, minden angyali türelmünk mellett is. Légy szíves tehát, legkedvesebb legnemesebb
emberbarát, nyisd meg ajkad, mely legalább is számomra bizonyára a legeslegszentebb!
4. Róbertnak kezemet nyújtva így szólok: Légy üdvözölve kedves,
drága sorstársam! Azt mondom neked, örvendj, hogy Engem találtál meg és semmi egyébbel ne törődj!
Elég az ha csak Engem szeretsz és megismerésedhez képest a legnemesebb és a lehető legbölcsebb
embernek tartasz! Minden egyebet bízzál csak Rám és Én szentül fogadom, hogy bármilyen események
jönnek is közbe, minden jól fog végződni! Ebben az egyedüllétben Én mindent kiállottam, mindent
megfontoltam, és a legnagyobb határozottsággal állítom, hogy a nálad oly gyenge akaraterő
alkalmazásával már annyira vittem, hogy mindazt amit akarok, elképzelek, elgondolok, véghez viszem.
Hogy ennek ellenére mégis olyan elhagyatottnak látszom, annak az egyedüli oka, hogy a Te látásod e
világ számára még tökéletlen. Ha az Irántam való szereteted révén ez a látásod mindinkább megerősödik,
akkor csakhamar befogod látni, milyen messzire terjed ki az Én akaraterőm.
1848. dec. 20.
5. De eltekintve mindattól, amit azelőtt mondottál, s amit Én is mondottam neked, most csupán
egyetlen komoly és fontos kérdést intézek lelkedhez, melyet azonban minden tartózkodás nélkül, szíved
érzései szerint kell megválaszolnod.
6. Lásd, kedves barátom, a földön becsületes szándék vezérelt téged, az, hogy testvéreidet az
uralkodók túlságosan szigorú és szívtelen zsarnoksága alól felszabadítsd, noha ehhez nem éppen a
legmegfelelőbb eszközöket válogattad ki. Én azonban csakis a szándékot tekintem s nem annyira az
eszközöket, s ha ezek egyenesen nem kegyetlenek, akkor az Én szememben máris elfogadhatóak.
Ahogyan tudhatom, becsületes szándékaid megvalósításának útján ellenségeid elfogtak és röviden golyó
általi halállal kivégeztek.
Azután ez a szomorú esemény haragra gyújtotta bensődet és bosszúvággyal töltötte el szívedet, ezt olyan
természetesnek találom, hogy semmi ellenvetésem nincs. Ha azonban most az az osztrák hadvezér, aki
téged elfogott és kivégeztetett, kezedbe kerülne, midőn te már testileg hatalomra jutottál volna, mond
mit cselekednél vele és társaival?

15. Fejezet.
Megbocsátás öröme. Kérés családjáért.

1. Legnemesebb barátom! Hogy én akkor, midőn az elvetemült, emberszeretetből kivetkőzött

őrjöngő, engem a legelvetemültebb gonosztevő gyanánt kezelt nem egészen igaztalanul éreztem haragot
és bosszúvágyat iránta, azt minden méltányosan gondolkodó szellem megérti. Most azonban nálam is
bekövetkezett az, hogy az idők változnak és vele együtt mi is. Most már nem kívánok én semmi egyebet,
mint azt, hogy az az elvakult ember látáshoz jusson és felismerhesse az igazságot és azt, hogy igaztalanul
cselekedett-e?
2. Ha valóban megtudott volna engem ölni, akkor sohasem gondolhattam volna bosszúra, mivel
azonban a szó teljes értelmében élővé tett, ezentúl már nem is árthat nekem, továbbá, mivel én most
sokkal boldogabb vagyok, mint uralomra vágyó őrületében ő maga, annál könnyebben megbocsátok
neki mindent, mert a külső jelenségeket tekintve, sokkal több oka volt neki engem félretenni, mint az
akkori tragikus időkben a jeruzsálemi gonosz főpapok Téged, legnemesebb és legszeretetreméltóbb
barátomat, Akit olyan gyalázatos és kegyetlen módon pusztítottak el. Ha Te, legnemesebb barátom a
legborzalmasabb vértanú gyötrelmek között megtudnál bocsátani kínzóidnak és gyilkosaidnak inkább
meg kell ezt nekem tenni, aki néhány percnyi testi fájdalmon kívül – tulajdonképpen – nem is
szenvedtem vértanú kínokat.
3. Ezért tehát, ha az ádáz földi ellenségem megjelenne előttem, nem is mondanék neki egyebet,
mint amit Te mondottál, legnemesebb barátom a Getsemáni kertben történt elfogatásodkor védelmedre
kelő Péternek, mikor az kardjával az egyik szolga fülét levágta. De ez is maradjon meg csak mint jámbor
kívánság részemről. Ha az örök megmérhetetlen térségben létezik egy igazságos Isten, akkor úgyis
kellően megjutalmazza majd azért, amit velem tett és még sokkal cselekedett. Ha azonban – bár ezt most
már alig hihetem – nem létezne ilyen istenség, akkor majd az idő és a történelem ítél fölötte, anélkül,
hogy ezt külön kívánnom kellene.
4. Ha azonban szabad lenne egy szívbéli óhajomat előadnom és ha a hatalmadban állana annak
megvalósítása, úgy először is szegény családomat, kedves feleségemet és négy gyermekemet ajánlanám
figyelmedbe és tovább minden becsületes szívű és érzésű embert. Az önző embereket pedig, akik abban
a hitben élnek, hogy mindent megtettek, ha önmagukért és utódaikért a szegények rovására legalább ezer
esztendőre gondoskodtak, hagyd odáig jutni – ha ez módodban áll hogy még a földön megízlelhessék,
hogyan járnak azok, akik ilyen hatalmasoktól függve, mint mondani szokás, csak máról – holnapra élnek.
De mindez nem kívánság az én részemről, hanem csak jámbor óhaj, mert a magam személyét illetően
bőséges kárpótlást találok Benned mindazért, amit a földön elszenvedtem!

16. Fejezet.
Az Úr ígérete. Róbert elképzelése Jézussal kapcsolatban.

1848. dec.. 21.

1. Róbert barátom, a hozzád intézett életbevágó kérdésre nagyon jól válaszoltál. Válaszod annál
értékesebb, mert keresetlen volt, olyan, ahogyan az benned él és igaz is! Erre csak azt mondhatom neked,
hogy amennyire erőm és hatalmam engedi, teljesíteni fogom elhangzott kívánságaidat. Egy dolgot
azonban, kedves barátom, nem vagyok képes a te, egyébként oly igazságos és emberszerető
gondolkodásmóddal és cselekedeteiddel összeegyeztetni, és pedig, azt, hogy te a földön mégis bizonyos
tetszéssel szemlélted azt, ha az úgynevezett proletáriátus, egy olyan rettentően korlátolt főnemest egy
fejjel megrövidített! Amint emlékszem, Bécsben egy gyűlés alkalmával, te magad jelentetted ki, nagy
tetszésnyilvánítás közepette, hogy Ausztriában és a többi német országrészekben sem fog a helyzet
mindaddig jobbra fordulni, míg legalább is néhány száz nagyfejű nem jár úgy, mint Latour.
2. Mond meg Nekem teljes komolysággal. Teljesen a te akaratodból eredt-e ez kijelentésed, vagy
pedig csak úgy odavetetted ezt, hogy beszédednek nagyobb hatása legyen?
3. Barátom, Feleli Róbert, midőn még a föld ingatag talaján álltam, minden boldogságomat, azaz
legalább is a jobb előrehaladásomat a sokszorosan szorongatott emberiségnek akartam áldozatul hozni
s midőn emellett a saját szememmel láttam, miként hizlalják magukat a gazdag főnemesek az
emberállatnak nézett szegény emberek verítékével, hogy a legtöbb királyi palota és trón a szegény
emberiség vére árán készült, épült. Midőn Ausztria minden megmozdulásából világosan láttam azt, hogy
a magas uralkodó család részéről mindent megkísérelnek azért, hogy vasszigorral újra az önkényuralmat
vezessék be, akkor ez barátom, mégis csak sok volt egy olyan ember számára, mint amilyen én voltam.
Azt mondom Neked, ha százezer életem is volna, mind odaadnám, hogy az embereken segítsek. A világ
nagyjai azonban egyáltalán nem őszülnek bele abba, hogy százezrek pusztulnak el azért, hogy ők
hatalomban, fényben gyarapodjanak! Mond tehát testvérem, ha az igazi felebaráti és testvéri szeretettel
megtelt szív együtt érzi szegény testvéreivel ezeket a borzalmakat, fel lehet-e neki róni azt, hogy jogos
felháborodásában olyan kijelentéseket tesz, amelyre a dolgok igazságos folyamata mellett sohasem
ragadtatta volna magát?
4. Lehet, hogy mindez egyezik egy előttem ismeretlen örök Gondviselő kifürkészhetetlen
tervével és mindennek így is kell történnie, ahogyan történik. De van-e erről valamilyen fogalma egy
földi embernek? Mi köze neki azokhoz kifürkészhetetlen törvényekhez, amelyeket egy isteni lény a
végtelenség örök csarnokában valaha elhatározott? Mi a föld polgárai, csupán a Te legmagasztosabb
szeretet törvényedet ismerjük, melynek követésére még életünk árán is kötelezve vagyunk, ami azonban
azt túlhaladja, ahhoz igazán aligha lehet valami közünk. Nekünk csupán egy törvényünk van, csak egy
törvényt ismerünk el isteninek, igazságosnak és érvényesnek, amely szerint elfogultan józan ésszel
minden emberi társadalom léte elképzelhető. Amit azután valamilyen végzetnek nevezett valami közbe
vegyít, azt csupán konkolynak tartom abban a nagyszerű búzában, melyet Te, legnemesebb barátom, a
hálátlan földre hullattál. Már pedig ez a konkoly nem érdemel egyebet, minthogy a jogos felháborodás
és a jogos ítélet kemencéjében elégettessék.
5. Megmondom neked nyíltan: amíg az ember a Te törvényeid szerint ember és olyannak is
marad meg, addig érdemes is az emberi megbecsülésre. Mihelyt azonban a Te törvényeid fölé emeli
magát és testvérei rovására több akar lenni azoknál, saját előnyére leigázni és uralni akarja őket, akkor
először is azt jelenti ki, hogy a Te törvényeid semmisek, másodszor pedig már nem is testvér többé,
hanem a testvéreinek ura, akiknek életével úgy rendelkezik, ahogyan akar! Ebben a tekintetben én
örökké Blum Róbert maradok és sohasem fogok a népeket uralóknak dicsénekeket zengeni, éspedig
azért, mert ők már régen nem azok, akiknek lenniök kellene, azaz testvéreiknek bölcs és szeretetteljes
vezetőik!
6. Tudom ugyan azt is, hogy különösen a jelenlegi időkben a szegény néposztályhoz tartozók
közül sokan inkább állatok, mint emberek, akiket csak vas szigorral lehet rendben tartani. De azt
kérdezem, kinek a bűne ez? Azoké, akik a népet leigázták és eredeti sötétségükben megtartották!
7. Legkedvesebb barátom! Akik az efféle uralkodóknak éljenezni képes, az nem lehet Blum
Róbert és még kevésbé a Názáreti Jézus! Vannak ugyan még olyan uralkodók is, akik komolyan és
igazságosan fogják fel az uralkodást. Ezek azután valóban angyali barátai alattvalóiknak s ezeknek
örökre kijár az éljenzés. A nép leigázói és a szellem legyilkolói számára azonban nem találok más
kifejezést, mint azt, hogy ha ördögök valóban léteznek, úgy ezek igazán azok. Úgy vélem, hogy nyíltan
és kertelés nélkül válaszoltam kérdésedre, most arra kérlek, közöld velem véleményedet? Egyébként én
szilárdan ragaszkodom ahhoz, amit igazságnak ismertem fel, bár azért nem vagyok csökönyös és
hajtathatatlan, különösen akkor nem, Ha Te ennél valami jobbat nyújtasz nekem.

17. Fejezet.
Az Úr részben helyesnek találja Róbert nézetét. Utal földi tanításaira. Róbert kételkedik Jézus
Istenségében.
 1. Halljad kedves barátom – szólok, Én egyáltalán nem ítéllek el gondolkodásodért,
cselekedeteidért. Ahol pedig az uralkodók az általuk uralt nép és ő közöttük olyan viszony áll fenn, mint
azt az imént elmondtad, teljesen helyesnek tartom, ha úgy beszélsz és cselekszel, ahogyan azt a
meggyőződésed diktálja. Ha azonban az események másképpen állanának, mint ahogyan azt te felfogod,
vajon, miként ítélnéd meg akkor?
2. Nyíltan megmondottad ugyan, hogy az embereknek egymáshoz való viszonyát csakis az Én
szeretet törvényem alapján ítéled meg és a földöntúli befolyással te nem törődsz, de lásd, ebben a
pontban számos oknál fogva nem tudok veled egyetérteni! Egyik ok mindjárt a saját törvényem, mely
szerint Én Magam is alávetettem a világi felsőbbségnek, pedig meg lett volna a hatalmam, hogy dacoljak
vele. A templomban pedig az adó garas ügyében elrendeltem, hogy meg kell adni a császárnak azt, ami
a császáré, Istennek azt, ami Istené! Pálon keresztül megmondottam azt is, hogy akár szigorú, akár szelíd
a felsőbbség, engedelmeskedni kell neki, mert egyik felsőbbségnek sincs egyéb hatalma, mint az, amit
felülről nyert! Nos, mit szólsz ehhez a törvényemhez?
3. Róbert így felelt: Legnemesebb emberbarát! Ha józan emberi megfontolással nézzük ezeket a
dolgokat, úgy látszik, hogy tanod és némileg saját személyed és Pál személyének biztosítása érdekében
kényszerültél a törvények megalkotására. Mert ha úgy kikeltél volna a királyok ellen mint a zsidók
Ószövetségében Jehova tette Sámuel ajkán keresztül, akkor Te, egyébként oly magasztos erkölcstanod
a gőgös római világuralom mellett aligha érte volna meg a kétezer esztendőt, hacsak tisztán
természetfeletti úton nem, amiről éppen eleget mesél a sötét római egyház. Hogy ebben mennyi az
igazság, azt Te jobban megítélheted, mint én, ki nem lehettem olyan tanúja ennek az új Bábelnek, mint
Te!
4. Mert lásd, legnemesebb barátom, én így ítélem meg a dolgot: ha Te igazán komolyan vetted
volna ezeket a törvényeket, hogy a világi felsőbbségnek engedelmeskedni kell, akár gonosz az, akkor e
törvény biztos következményeként már a kétszerkettő négy határozottságával le kellett volna mondanod
legmagasabb fokban szabadelvű tanod terjesztéséről és terjedéséről, mert be kellett volna látnod azt,
hogy az emberiségnek örök időkre a sötét pogányságban kell maradnia, mihelyt a nem is egyenes,
gonosz felsőbbség azt elrendeli, hogy meg kell maradnia az atyák tanai mellett, a régi isteneket kell
tisztelni, s a világért sem szabad a Te, akkor még csírájában lévő tanodat meghallgatni.
5. Igaz, hogy azt mondottad, adjátok meg a császárnak azt, ami a császáré, Istennek, ami Istené!
Ezért azután a császár könnyűszerrel olyan előjogokat szerezhetett meg magának, melyek csak Istent
illeti meg. Mindezek ellenére a Te, az akkori idők szerint indokolt kijelentésed még jobban elhatárolható,
mint Pál által hirdetett, a világi uralkodóktól félelemre való ama törvény, mely szerint az ember
megszűnne kereszténynek lenni, mihelyt egy ilyen világi uralkodónak trónját veszélyeztető okok folytán
szükségesnek tűnne fel, hogy tiszta tanodat az ő malmára nézve veszedelmesnek tartja, úgy mint azt a
legdurvább atheizmusba süllyedt Róma tanítása égbekiáltó módon több száz éven át tette és ma is teszi.
6. A jóságos és rendkívüli bölcsességgel rendelkező Pált bizonyára olyan magasabb rendű okok
kényszeríttették a törvény kijelentésére, amelyek az én értelmem számára eddig még
kifürkészhetetlenek. Józan megfontolással tekintve, mégis csak esztelen dolog az, hogy egyik részről itt
a kijelentés „ Ti emberek, valamennyien testvérek vagytok!” és az „ Egy Isten az Uralkodótok! „
másrészről pedig itt van a törvény, mely szerint a világi felsőbbségnek – mely előtt a testvériség eszméje
csak üres álomkép – szigorúan és mindenben engedelmeskedni kell!
7. Barátom! Ez a két dolog kölcsönösen lehetetlenné teszi egymást, mert vagy az egyik állja meg
a helyét, vagy a másik! Ha pedig arra kényszerülne az ember, hogy mindkettőnek engedelmeskedjen,
akkor ez vagy azt jelentené, hogy két úrnak szolgál, amit Te Magad is lehetetlennek jelentettél ki, vagy
pedig kettős természetre kellene az embereknek berendezkedniök s ezen, nem éppen dicséretes
képmutatás következtében az ember külsőleg azt cselekedné ugyan, amit az uralkodók kívánnak,
bensőleg azonban azt, amit Te, a Te szabadelvű tanod megkövetel. Ez pedig nem csak igen nehéz, sőt,
néha lehetetlen, és még nagyon veszedelmes is lenne.
8. Hidd el nekem, legnemesebb barátom, kevesen fontolgatták meg tanaid minden pontját,
annyira mint én. Azt hiszem meglehetősen tisztában vagyok azzal, amit tanítottál s ami eredeti
szándékod volt, s amit Te és tanítványaid az akkor idők fenyegető körülményei folytán kényszerültetek
tanodba beleszőni. Mindezek ellenére legodaadóbb tisztelőd vagyok s tudom mit kell Felőled és tiszta
tanod felől tartanom. Azt is kijelentetted az előbb, hogy hatalmadban állot volna ugyan a világi
uralkodókat megfékezni, de mégis engedelmes voltál a világi felsőbbséggel szemben. Ezt már csak azért
sem vitathatom el Tőled, mivel Téged, Magadat is a világi törvények következtében feszítettek
keresztre! Hogy Te, legdrágább barátom, a Benned levő természetfeletti hatalmad révén
ellenszegülhettél volna a világi törvényeknek, annak megítélése messze meghaladja az én még nagyon
is korlátolt látókörömet. Kivégeztetésed azonban igaz sok világosan gondolkodó ember előtt furcsa
megvilágításba helyezte csodatevő hatalmadat és ezen sokan meg is ütköztek. De én és még sokan,
csakis a Te tiszta tanodat tartottuk szem előtt, mindent kihagytunk belőle, ami nem látszott egyébnek,
mint a későbbi idők folyamán belecsempészett pogány mesénél. Hogy ezzel helyesen, vagy helytelenül
cselekedtünk-e, azt Tőled, Kitől e tan származott, szeretném megtudni! Úgyszintén azt is, mi igaz a Te
isteni mivoltodból, amit a római egyház még ma is tanít, s amit a XVIII. Században egy Svedenborg
nevezetű ember tudományosan megállapított? Pusztán a tudományos műveltség alapján gondolkodó
ember ezt persze aligha fogadhatja el, mert a természetes látszat szerint ez mégis kissé furcsának tűnik
fel. Képzelj el magadnak egy határtalan lényiségű, végtelen istenséget, Akinek értelmisége bölcsessége
hatalma mindenre kiterjed. Logikailag lehetetlen az, hogy ez a végtelen és mindent magába foglaló lény
valaha is végessé válhasson és egy ember személyére korlátozódjon. Hogyan lehet ezt némi bölcs
megfontolás után elfogadni, hogy Te azonos lehetsz a végtelen lényiségű Istennel! Igen, mint Isten Fia,
ez ellen nincs is ellenvetésem, mert ezt minden jobb érzésű ember is állíthatja magáról. De azt, hogy
valaki egy időben Isten és ember is legyen, nyilván túl messzire vezetne.
9. De még az ellen sem lenne kifogásom, ha bebizonyítanád nekem azt, hiszen a nap és a hold
között számos olyan dolog létezik, amiről az emberi bölcsesség soha nem is álmodhatott. Nekem semmi
kifogásom sem lenne az ellen, ha Te Magad lennél a legmagasabb Istenség. Talán kényszerű módon azt
érezte az Istenség, hogy emberként kell mutatkoznia az általa teremtett emberek előtt, hogy azok
láthassák Őt és felfoghassák mibenlétét. mint már említettem, ez mind lehetséges, különösen itt, hol a
lényiség jellege oly rejtelmes.
10. Igen, de akkor hogyan és miért engedte meg Benned megnyilvánuló Istenség, hogy egy
csoport rossz, gonosz és eszelős zsidó a legszégyenteljesebb halállal pusztítson el, méghozzá a
legjelentéktelenebb bolygók egyikén? Ilyen mégis aligha történhet meg a nap és a Föld között? Azt
hiszem ilyesmit még a Te Magad sem hihettél még álmodban sem Magad felől. Jól tudom mit feleltél
akkor, amikor megkérdezték Tőled, hogy Isten Fia vagy-e? Akkor az volt a válaszod, amelyet egy
hozzád hasonló bölcstől el is lehetett várni: „ Ti mondjátok, hogy Isten Fia vagyok!” Mégpedig, aki a
döntő pillanatban így beszél, az azt is tudja, hogy miért beszél így! Hogy azután a Te idődben, amikor
az emberek a delphii jóslatokban hittek, midőn még nagyon könnyen istenítettek rendkívüli
bölcsességgel rendelkező embereket, midőn még a Tumim és az Urim jövendöltek, midőn Áron vesszeje
majdnem kétezer év eltelte óta is zöld maradt a frigyszekrényben, egy olyan bölcset, amilyen Te is voltál,
majdnem kétezer év óta maradtál is, istenítettek ezt nagyon érthetőnek találom. Hiszen még az egyébként
is bölcs rómaiak is, akik nem sokat tartottak saját isteneik felől, azt állították: Isteni sugalmazás nélkül
nincsen nagy férfiú! Mennyivel inkább meglehettek erről győződve a Te folytonos csodákra szomjúhozó
honfitársaid, mikor ostoba szemeik láttára végeztél olyan dolgokat, amilyenekről Ábrahám óta sejtelmük
sem volt!
11. Úgy vélem barátom, most kimerítően foglalkoztam kérdéseiddel.
Rajtad van tehát a sor! Minden szavadat feszült figyelemmel fogom hallgatni és legmesszebbmenően
méltatni.

18. Fejezet.
Jézus nagy beszéde. A rossz szellemi táplálék. Biblia és annak értelmezése, a vele való
visszaélés következménye. Az adógaras. Jézus és Pál félelme. Engedelmesség.

1848. dec. 24.

1. Erre szólok Én: Lásd szeretett testvérem, ha tisztán világi szemmel és világias értelemmel
foglalkozunk ügyeddel és válaszoddal, ha ehhez hozzávesszük az Evangéliumnak és Pál leveleinek a
józan értelemmel is ellenkező fordítását, ha még mindehhez hozzászámítjuk azt, ami néhány istentagadó
német bölcstől magadba szívtál, akkor nem is gondolhatsz és cselekedhetsz másképpen, mint eddig.
2. Azt mondom neked, kedves barátom, ha te valaha is komoly fáradságot vettél volna magadnak
arra, hogy az Ószövetség és az Újszövetség írásait tanulmányozd éspedig ezeknek egy-egy jó fordítását,
mint pld. Luther Mártonét, vagy az úgynevezett Vulgatát, vagy az őseredeti, görög nyelven írott Bibliát,
akkor egészen más meggyőződésre jutottál volna, mint a te, úgynevezett radikális eljárásod által! Pedig
a te eljárásod még csak nem is radikális, hiszen Hegel, Strausz, Ronge kivételével senkire sem
támaszkodhat.
3. Lásd, ha valaki úgy fordítja le a Bibliát, ahogyan az az ő elveinek megfelel, s azután bármilyen
fordításból csak azokat a részeket emeli ki, melyek kétféleképpen értelmezhetők, akkor nem művészet
úgy érvelni, ahogyan te érveltél az imént.
4. Lássad tehát, hogy bizony sok minden egészen másképpen van, így az Én templomi beszédem
is az adógarasról, de különösen Pálnak a rómaiakhoz és Tituszhoz intézett leveleiből idézett részek
egészen másképpen hangzanak, mint ahogyan te azt Elém tártad.
5. Másodszor pedig, már csak azért sem lehet szó Nálam és Pálnál az uralkodástól való
félelemről, mivel Én remélhetőleg eléggé bebizonyítottam Pilátus, Heródes és Kaifás előtt, hogy
mennyire nem féltem az akkori világi hatalmaktól. Aki nem fél a haláltól, mert Ő Maga a halál Ura és
örökké az is marad, az még kevésbé fél azoktól, akik csupán a testi halált osztogathatják. Amint pedig
Nekem a legcsekélyebb okom sem volt arra, hogy a földi hatalmasságtól rettegjek, éppolyan kevésbé
volt erre oka Pálnak. Róma uralkodói közül, mint ismeretes, Néró volt a legkegyetlenebb és lásd, Pál az
őt üldöző szellemi tekintetben sötét és gonosz zsidók elől éppen őnála keresett menedéket mindaddig,
míg erre földi vonatkozásban szüksége volt! Vagy talán a zsidóktól félt? Nem, tőlük nem félt, mert jól
tudta, hogy ellene törnek és barátai ellenkezésére mégis elment Jeruzsálembe.
6. Némileg már ezekből is megítélheted, hogy sem Én, sem Pál nem az uralkodóktól való
félelmükben adtunk ki hasonló tartalmú parancsainkat, hanem csupán az emberiség számára szükséges
világrend végett. Azt be kell látnod, hogy semmiféle emberi társadalom nem állhat fenn vezetés nélkül,
ezért az emberiség tanítóinak rá kellett mutatniuk ennek szükségességére, hogy a vezetőknek
engedelmeskedni kell! Vagy talán úgy véled, hogy vezetés nélkül is fennállhatnak az emberi társadalmak
a földön? Lásd, ez egyenesen lehetetlenség és ellenkezne a természetszerű renddel. Hogy pedig ezt
jobban megértsd, egy kevéssé bevezetlek téged a természetszerű dolgoknak különböző rendjébe.
Hallgass meg tehát.

19. Fejezet.
A természet példái. Ahol társadalom áll fenn ott vezetőknek is kell lennie. Engedelmesség
embereknél, égitesteknél, állatoknál, halaknál. A víz.

1. Lásd tehát: Az összes égitestek a rendeltetésüknek megfelelő értelemmel és belátó képességgel

is felvannak ruházva. Ezek a nagy kiterjedésű testek abban az éteri térségben lebegnek, amelyet te –
jelenlegi fogalmaid szerint – teljesen szabadnak képzelsz el. Vajon, miért mozognak évezredek óta oly
makacsul mindig ugyanazon úton, egy meghatározott nap körül, miért nem akarják, vagy miért nem
tudják ezt a napot semmi áron sem elhagyni? Pedig vannak körfordásaikban időszakok melyek
rosszabbak, mint rendesen, amit egy bolygó jó, vagy rossz esztendője is igazolni látszik, különösen
olyankor, mikor a nap felületén viharosabb idő uralkodik. Egy ilyen megkínzott bolygó esetében most
nem akarok, egyebet feltételezni, mint azt a szándékot, hogy megszökne. Egy ilyen égitest, bolygó,
könnyen kibírhat egy oldalba ütést a nap részéről. Egy bolygó körforgása alatt pedig sok gyötrelmes
időszak adódik, mely többé – kevésbé csak helyi jelentőségű. Ha tehát egy ilyen égi vándor a szabad
éteri térségben tíz, vagy még több körforgás után, napjának mostoha bánásmódja miatt elhatározza
magát arra hogy az őt uraló napot elhagyja, hogy teljesen szabadon csatangolhasson a végtelen nagy
világűrben. Vajon, mi lenne az elmaradhatatlan következménye az ilyen tökéletes szabadságra törekvő
szándéknak?
2. Lásd, először is a teljes megmerevedés, a teljes kihűlés, a világosság és a meleg tartós hiánya
folytán. Azután szükségszerűen a bensejében történő izzás és öngyulladás a kívülről befelé érvényesülő
hatalmas erejű nyomás folytán, végül pedig mindennek következtében a teljes megsemmisülés minden
részével együtt, azaz a tökéletes halál!
3. A bolygók azonban érzik ezt bensejükben, ezért állandóan megmaradnak a feléjük rendelt nap
uralma alatt, mozgásukban alkalmazkodnak a megváltozhatatlan rendhez és nem törődnek azzal, hogy
némely körforgásuk idején az őket uraló nap mostohábban bánik velük, mint rendesen szokott. Erre
azonban a bolygónak egynémely hozzád hasonló barátja, jogosan mondhatná: Dicsérem ezeket a
készségesen engedelmeskedő bolygókat, de szükségszerű uralkodójukat ugyan csak megfenyíteném
uralkodói hóbortjaiért, ha én lennék a Teremtő! A felkelő nap így felelne erre: Mire való az ilyen
hebehurgya beszéd, te rövidlátó világpolgár! Hát nem látod, hogy nekem nem csak ez az egy, hanem
számos kisebb – nagyobb bolygókról kell gondoskodnom! Nem tudod, hogy ezeknek a pályái
egyenlőtlenek s a nagy és kisbolygók néha messzebb kerülnek, sőt, előfordul, hogy valamilyen egy
oldalra jutnak, s ha ilyenkor egy-egy bolygó a túlsó oldalon egyedül marad, szükségszerűen kevesebb
jut neki bőséges adományaimból, de még mindig jut neki, hogy létezhessen. Az én rendembe
kapcsolódott bolygók közül, trillió évnyi vándorlásaim során még egysem pusztulhatott el emiatt. Ha
pedig a szabadon száguldó üstökösök, melyeknek kedvesebb a szabadság, mint az én szilárd rendem,
valahol a végtelen térségben elpusztulnak, arról én igazán nem tehetek! Aki nem akar a nálam
hatalmasabb vezetéstől függeni, hanem önmaga akar rendelkezni önmaga fölött, azzal nem történhet
igazságtalanság! Lásd barátom, így nyilvánul meg a természetszerű rend már a legnagyobb égitesteknél,
mely nélkül egyetlen bolygó fennállása sem lenne elképzelhető. Ha pedig ezeknek a teljesen szabadon
lebegő lényeknek is feltétlen szükségük van vezetésre, mennyivel szükségesebb a vezetés azok számára,
melyek kisebb méretűek és mozgásukban is korlátorva vannak, mint az állatok és a szabad szellemmel
megáldott emberek. Az azonos fajta állatok között is van olyan, amelyik úgyszólván vezető s mihelyt ez
megmozdul, a többiek is mozgásra kényszerülnek. Nézd csak a marha csordát, annak is van egy
kolomppal ellátott vezetője és ha a pásztor haza akarja irányítani a csordát, nem kell mást tennie, mint a
kolomppal ellátott vezető állatot megfelelő irányba terelnie, a többi azt követni fogja. Így ez a
kecskéknél, juhoknál, lovaknál és még sok egyéb másfajta állatnál is, különböző rovaroknál, a halaknál
is megvan a vezér, aki után a többi megy.
4. De Én jobban felakarom tárni előtted a dolgokat s ezért a még sokkal némábbnak látszó
természethez vezetnek el. figyeld csak meg a vizet, mely észrevehető ellenállás nélkül számtalan
cseppekre oszlik. A víz rendkívül fontos természeti elem, mely az állatok és bolygók életével
kapcsolatos. Az összes életcsírákat magában foglalja és amely feltétlen engedelmeskedik a természet
törvényének, ezért ha valahol a legcsekélyebb lejtőt is észleli, azonnal arra felé veszi útját és mindaddig
nem nyugszik, míg a tenger színével egyenlő szintre nem jutott. Ennek az elemnek még az a különös
tulajdonsága is megvan, hogy csak akkor tisztul meg teljesen, ha a tenger színének magasságát elérte.
Ezzel szinte rámutat arra, hogy az ember is csak akkor jut el igazi rendeltetésének tudatára, ha a földön
nem a magas méltóságok megszerzésére törekszik, hanem a legalacsonyabb színvonalra az Általam
annyiszor emlegetett alázatra, ami azonban a parancsolgatással soha, hanem csak az engedelmességgel
sajátítható el.

20. Fejezet.
Az Úr mint geológus. A természet bizonyítása. A hegyek rendeltetése és intelligenciája.

1848. dec. 28.

1. A víz által bizonyítékot kaptál arról, hogy ez a számodra teljesen nemes elem, olyan sajátságos
értelmességet takar magában, melynek folytán a benne rejlő tiszta isteni rendtörvény szerint, utolsó
cseppéig engedelmeskedik, annak ellenére, hogy minden cseppjében milliónyi élet rejlik. De ne
elégedjünk meg ezzel, hanem vizsgáljuk meg a víz szülőhelyét, a hegységeket. Lásd barátom, van földön
nagyon magas, azaz őshegység, közepes, azaz másodrendű és egészen alacsony hegyalakulatok. Te most
örvendezve mosolyogsz, mert egy újkori földtan tudóst fedeztél fel Bennem. Megnyugtatlak, úgy, a
magasabb kozmológiában, mint a geológiában igen jártas vagyok!
2. De menjünk csak tovább. Vizsgáljuk először is a legmagasabbat. Miért is vannak a földön
hegységek? Többféle céljuk van. Először, szabályozzák az elektromágneses áramlatokat, oly módon,
hogy ezeknek elosztása az egész földön egyenletes legyen. Másodszor, megakadályozzák azt, hogy a
levegő a föld tengelykörüli forgása következtében egy helyre szoruljon, tömörüljön, nehogy ezáltal
mindent elpusztító orkán keletkezzen, mert az lehetetlenné tenné, hogy bármilyen élőlény
megmaradhasson a földön. Harmadszor, magukhoz vonzzák a levegőből a nedvességet, ezért vannak a
legmagasabb hegycsúcsok felhőbe burkolva, azután elvegyítik a nedvességet a folyton jelentkező
villamossággal. A nedvesség hó és jég alakjában a hegyek meredek lejtőit íveli körül, nagy tömegben
összegyűlve csúsznak a völgy felé, ahol gleccsereket képezve magukba szívják a hideg légrétegeket,
ezekkel megóvják az alacsonyabban fekvő vidéket a pusztító fagytól, egyben még gyengítik a gyakran
felgyülemlő légköri villamosságot és szabályozzák a víz körforgását a légkörben, ami nélkül a föld
síkságait folyton a leghevesebb felhőszakadások árasztanak el.
3. Ebből is láthatod a magas hegyek szükséges voltát, azt mondod magadban: Igen,
megcáfolhatatlanul igaz, mert ahol az emberek arra merészkednek, hogy a hegyek ősi állapotát
megváltoztassák, ott eddig nem tapasztalt elemi csapások révén fenyítettek meg.
4. Nos, hogy a magas hegyek olyan fontos rendeltetésűek hogy egy világtest fenntartásához
hozzájárulnak, szükséges, hogy rendeltetésüket betölthessék, nem közömbös az, hogy hol vannak
elhelyezve, azután pedig a benne lévő szellemek, azaz a te nyelvedre fordítva, erők révén szükségszerűen
azzal az intelligenciával kell bírniuk, melynek segítségével feladatuk elvégzésére képesek. Működési
területük számukra lényeges törvény, s ezt ők értelmük révén pontosan meg is értik. Ezt annál inkább
elhiheted Nekem, mert előzőleg te magad állítottad Rólam, hogy Én az egyiptomiak iskolájában a
természeti erők titkaiba sokkal jobban bevoltam avatva, mint a jelenlegi idők összes tudósai!
5. Miután ezt belátod, lásd be ezt is, hogy egy nagy világtest fenntartása, csak az által lehetséges,
ha a földnek e kinövései szigorúan követik a törvényeket, mert ha ezek a magas hegyek fellázadnának,
mond miféle rettentő szerencsétlenség keletkezne engedetlenségük folytán az egész földön? Habár e
magas hegyek nem teremnek gyümölcsöt és terméketlenek, ezért felületes emberi értelemmel nézve,
haszontalanok. Kívánatos lenne-e ezeket síksággá változtatni? Az ég óvjon meg ettől, máskép a földön
is politikai vonatkozásban csakhamar olyan állapotok uralkodnának, mint természeti vonatkozásban a
magas hegyek elpusztítása után!
6. Ha tehát a földön uralkodók megakarnak felelni hivatásuknak, a magas hegységekhez kell
hasonlítaniok. Megérted-e ezt?
- Igen! Én belátom, hogy Te minden bölcsek bölcse vagy!
7. Nos, jól van, de hátra van még kétféle hegység, hallgasd csak meg mire valók ezek.

21. Fejezet
A magyarázat folytatás. Völgyek tavak. Ellenszegülő hegyek.

1. Midőn a föld még puszta égitest volt, és a vízben élő lények kivételével sem állatokat, sem
növényeket nem kellett táplálnia, akkor még teljesen nyers földgolyónak elégségesek voltak az előbb
említett őshegyek.
2. Mikor számos évezred folytán a föld kérge megszilárdult, a tengerből szigetcsoportok kezdtek
kiemelkedni, a vízben lévő ős sejtekből pedig növények fejlődtek, szükségessé vált a vízben lévő
őssejtek kiérlelése végett újabb szárazföldi területek keletkezése. A földalatti tűz segítségével ekkor új
magaslatok képződtek, ahol a föld folytonosan szaporodó élőlényei talajt, táplálékot és védelmet találtak.
Ekkor végigremegett a föld egész nagyságában, a víz alatti szilárd talaj szétrobbant és a vízből magasra
kiemelkedett.
Évezredekig tartott míg ez a nagy átalakulás befejeződött. Ez azonban Istennél nem jelentett semmit
mert hidd el barátom, hogy Isten számára egy millió év csak annyi mint neked egy nap.
3. Ezért kellett a másodrendű hegységeknek képződniök, melyek kezdetben jóval magasabbak
voltak, mint most. Az idők folyamán és a viharok következtében alacsonyabbak lettek és a közöttük levő
mélységet jobban kitöltötték, ezáltal szűkebb, vagy szélesebb völgyek keletkeztek. Mivel ezek a völgyek
váltakozva, hol magasan, hol alacsonyabban feküdtek, a víznek nem engedtek mindenütt szabad
lefolyást, a mélyebben fekvő völgyekben a víz megrekedt, kisebb, nagyobb tavak képződtek. Miután e
tavak a víz állandó körforgása révén az eső, a hó, a jég, a harmat folytán állandóan növekedtek, partjairól
földet hordtak le a mélyebben fekvő völgyekbe, úgy kitöltötték hordalékkal, hogy dombok, domborzatok
képződtek. A dombhegységeknek révén való képződés az úgynevezett harmadkori alakulat, melynek
természetszerű előfeltéte volt a másodrendű alakulat. Hogy a harmadrendű hegységek miért keletkeztek
és miért keletkeznek még ma is itt – ott, könnyű megérteni, ha szem előtt tartjuk azt az elvet, hogy új
lények keletkezése, fenntartása végett jó talaj szükséges. Most már olyan a föld talaja, hogy mindenféle
lény megélhet rajta és a háromféle hegység a létfeltételeket továbbra is biztosítsa.
 4. A két utóbbi hegység rendeltetése első látszatra nem hasonlít az első hegységfajta
rendeltetéséhez. Miután azonban az ősi hegyek a hegységek fejedelmi sorába tartoznak, alkalmazkodni
kell ezek törvényéhez, melyek többek között így szólnak: Nem elegendő, ha ti, ifjabb hegyek
törmelékeitekkel a völgyeket töltitek meg, hogy ott a talaj termékeny legyen, hanem létezésetek
kezdetétől át kell vállalnotok a mi terheink egy részét, s mindenben támogatnotok kell bennünket. A ti
keletkezésetek folytán a mi erőnk nagyon igénybe vétetett, így nem tudunk mindent úgy irányítani,
midőn akkor, mikor ti még nem léteztetek! És lásd, ezek az újabb hegységek pontosan teljesítik azt, amit
a hegyek fejedelmei rájuk rónak!
5. Vannak közöttük olyanok is, melyek nem akarnak engedelmeskedni; az ilyen hegyeket azután
addig bántalmazzák a leghevesebb viharok, amíg nem képesek alkalmazkodni a magasabbak rendjéhez,
vagy pedig teljesen tönkremennek. A régi bölcsek ellenszegülőknek, elátkozottaknak nevezték az ilyen
hegyeket, az újabb korban pedig elmálló, laza hegyeknek hívják a hegységek pogányait. Az efféle
megfenyített és leomlott hegyekre számos példa található, úgy az ó korban, mint a jelenkorban.

22. Fejezet.
A fennálló alárendeltségről. A természet és az emberi társadalom. A külső szabadság
veszedelme. Az emberek különfélesége.

1849. jan. 2.

1. Kedves barátom és testvérem, úgy vélem, hogy az alárendeltségi viszonyt a természetből vett
példák alapján az élettelen anyagoknál is éppen úgy megértetted, mint az állatoknál, a víznél és az
égitesteknél. Így aligha szükséges, hogy számodra néma és élettelen természetből további példákat
soroljak fel, pedig megtehetném, különösen ha más bolygókra vezetnélek el, hol a rend sokkal szigorúbb,
mint a földön éspedig azért, mert itt a legszabadabb szellemnek, mint igazi istengyermeknek lényisége
a lehető legnagyobb fejlődési szabadságára van szükség.
2. Mivel most már belátod azt, hogy számodra néma természetben is múlhatatlanul szükség van
bizonyos lépcsőzetes alárendeltségi viszonyra. Gondolj csak az emberre, aki teljesen szabad szellemmel
van megáldva, akinek gondolkodási, akarat nyilvántartási, elhatározási képessége a legmagasabb fokon
korlátozatlan! Képzeld csak el, hogy hova is vezetne az, ha az ember az ő abszolút benső szabadsága
folytán mindazt megtehetné korlátozás nélkül, amire őt az ő benső szellemi lénye Istenhez hasonló
eszmegazdaságából eredő kifogyhatatlan, számtalan alakban megnyilvánuló képzelő tehetsége képesíti?
Azt mondom neked, hogy egyetlen ember sem volna biztonságban a másiktól, mert vannak olyan
szellemek, kiknek minden tevékenysége arra irányul, s abban találják legnagyobb gyönyörűségüket,
hogy minden létezőt megsemmisítenek! vannak olyanok, akik a legkülönbözőbb módon öldösnék az
embereket, mások az összes hegyeket szeretnék elpusztítani. Vannak olyanok, akik a föld mélyébe
üreget fúrnak, azt lőporral töltenék meg, hogy felrobbanthassák a földet. Ismét mások minden vizet
elvonnának a földről, míg vannak olyanok is, akik egy kötéllel a holdat szeretnék a földre húzni.
3. Van olyan nagytömegű szellemcsoport, akiknek képzelete merőben élvezethajhászásra van
süllyedve, ha ezeket a törvény nem korlátozná, akkor egyetlen nő, egyetlen fiú, sőt barom sem
menekülne meg a bujálkodásuktól. Nagyon sok olyan Sodoma fajtájút ismerek, akik szerint üzletszerűen
folytatnák legkülönbözőbb eredetű nőkkel való bujálkodást, ha ez a közösülési őrület sem elégítené ki
őket, akkor az állatokra kerülne a sor. Képzelj el tehát magadnak egy ilyen érzéki, buja, élvhajhászó
lényekből álló társaságot, mely minden tekintetben törvényen kívüli állapotban él. Száz év sem kellene
és a földön csak úgy nyüzsögnének az olyan lények, melyektől egyetlen emberi élet sem lenne
biztonságban!
4. Mózes rendkívül szigorú törvényt, sőt, máglyahalált rendelt büntetésül azok számára, akik
bujálkodásukban olyasmit cselekszenek, amiről Mózes – mint a király fogadott fia – nagyon jól tudott,
- mivel ő az akkori egyiptomi borzalmak felől nagyon is tájékozódott volt.
5. De vannak olyan szellemek is, akik rendkívül jó véleménnyel vannak eltelve önmaguk felöl
és mint a saját méltóságukhoz nem méltót, mindent végtelenül lebecsülnek. Ezek büszkék és
mértéktelenül uralomra vágyók. Mindenkinek a porba kellene előttük buknia, csak azt szabadna tenni,
amit ők akarnak.
 6. Képzelj el egy csupa ilyen lényekből álló társaságot, hogyan élnének ezek egymással. Azt
mondom neked, hogy egy olyan világ, melyben csak tigrisek, párducok, oroszlánok lennének, sokkal
nagyobb egyetértésben élnének, mint az ilyenfajta emberek, hacsak nem korlátoznák őket szigorú
politikai és erkölcsi törvények.
7. De még számtalan olyan fajtájú emberszellem van, akinek hajlamai, elképzelései olyan gonosz
módon irányulnak a szükséges rend ellen, hogy arról leghalványabb fogalmad sem lehet. Ha azután az
ilyennek csak csekély mértékben élhetnének benső szabadságuk szerint, mi történne akkor azon az
égitesten?
8. Te erre azt feleled: Barátom, ez rettenetes lenne, hiszen a föld, akkor poklok-poklává lenne!
9. Igen jól mondottad, valóban így lenne!
10. Most tovább kérdezlek. Mi lenne tehát a legsürgősebb, hogy ez az igazi pokol távol tartassék
ettől a földtől?
11. Most jutunk el oda, ahova el akartalak vezetni. Nos, felismered-e, mit akartam én, valamint
Pál mondani, midőn tanom igazi követőinek azt ajánlottam, viseltessenek engedelmességgel minden
törvényes felelőséggel szemben!
12. Belátod-e, miért kell megadni a császárnak azt, ami a császáré, Istennek ami az Istené? Felelj
Nekem, miként látod most ezeket a dolgokat? Még most is oly nagy ellentétben állónak látod ezeket,
józan értelemmel nézve, mint az imént? Még mindig méltatlannak találod az igazi engedelmességet és
alázatot az ember szabad szellemével szemben?
13. Nos rajtad a sor, beszélj, Én hallgatlak!

23. fejezet
Róbert válasza. Kis tolvaj, nagy tolvaj. A nép tehetetlensége. A szegények nélkülöznek. A földi
élet nehézségei.
Megpróbáltatások.

1. Róbert így szól: alapjában véve mit is mondhatnék, kedves barátom? Megértem és elismerem,
hogy Neked, Ki bölcsességben és tudománybelei mennyei magasságban vagy, mindenben igazad van,
mivel a dolgok valóban úgy állnak, mint ahogyan azt előadtad. Semmi ellenvetést nem tehetek. Mivel
Te, mint a természeti erőknek legbensőbb és legtitkosabb rejtelmeiben beavatott bölcs, sokkal
alaposabban kiismered Magad ebben, mint én.
2. Mind az, amit eddig mondottál, igaz és különösen megnyilvánuló előadásodból, annak feltétel
szükségessége, hogy a teljesen szabad emberi szellemmel szemben ezen szellemi korlátozó törvény
nélkülözhetetlen.
3. De felvetődik egy kérdés: Meg van engedve azoknak, akik e törvénynek Isten kegyelméből
kirendelt, vagy megválasztott végrehajtói, hogy ezeket e törvényeket, melyeket rendszerint ők maguk
hoznak, önmagukra vonatkozóan megszegjék – s különösen a jelenlegi időkben is – önkényesen
uralkodjanak, zsarnokoskodjanak és hitvény trónjuk érdekében a szegény emberiséget, tehát
testvéreiket, ezerszámra öldössék le? Vajon, olyan nagy volt az én, valamint mások, hozzám hasonló
gondolkodásúak bűne, hogy azért engem egy W Alfréd, egy gyenge uralkodó nevében, ki őt nagyon is
embertelenül, uralkodói hatalommal ruházta fel, agyonlövessen?
4. Ha az ilyen uralkodó, a saját törvénye alól mentesíti önmagát, az a kérdés, ki mentesíti őt a Te
szeretet törvényed alól, mely minden társadalmi rétegre – az egész világon – vonatkozik. Vajon miért
kell millióknak a legnagyobb szegénységben nyomorognia, miért kell a legcsekélyebb, gyakran ínséges
helyzetük miatt elkövetett kihágásért, a törvény kérlelhetetlen szigorát elszenvedniök, a hatalmasok
azonban kényelmesen, lelkiismeretlenül, amit csak akarnak elkövethetnek és nincsen bíró, aki őket
felelőségre vonhassa? A bölcs és jóságos uralkodónak én is teljes mértékben a pártját fogom, de nem az
olyannak, aki ki szívja alattvalói vérét, mint a vámpírok, ahelyett hogy bölcs törvényekkel kormányozná
Őket!
5. Mond csak meg nekem, barátom, nem-e áll jogában az elnyomott népnek, hogy az ilyen
kényeskedő semmirekellőket, az ilyen lelkiismeretlen, érzésnélküli naplopókat elkergesse, és olyan
férfiakat ültessen a helyébe, akinek eszük, szívük van? Vajon, olyan ragyogó hely kell a trón számára,
mint a legfényűzőbb, leghatalmasabb palota és okvetlenül sok milliónyi jövedelmének kell lenni egy
uralkodónak, amit az alattvalók véres verejtéke árán tud csak megszerezni!
6. A szegény embernek semmi jóból nincs része a földön, születésétől haláláig a hatalmasok
játéklabdája marad, életét, javait fel kell áldoznia értük. Hála fejében létezik, megvetik, csőcseléknek
nevezik, s a hatalmasok ellen titokban lázadozva a gyóntató székhez járul, hogy ott könnyítsen szívén,
akkor ráadásul még az örök kárhozattal is vigasztalják! Mond vajon, ez is természetszerűleg már így van
beosztva és elrendezve?
7. Határozottan állítom, hogy ez maga a pokol és annak állandó működése, hogy a föld szegény
angyalait, még szegényebbé és nyomorultabb ördögökké formálják át! Egyébként igaz, most már
belátom, hogy a földi élet nem más, mint megpróbáltatások sorozata, a legmagasabb szellemi
tökéletesség elérése céljából, ezért az ember nem is számíthat jogosan, valamely különös földi
boldogságra. Hiszen az, aki tanul, többé – kevésbé rabszolgája marad tanító mestereiknek. De amikor a
népet uraló, kegyetlen zsarnok túlfeszíti a húrt és igazi emberek helyett állatiasabbá, tiszta ördögökké
teszi az embert.Vajon mit szól ehhez az ősi isteni világrend?
8. Vajon még akkor is az Isten az egyedüli Úr és Mester, vajon még ekkor is igazi testvérek az
Őt imádók és a Benne hívők? El lehet-e még akkor is mondani: „ Szeresd Istent mindenek felett,
felebarátodat, mint tenmagadat! „
9. Vagy talán helyesnek találja a mindenekfelett igazságos Istenség azt, ha a rossz uralkodók
erkölcsileg és testileg is tönkre teszik a népet? Mikor ezután a népek minden kritikán aluli módon gonosz
uralkodók révén az erkölcsi és fizikai nyomorúság legmélyebb fokára süllyedtek, akkor még felülről,
azaz a legigazságosabb Istenség részéről egymást követik a megtorlások, persze többnyire csak a
szegény nép számára, amiért kényszer folytán rosszabbá váltak és pedig javarészt Isten kegyelméből,
mert a lelkiismeretlenebb és legkegyetlenebb uralkodók is Isten kegyelméből uralkodnak. Az e féle „
Isten kegyelméből való „ uralomra rendszerint nyomor, éhínség, különféle járványok, háborúk
következnek, persze, szintén Isten kegyelméből! Mindezeket megkoronázza persze a kétségbeejtő
kiáltás az örök kárhozatra, s ez is „ Isten kegyelméből! „
10. Így nagyon is szép lehet az élet s bizonyos örültnek öröme telt abban, hogy ezt így kitalálta!
A valahol legmagasabb Istenlényt azonban nem akarom bírálgatni és megróni azért ennek a földi életnek
ilyen gyalázatosan kellett kialakulnia, mert ennek az isteni lénynek bizonyára különb gondja is akadt,
hogysem a föld porában csúszkáló férgekkel törődjön. A legnyomorúságosabb az egész dologban az,
hogy ezeknek a földi férgeknek érzésük és némi értelmük is van teljesen nem semmisíthetők meg,
ahogyan ezt az én példám is mutatja.
11. A legkegyelmesebb és legszeretetteljesebb Istenség, a Te szentséges Atyád, Ki valószínűleg
tiszta szeretetből engedte meg, hogy Téged keresztre feszítsenek, talán különös kedvezményeknek
tekinti azt, hogy e föld emberei, a leendő istengyermekek a legátkozottabb sorsban szenvedjenek!
Mennél többet gondolkozom ezen, annál kétségesebbé válik előttem ez a dolog. Ezért inkább beszélj Te,
talán sikerül Neked ezt a dolgot jobban megvilágítanod.

24. Fejezet.
Részletes válasz. Isten nem büntet. A történelem tapasztalatai.

1. Kedves barátom - mondom Én – tekintettel rövidlátó értelmedre.

Bírálatodban tényleg van valami és ha minden úgy lenne, ahogyan te azt vázoltad, akkor nagyon rosszul
állana az egész emberiség ügye, de az emberiség legnagyobb szerencséje azonban – minden tudásod és
ismereted mellett is – mégis tévúton jársz.
2. Mert, lásd először is az Isten úgy vezeti ennek a földnek az emberiségét, mintha az egész
végtelenségben alig volna egyéb dolga és minden körülmények között úgy irányítja a
megpróbáltatásokkal megtűzdelt életüket, hogy minden eléjük meredező akadály ellenére is, majdnem
mindnyájan elérjék magas rendeltetésüket, melyért egykor az Isten létrehozza őket. Persze, akadnak
közöttük olyanok is, akik a velük szemben alkalmazott kényszerű eszközök ellenére sem rendelik alá
akaratukat az Isten akaratának, hogy azután az ilyenekkel az Isten szigorúbb eszközöket használ, hogy
szabad akaratuk érvényesítése mellett is a helyes útra terelje őket. Te kissé felületesen ítéled meg Istent,
gondoskodása során olyan következményekért vonod Őt felelőségre, amelyek pedig csakis az ember
szabad és gőgös akarata folytán állhatnak elő!
3. Sokszor említetted azt, hogy a gonosz uralkodók is kegyelemben uralkodhatnak, de arról nem
szóltál, hogy gonosz népek is léteznek, melyek nem annyira a gonosz uralkodó politikája folytán, hanem
inkább önmaguktól váltak mindig rosszabbá. Ezt számtalan példával bizonyíthatom neked, amit később
meg is fogtok tenni.
4. De lássuk csak a te általad állított örök kárhozatot, melynek következtében önhibájukon kívül
gonosszá vált népeknek is ez jut osztályrészül. Erre vonatkozóan Én Aki bárki másnál jobban ismerem
a szellemvilágot, annak viszonyait, nyíltan kijelentem, hogy ilyesmi még soha nem fordult elő és az
egész örökkévalóság sem mutathat fel egy olyan esetet, amikor – akár egy szellemet is Isten ítélt volna
az örök kárhozatra.
5. Ellenben számtalan esetet tudok, mikor a szellemek szabadságuk teljes birtokában az Istent
átkozzák, utálják, semmi áron nem akarnak Isten jóságától függeni, hanem az Isten felett állóknak
képzelik magukat. Mivel azonban az Isten is csak azon végtelen nagy szeretetteljességben részesítheti
őket, amelyben önmaguknak is része van. Világos, hogy azok, akik a végtelen jóságú Istent gyűlölik,
megvetik, ebben a szeretetben nem részesülhetnek, mert nem is akarnak részesülni. Az ilyen lények csak
önmagukat szeretik és gyűlölik mindazt, ami nem felel meg az ő önző lényiségüknek. Az isteni és
felebaráti szeretet az ő részükre nem átkos fogalom, az ő számukra Isten csak a szolgai sorba süllyedt
alacsony lelkű emberek képzelgése, a felebaráti pedig hitvány csőcselék! Ha azután csökönyösen
megmaradnak ebben az őrületükben és az egyéni szabadság érvényben tartása mellett alkalmazott
eszközökkel sem gyógyíthatók ki, inkább elviselnek minden keserűséget, melyet maguk okoznak
önmaguknak, ahelyett, hogy Isten enyhe parancsait megszívlelnék. Mond, vajon, valóban az Isten az
oka, ha az ilyen elkárhozik. Ha az Isten az e fajta szakadásokat, mindenható hatalma révén szeretetből a
már üdvözölt barátaitól elkülöníti, de elkülönített helyükön teljes szabadságukban meghagyja őket,
lehet-e akkor Istent túl szigorúnak, vagy szeretetlennek tartani?
6. Erre te azt feleled, hogy az emberek és a népek nem tehetnek arról, hogy rosszabbakká váltak,
mert az oka rossz nevelés és a rossz oktatás. Ez pedig az önző és hatalmaskodó uralkodókon múlik,
aminek végül mégis az Isten az oka, az Ő akaratából uralkodó fejedelmek révén. Nem akarom tagadni
azt, hogy gonosz uralkodók nincsenek és még egyetlen népet sem rontottak meg. De Te sem állítottad
azt, hogy az igazságos Isten még soha nem fenyített meg egyetlen gonosz uralkodót sem! Ezrével találsz
olyan uralkodókat, akik a vezetésükre bízott népek gonosz irányítása miatt súlyosan megfenyítettek. De
az a régi tapasztalat is beigazolódott, hogy a nép inkább a szigorú és zsarnok uralkodó igája alatt lett
jobb és alkalmazkodóbb. Ezért az Isten a gonosz népek részére gonosz uralkodókat jelölt ki, hogy
fenyítésben részesítse őket és így arra legyenek kényszerítve, hogy bűnbánatot tartva megjavuljanak, a
javulás után az Isten jobb uralkodót ad számukra, amit elmúlt időkben többször meg is tett.

25. Fejezet.
A jólét veszedelmei. Az ima áldása Az emberi szabad akarat. Isteni vezetés. Igazi boldogság
lehetetlensége a Földön. Különbség Jézus és Blum R. között.

1. Midőn azonban egy a nép a jóságos és szelíd uralkodók vezetése mellett, a békességes és áldásos évek
során át természetszerűen érzékiessé és anyagiassá válik, egyébre sem gondol hogyan alakítsa ki a
kényelmesebb életet a maga számára. Lásd, az emberiség tiszta szellemi üdvéért ezt az Isten már nem
tűrheti, mert az anyagias földi mennyország Isten ősi törvénye szerint, mindig csak a szellem halálához
vezethet. Úgy van ez az egész népeknél, valamint az olyan gyermekeknél is, akik bölcsőjüktől fogva
folyamatosas anyagi jólétben élnek, mert az ilyen gyermeknek aligha lesz képessége arra, hogy
szellemileg előre haladjon és fejlődjön, mert ehhez túlságosan jól él!
2. Eredj csak a gazdagok palotáiba, kutass ott az Isten által elrendelt igazi haladás után, keresd a
fejlődést. Legtöbbször azt tapasztalhatod, hogy ilyesminek nyoma sincs. Menj az egyszerű szegény,
dolgozó ember hajlékába, ott láthatod, mint övéi közepette imádkozik, megáldja azt a csekély táplálékot,
ami a számukra jutott. Igen, ő szelleme indítatására imádkozik s így szellemileg is neveli gyermekeit és
Isten felé irányítja őket. A gazdag számára azonban csak egy Isten van: a test! Gyermekeit is a test
számára neveli fel. De lásd, így van ez minden népnél, embernél, ha jó módba jut, mindinkább
eluralkodik felette az anyagiasság, az érzékiség, és mivel nagyon is jól megy a sora, Istenre nincs is
szüksége, Istenről megfeledkezve, önmagát teszi meg istenné. Ez volt minden időkben a bálványimádás
eredete! Persze te azt mondod, most, miért mindenható és mindentudó az Isten, ha ilyesmit nem tud
megakadályozni?
3. Erre csak azt felelhetem, hogy ha az Isten a tökéletes szabadsággal bíró szellemlényeket az Ő
mindenható hatalma révén befolyásolná, akkor vége is lenne azok szabadságának! Hiszen akkor csak
játék babákkal foglakozna a mindenható Isten, nem pedig olyan lényekkel, akikkel kiteljesedésük
folytán, Istentől független, szabad elhatározásuk révén maguknak is istenekké kell válniok!
4. Ami pedig az isteni bölcsesség beavatkozását illeti, az éppen azért hozza az elfajult embereket
olyan helyzetbe, hogy általa újra a helyes útra téríthesse őket. Bizonyos értelemben ugyan az is ítélet, de
az ilyen kényszerítő eszköz csupán az ember külső, anyagi körülményeit érinti, csakis ilyesmi által
ébreszthető fel, hogy azután rádöbbenjen rendeltetésére és a helyes úton haladjon tovább. Ha azonban a
mindenhatóság hatalma az egész emberre nézve érvényesülne, akkor az ilyen ítélet következtében az
ember megsemmisülne.
5. Gondold csak meg tehát, joggal vádolhatod-e az Istent továbbra is azzal, hogy vagy nem tesz
semmit sem az emberek érdekében, vagy ha mégis tesz, akkor túl szigorúan, szeretetlenül bánik velük?
Nos még mindig oly megvetésre méltónak találod a földi életet? Ha egy szikrányi bölcsesség is van
benned, akkor be kell látnod, hogy a földön – ahol mindennek mulandónak kell lennie- lehetetlen a
tökéletes boldogságot feltalálni és elérni, éppen, mert az anyagi világ természetszerű rendnek
megfelelően idővel megváltozik és el is múlik. Csakis az beszélhet igazi boldogságról, aki az Én
tanításaim alapján olyan kincseket gyűjt magának, melyet a rozsda nem támadhat meg, molyok nem
ehetik meg és tolvaj sem lophatja el, mert az csak nyilvánvaló, hogy az örökké tartó dolog többet ér,
mint az olyan, amely ki van téve az idő múlásának és idővel megszűnik létezni.
6. Mond, mi marad meg neked kizárólag abból az érzéseidből, mely a földi boldogságodat
jelentette volna! Lásd, egy adag puskapor és egy kevés ólom, mely mindörökre véget vetett a földi
boldogságod elérésében, hogy azután azt megérdemelted-e vagy sem, azt egyenlőre hagyjuk. Én is
ugyanazon sorsra jutottam, azzal a különbséggel, hogy Én Istenért és a szellemért harcoltam, te pedig a
földi világért és annak anyagi boldogságáért. Én az emberek boldogulásáért, te az emberek mulandó
jólétéért szenvedted azt el! Te is azt mondhatod csak, amit Én is mondtam: „ Atyám, bocsáss meg nekik,
mert nem tudják mit cselekszenek!” elvakult buzgalmukban azt hitték, hogy jót cselekszenek. Erről tehát
nincs sok beszélni valónk.
7. De vajon, te mit hoztál át magaddal ide a túlvilágra az örökkévalóság számára?
8. Lásd, barátom, az egészen más kérdés! Milyen segítséget tud adni neked a számodra örökre
megszűnt földi világ? Gondolkozz e felett és azután mond meg Nekem, mihez akarsz itt kezdeni?

26. Fejezet.
Róbert bölcseletei téveszméi. Kifogásolja Isten szeretetét.

1849. jan. 8.

1. Róbert némi gondolkodás után így szól: Nagyra becsült, legkedvesebb barátom! Ami a Te
cáfolatodat az Isten elleni kiáradásaimra illeti, teljesen egyetértek Veled, nyíltan bevallom, hogy
igazságtalan voltam az Istennel szemben, feltételezve azt, hogy létezik egy olyan Isten, Akit Te is meg
akartál ismertetni földi tanítványaiddal! Ők azonban soha nem tudták Istent kellően megismerni, ezért
egy ízben így kérdeztek Téged: “Mutasd meg nekünk az Atyát!„
2. Te nem tudtál másképpen felelni nekik, minthogy saját Magadat állítottad oda, mint Atyát és
ezzel, az én véleményem szerint azt akarod mondani: Ti ostoba zsidók, hát nem tudjátok azt, hogy az
emberen kívül más istenség nem létezik? Engem - vagy más embert - láttok, akkor azt látjátok, akit látni
kívántatok, azaz az Istent! Hát ti nem tudjátok azt, hogy az Atya az bennünk él és mi is az Atyában,
vagyis: Isten sehol sem létezik, csak bennünk, az emberben!
3. Ezt csak szükségszerűen értelmezem így, nem is vagyok képes ezt másképpen értelmezni! Ha
azonban bizonyítani tudod Isten létezését és megtudod Őt nekem mutatni, akkor nem ragaszkodom
csökönyösen ehhez a felfogásomhoz és szívesen elfogadom az Isten létezését. Ha módomban állana,
szívesen adnék neked egy egész értékes világot minden dolgaival egyetemben, ha képes lennél arra,
hogy a Hégel felé istenségen kívül még egy másik Isten létezését is bebizonyítsd. Mivel pedig az én
sértő kifogásaim csakis a bennük létező istenségre vonatkoztak, annál könnyebben fogadom el a Te
cáfolatodat, mert ezek csupán a mi benső rendünkre vonatkoznak, amelyet először is teljesen meg kell
értenünk mielőtt felületes megítélés alapján bírálhatnánk. Más szóval ez annyit jelent: Ember, előbb
ismerd meg magadat alaposan, azután bírálgasd létedet és mindazokat a szükségszerű követelményeket,
melyek azzal kapcsolatosak. Ezért mindenképpen csak nagyon hálás lehetek Neked a magasztos oktatás
módodért, mert a sivár talajból, melyből én jöttem és amelyen jelenleg is állok, még sokáig nem
származhatnának nemes gyümölcsök. Mindamellett azonban nyíltan meg kell vallanom, hogy azt a tant,
mely szerint a legtisztább szeretetből álló Istent mindenek felett, a felebarátot pedig mint önmagunkat
kellene szeretnünk, semmiképpen sem vagyok képes összeegyeztetni azzal, amit eddig nekem mondtál,
s nem tudnám azt megtenni mindaddig, amíg a valódi Isten létezéséről engem meg nem győztél!
4. Mert Istennek először határozottan léteznie kell, természetét, akaratát tökéletesen meg kell
ismerni, csak azután lehet egyébről is szó! Ha azonban Isten csak a vak hit által elfogadott s nem a józan
értelem révén igazolt lény, akkor minden az Istenre vonatkozó tan, legyen az bármilyen metafizikai,
vagy teozófiai származású, előbb–utóbb semmivé oszlik szét. Ezzel nem mondok ellent a hozzám
intézett tanításaidnak, mert felismerem annak alaposságát, de csak abban az esetben fogadom el, ha
valóban létezik egy Isten, Aki ezt a rendet az emberek szabad és magas fokú szellemlénnyé való
kiképzése végett szükségesnek tartja. Ha pedig isten valóban nem is létezik, akkor nincs is szükség arra,
hogy ellentmondjak Neked, mivel akkor az egész önmagát cáfolja meg.
5. Kérdésemet, hogy jogában állott-e Windischgraetznek engem agyonlövetni, azzal hárítottad
el, hogy most nem időszerű arról beszélni, jogosan vagy jogtalanul történt-e ez. Azt mondottad továbbá,
hogy Neked is hasonló sorsban volt részed, azzal a különbséggel, hogy Te Istenért és az emberek örök
szellemi javáért, én pedig a világért és annak mulandó boldogságáért szenvedtem el azt. Hozzáfűzted
azt is, hogy mondjam meg, mit is hoztam ide magammal a számomra örökre megszűnt földről, földi
életemből, az örökkévalóságba?
6. Barátom! Úgy vélem, hogy a válasz aligha kerül sok fejtörésbe. Ha létezne valahol az a
szeretetteljes Isten, akkor a több ezer éves földi tapasztalattal nem arra tanítana bennünket, hogy az a
szeretetteljes Isten, midőn az embert leküldi a földi szabadság iskolába, gyámoltalan, befejezetlen életén
kívül semmi egyebet sem ad az embernek! Tehát az ember üresen jön, semmit sem hoz magával erre a
nyomorult földi világba. Szigorúan véve még a földi javakból sem képezi semmi sem az ő tulajdonát,
mert élete végén mindent örökre a földön kell hagynia. Vajon mit hozhattam volna ide magammal,
persze – akaratomon kívül – önmagamat. A különbség csak annyi, hogy ide a túlvilágba, mint
gondolkodni tudó, szellemileg eléggé fejlett lény léptem be, míg az anyagi világba mint a
legtehetetlenebb és legszerencsétlenebb. De az anyagi világba való belépésem mégis jobb volt
számomra, mert akkor csecsemő korom tompa éhségénél és a fájdalomnál nem éreztem egyebet,
öntudatom ítélőképességem nem volt. Ha szegény anyám nem gondoskodott volna rólam úgy ahogy
tudott, akkor az isteni gondviselés miatt akár a patkányok fel is falhattak volna.
7. Igen, az anyám keblében rejlő istenség gondoskodott rólam, de a Nagy Mindenható, az összes
csillagok felett uralkodó Isten, talán még e pillanatban sem tud arról, hogy létezik egy Blum Róbert nevű
szegény ördög.
8. Ha tehát magam is ennek a nagy Istennek a nyomorúságos teremtménye vagyok aki ily
gazdagon ellátva, merőben szeretetből küldött le ebbe a megpróbáltatásokkal teli földi életbe, követelhet-
e annál többet vissza, mint amennyit útravalóul egykor adott nekem? Úgy vélem, ahol nincs semmi, ott
önmagától meg is szűnik minden jog. Vagy talán olyan jogrendszer uralkodik ebben a szellemvilágban,
hogy itt még a puszta semmiért is adósa lehet az ember valakinek? Igen, a puszta életem, az nem az
enyém, ezt az életet némi értelemmel kibővítve visszahoztam és rendelkezésére bocsátom annak, aki
adta, csak azt kérem, hogy én, a nyomorult Blum Róbert, örökre megszűnjek létezni! Mert a Te fölöttébb
bölcs szavaid is csak arról győztek meg, hogy az élet boldog nem is lehet, ezért sokkal jobb többé nem
is létezni, mint ilyen nyomorúságban, mint amilyenben nekem részem volt!
9. Most még csak az hiányzik az én túlvilági boldogságomhoz, hogy Te így szólj hozzám: Távozz
Tőlem, te átkozott, Isten haragjának örökös tüzébe és ott égjél a legnagyobb fájdalmak és gyötrelmek
közepette örökké! Ezzel ezután valóban feltennéd a koronát az isteni szeretetre és az élet minden
gyönyörűségére! De azt hiszem barátom, hogy a Te ajkadról soha nem hangozhat el ilyen ítélet, hanem
ezt csakis a későbbi római egyház csempészte be tanításaid közé, hogy mi célból, azt nem is olyan nehéz
megérteni!
10. De most beszélj ismét Te, mert én befejeztem a válaszomat.

27. Fejezet.
Róbert felfogás miatti nehézségei. A szeretet hatalma. A földi élet kezdete. isten biztos
létezése. Az élet – halál rejtélye.

1. Hallod-e, kedves barátom, mondom Én, úgy látom veled még sok bajom lesz, amíg tisztultabb
szellemi felfogáshoz juttatlak. Még nagyon hozzád van ragadva az anyagi felfogás. Ezért mindent csak
az anyagból kiindulva tudsz elbírálni és nem tudod megérteni azt, hogy ha az Isten önmagából egy életet
szabadon alkot, akkor azt teljesen szabadon kell megalkotnia, nem pedig ítélettel megkötötten! Kivétel
csak az, aminek a legteljesebb mértékben ítélet alatt kell tennie, mint például a testi élet, mely azért van
ítélet alatt, hogy az Istentől származó befogadásra a szükséges szilárdsága meglegyen.
2.Azt hiszed, hogy Isten kényszeríteni fog téged arra, hogy a mennybe, vagy a pokolba jussál!? Óh,
ilyesmire ne is gondolj, mert ebben a tekintetben is tökéletesen szabad vagy, csakis az történhet veled,
amire a saját szereteted késztet.
3. Isten segítségedre lehet, és akar is lenni a jó irányban, de csakis akkor, ha azt te magad is akarod. Ha
azonban nem magad akarod, hogy segítsen rajtad, akkor nem is fogja a segítségét rád erőszakolni,
éspedig azért nem, mert teljesen szabad, Istentől független életed van s önmagad határozhatsz, mit
hogyan akarsz!
4. Hogy az Isten az embert ügyefogyottan, mezítelenül engedi a földre leszületni, annak azaz oka, hogy
az emberi élet már kezdettől fogva teljesen szabadon legyen és születése pillanatától hozzászokhasson
ahhoz, hogy mindenben teljesen magára van utalva és életét magának kell irányítania. Ennek a
folyamatnak már a születéssel kell megkezdődnie, mikor a gyermek, minden felfogás és fogalom
hiányában még a fájdalom felfogására sem képes, mert a szellemvilágból való kiválás olyan fájdalmat
és bánatot okoz az újszülött embernek – ha teljes szellemi értelemmel jönne a világra, hogy azt nem is
tudná elviselni. A földön már egy jó barát elvesztése is gyászba is borítja az emberi szívet, mennyivel
nagyobb bánatot okozna neki az, ha teljes szellemi öntudattal kellene tulajdonképpeni Atyjától elválnia,
pedig feltétlen meg kell történnie, hiszen e fájdalmas tény nélkül soha nem érhetné el azt, hogy szabadon
állhasson meg Isten mellett.
5. Márpedig, ha Isten az Ő legmagasabbfokú bölcsessége mellett, szeretete folytán ezen
szükségszerű elváráskor az emberi tudatot korlátozza, fizikai életében korlátozott szellemi tudattal látja
el, hogy az Isten mellett eltöltött életet feledve, a szellem annál könnyebben belemehessen az elválásba,
annál könnyebben és biztosabban ráismerhessen az eljövendő, teljesen szabad szellemi életre.
6. Nos, mond csak, vajon megtagadhatja-e, vagy ócsárolhatja-e Istenét az ember azért, mert az
Ő legmagasabb fokú bölcsessége és szeretete alapján, az Ő rendje szerint így intézkedik?
7. Hidd el Nekem, ha az életnek önmagából való kiteljesítésére, lenne egy kevésbé fájdalmas
mód, akkor Isten azt vette volna fel az Ő rendjébe. Az életkörülmények azonban olyanok, hogy ennél
jobb és fájdalom mentesebb út nincs. Mivel pedig ez így van és nem másként, már ez is látható, érezhető
bizonyítéka Isten létezésének, hiszen Nélküle semmi sem keletkezhetne, semmi sem állhatna fenn és
nem létezhetne. Ha pedig Isten létezése nyilvánvalóan bizonyítva van, megérdemli-e, hogy olyan bölcs
emberek, mint amilyennek te is tartod magad, Őt ócsárolják.
8. Lásd, kedves barátom, mennyire igaztalan vagy a nagy és szent Atyával szemben!
9. Lásd az emberek elhalálozása azon a földön, a külső érzések szerint ítélve, nagyon szomorú
dolog és amellett különféle fájdalmakkal is van vegyítve. A puszta világi értelem számára szigorú és
igazságtalan dolognak tűnik fel ez a mindenható Isten részéről, Aki állítólag tele van a legnagyobb
irgalommal, szeretettel. Milyen gyakran szidalmazzák azért a jóságos Istent az emberek, a szellemek is
mily gyakran tagadják meg ezért. Pedig itt ugyanazon szükségszerűség lép előtérbe, mint a születésnél,
mert a szabad emberi szellem képtelen másképpen megszabadulni az ő igazi szabadságát korlátozó
ítélettől, mint csak az ő ítélet alatt álló és csak egy időre szolgáló testi porhüvelyének elvétele által,
hiszen a testet csak addig szabad meghagyni a szellem számára, amíg minden irányban nincs elszigetelve
az ősi isteni léttel való együttéléstől. Azt pedig, hogy egy szellem mikor jutott el a teljes önállóságnak e
fokozatára, azt csakis Isten, mint az élet megalkotója tudja. Midőn ezután ez az érettség bekövetkezik,
eljön az ideje annak is, hogy a szellemről ezt a szabadságát súlyosan korlátozó terhet, végre levegyék.

28. Fejezet.
A fájdalmas halálnak az ember az okozója. Őseinek magas életkora. Pokol és gyötrelem. A jó
Pásztor.

1. Persze, Te is úgy beszélsz, mint sokan mások, a Hozzád hasonlóak közül. Miért nem történik
a meghalás testi fájdalom nélkül?
2. Azt mondom neked, ha minden ember Isten tanításainak megfelelőn élne, akkor a testi halál
gyönyörűséges lenne mindenki számára, vagy legalább fájdalommentes lenne. De mivel az emberek,
szabadságuk folytán, nagyon is bele süllyednek az anyag törvényébe, sőt szellemüket is ahhoz láncolják,
belevonják a világ szeretetébe, így a szükségszerűen bekövetkező elválás több fájdalmat okoz, minél
inkább bele van süllyedve a szabad szellem ebbe az ítélet alatt álló világba. De még ezek a fájdalmak
sem jelentenek szigorúságot, hanem csakis Isten tiszta szeretetét, mert ha nem használna itt Isten egy kis
erőszakot – ami persze soha nem esik jól senkinek sem – akkor a szellem teljesen bele süllyedne az
ítéletbe, azzal pedig az örök és gyötrelmes teljes halálba, ami maga a tulajdonképpeni pokol!
3. Hogy tehát az Isten, hogy a szellemet megmenthesse, kényszerül egy ilyen kis erőszak
alkalmazása. Ha ezt valóban meg is cselekszi, mond, megérdemli-e, hogy szidalmazzák és
bántalmazzák, vagy megtagadják?
4. Sajnos, sok olyan szellem van, mihelyt visszanyerték szabadságukat, hallani sem akarnak
többé Istenről azonban ennek ellenére sem szűnik őket is az igazi tökéletes úthoz irányítani, melyen
eljutnak az örök boldogsághoz.
5. Az ősidőkben az emberek sokkal magasabb kort értek el, melynek végén fájdalommentesen
távoztak el a földi életből. Ez pedig annak volt a következménye, hogy nem távolodtak el teljesen
szellemükben Istentől, mint a mai idők emberei, mivel e föld túlságosan kevés örömet nyújtott nektek
ezért ők inkább önmagukba visszavonulva Istennel érzelmi kapcsolatban éltek, ez a kapcsolat nem volt
könnyen meglazítható és eltéphető, mint ma. Idővel az emberek több gyönyörűséget találtak a földi
életben, ezáltal mindinkább elszakadtak Istentől és Vele való együttéléstől. A földi élet tartama is kezdett
rövidebb lenni. Mikor pedig az emberek tisztán anyagiasságból elkezdtek Teremtőjükről elfeledkezni,
ezzel az isteni renddel ellentétes szélsőségekbe jutottak. Ekkor vált szükségessé az, hogy Isten Maga
közeledjen az emberekhez és kinyilatkoztassa Magát nekik, hogy az örök pusztulás felé haladó
emberiséget megmentse. Sokan meg is engedték magukat menteni, sokan azonban nem, ezt szabad
akaratukból tették. Istennek talán a mindenható erejével kellett volna megragadnia azokat, akik
szeretetének szavát nem akarták meghallani? Ez az örök pusztulást jelentette volna az ilyen felfogású
szellemeknek.
6. Vajon, akkor mi egyebet is tehetett volna az Örök Szeretet, mint hogy így szólott az Ő szeretet
– bölcsessége által: “Távozzatok Tőlem, ti átkozottak, kik teljesen elszakadtatok az Én szeretetemtől és
menjetek abba az iskolába, amely számotokra és hozzátok hasonlóak számára rendeltetett el, hogy
valamikor mégis megmeneküljetek. A világ ítélet tüze ez és ennek a tűznek kell titeket a világtól
elszakítani, mert másképpen végleg elpusztultok.”
7. Ha azután Isten, hogy az ilyen bajt elkerüljék az emberek, csapásokat zúdít rájuk, nem létezik-
e ekkor Isten, ha létezik, szívtelen és szeretetlen-e, ha azt cselekszi ami múlhatatlanul szükséges ahhoz,
hogy megmentse őket.
8. De hogyan is juthatott az eszedbe az, hogy Isten ama teremtményeit, akiket Önmagából
alkotott, elátkozza és örökkévalóan nyomorulttá teszi? Vajon, miért is tenné ezt? ha azt akarja, hogy
teremtményei teljes szabadságban éljenek, nem az lenne-e a legfőbb gondja, hogy ezek a teremtmények
ne jussanak soha vissza az Ő mindenhatóságának a karjaiba, mert ezzel vége szakadna a
szabadságuknak. Ugyanazt jelentené az, ha te a te zsenge gyermekedet úgy szorítanád magadhoz, hogy
az a szorítás az életébe kerülne, de midőn agyon nyomtad az egyiket, nem-e figyelmeztetnéd a többit,
hogy óvakodjanak mértéktelen erős szorításodtól, megkísérelnéd-e ezeken is kipróbálni karod erejét?
Téged a tapasztalatod megóvna ettől, Istennek azonban nincs szüksége tapasztalatokra, mert Ő a
legteljesebb bölcsesség, Ő az egyedüli jó Pásztora a nyájának és megtudja őket óvni mindenhatóságának
hatalma elől, melyet csupán az ítélet alatt álló dolgok és világok alakításánál vesz igénybe, de sohasem
az önmagából teremtett szabad szellemek befolyásánál. Ezeknek csakis az Ő szeretetéből és
bölcsességéből kell kiszabadulniok, máskülönben sohasem válhatnak önálló lényekké, s így igazi életük
sem lehet!
9. Isten mindenhatóságának, csakis ítélet lehet a következménye!

29. Fejezet.
Tanítások értelme. Ki mond átkot. Isten megközelíthetetlensége. Isten szelleme elleni bűn.

1. Ha te mint bírálgató, gondolkodó, csak egyetlen egyszer is, csupán nyelvtani értelemben
boncolgattad volna az Evangéliumnak előtted borzalmasnak tetsző mondatát, akkor már a szavak
sorrendjéből meg kellett volna állapítanod, fel kellett volna ismerned, hogy az Isten, az úgynevezett
megátalkodott, halálos bűnökkel rendelkezők felett sem mondott ki soha kárhoztató ítéletet, s ezt soha
nem is akarta, másként a tanítói szavak nem így hangzanának: „Távozzatok Tőlem, ti átkozottak!” Ez
azt jelenti, hogy ezek már elkárhoztak, máskülönben a parancs így hangzana: Mivel ti mindenkor a
legsúlyosabban vétkeztetek Ellenem, és mivel javíthatatlanok vagytok, mint Isten, örökre elátkozlak
benneteket a pokol örökös, gyötrelmes tüzébe!
2. Mivel azonban, azok akikhez Isten ezt a felhívást intézte, már el vannak átkozva, ebből
következik az, hogy Isten itt nem mint bíró, hanem mindenben rendelkező Pásztor gyanánt lép fel, a
saját akaratukból Tőle eltávozott szellemeknek egy másik utat kénytelen mutatni, máskülönben ezek az
isteni szeretet kapcsolatából kiválva, okvetlen a mindenhatóság karjaiba jutnának, ahol azután valóban
végük lenne. Másodszor, mivel ezek a szellemek már el voltak átkozva, az a kérdés, hogy vajon, ki
átkozta el őket?
3. Az Isten nem átkozhatta őket, mert akkor Istenben nem volna szeretet sem bölcsesség, mivel
mint szellem, mint bármi egyéb, Istentől származik. Ha tehát a saját művei, teremtményei ellen lépne
fel, akkor tulajdonképpen Önmaga ellen munkálkodna, azon volna, hogy Önmagát megrontsa, ahelyett,
hogy örökvalóságokon át csorbíthatatlanul megmaradjon műveinek, gyermekeinek folytonosan növekvő
kiteljesedése révén. Miután pedig teljesen lehetetlen hogy az Isten az Ő szeretetén és bölcsességén kívül
más módon is működhessen, mint bíró, nyilvánvaló, hogy az ilyen szellemeket valaki más kárhoztatta
el. De vajon ki? Ezt könnyen meglehet válaszolni, csupán annyi felismerés szükséges, hogy egy szabad
szellem, mely Isten szeretetéből és bölcsességéből származik, s amely, hogy valóban teljesen szabad
lénnyé válhasson, egy ideig a mindenhatóság által ítélet alá helyezett testben kénytelen élni, csakis
önmaga kárhoztatja el önmagát és csakis önakaratából távolodhat el Istentől!
Az Isten azonban mégsem foszthatja meg az ilyen lényeket szabadságuktól, de ezt nem is akarja, ezért
nem tehet egyebet, mint az ilyen lényeket szeretetével arra az útra irányítja, amelyen még megmenthetők
és amelyek révén még visszajuthatnak az Isten szeretetével és bölcsességével való kapcsolatba. E nélkül
ugyanis szellemi élet nem létezhet, mert ezen a kapcsolaton kívül már Isten mindenhatósága érvényesül
s ebben csakis Isten létezhet az Ő erejénél és bölcsességénél fogva, mint minden életek ősélete. A Tőle
elszakadt életeknek azonban el kell pusztulniok, mert a mindenhatóság végtelen nagy erejével szemben
a legcsekélyebb ellenállást sem lennének képesek kifejteni.
4. Azért is van megírva! Isten örökké megközelíthetetlen fényben lakozik! Ez pedig azt jelenti,
hogy az isteni mindenhatóság, ami tulajdonképpen az isteni hatalmi szellem és az egész végtelenséget
betölti, minden teremtett lény számára – ha fenn akar maradni – örökké megközelíthetetlen marad mivel
Isten mindenhatóságával való minden összeütközés, csakis az illető lény pusztulását vonhatja maga után!
5. Ezért is jelent romlást az Isten hatalmi szelleme ellen elkövetett bűn, mert az a lény, aki Isten
szeretetéből teljesen kiválva, ezzel a végtelen hatalommal akarna mérkőzni, szükségszerűen
megsemmisülne e mindenható hatalom behatása következtében, aligha lenne képes ettől még egyszer
megszabadulni. Ugyanaz az eset, mintha a Himalája egy kis férget temetne maga alá, mert ki is lenne
képes arra, hogy azt a töménytelen omladékot eltávolítva próbálja a férget kiszabadítani.
 30. Fejezet.
A tékozló gazdagság, szegény Lázár. A gazdag és szegény közöttiszakadék. Kell-e pokolnak
lenni. Szellemeknek kell-e fájdalmat érezni. Az Istentől való eltávolodás.

1. Róbert erre így beszél önmagában: Igen, igen, ez mind nagyon helyes, ha az Isten így szól
azokhoz, akik teljesen szabadságuk folytán eltávolodtak Tőle, így már nem is lehet abban az ítélet
kijelentésben oly nagy fokú borzalom, mint az az első pillanatra látszik. De vajon, mi az igazság a gazdag
és a szegény Lázár közötti esetből, mikor a gazdag minden kímélet és bűnbocsánat nélkül kínlódik a
pokolban, hiába könyörög, nem talál meghallgatásra. Ez bizony áthidalhatatlan szakadékot jelenti Isten
kegyelmével és szeretetével szemben. Vajon, mit szól ehhez az isteni kegyelem, irgalom és szeretet?
2. Kedves barátom – mondom Én – tudtam, hogy ezzel a kérdéssel fogsz előállni, ezzel szemben
azt kérdezem tőled, meg tudod-e mondani azt, hogy azt a gazdagot ki juttatta a pokolba? Az Isten
cselekedte volna azt, erről Én mit sem tudok? Vagy talán Isten kegyelméhez, szeretetéhez fordult-e
gyötrelmei közepette? Nem! Én tudom, hogy Ábrahám szelleméhez fordult segítségért Isten helyett!
Ábrahám szelleme bár mint tökéletes szellem, sohasem lehet Isten szelleme. Ha pedig a tékozló nagy
nyomorúságban van, vajon, tehet–e az Isten arról, hogy ő erőszakkal jutatta magát abba?
3. Nos mit szólsz ehhez, igazságtalanság-e az, ha valakivel az történik, amit ő maga akar, hogy
történjen? Mi a véleményed?
4. Róbert így felel: Igen ez ismét rendben van, akivel az történik meg, amit csak maga akar, azzal
nem esik semmiféle igazságtalanság. Ha azonban Isten telve van a legnagyobb fokú szeretettel, amit
magam is mindjobban belátok, akkor az a kérdés, hogy hogyan alkothatott az Isten egy olyan
gyötrelemmel teljes helyet, vagy állapotot, amelyekben a szellemeknek kimondhatatlan kínok között
kell vergődnie, mindaddig, míg valamiképpen a tökéletesség utjára nem léphet, miáltal lassanként az
állapota is javul? Kell-e egyáltalán pokolnak lenni és kell-e érezniök a szellemeknek fájdalmat? Nem
lehetne-e mindezeket kevésbé kegyetlen módon elrendezni?
5. Halljad kedves barátom, mondom Én /Jézus/. Te talán azt hiszed, hogy Maga az Isten rendezte
így be ezt a poklot? Akkor ugyancsak nagy tévedésben vagy. Lásd, azt ősidőktől fogva maguk a gonosz
szellemek cselekedték meg. Az Isten nem tett egyebet, mint azt, hogy megengedte nekik, nehogy a
legkevésbé is korlátozva legyenek szabadságukban, de azt, hogy Maga az Isten alkotta volna meg a
poklot, azt egyetlen lény sem hiszi el az összes mennyekben! Hiszen ahhoz, hogy az Isten poklot
rendezzen be a gonoszságnak, akkor a bűnnek is benne kellene lenni Isten lényiségében, ami pedig
lehetetlen, mert az is lehetetlen, hogy Isten a saját rendje ellen cselekedjen. A teljesen szabad
szellemeknek azonban ezt meg kellett engednie, miután ők az eredeti isteni renddel ellentétben álló
gonosz álláspontjukat saját maguk építik ki. Az egész végtelenségben sehol sem fogsz egy olyan helyet
találni, melyet Maga az Isten alakított volna át pokollá. A pokol tulajdonképpen nem is létezik, sehol
nem lehet megtalálni, csakis egyedül az ember lelkivilágában. Ha az ember Isten igéjének a teljes
semmibevevésével önmagában kifejleszti a poklot, nem törődik az isteni parancsok könnyű betartásával,
mit tehet akkor erről az Isten, hogy egy szellem ily módon eltávolodik Tőle, kigúnyolja, káromolja Őt.
Mivel pedig az Isten az igazi élet, csakis Ő a minden világosságok világossága, ezért egyedül csak Ő
képezheti minden lény igazi és teljes boldogságát. Könnyen megérthető, hogy az istentelenség állapota
sehogyan sem lehet kellemes, hiszen Isten nélkül sem igazi élet, sem világosság, tehát semmi igaz, jó
nem létezhet.
6. Az olyan ember tehát, aki az Istent önmagából távolítja el és nem akarja többé elfogadni,
szükségszerűen valódi poklot fejleszt ki önmagában. Márpedig az ugyancsak gonosz állapotot jelent,
mert az ilyen ember önmaga küszöböli ki önmagából az Istent. Ha azután egy ilyen istentelen szellem
rossz sorsra jut, és minél tovább marad meg az istentelenség állapotában, sorsa annál rosszabb lesz,
amiről Isten igazán nem tehet.
7. Hiszen ha Ő az ilyen lény, amely legcsökönyösebben és a leghatározottabban vonakodik Róla
tudomást szerezni, hatalma által Magához vonzaná, az ilyen lény pillanatokon belül megsemmisülne!
Ez pedig ellentétben állana az isteni rendel, mert ha az Isten megsemmisítené a legkisebb Tőle származó
lényt, az már az összes teremtett lények megsemmisülését jelentené!
8. Mivel pedig Isten örök és megváltozhatatlan rendje szerint, egyetlen lény, bármiként is
alakuljon annak az állapota, meg nem semmisülhet, ez által pedig az összes lények örökös léte biztosítva
van és egyben minden lény számára meg van adva annak a lehetősége, hogy mindenek feletti
boldogsághoz eljuthasson, de egyben adva van annak a lehetősége is, hogy addig maradjon boldogtalan,
szerencsétlen állapotban, amíg csak akar. Ha valakinek egy olyan szőlő hegye van, ahol nemes szőlő
terem, ő azonban nem fordít rá gondot nem ápolja gondozza megfelelően, kiírtja őket és helyettük
munkát nem igénylő tüskés bokrokkal ülteti be és ebben leli örömét, mond csak, ennek is az Isten lesz
az oka, ha nem tud szüretelni és elszegényedik?
9. Lásd, így van ez mindazokkal a szellemekkel, akik nem akarnak Isten rendjéhez igazodni, nem
akarják a bennük lévő isteni szőlőhegyet gondozni. Ha azután a pompás szőlő helyett gazt és tüskét
szüretelnek, szegénység nyomor lesz az útitársuk, mond, tehet-e erről az Isten. Lehet-e ezért vádolni
Istent. Lehet-e Ő ezek után okozója minden bajnak és nyomorúságnak? Nos mi a te véleményed?

31. Fejezet.
Róbert elismeri az elmondottakat. Hol van Isten.

1. Róbert így felel: Mélyen tisztelt barátom, nincsen már semmi gondolkodni valóm azon, amit
elmondottál, mert minden világos, érthető és megcáfolhatatlanul igaz!
2. Valóban úgy van, az Isten nem lehet más és nem cselekedhet másképpen, mint ahogyan azt Te
elmagyaráztad, mert ha csak egy hajszálnyira is eltérne, megszűnne Isten lenni, vagy ha meg is maradna
Istennek, mihamar elpusztulna minden, amit teremtett. Azt is belátom, hogy minden szellemnek
fogékonynak kell lennie a legtökéletesebb igazságérzettel szemben és a gonosz benyomásokkal szemben
is, máskülönben vagy félhalott lenne, vagy szellemileg kábult állapotban kellene lennie, ami azonban
semmiképpen nem egyeztethető össze a szabad akarattal. Lásd most már világosan felismerem, hogy
Isten létezése csak úgy képzelhető el, amint azt Te oly jogosan elmagyaráztad, ezen nem is gondolkozom
tovább. De most már azt szeretném tudni, hogy hol van, hol létezik az Isten? Hol van az Ő örökkévaló
otthona? A végtelenség régiójában van az Ő lakhelye? Hogy néz ki, milyen az alakja, van-e neki alakja,
nem egy külső formától mentes végtelenség Ő?
3. Lásd barátom! Ha már rájöttem arra, hogy Isten van léteznie kell, azt is szeretném tudni, hogy milyen
és hol található? Beismerem sokkal jobban szeretném, ha Isten valamilyen alakban létezne, sőt az volna
a legjobb, ha emberi alakkal rendelkezne. Mert egy alaktalan lényiségű, vagy emberi érzékeink számára
idegen alakú Istent, sem én, sem más nem tudna minden erejéből szeretni. Az én fogalmam szerint persze
a legtökéletesebbnek kell lennie. A menybolton világító, golyó alakú égitest nagyon kedves látvány a
fényük révén, de egy ilyen világító golyót aligha tudna az ember szeretni.
4. Szeretetre méltó barátom, mivel Te sokkal jobban tisztában vagy Isten lényével, mint én, ne titkolj el
előttem semmit sem. Leplezd le előttem a jóságos Istent. Nem lesz most már szükséges az, hogy
bizonyítékok segítségével magyarázgass nekem, mert teljesen megvagyok győződve mélységes
bölcsességed felől és nyíltan megvallom, hogy ezentúl szóról – szóra mindent elhiszek, amit elmondasz.
Kérlek, ne hagyj engem bizonytalanságban, hiszen már sok mindenben felvilágosítottál.

32. Fejezet.
A szőlőről szóló hasonlat. Krisztusban az istenség teljessége. Róbert Kitérő válasza. Világi
bölcsek szellemi valósága.

1.Halljad, kedves barátom és testvérem, mondom Én. Mielőtt a szőlő nem érik meg a tőkén, nem
szabad leszedni, mert az éretlen szőlő csak savanyú bort adhat.
2. Lásd, te is még ilyen éretlen szőlő vagy, még nem eléggé érett arra a leleplezésre, amit kértél,
mihelyt azonban éretté válsz, saját szellemed mondja neked mindazt, amit most Tőlem szeretnél
megtudni. Előzőleg azonban van még fontos ügy, amit meg kell beszélnünk egymással, ha ez
eredményes lesz, sokkal hamarabb válsz éretté mint gondolnád. De ha nem úgy végződik, ahogyan az
Isten rendjének megfelel, akkor még némi időre lesz szükséged ahhoz, hogy eljuss a kiteljesedésig.
Annyit azonban előre is tudnod kell, hogy miként a szőlő a nap melege által válik éretté, az ember
szelleme is csak az Isten iránti szeretet által érhet el az érettségig. Ha te nem vagy képes Istent anélkül
szeretni, hogy ne kérdeznéd, hol van Ő, és milyen Ő, akkor szeressél Engem minden erődből, hiszen az
Én létezésemről nincsenek kétségeid, ha ezt megtudod tenni, máris közelebb jutottál az érettséghez.
Tudd meg, hogy a felebarát iránti szeretet, már az Isten iránti szeretettel egyenlő, abban pedig nem
kételkedhetsz, hogy Én vagyok a te legközelebbi felebarátod! Ha ezt megteszed, nagyon közel juthatsz
Istenhez.
3. De most beszéljünk Pál levelezéséről, melyek nem ismeretlenek előtted. Mond meg, mit értett
Pál az alatt, midőn így szólt: Krisztusban valósággal az Isten lakozik! Vajon, azt értette-e, hogy
Krisztusban, azaz Bennem, az egész istenség megtalálható, vagy talán csak az Én tanításaim szellemének
kiválóságát akarta evvel kiemelni, jellemezni? Talán éppen az akkori felfogásnak megfelelően, mert
akkoriban az emberek, a te saját kijelentésed szerint is, nagyon könnyen istenítettek minden
rendkívülinek látszó dolgot? Szeretném tudni, mit a te véleményed erről?
4. Szeretet barátom, feleli Róbert, Ez nagyon kényes kérdés. Hogyan is lehetne megállapítani
azt, hogy a derék Pál azt miképpen is értette. Merész dolog lenne azt állítani, hogy a pogányok eme
tiszteletreméltó tanítója ezt vagy amazt értette kijelentései alatt. Én ilyen esetben azt szoktam mondani,
hogy a varga maradjon a kaptafánál, és másokra bízom az ítélkezést. Pál szavainak értelmében kellene
cselekednem, aki azt mondta: „Vizsgáljatok meg mindent és csak azt tartsátok meg, amit jónak találtok!„
Jónak pedig csak azt ismerhetem el, amit a legbensőbb meggyőződésem szerint is annak találok s minden
egyebet elvetendőnek tartok. Ha Pál az első értelemben mondotta szavait, akkor lehetetlen, hogy a másik
értelemben gondolta volna azokat, ez logikailag így helyes. Ha pedig a másik értelemben mondotta, amit
én persze nem tudhatok, akkor semmi esetre sem érthette azokat az első értelmezésben, ami ugyancsak
logikus.
5. E válaszomból láthatod, hogy a Te nagyon is szívemen fekvő kérdésedre nem vagyok képes
megadni a választ és Tőled várom, azt, amit tőlem akartál hallani. Kérlek tehát, szólaltasd meg ebben is
a Te bölcsességedet!
6. Azt vártam tőled barátom, amit feleltél – mondom Én. Mert feleleted olyan volt, amilyent egy
magadfajta, természetszerűleg okos ember adhat. Természetfeletti okosságnak nyoma sincs a
válaszodban.
7. Pál a tiszta szellemi bölcsesség alapján mondotta ezeket a szavakat, úgy, hogy itt nem lehetett
kétely az iránt, hogy így, vagy úgy értendőek-e. Te azonban, aki világi bölcselők tanítványa voltál,
persze, hogy nem értetted meg azt, amit a tanítóid nem tudtak. Ha te Rongen, Voltaire, Hegel és Strausz
helyett inkább Svedenborg és mások írásait tanulmányoztad volna a német biblián kívül, akkor most
határozottan tudnád, miként is értette Pál azt, amit mondott, de mint Hegel követője messze vagy még
ettől és még sok időbe telik, míg a benső bölcsességhez eljuthatsz.
8. De hallgass meg figyelmesen s ha elfogadod azt, amit mondok, akkor nagyon közel juthatsz
célodhoz!
9. Tehát lásd: Pál Krisztust, azaz Engem tartott a legmagasabb Istenek. Jóllehet előzőleg a
legádázabb ellensége voltam. Nos szólj, mit tartasz Pálnak e hibája felöl?
10. Róbert így felelt: Szeretett Barátom e kérdésre ismét alig tudnék felelni, mert ehhez
természetfeletti okosság szükséges, ami bennem nincs meg. Másodszor, közelebbi bizonyítékok nélkül
nem bírálható el és nem fogadható el, hogy az egyébként is bölcs Pál maga is hitt volna abban, amit a
többi emberekkel el akart hitetni. Hiszen minden tisztességes ókori bölcs – Pállal együtt – tisztában volt
azzal, milyen ingatag alapja van a metafizikai és teofizikai elméleteknek és meg voltak győződve, hogy
az emberiség rövid időn belül nagyon boldogtalanná válna, mihelyt magasabb helyről jövő felvilágosítás
által, tisztába jönne azzal, hogy milyen hitvány és mulandó az ő lényisége. Ezért azután a delhi jóshely
módjára próféciákkal és erőteljes hatású beszédekkel igyekeztek az embereket valamilyen misztikus
vallásra vezetni, mely a jövendő boldogságát helyezi kilátásba. Hogy azonban ők maguk is meg-e voltak
győződve annak igaz voltáról, amit a népnek hirdettek, nyílt kérdés marad, míg a benső bölcsesség útján,
vagy e tant hirdető szellemekkel való találkozás utján erről tudomást nem szerezhetek.
11. A magam részéről azonban, kedves barátom, Pétertől, Páltól eltekintve, semmi akadályát
nem látom, hogy Téged mindaddig Istennek tartsalak, amíg csak egy másik Istenre nem bukkanok. Ha
pedig örökkévalóságokon át sem találnék más Istent, úgy örökre Te maradsz az én egyedüli Uram és
Istenem! Ha kettőnk közül ez egyikünk szóba jöhet, úgy csak Te lehetsz az, mivel nálam, minden Hegel-
i bölcsességem mellett az istenségeknek nyoma sem található. Alapos bizonyítékot arra nézve, hogy
miért hiszem ezt így, ne kérjél tőlem, mert adós maradnék a válasszal. Amit az ember hisz, azt bizonyíték
nélkül is hiszi, mivel a hit úgysem egyéb, mint bizonyos restség, vagy az értelem bizonyos
engedelmessége. Meggyőződést most én sem tudok szerezni a Te isteni mivoltodra vonatkozóan, ezért
egyelőre csak hinni akarok abban, hogy Te Isten vagy. Ha mód nyílik arra, hogy e hitem bizonyítékok
segítségével fokozódjon, akkor ez a meggyőződésem igazsággá fog válni, de hogy ez könnyen megy-e
végbe, vagy sem, az már más kérdés. Különösen ebben a pontban én még nagyon is Tamás vagyok és
határozott bizonyítékokat követelek, mielőtt valamit teljes igazság gyanánt elfogadnék.
12. Te a Bibliát és Swendenborgot ajánlottad nekem, de mi hasznomra lenne nekem itt az efféle
segítség, mikor még ha hozzá is juthatnék, bizonyára annyi minden az igazság ellen szólna, mint
mellette. Maradjunk meg tehát csak a hit mellett s ha módodban áll tégy engem kissé ostobábbá, mint
amilyen már a természetemnél fogva vagyok, hogy a puszta hitem annál jobban megerősödhessen, mert
azt már előre látom, hogy akkor sokkal boldogabb lennék, mint jelenlegi állapotomban. A tökkelütött
fickó ugyanis sokkal előnyösebb állapotban van a boldog élet tekintetében, mint a felvilágosodott
szellemű. Míg az utóbbi úgyszólván arca verejtékében fürödve, folytonosan keres, kutat, hogy közel
jusson a szentséges igazsághoz, ezzel önmagát is és ezreket is boldoggá tehet. A vak hitben élő ember
elimádkozza az ő Miatyánk-ját és utána édesen elalszik. Ha elérkezik az utolsó órája az sem aggasztja,
elég számára ha egy jól megfizetett pap misét mond érte, hogy bűneinek következményeitől és a pokol
tüzétől megszabaduljon. Vak hitében mindezt kézpénznek veszi, nyugodtan hal meg abban a tudatban,
hogy ő egyenesen a mennyországba kerül. Ezért nem is akarok más úton járni, a vak hit karjaiba vetem
magam, talán így könnyebben eljutok az ember igazi boldogságához? Hiszek tehát a Te istenedben, s
mond meg nekem, hogy helyesen cselekszem e így? Ó, beszélj, szeretett barátom!

33. Fejezet
A jó élet veszélyei. A testi kultusz következményei. Hit és tudás.

1. Kedves barátom – mondom Én – azt, amit te hitnek nevezel, azt végtelen nagy távolság
választja el az igazi hittől. A te állítólagos hited, valóban csak az értelem restsége. Az igazi hit azonban
a testi lelki, szellemi erőket teljesen igénybe veszi. A te hited olyan, mint a békáé, melynek minden
pocsolya megfelel, csak elmerülhessen benne, Ilyen a vakon hívő is, elfogad minden tisztázatlanságot, s
végül meg sem tudja különböztetni, hogy abban a tanban, amit követ, mi a mennyei és mi a sátáni. Azt
hiszed, hogy a földön boldognak nevezett élet a szellemvilágban is az? Semmiképp, mert az ember földi
életében, minél jobban teljesítette testnék vágyait, annál jobban rabbjává lett annak. Ha azután mégis
meg kell válnia testi börtönétől, milyen nehéz és milyen fájdalmas lesz az elválás. Olyan ez, mint egy
nehéz földi szülés, mikor az anya testét mentik már, mert a magzat nem tudott a világra jönni és az
orvosok darabokba szedték ki az anya testéből. Ugyanúgy kell a lelket és a szellemet a velük teljesen
összenőtt testi börtönükből kiszabadítani, hogy végre el tudjanak válni egymástól.
2. Lásd, Ázsiában, mikor Mohamed az ő tanítását és országát megalapította, kegyetlen babona
uralkodott a mohamedánok között, mely főleg a keresztények elleni gyűlöleten alapulva abban állott,
hogy a mohamedán nőknek ifjú, meghizlalt keresztények szárított és porrátört vérét kellett enniök, hogy
szép leánygyermekük szülessen. E célból keresztény ifjakat raboltak el, néhány évig igen jól bántak
velük, jól felhizlalták őket finomabbnál, finomabb falatokkal. Amikor meghíztak a hóhérok
levetkőztették őket, megfürdették, összekötözve egy kádba rakták, ahol össze-vissza szurkálták őket, a
meleg vízben minden vérük kifolyt, amit felhasználtak az előbb említett módon. Kérdezem, valóban
boldognak lehetett nevezni azt az életet szerencsétlen és nyomorult elmúlásával együtt. De ha az ilyen
ifjú nem engedte volna magát felhizlalni, mint egy disznót, egy idő múlva szélnek eresztették volna őket,
míg meghízva az ideiglenes jólét keserű következményeit el kellett szenvedniök.
3. Hidd el Nekem, mindazok, akik gondtalanul, önzően felhizlalják testüket, majd ugyan csak
bámulnak, milyen gyötrelmes lesz számukra a hálál, pedig az még csak a kezdet, mert ha az ifjú –
állítólag oly boldogan élő lény – ideérkezik, érzékenysége a végtelenségig fel van fokozva, de a
mezítelen lélek számára csak most kezdődik igazán a fájdalom, a szenvedés.
Ha komolyan vágyakozol e féle boldogság után tégy úgy, ahogyan jónak látod, de jótállok érte, hogy
hamarosan másként fogsz erről gondolni.
4. Miután Én azt mondottam: „Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok!„ és mivel Pál
azt mondotta: „Mindent vizsgáljatok meg, a jót tartsátok meg„ Vajon, a vakhit értendő ezalatt, nem pedig
az igazi, a minden tudás felett álló élő hit? Ítéld meg te magad, valóban hitnek nevezhető az, amit te
annak tartasz? Azután majd megmagyarázom neked, mit jelent hinni. Nos, beszélj, rajtad a sor.
 34. Fejezet.
Világi szempontból létező hit.

1. Róbert így szól: Barátom, Te valóban egészen megzavarsz engem, egész ostobává teszel. Ha
nem az a hit, amit én annak tartok, akkor ha a fejemet szakítják le sem tudom megmondani, mit is tartsak
hitnek! Hiszen a puszta tudás nem lehet hit, a látás, hallás, érintés még kevésbé másképpen pedig nem
vehet tudomást az ember az őt körülvevő dolgokról. Azt tartom, hinni annyit jelent, mint igaznak fogadni
el azt, ami önmagában igaz is lehet és amennyiben nincs ellentétben a józan ész törvényeivel, ha
matematikai alapon is bizonyítható, de ilyen esetben már meg is szűnt hitnek lenni, mint minden más,
amit csak reméltek és valósággá lett.
Én tehát, hit alatt nem tudok egyebet elképzelni, mint a történelmi adatok és tantételek készséges
elfogadását, mindaddig, amíg azok az emberi értelem számára bizonyítva nem lettek. De ha nem ez a
hit, akkor igazán szeretném tudni, hogy mit is kell hitnek nevezni?
2. Tanítványaiddal beszéltél a hit csodatevő erejéről, a hegyek elmozdításáról, de ők valószínűleg
épp oly keveset értetek ebből, mint Én! Kétségtelen, hogy Te most arra a meseszerű hitre gondolsz, amit
a vallás tanít. Ezen az alapon az én hitem minden lehet, csak hit nem, mert az én hitem ereje, nem hogy
egy hegyet, de még egy porszemet sem lenne képes elmozdítani a helyéről.
3. Hisz ha én földi értelemben ilyen hitre tudtam volna szert tenni, akkor szegény Windischgraetz
Alfréd keservesen megjárta volna. De hol is vagyok én az ilyen hittől?
4. Óh édes Jézusom! Bizonyára igen szép és magasztos gondolat, hogy a hit által hegyek
mozdíthatók meg, de ez sajnos nem más, mint szép és magasztos gondolat.
5. Pálnak az a tanítása, hogy mindent vizsgáljuk meg és a jót tartsuk meg, mindenkor
vezéreszmémmé választottam, minden igyekezetemnek az volt a célja, hogy Istenhez hasonlóvá váljak,
természetesen sosem abban a tökéletességben mint Ő. De mit értem el mindezzel? Jelenlegi helyzetem
megadja erre a választ.
6. És bizony, Jézusom, Reád sem igen sütött eddig a nap, ezért úgy vélem, hogy a Te csodatevő
hited még sem Neked, sem másnak nem hozott boldogságot.
7. Ha én most készségesen elfogadom, hogy Te az élő Isten Fia vagy, vagy Magad vagy a
Legfőbb lény, feltéve, hogy ezt követeled tőlem, akkor azt hiszem, hogy Te vagy Isten Fia, vagy
legtökéletesebb vagy. Bizonyítékot erre nézve nem tudok szerezni, azért csupán hiszem ezt, mert
megtisztult értelmem semmiféle logikai lehetetlenséget nem talál ebben a Te alapos magyarázataid után
mert látom, hogy Isten az Ő mindenhatósága révén akkor is megmaradhat valóságos Istennek, ha
teremtményeivel szemben Ő maga is teremtett lény alakját veszi magára.
Ha azonban idővel kézzelfogható bizonyítékot szerzek arra nézve, hogy Te valóban az vagy, Akinek
most hiszlek, úgy a hit megszűnik és tapasztalatai tudás lép a helyébe.
8. Persze azt mondanád: Nézd, minden igazhívő térdet hajt nevem említésekor és imád Engem!
Ha tehát azt hiszed, hogy Én vagyok az Isten, miért nem cselekedsz te is úgy, mint az igazhívők? Ennek
minden esetre van némi alapja, én azonban valamilyen értelembeli gyengeségnek tartom az ilyen
Istentisztelet féle megnyilvánulást, mert ami az értelemnél hiányzik, azt a fanatikus hit pótolja, az aki
meggyökeresedik a hitben mielőtt meggyőződne annak valódiságáról amit vakon hisz, az legalábbis az
én szememben, bolond!
9. Ha Te valóban Magad vagy az Isten, úgy neked is oly módon kellene azt felfognod, másként
azonban olyan Isten lennél, akit nem annyira imádni, mint inkább kinevetni lehetne. De tudom azt is,
hogy efféle gyengeség távol áll Tőled és ezért nem borultam eddig térdre Előtted, mert az ilyen emberi
gyengeségből eredő ténykedés valószínűleg csak bosszantana Téged, de különben sem tudom
feltételezni azt, hogy legbölcsebb Istenség vágyakozna az ilyen imádatra. Az igazi istenimádat, mely
egyedül lehet tetsző Isten előtt, a törvényeink lelkiismeretes követésében látom, hiszen az örök és
megváltozhatatlan isteni rend – ami nélkül egy teremtmény sem létezhetne – szintén ugyan ezt követeli
meg.
10. Gyakran csodálattal töltött el és dicsőítettem is tanításaidnak azt a részét, mely az ajakimák
haszontalan voltát említi. Ezzel szemben szamárságnak kellene tartanom Pál ama felszólítását, hogy: „
Szüntelenül imádkozzatok!” feltéve, hogy az oly bölcs és felvilágosodott ember, mint Pál, e kijelentése
alatt az ajakimát értette, de ezt különben sem lehet ilyen bölcs emberről feltételezni. Ezért tehát hiszem,
hogy Te vagy az Isten, vagy legalább is Isten Fia, szilárdan eltökéltem magamban, hogy mindent
megteszek, amit Te bölcsességed révén tőlem követelsz. Ha azonban térdre borulást, rózsafüzér és egyéb
imákat követelnél tőlem, előre kijelentem, hogy ilyesmire nem vagyok hajlandó, mivel ebben a Te,
számomra mindenek felett drága nevednek nem a tisztelet, hanem ellenkezőleg, megsértését látnám.
11. Most arra kérlek, mit szólsz e megállapításomhoz?

35. Fejezet.
Az igaz hit. A világ bölcsessége és annak tévelygése.

1. Kedves barátom – mondom Én – mindaddig, amig az ember csupán értelme révén állapít meg
bizonyos dolgokat, addig a hitről és az imáról nem lehet más véleménye, mint amilyent te most igen
kereken kimondtál. Az emberi agyból eredő értelem nem is érzékelhet semmit sem másképpen, mint
csak anyagias módon, testi fizikai érzékszervei által. Az életerős szellemi hit éppen oly kevéssé tud
gyökeret verni egy érzéki lélekben, mint például egy búzaszem a gránit tömbön. Mit is használna neked
tudásod és értelmed olyan engedelmessége, amit te hitnek nevezel, ha szellemednek ebben semmi része
sincs
2. Lásd, minden embernek kettős megismerési képessége van: a külső ami nem más, mint a fej,
a tulajdonképpeni külső lelki értelem. Ezzel a megismerési képességgel sohasem érthető meg Isten
lényisége, mert ez a képesség azért adatott az embernek, hogy szellemét elválassza Istentől, hogy egy
időre szinte szem elől tévessze. Ha azután ezzel a negatív eszközzel akarja valaki Istent megtalálni,
akkor annál jobban eltávolodik céljától, minél csökönyösebben ragaszkodik ehhez az úthoz.
3. De van a léleknek egy másik megismerési képessége is, de nem a fejében, hanem a szívében.
Ezt a képességet a lélek bensőségének lehetne nevezni és a saját akaratából, a benne lévő szeretetből és
a két tulajdonság megfelelő képzelő erejéből áll. Ha ez egyszer már magába fogadta Isten létezését,
fogalmát, ezt a fogalmat a szeretet azonnal megragadja, az akarat meg megrögzíti. E megrögzítés a hit!
Ez az élő hit ébreszti fel a szellemet, ez pedig áthatja a lelket Istentől eredő hatalmas világossággal és
mindent világossá változtat át benne. Ez a világosság a tulajdonképpeni hit, mely által minden lélek
üdvözülhet.
4. Észlelted-e magadban valaha is ezt a hitet? Erre így szólsz magadban: Nem, az ilyen hit
teljesen ismeretlen előttem, mert lehetetlenségnek tartom azt, hogy szívemben gondolkozzam!
5. Nos, igen, ez így van, mert számodra ez még lehetetlennek tűnik fel, mert ahhoz, hogy
szívedből gondolkozzál, külön gyakorlat szükséges, mert ez a gondolkozás abból áll, hogy az Isten iránti
szeretetet folytonosan ébresztgetjük magunkban. Ez az ébresztgetés erősíti és tágítja a szívet, ezzel pedig
meglazulnak a szellem kötelékei, úgy, hogy mindjobban kibontakozhat a szellem világossága, mert
minden szellem Istenből eredő világosság. Ha azután a szellem megvilágítja a szív tulajdonképpeni
életkamrácskáját, akkor mindig világosabban tükröződik vissza a szív életkamrájának számtalan kis
falrészein, tiszta szellemi alakjukban az ősi, eredeti jellegzetességgel, melynek mindig érthetőbbé válnak
a lélek számára. A léleknek a szívbe való betekintése és megismerése eredményezi azután az új
gondolkodásmódot. A lélek ezen az úton új fogalmakat ismer meg és tiszta elképzeléseket ismer meg.
Látóköre mindinkább kiszélesedik és kételyei olyan mértékben szűnnek, amilyen mértékben változik a
látóköre és az egy anyagi értelme elnémul. Ezek után megszűnik a bizonyítékok utáni kutatás, keresés,
kérdezősködés, mert a szellem fényessége úgy megvilágítja a bensőben visszatükröződő formákat, hogy
azok semmiféle árnyékot nem vetnek többé és ezzel örökre száműzik a legcsekélyebb kételyt is.
6. Az ilyen hit, melynek székhelye nem az agyban, hanem a szívben van, nevezhető élő, igaz
hitnek. Igazi azért, mert a szellem csalhatatlan világosságából ered, mert az emberben tulajdonképpen
csak a szellem az élő fény. Az ilyennek van azután rendkívüli ereje, amelyből az Evangéliumban két
helyen is szó van. Ezen egyedül üdvözítő hit elnyerése végett azonban az előbb említett gyakorlatot kell
folytatni és abban minél előbb teljes készségre kell szert tenni.
7. Ha az ember nagyon is sok gondot fordít agyi értelmének fejlesztésére – különösen a jelenlegi
helytelen világi szokás szerint – és ezt csakis földi célokra és földi javak megszerzésére használja fel,
akkor szívében hogyan tudjon gondolkodni, különösen akkor, ha a feje Hégel, Strausz, stb.
tudományokkal van telve? Ezenkívül törekedni kell az evangéliumi tisztesség elérésére is. Nem szabad
az élvezetekben tobzódni, nem szabad paráználkodni, mert ez vagy teljesen megöli a szellemet, vagy
minden időben megszabályozza a szellem világosságának szabad fejlődését. Azért van azután, hogy az
ilyen bujálkodók – különösen előrehaladott korban-egészen elbuknak és pislákoló életerejük csak akkor
ébredezik kissé, ha dőzsölhetnek,vagy ha egy fiatal nőt megtapogathatnak. Nos a te esetedben is így volt
az utolsó időkben, mikor a női nemet csak úgy tekintetted, mintha az kimondottan csak az élvezet céljára
teremtődött volna. Te ilyen élvezetek között találtad – Ronga elvei szerint – a földi boldogság
tulajdonképpeni célját és ezért éltél- haltál. Most pedig, mikor a tiszta szellemi életre kellene áttérned,
úgyszólván semmi alapod nincs, amiből kiindulhatnál. Lásd, körülötted minden olyan üres, amilyen üres
a szíved és minden olyan élettelen, amilyen élettelen szíved benső kamrácskái.
8. Mond csak, honnan vegyük most azt az anyagot, amivel benned kialakíthatnánk egy új embert?
Nos, szólj, adj tanácsot!

36. Fejezet.
Róbert sértve érzi magát, kéri a gyónás elengedését és egy kissé Jobb életet kér.

1. Legkedvesebb, legdrágább barátom – feleli Róbert – úgy veszem észre, hogy reám célozgatva
sértegetni akarsz. Olyan tulajdonság ez, mely úgy a nagy, mint a jelentéktelen tanítóknak jellemző
tulajdonsága. Bizonyos alkalmakkor ezek rendszerint gorombáskodni szoktak és tanítványaikat ama
türelmes állatokhoz hasonlítják, melyek sok tekintetben a világi bölcselőkhöz hasonlítanak. Ezek az
állatok nem vérszomjasak, nekik csak széna-szalma kell. E sovány táplálék azután semmit sem jutat az
agynak és ezért ezek az állatok nagyon szegények az olyan anyagban, amiből Szokratész fejében
rendkívül nagy mennyiség volt.
2. Miután Te már eléggé érthető módon a tudomásomra hoztad azt, hogy bennem és körülöttem
minden éppen olyan üres, mint annak a bizonyos négylábúnak a fejében – a jövőre nézve – ha már olyan
szamár vagyok, mond azt meg nekem nyíltan, minden leplezettség nélkül.
3. Belátom, hogy az Általad túlzott alapossággal megmagyarázott benső hit, sohasem volt meg
bennem, de mit tehetek arról, ha eddig senki sem magyarázta meg nekem, mi is az igazi hit.
4. Ha más valaki lépett volna be az életembe, s olyan tanításokat adott volna nekem, mint azt most Te
teszed, bizonyára nem lennék Hegel követője, hanem úgy állanék Előtted, mint egy Pál. Mivel azonban
– tudomásom szerint eddig egy ember fejében sem termett meg az a gondolat, hogy az ember szívében,
sőt, talán még a térdében, sarkában is gondolkodhat, ahogyan azt a természet berendezte. Ha Te, ezzel
szemben, most olyan dolgokat követelsz tőlem, amelyet eddig nem állt módomban a földi világban
megszerezni, akkor minden bölcsességed mellett is, ezerszer ostobább vagy, mint én, a jövőben semmit,
vagy alig használhatsz nekem valamit. Az sem szép Tőled, hogy a földi életem során előfordult
dőzsöléseimet és szerelmi ügyeimet bírálgatod, előráncigálod azzal, hogy szerinted azért állok most itt
ilyen üresen. Ha az olyan élvezetek, melyek úgy helyeztettek az emberbe, mint csíra a magba, Előtted
bűnnek számit, akkor miért adattak már eleve az emberi természetbe.
5. Az oroszlánról azt szokták mondani, hogy nem abból él, hogy legyeket fogdos, hatalmas ereje
azt diktálja neki, hogy nem való ilyesmivel foglalkoznia.
6. Márpedig, Te nemcsak a legnagyobb bölcs vagy, akit a föld valaha is a hátán hordozhatott
hanem mint eddigi együttlétünk alatt tudtomra adtad, Te Magad vagy a Mindenható Isten. Felfoghatatlan
hát előttem, hogyan akadhatsz meg olyan csekélységen, amelyekkel még földi életemben is alig
foglalkoztam, mert azok élvezetében is csak rövid ideig merültem el. Az ember – testét illetően – állat,
ezért vannak olyan állati szükségletei, melyeknek kielégítésére a természet vaskézzel kényszeríti. Ha
ilyesmire ellenállhatatlan kényszert érez, akkor a szelleme kötelessége, hogy hozzá járuljon ezen
szükségletek kielégítéséhez, hogy utána annál szabadabban mozoghasson az ő tiszta szellem szférájában.
Ha tehát a szellem a hústest kényszerének enged, a zaklató nemi ingereknek, Mond, bűnnek tekinthető
ez? És különösen itt, ahol mindketten – remélhetőleg örökre – megleszünk kímélve az ilyen természetű
kelletlenségektől, mert hústest nélkül ugyancsak furcsa volna a hústestnek szolgálni. Beszéljünk tehát
másról és feledjük el ezeket az úgyis már mögöttünk levő természeti törvényeket.
7. Lásd, legkedvesebb és legdrágább barátom, Istenem és bármi ami csak akarsz lenni velem
szemben.
 8. Jelenlegi helyzetemben nem panaszkodom, hiszen sem éhséget, sem, szomjúságot nem érzek,
fájdalmak sem gyötörnek, társaságod pedig elegendő nekem az örökkévalóságokon keresztül, de azért
jó lenne, ha az oktatásomat célzó műveletekre más helyet találnál, mert itt bizony nagyon szellős és
nagyon semmis íze van a környezetnek. Ezen a halmocskán kívül, melyen már jó ideje állunk, semmiféle
valóságos dolog nem fedezhető fel a közelben. Ha legalább egy füves helyet találhatnánk egy kis falusi
házacskával és azt elfogadhatnánk kettőnk számára, ott azután kedélyesebben folytathatnánk érdekes
vitáinkat. Különösen szép lenne az, ha a napokról és a különböző égitestekről folytathatnánk nagy
jelentőségű megbeszéléseket. Csak a földi élet körülményeit hagyjuk ki, mert azok a legmélységesebb
gyűlöletet és haragot keltik fel bennem, úgyannyira, hogy végül még Veled sem lennék képes tovább
beszélgetni. Ha azonban módodban állana ilyen helyet találni, nagyon kérlek, tégy meg mindent, ami
csak a hatalmadból telik!

37. Fejezet
A dicséret, mint lelki veszedelem.

1. Halljad kedves barátom, mondom Én, ez nem lesz megvalósítható, mert itt a szellemvilágban
csakis az válhat tényleges jelenséggé, amit az ember lélek a szívében ide magával hozott. Ha azonban a
szív valósággal üres, mint nálad is, habár tiltakozol ellene, akkor bizony a legparányibb pázsitos térség
sem valósítható meg.
2. Azt mondottad, hogy inkább a csillagos égről beszéljünk, ahelyett, hogy előráncigálom földi
bűneidet. Elhiszem, hogy az neked jobb lenne, mert minden lélek, létezésétől fogva, kedvesebben veszi
azt, ha dicsérik, mint ha, még ha jogosan is, bírálják.
3. Hidd el Nekem, hogy az emberi lélek számára még a megérdemelt dicséret is méreg, ezért a
szellemre nézve káros is. Ha ellenséged lennék és megakarnálak rontani, akkor elkezdenélek dicsérni,
de mivel, te a legjobb barátom vagy, ezért veled teljesen nyíltan és őszintén kell beszélnem. Az aljas
hízelgő, mindenkor a legnagyobb ellenség, mert ragadozó farkas voltát rejti a barátság álarca alá. Azt
mondom neked, hogy nem cselekedhetsz rosszabbat önmagaddal szemben, mint ha magadat dicséred és
örömöd telik saját kiválóságodban, ezzel önmagad méred a halálos csapást saját magadra. Ezért Én a
tanítványaimnak szigorúan megtiltottam, hogy önmagukat dicsérjék, vagy dicsérni engedjék, még akkor
sem, ha mindent megtettetek, amit Isten tőlünk megkövetelt, mert akkor is csak azt kell magukról
állítaniok, hogy nem egyebek haszontalan szolgáknál.
4. Vajon miért követeltem meg ezt tanítványaimtól? Azért, mivel csakis Én látom világosan,
miként kell a léleknek cselekednie, hogy szellemének felszabadítása által önmagát is teljesen szabaddá
tegye. E cél elérése az egész végtelenségben csak egyetlen eszköz van, az pedig teljesen szívbeli alázat,
a szó igaz értelmében. Az igaz és tökéletes alázat azonban kizárja még a legszerényebb dicséretet is,
mert az által az önszeretet, ami nem más, mint az Istentől való elfordulás, tehát a tulajdonképpeni halált
jelenti, mert nem jutna táplálékhoz a lélek és ez a szellem romlását, a lélek igazi halálát jelenti.
5. Nos, ha Én most téged dicsérnélek is, mi lenne belőled, mikor összes földi cselekedeteid csak
a jogos megrovásomat érdemlik meg, hiába olyan nagy a vágyakozás benned dicséretem után, melynek
révén emelkedni szeretnél Velem szemben, vagy legalább is azt várnád, hogy bölcsességedet
elismerjem. Tegyük fel, hogy ilyesmi lehetővé válna Velem szemben, vajon, mi jó származhatna abból
számodra?
6. Bizony mondom neked, hogy semmi más, mint az, hogy Én, legyőzött volnék kénytelen
távozni innen, ezáltal kilépnék a számodra látható megjelenésből, újra egyedül maradnál és aligha
juthatnál hozzá valamilyen társasághoz, mert akit Én egyszer elhagyok, az örökre el van hagyva, akkor
pedig az igazi halál lesz lelkének osztályrésze.
7. Ilyesmi azonban lehetetlen, senki sem mérkőzhet az Én bölcsességemmel, az összes égitestek
legnagyobb bölcsei is kénytelenek lényük legbelsejéig meghajolni bölcsességem előtt. Ez pedig nagyon
üdvös dolog, még a legmélyebb értelemmel felruházott angyal szellemek számára is, mert a
legtökéletesebb angyaloknak is alázatosaknak kell lenniök, ha az üdvösséghez el akarnak jutni! De
mennyivel jobban van rá neked szükséged, hogy az igazi alázatot elsajátíthasd, miután belőled még
minden hiányzik, ami téged a valódi létnek még csak a leghalványabb sejtelmével is eltöltene.
 8. Mérlegeld tehát szigorúan mindazt, amit Én eléd tárok. Ne gerjedj haragra, hanem ismered be
Előttem bűnös voltodat. Alázkodj meg és akkor pillanatok alatt tovább jutsz, mint egyébként évezredek
alatt. Fontold ezt meg és mondd meg Nekem, mert ezentúl ehhez igazodom veled szemben.

38. Fejezet.
Róbert hiszi, hogy ő alázatos. Visszapillantása földi életére. Kérelme Jézushoz.

1. Barátom, feleli Róbert, komolysággal telt szavaid arra mutatnak, hogy Te igazán foglalkozni
akarsz velem, amiért minden erőmből hálásnak kellene lennem. Érthetetlen előttem az, hogy még mindig
nem tartasz elég alázatosnak, megalázottnak. Nem volt-e már – nyomorult születésemtől fogva elég
megaláztatásban részem? Midőn azután minden elém tornyosuló akadály ellenére is felemelkedtem a
porból, mozgalmak keletkeztek hazámban és én becsületes akartom és értelmem révén csillapítani
igyekeztem azokat, anélkül, hogy azért jutalmat, vagy dicséretet vártam volna saját országomtól. Midőn
azután – úgyszólván egész Európában – forradalom tört ki, engem, mint országom képviselőjét
Frankfurtba küldtek, ahol tőlem telhető jóakarattal igyekezettel képviseltem országomat. Más kérdés
azonban az, hogy terveim megvalósulása hasznára vált volna népemnek, de eleve lehetetlen volt az, hogy
másképpen beszéljek, mint ahogyan azt az én lelkiismeretem diktálta. Úgy vélem, Isten is csak a
becsületes szándékot s nem annak eredményeit mérlegeli.
2. Mikor azután Ausztriában is nagy nyugtalanság lett, úgy véltem, hogy ott is sikerül majd a kedélyeket
lecsillapítani, de odaérkezve láttam, hogy a dolgok egészen másképpen állnak mint azt én magamnak
elképzeltem. A nép elnyomás alatt volt és szószegéssel vádolta uralkodóját. A legsötétebb reakció
honosult meg az összes fejedelmek, főnemesek, jómódúak, körében, a nyomorult népet csak hitvány
csőcselékként kezelték, s ki a néppel együtt érzett, azt, mint lázítót könyörtelenül kiirtották, megölték,
nekem is ez a tisztesség jutott osztályrészül.
3. Ha egy művelt világban, egy olyan közmegbecsülésben, tiszteletben álló férfit, mint én is, nyilvános
vesztőhelyre hurcolnak és ott, mint egy állatot agyonlőnek, akkor az ember minden dicsőségért, amit
máshol is aratott, azt hiszem elegendő megaláztatást szenvedett el.Vagy ez még nem elég a Te
szemedben? Hát lehetne engem még jobban megalázni?
4. Lehetetlennek találom én azt a jelenlegi helyzetben, hiszen nem akadhat még olyan lény, aki
nyomorultabb lenne, mint én. Mindenem Te vagy az én vigasztalóm, egész kárpótlásom minden földi
szenvedésemért, megaláztatásomért. Te azonban most vigasztalás helyett egész sereg gyötrelmes
aggodalmat ébresztesz bennem és így nyomorúságom nem hogy csökkenne, hanem még növekedik!
5. Lásd szeretett barátom, ez egy kissé szívtelen dolog a Te részedről. Elismerem azt, hogy ezt a legjobb
szándékkal teszed s ha megtudnám tenni azt, amit tanácsolsz, az az én legnagyobb és örökké tartó
boldogságomat jelentené. De gondold meg, hogy én annyira nyomorult és szerencsétlen lény vagyok,
hogy semmi sincs bennem, ami lelkemet felemelhetné. Ezentúl nem is gondolok arra, hogy magamat
dicsérjem, sőt minden cselekedetemet megvetendőnek és rossznak tartom, szívesen leszek Előtted, ha
úgy akarod, az egész végtelenség legutolsó, méltóságtalanabb lénye, csak el ne hagyj, ne tégy ezáltal
még végtelenül nyomorulttá. Ne fenyegess ezentúl azzal, hogy elhagysz engem, hanem erősíts meg azzal
a kijelentéseddel, hogy soha nem hagysz el, én biztosítalak arról, hogy mindent megteszek, amit csak
kívánsz! Ha földi életemben nem csináltam mást csak folyton vétkeztem, úgy büntess meg, alázz, meg
amennyire csak lehet, annak ellenére én mindig szeretni foglak, csak arról ne beszélj többé, hogy
elhagysz, mert az lenne a legrettenetesebb, amit velem tennél.

39. Fejezet.
Kedvező fordulat. Magyarázat Keresztelő Jánossal kapcsolatban. Felvillan az örök fényesség.

1. Kedves barátom és testvérem – mondom Én – ne félj, ezt nem teszem meg. Együtt maradunk,
de nem olyan formában, ahogyan most vagyunk mert a jövőre nézve ez aligha lenne lehetséges és ezzel
nem is lenne segítve rajtad. Már látom, hogy kedvező fordulat állott be nálad, előre biztosítalak, hogy
sorsod jobbra fog fordulni, de azt, amit mondok, azt a szívedbe kell fogadnod s aszerint cselekedned,
akkor hamarosan világosan látsz. Hallgass meg tehát!
2. Lásd az Evangéliumban, ott ahol Keresztelő Jánosról van szó, többek között ez áll: „ Én
vagyok a pusztába kiáltó szó, az Úr utját készítem elő. Arra sem vagyok méltó, hogy a saruját megoldjam
Annak, Aki utánam Jő. Én csak vízzel keresztelek, Ő azonban az igazság és az Isten szellemével fog
keresztelni, az örök életre. Ez az én magasztos Utódom közöttetek fog felnevelkedni, én János azonban
el fogok tűnni! „ Mit gondolsz, mit akart ezzel a legnagyobb próféta mondani?
3. Legdrágább, legszeretetreméltóbb barátom - felel Róbert – ha én ezt érteném, akkor bizonyára
nem jutottam volna el arra pontra, amelyen most állok. Éppen ezeknek a meg nem értett szövegeknek
köszönhetem azt, hogy kételkedni kezdtem Isteni mivoltodban és soha nem is tudok ettől a kételyemtől
megszabadulni. Légyszíves, magyarázd meg nekem ezt a szöveget, mert én ugyan forgathatnám elejétől
a végéig és vissza, de mégsem tudnám az értelmét megfejteni.
4. Nos, halljad – mondom Én. Keresztelő János az egyházon kívül azt jelenti, amit az embernél
a külső világi értelem jelent. Minden ember értelmének olyannak kellene lennie, mint János volt. Miként
ő az Én számomra egyengette az utat, úgy kellene az agyi értelemnek a szívbeli értelem számára az utat
egyengetnie. Ez a szívvel értelem Én Magam vagyok, amennyiben ezt az Én saját Szellemből vett
értelmet Magam helyeztem el értékes mag gyanánt a szív talajába, azaz az igazi szeretetbe, hol azt az
alázat és a szelídség trágyázza meg.
5. János a pusztába kiáltó hang volt, az igazi külső értelemnek is ennek kellett lennie, mert a
világ, ahonnan az értelem az első fogalmait meríti, szintén pusztaság. Erre azért van szükség, hogy az
ember az Istentől teljesen függetlenül és szabadon megállhasson. Miután pedig a világ szükségszerűen
pusztaság, a külső értelem, mely részben ebből az értelemből, részben pedig közvetett, vagy közvetlen
kinyilatkoztatások utján a mennyekből meríti fogalmait, eszméit és azokból von le következtetéseket,
éppen ez által szintén pusztába kiáltó hang, mely a hit révén a szívbéli megértéshez vezető utat egyengeti.
Ez a külső értelem, ezek szerint, megkereszteli a lelket az alázat vizével és készséges engedelmességgel.
A szívbéli értelem, melyben Isten örök Szelleme lakozik, e szellem ébresztése folytán szükségszerűen
ezzel a Szellemmel keresztel meg, mert ez az Istentől eredő Szellem az igaz Világosság, legfényesebb
Igazság, a Szeretet és ezáltal az Örök Élet!
6. Magától értetődik tehát, hogy mihelyt az igazi szívbeli értelem, ami Engem jelent, kifejlődik
egy emberben amivel a tökéletes megismerés is együtt jár, a külső értelem szükségszerűen megcsappan,
végül meg is szűnik. Így a külső értelem nem is érdemes arra, hogy a szívbeli értelem saruját is megoldja.
Ez maga olyan természetes, mint az hogy az éjjeli lámpa fénye eltűnik a delelő nap fényénél!
7. Földi tetteid, akár jók, akár rosszak, többé nem akarom említeni, hiszen azok a te külső
értelemből erednek, amit nem tudott a belső hívó szózat áthatni, mert a pusztaság, az az a világ lármája
túlharsogta az Én kinyilatkoztatott tanomat. Mert ha egy pusztaságot mennydörgés és orkán tölt be,
akkor a hívó szózat nyomtalanul elenyészik a zajban, az ítélet és a halál veszi át az uralmat.
8. Én akkor eljövök, hogy még megmentsem azt, ami még menthető, persze nem olyan úton,
amilyent egykor János készített el a számomra, hanem mint a villám világossága, aki azután ezt a
villámszerű világosságot befogadja, megmenekül, aki nem fogadja be, az elpusztul, azaz olyan útra kerül
amelyen csak nagyon nehezen lehet elérni azt a célt, melyet Istentűzött ki eléje. Te azonban felismerted
és befogadtad a villám világosságát, ezért személyesen jött eléd a megmentőd, hogy a helyes útra
vezessen. Megmentődet tehát engedelmesen követned kell és ügyelned kell arra, nehogy külső
akadályokat gördítsenek lábaid elé, mert azzal csak hátráltatnád megmentőd munkáját.
9. Mit fogsz most cselekedni? A szöveg magyarázatát, mely a saját beismerésed szerint éppen
azt takarja el előled, Akit a legvilágosabban fel kellett volna ismerned, most megmondtam neked.
10. Némi gondolkozás után megszólal Róbert: Barátom, azaz végtelenül több mint barátom. Óh,
csak most kezd derengeni bennem! Óh Uram, Uram, hogyan is lehetsz Te mellettem, mikor én olyan
nagyon bűnös vagyok? Vajon mi volt az, ami eddig elvakította a szememet, hogy nem voltam képes a
Te felismerésedre? Irántad való szeretetem folyton azt súgta nekem, hogy Te több vagy annál, aminek
eddig az én nyomorult értelmem tartott, de valamilyen ördög mindig elrontotta látásomat!
11. De Óh, most már felismerem a Közötted és közöttem tátongó mélységes nagy szakadékot és
nem tudok egyebet mondani, csak azt: Ó, nagy Istenem Uram, légy kegyelmes és irgalmas velem a
színed előtt álló legnyomorultabb és legostobább bűnössel.

40. Fejezet.
Róbert új erőre kap. Visszapillantás a túlvilági vezetésre. Újabb szabadságpróba.
 1849. febr. 1.
1. Kedves testvérem és barátom – mondom Én – azt mondom neked, bűneid megbocsátattak,
mivel most annyira megaláztad magad, hogy lemondtál külső értelmed értékéről és a szívbeli értelemhez
fordultál, ezért földi hibáidról, gyarlóságaidról soha egy szó sem fog elhangzani többé. Most egy új
életkorszak nyílik meg számodra, ebben egy új szabadságpróbát kell kiállnod. E próba folyamán alkalom
nyílik számodra, hogy teljesen levethesd földi, emberi mivoltodat és helyette felvehesd a Belőlem
származó benső lényedet!
2. Eddig társaság nélkül voltál, szilárd talaj sem volt a lábad alatt E kopár hely, ahol állunk,
megfelel – a saját beismerésed szerint is – a magaddal ide áthozott elveknek. Ezért Én is úgy jöttem eléd,
ahogyan te Engem a földön értelmed szerint magadnak elképzeltél. Persze ilyen elképzelt minőségben
nem maradhatok meg, azért tanításaim által addig kellett téged vezetnem, míg önmagadból fel nem
ismertél Annak Aki öröktől fogva vagyok és örökkévalóságokon át maradok. De ez a felismerés még
koránt sem elegendő, hanem, hogy a mennybe jussál, ezt a felismerést elevenné kell tenned a felebaráti
s ezáltal az Irántam való igazi szeretettel.
3. Ezért mindjárt egy olyan helyre viszlek, ahol különféle társaság fog körül. Tekintélyes
nagyságú földet kapsz, teljesen berendezett tágas lakóházzal, mégpedig egy bájos vidéki főút vonalán,
megfelelő számú szolgaszemélyzet is a rendelkezésedre fog állni.
4. Sok földről érkező testvéred vonul el a ház előtt, barát és ellenség egyformán lesz közöttük,
de te ügyelj arra, hogy egyforma szeretettel fogadd őket és ellásd őket mindazzal, amire szükségük lesz,
éspedig azért, mert ők is valamennyien az Én gyermekeim és így a te testvéreid. Így sokat jóvátehetsz
abból, amit a földön – bár nem akarattal, hanem szellemi értelmetlenséged miatt-elkövettél, elrontottál.
Én azután eljövök hozzád és így szólok: Mivel jól vezetted ezt a kis háztartást, ezentúl nagyobb háztartás
élére kerülsz.
5. Mindenekelőtt óvakodj a haragtól, a tisztátalan szeretettől, mert minderre lesz alkalmad, de
óvakodj a kíváncsiskodástól is, mert a kíváncsiság egyetlen szellemet sem tesz jobbá és világossá, hanem
ellenkezőleg, csak sötétebbé. Ha néha úgy érzed majd, hogy nincs kellő erőd a dolog megoldásához,
fordulj Hozzám és idejében megkapod a kellő erőt és segítséget.
6. Most, hogy mindent tudsz, mond meg Nekem, miként vagy az Én ajánlatommal megelégedve
s utána rögtön ott leszünk a számodra kijelölt helyen.

41. Fejezet.
Róbert elégedettsége és fájdalma afelett, hogy majd el kell válniuk.

1. Róbert így felel: Óh, Uram! Te egyedüli örök szeretetem! Minden nagyon is jó, amit Te velem,
szegény bűnössel tenni akarsz, hiszen mindezt csak a Te határtalan nagy irgalmadnak és kegyelmednek
köszönhetem. Mi is vagyok én Előtted? Mi is a porszem ahhoz képest, Aki az örök végtelen térséget
egyedüli hatalmával betölti örök szeretetének és bölcsességének csodálatos műveivel. Nem vagyok én
egyéb előtted, mint a kegyelmed által élő porszem! A Te szent akaratod az én életem. Hogyan is lehetne
bármi ellenemre, amit Te határozol el felőlem?
2. Óh Uram! Szenteltesség meg a Te neved és a Te akaratod legyen az én életem!
3. Mindent megteszek szívbéli örömmel, amire csak képes leszek. Hiszen Te, Istenem, Uram, Te
vagy egyedül szeretetem tárgya. Te Magad rendelted el így, és lehetne-e amit Te, Óh Uram, Atyám
elrendelsz egyéb, mint szent, de rettentő fájdalmat okoz nekem az, hogy Te el akarsz hagyni, de az is
legyen a Te szent akaratod szerint.
4. Nos, szeretett testvérem, mondom Én, mire Róbert megszólal: Óh Uram, nevezz engem csupán
pornak Veled szemben, de ne testvérnek, mert hogy is lehet testvér egy ilyen semmiség, mint én?
5. Ne törődj ezzel, folytatom, azt éppen Én tudom a legjobban, miként lehetsz te az Én testvérem,
ez tehát ne aggasszon téged. Szívedben most már kifejlődött valami s így a szabadságpróbád után már
nem leszünk olyan messze egymástól, mint azt te elképzeled, mert akiben ilyen szeretet kezd kifejlődni,
annak útját már aligha tartóztathatják fel akadályok.
6. Lásd, kedves Róbertem, bűneid már eltöröltettek és Én kimondhatatlanul szeretlek, mivel te
is nagyon szeretsz Engem. Miután pedig annyira szeretlek, hogyan is tudnálak elhagyni. Nem, ne félj,
mert annyira szeretsz, hogy nem hagyhatlak el, veled vonulok be a házadba s veled együtt fogok ott
munkálkodni. Sok mindent elengedek neked a nagy szereteted miatt, amit pedig szükségszerűen végig
kellett volna élned, mert akiben sok szeretet van, annak sok minden megbocsájtetik. Most majd mindent
végig élsz, de Mellettem. Nos, szólj szeretett testvérem, jobban megfelel-e neked ez az ajánlatom, mint
az előbbi?

42. Fejezet.
A testvériségről és a szeretetről. Róbert hálája és engedelmessége.

1849. febr. 4.

1. Egy idő múlva így szól Róbert: Óh, Uram, csak ne neveznél engem, hitvány bűnöst testvérnek.
Erre a kimondhatatlan kegyelemre örökkévalóságokon át sem vagyok méltó!
2. Hagyd ezt, mondom Én. Most az Én képmásom él benned és Irántam való szereteted révén
Bennem élsz, így egyek vagyunk a szeretetben. Márpedig ez az igazi testvériség. Csak egy igazi szeretet
és csak egy igazi jóság létezik, ez pedig csak egyet jelent. Így van minden angyalban, minden üdvözült
szellemben, ami egyet jelent az Én szeretetemmel s a belőle eredő jósággal, ez az egység az igazi
testvériség. Így tehát most, az Irántam érzett szereteted révén te is testvér vagy, az Én igazi testvérem.
Egykor, földi életemben testvéreknek neveztem azokat, kik tetteikkel is követtek Engem, s ezt nem talán
baráti megfontolásból, vagy udvariasságból tettem, hanem megfontolt igaz tényállás alapján. A jövőben
tehát ne akadj fenn azon, hogy testvérnek nevezlek, mert most már tudod, hogy miért teszem ezt. Most
azonban mond, nem kedvesebb-e neked a második ajánlatom, mint az első?
3. Óh Uram, feleli Róbert, Te minden embernek és angyalnak szentséges Atyja. Nincs nekem
semmi megjegyezni valóm és minden összehasonlításom önmagától elesik. Amit Te egyszer
elhatároztál, az csakis a leges-legjobb lehet, mivel Te, Ki Magad vagy a végtelen jóság, határoztad el.
Az magától értetődik, hogy a második ajánlat sokkal kedvesebb nekem, mint az első, hiszen a Te
jelenlétedet, szeretetteljes Atyám, nélkülözni nem lehet boldogító arra nézve, aki olyan
kimondhatatlanul szeret téged, mint én. Mivel oly végtelenül kegyelmes és irgalmas vagy hozzám,
engedd meg, hogy szívem legmélyéből könyöröghessek, utasíts engem arra, hogy mit tegyek, hogy
legalább hajszálnyira méltóbb legyek a kegyelmedre, szeretetedre, mint sajnos, eddig voltam.
4. Óh Uram! Mutasd meg nekem az utat!
5. Halljad tehát, szeretett testvérem, mondom Én. Földi életed során gyakran volt alkalmad egy
szórakozást végignézni, a céllövészetet, sőt, te magad is nyertél díjat. Nos, mond meg Nekem, miként
szerezted meg a díjat, hiszen akik a céllövészetre beneveztek, mindnyájan befizettek egy bizonyos
összeget, ennek ellenére te vitted el a díjat, azaz a jutalmat, mert a cél középpontját találtad el. Akinek
pedig a benevezés díját befizettétek, az nem húzott, de ő is örült a győzelemnek.
6. Lásd, ugyan az a helyzet áll fen Nálam is. Én vagyok Az, ki a díjakat adom és a befizetéseket
elfogadom. A célpont az Én atyai szívem, a lövészek az Én gyermekeim, lőfegyver a saját szívük, a
jutalom Én Magam vagyok, valamint a Belőlem eredő örök élet.
7. Nos, mit kell gyermekeimnek cselekedniük, hogy elnyerhessék azt a jutalmat, melyet Én
tűztem ki számukra. Semmi egyebet, mint szíveiket meg kell tölteniök szeretettel és azt a szeretetet az
Én szívem központjára kell irányítaniok, ha eltalálják, máris az övéké a jutalom. Ezért megy minden
Nálam könnyebben, mert nem kell előre befizetni, mivel ez Nálam ingyenes.
8. Miként a földi életben is sikerült neked a nyerés, úgy itt is sikerült neked szívem középpontját
eltalálni és mindent elértél, amit Én megkövetelek, azaz az igazi szeretetet, mert csakis az tesz méltóvá
az Én viszont szeretetemre, s csak ezt tekintsd igazi érdemnek. Ezért nyugodj meg, ha Én megvagyok
veled elégedve, mit akarsz még?
9. Hogy azután a benned rejlő és a Belőlem eredő szeretetet miként fogod felebarátaiddal
szemben felhasználni, azt a jövendő helyzeted révén tudod meg. Hogy a kegyelemre méltóbbá váljál,
arról szó sem lehet, mert lehetetlen az, hogy többet tehess, minthogy Engem mindenekfelett szeress,
mert Én csakis azt követelem meg tőled és mindenki mástól.
 10. Nyugodj meg tehát, ne akarj nagyobb érdemeket szerezni, mert Nekem arra nincs semmi
szükségem, ahelyett figyelj most arra, ami szemeid láttára fog végbemenni.
11. Lásd, most együtt vagyunk ebben a sivár világban. Ez a sivár világ belőled ered és megfelel
a te benső állapotodnak. Bensőd is olyan volt mint ez a világ, talaja kicsiny és gyenge, a talajon Én mint
ember szerepelek. De mivel felismertél Engem, szívedben szeretet ébredt fel Irántam, az eddigi sivár kis
világ azonnal nagyobb szilárdabb és gazdagabb lett. Eddig fátyol volt a szemeid előtt, hogy szellemed
fényessége még ne hatolhasson be a lelkedbe, de midőn ezt a fátyolt szétszakítom, mint egykor a
templomban tettem, miután a legszentségesebb láthatóvá lett, akkor majd te eléd is egészen más világ
tárul. Figyelj hát!

43. Fejezet.
Róbert új világa. Szeretetének és hálájának megnyilvánulása. A belőle való világ. Hasonlat.

1849. febr.5.

1. Róbert figyelmesen néz körül, hogy az új környezetét megláthassa, de ez nem megy olyan
gyorsan mint képzelte, kis várakozás után így szól: a végtelenség legmagasztosabb örök Mestere és
Teremtője, legszentségesebb, legszeretetteljesebb Atyám. Már majdnem a szemeim ugranak ki, de hiába
nézek semmi sem akar kibontakozni szemeim előtt, mi lehet ennek az oka? Valószínű, hogy bennem
rejlik az oka, de hol? Kérlek, mutass rá erre Uram, s ha Neked úgy tetszik, vedd le szememről a fátylat!
2. Erre így szólok: Nos, testvérem, nyílj meg! Mit szólsz most Róbert, hogyan tetszik neked ez
a vidék.
3. Róbert nagy örömmel néz körül, eltelik csodálattal, mert gyönyörű vidéket pillant meg, a
messze elnyúló látóhatárt szépséges, merész hegycsoportok határolják, a bájos mezőség közepette egy
domb emelkedik, körülötte kedves kis lakóházakkal. A közelben virágokkal, gyümölcsfákkal telt
kertben, igen szép épület látható. A felhőtlen kék égbolton még nem jött fel a nap, de számos csillag
ragyog, közöttük a legfényesebb a Vénusz. Róbert nem tud betelni a varázslatos szépségű táj
szemléletével. Egy ideig szótlanul bámulta az elébe terülő tájat, térdre borul Előttem, szeretetteljesen
függeszti Rám szemeit és így szól: Óh, Istenem, Atyám, soha nem álmodott csodás művek teremtője,
hogyan is kezdhetnétek Téged dicsérni, magasztalni, én, ki valóban semmiség vagyok Előtted, és vajon,
hol is lehetne a határa a dicséretnek és a magasztalásnak? Ó, mily végtelenül nagynak kell lenni a Te
hatalmadnak és bölcsességednek, hogy egyetlen intésedre ilyesmit hozhatsz létre, és mindezek ellenére,
és mégis úgy állsz itt mellettem mint egy ember!
4. Éppen ez tesz Téged végtelenül nagyobbá, szeretetreméltóbbá, hogy külsőleg nem is akarsz
egyébnek látszani, mint csak egyszerű embernek, mihelyt azonban megszólalsz, számtalan világok,
napok, angyalok és milliárdnyi egyéb lények keletkeznek, eddig soha nem látott nagyszerűségben és
pompában. Óh Uram, ki is tudna Téged valaha is megérteni a Te végtelen szeretetedben,
bölcsességedben és mindenhatóságodban.
5. Óh Istenem, nem vagyok én egyéb előtted egy nyomorult bűnösnél és nem tehetek egyebet,
minthogy szeretlek. Úgy szeretlek, hogy nem is tudom mihez fogjak csupán szeretetből. Óh
legkedvesebb, leggyönyörűségesebb Jézusom, ki érti azt meg az egész földön, hogy éppen Te és senki
más a legeslegmagasabb örök Isten. És Te személyesen itt vagy velem, nyomorult bűnössel, kit a földi
világ elítélt és elátkozott. Óh Uram, Atyám, méghozzá testvérnek nevezel engem. Nem, nem, Te
túlságosan magasztos vagy és a Te szereteted túlságosan nagy ahhoz, hogy egy elátkozott bűnös
Melletted állhasson és, hogy őt testvérednek nevezd: Óh, adj nekem oly erőt, hogy végtelen jóságodért,
leereszkedésedért a végtelen térségek összes napjainak a hevével szeresselek.
6. Legkedvesebb testvérem, mondom Én, szívemből örvendek a te szívből fakadó dicsőítésének
cselekedeteim nagyságának, mert ha minden angyalok nyelvével dicsőítenél is, akkor sem tudnád
örökkévalóságokon át sem méltóan dicsőíteni még legkisebb részben sem isteni nagyságom,
tökéletességem. A legjólesőbb dicsőítés azonban számomra az, hogy te minden erődből szeretsz, mert
ama teremtményeim részére, akik az Én gyermekeim, csak a szeretet útján vagyok elérhető, de sohasem
a bölcsesség révén, hiszen számtalan szellemem és angyalom bölcsessége sem egyéb az Én örök
bölcsességemhez képest, mint egyetlen harmatcsepp a végtelenséget betöltő étertengerhez képest!
7. Az által azonban, hogy te Engem a rendemnek megfelelően szeretsz, s e szereteted folytán
Engem dicsőítesz, jogos a dicsőítésed, de éppen itt most nem szükséges, mert amit te most itt látsz, az
tulajdonképpen a te műved, bár annyiban persze az Enyém is, amennyiben te magad is az Én művem
vagy. Látom, hogy így szólsz magadban: Uram, miként lehetséges ez? Hiszen ha ez az én művem lenne,
akkor bizonyára tudatában is lennék, hogy hogyan vihettem végbe e gyönyörűséges dolgok
megalkotását, pedig erről sejtelmem sincs. Igaz az, hogy még egyenlőre nem vagy tisztában azzal, hogy
miképpen is lehetnél ilyesmire képes, de az nem is számít. Lásd, a földön gyermekeid voltak. Azok
létrehozása nagyobb csodatett, mint az, amit itt magad körül látsz. Persze, a földön is Én intéztem a
csodadolgokat, azért ne is csodálkozz, hogy így szólok hozzád: Mint az, amit itt látsz, az a te saját műved
és azért a te tulajdonod is. Majd eljön az a szellemi korszakod is, amikor mindezeket belátod. De most
térjünk át egyébre!

44. Fejezet.
Új feladatok, Fogadtatás a házban. Az első társaság. Róbert oktatja Vendégeit.

1. Ebben a közelünkben lévő gyönyörű épületben fogsz lakni, mondom Róbertnak, Én időnként
veled leszek, de ne aggodalmaskodj, mert tulajdonképpen mindig veled maradok, és a segítségedre
leszek, valahányszor a szívedben szólítasz Engem. Ha időnként látható módon nem vagyok melletted,
akkor sem maradsz egyedül, mert házadban sokkal nagyobb társaság lesz, mint azt valaha is remélted,
és az egész környék is sűrűn lakott hely, társaság dolgában nem lesz hiányod. Figyelmeztetlek azonban,
hogy ezek az emberek itt valamennyien radikális természetűek, azért az legyen az egyik főfeladatod,
hogy ugyanarra az útra vezesd őket, amelyre Én vezettelek téged. Ha a munkád sikerrel jár, akkor még
csodálatosabb dolgokat fogsz tapasztalni, mint eddig, mert éppen ezen a módon juthatsz be saját kincses
kamrádba, saját csodálatos bensődbe, itt olyan dolgok fognak megnyilvánulni előtted, amilyenekről
eddig még csak nem is álmodhattál. Mindenekelőtt azonban ügyelned kell arra, hogy ezek előtt, kikkel
itt találkozni fogsz, el ne árulj. Ezek ugyanis még nem ismernek Engem, miután hitük hiányosabb, mint
a tied volt, ezért, ha kellő idő előtt elárulnál Engem, sokkal inkább ártalmukra lennék, mint hasznukra.
Most pedig kövess Engem a kerten át a házba, az előcsarnokban nagy társaság fog fogadni minket.

2. Midőn a kerten át a csodálatosan kialakított előcsarnokba értünk, nagy tömeg mindkét nembeli ember
tódul felénk, kiáltozva: Éljen, éljen Blum Róbert, Európa népeinek legnagyobb barátja! Éljen a 19.
Század legnagyobb német férfija, a mi legnagyobb barátunk, a mi bátor testvérünk, vezérünk az emberi
szabadság konok ellenségeivel szemben. Jöjj, jöjj testvéreid közé. Régóta várunk rád, te nem akartál
mutatkozni, pedig tudtuk, hogy sokunkat megelőztél itt. Joggal vágyakozunk arra, hogy a te és a mi
kiontott vérünket megtudjuk bosszulni azokon, kik uralomvágyból mint az állatokat, agyonlövettek
minket. Eddig nem volt vezérünk, de most már itt vagy te, ki a földi és szellemvilág törvényeiben jártas
vagy. Rendezz el bennünket képességeink szerint, azután vezess bennünket oda, ahol bosszút állhatunk
sérelmeinkért. Ezek az emberi alakban élő földi fenevadak még megkóstolják a mi bosszúnkat!
3. Barátaim, feleli Róbert majd meglátjuk ennek a módját is. De mindenekelőtt köszönöm a szívélyes
fogadtatást. Legyen ezért minden dicsőség az Úré, Istené, ki összevezérelt bennünket. Egyenlőre csak
annyit tudok nektek mondani, hogy mint a földön, itt is mindennek megvan a maga ideje. Miért
erőltetnénk meg magunkat idő előtt, hogy azokon a dühöngőkön bosszút álljunk, kik azt képzelik
magukról, hogy urak a föld összes emberei fölött. Egyenlőre hagyjuk meg nekik ezt a nyomorúságos
örömet, majd eljön az az idő, amikor ők maguk jönnek hozzánk, akkor majd beszélünk velük néhány
szót. Remélem megértettétek, hogy ezzel mit akarok mondani!
4. Mindnyájan így kiáltanak: Igen, igen megértettük! Mindig okos ember voltál, bizonyára ebben a
világban is az maradtál mert mi nem is ismerjük ki magunkat, azt sem tudjuk, hogy hogyan kerültünk
ide és hogy hol is vagyunk tulajdonképpen. A vidék nagyon szép, akár egy paradicsom, de egyebet nem
tudok, csak azt, amit ideérkezésünkkor néhány barátságos külsejű férfi mondott, hogy ez a ház és ami
körülötte van, az Blum Róberté. Közölték, várjunk meg téged türelmesen, majd jössz egy jóságos
barátoddal és mindent elintézel. Eddig csendben vártunk, mivel láttuk, hogy jöttök, hát elétek jöttünk.
Légy szíves, mond meg mihez kezdjünk.
5. Jól van, feleli Róbert, minden megfog történni, amire vágytok, most azonban engedjétek meg, hogy a
házba bevonulhassunk és azt szemügyre vegyük. Kérlek és figyelmeztetlek benneteket arra, hogy többé
ne éljenezzetek engem itt, ahol az elpusztíthatatlan örökéletünket kezdjük meg, mert az merőben
ostobaság lenne. Jövőben az legyen a jelszavatok: dicsértessék és magasztaltassék és mindenek felett
szeretve legyen a mi Urunk, Istenünk, Jézus Krisztus, akit eddig embernek tartottunk, de Aki öröktől
fogva Isten és az egész végtelenség Teremtője. Ha ezentúl ezt mondjátok, csakhamar elérkeztek a
tökéletes élet alapjához, de a velem szembeni tisztelet megnyilvánulásokkal azonban nem mennek
semmire, nem juthattok előre. Ezt jól jegyezzétek meg magatoknak és gondoljatok arra, hogy Blum
Róbert nem bolond s bizonyára van oka rá, hogy ezt már kezdetben közli veletek éspedig azért, mert ő
a legőszintébb barátotok. Higgyétek ezt el, ti tudjátok már azt, hogy én könnyűszerrel semmire sem
megyek bele, különösen hit és vallás dolgaiban.
6. Mindnyájan így kiáltanak: Igen, igen, amit mondasz és amire oktatni fogsz feltétlen
elfogadjuk, mert tudjuk azt, hogy Róbertünk a fehér tehenet még vaksötét éjszakában sem tartja
feketének. A földön, Bécsben is igazat mondtál, mikor azt tanácsoltad, hogy maradjunk távol az ellenség
harcvonalától, mert túlerőben van, de mi nem hittünk neked és többen azt mondották, hogy “már Blum
Róbert is a gyávákhoz pártolt”. Te eddig férfiasan azt felelted: Blum Róbert még az ördögtől sem fél,
nemhogy e hitvány zsoldosokról, ragadjon tehát fegyvert az, aki veled együtt akar meghalni. Erre
fegyvert ragadtunk, csak későn tapasztalhattuk azt, hogy előzőleg mennyire igazad volt. Ezentúl azonban
minden szavadat elhisszük, nem mondunk ellent semmiben sem, csak maradj a mi vezetőnk tanítónk,
hiszen neked a kisujjadban több bölcsesség van, mint bennünk együttvéve. Térj hát házadba és mond,
mit cselekedjünk.

45. Fejezet.
Bajtársak biztatása. Szellemi élet Krisztussal. A hit. Vágyakozás Krisztus után.

1849. febr.9.

1. Kedves barátaim, mondja Róbert, igazán örvendek, hogy elfogadjátok tanácsaimat. Szent ígéretet
teszek nektek, hogy határozott útmutatással szolgálok nektek az örökélet biztos elérésére, miután súlyos
földi testeteket már levetettétek. Persze még azért néhány próbát ki kell állnotok, amíg arra érettek
lesztek, hogy mindeneknek szentséges teremtője, tőlünk földi emberektől – kiket gyermekeinek szemelt
ki – megkövetel. Tanúsítsatok bizalmat, állhatatosságot és tökéletes szeretetet a mi szentséges örök
Atyánk iránt. Így könnyűszerrel legyőzhettek minden akadályt és elérhetitek azt az érettségi fokot, ami
után szellemben és valóságban is közeledhetünk Hozzá.
2. Én, a ti hívebb barátotok, Blum Róbert mondom nektek, olyan csodálatos, gyönyörű dolgok fognak
kibontakozni szemeink előtt, amiről még csak halvány fogalmaink sem lehetnek. Olyan csodálatosan
gyönyörűek ezek, hogy még a legműveltebb ember nyelve sem képes kifejezni, megmagyarázni azt,
amit Isten azok számára tartogat, akik szeretik Őt!
3. Mind amit itt láttok az Ő szeretete jutatta számunkra és annyi, mint egy csepp a tengerben, mert
kimondhatatlan dolgok és események várnak reátok.
4. Persze sokan vannak közöttnük olyanok, akik csak név szerint keresztények, sőt vannak olyanok is,
akik szégyennek tartották magukat kereszténynek nevezni, aminek fő oka azonban Róma és a saját
ostobaságunk. Ezúttal azonban nem így lesz, mert arra törekedjünk, hogy szívünk, akaratunk minden
erejével Krisztushoz tartozzunk. Azt mondom nektek, hogy Krisztus minden, Ő az Alfa és az Omega!
Ő a Kezdet és a Vég. Egyedül Ő jelenti az igazságot, az utat, az életet minden lénye, legyen az angyal,
szellem, ember, számára. Az Ő kezében van az összes mennyek és világok, és mindaz ami rajtuk van,
bennük él. Általa, az Ő örök szentséges igéje által válhatunk az Ő atyai szívének gyermekeivé, Benne
és Általa egyé. Nélküle azonban még örökkévalóságnyi idő alatt sem keletkezhet élet, még a
legkezdetlegesebb sem, így tehát boldogság sem! Hiszitek-e azt, kedves barátaim?
5. Igen, igen, kiáltanak, hisszük, még akkor is, ha nem vagyunk képesek arra, hogy megérthessük, mert
oly gyönyörűséges ígéret az, amit te mondasz nekünk, szilárdan hiszünk benne, mert tudjuk, hogy te
semmi olyat nem mondasz nekünk, nem hirdetsz nekünk, amit te magad előzőleg ne ismertél volna meg,
vagy tapasztaltad volna.
6. Dicsőség legyen a magasságbeli Istennek, amiért téged ilyen értelemmel és meglátással áldott meg.
Amit Krisztusról olyan szép szavakkal elmondottál, nagyon megörvendeztetett bennünket. Mi nagyon
sokra becsültük őt, de az egyház rendjei nagyon eltorzították, és arra használták fel, hogy az, aki nem az
ő nótájukra táncolt, kegyelem nélküli örök kárhozatra küldjék. Akkor bizony a nyilvánosság előtt
szégyelltük magunkat, hogy az Ő nevével így visszaélnek. Mert olyan veszélyes, haragos és konok Isten
amilyennek az egyház tette meg, nem volt méltó arra, hogy a szerető szívű emberek elfogadhassák.
Vajon megköveteli-e Krisztus a hosszadalmas rózsafüzér imákat, litániákat, a szentekhez való
imádkozást, lelkigyakorlatot, az ereklyék tiszteletét a mértéktelen gyónást és még sok, ehhez hasonló
ostobaságot.
7. Lásd testvérünk, ezeket már a tizenkilencedik században nem lehetett elfogadni, annál
kevésbé, mert a szegény emberek már megfigyelték, hogy ezek az Isten szolgák a misét a dominus
vobiskumnál már alig tudtak terjedelmük miatt megfordulni. De azt a Krisztust, melyet te hirdettél
nekünk, a legnagyobb örömmel elfogadjuk. Ő maga az Isten is lehet, mert eléggé jóságos, bölcs és
hatalmas ehhez, különösen akkor, ha csodatettei nem mesék. De ez a Krisztus nem az a Krisztus lesz,
amit a Római egyház hirdetett nekünk, szegény bűnösöknek.
8. Mi a te véleményed testvérünk és mi a véleménye olyan kedvesnek látszó barátodnak, ki
mindez ideig hallgatott, semmit sem szólt? Méltónak fogunk-e találtatni egykor arra a kegyelemre, hogy
azt a Krisztust, melyet te hirdettél meg nekünk, valaha is megláthassuk. Óh, testvérünk, ha egyszer
láthatnánk Krisztust, mint Magdolna is látta és a két Emmausba tartó testvér, végtelenül boldogok
lennénk. Mert azt, hogy krisztus, ahogy te hirdeted őt, olyan közönséges és gyarló emberek előtt, mint
mi vagyunk, többször is megmutatkozhasson, ezt igazán nem is remélhetjük, mert ha lehetséges volna,
akkor örökre lemondanánk minden egyéb boldogságról.
9. Kedves barátaim, feleli Róbert, biztosítalak benneteket, hogy az igazi Krisztus, Aki maga a
legmagasabb és legszentebb isteni lény, még ma is ugyanaz, aki földi életében volt. Ő csak azt veszi
tekintetbe, ami a földön megvetett és alantos volt, a földi világ által üldözöttek és megvetettek az Ő
barátai és testvérei! Mindaz pedig ami a föld hatalmasai előtt nagynak és szentnek számít, förtelem az
Előtte.
10. Örvendjetek kedves testvéreim, barátaim, mert az igazi Krisztust nem csak egyszer, hanem
nagyon sokszor láthatjátok majd és szerethetitek végtelenségig, mert azt mondom nektek, Krisztus már
sokkal közelebb van hozzátok, mint gondoljátok. Legyetek még egy kis ideig türelemmel. A
leghitványabb gazember legyek, ha az amit elmondtam nektek, csak egy szó hazugságot is tartalmaz.
Megvagytok elégedve?
11. Igen, igen kiáltják valamennyien, megvagyunk elégedve. De most még nem akarjuk Őt látni,
mivel nem érezzük magunkat méltónak arra, de mindent elfogunk követni, hogy méltók lehessenek erre.
Bécsben ugyan mi nagyon haszontalan emberek voltunk, nem is jó arra gondolni, hogy mi mindent
követtünk mi ott el. Ha a Római egyház papjainak prédikációiban csak egy parányi igazság is volna,
akkor mi már régen a pokol fenekén sülhetnénk. Ha azonban az Úr Jézus kegyelme mégis nagyobb, mint
azt a papok hirdették, akkor még mi is remélhetünk. Köszönetet mondunk ezért az ígéretért neked és
barátodnak, de most vonulj házadba és tekintsd meg azt.

46. Fejezet.
Hasznos intelem. Három vezető. Róbert intelme.

1849. febr. 11.

1. Róbert így szólt: Tudtam, hogy könnyen boldogulok veletek s ennek valóban örvendek.
Maradjatok csak ilyenek, legyetek szelídek és engedelmes szívűek, akkor könnyű lesz az Isten által
elétek tűzött cél elérése.
2. De még valamit, kedves barátaim, mondjatok meg nekem, ha ugyan tudtok felőlük, hogy hova
lettek társaim, akik Bécsben is velem harcoltak, Messenhauser, dr. Jellinek és dr. Becher. Már találtam
közöttetek bécsi ismerőst, de őket nem látom. Tudtok-e felőlük valamit.
 3. Néhányan így felelnek, Barátunk, miért kérdezősködsz a hitványak után. Nincsenek velünk,
de nem is tanácsoljuk nekik, hogy elénk kerüljenek, mert ha igen, akkor ugyancsak megmagyaráznánk
nekik, hogy ez milyen világ itt.
4. Azt hiszed, hogy ők is olyan derekasan viselkedtek velük szemben, mint te? Akkor nagy
tévedésben vagy. Ezek hárman úgy viselkedtek, mintha a kisujjukkal az egész világot letudnák igázni,
valóságban minden cselekedetük csak haszonlesés volt. Ha alaposan megtudták volna tömni zsebeiket,
akkor külföldre szöktek volna, hogy azt élvezhessék. Nem bántotta volna őket az, hogy mi közben
mennyire éhezünk, hogy már a kutyákat és macskákat is megesszük. De szép tervük nem sikerült,
rajtavesztettek. A két utóbbiról ugyan nem tudjuk ezt teljes határozottsággal állítani. De Messenhauser
egy tizenhárom próbás gazember volt, jól értett ahhoz, hogyan kell minél nagyobb lármát csinálni és
emellett zsebeit hogyan kell megtömni. Valószínű, hogy azt gondolta magában: ezeket az ostoba
bécsieket a kezemben tartom, azt hiszik, hogy a megmentőjük vagyok, még a bőrüket is odaadnák értem.
De én majd elárulom őket Windischgraetz-nek, aki ezért bizonyára jól meg fog fizetni. De elhibázta a
dolgot, mert mások hamarabb megtalálták az utat Windischgratz-hez, aki nem értette a tréfát és gyorsított
eljárással küldte át Messenhauzer urat a másvilágra. Tehát valahol itt kellene lennie, de hogy hol azt
csak Maga a mindenható mondhatná meg. Közöttünk, hála Istennek nincsenek. Jelinek és dr. Becher
sincs velünk. Isten segítette őket, ott, ahol vannak. Alig tudunk róluk egyebet, minthogy veszetten
vagdalkoztak írószerszámaikkal és nagy mesterei voltak a szónak. Többen azok közül, akiket ők
segítettek át a másvilágra, itt vannak közöttünk, de ők sem tudnak róluk többet.
5. De már nem is törődünk mi ilyesmivel, hiszen látjuk azt, hogy a halál után tovább élünk és
pedig – megvallom – nem is olyan rosszul. Örülünk annak, hogy a földi élet a hátunk mögött van, mert
becsületes ember nem sajnálkozhat az ilyen élet elmúlása felett. De azért, ha ez a három lelkiismeretlen
ember az eszünkbe jut, akkor bizony megviszket a tenyerünk. Most már egyébként az Istenre bízzuk
őket, Ő majd megadja nekik azt, amit megérdemelnek.
6. Kedves barátaim, mondja Róbert, sajnálom, hogy az a három nincs közöttetek. Azt mondom,
hogy itt, a szeretet és az örök békesség országában tartózkodjatok attól, hogy bárkit is megítéljetek.
Bízzuk az ítéletet Arra, Aki mindnyájunk bírája és Aki mindeknek tulajdonosa, mert csak Ő ítélhet
helyesen és igazságosan. Cselekedjünk ezentúl úgy, mint az Úr Jézus, azaz tegyünk jót ellenségeinkkel
és áldjuk azokat, kik bennünket átkoznak, akkor kedves gyermekei leszünk Istennek és áldása nem
marad el tőlünk soha. Most pedig vonuljunk be a házba.

47. Fejezet.
Róbert háza. Az Úr elővigyázatra inti Róbertet. Róbert házának megfelelése. Lények közti
különbségről.

1. Róbert belép Velem a házba, mely három emeletes, földszintje gyönyörűen van kiépítve. A
földszint világos zöld, fehér és vörös díszítésekkel, az első emelet fehér, sárga és kék díszítéssel, a
második világoskék, ibolya és rózsaszínű díszítéssel, a harmadik emelet piros színű, minden díszítés
nélkül. Róbertnak feltűnik a sokféle szín és díszítés, titokban kérdést intéz Hozzám: Uram, szükségez
az, hogy festése és díszítése ilyen tarka legyen, vagy talán ilyen az ízlése az itteni építőnek? Szeretném
ha erre nézve felvilágosítanál, ha az a Te szentséges akaratoddal megegyezik, juttass nekem néhány szót
erre vonatkozóan szentséges ajkadról.
2. Kedves testvérem, felelem Én, ha az itt jelenevő barátaid előtt akarsz Velem beszélni, akkor
szívedben szólj Hozzám, nehogy idő előtt eláruld nekik kilétemet. Ha ők ugyanis most felismernek
Engem, akkor azonnal el kell innen tűnnöm, mert ők még korántsem szilárdak annyira, hogy jelenlétemet
el tudnák viselni. Ha pedig mégis beszélni akarsz előttük, akkor szólíts nyugodtan testvérednek, vagy
barátodnak.
3. Kérdésedet illetően nem tudom megmondani, te ugyanis tisztában vagy a virágok és a színek
jelentőségével, így tudod mit jelentenek házad különböző színei, ezért tehát felesleges volt a kérdésed.
A jövőben vigyázz, ha Rólam beszélsz, ne építs társaid nyilatkozataira, ne hidd azt, hogy minden tetszik
nekik, amit te mondasz, s hogy már a kiteljesedéshez közel járnak, gyakran az ellenkezője igaz, mint
amit te velük szemben elgondolsz.
 4. Lásd, van a földön egy egész sereg olyan ember, akik sokkal jobban ismernek Engem, mint
te, mégis olyan közönyös vagyok számukra, mint egy lehordott ócska kabát. Ha eléjük kerül csak
némileg is vonzó nő, mindjárt elfeledkeznek Rólam.
5. Lásd, ugyan ez az állapot következhet be barátaidnál is. Valamennyien bécsiek, tehát
élvezethajhászok és szájhősök. Vannak ezek között olyan érzéki bakok, akik készek lennének az összes
mennyekről lemondani, hogy egy jóképű, jó formájú nőhöz hozzájussanak. Majd megismerjük még őket
közelebbről is, mondtam, hogy még nagyon sok barátunk lesz velünk. Néhányan közülük, még az
elsőfokú poklot is megízlelik, mielőtt a nők iránti vonzódásuktól meg tudnak szabadulni, de a bölcs
vezetés segélyével azért mégis meg lehet majd őket menteni.
6. Légy tehát óvatos és ne árulj el Engem. Igyekezz majd őket figyelmeztetni arra, milyen
következményeket von maga után az érzékiségük. Így még a legkönnyebben fogunk velük boldogulni.
7. Most röviden elmondom, hogy mit is jelentenek házad különböző színei. A földszint zöld színe
a természetszerű szellemi állapotot jelenti, mely a hit és szeretet által kísért reményben csúcsosodik ki.
Az első emelet a békés nyugalom és az állhatatosság által kísért hitet jelenti. A második emelet a tiszta
hitből fakadó szeretettevékenységet hirdeti mindazoknak, akiknek a szíve erre fogékony. Azért ez az
emelet a mélységes mennyei bölcsesség jelképeként ibolya színű díszítésekkel van ellátva. Végül a
harmadik emelet a hajnalpír színében a legtökéletesebb fokú érettséget és a szeretet mennyországát, azaz
az igazi mennyországot jelképezi, ahol Én azokkal lakom, akik mindenek fellett szeretnek Engem. Ezért
itt nincsenek díszítések, mert maga a szín is kifejezésre jutatja az elképzelhető legtökéletesebb
kiteljesedést, mivel ennek a mennynek Én vagyok az egyedüli ékessége. Egyebet most már ne kérdezz,
mert mihelyt emeletről-emeletre feljebb fogsz jutni ugyanis megvilágosodik előtted mindaz, amit most
még nem tudsz megérteni. Menjünk először a földszintre, a többiek, ha akarnak utánunk jönnek. Akik
pedig nem akarnak velünk jönni, azok tehetnek azt, amit akarnak. Nos, megértettél?
8. Igen, testvérem, feleli Róbert, és igyekszem mindent meg is szívlelni. Különösnek találom
azonban, hogy ezek között, az egyébként oly jóindulatú lények között, mennyi konok és könnyelmű van.
9. Igaz szeretett testvérem – mondom Én – nagy lesz még a csodálkozásod, mihelyt alkalmad
lesz a túlvilági szellemek jellemét megismerni, ha meggyűlik velük a bajod. Olyanokat is találsz majd
közöttük kívülről hófehér bundás báránykának néznek ki, bensőleg azonban ragadozó farkasok,
oroszlánok, tigrisek és hiénák, csak nyúlj hozzájuk. De most már itt vagyunk az előcsarnokban, szólj,
hogy tetszik ez neked?

48. fejezet.
A ház benseje. Bosszantó jelenet a kertben. Róbert felháborodása. önbeismerés. Az isteni
szeretet és bölcsesség útjai.

1849. febr. 15.

1. Róbert megszólal: Óh, barátom, óh testvérem. Csodás, csodás, kívülről nem is látszik, hogy
ilyen csodálatosan berendezett helységek vannak benne, milyen remek kilátás nyílik az ablakokból, mily
gyönyörű a kert és a távoli hegyek fenséges körvonalai. Ezek a bájos házacskák, melyek azt a közeli
dombot körülveszik. Ah, barátom és testvérem, ez még a mennynél is különb.
2. De tekints csak ki az ablakon, nézd, miféle hitvány csőcselék az ott. Életemben nem láttam
még ilyen arcátlan népséget, ezeket csak el kellene távolítani a kertből.
3. Lásd, mondom Én. Ezek azok közül a bécsi jómadarak közül valók, akik az imént oly lelkesen
mondtak mindenre igent, amit te nekik mondtál. Mikor mi bementünk a házba, ők inkább kint maradtak,
ahelyett, hogy követtek volna bennünket, s most a nőkkel szórakoznak, ezek a céda nők kedvesebbek
nekik, mint mi és az elhangzott tanításod, de még sokáig kedvesebb is lesz. Menj ki hozzájuk és beszélj
velük, látszatra nagy érdeklődéssel fognak hallgatni.
4. Azt mondom neked, testvérem, hogy alig van bűnös, ki olyan nehezen lenne megtéríthető,
mint az érzéki, paráználkodó személy. Az ilyen bűnösök ugyanis nagyon simulékonyak látszatra, azaz
külsőleg mindent el is fogadnak, ami gátolja őket alantas vágyaik kielégítésében, de próbáld csak meg,
tiltsd meg nekik a paráználkodást, meglátod mindjárt milyen makacsok és durvák lesznek. Hagyjuk, had
elégítsék ki vágyaikat, azután majd kimegyünk és megkérdezzük, őket, miért nem követtek bennünket
a házba.
Mielőtt azonban kimennénk, gondoskodom róla, hogy néhány jól megtermett parázna nő kerüljön
közéjük. Megfogsz lepődni, mikor látod, hogy ezek milyen bujálkodást fognak véghez vinni.
5. E pillanatban tizenkét csábító külsejű nő érkezik a kertben lévő társasághoz. Erre ujjongó
csatakilátás hallatszik és valamennyien a megjelenő nőkre vetik magukat, akárcsak a kiéhezett tigrisek
az áldozataikra. Róbert ennek láttán majd szét robban mérgében, ki akar rohanni, Én azonban
visszatartom, mire Mellettem marad és csak néha vet egy-egy pillantást a kert felé.
6. Némi idő múltán, mikor Róbertet már majd megfojtja a harag, Bécsi barátainak viselkedése
miatt, belátja azt, hogy egy hajszálnyira sem lettek jobbak, mint a földön voltak, ezért rájön arra, hogy
nem is érdemes mérgelődnie.
7. Te persze, rögtön változtathatnál, ha a bölcsességed ezt jónak látná, de Te magad vagy a
megtestesült Szeretet Szelídség és Türelem, olyan nagy nyugalommal viseled el azt a gyalázatos
látványt, mintha ez nem is bosszantana, tehát, valóban ostobaság volt a részemről, hogy annyira
bosszankodtam miatta. Csak azt nem tudom megérteni, miként válhatnak az eféle aljasságok
szenvedéllyé az egyébként művelt embernél. Én magam is ember voltam, méghozzá elég forróvérű, de
azért sohasem vált szenvedélyemmé a nemi ösztön. Ezek a komisz fickók azonban olyan szenvedélyes
mohósággal hódolnak vágyaiknak, hogy az állatok, kutyák, majmok, verebek valósággal
szégyenkeznének mellettük. Azon csodálkozom a legjobban, hogy közöttük éppen az öreg bakok a
legszenvedélyesebbek. Nézd csak Uram, mit művel az a három vén fickó ott a fügefa alatt azzal a nővel.
Ez már mégis csak sok, hát nem lesz már vége ennek az aljasságnak?
8. Légy türelemmel – mondom Én, most még több nőt küldök hozzájuk, majd meglátjuk, mire
mennek ezekkel. Ezek az ujannon jött nők még kívánatosabbak, de egyben rátartibbak és
szemérmetesebbek lesznek, mint az előzőek, majd meglátjuk, mit tudnak ezekkel kezdeni.
9. Óh, Uram, feleli Róbert, ezekkel még ezerszerte gonoszabb dolgokat fognak művelni. Én már
oda sem merek nézni, arra kérlek Téged, minden világok és mennyek Ura, mond meg nekem, mi is lesz
ennek a vége? Mikor fognak ezek a hitványak végre megcsömörleni?
10. Légy nyugodt – mondom Én, hamarosan világosságot kapsz erre nézve. Most az szükséges,
hogy nyugodt szemlélője légy dolgoknak, akárcsak Én, Akkor majd megtudod, miként kell eljárni, hogy
az ilyen sertésekből valahogy emberek váljanak. Amire ebben az esetben a szeretet nem képes, azt majd
a pokol, azaz a minden egyes lélekben lakozó büntető ítélet végzi el. De most vigyázz, mert a nők már
itt is vannak.
11. Róbert kitekint az ablakon, látja a megérkező nőket és így szól: Ejnye, ez a húsz nő persze
női szemmel nézve – igazán szép. Az első három úgy van öltözve, mintha párizsi balett táncosok
lennének. No, ezek majd végleg megbolondítják ezeket az állatembereket. Az én korlátolt felfogásom
szerint, sokkal jobb lenne, ha a szép táncosnők helyett néhány tucat medve jönne közéjük, mert a
vadállatok hamarabb kigyógyíthatnák ezeket az állatembereket, mint a kecses lábú, szép alakú
táncosnők. Csodálom, hogy még nem csókolták meg őket, úgy látszik ezek a szépséges nők imponálnak
nekik, csak nem mernek még hozzájuk nyúlni.

49. Fejezet.
Huszonnégy táncosnő. Oktatás a szellemvilág viszonyairól. A táncosnők vallomása.

1849. febr. 19.

1. Alig fejezte be Róbert a mondanivalóját, huszonnégy szépséges nő a szobánkba lép, üdvözlés

után megkérdezik, hogy nem volna-e ebben a pompás épületben egy színházi helység, hol
táncművészetüket bemutathatnák.
2. Itt áll mellettem a ház tulajdonképpeni Ura, és csak néhány percre vagyok e ház tulajdonosa
és nem ismerem a házat. Furcsának találom azonban, hogy ti a szellemvilágban, ahol mindenekelőtt az
Urat, az Istent kellene keresni és az Iránta való szeretet gyakorlását kellene teljesíteni, tisztán földi és
botránykeltő tevékenységet akartok kezdeni. Nekem ugyan mindegy, s ha a ház Urának ez kellemes és
célravezető, tehettek, amit akartok.
 3. Az egyik nő így szólal meg: Hát akkor mi az igazság, az, aki bennünket az ajtóig elkísért azt
mondotta, hogy te vagy a ház gazdája, te pedig azt mondod, hogy a barátodé ez a ház.
4. Igen és ezerszer igen, feleli Róbert, aki azt mondotta nektek, hogy én vagyok a ház ura az
olyan vak és ostoba volt, mint egy vakondok. Kérdezzétek meg Őt, vagy kotródjatok el.
5. Én így szólok: A szellemvilágban mindenki a maga ura és mindenki tulajdonosa annak, ami
az övé. Itt áll Mellettem az Én barátom és testvérem, ő az enyém azzal együtt, ami az övé, ő is ugyanezt
mondja Rám vonatkozóan. De azt mondhatom nektek, hogy ebben a házban semmiféle színpad, vagy
színház nincs, de van a ház északi részében egy süllyesztővel ellátott helység, hogy azok a tisztátalan
szellemek, akik semmiféleképpen nem hajlandók Isten rendjéhez igazodni, kényelmesen eljuthassanak
a pokolba. Ha a kintlevő vendégeknek művészi tudásotokat beakarjátok mutatni, ez a helység
rendelkezésetekre áll, de vigyázzatok, nehogy táncközben a süllyesztőbe ne kerüljetek, mert onnan
aligha tudnátok ide visszajutni!
6. A nők közül többen így válaszolnak: kedves barátunk, ez bizony baj, mert ilyen helységet nem
használhatunk, de talán megengednéd azt, hogy a kertben tarthassunk előadást?
7. Igen, a kertben táncolhattok, ugrálhattok, ahogyan kedvetek tartja – mondom Én-ezt nem
kifogásoljuk. Menjetek csináljatok amit akartok, de ide a házba nem valók az e féle dolgok!
8. Kedves barátom, szól az egyik nő. Lásd nekünk jól ment dolgunk, míg a földön élünk. A
nagyvárosokban istenítettek bennünket, mindenki el volt ragadtatva művészetüktől, akik csak láttak
bennünket. Koronás fők hódoltak előttünk, annyi pénzünk volt, hogy akár ezer esztendeig is
megélhettünk volna belőle. De mire munkánk gyümölcsét élvezhettük volna, végzetünk elért, mert olyan
betegségbe estünk, mely elsorvasztotta testünket és belehaltunk betegségünkbe. Idestova harminc éve
szenvedünk itt a szellemvilágban, sehol nem jutunk keresethez, bárhová is kopogtatunk be, úgy járunk,
mint most itt, pedig az éhség már igen gyötör bennünket.
9. Aljas módon nem akarjuk kenyerünket megszerezni, ilyesmihez még túlságosan jók vagyunk. Olyan
hitvány népséggel, mint a kertben levők, nem is kezdünk, hiszen a földi életben még uralkodó
hercegeknek sem engedtünk meg olyan dolgokat, amilyent elég gyakran megköveteltek volna tőlünk. Itt
azonban senki sincs, aki megkönyörülne rajtuk egy falat ennivalóval, vagy egy pohár vízzel. Ebből
láthatod, hogy milyen szegények vagyunk és milyen nyomorban vergődünk. Nem lennél-e hajlandó
nekünk itt a házban valamilyen munkát adni, hogy csak annyi kenyérhez juthassunk, mely enyhíti kínzó
éhségünket. Valamennyiünk nevében alázatosan könyörgünk Hozzád.
10. Kedveseim – mondom Én-ez nem Tőlem függ, hanem az Én barátomtól, testvéremtől, ki e háznak
és mindennek amit láttok a tulajdonosa. Ha ő megadja nektek azt, amit kértek, Nekem semmi kifogásom
ellene, sőt örvendenék, de arra nem vagyok hajlandó, hogy őt valamire rábeszéljem, még kevésbé, hogy
rákényszerítsem.
11. A nő erre Róberthez fordul, ő azonban így szól: Kedves táncosnők, ha csupán rólam lenne szó, én
ugyan rögtön kitessékelnélek benneteket, mivel azonban érzem azt, hogy barátomnak örömet szerzek,
ha kéréseteket meghallgatom, így Isten nevében befoglak benneteket.
12. Ott a terem sarkában van egy asztalka, bor és kenyér van rajta, menjetek és erősítsétek meg
magatokat. Majd munkát is kaptok, de azt szorgalmasan kell majd végeznetek.
13. A táncosnők Róbert utasítása szerint cselekedtek.

50. Fejezet.
Bécsiek arcátlan beszéde, Róbert felelete. A meggyalázott nők. Dorgáló beszéd és annak
üdvös hatása.

1849. febr. 21.

1. Róbert bécsi barátai már alig győzték kivárni, hogy a huszonnégy táncosnő kijöjjön, a terem
ajtajához tódultak és kiabálni kezdtek.
2. Meddig lesznek még azok a szépségek odabenn. Talán magadnak és barátodnak akarod mind
megtartani, mi pedig, kik barátaid vagyunk, megelégedhetünk itt kint a selejttel. Lám, ilyen barát vagy
te, a javát megtartod magadnak, a hitványát átengeded nekünk. Köszönjük szépen az ilyen barátságot.
 3. De mivel te Blum Róbert vagy megalkudunk veled, egy tucatnyit a szép nőkből tarts meg
magadnak, a többit juttasd nekünk. Ha ezt rögtön nem teszed meg, olyan botrányt rendezünk, amilyen
még nem volt itt a szellemvilágban, ha ez sem használna, akkor összetörünk mindent.
4. Róbert így felelt: Amíg egy Isten él, s amíg én Blum Róbert vagyok, addig a bent lévő nőkből
egy sem fog aljas vágyaitok eszközéül szolgálni, mert e házban Maga Isten lakozik, ki mindenkinek azt
jutatja, amit megérdemel.
5. Ezeket a nőket, mint nyomorult, szenvedő, éhező nőket fogadtam be a házamba, ők tehát
vendégeim, ezért mindazok a jogok és előnyök megilletik őket, amiben minden jóérzésű embernek része
lehet ebben a házban. Ha ti valóban elvagytok szánva arra, hogy ezt a vendégjogot botrányosan
megsértsétek, próbáljátok csak meg, majd meglátjuk, hogy kihúzza a rövidebbet?
6. Amint észrevettem, eléggé kitombolhattátok magatokat a kertben! Nem volt elég, hogy
Istennek tiszta szellemi földjét megszentségtelenítettétek pokoli paráználkodásotok által, de mindez úgy
látszik nem volt elég a számotokra, most még ezeket a harminc év óta szenvedő nőket is pokolba
juttatnátok.
7. Tudjátok-e, kik azok a szerencsétlenek, akiket az imént a kertben oly kegyetlenül
meggyaláztatok és akik most jajgatnak fájdalmukban? Ezek a nők a földön saját lányaitok voltak, akik
részben betegségek következtében, - ami egyáltalán nem ritka dolog a vígan élő Bécsben – és részben
Bécs ostrománál veszítették el életüket, mivel minden szellemi érték nélkül érkeztek ide, azt sem tudták,
hogy hova forduljanak, mihez fogjanak. Az isteni kegyelem révén azonban megtudták, hogy ti, akik a
földi életben apáik voltak, e környéken tartózkodtak, ide lettek irányítva. Reménységgel és boldog
várakozással volt telve a szívük, gyermeki szeretettel tárták ki karjaikat, ti pedig kiéhezett hiénák
módjára rájuk vetettétek magatokat és gyalázatos módon megbecstelenítették őket. Ti
elvakultságotokban nem is hallottátok azt, hogyan kiabáltak rémületükben: “Az Istenért, hiszen mi a ti
leányaitok vagyunk, mit csináltok velünk. Ó Jézus! Ó Jézus ments meg minket!“
8. Ti ezt már nem is hallottátok, mert pokoli szenvedélyeitek teljesen megsüketítettek és
megvakítottak benneteket, e szerencsétlenek majdnem szétszaggattátok buja őrjöngéseitek közepette.
Nézzetek ki a kertbe s gyönyörködjetek szívetekben!
9. Midőn magasztos barátommal ideérkezve, titeket itt találtak, nagyon örültem nektek,
különösen akkor, mikor beszélgetésünk során azt tapasztaltam, ha az lenne számotokra a legnagyobb
öröm, ha az Úr Jézust legalább messziről megpillanthatnátok. Biztosítalak benneteket, hogy ha a
szívetekbe fogadjátok az Urat, akkor e szeretet által megtisztulva állandóan láthatjátok az
örökkévalóságok Urát! Erre boldogan jelentettétek ki, hogy ilyen nagy kegyelemre nem is vagytok
méltóak! Sírni tudtam volna akkor a boldogságtól.
10. A házban közöltem barátommal ezt az örömet, Ő azonban lehűtött, mert kijelentette, hogy
ne bízzak bennetek, mert valamennyien a legdurvább érzékiséggel, rendelkeztek. Előre megmondom
neked, hogy néhányuk a pokolba jut és igen kemény munkába fog kerülni míg megjavulnak.
11. Milyen igaza volt. Most már nem is kell a pokolba süllyednetek, hiszen már teljesen ott
vagytok. Szennyes szívetek határtalan bujálkodási vágyát még Isten sem tudja másképp elnyomni, mint
az ítélet és pokol által. Most még szabadon vagytok, de hamarosan utolér benneteket Isten ítélete és
elnyeritek azt, amit megérdemeltetek. Nem csak ti jártok így, hanem mindazok földön élők is, akik nem
szívlelik meg Isten intelmeit, melyekből bőven juttat ezekben az időkben. Ha én földi életemben
megszívleltem volna Istennek félreérthetetlen intelmeit, magam sem kerültem volna ítélet alá, mivel
azonban emberek szavát követtem, dicsőségre vágytam, el kellett szenvednem az ítéletet. Pedig nekem
csak az volt a vágyam, hogy jót tegyek embertársaimnak, mi fog tehát veletek történni, kik rosszat
cselekedtek?
12. Róbert hatásos beszéde meghökkentette hallgatóit, egymásután elpárologtak, senkinek nem
volt bátorsága hozzá, hogy akár egy szóval is válaszoljon. Egymás között azt mondogatják: nem értjük,
hogy is változhatott meg ennyire Róbert, olyan volt a beszéde, mint a mennydörgés, néhány ember
kivételével félre is vonultak, az a néhány magába szállt, a beszéd hatására szinte megremegett bensejük
és nagyon bánták azt, amit elkövettek.
 51. Fejezet.
Róbert menti szigorát. Az Úr megnyugtatja. Példázzatok. A három barát lénye, hollétük a
túlvilágon.Róbert és a táncosnők.

1. Róbert most Hozzám fordulva mentegeti magát. Legjóságosabb és legszentségesebb Atyám,

bocsáss meg nekem, hogy egy kissé túl szigorúan intettem meg ezeket a bécsieket. Bensőmben úgyis
láthatod azt, hogy a legjobb indulattal vagyok irányukban, beszédem által csak azt akartam elérni, hogy
a pokol tüzétől megmentsem őket. Amint észrevettem, néhányuknál a beszédem nem is maradt
hatástalan.
2. Óh, Atyám, áld meg lelkükben az én szavaim hatását, akkor bizonyára meg is lesz az
eredménye!
3. Kedves barátom és testvérem! Mondom Én – most már fiam is, azt mondom neked, hogy egy
szóval sem mondottál többet, mint amit Én helyeztem a szívedbe, mert ami elhangzott, azt Én sugalltam
neked, ezért ne is tégy magadnak szemrehányást!
4. Lásd, az olyan szellemeket, akik a mélység szélén állva előrehajolnak, hogy következő
pillanatban leszédüljenek, erőteljesen kell megragadni, hogy ha az még lehetséges, jobb útra térjenek.
Majd meggyőződhetsz róla, hogy milyen hatást váltott ki beszéded. Persze, most még kifogásokkal
mentegetik magukat, de nagyobb részük mégis magába fog szállni, a kisebb rész még várat magára, de
majd őket is megnyerjük az örökélet számára, mert be fogják látni, hogy nem marad más út számukra.
Hagyjuk most őket békén, hogy forrjanak ki, erjedjenek ki.
5. Szó volt a te három barátodról, Messenhauserről, Jeliinekről és dr. Becherről. Bécsi barátaid
nem valami szép bizonyítványt állítottak ki róluk, amiben van is egy kis igazság. Ezt a három embert
ugyanis titkon egészen más szellem és érzés töltötte be, mint téged. Te, mint valódi emberbarát
törekedtél célod felé, barátaid pedig a legzabolátlanabb népuralmat tűzték ki célul, s ha ez nem vált volna
be, akkor az első adandó alkalommal, telt erszénnyel persze, kereket oldottak volna. Rosszabbul jártak
mint az a bizonyos szamár, aki jó dolgában ment arra a bizonyos jégre táncolni. Veled együtt ők is
idekerültek, csak egy ajtó választja el őket tőled, ha ezt az ajtót kinyitjuk, ugyanúgy láthatod őket,
ahogyan a földön elhagytad. Nem szabad őket megszólítanod, várj Mellettem, hallgasd mit is beszélnek
egymással.
6. Most beszéljünk a táncosnőkkel készítsd elő egy további munkára, amire majd nagyon jól
feltudjuk használni őket. A nőkhöz lépve kedvesen fogadnak minket, megköszönik a vendéglátást és a
védelmet, mellyel megvédtük őket az állatias emberek mohóságától.
7. Róbert komolyan meginti őket, mondván: Halljátok-e nővéreim! Ne hamarkodjatok el a dicséreteket
és a köszönetet, mert nem is tudjátok, Ki volt az, Aki e jótéteményekben részesített benneteket. Én itt
csupán egy goromba háziszolga vagyok, de hála Istennek, becsületes. Mondjátok csak, még mindig
ragaszkodtok ahhoz, hogy e házban bemutathassátok táncművészeteteket, vagy talán már lemondhatok
róla?
8. Óh, jóságos és szeretetteljes barátai a szegény emberiségnek, szólnak a táncosnők, az ilyen terv
valóban a legnagyobb őrültség a mi részünkről, hiszen mi csakis azért akartuk tudásunkat bemutatni,
hogy kínzó éhségünket csillapíthassuk, de mivel anélkül is szíves fogadtatásra találtunk nálatok, tudni
sem akarunk többé művészetünkről.
9. Ennek igazán örülök, válaszolja Róbert, ez nagyon okos dolog a részetekről. Ha azonban egy üdvös
cél érdekében azt kérnénk tőletek, hogy táncoljatok, akkor is megmaradnátok jelenlegi elhatározásotok
mellett?
10. Óh, barátaink, felelték a nők, mindent megteszünk, amit ti kívántok, mert megvagyunk győződve
arról, hogy az, amit ti kívántok, az csakis jó lehet. Ha tehát majd azt akarjátok, hogy táncoljunk, mi
mindannyian és készséggel fogunk táncolni, mert ezentúl a ti akaratotok a mi akaratunk is lesz.
11. Jól van, feleli Róbert, legyetek készenlétben, mert hamarosan reátok kerül a sor.

52. Fejezet.
Róbert gyermekei bizalma az Úrral szemben. Részvéte a táncosnők iránt.
 1. Kedves barátom, testvérem és fiam – mondom Én – nagy örömömre szolgál az, hogy szíved
nagyon hajlítható. Úgy beszélsz, mintha önmagadból beszélnél, pedig Én beszélek belőled és ez nagyon
helyes a szellemek birodalmában. Szíved átveszi az Én gondolataimat, magáévá teszi akaratomat. Lásd,
ez nem más, mint a benned már ébredező szellem munkája. Mivel szívedben teljességgel megérzed azt,
amit Én gondolok és akarok, ami a legfontosabb, meg is érted, mintha már legalább ezer éve be lennél
avatva a világ legszentségesebb dolgaiba. Folytasd csak így tovább és csakhamar az eszközömmé fogsz
válni.
2. A táncosnőket már kioktattuk, most már nyissuk ki az ajtót. Ott találhatod a hármas bécsi
társaságot, amint hevesen vitatkoznak egymással. De mielőtt tovább cselekednénk, még azt akarom
megtudni tőled, hogy elég szépnek találod-e a táncosnőket terveink kivitelezéséhez, vagy tegyem őket
még szebbé, ellenállhatatlanabbá?
3. Róbert mosolyogva feleli: Óh Uram, mily határtalan szelíd és leereszkedő vagy Te. Nem úgy
beszélsz velem, mint a végtelenség leghatalmasabb Ura, hanem úgy, mintha egy földi ember beszélgetne
a barátjával és méghozzá olyan formában, mintha feltétlen szükség volna az ő tanácsára. Ez még
határtalanul nagyobbá tesz téged, mintha egy sereg új világot teremtettél volna szemem láttára. Legyen
csak úgy, ahogyan azt Te akarod, a táncosnők ügyét is a Te végtelen bölcsességedre kell bíznom. Ezek
a nők nagyrészt nagyon megviseltek, külsejük a szenvedéseiket tükrözi vissza, ezért nem ártana ha kissé
megnyugodva, megfrissülve jelennének meg, feltételezve, hogy ez nem teszi őket hiúbbá, mint
amilyennek már most is látszanak.
4. Jól van, kedves Róbertem – mondom Én – úgy legyen, ahogyan javasoltad. A terem végében
van egy szekrény, menj nyisd ki és mutasd meg azoknak, akiket szebbé akarsz tenni. Rengeteg ruha van
ott, válogassanak, ami tetszik, azt vegyék fel.
5. Róbert rögtön megteszi, amit mondottam, a táncosnőknek nagy öröme telik a szebbnél – szebb
ruhákban, gyorsan át is öltöznek. Midőn átöltözve elénk állanak, Róbert nem győzi csodálni azt a nagy
változást, melyen keresztülmennek. Hozzám lépve mondja: Ez már meghaladja az ember elképzelését.
Úgy illenek rájuk a ruhák, mintha pontosan rájuk szabták volna, megszépültek benne, egyik bájosabb
lett, mint a másik, arcuk alakjuk bájos, megtelt a sovány és szegletes alakjuk, lábaik is formásak lettek.
Milyen jó, hogy ilyen formák nem kerülnek a földi ember szemei elé, mert bizony, mint ember, az ilyen
formákért a világ végére is elmentem volna, de itt Melletted Uram semmibe veszem.
6. Óh Uram, milyen könnyen is tudsz Te mindent véghez vinni, még a legtökéletesebb szellem
sem képes ezt felfogni. Milyen mennyei szépségűek lettek ezek a nők, mennyi báj és üdeség sugárzik
belőlük, bizony, minden jelenlegi boldogságom mellett is szívesen menné…de nem, számomra most
már mindez semmit sem jelent. Na, mi is lesz majd veletek kedves társaim odakint, ha ezeket a nőket
megpillantjátok? Az ördög ugyan csak elszabadul majd bennetek. De most már talán foglalkozhatnánk
a három hőssel is?
7. Igen, - mondom Én – jöjj csak Velem!

53. Fejezet.
A három bécsi férfi párbeszéde, felfogása jelenlegi helyzetükről, Istenről pokolról és a sorsról.

1849. márc. 1.

1. Az ajtóhoz megyünk, mely magától kinyílik. Látjuk a három vezért, amint elmerülve ülnek
egy kerek asztal mellett, írásokat tanulmányoznak. Messenhauser egyszerre felriadva szól: Mondtam
már, hogy ártatlanságunk legfontosabb bizonyítéka az utolsó események során valahová elkallódott,
vagy egyszerűen megsemmisült. Hiába is keressük, ami elveszett, az elveszett. Ha egy jóságos szellem
ki nem ment bennünket jelenlegi börtönünkből, elvesztünk, mert ezektől ugyan nem lehet kegyelmet
várni. Meglátjátok, nem sokára belép majd hozzánk egy hadbíró és egykedvűen felolvassa halálos
ítéletünket. Megmondtam nektek előre, hogy agyonlőnek bennünket.
2. Jelinek így felel: Biztosítalak barátom, hogy amitől te félsz, azt már végre is hajtották rajtuk.
Az egész úgy tűnik fel előttem, mint egy lázas álom, még a szemem előtt lebeg az a jelenet, amikor
kivezettek bennünket a sáncokhoz és ott agyonlőttek. Csak azt nem tudom sehogy sem meg magyarázni,
hogy annak ellenére mégis hogyan lehetek veletek itt a börtönben. De hol is vagyunk most? Ha csak kis
része igaz annak amit papjaink prédikálnak a pokolról, akkor valóban nem lehetünk irigységre méltó
helyzetben, mert most már csak egy mindenható lény kárhoztató ítélete hiányzik. Én azonban azzal
vigasztalom magam, hogy az Isten – ha ugyan létezik valahol – sokkal jóságosabb kell, hogy legyen,
mint az emberek összessége együttvéve. De még ha nem is lenne végtelenül jóságos, akkor is
hasonlíthatatlanul jobb lesz mint Windischgraetz tábornok, ki olyan hidegvérrel végeztetett ki,
bennünket, mint ahogy egy saskeselyű elfogyaszt egy dögöt. Csak legalább találnék valamilyen módot,
hogy ezen a kegyetlen tigrisen megbosszulnám magam. Ez volna a számomra a legnagyobb boldogság.
Mi a ti véleményetek?
3. Becher így felel: Igen, igen, testvérem, úgy látszik neked mindenben igazad van.
Messenhauser meg van győződve arról, hogy még mindig a bécsi börtönben van és a halálos ítéletet
várja. Én pedig a te nézeteden vagyok, Jeinek barátom, mert az kétségtelen, hogy bennünket már
agyonlőttek, azt azonban nem tudnám dátumszerűen megmondani, hogy mikor, mert teljesen
elvesztettem az idő érzékelésemet. Földi értelemben véve, mi már halottak vagyunk, ezen nem
változtathat semmiféle töprengés. A pokol létezésében azonban nem hiszek, mert az Isten van, akkor
nem létezhet pokol, ha pedig nincsen Isten, akkor a pokol még kevésbé létezhet. Isten fogalma ugyanis
sokkal magasztosabb, jóságosabb, hogy sem Mellette a pokol fogalma, tehát a legtökéletesebb teljesség
elképzelhető volna.
4. Jelinek így szól: Ha Isten létezik, ami nem vonható kétségbe, miként teremthetett ez
legtökéletesebb, legjóságosabb Lény például egy olyan szörnyeteget, mint Windischgraetz. Ez a tigris,
maga a pokol megszemélyesítője a földön és mégis a legtökéletesebb Isten teremtménye. Ha azonban
nem létezne Isten, akkor azt kellene kérdeznünk, hogy miként voltak a természeti erők képesek arra,
hogy egy ilyen tigrist megalkossanak.
5. Látjátok, hogy Isten léte, vagy nem léte mellett is kialakulhatott a gonosz és így a pokol is
kialakulhatott. Könnyen el is lehet oda jutni, még teljesen ártatlanul is, úgy, ahogyan mi az életünk során
Windischgraetz kezébe kerültünk. Nos, mi a ti véleményetek.
6. Messenhauser így felelt: Igen, testvérem. Úgy látszik, hogy neked van igazad. Most már
nekem is úgy tűnik fel, hogy bennünket agyonlőttek és pedig röviden a jóságos szívű Blum Róbert után.
Nézzetek csak az asztalra, a legfontosabb irataink eltűntek, a keleti oldalán a helységnek egy nyitott ajtót
láttok, pedig előzőleg mindent átvizsgáltunk és nyomát sem találtuk ajtónak. Végül úgy veszem észre,
mintha a börtönünk átalakulóban volna, szoba jellegűvé lesz és mindjobban kivilágosodik körülöttünk.
Minden megerősít engem abban a meggyőződésemben, hogy valóban a szellemek világában vagyunk,
de hogy itt mi lesz velünk, fogalmam sincs.
7. Jelinek testvér te azt mondtad, hogy legnagyobb boldogságot az jelentené számodra, ha
Windischgraetzen megbosszulhatnád magad. Ebben nem értek én veled egyet, mert fatalista vagyok. A
tigris nem tehet arról, hogy ő tigris, így a csörgő kígyó sem tehet arról, hogy ő kígyó. Éppen így el lehet
Windischgraetzről is mondani azt, hogy ő csak vak eszköze a sorsnak, mely olyannak alkotta meg,
amilyen. Inkább csak sajnálni lehetne őt, akárcsak bennünket, az ő áldozatait.
8. Mi – mint mondani szokás – túl estünk a nehezén, de ő még nem, s ki tudja, hogy jobban jár-
e mint mi? Ma nekem, holnap neked! Nekem különben is mindegy, hiszen azt tapasztalom, hogy tovább
élek. Messenhauser maradtam tovább is és amellett sem fájdalmat, sem éhséget – szomjúságot nem
érzek. Ti is megmaradtok nekem, kedves barátaim, börtönünk meg mindjobban kellemes szobává válik,
mindig világosabb és világosabb lesz, mit akarhatnánk még?
Azt hiszem sorsunk is mindjobban javul, de ha nem így lenne, az sem baj számunkra, hozzászoktunk a
nehézségekhez. Mindezt úgy kell elfogadnunk, ahogy jön, mert változtatni úgy sem tudunk semmin.
Nos, egyet értetek velem ebben?

54. Fejezet.
Jelinek kigyógyítja Messenhausert téveszméiből. Mindhármunk kételye Krisztus istenségében.

1849. márc. 3.

1. A végzetre vonatkozó meggyőződésedet kivéve, mindenben egyetértek veled, mondja Jelinek,

abban ugyanis – mint Bécsben mondanák valami hiba van a kréta körül. Lásd, te egész életedben olyan
voltál, aki nem foglalkozott magasabb tudományokkal, megelégedtél az egyszereggyel, nem törted a
fejed magasabb számtani tudományokban. Mint író is olyan voltál, hogy megelégedtél a külső burokkal,
nem érdekelt a belső mag, ezért a dolgok benső lényege zárva is maradt előtted.
2. Mond csak, tapasztaltad-e már valaha is, hogy egy ház a berendezéseivel együtt, csak úgy
magától létrejöjjön? Azt mondod nem! Na, jól, van, ha tehát az ostoba véletlen még egy hitvány házat
sem volt képes létrehozni, miként lett volna képes arra, hogy a csodás dolgokban bővelkedő földet
létrehozza. Figyeld csak meg a növények csodálatos be és elrendezését. Évezredeken át megmaradtak
ősi alakjukban, egy parányit sem változtak. Mily művészi képességgel van például egy búzaszem
megalkotva, egyetlen egy búzaszem milliárdnyi utódot rejt magában, mely minduntalan azokkal a
tényezőkkel rendelkezik, mint ő. Vedd például a makkot, ültesd el, egy idő múlva kinő, majd kifejlődve,
mint tölgyfa, sok–sok éven át makkot termel. Ha mind elakarnád ültetni, hatalmas erdőségek
keletkeznének, mert minden utód ugyanazt a gyümölcsöt hozza, nagy mennyiségben. Ha a dolgok így
állnak, mond meg nekem, képes lenne-e a végzet arra, hogy egyetlen tölgyfát létrehozzon?
3. Messenhaiser így válaszol: Meg kell vallanom Jelinek testvér, hogy te valóságos teozófus
vagy. A makkról szóló fejtegetéseddel többet mondtál nekem, mint azok a tudományos dolgok
együttvéve, mellyel a földön a fejemet megtömték. Most már meg vagyok győződve arról, hogy a végzet
mit sem jelent. Ezek szerint tehát okvetlen léteznie kell egy őseredeti Istennek, értelmem és lelkem ezt
soha többé nem tagadhatja. De hol van és ki ez az isteni Lény? Megláthatja-e megértheti-e Őt földi
teremtmény? Még élénken emlékezem arra, hogy a gimnáziumban a bibliai történeteket tanulva, egy
mondatra bukkantam Mózesnél: Istent senki sem láthatja életében! Megvallom hogy éppen e mondattal
kapcsolatban maradt meg az Istenben való hitem. Ami azonban azt a hitet illeti, hogy az Isten teljessége
Jézusban lakozik, meg kell vallanom, hogy e tekintetben mindig ateista voltam, azaz, még ma is az
vagyok. Jézus tiszta tana, a hozzá ragasztott csodadolgoktól eltekintve, az emberi természetnek
tökéletesen megfelelő elveket, mégpedig a legnemesebb alapelveket tartalmazza és azt mutatja, hogy azt
a legtökéletesebb emberismerő állította össze. De hogy az, aki ezeket az alapelveket összeállította és
tanította, azért már Isten? Ez már meghaladhatja az én hitem látókörét. Ez a tan emberi eredetű és
semmiféle isteni lény nem szükséges annak a megalkotásához. Hiszen ha minden tant Isten alkotott
volna, akkor a földön csak hemzsegnének az istenek. A nagy fontosságú dolgok feltalálói sem tarthattak
igényt arra, hogy istennek tekintsék őket, éppen úgy nem igényelheti ezt a legnagyobb erkölcstan
megalkotója sem. De tudásom szerint Ő ezt soha nem is igényelte a Maga számára. Az akkori időkben
a rövidlátó és a babonás emberek, csak azért, mert náluk mérhetetlenül okosabb volt, Istenné tették meg
Őt, de ez ne tévesszen meg bennünket és ne tartsuk Őt nevetséges módon Istennek!
4. De egyébként sem érdemes sok szót vesztegetni olyan dolgokra, ami már a tudósok előtt
elintézett ügy. Inkább arról beszéljünk, hogy hol van és ki tulajdonképpen az Isten, akinek létezésében
most már nem kételkedem. Erről beszéljetek kedves barátaim.
5. Kedves Messenhauser barátom, mondja Jelinek, ez rendkívül kényes dolog, azt hogy ki Ő és
hol van, mi nem tudjuk megmondani, mert a végtelen soha nem válhat végessé és ha mi véges lények,
Isten végtelen lényiségét megakarnánk érteni, azt előbb végessé kellene átalakítani, hogy megérthessük,
ami pedig teljességgel lehetetlen. Nekem az a véleményem, foglalkozzunk más egyébbel, mert Isten
lényét illően mi semmit sem tudunk elképzelni.
6. Bacher erre így szól: Igen, mert egy régi, de nagyon találó egyházi legenda szerint, az Istent
megérteni csak olyan igyekezet lenne, mintha az ember a tenger vizét egy dióhéjjal akarná kimerni.
Hagyjuk ezt tehát és beszéljünk inkább arról, hogy mit csinál a mi Blum barátunk itt a másvilágon, vagy
a földön, bősz ellenségünk Windischgraetz? Nem kerül-e ő is hamarosan hozzánk, mikor aztán majd
illően fogadhatjuk őt.
7. Testvéreim, mondja Jelinek, ami szegény Blumot illeti, akit ugyanaz a sors ért mint minket,
ebben a témában szívesen veletek tartok, de mi Windischgraetzet illeti, hagyjatok békén, azt tigrist soha
többé nem akarom látni.
8. De hallgassatok csak, a nyitott ajtó mögül emberi hangokat hallok; Keljünk fel tehát s menjünk
az ajtóhoz, nézzük meg mi van ott!
 55. Fejezet.
Félelemmel az ajtónál. Találkozás Blum Róberttel.

1. Mindhárman felkelnek az asztaltól és óvatosan az ajtóhoz közelednek. Az ajtóhoz érve

meglepetve veszik észre, hogy szobájukon kívül egy sokkal nagyobb és díszesebb helység van az övék
mellett. Vigyázva lesnek az ajtón kifelé, de nem merészkednek át a másik helységbe. Én Róberttal együtt
késsé az ajtó mögé húzódtam, így nem láthattak, de megszemlélték a termet és a terem végén
csoportosuló táncosnőket, semmiféle veszedelem jelenlétét nem látták és nem érezték, így Jelinek halkan
így szólt: Kedves barátaim, a szomszédban semmi olyant nem láttam, amiből veszedelemre lehetne
következtetni, ellenkezőleg. Azt veszem észre, hogy a szoba jobb sarkában az asztalon, legalább két
iccésnek látszó kristály palackban jó fehér bor és néhány darab étvágygerjesztő búzakenyér látható. Ha
tehát semmiféle más veszedelem nem fenyeget bennünket csak az, hogy a szellemek birodalmában is
megismerkedjünk a kenyér és a bor ízével, akkor én úgy vélem, hogy nem is kell olyan bátortalanul,
húzódozva viselkedni azzal szemben, aminek nyilvánvalóan az a rendeltetése, hogy ezen szellemi
létünkre vonatkozólag helyesebb gondolatokat és fogadalmakat ébresszen bennünk, mint amilyeneken
úgy lovagoltunk eddig, akárcsak a doni kozákok az ő szikár lovaikon a kaukázusiak elleni hadjáratukban.
Véleményem szerint, egyáltalán nem ártana nekünk egy kis bátorság. Nos, mi a ti véleményetek erre
vonatkozóan.
2. Massenhauser így felel: Jelinek testvér, én teljesen egyetértek veled, de veled és Bacher
testvéremmel szemben be kell vallanom saját szégyenemre, hogy én az efféle természetkutatásban a
legszívesebben az utolsó maradok. Ha ugyanis menekülésre kerülne a sor, akkor természetesen én lennék
az első.
3. Kedves testvérem – mondja Jelinek – úgy látom te vagy közöttünk az igazi nyúlszívű. Hogyan
is szerepelhettél te ilyen bátorsággal, mint hadsereg parancsnok? Óh, testvérem, most sok minden
megvilágosodik bennem, Lásd, ha nem ilyen nyúl bátorság töltött volna el, akkor a haderődet nem a
védett parancsnoki irodából vezényled, hanem kiállsz velünk, az ellenséggel szemtől – szembe, akkor
bizonyára győzött volna Bécs. Ha egy Napóleon lett volna a te helyedben, úgy a császári ágyúk és
bombák dörgése is halkabb lett volna. De hagyjuk ezt most, barátom, a saját becsületed miatt, csak arra
kérlek, ezúttal ne légy nyúlszívű!

1849. márc.10.

4. Messenhauser így felel: legkedvesebb, legderekabb barátom és testvérem. Ha téged valóságos

napóleoni hősiesség tölt el, legjobbnak találom, ha bátor előőrs gyanánt te haladnál előttünk. Látom,
hogy hármunk közül te vagy a legbátrabb, légy tehát a vezetőnk.
Azon pedig nem sértődöm meg, hogy az előbb bátorságomat bírálgattad, mert hiszen igazi
hősiesség sohasem lakozott bennem. Ami azonban igaz, az igaz, csekélyfokú hősiességem ellenére soha
nem féltem a haláltól, most is így van. Nem attól félek, hogy valamilyen veszedelem fenyegetne, hanem
ez a mi előszobánk tölt el olyan borzadállyal, mint a kísértetekből rettegő gyermeket az olyan szobákkal
szemben, melyre dajkáik azt mondják, hogy kísértetek járnak bennük.
5. Valóban, sajátságos ez az én félelmem. Olyasmi ez, mint amikor bekövetkező és közelről
érintő események sejtelme tölti el az embert. Igazán nem tehetek erről a különös előérzésemről és majd
meglátjátok nem csalt-e meg ez az érzésem akkor, amikor majd átlépjük ezt a küszöböt. Úgy érzem,
hogy akkor váratlan és nagy eseményekkel kerülünk szembe, ez szolgáljon egy kissé a mentségemre
bátortalanságomat illetően, ezek mentesítsenek engem a te szemedben, Jelinek testvérem.
6. Jelinek: Igen, igen, kedves barátom, ezt azonban egészen más dolog, mert lásd, engem is
hasonló megérzés kínoz, de egy nagy szellemet az ilyesmi nem zavarhatja meg. Ha szemtől–szembe
látom azt a szép üveg bort, mellette pedig azt a szép szelet búzakenyeret, a jelenlegi szellemi, de mégis
korgó gyomron azt mondja, hogy ez ugyancsak ízlene most neki, akkor már inkább kint ülök annál az
asztalnál, mint itt a ti aggályoskodó társaságotokban. De mi is tarthatna engem itt tovább, bátraké a
szerencse, tehát előre, hurrá!
7. Ezzel Jelinek barátom az ajtónak tart és azon át a jól megrakott asztalhoz igyekezne, de még
mielőtt a küszöböt átléphetné, Blum és Én elálljuk az útját. Blum az ő szokásos, kissé érdes hangján így
szól: Állj, egy lépést sem tovább, mielőtt mindhárman kellően nem igazoltátok, kik vagytok és mit
akartok itt!
8. E váratlan fellépésre Jelinek egy kissé visszahőköl, de csakhamar megembereli magát, majd
felismerve a szólóban Blummot, csodálkozva szól: Ó, ó, ó, Blum Róbert! Hol is voltál te eddig? Na ez
azután mégis csak sok egy kicsit. Óh, had öleljelek és csókoljalak meg. Vagy igazán nem ismersz meg
bennünket? Messenhauserert, Bechert és engem, a te Jelinekedet?
9. Igen, valóban, mondja Blum, ti az én bajtársaim és sorstársaim, teljesen ugyanazok maradtok,
mint amilyenek a földön is voltatok. Én már régebben hallottam, hogy itt vagytok és az én vendégeim
lesztek, ti azonban nem tudjátok azt, hogy az én házamban vagytok. Hagyjátok, hogy bárgyú félelmetek
nehogy erőt vegyen rajtatok, azért léptem fel veletek szemben olyan nyersen, hogy őrült félelmeteket,
akárcsak a rothadt almát a fáról, lerázzam rólatok. Jöjjetek csak ki mindhárman, foglaljatok helyet ott az
asztalnál, melyre te Jelinek barátom már néhányszor jelentőségteljes pillantásokat vetettél.
Messenhauser és Bacher testvéreim, ti még mindig nem meritek átlépni a küszöböt?
10. Messenhauser és Becher egyszerre felelik: Ezerszeresen üdvözlünk téged, legdrágább
barátunk és testvérünk, veled elmegyünk akárhová, de különösen ahhoz az asztalhoz, amely bőséges
áldást tartalmaz teljesen kiürült gyomruk számára.
11. E szavak után örvendezve rohannak Blumra, ölelgetik csókolgatják őt, majd az asztalhoz
telepednek.

56. Fejezet.
A mennyei bor áldásos hatása. Jelinek köszöntője. Az Úr válasza. Jelinek sejtelmei.

1. Jelinek barátságosan tekint Reám és így szól: Kedves és fennkölt barátja a mi Blum
testvérünknek és barátunknak, szabad arra kérnünk, hogy ismertesd meg Magad velünk közelebbről.
Bizonyára jó és nemes lelkű embernek kell lenned, másképpen nem lehetnél a mi legnemesebb
barátunknak, Blum Róbertnak a társaságában.
2. Én így felelek a feltett kérdésre: Később majd minden világos lesz előtted, ami jelenleg még
homályos. Jöjj tehát Velem együtt az asztalhoz, erősítsd meg magad és akkor sokkal alkalmasabbá válsz
mindennek a megértésére, ami most még talánynak tűnne fel neked. Jöjj tehát, kedves barátom és
testvérem, Jelinek.
3. Jelinek erre így válaszol: Óh barátom, csodálatosan megnyerő a hangod, minden egyes
kimondott szavad, eddig soha nem érzett módon visszhangzik szívemben. Örökre lemondok emberi
mivoltomról, ha Te nem Isten mennyeiből való angyal vagy. Igen, igen, Te angyal vagy, annak kell
lenned. Tudod mit, én Melletted maradok és szorosan Hozzád csatlakozom. Nyíltan meg kell
mondanom, hogy bármennyire is kedvelem a mi jóságos barátunkat, Blum Róbert, Téged, mióta
megszólítottál még nála is sokkal jobban szeretlek. Most telepedjünk le az asztalhoz és igyunk egy
pohárkával igaz barátságunkra, mert remélem itt nem akad egy Windischgraetz, aki e házra nézve
rögtönítélő bíráskodást rendelne el.
4. Mondom Én: Óh, ettől sohasem kell félned. De most gyerünk az asztalhoz, mert a többiek már
a mi egészségünkre isznak.
5. Messenhauser egy borral telt kristályserleggel lép elénk és szól Jelinekhez: Ó, Jelinek testvér,
ez ezerszeresen jobb a legjobb földi bornál is, amelyet valaha is ittunk a földön Ürítsd ki ezt a serleget
minden barátunk és ellenségünk egészségére. Windischgraetz a földi népelnyomók vak eszköze is éljen,
talán egykor még ő is jobb behatásra jut.
6. Jelinek örvendezve veszi át a serleget és így szól: így már inkább a kedvem szerint valók
vagytok kedves barátaim, mint az előbbi semmitmondó viták mellett abban a börtöncellában, ahol te,
Messenhauser testvérem, látható kétségbeeséssel még mindig a halálos ítéleted elhangzására vártál.
Tudjátok meg azonban, hogy én Blum testvérünk barátját, szívbeli barátomnak választottam és egy
cseppet sem iszom ebből a borból addig, míg ebből a nekem nyújtott serlegből Ő nem ivott.
7. Mindnyájan szeretetteljes barátsággal helyeslik Jelinek elhatározását, ő pedig a szeretet és
barátság külső jeleivel kisérve, átnyújtja Nekem a serleget e szavakkal: Óh, Te kedves, isteni fennkölt
barátom, ne vesd meg ezt a serleget, amelyet egy szegény bűnös, egy földi forradalmár keze nyújt Neked.
Valóban ha valami jobb is akadna itt ennél, szívesen felajánlanám legbensőségesebb tiszteletem és
hódolatom jeléül. Most azonban azt mondhatom, amit Péter apostol mondott a bénának a templom
kapujánál: Óh, kedves barátom! Aranyam ezüstöm nincs, de amim van, azaz a nekem átadott serleget és
szívemet, ahová téged, mint legbecsesebb barátom befogadtalak, azt nyújtom át Neked. Fogadd el ezt
úgy, ahogyan adom. Bizonyára nagy merészség az részemről, hogy én, aki egy angyal szemében a pokol
számára megérett bűnös vagyok, Neked, ki kétségtelenül Magad is angyal vagy, romlott szívemet
ajánlom fel barátságunk záloga gyanánt. Mióta azonban azt a néhány bölcs, jóságos és kedves szót
intézted hozzám, nagyon megszerettelek Téged ezzel a romlott szívemmel. Ha teljesen éretlen, vagy
tisztátalan szellem vagyok is, hunyd be egy kicsit mennyein szelíd szíved szemed és gondold Magadban
azt, hogy ez a fickó még nem érti a dolgokat. Tudod, én még teljesen földi felfogásban élek, fogalmam
sincs arról, hogy hogyan is kell a magadfajta szellemlényekkel beszélni, érintkezni. Biztosítalak róla,
hogy nem adok mást, csak azt, ami a szívemben van, bízom benne, hogy nem veszed tőlem rossznéven
ezt a merészséget?
8. Én nagyon barátságosan veszem át Jelinek kezéből a serleget, iszom belőle, azután azt
mondom Blumnak. Testvér, menj be és az ebédlőszekrényben találsz még egy üveggel az Én saját
boromból, hozd azt ide, hogy ennek az új szívbeli barátomnak megmutassam, milyen magasra értékelem
az ő barátságát.
9. Blum odahoz egy gyémánt módjára csiszolt üveget, telve a legfenségesebb borral és láthatóan
megindulva átnyújtja Nekem. Én teletöltöm a serleget, felemelem és így szólok: tessék, kedves barátom
és testvérem, fogd ezt a serleget és igyál abból azzal a meggyőződéssel, hogy a te barátságod számomra
rendkívül kedves, értékes és drága. Mit beszélsz te a bűneidről? Vajon, melyik ember nevezhetne
magáénak egy oly szívet, mely a legönzetlenebb szeretettel van eltelve, bűnösnek? Azt mondom neked
testvérem, Előttem te tiszta vagy, Irántam való szereteted elfedi földi bűneidnek tömegét. Amivel még
a világnak tartozol, nem lennék jó barátod, ha nem vállalnám el helyetted azoknak az adósoknak az
adóságoknak kiegyenlítését. Igyál tehát Jelinek a mi örök barátságunkra!
10. Jelinek könnyekig meghatva feleli: Óh Isteni barátom! Milyen kedves és jóságos is vagy Te.
Óh, ha most kiszakíthatnám szívemet és a Te kezedre helyezhetném! De add csak ide azt a serleget!
Átvéve iszik belőle és így szól: nem, Te mennyei angyaltestvérem, ha a barátságod ilyen és
mindenekelőtt Magad is, mint ez a bor, akkor Te nem is angyal vagy, hanem Isten vagy, mert ennek a
bornak erejénél, ízénél felségesebbet az egész mindenségben sem találni.
11. Testvéreim, ízleljétek meg és mondjátok meg, valóban helyesen ítéltem–e?

57. Fejezet.
A mennyei bor hatása, Krisztus Istensége. Jelinek felfogása a szeretetről. A nők iránti és Jézus
iránti szeretetről.

1849. márc. 14.

1. Erre a felhívásra mindnyájan isznak a borból, nem győznek csodálkozni annak fenséges voltán.
Messenhauser így szól: Igen valóban, beszéded olyan kiváló volt, mint ez a bor.Óh Uram, ez aztán bor!
Blum testvérem tudod-e, hogy nagyon jó hely ez a ház és úgy vélem, hogy örökre itt kellene maradnunk.
Mert ahol, akár az anyagi, akár szellemvilág, olyan kenyér és bor van egy házban, ott van a legjobb hely,
azért ha csak lehet maradjunk itt együtt, örökre. Ha azután hébe–hóba egy hozzánk hasonló szegény
bűnös bukkanna itt fel, ami természetesen nem vonatkozik a mindeddig ismeretlen barátunkra, akkor
befogadjuk és amint mondani szokás, egy jó napot csinálunk neki, ha mindjárt a legádázabb földi
ellenségünk is lenne. Nos, hogy vélekedtek ebben a dologban?
2. Blum válaszol: Messenhauser barátom, ez igazán szép volna, méltó is hozzád éspedig azért,
mert a szavak szívedből fakadnak, nem pedig értelemből. Magam is azt mondom, hogy ha most
Windischgraetz, mint istenséget szenvedő szellem kerülne elébem, bizonyára jobban fogadnánk őt, mint
ahogyan ő tette azt velünk a földön.
3. Mindhárman így kiáltanak: Bravó, igen, így van jól! Az igaz kereszténynek életalapjában kell
rejlenie annak, hogy a gonoszt jóval viszonozza. Akiben még a bosszú gondolata lappang, az még koránt
sem tökéletes szellem, annak még sok hiányzik a szabad életteljesedéséből. Aki azonban, mint egykor a
zsidók legnagyobb és legbölcsebb tanítója, még a kereszten is azt mondta: „Uram, bocsáss meg nekik,
mert nem tudják mit cselekszenek!” az már a legnagyobb fokban eljutott az élet kiteljesedéséhez. Sőt
azt mondhatjuk és állíthatjuk Róla, hogy Ő maga az Isten és éppen ez bizonyítja leghatásosabban az
egyébként még homályba burkolt tetteit Krisztus istenségéről. Vajon, hol is lehet itt a szellemvilágban
az az egykori Krisztus, kinek földi léte kétségbe nem vonható. Valóban, Ő igazán nagy ember barát volt.
Blum barátunk, nem volt még alkalmad erről a csodálatos férfiúról valami közelebbit megtudni?
4. Blum feleli: Óh, legkedvesebb barátaim biztosítalak benneteket arról, hogy éppen Ő volt az,
Akivel először találkoztam ebben a világban.
5. Mindnyájan örvendezve kérdezik, hogy hogyan történt, miként történt ez? Milyen vidéken
ment ez végbe? Mit beszélt veled? Ugyan, testvérünk, mondj el már egyet–mást erről.
6. Mondja Blum,: Kedves barátaim, most igazán más dolgunk van, hagyjuk ezt egy kedvezőbb
alkalomra. Annyit azonban előre, röviden megmondhatok nektek, hogy Ő hamarosan újra meglátogat
engem, akkor majd ti is láthatjátok és megismerkedhettek Vele. De azért azt előre is megmondhatod
nekünk, feleli erre Jelinek, hogy nem beszéltél-e vele az Istenről, amiben annyian hisznek a
gyengefejűek közül, Ő ezt helyesnek találja-e, vagy sem?
7. Mondja Blum: Igen, kedves barátaim. Röviden csak annyit mondok, hogy erről nagyon sokat
beszéltünk, habár ez most számotokra még szinte felfoghatatlan igazság, de ki kell jelentenem, hogy
Krisztus az egyedüli igaz, öröktől fogva való Isten, minden mennynek és világnak Teremtője. Többet
egyenlőre nem mondhatok nektek, de ha Ő eljön, minden közelebbit majd Tőle fogtok megtanulni.
8. Jelinek így szól: Blum barátom! Bizonyság végett ugyan erre semmi szükség nincs, de nekem
szívem végett igenis, nyíltan be kell vallanom, hogy ha Ő most itt lenne és intene nekem, hogy kövessem,
azonnal megtenném és hűtlen lennék mindannyitokhoz. Hiszen én Őt, mint a legtökéletesebb és legjobb
embert máris jobban szeretem az összes földi embereknél, mert ezeknek összessége nem nyújthatna Neki
egy ital vizet sem, mennyivel jobban szeretem majd sőt szeretem Őt máris. Ha Ő valóban Isten, azzal
hogy miként is lehet Isten, nem is akarok foglalkozni, mert egyszer egy jelmondatot olvastam egy
könyvben, mely a következőképpen hangzott: Isten Maga a Szeretet, ha valahol és valaha hatalmas erejű
szeretet tölti meg szívedet, gondolj arra, hogy a szeretetben Isten van jelen.
Mivel most hatalmas erejű szeretet tölti be a szívemet Krisztus iránt, ezt mondja nekem ez a szeretet:
Krisztusnak, Akit én annyira szeretek és tisztelek, Istennek kell lennie, hiszen hogyan is tudnám Őt
másképpen ilyen hatalmas erővel szeretni. Ezt a mennyei testvérünket is azért szeretem annyira, mert
Benne is bizonyára sok isteni szeretet van. Nos, igazam van , vagy nincs?
9. Mondja Blum: Tökéletesen. Csakis a szív tudja Istent felfogni, az értelem soha. Most azonban
kedves testvéreim, térjünk át másra. Mivel azonban éppen a szeretet fejtegetésénél tartunk, könnyen
összekapcsolhatjuk ezt egy másik tárgyal. A szeretet valóban az egyedüli értékmérő az Isten és annak
kétségtelen léte számára, de ti is tudjátok, hogy kívülünk még egy másik, úgy nevezett gyengébb nem is
létezik, mely szívünket gyakran annyira befolyásolja, hogy emiatt végleg képtelenné válunk az Isten
iránti tiszta, magasabb rendű szeretetre. Nos, mit gondoltok, vajon, ebben a többnyire érzéki szeretetben
is benne rejlik Isten?
10. Jelinek válaszol: Mindenesetre, hiszen ha az isten szelídség nem lakozna a nőkben, ki tudná
őket akkor szeretni? Kétségtelen mindamellett, hogy az ilyen szeretet el is fajulhat.
11. Mondja Blum: Ha most kísérletképpen néhány feltűnően szép nő a legcsábítóbb
táncöltözetben megjelenne és velünk szemben igen barátságosan viselkednének, de egyben megjelenne
a szigorú istenember Jézus is, mond csak meg – különösen te, Jelinek miként viselkedne akkor a te
szíved. Azért mondom ezt neked, mert tudom nagyon jól, hogy a táncosnők mindig veszélyesek voltak
a számodra.
12. Jelinek feleli: Testvérem, ez úttal az egyik sajnálatosan gyenge oldalamra tapintottál, de
határozottan kijelentem neked, hogy ha erre sor is kerülne, tízezer csinos táncosnőt adok oda Krisztus
egyetlen hajszáláért. Tudnod kell azért, hogy az Isten iránt érzett szeretetem mégis csak más,
hatalmasabb, mint egy csinos táncosnő iránt érzett szeretetem. A nők iránti szeretet csak akkor győzheti
le az Isten iránti szeretetet, ha az ember nem hisz Isten létezésében, vagy pedig egy olyan Istenben
kénytelen hinni, aki egy ostyában bujt el. Ezért hagyj fel Testvérem a tízezer Eisler Fannival és
Clorettóval. Krisztus nélkül azonban jobban felhevítenék bensőmet a táncosnők, mintha nem lennének.
13. Mondja Blum: Testvérem, kívánnál-e látni néhány ilyet?
14. Jelinek: Ha vannak itt ilyen szellemeid is, akkor csak mutasd be őket, had tapasztaljuk
önmagunkban, mennyiben lehetnek ők még veszélyesek a mi számunkra. Tapasztalatból tanul az ember.
 58. Fejezet.
Nők iránti szeretet próbája, Messenhauser és Jelinek bizonyságtétele.

1. Jelinek szavaira Blum a terem már ismeretes hátsó részébe megy, ahol a táncosnők egy
függöny mögött tartózkodnak. Ez a függöny csak a táncosnők öltözködése után és az ő kérésükre létesült,
mégpedig a lehető legolcsóbban, azaz az Én akaratom révén. Blum félrehúzva a függönyt így szól a
mögötte csendesen várakozó nőkhöz. Kedveseim, most jött el az ideje annak, hogy bemutatkozzatok és
bájos mozdulatokat végezzétek e három vendég előtt. De jól végezzétek ám a dolgotokat és e házra nem
hozhattok semmiféle formában sem szégyent.
2. A táncosnők rögtön előlépnek, Bulm kívánsága szerint, mielőtt azonban egyetlen tánclépést is
tennének, így szól az egyik Blumhoz: Arra kérünk téged, ne ródd majd fel nekünk, ha mi itt csodálatosan
telt idomaink révén esetleg veszedelmesek lehetünk a három barátodra. Ha ilyesmi bekövetkeznék, arról
mi nem tehetünk. Ha már előre is ilyesmit gyanítanál, akkor helyesebbnek tartanánk, ha nem kellene a
három vendég előtt táncolnunk, mert mindannyian fájlalnánk azt, hogy ezáltal rosszat tennénk, mikor
mi csak jót szeretnénk cselekedni.
3. Mondja Bulm: Örül a szívem kedves nővéreim, hogy így nyilatkoztok, mert ebből látom, hogy
valamennyien tiszta és jó szándékúak vagytok. Ebből a szempontból azonban ne aggódjatok, mert az én
legkedvesebb barátom és én majd gondoskodunk arról, hogy sem ti ne legyetek vendégeink ártalmára,
sem pedig ők nektek. Lépjetek fel bátran és zavartalanul, mert nem lehet táncotoknak, e három vendégnél
rossz, vagy veszedelmes hatása hanem csakis jó és üdvös.
4. E megnyugtató szavak után a táncosnők a terem jól megvilágított előterébe pendülnek és
mosolygó arccal táncolni kezdenek. Blum Jelinekhez lépve megkérdezi: Nos, Jelinek testvérem, hogyan
tetszenek neked a mi házi táncosnőink? Láttál-e valaha a földön ezeknél tökéletesebbet ezen a művészi
területen?
5. Jelinek egy ideig figyelemmel kíséri a táncosnőket, majd mély sohajtás után felel: Kedves
testvérem, nem tehetek róla, de az ilyen produkcióknak soha nem tudtam hódolni, nem találtam benne
gyönyörűséget, mert ilyesmi soha nem is szerzett nekem gyönyörűséget, sőt mindig bánatos érzésekkel
hagytam el az ilyen előadások színhelyét. Sokszor gondoltam már arra, miért rezdít meg az ilyesmi
valamilyen érzést a lelkemben, de ma sem tudtam rájönni. Most azonban kezdek világosan látni ebben
is, ennek jobban örülök, mint az előbb látott és valóban kitűnő táncprodukciónak. Ennek oka ezekben a
művésziesnek nevezett tagficamítási műveletek teljes céltalanságában rajlik. Mond meg nekem, mi
haszna van az ilyenfajta művészetnek? Az én véleményem szerint a legcsekélyebb haszonnal sem jár A
többi művészeti ágak, zene, költészet, festészet, szobrászat helyesen és méltóképpen gyakorolva valóban
hasznosan hatna az emberi lelkekre, mert szelíddé teszik, megnemesítik a szívet és akárhányszor
gyengéddé alakítják az egyébként is durva embert, sőt, gyakran igazi szeretetet ébresztenek fel benne.
A táncművészet azonban, bármilyen tökéletesen és méltóságosan gyakorolják is, mindig csak a lélek
alantas érzéseit ébresztgeti és az ilyen produkciók után majdnem minden férfi érzéki vágyakkal telik
meg. A gazdagok áldoznak arra, hogy elérhessék azokat az érzéseket melyeket ezek a táncprodukciók
ébresztenek az emberben, de azok a szegény ördögök, kiknek a pénztárcája ezt nem bírja el azt, hogy
ilyen előadás után bele is vethessék magukat a nemi kéjelgés posványába, bánatosan hazamegy és úgy
viselkedik legfeljebb, mint egy bölcselkedő. A rosszabbik esetben az útjába akadó legelső kéjnő karjaiba
veti magát és néhány garasért azt műveli vele, amit, ha módjában állott volna a primadonnával
cselekedett volna meg.
6. Úgy vélem kedves testvérem, hogy a táncprodukciók alkalmával a bennem keletkezett
kellemetlen érzéseknek okát meg kell keresni, habár nem is csak az volt az én nyomasztó érzéseimnek
egyedüli forrása az ilyen táncprodukciónál, melyeket elég sűrűn látogattam földi életem folyamán, de
mindig ugyanazon eredménnyel. Az én sajátságosan bánatos érzésemnek ilyen alkalmakkor – mint most
is – világosan felismerem, az volt a tulajdonképpeni forrása, hogy egy ilyen jó alakú táncosnőt, a
varázslatos színházi beállításban bukott angyalnak láttam: Mi lehetnél te az én szívem számára, ha
valaha képes volnál felfogni azt, hogy mi is lehetne az én szívem számodra. Mivel azonban bukott angyal
vagy, nem vagy többé képes az olyan szívet felismerni, amely abból a hínárból ki tudna emelni, amibe
süllyedtél és újra igazi angyallá tudna tenni. A te Istened a világ és mammon, vagy módjára tapsol saját
szívednek, pedig templomba lenne a helyed ha a saját szíved értékét fel tudnád ismerni. Bujálkodásra
serkented a paráználkodó férfiakat, a szegényekben pedig azért a schilingért, melyet megvon magától és
neked áldozott föl, álmatlan éjszakákkal bünteted, sőt vannak akik még ennél rosszabbul járnak. De mit
is törődsz te az ezernyi szegény ördöggel, akik megfizettek, megbámultak, tapsoltak neked, néha még a
kocsi elé is fogják magukat a lovak helyett. Szívem néma velük szemben, akár egy márványszobor, nem
ismered és nem is akarod őket ismerni, hiszen ezreket zsebelsz be belőlük és még a gazdag kéjsóvárgók
pénzeszsákjai is nyitva vannak számodra. Mit is törődsz te az emberi szívekkel, amelyeken minden
tánclépéseddel taposol. Ha előkelő szállód előtt zajongva még látni szeretnének, legfeljebb a papucsodat
kidobod a fejükre és bevonulsz a fényes lakosztályodba.
7. Lásd, Blum barátom, mindig efféle gondolatok támadnak bennem és ezek nagyon lehangoltak.
De vajon nem volt-e igazam, ha így gondolkoztam, ahogyan minden jobb lelkű embernek kellene
gondolkoznia embertársairól. Mivel mindig úgy gondolkoztam az ilyen előadásokról és most is így
gondolkozom. Mond meg nekem, vajon, véleményed szerint valaha is veszedelmessé válhatnak
számomra az ilyen táncosnők, akik már egyébként is – szerencsére – befejezték mutatványaikat és úgy
látszik, hogy bennünket hallgatnak. Talán ezek lehetnek Messenhauzer és Becher testvéreim számára
érdekesek és kívánatosak, bár nem akarom ezt állítani, nekem azonban legkevésbé sem lehetnek
ártalmamra és az én legkedvesebb barátomnak sem, aki e beszédemet látható megindulással hallgatta.
Ezért ki kell neked jelentenem, Blum testvérem, hogy ez a huszonnégy művésznő, mint a negyvennyolc
bájos lábacska legkevésbé sem zavarták meg az én Jézus iránti szeretetemet. Lásd, én mély részvétet
érzek e bukott angyalokkal szemben, ha a jelenlegi helyzetükből ismét igazi emberekké tehetném őket,
a fél életemet adnám érte. De hagyjuk ezt, hiszen a földön nem is egy kívánságom vált vízzé, miért ne
történhetne ez meg itt is.
8. De most már szóljatok ti is, Messenhauser és Bechem, hogyan tetszettek nektek ezek a
mutatványok?
9. Hát csak úgy-úgy nem voltak éppen rosszak, de számunkra ez az egész dolog kissé
nevetségesnek tűnt. A földön még csak elviseli az ember az efféle ostobaságokat, de a szellemvilágban,
már ne is haragudj Blum testvérünk, ha ezt nyíltan megmondjuk neked, mégis csak kissé furcsának
találjuk az emberi akarnokoskodásnak ilyen eltévelyedéseit. Képzeld csak el, ha ismét visszatérnénk a
földre, ott barátainknak elmesélhetnénk ezt, hogy mennyei baletten vettünk részt, szinte hallom
fülemben a kitörő nevetést. De mond meg nekem, hogyan is jöttél arra az őrült gondolatra, hogy itt a
szellemek birodalmában egy valóságos háremet rendezz be magadnak és mindjárt huszonnégy kívánatos
táncosnővel? Talán egyenesen szerződtetted őket a magad számára. Vagy talán az új katolikus
mennyország ez? Akkor csak eredj innen ezekkel az új katolikus angyalaiddal együtt és hozzál nekünk
inkább még egy olyan kis palackot, mint az utóbbi volt, mert annak egy cseppje többet ér, mint ez a
bájos negyvennyolc lábacska
10. Blum elmegy és mosolyogva hozza a második palackot.

59. Fejezet.
A helytelenül alkalmazott közmondásról. A cél szentesíti az eszközt.

1949. márc. 20.

1. Jelinek Hozzám fordulva felteszi Nekem a kérdést, hogy hogyan tetszettek Nekem az előbbi
produkciók?
2. Én így felelek: Kedves barátom, őszintén megvallom
az ilyen alkalommal én nem annyira az eszközt, mint sokkal inkább a célt tartom szem előtt. Ha mégoly
különös is az alkalmazott eszköz, nem tesz semmit, ha minden esetben jó célt érek el általa. Itt a
szellemvilágban ugyanis mindenkor az elért cél szentesíti az eszközt, ami által egyedül volt elérhető a
jó eredmény. Maga a tánc semmit sem jelent, de egyedül csak az általa elért nemes és jó céllal
kapcsolatban már nagyon fontossá válik. Ezt a jezsuitás hangzású jelmondatot először földi értelemben
fogom megvilágítani, hogy annál, jobban megértsed annak szellemi tartalmát. Halljad hát!
3. Lásd, a mondás így szól: A jó cél minden eszközt, mely által elérhetővé válik, szentesít. Hogy
ez valóban helyes-e, arra nézve több példát sorolok fel, figyelj tehát.
 4. Egy fiú atyját munkája közben olyan szerencsétlenség ért, hogy az egyik lába teljesen
összezúzódott, élete csakis egy ügyesen végrehajtott műtét által volt csak megtartható. Vajon mit művelt
volna az a fiú, aki atyját mindenekfelett szerette, egy olyan gonosz emberrel, aki csupán bosszúállásból,
vagy haragból atyjának az egyik lábát éles bárdal levágta volna? Lásd? ez a fiú megragadta volna a
gonosztevőt és olyan megtorlásban részesítette volna, amit az élete végéig nem fejtett volna el, pedig az
a gyors művelet sokkal kevesebb fájdalmat okozott volna atyjának, mint a jelenlegi baleset, mert az egy
egészséges lábbal történt volna egy pillanat alatt, nem pedig egy beteg lábbal, amivel az a művelet nagy
fájdalmak árán és hosszabb időn át végezhető csak el.
5. Nos, maga az eszköz az által a cél nélkül, iszonyatos dolog, jó céllal kapcsolatban azonban
üdvös. A fiút bizonyára a legmélységesebb hála tölti el az iránt a sebész iránt, aki atya lábának
levágásával megmentette annak életét, mert műtét nélkül atya elvérezhet, vagy vérmérgezésben
meghalhat. De menjünk tovább. Vajon, mit tennél te azzal, aki egy ökölcsapással kiütné egyik fogadat.
Lásd, feljelentenéd bíróság elé citálnád az ilyen dühöngőt és fájdalmaidat megítélését követhetnéd. De
ha egy sok fájdalmat okozó beteg fogad van, akkor magad is el mégy hozzáértő emberhez, fizetsz ezért,
hogy a fájdalmat okozó fogadtól megszabadítson. Ki dicsérhetne meg azonban egy olyan embert, aki a
saját szórakozására verné ki, vagy ráncigálna ki más emberek fogait. Egészen más a helyzet a
fogorvosnál, mert ő sokszor igen fájdalmas műtét árán ér el jó célt. Itt el is fogadható, hogy a
máskülönben kegyetlen eszközeszközt itt is szentisiti a cél.
6. De menjünk tovább. Lásd, az emberölés egyike a legnagyobb bűnöknek, amit az ember
embertársával szemben elkövethet. Nos, egy atya és fia erdőn haladnak keresztül. Egy gonosz ember,
aki azt hiszi, hogy az atyánál sok pénz van, a sűrűből előugorva a torkának ugrik és fojtogatni kezdi őt.
A fiú látja, hogy apja veszélyben van, előkapja fegyverét és megöli a támadót. Lásd, az emberölés a
legnagyobb bűnök egyike, de vajon, bűn-e az, hogy az apát fojtogatót a fiú megöli? Ó, Nem! Már a józan
ész is azt tartja, hogy az emberölés önmagában egyike ugyan a legnagyobb bűnöknek és még inkább
azzá válik, ha gonosz cél érdekében követik el, de itt a jó céllal kapcsolatban szentesítve van, különösen
akkor, ha más cél nem állt rendelkezésére.
7. Lásd, mint e három példában, ugyanaz érvényes minden tévedésre, melyre egy ember vagy
szellem képes. Ha szigorú és bölcs megfontolás után egy jó cél eléréséhez egyedüli hatásos eszköznek
mutatkozik, akkor az eszköz az elért jó cél által szentesítve van.
8. Ezért, kedves barátom, e szegény táncosnőknél is szemet kell kicsit hunynod, mert ők is
többszörösen üdvös cél érdekében táncoltak, az a cél valóban el is érkezett, amint azt csakhamar te is
befogod látni. Nos, mi csak, nehezteljünk-e ezért a táncosnőkre, vagy inkább kínáljuk meg őket a
második palackból egy pohár borral?
9. Jelinek így válaszol: Ó, ha valóban így van, akkor mindenesetre. Jöjjetek kedveseim, jöjjetek
csak ide, had legyen nektek is egy jó napotok.

60. Fejezet.
A táncosnők Isten keresése. Róbert útbaigazítja őket. Egy szellemi élettitok és egy nagy
veszedelem.

1849. márc. 21.

1. A táncosnők e felszólításra tisztelettudóan meghajoltak és a három első így szólt: Óh, kedves
és jóságos barátaink, ti nagyon is jók, elnézőek vagytok velünk szemben, hiszen a mi hitvány
művészetünkért a legcsekélyebb megbecsülésre sem lehetünk méltók előttetek. Egészen érthetetlen
előttünk az, hogy ti ilyen jóságosak vagytok velünk szemben, hiszen mi oly bűnösök vagyunk. Valóban,
ha mi még mindig a földön élnénk és ott ilyen jóságos emberekkel kerülnénk össze, mint amilyenek ti
is vagytok, akkor ezeknek rendkívül nagy hatalma lenne felettünk, mert az igaz barátságért, az önzetlen
szeretetért könnyen hozza meg az ember a legsúlyosabb áldozatot is. Mi azonban itt szellemileg is és
lényünkben is nagyon szegények vagyunk, semmi egyebünk nincs azon kívül, amihez a ti jóságotok árán
jutottunk, de ezért sem adhatunk egyebet, minthogy becsülünk és megpróbálunk szeretni benneteket
teljes szívünkből. Ha ilyen szeretettel közeledhetünk hozzátok, akkor szívesen csatlakozunk és vigadunk
veletek, ha azonban a mi nem teljesen tiszta szeretetünk nektek nem felelne meg, vagy ha meg sem
érdemeljük azt, hogy titeket szerethessünk, akkor engedjétek meg, hogy tovább mehessünk és
sirathassuk földi bűneinket, melyek talán örökre méltatlanokká tettek bennünket a ti szeretetetekre.
2. Jelinek így válaszol: Kérlek benneteket kedveskéim, ne legyetek annyira római katolikus
módra gyengék.Vajon, hol van az az Isten aki a szeretetet bűnnek tartaná? Azt mondom nektek, ha
esetleg engem egy ördög igazán tudna szeretni én is megszerethetném őt. Hát hogyan is vethetnénk meg
titeket azért, mert bennünket szerettek, mikor ti nem is vagytok ördögök és soha nem lesztek. Jöjjetek
csak és igyatok ebből az igazi életborból. Ne féljetek tőlünk, mert mi nyíltszívűek vagyunk és úgy
gondolkozunk, ahogyan beszélünk és cselekszünk. Mi mind az öten csak szeretetet kérünk tőletek, amit
bizonyára meg is adtok. Nos, így most már tudjátok, hogy mit is várhattok tőlünk és mi mit kívánunk
tőletek, azaz nem mást, mint tiszta szeretetet és barátságot.
3. Jelinek e szavait hallva a táncosnők még mélyebben hajlonganak és lassan hozzánk lépve
üdvözölnek bennünket és így szólnak: Szolgálóitok vagyunk, a tiszta jó és nemes szándékotok örökre
szent törvény legyen a számunkra. Egy kérésünk van csak, mivel az ostoba földi világban nem volt
alkalmunk, alapjába véve nem is igen kerestük, a legmagasabb isteni lény közelebbi megismerését, így
szinte rablók gyanánt érkeztünk ide, hogy a legfontosabb tudásról és hitről megtudhassunk valamit.
Római katolikusok voltunk ugyan, külsőleg, mindent megtettünk amit az egyházunk előírt, de mit
használ mindez itt a szellemvilágban?
4. A sok böjtölés, gyónás és áldozás egy hajszálnyit sem vitt bennünket előre Isten
megismerésében, mindnyájan elhaltunk, akik most itt vagyunk. Tíz – tizenöt év alatt a véletlen hozott
össze bennünket. Mi még mindig abban az állapotban vagyunk, amelyben ide átkerültünk, azaz nem is
ismerjük Istent, pedig csak egy mindenekfelett bölcs és jóságos Isten adhatta nekünk ezt az életet. Ha ti,
kedves barátaink, nem tartanátok méltóságotokon alulinak, hogy bennünket, elesett nőket Isten
mindenléte felől felvilágosítanátok, de nem úgy ahogyan abban a földön is részünk volt. Ezzel nagy
örömet szereznétek nekünk. A földön úgy festették le előttünk Istent, hogy általa elvesztettük Istenről
való igazi elképzelésünket. Földi tanítás szerint Isten három személyből állna, akinek mindegyike egy
önálló Isten. Ezek szerint három Istennek kellene léteznie, de ez a három Isten mégsem három, hanem
csakis egy Isten lehet. Például a Fiú alá van rendelve az Atyának, csak azt teheti és taníthatja, amit az
Atya akar. Azt mondják, hogy az Atya és a Fiú teljesen egy személy. A szent szellemmel pedig nem is
tudunk mit kezdeni, nem tudjuk, hogy több-e, vagy kevesebb-e az Atyánál, vagy a Fiúnál, vagy
mindkettőjükből ered és galamb alakban ábrázolják. Azután itt vannak az ősatyák milliárd számra,és
ezek mind egy-egy Istent jelentenek.
5. Barátaink! Ezek után tisztába jöhet-e a magunk fajta ember Isten valódi lényével. Ne hagyjátok
figyelmen kívül kérésünket, mert ennek tisztázására nagyobb szükségünk van, mint erre a pohár kitűnő
borra!
6. Blum egy borral teli serleget nyújt át s így szól: Kedves nővérem! Istennek, az Úrnak és a
végtelenség Teremtőjének nevében, vegyétek csak nyugodtan ezt a bort és igyátok ki, mert ennek hatása
eltér a földi bor hatásától, amely Pál tanításai szerint a paráznaság és a bujálkodás szellemeit hordozza
magában. De ebben a borban az Isten iránti örök szeretet legtisztább szellemei lakoznak ami egyben
fényességgel és világossággal telt láng is, ebben a világosságban csakhamar megtalálhatjátok feltett
kérdéseitekre a választ is, önmagatokban, szellemetek által.
7. Magasztos ugyan a ti kívánságotok, Isten angyala sem találhatna benne kivetnivalót, de annak
megoldását ne keressétek tőletek távol, hanem csak saját magatokban. Ha mi világosítanánk fel
benneteket, az nem volna a tiétek, idegen tulajdon gyanánt hamarosan feledésbe merülne bennetek, mert
egy kis időre némi előnyt biztosítana, de később alig helyrehozható kárt okozna bennetek. Lássátok, a
külsőséges tanítást csak a külső, anyagias szellemek veszik át, ezek a külső anyagias gondolkodásuk
miatt lázonganak úgy, de mégis kénytelenek elfogadni az ilyen tanítást. A belső szellem amint ezt
észreveszi, kimegy a természetszellemek közé, azaz egyes emberek természetszerű lelkébe, látja a jó
magvetést és öröm tölti el az előrelátható jó aratás felett. De látjátok, éppen ekkor következik be a baj.
Míg ugyanis az ember tulajdonképpeni életszelleme a jó vetést szemléli lakóhelyén kívül,
természetszellemei között tartózkodva, a mielőbbi gazdag aratásnak örvend, addig a lélekben tartózkodó
legtisztátalanabb és leggonoszabb természetszellemek összeállnak, behatolnak a szellem hajlékába,
megakadályozzák, sokszor lehetetlenné teszik azt, hogy a szellem eredeti hajlékát birtokba vehesse. Ha
az igaz szellem ily módon elveszítette hajlékát, új hajlékot igyekszik magának szerezni a jobb
természetszellemei között és úgy tanyázik náluk, mint a földön egy albérlő valakinek a lakásában. Mivel
minden tulajdonából a rossz természet szellemek kifosztották, az albérleti díjat sem tudja végül
megfizetni. A lakás tulajdonosa ezért megzálogolja és azt is elveszi tőle, amije van, azaz ami megmaradt,
ráadásul még rabságba is ejti, rabszolga módra kell adóssággát ledolgoznia, ha tudja. Ebben a helyzetben
az igazi benső életszellem kénytelen legtisztátalanabb természetszellemekkel együttműködni, velük
együtt belesüllyedni a bűnbe, ami pedig a szellem halát jelenti. Az ilyen emberben azután a sátán vesz
tanyát és az emberi életszellemet, az élet urát, pokoli vágyak és ösztönök rabszolgájává alacsonyítja le.
8. Mindenkor azt tanácsolom nektek, hogy ne törekedjetek olyan mohón a külső, mások által
való tanításra, mert az semmit sem ér, a szellem nem a legnagyobb alázatban fogadja azt be, nem aszerint
rendezi be az életét, ezért ez nehéz feladat minden szellem számára.
9. Látjátok. Salamon Izráel legbölcsebb bírája volt, minden bölcsessége mellet is elbukott, mert
benső szellem elég erősnek érezve magát, kimerészkedett a testében élő természetszellemei közé és
bölcsessége alapján rendezte el őket. Az volt a baj, hogy mindezt szellemének kiteljesedése előtt vitte
végbe, aminek mindig belülről kifelé és nem kívülről befelé kell hatnia. Ezért azután tisztátalan
természetszellemeinek fogságába esve, nem térhetett többé eredeti hajlékába vissza és csakhamar
mindenfajta bűn, paráználkodás, fajtalanság és bálványimádás tanyája lett. Júdás is elárulta Mesterét,
Urát, Istenét, mivel az üdvösség tanát csupán külső szellemeibe, akik az értelmében lakoztak, fogadta
be, ezzel tulajdonképpen az igazi életszellemet biztos hajlékából kicsalogatta, ezáltal a Sátánnak tárta ki
az ajtót. Ennek következménye sokkal ismeretesebbek semhogy újra elmondjam.
10. Igyatok tehát ebből a borból. Ez majd felébreszti bennetek az Isten iránti igaz szeretetet és ez
a szeretet majd megerősíti és kifejleszti a ti igaz benső szellemeteket. Ha azután a kifejlesztett szellem,
kiteljesedése során áthatja az összes külső szellemeit anélkül, hogy eredeti hajlékát elhagyná, akkor
mindazt meg is találja önmagában, amit most kívülről várna. Megértettetek-e engem?

61. Fejezet.
Élettitkok. Megszálltság. Jelentéktelen eszközök jó célja. Testi és szellemi szeretet. A
legmagasztosabb.

1. A táncosnők így felelnek: Óh, te kedves, bölcsességbe és az emberi élet legbensőbb lényegébe
beavatott barátunk! Nagyon jól megértettünk téged, azt amit gyakran, de homályosan sejtettük, azt te
most világosan elénk tártad. Hogyan is tudjuk ezt neked valaha is meghálálni. Milyen gyakran
találkoztunk a világban és dolgunk is akadt olyan emberekkel, akik szellemileg a legfelsőbb fokú
műveltséget szerezték meg, sőt olyanokkal is, akik éppen a vallási dolgok terén szerzett magas fokú
műveltségük révén valósággal szentek voltak, valamint olyan emberekkel is, akik szóban és
cselekedetben magas fokú megvilágosodásról tettek tanúságot. Amikor ezek hozzánk férkőztek a
legaljasabb szórakozásra tettek nekünk ajánlatot, amit már azért sem fogadhattunk el, mert az illetők
már gonosz természetű betegségekkel voltak megfertőzve. Nos, akkor úgy gondoltunk, ha ilyenek a
kitűnő keresztényi erényeknek a következményei, akkor tudni sem akarunk többé ilyesmiről. Akkoriban
az eféle jelenségek megoldhatatlan rejtélyt jelentettek számukra most azonban minden megvilágosodott
előttünk, most már tudjuk, hogy honnan ered a sokféle bűn.
2. Add csak ide azt a bort, mi az utolsó cseppjéig magunkba fogadjuk az alázat ezen italát.
3. Blum átnyújtja nekik a serleget, mindannyian isznak belőle és öröm tölti el őket. A három
barát Messenhauser, Jelinek, Bezher ugyancsak elámulnak Blum bölcsességén, majd egyikük így szól:
Testvér! Egyszerre ennyit hallani tőled, egy kissé sok. Mindenkor bölcs embernek tartottalak – amiben
remélem nem kételkedsz – de arról, hogy ilyen mélységesen bölcs vagy, azt még gondolni sem mertem
volna.
4. Testvér! Nem szabad rossznéven venned, de nekem önkénytelenül is azaz érzésem, hogy az,
amit e kedves nővéreknek elmondtál, nem is tőled ered, ez nem lehet a te saját bölcsességed. De ez nem
tesz semmit, hiszen mióta veled és barátoddal vagyok én is sok mindenben világosságot nyertem és az
elém kerülő dolgokat is egészen másképpen ítélem meg, mint azelőtt. Most úgy tűnik fel nekem, hogy a
földön jelenleg végbemenő mozgalmaknak is és ezernyi egyéb bajnak sajnálatos oka a szellem
elővigyázatlansága. Most már az is világos előttem, hogy miért táncoltak itt nekünk ezek a táncosnők.
Ezzel talán előcsalogatták mi tisztátalan természetszellemeinket az általuk bitorolt hajlékból, úgy hogy
a mi tulajdonképpeni énünk gyorsan újra visszafoglalhatta az ő jogos lakását?
 5. Mondja Blum: Igen, igen, Jelinek testvérem majdnem az igazságnak megfelelően értetted meg
a tánccal kapcsolatos dolgokat, te azonban még nem eléggé tekintettél önmagadba, ha úgy véled, hogy
a tánc előcsalogatta igazi szellemed hajlékát bitorló tisztátalan természetszellemeidet és a te valódi éned,
rögtön vissza is foglalhatta otthonát, ami a te szívedben van.
6. Kedves testvérem! Hogyan is gondolhattad ezt magadról és mindannyiunkról? Biztosítalak
arról, hogy nálunk éppen fordítva áll a dolog. A mi, de különösen a ti szellemeitek szerencsére igaz
életszékhelyükön vannak, máskülönben nem lehetnétek itt ebben a hajlékban, hanem egy olyan helyen,
ahová soha nem hatol be meleg és világosság. A valóságos helyzet az, hogy szellemeiteket annyira
körülfogták a természetszellemek, hogy alig tudtatok tőlük mozogni és szemlélődni, a nemes érzéseket
és gondolatokat az ő anyagiasságukkal igyekeztek elnyomni. Ezért nem tudtatok az előbbi helyeteken
mozogni és még kevésbé látni addig, míg a felülről jövő segítség a szellemeteket körülvevő
természetszellemeket kiszorították. Látjátok, erre szellemetek mindjárt megmozdult, világosságot
fejlesztett önmagából és az előzőleg korlátolt látókörötök kiszélesedett, mire csakhamar észrevettétek a
nyitott ajtót és az asztalt az életborral. Ennek ellenére azonban mégis ott marad egy sereg
természetszellem szellemetek igazi hajléka előtt, ezek nagy száma miatt nem láthatott szellemetek
tisztán, hanem csak mintegy ködfüggönyön keresztül. Ezért az igazi szellem körül csoportosuló
természetszellemek, akik az igazi szellemet az ő légkörükbe akarják kicsalni, többnyire az úgynevezett
testi szeretetből erednek, de egy tekintetben nagyon hasonlítanak a szívekben lakozó Isteni szeretet
szellemével, nagyon nehezen távolíthatók el az élet hajlékából, mivel ők minden más
természetszellemnél makacsabban ragaszkodnak az élethez, legjobban az élet elvesztésétől félnek, ami
nekik annyi gyönyört nyújt. Ezeket a makacs természetszellemeket, csak valamilyen különleges külső
csábító esemény képes az igazi szellem hajlékától kissé eltávolítani, s akkor az igazi szellemnek sikerül
a saját területét némileg kiszélesíteni és ezáltal szabaddá és világosabbá válik. Ilyen esemény, ilyen
csábítás volt a táncosnők produkciója, melynek folytán a ti igazi énetek is sokkal szabadabb és
világosabb lett. Ezért mondotta nektek – Jelinek testvérem – az én magasztos barátom az előbb, mikor
te a táncos előadást furcsának találtad, hogy itt nem annyira az eszközt, mint inkább az elérendő üdvös
célt kell szem előtt tartani. Most szemed elé tárult az üdvös cél, elérése sikerrel járt, amit felesleges
nektek bővebben magyaráznom. Mindent meg kell azonban tennünk, hogy nő testvéreink
megvilágosodjanak, bár ezzel még jelenleg mi sem nagyon dicsekedhetünk. Én csupán egy lépcsőfokkal
állok előttetek, ez az egyetlen előnyöm veletek szemben. Örök rendeltetésünk lajtorjára azonban olyan
nagyon hosszú, ezért bekövetkezhet az, hogy a közöttünk jelenleg fennálló különbségek nagyon hamar
kiegyenlítődnek és egyikünk kerül a másik elé, azon barátunk és testvérünk kivételével, aki melletted
áll, Jelinek testvérem. Ő annyira mindnyájunk felett áll, hogy Őt soha nem érhetjük utol. Hogy miért?
Azt a következőkben a Vele való közelebbi megismerkedés majd teljes világossággal bebizonyítja.
7. Most azonban még egy fontos munka vár ránk, amit mielőbb el kell végeznünk, másképpen
mozogni sem tudnánk kedvünk szerint ebben a házban.

62. Fejezet.
Látogatás a léha bécsi társaságnál, keserű, de üdvös kezelésük. Róbert beszédének hatására
követik őt a házba.

1849. márc. 25.

1. Blum szól: Tekintsetek ki ezen az ablakon a kertbe és mondjátok meg, mit láttok ott?
2. Mindhárman az ablakhoz lépnek és kitekintenek, de alig néztek ki, megborzadnak és Jelinek
így szól: De testvérem! Az Úr Istenre kérlek, mi az ott kint? Emberek ezek, állatok, vagy ördögök? Úgy
látszik, hogy minden egyszerre. No, ilyet se merészeltem volna képzelni e ház közelében. Valóban, itt
az ember a régi pogány istentan legszennyesebb aljasságát látja egy rakáson, kézzelfogható módon és a
valóságban. Kérlek testvérem zárd be jól a ház kapuját, másként az a veszedelem fenyeget bennünket,
hogy ezek a vadállatok ide is behatolnak és mindnyájunkat felfalnak!
3. Blum: Óh, ettől ne tartsatok. Alapjában véve azért nem olyan félelmetesek, mint ahogyan az
innen az első pillantásra feltűnik. Számotokra azért annyira ijesztőek, mert abban a meggyőződésben
vannak, hogy ti Bécsben Windischgraetznél őket beárultátok, emiatt haraggal vannak eltelve irántatok.
Ha megtudnánk győzni ennek ellenkezőjéről, csakhamar emberi cselekedeteknek tűnnek fel tetteik
előttetek. Tudnotok kell ugyanis, hogy ezek a vészterhes októberi napokban a földi szabadságért a
császári katonasággal vívott harcban elesett bécsi férfiak még mindig azt hiszik hogy az ő haláluk még
mindig nem következett volna be, ha Messenhauser testvérünk nem árulja el őket. Ha sikerül őket ennek
az ellenkezőjéről meggyőzni, akkor Isten segítségével kezdhetünk valamit velük. Ha pedig olyanok is
akadnak közöttük, akik nem téríthetők meg sohasem, akkor az Úr tudni fogja a módját annak, hogy az
ilyen bakokat a jámbor juhoktól úgy elkülönítse, hogy sem a mi számunkra, sem a jámbor juhok számára
ne lehessenek veszedelmesek. Ezért tehát befogjuk őket bocsájtani az Úr akarata szerint és munkába
vesszük őket. Mi is bűnösök vagyunk abban, hogy beszédeink, törvényeink következtében a jelenlegi
nyomorult állapotig jutottak el, ezért mindenek előtt a mi kötelességünk is, hogy a helyes útra tereljük
őket. Az Úr nevében jöjjetek tehát, kimegyünk hozzájuk.

1849. márc. 25.

Messenhauser és Bacher Blummot közrefogva kimentek a kertbe, ahol a Bécsi társaság már
teljesen kimerült állapotban tartózkodnak szeretőikkel és lányaikkal, akiken erőszakot követtek el. Én
Jelinekkel mentem Blumék után. Blumnak arra a kérdésére, hogy hogyan érzik magukat, így
válaszolnak: Nyomorúságosan és rosszul. Segítsetek rajtunk, vagy vegyétek el valahogy ezt a hitvány
életünket, teljesen mindegy nekünk mit tesztek, csak segítsetek rajtunk! Hát nem egyenesen ördögi dolog
ez? Képzeld csak el miféle csodás és szép tapasztalatokat szereztünk ebben a szennyes, rokkant,
narancstól illatos szellembirodalomban. Igaz ugyan, hogy a nőkkel kapcsolatos dolgaikat egy kissé
túlzásba vittük, de mit csináljunk, állatok vagyunk, soha nem is voltunk egyebek, mivel nem is neveltek
bennünket másra.Ez természetesen nem a mi hibánk, hanem egyedül a bölcs és kegyes uralkodóink bűne.
Azért is szórakoztunk itt a kedvelt módunk szerint, akárcsak Ádám atyánk Évával, aminek
következménye lett az első testvérgyilkosság, Káin, utódja már millió számra akad. De halljad csak,
legalávalóbb és a legátkozottabb az egész dologban az, hogy itt a szellemek birodalmában – ami szinte
hihetetlen, nemi betegséget szereztünk. Óh, micsoda egy átkozott dolog, hogy még a
szellembirodalomban is megfertőzhetik az embert. No, hallod testvérem, szép kis paradicsom ez.
Legalább segítségben lenne részünk, de sehol semmi, akármerre tekint is az ember. Most hát tudod
miként vagyunk. Megkérünk légy olyan szíves és segíts rajtunk valamiképpen, vagy ha módod van rá,
vedd el az életünket, hiszen sokkal üdvösebb nem létezni, mint ilyen nyomorúságos és keserves
körülmények között élni. Igen, és még valamit, mond, kik azok akik veled jöttek. Az egyiket már
ismerjük, valóban ritka, istenies férfiú, de a másik hármat nem ismerjük, mond kik ők?
4. Blum így válaszol: Szegény, beteg barátaim, hát már annyira vakok vagytok, hogy nem
ismeritek fel Messenhausert, Bechert és Jelineket?
5. Többen így kiáltanak fel: Teringettét, éppen ez a három cinkos! Inkább a halálra voltunk
elkészülve, nem arra, hogy ez a fő gazfickó Messenhauser még egyszer a szemünk elé kerül. Az a
szerencséje, hogy most mindannyian ilyen nyomorult állapotban vagyunk, másképen megköszöntük
volna neki a bécsi fővezérséget. Mivel jelenleg képtelenek vagyunk arra, hogy kézzelfogható módon
rójuk le vele szemben hálánkat, vigasztalódjon egyenlőre azzal, hogy mi mindannyian hitvány
gazfickónak tartjuk és azt kívánjuk neki, ami ő nyilván nem kívánna sajátmagának.
6. Tehát Messenhauser, Becher és Jelinek, itt kerültek ezek össze, ez egy csürhe! Na, szép kis
paradicsom ez!
7. Mondja Blum: Mondjátok csak, könnyebb lesz a helyzetetek, ha a barátaimat így
szidalmazzátok?
8. Hát, az éppen nem – felelik – de meg kellett nekik a véleményünket mondani, mert valóban
meg is érdemelték azt. Te magad is jól tudod, hogy miként és miért!
9. Mondja Blum: Halljátok, hagyjuk ezt, ami elmúlt, az elmúlt. Azon előbbi barátom kivételével,
Aki most Messenhauseral beszél, senki sem mondhatja azt közülünk, hogy sohasem botlott meg. Sőt,
azt hiszem, hogy valamennyien, nem is egyszer, hanem elég gyakran végig jártuk a halálos bűnök egész
sorozatát, azzal a különbséggel, hogy egyikük az egyik, másikuk a másik halálos bűnben mutatta meg
kiválóságát. Ezért ostoba dolog volna tőlem, ha ezt a hármat, akiket most ti vádoltok, mint ártatlanokat
állítanám elétek. Őket is terheli egy jó adag elkövetett bűn, de mi sem takarékoskodtunk a beszerzésével.
Hogy Isten ítélőszéke előtt ki találtatna érettebbnek a pokol számára, az bizonyára nem sok fejtörést
okozna az élet örök Mesterének. Mivel úgy gondolom, hogy Isten előtt mi összesen nem érünk annyit,
mint amennyire a jóságos Windischgraetz herceg becsült bennünket Bécsben a vársáncban. Itt most már
ne panaszkodjunk és ne vádaskodjunk egymás ellen, hanem rendezzünk általános bűnbocsánatot,
nyújtsuk egymásnak békességgel kezünket, bocsássunk mindent kölcsönösen egymásnak és alapítsunk
ebben az új országban és új életben, egy csupa testvérből és barátból álló gyarmatot. Azt hiszem ez
sokkal jobb gyümölcsöt hozna, mintha hozzáfognánk ítélkezni egymás felett, hiszen mindegyikünk
vállát elég súlyos ítélet nyomja. Nos, miként vélekedtek eme jó szándékú javaslatom felöl?
10. Egyformán kiáltják: Igen, igen, teljesen igazad van, javaslatod nagyon tetszik nekünk. De
nekünk most nem baráti próbára, hanem megfelelő segítségre van szükségünk. Hiszen tudhatod azt,
hogy egy szenvedő ember, még ha szellem is, nehezen alkothat józan véleményt valamiről, a beteg
embert még annyiba sem lehet venni, mint egy kutyát.
11. Na, na, várjunk csak még ezzel, feleli Blum. Jöjjetek be velem a házba, ott majd nyíllik
alkalom arra, hogy meggyógyuljatok. Itt kint sem orvos, sem gyógyszer nincs, nálunk ugyanis semmire
sem menne az orvos külső gyógymóddal, mert itt egy beteg gyógyításáról van szó, azt belülről kell
megkezdeni, mert itt minden baj és betegség csakis bensőleg kezelhető. Ehhez pedig az szükséges, hogy
a mindennel ellátott házamban legyek. Keljetek fel tehát és kövesetek.
12. Blum szavai után a ők együtt felkeltnek, ha nehezen botorkálva is, de követnek bennünket a
házba, mégpedig a több ezer vendég befogadására alkalmas terembe.

63. Fejezet.
Újabb próba a táncosnőkön keresztül. A fontoskodó és egy bécsi nő.

1. Midőn mindannyian együtt vagyunk a teremben. Egyikük felfedezi az ott tartózkodó táncosnőket és
így szól: No, ezeket most elviheti az ördög, mert a mi állapotunk mellett éppen ezek kellenének nekünk.
Egy másik azonban felkiált: Ejnye, miféle jóképű fehérnépek, és milyen lábuk van. Ezek éppen
húsvétvasárnapra való finom falatok. Lelkemre mondom, ha egészséges lennék, a középsőnek ott elől,
súgnék valamit a fülébe. De a mellette álló három ember rászól: Feri, kérlek, légy eszeden, hiszen tudod,
hogy nem vagy már a földön!
2. Persze, hogy tudom, de akárhol is vagyunk nem tudok közömbös maradni ennyi szépség láttán.
3. Közbeszól egy harmadik: Ha éppen nem tudsz közönyös maradni s ezért a pokolba
küldenének, mit szólnál akkor?
4. A Ferinek szólított így válaszol: Eredj a pokolba! Te különben is mindig ostoba fickó voltál
és még ma is az vagy. Azt hiszed, hogy most a mennyekben vagyunk? Láttad már a poklot, s így tudod,
hogy nem vagyunk most ott. Vagy talán azt hiszed, hogy mi túlságosan jók vagyunk a pokol számára?
5. Na azt már tudom, hogy odavalók vagyunk, feleli az előbbi, de akkor először kárhozat alá kell
kerülnünk és akkor már a pokol tüzét is látnunk kellene, ami pedig mindeddig nem következett be.
Kegyetlen fájdalmat érzek ugyan, te úgyis tudod miért, és hol, de azért ez mégsem a pokol, mert sem a
kárhoztatás, sem a pokol tüze nincs sehol. Úgy vélem, hogy ha még itt, a szellemvilágban sem hagyjuk
békén ezeket az átkozott nőket, akkor most itt sokkal hamarabb a pokolba kerülhetünk, mint a földön.
Nos, nincs igazam?
6. Az előbbi így felel, de igazad van és is szabadon gondolhatom azt, amit akarok.
7. Igen, igen válaszolnak vissza, először csak egy gondolat jelentkezik, amiből később fejlődik ki a vágy,
a vágyakból a tettek és ezek révén már ránk is szakadt a pokol. Én úgy vélem, miután már meghaltunk
és most a szellemvilágban vagyunk, a legokosabb az, ha szépen és engedelmesen viselkedünk, semmi
egyébre ne gondoljunk ne szóljunk, és cselekedjük amit nekünk Blum tanácsol, mert így még jobbra
fordulhat a sorsunk.
8. Na, igen, zárja le a Ferinek szólított a vitát, így lesz a helyes. Mondhatom nem is hittem volna el, hogy
sokkal okosabb vagy, mint amilyennek látszol.
9. Egy külvárosi nő szólal meg, aki a barikádokon hősködött: Nézzétek csak azt két kültelki
semmirekellőt, hogyan alkudoznak ezek egymással a pokolra. Na, ezen csak nevetni lehet. Hahaha!
10. Feri visszavág neki: Fogd be azt a büdös kenyérpusztítódat. Te, ki az összes bécsi diákok ringyója
voltál! Te barikádi tyúk! Úgy megcsíplek, hogy még a Szent Szűz is jajt fog kiáltani! Nézze meg az
ember ezt az okoskodó szipirtyót, ez máris a pokolba küldene mindnyájunkat. Csak vigyázz, nehogy
magad röpülj oda elsőnek!
11. Egy másik lép előre és fontoskodva mondja: Barátaim, gondoljátok csak meg, hogy hol vagytok.
Most bizony nem a Práterben, vagy a külvárosban vagytok, ahol a legdurvább népség tanyázik, hanem
a szellemvilágban, ahol rendesen és komolyan kell viselkedni, nehogy mindjárt kárhozatra jusson az
ember, mert itt valóban nem ismer az Isten sem kegyelmet, sem irgalmat.
12. Ó, ó, szól közbe a barikád hősnő, ne buzgólkodjon annyira, maga ostoba alak. Az egészen biztos,
hogy a maga sörön hizlalt pocakjával szemben a jó Isten nem fog irgalmat ismerni.
13. Mit fecseg ez az égetni való boszorkány, mondja erre a fontoskodó, na majd elbánnunk ezzel
itt a szellemvilágban, de talán addig is akadna itt egy mindenre elszánt fickó, aki nem sajnálná a kezét
bepiszkítani ennek a ronda boszorkány nyakának a kitekerésével. Te ronda ribanc!
14. Ó, sose fáradjon ezzel – feleli a hősnő – ha egy olyan alávaló fickóra lenne szükség, aki
kitekerné a nyakamat, arra alkalmasabbat itt magánál nem is lehet találni. Másrészt azt hiszem, hogy ez
a munka még így is túl finom lenne maga számára, maga négy hektós söröshordó. Maga csak ezért adja
itt a komolyat, mert hiányzik magának a duplatokás Meri és a sör. De vigasztalódjon, nemsokára itt lesz
Meri is, akkor talán a jó Isten is irgalmasabb lesz magához.
15. Felháborodva mondja a fontoskodó: Barátaim hagyjuk itt ezt a bűnös dögöt, mert a trágyától
szennyes tehén mindent bepiszkít maga körül. Szégyellhetné is magát, felel vissza a hősnő, ha nem lenne
tisztább, mint én, mikor egész életén át, jó néhány vödör sörrel öblögette magát, na, meg még vagy
kétszáz gyónással a Jezsuitáknál. Ha én beleszólhatnék a jóságos Isten munkájába, tudnám, hogyan kell
magát boldogítani. Duplamalátás sörré változtatnám a Dunát s ahol a Fekete tengerbe ömlik, ott magát
és golyvás Merit a Duna közepébe ültetném.

64. Fejezet.
Blum kioktatja a fontoskodót. Párbeszéd a hősnő és a fontoskodó között.

1. A fontoskodó erre elhagyja a hősnőt, Blumhoz megy és tiszteletteljesen elébe tárja, miféle züllött
lények szennyezik be itt a szellemvilágot és az ő magasztos házát, az efféle lényeket egészen más helyre
kell utasítani.
2. Blum a felháborodásra így felel: Barátom, ezt itt nem lehet megtenni. Nézze csak, mi a földön
sem akartunk egyebet, mint az emberek teljes egyenjogúságát és pedig minden vonatkozásban. Nos,
amit a földön nem sikerült elérnünk, annak elérésére itt kínálkozik a legjobb lehetőség, s minden
mennyek és világok legmagasabb Urának igazi ajándéka gyanánt. Ha ön valóban boldogan akar ebben
az Isten által nekünk jutatott teljes szabadságot és egyenlőséget biztosító rendszerben élni, soha ne
becsülje túl saját emberi értékét, hanem gondoljon arra, hogy itt mindkét nembeli embernek ugyanaz az
Isten a Teremtője és az Atyja. Akkor majd szeretet ébred önben az itteni emberek iránt és náluk is viszont
szeretetre fog találni, mert itt egyedül csak a szeretet boldogít. Ne aggodalmaskodjon azért sem, hogy
ezek az itt lévő szegény lények talán beszennyezik a házamat, ebben az irányban máris gondoskodtunk.
3. Azonban nyíltan meg kell vallanom, hogy az a nyelvelő hősnő kedvesebb nekem, mint ön. Ő
is bécsi, mint ön, de neki jó színe van, míg ön ma sem egyéb egy úgynevezett császári és királyi
nyugalmazott bölcselőnél, aki még itt is megaláztatja magát, nem gondolja meg azt, hogy itt
mindannyian testvérek vagyunk. Nos, mondja meg nekem, ki legyen számomra kedvesebb, ön-e, vagy
a bécsi nő?
4. A fontoskodó meghajtja magát Bulm előtt és így felel: Ha itt ilyen beszédet kell a becsületére
kényes férfiaknak hallgatni, akkor engedelmével én újra kimegyek a szabadba, mert itt még a levegő is
bűzlik a durvaságtól és a csőcseléktől.
5. Barátom, mondja Blum, ebben a házban semmiféle kötöttség nincs a szereteten kívül. Ha
önben nincs szeretet, akkor szabadon kimehet oda, ahonnan jött. Meg kell azonban jegyeznem azt, hogy
igencsak pórul járhat, ha ismét kedve kerekedne a szeretetnek eme hajlékába újra belépni, mert amint
innen kilépett, könnyen meglehet, hogy ezt a házat is szem elöl tévesztheti. Most tehát tudja, hogy
hányadán van, cselekedjen úgy, ahogyan jónak látja!
6. A fontoskodó meghökken, nem tudja, hogy mihez is fogjon. Ekkor a hősnő hozzálép és így
szól, hagyjon már fel az ilyesmivel, ne hirtelenkedjen el semmit. Látja, én csak jót akarok magának, de
az imént bizony egy kicsit méregbe jöttem, mikor úgy beszélt a jóságos Istenről, mintha minden
kegyelem és irgalom híján lenne. Akkor meg is mondtam magának a véleményemet, de azzal is csak jót
akartam! Maga akkor haragjában fel is falt volna engem, ha tudott volna. Utána még panaszra is ment
ellenem, azt szerette volna, ha azért mindjárt, megbüntetnek, de Blum úr okosabb ám mindkettőnknél,
mivel nála semmire sem ment, most dúl-fúl magában. Hagyja ezt, vágjon jó arcot és maradjon csak itt,
majd rendbe jön minden. Mindnyájan gyarló emberek vagyunk, ezért kissé türelmesebbnek kell lennünk
egymással szemben. Mi lenne velünk, ha még itt is mint szellemek, olyan hebehurgya módon
viselkednénk, mint a földön. Jöjjön csak vissza hozzánk, az öreg Feri, aki magának a földön inasa volt,
majd helyrebillenti a maga fejét. Nos, még mindig haragszik rám?
7. Nem haragszom, válaszol a fontoskodó, mert nem válna becsületemre, ha rád, ki hozzám
képest semmi vagy, haragudnék. Közétek azonban, ahol durvaság uralkodik, nem megyek többé, hanem
itt, az előkelőbbek között fogok tartózkodni.
8. A hősnő így fele: Na, akkor ügyeljünk ám arra ezek az előkelőbbek rosszul ne legyenek a
maga társaságában. Azt hiszi, hogy számít itt maga valamit, maga képzelődő hülye. Én egy jó kedélyű
bécsi lány vagyok, de azért nem vagyok a legrosszabb. Ha tehát nem vagyok elég jó, akkor keressen
jobbat. Amott is ácsorog egy tucatra való, menjen és próbáljon szerencsét. Azok majd hamarosan
megmondják, hogy mit ér maga.
9. A hősnő ezek után visszamegy a külvárosiak közé. A fontoskodó az orrát fintorgatja, úgy tesz,
mintha ügyet sem vetett volna a bőbeszédű bécsi lányra.

65. Fejezet.
Jelinek az Úrhoz utasítja a hősnőt.

1849. máec.28.

1. Midőn a hősnő az övéihez visszatér, az előbb már jelzett Feri így szólítja meg: Na, kotnyeles
Marcsa, mire mentél azzal a pocakossal? Megmondtad-e neki jó bécsiesen a magadét?
2. A hősnő így felel: Biztos vagyok benne, hogy jól megértett. De hát ő még itt is azt képzeli,
hogy nagyságos úr. Ne de, itt majd jól kikészítik őt. Én is megmondtam neki a magamét. De csak
hallottátok volna, hogy hogyan intette le Blum úr, mikor engem bepanaszolt nála, tudom örvendtetek
volna. Én ugyan egyetlen embernek sem kívánok rosszat, még annak a hülyének sem, mivel azonban
telítve van gőggel, ugyancsak ráférne, ha azok az urak ott kissé megnyirbálnák a szárnyait.
3. Marcsa, most újra a kedvem szerint vagy, mondja Feri, de ha még egyszer úgy nekem támad,
mint az imént, akkor mehetsz, amerre látsz. Most azonban megint jóban vagyunk!
4. Ugyan, mondja a hősnő, nem vagyunk mi csehek, hogy hét évig haragudjunk egymásra. A
bécsiek ha néha fel is tudnák falni egymást haragjukban, de mire egyet fordulnak haragjuk elpárolog és
újra barátok. A csehekkel azonban nem így van, nekem is volt egy esetem velük.
5. Feri most közbe szól: Marcsa, ne olyan hangosan, soha nem lehet tudni, hogy nem
hallgatódzik-e valaki? Nem tudod, hogy a cseheknek nemcsak a leghosszabb ujjuk van, hanem a fülük
is a leghosszabb, hiszen ők voltak mindig a legjobb besúgók és árulók.
6. Erre egy erőteljes, pufók arcú férfi emelkedik fel, mélyet lélegzik és így szól Ferihez: Te
átkozott fickó! Kinek van hosszú füle és hosszú ujja? Még egyszer merészelj ilyet mondani, meglátod,
hogy miben lesz részed!
7. Feri, mondja a hősnő, most aztán takarodjunk innen. Lám, farkast emlegetnek, mindjárt ott is
terem. Na, ha ez megharagszik száz év múlva sem csillapodik le.
8. Fogd be már a mocskos szádat, kiált rá a haragra gyulladt cseh, mert olyat ütök rád, hogy
eleged lesz. Azt hiszed talán, hogy a csehek mindnyájan ördögök? Te csak egy hitvány ringyó vagy, de
mi csehek, rendes emberek vagyunk!
9. Kedves bécsi földieim, szól közbe a hősnő, most azután az igazira bukkantunk. Ha tisztességes
házban lennék, azt mondanám, hogy rúgjátok ezt ki, de itt semmit sem tehetünk! Inkább vonuljunk félre,
nehogy botrány keletkezzen!
10. E szavak után a hősnő néhány bécsi férfivel együtt gyorsan felém és Jelinek felé tart, odaérve
így szól Jelinekhez: Na, doktor úr alig ismertem meg magát. Isten hozta! Hogy van és mit művel itt?
 11. Lásd, válaszol Jelinek, nagyon jól érzem magam, sokkal jobban, mint valaha is a földön. Azt
szeretném, hogy nektek is olyan jó dolgotok legyen itt, mint nekem, akkor bizonyára nem cívódnátok
annyit, mint eddig tettétek. Ebből a cívódásról itt le kell szokni, másként nem változhat meg a sorsotok.
Tanuljátok meg tőlünk, miként kell testvéreink gyengeségeit türelemmel elviselni, akkor mindjárt
jobban megértitek egymást. Mindaddig, amíg folyton bírálgatjátok, szidjátok és veréssel fenyegetitek
egymást, addig nem juthattok el ahhoz a mennyei, keresztényi szeretethez, ami minden ember és szellem
üdvösségének az alapja! Józanodjatok hát ki, hagyjatok fel az ostoba viszálykodással, legyetek
szelídszívűek, akkor majd hamarosan segíteni is lehet rajtatok. De ha tovább folytatjátok ezt a
veszekedést, akkor még sokáig kell szenvednetek és ha segítségben is lenne részetek, az is olyan
szűkmarkú lesz, amilyen a ti kölcsönös szeretetetek egymással szemben és a ti barátságotok.
Gondoljátok meg, hogy Isten előtt mindannyian egyformák vagyunk és csak az juthat külön előnyhöz,
aki a legalázatosabb és az, akinek a szíve legjobban telve van Isten iránti és testvérei iránti szeretettel!
Nos, megértetted ezt?
12. Ó, igen, feleli a hősnő, egészen jól megértettem, de hát mi csak a féle nagyszájú bécsiek
vagyunk, akik nem képesek hallgatni, mihelyt egy kis levegőhöz jutnak. Talán itt a szellemvilágban ki
lehetne bennünket valamilyen csodálatos módon ebből gyógyítani. Hiszen a szívünk az nem is olyan
rossz, csak a nyelvünket szállja meg mindig az ördög!
13. Na, majd meglátjuk, mondja Jelinek, mit tehetünk, de addig is igyekezetek nyelveteket féken
tartani. Kérjétek meg ezt az Urat itt mellettem, Ő igen sokra képes, és ha Ő segít rajtatok, mindent
megnyertetek! Megértettél-e, te hősnő?
14. Először is mondja meg Jelinek úr, válaszol a hősnő, megérti-e az Úr a mi bécsies
beszédünket? Jó arca van és jólelkűnek látszik, úgy, hogy meg is merném szólítani, ha megértene
bennünket!
15. Ó de mennyire megért, biztatja őt Jelinek, Ő minden elképzelhető nyelven ért és beszél. Sőt,
azt mondom neked, hogy még a szívekben is képes olvasni és mindenkinek – úgyszólván – az orra
hegyéről olvassa le a legtitkosabb gondolatait. Kíséreld csak meg, mindjárt meg is győződhetsz róla,
hogy igazam van!
16. Ejnye, ha még ezt is tudja, csattan fel a hősnő, akkor valamilyen rokonságban kell lennie a
mi Istenünkkel. De milyen nevetni való lesz az, ha Ő már előre tudja azt, amit mondani akarok Neki. De
azért megpróbálom, azután majd megmondja Ő is a magáért. Csak a nevét akarom tudni, egyébre azután
nincs is szükségem.
17. Jelinek így válaszol: Kedves barátom, ezzel rossz helyen kopogtatsz nálam. Sejtem ugyan,
hogy Ő Istennek hatalmas és nagy angyalszelleme, Akit azért küldtek hozzánk, hogy oktasson bennünket
és az Istenhez vezető helyes útra irányítson, De ez minden amit tudok Róla. Hogy azonban mi a neve és
Isten mellett milyen tisztséget tölt be, azt éppen úgy nem tudom, mint te. Az biztos, hogy itt csak Ő
képes hathatósan segíteni, mert ehhez elegendő hatalma van.
18. Aha, mondja a hősnő, most már kezdem érteni a dolgot. Tudja, Jelinek úr, Ő biztos olyan
apostol féle lesz. Talán éppen Pál, vagy Péter. Na mit gondol, igazam van?
19. Kedvesem, feleli Jelinek, lehetséges, hogy így van. Fordulj egyenesen Hozzá és csakhamar
megtudod, hányadán vagy. Ő túlzottan önálló ahhoz, hogy Péter vagy Pál lehessen, én azt hiszem, hogy
ezeknél sokkal magasabb rendű. Talán az egyik arkangyal lesz? Beszélj csak Vele, akkor majd
megtudod.

66. Fejezet.
A hősnő az Úrhoz fordul, Aki arra biztatja, hogy gyónjon meg. Intelem a megbotránkozás
miatt.

1. Jelinek biztatása után a hősnő egy darabig nézeget Engem, majd közelebb lépve Hozzám
megszólít: Bocsásson meg, jóságos Uram, hogy egy kéréssel terhelem, de Jelinek úr utasított ide azzal,
hogy Maga olyan mindenható erejű, mindenütt képes segíteni, ahol csak szükséges. Lássa, jóságos,
kedves Uram, nekem ugyancsak a hónom alá kellene nyúlni, nagy segítségre volna szükségem. Ha
magának lehetséges, legyen olyan jó és segítsen rajtam és társaimon. Mi valamennyien állatok módjára
nőttünk fel, úgyis kerültünk ide, ostobán is, betegen is. Legyen olyan szíves gyógyítson meg bennünket
és tegyen egy kissé okosabbá, akkor majd mi is másképpen viselkedünk, mint eddig!
2. Erre Én így szólok: Igen, tudok segíteni, éspedig elsősorban rajtad. De előzőleg nyíltan be kell
vallanod, hogy tulajdonképpen mi is a bajod? Ha beteg vagy, meg kell mondanod, hogyan és miféle
betegséget szereztél, s ha azt hiszed, hogy ostoba vagy, közöld Velem azt is, hogy miért tartod magad
ostobának. Utána majd meglátom, hogy hogyan segíthetek rajtad és társaidon. Gondolkozz tehát
lelkiismeretesen azon, hogy hogyan is állsz önmagaddal, s majd mond meg Nekem, hogy kitalálásaid
közben mire bukkantál! A többi majd az Én dolgom lesz.
3. A hősnő azt feleli: A manóba is, ez már nagyon nehéz dolog lesz, mert ha én mindent
elmondanék, akkor ugyancsak égnek meredne minden haja szála.
4. Ha mindazt bevallanám Magának, amit egész életemben cselekedtem, akkor úgy nézne rám,
mint egy akasztófa virágra. Ha nem lennének itt annyian, akkor még csak menne a dolog valahogy, de
ennyi ember előtt a szemem kisülne a szégyentől. Na, szép kis tréfa lenne az! De hát nem tudná Maga
úgyis felismerni azt, hogy mi az én bajom, legyen szíves próbálja meg, talán a meg szégyenítésem nélkül
is sikerülne Magának.
5. Halljad csak kedves barátom, hogy van az, hogy amikor vétkeztél nem szégyellted magad?
Hiszen bűneid elkövetésekor is többnyire társaságban voltál és akkor bizony nem szégyenkeztél, mikor
egy tucatnyi férfi előtt levetkőzve, bujaságra csábító mozdulatokat végeztél, ők pedig bámészkodtak,
tapogattak, sőt, egyebet is csináltak veled. Nos, mond csak, hogy lehetsz most egyszerre olyan
szégyenlős. Arról is tudok, hogy amikor már jól a pohár fenekére néztél, olyan dolgokat is műveltél,
hogy még az ilyen léha társaság is megutált téged. Hol volt akkor a te szégyenkezésed? Ezért úgy vélem,
most sem sértheti túlságosan a lelkiismeretedet az, ha nyíltan megvallod, mi is a te bajod tulajdonkép és
miként jutottál ilyen ínségbe, nyomorúságba.
6. A hősnő erre egy kicsit meghökken. Na, Maga igazán sarokba tudja szorítani az embert.
Lelkemre mondom, ha nem látnám olyan jóságosnak, megtudnék haragudni Magára. Mivel az arcáról is
csak azt tudom leolvasni, hogy jót akar nekem, nem haragszom. Őszintén szólva, csak Maga előtt
szégyenlem magam, mert ami ezt az egész bécsi csürhét illeti, velük ugyan nem sokat törődöm. De ha
megengedné azt, hogy egy kissé halkabban beszéljek, akkor eltudok Magának egyet – mást mondani?
7. Ezt megteheted, felelem Én, de semmit el ne titkolj, Érted!
8. A hősnő a torkát köszörüli, majd így folytatja: Hát akkor Isten nevében, ha már egyszer meg
kell lenni, hallgasson meg egy kis jóakarattal! Tizennégy éves koromban, éppen Pünkösdhétfő estéjén
vette el szüzességemet, ha nem csalódom, egy bizonyos Pratenhubar Tóni nevű, valóban jóképű fiú.
Addig – addig beszélt, míg ráálltam, utóvégre tudtam, hogy nem maradhatok örökre szűz, egyszer azt is
el kell veszíteni. Ha teherbe estem volna, abban az esetben soha nem lettem volna rossz nő, de nem
estem ezért Tóni csakhamar faképnél hagyott, mert mint mondotta, terméketlen nőt nem vehet feleségül.
Kétségbeesésemben akkor úgy gondolkoztam, hogy úgyis mindegy már, hogy egy szeretőm volt-e, vagy
tizenkettő, hiszen már úgyis a pokolba való vagyok, úgy kezdtem élni, ahogyan tudtam. Apámat nem
ismertem, mert megboldogult anyám sem volt különb, mint én. Ilyen körülmények között csakhamar
nemi betegséggel fertőztek meg, másokat viszont én fertőztem meg. A betegségemből egy orvos
kigyógyított ugyan, de azt elképzelheti, hogy gyógyulásom után ő sem rózsafüzért akart velem
imádkozni. Mikor Bécsben az emberek mozgolódni kezdtek, Jelinek úrral együtt én is szorgalmasan
részt vettem a forradalomban, s mint bátor nő, ott voltam a harcokban, míg ugyanott a halálomat nem
leltem. Most bizony nagyon szegény lélek vagyok és szenvednem kell azért, mert túlságosan vígan
éltem. Ezzel mindent el is mondottam Magának, most már tudja, hányadán vagyok. A mennybéli Jézus
nevében kérem, segítsen rajtam, ha teheti.
9. Nyíltságoddal megvagyok elégedve, felelem neki, majd meglátom, miként segíthetek rajtad.
Mivel legsúlyosabb bűneidet őszintén bevallottad. Én is nyíltan kijelentem neked hogy csakis a jó szíved
és mentségedre szolgáló rossz nevelésed, az ami megment a pokoltól! Ha csak egy kissé is rosszabb
szíved lenne, ha nevelésed is kissé gondosabb lett volna, akkor nyilván máris a pokolban lennél és a
legfájdalmasabb gyötrelmeket szenvednéd. Mert írva vagyon: paráználkodók és házasságtörők nem
juthatnak be a mennyek országába. A fent említett okok miatt ezt nálad nem veszem olyan szigorúan,
ezért majd meglátom, hogy miként tudok segíteni rajtad. De először is mond meg Nekem, hogy mit
tartasz te Jézusról, az Üdvözítőről?
 10. Ó, Őt nagyon, de nagyon szeretem, hiszen a házasságtörő nőt is megmentette, a bűnös
Magdolnát sem taszította el Magától, a szamáriai nőn is megkönyörült. Ezért azt hiszem, hogyha Ő most
látna és ha Maga szépen megkérné Őt, akkor engem sem taposna mindjárt el.
11. Nos, jól van kedvesem, mondom Én, majd titkon beszélek Vele, mert nincs innen messze.
Talán veled is úgy fog bánni, mint Magdolnával Maradj tehát itt és várj egy kicsit és légy egészen
nyugodt.

67. Fejezet.
Magyarázat kimerítő és részben megbotránkoztató elbeszélés szükségességéről.

1. Ezt a jelenetet azért közlöm itt szó szerint, úgy ahogyan az a szellemvilágban lezajlik, és azt
egyes népek nyelvezete, szokásai, szenvedélyei és műveltségi foka hozza magával, hogy a
kinyilatkoztatás olvasói és hívei, meggyőző bizonyítékhoz jussanak arra nézve, hogy az emberi test
levetése után is szőröstől – bőröstől, nyelvében, szokásaiban, nézeteiben, erkölcseiben, hajlamaiban,
szenvedélyeiben és ezekből eredő cselekedeteiben is teljesen ugyanaz marad, mint amilyen az a testi
életben volt, mindig így marad, míg a teljes újjászületését el nem éri.
2. A test levetése után bekövetkező állapot, az úgynevezett természetszerű szellemiség, míg a
teljesen újjászületett szellem már a tiszta szellemiség állapotában van.
3. Egyszerű lényiségű, szellemiségű lényeknél a földi és túlvilági élet közötti különbség csupán
a célnak megfelelő helyzet jelenségében rejlik és ez többé – kevésbé azonnal megmutatja a
szellemlények benső állapotát. Ez a jelenség, amely a földön elhanyagolt újjászületést a szellemvilágban
elősegíti, csak olyan szellemeknek szolgál javára, akik természetszerű és szellemi szegénységben éltek.
A földi javakban bővelkedők, ha életük idején úgy ragaszkodtak földi kincseikhez, mint a
tengerfenékhez, mindent ugyanúgy megtalálnak, ahogyan azt a földön elhagyták s az ilyen kezdetleges
szellemi és durvább természetszerű állapotban, földi időszámítás szerint, évszázadokig
megmaradhatnak, amíg csak vágyakozás ébred fel bennük valami magasabb rendű és tökéletes állapot
iránt,
4. Most tehát tudjátok, miért közöltem ezt a fontos jelenetet olyan részletesen, ezért térjünk is
vissza magához a jelenséghez, mert hősnőnk már türelmetlenül várja, mit határoz felőle – ígéretem
szerint - Jézus. Azt is figyelembe kell venni, hogy a fontos jelenet éppen most 1849. Márc. 28 –án megy
végbe a szellemvilágban és így nagy befolyással van a földön végbemenő eseményekre is.
5. Ezekből a meglehetősen útszéli hangnemben folytatott beszélgetésekből, némi értelmi
képesség mellett, könnyen megérthetitek a földön ez időben lejátszódó mozgalmakat és eseményeket,
melyek egyébként ebben a jelentőségteljes fejezetben később mind világosabban mutatkozik meg. De
semmi ne botránkoztasson meg titeket, mert itt minden úgy történik, ahogyan annak történnie kell! Most
pedig térjünk vissza a félbehagyott jelenthez.

68. Fejezet.
A gyógyulását váró hősnő. A gőgös fontoskodó. Isten áldása a hősnőre.

1. A türelmetlenné vált hősnő kissé elfogódva közeledik Hozzám és megkérdezi, hogy beszéltem-e már
az ő érdekében az Úr Jézussal. A fontoskodó, aki már a társaság hasonszőrű tagjait magához vonzotta,
bosszankodik azon, hogy az a nyomorult külvárosi nő, az ő véleménye szerint – annyira tolakodó, hogy
Engem, mint a ház előkelőségéhez tartozót, zaklatni merészel. Ezért néhányad magával a nőhöz lépve,
így szól: Na, te ronda külvárosi alak, meddig fogod még ezt a tiszteletreméltó Urat a mocskos
beszédeddel háborgatni? Nem tanultál semmi tisztességet?
2. Hallja, maga tökkelütött, vág vissza a hősnő, mi köze van magának ehhez? Hordja el magát
innen, másként mindjárt igazán németül mondom meg, hogy mi is a maga valódi neve! Most meg már
az nem tetszik magának, hogy az ilyen Urak is szóba állnak velem. Hát mit képzel magának, azt hiszi
talán, hogy itt ebben a világban is különb a magamfajtánál. Jó, hogy az Úr Jézus nincs itt a közelben,
mert nagy örömére szolgálna, ha ilyen goromba ripőköt látna itt, mint amilyen maga. Takarodjon innen,
mert mindjárt rosszul fog járni!
 3. A fontoskodó most Hozzám fordulva mondja: Kedves barátom, az Istenre kérem, tiltsa meg
annak a személynek, hogy a becsületükre kényes és tekintélyes férfiakkal szemben ilyen hangot
használjon, mert ez úgy bánik az emberrel, mint a legutolsó foltozó vargával. Igaz ugyan, hogy most a
szellemvilágban vagyunk, ahol a föld társadalmi helyzet különbözősége örökre megszűnik, és az
inteligencia és a magasabb műveltség révén fennálló különbség mindaddig nem szűnik meg, míg ezek a
földön elhanyagolt nevelésű, elzüllött emberi lények, nem jutnak el a műveltség és az emberiség olyan
fokára, hogy a jobb társaság számára elviselhetők legyenek. Kérem tehát kedves barátom, adja ezt ennek,
az igazán külvárosi nőszemélynek a tudtára.
4. Sajnálom, kedves barátom, felelem Én, ezt a kívánságot nem teljesíthetem, mert Isten előtt
minden förtelmes, amit a földön az úgynevezett jobb társaság fenségesnek, nagynak és szépnek tartott.
Isten nem változik. Ő mindig egyforma marad és soha nem találja tetszését az olyan előkekő férfiakban,
akik az ember értékét csak a nemesi ősök száma, a hivatali állás, vagy a pénz mennyisége szerint szabják
meg, mindazokat pedig, akiknek nincs egészségük, hivataluk, vagy pénzük, csőcseléknek tekintik. Ami
a világ szemében jelentéktelen és gyakran megvetett, annak Isten előtt nagy a becsülete! Mint Isten
legbensőbb barátja, őszintén megvallom Önnek, hogy ez az Önök által annyira megvetett külvárosi nő,
milliószor kedvesebb Nekem, mint Önök, Főnemes barátaim, ha ugyan barátaimnak nevezhetem
Önöket. De ezzel a szegény nővel Önök most nagyon jót cselekedtek, mert ezek után Magam
foglalkozom vele, ezáltal majd magas fokú műveltségre fog szert tenni, hogy még az angyalok is
tiszteletben fogják őt tartani! Csakhamar magasan fog állni sokak fellett és e ház dísze lesz. Hogy azután
Önök, a becsületükre kényes férfiak hozzájuthatnak-e, azt majd a következmények mutatják meg. Saját
üdvösségük érdekében arra kérem Önöket, hogy ezt a szegény nőt ne zaklassák tovább, mert ő ezentúl
teljesen Hozzám tartozik.
5. A hősnőhöz fordulva így szólok: És te kedves Magdolnám, megvagy-e ezzel elégedve?
6. Ó, Jézus nevében, de még mennyire! Hiszen Maga ezermilliószor kedvesebb nekem, mint ezek
a felfuvalkodott alakok, akik csak annyiba veszik a szegényt, mint az állatot. Nem haragszom ugyan
rájuk, és az mégis csak bosszant, hogy semmibe sem veszik az embert! A jó Isten bocsássa meg nekik,
mert nyilván nem is tudják, hogy mit cselekszenek.
7. A fontoskodó erre megszólal: Jól van! Na, halljátok társaim, ha a szellemek világában mindenütt ilyen
élvezhetetlen és unalmas a helyzet, akkor az ugyancsak furcsa jutalom ezért a keserves előkelő
születésért, amit a földön sokat dicsőített, a test halála után bekövetkező túlvilági élet reményében
elszenvedtünk. A földön mégiscsak módjában állott a művelt úriembernek, hogy hivatali állása, vagy
vagyona révén elháríthatta az ilyen csürhe támadásait, de itt egészen a fejére nőnek az embernek. Végül
még külön kegyelemnek számít, ha egy ilyen utcai nő egy tekintetre méltatja az embert. Ez az egyébként
oly tiszteletre méltó külsejű Férfi, még kedveli is ezt a külvárosi nőt az égig emeli! Kétségbeejtő dolog
ez! Pedig azt állítja, hogy ő Isten legbensőbb barátja, ha ez így van, akkor a durva, széles fenekű,
külvárosi nő iránti hajlandóságáról ítélve, a Vele oly baráti viszonyban álló Istennek is, az aljasság
megszemélyesítőjének kell lennie. Ez az utcai nő szinte bűzlik a paráznaságtól, Ő mégis e ház díszévé,
műveltté akarja tenni! Halljátok, gyönyörű dísze lesz ennek a háznak!
8. A hősnő ezt hallva így szól Hozzám: Hallja, hogyan szitkozódik ez?
Mondjon már neki oda valamit, de úgy, hogy meg is értse.
9. Ne törődj ezzel, felelem, had szidalmazzanak ha örömük telik benne. Majd kiderül a végén,
hogy mennyire lesz hasznukra ez a gőgösködés és szidalmazás. Hogy pedig gőgjüket még jobban
felszítsuk, tegezned kell Engem és igyekezzél tiszta választékos nyelven beszélni. Kíséreld csak meg,
nem tudnál-e így beszélni és majd meglátod, hogy milyen rosszul lesznek ezek ettől.
10. A hősnő e pillanattól kezdve úgy érzi, hogy egész lénye megváltozott ami külsejére is
kedvező hatással volt. E hirtelen, minden fájdalomérzés nélkül végbement változással együtt boldogító
érzés járja át őt, mosolyogva pillant Rám, s így szól: Ó, Te magasztos, mennyei barátom! Milyen jóleső
érzés Melletted lenni. Úgy érzem, hogy minden durvaság egyszerre lehámlott rólam, bárdolatlan
gondolkodásom és nyers beszédem úgy megváltozott, miként az utálatos hernyó gyönyörűséges
pillangóvá válik és minden fájdalmam megszűnt. Kinek köszönhetem ezt? Ó, milyen boldognak érzem
magam, Isten nagy és szentséges Barátja, Neked köszönhetem mindezt? Ha már ilyen végtelen nagy
kegyelemben részesítettél engem, szegény bűnöst, ki erre soha nem lehetek méltó! Ó, mond meg nekem,
mit kell tennem, miként kell viselkednem, hogy Irántad érzett hálámat csak némileg is ki tudjam fejezni?
 11. Ó, szeretett Helénám, mondom, így, most már nagyon kedvemre való vagy, szíved pedig
szeretettel van telve Irántam, úgy mint az Enyém is te irántad. Nos, mi kell még egyéb? Irántam való
szereteted jeléül nyújtsd Nekem
kezed és adj egy forró csókot a homlokomra, minden egyéb majd az Én gondom lesz! E szavakra
Helénában fellángolt a szeretet, rögtön kezét nyújtotta és bensőséggel szeretettel megcsókolja a
homlokom.
12. Messenhauser, Jelinek, Blum és Becher könnyeznek a jelenet láttán. A csók után Heléna
külseje olyan lesz, mintha már megdicsőült volna, és még alakja is olyanná válik, mint egy mennyei
lényé és még a ruhája is megtisztul. Blum Hozzám lépve kérdezi, hogy ne hozzon-e másik ruhát a
mennyei virágszálnak?
13. Várj ezzel, felelem, majd szólok!

69. Fejezet.
Fontoskodó és társainak véleménye Heléna változásáról. A világias és bölcselkedő társaság.
Valódi és álomélet. Olaf hasonlata a lánykérésről.

1849. ápr. 2.

1. Helénának csodálatos átváltozását a Fontoskodó és környezete is észreveszi, egyikük meg is szólal:

te nem veszel észre semmit? Ez a külvárosi nő, aki majdnem egész Béccsel paráználkodott, eddig olyan
szennyes és kormos volt, most már mennyire megváltozott, szinte megdicsőült, öröm erre az ingerlő
külsejű nőcskére ránézni. Én is észrevettem ezt, feleli a Fontoskodó, de hát az a nő egyébként sem csúnya
s ha méghozzá a szerelem keríti hatalmába, pírt varázsol az arcára, akkor még kívánatosabb a külseje. Ó
elég sok ilyen nőcskét láttam a földön, akik majdnem hogy visszataszítóak voltak hétköznapi
mivoltukban, de mikor vasárnaponként szerelmesükkel sétálgattak, alig lehetett rájuk ismerni. Nálam is
szolgált egyszer egy ilyen konyhatündér, hétköznapi munkája közben rossz volt ránézni, de látta volna
csak vasárnap délután. Így lesz ezzel a külvárosi nőcskével is, hiszen a szerelem a földön is csodálatosan
szépíti a nőket, ha azonban ez megszűnik, egészen más arcot fogsz látni.
2. Bizonyos tekintetben igazad van, válaszol a másik, de itt azért mégis csak más helyzet! Először
is, ez a nő itt pillanatok alatt szépült meg ilyen rendkívüli mértékben, másodszor pedig olyan tiszta
választékos németséggel beszél, nyoma sincs már hangjában a külvárosi tájszólásnak. Azt mondom
neked, hogy ezt csak a szerelem nem tudja véghez vinni. Itt most más, előttünk teljesen érthetetlen
dolgokkal állunk szemben. Nézd csak végtelenül finom arcát, nyakának, karjának szép vonalait,
gyönyörű szőke haját, ruhája alól kikandikáló csodás lábait. Ami igaz az igaz, el kell ismerned, hogy
tuskóból nem lesz istennő!
3. A fontoskodó erre komolyan gondolkodni kezd, mert ő is belátja, hogy barátja okoskodása
nem alaptalan. A társaságnak egy harmadik tagja is megszólal: Kedves barátaim, majd én felébresztelek
benneteket ebből az álomból! Ti mindketten tévesen értelmezitek ezt a dolgot.
4. Nézzétek csak, az én szememben ez az egész dolog természetesnek tűnik, mi ugyanis most a
szellemvilágban vagyunk és az életünk nem egyéb, mint egy álom, amit pedig itt látunk nem egyéb, mint
a képzeletünk játéka, minden reális alap nélkül. Mindebben tehát éppen úgy nincs valóság, mint azokban
képekben, melyet a földön az úgynevezett varázslámpa segítségével hívtuk elő. Lássatok, ez az egész!
5. Barátom mondja erre az első, magyarázatodba nyilván nagy hiba csúszott. Nézd csak, ha itt
minden álom lenne, akkor ennek a hozzánk intézett magyarázatodnak is nyílván annak kell lennie,
remélem nem akarod azt állítani, hogy az alól éppen csak a te mostani kijelentésed képez kivételt?
6. Én magam is gyakran álmodtam a földön és látom azt, hogy milyen nagy a különbség egy
álom és a valóság között. Álmaimra soha nem emlékeztem vissza, ha néha mégis előfordult a
visszaemlékezés, akkor is csak homályos és hiányos volt. Itt azonban olyan világosan emlékezem vissza
mindenre, hogy a földi életem legjelentéktelenebb eseményei is teljesen tisztán és világosan állnak
előttem! Nos, mond meg nekem barátom, valóban csak álom ez? Álmomban soha nem éreztem
fájdalmat, éhséget, vagy szomjúságot, az álomban megmutatkozó alakok bizonytalanok, elmosódottak
voltak, egyik kép beleolvadt a másikba, de itt minden logikus egymásutánban megy végbe, úgy, hogy
az ember nem győz csodálkozni, különösen ha mindent jól megfigyel. Milyen bölcsesség jellemzi az
elhangzott beszédet amelyet Blum vagy barátai intéznek valakihez, építészeti szempontból milyen
kifogástalan ez a terem és mindez csupa álom lenne? Nem, nem barátom, ez nem álom, nem elképzelés,
hanem nagy és szent valóság. Mi pedig akkor cselekszünk helyesen, ha az itteni jelenségeket elfogadjuk,
nem fordítunk neki hátat. Így a külvárosi nő hirtelen megváltozása is sokkal nagyobb jelentőséggel bír.
Nos, mit szóltok a véleményemhez?
7. Fontoskodó így válaszol: Igen barátom, igazad van, én egyetértek veled, de azt nem vagyok
képes felfogni, miként keletkezhetnek még itt is ellentétes érzelmek az emberben. Még mindig bosszant,
milyen alávaló módon bánik velem ez a most érhetetlen módon megszépült nő. Miután szerelmese és
barátja védelmét kértem, azt kaptam, amire éppen nem számítottam és a legbensőbb valómig
megbántódtam, ezt pedig, mint kifogástalan hírnevű férfi, mégsem vehettem csak úgy félvállról?
8. Lásd, éppen ez a rejtélyes előttem, mint sértődhet, sőt dühödhet fel az ember itt a
szellemvilágban, a legtökéletesebb rend országában? Ezt magyarázd meg nekem, hogyan lehetséges ez,
akkor mindenben a te véleményeden vagyok!
9. A megszólított Olaf Miksa így felel: Barátom, ez a dolog teljesen világos és érthető.
Tulajdonképpen mi a megbántódás és a sértődés? Lásd, nem egyéb ez a sajnálatos jelenség, mint a
természetszerű gőg következménye. Szerintem a gőg olyan érzelem a lélekben, amely a magas isteni
származást csak önmagára nézve ismeri el, mintha a származás csak az ő kiváltsága volna, minden más
pedig sokkal alacsonyabb rendű, vagy éppenséggel nulla. Ha azután ennek a kedvenc elgondolásnak
valami az útját állja és ugyanazt a kiváltságot meri magának igényelni, akkor ez a szembehelyezkedés
fájdalmasan érinti és megbántja a lelket, mert ebből azt kell látnia, hogy másoknak egészen más
véleménye őfelőle, mint neki magának magáról. Ez a lelkiállapot azonban semmiképpen sem logikus és
következetes, s ha a lélek az örök boldogsághoz akar eljutni, akkor teljesen ellentétes irányba kell
fordulnia. A földön sokféle mód kínálkozik azok számára, akik másoknál különbnek tartják magukat,
hogy ezt a rendellenes elbizakodottságukat érvényre juttassák. Itt azonban, ahol sem a pénz, sem a
nemesei származás, sem hadsereg szuronyok, ágyúk nem szólhatnak többé a dolgokba, semmire sem
viszi a lélek ezzel a helytelen önhittséggel. Először is, már alapjában véve helytelen felfogás az, ha egyik
teremtmény egy másik, hozzá hasonló teremtmény fölé akar kerekedni, másodszor pedig az ilyen
igyekezet is. Hiszen a logikus tapasztalat is azt igazolja, hogy mindenkor az a legboldogabb, aki
legcsekélyebb következményeket támasztja embertársaival szemben. Az is esztelenség, ha valaki
olyasmiben keresi lelke boldogságát, ami számára örökké elérhetetlen marad. Az egyik tehát a lelkében
folyamatosan felburjánzó kívánságok igények hídépítésében keresi a boldogságát, a másik pedig
szükségleteinek a legszűkebb mértékre való bölcs csökkentésében.
10. Nyílván a második mód a helyes, jegyzi meg a Fontoskodó, mert mennél kevesebbre van
szüksége valakinek arra, hogy boldog, legyen annál könnyebben jut a boldogsághoz!
11. Olaf így folytatja: Helyes, így van és örökké így is lesz! Ha a feleséget kereső olyan szülőkhöz
kopog be, akik magukat és leányukat többre tartják, mint a keresőt, akkor a kérő ugyancsak nehezen,
vagy egyáltalán nem éri el a célját, de ha el is érné, akkor sem teljesedne be a boldogságról szőtt álma.
De ha olyan szülők lányát kéri meg, akik a kérőt többre becsülik önmaguknál, könnyen boldogul és
jobban jár, mint az első esetben, amikor magasra akart kapaszkodni. Nekünk is úgy kell cselekednünk,
akkor nem ütközünk meg többé a külvárosi nő felett! Nos, igazam van-e?

70. Fejezet.
A Fontoskodó élettörténete.

1848. ápr. 18.

1. A fontoskodó most így szól: Miksa testvérem, teljesen a való életnek megfelelően, helyesen beszéltél.
Mint tudod, én gazdálkodó gyermeke voltam, szüleim nem tartoztak a jómódúakhoz, nem adhattak
nekem különb nevelést, mint amilyenben nekik is részük volt. A véletlen úgy hozta magával, hogy a
katonasághoz kerültem, itt azután jóképű fiú létemre ezredesem kedvence lettem, bejuttatott a
katonaképző iskolába, ahol megtanultam írni, olvasni, számolni, egyéb katonai képességben pedig úgyis
az első voltam az ezredben. Csakhamar altiszti rangot is elnyertem. Fiatal, csinos, vidám és ügyes legény
voltam, elképzelheted, hogy a nőknél is szerencsém volt. Egy megcsontosodott arisztokrata házában,
táncmulatság alkalmával, megismertem a házigazdának, egy dúsgazdag bárónak a lányát. A lány
megtetszett nekem s én neki, mint az ezred legszebb tisztje, valószínűleg jobban, mint félreérthetetlenül
tudomásomra is hozott. Nem illettünk ugyan egymáshoz, mert ő báró lánya volt, én meg egy falusi
legény, de törődik-e az igazi szerelem a származással és a vagyonnal? Úgy egymásba szerettünk, hogy
csak egyetlen vágyunk volt, mielőbb összeházasodni. Igen, de hogyan? Miként lehetséges ez, mikor a
megcsontosodott arisztokrata dúsgazdag, a kérő pedig szegény, mint a templom egere. Én persze
mindent megkíséreltem, hogy atyját más belátásra bírjam, az eredmény csupán az volt, hogy kitiltott a
házából.
2. Ezredesem, ki úgy szeretett engem, mintha a fia lettem volna, maga is bosszankodott ezen a
fordulaton, azt tanácsolta, hogy lépjek ki a katonai szolgálatból, utazzak Angliába és ott vállaljak katonai
szolgálatot. Erre a célra ő, mint vagyonos ember jelentékeny összeget előlegezett nekem. Tanácsát
követtem is, fél év múlva már egy angol hadihajó kapitánya voltam, mellyel Kelet-Indiába hajóztam. A
bátorságban nem volt bennem hiány, a hajós ismereteket pedig hamar elsajátítottam. Minden reám bízott
műveletet kifogástalanul oldottam meg s így fényes kitüntetésekben volt részem, úgy, hogy négy év
múlva már nemesi rangom volt és hatalmas vagyonnal rendelkeztem. Ekkor nyugdíjaztatni akartam
magam, de nem engedélyezték, hanem adtak hat hónapi szabadságot, amit arra használtam fel, hogy
házasságom ügyét rendezzem.
3. Mikor pénzzel bőven ellátva, hazámba visszatértem, első utam szüleimhez vezetett, kiket
testvéreimmel együtt életben találtam. Gazdagom megajándékoztam őket s utána jóságos atyai barátom,
az ezredest kerestem fel, ki akkor már vezérőrnagy volt. Hosszú ideig ölelgettük egymást.
4. A viszontlátás örömének csillapultával megfizettem jótevőmnek a kölcsönkapott összeget,
kamataival együtt, amit azonban ő azzal utasított vissza, hogy egyedülálló ember létére fiának tekintett
és egyedüli örökösének is megtett, ezért tekintsem ezt az összeget atyai hagyatéknak és többé ne is
hozzuk szóba. Azután megkérdezte, hogy leveleztem-e a báró leányával. Az igazságnak megfelelően
elmondottam, hogy három ízben írtam levelet, mivel válasz egyikre sem jött, nem írtam többé. Most
azonban újra az a szándékom, hogy a bárótól megkérjem a leánya kezét. A tábornok dicsérte
jellemszilárdságomat s elmondotta, hogy a leány még nem ment férjhez, de atyjának az elvei sem
változtak meg, a vagyon sem számít nála semmit, csak a főnemesi származás. Ezért a császár által
falajánlott grófi címet is visszautasította, mert a legősibb bárói rangját nem volt hajlandó felcserélni a
újsütetű grófi ranggal. Ez nem érintett engem kellemesen, hiszen annyi mindent kockára tettem már,
hogy kedvező alapot teremtsek célom eléréséhez, de sajnos a szükséges nemesi ősökkel nem
rendelkeztem, mert családomban én voltam az első nemesi ág. A tábornok mindezek ellenére arra
biztatott, hogy látogassam meg a bárót, szórakoztassam őt hadiélményeim, tengeri kalandjaim
elbeszélésével, az ilyesmit szívesen hallgatja és ezen keresztül bizonyára célhoz is jutok. Követtem a
tanácsot, a báró szívélyesen fogadott, de leányát illetően egy hajszálnyit sem engedett előbbi
álláspontjából.
5. A tábornok azt tanácsolta, hogy egyezzek meg a leánnyal, ki ma is ugyan úgy szeret, hogy már
nagykorú, kössön velem atyai beleegyezés nélkül házasságot, ha itt nem lehet végrehajtani, szöktessem
meg és Angliában kössek vele házasságot. Ha emiatt esetleg bajba kerülnék, majd ő segít. E tanács
kedvemre való volt, egy hét múlva megszöktünk, hajóra lépve a hajó lelkésze esketett meg bennünket.

71. Fejezet.
Felhők a házasság egén, segít a tábornok. A családi gőg. Az asszony panasza. Előkelő
társadalmi élet.

1.Házasságunk első idejében a paradicsomban éreztem magam, miután elértem azt, amiért a legnagyobb
áldozatott hoztam. Sajnos csakhamar beborult felettünk a boldogság ege, mert az én Emmámat hétről –
hétre minderősebben lelkiismeret furdalás vette le a lábáról, amiért atyját elhagyta, aki – szerinte – még
a sírjában is átkozza őket tettükért. Mélységesen megbánta, hogy elkövette ezt a lépést s hogy velem
egyáltalán megismerkedett. A honvágy annyira kínozta, hogy már kezdtem miatta aggódni.
2. Miután minden igyekezetem, hogy belátásra bírja és megnyugtassam, sikertelen maradt,
kénytelen voltam egy év után lemondani állomásról és mint jómódú magánzó feleségemmel együtt
visszaköltöztem Bécsbe. Emma atyja addigra már meghalt, állítólag a bánat vitte a sírba, amit Emma
gőgös testvérei keserű szemrehányással hánytorgattak fel, amibe Emma belebetegedett. Felépülés után
egyedül maradt, mert testvéreit a tífusz vitte el, a nagy vagyon egyedül örököse Emma lett. Azt
reméltem, hogy a nagy gazdagság majd kedvezően befolyásolja velem szemben, megváltoztatja
viselkedését irányomban, nem történt meg, csalódtam.
3. A nagy örökség kigyógyította betegségéből, de egyben tehetetlen vágyakozás ébredt fel benne
a pompa és a fényűzés után, társaságokba járt, ott kereste a szórakozását, engem teljesen elhanyagolt.
Midőn higgadtan, gyengéden elétártam, hogy ez így nem lesz jó, az ilyen életmód tönkreteszi,
tulajdonképpen sokkal boldogtalanabbá tett ő engem, mint én őt, szobájába rohant s némi idő múlva
kétszáz ezer forintot tett elém, kijelentve, hogy ezzel megtérítette nekem azt, amit reá költöttem, hagyjam
el a lakását két lányommal együtt, mert sem rólam, sem a parasztivadékunkról többet nem akar tudni
semmit. Ezzel ránk csapta az ajtót, egyedül maradtam két síró lányommal.
4. Egy idő múlva fel akartam keresni a szobájában, de nem fogadott, azt üzente, hogy rögtön
hagyjam el a házat. Erre szolgámmal együtt csomagoláshoz fogtam, mikor kopogtak az ajtón és a
tábornok lépett be, aki aznap érkezett Bécsbe.
5. Mit látok, Ön költözködik, -ez volt az első kérdése- mit jelentsen ez? Erre elmondtam neki a
történetet hozzáfűzve azt, hogy mindez nem az én hibámból történt.
6. A tábornok azzal nyugtatott meg, hogy ha a feleségem ilyen akkor csak örvendhetek, ha ily
könnyen megszabadulok tőle, kapott pénzt gyermekeim részére csak tartsam meg. Beszélgetésünk
közben belépett a feleségem komornyikja s közölte velem, hogy a feleségem nem fogadja vissza a pénzt,
de ha esetleg ezt az összeget keveslem, megtoldja.
7. Bosszankodásomban szóhoz sem jutottam, helyettem a tábornok felelt: Mondja meg az
úrnőjének, hogy ez az összeg csak koldus alamizsna azokért az áldozatokért, amelyeket a férje érte
hozott. Még egy millió is kevés lenne mindezért! Nyúljon csak úrnője jó mélyen a pénzeszsákjába, ha
csak némileg is kárpótolni akarja ezt a fedhetetlen becsületű férfiút! Mondja meg, hogy ezt én N.N,
herceg követelem, egyetlen kedves fiam nevében, de kijelentem azt is, hogy egyszer s mindenkorra le
kell mondania a férjéről és nevét se merészelje ezután viselni!
8. A szolga távozása után csakhamar a feleségem rontott be a szobába és kezeit tördelve kért
bocsánatot mindenkitől azért, hogy beteges szeszélye ilyesmire vetemedett.
9. A tábornok megvárta, még mentegetőzését, majd így válaszolt: Asszonyom, én ismertem az
Ön korlátolt atyját és ismerem Önt is. Az alma nem esik messze a fájától, ezért Ön sem lehet különb az
atyjánál. Nekem és fiamnak hercegi rangunk van, azaz a fiamnak a császár engedélyével egyenlőre grófi
címe van, de halálom után a hercegi rangomat örökli. Mi azonban száz év alatt sem ragadtattuk volna
magunkat ilyen gőgös viselkedésre, mint azt Ön egy óra leforgása alatt tette. Fiam gazdag és nem szorul
az Ön vagyonára. Súlyos megsértéséért, én mint atya, fél millió összegű kártérítést követelek Öntől!
Megértette!?
10. Kedves főméltóságú apósom, felelte Emma, nem csak fél milliót, hanem az egész
vagyonomat odaadom, ha megbocsát s nem foszt meg szeretett férjemtől.
11. Nos, kedves leányom, szólt a tábornok, most, miután megtudta, hogy egyszerű földműves
családból származó férje az én fiam, újra szeretetet érez iránta? Ha előzőleg is ilyen érzelmekkel
viseltetett volna, mihamar megértettük volna egymást, így azonban aligha! Vonuljon vissza a szobájába,
mert megbeszélésem van a fiammal és ennél Önre nincs szükség. Majd meglátom miként állja meg Ön
a próbát!
12. Tegyen velem azt, amit akar, kiáltott fel Emma, engem csak a halál választhat el a férjemtől.
13. Kedves bárónő, folytatja a tábornok, az első próbát máris rosszul állotta ki, ki tudja nem jár-
e a másodikkal még rosszabbul? Ön most állítólag szereti a fiamat, mert kijelentésem szerint valóban a
fiamnak tartja, pedig nem az, én csak azért mondtam, hogy főnemesi gőgjének hitvány voltáról
meggyőzzem Önt. Most azonban kijelentem, hogy nagyra becsült férje egy paraszt fia és az is marad!
14. Ennek hallatán Emma magából kikelve ordított fel. Mi itt hát így lehet bánni a gazdag N. N.
báró leányával? A férjem tehát mégsem herceg, hanem csak parasztivadék és újdonsült angol nemes.
Na, ez legnagyobb gyalázat és alávalóság! Komornyik, szólt a szolgához, hozza el a szobámban lévő
asztalról az értékpapírokat, hogy ezt a parasztot –reám mutatva- kárpótolhassam a rajta esett sérelemért.
15. Ó, erre semmi szükség, mondta a tábornok, Ön a második próbával még inkább felsült, mint
az elsővel, Ön az marad, ami azelőtt is volt, remélem megértett. Fiam azonban paraszti származása
ellenére is az marad, amit felőle első ízben mondtam. Most pedig távozzon!
 16. Emma erre távozni készült, de visszafordult s így szólt: Ön próbára tett, mint mondja
belebuktam a próbába, de nem gondolt arra, hogy én ezt a mai jelenetet tulajdonképpen csak azért
rendeztem, mert végre meg akartam tudni azt, hogy szeret-e a férjem. Meg kell ugyanis mondanom,
hogy annyira közömbös velem szemben, hogy már elviselhetetlenül boldogtalannak éreztem magam.
Többször értésére adtam, hogy már nem olyan hozzám, mint régebben, de ő mindig különféle
kifogásokkal hozakodott elő. Hiába becézgettem, gyengédségemet nem volt hajlandó viszonozni. Erre
így kezdtem gondolkodni: Most már tehát teljesen közönyös lénnyé váltam a számodra? Pedig az én
atyám, a nagy vagyonnal rendelkező báró, úgy szeretett engem, mint az életét és én mégis annyira
szerettem a férjemet, hogy miatta bűnt követtem el atyám szentséges szeretete ellen és most az én nagy
szerelmemért ez az érthetetlen hideg viselkedése a jutalmam? Itt valami nincs rendben! Jó, hogy magam
is gazdag vagyok, így megvan a lehetőségem arra, hogy kifürkésszem, hányadán is vagyok a férjemmel
az irántam való érzelme dolgában.
17. Társaságot gyűjtöttem magam köré, bálokat rendeztem, megengedtem, hogy a férfiak
udvaroljanak nekem, figyeltem, hogy mit is szól ehhez a férjem, jelentkezik-e nála valamilyen
féltékenység? Hiábavaló volt minden, ő továbbra is megmaradt régi közönyében, sőt úgy látszott nagyon
is ínyére van, hogy másokkal jobban szórakozom, mint vele. Másfél évig szenvedtem e magaláztatás
miatt, végül, mivel azt tapasztaltam, hogy irántam mind közönyösebb, hidegebb lett én erre a mai
cselekedetre határoztam el magam, utoljára kopogtatok a szívén!
18. Mint az előbbiek, ez sem hozta meg szívem számára a várva várt eredményt. Nos, ha saját
hibámon kívül elvesztettem szerelmét, legyen úgy: Higgye el főméltóságú uram, hogy az igazat
mondom, ha azt mondom, hogy míg nem volt semmim, nagy szeretettel volt velem szemben, mióta
azonban nagy vagyon örököse lettem, ezzel kapcsolatban azt reméltem, hogy majd még jobban
megszeret, mert most már módomban áll az értem hozott áldozatokért pótlást adni. Ő elfordult tőlem és
azt vágta a szemembe, hogy az én pénzem csak átkos a házra, nem áldás.
19. Arra kérem önt, mérlegelje a józan helyzetemet, és csak azután ítéljen, valóban olyan gonosz
és bűnös vagyok-e, mint azt Önök ketten vélik.

72. Fejezet.
Emma asszony jogos követelése. Békítési kísérlet vitája. A házaspár éles vitája. A nagyzási
hóbort és a gőg.

1. Midőn Emma asszony szívbéli bánatát ily módon elénk tárta, mindketten meglepődve azt
gondoltuk magunkban, hogy most rajtunk a sor, ismerjük be bűnös voltunkat.
2. A tábornok így válaszolt: Kedves menyasszony, ha ez a helyzet, akkor persze az egész
eljárásunk megváltozik. Kénytelen vagyok Öntől bocsánatot kérni, majd pedig a fiamnak nagyon meg
kell mosnom a fejét.
3. Emma így felelt: Főméltóságos uram, én csak az előző időben tapasztalt szeretetét kívánom.
Ha azt újra elnyerem, mindent megbocsátok és mindent megteszek, amit ő kíván.
4. A tábornok hozzám fordulva így szól: Halljad fiam, ha feleséged miattad követte el ezt a mai
cselekedetét, szinte kényszerhelyzetben, akkor mindenekelőtt neked kell jóvátenned elkövetett hibádat!
Emma azt a szeretetet követeli tőled, amiért elhagyott mindent, azt pedig nem vonhatod meg tőle!
5. Erre így felelltem: Kedves szeretet atyám, az én mennyei Emmám iránti szeretetem a mai
napig sem csökkent és nem kevésbé heves ma sem, mint ismeretségünk első idejében volt. Arról
azonban, hogy az én Emmám ott is kísérteteket lát, ahol nincsenek és nem is lehetnek, nem tehetek.
Hogy nem tettem neki szemrehányást, akkor, mikor belevetette magát a társadalmi életbe, az csupán az
én gyengéd érzéseimen múlt, melyet tápláltam iránta magamban, de azt csak én tudom, hogy az
mennyire bántott engem. Ami pedig a nagy vagyonát illeti, bevallom, hogy azt soha nem becsültem
semmire sem, mert azt tartottam, hogy a becsületes élethez eléggel rendelkezünk, a fényűző életmód
meg úgyis förtelem Isten előtt és a jobb érzésű emberek előtt is. Ezért nyíltan kijelentem itt is, hogy
Emma nagy vagyona kellemetlen hatással van rám, mert mennél gazdagabb egy ház, annál több alkalom
kínálkozik arra, hogy bűnös kicsapongások színhelyévé váljon.
6. Emmához fordulva folytattam: Lásd, ha a társas életre pazarolt ezreket a szegényeknek juttattad volna,
milyen boldoggá tetted volna őket és mily boldogok lennénk mi? Te azonban folytonosan ingerelni
akartál engem, ez pedig nem volt szép tőled, azt hiszem, ilyen érzékeny büntetést valóban nem
érdemeltem meg tőled, mert nálamnál gyengédebb, türelmesebb férjet, aligha találsz.
7. Emma azt sem tudta, hogy mit feleljen. Közben a komornyik egy nagy köteg értékpapírral
megrakodva belépett és Emma utasítására az asztalomra helyezte azt. Megkérdeztem Emmát, hogy ez
mire való, mikor kibékültünk?
8. A veled szemben elkövetett sértésért, felelte gúnyos fintorral, a tőlem megkövetelt kártérítést
meg kell fizetnem, hogy újra jól viselkedj velem szemben.
9. Erre így válaszoltam: Kedves Emmám, sokkal jobban szeretlek, sem hogy haragudni tudnék
rád. Ezt a követelést különben sem én, hanem szeretet atyám támasztotta, érthető felháborodásában, ezt
igazán megbocsáthatod neki, úgy amint én is megbocsátok neked. Vedd csak vissza értékpapírjaidat és
légy ugyanaz az Emma, aki akkor voltál, amikor követtél engem Angliába és akiért annyi veszedelmet
álltam ki!
10. Emma meghökkent, nem tudta most mihez is fogjon. Némi töprengés után egykedvűen
felelte. Nos, ha úgy szeretsz ahogyan azt mondod, akkor tedd meg nekem azt, hogy megtartod az
értékpapírokat, hiszen beláthatod, hogy az nem asszonynak való feladat.
11. Ez már más, válaszoltam, ezt a kívánságodat szívesen teljesítem, de most a kibékülés jeléül
nyújtsd a kezed és csókolj meg. Jöjj Emmácska és tégy engem boldoggá!
12. Ő azonban azt felelte erre: Erre még ráérünk férjem uram, az asszony soha ne osztogassa
bőkezűen a kegyeit, ha soká meg akarja tartani magának férje szerelmét!
13. Ezúttal külön hangsúlyozom azt is, ami a te szemedben talán csekélység, de rám nézve nem,
hogy az én nevem nem is Emma, hanem Kunigunda, már kértelek többször, hogy így nevezz. Már
anyámat és nagyanyámat is erre az ősi névre keresztelték. Ha valóban szeretsz, akkor szólíts ezentúl
ezen, a hozzám illő néven.
14. Erre a kívánságra sem én, sem a tábornok nem tudtuk a nevetést visszatartani.
Mindkettőnknek eszébe jutott az, hogy milyen nevetségesen hangzik ez a név a Nestrong féle
színdarabban a Kunigundáról és az Eduárdóról szóló dal, ezt meg is mondottam Emmának, de azért
hozzáfűztem, ha ezt kifejezetten megkívánja, ezentúl szívesen nevezem Kunigundának!
15. Igen, igen, vágott élesen vissza Emma, akit az ember nem szeret, azt igyekszik nevetségessé
tenni.
16. De kedves feleségem, feleltem én, hogyan is gondolhatsz ilyesmit rólam, mikor és éppen a
nevetségtől akartalak megóvni azzal, hogy állandóan a szépen hangzó Emma néven hívtalak, neveztelek.
Remélem ezzel befejeztük ezt a civódást, nyújtsd tehát jobbodat és adj egy csókot!
17. Emma néhány pillanatra elhallgatott, de azután annyi szidalmat zúdított rám, hogy még a
legdurvább piaci kofán is túltett. Végül kijelentette, hogy még ma is közönséges paraszti ivadéknak tart,
s mivel még mindig bosszantani merészelem, azonnal takarodjak a szeme elől!
18. Most már látom, szólt a tábornok, hogy a feleségeddel nincs mit kezdeni, mert ez teljesen
megbolondult! Ne is törődj többé vele, idővel talán majd megjavul. Az értékpapírokat vedd csak
magadhoz, azokra még szükséget lehet.

73. Fejezet.
További bonyodalom.

1849. ápr. 29.

1. Most a szolgám lépett be és jelentette, hogy talált megfelelő lakást, azonnal költözhetünk is.
A bérlet is előnyös, mert a nyolc szobás, konyhás, kamrás, három cselédszobás lakás istállóval,
kocsiszínnel, pincével, mindössze évi 1600 forint.
2. Siessetek, hordjátok az összes holmit a kocsira és minél előbb menjünk innen, mondtam a
szolgának, mert és már repülve szeretnék innen távozni.
3. Alig mondtam ki, Emma elém ugrott és kiabálni kezdett. Megérdemeltem én azt, hogy valóban
elhagyj engem? Azt hittem ezt a rossz kedvemet nem veszed komolyan és újra a régi türelmedet
gyakorolod velem szemben. Persze azért igyekszel így, mert szíved az már kővé vált és észre sem veszed,
milyen beteg is a te szegény Emmád. Mikor fiatalabb és egészségesebb voltam, mindent feláldoztam
érted, most pedig, mikor oly nagy beteg vagyok, semmi türelmet nem tanúsítasz irányomban. Miért
akarsz most elmenni? Mit tettem neked? Lásd be, mikor ez a betegség erőt vesz rajtam, mint ma is,
elkeseredett és goromba vagyok, téged és a tábornok urat is megsértettem. Be kell azonban látnod, hogy
mindezt a te beteg Emmád cselekedte.
4. Óh, drága férjem, büntess meg ahogyan akarsz, csak ne hagyj el, ezzel zokogva borul rám és
görcsösen ölelget.
5. Hordjatok mindent vissza, kiáltja oda Emma a szolgáknak, az én költségemre.
6. Nos, ha így van, szól a tábornok, sajnállak téged, kedves fiam, de még jobban a feleségedet,
aki úgy látszik komolyan beteg. Ebben az esetben nem hagyhatod a feleségedet egyszerűen faképnél,
most elmegyek, de hamarosan visszajövök, mert néhány napot veletek szeretnék eltölteni.
7. A tábornok eltávozik, Emma pedig olyan, mintha kicserélték volna, nem is emlékszik arra,
ami közöttünk történt, az előbbi ördögi lénye angyallá változott.

74. Fejezet.
Olaf tanácsa. A Fontoskodó és apósa. Olaf kérése az Úrhoz.

1. Kedves barátom szólal meg Olaf, házasságod története már nagyon terjengősé vált, hagyjuk el tehát
a folytatást, annál is inkább, mert én ugyan olyan jól ismerem a történetet, mint te.
2. Tudd meg ugyanis, hogy én, aki itt Olaf Miksa néven szerepelek ugyanaz a tábornok vagyok,
aki téged úgy szólván a semmiből tett valakivé. Ez a barátunk pedig, aki a külvárosi nő hirtelen
átváltozását csak álomjelenségnek tartja, ugyanaz a báró, akinek a leánya az apai akarat ellenére a
feleséged lett. Ha pedig a feleségedet, akivel majdnem húsz éven át veszekedtél, civakodtál a földön,
szintén látni akarod, nézd csak meg azt a nyomorult külsejű, félig meztelen rettentően sovány nőt a báró
háta mögött, ki folyton rá tekintget. Nos, miként is vagy te, ugyancsak terjengősen előadott élettörténeted
befejezésével megelégedve?
3. Na, ugyancsak beborult felettem, felel a fontoskodó, de majd csak rendbe jön a dolog. Úgy
vélem, hogy élettörténetemnek keserves folytatása itt olyan lesz, mint egy drámának a második
felvonása! Mit szólsz ehhez te, egyetlen és őszinte barátom?
4. Kedves barátom, válaszol Olaf, én úgy vélem nekünk ama férfiúhoz kell csatlakoznunk, ha
életünk szomorú játékának kedvezőbb folytatását szeretnénk megérni. Lásd, én eddig csak csendes
figyelő voltam, semmi nem kerülte el a figyelmemet, ami itt, ebben a teremben végbement élettörténeted
elbeszélése alatt. A lerhenfeldi nőt felruházzák, most valóban angyali külseje van, azt is észrevettem,
hogy mennél több szeretetet tanúsít ama férfiú iránt, annál szebb és bölcsebb lesz. De nemcsak ő lett
ilyen boldog, hanem egy egész sereg embert látok, akik előzőleg ugyanolyan nyomorúságban voltak,
mint mi, mióta azonban ama férfiúhoz közeledtek, sokkal jobb a külsejük és a ruházatuk, látszólag a
lelkiállapotuk is javult.
5. Barátom! Mindez a szó legteljesebb értelmében és jelentőségénél fogva is a csodák-csodája.
A háttérben levő tágas emelvényen huszonnégy mennyei szépségű nőt láthatsz táncöltözetben, kenyérrel
és borral megrakott nagy asztal mellett ott áll az ismert nagy demokrata, Blum Robrert, számunkra
nagyon is ismerős Messenhauzer, dr. Jelinek és dr. Becher, mondhatom, valamennyinek szentséges
méltóság sugárzik az arcáról, milyen szeretet hatja át a beszédüket és milyen fennkölten viselkednek, de
mindnyájuknak mindene ahogyan azt én látom, az az egyszerű ember. Aki most a lerhenfeldi nőnek
szinte udvarolva, folyton a szeretetről beszél. Mindent Tőle kérdeznek mondhatnám nem is emberi,
hanem mennyei módon barátságos, már a megfigyeléseim alatt is annyira megszerettem, mintha a
legrégibb és legjobb barátom lett volna. Én bizony odamegyek Hozzá, hogy Iránta való szeretetemet
tudtára adjam. Mond csak barátom, nem érzed te is szükségét annak, hogy odamenj, te álomfejtő báró,
Kunigunda lányoddal együtt?
6. Ami engem illet, mondja a Fontoskodó, én egyetértek veled, szintén ugyanaz az érzés kezd
áthatni, mint téged. Hogy azonban kedves apósom és Emmám is úgy éreznek-e azt nem tudom. Emma
talán igen, mert nála az utóbbi időben nyomát találtam a vallásosságnak, de a báró urat sokkal kevésbé
ismerem ebből a szempontból. Az bizonyos, ha ide is áthozta magával a tizenhat nemesi ősére alapított
méltóságos tudatát, akkor itt azzal aligha juthat messzire!
 7. A báró erre visszavág: Tisztelt leányszöktető, legyen szíves és csak a saját portája előtt
söpörjön. Lemondok arról, hogy itt önnel perlekedjek, mert én már a földön megbocsátottam Önnek. Itt
ebben az életben, ami nekem csak álomnak tűnik, Önnek, ha valamilyen előnye van velem szemben,
akkor elvárom, hogy barátságból jóváteszi azt, amit földi életemben ellenem vétett. Ott Emma leányom
jelentette számomra az életet, de Ön elrabolta tőlem őt, amit már megbocsátottam. Nem azzal
foglakozom tehát, hogy mire is mehetek itt a tizenhat ősömmel, hanem segítsen rajtam és szegény
Emmán, ha ez módjában van!
8. Szívemből igazat adok Önnek, szól Olaf. Kedves barátom, bizonyosra veszem, hogy vejem
meg is fogja tenni azt, amit megtehet, mert a jóakarat azért nem hiányzik nála, de egyenlőre még nem
tudunk semmit, de ha egyikünk majd előbbre jut, akkor a jóbarátait nem fogja cserbenhagyni.
9. A báró így fellel: Ó, köszönöm Önnek! A segítségre valóban nagy szükségünk van, mert én
már húsz éve, ami tulajdonképpen számomra kétezer évnek tűnt, sínylődöm itt az egyedüllétben. Ez idő
óta csak most jutottunk ama teremben egy kis világossághoz, Ön az első, aki a hosszantartó álomból
felébresztett. Kedves barátom, kérem is arra, hogy vigye végbe azt, amit nálam megkezdett és ha a
szívemnek és életemnek valamilyen becse van Ön előtt, akkor mindenekelőtt Önnek ajánlom fel!
10. Olaf így válaszol: Kedves barátom és Ön is Emma, kövessenek engem nyugodtan és
engedelmesen ahhoz a dicső férfiúhoz, aki most éppen Jelinekkel beszél. Térdre borulunk Előtte
mindnyájunk üdvérért s ha Ö elfogad bennünket, akkor valóban segítve lesz rajtunk. De ugyancsak össze
kell magunkat szednünk Előtte, mert azt már megfigyeltem, hogy végtelenül nagy jósága mellett,
végtelenül bölcs is, ezért úgy kell Előtte beszélnünk és gondolkodnunk, ahogyan érzünk, mert az Ő mély
éleslátása elől semmi sem titkolható el. Jöjjetek tehát velem együtt Hozzá, talán kegyelemre méltat
bennünket.
11. Testvérem, mondja a Fontoskodó, nem lenne-e jobb, ha te egyedül mennél Hozzá, mint a mi
szószólónk? Az igazat megvallva, engem valamilyen titkos félelemérzés tart vissza Tőle.
12. A báró és Emma is ugyanezt kérik Olaftól, mire az így felel: Kedves barátaim, amit
megtehetek magukért, azt megteszem, de közben szedjék össze magukat, mert úgy érzem, hogy
nemsokára jó hírrel térek vissza!

75. Fejezet.
Az Úr öröme Olaf felett, hogy nem magáért, hanem másokért esdekel. Kedvező ígéret. Emberi
lelkek halászása. A csökönyös Fontoskodó.

1. E szavak után Olaf jön, mélyen meghajol Előttem s így szól: Fenséges bölcsességű és bizonyára
legszeretetteljesebb barátom! Az ittlétem alatt előfordult csodás eseményekből semmi nem kerülte el a
figyelmemet úgy láttam hogy azok mind Tőled erednek és hogy mindenkinek a boldogsága Tőled függ.
Amint észrevettem aki Téged megnyert, az mindent megnyert. Ezekre a csalhatatlan jelenségekre
támaszkodva bátorkodom én, ki talán a legméltatlanabb vagyok a teremben tartózkodók között, szívem
mélyéből esedezni Hozzád azért a két férfiért és mellettük álló nyomorúságos külsejű asszonyért. Óh,
jutass nekik a Te szeretetedből és kegyelmedből, barátságodból. Igaz még sok olyan földi bűn tapad
rajtuk, ami nem való ide a szellemvilágba, de Isten látja azt, hogy mindnyájunkat a jóakarat vezet és
minden erőnkből pótolni igyekszünk azt, amiben még hiányunk van, hogy a Tőled remélt kegyelemre
méltókká lehessünk.
2. Mondom Én: Szeretett testvérem és barátom! Azt mondom neked, menj és hozd ide őket Hozzám.
Mert hol van olyan Atya, aki fülét, szívét elzárná, ha valaki a gyermekeiért könyörög hozzá? Ezt még a
legkeményebb szívű földi atya sem tenné meg, annál kevésbé Én, akiben a mennyei Atya szeretetének
teljessége testileg lakozik. Ezért siess, hozd ide azokat, akik Utánam vágyakoznak.
3. Mélységes örömtől áthatva feleli Olaf: Ó barátom, előre tudtam, hogy nem fordulok Hozzád hiába.
mindnyájunk nevében előre is köszönöm és már látom is, hogy e hír hallatára sírásra fognak fakadni
boldogságukban! Ó, köszönöm Neked!
4. De kedves barátom, mondom Én, azt is vártam, hogy a magad számára is kérsz valamit, nem
óhajtanál te is egy kissé boldogabb lenni?
5. Óh, mennyei jóságú barátom, válaszolta Olaf: lásd, én már olyan vagyok, hogy az is boldoggá
tesz, ha mást boldognak látok. A földön is ilyen voltam, megfeledkeztem magamról, mert csak mások
boldogsága feküdt szívemen. Mindenemet másoknak juttattam s mindent csak másokért cselekedtem,
nem törődve saját boldogságommal. Ezért ne vedd rossz néven, drága barátom, hogy csak mások
számára könyörgök kegyelmedért, nem azért mintha nekem nem lenne ugyanúgy szükségem arra, mint
azoknak, akik részére kérem azt. Pedig nagy szükségem van a kegyelmedre, de én szívesen várok, csak
láthassam azt, hogy mások boldogulnak.
6. Ismerem szívedet, felelem Én, nem is azért kérdeztelek, mintha nem ismertem volna a szíved,
hanem azért, hogy előkészítselek arra, amit most még nem lennél képes magadba fogadni, de Én majd
képessé teszlek rá. Most eredj és hozd ide azokat, kiknek a sorsa a szívedben fekszik, de még másokat
is végy pártfogásod alá, mert Én azt mondom neked, hogy mindenkit elfogadok, akiket te Hozzám
vezetsz. Megértetted ugye? Nos, menj és kivétel nélkül hozz ide mindenkit. Olaf ismét meghajol Előttem
és visszatér övéihez. Ott így szól hozzájuk: Kedveseim a legjobb hírt hozom, nemcsak titeket, hanem
mindazokat, akik csatlakozni akarnak hozzánk, elfogadja Ő, ezért nézzünk széjjel ebben a tömegben
nem-e találunk olyant, aki velünk tartana.
7. A báró megszólal: Nézze csak kedves barátom, itt Emma mögött áll két idősebb leányom férjeikkel,
mögöttünk pedig egy pár hűséges szolgám. Talán őket is befogadná, ha velünk tartanak?
8. Had jöjjenek, válaszol Olaf, akiket magunkkal viszünk, azokat mind elfogadja, erre isteni szavát adta!
De még többet kellene összeszednünk.
9. Kedves barátom, mondja a Fontoskodó, én azt ajánlom, menjünk az ismerőseink közé és általános
felhívással szólítsuk fel azokat, akik velünk akartak tartani, aki akar, majd jön, aki nem akar, az marad,
kényszeríteni nem tudunk senkit.
10.Kényszerről szó sem lehet válaszol Olaf, de annyit mégis csak meg kell nekik magyarázni,
miért hívjuk őket magunkkal a saját üdvösségük érdekében. Az ilyen magyarázat remélem semmiképpen
sem jelent kényszert.
11. Ahogy vesszük, fele a Fontoskodó, mert ez a magyarázattól függ. A szűkszavú
magyarázatnak nem lesz hatása, a jól átgondolt és alapos magyarázat már lenyűgözi az akaratot s ha az
akarat nem szabad, akkor bizony már kényszer van jelen!
12. Ah barátom, feleli erre Olaf, Ön nagyon messzire megy! Ha mindazt kényszernek kellene
tartanunk, ami által az embereket más eszmékre, fogalmakra, ezek alapján más elhatározásokra lehet
vezetni, akkor egyszerűen meg kellene szüntetni miden oktatást, hiszen az oktatás által a szintén szabad
szellemmel felruházott tanulók ugyancsak más eszmékre, más felfogásra, s ezek alapján más
elhatározásra hajlanak, úgy, hogy eredeti, tiszta érzékies akaratuk az ellentétes irányba terelődik. Én úgy
vélem, hogy ez csak a javukra válik. Ha pedig az oktatás révén gyakorolt kényszer üdvös hatással van
az emberre és szellemére és ha ezáltal juthat az igazi szabadsághoz, nem látom be, miként
veszélyeztethetné itt a szellemvilágban egy oktató magyarázat valakinek az akaratszabadságát? sohase
aggodalmaskodjon, kedves barátom, ha esetleg valamilyen hibát is követnénk el, majd Annak felelek
érte, aki Isten szavát adta nekem! Maradjanak Önök egy rövid ideig még itt, én megpróbálok a tömegben
halászni, hátha fogok valami jót, ha hanem, hát az sem baj.
13. E szavak után Olaf a tömeg közé megy és felhívja őket, hogy kövessék, mintegy húszan
csatlakoznak is hozzá, a többiek úgy vélték, ha menni akarnak, majd megtalálják ők is az utat.
14. Olaf a hozzá csatlakozókkal visszamegy az övéihez és örvendezve mondja: Látjátok kedves
barátaim a halászat jó eredménnyel járt s ennek örülök is. Most azután menjünk Hozzá, Aki egyedül
képes segíteni és bizonyára fog is segíteni mindannyiunkon, mert isteni szavát adta erre.
15. Nem értem Önt, kedves barátom, vág szavába Fontoskodó, miért beszél folyton az Ő isteni
szaváról? Hogyan lehet emberi szellemnél, még ha az a legnagyobb mértékben kiteljesedett is, isteni
szóról beszélni? Vagy talán komolyan Apolló istenségnek tartja Ön Őt?
16. Igen, válaszol Olaf, nyíltan megmondom Önnek, vagy Ő, vagy senki más! Hozzám intézett
nagy jelentőségű szavai nem peregnek le rólam, hanem valósággal a szívem mélyéig hatoltak és azt
hallom a szívemben: csakis Ő és örökké senki más! Szellemem is azt mondja erre: Igen, Ő az, kívüle
senki más. De most hagyjuk ezt és menjünk Hozzá! Üdv annak, aki követ!
17. Fontoskodó most újra közbevág: Nagyra becsült barátom, elnézését kérem, de ilyen alapon
nem követhetem önt! Egyedül való Istennek tekinteni egy embert, az már túlságosan sok nekem. Semmi
kifogásom nincsen az ön által annyira magasztalt bölcsesség, benső akaraterő, sőt, jóság ellen sem,
hiszen a lerhenfeldi nő nagyszerűen fejlődik az Ő jósága révén, de az Ön által hirdetett istenség ellen
tiltakoznom kell. Mózesnél olvashatjuk: Csak egy Istened legyen! Másutt meg Isten Maga mondja
Mózesnek: Istent senki sem láthatja, hogy amellett még életben maradjon, mert Isten pusztító tűz! A
bölcs zsidó Jézus pedig azt mondja, azt hiszem Jánosnál, Istent senki sem látta, de aki igéjét
meghallgatja, befogadja, aszerint él, az Isten szellemét fogadja magába és Az benne lakozik. Látja, a
Bibliában is otthonos vagyok, így tudom, hogy sehol sem tartalmazza azt, hogy egy ember, vagy annak
szelleme, ha mindjárt Istentől eredően isteni tökéletességű is, az örökké megközelíthetetlen
világosságban élő legmagasabb Istennel azonos lenne. Miután pedig Ön, barátom, azt állítja Arról ki a
lerhenfeldi nőt oly széppé tette, én nem követhetem Önt!
18. Olaf így fele: Kedves barátom, cselekedjen úgy, ahogyan akar! Ön már előbb is tiltakozott a
kényszer ellen, én tehát ezentúl Önt semmire sem beszélem rá!

76. Fejezet.
Hiába való fáradozás Fontoskodó érdekében.

1. Erre a már ismert Feri, aki földi életében Fontoskodó szolgája volt, hozzálépve mondja: Itt
ugyan mindannyian egyformák vagyunk, de azért mégis megmondom magának nagyságos uram, hogy
maga itt is éppen olyan, mint a földön volt, márpedig az itt nem helyénvaló, értse ezt meg végre. A
földön maga igen csak nagy úr volt és rendkívül gazdag, habár főleg a nagyságos asszony révén. Lássa
azt azonban be, hogy itt minden megszűnt és a szellemvilágban szépen és alázatosan kell viselkednünk.
Ez az úr csak jót akar nekünk, már így is juttatott nekünk egy kis világosságot, ezért úgy vélem, hogy
nem szabad Őt ilyen kurtán elutasítani! Jöjjön csak velünk, biztosan nem válik kárára. Látja, a maga
kedves kis Miert-je is itt van velünk, ő akit a nagyságos asszony mellett tartott, pedig ha ő itt van, akkor
magának is közöttünk a helye! Értse ezt már meg végre!
2. A fontoskodó méltatlankodva szól: Ejnye, de egy átkozott dolog ez. A tisztítótűz úgy látszik
már itt van, akkor pedig a pokol sem lehet messze. Az a baj, hogy nem csak a feleségem, hanem az a
ringyó Mier is itt van. A feleségemről azt hittem, hogy régen már a mennyeknek birodalmában lebeg,
mert jó néhány évvel előttem került át a szellemvilágba és utolsó éveiben jámborkodott, lám ő is itt van,
mégpedig százszorta nyomorultabb állapotban, mint amilyen a halála előtt volt, de ez még nem is lenne
baj, de itt a baj, hogy itt van ez a nagyszájú ringyó is. Ezekkel együtt semmiképpen nem mehetek az elé
a férfi elé, aki már úgy is félreérthetetlenül kijelentette, hogy nekem még nagyon meg kell alázkodnom.
Mivel azonban én már érzem a pecsenye szagot, óvakodni fogok attól, hogy ezzel a társasággal álljak a
varázsló és a lerhenfeldi nő elé. De miért is kell ebben a ronda szellemvilágban mindenkivel úgy
összetalálkozni? Éppen most kell itt lenni az egykori ezredesemnek is, barátomnak, aki minden titkomat
ismeri, apósomnak az egész pereputtyával! Hát ha ez nem végzetszerű, akkor nem tudom mi? Talán
majd az összes szerelmeim is fel fognak vonulni.
3. A fontoskodónak ezt a beszédét a körülötte állók is hallották, felesége hozzá lépve mondja:
Johann, a földi életben tudtam, hogy te miféle életet folytattál, ez volt az oka annak, hogy rövid
megszakításokkal, nem volt közöttünk egyetértés, de én mindent megbocsátottam neked. Ne félj, és soha
nem teszek neked szemrehányást, de legalább most kövesd azt, akiről mindig azt állítottad, hogy Őt
követed. Hányszor vádoltál meg engem és házamat a főnemesi gőggel és lám, itt az alázat országában
gőgösebb vagy, mint az összes rokonságom! Hogy van ez?
4. A Fontoskodó meghökken és valamit mormog magában, de nem válaszol felesége szavaira.
Mier azonban előrelép és így szól: Bocsásson meg nagyságos asszonyság, de mikor a maga férje a Sperl
vendéglőben megismerkedett velem, azzal férkőzött hozzám, hogy életre-halálra házasságot ígért
nekem. Azt gondoltam magamban, hogy hát végre nem is olyan lehetetlen. Persze, én mit sem tudtam
arról, hogy ez a pimasz házasember, mindig csak hitegetett, de a házasságból évről évre semmi sem lett.
Csak most hallom, hogy felesége is van, de hallgasson csak meg, hogy mondom meg a véleményemet
ennek a bitangnak, úgy hogy ezerszeresen megcsalt Mier Annát nem felejti el soha!
5. A Fontoskodóhoz fordulva így folytatja: Na hallja csak, maga pimasz, tudja-e mi is volt maga
tulajdonképpen a földön? A felsége, akit oly gyakran megcsalt, megtudná mondani. Na, most beszéljen,
maga pimasz, ha mersze van, mondja csak el azt, amit nekem mondott, hogy nőtlen ember és nagyon
gazdag! Ha maga olyan nagy úr lett volna, amilyennek mondotta magát, akkor olyan nagy becsületérzése
is lett volna, nem viselkedett volna olyan alávaló módon. Ha nem szégyellném magam halálra, akkor
mindent elmondanék a feleségének, amit maga velem művelt. Elbeszélte-e feleségének, hogy milyen
ruhákat csináltatatott, hogy felváltva öltözhessek török, francia, spanyol, svájci nőnek, hogy
kívánatosabb legyek az egész ronda társaság előtt, melyet minden héten összeterelt. Ugye, mindezeket
nem mondta el a feleségének? No de várjon csak, most én mondok el mindent, had tudja meg, mert
látom, hogy melyen pimasz, hitvány, ezt a becsületes asszonyt is félrevezette.
6. Olaf félrevezette Mier szóáradatát és a Fontoskodóhoz lépve mondja: Ejnye, kedves barátom,
ugyancsak szép dolgok derülnek ki az Ön földi életéből! Ezekről én mit sem tudtam. Hallatlan
szemérmetlen dolgok ezek. Persze, most már sok mindent megértek, amit eddig nem értettem.
7. Tehát Ön ilyen híven és becsületesen viselkedett jóságos feleségével szemben? Azt is
megértem már, hogy miért félt maga annyira attól a lerhenfeldi Helénától, igen, mert ő is részt vett az
Ön dorbézolásain, ezért nem akart vele együtt odamenni, ahol jobban ismerik önt, mint és ismertem! Az
is világos már előttem, miért nem lehetett Önt délutánonként otthon találni. Azt mondták, hogy
számadásait intézi el ilyenkor. Most már tudom, hogy milyen munka foglalta Önt le. Ha így fest az Ön
annyit emlegetett becsületessége, akkor arra kérem, ne is jöjjön velünk, ahhoz a tiszta és szentséges
emberbaráthoz, mert csak megbántanám Őt, ha ilyen szennyes múltú egyént vezetnék Elébe!
Cselekedjen tehát amit akar, én a jövőben óvakodni fogok attól, hogy Önnel érintkezzem!
8. Óh, szegény Emma, ha tudtam volna a földi életünkben, hogy milyen aljas lesz a te urad,
bizonyára másként jártam volna el veled szemben, tudod milyen alkalomra gondolok. Most azonban
menjünk mindnyájan Ahhoz a nagy és szentséges emberbaráthoz. Nála majd kárpótlást talál mindenki a
földön elszenvedett sérelemért! Ez a disznólkodó pedig menjen oda, ahová akar.
9. Ilyesmit soha nem hittem volna el erről az emberről, szólal meg a báró, mégis csak az amit a
földön annyiszor mondtam a gyermekeimnek, hogy ami alacsony rendű az az is marad, aligha képes
valaha is a fertőből, melybe belekerült, kikerülni, hozzá fűzve, itt is fennáll az, hogy nincs szabály kivétel
nélkül. De hát ami már megtörtént, az megtörtént. Nem ítélkezhetünk ugyan felette, a mi társaságunk
számára itt, ebben a világban sem alkalmas!
10. Fontoskodóhoz fordulva így folytatja: Távozzon innen és kerülje ezentúl a mi társaságunkat!
Az Ön helye ott van a proletáriátus között talán még talál közöttük néhány olyan tündért, akivel együtt
tivornyázott.
11. Felháborodva szól a Fontoskodó: Az efféle feltételezéseket és förmedvényeket
visszautasítom. Nem szedett-e össze az én drága feleségem is minden szombaton társaságot magának?
Hogy azután a nagykörű és nagy létszámú társaság mit csinált, Lojolai Ignác példáján elmélkedett-e, azt
igazán nem tudnám megmondani. De különben is, itt senkinek nincs joga ahhoz, hogy nekem
parancsolgasson, vagy valamit megtiltson. A jövőre nézve kikérek magamnak minden ízléstelen
megjegyzést, mert magam is tudom, hogy mi a teendőm. Arra pedig nincs is szükségem az önök előkelő
társagából kitiltsanak, mert hálát adok az Istennek, hogy egy ilyen csürhétől ilyen szépszerével
megmentett, szerencsére ott a háttérben látok néhány ismerőst, azok bizonyára jobban megbecsülnek
engem, mint egy ilyen főnemesi banda.
12. E szavak után a fontoskodó hátat fordít a társaságnak és felfedezett ismerőseihez indul. Emma
vissza akarja őt tartani, de elutasítja magától és elsiet.
13. Had menjen, mondja Olaf, talán felemelkedését, vagy a bukását segíti ezzel elő. Majd
megkérjük ott az Urat, hogy irgalmazzon neki. De most induljunk Hozzá, az emberek megmentőjéhez!

77. Fejezet.
Olaf a vele tartó csoportért könyörög az Úrhoz. Helyes vallomása Jézus Istensége felől, teljes
beolvadása az Úr akaratába a szegény lelkek megelégítésére.

1849. máj. 8.

1. Körülbelül húszan követik Olafot Hozzám, ki Elém érve mélyen meghajol s így szól: Uram és
legmagasztosabb barátom! Kegyes megbízásodból egy kis csapatot toboroztam össze szívem
igyekezetével és most Eléd hoztam őket. Egy közülük azonban visszamaradt, mivel jó néhányan
közelebbről ismerjük életkörülményeit és ez zavarólag hat rá. Remélem azonban, hogy ezért még nem
veszett el, hiszen ennek a háznak Te vagy a tulajdonképpeni Ura, s akinek egyszer megengedted, hogy
a házba lépjen, az már semmiképpen nem veszhet el. Földi életében ő nem volt gonosz ember, de a
hústest az igen gyenge oldala volt, mivel pénzzel – sajnos – mindig bőven rendelkezett, könnyűszerrel
valóra is válthatta alantas vágyait, ezek pedig nem válnak szellemének becsületére. De mit lehet itt tenni?
Úgy vélem, hogy neki olyan körülmények közé kellene kerülnie, melyek alázatra és javulásra
serkentenék, de túlságosan szigorúnak tartanám, ha most ezért fenyítésben részesülne. Ez persze csak az
én egyéni véleményem, ezzel egyáltalán nem akarok a Te dolgaidba, Óh Uram, beleavatkozni!
Történjen, Óh Uram, barátom minden úgy, ahogyan Te azt jónak látod.
2. Mondom Én: Véleményed nagyon helyes és azért jól fel is használható! Szellemével azonban
még sok baj lesz, míg eljut az igazi belátáshoz és javuláshoz. Erkölcstelen életmódjáról most nem is
akarok beszélni, habár az maga is elegendő lenne ahhoz, hogy az örökélettől megfossza. Egyúttal
azonban a gőggel és fölényeskedéssel is telve van, ezért sokkal rosszabbul áll a dolga, mint azt te
gondolod. Az érzékiségnek hamarosan gátat lehet vetni megfelelő eszközök segítségével, de a gőghöz
és az önteltséghez aligha, vagy egyáltalán nem lehet a korlátlan szabadság megóvása mellett hozzáférni.
Nos, majd meglátjuk, mi lesz a teendő. Most pedig mond meg őszintén, mit cselekedjem azokkal, akiket
magaddal hoztál?
3. Olaf így válaszol: Uram, azt cselekedd velünk, amit határtalannak látszó jóságod alapján tenni
akarsz. Hiszen jóságod nem ismer határokat és akaratod világokat tehet porrá.
4. De kedves barátom, felelem Én, szavaid szerint, te a legmagasabb Isteni Lénynek tartasz
Engem! Mond csak milyen alaposan hiszed te ezt?
5. Uram! Ehhez a hithez – mondja Olaf – illetve már nem is hithez, hanem jól megalapozott
meggyőződésemhez már előzőleg, éppen a Te szentséges igéid révén jutottam el! Olyan szavakra, mint
a Tiéd, melyek telítve vannak igazsággal és legmagasabb fokú erővel, bölcsességgel, szeretettel,
egyetlen teremtett szellem nyelve sem képes! Tudom, hogy az Istent valódi lényében senki sem láthatja
úgy, hogy emellett életben maradhasson, mert ugyan melyik véges lény láthatná a végtelen isteni lényt
és azért élhetne tovább.
6. De Mózesen keresztül megnyilatkozó istenség, néhány évszázad után az Ember Fia, Jézus
ajkán át azt tanította: Én és az Atya egyek vagyunk, s aki Engem lát, az Atyát látja! Ha pedig Jézus ezt
tanította és tanítványai is láthatták, hallották Őt életük elvesztése nélkül, nem látom be, miért kellene
Istent továbbra is elérhetetlen messzeségben elképzelünk? Ehhez még az is hozzájárul, hogy én
csalhatatlanul megvagyok arról győződve arról, hogy Te valóban ugyanaz az Úr Jézus vagy, aki ezt a
legmagasztosabb tant adta nekünk, embereknek! Így tehát biztosan tudom, hogy csalhatatlan szívemmel,
meggyőződésemmel, hitemmel jó helyen kopogtatok. Sőt, úgy vélem, mennél tovább szemlélek Téged
szívemmel és eszemmel, nem hogy elveszíteném életem, hanem érzésem szerint mindinkább elnyerem
azt!
7. Mondom Én: Most már látom, hogy meggyőződésed rendíthetetlen s ezért előre jóvá is
hagyom azt, amit Felőlem tartasz. Esetleges kételyeidre később még világosságot nyersz. Egyébként
örök szeretetemről és barátságomról biztosítalak! De mondjátok csak, nem vagytok-e éhesek és
szomjasak?
8. Ó, legjóságosabb mennyei barátunk – szólnak erre valamennyien – olyan éhesek és olyan
szomjasak vagyunk a földön már régen belepusztultunk volna. Ó, mennyire felüdítene bennünket egy
kis erősítés. Azért légy olyan jóságos és jutass nekünk valamit akaratod szerint.
9. Intésemre Blummék kenyeret és bort hoznak. Olaf által Hozzám vezetett csoport tagjai ezernyi
hála és dicséret megnyilvánulása mellett esznek, isznak, midőn jóllaktak, és megerősödtek, így szól Olaf:
10. Óh, Uram! Most már úgy állok Előtted, hogy minden kétségem eltűnt! Igen, Te vagy Az és
soha örökké senki más! Tiéd legyen minden tiszteletünk és imádatunk, szeretetünk.
11. Olaf szavait a többiek is ismétlik. Blum mosolyog a világ által megzavart lelkeknek e gyors
megváltása feletti örömében. Becher és Messenhauser pedig ugyancsak bámulnak, hogy Olaf megelőzte
őket társaságával és larhenfeldi nő is térdre borul Előttem.

78. Fejezet.
Intelem elővigyázatra. Heléne és Jelinek földi sorsa. Az Úr nagysága és egyszerűsége. Szerelmi
jelenet.

1. Erre figyelmeztetem őket, hogy ne árulják el mások előtt azért, amit különös kegyelemből
kinyilvánítottam nekik. Ők megértenek és hallgatnak, mialatt szívükben mindinkább felismernek.
Helénának esik leginkább nehezére a hallgatás, mire Jelinek így szól hozzá: Szeretet nővérem, belsőleg
hevülj, ahogyan csak akarsz és tudsz, külsőleg azonban mérsékeld magad azok miatt, akik még
szívükben vakok, nehogy ezért ítélet alá kerüljenek. Az Úr titkon közölte velem, hogy most nagy
tanácskozás lesz és nekünk lehetőleg nyugodtan kell viselkednünk, hogy azok, akik még nem ismerték
fel azt, hogy mennyire közel van hozzájuk az Élet Ura, semmit ne vegyetek észre! Légy tehát csendben.
2. Miféle titkos tanácskozásról, beszélsz, kérdezi Heléna – és miről tanácskoznak majd? Óh,
Istenem, Istenem, biztosan valami rendkívüli fontos dolog rejlik e mögött.
3. Igen, igen, feleli Jelinek, nagy jelentőségű dolgok lesznek megtárgyalva. Azt mondottam
neked, hogy jaj lesz a gőgösöknek, az uralomvágyóknak, gyilkosoknak, az embereket mészárolóknak és
jaj lesz azoknak, kik trónokon ülnek. Az imént láttam, hogy haragvó angyalok hatalmas serege, lángoló
kardokkal zúdult le a földre mennydörgő szózat kíséretében. Vége minden türelemnek, semmi kímélet.
A hatalmasok sem Istentől kérik a segítséget, hanem a fegyvereikben bíznak, az elnyomottak pedig
üvöltöznek és a fogaikat csikorgatják, de mégsem fordulnak Istenhez, Aki egyedül segíthetne rajtuk!
Ezért semmi kímélet!
4. Lásd erről folyik majd a tanácskozás és az összes mennyei hatalmak máris tevékenykednek.
Tehát csendben kell lenned!
5. Nos, jól van, hallgattok – mondja Heléna – de mi lesz ebből? Ó, rettenetes!
6. Lásd, nagyra becsült nővérem – feleli Jelinek – most ugyanolyan dolgok mennek végbe, mint
egykor Bécsben, midőn mi testben a szabadságharcosok között voltunk. Itt most a megdönthetetlen
igazság teljes értelmében életről – halálról, vagy nyomorúságról és pokolról van szó. A végtelenségek
Ura, minden mennyek és világok Teremtője itt van közöttünk és nagyhatalmú szolgáinak számtalan
milliárdjai, számukra ugyan még láthatatlanul, de bizonyára itt a közelben várják szentséges intését. Így
már előre fogalmat alkothatsz magadnak arról, hogy milyen kimondhatatlanul szentséges hely ez a nagy
terem, ahol a mennyek és világok Ura az Ő legjobb barátaival, azaz velünk együtt olyan határozatot fog
hozni, amely a jövendő és az örökkévalóság sorsát dönti el. Nos, mit gondolsz most erről a dologról,
miután már a helyes megvilágításban látod mindezt?
7. Lásd kedves barátom – feleli Heléna – én bizony fel sem tudom fogni ennek a helynek szinte
ijesztően nagy a végtelen jelentőségét és az is érthetetlen előttem, hogy hogyan lakozhat Benne a
legteljesebb erő és hatalom, hogy képes az egész végtelenséget pillanatok alatt a legkisebbről a
legnagyobbig áttekinteni, jóllehet semmiféle külső jel nem utal isteni mivoltára?
8. Úgy érintkezik velünk, mintha mi lennénk az egyedüliek, akikkel foglalkozik és oly jóságos,
előzékeny és kimondhatatlanul kedvesen viselkedik. Óh, barátom, mily végtelen leereszkedés ez.
Mennyire más az Ő viselkedése, Ki a végtelenség mindenható Ura, mint a mi földünk hatalmasaié? Ő,
Aki mindenben minden, telve van alázattal és nem nézi le a teremtményeit, ezzel szemben a földi
hatalmasok, hiszen ismered őket, hallani sem akarnak a leereszkedésből vagy alázatról. Mindent csak
maguknak akarnak, a többieket tőlük elviheti az ördög. Az csak természetes, hogy ilyen kormányzási
elvek mellett a szépséges föld csakhamar pokollá fog változni, úgy, hogy egyetlen halandót sem lehet
majd az örökélet számára megnyerni!
9. Igazad van, mondja erre Jelinek, helyesen ítéled meg a dolgot, de gondolj csak arra, hogy
Istennél számtalan olyan dolog lehetséges, amit még a legbölcsebb szellem sem képes elképzelni. Így
azután sokkal nyugodtabban fogod majd ez elkövetkezendőket szemlélni.
10. Lásd, Isten hatalmi lényísége az Ő felmérhetetlen nagy szeretetén alapul, ezért sohasem kell
nekünk az Ő határozatai miatt aggodalmaskodnunk, hanem csupán azt kell szemünk előtt tartani, hogy
amit ez a legmagasabb fokú és leghatalmasabb erejű szeretet cselekszik, az csakis a legmagasabb fokban
lehet jó, bármilyen rettenetesnek is tűnjön fel külsőleg.
11. Köszönöm a tanítást, feleli Heléna, ezzel nagy követ hengerítettél le a szívemről. De azt
mondd meg még nekem, hogy mikor fog kezdődni a tanácskozás?
12. Mindjárt, válaszol Jelinek, lásd a bécsi proletárok társaságát, ezek mind hiányában vannak a
kellő világosságnak. Blum most egy szomszédos terembe vezeti őket. Itt csak a huszonnégy táncosnő.
Blum, Messenhauseer, Becher, én, Olaf, az ő húsz főnyi társaságával, majd néhány tucat arisztokrata
lesznek jelen a tanácskozáson. Nézd csak, az egyik helységből most tizenkét szerfelett bölcsnek látszó
férfi lép a terembe, mögöttük még heten jönnek, ezek is biztosan a tanácskozáson vesznek részt. A
mindinkább nagyobbodni látszó terem közepén egy nagy asztal van, valószínűleg a tanácskozók részére.
Így tehát minden készen van és örvendezhetsz, mert a tanácskozás mindjárt megkezdődik.
 13. Jelinek ezen felvilágosítása után, Heléna mélységesen megilletődve, Hozzám fordul, de egy
szót sem képes szólni.
14. Én karon fogom és mondom neki: De kedves Heléna leányom, miféle arcot vágsz te? Mitől,
vagy kitől félsz te olyan nagyon? Hiszen láthatod, veled vagyok, akkor hogyan félhetsz, ha Mellettem
vagy?
15. Óh, Istenem Uram, persze, mindaddig, amíg jó vagy hozzám, nincs okom félni, mihelyt
azonban a Te végtelen, legszentségesebb Istenségedre gondolok, akihez egyetlen bűnös sem közeledhet,
akkor eszembe jut, hogy a magamfajta bűnöst hamarosan kárhozatra ítélheted. Különösen pedig akkor,
ha haragra gerjednél. Addig, amíg nem tudtam ki is vagy Te tulajdonképpen, addig nem féltem Tőled,
mert csak egy magasabb rendű szellemnek tartottalak, aki Istennek egy bensőséges barátja s ezért
Istennél szószólónak lehetnél. De most, Óh, mily rettenetes csalódás, hiszen Te a mindenható Isten vagy!
Óh, jaj, vajon ki ne félne a mindenható Isten előtt? Hozzá még most ítéletnapi tanácskozás is lesz, és én,
nagy bűnös létemre mégse féljek Tőled?
16. Én a legjóságosabb hangon feleltem: Úgy, hát ez a te bajod? Ha már most olyan rettentő
félelem fog el téged Velem szemben, akkor már nem is vagy képes Engem szeretni? Mihez fogjak Én,
ha te az Irántam való szeretetedet felmondod, azért, mert Én a rettegett Mindenható vagyok? Ugyan,
hagyd el ezt Helénkém és valld be Nekem, hogy most is éppen úgy szeretsz, mint mikor szent Józsefnek,
vagy Péternek tartottál!
17. Heléna erre egy kissé megnyugodva válaszol: Óh Istenem, Uram! Micsoda kérdés ez? Hiszen
ha a szívembe tekintesz, úgyis láthatod, hogy abban kívüled senki számára nincsen hely. Én egyedül
csak Téged szeretlek és a vélt szent Józsefet és Pétert is csak Miattad szerettem. Irántad való szeretetem
miatt soha nem kell aggodalmaskodnod, annál inkább nekem, az irántam való szerteted miatt, hiszen
nagy bűnös vagyok!
18. Lásd kedves Helénkém, mondom Én, így már hamarosan újra rendben leszünk. Nem
kísérelnéd meg, hogy Engem újra megölelj és megcsókolj!?
19. Heléna erre elképedve dörzsöli a szemét, majd szeretettől reszkető hangon feleli: Persze, ez
a végtelenül édes dolog lenne, hiszen végtelenül szeretlek Téged, csak ne lennél olyan végtelenül szent
és mindenható.
20. Óh, ez mit sem tesz, szólok Én, cselekedj csak a szíved érzései szerint és rögtön
meggyőződhetsz róla, hogy mindenhatóságom és szentségem miatt a te orrocskád sem kerül
veszedelembe!
21. Ennek hallatára megszűnik Heléna félelme, keblemre borul, megcsókol s némi idő múlva így
szól: Óh, Istenem, Istenem, az volna a jó, ha örökkévalóságokon át így maradhatnék!
22. Végre felegyenesedik és így folytatja: De Uram és Istenem, hogyan is lehetséges az, hogy Te
ennyire leereszkedő tudsz lenni? A földi életben gondolni se merészeltem volna erre. Hiszen Te annyira
jóságos vagy, alázatos és szeretetteljes, kedves vagy. Aki az Irántad való nagy szeretetbe nem pusztul
bele, az nem is ember.
23. Lásd, válaszolok Én, most már ismét rendben vagyunk, ennek valóban örvendek. Most
azonban jöjj te is a tanácskozó asztalhoz, hol Mellettem foglalsz helyet és esetleg tanácsot is adhatsz,
miként lehetne az annyira gonosszá vált földdel szemben eljárni.
24. Heléna erre élénken tiltakozik. Nem, nem ezt nem tehetem. Én, és tanácsot adni, na, szép
tanács lenne az! Ugyan, mi lenne abból?
25. De kedves Helénkém, mondom Én, hiszen nem vesszük a dolgot olyan szigorúan, ha esetleg
egy okos gondolatod támad, megmondod Nekem és Én helyetted előadom azt a tanácsnak.
26. Legdrágább Uram és Istenem, feleli Heléna. Ha az ember Téged így hall beszélni, egyáltalán nem is
gondol arra, hogy Te a mi Urunk, Istenünk vagy! Pedig mégis az vagy, csak most látom ezt igazán, de
azért mégis úgy szeretlek, hogy szinte beletudnék pusztulni ebbe a szeretetbe. De nem is tudom
elképzelni, hogy akadhatna-e valaki, aki ne szeretne Téged a leghatalmasabb erővel, ha már megismert
Téged! Ne vedd azonban rossz néven tőlem azt, hogy olyan mértéktelenül szeretlek, nem tehetek róla!
Miért is vagy ilyen emberfeletti módra kedves, s annyira alázatos, szerény és leereszkedő?
27. Csak szeress, mondom Én, amennyire csak tudsz, ez kedves Előttem. De bármennyire is szeretsz,
Én sokkal jobban szeretlek, de ez nem baj, hiszen Nekem, mint Istennek, hatalmasabb erővel kell
szeretnem és mindenképpen erősebb vagyok nálad, kedves Helénkém.
28. Helén közbeszól: Ne, ne, ne kérlek, ne légy annyira jóságos hozzám mert belepusztulok.
29. Kedvesem, felelem Én. Ne aggódj, mert ha el is gyengülsz időnként, számtalan erősítőszerem van
arra, hogy újra helyrehozzalak. De most jöjj a tanácskozó asztalhoz és ülj Mellém.
30. Helén szeretettől és szégyenkezéstől kipirulva követ Engem az asztalhoz, ahova a többiek is
leülnek. Csakhamar jól érzi magát ebben a társaságban és figyelmesen hallgatja az ott elődadottakat.

79. Fejezet.
A tanácskozó gyülekezet. Mi történjen a földdel. Ádám, Ábrahám Noé, Izsák és Jákob
beszédei.

1. Egy kis ideig tartó csend után Heléne Megkérdez Engem: Uram ki fog először beszélni, ki ez
a mellettem ülő tiszteletreméltó férfi?
2. Kedvesem, felelem vissza halkan, mihelyt a jelenlevők lelkileg megnyugodtak, Én kezdek el
beszélni. A melletted ülő férfi pedig Ádám, ki mint első teremtmény hatezer év előtt élt a földön. Magad
mellett látod Noét, majd Ábrahám, Izsák, Jákob, kissé odébb Mózest és Dávidot. A következő tizekét
komoly férfi a tizenkét apostol, az első Pál, a második Júdás, ki Engem elárult. A többieket pedig ugyis
ismered, így már láthatod, hogy miféle különleges társaságba kerültél. Hogy mindeznek milyen szerepe
van a tanácskozásnál, azt a végén majd megtudod. Most azonban figyelj. Mindenki megnyugodott, ezért
megnyitom a tanácskozást. De ne ijedj meg, ha egy kissé élesebben beszélek és ha olyan jelenségek
mutatkoznak itt előttünk, melyek kellemetlen hatással lesznek rád. Kapaszkodj csak Belém és rögtön
megerősödsz. Ezután a társasághoz fordulva a következő kérdést intézem hozzájuk:
3. Gyermekeim, barátaim Én, mindnyájatok Atyja, Istene és Ura, a végtelenség teremtője, azt
kérdezem tőletek: Hogyan tetszik nektek a föld jelenlegi körülményeivel? Mit akartok, hogy cselekedjek
vele?
4. Ádám szólal meg: Uram, Te örök szeretet! A föld még soha nem volt olyan gonosz, mint most,
de a Te szereteted sem volt soha olyan nagy, mint most! Cselekedj a földdel szereteted szerint. A föld
nagy sötétségébe már a tenger is belevakul. Változtasd a földet tűztengerré, hogy hatalmas lángjai
megvilágítsák a mélységeket, hogy a szörnyetegek felszabaduljanak s belepusztuljanak a gyalázatukba
s így végül elnyerhessék jutalmukat gonosztetteikért. Így láttam és látom én, a föld első embere.
5. Utána Noé beszél: Uram! Mindenkor Hozzád imádkoztam és híven megőriztem Benned való
hitemet és Irántad szeretetemet. Midőn négyezer évvel ezelőtt Nahal fivérem nem tudott a vágyainak
ellenállni, a szentséges magaslatokat elhagyva Hanokba ereszkedett le és midőn leánya ott királynő lett,
felszólítottál, hogy építsek egy bárkát családom megsegítése végett, valamint mindazon állatok számára,
melyeket hatalmad által a föld minden részéről a bárkához tereltél. Megtettem Uram mindent akaratod
szerint, a következmények igazolták, hogy irántad való engedelmességem mentett meg minket.
Akkoriban rossz és romlott volt az emberiség, gonoszságot gonoszságra halmozott, tönkretette,
megszentségtelenítette kezed műveit. De az, ami akkoriban végbement, az valamilyen szigorúan
elhatárolt renden belül történt, a hazugság, a gőg és a sátáni uralomvágy mégsem töltötte el annyira a
földön élő halandók lelkét, mint jelenleg.
6. Az emberek akkor is kegyetlenek voltak és egyes cselekedeteink akkor is példátlanul állottak.
De most, Uram, tigrisekké és hiénákká váltak az emberek, olyan kegyetlenkedéseket követtek el, hogy
az egész végtelenség megreszket bele. Az én időmben hatalmas vízáradattal pusztítottad el az
emberiséget, a gonosztettek elkövetőit.
7. Vajon, mit cselekszel majd most? Óh, Uram, milyen nagy a Te szereteted, tudom azt is, hogy
akkor is megbántad, hogy a vízözönbe fullasztottad a bűnt és az azt elkövetőket. Most is megbánod, ha
az akkorinál ezerszerte bűnösebb, szennyesebb emberiséget és a földet hatalmas erejű tűz által tisztítanád
meg, hogy ismét méltó lehessen a föld arra, hogy szentséges lábaiddal reá lépj.
8. Noé elhallgat, mire az öreg Ábrahám atya emelkedik fel és engedelmet kér a beszédre. Beszélj,
mondom Én, mert te kaptad meg az ígéretet, melynek be kell teljesednie!
1849. máj. 13.

9. Ábrahám így szól: Uram! Ezer, vagy tízezer és egy év annyi Neked, mint egyetlen nap, mert
Belőled ered az idő és a tér, Te mindenekfelett állsz, a ködbevesző múlt és a legtávolabbi jövő csak egy
nap történetét jelenti Számodra. Egész lényed csupa szeretet, bölcsességed padig a legmagasabb fokú
jóság. Szíved olyan szelíd, mint az esti szellő fuvallata tavasszal. Eljárásaid irgalmadon alapulnak,
intézkedéseid pedig szíved igazságosságán.
10. Midőn Kánaánban vitatkoztam fivéremmel a föld eloszlása miatt, szívembe tekintve láttad,
hogy engedékeny vagyok, arra indítottál, hogy így szóljak Lóthoz: Testvérem, Válassz szabadon tágas
a föld, minek vitatkoznánk egymással annak birtoka felöl? Menj vagy maradj itt, had legyen békesség
közöttünk és azok között, akik még utánunk következnek!
11. Ha itt akarsz maradni, mutasd meg az irányt, hogy merre menjek s én akaratod szerint el is
megyek innen, mert itt együtt többé nem maradhatunk, mivel te nem akarsz békességben élni! Lóth
megszívlelte szavaimat s mondá: Testvér, én nyugatot választom, oda költözöm, te pedig szabadon
választhatsz, itt maradsz-e vagy északra, délre, vagy keletre költözöl, de bármerre is mész Rólam ne
feledkezz meg. Ezután megáldottuk egymást, ő nyugatra, én keletre vonultam. A gazdag földön Lóth
népe csak hamar elhatalmasodott. Megépíté Sodomát és Gomorát és mind féktelenebb módon kezdett
élni. Hírnököt küldtem Lóthoz, de semmire sem mentek. Néhány hírnököt megöltek, akik vissza tudtak
térni, csak a legrosszabb híreket hozták.
12. Ekkor ismét szívembe tekintettél, igaznak találtad azt s hírnököt küldtél hozzám, akik
elmondták nekem, hogy mi a szándékod Sodomával és Gomorával. Megrettenve esedeztem kíméletért
az igazakra való tekintettel, de Te Lóthon kívül nem találtál ilyet. Őt meg is mentetted, de a két várost
tűz által elpusztítottad.
13. Mikor letekintettél a romban álló városokra, a romok alatt pusztult emberekre és állatokra,
megbántad a szigorú ítéleted, szövetséget kötöttél velem, ígéretet tettél nagy irgalmad beteljesülésére.
14. Amit nekem akkor megígértél azt a jelen korszakig teljesítetted is. Ígéreted azonban még
végtelen messzire terjednek ezen a mostani időponton túl is.
15. Óh, Uram, tekints le most is a föld népeire, midőn a legmagasabb fokú erjedésben vannak és
emlékezzél meg a nekem tett ígéretedről. Ismered gyermekeit, kapzsiságukat, hajlíthatatlan akaratukat.
Nem látod a farkasokat, hiénákat, tigriseket melyek lelketlenül és szégyentelenül, izzó sárkányfogakkal
marcangolják báránykáidat? Óh, Uram, ha képes voltál Sodoma és Gomora megfenyítésére, ragadd most
meg a farkasokat, a tigriseket, a hiénákat, mészároltasd le ezeket, had vezekeljenek gonosz tetteikért,
melyet gyermekeid ellen elkövettek.

1949. máj. 15.

16. Izsák emelkedett fel szólásra: Óh Uram, atyánk Ábrahámnak tett ígéretednek nagy életfáján
én vagyok az első hajtás. Gyermekeid életfája akkor már elszáradt a szeretet kertjében, mialatt a kígyó
ivadékai elszaporodtak a föld minden zugában. Te azonban óh Uram, látva gyermekeid kiszáradó
életfáját, gyökereitől a legmagasabb lombjáig csodálatos szentséges erőddel telítetted meg, és lásd, a
szentséges fa ágain én vagyok az első levél. Ábrahámnak nagy öröme telt ezen első reményteljes
hajtásban. Neked azonban úgy tetszett Atyám, hogy megzavarod örömét és próbára teszed hitét.
Megparancsoltad neki, hogy áldozzon fel engem, hogy megmutasd a kígyónak, hogy milyen erős
fiadnak, Ábrahámnak a hite.
17. Midőn azonban Ábrahám erősségéről hitének erősségéről bizonyságot szolgáltatott, a sátán
eleven képmásaként egy bakot küldtél elébe, hogy azt áldozza fel helyettem az oltáron.
18. Óh, Uram, ha akkoriban a gonosz világot jelképező bakot áldoztad fel igazságos
megtorlásként a lángoló oltáron, óh, cselekedd ezt most is meg. Akkor az a bak csak jelképes volt a
megtorlásnak, valamint maga is csak előjele voltam a földön való megjelenésednek és a nagy megváltási
műved által véghezvitt második teremtési korszaknak. A bak azonban már annyira elhatalmasodott,
hogy agancsai mennyeidet verdesik, változtasd hát az egész földet egy áldozati oltárrá, ragadd meg a
bakot és levágva dobd azt a hatalmas áldozati tűz emésztő lángjaiba
19. Óh, Uram! Ne késlekedj tovább, ne engedd, hogy a bak buja vágyában tobzódva, elpusztítsa
az életfa zsenge hajtásait cselekedj ígéreted szerint. Lásd, az idő már megérett arra, gyermekeid pedig
így fohászkodnak Hozzád: Mutatkozz meg Atyánk, ragadd meg büntető bárdodat, vágd le ezt az állatot,
mely már a menny erősségeit támadja agancsával.
20. Ezután Jákob beszél: Óh, Uram! Te tusakodtál velem s nem engedtél tovább menni, végül
meglökted csípőmet, hogy egész életemen át sántítottam, de nem fájt nekem, mert szeretettel tusakodtam
Veled. Az utánam következő gyermekek azonban a lökést is és a fájdalmat is érezték, ez a fájdalom most
lett a legerősebb! Óh, szabadítsd meg végre gyermekeidet ettől a fájdalomtól!
 21. Tizennégy évig szolgáltam a mennyei Rákhelért és lám mégis Leát, a világ csúfját adtad
nekem. Én nem zúgolódtam, elfogadtam őt és további tízennégy esztendeig kellett még szolgálnom és
üldöztetést szenvednem a mennyei Rákhelért, míg aztán nekem adtad. Neki azonban terméktelennek
kellett maradnia, s ezért más asszonnyal, is kellett utódot nemzenem.
22. Óh, Uram, ez nagyon szigorú elbánás volt a részedről. Most, kérlek, szüntesd meg ezt a nagy
keménységedet. Vond meg Leától a termékenységet és juttasd azt a mennyei Rákhelnek, hogy a föld
egyszer már megszabadulhasson a kígyó ivadékaitól és ezentúl csak a mennyei Rákhel ivadékai
taposhassák a földet.
23. Óh, engedd meg már végre, hogy József és Benjamin a mennyei Rákheltől származó igazi
gyermekeké váljanak és szüntesd be Lea utódainak a szaporodást.

80. Fejezet.
A tanácskozás folytatása. Mózes és Dávid beszéde.

1849. máj. 16.

1. Ekkor Heléna titkon így szól Hozzám: Uram, édes Jézusom azt mondottad, hogy először Te
beszélsz és ne ijedjetek meg, ha egy kissé élesebben szólsz és különös jelenségek mutatkoznak. Kérlek
magyarázd ezt meg nekem.
2. Kedves Helénem, mondom Én, légy kissé türelmesebb, később majd mindent megértesz. Hiszen
legelőször Én beszéltem amikor a nagyjelentőségű kérdést intéztem a tanácshoz. Most nyilatkozniuk
kell erre nézve s ha ez megtörtént ismét Én beszélek. És, lásd, Én szólhatok, akkor amikor, az Én szavam
mindig a legelső marad, mert Én Magam is a legelső vagyok. Megérted ugye? Nos, jól van, nyugodj
meg és hallgasd figyelmesen azt, amit most Mózes mond. A jelenségek pedig később, amikor majd Én
beszélek, fognak jelentkezni.
3. Heléna erre megnyugszik és Mózes beszélni kezd: Uram, midőn néped az egyiptomi zsarnokság alatt
szenvedett, engem ébresztettél fel néped megmentőjének. A fáraó udvarában nevelkedve, tudomást
szereztem mindama gonosz tervekről és gyalázatosságokról, amit az a zsarnok véghez akart vinni, mert
néped elsőszülöttjeinek a vízbefojtása még korántsem csillapította le bűnözési vágyát. Titokban sokszor
imádkoztam Hozzád, hogy szabadítsd már meg népedet e rettenetes iga alól. Te azonban sokkal
nehezebben hallgattál meg akkoriban, mint most. A fáraó haragja szinte óráról–órára fokozódott népünk
ellen, mikor pedig én a fáraó egyik hitvány udvaroncát, ki egy zsidót kegyetlenül bántalmazott,
megöltem, Mediánba menekültem, hol Raguel pap két leányának egyikét, Ciporát feleségül adta
hozzám. És lásd Uram, amint Raguel pap fivérének, Jetrónak a juhait a Hóber hegy lábánál legeltettem,
angyalod jelent meg egy égő csipkebokorban és itt azt a szent megbízást adta nekem, hogy menjek
Egyiptomba és szabadítsam meg népedet s egyúttal egy vesszőt is adtál, hogy azzal kétszer fenyítsem
meg a fáraót, akinek szívét megkeményítetted, mert nem akart Téged Felismerni.
4. Uram! Most sokkal több keménység lakozik számos földi hatalmasság szívében, mint akkor a
fáraóban! Hatalmi céljaik eléréséhez most nem csak az elsőszülötteket mészároltatják le, hanem
ezerszámra hurcolják az embereket a harcmezőkre, hol kegyetlenebbül gyilkolják egymást, mint egykor
a legsötétebb pogányok tették.
5. Én És ezek az emberek keresztények, ismerik a nevedet mégis vakok és süketek, folyton
gyilkolják egymást, nem hallják meg szenvedő testvéreik jajkiáltását, nem törődnek többé a tömegek
nyomorával.
6. Óh, Uram, meddig nézed még el ezt a borzalmas pusztítást és nyomort? Kelj fel Uram, add
ismét kezembe a fenyítő vesszőt, amellyel a fáraót is megfenyegetted és népedet megmentetted. Én, az
agg Mózes, készen állok arra, hogy intésedre alászálljak a földre, hogy a keményszívűeket és az
őrjöngőket megfenyítsem és megmentsem gyermekeidet.
7. Óh, Uram! Hallgasd meg Mózest, a Te öreg szolgádat és történjen minden a Te szent akaratod
szerint a földön és mennyben most és mindörökké;
8. Mózes után Dávid szólal meg: Szellemed egykor így szólt hozzám: Ülj ide jobbomra, míg
ellenségeidet a lábaid elé helyezem. Uram, amit szellemed híven kinyilvánított, az mind be is teljesült,
csupán ellenségeid legyőzése, a gőg és minden abból származó bűnnek a végleges megsemmisítése, amit
pedig szintén kinyilatkoztattál, nem akar semmiképpen sem beteljesülni. Az emberek még mindig
olyanok, mint voltak, kilenctized részük gonosz és alig egy tizedrészükre lehet mondani, hogy félig–
meddig jó.
9. Midőn néped már bűnt–bűnre halmozott s azt még azzal tetézte, hogy királyt kért Tőled,
haragodban megadtad nekik azt is. Lásd Uram, ez a haragod még mindig tart s nem akar véget érni, mert
majdnem minden népnek van királya, vagy császára, akik a nép számára a telhetetlen gőgnek és
büszkeségnek a mintaképe.
10. Óh, Uram, vajon, mikor szünteted meg hát ezt a legnagyobb csapást a földön az emberiség
részére és mikor vezeted be a régi, szentséges pátriárkális rendet?
11. Óh, Uram! Az én uralkodásom idején is gonosz állapotok voltak, de mégse olyanok, mint
most. Én megdicsértem az igazmondó bölcseket és csak a hízelgőket és a hazugokat fenyítettem meg.
Most azonban éppen fordítva van, az igazmondó bölcseket fenevadként üldözik, a hazugot és a hízelgőt
különféle kitüntetéssel díszítik fel. Uram, ez így nem mehet tovább. A pokol maradjon meg csak annak,
ami eredetileg is volt, de azt mégsem szabad megengedni, hogy a földön teljesen elhatalmasodjon. Ezért
mindnyájan arra kérünk Téged Uram, vess egyszer már véget a pokol földi uralmának. Ha még szükség
van királyokra, jól van, engedd meg, hogy olyanok legyenek, amilyen én voltam, nehogy az emberek
ökrökké váljanak és neved oly borzalmasan megszentségtelenítsék. A pokolban nem fognak Téged
dicsőíteni, mert ugyan, hol is van olyan ördög, aki Téged magasztal? Kelj fel tehát Uram és semmisítsd
meg ellenfeleinket. A Te akaratod szerint történjen minden. Ámen.
12. Dávid beszéde annyira magával ragadta Helénát, hogy feláll és így szól: Bravó Dávid úr, ön
aztán valóban igazi király volt a föld számára. Ha ilyen királyok lennének, boldogság volna azok uralma
alatt élni. A mi királyaink azonban, különösen az utóbbi időben, már nem is emberek, ezért nem is tudják,
mi az embernek lenni és mi az ember értéke. Ezek vagy isteneknek képzelik magukat és alattvalóiktól a
valóságos imádaton kívül, szinte elviselhetetlen adókat is követelnek, de ezek még a jobbak, mert olyan
is van, aki úgy bánik az alattvalóival, mint egy fenevad. Elképzelheti Dávid úr, minő sorsa van azután
az alattvalóknak ilyen uralkodó kormányzása alatt. A megláncolt kutyáknak szabadabb az élete, mint az
embereknek. Részemről azt kívánom, hogy a mi legkedvesebb, legjóságosabb mindenható Jézusatyánk,
félreérthetetlenül adja tudtukra ezeknek az uralkodóknak, hogy hányat is ütött az óra és mennyiben van
nekik joguk az emberi szabadságot ennyire korlátozni!
13. Nos, Dávid király úr, igazam van-e, vagy nincs?
14. Dávid barátságosan felel: Kedves Heléna, ki népem egyik ifjú sarja vagy, igazad van és csak
dicsérni tudom bölcsességedet, mert akár csak én, te is azt kívánod, ami jó és igaz. Igen, a felkent
királyok maradjanak meg, de szálljanak alá magas trónusukról népeikhez és adják meg nekik azt, ami
jár. Viszont a népek se lépjenek fel királyikkal szemben jogtalan és teljesíthetetlen követelésekkel. Most
azonban már mindkét oldalról olyan feszült a helyzet, hogy addig nem is állhat be javulás, míg a szakadás
be nem következik, azaz a királyok népeik ellen, a népek királyaik ellen nem támadnak. A mi egyedüli
Jehova Zebaoth Istenünk mindezt, előttünk ismeretlen módon, a legjobban tudná elrendezni, ezért a mi
dolgunk csak annyi hogy nyilatkozzunk a magunk részéről, de a döntés és annak végrehajtása egyedül
az Úr dolga! Lásd kedvesem, ez itt a helyzet.
15. Igen, igen, mondja Heléna, igaza van! Maga valóban bölcs király!

81. Fejezet.
A tanácskozás folytatása. Péter beszéde. Pál beszéde a kegyelemről.

1849. máj. 21.

1. Péter emelkedik fel szólásra az összes apostolok nevében: Óh, Uram! Életem szeretetem!
Tekints csak le a pogányok régi fővárosára, amely fokozatosan épült ki, miután a kígyó trónja
romhalmazzá vált és Bábel és Tyrus összeomlóban volt. Körülbelül ezer éve uralkodik ott a
pogányságból ,a zsidókból és a Te, ugyancsak megnyirbált tanodból alakult egyházi szervezet. Ennek
feje pápának, Isten földi helytartójának nevezi magát és az én utódomnak, pedig alapjában véve nem
egyéb egy kicsiny ország pogány uralkodójánál, mégis azt állítja, hogy szentséges Szellemed minden
hatalmának és erejének birtokában van. Mégis, mihelyt a világi és szellemi kormányzásában földi
ellenfelei szorongatják, mint a Szent Szellem állítólagos birtokosa, mindig csak a legnagyobb világi
hatalmasságoknál keres menedéket, segítséget. Nagy szorultságban felfohászkodik nyilvánosan
Máriához, mint egyedüli megmentőjéhez, de Mária segítségében ő maga sem hisz, ugyancsak igyekszik
más oldalról is segítséget biztosítani magának, ezt azonban cáfolgatni szokta a világ előtt, hogy úgy
tüntesse fel a dolgot, mintha a mennyei segítség elegendő lenne a számára. Ha pedig tiltakozása ellenére
is segítségére jönnek a hatalmasok, akkor kijelenti, hogy ez a mennyek királynőjének titkos indítására
történt, nehogy a pokol Isten földi egyháza fölé kerekedjen. Uram, mit szólsz ehhez az egyházhoz?
2. Pál emelkedik szólásra: Péter testvérem igaz és tiszta alapon szervezte meg az egyházat és az
több évszázadon keresztül többé–kevésbé tiszta is maradt, de úgy ezer év óta azonban nem egyéb a
legszennyesebb, sőt gyakran a leggonoszabb pogányságnál, mely csak az arany és ezüst utáni sóvárgást
és a népek feletti uralmat tartotta szem előtt. Ezen utóbbi cél érdekében a föld minden tájára a
legfontosabb hittérítőit küldi ki.
3. Mondom Uram, sohasem akarod már ezeket a minden mértéket meghaladó üzelmeket
megszüntetni? Lásd Uram, a népek egy ideig türelmesen hagyták magukat a mennyeinek feltüntetett
egyház által az orruknál fogva vezetni, midőn azonban bátorságra kapva a fényes álarcot lerántották róla,
most haragra gyúlva szemlélik, mi is van a mennyeinek feltüntetett egyház álarca mögött, ő pedig azon
igyekszik, hogy az álarcot újra rendbe hozza és szebbé tegye.
4. Uram, a Te akaratod történjen meg, de azért mégis megszeretnélek kérdezni, nem eleget nézel
el ennek a hitvány szervezetnek, nem érettek-e már arra, hogy végleg kitöröld őket az élet könyvéből?
Ha ugyanis megengeded azt, hogy újra erőre kapjanak, nemcsak hogy nem javul meg és nem tart
bűnbánatot, hanem még csábítóbban fogja üzelmeit folytatni, úgy hogy azokat is, akik eddig Hozzád
tartoztak, buja ölébe csalogatja és az érzékiségbe süllyeszti. Számodra nem maradna más hátra,
minthogy úgy bánj el vele, mint Sodomával, Gomorával. Én azt hiszem, hogy ez az idő nem oly távoli.
Igaz, hogy egy sereg nagyon kedves gyermeket szült a mennyek számára, ezért is tanúsítottál iránta
majdnem ezer évig oly nagy türelmet és elnézést. De nem vált-e, éppen a nagy bujasága miatt,
terméketlenné, és már aligha hoz mennyei gyermeket a világra. Úgy vélem tehát, hogy most már mégis
itt volna az ideje annak, hogy elnyerje azt a jutalmat, melyet megérdemelt. De azért mindenkor a Te
szentséges akaratod történjen meg!
5. Ekkor így szólok Pálhoz: Nos, testvér, mint a pogányok tanítója, mond meg egyetértesz-e
ezekkel a javaslatokkal? A pogányokat illően a te véleményed a döntő, nyilatkozz tehát! Amint
megígértem, ti vagytok hivatva arra, hogy ítélkezzetek a föld népei felett!
6. Pál ekkor meghajol és így szól: Óh Uram, én sokat foglalkoztam a pogányokkal, igét hirdettem
nekik, amit ők vágyakozva és örömmel fogadtak el és ezáltal részeseivé váltak a kegyelmednek. Pedig
ezek a hazugság és gőg atyjainak voltak a gyermekei. Ábrahám gyermekei azonban keresztre feszítették
Isten küldöttjét, nem ismerték Őt fel. Azt kérdezem tehát, ki dicséretreméltóbb, a pogány, vagy Ábrahám
ivadékai? Milyen előnyben vannak a zsidók a pogányokkal szemben? Vajon, mire való a
körülmetélésük? A zsidó perzsa azt mondja, hogy a körülmetélés nagy dolog, mert Isten csak a
körülmetélt néppel áll szóba. Kérdezzem azonban, a népé ez az érdem, nem sokkal inkább kegyelem
Isten részéről? Hisz-e minden zsidó abban, hogy Isten valóban beszél atyáival. De ez csak nem jelentheti
azt, hogy hitetlenségük megszüntethetné a hitet. Óh nem, semmiképpen sem! Én az összes zsidók és
pogányok között nem találok olyasmit, amit jogos érdemnek lehet nevezni, azért csakis az a helyes, hogy
egyedül Isten, a mi Urunk és Atyánk igaz és jóságos, mi emberek azonban, akár zsidók, akár pogányok
vagyunk, mint a jelenlegi keresztények, csak hamisak és haszontalanok vagyunk Isten előtt! Ha pedig a
pogányok az ő igazságtalanságukban mégis Istent dicsérik, akkor miért is akarnánk mi még ítélkezni
felettük?
7. Haragra gerjedsz-e ezért, Óh Uram? Óh nem, ezt nem teszed, hiszen ha ezt tennéd
igazságtalannak kellene lenned, az pedig örökre távol van Tőled. Vajon, ki tartaná fenn azt az egész
világot, ha Isten is csak úgy gondolkozna mint az ember?
8. Én most régi emberi módon akarok beszélni. Ha azután Isten igazsága az én hazugságomon
keresztül mégis dicsőségesebb lesz, mondjátok miért ítélne meg engem akkor Isten bűnös gyanánt? Óh,
azt nem teszi meg. Ha pedig a törvény alapján tudom azt, hogy ez vagy az bűn és én mégis
megcselekszem azt, biztos vagyok benne, hogy jót fog eredményezni s ennek következtében mégis
kárhozatra jutnék, mondjátok, igazságos kárhoztatás lenne az?
9. Mit is akarunk azzal, ha így kiáltozunk: Uram, lássuk meg már végre, milyen igazságtalanok
a Te népeid. Nos ezzel semmire sem megyünk, hiszen tudjuk, hogy mi emberek, így vagy úgy de
valamennyien bűnösök vagyunk Isten előtt, mert írva van: Nincs egy teremtmény sem, ki igaz lehetne
Isten előtt! Mivel pedig ezt tudjuk, hogyan is szólíthatnánk fel Istent az ítéletre, mintha mi bűnnélküliek
lennénk?
10. Mondjátok meg nekem, miféle érdemmel dicsekedhet az a szépséges nő, ki ott ül Isten
oldalán? Igen, mellette ül, de valóban csak az Ő kegyelméből! És milyen érdemem volt nekem, ki azokat
üldöztem, akik Benne bíztak, hittek? Lássátok gonosztevő voltam, de Isten nem törődött bűneimmel,
hanem úgy hívott Magához, mint egy igazat. Én engedelmeskedtem az Ő hívásának és megigazultam az
Ő kegyelméből! Nos, ezért talán igazságtalansággal vádolhatnánk Istent, amiért kegyelmes volt velem
szemben; ugyan, ki mondhatná közületek Isten előtt, hogy ő értelmes és bölcs? Azt mondom senki sem!
Mégis mi akarjuk Őt arra késztetni, hogy ítélkezzen. Vajon ki kérdezte meg már közülünk, kicsoda Isten
és mi Ő és mégis mi akarunk Istennek tanácsot adni? Ki mondhatja azt közülünk, én soha nem tértem el
Istentől, sohasem voltam haszontalan az Ő szemében; Azt mondom nektek, hogy egyformák vagyunk,
egyik sem különb a másiktól egy hajszálnyira sem. Mi mégis így kiáltunk: Óh Uram, Lásd meg már
egyszer az emberek nagy gonoszságát a földön és fenyítsd meg őket!
11. Mi lenne akkor, ha az Úr végül felkelne, úgy beszélne hozzánk, mint egykor a zsidókhoz
Jeruzsálemben, mikor a házasságtörő asszonyt megakarták kövezni? Nem állnánk-e mi erre rögtön
tovább?
12. Mond nekem, hogy egy sincs közöttünk, aki azt mondaná: Uram, én mindig csak jót
cselekedtem és bűntelen vagyok! Ezt józanul gondolkodó nem mondhatja, legfeljebb az olyan farizeus,
aki a templomban Istent dicsőítette azért mert őt igazzá lenni engedte. Amint azonban tudjuk, az Úr őt
elutasította de a vámost azt elfogadta.
13. Mivel mindezt tudjuk, miért kérjük mégis az Urat arra, hogy a mi belátásunk szerint
cselekedjen, mintha mi bölcsebbek lennénk, mint Ő. Látjátok, ez egyikünk részéről sem helyes.
14. Vajon, mi van nekünk, amit előzőleg nem Tőle kaptunk volna? Miután pedig mindent ingyen,
érdem nélkül kaptunk Tőle, miért dicsekszünk, mintha nem Tőle kaptuk volna mindezt, miért kiabáljuk:
Lásd, lásd Óh Uram! Mintha Ő vak és süket volna, gyengeértelmű és akaratú?
15. Mondjátok csak barátaim, jártunk–e mi valaha is olyan úton, melyet megváltozhatatlan terve
szerint, nem Ő jelölt volna ki a számunkra előre?
16. Mivel tehát mindent kaptunk és amik vagyunk, azzá is csak Általa és Benne lettünk, hogyan
is mondhatjuk, Uram, váltsd be végül ígéreted, pusztítsd el a gonosztevőket a földről? Úgy vélem az
valóban csak kotnyeleskedés volna a mi részünkről.
17. Látjátok, az ember szája mindenkor nyitott sír volt, nyelvük mindig hazugságot mondott,
ajkukon viperák mérge volt, lábaik is azért mozogtak, hogy vért ontsanak, mert minden útjuk eredménye
szerencsétlenség, szomorúság, szívfájdalom és szorongás volt. A békesség igazi útját azonban még
egyetlen halandó sem ismerte fel a nap mélységeiben, mert az istenfélelem csak álomnak tűnt fel nekik.
18. Tudjátok azt is, hogy a törvény csak azok számára van, akik törvény alá esnek, nem pedig
azoknak, akik törvény felett állnak, vagy akik a törvényről mit sem hallottak. Értsétek meg végre,
pusztán a törvény által egyetlen test sem igazulhat meg Isten előtt, még akkor sem, ha az utolsó betűig
betöltötte a törvényt, mert a törvény által felismerés következik be, aki azonban a bűnt felismeri, az maga
is bűnös, mert a bűn benne rejlik.
19. Mi az új kinyilatkoztatást kaptuk, amely elénk tárja azt, amit a próféták szerint csak a törvény
útján lehetett elérni, de most az új kinyilatkoztatás szerint minden törvény nélkül el lehet jutni ahhoz a
megigazuláshoz, ami egyedül érvényes Isten előtt!
20. Miért kiabálunk hát, hogy: Uram ítéld meg őket és add meg nekik a megérdemelt jutalmukat.
Töröld ki nevüket az élet könyvéből, pusztítsd el őket!
21. Óh, barátaim! Ez nem szép dolog. Igaz, még mindig hozzáfűzhetitek: Legyen meg a Te
akaratod szerint! De ez még mindig nem mentesíti a szívedet. Én inkább ezerszer a halálba mennék,
minthogy egyszer mondjam azt, hogy: Uram, tedd ezt, vagy azt!
22. Talán mi adtunk az Úrnak értelmet és nem Ő adott nekünk mindent, mégis úgy beszélünk,
mintha Ő a tanácsunkra volna rászorulva. Ha kiskorú gyermekek gagyognak, rendben van, de nálunk, a
menny régi polgárainál gagyogásnak nincs helye és mégis csak tudnunk kellene kik vagyunk mi és ki és
mi az Úr.
23. Azt hiszitek, hogy számít a bűn Isten előtt? Akkor valamennyien tévedtek, mert Isten előtt a
bűn sem így, sem úgy nem számít semmit. Aki megakarja ítélni a bűnt, annak magának is bűnnélkülinek
kell lennie, mert lehetetlen, hogy az egyik bűnös a másik felett ítélkezzen, s ha ezt mégis megcselekszi,
akkor igaztalan bíró, mivel a bűnben nincs igazságosság. Isten előtt minden ember bűnös, a bűn, az
igazságtalanság már bennünk rejlik, miféle jognál fogva akarunk ítélkezni? Miféle igazságosság lakozik
bennünk, bűnösökben?
24. Igen van egy igazságosság, mely érvényes Isten előtt, de az nem a bűn felismeréséből és
büntetlenségből, nem a törvényből és az abból származó cselekedetből ered, hanem Istenben való hitből
és az Iránta való szeretetből, s ennek a neve kegyelem és irgalom. Isten előtt nincs különbség ember és
ember között, mert mindenképpen bűnösök és semmi jogos érdemük nincs Isten előtt. Ha azután hitük
alapján Isten befogadja őket, akkor érdem nélkül igazulnak meg, merőben csak az Ő kegyelme által, ami
az Ő megváltási művéből ered, amiben nekünk semmi részünk nincs!
25. Mert amiként semmit sem segítettünk Istennek a világmindenség és a mennyek
megteremtésénél, éppen úgy nem lehetünk segítségére az ennél is nagyobb megváltási művénél sem.
Mivel pedig a második a nagyobb teremtési művében sem volt semmi részünk, mert hiszen mi magunk
is a megváltottak közé tartozunk, hogyan is vehetnénk részt az isteni bíráskodásban. Ismeritek ti Isten
bírói széket? Látjátok, Krisztus Maga az, akiben testileg és örökké benne lakozik. Ez az ítélőszék
azonban az Ő saját megváltási műve folytán, kegyelmi székké alakult át és Ő megkegyelmez annak,
akinek akar, irgalmas lehet azzal, akivel akar. Nos, hol marad a mi érdemünk? Azt mondom nektek,
hogy sehol. Miféle törvényen alapuló cselekedet által szerezhettünk volna ilyesmit?
26. Van–e törvény bűn nélkül és bűn törvény nélkül. Ami érdemünk, irgalmunk és igazságunk
van, az nem törvényből s az abból eredő cselekedetekből származik, hanem tisztán csak az Ő
kegyelméből, amihez Benne való hitünk és az Ő megváltási műve révén jutottunk hozzá! De ez még
korántsem jogosít fel bennünket arra, hogy Istennel együtt ítélkezünk, mert jóllehet, nagy kegyelemben
részesülünk Általa, de mégiscsak ugyanolyan bűnösök vagyunk, mint voltunk.
27. Mivel mi az Istenben való hit által igazultunk meg és nem a törvény megtartása által, vajon,
semmivé teszi-e a hit azért a törvényt? Óh nem, mert a hit megerősíti a törvényt, megeleveníti azt, a
törvény azonban megsemmisíti a hitet, hacsak már előzőleg nem vált általa élővé a törvény a szeretet
rendje. Ha a hit igazi, akkor minden egyéb is az, de ha a hit hamis, akkor a szeretet is az, ennek rendje
pedig semmis. Ki tehet arról, ha valaki hamis tan alapján, hamis hitet fogad el? Aki hisz abban, amire
tanították, az kegyelemre talál, de jaj a hamis tan terjesztőinek. Gonosztevő az és az isteni tan
megrontója, de csakis az Úr ítélhet felette és nem mi. Midőn a teremtett szellemek legnagyobbja és
legtisztábbja a Sinai hegyen Mózes testéért tusakodott a Sátánnal, nem ítélkezett felette, hanem így szólt
hozzá: Az Úr ítél majd feletted! Ha tehát egy Mihály arkangyal nem merészelt a Sátán felett ítélkezni,
miként ítélkezhetnének mi testvéreink felett, vagy miként szólíthatnánk fel az Urat, hogy ítélkezzen
felettük. Óh, ilyesmi eszünk ágában sem lehet.
28. Egyébként azt mondom nektek, az Úr nem várt a mi tanácsunkra, mert már régtől fogva
cselekszik és ítél, ezért ez a jelenlegi tanácskozás is teljesen hiábavaló. Ha azonban az Úr azt mondja
majd, hogy cselekedjetek ezt, vagy azt, akkor lényetek az Úr igéjének a cselekvésében merüljön ki, s az
Úr igéje már kiteljesedett cselekedetté váljon szívetekben. Neked pedig, Óh Uram, hálát adok, hogy ezen
igéket az ajkaimra helyezted. Bárcsak a legjobb gyümölcsök fakadnának belőlük mennyben és földön
egyaránt. Tiéd legyen minden dicséret, magasztalás mindörökké. Ámen.
29. Így szólok Pálhoz: Pál, te vagy az Én jobb karom és jobb szemem! Harci eszközömmé
választottalak ki és az is maradsz örökre. Mindenképpen helyesen beszéltél és minden úgy van, ahogyan
mondottad. De azért ezeket az újonnan jötteket is megkérdezzük, mi az ő véleményük. Aztán majd
határozunk.
30. Beszélj Blum Róbert! Mond meg mit cselekedjünk a földdel, amiért igaztalanul annyi vért
szívott magába? Milyen megtorlást követelsz a földtől és hatalmasaitól, akik feletted is ítélkeztek.

82. Fejezet.
Blum Róbert beszéde. Jelinek szavai. Az Úr megvilágítja az elmondottakat.

1. Blum így szól: Óh Uram, ami engem illet a földdel, az inkább vak, mint gonosz emberek
lakóhelyével, nekem már semmi szándékom nincs, és ha egy kéréssel járulhatok Eléd, akkor az a
következő: Bocsáss meg nekik Uram, mert valamennyien együttvéve sem tudják mit cselekszenek.
Csepegtess azonban a szívükbe szeretetet és alázatot, békességet s akkor majd az egyébként is szépséges
föld, szeretetteljes anyaként fogja magához ölelni gyermekeit és irgalmad, kegyelmed által mindennel
elfogja látni őket!
2. Lásd, Uram, ez az egész, amit Tőled kérek az egész föld számára, de ez sem határozott kívánság a
részemről, mert feltételezem, hogy előled, Óh Uram, kérelmem és kívánságom ugyanolyan mértékben
idétlen, amilyen bizonyára én magam is vagyok Előtted. Szívemben pedig azt gondolom: Utolsó bitang
az, aki többet akar tenni, mint amennyire képes, de az is, aki a garasát ellássa. Az olyan cselekedet
azonban, mikor valaki azt, amit szívének legtisztább érzései alapján jónak s így kívánatosnak talál,
minden testvérének és felebarátjának kívánja és lehetőleg véghez is viszi, ezt helyesnek és jónak,
jogosnak tartom, mivel az ilyen kívánság vagy cselekedet, csakis a felebaráti szeretetből eredhet, amit
Te Óh Uram, egyik első törvényeddé tettél.
3. Előfordulhat az, hogy amit én feltétlen jónak ismerek el, annak is tartok, felebarátomnál éppen
az ellenkező hatással jár. Így például egy betegnél, aki olyan betegségben szenved, amelyre nekem egy
sokszor kipróbált és bevált orvosságom van s a beteg a segítségemet kéri. Mit tehetek ilyenkor, az
orvosságom kedvező hatásáról én saját magam megvagyok győződve, szenvedő testvérem iránti
szeretetem azt parancsolja, hogy adjak az orvosságomból. Az orvosság bevétele után a beteg állapota
rosszabb lett. Nos, talán nem kellett volna az orvosságból adni? Semmiképpen sem, mert mindent meg
kell tennem testvéreimért, amit legjobb tudásom és lelkiismeretem szerint számára jónak tartok. Az
eredmény azonban nem az én kezemben van, hanem Nálad, Óh Uram, mert a Te kegyelmedtől függ a
beteg élete és ezért én már nem tartozom számadással.
4. Így Bécsben is, az akkori legjobb tudásom és lelkiismeretem szerint, csak jót akartam a
szorongatott bécsieknek, fáradozásaim eredménye azonban éppen ellenkezőjére fordította a dolgokat.
Úgy vélem, hogy ezzel nem követtem el hibát, hiszen csak azt akartam, amit jónak tartottam. Azt hiszem,
hogy azért most is vannak a földön olyanok, akik mindenkinek csak azt kívánják, amit jónak ismertek
fel, ezért bizonyára nem is ítélhetők el.
5. Adj nekik ó Uram, igazi világosságot, csillapítsd le szívük háborgását, hogy minden hibájuktól
megszabaduljanak.
6. Sok olyan csökönyös ember van, akik bizonyos alapelvekhez, melyeket ők helyesnek tartanak,
annyira ragaszkodnak hozzá, hogy inkább pusztulni hagynák az egész világot, mint hogy merev
elveikből egy betűt is engedjenek. Ezekre illik az a régi római mondás: Inkább vesszen a világ, de
érvényesüljön az igazság! Te azonban Uram, a hatalmas sziklát is könnyűszerrel viaszként olvasztod
meg hatalmas erejű tüzeddel. Ha ebből a tűzből egy parányit a megátalkodottak szívébe juttatsz, rögtön
szelídebbek és engedékenyebbek lesznek. Hogy ez a Te szemedben mennyit ér, Óh Uram, arra még nem
kaptam feleltetet szívemben, ezért legyen minden csak a Te szent akaratod szerint!
7. Mondom Én: Kedves barátom, te is fején találtad a szöget, igazság hangzott el ajkadról, ezért
a jövőben is derekas harci eszközöm leszel. Ajánlatod valóban jó és nemes, előre biztosíthatlak, hogy
sok esetben szerinte fogok cselekedni, sőt mindenkor cselekedtem is.
8. De most Jelinek is mondja meg néhány szóval, hogy mennyire ért egyet veled. Szólj hát,
kedves Jelinek testvérem!
9. Jelinek így szól: Óh Uram, Blum testvérem valóban lelkemből beszélt és előtte az utóérhetetlen
Pál is, kinek beszéde az igazság tűzáradata volt. Ugyan, ezek után én mit is mondhatnék, legfeljebb csak
annyit, hogy a Te szentséges akaratod történjék azon a szegény földön, s akkor újra a Te dicsőséges
rended fog ott uralkodni. Amit azonban a föld nagy atyái mondtak, az bizonyos vonatkozásban
meghaladta az én értelmi képességemet. Bizonyára ők jót akartak, ha más módon is, mint én és Blum
testvérem. Különösnek találom azonban, hogy folyton egy ígéretnek a teljesítését kérték Tőled és
amellett egy bizonyos tétovázással vádolnak Téged. Ezt nem értem! Egyébként nagy az örömöm, hogy
mint késői utód, személyesen megismerhetem azokat, kiknek létezését oly gyakran kétségbe vonták.
Arcukról valóban szentséges komolyság tükröződik vissza. Ezzel én végeztem is.
1849.máj.26.

10.Mondom Én: Halljad Jelinek testvérem! Ti, akik itt többé-kevésbé az örök boldogság honában
vagytok, könnyen kimondhatjátok: Uram, történjen a Te akaratod szerint! A földön azonban teljesen
más a helyezet, mint itt a szabad élet országában. De az emberben is ugyanolyan szabad szellem és
halhatatlan lélek lakozik, mint bennetek, itt ebben a szabadsággal teljes életben, ezek mind szabadabban
szeretnének fejlődni és nem a királyok vasszigorú uralma után áhítoznak, hanem az igazi szabadság után.
Ezért lázadoznak és azon igyekeznek, hogy az uralkodók hatalmát letörjék. A királyok azonban nagy
hadsereget szerveznek rabszolga hűségű alattvalóikból és irgalom kegyelem nélkül mészároltatják le az
ellenszegülőket. A szabadulni igyekvők Hozzám kiáltanak bosszúért javíthatatlan és irgalmat nem
ismerő királyaik ellen, ezek pedig megint csak az Én segítségemet kérik fellázadt népeik legyőzéséhez.
11. Nos, mit tegyek? Tulajdonképpen egyik félnek sincs igaza a dolgok jelenlegi alakulása
szerint. A királyok ugyanis mindenáron uralkodni akarnak, a szabadságra vágyó nép is ezt akarja, de
engedelmeskedni azt senki sem akar. Ezért kényes annak eldöntése, hogy mit is cselekedjek. Ha az
uralkodóknak segítek, akkor ezek újra csak abba a régi sötétségbe süllyesztik vissza népeiket, amelyben
lehetetlen a szellem szabad fejlődése s ezzel csak fokozódna a gyűlölet a szellem elnyomói ellen. Ha
pedig a népnek segítek, akkor az kíméletlenül megbosszulja magát a hatalmasokon és Róma által már
úgy is kiforgatott tanomat, melyből már annyi gonoszság származott, végül teljesen elveti és egy tisztán
világias, isten nélküli tant fogadnak el.
12. Ebből is láthatjátok, kedves barátaim, hogy a jelenlegi földi állapot szerint, egyik felet sem
segíthetem győzelemre, mert bármelyiknek segítenék is, abból mindenféleképpen baj lenne. Így tehát
teljes komolysággal vetődik fel a kérdés! Mit is lehetne itt tenni?
13. Ha nem szólok bele a dolgokba, akkor a két halálosan gyűlölködő fél, soha nem fog
egymással kibékülni, ha pedig beleavatkozom abból is mindenképen baj lenne. Ezért, Jelinek testvérem,
a legkönnyebb azt mondani: Uram, történjen akaratod szerint! Igen, de hogyan? Róbert úgy véli, egy
szikrácska mennyei szelídséget kellene az uralkodók szívébe helyeznem s akkor megjavulnának,
megszelídülnének. Ez igaz ugyan, de vajon, tudnának e az elkeseredett népek továbbra is bízni bennük.
Nem, mert bármit könnyebb visszaszerezni, mint az elvesztett bizalmat.
14. Persze azt mondod erre, hogy a népek szívébe is lehetne ilyen szikrácskát belehelyezni, a
akkor minden rendbe jönne. Igen, ez valóban nagyon egyszerű eszköz lenne, ámde ezzel úgy az
uralkodók, mint a népek meg is szűntek szabad embernek lenni. Ezáltal ítélet alá kerülnének és az
emberhez hasonló nemes állattá változnának, szó sem lehetne náluk szabad szellemi mozgalmakról.
Amíg az embereket valódi mivoltukban akarjuk fenntartani, addig semmiféle erőszakot nem
alkalmazhatunk, különben abban a pillanatban elveszítenék emberi mivoltukat s örökké legyőzhetetlen
hatalmunk rabszolgái lennének! Ilyen módon tehát semmire sem mennénk.
15. Nos, kedves Becher, szólj, mit tanácsolsz, ami igaz segítséget jelentene a föld szorongatott
népei számára?

83. Fejezet.
Becher véleménye, kioktatása az Úr részéről. Az ember lényének kapcsolata más
lényiségekkel. Messenhauzer tanácsa.

1. Becher vállát vonva és fejét rázva szól: Óh Uram, ha a föld zavaros állapota láttán, mint azt az
imént mondottad, már Te is, Ki mindenható és legbölcsebb vagy, szinte tehetetlen vagy, vajon akkor mit
tudnánk mi kitalálni, amivel a föld népein segíteni lehetne? Óh Uram, ez éppen nekünk való feladat
lenne. Azt már világosan látom, hogy benső kényszer eszközökkel semmire sem lehet menni, ezért úgy
vélem, hogy külső kényszer eszközöket kellene alkalmazni, éhséget, pestist s ehhez hasonlókat emellett
az égbolton mutatkozó megdöbbentő jelenségeket kellene létrehozni, ami azután térdre kényszerítené az
emberiség apraját- nagyját. Ha pedig a szellem szabadsága miatt ezt nem lehetne megtenni, akkor
hagyjuk magukra őket, had fojtogassák egymást addig, amíg bele nem unnak. Én különben is úgy
veszem észre, hogy mi túlságosan sokat aggodalmaskodunk a gonosz földi népség miatt, pedig
együttvéve sem érnek egy hajítófát sem. Az én véleményem az lenne, hogy az egész hitvány földi
népséget el kell pusztítani és egy jobb nemesebb népet kell telepíteni oda. A föld jelenlegi lakói ugyanis
nem javulnak meg soha, hacsak nem lesznek nagy nyomorultsággal sújtva. Hiszen az egész népesség
uralkodóikkal együtt már régen az ördögé és lehet-e az ördög gonoszságának korlátokat szabni? Azt
hiszem ez mindenképpen hiábavaló fáradozás lenne!
2. Pusztuljon tehát a világ népessége és jöjjön egy másik nemzedék. Így egy csapással meg lenne
oldva a gonosz emberek dolga, sőt bizonyos tekintetben az összes ördögök dolga is. Ez csupán, az én
semmiképpen sem mértékadó véleményem.
3. Mondom Én: Lásd, kedves Becher barátom, ha ilyen módom segíthetnék a föld népein és ha ez
valóban segítene is rajtuk, akkor ez tényleg nagyon egyszerű feladat lenne. De hát ez semmi esetre sem
válna be és általánosságban alkalmazva, már éppenséggel nem. Helyenként, de így sem túlságos
mértékben még csak beválna, de általánosan és egész teljességben alkalmazva, ahogyan te javasoltad,
legnagyobb szerencsétlenség lenne, nemcsak a földre, hanem az egész világmindenségre nézve is.
4. A föld emberisége nem önmagától lett ilyen, hanem a földből való s így mindenben annak természetét
és tulajdonságait hordja magában. Ezért az összes, jelenlegi emberiség elpusztításával aligha lehetne a
most beállott zűrzavart megszüntetni. Hiszen újra csak a föld anyagából keletkező embernek kellene a
földet benépesítenie, akik rövid idő múlva annyira hasonlítanának a jelenlegi emberekhez, mint például
a földön ugyanazon gyümölcsfa gyümölcsei évszázadok múlva is ugyanazon gyümölcsöt termi. Ez
esetben tehát az egész földet meg kellene semmisíteni és helyébe egy újat alkotni, ami pedig sokkal
nagyobb ellentétet jelentene minden rendemmel szemben. A rossz gyümölcsöt termő fának le lehet
nyesni a ágait, le lehet kaparni a kérgét, hogy férgei elpusztuljanak, ilyen kezelés után a fa is nemesebb
gyümölcsöt hoz, de belsejét és gyökereit nem szabad átvagdosni, különben kipusztul és semmiféle
gyümölcsöt nem tud teremni. A föld pedig az egész életfának, úgyszólván az egész teremtésnek a
főgyökere, ha tehát elpusztítanánk a földet, ezzel együtt az egész látható teremtés romlását ilyen módon
néhány tízmilliónyi földi évvel megrövidítenénk.
5. Tanácsodat, kedves Bacher barátom, ezért nem fogadhatjuk meg, de lássuk, nem tudna-e
Messenhauser barátunk valami használhatóbbat ajánlani. Nos Messanhauser barátunk, halljuk, tudsz-e
valami jobbat?
6. Messenhauser így szól: Óh Uram, nagy zavarba hoztál e kérdéssel, mert ugyan miféle tanácsot
adhatnék én itt, ahol már a föld első szellemei is felszólalnak és többé–kevésbé felsültek? Óh Uram,
milyen nagy ostobaság lenne a Te mindenható bölcsességeddel szemben Neked tanácsot adni, hogy mit
kielljen cselekedned, hogy a földön bekövetkezett nagy felfordulást ismét rendbe hozhasd. Jól tudom,
hogy erre több eszköz áll a rendelkezésre, mint amennyi csillag van az égen s az egyik jobb, mint a
másik. Ha csak a legjelentéktelenebb eszközöket alkalmaznád, akkor is máról-holnapra minden a
legnagyobb rendbe jönne. Jutass csak igazi világosságot az uralkodóknak, szelídséget és türelmet az
alattvalóknak a kereszt hordozásában és némi kis bőséget, akkor hamarosan minden rendbe jön. Ha pedig
a Sátánnak már nagyon megnőttek volna a szarvai, néhány derekas villámcsapással könnyen
megrövidítheted azt pár rőffel, arra majd a földi hatalmasságok fennhéjazása is alább hagy, még
Windishgraetz-nél is, ami csak üdvére válna.
7. A földön még számos jóakaratú ember van, miért is kellene a gőgösökkel együtt ezeket is
megfenyíteni, mert mint észrevettem a fenyítést már meg is kezdted. Sőt azt mondom, hogy áldás és
boldogság legyen részük azoknak a földi embereknek, akik jószívűek és Jó akaratúak. Ezzel szemben
derekasan meg kell alázni azokat, akiknél csak a bárónál kezdődik az ember. Ezzel szemben semmi
rosszat nem kívánok nekik, csak annyi megismerést, hogy beláthassák azt, hogy azok is emberek, akiket
eddig csak ágyútölteléknek tartottak.
8. Legyenek uralkodók, hiszen uralkodók és bölcs törvények nélkül nem állhat fenn társadalom.
De lássák az uralkodók, hogy ők a népért vannak és nem a nép van őértük, mellyel mint kereskedő az
árújával, tetszés szerint rendelkezhetnek. Legyen kezükben az igazság kardja, de akkor sújtsanak vele,
ha népeiket külső veszedelem éri, de sohase a saját népeikre. Alattvalóiknál sokkal többre mennek azzal,
aminek szeretet a neve, mint bármiféle fegyverrel. A szeretettel sokkal nagyobb eredményt érhetnek el,
mint felséges mivoltukkal, ami hamarosan úgyis buborékká válik.
9. Uram, ezek persze csak afféle jámbor kívánságok részemről hiszen Te vagy az Úr, akinek
rejtelmes intézkedései kifürkészhetetlenek és érthetetlenek előttünk. Biztos vagyok benne, hogy Te majd
megtalálod azokat a kellő eszközöket, melyek megfelelnek. Hiszen máris minden úgy megy végbe
ahogyan kell, csak had kavarogjon minden még jobban, annál hamarabb szakadnak el a túlfeszített
húrok, aminek pedig be kell következnie, mert Te is úgy akarod. Legyen tehát minden csak a Te szent
akaratod szerint. Ámen.
1949. máj. 29.

10. Erre így felelek: Nos, a te kívánságod nem is olyan értéktelen, mint azt te elképzeled, mert
egyik másik bizony felhasználható. Az uralkodóknak juttatott igaz világossággal s a népnek juttatandó
türelemmel és szelídséggel semmire sem mennék. Az Evangélium már minden népnek kihirdettetett s
az élet vízével telt Jákob kútja már várja őket, ahonnan tetszésük szerint meríthetik a világosságot, a
megismerést és az igazságot. Ha azonban erre nem hajlandók, semmiképpen sem kényszeríthetjük őket
erre, de ha mégis megcselekednénk, az vajmi kevés haszonnal járna reájuk nézve, sőt nagyobb lenne a
kár. Egészen más lenne az, ha az uralkodók népeikkel együtt azt kérnék Tőlem, akkor mindent meg is
kapnának, amit kérnek. De lásd, ilyesmi még nem jutott el a fülembe. Igen sokszor hallottam már azt a
szegényes fohászt: Uram, védelmezd meg trónunkat, jogarainkat, koronánkat és segíts bennünket
győzelemre ellenfeleinkkel szemben. Ehhez hasonló kérések hangzanak el a népek ajkán is, de más kérés
nincs, mert akadnak ugyan egyes emberek, akiknek másképpen hangzik el a könyörgésük, de mit
számíthat néhány ember kérése a tömeg kérésével szemben. Minden embernek megadatik azt, amit kér,
de a népeknek nem adható meg ez, amit csak néhány ember kér.
11. Ezért kedves Messenhauser barátom, itt egészen más húrokat kell pengetniük, hogy
egyetértést teremthessünk a föld népei között. Az imént is megjegyezted, hogy a húr már túl van feszítve.
Igazad van, ehhez most új szószólókat ébresztek fel, akik majd megteszik a magukét. Itt most ugyancsak
nagy tisztogatásnak kell bekövetkeznie, míg a búzát a pelyvától elválasztjuk.
12. Helénánkat azonban még nem is hallgattuk meg, pedig neki is meg kell mondania a
véleményét. Szólj tehát, kedves Helénám, mi történjen, hogy a földön rendesen élhessenek az emberek?
Mondd meg tehát a véleményedet minden szégyenkezés nélkül!

84. Fejezet.
Heléna vonakodik, de mégis megmondja a véleményét. A kérelmek értéke és határa.

1. Heléna így szól: Óh Uram, életemnek, szívemnek legszebb virága, életem, mindenem! Tekints bele a
Téged mindenekfelett szerető szívembe, szentséges mindent meglátó szemed megtalálja benne azt,
amim van! Te legédesebb, legjóságosabb, leghatalmasabb, legszeretetreméltóbb, legszebb Jézusom.
Lásd, annyira szeretlek, hogy csupán a szeretetem miatt nem tudok beszélni. De mögöttünk olyan sokan
ülnek és állnak, hogy talán ők is tudnának valamilyen okos dolgot mondani. Velem azonban,
szívecském, legkedvesebb, legszebb Jézusom, most semmire sem lehet menni, hiszen az Irántad való
nagy szeretetemből teljesen elgyengültem. Képzeld csak el, én egy szegény bécsi leányzó itt ülök
Melletted, az egek és földek egyedüli Ura mellett, Ádám és a föld ősatyái körében. Ez bizony nem tréfa
egy olyan egyszerű lénynek, mint amilyen én vagyok. Arra kérlek, had beszéljenek előbb a többiek,
addig talán nekem is lesz egy okos gondolatom.
2. Szeretett Helénám, mondom Én, azt már tudom, hogy hatalmas erővel lángolt fel benned az Irántam
való szeretet, ami a legnagyobb örömömre szolgál. A mögöttünk lévőkkel kapcsolatban csak annyit
mondok neked: Aki előbb jön, az előbb is őrlet! Igen, majd ők is sorra kerülnek, de most neked kell
beszélned, mivel előbb is találtál meg Engem s mivel annyira szeretsz is! Azonkívül te részt vettél a
bécsi harcokban, az életedet is ott vesztetted el, ami akkor nem volt éppen a kedved szerint, beszélj tehát
arról, ami akkor oly nehezen volt elviselhető a számodra. Szedd csak össze magad és beszélj ahogy
tudsz, a többit pedig bízd Rám!
3. Óh, jaj, jaj, szól erre Heléna, azt meg kell hagynom, édes Jézusom, hogy ha Te valamit akarsz,
annak meg is kell történnie, még akkor is, ha abba a pokol és a menny belepusztulna. De most jut
eszembe, hogy Pál apostol, akinek pedig Te helyezted a szavakat az ajkára, azt hirdette egykor, hogy a
nők gyülekezetekben ne beszéljenek, csakis a férfiak! Nő létemre hogyan is merészelnék én ebben a
magasztos gyülekezetben, csupa férfi között beszélni? Te bizonyára csak próbára akartál tenni, mert
ismered fecsegő természetemet, de Heléna, aki Téged annyira szeret, most már okosabb és nem megy
lépre!
4. Kedves Helénám, válaszolok Én, ezzel máris megfogtalak, mert Pál a rómaiakhoz írt levelében, a 16.
Vers egyes szakaszában külön ajánlja Fébét, aki a Kenkhréa város gyülekezetében Nevemben
munkálkodott, továbbá Prisczillát, Trifénát és Trifosát és a kedves Persist, ezek az Én nevemben
munkálkodtak. Lásd, kedves Helénám, az ilyen nőknek nem tiltotta meg Pál, hogy a gyülekezetben
beszéljenek, hanem csak olyanoknak, akik inkább csak gőgből követeltek maguknak helyet és akartak
felszólalni a gyülekezetekben, mintha ők képesek lettek volna olyan beszédre, mint azok, akik lélekben
már újjászülettek. Mihelyt azonban egy nő már megtelt Szent Szellemmel, akkor már beszélhet, sőt,
beszélnie is kell, úgy, amint azt a Szent Szellem megköveteli. Midőn harmadnapon a sírból feltámadtam,
vajon kit küldtem el apostolaimhoz, hogy tudtukra adja a feltámadásomat? Lásd, egy olyan nőt, aki –
földi fogalmak szerint, erkölcsileg egy nívón állt veled. Ha pedig a Pál által hirdetett–fecsegő, világias
nőre vonatkozott volna, miként küldhettem volna egy Magdalénát apostol gyanánt első, igazi
apostolaimhoz? De különben is a szaduceusokhoz intézett tanításomban már világosan
megmagyaráztam, hogy a mennyekben mindenféle, földön szokásos különbség megszűnik, így a nemek
különbözősége is, valamint a jogok is. Ott mindenki Isten angyalaival hasonlatos és ugyanazokat a
jogokat élvezi, tehát Isten gyermeke.
5. Lásd, kedves Helénám, Így van ez a te esetedben is. Örvendek ugyan, hogy olyan szerényen
viselkedsz, de azért mégis kell beszélned, mert itt teljesen ugyanazon joggal szólalhatsz fel, mint a
melletted ülő Ádám! Nos, fogj csak rögtön hozzá!
6. Ejnye, ejnye, mondja Heléna, most már látom, hogy nem tudok kibújni alóla. Na, persze, a Te
bölcsességed és a minek ugyan – csak különböző, a mentegetőzés semmit sem ér Nálad, de a szívemből
eredő kérés talán mégis engedékennyé tesz?
7. Igen, igen, kedves Helénám, kéréssel sok mindent el lehet érni Nálam, de nem mindent! Lásd például,
ha valakinek a földi élet annyira tetszene, hogy örökre ott akarna maradni, minden erejével arra kérne
Engem, ezt a kérését nem hallgatnám meg, mivel az a kérés rendemmel ellentétben állana. Nyisd meg
tehát szép ajkadat és beszélj úgy, ahogyan tudsz.
8. Nos, tehát a Te nevedben, folytatja Heléna, mivel Te mint szívem mennyei kedvence, annyira
ragaszkodsz ehhez, beszélek, de kérlek figyelmeztess, ha valami ostobaságot mondanék, nehogy
szégyent valljak a föld e magasztos férfiai előtt.
9. Az én véleményem a következő: A földön az emberek egy kis része nagyon is magasan áll és
bővelkedik mindenben, de a nagyobb része a népességnek egészen mélyen van azokhoz képest, akiknek
nagyon sok jutott. Az a helyzet állt azután ebből elő, hogy a kisebbséget képező és mindenben bővelkedő
emberek, megvetéssel tekintenek a számukra nincsteleneknek tartott embertömegre, mert szüntelenül
kísérti őket az a gondolat, hogy ezek a szegény, alantas ember állatok egyszer egyesülni fognak és
alaposan belemarkolnak majd a hatalmasok és gazdagok feleslegeibe. Ennek megakadályozására
minden eszközt megragadnak, a szellemet elnyomják, ha másként nem megy, úgy a papság hamis
tanítása által, a sajtószabadság korlátozásával, minden jobb könyv – még a Biblia – betiltásával is. Akik
azután ezek ellen vétenek, azokat szigorúan büntetik meg, hogy amíg élnek nem felejtik el. Ilyen
körülmények között az emberiség nem is érhet meg szellemi ébredést!
10. Másrészt mindenhez még hozzájárul, a szellem elfojtását elősegíti, hogy megengedik a
paráználkodást, ha a látszat kedvéért alkalmanként fel is lépnek ellene, alapjában véve minden marad a
régiben. Megengedett dolog iszákosság, a dorbézolás, minden erkölcs romboló, ami mind hátrányos a
szellemre. Ha pedig a számos elbutító szer ellenére mégis akadna ember, aki az isteni eredetre
hivatkozva embertársait fel akarja világosítani, akkor – erre Becher és a barátai a tanúk – azt mondják a
hatalmasok: Ejnye! Ez már megint egy olyan mennyekből szalasztott emberbarát, hadd jusson vissza
menybe minél hamarabb egy kis kötél, vagy puskapor postával.
11. Lásd Uram, ilyen a szegény emberiség helyzete most a földön. Csoda-e, ha egyszer
összeszedi magát és bosszút áll azokon, akik hosszú századokon át gyötörték és a vérét szívták. Ha már
nekem, gyenge nőnek is fel kellett szólalnom ebben az ügyben, én bizony nyíltan bevallom, hogy az én
meglátásom szerint teljesen jogos a szegény emberiségnek ez a fellépése és valóban itt van már az ideje,
hogy a szívtelen, szeretetlen hatalmasok a további szellem gyilkosságokat végre megszüntessék és
mindenkorra száműzzék a földről. A hatalmasok szálljanak alá képzelt magasságaikból, feleslegeiket
osszák el szegény testvéreik között. A tágas várkastélyaikat alakítsák át szegényházakká és
hatalmasokból pedig igazi emberek váljanak. Az iskolák a szegények számára is nyitva legyenek és
szellemed szerinti tanítói legyenek, másként soha nem javulhat meg a földi helyzet, zsarnoksága mind
elviselhetetlenebb, az elnyomottak gyűlöltsége lavinaként növekszik, hacsak Te, óh Uram, hamarosan
nem lépsz fel a földnek legalább is az általam ismert országaiban, az emberiség belepusztul ebbe, ami
bizonyára nem egyezne a Te akaratoddal.
12. Vagy talán örömed telhet Neked, óh Uram, abban, ha az emberek ezerszámra, vérengző
vadállatok módjára pusztítják egymást, csak azért mert a hatalmasok több milliónyi emberélet árán sem
akarnak engedni egy halovánnyit sem kivételes helyzetükből, gazdagságukból, uralomvágyukból. Ők
ugyanis úgy gondolják, hogy csak egy hajszálnyit engednének, utána csakhamar a fejüket követelnék.
Alapvető tévedés ez, mert megvagyok győződve arról, hogy ha csak valamivel is engedékenyebbek,
barátságosabbak lennének a szegény néppel szemben, az úgyszólván a tenyerén hordaná őket. Ha azután
az elkeseredett nép nagy tömegben lép fel és komolyan fenyegeti őket, tesznek ugyan látszat
engedményeket, de ezeket is mindjárt visszavonják, amint az összegyűjtött haderővel ismét a helyzet
magaslatára emelkedtek. A nép tehát minden bizalmát elveszítette a hatalmasokkal szemben. Mivel ez
a bizalom többé nem állítható helyre és a szegény nép nem képes ezeket a drága uralkodókat eltartani,
véleményem szerint, nem marad más hátra, mint a népeknek meg kell szabadulni az uralkodókból és a
helyükre Istenből megvilágosított vezetőket állítani, akik minden emberben a testvérüket látják és akik
majd mindent el is követnek annak érdekében, hogy a szellem szabadon működhessen. Ennek meg kell
történnie, de ha mégsem történne meg, akkor Uram örökké annyi bajod lesz a földel, mint most velünk,
akik minden fáradozásod és kegyelmed ellenére is oly ostobán állunk itt, mint borjú az új kapu előtt!
13. Uram, végül még Magad is beleunsz abba, hogy ide percenként ezrével érkeznek át olyanok,
aki ostobaságban alig tudnak Felőled többet, egy földi háziállatnál. Enyhíts tehát a földi helyzeten s ne
engedd meg, hogy követőidet azok keresztre feszítsék, akik téged is keresztre feszítenének, ha újra
lemennél a földre és fellépnél ellenük, mint egykor a hitvány farizeusok ellen!
14. Kelj fel Uram, munkáld meg a földet a Te kegyelmeddel, teljes komolysággal, másként
belepusztul a fokozódó borzalmakba!
15. Lásd, édes Jézusom, Te magad nevezel engem szeretett Helénádnak, számomra pedig
valóban Te vagy szívem egyedül választottja, tedd meg tehát az én kedvemért. Az én véleményem
ugyanis az, hogy már elérkezett a határozott fellépés ideje.
16. Végtelen bölcsességeddel Te tudhatod egyedül és a legjobban, hogy itt mit kell tenni. Az én
emberi felfogásom szerint ez az egyedüli út az emberiség megmentésére, de Neked, Óh, Uram, bizonyára
számtalan eszköz áll a rendelkezésedre. Cselekedj tehát úgy, ahogyan azt Te jónak látod!
17. Mivel engem nem figyelmeztettél, hanem több ízben rám mosolyogtál, azt hiszem akkor nem
beszéltem helytelenül és értelmetlenül, bár a földi életemben szerzett műveltségemet tekintve, ez sem
lett volna csoda. Mióta pedig itt vagyok, kegyelmed által jutottam annyi bölcsességhez, hogy Téged, Óh
Uram legalább felületesen megismerhettelek!
18. Uram, beszédemet befejeztem, amit rosszul mondottam, azt Te majd helyreigazítod. Most
még csak arra kérlek, hogy ezután is úgy szeress engem, mint azelőtt szerettél. A Te lábaid elé helyezem
egész életemet, létemet és minden szeretetemet mindörökre. Ámen.

85. Fejezet.
Az Úr bírálata Helén beszédére. Hasonlat a gyarmatról.

1849. jún. 1.

1. Erre így felelek: Kedves Helénám, tapasztalataid és az azokból eredő meggyőződésed alapján,
helyes következtetéssel adtad elő véleményedet. Egy és más majd meg is történik abból, amit
kívánatosnak tartasz, de alapjában véve egy kissé messzire mentél a dolgok megítélésében. Most egy
hasonlatot mondok el neked, abból megítélheted magad is, hogy végrehajthatom-e mindazt, ami te
kívánsz.
2. Egy kivándorló csoport hosszas kutatás után végre szép és termékeny vidékre bukkant egy
pusztaság közepette. Első dolgunk az volt, hogy kellő védelmet nyújtó házat építettek maguknak. Midőn
a ház elkészült, így szólt az egyik: Kedves barátaim, a hőség, a hideg és a ragadozók ellen kellő védelmet
nyújt a házunk, de ha esetleg egy vad törzs támadna reánk váratlanul, nem-e tudná a házunkat lerombolni
és bennünket legyilkolni?
3. A csoport gondolkodóba esik és elhatározza, hogy a ház körül mély árkot és két ölnyi magas
védőbástyát – sáncot – alakít ki, vasrácsot szerelnek az ajtóra, ablakokra és éjjel – nappal őrséget fognak
állni. Midőn mindez megtörtént, egyikük kijelenti: Kedves barátaim! A földön mindenhol egyforma az
élet. Európa civilizált országaiban, hol gőgös királyok uralkodnak és nagy haderőt tartanak fenn, az
emberek csak a nyelvét kell féken tartania és akkor semmitől sem kell félnie. Ha alázatosan aláveti magát
a törvényeknek, szabadon élhet a hatalmon lévők védelme alatt és csak azok, akiknek túlságosan nagy
az étvágyuk és nagyon éles a nyelvük, akik nem képesek akaratukat, értelmüket a törvénynek
alárendelni, kerülnek börtönbe s veszítik el szabadságukat. Itt mi, hála Istennek törvények nélkül
szabadon élünk, beszélhetünk ahogyan s amit akarunk, nyugodtan hátat fordíthatunk a föld
hatalmasainak. De mi hasznunk van ebből tulajdonképpen? Igaz, hogy adót nem fizetünk, de ezzel
szemben naphosszat igencsak szorgalmasan kell dolgoznunk és úgyszólván be kell magunkat
börtönözni, el kell magunkat torlaszolni, hogy ez esetleg ránk törő ellenfelektől meg tudjuk magunkat
védeni. Mondjátok csak meg őszintén, különb-e ez az abszolút szabadság, amit itt élvezünk, egy
hajszálnyival is, mint bármelyik európai önkényuralom alatt. Mi itt igazi kommunisták vagyunk, de a
kint üvöltő valódi fenevadakat is úgy látszik szintén valódi kommunista szellem hatja át. A kölcsönös
barátságon kívül semmiféle törvény nem kötelez bennünket, de szakadatlanul dolgoznunk kell, hogy
magunkról gondoskodni tudjuk, itt nem kell ugyan költséges hivatalnoki kart eltartanunk, de annál
többre van nekünk, magunknak szükségünk. Papjaink sincsenek, akik folyton a pokollal fenyegetnének,
de a jelenlegi helyzetünk is alig különb a pokolnál! Nos, mondjátok meg, hogy mit tegyünk, hogy e földi
életünk egy kissé elviselhetőbb legyen?
4. A többiek vállvonogatva felelik: Ki gondolta volna mindezt előre? Mindenütt van valami rossz
és alig szabadult meg az ember az egyikről, máris ott van a másik. Mivel már itt vagyunk és a dolgokon
változtatni nem tudunk, dolgoznunk kell minden erőnkből s idővel talán a helyzetünk is megjavul.
5. Lásd, kedves Helénám, ebből a hasonlatból könnyűszerrel megítélheted, lehet-e a földön
paradicsomot teremteni, mikor a földnek tövises és megpróbáltatásokkal terhes iskolának kell lennie és
maradnia az ember számára. Ha az uralkodókat szélnek eresztem és eddigi hatalmukat a nép kezébe
helyezem, akkor rövidesen a népek fognak uralkodni, de kik felett? Akkor ugyanis mindenki csak
uralkodni akar, engedelmeskedni senki, mert ha a nép saját maga szabja meg törvényeit, ki kényszerítheti
majd szükség esetén arra, hogy saját törvényeinek engedelmeskedjék?
6. Azt mondom tehát neked, elérkezik majd a demokrácia uralma, de egészen más kivitelben,
amint azt a föld népei elgondolják és kérdés, nem sírják-e vissza előző helyzetüket, mint azt a zsidók
tették a pusztában, midőn már hiányzott a tűzről a húsos fazék? Lássátok valamennyien, hogy a föld
semmiképpen sem válhat paradicsommá, mert minden időkre meg kell maradnia a megpróbáltatások
iskoláinak a nehéz hústestbe helyezett szellem számára, ami nélkül egyetlen szellem sem juthat el a
tökéletes és örök élethez!
7. Ha azt, amit elmondtam szem előtt tartjátok, mindjárt helyesebb ítéletet alkothattok
magatoknak. Hogy pedig az uralkodók elgyengültek és a nép vakká lett, ennek egészen más az oka, mint
amint ti elképzeltek. Aki ebben a főbűnös, azt csakhamar megismerjük, megfékezzük s ez által a földi
embereket megszabadítják bilincseiktől s akkor bosszúállás nélkül is jóra fordul minden.
8. Igen, kedves Helénám, majd te is meg leszel Velem elégedve, mert minden kedvezően változik
meg, csak szálljanak a földön a szellemek először önmagukba és jöjjenek tisztába azzal, hogy mi is
hiányzik nekik elsősorban? Azután majd pillanatok alatt minden bele is illeszkedik az új rendbe.
9. Most azonban jöjj ide Hozzám, kedves Olaf barátom és nyilvánítsd ki véleményedet,
kívánságodat.

86. Fejezet.
Olaf bölcsessége Sejtelem a földön végbemenő szomorú eseményekről. Mennyei felköszöntő.
Újabb út az üdvözléshez. Az új kegyelmi híd.

1849. jún. 3.

1. Olaf előlép és így szól: Óh Uram, nehéz feladat itt véleményt nyilvánítani, ahol a Te
legmélységesebb és mindenható bölcsességed szólal meg. Te már úgyis előre tudtad azt, ami
bekövetkezik és a legbölcsességesebben intézkedtél is, úgy, hogy ez a jelenlegi zűrzavar hamarosan
rendbe jöjjön. Ez az én egyetlen kívánságom, mert én még az ördögnek sem kívánok rosszat, nemhogy
az embereknek, akik testvéreim. Arra sincs szükség, hogy én tárjam Eléd, Óh Uram, a mostani földi
helyzetet, hiszen Te pillanatok alatt nemcsak a számtalan förtelmes cselekedeteket látod, hanem a
szívnek jó, vagy gonosz vágyait is, ahol ezek a cselekedetek megszületnek. Ezért örökkévalóságokon
sem szorulsz rá arra, hogy egy szellem adjon neked tanácsot. Igen, Te csak annyit mondhatnál nekünk,
hogy ezt vagy azt fogom cselekedni! Hogy miért, azt aligha kérdezhetné meg Tőled valaki, mert Te vagy
az egyedüli Úr s azt teszed, amit akarsz. Ezért most is megengeded, hogy a földön olyan dolgok
történjenek, amelyekről senki sem tudja, hogy miért és mi célból történnek. A vak emberek azonban így
szónak: süket és vak lettél velünk szemben és megengeded, hogy belepusztuljunk nyomorúságunkba?
Én tudom, hogy senkit sem hagysz elpusztulni, sőt megerősítesz mindenkit, aki Hozzád fordul és Benned
bízik. Azok pedig, akik elegendők önmaguknak s akik csak fegyvereikben bíznak, megérdemlik, hogy
előtted és az egész világ előtt szégyent valljanak. Az elnyomottak és az alázatosak azonban
örvendezhetnek, ujjonghatnak, mert Te védelembe veszed őket és nem kell majd szégyenkezniük a
hatalmasok előtt, amiért Benned bíztak. Én nem aggodalmaskodom egy cseppet sem a föld sorsa miatt,
mert tudom, hogy Előtted minden ismeretes ami a földön végbemegy és ha a hatalmasok felvonulnak
testvéreik ellen Te közbe lépsz és ők úgy eltűnnek, mintha soha itt sem lettek volna. Ezért szenteltessék
meg mindenkor a Te neved!
2. De most egy sajátságos érzés tölt el, nem látok ugyan semmit, de érzem, hogy nagyfontosságú
események mennek végbe a földön. Óh Uram, vajon mi lehet ez?
3. Kedves Olaf barátom, felelem. Igen, ma kezdődik meg az ítélet! Lásd, éjszakát kívánnak,
legyen tehát és nyelje el őket a sötétség, amint azt maguk akarták. A halált akarják, legyen meg az is, ha
azt választották segítőtársuknak. Hírnév, dicsőség után vágyakoznak, hogy ezt elérjék ezreket
mészárolnak le. Uralkodni akarnak, jól van, uralkodjanak, de mint a dögvész, vagy mint a sárkány a
barlangjában. Hazugság kell nekik, mert az igazság pusztulást jelent a számukra, ezért sohase jussanak
el az igazság világosságához. Istent is akarnak, de csak olyant, amely nekik megfelel, soha ne kerüljenek
tehát színem elé! Legyen nekik minden úgy, ahogyan azt ők akarják, de nemsokára már malomkő
gyanánt nehezedik majd a bűnbánat a lelkükre és hiába akarnak majd ettől megszabadulni, senki nem
fogja lehengeríteni azt a követ lelkük sírjáról!
4. Óh, Én ismerem őket szándékaikkal tetteikkel együtt. Megszámláltam a föld uralkodóit, de
csak kevés igazat találtam közöttük. Jussanak tehát Nabukodonozor sorsára. Néhány igaznak azonban
csodálatos módon leszek a segítségére s ezek úgy fognak fény lenni, mint az égbolt legragyogóbb
csillagai.
5. Igen, ma, ma kell az ítéletnek megkezdődnie. Ma sok ördögnek kell megsemmisülnie és a
Sátán sem menekül meg a nekiszánt kelepcéből!
6. Most pedig menj Róbertem, hozzál a legjobb borból, az élet, a szeretet, az igazság borából,
hogy szegény földi testvéreink üdvére igyunk és áldozásunkat küldjük nekik. Így legyen.
7. Róbert már ott is van a borral, leteszi Elém a nagy tanácskozó asztalra, Én figyelmeztetem,
hogy a borhoz mindig jár kenyér és pohár is. Róbert mindezeket készségesen elénk hozza, Én magam
osztom ki mindenkinek a kenyeret és a bort miközben így szólok: Gyermekeim vegyétek és egyétek,
igyátok valamennyien, földi testvéreink lelki üdvére, akinek most sok szenvedést kell elviselniük és már
nagyon belefáradtak szenvedéseikbe, mely el is gyengítette őket Segíteni kell rajtuk, ezért a bor minden
cseppjéből ezerszeres üdv fakadjon azoknak, akik jóakaratúak és jó szívűek. Azt mondom nektek, hogy
a jók még a mai napon tapasztalni fogják azt, hogy mi itt megemlékeztünk róluk. Szívük és a világi
események hirdetik majd nekik és néhányan szóról-szóra tudomást szereznek arról, ami itt végbemegy,
s ahogyan itt a szegény földről gondoskodunk!
8. Nem fogunk a süketekről és a vakokról sem elfelejtkezni, a keményszívűek azonban tűzbe
vettetnek, akiket tanom és szavaim igazsága sem tud meglágyítani, azok majd meglágyulnak a hatalmas
erejű tűzben. Persze még sokat fognak lármázni, tombolni, különböző terveket kovácsolni, de mindez
hiábavaló igyekezet lesz számukra és egészen más eredménnyel fog járni, amit ők várnak, mert egyedül
Én vagyok az Úr, egyedül Nekem van hatalmam ahhoz, hogy koronákat és trónokat zúzzak össze s
azokat, akik Hozzám folyamodnak, felemeljem.
9. Jaj azonban azoknak, akik nem Hozzám fordulnak és nem Nálam keresik a segítséget. Akiknek
szíve csalással és hazugsággal van telve, azok mind megsemmisülnek, mert most valóban meg akarom
tisztítani a földet mindenféle dudvától. Azután majd híd épül, hogy lakói átjöhessenek hozzánk, mint
eddig, Jákobom korhadttá vált lajtorjáján, amelyen eddig csak az angyalok, járhattak le és fel. Ez a híd
pedig széles lesz és olyan sima, mint egy csendes tó víztükre, őrök sem lesznek rajta, hogy feltartóztassák
a nyomorultakat, a gyengéket, hanem szabad lesz rajta a járás-kelés. Mindenki bármikor ide, igazi
hazájához fordulhat tanácsért, segítségért. Ezen a hídon át járunk majd mi is le a földre, hogy
gyermekeinket magunk neveljük, tanítsuk és vezessük, az elveszett paradicsomot bennük újra
felépíthessük.
10. Most tehát már ismeritek akaratomat, elhatározásomat, mindenki vizsgálja meg, hasonlítsa
össze saját javaslataival, kívánságaival, valamennyien meggyőződhettek arról, hogy ebben minden
benne van. Most pedig egyetek-igyatok mindannyian földi testvéreink üdvére, mert most már tudjátok,
miként kell és miként fogunk rajtuk segíteni!
 87. Fejezet.
Mennyei étkezés a födi emberek üdvére. Jelenet az Úr és Heléna, majd Ádám és Heléna
között.

1. E beszédem után mindannyian hódolatteljesen emelkedtek fel s így szólnak: Ó, szent vagy Te,
egyedüli Istenünk, Urunk, Atyánk Szentséges neved dicsőítessék mindörökké.
2. Heléna zokogni kezd meghatottságában, majd megszólal: Óh, Jézusom, miként lehetnék én
méltó arra, hogy itt Melletted üljek? Te az egyedüli élő, igazi Mindenható, örök Isten, a menny és a föld
megteremtője vagy, én pedig bűnökkel és tisztátalanságokkal telt szennyes szolgáló. Óh, ez már mégsem
mehet tovább. Óh, Uram, csak most ismerem fel életem mélységében, milyen gyalázatos bűnös vagyok
és mennyire méltatlan ahhoz, hogy itt Melletted üljek! Engedd meg tehát, hogy a táncosnőkhöz
csatlakozzam, mert hozzájuk mégis jobban hasonlítok, mint a Te végtelen szentséges lényedhez!
3. Erre Én így felelek: Ejnye, mit nem kívánsz! Ha nem szívlelnélek téged, akkor már régen egy
másik megfelelő helyet kerestem volna a számodra, mivel azonban nagyon is kedves vagy Nekem, azért
sokkal jobban szeretem, hogy Mellettem vagy, mint máshol. Úgy véled talán, hogy Én sokat tartok
magam Istensége felöl? Akkor igen nagy tévedésben vagy. Lásd, ha ez így lenne, akkor nem engedtem
volna keresztre feszíteni magam és sohasem öltöttem volna Magamra az emberi testet. Mivel Én egész
szívemből szelíd és alázatos vagyok és hozzátok hasonló ember is vagyok, nyugodtan megmaradhatsz
Mellettem. Majd meglátod, hogy nem harapok le belőled egy falatot sem, maradj csak szépen itt, egyél-
igyál kedved szerint és egészen jól meg fogunk férni mi egymással!
4. E szavak után még hevesebben lángol fel Helénában a szeretet. Ennek következtében olyan
kimondhatatlanul szép lesz, hogy a mellette ülő Ádám is megszólal: Olyan gyönyörű, mint Éva volt
bukása előtt. A bukás után pedig csak két szép nő élt a magaslaton. Gaméla és Puriszta, ezekhez hasonlít
most ez a legifjabb lányunk! Óh, nagyszerű szellem lakozik őbenne! Lásd, Heléna, most majd velem is
foglalkoznod kell egy kicsit, hiszen külsődre nézve bizonyos tekintetben én is az atyád vagyok. Ne félj
tehát tőlem, mert én is nagyon szeretem a gyerekeket, úgy téged is. Azért mivel én az első földi ember
és minden halandó ember ősatyja vagyok, nem szabad idegenkedned tőlem. Szellemünk szerint az Úr
előtt mindannyian egyenlőek vagyunk, ne félj tehát senkitől sem, ha tízszeresen is Ádám lenne az, mert
az ember mindenképpen ember, akár tízezer évvel ezelőtt vagy később került le a földi vándorútjára.
Lásd. Kedves leányom, így van ez.
5. Heléna így felel: Na, annak valóban örülök, hogy Ádám atyám is annyira becsül, hogy hozzám,
méltatlanhoz is intéz szót. Nem is tartottam Ádám apánkat ilyen jóságosnak és szelídnek! Ha egyszer
ráér Ádám atyánk, mondjon el egyet-mást a régi időkből, én ugyanis nagy kedvelője vagyok az efféle
történeteknek.
6. Óh, gyermekem, mondja Ádám, nem csak elbeszélni, hanem mutatni is fogok neked többféle
dolgot.

1849.jún. 5.

7. Erre közbeszólok: Heléna, te teljesen megfeledkeztél az evésről és az ivásról! Lásd, mindenki

eszik-iszik a földön szenvedő testvérek igaz üdvére, te pedig még hozzá sem nyúltál a borhoz a
kenyérhez. Neked nem fekszik annyira szíveden testvéreink, barátaink sorsa, mint a többieknek?
7. Óh, Te, szeretetteljes Jézusom, Istenem, tudod, az aki Téged mindenek felett szeret, az nem
érez sem éhséget sem szomjúságot, hiszen Te Magad vagy az élet legtáplálóbb kenyere és a
legerőteljesebb itala a lélek és a szellem felüdülésére. Ha örökké enném ezt a kenyeret és innám ezt a
bort, de szeretetem nem lenne, akkor sem magamon sem másokon nem tudnék segíteni, mert bármilyen
szellemi is ez a kenyér meg a bor, mégsem segíthet rajtuk, hanem egyedül csak Te, legdrágább Jézusom.
Ne is ródd fel tehát nekem azt, hogy még eddig nem ettem és ittam, de most azonban kipróbálom az
elmulasztottakat Irántad való merő szeretetből, csak ne haragudj meg rám ezért!
8. Óh, kedves Heléna, mondom Én sohase aggódj emiatt. Dehogy haragszom Én, mi jut eszedbe.
Lásd tudtam, hogy annyira telítve vagy az Irántam való szereteteddel, hogy sem enni, sem inni nem vagy
képes és a kérdést is csak azért intézem hozzád, hogy a társasság előtt úgy beszélj, amint valóban
beszéltél is. Mivel pedig szívem szerint beszéltél, egy bíborpiros ruhát és egy koronát kapsz, mint az Én
legkedvesebb mennyasszonyom! Róbert menj csak ahhoz a szekrényhez, abban megtalálod az Én
szívem mennyasszonya számára a megfelelő ruhát.
9. Róbert odalép a megjelölt szekrényhez és egy olyan gyönyörű ruhát emel ki belőle, hogy még
ő maga is meglepődve szemléli, mert ilyen csodaszép és ilyen mennyei fényt sugárzó ruhát még soha
nem látott, a táncosnők pedig felsikoltnak csodálatukban a gyönyörűséges öltözet láttán.
10. Még a Fontoskodó is, aki nagy létszámú társaságával a terem egyik sarkában tartózkodik,
indítatva érzi magát, hogy megkérdezze Róbertet: Ugyan, kié lesz ez a fejedelmi pompájú ruha?
11. Azé a lerchenfeldi nőé, feleli közömbös hangon Róbert. A Fontoskodó bosszankodva jegyzi
meg: hát érti ám a módját, miként kell a mennyek legbölcsebbjeinek a fejüket elcsavarni. Na, nekem
mindegy, ha ezt cselekszi, biztosan csak ő jár jól ennél is. Csak azt az egyet mond meg nekem Blum,
hogy hogyan képes ez a Bölcsek Legbölcsebbje ezzel a nagyszájú lerchenfeldi nővel annyira foglakozni
és őt igazi mennyei királynővé tenni?
12. Barátom, válaszolja Róbert, ezt Tőle kell megkérdezned, Ő majd megmondja neked. A
mennyek titkaiba én még nem vagyok beavatva. Ő az egyedüli Úr, tehát amit akar, és most ezt akarja,
annak meg kell történnie. Ebből már eleget érthetsz, de most már mennem kell, mert Ő már hív.
13. Róbert hozzám siet és átadja a mennyei fényességű sugárzó ruhát, Én pedig Helénának adom,
ki azonban merő szeretetből és hálából, hozzá sem mer nyúlni és vonakodik felvenni.
14. Így szólok hozzá: Kedves Helénám, azt már tudod, hogy az ellentmondás Nálam semmit sem
használ, mert amit Én egyszer elhatározok, annak meg kell történnie, még akkor is, ha a menny és pokol
bele is pusztul. De egyébként lásd be, hogy Nekem, a minden mennyek és világok végtelen
gyönyörűségének és pompájának Teremtőjének egy szépséges és díszes öltözetű mennyasszony
kedvesebb, mint egy rút, mert nálam mindennek teljes összhangban kell lennie, Akinek benseje teljesen
megtisztult és megvilágosodott, annál külsőleg is meg kell mutatni azt. Mivel pedig ez a ruha teljesen
megfelel bensődnek, azonnal magadra kell venned!
15. Óh szeretett Jézusom, Uram, Istenem, feleli Heléna. Te ugyanis látod, hogy egyedül Te vagy
szívem vágya, s ha te az enyém vagy, mit törődöm én akkor a legfényesebb ruhával, vagy a mennyek
minden pompájával, hiszen Nélküled mindez csak utálat lenne számomra. Mivel azonban ez a
kívánságod és ezzel örömöt szerzek Neked, felveszem ezt a ruhát és örökké tartó szeretettel szívemben
hálát adok Neked! Történjen minden a Te szentséges akaratod szerint, legjóságosabb és legszentebb
Jézusom. Életem, boldogságom, mindenem.
16. E szívből jövő szavak után átveszi Tőlem a ruhát, de mihelyt megérinti a ruha már rajta is
van. Csodálkozva szól: Óh, Jézusom, hogyan történt mindez? Alig érintettem meg, máris rajtam van a
ruha és olyan pompásan illik rám, mintha rám szabták volna. Óh, édes Jézusom, eszemet veszthetném
nagy boldogságomban. Az előbbi ruhám is szép volt, de ehhez még csak nem is hasonlítható. Ugyan mit
is cselekedjek, édes, kedves, jóságos Jézusom, hogy ezentúl hálásabbnak mutatkoznom, mint eddig
voltam. Ó, kérlek, adjál nekem alkalmat, vagy feladatot.
17. Kedves Helénám, felelem Én, te már megoldottad a feladatodat, mert te már mindenek felett
szeretsz Engem, ennél többre pedig még a legelső arkangyalok sem képesek. Maradj meg tehát így, ne
vágyakozzál más feladat után, mert ennél nagyobb Előttem nincsen.
18. Csak annyit mondok neked, hogy aki úgy tud Engem szeretni, mint te, az az összes
mennyeknél is többet hordoz magában, mert az ilyen szívben egész teljességemben benne lakozom.
Bennem pedig számtalan új menny van alakulóban, melyek egykor meg fognak valósulni és
megjelennek a végtelen térségben.
19. De hagyjuk ezt most, adj Nekem kedves Helénám egy igazi csókot s azután folytatjuk a
tanácskozást.

88. Fejezet.
A legtisztább szeretet jutalma. Az ellentétek érintik egymást.

1849. jún. 8.

1. Helén erre megkérdez Engem: Óh, Uram, azt mondottad, hogy egy igazi csókot adjak Neked
és lásd, az az egy szó, hogy igazi, aggályt jelent bennem. Én ugyanis csak a szeretetből fakadó csókot
ismerem, másféle csókot nem is adtam senkinek. Neked, az én igazi legbensősségesebb szerelmemnek
sem tudok más csókot adni mert áruló, Júdás csókra soha nem voltam képes. Ha pedig a legtisztább,
legőszintébb szeretetből adott csók, sem az igazi, akkor valóban nem tudom milyennek kell lennie az
Általad említett csóknak. Azért arra kérlek édes, kedves Jézusom, Uram, Legszentségesebb Istenem,
mond meg nekem kegyelmesen, milyennek is kell lennie az igazi csóknak?
2. Ugyan, ugyan, kedves Helénkém, Felelem Én, persze, hogy az az igazi csók, melyet tiszta
szeretetből adnak. Mivel pedig te az irántam való szeretettel vagy eltelve, nem is adhatsz másfajta csókot
Nekem, mint csakis az igazit! De az igazi csóknak is két fajtája van, az egyikben több a tisztelet, mint a
szeretet, a másikban a tisztelet mellőzésével csak szeretet van. Lásd, ez a másik fajta csók nem a
homlokra, hanem ajakra adott csók és szerintem ez az igazi. A tiszteletteljes csókot már megkaptam
tőled, a homlokomra, azt nagyon forrónak találtam, rögtön észrevettem, hogy több benne a szeretet, mint
a tisztelet. Mivel azonban azóta a tisztelet is szeretetté változott át, mi előttem a lehető legkedvesebb,
azért most már nem csókolhatsz homlokon, hanem csak az ajkamra adhatsz egy forró csókot s az lesz az
igazi. Nos, megérted-e kedves Helénkém.
3. Heléna kipirosodott arccal mondja: Óh, igen, most már megértettem. De ez talán még is kissé
merész dolog lenne s a többiek kinevetnének ezért. Eh, de mit is törődöm én ezzel, hiszen Te, Istenem,
Uram akarod, akkor pedig semmi hiba nem lehet benne és a szeretet sem hibázhat. Persze, ha arra
gondolok, hogy Te minden dolgok és lények mindenható Teremtője vagy, én pedig csak egy gyarló
teremtményed, akkor bizony nagy merészségnek tűnik, hogy én, aki éppen nem vagyok szent,
megcsókoljam Annak ajkát, kinek a mindenható „Legyen” szavára a menny és a föld létrejött. Mivel
tehát Te Magad akarod ezt és ezzel szívem legforróbb vágyát teljesítve, a legmagasabb fokú
boldogságban részesítesz, történjen meg tehát, ami után szívem annyira sóvárgott.
4. E szavak után megcsókolt, mire Én így szólok hozzá: Csak most teljesedtél ki valóban és
egyben egy nagy kiengesztelési művet vittél véghez Közöttem és az egész föld között. Ezentúl mindig
Mellettem leszel szeretetemben s így a legmagasabb fokú boldogságban a legtisztább szeretet mennyben.
Itt csakis olyan angyalok vannak, akik úgy szeretnek Engem, mint te, de azt mondom neked, hogy ilyen
nem sok van. Hiszen sokan szeretnek Engem, mint Istenüket és Urukat, Atyjukat, te azonban Magdaléna
példájára szívemet megragadva a saját szívedhez kapcsoltad s ezzel egy valódi mennyei házasság jött
létre. E házasság által te úgyszólván eggyé váltál Velem s ezért mindazon mérhetetlen nagy
boldogságban lesz részed, ami Engem illet meg! Nos, meg vagy ezzel elégedve?
5. A gyönyörűségtől remegve mondja Heléna: Óh, szentséges, édes Jézusom, én szegény bűnös,
én legyek a Te feleséged? Óh, egek, mi lett belőlem, Isten felesége! Nem, nem ez lehetetlenség! De
mivel Te az örök Igazság, Magad jelentetted ki, mégis csak így kell lennie. Hogy leszek képes minden
boldogságok boldogságát elviselni? Óh, hogyan találom fel magamat ebben a szédítő magasságban? Óh,
Istenem, édes Jézusom? Mivé tettél engem? Úgy érzem magam, mint aki szerencsétlen létemre a
legboldogabb, s aki létezik is, meg nem is!
6. Kedvesem, válaszolom Én, nyugodj meg és légy vidám, mert azt mondom neked, csakhamar
és nagyon könnyedén hozzászoksz mindenhez.
7. Lásd, az Én legmagasabb mennyemben minden a legegyszerűbb módon megy végbe, ott nincs
udvari etikett, nincs túlzott pompa és fényűzés, hanem csakis a legtisztább szerénység, zavartalan
vidámság, mindez pedig meg van benned. Most azonban nézz ki a keletre nyíló ablakon és mond el mit
látsz!

89. Fejezet.
A föld és borzalmai. Az antikriztus szelleme. Növények keletkezése és jelentősége.

1849. jún. 27.

1. Rögtön a megjelölt ablakhoz megy, kitekint, kezeit az égnek emelve, nem képes az eléje táruló
látványt tovább elviselni. Hozzám sietve így szól: De Uram, Istenem, ez borzalmas!
2. Ejnye, ejnye, kedves Heléna, mondom Én. Mi az, amit olyan borzalmasnak találsz? Csak nem
az ördögöt láttad, vagy talán valami borzalmasabbat? Szedd össze magad, beszéld el nekünk azt, amit
láttál!
 3. Heléna erre megembereli magát és beszélni kezd. Óh, édes Jézusom, Uram, azt hiszem, hogy
ehhez az iszonyatossághoz képest az ördög elég hitvány valami. Mióta a földet elhagytam most láttam
viszont első ízben az utálatos és rettenetes földet és pedig csodálatos módon úgy, hogy egész Ausztria
és Magyarország a tartományokkal együtt mintegy óriási térkép kiterítve lebegett a szemem előtt,
amelyen a legkisebbtől a legnagyobbig minden látható volt.
4. Óh, milyen borzalmas látvány tárult elém. A szennyel és férgekkel telt városok lángban állnak,
a folyók és a tenger vérrel vannak telve. Rettentő nagy hadseregek állnak egymással szemben és egyebet
sem látni gyilkosságokon, áruláson kívül. Az emberek dühödten marcangolják egymást a fenevadaknál
dühösebben. A császáriak oldalán nagy számban látok oroszokat, de itt is sűrű a gyilkolás, az árulás. A
nagyon erős magyar hadseregben is vannak oroszok, lengyelek és egyéb nemzetiségek egész Európából.
Mind azt kiáltja: halál és pusztulás az elnyomókra irgalom és kegyelem nélkül. Átkozott legyen az, aki
békés megegyezésre készül. A szegény császáriak semmire sem mennek, mert sok az áruló és mert tíz
emberükkel szemben ezer ellenséges katona áll.
Óh, Uram Szakíts véget ennek a rettentő nagy mészárlásnak, ne engedd, hogy a gyengék elpusztuljanak.
Juttass a magyarok szívébe a békesség szelleméből, de az osztrákoknak is juttass belőle, mert nagyon
fáj a szívem szorongatott honfitársaimért.
5. Szeretett Helénám, az amit láttál, az valóság, mert egy nagyon gonosz szellem, az antikrisztus
szelleme szállotta meg az embereket, ő uszította őket egymásnak, ez dühít annyira, hogy olyanok lettek,
mint a tigrisek, hiénák és a sárkányok. De hamarosan oly módon vetünk ennek véget, amilyent még a
föld soha nem látott. Itt most az asztalon egy edény kezd kialakulni, ebben az edényben majd meglátod
az emberek iszonyatosságait a földön s így tisztába jöhetsz azzal, hogy hányat is ütött az óra. Figyelj
tehát! Lásd, már itt is van az asztalon az edény. Néz bele és mond meg nekünk, mi mindent látsz.
6. Heléna csodálkozva figyeli az asztalon kiformálódó edényt amikor az teljesen elkészül,
beszélni kezd: Óh Uram, a Te szentséges nevedre. Miféle különös dolog ez? Kezdetben úgy nézett ki,
mint egy földi liliom, levelei azonban gyorsan lehullottak, közepétől pedig egy nagy bimbóból a fordított
pápai korona a hármas keresztel lefelé, nyílásával felfelé, bontakozott ki, most meg háromlábú edény
lett belőle, amely belülről sötét, mint a legsötétebb éjszaka, azokról a pontokról a külsején, ahol a
drágakövek vannak vér szivárog a korona belseje felé és a vérben csak úgy hemzsegnek az ocsmány
férgek. A férgeknek olyan a fejük, mintha izzó ércből lenne, testük olyan, mint a sárkányé, mohón isszák
s vért, úgy, hogy a folyton ömlő vér nem tudja megtölteni az edényt. Óh, milyen mohón isszák a vért.
7. Egyikük sokkal nagyobb, mint a többi s ennek hét feje van, minden fején tíz szarvacska s
ezeken egy–egy izzó korona, hogyha alámerül a vérözönbe, az izzó korona hatására sustorog a vér és
erős gőzök szálnak fel abból. A vér mind bőségesebben ömlik, de az edény mégsem tud megtelni, mert
a férgek ugyancsak nyelik. Óh, Uram, zárd el a torkukat, távolítsd el a nagy féreg fejéről az izzó
koronákat, had teljen meg végre az edény. Mégsem tud megtelni, mert a férgek ugyancsak nyelik. Óh,
mily borzalmas látvány ez!
8. Nos. Kedves Helénám, mondom Én, kiismered már magad, ha az ablakból látott jelenségeket
az itt látottakkal összehasonlítod?
9. Óh Uram, feleli Heléna. Én bizony aligha lennék képes arra, hogy mindezek igazi értelmét
feltudjam fogni, azért szeretetemre kérlek, mond meg nekünk, mi ezeknek az igazi értelme, amennyiben
az a Te szentséges és bölcs akaratoddal megegyezik.
10. Erre így szólok: Szeretett Helénám, szíves – örömest megteszem azt, tehát figyelj jól.
11. Lásd, előzőleg az ablakból magát a bajt láttad, itt az asztalon pedig a bajok okozóját. Az
ablakból már csak a következményt, a hatást láttad, itt azonban a bajnak az előidézőjét. Lásd, ahol most
a római katolikusok többségben vannak ott mindenütt árulás, zendülés és gyilkosságok vannak meg
háború. Nézd azonban Törökországot, felkészült ugyan, hogy megvédje magát, de békén van, valamint
Kína és Japán is. Írország kivételével Angliában is nyugalom van, úgyszintén a sűrű népességű Ázsiában
is majdnem mindenütt. A görögkeleti vallású hatalmas nagy Oroszország is, a lengyel lakosságú
katolikus területet kivéve, szintén csendes, akárcsak Svédország és Norvégia, Ausztráliában,
Újzélandban, a nagy óceáni szigetországokban is, mindenütt békességben élnek az emberek, ha valahol
mégis mozgolódnának, az csak a római katolikusok mesterkedéseinek a következménye. De nézd csak
mindezekkel szemben a tősgyökeresen katolikus Spanyolországot, ott is puskaporos hordó van, mely
hamarosan fellobban, úgy mint Portugáliában is. A legkatolikusabb Franciaországban, nem mindenütt
lángok lobognak? De az őseredetileg katolikus Olaszország véges–végig izzásban van, valamint a
hűséges katolikus Ausztria is tűzfészek s az osztrák birodalom többi katolikus országrészei szintén.
Németország katolikus részeiben is ugyancsak forró a levegő. Még a békés Svájcban is szervezkedtek a
katolikusok és a más vallásokat megvetve, külön szövetségi államot akarnak alapítani. A népesség
megvilágosodottabb része azonban hamarosan átlátott az egyedül üdvözítő egyházak aranyhegyeket
ígérő szép tervein és leleplezte sötét üzelmeiket. Lásd, ezt példázza itt az asztalon ez a megfordított pápai
korona, melynek országai belülről véreznek, sőt nemsokára elvéreznek. Az egyházi hatalmasságok ezt
mindenáron megszeretnék akadályozni, és azon erőlködnek, hogy az országaikban végbemenő
borzalmakat elleplezzék, nehogy ezek miatt a világ előtt tekintélyük csorbát szenvedjen. De minden
ebbeli igyekezete hiábavaló lesz, mert íme, ennek az egyháznak a legbensőbb lényegét a megfordított
pápai koronában az egész világ elé tártam. Most már tehet, amit akar, koronája többé nem billen helyre
és önmaga idézi elő a pusztulását. Nos, most már jobban megérted a dolgokat?

1849. jún. 14.

12. Óh, Uram, Istenem, szólt Heléna, kissé jobban megértem, de arról, hogy jobban megértsem,
szó sem lehet. Mert például azt, hogy a vér és az abban hemzsegő undok férgek mit is jelentenek, azt
kívüled bizonyára senki sem képes megérteni. Ezért légy olyan kegyes és mondj erre vonatkozóan
néhány felvilágosító szót.
13. Halljad tehát, felelem Én, a vér, ami a korona belsejében azokon a helyeken folyik, ahol
kívülről az országokat jelentő drágakövek vannak elhelyezve, azt a zsarnoki uralomvágyat jelképezik,
amelyik kifelé a teljes szabadságot és egyenlőséget hirdeti, de belülről vérszomjjal van telve
mindazokkal szemben, akik zsarnoksága révén bitorolt előnyeit veszélyeztetik. Gondolj csak az
inkvizíció idejére s onnét kezdve a jelenlegi időig, könnyűszerrel felismerheted, hogy az egyházi
hatalmasságokban egyéb sem volt, mint gyűlölet, harag, ítélkezés, gyilkolás és ez ma is így van, ha nem
is annyira nyilvánvaló ez cselekedeteikben, mert erejük fogytán van, de annál ádázabban nyilvánul meg
ez titkos vágyaikban, mesterkedéseikben! Mindebből tehát könnyűszerrel megértheted, hogy mi a vér
jelentősége a pápai koronában.
14. A vért olyan kitartóan nyeldeső, azt eltüntetni igyekvő férgek azokat az undorító, önző
talpnyalókat, csúszó–mászókat jelképezik, akik önmagukon kívül senkit sem szeretnek, még azokat sem,
akik előtt csúsznak–másznak, sőt azonnal hátat fordítanak nekik, ha abból valami előny nem származik.
Lásd, így jár majd a római egyház is, mert éppen azok, akik a kedvenceik voltak, azaz a talpnyalók, a
sugdolódzók, a képmutatók, éppen ezek lesznek az árulók; amikor alkalom kínálkozik rá a kérhetetlen
bíráik is.
15. Magában Rómában ez részben már be is következett és a példát máshol is híven fogják
követni.
16. Ugyebár, most már úgy a vér, mint a férgek jelentőségét megértetted, de hátra van még a
hétfejű féreg, de ezt majd egy későbbi esemény során fogom megmagyarázni.
17. Figyelj tehát erre az edényre tovább és mond el az egész gyülekezetnek azt, amit látsz.

90. Fejezet.
A jelenségek folytatódnak. Miért kell ennek így lennie.

1.Heléna az előtte álló edényt figyelve, csakhamar azt látja, hogy annak közepéből egy trón emelkedik
ki és azon egy arany és egy bíborszínű uralkodó ül. E jelenség láttán Heléna egy kissé elragadva szólal
meg: Óh Uram, minden ember szeretetteljes üdvözítője. A trónon egy olyan rettentően gőgös arcú ül,
hogy annak puszta látása is lázba hozhatná az embert. Most egy sereg előkelően öltözött ember
emelkedik ki az edényből és földig hajolnak a kis uralkodó előtt, ki gőgtelten méri végig őket. Íme, most
magához szólítja azokat, akik a legmélyebben hajlonganak előtte és kitüntetéseket osztogat közöttük,
akik pedig nem hajlonganak elég mélyen előtte, azokat szembe köpi és kiutasítja, mire azok meg
alázkodva eltávoznak. Ezután elküldi azokat, kiket kitüntetésekkel jutalmazott, mihelyt hátat fordítanak
neki, ezeket is leköpi és átkozza. Most azt látom, hogy a trón körül mind tágasabb tér alakul ki és
csakhamar megtelik nyomorúságos külsejű apró emberekkel. Az előzőleg mélyen hajlongók közöttük
vannak, de most már nem olyan alázatosak, mint előzőleg voltak, hanem fenhéjazó módon
megkövetelik, hogy a nyomorúságos emberkék előttük a földig hajoljanak, sőt lefeküdjenek, hogy ők
rajtuk taposhassanak. Akik emiatt panaszkodnak, vagy elégedetlenkednek, azokat rögtön egy mély
tömlöcbe vetik, néhányat mindjárt fel is akasztanak. Most egy csoport megkopott és vérző ember
támolyog a trón elé, hogy kérésüket előadhassák és védelmet kérjenek az ilyen bánásmód és elnyomással
szemben. A szolgák jelentik ezt a királynak, ki erre így válaszol: Életetekkel feleltek, hogy a csőcselék
közül senki ne juthasson a Trón elé.
2. A szolgák a kérőkhöz fordulva közlik: A királynak ma rossz kedve van, senkit sem fogad,
panaszaitokkal forduljatok az ő hivatalnokaihoz, azok majd intézkednek ügyeitekben.
3. Hiszen mi éppen ellenük akartunk panaszt tenni, felelik a kérelmezők, mert ők taposnak rajtuk!
Na ez már más, mondja az egyik királyi szolga, akkor adjátok át nekem irataitokat, hogy tudjuk kik
vagytok és hol laktok, mi majd elintézzük ügyeteket, menjetek csak haza.
4. A nyomorultak átadják irataikat, abban a reményben indulnak haza, hogy ügyük már jó
kezekben van, mialatt a királyi szolga küldöncöt meneszt az illetékes hivatalnokhoz a király
megbízásából, hogy ezeket az alattvalókat, kiknek még van bátorságuk panaszt tenni a királynál,
mégjobban meg kell taposni, hogy a jövőben elmenjen a kedvük az ilyesmitől, mert a király semmit sem
utál annyira, mint a csőcseléket. Lám mindez meg is történik, a szolga jelenti is a királynak, aki ezért
megdicséri és kitüntetésben részesíti.
5.Ez már a legnagyobb alávalóság! Óh, Uram, az ilyen uralkodók, akiket a Sátán már teljesen
hatalmába kerített, ezek nem is királyok, hanem zsarnokok.
6. Igazad van, mondom Én: Ezek csak bitorlói a hatalomnak, Úgy kezdődik, mint népboldogítók,
de egyhamar igazi ördögökké válnak.
7. Figyelj csak tovább, még nincs vége a jelenségeknek. Mindennek igazi jelentőségét majd
akkor magyarázom meg, ha már az egészet végig nézted.
8. Heléna erre tovább beszél: Most ismét valami új dolog mutatkozik. Egy csapat farkast látok,
akik embereknek vannak öltözve, hosszú fekete ruha van rajtuk, fejükön álarc. Szemtől – szembe nagyon
szelíden viselkednek az emberekkel, de a hátuk mögött lerántják fejükről az álarcot és fog csattogtatva
állnak ott ezek a lények. Néhányan közülük bíborpárnákon koronákat és jógarakat visznek a trónhoz és
mélyen hajlongva ajánlják fel azt a királynak, aki szellemi vakságában örömét leli ezekben. Mások
újonnan háborús fegyvereket ajánlanak fel a király nagy tetszésére, mialatt a trón mögött álló
farkasemberek a fogaikat csattogtatják, kezükben pedig láncok, bilincsek és tüzes kígyókból font
korbácsok vannak.
9. Óh király! Állj fel trónodról, amint a gyűlölet és az irigység vesz körül, ismerd fel, hogy olyan
barátokkal vagy körülvéve, akik szemtől – szembe alakoskodnak, hátad mögött azonban a legádázabb
ellenségeid.
10. Óh uram, hogyan engedheti meg a Te végtelen jóságod és bölcsességed az ilyen lények
létezését? Nem lenne jobb, ha inkább egyetlen lény sem lenne kívüled, minthogy a Belőled sugárzó és
származó jó lények között olyanok is legyenek, akik jelen állapotukat tekintve semmiképpen nem
származhatnak Belőled.

91. Fejezet.
Az élet árnyoldala. A tűz, a víz. Hasonlat az égő házról.

1. Szeretett Helénám, mondom Én, most még nem vagy képes belátni azt, miért is vannak ilyen
lények és miért kell lenniük. A szellemvilági időmúlás folyamán azonban mindezt teljesen megfogod
ismerni. Hogy kissé megnyugtassalak, néhány természetszerű hasonlattal vezetem be ezeknek a
dolgoknak a magyarázatát!
2. Lásd, milyen borzasztó romboló erő lejlik a tűzben, ha nem vigyáznak rá, nem kellő
gondossággal bánnak vele, milyen pusztításra képes, pedig nincs nagyobb jótevője az embernek a tűznél,
ha bölcsen használják fel. Nézd a vizet, milyen pusztítást tud véghezvinni, mikor fékeveszetten árasztja
el a völgyeket és a mezőket.
3. Nos, talán nem is kellett volna megteremtenem, vagy el kellene törölnöm, mert a gátakat
szakító áradat halált és pusztítást von maga után? Vajon, létezhet-e a föld és mindaz amit magán hordoz,
víz nélkül?
 4. Tekintsd továbbá a földi testeket, azok nehézkedését. Milyen pusztítást okoz a magas
hegyekről alázúduló hógörgeteg, vagy milyen borzalmas a hegyomlás, ami az embereket mindenestől
eltemeti. Jobb lett volna talán, ha az egész földet pehelykönnyűnek teremtettem volna? Igen, és akkor
egy légy agy egész hegyet el tudna vinni, az emberek a földel úgy labdázhatnának, mint a gyerekek a
labdájukkal. Miként teremhetne a földön valami, hogyan állhatnának rajra a nehézkedés törvénye nélkül
az emberek és az állatok, növények? Láthatod tehát, mennyire szükséges minden földi testnek ez a
sokszor kellemetlen tulajdonság.
5. Miként a természetszerű életben szükség van az ilyen ellentétekre, úgy van ez szellemi
vonatkozásban is. Itt is fenn kell állni a jó és igaz ellentéteinek, hogy a szellem éppen az ellentétek
harcában fejlődjön azzá, amire rendeltetett, azaz tökéletes, örök szabadéletű lénnyé, mert kényszer
nélkül nincs szabadság és szabadság nélkül nincs kényszer, ezért a szabadság e kényszerből, valamint a
kényszer maga is az Én ősi szabadságomból származik.
6. Itt is most látsz olyan jelenségeket, melyek önmagukban valóban igen gonosz dolgok, de egy
bizonyos korszakban a szellemi szabadság elérésében és fantartására ugyan olyan szükségszerűek, mint
a földön a villámlás és a vihar, ami a föld káros kigőzölgésének kiküszöböléséhez ugyancsak szükséges.
Azt mondom neked, hogy minderre szükség van és rajtuk múlik, hogy a különböző elemeket, mihelyt
rendeltetésüket túllépik, ismét visszakényszerítsük az eredeti rendjükbe, ha mindezt megfelelő
elővigyázattal végezzük, akkor szabályosan halad tovább a maga útján.
7. Bizonyára jó munka az, ha egy égő ház lángjait elfojtjuk, de semmiképpen nem volna bölcs
dolog, ha a tűzoltás végett az egész házat lerombolnánk, kivéve azt az esetet, amikor a lebontással egy
egész házsort akarunk megmenteni. A víz áradatának gátakat kell emelni. A földet a pusztító viharok
után újra meg kell munkálni és akkor minden csakhamar visszakerül a rendes kerékvágásba. Ha azonban
mindent egy csapásra akarnánk megoldani, akkor mindent megsemmisítenénk. Most tehát már
nyugodtabban szemlélheted tovább az eseményeket.

92. Fejezet.
A látomások folytatása. Az ökör, az oroszlán, az óriáskígyó, a sas és krokodilus, ezek hatása a
farkasemberekre és a királyokra.

1849. jún.18.

1. Heléna némi szünet után így folytatja: Ejnye, ejnye, milyen különös. Ezek a lények folyton
szaporodnak a trón körül, olyannyira, hogy a király szolgái a tömegen keresztül nem tudnak a trónhoz
eljutni. Azt is látom, hogy a farkasemberek megkörnyékezik, sőt megvesztegetik a király szolgáit, hogy
a maguk számára megnyerjék őket. A trón körül mind sötétebb lesz, már amíg látni valamit. Ezt a
sötétséget a farkasemberek terjesztik, akiknek a szemei azonban erősen fénylenek. A háttérben most egy
különös ökörhöz hasonló lény mutatkozik, mögötte mindjárt egy oroszlánhoz hasonló, aki az ökröt
mindjárt el szeretné nyelni. E kettő mögött egy harmadik rinocéroszra emlékeztető állat jelenik meg. Ez
az ökröt az oroszlánt együtt el akarja tiporni, az oroszlán az ökörrel összefogva a rinocéroszra támad, de
íme egy negyedik állat jelenik meg, egy óriáskígyó, mely mindhárom állatot körülfogva hatalmas erővel
szorítja őket össze, a három állat hiába erőlködik és ordít, nem képes a halálos ölelésből szabadulni.
Furcsa, hogy ehhez a farkasemberek jó arcot vágnak, úgy látszik ez a küzdelem nagyon tetszik nekik.
2. Most egy újabb állat kerül elő, egy rettenetes nagyságú óriás sas, lecsap az állatgomolyagra,
karmait belemélyeszti és a magasba emelkedik. Az óriáskígyó igyekszik magát kiszabadítani, de a sas
karmai olyan mélyen átfogják őket hogy a másik három állat segítségével sem képes erre. A sas egy
folyam mellett elterülő pusztaságba száll le és igyekszik zsákmányát elfogyasztani.
3. Ekkor egy krokodil mászik ki a folyóból, az állatgomolyaghoz érve, beleharap az óriáskígyó
kitátott álkapcsába. A sas ismét a magasba akar emelkedni zsákmányával, de a krokodil megakadályozza
ebben, mire a sas a krokodil hátára telepedve igyekszik annak szemeit kivájni, ami úgy látszik, hogy
nem sikerül neki. Miután az óriáskígyót a krokodil az álkapcsánál fogva tartja, a három első állat
kiszabadulva különböző irányba eliramodik. Most egy ichneum fut a krokodil felé, mire az látva a feléje
közeledő legnagyobb ellenségét a közeli folyamba menekül, sorsára hagyva a kígyót, mely fájdalmában
a földet túrja fel és abban rejtőzik el. A sas ekkor az ichneumot akarja megragadni, de az gyorsan
elrejtőzik előle egy üregbe, mire a sas zsákmány nélkül szárnyra kel és tovaszáll. Így tulajdonképpen
csak a kígyó járt rosszul, mert a többi állat egy kis horzsolás árán megszabadult. Hogy az ischneum jól
tette-e, hogy széjjel ugrasztotta az állatokat, azt bizony Uram csak Te tudod a legjobban.
4. Azt látom most, hogy a sok farkasember nagyon csalódott arcot vág s mindenképpen úgy
viselkedik, mintha ennek az állati harcnak ilyen fordulata nem lenne az ínyére. De jól van az így, mert
ezek az állatemberek sokkal elviselhetőbbek az én számomra, mint az előbb megjelentek. Úgy látszik
azonban, hogy a királynak sem tetszik ez a fordulat, mert nyugtalanul izeg-mozog. Hát pedig most a
földön sem tetszik minden a királyoknak, de mit tehetnek. Ha még van hatalom a kezükben akkor
mindent el fognak követni, hogy trónjukat megvédjék, ha pedig nincsen, akkor ott hagyják trónjukat,
semhogy népükkel türelemmel és szeretettel kiegyeznének. De még azok is, akik a helyükön tudnak
maradni, úgy járnak, mint az éhesen elszállt sas. Üres lesz a zsebük, mert a pénzüket a katonaságra kell
költeniük.
5. Ejnye, most az egész jelenség elhalványul, eltünedezik. Óh Uram, őszintén megvallom, hogy
annak a rejtéjes kétfejű állatnak a dolgát nem értem, adj erre nézve egy kis magyarázatot, ha az a Te
legszentebb akaratoddal megegyezik.
6. Szeretet Helénám, felelem, ezt a magyarázatot nem Én fogom megadni, mivel ezt a jelenséget
az egész tanácskozó társaság látja, had beszéljen más erről. Ezért Róbert magyarázd meg te a mi kedves
Helénánknak azt, amit nem tudott megérteni. Beszélj tehát!

93. Fejezet.
Róbert magyarázata. A legrégibb jövendölés Éváról, Máriáról és Helénáról.

1849. jún. 21.

1. Felszólításomra Róbert felemelkedik és beszélni kezd. Óh Uram, te minden szeretet, a bölcsek

legbölcsebbje. Ez az egész jelenség olyan világosan beszél, hogy alig marad valamit magyarázni való.
Mivel azonban a mi kedves Helénánk a megfelelés dolgaiban még nem szerezte meg a megfelelő
jártasságot, mégis szükséges némi magyarázat.
2. Lásd, kedves Heléna nővérünk, ez amit az imént láttál, nagy általánosságban a gőgöt jelenti. A harc
is csak az önismeretből eredő gőg műve volt. A tiszta, Isten és felebaráti szeretet minden boldogságnak,
üdvösségnek, egyetértésnek, békességnek a forrása. Míg az önszeretet minden fajta gyűlölködésnek,
üldözésnek és megvetésnek az alapja. A tiszta szeretet bőkezűen osztogat, de soha sem lesz szegényebb,
mert ezerszer annyit nyer vissza, mint amennyit adott. Az önismeret azonban ezerszeresen veszít azzal,
amit erőszakosan megnyert.
3. Vajon, mi a háború oka? Lásd, csakis az önszeretet, mint a gőg és az uralomvágy szülője. Ki száll
vele szembe, ki tudja legyőzni? Lásd, a tiszta szeretet hatalma. A mocsári növényből keletkező
felfordított pápai korona, világos magyarázatot nyújt arra nézve, hogy miféle eredetű az egész világi
dicsőség. A felfordult korona azt jelképezi, mennyire ellentétes minden földi hatalom, uralom, pompa a
tiszta mennyei uralommal. A háromláb a ravaszságot, a csalást, a hamisságot jelképezi. A pápai
koronába ömlő vér és az abban nyüzsgő férgek jelentőségét már halottad s így csak a hétfejű féreg dolga
homályos előtted. Ha azonban az eddig elmondottak alapján haladnál tovább, némi gondolkodás révén
magad is felismered, mit jelent ez a féreg.
4. Kíséreld csak meg, mi valamennyien segítünk neked ebben, s az Úr aszerint fog cselekedni, ahogyan
te ezt a nagy szereteteden keresztül ezt megoldod. Vigyázz tehát és old meg a feladatot, mert a szavaidtól
függ most a világ sorsa!
5. Róbertnek ez a kijelentése ugyancsak gondolkodóban ejti Helénát, majd Hozzám fordulva
megkérdezi: Óh, Uram, mennyei szerelmem, valóban igaz lenne az, amit a bölcs Róbert nekem mondott?
6. Bizony igaz, válaszolom. Lásd, a föld legrégibb népének, az indusoknak birtokában levő legősibb
jövendölés így hangzik: Halljad te bűnös emberi nem. Egy nő volt az, aki a világot romlásba döntötte,
egykor újra nő lesz az, akin keresztül a legnagyobb kegyelemben lesz része a világnak, végül ismét egy
nő lesz az, akinek révén ítélet alá kerül a világ és a nő felismerésén múlik majd, hogy az ítélet életre,
vagy halálra szól-e.
 7. Lásd, te vagy az a harmadik nő, akiről a jövendölés megemlékezik. Légy tehát résen, másként nagyon
rosszul járhat a föld!
8. Jézusom, mondja Heléna, valóban én lennék az a csodálatos nő, óh az nem lehet! Nem is jelentene ez
boldogságot számomra, hanem csak gyötrelmet. Óh Uram, engedd el nekem ezt a nyilatkozatot, mert
igazán nem állhatok jót arra nézve, hogy sikerül ez nekem.
9. Szeretett Helénám, felelem Én. Azt már tudom, hogy milyen nagy szeretettel viseltetem irántad, de
egyben azt is tudod, hogy Nálam, az élet, a világosság és a megrendíthetetlen igazság honában semmit
sem lehet lealkudni abból, amit Én egyszer elhatároztam és kimondtam. Így tehát meg kell tenned azt,
amit kívánok, mert lásd, hova is jutna hamarosan az egész teremtés, ha engedékeny lennék
elhatározásaimban, kijelentéseimben. Hiszen ha csak egy pillanatra is szabadjára hagynám a világot,
azonnal szerteszéjjel szakadna minden és a már kialakult formák rögtön ködös torzképekké válnának.
Mivel azonban Én a te jelenlegi fogalmadat meghaladó mértékben, a legmagasabb fokon változhatatlan
vagyok, ezért minden teremtett lénynek és dolognak, ami az egész örök végtelenséget betölti, annak és
olyannak kell változatlanul maradnia, amilyennek Én azt teremtettem.
10. Nos például, tetszene az neked, ha a te jelenlegi gyönyörűséges alakodat, csupán pillanatnyi
szeszélyből egy tehén alakjával cserélném fel: Márpedig ugyanez történhetne az egész végtelenséggel
is, ha Én egyszer már kialakult eszméimből és az abból eredő meghatározott rendemtől csak
pillanatnyilag is eltérnék!
11. A jelenlegi korszakra nézve már hosszú idő előtt így rendelkeztem és téged választottalak ki erre a
szerepre, Irántam való szeretetből meg kell tehát tenned azt, amit most kérek tőled és ezzel szabadulsz
fel majd teljesen életszférádban és egész befolyástól mentesen szabaddá, önállóvá leszel. Mindaz, amit
itt tőletek megkövetelek, nem is annyira az anyagi világ miatt történik, amely úgyis ítélet alatt áll, hanem
inkább csak miattatok, hogy mindnyájan felszabaduljatok s a legmagasabb fokú boldogság és
gyönyörűség élvezetére képessé váljatok. A világ sorsa ezután attól függ, ami itt végbemegy, mert
minden lét gyökere is itt van, de mi ezért mégsem az anyagi világ számára dolgozunk, hanem a
mennyeknek. Fogj tehát hozzá kedves Helénám és felelj arra, amire Róbert testvérünk felszólított.

94. Fejezet.
Heléna magyarázata a hétfejű szörnyről, mint az antikrisztusról. Miben rejlik az emberiség
baja. Gyógyulást szolgáló javaslatok.

1849. jún. 23.

1. Heléna így felel: Nos, ha az egész végtelenségben úgy alakult ki a helyzet, akkor persze
nyilatkoznom kell, nehogy esetleg az egész teremtett világ megsemmisüljön.
2. Mindent megteszek Neked, hőn szeretett Jézusom. Uram, amit csak kívánsz, hiszen egyedül
Téged szerető szívem is erre késztet, de úgy vélem, hogy a világ üdvössége, vagy elhatározása nem
csupán az én ostobaságomon múlik. Néhány pillanatig bizonyára az én nyilatkozatom is fenn tudná
tartani az egész mindenséget s így talán mégsem veszed az egészet olyan szigorúan?
3. Szeretett Helénám, Nálam minden hajszál pontosan ki van számítva és vannak dolgok,
melyekben semmiféle halogatásnak, tétovázásnak nincs helye. Igen, fenn tudom tartani az egész
mindenséget a te nyilatkozatod nélkül is, emiatt ne is aggódj, de itt most, mint már megjegyeztem, nem
is annyira a mindenség fenntartása forog kockán, hanem sokkal inkább mindazok mennyei szabadsága,
akik az utóbbi időben a földről ideérkeztek. Ezt kell mindenekelőtt tekintetbe venned, és akkor
könnyűszerrel teljesítheted kívánságomat. Megértettél?
4. Igen Uram, válaszolt Heléna. Most tisztán látok és segítségeddel megkísérlem, hogy ezzel az
utálatos hétfejű féreggel rendbe jöjjek. Most már felismerem, hogy ez a hétfejű szörny az antikrisztus
szellemét képviseli, valamint annak a szennyes üzelmeit. Maga a féreg az uralomvágy, a kapzsiság, a
csalás, a hazugság és a gyalázatosság. Hét feje pedig a hét főbűnnel megfelelő hét aljas szenvedélyét,
azaz a gőgöt, az uralomvágyat, irigységet, fösvénységet, gyűlöletet, hamisságot és gyilkolást. Ezek
fattyúhajtásai azután az élvezethajhászás, tobzódás, erkölcstelenség, bujálkodás, a felebarát semmibe
vevése, a szabadság elfojtása, szemérmetlenség, becstelenség, lelkiismeretlenség s végül, teljes
megfeledkezés Istenről. Ezek mind a hét főbűnből erednek.
 5. Az izzó tüzes koronák a hetven római katolikus uralkodót jelentik, bár ebben azért nem vagyok
biztos, mert az uralkodók száma már megváltozott. Lehetséges, hogy az uralomvágyat jelentik és a
további értelemben a politikát, ami tetszetős lepellel burkolja be a tulajdonképpeni célt, a halált és a
pusztulást. Véleményem szerint, el kellene tüntetni a hétfejű férget a koronákkal, segítő társaival és a
tiarrával együtt, azután nem kellene vérben fürödnie a földnek, hogy az emberiség az igazi békéhez
eljuthasson.
6. Meggyőződésem az, hogy a földi békesség megalapozása kétféleképp érhető el: Vagy el kell
pusztítanod Uram az emberiség kilenc tized részét, gyors úton és a megmaradottaknak jobb vezetőket
kell adnod, vagy kilencszer nagyobbá kell tenned a földet és minden országban hatalmas aranybányákat,
akkor a színaranynak az értéke – bősége miatt – nem volna sokkal több, mint a kavics, ezzel szemben
az ember értéke emelkedne, aminek már valóban itt volna az ideje.
7. Mert lásd csak, óh Uram, miféle állapot is az, hogy az embernek önmagában véve semmi
értéke nincsen, hanem csak aszerint becsülik, amennyit ebből az átkozott sárga aranyból –bármilyen
eszközzel és bármilyen módon– meg tudott szerezni magának.
8. A föld helyzetének javulására nincs más lehetőség, mint vagy az emberiség számának a
csökkentése, vagy pedig a föld jelentékeny megnagyobbítása az arany és ezüst készleteinek mértéktelen
szaporításával. Másképpen soha nem tud megjavulni a föld, mert az emberiségnek meg kell javulnia. De
amíg van kapzsiság és nyereség, ami maga után vonja az önzést, az uralomvágyat, a gőgöt, addig javulás
sem következhet be.
9. Az ökör a nép erejét, az oroszlán az uralkodó hatalmát jelképezi, de mit használ mindez? Mit
használ a rinocérosz, azaz a zsarnoki önkényuralom mindent eltipró súlya és milyen eredménnyel jár az
emberiség üdve szempontjából az óriáskígyó, azaz a titkos és mindent behálózó inkviziciós politika
minden erőfeszítése? Mit ér el a hatalmas óriás, azaz a szociális szabad állam rendszer és a háttérben
leselkedő krokodilus, azaz a reakció? Végül mégis a gyenge és kicsiny incneumom, azaz a
szükségszerűen bekövetkező általános elszegényedés riasztja széjjel valamennyit és pedig üres
gyomorral!
10. Mire való volt tehát az egész harc, a incheum végül is jól jött, akkor az kezdetben is jónak
kellene lenni. Vajon, mindenáron vérözön által kell a földnek elnyomorodnia?
11. Óh Uram, Te legbölcsebb, legszeretetteljesebb Teremtőnk. Ki ezt az egész mindenséget
irányítod és fenntartod, mi teremtett lények imádkozunk és könyörgünk Hozzád, most itt színed előtt
véleményünket is kinyilvánítjuk, azonban mindez, egész világosan kezdem látni, bizonyos
vonatkozásban hiába. Mert imádkozhatunk és könyöröghetünk, tanácsolhatunk Neked, ahogyan csak
akarunk és tudunk, mégis csak az történik, amit Te akarsz, a Te utolérhetetlen bölcsességed alapján.
12. Ez így a legjobb, mert ha csak külsőséges természeti ügyekben, dolgokban, a mi ítéletünk és
véleményünk szerint intéznéd a dolgokat, az egész teremtés pillanatokon belül megsemmisülne. Hiszen
mindennek Te vagy az alapja s a Te szentséges rended nem jelent számodra terhet, jóllehet reánk,
teremtményeidre több mázsás súllyal nehezedik, ezért úgy vélem, hogy felesleges is az, hogy én tovább
beszéljek.
12. Hogy az utolsó jelenségnél mutatkozó farkasemberek, azt az álszenteskedő egyházi rendet
képviselik, mely már a világ ítélete szerint is annyi bajnak, felfordulásnak volt az okozója a földön s
mindig csak egyeduralomra törekedett, az uralkodókat is igyekezett ebbe az irányba terelni és
befolyásolni, ez oly világos, hogy bővebb magyarázatra nem is szorul. Az uralomvágyat, a fennhéjázást
mutató trónon ülő király szinte beszédes jelképe a földön most annyira elharapódzott uralkodói
rögeszmének, hol ma mindenki csak uralkodni akar és csak akkor hajlandó engedelmeskedni, ha ezzel
előnyökhöz juthat. Ez a rögeszme választja el az embereket és az okozója a gyűlölködésnek. Igazi
szeretet már nem létezik az emberek között, egyik sem szereti felebarátját, mint embert, vagy mint
testvért. Benned is, óh Uram, csak érdekből hisz. Ha az egyik ember hasznot húzhat a másikból. Akkor
barátságos vele szemben, sőt még arra is képes hogy szeresse őt, máskülönben azonban közönyösek az
emberek felebarátaikkal szemben s azok, akik segíteni tudnának a bajbajutottakon, a legszívesebben
lezárnák őket, ha hozzájuk fordulnak segítségért.
13. Lásd, Óh, Uram! Én ilyennek ismertem meg az embereket és a legnagyobb részt valóban
ilyenek is.
14. Vajon, hogyan lehetne őket megjavítani? Efelett tanakodhatnánk a világ végéig az
angyalokkal együtt, mégsem volnánk képesek a földön és világtalan lakóin segíteni. Erre egyedül csak
Te vagy képes Uram, mert végtelen nagy a szereteted, bölcsességed. Egyetlen szavadra meggyógyulhat
az egész föld, mint a százados szolgája kinek meggyógyításáért ura könyörgött Hozzád.
15. Óh, édes, jóságos, legszeretetteljesebb Uram, Istenem Jézusom, irgalmazz a földnek és
tisztísd meg minden ördögtől örökre. Történjen minden a Te akaratod szerint.

95. Fejezet.
Az emberi teremtmények és az igazi szabad lények közötti különbségről. Intelmek. Heléna
hálája.

1849. júl. 26.

1. Nos, szeretett Helénám, mondom Én. Lásd, te most nagyon jó tanácsot adtál Nekem, amit
valóban fel is használhatok. Az egész női nem büszke lehet rád. Csupán két dolgot túloztál el, azt
kívántad, hogy pusztuljon el az emberiség kilenctized része, vagy nagyobbodjon meg a földi és minden
uralom szűnjön meg rajta. Lásd, ez kissé sok lenne és természetszerű módon nem vihető végbe, hanem
csakis ítélet útján. Az ítélet tulajdonképpen a halált jelenti minden lény számára, melyet az érint.
2. Én mindenható vagyok és ha akarom, minden gondolatom azonnal testet ölt. Ha akarnám
pillanatokon belül milliónyi ember állhatna itt mögöttünk. Azt is megtehetném, hogy mindjárt bölcsen
is beszélnének és cselekednének, oly szépek is lehetnének, mint az angyalok, sőt téged is a legnagyobb
szeretettel vennének körül és szolgálnának neked, de önmagukban véve mégis teljesen élettelenek
lennének, mert lásd, mindaz, amit ezek beszélnének és cselekednének, nem a saját ténykedésünk lenne
hanem az Enyém és létünk is csak az Én akaratomtól függne. Ha azután, hogy ezek a kérész életű
emberek tovább is itt maradjanak, abban a pillanatban meg is szűnne létük.
3. Ha azonban az ilyen életre hívott embereket meg is akarom tartani és hozzád hasonlóan,
szabad, önálló cselekvésre képes, mindenhatóságomtól független igazi életet akarok nekik juttatni, akkor
az emberekben működő szellemet megfelelő módon ki kell önmagamból kapcsolnom és ezen emberekbe
bele kell rögzítenem, így Velem szemben független, önálló lényekké kell átformálnom. Olyan
törvényeket és alkalmakat kell számukra adnom, melynek alapján képesek lennének arra, hogy szabad
akaratuk és megismerésük révén az adott törvényeket megtartsák, vagy azokkal ellentétesen
cselekedhessenek.
4. A célszerű és bölcs törvényekkel szemben vétő embereknek természetesen viselniük kell
cselekedeteik következményeit s csak akkor szabadulhat fel és juthat el az ítélettől mentes, tökéletesen
szabad élethez, ha a törvényeket elfogadta és aszerint él.
5. E magyarázatból megértheted, hogy a földi próbaélet során Én Magam is kénytelen vagyok az
emberek szabad cselekvési jogát szabadon hagyni, akár megsértik a törvényt, akár nem. Ha ugyanis
mindenhatóságommal megváltozatnám őket, abban a pillanatban már élettelenné is válnának, utána már
képtelenek lennének az önálló cselekvésre. Ha újra fel akarom őket szabadítani, akkor el kell tőlünk
távolodnom és őket az anyag fogságában kell hagynom, ahol új szabadság próbát kell kiállniuk. Ha
ennek rendem szerint megfeleltek, úgy a szellem világban hozzád hasonlóan, tökéletes szabad életben
lesz részük, ellenesetben azonban itt is mindig fogva maradnak, míg idővel annyi megismeréshez jutnak,
hogy Hozzám, Teremtőjükhöz ártalom nélkül közeledhetnek. Ha azután már mint Urukat, testvérüket
képesek Engem szeretni, akkor lesznek csak igazán a szeretetük által szabadok, úgy mint te is, mert
akkor már mint az Én második énem gondolkoznak, éreznek, ítélnek és cselekednek. De ebben az örökké
maradandó állapotban is folyton gyarapodhatnak tudásban, képességben, sőt az Én tökéletességemig is
emelkedhetnek, ami a kiteljesedett boldogság állapota.
6. Lásd, ezért könnyű dolog egyszerűen azt mondani: Uram, cselekedj Te! Ítéld meg a gonosz
népek királyaikat, a pápákat, pusztítsd el azokat, kiknek szívük gőggel van megfertőzve, uralomvággyal
telítve. Cselekedj csodákat, irtsd ki döghalállal az egész gonosz emberi csőcseléket, hiszen egyik sem
jobb a másiknál. Be kell azonban látnod azt, hogyha Én a földi embereket törvényeimmel ellentétes
cselekményeik miatt, haladéktalanul ítélet alá venném, megsemmisíteném, akkor merőben hiába
fáradoztam volna!
7. Igaz, hogy főleg arra kell ügyelnünk, hogy a kiteljesedésre hívatott földi emberek lehetőleg az
előírt helyes útra kerüljenek és az örök rend törvényeinek megfelelően cselekedjenek, ami által
természetesen a legkönnyebben és a leggyorsabban jutnak az igazi szabad élethez, másrészt azonban a
legnagyobb türelemre van szükség az emberekkel szemben s azért a legvisszásabb cselekedeteiket is
olyan nyugalommal kell nézni és fogadni, mintha azok jók és törvényszerűek lennének. A szabad
emberré való kiteljesedésnek ugyanis az a feltétele, hogy az emberek Tőlem függetlenül élve, végre
öntudatra ébredjenek és önmagukból kezdjenek cselekedni, hogy jól vagy rosszul, hogy törvény szerint–
e, vagy azzal ellentétben, az kezdetben teljesen mindegy. Az emberi berendezéseket, találmányokat meg
kel neki hagyni és befolyásunkat lehetőleg leplezni kell, mert ha nyíltan, hangosan közbelépnénk,
nehezen helyrehozható kárt okozhatnánk a fejlődésben lévő zsenge emberpalántákban. A földi ember
első fejlődési korszakában segítségre készen, türelmesnek kell lenni, türelmesen kell szemlélni a
kiteljesedésre készülőket, hiszen még számtalan mód és út van arra, hogy a földön ki nem teljesedett
embereket igazi rendeltetésükig elvezessük. Ha azonban az emberek között olyan ellentétek lépnének
fel, akkor persze kénytelenek vagyunk itt-ott kisebb méretű és csupán külsőséges fenyítő ítélet reájuk
bocsátani, mint például ínséget, háborút, drágaságot, járványokat, de az ilyen fenyítő ítélet is legfeljebb
az emberiség egy tized részét érintheti, mert nagyobb méretben már valódi halált hozó ítélet lenne.
8. Most tehát eléd tártam az Én véleményemet, szólj, megértetted-e és hogyan tetszik ez neked.
Mondd meg mi a te véleményed minderről, helyesnek, igazságosnak találod-e?
9. Heléna így válaszol. Óh, Te szeretett jóságos, bölcsességek bölcsessége! Ó, Istenem, Atyám!
Ugyan ki tudna erre ellenvetést tenni. Főleg mit tudnék éppen én, az én annyira hiányos
bölcsességemmel itt kifogásolni? Hiszen Te végtelen bölcsen s oly ragyogó fényességgel megvilágítva
tártad szemeink elé az emberiségnek a legmagasabb szabad életfokozatra való fejlődését, amint azt még
emberi szem nem látta, emberi fül nem hallotta. Csak most látom be teljesen világosan, mi az ember,
milyennek kell lennie, miként kell cselekednie és milyen vezetésben, irányításban van része, hogy örök
rendeltetéséhez eljuthasson. Óh, Uram, és én minderre még észrevételeket tegyek. Óh, ez aztán igazán
nagy ostobaság lenne a részemről.
10. A Te végtelen bölcsességeddel és mindenhatóságoddal szemben lehet-e nekem, hitvány
lerchenfeldi nőnek, még külön véleménye. Nem, nem lehet! Legszeretetteljesebb legbölcsebb,
legszelídebb és a mennyeinél is magasztosabb, szebb Uram Jézusom, mint már mindenhatóságoddal sem
kényszeríthetnél arra, hogy további nyilatkozatot tegyek. Hiszen az, aki ezeket az Általad ragyogó
világosságban elénk tárt igazságokat sem értette meg, vagy ezeken valamit is kifogásol, az még arra sem
érdemes, hogy leköpjék és nyomorult gazember az, aki itt még holmi ostoba megjegyzésre vetemedne
és ha akár Péter, akár Pál volna az, ki szól, a legdurvább lerchenfeldi szólammal mondanám meg a
véleményemet, közben a szemüket is kikaparnám. De ők mindnyájan hallgatnak, mert szavaidnak
igazságát bizonyára sokkal világosabban belátják, mint én s ez igen dicséretes dolog a részükről.
11. Uram, Istenem, lásd, az általad az imént kijelentett igazság oly hatalmasan járja át az egész
lényemet, hogy azt merném állítani: még Te, Magad sem lennél képes ezzel szemben valamiféle kifogást
emelni, vagy ellenvéleményt hangoztatni. Lásd, ez az én soha meg nem cáfolható meggyőződésem,
amelyben örökké élek és megmaradok, valamint az Irántad való mindenek feletti szeretetben.

96. Fejezet.
Kétféle teremtés. Isteni és világi gyermekek. Hasonlat a gyümölcsös kertről. Heléna
megjegyzése.

1849. jún. 30.

1. Legkedvesebb Helénám, mondom Én. Nagyon megvagyok elégedve szavaiddal és az, amit az
emberek igazi rendeltetéséről és vezetéséről mondtál, teljesen szívem szerint való, mert az igazságnak
csak az igazság szolgálhat dicsőségére, valamint Engem, mint Istent sem ismerhet fel más, nem szerethet
más, mint csak az, aki Belőlem való. Vannak ugyanis emberek, akik közvetlenül Belőlem származnak,
de olyanok is vannak, akik közvetett módon teremtődtek. A közvetlen Belőlem származók az
úgynevezett istengyermekek, ezek szívében benne rejlik a tiszta isteni szeretet s ebből eredőleg Isten
igazi megismerése.
2. Az általam közvetve teremtett embereket a pokolbeli Sátán nemzette s ezek a világ gyermekei,
akik szintén hivatottak az igazi megismerésre és a tiszta szeretetre. A nagy megváltási művet főleg
miattuk vittem véghez. De éppen ezek miatt mennek is a jelenlegi események végbe, ezért is
tanácskozunk most itt. Úgy vélem tehát, meg kellett volna említened beszédedben, hogy a mostani
kivételes földi embereknek Általam az imént elétek tárt teremtési és vezetési módszerének jelentékeny
változását is.
3. Nos erre nézve egy példázatot mondok el neked, ebből helyes véleményt alkothatsz magadnak.
4. Egy kert tulajdonosa kicsiny és nagy, nemes és vad gyümölcsfákat ültetett kertjébe. Jó földbe
helyezte és gondosan ápolta a fácskákat, tapasztalták azonban, hogy a vad gyümölcsfa növekedése
sokkal erőteljesebb, mint a nemes fáké. Egy különösen nagylombú, szépen fejlődő fa felkeltette a kertész
figyelmét, nagyobb gondot fordított rá mint a többire, de évek múlva, mikor már a többi fa gyümölcsöt
hozott, ezen csak levél és sok ág volt a gondos ápolás ellenére. A kert tulajdonosa azt mondta a
szolgáknak, hogy ezt a haszontalan fát vágják ki és vessék a tűzre. A szolgák sajnálták a fát és kérték a
tulajdonost, hogy még egy évet hagyjon a fa számára, majd ők közben megnyesik, kicserélik a talaját.
A tulajdonos megdicséri a szolgáit, de ismét évek múlnak el és a fa csak nem hoz gyümölcsöt, habár
tavasszal telve van virággal.
5. Mit gondolsz szeretett Helénám, mi történjen ezzel a fával? Ki kell-e vágni vagy sem? Az
ilyen fa ugyanis már rendkívül bosszantja a kertészt.
6. E fa alatt azokat az embereket kell értened, akik mint a világ gyermekei kellő gondozásban,
ápolásban részesülnek, de levélen és a csalóka virágain kívül nem örvendeztet meg, az alázat, a szeretet
gyümölcsei nem mutatkoznak rajta, mert szívükkel és minden érzésükkel a világba kapaszkodnak, a
hústestbe, a dőzsölésbe, a bujálkodásba temetkeznek.
7. Azt mondd meg tehát, mi történjen az ilyenekkel, akik sem jó, sem rossz gyümölcsöt nem
teremnek, hanem a jó és a rossz között élősködnek, akik csak az élvezetre törekednek, de soha hasznot
hajtó munkát nem végeznek, s igen, akkor is csak látszatra cselekszik azt, galád módon, mert minden
igyekezetük csak az élvezethajhászást szolgálja.

1849. júl. 1.

8. Óh Uram, Istenem, Jézusom! feleli Heléna. Ez ismét egy nagyon kényes kérdés. Persze minden
attól függ, amit Te az ember teremtéséről, vezetéséről, szellemi kifejlődéséről és végső rendeltetéséről
mondottál, de emellett mégis kivételt képeznek az olyan állatiasan ostoba emberek, akik nem
engedetlenségből és rosszakaratból nem tartják be a törvényeidet, hanem csupán tudatlanságból s kellő
műveltség hiány folytán. Azok azonban lelki romlottságuk folytán intelmeidet semmibe sem veszik,
gúnyt űznek szentséges szavaidból, akiknek jobban tetszik és kedvesebb kívánatos a telt női test, mint a
Te szent arculatod, akik intelmeidet, vezetésedet semmibe sem veszik, amit pedig bőségesen juttatsz
nekik, az ilyen pokoli lelkek valóban nem érdemelnek egyebet mint azt, hogy kíméletlenül elpusztítsák
őket!
9. Az eféle aljas fickókat, mint az a Fontoskodó ott, számtalant ismertem földi életem folyamán.
Tekintélyes és köztiszteletben álló családapák, akiknek otthon kedves, tisztességes feleségeik vannak,
felnőtt szép gyermekeik, úgy bujálkodtak a legzüllöttebb nőkkel, mint a fiatal bakok. Az ilyenek már
nem javíthatók meg, mert a sár nem válik soha arannyá. Tűzrevalók ezek, ott talán még lesz belőlük
valami.
10. Teljesen igazad van, mondom Én. Így legyen, mert ha Én az ilyen embereknek minden
lehetőséget megadok, a legmesszebbmenő türelmet és elnézést tanúsítok velük szemben, úgyszólván a
tenyeremen hordom őket, de ők mégis képesek arra, hogy egy csinos nő miatt teljesen megfeledkezzenek
Rólam, akár szelíd, akár szigorú intelmeim ellenére is csak a legbűzösebb fertőbe süllyednek, nem is
érdemelnek jobb sorsot.
11. Lásd itt is van néhány ilyen példány, a Fontoskodó is ilyen és a szemközti helységben egy
tucatra való van belőlük. Vérfertőzők is vannak közöttük, sőt az egyikük két tíz éves ikerlánykáin addig
követett el erőszakot, míg az a két gyermek életébe került. Ezek a gonoszok mégis itt vannak és nem
nyögnek az ítélet súlya alatt. Azt kérdezem most tőled, mi történjen a jövőben?
12. Heléna így válaszol: Nos, ha már egyszer itt vannak, mégis meg kellene próbálni nem
lehetne-e őket megjavítani. Ha ez még lehetséges, mindent meg kellene tenni, hogy valóban
megjavuljanak, ha pedig minden kísérlet mégis hiábavaló lenne, akkor úgy bánj velük, mint a
terméketlen fával, mely nem hozza meg a várt gyümölcsöt, amit jogosan el lehetne tőle várni.
 97. Fejezet.
A gonoszok válaszúton. A gőg és az érzékiség. Róbert megbízatása. A mulasztás bűnei. A világi
ember bölcselkedése.

1. Nagyon helyesen beszéltél, szeretett Helénám, felelem. Olyan jó tanácsot adtál Nekem, hogy
azt végre is hajtjuk. Ha sikerül, elnyerik az életet, ha nem, akkor a kárhozatra jutnak. Rögtön hozzá is
fogunk, mert amíg ez a gonosz fajzat át nem alakul, vagy ki nem pusztul, addig nem is várhatunk a
földtől ehető, jó gyümölcsöt. Még a gőg is könnyebben győzhető le, mint ez a vészes érzékiség. Ha
ugyanis az emberek gőgösek, uralomvágyók, elegendő, ha háborúkat, ínséget, betegséget bocsátok
reájuk, akkor előbb-utóbb kétrét görnyedve alázkodnak meg és hosszú időre megjegyzik maguknak a
kemény leckét. Az érzékiségben tobzódó azonban semmivel sem törődik. Áteshet az összes nemi
betegségeken, úgy hogy a végén már alig vonszolja magát és minden oldalról a halál vigyorog rá, de
mindez nem érdekli, ha egy női testet tapogathat. Elalváskor is az a gondolata, mint ébredéskor és egész
szeretetét a nemi gyönyörökben éli ki. Az ilyenek tudni sem akarnak embertársaikról, különösen pedig
a saját nemükhöz tartozókról mindaddig, amíg bele nem fáradtak a bujálkodásba, így is kerülnek ide.
Miután mindezt tudod, most komolyan munkába vesszük a Fontoskodót. Az eredmény majd
megmutatja, hogy érdemes volt-e vele foglalkozni vagy nem.
2. Felszólítom Róbertet, kérje meg udvariasan a Fontoskodót, jöjjön ide Hozzám.
3. Róbert meghajol Előttem és mély tisztelettel mondja: Óh Uram, ha Te Magad veszed kezedbe
az ügyet, akkor az sikerülni fog, de úgy érzem, hogy nehéz munka lesz. Nem lenne jó ha a táncosnőket
a terem túlsó sarkában helyeznének el, mert a Fontoskodó az ő társaságával együtt igen nagy érdeklődést
mutat a bájos táncosnők iránt. Amint észrevettem azon töri a fejét, hogy milyen ürüggyel közeledhetne
hozzájuk.
4. Kedves testvérem, felelem Én, amit te helyesnek találsz, azt Én is helyeslem, ha pedig valaki
valamit helyesnek talál és mégsem teszi meg, akkor a saját szíve ellen vétkezik. Menj tehát és cselekedj
úgy, ahogyan azt jónak látod.
5. Róbert rögtön a táncosnőkhöz siet és a terem ellenkező oldalára küldi át őket, amit azok
készségesen meg is tesznek. A Fontoskodó ennek láttán haragosan lép Róbert elé s így szól: Ha ezek a
bájos hölgyek eddig itt lehettek a közelükben, ha eddig az ostoba fecsegések miatt ügyet sem vetettél
rájuk, akkor miért hozott most az ördög ide, hogy akkor vidd el őket előlem, amikor már közelebbi
ismeretséget köthettem volna velük. Köztünk legyen mondva, azt hiszem neked úgyis elég az, amit a ti
Ábrahám, Ádám, Jákob, Izsák Mózes és még Isten tudja kikből álló társaságotok körében találsz.
Köztünk van az én Emmám, Mierl Anna s a most oly szépséges lerchenfeldi nő. Hozzá ugyan aligha
férkőzhetsz, mert amint látom, előtte csak Jézus, az állítólagos üdvözítő számít, de azért, mert füled
hegyéig szerelmes vagy bele, ha keseregsz is emiatt, mégis csak ránézhetsz.
6. Óh, milyen egy tökkelütött fickó vagy te, Blum Róbert! A földi életedben szamár voltál, itt
pedig ökör vagy azaz egymagadban az egész állati társaság, mely Krisztus születésénél jelen volt. No,
ez igazán szép és remélem így még viszed majd valamire a mennyországban! Te szászországi
könyvmoly, azt hiszed, hogy nem hallottam minden egyes szót, ami tanácskozásotok során elhangzott
és tudom, hogy a világ feletti ítéletet éppen a lerchenfeldi nőnek kellett kimondania, ti pedig, Istennek
bölcs ökrei és szamarai, gyönyörűséggel hallgattátok az ő bölcs szavait. Ah, mindez valóban Istenhez
méltó dolog? Most azután még engem is a tanácskozó asztalotokhoz akarsz vinni, hogy ott a jelenleg
oly ragyogó külsővel ellátott lerchenfeldi némber ítélkezzen felettem és azon férfiak felett, akik elég
ostobák voltak a földön ahhoz, hogy eféle züllött, alvilági nőkkel foglalkozzanak.
7. No, barátom, erre ugyancsak sokáig várhatsz! Vagy talán azt hiszed, hogy én olyan könnyen
lépre megyek. Fordulj csak vissza, mondd meg a fényesen tündöklő társaságodnak, hogy az állítólagos
Jézus és a lerchenfeldi nő meghívására sem vagyok hajlandó lépre menni, azt is mond meg egyúttal,
hogy tiszteltetem őket.
8. Róbert az ellenséges fogadtatáson felháborodva méri végig a Fontoskodót és már azon van,
hogy sokkal gorombábban válaszoljon neki, de csakhamar erőt vesz magán és lecsillapodva mondja:
Barátom, még meg sem hallgattál, így azt sem tudod, hogy miféle üzenetet hoztam a számodra, de máris
kárhoztatsz érte. Ha meghallgattál és úgy véled, hogy valami helytelent követelek tőled, akkor ítélkezz!
 8. A fontoskodó így válaszol: Barátom, nincsenek ugyan szamárfüleim, de azért hallottam, hogy
miről tárgyaltok s mit határoztatok azokról az emberekről, akik a földön azokból az élvezetekből is
kivették a részüket, melyre a természeti törvény kényszerítette őket.
9. Óh, milyen ostoba fickók is vagytok ti ennyi bölcsesség mellett. Vajon ki teremtette meg az
emberi természetet, ki helyezett abba mindenható kézzel isteni törvényeket? Lásd, csakis az egyedüli,
igaz örök Isten. Nos, akkor hogyan vétkezhetne a féreg, ha csupán azt cselekszik, amire
természettörvények ösztönszerűleg kényszerítik? Szerintem az cselekszik okosan és bölcsen, aki a
természeti törvényeket a maga javára okosan felhasználja s szerintük él, ostoba szamárnak tartom azt
aki a természet törvényeit figyelmen kívül hagyva, olyan érzékfeletti gyönyörökre törekszik, ami csakis
az ő ostoba agyvelejében létezik. Ha pedig, én ezen természeti törvények szerint éltem le földi életem,
mondd meg nekem, hol van egy olyan Isten, Aki ezért kárhoztatna engem?
10. Róbert erre még mindig nyugodt hangnemben fele: Hallgass meg barátom te még mindig
haragos vagy a huszonnégy táncosnő miatt, mert eltávolítottam őket, ami pedig szükségszerű volt, mert
tisztátalan vágyakat ébresztettek benned. Nyugodj meg és térj észre, azután majd magad is belátod, hogy
jót, vagy rosszat akarunk-e neked? Te most nyomatékkal hivatkozol a természet törvényeire s
mindenáron azt akarod nekem bebizonyítani, hogy korlátolt észjárású szamár az, aki ostoba rajongásból
nem merészel mindenkor a természeti törvények lehetőségeit kihasználni, érzéki életet élni.
11. Nos, Barátom, bölcselkedésed mellett megfeledkezel arról, milyen testi és szellemi
nyomorúságba süllyednek azok, akik ilyen életmódot folytatnak. Hány fiatal ember hajszolja az
alkalmat, hogy a természeti törvények alapján gátlás nélkül bujálkodnak és hányan szereznek maguknak
olyan súlyos gyötrelmes betegséget, amely nem csak a testi szervezetüket, hanem a lelküket is
megtámadja.
12. Mond csak, nem lenne-e sokkal üdvösebb ezekre nézve, ha nem hódolnának be olyan
szabadon ennek a természeti törvénynek s ha belátnák azt, hogy a bujálkodás gonosz következménye is
természeti törvény? Azt mondod, hogy hol van olyan Isten, Aki megbüntetne a természeti törvények
követése miatt? Óh, te balga! Valóban Isten alkotta meg a természet törvényeit, de értelmes és szabad
akaratot is adott az embernek, hogy hústest törvényeinek csak mérséklettel és csakis a házasság keretén
belül hódoljon, mert ezen erkölcsi hátárvonal túllépése rettentő súlyos fenyítést von maga után.
13. Ha pedig már tapasztalatból tudjuk azt, hogy csak a törvényes középúton haladva
boldogulunk, hogyan nevezhetnéd ostoba szamaraknak azokat, akik Isten igazi rendje szerint élve, nem
esnek túlzásba, hanem szerényen megmaradnak a középúton!
14. Valld be, miféle igazi élvezetben volt részed földi életed és eddigi szellemvilági életed
folyamán. Törvényes feleségeddel folytonos békétlenségben, viszálykodásban éltetek. Szeretőid
gyakran az utolsó fillérig kizsebeltek, ezért nyomasztó adósságokba keveredtél s ezek egy részét még a
mai napig sem fizetted meg. Néhány évvel a földről való távozásod előtt egy olasz nő úgy megfertőzött,
hogy sem nem láttál, sem nem hallottál tőle. Öt orvos is kezelt, szurkált, vagdosott, pepecselt testeden,
és mint te magad is tudod, nem hogy segítettek volna rajtad, hanem még nyomorultabbá tettek, mint
amilyen amúgy is voltál. Amellett csak úgy dobáltad nekik az aranyakat, hogy enyhítsenek fájdalmaidon.
Még tovább is gyötörtek volna, ha közben a bécsi események következtében el nem pusztultál volna.
15. Nos, mond meg nekem, hogyan tatszik neked ez a másik természeti törvény és miféle
boldogságban van jelenleg itt részed?

98. Fejezet.
A Fontoskodó belátja az igazságot. Jézus után érdeklődik. Felismeri züllöttségét.

1849. júl. 5.

1. A Fontoskodó gondolkodóba esik, zavarba jön s némi gondolkodás után megszólal:

Teringettét, átkozott egy dolog ez, akár az ördög is elviheti az embert. Azaz, valójában nem volna rossz,
és ezért köszönöm szépen az egész dolgot.
2. Persze igazad van, de az itteni üdvözülésre ezután keserves kilátásaim vannak, mert miben
van itt részem, éhségben, szomjúságban, minden oldalról csak bosszúságban, szégyenben a földön
elkövetett bűneim leleplezésében s mindez éppen azok előtt, akik előtt az ilyen dolgaimat örökre el
akarom titkolni. Hiszen itt éppen azok kerültek össze, akik előtt a leginkább szégyellem magam. A világi
életben köztiszteletben álló férfi voltam, titkos szórakozásaimról, következményeiről néhány beavatott
bizalmi emberemen kívül senki sem sejtett semmit, s azok, akik a legtöbbre becsültek, az apósom a báró,
a feleségem, mind jelen vannak és a csőcselékből is vannak jócskán, akik ezután a legjobban
örvendeznek megaláztatásomnak. Az ajtó ugyan nyitva van, mehetek amerre akarok, de ki tudja azt, ha
kilépek az ajtón mi fogad odakinn!
3. Mivel erről a kellemetlen témáról már beszélgetésbe bocsátkoztam veled, mond meg végre azt
is, hogy hányadán is van a dolog azzal a bizonyos Jézussal, az Üdvözítővel? Miféle lény Ő
tulajdonképpen, lehet-e Vele okosan beszélni? Talán hajlandó lenne a további megszégyenítéseket
enyhíteni? Persze csak köztünk legyen mondva: valóban természetfeletti kapcsolatban áll az igazi
Istennel? Kedves barátom, légy szíves adj erre nézve felvilágosítást.
4. Kedves barátom, feleli Róbert, csak azt tudom mondani, hogy menj oda és győződj meg magad
róla!
5. Jó, rendben van, feleli a Fontoskodó, de légy tekintettel becsület érzésemre, és arra, hogy
milyen helyzetbe kerülnék ott az egész társaság előtt, hiszen köztük van már a csábító szépségű nő, a
felségem és Frans, aki a földön az inasom volt, no meg Ádámtól Pálig az egész szellemtársaság.
Elképzelem azt, hogy hogyan is néznének rám, s mit szólna az amúgy is szabad szájú csőcselék a
szégyentől és a méregtől.
6. Márpedig, kedves barátom, el kell készülnöd arra, feleli Róbert, hogy alapos kezelésben lesz
részed, de enélkül örökkévalóságokon át sem tudnál megjavulni, sőt csak mindig rosszabb lennél. Szedd
össze bátorságodat és hagyd hadd tegyenek veled azt amit akarnak. Valld be gyengeségedet az Úr Jézus
előtt, erősítsd meg magadban az Iránta való szeretetedet, hitedet és akkor meglehet, hogy egyet smást
elenged neked. Minél többet emlegeted azonban úri mivoltodat, becsületérzésedet, annál nagyobb fokú
megszégyenítést kell majd elszenvedned barátaid előtt. Akik bűnbánó szívvel közelednek Hozzá, az
igazi egyedüli Isten és Úr-Jézus, Jehova Zebeothoz, azokhoz Ő végtelenül jóságos, de viszont
kérlelhetetlen szigorral bánik el azokkal, akik szeretetével, jóságával, türelmével gyalázatos módon
visszaélnek. Most még jóságosan várakozik rád, de ez a várakozási türelem nem tarthat soká. Ha pedig
Ő türelmét veszítette valakivel szemben, akkor valósággá válik a régi bibliai intelem: Rettenetes az élő
Isten kezébe kerülni! Ezért nyíltan megmondom neked, kedves barátom, neked már nincs vesztegetni
való időd, mert paráználkodók és házasságtörők nem jutnak be Isten országába!
7. Igaz, végtelen nagy az Ő jósága, irgalma, kegyelme, de ha ítéletre kerül a sor, akkor
kérlelhetetlen. Akit fenyítő vesszője megérint, azt rettentően megsebzi, örök időkre. Gondold meg tehát,
most a Mindenható elé kerülhetsz és megmentheted magad, mert jegyezd meg azt, hogy többé nem küld
érted!
8. Na, na, szól a Fontoskodó, ha itt egy kis emberséget ismernek, akkor nem lehet olyan veszélyes
a dolog. Ha azonban a te Istened, Jézusod, az Ő apostolai és velük te is, kérlelhetetlenebbek vagytok a
pogánykorabeli Minos, Acheos és Radomontosznál, akkor bizony nem tréfa ez és végülis elé kell vetnem
magam mindannak, amit akartok. Ez pedig kétségbe ejtő. De mit tehetek én, egyedül vagyok egy ellenem
összefogó hatalommal szemben? Te tehát komolyan úgy véled, hogy az általad Istennek kijelentett
Jézushoz menjek?
9. Igen, mondja Róbert, mert Ö az egyedüli segítséged és Nélküle menthetetlenül elvesztél.
10. Óh, óh, micsoda egy átkozott dolog ez! Ehhez képest a katolikus egyház által jelzett tisztító
tűz, merőben csekélység, mikor itt van az én Emmám, Mierl-lem, no meg Franz, aki minden szennyes
ügyemről tudott. Azután itt vannak Emma szülei és testvérei is, milyen szemmel tekintenek majd ezek
rám, kiváló vejükre, amit persze meg is érdemlek, mert Emmával szemben valóban gyalázatosan
viselkedtem. Én tulajdonképpen csak egy egyszerű parasztfiú voltam, a vagyon a feleségemé volt, az ő
révén lehettem gavallér és mégis alávaló módon csaltam meg őt. Minden jóval elhalmozott, szememből
olvasta ki kívánságaimat, mert nagyon szeretett és én hálából ezreket költöttem a legalávalóbb kéjnőkre.
11. Nem, nem barátom, nem mehetek oda, mert csak most kezdtem felismerni, miféle elvetemült
bűnös vagyok. Most már mindegy! Akár valóban itt van Jézus, akár Isten Ö, vagy nem, a valóság az,
hogy én most mindenki szemében a legzülöttebb állatember vagyok és esztelenség lenne, ha mint ilyen,
odáig merészkednék, hogy a magasztos társaság elé lépjek.
12. Magam nem értem. Hogyan ébredtem most hirtelen tudatára annak, hogy milyen rettentő
balhiedelemben éltem eddig, de most már a napnál is világosabban belátom azt.
 13. Hiszen az én szegény Emmám jogos felháborodásában is valóságos angyal volt velem
szemben, míg én szeretetlen, állatember voltam. Nem nem, barátom, minél tovább gondolkozom ezen,
annál tisztábban látom hogy elvetemült bűnös létemre, lehetetlen ehhez a társasághoz közelednem. Most
már nem a vélt becsületérzésem tart vissza, hanem az igazságérzetem. Igen, mert a kedves és jóságos
feleségem mellett, hogy féktelen érzéki vágyaimat ki tudjam elégíteni, a legalja nőkkel szórakoztam. Ez
hitvány állatias testem, jelenleg már a legundorítóbb férgek tápláléka.
14. Óh, emberek, emberek, kik hozzám hasonló módon éltek, hagyjátok el a gonosz érzékiséget.
Itt csakhamar bíráitok elé kerültök, miután itt szívetek megnyílt, nem is Isten Ítél meg és kárhoztat
benneteket, hanem saját szívetek. Világosodjatok meg nagy elvakultságotokban, másként saját magatok
juttatjátok lelketeket kárhozatra.
15. Testvérem! Hagyj el engem, mert nagyon is gonosz és bűnös vagyok! Küldj engem inkább a
disznók közé!

99. Fejezet.
Róbert örvendezik Fontoskodó ébredése felett. Bátorítja öt, hatására Fontoskodóaz Úrhoz
fordul.

1849, jún. 9.

1. Róbert örvendezve feleli: Nos, Dismas barátom, igazán örülök annak, hogy végre mégiscsak
megvilágosodsz és ezzel megtetted az első lépést a szellem igazi tökéletes életének az Úrban való
kiteljesedéséhez. De most aztán ne is maradj itt, ne törődj szíved kárhoztató hangjára, siess az Úrhoz.
2. Hidd el nekem, nálam sem ment könnyen míg Öt az egyedüli Istennek és a végtelenség Urának
felismertem és elfogadtam, Nagy türelemre volt szükség az Ő részéről, de a részemről is, míg a
legsötétebb istentagadásból kiszabadultam s az uralomvágyat és az érzékiséget kiirtottam magamból.
Mikor végre az Ő irgalmából és kegyelméből világossághoz jutottam, akkor is világosabban felismertem
igazságtalanságomat és Jézusban, az Üdvözítőben felismertem a minden mennyek Urát és a világok
egyedüli Istenét. Cselekedj te is így, ezt jóval könnyebb keresztül vinned, mert példaképpen előtted állok
én. Az én helyzetemben sokkal nehezebb volt, az én éjszakai sötétségemben senki sem tett bizonyságot
a megfeszített Jézusról, hanem saját magam kellett saját magamat meggyőzni arról, hogy Ő valóban az
egyedüli igaz Isten. Átkerülve, akárcsak te, én is az érzéki vágyak miatt gyötrődtem itt a
szellemvilágban, mihelyt azonban meggyőződtem a krisztusi ige igazságáról és bölcsességéről, az Úr
segítségével leküzdöttem magamban mindezeket, kiirtottam magamból mindazokat a testi vágyat,
melyeket földi életemből magammal hoztam. Nekem is a szívem lett a bírám, bűnökkel telten nem lelt
nyugalmat, egyetlen reménye csak az örök halál volt, de akkor az Úr segítségemre jött, szívem az Iránta
való hatalmas szeretettől tisztult meg, képes volt már a kegyelmét befogadni, ezután mind boldogabb és
boldogabb érzés lett rajtam úrrá. Mindezeken neked is át kell menned és a próbákban – hozzám
hasonlóan te is megállod a helyed – csakhamar eljutsz az én boldogsággal teljes állapotomig. Ezért ne
késlekedj, jöjj velem Hozzá, ki egyedül képes mindenkin segíteni!
3. A fontoskodó Dismas erre így válaszol: Hiszen minden rendben volna, de honnan veszem a
bátorságot? Lásd, én már hinni kezdem, hogy ez a Jézus itt valóban a legmagasabb, leghatalmasabb
isteni lény, de mennél jobban erősödik a hitem, annál inkább növekszik a félelem Vele szemben. Vajon
ki szabadít meg engem ettől a nagy félelemtől?
4. Óh, barátom, válaszolt Róbert: adj hálát az Úrnak ezért a félelemért, mert ez annak a jele, hogy
Ő szívedre helyezte szent kezét és rendezni kezdi a nagyon zilált szellemi életedet. Az Úrnak ez a
működése arra készteti szíved mélyén szellemedet, hogy végre felébredjen és a felébredéssel együtt jár
a félelem érzése is. Szedd össze magad, jöjj velem és hamarosan megszabadulsz ettől a jótékony
félelemtől!
5. Nos, Róbert barátom, mondja Dismas, szavaidban bízva megkockáztatom ezt és ha csak az
történik velem, amit megérdemlek, azt is elfogom viselni. Hiszen ha már akkor sem volt bennem becsület
és tisztesség, mikor földi polgár létemre züllött kéjnőkkel bujálkodtam, miért is lenne most, a
mindenható Isten szemei előtt. Gyalázat és megszégyenítés jár nekem, ezt tartom most is szem előtt,
mert a földi életem során nem törődtem Istennel, aki éltetett, hogyan is várhatnék itt megbecsülést. Isten
szentséges szelleméből nyert életem jelentőségét nem akartam a földön felismerni, hanem az igazi rendet
semmibe véve, állatias bujálkodó életet folytattam, most azután itt állok Isten és az Ő szentjei előtt a
megérdemelt gyalázatban és szégyenben, mert csakis szégyent és gyalázatot érdemlek meg!
6. Dismas e szavaira a hozzá hasonló felfogású és állapotú barátai hozzálépnek és így szólnak:
Ejnye, Dismas barátunk mi van veled, milyen szándékaid vannak, hogy a szégyen után kívánkozol. Mi
is olyanok vagyunk mint te, és ha te szégyen után kívánkozol, az reánk is vonatkozik.
7. Ugyan, mit akartok semmirekellők, szól Dismas, talán még külön megbecsülést is vártok
eddigi életmódotokért? Ne nagyon vágyakozzatok ilyesmi után, mert előbb-utóbb úgyis megkapjátok
azt, ami nektek jár. Velem együtt műveltetek-e a földön olyasmit, ami most Isten és az Ő szentjei előtt
megbecsülést érdemelne? Vagy talán úgy vélitek, hogy az arany és az ezüst itt is mentesít benneteket a
megszégyenítéstől, mint a földön? Nagyon tévedtek, mert az arany és az ezüst, amivel a földön az
emberek elleplezik gyalázatukat, itt mit sem használ. Itt bizony a tiszta igazság kerül napvilágra és ezt
semmiféle eszközzel nem lehet megakadályozni. Ezért cselekedjetek mindnyájan úgy, mint én, mert ha
ezt nem teszitek meg, úgy hamarosan elveszítik az isteni életszellemet s ezzel az örök halál részeseivé
váltok. Vállaljuk tehát inkább a gyalázatot lelkünk számára, de mentsük meg ezzel az élő isteni
szellemiségünket.
8. Dismas e szavaira zúgolódva húzódnak vissza barátai. Róbert pedig így szól Dismashoz:
Kedves testvérem, te valóban óriási léptekkel haladsz előre. Mondhatom neked, hogy nálam nem ment
a dolog ilyen gyorsan. Ennek igazán rendkívül örvendek, mert azt látom, hogy nem is kerülsz különösen
nehéz helyzetbe az Úr előtt:
9. Nos, jöjj, jöjj, hadd halljam minél előbb, hogy miként beszélsz az Úr színe előtt:

100. Fejezet
Dismas az Úr előtt. Az Úr bizonysága, hogy Ő az élet istene. Balga bűnös, aki irgalmasság
helyet igazságot keres.

1. Róbert szavai után Dismas vele együtt elindul Hozzám, az élet Urához érve arcra borul Előttem
és így szól: Óh Uram, örökké méltatlan vagyok ahhoz, hogy szentséges arcodba nézzek, azért gyalázatos
és semmiségem tudatában porba hullok Ellőtted, csak egy nyomorult, undok féreg vagyok és igazságos
büntetésedet kérem a földön elkövetett gyalázatos cselekedeteimért, szentséges akaratod szerint.
2. Dasmas, mondom Én, ki vagy te és mit kérsz Tőlem? Vajon, jó lesz az, ha csak azt adom meg
neked, amit kérsz? Óh, akkor jaj lenne neked, ha azt adnám meg. Vagy talán még tökéletesebbé akarnál
válni, mint amilyen máris vagy, akkor fordulj csak az összes ördögök fejedelméhez, az szokott tűzzel
fenyegetni. Én azonban senkit sem fenyítek meg, téged sem. De ha azért jöttél Hozzám, mert élni akarsz
akkor életet kérj Tőlem, ne pedig halált. Azt hiszed talán, hogy Nekem tetszésemre van gyermekeim
halála? Óh, te balga! Vajon a halál Isten vagyok-e, vagy az életé? Lásd minden mennyek és minden
örökkévalóság arról tesz tanúbizonyságot, hogy Én nem a halál, hanem az élet Istene vagyok és te mégis
a halál istenévé tennél meg Engem! Mond meg Nekem, ki vagy, had tudjam miféle visszáságok lakoznak
benned? Nem voltak-e földi cselekményeid is eléggé gyalázatosak, hogy még itt a színem előtt is
vétkezni akarsz?
3. Nos, jól látom, ki vagy és mit akarsz, ezért elengedem neked azt a választ, ilyen kéréssel
örökkévalóságokon át sem juthatsz Nálam semmire sem. Lásd, te rabszolga módjára könyörögtél
igazságos büntetésért, szívedben azért kegyelemért sóvárogsz. Most mondd meg őszintén, szó szerinti
kérelmedet nézzem, vagy a szíved óhaját teljesítsem?
4. Óh Uram, Jézusom, egyedüli Istenem, feleli Dismas, légy elnézéssel Velem szemben, szegény
sátáni szellemmel. Jól tudom, hogy nagy bűnös létemre egyetlen bölcs szót sem vagyok képes
kimondani, azért ne az én nyomorúságos szavaim, hanem beteg szívem szerint ítélj meg. Gyógyítsd meg
beteg szívem és nyelvem soha nem fog belefáradni a Te dicsőítésedbe!
5. Óh, Uram! Ha Te most eltaszítasz engem Magadtól, ki fogad be engem?
6. Hiszen egy sereg barátod van itt, ezek nem tudnának rajtad segíteni? Hiszen a hasonló mindig
a hasonmásával társul, menti és segíti egymást, miért ne lehetne ez most is így?
7. Gondold csak meg, hetven évnél hosszabb ideig éltél a földön az Én segítségem nélkül, csupán
a barátaiddal, akik elláttak tanácsaikkal és soha nem érezted magad boldogtalannak. Kivéve akkor, mikor
a feleséged egy titkos órában meglepett. Ha pedig valaki néha figyelmeztetett, aki azonban dicsérte
életmódodat, azt barátként ölelted magadhoz. Most itt fekszel előttem és életért-halálért könyörögsz.
8. Nos, mit adjak neked? Halát nem adhatok, az életet pedig nem is akarod komolyan, mert
szavaid nem szívből erednek és az összes földi cselekményeidben nincs semmi sem, ami az élet
csirájához hasonlítana. Most vizsgáld meg magad s azután mondd meg, hogy mit akarsz.
9. Óh Uram, válaszol Dismas, hol van az az igaz, aki Veled vitába merne bocsátkozni Te egyetlen
szavára ezerrel felelsz, mert bölcsességed és hatalmad van. Hogyan is merészelhetném ezt hát én, ki
bűnökkel terhelten állok Előtted és az emberek előtt is. Tudom ugyan, hogy Te a bűnöst is meghallgatod
és ha akarod irgalmasságot tanúsítasz a bűnbánóval szemben. Úgy látom azonban, hogy Te, Aki előtt
még az angyalok sem makulátlanok, a Hozzád forduló bűnös szavait úgy értelmezheted, ahogyan akarod,
azaz megbocsáthatsz és az örök életet juttathatod neki, vagy megtartod bűneit és örök halálra ítéled és
mindezt a legszigorúbb igazságosság alapján cselekszed, az igazságosság ugyanis hatalom függvénye.
Aki a teljes hatalom birtokában van azé minden jog is, amit soha senki nem vitathat tőle. Ha a hatalom
birtokosa egyben bölcs is, akkor legyőzhetetlenebb és meghatározott rendje annál változhatatlanabb,
mert bölcsessége folytán hatalma csak még jobban megszilárdul. Így tehát ugyanazon lény kezében
egyesül a hatalom és az igazság, ezért a nyomorult bűnös nem is álmodhat, a hatalom az cselekszik, az
mindenképpen igazságos, amit azonban a tehetetlenség cselekszik a hatalommal szemben, az
igazságtalan, bármennyire is jogos lenne a cselekménye a józan ész alapján.
10. Ez mind mit sem használ, mert a hatalom birtokosa mégis igazságtalannak és büntetendőnek
jelenti ki, mivel a nyomorult tehetetlen, cselekménye a hatalom birtokosának rendjével ellentétben áll.
Igen képtelen vagyok most Előtted, óh Uram bármit is mondani, hiszen Te magad vagy a mindenhatóság,
én pedig a teljes tehetetlenség.
11. Mondhatnék én most azt, amit akarok, és mégis csak úgy cselekednél, ahogyan akarsz, mert
egyedül Nálad van minden hatalom. Ezért csak annyit mondhatok: Uram, történjen minden a Te akaratod
szerint! Kívánhatnék én ezerfélét, de mindenből úgyis csak az teljesülhet, amit Te, óh Uram akarsz, hogy
teljesüljön, ezért semmit sem kívánok, hanem mindenben alávetem magam mindenható akaratodnak,
akár jót, akár rosszat jutatsz nekem. A teljes tehetetlenség soha nem szállhat szembe a
mindenhatóssággal. Ezért tégy velem Uram azt, amit akarsz, mert amit teszel az egyben igazságos is
lesz. Úgy vélem, ezzel kellően Eléd tártam mindenhatóságoddal szemben tehetetlenségemet, ezért
cselekedj, óh Uram, belátásod szerint.
12. Nos, jól van, mondom Én, mivel te az igazságot egyedül a hatalom függvényében tartod,
ezen az alapon elrendelem, menj a terem északi sarkába és ott szünet nélkül mindörökké egy légy csípjen
téged!
13. Dismas erre ugyancsak megijed és így szól: Óh Uram kénytelen vagyok engedelmeskedni
hatalmadnak, de a legmélyebb alázattal kérlek, engedd el legalább a kétségbeejtő légycsípést, hiszen
rettenetes volna ha egy légy engem örökké gyötörne.
14. Tudod, felelem Én, de Engem a hatalmam jogosít fel! Miért nem engedelmeskedsz hát
akaratomnak?
15. Óh Uram, igaz, mindenható vagy, de végtelenül jóságos is, ezért most jóságodhoz
folyamodom, könyörgök Hozzád kegyelemért! Engedd el nekem a légycsípést!
16. Erre így szólok: Most folyamodsz jóságomhoz, könyörögsz kegyelemért, mikor a halál
áradata már az ajkadig ér. Előbb azonban a mindenhatóságomra bíztad magad s azt mondottad. Történjen
akaratod szerint!
Mivel most akaratom nincs ínyedre, most meg azt kívánod szívedben, hogy az akaratom ne teljesüljön!
17. Nos miként is megy ez végbe nálad, egészen mást beszélsz, mint amit a szívedben kívánsz!
Azt hiszed, hogy Én talán olyan lény vagyok, akivel lehet mókázni? Óh, akkor ugyancsak nagyon
tévedsz. Lásd, Én nem ostoba szülők módjára bánok gyermekeimmel. Én nem ijesztgetem őket tréfából,
mert Nálam minden rendületlen komolysággal megy végbe, akár egy jelentéktelen féreg, vagy egy
angyal irányításáról van is szó. Én, mint a legsúlyosabb, legkeményebb kő, aki Belém ütközik, az
belepusztul. Azt mondom neked, mindaddig, míg szavaid nem a szívedből erednek, semmire sem
juthatsz, mert egy emberben két hangot nem hallgatok meg. Ha szíved és ajkad hangja egy lesz, akkor
majd meghallom!
Magad is kijelentetted, isteni akaratom hatalmát szentnek tartod, tehát ehhez kell igazodnod,
máskülönben mindenható igazságom elleni lázadónak számítasz Előttem! Tudnod kell azt is, hogy
nemcsak Nekem, mint Istennek van szabad akaratom, hanem minden Általam teremtett szellemnek is
teljesen szabad akarata van, azt tehet, amit akar. Én tehát nem kényszerítelek téged arra, hogy azt
cselekedd, amit mint igazságosan ítélő bíró, az imént megparancsoltam neked, hanem ellenszegülhetsz
ennek és cselekedhetsz belátásod szerint, hogy az ilyen cselekedet azután milyen eredménnyel jár, azt
majd következmények mutatják meg! Tégy tehát azt, amit akarsz!

101 Fejezet.
Dismas zúgolódik Blum előtt. Blum és barátai borzadva fordulnak el tőle. Mierl Nanna és
Frank nyilatkozik.

1. Dismas ezek után Blum Róberthez fordul: Kedves nagyra becsült barátom! Minden úgy történt
ahogyan azt elképzeltem magamnak. Ezzel a Jézussal nincs mit beszélni és nincs mit kezdeni. Minél
jobban megalázkodik Előtte az ember, annál ridegebb és megközelíthetetlenebb, aminek azután az a
következménye, hogy az ember kénytelen Őt faképnél hagyni, s nem tud az ember ettől a nyomorult
élettől, melyet Tőle sohasem kértem, megszabadulni. Olyan gyötrelem mellett, mint az örökös
légycsípés, fütyülök erre az elátkozott életre. Belátom ugyan, hogy az isteni hatalommal szemben én
tehetetlen vagyok, de nem kérek az ilyen nyomorult életből amilyet az isteni zsarnokság juttatna nekem.
Igazán a lehető legalázatosabb voltam az Úr előtt, azt reméltem, hogy legalább is annyira befogad engem
is, mint ezt a lerenfeldi nőt, de mennyire másképpen történt minden. Vele úgy tett, mint egy angyallal,
velem pedig mint egy elátkozottal. A lerenfeldi pedig csak egy közönséges kéjnő volt és én a kéjnőkkel
szórakoztam. Aki tehát még ebből az eljárásból sem veszi észre, miféle szeszélyes önkény alapján
cselekszik az Isten, annak a szeme nem elöl van, hanem hátul.
2. Lent, azon az elátkozott földön, az ember testének rabszolgája, itt meg a legnyomorultabb és
a legförtelmesebb lénynek tartják, ezért még hálás is legyen az ember az Istennek.
3. Az ördögbe is, mikor kértem én az Istentől életet, hol van az a szerződés melynek alapján az
Isten engem önálló lénnyé formált engem? Az Isten engem olyannak teremtett meg, amilyen vagyok és
csak utólagosan adott törvényeket, melyeket én nem voltam képes megtartani, mert ellentétben álltak a
természetemmel, most pedig azért bűnhődjek, az isteni szeszély szórakoztatására, mivel Isten által
alkotott természetem miatt, nem tudtam puszta önkényből kiszabott törvényei szerint cselekedni.
4. Isten, vagy ördög! Nekem már teljesen mindegy, a hatalmas úgyis csak úgy játszik az
emberrel, mint tehetetlennel, mint macska az egérrel. Igen, éppen így jár el az Isten az emberrel szemben.
Azt mondhatom, hogy valóban gyönyörűséges egy sors, embereknek lenni.
5. Hol is van tehát az a sarok, ahol örökké csipkedni fog engem az a légy? Én bizony most
odamegyek s a legigazságosabb Jézus Urunk akár ezer szúnyogot is küldhet rám s talán még ezért is
hálásnak kell lennem, nemde? A világi uralkodók igazságossága már eléggé ismeretes, de az isteni
igazságosság zsarnoki önkényének nincs párja. Nem baj, minél többet kell szenvednem, annál
hangosabban lázongok majd, már indulok is abba az átkozott sarokba, hogy hamarosan minden erőmből
átkozódhassak.
6. Barátom mondja Róbert, erre a beszédre nem felelhetek semmit. Majd az Úr, Akivel te
szembeszállsz, Maga válaszol neked. Mi, Isten kegyelméből felébredt szellemek, csak a szeretet jogai
alapján vezethetjük a tévelygő lelkeket az igaz örökélet útjára és az Úr színe elé, ahol azután
megvilágosodva a Belőle való szabad életet nyerik el. Ha azonban velünk, gyengébb szellemekkel
szemben már egy igazi ördög áll akkor nem szabad az ilyennel tovább foglalkozni. Tőlem tehát többé
semmit se várj. Az úrtól pedig majd megkapod azt, amit megérdemelsz!
7. Róbert otthagyva Dismast, barátaihoz megy, akik mind fel vannak háborodva Dismas arcátlan
beszédének hallatán. A rokonok, Dismas megátalkodottsága miatti szörnyülködésükben egyik keresztet
a másik után vetik magukra. A jelenlévő apostolok és a föld ősatyái is megbotránkoznak Dismas
förtelmes beszédén, Heléna pedig haragra gyúl. A jóságos Olaf könnyes szemmel mondja: Óh Istenem,
miként is lehetséges, hogy egy, az írásokban annyira járatos embert, az érzékiség ennyire ördögivé
tudjon tenni.
8. Most, mikor Istent megismerte, színe előtt áll, ahelyett, hogy a saját semmiségét beismerné,
még ilyen beszédre nyitja ajkát.
9. Jézusom, szentséges, szeretetteljes és legjóságosabb Atyám, mélységesen fájlalom azt, hogy
Téged, szentséges örök Atyánkat, kegyelmedből befogadott gyermekeid előtt egy ilyen nyomorult féreg
ennyire félreismer és ilyen gyalázatosan megsért. Óh, büntesd meg ezt a nyomorultat, hiszen lábbal
tapossa a neki juttatott kegyelmet és még színed előtt is dacolni merészel Veled.
10. Mierl Anna kétszer is keresztet vet magán, azután így szól Frankhoz: Na, hallotta ezt a
pokolravalót? Ha arra gondolok, hogy a földön a szeretőm volt és mi mindenre vitt rá, a bőrömből ki
tudnék bújni szégyenemben és mérgemben.
11. Tudom azt, hogy én is nagy bűnös vagyok és megérdemeltem, hogy bélpoklosok közé
kerültem, de azért most szinte felolvadok az Úr Jézus iránti szeretetemben, hiszen Ő olyan határtalanul
jóságos. A földön sem lett volna belőlem olyan nagy bűnös, ha csak egy kissé is jobb nevelést kaptam
volna, de ez a pokolra való jó nevelésben részesült és amellett folyton olvasta a bibliát és egyéb szent
könyveket. Buja, barátai azt hitték, hogy holta után egyenesen a mennyekbe fog kerülni. Most azután az
is kiderült, hogy azt is csak azért tette, hogy a világ előtt istenfélő emberként szerepelhessen. Úgy is
viselkedett, mintha a mennyországot már nagykanállal falta volna, pedig igazában sohasem törődött
Istennel.
12. Mikor szombatonként velem szórakozott, néhányszor figyelmeztettem Isten országára, de
olyankor nagymérgesen azt mondta: buta liba vagy te, mit is értesz Isten országához. Egész hétből hat
napig Istennek szolgálok, hetedik nap pedig az emberi természetemnek. Na, most azután kitűnik, hogy
milyen sátáni fickó, milyen módon merészel beszélni a mi jóságos Urunkkal, Istenünkkel.
13. Igen, igen, feleli Frank, ilyesmire még a leggonoszabb ördög sem képes. Azt mondom, ha ez
az elvetemült nem kerül mindjárt a pokolba, akkor még a leghitványabb ördögnek is kell jutni az
üdvösségből. Én jólelkű ember vagyok, még egy kutyának sem kívánnék rosszat, de irgalom nélkül
tudnám nézni, hogyan pörkölik és sütik azt az alávalót a pokolban. De úgy vélem, hogy az Úr most
mégiscsak megmondja neki, hogy hányat is ütött az óra.
14.Frank egyik barátja így szól, mit gondolsz Frank, ha mi ketten elkapnánk ezt a fickót,
elvinnénk az Úr színe elöl, úgy alaposan ellátnánk a baját, úgy, hogy fél örökkévalóságokon át is
megemlegetné?
13. Ha az Úr Jézusnak nem volna ellene kifogása, feleli Frank, nekem kétszer sem kell mondani,
hiszen annyira forr bennem a méreg, hogy darabokra tudnám a gazembert szaggatni. De most várjunk,
mert úgy vélem, az Úr most hamarosan ítélkezik felette. Legyünk tehát csendben.

102. Fejezet.
Dismas az őt körülvevő diskurzus hatására lelkiismeret furdalást érez, magába száll. Könyörög
az Úrhoz.

1. Dismas a megjegyzések hallatára, meg az arckifejezésekből látva, hogy senki sem helyesli a beszédét,
megbánást érezve fordul Hozzám: Uram, most már hiszem és látom, Te vagy az egyedüli igaz Isten és
minden dolgok Teremtője, csakis Te vagy mindenben végtelenül tökéletes és senki sem állhat meg
melletted. Minden teremtményed akarata, cselekedete, megismerése kezdettől fogva csakis a Te műved
így tökéletesen jó is, mert tökéletes örök Isten nem teremthet tökéletlent, azaz rosszat. Miután azonban
végtelen bölcsességben úgy alkottad meg az embert, hogy Általad beléje lehelt akarata Tőled független,
természetesen az egész mindenség fenntartásához szükséges rended szerint azért számtalan, különféle
képességekkel, ismerettel és hajlammal felruházott szabad életkorszakában nagyon könnyen elkövethet
olyan cselekményeket, amelyek homlokegyenest ellenkeznek szentséges akaratoddal. Ezzel már bűnbe
esnek, habár az efféle eltévelyedések a nagy mindenség rendjében semmiségnek tekinthető. Te azonban,
óh Uram és minden ember teremtője, bizonyára az okát is láthatod ennek, miért az ember éppen azt
cselekszi, amit nem kellene és amit eredetileg nem is akar cselekedni, hanem valamilyen titokzatos
ösztön készteti erre, ami mindaddig nem hagyja nyugodni, amíg a tettet végre nem hajtja. Mivel pedig
Neked, óh Uram, minden a legcsekélyebb alapjáig ismeretes, bizonyára nem fogod az én tetteimet,
melyek nyilvánvalóan súlyosan és durván sértik rendedet, azzal a szigorral megítélni, mintha egy másik
Isten vétkezett volna Ellened, ezért kegyelmesen, szentségesen atyai szívedben arra, hogy a Te végtelen
nagy hatalmadnak kiszolgáltatott, Előtted álló gyenge, gyámoltalan bűnös, földi életében is csak egy
gyenge ember volt, s csak Tőled, ki mindenben minden vagy, nyerhetett erőt, önmagában azonban
mindig csak az marad, ami volt, azaz szentséges ajkad leheletének árnyéka.
2. Irgalmazz, kegyelmezz nekem, ki a leghitványabb árnyék vagyok Előtted. Fennszóval ismerem be,
hogy a legnagyobb bűnös vagyok, de végtelen jóságodban, bölcsességedben bízva abban reménykedem,
hogy Te, óh Uram, Teremtőm az elkövetett számos bűnömet nem egyedül csak nekem rovod fel, mert
ha létezik pokol, akkor annak is jókora része volt mindenben. Így beismerem azt is, hogy szentségtörő
szavakkal keltem ki Ellened, ami felett az itt is jelenlevő kedves barátaim bizonnyal mélységesen
megbotránkoztak. Most azonban bűnbánat tölt el emiatt és semmiségem tudatában alázattal telten
könyörgök hozzád, bocsáss meg nekem, ha ez még egyáltalán lehetséges. A gazdag ember, midőn az
ifjú nem volt hajlandó megválni a vagyonától és Téged követni, azt mondtad, hogy könnyebben keresztül
megy egy teve a tű fokán, mint egy gazdag a mennyek országába! E kijelentésednek örök igazsága ma
igazolódott be nálam, mert most is nehezen súlyosodik rám az anyagi javaknak átkos következménye.
Azt is mondottad tanítványaidnak, hogy az emberek számára ez lehetetlenek tűnik fel, de Isten számára
minden lehetséges.
3. Óh Uram, akkor talán az is lehetséges, hogy megbocsásd bűneimet, hogy barátaim asztaláról
lehullott morzsákból éljek?
4. Kedves Diamas, felem Én, ez a beszéded már jobban tetszik Nekem, mint az előbbiek, amikor
nagy elvakultságodban perbeszáltál Velem. E nyílt beismeréseddel annyira bereteszelted magad mögött
a pokol kapuját, hogy akkor sem juthatnál oda, ha akarnál. Én minden bűnödet megbocsátom. Itt azonban
sokan vannak olyanok, akikkel szemben nagy tartozásaid vannak. Hogyan akarod ezt kiegyenlíteni?
Mert lásd, az is meg van írva, hogy amíg testvéreiddel szemben az utolsó fillérig meg nem fizetted az
adósságaidat, addig nem juthatsz a mennybe. Nos, mit gondolsz, miként tudod rendbe hozni?
5. Óh Uram, Te tudod azt a legjobban, hogy én itt olyan szegény és mezítelen vagyok, amilyen
talán az egész végtelenségben nincs, ezért ha saját magamnak kellene kiegyenlítenem azokat, akiknek
valamivel tartozom, akkor ítéletnapig is várhatnának. Azért szívemben szólok most Hozzád, óh Uram,
ha a Te végtelen jóságoddal és irgalmaddal a segítségemre lennél, akkor ki tudnám egyenlíteni minden
adósságomat. Egyebet most nem tehetek, mint azt, hogy színed előtt beismerem őszintén, hogy miként
Veled, úgy velük szemben is gonoszul vétkeztem és ezért bocsánatukat kérem. Hozzád pedig azért
könyörgök Uram, jutass engem olyan helyzetbe, hogy jóvátehessem azt, amit csak tudok és amit lehet.
6. Legnagyobb tartozásom kedves feleségemmel szemben és Olaf barátommal szemben van,
elsősorban kérem bocsássanak meg nekem és én szívem mélyéből készségesen megteszek mindent, amit
szentséges Nevedben tőlem követelnek.
7. Te pedig óh Uram, erősítsd meg kegyelmeddel szíveinket, hogy minden úgy történjen, amint
az Előtted és angyalaid előtt helyes és igazságos.
8. Nos, jól van, szólok Én, majd beszélek velük érdekedben, azután meglátjuk, hogy mit
követelnek tőled, addig pedig maradjanak itt nyugodtan.

103. Fejezet.
Dismas megbocsátást nyer. Az Úr bizonysága Dismas felöl és megbizása számára.

1849. júl. 17.

1. Igen, Urunk, Atyánk feleli Emma és Olaf, nagy örömükre szolgál az, amit tőle hallottunk.
2. Akkor tehát felelem Én, mit fogtok most cselekedni? Elítélitek-e őt, vagy megbocsátotok neki
mindent és újra a szívetekbe fogadjátok őt?
3. Óh szentséges Atyánk, mi már régen megbocsátottunk neki, mondják ők, ha a Te szentséges
akaratoddal nem ellenkezik, képesek vagyunk őt szeretetünkbe újra befogadni és abban örökre
megtartani.
4. Mondom Én. Látjátok, ez igazán kedves Előttem, hogy így cselekedtek az Én nevemben. Igen
nagy örömömet lelem ebben és különösen annak örvendek, hogy ezt a szellemet megnyertük
magunknak, ilyen szellem ugyanis nem sok akad, mert ez Pálhoz hasonló szellem és derekas eszközöm
lesz mennyeim tehetetlen ellenfeleivel szemben. Amilyen csökönyösen dacolt Velem, annyira állhatatos
lesz majd szolgálatomban. De most még nem adhatom őt nektek vissza, mert előbb egy nehéz feladattal
bízom meg, ha ezt jól teljesíti, jutalmul nektek adom őt.
 5. Óh Uram, szól Olaf, hát engem semmire sem tudsz használni? Adj kérlek nekem is alkalmat
arra, hogy szentséges nevedben munkálkodjam.
6. Kedves testvérem, mondom Én, először is, te már olyan nagy szolgálatot tettél Nekem és
másodszor rád nagyobb szükségem lesz, mert csakhamar még fontosabb munkát fogsz számomra
elvégezni. Most azonban saját kiteljesedése érdekében van Dismas testvérünknek szüksége arra, hogy
igazi szeretet munkát végezzen, s ezért őt küldöm el halfogásra!
7. Olaf ebbe belenyugszik, Én pedig Dismashoz lépve így szólok: Kedves Dismassom! Mivel
szívedben már beilleszkedtél rendembe és mivel valóban megaláztad magad Előttem és mindazok előtt,
akik a magaddal áthozott önteltséged miatt szálkák voltak a szemedben, ezért most nagy tisztességben
és megbecsülésben lesz részed, amiért megaláztad magad. Nálam azonban csakis a jó és nemes
cselekedetektől függ a megbecsülés értéke, ezért egy igen jelentékeny cselekedettel bízlak meg. Ennek
sikerétől igen sok függ, vagy sikertelenségét azonban nem rovom fel neked, mert Előttem csupán a
jóakarat, a szeretetből eredő szándék és végül, az ebből eredő jó cselekedet számít. Hogy azután az ilyen
cselekmény sikerrel jár-e vagy sem, ezzel nem kell törődni, mert minden siker az Én kezemben van és
így Tőlem függ. Gyakran megengedem azt is, hogy a Nevemben működő szellemek eredménytelenek
legyenek, hogy ezzel megvilágítsam előttük azt, hogy az egész végtelenségben egyetlen szellem sem
képes önmagából valamit is véghezvinni, hanem csakis Velem. Minden kiteljesedett szellemnek van
saját képessége és ereje, melynek révén sok mindenre képes, de az, amit önmagából cselekszik, az nem
számít Előttem érdemnek, mert ilyenkor csak önmaga számára tevékenykedik. Ha azonban az Én
erőmmel működik, akkor az Én házamnak dolgozik és az már valódi érdem. Ebből megértetted, hogy az
igazi élet örök országában hogyan kell cselekedni, hogy érdemeket szerezhess Előttem.
8. Most elmondom neked, hogy miféle megbízatást kell teljesítened: Egykori barátaidat tíz nőt és húsz
férfit a terem északi részében hagytad, ezek még gonoszabb módon éltek a földön, mint te, alávaló
cselekedeteik, valamint azok okai ismeretesek előtted. Kezedbe adom őket, felhatalmazlak, hogy azt
cselekedd velük, amit akarsz. Menj, térítsd meg őket és hozd ide Hozzám, a továbbiakat majd Magam
intézem el velük. Ha ez sikerül, azonnal mennyei öltönyt kapsz. Okosan fogjál hozzá, különben
ugyancsak sok fáradságodba kerül ezt véghezvinni.
9. Óh Uram, mondja Dismas, már ez a megbízatás is oly megtisztelő rám nézve, hogy azt meg
nem érdemlem, annál kevésbé a mennyei díszruhát. Hiszen ezt a feladatot én megtudom oldani, ha
hozzásegítesz, mert ha sikerül, az akkor is csak a Te műved lesz és ezért Téged illett minden dicsőség.
Ha nem sikerül, ez akkor annak a jele lesz, hogy nem tudok kellő módon Veled együttműködni, így tehát
semmiképpen sem lehetek méltó a díszruhára.
10. Óh Uram, kegyelmedben bízva megteszek, amit csak meg tudok tenni, hogy munkám sikerrel
járjon, de a legmélyebb alázattal könyörgök Hozzád, ne részesíts ezért semmiféle kitüntetésben, hanem
csak azt engedd meg, hogy a megtérítettek seregével együtt dicsőíthesselek, magasztalhassalak minden
erőből, mert egy olyan nagy bűnösnek mint én is vagyok, soha nem jár semmiféle megtiszteltetés és
kitüntetés.
11. Nos, jól van, szeretett Dismasom, felem, jól kezded, mert az, aki első akar lenni, az Nálam
az utolsó, aki pedig az utolsó akar lenni testvérei között, megbecsüli, szereti őket, az Nálam valóban az
első lesz. Aki önmagából akar az élethez jutni, az elveszíti az életet, aki azonban menekül az élettől,
mert igazi életre törekszik, az egész teljességében el is nyeri azt. E szavaim után Dismas meghajol
Előttem és barátaim előtt és rögtön a fent említett társasághoz megy.

104. Fejezet.
Dismas beszéde egykori barátaihoz, rámutat Jézus lényiségére.

1. Dismas a társasághoz érkezve észreveszi, hogy nagyon hidegen fogadják, ezért így kezd
hozzájuk beszélni: ti itt is azok maradtatok, akik a földön voltatok. Igaz barátaitok terhetekre voltak, de
azok, akik ravaszul félrevezettek benneteket, kellemesek voltak nektek. Aki az igazságot tárta elétek, azt
mint ellenséget elűztétek magatoktól, aki azonban értett a hízelgéshez, azt a legjobb barát gyanánt
öleltétek magatokhoz. Amíg én is úgy cselekedtem és éreztem, mint ti, addig méltónak tartottatok
barátságotokra, de amidőn most –hála legyen az Úrnak– sivár lelkiállapotunkat belátva rájöttem arra,
hogy hol is lakozik az igazság és a hűség, ezért a sötétség és a halál útjáról letérve a világosság és az élet
ösvényére léptem rá, hozzátok visszatérve titeket is erre az útra szeretnélek rávezetni, de ti olyan hidegen
fogadtok, mint egy északi jéghegy.
2. Óh, ti esztelenek! Hová akartok jutni? Vajon, hová vezet el eddigi ostobaságotok, milyen
előnyöket értetek el általa? Tekintsetek végig önmagatokon és nézzetek az Úr barátaira. Milyen
boldogok azok és milyen boldogtalanok vagytok ti. Mondjátok csak, csökönyös ostobaságotok kedvéért
valóban örökre meg akartok maradni nyomorúságos állapototokban? Miért akarjátok magatokat
kárhozatra juttatni, mikor Isten boldoggá akar tenni benneteket? Nyíljon már fel a szemetek és
fogadjátok szavaimat a szívetekbe, hogy azután együtt én is segítségetekre lehessek. Milyen
boldogságos érzés tölt el engem, mióta az Úr megmentett nyomorúságos állapotomból. Mint régi
barátaim, nektek is azt ajánlom és kívánom és ha ilyen becsületes szándékkal jövök hozzátok, miért
fordultok el olyan haragosan tőlem? Nézzetek csak a szemembe s mondjátok nem becsületes szándékkel
jövök-e hozzátok? Ha alattomosságot láttok bennem, jól van, elkárhoztathattok, de ha kétségtelen igaz
barátság vezet hozzátok, akkor hallgassatok meg, had vezesselek el titeket az igaz boldogsághoz.
3. Egyik szól a harminc közül: Barátom! Te vagy okos ember voltál azelőtt és most vesztetted el
az eszedet, vagy pedig már azelőtt is bolond voltál, csak mi nem vettünk észre rajtad és most ezerszeresen
az vagy.
4. Lásd, az ostoba földön aligha olvasott valaki annyit, mint te meg én, végül mégis csak arra a
megállapodásra jutottunk el, hogy az ember a világmindenség dolgaiban, annak megértésében minden
igyekezete ellenére nem juthat messzebbre, mint az emberi természet titkait kutató tetű. Ha egy ilyen
tetű kutatásai közben például az ember orrába hatol be, az ember abban a pillanatban megragadná és
megsemmisítené. Mi emberek azonban csekélyebb lények vagyunk az Isten végtelen
világmindenségéhez képest, mint a tetű az emberhez képest. Mégis, mi a világmindenséghez viszonyítva
a parányi föld hitvány lényei akarnánk Isten lényiségét megérteni, sőt, mint hozzánk hasonló lényt
elképzelni?
5. De hogyan is jutott az eszedbe, hogy az egyébként nagyra becsült Jézust, mint magát az Istent
hirdesd nekünk? Cselekedj csak ezután is úgy, mint azt régi józan Dismas kapitány korodban tetted,
másképpen csakhamar úgy jársz, mint az imént említett tetű.
6. Dismas erre így fel: Barátom, amíg az ember tetű módjára mászkál a földön, addig elfogadom
azt, amit a tetűről mondtál. Mi azonban már mindent levetettünk, ami a tetűre emlékeztetne, most már
nincs hústestünk. Hanem tisztán étheri testel rendelkezünk és most már mindent megérthetünk, amit
nagy Mesterünk, Jézusunk a földön hirdetett. Most, miután saját magunkon tapasztalhattuk azt, hogy
nincs halál, mert a halál után is élünk, beszélünk egymással, földi életünkre visszaemlékezve,
megállapíthatjuk azt, hogy ugyanazok vagyunk, mint testi életünkben voltunk, most már igazán nem
kételkedhetünk abban, hogy az a tanító, akinek szavai életmentő napsugárkánt ébresztettek fel halandó,
emberi mivoltukból, Aki megmutatta, hogy hol az igazi haza és az igazi Atya, mégis csak több volt
valamivel, mint az egész emberiség együttvéve. Ő volt Az, aki az emberiséget valódi rendeltetéséhez
vezette és mi szellemlények most saját tapasztalatunkon keresztül érezhetjük, meggyőződhetünk róla,
hogy minden valóban úgy van, ahogyan azt Ő egyszer szavai és cselekedetei által nekünk megjelentette.
Vajon, ki lenne az, ha nem Ő? Mindezek mellett pillanatokon belül megtörténik az, amit Ő akar.
Tanácsunkra nem szorul rá, ha mégis megengedi, hogy tanácsot adjunk Neki, azt csak ezért teszi, hogy
mennyire semmis minden okoskodás az Ő végtelen bölcsességéhez képest milyen jól van elrendezve,
hogy minden az Ő bölcsességétől függ. Ha mindezt egybevetitek és ebben a megvilágosításban látjátok
meg Jézust szívetekben, kétségtelenül fel kell ismernetek, hogy Ő nem csak maga a világmindenség
legbölcsebb tanítója, hanem valóban az, akinek Ő maga minden kertelés nélkül kinyilvánította Magát
nekünk. Teljességgel elfogadhatatlan és lehetetlen az, hogy egy ilyen végtelen bölcsességű tanító,
tanítványival és követőivel szemben, mint az egyedüli örök Isten lépne fel és mint ilyen dicsőítené
Magát, hozzá még a Sátántól is engedelmességet és imádatot szolgálatkészséget követelne. Mivel
azonban ez az utolérhetetlen bölcsességű lény mindezt sem az emberektől, sem a néma természettől nem
követel ilyesmit, lehet-e kételkedni még abban, hogy ez a Lény még ha velünk szemben, hozzánk
hasonló külsőben is mutatkozik, valóban Isten-e, vagy csak ember?
7. Amit most elmondottam, az Jézusnál mind beigazolódik, ezért minden kételkedésnek el kell
tűnni szívetekből és a napfénynél is világosabban be kell látnotok, hogy egyedül Ő a legmagasabb isteni
Lény.
 8. Higgyetek ebben és én elvezetlek benneteket Ő hozzá, Ő majd meggyőz benneteket arról, hogy
Ő valóban Az, akinek lénye előtt minden mennyei és földi hatalom térdre kényszerül. Ismertek engem
és tudjátok rólam, hogy mindnyájatok között éppen én voltam az, akit sohasem lehetett rábírni arra, hogy
könnyűszerrel higgyen, vagy elfogadjon valamit. Itt is ellenálltam addig, amíg csak lehetett, midőn
azután kemény megpróbáltatások árán az igazi világossághoz jutottam, akkor sziklaszilárdan hittem
mindenben, amit Jézus kinyilatkoztatott és amit most is a legragyogóbb világossággal hirdet. Mivel
pedig én, aki közöttetek a legmegátalkodottabb voltam, el mertem fogadni Jézust, amint az egyedül
örökkévaló Istent. Úgy vélem, ti annál is könnyebben megtehetitek ezt, mert nektek már a földi életben
is erősebb hitetek volt, mint nekem.
9. Az előbb szóló most megint közbeszól: Barátom, téged az éhezés vitt erre rá! Mi azonban még
nem vagyunk annyira kiéhezettek. Ha az éhség majd rákényszerít bennünket, majd az éhhalál helyett mi
is elfogadjuk Istennek ezt a bűvészt.
10. Óh, ti undorító mocsári férgek, feleli Dismas, mikor kényszeritett engem az éhség arra, hogy
Jézust az egyedüli Isten gyanánt elfogadjam? Mióta a földről elkerültem egy morzsa sem volt a számban,
senki nem bizonyíthatja közületek, hogy ettem és ittam volna, mégis azt mondjátok, hogy az éhség vitt
rá?! Most már látom, hogy valamennyien az ördögé vagytok.
11. Persze az éhség kényszerített arra, hogy elfogadjam Jézust Istennek, de nem ám a gyomrom,
hanem a szívem éhsége, vágya az iránt, akinek az életemet köszönhetem s ami Nélkül megfejthetetlen
rejtély maradt volna az számomra. Igen, ez az éhségem már örökre megszűnt, de a gyomrom még
teljesen üres. Ha pedig ti állítjátok, hogy nem vagytok éhesek és szívetek szenvedését nem érzitek akkor
már alapjában megértem, miért vagytok javíthatatlanok. De várjatok csak, majd egy különös éhség fog
el benneteket és meglátjátok, hogy hányadán is lesztek akkor!
1849. jul.21.

Igen, Igen, mondja az előbbi, alapos éhségre van szükség és a többi majd magától jön. Az éhezők
számára az az Isten, aki ad nekik, de azok, akik sem testi, sem lelki éhséget nem éreztek, azok bizony
keveset törődnek Istennel és országával.
12. Beszélhetsz te erényről, erkölcsről annak, aki érzéketlenül, kábult álomban hever, nem
hallgat az rád, de ha először felébreszted és kívánatossá teszed előtte azt amit akarsz neki, akkor
bizonyára el is fogadja. Vajon, foglalkozna-e valaki zenével, ha nem lennének már előtte olyanok, akik
művészetükkel felébresztik a vágyat a zene tanulása, művészi elsajátítása után. Szaporodna-e az
emberiség, ha maga az Isten nem oltotta volna bele az emberbe a nemi ösztönt. Mit is jelentene a férfi
számára a nő, ha a nő iránti vonzódást nem helyezte volna a férfiba a mindenható?
13. Mindebből láthatod, hogy az ember csak akkor érdeklődik valami után, ha az már előzőleg
vágyakozást, vonzalmat ébresztett benne. Lásd, így vagyunk mi is, mi nem vágyakozunk azok után, amit
te itt elmondottál nekünk. Mi jelenleg félholtak vagyunk, semmi örömet nem találunk ebben a
nyomorúságos áloméletben, hogyan is érdekelhetne bennünket a te Mestered, és annak tanítása. Ezért
vagy ébressz bennünk vágyakozó éhséget ezek után, vagy pedig eredj innen balgaságaiddal együtt.
Jelenlegi állapotunkban nekünk teljesen mindegy, ha tízszeresen is a legfőbb Isteni lény a te Jézusod,
mikor mi élettelenül és érzéketlenül kuporgunk itt. Juttass belénk életet, ébreszd fel bennünk az Utána
való vágyakozást, akkor majd kiderül, hogy nem vonzódunk-e Hozzá még nálad is erősebben!
14. Dismas e beszédre meghökken s nem tudja mit is csináljon vagy mondjon. Én azonban
szívébe helyeztem mondani és tennivalóját, ébresszen éhséget bennük, hogy a félholtak egy kissé
feléledjenek. Dismas így is cselekszik, mire a társaság lassan mozgolódni kezd. Többen közülük sokan
a hasukat kezdik tapogatni és így szólnak az előbbi szónokhoz: Nézz utána, hogy valami ennivalóhoz
jussunk, különben téged falunk föl szőröstől-bőröstől!
15. A megszólított így felel: bolondok vagytok, hiszen engem is farkas éhség gyötör, semmim
sincs, amivel az éhségemet csillapíthatnám, vagy veletek megoszthatnék. De itt van Dismas. Forduljatok
hozzá, amint látom ő bennfentes barátja ennek a Jézus nevű tanítónak, Aki egykor a pusztában ötezer
embert megvendégelt néhány kenyérrel, mind jóllaktak és még maradék is volt, így tehát valószínű, hogy
nektek is juttat majd valami enni- innivalót! Szóljatok csak Dismasnak.
16. Erre mindnyájan Dismashoz fordulnak és ételt-italt kérnek tőle.
1849. júl. 23.
 17. Barátaim, feleli Dismas, ti olyasmit kértek tőlem, amivel én nem rendelkezem. De nézzétek,
ott az asztalnál ül Az, aki mindenkit bőségesen el tud látni. Menjetek Hozzá, alázkodjatok meg Előtte,
ismerjétek be bűneiteket és Ő bizonyára gondoskodni fog rólatok,
18. Óh, te hitvány csavargó, mondják a mindinkább éhesebbek és szomjasabbak, ha saját
beismerésed szerint képes voltál szomjúságot és éhséget kelteni bennünk, akkor arra is képesnek kell
lenned, hogy azt megszüntesd. Cselekedd ezt, mert különben rosszul jársz!
19. Kedves barátaim, szól Dismas, saját üdvötök érdekében kérlek benneteket, hogy ne
heveskedjetek. Mindenki csak azt adhatja másnak, amivel ő is rendelkezik. Az előbb saját kérésetekre
éhséget és szomjúságot keltettem bennetek, mert azzal az érzéssel én is rendelkezem, ezért könnyen meg
is tehettem. Ha ezt akarjátok, hogy érzéseitek elmúljanak, forduljatok Ahhoz, Aki az egész végtelenséget
fenntartja és táplálja. Ezt mindjárt meg is mondottam nektek, ti tehát csak akkor támadhattok engem, ha
az, amit mondtam nem következne be. Tegyétek, amit tanácsoltam, ha mégsem teszitek, akkor ne engem
okoljatok, ha éhségetek nem csillapul.
20. Mi nem hívtunk téged, felelik az éhezők és szomjúhozók, te Istenednek, Jézusodnak a
megbízásából jöttél hozzánk. Ha Ő hatalmat adott neked arra, hogy éhséget és szomjúságot keltsél
bennünk, miért nem hatalmazott fel arra is, hogy mindezt meg tudd szüntetni?
21. Kedves barátaim, vajon, ki kényszeríthetné Istent valamire is? Ő az egyedül Mindenható és
azt tehet amit akar. Kezdetben rendszerint keserű megpróbáltatásokkal látogatja meg az embereket, hogy
ezek hatása alatt Hozzá forduljanak, amikor is a keserű édessé változik át. Az embereknek végül is be
kell látniuk azt, hogy minden emberi segítség hiábavaló és az apokalipszis ama különös könyvéhez
hasonlóan, melyet Jánosnak egy nagy angyalszellem azzal nyújtott át, hogy nyelje le, mire annak
szájában már édes volt, de gyomrába érve nagyon is keserűvé vált, Tőlem tehát semmi jót ne várjatok,
mert én magam is gonosz vagyok, hogyan is juttathatnék nektek valami jót? Ezt csak Attól kaphatjátok
meg, Aki Maga is mindenekfelett jó. Menjetek tehát Hozzá!
22. Hiszen ha minden jó ami Tőle ered, akkor mi miért vagyunk gonoszak veled együtt? Hiszen
mi mindannyian Tőle származunk.
23. Mi nem is Ő általa lettünk gonoszok, mondja Dismas, hanem önmagunk tettük magunkat
azzá, mert szabad akaratunk folytán Tőle elfordultunk és úgy viselkedtünk, mintha mi is istennek
lennénk és az Istenről hallani sem akartunk. Mivel pedig az ilyesmi nem egyezik Isten akaratával,
megengedné, hogy ezek a magukat istennek képzelők addig szaladjanak fejjel a falnak, amíg belátják
azt, hogy ők korántsem istenek, hanem csak tehetetlen ostoba emberek. Ezt tartsátok szemetek előtt,
menjetek csak Hozzá és Ő bizonyára segít rajtatok.
24. A már kétségbeejtően éhes társaság tagjai így szólnak: nem értjük azt, hogy te tulajdonképpen
mit akarsz ezzel a biztos segítséggel? Te ostoba ördög, mikor az a pipogya Blum hívott, oda is odamentél
hozzá, de vajon mennyiben segített ez rajtad? Nyertél-e ezzel olyasmit amiből azelőtt hiányod lett volna?
Csillapult-e már azóta az éhséged. Hiszen még most is csak úgy szikrázik a szemed az éhségtől, akár
csak nekünk. Apostol létedre micsoda ostoba fajankó vagy! Eredj innen, ne tedd magad nevetségessé.
Ha azután a jövőben, feltéve hogy itt lesz jövő, újra ide jössz, legalább jóllakottan gyere, ne ilyen
sínylődő külsővel mutatkozz előttünk, akkor majd jobban hiszünk neked, mint most, jelenlegi kinézeted
után senki sem hiszi el neked, hogy mindennel el vagy látva, és boldognak érzed magad.
25. Annyit mondunk, hord el magad innen Dismas! Hiszen a mostani hozzánk hasonló állapotban
úgysem mehetsz velünk semmire. Beszéd helyett enni-inni valót hozzál, mert mi aztán nem megyünk
veled sehova sem, a mostani bölcsességeddel nem lakunk jól, olyan ostoba vagy magad is, hogy azt
ajánlgatod másoknak, amiben magad is hiányt szenvedsz.
26. Barátaim feleli Dismas, ha nem is tudtam nektek teljesen meggyőzően megmagyarázni azt,
ami már bennem végbemenet, azt mégis el kell ismernetek, hogy bizonyára a jóakarat beszélhet belőlem,
közületek senkivel nem beszéltem barátságtalanul, nem voltam durva, ezért elvárom azt, hogy ti is
emberségesen beszéljetek velem. Értsétek meg végre, én nem erőszakkal, hajatoknál fogva akarlak
benneteket az Úr elé rángatni, ha akartok odamentek, ha nem akartok nem mentek, senki sem fog
benneteket kényszeríteni, hogy ezt vagy azt tegyétek.
27. Hogy most nagy éhség és szomjúság kínoz benneteket, annak sem én vagyok az oka, hanem
ti, hiszen ezt magatok kívántátok újraéledésetek végett, mivel az Úr általam meg is adta ezt nektek,
rögtön közöltem is veletek, hogy hol és miként csillapítsátok éhségeteket, szomjúságotokat. Mindezt
tudva mégsem fogtok hozzá, azt mondjátok ostoba ördög vagyok, mivel Blumot követtem és az
szerintetek mit sem használt nekem. Én meg azt mondom nektek, hogy az igenis nagy hasznomra volt,
mert ha a gyomrom üres is de szívem megtelt az Isten, az Úr iránti szeretettel, ez pedig többet ér mint
egy megtelt gyomor, mert így a gyomorról is mihamarabb gondoskodás történik. Üres szív mellett
legfeljebb a halál eledelével telhet meg a gyomor. Most pedig tegyetek amit akartok, én nem leszek
tovább a ti bolondotok. Ha állati sorban akartok maradni, hát maradjatok, de ha az Úrhoz akartok menni,
az út nyitva áll előttetek!
28. Dismas e szavai után az egész társaság meghökkenve hallgat és tanácstalanok, mert nem
tudják mit tegyek. Az előbbi szónok kezd beszélni:
29. Tisztelt barátaim! Gondolkoztam Dismas küldetéséről és beszédéről, nyíltan megvallom,
hogy igaznak találom ajánlatát, úgy vélem hogy meg kellene tenni azt, amit ő tanácsolt, mert itt
bizonyára fél örökkévalóságokon át okoskodhatunk évődhetünk, de mégsem jutunk semmire sem, ha
csak nem követjük azt, amit Dismas testvérünk ajánlott nekünk. De tulajdonképpen miért kellene nekünk
húzódozni attól, hogy ahhoz férfihez menjünk, Akiről Dismas és a többiek – kik már boldogok –
kijelentették, hogy maga az Isten. Azt mondom tehát, hogyha Jézus Maga az Isten, akkor is az marad,
ha mi konokul ellenszegülünk hitetlenségünkkel és továbbra is dacolni akarunk Vele. De ha mégsem az,
akinek Dismas és társai boldogságunkban tartják, akkor sem veszítünk semmit azzal, ha Őt barátunknak
tudjuk, mert ha a többinek jó dolga van Mellette, miért járnánk akkor éppen mi rosszul, amikor csak
tőlünk függ az, hogy barátsággal közeledünk Hozzá. Akár történik valami, akár nem, nekünk az teljesen
mindegy, hiszen az, akinek semmije sincs az semmit sem veszíthet el. Így tehát, ha bármit érünk is el,
az nekünk csak hasznunkra lehet. Menjünk azért most oda a ház Urához és kíséreljük meg, hogy sikerül-
e Őt a magunk számára megnyerni, csak akkor tudhatjuk meg azt, hogy milyen fogást sikerült
csinálnunk, ha már magunk is beszéltünk Krisztussal. Nos, mit szóltok ehhez?
30. A többiek így felelnek: Tegyük meg, mert igazán nem kerül nagy fáradságunkba, ha
odamegyünk és nem fogja mindjárt a fejünket betörni. A te higgadt és józan észre való szavaid után
bizonyára megtesszük, mint Dismas fellengős beszédére. Mindamellett, hogy most már ugyancsak
nagyon éhesek és szomjasak vagyunk, nem is állítjuk most már azt, hogy Dismas ostobán beszélt, de
régi szokása szerint fellengős szavakat használt. Az ilyen fellengős beszédnek soha nem lehet olyan
komoly hatása a hallgatóságra, mint az okos szónak.
31. Semmi kifogásom ellene, szól közbe most egy másik ember, csak ne lenne ilyen
nyomorúságos az öltözetünk, különösen a nőké, csupa szenny és rongy fedi be egyáltalán nem kívánatos
testüket, nagyjából mi is így állunk ruha szempontjából, tisztességesebb ruhákat kellene szereznünk,
mert jelenlegi rongyainkban sehogyan sem illenék bele az Őt körülvevő társaságba.
32. Az előbbi szónok így felel: Amire valaki nem képes, arra nem is kényszeríthető. Majd úgy
rendezzük a dolgokat, hogy akinek a ruházata tűrhetőbb, azok menjenek, elől, a hiányos öltözetű férfiak
és nők pedig a csoport közepén menjenek, hogy némiképpen takarva legyen a hiányosságunk.
Dismasnak legjobb a ruházkodása, ő vezessen bennünket.
33. Na, jól van, egyeznek bele a többiek, ha így rendbe jöttünk, akkor induljunk el.

105. Fejezet.
Dismas beszéde elindulásnk előtt, a társaságot az Úr elé vezeti. Az Úr dicsérete és jutalma.

1. No tehát mondja Dismas, végre mégis csak az élet útjára léptetek. Jól van ez így, mert ha az
Úr akarata szerint cselekszünk, soha sem kerülhetünk tévútra, de ha az eszükre bízzuk magunkat,
mindenképpen kátyúba jutunk. Mindig így van ez, ha az embert az ész irányítja, míg ha szívének élő
szavára hallgat, csakhamar meg is kapja a jutalmát. Velem együtt veletek is ez történik most, az értelem
tanácsát mellőzve a szívünk szavára hallgattunk és én szilárdan meg vagyok győződve arról, hogy ezek
után mindannyiunknak jobbra fordul a sorsa. Gondoljátok csak meg, hogy értelmünk eddig miféle
tanácsokat adott és azok mit használtak számunkra. Meggyőző választ ad erre a mostani nyomorúságos
állapotunk. Tekintsünk csak a képzőművészetekre, festők, költők, zeneszerzők stb. ezek mind szívünk
szavára hallgatva végezték munkájukat, melyek még ma is élnek, emberek tömegeinek élvezetet
nyújtanak és utolérhetetlenül állanak a csupán ész szavára hallgató utókor előtt. Nézzetek csak utána,
hogy hozott-e létre a nagyok nyomdokain haladó satnya utókor valami igazán nagyszabásút, örökéletűt?
Nyíltan megmondom nektek, úgy ahogyan azt most látom, az értelem termékei olyanok, mint az ásatag
megkövesedett állatok és növények. Mégis milyen nagy a különbség az ilyen ásatag növény és a valódi
között. Hagyjuk el tehát mindazt, ami az észtől származik, mert átok terheli a puszta ész művét, de annál
értékesebbek a szívnek legjelentéktelenebb cselekedetei minden élőlény számára. A puszta ész alapján
álló ember olyan, mint az igazi sírásó, ezernyi ismerettel telített esze az ásó, amellyel az esztelen sírásó
a szív eleven értékei között hiába is próbálkozik, mert az arany nem kerülhet ásójára, csak az értéktelen
kő és homok, amelyből egy vegyész sem tud aranyat előállítani. Ezután hagyjunk fel a puszta értelmen
alapuló műveletekkel és csakis szívünkkel kapcsolatban munkálkodjunk, működjünk és akkor jobb
eredményeket fognunk elérni, mint ez ideig.
2. Az elmondottakat szem előtt tartva, most már nyugodtan mehetünk az Úr elé, ahol
megváltozott lelkiállapotunk és belátásunk révén, meg is kapjuk a kellő megerősítést szívünk, gyomrunk
részére egyformán. Kövessetek tehát abban a rendben, amit hiányos öltözéketek szerint jónak tartotok.
3. Dismas e beszédét mindenki helyesli, kissé félénken is, de mindannyian követik őt. Hozzám
érve Dismas mélyen meghajol s így szól:
4. Uram, ezt a szentséges feladatot egyedül a Te kegyelmeddel és segítségeddel sikerült
megoldanom. Mind a harmincan követtek engem ide, úgy ahogyan azt Te elrendelted. Történjen most
velük és velem a Te legszentebb akaratod szerint. Arra megkérlek azonban Uram, ne ajándékozz nekem
ezért díszruhát, mert arra mindörökké nem leszek méltó.
5. Kedves Dismasom, mondom Én. A rád bízott feladatot nagyon jól megoldottad, érdemeket szereztél
magadnak a Nevemben, ezért meg kell adnom azt, ami téged megillet és később, szívük állapota szerint
azoknak is, akiket megtérítettél.
6. Róberthez fordulva így szólok: Hozzál bort és kenyeret és egy illő ruhát Dismas testvér
számára. Addig én egy kis megbeszélést folytatok ezzel a harminc emberrel! Legyen!

106. Fejezet.
A társaság szónokainak beszéde. Az Úr kérdései. Brúnó alázatos és bűntudatos válasza.

1. A társaság szónoka most előlép, meghajol Előttem és az asztal körül ülők előtt s bátran így
szól: Az egész végtelenség Teremtője, Fenntartója és Ura. Mint hitvány semmisségek állunk itt Előtted
kegyelemért, irgalomért könyörögve, nem mintha ehhez valami jogunk is lenne, hiszen hitványak és
nagyon bűnösek vagyunk, Te pedig Isten vagy és a legtisztább, legtökéletesebb szeretet, Aki nem az
angyalokért, hanem az elesett bűnösökért engedted meg, hogy keresztre feszítsenek. Te vagy a gyengék
erőssége, a nyomorultak üdvözítője és Te Magad jelentetted ki a bűnösöknek: Jöjjetek Hozzám mind,
akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve, Én felüdítelek és megkönnyitelek benneteket!
2. Ilyenképpen állunk most mi is Előtted az élet mindenféle súlya és nehézsége alatt nyögve,
amit a pokol zúdított ránk. Óh vedd is le rólunk mindezt a Te nagy irgalmad szerint Uram, mi nem
nyújthatunk ezért egyebet harminc mindenféle bűnnel megterhelt szívnél. Mindenekfelett szeretnének
Téged, ha lenne hozzá bátorságunk, de az igazi szeretet csak a szívet tekinti és minden egyébbel szemben
vak. Cselekedj, óh Uram, velünk is így, ne tekintsd rossz cselekedeteinket, csak szíveink, melyek –
jóllehet – még tisztátalanok, de vágyakoznak szentséges atyai szeret után, mint a szikkadt növény a
harmatcsepp után.
3. Kedves Brúnóm, felelem Én, ez mind szép és igaz, amit most testvéreid nevében előadtál, de
az írásban az áll, hogy a paráználkodók és a házasságtörők nem juthatnak be Isten országába. Márpedig
valamennyien ilyenek és önzéssel telítve vagytok. Isten országa nem más, mint az Én kegyelmem, amiért
ti könyörögtök, s most az a kérdés, hogy hogyan képzelitek el az írással összhangban azt, hogy a
paráznák és házasságtörők kegyelemben részesüljenek?
4. Óh Uram, válaszol Brúnó, ha megengeded azt, hogy egy ilyen bűnös tovább beszélhessen
Előtted, akkor azt is megengeded, hogy bűnbánatot érezve elkövetett bűnei miatt, kegyelemért
könyöröghessen.
5. Lásd Uram. Az írás ilyen szigorú szövegének ellenére mégis megnyitottad mennyed kapuját a
kereszten Melletted függő bűnös előtt, nem ítélted el a házasságtörő asszonyt a templomban, valamint
Magdolnát sem ítélted el, betértél a bűnös vámszedő házába s így többeket is boldogsághoz juttattál
kegyelmed révén, akik pedig szintén nem tehettek többet, mint mi. Óh, ne légy most velünk szemben
szigorúbb!
6. Igen, igen, mondom Én, de ezek mégsem voltak olyan bűnösök, mint ti!
 7. Óh Uram, szól erre Brúnó, vajon lehet-e Előtted valami nagy vagy kicsiny, akár bűn, akár
erény legyen az! Egyedül Te vagy nagy, egyedül Te vagy a jó, minden egyéb csak hitvány semmiség
Hozzád viszonyítva. Óh Uram, ki az oroszlánról, párducról, tigrisről, hiénáról, melyek gonosz vadállatok
valamennyien, gondoskodsz, gondoskodj rólunk is legalább olyan mértékben, mint ezekről az állatokról.
8. Erre Én intek Róbertnek, hogy hozza a kenyeret és a bort. Brunó meglepődve néz Róbertra és
nem tudja mire vélni a dolgot.

107. Fejezet.
Kegyelmi étkezés. Az Úr irgalma és kegyelme. Próbatétel. Brúnó beszéde a szeretetről.

1849. Júl. 31.

1. Róbert elém helyezi a kenyeret és a bort, meghajol és visszamegy a helyére. Kezembe veszem
a kenyeret és megkérdezem Brúnót, hogy tudja-e, mi ez.
2. Uram, felei Brúnó ez mennyei kenyér, a bűnök megbocsátását és az örök életet jelentő étek.
Aki ezt eszi az üdvözül is.
3. Nos, jól van, mondom Én. Mert úgy hiszed, ahogyan mondod, vedd és egyél belőle annyit,
amennyit csak tudsz.
4. Óh Uram, szól Brúnó, kívülem még huszonkilencen vannak itt, akik még nálam is éhesebbek
lehetnek, Engedd meg ezért kegyelmesen, hogy először nekik adjak a kenyérből, én majd megelégszem
azzal, ami esetleg marad.
5. Jól van, mondom Én, cselekedj csak szíved vágya szerint!
6. Brúnó könnyes szemmel ad Nekem hálát és az utolsó morzsáig elosztja a huszonkilenc
embernek a kenyeret, kik szívükben mélyen meghatódva fogyasztják azt el. Egyikük azonban észreveszi,
hogy Brúnó az egész kenyeret elosztotta és neki nem maradt semmi, hozzálépve így szól: Kedves Brúnó
barátom, te egészen megfeledkeztél magadról és az egész kenyeret elosztottad, amit az Úr neked adott.
Én még nem nyúltam ehhez a darabhoz, amit nekem adtál, vedd el és edd meg, hiszen te is éppen olyan
éhes vagy, mint én!
7. Kedves barátom, feleli Brúnó, csak tartsd meg magadnak és fogyaszd el,amit az Úr
kegyelméből jutattam neked és velem ne törődj, mert nekem sokkal nagyobb örömöm telik abban, hogy
ti jóllakhattok, mintha magamnak százszorosan jutott volna. Ne féltsetek engem, itt a szentséges
adományozó közelében már nem kell senkinek sem éheznie.
8. Brúnónak és barátjának ez a viselkedése mindenkit - Velem együtt – meghatott, mert még a
mennyekben sincs megragadóbb és fenségesebb dolog annál, mint mikor egy szegény éhező, magáról
teljesen megfeledkezve mindent szegény éhező testvéreinek juttat. Az ilyen azután óriási léptekkel halad
az Én szeretetközpontom felé.
9. Most a borral teli korsót veszem a kezembe és megkérdezem Brunót, tudja-e mi ez? Óh Uram,
ez a bor a Te isteni szívednek felséges terméke, amit hódolatteljesen és meg nem szűnő hálával veszek
át szentséges atyai kezedből és ha megengeded, akkor ezt is a szegény szomjúhozó testvéreimnek adom.
10. Már az előbb is megmondottam, felelem Én, hogy mindazért, amit jó szívvel cselekszel, Én
is jónak ismerem el. A bor egyébként is a tiéd, tehetsz vele azt, amit akarsz.
11. Brúnó megindulva köszöni meg ezt Nekem és a serleget rögtön átnyújtja testvéreinek,
barátainak. Ezek azonban ragaszkodnak ahhoz, hogy amíg Brúnó nem iszik a borból, ők sem nyúlnak
hozzá. Mivel Brúnó hallani sem akar erről, egyik a másik után mégis iszik a borból, míg az utolsó cseppje
el nem fogy. Habár Brúnó maga is éhes és szomjas, mégis magán kívül van afeletti örömében, hogy
testvérei szemmel láthatólag megerősödtek és külsejük is előnyössé vált.
12. Erre így szólok: Nos, szeretett Brúnóm, most mondd meg nekem, hogy hogyan is ízlett neked
az Én kenyerem és borom? Erősebb lettél-e, mint előzőleg voltál?
13. Uram, feleli Brúnó, nekem csak egy szám, egy gyomrom és szívem van, de ezeknek
huszonkilenc és én mind a huszonkilenc éhségét, szomjúságát éreztem szívemben. Ha az egész kenyeret
és a bort egyedül fogyasztottam volna el, ezerszeresen erősödtem volna meg, de így, mivel mindannyiuk
sorsát a szívemen viselem, a valóságban huszonkilencszeresen erősödtem meg. Így tehát csak azt
válaszolhatom szentséges kérdésedre, hogy igen, a Te szentséges kenyered és borod mindenekfelett jól
ízlett nekem, örök hála és köszönet érte.
14. Kedves barátom, mondom Én, lásd nagyon sok és súlyos bűnöket követtél el, mivel szeretet
van a szívedben ínséges testvéreid iránt, sok meg is bocsáttatik neked. Aki maga is irgalmasságot
cselekszik, annak itt szintén irgalmasság jár, így tehát neked is. Ez természetesen csak az önzetlen
irgalmasságra vonatkozik, mert olyanok számosan vannak a földön, akik például szívesen segítenek a
bajbajutott fiatal leányokon, de egy törődött öregasszonyt vagy férfit egy fillérrel küldenek el ajtajuk
elől. Az ilyen persze csak ilyen értékű irgalomra is számíthatnak, mert az, aki csak ott segít, ahonnan
haszna származik, az az ördögök fajtájához tartozik. Te azonban minden számítás nélkül, önzetlenül
gyakoroltál irgalmasságot testvéreiddel szemben, ezért legmagasabb fokú irgalmasságban is lesz részed.
Mielőtt azonban ezt teljes mértékben elnyerhetnéd egy próbát kell kiállanod, Ott az északi oldalon egy
félig nyitott ajtót találsz, menj abba a szobába, ahol azok vannak, akik a földi léted folyamán a
legnagyobb ellenségeid voltak, Igyekezz őket megnyerni és idehozni. Ha ez sikerül, akkor eljuthatsz a
tökéletességig, mert azok az ellenségeid voltak. Mert az, aki csak a barátaival szemben követ el
irgalmasságot és gyakorol jótéteményeket, az még korántsem mondhatja azt Nekem hogy: Uram,
mindent megtettem, de mégiscsak haszontalan szolgád voltam. Pedig annak, akinek nincs oka ezt
elmondani, az még igen messze van attól, hogy méltó lehessen az Én közelségemre. Menj tehát és
cselekedj úgy, ahogyan azt Én mondottam.
15. Uram, mondja Brúnó, történjen minden a Te szentséges akaratod szerint. Akárhogyan lesz
is, a Te akaratod az én életem, üdvösségem és a legfőbb gyönyörűségem.
16. Óh, milyen édes érzés az, ha az ember az igazi örök és mindenható Atya szentséges házában
tevékenykedhet. Halljátok ti ellenségeim, akiket mint testvéreimet szeretek, mennyire félreismertetek
engem! Urunk, Istenünk, Atyánk nevében jövök hozzátok, elfelejtek minden sérelmet, amit földi életem
folyamán tőletek elszenvedtem. Áldalak benneteket, jót akarok tenni veletek és örökre megbocsátani
azt, amit velem cselekedtetek.
17. Óh Istenem! Milyen gyönyörűség tölti el a szívem azért, hogy immár képes vagyok a gőgös
és önző ellenségeim előtt megalázkodni. Most már azt is sejtem, hogy mit érezhetett a Te szentséges
Atyai szíved megátalkodott ellenségeiddel szemben, midőn úgy szóltál az Atyához: Atyám! Bocsáss
meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek! Ilyen határtalan szentséges nagyságra csak az isteni szív
képes. Valóban szép, sőt csodálatosan fennkölt dolog, mikor az egyik testvér a másikon segít, különösen
akkor, ha viszonzásra emellett nem is gondol, de dicsőbbet és fenségesebbet még a mennyekben sem
képzelhetnek el, mikor megáldja azokat, akik Őt átkozták és jót cselekszik velük. Megyek is
ellenségeimhez, hiszen ezek egyenesen arra vannak hivatva, hogy szívem végre tökéletessé válhasson
Isten előtt.

108. Fejezet.
Brúnó ellenségei között. A türelem és a krisztusi szeretet mindent legyőz. A nagy halászat.

1. Brúnó átszellemülten siet a megjelölt szoba felé, melyben ellenségei tartózkodnak. Oda érve
be akar lépni, de néhányan elébe állnak és rákiáltanak: Vissza, te nyomorult, itt már semmi dolgunk
veled. A földi életben ismeretségük kezdetén mélységesen szerettünk téged, de később jobban
gyűlöltünk, mint a halált, itt a pokolban pedig semmi szükségünk sincs rád Takarodj, te nyomorult
fenevad!
2. De kedves barátaim, mondja Brúnó, mit vétettem nektek, hogy annyira gyűlöltök? Mindent
megteszek, amit csak akartok, hogy ki tudjalak benneteket engesztelni.
3. Te nyomorult emberi fenevad, kiáltják az előbbiek, akármit is tennél, nem tudnád többé
megváltoztatni a felőled alkotott véleményünket. Tőled semmit sem akarunk, kivéve azt, hogy eltakarodj
innen, mert a legszegényesebb pokol is kedvesebb előttünk, mint a te személyed! Hozzád képest az
ördög is olyan jó, mint Isten az ördöghöz képest! Eredj, de tüstént, mert másképpen darabokra
szaggatlak.
4. Brúnó erre a felháborodásra így felel: Szívesen beleegyezem, hogy keresztre feszítsetek, csak
ígérjétek meg azt, hogy kibékültök velem!
 5. Azt hiszed, hogy becsületünkre válna, ha ilyen magadfajta fickóval beszennyeznénk a
kezünket! Te csak azt érdemled meg hogy leüsselek, mint egy hitvány kutyát, nem pedig azt, hogy
feltűnéskeltő módon keresztre feszítselek. Takarodj, ne bosszants tovább bennünket undorító
jelenléteddel!
6. Nagyra becsült barátaim, feleli Brúnó, sajnos tudomásom volt arról, hogy ti földi életem
folyamán mindig gyűlöltetek és üldöztetek, de soha nem tudtam meg azt, hogy miért. Most azonban már
nem a földön vagyunk és minden másképpen mutatkozik meg előttünk. Én is másképpen látom a
dolgokat és másképp gondolkozom, egészen más ember vagyok, mint amilyen a földön voltam.
Kétségtelen, hogy ti is megváltoztatok, mondjátok el már nekem, hogy mit követtem el ellenetek a
földön, mert most abban a helyzetben vagyok, hogy ezerszeresen jóvátehetem azt, amit a földön –
tudtomon kívül- ellenetek vétettem. Bocsássatok meg nekem és legyetek velem szemben egy kissé
barátságosabbak, mint eddig voltatok. Nem is tudom, hogy miféle gyönyörűségetek telhet abban, hogy
engem, szegény ördögöt annyira gyűlöltök. Barátságotokra nem is tartok igényt, hiszen amint
mondottátok, még arra sem tartotok méltónak, hogy keresztre feszítsetek.
7. A gyűlölködők így válaszolnak. Mit is használ itt a te ostoba nagyképűséged? Hitvány alak
voltál és örökre is az maradsz. Szemtől-szembe úgy viselkedsz, mint a legderekasabb, legőszintébb
ember, de a hátunk mögött annál alávalóbb vagy, ezért soha nem is lehetett neked hinni. Emlékszel,
hogyan viselkedtél velünk szemben a börzén? Folyton az áresést emlegetted, addig ijesztgettél
bennünket, míg el nem adtuk a részvényeinket potom áron, te pedig rögtön megvásároltad azokat.
Hitvány alak vagy és hiába adod itt az ártatlant, mi nagyon jól ismerünk téged. Talán itt is esnek az
árfolyamok és azért keresed a barátságunkat mindenáron?
8. Ah, hát ez a baj! Mondja Brúnó. Barátaim, ha valóban ez az oka a ti gyűlöleteteknek, akkor
biztosan remélem azt, hogy rövidesen ismét jó barátok leszünk, mert biztosítalak benneteket, arról, hogy
az ellenem irányuló gyűlöletetek dolgában alapvető tévedésben vagytok.
9. Lássátok, először is, akárcsak ti, én sem tudtam azt, hogy emelkedni vagy esni fognak az
árfolyamok a tőzsdén. Másodszor, nem is tudnátok bizonyítani azt, hogy én valóban ugyanazt az
értékpapírokat vásároltam fel, amit ti eladtatok veszteséggel. Én akkor vásároltam, ha pénzem volt, ti
akkor adtatok el, amikor nem volt pénzetek, azaz fogytán volt. Éppen ti voltatok azok, akik naponta
ostromoltatok engem a börzén, hogy miként fognak alakulni az árfolyamok és mondhatom azt, hogy a
folytonos zaklatások már nagyon a terhemre voltak. Gondolkozzatok, miféle hasznot tudtam volna én
ebből húzni.
10. Lássátok most, hogy milyen alaptalan volt az akkori gyűlöletetek. Hiszen a naponta
nyilvánosságra hozott árfolyamból is tudhattátok, hogy az ára szüntelenül ingadozik, én nem lehetek az
oka annak, hogy ti éppen akkor adtátok el az értékpapírjaitokat, mikor azok ára a legalacsonyabb volt,
akkor akartatok mindig vásárolni, mikor az árak felmentek ezt nem kísértétek figyelemmel és ezért
úszott el a pénzetek. Ha ti nyerészkedésre rendezkedtetek be, akkor viseljétek el annak következményeit
és ne tegyetek másokat felelőssé az e közben elszenvedett anyagi veszteségért.
11. De hogyan is tudtok olyan nevetséges állítással előhozakodni, hogy az én részvénypapírjaim
miatt kerültetek bajba? Én azt vásároltam és akkor vásároltam, mikor azt jónak láttam, de ti ugyanazt
cselekedtétek, miféle alapon haragsztok rám?
12. Nos, jól van, mondja az egyik gyűlölködő. Valóban úgy cselekedtél ahogyan azt nekünk
elmondtad, de ez semmiben sem szünteti meg a veled szemben érzett gyűlöletünket, mert a földön, ezt
csak itt látjuk be, egészen másképp beszéltél, mint ahogyan cselekedtél, ha azt mondtad valamire, hogy
fekete, azt fehérnek kellett venni. Ha nem ismerted volna ki magad a börzei nyerészkedés dolgában, nem
is jósolgathattál volna mindig jó előre. Mi már annyira ismertünk téged, hogy rendszerint az ellenkezőjét
cselekedtük annak, amit te előre megjósoltál. Így is sokszor voltak veszteségeink, de ez már a börzejáték
velejárója. Ha azonban a tanácsod szerint cselekedtünk volna elúszott volna az egész vagyonunk.
13. Lásd, innen származik a mi gyűlöletünk veled szemben. Bizonyítsd be mindezek ellenkezőjét
és akkor mi bocsánatot kérünk tőled és a legjobb barátaiddá válunk.
14. Brúnó erre így szól: szavatokon foglak benneteket, de bizonyítsátok be nekem, hogy én a
börzén olyan tisztséget viseltem volna, melynek révén bepillantást nyerhettem volna az ottani üzleti
titokba, Bizonyítsátok be azt is, hogy én nem olyan egyszerű börzejátékos voltam, mint ti? Be tudjátok-
e bizonyítani azt, hogy én esetleg megvesztegetésekkel esetleg mégis meg tudtam volna olyan börzei
titkokat, melyek azután engem nyereséghez jutattak? Végül, én adtam nektek azt a jó tanácsot, hogy
harmincezer forintot ezüst húszasokban ássátok el a pincétekben, amit az ostromállapot alatt az
ellenséges katonák felfedeztek és el is vittek. Ismerjétek be, hogy veszteségeiteknek csakis ti magatok
voltatok az okai s hogy nekem abban semmi részem sincs, erre az Isten a tanúm!
15. A gyűlölködők meghökkenve elhallgattak, gondolkodóba estek és be kell látniuk, hogy
semmi komoly okuk nincs a további gyűlölködésre és haragra, egyikük ki is jelenti: átkozottul ostoba
dolog az, hogy végül mégis képtelenek vagyunk bebizonyítani azt, hogy becstelenül járt volna el velünk
szemben, a további gyűlölködéssel legjobb felhagyni, akarva, nem akarva barátunk gyanánt kénytelenek
vagyunk téged elfogadni. De mond, mit is akarsz te tulajdonképpen velünk? Mit cselekedjünk most?
16. Barátaim, mondja Brúnó. Hát nem látjátok ott abban a nagy teremben azt a nagy tanácskozó
asztalt és körülötte azt a magasztos gyülekezetet, mely most az egész végtelenség sorsáról tanácskozik?
17. Mi semmit sem látunk, mondja az előbbi szónok, sem nagytermet, sem a nagy tanácskozó
asztalt a körülötte levő magasztos gyülekezettel. Mi csak azt a sötét bajt látjuk, amiben vagyunk és téged,
sőt még azt sem látjuk, hogy innen vezet-e ki valami kijárat.
18. Nos, barátaim, én nem akarok tőletek egyebet, feleli Brúnó, mint titeket Jézushoz vezetni,
hogy Ő az Üdvözítő megtisztítson benneteket, Akár látjátok Őt, akár nem. Kövessetek, hogy az örök
boldogsághoz jussatok, mert Ő éppen azért küldött engem hozzátok. Jöjjetek csak utánam s a kellő
időben majd világosságot kaptok.
19. Na, az nem megy olyan könnyen, mondja az előbbi, mert először is, mi még korántsem
vagyunk eltelve olyan bizalommal irántad, hogy vakon kövessünk, akárcsak egy régi és kipróbált
barátunkat. Másodszor, mi új katolikusok vagyunk s úgy tudjuk, hogy a zsidó Jézus nem az, aminek
mondják. Nem vagyunk olyan ostobák, mint azok, akik Jézust már Istennek tették meg, mint a régi
görögök Herkulest. Valami komolyabbat és elfogathatóbbat kell kieszelned, ha valóban azt akarod, hogy
kövessünk.
20. Ugyan barátaim, szól Brúnó, akkor örök időkig törhetném a fejem, mégsem tudnék semmit
sem kitalálni, ami ennél okosabb. A római katolikus vallás is eléggé ostoba és felszínes, de az újkatolikus
felfogás ezerszer ostobább és sötétebb. Hiszen még a léleknek a halál utáni életét is letagadja. Pedig lám,
ti meghaltatok és mégis éltek itt. Ebből a tényből már láthatjátok, hogy mit is ér az újkatolikus felfogás.
Továbbá nemcsak Jézus nyilvánvaló Istenségét tagadja, hanem Strausz és Hegel az istenség fogalmát is
kereken elveti. Mondjátok csak, hogyan is lehet itt, a szellemvilágban egy ilyen kárhozatos valláshoz
ragaszkodni, ahol a lélek továbbéléséről ti magatok is kézzelfoghatóan meggyőződhettetek. Ha pedig
egy tan már alaptételeiben ilyen hibásan épül fel, akkor az abból származó többi tételek is hamisak. Ezért
mondom nektek, vessétek el magatoktól ezt a hasznavehetetlen, ócska újkatolikus tant és kövessetek
engem oda, ahová titeket vezetni akarlak, jótállok érte, hogy hamarosan jobb sorsotok lesz.

21. Barátom, feleli az előbbi, be kell látnunk azt, hogy te csodálatosan okos fickó vagy és akarva,
akaratlanul igazat kell, hogy adjunk neked, mert úgy tudsz beszélni, mintha az egészet nyomtatásból
olvasnád fel. Őszintén sajnálom azt, hogy eddig oly durva és sértő módon bántunk veled, de remélem,
hogy megbocsátod nekünk, különösen, ha tekintetbe veszed azt, hogy születésünktől fogva teljes
sötétségben éltünk. Gondold csak meg, hogy egész Bécsben csak arra voltak hivatva a papok,
hivatalnokok, hogy a szegényebb néposztályt a legsötétebb szellemi éjszakában tartsák, semmitmondó
látványosságok és tűrt paráznaságok által elbódítsák. Ilyen életmód mellett természetes, hogy nem volt
rá lehetőség, hogy az ember valamilyen magasztosabb tudáshoz is hozzájusson. Így azután mi is csak
azok vagyunk, aminek neveltek bennünket, azaz szellemileg süketek, vakok és némák. Alig tudjuk a
fehéret a feketétől megkülönböztetni. Légy tehát elnézéssel és türelemmel velünk szemben és vezess
bennünket Isten nevében oda, ahol mégiscsak több világossághoz juthatunk, mint amennyiben eddig
részünk volt.
22. Nos, jól van, mondja erre Brúnó. Én türelemmel és szeretettel közeledem hozzátok, azt
hiszem azt nem kell újra mondanom, hiszen ezt még a viselkedésem is tanúsítja, Én igazi barátotok
vagyok, ezért úgy vélem, hogy most már semmi akadálya nincs annak, hogy itt a másvilágon szellemileg
és lelkileg boldogabb helyzetbe kerüljetek. Szedjétek most össze magatokat és kövessetek engem.
Minden egyebet csak Attól várhattok, Aki mindenkin, rajtam is segített, rajtatok is segíteni fog, hiszen
azért küldött el hozzátok.
23. Az első sorban állók így szólnak: Mi itt elől körülbelül húszan vagyunk a börzéről, de
mögöttünk azonban egy hatalmas tömeg van, javarész csőcselék, hogy ezek követnek-e téged, azt nem
tudjuk. Kíséreld meg majd meglátjuk, hogy lesz-e eredmény, habár nekünk teljesen mindegy, jönnek-e,
vagy maradnak.
 24. A tömegből erre többen kiabálni kezdenek. Azok az urak ott elöl, azt hiszik, hogy mi, szegény
emberek, mind agyalágyultak vagyunk. Akár tetszik az uraknak ott elöl, akár nem, de mi is megyünk,
mert aki rajtatok segít, az bennünket sem fog elutasítani. Jegyezzétek ezt meg magatoknak! Most pedig
Isten nevében induljunk!

109. Fejezet.
A világosságra vágyakozók helyes beszéde. A vak tömeg az Úr előtt. Derengeni kezd.

1849. aug. 10.

1. Az előbb még gyűlölködők így felelnek: Óh, miattunk sohase zavartassátok magatokat, hiszen
itt a szellemvilágban amúgy is megszűnt minden különbség az egyes osztályok között és a végtelen
térségben azt hiszem, mindannyian elférünk. Hagyjuk tehát a további szóváltást és menjünk
mindannyian Brúnó után.
2. A tömegből kiált valaki: ez rendben van, az ilyen beszédet már elfogadjuk. Isten előtt
mindenki egyenlő, akár herceg, akár koldus, akár farkas, akár bárány, de itt azután a hercegnek sem
szabad lenéznie a koldust, a farkas sem éhezhet a bárány húsára. Egymás között és Isten előtt egyenlőek
vagyunk. Isten törvénye ezt így rendeli el, márpedig Ő nem a Maga számára adta ezeket a törvényeket,
hanem a mi számunkra. Ezért kölcsönösen szüntessünk meg minden haragot, sérelmet és akkor Isten
előtt is elnézésre számíthatunk. A magunk részéről mi ezt már megtettük, mert veletek szemben mi
semmiféle ellenséges érzületet nem táplálunk.
3. Ez nagyon szép tőletek, válaszol az előbbi beszélő, mi is úgy cselekszünk és most már barátok
és testvérek vagyunk. De Brúnó testvérünk integet, hogy már menjünk, hagyjuk a beszédet és kövessük
őt.
4. Erre mindannyian követelik Brúnót, s midőn vele együtt az egész csapat Hozzám érkezett,
Brúnó így szól: Uram valamennyien itt vannak, akik abban a sötét szobában sínylődtek, így tehát
valahogyan tudtam teljesíteni a rám rót feladatot. Cselekedj velük, óh Uram, a Te örökké szentséges
akaratod szerint. Vakok ők mindnyájan, jutass nekik egy kis világosságot, hogy mint én, úgy ők is
megláthassanak Téged atyai szeretetben.
5. Brúnó barátunk, szól az egyik, célnál vagyunk-e már? Kivel beszélsz te itt a levegőbe? Hiszen
nincs itt senki!
6. Célnál vagyunk, feleli Brúnó, s akinek imént beszéltem az Maga a mi Urunk, Jézus, Jehova
Zeboat Isten. Kérjetek tőle világosságot, miként azt én is kértem, bizonyára meg is kapjátok és éppen
úgy láthatjátok Őt, mint én.
7. Kérdezi egy másik. Ugyan mond meg, nem abban a nagyteremben vagyunk-e, amelyben már
egyszer voltunk, de arcátlan viselkedésünk miatt a szászországi és sohasem udvarias Blum Róbert abba
a sötét odúba kergetett bennünket.
8. Igen válaszol Brúnó, ugyanabban a teremben vagytok és Róbert testvér is itt van a közelben!
9. Úgy emlékezünk, mondja tovább a kérdező, hogy akkor az Úr Jézus, akiben még nem tudtunk
hinni, szintén itt volt és ugyancsak volt dolga a lerchenfeldi nővel. Akkor Őt is és a lerchenfeldi Helénát
is láttuk, vajon most miért nem látjuk?
10. Kedves barátaim, feleli Brúnó, ennek az a magyarázata, hogy ti közben durva érzékiségbe
süllyedtetek, ilyen állapotban pedig semmiféle szellemit nem tudtok látni és nem is értitek meg. Ezt saját
tapasztalataim alapján tudom, melyet részben földi, részben túlvilági életem különböző szakaszaiban
szereztem.
11. Mikor a földön még jámbor szüleim között éltem, magam is valóban istenfélő fiúcska voltam,
különösen a reggeli és esti imáim alatt megtapasztaltam azt, hogy angyali lények vesznek körül,
bátorítanak és megerősítenek s olyan mennyei boldogság érzése töltött el, mintha már akkor Isten
édenkertjében lettem volna. Sokszor olyan jelentőségteljes álmom volt, hogy atyám ezeket feljegyezte
és nagyszámú rokonságunk körében, mint mennyei jóslatot ismertette, melyek azután valóban be is
következtek. Ifjúvá serdülvén, kikerültem az atyai házból, mindinkább több gyönyörűséget találtam
magamban, melyeket sajnos csak akkor kezdtem komolyan venni, amikor már késő volt.
 12. Most látom csak be, hogy gyermekkori látomásaim rajtam is beteljesedtek, de ez már nem
változtat a helytetemen, mert itt csak azon múlik minden, képes-e szívünk magasabb rendű, tiszta
megismerésre, rendelkezünk-e kellő jóakarattal.
13. Az elmondottakból most már megérthetitek, hogy miért vagytok még szellemileg vakok.
Forduljatok hát szívetekben bensőségesen az Úrhoz, kérjétek az igazi világosságot és meg is fogjátok
kapni.
14. E szavak után az egész társaság magába száll és megpróbál érzésben eleget tenni és érzésében
az Úrhoz könyörögni.

110. Fejezet.
Az Úr megdicséri Brúnót a halászatért, A mennyei kenyérben és borban rejlő adás. Mennyei
ruházat. Brúnó hálája.

1. Én így szólok Brúnóhoz: Kedves Brúnóm, valóban derék halász vagy, mert első fogásnál tele hálóval
jelentkeztél Nálam. Ezért jutalmat is érdemelsz. Most csak az a kérdés, hogy nem lesznek-e a halaid
között olyanok, melyeket vissza kell dobni a tengerbe, mert annyira soványak. De ez semmit sem von le
a te érdemedből, mert téged csak halfogással bíztalak meg, a kiválogatás már az Én dolgom! A halász
nem tudhatja előre, hogy jó-e a fogás vagy sem, azaz jók-e a halak, vagy rosszak. Egyedül csak Én, az
Úr dönthetem el, melyik hasznos és melyik nem. Most pedig menj oda Róberthez, ő majd kenyérrel és
borral megerősít s egy olyan mennyei díszöltönyt ad neked, amilyen megillet téged.
2. Óh Uram, mondja Brúnó, hiszen a legcsekélyebb kegyelemre sem vagyok méltó, hogyan
fogadnék akkor el egy ilyen magas kitüntetést. Ne juttass Uram nekem semmit, hanem annál inkább
azoknak a szegény halacskáknak, melyek olyanok mint én és amelyet hitványságuk miatt semmire sem
használsz. A Te szentséges közelségben úgysem érzek én éhséget és szomjúságot és szentséges szavad
többet ér nekem a legdrágább díszruhánál.
3. Mondom Én: Alázatod és józan felfogásod nagyon tetszik Nekem és mert annyira kedvem
szerint való vagy, meg is kell tenned azt, amit elrendeltem. Lásd, Péterem sem akarta egykor, hogy lábait
megmossam de amikor elébe tártam annak szükségességét és igazi jelentőségét, akkor azt kívánta, hogy
az egész testét mossam meg, ami egy kissé sok lett volna. Így van ez most nálad is, ezért először a kenyér
és a bor által kell megerősödnöd, a mennyei díszruha által megtisztulnod, hogy azután saját szférádon
keresztül ezek a halacskák is megvilágosodjanak, megerősödjenek és életre keljenek. Ha te nem lennél
mindenre előkészítve, akkor a halacskákkal sem mennék egyenlőre semmire sem. Ennek okát csak
később fogod felismerni. Menj tehát, cselekedj úgy, ahogyan mondottam és akkor a halacskák
kiválogatása is sikerrel fog járni!
4. Örvendezve szól erre Brúnó: Óh Uram, Atyám ha így van, akkor akár ezer ember helyett is
eszem és iszom, akár a napsugárból szőtt díszruhát is magamra öltöm.
5. Menj tehát, felelem, egyél, igyál, vedd fel a díszruhát és halacskáid mindjárt világossághoz
jutnak és meglátnak Engem s mindazokat, akik körülöttem vannak. Brúnó meghajol Előttem, Róberthez
siet, aki egy darabban kenyeret és kristályserlegben bort nyújt át neki. Brúnó úgyszólván egy pillanat
alatt elnyeli a kenyeret és megissza a bort, de utána még éhesebb és szomjasabb lesz. Róbert azonban
semmi hajlandóságot nem mutat az adag megismétlésére, hanem rögtön elhozza a díszruhát, amit Brúnó
abban a reményben ölt magára, hogy éhsége és szomjúsága is meg fog szűnni, ami azonban nem
következik be, mire megkéri Róbert adjon neki még kenyeret és bort.
6. Róbert így válaszol: Amiben még hiányod van, azt az Útról elnyered. Menj Hozzá, mert én
csak is azt cselekedhetem, ami az Ő akarata.

111. Fejezet.
A bírót küszöböld ki magadból. Mennyei missziós intelmek.

1849. aug. 15.

 1. Brúnó erre Hozzám jön vörös szegélyű fehér palástjában és így szól: Uram, nyomorult bűnös
létemre hálásan köszönöm Neked határtalan nagy kegyelmedet, melyre engem teljesen érdemtelenül
méltattál. Most valóban boldog, sőt, túlságosan boldog vagyok, bár boldogságom mellett még egy kis
éhséget és szomjúságot is érzek, de ez nem tesz semmit, mert a Belőled kiáradó és egész lényemet betöltő
boldogság mellett az éhségem és szomjúságom szinte semmi. Első ízben érzem most, hogy milyen
mennyei szeretet tölti be szívemet Irántad és e szegény testvéreim iránt, ez nagyon boldoggá tesz.
2. A szegény földi, testben élő halandók mit sem tudhatnak ilyen szeretetről, hiszen még a
legjobb földi ember is sokkal jobban szereti önmagát, mint a legbensőbb, legjobb barátját, mennyivel
kevésbé szereti ellenségét. A férfiak is csak az élvezet és a gyönyör kedvéért szeretik, ebben is az
önszeretet nyilvánul meg mert ha nem így volna, akkor nem cselekednének velük úgy, hogy fájdalmat
és kárt okozzanak nekik.
3. A férfiak általában sokat adnak a becsületre, de ebben a tekintetben nem kényesek, ezt magam
is tapasztaltam Bécsben. Táltos érzéki vágyak kielégítése végett addig hajszolták és üldözték a nőket,
míg aljas céljaikat el nem érték náluk, utána pedig a pokolba küldik taszítják azt, akit elcsábítottak. Óh,
Uram, irgalmazz azoknak, akik a férfiak alávalósága és lelkiismeretlensége következtében váltak
kéjnőkké, vetesd az ilyen férfiakat a pokol fenekére, a legnagyobb ördögök közé. Mert bármennyire is
kívánom, hogy szegény bűnösök bocsánatot nyerjenek és ebben a magam részéről is a segítségükre
akarok lenni, de az ilyen lelkiismeretlen bujálkodókkal szemben nem tudok irgalmat érezni, hanem
valóban örömöm telne abban, ha azt látom, hogy ezek addig pörkölődnek a pokol tüzében, míg
érzékiségük utolsó paránya is elpárolgott belőlük. Nem kívánok én senkinek sem rosszat, de a
gonoszoknak sem kívánok én semmi jót, míg az igazi bűnbánat által méltóbbá nem váltak rá. Az általam
most kifogott halacskák között is lesz majd néhány kígyó azaz olyanok, akik a földön túlságosan
hódoltak az érzékiségüknek, de ezekért könyörgök Hozzád, mert legtöbbje nem is tudta, hogy mit
cselekszik. Másutt viszont vannak olyanok is, akik igen is tudták, hogy mit követnek el, ezért a
hitványakért nem is könyörgök, had érezzék meg ítéleted szigorát.
4. Mondom Én: Kedves barátom, téged még mindig az éhség és a szomjúság gyötör. Tudod-e
miért van ez? Lásd, azért mert a bíró még mindig ott lakozik a szívedben, igazságos ugyan a maga módja
szerint, de mégsem egyezik az Én rendemmel. Ha teljesen az Én rendemhez akarsz igazodni, el kell
távolítanod magadból ezt a bírót, hogy szíved tiszta legyen és akkor soha nem leszel éhes és szomjas.
5. Lásd, Én hatalmam teljében igazságos és jó bíró vagyok, mégsem ítélkezem senki felett,
hanem mindenki önmaga idézi fel maga ellen az ítéletet a benne lévő szeretete szerint, ha a szeretet tiszta
és jó, akkor az ítélet is olyan, ha azonban tisztátalan és rossz, akkor az ítélet is csak olyan lehet.
6. Ha Én erőm és hatalmam teljességében nem mondok senki felett ítéletet, mennyivel kevésbé
ítélhetsz akkor te bárki felett is. Én tudom a legjobban, hogy milyenek a bécsiek, ők rendemmel
ellentétesen éltek és ennek következménye a jelenlegi helyzetük és állapotuk. Vérfertőzők voltak és lehet
a vér kiált Hozzám, Én mégsem ítélem el őket, de megengedem, hogy vérfertőzők gyanánt marcangolják
egymást, úgy, amint meg is érdemlik és ez az igazi pokol, mert más pokol nincs, mint csak az, amely az
ember szívében lakozó önzésből önmagától alakul ki.
7. Aki önmaga nem kárhoztatja el magát, azt nem kárhoztatjuk el mi sem. Csak az kárhozik el,
aki gonoszsággal telt szíve miatt önmaga akarja, hogy vele megtörténjen s ez a legtökéletesebb igazság,
amiben valakinek csak része lehet. Mi persze nem mulasztjuk el azt, hogy kellő oktatással mindenkit a
helyes útra irányítsunk, ha ezt követi, ez csak üdvére szolgál, ha pedig nem követi, mi nem büntetjük
meg ezért, hanem az lesz a sorsa, amit ő maga akart a saját részére. Ha pedig később a szenvedések arra
késztetik, hogy mégis a helyes útra térjen, itt soha senki nem fogja megakadályozni ebben a
törekvésében.
8. Lásd, ez az Én szívem szerinti igazi mennyei rend. Ezt a rendet kell neked is magadévá tenned,
akkor tökéletes leszel, mint Én és soha többé nem érzel majd semmiféle nyomasztó ürességet bensődben.
Ilyen módon kielégítve és keresztül-kasul megvilágosodva, könnyűszerrel juttathatsz feleslegedből
ezeknek, a mezíteleneknek. Éhségüket, a szomjúságukat csillapíthatod, a mezíteleneket felruházhatod,
a foglyokat kiszabadíthatod, a szomorkodókat megvigasztalhatod, a nyomorékokat meggyógyíthatod, a
vakokat látókká, a süketeket hallókká teheted az élet igéje számára. Mihelyt ilyen állapotban leszel,
foglalkozz többet halacskáiddal és nyisd meg szívüket, szemüket, fülüket az örökkévalóság számára.
 112. Fejezet.
A világtalan okos. Brúnó munkálkodik a rábízottak között.

1. E tanítás után Brúnó mennyei módon változott át bensejében és halacskáihoz menve oktatni
kezdi őket. Midőn ezt bevégezte, a számosan jelenlevő új-katolikusok egyike így szól: Barátom, szavaid
választékosak ugyan és mondataid is szabatosak, de mire való tulajdonképpen ez a sok teozófiai
bölcsesség? Lásd, Mózes elmondja az Ő Genezisében, hogy Isten mikor a teremtési művét megkezdte
és az egész végtelenségben még éjszaka volt, így szólt: Legyen világosság! Erre a végtelen térség
megvilágosodott. Midőn a végtelenség ilyen módon már megvilágosodott, akkor kezdte csak a
mindenható Isteni Szellem a vizeket rendezni és elválasztani a szárazföldtől. Ez így is volt bölcsen!
2. Te éppen fordított módon indulsz el, mert mit használ a vaknak, ha több méter hosszú
magyarázatot tartasz számára a mennyei színárnyalatokról. Sokat és helyesen beszéltél nekünk
Krisztusról, az Ő egyedüli Istenségéről, de mindez mit használ nekünk, ha nincs látásuk, hogy
felismerhessük, vajon igazán Ő van-e itt? Ezért, ha van hatalmad hozzá, mondd te is, mint azt az Isten
tette egykor: Legyen világosság! És ha ezt elnyertük, a többi majd magától adódik. Te azonban
olyasmiről beszélsz, amit csak te magad látsz, mert mi rajtad kívül senkit sem látunk, még ezt a
közönséges paraszt szobát is alig látjuk, melyben heringek módjára össze vagyunk zsúfolva, de szerinted
ez egy nagy és hatalmas terem. Miként higgyünk neked, ha mi nem látjuk az elmondottakat. Cselekedd
meg előbb azért azt, amire nekünk elsősorban szükségünk van, ezzel bizonyára nem vétesz a mennyei
rend ellen, hiszen minden dolgok létesülése is meghatározott rend szerint ment végbe. Azt sem tudjuk
megérteni, hogy most miért látunk kevesebbet, mint ittlétünk első idejében? Nekünk elsősorban az
szükséges, hogy látáshoz jussunk. Kezdetben ugyanis tisztán láttuk a nagytermet, Jézust, az állítólagos
Üdvözítőt, Blum Róbertet, Messenhausert, Jelineket, Beshert, Helénát, Dimast és barátját Olafot, néhány
tucat szemrevaló táncosnőt, most azonban senkit és semmit sem látunk. Erre nézve már megkérdeztünk
téged, de kielégítő válasz helyett azzal biztattál, legyünk türelemmel és majd az Úr nyitja meg a
szemünket. Ez eddig nem történt meg, most tehát tedd meg amit az imént kértünk, a további majd csak
lesz valahogy.
3. Barátaim, feleli Brúnó, legyetek még egy kis ideig türelemmel és mindent megkaptok, ami
után vágyakoztok. Te pedig barátom, aki Isten teremtésében megnyilatkozó rendre hivatkoztál, vedd
figyelembe azt, hogy én nem bánhatok veletek úgy, mint azt az Isten tette az ősvizekkel, hanem úgy,
mint egy újszülöttel szokás. Annak sem a szemét nyitják fel először, ez nálatok is így van. Előbb meg
kell szabadulnotok az érzékiségtől s csak azután derül ki, mennyiben lesztek képesek az isteni
világosságot elviselni.
4. Egy rosszmájú gúnyolódó erre így szól: Ejnye barátom, te úgy látszik már aféle mennyei bába
lettél. Kár hogy erről a szentéletű liguriánus atyák a földön mintsem tudtak, másként bizonyára már
oltárképet festettek, vagy szobrot faraghattak volna rólad, mennyei bába felírással és a könnyű szülésért
mondott szót jól megfizetett misékért, néhány száz ezüstpénzt dugtak volna a markodba. Látom, hogy
te valóban okos ember vagy, mert nem jössz egykönnyen zavarba. Most azonban mondd meg nekem, te
szent bába, hogy hányszor kell az embernek megszületnie, míg végül azt mondhatja, hogy ezúttal már
utoljára jött a napvilágra? Azt hiszem, hogy a te mennyei rended szerint egy lélek sem jut el idáig. Nem
is csoda, hogy Nikodémus, mikor Krisztus a szellemi újjászületésről szólt, megjegyezte, hogy mehetünk
vissza az anyatestbe? És e célból vissza kell-e kerülni? Én úgy veszem észre, hogy a ti mennyei
bölcsességetek egyébből sem áll, mint a folyamatos újjászületésből és halálból.
5. Mondd csak, meddig bábáskodsz még rajtunk, míg végre igazi világossághoz juthatunk. Amíg
ez nem történik meg, addig minden beszéd nem egyéb, mint vénasszonyos fecsegés.
6. Barátom, csak azt jegyezd meg magadnak, feleli Brúnó, hogy gorombáskodással a
szellemvilágban még senki sem ment semmire. Én nem ítéllek és nem fenyítelek meg ezért, de ezáltal
önmagad távolítod el rendeltetésed céljától, ahelyett, hogy közelednél ahhoz. Azt kérdezed, hogy még
hányszor kell megszületned, amíg az igazi világossághoz eljuthatsz? Ha továbbra is megmaradsz lelki
durvaságodban és csökönyösségedben, akkor még legalább százszor. Olyan nehéz a saját akaratodat az
isteni akaratnak alárendelni és aszerint cselekedni? Lásd ha ezt már a földön megtetted volna akkor
valóban utoljára születtél volna meg földi anya testében és most már az igazi isteni világosság teljében
élnél. Azt kell akarnod, amit Isten akar, akkor eljuthatsz a világossághoz, de ha mindig csak a saját
akaratodat követed, akkor ugyancsak sokáig kell jelenlegi állapotban megmaradnod. Megértetted-e?
 7. Igen, mondja a gorombáskodó, de halljad csak barátom, te össze-vissza beszélsz olyan
dogokat, aminek nincs semmi értelme. Mondd csak, ki képes arra, hogy saját akaratát teljesen elnyomva,
merőben idegen akaratot fogadjon be a lelkébe. Te azt mondod, hogy te látó vagy, mi meg vakok
vagyunk. Annál furcsább, hogy mégsem vagy képes belátni azt, hogy az idegen akaratot is csak a saját
akaratunk útján tudjuk magunkba fogadni, mert ha saját akaratunk nem lenne, akkor más akaratát sem
volnánk képesek magunkévá tenni. Mondd meg végre, hogy annyira ostoba vagy, hogy mindezt nem
tudod megérteni, vagy pedig csupán a saját szórakoztatásodra ugratsz itt bennünket. Lásd be, hogy akarat
nélkül olyan lenne az ember, mint egy óra rugó nélkül.
8. Igaz, hogy arra még képes az ember, hogy akaratát bizonyos időre más ember akaratának
alárendelje, akár józanul, akár esztelenül, de teljesen mégsem képes a saját akaratát kikapcsolni. Vajon,
mire vezetne az, ha te levághatnád kezed, lábad és helyettük más kezet és lábat illesztenének oda a régi
helyébe, gondold csak meg, mire is mennél ezekkel? Ezért tehát csak okosan beszélj barátom és ha
módodban áll, cselekedj olyasmit, ami javunkra szolgál, de hagyj már fel az üres szalmacsépléssel!

1849. aug. 21.

9. Ez a gúnyolódó nyers beszéd Brúnót kissé felháborítja, de csakhamar erőt vesz magán és így
felel: Barátom sértő szándékú beszédedből az tűnik ki, hogy a legkevésbé sem értetted meg, azt amit
mondtam. Én elsősorban arra intettelek benneteket, hogy legyetek türelemmel, mert a hirtelenkedők még
soha nem vitték semmire sem. Azután arra figyelmeztettelek benneteket, hogy az ember csak így érheti
el a kitűzött célját, ha a helytelennek bizonyult saját akaratát egy nálánál bölcsebb akaratnak rendeli alá
s e szerint cselekszik. Mindez pedig teljesen világos, te azonban úgy fogtad fel, hogy az embernek akarat
nélkül kell tennie magát s azután kell idegen akaratot magába fogadnia. Jól tudom, sőt, talán még jobban
tudom, mint te, hogy akarat nélkül más akaratot nem lehet magunkba fogadni, és nem cselekedhetünk
az idegen akarat szerint. Az emberben megvan a képesség ahhoz, hogy a durva anyagi és a magasabb
rendű dolgokat megismerje. A magasabb rendű megismerése képessé tesz arra, hogy önmagában minden
tisztátalant lekűzdjön, azaz a saját anyagias akarata helyett az isteni akaratot engedje érvényesülni.
Látjátok, ezt kérem én tőletek is, semmi egyebet nem akarok. Miért támadsz akkor ilyen gorombán rám?
10. A gorombáskodó így válaszol: Ha már előbb is ugyanilyen értelmesen megmondtad volna
ezt, akkor egészen másképpen viselkedtem volna veled szemben. Te azonban olyan nyakatekert
bölcselkedéssel tártad elénk mondanivalódat, hogy abból nem értettünk meg egyebet, mint amit én az
imént elmondottam, most mindezt visszavonom, mert belátom, hogy te semmi olyan dolgot nem kívánsz
tőlünk, ami kárunkra lehetne. Azt is belátom, mennyire szükségünk van a türelemre és az emberi akarat
felcserélésére.

113. Fejezet.
A gorombáskodó ferde vallási nézetei.

1. Isten sem veheti tőlünk rossznéven azt, hogy szinte hihetetlenül ostobák vagyunk, különösen pedig a
keresztény vallási dolgokban. Hiszen a Metternich féle uralom, a kamarilla ezernyi szemfüles
besúgójával és a velük összhangban működő alsó és felső papsággal úgy átforgatták Krisztus tanát, hogy
végül az utolsó kondás előtt is világos volt, hogy a szentséges vallás jólétben pöffeszkedő állítólagos
Isten szolgái, az egyedül üdvözítő egyházban semmit sem hangsúlyoztak ki annyira, mint a
szegénységet, türelmet és a feltétlen engedelmességet az egyházzal szemben, valamint az egyházat
támogató kormányzattal szemben. Beszélgettem erről egyszerű emberekkel, akik arra a meggyőződésre
jutottak, hogy az egész vallási intézmény ősidők óta nem egyéb egy jól kiagyalt eszköznél, hogy a
szegény emberiséget mennyei ígéretekkel elvakítsák, megcsalják, hogy azután a menny utáni
sóvárgásában és a pokoltól való félelmében a munkakerülő papságot eltartsa, a legjobb falatokat nekik
jutassa, maga pedig nyomorúságban éljen, mint egy láncra vert kutya, mindezt isten rendeltetésére és
dicsőségére.
2. Mindebből pedig az következik, hogy Jézus soha nem létezett, ha azonban mégis, akkor sem
lehetett Isten Fia! Mert ha az ember a világ végtelen bölcs berendezését szemléli, utána pedig az egyedüli
üdvözítő római katolikus egyház dicséretes alapelveit, be kell látni, hogy az az Isten, aki oly
utóérhetetlen bölcsességgel rendezte be a világmindenséget, nappal, holddal, csillagokkal, az ilyen Isten
nem adhatott az emberi szellem felébresztésére egy oly tant, amely az utolsó kondásnak sem válik
becsületére, mely tan egyebek között azt is megköveteli, hogy bármilyen égbekiáltó ostobaságot is jelent
ki a pápa azt minden bírálat nélkül, minden hívőnek magáévá kell tenni és követnie kell.
3. Lásd Brúnó testvérem, így bölcselkednek az egyszerű emberek is. Miként gondolkozzunk és
ítéljünk hát mi, akik kissé műveltebbek vagyunk és felvilágosultabbak a római egyház napvilágra kerülő
szemfényvesztéseivel szemben. Miféle megvilágításába helyezi mindez a vallásnak az alapítóját, ha
megengedi, hogy minden lehető módon eltorzítsák.
4. Persze azt is mondják, hogy a pápaság intézménye olyan messze van az igazi krisztusi tantól,
mint egy sáros csizma a milói Vénus-tól, de ez semmiben sem változtatja meg a véleményemet a
keresztény vallásról s annak alapításáról, mert ami egyszer isteni eredetű, azt semmiféle emberi önzés
meg nem változtathatja, ha a feje tetejére áll is. Ha tehát Krisztus tana isteni eredetű lenne, akkor az
összes ördögök az egész emberiséggel együtt sem lennének képesek azt önző szándékkal kiforgatni.
Emellett be kell látni azt is, hogy az ilyen tan sokkal inkább ártalmára van az egész emberiségnek, mint
hasznára. Egy tiszta isteni eredetű tannal szemben minden embernek úgy kell viselkednie, mint a felkelő
nappal szemben, a legnagyobb örömmel és megbecsüléssel kellene követnie éspedig elsősorban
azoknak, akik ezt hirdetik és terjesztik. Ezzel szemben azonban azt látjuk, hogy a krisztusi tant éppen a
papság tartja a legkevésbé tiszteletben és mint egy emberi intézményt a saját önző, uralmi céljainak
megfelelően formálja át. Nem kell ennek láttán, minden józan gondolkodású embernek azt mondania,
hogy egy olyan tan, melyet még a saját hirdetői sem becsülik meg, mely nem egyéb a szegény emberiség
félrevezetésére szolgáló külsőséges szertartásoknál, nem lehet isteni eredetű.
5. A fenséges hegycsúcsok a felkelő nap fényében, ki ne illetődne meg a látványon, ki ne
gondolna mindjárt Istenre, a Teremtőre? Ki szemlélheti közönyösen a tengert? Ki nem rendül meg a
természet hatalmas erejű megnyilvánulása, mennydörgés, villámlás közepette?
6. Lásd, mindezek olyan isteni eredetű dolgok, amelyeken a haszonleső pap éppen úgy
megretten, mint az egyszerű pásztorember. Ha maguk a papok sem veszik semmibe sem az isteni Igéket,
miként is becsülnénk meg azokat mi, akik laikusok vagyunk és nem tanulmányoztuk a teológiát és
amellett már alaposan megismertük a papság mesterkedéseit. Nem lehet csodálkozni azon, ha azt átlagon
egy kissé is felülemelkedő ember megutálja az egész tant és a saját természetének megfelelő
életszabályokat alkotva, azok szerint él és mértékkel élvezi is azokat, amit a jóságos Isten juttatott neki.
A tiszta krisztusi tan eredeti elvei ellen nekem semmi kifogásom nincs, jók és igazságosak azok, s
mindenben megfelelnek az emberiség természetszerű igényeinek. De mit használ mindez, ha az
embernek – jó katolikus létére – ismernie sem szabad igazi valóságában a krisztusi tant, még kevésbé
azt alkalmaznia és követnie. Az istenség az egész teremtést irányítja és fenntartja, de a saját tanát
azonban nem tudná megóvni attól, hogy – mint ez különösen a római katolikus egyházban történik –
teljesen kiforgassák eredeti mivoltukból. Mivel pedig a helyzet valóban ez, arra kérünk téged, mutass rá
arra, hogy Krisztus tana valóban isteni eredetű, mert azok, akiknek a tan isteni eredetét a
legmélységesebben kellene átérezniük, semmibe sem veszik és minden lehető módon visszaélnek vele,
ennek pedig az a következménye, hogy ez a tan, minden világosabb értelmű ember előtt hitelét veszti.
7. Beszélj tehát, bizonyítsd be nekünk Krisztus tanának isteni eredetét és minden szavadat
elhiszünk amit az isteni tan az emberből saját javára megkövetel. Ha pedig mindeddig vétkeztünk ellene,
készek vagyunk bűneinket megbánni, sőt még szigorúbban vezekelni azokért, mint egykor lojolai szent
Ingnác. Persze azt is be kell bizonyítanod, hogy az ember bűnt követhet el akkor is, ha a törvényt nem
ismeri. Mint józanul gondolkodó emberek, nem fogadhatunk el semmiféle meghatározott isteni törvényt,
mert csakis az ember természetéből eredő törvényeket követtük. Ha tehát még kedved van hozzá beszélj,
vagy hagyj bennünket azon az úton haladni, melyet a saját értelmünk jelöl meg.

114. Fejezet.
Az Úr válasza Brúnón keresztül. Ellenmondások és a benne rejlő igazi bölcsesség. Jézus
tanának hasonlata az emberi tanokkal.

1849. aug. 25.

 1. A gorombáskodónak ezen eléggé világos és értelmes beszéde után Brúnó Hozzám fordul és
arra kér, világítsam meg őt, hogy hatásos választ adhasson az előbb beszélőnek és társának. Én azt
mondom Brúnónak, beszélj csak és ne aggodalmaskodj a szavak miatt, mert azokat a nyelvedre
helyezem.
2. E biztatásomra Brúnó így válaszol a kérdezőnek: Ha egy kissé türelemmel és figyelemmel
meghallgattok, készségesen felek a kérdésetekre.
3. Jól van barátom, feleli az előbbi szónok, figyelmesen és türelmesen meghallgatunk, csak ne
legyen terjengős a beszéded,
4. Kedves barátaim, feleli Brúnó, beszédem rövid és tömör lesz, halljátok tehát.
5. Az Isten által az embernek jutatott adományok olyan módon adatnak, hogy a tökéletlen ember
nem képes az ő természetes értelmével azokat felfogni, hanem állandóan elégedetlenkedik azok miatt.
Az egyiknek a nyári forróság nincs ínyére, másiknak a tél hidege van terhére. Van aki örökös tavaszt,
de olyan is van, aki állandó forró nyarat kíván. Mások elégedetlenek a holdvilággal, mert csak
időközönként világítja meg az éjszakát. Az egyik rövidnek találja az emberi élet idejét, a másik ellenben
kétségbeejtően hosszúnak, unalmasnak, úgy hogy azt erőszakosan rövidíti meg. Csak ne lenne tenger a
földön, mondják némelyek, hanem csak termékeny szárazföld, míg egy angol több tengert kíván annál
ami már úgyis van. Egyik csupa termőföldet, a másik csak réteket, a harmadik csak virágoskerteket
szeretne. Alig van két egyforma ember, aki ugyanazt kívánná, ezért nem képesek az emberek az Isten
adományát kellően megbecsülni, hanem saját tetszésük és földi szükségleteik szerint szeretnék azokat
megváltoztatni. Elégedetlenek a Teremtő által megállapított rendel és ők akarnának egy – szerintük
helyesebb – rendet megalkotni. Még az a szerencse, hogy a csillagokat nem érhetik el, másképpen azok
rendjét is megbolygatnák. Vajon miért akarnak az emberek Isten fenséges rendjébe belekontárkodni?
Semmit sem hagynak érintetlenül, amit érzékeik révén felfoghatnak, vagy különösen azt, amit kezükkel
elérhetnek, sőt még a mennyet sem, mert azt is az egyik így, a másik amúgy képzeli el magának.
6. Barátom, azt mondom neked, hogy válaszold meg előbb ezeket a kérdéseket s azután
beszélhetünk majd az isteni tanról!
7. Erről valóban beszélhetünk, feleli az előbbi szónok, mert én úgy veszem észre, hogy mégiscsak
sikerülni fog az igyekezeted, hogy bennünket Krisztus isteni mivoltáról meggyőzz! Folytasd csak
mondanivalódat, mert kezd érdekes lenni.
8. Nos, jól van, feleli Brúnó, az Úr nevében tovább folytatom Isten dolgainak a magyarázatát.
Halljátok tehát!
9. Isten tanával, azaz a Bibliával is ugyanaz a helyzet, mint egyébként az egész teremtéssel. A
világ számára teljesen logika nélküli, rendetlen és ostoba dolog. A csodatettek és az erkölcsi tanítások
rejtelmes értelmű képekben, össze-vissza vannak benne keverve, de mindez azonban semmiképpen
nincs ellentétben az isteni rendel, sőt, a restségre hajlamos embert éppen e látszólagos összevisszaságnak
kell folytonos gondolkodásra késztetnie a világmindenség bölcs Alkotójának akaratából, mert ez a
legjobb mód a szellem számára az előrehaladáshoz. Amint a föld talajából is különféle növények
fejlődhetnek és megérlelődhetnek, ugyanúgy juthatnak el különféle hitvallások követői is ugyanazon
isteni tan alapján a szellemi kiteljesedéshez, vallásunk hűséges és lelkiismeretes követése által.
10. Az egész világon egyetlen tan sem teszi lehetővé azt, hogy mellette egy egész sereg különféle
hitvallás fennállhasson és ez hatalmas erejű bizonyság a tan alapítójának és így a tannak mivolta mellett.
Ha ez a tan emberi alkotás lenne, mint például egy szobor, vagy kép, akkor nem is lehetnének életképes
ágai, mivel azonban a tan valóban Krisztus isteni ajkától ered és Isten által megalkotott és elültetett élőfát
jelent, ezért minden egyes ága, tehát minden felekezet egyaránt életképes és kellő ápolás mellett az
örökéletre szóló jó gyümölcsöt hoz.
11. Vegyétek szemügyre ezzel a különböző emberi tanokat, mint a filozófiát, matematikát, stb.
Aristotelés csak a saját bölcseletét ismeri el, valamint Liebitz, Fischer és Kant is, mert mindannyian csak
élettelen fákat ültettek el. Krisztus tanával egészen más a helyzet itt miden elültetett ágacska
gyökeret ver, életfává fejlődik és gyümölcsöt terem. Ez legnagyobb és legfontosabb különbség az emberi
és az isteni alkotások között és egyben a legerősebb bizonyság egy tan isteni eredete mellett, mely
minden világtájon és a legkülönbözőbb hitvallások keretében, ugyanazon gyümölcsöket termi meg.
12. Ha pedig van még valamilyen ellenvetésetek erre nézve, álljatok elő vele és én az Úr nevében
megfelelek nektek.
 115. Fejezet.
Kifogások Róma miatt. Brúnó megvilágítja a homályt. Hasonlat a gesztenyefával. Róma
letűnése. Az éjszak haszna.

1.Barátom, szól az előbbi szónok, te valóban bámulatos következetességgel tártad elénk az isteni
tan dolgát, ezt mindannyiunk nevében hálásan köszönöm, mert ezzel nagyon fontos szolgálatot tettél
nekünk. De most még van egy kérdésünk, ha ezt is meggyőző módon meg tudod nekünk világítni, akkor
valamennyiünket teljesen megnyertél és téged tekintünk társaságunk vezetőjének. Kérdésünk a
következő:
2. Ha a te magyarázatod szerint, Isten a menny és a föld ura, akkor most az a kérdés, hogy melyik
vallás van legközelebb az igazsághoz és hányadán van a római katolikus egyház Krisztus előtt? Hiszen
mindenki előtt ismeretes ennek az – egyedül üdvözítő – egyháznak világiasan önző és uralomvágyó
üzelmei. Az isteni ige úgy elnyomorodik ennél az egyháznál, mint a szőlőtőke Szibériában,
álszenteskedők céltáblájává vált és csak a molyrágta szőrméhez hasonlítható, mely mögül a vérre,
aranyra szomjazó farkas leselkedik. Hányszor megpróbálták már a szőrmét lehántani róla, de eddig
minden erőfeszítés mellett sem sikerült és az a hétfejű sárkány elpusztíthatatlanul él tovább és
gyarapodik, háborítatlanul folytatja üzelmeit vak követői kárára.
3. Ha Krisztus valóban Isten és valóban él, mint ahogyan mi is tovább élünk testi halálunk után,
hogyan is nézheti el nyugodtan azt, hogy ezek a fekete istenszolgák sokkal gonoszabb csalásokat
követnek el Vele szemben, mint azok a római pribékek, akik Őt keresztre feszítették. És ezt most már
több mint tizenöt évszázada nézik el.
4. A keresztény emberiségnek több mint négyötöde keresztüllát e gonosz üzelmeken s így
gondolkodik: Az összes felekezetek közül a római egyház a legrégibb, így neki kellene a legjobban tudni,
mit tartson Krisztusról és az Ő tanáról. A krisztusi tanok ellentétes cselekményei azonban azt
bizonyítják, hogy maga az egyház sem hitt soha a krisztusi tanban, még kevésbé magában Krisztusban,
Akiből azt csinál, amit akar, eladja, elítéli, sőt még a pokolba is száműzi, mihelyt más felekezettel
merészelne közösséget vállalni. Az ilyesmi azután megrendíti hitükben a krisztusi tan leghűségesebb
követőit is, arra kényszerülnek, hogy egy olyan tannak, amely lehetővé teszi a legnagyobb
gyalázatosságok elkövetését, jogos megvetésükben hátat fordítsanak.
5. Mondd csak, ha valóban létezik Krisztus, nem látja azt, ami már a legegyszerűbb emberek
előtt is világos, nyilvánvaló és kézzelfogható módon nyilatkozik meg? Vagy talán az Ő akarata az, hogy
a római egyház ugyanolyan gyalázatos módon tovább is üzelkedjen, mint eddig? Mondd, fenn kell
maradnia a római egyháznak és Krisztus tetszését találja-e benne. Vagy talán csak latinul tud Krisztus
és örömét leli a semmitmondó üres szertartásokban, hiszen földi életében semmit sem rótt meg olyan
szigorúan, mint a külsőséges Isten imádatot.
6. Barátom, világosítsd meg számunkra ezeket a rejtélyeket és mi valamennyien tiéd és az Istené
leszünk.
7. Barátom, mondja Brunó, a római egyházra és annak szolgáira vonatkozó ellenvetésed valóban
helytálló és alig lehet azokat valamivel mentegetni, de az Úrnak bizonyára van valamilyen oka arra,
hogy mindezt megengedi, és megengedi, hogy még mindig fennállhasson. Igaz az is, hogy Krisztus isteni
igéi még a megrögzött zsidóknál és mohamedánoknál is nagyobb becsületben részesül, mint a római
katolikus egyháznál. Az is igaz, hogy Krisztusból azt csinálnak, amit akarnak. Elferdítik szentséges igéit
úgy, ahogyan az a nyereségvágyó, uralomvágyó céljaiknak a legjobban megfelel, de én azt gondolom,
hogy ez a teljesen elöregedett fa, szellemi tekintetben ugyanazon elfajulás jeleit mutatja, mint Sziciliában
az Etna melletti öreg gesztenyefa, mely tulajdonképpen már egy éve teljesen elkorhadt és meghalt, de
fiatalabb éveiben minden irányban erőteljes és hatalmas gyökereket növesztett, melyekből azután új
tövek és ágak fejlődnek, úgy, hogy egy egész facsoport alakult ki. A kipusztult fa gyökerei révén
összekötetésben áll az újonnan keletkezett fákkal és az egész facsoport már alig hoz gyümölcsöt, de amit
hoz, az is ízetlen és kemény, élvezhetetlen, mert a fő életgyökere már rég elhalt. Ezt a facsoportot már
nem is tekintik gyümölcsfának, hanem csupán történelmi, idegenforgalmi nevezetességnek és a környék
egyszerűbb népe mindenféle mesét fűz hozzá. A facsoport egyedüli kézzel fogató haszna az, hogy az
időjárás viszontagságaival szemben a vándornak némi védelmet nyújt.
7. Nos, véleményem szerint ugyan ez helyzet a római katolikus egyháznál is, eredeti törzse már
elkorhadt, még fennáll ugyan, külsőleg még elő fához hasonlít, de alapjában véve ugyanaz, mint a
sziciliai gesztenyefa. Éldegél még valahogyan a külsőségek szerint, virágzik is, gyümölcsöt is terem. De
gyümölcsei már kemények, ízetlenek, az utasok csak külsőlegesség gyanánt vásárolják meg és viszik
azokat magukkal.
8. A sziciliai gesztenyefához hasonlóan, még mindig alkalmas arra, hogy még némi védelmet
nyújtson a politikai zűrzavarok által szorongatott uralkodóknak, messze terjedő ágai, lombjai alatt, de
gyökerében már régóta halott és akárcsak a fa a feloszlás útján van. Róma nemsokára csak a
történelemkönyvekben fog szerepelni, úgy mint a sziciliai gesztenyefa Sziciliáról szóló ismertetésben,
igaz, hogy azon a helyen, ahol ez a fa élt, számos más egészséges gyümölcsfának elegendő helye lenne,
de ha az Istennek, az Úrnak úgy tetszik, hogy ilyen különlegesség még fennmaradjon, bennünket ez már
csak azért se zavarjon, mert mi eddig sem élveztük gyümölcseit és a jövőben még kevésbé fogjuk azt
élvezni. Nekem egyébként is úgy tűnik fel a római egyház, mintha hitbeli részét az éjszaka sötétsége
venné körül, azért is gyújtanak ott az istentiszteletnél gyertyát, mert annál az egyháznál világos nappal
is éjszaka van, Az éjszaka arra való, hogy a fáradtak pihenjenek és vajon hol is találhatnának a
szellemileg kifáradtak zavartalanabb nyugalmat, mint a római egyház éjszakai sötétségében, mert itt nem
kell kutatni, gondolkodni, nem kell haladni, hanem az egyház szellemi éjszakájában csak aludni lehet.
Ha azután valamely politikai vagy erkölcsi megrázkódtatás mégis felébreszti az embereket, akkor
ugyancsak igyekeznek, hogy az éjszaka után egy kis világossághoz jussanak.
9. Én azt hittem, hogy az Úr azért tűri el még mindíg az éjszakában élő római egyházat, hogy a
világosság utáni vágyakozást felébressze az emberben. Ezt tapasztaltam a vakoknál is, akik sokkal
nagyobb örömüket találják meg a világosságban, mint a látók. Így azután egyetlen keresztény
vallásfelekezet követői sem sóvárognak annyira a világosság után, mint éppen ennek az éjszakai
sötétségben levő egyháznak a követői. Úgy vélem, hogy az eléggé megmagyarázza, miért tűri el az Úr
a régi római egyházat és mire jó az. Ha van még valami ellenvetésetek, szóljatok s én megadom rá a
feleletet.

116. Fejezet.
A tiszta isteni igazságok elferdítése. A sötétség fokozza a világosság utáni vágyat. Az Úr szereti
Róma bárányait.

1849. aug. 31,

1. A szónok erre így felelt: Nagyra becsült barátunk, most már tudjuk, hogy hányadán is van az
egyedül üdvözítő római egyház és Krisztus tana az egyedül üdvözítő tan, habár a római egyház nagyon
visszaélt vele. Csak azt nem vagyunk képesek megérteni, hogy hogyan is engedhette meg az Úr, hogy
az egyház, mely kezdeti idejében valóban apostoli egyház volt, az utóbbi évszázadok folyamán annyira
lezüllött, hogy nem képes tudomásul venni azt, hogy evangéliumi értelemben már nem is nevezhető
egyháznak. Latin nyelvű óbégatás, fülbegyónás, mise áldozat, a sokféle értelmetlen csengetések,
valamint a józan értelemmel és az emberi természettel ellentétes papi nőtlenség, egyéb ostoba
szabályokról nem is szólva, mind olyan ellenségek, melyek minden csak kissé is értelmes ember előtt is
nevetségesek. És lásd, az Úr mindezt mégis eltűri, pedig az Ő tanának olyan fényben kellene ragyognia,
mint egy központi napnak!
2. Lásd barátom, mi ezen ütközünk meg, s erre nézve ha lehet mutass nekünk némi világosságot.
3. Kedves barátaim, feleli Brunó, hogy az Úr miért engedi ezt meg, az csak az emberi akarat
szentséges voltával magyarázható, ami nélkül az embernek, hogy valóban ember legyen, teljesen szabad
akarattal kell rendelkeznie, hogy azt és úgy tehessen ahogyan akar, világos, hogy a tiszta isteni tan
dolgában is teljesen szabadon kell döntenie, mit fogad el belőle és mit utasít vissza. Ezek után érthető,
hogy a tiszta krisztusi tanból idővel a legsötétebb pápai uralom keletkezett. Már az apostolok idejében
felléptek olyan emberek. Akik Krisztus csodatetteit, üzérkedésre használták fel, sőt Krisztusnak olyan
apostola is akadt, aki elárulta Őt, hogy a későbbi időben seregestől akadtak olyanok, akik úgy igyekeztek
Krisztus tanát hasznosítani, mint a türelmes fejős tehenet szokták. Az efféle pénzéhes emberek
árucikkeknek tekintették az isteni tant s a föld minden országában jó üzleteket csináltak vele. Mikor azt
tapasztalták a római egyház papjai, mert ők voltak a kereskedők, hogy ez az árucikk tiszta szellemi
minőségében nem olyan kelendő, különösen a pompát és szertartásokat kedvelő ázsiai népeknél úgy
formálták át, hogy az keleten is terjeszthető legyen, s az üzlet jól is ment.
4. Ebben a korszakban nyirbálták meg és torzították el Krisztus tiszta tanát a tisztítótűz, a búcsúk
kitalálásával, a Rómának oly bőségesen jövedelmező keresztes háborúk is ebbe korszakba tartoznak.
Mikor azután kiderült, hogy a római kufárok a szaracénokkal szoros kapcsolatban állottak s őket előre
értesítették milyen erejű a keresztes hadjárat és merrefelé veszi útját, hogy a szaracénok azt kellőképpen
fogadhassák, akkor a csalárd üzelmeiket hirtelen beszüntették, nehogy az egész világ előtt hitelét
veszítse.
5. Ezek után az egyház a misztikához folyamodott, búcsújáró helyeket létesített, csodatevő
képeket és szobrokat állított ki, csodás hatású ereklyéket talált ki, bevezette a latin szertartási nyelvet,
hatalmas nagy templomokat épített, csodatevő oltárokkal, harangokkal és ez így megy még a mai napig
is. Mivel azonban az emberek kezdenek a pokol fölé kerekedni s ez utóbbiak már nem képesek híveiket
újabb dolgokkal megszédíteni, a papság nagy zavarban van s nem tudja áruját kelendővé tenni. Igen,
barátaim, ez így már nem megy tovább. A Szentírás már nagyon elterjedt, az egyházi emberek már
túlságosan kimutatták, hogy pénzért mindenre kaphatóak, így azután már Mária, aki pedig hosszú időn
át egyik támaszuk volt, sem segíthet rajtuk, ez pedig már rossz jel. Ez az egyház nemsokára megszűnik
és egyéb sem marad meg belőle, mint a történelem könyvében nyilvántartott botrány krónikái. Fogadni
mernék arra, hogy nemsokára majd úgy áll a világ előtt, mint tisztességes szülők jámboran viselkedő
leánya, mikor szülei rájöttek, hogy titokban kéjnő.
6. Az Úr kellő időben megtisztítja tanát, oly módon, mint a villám világít meg mindent, minden
esemény pillanatok alatt fog végbemenni. Egyébként az senkinek sincs sérelmére, ha névleg a római
egyházhoz tartozik, mert biztosíthatlak benneteket arról, hogy az Úr valóban szereti Róma báránykáit.
Ez is az egyik oka annak, miért ennek az egyháznak üzelmeit még mindig nem sokalta meg és űzte ki
kötélből font korbáccsal templomából a kufárokat. Ami azonban már ez ideig nem történt meg, az
hamarosan bekövetkezhet, ezért Őt illeti minden dicsőség, amiért olyan szelíden és nagy elnézéssel
vezeti az Ő nyáját. Irányítja őket, mint a csibéit. Úgy vélem most már tisztában vagytok a római katolikus
egyházzal. Forduljatok tehát Jézushoz, mert egyedül Ő juttathat örök időkre szóló világosságot!

117. Fejezet.
A kétkedők már hisznek, de bűneik tudatában nem mernek az Úr elé járulni. Brunó
felvilágosító szavai.

1. Az első szónok szól Brunóhoz: Beszéded világos és meggyőző, mindnyájan annak hatása alatt
állunk. Igen, így van, így volt, így is lesz, ahogyan azt a jövőbe látó szellemmel megjövendölték. Így
tehát a zsidó Jézus valóban az, akinek a hagyomány tartja s amit te mondottál felőle. De minnél igazabb
mindez, annál nehezebb számunkra az, hogy bűnösök voltunk és figyelemre sem méltattuk az Ő tanát.
Ha azután most könyörögve fordulnánk Hozzá, nem így válaszolna nekünk: távozzatok Tőlem, ti
gonoszok, nem ismerlek benneteket!
2. Másik szónok szól közbe: Óh, óh, mi is jut eszedbe, belőled még mindig a liguriánus
szerzetesek beszélnek. Te még komolyan elhiszed a pokolról, a tisztítótűzről szóló mesét? Én már
álmomban sem gondolok ilyesmire. Én úgy vélem, Krisztus kétségtelenül bölcsebb lesz és jobb is, mint
mi ketten. Mondd csak, te képes lennél, keményszívűséged mellett is, bármit is örökre a jezsuiták által
hirdetett pokolba száműzni? Azt hiszem, hogy az már maga is igazi ördög lenne, aki ezt meg tudná tenni.
Hogyan képzeled el magadnak Krisztust, ha ilyesmit feltételezel róla?
3. Igazad van, feleli a másik, de Krisztus saját szavai szerint a paráználkodók, házasságtörők,
gyilkosok, csalók, hamisan esküvők, zsugoriak, keményszívűek nem juthatnak be az Isten országába.
Aki hisz és megkeresztelkedik az üdvözül ugyan, de mi – habár megkeresztelkedtünk – semmiképpen
sem hittünk, csak a kézzelfogható dolgokban. Így hát semmivel sem rendelkezünk, amivel Krisztus elé
léphetnénk. Ő ugyan végtelenül jóságos, de egyben végtelenül szentséges is, így ugyanolyan mértékben
igazságos is. Hányadán állunk majd mi az Ő igazságával szemben?
4. Kérlek, – válaszol az előtte szóló – ne beszélj ilyen butaságokat! Nem hallottad Brunó
barátunktól, hogy hogyan is állnak a dolgok. Hiszen őt azért küldte az Úr hozzánk, hogy bennünket
Magának megnyerhessen és Hozzá vezessen. Brunó már megnyert bennünket, mit okoskodnánk tehát
tovább. Mindnyájan tudjuk azt, hogy Isten szemében mi egy hajítófát sem érünk, mit kényeskedjünk és
szégyenlősködjünk tehát, mint egy parasztasszony. Két kézzel ragadjuk meg az alkalmat, ha a mennyek
ura most juttatni akar valamit, akkor vessünk el magunktól minden jezsuitás gondolatot, ami itt egy
kutyának sem volna jó.
5. Legalább egy kissé finomabban fejeznéd ki magad – feleli a másik. a földön is mindig nagyon
szókimondó voltál, itt is hajszálnyira ugyanaz vagy. Te talán még az Úr szentséges barátai előtt is így
beszélnél. Ott bizonyára reszketnél, mint a nyárfalevél a viharban.
6. Ugyan, ugyan, mondja erre az előbbi, most veszem csak észre azt, hogy benned még mindig
egész jezsuita gyülekezet rejlik. Hát te nem figyeltél Brunó világos beszédére. Hiszen ő már olyan
alaposan leleplezte Róma csalárd üzelmeit, hogy abból mindent megérthettél, de te még mindig egy
haldokló jezsuita módjára képzelődsz! Ne légy nevetséges. Lásd Brunó már rosszul lesz, ha rád néz,
mert olyan rettentő ostoba arcot vágsz, mint egy bécsi fiákeres nagypénteken, mikor a liguriánus
szerzetes szentelt vízzel hinti meg a lovait, még a farkuk alatt is. Szégyellhetnéd magad, hogy szellem
létedre, itt a szellem világában is olyan ostobán viselkedsz. Maga Krisztus is kinevetne téged, ha
együgyű ábrázatod most látná!
7. Az Istenért, barátom, fékezd meg már goromba nyelvedet, felel vissza a másik – másképpen a
pokolba kerülsz. Hiszen a pokol maga is éppen úgy létezik, mint a mennyország. Vigyázz tehát a
nyelvedre, mert elkárhozol istentelen beszéded miatt.
8. Légy valamivel okosabb – szól közbe Brunó – akkor senki sem nevet ki. Igazodj ahhoz, amit
tőlem hallottál és jól fogsz járni. Ha azonban folyton jezsuitáskodó fontoskodásokkal állsz elő,
munkámat megnehezíted és akkor igaza lesz Niklasz barátomnak, ha kissé megtépáz téged, ki lehet jó
és igaz Isten előtt és kinek lehetnek érdemei Előtte? Nem mondotta-e Ő Maga: Ha mindent megtettetek
is, akkor csak haszontalan és rest szolgák vagytok. Hogyan is ítélhetnénk meg mi, hogy jók, vagy rosszak
voltunk-e és voltak e érdemeink Isten előtt. A valóság az, hogy mi valamennyien rosszak vagyunk és
semmiféle érdemmel nem dicsekedhetünk. Ha pedig most irgalmas és kegyelmes akar lenni velünk
szemben, miért is húzódoznánk kegyelmének és irgalmának elfogadásától. Mindnyájan rosszak vagyunk
és egyedül csak Isten a jó! Ha pedig most Isten végtelen nagy jóságától indíttatva velünk is jót akar tenni,
mint egykor a bűnös Zacheussal, akivel egy asztalhoz ült. Most az Úr bennünket is szólít, nekünk is
Elébe kell járulnunk, mint azt Zasheus is tette.

118. Fejezet.
Bardó elérzékenykedik. Mindnyájan az Úr elé kívánkoznak. Hozzájuk jön az Úr, megdicséri a
két vezetőt és felruházza őket.

1.Bardó, az első szónok így felel: Nos, Isten nevében megnyugszom mindenben, ha már itt
tartunk, de Niklasznak is be kell látnia azt, hogy ő bizony nem valami finom szellem, most is ugyanolyan
nyers, durva, csiszolatlan, mint a földön volt.
Hogy pedig újkatolikus volt és az Úr Jézusban egyáltalán nem hitt, arra igazán nem lehet büszke. Ezek
az újkatolikusok a földet akarták mennyországgá tenni és bennünket katolikusokat kigúnyoltak és
birkáknak neveztek. Most pedig, midőn Niklasz a többi újkatolikussal egyaránt bajban van, nem kellene
továbbra is gorombáskodnia velünk.
2. Niklasz mosolyogva feleli: Nagyra becsült Bardó barátom, ne vedd rossznéven azt, hogy egy
kissé durva voltam, csakis jót akartam azzal, amit mondtam, ezt senki sem tagadhatja. Nyíltan
megvallom azonban, hogy szerintem tíz jóakaratú gorombáskodó még mindig többet ér egy ostobánál.
Így az újkatolikus arculcsapás, ha kellő időben történik, többet ér az én szememben a római katolikus
Júdás csókjánál. A pofon ugyanis kijózanít és valamilyen elhatározásra indít, de a római katolikus
nyájaskodás nem a szívednek, hanem a pénztárcádnak szól.
3. Bizony, az a harminc ezüst pénz emléke úgy fityeg a római katolikusok mögött, mint a
tehénnél a mindig szennyes farka. Mondd csak, az Istenhez is azért imádkozik a római katolikus, hogy
valamit kapjon Tőle? Igen, a koldusaiért, hogy alamizsnát kapjanak, a földművelő a bőséges termésért,
a hivatalnok jobb állásért, az ifjú leány szép és tekintélyes férjért és így tovább, de üdvösségemre állítom,
hogy egyetlen római katolikus sem azért imádkozik Istenhez, mert ő lenne a legtökéletesebb embertársai
felett. De ne kérkedj a római katolikus szelídséggel sem, mert jól tudjuk azt, hogy hányadán is vagyunk
vele.
4. Úgy vélem azonban, hogy Brúnó testvérünk tanácsát követve, most már itt az ideje annak,
hogy felhagyjunk az üres szalmacsépléssel.
5. Úgy – mondja Brúnó – Te üres szalmának nevezd azt, ha valakinek azt mondják, hogy szamár?
Nálam ez éppen nem szalmacséplés!
6. Nos barátom – válaszol Niklasz – ha még mindig az bánt, hogy én megmondtam neked az
igazat, akkor mondj te is nekem valamit s utána kölcsönösen rendbe leszünk egymással. Még mindig
nem látod azt be, hogy most nekünk az Úr Jézus a fontos, nem pedig a mi hitvány becsület érzésünk.
Mit is ér bármilyen megbecsülés Isten nélkül? Vajon, mit érnél vele, ha a legnagyobb fokú megbecsülés
aranyos fényével vennének körül, de közben továbbra is csak eltávolodnál Krisztustól? Azt hiszem itt
ezzel aligha mennél valamire. Azért mondom, kedves Bardó barátom, ne foglalkozzunk mi itt továbbra
is eféle földi balgasággal, hanem Brúnó tanácsa szerint könyörögjünk mindnyájan az Úrhoz
világosságért, kegyelemért, s amire a legjobban rászorulunk, irgalomért. Én majd hangosan imádkozom
és ti szívetek mélyéből mondjátok utánam, ha akarjátok.
7. Az ezerfőnyi társaság egy emberként Szólt: Igen, igen, Niklasz, veled együtt imádkozunk.
8. Erre mindnyájan úgy érzik, mintha hályog esne le a szemükről, ott állanak a nagy tanácskozó
asztal előtt, az előzőkben már ismertetett társasággal szemben. Alig mernek körülnézni és nem tudnak
betelni a terem nagyságával, szépségével és az ott lévők szépségével. Brúnó ekkor Elém lépve így szól:
9. Óh Uram! Tiéd legyen minden szeretet és dicsőség, imádat. Mint leghaszontalanabb szolgád
állok Előtted és átadom neked ezt a sereget, kiknek szíve már a Tiéd.
10. Nagyon jól végezted el a munkát – mondom Én – nagy türelmed és alázatod segítségével.
Mivel pedig az első feladatodat is ilyen példásan oldottad meg, fontosabb megbízást kapsz Niklasz
barátoddal együtt, aki szintén hozzájárult, hogy ez az ezerfőnyi társaság egy csökönyös kivételével,
megmenekült és most itt áll Istene és Ura előtt és most már magasabb kegyelem befogadására is képes.
Valóban az a legáldásosabb, ha a szellemet igaz szavak és bölcs tanítások utján lehet megtéríteni. Ti is
így térítettétek meg akaratommal és rendemmel megegyezően ezt a nyájat, ezért most ennek tagjai
teljesen szabadok, semmiféle csodatett nem kényszeríti szívüket ítélet alá és azonnal képesek nagyobb
kegyelem befogadására. Ezt pedig nagy örömömre szolgál. Jutalmatok is nagy lesz. Azok, akik előzőleg
Elém kerültek éhesek és szomjasak voltak, mert csakis csodás jelenségek utján lehetett őket megtéríteni.
Ti azonban nem éheztek és Bardó kivételével, senki sem szomjas közületek, mivel ti Brúnó beszédére
követtetek Engem. Ez a helyes mód és az Én akaratom is. Brúnó és Niklasz, mindketten menjetek
Róberthez, ő majd új ruhákat ad nektek. Bardóval Magam akarok foglalkozni és azt fogja kapni, amit
akar, édeset vagy keserűt.
11. Niklasz a szeretettől a haláltól eltelve még beszélni akar, de Én így szólok hozzá: Barátom,
te már beszéltél, hisz Én a szív nyelvét is megértem. Menj tehát Brúnóval együtt Róberthez, ha
megkaptátok az új ruhát, még sok megbeszélni valónk lesz egymással!

119. Fejezet.
Az Úr beszéde Bardóval. Bardó beismerése, alázata. Megbocsátás.

1849. szept. 5.

1.Mindketten Róberthez mennek, aki szívesen fogadja őket. Én pedig Bardóhoz fordulva így
szólok: Nyíljon meg látásod, sötétség fia, tárd fel Előttem, mi az oka gőgödnek?
2. Bardó, aki csak e szavaim után látott meg Engem, ugyancsak megrémül, midőn Engem hírtelen
maga előtt lát. Beszélni akar, de nyelve felmondja a szolgálatot és csak dadog abbeli félelmében, hogy
a következő pillanatban a pokolra kárhoztatom.
3. Óh, te vak, mondom Én, milyen balga is vagy nagy félelmedben. Vajon mikor jöttem Én
azokhoz, akik önmagukat kárhoztatják el, azért hogy még súlyosabban elítéljem és kárhoztassam őket?
Ha már jövök, azért teszem azt, hogy segítsek, de sohasem azért, hogy ítéljek, vagy kárhoztassak. Súlyos
betegséget hordozol magadban, a gőgöt! Én segíteni akarok rajtad, ezért mondj el tehát mindent, ami
ezzel a betegséggel összefügg, nem azért, mintha Én nem tudnám mindezt, hiszen öröktől fogva mindent
tudok, hanem hogy megkönnyebbülj és leapadhasson súlyos terhed, melyet hordozol.
4. Lásd, midőn Niklasz barátod mindnyájatokért imádkozni akart, te nem akartál, mint a többiek
vele együtt imádkozni, hanem külön könyörögtél Hozzám, de hogyan és miért? Önmagad számára nem
kértél sokat, de annál súlyosabb megaláztatást könyörögtél azok számára, akik valamilyen formában
megsértettek téged, főleg Niklászért. Niklászért is miért? Azért mert az igazságot néhány esetben
szemtől–szembe megmondta neked. Gondold csak meg, helyes dolog az, hogy te megakarod alázni,
mivel mint barátod rendreutasított, ha nem is valami finom hangon. Nem a legjobbat kellene kívánnod
neki, amiért baráti módon vissza akart tartani attól, hogy teljesen elsüllyedj a gőgben és az önzésben.
Vagy úgy véled talán, hogy itt a leplezetlen igazság országában is úgy van, mint a földön, ahol a vakok
csak azokat tartják igaz barátaiknak, akik hízelegnek nekik, kik az igazat megmondják, mint ellenséget
üldözik. Így viselkedtek velem szemben is a zsidók, mikor a leplezetlen igazságot tártam eléjük. Itt
azonban kedves Bardó, más a helyzet. Itt csak a tiszta igazság érvényesülhet és a vele párosult ugyancsak
tiszta szeretet, minden más utálat Előttem és örökre távol kell maradnia országomtól!
5. Most tehát saját isteni ajkamról hallottad, milyen itt a barátok közötti viszony, ismerd azért
be, milyen igazságtalan voltál Niklasszal szemben. Menj, békülj ki vele, azután jöjj vissza és akkor
elnyered azt, ami neked jár.
6. Az ajkamról elhangzott beszédem után Bardó magába száll és szívében így beszél: Igen az Úr,
a Mindenható szólt hozzám! Ki merészelne bölcsességével és mindenhatóságával szembeszállni? Úgy
van és örökre úgy is lesz, ahogyan Ő azt mondotta. Az ember mindig ellensége az igazságnak, ha az őt
magát érinti és helytelenül cselekszik, ha nem gondolja meg azt, hogy az élet nemcsak a sírig tart, hanem
utána még örök időkig és a szereteten és az igazságon alapszik. Erre most Maga az Úr tanított meg
engem. Ezért bármilyen nehezemre is esik, megteszem azt, amit az Úr akar. Erős elhatározásommal
bátran odalépek Niklasz barátom elé, beismerem hibáimat és alázattal kérem, legyen továbbra is a
barátom! Igen, így teszek!
7. Azonnal Nikloszhoz megy. Az új ruhába öltözött Niklasz azonban elébe megy, megöleli és
így szól: Barátom, tettekre főleg a földön van szükség a vakok miatt, akik látják a komoly akarat erejét,
de itt ahol azt mindjárt felismerik, nem várják meg az akaratot követő cselekedetet. Itt az akarat a miénk,
a cselekedet azonban az Úré! Brunót pedig szeretnünk kell szívünk mélyéből és becsülnünk, mint
legjobb barátunkat, mert csak az ő barátságának és türelmének köszönhetjük azt, hogy megmenekültünk
a pusztulástól. Ezenfelül természetesen mindenért az Úrnak tartozunk hálával, az Ő végtelen nagy
jóságáért és kegyelméért. Minden üdvösségnek Ő az ősforrása. Minden szeretetünk, imádatunk és hálánk
legyen az Úr Jézusé, amiért úgy egyengette a mi utunkat, hogy a hosszantartó vakságunk és
hitetlenkedésünk ellenére is eljuthatunk az Ő rendje szerinti állapotba.
8. Az Úr rendelkezései felfoghatatlanok és útjai kifürkészhetetlenek. Látszólag az ember sorsa is
olyan, mint egy hajó, amely kormány és vitorla nélkül hányódik a tengeren, de az Úr akarata szerinti
szél végül mégis a part felé fogja hajtani és ki tud kötni. A mi sorsunk útjait is úgy vezette az Úr, hogy
végül minden súlyos bűnünk mellett is megtaláltuk a Hozzá vezető utat. Óh, milyen végtelenül
jóságosnak, bölcsnek és szeretetének is mily hatalmasnak kell lennie. Mi most már örökre meg vagyunk
mentve, ezért teljünk meg az Iránta való legbensőbb szeretettel, mert Ő mindannyiunk megmentője.
9. E szavak után mindketten megölelik egymást, majd Brunót, Dismast, Róbertet, Olafot.
10. Niklasz Bardóval együtt Hozzám lépve mondja: Uram, szívükben már egyek vagyunk s
miután már mindent megbocsátottunk egymásnak, bocsáss meg nekünk Te is. Had szeressünk Téged
ezentúl egyesült szívvel mindörökre.
11. Ha már valóban megegyeztetek, akkor Nálam is rendben van minden – mondom Én – és
bűneitek is eltöröltettek. Most pedig menjetek Róberttel és az ezernyi szegénnyel ahhoz az arany
szekrényhez és osszátok ki nekik az Új ruhákat, mert ezek bizony nagyon mezítelenek. Azután jöjjetek
ismét vissza Hozzám, hogy megáldhassalak és tovább vezethesselek titeket a világosság országában! Így
legyen!
 120. Fejezet.
A mennyei ruházat lényege. Az Úr áldása. Blum és barátai bajban vannak. Róbert tapasztalata
a üres házban.

1. Mindnyájan Róberthez mennek, ki az egész társaságot a nagy szekrényhez vezeti és

mindenkinek ruhát oszt ki, amit azonnal magukra is öltenek. Az új ruhában mindjárt kedvezőbbé is válik
külsejük és bizakodóbbá is válnak.
2. A szellemek birodalmában jelentékeny különbség van azok között, kik az Irántam való
szeretetből eredő benső megismerés alapján önmaguktól fordulnak Hozzám és azok, akik külsőleg nyert
bölcs oktatás útján térnek meg. Az előbbiek úgyszólván belülről, önmaguktól jutnak hozzá a mennyei
ruhához, míg a másik csoporthoz tartozónak először látható módon le kell vetkőznie a régi világi
ruházatot és az új mennyei ruhát kívülről kell magukra ölteniük. Ez a rövid felvilágosítás azért adatik,
hogy a későbbi eseményeknél senki ne ütközzön meg azon, hogy egyik, vagy másik jelenetnél előfordul,
hogy valamely szellemi lény önmagától ölt fel mennyei ruhát, akárcsak tavasszal a fa, míg e jelenetnél
– földi módon – veszik magukra az új ruhát.
3. Az új ruhába öltözöttek azután körénk sereglenek, magukban mindnyájan Engem dicsőítenek,
sokan közülük pedig nem tudnak eléggé csodálkozni azon, mennyire közvetlenül és leereszkedően
viselkedem velük szemben. Az ősatyánkat és az apostolokat tisztelettel vegyes félelemmel szemlélik
egyesek, ha beszédbe elegyednek velük. Péter azonban azzal vet véget az egésznek, hogy mindnyájukat
Hozzám utasítja, hogy elnyerhessék áldásomat s ezáltal bölcsességet is nyerjenek. Péter ezen intelme
után mindannyian Felém fordulnak, hálát adnak felruházásukért és a megígért áldásért könyörögnek.
4. Kezemet felettük kiterjesztve így szólok: Fogadjátok a megígért áldásomat, eddig még gyenge
szeretetetek és bölcsességetek megerősítésére, mert ezek nélkül nem lehet az Én mennyországomba
bejutni. Mivel most már atyai áldásomban is részesültetek, nagy lépéssel haladhattok előre országomban.
Földi életetekben az égitestekre feltekintve nagyon sokszor megkérdeztétek, mik is lehetnek azok.
Egyiknek ez, a másiknak más volt a véleménye minderről, olyanok is voltak, akik a kérdésre semmilyen
választ nem tudtak adni. Nos, most már mindez megoldódik számotokra, mert itt álltok vidáman,
bizakodva, mint gyermekeim az Atyátok előtt és jogotok van hozzá, hogy mennyei Atyátok végtelen
nagy mennyeit megismerjétek. Készüljetek fel tehát, mert a mai naptól fogva megismeritek minden
művemet, melyek földi életetek során mindig csak megoldhatatlan rejtély gyanánt tűntek szemetekben.
5. Ez a ház, ahol megismertetek Engem, egyelőre mindannyiótok lakóhelye lesz, ahol mindíg
megtaláltok Engem, ha egy-egy hosszú vándorutatokról pihenésre hazatértek. Ha pedig az Irántam való
szeretetben az itt szerzett tapasztalatok révén már megerősödtetek, akkor önmagatokban megfogjátok
találni a külön lakóhelyeteket, mely örök időkre szól.
6. Hogy kellő erőtök legyen a vándorlás megkezdéséhez országomban, ezért szeretetben együtt
fogunk étkezni.
7. Róbert, menj a többi vezetővel együtt a terem déli oldalán a középső ajtóhoz, mely egy új terembe
vezet, ott sok asztalt és széket fogtok találni. Csináljatok ott rendet és helyezzetek az asztalra kenyeret
és bort, ha készen vagytok, Magam vezetem be vendégeinket ebbe a békesség és nyugalom termébe.
Menjetek és tegyétek azt, amit elrendeltem.
8. Róbert barátaival belép a kijelölt terembe, mely valóban igen nagy és telve van egész tömeg
kisebb-nagyobb asztalokkal és székekkel, melyek nagy rendetlenségben egymás hegyén-hátán hevernek.
Ez a nagy rendetlenség ahhoz a szellemi állapothoz hasonlít, amikor már a szellem birtokában van a
szeretet kifejlesztéséhez szükséges alapelveknek, de ezek még annyira rendetlenek, hogy a szellem még
maga sem ismeri ki magát, melyik miféle tevékenységre használható. A szellemnek tehát hozzá kell
látnia, hogy az asztalokat, azaz a szeretettevékenységi alapelveket először rendbe szedjék, azután jövök
Én és vezetem be vendégeimet a már elrendezett szeretettevékenységi terembe, ahol a magasabb rendű
kegyelmeket és adományokat a teljesen megszilárdult rend segítségével befogadhatják és
felhasználhatják.
9. E nagy rendetlenség láttán Róbert és barátai, Messemhause, Jelinek, Bechr, Olaf, Dismas,
Niklasz, Bardó és még néhány önkéntesen jelentkező ugyancsak elámulnak. Róbert így szól: Barátaim,
itt azután hosszú ideig rendezkedhetünk, míg minden a helyén lesz. Az asztalokkal úgy látom, hogy baj
lesz, mert az egyik nagy a másik kicsi, az egyik alacsony a másik magas, de vannak még keskenyek és
szélesek is. Na ez azután majd szép munka lesz. Fogjuk csak hozzá és rendezzünk el mindent úgy,
ahogyan tudjuk.
10. Különös egy dolog ez, szólal meg Messenhauzer, az előbbi teremben már szinte kiteljesedett
bölcsek voltunk, de itt, egy teremmel tovább olyan együgyűek vagyunk, mintha még az egyszeregyet
sem tanultuk volna meg. Pedig csak arról van szó, hogy az asztalokat és székeket, padokat megfelelően
összerendezzük, mégis úgy állunk itt, mint a borjú az újkapu előtt. Azt sem tudjuk, hogy mihez is fogjunk
először.
11. Barátaim – mondja Becher – csináljátok, ahogyan akarjátok, én mindenben segítek, csak azt
ne akarjátok, hogy én álljak elő egy munkatervvel, mert olyan ostobának érzem magam ebben a rettentő
nagy teremben, mintha csak ma jöttem volna a világra.
12. Én úgy vélem – szól közbe Jelinek – ez az egész dolog sokkal jelentőségteljesebb, mint azt
magunkban elképzeltük. A mi legjóságosabb Urunk itt egy kissé falhoz állított bennünket és végül nem
marad más hátra, minthogy Hozzá forduljunk tanácsért, másképpen örökkévalóságokon át
tanácskozhatunk, tétovázhatunk, mégsem fogunk semmire sem menni. Itt ezernyi különböző nagyságú,
fajtájú asztal és pad van. Ezeket mi nem vagyunk képesek kellően összeegyeztetni, így nem tehetünk
egyebet, mint valaki menjen az Úrhoz, megérdeklődni, hogy itt mi is az Ő terve.
13. Akkor én magam megyek – mondja Róbert – ti pedig maradjatok addig itt és nézzetek körül
ebben a csodás teremben.
14. E szavak után Róbert visszatér az előbbi terembe és ugyancsak nagy szemeket mereszt, mert
a teremben egyetlen emberi lényt sem lát, bár az egész berendezés változatlanul megvan. Semmi sem
mozdul, egy hang sem hallatszik. Róbert kinyit minden ajtót, kitekint minden ablakon, kimegy az
udvarra is, de senkit sem lát. Erre csalódottan visszatér barátaihoz s így szól: Hála Istennek, hogy még
legalább ti megvagytok, mert a mellettünk lévő terem olyan elhagyatott, mint az északi sark.
15. Sem az Urat, sem más lényt nem találok sehol, padig minden helységet végigjártam. Most
azután valóban úgy állunk itt, mint az ökör az új kapu előtt. Átkozott egy dolog ez, mihez fogunk most?
16. Na, ez igazán rossz – szólal meg Jelinek – de hát legyen akárhogyan is, mi fogjunk csak
hozzá, rendezzük el az asztalokat és a székeket úgy, ahogyan tudjuk, helyezzünk kenyeret és bort az
asztalokra, azután majd meglátjuk, hogy mi történik.
17. Róbert erre Olafot is megkérdezi, mit szól hozzá, mi lenne most a teendő, mire az így felel:
Isten nem követelhet az embertől többet, mint amire képes. Rendezzük el tehát először az asztalokat,
úgy ahogyan tudjuk éspedig, az egyforma magasakat rakjuk egymás után végig a termen, majd
keresztbe, vagy egy hosszúkás négyszögbe, Ugyan úgy állítsuk a székeket és a padokat is az asztalok
mellé. Ha ezt a munkát elvégeztük, meglátjuk vissza jön-e az Úr ígérete szerint? Ha nem jönne,
kimegyünk és a keresésére indulunk. Most pedig fogjunk hozzá Isten nevében.
18. Olaf tervével mindannyian egyetértettek, rögtön hozzá is fognak az elrendezéséhez, némi idő
után el is készülnek az asztalok, padok, székek elrendezésével. Róbert most kinyitja a szekrényeket,
melyek telve vannak cipó formájú kenyerekkel és borral telt korsókkal, mindezeket az asztalra helyezik.
19. Midőn ezzel a munkával is elkészültek, Róbert megszólal: Uram. Ki mindent látsz, hallasz
és tudsz, bizonyára azt is látod, hogy feladatukat tőlünk telhetően megoldottuk. Megígérted, hogy
vendégeiddel együtt visszatérsz ide, magasabb fokú mennyei munkálkodás céljából megerősítesz és
megáldasz bennünket. Óh jöjj el Uram, hiszen nem tudjuk nélkülözni, éltető és boldogító jelenlétedet.
20. Ezt mindnyájan vele együtt mondják, azután pedig mélységes csendben várakoznak. Midőn
egy kis idő múlva sem mutatkozik senki, Róbert megszólal: Ez igazán egy különös dolog: Talán csak
próbára akar tenni bennünket az Úr, vagy talán valamilyen hibát követtünk el? Vagy talán mindaz, amit
ebben a szellemvilágban átéltünk, csupán álom volt. Nos, mit csináljunk? Jöjjetek körém, kedves
barátaim és tanácskozzunk, mert ez az ügy már kezd kétségbeejtő lenni.

121. Fejezet.
Róbert és barátainak tanácskozása. Dismas bölcsessége rendet teremt a szívekben. A
felebaráti szeretet mennyei áldásáról.

1. Bardó előlépve így szól: Barátaim, nem tagadom, hogy az Úr hirtelen eltűnése az egész társasággal
együtt, valóban különösnek tűnik fel előttem, de azt gondolom, hogy ha az eddig itt átélt események
csupán álomszerű jelenségek – amit azonban nem hihetek – akkor a jövőre nézve teljesen szabadok
vagyunk, tehetünk azt, amit akarunk és semmiféle hatalom nem akadályozhat meg bennünket ebben. Ha
azonban mindaz, amit itt a szellemvilágban tapasztaltunk és átéltünk, tiszta szellemi igazság és valóság,
ha a mindnyájunk által látott, hallott és mindenekfelett szeretett Jézusunk valóban Maga az Úr, akkor ez
a jelenlegi helyzetünk sem egyéb, egy újabb üdvösségünket elősegítő próbánál, hogy az Ő szeretete,
kegyelme és irgalma által, még önállóbakká, tevékenyebbé és így szellemileg értve férfiasabbá váljunk.
Ezért úgy vélem, hogy az Úr Jézus tanítása és áldása érdekében, értelmében erősödnünk kell és
növekednünk az Iránta való tiszta szeretetben s akkor az összes testvérekkel együtt csakhamar
megjelenik nálunk. Ez az Én véleményem s ha valaki ennél jobb tanácsot tud adni hallgassuk meg azt
is!
2. Testvérem, mondja Niklasz, nyíltan megvallom, nagy örömömre szolgál mindaz, amit mondottál,
mert éles értelmeddel valóban fején találtad a szeget. Igen, így van és nem is lehet másképpen. Én ugyan
hamarabb megértettem Brunó barátunkat, mint te, de most már te lehetnél a vezetőnk.
3. Igen, az Úr Jézus iránti szeretetben valamennyien gyengék vagyunk s azért hagy most bennünket kissé
tépelődni és szorongani. A lerchenfeldi szépséges Heléna bizonyára most is Vele van, nem úgy, mint mi
és miért? Mert ő mindjárt kezdetben így közelített az Úr Jézushoz, ahogyan Ő a leghozzáférhetőbb, a
szívén keresztül. Ezzel szemben mi, sületlen bölcselkedők, meg voltunk győződve arról, hogy nagy
kanállal falhatjuk fel az egész mennyországot és most úgy állunk itt, mint az ökör a Csimborasszó előtt.
Azért újra azt mondom több szeretetre van szükség, mint észre, akkor majd nem tűnik el előlünk, ha
azonban isteni megbízottaknak képzeljük magunkat, csupán ostoba fontoskodással teljesítjük az Úr
parancsait, akkor nem csodálkozhatunk, ha olyan dolgokat tapasztalunk, melyek azután nagyon
különösnek tűnnek fel előttünk. Nos, mit szóltok hozzá?
4. Igazad van, mondják mindannyian, úgy van és ennek mi vagyunk az okai, de az Úr úgyis tisztában
van a mi ostobaságunkkal és talán meg is bocsátja.

1849. szept. 15.

5. Kedves barátaim – szólal meg Dismas-engedjétek meg, hogy én is hozzászóljak ehhez. Ami a mi
ostobaságunkkal szembeni elnézést illeti, véleményem szerint teljesen csak akkor tekinthető
kiteljesedettnek, ha az Isten belehelyezett benső életrendje révén és saját erejéből megújhodott a
felismert isteni rendbe illeszkedve és abban, mint saját életelemében tevékenyen működött, így aligha
számíthatunk az Úr részéről ebben a tekintetben arra a bizonyos, irgalmasságból eredő elnézésre. Ha egy
órás azt akarja, hogy az órája pontosan járjon, akkor az egész szerkezetet rendbe hozza, az lesz a legfőbb
gondja, hogy megfelelő erősségű rugót helyezzen a szerkezetbe, hogy az óra az órás szándékának
megfelelően működjön, mutassa a pontos időt. De mit szólnátok az olyan óráshoz aki azért nem szerelne
rugót az órába, mert sajnálja a finom szerkezetet és csupa kíméletből inkább az újával mozgatja az óra
szerkezetét. Azt hiszem, hogy az ilyen órás már megérett az őrültek házára.
6. Ha tehát egy ilyen szívű órást bolondnak tartunk, hogyan tételezhetjük fel egy szikrányi józan
ésszel is, hogy az Úr a végtelen térség minden dolgában legbölcsebb Mestere ebben az időben, midőn
szellemi kiteljesedésünket el kell érnünk, folyamatos pórázon vezessen bennünket, mint a pásztor a
teheneit. Erőt és isteni tanítást már bőségesen kaptunk, rajtunk áll tehát, hogy saját erőnkből úgy
munkálkodjunk önmagunkon, mint amit a már felismert isteni rend megköveteli. Ezek alapján
szeretetből, de nem kényszerből, hanem szabadon, abban a mértékben, amennyire szívünk erre képes,
mert balgaság volna, ha erőnkön felül akarnánk Istent szeretni, de kevésbé szeretni viszont büntetendő
mulasztást jelentene és ez félholtakká tenne bennünket, ebből az állapotból pedig aligha lennénk képesek
saját erőnkből önmagunkat ismét kiragadni.
7. Ha a szeretet helyes mértékét megtartjuk, ezzel megszerezzük a helyes mértékű bölcsességet
is, valamint azt a rendezett erőt, amelynek segítségével, mint Istentől származó szabad kiteljesedett
szellemi lények szabadon működhetünk. Isten mindenben Maga a legtökéletesebb Rend és ha az Ő
rendjébe akarunk beilleszkedni, akkor először önmagunkban kell eljutnunk mindenben ehhez a rendhez,
különben sohasem tarthatunk igényt az igazi és tökéletes szabadságra.
8. Az előzőleg nagy rendetlenségben heverő asztalok és székek elrendezésére adott utasítás is
csak Isten vezetése arra, hogy pótoljuk önmagunkban azt, amiben hiányunk van, hogy azután örökre
megállhassunk Isten színe előtt. Ezért gondolkoznunk kell azon, mentesek vagyunk-e már minden
szenvedélytől, nincs e még egy szikrányi gőg bennünk, csak önmagáért akarjuk-e a jót magunkévá tenni?
 9. He ezt megtesszük, csakhamar eljutunk szellemünk kiteljesedéséhez, de mint az Úr rendjében
élők várhatjuk meg itt Őt vendégeivel együtt. Mindaddig azonban, míg ezt a megbízatást úgy fogjuk fel,
mintha az Úr az orrunknál fogva vezetett volna bennünket, igen messze vagyunk a tulajdonképpeni
célhoz. Nem elég az, hogy gépiesen megtegyük azt, amit az Úr elrendelt, hanem okát is fel kell
ismernünk.
10. Ennek a teremnek a rendbehozatala külső értelemben véve nem is lényeges, hiszen az Úrnak
egy röpke gondolata elég ahhoz, hogy örök időkre a legtökéletesebb rend legyen itt. A rendbehozatal
csak isteni útmutatás arra, hogy a saját szívünkben is rendezzük el mindent, az örökélethez szükséges
kellékeket. A bútorok elrendezésének szellemileg igen is mélyenjáró értelme van. Úgy vélem, hogy így
kell ezt a jelenséget helyesen értelmezni, de ha valaki ennél jobbat tud, álljon vele elő az Úr nevében!
11. Barátom mondja Róbert, csodálkozom nagy bölcsességeden. Előzőleg ugyancsak ellenkeztél,
hogy az Úr Jézus istenségét felismerjed, nagy fáradságunkba került, míg végre rendbe jöttél. Túlhajtott
becsületérzésed, a nők utáni sóvárgásod, amit jócskán hoztál magaddal, hosszú ideig zavarta látásodat,
úgy hogy már komolyan aggódtunk miattad. Most azonban, mint mondani szokás, egy örökkévalósággal
megelőztél mindnyájunkat.
12. Olyan nagy igazságot lepleztél le előttünk, hogy nyíltan meg kell vallanom nélküled, földi
időszámítás szerint, talán csak ezer esztendő múlva tudtuk volna az Úr útmutatását megérteni. Olyan
nagy szolgálatot tettél ezzel nekünk, hogy én képtelen vagyok ezért kellő módon köszönetet mondani
neked.
13. Lásd, ezt a házat az Úr örökre nekem adta, még magam sem tudom, hogy miféle kincseket
tartalmaz, de ha ezzel örömöt szerzek neked, most rögtön neked ajándékozom. Te nem látható és nem
korlátozott kincseket adtál nekünk, hanem olyan szentséges szavakat, melyek szinte az Isten ajkáról
hangzottak el. Kiragadtál bennünket sivár állapotunkból, egymáshoz kapcsoltál bennünket, mint
testvéreket és közelebb vittél mindnyájunkat a már elveszetnek hitt Istenünkhöz.
14. Óh testvérem, egyetlen szavad többet ért százezer ilyen háznál. Fogadd el tehát azt, amit
adhatok, mert ez az én egyetlen itteni vagyonom.
15. Óh, szeretett testvérem, milyen kimondhatatlanul kedves és drága lettél nekünk, hiszen
megnyitottad a szívünket az Úr befogadására. Röviddel ezelőtt még sajnálkozva tekintettünk rád, most
pedig már magasan felettünk állsz. Arra kérlek, ha van kedved, jutass nekünk néhány serkentő, buzdító
szót!
16. Kedves testvérem – feleli Dismas – nem hallottatok még arról, hogy kéz kezet mos? Itt is
úgy van, testvéries érzésetek kiragadott, megmentett saját elvetemültségemből, mert bensőm szerint a
pokolra való voltam, ti azonban értetettek hozzá, hogy kell bensőmet megtisztítani. Most pedig ti jöttök
zavarba egy próba miatt, ami saját bensőtők rendezését szolgálja és én néhány buzdító szót mondottam
nektek, ami a legnagyobb örömömre nem is maradt hatástalan. Ezért mondom igazán nem érdemlem
meg, hogy te Róbert a házadat, melyet az Úr szívedből épített neked, ajándékba add nekem, ami
egyébként szerény véleményem szerint, aligha lehetséges. Ez a ház ugyanis minden pompájával saját
szívednek felel meg és ennek isteni és testvéri szeretetéből alkotta meg az Úr ezt a házat. Ha tehát ezt a
házat én elfoglalnám, akkor egyben szívedet és az életedet is elvenném tőled, mivel ez a ház mélységes
szellemi értelemben szíved szeretetben tevékenykedő lényisége. Ebben az országban persze nagyon
könnyen együtt lakhatnánk, hiszen már a földön is akadnak olyan jóságos és nemes lelkű emberek, akik
szinte egész szívüket barátaiknak és testvéreiknek adták át. Annál könnyebben megy ez itt, ahol az Úr
mindent látható jelenségként tár elénk, ami a földön puszta óhaj, vagy szándék, azaz a jó és nemes
szándék a földön csakugyan ilyen légvár marad, itt azonban kézzelfogható valóság lesz. Ez a valóság
önmagában véve mégis az, ami a földön is kiindulási pontja volt, azaz a szív és annak
szeretettevékenysége.
17. Miként a földön is vannak olyan nemes szívű emberek, igazi istengyermekek, kik- ha tudnák
– kiszakítanák szívüket és úgy nyújtanák oda testvéreiknek. Ugyanúgy, kedves testvérem, te is a saját
szívedet akarod átnyújtani, ez valóban nemes szándék, de itt lehetetlen véghez vinni. Ha az Úr
mindenhatóságának a segítségével mégis sikerülne, akkor is szükségtelen és céltalan lenne, mert ott ahol
az enyém-tiéd törvényt a szeretet határozza meg, ott soha nem keletkezhet tulajdonjogi vita, mert a
felebaráti szeretet törvénye szerint, mindenki örömmel engedi át mindenét testvéreinek és mivel
mindenki így cselekszik, egyenesen lehetetlen az, hogy valaki megrövidülhessen. A valóságban most mi
mindnyájan benned lakozunk és te mindnyájunkban, ki mondhatja azt közölünk, hogy ő kevesebbel bír,
mint a másik. Mindenkinek megvan a magáé, de ha valakinek többje van, az megosztja a másikkal és ő
még többet kap, mert amennyit most szívedből kapunk, annyival többet kapsz vissza. A szívek állapota
itt olyan, mint a földön a tenger, és egyik a másikba ömlik és egyik sem szenved vízhiányban. Ezért
tehát, nem kell a házadat nekem adnod, mivel én éppen úgy élvezem azt és ugyanúgy látom hasznát,
mintha az az enyém lenne, ennélfogva az enyém is tetszésed szerint a rendelkezésedre áll. A szomszédos
teremből most hangokat hallok, ideje lesz, hogy az ajtóhoz menjünk és megnézzük, hogy mi történik
odaát. Induljunk tehát, de te, kedves testvérem maradj mellettem, mert már nélkülözhetetlen vagy.

122, Fejezet.
Új meglepetések. Pokoli társaság behatolása. A vezető beszéde.

1. Valamennyien az ajtóhoz tódulnak és a szomszédos nagy teremben történteket figyelik, abban

a reményben, hogy az Úr, a már ismert vendégekkel tért vissza, de egészen mást látnak. Különféle
emberi lények nagy tömege özönlik a terembe és a palota gazdája után kiabálnak.
2. Róbert így szól Dismashoz: Testvér, ez valóban kétségbeejtő helyzet! Sóvárogva várt
Jézusunk helyett gyanús külsejű csőcselék tódul be a terembe és kihívó tolakodó módon követelőznek a
ház tulajdonosa után, aki – ezúttal azt kell mondanom sajnos – én vagyok. Vajon, mit akarnak itt ezek?
Vagy talán itt is vannak rablók, Isten mennyországából már csak éppen ők hiányoznak. Szemük szinte
izzik a haragtól, de alázatnak és szelídségnek bennük nyoma sincs. Ezek biztosan a pokolból szökhettek
ide. Mondd csak, mit kezdjünk ezzel a csőcselékkel, hiszen ezek még arra is képesek lehetnek, hogy
bennünket egyszerűen kikergessenek a házból! Nézd, hogyan hullámzik le és fel a tömeg, a terem már
telve van, de az előcsarnokon keresztül csak tovább özönlenek befelé az udvarból. Ha ez továbbra is így
folytatódik, akkor egyszerűen agyonnyomnak bennünket. Milyen kibírhatatlan állatias szagot
terjesztenek. Ez igazán váratlan és végzetes fordulat. De mit is tehetünk most?
3. Egyenlőre semmit – feleli Dismas – mert ezek bennünket nem is látnak, az ajtót sem látják,
tehát hozzánk be sem hatolhatnak. egyébként úgy néz ki, hogy ezek most jöttek a földről, mégpedig, ha
nem csalódom a magyarországi és az olasz harcterekről, mert magyarul káromkodnak és olaszul
szitkozódnak. Szükségképpen meg kell várnunk, míg indulataik lecsillapodnak, mert a jelenlegi
feldühödött állapotukban alig kezdhetünk velük valamit. De azért hallgassuk meg őket, hogy
megismerhessük érzéseiket.
4. Nézd csak, ott elől hárman vannak, úgy látszik, hogy azok a vezetőik, mert a tömeg mindenben
utánuk igazodik. Figyeljünk tehát, biztosan furcsa dolgoknak leszünk a tanúi.
5. Lám, a három közül a középső most megfordul, csendet parancsol, mert beszélni akar. El is
csendesednek, hallgassunk tehát mi is.
6. A tömeg vezetője most megszólal: Drága bajtársaim, mi az úgynevezett becsület mezején
vesztettünk el életünket, akárcsak a marhák a vágóhídon, úgy estünk el mi is. Vajon mit nyertünk mi
ezzel? Felfelé törekedtünk, mégis a mélységbe zuhantunk. Halálmegvetően harcoltunk, nem hittünk a
túlvilági életben, most pedig nyilvánvalóan a pokolba jutottunk, hiszen vaksötétségben szorongunk itt,
ahova biztosan valamilyen ördögfajzat hajtott be minket. A ház gazdája sehol sem mutatkozik, mi pedig
éhesek vagyunk és szomjasak, fázunk ebben a sűrű sötétségben. Mondhatom, szép jutalom ez azért, amit
mi tettünk. A ház gazdája sehol sem látható, valószínű, hogy nincs is, kiderül, hogy minden földi
igyekezetünknek és fáradozásunknak a jutalma az, hogy itt idegenben, sötétségben szorongunk.
Legalább tudathatnánk a földön maradt bajtársainkkal, hogy miféle jutalom vár reájuk, bizonyára
egyetlen egy sem lenne hajlandó többé a becsület átkozott mezején tovább harcolni. Minden jó is lenne,
ha egészen ... De sajnos nem így van, mi nagyon is érezzük azt, hogy a halállal nincs vége az életnek,
tovább élünk, még pedig elég nagy nyomorúságban, ínségben.
7. Semmi jóban nincs itt részünk, de annál betegebbek vagyunk, éhezünk, szomjazunk, hol
megfagyunk, hol meg megfövünk. Bensőnket mindenféle fájdalom gyötri, vak sötétségben kell
bolyonganunk, egy barátságos szót sem hallunk.
8. Óh, milyen gyönyörűséges jutalom ez azért, amit a becsület mezején szenvedtünk el. Óh,
csalárd és átkozott emberi sors! De mi történjen velünk ezek után. Azt hiszem már eleget káromkodtunk
de az mit sem segít rajtunk, talán jó lenne imádkozni kezdenénk, hátha használna egy rövid ima. Nem
tud közületek valaki valamilyen kis imát elmondani?
 9. Egy magyar katona szólal meg: Parancsnok Úr, én tudom Kossuth imáját! Szamár vagy – feleli
a tábornok, éppen csak az hiányzik nekünk. Kossuth sem ment vele semmire, mit használna az nekünk.
10. Egy olasz katona jelentkezik, hogy Máriához és szent Józsefhez szóló szép imákat tud. Fogd
be a szád, inti le a tábornok, ilyen szamárságokra nincs szükségünk. Az jelentkezzen, aki a Miatyánkat
tudja.
11. Jelentkezik egy katona, aki kijelenti, hogy gyermekkorában megtanulta az imádságot, de
most már folyamatosan nem tudja elmondani. A tábornok felszólítására erős cseh kiejtéssel elkezd
imádkozni, de csakhamar belezavarodik, mire egy másik katona szidalmazni kezdi.
12. A tábornok közbeszól: Hagyjátok el a veszekedést, úgyis eléggé szerencsétlenek vagyunk,
ne tegyük még rosszabbá, mint amilyen máris. De mit is használna az olyan ima, amit csak félig tud
valaki elmondani. Az lépjen elő, aki rendesen eltudja mondani a Miatyánkot, másként jobb, ha nem is
imádkozunk.
13. Most egy nő szólal meg: Tábornok úr, én jól tudom a Miatyánkot, de németül amit nagyon
közönségesnek tartok inkább nem, ezért inkább francia vagy angol nyelven mondanám el.
14. Kedves hölgyem – feleli a tábornok – lépjen csak vissza oda, ahonnan előlépett. Bármilyen
nyelven imádkozhat sajátmagának, de mi általában csak németül értünk, habár sok magyar és szláv
nemzetiségű is van közöttünk. Egyébként úgy vélem, hogy alig van a világon olyan nyelv, amely annyira
visszatetsző volna Isten előtt, mint éppen az angol, vagy a francia nyelv, mert mindkettő merőben a gőg
nyelve és mi ilyen nyelven keresnénk az Istenhez való közeledést? Isten valószínűleg úgy elbánna
velünk, hogy még az ördög sem irigyelne meg bennünket érte.
15. Még egyszer kérdezem, van-e valaki közöttetek, aki jó németességgel el tudja mondani a
Miatyánkot? Ha van, lépjen elő!
16. Most egy evangélikus lelkész jön előre és szól: Tábornok úr, ha nem akadnánk fenn önök
azon, hogy én lutéránus vagyok, szívesen elimádkozom a Miatyánkot.
17. Nekem teljesen mindegy – válaszol a tábornok – hogy valaki luteránus, katolikus, de itt,
ebben a nagy tömegben, melynek vezetője én vagyok, legnagyobb részben katolikusok vannak és ezek
megütköznének ezen. Egyenlőre köszönöm az ajánlatát, de majd csak akkor venném igénybe, ha a római
katolikusok közül nem akad senki, aki az imát eltudná mondani.

123. Fejezet.
A tábornok és a szerzetes Róbert és Dismas az Úr segítségét kérve közbe akarnak lépni, mire
az Úr megjelenik.

1849. szept. 24.

1.A tábornok megismétli a felhívást, hiába. Hát senki sincs ebben az egész nyomorúságos
társaságban a római katolikus között, aki a régi Miatyánkot németül eltudná mondani.
2. E felszólításra egy kámzsás szerzetes így felel: Tábornok úr, én tudom ugyan a Miatyánkot,
de mindnyájan gyónás és utolsó kenet nélkül haltunk meg, nem használna nekünk, mert kegyelmen
kívüli állapotban vagyunk. Ilyen állapotban pedig addig imádkozhatnánk, míg a nyelvünk el nem kopik,
mégsem mennénk semmire sem, mert Isten előtt már kárhozottak vagyunk. E szomorú állapotunkban
addig kellene várakoznunk, míg az utolsó ítélet harsonája visszaszólít bennünket a testünkbe, mikor
azután Isten kérlelhetetlen ítélőszéke elé kell lépnünk, hol örök kárhozatra ítéltetünk és a borzalmas örök
tűzre vettetünk. Egy mód azonban van mégis a megmentésükre, s ez a szentmise, ami mindig Isten
tetszésére szolgál, ehhez most nincsenek meg a szükséges kellékeim, de ha a tábornok úr támogatna és
e szerencsétlen embertársaim adományaikkal hozzájárulnának, akkor kívülről is elmondanám a misét és
meglennének mentve. Csakis a szentmise segíthet rajtunk, minden más hiábavaló.
3. Takarodj, kiált rá a tábornok, különben magam rúglak ki, úgy hogy messze elgurulsz. Te
hitvány, ha az a meggyőződésed, hogy csak a szentmise segíthet rajtunk és tudva azt, hogy mindannyian
földönfutó nincstelenek vagyunk, de azért annyi testvéri és felebaráti szeretet nincs benned, hogy külön
jutalom nélkül mond el a misét, alávalóbb vagy a föld összes tolvajánál, rablójánál, gyilkosánál. Igen,
itt is az vagy ami a földön voltál megfizetett istenszolga, s ahol nincs fizetség, ott mindenki elkárhozhat
miattad. Hord el magad innét, olvasd csak azt a latin zagyvalékot ahol és akinek akarod! Takarodj!
 4. A szerzetes erre eltűnik a tömegben, s a tábornok ismételt felszólítására egy lengyel katona
jelentkezik azzal, hogy ő öt nyelven tudja a Miatyánkot. A tábornok kérésére először németül imádkozza
el, mindenki utána mondja, kivéve a szerzetest és néhány hozzá hasonló felfogású társát. Ezek nem
imádkoznak, hanem dühösen szitkozódnak, amiért a tábornok nem engedélyezte a misét. A körülötte
állók hallják, hogy az ima azon szavainál, hogy „ Jöjjön el a Te országod! „ a szerzetes azt mondja:
„ A pokol jöjjön el hozzátok! „ mire megragadják és a tábornok elé cipelik és elmondják, hogy milyen
gyalázatos módon viselkedett.
5. Tudnotok kell – szól a tábornok – hogy ez a papi söpredék a földön is minden volt, csak az
nem aminek lennie kellett volna. Kivétel csak igen kevés volt, nem szabad tehát csodálkoznotok azon,
hogy a kecskeméti pusztán az utolsó kanász is nagyobb hívő, mint egy ilyen pap. Az egész miséjük nem
egyéb, mint Krisztus egykori keresztre feszítésének durva, értelmetlen, szertartásos ismétlése, amit csak
azért találtak ki ezek a papok, hogy a keresztre feszítést folyton gyakorolhassák.
6. A papok bíráskodnak és ítélkeznek és naponta megölik az Úr Jézust, hogy azután újra
megelevenítsék és újra megölhessék. Így van ez az egyedüli üdvözítő római katolikus egyházban. Ha
tehát a papi horda nem átalja magát Istent megölni, hogyan is csodálkozhatunk azon, ha bennünket is
kárhoztat ahogy neki tetszik.
7. Földi életemben tanulmányoztam a történelmet és azt találtam, hogy ahol nagy disznóságok
mennek végbe, ott mindig a papok vannak a háttérben, ami egészen természetes is, mert tőlük igazán
nem lehet semmi jót várni. Tekintsétek csak a forradalmakat és a háborúkat, ki rendezte azokat? A
papok! Svájcban kezdték el, de itt rosszul jártak, gyorsan menteni kellett az irhájukat. Nagy felebaráti
szeretetükben el is átkozták az egész svájci népet, mert az éhezők a zsúfolásig megtelt éléskamráikat és
pincéiket kifosztották. Nem kell tehát törődni azzal, hogy ez a fekete söpredék a poklot kívánja ránk,
hiszen tudjuk, hogy a tüskebokor nem terem fügét és a bogáncs sem szőlőt.
8. Minden idők történelme azt bizonyítja, hogy ezek az istenszolgák ördögi kegyetlenséggel
bántak el a tévelygő báránykákkal, különösen Spanyolországban. Hagyjátok tehát őket, had
átkozódjanak, mi azonban viselkedjünk egymással szemben igazi testvérek gyanánt, amennyire csak
lehet legyünk egymás segítségére.
9. Úgy vélem, ha létezik valahol egy Isten, amiben soha nem kételkedtem és most, hogy a testi
halál után tovább élünk, még kevésbé kételkedtem. Az egész teremtési mű után ítélve bölcsebbnek és
jóságosabbnak kell lennie, mint ezek az állítólagos szolgái, akiket még mint földön élő Krisztus a
jeruzsálemi időkben eléggé leleplezett, a világ elé tárva valódi lényüket. Ezért reménykedhetünk abban,
hogy sokkal igazságosabban ítél majd meg bennünket, mint ez a sötét papi horda.
10. A tábornok e kemény szavaira a tömeg lelkesen helyesel, a jelenlevő papok azonban haragos
arcot vágnak és az előbbi szerzetes már nem képes haragját fékezni, hanem hangosan kiáltja: Nyíljon
meg a pokol és nyelje el az ilyen gonosz bűnösöket. A közelében állók megragadják a szerzetest és olyan
erővel lökik ki a ház elé, hogy egy ideig fekve marad.
11. A szomszédos terem ajtajában így szól Róbert Dismashoz: Halljad testvérem, ez a tábornok
egészen jól beszélt, kivéve azt, hogy kissé túl élesen támadt a papságra. Ha lehetne szeretnék ezen a
szegény társaságon segíteni.
12. Türelem, feleli Dismas, ez az ügy magától is hamarosan rendbe jön. Nézz ki az ablakon, már
itt is van az Úr. Menjünk gyorsan elébe.

124. Fejezet.
Róbert üdvözli az Urat. A kidobott szerzetes kezelés alá kerül. Az Úr társnőül adja Helenát
Róbertnek.

1. Mind a nyolcan kimennek a ház elé és ott látnak Engem, amint a házból kidobott szerzetessel
foglalkozom, aki persze még messze van attól, hogy Engem felismerjen.
2. Róbert Hozzám lép és könnyes szemmel így szól: Óh, Uram, szentséges Atyám! Hol voltál
ilyen hosszú ideig, hogy minden kérdezés és kutatás mellett sem tudtunk Téged megtalálni? Milyen
szomorú és sivár lett itt minden, mihelyt eltávolodtál, sehogyan sem ment az asztalok elrendezése.
Egyszóval, minden kibírhatatlan volt itt Nélküled. De most, hogy ismét visszatértél tulajdonodba, már
újra jó minden.
 3. Óh Uram, Atyám, nagy örömömben úgy szeretnék én is ugrándozni, mint kedves Dávid
testvérem a frigyszekrény előtt! Óh, mennyire igaz mindaz, amit mondtál, hogy Nélküled semmik
vagyunk, semmire sem vagyunk képesek. Hozzáfűzöm még azt, hogy Nélküled, szentséges Atyám,
sehol sincs semmi. Nélküled minden sivár, üres és kétségbeejtően szomorú. Ugyebár ezentúl soha többé
nem hagysz el bennünket?
4. Ezúttal sem hagytalak el titeket – mondom Én – csak a vendégeknek mutattam meg a ház
kertjét, ami Ádámnak, Izsáknak, Noénak, Ábrahámnak, Jákobnak is nagyon tetszett, neked meg volt
közben időd arra, hogy a nagy étkező termet rendbe hozhasd és ez örömömre meg is történt. Az hogy te
rövid ideig szemeddel nem láthattál Engem, mit sem jelent, hiszen Én változatlan szeretettel voltam jelen
veletek. Dismas testvéreteknek Magam helyeztem az ajkára a szavakat, melyek megnyugtatásotokra és
oktatásotokra szolgált. Most azonban újra itt vagyok, újra bevonulok a házba és meggyógyítom az ott
lévő sok beteget az örökélet számára.
5. Az első beteg már itt is van előttünk, aki azonban még teljesen vak és süket, néma és béna is,
ezen kell először segíteni s ő majd kezünkre jár a többi beteg meggyógyításánál. A tábornok túlzottan
nyers volt vele szemben, olyan bűnökkel vádolta meg, melyekre ez a szerencsétlen soha életében még
csak nem is gondolt, még kevésbé követett el. Ez nem volt helyes az egyébként világosság és igazság
után vágyakozó tábornoktól. Ez az ember, valamint a hozzá hasonlók, süketek vakok, némák és bénák,
mert e megcsontosodott római katolikusok mind ilyenek, szinte beszámíthatatlan állapotban van. Ez a
mostani kemény lecke azonban hasznos volt papi gőgjére nézve, mivel most már belátja azt, hogy hibát
követett el, midőn másokkal olyasmit akart elhitetni, amiben még ő maga sem hitt és az egész vallást
csak egy misztikus eszköznek tekintette, amellyel a föld népét engedelmességre lehet kényszeríteni a
világi törvényekkel szemben. Az istentisztelet is szemfényvesztésnek tartotta, mit sem tartott felőle és
egy bizonyos pápával együtt gyakran mondogatták magukban, sőt bizalmasabb kartársaik előtt is, hogy
a régi krisztusi rege nem is olyan rossz dolog, nagy tekintélyhez és sok pénzhez juttatja szolgáit,
tulajdonképpen csakis ez a jó benne, másként a régi hős hitrege sokkal jobb és magasztosabb.
6. De mindez most nem jelent semmit, mert őt, mint Róma háromszoros rabszolgáját erőszakkal
kényszeríttették bele a vakságba és lehet-e egy rabszolgát azért megfenyíteni, amiért hozzájárult, hogy
ura, ki nála hatalmasabb, szemeit kiszúrassa, füleit kitépesse. Itt tehát egyebet nem lehet mondani, mint
azt, hogy aki segítségre szorul, azon segíteni kell. Ennek is erősítésre van szüksége, hogy további életére
nézve oktathassuk s így rendbe jöjjön. Menj tehát Róbert és hozz kenyeret és bort.
7. Róbert egy pillanat múlva egy nagy üveg borral és egy jó nagy darab kenyérrel tér vissza és
így szól: Uram, Atyám, itt van a bor és a kenyér, de miként erősítsük meg szegényt, hiszen arccal a föld
felé fekszik úgy, mintha nem is élne. Először fel kellene őt emelni.
8. Kedves Róbert – mondom Én – ne türelmetlenkedj, a mi közelségünk hatására hamarosan
felébred. De úgy látom, hogy nehezedre esik a kenyeret és a bort a kezedben tartani, nem lenne jobb, ha
a mi kedves Helénánk, ki olyan résztvevően tekinget rád, segítségedre lenne? Ha egy ilyen
gazdasszonyod lenne, mit gondolsz, nem-e lenne a házad tája jobban rendben tartva?
9. Kimondhatatlanul kellemes és jó lenne, válaszol kissé zavartan Róbert, csak az a baj, hogy
nagyon is szép. Egyébként, óh Uram, egy olyan társnő, akit te ajándékoznál nekem, bizonyára
tízszeresen mennyországgá változtatná a házam. De ő túlságosan gyönyörűséges és kedves számomra.

1849. szept. 27.

10. Ejnye, mondom Én, hiszen te mindig nagy barátja voltál minden szépnek és egyben hasznosnak is,
az volt a jelszavad, hogy a szépnek, hasznosnak, a hasznosnak szépnek is kell lennie, különben a szép
csak félig szép és a hasznos csak félig hasznos.
11. Lásd, örökkévalóságok óta ez az Én alapelvem is, ezért minden művem nemcsak hasznos, hanem
ahhoz mérten szép is, a hasznosság megfelel jóságomnak és szeretetemnek, a szépség pedig az
igazságnak és a bölcsességnek. Itt a mennyországban semmit sem találsz e kettősség nélkül, minnél
szebb valami, annál hasznosabbnak kell lennie.
12. A kedves Heléna valóban rendkívüli szépség, de éppen ezért rendkívül hasznos is. Ezért ne is
húzódozz szépsége miatt, mert nem lenne jó, ha ugyanolyan fokú hasznosság nem lakozna benne. Te
majd csak általa válsz tökéletes emberré, majd angyallá, ő pedig általad lesz még szebb, tökéletesebb és
hasznosabb. Igaz mennyei feleség gyanánt adom őt neked, hogy még boldogabb és bölcsebb légy.
Nyújtsd neki kezedet és öleld meg. Ezen akaratom teljesítése egyben örök áldásomat is jelenti
számotokra.
13. A boldogságtól megszédülve feleli Róbert: Óh Uram, bocsásd meg gyengeségemet, de őszintén
megvallom, hogy azt a kérelmet, „Uram, történjen akaratod szerint!” még soha nem mondtam ki
boldogabban és könnyebben, mint most. Had öleljelek meg, te gyönyörűséges, mennyei szépségű
Heléna. Amit a mi Atyánk. Jézus, Jehova Zeobath kegyelmesen örökre nekem ajándékozott, ugyanazt
jutatta számodra általam neked is, váljunk tehát eggyé a szeretetben, igazságban és a
szeretettevékenységben és ezek által a mi legszentségesebb, legszeretetteljesebb Atyánkban.
14. A mennyei szépséget sugárzó Heléna így válaszol: Az Úr neve dicsőítessék örökké és legyen meg
az Ő szentséges akarata mindörökké, de szentséges legyen számomra a te akaratod is mindörökre, mert
világosan felismertem, hogy az én szívemben nincsen már más akarat, mint csak a minden emberek és
angyalok szentséges Atyjáé. Ha a szívedben az akarat elgyengülne a nagy szeretetcselekedetek után, az
én szívemben mindenkor erősítést találsz, ha pedig ebben a szentséges igyekezetben én gyengülnék meg,
akkor a te szíved erősítsen meg engem mindenben, ami kedves a szentséges Atya előtt. A mi szentséges
mennyei Atyánk nevében így akarok én örökre a mennyei feleséged lenni, hogy vele eggyé válva éljek
és cselekedjek, mindörökre. Szentséges Atyánk kegyelme, szeretete, bölcsessége és akarata legyen a mi
áldásunk örökké.
15. Róbert szíve mélységéig megilletődve öleli magához Helénát, háromszor homlokon csókolja, Heléna
ezt ugyan viszonozza, majd elveszi Róberttól a kenyeret és a bort, mondván: Te csak rendelkezz a
szentséges Atya nevében, én pedig cselekszem a jobb kezed gyanánt.
16. Jól van, szeretett gyermekeim, mondom én. Megáldottalak benneteket, egyé váltatok és maradjatok
is mind nagyobb boldogságban örökre. Munkánk azonban még nem fejeződött be, térjünk át most a
cselekvésre.
17. Ezentúl már minden cselekedet könnyebben megy, mert te, szeretett Róbertem a menny kiteljesedett
polgára lettél s az ige igazságában nemcsak intézkedésre van hatalmad, hanem a benned rejlő saját
szeretetakaratodból ítélkezési hatalmad is van, de ezzel csak akkor élhetsz, ha az előbbi hatalmad nem
lenne elegendő. Most pedig hajolj le ehhez a beteghez, lehelj rá, hogy magához térjen a további
gyógyítás végett.

125. Fejezet.
Az élettelen szerzetes további gyógykezelése, kétségei és Krisztusban való bizalma.

1. Róbert lehajol, rálehel a szerzetesre mire az mindjárt megmozdul, mintha álomból ébredne.
Kis idő múlva felemelkedik s így szól: Ki lehelt életet belém, mikor már meghaltam, mert ellenségeim
megöltek. Hol vagyok most? Bármerre is tekintek sötét éjszaka vesz körül, egy hangot sem hallok. Nem
tudom nem-e vagyok béna, mert nem érzek a lábam alatt talajt. Óh, legalább egy szikrányi világosságom
volna, vagy ide szűrődne valahonnan.
2. A földön pap voltam és buzgón végeztem a szolgálatomat, persze inkább csak érdekből, mert
hitről nálam alig lehetett szó. Hivatásomat azonban mégis lelkiismeretesen gyakoroltam és lám, mégis
milyen rémes helyzetbe kerültem itt a halál birodalmában.
3. Óh Istenem, ha létezel valahol, vagy te, kérlelhetetlen végzet, miért kellett nekem gondolkodó,
öntudatos lénynek megszületnem? Miért kellett nekem az átkokkal terhelt természetellenes viszonyok
közé kerülnöm? Így természetellenes lény voltam és most is az vagyok, de ki akarta azt, hogy ilyen
legyek és ne másféle? Hol van az a kérlelhetetlen végzet, hogy megátkozhasson, mert egész eddigi
életem szakadatlan átkozódás volt, magam is átok vagyok. Elég, nem akarok többet átkozódni, mert
magam is átkozott vagyok.
4. Lehelj a fülébe, mondom erre Róbertnek, ki azonnal a szerzetes fülébe lehel, mire az így
folytatja: Hová kerültem, madárhangokat, vízcsobogást hallok.
Talán már elárasztott a víz és madarak lakmároznak testemből?
5. Óh rettenetes sors, miért nyitottad meg a fülemet, miért kell a pusztulás hangját előre
meghallanom, hát nem érheti el az embert a pusztulás váratlanul, mikor úgyis tehetetlen vagyok? De mit
is perlekedem, mi értelme van ennek? Hiszen a földi bírák is előbb kihirdetik az ítéletet és csak azután
végeznek ki, mert a kegyetlen emberi szívet nem elégíti ki szerencsétlen embertársai halála, hanem
előzőleg megkínozza őt. Ha pedig az emberek így cselekszenek, miért legyen a végzet különb? Had
csobogjon tehát a víz erősebben, talán előbb megöl a kétségbeesés, mint a vízáradat.
6. Most azt mondom Róbertnak, hogy leheljen a szerzetes szemeire. Miután ezt Róbert megtette,
a szerzetes szemeit dörzsölve így szól: Mi volt ez? Úgy éreztem, mintha lehelet érte volna a szemeimet
és most már, ha nem is egészen tisztán, de látok, így azt is látom, hogy szilárd talaj van a lábam alatt és
előttem van az a ház, melyből ellenségeim kidobtak. Igen, igen, a vízcsobogás helyett most már az
ellenségeim hangját hallom, a madarak pedig a közelemben levők beszélgetése volt, de itt még semmit
sem látok.
7. Most újra hiszek Istenben és belátom, hogy a tábornoknak igaza volt midőn elutasította a mise
ügyében tett ajánlatom és midőn az Istent sokkal magasztosabbnak tartotta, mint ahogyan azt én
mondottam. Nos, helytelenül munkálkodtam és ezért nem is érdemeltem különb jutalmat, mint
amilyenben azután részem lett.
8. Igazuk volt tehát, hogy kidobtak, miért is akartam még itt is sötét lelkűnek maradni.
9. Róbertet most felszólítom, hogy leheljen a szájára és mellére, mire a szerzetes így folytatja:
Óh, milyen jólesően érintette most egy lehelet az ajkamat, talán egy angyal csókolt meg? De bensőmet
is gyönyörteljes érzés hatja át. Csodálatos, mindinkább világosodik és kezem, lábam is erősödik. Új
életerővel telik meg egész lényem és lám, most kivilágosodott. Most veszem, észre, milyen szép és
nemes stílusú ez a háromemeletes ház, nagyszerű oszlopsoraival és erkélyeivel, pedig mikor tábornokkal
bevonultunk együtt ebbe a házba, mit sem vettem mindebből a sok szépségből észre. Szeretnék
visszamenni, de attól tartok, újra csak kidobnának, ezért egyenlőre itt maradok a szabadban és ismét
bámulom ezt a mindinkább szebbnek mutatkozó épületet. Úgy érzem, mintha már Isten tudja csak, hogy
milyen régen laknék ezen a helyen és olyan fenséges érzés fog el, mintha magas hegységben lennék.
Minden nagyszerű összhangban van egymással. Csodaszépen elrendezett kert, a háttérben égnek nyúló
hegylánc, a gyönyörűséges épülettől nyugat felé beláthatatlan síkság húzódik. Mindez leírhatatlanul
nagyszerű. Most azonban már észreveszem, hogy a gyomromban is változás állott be, úgy látszik, hogy
az ember a szellemvilágban is megéhezhet, megszomjazhat. Egy falat kenyér és egy korty ital valóban
jót tenne.
10. Add oda neki a kenyeret és a bort, szólok Róbertnek, ki azt azonnal meg is cselekszi, a
szerzetes csodálkozva pillant az adományra, de az adományozókat még nem látja.
11. Hála Istennek, beszél tovább, most már minden megvan. Ha ez így megy a szellemvilágban,
akkor valóban nagyszerű, így már ki lehet bírni örökkévalóságokon át. Amen.
12. Csak azt szeretném kérdezni, hogy tulajdonképpen kik azok, akik ilyen szolgálatkészen lesik
gondolataimat? Mindenesetre szellemek lehetnek és bizonyára jó szellemek, de hogyan van az, hogy
ezeket a jóságos szellemeket, vagy angyalokat nem látok. Valószínű, hogy azért nem, mert még nagyon
tisztátalan vagyok ahhoz, hogy ezeket az angyali és tiszta szellemeket láthassam. Na nem baj, a kenyér
és a bor már itt van, a többi meg majd magától adódik.
13. Isten nevében és Isten akaratát kérve először a kenyeret ízlelem meg, csak azután a kitűnőnek
látszó bort. Tehát Isten nevében, Övé legyen minden dicsőség és magasztalás, imádat!
14. E szavak után letör egy jó nagydarab kenyeret és enni kezdi, annyira ízlik neki, hogy
abbahagyni sem tudja az evést, míg el nem fogyasztotta az egész kenyeret. Hála Istennek, mondja,
micsoda fenséges kenyér, finomabb még a brazíliai ananásznál is. Az első falat után nem voltam képes
abbahagyni az evést. Most pedig Isten nevében megízlelem a bort. Egy iccénél is több, de nem számít,
a földön is megittam egy iccét, néha még többet is. Tehát Isten nevében. Ezzel inni kezdi a bort, az utolsó
cseppig ki is issza. Nem tud betelni a bor dícséretével, vidáman, de amellett ájtatos hangulatú lesz és
folytonosan "Hála Istennek"-et mond, majd így morfondírozik magában: mennyire megerősödtem, igaz,
hogy ez nem földi kenyér és bor volt, ez a mennyekből a legmagasabb mennyekből való volt, mert a
kenyér valóban táplálék volt és a bor élet. Így most már biztos, hogy élek és a halált –úgy látom– örökre
magam mögött hagytam. Krisztusról szóló rege, mikor az utolsó vacsorán kenyeret és bort osztott
tanítványainak, tehát mégsem olyan légből kapott dolog, mint azt a művelt főpapság titkon hitte.
15. A négy rejtelmes evangélista útján a világnak juttatott és a mai napig is létező régi Krisztusi
tan, melyet már nagyon megnyomorítottak – sok olyan ellentmondást tartalmaz ugyan, amit a józan
értelem nem egykönnyen fogad el, de mégis oly következetességgel van felépítve, hogy abból világosan
kitűnik az, hogy annak alapítója nem ember, hanem csakis Isten lehetett. A kenyér és a bor által történt
életrekeltésem is megcáfolhatatlan bizonyítéka annak, hogy Krisztus egykor valóban a földön élt és hogy
istenfiúság tekintetében sem úgy áll a dolog, mint azt a magas főpapság elképzeli.
 16. Kit tudja, nem találkozhatok-e ebben a szép szellemvilágban Krisztus szellemével is? Óh, ha
ez bekövetkezhetne, addig kérlelném Őt, míg megengedné, hogy a pápa és a bíborosok előtt –ha ez nem
is lenne számukra kívánatos– megjelenhetnék és bizonyságot tehetnék arról, hogy kicsoda Krisztus és
kik ők. Igaz, hogy ez alig használna valamit, mert ezek mindannyian nagyon is a világ rabjai, de nekem
nagyon is jól esne, ha ennek a bíborba öltözött és minden jobb érzés híján élő gyülekezetnek, ezeknek a
nyilvánvaló antikrisztusoknak bebizonyíthatnám, hogy Krisztus valóban az, kinek Magát annakidején
kijelentette. Képzelem, olyan nagyra nyílna a szemünk, mint a telihold. Most azonban emberi hangokat
hallok a közelben és mindjobban világosodik. Csendben maradok, hátha megértek néhány emberi szót.

126. Fejezet.
A gyógyítás folytatása. A szentséges tanról szóló oktatás. A vak látó lesz.

1849. okt. 1.

1. A szerzetes most a következő halk hangú szózatot hallja: A megfeszített Jézus az egyedüli Isten a
mennyek és minden felett, ami a végtelenséget betölti. Teremtője minden dolognak és minden anyagnak.
Ősi örök szeretet lénye szerint Ő az Atya, bölcsessége szerint az örök Fiú, végtelen hatalmas ereje révén
pedig az egyedüli szent szellem!
2. Ehhez a Jézushoz fordulj bensőségesen és híven szívedben, aki annyira szeret téged és minden
embert, hogy emberi testet öltött Magára, legkegyetlenebb halálnemet választotta, hogy számodra és az
egész emberiség számára az örök életet biztosítsa!
3. Az Istenhez hasonlatos örök boldogságos élet csakis Rajta keresztül Érhető el, ami végtelenül nagy
értékű kincs minden teremtmény számára. A szentséges Atya ezen nagykegyelmű ajándékát már azzal
is meg lehet szerezni, ha Iránta való szeretettel eltelve kéred és hálásan fogadod és az ember máris
Istenhez hasonló örök boldogságban élhet.
4. Isten, a mi Jézusatyánk, Maga a legtisztább szeretet, aki senkit meg nem ítél, hanem mindenkit az
örök boldogsághoz akar eljuttatni. Ehhez csak az szükséges, hogy az ember igazán akarja azt, amit Isten
legtisztább szeretete akar, mert másképpen nem juthat el az örök boldogsághoz. Isten azonban senkit
sem kényszerít erre, legkevésbé sem a szellemvilágban, ahol mindenkinek van része, amit magának akar.
Amit tehát te akarsz, azt nyerd el. Az örök élet és az örök boldogság, csakis a tiszta isteni szeretet révén
érhető el, aki ezzel a szeretettel telítve van és akarata is azonos a szentséges szeretet akaratával, az már
eljutott az örök boldogsághoz!
5. E szavak hallatára a szerzetes így gondolkodik: Csodálatos, csodálatos, hiszen ez egy egészen új
Istentan. Tehát nincs három külön élő személy. Csodálatos, csodálatos! Ez a kijelentés a földön a
legnagyobb eretnekség lenne és teljesen eltérő a római katolikus egyház tanításától. Én mégis sokkal
természetesebbnek és igazabbnak tartom, mint a római egyházat. De csodálkozom azon, hogy az a
szellemlény, aki nekem ezt az oktatást adta, egy szóval sem említette meg a Boldogságos Szüzet és a
többi kedves szentet, hogy azután hozzájuk is folyamodhassak. Ez már igazán nem egyezik meg a
katolikus felfogással, de nem baj, akitől a nagyszerű bort és kenyeret kaptam, ugyancsak kaphattam ezt
a tanítást is és mivel az előbbiek kitűnőek voltak, a tanítás is csak az lehetett. Ezért akárhogyan is van,
ezt a tanítást elfogadom.
6. Hiszen az, aki ezt a tanítást megszívleli –akár maga az ördög is– üdvözülhet, de az ördög senkit sem
kényszerít arra, hogy az Istenhez forduljon és az ilyen kenyér és a bor bizonyára nem a pokolból való,
mivel pedig mind a három mennyei eredetű, el is fogadom.
7. Na, ha pedig minden úgy van, akkor előre örvendhetnek a tábornokok, a pápa is örvendhet, mert addig
kérlelem Jézust, míg megengedi, hogy megjelenhessek nekik! A beszélő azt mondta, hogy itt mindent
el lehet érni, amit az ember akar. Nos, én a római egyházat akarom zsákutcába kergetni, s olyan
világosságot akarok nekik jutatni, hogy lúdbőrös lesz a hátunk. De most komolyan az Úr Jézushoz kell
folyamodnom, mert Tőle indul ki azután minden.
8. Érintsd meg a szemeit, mondom Róbertnek, aki ezt meg is cselekszi, mire a szerzetes megpillant
Engem üdvözültek nagy seregétől körülvéve, de senkit sem ismer meg. Úgy pislogott, mintha álomból
riasztották volna fel, majd összeszedve magát így szól a közelében álló Róberthez:
 9. Kedves mennyei barátom! Ugyan, mondd meg nekem, hogy hol vagyok és ha nem veszed
tolakodásnak, azt is mondd meg nekem, hogy ki vagy te?
10. Te itt az én mennyei birtokomon vagy, feleli Róbert, és ez a pompás épület itt azonban az én
örökös mennyei lakhelyem, én pedig a földön általad is jól ismert Blum Róbert üdvözült szellem vagyok,
ez a szépséges nő itt mellettem az én örök mennyei feleségem, kit az Úr Jézus kezéből nyertem el.
11. A szerzetes fejcsóválva mondja: Micsoda, Blum Róbert a mennyekben? Óh, akkor itt valami
nincs rendben! Ez a te birtokod és házad? Hát a mennyben is vannak telkek és házak? Hiszen a menny
csupa világos felhőkből áll, melyekben úgy lebegnek a menny polgárai, mint az angyalok és Istent
színről színre láthatják és szüntelenül kiáltoznak: szent, szent, szent az Úr, Zeboath Isten, menny és föld
az Ő dicsőségével van telve. Minden dicsőség és imádat Istent, az Atyát, a Fiút és a Szent Szellemet
illeti, most és mindörökké! Amen.
12. Mindennek azonban a legcsekélyebb nyomát sem látom itt, miként lehetne ez a
mennyország? Ez itt legfeljebb olyan újkatolikus menny lehet, amit Isten kegyelmesen megad az utolsó
ítélet napjáig, jutalmul azért a kevés jóért, amit a földön cselekedtél, de az utolsó ítélettel együtt ez is
megszűnik és pokollá változik át.
13. Adná Isten, hogy ne lenne igazam, de úgy vélem, hogy a te házad laza homokra és nem
sziklára épült és az utolsó ítélet viharában hamar romba fog dőlni. Ugyan, mondd meg nekem, hol van
tehát itt az Isten, az Úr, az Ő szentséges angyalaival és a többi szentekkel egyetemben, ha ez valóban a
mennyország?
14. – Nézz csak oda, jobbra, ott láthatod az Úr Jézust és körülötte az apostolokat, az apostolok
mögött pedig a föld ősatyáit Ádámtól kezdve.
15. A szerzetes erre térdre borul előttem és így szól: Óh, Uram, Jézus, ha valóban Te vagy,
irgalmazz és kegyelmezz nekem, szegény bűnösnek, mert nagyon bűnös vagyok!
16. Tamás –mondom Én– kelj fel, láss és élj! Én vagyok a kezdet és a vég, az első az utolsó, de
miért kételkedsz még Bennem és mennyeim igazságában?
17. Óh Uram – feleli Tamás szerzetes – mondhatnék-e én olyant, amit Te nem tudnál? Tekints
kegyelmesen szívembe és megtalálod benne azt az ősi írást, melyet még a te mindenható jobbod rót rá.
Ez pedig csak végtelen nagyságot, fenségeset magasztosságot fejez ki, ezért nem is tudlak magamnak
Téged másképpen elképzelni, mint csak ilyennek. Semmiféle szennyes uralom és nyereségvágyra való
elképzelés, ami a római katolikus egyháznál fennáll, nem tudott szívemben gyökeret verni Veled
kapcsolatban. Krisztus azonban megengedte, hogy a római kúria mindeddig azt tehette Vele amit akart
és így gyakran a legalantasabb üzérkedésre használta fel Jézus Istenségét oly módon, miként az a régebbi
időben, a bálványimádás sötét korszakában, még álmukban sem jutott volna az emberek eszébe.
18. Vajon melyik, csak némileg is felébresztett szellemi ember tudja a római katolikus istentant,
ami egyes részeiben még a sertések számára is igen ostoba, a legtisztább isteni tan gyanánt elfogadni?
Én magam is sok ezer kerek ostyát változtattam át valódi Krisztusokká és megettem őket. Mit is
gondolhat egy becsületes ember az olyan istenségről, akit ilyen módon kényszerítenek rá? Hiszen az
ilyesmi felett minden józaneszű kínai is nevetni tudna. Én ugyan mindig szabályszerűen végeztem az
úgynevezett istentiszteletet a teljesen vak világ számára, de magam nem hittem benne, mert a szívem és
az egész teremtés másra tanított. Hogy azután az igazi Krisztus az egyház esztelenségeit és üzelmeit
eltűrte anélkül, hogy a mennyekből közbelépett volna s ezáltal nálam és sokaknál hitelét vesztette, ezt
Te, Óh Uram bizonyára jobban és világosabban belátod, mint én.
19. Én hiszek a Te egyedüli istenségedben, hiszen Te újra az vagy, mint mikor a halandó földi
emberek között éltél és cselekedtél, de egyháztól való Krisztusban ma sem hiszek és soha nem is fogok!
Lásd Uram, szívembe is ez van belevésve. Ezt érzem én magamban és szegény bűnös létemre csak azt
adhattam elő Neked a Mindenhatónak, amit Te már az örökkévalóságok óta tudtál, legyen meg és
történjen minden a Te egyedüli és jóságos, szent akaratod szerint.
20. Kedves Tamásom –mondom Én– minden helyes, amit mondottál, de abban nincs igazad,
hogy –szinte szemrehányólag említetted– még soha sem léptem fel az egyházzal szemben. Gondolj csak
a római egyháztól való elszakadásokra. Lásd, ezek mind hatalmas erejű beavatkozások voltak, de alig
használtak valamit, mivel szeretetem nem engedte meg, hogy a sárkányt ítélet alá vessem. Azután azt a
sok megaláztatás, valamint tiszta igéimnek minden nyelven, könyv alakban történő terjesztése, továbbá
az Általam minden időben támasztott próféták, de mindez semmit sem használt, mert szeretetem még
mindíg nem engedte meg, hogy a sárkány teljesen ítélet alá kerüljön!
 21. A jövőidőben azonban másképpen járok el a római egyházzal szemben, hatalma megrendül
majd és mindenki szabadon támadhatja és ha mindez nem használ, akkor a sárkány valóban ítélet alá
kerül, mert túlságosan visszaélt türelmemmel.
22. Nos, azt hiszem, hogy most már nincsenek szemrehányásaid a római egyházzal szemben
gyakorolt elnézésem miatt, tehát tarts velünk, jöjj a házba, ahol együtt étkezünk.
23. Óh Uram! –feleli Tamás– örök üdvössége minden beteg léleknek és szellemnek. Sohasem
lehetek én méltó arra, hogy részt vehessek egy olyan étkezésen, melyet Te Magad készítesz a
legérdemdúsabb és legméltóbb szolgáidnak. Ez túlságosan sok és nagy kegyelem, irgalom lenne
számomra, aki a földön is annyiszor vétkeztem Ellened! A házba hajlandó vagyok veletek menni, de az
asztalhoz nem ülhetek le veletek, mert úgy járhatnék mint Iskárióti Júdás és ez szörnyűséges lenne.

127. Fejezet.
Az Úr megnyugtató beszéde. A négy alaptörvény. Félelemből vagy szeretetből fakadó
istendicséret.

1. Kedves Tamásom –mondom Én– te még nagyon tudatlan vagy. Júdást nem szólítottam fel
arra, hogy Velem egy tálból mártogasson, mert tudtam, hogy az ítéletére szolgál, ha tisztátalan létére
Velem együtt eszi az élet kenyerét. Téged azonban Magam szólítalak fel erre, mivel téged nem tartalak
erre méltatlannak, így tehát habozás nélkül eleget tehetsz a kívánságomnak. De különben is, itt a
szellemvilágban örökre megszűnik az ítélkezés és az ítélet, mert minden szellem saját magát bírálja el,
cselekedetei szerint. Idegen befolyástól itt már nem kell tartanod, azt teszel, amit akarsz, a te saját
cselekedeted fog ítélni feletted. Jöjj tehát és ne aggodalmaskodj tovább, hiszen ezt csak el lehet tőled
várni, hiszen nem követsz el olyan cselekményt, ami saját magadnak fájdalmat okozna. Ha például,
szomjas és éhes vagy, természetes, hogy étel és ital után vágyakozol, mert nem akarsz az éhség és a
szomjúság miatt szenvedni. De ha éhséged és szomjúságod ellenére sem akarnál enni–inni, akkor
szükségszerű következménye az lenne, hogy az éhséggel és a szomjúsággal járó fájdalmat el kell
viselned. Tüzes kemencébe sem feküdnél be, mert e cselekedetnek heves fájdalmak lennének a
következményei. Amit pedig magadnak sem tennél meg, azt testvéreidnek sem teszed meg, mert szíved
szeretete sem engedné, mivel tudod, hogy ami neked fájhat az másnak is fájdalmat okoz A szellemvilági
rend szerint a mással szemben véghezvitt jó vagy rossz cselekedet visszahat arra, aki azt elkövette és
nála is hasonló érzést vált ki, ami némi változtatással az anyagi világban is fennáll. Mindebből
megértheted milyen a helyzet itt és egyben belátod azt is, hogy az elmondottak szerint aggodalmaskodás
nélkül cselekedhetsz úgy, hogy az a saját javadra szolgáljon.
2. Lásd, Én mindenható vagyok, ezért egyszerűen kényszeríthetnélek arra, hogy odamenj, azt
tedd, amit Én akarok. Én azonban még a jóra sem kényszerítelek téged a mindenható hatalmam által,
hanem csak szelíden oktatva közelítem meg a szívedet, értelmedet, akaratodat, így tehát még kevésbé
kényszeríthetnélek mindenhatóságom révén a rosszra, mert Én elsősorban mindig arra ügyelek, hogy az
ember szabad akarata ne legyen korlátozva. Ezért bátran megteheted azt, amit a leghatalmasabb szeretet,
azaz Istened, Atyád, Teremtőd, szabad akaratod korlátozása nélkül kíván tőled.
3. Óh, legszentségesebb, legszeretetreméltóbb Atyám –feleli Tamás– most már semmi kifogás
sem merül fel a szívemben, mely az Irántad való mindenek feletti szeretettel van telve. Amit Te kívánsz
tőlem, az a szívem legszentségesebb törvénye legyen ezentúl. De milyen szelíd, bölcs és gyönyörűséges
a Te szent akaratod! Van-e olyan szív, mely ellenállhatna ennek? Boldogság tölti el egész lényemet,
hogy követhetlek Téged!
4. Óh, te szentséges ház, melybe Maga Isten lép be, ahol megvendégeli azokat akiket szentséges
atyai szíve gyermekeinek jelöl ki!
5. Óh, ti nagy számban összegyűlt testvérek, jelentsétek ki oly erővel, hogy az egész végtelen
térség megremegjen a hódolattól! Megértitek-e, érzitek-e ennek szentséges és végtelenül mélységes
jelentőségét, hogy a mi tanítónk és vezetőnk Maga az Isten!
6. Igen, az Istennél az Atyánál, az örökkévalóság és a végtelenség Teremtőjénél vagyunk most.
Óh, mondjátok, mondjátok átérzitek-e ezt teljes mélységében, hogy Ki Az, Aki most a házába vezet
bennünket!
 7. Jól van, Tamás fiam –mondom Én– valóban örvendek, hogy olyan érzések keletkeztek
szívedben, melyek méltók a szeretetemre és hasonlatos az Engem dicsőítő kerubok és szeráfok lángoló
hevességű magasztalásaihoz, pedig ők örökkévalóság óta akaratom végrehajtói, de a mélységes
bölcsességű dicsőítő énekeik, még a ruhám szegélyéig sem jutnak el, mert számomra sokkal kedvesebb,
ha gyermekeim szívük hangján „Atyám„-nak, barátaim pedig kedves testvéremnek szólítanak.
Gyermekeim boldogan játszadozhatnak szívemmel, gondolataimmal, mindenkor Nálam lakhatnak és
asztalomnál élvezhetik az örök élet kenyerét.
8. Lásd, azok, akik nagyságomat, hatalmamat és végtelen örök Istent magasztalják, nincsenek
Bennem. Körülbelül úgy vannak Velem, mint te voltál a földön a csillagos mennybolt láttán, amit meg
is énekeltél, pedig azt sem tudtad, mik azok és mi van rajtunk.
9. Ezzel szemben azok, akik azt mondják Nekem „Kedves Atyám!” vagy "isteni Testvérem!„
azok Nálam, sőt Bennem vannak. Ők úgy énekelnek meg és dicsőítenek Engem, mint az igazi gyermekek
igazi Atyjukat, nagyságomat és hatalmamat nem tisztes távolból élvezik, szemlélik, nem választja el
őket Tőlem olyan szakadék, mint téged földi életedben a csillagos mennybolttól, hanem Atyjuknál
élvezik azt a szentséges valóságot melyről a nagy dicsőítő angyaloknak fogalmuk sincs. Megértetted-e
ezeket a mélyenjáró különbözőségeket?
10. Igen, most már megérted és sokkal boldogabb vagy, mint voltál és ez rendben is van,
tetszésemre is szolgál, mivel rendem szerinti. Oldalam mellett majd csodásabbnál csodásabb műveimet
szemlélheted. Ha ilyenkor aztán elragadtatva kérdezgetnéd: „Ki éri át kellő mélységgel Isten lényiségét?
kis gyermekeim nevetve mondanák neked:
11. Te gyermekesen gyenge Tamás testvér, miféle ostobaságokat hordasz össze? Vajon, ki képes
arra, hogy kellő mélységgel valaha is átérezze Isten lényiségét? Képes-e végtelent valaha is felfogni?
Nem egyéb-e ez üres ábrándozásnál.
12. Isten mindnyájunk Atyja, mindenekfelett szeretjük, Ő velünk van, vezet bennünket, látjuk,
milyen végtelenül kedves és jóságos, sokkal többet ér, ha Istent, a legjóságosabb szentséges Atyát,
mindenek felett szeretjük. Vajon, mi méltóbb az emberekhez, nagy gondolatokba mélyedni s észre sem
venni, hogy egy szegény testvér elhalad előtte, vagy pedig szeretettel elbeszélgetni egy segítségre
szoruló testvérrel? Hagyjuk tehát a nagy dogokat a nagyoknak, mi azonban maradjunk csak meg a
szeretet mellett és boldogabbak leszünk mint a nagyok!
13. Lásd, Tamás, ezt mondanák a testvérek és te nem is mondhatnád nekik azt, hogy nincs igazuk.
maradjunk meg tehát mi is szépen a kicsiben, mert ahhoz, hogy az egész mennyet láthassuk, nem kell
akkora szemünknek lenni, mint maga az egész menny. Megérted ezt? Igen, látom hogy megérted, tehát
menjünk a nagyterembe az előkészített asztalokhoz.

128. Fejezet.
Szerzetes a mennyei teremben. Kérése ellenségeiért. Első megbízatása.

1849. okt. 8.

1. Tamás elcsodálkozik, anélkül, hogy észrevette volna, már bent is van a nagy teremben a többi
vendéggel együtt. Miután egy ideig csodálkozva szemlélődött, így szól: Uram Kedves Atyám, milyen
pompás díszes terem ez? Óh Istenem, hiszen ebben a föld népességének tízszerese is elférne. Ez a
végtelen oszlopsor, mennyekig érő magasság, felséges boltozatú mennyezet gyönyörű díszítéseivel és
háromszoros erkélyeivel és hozzá ez a színarany padmaly.
2. A nagy csodálkozástól, hódolattól az összes érzékeim reszketnek. Ki alkotta mindezeket? Óh,
mit is kérdezek én, mint egy vak! Te vagy az örök mestere mindennek, amivel a végtelenség telítve van.
Még a leglángolóbb szellemi arkangyal sem tud Téged kellően dicsérni, szeretni, magasztalni, még
kevésbé egy ilyen porban csúszó-mászó féreg, mint én.
3. Óh, milyen gyönyörűséges látvány ez a palota, minden képzelő tehetségen túltesz. Igaza volt
az ősidőkben élő bölcsnek, mikor a Te végtelen jóságod és kegyelmed hatása alatt így kiáltott fel
Hozzád: „Atyám”! Szüntesd be már egyszer áldásodat! Hiszen ha gyermekedet megfenyíted, az a
fenyítés csak egy bizonyos határig terjed, de ha utána megjavul, akkor vége-hossza nincs áldásodnak!
 4. Én is hasonló értelemben fohászkodnék hozzád, mert kegyelmednek, irgalmadnak,
jóságodnak, szeretetednek, szellemiségednek ez a soha nem sejtett nagysága, szinte túlságosan sok
egyszerre szegény szellemem számára!
5. Jól van, jól van, kedves Tamásom –mondom Én- Ne lelkendezz annyit. Vagy azt hiszed, hogy
ez olyan nagy dolog a számomra, ha hozzájárulok, hogy egy ilyen épület létesüljön annak szívéhez
mérten, akinek ezt a tulajdonába adtam. Lásd ez teljesen megfelel a mi Róbertünk szíve mértékének és
még korántsem a leggyönyörűbb, látvány ez itt. A jövőben még más látványosságok is tárulnak szemeid
elé, akkor majd szabadon csaponghat képzelőtehetséged. Most azonban üljünk mindnyájan asztalhoz.
6. Tamás a nyitott ajtón át bepillant a másik terembe és így szól: Óh Uram, legszeretetteljesebb
Atyám. Tekints csak át a másik terembe, micsoda nyomorúság, mily nagy tömege ez a szerencsétlen
lelkeknek. Nem lehetne ezeken segíteni? Alapjában véve valamennyien jobbak nálam, ezért is dobtak ki
engem, mint a legelvetemültebbet, amit egyébként régen megbocsátottam nekik. Bocsásd meg nekik Te
is, legjóságosabb Atyám és engedd meg nekik, hogy résztvehessenek a bőséges étkezésben.
7. Lásd, legkedvesebb Tamás testvérem –felelem Én– ha szívednek efféle kívánságaival lépsz
Elém, akkor te is így kiáltasz majd hozzám Atyám, szüntesd be már áldásodat. Szívednek ezzel a
vágyával összes bűneid eltöröltettek és ennek jutalma képpen egy sugárzó fényességű ruhát kell
felvenned, valamint egy napként világító föveget.
8. Róbert, ott a déli irányban van egy új aranyszekrény -szólok Róberthez- hozz belőle egy ruhát
meg egy föveget!
9. Róbert elsiet és az összes vendégek ámulatára egy még fényesebb ruhával tér vissza, mint
Helénáé volt és egy bíbornokéhoz hasonló kerek kalapot is hoz, mely erős világosságot áraszt.
10. A ruha és a kalap láttán reszketve szól Tamás: De Atyám, csodatevő szentséges Atyám! Én,
a legbűnösebb lény, ezt viseljem? Óh Istenem, drága Jézusom, nem, nem, ez túlságosan sok lenne a
számomra. Ez a sugárzó fényesség igazán nem illik hozzám, aki senkivel sem vagyok különb a másiknál,
Te már tudod, hogy miért.
11. Igen, igen – mondom Én – már a nekem tetsző szíved miatt is hordanod kell ezt az öltözéket,
tehát vedd fel, de gyorsan, mert még sok dolgunk lesz!
12. Tamás erre átveszi a ruhát meg a kalapot, ami abban a pillanatban már a testén is van, ezen
nem győz eléggé csodálkozni.
13. Nos, Tamás testvérem –szólok Én– most kiteljesedtél és telve vagy az Én kegyelmemmel,
szeretetemmel, bölcsességemmel! Az előbb tetszésemre szolgált az a megjegyzésed, hogy a másik
teremben körülbelül háromezer szegény szellem tartózkodik egy tábornok vezetése alatt, akit te már
ismersz, ennek jó és fogékony szíve van, szavaidnak nagy hatása van az egész seregre.
14. Dismas testvéred még Bécsből ismeri ezt a tábornokot, menj át vele együtt a másik terembe
és igyekezz ezt tábornokot, szíve szabadságának megóvása mellett, Számomra megnyerni és az ő révén
az egész sereget. Ha ezt az első küldetésedet az igazi élet országában sikeresen oldod meg, akkor
nagyobb fontosságú megbízást kapsz, mert az Én országomban még általad nem is sejtett különféle nagy
tisztességek és megbízások kerülnek kiosztásra. E munkában Dismas igazi bölcs segítőtárs lesz.
15. Óh Jóságos, szentséges Atyám, válaszol Tamás, mennyire szíveden viseled az elveszett
bárány, az elveszett fiú sorsát. Minden dicsőség, szeretet és imádat Tiéd legyen mindörökké!

129. Fejezet.
Tamás és Dismas a másik teremben. Tamás bizonysága. Dismas Jézusra utal.

1. E szavak után Tamás kézen fogja Dismast a szomszédos terembe mennek. A tábornok
ugyancsak elámul, midőn az általa jól ismert Tamást sugárzó fényes öltözetben látja maga előtt, de
azután kezet nyújtva mindkettőnek így szól: Üdvözöllek benneteket kedves barátaim. De Tamás
barátom, mi van veled? Röviddel ezelőtt, midőn a sereg akaratom ellenére tettlegességre vetemedett
veled szemben a Miatyánk, a mise és egyéb dolgok miatt, akkor olyan fekete voltál, mint egy szerecsen,
most pedig úgy fényeskedsz, mint egy nap. Mond, hogyan történt mindez, hogy ilyen rövid idő alatt
ennyire láthatóan megdicsőülhettél? Talán mégis a mise vagy a latin Miatyánk tették ezt? Vagy talán
rábukkantatok az Istenre? Óh, mondjátok meg, miféle módon jutottatok az igazi üdvösséghez?
 2. Nagyrabecsült barátom, ígérd meg, hogy kételkedés nélkül elhiszed azt, amit mondok –
válaszolja Tamás– és akkor hamarosan ugyanazon a talajon leszel seregeddel együtt, amelyen én és
Dismas is vagyunk, akit te még Bécsből is jól ismersz.
3. A tábornok így szól: Ó titeket körülvevő fényözön a bizonysága annak, hogy ti valóban az
igazság talaján álltok, mert a hazugság nem áraszthat világosságot. Ezért hiszek minden szavatoknak,
beszéljetek tehát gyorsan, mert éget a vágy, hogy a való igazságot ajkatokról meghallhassam!
4. Nos, jól van, mondja Tamás – hallgass meg! A megfeszített Jézus nem az Isten fia, hanem
Maga a mindenható Isten, ősi örök mindenható hatalmas teljességében. Csakis Általa és Benne érhető
el az üdvösség és az igazi örök élet, fordulj tehát seregeddel együtt Hozzá és pillanatok meg lesztek
segítve. Ő segített mindkettőnkön is, tekintet nélkül előző cselekedeteinkre, mert Ő végtelenül jóságos
és senkit nem ítél meg. Mindenkinek magadja azt, ami után a szíve vágyik s akiben jóakarat van az még
sokkal többet is kaphat, mint amit kíván magának. Most már mindent tudsz, cselekedj tehát úgy, amint
akarsz, tartsd azt szem előtt, hogy a saját akaratod lesz a bírád!
5. Nos, Dismas testvérem – szólal meg a tábornok – mit szólsz te mindehhez?
6. Ugyanazt mondom – feleli Dismas – amit Tamás testvérem a bölcsesség és az igazság
teljességében elmondott.
7. Két tanú elegendő s ezért minden szavatokat elhiszem – jelenti ki a tábornok. Most pedig
engedjétek meg, hogy mindezt röviden elmondhassam ennek a kissé már ébredező seregnek.
8. A tábornok embereihez fordulva szól hozzájuk: Figyeljetek mindnyájan arra, amit mondok
nektek. Mióta csak itt vagyunk velem együtt ti is szenvedtek keserves helyzetünk miatt. Hiába
kiabáltunk, panaszkodtunk, siránkoztunk, nem mutatkozott senki, hogy segítsen rajtunk. Hiába
keresgéltünk, nem találtunk semmit, hiába átkozódtunk, nem nyílt meg semmiféle szakadék a lábunk
alatt.
9. Amennyire tőlem telt vigasztaltalak benneteket, de mit ér az olyan vigasztaló, aki még
kétségbeesettebb, mint azok, akiket vigasztalni akar? És most, mikor már én is feladtam minden reményt,
Isten Akiben nem is hittünk, két megmentőt küldött hozzánk, mégpedig olyan egyéneket, akiket már
ismerünk. Ezek azt hirdetik, hogy csak úgy menekülhetünk meg, ha a megfeszített Jézus Krisztust
egyedüli Istennek elfogadjuk. Nekünk már semmi veszteni valónk nincs, kérdezem tehát, miért ne
fogadhatnánk el és miért ne hinnénk el mindazt, amit a két fényesen sugárzó barátunk nekünk hirdet.
Hiszen rosszabb sorsunk, mint eddig volt, még a pokol fenekén sem lehet. Ezzel szemben az, amit
nekünk ez a két barátunk lehetővé tesz, az, hogy a mostani kétségbeesett helyzetünk megváltozzon,
jobbra forduljon. Gondoljátok ezt meg és cselekedjetek úgy, ahogyan azt én nektek a legjobb baráti
indulatomból tanácsoltam, mert kárunk semmi esetre sem keletkezhet ebből. Hozzá kell tennem, hogy
éppen az a szerzetes fáradozik az érdekünkben, akit ti innen kidobtatok, aki hosszú időn át osztozott
keserves sorsunkban és így valóban ő lenne az utolsó, aki hazugsággal félrevezetve bennünket, mikor
kezdettől fogva ő is velünk együtt szenvedett nyomorúságunkban. Én azt mondom barátaim, fogadjuk
be Jézus Krisztust a szívünkbe.
10. Az egész sereg egyhangúan kiálltja: Igen, igen, kedves tábornokunk, mindnyájan a te
véleményeden vagyunk, amit te mondasz, vagy akarsz, azt cselekedjük mi is! Jézus Krisztus segítsen
rajtunk, mert ha Ő nem segít, valamennyien elvesztünk.
11. Barátom –szól a tábornok Tamáshoz- engedd, hogy most már ne mint tábornok, hanem mint
testvéred szólhassak hozzád, a világi címek itt nem érnek semmit.
12. Kedves testvéreim, most mindketten hallhattátok, hogy ez a különféle népekből
összekeveredett sereg gyorsan és egyhangúan elfogadta Jézust mindenben mindennek. Mi hiányzik még
akkor ahhoz, hogy valamivel méltóbbak lehessünk Jézus, az örökkévalóság Ura előtt, mint amilyenek
most vagyunk?
13. Írva van, hogy az aki hisz Isten Fiában, hiszi azt, hogy az örök élet csak Ő Általa nyerhető el, az el
is jut az üdvösséghez. Miután ti ezt már hiszitek, ezért én ígérem nektek az Ő kegyelméből, hogy el
fogtok jutni az üdvösséghez. De amint a szavaidból kiveszem, valami még hiányzik nektek, ez pedig
nem más, mint az Úr iránti szeretet, pedig én mondom nektek, hogy Ő Maga fog elétek jönni, befogad
benneteket és a továbbiakban Ő Maga fog vezetni benneteket, hiszen az Ő jósága, szeretete és irgalma
végtelen!
14. Barátom – mondja a tábornok – a mi beszédünk egy kissé nyers ugyan és értelme is hiányos, de
őszintén, igaz szívből ered, biztosítalak, hogy mi sokkal bensőségesebben szívünkbe fogadjuk Jézust,
mint sok olyan keresztény, aki szép és magasztos szavakat forgat a szájában minden érzés híján!
 15. Magas fokú műveltséggel nem rendelkezünk, de azért nem estünk a fejünk lágyára s ami
szívünkben, az a nyelvünkön, ez úgyszólván nem lesz visszatetsző a dicsőségek Ura előtt. Ezért bizonyos
lehetsz abban, hogy az Isten, az Úr Jézus iránti szeretetben sem leszünk gyengébbek, mint az Iránta való
sziklaszilárd hitben. Ez részünkről biztos, mondd meg tehát, hogy mi hiányzik még nálunk.
16. Most már semmi sem hiányzik nektek, szólal meg Dismas, azért azt mondom
mindnyájatoknak, nézzetek a nyitott ajtón át a másik terembe, ott áll Ő kitárt karokkal, hogy befogadjon
benneteket irgalmának és kegyelmének nagy birodalmába.
17. A tábornok a nyitott ajtó felé fordulva, Engem meglátva a vezényléshez, szokott hangján
kiált fel: Mennyeknek és minden világoknak imádott Ura! Aki legfenségesebb vagy, leereszkedsz és
elébe jössz a nyomorultaknak. Ó Te szentséges!
18. Testvérem, nézzétek, Istenünk, az Úr Jézus érettünk a kereszten meghalt, harmad napra saját
erejéből feltámadott, mint a halál legyőzője, most Maga jön elénk. Boruljunk le, imádjátok és
dicsőítsétek Őt szívetek mélyéből!
19. Mindnyájan elő hittel borulunk le előtted szentséges Atyánk, Ki a mennyekből leszálltál
hozzánk, szegény bűnösökhöz, dicsőítessék és magasztaltassék a Te szent neved. Bocsásd meg a mi
bűneinket, ne ítélj meg bennünket gonosz tetteink szerint, hanem részesíts bennünket szentséges
kegyelmedben, irgalmadban. Tiéd legyen szentséges Atyánk minden szeretetünk, dicséretünk,
imádatunk magasztalásunk mindörökre.

130. Fejezet.
A megmentett sereg az Úr előtt. A szellemi élet ellenségei. Az Úr elismerő szavai

1. A tábornok szavai után mindnyájan a nyitott ajtó felé fordulva megláttak Engem, térdre borultak,
imádtak és dicsőítettek és magasztaltak amennyire az ő tudásuktól tellett, szellemük romlatlan volt és
ezért inkább érzelmi, mint értelmi életet éltek. Egy kis ideig nem is zavartam őket ájtatos hangulatukban,
hogy benső érzéseiket egy kissé rendbe tudják szedni. Kis idő után a tábornokot hívtam Magamhoz, ki
bocsánatot kért és mint méltatlan bűnös nem mert Hozzám közeledni. Én azonban Zákheus vámszedő
esetére figyelmeztettem őt, aki szintén bűnös volt, de akinek házába mégis betértem és asztalához ültem.
Erre felbátorodott, közelebb jött és hódolattal így szólt:
2. Óh, Uram, bocsásd meg nekem és mindannyiunknak, hogy végtelenül szentséges színed elé
merészkedünk, de mit tehetünk mi szegény teremtmények, hogy olyan nyomorúságos semmi vagyunk
Hozzád képest, hiszen mindnyájan semmik vagyunk Előtted, óh Uram, egyedül Te vagy mindenben
minden. Hiszen már az is határtalan boldogság, hogy a földön élve, mulandóság számára teremtett
hústest levetése után a szellem olyan állapotba kerülhet, hogy Téged, Teremtőjét láthatja, amiről a földön
sejtelme is alig lehetett, legalább is nálam. Ugyan, mit kívánhatnék én ennél nagyobbat?
3. Óh Istenem, Te végtelen fenség, milyen gyönyörűséges érzés járja át egész lényemet, hogy
színről-színre láthatlak és szentséges ajkad mindenható erejű hangját hallhatom.
4. Milyen gyakran tettem fel a földön ezt a kérdést, hogy van-e Isten, ha van, hol van és milyen
Ő? A legendák szerint a zsidó tanító, Jézus az. Ő lenne az Isten, aki hozzám hasonlóan ember volt? Isten,
Aki a végtelen térséget miliárdnyi lénnyel benépesítette, Aki a fényesen sugárzó napot is megalkotta, Ki
a föld tengereit medrükben tartja, Ki a viharoknak, szellemeknek parancsol és a számtalan csillag
pályáját megszabta? De ezekre a magasztos és nagyfontosságú kérdésekre soha nem kaptam választ,
hiába vártam, kérdésemnek üres vízhangja maradt a földet körülvevő levegőtengerben. A menny zárva
volt és a halandó ember hiába kérdezősködött a meny és az örökkévalóság dolgai után. Földi, halandó
emberek igyekeztek más meggyőződésre bírni Isten létezését illetően, csodatettekről beszéltek, melyek
meseszerűen hangzottak és sokkal erőtlenebbek voltak, hogysem a kutató szellemet kielégíttették volna.
5. Röviden szólva, kerestem, de semmit sem találtam, kérdeztem és soha nem kaptam megfelelő
feletetet, kopogtattam és sehol sem volt senki, aki azt mondta volna: Lépj be, barátom, itt megtalálod
azt, amit keresel!
6. Ezek után miden hitemet elveszítettem Isten létezésében. Ezután már mindent csak a természet
néma erejének a behatásának és a végtelen művének tartottam, ezért is vetettem magam a világi
eseményeknek forgatagába, hol halálomat is leltem, de ez előttem megnyitotta azt a kaput, ami az eddig
nem is sejtett élethez vezetett el. Most pedig itt állok a másik élet közepette és láthatlak Téged, Ki ezt az
életet adtad nekem.
7. Óh, milyen gyönyörűséges ez. Végre már a folyamatos kérdezgetésnek, hiszen Benned, óh
Uram itt áll előttem az élő felelet mindörökre. Igen, az egész földi élet egy nagy nyitott kérdés, melyre
csak itt kapunk feleletet. Hála és köszönet Neked, Ki még a porban fetrengő férgekre is gondolsz.

1849. okt. 13.

8. Kedves Theovaldom –mondom Én– a földön egészen mások az életkörülmények, mint itt
ebben a szellemi, örökké változatlan világban, de ennek így kell lennie, másképpen ez nem is lehetne
igazán tökéletes élet. A földi ember már a hústestben is arra van hivatva, hogy a négy evangélium szerint
élve ezt az örök életet a maga számára biztosítsa, mivel azonban minden embernek, éppen azért, hogy
örökéletű lehessen, szabad akarattal kell rendelkeznie, megtörténik és különösen a jelen korszakban,
hogy a világ hamis hangjai félrevezetik, a szemfényvesztő világi csillogás elkápráztatja. Az ilyen
emberek persze nem azt érik el, amire hivatva vannak, hanem ennek az ellenkezőjét, azaz önzésbe,
uralomvágyba, kapzsiságba, törvénytelenségbe, irigységbe, tobzódásba, érzékiségbe, fajtalankodásba
süllyednek. Ezek csak elsorvasztják az életet és testük levetése után odakerültnek, ahova te kerültél a
seregeddel együtt.
9. Itt a szellemvilágban azután minden hiányzik nekik, ami eldurvult érzékeiket eddig túlságosan
foglalkoztatta, nagyon nyomorúságos helyzetbe kell kerülniük, hogy szellemi elsorvadásukban
megtalálhassák önmagukat. De ha ez bekövetkezik, mint az nálatok is történt, akkor a segítség is
mindjárt kéznél van, ha a rászorulók ezt maguk kérik. Azét mondotta neked hírnököm, Tamás, itt a saját
akarata a bírája mindenkinek, aszerint, hogy jót vagy rosszat akar.
10. Te jót akartál, azaz Engem és lásd, most itt áll előtted Az, Aki után vágyakoztál. A számodra
szóló külön akaratomat majd közölni fogom veled, ha azt a magadévá teszed, elnyerheted az igazi
üdvösséges életet. Most menj és add ezt tudtára a seregednek is.

1849. okt. 14.

11. Teowald tábornok ezt rögtön meg is teszi, az egész sereg, szinte parancsszóra, mindenben
alkalmazkodik ahhoz, amit Theowald megkövetel. Erre gyorsan visszatér Hozzám és így szól: Atyám,
örökkévaló Uram, Istenem, Jézusom, megtörtént, amit tőlem és seregemtől megkívántál. Ezentúl a Te
szentséges akaratod legyen egyetlen törvényünk! Most arra kérünk legszentségesebb Atyánk,
nyilvánítsd ki a nekünk szóló külön akaratodat, lelkiismeretesen követjük, cselekedeteinkben,
magatartásunkban, soha el nem fogunk térni attól.
12. Nos, mondom Én, ez valóban nagy örömömre szolgál, de először meg kellene vizsgálni
önmagatokat, hogy képesek lesztek-e mindazt készségesen befogadni és teljesíteni, amit Én tőletek
kívánni fogok.
13. Óh Uram – feleli Theowald, ugyan ki tudhatná jobban mire képes a mi szívünk, mint éppen
Te? Ezért ezt örökre Rád bízzuk, hiszen Te bizonyára nem is terhelsz meg súlyosabban, mint amennyit
mi el tudunk hordozni. Azt azonban Te ítéld meg, mennyiben lehetünk mi méltók arra, hogy szentséges
akaratod még nagyon is tisztátlan szívünkbe befogadjuk, mert bűnös létünkre óvakodni akarunk attól,
hogy akaratodat megszentségtelenítsük Júdások módjára, s ezáltal esetleg örök halálra kárhoztassunk.
Ezért úgy vélem, hogy szentséges akaratod tudomásul vétele előtt alaposan meg kell magunkat tisztítani,
hogy erre méltókká válhassunk.
14. Kedves gyermekeim -mondom Én- el kell ismernem, hogy ti jóllehet a világ gyermekei
vagytok, sok tekintetben okosabbak vagytok a világosság gyermekeinél. A leghozzáférthetőbb helyen
ragadtatok meg Engem és így sok mindentől mentesülök, amit egyébként még el kellett volna viselnetek.
Mivel azonban gondolkoztatok szívetekben és mivel annyi szeretetet és odaadás él lelketekben Irántam,
sokat elengedek nektek. Annak örüljetek, hogy a földön nem diktátorok voltatok, mert ezek egészen más
elbánásban részesülnek. Most keljetek fel és hallgassátok meg, hogy mit mondok nektek.
15. Aki a legmagasabb rangú közületek, az legyen mindnyájatok vezetője. Tamás és Dismas
majd tanít benneteket, mondanivalóikat úgy vegyétek, mintha Én mondtam volna azokat, cselekedjetek
majd azok szerint, hogy teljesen elnyerhessétek országomat. Szeressétek őket legbensőbb barát és testvér
gyanánt. Őket bíztam meg azzal, hogy titeket az örök életre elvezessenek. Ők majd mindennel ellátnak
benneteket, amire szükségetek van.

131. Fejezet.
A nagy étkezés. Tamás köszönetet mond. Tamás lepillant a földre.

1. E szavak után visszalépek és utasítom Róbertet, hogy a táncosnők segítségével kellő

mennyiségi kenyeret és bort adjon át Tamásnak és Dismasnak, hogy azt az újonnan érkezettek között
szétoszthassák. Róbert ezt azonnal meg is teszi és midőn a vendégek az első teremben ezt az erősítést
megkapták, egyebet sem hallani, mint ujjongást és magasztalást. Intésemre a két tanító visszajön
hozzánk és velünk együtt eszik-iszik.
2. Az új vendégek nem tudtak eléggé csodálkozni azon, miként mehetett végbe az, hogy mindnyájukat
perceken belül kiszolgálták. Theowald tábornok egyik barátja meg is jegyezte: Mit szólsz ahhoz, hogy
ez a két testvérünk egy–kettőre ellátott bennünket kenyérrel és borral, pedig vagyunk vagy háromezren.
3. Mikor Blum Róbert a lányokkal pár kenyeret és néhány üveg bort idehozott és átadott eme két
testvérünknek kiosztás végett, azt hittem, hogy amíg ez a két személy ennyi embernek kiosztja a kenyeret
és a bort egyenlő adagokban, katonaszokáshoz méltóan, akkor azok, akik először kapnak, megéheznek
akkorra, mire az utolsó is megkapja. De csodálatosan egészen másképpen történt, mintha varázslattal
ment volna végbe, pár pillanat és valamennyiünk kezében ott volt egy jó nagy darab kenyér és a borral
telt serleg, a kenyerekből egy morzsányi sem, az üvegekben pedig egy csepp bor sem maradt. Nos, mi a
te véleményed, miként történhetett ez meg, mert természetes úton biztosan nem. Számomra ez a rejtélyek
rejtélye marad.
4. Kedves barátom, Kernbeisz János – feleli a tábornok, ahogyan a földön is mondták rád, túl
sokat fürkészel, Képzeld el magadnak az isteni mindenhatóságot és bölcsességet, akkor az egész dolog
mindjárt érthetőbb lesz számodra. Megértettél-e a földön mindent, amit láttál és átéltél? Nem
gondolkoztál még azon, vajon, mi módon hozta létre a minden dolgok Mestere a tüdődet, szívedet,
érzékeid működését. Lásd, e csodadolgokat már földön is szemlélhettük napról-napra, mivel azonban
azt kora gyermekségüktől megszoktuk, mind eme jelenség fel sem tűnt nekünk és közönyösek voltunk
velük szemben. Itt azonban, ahol már a nehéz földi anyagtól mentesek vagyunk és gondolatvilágunk is
zavartalanul működhet, e világ jelensége joggal csodálkozásra kényszerítenek bennünket és pedig
annyiban, amennyiben az itteni jelenségek csodálatos voltát felfogjuk.
5. Merőben balgaság lenne a részünkről, ha azon törnénk a fejünket, hogy e jelenségek okát
eredetét megfejtsük, mert ha ez további üdvösségünk végett szükséges, két tanítónk majd erre nézve is
kioktat bennünket. Egyébként pedig teljesen elegendő, ha annyit tudunk, hogy a mindenható Isten
számára minden lehetséges.
6. Én a magam részéről mindezen dolgokat kifürkészhetetlen csodának tartom és ha ezeknek
okát, eredetét akarnánk kitalálni, örökkévalóságokon át sem jönnénk semminek sem a nyitjára, mert az
ilyen feladat meghaladná képességeinket.
7. Nézd csak, az ujjamat hogyan tudom minden irányban mozgatni, vajon nem csoda-e ez? De
ki az, aki ilyesmin törné a fejét, mikor úgysem menne az ilyen töprengéssel semmire sem. Isten ezt így
rendezte be és egyebet nekünk nem is kell tudni. Most pedig Isten az Ő szeretetéből és irgalmából
csodálatosan ellátott bennünket a legkitűnőbb borral és kenyérrel és hála Neki, mindannyian jóllaktunk
és megerősödtünk. Miért is töprengenének azon, hogy vitte ezt a csodát véghez. Én az ilyesmit merőben
csak kíváncsiskodásnak tartom. Adjunk hálát a Mindenhatónak, a mindenekfelett jóságos
adományozónak, ez kedvesebb lesz előtte, mintha angyali bölcsességgel fürkésznénk dolgai után.
8. Igazad van, feleli Kernebisz, én is ezen a véleményen vagyok, de azért mégis csodálatos dolog.
9. Mindenesetre –válaszol Dismas– ezt egyetlen angyal sem fogja tagadni, de mi nem azért
vagyunk itt, hogy kutassunk, hanem azért, hogy csodálkozással adózzunk és hálatelten fogadjuk el.
10. Ezek szerint – folytatja Kernbeisz – te nem vagy a szellemi haladás mellett?
11. Óh barátom – mondja a tábornok – ugyancsak tévedsz, ha szavaimból arra következtetsz,
hogy ellensége vagyok a szellemi haladásnak, mivel a csodás jelenségek céltalan fürkészését nem tartom
szükségesnek. Nekem egyéb vágyam sincs, mint a szellemi kiteljesülést és csakis olyan szellemi irányzat
ellen lépek fel, amely – legalább is egyenlőre – nem illik bele a mi szféránkba. Várd meg míg a két tanító
visszajön, ők bizonyára kimerítőbben fognak a kérdésedre válaszolni, mint én.
12. Lám, már jönnek is. Dismas egészen egyszerű külsejű, de Tamást olyan fényesség veszi
körül, mint a napot. Ha akarod bemutatlak nekik, mint isteni bölcsesség cselekményeinek buzgó
kutatóját.
13. Hagyd ezt, kedves barátom – feleli Karnbeisz – azt, amit mi egymással beszéltünk, nem kell
az egész mennyei társaságnak mindjárt megtudni. Ezek ugyancsak nagy szemeket meresztenének, ha
ilyen kérdéssel fordulnék hozzájuk, ezért ne is szólj!
14. Tamás és Dismas belépnek a terembe, Theowald barátjával Kernbeiszel barátságosan elébük
megy és az egész sereg nevében hálát ad a dicsőséges Úrnak a megvendégelésért. Kernbeisz még
hozzáfűzi, hogy mindez csodálatos gyorsasággal történt és Tamás átváltoztatása is.
15. Tamás erre azt feleli, hogy az Úr után főleg a tábornoknak és azoknak akit őt a teremből
kidobták, köszönheti gyors kiteljesedését.
16. Kedves barátom, mondja Kernbeisz, erről ne is beszélj, mert én is azok között voltam, akik
kidobtak. Már ezerszer megbántam, de a megtörténtet nem lehet már megváltoztatni. Előfordult, hogy
az ember, akár hústestben van, akár szellem, olyan indulatba jöhet, hogy még maga sem tudja hányadán
is van itt a szellemvilágban. Jóvátenni igyekszünk kölcsönös botlásainkat és egymástól bocsánatot kérve,
igaz barátok gyanánt kezünket nyújtsuk egymásnak, akkor a jóságos mennyei Atyának kedve szerint
cselekszünk.
17. Természetesen – válaszol Tamás – ha az emberek egymással rendben vannak, akkor Isten
előtt is úgy vannak, hiszen az Isten, az Úr egyebet sem kíván az emberektől, minthogy igaz testvérek
gyanánt éljenek egymással, egyik se igyekezzen a másik fölé emelkedni, ne akarjon a másik felett
bíráskodni. Mi kettesben soha nem voltunk ellenséges viszonyban egymással s így nincs is mit
megbocsátani egymásnak. Az, hogy te is segítettél engem ebből teremből eltávolítani, semmit sem
változtat baráti viszonyunkon éspedig annál kevésbé, mert csak jó szolgálatot tettél nekem, ami nélkül
még most is a szerzetesi ostobaságomban élnék és folyton csak megbotránkoztattalak volna benneteket,
míg így az Úr kegyelméből minden elkövetett ostobaságomat jóvá tehettem szívem vágya szerint.
18. Itt közöttetek is lesznek néhányan, akik tudnak arról, hogy mennyi ostobaságot cselekedtem
és beszéltem össze a földön, papi minőségemben, de most mindezt jóvá akarom tenni és a földi
ostobaságok helyett bölcs tanításokban akarlak benneteket részesíteni, erőmhöz és tudásomhoz képest.
Az, Aki engem ezzel a mennyei tisztességgel megbízott, erősítsen meg engem és titeket is e magasztos
feladatra.
19. Az Úr különös kegyelméből azt a képességet is megkaptam, hogy a földön nevezetesen a
hazánkban történő eseményeket is láthatom, amelyekről azonban a földről csakhamar ideérkező
testvéreinktől is hallani fogtok. Én most úgy mondom el a földi eseményeket ahogyan azt én látom,
ahogyan azt az Úr kinyilvánítja nekem.
20. A hatalmasok, akik időközben veszítettek hatalmukból, testvéreik vérén újra meghíztak és
újra hatalmasok lettek. Ahelyett, hogy hálát adtak volna az Úrnak szerencsétlen ellenfeleik felett aratott
győzelmükért, azt sem tudják, hogy mihez fogjanak gőgűktől és bosszúvágyuktól elkapatva. Jól látja ezt
a Sátán is s ezért egész pokoli szervezetével megjelent a világpolitika színpadán és a hatalmasok az ő
bűvkörébe kerülve a pokol elvei szerint tesznek–vesznek.
21. Ne ítéljetek, hogy meg ne ítéltessetek, ne kárhoztassatok, hogy kárhozatra ne jussatok.
Legyetek irgalmasok, hogy ti is irgalmasságra találjatok.
22. Ezek az Úr legkomolyabb intelmei és törvényei, amelyeket a földi embereknek adott. De
mindezen intelmek és törvények ellenére azt tesznek a hatalmon levők testvéreikkel, amit akarnak.
Tetszésünk szerint ítélkeznek, kárhoztatnak és öldökölnek, mert a hatalom az ő kezükben van. Ilyen
kegyetlen módon meggyilkolt emberek közül többen hamarosan ideérkeznek, hangosan panaszkodni és
siránkozni fognak. Ezeket rögtön fogadjátok be magatokhoz, vigasztaljátok őket nyugtassátok meg őket,
akkor megoldottátok első mennyei feladatotokat.

132. Fejezet.
A kivégzettek és kétségbeesettek megjelennek. Az istentelenek és a kíméletlenek.
 1849. okt. 18.

1. Alig fejezte be Tamás mondanivalóját, máris nagy jajveszékelés és kiabálás hallatszott kintről.
Tamás nyugalomra intve az ott lévőket, így folytatja: Mint halljátok már be is teljesült, amit az előbb
jeleztem nektek.
2. Nagyon zilált állapotú csoport közeleg a házhoz, már hallhatjátok is a nagy kiáltozásukat és
siránkozásukat Ezek a nagy szorongattatáson estek át, négyén kik nagy sérelmeket szenvedtek,
kegyetlenül kivégeztettek lelkei ők. Figyeljünk, hallgassunk meg mit beszélnek. Legyünk csendben!
3. Elől egy ittas gyanánt tántorgó, komor külsejű férfi halad, fekete bársonyzekében, fején
arannyal kihímzett kékszínű kis sapka van. Mögötte lángok csapnak fel. Óh, milyen rettentő ez. De most
legyünk csendben!
4. A vezető most megáll, megfordul és végignéz a társaságon és így szól: A legnagyobb
nyomorúságban és kétségbeesésben idáig jutottunk. Ó, szegény feleségem, árnyékod hiába kíséri a
bosszúvágy lángjaiban gyalázatos módon meggyilkolt férjedet, az egész pokol összeesküdött ellene és
halálos szorítással tartja fogva, hogy soha többé ne engedje szabadon.
5. Óh, ti kedves barátaim! Hiába kiabáltok és siránkoztok a gyötrelmek e sötét világában. Már
hosszú-hosszú idő óta menekülünk, kiáltozunk, siránkozunk, és mégsem jön segíteni, egy vigasztaló.
Nincs Isten és nincs megtorlás, hiába is kiáltozott bosszúért gyilkosaink ellen. Hiszen ha létezne egy
igazságos Isten, soha meg nem engedte volna, hogy az örökre elátkozott sátáni földön emberek, ilyen
szörnyű módon bánjanak el nyomorult embertársaikkal.
6. Ugyan, mit is követhettünk el mi, hogy halálra szántak minket? Mi csak azt akartuk amit a
császárunk és királyunk megígért és valóban nem adott meg, de mi ezt követeltük, kértük, ezért máris
lázadóknak, felségsértőknek kiáltottak ki bennünket. Mi ez ellen tiltakoztunk, mire két császár hadereje
ellenünk támadt és minden eszközt felhasználtak arra, hogy minket le tudjanak győzni. Oroszország által
biztosított közkegyelemre adtuk meg magunkat és mégis, mint gonosztevőket végeztek ki minket.
7. Óh, te átkozott föld, embereiddel és gyönyörűségeiddel együtt elpusztulhatnál, mert aki a
sátáni földön elég gazdag és mellette elég kegyetlen is tud lenni, az már hatalmas és jogában áll minden,
az erőszak joga alapján gonosztevőként kivégeztetheti azokat, akik az ő nézeteiket nem fogadják el az
emberiséget valóban boldogító jog gyanánt. Igazuk volt a saját szempontjukból, hogy bennünket
megöltek, mert tudták, miként kell a föld sátáni talaját megmunkálni, hogy azon boldogtalanságot
arathassanak milliók és milliók számára. Ezt mi is megtettük volna, de ők megelőztek bennünket és
most, mivel ők a hatalom birtokosai, minden jog az övék és ki merészelné azt mondani, hogy nincs
igazuk. Mivel Isten nincs, szabadok és azt tehetik amit akarnak. Most minden kegyetlenség jogos, mert
ők, mint a hatalom birtokosai jogosnak tartják, őket ezért senki nem vonhatja felelősségre. Csak a
gazdagnak és egyben hatalmasnak van joga az élethez, minden csak az övék lehet, amihez hatalom révén
hozzá tud jutni. Bűnt, igazságtalanságot ezzel szemben csak a szegény követhet el s ezért meg is fenyítik,
mert ő tehetetlen és mert azt, amit ő jogosnak tart nem képes minden legyőző erő által érvényre juttatni.
Nos, hisztek-e még Istenben és a megtorlásban?
8. A többiek így kiáltanak: Nem, nem, soha többé nem hiszünk. Igazat mondtál. Pokol az van a
földön, de igazságos Isten soha nem létezett. Hiszen ha Isten létezett volna, akkor már az egész földet
pokolra juttatta volna. Mivel azonban nincs és nem is lehet, azért a föld továbbra is a Sátán trónja marad.
Igen így van!
9. Az újonnan érkezett társaság egy másik tagja így szól: Igaza van gróf úr, én is az ön
véleményén vagyok, kivéve azt, hogy Isten nem létezik. Állítom azt, hogy Isten van és a teremtő elv
annyit sem törődik a földdel, mint mi a lábujjunkon felszáradt izzadságcseppel. Egy háború, vagy
bármilyen összekülönbözés a földön az igazi Isten előtt még sokkal csekélyebb, mint a kínai császár
számára az ázalag állatkák nyüzsgése egy csepp vízben. Helyesen jegyezte meg gróf úr, hogy igazuk
volt, mikor bennünket legyilkoltak, mert tudták azt, hogy miként kell a sátáni talajt megmunkálni, hogy
azután boldogulhassanak. Óh, ez nagyon bölcs kijelentés volt!
10. Valóban úgy van, hogy a tolvajok és az útonállók, gyilkosok a legokosabb emberek a földön.
Ezek helyesen értékelik az emberi életet és az emberi dolgokat, mert tudják azt, hogy Isten előtt trillió
ember élete sem számít semmit, ha valamennyi embert egyszerre öldösnek le, vagy egynéhányat életben
hagynak, az teljesen mindegy Isten számára. Ezért nekünk sem szabad a jövőben olyan ostobának
lenünk, mint eddig voltunk, kössünk tehát szövetséget egymással, gázoljunk keresztül mindenen, ami
utunkba kerül.
 11. Én úgy vélem, szól közbe a harmadik, bizonyos személyekkel szemben, szüleinkkel,
testvéreinkkel, barátainkkal szemben mégiscsak kímélettel kell lennünk!
12. Mit – felel rá az előbbi szóló – kímélet a szülők, a nők, a testvérek a bárányok iránt? Hiszen
a kímélet nem egyéb a gyávaságnál azokkal szemben, akiket tiszteletből, vagy csak azért hagyunk
életben, mert hatalmasabbak nálunk. A szülők, ők a gyermekek első zsarnokai és már csak azért sem
érdemelnek kíméletet. A nők? Amíg fiatal és odaadó, addig csak hagyján, de mihelyt megvénül és
megcsúnyul, hogy már senkit sem gyönyörködtet, nem szabad kímélni. A gyerekeket, ha szépek, mint
helyes kis játék babákkal még csak elszívlelem, de a legbölcsebbeknek mégis ama népeket tartom,
amelyek a legkövérebb és legszebb gyermekeket megölik és megeszik. Mert az ilyen gyermekek húsa
sokkal ízletesebb, mint a soványaké és a csúnyáké. Ha azonban a gyerekek már felserdültek, rendszerint
a szüleik vérét szívják, ezért nem szabad velük szemben kímélettel lenni, itt pedig, ahol már valószínűleg
úgy sem születnek gyerekek, semmiféle gyermeket nem szükséges megkímélni. A testvérek és barátok
már a földön is a legkellemetlenebb felebarátaink voltak, itt még inkább azok lennének, tehát el velük.
Ha az emberek a földön ennyi belátáshoz jutnának, amennyihez én most eljutottam, az elsőszülött
gyermek, mihelyt megerősödött, maga pusztítaná el későbbi vetélytársait, azaz testvéreit.
13. A földi emberiség azonban néhány agyfúrt ember kivételével, ostobább a baromnál, ezért
senki iránt nem szabad kíméletet gyakorolni.

133. Fejezet.
A gróf és a kíméletlen. A gróf földi életének befejezése.

1. Barátom, mondja a gróf, te egy kissé túlzásba viszed a kíméletlenséget és önmagad ellen is beszélsz.
Helyesnek találnád-e azt, hogy veled is a saját elveid szerint járnának el?
2. A kíméletlen így felelt: Elveim mindenkire egyaránt vonatkoznak. Ha valaki eltenne engem
az útból, mert ez előnyére válna, magam is számárnak nevezném őt, ha nem tenné meg.
3. Így tehát irántam sem lennél kíméletlen, szól a gróf.
4. Semmi esetre sem, volt a válasz, ha az előnyt jelentene a számomra. Hiszen Ön sem adott a
gyilkosainak, hogy eltettek bennünket láb alól. Ha tehát egy és ugyanazon a nézeten vagyok mint Ön,
akkor nem róhat meg érte.
5. Igen, mondja a gróf. Itt ez így van, de nézd, engem hiába akarsz lépre csalni, nem fog sikerülni,
mert én már tudom mi a teendőm.
1849. okt. 20.

6. Mit akar és mit tud tenni, kérdezi a kíméletlen. Azt mondom, hogy ön velem együtt éppen
olyan keveset tud tenni, mint földi életének utolsó korszakában, mikor az akasztófa alá vetettek
bennünket, akárcsak az ökröt a vágóhídra. Annyit átkozódtunk már, hogy megundorodtunk tőle, ezer
ördögöt hívtunk segítségül, egy sem mutatkozott, majd az Istent, a halált, a földet, a napot, szóval
mindent elátkoztunk, mégsem történt semmi. Nos, ezek után mondja meg nekem, hogy mit akar tenni?
Talán imádkozni akar?
7. Igen, mondja a gróf, éppen azt akarom megtenni, hogy téged halálra bosszantsalak!
8. Na akkor csak fogjon hozzá – feleli a kíméletlen – alig várom, hogy imáját nevetésemmel
támogassam.
9. De először azt mondja meg, hogy kihez is fog imádkozni? Talán a végtelen nagy Istenhez, Aki
úgy sem hallja meg az Ön hangját, mint ahogyan nem hallja meg a harmatcseppekben rejtőző lények
hangját sem. Vagy talán egy végtelenül kicsiny Istenhez, akinek a fülei talán tanulságosan aprók az Ön
hatalmas erejű hangjához képest. Esetleg talán Jézus szentséges szívéhez. Máriához esetleg szent
Józsefhez akar egy-egy ájtatos imát küldeni?
10. Most már fogd be a szádat, kiáltja haragra gyulladva a gróf, te ocsmány akasztófavirág. Még
az ilyen komisz söpredék is odáig merészkedik, hogy engem, a legelső magyar főurat bosszantsa!
11. Vigyen el az ördög! Ha imádkozni akarok, megteszem azt anélkül, hogy azt az orrodra
kötném! Takarodj a szemem elöl!
 12. Látja gróf úr -mondja a kíméletlen– milyen furcsa ember Ön, itt is olyan, mint a földön volt.
Én nem mondtam önnek egyebet, mint csak azt, amit hallottam, mégis annyira mérgelődik, hogy
majdnem szétpukkan mérgében.
13. Mikor hitt Ön Istenben? Az Ön Istene a végtelen térség és az ugyancsak végtelen idő volt.
Szinte epeömlést kapott, ha meglátott egy keresztet, vagy egy Mária képet. A nemes lelkű Kossuthtal is
azért volt ellenszenves viszonyban, mert Kossuth akárhányszor komolyan Istenhez fordult segítségért,
vagy az Úr Jézushoz, ezért Ön rajongónak tartotta Őt. Elmondta-e Ön a földön csak egyetlen egyszer is
a Miatyánkot? Most pedig imádkozni akar? De hogyan? Kihez?
14. A gróf még mindig haragosan felel: Semmi közöd ehhez, eredj a pokolba! Egyéni magán
életemben egészen más ember lehetek, mint amilyennek a világ előtt mutatkoztam.
15. Gróf úr, majd én pontosan megmondom, hogy milyen volt Ön kívül-belül. Bensőleg nagy barátja
volt a csábítószép női testnek, külsőleg gavallér úr szerepét játszotta és sokkal inkább a saját fejére
szerette volna tenni a magyar koronát, mintsem, hogy másvalakit koronázzon meg vele.
16. Az Ön számára Krisztus csak dajkamese volt, amit a zsidók hagyatékából vettek át, egyéb Isten
létezésének pedig csak az éhenkórászok agyrémének tartotta és most mégis azt meri állítani, hogy
bensőleg egészen más volt, mint külsőleg?
17. Ugyan, kedves gróf úr, mi ismerjük egymást. Ön és az imádkozás, két olyan ellentét, melyek egy
nevezőre soha nem hozhatók! Mostmár megértett ugye!
18. Csak az mondd meg nekem – kérdezi a gróf – ki jogosított fel arra téged, hogy úgy beszélj
velem, mintha valamikor együtt őriztük volna a disznókat. Azt hiszed, hogy egy gróf Batthyányi az
ilyesmit továbbra is eltűri? Vagy úgy veled, hogy jelenlegi helyzetem olyan, vagy azért, mivel az utóbbi
időben mint közönséges huszár harcoltam, már egyenrangúak vagyunk? Akkor tévedsz, s csak annyit
mondok neked, hogy hallgass el, különben tapasztalhatod, miféle különbség van közöttünk! Egy szót se
tovább! Végy példát a harminckét sorstársunkról, kik mindnyájan csendben gyászolják bennem
elvesztett jóságos királyukat, míg te, tehetetlenségem felhasználva, bosszantani merészelsz. Hagyj fel
ezzel, mert ugyancsak drágán megfizethetsz érte!
19. Gróf úr, feleli a kíméletlen, ebben a ködös világban, ahol mi magunk is csak ködös lények
vagyunk, csupán a nyelv a mi fegyverünk, vagy esetleg még a lábunk, ha arra kerül a sor, hogy kereket
kell oldanunk. A nyelvelés dolgában aligha veheti fel velem a versenyt, legfeljebb a lábai gyorsaságával
kerülhetne elém, mert én soha nem gyakoroltam a futást.
20. A gróf erre egy másik közelében álló emberhez fordulva így szól: Barátom, mit szólsz ennek
a közönséges honvédhuszárnak a témájához, talán Maga az Úr beszélt volna általa, milyen szemtelen és
pimasz! Hová vezethet az, ha az ember az ilyen fickókat a fejére hagyja nőni. Talán te is ismered ezt a
fickót, mert magam csak annyit tudok róla, hogy közhonvéd volt, de hogy honnét való és mi volt azelőtt,
az teljesen ismeretlen előttem!
21. Tudásom szerint – feleli megszólított, előzőleg ferencrendi szerzetes volt, rendtársai
látnoknak tartották és mint ilyen, a rendre nézve kellemetlen, sőt, felháborító dolgokat jelentett ki. Emiatt
semmiféle rendreutasítást nem fogadott el, sőt, minden fegyelmi büntetésből cellába akarták zárni –
mivel nagy testi erővel rendelkezett– a kolostor összes lakóit megverte. Beleunva a szerzetességbe a
rendi ruháját az árnyékszékbe dobta, némi pénzt vett magához és eltávozott a kolostorból. Rögtön
jelentkezett a legközelebbi honvéd zászlóaljnál és a fronton az oroszlán bátorságával harcolt, míg velünk
együtt halálát nem lelte. Ez minden, amit felőle tudok.
22. Lám, lám –mondja gróf– most igazán sajnálom, hogy ilyen keményen bántam ezzel a derék
emberrel. Ha azelőtt szerzetes is volt és a korlátolt észjárású rendtársait ütötte verte, mert sokkal több
esze volt neki, mint azoknak, akkor nyilvánvalóan jobbfajta embernek kell lennie. Mindjárt barátságot
is kötöttek vele.
23. A kíméletlenhez fordulva, így szól: Nagyra becsült barátom, ne vegye rossz néven, hogy az
előbb egy kissé udvariatlan voltam Önnel szemben, de nem tudtam, hogy mi volt Ön ezelőtt. Miután
barátomtól megtudtam, hogy valójában ki volt Ön a világi életben, egészen más értelmet nyert mindaz,
amit Ön kijelentett. Tehát Ön az a Góliát, aki rendjének hátat fordítva kardot ragadott a haza
megmentéséért.
24. Igen, kedves gróf uram –feleli a kíméletlen– az vagyok. Az emberiség nyomorult
rabszolgasorsát már elviselhetetlennek találtam, ezért áldoztam fel magam. A helyzet azonban az, hogy
mi vetettük, de mások aratták le azt. Az ostoba világon ez mindig így volt és így is marad.
 25. A nagy feltalálók többnyire éhen vesztek, ellenfeleik azonban meghíztak a tudásukon. A
szőlőhegyet mi munkáltuk meg, szüretelésünk vér és halál volt. A nagy emberekre az a sors vár, hogy a
döglegyek jólétét mozdítsák elő és az aratást nekik engedjék át!
26. Nos, hogy tetszik Önnek a világ ezen istenien bölcs berendezése és természetszerű
életkörülményei?
27. Barátom – mondja a gróf – mondhatom, átkozottan rosszul. Minderről nem is jó beszélni,
mert még a végtelenség részéről is átkozottan rossz, hát még valamennyire legbölcsebb,
legeslegmagasabb isteni lény részéről. Az Isten, ha ugyan létezik, úgy látszik nem vesz tudomást
műveiről, úgy látszik, számára elegendő az, hogy saját szórakoztatására megteremt különböző lényeket,
ha már megunta, arra törekszik, hogy minél hamarabb elpusztuljanak, e célból a legaljasabb ösztönnel
és uralomvággyal telít meg egyes embereket, hogy ezek hiénák gyanánt, csillapíthatatlan vérszomjjal
legyenek egymással szemben eltelve.
28. Óh, gyalázatos dolog ez az undorító játék az öntudattal felruházott bábemberek életével.
Miféle jó vételben részesítheti ezután az Isten az olyan embert, aki mint én is ezerszeresen szenvedte el
a legszégyenteljesebb halált, amelyet a történelem csak ismer.
29. Most képzeld csak el magadnak nagy Magyarország első grófját – mondja a gróf – csupasz
szájú császári hadbírócskák kötéláltali halálra ítélik és minden további eljárás nélkül a vesztőhelyre
hurcolják. Látva azt, hogy kegyelemről szó sem lehet, öngyilkosságot kísérel meg kétségbeesésében, de
sikertelenül. A néptömeg részvéttől indítva fenyegetőzni, szitkozódni kezd és a kivégzés elhalasztását
követeli, ezt megsebzett nyakam miatt meg is kell tenniük, korházba visznek, orvosok kezelnek.
Fájdalmaim csökkennek, abban kezdek reménykedni, hogy a császár kegyelme is megérkezik. Este
azonban megjelenik egy hadbíró, fölráz önkívületi állapotomból, felolvassa nekem a halálos ítéletemet,
amit azonnal végre is kell hajtani. Mintha villám csapott volna belém, ájultan rogytam össze,
felélesztenek és a vesztőhelyre hurcolnak, összetoborzott katonák előtt agyonlőnek, mint egy kutyát,
utána pedig elástak mint egy dögöt.
30. Ez tehát az én történetem, ami egyébként már úgyis ismert előtted. Ilyen a földi igazság. Most
már nem is háborít fel különösen az emberek állatias kegyetlensége, mert úgy tűnik fel előttem, hogy ők
csupán vak eszközei egy beláthatatlan hatalomnak, saját akaratuk által nem is cselekednének ilyesmit.
A sok tekintetben bölcs Názáreti is éppen ezért kért bocsánatot – állítólagos mennyei Atyjától –
kivégeztetésekor gyilkosai számára, mert Ő is megvolt győződve arról, hogy maga az emberi természet
képtelen önmagától ilyen gonoszságra.
31. Azon a véleményen vagyok, hogy ilyesmi a mindenekfelett hatalmas Istentől vagy a Sátántól
ered, aki valamilyen hozzáférhetetlen központban üldögélve árasztja mérgezett leheletét az összes
földrészekre, gyönyörűséget talál az általa előidézett tömeggyilkosságokban. De hogy az eseményben
szereplő nyomorultak ilyenkor mit szenvedhetnek el, azzal a nagy Isten éppen olyan keveset törődik,
mint azt te nagyon találóan és bölcsen megjegyezted: mi emberek olyanok vagyunk, mint az állag
állatkák, akik egy harmatcseppben háborúskodnak egymással és a következő másodpercben már a
feledés tengerében süllyedhetnek el.
32. Ezt a gyalázatos Istent szeretném megismerni és olyan hatalomhoz szeretnék jutni, hogy
elpusztíthassam!
33. Igazad van –feleli a kímélten– most már teljesen egymásáshoz illők vagyunk. De most emberi
hangokat hallok a közelükben, legyünk csendben, talán hallunk valami vigasztalót.

134. Fejezet.
Vigasztaló érzés, mint bosszúvágy. Felfogás a becsületről. Idegen hangok hatása. Az üdvösség
hangja.

1849. okt. 24.

1. Ugyan, vigasztalást –mondja a gróf– ki vigasztalna meg bennünket? Számunkra, kiket minden
jogalap nélkül gyilkoltak le a földön, az egyetlen vigasztalás a kellő megtorlás lenne, minden más
vigasztalástól iszonyodom. Vagy talán azt hiszed, hogy ezer mennyországgal is kárpótolni tudna engem
az Isten azért, amit elveszítettem, feleségemet, becsületemet, vagyonomat. Tudom, hogy mindezt idővel
úgy is el kellett volna hagynom, utódaimra kellett volna hagynom, de az az én személyemet megillető
tisztelettel történt volna, mint akárcsak Dávidé, vagy Salamoné. Így azonban kioltatik a nevem, mint a
pislákoló mécses a viharban és a kárörvendő világi bíráim az akasztófavirágok közé sorolnak. Ezért
kérlelhetetlen megtorlást és bosszút követelek, mert ez lenne csak az egyedüli vigaszom az elszenvedett
végtelen nagy megszégyenítésért.
2. A megbékélésre ösztönző Istent, vagy más eféle angyali közbenjárást, de még a gondolatát is
elűzöm magamtól. Mindenek előtt a becsületünket kell a földön visszereznünk és gyilkosainkon még
hetedíziglen is bosszút állni. Ezek után majd beszélhetünk a megbékélésről a pokolról az ördögök
gyülekezete előtt.
3. Kedves gróf úr –Feleli a kíméletlen– Ön most túlságosan felindult állapotban van ahhoz, hogy
kellő megfontoltsággal foglalkozhatna ezzel az üggyel.
4. Látja, én kíméletlen szigorral ítélek és az akasztófa alatt elvesztett becsületünk
helyreállításának kérdését egészen más megvilágításban látom. Miféle nagy megtiszteltetést jelent
nekünk az, ha ez a jelenlegi gyalázatos világ megbecsülésben részesítene bennünket. Nem, egy ilyen
becstelen világtól én nem kérem azt, hogy megbecsüljenek. Véleményem szerint, ezek a világi ökrök
nem is becsültek meg jobban, mint ahogyan azt megtették. Hát valóban megbecsülést és tisztességet
jelent az, ha ezek vad állatemberek tisztelnének minket? Én ilyen megbecsülésre soha nem is
vágyakozom!
5. Vajon, hol lenne már a melegszívű Blum Róbert neve, ha ez a cseh barom, Windishgraetz
herceg nem indítja lőpor és ólom segítségével a halhatatlanság útján, már régen elfelejtették volna. Így
azonban mint hősi halott, minden időkre dicsőség övezi, míg a többi képviselőt már egy év múlva
elfelejtik, nem is beszélnek róluk. Így lesz ez a mi nevünkkel is. Nos, igazam van-e, vagy nincs?
6. A gróf kissé megnyugodva válaszol: Lásd, ez már tetszik nekem, ez nagyszerű gondolat.
Bizony igaz az, hogy semmi szükségem nincs arra, hogy abban a kutyavilágban megbecsüljenek. Igen,
igen, az ilyen világi megbecsülés csak szégyen lenne a számunkra!
7. E szavak után maga a gróf is úgy véli, hangokat hall és beszédét így folytatja: Most én is úgy
vélem, hogy emberi hangok hangzanak el a közelünkben, lehet hogy ellenséges érzelmű szellemlények
bukkantak ránk, bekerítettek bennünket, és valahová a pokolba az ördögök elé hajszolnak bennünket. A
hangokon észrevehető, hogy nem lehetnek messze.
8. Nem lenne jó, ha előrehaladva jobbra-balra haladva menekülni próbálnánk, mert a hang
irányából ítélve ellenségeink éppen előttünk lehetnek!
9.Nekem egészen más a véleményem, mert ugyanis hova tudnák menekülni ebben a vak éjszakában, hol
egymást is csak közvetlen közelről tudjuk homályosan látni. Vajon, ki az közöttünk, aki kiismerné magát
ezen az átkozott helyen. Bármilyen irányban is indulnánk el, ki tudhatja azt, hogy pár lépés után nem
nyel-e el bennünket egy végtelen mélységű szakadék. Hiszen úgy látszik, hogy itt minden végtelen és
örökké tartó. Az is megeshet velünk, ha elindulunk egyenesen az ellenségeink karjai közé szaladunk,
mert az is lehetséges, hogy itt is hadicsellel élnek s ott lehet a legtöbb ellenségünk, ahonnan nem is
hallunk hangokat. Maradjunk nyugodtan itt, s ha néhány idelopakodnának, elkapjuk őket, betömjük a
szájukat. Gróf úr, azt hiszem, megértett engem?
10. Valaki a társaságból megszólal: Hiszen rendben is lenne minden, ha a szellemeket is meglehetne
ölni, de hogy ez nem lehetséges, azt abból is megítélhetjük, hogy testünket a földön megölték ugyan, de
életünktől mégsem tudtak megfosztani gyilkosaink, mert itt mi tovább élünk mintha semmi sem történt
volna velünk a földön. Igaz hogy ez az élet olyan, hogy nyomorúságosabb már nem is lehet, de mégis
csak élet.
11. Én azt ajánlanám, hogy hagyjuk magunkat megfogni és társuljunk ellenségeinkkel. Nekem különben
is az az érzésem, hogy nincsenek itt ellenségeink, hogyan is lehetnének, mikor ittlétünk óta még egy
lelket sem láttunk.
12. Barátom –szól a gróf– ezt maga nem érti. Ebben az elátkozott világban bizonyára egy sereg fekete-
sárga lélek és talán szellem is van, ezek pedig ördögök és az ördög már eleve ellenség. Mert az, aki a
földön is fekete-sárga volt, az itt is az, tehát ellenség, mint például egy Latva, egy Lamberg és társai,
akik remélhetőleg örökre ellenségeink maradnak.
13. Nem hinném gróf úr, folytatja a másik, mert csak a gazdagok a fekete–sárgák, majd ha az állam
olyan szegénnyé teszi őket, hogy az éhségtől még a nadrágjukat is elveszítik, akkor olyan radikálisok
lesznek, mint a farkasok. Ha azután testi halálunk által mindent elveszítenek és csak nyomorult mezítelen
szellemlényekké válnak, akkor a fekete-sárga érzületükkel már nem mennek semmire.
14. Egy harmadik is közbeszól: Na, a fekete-sárga érzület és szellemvilág aligha illenek egymáshoz. Ha
figyelembe vesszük azt, hogy miért fekete-sárga érzelműek Ausztria alattvalói, akkor könnyűszerrel
meglehet győződni arról, hogy itt a szellemvilágban senki sem lehet fekete-sárga érzelmű.
15. Miért is ilyenek az osztrákok? Először szúnyogok, az ágyuk és az akasztófák miatt, másodszor a
gazdagok, a katonaság és a hivatalnokok puszta önzésétől, mert ezek nem a nép, vagy a császár érdekeit
tartják szem előtt, hanem a saját jólétüket. Harmadszor, sokan csak vallásos ostobaságból feket-sárga,
mert egy szent és a fekete-sárga Lipót császár és Ferdinánd császár is uralkodott valaha is Ausztriában.
Ez utóbbiakból talán itt is mutatkozhatna egynéhány, de a két előbbinek nyoma sincs.
16. Jól beszélt, feleli a gróf de én egészen mást értek a fekete-sárga alatt, mint ön, azaz
bosszúságból fűtött uralomvággyal telített gonoszság. Nos, mit szól ehhez barátom?
17. Semmi egyebet, mint azt –mondja a harmadik– hogy ahol semmi sincs, ott megszűnik minden
bosszúság és minden uralomvágytól fűtött gonoszság és minden valódi, vagy elképzelt jog semmissé
válik!
18. Barátom –válaszol a gróf– a benső sátáni gonoszság tüzes féregként tovább él, tüze nem
csillapul és kielégíthetetlen. Habár nekünk, nyomorúságos létünkön kívül, de az igazi ördögi gonoszság
létünkön kívül semmink sincs. Az igazi ördögi gonoszság ezt is sokkolja és feltételezhető, hogy azon
igyekszik, hogy ezt a létet is még nyomorúságosabbá tegye. Ezért azt ajánlanám, próbáljunk kezünkkel-
lábunkkal tapogatózva továbbjutni, ha valakibe beleütközünk, kérdezzük meg, hogy ki az? Ha nem
mutatkozik veszedelmesnek fogadjuk be magunk közé, ha pedig veszedelmesnek mutatkozik, akkor
engedjük útjára. A legjobbnak tartanám azonban, ha elindulásunk előtt imádkozni kezdenénk. A földön
ugyan semmit sem tartottam ostobább dolognak az imánál, de itt most mégis úgy érzem, hogy jó lenne
egy magasabb isteni lényhez fordulni. Barátunk ferencrendi szerzetes volt, bizonyára tud imádkozni és
tudja a Miatyánkot, bármilyen nyelven is mondja, egyre megy. Ha ez nem segítene, ártani sem fog.
Legyen szíves, legalább tréfából mondjon el egy imát.
19. Ugyan, még mit nem –mondja a ferencrendi- ez annyi lenne, mintha sárral hajigálnám az
emberi értelmet. Ha valaki imádkozni akar, tudnia kell, hogy kihez és miért imádkozik, de hogy valaki
csak időtöltésből imádkozzon, azt ostobaságnak tartom. Ha ugyanis tényleg létezik valahol Isten, az
ilyen imádsághoz hasonló mormolás kétségkívül még utálatosabb lesz Előtte, mint előttünk. Ha pedig
Isten nem létezik, akkor még ostobább dolog a latin imákat a puszta semmiségbe mormolni. Szerény
véleményem szerint nem kell nekünk egyebeket tennünk, mint nyugodtan megvárni a
bekövetkezendőket.
20. Újra hangokat hallok éspedig közvetlen közelünkben. Hallgassunk csak, a beszédből talán
megtudjuk azt, hogy miféle szellemek vannak a közelünkben. Most azt hallom: forduljatok szívetekben
a megfeszített Jézushoz és akkor meg lesztek segítve.
21. A gróf, aki szintén hallotta ezeket, így szól: Éppen egy ilyen római katolikus felszólítás
hiányzott nekünk. Ezzel –még ha követnének is a tanácsot– aligha mennénk valamire. Csodálom, hogy
megelégednek Jézussal és nem akarják azt is, hogy az összes szentekhez imádkozzunk. Azt is állítom,
hogy ez a felszólítás nem is az egyedül üdvözítő egyház részéről történt, hanem luteránus vagy kálvinista
részről.
22. Egyik ennyit ér, mint a másik –feleli a ferencrendi– akárki is segít rajtunk, teljesen mindegy,
csak segítséghez jussunk. Ha pedig éppen Jézustól jönne a segítség, nincs semmi akadálya annak, hogy
azt mi elfogadjuk Tőle.
23. Jó, jó, kedves barátom –feleli a gróf– de tudja-e azt, hogy kinek ajánlották fel a segítséget?
Hátha más ilyen nyomorúságban tengődő csoport is van a közelben, hátha azoknak szól a felhívás? Ki
tudja, kicsodák azok?

135. Fejezet.
Titokzatos intelmek. Az akkori magyarországi politika.

1. Erre a következő szavakat hallják: Ez a felhívás nektek, születésetek első percétől fogva
hitetleneknek szól.
2. A második szózatra a gróf megijedt, a ferencrendi pedig így szól: Na, most alaposan az orrunk
alá dörgölték, hogy kiknek szól a felszólítás.
 3. Nos, gróf úr, még most is vonakodik attól, hogy a megfeszített Jézushoz forduljon?
4. Ez most már nem tőlem függ –feleli a gróf– én is azt csinálom, mint a többiek. Kérdezze csak
meg a többieket, hogy mit akarnak. Én csak annyit kívánok megjegyezni, hogy józan értelmünket nem
szabad egykönnyen az úgynevezett keresztényi alázatnak teljesen alárendelni. Ha Krisztus országában
is vannak grófok meg hercegek, akkor éljen Krisztus. Ha azonban nincsenek, akkor Isten veled Krisztus.
Mert milyen helyzet is állna elő ebben a világban, ha csak faragatlan alakoknak kellene minden lehető
tetszésnyilvánítást megadni, talán még a csizmatisztítást magunknak is vállalnunk kellene?
5. A gróf eme szavaira a következő szózat hangzik el: Itt nincsenek sem grófok, sem hercegek!
Itt csak egy Úr van, a többiek mind testvérek!
6. Na, gróf úr –mondja ferencrendi- ez csak elég világos beszéd volt. Mihez fogjunk most?
Nekem úgy tűnik fel, mintha az előbb elhangzott találó felelet egyedül Önnek szólt volna, mivel a puszta
értelem alapján még a túlvilágon is ragaszkodik főnemesi mivoltához. Emellett Ön sem veszi észre, hogy
helytelen észjárása miatt önmagát küldi pellengérre. Hogyan is ragaszkodhat továbbra is egy szellemlény
itt ahhoz a ruhához melyben őt a földön gyalázatos módon kivégezték? Vajon, nem jobb-e mint egyszerű
közönséges ember gondtalanul élni, mint grófi minőségben akasztófára kerülni. Mi haszna van most itt
Önnek abból, hogy a földön egyike volt Magyarország legtekintélyesebb nagyurainak? Látja, ha
Magyarországon csak közönséges paraszti származású polgár lett volna, akkor ma talán egy jókora
tányér gulyás és egy jó korsó bor mellett ülne. Most pedig velünk együtt savanyú arcot vág, grófi címéből
akkorát sem tud harapni, mint egy tetű. Nem hallott még arról, hogy a villámnak az a különös
tulajdonsága van, hogy a kimagasló tárgyakba csap bele, az alacsonyabbakat csak akkor érinti, ha azok
túl közel állanak a magas tárgyakhoz. Az ökröknek a legelőn is csak akkor esik bántódásuk, ha egy
magas fa alá csoportosulnak.
7. Úgy veszem észre –szól a gróf– hogy ez gyengéd célzás akar lenni az én személyem felé.
Figyelmeztetem, hogy az ilyesmit még itt is megtiltom, mert egy Batthyányi még a szellemvilágban is
Batthyányi marad!
8. Valószínűleg csak az ész alapján –feleli a ferencrendi– hiszen a svábok is azt tartják, hogy egy
elsőrendű magyar nemes észbeli képességeit senki sem szárnyalhatja túl.
9. Na, én sok szerencsét és hozzá jó időt kívánok Önnek mindehhez, maradjon csak meg a
hamisítatlan magyar észjárásában, ami a földön az akasztófára juttatta s itt a szellemvilágban sem
különben, ki tudja milyen szép kitüntetésben részesül ezen az alapon még itt is!
10. A gróf haragosan szól: Fogja be a száját mert tettlegességre vetemedem Önnel szemben. Ha
van még esetleg valamilyen mondanivalója, akkor illendő módon beszéljen, úgy mint ember az emberrel
szemben. Hagyjon fel ezzel az ugratással, mert hamarosan megismerheti, hogy gróf Batthyányi itt is
ugyanaz maradt.

1849. okt. 23.

11. A ferencrendi így felel: Ha velem szemben tettlegességre akar vetemedni, úgy fogjon is
mindjárt hozzá, legalább meggyőződhet arról, hogy itt még gróf Batthyányi sem képes semmire sem.
De egyébként is, mikor volt az ostobaság hatalmas és erős? Mióta a világ fennáll, soha! Ön pedig nagyon
is ostoba, amit nyíltan ki is jelentek Önnek, amit az is bizonyít, hogy Ön éppen azon sértődött meg, amit
a saját java érdekében mondottam Önnek. A földön is bizonyította, hogy ostoba volt, hiszen, ha több
esze lett volna, úgy tett volna mint Görgey, vagy Klapka, valamint Kossuth és társai, akik még idejében
kivezető utat, vagy rejtekhelyet találtak maguknak. Ön azonban egyszerűen lépre ment, aztán meg
agyonlövette magát!
12. Nos, mondja meg Ön, okosnak mondható az ilyen viselkedés?
13. Ebben az ügyben azonban egész Magyarország ostobán cselekedett és ennek legvilágosabb
bizonyítéka az, hogy elhirtelenkedett eljárása után szégyenszemre újra vissza kellett dugni a nemesi
kardot hüvelyébe és a ravasz győző minden önkényeskedését el kellett tűrnie, az egész országnak el
kellett szenvednie.
14. Ha nem derült volna ki nyilvánvaló módon, hogy bizonyos főnemesek akarták a magyar
királyi koronát a fejükre illeszteni, Ausztria sem lépett volna fel támadólag Magyarország ellen és ha
ésszerűbb politikát folytattunk volna, kardcsapás nélkül egész Ausztria a hatalmunkba kerül. Mi azonban
büszkék, tehát ostobák voltunk, bátortalanok és nyersek, megint csak ostoba módon ragaszkodtunk régi
jogainkhoz és még ostobább módon vissza akartuk állítani régi rendszerünket, törpe léptünkre óriásokkal
akartunk mérkőzni, mivel ostobaságot ostobaságra halmoztunk, teljes vereség lett a sorsunk, ami
rendben is van, mert az ostoba, barátom, nem érdemel egyebet, minthogy letaglózzák!
15. Tartsa fenn gróf úr itt is, ebben a komoly és jelentőségteljes világban is magyar főnemesi
ostobaságait, majd meglátja, hogy itt sem jár jobban vele, mint a földön.
16. Mint ember tártam fel ön előtt a tiszta igazságot és ha tettlegességre akar velem szemben
vetemedni, ám kísérelje meg!
17. Aki kárt szenved –feleli a gróf– annak rendszerint még szégyenből is bőven kijut. De azt
mondja meg nekem, hogy Ön miért hagyta felakasztani magát, ha már annyira okos és előrelátó? Miért
nem követte Ön Kossuth és Görgey példáját? Mivel pedig az Ön megállapítása szerint a testi erő
bölcsességgel párosul, Ön sem tartozhat éppen a legerősebbekhez.
18. E megjegyzésen nem sértődöm meg – mondja a ferencrendi – mert kurta nemes létemre
nekem is volt részem a hagyományos ostobaságban. Óh, egy hitvány kis nemesi oklevél mindig a legjobb
eszköz volt arra, hogy a józan emberi értelmet távol tartva az embertől elbizakodottá tegye. Nálam
azonban megvolt az, hogy felismertem hol is van Magyarországon a baj fészke, de sajnos néhány héttel
elkéstem ezzel, azaz csak akkor döbbentem az egészre rá, amikor jobbról–balról akasztófák meredeztek
ránk, elől szuronyosok, hátulról ágyuk fogtak körül.
19. Én tehát azért nem tudtam egérutat nyerni, de Önnél más volt a helyzet. Ön a kisujján
kiszámíthatta azt, hogy hogyan végződik a helyzet, melynek véghezviteléhez a szükséges eszközök
hiányoztak. Önnek azonban a hamisítatlan főnemesi bölcsessége azt sugalmazta, hogy: Győzni, vagy
meghalni! Ön meg is halt, most azt kérdezem öntől, milyen előnyhöz jutott azáltal, hogy az akasztófán
meghalt, hősi halállal. Talán a barátai majd Észak-Amerikában emlékoszlopot fognak Önnek felállítani,
mert Magyarországon aligha. Az 1848-49-es évek történetében is csak hitvány szerep jutott Önnek, a
földön tehát semmi egyebet nem várhat ezért, mert hősi halált szenvedett. Nos, próbálja meg, le tud
harapni ebből egy darabot?
20. Talán az sem számít – mondja a gróf – hogy milliók szánakoznak rajtam és gyászolnak
engem? Milliók felismerik azt az égbekiáltó igazságtalanságot, amit Ausztria követett el velem szemben
és a pokolba kívánják ezért. Mindez semmit sem jelentene?
21. Igen, igen -feleli a ferencrendi- ez mind szépen és regényesen hangzik, egy francia talán
valamikor majd egy tragédiát is ír erről és egész Párizst lázba hozza. Közben azonban mi, az abban
szereplő hősök a legnyomorúságosabb helyzetben élünk tovább és azt kérdezhetjük, hogy mi hasznunk
van nekünk ebből?
22. Nekünk tehát nem szabad továbbra is megmaradunk a régi magyar korlátoltságunkban, mivel
a földön sem sokra vittük, hanem hálás szívvel kell elfogadnunk azt, amit most kínálnak nekünk, akkor
bizonyára könnyebben elfelejtjük azt, hogy miféle jutalomban részesültünk fáradozásainkért a földön,
mintha továbbra is a régi ostobaságainkhoz ragaszkodunk. Azt hiszem, elég világosan beszéltem!
23. Ne vígy minket a kísértésbe – mondja a gróf. Igen, igen, így van ez hirtelen nem is tudom,
hogy melyik imában. Na de ezt most teljesen mindegy, de én is azt mondom erre: Ne vigy minket a
kísértésbe!
24. Mit kever ez bele – szól közbe a ferencrendi – Nem értem mit akar Ön ezzel mondani, hiszen
ez egyáltalán nem illik abba a témába, amiről az előbb szóltam. Kérem gróf úr, magyarázza meg ezt
jobban, ha ugyan képes rá!
25. Ostoba fecsegő – szól közbe a gróf – miért szakít meg, amikor még be sem fejeztem
mondanivalómat. Én sem szakítottam Önt félbe az előbb, mikor olyan hosszasan fecsegett.
26. Azt akartam ezzel az idézettel mondani, hogy Ön azt célozza szájaskodásával, hogy mondjak
le grófi címemről. Ez tehát megkísértés az én tönkretételemre. De ebből semmi sem lesz, mert egy gróf
Batthyányi megrendíthetetlen! Nos, megérti ezt?
27. Világosan és jól értem – feleli a ferencrendi – de nem hallotta még gróf úr a mondást, hogy:
„ Ne felejtsd el ember, hogy porból vagy és odatérsz vissza! „
28. Ez Cicerótól van, őt pedig nem értem meg – feleli a gróf.
29. Miért nem mindjárt Horátiusból, vagy Vergiliusból – mondja a ferencrendi – a gróf úr úgy
látszik nem nagy kanállal ette az ismereteket, Mivel Cicerót Ön állítólag nem érti meg, megmagyarázom
önnek: Gondold meg, Óh magyar mágnás, ki csak magadat számítod embernek, sőt még valamivel
többnek, hogy csupán por vagy és ismét ostobaságod porába süllyedsz vissza és ha Isten is úgy akarja,
örökre meg is maradsz abban. Amen.
 30. Nos, megértette gróf úr Cicerót?
31. Ön egyebet sem tud, mint élcelődni és sértegetni, felel a gróf. Ha Ön is főnemes lenne, majd
mondanék magának valamit, mivel azonban nem az, nem is tartom érdemesnek arra, hogy szót
vesztegessek Önre!
32. Látja gróf úr, szól a ferencrendi – ahol nincs semmi, ott még a halál sem követelhet semmit.
Így én sem követelhetek Öntől olyasmit, amivel soha nem rendelkezett.
33. Mi az – kérdezi a gróf – amim soha sem volt?
34. Salamon bölcsessége, feleli a ferencrendi – mert vele úgy látszik a gróf úr nem állt semmiféle
rokonságban! Komolyan és őszintén kijelentem, hogy Önt a magyar főnemesi ostobasága juttatta az
akasztófára! Ha Ön csak egy hajszálnyival is okosabb lett volna, sohasem hozott volna ilyen szégyent a
családjára, mivel azonban annyi esze sincs, mint egy tyúknak el kellett jutnia idáig.
35. Az Istenre kérem, lássa már be végre, hogy a világ az Ön számára éppen úgy, mint a mi
számunkra az összes állítólagos jogaival és előnyeivel együtt elveszett. Mit vár és mit akar az anyagi
világtól? Miért vonakodik mindnyájunk jogos felháborodása ellenére is attól, hogy a nekünk felkínált és
Jézus Krisztus által elérhető segítséget elfogadja? Miért ragaszkodik még most is ahhoz, hogy Jézus
Krisztus Önt itt is gróf Batthyányinak ismerje el, sőt talán még hercegi rangra is emelje? Gondolkozzon
ezen komolyan majd azután válaszoljon, de nem mint magyar mágnás, hanem mint velünk egyforma
ember, aki segítségre szorul!

136. Fejezet.
Párbeszéd Jézusról. Hasonlat a mennyegzői ruha nélküli emberről. Az írás értelme Megváltás,
kegyelem, irgalom.

1. A gróf így szól: Ki és mi tulajdonképpen az Ön által említett Úr Jézus? Ugyan az e, aki a

legenda szerint Isten Fia volt és akiről ön azt mondotta, hogy sem Benne, sem a római egyház
tanításaiban nem hitt? Vagy van talán még egy másik Jézus is?
2. Ugyanaz a Jézus – mondja a ferencesi – Akiről az evangéliumi hagyomány azt hirdeti, hogy
Isten Fia és a menny, föld Ura mindörökké! Földi életemben nem hittem ugyan ebben a hagyományban,
mert Róma nagyon visszaélt ezzel és így szükségszerűen nem hittem benne. Ha ez igaz lenne, akkor
nem szolgálhatott volna eszközül az előző uralomvágyó egyházfőnökök kezében és nem lehetett volna
egy ilyen Istentől származó tant gyalázatos módon felhasználni! A kb. 120 éves papi uralom alatt ugyanis
olyan dolgok mentek végbe, amelynek láttán a pokolnak és összes ördögeinek a legmélységesebben meg
kellett volna hatódnia és az ilyen tan alapítója – kinek római szolgái a borzalomkeltő nagy események
mestereinek bizonyultak – legyen Isten Fia? Ez bizony nagyon nehéz feladat lesz szellemem számára.
Később, egy protestáns pap révén kezembe került az igazi Biblia, annak elolvasása után sok mindent
egészen más megvilágításban láttam és mindenáron arra törekedtem, hogy a római egyház
szellemgyilkos társaságából minél előbb kiszabaduljak. Ezért jelentkeztem katonának, azt gondoltam
ugyanis, hogy még mindig jobb, ha az ember a test gyilkosa, mint a szellemé! Ezért igenis lehetséges
az, hogy az említett Jézus valóban Isten Fia, segíthet rajtunk, annak ellenére, hogy a gyalázatos római
egyház Őt megtagadta. Elvetemült apostolának, Júdásnak árulása ellenére is saját erejéből harmadnapon
feltámadott, legyőzve a halált!
3. Látja gróf úr, a láthatatlan ajkak éppen e Jézus részéről ígértek nekünk segítséget. Mindnyájan
hallottuk azokat a fenséges szavakat és mégis azon tanakodunk, elfogadjuk-e a segítséget, vagy sem.
Különösen pedig Ön makacskodik a legjobban, mintha a jelenlegi nyomorúságos állapotában lenne
valami vesztenivalója. Utoljára tanácsolom most Önnek, fogadja el a felkínált segítséget, ha pedig nem
akarja, akkor ne akadályozzon minket abban, hogy a felkiált segítséget elfogadhassuk!
4. Ami a többieknek nem árt – feleli a gróf – nekem sem lehet ártalmamra, ezért én is elfogadom
a felkínált segítséget, de szükségesnek tartanám bizonyos feltételek kikötését, nehogy másodszor is úgy
jártunk, mint a földön, ahol kényre-kegyre kiszolgáltattuk magunkat és nem találtunk kegyelemre.
5. Szerintem az lenne az első feltétel, hogy földi ellenségeinken bosszút állhassunk és hogy
mindazért, amit a földön elszenvedtünk teljes kártalanításban részesüljünk!
6. Nem is lenne rossz – feleli a ferencrendi – de hogyan képes Ön ilyen ostoba dolgokkal itt
előállni? Ha Ön például a földön rablókkal kerülne össze és egy erős ember kiakarná szabadítani a rablók
karmaiból, akkor Ön először feltételeket szabna az illetőnek és csak ezek teljesítése esetén volna
hajlandó elfogadni a segítséget?
7. Mondja csak gróf úr, nem nevetnék ki Önt még a jegesmedvék is? Ki hallott már olyant, hogy
a koldus a neki felajánlott segítséget csak abban az esetben fogadja el, ha a jótevője teljesíti azokat a
feltételeket, melyek teljesítése esetén a koldus hajlandó lesz a jótéteményt elfogadni?
8. Gróf úr! ez már túlságosan ostoba dolog! Erről beszélni sem lehet!
10. Mikor mi a földön megadtuk magunkat, az egészen más viszonyok között történt, mert akkor
senki sem ajánlott fel nekünk segítséget, hanem meg kellett adni magunkat, de semmiféle segítségről
sem volt szó. Itt azonban kifejezetten teljes megsegítésünket ajánlották fel és nem kényre-kedvre szóló
megadást kívántak. Ez tehát semmiképpen nem hozható párhuzamba halálunkat okozó földi
helyzetünkkel.
11. Kérem Önt gróf úr, ne gondolkozzon ennyire korlátolt módon!
12. Igen, igen –feleli a gróf– Önnek megint igaza van! Belátom, hogy egy kissé ostoba vagyok,
de ha valaki már megégette magát, akkor fél a tűztől. Itt bizonyára egészen más életkörülmények vannak,
mint a gyalázatos földön általánosságban, de az átélt szomorú események sokkal mélyebben vésődtek
szerencsétlen lelkünkbe, hogysem azt máról-holnapra el lehessen tüntetni. Ezt is mérlegelni kell annak
elbírálásánál, hogy eddig vonakodtam a felkínált segítséget elfogadni. Paskisovics tábornok
mindnyájunknak közkegyelmet ígért és ezt a maga részéről be is tartotta, de midőn az osztrákoknak
átadott bennünket az általa ígért közkegyelem semmivé vált. Ezeket a szomorú földi következményeket
ide is áthoztuk magunkkal, sőt eddig még jobb benyomásokat itt sem tudtunk szerezni. Az embernek
gondolkodóba kell esni mielőtt a jövőre nézve cselekszik valamit, ezért az óvatosság nagyon is indokolt.
Most már felismerem, hogy léteznie kell valahol egy Istennek, hiszen Nélküle bizonyára megsemmisült
volna az egész lényünk. Ez az Isten azonban egyedüli és mindenható, ítélete ellen fellebbezésnek helye
nincs, amit Ő akar, annak meg is kell történnie!
13. Ez pedig barátom egyedül is elég ok arra, hogy még a felajánlott segítség elfogadását se
siessük el, mielőtt nem mérlegeltünk volna minden olyan körülményt, amely esetleg együtt jár a
felajánlott segítség elfogadásával.
14. Ifjúkoromból emlékszem egy Evangéliumi fejezetre a nagy vendégségről melyen a
meghívottak nem jelentek meg, mire a nagyhatalmú vendéglátó házigazda kiküldte szolgáit, hogy az
utcáról tereljék be a népet a lakomára. Midőn a nagy étkezőterem ilyen módon megtelt, belépett a
házigazda, végignézett a vendégsoron és a szeme megakadt egyik vendégen, aki nem volt az úgynevezett
mennyei ruha, megparancsolta szolgáinak, hogy azt a vendéget ragadják meg és vessék a legsötétebb
tömlöcbe.
15. Nos, barátom, érted-e, hogy mit is akarok én ezzel mondani. Miféle bűnt követett el az a
szegény öreg? A szolgák, akik az utcáról hozták be az étterembe, nem ütköztek meg a ruházatán, de a
vendéglátó házigazda minden további nélkül kárhozatra ítélte őt, noha nem a saját akaratából került a
vendégek közé.
16. Ha ezt a cselekedetet, mely az Isten nagyon is önkényes cselekvését példázza, komolyan
fontolóra vesszük, akkor még tisztán evangéliumi szempontból sem lehet senkitől sem rossz néven
venni, ha a mennyekből felkínált segítséggel szemben a kellő óvatossággal jár el!
17. Júdás is kapott egy falatot és azzal a falattal az ördöggé is lett. Most mondja meg nekem,
ezen indokaim tekintetbevételével továbbra is olyan ostobának tart vonakodásom miatt, mint azt
előzőleg oly kíméletlenül az arcomba vágta?
18. Na, na -mondja a ferencrendi- ennek annál jobban örvendek, mert itt olyan szövegrészről van
szó, melyet én is mindenkor nagyon igazságtalannak találtam. Van a Bibliában még egy pár olyan rész,
ahol az egyébként valóban jóságos Jézus Urunk földi értelemben igazságtalannak tűnt fel, de ezekkel
szemben számos, nagyon vigasztaló tartalmú rész is akad. Ebből a szempontból tehát nagyon is
megbocsátható az Ön vonakodása, mert valóban úgy van, hogy a hatalom birtokosa – bárki legyen is az
– mindig az uralma alatt tartja a tehetetlent és azt cselekszik vele, amit akar! Emellett csak az a jó, hogy
tökéletes bölcsesség nélkül semmiféle igazi hatalom nem állhat fenn, valamint az, hogy a legbölcsebb
lényt mindig könnyebb elfogadni, mint az ostobát!
19. Forduljunk tehát szívünkben a megfeszített Jézushoz és várjuk meg türelmesen, hogy mit
eredményez! Ha jó eredmény mutatkozik, akkor helyesen cselekedtünk, ha pedig az eredmény gonosz,
akkor a mostani helyzetünkbe húzódunk vissza!
 20. Mindez szép és jó lenne – feleli a gróf – ha a legmagasabb bölcsesség nem lenne olyan elzárt
és elhatárolt, mint egy mennyiségtani egység, ami megtámadhatatlan és amiből semmi le nem alkudható.
Így van ez az Istennél is, amit egyszer kimondott, az örökkévalóságig érvényes. Ezt Jézus is elég
világosan kijelentette, midőn azt mondotta:
„A menny és a föld elmúlik, de az Én beszédem soha!" Ha azután midőn szívünkben Hozzáfordulunk,
azt halhatnánk: Távozzatok Tőlem, ti gonoszok! Mi lenne akkor velünk, kedves barátom. Ezért én úgy
vélem, hogy mindaddig, amíg semmit sem kérünk Tőle addig akár jót, akár rosszat juttat nekünk, el kell
fogadnunk, mihelyt azonban kéréssel fordulunk Hozzá, már fel is tárjuk azt a kaput, melyen keresztül Ő
változatlan bölcsessége szerint járhat el velünk szemben!
21. Erre nézve egy bibliai idézet jutott az eszembe, mely öt bölcs és öt balga leányzóról szól, aki
az akkori keleti szokás szerint várták vőlegényeiteket. A bölcs leányzók megtöltötték lámpásaikat
olajjal, de a balgák nem. Midőn éjjel hírt kaptak, hogy már közelben van ,,a balgák a bölcsektől kértek
olajat a lámpásaikba, hogy világítani tudjanak, de a bölcsek ezt a kérést – nem tudni, milyen szeretet
alapján – megtagadták s ezért a balgák eltávoztak, hogy olajat vegyenek lámpásaikba. Mire visszatértek
a vőlegények már megérkeztek, a ház kapuját zárva találták, kopogtatásukra ki kiabáltak nekik:
távozzatok el innen, nem ismerlek benneteket!
22. Nos, józan emberi értelemmel nézve ez az egész dolog durva igazságtalanság, ha szigorúbban
nézzük, akkor valótlan is, ha a vőlegény alatt maga az Isten értendő. Ugyan, hogy mondhatja valakinek
az Isten, hogy: „Nem ismerlek!” Máshol meg azt jelenti ki, hogy minden ember minden hajszálát is
számon tartja. De vajon, ki mondhatja az Istennek azt, hogy igazságtalan?
23. Hideget bocsát ránk, úgy hogy milliók dideregnek, fagyoskodnak és szegények hiába könyörögnek
egy kis melegért, mégis hideg marad továbbra is mindaddig amíg az Isten az Ő bölcsessége révén így
akarja.
23. Ugyanúgy megteszi azt is, hogy a legbujább vetést megsemmisíti fagyok és jégverések által.
Ki akadályozza ezt meg? Ezért azt mondom, hogy teljesen az Istentől függ a sorsunk, ha Ő akarja máris
nyakig vagyunk a nyomorúságban!
24. Nagyobb baj lett volna az öt balga leányzó számára az, ha egyáltalán nem térnek vissza oda,
ahová a vőlegényüket várták? Mert mikor olajjal telt lámpásaikkal visszatértek, bebocsátásért esedeztek
és fizetségül gorombáságban volt részük, amitől megkímélhették volna magukat. Mindezek alapján –
legalább is a magam részéről – úgy vélem, hogy Isten hívásának csak akkor engedelmeskedjünk, ha már
meggyőződtünk jóakaratáról, míg ez meg nem történik, maradjunk, ahogyan most vagyunk, bármilyen
keserves is a helyzetünk!
25. Nos, alapos megfontolás után hogyan viselkedik a javaslatom felől?
26. Gróf úr- mondja a ferencrendi. Ön túlságosan óvatos ebben a dologban. Én azonban azt
mondom, hogy a Szentírást nem szabad betű szerint értelmezni, mivel abban a tökéletesség eléréséhez
szükséges magasabb fokú erkölcsi elvek csak képekben adatnak meg. A lámpa olaja alatt az Isten iránti
szeretet értendő, a lámpa fénye alatt a szeretetből eredő bölcsesség.
27. Az öt balga leányzóban nem volt szeretet, ettől a szeretettől akarták megfosztani a másik öt
leányt is, csak azonban okosak voltak, mert nem engedték magukat tévútra vezetni és a szeretet
nélkülieket a világba küldték ki, hogy ott szerezzék meg a szükséges szeretetolajat maguknak.
28. Midőn ezek a legényváró házhoz visszatértek és Isten iránti igaz szeretet nélkül kérték
bebocsátásukat –akárcsak mi itt a mennyországba való bebocsátásunkat– az Isten nem mondhatott nekik
egyebet: Nem ismerlek benneteket ezzel a szeretettel, ami bennetek van és amely nem az enyém,
menjetek tehát oda, ahhoz, akitől ezt a szeretetet szereztétek!
29. Látja gróf úr, én így értelmezem ezt a szöveget és még néhány más szöveget is és ez így van
jól. Én azt látom, hogy Ön túl szigorúnak tartja az Istent. Szívem azonban azt mondja, hogy hagyjuk el
ezt az állítólagos szigort, keménységet, ragadjuk meg a felkínált segítséget és nem fogunk rosszul járni!
30. A társaság egyik tagja így szól: Igen, én is a mellett vagyok, forduljunk az Úrhoz, az
Evangélium pedig mindvégig képletesen van megírva és képletesen is kell azt értelmezni. Csak Krisztus
megfeszítése értendő szó szerint, mert ez valóban megtörtént, másképpen nem lettünk volna megváltva!
31. Mondhatom szép megváltás – feleli rá a gróf – legalább is ahogyan azt ön képzeli! Én pedig
abból semmit sem vettem észre csak azt az egyiptomi sötétséget és az üres gyomrunkat, ami nem éppen
a megváltás valódiságát bizonyítja!
32. Eddig valóban rosszul áll nálunk a megváltás dolga, szól közbe egy másik, de azt is be kell
hogy ismerjük, eddig még nem tettünk semmit azért, hogy részesei legyünk a megváltásnak. Ha csak az
akasztófán történt kivérzésünk révén nem bűnhődtünk-e meg számtalan halálos bűneink egy részéért, de
itt ha az úgynevezett Tíz parancsolat szerint ítélnek meg bennünket, akkor ugyancsak bajban leszünk.
Aligha van közöttünk valaki is, aki a keresztény erényekkel dicsekedhetne, ezért azt ajánlom, fogadjuk
el azonnal a segítséget, különben rosszul járhatunk. Semmire sem hivatkozhatunk, ami a mentségünket
szolgálná, legfeljebb ostobaságunkra és a legjobb esetben Jézus Krisztus egyedüli irgalmára és
kegyelmére!
33. Jól beszéltél – mondja a ferencrendi – lelkemből beszéltél, igen így van, Istennek, Jézus
Krisztusnak irgalma és kegyelme legyen velünk, vagy annak híján mindnyájan az ördögé leszünk. Éppen
mi voltunk azok a földön, különösen az utóbbi időben, hogy nagy számmal jutattuk honfitársainkat ebbe
a világba, a gyermekeket még az anyatestben sem kíméltük, semmi részvéttel nem voltunk ezerszeres
nyomorúságuakkal szemben!
34. Szláv ellenségeinknek is kegyetlen sors jutott osztályrészül, ha a fogságunkba estek. Ha tehát
most még bosszúvágy tölt el bennünket azokkal szemben, akik velünk elbántak, mennyivel nagyobb
mérvű bosszúvágyat kell azon sok ezernyi embertől elvárnunk, akiket mi juttattunk ide, akik nálunk
talán ezerszer különb emberek voltak.
35. Ezért azt mondom, bocsássunk meg egész szívünkkel azoknak, akik bennünket bántalmaztak,
megöltek, mert mi is elkövettük ilyen bűnöket másokkal szemben!
36. Nos, gróf úr, igazam van-e, vagy nincs!
37. Sajnos, -feleli a gróf- Megint igaza van! Én csak attól tartok, Nem kerülünk-e mi is kárhozatra
mihelyt kopogtatunk, mert akkor azután jóéjszakát mondhatunk.

137. Fejezet.
A Gróf és a ferencrendi vitája. Válasz a földi politikára. A tábornok és Blum vitája. Az Úr
türelme.

1849. nov. 6.

1.Gróf úr -mondja a ferencrendi- erre alig lehet valamit szólni. Az igazság nincs a mi oldalunkon
és ezzel minden megvan mondva. Most minden csupán az isteni kegyelmen múlik, ha ebben részesülünk,
akkor megvagyunk mentve, ha nem, úgy örökre az ördögé leszünk! Megérti ezt, gróf úr?
2. Mit beszél ön, az igazság nincs a mi oldalunkon – kérdezi a gróf – Hol van az az Isten, Aki ezt
ránk bizonyíthatná? Nem vagyunk Attila egyenes leszármazottja és nem a mi számunkra hódították meg
fegyverrel a gyönyörűséges szép Magyarországot? Nem a miénk-e ez az ország több mint ezer
esztendeje? Volt-e ez az ország teljesen egészében valaha is idegen uralom alatt? Királyainkat mindig
mi magunk választottuk és nem szorultunk uralkodóházra! Hogy eddig kitartottunk mellette, az csak a
mi nagylelkűségünket bizonyítja. Miért ne lenne igazunk, mikor koronánk bitorlóját, akit meg sem
választottunk királynak, trón vesztesnek nyilvánítottuk, mert csak bitorolja a magyar trónt.
Nagybátyjának, Magyarország törvényes királyának nem állott jogában az, hogy maga helyett utódot
jelöljön ki, vagy tegyen királlyá.
3. Ön mégis arról beszél, hogy az igazság nincs a mi oldalunkon! Hagyjon már fel ezzel a csűrés-
csavarással!
4. Az Úr Jézus szent nevében kérem -szól a ferencrendi- ne beszéljen itt a szellemvilágban ilyen
ostobán! De mondja csak, mi úgy kaptuk hazánkat, mint a zsidók egykor Kánaánt, az ígéret földjét?
Nem, mert azt Árpád fegyveres erővel ragadta el és az őslakókat javarészt kipusztította. Mit gondol, ez
talán jogos módja a tulajdonszerzésnek Isten előtt? Azt is állítja Ön, hogy országunk soha nem volt
idegen uralom alatt, hát nem uralkodtak a törökök hosszú időn keresztül Pesten Budán és vajon ki volt
az, aki megszüntette zsarnoki uralmukat? Ausztria. Ausztriának tehát régebbi jogai vannak
Magyarországgal szemben mint azt mi valaha is elismertük, hiszen Ausztria hódította vissza az országot
a törököktől és nekünk visszaadva csupán azt kötötte ki, hogy a Habsburgoknak van elsősorban joga a
magyar koronára, amit mi ünnepélyesen jóvá is hagytunk. Miért akartunk mi mindenáron önállóak lenni?
Azért, mert gőgösek voltunk, az osztrák uralom alatt meggazdagodtunk, megerősödtünk, mi magunk
akarunk uralkodni az országban. Azt akartuk, hogy Európa nagyhatalmai közé számítsanak bennünket
és hogy folyton rólunk beszéljenek. Ez nem tetszett a jóságos Istennek és keresztülhúzta terveinket.
 5. Önnek gróf úr, mint Attila igazi utódjának, most jogában áll a mindenható Isten rendelkezése
ellen egyenesen az ördögök fejedelméhez fellebbezni, ki tudja milyen hatást ér el nála? Én mindenesetre
sok szerencsét kívánok önnek.
6. A Szentírás szerint mindaz, ami a világ előtt nagy, az förtelem Isten előtt. Mi pedig nagyok és
hatalmasok akartunk lenni, most pedig nyakig vagyunk a pácban. Ha továbbra is megmaradunk a mi
magyar ostobaságunk mellett, végül egészen ördögökké válhatunk. A régi közmondás is azt tartja, hogy:
Aki a pokol felé törekszik, el is jut oda! Most már megmondtam a magamét.
7. Nagyon jól tette – szól a gróf – csak az a kár, hogy ezekkel az érvekkel nem hozakodott elő a
földön egy évvel korábban, mert ha megtette volna, akkor még az ördög sem tudta volna megakadályozni
azt, hogy a Bécsi minisztérium egy jól jövedelmező állásába juttassam Önt. Az ilyen érvelés még
Metternich hercegnek sem vált volna szégyenére. Ha Ön a fekete-sárga felfogása révén az Úr Jézussal
hamarosan barátságos viszonyba kerül, kérje Őt meg, hogy küldjön le a földre néhány mennyei rendjelet,
hogy jóindulata jeléül osszák ki azok között, akik kivégzésünknél különös buzgósággal tevékenykedtek.
Ezt ne feledje el, mert láthatja az Úr Jézus előtt az akasztás nagy becsben áll, mivel Őt is hasonló módon
ölték meg testileg a földön.
8. Mondhatom, soha nem hittem volna, hogy Ön ennyire híve az osztrák uralomnak, hogy még
kivégzéséért is hálát érez az osztrák kormány iránt és emellett még igen jól ismeri a magyar történelmet,
igazán azt kell mondanom, hogy az aki Önnek nem örvend, az nem is ember. Ön már bizonyára azt is
nagyon jól tudja, hogy az Úr Jézus is fekete-sárga érzelmű volt, hiszen Ön olyan alaposan járatos a
történelemben.
9. Kedves gróf úr – felel ferencrendi – Önnek úgy látszik örömet szerez az, ha engem ingerelhet,
de ez nem érint engem, mert én tudom azt, hogy hányadán is vagyunk és miért beszélek így. Ön azonban
meg sem értette azt, amit én Önnek mondtam, ezért megbocsátható önnek, hogy úgy beszélt az imént,
de hát botból soha nem lesz borotva. Megértette gróf úr?
10. Ön azt veti szememre, hogy én dicsértem Ausztria eljárását, hibáit ugyanolyan jól ismerem
én is, mint más, de egyben azt is belátom, hogy a legnagyobb szerencsétlenség az, ha az egyik tűzfészek
mellett egy másik, még veszedelmesebb tűzfészek keletkezik. Az osztrák császár elegendő veszedelmet
jelent Ausztria országai számára. Ezt az Úr Jézus nagyon jól tudja. Az ördög segítségével mi is azzá
akartunk válni, éppen itt hibáztuk el a dolgot és ezért nincsen az igazság a mi oldalunkon Isten előtt.
Most tehát az a mi kötelességünk, hogy igazságtalanságunkat belássuk és szívünkben az Úr előtt
beismerjük, másként sorsunk nem fordulhat jobbra.
11. Nem jelentette-e ki Isten egykor a népnek: Haragomban adtam nektek királyt! Nos, ha a
király már amúgy is az isteni harag műve, miért erőszakoltuk ki újra és továbbra is Isten haragját? Mi
megkaptuk azt, amire törekedtünk, az Isten haragját és a királyt ráadásul. Ha Isten haragja helyett az
Isten szeretetéért harcoltunk volna, akkor valószínűleg nagyobb világossággal rendelkeznénk, mint
jelenleg rendelkezünk. Az Úr Jézus azonban, bizonyára bölcs okból, nem szaporítani akarja az uralkodók
számát, hanem csökkenteni, s így mi éppen jókor jöttünk azzal az erőlködésünkkel, hogy Európában egy
új királysággal több legyen. Most még itt is ragaszkodjunk ehhez az Istent káromló eszméhez, hogy
azután örökre elpusztuljunk.
12. Gróf úr, hagyjon már fel az e féle nagyzási hóborttal. Nem volt még elég, hogy a földön olyan
csúfosan megjártuk ezzel?
13. Az előzőleg már említett tábornok így szól a szépséges Helénával együtt a terembelépő
Róberthez: Amit ez a szerencsétlen harminc szellem itt az ablakok alatt össze–vissza fecseg, az hallatlan.
Egyik ostobább mint a másik, a gróf egy ökör, az ellenfele egy szamár és a többiek még náluk is sokkal
ostobábbak. Ezek a fickók már fél örökkévalóság óta azon vitatkoznak, hogy el fogadják-e az Úr által
nekik felajánlott segítséget! Ilyesmit még alig fordult elő Isten egész végtelen térségében! Vajon, meddig
kell még az ostoba fecsegésüket hallgatni?
14. Kedves barátom és testvérem – mondja Róbert – itt mindenben az Úr a mi példaképünk.
Tekints csak a szomszéd terembe, hol az Úr kedélyesen beszélget az övéivel éppen arról, hogy milyen
módon kell ezzel a harminc testvérünkkel eljárni. A legcsekélyebb türelmetlenség sem érzékelhető
legszentségesebb arcán!
15. Türelmetlenség bizony sincs – feleli a tábornok, mert egész lényéből isteni nyugalom és
örökké változatlan báj sugárzik.
16. Lásd, testvérem – folytatja Róbert – Ő a mi türelmi és szeteretmértékünk. Ő nem ismer
ellenséget, a konzervatívok ugyanúgy az Ő gyermekei, mint a radikálisok, Ő mindnyájukról
gondoskodik. Ha egy földi atyának nagyon sok gyemreke van, kik egymással folyton civakodnak,
megbünteti ugyan a legrakoncátlanabbakat, de mégsem tagadja meg tőlük gyermekei iránt érzett
szeretetét és azon fáradozik, hogy mindnyájukról gondoskodjon. Mit számít az az Úr előtt, hogy az
emberek ezt vagy azt a politikai felfogást követik, mikor mindnyájan egyformán az Ő gyermekei. Ő is
megfenyíti a legpajkosabbakat, de éppen az által gondoskodik a legjobban róluk. Ő még mindig ugyanaz,
Aki elhagyja a kilencvenkilenc juhot, hogy megkeresse az eltévedt századikat, vállára veszi és nagy
örömmel helyezi el az Ő isteni szeretete, kegyelme, irgalma által alkotott kamrájában. Ezért nekünk is a
legnagyobb türelmet kell tanúsítanunk az Ő gyermekei, a mi testvéreink iránt, bármilyen gyengék is
legyenek azok. Itt már nincsenek idegenek, csak egy ugyanazon Atyának a gyermekei.
17. Itt nem mondhatjuk azt, hogy: Uram az osztrákok önkényuralma ellentétben áll a Te
rendeddel, vagy Magyarország nem a Te törvényeid szerint cselekszik, fenyítsd meg őket! Nem, mert
ők mindannyian testvéreink s ezért, így könyörgünk:
18. Óh, Atyánk, tekints le a szegény földre, világosítsd meg gyenge testvéreink elméjét,
bármilyen párthoz tartoznak is és segíts rajtuk.
19. Az Atya erre így szól: Miért könyörögtök Hozzám? Vajon, ti jobban szeretitek testvéreiteket,
mint Én, mindnyájatok Atyja?
20. Az örök szentséges Atya szeretetével szemben megnémulunk ilyenkor. Ő mindenkit
egyformán szeret és az, aki Hozzá kívánkozik, az el is jut Hozzá kivétel nélkül. Napja is egyaránt süt
méltókra, méltatlanokra, az esőt ugyanúgy kijutatja a hasznos, mint a haszontalan növényekre is. Így
van ez az Ő szeretetével, irgalmával és kegyelmével is, mindenkinek jut belőle, sőt a leggyengébbek
gyakran a legbőségesebben részesülnek szeretetében, türelmében és kegyelmében. Legyetek csak kissé
türelemmel s majd meglátjátok, mire képes az Úr szeretete, különösen ennél a harmincnál!

138. fejezet
A gróf és a ferencrendi véleménye a hallottak felől. Menjünk Jézushoz. A földi lét, mint az
örökéletre előkészítő Iskola. Őszinte ima.

1849. nov. 8.

1. Az elhangzott beszédet mind a harmincan hallják, a gróf pedig mindent szóról-szóra hallott.
Csodálkozva mondja a ferencrendinek: Barátom! Hallotta ezeket a rendkívül vigasztaló szavakat? Én
úgy veszem észre, hogy egyiküknek nincs igaza, az ügy egészen másképpen alakul. Amit először
hallottunk, az kissé nyersen és türelmetlenül hangzott el, engem kissé sértett is, de a következő már
valódi angyali hang volt és gyógyító balzsamként hatott szorongatott szívemre. Igen barátom, így már
elfogadom Jézust, de ahogyan Ön azt felületesen jellemezte előttem, úgy nem fogadhatom el.
2. Kedves gróf uram – feleli a ferencrendi – nem hallotta Ön még azt a válaszomat, hogy az is
hunsut, aki többet ad, mint amennyije van! Kissé nyersen és durván beszélt, de becsületesen. Azt Ön is
láthatja gróf úr, hogy mindnyájan sötétben vagyunk, így azon sem csodálkozhat, hogy kölcsönös
viselkedésünk sem tisztult ki teljesen. Nekem azonban feltétlen igazam van abban, hogy az Úr Jézus
által felajánlott segítség elfogadását sürgettem, de Ön eddig szilárdan ellenállt a segítség elfogadásában
és azt az istenséggel szemben valóban a legnagyobb mértékben nevetséges feltételektől tette függővé.
Mivel most a saját fülével hallotta, hogy minden úgy van, ahogyan elmondottam, remélem nem fog
tovább alakoskodni.
3. Azt hiszem könnyen érthető, hogy Krisztust a legfenségesebb Fiát nem ismerhetem úgy, mint
az angyalok, de ferencrendi létemre is tudtam azt, hogy az Úr Jézus korántsem olyan zsarnok és
kérlelhetetlen, hogyan azt Lojolai szent Ignác elénk tárta. Nekem ugyanis az Úr Jézusnak az a kijelentése
lebegett mindig a szemem előtt, hogy: „Jöjjetek Énhozzám mindnyájan, kik fáradtak és terheltek
vagytok, Én megenyhítelek titeket!„
4. Ezt a kijelentést a római katolikus egyház papjai úgy értelmezték, hogy csak azok terhe
enyhíttetik meg, akik gyóntatószékhez járulnak. Pedig az a lépés már sokakat hajszolt a kétségbeesésbe
a megbékülés és a megnyugvás helyett. Azaz nyugalmába, vagyonába, sok esetben az életébe került a
gyónása, így semmiképpen nem nevezhető megenyhítésnek. Én persze ezt soha nem értelmeztem a
római egyház magyarázata szerint, mert az egyedül üdvözítő szentséges egyház irgalmatlanul az örök
kárhozatra ítélte a szegény gyermekeket s amellett még szemérmetlen módon, szeretetteljes atyának
nevezte magát.
5. Mi már éppen eléggé fáradtak, megterheltek vagyunk, akárcsak a föld mélységes
középpontjában lennék, ezért úgy vélem, alapos okunk van arra, hogy a szeretetteljes Jézus elé járuljunk
és a már felajánlott enyhítésért könyörögjünk. Aki engem követni akar, az tegyen úgy, mint Én!
6. Várjon ezzel egy keveset – mondja a gróf – Talán kapunk erre nézve közelebbi utasítást egy
láthatatlan lénytől. A mindenség Uránál mégsem lehet csak úgy ajtóstól rontani a házba. Ön
kétségtelenül becsületes és a bennünket körülvevő sötétség ellenére is eléggé éles eszű, csak az a hibája,
hogy a világnak különleges és rejtelmes életkörülményeit csak természetszerű látása után figyeli, észleli,
mintha most is a földön a szülei házába lenne.
7. Mielőtt tehát egyetlen lépést is tennénk, tájékozódni kell. Most már nem ellenzem a felajánlott
segítség elfogadását, sőt gyermeki módon előre örvendek az első lépésnek, amit ebben az irányban
megtehetünk. Megvallom azt is, hogy a leghőbb vágyam, hogy Krisztust, az örökkévalóságok Urát
láthassam, érte lángoló szeretettel lábához boruljak és ott csupa szeretetből meghalhassak. De az, hogy
mindjárt ajtóstól rontsunk a házba, a felénk nyújtott kisujja helyett az egész kezét rögtön magunkhoz
ragadjuk, ez nem helyénvaló.
8. Már a földön is mindig jó hatással volt az emberekre a szerénység, mint az alázatos és hálás
szív jellemzője, ezzel szemben a tolakodó vakmerőséget rendszerint rossz néven vették. Nem
tételezhetjük fel tehát, hogy itt, az igazi élet országában, utcagyerekek módjára illetlenül kellene
viselkednünk, hogy a végtelenség Uránál valamint elérhessünk. Ezért csak szerényen és halkan
tapogatózzunk és a véleményem szerint minden rendben is jön.
9. Igen, igen, szól a ferencrendi. Ebben az értelemben igaza van Önnek, mert csakis a legmélyebb
alázattal és hódolattal léphetünk Isten színe elé éspedig először csak szívükben. Várjunk talán még egy
keveset, talán hallunk még néhány vigasztaló szót!
10. A ferencrendi e szavai után mindenki elnémul, mivel némi várakozás után sem hallanak
semmit a társaság egy másik tagja a gróf elé lépve megszólal: Barátom! Én egész földi életem és minden
cselekedetem azt igazolja, hogy testestől-lelkestől magyar voltam és sem a haláltól, sem az ördögtől nem
féltem soha. Magyarországnak szenteltem egész életemet, te is igazolhatod azt, hogy izzó
hazaszeretetemben csak országunk javát tartottam szem előtt. Amit azonban a haza javának ismertünk
fel, sajnos csak agyrémnek bizonyult, mert amit hazánk érdekében cselekedtünk, azt, Isten nélkül
cselekedtük. A népre való tekintettel imádkoztunk ugyan, de hol volt ennél az imánál a mi szívünk,
hitünk és hol van az Isten és a nép iránti szeretetünk? Tudják azt, hogy gyengék vagyunk, nem
mérkőzhetünk meg ellenségeinkkel, de megtévesztettük őket a csak papíron létező hatalmunkkal és
amellett külföldről vártunk segítséget, de segítség nem jött. Nagyzolásunk által az ellenség azt hitte,
hogy legalább is félmilliónyi harcedzett magyar vitézzel áll szemben, ezért, Oroszországtól kért
segítséget, amit meg is kapott. Nekünk azután olyan volt a szerepünk, mint egy részeg szamárnak a
tigrisketrecben egy ideig még már csak azért is hetvenkedtünk, hogy megmutathassuk Európának, kik
vagyunk. Végül persze csak kiderült az, hogy hányadán is állunk, akkor nyilvánvalóvá vált az, hogy
hetvenkedéssel semmire sem megyünk, sőt ezer veszedelemben sodortunk népünket és magunkat is.
11. Mindebből azt a következtetést vonom le, hogy itt sem szabad idegen segítségben bíznunk,
nem szabad önmagunkról több erőt és türelmet feltételezni, mint amennyivel valójában rendelkezünk.
Bizonyos feltételek mellett segítséget ígértek nekünk, valamint szerencsétlen végzetű harcunk kezdetén
a bécsi minisztérium is kiegyezett volna velünk egészen elfogadható feltételek mellett, de mi csak a saját
feltételeink szerint voltunk hajlandók egyezkedni, melyek a bécsi minisztérium számára
elfogadhatatlanok voltak. Két szék közül a földre pottyantottunk, itt is ugyanaz a sors várhat ránk, ha
látszólagos ürügyekkel a segítség elfogadását folytonosan halogatjuk.
12. Forduljatok az Úr Jézushoz és segítségben lesz részetek! Így szólt a csodálatos hangú
felhívás, utána azonban te és a ferencrendi atya hiábavaló szóáradattal fecsérlitek az időt, ami bennünket
már halálosan untat s ami eddig még semmit sem javított a sorsunkon. Még mindig egy helyben
topogunk, vessünk tehát véget a huza-vonának és cselekedjünk. Én nem várok tovább, hanem a magam
részéről cselekedni fogok!
13. Kedves barátom – mondja a gróf – hiszen te még fekete-sárgább vagy, mint a többiek!
Rettenetes, hogy ebben a rejtelmekben teli szellemvilágban minden radikális fekete-sárgává válik. Talán
még az Isten is az!
 14. Ugyan, hagyj már békén a fekete-sárgákat gúnyoló megjegyzéseiddel, szakítja félbe a grófot
az előbbi, inkább azt mond meg nekem, mire mentél te a fekete-sárga ellenes tevékenykedéseddel,
népboldogításoddal? Az egész eredmény az volt, kettőnkön kívül még egy tucat embert felakasztottak,
hogy pedig az Istennek sem tetszett a mi fekete-sárga ellenes viselkedésünk, az abból is kitűnik, hogy
kivégzésünk óta még mindig ilyen nyomorúságos állapotban vagyunk!
15. Lásd, barátom, én annak ellenére, hogy itt teljes sötétségben élünk, szívemben már annyira
kivilágosodtam és felismertem, hogy az ember nem a mától holnapig terjedő élet, hanem az örökké tartó
szellemvilág számára teremtetett, ahol könnyűszerrel eljuthat a legmagasabb fokú boldogsághoz. Ha mi
híven engedelmeskedtünk volna a fekete-sárga osztrák kormánynak és alattvalóhoz illően elviseltünk
volna a saját érdekünkben reánk gyakorolt nyomást, akkor ma jobb helyzetben volnánk. Mivel azonban
mi az isteni jóváhagyással fennálló uralom ellen lázadoztunk és magunk akartuk uralkodni, így meg is
kaptuk azt a jutalmat, melyet én szerintem, meg is érdemeltünk. Kíséreld meg és változtass ezen, azt
hiszem, hogy éppen annyira nem sikerülne neked, mint az az igyekezeted, hogy a magyar korona a
fejedre kerüljön. Hol van most az a milliónyi folytonos éljenzés, ami neked és vetélytársadnak,
Kossuthnak kijárt. Itt minden néma, még szúnyog sem zümmög a füledbe! Arra kérlek tehát, hogy hagyj
fel ostobaságoddal. Nem volt elég a földön az ostobaság mesterfogásait gyakorolni, még itt is folytassuk?
Inkább legyünk fekete-sárga a mennyország legjelentéktelenebb lakói, mint a pokolnak, ahol most is
vagyunk, a királyai. Én ezentúl semmiféle párthoz nem kötöm magam, hanem az alázat és az
engedelmesség zászlaja alá állok. Ezért így fohászkodom:
16. Legfenségesebb, legigazságosabb, legszeretetreméltóbb Uram, Jézusom, Ki szentséges
véreddel a keresztfán engem is megváltottál, segíts meg engem és lehetőleg mindnyájunkat nagy
szomorúságunkban. Ne hallgasd tovább a magyar demokraták főnemesi, ostoba fecsegését, akik
állítólagos demokrata elveik mellett is csak csőcseléknek nézik a népet, hallgass meg bennünket
kegyelmeddel és irgalmaddal a – bizonyára már több földi év óta tartó – ínségünkben.

139. Fejezet.
A gróf megvilágosodik. Mindnyájukban jobb érzések keletkeznek. A látogatás. A túlvilági rend.

1. A gróf az elhangzott fohász után menekülni szeretne, a ferencrendi azonban visszatartja s így
szól: Gróf úr! Egy lépést se! Ön, mit Magyarország miniszterelnöke, uralkodott felettünk és mi az Ön
törvényei szerint cselekedtünk. Most világosodik és az örök Bíró megjelenik, Önnek tehát felelnie kell
Előtte miértünk. Megértette?
2. A grófot meghökkenti a ferencrendi szokatlanul komoly hangja, szelíden és engedékenyen
mondja: Jól van, mindenbe beleegyezem, csak arra kérlek benneteket, ne bánjatok velem úgy, mint egy
rablógyilkossal. Mindent megteszek, csak ne támadjatok rám!
3. Rendben van – feleli a ferencrendi – de mi lesz majd Önnel, velünk és segítőtársaival az örök
bíró előtt?
4. Kedves barátom – szól a gróf – hát nem hallotta az előbb, hogy az Úr mindnyájunkkal szemben
irgalmat és kegyelmet akar gyakorolni, meg akar nekünk bocsátani, nem elítélni akar bennünket. Mért
kellene az Úrnak ebből a célból hitvány teremtményeit először egymással szembesíteni, hogy utána
önmaguk vallják be, hogy csak kárhozatot érdemelnek. Ez átkozott nagy gyengeség a római katolikus
szerzetes részéről, ha az Istennél még emberi gyarlóságokat feltételez. Isten jóságos és kegyelmes, akit
Ő el akar ejteni, azon Batthyányinak egy magyar grófnak a védőbeszéde segíthet a legkevésbé. Én meg
vagyok győződve arról, hogy a mi jóságos Istenünk nem is veszi azt a szemetet figyelembe, amit mi itt
egymás ajtaja előtt sepregettünk, hiszen mindegyikőnknek meg van a saját szempontja és a legrosszabb
esetben is csak azért kell felelnie. Akkor pedig Ön, Ciprián atya, vagy mit tudom én hogyan is hívják,
javarészt az én terhemre mentheti magát.
5. Nos, hol van gróf úr – feleli a ferencrendi – majd meglátjuk, hogy kinek lesz igaza. Most
azonban kelet felől mindinkább világosodik, ha ez a sűrű köd nem lenne, már láthatnánk is egyet-mást,
ha egyáltalán van itt valami látnivaló!
6. Kedves barátaim, testvéreim – szólal meg az előbb beszélő - jó gondolatom támadt s ezt
azonnal közölni akarom veletek. Látjátok. Egyaránt szerencsétlenek vagyunk, egyikünk sincs jobb
helyzetben a másiknál. Nem lenne-e helyes, ha igazi testvéri szeretetben egyesülve, kölcsönös
szemrehányások nélkül nyugodtan bevárnánk azt, amit az isteni mindenhatóság ránk nézve elhatározott?
7. Elég gyötrelmes számunkra ez, hogy úgy kell félnünk Istentől, mint a galambnak a sastól,
hanem ráadásul még egymást is gyötörjük. Azt hiszitek talán, hogy akkor enyhébben ítél majd felettünk?
Azt hiszitek? Semmiképpen sem! Isten úgy cselekszik, ahogyan Ő azt jónak látja, örökkévalóságok nem
ingathatják meg elhatározásában, hiszen az írás is azt mondja: Ég és föld elmúlnak, de szavai soha!
8. Barátaim! Ez komoly kijelentés és ezen a kijelentésen mi örök időkig rágódhatunk! Ezért
barátságosnak kell lennünk egymáshoz, ha már az Istentől nem remélhetjük ezt. Most azonban már
erősen világosodik és helyenként a kék égboltot is lehet látni, de csillagok itt valószínűleg nincsenek.
9. Miklós barátom – mondja a gróf – a te beszéded ezerszer jobban tetszik nekem, mint Ciprian
atyáé. Persze a pap az mindig csak részvétlen, érzéketlen lény marad, de bocsássuk meg neki, ezentúl
soha nem tartom magam különbnek másoknál, még a leggonoszabb ellenségeimmel szemben sem!
10. Isten adjon nekünk teljes megismerést és nagy türelmet és az Ő akarata legyen velünk.

1849. nov.13.

11. A gróf e kijelentése után a köd oszladozni kezd és mindnyájuknak az az érzése, mintha csak
rövid idő óta lennének ezen a helyen.
12. Miklós az észak nyugati irányban egy hegységet pillant meg és így szól: Óh, kedves barátaim,
nézzétek csak, első ízben látjuk ezt a vidéket és ez is egy magas hegyvidék, amit földi életemben is
különösen kedveltem. Nincs is fenségesebb látvány a magas hegységnél.
13. Mennyire felemelően és frissítőleg hat az emberre, nyomott kedélyét megváltoztathatja, megerősíti
Istenbe vetett hitét és Isten iránt való szeretetét. Óh, mily fenséges látvány ez, milyen hatalmas az az
északnyugati hegycsúcs, biztosan magasabb százezer lábnál. Látjátok már azt a nagyszerű hegységet?
14. Igen, valóban pompás látvány, mondják a többiek, de úgy látszik nagyon messze van innét,
mert szürkés kék színű. A legmagasabb csúcsára alig lehet felnézni anélkül, hogy az ember nyaka meg
ne merevedjen. Hála Istennek már láttunk valamit és éppen egy magas hegységet. Csodálatos azonban,
hogy dél keleti irányban még mindent elfed a köd, pedig a világosság úgy látszik, hogy keletről terjed.
A napnak, ha ugyan itt is van nap nagyon alacsonyan kell lennie, mert a hegy csúcsán sem látni
sugarainak nyomát.
15. Úgy látom, szólal meg a gróf, hogy a nap sugarai már bearanyozzák a legmagasabb
csúcsokat. Ez a látvány valóban fenséges. Ha vezetőnk lenne, én másznám meg elsőnek azt a hegységet,
a déli irányból nem is lenne nehéz feljutni.
16. Nos, mit szól ehhez Ön, Ciprián atya?
17. Mit mondjak, feleli a ferencrendi, eleget beszéltem már, de senki sem hallgatott rám és végül
még goromba fickónak is tituláltak. Én tehát hallgatok és azt cselekszem majd, amit én magam jónak
látok. Ti, ha akartok menjetek csak a hegyekbe, én már akkor szédülök, ha csak feltekintek a szédítően
magas hegycsúcsra. Különben is, én azt tartom, hogy sokkal jobb alulról fel nézni, mint felülről lenézni.
18. Igen, igen én is úgy vélem feleli Miklós – most szellemek vagyunk ugyan és jóval
könnyebbek, mint a földön, de azért mégsem merészelnék ilyen szédületes magasságból lebukfencezni.
Maradjunk csak itt amíg egészen kivilágosodik, akkor meglátjuk, mi is lesz a tennivaló. Az az érzésem,
hogy látogatókat kapunk, ha nem csalódom, máris erre tart valaki a keleti irányból.
19. Igen, szól a gróf – én is látok valakit, de lehet, hogy ez is újonnan érkezett ide a földről, talán
szintén egy kivégzett egyén.
20. Nem – feleli a ferencrendi – mert akkor még a földi rongyaiba járna, úgy mint mi. De az
egész földön – a régi görögök és rómaiak kora óta – senki sem visel ilyen százráncú palástot, Ő egy
régebbi polgára ennek az országnak. Majd kiderül ki ő, mit akar és hova tart. Én ide is hívom!
21. Barátom – mondja Miklós – azt hiszem nem is kell őt idehívnunk, mert egyenesen felénk
tart. Reám nagyon jó hatást gyakorol és jó embernek vagy szellemnek kell lennie, hiszen mennél
közelebb jön, annál világosabb lesz. De nézzétek csak, mögötte a keleti irányban egy óriási palota
körvonalai bontakoznak ki a ködből.
22. Mindnyájan kelet felé tekintenek és csodálkozva látják ugyanazt, amit Miklós előbb
megpillantott.
 23. Látjátok, szól a gróf, igazam volt, mert ha néhány száz lépéssel előbbre haladtunk volna,
szinte az orrunkkal ütköztünk volna bele ebbe az épületbe, ott bebocsátást kérhettünk volna, így még
mindig itt vagyunk.
24. Az teljesen egyre megy – feleli a ferencrendi – az örökkévalóságban nem számítanak a
percek. De most legyünk csendben, mert az a jóságos férfi, ki bizonyára abban a palotában lakik, már
közel van és az illendőség megköveteli, hogy elébe menjünk, hiszen bizonyára miattunk fáradt ide.
25. Ebben mindnyájan egyetértenek és a közeledő elébe mennek, kit a gróf így szólít meg:
Engedelmével megkérdezem, hová tetszik tartani ilyen sietősen? Talán messzire akar menni?
26. Üdvözöllek benneteket, kedves barátaim és testvéreim, felei az idegen, éppen miattatok
jövök. Hangokat hallottam s erre kijöttem, hogy segítségetekre lehessek, ha arra szükségetek van! Itt
lakom ebben a házban, melyet a köd kissé eltakar.
27. Ön tehát tulajdonosa ennek a háznak, kérdezi a gróf.
28. Igen, igen, úgy félig-meddig, válaszol az idegen, mert itt nincs szigorúan elhatárolt tulajdon,
hanem többé-kevésbé minden közös tulajdon. Ebben az országban tiszta demokrácia uralkodik, mert
ami az egyiké, az a másiké is. Ti is velünk használhatjátok és élvezhettek mindent anélkül, hogy meg
kellene kérdeznetek, kié ez, vagy az. Tökéletes szabadságban élünk, minden szabad szellem szabadon
rendelkezik önmagával, ezért amit valaki akar, azt el is nyeri.
29. Óh, ez nagyon szép, ez valóban gyönyörűséges berendezkedés, feleli a gróf, mi is ezt
szerettük volna kivívni a földön, de nem sikerült, mert ott még mindig az erősebb joga van érvényben.
Itt úgy látszik az elsőségi jog az érvényes, vagy talán az ősrégi önbíráskodási jog?
30. Igen, majdnem így van – válaszol az idegen – de valahogy mégsem egészen úgy, mert csakis
a tiszta szeretet joga uralkodik. Amilyen a szeretet, olyan a szereteten alapuló jog is. Amit magatoknak
akartok megtenni, azt kell másokkal szemben cselekedni. Az itteni életnek ez az alapelve. Eszerint
mindenki elismeri minden egyes szabad embernek azt a jogát, hogy mindenből részesülhessen, ami az
övé lesz, de ugyanazt a jogot élvezik mások is vele szemben.
31. Most már tisztán láthatjátok a házat és erre nézve bejelentem nektek, hogy a háznak ti is
résztulajdonosai vagytok, ezzel szemben a ház tulajdonosa is résztulajdonos lesz annak, amihez ti
valahol itt hozzájuthattok. Nos, meg vagytok ezzel a rendszerrel elégedve?
32. De kedves barátom, mondja a gróf, hiszen ez a legtökéletesebb kommunizmus, vagy azonos
a régi, tiszta kereszténységgel. Ilyen államrendszerről még sokáig nem lehet szó a földön. Igaz, hogy
valóban ez a legtermészetesebb és legjobb államrendszer, csak az a baj, hogy a restség előnyben van a
szorgalommal szemben.
33. Tévedsz barátom, feleli az idegen. Itt a hasonló a hasonlóval elv uralkodik, ami ezzel
ellentétes az önmagától kiválik a közösségből. Hiszen az itteni vezérelv szerint, mindenkivel azt kell
cselekedni, amit ő kívánna a testvérétől. A rest pedig minden olyan dolgot kívánna a testvérétől, amit
neki esze ágában sincs a testvérének nyújtani. Ez nálunk egyszerűen lehetetlen, mivel itt minden szellem
arra törekszik, hogy minden elképzelhető módon szolgálatára legyen testvéreinek. Aki tehát rest és nem
ez a szellem hatja át, az csakhamar megutálja az ilyen közösséget és olyan társaságot keres magának,
amely neki való. Hogy azután az ilyen elkülönült, naplopó társadalom hamarosan milyen sorsra juthatna,
azt úgy vélem mondanom sem kell, mert mindannyian elképzelhetitek.
34. Miután ti, e világ törvényét, hol a halál már ismeretlen, ismeritek, viselkedjetek az
elmondottak szerint a saját érdeketekben, akkor azután is teljes jogú polgárai lehettek ennek a világnak
és mindebből egyformán részesedhettek.
35. Ha akartok, bejöhettek ebbe a házba, hogy egy kissé felfrissítsétek magatokat, de csak azzal
a szilárd elhatározással léphettek be oda, hogy a háznak is minden általatok lehető módon a szolgálatára
legyetek.
36. Tisztelt barátom, -feleli a gróf- ez magától értetődő dolog, mert én inkább élni nem akarok,
mintsem valakitől elfogadjak, amit nem lennék képes viszonozni. Ez az egész sereg ugyanolyan
véleményen van, mint én. Mindannyiért kezeskedem!
37. Most azonban, kedves barátom, miután Te már hosszabb ideje tartózkodsz itt és mindenütt
jól kiismered magad, mondd meg nekünk, miként fordulhatnánk segítségért a menny és a föld egyedüli
Istenéhez, azaz a megfeszített Jézushoz? Hol van Ő? Megpillanthatja-e a mi bűnös szemünk az Ő
fenséges alakját? Előzőleg, mikor még teljes sötétség vett bennünket körül, egy hang egyenesen
felszólított bennünket, hogy forduljatok segítségért az Úr Jézushoz. Kezdetben azt csalóka dolognak
tartottam, de minnél többet gondolkoztam felette, annál erősebb lett a meggyőződésem, hogy ez a
felhívás mégis komoly dolog. Az a kérdés azonban, hogy miként is fogjunk hozzá, hogy eredményes
legyen. Bizonyára senki sem tudna megfelelőbb választ adni, mint Te aki itt már mindenben otthonos
vagy.
38. Jól van barátaim – mondja az idegen – Én valóban, úgyszólván, mindenütt otthon vagyok az
országban. Ti azonban már úgyis az Úr Jézushoz fordultatok, azért is világosodott meg körülöttetek, erre
nézve nincs egyéb mondanivalóm. Ragaszkodjatok szívetekben tovább is Hozzá és mihamarabb
segítséget fogtok kapni. De egyúttal ki kell irtani magatokból az ide áthozott gőgöt, büszkeséget, bosszút
és érzékiséget, ha ez megtörtént akkor nemcsak pillanatokra láthatjátok meg az Úr Jézust, hanem örökké
Vele, Benne lehettek, mert az Ő jósága végtelen.

140. Fejezet.
Szívélyes érintkezés az idegennel. Milyen az Úr. Szeretet legyen a vezető.

1894. nov. 17.

1. Miklós az idegen szavai felett elragadtatva így szól: Kedves barátom, mivel Te az Úr Jézust
úgy látszik nagyon jól ismered, légyszíves írd le nekünk az Úr Jézus külsejét és mutasd meg azt a vidéket
is, ahol az Üdvözítő barátaival tartózkodni szokott.
2. Kedves barátaim – feleli az idegen – az első kérdésre azt kell felelnem, hogy személyére
vonatkozóan ugyan olyan a külseje, mint Nekem. Aki engem lát, az az Úr Jézus képmását látja, hangja
is ugyan az, mint az Enyém, mert külsőre nézve máris láthatjátok Jézust. A második kérdésre már
nehezebb felelni, de általában keleten lakik, természetszerű értelemben az oroszlán csillagkép vidékén
és az annak megfelelő szellemi központi napban és ezenkívül az egész végtelenségben is. Megértettétek
ezt?
3. Igen mondja a gróf, annyira-amennyire, Te azonban egy kissé homályosan nyilatkoztál a
hollétére nézve. Légyszíves nyilatkozz egy kissé világosabban az Úr Jézus holléte felöl.
4. Kedves Batthyányi –válaszol az idegen– nálunk ez már úgy van, hogy egyszerre senki sem
világosodik meg teljesen, ezt észrevehettétek akkor is, midőn a köd csak lassacskán kezdett el oszlani.
Így van ez a válaszadásokkal is, a teljes felvilágosítás resté tesz, mert utána már nem kell kérdezni és
kutatni. A homályos válasz ellenben további kutatásra ösztönzi a szellemet, hogy el tudjon igazodni.
5. Lásd, az Úr Jézus alakjára nézve adott világos válaszban megnyugodtál, de a hollétére adott
homályos válasz további kérdésre kényszerített, s ez így van jól. A jövőben ne torpanj meg ilyesmin,
mert a kellő időben úgyis megvilágosodik előtted minden.
6. Ez mind szép és igaz – feleli a gróf – de azért még mindig nagyon rejtelmes.
7. Rejtelmes, rejtelmes, szakítja félbe a ferencrendi, miféle beszéd ez megint. A helyett, hogy
azon örvendeznénk, hogy milyen alapos felvilágosítást kaptunk, még az Ő szavait is kezdjük bírálgatni?
Engem például egyáltalán nem zavart meg a második kérdésre adott felelet, de Ön gróf úr, már az egészet
akarja a kisujj helyett. Ebből egyáltalán nem mutatkozik meg az Ön, egyébként megszokott,
udvariassága. Barátom, szól a gróf, ehhez Önnek semmi köze. Ön maradjon csak meg rest
szellemiségében, tőlem azonban nem követelheti azt.
8. Csak nyugodtan, barátaim, feleli az idegen, veszekedéssel nem lehet semmi nagyot és igazat
elérni. A szeretet legyen a vezetőtök!

141. Fejezet.
A ferencrendi és a gróf vitája. A természetszerű rangsor Az idegen válasza. Miklós közvetítése.

1849. nov. 18.

1. A ferencrendi így folytatja: Hallotta mit mondott most a mi jóságos és nemes barátunk!
Szeretet legyen a mi vezetőnk!
2. Kevés szóval is sokat mondott, igen a szeretet, százezerszer is szeretet. Ebben rejlik az élet
minden rejtélye. Mi is ismerjük a szeretetet, de az elsősorban testi szeretet, azaz a szép nem iránti
szeretet, a szeretetnek ennek a két fajtájával nekünk eddig igen sok bajunk volt. Arról az isteni szeretetről
azonban amely még a keresztfán, a legnagyobb fájdalmak közepette is képes volt bocsánatot kérni
gyilkosai számára az örök Atyától, ilyen szeretetről gróf úr, mi sohase álmodtunk, pedig ez a szeretet
tartalmazza mindazt ami magát az életet jelentette. Arra igenis készek vagyunk, hogy átkot szórjunk
ellenségeinkre, hogy az osztrák trónt darabokra zúzzuk és birtokosait a pokolra juttassuk, de áldást kérni
azokra, kik bennünket kárhoztatnak, ellenségeinkkel jót cselekedni és azokat, kik bennünket üldöztek
befogadni, róluk gondoskodni, mindennek nyoma sincs szívünkben. Eddig ugyanis – ha titokban is –
mindig csak bosszúra gondoltunk. Ha a hatalom a mi kezünkben van, akkor valóban nem nagy művészet,
hogy testvéreinket valamilyen alapon elítéljük, testvéreinket vélemény különbség miatt meggyűlölni és
az isteni kegyelemre méltatlannak nyilvánítani, egészen könnyű dolog, de a saját szenvedélyeinken úrrá
lenni, a gyakran teljesen vak embertársaink mindenféle gyengeségét a tiszta isteni szeretet alapján
elnézni és tekintet nélkül cselekedeteikre, mindnyájunk számára a mennyei irgalom kegyelmérét
kikönyörögni, minden testvérrel szemben, bármilyenek is azok, türelemmel, irgalommal viseltetni, ez
barátom már nagyobb teljesítmény, mint nyolcszáz ágyúval, százezer szuronyossal az egész világot a
magyarság részére meghódítani.
3. Látja, kedves barátom, mi éppen erről a szentséges isteni szeretetről minden élet rejtélyéről
mindaddig semmit sem tudtunk, pedig ha nem tévedek, ez az ismeretlen Barátunk is erre célzott, mikor
azt mondotta, hogy: A szeretet legyen a vezetőtök! Ha azonban mi még mindig a féle kutya-macska
barátságban élünk egymással és folytonosan azon törjük a fejünket, miként is bosszulhatnánk meg
magunkat ellenségeinken, hogyan érhetjük mi el ezt a szeretetet fokozatot?
4. A legjobban pedig azon bosszankodom, hogy Önnek gróf úr, esze ágában sincs, hogy grófi
címről lemondjon, jóllehet, én már kézzelfoghatóan több ízben is értésére adtam Önnek ezt. Ön azonban
úgy látszik semmiképpen sem akarja ezt megérteni. Én már régen sutba dobtam szerzetespapi
mivoltomat, annak még nyoma sincs bennem. Miért nem tette Ön is ugyanezt a grófi címmel? Higgye
el nekem, én Önt, mint embert és testvért soha egyetlen szóval sem bántottam volna meg, ha nem
szerepelt volna folyton grófi minőségében még itt a szellemvilágban is ami úgy illik ide, mint a
gyalogjáró lábára harminchat tyúkszem.
5. Saját üdvére kérem most, hagyja el örökre a gróf Batthyányi címet és biztosítom, hogy többé
egyetlen sértő szót sem hall tőlem és őszinte szívvel bocsánatot kérek Öntől az eddig elkövetett
sértegetéseimért. Ha nem is miattam, de tegye ezt meg nemes ismeretlen Barátunk kedvéért, Aki annyira
megvigasztalta a mi szomorú szíveinket.
6. Kedves Cipriánom – feleli a gróf – azt mondom önnek, hogy a grófi címet nem adják olyan
olcsón. Ez a Barátunk, Aki valóban bölcsnek látszik, ilyesmit nem is követelt meg tőlem, de ha ezt
valóban megtette volna, kérdés, hogy vajon engedelmeskedtem volna-e neki? A Batthyányiak
nemzetsége igen csak régi, Ön maradjon meg annak, ami, én is megmaradok annak, ami vagyok. Mit
bántja az Önt, hogy én gróf vagyok-e vagy sem. Nem voltak-e mindenkor igen jámbor grófok és
hercegek is. Vagy talán nem szeretheti Istent a gróf ugyanúgy, mint egy bárdolatlan paraszt? Én úgy
vélem, hogy a pallérozott lelkületű, művelt ember sokkal inkább képes az igazi tiszta szeretetre, mint
egy istállóban nevelkedett közönséges ember, hiszen Isten nem lehetne tökéletes, ha nagyobb tetszését
lelné a tökéletlenben, mint a tökéletesben. A mennyben is arkangyaloknak nevezik a tökéletes
angyalokat, a világosság fejedelmeit és Isten hatalmas hírnökeit. Isten tehát Maga is bizonyos rangsor
szerint osztályozta a tökéletes elsőket és ezt a rendet a világban keringő bolygókon is, valamint
hegyeken, folyókon, tavakon, tengereken, növényeken, állatokon is fenntartja és pedig úgy, hogy
kölcsönösen kötelesek szolgálni. Ennek ellenére azonban a nap is csak nap marad, nem változhat
közönséges bolygóvá, a Csimborasszónk, nem vált vakondtúrássá, az Amazonas sem válhat egy
csörgedező patakká. A rangsor tehát igen is fennáll!
7. Ön persze képes lenne arra is, hogy Istentől a nagy természetben fennálló elsőbbségi jogok
megsemmisítését kérje, mert azokat nevetségesnek, vagy bosszantónak tartja.
8. Vajon miért csak egy Sault, egy Dávidot és egy Salamont kent fel Jehova királynak, az Ön
vélekedése szerint miért nem kente fel az egész zsidó népet? Tudomásom szerint Isten csak Dávid
törzséből születhet, hogy Dávid nemzetsége örökre fennmarad. Az Ön logikája szerint tehát itt valami
tévedésbe esett az Isten, hogy milliónyi ember közül csak egyet részesített ilyen előnyben. Az Úr
Jézusnak padig éppen Dávid törzséből való Máriától kellett megszületnie és Józsefnek, ki ugyancsak
ebből a törzsből származott, kellett nevelő atyjának lennie. Vagy nem olvasta Ön, azt hiszem a
krónikákban van leírva, hogy az elsőszülöttség Ádámtól egészen Jézusig pontosa le van vezetve. Vajon
mindez csak egy arisztokratikus sallang? Nem kellene, az Ön véleménye szerint, az összes embereknek
egyformáknak lenniük, mint a verebeknek, ahol az elsőszülöttségi jogra nem is hederítenek.
9. Látja, kedves barátom, hogyan lenne Ön képes az elsőbbségi jogrendet valaha is
megsemmisíteni, amit szemmel láthatóan Isten rendszeresített. Vajon én magam tettem meg saját
magam grófnak és nem az Isten rendelte így, hogy nemzetségem grófi rangra emeltessék? Amit pedig
Maga az Isten határozott el, szabad-e azt az embereknek saját belátásuk szerint megváltoztatni? Én Isten
által lettem gróf és ezért a megtisztelő előnyről nem mondhatok le egy epés irigy ferencrendi miatt.
10. Megértett-e, kedves Ciprián atya?
11. Óh, igen, feleli a ferencrendi, talán jobban is, mint azt Ön gondolja. Az Ön mindenféle
ingatag bizonyítékkal teletűzdelt beszédéből megértettem, hogy az embernek semmi sem nemesebb,
mint megalázkodni és a világi életben bitorolt előjogairól lemondani. Az Ön, valóban magasröptű
beszéde meggyőzött arról is, hogy a földi hatalmasok számára ugyan nehéz oly kicsinnyé válni, mint a
gyermekek, akik pedig az isteni ige szerint, éppen a földi kicsinységük miatt juthatnak be egyedül az
Isten országába. De egyben azt is megértettem, miért is mondotta az Úr Jézus a gazdag ifjúnak azt, hogy
könnyebben átjuthat egy teve a tű fokán, mint egy gazdag vagy hatalomban bővelkedő a mennyek
országába.
12. Az Úr a mustármaggal hasonlította össze a mennyek országát, vajon, akkora egy mustármag,
mint a Csimborasszó, vagy mint egy Amazonas folyam? Nem bizony, hanem mint azt maga mondotta,
az a legkisebb a magvak között. Ha pedig az Úr az Ő országát a kicsiny maggal hasonlította össze, amivel
az alázatra akart utalni, nem is remélhető, hogy a kicsiny magnak a felületén Csimborasszó féle
nagyságok is helyet kaphatnak.
13. Azt is mondotta, hogy a kicsiny magból fejlődött fa ágai között az ég madarai is helyet
találnak. Ha azonban a világi nagyságoknak akart volna kedvezni, nem-e azt kellett volna mondania,
hogy ott a nagy madarak mint a keselyű, a strucc, a kazuár lakoznak, hogy ezzel azt jelezze, legalább is
bárónak kell lennie annak, hogy valaki a mennybe jusson!
14. Nem, nem, kedves gróf úr. Akárhány és akármilyen bizonyítékot is hord nekem itt össze, én
Krisztus azon kijelentéséhez igazodom és ragaszkodom, hogy mindaz, ami a világ előtt nagy és
dicsőséges, az Isten előtt förtelem.
15. Fogadásom van arra, hogy ha abban a kegyelemben fogunk valaha részesülni, hogy bejutunk
a mennyek országába, ott sem Dávid királyt, sem Salamon királyt, sem Nagy Károly császárt, sem Szent
István magyar királyt nem fogunk találni, ez ugyan úgy érvényes a grófokra, hercegekre és egyéb
hatalmasságokra, de ha már odakerültek, akkor csakis egymás szolgálatára kész testvéreket, kiknek egy
az Istenük, Uruk és Atyjuk. A pokol bizonyára számos olyan megrögzött arisztokratával rendelkezik,
akik még most is agyba-főbe tisztelik egymást. Ez a régóta sóvárogva várt vigasztalónk, ez a nemes
barátunk üssön a számra, ha nem mondtam igazat most azzal, hogy az Ön beszédét magamra nézve így
értelmeztem és ha Önnek nincs ellenére, kérjük fel nemes barátunkat döntőbírónak kettőnk között!

1894. nov. 20.

16. Óh, semmi kifogásom ellene – feleli a gróf – de véleményem szerint itt semmi szükség nincs
döntőbíróra, mert az Ön részéről önnek van igaza, a magam részéről pedig magamnak. Én nem akarok
az Ön jövendő üdvösségének az útjába állni, viszont Ön is hagyjon engem a magam útján haladni. Így
minden döntőbíráskodás nélkül is rendbe leszünk.
17. Miklós, ki közben az idegennel folytatott beszélgetést figyelte, most közbeszólt: Barátaim, a
ti civódásotok úgy tűnik fel nekem, mint a gyermekek játéka, mikor a csűr egyik sarkában a szüleik által
már kicsépelt szalmát játékcséplőikkel püfölik.
18. Mi már azért sem vagyunk képesek egymás megjavítására és a helyes, megfelelő rendbe
terelni, mert tetőtől talpig rosszak vagyunk. De különben is, mit használ a legbölcsebb kölcsönös
kioktatás is, ha nem tudunk egymással szemben gyakorlati eredményeket elérni, vagyis, ha a kioktatott
azt mondja az őt oktatónak, jogosan, hogy akarsz te engem a helyes útra terelni, mikor saját magad is a
legnagyobb rendetlenségben leledzel. E mellett semmiféle tapasztalatunk nincs ebben a számunkra
teljesen ismeretlen világban, miként is oktathatnánk mi egymást ennek a viszonyai felöl.
19. A te beszéded, kedves Ciprián barátom, bizonyára nagyon szép és evangéliumi szellemmel
volt telítve, ha a földön mondod el ezt a beszédedet, mint prédikációt, feltűnést kelthettél és sikert
érhettél volna el, de itt éppen az ellenkezőjét érted el vele Batthyányi barátunknál, mint amit szerettél
volna. Vajon miért? Azért, mert az Úr még a földön kijelentette a farizeusoknak, hogy ők vak létükre
vezetői a világtalanoknak s ezzel megmondta, hogy a vak nem vezethet világtalant.
20. De itt van most közöttünk egy nagyon tapasztalt vezető, Aki jól ismeri az országot,
egyhangúlag kérjük meg Őt, vezessen Ő minket a helyes útra. Meg vagyok arról győződve, hogy
egyetlen szava többet segít rajtunk, mintha fél örökkévalóságokon át üres szalmát csépelve cibáljuk
egymást.
21. Igen, igen feleli a gróf, ezzel a gondolattal teljesen egyetértek és mindent megteszek ebben
az irányban, de kikötöm, hogy az a goromba fickó hagyjon engem békén.
22. Nem tagadom, az utolsó beszéde valóban evangéliumi értelmű volt, de miféle jogon akar ő
engem vezetni, mikor hajszálnyival sem jobb nálam. Az igazi tanítás csakis tiszta, szelíd és
megvilágosodott szívből fakad és nem lehet gúnyolódás, mert az inkább árt, mint használ.
23. Ha javítani akarunk, nem szabad sértegetnünk, hanem igazi testvéri módon kell az illetőt
meggyőznünk. Ciprián barátunk azonban még a paprikánál is csípősebb, ki az ördög fogadná el azután
az ilyen tanítást? A te javaslatod, Miklós testvér, valóban egészem más, jó lesz, ha mindnyájan eszerint
cselekszünk, magam is ehhez igazodom.
24. Igen, igen – mondja a ferencrendi – az az én leghőbb vágyam is, ha eszerint cselekedtünk
volna, már régen eredményt értünk volna el. Kérjük meg tehát ezt a kedves Barátunkat, vezessen
bennünket a helyes útra és kövessük az Ő tanácsát.

142. Fejezet.
Az élet főbb szabályai, legyünk igazak és gondtalanok. Hasonlat a sérült testről. A
megbocsátás.

1. Kedves barátom – szól az Idegen – kérelemre nincs szükség, csupán engedelmes és szelíd
szívre. Minden egyéb majd magától adódik és semmiben nem fogtok szükséget szenvedni. A jövőben
azonban kerüljétek el a véleménykülönbség miatt adódó ellenségeskedést, ne hánytorgassátok fel
egymásnak bűneiteket, ne vádoljátok egymást, mintha jogotok lenne az ítélkezésre. Mivel -úgy látszik–
az Írásban mindannyian egy kissé járatosak vagytok, tudnotok kell azt is, hogy az aki azt mondja
testvérének: Te haszontalan! Az már ítélet alá kerül, aki pedig azt mondja: Te bolond! Az már a pokol
örök tüzére jut. Hogyan is civakodhattok egymással folyamatosan, miután ezt már tudjátok?
2. Azt mondom nektek, valamennyien telve vagytok hibákkal, gyarlósággal, mindegyikőtöknek
van mit sepernie a saját ajtaja előtt, ezért senki se pellengérezze ki testvéreinek hibáit, mert az a
legnagyobb förtelem Isten előtt.
3. Sajnos, jól tudom azt, hogy a földön testvér testvér ellen harcol merő gőgből és kapzsiságból
és mindenki bölcsebb akar lenni a másiknál. Testvéreivel szemben mindenki hibátlannak tartja magát és
gyakran a pokol színeiben látja testvérét. Különösen a szegény sorsúak nézik ferde szemmel és ítélik
meg a jómódúakat, amire többnyire az utóbbi furcsaság készteti őket. A szegény azonban mégis
kényszerítve van a nála hatalmasabb gazdagnál kenyerét megkeresni és kényszerhelyzetében kénytelen
annak elismerni előjogait, de nem szeretetből cselekszik, s ezért sokszor nagyon bántja az, hogy a nála
hatalmasabb, gazda testvérének van alárendelve, annak parancsait kell teljesítenie, pedig inkább
uralkodni szeretne felette.
4. Elég szomorú jelenség ez a tiszta isteni Igével szemben, hogy a földön ilyen a helyzet a
testvérek között. Itt azonban, a szellemek országában nélkülözésről, szegénységről már szó sem lehet.
Efféle földi gyűlölködésnek itt nincs helye!
5. Nyíltan megmondom nektek: az, aki bármilyen okból is gyűlölködik testvérével, az hiányában
van az isteni kegyelemnek, lelkében az ördög lakozik és folyton szerencsétlenségekbe, bajba szeretné
testvéreit taszítani, mert szerinte igaztalanul bántak vele. Bármilyen helyesek és jók is az oktatások,
melyeket kölcsönösen juttattok egymásnak, mit használnak, ha mögöttük csak előnyökre való törekvés
uralomvágy, önzés és kapzsiság rejlik?
6. Aki kellő hatással akarja testvéreit oktatni, annak előbb saját hibáitól kell megszabadulnia, el
kell távolítania a gerendát saját szeméből, hogy azután szeretetteljesen így szólhasson testvéreihez:
Drága testvéreim, úgy látom egy kis szálka zavarja az egyik szemedet, enged meg, hogy eltávolítsam.
Lássátok, az ilyen módon végzett oktatás bizonyára a legszebb eredménnyel jár, de ha kéretlenül, csak
azért oktatjátok testvéreiteket, hogy azt bizonyítsátok be, hogy ti jobbak és bölcsebbek vagytok, akkor
az egyébként jó tanítás már nem ér semmit, hanem legtöbbször még rosszabbá teszi azt, akit – gyakran
csak nyilvánvaló önzésből – meg akartok javítani.
7. Lássátok, Én igazi tanítvány vagyok, mert nem követelek tőletek egyebet, mint azt, hogy
fogadjátok el azt, ami a saját üdvötöket szolgálja. Nektek is így kell cselekednetek egymással szemben,
akkor áldás fakad szavaitok nyomán.
8. Miklós testvéretek helyesen járt el az előbb veletek szemben, mert szavai mindjárt megtalálták
az utat szívetekhez. Ha Ciprián és Batthyányi is így beszélt volna, már előbbre lennétek néhány lépéssel,
ők azonban azt juttatták kifejezésre, hogy jobbnak tartják magukat a másiknál, mégpedig az evangéliumi
megvilágosodásban, ezért nem is volt áldás szavaikon.
9. Testvéreim, győzzétek le még a látszatát is annak, mintha jobbak lennétek másoknál,
másképpen nem lehettek egy és ugyanazon Atyának a gyermekei. Mert mire is vezetne a ti kölcsönös
oktatásotok, még ha egyikőtök az egész világot is megnyerné, de amellett lelke kárt szenvedne. Ti
ismeritek az Úr imáját: Bocsáss meg nekünk, miként mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek. Ha
azonban ti, ezzel szemben csak bizonyos feltételek mellett vagytok képesek megbocsátani, hogyan
imádkozhattok akkor ily módon Istenhez?
10. Az Írás szerint áldani kell azokat, kik titeket átkoznak, jól cselekedni azokkal, kik
gyűlölködnek benneteket. De ha ti, még a szerencsétlenségben is sorstársak és mint batárok mégis csak
folyton egymást bántjátok, mit tennétek ti az ellenségeitekkel?
11. Én még csak azt mondom nektek: senki közületek nem juthat be Isten országába addig, amíg
a keresztre feszített Krisztushoz hasonlóan nem tud könyörögni szíve mélyéből, hogy: Atyám, bocsáss
meg nekik, mert nem tudják, hogy mit is cselekszenek.
12. Ha mindenben egyetértetek Velem, kövessetek be a házba, ha pedig nem, úgy keressetek
magatoknak más menedékhelyet. Akaratotok mindörökre szabad!
13. Barátom – mondja a gróf – a Te szavaid éles nyilakként mind célba találtak, de senkit sem
sebeztek meg. Amit mondottál, mindaz beletartozik a legjobb rendbe, mely szerint egy társadalom a
legtökéletesebb boldogságban élhet. Én és remélem mindenki, elfogadja és hálásan köszöni tanácsodat.
Szavaid hatása alatt minden földi ellenségemnek szívből megbocsátottam, hiszen az, amit tettek, csak
vak győzelmi mámorukban, vélt ellenségeikkel szemben tették. Isten bocsásson meg nekik, velem
szemben már semmi tartozásuk nincs. Csak azt kérem még a menny és a föld Urától, tekintsen le
feleségemre és gyermekeimre, vezesse őket jobb utakra, mint amilyenen én jártam.
14. Kedves testvérem – feleli az idegen – ne aggasszon téged az, ami a földön van és ott történik,
ott az Úr majd gondoskodik mindenről, itt pedig Ő sokkal közelebb van hozzátok, mintsem azt ti
sejtenétek. Feleségednek és gyermekeidnek nagy szükségük van arra, hogy még a földön egy alapos
magaláztatásban részesüljenek, mert anélkül sohase juthatnak el oda, ahol te most vagy. Megaláztatásuk
által felfogják ismerni az összes földi javak semmiségét, sőt mindezt titkon meg is utálják s a test levetése
után könnyebben juthatnak be a világosság országába.
15. Te ne is törődj egyébbel, mint az Isten és testvéreid iránti szeretettel, akkor mindent
elnyerhetsz.
16. Barátom –szólal meg a ferencrendi– ezekkel a sorstársaimmal már én is rendben vagyok, de
az irgalmatlan ördögök dolgát a földön nem tudom annyira félvállról venni, mint Batthyányi barátunk
és még sokan mások, mert azt még a legjóságosabb és legbölcsebb Istennek is be kell látnia, hogy
mégsem csekélység az, ha az embert, mint egy közönséges útszéli rablót, szégyenszemre akasztófán
kivégzik. Ezért igazságos megtorlást követelek Istentől bíráinkkal szemben, másként aligha nyugszik
meg a szívem!
17. Barátom feleli az idegen, akik téged elítéltek, azok éppen olyan gyermekei az Istennek, mint
te. Tegyük fel, hogy vigyázatlanságból kezeiddel fájdalmas sérülést okoztál volna a lábaidon valaki
pedig azt mondaná neked erre: Barátom! Ezt a fájdalmas sérülést a kezeid akarták, bosszuld meg magad
rajtuk és engedd meg, hogy levágja kezeidet, mert nem méltók arra, hogy továbbra is testednek részét
alkossák.
18. Nos, te mit szólnál, beleegyeznél ebbe az ajánlatba?
19. A jóságos Isten őrizzen meg az ilyen ostobaságtól –válaszol a ferencrendi– még az kellene,
hogy egyszeri fájdalom helyett tízszeres fájdalmat okozzak magamnak.
20. Aha, mondja az idegen, most már ott vagy, ahová akartam, hogy eljuss. Ha neked ez az újabb
fájdalom sehogyan sem volna ínyedre, akkor hogyan várhatod azt a jóságos Istentől, hogy a saját tagjait
levágja, mert azok vigyázatlanok voltak más tagokkal szemben? Hogyan követelhetnéd meg Istentől,
hogy azt cselekedje meg önmagával, amit te soha sem tennél meg.
21. Lásd, te és valamint az összes tagjaid együttvéve alkotnak egy egész lényt, úgy az Isten is az
Általa teremtett lényekkel együtt alkot egy egészet és folyton azon igyekszik, hogy beteg részeit
gyógyuláshoz segítve, örök rendeltetésükre alkalmassá tegye. Ha most Isten a te sebeidet sokkal jobb
módon is megtudja gyógyítani, akkor is ragaszkodnál földi ellenségeiddel szembeni bosszúdhoz?
22. A ferencrendi egy kissé zavartan feleli, akkor már persze nem! De különben is, most már én
is azt mondom, amit Isten ezentúl jónak lát velem szemben, az nekem is jó kell hogy legyen. Remélem
azonban, hogy a jóságos Isten felfogásomnak ezt a részét, mely a szomorú események hatása alatt
változott meg, nem rója terhemre.
23. Ha szívedben rendet teremtettél, akkor Istennel szemben is rendben vagy. Ha pedig szíved
mélyéből megbocsátottál, úgy saját bűneid is töröltetnek Istennél. Most már nyugodt szívvel és
lelkiismerettel imádkozhatsz Istenhez: Atyám, bocsásd meg bűneimet, miként én is megbocsátottam
minden ellenem vétőnek. Az Atya meg is bocsát neked, sőt már meg is bocsátott, mielőtt azt te kérted
volna Tőle.

143. Fejezet.
Ciprián kétségei a megbocsátás miatt. Ítélet alá került lelkek sorsa. Pokol és lélek.
Akaratszabadság.

1. Köszönöm, kedves barátom – feleli a ferencrendi – a mindenható Istenhez teljesen méltó

gyönyörűséges szavaidat, melyek kétségkívül mindenki tökéletes lelki megnyugvására szolgál. De
vannak még olyan sarkalatos hibák bennünk, melyek emberi természetükből erednek és ezekre nem
alkalmazhatjuk ezt az eljárást, amit mi ellenségeinkkel szemben alkalmaztunk. Ide tartoznak a
különböző csalások, melyeket embertársainkkal szemben elkövettünk, melyeket már nem áll
módunkban jóvátenni. Azután a bujálkodásnak különféle módjai, melyek itt örök kárhozatot jelentenek
számunkra, melyek még a kivégzés előtti gyónás ellenére is kitörölhetetlen bűnök gyanánt maradnak
fenn bennünk ezért az a kérdés merül fel, mit fog itt a jóságos, szentséges Isten cselekedni? Eltörli-e
mindezt az Uram bocsáss meg fohász után?
2. Barátom – mondja az idegen, ha Istent jobbnak, bölcsebbnek tartod a legjobb, legbölcsebb
embernél, úgy azt is fel kell tételezned Felőle, hogy az emberek természetszerű gyengeségeit sokkal
megértőbben nézi, mint azt a legjobb emberek tennék.
3. Te valóban sokat vétkeztél tested által, mert sok kísértésben volt részed általa, bár azokat
leküzdhetted volna, ha komolyan akartad volna. Te azonban nagyon is jó dolognak tartottad a
természetszerű élet kilengéseit, nem álltál teljes komolysággal a testi megkísértések ellen. Isten erre
tudtod nélkül közbelépett, békés, de érzékies légkörű szerzetesi celládból kiemelt és a csatatérre
helyezett, ahol azután szemeid elé tárult a testnek és vágyainak sorsa a leghajmeresztőbb képekben, mire
egy kissé kijózanodtál, végül önmagadon is tapasztaltad ezt.
4. Lásd ilyen módon felesleges azt kérdezned, hogy mi lesz itt az eféle bűnösökből. Azt mondom
neked, hogy testeddel együtt azok is megsemmisültek. Ami ugyanis a testhez tartozik, az a testtel együtt
kerül ítélet alá és vele együtt temettetik el. Egészen más eset az, ha a lélek már teljesen átment a
hústestbe, így az ő sorsa sem lehet egyéb, mint a hústesté. Nálad azonban nem így van, amit abból is
felismerhetsz, hogy itt most test nélkül is valóban élsz, nem fekszel a sírban, ahol ebben az esetben a test
sorsával kellene osztoznod.
5. De barátom – szól a ferencrendi – mi történik azokkal a lelkekkel, kiknek osztaniuk kell testük
borzalmas sorsával? Ezek bizonyára a pokolba jutnak testük teljes felosztása után?
6. Az idegen így felel: Egyetlen lélek sem foszttatik meg sohasem szabadságától, öntudatától és
emlékezetétől!
7. Amit a lélek akar, azt nyeri el, ha emelkedni akar, emelkedik, de ha a sírjánál mélyebbre, a
pokolba kívánkozik, oda sincs elzárva az útja. Isten hozzájárulásával a pokol legszigorúbb ítéletével
sújtva, az összes mennyektől el van választva mindörökre, de a lélek az nincs örök ítélet alatt, hanem
csakis a benne lévő szeretetének mértéke szerint és teljes akaratszabadsága juttatja ítélet alá! Ha a
szeretete a pokolba vonzza, oda is kerül, ebben mindnyájan, együttesen sem tudnánk őt megakadályozni,
ha pedig a mennybe igyekszik, elébe megyünk és a legnagyobb szeretet mellett irányítjuk őt a legjobb
útra, mert az isteni rend ezt követeli meg!
8. Barátom – kérdezi a ferencrendi – nem mondanád meg nekünk, hogy milyen a pokol?
9. Barátom – mondja az idegen az Írás azt mondja: Mindenekelőtt Isten országát keressétek,
minden egyéb majd megadatik nektek. Ezért elsősorban csak ezzel foglalkozzunk, kellő időben majd
minden egyebet is megtudtok. Most pedig jöjjetek Velem a házba, mely körül már eloszlott a köd, ott
majd több világosságot kaptok!

144. Fejezet
Betérés a házba. Homályban Isten nem ismerhető fel. A tiszta gyermeki lélek. Miklós jó
sejtése.

1849. nov. 25.

1. Batthyányi és a ferencrendi szorosan az idegenhez csatlakoznak, Miklós és a többiek pedig

mögöttük haladnak. Minél közelebb kerülnek a házhoz, annál szembetűnőbbé válik annak
nagyszerűsége és pompája. Batthyányi elragadtatva mondja:
2. Barátom, barátom, ezt sem angyalok, sem legbölcsebben csillogó világi szellemek nem
építhették, hanem ezt csak Isten a saját kezével alkothatta meg. Ez a szédítő nagyság ez a minden
szépérzéket meghaladó nagyszerű arányosság. Ez sokkal több, mint amennyit mi egyáltalán
felfoghatunk. De ha ez a ház, melynek párja nincs, már kívülről is ilyen lenyűgöző szépségű, milyen
lehet az belül?
3. A ferencrendi így válaszol: Igazad van, azaz bocsánat gróf úr, igaza van!
4. Barátom feleli a gróf, maradj csak meg a tegezés mellett, ezentúl semmiféle címzésről nem
akarok tudni, mert ezentúl testvérek vagyunk.
5. Ez szép, kedves barátom – mondja a ferencrendi – régóta vártam erre. Én láttam Rómában a
Szent Péter templomot és a Vatikán ezer szobás épületét és mondhatom neked, hogy mindez csak
csigaház volt ehhez képest. Szemmértékem szerint ebben az óriási palotában a föld lakosságának a
többszöröse is elférne. Nézzük csak az épület homlokzatát az szinte a végtelenségig terjed, magasságra
pedig olyan, hogy ha a hold az égbolton lenne, bizonyára beleütközne a palota tetejébe. Rettentő méretek
ezek, az ember eszét veszthetné, ha megakarná fejteni.
6. Kedves, jóságos Barátunk, mondja a gróf az idegennek – talán Maga az Úr Jézus is itt lakik,
ebben a világraszóló gyönyörűséges palotában? Mert az még a tisztább s legdicsőbb angyalok számára
is túlságosan gyönyörűséges.
7. Igen, igen – feleli az idegen – Ő gyakran lakik az eféle házakban, úgy itt is, gyermekeinél,
barátainál. E pillanatban azonban nincs a házban, de ott lesz Ő is, mihelyt ti oda beléptek! Vigyázzatok,
hogy hamarosan felismerjétek.
8. Éljen Krisztus – kiáltja a gróf – ó barátom, hacsak egyszer láthatnám, egyébre nem is
vágyakozom. De az igazi Krisztust, nem pedig afféle római egyház torzképet.
9. Egyéb üdvösségre én sem vágyom – szól a ferencrendi. Egy másik is megszólal, én is csak
Krisztust szeretném látni, de ha lehet Szent Józsefet is, mert Ő a védőszentem.
10. Az idegen megkérdezi: magyarázd meg nekem, miért szeretnéd annyira Krisztust látni?
11. Miért kell erre külön magyarázat, válaszol a megszólított. Krisztust én mindenek felett
szeretem, akit az ember így szeret, azt nagyon szeretné látni is.
12. Igazad van, mondja az idegen, de miért szereted Krisztust mindenek felett?
13. Na, ez teljesen világos, válaszol a megszólított, azért, mert Ő Krisztus, mert Ő az Isten,
megváltott a pokoltól és mert annyira jó!
14. Az idegen azt kérdezi: mit fogsz csinálni, ha meglátod Őt?
15. Óh, akkor azt kiáltom, éljen Krisztus és ha megengedi a nyakába borulok.
16. Az idegen tovább kérdezi: Nos, azt már látom, hogy nagyon szereted Krisztust, de mondd
tovább, mit csinálnál, ha Krisztus nem szeretne téged annyira, mint te Őt?
17. Az sem lenne baj, hiszen én nem érdemlem meg, hogy Krisztus engem szeressen!
 18. Jól van, kedvesem – feleli az idegen – menj vissza a bajtársaid közé és légy meggyőződve
arról, hogy Krisztus talán még jobban szeret téged, mint te Őt.
19. József erre visszalép a többiek közé, az idegen így szól a grófhoz: Halljátok, ez szívéből
beszélt, nem a nyelvével. Mindnyájatok között ő a legkevésbé bűnös és valóban nem szolgált rá a
halálbüntetésre. Erre az emberre különös figyelmet fogok fordítani. De most már a kapuhoz értünk,
menjünk tehát be.
20. Kedves barátom – mondja a gróf – még egy kérésem volna. Légyszíves mondd meg nekem,
ha Krisztus, valószínűleg néhány millió angyal kíséretében megjelenik, hogyan ismerjük fel Őt?
21. Bízzátok csak magatokat Rám - feleli az idegen. Már megmondtam nektek, hogy Krisztus
olyan, mint Én, csak Rám kell néznetek s azután keresnetek kell, ki az, Aki teljesen olyan, mint Én?
22. Köszönöm, válaszol a gróf, mivel velünk maradsz, Krisztust is okvetlen meg fogjuk találni!
Óh, az nagyon jó így!
23. A mögöttünk haladó Miklós megszólal: Barátaim, úgy veszem észre, hogy mi még
valamennyien vakok vagyunk! Engem különös sejtelem tölt el.
24. Ugyan – kérdezi a ferencrendi – miféle sejtelem?
25. Most még nem szólok – feleli Miklós – mert hamarosan ti is rájöttök arra, amit én már most
érzek! Óh, hogy is lehettünk ilyen vakok, ilyen ökrök! Értitek?
26. Kedves barátaim mondja a gróf – most ennek a háznak a küszöbéhez értünk, amelyhez
hasonló sem a napon, sem a holdon, sem a földön nem létezik. Azzal, hogy ebbe a csodálatos palotába
belépünk, bizonyára együtt jár életviszonyaiknak eddig még nem is sejtett fordulata.
27. Miklós testvérünk azt jelenti nekünk, hogy őt egy különös sejtelem tölti el, aminek azonban
mi még csak a nyomát sem érezzük. Ezért az a véleményem, hogy nyilatkozzon Miklós testvérünk
sejtésére vonatkozóan bővebben, mert az esetleg előnyünkre válhat.
28. Légy szíves Miklós testvérünk, világosíts fel bennünket részletesen, mit érzel, mit sejtesz, ez
a kedves barátunk itt bizonyára türelemmel lesz néhány pillanatig.
29. Kedves barátaim – feleli Miklós – sejtelmem valóban különös. Egyebet azonban nem tudok
mondani, mint csak azt, hogy nekem az az érzésem, hogy úgy járunk mint az Emmausba tartó két
tanítvány, akik az Úrral találkozva nem ismerték Őt fel, pedig útközben bölcs módon oktatta őket.
Fogadni mernék, hogy ez a mi helyzetünk most is, mert az a boldogító érzés, amely engem áthat, az nem
csalhat. Na, de végül kiderül minden.
30. Eredj ezzel, te jámbor rajongó –mondja a gróf – azt képzeled, hogy krisztus minden dicsfény
nélkül, egyszerűen leszáll a mennyből hozzánk, hitvány bűnösökhöz, úgy, mint egykor az Ember Fia a
zsidókhoz? Ugyan, hova gondolsz, azt tartsd szemed előtt, hogy kicsoda Krisztus és kik vagyunk mi
Vele szemben?
31. Lásd, a te sejtelmed nem egyéb egy szép lány légváránál Krisztussal kapcsolatban, amelyeken
gyermekkoromban magam is építgettem. Megvallom azonban, hogy ez nekem még jobban tetszik, mint
a palota s ha valóra válna én lennék a legboldogabb szellemlény az egész végtelenségben. De nyugodj
csak meg, mert bármilyen jóságos és leereszkedő is Krisztus, de odáig nem megy el, mint azt mi jámbor
elképzeléseinkben ezt lefestetjük. Nos, igazam van, vagy nincs?
32. Igazad van, feleli Miklós, de én mégsem vagyok képes sejtelmeimtől megszabadulni, sőt még
a szívem is remeg ennek hatására.
33. Óh, te gyermek, mondja a gróf – az én szívem is remeg, ebbe az igazi isteni házba való
belépés előtt annak a bizonytalanságnak az érzésétől, ami ott reánk vár.
34. Igen, igen – feleli Miklós – így lesz, tehát végül is neked lesz igazad. 35.
Az idegen most közbeszól: Nos, készen vagytok már a vitatkozással?
36. Barátom – mondja a gróf – mi már rendbejöttünk. Mindenesetre érdekes lenne, ha erre a
pontra nézve Tőled is felvilágosítást kaphatnánk de talán e házban is lesz alkalmunk erre.
37. Igen – feleli az idegen – ott majd alkalmatok lesz sok mindenre, most azonban lépjünk be a
házba, nyíljon meg tehát az örök élethez vezető kapu.

145 Fejezet.
Belépés a mennyei palotába. Gróf és a tábornok. Vak kesergő. Meglepetések.
1. E pillanatban az ajtó szélesre feltárul, az első teremből leírhatatlan fény és pompa sugárzik,
beláthatatlanul nagy tömeg tölti meg, a terem élén a tábornokkal, Tamás szerzetessel, Dismassal ki a
legszívélyesebben üdvözli a belépőket. A gróf a tábornokot megpillantva hozzá rohan, átöleli,
megcsókolja és így szól: Üdvözöllek ebben a bizonyára jobb életsorban, régi, kedves, jó barátom. Ha az
Isten, az Úr is úgy akarja, talán örökre együtt maradhatunk. Te már eljutottál a boldogsághoz, de az Úr
bizonyára engem sem hagy meg szerencsétlenségemben.
2. Óh, mindenre el voltam készülve, csak arra nem, hogy téged íly boldogan viszontláthatlak itt. Hogyan
alakult a sorsod mióta ide átkerültél, hogy vagy most?
3. A tábornok az üdvözlést viszonozva így válaszol: Kedves barátom, itt most csak azzal foglalkozunk
és azt élvezzük, hogy az Úr Jézus határtalan szeretete és kegyelme folytán a legbensőségesebb békében
részesülünk.
4. Ha ez a boldogság élvezet nem lenne olyan határtalanul sokoldalú, Jóbbal együtt fohászkodhatnánk:
Atyánk, legjóságosabb, legédesebb Atyánk, szüntesd be egy időre áldásodat.
5. Igen barátom, csak itt lehet Jézust igazán megismerni. Egyebet most nem is akarok neked mondani,
mert a továbbiak során neked is részed lesz mindenben, de ha már előre is némi elképzelést akartál
magadnak az Úr Jézus bölcsességéről, mindenhatóságáról alkotni, nézz körül ebben a gyönyörűséges
teremben.
6. Éppen jókor emlékeztetsz az Úr Jézusra – mondja a gróf – te mit tudsz felőle? Talán már abban a
kimondhatatlan boldogságban részesültél, hogy megláthattad Őt, A legszentségesebbet? Volt Ő már itt?
Vagy eljön-e nemsokára ide? Hogyan ismerhetem meg Őt? Tudod annyira szeretem Őt, hogy minden
gyönyörűség csak sivárságnak tűnik Nélküle. Légy szíves figyelmeztess rá. Óh Istenem, milyen élmény
is lehet az, ha a Teremtőt megpillanthatom.
7. A tábornok mosolyogva szól: Barátom, te most olyan vagy, mint aki a fáktól nem látja az erdőt! Mond
hogyan is képzeled el magadnak az Úr Jézust? Ha megmondtad, majd én is mondok valamit, ami azt
hiszem meglepetés lesz a számodra.
8. Ez ugyan elég furcsa kívánság tőled – feleli a gróf – de hogy mielőbb meghalljam mondanivalódat,
megfelelek erre is.
9. Lásd, Krisztus az Urat az Istent mennyei dicsfényben, apostolok társaságában, számtalan angyaltól
körülvéve képzeltem el. Az Írásban is az van Felőle megírva, hogy az ég felhőiben érkezik számtalan
villámlás közepette. Most tehát tudod miként képzelem el én Krisztust, most mond el azt, amit előbb
jeleztél.
10. Testvérem – mondja a tábornok – te nagyon helytelenül képzeled el magadnak az Úr Jézust. Mint
már említettem, te a fáktól nem látod az erdőt. Lásd, mi itt valamennyien hallottunk, mikor ez a
legnagyszerűbb barátunk, akinek a kezét még most is szorongatod, elmondta neked, hogy miként
ismerheted fel az Urat, megemlítette azt, hogy az Úr Jézus majd veletek együtt lép be a házba. Nézz
tehát körül, nem-e látsz valakit, aki Hozzá hasonlítana, ha látsz, azt kell az Úr Jézusnak tartanod. Annyit
mondok még neked, hogy itt az Úr Jézus ugyanolyan egyszerű és igénytelen, mint a földön volt és
semmiféle fényességnek nincs nyoma Nála.
11. Helyes, feleli a gróf, ugyanezt mondta ez a mi szeretetreméltó barátunk is, de míg én az
ittlévő több ezer főnyi tömeget alaposan szemügyre veszem, az jó hosszú ideig fog tartani. Igaz ugyan,
hogy ezért érdemes egy kissé fáradozni. A terem óriási nagy, de a világítás igen jó és jelenlévők –
mintegy vezényszóra – két sorban állnak fel, így gyorsabban meg tudom őket vizsgálni, gondoltam
magamban. De hiába vizsgálódom, sehol sem látom a mi jóságos Barátunk képmását. Ott hátul van még
egy csoport, ott is körül szeretnék nézni, ha szabad.
12. Persze, hogy szabad. Ennek itt semmi akadálya nincs, mivel itt a legtökéletesebb szabadság
uralkodik.
13. A gróf erre az idegennel a hátsó csoporthoz megy, közeledtükre az egész csoport arcra borul és üdv
Neked, üdv Neked Te legfenségesebb kiáltással üdvözlik. A gróf meghökkenve kérdezi kísérőjét: Na
tessék, Veled akartam összehasonlítani, de most mindnyájan arcra borultak és csak Isten tudja kinek
kiabáltak, hogy üdv Neked, csak nem kettőnk egyikének szól: vagy talán közben Jézus érkezett ide?
14. Várj egy keveset – feleli az idegen – ez a csoport mindjárt felemelkedik és te tovább vizsgálódhatsz!
15. Az Úr tikos intésére az egész csoport felemelkedik, akkor látja a gróf, hogy azok mind nők, mire így
szól: Kedves Barátom, tudomásom szerint az Úr Jézus a földön is mindenkor férfi volt és az örök Isten
országban is bizonyára az marad. Ezekkel tehát semmire sem megyek, de legalább annyit szeretnék tőlük
megtudni, hogy miért kiabáltak oly lelkesen az imént.
16. Menj hozzájuk és kérdezd meg őket, feleli a kísérője.
17. A gróf néhány lépést tesz a csoport felé, mire ennek valamennyi tagja rákiált: vissza Veled semmi
dolgunk, mert te bűnös létedre kerültél be az Isten házába.
18. A gróf erre visszalép és így szól a csoporthoz, mely egyébként szintén csak röviddel ezelőtt jutott be
a házba. Na, ne, csak vigyázzatok, nehogy néhány csipetnyivel megrövidítsük a ti római pápa által
megszentelt lényeiteket.
19. Óh, mily ostoba kényeskedők, olyan szentek mint ti, mi ketten is vagyunk. Menjünk innen, kedves
Barátom, ezekkel az együgyűekkel nincs mit kezdeni, az ilyen hamisíthatatlan jezsuitáskodó,
szenteskedő felfuvalkodottságot nem bírom elviselni.
20. Barátom, feleli a kísérője, ezt nem szabad így elfogadni, mert itt mindent a legnagyobb türelemmel
kell elviselni! Ezek különben is még nincsenek egészen rendben, bár nagyon messze sincsenek céljuktól.
21. Igen, igen, mondja a gróf, de az mégis különös, hogy bennünket súlyos bűnösök gyanánt
elutasítanak. Na, legyen csak Isten nevében, úgysem bánom, legalább is elérhettem volna célomat. Szinte
érthetetlen előttem, hogy most, semmire sem vágyom, mert az Úr Jézus utáni vágyódásom betölti egész
lényemet. A mennyeknek és a teremnek, a bájos nőknek minden szépsége eltörpül előttem, míg csak Őt
meg nem találom, meg nem jelenik. Már a földön is, ahol a teremtő ezernyi változatosságról
gondoskodott, eléggé unalmas volt, mert csak hébe-hóba hallhatott valamit az ember egyet-mást Isten
legfenségesebb lényéről, azt hogy láthassa is, az szóba sem kerülhetett, de itt azután elviselhetetlen, hogy
az ember éppen azt nem láthatja, Aki mindenben minden. Ha tudod, hogy merre van Ő, mutasd már meg
nekem, kedves Barátom, hogy legalább láthassam.
22. Kedves barátom és testvérem, feleli a kísérő, az kissé nehezen menne, hogy messziről mutassam
meg neked az Úr Jézust, mert az, aki közvetlen közelségben nem látja Őt, az messziről sem látja. Azt
kell kívánnod, hogy közvetlen közelben láthassad meg Őt, akkor bizonyára teljesülni fog a kívánságod.
23. Nagyra becsült Barátom – mondja a gróf – az nagyon kívánatos lenne részéről, ha ugyan képes
lennék a közvetlen közelséget elviselni. Ha azonban még a legmagasabb rendű angyalai sem képesek
közelségét elviselni, hogy tudnám én?
24. Barátom – feleli a kísérő – Ha az Úr Jézus olyan egyszerű külsőben állana előtted és úgy
beszélne veled, ahogyan Én, vajon akkor is az a félelem töltené el szívedet szentséges lénye miatt, mint
most?
25. Nem tudom – válaszol gróf, de úgy vélem még akkor is a nehezemre esne a dolog annak tudatában,
hogy ki Ő és ki vagyok én. Ő a végtelen minden, én pedig a tökéletes semmiség vagyok Mellette. De
talán mégis könnyebb lenne, ha nem teljes mennyei pompában látnám Őt.
26. Nos – mondja a kísérő – mit tennél például akkor, ha Én Magam volnék Krisztus és mint
ilyen ismertetném fel magam általad. Mond milyen arcot vágnál ehhez?
27. Halljad barátom – feleli a gróf – ezzel ugyancsak nehéz próbára tennél egy olyan szegény
ördögöt, mint amilyen és vagyok. Valóban, nagyra becsült Barátom, ha végül Te Magad lennél Jézus,
én örökre elnémulnék. Inkább mondd meg mindjárt, hogy merő szeretetből, hódolatból és rémületből
rögtön megsemmisüljek!
Igen mondja a kísérő, Én vagyok az, ha nem tudod elhinni kérdezd csak meg az ittlévőket, majd
ők megmondják neked.

146. Fejezet.
A nagy pillanat. Hódolattal telt vallomás. Az Úr szavai Batthyányihoz.

1849. nov. 30.

1. A gróf félelemtől, elragadtatástól, részint pedig csalódástól való félelmében képtelen magát
összeszedni, csak némi idő múlva képes néhány szót dadogni:
2. Tehát mégis Te vagy, Te vagy mindeneknek egyedüli Ura. Óh, Istenem, Istenem, én a
legnyomorultabb féreg állok a végtelenséd csodás műveinek örök és szentséges Mestere előtt. Istenem,
Teremtőm, Atyám, Megváltóm, Jézus előtt.
3. Óh, halljátok, minden mennyek, Istenem én a ti Istenetek előtt állok! Óh, jöjjetek és segítsetek,
hogy átérezhessem a mennyei gyönyörök egész mélységét, hogy egész teljességében átérezhessem, hogy
mi van itt. Egy teremtmény első ízben áll mindenható Teremtője előtt! Óh, elképzelni is szinte
képtelenség! És milyen egyszerű és milyen közvetlen ez az Isten, milyen szelíden beszél, saját
szeretetétől indíttatva, mint a legjobb testvér a legjobb testvérrel.
4. Óh, emberek, kik a gonosz földön tevékenységetek közepette vándoroltok és kétségbeesetten
torpantok meg vándorlásaitok közepette, mert nem találjátok a célt. Ide, ide jöjjetek, szívetekben
ismerjétek meg Istent Jézusban, a szeretet Üdvözítőjében, akkor a rövid földi próbaélet folyamán már
felhagytatok nagy és hívságos tervezgetéseitekkel. Isten igazi megismerése révén majd rádöbbentek arra,
milyen kevés szükséges ahhoz, hogy Istenbe belehelyezkedjetek s hogy ezáltal minden fogalmat
meghaladó módon boldogok legyetek! Ne tülekedjetek a mulandó földi dolgokért, melyeknek semmi
értelmük sincs Isten előtt, hanem és főleg Isten igazi megismerésére törekedjetek. Ismerjétek meg az Ő
szeretetét és Ő miatta szeressétek egymást valódi testvérek és egy Atya gyermekei gyanánt, aki örökké
szentséges, Aki minden elképzelésen felül jóságos és kedves, szelíd, akkor gazdagabbak lesztek
szívetekben, mint amennyi gazdagságot az egész világ valaha is nyújthatna nektek. Micsoda az én földön
betöltött kiváltságos helyzetem a jelenlegivel szemben, Istenem és Uram színe előtt, kinek szeretetével,
bölcsességével minden mennyek sem képesek betelni.
5. Óh, Istenem, Istenem, milyen gyönyörűséges is az, ha Nálad lehetünk, mennyire feledésbe
merült itt minden szerencsétlenség és baj ami a földön ért bennünket! Hol vannak már az én ellenségeim?
Milliók és milliók, akár barátok, akár ellenségek vagytok, jöjjetek csak ide, hadd öleljelek benneteket
testvéreim gyanánt a keblemre.
6. E szavak után, melyeket a szeretet leghevesebb lángolása közepette mondott el töredezve és
dadogva, térdre borul Előttem és kezeit imára kulcsolva folytatja: Óh Jézusom, örök Istenem,
Üdvözítőm, enged meg, hogy a legmagasabb fokú elragadtatásban imádhassalak, dicsőíthesselek és
magasztalhassalak Téged mindörökké. Most már megértem, hogy magasztalásod és dicsőítésed közben
a legboldogítóbb érzés tölti el az embert. Örökké hálás vagyok Neked is, amit eddig nekem juttattál,
minden keserűséget, minden súlyosan elviselhető terhet, mert csak most kezdem belátni azt, hogy
minden csak a Te nagy és végtelen szeretetből ered!
7. Óh Uram, szentséges Atyám, igazi elveszett fiú voltam és csak nagy nyomorúságban tudtam
újra Hozzád fordulni. De most újra Nálad vagyok, örök jóságos, szentséges Atyám, fogadj be
kegyelmesen, mint a leges–legutolsót országodba és fogadd be kegyelmesen társaimat is. Ha pedig
szentséges akaratoddal megegyezik, engedd meg, hogy a földön hátrahagyott családom inkább mindenét
elveszítse, mintsem mélybe süllyedjen Előtted és Rólad megfeledkezzenek.
8. Kelj fel, kedves testvérem – mondom Én – ne csinálj nagy dolgot ebből, hiszen láthatod, Én a
legkevésbé sem változtam meg, mert már felismertél. Mi is csak úgy fogunk egymással szemben
viselkedni, beszélgetni, mint a többi testvér. Igaz, hogy Én Isten, az örök legősibb lény vagyok, telve
bölcsességgel, erővel, hatalommal, te pedig akaratomból származó teremtmény vagy, de szellemed
teljesen azonos Velem és így továbbra is fennáll közöttünk az atya és fiú, vagy a testvér–testvér közötti
viszony, mert a jelenlegi külsődet képező lelked szerint fiam, szellemed szerint pedig testvérem vagy.
Lelked bölcsességem ősi világosságból ered és végtelenül tökéletlenebb annál amiből ered, ezért lelked
szerint fiam vagy. Alapjában véve Én merő szeretet vagyok, szellemed tehát a benned rejlő szeretetem,
saját szellemed szerint testvérem vagy. Ne habozz, hanem kelj fel és jöjj Velem a többi testvéredhez.
9. A gróf lassan felemelkedve így felel: Óh, Atyám, mily végtelen jóság vagy Te. Bárcsak képes
lennék az én tökéletlenségemben arra, hogy Téged csak némileg is méltón dicsőíthetnélek. De sajnos
erre alig vagyok képes!
10. Nyugodj meg testvérem – mondom Én – hagyj fel a túlzott dicsőítéssel, mert Számomra
elegendő az, ha szíved erre vall s a külsőséges megnyilvánulások már inkább csak a Nekem terhemre
lévő imát mormolók sajátossága. Kelj fel tehát és jöjj Velem a többiekhez!

147. Fejezet.
Fontos intelmek. Mindent a maga idejében. Kemény intelem.

1849. dec. 4.
 1. A gróf szeretettel és istenfélelemmel Mondja: Óh Uram, Neked bizonyára könnyebb mondani:
kelj fel és jöjj, mint nekem előtted, a végtelenség örök Ura előtt felemelkedni. Helyzetem úgy tűnik fel
nekem, mint annak a levéltetűnek, melynek a föld azt mondaná: Jöjj, kísérj el engem utamra. Pedig egy
ilyen levéltetű sokkal inkább elképzelhető a föld kísérője gyanánt, mint én a teljes semmiség a végtelen
Isten társaságában!
2. Óh, Uram, én egy ostoba emberi szellem, a semmiségek semmisége, én kísérjelek Téged a
végtelenség mindenható Urát. Nem! Ennek még a gondolata is elviselhetetlen egy teremtett szellem
számára! Ó, helyezz engem Uram mélyebbre, mert beleszédülök végtelen nagyságodba!
3. Kedves Testvérem – mondom Én – most már igazán unalmassá válsz végtelen
bölcsességemnek, hatalmam, erőm folytonos felhánytorgatásával. Állj ide mellém és mérd össze,
meddig ér az orrod hegye az enyémhez képest? Ne légy annyira gyerekes! Nekem, mint Istennek,
olyannak kell lennem, amilyen vagyok, hogy te is az lehess Mellettem, ami vagy és akivé még válhatsz.
Különben pedig az Én művem vagy és ha teljes semmiségnek tekinted magad, akkor tulajdonképpen
Engem szidalmazol, ami pedig bizonyára nincs szándékodban!
4. Nem, nem, feleli a gróf – nem Uram, hiszen Tőled származva óriási nagy vagyok, csupán
önmagamtól vagyok semmiség. Szavaid hatása alatt azonban most már felegyenesedem!
5. Uram, Atyám, Istenem Jézusom! Szereteted és kegyelmed révén most már meggyógyultam,
súlyos félelem érzésem is megszűnt, helyette az Irántad való szeretet tölti meg a szívemet, annak minden
parányát. Később talán csillapul, de most az a leghőbb vágyam, hogy Téged minden erőmből
megölelhesselek és az Isten iránti szeretet legmagasabb fokú gyönyöre közepette Meghaljak. Óh, engedd
Uram, hogy az Etnához, vagy a Vezuvhoz hasonló szívemre szoríthassalak.
6. Kedves testvérem – felelem Én – ez most még ártalmadra lenne, mert szellemed még nem
szilárdult meg kellően lelkedben. Ha az már bekövetkezett, minden ártalom nélkül megölelhetjük
egymást. Én amennyire lehetséges hozzád hasonló ember vagyok ugyan, de ebben az emberben egyben
istenségem teljessége is benne lakozik, ezt pedig nem lenne képes szellemed még elviselni, hanem
minden köteléket széjjelszakítva, a Bennem lévő istenséggel, azaz ősi elemével egyesülne. Mihelyt
azonban a lelked és szellemed közötti viszony teljesen rendeződik és megtelik a Belőlem eredő
szeretettel, akkor már minden hátrány nélküli elviselheti azt is, hogy megöleljelek. Most azonban
menjünk a többiekhez, hogy ők is a te megismerési fokozatodra kerülhessenek. Ők még mindig nem
tudják, hogy milyen eredménnyel is járt a te Krisztus keresésed, egyedül csak Miklósnak van erről némi
sejtelme, de a ferencrendi ennek mindig ellentmond és a társaság többsége az ő véleménye után igazodik,
igyekezzünk tehát gyorsan hozzájuk, hogy a kotnyeles ferencrendit elhallgatassuk.
7. Óh, Uram, Te örök jóság és szelídség. mondja a gróf – valóban a lelkemből beszéltél.
Alapjában véve jó ember ő, ha kívüled egyáltalán jó lehetséges, de ami a teremtményeknek Istenhez
való viszonyát illeti, teljesen felfogadhatatlan a felfogása. Arra kérlek Uram, oktasd őt egy kissé.
8. Jól van – felelem Én, de halkabban beszélj, mert már elénk jönnek.
9. A gróffal együtt a társaság elé megyünk, mire a ferencrendi megkérdezi a grófot: Nos, kedves
gróf, milyen eredménnyel járt a terem átvizsgálása? Megtaláltad-e az élet, a menny, a föld, a halál és a
pokol Urát? Úgy látom, hogy még mindig nem találtad meg a barátunk hasonmását, mert még mindig
csak ketten vagytok.
10. Barátom – mondja a gróf – semmi szükség másvalakikre kettőnkön kívül! Megértetted ezt,
te tudálékos?
11. Miklós egy kissé meglöki a ferencrendit s így szól hozzá: Ciprián uram, nem veszel észre
semmit? Úgy látszik arra vársz, hogy az orroddal ütközz a sarokkőbe!
12. Mi az, kérdezi a ferencrendi, hol az a sarokkő?
13. Ugyan feleli Miklós, nem mondta meg a gróf elég világosan, te azonban még mindig nem
látod a fától az erdőt.
14. Nem értem, mit akarsz te ezzel mondani – válaszol a ferencrendi – magyarázd meg világosan.
Mi az, amit a gróf oly érthetően a tudásomra hozott? Ő csak annyit mondott, hogy a barátunkon kívül
nincs szüksége senkire. Mi van ebben olyan rendkívüli? Én ezt az egész dolgot a természetes értelmében
fogom fel, azaz a Harmadik, a Legfenségesebb még hosszú ideig nem fog mutatkozni, mert közülünk
senki sem máltó arra, hogy Istent személyesen láthassa. Ha egy olyan segítség van az oldalunkon, mint
a mi isteni Barátunk, akkor könnyen mondhatja azt az ember, mi ketten elegek vagyunk egymásnak még
egy harmadik nélkül is, de természetesen csak egyenlőre, mert nagyon szomorú lenne az, ha soha nem
jutnának el odáig, hogy Istent láthassuk!
 15. Barátom – feleli Miklós – csak annyit mondhatok neked, hogy te nagyon is meg vagy
csontosodva, egyebet nem szabad mondanom. A földön is vannak ilyen megcsontosodott emberek, de
mindezek hamarabb kigyógyulnak bajukból, pedig ők a földön élnek, te azonban már szellemlény vagy,
szellem gyanánt jársz-kelsz Isten országában és mégis teljesen vak maradsz.
16. Hogy végre megnyissa a szemed, egy hasonlatot mondok el neked. Vigyázz tehát, hogy
helyesen fogd fel annak értelmét!
17. Egy hatalmas uralkodó a földön meg akarta ismerni alattvalóit, ezért álruhában, mint koldus
látogatta meg a gazdagok házait és ahol nem találta rendbe a szegények gondozását, ott igen szigorú
megtorlást alkalmazott.
18. Lásd, a mennyek de minden világok Ura, úgy látszik hasonló módon jár el, de nem azért,
hogy a különböző embereket próbára tegye, hanem azért, hogy az emberek maguk vizsgálják meg
önmagukat, amihez szeretete és bölcsessége révén elég alkalmat nyújt nekik. Ehhez még hozzá fűzöm
azt, hogy jaj azoknak, kik csökönyösségük, vagy szándékos vakságuk túlságosan próbára teszik az Úr
türelmét és elnézését!
19. Megértetted-e ezt a hasonlatot?
20. Körülbelül megértettem – feleli a ferencrendi – de mit akarsz ezzel mondani? Talán azt, hogy
ezt az idegen barátunkat tartsam a menny és a föld Urának? Vagy azt, aki a fénylő kalapot hordja a fején?
Őt ismerem, szerzetes volt, mint én, a fénysugarakat a feje körül csak itt szerezhette, mert a földön semmi
sem volt olyan sötét, mint éppen az ő feje! Mondd meg tehát, hogy hol van az Úr álruhában, hogy
odamenjek és leborulva méltó módon imádhassam Őt.
21. Barátom – mondja Miklós – eddig is már többet mondtam a kelleténél, ezért egy szót sem
többet. Ott van a gróf a mi nagy Barátunkkal, fordulj csak hozzájuk. Az az egy azonban bizonyos, hogy
a pap a földön rendszerint csökönyös, a szellemvilágban még akkor sem ismeri fel az Urat, ha
beleütközik!
22. Lásd, Jeruzsálemben is a papok voltak a legmegátalkodottabbak, a földön ők azok, akiknek
a leggyengébb a hitük és akik a legkevésbé hajlamosak az igazi hit befogadására és főleg a katolikus
papok, akik közé te is tartozol.
23. Most már eleget hallottál, adja Isten, hogy hasznodra legyen, menj tehát hozzájuk és beszéld
meg velük a dolgot.

148. Fejezet.
Intelmek. Az Úr komolysága. Miklós kiváltságos helyzete.

1849. dec. 10.

1. A ferencrendi erre néhány lépést tesz Felénk és meg akar kérdezni: Ki vagy Te, idegen
barátunk? Midőn intésemre Blum Róbert lép Hozzám és mondja: Uram, kenyeret, bort, ruházatot
előkészítettünk. Mire Én így szólok – szándékosan hangsúlyozva – jól van, szeretett Blum Róbertem,
ebben a házban te vagy az úr és az Úr szívéből eredő, benned lakozó szeretet legyen a törvényhozó
mindenkire nézve, aki a házadban tartózkodik.
2. Midőn a ferencrendi, aki nem éppen a szellem szabadsága, hanem inkább a szabados életmód
miatt hagyta el a rendjét, sok közkézen forgó, jól sikerült rajzok alapján felismerte Blum Róbertet, kezeit
összekulcsolva így szól: Az Istenért, Jézus, Mária, József és Isten minden szentje, angyalai, hiszen nem
egy főeretnek házában vagyok?! Ez pedig annyi mintha a pokolban lennék! És itt tartózkodna a Úr?
3. Óh, te átkozott ördög, azt hiszed, hogy engem is megfogsz, de abból semmi sem lesz, te
utálatos ostoba ördög. A Boldogságos Szűz még idejekorán leleplezett téged s így megmenekültem
karmaid közül.
4. Különben is, én csak a Boldogságos Szüzet imádtam, az ördög megkísértéseitől Ő szabadított
meg a földön, most meg az örökkévalóságban is bebizonyosodott, hogy az övéit nem hagyja cserben.
5. Óh, ti vak ördögbarátok, különösen Miklós, az az ördögi fickó, nem akarnál-e most is
megismertetni az új Krisztussal itt, ebben a híres társaságban? Óh, te semmirekellő, mennyire igyekeztél
azon, hogy engem a pokolba juttass, de a Szentséges Szűz mégis áthúzta számításodat. Nos, próbáld
csak meg még egyszer, ha tudod! Egy ferencrendit nem egykönnyen gyűr maga alá az ördög!
 6. Barátom – mondom Én – ez a ház nem egy eretneké, sem pedig egy ördögi társaságé. Ezt Én
mondom neked, a menny és a föld egyedüli Ura, mert a pokolban nincsenek mennyei fényben sugárzó
lények. Ha azonban az igazi mennyei testvériség gyanúsnak tűnik fel előtted, ott a nyitott kapu, mehetsz
arra, amerre akarsz, a végtelenségben elég hely van. Most pedig hallgass el és távozz!
7. Blum testvérem, menj a mellékterembe, hívd be mindnyájukat, rakd meg a nagyasztalt
bőségesen kenyérrel és borral, had lássa ez a világtalan bolond, milyenek is ezek az itt tartózkodó
állítólagos ördögök, miként bánnak itt velük, esetleg miként sütik-főzik őket.
8. Róbert azonnal a szomszéd terembe megy, utána csakhamar belépnek az ősatyák, a próféták,
a külső jelvényeik szerint könnyen felismerhető apostolok. Évától kezdve megjelennek az ősanyák,
Mária, Józseffel, valamint az Evangéliumban szereplő egyéb egyének. Követik őket az újonnan
érkezettek, Messenhause, Jelinek, Bacher, Niklas, Brunó és a hozzájuk tartozók és végül a huszonnégy
táncosnő Róbert feleségének a vezetésével, ki-ki nagy mennyiségű Kenyérrel és mind az asztalra rakják.
A mellékteremből átjöttek valamennyien erősen sugárzó dicsfénnyel övezetten, azzal a célzattal, hogy a
ferencrendi szeme végre felnyíljék.
9. Midőn az asztal kenyérrel és borral már terítve van, így szólok a huszonkilenc főből álló
társasághoz: Jöjjetek barátaim, testvéreim, te pedig Miklós, kit a ferencrendi ördögi fickónak nevezett,
lépj Mellém, egyél az élet kenyeréből és igyál a megismerés borából, majd mondd meg a ferencrendinek,
milyen íze van a pokolbeli ételnek és italnak.
10. Miklós, aki már előzőleg kezdett engem felismerni s ezért a többieket figyelmeztette, hogy a
fáktól nem látják az erdőt, hódolattal és alázattal telten Elém lépett, így szól: Óh Uram, ki vagyok, hogy
bűnös hajlékomba jöjj, de egyetlen szentséges szavadra mindenképpen meggyógyulok.
11. Igen, ez valódi kenyér, aki ezt eszi, az örökké él, mert ebben az örökélet ereje rejlik, az íze
pedig mennyeien édes. A bor, az egyenesen a szívedből eredt s ezért valósággal a Te véred, mely minden
bűneinktől tisztára mos bennünket, melyeket a földön könnyelmű és léha módon elkövettünk.
12. Óh, milyen fenséges íze van, Uram, ezt halandó nem képes megérteni, nem képzelheti el ezt
a gyönyört! Óh, egyetek-igyatok testvéreim, érezzétek, hogy ennek minden morzsája, cseppje maga
mennyország!
13. Mindenki hozzálát és szíve-vágya szerint eszik és iszik, senki sem képes szavakba formálni
a fenséges ízek okozta gyönyört.

149. Fejezet.
A makacs ferencrendi, Miklós kigyógyítja őt.

1. Némi idő múlva csodálkozással mondja a gróf a ferencrendinek: Barátom, ha ilyen az általad
hangoztatott pokol, akkor ebből a pokolból soha nem mozdulok el, de Miklós testvér és a többi sem.
Ezek a pokoli szellemek, különösen a nők, rendkívül szépek és gyönyörűségesek, úgy, hogy az ilyen
pokolbeli társaságban mindörökké jól érezheti magát az ember! Nos, mit szólsz ehhez?
2. A ferencrendi mogorva arccal feleli: A pokol csábító édessége már sokakat megrontott, ti is
valószínű, hogy így jártok. Nagyon éhes és szomjas vagyok, de addig, amíg Tamáshoz hasonlóan
kézzelfogható bizonyítékot nem kapok, addig nem hiszek ebben a látszólagos képességben, mert olyan
eretnekeknél, mint Blum Róbert és társai, nem tartózkodhat az Úr!
3. Barátom, szólal meg Miklós – jöjj velem oda, ahhoz a nagy ablakhoz had mutassak neked
valamit.
4. Jól van, feleli a ferencrendi, de ne vezess engem félre. Az ablakhoz lépve, Miklós a nyugati
irányban Buda és Pest városát mutatja a ferencrendinek és így szól: Az, Akit mérhetetlen nagy
ostobaságodban az ördögök fejedelmének tartasz, azt üzeni neked általam, hogy szabaddá tesz téged
attól a pokoltól! Ott látod Budát és Pestet, menj oda és rendezz be magadnak különb mennyországot,
mint ez itt. Mindjárt ki is léphetsz az ablakon, mert nincs beüvegezve.
5. Ezzel még várok egy keveset, felel a ferencrendi.
6. De miért? - kérdezi Miklós, ha ez itt számodra pokol, csak nem akarsz még továbbra is itt
tartózkodni?
7. Tudod barátom – mondja a ferencrendi – előbb megszeretnék győződni arról, hogy ez a Blum
sorstársaival együtt nem tért-e vissza az egyedül üdvözítő egyházba. Ha ez nem történt meg – amitől én
tartok, akkor ez az egész itt nem egyéb szemfényvesztésnél. A pokol ugyanis kitartóan buzgólkodik
azon, hogy az övéit alaposan megmunkálja, mielőtt a tulajdonképpeni pokolba befogadná őket.
8. Itt persze, most minden együtt van, Krisztus, Mária, szent József, a szent apostolok, az
Ősatyák, a pátriárkák és még egy egész seregre való férfi és nő, a helység is megfelelne valamilyen
paradicsomnak, vagy elő mennyek, de ismét, ha Blum és társai még mindig a régi eretnekek maradtak,
akkor az egész csak egy pokoli színjáték és nekem lehetőleg a leggyorsabban távoznom kell innen. Mert
lásd barátom, ha nem egyedül a római pápa Isten igazi földi helytartója, s ha nem a római egyház az
egyedül üdvözítő és nem nála vannak a pokol és a menny kulcsai az egész emberiség számára, akkor
Krisztus sem Krisztus és az összes földi vallások sem egyebek, mint emberi agyrémek érték nélkül. Ezért
ennek a szellemi életnek a fennállása sem remélhető. Én tehát óvakodom attól, hogy a pokol
megtévesszen engem, mert az igazi egyház egy olyan szikla, melyet a pokol erői soha nem győzhetnek
le, nem rombolhatnak le.
9. Jól van, jól van, válaszol Miklós – mindezt a sok római katolikus sületlenséget éppen olyan
jól ismerem, mint te és pillanatok alatt úgy eltudnálak némítani, hogy mukkanni sem lennél képes, de én
inkább egy kérdéssel akarlak zsákutcába szorítani. Előre megmondom, hogy minden kérdésemre meg
kell felelned, ha pedig nem tudsz megfelelni, csak azt erősíted meg, hogy a papaságot épp oly kevéssé
alapította Krisztus, mint ahogyan Péter apostol sem foltozta ki a földön az én halászhálómat.
10. Hallgass meg tehát: Mikor rendelte el Krisztus az egyház által oly nagyra tartott misét, és
pedig az akkor a pogányok által használt latin nyelven, az örökélet elvesztésének a terhe mellett?
11. A Szentírás által igazolt választ várok!
12. Ferencrendi a kérdések hallatán úgy érzi magát, mint borjú az újkapu előtt, tanácstalan és
elképedve hallgat.
13. Miklós így folytatja: mivel erre a kérdésre nem tudsz felelni, könnyebbet kérdezek: Milyen
alkalommal rendelte el Krisztus a szertartásokat, a díszes egyházi öltönyöket a stólát a veres harisnyákat,
a drága pásztorokat, bár tudomáson szerint még az is megtiltotta, hogy apostolai botot használjanak,
mikor utasította a pápát, hogy aranyból készült tiarát hordjon, a bíborosokat a bíbornoki kalapra?
14. Nos ismét hallgatsz? Tehát valami még könnyebbet kérdezek. Mikor rendelte el Krisztus a
kőből épült templomok létrehozását, mikor Ő csak az emberek szívében akart Magának templomot
építeni, ennek ellenére milliónyi épített templom van a földön, pogány módra berendezve, oltárokkal,
kegyképekkel, szenteltvízzel, orgonával, harangokkal, templomi énekekkel? Mikor rendelte el a
költséges halotti miséket továbbá, mikor szervezte meg a káplánokat, plébánosokat, kanonokat, a
prelátusokat, mikor biztosított mindezeknek dús jövedelmet. Tudtommal, tana terjesztésére kiküldött
apostolainak még zsebet sem volt szabad a ruháikon viselni, nehogy ajándékot fogadjanak el.
15. Nos, beszélj! Eddig elég nagyszájú voltál, most egyszerre megnémultál?
16. Jól van, ez azt jelenti, hogy nem tudsz a római egyház védelmére semmit sem felhozni, inkább
hallgatsz.
17. Kellemetlenül mondja ferencrendi: Tudnék mindenre egyet–mást mondani, de egy eretnek
előtt jobbnak tartom, ha hallgatok.
18. Elhiszem, feleli Miklós, különösen, ha nincsenek megfelelő bizonyítékaid. De mondd meg
legalább azt, hogy mikor rendelte el Krisztus az egyik eretneknek nyilvánított keresztény vallásból a
római egyházban való áttéréskor használt átkos nyilatkozat szövegét, mikor rendelte el a búcsút, a
rózsafüzér ünnepet, a porcinkula ünnepet, az Úrnapját, a szent inkvizíciót, a szerzetes rendeket! Beszélj!
19. Újra csak hallgatsz, mint a sír. Tehát más valamit kérdezek: Mondd meg nekem, hol van az
apostolok cselekedeteiben leírva az, hogy Péter apostol Rómában járva megalapította a pápaságot?
Tudomásom szerint Péter apostol életének utolsó szakaszát Babilóniában töltötte, ahonnan levelet is írt
Jeruzsálembe, de Rómát éppen úgy nem látta Péter, mint én a kínai császárt.
20. Nem felelsz, de azt talán mégis megtudnád mondani, mikor és miként adta Krisztus, vagy
Péter a pápának a szentséges atya címet, mikor rendelte el a pápa papucsára adott csókért a teljes
bűnbocsánatot? Krisztus, tudtommal, meg is tiltotta, hogy az Istenen kívül valakit jónak, vagy szentnek
nevezzük, de azt is hogy Istenen kívül más atyánk is lehessen!
21. Vagy talán utólag egy s más eszébe jutott Krisztusnak és másképpen rendelkezett, jó lehet
Jeruzsálemben nyilvánosan is kijelentette: A menny és a föld elmúlnak, de szavaim örökre
megmaradnak!
22. Te azonban még mindig hallgatsz és bosszús zavarodat már mérföldnyi távolságról le lehet
olvasni az arcodról.
 23. Lásd, még számtalan hasonló kérdést intézhetnék hozzád, de egyre sem tudnál megfelelő
igaz választ adni, legjobb lesz tehát, ha nem törődsz többé a pápával és velem jössz az igazi Úr elé és
őszintén beismered ostobaságaidat, vagy pedig elindulsz Buda–Pest városa felé.
24. Barátom, feleli a ferencrendi, találó kérdéseid nyomán egészen más belátásra jutottam, ezért
hálás is vagyok neked és követlek az igazi elé.
25. Tehát nem Budára, kérdezi Miklós.
26. Nem, mondja a ferencrendi, mert úgy vélem, hogy a világ városaiban semmi üdvös nem
várhat rám, mint szellemlényre. A városok lakói már testileg lelkileg ítélet alatt vannak, mi sors érhetne
ott egy szellemet, ha megjelenhetne?
27. Ne beszélj ilyen esztelenséget, hiszen melyik halandó árthatna valamiképpen egy
szellemlénynek? Annyiban azonban igazad van, hogy ott ugyan nem javulnak meg.
28. Mivel te valóban bölcsebb vagy, mint én – szól a ferencrendi – mondd meg nekem, ez igazi
Buda – Pest? Ez nekem egy kissé gyanús, azt hiszem, hogy ez nem is valóságos Pest – Buda, hanem
csak afféle illúzió.
29. Hagyjuk ezt most – feleli Miklós – majd kiderül később az is. Menjünk most az Úrhoz, valljuk
be nagy balgaságunkat és bízzunk minden egyebet Rá!
30. Nem gondolod – kérdezi a ferencrendi – hogy helyesebb lenne, ha előbb Máriához, a
Boldogságos Szűzhöz fordulnánk, mivel Ő is itt van.
31. Miért nem mindjárt Ádámhoz és Évához, az összes pátriákhoz és prófétákhoz, mielőtt
Máriához fordulsz!
32. Vajon kihez fordult a gróf? Lásd, senki máshoz, mint egyenesen az Úrhoz és lám, most is
közvetlen mellette van. Te talán még közelebb akarsz az Úrhoz jutni?
33. Nézd csak Blum Róbertet, akinek az Úr tulajdonába adta ezt a kívülről is annyira megbámult
házat! Bizonyára ő sem fordult máshoz mint magához az Úrhoz és most minden képzeletet felülmúlóan
boldog. Mit akarnál ennél is többet?
34. Igazad van – mondja ferencrendi, de bennem még sok megcsontosodott katolikus szokás van,
amit nem lehet egyszerre leküzdeni. Igen, menjünk csak az Úrhoz, Ő bizonyára nem bánik el velünk
római–katolikus szigorral.
35. Ez az én legkisebb gondom – válaszol Miklós – lásd, én ostoba és tudatlan, alig vagyok jobb
szívű a római bíbornoknál, de mégsem róttalak meg teljes szigorral vakságod miatt, hanem testvér
gyanánt bántam veled, inkább elvárhatod ezt az Úrtól, ki Maga a legtökéletesebb szeretet. Bizonyos ez
így a gőg, a fösvénység, az irigység, valamint azokat illetően, akik a földön semmibe vettük szerényebb
testvéreiket, velünk azonban, mivel mi az egyszerű honvédet is megbecsültük, biztosan elnézőbb lesz.
Menjünk tehát bátran Hozzá!
36. Mindketten gyorsan Felém indulnak, Én néhány lépéssel elébük megyek és így szólok
Miklóshoz: Nos, nem szökött meg tőled Ciprián testvérünk? Ennek örvendek. Jöjjetek csak közelebb,
van még itt elegendő kenyér és bor. Egyetek-igyatok, amennyi jólesik. Majd a ház nagy múzeumába
vezetlek mindannyiótokat, ahol ugyancsak bámulni fogtok. Most csak gyorsan az asztalhoz, hogy
megerősödjetek. Ha még szükséges Blum Róbert a ház gazdája megkettőzi az adagot.
37. Elfogódottan lépnek mindketten az asztalhoz, különösen a ferencrendi, mivel Mária is a
közelben áll, alig merészel valamihez is hozzányúlni. Mária mosolyogva mondja: Kedves Ciprián
barátom, miért vagy olyan zavarban?
38. Egyél, igyál, és ne hidd, hogy itt is a gőg uralkodik, mint a földön a királyok udvarában. Nem
bizony! Itt mindnyájan gyermekek vagyunk, szeretjük Atyánkat és szeretettel, jósággal, szelídséggel
viseltetünk mindenkivel szemben. Ezért kedves Ciprián, semmi okod nincs a félelemre!
39. Ciprián majdnem összeroskad a hódolattól Mária előtt, Miklós azonban így szól hozzá: Ne
légy már olyan ostoba, kedves testvérem és tedd azt, amit az Úr és a drága, dicsőséges Mária mondott.
40. A ferencrendi alig tud úrrá lenni érzésein, szinte sírva mondja: Könnyen beszélsz, mert nem
vagy finom érzésű, mint én, születésemtől fogva olyan érzékeny voltam, hogy egy lény pusztulásán is
három napig sírtam.
41. Ne végy mindent olyan érzékenyen – mondom Én – lásd, Miklós már ugyancsak hozzálátott.
Róbert hozz kenyeret és bort, mert látom, Miklósnak nagyon ízlik minden.
 150. Fejezet.
Miklós és Ciprián beismerése. A nagy mennyei társaság. Ciprián csodálata.

1849. dec. 16.

1. Róbert hozz még kenyeret és bort. Ciprián többszöri hívás után végre enni kezd. Már az első
falat után nem talál szavakat a kenyér ízének dicséretére. Miután a bort is megízlelte, egészen oda van
és egyebet sem tud mondani, mint ah, ah, ah. A már megerősödött és vidám Miklós megkérdezi: Nos,
testvérem, mit szólsz most az előbb még pokolinak nyilvánított ellátáshoz? Úgy veszem, észre kitűnően
ízlik.
2. Ferencrendi barátságosan mosolyogva feleli: Kedves barátom, minden ember létezéséhez négy
dolog szükséges, első a létezés, második az ostobaság, melyen az ember a világon elterpeszkedik,
harmadszor a testi halál, megszabadul ugyan az ember a súlyos hústesttől, de a világi ostobasága
érintetlenül megmarad, negyedszer, így történik meg az, hogy az ember a szellemvilágban először még
ostobább, hogy azután később bölccsé válhasson.
3. Velem így történt, világra születtem, ott ostoba voltam, s a halálom után is még ostobább
vagyok. Az Úr irgalma azonban megérintett, így lassacskán elveszítem ostobaságomat.
4. Istenem, te tudod legjobban, milyen ostoba volt a hitünk, a dogmánk, honnan is szerezhetünk
volna egy kis bölcsességet? Baromi módon neveltek bennünket úgy is maradtunk, míg csak a halál
értünk nem jött. Ide is állati tudatlanságban kerültünk át s abban örökkévalóságig magmaradtunk volna,
ha a jóságos szentséges Istenünk, Urunk, Atyánk saját mindenható kezeit nem helyezte volna ránk. Övé
legyen minden hálánk, dicsőítésünk, megaláztatásunk.
5. De lám, Róbert testvérük valóban hozott még bort és kenyeret.
6. Ez már kissé sok is a jóból – Mondja Miklós. Igyál-egyél testvérem, mert én már kivettem
belőle a magam részét, úgy jól laktam és megerősödtem, hogy örökkévalóságokon át kibírom.
7. Magam is úgy vagyok vele, mondja a ferencrendi. Vajon, mit mondana az Úr, ha Neki
nyújtanánk át a kenyeret és a bort?
8. Mária erre megszólal: Tegyétek ezt meg, örvendeni fog!
9. Testvérem – mondja a ferencrendi, ha a boldogságos Szűzanya is helyesnek találja, úgy már
felesleges is a további kérdezgetés. Ő ugyan most valamilyen fontos megbeszélést folytathat a gróffal,
de az nem tesz semmit. Vedd a bort, én a kenyeret viszem és lepjük meg őt.
10. Mindketten így is tesznek, Elém érkezve a ferencrendi legmélyebb alázattal mondja: Uram,
egykor azt mondottad a földön, ebből a kenyérből mindaddig nem eszem, míg veletek nem élvezhetem
azt országomban! Uram, most itt vagyunk a Te országodban, élvezd tehát a mi vigaszunkra országod e
kenyerét.
11. Valóban, nagy örömet szereztetek Nekem ezzel - mondom Én, hogy Rám gondoltatok és mint
gyermekek, atyátoknak enni-innivalót hoztatok. Persze ezt Magam is meg tudom szerezni, de akkor
korántsem ízlene annyira, mintha azt a gyermekeim hozzák Elém. Adjátok csak ide azt a kenyeret és
bort, mindjárt meg is láthatjátok, hogy eszem is iszom is. Ezután fogyasszatok egy keveset az odahozott
ételből, italból a többit pedig a körülöttetek levők között osszátok szét, ami mindnyájuk megerősítésére
szolgál.
12. A ferencrendi elragadtatva mondja: Uram, Istenem, Atyám, ha a földön valaki azt mondja ilyen az
élet a Te mennyidben, amint azt túlbuzgó állapotomban tapasztalom, nem hittem volna neki. Hol is van
itt az a szentséges és misztikus fény, amit az egyház tanít. Hol van az Isten Fiának elrettentő szigorú,
ítéletet jelentő arculata, hol van a kérlelhetetlen Atya?
13. Itt minden olyan természetes, közvetlen, mindenfelől a legnagyobb fokú alázat, szeretet és
szívélyességet tapasztalható és Te, legszentségesebb Isten, Magad vagy az egyszerűség. Senkidnek nem
jutna eszébe, hogy Istennek, Atyának tartson Téged, aki tulajdonképpen vagy. Szavaid szelídek,
egyszerűek, külsőd igénytelen. Valóban, ha nem látná az ember a teremnek fenséges szépségét, az
ablakon besugárzó rendkívüli fényességet, az angyali jóságú és megjelenésű üdvözülteket pompás
ruháztukban, nem hinné el, hogy ez az igazi mennyország, hol minden mennyek Ura legegyszerűbb
külsővel jár kel övéi között. Meg kell vallanom, hogy nekem kezdetben itt egy és más nem egyezett az
evangéliumi ismeretek szerint, de bizonyára mások is voltak, akik elképzelték, hogy a Fiú az Atya
jobbján ül megközelíthetetlen dicsőségben és fényességben.
14. Megköveztetése előtt István is nyitva látta a mennyet, látta az Atyát, jobbján a Fiút. Azután mily
rejtelmesek is János látomásai. Minderről itt szó sem esett, sőt, minden egészen másként van.
Megbocsátható tehát, ha ebben, az előlünk elzárt mennyben kezdetben úgy viselkedünk, mint egy kínai
egy spanyol faluban. Most azonban már világosan látom, hogy éppen egy ilyen mennyország jelenti
minden szellem számára az örök, igazi, szabad és legtökéletesebb boldogságot. Ezért Tiéd legyen
szentséges, szeretetteljes Istenünk, Atyánk, minden szeretetünk, dicsőségünk és magasztalásunk.
15. Kedves Ciprián – mondom Én – itt valóban minden nagyon egyszerű, sehol semmi felesleges
ékesség, de ne képzeld azt, hogy mindazzal, amit eddig láttál már el is készültél mennyeimmel. Várjál
csak, még bőségesen lesz részed a legcsodálatosabb dolgokban és látványokban. Most mindjárt
átmegyünk a szomszédos terembe, onnan a ház múzeumába, ahol olyan dolgok vannak, melyeknek
láttán bizonyára megrendülsz.
16. Akkor sem szabad azt hinned, hogy ott mennyire már véget értek, mert mindez csak a kezdete. Én
azonban továbbra is csak az maradok, aki vagyok és mindent megváltozva a végtelenségig
megnemesülve és megdicsőülve is pillantasz meg, Én még akkor is változatlan maradok, jóllehet,
műveim nagysága, fenséges örökkévalóságokon át sem mérhetők fel. Induljunk a szomszédos terembe.
17. A nagyterembe érve több ezernyi vendég annyinak tűnik, mintha csak harmincan lennénk.
Ferencrendi elámulva mondja: Óh, Uram, ez sok egy egyszerre egy szegény szellemnek, ez nem lehet
kezdete, ez már a mennyek teljessége kell, hogy legyen. Sok, ez egyszerre egy gyenge szellemnek.
18. Óh, Uram, mily nagy is vagy Te!

Vége az első kötetnek.

Tartalom
1
BLUM RÓBERT 2
1.Fejezet 3
Emberünk élettörténetének rövid kivonata Isten szellemi szempontjából, célkitűzései és erőszakos vége. 3
2. Fejezet. 4
A kivégzettek helyzete a túlvilágon. A gonoszok szenvedései, majd feljebbjutása a szellemvilágba. 4
3. Fejezet. 4
Hirtelen emberünk további vizsgálódásai az ő sötét világában. Szabadulásra irányuló gondolatai. A vélt öntudatlan állapot.4
4. Fejezet. 5
Segélykiáltás Istenhez. Jézusra való hivatkozás. Bölcseleti ábrándozások vágyakozás a nemlét után. 5
5. fejezet. 6
Testgyakorlatok a sötét térségben. A semmiségről a halál utáni életről. A politika. 6
6. Fejezet. 7
Benső nyugtalanság. Elmélkedés a halál utáni életről. Kétségbeesés a sötétségben. A család és az ima. 7
7. Fejezet. 7
Gondolatok az imáról, a Miatyánkról, Jézusról Villámlás. 7
8. Fejezet. 8
Az elmélkedés folytatása. Vágyakozás a halál után. Az élet öntudata, gondolatok hullámzása.Gondolatai Jézusra
terelődnek. 8
9. Fejezet. 9
Blum beszélgetés önmagával helyzetét illetően. Derengeni kezd körülötte és benne. A földi bölcselet hiábavalósága.
Vakhitről, halálfélelemről és a hit értékéről. 9
10. Fejezet. 10
Jézusról elmélkedik, sorsuk hasonlóságáról. Villámlás. Shakespeare. Hinni kezd Istenben és Jézusban. 10
11. Fejezet. 11
Tovább elmélkedik Jézusról, közben közeledik Hozzá. 11
12. Fejezet. 12
Örvend, hogy Jézus meglátogatja. Bolondnak érzi magát és sajnálja ellenségeit. 12
13. Fejezet. 12
A közeledő tájék Jézussal. 12
14. Fejezet. 13
Jézus meglátása sírásra készteti. Jézushoz intézett üdvözlő szavai. Az Úr ígérete, tanítása, kérdése, mit tennél
ellenségeiddel? 13
15. Fejezet. 14
Megbocsátás öröme. Kérés családjáért. 14
16. Fejezet. 14
Az Úr ígérete. Róbert elképzelése Jézussal kapcsolatban. 14
17. Fejezet. 15
Az Úr részben helyesnek találja Róbert nézetét. Utal földi tanításaira. Róbert kételkedik Jézus Istenségében. 15
18. Fejezet. 17
Jézus nagy beszéde. A rossz szellemi táplálék. Biblia és annak értelmezése, a vele való visszaélés következménye. Az
adógaras. Jézus és Pál félelme. Engedelmesség. 17
19. Fejezet. 18
A természet példái. Ahol társadalom áll fenn ott vezetőknek is kell lennie. Engedelmesség embereknél, égitesteknél,
állatoknál, halaknál. A víz. 18
20. Fejezet. 19
Az Úr mint geológus. A természet bizonyítása. A hegyek rendeltetése és intelligenciája. 19
21. Fejezet 20
A magyarázat folytatás. Völgyek tavak. Ellenszegülő hegyek. 20
22. Fejezet. 21
A fennálló alárendeltségről. A természet és az emberi társadalom. A külső szabadság veszedelme. Az emberek
különfélesége. 21
23. fejezet 22
Róbert válasza. Kis tolvaj, nagy tolvaj. A nép tehetetlensége. A szegények nélkülöznek. A földi élet nehézségei. 22
Megpróbáltatások. 22
24. Fejezet. 23
Részletes válasz. Isten nem büntet. A történelem tapasztalatai. 23
25. Fejezet. 24
A jólét veszedelmei. Az ima áldása Az emberi szabad akarat. Isteni vezetés. Igazi boldogság lehetetlensége a Földön.
Különbség Jézus és Blum R. között. 24
26. Fejezet. 25
Róbert bölcseletei téveszméi. Kifogásolja Isten szeretetét. 25
27. Fejezet. 27
Róbert felfogás miatti nehézségei. A szeretet hatalma. A földi élet kezdete. isten biztos létezése. Az élet – halál rejtélye. 27
28. Fejezet. 28
A fájdalmas halálnak az ember az okozója. Őseinek magas életkora. Pokol és gyötrelem. A jó Pásztor. 28
29. Fejezet. 29
Tanítások értelme. Ki mond átkot. Isten megközelíthetetlensége. Isten szelleme elleni bűn. 29
30. Fejezet. 30
A tékozló gazdagság, szegény Lázár. A gazdag és szegény közöttiszakadék. Kell-e pokolnak lenni. Szellemeknek kell-e
fájdalmat érezni. Az Istentől való eltávolodás. 30
31. Fejezet. 31
Róbert elismeri az elmondottakat. Hol van Isten. 31
32. Fejezet. 31
A szőlőről szóló hasonlat. Krisztusban az istenség teljessége. Róbert Kitérő válasza. Világi bölcsek szellemi valósága. 31
33. Fejezet 33
A jó élet veszélyei. A testi kultusz következményei. Hit és tudás. 33
34. Fejezet. 34
Világi szempontból létező hit. 34
35. Fejezet. 35
Az igaz hit. A világ bölcsessége és annak tévelygése. 35
36. Fejezet. 36
Róbert sértve érzi magát, kéri a gyónás elengedését és egy kissé Jobb életet kér. 36
37. Fejezet 37
A dicséret, mint lelki veszedelem. 37
38. Fejezet. 38
Róbert hiszi, hogy ő alázatos. Visszapillantása földi életére. Kérelme Jézushoz. 38
39. Fejezet. 38
Kedvező fordulat. Magyarázat Keresztelő Jánossal kapcsolatban. Felvillan az örök fényesség. 38
40. Fejezet. 39
Róbert új erőre kap. Visszapillantás a túlvilági vezetésre. Újabb szabadságpróba. 39
41. Fejezet. 40
Róbert elégedettsége és fájdalma afelett, hogy majd el kell válniuk. 40
42. Fejezet. 41
A testvériségről és a szeretetről. Róbert hálája és engedelmessége. 41
43. Fejezet. 42
Róbert új világa. Szeretetének és hálájának megnyilvánulása. A belőle való világ. Hasonlat. 42
44. Fejezet. 43
Új feladatok, Fogadtatás a házban. Az első társaság. Róbert oktatja Vendégeit. 43
45. Fejezet. 44
Bajtársak biztatása. Szellemi élet Krisztussal. A hit. Vágyakozás Krisztus után. 44
46. Fejezet. 45
Hasznos intelem. Három vezető. Róbert intelme. 45
47. Fejezet. 46
Róbert háza. Az Úr elővigyázatra inti Róbertet. Róbert házának megfelelése. Lények közti különbségről. 46
48. fejezet. 47
A ház benseje. Bosszantó jelenet a kertben. Róbert felháborodása. önbeismerés. Az isteni szeretet és bölcsesség útjai. 47
49. Fejezet. 48
Huszonnégy táncosnő. Oktatás a szellemvilág viszonyairól. A táncosnők vallomása. 48
50. Fejezet. 49
Bécsiek arcátlan beszéde, Róbert felelete. A meggyalázott nők. Dorgáló beszéd és annak üdvös hatása. 49
51. Fejezet. 51
Róbert menti szigorát. Az Úr megnyugtatja. Példázzatok. A három barát lénye, hollétük a túlvilágon.Róbert és a táncosnők.
51
52. Fejezet. 51
Róbert gyermekei bizalma az Úrral szemben. Részvéte a táncosnők iránt. 51
53. Fejezet. 52
A három bécsi férfi párbeszéde, felfogása jelenlegi helyzetükről, Istenről pokolról és a sorsról. 52
54. Fejezet. 53
Jelinek kigyógyítja Messenhausert téveszméiből. Mindhármunk kételye Krisztus istenségében. 53
55. Fejezet. 55
Félelemmel az ajtónál. Találkozás Blum Róberttel. 55
56. Fejezet. 56
A mennyei bor áldásos hatása. Jelinek köszöntője. Az Úr válasza. Jelinek sejtelmei. 56
57. Fejezet. 57
A mennyei bor hatása, Krisztus Istensége. Jelinek felfogása a szeretetről. A nők iránti és Jézus iránti szeretetről. 57
58. Fejezet. 59
Nők iránti szeretet próbája, Messenhauser és Jelinek bizonyságtétele. 59
59. Fejezet. 60
A helytelenül alkalmazott közmondásról. A cél szentesíti az eszközt. 60
60. Fejezet. 61
A táncosnők Isten keresése. Róbert útbaigazítja őket. Egy szellemi élettitok és egy nagy veszedelem. 61
61. Fejezet. 63
Élettitkok. Megszálltság. Jelentéktelen eszközök jó célja. Testi és szellemi szeretet. A legmagasztosabb. 63
62. Fejezet. 64
Látogatás a léha bécsi társaságnál, keserű, de üdvös kezelésük. Róbert beszédének hatására követik őt a házba. 64
63. Fejezet. 66
Újabb próba a táncosnőkön keresztül. A fontoskodó és egy bécsi nő. 66
64. Fejezet. 67
Blum kioktatja a fontoskodót. Párbeszéd a hősnő és a fontoskodó között. 67
65. Fejezet. 68
Jelinek az Úrhoz utasítja a hősnőt. 68
66. Fejezet. 69
A hősnő az Úrhoz fordul, Aki arra biztatja, hogy gyónjon meg. Intelem a megbotránkozás miatt. 69
67. Fejezet. 71
Magyarázat kimerítő és részben megbotránkoztató elbeszélés szükségességéről. 71
68. Fejezet. 71
A gyógyulását váró hősnő. A gőgös fontoskodó. Isten áldása a hősnőre. 71
69. Fejezet. 73
Fontoskodó és társainak véleménye Heléna változásáról. A világias és bölcselkedő társaság. Valódi és álomélet. Olaf
hasonlata a lánykérésről. 73
70. Fejezet. 74
A Fontoskodó élettörténete. 74
71. Fejezet. 75
Felhők a házasság egén, segít a tábornok. A családi gőg. Az asszony panasza. Előkelő társadalmi élet. 75
72. Fejezet. 77
Emma asszony jogos követelése. Békítési kísérlet vitája. A házaspár éles vitája. A nagyzási hóbort és a gőg. 77
73. Fejezet. 78
További bonyodalom. 78
74. Fejezet. 79
Olaf tanácsa. A Fontoskodó és apósa. Olaf kérése az Úrhoz. 79
75. Fejezet. 80
Az Úr öröme Olaf felett, hogy nem magáért, hanem másokért esdekel. Kedvező ígéret. Emberi lelkek halászása. A
csökönyös Fontoskodó. 80
76. Fejezet. 82
Hiába való fáradozás Fontoskodó érdekében. 82
77. Fejezet. 83
Olaf a vele tartó csoportért könyörög az Úrhoz. Helyes vallomása Jézus Istensége felől, teljes beolvadása az Úr akaratába a
szegény lelkek megelégítésére. 83
78. Fejezet. 84
Intelem elővigyázatra. Heléne és Jelinek földi sorsa. Az Úr nagysága és egyszerűsége. Szerelmi jelenet. 84
79. Fejezet. 87
A tanácskozó gyülekezet. Mi történjen a földdel. Ádám, Ábrahám Noé, Izsák és Jákob beszédei. 87
80. Fejezet. 89
A tanácskozás folytatása. Mózes és Dávid beszéde. 89
81. Fejezet. 90
A tanácskozás folytatása. Péter beszéde. Pál beszéde a kegyelemről. 90
82. Fejezet. 93
Blum Róbert beszéde. Jelinek szavai. Az Úr megvilágítja az elmondottakat. 93
83. Fejezet. 95
Becher véleménye, kioktatása az Úr részéről. Az ember lényének kapcsolata más lényiségekkel. Messenhauzer tanácsa. 95
84. Fejezet. 97
Heléna vonakodik, de mégis megmondja a véleményét. A kérelmek értéke és határa. 97
85. Fejezet. 99
Az Úr bírálata Helén beszédére. Hasonlat a gyarmatról. 99
86. Fejezet. 100
Olaf bölcsessége Sejtelem a földön végbemenő szomorú eseményekről. Mennyei felköszöntő. Újabb út az üdvözléshez. Az
új kegyelmi híd. 100
87. Fejezet. 102
Mennyei étkezés a födi emberek üdvére. Jelenet az Úr és Heléna, majd Ádám és Heléna között. 102
88. Fejezet. 103
A legtisztább szeretet jutalma. Az ellentétek érintik egymást. 103
89. Fejezet. 104
A föld és borzalmai. Az antikriztus szelleme. Növények keletkezése és jelentősége. 104
90. Fejezet. 106
A jelenségek folytatódnak. Miért kell ennek így lennie. 106
91. Fejezet. 107
Az élet árnyoldala. A tűz, a víz. Hasonlat az égő házról. 107
92. Fejezet. 108
A látomások folytatása. Az ökör, az oroszlán, az óriáskígyó, a sas és krokodilus, ezek hatása a farkasemberekre és a
királyokra. 108
93. Fejezet. 109
Róbert magyarázata. A legrégibb jövendölés Éváról, Máriáról és Helénáról. 109
94. Fejezet. 110
Heléna magyarázata a hétfejű szörnyről, mint az antikrisztusról. Miben rejlik az emberiség baja. Gyógyulást szolgáló
javaslatok. 110
95. Fejezet. 112
Az emberi teremtmények és az igazi szabad lények közötti különbségről. Intelmek. Heléna hálája. 112
96. Fejezet. 113
Kétféle teremtés. Isteni és világi gyermekek. Hasonlat a gyümölcsös kertről. Heléna megjegyzése. 113
97. Fejezet. 115
A gonoszok válaszúton. A gőg és az érzékiség. Róbert megbízatása. A mulasztás bűnei. A világi ember bölcselkedése. 115
98. Fejezet. 116
A Fontoskodó belátja az igazságot. Jézus után érdeklődik. Felismeri züllöttségét. 116
99. Fejezet. 118
Róbert örvendezik Fontoskodó ébredése felett. Bátorítja öt, hatására Fontoskodóaz Úrhoz fordul. 118
100. Fejezet 119
Dismas az Úr előtt. Az Úr bizonysága, hogy Ő az élet istene. Balga bűnös, aki irgalmasság helyet igazságot keres. 119
101 Fejezet. 121
Dismas zúgolódik Blum előtt. Blum és barátai borzadva fordulnak el tőle. Mierl Nanna és Frank nyilatkozik. 121
102. Fejezet. 122
Dismas az őt körülvevő diskurzus hatására lelkiismeret furdalást érez, magába száll. Könyörög az Úrhoz. 122
103. Fejezet. 123
Dismas megbocsátást nyer. Az Úr bizonysága Dismas felöl és megbizása számára. 123
104. Fejezet. 124
Dismas beszéde egykori barátaihoz, rámutat Jézus lényiségére. 124
105. Fejezet. 128
Dismas beszéde elindulásnk előtt, a társaságot az Úr elé vezeti. Az Úr dicsérete és jutalma. 128
106. Fejezet. 129
A társaság szónokainak beszéde. Az Úr kérdései. Brúnó alázatos és bűntudatos válasza. 129
107. Fejezet. 130
Kegyelmi étkezés. Az Úr irgalma és kegyelme. Próbatétel. Brúnó beszéde a szeretetről. 130
108. Fejezet. 131
Brúnó ellenségei között. A türelem és a krisztusi szeretet mindent legyőz. A nagy halászat. 131
109. Fejezet. 134
A világosságra vágyakozók helyes beszéde. A vak tömeg az Úr előtt. Derengeni kezd. 134
110. Fejezet. 135
Az Úr megdicséri Brúnót a halászatért, A mennyei kenyérben és borban rejlő adás. Mennyei ruházat. Brúnó hálája. 135
111. Fejezet. 135
A bírót küszöböld ki magadból. Mennyei missziós intelmek. 135
112. Fejezet. 137
A világtalan okos. Brúnó munkálkodik a rábízottak között. 137
113. Fejezet. 138
A gorombáskodó ferde vallási nézetei. 138
114. Fejezet. 139
Az Úr válasza Brúnón keresztül. Ellenmondások és a benne rejlő igazi bölcsesség. Jézus tanának hasonlata az emberi
tanokkal. 139
115. Fejezet. 141
Kifogások Róma miatt. Brúnó megvilágítja a homályt. Hasonlat a gesztenyefával. Róma letűnése. Az éjszak haszna. 141
116. Fejezet. 142
A tiszta isteni igazságok elferdítése. A sötétség fokozza a világosság utáni vágyat. Az Úr szereti Róma bárányait. 142
117. Fejezet. 143
A kétkedők már hisznek, de bűneik tudatában nem mernek az Úr elé járulni. Brunó felvilágosító szavai. 143
118. Fejezet. 144
Bardó elérzékenykedik. Mindnyájan az Úr elé kívánkoznak. Hozzájuk jön az Úr, megdicséri a két vezetőt és felruházza
őket. 144
119. Fejezet. 145
Az Úr beszéde Bardóval. Bardó beismerése, alázata. Megbocsátás. 145
120. Fejezet. 147
A mennyei ruházat lényege. Az Úr áldása. Blum és barátai bajban vannak. Róbert tapasztalata a üres házban. 147
121. Fejezet. 148
Róbert és barátainak tanácskozása. Dismas bölcsessége rendet teremt a szívekben. A felebaráti szeretet mennyei áldásáról.
148
122, Fejezet. 151
Új meglepetések. Pokoli társaság behatolása. A vezető beszéde. 151
123. Fejezet. 152
A tábornok és a szerzetes Róbert és Dismas az Úr segítségét kérve közbe akarnak lépni, mire az Úr megjelenik. 152
124. Fejezet. 153
Róbert üdvözli az Urat. A kidobott szerzetes kezelés alá kerül. Az Úr társnőül adja Helenát Róbertnek. 153
125. Fejezet. 155
Az élettelen szerzetes további gyógykezelése, kétségei és Krisztusban való bizalma. 155
126. Fejezet. 157
A gyógyítás folytatása. A szentséges tanról szóló oktatás. A vak látó lesz. 157
127. Fejezet. 159
Az Úr megnyugtató beszéde. A négy alaptörvény. Félelemből vagy szeretetből fakadó istendicséret. 159
128. Fejezet. 160
Szerzetes a mennyei teremben. Kérése ellenségeiért. Első megbízatása. 160
129. Fejezet. 161
Tamás és Dismas a másik teremben. Tamás bizonysága. Dismas Jézusra utal. 161
130. Fejezet. 163
A megmentett sereg az Úr előtt. A szellemi élet ellenségei. Az Úr elismerő szavai 163
131. Fejezet. 165
A nagy étkezés. Tamás köszönetet mond. Tamás lepillant a földre. 165
132. Fejezet. 166
A kivégzettek és kétségbeesettek megjelennek. Az istentelenek és a kíméletlenek. 166
133. Fejezet. 168
A gróf és a kíméletlen. A gróf földi életének befejezése. 168
134. Fejezet. 170
Vigasztaló érzés, mint bosszúvágy. Felfogás a becsületről. Idegen hangok hatása. Az üdvösség hangja. 170
135. Fejezet. 172
Titokzatos intelmek. Az akkori magyarországi politika. 172
136. Fejezet. 175
Párbeszéd Jézusról. Hasonlat a mennyegzői ruha nélküli emberről. Az írás értelme Megváltás, kegyelem, irgalom. 175
137. Fejezet. 178
A Gróf és a ferencrendi vitája. Válasz a földi politikára. A tábornok és Blum vitája. Az Úr türelme. 178
138. fejezet 180
A gróf és a ferencrendi véleménye a hallottak felől. Menjünk Jézushoz. A földi lét, mint az örökéletre előkészítő Iskola.
Őszinte ima. 180
139. Fejezet. 182
A gróf megvilágosodik. Mindnyájukban jobb érzések keletkeznek. A látogatás. A túlvilági rend. 182
140. Fejezet. 185
Szívélyes érintkezés az idegennel. Milyen az Úr. Szeretet legyen a vezető. 185
141. Fejezet. 185
A ferencrendi és a gróf vitája. A természetszerű rangsor Az idegen válasza. Miklós közvetítése. 185
142. Fejezet. 188
Az élet főbb szabályai, legyünk igazak és gondtalanok. Hasonlat a sérült testről. A megbocsátás. 188
143. Fejezet. 190
Ciprián kétségei a megbocsátás miatt. Ítélet alá került lelkek sorsa. Pokol és lélek. Akaratszabadság. 190
144. Fejezet 191
Betérés a házba. Homályban Isten nem ismerhető fel. A tiszta gyermeki lélek. Miklós jó sejtése. 191
145 Fejezet. 192
Belépés a mennyei palotába. Gróf és a tábornok. Vak kesergő. Meglepetések. 192
146. Fejezet. 194
A nagy pillanat. Hódolattal telt vallomás. Az Úr szavai Batthyányihoz. 194
147. Fejezet. 195
Fontos intelmek. Mindent a maga idejében. Kemény intelem. 195
148. Fejezet. 197
Intelmek. Az Úr komolysága. Miklós kiváltságos helyzete. 197
149. Fejezet. 198
A makacs ferencrendi, Miklós kigyógyítja őt. 198
150. Fejezet. 201
Miklós és Ciprián beismerése. A nagy mennyei társaság. Ciprián csodálata. 201