2.

tétel: Arany János Balladaköltészete

Arany János 1817. március 2-án született Nagyszalontán. Apja földműves volt. Iskoláit 1823
és 1833 között Nagyszalontán, majd ezt követően Debrecenben végezte. Ezután
Kisújszálláson volt segédtanító. 1836 februárjában színésznek állt. Máramarosszigetnél járva
egy rossz álom miatt hazatért. Előérzete beigazolódott: mialatt távol volt anyja meghalt, apja
megvakult. Bűntudata volt, ezért felhagyott a színészettel. 1840-ben másodjegyző lett, ebben
az évben meg is nősült, Ercsey Juliannát vette el.

1845-ben Az elveszett alkotmánnyal elnyerte a Kisfaludy Társaság pályázatát, de az igazi

sikert ( és Petőfi barátságát) 1846-ban a Toldi hozta meg neki.
A szabadságharc alatt nemzetőr majd állami tisztviselő volt.
A bukás után rövid ideig bujdosnia kellett, állását elvesztette.

1851-től 1860-ig Nagykőrösön tanított.

1857-ben felkérték, hogy üdvözlő verssel köszöntse a császárt, helyette megírta A walesi
bárdokat. 1858-ban az Akadémia tagjává választották,
1860-ban Pestre költözött, a Kisfaludy Társaság igazgatója lett, ’65-ben főtitkára.
1867-ben a Szent István-rend keresztjével tüntették ki. Ez idő tájt inkább irodalmi szervező
tevékenysége volt jellemző.
1877-ben visszavonult a főtitkári székből, ekkor írta Őszikék című ciklusát, lírai darabok
és balladák gyűjteményét, melyeket a Gyulai Páltól kapott „kapcsos könyvbe” jegyzett
le, nagyrészt a Margitsziget fái alatt.
1882-ben halt meg.
Elsősorban elbeszélő költeményekben és balladákban alkotott igazán. A magyar nyelv
művészei közé tartozott: új szavakat alkotott, tudatosan alkalmazta költészetében a népnyelvet
és a népi líra sajátosságait.

Ballada: Olyan műfaj, amely tartalmaz lírai, drámai és epikus elemeket egyaránt. (Greguss
Ágost meghatározása szerint: a ballada tragédia dalban elbeszélve.) Az eseményeket,
előzményeket, okokat nagyrészt drámai párbeszédekből és lírai monológokból ismerjük meg.
Cselekménye sűrített, a lényeget emeli ki, gyakran egyetlen jelenetre összpontosít, másrészt
mindent elhagy, ami a lényeg szempontjából nem nélkülözhetetlen. Általában egy tragikus
történetet beszél el, melynek bizonyos részei homályban maradnak, kihagyások és a
szaggatott előadásmód miatt. A műfaj lényeges vonása, hogy az embereket kiélezett
lelkiállapotban, lélektani szituációkban ábrázolja, gyakran a megzavart emberi lélek
magatartását mutatja be.

Arany balladáit 3 szempont szerint csoportosíthatjuk:

1.: Keletkezés szerint:
a; Nagyszalonta (1847-51)
Zömmel románcos balladák.
pl.: A varró lányok, Szőke Panni

b; Nagykőrös (1850-es évek)

Többnyire népies balladák. Arany összegzi a kialakult hagyományokat: az erdélyi székely
népballadákból a kihagyásos és a párbeszédes szerkezetet veszi át, az angol-német
műballadákból a titokzatos, félelmetes környezetrajzot.
pl.: Ágnes asszony, A walesi bárdok
c; Pest (1860-as évek)
pl.: Endre királyfi

d; Budapest (1877 körül) - Őszikék

pl.: Vörös Rébék, Hídavatás

2.: Téma szerint:

a; Népies balladák: ezen balladáinak jellemzője az erős lélektaniság, központi téma a bűn és
bűnhődés. Arany szerint a bűn magában hordozza a büntetést, mert a személyiség
széthullásával jár. Ezt jelzik a balladákban a bűnösök víziói és hallucinációi.
Dosztojevszkijhez hasonlóan vallja, hogy a polgári világ feladata nem az intézményesített
büntetés, az erőszakra történő intézményesített erőszak válasz, hiszen meg kell szakítani az
emberiség történetének, mint erőszakláncolatnak a folyamatát. A feladat az, hogy teret
engedjünk a fölismert bűn után a bűnhődés folyamatának, biztosítsuk ennek lezajlását. Míg a
korábbi balladákban a világban felfedezhető valamiféle végső rend (Ágnes asszony), a kései
balladák világára ez más nem jellemző (Vörös Rébék).
Népi témájú ballada a Tengeri-hántás (1877), sajátossága, hogy benne Arany a ballada
műfaji keletkezéstörténetét is bemutatja; az elbeszélő feladata, hogy kukoricahántás közben
szórakoztassa a résztvevőket, ugyanakkor erkölcsi tanítást is adjon a fiataloknak. A megesett
lány konvencionális története Arany erkölcsi felfogásának szigorodásáról tanúskodik, s a
bűnértelmezés a lavina-effektus már megismert módszerén alapul. A strófák 5. sora vagy
jelképesen értelmezi a történetet, vagy kapcsolatot teremt a hallgatósággal, hangulatilag
erősítve föl a történetet. A büntetés most is az elme megbomlása, a hallucináció és vízió, s
ennek következménye a halál.
A népi babonás, pogány motívumra való építkezés és a lélektani analízis pontossága egyszerre
jellemző a Vörös Rébék (1877) című balladára. Az erkölcsi világrend illetve a
fölhalmozódott erkölcsi tapasztalat megsértése indítja el most a bűn lavináját. A bűn, a
kísértés, a rossz tárgyiasul a varjúban, mely örökké az emberrel marad, reménytelen
küzdelmet folytat az ember a tőle való megszabadulásért. Ezt jelzi a refrén mágikus ráolvasás
jellege, valamint az elbeszélő utalása: „Száll a lelke, vég nélkül”. Nyilvánvaló Vörös Rébék
alakjában a poe-i tárgyiasító szándék, illetve a megalkotottságra való törekvés, a
homonimákkal való játék, a szólások stb.

b; Történelmiek
Arany olyan szituációt választ ki a történelemből, amely párhuzamba állítható a levert
szabadságharc utáni állapottal, s rajtuk keresztül Arany feleletet adhat a kor problémáira.
Legfontosabb témái: zsarnokság, elnyomáshoz való viszony, a zsarnokság természetrajza, a
hazához az eszmékhez való hűség, a költők és írástudók felelőssége.
A Szondi két apródja (1856) első két versszaka az alapszituációt teremti meg a helyszínnel,
a két dombbal, előre érzékeltetve a párhuzamos szerkesztést és történetmondást. A harmadik
versszak a szultán kérdése és kérése, a negyedik a török követ felelete, s ezzel elindítja Arany
az egymással feleselő építkezést. Az idézőjelbe tett strófák a török csábítását tartalmazzák,
közte pedig a két apród énekét halljuk. A két szöveg Szondi hőstettének felidézésében
találkozik, majd elválik egymástól. Arany a török monológjában a zsarnokság természetrajzát
tárja elénk, melyben az objektivitás látszata és a hízelkedő elismerés után a nyers erőszak
jelenik meg. A két apród alakjában a zsarnokságnak meg nem hajoló hűség jelképét láthatjuk.
A két beszédmód stílusában is eltér egymástól, a török szavaiban Arany egy elképzelt keleties
nyelvi gazdagságot mutat föl, a metaforák, képek a muzulmán képzetkörből valók.
Ferenc József magyarországi látogatásakor Aranyt is fölkérték üdvözlővers írására. Arany
kitért a feladat elől, s asztalfiókjának írta meg a balladát, A walesi bárdokat 1857. Nagy
erővel ismétli meg a Szondi két apródja üzenetét, a zsarnokkal való erkölcsi szembenállás
kötelező parancsát. Arany az „adjátok meg a császárnak, ami a császáré” tanítás alapján
mutatja be a montgomery-i lakoma lefolyását, a király azonban a zsarnokság természetéből
fakadóan teljes alávetettséget kíván. Ezt tagadják meg az urak és a bárdok is. A verselés
adekvát a témához, ugyanakkor tudatosan idézi fel a Szózatot is.

c; Romantikus ihletésűek
A kísértetballada, rémromantika hatása érzékelődik rajtuk, valamint Goethe hatása.
Időmértékes. Romantikus nyelvezete van. Légkörük tragikus, de néha irónia kíséri.
pl.: Tetemre hívás, Éjféli párbaj

d; Nagyvárosiak
Az Őszikék (1877) korszakban előtérbe kerül a népi, misztikus, babonás motívumra való
építkezés. Fölerősödik az erkölcsi szigor, s megjelenik a nagyváros-ellenesség, a polgári
világból való kiábrándultság érzése.
A Híd-avatás (1877) című ballada alapját az a babona adja, miszerint az új hidat az
öngyilkosok avatják fel. Arany a polgári világ, a szabad verseny, a haszonelvűség korának
kárvallottjait, seregszemléjét mutatja föl. A célnélküliség, az erkölcsi világrend megbomlása
következtében értelmetlenné válik az ember élete, nemre és korra való tekintet nélkül.
Stilisztikai bravúr, hogy minden egyes öngyilkosság egyedi módon ábrázolódik, s a
haláltáncot idéző megoldásokban az utolsó megnyilatkozások az egész emberi sors tragikumát
képesek felidézni.

3.: Szerkezeti megoldás szerint:

a; Egyszólamúak
Vonalszerűen előre haladó balladák. Jellemzői: lépcsőzetes elbeszélés, kihagyások, gyors
átkötések.
pl.: A walesi bárdok, Zách Klára
b; Többszólamúak
Előrehaladó szerkesztés. Jellemzői: szaggatottság, térben vagy időben párhuzamos történések.
pl.: Szondi két apródja, V. László
c; Körkörös felépítésűek
Jellemzői: a befejezésben a kezdő sor visszatér.
pl.: Ágnes asszony

Az Ágnes asszony, a nagykőrösi korszak egyik legismertebb költeménye, 1853-ban

keletkezett. A mű népi ihletésű ballada, ugyanakkor megjelennek benne lélektani elemek is,
mint például a bűn és bűnhődés motívuma. A ballada körkörös szerkesztésű, amit az
ismétlődő versszakok, valamint a refrén bizonyítanak.
A mű három pillérversszakra (első, huszadik, huszonhatodik) épül, melyek Ágnes
megtébolyodásának folyamatát szimbolizálják. Ezekben a strófákban a nő egy véres fehér
leplet mos újra és újra, még akkor is csak mos, mikor a lepedő már teljesen tiszta. A folt ekkor
már csak megbomlott elméjének és bűntudatának szüleménye. A pillérversszakokban az idő
kettéválik, megjelenik a külső, illetve a belső idő, hiszen az évek ugyan telnek, Ágnes is
idősödik, azonban benne mintha megállt volna valami, egyre csak a vért kívánja eltüntetni az
immár szétrongyosodott lepelről.
Az Ágnes asszony három szerkezeti egységre bontható. Az első rész, mely a negyedik
versszakig tart, a bűntényt írja le. Ebben a szakaszban erőteljesen jelen van a balladai homály,
ugyanis a bűncselekedetet nem mondja ki, azonban számos bűnjel utal rá. Ágnes férje eltűnt,
ám amikor a szomszédok utána érdeklődnek válaszként ésszerűtlen reakciók érkeznek a nő
részéről. Ágnes elsődleges célja az első részben, hogy megtisztítsa véres leplét a bűnjeltől.
„Jaj, galambon, hogy’ mehetnék,
Míg e foltot ki nem mostam!”
A második szerkezeti egység az ötödiktől a tizenkilencedik versszakig tart, azonban ez
két további szakaszra tagolható. Az első ezek közül a kilencedik strófáig tart, és a börtönben
játszódik. Ez a rész szimbolizálja legjobban a megőrülés folyamatát. A cella sötétsége Ágnes
elméjének elborulását, a reménytelenséget jelzi. Ennek ellenpontja egyetlen kis fénysugár,
mely a megtisztulásra utal, ám szinte elveszik a feketeségben.
„Ha ez a kis fény nem volna,
Úgy gondolja: megőrülne.”
Az Arany által dőlt betűkkel szedett szavak egy belső nézőpontot jelenítenek meg, és
szintén a megőrülést mutatják be. Ágnes lidérceket lát, ám ennek ellenére rendbe akarja hozni
külsejét, aminek az adott szituációban semmi haszna. Ez is azt mutatja, hogy már nem ő
irányítja cselekedeteit. A történet a tárgyaláson folytatódik. A bírók látva Ágnes szenvedését
megszánják őt, és hazaküldik, holott bűnössége egyértelmű. Büntetéséül saját bűntudatát és
megtébolyodását szabják ki.
„Eredj haza szegény asszony!
Mosd fehérre mocskos lepled”
Ebben a szakaszban megjelenik a szerző személyes véleménye is a liliom, a víz és a
hattyú szavak által, melyek mindegyike a tisztaságot hordozza magában.
A harmadik szerkezeti egység a huszadik versszaktól egészen a mű végéig tart. Ez a
rész mutatja be az idő múlását. Ágnes asszony arca öregebb lett, a lepel is már csak egy
rongydarab, de a nő továbbra is csak mos.
„S Ágnes asszony a patakban
Régi rongyát mossa, mossa”
Ekkor már világossá válik, hogy Ágnesnek szinte már nincs is kapcsolata a külvilággal,
nem érzi az idő múlását, csak egyetlen dolog érdekli: hogy megszabaduljon az őt felemésztő
bűntudattól. A dőlt betűs „akkor éjjel” kifejezés a bűntettre utal vissza, és ezzel Arany
kimondja, hogy a nő megőrülése arra az estére vezethető vissza.
Az Ágnes asszony (1853) verselése a népi témához adekvát ritmus, felező nyolcas.
Csak a refrént írja anapesztusokban, fölidézve ezzel az antik siratóénekeket. A refrén ily
módon az egyedi esetet általános érvényűvé tágítja, könyörgéssé Ágnes asszonyért, az
áldozatért és valamennyiünkért. Arany ily módon beilleszti balladáját az irodalom azon
meghatározó vonulatába, mely szerint a művészet igazi célja a könyörgés artikulációja a
kegyelem jegyében. A bűn értelmetlensége tükröződik a büntetés illetve a bűnhődés
folyamatának értelmetlenségében. Ágnes asszony a Danaida-sors megtestesítője és újkori
példázata. De míg az antik monda alakjai föloldozást nem kapnak, a keresztény-kálvinista
Arany világképében mi csak a bűnhődés fázisát, annak végpontjáig követjük nyomon, a
lehetséges folytatás, a kegyelem gesztusa már túl van a vers világán. Arany kivételes lélektani
hitelességgel ábrázolja az elme tisztánlátásáért folytatott küzdelmet, az állandó önreflexiót,
mely paradox módon már szimptómája az elme megbomlásának. Hatásosan él a folyamat
bemutatásában a poliszémák (több jelentésű szavak) és a homonimák (azonos alakú szavak)
stilisztikai lehetőségeivel.