MIA SHERIDAN

Stinger
A Skorpió fullánkja
A szerelem csillagjegyében 3.

Első kiadás
Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2016
 A könyvet lányomnak, Lila Anne-nek ajánlom.
Mindig hallgass a szívedre, néha szegd meg a szabályokat,
és tudd, hogy szeretnek! Az élet vad dolog, kislány
– de ilyennek is kell lennie.
 A Skorpió

A Skorpió az egyetlen csillagjegy, aminek

három állat is a szimbóluma. Ezek a Skorpió átváltozásának
három fázisát jelölik. Maga a skorpió az állatövi jel
nyers energiáját jelképezi. Marása védekező reakció,
és önző mivoltából adódóan gyakran mit sem sejt erejéről
vagy hatásáról. Ahogy a skorpió megtanulja uralni
támadókedvét, kordában tartani az ösztöneit, sassá válik.
A sas még mindig rideg, ám képes távolságot teremteni:
magasan a föld felett repül, tudatosan és okkal használja erejét.
Végül a sasból galamb lesz. A galamb békés élőlény,
békehozóként és meghízható vezetőként ismerik.
Akkor válik a galamb galambbá, miután megkapta az élettől,
amit a legjobban akart. Minden jegy közül a Skorpió
a legalkalmasabb tehát arra, hogy az önzés mérgét
az egyetemes szeretet elixírjévé változtassa.
 A SKORPIÓ

ELSŐ FEJEZET

*
LAS VEGAS, NEVADA

GRACE

AMINT A REPÜLŐÚTTÓL GYŰRÖTTEN ÉS FÁRADTAN

beléptem a fényűző Bellagio Hotel és Kaszinó ajtaján megláttam a két
táblát, ami eligazította a hétvégi konferenciák vendégeit. Ott volt az
egyik, amire én is érkeztem, a Joghallgatók Nemzetközi Szövetségének
Konferenciája, és a másik, a Felnőtt Szórakoztatóipari Expó.
Homlokráncolva pillantottam egyik kiírásról a másikra. Hát, ez elég...
érdekesnek tűnt. Szerintem Vegas nekem, való – állapítottam meg.
Joghallgatók, pornósztárok, földönkívüliek... Nem tartott sokáig, hogy
rájöjjek: a bűn városában semmi sem lephet meg. Tulajdonképpen már
akkor láttam, amikor végigsétáltam a reptéren.
A nadrág nélküli férfinál még nem esett le, akit rendőrök kergettek
végig a reptéren az érkezésemkor. A tangás Elvis-hasonmásnál viszont
már határozott sejtésem támadt. Ő görkorcsolyával száguldott el
mellettem, amikor kiszálltam a taxiból a szálloda előtt...
– Már nem Kansasben vagy, szivi – nevetett fel a sofőr, amikor
meglátta, hogy az alul szinte meztelen Elvis felé kapom a fejemet.

C5c
 Hát tényleg nem.
A tágas előcsarnokba lépve leesett az állam, a tekintetem rögtön
felfelé kalandozott. A plafonon a világ legfantasztikusabb
üvegkristályai csillogtak az összes létező színben. Hátrahajtott fejjel
körbesétáltam, képtelen voltam levenni a szememet a lenyűgöző
műremekről odafönt. Mégis hogyan tudták ezt kivitelezni? Végül egy
percnyi csodálkozás után előrehajtottam a fejem, és megközelítettem a
recepciót.
Annyira magukkal ragadtak a kőoszlopok, a gyönyörű virágcsokrok
és a bejelentkező pult mögött lebegő kis hőlégballonok, hogy majdnem
elkerülte a figyelmemet, amikor a recepciós hölgy megszólított.
Magamhoz húztam az apró gurulós bőröndömet a pult elé, és szélesen
rámosolyogtam.
– Grace Hamilton. Van foglalásom – mondtam.
A recepciós hölgy visszamosolygott.
– Rendben, hadd nézzem... Igen, megvan. A holnap kezdődő
joghallgató-konferenciára érkezett?
– Igen – bólintottam.
– Melyik egyetemre jár? – kérdezte, miközben elvette a
bankkártyámat, és egy gyors mozdulattal lehúzta a terminálon.
– Georgetown – vettem vissza a kártyámat.
– Remek iskola! Nos, érezze jól magát. A huszonhatodik emeleten
lesz a szobája, hétfőig az öné. Délig kell kijelentkeznie. Itt egy mappa,
benne a joghallgató-konferencia összes résztvevőjének névsorával.
Részletes program és névtábla is van benne, illetve minden információ,
amire ezen a hétvégén szüksége lehet – nyújtott felém mindent. Aztán
még mindig mosolyogva intett a következő bejelentkezőnek
– Köszi – nyúltam a bőröndöm fogantyújáért, és a liftek felé vettem
az irányt.
A sarkon befordulva egyenesen egy kemény férfimellkasnak
ütköztem.
– Jajj basszus! Annyira sajnálom! – kiáltottam fel és felpillantottam.

C6c
 – Nem, én kérek elnézést – szólalt meg velem egyszerre.
Találkozott a tekintetünk, aztán mindketten elhallgattunk. Én csak
pislogtam rá, ő pedig két kézzel fogta a két karomat, hogy megtartsa az
egyensúlyomat.
Nagyjából velem egykorú volt. Homokszínű haja egy kicsit hosszabb
a kelleténél, a tincsek vége begöndörödött, az a fajta jóképű fickó, aki
egyszerre kisfiús és férfias. Zord és helyes is egyben. Mogyoróbarna
szemét sűrű pillák övezték. Egyenes orra alatt telt ajka félmosolyra
húzódott.
Gyorsan lefelé pillantottam, hogy szemügyre vegyem a testét.
Karcsú, de izmos alakján sötét farmer és hagyományos fehér ing feszült
feltűrt ujjal.
Néhány másodpercre rám meredt, aztán mintha ellágyult volna az
arca, amikor megint a szemébe néztem. Még szélesebben
elmosolyodott, amitől pici gödröcske jelent meg az alsó ajkától balra.
Lenézett rám, majd lehajolt, hogy felvegye a kulcskártyát, amit
elejtettem az ütközéskor.
Nagyon furcsa érzés lett úrrá rajtam, miközben figyeltem, ahogy
felemeli a kártyát. Már-már déjá vum támadt, mintha találkoztunk volna
már valahol. Ráncolni kezdtem a homlokomat a különös sejtelem miatt.
Eltűnődtem, vajon joghallgató-e, akit futólag láttam már a suliban.
Talán ugyanerre a konferenciára jött?
Felegyenesedett és felém fordult, úgyhogy immár egymással
szemben álltunk. Amikor felém nyújtotta a kártyát, megláttam a
névtábláját
– Ó, szóval tényleg a konferencia miatt vagy itt! – örvendeztem. –
Gondoltam, hogy esetleg...
Ekkor vettem észre, mi áll rajta: „Carson Stinger heteró férfi előadó,
Felnőtt Szórakoztatóipari Expó.”
Néhány pillanat erejéig a szavakra meredtem, hogy megemésszem a
jelentésüket, aztán megint a szemébe néztem. Most már gúnyosan
vigyorgott, tekintetében pedig nyoma sem volt az előbbi lágyságnak.

C7c
 Megköszörültem a torkom, és kihúztam magam.
– Na, hát akkor elnézést kérek még egyszer, amiért... nem figyeltem
oda, mit csinálok.
Megint megköszörültem a torkom, és újból nekikezdtem a
mondandómnak.
– Nos, érezd jól magad... mármint kellemes időtöltést! És élvezd a
műsort – mutattam a névtáblájára. – Vagyis nem a műsort, hanem...
szóval élvezd a hétvégét!
Mégis mi a fene történt velem? Még sohasem voltam ennyire
zavarban! Azért akarok jogász lenni, mert mindig is jó voltam abban,
hogy nyomás alatt is megtaláljam a megfelelő szavakat. Erre egy jóképű
pornósztár annyira megremegteti a térdem, hogy alig bírok kinyögni
egy értelmes mondatot?
Ekkor tört ki belőle a nevetés, amitől még jobban elmélyült a
gödröcske a szája mellett.
– Meglesz, Tündérmókus. Te is élvezd a hétvégét! Hadd találjam ki,
joghallgató-konferencia?
Már majdnem elmentem mellette, amikor meghallottam a
nyilvánvalóan lekicsinylő becenevet és a hangjában bujkáló cinizmust.
– Igen, az. Van vele valami probléma?
– Nem, egyáltalán nincs. Úgy tűnik, mindketten azért jöttünk, hogy a
lehető legjobban két vállra tudjunk fektetni másokat.
– Nos... ez egy elég gusztustalan megfogalmazás – vontam össze a
szemöldökömet.
Olyan közel jött, hogy kénytelen voltam hátrálni egy lépést.
– Miért? Elég izgalmas két vállra fektetni az embereket,
Tündérmókus. Ne szégyelld, ha jó vagy benne!
Köhintettem egyet, és összehúztam a szememet. Uhh! Ez a pasas egy
másodperccel tovább se fog pirulós idiótát csinálni belőlem! Megint a
névtáblájára néztem, és megböktem a mutatóujjammal.

C8c
 – Sok mindent jól csinálok, Carson, és egyik miatt sem
szégyenkezem – jelentettem ki közel hajolva, hogy tudja: nem
tántorítottak el a nyilvánvalóan szexuális tartalmú célozgatásai.
Egy pillanatra rám meredt. Még mindig ott volt az a csillogás a
tekintetében, mintha mulattatná a helyzet. Aztán lassan és érzékien
elvigyorodott, majd a dekoltázsomon kezdte legeltetni a szemét.
– Meghiszem azt! – harapott rá arra a telt alsó ajkára, és megint rám
nézett.
Elkerekedett a szemem, mert éreztem, hogy megkeményedik a
mellbimbóm a fehér blúzom alatt, aminek nem örültem. Egyáltalán
nem. Később majd megbeszélem az alapszabályokat a testemmel. Szó
sem lehetett róla, hogy felizguljak egy nyilvánvalóan ok nélkül
beszólogató pornósztártól. Maga a tény, hogy egyetlen porcikám is
izgalomba jött tőle, iszonyatosan felhúzta az agyamat. Láttam, hogy
megint lefelé kalandozik a tekintete: ezúttal a kidudorodó mellbimbóm
felé, ami rögtön látszott a vékony blúzom alatt. Gúnyos vigyora még
szélesebb lett. Elvörösödtem a szégyentől.
Dühösen felmordultam, és elmasíroztam Carson Stinger heteró férfi
előadó orra elől.

A szobámba érve gyorsan lezuhanyoztam, hogy, lenyugodjak az

előcsarnokban történtek után. Miután kitisztult a fejem, kijöttem a
fürdőszobából, és belebújtam a vadonatúj fekete bikinimbe és a horgolt
strandruhámba, hogy a medence felé vegyem az irányt. Hivatalosan
csak másnap reggel kezdődött a konferencia, úgyhogy napozással,
olvasással és pihenéssel készültem eltölteni néhány órát. A
joghallgatóknak nem sok lazítás jut, ezért ki akartam használni az
alkalmat amennyire csak lehet.
Húsz percbe telt, hogy bejárjam a medencék környékét, és
eldöntsem, hol szeretnék leheveredni. Összesen öt részleg volt luxus

C9c
öltözőpavilonokkal, plüsskanapék fölé magasodó napernyőkkel és a
mediterrán stílusú nyugágysorokkal. Elállt a lélegzetem a látványtól,
úgyhogy erőt kellett vennem magamon, hogy ne tátott szájjal vegyem,
tudomásul a fényűző gazdagságot. Még soha életemben nem láttam
hasonlót.
Apukám rendőr. Egyedül nevelt fel engem és két lánytestvéremet,
miután elvált anyától. Sohasem kellett nélkülöznünk, de az is biztos,
hogy nyaralásra nem maradt pénzünk. Sőt, mielőtt kirepültem volna a
továbbtanulás miatt, még csak az Ohio állambeli Daytonból sem tettem
ki a lábam, ahol felnőttem.
Kértem egy italt a bárpultnál, aztán egy némileg árnyékos
nyugágyon foglaltam helyet, hogy elkezdjem bekenni naptejjel hófehér
bőrömet. Június volt, harmincvalahány fok, én pedig hónapok óta
könyvtárakban és osztálytermekben aszalódtam. Biztosan leégtem
volna, ha nem vigyázok magamra.
Hátradőlve elővettem a könyvemet, de csupán néhány oldalnyit
sikerült haladnom, amikor megcsörrent a telefonom. „Abby” – jelent
meg a kijelzőn. Rányomtam a hívásfogadás gombra.
– Ha látnád, hol vagyok éppen, nagyon irigykednél! – közöltem
vigyorogva.
– Hát szia – kacagott. – Ha pedig te látnád, hogy én hol vagyok,
nagyon nem irigykednél. Nem fogok veled barkochbázni: egy viszkető,
kenőccsel pöttyözött cukiság vagyok.
Szegény Abby mérges szömörcével találkozott, amikor túrázni ment
Briannel, a barátjával. Elég súlyos volt a helyzet.
– Most pedig nézzünk csak téged... – folytatta. – Kókuszillatot érzek,
és mintha hallanám a medence klóros vizének loccsanását, ahogy egy
italt tartasz a kezedben?
– Bingó – nevettem.
– De várj csak, mi az? Mit látnak szemeim? Tankönyv van nálad
valami nyálas, romantikus regény helyett? Minő borzalom! Kérlek,
mondd, hogy tévedek!

C 10 c
 Lenéztem az ölemben heverő vaskos tankönyvre, ami a Betekintés az
adminisztratív jogba címet viselte.
– Hagyjál már! Tudod, hogy tanulnom kell hétvégén, ha tarolni
akarok a nyári gyakorlaton! Ez a hely amúgy elképesztő, Ab! Tényleg
az. El kell jönnöd velem egyszer, és hosszabb időre, mint egy hétvége.
Megígérem, hogy tanulásmentes hétvége lesz, oké?
– Hmm... Kétkedve fogadom a lehetőséget, hogy egy hétvégére
elrángassalak a könyvektől. De álmodozni azért szabad. Ami Vegasban
történik, az ott is marad, igaz? A züllés legalja a határ, szóval benne
vagyok.
Ezen ismét felnevettem.
– Rendben. Ha már itt tartunk, ebben a szállodában van egy másik
konferencia is a hétvégén. Sose találod ki, milyen!
– Milyen? Mesélj!
Gyorsan körülnéztem, hogy nem hallja-e valaki, amit beszélek, aztán
megráztam a fejem, hogy észhez térjek. Ez Las Vegas, ahol szeme se
rebbenne senkinek, ha meghallaná a ,,pornó” szót. Mégis suttogva
válaszoltam:
– Egy pornókongresszus!
Abby ugatva felkacagott.
– Te jó ég, Grace! Muszáj szerezned néhány autogramot nekem,
légyszíves!
– Mi van? Mégis kinek az aláírását szeretnéd?
– Tulajdonképpen senkiét, csak jó lenne elmondani magamról, hogy
írt nekem egy pornósztár!
Vihogni kezdtem.
– Igazából belefutottam egybe az előcsarnokban. Szó szerint. Totál
seggfej volt!
– Miért? Mit mondott?
– Csak undorító szexuális célzásokat tett, aztán úgy nézett rám, hogy
rögtön le kellett mosnom magamról a pillantását a zuhany alatt. Fúj!
Abby megint nevetett.

C 11 c
 – Olyan nyálas Ron Jeremy-típus volt?
– Nem annyira. Az biztos, hogy tahó volt, de... – feleltem némi
habozás után, aztán halkabbra fogtam a hangomat. – Jól nézett ki. Én
nem is tudtam, hogy a pornósztárok tényleg jól néznek ki. Azt hittem,
ha az embernek olyan a munkája, akkor... nem is tudom, mit hittem. De
nem úgy festett, amilyennek egy pornósztárt elképzeltem.
– Miért vélem úgy, Grace, hogy elvörösödtél?
– Jaj, fogd már be! Nem is láthatod.
– Tudom, hogy elpirultál, csajszi! Most pedig tedd le a telefont,
menj, keress valami helyes pornósztárt! Biztosra veszem, hogy tanítana
neked néhány új trükköt a szobádban ma éjjel.
– Ó, istenem! Ez gusztustalan Abby! Még akkor sem nyúlnék egy
pornósztárhoz, ha addig elcserélhetném a testem. Főleg olyanhoz,
akinek olyan kevés agysejtje van, mint neki.
– Szóval kihagyod a bulit.
– Ha pornósztárokról van szó, akkor ki – nevettem. – Komolyra
fordítva a szót, te jól vagy?
– Aha, jól. Brian nemsokára átjön, és kipróbáljuk, hogy lehet
kizárólag az intim részeinkkel meg a talpunkkal űzni az ipart. Csak ott
nem vagyok tiszta kiütés.
Hangosan felkacagtam.
– Istenem, nem biztos, hogy ezt tudni akartam! Akkor jó mulatást.
Vasárnap találkozunk, oké?
– Oké, bébi. Holnap beszélünk! – búcsúzott el úgy, hogy hallottam,
közben vigyorog.
– Szia, Ab! – tettem le én is mosolyogva.

***

Eltöltöttem még néhány órát a medencénél, hogy befejezzem a tanulást,

és kijegyzeteljek néhány dolgot, amit majd a hazaúton átolvashatok.

C 12 c
Igaz, hogy tanultam, de már attól átéreztem a luxust, hogy ilyen
gyönyörű helyen üldögéltem odakint. Még sohasem csináltam ilyet. Az
elmúlt öt évben úgy hajtottam, mint egy őrült – még levegőt venni se
jutott időm, pláne egész délután a medenceparton csücsülni. A főiskola
négy éve alatt végig könyvekbe temetkeztem, hogy kitűnő diplomát
facsarjak ki magamból, és ösztöndíjat nyerjek az egyik menő jogi
egyetemre a listámról. Amikor ez sikerült, és felvettek a Georgetownra,
megint hajtani kezdtem. Ezúttal viszont azért, hogy két éven belül
megszerezzem a diplomát, tehát minden vizsgán rögtön megugorjam a
lécet, aztán a legjobb washingtoni ügyvédi irodák egyikénél kezdjek. Ez
volt A Terv. Mindig megvolt a tervem, és sohasem tántorodtam el a
megvalósításától.
Pihenés közben néhányszor eszembe jutott Carson Stinger heteró
férfi előadó. Még mindig bökte a csőrömet, hogy ennyire képes volt
felhúzni. Ráadásul mindössze két perc alatt. Mégis miért? Én senki
miatt nem húzom fel magam. Felhúzhatatlan vagyok. Tökéletesen
felhúzhatatlan. Mindig is büszke voltam hűvös, összeszedett
nyugalmamra. Erre hirtelen előkerül egy pornósztár, akinek a kéjes
tekintetétől dadogni meg hadarni kezdek, majd fedezékbe vonulok?
Több mint idegesítő! Az pedig, hogy felizgatott, végképp őrjítő!
Komolyan, Grace, hát idáig süllyedtél? Egy jóképű pornós súg neked
néhány szexuális tartalmú, abszolút tiszteletlen mondatot, és máris
nedves a bugyid? Te jó ég! Hátradőltem a nyugágyon, hogy
homlokráncolva, ráhunyorogjak a kék nevadai égboltra. Felvettem a
napszemüvegemet, aztán behunytam a szememet.
Nemsokára felkeltem, és elkezdtem összeszedni a holmimat.
Határozottan lepirult a vállam, úgyhogy be kellett húzódnom, és
kitalálni, mi legyen a vacsorával. Megtetszett az ötlet, hogy igyak egy
koktélt, mielőtt felmegyek a szobámba. Csak egyetlen italt
fogyasztottam, amikor megérkeztem, azóta pedig kimelegedtem és
szomjas lettem. A beltéri bár pont ígéretesnek tűnt, úgyhogy felvettem a
táskámba tűrt strandruhámat, és arrafelé vettem az irányt. Aznap már
harmadjára sétáltam keresztül a kaszinón, de még mindig elcsodálkozva

C 13 c
néztem körbe a sok-sok asztal és játékgép között. Mindenhol fények és
számok villogtak. A nevetés, a rengeteg gép pityegése és kattogása,
meg a kártyakeverés nesze teljesen magával ragadott. Mintha egy másik
világba csöppentem volna.
Elégedetten felsóhajtottam, amikor odaértem a hűvös, csendes és
elegáns helyiségbe. Nem volt túl nagy a nyüzsgés így péntek késő
délután. Az emberek még valószínűleg kint voltak a medencénél, vagy
vacsorához készülődtek.
Leültem egy bárszékre, s amikor jött a pultos, hogy elém tegyen egy
szalvétát, margaritát kértem jéggel, só nélkül. Mély lélegzetet vettem,
összefontam magam előtt a pultra támasztott kezeimet, aztán boldogan
elmosolyodtam.
– Só nélkül? – kérdezte valaki néhány székkel távolabbról. – Ki issza
só nélkül a margaritát?
Leolvadt a mosoly az arcomról. Gyorsan odafordultam, és a tőlem
balra ülő férfira meredtem. Ez most komoly?
– Miért is ne pont Carson Stinger heteró férfi előadó kérdezné? –
érdeklődtem, miközben felmordultam magamban. Nem, nem, jó ez így,
Grace! Kaptál még egy esélyt a megtépázott büszkeséged
helyreállítására. Most itt a lehetőség, hogy úgyszólván felülkerekedj
rajta. Pff.
Különös tekintettel méregetett, mintha arra várna, hogy mondjak
valamit. Látszott rajta, hogy szórakoztatja a helyzet, és nagyon figyel.
Felvontam az egyik szemöldökömet, mielőtt ismét megszólaltam.
– Ha azt akarod mondani, hogy tartogatsz nekem valami finom sósat,
fogd vissza magad! – fordultam el, amikor a pultos elém tette a koktélt.
Nagyot kortyoltam belőle.
Carson kuncogni kezdett, és mielőtt még tudatosult volna bennem,
máris felém közelített a sörével, hogy leüljön közvetlenül mellém.
Odafordultam, hogy rosszalló pillantást vessek rá.
– Azt akartam mondani, Tündérmókus, hogy elég sok mindenről
lemaradsz, ha só nélkül iszod a margaritát. Az egész arról szól, hogy

C 14 c
lenyalod a sót a széléről, aztán magadba szívod az édes nektárt. Az édes
és sós kontrasztja nagyon jó tud lenni az ember nyelvén – mondta, aztán
közelebb hajolva folytatta. – Egyszer próbáld ki! Csak egyszer.
Aha, szóval most csak ki akar akasztani. De miért? Mit is követtem
el ellene pontosan? Még jobban összehúztam a szememet, mert még
dühösebbé tett, hogy megint beindultam tőle. Áruló testem odavolt azért
az átkozott mély és mézesmázos hangjáért meg a szándékosan izgató
szavaiért. Hülye test! Lehet, hogy soha többé nem fogok szexelni, csak
hogy megbüntessem az eszetlen, ribancos reakcióért.
– Hadd hívjalak meg egyre! – húzódott mosolyra a szája széle –
Komolyan! Csak egyet igyunk úgy, ahogy én szoktam. Megkóstolod és
meglátod, melyikünknek van igaza. Egy kicsit jobban megismerjük
egymást – kacsintott.
Teljes testemmel felé fordultam, és mély lélegzetet vettem. Mielőtt
belekezdtem volna, kedvesen elmosolyodtam.
– Hadd fogalmazzak egyértelműen, Carson! És azért fogom ezt
tenni, mert teljesen biztos vagyok benne, hogy eléggé el foglak vele
ijeszteni ahhoz, hogy nyugodtan befejezhessem az italomat, és
elköszönhessünk egymástól, mint két olyan ember, akiben egyszerűen
semmi közös nincs.
Felvonta a szemöldökét, én pedig összekulcsoltam az ujjaimat az
ölemben, és oldalra biccentett fejjel folytattam.
– Én olyan lány vagyok, aki hatalmas, hófehér ruhában akar
megesküdni, méghozzá a nagymama gyöngysorát viselve. Férjet
akarok, aki szeret és hűséges hozzám. Azt akarom, hogy minden este
hozzám jöjjön haza, és ne kelljen aggódnom, megdugja-e a titkárnőjét,
mert ő az a fajta ember, aki túl becsületes ehhez. Egy évet akarok majd
várni, aztán jöhet a két gyerek: egy kislány és egy kisfiú. És amikor
megvannak a gyerekek, nem akarom, hogy egy nap kénytelen legyek
elmagyarázni nekik, az apukájuk miért került közeli kapcsolatba a
Főiskolás Cicababáktól kezdve a Kiéhezett Érett Nőkig mindenkivel,
pénzért. Mesehősös zsúrt akarok ugrálóvárral a hatévesem szülinapjára

C 15 c
anélkül, hogy ki kellene fejtenem, mit jelent a spriccjelenet. Úgy érzem,
hogy a te céljaid valamelyest eltérnek az enyéimtől. „Valamelyest” alatt
pedig azt értem, hogy nagyon, sőt teljes mértékben. Ez elegendő
magyarázat arra, hogy miért volna időpazarlás mindkettőnk számára
még több időt tölteni a másik társaságában?
Egy pillanatra eltöprengett. Visszafordult a pulthoz, hogy
belekortyoljon a sörébe, aztán megint felém fordult.
– Hogy hoztuk össze azt a két gyereket?
– Talán újra kellene gondolnod a pályaválasztásodat, ha nem vagy
vele tisztában... – ráncoltam a homlokomat.
– Úgy értem, milyen pózban csináltuk őket? Kutya? Lovaglás háttal?
Garfield-póz? Repülő cirkusz? Lepke? Asztali lótusz? Behajlított térd?
Leesett az állam.
– Állj! – emeltem fel a kezemet. – Na, tehát először is, némelyikről
fogalmam sincs, hogy néz ki, de nem is akarom tudni. Másodszor pedig
mi köze van ennek bármihez is?
– Ó, hidd el nekem, hogy fontos! Azért számít, mert egy napon majd,
amikor a kis Hercegnő téli pelenkával visít hajnali háromkor, vagy
Carson Juniort verekedés miatt kirúgják az oviból, vissza szeretnék
gondolni arra, amikor összehoztuk őket. Mosolyogva fogok emlékezni
rá, hogy ezek voltam életem legjobb dugásai, így akármennyi
szarsággal szembesülök is miattuk – akár szó szerint, akár átvitt
értelemben –, elmondhatom, hogy megérte.
Önkéntelenül eltátottam a számat.
– Undorító vagy.
– Mégis gyereket szülnél nekem, méghozzá kettőt.
– Nem szültem, ráadásul nem is fogok. Csak az állapotomat
ismertettem.
Felálltam, és egy tíz dollárost dobtam a pultra.
– Ennyi volt. Jó iszogatást, Carson Stinger. A soha viszont nem
látásra.
Azzal fogtam a táskámat, sarkon fordultam, és elindultam kifelé.

C 16 c
 – Ja, és ha eljátszod nekem a szexi titkárnőt, amikor hazaérek
munkából, nem kell majd megdugnom az igazit! – szólt utánam.
Felemeltem a karomat, hogy beintsek neki. Hallottam a rekedt
kuncogását a hátam mögött, de nem álltam meg.

CARSON

Néztem, ahogy elslattyog a flip-flop papucsában, aztán belekortyoltam

a sörömbe. Beképzelt liba! Szexi beképzelt liba, de akkor is csak egy
liba. Ismerem a fajtáját. Jól fel tudja kapni a vizet, fenn hordja azt a
pisze kis orrát, hangsúlyozza, hogy miért jobb nálam, aztán meg elsétál.
De láttam, hogyan reagált rám a teste! Kívánt engem. Mint őszintén
szólva a legtöbb nő. Mindenki kapott valami ajándékot a teremtőtől. Én
olyan mosolyt és testet, amitől átnedvesedik a csajok bugyija. Miért
szerénykednék? Nem mintha a saját érdemem lenne a dolog. Én csak ki
tudom használni az adottságaimat. Ez a Grace Hamilton nevű lány
viszont – láttam a nevét a bőröndjén – sosem hagyná magát kényeztetni.
Amúgy sem tudja, miből élek. Viszont bőven elég kellene hogy legyen,
amit kiváltottam a testéből. Miért nem tudok örülni neki? Máskor
szoktam. Mi változott? Lehúztam a söröm maradékát, és
ráhunyorogtam a bárpult mögött sorakozó üvegekre, miközben
igyekeztem megfejteni a talányt.
Nagyon furcsa volt az egész. Éppen a recepció felé tartottam, hogy
üzenetet hagyjak az ügynökömnek, aki másnap készült iderepülni Los
Angelesből, amikor valaki nekem jött. Szőke hajzuhatag ütközött a
mellkasomnak. A feje pont az állam alá ért, úgyhogy éreztem a tincsek
tiszta virágillatát.
Zavartan és levegőért kapkodva nézett fel rám, és gyönyörű, szív
alakú arcától nekem is majdnem elakadt a lélegzetem. Még sohasem
láttam ilyen hatalmas kék szemeket, pisze orrot, átkozottul telt,
C 17 c
hibátlanul ívelt, rózsaszín ajkakat. Az biztos, hogy jól nézett ki. Sőt,
szép volt. De hát folyton szép nőket látok! Miért van az, hogy rá mégis
úgy bámultam, mintha az eszembe akarnám vésni minden egyes
vonását, mint valami szerelmes kamasz? Fogalmam sincs. Mindketten
haboztunk, mielőtt hátráltunk volna egy lépést. Akkor vettem
szemügyre a karcsú testén feszülő fekete szoknyát és fehér selyemblúzt.
Tetszett. Szexi tanár néni. Az arcára pillantva láttam a kristálytiszta
tekintetében csillogó, zavart melegséget. Ettől a tekintettől majdnem
megfeledkeztem róla, ki vagyok. Majdnem. Ez azonban sohasem
történhet meg velem.
Csak aztán észrevette azt a hülye névtáblát, amit elfelejtettem
levenni. Láttam, hogy csalódottság és ítélkezés árnyékolja be az arcát.
Úgyhogy direkt zavarba hoztam, és élveztem, ahogy az undor és a düh
átrendezi helyes vonásait. Élveztem, ahogy csinos kis seggét riszálva
elcsörtet. Ugyanezt eljátszottam a bárban is, ugyanezért. Szóval
győztem, de miért nem éreztem magam győztesnek? És miért ültem ott
ezen töprengve továbbra is? Rajta töprengve? Totál felhúztam magam.
Muszáj volt kikefélnem magamból ezt az érzést, ami azóta motoszkált
bennem, hogy egymásba futottunk az előcsarnokban. Valószínűleg el
kellene indulnom, hogy találjak egy hajlandóságot mutató nőstényt, aki
szívesen feljönne velem egy-két órára a szobámba. Ja, ez jó tervnek
tűnt.
Amikor letettem a pénzt a bárpultra, megcsörrent a telefonom.
Rápillantottam a kijelzőre.
– Szia, Courtney – szóltam bele kifele menet.
– Helló, Carson! Felkészültél a hétfő reggelre, drágám? Már meg van
a felvétel helyszíne, plusz néhány részlet. Átküldöm e-mailben. Meg
tudod nyitni a telefonodról?
– Aha, az jó lesz. Szólok, ha átért.
– Helyes. A Beverly Hills-i Four Seasonsben lesz. Erkélyjelenet
aztán zuhanyzós.

C 18 c
 – A fenébe is, Courtney! – mordultam fel. – Még csak öt filmet
csináltam, erre ez már a második zuhanyzós! Megmondtam az elsőnél,
hogy utálom.
– Ne csináld már! Talán sajnáljalak érte, hogy el kell látnod Bambi
Bennett baját a zuhany alatt? Te szegény... – felelte maró gúnnyal.
– Baszki, olyan szerencsétlen az egész! Két operatőr és egy mikrofon
olyan kis helyen... Az én szemszögemből egyáltalán nem szexi.
Ráadásul Bambi Bennett? Jézusom, egy őzikét fogok megbaszni?
– Tudom, hogy hülye neve van. Új hús, nézz utána! Gyönyörű csaj.
Mázlid van! Írj üzit, ha megkaptad az infókat. Puszi! – azzal le is tette.
Courtney annak a weboldalnak a tulajdonosa, amelyikkel nemrég
szerződtem le, az ArtLove.comé. A honlap főleg nőknek készült, a
pornócélközönség leggyorsabban növekvő rétegének. A legtöbb
felvételt egzotikus helyeken forgatták, mi pedig próbáltunk úgy tenni,
mintha teljesen odalennénk egymásért – másképpen, mint a férfiaknak
szánt kirak-berak-szevasz filmeken. Az első felvételem Belize-ben volt,
egy kültéri zuhanyzóban. És annak ellenére, amit a nézők láthatnak, én
csak reménykedtem benne, hogy kibírom. Az izzadt pasasokból álló
stáb nyakig benne volt az egészben, ami nem éppen egy megvalósult
kéjes álom – mindegy, hogy a lány gyönyörű volt.
Viszont úgy tűnt, hogy már néhány film után lettek rajongóim.
Úgyhogy az ügynököm ragaszkodott hozzá, hogy jelenjek meg itt a
hétvégén. Addig maradtam a közönségtalálkozós szarságon, ameddig a
gyomrom bírta. Utána kiosontam, és egyenesen Miss Őfelségébe
botlottam. Nem arról van szó, hogy nem becsülöm meg a rajongóimat,
inkább csak próbálok nem túl sokat gondolni rájuk, mert őszintén
szólva olyan okból kifolyólag csodálnak, amiért jobb elkerülni, hogy
kezet fogjak velük.
A liftek felé vettem az irányt, hogy felmenjek a szobámba, és
átöltözzek egy kis medencézéshez. Ott a legkönnyebb csajozni.
Felszedni valakit, aki nem tudja, ki vagyok – vagy csak nem érdekli –,
és kölcsönösen bejövünk egymásnak.

C 19 c
 – Hé, nyomja meg a gombot! – kiáltottam fel, amikor megláttam,
hogy az egyik felfelé fog indulni, s éppen kezd becsukódni.
Felvillantottam a belépőkártyámat a biztonsági őrnek a boltív alatt.
Egy idős hölgy dugta ki a táskáját a lift ajtaján, mire az ismét kinyílt.
Bekocogtam, megköszöntem neki, aztán előrefordultam.
– Próbára tesz a jóisten – suttogta valaki mögöttem. Balra fordultam,
hogy lássam, ki volt az, és két ember feje fölött megpillantottam Grace
„Fátylas Menyasszony” Hamiltont. Halkan elkuncogtam magam a
savanyú képe láttán, mert még a puszta tény is mulattatott, hogy egy
légtérben vagyunk.
Előrehajoltam és rávigyorogtam. Tudtam, hogy lát a szeme sarkából,
mert kihúzta magát, de továbbra is egyenesen előre bámult, az ajtóra.
Az idős hölgy Grace mellett szintén előrehajolt és huncutul integetett
nekem. Aranyos volt, úgyhogy nevetve visszaintegettem. Grace felém
kapta a fejét. Elkeseredett a szeme, amikor találkozott a tekintetünk.
Még mindig mosolyogtam. Aztán ugyanolyan gyorsan elfordult, hogy
megint az ajtót fixírozza.
A lift megállt néhányszor, és kezdett kiürülni. Hamarosan már csak
mi maradtunk bent Grace-szel, meg a néni. Csendben álldogáltunk
egyenesen előremeredve.
A következő szinten az idős hölgy előreállt, mi pedig Grace-szel
automatikusan hátráltunk egy lépést, hogy kiengedjük. Ahogy a néni
kilépett az ajtón, hátrafordult és rám kacsintott. Aztán Grace felé fordult
és kacsintott. Rápillantottam Grace-re, aki oldalra biccentette a fejét, és
apró mosoly bujkált formás, rózsaszín ajka körül, ahogy figyelte az ajtót
megint becsukódni.
Utána rám nézett, és a mosolya homlokráncolásnak adta át a helyét.
– Tudod... – szólaltam meg, de elhallgattam, amikor felvillantak a
fények, és a lift rázkódott velünk egy hatalmasat. Grace megeresztett
egy sikkantást, én pedig egy káromkodást.
A felvonó durrogva megállt, a lámpák pedig pislákolni kezdtek.
A szűk tér másik felén hatalmasra nyitott, rémült szempárba néztem.

C 20 c
Beragadtunk.

C 21 c
 MÁSODIK FEJEZET

GRACE

AHOGY A LIFT CSÖRÖMPÖLVE MEGÁLLT, a fények pedig ismét

felvillantak, félelem lett úrrá rajtam. Nem szeretem a szűk helyeket.
Egyáltalán nem. Arra emlékeztetnek, hogy... szóval olyasmire
emlékeztetnek, amire nem szeretek visszagondolni. Vettem egy mély
lélegzetet, és szó szerint rávetettem magam a kis telefonszekrénykére,
feltéptem az ajtaját, és leemeltem a kagylót. Megnyomtam a nullás
gombot, aztán Carsonra tévedt a tekintetem, aki a sarokban állt a falnak
dőlve, s elővigyázatosan méregetett.
– Karbantartás – szólt bele egy morcos hang.
– Helló! Grace Hamilton vagyok, szállodai vendég. Beragadtunk az
egyik liftbe. Egyszer csak megállt, és...
Elfúlt a hangom, amikor hallottam, hogy recsegni kezd a vonal,
aztán néma lett a telefon. Rémült torokhangot hallattam, és tettem
három nagy lépést a sarokban heverő, hatalmas táskámhoz. Elővettem a
mobilomat, és a térerőt jelző vonalkákra pillantottam. Nincs
szolgáltatás. Francba!
Megint ránéztem Carsonra, aki továbbra is mozdulatlanul állva
bámult kifürkészhetetlen arccal.
– Ne állj már ott csak úgy! Beragadtunk! Csinálj valamit!
Elfogyott a levegőm, és éreztem, hogy zakatolni kezd a szívem.
Próbáltam mély lélegzetet venni, de mintha teljesen összeszorult volna
a torkom. Nem kaptam levegőt. Jézusom, nem kapok levegőt!

C 22 c
 Háttal nekitántorodtam a falnak. Találkozott a tekintetünk Carsonnal,
aki már homlokráncolva tartott felém. Megragadtam a fémkapaszkodót
magam mögött. Biztos voltam benne, hogy ott halok meg, abban a
liftben, és az utolsó szempár, amit látok Carson Stinger heteró férfi
előadóé lesz. Jaj, ne! Nem, nem, nem! Így nem!
– Hé, nyugodj meg, Tündérmókus! – szólalt meg higgadtan.
Megfogta mindkét karomat, pont úgy, mint amikor összeütköztünk az
előcsarnokban. – Lélegezz mélyeket, sóhajts egyet! Minden rendben
van. Ki fognak szabadítani minket, oké? Csak lélegezz mélyeket! Nézz
rám!
Beúszott a képbe az arca, én pedig szaporán pislogtam rá. Úgy
kapkodtam a levegőt, hogy csak szaggatva tudtam kifújni.
– Baszki, Tündérmókus! Gyerünk már, nem fogsz nekem elájulni
ebben a liftben! Mély levegőt!
Néhány pillanatra egymás szemébe bámultunk. Egyre
aggodalmasabbnak tűnt, miközben figyelte, ahogy küzdök.
Jaj, istenem! Jaj, istenem, levegőt! Levegőt!
Távolabb lépett, aztán tágra nyílt szemmel, most már pánikba esve
körbenézett. Nem tudom, mit keresett. Rávetette magát a telefonra,
felvette, a füléhez emelte, majd visszacsapta a kis szekrénykébe,
aminek berúgta az ajtaját.
– Francba!
Haldoklom. Kérlek, istenem, levegőt!
Visszafordult hozzám, nekem pedig könnybe lábadt a szemem az
erőlködéstől, miközben próbáltam magamba szívni azt a kevés oxigént,
amit összeszorult torkom engedett. Biztos, hogy elkékültem.
– Sister Christian, oh the time has come!1 – kiáltott fel hirtelen
Carson.
Még a pánikrohamom kellős közepén is megrökönyödtem. Mi a...?
– And you know that you’re the only one to say, okay.2
Hátrált egy lépést, én pedig követtem a tekintetemmel. Még mindig
alig kaptam levegőt a torkomban lévő gombóctól, úgy küszködtem.

1
Idézet a Night Ranger 1984-es dalából: „Keresztény nővérem, eljött az idő!”
2
„És tudod, hogy te vagy az egyetlen, aki azt mondhatja, rendben!”
C 23 c
 – Where you going, what you looking for?3
Mi a francot művel? Mi a büdös francot? Ó! Végre egy kis levegő.
Helyes. Jól van, Grace.
– You know those boys donit want to play no more with you. It's
true.4
A versszak utolsó két szava után leszegte az állát, és a szemembe
nézett.
Jól van, jól van. Még több levegő, jól van. Oké, oké. Jól vagyok.
Miért énekelget, amikor én mindjárt meghalok itt? Tulajdonképpen
egész jó hanga van: mély és kicsit rekedtes. Gondolhattam volna, hogy
egész jó hangja van. Gondolhattam volna, hogy SZEXI hangja van. Á,
levegő! Helyes, jól vagyok.
Végre lelassult a lélegzetvételem, és észrevettem, hogy a „Sister
Christian” szól a liftben. Carson azt énekelte. Jól csinálta. Hogy elvonja
a figyelmemet a pánikról. És működött!
Hatalmas lélegzetet vettem. Kitisztult a tekintetem, úgyhogy most
már őt néztem. A lift közepén állt, és amint jött a dobszoló elkezdett
vadul dobolni a levegőben. Behunyt szemmel rázta a fejét a ritmusra, s
beleharapott az alsó ajkába.
– You’re motoring! What’s your price for flight? In finding Mister
Right? You’ll be all right, tonight.5
Nem tudtam megállni: kicsit elnevettem magam, kipattant a szeme,
amikor meghallotta. Felnézett rám, a megkönnyebbüléstől kisimult az
arca, majd elvigyorodott. Ugyanazzal a vigyorral, amelytől majdnem
seggre ültem, amikor a nénire villantotta. Valódi mosoly volt. Legbelül
tudtam, hogy ez ritka kincs.
Komollyá változott a mosolya, és lassan énekelve odasétált hozzám.
– Babe you know you're growing up so fast. And mama's worrying
that you won't last to say, let's play.6

3
„Merre tartasz, mi után kutatsz?”
4
„Tudod, hogy azok a srácok már nem akarnak játszani veled többé. Ez igaz.”
5
„Motoros vagy! Mennyibe kerül nálad egy kör? Mr. Tökéletest keresed? Ma
éjjel jó lesz neked!”
6
„Tudod, bébi, olyan gyorsan felnősz! Anyukád fél, hogy már nem sokáig
fogod mondani: gyere játszani.”
C 24 c
 Az utolsó néhány szónál a szájához emelte az öklét, mintha
mikrofonba énekelne, aztán az orrom alá dugta.
Először rápislogtam, de utána elárasztotta a testemet az adrenalin,
mert akkora megkönnyebbülést hozott a tüdőmbe szabadon áramló
drága oxigén. Úgyhogy olyasmit tettem, amit egyébként normális
körülmények között soha nem tettem volna: megragadtam az öklét, és
énekelni kezdtem bele.
– Sister Christian, there's so much in life. Don't you give up before
your time is due, it's true.7
Aztán közel hajolt, és együtt folytattuk:
– It’s true, yeah!
Hátraugorva még dobolt egy kicsit a levegőben, majd előreszökkent,
hogy megint beleénekeljünk az öklébe.
– Motoring! What s your price for flight? You've got him in your
sight. And driving through the night.8
Néhány centire volt egymástól az arcunk, úgyhogy éreztem a
mentolos leheletét, ahogy együtt énekeltünk.
– Motoring! What's your price for flight? In finding Mister Right?
You'll be all right tonight.
Megint hátrált egy lépést, és ezúttal az elektromos gitárszólót
utánozta. Minden tettetett ütemnél előretolta és riszálta a csípőjét, én
pedig csak néztem, és már hangosan kacagtam nevetséges
bohóckodásán.
Ő is rám vigyorgott, miközben néhányszor végigénekelte a
kórusrészt. Aztán ahogy lelassult az ütem, megint odalépdelt hozzám:
– Sister Christian, oh the time has come. And you know that you're
the only one to say, okay. But you're motoring. You're motoring, yeah.
Elfúlt a hangja, mert egymásra meredtünk. Most már ő vette
szaporábban a levegőt kettőnk közül, mert olyan hévvel léggitározott.
Én végre normálisan, egyenletesen lélegeztem – neki viszont gyorsan
emelkedett és süllyedt a mellkasa. Hirtelen bevillant, hogy milyen

7
„Keresztény nővérem, annyi mindent tartogat még az élet! Ne add fel mielőtt
eljön a te időd – ez így lesz jó.”
8
„Motorozás! Mennyibe kerül nálad egy kör? Nem téveszted őt szem elől. És
átszáguldasz az éjszakán.”
C 25 c
abszurd ez a helyzet, úgyhogy kacagásban törtem ki. Ő is. Ahogy
elhalkult a nevetésünk, oldalra biccentette a fejét, és megszólalt:
– Ha csak hallani akartad, hogyan énekelek, egyszerűbb lett volna,
ha megkérsz rá, Tündérmókus...
Mosolyogva bólintottam.
– Köszönet érte. Ki hitte volna, hogy a Night Rangerrel el lehet űzni
egy pánikrohamot? De működött! Köszönöm.
Azzal mély lélegzetet vettem. Mosolyogva rábólintott, majd
mindketten a telefon felé kaptuk a fejünket, ami csörögni kezdett.

***

– Halló! – kapta fel Carson.

Tágra nyílt szemmel figyeltem.
Egy darabig hallgatott, aztán felmordult..
– Olyan sokára? Nem tudják megoldani, hogy hamarabb ideérjen?
Megint hallgatott.
– Oké, rendben. Tájékoztassanak, jó?
És letette.
– Mit mondtak? – kérdeztem kíváncsian.
– Hát a jó hír az, hogy tudják, hogy itt vagyunk. Tisztában vannak a
problémával, és a szükséges alkatrész már úton van. A rossz hír, hogy
még két-óra, amíg ideér.
– Két óra? – visszhangoztam nyekeregve. – Két óra? – ismétlem
higgadtabban. – Még két órán át itt kell ücsörögnünk együtt?
– Attól tartok – sétált oda a falhoz, és nekidőlve leereszkedett a
földre, hogy összefonja a karját felhúzott térde előtt.
Rábámultam, aztán átmentem a saját térfelemre. Én is leültem a
földre, magam alá húztam a lábamat, és rápillantva lehúztam a
strandruhámat egészen a bokámig. Ekkor megint ránéztem, és láttam,
ahogy tekintete a lábamról a szememre vándorol. Rajtakaptam, hogy
kissé ráncolta a homlokát, mielőtt kisimult az arca, s felvonja
szemöldökét.
– Két óra alatt egy csomó mindent lehet csinálni. Van ötleted,
Tündérmókus?

C 26 c
 Szóval visszatért. Carson Stinger heteró férfi előadó. Oldalra
biccentettem a fejem, és résnyire szűkült szemmel ránéztem.
– Miért csinálod ezt? – kérdeztem.
Unottan beleharapott az alsó ajkába, mielőtt válaszolt:
– Pontosan mit is?
– Hogy ilyen... szexmániás álarc mögé bújsz.
Elgondolkodva rám pillantott.
– Álarc? Tehát arra célzol, hogy rejtegetek valamit? Mégis mit?
Oldalra tekintve vállat vontam.
– Azt a fazont, aki hülyét csinált magából, hogy kimentsen egy
kellemetlen helyzetből, ezért elénekelte nekem a „Sister Christian”-t?
– Csak azt tettem, amit tennem kellett, hogy ki ne purcanj itt nekem
– kuncogott. – Ha már beragadok egy liftbe, akkor legalább ne egy
hullával.... Sok őrült szarságban benne vagyok, de a nekrofília nem
tartozik közéjük.
Erre felnyögtem.
– Istenem, te annyira... – Eltöprengve beleharaptam az ajkamba,
aztán folytattam. – Tudod mit? Nem dőlök be a szövegednek. Szerintem
blöffölsz, Carson Stinger. Szerintem csak megjátszod magad –
jelentettem ki a körmeimet tanulmányozva.
Felnevetett, mintha tényleg jól szórakozna.
– Mégis mit gondolsz, ki vagy te, Tündérmókus? Azt hiszed, olyan
jól ismersz, miután eltöltöttél velem mennyi időt is? Tizenöt percet? –
kérdezett vissza az órájára nézve.
– Igazad van – sóhajtottam fel.. – Semmit sem tudok rólad. Csak azt,
hogy megjátszod magad. Mondjuk úgy, hogy megérzés.
Csendben rám meredt. Megint hunyorgott, és megfeszítette
állkapcsát is.
Kinyújtotta hosszú, izmos lábát, aztán törökülésbe helyezkedve
bámult tovább.
– Én pedig azt gondolom, hogy belém estél. Próbálsz olyan érzékeny
jófiúnak látni, amilyen nem vagyok, mert ezzel tudod majd
megmagyarázni magadnak, hogy mindjárt átjössz ide hozzám, és az
ölembe mászol.
Fuldokolni kezdtem a nevetéstől, aztán feltérdelve szúrós pillantást
vetettem rá.

C 27 c
 – Te arrogáns seggfej! Csakis akkor másznék a közeledbe, ha az
életem múlna rajta.
Néhány másodpercig bámultam, aztán ráültem a sarkamra.
– Várjunk csak! – böktem felé az ujjammal. – Látod, erről az álarcról
beszélek. Úgy feldühítettél, hogy el is felejtettem, mit gondolok rólad.
Mégpedig azt, hogy megjátszod magad!
– Még mindig ez a lemez, Dr. Phil9? – kacagott. – Akkor lássunk
csak téged, Miss Tökéletes Hercegnőcske! Mit akarsz álcázni azzal a
szorosan összefogott hajaddal, amitől levegőt se kapsz, meg ezzel az
arisztokratikusan leereszkedő stílussal?
– Arisztokratikusan leereszkedő? – kérdeztem vissza gúnyosan. Hát
nem vagyok arisztokratikusan leereszkedő, sőt tökéletes sem.
– Hát nem is tudom. Szerintem meg pont olyan vagy: tökéletes.
Miért stresszelsz annyira, hogy ha kikerül a kezedből az irányítás, akkor
levegőt se kapsz? Te mit rejtegetsz a maszk alatt?
Színpadiasan felkacagtam, hogy lássa, mennyire nevetséges.
– Az én maszkomról beszélünk? Ugyan már! Most csak
mellébeszélsz, hogy eltereld a figyelmemet. Nálam az van, hogy kapod,
amit látsz. Nincs rajtam álarc, Carson. Ellentétben veled...
Töprengő és aggodalmas tekintettel nézett rám egy pillanatra.
– Rendben, Tündérmókus. Van egy ajánlatom számodra. Mit szólnál
egy kis játékhoz? Az a neve, hogy „Találatot titokért”. Úgy látom, nem
nagyon akad más tennivalónk. Főleg miután lekerült a napirendről,
hogy az ölembe ülj...
– Soha nem is volt rajta a napirenden! – mordultam fel. – Mit jelent
ez a „Találatot titokért”?
– Van a táskádban pohár, tál vagy valami ilyesmi? – egyenesedett
fel.
Nevetve felvontam a szemöldökömet.
– Nincs. Nem nagyon szoktam ilyesmit magamnál hordani.
Azért kinyitottam a hatalmas táskámat, hogy belenézzek.
– Várj! A hajlakk kupakja jó lesz? – kérdeztem, miközben
lecsavartam. Nagyjából akkora volt, mint egy kisebb műanyag pohár.
Odanyújtottam Carsonnak.

9 Amerikai tévés pszichológus.

C 28 c
 – Az jó lesz – kapta ki a kezemből. A farzsebébe nyúlt, és elővett
egy tízcentest. Aztán letette a kupakot az egyik sarokba, és átsétált a
szemköztibe.
– Az a szabály, hogy ha valamelyikünk beletalál az érmével a
kupakba, a másiknak el kell árulnia egy titkot magáról. Nincs hazugság.
Nincs mellébeszélés. Muszáj egy valódi titkot mondania, amit még
senki mással nem osztott meg.
Keresztbe font karral haraptam az ajkamba. Az egyik sarokban
heverő kupakról a másik sarokban álló Carsonra néztem.
– Lehetetlen beletalálni a távolság és a kupak mérete miatt. Nem
lehet megcsinálni.
– Benne vagy, vagy nem? – vonta fel a szemöldökét.
– Oké – fújtam ki a levegőt. – Legyen.
Carson megtorpant.
– Várj! Tudomásul vetted a szabályokat?
– Igen, igen. ,,Kosarat kell dobni” a titkokért. Benne vagyok.
Tudtam, hogy lehetetlen – akkor pedig miért ne? Belementem a
játékba.
Felemelte a tízcentest, enyhén jobbra mozdulva célzott, és vadul
koncentrálva eldobta. Egyenesen a kupakban landolt, még csak nem is
pattant. Határozott csörrenés.
Mi a franc?
– Te csaltál! Ilyen nincs is.
– Csaltam? – nevetett Carson. – Hogy az ördögbe csalhattam volna?
Kizárt. Ne is próbálj mentséget találni! Jössz nekem egy titokkal,
Tündérmókus. Halljuk!
Vállával nekidőlt a lift falának, keresztbe fonta a karját, leszegte az
állát, és várakozó tekintettel nézett rám.
– Hát nem is olyan könnyű – feleltem átható pillantással. – Egyetlen
titkom sincs! – emeltem fel mindkét karomat, aztán leeresztettem őket.
Még mindig szó nélkül bámult, most már kifejezéstelen arccal.
– Áruld el, miért vagy ilyen tökéletes, Tündérmókus.
Undorodva felhorkantottam. Én is megint keresztbe fontam a
karomat, és elfordítottam a fejemet. Eltöprengtem a kérdésen. Tényleg
így jött le neki...? Hogy tökéletes vagyok? Ennél távolabb nem is
lehetnék a tökéletességtől. Mindig próbáltam megütni a szintet...
elfogadható lenni... jóvátenni, hogy...
C 29 c
 – Apukám eleget csalódott már. Csak igyekszem, hogy legalább
miattam ne kelljen – bukott ki belőlem.
Carson oldalra biccentette a fejét, a szemében pedig tükröződni
kezdett valami. Én inkább másfelé néztem.
– Na, szóval ennyi. Apának kijutott a dolgokból. Egyszerűen azt
szeretném, hogy büszke legyen rám. Ez tényleg annyira furcsa?
– Miben kellett apukádnak csalódnia? – kérdezte halkan.
Egy pillanatig a falra meredtem, aztán hirtelen megmagyarázhatatlan
kényszer tört rám, hogy elmeséljem.
– Tizenegy voltam, amikor a kisöcsém meghalt non-Hodgkin
limfómában. Ő volt az egyetlen fiú. Két lánytesóm van – mondtam a
körmeimet fixírozva. – Az apukám zsaru... igazi férfias férfi. Szerintem
a tesóimmal együtt mindig úgy éreztük, hogy talán... esetleg...
– Hogy talán egyikőtöket fel lehetett volna áldozni, hiszen van
tartalék? – fejezte be helyettem Carson szelíden.
Felkaptam a fejemet, hogy a szemébe nézzek. Néhány másodpercig
csak bámultam. Ez így még soha nem jutott eszembe, de...
– Lehet. Igen.
Még mindig a szemembe nézve bólintott. Aztán odament a sarokban
heverő kupakhoz, kihalászta belőle a tízcentest, és felém nyújtotta.
– Te jössz.

CARSON

Kiszáradt a torkom, és mintha a bőröm alatt viszketett volna, amikor

Grace mesélt az öccséről és az apukájáról. Nem igazán álltam meg
töprengeni az érzésen. Igazából senkivel sem beszélgettem érzelmekről
– a nagyimat kivéve.
Ő viszont tizenhét éves koromban meghalt, azóta pedig nem nagyon
foglalkoztam ilyesmivel. Eleve csak azért javasoltam ezt a játékot, hogy
kibillentsem vele Grace-t. Akár messzebbről is betaláltam volna a
kupakba az érmével, nem csak egy liftnyi távolságból. Annak idején
hosszú órákon keresztül gyakoroltam. Ezzel kötöttem le magam, amíg
az anyukámra vártam.
C 30 c
 De amint Grace tényleg megosztott velem valamit, ráadásul csak így,
én billentem ki.
Odaadtam neki a tízcentest, aztán hátraléptem. Rám pillantott, majd
odament a kupakkal szemközti sarokba. Visszakézből célzott.
Figyeltem, ahogy összpontosít. Milyen gyönyörű lány, a fenébe is!
Szexi, de klasszikus szépség is egyben. Legszívesebben csak bámulnám
a tökéletes vonásait. Karcsú, de azért kerek a megfelelő helyeken. Pont
az esetem. Láttam rajta, hogy reggel, a zuhany alól kilépve is pont ilyen
gyönyörű – egy deka smink nélkül. Mocorogni kezdtem odalent.
Basszus, erre most nincs szükségem. Ráharaptam a nyelvemre, hogy
eltereljem a gondolataimat a zuhany alól kilepő Grace-ről, ő pedig pont
akkor dobta el a tízcentest. Odafordulva láttam, ahogy egy csörrenéssel
a kupakban landol.
Hangosan felkacagtam, mert örömében kurjongatott, és győzelmi
pózban hadonászott. A francba, várjunk csak! Ez nem vicces! Pusztán
az izgatott pofija elég volt ahhoz, hogy úgy érezzem, legszívesebben
felkapnám és magamhoz ölelném. Aztán eszembe jutott, hogy nem
szoktam ölelkezni. Soha. Senkivel.
Felsóhajtottam, és igyekeztem a lehető legunottabb arccal
megszólalni:
– Rendben van. Mit óhajtasz megtudni rólam?
Oldalra biccentette a fejét, kissé hunyorogni kezdett, és úgy
beleharapott telt alsó ajkába, hogy nekem meg ismét a nyelvemre kellett
harapnom tőle.
Visszasétált a saját térfelére, ahol leült a padlóra, felhúzta a térdét, s
ugyanúgy megigazította a ruháját, ahogy korábban. Kivártam.
– Olyan titokra kérdezhetek, amit még nem mondtál el senkinek,
ugye?
Bólintottam.
– Oké. Miért pornózol?
Felnevettem.
– Erre nem valami nagy titok a válasz. Kellemes és szuperül fizet.
Összevonta szépen ívelt szemöldökét, és rám meredt.
– Igazából miért pornózol, Carson?
– Nem minden pornósnak volt elcseszett gyerekkora meg sötét
múltja – kuncogtam. – Már egész más a szakma, mint régen. Van egy
csomó biztonsági intézkedés...
C 31 c
 Továbbra is némán nézett rám.
Felsóhajtva leereszkedtem a földre. Tényleg fontolóra vettem, hogy
megosztom ezt egy idegennel? Ezzel a hercegnővel? Egyenesen a falra
bámulva ücsörögtem egy-két percig, aztán szinte akaratom ellenére
elkezdtem beszélni:
– Anyukám pornósztár volt a nyolcvanas években. Amennyire
tudom, nem valami gyakori eset, hogy valaki teherbe essen, de amikor
mégis megtörténik, elég gyorsan elintézik a dolgot, ő úgy döntött, hogy
nem akarja elintézni. Valamelyik felbérelt farok fattya vagyok a
százból. Hogy tetszik ez a tündérmese, Tündérmókus?
Elkerekedett a szeme, szája pedig hangtalan ,,O”-t formált. Egy
darabig csöndben néztük egymást.
– Ez nem magyarázza meg, hogy te most miért csinálod.
Felkacagtam.
– Mert tulajdonképpen beleszülettem, szivi. Kéjben és bűnben
fogantam. Ez a végzetem, hogy ugyanazt csináljam.
– De nem a te hibád, hogy...
És baszódjak meg, ha azok a hatalmas, kék szemek nem szánakozást
tükröztek. Úgy összeszorult a gyomrom, hogy kibaszottul nem tetszett.
– Tényleg nem. De az meg nem a te hibád, hogy olyan formás kis
szád van, úgyhogy ha idemászol, talán kamatoztathatjuk úgy a jóistentől
kapott adottságainkat, hogy egy kicsit gyorsabban teljen az idő –
feleltem, miközben felvontam a szemöldökömet.
Elpirulva rám meredt.
– Akkor ezért csinálod. Azért bújsz a két lábon járó seggfej szexgép
álarca mögé, mert így akarod rejtegetni, hogy szégyenled azt, aki vagy.
Megint hangosan felkacagtam.
– Már megint az én kis Dr. Philem! Mondd csak, hol szerezted ezt a
klinikai szakpszichológus diplomádat? Ja, megvan! A
Szarságösszehordó Egyetemen. Áruld már el, Tündérmókus, hogy saját
magadat is ilyen jól diagnosztizálod? Tisztában vagy vele, hogy a
tökéletes hercegnő műsora, amit lenyomsz, mindössze csak egy
próbálkozás annak a kompenzálására, hogy szerinted neked kellett
volna meghalnod az öcséd helyett? Tudod, mit? Igenis az öcséd halt
meg. És a világ összes tökéletes hercegnős faszomsága sem tud ezen
változtatni.

C 32 c
 Erre felháborodottan beszippantotta a levegőt, a tekintete pedig
megtelt fájdalommal. Rögtön szarul éreztem magam tőle.
– Te fattyú! – sziszegte feltérdelve, hogy úgy „másszon” felém. A
vonásain először átfutó fájdalmat nyomban fel is váltotta a harag.
Én is feltérdeltem, mert a „fattyú” beszólástól összeszorult a szívem.
A saját kifejezésemet használta ellenem, és nagyon nem tetszett az
érzés, amit ez kiváltott belőlem.
– Te prűd! – vágtam vissza.
– Hímringyó!
– Ó milyen frappáns, jégkirálynő!
A lift közepén találkozunk. Mindketten térdeltünk, ő pedig
hátrahajtotta a fejét, hogy felnézzen rám. Eltorzult az arca a dühtől.
Tudtam, hogy az enyém is.
– Seggfej!
– Színésznő!
Ennek hallatán ökölbe szorította mindkét kezét, és megfeszítette a
karját maga mellett. Mérgesen felmordult, én pedig kissé előrehajoltam:
provokáltam, hogy üssön meg.
Hirtelen azon kaptam magam, hogy csókolózunk. Hardcore,
indulatos smárolás volt. A kezünk mindent bejárt, megfogott és
megmarkolt a másikon. És a francba az egésszel, de esküszöm, hogy a
napfényre emlékeztetett az íze. Meg minden édes-friss dologra, ami
ezen a világon van.

C 33 c
 HARMADIK FEJEZET

GRACE

NYÖGDÉCSELVE ÉS LIHEGVE MARKOLÁSZTUK EGYMÁST.

Megrészegített minket a düh és a kéjvágy. Vagy csak a düh? Nem,
nem... az nem ennyire jó érzés. Lángba borult az egész testem. Minden
egyes idegvégződésem bizsergett, úgy sóvárgott Carson érintése után.
Te jó isten, Carson Stinger heteró férfi előadó éppen hozzám nyúl!
Nem! Igen! Igen! Igen! Ez összesen három igen egy nemre. Többség
dönt! Te jó ég, milyen jó íze volt! Mentol és még valami, ami csak ő.
Röpke kóstoló után máris még többet akartam belőle. Úgy forgattam a
nyelvemet a szájában, hogy annyit érezzek, amennyit csak bírok.
Kétségbeesetten ki voltam erre éhezve. Vagyis rá. Ő is pont annyira
kétségbeesettnek tűnt, ahogy összeforrt a nyelvünk. Megmarkolta a
fenekemet, és vadul odahúzott a keménységéhez. Úristen, milyen nagy!
Nagyon nagy. Én pedig napsütéstől megkergült macska módjára
dörgölőztem hozzá. Olyan napsütéstől megkergült macska módjára, aki
még be is volt kokainozva. Vagy macskamentázva... vagy mindegy,
micsodázva, amitől még fokozódik a megkergülés. Hát ez voltam én.
Miau!
Hirtelen észrevettem, hogy Carson álló helyzetbe kezd húzni. Teljes
hajlandósággal engedelmeskedtem. A szánk egy pillanatra sem vált el.
Elindult előre, így a falhoz hátráltam. Amikor nekiütköztem a kemény
felületnek, hozzám préselte magát, és a mellkasából kiindulva morgott
egyet. Elengedett, és hallottam, hogy mindkét kezét ráteszi a falra a
fejem mellett. Sarokba szorított. Továbbra is lefoglalta a számat:

C 34 c
nyalogatta és szívogatta a nyelvemet, miközben megint hozzám
préselődött és felmordult. A hangok, amiket kiadott, és a biztos támaszt
nyújtó fal érzete épphogy eloszlatta egy kicsit a ködöt. Mégis mit
művelek? Néhány perce még egymás torkának ugrottunk – hát hogy
történhetett ez? Tény, hogy szuperül csinálja, amit a szájával meg a
testével csinál, mivel ez a szakmája! Te jó ég! Egy hivatásos! Azért
ilyen jó benne, mert sokszor csinálja. Mármint olyan sokszor, hogy
sorozatban. Ismétlem: mi a fenét művelek? Kinyitottam a szememet, és
láttam az arcát az enyémtől néhány milliméternyire. Behunyt szemének
és az arcát beárnyékoló, hosszú pilláknak a látványától teljesen
visszazökkentem a valóságba. Fulladozó hang szakadt fel a torkomból.
Elrántottam a számat, elfordítottam a fejemet, és két kezemet a
mellkasára tettem, hogy eltoljam magamtól. Révedezve hátralépett,
zihálva egymás szemébe néztünk.
– Picsába, sajnálom! – szólalt meg végül.
– Mit? – kérdeztem dühösen. – A sértegetést vagy a csókolózást?
– A sértegetést. A csókolózást nem sajnálom.
Pislogtam egyet. A fenébe is azzal, hogy bár még mindig mérges
voltam – már leginkább magamra –, a lelkem mélyén legszívesebben
megint belevetettem volna magamat a csókolózós részbe.
Erőtlenül megráztam a fejemet, hogy teljesen kitisztuljon. Egy
liftben vagyunk. Ő meg egy pornósztár. Épp most osztottunk meg egy-
egy titkot a másikkal, aztán ilyen alattomosan visszaütött a dolog.
Szárazon felnevettem, aztán a plafonra emeltem a tekintetem, hogy
mély lélegzetet vegyek. Utána lenéztem Carsonra, aki zavartan bámult
rám. Felvonta a fél szemöldökét.
– Mi olyan vicces?
Megfordulva leültem, és óvatosan a falnak döntöttem a fejem.
Odajött hozzám, és hátát a falnak vetve leült közvetlenül a jobbomra.
Felhúzta a térdét, és megint rátette a kezét.
– Mi – mordultam fel. – Szörnyűek vagyunk. Mindketten
elmeséltünk egy titkot, hogy öt percen belül felhasználjuk a másik ellen
– ráztam meg a fejem, majd rápillantottam. – Én is sajnálom.
Mély lélegzetet vett, és egy pillanatra lefelé tekintett, mielőtt rám
nézett azzal a gyönyörű, mogyoróbarna szemével.

C 35 c
 – Nem, az én hibám. Én találtam ki a szabályokat, aztán meg rád
támadtam ahelyett, hogy becsületesen betartottam volna őket. Nem
tudtam elegánsan veszíteni.
Tényleg úgy tűnt, mint aki megbánta.
Összeszorított ajkakkal oldalra biccentettem a fejemet, mert
meglepődtem a válaszán. Aztán ismét megráztam egy kicsit a fejem. –
Nagy volt a tét – feleltem, majd elhallgattam. – Mi lenne, ha egyszerűen
csak beszélgetnénk egy kicsit?
Erre vigyor terült szét az arcán. Megint megjelent a kis gödröcske, a
belőle áradó valódi szépség pedig egy pillanatra lefegyverzett. Oldalra
biccentettem a fejemet.
– Miért nem vagy modell, színész vagy ilyesmi? Megvannak hozzá a
külső adottságaid.
– Tudom – kuncogott.
– Micsoda szerénység! – nevettem fel.
– Nem kell szerénykednem. Semmit sem tettem azért, hogy ilyen
arcom legyen. Ilyen van és kész.
Felhorkantam a válaszától.
– Pont, amikor már elkezdtelek volna megint megkedvelni.
– A megkedvelés több csókolózást jelent? – vigyorgott újra, aztán
rám villantotta azt a megsemmisítő mosolyát.
– Nem. Most pedig meséld el, hogy miért nem modellkedsz ahelyett,
hogy... azt csinálnád, amit csinálsz.
– Hogy hagyjam magamat órákig csinosítgatni meg kisminkelni,
aztán meg pózoljak azok előtt, akik ezt elkövették? Istenem, ez ezerszer
rosszabb, mint a pornó. Francba!
– Rosszabb, mint a pornó? Tehát akkor nem szereted csinálni?
Egy pillanatra rám nézett, úgyhogy szinte láttam, ahogy kattog az
agya. Csak azt nem tudtam, min. Végül megszólalt:
– Igazából nem, nem szeretek pornózni.
– Miért? – kérdeztem halkan.
– Mert úgy szeretek baszni, ahogy akarok. Nem szeretem, ha
megmondják, mit csináljak, vagy sakkfigura módjára rakosgatnak ide-
oda az ágyon. Egy férfinak a becserkészés a szex egyik legizgalmasabb
része. A pornóban nincs becserkészés. És még mielőtt felkapnád a vizet,
nem provokálni akarlak a megfogalmazással. Csak őszinte vagyok.
Nem élvezem. Mármint attól eltekintve, hogy...
C 36 c
 – Oké – szakítottam félbe. – Tudjuk, hogy a szex olyan, mint a
pizza... akkor is jó, amikor nem.
Csöndben méregettem, majd folytattam:
– Hogyan keveredtél bele?
Felsóhajtott.
– Hát, mint már mondtam, lényegében ebben nőttem fel. Az
anyukám magával vitt a forgatásokra. Nem mintha néztem volna. Az
öltözőben maradtam, de tudtam, hogy mit csinál, úgyhogy szopás volt.
Ez most szándékos szóhasználat... – vigyorgott, ám én nem
viszonoztam. Inkább csak elszomorodtam.
Rám pillantott, közben összeszűkült a szeme. Azt hittem, talán már
nem is folytatja, de aztán megint megszólalt:
– Amúgy az anyukámnak mindig volt egy kis problémája a
drogokkal, ami tizennégy éves koromra elég súlyos lett. Elköltöztem a
nagyimhoz Massachusettsbe, majd miután anya megint tiszta, lett
visszatértem Los Angelesbe.
– Onnan származol?
– Aha. Az angyalok városából – vonta fel a szemöldökét
elgondolkodva, s egy kicsit a távolba révedt. – Amint tizennyolc lettem,
néhány ismerős producer elkezdett kérlelni, hogy csináljak egy filmet.
Azt mondták, felfigyelnének rám. Arra, hogy az egyik legnagyobb
pornósztár fia maga is filmet csinál. Egy darabig nemet mondtam, Nem
érdekelt. Amikor a nagyim meghalt, hagyott rám egy kis pénzt. Nem
sokat, de eleget ahhoz, hogy néhány évig Európában utazgassak.
Miután visszajöttem, egy ideig próbálkoztam csicskamunkákkal,
közben meg nem csináltam semmit, csak buliztam. Végül fél éve
megkeresett az egyik régi producer, aki egy kicsit lightosabb, „soft
core” filmeket gyártó cégnek dolgozik. Arra gondoltam, mi a faszért ne
vágjak bele? Mégis mi a különbség eközött és aközött, amiket
ismeretlen nőkkel csinálok hétvégente?
Megvonaglottam. Ez az egész annyira... üresnek hangzott. Felnéztem
rá, ő pedig fejét a lift falának dőlve figyelt engem.
– Szűz vagy, Tündérmókus?
Elnevettem magam. Már majdnem közöltem vele, hogy semmi köze
hozzá, csak aztán rájöttem, hogy épp most osztotta meg velem életének
legféltettebb titkait. Felérne egy pofonvágással, ha most így reagálnék.
Igazából tényleg semmi köze nem volt hozzá. De amit elmondott, ahhoz
C 37 c
meg nekem nem lett volna, mégis elmondta. Úgyhogy abbahagytam a
nevetést, és felsóhajtottam.
– Nem. Egy sráccal már voltam. A barátommal, akivel a főiskolán
jártunk. Úgy tervezem, hogy még egyvalakivel leszek, mielőtt férjhez
megyek.
– Úgy tervezed, hogy még egyvalakivel...? Miii?
– Hát várj, ez igazából megfontolt döntés. Elmondom, miért. Még be
kell fejeznem a jogi egyetemet. Aztán muszáj elmennem egy menő jogi
céghez, és dolgozni nekik legalább egy évig. Huszonnyolc éves
koromig nem tervezek esküvőt, márpedig senki sem akar elvenni egy
huszonnyolc éves szüzet. Az illető még azt hinné, hogy valami nem
stimmel velem. Úgyhogy kitaláltam, hogy két férfival kell lennem,
mielőtt megismerem a férjemet. Az egyik elveszi a szüzességem, ez
kipipálva, a másik pedig megtanít, hogyan legyek jó feleség az ágyban
– mosolyodtam el saját lenyűgöző érvelésemtől.
Carson egy pillanatra rám meredt, aztán harsányan felkacagott.
– Picsába, ez talán még kevésbé romantikus, mint az én történetem.
És az már valami!
– Miért ne lenne romantikus? – ráncoltam a homlokomat. –
Tökéletesen felkészítem magam arra a férfira, akivel leélem majd az
életemet. Máris gondolok rá, pedig még nem is ismerem.
– Mi lesz azzal a szegény csókával, akit kettes számú szexpartnernek
szemelsz ki? Őt máris dobtad, még mielőtt megismerted volna.
– Ugyan már... – feleltem gúnyosan. – Mintha a pasiknak nem jönne
jól néhány hónap szex, aztán meg a szabadság, hogy rárepülhessenek a
következőre...
– Hát ez igaz – mosolygott. – De mi van akkor, ha végül beleesel.
Akkor mi lesz a terveddel?
– Beleesek? Hát azt nem fogok. Ez nem történhet meg, mivel nem
része a tervemnek. Az biztos, hogy vonzódnunk kell egymáshoz, de..
– Lehet, hogy én vagyok a tökéletes jelölt erre a szerepre,
Tündérmókus – vonta fel a szemöldökét, hogy aztán rám villantsa azt az
ellenállhatatlan mosolyt.
Felkacagtam.
–Te? – ráztam meg a fejemet. – Az ki van zárva, Carson. Először is:
még csak nem is ugyanabban a városban élünk. És figyelj már, hogyan

C 38 c
mondhatnám meg a leendő férjemnek, hogy egy pornósztárral voltam?
Ne vedd sértésnek, de...
– Miért kellene ilyen részletekbe beavatnod? A férfiak nem
kíváncsiak a részletekre a párjuk korábbi szexuális tapasztalataival
kapcsolatban.
– Elhiszem. De attól még... Hé! Mi most komolyan erről csevegünk?
Az a hapsi még többévnyi távolságra szerepel a tervemben. Nem
felejthetek el mindent, amire megtanít, mire találkozom a Nagy Ő-vel.
Ez az időzítés így nem működik – vigyorogtam rá. Gondoltam, hogy
ettől még évődni fog velem. Viszont nagyjából igazat mondtam,
– Szóval nem tervezed, hogy a következő néhány évben szexelni
fogsz? Hány évig is, négy? Mennyi idős vagy?
– Huszonhárom. Úgyhogy igen, a kettes számú négy év múlva
szerepel a tervben – biccentettem oldalra a fejemet mosolyogva.
– Négy évet fogsz várni, hogy megint szexelj, és mindezt egy hülye
terv miatt?
– A terv nem hülye! Mindig is megvolt a fejemben. Segít
összpontosítani – ráncoltam a homlokomat. Most, hogy az egészet
kimondom hangosan, valahogy kezdett kevésbé észszerűnek tűnni, mint
amilyennek magamban gondoltam. – Tehát segít megvalósítani az
álmaimat.
– A te álmaidat? – vonta fel a szemöldökét. – Biztos vagy ebben?
– Most meg ki játszik Dr. Philt? – horkantam fel.
– Oké, jogos – felelte, miközben engem figyelt. – Akkor térjünk
vissza a szexre. Szándékosan négyéves cölibátust tervezel? Nem tetszett
meg elsőre?
Lenéztem, mert éreztem, ahogy elpirulok.
– Tény, hogy rendben volt a dolog.
– Rendben? Ó-ó... Nagy bajban van az a férfi, aki bármilyen
témában olyan értékelést kap egy nőtől, hogy „rendben volt”.
Mély lélegzetet vettem.
– Figyelj! Rendben volt, és kész. Semmi különös. Nem volt szörnyű.
Csak úgy oké volt – vontam vállat.
Egy percig némán vizslatott.
– Szóval nem élveztél el tőle, Tündérmókus? – kérdezte.
– Jézusom! Nem hiszem el, hogy erről beszélünk. Nem, nem
élveztem el tőle, oké? Legjobb tudomásom szerint képtelen vagyok
C 39 c
elélvezni, ha valaki más is van a szobában. Ez így már rendben van?
Megadhatod az e-mail-címed, aztán négy év múlva megírom, hogy
változott-e a helyzet! – koccantottam neki a fejemet a mögöttem lévő
falnak. Zavarba hozott a téma, főleg vele. Több értelemben is olyan
volt, mintha lemeztelenítene. És olyan dolgokat kérdőjeleztem meg
miatta, amiket korábban soha. Hogyan történhetett ilyen? Pláne ezzel az
emberrel? Nevetni kezdtem, és megráztam a fejemet.
– Mi az? – tudakolta.
– Nem tudom – mordultam fel. – Ez az egész helyzet valahogy
olyan... vicces.
Bólintott, mintha pontosan tudná, mire gondolok.
– Aha, szerintem is. Ezzel együtt még áll az ajánlatom. Legalább egy
hétvégét kihozhatnánk belőle. Szerintem a leendő férjed nagyon örülne,
ha igent mondanál nekem – kacsintott.
– Ezt komolyan gondolod, ugye? – vettem szemügyre. – Miért? Mi a
jó neked ebben?
Némán felvonta a szemöldökét.
– Mármint így is jut neked elég random szex, nem?
– Figyelj, tekints rá úgy, mintha ez kihívás lenne nekem. Olyat
tudnék neked nyújtani, amit még senki más, és ez marhára beindít.
Szóval mindketten kihozhatnánk ebből valamit, aztán pedig
elbúcsúzhatnánk egymástól, mint Tündérmókus és a Kettes Számú
Csóka.
Válaszra nyitottam a szám, de félbeszakított a liftbe szerelt telefon.
Megint megmentett a csörgése.

CARSON

Másodjára is megszólalt a telefon. Rájöttem, hogy lélegzet-vissza fojtva

vártam a válaszára. Hazudtam neki arról, hogy miért jelentkezem Kettes
Számú Csókának. Nem arról, hogy velem el tudna élvezni. Ebben
eléggé biztos voltam. És tényleg beindultam tőle. Már a puszta
gondolattól is szűk lett a farmerem, hogy a gyönyör végigsöpör
gyönyörű vonásain. Azért vártam lélegzet-visszafojtva a válaszát, mert
C 40 c
nagyon régóta nem vágytam már semmire. Sőt, nem is emlékeztem,
mikor vágytam utoljára bármire is. Őt pedig akartam. Nemcsak a testét,
hanem őt magát. Látni akartam, hogyan reagál a érintésemre. Hallani
akartam még néhány vicces baromságot, ami elhagyja szép kis száját.
Hallani akartam, hogyan próbálja megvédeni a hülye tervét.
Megkedveltem. És bassza meg, én nagyon régóta nem kedveltem meg
egy nőt sem. Jó érzés volt vágyni valamire. Ez pedig kurvára
megdöbbentett. Valójában nem lehetett az enyém, és nem is akartam.
De egy-két napnyi Grace Hamiltonozás egy hotelszobában? Igen, azt
akartam. Arra vágytam.
Felálltam, és felvettem a telefont.
– Halló?
– Üdv. Itt Rich a karbantartóktól. Csak tájékoztatni akartam
magukat, és meggyőződni róla. hogy jól vannak. Megvan az alkatrész,
amire vártunk, úgyhogy már csak be kell szerelni. Elvileg maximum
egy óra.
– Oké, haver. Aha, megvagyunk. Köszi az infókat.
Azzal letettem, és ránéztem Grace-re.
– Úgy tűnik, még legalább egy órára itt ragadsz velem.
– Legalább?
– Aha, legalább. Tovább is lehet, ha rábólintasz, hogy töltsük együtt
a hétvégét.
Reménykedtem benne, hogy nem látja rajtam, mennyire fontos ez
nekem. Fájt volna, ha visszautasít.
Kissé elkerekedett a szeme, s mintha válaszra nyitotta volna a száját,
csak hogy utána összezavarodva becsukja. Ekkor megkordult a
gyomrom. Méghozzá hangosan.
Grace vigyorogva oldalra biccentene a fejét.
– Éhes vagy?
Még mielőtt felelhettem volna, már nyúlt is a táskájáért, hogy
másodperceken belül előhúzzon egy müzliszeletet.
– Vacsorát, uram? Várjunk csak... Szerintem van nálam valami,
amivel le lehet majd öblíteni.
Megint beletúrt a táskájába, s kivett belőle egy palack vizet. Leültem
mellé a földre.
– Istennő vagy. Add csak ide!

C 41 c
 Akkor jöttem rá, hogy még csak nem is ebédeltem, pedig már
vacsoraidő volt. Farkaséhes voltam. Ideadta a müzliszeletet, én pedig
kibontottam a fogammal, hogy kettétörjem és felé nyújtsam az egyik
darabot. Ő viszont megrázta a fejét.
– Legyen a tiéd. Én nem igazán vagyok éhes. Plusz növésben lévő
srác vagy – kacsintott rám.
– Csak ha rád nézek, bébi – kacsintottam vissza és finoman
megbökte a vállamat. Gyorsan begyűrtem, aztán nagyot kortyoltam a
vízből, miután ő is megtette.
– Jobb, ha megisszuk az egészet. Ezt az üveget fogjuk használni, ha
hív a természet.
– Szerintem egy órát kibírok – nevetett. – Elmentem a mosdóba,
amikor kijöttem a bárból.
– Szerintem én is kibírom – bólintottam.
Egy darabig csend lett, aztán ismét megszólaltam.
– Oké, játsszunk még valamit. Ennek „Villámkedvencek” a neve.
Felteszek egy kérdést, te pedig rávágod az első választ, ami eszedbe jut.
Aztán te kérdezel tőlem.
Gyanakodva méregetett.
– Ez valójában egy újabb trükk, amitől majd muszáj lesz a lift
közepén csókolózni?
– Te jó ég, remélem! – nevettem. – Amúgy nem, csak múlatni lehet
vele az időt. Benne vagy?
– Benne – bólintott.
– Jó. Kedvenc filmed?
– Titanic.
– Nem. Mondj másikat!
– Nem? Azt hittem, nekem kell válaszolni.
– Igen, de nem hagyhatom szó nélkül, hogy egy ilyen szarkasztikus
filmet válassz, mint a Titanic!
– Miért lenne a Titanic szarkasztikus? – fordult felém teljes testével.
– Elsöprő szerelmi történet! Gyönyörű! Mi bajod a Titanickal?
Felsóhajtottam.
– Grace, a film végén elég sok szabad hely volt azon az ajtón,
amelyik a vízfelszínen úszott. Azt akarod mondani, hogy téged nem
dühített, hogy miután annyi mindenen keresztülmentek, a túlélésért nem
próbálhattak volna meg egy kicsit jobban elférni azon a fadarabon? Egy
C 42 c
olyan fadarabon, ami bőven elég lett volna mindkettejüknek, ha egy
kicsit jobban igyekeznek?
Nevetésben tört ki.
– Várj, ez briliáns! Te tényleg azért nem szereted a Titanicot, mert
nem elég romantikus neked? Ez olyan aranyos! – rebegtette a
szempilláit.
Összeráncoltam a homlokomat.
– Nem, szerintem nem ezt mondtam. Azt mondtam, hogy szeretem,
ha van némi realitás a filmekben. Itt meg egy vészmegoldás volt arra,
hogy a forgatókönyvíró szerint Jack Dawsonnak az óceán fenekén
kellett kikötnie.
Grace megint felkacagott.
– Befejezted?
– Igen – mondta, s tett egy gyenge próbálkozást, hogy letörölje a
vigyort az arcáról. – Következő kérdés?
– Kedvenc színed?
– Tiffany-kék.
Elfintorodva oldalra néztem, aztán megint rá.
– Ezt inkább annyiban hagyom. Kedvenc évszakod?
– Ősz.
– Kedvenc édességed?
– Créme brȗlée.
– Kedvenc szexpózod?
Elhallgatott, és élénkrózsaszínre váltott az arca.
– Ööö... misszionárius?
Egy pillanatra rámeredtem.
– Szóval nem elég, hogy a főiskolai pasid nem gondoskodott rólad,
hogy elélvezz, de még csak másik pózt se próbált ki veled? Hát milyen
faszkalappal jöttél te össze?
– Hagyd abba! Rendes fiú volt. Nagyon... kedves és öö... megfontolt.
– Meghiszem azt! – horkantam fel. – Mindjárt elsírom magam. Te
jössz.
– Akkora seggfej vagy! – vágta rá halovány mosollyal. – Kedvenc
filmed?
– Harcosok klubja.
– Nem láttam.
– Nem láttad a Harcosok klubját? Ez vétek!
C 43 c
 Halkan kuncogott.
– Kedvenc színed?
– Kék.
– Melyik árnyalat?
– Csak maga a kibaszott kék.
– Az nem árnyalat!
– De, az.
– Oké – nevetett. – Kedvenc évszakod?
– Ősz.
– Tényleg van bennünk valami közös, milyen meglepő!
– Ki gondolta volna? – kacagtam.
– Én nem. Kedvenc édességed?
– Fahéjas sült banán. A nagyim csinálta nekem mindig.
Erre elmosolyodott, és egyenesen előrenézett.
– Na, ez tényleg jó játék.
– Várj, nem tetted fel nekem az utolsó kérdést.
– Nem, nem tettem fel. Nem akarom tudni. Tényleg nem. Biztos
vagyok benne, hogy valami olyan, amiről még csak nem is hallottam.
Azt pedig megtarthatod magadnak.
– Csirke – mondtam nevetve.
Rám vigyorgott, és egy pillanatra teljesen kizökkentem mosolyának
szépségétől. Imádtam a fogait. Imádtam az egész száját. Megint meg
akartam ízlelni. Kinyújtottam a lábamat. Hirtelenjében egy kicsit
szorítani kezdett a nadrág.
Egy darabig mindketten hallgattunk. Azon töprengtem, mennyire
megváltoztak a dolgok közöttünk. Szinte már... kényelmesen éreztük
magunkat egymás társaságában, ahogy ott ültünk a liftben, hallgattuk a
hangszóróból áradó halk zenét, és kortyolgattuk a vizét. Azon is
elgondolkodtam, hogy olyan dolgokat meséltem neki a múltamból,
amikről még soha senkinek nem beszéltem.
Voltak, akik tudták, mert a tanúi voltak. De még soha nem osztottam
meg semmit a gyerekkoromról önként senkivel azokon kívül, akik
innen-onnan már amúgy is tudtak valamit. Igazság szerint más nő még
soha nem is kérte tőlem, hogy meséljek. És talán ennyire egyszerű az
egész. Nem jutott eszembe olyan nő, aki az elragadó társalgási
képességeim miatt akart volna velem időt tölteni. Talán mert nincsenek
is olyanjaim. Vagy mert senkit sem érdekelt, hogy vannak-e.
C 44 c
 Ott ültünk kellemes és könnyed némaságba burkolózva, de ugye
nagyon nem így kezdődött az egész.
– Mondd csak, Grace, miért kaptál pánikrohamot, amikor rájöttél,
hogy beragadtunk? – kérdeztem halkan, és rápillantottam.
Felém kapta a tekintetét. Ivott még egy kortyot – szemlátomást azért,
hogy időt nyerjen a döntésre, hogy akar-e válaszolni. Nemsokára lágyan
megszólalt:
– Az öcsémről nyolcéves korában derült ki, hogy beteg. Egy évvel
voltam nála idősebb. Két évig küzdött, és amikor az orvosok elmondták
a szüleimnek, hogy végstádiumban van, anya tulajdonképpen
összeomlott, apa pedig magára vállalta a terhet, hogy nélküle szervezze
meg a temetést. Anya szó szerint képtelen volt rá érzelmileg – mondta
Grace, majd olyan hosszú ideig hallgatott, hogy kétségem támadt,
folytatni fogja-e. De folytatta. – Apa néhányszor magával vitt minket a
temetkezési vállalathoz, mert anya még csak vigyázni sem tudott ránk.
Egyszer elcsászkáltunk a tesóimmal, amíg apa az igazgatóval beszélt.
Fogalmam, sincs, miért, de bemásztam az egyik koporsóba, amíg a
tesóim másfelé néztek. Magamra zártam a fedelét, és nem tudtam
kinyitni. Pánikba estem, elkezdtem kapkodni a levegőt. Folyton az járt a
fejemben, hogy valami hozzáér a lábamhoz... egy szellem vagy egy
zombi.
Apró kacajjal megrázta a fejét, aztán gyorsan elkomolyodott.
– De olyan marha nagy csend volt, hogy féltem sikítani vagy
zörögni, amitől valaki végre kiszabadíthatott volna. Nem akartam
szégyent hozni az apukámra. Már így is alig bírta tartani magát... Ezért
úgy maradtam, amíg valaki magától fel nem nyitotta a koporsót,
miközben engem keresett.
– Istenem, Grace! Ez biztos szörnyű volt – állapítottam meg halkan.
– Őszintén szólva évek óta nem jutott eszembe – nézett a szemembe.
– De tudod, most a gondolat, hogy beragadtunk egy ilyen szűk helyre...
Szerintem ugyanazt az érzést hozta elő belőlem.
– Érthető – feleltem szép és komoly arcát vizslatva, majd
elmosolyodtam. – Ráadásul fokozta a szörnyűséget, hogy ezúttal
biztosan tudtad, milyen démoni szellemmel vagy összezárva – tettem
hozzá elkerekedett szemmel és a leghatásosabb sorozatgyilkos-
grimaszommal.

C 45 c
 Nevetésben tört ki, én pedig rámosolyogtam, örültem, hogy végre
eltűnik az arcáról az a távolba révedő fájdalom.
Nemsokára felvonta a szemöldökét.
– Azt hiszem, éppen most árultam el egy újabb titkot anélkül, hogy
kosarat dobtál volna.
– Igaz – mosolyogtam. – Oké, a fair play kedvéért te is kapsz tőlem
egyet csak úgy.
– Miért hívsz Tündérmókusnak?
Felé fordultam, úgyhogy amikor ő is így tett, néhány centire volt
egymástól az arcunk.
Vállat vontam, és a szemébe néztem. Sok személyes dolgot
elmondtam már neki, de valamiért most úgy éreztem, vissza kell
fognom magam.
– Talán a hajad miatt – vetettem egy pillantást szőke tincseire. –
Megtennéd, hogy leengeded a kedvemért?
– A hajamat? – suttogta. – Azt szeretnéd, hogy leengedjem?
– Aha – bólintottam.
Habozott egy picit, aztán a tarkójához vándorolt a keze, és mielőtt
még észbe kaptam volna, selyemben testet öltött napfény ereszkedett a
vállára.
– Úristen, Tündérmókus! Olyan vagy, mint egy angyal!
Egy fürtöt az ujjaim közé fogtam. Pont olyan puha volt, amilyennek
látszott.
Elmosolyodott.
– Én... – szólalt meg, de elfúlt a hangja, amikor felé hajoltam.
Elkerekedett a szeme, viszont nem húzódott el. Már majdnem összeért
az ajkunk. Erre megmoccant velünk a lift, és elkezdtünk emelkedni.
Szétrebbentünk, ő pedig levegőért kapkodott a meglepetéstől.
Megjavították. Mindjárt kiszabadulunk. Mást sem éreztem, csak
csalódottságot.

C 46 c
 NEGYEDIK FEJEZET

GRACE

A LIFT SZÖKKENÉSE VISSZARÁNTOTT A VALÓSÁG

TALAJÁRA. Ráeszméltem, hogy ki fogunk szabadulni.
– Jaj, köszönöm, istenem! – bukott ki belőlem, ahogy felálltam, majd
a táskámért nyúltam, és odaálltam az ajtóhoz, hogy rögtön kiugorjak
rajta abban a pillanatban, amikor kinyílik. Visszanéztem Carsonra, aki
még mindig mozdulatlanul ült a földön, és homlokát ráncolva
méregetett.
– Hé! – szóltam neki. – Nem volt elég? Maradni szeretnél? –
mosolyodtam el oldalra biccentett fejjel.
Felsóhajtott, és pont akkor állt fel, amikor kinyílt az ajtó. Én kilépve
mély lélegzetet vettem,
– Friss levegő! – kiáltottam fel,
Rögtön odajött hozzám egy sötétkék kezeslábasba bújt ember.
– Jól van? Elnézését kérem az üzemzavar miatti kellemetlenségért.
Amennyiben velem tart a recepcióra, kártérítés gyanánt állnánk a
szobája árát a hétvégére.
– Ööö... jól vagyok. De hogy kártérítés? Rendben... – feleltem,
miközben karon fogva már vezetett is lefelé. Hátrapillantva láttam,
hogy egy öltönyös ember beszél Carsonnal, valószínűleg szintén
elnézést kérve és kártérítést felajánlva. A recepción majd találkozunk.
A férfi, akit Mr. Savardnak hívtak, egyenesen a bejelentkező pulthoz
kalauzolt, és mindössze néhány perc alatt kikereste a foglalásomat,
hogy fizetettnek nyilvánítsa. Egy ajándékutalványt is adott a hotel egyik

C 47 c
éttermébe, a Picassóba. Ismét terjengős bocsánatkérésbe kezdett,
úgyhogy biztosítottam róla, hogy nem esett bajunk, és nem volt olyan
rossz a helyzet. Bajunk. Hova lett a többes szám első személy másik
fele? Megálltam és körülnéztem. A recepció környékén nem láttam. Az
előcsarnokba bepillantva sem. Visszautasította volna a kártérítést? Ha
igen, akkor miért ment el köszönés nélkül? Felgyorsult a szívverésem.
Arra kért, hogy töltsem vele a hétvégét, és én még nem is válaszoltam
neki. Nem tudtam, mit mondjak. Hát ez akkora őrültség!
Akármilyen hihetetlen, mégis azon kaptam magam, hogy tetszik
nekem. Az elmúlt néhány óra történései alapján levontam a
következtetést, hogy nem érdemes külső alapján ítélni. Kissé
megráztam a fejemet, és visszaindultam a lift felé.
A hüvelykujjam körmét kezdtem rágni, amikor becsukódott az ajtó
és elindultam felfelé. A szobám szintjén kinyílt, én pedig gyorsan
kiléptem, és kifújtam a visszatartott levegőt.
Belépve rögtön lerogytam az ágyra. Hanyatt fekve bámultam a
plafont. Hát milyen eszement dolog már pusztán az is, hogy az ember
fontolóra vegyen egy hétvégét Carsonnal? Annyira kívül esett a
rendezett és tiszta kis életemen, hogy már maga az ötlet is nevetséges...
nem? Csak feküdtem ott felfelé meredve, de nem láttam semmi. Vita
dúlt a fejemben. Tényleg fontolgatom, hogy eltöltök egy hétvégét
Carsonnal? Tényleg ezt akarom? Néhány percig mérlegeltem, magam
elé képzelve a mosolyát. Oké rendben, ezt akarom. Tessék, kimondtam.
Azt már bevallottam, hogy tetszik. Tetszik nekem Carson Stringer
heteró férfi előadó. Tiszta őrület! Baromság. Agyrém. De az, hogy
akarok valamit, még nem jelenti azt, hogy meg is kell tennem,
ráncoltam a homlokomat fektemben. Hiszen csak egyetlen hétvégéről
van szó. Hány huszonhárom éves lány találkozott már egy helyes
sráccal, hogy eltöltsön vele egy szuper hétvégét, aztán pedig
továbblépjen? Ráadásul a munkája miatt csak még jobb lehet a
dologban – nem mintha több is lehetne köztünk egy Las Vegas-i
hétvégénél. Ezt tudja, és én is tudom. Talán igaza volt abban, hogy az
egész beleillik A Tervbe. Miért ne lehetne ő a Kettes Számú? Miért ne?
Miért ne lehetnék röhejesen őrült egyszer az életben? Csak
egyetlenegyszer?
Amint ott tanakodtam az ágyon, elképzeltem, ahogy szó szerint a
kisangyal meg a kisördög két oldalról a fülembe suttog. Hogyan
C 48 c
történhetett ez meg? Én sohasem adom meg magam a kísértésnek, most
pedig erősen hajlok afelé, hogy eltöltsek néhány napot Carson
Stingerrel az ő Las Vegas-i hotelszobájában, hogy megtanítson
dolgokra? A szám elé kaptam a kezemet, hogy tompítsam döbbent
vihogásomat. Nem ismerek magamra! Két órát töltöttem vele a liftben,
és utána már azt se tudom, ki vagyok. Miért nem rémültem ettől
halálra? Felültem. Mégis miért ücsörgök itt az egész testemben bizsergő
izgatottsággal?
Aztán eszembe jutott még valami. Talán meggondolta magát. Talán
azért tűnt el olyan gyorsan. Felsóhajtva visszahanyatlottam az ágyra.
Talán amúgy is csak egy elméleti felvetés volt az egész. Fogalmam
sincs a szobaszámáról, és biztos, hogy a recepción nem adnak ki ilyen
információt. Mélyet sóhajtottam. Azért lehet, hogy mégis
megpróbálom. És ha nem találom meg őt, akkor kénytelen leszek beérni
egy jogi prezentációkból álló hosszú hétvégével, ahogy eredetileg
terveztem.

CARSON

Becsuktam magam mögött a hotelszoba ajtaját, és lerogytam az ágyra.

Hanyatt fekve megdörzsöltem az arcomat. Francba! Szar volt nézni,
ahogy elmegy. De sohasem ígérte, hogy velem marad, és átkozottul
örült neki, hogy végre kijuthat a liftből, hogy tudtam, úgyis nemet
mondana. Még csak hátra sem fordult, hogy elköszönjön. Nem fogom
neki még kellemetlenebbé tenni a helyzetet, és nem fogok könyörögni
sem. A nők szoktak könyörögni nekem, nem pedig én nekik. Ennyi.
Mégis eszembe jutott, hogy úgy kötődöm hozzá, ahogy még soha
egyetlen nőhöz sem. Főleg olyanhoz nem, akit vonzónak tartok.
Jesszus, mekkora hülye vagyok. Kötődést érzel, Carson... Ő viszont
nem. Ráadásul duplán szívás, hogy még csak az istenadta
képességeimet sem akarta kiélvezni. Még azokat sem!
De sok olyan van, aki igen. Nem fogok itt fetrengeni, mint egy
szerelmi bánatos kamaszlány, aki egész éjjel zselés tollal firkál a
rózsaszín naplójába.
C 49 c
 Még ott feküdtem egy kicsit, aztán felálltam, letéptem magamról a
ruháimat, és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Kilépve halk kopogást
hallottam az ajtó felől. Megtorpantam és füleltem, de nem hallottam
megint. Megszárítkoztam, aztán a derekam köré tekertem a törülközőt.
Éppen a ruháimért indultam, amikor megint nesz jött az ajtón túlról.
Odamentem és kivágtam. Grace Hamilton éppen akkor fordított hátat.
Megpördült a tengelye körül, és ijedten felsikkantott, ahogy az ajtó a
falnak csapódott. Önkéntelenül hatalmas vigyor terült szét az arcomon.
De gyorsan elkomolyodtam. Egy szál törülközőben az ajtófélfának
dőlve keresztbe fontam a karomat, és felvontam a szemöldökömet. Ki
kellett mondania, hogy akarja.
Vett egy mély lélegzetet. Láttam, hogy küzd magával. Csöndben
maradtam. Nagyjából száz év múlva megszólalt.
– Azt kérdezted, hogy veled tölteném-e a hétvégét – hadarta. Nem
válaszoltam, csak figyeltem. Bizonytalanul az ajkába harapott. – Igen –
folytatta végül. – A válaszom: igen.
Elvigyorodtam, és valami szárnyra kapott bennem.
– Csak ennyit akartam hallani, Tündérmókus – tártam ki az ajtót,
hogy belépjen rajta.

GRACE

Lelassult a szívverésem, amikor kitárta az ajtót, és intett, hogy lépjek be

a hotelszobába, ami nagyjából olyan volt, mint az enyém. Remegve
kopogtattam be hozzá, de amikor nem jött válasz, a csalódottság
erősebb volt bennem, mint a szorongás. Már éppen elfordultam, és
tollért meg papírért kutattam a táskámban – nem mintha tudtam volna,
mit írjak –, amikor kivágódott az ajtó, ő meg ott állt a keskeny csípőjére
feszülő egy szál törülközőben. Nagyot nyeltem, hogy ne ússzon
nyáltócsában a folyosót borító szőnyeg. Vékony testén határozottan
kirajzolódtak az izmok, bőre pedig bársonyosan aranyszínű volt. Úgy
állt ott, mint aki teljesen jól érzi magát a bőrében. És miért ne érezte
volna jól magát benne? Megszokta már, hogy mások előtt szabaduljon

C 50 c
meg a ruháitól. Ezt a gondolatot inkább félretettem, és elmondtam neki,
miért jöttem. Az arcára kiülő boldogság egy kicsit megnyugtatott.
A szobába lépve leültem az ágyra. Amikor rájöttem, mit csinálok,
ismét úrrá lett rajtam az idegesség. Körülnéztem, és tudatosult bennem,
hogy remeg a térdem. Keresztbe tettem a lábamat, és bizonytalanul
felnéztem Carsonra. Mégis hogyan szokás viselkedni ilyenkor? Derűs
arckifejezéssel méregetett.
– Magamra kapok valamit. Mindjárt jövök.
– Oké – feleltem értetlenkedve. Nem az lett volna a lényeg, hogy
levetkőzzünk? Istenem, úgy éreztem magam, mint egy ribanc! Nagyot
nyeltem, miközben fontolóra vettem a menekülést. Mi az ördögöt
csinálok? Talán nem is gondoltam végig ezt az egészet? A szobámban
még valahogy helyénvalónak tűnt az ötlet, a valóságtól viszont
szorongtam és ledermedtem.
Carson koptatott farmerben és a Boston Red Sox baseballcsapat
pólójában jelent meg.
– A nagymamád nekik drukkolt? – mutattam a pólóra.
Lenézett, aztán meglepetten rám emelte a tekintetét.
– Aha. Szóval emlékszel.
– Egy órája mesélted el, Carson, hogy a nagyid massachusettsi –
vontam fel a szemöldökömet.
Kuncogott, de amikor felhúzta a zokniját, gyorsan töprengő
arckifejezésre váltott.
– Aha.
Mindketten hallgattunk, amíg belebújt a cipőjébe.
– Amúgy meg honnan tudtad meg a szobaszámomat? – kérdezte.
Halkan felnevettem.
– Visszamentem a recepcióra, és elhintettem egy liftes románcról
szóló mesét Mr. Savardnak. Azt mondtam neki, hogy elvesztettük
egymást a felfordulásban, és tudatnom kell veled, hogy képtelen vagyok
élni nélküled. Kiderült, hogy romantikus típus, aki hajlandó fittyet
hányni a szabályokra – meséltem vigyorogva.
– Örökké Mr. Savard adósa leszek – tette hozzá, és visszamosolygott
rám. – Indulhatunk? – nyújtotta felém a kezét, miután felállt.
– Hová megyünk?
– Teszünk egy kis kitérőt a szobád felé, aztán elviszlek vacsorázni.
– Ja! Ööö... oké.
C 51 c
 – Éhes vagy, igaz?
Meggondoltam a választ. Nem, úgy érzem magam, mint aki mindjárt
elhányja magát.
– Igen, éhes vagyok.
– Rendben, akkor menjünk – mosolygott rám.
Megfogtam a kezét, felálltam, és követtem kifelé a szobából.
Amikor elkezdett velünk ereszkedni a lift, vigyorogva egymásra
néztünk.
– Derült égből villámcsapás lenne, mi? – kérdeztem kicsit
szorongva.
– Abszolút – mosolygott megint, amikor megálltunk a szobám
szintjén.
Kiléptünk a folyosóra, s amikor a szobámhoz érve elővettem a
kulcskártyámat, szorosan mögém állt, kezével kétoldalt a fejem mellett
az ajtónak támaszkodott. Néhány centire volt a kártya a leolvasótól, de
megtorpantam. Elakadt a lélegzetem az illatától: a friss szappan és maga
Carson illata, ez a mennyei és összetéveszthetetlen elegy arra késztetett,
hogy macska módjára hozzádörgölőzzek. Becsuktam a szememet,
amikor a fülemen éreztem a leheletét. Orrával és ajkával ért a fülemhez,
aztán belesuttogta:
– Örülök, hogy igent mondtál.
Te jó isten! Annyira beindultam tőle, hogy remegtem. Belül lüktetni
kezdtem. Sietősen bólintottam, aztán nagy nehezen betaláltam a
kártyával a nyílásba. Szükségem volt egy hideg zuhanyra ahhoz, hogy
kibírjam a vacsorát. Még sohasem éreztem ilyen erejű kéjvágyat, és
fogalmam sem volt róla, hogy ez jó-e. Olyan érzés volt, mintha
elvesztettem volna az irányítást – ködös és kétségbeesett. Félelmetes és
ismeretlen. Nem tudtam mit kezdeni vele.
Megfogtam valami göncöt, és hátrapillantottam Carsonra, amikor
bementem a fürdőszobába. Lazának, nyugodtnak és összeszedettnek
látszott. Az ágyon hátradőlve kapcsolgatott a tévécsatornák között. Én
meg lángra lobbantam néhány fülembe suttogott szótól! Már majdnem
becsuktam magam mögött az ajtót, amikor megfordultam, és
visszajöttem a fürdőszobából. Most kellene véget vetnem az egésznek?
Szóra nyitottam a számat, aztán megint becsuktam.
– Pár perc és jövök – mondtam végül.
– Nem kell kapkodni – felelte úgy, mint aki jól szórakozik.
C 52 c
 Bólintottam, aztán becsuktam magam mögött az ajtót. Már fél
kilencre járt az idő, és mindketten éhesek voltunk, úgyhogy gyorsan
letusoltam, és nekiláttam megszárítani a hajamat. Eszembe jutott, hogy
Carson kiengedve szerette volna látni a liftben, úgyhogy a szokásos
összefogás helyett tettem rá egy kis habot, és csak félig szárítottam
meg. Hosszú hullámokban omlott a hátamra. Mire odaérünk az
étterembe, teljesen megszárad.
Finoman kisminkeltem magam, és egy kis parfümöt is használtam.
Carson öltözetét figyelembe véve sötétszürke rövidnadrágot és laza,
fekete tunikát választottam. Hétköznapi szett volt, mégis úgy éreztem,
hogy illik egy randihoz. Ezen elgondolkodtam. Ez egy randi? Vagy
csak szex előtti vacsora egy idegennel? A testem megnyugodott a hideg
vízsugár alatt, most viszont megint ideges lettem. Talán abba kellene
hagynom a dolgok kategorizálást, és csak sodródni az árral. Istenem
ebben annyira pocsék vagyok! Mindig is rendezettségre, jól körülírt
fogalmakra és irányításra vágytam.
Erre sutba dobom itt az egészet! Egy pornósztárral. A számra
szorítottam a kezemet, hogy elfojtsam hisztérikus vihogásomat,
miközben saját elkerekedett, kék szemembe néztem a tükörben. Vajon
hogyan fogom magam érezni utána? Valóban képes leszek hétvégi
kalandnak elkönyvelni az egészet, és túllépni rajta? Hiszen elvileg ez
tényleg a tervem része. Csak éppen teljesen másképp képzeltem el a
megvalósulását. Képes vagyok véghezvinni? A szobámban olyan
gyorsan meghoztam a döntést! Időre lenne szükségem, hogy
összeállítsam mellette és ellene szóló érvek listáját. Kell néhány perc,
hogy...
Ekkor kopogás hallatszott az ajtó felől.
– Éppen lebeszéled magad az egészről Tündérmókus? – érdeklődött
Carson. A hangjából lerítt, hogy mosolyog.
Kinyitottam az ajtót, és Carson gyönyörű arcával találtam szemben
magam. Mosolygott, és mielőtt észbe kaptam volna, két tenyere közé
vette az arcomat és úgy szájon csókolt, hogy megfeledkeztem a
fürdőszobai tanakodásról. Erre volt szükségem. Ezért voltam itt nem?
Talán csak emlékeztetőre volt szükségem. Nem kell bonyolítani a
dolgokat. Kissé ellazultam.
Hátradőlve felvonta a szemöldökét. Szégyenlősen felnevettem és
megráztam a fejemet. Eszembe jutott, hogy kérdezett tőlem valamit.
C 53 c
– Nem. Menjünk!

C 54 c
 ÖTÖDIK FEJEZET

CARSON

A SZÁLLODÁBÓL KIFELÉ JÖVET megfogtam Grace kezét.

Meglepetten rám pillantott, de nem húzta el. Nehéz volt, hogy abban a
sortban és magas sarkúban ne a lábát nézzem. Eddig is úgy tűnt, hogy
minden porcikája kivételesen gyönyörű, de azok a lábak! Jézusom, nem
is tudtam, mennyire odavagyok a lábakért, amíg nem láttam az övét.
Gyorsan az arcára pillantottam, és láttam, hogy még mindig feszült.
Rájöttem, hogy egy kicsit én is az vagyok – ám a várakozástól, nem az
aggodalomtól. Ő mintha aggódott volna. Még mindig ezerrel járt az
agya. Tudtam, hogy mit csinál a fürdőszobában, hiszen olyan hirtelen
csend lett az ajtó másik oldalán. Lelki szemem előtt láttam, ahogy
éppen lebeszéli magát a hétvégéről, és borzongás futott végig rajtam a
félelemtől. Ha már elértem, hogy itt legyen velem, rohadjak meg, ha
hagyom elsétálni. Legalábbis egyelőre biztos nem fogom hagyni.
Kicsit lassított a léptein, aztán idegesen körbetekintett.
– Carson, én...
Nem hagytam, hogy befejezze a mondatot. Tudtam, hogy megint
visszakozni próbál.
Kézen fogva az előcsarnok falához vezettem, nem pedig az ajtóhoz,
amerre eredetileg tartottunk.
– Gyere csak egy picit! – álltam meg, hogy teljes testemmel felé
forduljak. Várakozó tekintettel nézett fel rám, hogy magyarázzam meg,
mit csinálok. Megfogtam mindkét kezét, mielőtt belekezdtem.

C 55 c
 – Grace, ez most nekem is más – néztem a szemébe. Reméltem,
hogy megért engem. – Tudom, hogy még mindig fontolgatod a
döntésedet, de nem akarom, hogy ezt tedd. Ha el akarsz menni, én nem
foglak visszatartani. De szívből remélem, hogy maradsz, és hogy
megengeded magadnak, hogy élvezd az együtt töltött időt. Mert nekem
az a két óra egyszerűen nem volt elég. Kérlek, mondd, hogy neked sem!
Néhány pillanatig nézegette az arcomat, és talált rajta valami
megnyugtatót, mert megszorította a kezemet, és végül rám mosolygott.
– Közel sem volt elég – felelte halkan.
Kifújtam a levegőt, és elmosolyodtam.
– Jól van, helyes. Akkor lehetne, hogy ezt tartsuk szem előtt?
Még mindig engem nézve bólintott.
– Csak... olyan gyorsan változtak meg közöttünk a dolgok. Utáltalak,
most pedig veled fogom tölteni a hétvégét – nevette el magát lágyan. –
Nehéz tartani saját magammal a lépést.
Pontosan tudtam, mire gondol. Én is ugyanezt éreztem. De részemről
rendben volt, hiszen nem akartam ragaszkodni semmilyen „tervhez”.
Csak mentem az ösztöneim után, mint mindig. Ez a mostani helyzet
váratlan volt, de messze nem kellemetlen. Készen álltam rá, hogy a
pillanatnak élve átadjam magam valaminek, amit nagyon-nagyon
akartam. Hirtelen tudatosult bennem, hogy Grace is ezt akarta. Ő
viszont még nem tudta, hogyan. Taníthatok neki néhány dolgot a testi
örömökről, ahogy mondtam. Elég jól állok ezen a téren
önbizalmammal. Ebben a pillanatban viszont arra is rájöttem, hogy az
élet sodrásszerű élvezetéről és a szabályok áthágásáról is taníthatok neki
néhány apróságot.
– Ja, egy-két jól irányzott találat mindent megváltoztat –
vigyorogtam. – Durva, mi?
Közel hajoltam hozzá, hogy belesuttogjak a fülébe:
– Veszítsd el a fejed, bébi! Csak egy hétvégére. Hadd legyen nálam
az irányítás. Megígérem, hogy vigyázok rád.
Megborzongott, és szemlátomást ellazult a válla. Megpusziltam a
homlokát, aztán lepillantottam rá. Bólintott, az arca pedig már nyugodt
volt.
– Köszönöm. Most pedig az ősembernek kaja kell, hogy el bírja
vonszolni az ősasszonyt a hajánál fogva.
Erre kacagásban tört ki.
C 56 c
 – Na, hát akkor mindenféleképpen szerezzünk annak az ősembernek
elemózsiát.
Megint kézen fogtam, és folytattuk utunkat a kijárat felé – most már
mindketten mosolyogva.

GRACE

Carson kikalauzolt az ajtón, egyenesen a sétány felé. Most már nyugodt

voltam. Valahogy megsejtette a szorongásomat, és pont azt mondta
nekem, amit hallanom kellett, hogy ne pörögjön túl az agyam.
Fogalmam se volt, honnan tudhatta, mindenesetre örültem neki. Vele
akartam lenni. Képes akartam lenni arra, hogy ezt élvezzem is. Csak
nem tudtam, hogyan sodródjak az árral, amíg meg nem kért, hogy
adjam át neki az irányítást. Pont erre volt szükségem: valakire, aki
felajánlja, hogy kiveszi a kezemből a gyeplőt, így egy időre
lemondhattam róla. Korábban még soha nem adtam át senkinek az
irányítást. Ha belegondolok, rá kell jönnöm, hogy az egész életem a
kontrollra épült. Sosem próbáltam másképp élni. Akkor hát miért
engedtem át készségesen tulajdonképpen egy vadidegennek két egész
napra? Nem tudom. Egyszerűen átengedtem, és hagytam, hogy így
történjen. Ennyi a válasz.
Felnézve rámosolyogtam Carsonra, mire ő lenézett rám.
– Mi az?
– Semmi. Amúgy milyen magas vagy?
– Száznyolcvanöt. És te, Törpilla? – kérdezte mosolyogva.
– Százhatvan. Ha már a számoknál tartunk, még nem is kérdeztem,
hány éves vagy. Csak nem liliomtiprást fogok elkövetni a hétvégén?
Nagyjából velem egykorúnak látszott, ám a külső megtévesztheti az
embert.
– Én is huszonhárom vagyok.
– Melyik hónapban töltötted be?
– November.
– Ó, én szeptember. Akkor liliomtiprok. Két hónappal idősebb
vagyok.
C 57 c
 – Helyes. Csípem az idősebb nőket – nevetett.
– Haha.
Körbenéztem, amikor kézen fogva a sétány felé kanyarodtunk. Csak
kapkodtam a fejemet.
– Ez hihetetlen! – bukott ki belőlem. – A fények...
Felpillantottam a minket körülvevő szállodák nevére, és
bekukucskáltam a kaszinókba, amik mellett elhaladtunk
– Először vagy Vegasban?
– Aha
– Visszafelé jövet megállhatunk majd a szökőkútnál.
Negyedóránként van műsor vagy valami ilyesmi. Szerintem tetszeni fog
neked.
– Oké.
Csendben sétáltunk egy kicsit, én pedig rácsodálkoztam a minket
körülvevő látványra és hangokra. Kénytelen voltam észrevenni, hogy a
nők szeme elidőzik Carsonon. Még szorosabban megfogtam a kezét,
miközben átmentünk a zsúfolt utca túloldalára.
– Amúgy hova viszel?
– Nem mondom meg, mert azt szeretném, hogy akkor alkoss róla
véleményt, amikor a saját szemeddel látod. Szerintem kijár nekünk
valami zsíros finomság a mai megpróbáltatások után – felelte, s hirtelen
megtorpant. – A francba, várj csak! Ugye eszel húst, nem vagy vega?
– Nem, nem vagyok vega – kacagtam. – De most már félek.
Közben ráeszméltem, hogy éhen halok, úgyhogy nem leszek
válogatós.
Ő is nevetett, aztán továbbindult.
– Ne félj, imádni fogod! Arra gondoltam, hogy holnap este
csinálhatnánk valami puccosabbat.
– A szálloda adott nekem egy utalványt a Picassóba! Elmehetnénk
oda.
– Jó terv – mosolygott rám.
– Helyes. Tudod, mennyire szeretem a jó terveket – kacsintottam
vissza.
– Ó, tudom – engedte el a kezemet, hogy átkarolja a vállamat.
Magához húzott, úgy sétáltunk. Jó érzés volt.
– Hé, ha már az utalványomról beszelünk, neked is felajánlották a
szobaár-visszatérítést?
C 58 c
 – Igen, fel. De azt hittem, hogy leráztál, amikor kirohantál a liftből.
Emiatt úgy gondoltam, hogy inkább felmegyek a szobámba, és nem
szerencsétlenkedem a recepción.
– Én meg azt hittem, hogy ott találkozunk – ráncoltam a
homlokomat. – Nem akartalak lerázni.
– Ja, ezt kilogikáztam, amikor felbukkantál a szobám ajtaja előtt, és
könyörögtél, hogy fogadjalak be a hétvégére – mosolygott.
Erre oldalba könyököltem.
– Vigyázz a szádra, Stinger! Még meggondolhatom magam.
Nevetve magához ölelt, aztán egy Pink’s nevű étterem felé fordult
velem. Felpillantottam a cégérre.
– Hot dog? – kérdeztem.
– Aha. Világhírű hot dog. Teljesen elalélsz majd, megígérem.
– Azt már megígérted, csak azt hittem, nem pont hot doggal akarod
elérni...
Ettől mintha tűz gyűlt volna a tekintetében.
– Mindenféle elalélást megígérek neked, Tündérmókus. Ez csak az
első lesz a listán.
– Meglátjuk – vágtam rá horkantva. Jó móka volt vele csipkelődni.
Az elalélós téma viszont engem is feszélyezett, mert eszembe juttatta a
hétvégénk állítólagos célját. Carson máris átlépte egy kicsit a határt a
vacsorarandival és az előcsarnokban suttogott biztató szavakkal. Csak
sodródj az árral, Grace! Mély levegő!
Néhány percen belül leülhettünk az asztalunkhoz, ahol mindketten
sört és hot dogot rendeltünk. Carson valami baconös-kolbászos
istentelen borzalmat választott nacho sajttal és hagymakarikákkal, én
pedig a chilis-sajtos változatra voksoltam. Időtlen idők óta nem ettem
olyat, és meglepett, mennyire jól hangzik.
Amikor a pincérnő felvette a rendelésünket, észrevettem, hogy
próbálja elkapni Carson tekintetét, aki udvariasan elkerülte a
szemkontaktust, majd rám mosolygott.
Nemsokára megérkezett a sörünk. Carson pedig felemelte a poharát
– A beragadt liftekre – vigyorgott.
Nevetve koccintottam vele. Hihetetlen, hogy ezt megünnepeltem! Ha
valaki úgy négy órája mondta volna, hülyének nézem.
– A beragadt liftekre – ismételtem.

C 59 c
 Istenem! Remélem, hogy az együtt töltött idő végén is hálás leszek a
beragadt liftnek. Nagyot kortyoltam a sörömből.
A pincérnő kihozta a hot dogjainkat, én pedig ráfintorogtam
Carsonra, amiért kinevetett, hogy próbáltam hölgyhöz illő módon
elfogyasztani az enyémet. Végül feladtam, és róla példát véve
rávetettem magam az ételre.
Felcsillant a szeme, és teli szájjal megszólalt:
– Akkor csinálod jól, ha összekened magad, bébi.
– Ja! – feleltem szemforgatva. – Ez csak egyre rosszabb lesz, ugye?
Azért nem tudtam visszatartani a szám sarkában bujkáló vigyort.
Már megvádoltam vele, hogy csak elbújik a két lábon járó szexmasina
álarca mögé, ez viszont más volt. Az első néhány alkalommal ellenem
használta fel a pikáns kis célzásait: azért, hogy kényelmetlenül érezzem
magam, utána pedig dühös legyek a saját reakcióm miatt. Tisztában volt
a hatalmával. És ki is használta – jó és rossz célra egyaránt. Most
viszont nem ezt akarta elérni vele, legalábbis nem úgy tűnt. Csak meg
akart nevettetni. Próbált segíteni, hogy ellazuljak. Be kellett látnom,
hogy ez működött.
Azt is be kellett látnom, hogy valószínűleg az a hot dog volt a
legfinomabb étel, amit valaha ettem.
Megfogta a szalvétáját, hogy letörölje a chiliszószt a szám széléről,
közben pedig elidőzött a tekintete az ajkamon. Megint éreztem belül a
lüktetést.
– Indulhatunk vissza? – kérdezte parázsló szemmel.
Én csak bólintottam.
Kifizette a számlát, és már kint is voltunk a sétányon, csak ezúttal
nem olyan ráérősen lépdeltünk, mint odafelé menet.
Az út túloldalára érve csendben visszamentünk a Bellagio
vízeséséhez. Most már zakatolt a szívem. Tudtam, hová vezet ez az
egész, és bár azonnal akartam, azt is tudtam, hogy minden megváltozik
majd tőle.
Mások már kis csoportba verődve várakoztak a rezzenéstelen
víztükör előtt. Carson odakalauzolt előre a kőperemhez, én pedig
csendben álltam, és vártam, hogy elinduljon a vízáradat. Ő átölelte a
derekamat, mire a fejemet hátrahajtva nekidőltem. Jólesett, hogy erős
teste körém fonódik.

C 60 c
 Egy-két perc múlva felcsendült a zene, és vízsugár szökellt a
magasba. Elakadt a lélegzetem, amikor észrevettem, hogy a víz a zene
ütemére táncol.
– Jaj, istenem! Ez gyönyörű!
– Elég jó, mi? – kuncogott mögöttem Carson.
– Lenyűgöző! Hogy csinálják?
Képtelen voltam levenni róla a szememet.
– Igazából nem tudom. Viszont van egy csomóféle zenéjük.
– Hűha!
Hirtelen rájöttem, melyik dal megy éppen, és vihogni kezdtem.
– Figyeld, mi megy most! – néztem fel Carsonra, s vigyorogva
hallgattam, ahogy a Titanic filmzenéje, a „My Heart Will Go On” üvölt
a hangszórókból.
Carson fölém hajolt, és gúnyosan megszólalt:
– Jack, Jack... el ne engedd! Legalább addig ne, amíg megpróbállak
felráncigálni arra a kétszemélyes tutajra. Aztán ha nem sikerül, mész a
levesbe. Ennyi volt a móka.
– Eléggé a szívedre veszed, nem? – nevettem. – El kellene engedned.
Vannak szakértők, akik talán tudnak segíteni ebben.
– Lehet, hogy utánanézek – ráncolta a homlokát, aztán gyorsan
elvigyorodott, és még jobban magához szorított.
Még néhány percig csendben néztük a szökőkutat. Közben
megfogtam a rajtam pihenő kezét, mire lehajolt, hogy belefúrja az arcát
a hajamba. Megint elborított az illata. Hátrahajtottam a fejemet a
vállára, hogy még jobban hozzám férjen. Elfogadta a felhívást
keringőre: csókolgatni kezdte az érzékeny bőrt a nyakamon, forró
lehelete pedig a fülemet csiklandozta. Megint elkezdődött a már
ismerős lüktetés. Azt akartam, hogy újra megcsókoljon. Egész testemen
érezni akartam.
– Folytassuk odabent, Tündérmókus! – suttogta úgy, mintha
nehezére esne a nyugodt hangnem.
– Miért hívsz Tündérmókusnak? – kérdeztem halkan.
– Talán azért, mert tavasztündérillatod van – válaszolta mosolyogva.
Erre nem mondtam semmit, csak visszamosolyogtam, megfogtam a
kezét, és elindultam a hotel felé. Megint rám villantotta azt az
észveszejtő vigyort.

C 61 c
 HATODIK FEJEZET

CARSON

KÉZEN FOGTAM, és olyan gyorsan mentem vissza vele a szállodába,

amennyire csak lehetett. Az előcsarnokon átvágva szaporáznia kellett a
lépteit, hogy tartsa velem a tempót. Tudom, ez nem valami lovagias, de
nagyon kivoltam. Nem is éreztem magam ennyire kizökkenve, amióta...
lényegében soha. Miután ott álltunk a szökőkútnál, és láttam, hogy
izgalom csillan a szemében a szökőkút fényei miatt, aztán ahogy a
karomban tartottam, és magamba szívtam az érintését és az illatát,
szétáradt a zsigereimben a vágyakozás. Nem holmi sima vágyakozás.
Rá vágytam – ez az érzés mardosott belülről, és könyörgött, hogy
tegyek valamit. Alig ismertem Grace Hamiltont, de valahogy úgy a
fejembe szállt, mint egy erős whiskey. Forgott velem a világ tőle. Ennél
jobban nem is hathat nő férfira.
De megígértem neki, hogy vigyázok rá. Hogy rám bízhatja az
irányítást. Elő kellett ásnom az önuralmamat, ha azt akartam, hogy
ellazuljon, és biztonságosnak érezze teljesen átadni magát nekem. Ezt
valahogy ösztönösen tudtam.
Teljesen átadni magát nekem? A gondolattól gyorsan behúztam a
kéziféket. Nem, nem teljesen. Ez a szexről szól, a kellemes időtöltésről
– csak egy hétvégéről. Ez minden, amit nyújthatok. És ez minden, amit
ő meg akart kapni. Mégis szerettem volna, ha mindkettőnknek kielégítő
élmény marad – a szó minden értelmében.
Amikor a kaszinón át a liftek felé sétáltunk, megláttam néhány
embert, akiket a munkám miatt ismertem. Az expó miatt jöttek.

C 62 c
Félreállva beszélgettek, és hangosan nevetgéltek. Átöleltem Grace-t, és
a hajába fúrtam az arcomat, hogy még véletlenül se ismerjenek fel és
szólítsanak meg. Többnyire nem szoktam velük társalogni, de
valószínűleg tudták, ki vagyok. Végképp nem hiányzott, hogy valaki
emlékeztesse Grace-t a foglalkozásomra, vagy akár egy percre is
elvonják a figyelmemet ilyen közel a célhoz, azaz a szobám
magányához.
– Be szeretnél ugrani valamiért a szobádba? Megálljunk ott? –
kérdeztem a liftbe lépve. Még a saját fülemnek is reszelős volt a
hangom.
– Igen, ha nem bánod – felelte halkan. Tekintete néhány
szívdobbanásnyit elidőzött a szememen, aztán a számra vándorolt.
Lüktetni kezdett a farkam a farmerben. Harapni lehetett köztünk a
feszültséget. Odafordultam a lift kezelőpaneljéhez, és úgy nyomkodtam
a hüvelykujjammal az ő emeletét jelző számot újra és újra, mintha attól
gyorsabban feljutnánk.
Csendben felértünk, és bementünk a szobájába. Én megálltam az
ajtónál, amíg gyorsan összeszedte néhány holmiját. Aztán
visszamentünk a lifthez, és feljebb mentünk néhány emeletnyivel. Nem
éreztem úgy, hogy meg kellene kérdeznem, mire gondol. Látszott arcán
az eltökéltség, szemében pedig ugyanaz a vágy tükröződött ami bennem
is tombolt.
Kinyitottam az ajtót. Belépve ledobtam a pénztárcámat és a
kulcskártyámat az asztalra, majd Grace felé fordultam. Mögöttem állt.
Épp letette az utazó táskáját a földre, úgyhogy odaléptem, hogy csak
néhány centi válasszon el minket. Szikrázott köztünk a levegő.
Mindketten pontosan tudtuk, mi fog történni. Némán állva bámultuk
egymást. Egyre gyorsabban vette a levegőt, és kezdett kipirulni az arca.
Úgy figyeltem őt, hogy közben visszafogtam magam, nehogy
hozzáérjek – de majdnem felrobbantam tőle.
– Te is akarod, Grace.
Ez nem kérdés volt.
Szóra nyitotta a száját, ám a torkára forrt, úgyhogy egyszerűen csak
bólintott. Elhomályosult a tekintete a vágyakozástól. Rám vágyott.
Egyetlen lépéssel letudtam a köztünk lévő kis távolságot, és két
tenyerem közé fogtam az arcát. Elmélyülten figyelt engem. Ajkamat az
övéhez érintettem, hogy finoman megkóstoljam buja száját. Az első
C 63 c
csókunk dühös volt, durva, kéjes és váratlan. A második gyors, szinte
már szűzies. Ez most viszont lassú volt, és mély. Találkozott és
összefonódott a nyelvünk, éreztük egymás ízét. Valahányszor hozzáért
a nyelve az enyémhez, egyenesen a farkamig hatolt a bizsergés.
Kibaszottul mennyei íze volt. Úgy vibráltam, akár egy hangvilla,
viszont lassúra akartam venni a figurát. Most, hogy már itt vagyunk, és
most, hogy már mindketten kinyilvánítottuk, hogy akarjuk egymást,
nincs hová sietni. Csak ő és én, meg az előttünk elnyúló hosszú éjszaka.
Kénytelen voltam rekedten felnyögni a gondolattól. A farkam
előretörekedett a nadrágban.
Körém fonta a karját, hogy közelebb préseljen magához, és az ő
torkából is nyögés szakadt fel. Minden porcikámban éreztem a hangját.
Néhány perc vagy hét múlva – nem tudom, mert elvesztettem a
fonalat – elváltak az ajkaink. Mindketten mély lélegzetet vettünk, s
megint egymás szemébe néztünk. Vágytól csillogó tekintettel figyelt
engem a félig leeresztett szemhéja alól. Biztos, hogy én is így néztem
rá.
Közel hajolva hagytam, hogy a fogam végigkarcolja a fülét, és
halkan belesuttogtam a kérdést:
– Hogyan szeretnél elélvezni először, Grace?
Hallottam, hogy elakad a lélegzete, majd lihegve felsóhajt.
Folytattam.
– A számtól? A farkamtól? Hogyan, Tündérmókus? Nem csak
egyszer fogsz, úgyhogy tudni akarom, hogy szeretnéd az első
alkalommal.
– A szádtól, Carson – lehelte még jobban kipirult arccal. Láttam,
hogy kissé megremeg a teste.
Szó szerint felmordulva ragadtam meg a felsője derekát, hogy
felhúzzam, ő pedig felemelte a karját, hogy levehessem róla.
Átbújtattam a fején, aztán félredobtam. Visszafordultam, és az eszembe
véstem a látványt, ahogy ott állt előttem rövidnadrágban és fekete
csipkemelltartóban, aminek a kosarából kibuggyantak hófehér mellei.
Még mindig bizonytalannak tűnt egy kicsit. Nagyon figyelt engem,
hogy vajon mi lesz a következő lépés. Ez a lány, aki lépésről lépésre
megtervezte az egész életét, most tőlem várt iránymutatást.
Beleszédültem a gondolatba – akkor még nem tudtam pontosan, miért.

C 64 c
 Látni akartam a szemét, amikor először hozzáérek, de lenyűgözött a
sötétebb kezem látványa a hófehér bőrén. Képtelen voltam máshová
nézni, miközben egy ujjal végigjártam a melltartója vonalát. Gyors
egymásutánban vett apró lélegzeteket. Aztán egy mély levegő után
felém tolta a mellét, hogy még többet kínáljon magából. A szemébe
néztem, amikor kikapcsoltam az elöl nyíló melltartót, majd lepillantva
láttam, ahogy lekerül tökéletes melleiről. Mellbimbói rózsaszín
gyöngyként máris megkeményedve könyörögtek, hogy a számba
vegyem őket. Megsimogattam alul a mellét, amitől meg jobban
kiemelkedtek az ikerbimbók.
– Gyönyörű vagy – állapítottam meg.
Lehajoltam, hogy gyengéden megnyaljam az egyik mellbimbóját.
Kóstolgatva játszadoztam vele, Grace pedig hátrahajtott fejjel hosszan
felnyögött. Alulról megmarkoltam mindkét mellét. Tökéletesen
beleillettek a kezembe. Aztán áttértem a másik oldalra a számmal, mire
felemelte a kezét, hogy beletúrjon a hajamba.
– Ah!
– Mi az, Tündérmókus? – néztem fel mosolyogva
– Ne hagyd abba, kérlek! Annyira jó. Olyan, mintha csak ettől el
tudnék menni... Istenem!
Vigyorogva hátráltam egy kicsit, hogy kigomboljam a nadrágját és
hagyjam, hogy lecsússzon a bokájáig. Lerúgta a cipőjét, és félrerúgta a
sortot. Hirtelen mély lélegzetet vettem.
– Jézusom, nem volt rajtad bugyi?
Megrázta a fejét.
– Látszott volna a vonala... – felelte félénk mosollyal.
Végigjárattam a tekintetemet a testén: lapos has és egy kis „V”
formájú, rövid, szőke szőr a lába között. Lélegzetelállító volt bársonyos,
hófehér bőrével. Alig vártam, hogy megmutassam neki mindazt, amiből
eddig kimaradt.
A mellére hajtottam a fejem. Az ízétől végképp elvesztettem az
uralmat az izgatottságom felett, lüktetni kezdett a farkam.
– Olyan finom vagy! – sóhajtottam, miközben a számmal felfelé
indultam a nyakán, hogy ott is megkóstoljam. Megint felnyögött, és az
enyémhez nyomta az ágyékát.
– Carson! – suttogta. – Én is látni akarlak.

C 65 c
 – Ahogy óhajtod, Tündérmókus – léptem hátra mosolyogva, hogy
kibújjak a pólómból. Gyorsan lerúgtam a cipőmet, lehajoltam, hogy
levegyem a zoknimat, letoljam a nadrágomat és a bokszeremet.
Tekintete néhány szívdobbanásnyi idő alatt járta végig a testemet,
elkerekedett szeme pedig megtorpant a merevedésemen.
– Tökéletes vagy, Carson – suttogta, amikor megint a szemembe
nézett.
Tudtam, hogyan hatok a nőkre. Amiatt, amit csinálok, amilyen
vagyok. Meg sem tudom számolni, hányszor dicsérték a nők a testemet.
Ezt akarták tőlem. De valamilyen oknál fogva amikor Grace mondta,
hogy tetszik neki, amit lát, valami legbelül szárnyalni kezdett a
boldogságtól. Talán, mert sejtettem, hogy egy ilyen lány, mint Grace,
nem lenne itt csak a testem miatt, bármit is mesél be magának. Tényleg
elég furcsa gondolat volt ez, és nem is tudom, miért futott át az
agyamon. De átfutott.
Nem éreztem, hogy szükséges volna megköszönnöm a dicséretet.
Megint közelebb léptem, így meztelen testünk összeért. Lüktető
merevedésem épphogy hozzáért bársonyos hasához. Már ettől az apró
érintéstől is elakadt a lélegzetem. Átöleltem, hogy még nagyobb
élvezettel hozzápréselődjek, és érezzem bőrének minden egyes
négyzetcentiméterét. Megint csókolgatni kezdtem, miközben elindultam
vele előre, az ágy felé. Amikor a térdhajlata nekiütközött az ágy
szélének, lehuppant a takaróra, én pedig követtem.

GRACE

Hanyatt estem az ágyon, és még mielőtt rendesen levegőt vehettem

volna, Carson már rajtam is volt. Kemény, meztelen teste mindenhol
hozzáért az enyémhez. Borzongás futott végig a gerincemen, amikor
hatalmas férfiassága nekinyomódott a hasamnak. Nagyobb, mint amivel
valaha is dolgom volt, az biztos. De arra gondoltam, hogy rendben lesz.
Már nedves voltam a vágyakozástól, és odalent összehúzódva-
elernyedve könyörögtek az izmaim, hogy magamba fogadjam. Amikor
megint megcsókolt, és mélyre hatolt a nyelvével, nekihomorítottam a
C 66 c
testemet. Elvesztettem a fejemet. Annyira felizgultam tőle, hogy
biztosra vettem: felrobbanok, ha hozzám ér. Szükségem volt az
érintésére. Könyörögni is hajlandó lettem volna érte. Kétségbeesetten
akartam a feloldozást, amiről éreztem, hogy nagyon közel van.
Carson kibontakozott a csókból, és lefelé kezdett vándorolni a
testemen. Mindkét mellbimbómat megnyalta, mielőtt végigcsókolta a
hasamat. Elakadt a lélegzetem, amikor rájöttem, mire készül. Én kértem
rá, de hirtelen elbizonytalanodtam. Még soha senki nem csinálta ezt
velem. Mi van, ha nem is szeretem? Mi van, ha úgy nem tudok
elélvezni? Mi van, ha nem tetszik neki az ízem?
– Carson, nem tudom...
Felemelte a fejét, amikor már leereszkedett az ágyról a földre, hogy
elém térdeljen.
– Psszt! Bízz bennem!
A kezemért nyúlt, hogy az ágy szélére üljek úgy, hogy a
vénuszdombom az orra előtt legyen.
– Támaszkodj meg hátul a kezeden, és nézz engem! – utasított.
Beleharaptam az ajkamba, de engedelmeskedtem.
Még jobban szétnyitotta a combjaimat, amíg teljesen ki nem
tárulkoztam előtte. Tekintete fedetlen, nedves húsomra tévedt, és
csillogó szemmel nézegette. Aztán odahajolva mély lélegzetet vett.
– Tökéletes – mormolta, mielőtt a lábam közé hajtotta a fejét.
Kihagyott a szívverésem, és még nagyobb nedves forróság árasztott el.
Fejvesztve kiáltottam fel, amikor éreztem, hogy forró nyelve
végigjár alulról fölfelé, majd körözni kezd duzzadt csiklóm körül. Jaj,
istenem, ez hihetetlenül jó érzés! Még jobban széttártam a combomat,
hogy hozzám férjen, és önkéntelenül hátrahanyatlott a fejem miközben
felnyögtem.
– Tartsd nyitva a szemed, Grace! Nézz engem! – szólt Carson a
lábam közül felnézve.
– Igen, igen, nézlek – lihegtem nagy nehezen. Bármit megtettem
volna, hogy ismét rajtam legyen a nyelve. Félig felnyitottam elnehezült
szemhéjamat, és lebámultam rá. Megint lehajtotta a fejét, nyelve pedig
ismét érzékeny húsomig hatolt, amitől még egy nyögés tört elő belőlem.
Lángra gyúltam – mintha forró láva áradt volna szét a zsigereimben, a
vágy pedig vad táncot kezdett járni ott, ahol most már nyelvcsapásokkal
dolgozott.
C 67 c
 A szemembe nézett, miközben a rózsaszín kis göb szívogatásával, és
csókolgatásával fáradozott. Ha eddig azt hittem, tudtam, milyen igazán
beindulni, hát tévedtem. Egytől tízig terjedő skálán az ötös volt, ez meg
negyvennégyes. Elakadt a lélegzetem, amikor belém mártotta az egyik
ujját, mialatt mindvégig folytatta, amit a szájával csinált. Ki-be
mozgatta bennem az ujját, és hallottam, milyen sikamlóssá tett az
izgalom. Egy darabig egy ujjal csinálta, aztán kettővel.
Ritmusra járó nyelve földöntúli örömöt jelentett, ki-be járó ujjától
valósággal transzba estem, mégis a lábam között mozgó feje lett a
végzetem. Ahogy hófehér combjaim selymes haját keretezték, és fel-le
járt a feje a lábam között, annyira vadító volt, hogy alig egy perc alatt
tetézett a lüktetés a hasamban. Sikoltozva hullottam darabokra a keze
alatt, újabb és újabb hullámokban járta át testemet a színtiszta gyönyör.
Még sohasem éreztem ilyet. Nem kaptam levegőt, nem tudtam
megszólalni sem.
Mire kinyitottam a szememet, hanyatt feküdtem az ágyon, Carson
pedig rajtam volt.
– Jólesett, bébi?
Erre egyszerűen kitört belőlem a nevetés. Megmondta, hogy vele
élvezek majd, és istenem, mennyire igaza volt! Lehet, hogy ezek után
sohasem állok talpra.
– Jézusom, igen! – feleltem nagy nehezen.
Lehajolt, hogy megcsókoljon, így éreztem a saját ízemet a számon.
Valahogy még bensőségesebb volt, hogy ebben is osztozunk, és
eszembe jutott, mit csinált az előbb. Megint elöntött a forróság az
emlékképtől. A testem máris többet követelt abból, amit kaptam tőle.
Miközben Carson nyelve bejárta a számat, mellkasát nekinyomta a
mellbimbómnak, amitől felnyögtem. Kibontakozott a csókból, és azt
suttogta:
– Azt akarod, hogy benned legyek, ugye, Tündérmókus?
Mély hangja reszelősen csengett.
– Igen, igen, kérlek!
Hihetetlen, hogy életem legészbontóbb orgazmusát köszönhettem
neki, de öt perc múlva máris többet akartam belőle. Még mindig
éreztem magamban a szűnni nem akaró lüktetést, amiről tudtam, hogy
csak ő csillapíthatja azzal, hogy behatol a testembe, és kitölti az űrt.

C 68 c
 Felállt, odament az asztalhoz, ahová a pénztárcáját dobta, s kivett
belőle egy óvszert.
– Csússz hátrébb, Grace!
Visszamászott rám. Már nem mosolygott, és én sem. Megigézett,
ahogy gyönyörű, meztelen teste megfeszülve eltávolodik tőlem, aztán
megint visszatér. Olyan erős volt – tökéletesen férfias! Figyeltem,
ahogy fogával feltépi az óvszer tasakját, és felhúzza. Már-már
fájdalmasan hatalmasnak tűnt a merevedése: vörösen ágaskodva
követelte magának a figyelmet. Mindjárt bennem lesz – gondoltam.
Felnéztem, egyenesen a szemébe, amitől szikra gyúlt közöttünk.
Feljebb csúsztam az ágyon, és vártam, hogy kövessen.
– Húzd vissza magadra a takarót, Tündérmókus! Nehogy megfázz itt
nekem.
Ez viccesen hangzott ahhoz képest, hogy még mindig mintha
lángoltam volna. De a légkondi biztosan ezerrel működött. Vagy csak
szerette volna húzni az időt. Borzongás futott rajtam végig, a gyomrom
pedig összeszűkült. Hátradőlve várakoztam, mit fog csinálni. Tudatosult
bennem, hogy amióta az eszemet tudom, most először ürült ki teljesen
az elmém. Csak a Carsonra kiélezett érzékszerveim léteztek. Ínyemre
volt a dolog, hogy átadhattam magamat, és átengedhettem az irányítást
– még ha csak kis időre is. Legszívesebben felzokogtam volna a
megkönnyebbüléstől. De nem sokat töprengtem ezen, inkább csak
kiélveztem.
Visszahúztam magamra a takarót, aztán Carson is alábújt. Fölém
hajolt, és láttam, hogy csillog a szeme a vágytól.
– Keményen a magamévá foglak tenni, Grace. Szólj, ha túl sok, jó?
– Igen, igen, azt akarom! – nyögtem. Még több nedvesség gyűlt a
combjaim között.
Én is keményen akartam. Azt akartam, hogy durván belém hatoljon.
Még sohasem éltem át olyat. Megfeszültem odabent az édes
várakozástól, és borzongás futott végig a gerincemen. A zsigereim
megint kezdtek vad táncot járni.
Elhelyezkedett a lábam között, én pedig felhúzott térddel hagytam
oldalra hanyatlani a lábamat, úgy kínálkoztam fel neki. Megfogta
mindkét csuklómat, és a fejem fölött a párnára szegezte őket. Rám
mászott és megint megcsókolt. A számba hatolt a nyelvével, majd

C 69 c
pillanatok múlva odalent is belém ereszkedett. Felnyögtem a
gyönyörtől, ő pedig elhúzta az ajkát az enyémtől.
– Baszki, Grace! Annyira szűk vagy, bébi!
– Kérlek... – lihegtem. Fogalmam se volt, miért könyörgök, de ő
mintha tudta volna a választ.
Gyorsan kifújta a levegőt, és elkezdett ki-be járni bennem. Először
lassan és mélyen, megfontolt mozdulatokkal. Egy olyan pontot
masszírozott bennem valahol mélyen, amiről nem is tudtam, hogy
létezik.
– Jaj, istenem! Jaj, istenem! Pont ott, igeeen! – nyöszörögtem.
Ő pedig figyelte a reakciómat, és aszerint alakította a következő
mozdulatot. Amikor lihegni kezdtem és hozzápréselődtem, kemény és
gyors lökésekre váltott. Fáradhatatlanul újra és újra belém csapódott.
Elhomályosult a tekintete, és kinyílt a szája. Jézusom, annyira
gyönyörű, hogy belehalok!
Ahogy újra és újra belém hatolt, egyre közelebb és közelebb
kerültem a csúcshoz, amíg egyszer csak már nem volt feljebb. Remegve
sikoltottam fel alatta, ahogy az orgazmus szétrobbantotta a testemet.
Pont olyan heves volt, mint az első, mégis más: valahonnan mélyről
indult, és mennyeien összehúzódtak tőle a belső izmaim. Te jó ég!
A gyönyör spirálján leereszkedve láttam, hogy megfeszül az arca, és
tudtam, hogy most ő következik.
– Ó, istenem! – hebegte, miközben reszketőssé váltak a mozdulatai,
és csupa libabőr lett.
A számhoz hajolt, hogy a többi nyögést belemormolja. Lassan és
mélyen csókolt, amíg az utolsó cseppig ráérősen ki-be járt bennem.
Aztán megállt, és elengedte a kezemet.
– Elképesztő vagy, Tündérmókus! – mosolygott, majd játékosan a
vállamba harapott.
Kiszállt belőlem, legördült rólam, aztán felkelt, hogy kimenjen a
fürdőszobába. Gyanítottam, hogy leveszi az óvszert. Egy szempillantás
alatt vissza is tért, hogy a takaró alá bújva magához öleljen.
– Szóval a szexnek ilyennek kell lennie – sóhajtottam döbbenten,
még mindig ködös aggyal.
Erre kuncogni kezdett.
– A leendő férjem hálából szobrot emel majd neked.

C 70 c
 – Hmmm, majd kérj tőlem egy autogramos fotót, mielőtt elmész,
hogy kitehesd a falra.
Belemosolyogtam a mellkasába, és puszit nyomtam bársonyos
bőrére.
Mutatóujjammal körberajzoltam a mellbimbóját, s láttam, ahogy
megkeményedik. Az ölébe húztam a combomat, és éreztem, hogy
összerándul alatta.
– Grace! – mordult fel.
Felkaptam a fejemet.
– Tényleg? Ilyen hamar menne megint?
– Szerintem ennyi nem volt elég belőled.
– Hát még szerencse, hogy itt vagyok neked egész hétvégére –
nevettem. – De szerintem nekem legalább néhány órát pihennem kell.
Mintha cseppfolyóssá váltak volna a csontjaim.
– Oké, de csak ha nem zavar, hogy az éjszaka közepén
felébresztelek... – kuncogta.
– Ühüm. Nem bánom, ha megint ezt fogod csinálni velem...
A homlokomon éreztem, ahogy elvigyorodik, aztán lehajolt, hogy
megcsókoljon.
– Aludj, Tündérmókus!
– Miért hívsz Tündérmókusnak? – suttogtam álmosan.
– Mert úgy nézel ki, mint egy tündér – válaszolta. Hallottam a
hangján a mosolyt.
– Ühüm.
Behunytam a szememet, és perceken belül elnyomott az álom.
Carson pedig valóra váltotta az ígéretét, amikor az éjszaka közepén
felébresztett, belém hatolt, és lustán ki-be járt bennem, míg mindketten
eljutottunk a csúcsra, s a gyönyörtől, belenyöszörögtünk egymás
szájába.
Kora reggel arra ébredtem, hogy körülvesz mennyei illata, hogy
valami forró és kemény mocorog a fenekemnél, úgyhogy kezembe
fogtam vastag és kemény férfiasságát. Addig simogattam, amíg
libabőrös lett, és felnyögött a feloldozástól.
– Meg fogsz ölni, Tündérmókus – lehelte álmosan. – De hát jól van,
egyszer úgyis menni kell...
Belevigyorogtam a bőrébe.

C 71 c
 Megint elszenderedtünk, miközben az első napsugarak megjelentek a
sötétítőfüggöny mögött. Fel sem keltünk, amíg korogni nem kezdett a
gyomrom az éhségtől, és le nem késtem a konferenciám kezdetét.

C 72 c
 HETEDIK FEJEZET

CARSON

KIMÁSZTAM AZ ÁGYBÓL, és belebújtam a ruháimba. Grace-t

figyeltem, miközben felhúztam a farmerem sliccét. A hasán fekve aludt:
a takaró alig fedte a fenekét, haja pedig szőke hullámokban omlott
körülötte mindenhova. Úgy nézett ki, mint egy istennő. Kétszer jártam
benne tegnap éjjel és ma reggel, háromszor élvezett el, mégis
legszívesebben rámásztam volna, hogy megint belemerüljek. Nem
tudtam megunni. Ez egy kicsit aggasztott. Még sohasem éreztem ilyet.
Általában már félig kint voltam az ajtón, mire a nő észrevette, hogy
távozom. Nem mintha ne lettem volna egyenes azzal kapcsolatban,
hogy az ilyen numerák miről szólnak – és olyan nőket választottam,
akik jelezték, hogy ez részükről is rendben van. Hogy hazudtak-e vagy
nem, már nem rám tartozott. Mondjuk, nem is lehetne normális
párkapcsolatom. Még ha akarnám, akkor sem. Azoknál lányoknak, akik
nem ebben az iparban dolgoznak, többnyire nagy problémát jelent olyan
fickóval járni, aki pornózik. Nem tudom őket hibáztatni. Az pedig
kizárt, hogy olyannal járjak, aki ugyanezt csinálja. Én aztán
mindenkinél jobban tudom, hogy a kamerák előtti szex csak munka. De
olyan nővel együtt lenni, aki más hapsikkal kezel?
Kibaszottul soha! Úgyhogy ha éppen nem dolgozom, inkább távol
tartom magam az egésztől.
Most viszont itt feküdt ez a gyönyörű nő az ágyamban, azon a
lepedőn kiterülve, amit többször is összegyűrtem vele. Szó szerint le
akartam kötözni, hogy ne menjen el. Csakhogy el fog menni –

C 73 c
méghozzá hétfő reggel. Lesz annyi eszem, hogy megkapjam belőle a
részemet, és nem feledem, hogy ugyanúgy útjára kell engednem, mint a
többieket, csak kicsit több idő múlva. Végül is ugyanaz a forgatókönyv.
A szobából kilépve elindultam le, az étterem felé, ahol kértem két
kávét meg néhány péksüteményt elvitelre. Visszapattantam a liftbe,
hogy visszamenjek a szobámba megetetni az alvó istennőmet.
Önkéntelenül elmosolyodtam. Kérhettem volna szobaszervizt, de nem
akartam, hogy bárki is megjelenjen odabent gurulós kocsival, és
meglássa a lepedőbe csavart, meztelen Grace-t. Ez a látvány csak
nekem szólt.
Kinyitottam a szobám ajtaját, egy kézben egyensúlyozva a két
kávéval, a másikban pedig a zacskó péksüteménnyel. Eszembe jutott,
hogy kitegyem a „ne zavarjanak” táblát a kilincsre.
Halkan becsuktam az ajtót, és letettem a szerzeményeket az asztalra.
Grace pontosan ugyanabban a testhelyzetben volt, mint amikor
elmentem. Mosolyogva sétáltam oda az ágyhoz, és félresimítottam a
haját, hogy belesuttogjak a fülébe:
– Szia, alvó Tündérmókus!
Mocorogni kezdett, kinyitotta az egyik szemét, és álmosan rám
mosolygott.
– Szia, te! – mondta félénken, aztán felült, és felhúzta a takarót, hogy
eltakarja vele a mellét. Az órára pillantott, aztán meg ijedten rám.
– Jaj, istenem! Lekéstem a konferencia elejét.
– Ja, hát erről nem nagyon beszéltünk. Bajod lesz belőle?
Megrázta a fejét, és az ajkába harapott.
– Nem kötelező vagy ilyesmi. Senki sem fogja tudni, hogy ott
voltam-e. Csak még sohasem fújtam le egyetlen tervemet sem...
Egy pillanatra töprengve elhallgatott, aztán folytatta:
– Tudod mit? Semmi baj. De van egy előadás, amire el akarok menni
holnap délután, amiért igazából eljöttem. A többit viszont nem baj, ha
kihagyom.
Mintha megdöbbent volna a saját szavain, mielőtt felém fordult és
még szélesebben rám mosolygott.
– Kávéillatot érzek?
Az asztalhoz mentem a csészéért, és odaadtam neki.
– Péksüti is van, ha szeretnél.
– Imádnám! Kedves tőled, hogy hoztál nekem kaját.
C 74 c
 – Olyan hangosan korgott a gyomrod, bébi, hogy azt hittem, repülő
húz el felettünk. Nem nagyon hagyott aludni.
Hangosan felkacagott, és a szája elé kapta a kezét, hogy ne köpje ki a
frissen kortyolt kávét.
– Nem is! – ellenkezett nevetve, de utána ráncolni kezdte a
homlokát. – Vagy de?
Én is elnevettem magam.
– Oké, annyira hangos talán nem volt, de a Tündérmókusomnak
határozottan kajára volt szüksége.
Elmosolyodott a pohár pereme fölött, és megint belekortyolt.
– És neked nem lesz bajod belőle, hogy kihagyod a show-t?
– Lehet. Nem tudom. Nem kapcsoltam be a telefonomat, amióta
megjelentél az ajtóban. Az ügynököm valószínűleg éjjel-nappal keres.
Néhány másodpercre némán rám meredt.
– Carson, ha ez a hétvége nem tesz jót a... karrierednek, nem akarok
kellemetlenséget okozni neked.
– Grace, nem lomboz le túlzottan, hogy egy gyönyörű és szexi
Tündérmókussal töltsem az időmet egy rakás pornórajongó helyett.
Miért utálok bármi olyanról beszélni neki, amiről eszébe jut, mivel
foglalkozom? Részben ezért volt itt – a tapasztalatom miatt.
Kissé kelletlenül nevetett, aztán komoly arcot vágott. – Carson,
tegnap... az éjszaka közepén... ugye, hogy?
Körbenézett, és a tekintete megállapodott az üres óvszeres tasakon az
éjjeliszekrényen. Megkönnyebbülten felsóhajtott:
– Ja, jó.
– Egészséges vagyok. Havonta kell vizsgálatra járnunk. Egy hete
kaptam tökéletes leleteket. Valószínűleg nagyobb biztonságban vagy
velem, mint valami random fazonnal, akit a medenceparton szedhettél
volna össze.
– Nos, hát akkor... helyes – bólintott. – De én nem szedek
fogamzásgátlót.
– Majd nagyon vigyázunk, rendben?
Ismét bólintott, és megint belekortyolt a kávéba.
– Mit szeretnél ma csinálni? A lábaink előtt hever az egész város.
– Először is le akarok zuhanyozni, szörnyen nézek ki – simította le
egy kézzel borzas haját.

C 75 c
 – Gyönyörű vagy! Mi lenne, ha befejeznéd a reggelit, én addig öt
percre bemennék a fürdőbe, aztán te jössz? Az úgy oké?
– Aha, jól hangzik.
– Rendben – mondtam mosolyogva, és odahajoltam, hogy
megcsókoljam. – Öt perc, és jövök.

GRACE

Carson ideadta nekem a péksüteményes zacskót néhány szalvétával. Az

ágyban ülve ittam a kávémat, és majszoltam a finomságokat, miközben
mérlegeltem a jelenlegi helyzetet. Igyekeztem visszafojtani a vihogást,
ami fel-feltört belőlem. Nem tudtam, hogy ez örömteli vagy hisztérikus
vihogás-e. Az ágyban ettem, amit sohasem csináltam. Édességet, amit
sohasem szoktam. Mindezt azután, hogy hagytam, hogy egy szuper
testű pornósztár több orgazmusban is részesítsen az éjszaka folyamán.
Most pedig kihagyom a konferenciát – hallatlan! –, hogy még több időt
tölthessek vele. Később pedig remélhetőleg még több agyeldobós
szexben lesz részem. Ki vagyok én? És miért nem oldok kereket? Mert
tetszik neked – közölte egy kis hang a fejemben.
Ittam egy korty kávét és eltöprengve ízlelgettem. Igen tetszett
nekem. De ez végül is jó, nem? Mindig is úgy terveztem, hogy a kettes
számú fickó tetszeni fog nekem. Tény, hogy bizonyos érvelés szerint
valószínűleg ribancos dolgokat követek el. De ha még csak nem is
tetszene nekem, még rosszabb lenne, nem? Úgyhogy igen, tetszik
nekem. Vicces pasas, és sosem tudhatom előre, mi hagyja el a száját.
Ráadásul van egy édes énje, amit szerintem nem sokaknak mutat meg.
Sőt szexi, mint az állat, és mennyi mindent tud a szájával meg a...
– Min gondolkodtál így el? – kérdezte Carson, aki előkerült a
semmiből, és ott állt egy szál törülközőben. Mmm!
– Ja, semmin! – álltam fel nyújtózkodva. Carson felforrósodott
tekintettel figyelt. Szeretem ezt a nézést. Nagyon! Valószínűleg hideg
vízzel kell zuhanyoznom.
Nem ment odébb, hogy elengedjen, úgyhogy kissé zavarba jöttem

C 76 c
 – Bocsi – mondtam mosolyogva, miközben elengedtem a takarót, és
kiférkőztem mellette.
Becsuktam a fürdőszoba ajtaját, és levegőért kapkodva
nekitámaszkodtam. Te jó isten, nekem most tényleg elment az eszem!
Szedd össze magad, Grace! Megmondta, hogy ő majd kalauzol. Csak
hátra kell dőlnöm, és hagyni. Tegnap éjjel egész jól működött a dolog.
Elöntött a forróság, ahogy az éjszakánk képei végigpörögtek a
fejemben. Aztán lelassult a légzésem, az idegeim pedig megnyugodtak
– legalábbis egyelőre. Úgyhogy nekiláttam a fogmosásnak és a
fürdésnek.
Amikor kijöttem a fürdőszobából a magam köré tekert törölközőben
és vizes hajjal, Carson az ágyon ült a támlának dőlve, és a telefonját
nyomogatta. Még mindig egy szál törölközőben volt ő is.
– Szia, Tündérmókus – nézett fel.
– Miért hívsz Tündérmókusnak? – kérdeztem és mosolyogva
elindultam felé.
– Talán mert olyan pici vagy, mint egy mókus – vigyorgott.
– Nem is vagyok annyira pici – viszonoztam a vigyort.
– El is felejtettem, gyere csak ide!
Odamentem hozzá, leültem az ölébe, és rányújtottam a lábamat az
övére. Nekidőltem meztelen mellkasának, ő pedig körém fonta a karját.
Oldalra simította a hajamat, hogy odabújjon a nyakamhoz, és orrával
végigjárja a fülkagylómat. Felsóhajtottam, mert még a legfinomabb
érintésétől is megkeményedett a mellbimbóm, a hasamban pedig
forróság kavargott.
Éreztem, hogy megmerevedik alattam. Ebből tudtam, hogy én is úgy
hatok rá, ahogy ő rám. A szédítő felismeréstől még boldogabb lettem.
Ráérősen nekipréseltem a fenekemet egyre duzzadó férfiasságának.
– Jaj, Grace, ez olyan jó!
A törülközőmet kioldva tenyerébe fogta a mellemet, hogy gyengéden
megmarkolja, és végigjárassa a hüvelykujját merev mellbimbómon.
Felnyögve éreztem, hogy összerándul alattam a farka. Beindult az
élveztem hangjától. Odavagyok ezért! Megint felnyögtem, amikor
óvatosan összecsippentette a mellbimbóimat, és megint megmoccant
alattam.
Még egy darabig játszadozott a mellemmel, miközben hátul
csókolgatta a nyakamat, én pedig hozzádörgöltem a fenekemet,
C 77 c
mindketten levegőért kapkodtunk. Csak a légkondi zümmögése,
nyögéseink és lihegésünk töltötte be a szobát. Mintha áramot vezettek
volna a zsigereimbe, amitől forróság áradt a lábam közé.
Odanyúlt, hogy végighúzza az ujját a redőim között.
– Jézusom, milyen nedves vagy, bébi! Nekem? Hogy rögtön
becsusszanhassak? Válaszolj, Grace! – szólalt meg reszelős hangon.
Egyik ujjával megtalálta a legjobb pontot, és lassan körözni kezdett.
– Igen – leheltem. – Neked. Ahhh... Ne hagyd abba!
– Kinek, Tündérmókus?
– Neked, Carson. Neked!
Most már szégyentelenül lihegtem, úgy sóvárogtam utána.
– Az jó – nyomta magát a fenekemhez. – Ezt akarod, Grace?
– Igen, igen! – lihegtem. Megragadtam a törülközőt, hogy kirántsam
magam alól, és közelebb kerüljek hozzá.
Kuncogott egyet.
– Meg fogod kapni. Megkapod tőlem, bébi, de előbb meg kell tenned
nekem valamit.
Továbbra is a csiklómat simogatta az egyik ujjával, és a
mellbimbóimat ingerelte a másikkal.
– Mit? Igen, meg fogom tenni. Mit szeretnél tőlem?
Bármit megtettem volna, hogy elhozza nekem a megkönnyebbülést,
és betöltse bennem a fájdalmasan tátongó űrt.
Éreztem, ahogy belevigyorog a vállamba, amikor gyorsulni kezdett
az ujja.
– Meg kell ígérned, hogy kimondod a nevemet, amikor elélvezel.
Hallani akarom, ahogy sikoltod. Megteszed?
– Igen, meg. Igen.
Most már megrészegített a vágyakozás.
Bármit sikoltottam volna, amire csak kér. Nem tudtam, miért akarja,
de nem is érdekelt.
– Jól van, helyes – vette le rólam a kezét, mire csalódottan fújtam
egyet. – Psszt, csak biztonságban akarlak tudni, Grace.
Az éjjeliszekrényhez nyúlt – ahová feltehetően óvszereket rakott
valamikor, és megfogott egyet. A fogával bontotta fel.
– Fordulj meg – kérte lágyan, és miközben engedelmeskedtem,
felhúzta.

C 78 c
 Ágaskodó farkára meredve megnyaltam a számat. Egy kicsit feljebb
csúszva nekidőlt az ágytámlához tett párnáknak.
– Gyere, ülj rám! – mondta elfúló hangon, homályos tekintettel.
Felemelkedtem, majd leereszkedtem rá. Először csak a hegyét fogadtam
magamba. Mindkettőnknek elakadt a lélegzetünk a gyönyörtől.
– Ó, ez az, bébi! Még! – mordult fel.
Mélyebbre ereszkedtem, amíg már tövig bennem volt.
Megfogta a csípőmet, hogy egy kis ideig irányítson, ahogy fel-le
mozogtam rajta. Még sohasem próbáltam ezt a pózt, de a testemen
végigfutó izgalom elég magabiztossá tett ahhoz, hogy átvegyem az
irányítást. Elakadt a lélegzetem, amikor úgy helyezkedett, hogy megint
eltalálja azt a pontot ott belül.
– Jaaaaj, istenem! – kiáltottam fel. – Ez pont jó. Kérlek, ne mozdulj!
Aztán elkezdtem igazából lovagolni rajta, amíg kissé hátradőlt, hogy
félig csukott szemmel figyeljen engem.
Amikor elkezdtek összehúzódni az izmaim belül, és az ismerős
bizsergető forróság szétterjedt odalent, kinyitottam a szemem és
egyenesen Carsonra néztem.
– Mindjárt elélvezek!
Elsötétült a tekintete, csípője pedig felfelé rándult. Hátrahajtott fejjel
sikoltottam a nevét újra és újra.

CARSON

Ahogy Grace a nevemet sikoltotta, én is eljutottam a csúcsra.

Összerándult a csípőm, ahogy beléfolytam. A gyönyör mennyeien
lüktetett végig a farkamon. Néztem, ahogy végiglovagolja rajtam a saját
orgazmusát, hogy az utolsó cseppet is kipréselje belőle – és a tudtán
kívül belőlem is. Kibaszottul gyönyörű! Jézusom, remélem elég helyet
hagytam a kondom tetején. Szerintem még sohasem élvezem ekkorát.
Apró, elégedett mosoly bujkált a szája szegletében, amikor felemelte
a fejét, és gyengéden megcsókolt.

C 79 c
 – Mi lesz, ha ez az egész a visszájára sül el, és teljesen elrontasz! –
kérdezte incselkedve, s félresimította a homlokomról az odatévedt
hajszálakat.
– Mi lesz, ha te rontasz el engem? – kérdeztem vissza. Igyekeztem
megmagyarázni magamnak, hogy én is csak évődöm.
Kacagva lefeküdt a mellkasomra. Még mindig benne voltam, félig
keményen. Most csak élveztem a bőrét az enyémen, fel-le járattam a
kezem bársonyos hátán.
– Marhára sajnálom azt az első fickót, amiért sohasem hallhatta,
ahogy sikoltozod a nevét. Kihagyta a ziccert. Szerencsétlen flótás.
Teste rázkódni kezdett az enyémen a szelíd nevetéstől.
– Ki tudta egyáltalán, hogy sikoltozós vagyok? Vajon jönni fog-e a
szállodaigazgató, hogy kitessékeljen minket? – vigyorgott bele a
mellkasomba, aztán pajkosan belém harapott.
– Lehet. Ma este a te szobádban kellene maradnunk, hogy ezen az
emeleten pihenhessenek egy kicsit az emberek.
Belemosolyogtam a hajába, mire megint felégetett.
– Oké keljünk fel – tettem hozzá nemsokára. – Nem foglak egész
nap ebben a szobában tartani. Bár nagy a kísértés. Sétálunk egyet, és
megtudod, milyen Las Vegas.
– Rendben – ásította. – Később szundi?
– Jó terv, Tündérmókus.
– Na helyes. Gyere, tusolj le velem! – kacsintott rám.
Ez veszélyesnek hangzott, de én aztán kockázatvállaló típus vagyok.
Egy óra, egy flakon tusfürdő és egy újabb orgazmus múlva
felöltöztünk, és készen álltunk az indulásra.
Nem találtam ki előre, konkrétan hová megyünk. Csak
végigballagtunk a sétányon, néztük az embereket, és itt-ott betértünk
egy-egy kaszinóba. Imádta a Paris hotel kaszinóját – nem meglepő.
Azzal cikiztem, hogy olyan, mint egy öreg néni a félkarú rablókkal.
Elővett néhány dollárt, és elkezdte bedobálni a gépbe. Elakadt a
lélegzete, amikor visszanyert huszonhetet. Felvittük a bónt a
pénztárhoz, én pedig képtelen voltam letörölni a vigyort az arcomról,
amiért annyira izgatott volt. Ez a lány mintha barlangban töltötte volna
az egész életét, most pedig végre jött valaki, hogy megmutassa neki a
napfényt. Rádöbbentem, hogy még nem éreztem magam ilyen jól csajjal
– talán soha. És ki gondolta volna, hogy pont attól kapom ezt meg, akit
C 80 c
először egy kis jégkirálynőnek hittem? Az élet vad dolog – közöltem
korábban Grace-szel, és kibaszottul igazam volt.
Megmondtam neki, hogy ha már Vegasban jár, muszáj kipróbálnia
„all you can eat” éttermezést, úgyhogy elsétáltunk a Bacchanal Buffet-
be a Caesara Palace-ban. Másfél tányért teleszedett étellel, és olyan
arccal ült le, mintha máris teletömte volna magát.
– Szerintem nem is eszem annyit, amennyit kifizettél érte.
– Hát tekintve, hogy az első tányérodon csak desszert volt, nem
lepődöm meg – nevettem.
– Nem akartam, hogy jóllakva lemaradjak azokról a sütikről –
vigyorgott. – Nem is emlékszem, mikor ettem utoljára süteményt.
– Akkor minden centet megért – mosolyogtam.
– Carson, te nyilván edzel, hogy megtartsd a formádat, mert az
biztos, hogy nem diétázol – mutatott az ebédem felé. A tányéromon
hétféle kaja állt halomban, amit négy különböző pultról szedtem össze.
Teli szájjal nevettem.
– Nem járok edzőterembe. Szörfözni és snowboardozni szoktam, ha
nem kell elutaznom a munka miatt. Bármilyen extrém sportra vevő
vagyok.
– Snowboard Kaliforniában? – ráncolta a homlokát
– Aha. A Mammoth Mountain alig ötórányira van Los Angelestől,
Tahoe pedig hétre. Szuperül lehet deszkázni. Folyton odajárunk a
haverokkal.
– Hmmm, jól hangzik.
– Te hol születtél, Grace?
– Ohióban – válaszolta.
– Akkor feltételezem, hogy még sohasem szörföztél. A snowboardot
próbáltad már?
– Nem, egyiket sem próbáltam – rázta meg a fejét. – Miután a
szüleim elváltak, nem volt túl sok pénzünk. Sosem utaztunk.
– Mikor váltak el a szüleid?
– Néhány évvel azután, hogy a tesóm, Andrew meghalt. Anyának
nem sikerült kilábalnia a depresszióból – felelte halkan. – Apa mindent
megtett, hogy segítsen neki a továbblépésben, de sehogy sem járt
sikerrel. Végül anya kérte, hogy váljanak el. Szerintem túl sok volt neki,
hogy apa közelében van, és látja, hogy mindannyian igyekszünk talpra
állni. Neheztelt ránk, és úgy gondolta, hogy miattunk nem tud rendbe
C 81 c
jönni – vont vállat Grace, de láttam a szemében megvillanó
szomorúságot. Még mindig fájt neki arról beszélni, ami a családjával
történt.
– Szóval apukád nevelt fel. Anyukád hová ment?
– A város másik felére költözött. Egy darabig eljártunk hozzá
hétvégén, de végül abbamaradtak a látogatások. Egyszerűen túl nehéz
volt nekünk ott lenni. Folyton elsírta magát vacsora közben, és nem
bírta, ha valamelyikünk valamiért felemelte a hangját. Amikor
tizennégy voltam, befeküdt a kórházba, hogy kezeljék a depresszióját,
és mintha egy kicsit javult volna az állapota. De sohasem lett a régi
önmaga.
A tesóimmal úgy évente egyszer látjuk, általában az ünnepek
környékén. Most már a barátjával él, aki elég rendes. Úgy tűnik, egész
jól van.
Grace a történet végére érve maga elé nézett.
Jézusom, nem csoda, hogy irányításmániás lett! Szétesett az egész
kicseszett élete, amikor még kicsi volt.
– Na... – nyúltam át az asztal fölött, hogy megfogjam a kezét. –
Köszi, hogy megosztottad ezt velem.
– Még csak kosarat sem kellett dobnod érte – felelte egy kis kacaj
kíséretében.
Elmosolyodtam.
– Amúgy is túl jók vagyunk abban a játékban. Mostantól hagyhatjuk
is a körítést, és egyből ugorhatunk is a titkokra – kacsintottam. – A fair
play nevében most jövök neked eggyel.
Rám vigyorgott, eltöprengve megdörzsölte az állát.
– Rendben. Meséld el, miért utaztad körbe Európát, és merre jártál! –
kérte csillogó szemmel. Biztos menőnek tűnt a dolog neki, aki egész
életében ki sem moccant Ohióból.
– Hát, ahogy már mondtam, örököltem egy kis pénzt, amikor a
nagyim meghalt. Rövid ideig vele laktam Massachusettsben, de ezt
leszámítva sohasem éltem Kalifornián kívül. Szóval úgy döntöttem,
hogy körbebumlizom Európát úgy, hogy oda megyek, ahová akarok,
vagyis ahová éppen odapottyanok.
Elmosolyodtam azon, ahogy elkerekedett a szeme.
– Ez elég rémisztően hangzik.

C 82 c
 – Dehogy, fantasztikus volt! – nevettem. – Imádtam utazni. Csak én
és a hátizsákom. Semmi előrefoglalás, semmi fix úti cél. Elmentem
Rómába, Barcelonába, Firenzébe, Velencébe, Párizsba... A világ
legvarázslatosabb helyeire. Aztán elfogyott a pénzem, és hazajöttem.
Megint elnevettem magam, ő pedig rám mosolygott.
– Te nagyon bátor ember vagy, Carson.
Ennek hallatán rámeredtem.
– Á, nem bátor, csak szabad szellemű.
Délután három körül járt az idő, amikor visszaértünk a szállodába.
Elhatároztuk, hogy medencézünk egy kicsit. Az ő emeletére érve
elváltunk egymástól, és megbeszéltük, hogy húsz perc múlva
találkozunk az előcsarnokban.
A szobámba lépve rögtön észrevettem, hogy kitakarították, friss
ágyneműt húztak nekünk, hogy megint összekoszoljuk ma éjjel.
Elvigyorodtam.
Percek alatt átvettem a fürdőnadrágomat, aztán a telefonomért
nyúltam, hogy felhívjam Timet, az ügynökömet. Francba, ez nem
ígérkezett valami kellemesnek. Három alkalommal is autogramot kellett
volna ma osztogatnom a rajongóknak, de mindet elblicceltem. Tim
pedig ma reggel repült ide, hogy segítsen lebonyolítani a dedikálásokat.
Tárcsáztam, és az ágy végébe ülve vártam, hogy felvegye.
– Nagyon remélem, hogy a túlvilágról hívsz.
– Azzal kint lennék a pácból?
– Nem, de legalább a haragomtól biztonságban lennél. Máskülönben
szétrúgom a seggedet. Hol a faszban vagy, Carson?
– Ööö... hát továbbra is Vegasban vagyok. Csak ágynak döntött egy
nagyon-nagyon csúnya vírus. Komolyan mondom, fel se tudok kelni.
– Tényleg? Csak mert Chastity Aurora látta, hogy tortával tömöd
magad a Caesara Palace-ban valami kis szőkével.
Behunytam a szememet. Bassza meg Chastity Aurora! Árulkodós kis
ribanc. Felsóhajtottam.
– Figyelj, Tim! Őszinte leszek. Tudod, hogy utálom ezt a szarságot.
Nem egy profi hozzáállás a részemtől, de elblicceltem az
autogramosztásokat. Sajnálom, hogy kellemetlen helyzetbe hoztalak,
viszont nem bírom tovább csinálni. Ha továbbra is ilyeneket szervezel
nekem, kénytelen leszek másik ügynököt keresni.

C 83 c
 – Carson, ez nem épp a legmegfelelőbb időpont arra, hogy kirúgással
fenyegess. Nekem kellene kirúgnom téged, miután szétrúgtam a
seggedet – sóhajtott fel. – Figyelj, már kiadtam egy sajtóközleményt a
nevedben, amiben bocsánatot kérsz a rajongóidtól. Azt mondtam, hogy
sürgős családi okok miatt nem tudtál megjelenni, szóval ezt mondd te
is, ha kérdezi valaki. Nem kell részletekbe bocsátkozni. És soha többé
ne égess be a nyilvánosság előtt, érted?
– Jó, értem.
– Rendben. Most pedig a vírusodra visszatérve jelzem, hogy nincs
több eseményed betervezve erre a hétvégére. Ki van fizetve a szobád,
csak be kell nyújtanod a találkozók hivatalos lemondását huszonnégy
órával korábbi keltezéssel, különben ma este visszaküldelek Los
Angelesbe. De Carson, a hétfői felvételen találkozunk. Délelőtt tízkor.
Legyél ott!
– Ott leszek, Tim. Kösz.
Azzal letettem.
Ledobtam a telefont az ágyra, és a fejemet fogva ücsörögtem egy
kicsit. Próbáltam tiszta fejjel gondolkodni. Tim csak azért ilyen
engedékeny velem, mert máris jó pénzt kerestem neki néhány filmmel.
Ráadásul megvan bennem a lehetőség, hogy még többet keressen
rajtam. Ezt tudtam. És ő is.
Grace. Csak őt akartam látni. Egyáltalán nem akartam erre a
szarságra gondolni. Nem akartam azon töprengeni, hogy hová kell
visszatérnem hétfőn.

C 84 c
 NYOLCADIK FEJEZET

GRACE

BEMENTEM A SZOBÁMBA, és felfrissítettem magam a fürdőben,

aztán felöltöztem. Megnéztem a telefonomat, ahol egy üzenet fogadott a
tesómtól, Juliától, aki csak csevegni akart. Gyorsan megírtam neki,
hogy Vegasban vagyok egy jogi konferencián, és majd hívom, ha
hazaértem hétfőn. Rögtön válaszolt:
Totál elfelejtettem, hogy az most van! Élvezed? Haha. Hétfőn
besz. xxoo
Ó, de még mennyire, hogy élveztem! El se tudta volna képzelni. A
kishúgom szabadabb lélek nálam, úgyhogy imád cukkolni a
kötelességtudatom miatt. Folyton mondogatja, hogy lazítsak. Ha tudná,
mivel töltöm a hétvégét, vajon örülne vagy halálra rémülne?
Valószínűleg a kettő egyszerre. Persze nem mondhattam el neki – ő a
kishúgom, akinek példát akarok mutatni. Szerintem a hétvégi
események nem nagyon férnek bele ebbe a képbe.
Abby is hívott, hogy rábólintsak, hogy almazöldre fesse a konyhát.
Az ágy szélén ülve tárcsáztam.
– Helló, szivi. Megkapom tőled a zöldet az almazöldre? – kérdezte.
Sohasem vettük fel egymásnak a telefont egy egyszerű sziával. Így
szoktuk meg.
– Neked most nem fetrengened kéne, és igyekezned, hogy ne
vakargasd magad?
– Jaj, figyelemelterelésre van szükségem. A vakarózás most még a
szexnél is jobb. Ha nem csinálok valamit, én leszek a vakarózás

C 85 c
királynője. Hogy is hívják azt, amikor valaki heves és tiltott
vakarózásmaratonokkal okoz magának örömet? Vakarbálás?
Ezen hangosan felkacagtam.
– Megkapod a zöldet az almazöldre. Nyugodtan kösd le a figyelmed.
Fesd ki az én szobámat is, ha ott jársz.
– Oké. Lehet, hogy meglesz. Milyen az ultraizgi jogi konferencia?
Némi hallgatás után válaszoltam.
– Öö... Az ultraizgi pont találó kifejezés, Abby. El sem képzelni,
mennyire... – nevettem fel zavaromban.
Most ő maradt néma egy pillanatra.
– Mesélj, Grace! Mi a fene történik ott?
– Ha elmondanám, lehet, hogy aggódnál értem. Tulajdonképp én is
aggódom magamért, Abby – haraptam bele az ajkamba.
– Na, most már tényleg aggódom. Mi van, Grace?
Hadarni kezdtem:
– Emlékszel, hogy azt mondtad nekem, hogy vigyem fel a szobámba
a szexi pornósztárt, akiről beszéltem, és hagyjam, hogy megtanítson
néhány trükkre? Na, hát megtettem. Csak éppen az ő szobájába
mentünk. És úgy volt. Megtanított pár dologra. Néhány nagyon szuper,
fantasztikus dologra, amilyeneket még....
– MIIII? – kiáltott fel Abby olyan hangosan, hogy távolabb kellett
tartanom a fülemtől a telefont. – Ki vagy te, és mit műveltél Grace-szel?
– Abby! Tudom, tudom, jól van, nyugi. Figyelj, ez elég hosszú
történet. Miután beszéltem veled, beragadtunk a liftbe, és... lényegében
elkezdtem máshogy érezni iránta, vagy ilyesmi. Nehéz megmagyarázni.
Van ez a nagyon gyengéd oldala, és igen, tisztában vagyok vele, mivel
foglalkozik. De annyira szexi, istenem, hogy én még ilyet nem láttam.
És arra gondoltam, mit árthat egy hétvége?
– Ühüm. Hűha! Le vagyok nyűgözve, szivi. Az én kis A típusú
Grace Hamiltonom, a csajszi a nagy tervével? Biztos vagy benne, hogy
jó döntés ez? Mármint használtok óvszert? Jesszus, el se hiszem, hogy
egyáltalán erről beszélgetünk!
Felsóhajtottam.
– Jól érzem magam, Abby. És nem éreztem jól magam igazából...
hát, soha. Ne ítélj el!
– Jaj, drágám, nem ítéllek el! Figyelj, én megbízom benned, jó? És
ha ez a fazon rávett, hogy megszegd a saját szabályaidat, és miatta ilyen
C 86 c
izgatott a hangod, akkor biztos van benne valami különleges. Csak
kérlek, tartsd észben, mit csinál, és emlékeztesd magad, hogy ez csak
egy hétvége, oké? És amikor visszajössz, mással kamatoztathatod a
pornósztáros szextrükköket.
– Megdumáltuk – nevettem. – Szeretlek, Abby.
– Én is szeretlek, Grace. Ó, hogy is hívják? Csak arra az esetre, ha
eltűnnél...
– Abby! Nem fogok eltűnni! Carson Stinger a neve. Los Angelesből
jött.
– Rendben, vigyázz magadra. Hívj fel holnap reggel, de tényleg!
– Oké, hívni foglak. Pápá, Abby!
– Pá, te ufó, aki elraboltad Grace-t!
Mosolyogva letettem, aztán elindultam lefelé az előcsarnokba.
A liftből kilépve megláttam Carsont, aki keskeny csípőjét oldalról
nekitámasztotta a falnak a sarokban, és a telefonját nyomkodta.
Megnyomott rajta valamit, és zsebre vágta, aztán felnézve meglátta,
hogy felé tartok. Úgy mosolygott rám, hogy felgyorsult a szívverésem.
Te jó ég, az a kis gödröcske a szája mellett elvette az eszemet! A
gödröcske rabja lettem. Visszamosolyogtam rá, s finoman megráztam a
fejemet.
– Mi az? – kérdezte, amikor odaértem, és a medence felé vettük az
irányt.
– Semmi. Csak eszembe jutott, hogy pont ott botlottunk egymásba,
ahol álltál. Gondoltad volna, hogy alig hat órával azután beköltözöm a
szobádba? – vigyorogtam rá.
– Nem lep meg, bébi. Nekem várható volt. Csak neked tartott el egy
darabig, hogy felvedd a tempót – karolt át, mire oldalba könyökömmel.
– Neked tényleg várható volt, te egoista!
Elnevette magát, de aztán elkomolyodott az arca és kivezetett egy
másik kijáraton, mint amelyik felé tartottunk.
– Bocsi, csak láttam néhány embert, akik felismerhetnek, és nem
akarok találkozni velük.
Összeráncoltam a homlokomat. Biztos olyan emberekről lehet szó,
akik az ő területén dolgoznak, és az expóra jöttek. Összeszorult szívvel
igyekeztem nem foglalkozni a dologgal. Semmi jó nem sülhet ki abból,
ha túl sokat agyalok a „munkatársain”. Egy nőt látott vajon, akivel

C 87 c
együtt forgatott? Képtelen voltam rávenni magam, hogy
megkérdezzem.
Carson bűnbánó arccal nézett le rám.
– Ne haragudj, Grace! Nem bánod, ha olyan medencéhez megyünk,
amelyik távolabb van a bejárattól?
Megráztam a fejemet.
– Nekem is jobb lenne – feleltem halkan.
Átsétáltunk a medencék között egy kevésbé zsúfolt hátulsó részhez,
ahol letettük a törülközőinket meg a táskámat két nyugágyra. Volt egy
kis árnyék is.
– Bekenjelek naptejjel? – kérdezte.
Bólintottam.
– A hátamat, ha megkérhetlek...
Azzal levettem a strandruhámat.
Odaadtam neki a flakont, és elkezdte kenegetni a hátamat. Aztán
oldalról nyomott egy puszit a nyakamra, és visszaadta a naptejet.
– Köszi – mosolyogtam, miközben nekiláttam a többi részemnek.
Leheveredtem a nyugágyra, ő viszont odament egy közelünkben
pihenő családhoz, és kérdezett tőlük valamit. Bólintottak, és rámutattak
a narancsszínű gumicsónakra maguk mellett. Carson megfogta, s
elindult vele vissza hozzám, miközben hátraszólt nekik.
– Köszönöm, vissza fogom hozni.
Aztán megfogta a kezemet, és talpra állított.
– Várj! Azt hittem, hogy heverészünk egy kicsit, mielőtt bemegyünk
a vízbe.
– Ezt meg ki mondta? Nem volt terv. Azt csinálunk, amit akarunk, és
akkor, amikor akarjuk, tudod? Most pedig úszkálni akarok veled.
– Okkkké, de mi van, ha én most éppen nem akarok úszni?
– Akkor ezt fogom csinálni!
Azzal elengedte a csónakot, felkapott, és egyenesen bedobott a
vízbe.
Vizet köpködve törtem a felszínre. Elfutott a pulykaméreg. Csak a
vállamig ért a víz azon a részen, ahová dobott, úgyhogy talpra álltam, és
csúnyán néztem rá. Ő meg levigyorgott rám a partról.
– Nem hiszem el, hogy behajítottál a medencébe!

C 88 c
 – Hát pedig jobban tennéd, mert belehajítottalak. – Aztán bedobta a
csónakot is, odavitte azt a tökéletes testét a mélyebb részhez, és a
legmesteribb fejessel hasított át a felszínen, amit életemben láttam.
Mielőtt egyet pisloghattam volna, odaúszott hozzám a víz alatt, és a
lábamnál fogva lerántott a mélybe. Odalent kinyitottam a szemem és a
lehető legdühösebb arckifejezésemet villantottam rá, amikor a
szemembe nézve elvigyorodott. A víz alatt még gyönyörűbb volt az
orrából kibúvó buborékokkal, az isten verje meg!
Elengedett, én pedig felemelkedve hátrasimítottam a hajamat. A
következő pillanatban ő is felbukkant, hogy nevetve végigsimítson a
haján
– Ne mérgelődj, Tündérmókus! Csak nem tudtam kivárni, hogy
megint sikamlós legyen a helyzet.
Egy másodpercig megint csúnyán néztem, de képtelen voltam tovább
haragudni arra az ártatlan képére, ahogy vízcseppek csüngtek a
hihetetlenül hosszú szempilláin.
Megráztam a fejemet, és utat engedtem a bujkáló mosolyomnak.
– Te tényleg seggfej vagy. Nem hiszem el, hogy bedobtál a vízbe.
Engem még soha senki nem hajigált vízbe.
Odaúszott hozzám, hogy magához húzzon, és pörögni kezdjen
velem.
– Kár, mert elég jól nézel ki csuromvizesen.
Közel hajolva gyengéden szájon csókolt, aztán megpuszilta mindkét
szemhéjamat és az orromat is. Rendben, megbocsátok neki.
– Nagyon jól úszol – jegyeztem meg.
– Ha az ember szállodákban és olcsó apartmanokban nő fel, amihez
mind van medence, sok időt tölt a technikája tökéletesítésére – felelte,
aztán elhallgatott. – Nem nagyon akadt más dolgom. Van olyan kölyök,
aki kosarazik, én pedig úsztam.
Eltöprengve néztem rá.
– Azt hittem, hogy azért, mert az anyukád... híres volt, volt pénzetek.
– Elég nehéz, hogy legyen valamije az embernek, ha mindent arra
költ, hogy vényköteles gyógyszerekhez jusson recept nélkül... És
tudom, hogy én használtam rá korábban a „híres” szót, de az „ismert”
talán jobb. Ebben az iparágban viszont ez nem feltétlenül jelenti azt,
hogy valakit jól megfizetnek. Csak azt jelenti, hogy megcsinált olyan
dolgokat is, amiket mások nem.
C 89 c
 Sajgó szívvel meredtem rá. Vajon milyen érzés lehetett egy kisfiúnak
tudni, mit csinál az anyukája, valahányszor elmegy dolgozni? Viszont a
medencében voltunk, ahol nem lehetett ilyen kérdéseket feltenni,
úgyhogy témát váltottam.
– Miért kérted kölcsön azt a csónakot? – biccentettem a közelünkben
lebegő alkalmatosság felé.
– Mert be akarok bizonyítani valamit – úszott oda, hogy közelebb
húzza.
– Istenem, ez a Titanic-terápia része? Nézd, nem vagyok szakértő, de
szerintem tényleg kezelésre szorulsz...
– Ne engedd el, bébi! – kacsintott rám. – Gyerünk, csináld velem
végig. Szükségem van rád, Grace!
Elnevettem magam. A következő fél órát pedig azzal töltöttük, hogy
próbáltunk felvergődni arra a keskeny csónakra anélkül, hogy átesnénk
rajta. Valahányszor lecsúszott róla, elmerült a víz alatt, és egyik kezét
feltartva úgy tett, mint aki úszómesterért kiált. Úgy kacagtam, hogy
belefájdult az arcom.
Végül elég stabilan felküzdötte magát ahhoz, hogy magára húzzon.
Tágra nyílt szemmel feküdtünk ott, és igyekeztünk nem megmoccanni.
Lassacskán elvigyorodott, és azt suttogta:
– Tudtam.
– Ne engedj el, bébi! – suttogtam vissza.
Felkacagott, s ez éppen elég volt hozzá, hogy felboruljunk.

CARSON

Kimásztunk a vízből, megtörülköztünk, és leheveredtünk a nyugágyra.

Fél szemmel figyeltem Grace-t, ahogy lehunyja a szemét, és
elszenderedik az apró bikinijében. Odasétáltam a bárpulthoz, hogy
hozzak néhány sört. Fél óra múlva ébredt fel, akkor adtam oda neki az
övét.
– Köszi. Bocsi, sokáig aludtam?
– Hála az égnek. Ki kell pihenned magad éjszakára – kacsintottam
rá.
C 90 c
 – Miért? – mosolygott rám huncutul. – További érzelmes
filmjeleneteket akarsz velem végigjátszani?
– Nagyjából – nevettem. – Csak most az ágy lesz az úszó
alkalmatosság.
– Neked aztán tényleg terápiára lenne szükséged. Legyek a
pszichiátered?
Elvettem tőle a sört, és magamra húztam.
– Mondd a tarifád, kifizetem – markoltam meg a fenekét, aztán
megcsiklandoztam a bordáit.
– Ááá, Carson, mindjárt lepisillek! – visította.
– Te kis perverz! De ne a medencénél. Nem mindenki van oda az
ilyen huncutságokért. Lesokkolnál vele néhány...
– Grace, te vagy az? – szólt közbe egy férfihang.
Felkaptam a fejemet, Grace pedig hátrafordult.
Felpattant, és olyan gyorsan a saját nyugágyán termett, hogy a kezem
ugyanott maradt, ahol pillanatokkal korábban még a seggén volt.
Magas, barna hajú pasas állt fürdőgatyában a lábunknál, és
aggodalmas arccal méregette Grace-t.
– Szia, Parker! Jaj, istenem... Nem is tudtam, hogy itt vagy a
hétvégén. Szia!
– Szia – mondta a pasas, aztán rám pillantott. Nyilván arra várt, hogy
Grace bemutasson minket egymásnak, de ő nem törődött vele.
– Szóval, hogy tetszik eddig a konferencia? – érdeklődött Grace,
miközben oldalra biccentett fejjel rámosolygott. Láttam, hogy az ürge
végigjáratja a tekintetét tulajdonképpen meztelen testén, mielőtt
válaszolt volna. Ökölbe szorult a kezem.
– Ööö, jó. Folton professzor ma délutáni beszéde eléggé tetszett.
Neked? Nem láttalak.
– Hát izé, én többnyire hátul ülök. Aha, jó volt a beszéd, nagyon
informatív – bólogatott vadul Grace.
Elgondolkodtam, hogy ez a stréber kis köcsög látja-e, mekkorát
kamuzik. Ha nem látja, nem ismeri őt valami jól. Ettől legszívesebben
gúnyosan elvigyorodtam volna, de visszafogtam magam.
A srác végül felém nyújtotta a kezét.
– Parker Grayson, Grace iskolatársa vagyok.
Én is kezet nyújtottam, és már majdnem megszólaltam, amikor
Grace közbevágott:
C 91 c
 – Ő Rick... Ryder. Jogot tanul a... ööö... Stanfordon.
Parker kétkedő arcot vágott,
– Stanford? Nagyszerű egyetem. Honnan ismeritek egymást?
– Ja, Rick szülei a családunk barátai. Tudod, közös múlt, meg
ilyenek. Ugye, Rick?
– Igen – vontam fel a szemöldökömet.
– Ó, hát akkor király, hogy összefutottatok itt. Milyen jogi területre
specializálódsz, Rick?
Ráhunyorogtam Parkerre, aztán Grace felé pillantottam. Mintha
pánikba esett volna. Tekintetem a dekoltázsára tévedt.
– Hát, Parker, úgy fogalmaznék, hogy az alkatrészek bevizsgálására
fókuszálok.
– Mármint úgy érted, hogy ipari munkajogra? – kérdezett vissza
értetlenül.
– Persze, Parker! – vágtam rá.
Grace feszülten nevetgélve igyekezett megszabadulni a fickótól.
– Hát örülök, hogy találkoztunk. Muszáj leülnünk egy kávéra, ha
visszaértünk.
Parker elfordította tőlem értetlenkedő fejét, aztán Grace-re
vigyorgott, és újra végigmérte.
– Jól hangzik. Majd hívlak.
– Oké – integetett Grace.
Néztem, ahogy elvonszolja a ványadt testét. Fényévekkel jobban
nézek ki ennél a Parker Graysonnál, akkor miért gyűlölöm kibaszottul?
– Rick Ryder? – fordultam Grace-hez. – Jó kis mentőöltet, ha nem
akartad, hogy megtudja, mivel foglalkozom.
– Túl szűklátókörű ahhoz, hogy megértse. Hallod, tegnap még én
sem értettem volna – dőlt hátra mélyet sóhajtva.
Összeszorult a szívem, és legszívesebben belebokszoltam volna
valamibe.
– Kész vagy? – kezdtem összeszedegetni a cuccainkat.
– Ööö, aha... ha te is – nézett rám szorongva. – Ne haragudj, Carson!
Csak nem tenne jót a karrieremnek, ha kiderülne, hogy egy
pornósztárral édelgek.
– Édelegsz? Jesszusom, azt se tudom, hogy ez mi a faszt jelent.
– Dühös vagy – harapott az ajkába.
– Nem, nem vagyok dühös. Csak szeretnék bemenni.
C 92 c
 Bólintott és nekilátott ő is összeszedni a cuccait. Bepakolta őket a
táskájába. Ekkor szúrtam ki Tawny Andersent, aki ugyanannak a
cégnek dolgozott, amelyiknek én. Vörös szépség volt bombázó alkattal.
Sosem filmeztem vele, de több ízben is ajánlkozott nálam munkán
kívüli időtöltésre. Egyszer se mentem bele.
Néhány méterre állt tőlünk a bárpultnál egy ismeretlen lánnyal.
– Szia, Tawny! – kiáltottam fel, ő pedig megfordult és felcsillant a
szeme.
Odajött hozzám, és pont Grace nyugágya előtt állt meg.
– Carson! – sikkantott fel. Megpuszilta az arcomat, közben pedig
hatalmas cicijét a mellkasomhoz nyomta
Sokatmondó mosolyt villantottam fel.
– Hogy vagy, szivi? – húztam magamhoz, hogy megmarkoljam a
fenekét.
– Szuperül, drágám. Hallottam a családi drámádról. Tudok
valamiben segíteni? – simította végig egy ujjaival a mellkasomat.
– Lehet. Van ötleted?
– Biztos ki tudok találni valamit – vihogta. – De azt hittem, nem
kevered a munkát az élvezettel.
– A kedvedért kivételt tehetek – vontam fel a szemöldökömet és még
szorosabban megragadtam a seggét.
Grace ekkor köszörülte meg a torkát, mire mindketten
odafordultunk. Már rajta volt a cipő és a ruha, a vállán pedig a táska.
Várta, hogy arrébb menjünk, és elférjen mellettünk.
– Ő meg kicsoda? – követelt választ Tawny.
– Senki, szivi – feleltem, de Grace arckifejezésétől majdnem térdre
rogytam. Úgy nézett ki, mintha pofon vágtam és belerúgtam volna,
amikor már amúgy is a padlón volt. Ettől mintha gyomorszájon vágtak
volna.
Grace nem várta meg, hogy arrébb menjünk. Előrefurakodott
közöttünk, közben pedig meglökte Tawnyt.
– Figyelj már oda, csajszi! – dühöngött Tawny.
Grace vissza se nézett.
– Mindegy – fordult vissza hozzám a bombanő. Megfogta a kezemet,
hogy visszarakja a fenekére. – Hol is tartottunk?
Mekkora elbaszott idióta vagyok! Jézus Mária! Mit csináltam?

C 93 c
 Annyira kibaszottul fájt, hogy szégyellt és semmibe vett az egyik
barátja előtt, hogy ösztönösen viszonozni akartam az érzést. Sikerült.
Szarul éreztem magam miatta.
– Bocs, Tawny, mennem kell – ragadtam meg a vállát, hogy szó
szerint arrébb tessékeljem az útból.
– Hé, várj csak! Azt hittem, együtt lógunk majd! – sápítozta.
– Igazad van – szóltam hátra a vállam fölött. – Nem keverem a
munkát az élvezettel. Már majdnem megfeledkeztem erről.
Arra kocogtam, amerre Grace ment. Végre megláttam az ajtónál,
amint éppen bemegy a hotelbe. Utánarohantam.
Odabent a liftekhez futottam. Reméltem, hogy ott várakozik.
Elcsesztem. Jóvá kellett tennem. Nem láttam sehol. Felmutattam a
kártyámat a biztonsági őrnek, és az orrom alatt káromkodva dühösen
megnyomtam a „fel” gombot. Végre megjött a lift, gyorsan beugrottam.
Amikor páran be akartak szállni mellém, feltartottam a kezemet.
– Elnézést, vészhelyzet! Senki más nem szállhat be ebbe a liftbe!
Értetlenkedve hátraléptek, én pedig megnyomtam a gombot, hogy
Grace emeletére menjek. Senki sem lassíthatja, hogy odaérjek hozzá.
Pánikba estem. A francba, nem hiszem el, hogy ezt csináltam!
Kibaszottul nem hiszem el!
Kinyílt a liftajtó, és végigrohantam a folyosón. A sarkon befordulva
láttam, hogy Grace mindjárt bemegy a szobájába, éppen a kártyáját
keresi. A lépteim hallatán meglepetten hátrafordult. Hatalmas, kék
szemén még mindig látszott, hogy megbántottam.
Visszafordult az ajtóhoz.
– Ne haragudj, Grace! – szólaltam meg kétségbeesve.
– Nincs miért szabadkoznod, Carson – torpant meg. – Nyilván
megvan a saját életed. Az előbb egy kicsit akadályoztam ezt. Kérlek,
még véletlenül se változtasd meg miattam a tawnys terveidet.
– Nincsenek vele terveim, Grace. Csak azért csináltam, mert nem
tetszett, ami Parkerrel történt. Egy senkinek éreztem magam miatta, és
vissza akartam adni. Nem volt fair, elcsesztem, bocsánatot kérek.
Egy kicsit méregetett.
– Megértem. Én is bocsánatot kérek. De ez... – mutatott magára és
rám – nem fog működni. Még egy hétvégére sem. Jól éreztem magam,
viszont mindkettőnknek vissza kell csöppennünk a valódi életébe.
Semmi értelme nincs annak, amit művelünk.
C 94 c
 Betette a kártyát a leolvasóba. Hallottam a nyíló ajtó kattanását. Már
majdnem belépett rajta, amikor kinyögtem:
– Még soha senki iránt nem éreztem így, mint irántad. Közel sem.
Megijedtem, Grace, azért reagáltam így. Azért, mert jóval többet
jelentesz nekem a semminél. Jóval többet – ismételtem könyörgő
tekintettel.
Megint rám nézett néhány pillanatra. Kihagyott a szívverésem, mert
kifejezéstelen volt az arca. Végül lenézett a padlóra, aztán vissza rám.
– Bejössz, Rick? – kérdezte.
Megkönnyebbülten felnevettem.
– Igen, Tündérmókus, bemegyek.
Bólintott, aztán kitárta az ajtót, hogy beengedjen.

C 95 c
 KILENCEDIK FEJEZET

GRACE

KINYITOTTAM AZ AJTÓT, Carson pedig besétált mögöttem. Kezdett

oldódni a gombóc, ami a medencétől visszafelé jövet gyűlt a torkomba,
de még mindig éreztem a bujkáló megbántottságot amiatt, hogy Carsont
Tawnyval láttam, és hallottam, hogy mit mondott rólam.
Egész úton azt kérdezgettem magamtól, miért fáj olyan átkozottul,
hogy legszívesebben összegömbölyödve zokognék miatta. De én is
megbántottam őt. Csak nem vettem észre. Azt hittem, meg fogja érteni,
miért nem dicsekedhetek azzal, hogy egy felnőttfilm-sztárral múlatom
az időt. Pont olyan dolog ez, ami később kiderülve tönkreteheti az
ügyvédi karrieremet – főleg Washingtonban, ahol a politika mindig
nagy szerepet kap. Azt hittem, belemegy a játékba, és Paul távozása
után csak nevetni fog rajta. Ezért találtam ki azt a hülye nevet is – hogy
legyen egy közös poénunk. Nem akartam, hogy senkinek érezze magát,
de nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy egyszerűen nem illett össze az
életünk. A medenceparti találkozások elég egyértelművé tették. Abban
állapodtunk meg, hogy egy laza hétvégét töltünk csak együtt, kicsit
elengedjük magunkat, aztán pedig visszatérünk ugyanahhoz, amit
Vegas előtt csináltunk. Lehet, hogy ez a dolog mindkettőnk számára

C 96 c
kezdett veszélyessé válni? Ha érzelmek keverednek a dologba, csak
alapszinten is, vajon mi lesz, amikor véget ér az egész?
Nem tudtam, mit csináljak. Az eszem azt követelte, vessek véget a
dolognak annak ellenére, hogy őrült kémia van közöttünk, és meg is
kedveltem. A szívem viszont azt súgta, hogy tartsak ki. Csak azt nem
értettem, miért. Ő lett a végzetem: az egyik pillanatban megsebez, a
következőben pedig meggyógyít a szavaival, az érintésével és a
mosolyával.
Fenébe, fenébe, fenébe! Ez tényleg összekuszálódott, pedig még csak
másfél napot töltöttem vele összesen.
Lehuppantam az ágyra, és ránéztem Carsonra, aki a sarokba dőlve
állt lazán összefont karral. Engem nézett. Miért kell ennyire lélegzet-
elállítóan kinéznie? A külseje a méreg, amivel belemart a húsomba.
Megfertőzött vele. Keserűen felnevettem, de sóhaj lett a vége.
– Mi az? – kérdezte oldalra biccentett fejjel.
– Hát mi ketten – emeltem fel a két karomat, aztán leengedtem. –
Mit művelünk, Carson?
Lefelé pillantott, és homlokráncolva beleharapott az ajkába.
– Mit akarsz művelni, Grace?
Én is lenéztem. Több időt szerettem volna tölteni vele. De azt is
szerettem volna, ha ennek az egésznek van valami értelme. Biztosra
vettem, hogy a Kettes Számú Csóka szerepének annyi, számomra
legalábbis. Elég jól sikerült meggyőzni magamat, hogy csak azért
mentem bele, hogy vele töltsem a hétvégét... De ez vajon igaz volt
valaha is? Talán nem. Valami vonzott benne: maradásra ösztökélt, az
összes szabályom megszegésére, a gondosan kidolgozott terveim
keresztülhúzására, olyan tapasztalatok megszerzésére, amilyeneket
sohasem engedtem meg magamnak, és olyan dolgok iránti vágyra,
amikre sosem hagytam vágyni magam. Ő nem a tervem része, mint
ahogy bemeséltem magamnak. Ő pont a tervem ellentéte. Már nem
tudtam, hogy ez rossz-e vagy jó. De számított ez egyáltalán? Nem lehet
szó többről, mint egy hétvége – egyszerűen lehetetlen. Hogy miért,

C 97 c
képtelenség felsorolni. Márpedig tuti, hogy nehéz lesz elsétálni hétfő
reggel abban a tudatban, hogy ennyi volt. Kész, vége. Hát megéri még
inkább megnehezíteni azzal, hogy még egy napot eltöltök vele?
Carson odajött, és leguggolt elém. A térdemre fektette a karját, aztán
a szemembe nézett.
– Figyelj, Tündérmókus! Látszik, hogy ez a hétvégi megállapodás
átment valamibe, amit nem vártunk. Összebarátkoztunk – mosolyodott
el. – Ki hitte volna? Ami pedig engem illet, szívesen töltöm egy baráttal
a hétvége hátralévő részét. És te?
Lenéztem rá. Tényleg azok lettünk? Barátok? Barátok, akik
végigszexelnek egy hétvégét? Hát talán még mindig jobb, mintha egy
idegennel történne ugyanez. Igazából mennyivel lehet nehezebb
harminchat óra múlva elbúcsúzni, mint most rögtön? Szerintem nem
változhatnak túl sokat a dolgok hétfő reggelig. Túl fogom élni. Szar
lesz, mert megkedveltem, de végigcsinálom, és rendben leszek. Mire
landol a gépem Washingtonban, visszacsöppenek a saját valóságomba,
hogy ott folytassam az életemet, ahol abbahagytam.
– Igen, én is azt szeretném.
Rám villantotta szívdöglesztő mosolyát, ami finom pezsgő módjára
azonnal a fejembe szállt.
– Helyes. Most felmegyek a szobámba, hogy felöltözzek a
vacsorához, aztán elviszlek valami jó helyre. Fél óra múlva kész leszel?
Bólintottam.
– Van az az ajándékutalványom – emlékeztettem.
– Tudom, de meg szeretnélek hívni, úgyhogy nem használnám fel az
utalványodat.
– Miért? Mindkettőnknek jár azért, mert beragadtunk abba liftbe.
– Mert fontos nekem, hogy kényeztesselek. Ennyi az egész. Téma
lezárva.
Beleharaptam az ajkamba. Még egyvalamit ki kellett mondanom a
medencénél történtekkel kapcsolatban, mielőtt lezártuk volna. –

C 98 c
Utáltam látni, ahogy hozzáérsz, Carson. Ettől is megijedtem – tettem
hozzá halkan.
Egy pillanatra lehunyta a szemét, és lehajtotta a fejét. Aztán bűnbánó
tekintettel megint rám nézett.
– Csak arra használtam fel őt, hogy visszaadjam neked a kölcsönt.
Ez több okból is rossz húzás volt – rázta meg egy kicsit a fejét. – Nem
tudtam mit kezdeni a helyzettel. Még sohasem voltam... féltékeny.
Ismeretlen vizekre eveztem.
– Féltékeny voltál? – kérdeztem. – Parkerre?
– Aha – bólintott. – Bele akartam fojtani a medencébe.
Felkacagtam, de gyorsan a szám elé kaptam a kezemet, és
megráztam a fejemet.
– Ez nem túl kedves tőled.
– Hát nem – mosolygott. – Ráadásul a törvény is bünteti. Úgyhogy
visszafogtam magam, és inkább azt választottam, hogy seggfej leszek.
Tényleg nagyon sajnálom – fejezte be komoly arccal.
– Én is – feleltem halkan, mosolyogva. Aztán elhallgattam, és
belenéztem az őszinte szemébe. – Fél óra múlva?
– Ja, fél óra múlva – bólintott.
Miközben felállt, megtorpant egy pillanatra, hogy leheletfinom
puszit nyomjon az ajkamra.
– Hamarosan találkozunk – tette hozzá.
Kisétált az ajtón, én pedig hanyatt dőltem az ágyon.
– Az élet vad dolog – emlékeztettem magam csendesen.
Néhány perc múlva felkeltem, és beugrottam a zuhany alá.
Mindenhol megborotválkoztam, és kiszállva szárazra paskoltam magam
a törülközővel. Fújtam magamra egy pici parfümöt, megszárítottam a
hajamat, aztán bevetettem a hajsütővasat, hogy a tincseim puha
csigákban omoljanak a hátamra. Egy kicsivel több sminket tettem fel,
mint egyébként: például két réteg szempillaspirált, hogy a halványbarna
pilláim sötétebbek legyenek.

C 99 c
 Közel sem lettek olyan szépek, mint Carsonnak, de a természet már
csak ilyen kegyetlen: olyan srácoknak ad hosszú, fekete pillákat, akik
nem is díjazzák. Hétköznapi dolgokra igyekeztem figyelni készülődés
közben. Bekapcsoltam a rádiót, és ráénekeltem néhány dalra, amíg
felöltöztem.
Nem tudtam előre, hogy lesz-e elegáns vacsorám a konferencia
idején, úgyhogy csak egy koktélruhát hoztam magammal: egy kis
feketét vettem kölcsön Abbytől, ami ott lógott a szekrényben. Rövid,
vállpánt nélküli darab volt egy leheletnyi csipkével a derekán és
kibővülő aljjal. Szexi volt, mégis visszafogott. Imádtam, és reméltem,
hogy Carson is szeretni fogja. Pont akkor bújtam bele a fekete
magassarkúmba, amikor hallottam a kopogást az ajtó felől.
Kinyitottam, és Carsont találtam ott fekete pantallóban és könnyű,
olívazöld ingben, ami valahogy őrjítő dolgokat művelt a mogyoróbarna
szemével. Látszott, hogy csinált valamit a hajával, kissé hátrasimította.
Már majdnem elvigyorodott, de amikor tetőtől talpig végigmért,
komolyra váltott az arca.
– Ez nem túl kedves húzás, Tündérmókus.
– Miért? – nevettem.
– Mégis hogy üljek végig egy egész vacsorát, miközben csak arra
tudok gondolni, hogy felvigyelek a szobámba, és hülyére dugjalak?
Megőrülök ettől a ruhától.
– Az Olivesban foglaltam asztalt. Jó lesz?
– Igen. Mondjuk, még egyik itteni étteremben sem jártam... –
Magához húzott, és ezzel beburkolt abba az illatfelhőbe, amelyiktől
teljesen megvadultak a hormonjaim. Önkéntelenül hozzásimultam,
hogy a nyakába fúrjam az orromat, és mélyet szippantsak belőle.
– Tetszik az illatom, Tündérmókus? – kuncogott.
– Mm-hmm – mormoltam el sem hajolva tőle.
– Nekem is tetszik a tiéd – suttogta. – Kőkemény leszek tőle.
Éreztem, hogy valóban így van.

C 100 c
 Hátrahajoltam, hogy a szemébe nézzek. Szikrázni kezdett
körülöttünk a levegő.
– Van nálad futócipő? – kérdezte.
Felvontam a szemöldökömet, mert nem tudtam hová tenni a hirtelen
témaváltást.
– Fizetés nélkül tervezel távozni?
– Nem – felelte nevetve. – Csak arra gondoltam, hogy elmehetnénk
túrázni holnap reggel, ha van kedved. A Red Rock Canyonnál van
néhány gyönyörű útvonal. De korán el kellene indulnunk, mert így
nyáron nagyon meleg szokott lenni délután.
Ekkor szálltunk ki a liftből.
– Tetszik az ötlet. Tényleg hoztam futócipőt. Viszont tudod, hogy
vissza kell érnem arra a prezentációra kettőkor a konferencián. Ősszel
szeretnék bekerülni egy jogi fakultásra, ahol az a tanár tanítana, aki
holnap előad.
– Sokkal hamarabb visszaérünk – nézett rám. – Mikor indul a géped
hétfőn?
– Reggel hatkor – mondtam halkan. – A tiéd?
– Hétkor. Mehetnénk együtt a reptérre.
Bólintottam, de úgy döntöttem, hogy inkább nem töprengek ezen.
Most itt vagyunk, és ki akarom élvezni a közös időnk végét.
Az Olivesba érve körülnéztem. Mesés volt: ugyanabban a mediterrán
stílusban épült, mint a Bellagio többi része. Megvártam, hogy Carson
odahajolva mondjon valamit a minket fogadó pincérnőnek. A lány
vihogva bólintott, Carson pedig hátramosolygott rám, és nyújtotta a
karját, hogy együtt kövessük az asztalunkhoz. Az erkélyen kötöttünk ki,
ami a hatalmas, mesterséges tóra nézett, ahol a szökőkutat láttuk tegnap.
Elakadt a lélegzetem.
– Gyönyörű – suttogtam.
Carson csak mosolygott, és kihúzta nekem a széket.
– Itt nem hot dogot adnak, de arra jutottam, hogy muszáj itt ennünk,
még ha nyomorogni is fogunk miatta – kacsintott rám.

C 101 c
 Körülnéztem. Mindent fény ragyogott be. A sétány ott tündökölt a
távolban, a víztükör csillogott, az erkélyen körbefutó fényfűzér pedig
villódzott. Varázslatos volt, mintha egy másik világba csöppentem
volna. Felnéztem Carsonra, és láttam, hogy ő meg engem figyel.
– Mi jár a fejedben? – fogta meg a kezemet az asztalon átnyúlva.
A szemébe nézve elhatároztam, hogy ma éjjel megélem, amit csak
lehet, és minden pillanatát kiélvezem. Carsonnak igaza volt, az élet vad
dolog. Legalábbis az tud lenni, ha az ember hagyja. Én hagyni fogom.
Kiürítem a fejemet, és átadom magam a körülöttem lévő csodáknak: a
helynek, az ételeknek és a velem szemben ülő férfinak. Bepótolom
azokat az éveket amikor megtagadtam magamtól a kapcsolatokat, amik
talán természetes módon megtaláltak volna, ha nem más dolgokra
koncentrálok. Bepótolom azokat az éveket, amikor olyan döntéseket
hoztam, amikkel másokat akartam boldoggá tenni, s egy percig se
törődtem azzal, hogy én vajon mitől lennék boldog. Carson megfertőzött
engem, ez igaz – de talán nem csak a külsejével. Talán a lelkével is. És
talán vele is úgy van, mint egy védőoltással – egy kis kórokozó még
használ is, nemhogy ártana.
Ennek a hétvégének meglesznek a következményei. Most már
tudtam, és nem tagadhattam le többé magam előtt. De talán nem lesz
minden következménye negatív. Lehet, hogy jobb emberként kerülök ki
abból, hogy megismertem őt. Igen, tény, hogy az élet jó dolog.
– Az jár a fejemben, Carson, hogy szerencsésnek érzem magam,
amiért itt lehetek veled ma este.
Ellágyult az arca, s apró mosolytól görbült felfelé telt ajka, mielőtt
valami meglepetésféle suhant volna át rajta.
Felemeltem borral teli poharamat, amit a pincér éppen letett az
asztalunkra.
– Az élet vadságára! – mosolyogtam.
Ő is felemelte a poharát.
– A jól kidolgozott tervekre! – mosolygott vissza rám.

C 102 c
 CARSON

Az asztal másik oldaláról figyeltem, ahogy Grace csillogó szemmel

nézegeti a látnivalókat. Imádtam ezt. Még többet akartam mutatni neki.
Meg akartam adni neki minden élményt, amit csak tudok. Látni
akartam, ahogy hatalmas, kék szeme elkerekedik az örömtől. Nemcsak
amiatt, amit a testével tudok művelni, hanem azok miatt az élmények
miatt is, amiktől megfosztotta magát oly sokáig. Olyasmiket akartam
mutatni neki, amiket még sohasem látott. El akartam vinni hódeszkázni
egy hegyre alkonyatkor. Szeretkezni akartam vele a napfényben valami
egzotikus tengerparton. Életemben először úgy éreztem, mást is tudok
nyújtani, nem csak a testemet. Erre vágyakozni viszont kétélű fegyver:
úgy felpezsdültem tőle, mint még soha életemben, ugyanakkor bántam
is, hogy ezzel a lánnyal egy fikarcnyi sem valósulhat meg belőle.
De talán a vágyakozás már önmagában is jó dolog. Talán Grace
nyitotta fel a szememet, hogy valami több is lehet bennem, többről is
szólhat az életem. Ettől valahogy olyan érzés árasztott el, amit abban a
pillanatban képtelen voltam beazonosítani – félretettem későbbre, hogy
töprengjek rajta.
Megrendeltük a vacsorát, Grace pedig rám mosolygott.
– Szóval, Carson... – szólalt meg. – Bízhatok benned annyira, hogy
tök egyedül elmenjek veled egy sivatagi túrára? Ugye, nem fogok
rejtélyesen eltűnni holnap reggel? – vonta fel a szemöldökét.
Ezen elnevettem magam.
– Nem mintha azt tervezném, hogy eláslak útközben, de valós
veszélynek látom, hogy sivatagi hiénaként rád vessem magam, mivel
ellenállhatatlan vagy.
Iszonyú komolyan néztem rá, még véletlenül se mosolyodtam el.
Kacagásban tört ki.
– A hatóság talán megtalálna a ledobott és széttépett ruhákat
követve...
Belekortyoltam a borba. Sohasem iszom bort, de ez az este felhívás
volt keringőre.
C 103 c
 – Meg azért, mert a sziklák között visszhangozna, ahogy sikoltozod a
nevemet – tettem hozzá akaratom ellenére elnehezülő szemhéjjal. Az
emléktől lüktetni kezdett a farkam a nadrágban. Istenem, mennyire
imádom, amikor Grace a nevemet sikoltozza! Semmihez sem fogható.
Megköszörülte a torkát.
– Ha már itt tartunk, ma éjjel az én szobámban kellene maradnunk,
nem? Még érintetlen.
– Nem. Nekem tetszik, ha te vagy az én szobámban.
– Miért? – kérdezte oldalra biccentett fejjel, miután belekortyolt a
borába.
– Nem tudom. Valahogy jó, ha a barlangomban tudlak –
kacsintottam.
– Inkább a szextanyádon, te sivatagi hiéna – forgatta a szemét Grace.
– Ez még jobb – nevettem.
Megjött a vacsoránk. Én steaket rendeltem, Grace pedig lazacot.
Egy ideig csendben lakmároztunk.
– Mmm, ez mennyei! – nyögött fel Grace.
– Gyakran eszel étteremben? – kérdeztem.
– Nem, csak ritkán. Van ösztöndíjam, ami fedezi a kiadásaimat, de
hónap végére nem sok marad – vont vállat. – Amúgy sem jut időm sok
mindenre a tanuláson kívül. Majd megtérül.
Ivott a borból, aztán felnézett rám a pohár mögül.
– Biztos vagyok benne, hogy megtérül. Amúgy milyen jogi területre
specializálódsz? – vágtam le egy falat húst, hogy a villára szúrva
betegyem a számba.
– Vállalati jog.
Rámeredtem.
– Jesszus, ez kábé annyira hangzik izgalmasan, mint egy kávéfőző
szörcsögésének szabadalmaztatása.
A szája elé kapta a kezét, amikor felkacagott.
– Tényleg nagyon érdekes.
– Ó, tényleg? Mi olyan érdekes benne?

C 104 c
 Eltöprengve felpillantott. Utána egyenesen rám nézett, és nevetve
megrázta a fejét.
– Semmi. Egyáltalán nincs benne semmi érdekes.
– Akkor miért választottad?
Felsóhajtott.
– Az apukám a bűnügyi igazságszolgáltatásban dolgozik. Mindennap
látja az ügyészes meg védőügyvédes dolgokat... az összes baromságot,
amivel nekik foglalkozniuk kell, azt a sok szörnyű történetet. Tanácsot
kértem tőle, és ő arra gondolt, hogy a vállalati jog jó, biztonságos és
biztos karrier – mesélte bólintva, mintha saját magát akarná meggyőzni.
– Az apukád választotta? – vontam fel a szemöldökömet.
– Carson... – szólalt meg erélyesen. – Ez nem arról szól, hogy az
apukám kedvére tegyek. Ez arról szól, hogy iránymutatást kértem
valakitől, akinek nagy tapasztalata van ezen a területen. Ennyi az egész.
– Hmmm... Oké. Szóval, ha az apukád nem mutatott volna irányt, mit
választottál volna?
Homlokráncolva rám meredt egy másodpercre.
– Nagyon szívesen lennék ügyész – válaszolta halkan, aztán
elpirulva, szégyenkező arccal lenézett a tányérjára. Mintha azt vallotta
volna be, hogy szíve szerint elfogyasztaná a májamat egy jóféle
chiantival.
Némán bólintottam. Nem akartam, hogy kellemetlenül érezze magát
a kérdezősködésem miatt, úgyhogy témát váltottam:
– Amúgy Las Vegas a szórakozóhelyekről híres. Vacsora után
megnézzük valamelyiket?
Ivott egy korty bort, aztán tüzes tekintettel felpillantott.
– Carson, én tulajdonképpen inkább visszamennék veled a szobádba,
ha részedről is oké.
– Kérem a számlát! – vágtam rá, s körbenéztem, mintha a pincért
keresném.
Erre felnevetett. Végigbeszélgettük a vacsora további részét, aztán
elvitték a tányérjainkat, és kifizettem a számlát. Megfogtam Grace
C 105 c
kezét, és elindultunk visszafelé. Pezsgett a vérem a várakozástól. Mi
több, úgy éreztem, hogy valami elmélyült ma kettőnk között. Nem
élhettem meg vele mindent, amit akartam, de még maradt valamennyi
időnk – aminek egyetlen másodpercét sem akartam elvesztegetni.

C 106 c
 TIZEDIK FEJEZET

GRACE

KÉT MÁSIK PÁRRAL EGYÜTT SZÁLLTUNK BE a liftbe, ami

megindult velünk fölfelé Carson szobájához. Az egyik pár kiszállt a
következő szinten, úgyhogy csendben haladtunk a másikkal, amíg
néhány emelettel feljebb ők is kiszálltak. Amint becsukódott mögöttük
az ajtó, a lift falához préselve találtam magam egy száznyolcvan centis,
kőkemény és fantasztikus illatú férfi jóvoltából. Felnyögtem, még
mielőtt az ajka az enyémhez ért volna. Vártam a vad és szenvedélyes
csókot, ám ő ráérősen hozzám simult, két kezével végigjárta az
oldalamat, és közben lassan összefonódott a nyelvünk is. Ez a csók nem
illett a helyhez – egy lifthez, ahol bárki rajtakaphat minket –, és ez a
tény valamilyen oknál fogva tüzet csiholt bennem. Carson
sokféleképpen csókolt az elmúlt másfél napban, de ez lett a kedvencem.
Úgy éreztem, mintha direkt nekem találta volna ki. Fogalmam sem volt,
miért, de ez a csók más volt, mint az összes többi. Tökéletesen
összeforrt a testünk, nyelvünk pedig lassú táncot járt. Beleszédültem a
vágyakozásba. Kinyílt az ajtó, Carson pedig lassan elhúzódott tőlem.
Levegőért kapkodva pislogtam. Őt szemlátomást nem zavarta, hogy
bárki megláthatott minket. Kiszálltunk, és reszkető térddel mentem
végig a folyosón Carson szobájához.
Amint becsukódott mögöttünk az ajtó, megint rajtam volt.
Odanyomott az ajtóhoz, miközben keményen és mélyen megcsókolt.

C 107 c
Utána elhúzódott, lepillantott rám, és hüvelykujjával végigsimított az
alsó ajkamon.
– Nem tudlak megunni – suttogta feszült arccal és viharos tekintettel.
Aztán megint rátapasztotta a száját az enyémre, összetalálkozott a
nyelvünk, én pedig beletúrtam selymes hajába.
Carson gyorsan felnyalábolt, és odavitt az ágyhoz, hogy letegyen
mellé. Megfogta a vállamat, lassan megfordított, és lehúzta a ruhám
cipzárját. Forró szájával végigcsókolta a hátamat, ahogy a szétnyíló
anyag egyre többet és többet engedett látni belőlem. Megborzongtam,
és a mellbimbóm megkeményedett attól, hogy az ajkával váratlan
helyeken érintett meg érzékien.
A ruhám a földön landolt, úgyhogy kiléptem belőle, és félretoltam a
lábammal. Hátranéztem a vállam fölött, mert Carson keze nem termett
rögtön rajtam. Észrevettem, hogy forró és kiéhezett tekintettel bámul,
szemével végigtapogatja meztelen hátamat, a fenekemet szinte teljesen
szabadon hagyó kis fekete tangámat, egészen le a magassarkúmig.
– Lenyűgöző vagy, Tündérmókus. Ha tudnék festeni, most
lefestenélek úgy, ahogy vagy.
Az arcára kiülő csodálat láttán apró mosollyal visszafordultam, és
ellazítottam a vállamat. Általában zavarba hoztak a bókok, de Carsoné
valamiért felmelegített és ellazított. Ránézve pedig tudtam, hogy nem
kell kételkednem az őszinteségében.
Pillanatok múlva éreztem, ahogy meleg teste az enyémhez ér.
Átfogott, hogy a tenyerébe vegye a mellemet, ujjhegyével ráérős
köröket rajzolgatva a bimbók köré.
– Carson – leheltem, amikor továbbra is gyengéden morzsolgatta a
mellbimbómat. Bizseregni kezdett tőle a mellkasom, és szikrák
lövelltek a lábam közé. Perceken belül nedves lettem, és készen álltam a
fogadásra – mint mindig.
Óvatosan a merevedéséhez dörgöltem a csípőmet, mire élesen
beszívta a levegőt.

C 108 c
 – Mit művelsz velem, Tündérmókus... – mormolta. – Nem tudtam,
hogy...
Nem fejezte be a mondatot, elakadt a szava. Kíváncsi voltam, mit
akart mondani, de annyira felemésztett a vágyakozás, hogy amikor a
keze a melleim között elindult lefelé, minden kérdés szertefoszlott
bennem. Édes várakozással visszafojtottam a lélegzetemet, hogy ott
érintsen, ahol a legnagyobb szükségem volt rá.
Amint a köldökömhöz ért, hátralépett, mire csalódottan
felnyöszörögtem.
– Psszt, Tündérmókus! Csak az egész testemmel érezni akarlak.
Hallottam, hogy leveszi a ruháit. Nem fordultam meg. Aztán megint
hozzám simult, és felnyögtem, amikor éreztem a kemény izmait, ahogy
puha húsomnak feszülnek. A merevedése forró volt, és nyomta a
derekamat. Annyira elképesztően férfias volt, hogy olyan nőiesnek
éreztem magam tőle, mint még soha. Nagyon tetszett, hogy végre ezt az
oldalamat is megismerhetem. Itt nem kellett irányítanom, de nem is
akartam. Bíztam benne. Imádtam, ahogy beszél, amit mond, miközben
kettesben vagyunk, ahogy átveszi az irányítást, és megmondja, mit
csináljak. Éreztem, hogy biztonságban vagyok, hogy vigyáz rám.
Szexibbnek éreztem magam, mint valaha.
Még egy kicsit simogatta a mellbimbómat, és csókolgatta-nyalogatta
a nyakamat, aztán megszólalt.
– Támaszkodj az ágyra, Grace! – mondta rekedten.
Forróság áradt szét a hasamban, és nekiálltam levenni a tangámat.
Megakadályozta a kezével.
– Hagyd magadon!
– De... – kezdtem bele hátranézve.
– Hagyd magadon! – ismételte.
Bólintva visszafordultam.
– Tedd szét a lábad! – folytatta szelíden.
Engedelmeskedtem, aztán előrehajolva rátámaszkodtam az ágyra.
Egy darabig néma csend volt mögöttem.

C 109 c
 – Kibaszottul tökéletes – suttogta.
Már hallottam is az óvszeres tasak szakadását. Nem tudtam, mi
történik mögöttem, és mikor fog megtörténni, ettől pedig zakatolni
kezdett a szívem. Beleremegett a testem. Legszívesebben ordítottam
volna a csillapíthatatlan vágytól, ami most már teljesen felemésztett.
Sajogva lüktettem odabent.
Éreztem, hogy félretolja a tangámat. Azt vártam, hogy a kemény
makkját fogom érezni, ahogy belém nyomul, ám helyette forró és
nedves nyelve járta körül a nyílást. Felsikoltottam a váratlan élménytől:
egyrészt az élvezettől, másrészt pedig attól, hogy szinte sokkolta
képzeletbeli kép, ahogy mögöttem van, és abból a szögből kényeztet a
nyelvével.
Alám nyúlt, hogy középső ujjával lassú köröket rajzoljon a csiklóm
mentén, miközben a nyelve továbbra is ki-be járt bennem. Önkéntelenül
vonaglani kezdtem az arcán. Elakadt a lélegzetem, mert éreztem, hogy
közel az orgazmus.
– Kérlek, Carson! Gyorsabban... – lihegtem.
Hogyan tud folyton rávenni arra, hogy könyörögjek? Annyira el
akartam élvezni, annyira el kellett élveznem... A mozdulatai viszont
hiába voltak mennyeiek, túl lassúnak bizonyultak, hogy eljussak tőlük a
csúcsra.
De nem foglalkozott a mondandómmal. Hátrébb kezdett nyalakodni,
a... Te jó isten! Tényleg ott nyalogat engem? Kissé megfeszültem, ám
tovább haladt fölfelé, végig a fenékvágatomon, amíg el nem érte a
derekamat. Ott gyengéd puszit nyomott a bőrömre. Megint megállt, én
pedig majdnem felkiáltottam tehetetlenségemben. Ha nem hatol belém a
következő három másodpercben, kénytelen leszek saját kézbe venni a
dolgokat! Annyira felizgultam, hogy azt hittem, felrobbanok. Aztán
éreztem, hogy ismét félretolja a tangámat, és végre ott a kemény
makkja. Felé dőltem, és mohón felnyögtem. De hátrébb húzódott, mire
dühös torokhangot hallattam.
– Maradj veszteg, kérlek! – szólalt meg.

C 110 c
 A kérés ellenére inkább utasításnak hangzott.
Bólintottam, mert beszélni már képtelen voltam. Átfutott az
agyamon, hogy megfordulok, és ráugorva kierőszakolom, hogy
magáévá tegyen, ám ekkor megint éreztem, hogy ott van a bejáratnál.
Remegve próbáltam mozdulatlan maradni, s amikor látta, hogy
igyekszem, előrenyomult egy kicsit. Mindketten felnyögtünk.
– Jézusom! Így még szűkebb vagy, Grace.
Lehajtottam a fejem, miközben tövig belém hatolt, teljesen kitöltve
az űrt.
Jaj, istenem, ez fantasztikus!
Lassan mozogni kezdett, kezével helyben tartva a csípőmet. Felé
domborítottam a fenekemet, mert azt akartam, hogy a lehető
legmélyebben legyen.
– Grace! – nyögte egyre gyorsabb mozdulatok közepette. – Bárcsak
látnád ezt, bébi... bárcsak látnád, ahogy ki-be járok benned. Annyira
szép... annyira szép vagy! – lihegett rekedten.
Behunytam a szememet, és elképzeltem, milyen lehet. A fejemben
rajzolt képtől felnyögtem. Odanyúlt, hogy félrehúzza a tangámat és
megint masszírozni kezdje a csiklómat a csípőmozdulataival
összhangban, másik tenyerét még mindig a csípőmön tartva. Még
egyszer sem adott semmilyen hangot szex közben, most viszont minden
döfésnél halkan felmordult. Ezek az apró hangok juttattak el oda,
ahonnan már nem volt visszaút. A nevét sikoltva élveztem el, gyorsan
és keményen. Megfeszültem az elsöprő gyönyörtől.
– Ó, bakker! – morogta mögöttem Carson, amikor a feloldozás előtt
még egyszer utoljára belém hatolt.
Egész testem a gyönyör csillapodó hullámaitól lüktetett. A szemébe
néztem, és mintha lenyűgözve mosolygott volna vissza rám. Mindketten
rádőltünk az ágyra, ahol a számra tapasztotta a száját: lassan és mélyen
megcsókolt, aztán a könyökére támaszkodva belenezett a szemembe.
– Hűha... – mormolta.
Lustán elmosolyodtam.

C 111 c
 – Az – feleltem még szélesebb mosollyal.
Lehúzta az óvszert, és lefeküdtünk egymás mellé. Forró és kemény
mellkasára hajtottam a fejemet.

CARSON

Magamhoz öleltem Grace-t. Lustán simogattam a karját egy darabig,

miközben azon tűnődtem, amit épp most éltünk át közösen. Alap
szexpóz volt, mégis közelebb éreztem magam közben hozzá, mint
bárkihez is valaha. Érzelmileg. Már majdnem elárultam neki, hogy nem
tudtam, hogy ez ilyen is lehet, ám az utolsó pillanatban meggondoltam
magam. Veszélyesnek tartottam volna. Egyetlen hétvége az egész,
semmi több. Össze voltam zavarodva, pedig nem tudok róla, hogy
azelőtt valaha is összezavarodtam volna. Új volt az érzés. Akkor szokott
az ember összezavarodni, ha vannak lehetőségei, van választása – de
nekem milyen választásom volt ebben a helyzetben? Semmilyen.
Lepillantottam rá, félénken rám mosolygott, mielőtt behunyta a
szemét. Lehajoltam, hogy megpusziljam mindkét csukott szemhéját.
Elmosolyodott, és megint kinyitotta őket, hogy rám nézzen.
Felemelte a fejét, aztán a mellkasomon egymásra tette a két kezét, és
rájuk támasztotta az állát, úgy figyelt engem.
– Szia, hogy vagy? – vigyorgott.
Elnevettem magam.
– A nagyim erre a kérdésre mindig azt válaszolta, hogy „jól, mint a
békahaj”. Sosem értettem, mi a francot jelent. Csak most beugrott –
viszonoztam a vigyort.
– Mesélj nekem a nagyidról!
– Tüneményes volt. Nyáron többnyire nála laktam, meg miután anya
bekerült az elvonóra. Nagyitól tanultam meg a dolgokat.

C 112 c
 Egy pillanatra elhallgattam, hogy magam elé képzeljem őt, és
halljam a hangját a fejemben.
– Milyen dolgokat? – érdeklődött Grace kedvesen.
– Mindenfélét. Hogy kell füvet nyírni, hogy kell szöcskét fogni,
hogy kell sárgadinnyét választani a boltban... – sorjáztam mosolyogva.
– Tök értelmetlen dolgok ezek egy Los Angeles-i kölyöknek. Nem az a
lényeg, hogy mit tanított, hanem hogy vette a fáradságot.
Grace úgy bólogatott, mintha abszolút értené, amit mondok.
Valószínűleg tényleg értette.
– De áradt valamiféle szomorúság is a nagyiból azért, hogy anya
olyan lett.
Megint elhallgattam, mielőtt folytattam volna.
– Sohasem beszélt sokat anyáról, de éreztem, hogy sok minden
megbánt vele kapcsolatban.
– Hol lakik most az anyukád? – kérdezte.
Meglepetten néztem le rá. Általában nem beszélek sokat az
anyukámról – még a legjobb haveroknak sem. Grace-nek viszont
olyasmiket mondtam el, amiket senki másnak. Most már bármit
kérdezett, nem feszélyezett. Normálisnak tűnt erről beszélni vele.
Megbíztam benne.
– Anya még mindig Los Angelesben él. Nem messze tőlem.
Grace bólintott.
– Tartod vele a kapcsolatot?
– Igen is, meg nem is – sóhajtottam. – Néha beszélünk, de nem túl
szoros a viszonyunk. Most már jobban összekapta magát ahhoz képest,
amilyen kiskoromban volt, viszont azóta elszállt az idő. Igazából nem is
ismerjük egymást. Elég kínosan érzem magam a közelében.
Grace mintha elszomorodott volna. Tekintete néhány másodpercre
elszakadt az enyémtől, amikor eltöprengett.
– Ő már nem...
– Már nem filmezik? – fejeztem be helyette a kérdést. – Nem. Együtt
él valami fazonnal, aki egy seggfej. Kábé nyolc hónapja összefutottam a

C 113 c
hapsival, amikor elmentem meglátogatni anyát, és azóta nem mentem
vissza. De most már legalább lejött a vényköteles gyógyszerekről,
legalábbis amennyire tudom.
– Úgy sajnálom – suttogta szomorúan Grace. – Tudom, milyen érzés,
amikor az embernek nincs anyukája. Vagyis olyan nincs, akire
számíthatna. Az enyém viszont legalább ott volt az életem első tizenegy
évében.
– Attól talán csak nehezebb, Tündérmókus, nem pedig könnyebb –
feleltem elgondolkodva.
– Hogy érted ezt? – kérdezte oldalra biccentett fejjel.
– Csak úgy értem, hogy ha van valami jó az életedben, és azt el kell
engedned, akkor az fájdalmasabb, mintha sose tudnád, mi hiányzik
belőle.
– Aha, lehet – felelte némi gondolkodás után.
Mindketten hallgattunk egy darabig. Lenéztem rá, és a füle mögé
simítottam egy haj tincset.
– Olyan gyönyörű vagy! – mormoltam.
Félénken elmosolyodott.
– Zavarba hoz, ha bókolnak neked? – kérdeztem.
Mindig egy kicsit bizonytalannak tűnt, valahányszor megtettem.
Pedig tudnia kell, milyen szép!
– Többnyire igen, de amikor te csinálod, azt imádom – válaszolta
halkan. – Az apukám olyan erős, csendes, magának való típus.
Fantasztikus apa, de sohasem mondta nekünk, lányoknak, hogy jól
néznénk ki. Nem az a bókolós fajta.
Egy pillanatra elhallgatott, aztán folytatta.
– Ha örült nekünk, azt onnan lehetett tudni, hogy büszkeség csillant
a tekintetében, és talán felszegte az állát. Megtanultam, hogy ezt a
nézést mindig az eredményeimmel vívhatom ki, nem pedig a
külsőmmel – vont vállat Grace.

C 114 c
 Bólintottam, és közben az járt a fejemben, hogy ebben a tekintetben
egymás szöges ellentétei lehetünk. Én a külsőmmel jutottam előre, és
csak ritkán a tetteimmel – sőt azokkal leginkább soha.
– Hát jó, akkor csak a rend kedvéért mondom, hogy gyönyörű vagy.
Egy gyönyörű kis Tündérmókus – mosolyogtam rá, mire ő is
visszamosolygott rám.
– Te pedig szemet gyönyörködtető sivatagi hiéna vagy – viszonozta
az incselkedést.
Felkacagtam.
– Sok bókot kaptam már életem során, de talán ez a legjobb.
Ő is nevetett, aztán néhány másodpercig egyikünk sem szólalt meg.
– Meséld el, milyen volt az első! – kérte vigyorogva,
összekulcsoltam a kezemet a tarkóm alatt, és rózsaszín ködös
visszaemlékezést színleltem a plafont bámulva.
– Sandra Daniels. Tizenöt évesek voltunk. Tetszett nekem, nagyon.
Egy gyönyörű délutánt töltöttünk együtt nálunk – mosolyogtam rá
Grace-re, aztán oldalra biccentettem a fejemet. – Másnap reggel a
kedvenc péksüteményével mentem oda a suliban a szekrényéhez, de
meghallottam, hogy éppen azt meséli az egyik barátjának, hogy végre
megszabadult a szüzességétől, így már találhat valakit, aki
párkapcsolatra is alkalmas, nem csak szexre. Össze voltam törve.
Megint rávigyorogtam Grace-re, de most ő nézett ki úgy, mint
akinek éppen összetörték a szívét.
– Carson...
– Jaj, ne! Ne már, ne vágj ilyen arcot! Tizenöt voltam, Tündérmókus.
Túl vagyok rajta. Katonadolog! – tettem hozzá tisztelegve.
Ő nem mosolygott, csak rám pislogott, aztán lefelé nézett. Amikor
végre megint rám emelte a tekintetét, megbánás tükröződött a
szemében.
– Ez pont olyan, mint a hülye tervem, ugye? Szörnyű. Én szörnyű
vagyok!

C 115 c
 – Hé! Várj csak! Nem azért meséltem el ezt a történetet, hogy
összehasonlítsalak titeket. Esküszöm! Te kérdezted, milyen volt.
Mondtam, hogy tizenöt évesek voltunk. Az más.
Bólintott, de aztán elgondolkodott és nem moccant – csak kicsit
ráncolta a homlokát.
– Carson, el szeretnék mondani neked valamit. Tudom, hogy úgy
indult a kis hétvégi megállapodásunk, de már nem úgy gondolok rád,
mint a Kettes Számú Csókára. Soha nem is úgy fogok. Annál többet
jelentesz nekem. Te vagy Carson, az én különleges sivatagi hiénám –
próbált mosolyogni, de mintha grimaszt vágott volna. Túl szigorú volt
magához, együtt találtuk ki ezt az egészet. Nincs oka rá, hogy rosszul
érezze magát, legalábbis szerintem biztos nincs. Rámosolyogtam, és
megpusziltam a homlokát.
– Tudod mit? – szólaltam meg. – Örülök, hogy ilyen szép nagy ez az
ágy, mert ha az éjszaka közepén leesel, könnyen visszahúzhatlak. Tarts
ki, bébi, mint a Titanicban.
Végre igazán rám mosolygott. Láttam, ahogy ellazul. Egyik kezével
megcsiklandozta az oldalamat.
Felkacagtam, és odafordultam, hogy visszacsiklandozzam.
Sikoltozni kezdett, aztán birkóztunk egy kicsit. A szemébe nézve
láttam, hogy megint beindult. Én is. Bakker, ez a Tündérmókus az én
végzetem!
Odahajoltam, hogy a szájára tapasszam a számat. Addig csókoltam,
amíg mindketten levegőért kapkodtunk. Megint vágyakozás áradt végig
a testemen, megkeményedett tőle a farkam.
Félresimítottam a haját az arcából, és belenéztem abba a
kristálytiszta, kék szemébe. Orromat hozzádörgöltem az övéhez, aztán a
számat az ajkához érintettem.
Odanyúltam a lába közé, hogy érezzem, készen áll-e. Felnyögtem,
amikor éreztem a sikamlós nedvességet.
Lehajoltam, hogy a mellbimbóit nyalogassam. Hosszan szívogatni
kezdtem az egyiket, amitől hozzám simult, és beletúrt a hajamba. Én

C 116 c
tudom a dolgomat az ágyban, de úristen, hát hogy lehet, hogy ennek a
lánynak egyetlen orgazmusa sem volt attól az elsőtől? Átkozottul jól
reagál az érintésre. Tökéletesen. A fazon világ legügyetlenebb lúzere
lehetett. Olyan gyorsan el is hessentettem a gondolatot, ahogy eszembe
jutott. Senki másnak nincs most helye ebben az ágyban, csak
kettőnknek.
Elvettem egy óvszert az éjjeliszekrényről. Miközben felhúztam,
tágra nyílt szemmel figyelte feszülő merevedésemet. Egymás szemébe
néztünk, és a tekintetünkkel mintha megosztottunk volna valami heves,
mégis gyengéd dolgot. Nem tudtam, mi az, és akkor nem is töprengtem
rajta.
Megfogtam a farkamat, és odatettem a nyílásához. Végig a szemébe
néztem, amikor benyomultam szűk, selymes melegségébe.
– Grace – leheltem, majd elkezdtem mozogni benne. Úgy
helyezkedtem, hogy eltaláljam azt a bizonyos pontot odabent.
Nyögdécselve becsukta a szemét, és körém fonta a lábait.
Odahajoltam a szájához, hogy mélyen megcsókoljam. Így már a
nyelvemmel és a farkammal is birtokba vettem őt, amitől valami
erőteljes érzés járta át a mellkasomat. A nyakához kalandoztam a
számmal, és nyalogatni-szívogatni kezdtem a bársonyos bőrét, mire
halk sóhajok törtek fel belőle.
– Mmm, ez olyan jó, Carson! – nyögdécselte.
Imádtam, hogy jól érzi magát velem. Imádtam, ahogy a nevemet
mondja. Imádtam azt a gyengéd pillantást, amivel felnézett rám, amikor
rajta voltam.
Lassan és mélyen mozogtam benne – nem gyorsítottam a tempót,
mert azt akartam, hogy sokáig tartson.
– Akarom, Carson! – kiáltott fel.
– Mit? Mit akarsz, Grace?
– Mindent. Mindent akarok! – lihegte. – Mindent, amit csak adni
tudsz nekem!

C 117 c
 A nyakától elszakadva felemeltem a fejemet. Elkerekedett szemmel
nézett a szemembe, ahogy összeforrt a tekintetünk. Nem akartam
másfelé nézni. Elvesztem a pillantásában, elvesztem benne.
Forróság öntötte el a golyóimat, és kéjes érzés árasztotta el a
hasamat, amikor gyorsítottam. Lefelé nyúltam, hogy ujjammal körbe-
körbe járjak a rózsaszín pontocska körül. Ettől hosszan felnyögött.
Hangja végighatolt az egész gerincemen, és az aljához érve utolértek a
csúcspont első hullámai. Ő jelentette számomra a feloldozást – jóval
több tekintetben, mint ahogy azt készen álltam végiggondolni.
Éreztem, hogy az izmai összehúzódnak körülöttem. Elengedtem
magam, mire egy robbanással eljutottam az orgazmusig. Forró, heves és
boldog érzés volt. Megint odahajoltam hozzá, hogy mélyen
megcsókoljam, miközben lüktetve összerándult alattam, és az utolsó
cseppet is kisajtolta belőlem.
Amíg a testünk meg nem nyugodott, úgy feküdtem, hogy a nyakába
fúrtam a fejemet. Arra lettem figyelmes, hogy a körmével fel-le
cirógatja a karomat. Boldogan felsóhajtottam, aztán szájon csókoltam,
elmosolyodtam, és kiszálltam belőle.
Lehúztam az óvszert a vécén, és közben rájöttem, hogy ez nem
dugás volt. Nem is csak szex. Én most szeretkeztem Grace-szel.

C 118 c
 TIZENEGYEDIK FEJEZET

GRACE

EGY GONOSZ ÉS KEGYETLEN TEREMTMÉNY egyenesen Hadész

poklából jöhetett, hogy megrázza a vállamat a kora reggeli sötétben.
Megéreztem a közelben Carson illatát, úgyhogy mosolyogva mély
lélegzetet vettem, és igyekeztem visszabújni a takaró melegébe.
Imádtam ezt az illatot. Azt hittem, hogy csak álmodom: először rosszat,
aztán jót – nagyon jót.
– Ébresztő, alvó Tündérmókus! – suttogta a fülembe mentolos
lehelettel.
Nagy nehezen kinyitottam az egyik szememet.
– Mit vétettem ellened? – nyögtem ki rekedten.
– Ha túrázni akarsz ma reggel, kelj fel! – kuncogott, én pedig
felmordultam. Mégis mit láttam benne? Egy szadista! Hallottam, hogy
kimegy a fürdőszobába, szóval kikászálódtam a meleg, boldog
fészkünkből. Imádtam azt a fészket. Legszívesebben visszamásztam
volna, hogy őrökké ott maradjak. Meleg volt, és jó illatú – az ő illata
járta át az egészet.
Én is a fürdő felé vettem az irányt, ahol Carson a mosdónál állva túrt
bele éppen a nedves hajába. Nézett a tükörből, és kuncogni kezdett.
– Hé, Borzaska! Nem vagy az a pacsirta típus, mi?
Felmordultam, a tükörbe nézve viszont elkerekedett a szemem.

C 119 c
 Talált a becenév, mert tényleg Borzaska voltam. A hajam szétállt a
szélrózsa minden irányába, fél arcomon pedig mély nyomot hagytak a
párna gyűrődései. Hát Carson, erre számíthatsz, ha rohadtul hajnalban
rángatsz ki az ágyból. Homlokráncolva nyúltam a fogkefémért, hogy
nekiálljak fogat mosni.
Carson mögém lépett, hátulról átölelte a derekamat, és úgy suttogott
a fülembe.
– Említettem már, hogy rá vagyok kattanva a Borzaskákra?
Felhorkantva kiköptem egy kis fogkrémet.
– Tudtam, hogy előbb-utóbb kiderül az összes vad fétised... –
állapítottam meg habzó szájjal.
Halkan felnevetve megpaskolta a fenekemet.
– Siess! Indulnunk kell, ha gyorsabbak akarunk lenni a hőségnél.
Gyorsan letusoltam, megszárítottam a hajamat, és lófarokba fogtam.
Már egy kicsit élénkebben léptem ki a fürdőszobából. Carson az ágy
szélén ülve éppen a sportcipőjét húzta fel.
Belebújtam az edzőruhámba, amit magammal hoztam. Eredetileg a
szálloda fitnesztermét akartam használni a sötétkék sortban és a fehér,
beépített melltartós, ujjatlan topban. Felvettem a sportcipőmet meg egy
gagyi, szürke, cipzáras pulcsit.
Az órára pillantva elkerekedett a szemem.
– Öt tizenöt? – kiáltottam fel. – Miattad vagyok ébren negyed
hatkor?
– Aha. Legalább húszperces az autóút odáig. Ha tényleg túrázni
akarunk egy jót, muszáj elindulnunk.
– Te megőrültél.
– Mondták már – vigyorgott.
Lementünk a parkolóházba, ahol egy piros Chevrolet Trailblazerhez
kalauzolt.
– Azt hittem, repülővel jöttél – ráncoltam a homlokomat.
– Azzal. Kölcsönzői kocsi. Jólesik a tudat, hogy a sétánynál kicsit
messzebbre is eljuthatok.

C 120 c
 Bólintottam, aztán beszálltam az anyósülésre.
Nemsokára kiálltunk a garázsból, és Carson bekanyarodott az autós
McDonaldshoz.
– Kávét? – kérdezte.
– Jézusom, hogyne! – sóhajtottam fel.
– Nem szoktál korán kelni az óráid miatt? – vigyorgott rám.
– Úgy állítom össze az órarendemet, hogy soha ne kezdődjön semmi
kilenc előtt. Nyolcig nincs is agyműködésem.
– Aha, akkor ez most jó lesz neked. A sivatagi napfelkelte olyan,
hogy mindenkinek látnia kell legalább egyszer.
Leadta a rendelést, előregurulva fizetett, végül elvette a két kávét az
ablaknál álló kamasztól. Ideadta az egyiket, én pedig hálásan
belekortyoltam.
– És te hogy vagy ilyen virgonc ilyenkor? – érdeklődtem.
– Hát először is fantasztikus éjszakám volt – kacsintott rám. –
Másodszor pedig hozzászoktam már, hogy ilyenkor kelek a snowboard
miatt. Hajnal négy-öt körül szoktunk indulni.
Bólintottam, aztán csendben, a kávénkat iszogatva mentünk tovább.
Kicsit feltekerte a hangerőt a rádión, én pedig hátradöntöttem a
fejem, és elégedetten felsóhajtottam.
Még mindig álmos voltam, de Carsonnal egy kocsiban, kávét
kortyolgatva és az ő mennyei illatát érezve olyan jól éreztem magam...
olyan békés volt minden.
Kényelmes szótlanságban folytattuk az utat, hallgattuk a rádiót.
Amint a kávém végéhez közeledtem, lekanyarodtunk a Red Rock Hotel
és Kaszinó előtt.
– Miért vagyunk itt? – kérdeztem.
– Ez a legtökéletesebb hely a napfelkelte-nézegetéshez. A
parkolóház tetejéről nagyszerű a keleti panoráma.
Megittam az utolsó kortyot, és hittem neki.

C 121 c
 Még mindig sötét volt odakint, amikor kiszálltunk a kocsiból.
Nyújtóztam egyet. Carson odajött, hogy hátulról átkarolva magához
húzzon.
– Nézd csak, Grace! – suttogta.
Követtem a pillantását a félhomályban, és elakadt a lélegzetem,
amikor megláttam az égővörösen kelő napot az égbolton, ahogy
aranyszínű fénysugarakat vet mindenfelé.
– Hű, azta! – leheltem. – Szerintem én még sosem láttam felkelni a
napot, Carson. Most már mindig te fogsz eszembe jutni róla –
mosolyogtam hátra a vállam fölött, aztán hozzábújtam.
Egy szót sem szólt, csak még jobban a mellkasához szorított, és
megpuszilta a halántékom. Ott álltunk, és jó húsz percig néztük, milyen
csodálatos látvánnyal ébred új napra a természet. A nap előbukkant a
hegyek mögül, hogy egyre magasabbra kapaszkodjon az égbolton,
egyre szebben megvilágítva a kanyon vörös-fehér szikláit.
Lélegzetelállító volt. Amikor már teljes egészében túljutott a
horizonton, és a táj fénybe borult, Carson megfogta a kezemet, hogy
visszamenjünk a kocsihoz.
Tíz perc múlva – miután kifizettük a belépőt – megálltunk a Red
Rock Canyon látogatói központja előtt. Carson odament a
csomagtartóhoz, hogy kivegyen belőle egy hátizsákot, amit észre sem
vettem, hogy bepakolt, amikor beszálltunk a Bellagio garázsában.
– Remélem, nem kötél és ásó van benne – méregettem gyanúsan a
csomagot.
– Nem, Tündérmókus. Csak egy kis ásványvíz.
– Huh – színleltem megkönnyebbülést.
Kézen fogott, aztán elindultunk az egyik túraútvonal kezdőpontja
felé.
A sziklás-hegyes tájba valósággal berobbantak a színek, ahogy egyre
világosabb lett.
Egy ideig némán lépdeltünk. Már teljesen ébren voltam. Carson
izmos hátsójának látképét is megcsodáltam, ahogy terepszínű sortjában

C 122 c
haladt előttem az ösvényen. Pont annyira lenyűgözött, mint a természet
csodái körülöttem.
Nemsokára beszélgetni kezdtünk. Meséltem neki a két húgomról,
Juliáról és Audrey-ról. Meséltem neki apukámról, hogy ő még mindig
rendőr, de néhány éven belül szeretne nyugdíjba vonulni. Elmondtam,
milyen volt Ohióban felnőni, végig ugyanabban a házban lakni, és
tizennyolc évesen először elhagyni a város határát.
Meséltem neki Abbyről és Brianről, hogy Briannel együtt jártam
suliba Georgetownban, és hogy egy iskolai rendezvényen mutattam be
őket egymásnak, ahová úgy kellett elrángatnom Abbyt.
Ő elmondta, milyen volt Los Angelesben felnőni úgy, hogy folyton
költözött a városon belül. Beszélt a legjobb barátjáról és szobatársáról,
Dylanről, aki tettestárs a snowboardos kalandokban, amúgy pedig
utolsó félévét tölti az egyetemen programozóként. Carson szerint Dylan
akkora számítógépes zseni, hogy akár ő maga is megtarthatná az óráit,
de mivel jól fizető állást akar, muszáj diplomát szereznie.
Egyszerre beszéltünk mindenről és semmiről. Beavattuk egymást az
életünkbe. Ahogy séta közben csevegtünk, és a másik helyett az utat
néztük, úgy éreztük, bármit ki szabad mondanunk. Eltűntek a
szemkontaktussal járó határok – könnyebben megnyíltunk. Olyan érzés
volt, mintha lenne egy saját kuckónk távol a világ zajától. Mintha csak
ő lenne és én, az élettörténetünk, a kedvenc dolgaink, az érzéseink –
más semmi.
Döbbenetes, milyen gyorsan telt így az idő. Elővettem a telefonomat
a már derekamra tekert melegítőfelső zsebéből, és láttam, hogy fél nyolc
van. Megálltunk, ő pedig kivett két palack vizet a hátizsákjából.
Nagyokat kortyoltunk belőle. Müzliszeletek is voltak nála, úgyhogy
felém nyújtotta az egyiket.
– Hol szerezted ezeket? – kérdeztem.
– Az automatából reggel, miután felkeltem. Én mindig készülök,
Tündérmókus.

C 123 c
 – Az az én szerencsém – méregettem mosolyogva. – Miért hívsz
Tündérmókusnak?
– Talán, mert olyan bársonyos a bőröd, mint egy tündérnek –
mosolygott vissza rám, aztán ujjbegyeivel megcsiklandozta a karomat.
Nevetve megráztam a fejemet.
Ettünk-ittunk, majd visszatértünk az ösvényre. Egy óra múlva megint
megálltunk, hogy igyunk. Akkor egy sziklának dőlve magához húzott,
és belecsókolt a nyakamba.
– Mmm... Még jobban imádom az illatodat, ha megizzadsz.
Ellenállhatatlan.
Nevetve bizseregtem az érintéstől, ahol az ajka végigjárta a
nyakamat.
– Ez az a pont, amikor előjön belőled a sivatagi hiéna?
– Valószínű. Érzem, ahogy úrrá lesz rajtam. Nagyon erős, bébi. Nem
tudom visszafogni. Ááá...
Azzal furcsa szögbe hajtotta a nyakát, és mereven előrenyújtotta az
egyik karját.
– Fuss, Grace! Fuss!
Felkacagtam, amikor megragadta a derekamat, hogy magához
préseljen és belemorogjon a képembe.
– Túl késő, bébi. Megvolt az esélyed.
Beleharapott a nyakamba, és még közelebb vont magához, én
nevetve vonaglottam a karjaiban.
Nemsokára komolyra váltott az arca. Fölém hajolt, hogy szájon
csókoljon. Lassan és szenvedélyesen fonódott össze a nyelvünk, forrt
egybe a leheletünk. Gyengéden beleharapott az alsó ajkamba, úgy
szívogatta
Végül elhúzódott tőlem, a fülem mögé igazított egy hajtincset ami
elszabadult a lófarokból.
– Jó veled idefent. Nem is tudtam, hogy szeretem a társaságot
túrázás közben. Ki gondolta volna, hogy a megfelelő társaságban még
jobb lehet? – mosolygott rám kedvesen.

C 124 c
 Visszamosolyogtam rá, aztán oldalra biccentettem a fejemet.
– Gyakran túrázol?
– Amikor csak tudok, igen. Szeretek kint lenni a szabadban.
– Azt sejtem. Túrázás, snowboard, szörf... Van valami, amit nem
csinálsz?
– Semmit sem hagynék ki, Tündérmókus. Azt hittem, ezt mát tudod
– kacsintott.
– De most komolyan – forgattam a szememet. – Miért vagy úgy oda
ezekért?
A vállam fölött átnézve a távolba révedt, és beleharapott az alsó
ajkába.
– Szeretem a kihívást. Szeretem, hogy ha odateszem magam, akkor
jó vagyok bennük. Nem számít a kilétem, a kinézetem... semmi, ami
felszínes. Arról szól az egész, hogy önerőből elérek valamit.
Megint elhallgatott, most már a homlokát is ráncolta. Szinte láttam,
ahogy forognak a fejében a fogaskerekek.
– Hú, ez eddig még eszembe sem jutott, csak most, hogy ki
mondtam.
Döbbenetesen sugárzó mosoly terült szét az arcán. A gödröcskék
megtették a maguk szörnyű hatását.
Visszamosolyogtam rá, mire még közelebb húzott.
– Tudod, mit bírok még?
Megráztam a fejemet.
– Mit? – kérdeztem halkan.
– Téged – vigyorgott.
– Igen? És mit bírsz bennem?
Oldalra biccentett fejjel a szemembe nézett.
– Bírom, amilyen arcot vágsz, amikor először látsz vagy csinálsz
valamit. Mintha teljesen átszellemülnél.
Rám mosolygott, én pedig vissza rá. Ez tetszett.
– Én meg bírom, hogy megengeded, hogy a tökéletes álarcod alá
lássak, mert kiderült, hogy valami még fantasztikusabbat rejtegetsz

C 125 c
alatta. Borzas hajjal meg mindennel – kacagtam. Vigyorogva tartotta a
szemkontaktust, amitől éreztem, hogy zakatol a szívem.
– Én meg nagyon-nagyon jól érzem magam veled. Annyira, hogy ha
mindennap úgy néznél rám, mint most, bármit képes lennék
véghezvinni, bármivé válhatnék... jobb ember lehetnék – fejezte be
komoly arccal, suttogva.
Pislogva felemeltem a kezem, hogy megsimogassam az arcát. Még
soha senki nem bókolt nekem így. Nem is tudtam, mit mondjak azon
kívül, hogy:
– Én is bírlak, Carson.
– Tényleg? Mit bírsz bennem? – tudakolta mosolyogva, de átvillant az
arcán a sebezhetőség árnyéka.
– Bírom, hogy melletted olyan bátor akarok lenni, mint te, hogy merjek
hallgatni a saját vágyaimra, és teremtsem meg a saját boldogságomat.
Mosolygott, aztán összevonta a szemöldökét, mintha eltöprengne rajta,
hogy pontosan fejeztem-e ki magam.
Nyomtam egy puszit az orrára.
– Bírom, hogy engedsz a szexisten külső mögé látni, mert egyébként
hihetetlenül fantasztikusan alakítod azt a szerepet – kacsintottam, majd
komolyra váltottam. – Csak kiderült, hogy messze nem az a legtöbb,
amit adni tudsz.
Kacagva magához ölelt, hogy megpuszilja a fejem búbját. Én pedig
folytattam:
– És bírom, hogy ennyire jól érzem magam veled, hogy megnevettetsz
és szórakoztatsz, és több élet van bennem, mint valaha.
Felemeltem a fejem, hogy a szemébe nézzek. Forró tekintettel
figyelt.
– Szerintem van itt valami, amiről tudnod kellene – felelte.
– Mi?
– Az indián őslakosok szerint, akik tízezer éve éltek itt, éppen most
házasodtunk össze.

C 126 c
 – A hegy tetején mondták ki az esküt? – kérdeztem, miután kitört
belőlem a nevetés.
– Pontosan – nevetett ő is.
Nemsokára kézen fogva indultunk tovább.
Valamivel tíz óra előtt értünk vissza a kocsihoz. Beszálltunk,
belesüppedtünk az ülésbe, és turbó fokozatra kapcsoltuk a légkondit.
– Megnézzük a látogatóközpontot, mielőtt elindulunk? – kérdezte
Carson.
– Jó – pillantottam a szabadtéri, de árnyékos központ felé.
Kéz a kézben odasétáltunk, hogy végigjárjuk a négy különböző
tematikájú részt, ami a tüzet, a vizet, a földet és a levegőt jelképezte.
Carson odajött hozzám, és átkarolta a vállamat, amikor az
agavépörkölőkről olvastam. Hozzábújva belecsókoltam a nyakába.
Visszakocsikáztunk a városba, és megálltunk egy kis mexikói
étterem előtt, ahol a kinti padoknál ültünk le enni. A felénél tartottunk,
amikor Carson az ölébe húzott, és valahogy olyan természetes volt rajta
üldögélve enni, miközben felidéztük, mi mindent láttunk a túra alatt.
– Köszönöm, hogy életemben először megmutattad nekem a
napfelkeltét. Köszönöm az egész reggelt. Az egyik legkirályabb dolog
volt, amit valaha csináltam – mondtam neki.
Burritóval teli szájjal bólintott. Lenyelte a falatot, mielőtt válaszolt.
– Szívesen, Tündérmókus. Amúgy mostantól nekem is te fogsz
eszembe jutni a napfelkeltéről – mosolygott.
Visszamentünk a szállodába, ahol emlékeztettem Carsont, hogy
szemináriumi prezentációra megyek, és egy kicsit hamarabb oda
szeretnék érni. Megálltunk a szobámnál, hogy beugorjak valami ruháért,
aztán egyenesen hozzá mentünk, ahol egymás után gyorsan letusoltunk.
Melltartóban és bugyiban jöttem ki a fürdőből, amikor Carson
behúzta a függönyt, hogy odabent sötét legyen, és hűvös.
– Istenem, de jólesik! – sóhajtottam.
Beállította az ébresztőt, majd összebújtunk a takaró alatt.
Összesimult a bőrünk. Meleg és otthonos érzés volt, az illata pedig

C 127 c
ismét megrészegített. A szervezetemnek viszont szüksége lehetett a
pihenésre, mert mire észbe kaptam, már szólt is az ébresztő. Carson
kibontakozott az ölelésből, hogy elfordulva lenyomja. Lassan ébredezve
még összebújtunk egy kicsit.
– Négykor a szobámban? – kérdezte. – Ez az utolsó esténk, valami
különleges dolgot szeretnék
Gombóccal a torkomban bólintottam.
– Négykor.
Kimásztam az ágyból, hogy felfrissítsem magam a fürdőben.
Pantallót és fekete, ujjatlan felsőt húztam, rá pedig fekete alapon fehér
pöttyös, átlátszó blúzt. Belebújtam a cipőmbe, aztán a még mindig fekvő
Carson fölé hajoltam.
– Négykor – ismételtem.
– Rendben – nézett rám komoly arccal. – Akkor itt találkozunk. Ja,
és kérd el a pótkártyát a recepción, hogy be tudj jönni.
– Oké.
Lágyan megcsókoltam, megfogtam a kártyát és kimentem a
szobából.
A folyosón végigsétálva mélabú kerített hatalmába. Tudatosult
bennem, hogy amióta beszálltunk abba a bizonyos liftbe, ez az első
alkalom, hogy tizenöt percnél hosszabb időt töltünk külön.

CARSON

Egy kicsit még lustálkodtam. Kapcsolgattam a tévét, és vagy másfél

órát töltöttem a „Die Hard”-dal, amit valami mozicsatornán találtam.
Végül kikapcsoltam, és magamra kaptam a kezem ügyében lévő
ruhákat. Nem tehetek róla, de búskomorság lett úrrá rajtam, amikor
Grace mögött becsukódott az ajtó. Tudtam, hogy néhány ólán belül
találkozunk, de máris hiányzott. Ez nincs jól. Gyanítottam, hogy valami
C 128 c
elbaszódott nálam, amikor Grace-ről volt szó, viszont nem akartam ezen
agyalni. Szívás lesz végignézni, ahogy elsétál holnap reggel. Ott álltam
a fürdőszobában, és a mosdó fölötti tükörben szembenéztem
magammal.
– Te hülye állat! – közöltem a tükörképemmel.
Talán tarthatjuk majd a kapcsolatot. Talán odarepíthetem magamhoz
Los Angelesbe. Beszélnünk erről, mert nem engedhettem el őt örökre.
Az hirtelenjében lehetetlennek tűnt. Fogalmam se volt, mit fogunk
csinálni, de ki kell találnunk valamit. Néhány percig törtem rajta a
fejemet, de nem jutott eszembe megoldás.
– Bassza meg! – kiabáltam bele a semmibe.
Rájöttem, hogy ki kell mennem a szobából, amíg ő nem ér vissza.
Négykor visszajövök, találkozunk, aztán megbeszéljük, és kitalálunk
valamit. De addig még hátravolt egy óra, amit nem akartam azzal
tölteni, hogy itt ücsörögve az őrületbe kergetem magam. Az előcsarnok
felé vettem az irányt. Beugrott, hogy bemehetnék az expó végére.
Besétáltam a konferenciaterembe, ami még mindig tele volt
rajongókkal. Sorban álltak az asztalok mögött, ahol a legnépszerűbb
színészek osztogattak aláírásokat fotóktól kezdve testrészekig mindenre.
Mosolyogva megráztam a fejemet, amikor láttam, hogy egy nő
lehajolva íratja alá a fenekét egy férfi előadóval, akit nem ismertem.
– Carson! – kiabálta valaki. Odanézve megláttam Bobby Prince-t,
aki szintén Courtney-nál dolgozott az ArtLove.comnál.
– Hé, haver! – mentem oda hozzá.
Bobby éppen összepakolta a holmiját, úgyhogy állva dumáltunk egy
kicsit, mielőtt megjelent a szintén színész barátnője, hogy átkarolja a
derekát, és megkérdezze:
– Kész vagy, szivi?
Búcsúzóul kezet ráztunk Bobbyval, aztán elmentek. Körbenézve
láttam, hogy egy kábé kilencvenéves nagymama éppen aláírást kér a
dekoltázsára egy számomra ismeretlen nőtől, aki elöl cipzáras, vörös
bőr miniruhában volt. Elegem lett. Nem nekem való ez az egész, pont

C 129 c
ezért mondtam Timnek, hogy nem veszek többé részt ilyenben. Már
nem is tudom, miért merült fel bennem egyáltalán, hogy bejöjjek.
Az ajtó felé vettem az irányt. Már majdnem odaértem, amikor valaki
a nevemet ordította. Megfordultam, és egy huszonéves, szőke lány
szökdécselt felém, a karjánál fogva maga után vonszolva a barátnőjét.
– Édes istenem! – rikkantotta. – IMÁDLAK, Carson Stinger!
Odarohant hozzám, és teljesen felhúzta a felsőjét, hogy megmutassa
a mellét.
– Kérek egy aláírást! – követelte, miközben az orrom alá dugott egy
filctollat.
Mosolyt erőltettem az arcomra, és elvettem a tollat. Odakörmöltem a
nevemet a mellére, aztán visszaadtam a filcet.
– Köszi – mondtam mosolyogva, majd sarkon fordultam.
– Várj! Csinálunk egy közös képet?
– Persze – sóhajtottam fel. Visszaléptem hozzá, és átkaroltam a
vállát. Megint felhúzta a felsőjét, hogy megmutassa az autogramot, a
barátnője pedig lefotózott minket.
Mindkettejüknek mosolyogva biccentettem, de elfordulva hallottam,
hogy azt suttogja a barátnője:
– Markolj rá a farkára! Akkor majd elmondhatod magadról, hogy
letaperoltad Carson Stingert.
Éreztem, hogy mindketten odajönnek a hátam mögé, úgyhogy
feléjük fordultam.
– Hűha, hölgyeim... Örülök, hogy lelkesednek a munkámért, de
senki sem fog rámarkolni a lényegre.
Igyekeztem könnyedén venni a dolgot. A legelbűvölőbb mosolyomat
villantottam rájuk. Azt, amelyikkel mindig elérem a nőknél, amit
akarok.
Mégsem hallgattak rám. Az ágyékomat fixírozták, és előrenyújtották
a kezüket.
– El a kezekkel! – kiáltottam teli torokból. Ők ijedten megtorpantak,
a körülöttünk állók pedig odanéztek.

C 130 c
 Megint sarkon fordultam, és elindultam kifelé, amikor a szőke
utánam kiáltott:
– Mi a franc van? Baszásból élsz, és hirtelen tabu lett a farkad?
Seggfej!
Megfeszített állkapoccsal folytattam az utamat. Az előcsarnokban
felrúgtam egy növényt, a földje szétterült a szőnyegen. Ott hagytam,
nem érdekelt.
Felmentem a szobámba, bevágtam magam mögött az ajtót, és még
jól bele is rúgtam. Aztán leültem az ágy sarkára, és elkezdtem bámulni
a falat. Dühös voltam, de nem tudtam, hogy miért. Az a két csaj ribanc
volt, de ki a francot érdekel? Kit érdekel, mit gondolnak? Kit érdekel,
hogy mit gondolnak az emberek?
Nemsokára hallottam a kattanást, ahogy nyílt az ajtó. Grace lépett be
rajta. Hatalmas mosolyt villantott rám, nagy, kék szeme pedig ellágyult,
amikor meglátott.
– Szia, szépfiú. Hiányoztam?
Felpillantottam rá. Olyan gyönyörű volt, és édes! Bennem pedig még
mindig harag és valamiféle szégyen kavargott a „rajongóim” miatt.
Kinyitottam a számat, hogy mondjak valami rettentően erotikusat
arról, hogy pontosan mit is hiányoltam, de rögtön be is csuktam.
Reflexszerű reakció volt. Grace úgyis átlátna rajtam, úgyhogy mit
erőlködjek? Mit kellene tennem helyette? Összevontam a
szemöldökömet.
– Carson? – komolyodott el az arca. – Mi baj?
Odajött hozzám, és az ujjával gyengéden megemelte az államat. A
szemembe akart nézni, de inkább átöleltem a derekát, és a hasára
hajtottam a fejemet. Megnyugtatott az illata, úgyhogy vettem néhány
mély lélegzetet.
Nemsokára gyengéden simogatni kezdte a hajamat, hogy még jobban
megnyugtasson.
– Mesélj, mi történt! – kérte halkan.
Mély lélegzetet véve elhúzódtam tőle.
– Semmi, Grace. Csak belefutottam pár hülye rajongóba az expón. A
munka árnyoldala.

C 131 c
 Másfelé nézett, úgyhogy tudtam, hogy fogalma sincs, mit mondjon.
Valószínűleg egyáltalán nem is akart a munkámra gondolni. Őszintén
szólva én se nagyon akartam.
– Gyorsan letusolok, rendben? Aztán elmegyünk vacsorázni? –
Félénken rám mosolygott
– Oké.
Félresimított egy kósza tincset a homlokomról, aztán az arcomra
tette a kezét, belenézett a szemembe, és azt mondta, hogy minden
rendben. Nekitámaszkodva becsuktam a szememet. Nem nagyon kellett
lezuhanyoznom, de legalább nyerek vele egy kis időt, hogy kitisztuljon
a fejem és helyre tegyem magamban az incidenst. Ráadásul ez az utolsó
estém Grace-szel. A fene egyen meg, ha hagyom, hogy bármi is
elrontsa! Beszélnünk is kellett. Muszáj volt kitalálnunk valamit. Nem
engedhettem el.

C 132 c
 TIZENKETTEDIK FEJEZET

GRACE

HALLOTTAM, HOGY FOLYNI KEZD A VÍZ A fürdőben. Leültem

az asztal mögötti székre, hogy megnézzem a telefonomat, és újabb
gyors üzenetet írjak Abbynek. Azóta küldözgettem neki ilyeneket,
amióta beszéltünk, és elmondtam, hogy Carsonnal vagyok. Tudni
akarta, hogy minden rendben velem. Nem hibáztattam érte: fordított
helyzetben, vagyis ha ő töltené a hétvégét egy idegennel, én is gyakran
akarnék hallani felőle.
Carson nem mesélte el, mi történt pontosan a rajongókkal, de
látszott, hogy bántja, őszintén szólva engem már az is bántott egy kicsit,
hogy egyáltalán hallok róluk. Muszáj volt félretennem a dolgot. Ez az
utolsó esténk együtt, amit élvezni akartam. Az ajkamat harapdálva
üldögéltem ott egy ideig. Jó volt a szakmai előadás, de folyton Carsonra
gondoltam közben, és arra, hogy holnap reggel elbúcsúzunk. Talán
tudjuk valahogy tartani a kapcsolatot? Vagy ez tök hülyeség és
lehetetlen? Beszélnünk kellett erről. A lelkem mélyén vártam a
beszélgetést, hátha ki tudunk találni valamit, hogy ne kelljen örökre
elköszönni. De jézusom, ugyanúgy rettegtem is tőle. Biztosra vettem,
hogy azt fogja mondani, ő is ugyanígy érez. Viszont mi van, ha
mégsem? Mi van, ha ő még mindig arra a gyors és végleges búcsúra
számít, amiben korábban megegyeztünk? Azt mondta, „barátok”
vagyunk.

C 133 c
 Vajon meg akarta tartani a „barátságot”? Vagy...?
Kopogtatás szakította félbe a gondolatmenetemet. A fürdőben még
mindig folyt a víz, úgyhogy az ajtóhoz mentem, és kinyitottam. Egy
középkorú, alacsony, kopaszodó férfi állt ott terepszínű sortban és
dzsekiben. Meglepetten nézett rám.
– Carson itt van? – kérdezte homlokráncolva.
– Ja, igen, itt van, de éppen zuhanyozik. Megvárja, vagy...?
A férfi bosszúsan felsóhajtott.
– Tim vagyok, az ügynöke.
Tetőtől talpig végigmért. Résnyire szűkült szemében tükröződött
valami, amitől kirázott a hideg.
– Hát most már látom, miért kapcsolta ki a telefonját, és fújta le az
összes hétvégi programot – bökte ki végül. – Elég jó kis punci vagy,
mi?
Elkerekedett a szemem a döbbenettől.
– Én...
– Figyelj, csak mondd meg neki, hogy erre jártam. Nem fogad
hívásokat, és szemlátomást lemaradtam a korábbi meztelen cici-
dedikálásáról – vigyorgott gúnyosan. – Tudasd vele, hogy holnap mégis
tizenegykor kezdődik a forgatás. És tedd meg mindenkinek azt a
szívességet, csajszi, hogy kíméletesen bánsz a farkával ma éjjel. Az
egész forgatás azon múlik, hogy feláll-e neki. Senki sem fog örülni, ha
leharcolod. Főleg Bambi nem, aki már alig várja, hogy basszanak.
Vetted az adást?
Sok olyan dolog elhangzott, amitől összeszorult a szívem, és
hányingerem támadt, de nem hagyhattam, hogy ez az undorító tuskó
lássa rajtam. Kihúztam magam, és reménykedtem benne, hogy sikerül
fapofát vágnom. – Megmondom neki, Tim.
Kissé elfúlt a hangom, de végig egyenesen a szemébe néztem.
– Helyes.
Már majdnem sarkon fordult, amikor megint végigmért azzal a kis
sötét patkányszemével.

C 134 c
 – Tudod... – folytatta úgy, hogy egyik ujját végighúzta az arcomon,
én pedig elhúzódtam tőle. – Elég jól nézel ki. Szexi vagy, mégis
ártatlan. Nagyszerű lennél a filmekben. Ha végeztél Carsonnal ma este,
átjöhetsz a szobámba egy kis szerepjátékra. Meglátjuk, hogy a színészi
képességeid is vannak-e olyanok, mint a... többi.
Kéjsóvár tekintettel megigazította a nadrágját, miközben tekintete a
mellemre kúszott, és elidőzött ott. Úgy érzetem, menten elhányom
magam.
Nem találtam szavakat. Ezen a hétvégén rájöttem, hogy sokkal
könnyebb kiakasztani engem, mint hittem.
A képébe vágtam az ajtót. Remegő lábbal nekidőltem, és nagyokat
nyeltem, hogy ne hányjak. Carsonnak holnap délelőtt forgatása lesz.
Egy Bambi nevű lánnyal. Apró, hisztérikus kacaj szakadt fel belőlem.
Ez valami állatos pornó? Éreztem, hogy fojtogat a sírás, de
visszatartottam. Nem fogok sírni emiatt. Elvégre ez a munkája.
Tisztában voltam vele. Igen, tisztában voltam vele, mégis ez az az egy
dolog, amire gondolni sem akartam az együtt töltött idő alatt. Háttérbe
szorítottam a tényt, hogy ezzel foglalkozik: nem tagadtam le magam
előtt, csak nem voltam hajlandó a valóság részeként kezelni. Most
együtt töltjük az éjszakát, amikor bennem lesz majd, délelőtt pedig már
Bambiban? Fájdalmasan összeszorult a szívem. Émelyegtem.
Felkaptam a fejem, amikor Carson hirtelen megjelent a fürdőszoba
ajtajában, a dereka köré tekert törülközőben. Rám mosolygott, de
amikor felmérte a helyzetet, leolvadt az arcáról a mosoly.
– Tündérmókus?
– Erre járt az ügynököd, Tim – suttogtam. – Tudatni akarta veled,
hogy tizenegykor lesz a forgatásod Bambival.
Carson megdermedt, és néhány másodpercre lehunyta a szemét.
Aztán kinyitotta, és csak ennyit mondott:
– Sajnálom, Tündérmókus.
A szívem ekkor tört össze igazán.

C 135 c
 CARSON

Dübörgött a szívem, amikor megláttam őt ilyen állapotban a szoba

másik végében. Francba, francba, francba! Kibaszott Tim! Nem
akartam, hogy Grace tudjon a forgatásról. Még én is igyekeztem nem
gondolni rá. De ez a valóság, és tudtam, hogy úgyis szembe kell néznem
vele. Csak azt sajnáltam baromira, hogy Grace-nek is meg kell tennie.
– Grace... – indultam el felé. Ösztönösen hátrahúzódott, és ettől az
apró mozdulattól legszívesebben belebokszoltam volna a falba.
– Grace, tudtad, hogy mivel foglalkozom... – néztem rá könyörögve.
Rám nézett, és látszott a szemében a fájdalom.
– Tudom – suttogta. – Csak nem jutott eszembe, hogy tőlem
egyenesen máshoz fogsz menni – rázta meg a fejét.
– Ez nem olyan, Grace. Ez munka – leltem halkan.
Bólintva az ajkába harapott.
– Az a kérdés, Carson, hogy hogyan választod külön a kettőt. Sosem
kérdeztem semmit a munkádról, mert igazából gondolni sem akartam
rá. De most már tudni szeretném. Hogyan választod külön a való életet
a „munkától”?
Rámeredtem, és megmondtam neki az igazat.
– Még csak négy filmben szerepeltem, Grace. Mint ahogy a liftben
mondtam, nem élvezem túlzottan, de elég könnyen megcsináltam...
azelőtt.
– Mi előtt? – fúrta a szemembe a tekintetét.
– Előtted. Megváltoztattad a dolgokat.
És ez akkor tudatosult csak bennem, amikor kiböktem. Fogalmam
sem volt, hogyan történt ez, és mit jelent, de azt tudtam, hogy így van.
Pislogva bámult rám.
– Akkor most mit fogsz csinálni? – kérdezte halkan.
Fél kézzel megdörzsöltem az arcomat.

C 136 c
 – Mit csinálhatnék? – kérdeztem vissza emelt hangon. Tehetetlen
düh lett úrrá rajtam. – Kétéves szerződésem van, amiből még csak hat
hónap telt le. Beperelnek, ha megszegem. Egyébként meg mi a faszt
csinálhatnék, Grace? Menjek el benzinkutasnak? Nincs diplomám.
Nincsenek kilátásaim. Nincs semmi, amit nyújthatnék neked.
Nyomorúságos érzés kerített hatalmába kijelentésem igazságától.
Még sohasem éreztem magam ennyire értéktelennek.
Ennek hallatán könnybe lábadt a szeme. Lefelé nézett, és megrázta a
fejét. Aztán felsóhajtott, és elindult felém.
– Ne haragudj, ez nem volt igazságos tőlem. Tudtam, mivel
foglalkozol, most pedig felrovom neked. Egyszerűen arról van szó,
hogy két napja még nem fájt. De most már fáj – fejezte be halkan.
Összegörnyedtem, mint akit legyőztek. Ebből a helyzetből nem volt
kiút. Azt hittem, kitalálhatjuk, hogy valami működjön közöttünk, de
hogyan? És micsoda? Tény, hogy semmit sem tudok nyújtani neki.
Nem tud úgy az életem része lenni, hogy tisztában van vele, mivel
foglalkozom. Emiatt nem is hibáztatom. Én vajon hogyan érezném
magam, ha holnap reggel Grace menne forgatni egy fickóval? Nem
érdekelne, hogy „munka”: kitörne tőle a frász. Már gondolattól is
hatalmába kerített a féltékenység.
Azt mondtam neki, hogy barátok vagyunk. Tényleg azok vagyunk,
de annál többek is. Fogalmam sem volt, micsodák – és esélyt sem
kapunk rá, hogy kiderítsük. Az, hogy más városban lakunk, még a
legkisebb akadálynak számított.
Ami pedig a munkámat illeti, nem sok választásom volt a jelenlegin
kívül. Sok pénzt költöttem Vegasban – ezt nem mondtam volna el neki
–, úgyhogy szükségem volt a másnapi forgatás miatti szerződésben
foglalt kifizetésre a bankszámlám feltöltéséhez.
– Semmi más nincs, amit esetleg csinálhatnál? – érdeklődött aggódó
hangon. – Mármint biztos nem örökre tervezted ezt.
– Nincs tervem, Grace! Az kettőnk közül neked van! – kiabáltam.
Utáltam magamat érte. Tele voltam megbánással és tehetetlen dühvel a

C 137 c
kirohanásom miatt. Még én is hallottam, milyen megtörten cseng a
hangom.
Olyan szomorúan nézett rám! Könnyebbé akartam tenni neki ezt az
egészet, de nem ment. Értéktelen és eszköztelen voltam. A lány, aki
fontos nekem, könnyes szemmel állt előttem – és baromira nem
tehettem érte semmit.
Mély lélegzetet vettem, és egy pillanatra behunytam a szememet.
– Nem akarlak elveszíteni, Tündérmókus, de nincs tervem –
mondtam tehetetlenül. – Annyira sajnálom... nagyon sajnálom!
Két kézzel beletúrtam a hajamba, és fájdalmas arccal elfordultam.
– Gyere Washingtonba, Carson! Költözz hozzám! Kitalálunk valamit
– felelte.
E szavak hallatán visszafordultam.
– Talán beiratkozhatsz ott főiskolára, vagy...
Nem fejezte be a mondatot, de a szeméből eltűnt a kétségbeesés, ami
néhány másodperce még ott volt. Most szomorkás bizonytalansággal
ráncolta a homlokát.
Csak figyeltem őt. Az én édes Tündérmókusomat.
– Nem élősködhetek a kanapédon, Grace. Ha a jelenlegi helyzet
valószerűtlen módja annak, hogy bármi igazi elinduljon, az meg a világ
legrosszabb párkapcsolati felállása lenne – mutattam körbe a szobában,
hogy jelezzem, hol kezdtük. – Mit gondolna az apukád? Sosem tennék
ilyet veled, velünk.
Találkozott a tekintetünk, és hosszasan néztük egymást. Láttam,
hogy ő is kifogyott az ötletekből. Színtiszta szomorúság áradt belőle.
Mélyen felsóhajtott, és lefelé nézett.
– Csak még jobban fog fájni ez az egész, ha veled maradok holnap
reggelig – állapította meg halkan. – Nem bírom ki, hogy még jobban
fájjon, mint most.
Megfeszült állkapoccsal bólintottam. Valami elpattant bennem.
– Tudom – válaszoltam.

C 138 c
 Megint bólintott, aztán felállt, és elkezdte összeszedni a holmiját.
Szótlanul ültem. Egyenesen előre néztem. Utáltam az életet, utáltam
magamat és az idióta döntéseimet. De azt utáltam a legjobban, hogy
sohasem bontakozhat ki közöttünk az, ami elindult.
Amikor végzett a pakolással, odajött hozzám. Letérdelt elém – pont
úgy, ahogy én elé tegnap. Felnézett rám, és könnyek csillogtak
hatalmas, kék szemében.
– Mindig te jutsz majd eszembe, valahányszor beszállok egy liftbe,
vagy látom a napfelkeltét – mondta szelíden. Az utolsó szó majdnem a
torkára forrt.
Lenéztem rá, és finoman elmosolyodtam. Összevissza kalapált a
szívem. Sohasem fogom megtudni, milyen lett volna együtt – ezt
kibaszottul igazságtalannak éreztem. Végiggondoltam azokat a
dolgokat, amikről ő fog eszembe jutni. Túl sok ahhoz, hogy mindet
felsoroljam.
– Mindig rád fogok gondolni, valahányszor megnézem a Titanicot...
vagy látok egy mókust.
Szomorkásan elmosolyodott, aztán lassan felemelkedett, és
gyengéden szájon csókolt, miközben az arcomra tette a kezét. Túl
gyorsan fordult el ahhoz, hogy lássam az arcát. Halkan becsukta maga
mögött az ajtót.
Felálltam, hogy megragadjam a virágokkal teli vázát az asztalon.
Falhoz vágtam. Darabokra tört az üveg, a virágok a földre hullottak, én
pedig elnehezülve visszaültem az ágyra, s a tenyerembe temettem az
arcomat.

C 139 c
 A SAS

TIZENHARMADIK FEJEZET

*
LAS VEGAS, NEVADA

GRACE

BECSUKTAM MAGAM MÖGÖTT az ajtót, és folyni kezdtek a

könnyeim.
Tudtam, hogy így egy perccel sem maradhattam tovább annak
tudatában, hogy hová fog indulni reggel, és hogy a szívemet is érinti
mindez. Ettől viszont még rá kellett vennem magamat, hogy elmenjek.
Az észérvek nem változtattak azon, hogy ez fájt. Nem változtattak azon
sem, hogy milyen leplezetlen fájdalom ült ki az arcára, amikor rájött,
hogy elmegyek. Beszálltam a liftbe, és becsukódott mögöttem az ajtó. A
könnyeimet törölgetve a falnak dőltem.
Itt kezdődött minden. Egy liftben. És most megint egy liftben vagyok
– csak most már vége. Nem akarom, hogy vége legyen. Vissza akarok
menni az időben, és elölről kezdeni az egészet. Még úgy is, hogy
tudom, amit most már tudok – csak azért, hogy vele tölthessek még
néhány napot. Kiszálltam, odasétáltam az ajtóhoz, és bementem a
szobámba. Ledőltem az ágyra, ahol magzatpózba kuporodva utat
engedtem a zokogásnak. Amikor már túl voltam a nehezén, kimentem a
fürdőszobába megmosni az arcomat, aztán átöltöztem farmernadrágba
és pólóba, majd pakolni kezdtem. Több okból sem maradhattam ebben
a hotelben úgy, hogy Carson itt van pár emelettel fölöttem. Először is

C 140 c
azért, mert félő, hogy engednék a kísértésnek, hogy visszarohanjak
hozzá, és rávessem magam. De annak mi lenne a vége? Szomorúan
megráztam a fejem. Szándékosan mentem bele ebbe a helyzetbe.
Honnan tudhattam volna, hogy mélyebb érzéseim támadnak Carson
Stinger heteró férfi előadó iránt? Szinte már nevetséges az egész – még
így is, hogy megtörtént. Néhány napja még tényleg nevetségesnek
gondoltam volna. De most? Most már egyáltalán nem volt az. Akkor
még nem tudtam, hogy van egy hihetetlenül édes oldala, ráadásul
izgalmas, bátor és nagylelkű is a szó összes értelmében. Vajon
szerettem volna-e ezt előre tudni? Visszaforgatnám-e az idő kerekét
akkorra, amikor még könnyű lett volna otthagyni őt? Megfizetném-e
érte azt az árat, hogy akkor sohasem élhettem volna meg a hétvégénk
szépségeit? Túlságosan megsebzett és összezavart az egész ahhoz, hogy
ezekre most válaszolni tudjak.
Vállamra vettem a hatalmas táskámat, aztán megfogtam a bőröndöm
fogantyúját, és kihúztam az ajtón. Szűkszavúan kijelentkeztem, , és
kimentem az épület elé, hogy megvárjam a reptéri buszt. Imádkoztam,
hogy ma este hazarepülhessek. Ha nincs mivel, majd alszom a reptéren.
Nem valami nagy terv. Kis híján elnevettem magam, ám észbe kaptam.
Erre majdnem felzokogtam, de megint észbekaptam. Beleharaptam az
ajkamba.
A busz tizenöt perc múlva érkezett meg, és amikor elhelyezkedtem,
hátranéztem a vállam fölött a Bellagióra. Más emberré tett ez a hétvége.
Carson úgy megváltoztatott, hogy gyanítottam: minden döntésemre
másképp fogok tekinteni, és újragondolom az „alaposan kidolgozott”
terveimet. Ezt most magammal viszem, és úgy fogok rátekinteni, mint
egy ajándékra tőle – bár majd’ megszakad a szívem.
Csak ebbe tudtam kapaszkodni, hogy ne követeljem a buszsofőrtől:
azonnal álljon meg, és engedjen leszállni, hogy visszarohanjak hozzá.
Hátradőltem az ülésen. Hagytam, hogy a csalódás és a remény keveréke
úrrá legyen rajtam, egyszerre sötétséggel és fénnyel töltve meg a
szívemet.

***

C 141 c
Másnap reggel fél nyolckor vonszoltam be a bőröndömet a lakásba. A
szó minden értelmében kimerült voltam. Be tudtam cserélni a jegyemet
egy éjszakai járatra, úgyhogy várakoztam néhány órát, amíg
elkezdődött a beszállás. Rögtön megpróbáltam elaludni a gépen, de
túlságosan pörgött az agyam, és nem hagyott pihenni.
Végigpörgettem a Carsonnal töltött hétvége minden egyes percét.
Igyekeztem megkeresni a pillanatot, amikor átnyújtottam neki a szívem
egy darabját. Az első este történhetett, amikor hot dogot ettünk? A
fantasztikus szex után? Amikor nevettünk a medencében? Amikor azt
mondta, hogy féltékeny Parkerre, és ezzel elárulta, hogy ő is érez
valamit irántam? Vagy már korábban? Talán a liftben, amikor énekelni
kezdett, hogy enyhítse a pánikrohamomat? Amikor megtudtam, miért
hord álarcot? Lehetséges ilyen gyorsan ennyire közel kerülni valakihez?
Legszívesebben ordítottam volna. Hagyd abba, agy! Mit számít az
egész? Mintha csak azt próbáltam volna megfejteni, hogy mi volt előbb:
a tyúk vagy a tojás.
– Hé, te ufó! – hallottam a konyhából.
Az ajtóban hagytam a bőröndömet meg a táskámat, és bementem,
hogy köszöntsem Abbyt.
– Szia, Ab! – mondtam holtra vált hangon.
Abby az apró konyhaasztalnál ült melegítőnadrágban és hosszú ujjú
pólóban, a feje tetején szénakazalba gyűlt, sötétbarna hajjal. Előtte egy
csésze kávé, néhány papír meg egy toll hevert.
Amikor meglátott, elkerekedett a szeme, és aggodalmas arcot vágott.
– Mit művelt veled? – suttogta. Felállt és odajött hozzám.
Megráztam a fejemet, miközben sírásra görbült a szám, és úrrá lettek
rajtam az érzelmek a legjobb barátnőm támogatásának láttán.
– Nem művelt velem semmit, Abby. Én műveltem magammal. Én...
Elakadt a szavam, ömleni kezdtek a könnyeim.
Abby magához húzott, és egy darabig csendben simogatta a hátamat,
amíg össze nem szedtem magam. Amikor alábbhagytak a könnyeim,
kibontakozott az ölelésből, és szigorú arccal rám nézett.

C 142 c
 – Nem hiszem el, hogy ezt tetted velünk, Grace!
Elnevettem magam.
– Velünk? Hogy érted pontosan, hogy velünk?
A fülem mögé simított egy haj tincset.
– Azért, drágám, mert szeretlek, így együtt kell viselnünk a hétvége
következményeit. Sok a dolgom. És még mindig viszketek. Alig van
erre időm – vonta fel a szemöldökét, és felfelé görbült a szája széle.
Próbált mosolyra fakasztani. Sikerült neki. Imádtam érte.
– Most pedig ülj le. Hozok neked egy csésze kávét, te pedig
elmeséled a részleteket. Csak tizenegyre kell órára mennem.
Abby az egyik legjobb gasztronómiai iskolába járt Washingtonban.
Észveszejtően jól főzött. Ha kényeztetésre vágytam, mindig
kipróbáltam az egyik receptjét. Sohasem okozott csalódást. Egy
szobatárskereső oldalon ismerkedtünk meg, amikor ideköltöztem.
Végül nemcsak szobatársak lettünk, hanem a legjobb barátnők is.
Vicces, kedves és épphogy csak kiakasztó, amikor az akar lenni. Jót
tesz nekem a társasága. Ő a harmadik lánytesóm.
Töltött egy kávét, tett bele tejszínt és cukrot is, aztán elém rakta. Két
kezemmel körülfogtam a meleg csészét, hogy a számhoz emeljem, és
igyak egy kortyot a forró italból.
Abby engem vizslatott.
– Csak annyit mondj, hogy ugye nem lettél belé szerelmes, drága... –
mondta halkan.
– Egy hétvége volt, Abby! – feleltem én is halkan, a távolba révedve.
A szemembe nézett.
– A francba! Te idióta! Totál beleestél! Szerelmes vagy egy
pornósztárba! – mordult fel. Hátradőlt, és lejjebb csúszott a széken. –
Te jó isten, ez rosszabb, mint hittem. Ha elengeded magad, akkor aztán
hadd szóljon... igaz, cimbora? Szent Habakuk...
– Abby, nem esem szerelembe két nap alatt. Csak... fontos lett
nekem. Nem akartam elbúcsúzni tőle – mondtam fájdalmasan.

C 143 c
 – Kezdd az elején, drága! Percről percre lebontást akarok hallani.
Tudom, hogy szomorú vagy, de a szaftos részleteket se hagyd ki!
Felkacagtam és szipogtam egyet.
– Olyan perverz vagy, tudod?
– Aha. Nem is magyarázkodom miatta. Na, rajta!
Addig beszélgettünk, amíg el nem kellett mennie zuhanyozni, aztán
meg órára. Még sírtam egy kicsit, utána bementem a szobámba, arccal
előre bedőltem az ágyba, és fel se keltem, amíg Abby este hatkor haza
nem ért.

CARSON

A reptérről egyenesen abba a szállodába mentem, ahol a forgatás volt.

Tudtam, hogy ott majd lezuhanyozhatok. Amúgy is elő kellett
készíteniük, hogy a kamera elé álljak. Hozzászoktam már a gépezethez.
Alig két órát aludtam. Minden neszre fülelni kezdtem a folyosón.
Szívből reméltem, hogy Grace visszajön. Én semmiképp mehettem oda
hozzá, miután úgy váltunk el... hiszen elbúcsúztunk. Képtelen voltam
még jobban megnehezíteni számára. De eszembe jutott, hogy talán
meggondolja magát, és végül úgy dönt, hogy velem tölt még egy
éjszakát. Így ahelyett, hogy kimentem volna a reptérre – ahogy először
akartam –, inkább a szobámban maradtam, ahol tudta, hogy ott vagyok.
De nem jött vissza. Megértettem. Ettől még szar volt. Az volt benne a
legrosszabb, hogy úgy hiányzott, mint még soha senki. Az ösztöneim
azt súgták, hogy eredjek a nyomába, és jelentsem ki, hogy ő az enyém.
Ezt viszont már végigjátszottuk gondolatban. Lehetetlen. Nem passzolt
össze az életünk, és most nem is tehettünk semmit, hogy ez
megtörténjen.
Egész éjszaka körülötte forogtak a gondolataim. Azon töprengtem,
vajon mitől került hozzám ilyen közel ennyire gyorsan. Talán azért
akartam rájönni, hogy lerázzam magamról a veszteségérzést, amitől
C 144 c
képtelen voltam megszabadulni. Végül arra jutottam, hogy nincs válasz.
Egyszerűen azért történt, mert ő olyan, amilyen – ilyen egyszerű.
Amúgy sem számított az egész, de az agyam csak ezen volt hajlandó
pörögni. Azt hittem, megőrülök.
Bekopogtam annak a lakosztálynak ajtaján, amelyiknek a számát
megkaptam reggel Courtney-tól SMS-ben. Egy operatőr engedett be,
akivel már dolgoztam.
– Helló, Joe – üdvözöltem.
– Szia, Carson! Mi a helyzet? – ráztunk kezet.
– Odabent van a smink? – céloztam egy csukott ajtóra, ami
valószínűleg a háló vagy a fürdőszoba felé vezetett.
– Aha. Rád várnak.
– Oké – feleltem és elindultam befelé. Az ajtót kinyitva Courtney
üdvözölt, aki eltátogott nekem egy sziát, amíg eltakarta a telefont a
kezével. Éppen beszélt valakivel.
– Szia, Carson! – szólalt meg valaki magas hangon. – Bambi vagyok.
Egy pucér szőke köszönt oda nekem az ablak melletti sminkes
székből hatalmas, szemlátomást műmellekkel. Egy nő kis ecsettel éppen
Bambi mellbimbójára kent valamit.
Feszülten elmosolyodtam. Annyira nem lelkesedtem az egészért!
Csak legyél túl rajta, és tedd zsebre a pénzt! – mondtam magamnak.
– Szia, Bambi. Örülök, hogy megismerhetlek – mentem oda, hogy
kezet fogjak vele.
Vihogni kezdett.
– Csak ennyit tartogatsz nekem, édes?
Azzal felállt, félrelökte a sminkest, és előrehajolt, hogy gyengéden
szájon csókoljon. Végighúzta a nyelvét az alsó ajkamon, aztán biztos
csábítónak szánt mosollyal elhúzódott. Nem tudom, minek erőlködött.
Szerintem egyértelmű volt, hogy megkap, akár akarom, akár nem.
Bassza meg! Miért lett hirtelen hányingerem?
Megint rámosolyogtam, és feltettem neki egy kérdést:
– Ez az első forgatásod?

C 145 c
 – Igen, és direkt téged kértelek az első alkalomhoz – rebegtette a
szempilláit. – Rögtön rád kattantam, amikor megláttam a képed
Courtney weboldalán. Jó móka lesz!
Érdekes. Hátráltam egy lépést.
– Na, akkor lezuhanyozom, mindjárt jövök – fordultam sarkon.
– Készen várlak! – szólt utánam.
Bementem a fürdőbe, gyorsan letusoltam, aztán megkérdeztem a
sminkeseket, hogy be tudják-e hozni a székemet a fürdőbe. Nem voltam
abban a hangulatban, hogy Bambival csevegjek. Vagy akárkivel.
Szükségem volt egy kis időre, hogy a feladatra koncentráljak, hogy úgy
mondjam. Vagy legalábbis a testemre.
Marcia bedörzsölt valamit a szemem alá, lepúderezte, aztán jelezte,
hogy elkészült a munkával.
Courtney lenézett a bokszeralsómra.
– Szükséged van egy kis időre egyedül?
– Aha.
Elgondolkodtam rajta, hogy fel tudom-e állítani egyáltalán.
– Oké. A forgatókönyv szerint Bambi először néhány percig
magához nyúl az ágyban, aztán jössz és csatlakozol hozzá,
harcrakészen. Vetted? Pár perc múlva kimentek az erkélyre, és ott
folytatjátok.
– Aha, rendben.
– Helyes.
Courtney néhány másodpercig méregetett, aztán kiment, és becsukta
maga után az ajtót.
Mozdulatlanul álltam ott egy darabig. Hallottam, hogy megszólal a
zene odaát a hálóban. Lehúztam a bokszeralsómat, nekidőltem a
mosdónak, és próbáltam hangulatba jönni. Nem ment. Végiggondoltam,
mennyit szexeltünk Grace-szel a hétvégén. Talán túl sok volt. Grace.
Mocorgást éreztem, ahogy elképzeltem magas sarkúban és tangában az
ágyra dőlve, azért könyörögve, hogy tegyem magamévá. Teljesen
megkeményedtem. Magam előtt láttam a hétvégénk összes pozitúráját.
Néhány percen belül már fájdalmasan merev voltam.

C 146 c
 Halk kopogás hallatszott az ajtó felől – jelezve, hogy készen állnak
rám. Kimentem, és egy ideig néztem, ahogy Bambi vonaglik az ágyon,
és lába között a kezével színpadiasan nyög. Majdnem lelankadtam.
Behunytam a szemem, hogy megint Grace-t képzeljem magam elé, így
indultam el az ágy felé. Csatlakoztam Bambihoz, de ahogy leültem
mellé, kissé felült és csókolgatni kezdett. Hangosan nyögve tuszkolta le
a nyelvét a torkomon. Kis híján elfintorodtam.
Nem volt napfényíze, nem volt édes. Kinyitottam a szemem, és
végignéztem a testén. Nem fehér és bársonyos volt a bőre, hanem sötét
és túlszolizott. Gyorsan becsuktam a szememet, és próbáltam Grace-re
gondolni. Muszáj volt az ő arcát és testét magam előtt látni, ha végig
akartam ezt csinálni. Felemeltem a kezemet, hogy megérintsem a haját,
de nem tömör bársonnyal találkoztak az ujjaim, hanem szárazra és
keményre lakkozott tincsekkel. Tovább csókolóztunk, ő pedig az
arcomhoz emelte a kezét. Azt, amelyikkel korábban magához nyúlt.
Megéreztem rajta az illatát, és annyi volt. Elhúzódtam tőle, és felálltam.
– Bocsánat – motyogtam. – Nem a te hibád, de ez nekem nem megy.
– Szünet! – rikkantotta valaki.
Kimentem a fürdőszobába, összeszedtem a ruháimat, és elkezdtem
öltözködni, amikor Courtney hangja szűrődött be az ajtó mögül:
– Carson, drága! Ha még egy kis időre van szükséged, esetleg egy
kék pirulára, rám számíthatsz!
Felhúztam a cipőmet, majd kinyitottam az ajtót, és kiférkőztem rajta
Courtney mellett.
– Sajnálom, Courtney. Tényleg, nagyon. De én erre már képtelen
vagyok.
Körülnéztem a szobában. Megpillantottam Bambit, aki lefelé
görbülő szájjal éppen egy köntöst húzott magára.
– Bocsánat, hogy elvesztegettem az időtöket. Nem tudom, mit
mondjak. Én csak... sajnálom.
Aztán a bejárati ajtóhoz mentem, és halkan becsuktam magam
mögött.

C 147 c
 ***

A liftnél megnyomtam a „le” hívógombot. Mégis mi a francot

műveltem az előbb? Be fognak perelni, és sohasem forgathatok többé.
Miért van az, hogy le se szarom az egészet? Tulajdonképpen egy
fillérem sem volt, munkanélküli lettem de... jól éreztem magam. Most
mégis mihez fogsz kezdeni, észkombájn? Nem ártott volna esetleg egy
kikúrt terv, mielőtt ilyen baromságot csinálsz? Felnevettem. Terv...
Összekulcsoltam az ujjaimat a tarkómnál, és hátrahajtottam a fejemet.
Úgy egy percig állhattam ott, amikor megszólalt a lift érkezését jelző
csengő, és kinyílt az ajtó. Leengedtem a karomat, és már majdnem
beszálltam, amikor megláttam, ki lép ki belőle. Fenébe! Tim.
Meglepettnek látszott.
– Carson – ráncolta a homlokát. – Nem végezhettél máris – nézett az
órájára, s még jobban összeráncolta a homlokát. Becsukódott mögötte a
liftajtó, és közelebb lépett.
Vettem egy mély lélegzetet.
– A forgatásnak tényleg vége, Tim, De csak azért, mert kisétáltam.
– Kisétáltál? – vonta össze a szemöldökét. – Mi az ördög folyik itt?
Kissé megráztam a fejemet.
– Figyelj, Tim. Később felhívtalak volna, hogy elmondjam.
Végeztem. Nem csinálok több filmet.
Egy pillanatig résnyire szűkült tekintettel méregetett. Aztán élesen
felkacagott, de a nevetésében humornak nyoma sem volt.
– Hű, a rohadt életbe! Szaftos kis numera lehetett, ha képes vagy
miatta sutba dobni az egész karrieredet. Most már tényleg sajnálom,
hogy nem fogadta el a meghívásomat, hogy jöjjön át a szobámba...
– A meghívásodat? – rándultam össze, és gyorsan végigmértem. – A
kibaszott meghívásodat? – ismételtem. Belém hasított a felismerés, hogy
ezek szerint Tim felajánlkozott Grace-nek, amikor tegnap odajött a
szállodai szobámhoz.

C 148 c
 Rávetettem magam, még mielőtt észbe kapott volna. Megragadtam
az ingét, és tettem vele néhány lépést, hogy nekivágjam a falnak.
Dübörgött bennem a düh. Egyenesen a képébe ordítottam:
– Te kiéhezett, beteg állat! Hogy mertél vele így beszélni? Hogy
mertél egyáltalán ránézni? A szart is ki kéne gyepálnom belőled!
– Mi a faszt csinálsz? – kiabált közbe. – Egy picsa miatt, Carson?
Egy kibaszott picsa miatt?
Jéghideg érzés áradt szét bennem. Egy pillanatra ránéztem, aztán
ökölbe szorítottam a kezemet, és belevágtam az arcába. Vér spriccelt az
orrából. Elengedtem, és hagytam, hogy a földre csússzon. Kábán nézett
fel rám.
Hátralépve megint megnyomtam a lift hívógombját. Ugyanaz a jeges
érzés árasztotta el a testemet – mintha kívülről láttam volna az egész
jelenetet. Egyszeriben mintha valami a helyére került volna bennem, és
ettől enyhe áramütés futott rajtam végig.
– Többé nem tartok igényt a munkádra, Tim – jelentettem ki
szenvtelenül.
Semmit sem váltott ki belőlem, hogy ez az undorító szarzsák ott vérzett
a földön előttem. Semmit, csak üres megvetést. Beszálltam a liftbe,
amikor kinyílt az ajtó. Addig néztem azt az embert, amíg be nem
csukódott.

***

Bepattantam a kocsimba. Egy fekete Nissan Pathfindert vettem hat

hónapja, amikor leszerződtem Courtney-val. Egy darabig nem
indítottam be a motort, csak ültem benne. Kifelé bámultam az ablakon,
de nem láttam semmit. Előrehajoltam, és belevertem a fejemet a
kormánykerékbe. Egy percig úgy maradtam, hogy kitisztuljanak a
gondolataim. Felegyenesedve elfordítottam a slusszkulcsot, és
megindultam az autópálya felé, mint akit puskából lőttek ki. Menet
közben felpillantottam egy óriásplakátra, amit már vagy ezerszer láttam.
Most viszont más szemszögből tudatosult bennem a jelentése.
C 149 c
Megmagyarázhatatlan érzés lett úrrá rajtam. Valami furcsa erő kezdett
lüktetni a zsigereimben, amikor megfogalmazódott bennem az ötlet.
Gondolkodás nélkül elővettem a telefonomat, hogy rákeressek a címre
az interneten. Bekapcsoltam a GPS-t, és követtem az iránymutatást,
amíg nagyjából húsz perc múlva meg nem érkeztem a célhoz Santa
Monicába. Leparkoltam és kiszálltam, még mielőtt lebeszélhettem
volna magamat. Az ajtót kinyitva felnéztem a táblára: Haditengerészeti
Toborzóiroda, Most még meggondolhatod magadat, Carson. Egy pillanatig
haboztam, de aztán teljesen kitártam az ajtót.
Amikor beléptem, rögtön egy terepszínű egyenruhás férfi köszöntött
névtáblával és néhány szalaggal az ingén.
– Segíthetek valamiben? – kérdezte.
Tényleg megteszem? Grace arca jelent meg előttem.
– A toborzásra jöttem – feleltem.
– Oké, akkor én vagyok a maga embere – mondta széles mosolyával.
– Kövessen. Duane Mitchell tizedes vagyok, első osztály. – Megállt,
hogy kezet rázzon velem, aztán továbbment az asztalához. Leült, és a
vele szemközti szék felé intett. Én is leültem.
– Hogy hívják?
– Carson Stinger.
– Rendben, Carson. Még mielőtt bármibe is belekezdenénk,
beszélgessünk egy kicsit. Mi ösztönözte erre a döntésre? – dőlt hátra a
széken, hogy szemügyre vegyen.
Megköszörültem a torkomat.
– Hát, őszintén szólva nem látok olyan lehetőséget, ami sokkal jobb
lenne. Nem vagyok az a továbbtanulós típus. Azt már tudom. Valami
értelmeset akarok kezdeni az életemmel.
– Nos, hát ez is éppen olyan jó indok, mint bármelyik másik –
bólintott. – Most pedig hadd kérdezzem meg, hogy végiggondolta-e,
milyen munkát szeretne végezni?
– Ööö... nem igazán. Valójában úgy fél órája döntöttem el, hogy ezt
akarom csinálni.
– Rendben – nevetett. – Akkor miben tartja magát jónak?

C 150 c
 Ezen egy pillanatra elgondolkodtam.
– Nagyon jó úszó vagyok, és jó vagyok extrém sportokban.
Mitchell tizedes megint alaposan szemügyre vett. Aztán egy poszter
felé biccentett a falon, ami egy csapatra való búvárruhás férfit ábrázolt,
akik gépfegyverrel a kezükben emelkedtek ki a habokból. – Hallott már
a SEAL alakulatról?
– A SEAL-ről? Hát persze. Alkalmas vagyok én oda? – kérdeztem.
– Azt nem tudom. Elég magas pontszámot kell elérni az úgynevezett
ASVAB-teszten, aztán átmenni egy fizikai erőpróbán az alapkiképzés
alatt, ami helyet biztosít önnek a BUD/S-ban, ami a víz alatti
hadműveletekre irányuló Basic Underwater Demolition SEAL tréning
rövidítése.
Egy pillanatra elhallgatott, hogy végigmérjen. Egy szót sem szóltam,
úgyhogy folytatta.
– Aztán végig kell csinálnia az alapképzést és az A képzést. Utána,
ha szerencséje van, eljut a BUD/S-ig, amit a jelentkezők nagyjából húsz
százaléka képes végigcsinálni, ami nyolcvanszázalékos bukási arányt
jelent. Szóval azt kérdezi, alkalmas-e a SEAL-be? Nem sok ember
alkalmas. Ha jól úszik, és szereti a veszélyes, nagy ügyességet igénylő
sportokat, az jó kiindulási alap. De őszinte leszek: a BUD/S a
földkerekség legkíméletlenebb katonai kiképzése. Alaposan gondolja
végig!
Homlokráncolva bólintottam. Nem kellett alaposan
végiggondolnom. Már azelőtt válaszra nyitottam a számat, hogy
egyáltalán felfogtam volna a hallottakat:
– Vágjunk bele!

C 151 c
 TIZENNEGYEDIK FEJEZET

GRACE

AZ ÁGYAMON ÜLVE TANULGATTAM, de nem igazán tudtam

koncentrálni. Mintha kő nehezedett volna a szívemre, és vágyakozást
éreztem belül, amivel nem tudtam mit kezdeni. Magyarul hiányzott.
Mikor fog javulni a helyzet? Néhány nap már eltelt azóta, hogy
hazajöttem Vegasból, de mintha csak erősödtek volna az érzéseim –
ahelyett, hogy csillapodtak volna. Mindössze két és fél napot töltöttem
vele. Hát nem úgy lenne észszerű, ha ugyanannyi idő alatt el is tudnám
felejteni? Felsóhajtva hátradőltem a párnára, s a plafont bámultam.
Vajon most épp mit csinál? Kirázott a hideg az igencsak valós
lehetőségtől, hogy talán most is forgat. De hát ő maga mondta, hogy
csak négy filmet csinált hat hónap alatt, a legutóbbit pedig néhány
napja. Elképesztő erejű undor lett úrrá rajtam, amikor elképzeltem
valaki mással – még akkor is, ha sohasem látja többé az illetőt. Már a
puszta gondolattól is sikítanom kellett. Utána pedig legszívesebben a
földre vetettem volna magam, hogy a zsibbadt végkimerülésig sírjak. Ez
történik, amikor az ember gyengéd érzelmeket kezd táplálni egy
pornósztár iránt. Tényleg idióta vagyok, ahogy Abby csipkelődve
megfogalmazta.
De ő vajon hogy kezelhette ezt az egészet? Nehéz neki, mint ahogy
előre mondta? Azt is mondta, hogy miattam megváltoztak benne a
dolgok. Reálisan nézve ez azt jelenthette, hogy nehezebb lett élete a

C 152 c
rövid ismeretségünktől. Képtelen voltam rosszul érezni magam emiatt.
Reméltem, hogy tényleg nem tud már utánam pornózni Annyi mindent
csinálhatna! Viszont nem lehetek pont én az az ember, aki miatt
elhatározásra jut. Magától kell megtennie. Ezért jöttem el. Ezért nem volt
más választásom, mint eljönni. Istenem, biztos azt kívánja, hogy bárcsak
sose találkoztunk volna!
Én viszont nem így gondoltam, akármennyire fájt is. Tudtam, mivel
foglalkozik, nekem mégis többet jelentett. Ha nem jelentett volna
többet, könnyebben otthagyom. Talán még el is szaladok. És pont itt a
probléma. A megoldhatatlan probléma.
Még feküdtem így egy kicsit a gondolataimba merülve, amikor is
nagyon-nagyon rossz ötletem támadt. Rágódtam rajta néhány percig,
aztán felálltam, és felkaptam az asztalról a laptopomat. Bekapcsoltam,
és törökülésben visszahuppantam az ágyra. Remegő kézzel rákerestem a
nevére. Egy ArtLove.com nevű oldal volt az első találat. Józan eszem
intő szava ellenére rákattintottam. Képtelen voltam megfékezni
magamat.
– Grace? – hallottam Abby hangját a bejárati ajtó csukódása után.
– Idebent vagyok – vettem kicsire az ablakot, még mielőtt
betöltődött volna az oldal.
Hallottam a lépteit, és felnéztem a monitorról, amikor megjelent a
küszöbömön az iskolai egyenruhájában: fekete nadrágban és fehér
szakácskabátban.
– Mit csinálsz? – bontotta ki a haját a lófarokból, és masszírozni
kezdte a fejbőrét.
– Öö... pornót keresek – feleltem félig fintorogva, félig mosolyogva.
Abby keze megállt a hajában.
– Ja, jó. Van zár az ajtón, tudod?
– Carsonnak járok utána, Abby – forgattam a szememet. Abby rám
meredt.
– Biztos, hogy ez jó ötlet, szívem? – kérdezte kedvesen.

C 153 c
 – Valószínűleg nem, de muszáj látnom. Tudnom kell, hogy igaz.
Tovább kell lépnem – mondtam szomorúan.
Habozott, aztán odajött, és leült mellém.
– Oké, baba, akkor majd én fogom a kezed.
– Köszi, Abby! – kattintottam a kicsire vett ablakra. Elakadt a
lélegzetem.
Még sohasem néztem pornót, úgyhogy nem tudtam, mire
számíthatok. Elkerekedett a szemem, amikor megláttam a különböző
szexuális tevékenységekben elmerülő meztelen embereket.
– Édes istenem! – leheltem.
Abbyre néztem, aki oldalra biccentett fejjel finoman mosolygott.
– Ennek az oldalnak dolgozik? – kérdezte.
Bólintottam.
– Azt mondta, kétéves szerződése van. Biztos velük. Miért?
– Láttál már valaha pornót? – fordult felém.
Megráztam a fejemet.
– Hát a műfajhoz képest ez még elég... művészi.
Megint a monitorra néztem. Láttam, mire céloz. A legtöbb jelenet
gyönyörű tengerparton, dúsgazdagnak tűnő lakásban vagy verandán
játszódott. A szereplők mind jól néztek ki. Lejjebb görgettem, hogy
jobban szétnézzek. Komolyan mondom, a nők akár szupermodellek is
lehettek volna. Miért csinálták ezt? Azért, amiért Carson is? Náluk is
párkapcsolati problémákat okozott? A jelenben és a jövőben is?
Megráztam a fejemet, hátha kitisztul. Én ezt sohasem fogom megérteni.
Rá akartam kattintani az egyik videóra, de egy felugró ablak közölte,
hogy ha meg akarom nézni a teljes változatot, akkor felsorolt előfizetői
csomagok valamelyikével regisztrálnom kell. Abbyre néztem, aztán
beírtam Carson nevét a keresőbe. A találatok azonnal betöltődtek,
nekem pedig elakadt a lélegzetem. Jelenetek látszottak abból, hogy
Carson aktívan szexel különböző nőkkel. Az agyam képtelen volt tartani
a lépést a szememmel, úgyhogy egy pillanatra előtört belőlem a
visszatartott zokogás. Abby megszorította a kezemet.

C 154 c
 – Kapcsoljuk ki, drága...
– Nem, még nem – hallottam valahonnan a távolból a saját
hangomat. Látnom kellett. Látnom kellett a valóságot, hogy mivel
foglalkozik.
– Gracie, ezeket még azelőtt csinálta, hogy egyáltalán találkoztatok –
mondta halkan.
– Ezeket igen, Abby, de ha a jövő hónapban visszajövök ide, lesz egy
újabb is, vagy talán kettő... – mondtam, és nyomorultul éreztem magam.
Abby megszorította a kezemet.
– De ugye nem fogod megtenni?
Megráztam a fejemet.
– Nem, csak most az egyszer. Csak emlékeztetnem kellett magamat,
hogy miért nem kereshetem meg. Miért kell elengednem.
Abby is szomorúan megrázta a fejét, aztán mindketten némán a
képekre meredtünk.
– Azt a mindenit, igazad volt, bébi... szexi!
Villámgyorsan összevontam a szemöldökömet, és ránéztem.
– Bocsi, ez nem segít – motyogta, és megint a monitorra nézett.
Miközben én is újra megnéztem a fotókat – egyszerre kiüresedve és
émelyegve –, észrevettem, hogy az arckifejezésével valami nem
stimmel. Olyan volt... olyan volt, mint amikor először egymásba
botlottunk a Bellagióban, és utána a bárban. Nem úgy nézett ki, mint
amikor velem volt az ágyban. Rajta volt a maszk ezeken a képeken. De
ez csak csekély könnyebbséget jelentett. Éreztem, hogy mindjárt
elhányom magam. Az ágyból kimászva a fürdőszobába rohantam. Még
éppen időben érkeztem, hogy megszabaduljak az ebédemtől.

CARSON

A francba, ez de szar lesz! Mély lélegzetet vettem, és benyitottam. Irene,

Courtney idős recepciósa felnézett a monitorról.
C 155 c
 – Szia, Carson – mosolygott.
Aggodalmas arccal visszamosolyogtam. Hát legalább nem az volt az
első reakciója, amikor meglátott, hogy kihívja rám a biztonságiakat,
ahogy azt gondoltam.
– Szia, Irene. Courtney bent van? – támaszkodtam az asztalra, ő
pedig megrebegtette a szempilláit. Rendszerint flörtöltem vele, amikor
bejöttem. Csak most valahogy nem volt hozzá kedvem.
Irene ráncolni kezdte a homlokát.
– Bent, drágám. Van hozzá időpontod? – vette elő a füzetét. – Nem
látom, hogy...
– Nem, Irene, nincsen. Igazából én...
– Carson!
Felnéztem, és láttam, hogy Courtney az irodája ajtajában áll szürke
szoknyában és halvány rózsaszín blúzban. Fekete haja egyenesen a
hátára simult, és kifejezéstelen arcot vágott. Fenébe!
– Courtney! Szia – mentem oda hozzá. – Ne haragudj! Nem
telefonáltam, és nem beszéltem meg veled időpontot. Én csak...
– Carson, gyere be az irodámba!
Úgy követtem, mint egy gyerek, akit behívtak az igazgatóiba, és
tudja, hogy bűnös, így pontosan azt fogja érdemelni, amit kap majd. A
Timmel történtek után nem reménykedtem abban, hogy ez a
megbeszélés jól fog menni. Ez is szívásnak ígérkezett.
Courtney leült az asztala mögé, én pedig helyet foglaltam vele
szemben a széken. Szóra nyitottam a számat, de a hátam mögül
félbeszakított Irene hangja.
– Hozhatok egy kis kávét? Teát?
Courtney rám nézve felvonta a szemöldökét.
– Nem, én nem kérek – feleltem.
– Nem, Irene. Megleszünk, köszi – mondta Courtney. Hallottam,
hogy az ajtó mögöttem halkan becsukódik.
Courtney hátradőlt a széken, egymásnak támasztotta az ujjhegyeit, és
szótlanul méregetett.

C 156 c
 – Mi történt, Carson?
Kifújtam a levegőt.
– Végeztem, Courtney. Ne haragudj! Tudom, hogy nem profi módon
intéztem. Te jó voltál hozzám, és nagyon nem örülök neki, hogy így
fejezem be kettőnk között a dolgokat.
Egy darabig hallgatott.
– Sokba kerültél nekem aznap, Carson.
Vettem egy mély lélegzetet.
– Igen, tudom. Részben ezért vagyok itt – nyúltam a tárcámba, és
kivettem a csekket a bankjegytartó rekeszből. – Eladtam a kocsimat.
Csekkben kértem a kifizetést, amit a nevedre írattam. Nem tudom, hogy
elég-e a forgatás teljes költségének fedezésére, és tudom, hogy nem
elég arra, amit magával a videóval kerestél volna, de remélem, hogy
kezdetnek megteszi, és a további...
Courtney felsóhajtott.
– Először is meséld el, mi történt, ami miatt félmeztelenül elrohantál
a helyszínről!
Lenéztem a kezemben tartott csekkre, és letettem az asztal szélére.
Egy pillanatra a távolba révedtem. Végül félig nevetős, félig
fuldokló hangot hallattam, amiből sóhaj lett.
Kedveltem Courtney-t. Mindig jó volt hozzám. Mindig úgy éreztem,
megbízhatok benne – egy olyan iparágban, amelyik tele van
megbízhatatlan emberekkel.
– Megismerkedtem valakivel, Court – feleltem halkan.
Szemügyre vett, és ellágyult az arca.
– Á, szerelmes lettél, akkor néha előfordul ilyesmi.
– Nem, nem egészen. Csak egy hétvégét töltöttünk együtt, de...
– Carson, szerelmes lettél. Látom a szemedben.
Megráztam a fejemet.
– Nem, tényleg csak két és fél nap volt, Courtney. Még sohasem
éreztem így senki iránt. Mi...

C 157 c
 Megint csak nézett engem. Szinte láttam a fejében kattogó
fogaskerekeket. Kifújt egy mély lélegzetet.
– A szerelemben nem kell mindig értelmet keresni. És pont ez benne
a legszebb, a legrejtélyesebb. Az a dolog, amit a felületes kapcsolatokra
legyintő kritikusok üvegbe zárva osztogatnának, ha tehetnék. Csakhogy
a misztériumot nem lehet futószalagon gyártani. Hidd el, én aztán
tudom.
Rámeredtem Courtney-ra, és a szavait fontolgattam. Hagytam, hogy
kavarogjanak a fejemben.
– Semmit sem tudok nyújtani neki.
– Akkor változtass ezen! – rázta meg lassan a fejét.
Bólintva lenéztem a kezemre. Grace arca tisztán megjelent előttem.
– Szerintem van bennünk néhány közös dolog, Carson.
Elmesélhetem?
Felnézve láttam, hogy megint egymásnak támasztja az ujjait.
Bólintottam.
– Az én anyukám is ebben az iparágban dolgozott. Erről még sosem
beszéltem neked, mert én sem szerettem, ha valaki felhozta a témát,
amikor nem álltam rá készen, hogy beszéljek róla. Csak azért vagyok
tisztában a helyzeteddel, mert feladatomnak tekintem, hogy utánajárjak
azoknak, akik nekem dolgoznak. Ráadásul az én anyukám sztorija egy
kicsit másképp végződött. Ő meghalt herointúladagolásban, amikor
tizenöt éves voltam. Elszökött otthonról, úgy került ebbe a bizniszbe
tizenhat évesen. Hazudott a koráról, és elkezdett filmezni, Nem
mondhatnám, hogy láttam a leépülését, mert én eleve csak egy
árnyékként ismertem meg. Tudott vicces és életvidám lenni, amikor
akart, de ez kamaszkoromra már ritka esetnek számított. Apukám, hála
az égnek, rendes ember volt, aki akkor lépett be igazán az életembe,
miután anya meghalt. Három hónapig tartott a viszonyuk. Bár apa
megpróbálhatott volna letagadni engem anya megélhetési forrása miatt,
meg sem próbálta kijátszani ezt a kártyát, amikor anya megmondta
neki, hogy terhes. Szerintem ő igazán és őszintén igyekezett törődni

C 158 c
vele, csak anya nem volt olyan állapotban, hogy ezt hagyja. Szóval apa
befogadott, és megadta nekem azt a fajta stabilitást, amit addig sohasem
kaptam meg. Jó ember volt... két éve hunyt el tüdőrákban.
Szóhoz sem jutottam. Nagyon megdöbbentem, hogy Courtney így
megnyílt előttem.
– Mindegy, szóval talán összeáll a kép, hogy miért indítottam azt a
weboldalt. Rengeteg méltánytalan, lélekrabló dolog történik ebben a
szakmában. Márpedig ez az iparág vonzza azokat, akik eleve a
legkisebb eséllyel tudják az ilyesmit feldolgozni.
Elhallgatott és rám nézett, aztán folytatta:
– Azért indítottam el az oldalamat, mert egy kis szívet akartam
csempészni egy olyan üzletágba, ahonnan az fájóan hiányzik. Tény,
hogy a videóimban olyanok szerepelnek, akik vadidegenek egymás
számára. De szerintem az, hogy a szexet a fizikai valónk természetes
kifejezéseként használjuk, és megmutatjuk, hogy egyik fél számára sem
kell degradálónak lennie, a legtöbb, amit reményeim szerint elérhetek.
Ha a pornó mindig is létezni fog, márpedig szerintem fog, akkor vállalni
akarom a felelősséget, hogy olyan módon csináljuk, amiben nem csak a
test van benne, mert minden embernek van szíve és lelke is, ezeket
pedig nem lehet különválasztani – mondta széles mosollyal.
Igyekeztem nem elveszíteni a fonalat.
– Csak azt akarom mondani, hogy odavagyok a szerelemért –
nevetett fel halkan, aztán végigsimított néhány papíron az asztalon,
majd felemelt közülünk egyet. – Most pedig, Carson, ha jól tudom,
megváltoztattuk a szerződésedet az eredetileg megszabott két év helyett
hat hónapra. Emlékszel, hogy aláírtad, igaz? – vetett rám sokatmondó
pillantást.
– Ööö... tényleg aláírtam?
Courtney leszegte az állát, és hosszú, sötét szempillái alól nézett fel
rám.
– Aha, tényleg aláírtam – mondtam bátrabban.

C 159 c
 – Helyes. Akkor a naptáram szerint... – azzal visszalapozott néhányat
az asztali kalendáriumban – …múlt héten lejárt a szerződésed. Sok
szerencsét a következő küldetésedhez, Carson Stinger. Részemről a
szerencse.
Rábámultam. Visszabámult rám. Felálltam, és tenyeremmel
megdörzsöltem a nadrágomat.
– Courtney, nem is tudom, hogyan...
– Vigyázz magadra, Carson! – búcsúzott fel sem állva a székből. –
És vidd magaddal a csekket. Ha itt hagyod, széttépem.
Oké. Megfogtam a csekket, és begyűrtem a zsebembe.
– Courtney! Köszönöm. Te is vigyázz magadra!
– Ó, én fogok – mosolygott rám.
Bólintottam, és lassan az ajtó felé vettem az irányt. Visszanéztem rá,
amikor megfogtam a kilincset, de csak ült mozdulatlanul. Biccentettem
neki, aztán kimentem.

C 160 c
 TIZENÖTÖDIK FEJEZET

*
A U G U S Z TU S – KÉT HÓNAPPAL KÉSŐBB

GRACE

MEGÁLLTAM A HÁZ ELŐTT, ami gyermekként az otthonom volt.

Elmosolyodtam magamban. Elfáradtam a nyolcórányi vezetéstől, amíg
eljutottam Washingtonból Ohióba, de a ház látványa feltöltött
energiával. Máris tudtam, pontosan hol ül az apukám abban a téglából
épült paradicsomban. A tévé előtti kopott, barna karosszékében –
abban, amelyiket sohasem hajlandó lecserélni, hiába könyörgünk neki a
tesóimmal. Egyik évben, amikor Audrey húgom tizenegy éves volt, és
varrásórákra járt, készített rá egy huzatot kis sárga margarétákkal. Apa
majdnem dobott egy hátast, amikor meglátta, de amikor ránézett a
húgomra, aki úgy festett, mint akit mindjárt szétvet a büszkeség a
műalkotása miatt, leült, és azt mondta:
– Hát, bogaram... Nem hittem volna, hogy bármi is képes
kényelmesebbé tenni ezt a fotelt, de szerintem neked sikerült.
Aztán látványosan elhelyezkedett benne, és elégedetten
elmosolyodott. Igen, apa ennyire jó fej.
– Apa? – rikkantottam, amikor beléptem az ajtón.
Mosolyogva jött ki a nappaliból.
– Nézzenek oda, Gracie! – nyomott puszit az arcomra. – Biztos
szereted a jogi iskolát. Jól nézel ki.

C 161 c
 – Köszi, apa. Tényleg szeretem.
– Milyen volt az út?
– Nem rossz. Meghallgattam néhány hangoskönyvet, úgyhogy
gyorsan eltelt az idő.
– Hangoskönyv meg GPS... – füstölgött. – Az embereknek
hamarosan nem kell majd könyvet meg térképet olvasni, én mondom.
– Neked is ki kéne próbálnod őket, apa – forgattam a szememet. –
Akkor talán megváltozna a véleményed.
Megfogta a kis bőröndömet, és bevitte a nappaliba, ahol leültünk.
Egy héten belül kezdődött az őszi szemeszter, úgyhogy hazajöttem
meglátogatni az apukámat és a testvéreimet a nyári kurzusok után. Csak
néhány szabad napom volt, de hiányoztak. Hiányzott az otthonom.
– Jules és Audrey nincsenek itt? – kérdeztem.
– Nem, de mindjárt hazaérnek. Ötig van órájuk.
Bólintottam. A húgaim mindketten főiskolára jártak. Audrey a
Wright State-en tanult tanárnak, Julia pedig a helyi kórház képzésére
járt, ahol ösztöndíjat adtak azoknak, akik aláírtak egy szerződést, hogy a
diploma megszerzése után néhány évig ott dolgoznak majd.
Mindkettejükre büszke voltam. Mindketten jól tanultak, és nyári
munkát is vállaltak, hogy besegítsenek a tandíjba.
– Hozhatok neked valamit? – álltam fel. – Én iszom egy jeges teát.
– Aha, egy sört kérek. Köszi.
Kimentem az apró konyhába, ahol felmarkoltam a hűtőből egy doboz
Budweisert. Apa ezt a fajtát issza, amióta az eszemet tudom.
Töltöttem magamnak egy pohár jeges teát, aztán visszatértem a
nappaliba, és odaadtam apának a sört.
Kinyitotta, belekortyolt, aztán megszólalt:
– Mesélj, milyenek az óráid, Gracie.
Nagyot kortyoltam a teámból.
– Apa! Van valami, amiről igazából beszélnünk kellene – mondtam
feszülten.
– Igen? – vett szemügyre.

C 162 c
 Mély lélegzetet vettem.
– Igen. Az a helyzet, hogy változtattam a szakirányomon.
A távolba révedve megint nagyot kortyoltam.
Amikor újból ránéztem, apa komoly arccal méregetett.
– Értem. Mire változtattad?
Idegesen felnevettem.
– Hát tudom, mit gondolsz a bűnügyi igazságszolgáltatásról. Tudom,
hogy sok tapasztalatod van...
– Bökd ki, Gracie!
Leszegtem a tekintetemet.
– Úgy döntöttem, hogy az ügyészi hivatalban akarok dolgozni.
Csend.
Néhány másodperc múlva rápislogtam apára a szempillám alól.
Kissé ráncolta a homlokát, és összeszorította az ajkát. Kő nehezedett a
szívemre. Egész életemben azért hajtottam, hogy elkerüljem ezt a
pillantást. Egész életemben. Akkor és ott majdnem visszaszívtam a
szavaimat. Kis hiján kiböktem, hogy csak viccelek. De valamiért
megjelent előttem Carson mosolyogva bátorító arca. Tudtam, hogy ez a
kép csak a képzeletem szüleménye, de ettől még biztatott: Legyél bátor,
Grace!
– Gracie! Neked fogalmad sincs arról, miket láttam. Arról, hogy te
mit fogsz látni, ha beleásod magad a büntetőjogba. Én csak meg akarlak
védeni ettől. Ráadásul az ügyészi hivatalban egy fillért sem keresel. A
vállalati jog jó és biztonságos terület, ahol jól kereshetsz, és nem kell
mindennap hazavinned a munkádat.
Összevont szemöldökkel lenéztem, vettem egy mély lélegzetet, aztán
felemeltem a fejemet.
– Az a helyzet, hogy meguntam az állandó biztonságot – suttogtam
egyenesen a szemébe nézve. – Meguntam, hogy azt csinálom, amit
rajtam kívül mindenki helyesnek tart.

C 163 c
 Egy oktávval magasabb hangon fejeztem be, s elhomályosult előttem
a világ. Lenéztem, mert képtelen voltam tartani a szemkontaktust.
Aztán nemsokára tétován megint felpillantottam.
Apukám sóhajtva méregetett jó ideig. Mintha keresett volna valamit
az arckifejezésemen, de nem tudtam, mit. Végül megszólalt:
– Én mindig csak azt szerettem volna, hogy a lányaim boldogok
legyenek. Ha szerinted ettől leszel boldog, az nekem bőven elég. Csak
nem akartam, hogy olyan megcsömörlött és megkeseredett legyél, mint
a te öreg apád.
Könnyes szemmel kacagtam fel.
– Nem is vagy megcsömörlött és megkeseredett!
– Bizonyos tekintetben igenis az vagyok – sóhajtott fel. – Ezt el kell
fogadni. Tőled pedig bocsánatot kérek, Gracie, amiért sohasem
tisztáztam, hogy nekem a boldogságod a legfontosabb. Amikor az
anyukád elment, rögtön magadra vállaltad, hogy gondoskodsz a
családról. Ezt láttam, és hagytam, hogy így legyen. Valószínűleg nem
volt igazságos tőlem.
– Dehogynem, apa! – vágtam rá a fejemet rázva. – Én akartam így.
Úgy éreztem, mindenkinek segít, amit csinálok. Neked is.
– Segített, szívem, de inkább nekem kellett volna magamra
vállalnom ezt a szerepet, mint neked. Túl nagy nyomást jelentett egy
gyereknek. Te pedig mindig eleget vettél a nyakadba magadtól is. Menj
és légy boldog, Gracie! Nálam jobban senki sem tudja, hogy meg kell
ragadni a lehetőségeket, mert nem biztos, hogy visszatérnek.
Megint szipogtam egyet, aztán az ölébe vetettem magam, amivel kis
híján felborítottam azt az átkozott, virágokkal borított fotelt. Ebben a
házban nem divat érintéssel kimutatni az érzéseket, de most képtelen
voltam türtőztetni magam. Annyira szerettem az apukámat! Mintha
mázsás kő gördült volna le a szívemről. És kiderült, hogy mindvégig én
voltam az, aki ott tartotta azt a követ. Szorosan magamhoz öleltem apát,
ő pedig nemsokára körém fonta a karját, így ültünk ott egy darabig.
– Köszönöm, apa – suttogtam a fülébe.

C 164 c
 – Mi a fenét művelsz az apukámmal? – visította valaki az ajtóban.
Nevetve felültem.
– Ölelgetem, te észkombájn! – mondtam a húgomnak, Juliának.
Mosolyogva feltápászkodtam. Ő is vigyorgott.
– Szia, nővérkém – ölelt magához szorosan. Apukám tényleg nem
volt hozzászokva az ilyesmihez, de mi, lányok azért megtaláltuk a
módját egymás között. Egymás támaszai voltunk.
– Jézusom, olyan kicsinek érzem magam melletted! – pillantottam
fel húgom gyönyörű arcára. Julia is szőke, mint én, de ő apa magasságát
örökölve 175 centisre nőtt. Őrülten irigy voltam hosszú lábára és
szupermodell alkatára, amivel mindent megtehet, és még is teszi.
– Audrey is biztos mindjárt itt van... – kezdett bele Julia, de aztán
hallottam az ajtócsapódást és Audrey hangját is.
– Hellóóóó! – nézett be az ajtón egy barna hajzuhatag, alatta Audrey
szépséges mosolyával. Ő hozzám hasonlóan anyától örökölte a
magasságát, de a hajszínét apától. Minden tekintetben imádni való –
lényegében én neveltem fel Andrew halála és anya távozása után. Szinte
már inkább a nagynénjének tartottam magam, mint a nővérének.
Berohant a szobába, és rám vetette magát. Majdnem felborított,
ahogy mindketten kacagva ugrálni kezdtünk.
Apa megköszörülte a torkát. Mindhárman felé fordultunk.
– Bocs, lányok, de öt perc múlva kezdődik a Legyen Ön is milliomos és
nem fogom hallani a csicsergéstől.
Én moccantam meg először.
– Ja, persze. Gyere, ülj le! – nyomtam bele a margarétás fotelbe, és a
kezébe adtam a sört az asztalról, aztán az ölébe ülve bekapcsoltam a
tévét arra a csatornára.
Visszanéztem Juliára és Audrey-ra, akik mindketten szemforgatva
méregettek, miközben igyekeztem biztosítani apának a lehető
legnagyobb kényelmet. Hát igen, bizonyos szokásokat nem könnyű
levetkőzni. Ő az apukám. Gondoskodnom kell róla, úgyhogy

C 165 c
megteszem. Betakartam a lábát, majd fogtam a bőröndömet, és a
lányokkal együtt vihogva felrohantam a lépcsőn.
Bementünk az egykori szobámba, ahol Audrey és Julia lehuppant az
ágyra, amíg én kinyitottam a bőröndömet, és elkezdtem a szekrénybe
pakolni a ruhákat.
– Na, mizu, csajszik? – érdeklődtem.
Csend. Rájuk néztem, és láttam, hogy sokatmondó pillantásokat
váltanak.
– Mi van? – kérdeztem csípőre tett kézzel, és összehúzott szemmel. –
Julia mondani akar neked valamit – mondta Audrey széles vigyorral.
Julia felé fordultam, aki feszülten méregetett.
– Igen? – vontam fel a szemöldökömet.
Julia egy képzeletbeli kiálló szálat kezdett igazgatni a pulóverén.
– Hát arról van szó, hogy igazából megismerkedtem valakivel.
– Egy sráccal?
Bólintva rám mosolygott.
– Igen, egy sráccal...
– Hát ez még nem minden. Mondd el neki a nagy hírt! – biztatta
Audrey, mire Julia figyelmeztető pillantást vetett felé.
Leültem hozzájuk az ágyra.
– Bökd már ki, Julia! – emeltem a kezemet az ég felé, aztán hagytam
leesni.
– Már nem vagyok szűz – bukott ki belőle. – Szűztelenítettek.
Felnőtt nő vagyok! – tette hozzá feszült kacajjal.
– Maci járt a málnásban – kommentálta Audrey tiszteletteljes
hangon.
Egyikükről a másikra néztem.
– Féltél elmondani nekem, Julie? – ráncoltam kissé a homlokomat.
– Hát nem, vagyis egy kicsit, csak mert... – hadarta, aztán mély
lélegzetet véve folytatta, és megfogta a kezemet. – Igen, féltem
elmondani neked. Szinte olyan vagy nekem, mintha az anyukám lennél,
és lássuk be, hogy egy kicsit prűd vagy. Egyáltalán te szűz vagy még?

C 166 c
Mindenről szoktunk beszélgetni, de a szextémát sohasem hoztad fel.
Legalábbis nem személyes tekintetben. Te mindig olyan céltudatos
voltál, más dolgokra figyeltél...
Eltöprengve meredtem rá. Gyakran viccelődtünk a szexszel.
Célzásokat tettünk arra, hogy mi számít szexinek, ki jó pasi meg
ilyesmi, de lényegében igaza volt. Személyes vonatkozásban sohasem
beszéltem erről. A gimiben nem nagyon jártam bulizni, nem randiztam
srácokkal, így tulajdonképpen nem is lett volna mit megosztani. Carsont
kivéve pedig senkinek sem beszéltem a pasikkal kapcsolatos tervemről.
Arról a hülye tervről, ami már nincs is.
Mély lélegzetet vettem.
– Bocs, lányok. Igazatok van. Ebben a tekintetben nem voltam jó
nővér. Nyíltabbnak kellett volna lennem veletek. Csak... elég hülye
elképzeléseim voltak erről néhány hónappal ezelőttig. Addig nem is
tudtam, hogy hülyék az elképzeléseim. Valószínűleg nagyobb
szükségem lett volna a beszélgetésre, mint bármelyikőtöknek. Viszont
így, hogy anya nem volt itt, én soha... Mindkettőtöket kisbabaként
kezeltelek. Sajnálom.
Kifújtam a levegőt, és megráztam a fejemet.
– Ne csináld, Grace! Nem akarjuk, hogy rosszul érezd magad.
Mindig gondoskodtál rólunk. Nagyon szeretünk amiatt. Csak nem
tudtuk, hogyan fogsz reagálni erre a típusú információra – biccentett
Audrey Julia felé.
Megszorítottam Audrey kezét, aztán Juliára néztem.
– Ki ez a srác, bébi?
Csillogó szemmel elvigyorodott.
– Evannek hívják, és a kórházban dolgozik. Adminisztrátor.
Huszonkét éves. Három hónapja járunk. Szerelmes vagyok, Grace.
Igazán szerelmes. Hercegnőként kezel, mintha én lennék a
legértékesebb a világon – fejezte be álmatagon, és hanyatt dőlt az
ágyon.
Audrey a szemét forgatta.

C 167 c
 – Hidd el Grace, nem hagytál ki semmit azzal, hogy nem hallottad az
elmúlt hónapok áradozásait! Tényleg hányinger volt.
Elnevettem magam.
– És... jó volt? – kérdeztem.
Julia a könyökére támaszkodva kérdezett vissza.
– A szex? – harapott az ajkába. – Hát még csak párszor csináltuk, és
nem, nem igazán. Mármint szerintem olyan átlagos volt – nézett
homlokráncolva Audrey-ra.
Audrey felemelte mindkét kezét.
– Ne nézz rám, én érintetlen vagyok! Ártatlan. Nem tudok mást
mondani, mint hogy valami nem stimmel veled.
Én kacagtam, de Julia ráhunyorgott Audrey-ra.
– Semmi baj nincs veled, Julie. Az első néhány alkalom általában
nem olyan jó. Jobb lesz, ez biztos. És ha a megfelelő emberrel vagy,
ami remélhetőleg így van, hihetetlen élmény tud lenni. Sőt, annál is
hihetetlenebb!
Rájuk nézve láttam, hogy mindketten rám merednek. Megint
nevettem.
– Oké, lányok. Beszélnünk kell, és szerintem van valami, amit el kell
mondanom nektek, és ezzel behozhatom a hosszú évekre visszamenő
szextéma-lemaradást. Biztonsági öveket becsatolni! – vágtam bele nagy
komolyan, és feszülten az ajkamba haraptam. Lefeküdtem az oldalamra,
és a fejemet fél kézzel megtámasztva belevágtam. Nem tudtam, képes
leszek-e elmesélni a történetet sírás nélkül, mert még két hónap
elteltével is olyan átkozottul hiányzott, hogy elérzékenyültem, amikor
kimondtam a nevét.
– Tudjátok, néhány hónapja elmentem arra a konferenciára...

C 168 c
 CARSON

– Még mindig nem hiszem el, hogy beléptél a haditengerészethez, te

kattant faszkalap! – kiabálta Dylan a konyhából, ahol felmarkolt két
sört.
– Akkor már ketten vagyunk, tesó – kuncogtam.
Visszatért a szobába, ideadta a sörömet, és leült a másik kanapéra,
hogy onnan vegyen szemügyre az üveg mögül, miközben ivott egy nagy
kortyot, és feltette a lábát a dohányzóasztalra.
– Megmondod az anyukádnak, hogy bevonulsz? – kérdezte
aggodalmas hangon.
– Á... Tudod mi volt, amikor legutóbb odamentem. Majd küldök
neki egy képeslapot a coloradói SEAL-kiképzésről, ha eljutok odáig.
Dylan bólintott. Ő látott engem meg a felrepedt számat, miután
legutóbb odamentem, és összetűzésbe keveredtem anya aktuális
pasijával. Behúzott nekem az a köcsög.
– Szóval... – húzott még egyet a sörből, és témát váltott. – Óhajtasz
valamikor beszélni nekem arról a lányról, akivel egy hétvégét töltöttél,
de megváltoztattad érte az egész életedet?
– Nem érte változtattam meg az egész életemet, haver – nevettem.
– Hát pedig lényegében de. Valami vuduátkot szórt rád a puncijával?
– Nagyon vicces. Nem. Komolyan mondom, hogy nem Grace miatt
volt ez a nagy változás. Őt valószínűleg soha többé nem fogom látni.
Elhallgattam, mert tudatosult bennem a felismerés fájdalma.
Gondoltam rá, hogy felveszem vele a kapcsolatot, és tudatom vele a
terveimet. De mi van, ha nem sikerül a dolog? Azt már nem! Muszáj
volt letenni valamit az asztalra, mielőtt megkeresem.

C 169 c
 – Csak rájöttem, hogy itt az ideje. Nem pornózhatok örökké, ember.
Ideje volt előállni valamiféle élettervvel, vagy legalább valami
iránnyal...
Dylan bólintott.
– Nem tiltakozom. Mármint az király volt, hogy pornósztár csajok
jelentek meg a házibulijainkon – vigyorgott. – Mostanában viszont nem
nagyon partizunk, te remete.
Kuncogtam, de aztán elkomolyodtam, összefontam a kezemet a
tarkóm mögött, és hátradőltem a kanapén.
– Hallod, lehet, hogy jövőre megint itt leszek. Tudod, milyen
valószínűtlen vállalkozásba kezdtem!
– Dehogy leszel itt – méregetett Dylan.
– Komolyan mondom... nem indulok túl jó esélyekkel, hogy SEAL-
kommandós legyen belőlem.
– Honnan tudod? – ivott még egy kortyot.
– Öregem, már elmondtam azt a húszszázalékos dolgot! Meséltem
azokról az iszonyúan edzett sportolókról, akik minden évben
megpróbálják, de nem sikerül nekik...
– Aha, mondtad. De most elmondom, én hogy látom az egészet. Nem
azon múlik, hogy milyen jó sportoló vagy, milyen gyorsan úszol le
akárhány kilométert a kihűlés határán a tengerben – tette le a sörét
előredőlve, és vette le a lábát az asztalról. – Az a lényeg, hogy mennyi
spiritusz van benned, és mennyire tudsz beleadni mindent. Nem azért,
hogy kitüntessenek, épp ellenkezőleg, azért, mert te még soha nem
kaptál elismerést, tehát a sikered nem függ a plecsniktől. Azokat a
fazonokat egész életükben folyton ajnározták, és ők lesznek az elsők,
akik feladják, mert itt nem számíthatnak majd senki másra, csak
magukra. De te mindig is így voltál ezzel, és nem is ismersz más
lehetőséget. Ez amúgy szar dolog, most viszont ebben rejlik az előnyöd.
Ez az aduászod. Én fogadnék rád, Carson Stinger.
Azzal megint felkapta a sörét, és hátradőlve felpakolta a lábát az
asztalra. Én pedig csak bámultam őt, mert nem tudtam, mit mondjak.

C 170 c
 – Mondtam már, hogy én is pályát módosítok? Motivációs előadó
leszek. Ne tolakodjatok, emberek!
Nevetésben törtem ki.
Dylan is elvigyorodott, de aztán komolyra váltott:
– Komolyan gondoltam minden szót, tesó.
– Tudom, öregem, tudom – emeltem felé a sörösüveget.

C 171 c
 TIZENHATODIK FEJEZET

*
ÁPRILIS – NYOLC HÓNAPPAL KÉSŐBB

GRACE

FÉLHOMÁLYBAN ÜLDÖGÉLVE kémleltem a horizontot, és

hallottam, ahogy a madarak körülöttem elkezdenek csiripelni.
Elmosolyodtam, amikor megláttam a távolban az aranyszínű csillogást.
Olyan volt, mintha azok a madarak előre tudnák, mikor kezdődik a
napfelkelte, és a tiszteletük jeleként énekelnének neki. Addig ültem ott,
amíg a hatalmas napkorong teljes egészében felemelkedett az égboltra.
Carsonra gondoltam – mint mindig, amikor láttam a napot felkelni.
Eltöprengtem, hogy vajon hol lehet. Hogy vajon boldog-e. Nem
engedtem meg magamnak, hogy ennél többet agyaljak rajta. Képtelen
voltam ennél többet agyalni rajta.
Folytattam a futást a Chesapeake & Ohio Canal mentén a többi kora
reggeli kocogóval együtt. Miután végeztem, hazakocsikáztam és
gyorsan letusoltam. Kávéra volt szükségem. Szerintem sohasem leszek
az a pacsirtatípus. De elhatároztam, hogy inkább beállítom az ébresztőt,
és elmegyek ilyenkor futni, mint hogy a futógépen tegyem, mert így
akkor látom a napfelkeltét, amikor csak lehet. Máris túl sokat
mulasztottam el belőle.
Nyár elején végzek a jogi iskolával, úgyhogy a következő két
hónapom a tanulásról és a vizsgákról fog szólni. Egyébként beadtam a

C 172 c
jelentkezésemet néhány washingtoni pozícióra. Reménykedem, hogy
kapok munkát az ügyészi hivatalban. Most, hogy már szabad
akaratomból döntöttem, telis-tele vagyok izgatottsággal, hogy vajon
hová sodor az élet. A kávéfőzésnek nekilátva folytattam a reggeli
teendőket.

CARSON

– Húzzátok ki a pöcsötöket a sárból, ti szarzsákok! – üvöltötte Wegman

kiképző. Jézus Mária, minden izmom sírt a fájdalomtól! Már majdnem
öt órája tartott egyhuzamban a büntetés, amiért megbuktunk egy
késellenőrzésen a SEAL-kiképzés első hetében. Éppen óceáni úszásra
készültünk, amikor a kiképzők odajöttek megvizsgálni a
felszerelésünket: a felfújható mellényt, az oxigénpalackot meg a Ka-Bar
kést. Amikor Flynn kiképző a karszőréhez nyomta a késemet,
felpillantott rám, és azt kiabálta: „MEGBUKOTT!” Bassza meg! Az
ellenőrzés végére nyolcadmagammal kellett csatlakoznunk a
kiképzőkhöz este tízkor a Darálóban, tehát az edzőterepen.
Már amúgy is teljesen ki voltam merülve az egész napos brutális
edzésektől, amik hajnal ötkor kezdődtek. Egy Daráló PT-vel kezdtünk,
ami hat és fél kilométeres időre futást jelent csizmában és
rohamnadrágban a puha homokban. Maximum harminckét perc alatt
kellett teljesítenünk. Homokdűnéken futottunk, utána két kilométer
úszás következett... és ez csak az ebéd előtti program.
De nem volt más választásunk. Mind a nyolcan válltól vállig
felsorakoztunk, a kiképzők pedig undorodó arckifejezéssel elénk álltak.
– Ha még azt se lehet magukra bízni, hogy gondoskodjanak a
felszerelésükről, hogy a picsába bízhatnánk magukra az életünket a
csatamezőn, szarzsákok?

C 173 c
 Szótlanul álltunk, amíg a kiképzők szidtak minket, és elmondták,
mennyire elcseszettek vagyunk. Nem gond. Addig is volt egy kis
szünet.
De aztán kezdődött a meghurcolás. Azt mondták, hogy fussunk a
szörfterületre, vizezzük be magunkat, és rohanjunk vissza két percen
belül. Wegman kiképző a stopperre nézve rázta a fejét, amikor
visszaértünk.
– Két perc tíz másodperc, szarzsákok. Minden másodpercnyi
késésért végigcsinálnak egy-egy nyolcas gyakorlatsort!
Úgyhogy tízszer megcsináltuk a gyakorlatsort, amihez álló
helyzetből előbb guggolótámaszba vetve magunkat csinálni kellett egy
fekvőtámaszt, terpeszbe ugrani, aztán megint guggolótámaszból felállni.
Másodjára két perc tizenkét másodperc alatt értünk vissza, úgyhogy
tizenkét nyolcast csináltunk meg. Minden egyes alkalommal lassabban
és lassabban ment a futás, mert kimerült testünk egyszerűen képtelen
volt tartani a tempót. Szóval ez folyt már öt órája. Már hatvan
gyakorlatsort kellett megcsinálnunk egyszerre. Alig tudtunk
megmoccanni. Csak visszasántikáltunk a víztől, legszívesebben hason
csúsztunk volna.
Amikor kibicsaklott alólam a lábam a víz felé vezető úton, a
mellettem lévő srác elkapott, hogy a derekamnál fogva megtartson.
– Hé, nyugi, itt vagyok. Lassíts, és szánj rá egy percet, hogy
összeszedd magad a vízben. Amúgy se tudjuk két percen belül
megcsinálni. Csak próbálj meg visszaérni.
Adtam egy percet a lábamnak, hogy abbahagyja a remegést, és
folytattuk utunkat a szörfterülethez.
– Kösz, haver! – morogtam eltorzult arccal, mert fájdalom nyilalt
mindkét lábamba.
– A keresztnevem Noah.
Bólintottam. Csak a vezetéknevét tudtam: Dean.
– Carson.

C 174 c
 – Kurva életbe! – motyogta Noah, amikor belevetette magát az
éjszaka még hidegebb óceánba. Aztán felállt, és egy kis ideig behunyt
szemmel mozdulatlan maradt, hogy regenerálódjon a teste. Követtem a
példáját, majd néhány másodperc múlva megfordultunk, és megint
elindultunk a part felé – csak most már vacogott a fogunk a hidegtől.
Kibaszottul nyomorúságos volt az egész.
– Nem bírom tovább – préseltem ki magamból, mert az állkapcsom
nem akart engedelmeskedni a vacogástól.
– Szerintem három órája is ezt mondtad – morogta Noah. – Én
tudom, hogy ezt mondtam. Erre kiderült, hogy tévedtünk, hiszen itt
vagyunk, és még mindig csináljuk.
Valami mosolynak szánt grimasz ült ki az arcomra, miközben
visszatántorogtunk a Daráló felé az újabb nyolcasokért. Most már talán
százért.
Egy kicsit odébb botladoztam, mert a mellettem lévő társam
odahányt a partra.
– Szarzsákok, máskor ne bukjanak meg a késteszten! – mondta
Flynn kiképző felállva az emelvényről, ahonnan egész este ülve néztek
minket. Elbocsátottak.
Már kezdtük volna elvonszolni magunkat, amikor Flynn kiképző
utánunk szólt:
– Várjanak csak! Még mielőtt bemennek, takarítsák össze a homokot
a pályáról, amit idehordtak!
Egy óra múlva sántikáltunk be, hogy aludjunk egy órát a reggeli
tréning előtt.
– Hé, még egyszer köszi ! – mondtam Noah-nak, amikor a szobája
felé vette az irányt.
Csak bólintott, és rám villantotta sajátos mosolyféleségét.
Amikor egy órával később kimásztam az ágyból, úgy éreztem
magam, mintha lezuhantam volna egy szikláról úgy, hogy közben
minden kiálló résznek nekiütköztem. Kurvára semmi esélyem nincs rá,
hogy még egy napig kibírjam ezt – gondoltam magamban. Hogy az

C 175 c
ördögbe bírhatnám ki a Pokoli Hetet, ha már egy esti büntetést sem
bírok? A Pokoli Hét öt olyan nap és éjszaka lesz, mint a tegnapi. Vagy
még sokkal-sokkal rosszabb a nulla alvás miatt. Már attól szétestem,
hogy csak egy órát pihenhettem. Hogy élek majd túl alvás nélkül egy
állandó kínzásokkal teli egész hetet? Azok alapján, amiket hallottam,
péntekre a legtöbben már annyira vizenyősek és nincsenek maguknál,
hogy megkérik őket, tartózkodjanak a nyilvános helyektől. Engem
egyszerűen nem erre találtak ki. Ennek itt vége.
Kibicegtem azzal a szándékkal, hogy megkongatom a harangot.
Abban a pillanatban semmi sem látszott fontosabbnak annál, hogy
visszamásszak az ágyba, és próbáljak mozdulatlan maradni. Elvette az
eszemet a kimerültség és a fájdalom.
Amikor kiléptem, a nap éppen megjelent a horizonton.
Odafordultam, és mozdulatlanul álltam a fényes, narancsszínű csíkot
kémlelve. Behunyt szemmel elképzeltem, hogy Grace ott áll előttem, én
pedig átölelem – pont úgy, mint amikor együtt láttuk ugyanezt a képet.
Grace. Éreztem, hogy energia árad szét bennem, ami ad egy kis erőt
ahhoz, hogy a harang helyett a zuhanyzó felé vegyem az irányt.

C 176 c
 TIZENHETEDIK FEJEZET

*
JÚNIUS – TIZENNÉGY HÓNAPPAL KÉSŐBB

GRACE

FÉLRETOLTAM A LEVÉLKUPACOT, hogy elférjen a konyhapulton

az elvitelre hozott saláta, amit Abbynek és magamnak vettem.
Ő leült a mellettem lévő bárszékre, hogy kibontsa a sajátját.
Felemeltem a vizespoharamat, és a magasban tartottam.
– Brianre, amiért sikeresen teljesítette a szakvizsgát! És a tényre
hogy így most már képes lesz melletted állni úgy, ahogy megszoktad.
Abby vigyorogva felemelte a poharát, és óvatosan az enyémhez
koccintotta.
– Brianre. Hála istennek, vége annak a sok tanulásnak, így
visszakapom a vőlegényemet. Mármint, ha nem fog annyit dolgozni,
mint te. Mert akkor semmi sem változik.
Nevetve megráztam a fejemet.
– Azért annyira nem rossz nálam a helyzet.
– De igen – ellenkezett. – Viszont szerencsére már nem kell túl
sokáig veled élnem – kacsintott rám.
– Haha, hiányozni fogok ám! – kóstoltam meg a salátát. – De jól
választottál, tudod? – biccentettem az ékköves gyűrűje felé.
Mosolyogva felsóhajtott.

C 177 c
 – Tudom. Férjalapanyag. Ha nem húzza fel az agyamat valami
fogkrémtubosos cécóval, ennek működnie kell.
Felkacagtam.
Abby és Brian eljegyzése karácsonykor volt, az esküvőjük pedig
szeptemberben lesz. Jövő hétvégén költözünk. Én találtam egy szuper
lakást a U Street Corridor környékén, bár egy kicsit tartottam tőle,
milyen lesz életemben először egyedül lakni – viszont izgalmasnak is
ígérkezett a dolog.
Már csak az hiányzott az idillhez, hogy Brian tegnap megtudja,
sikerült a jogi szakvizsgája. Később elmegyünk vacsorázni, hogy
megünnepeljük.
– Most pedig csupán annyi van hátra, hogy neked is találjunk egy
nagyszerű fickót, aki nem középen nyomja a fogkrémet – tette hozzá
Abby.
– Jaj, nem. Á-á! Túlságosan elfoglalt vagyok ahhoz, hogy randizzak.
Ne is törd a fejed azon, hogy szerencsétlen módon összehozol valakivel.
A munkám mellett arra is alig jut időm, hogy rendszeresen eljussak
bevásárolni. Nem nagyon érnék rá egy pasira – szúrtam a villámat egy
koktélparadicsomba, hogy bekapjam.
Állást kaptam a washingtoni ügyészi hivatalban, ahol a fiatalkorúak
bíróságán dolgoztam. Ez nem teljesen egyezett meg azzal, amit csinálni
akartam, de úgyis feljebb szerettem volna jutni a ranglétrán. Nem volt
üresedés más pozícióban, más bíróságokon pedig nincs túl nagy jövés-
menés. Tudtam, hogy szerencsés vagyok, amiért abban a hivatalban
dolgozhatok, amelyikbe annyira vágytam bekerülni, szóval keményen
hajtottam, hogy megismerjék a nevemet.
Abbyre pillantottam, aki éppen engem méregetett.
– Még mindig ő jár a fejedben? – kérdezte.
– Ki? – kérdeztem vissza, pedig pontosan tudtam, kire céloz.
– Tudod, ki. Ne etess! – horkant fel Abby.
Letettem a villámat, és oldalra biccentett fejjel felé fordultam.
Nem hazudhattam neki, úgyhogy vettem egy mély lélegzetet.

C 178 c
 – Aha. De ez nem rossz, Abby. Nem fáj. Csak néha eszembe jut,
hogy vajon hogy van. Eltöprengek, hogy mit csinálhat. Hogy vajon ő
gondol-e rám egyáltalán...
– Hát, ez csak egészen addig nem rossz, amíg nem ő a valódi oka
annak, hogy nyilvánvalóan minden pasit elküldesz a francba, amióta két
éve visszajöttél Vegasból…
– De ez nem arról szól, hogy elküldöm a francba a pasikat! –
ráncoltam a homlokomat. – Tudod, hogy akkor sem randiztam, mielőtt
megismerkedtem... mielőtt elmentem Vegasba. Egyszerűen csak
elfoglalt vagyok. Nagyon. Abby, ez az egyetlen ok. Nem zárkóztam be.
Ha találkozom valakivel, aki tényleg tetszik, kivételt fogok tenni, jó?
Megígérem. Ne aggódj miattam!
– Szóval a szuper kigyúrt fazon, aki alattunk lakik, nem tetszik?
Csak mert te határozottan tetszel neki.
Ezen eltöprengtem.
– Nem, mert túlságosan is szuper kigyúrt.
Abby felvonta a szemöldökét.
– És az a nagyon aranyos srác, aki múlt hónapban meghívott egy
italra a happy hourkor a Marvinban, ő sem volt az eseted?
– Abby! Ne már, komolyan! Nem zárkóztam be. Majd jön a
megfelelő pasas, csak arra a... bizonyos valamire várok. Tudni fogom,
ha megtalálom. Ha megtalálom őt.
Egy pillanatig hunyorogva méregetett, aztán mély lélegzetet vett.
– Oké, ha te mondod... Amúgy nem baj, ha Brian pár perccel
hamarabb ér ide ma este, mint én? Egy kicsit tovább bent kell ma
maradnia az irodában, úgyhogy egyenesen a munkahelyéről jön majd
ide, de egy kicsit hamarabb indul nálam. Én csak az utolsó néhány órára
tudtam csúsztatást kivenni az étteremben.
Abby főszakácsként dolgozott egy belvárosi, nagy hotelben. Teljesen
átszabta a menüt, amitől a nyereség az egekbe szökött. Nagyon büszke
voltam rá.
Megráztam a fejemet.

C 179 c
 – Nem, persze, rendben. Én akkor fogok készülődni. Tudja, hol a
távirányító.
– Oké. Majd hívni fog, mielőtt ideér – mosolygott Abby. – Meg akar
ölelgetni, amiért segítettél neki a tanulásban. Mindketten nagyon
hálásak vagyunk érte.
– Alig csináltam valamit – legyintettem. – Csak adtam némi
támpontot, mivel én már túl vagyok rajta.
– Nem igaz – rázta a fejét Abby. – Ő hálás neked, és én is az vagyok.
Rámosolyogtam. Igazából majd’ szétvetett a büszkeség.
Brian elsőre átment. Nem azért, mert a saját érdememnek tartottam,
hanem mert ő olyan nekem, mintha az öcsém lenne. Szeretném, ha jól
alakulnának a dolgaik Abbyvel.
Abby bedobta a szalvétát és a műanyag villát a papírdobozba, aztán
felállt, hogy a kukához vigye.
– Jól van, én indulok. Este találkozunk. Hét körül érkezem, nyolcra
foglaltunk asztalt.
Azzal felkapta a táskáját, és az ajtó felé vette az irányt.
– Szia, Abby! – szóltam utána.
Folytattam az ebédemet, de néhány perc múlva félretoltam, és
letettem a villát. Mély lélegzetet vettem, felkönyököltem a pultra, és a
kezemre támasztottam a fejemet. Olyan furcsa érzés lett úrrá rajtam,
hogy egy kissé beleborzongtam. Szinte láttam, hogy a levegőben
szállingózó porszemek irányt változtatnak – mintha valami arrébb
tessékelte volna őket. Behunytam a szememet, és hagytam, hogy
Carson arca beússzon a képzeletembe. Kristálytisztán jelent meg a lelki
szemeim előtt. Nem túl gyakran engedtem meg magamnak, hogy rá
gondoljak. De most valamiért mégis hagytam magamnak ennyi
élvezetet, mert olyan erős volt a jelenléte, mintha ott lett volna
mellettem, Nemsokára rávettem magam, hogy felálljak, eltakarítsam a
maradékot, aztán folytassam a szombati napot.

C 180 c
 CARSON

Hátulra ültem a taxiban, és néztem, ahogy Washington nevezetességei

elsuhannak mellettem. Még sosem jártam itt, de akármennyire
szerettem volna felfedezni a várost, most éppen másra
összpontosítottam. Grace-re koncentráltam. A torkomban dobogott a
szívem. Ez most vagy nagyon jó ötlet, vagy nagyon rossz. Próbáltam
rákeresni az online telefonkönyvben, de csak a címe volt kilistázva, a
telefonszáma nem. Úgyhogy most egyszerűen felbukkanok, és marhára
remélem, hogy pont annyira akar látni engem, mint amennyire én őt.
A taxi ablakán kifelé bámulva végighúztam a kezemet katonásan
rövidre nyírt frizurámon, és végiggondoltam, mennyi minden történt az
elmúlt másfél évben. Eszembe jutott a Pokoli Hét, amikor is lehetetlen
módon valahogy sikerült túlélnem azt az öt nyomorúságos napot a
lehető legpokolibb mesterséges körülmények között.
A haditengerészetnél így állapítják meg, hogy ki az, aki akármennyi
fájdalom és szenvedés mellett sem adja fel. És akkor sem, ha már eszét
veszti az álmosságtól. Egyike vagyok ezeknek az embereknek. Még mindig
nem sikerült egészen felfognom.
Azon a héten végig támogattuk egymást Noah Deannel. Fogalmam
sincs, hogyan bírtam volna ki a bátorítása nélkül. De ebben Grace-nek
is volt része, tudtam jól. Noah később elmesélte, hogy ő étkezéstől
étkezésig tervezte akkor az életét. Tudta, hogy ha megéri a következőt,
akkor lesz egy kis ideje, amikor a fűtött ebédlőben ücsöröghet az orra
előtt étellel, mielőtt megint kiküldenék a kínzó körülmények közé.
Megértettem őt, de én nem étkezéstől étkezésig tartottam ki, hanem
napfelkeltétől napfelkeltéig. Vártam, hogy eluralkodjon a világosság a
horizonton. Ez ösztönzött, hogy ne adjam fel. Az adott erőt, hogy
elképzeltem Grace-t a karjaimban – még a legszörnyűbb fizikai
megpróbáltatások közepette is.

C 181 c
 Dylant hívtam fel először azon a péntek délutánon, amikor
átmentünk a kiképzésen, és megkaptuk a barna inget, ami azt jelentette,
hogy teljesítettük a Pokoli Hetet.
– Nem lep meg, cimbora – felelte, de hallottam a hangján, hogy
elárasztották az érzések.
Huszonnégy héttel később fejeztem be a BUD/S tréninget. A SEAL
II. csoportjába kerültem, teljesítettem a SEAL Taktikai Tréninget, aztán
végre-valahára megkaptam a Trident jelvényemet. Megcsináltam.
Most pedig az első bevetésemre Afganisztánba fogok vonulni az
osztagommal. Ott bármi megtörténhet. Grace az egyetlen ember, akit
látni akartam – akit látnom kellett – előtte. Tudatni akartam vele, hogy
végig ő inspirált. Hogy elértem valamit, amire büszke lehetek. Nem
tudom, hogy az ő élete milyen lett, de muszáj volt elmondanom neki,
hogy még mindig hiányzik – ennyi idő múltán is.
Csak másfél szabadnapom volt, de mindent kiterveltem, így
elrepültem Washingtonba, mielőtt visszamentem az osztagomhoz, hogy
velük együtt repüljek ki.
A taxi megállt, a sofőr pedig közölte, hogy a cím, amit bemondtam,
itt van szemben. Grace címe. Kifizettem és kiszálltam, aztán megálltam,
hogy szemügyre vegyem a kétsávos út túloldalán lévő téglaépületet.
Beletöröltem a kezemet a nadrágomba. Hirtelen feszültség áradt szét
bennem.
Amint elindultam a néhány méterre lévő kereszteződés jelzőlámpája
felé, megakadt a szemem egy lányon, aki éppen Grace épületéből lépett
ki. Filigrán, szőke lány farmerben és világoskék pólóban. Megálltam és
rámeredtem. Grace. Háromszoros tempóra váltott a szívverésem, és
adrenalin áradt szét a testemben. Egy pillanatig figyeltem, és már
majdnem elkiáltottam magamat, amikor megláttam, hogy rámosolyog
valakire az utcán, és gyorsan elindul felé. Abba az irányba kaptam a
fejemet, és láttam, hogy odalépdel hozzá egy férfi. Kő gördült a
mellkasomra, amikor találkoztak a járdán, a pasas pedig felkapta és
forogni kezdett vele, mire ő hátrahajtott fejjel nevetett.

C 182 c
 – Bassza meg! – mormoltam az orrom alatt. Gombócot éreztem a
torkomban. Van barátja. Miért is ne lenne?
Néztem, ahogy kéz a kézben, csevegve és kacarászva bemennek a
házba. Az ajtó lassan becsukódott mögöttük, én pedig leszegtem a
fejemet.
Talán utána mehettem volna, de minek? Én holnap elhagyom az
országot, ő pedig együtt van valaki mással. Semmi jó nem sülne ki
abból, ha most beleavatkoznék az életébe. De ettől még rohadtul fájt.
Meghalt a remény, ami Grace láttán feléledt bennem. Megvonaglottam
a gondolattól, hogy vajon mit csinálnak odabent. Istenem, még ennyi
idő után is úgy éreztem, hogy hozzám tartozik.
– Hülye állat – suttogtam magamnak.
Kell lennie itt valahol egy bárnak. Meg egy könnyen kapható nőnek.
Vagy ezzel csak visszatérnék a régi feldolgozási szokásaimhoz?
Valószínű. De bassza meg, néha mindenki lehet gyenge! Épp most
láttam bemenni a barátjával a lakásába azt a lányt, aki az elmúlt két
évben folyton a fejemben járt. Mindenkinél van egy töréspont. Biztos,
hogy nálam ez az.
Észrevettem, hogy egy taxi pont felém tart. Leintettem. A küldetés
elbukott.

C 183 c
 TIZENNYOLCADIK FEJEZET

*
DECEMBER – HAT HÓNAPPAL KÉSŐBB

GRACE

A FA ÁGAI CSIKLANDOZTÁK AZ ORROMAT, úgyhogy vihogva

balra húzódtam, hogy közelebb legyek Juliához. Éjfél volt, most már
hivatalosan is karácsony napja. A karácsonyfa alatt feküdtünk a
tesóimmal, és kémleltük az ágak között megbúvó fehér, villogó
fényeket – ez volt a mi rituálénk. Mindig leosontunk éjszaka, miután
apa kirakta az ajándékainkat, és mi is odatettük a fa alá a neki szántakat.
Utána befeküdtünk a fenyő alá, és addig beszélgettünk, amíg már nem
tudtuk nyitva tartani a szemünket.
– Szerintem Evan ma megkéri a kezemet – suttogta Julia.
– Mi? – suttogtam vissza. – Istenem, Julia! Biztos vagy ebben? –
folytattam egy árnyalatnyival hangosabban.
– Eléggé – felelte. Hallottam a hangján, hogy mosolyog. – Nagyjából
tizenötször elmondta, mikor ér ide reggel, és pár napja egy ékszerbolt
nevét láttam egy blokkon a kocsijában. Pont akkor vettem észre, mielőtt
elmarta előlem és zsebre vágta.
– Lehet, hogy csak egy nyakláncot vagy ilyesmit vett neked
karácsonyra – vetette fel Audrey.
– Lehet, de van egy megérzésem – sóhajtott fel Julia.

C 184 c
 – Nekem is – tette hozzá Audrey. – A gyerek megőrül érted. Meglep,
hogy eddig várt vele.
Megtaláltam Julia kezét magam mellett, és megszorítottam. –
Annyira örülök neked, Julie! Ő tényleg nagyon jó srác.
– Aha – sóhajtott fel boldogan. – Tényleg az.
– Jesszus, de öreg koszorúslány leszek – szólaltam meg némi csönd
után.
– Huszonöt évesen? – vihogott Audrey. – Szerintem van még néhány
jó éved, tesó, ne parázz.
Megráztam a fejemet, amitől megint megcsiklandozták az orromat a
tűlevelek.
– Persze, éppen most sorvadnak el a petefészkeim.
– Jaj, hagyd már abba! – mondta Julia. – Amúgy meg, ha meg akarsz
ismerkedni valakivel, talán ki kéne lépned a lakásból. És nem csak
akkor, amikor dolgozni mész. Az alapján, amit nekünk mesélsz, csak a
munkahelyedre jársz el.
Felsóhajtottam.
– Jaja, tudom. Ezt folyton megkapom Abbytől is. A nap végén
egyszerűen már túl fáradt vagyok hozzá, hogy bármit is csináljak azon
kívül, hogy ledőlök a kanapéra.
Néhány perc csend után Audrey megkérdezte:
– Volt másik pornósztáros vad hétvégéd azóta, amiről nem meséltél?
Nem mintha kibírnám, mert azzal a sztorival a feje tetejére állítottad az
egész világomat.
Hallottam, hogy mosolyogva mondja.
– Haha. Nemcsak a tiédet, a sajátomat is. Nem. Egyszeri alkalom
volt, hidd el – haraptam az ajkamba, s eltöprengtem, vajon Carson hol
tölti a karácsonyt.
Témát váltottam.
– Andrew idén lenne huszonnégy – jegyeztem meg halkan.
– Aha – felelték kórusban a lányok, aztán elhallgattunk.

C 185 c
 – Készen álltok? – kérdeztem, és nekiláttam kimászni a fa alól.
Mindketten követtek. Felülve elhelyezkedtünk a fa mellett.
Mindannyian megfogtunk egy-egy kis dobozt, amit lehoztunk – ez a
másik ünnepi rituálénk, amivel a szívünkben hordozzuk a testvérünk
emlékét.
Először kinyitottam a sajátomat.
– Andrew mindig nagyon jól tanult. Három éve azt mondtam, hogy
akkor kezdené az egyetemet. Szerintem idén le is diplomázna.
Mosolyogva mutattam meg a lányoknak a karácsonyfadíszt, ami egy
apró diplomát és egy diplomaosztós kalapot szimbolizált. Volt már
ilyen a fán: Andrew ballagásának évében is felkerült egy.
Julia volt a következő, aki kinyitotta a dobozát.
– Hát én azt mondtam három éve, hogy szerintem apa nyomdokaiba
lépve a rendőrtisztire menne érettségi után. Akkor idén már megkapná
az első kitüntetését a munkája során tanúsított bátorságáért – vigyorgott,
és mi is elmosolyodtunk. Felrakta a fára a „Gratulálunk” feliratú kis
aranymedált.
Mindketten Audrey-ra néztünk, aki szintén elővette a díszét, és
feltartotta a magasba. Egy menyasszony és egy vőlegény alakja.
– Szerintem két esküvő is lett volna idén a családban – mondta
könnyes szemmel.
Átöleltük egymást, és egy ideig megosztottuk egymással a
könnyeinket. Aztán visszafeküdtünk a fa alá, és addig sutyorogtunk,
amíg el nem nehezült a szemhéjunk. Akkor felvonszoltuk magunkat az
ágyba.

CARSON

December 25-e volt, az év legrövidebb napja Afganisztánban. Este

hatkor már vaksötét volt odakint, és behallatszott a téli sivatagi éjszaka

C 186 c
hangja. Négy másik SEAL-kommandóssal ültünk az elhagyatott barlang
porában a Kabul környéki hegyekben.
Noah Dean volt a legcsendesebb közülünk, akivel a kiképzésen
barátkoztunk össze. Ugyanabba a szakaszba kerültünk. Amikor ő
megszólalt, mindannyian odafigyeltünk, mert tudtuk, hogy a szavainak
súlya van. Ott volt Josh Garner is Dallasból, aki ránézésre egy beképzelt
fikagép, de igazából rábízhatja az ember az életét. Ott volt Leland
McManus hadnagy is, egy Las Vegas-i kaszinómágnás fia. És Eli
Williams, akit Prédikátornak becéztünk, mert mindig volt valami mély
megjegyzése, pedig éppúgy szeretett hülyeségeket beszélni, mint mi.
Éppen kibontottuk a fejadagunkat, hogy „élvezzük” a karácsonyi
menüt. Josh a magasba emelt egy kanálnyi marhapörkölt-szerűséget,
aztán a szájába tette.
– Egészségetekre, faszfejek! Boldog kibaszott karácsonyt! – mondta
teli szájjal.
Félmosollyal felemeltük az instant kávénkat.
– Boldog karácsonyt – hallatszott a motyogás mindenhonnan.
– Istenem – nyögte a fejét hátrahajtva Eli. – Ez még jobb, mint az
anyukám ünnepi pulykája!
– Akkor elég szarul főz az anyukád – kommentálta Leland.
Eli bólintott.
– Ja, de ezt mondtam is, pöcsarc. Boldog karácsonyt! Vedd úgy,
hogy ez az ajándékod.
Noah és én megráztuk a fejünket. Én kuncogtam, Noah mosolygott.
– Ha visszaérünk az Államokba, az lesz az első dolgom, hogy eszek
egy hatalmas, szaftos sajtburgert. Vagy kettőt – méregettem
gyanakodva a gyümölcsös valamit.
– Nekem meg az lesz az első dolgom, hogy szerzek magamnak egy
hatalmas, szaftos puncit. Vagy kettőt – kanalazott rizst a szájába Josh.
Eli undorodva felhorkantott.

C 187 c
 – Mi van? – nézett rá Josh. – Ne mondd már, hogy csak azért, mert
házas vagy, azt várod a legjobban, hogy hazaérve elszórakoztasd a
feleségedet egy jó kis sakkpartival?
– Nem – kuncogott Eli. – De nem használnék közönséges kifejezést
arra, hogy szeretkezem a feleségemmel. Majd meglátod, hogy az
intimitás egészen különleges élmény olyan nővel, akibe szerelmes vagy.
Erről fogalmad sincs, úgyhogy sajnállak, faszfej.
Josh szörnyülködő arcot vágott, aztán nemsokára megszólalt:
– Ember! Ezt... ezt gyönyörűen mondtad. Szerintem, ha hazaérünk,
van az a darab, aminek a rendezői egy csomó lóvét fizetnének a
szavaidért. Vaginamonológok a címe. Biztos kíváncsi vagy rá.
Mindannyian kacagtunk. Még Eli is, aki azért hozzátette, hogy:
– Baszd meg, tesó!
– Megbaszhatom a csinos kis szádat azzal a szeretkezős szöveggel!
Vehetjük romantikusra a figurát, beszélhetünk közben az érzéseinkről...
BUMM! Összerezzentünk és elhallgattunk. Végignéztünk egymáson,
aztán el kezdtünk kommunikálni a szemünkkel és a kezünkkel, hogy
milyen lépések következnek.
Lövések hallatszottak nem túl távolról, úgyhogy letettük a kajánkat,
és elindultunk a fegyvereinkért. Elkezdődött.

C 188 c
 TIZENKILENCEDIK FEJEZET

*
JÚLIUS – EGY ÉVVEL ÉS HÉT HÓNAPPAL KÉSŐBB

GRACE

– FRANCBA! – káromkodtam, amikor kiszakadt a doboz alja, amiben

könyveket vittem le az új irodámba. A kötetek hangos puffanással
landoltak a padlószőnyegen.
Letettem a földre a most már üres dobozt, leguggoltam, és nekiláttam
összeszedni őket, hogy bevigyem az asztalomra.
Hihetetlen, hogy itt vagyok. Megint Nevadában, Las Vegasban, és
éppen kezdek az új munkahelyemen.
Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Washingtonban csak nagyon
sokára kerülhetek ki a fiatalkorúak bíróságáról, kedveszegetten
pályázgatni kezdtem más városok állásajánlataira. Nem nagyon vártam
semmit a dologtól, úgyhogy meglepődtem, amikor szinte rögtön
visszahívtak a Clark megyei ügyészségtől. Hosszas interjúsorozat után
felajánlották a lehetőséget, hogy legyek az ottani bűnügyi részleg Las
Vegasban szolgáló ügyésze. Az álommunka! Furcsa volt elfogadni a
vegasi állásajánlatot. Nem tudtam, milyen lesz visszatérni abba a
városba, ahol azt a hétvégét töltöttem, amelyik megváltoztatta az egész
életemet. De aztán emlékeztettem magam, hogy Carson nem itt lakik,
hanem Los Angelesben. Legjobb tudomásom szerint még mindig.
Mégis, már attól bizsergés támadt valahol mélyen a hasamban, hogy

C 189 c
elhajtottam a Bellagio előtt, amikor iderepültem a személyes
találkozóra. Muszáj volt reménykednem, hogy idővel enyhülni fog a
dolog, hiszen azóta már csaknem öt év eltelt. Most csak azért törhetett
rám az izgalom, mert először tértem ide vissza, ami felszínre hozta a
régi emlékeket. Ennyi az egész. Nemsokára, amikor már sokszor látom
a Bellagiót, ugyanolyan szálloda lesz számomra, mint a többi.
Azért is volt vicces itt lenni, mert ez a munka ebben a városban
tulajdonképpen a Carsonnal töltött hétvégém egyenes következménye.
Ő bátorított, hogy a saját álmaim nyomába eredjek, és csináljam azt,
ami boldoggá tesz. És nézzük csak, hová jutottam ezzel! Az élet vad
dolog.
– Segíthetek? – kérdezte egy férfihang, és felpillantva a legkékebb
szempár mosolygott rám, amit valaha láttam.
Visszamosolyogtam rá, felemeltem az egyik kupac könyvet a
kettőből, amit már sikerült összepakolni, aztán felálltam.
– Köszi, az jó lenne.
Lehajolt, hogy felvegye a másik kupacot, aztán követett a folyosó
végén néhány méternyire lévő irodámba. Letettem a kupacomat a lomos
asztalra, ő pedig követte a példámat.
Felé fordulva beletöröltem a kezem a farmerembe, hogy
odanyújtottam.
– Grace Hamilton – mosolyogtam rá.
– Á! Csupa jót hallottam rólad, Grace. Üdv a fedélzeten!
Kedves mosoly terült szét szép metszésű arcán, és megrázta a kezem.
– A nevem Alex Klein. Én is ügyész vagyok itt.
– Örülök, hogy megismerhetlek, Alex. Jó, hogy itt lehetek. – Megint
elvigyorodtam. Alex meg én elég sok mosolyt váltottunk.
Arrébb tettem egy dobozt az asztalomon, és ránéztem. Megint
mosolygott, én pedig nevetve megráztam a fejemet. Ő is nevetett.
– Na, akkor hagylak pakolni, Grace. Sokáig dolgozom, úgyhogy
nemsokára rendelek egy pizzát. Ha van kedved csatlakozni egy-két
szeletre... – bökött a folyosó felé. Gondolom, arra volt az irodája. Egész
testemmel odafordultam, miközben kihátrált az ajtómon.
– Ööö, izé...

C 190 c
 – Szolgálhatok némi infóval, hogy kikkel fogsz itt együtt dolgozni,
kivel érdemes jóban lenni, ilyenek... – vigyorgott.
– Oké, Alex. Rendben, köszönöm.
– Szuper. Akkor átjövök szólni, ha megérkezett a pizza.
Azzal sarkon fordult, és visszament az irodájába. Néztem, ahogy
elmegy, és mosolyogtam magamban. Félúton hátranézett és rám
mosolygott. Nevetve elfordultam, aztán vigyorogva folytattam a
kipakolást.

CARSON

Bezártuk a kört. Leland a szájára szorította az ujját, és balra biccentett,

hogy jelezze: a célpont a szomszéd szobában van. Mindnyájan
bólintottunk, és hangtalanul bementünk. Josh visszaszámolt a kezével,
ahogy felsorakoztunk az ajtó két oldala mentén, háromra pedig
berúgtuk. Az ajtó kivágódott, mi pedig egységként mozdulva
bementünk, hogy meglepjük a bent lévő négy férfit, akik fel voltak
fegyverkezve, viszont feltett lábbal ültek a széken. Láthatóan nem
számítottak balhéra.
Tüzet nyitottunk rájuk, még mielőtt felemelhették volna a fegyvert,
ólommal megöltük őket.
A szoba végében volt egy másik, kisebb ajtó is. Josh berúgta,
bementünk rajta, és rögtön észrevettük a sarokban megbúvó pasast.
– Mehran Makar? – kérdezte határozottan Eli.
A férfi káromkodva hunyorogni kezdett. Mocskos disznónak
nevezett minket, Eli pedig lelőtte. Talán kegyetlenül hangzik, de
semmit sem éreztem. Teljesítettük a küldetésünket.
Felderítettük a szoba többi részét is. Csak enyhén bontottuk meg a
védelmet, amíg meg nem bizonyosodtunk róla, hogy senki sem
rejtőzködik. Azt a fülest kaptuk, hogy csak négyen őrzik, de nem

C 191 c
bízhattunk meg száz százalékig az információban, amíg a saját
szemünkkel meg nem győződtünk róla.
– Tiszta a levegő? – kérdezte Noah visszatérve a szobába.
– Igen – feleltem. – Odakint is tiszta?
– Aha. Nézzünk szét hátul.
Volt egy kisebb épület a nagy raktár mögött, amit most Leland
fedezett. Csak egy ajtaja volt, ablaka pedig egy se, úgyhogy senki sem
tudott kimenekülni belőle. Óvatosan kellett bemennünk, hátha vár ránk
valaki odabent.
Tíz perccel később kinyitottuk az ajtót. Úgy tűnt, hogy teljesen üres.
Josh megtalálta a villanykapcsolót a falon. Elakadt a lélegzetünk
Lelanddel.
– A picsába! – tátogta Noah.
– Azt a kurva! – motyogta Eli.
A helyiség végében akkora fegyverhalmot láttam, mint még soha
életemben. Orosz föld-levegő és tankelhárító rakétákat. Egy kicseszett
raktár volt.
– Úristen, annak a faszkalapnak elég komoly tervei lehettek –
állapította meg Josh.
Mindannyian elhallgattunk, amikor meghallottuk a kaparászást hátul.
Tüzetesen megnéztem a hátsó falat, és észrevettem, hogy van egy kis
ajtó a fegyveres állványok mellett. Szinte teljesen beleolvadt a falba.
Bólintottam a többieknek, hogy ők is látják-e, aztán bementünk.
Most Noah rúgta be az ajtót, Josh pedig elemlámpával bevilágított a
vaksötétbe. Hátrahőköltünk a szagtól, ami megcsapott minket.
– Az isten verje meg! – köhögte Josh.
Olyan látvány tárult elénk, mintha horrorfilmbe csöppentünk volna.
– Jól vagy, haver? – kérdezte Noah csöndesen.
Arcomat a kezembe temetve térdeltem a földön, majd fölnéztem rá,
– Gondolom, jól leszek. És te?
Akadozva bólintott.
– Hasonlóan.

C 192 c
 Én is bólintottam, miközben négy társunkat figyeltem, amint a
sziklás emelkedőn közeledtek.
– A másik csapat kábé húsz perc múlva ideér – tájékoztatott Eli.
Amikor éjszaka hívtuk a parancsnokságot, azt az utasítást kaptuk, hogy
maradjunk a fegyvertár közelében, amíg megérkezik a másik csapat,
hogy leltárt készítsen.
A nap már teljesen felkelt. Noah-val bólintottunk.
– Hat órán belül a találkozási ponton kell lennünk – mondta Noah
csendesen.
– Azonnal indulunk, amint a másik csapat megérkezik – felelte
Leland szenvtelenül, azzal a távolba révedő tekintettel, amit annyira,
nem szerettem. Még Josh is mogorva volt, amikor vállon veregette
Lelandet, miközben elsétált mellette.
Fél órával később eligazítást tartottunk a másik csapatnak, és készen
álltunk az indulásra. Felálltam, fölemeltem a felszerelésemet, és a
hátamra rögzítettem, ahogyan a többiek is. Nekiindultunk. Csak egyszer
néztem vissza.
Tovább tartott odakocogni a találkozási pontra, mint gondoltuk. Még
mindig egyórányira voltunk tőle, amikor a nap ereszkedni kezdett a
sivatag fölött. Október vége volt, amikor este gyorsan lehűl a levegő
Afganisztánban. Szapora levegővétellel haladtunk csendesen.
Mindannyian figyeltünk a környezetünkre, ahogy arra kiképeztek
minket, mégis elmerültünk a gondolatainkban.
A legelöl haladó Josh hirtelen megtorpant, és feltartotta a kezét, hogy
mi is álljunk meg. Úgy tettünk, és hegyeztük a fülünket. Egyikünk sem
hallott semmit, úgyhogy folytattuk az utunkat. Néhány méter után Josh
megint megállt, mi pedig vele együtt készenlétbe helyeztük a
fegyverünket.
Elég jól kiképeztek bennünket ahhoz, hogy tudjuk: egyetlen
reccsenés miatt támadt gyanú még előfordulhat a sivatagban, de kettő
már semmiképpen sem. Egymásnak háttal gyorsan felvettük a kör

C 193 c
alakzatot, és igyekeztünk a lehető legtávolabbra kémlelni a sötétedő
horizonton.
– Picsába! – mordult fel Leland, amikor lövés hallatszott, és elterült
mellettem.
Lövések, vér, robbanások és fájdalom homályába veszett minden.
Kibaszottul fájt.
Hallottam, hogy valaki ordít a távolban. Egy pillanatra kitisztult a
fejem, mert a hang egyenesen berobbant az agyamba. Magamhoz térve
felemeltem a fejemet a földről, ahol valahogy kikötöttem.
Leland ott volt mellettem. Láttam, hogy elég rossz állapotban van a
lába: eltört a csont, és kis híján egyenesen kiállt a bőr alól. Nyögve
próbálta közel vonszolni magát hozzám.
A földhöz préseltem magam, és az ajkamba haraptam, hogy ne
ordítsak fel a fájdalomtól. Csupa vér és hólyag volt a kezem, több
helyen is cafatokban lógott róla a bőr. Adrenalin áradt szét bennem
hirtelen, úgyhogy talpra ugorva Leland hóna alá nyúltam, felemeltem az
alkarommal, és elvonszoltam a tűzvonalból. A golyók tőlünk balra
csapódtak bele a sziklákba, ahonnan hallottam, hogy Eli, Josh és Noah
kiabálva lő vissza. Akkora füst volt, hogy nem láttam, mi történik. Most
az volt a legfontosabb, hogy Lelandet kimenekítsem a tűzvonalból.
Menet közben megbotlottam, és furcsán összerándult a testem.
Igyekeztem talpon maradni Lelanddel a karomban, aztán egy
másodperc múlva folytattam az utat.
Leland nyöszörgése egybeolvadt kimerültségem hangjaival.
Hátranézve megpillantottam egy sziklát, ami szerintem elég nagy volt
ahhoz, hogy mindketten mögé bújjunk. Gyorsítottam a tempón.
Másodpercekkel később megkerültem a sziklát, lefektettem Lelandet, és
ledőltem a jobbjára. Golyózápor csapódott a szikla tetejébe, apró
kavicsok záporoztak ránk. Eltakartuk a fejünket.
Leland sápadtan és kifejezéstelen arccal rám nézett, aztán elájult.
Láttam, hogy még több vér szivárog a dzsekije alól, úgyhogy az
alkarommal szétnyitottam. Hála istennek ki volt cipzárazva.
– Bakker, bakker, bakker! – mordultam fel. Mellkaslövése is volt, és
a vér lassan átszivárgott a pólóján. Lenéztem a szétmarcangolt kezemre,

C 194 c
ami már annyira megdagadt, hogy egyáltalán nem tudtam használni.
Fölé hajolva nyomást gyakoroltam a lőtt sebre a karommal. Behunyt
szemmel magam elé képzeltem az egyetlen dolgot, ami meghozta
számomra a nyugalmat: a napfelkeltét. Magam előtt láttam, ahogy a
napkorong lassan a horizont fölé emelkedik, és a remény fényébe
öltözteti az egész világot.
Hirtelen nagy zsibongás támadt körülöttem. Helikopter hangját
hallottam. Újabb lövések harsantak, amiket kiáltozás és még egy
robbanás követett. Aztán végre csend lett. Lenéztem. Most már az egész
karom Leland vérében fürdött. Ha még többet veszít, nem éli túl.
A helikopter leszállt, és lépések közeledtek.
– Itt vagyunk! – kiáltottam fel. – Orvost!
Miért fáztam és merültem ki ennyire? Az előttem térdelő társam
miért került egyre távolabb egy hosszú és sötét alagútban? Elnehezült
fejjel pislogtam.
– Őt is meglőtték, mindjárt összeesik.
Kit? Ki esik össze? Ez volt az utolsó dolog, amit hallottam.
Elsötétült előttem a világ.

C 195 c
 HUSZADIK FEJEZET

*
OKTÓBER – HÁROM HÓNAPPAL KÉSŐBB

GRACE

LENÉZTEM AZ UJJAMON CSILLOGÓ GYÉMÁNTRA, és egy kicsit

elmosolyodtam, amikor felemeltem az aktát, amin éppen dolgoztam.
Halk kopogás hallatszott az ajtó felől.
– Szabad! – mondtam.
Kinyílt az ajtó, Alex lépett be rajta.
– Szia, gyönyörű menyasszony! – csukta be maga mögött.
– Neked is szia – mosolyogtam, de nem álltam fel.
Odajött a székemhez, rátette a kezét a vállamra, és masszírozni
kezdett. Közben lehajolt, hogy puszit nyomjon a fejem tetejére.
– Ahh – nyögtem fel. – Ne hagyd abba, ez fantasztikus!
– Mindjárt végzel? – kérdezte.
– Nem annyira – ráncoltam a homlokomat. – Még egy óra.
– Megvárlak. Bedobunk egy kései vacsit.
– Oké. Beugrom hozzád, amikor végeztem – néztem hátra a vállam
fölött, és felmosolyogtam rá.
Még egyszer megpuszilta a fejem búbját, aztán kisétált az ajtón,
becsukta maga mögött.
Megint ránéztem a gyűrűmre. Még szoknom kellett a látványt,
hiszen Alex csak három napja kérte meg a kezemet.

C 196 c
 Hátradőltem a széken, és végiggondoltam, milyen őrült tempóban
zajlott az elmúlt három hónap: elkezdtem az új munkámat, amit
imádtam, és megismerkedtem Alexszel. Az én drága Alexem! Még csak
három hónapja vagyunk együtt, de megmondtam Abbynek és a
húgaimnak, hogy az ember lánya zsigerből tudja. Huszonhét éves
vagyok. Tudom, mit akarok. Úgyhogy amikor Alex térdre ereszkedett
előttem egy vacsorán a Joel Robuchonban, rögtön igent mondtam.
Még nem tűztük ki a nagy napot, de én őszi esküvőre gondoltam.
Még nézegettem egy kicsit a gyűrűmet, aztán visszatértem a munkához.

CARSON

Lehúztam a maradék sört, aztán letettem az üveget a pultra. A tőlem

jobbra ülő Leland – mellette a pultnak támasztott mankókkal – intett,
hogy még kettőt kérünk.
A pultos felemelte az ujját.
– Tarts ki, haver! – mosolygott.
Leland bólintott és felém fordult.
– Amikor legutóbb ezt hallottam, éppen vért okádtam egy
helikopteren – kuncogott.
Keserűen felnevettem.
– Ja. Nincs túl sok emlékem arról az útról.
Rövid csöndbe burkolóztunk, mielőtt a pultos letette elénk a sört.
Biccentettem, hogy kösz.
– Szóval, Carson... eldöntötted már, hogy leszerelsz-e egészségügyi
okok miatt? – pillantott rám félszegen, és belekortyolt a sörébe.
Behunytam a szememet.
– Szerintem maradok – feleltem.
Hálás voltam érte, hogy a seregben felajánlották a lehetőséget.
Kiderült, hogy a mellkasomba fúródott golyó épphogy csak elkerülte a
szívemet. Ha egy centivel jobbra talál el, ott halok meg. Az égési
C 197 c
sérülések meggyógyultak a kezemen – néhány halvány heget leszámítva
az ujjamon és a tenyeremen. Az idegek viszont sokkal lassabban
regenerálódnak. Legalább egy év, mire újra rendesen fegyvert tudok
fogni. Szívás lesz a bázison ücsörögve fegyvereket pucolni, amíg az
összes haver jön-megy, de így kell lennie. Nincs más választásom.
Lelandnek nem volt ekkora szerencséje. Felépült a lövések miatti
belső sérüléseiből, de a lába annyira elcsesződött, hogy nem volt más
hátra, mint leszerelni. Legalább nem veszítette el a lábát. Mindig is
sántítani fog egy kicsit, de legalább a saját lábán járhat-kelhet.
Leland bólintott, mintha mélyen eltöprengett volna valamin. Végül
rám nézett.
– Máshogy döntenél, ha lenne valami értelmes munkád, amihez
visszatérhetnél?
Összevontam a szemöldökömet.
– Nem aggódom, hogy találok-e munkát, amikor visszajövök SEAL-
kommandósként, egy ilyen sorral az önéletrajzomban szerintem sok
mindent tudok kezdeni. Csak ki kell találnom, hogy mit. Neked is
megvan erre a lehetőséged, haver!
Bólintott.
– Hát az a helyzet, hogy nekem alapból van melóm. Az apám azt
akarja, hogy én vezessem a hotelt, amikor visszamegyek. Sokat
gondolkodtam ezen az elmúlt három hónapban, és tudom, hogy te is –
túrt bele a sötét hajába. – Francba, mennyi mindenen agyaltam... Rajtad
is, ahogy mondtad, hogy muszáj tennünk valamit, Carson. Te voltál az
első, aki ezt mondta.
Néhány másodpercre elhallgatott, én pedig bólintottam. Igen, ezt
mondtam, és így is gondoltam.
– Ha meghallgatod, talán van számodra egy visszautasíthatatlan
állásajánlatom – szólalt meg halkan.
– Nekem már megvan az álommelóm, Leland, hiszen tudod –
kuncogtam.
– Még Ara kedvéért sem? – nézett a szemembe.

C 198 c
 Elkerekedett a szemem. Most már odafigyeltem. Ara. Drága Ara!
Tudta, hogy bármit megtennék érte. Az összes srác tudta.
– Hallgatlak.
Beszélni kezdett.

C 199 c
 A GALAMB

HUSZONEGYEDIK FEJEZET

*
DECEMBER - KÉT HÓNAPPAL KÉSŐBB

GRACE

BESÉTÁLTAM A FŐNÖKÖM IRODÁJÁBA, és rámosolyogtam,

miközben leültem vele szemben a székre.
– Grace! – köszöntött mosolyogva.
Lawrence Stewart a Clark megyei főügyész. Nagydarab férfi őszinte
tekintettel és kedves mosollyal. Igazságos ember, akivel általában
könnyű együtt dolgozni, bár néha egy kicsit rigolyás tud lenni. Még
nem találtam rá okot, hogy ellentmondjak neki, de másodkézből tudom,
hogy jobb, ha kétszer is meggondolom, ha arra kerül sor.
– Hogy vagy, Larry?
Már az első beszélgetésünk, a telefonos interjú alkalmával megkért,
hogy szólítsam így.
– Jól, jól. És te? Hogy halad az esküvőszervezés?
– Még a dátumot sem tűztük ki. Tudod, hogy egy
rabszolgahajcsárnak dolgozunk – vigyorogtam.
Teli torokból felnevetett.

C 200 c
 – Egy hétvégére talán elengedhetlek benneteket.
– Oké, akkor rajta leszünk az ügyön.
Eleinte tartottam tőle, mi lesz, ha a többiek megtudják az irodában,
hogy együtt vagyunk Alexszel. Főleg, hogy új voltam. De két hónappal
az érkezésem után, egy céges összejövetelen Larry odajött hozzám, és
barátságos mosoly kíséretében azt mondta:
– Alex jó srác. Örülök, hogy összebarátkoztatok.
Ezután még mindig nem tettük látványossá a kapcsolatunkat, viszont
már tudtam, hogy senki sem fog rossz szemmel nézni ránk emiatt.
Mindenki örült, amikor bejelentettük az eljegyzésünket.
Alexszel könnyű volt együtt dolgozni így is, hogy a vőlegényem.
Még nem költöztünk össze, ami valószínűleg egyszerűsíti a dolgokat,
de szerintem rendben lesz, ha otthon és az irodában is együtt leszünk.
Alex kedves és nyugodt, amolyan „legyen, ahogy lennie kell” típus. A
tárgyalóteremben olyan, mint egy megbízható srác a szomszédból, ami
meg is látszik a megnyert ügyei listáján.
Larry hátradőlt a széken.
– Grace, volt egy gyilkosság tegnapelőtt éjszaka. A rendőrség talált
egy fejbe lőtt fiatal lányt az út szélén a Red Rock Canyon közelében.
Elsápadtam. El tudtam képzelni a környéket. Jártam ott egyszer...
– Bármi bizonyíték a helyszínen?
– Rengeteg. A rendőrök lefotózták a karkötőt, ami az áldozaton volt.
Egy véres kő is volt nála. Megnézték az ujjlenyomatokat, amik... –
felemelt egy papírt az asztalról, hogy felolvassa róla a nevet – a
huszonnyolc éves Joshua Garnerhez vezettek. Nemrég szerelt le
kitüntetéssel a haditengerészet SEAL alakulatától, ahol csaknem tíz
évig szolgált. Mostanában kezdte el a civil életet. Néhány hónapja
költözött ide. Nem él itt rokona. Amikor a rendőrök kimentek a címére,
hogy letartóztassák, volt rajta egy seb, aminek a lenyomata pont olyan,
mint a kő az áldozat kezében. A teszt kimutatta, hogy a kövön lévő vér
megegyezik Garnerével. Arról nem is beszélve, hogy a lányban talált

C 201 c
töltény is az ő fegyveréből származott. Tegnap tartóztatták le gyilkosság
gyanújával.
Homlokráncolva kattogtattam a tollat, amivel az ölemben lévő
jegyzetfüzetbe írtam a hallottakat. Ez az ügy olyan nyílegyenesnek tűnt,
amilyenről egy ügyész csak álmodhat.
– Hajlandó beszélni?
– Nem. Rögtön kérte az ügyvédjét.
Szóval nem fogok tudni vele beszélni.
– Munkahelye?
Larry megint a papírjára pillantott.
– Biztonsági őrként dolgozik az új hotelban a sétányon, a Trilogy-
ban.
Tudtam, melyik az: egy luxusszálloda három toronnyal. Úgy
hallottam, hihetetlenül fényűző hely. Leírtam a nevét, és ránéztem
Larryre.
– Tudjuk, ki a lány?
Megrázta a fejét.
– Nem volt nála semmiféle irat, és még nem jelentették be az
eltűnését. Latin-amerikai származásúnak tűnik, tizenvalahány éves,
vagy huszoneleji. Lehet, hogy kiskorú. Az összes helyszíni fotó itt van
– paskolta meg az előtte lévő ügyiratmappát.
– Lehet, hogy valami félresikerült prostitúciós dolog? –
gondolkoztam hangosan.
– Lehet. Nekem is ez volt az első gondolatom. De egyelőre nincs
olyan bizonyíték, ami kifejezetten erre mutatna. Még nincs boncolási
jegyzőkönyv sem. Elmondtam mindent, amit csak tudunk. Most, hogy
lezárod a Montega-ügyet, szeretném, ha ezen dolgoznál. Az első
gyilkosságod. Tudom, hogy készen állsz a feladatra. Pénteken lesz a
tárgyalás.
Megcsörrent a telefonja, a kijelzőre pillantott.
– Ezt fel kell vennem.

C 202 c
 Felém tolta az asztalon heverő ügyiratmappát, én pedig megfogtam
és felálltam.
– Köszönöm, Larry – bólintottam. – Nem fogok csalódást okozni.
Azzal megfordultam, hogy kimenjek.
– Tudom, hogy nem fogsz.
Mosolyogva bólintottam megint, aztán becsuktam magam mögött az
ajtót.
Visszamentem az irodámba, leültem a számítógéphez. Felhívtam az
emberölési ügyosztályt, és kértem az esethez kirendelt vezető
nyomozót, Powerst. Fél óra múlva ráért, hogy találkozzunk, úgyhogy
megmondtam neki: ott leszek.
Már éppen kikapcsoltam a gépet, és összeszedtem a papírjaimat,
amikor Alex bejött.
– Hogy van az én gyönyörűségem? Elvihetlek ebédelni? –
támaszkodott az asztalomra, és rám mosolygott.
– Bárcsak elvihetnél! Azt hittem, laza napom lesz. De pont most
kaptam egy új ügyet, és muszáj rámoccannom. Larry rám bízta az első
gyilkosságomat.
Valahogy nem tűnt illendőnek túlzottan lelkesedni ezért, hiszen egy
fiatal nő meghalt. Mégis izgatott voltam, amiért Larry szerint eléggé
felnőttem a feladathoz. Volt már nálam jó pár bűnügy, de ez az első,
ahol emberölés történt.
Alex felvonta a szemöldökét.
– Nem lep meg. Fantasztikus jogász vagy. Én ma este tele vagyok
ügyfelekkel, de holnap összefutunk vacsorára?
Felálltam, átkaroltam a nyakát, és belenéztem őszinte szemébe.
– Jól hangzik – feleltem.
Gyorsan megpuszilta a homlokomat, és elengedett. Követett az
ajtóhoz, és elismerően füttyentett. Nevetve felkaptam a táskámat meg a
fogason lógó kabátomat, aztán dobtam neki egy puszit a vállam fölött,
és a lépcső felé vettem az irányt.

C 203 c
 Beszálltam a fehér Honda Accordomba, hogy elmenjek a
rendőrkapitányságra, ahol leültem Powers nyomozóval megbeszélni az
ügy részleteit, és meggyőződni róla, hogy kiállhatunk a
bizonyítékainkkal a tárgyaláson.
Elsápadtam, amikor megint megláttam a halott lány képét. A golyó
egyenesen átszakította a homlokát. Láttam már erőszakos
bűncselekmények képeit, de most rám nehezedett a felelősség súlya. Az
én feladatom volt, hogy igazságot szolgáltassunk az ügyben. A szörnyű
részletek hallatán gombóc nőtt a torkomba. Nem szabadna, hogy
bárkinek is így végződjön az élete.
– Ha az ember valaha is hozzászokik az ilyesmihez, na, akkor ideje
nyugdíjba menni – kommentálta Powers nyomozó kissé élcelődve. A
tekintete viszont elárulta, hogy teljesen komolyan gondolja. Kedveltem
őt. Negyven körüli, szép arcú nő rövid, szőke hajjal. Egyenes, de
kedves jellem.
Visszafogottan rámosolyogtam.
– Egyetértek. Még rosszabb így, hogy ennyire fiatal – tettem hozzá
csendesen, és eltoltam magam elől a becsukott aktát. – Nyomozó, ön...
– Kérlek, tegeződjünk, és szólíts Kate-nek – vágott közbe barátságos
mosollyal.
– Oké, Kate – viszonoztam a mosolyt. – Van valami ötleted, hogy mi
lehetett az indíték?
– Még nincs. De tudok néhány emberről, akit érdemes lenne
kikérdezni, csak egyelőre nehéznek bizonyul a nyomukra akadni. Ők
segíthetnek rávilágítani többek között Garner érzelmi és tudati
állapotára is.
Bólintottam.
– Nos, úgy tűnik, hogy bőven van mivel kiállnunk pénteken az
esküdtszék elé. Nem látom akadályát a vádemelésnek.
– Nem, azzal nem lesz gond. Ha bármi kérdésed van, csak hívj, de
szerintem egyébként összhangban vagyunk. A bíróságon találkozunk?

C 204 c
 – Jó. Köszönöm, hogy ma összefuthattunk. Tudom, hogy elfoglalt
vagy.
– Nincs mit.
Mindketten felálltunk, kezet ráztunk, aztán kikísért az ajtóig. Még
egyszer megköszöntem neki, és visszamentem az irodámba. Két napom
volt felkészülni az esküdtszék előtti első tárgyalásra.

CARSON

Bementem Leland irodájába, és csendesen becsuktam magam mögött az

ajtót. Éppen telefonált, de amikor meglátott, közölte a vonal másik
végén lévővel, hogy mennie kell.
Leültem vele szemben, a combomra támasztottam a könyökömet, és
előrehajolva két kézzel beletúrtam a hajamba. Hiába szereltem le, azóta
is katonásan röviden hordtam.
– Fejlemény? – nézett rám Leland aggódva.
Megfeszített állkapoccsal ráztam a fejemet.
– Nincs. Rohadtul semmi.
Leland megtorpant.
– Oké. De abban egyetértesz velem, hogy nem látogathatjuk meg.
Túl kockázatos lenne. Ha meg odaküldünk valaki mást, úgyis
felvesznek mindent. Josh semmiképp sem beszélhet.
Tehetetlenül felsóhajtottam.
– Tudom. Muszáj megvárnunk, amíg kitűzik az óvadékot. Bassza
meg! Mindig olyan olajozottan működtünk együtt. Hogyan történhetett
ez?
Leland homlokráncolva ütögette a tollát az asztallaphoz. Tudtam,
hogy ha bármi is történik Joshsal, vagy a fenébe is, bármelyikünkkel, ő
viseli majd a legnehezebben. Ő állt elő nekünk ezzel a hadművelettel.
– Jogos a bassza meg – motyogta. Kibámult az ablakon a déli vegasi
égboltra.
C 205 c
 Fújtatva hátradőltem a széken.
– Leland, ez egy kellemetlen helyzet. Ennél szarabb nem is lehetne,
de tudtuk, hogy van benne kockázat.
Vett egy mély lélegzetet, és megint rám nézett.
– Aha.
Nemsokára folytatta:
– Josh tudja, hogy kihúzzuk a csávából, igaz?
– Ja, bakker. Tudja a mottónkat. Elégszer bizonyítottuk az elmúlt
években, a fenébe is... – mondtam, aztán elhallgattam. – Ja, tudja.
Leland összeszorított szájjal kopogtatta tovább a tollát.
– Szóval mi a következő lépés?
– Hát a hadművelet szünetel, az nyilvánvaló. Takarékra tesszük
magunkat. Nem láthatnak minket együtt. Továbbra is próbáljuk belőni
Bakos tartózkodási helyét, mert ezért senki más nem tehető felelőssé.
És még azelőtt megoldjuk, mielőtt elkezd neki összeállni a kép, és
mindannyiunk tarkójára pisztolyt szegeznek.
– Piskóta az egész, mi? Picsába, ez minden? – nevetett fel keserűen.
– Ja, benne volt a pakliban – kuncogtam.
Egy kis ideig mindketten hallgattunk.
– Van tipped, hogy miért csinálta ezt Joshsal ahelyett, hogy
egyszerűen fejbe lőtte volna? – kérdezte Leland.
– Szerintem, ha fejbe lövi, sohasem tudja meg, hogy kicsoda. Nem
hordunk magunknál igazolványt. Ha sarokba szorítja, és eléri, hogy
letartóztassák, akkor viszont nemhogy megnehezíti, hanem inkább
megkönnyíti az azonosítását. Szóval meg kell hagyni, hogy érti a dolgát
– válaszoltam.
– Fenébe, alábecsültük – fújta ki a levegőt Leland.
– Nem – ráztam meg a fejem – Lebuktunk.
– Hát amúgy az se segít. Úgyhogy mostantól kezdve türelemjáték.
– Aha, sima türelemjáték. Mindent megteszünk, amit csak tudunk.
– Beszéltél már a nyomozóval?

C 206 c
 – Húzom az időt, de pénteken találkozunk – mondtam. – Ennél
tovább nem háríthatok. Díjaznám, ha felhívnál a munkahelyi
számomon, és rövidre zárhatnám vele a beszélgetést. Ha azután is
beszélni akar velem, kénytelen lesz bevinni a kapitányságra.
Nem akartam megkönnyíteni a dolgát, okom volt rá. Én is benne
voltam a buliban.
Leland bólintott.
– Oké, meglesz. Tudja, hogy együtt szolgáltál a seregben Joshsal?
– Aha. Nem nagyon volt más választásom, mint elmondani neki.
Szerintem gyanús lett volna, ha nem mondom el rögtön, és később
kiderül.
– Valószínű – ráncolta a homlokát Leland. Töprengve rám nézett. –
Az az infó, hogy együtt szolgáltunk Joshsal, eljuthat Bakoshoz? –
kérdezte.
– Ja, remélhetőleg.
– Megerősítettem a biztonsági intézkedéseket a szállodában. Senki
sem jöhet be ide kérdezősködni úgy, hogy mi ne értesülnénk róla.
– Kösz, haver – biccentett Leland némi szünet után.
Viszonoztam a biccentést, és felálltam, hogy elinduljak.
– Hogy van a negyvenötös?
– Nincs gáz. Dylan még mindig a repülőúttal meg a papírmunkával
foglalkozik. Azt mondta, holnapra mindent elrendez. Most viszont
Bakos a legfontosabb, így rá koncentrál.
– Oké, helyes. Tájékoztass a fejleményekről! – kértem.
– Meglesz. Köszi, Carson.
Elindultam az ajtó felé, és Dylan pont akkor lépett be rajta.
– Hé, ha már szóba került a számítógépes zseni... Mondd, hogy tudsz
valamit! – szóltam oda neki.
Dylan egy hónapja költözött Vegasba, amikor rájöttünk, hogy
szükségünk van valakire a hadművelet számítógépes részéhez – olyan
emberre, akiben megbízhatunk.

C 207 c
 – Még nincs. Az a köcsög annyit mászkál ide-oda... – ráncolta a
homlokát Dylan. – Viszont van egy pár ötletem, csak időbe telik.
Bólintottam.
– Ja, türelemjáték – mondtam mindkét srácnak. – Egy kibaszott
türelemjáték!
Dylan megveregette a hátamat.
– Néhány programot nyitva hagytam, úgyhogy most lefoglalom a
repjegyet. A papírmunkánál viszont felmerült némi probléma. De hát
azért vagyok itt – nézett Lelandre.
– Felőlem oldd meg, ahogy tudod – indultam el kifelé ismét.
– Oké, később találkozunk – mondta Dylan.
Megint biccentettem Lelandnek, és kisétáltam az ajtón.

C 208 c
 HUSZONKETTEDIK FEJEZET

GRACE

SIKERÉLMÉNNYEL sétáltam ki a tárgyalóteremből. Tökéletesen ment

az egész, vádat emeltünk. Ez ugyan nem meglepő, de ettől még jó érzés
volt túl lenni a folyamatnak ezen a részén. Most már elkezdődhet az
érdemi munka, az ügyem előkészítése.
Kate Powers az előcsarnokban állt, amikor kijöttem.
– Szia, Grace! Szép munka volt.
– Köszi, Kate. A tiéd is – mosolyogtam.
Együtt mentünk tovább a bírósági épület elülső része felé.
– Figyelj, éppen a Trilogyba megyek, ahol Josh Garner dolgozik.
Végre sikerült elérnem a főnökét, az ottani biztonsági részleg vezetőjét.
Összefutottam vele egy pillanatra valamelyik nap, de vészhelyzet miatt
el kellett halasztania a beszélgetést, úgyhogy mára egyeztettük. Jössz?
– Ó, persze. Ez jó ötlet. Szeretném hallani, mit gondol róla a főnöke.
– Hát nem csak a főnöke. Tulajdonképpen együtt voltak SEAL-
kommandósok, mielőtt Vegasba jöttek. Egy harmadik bajtársuk pedig a
Trilogy igazgatója, ő ajánlotta nekik a munkát. Remélhetőleg egyik
vagy mindkettő tud némi hasznos információval szolgálni Josh
Garnerről, hogy legalább képet kapjunk a jelleméről.
– Ja! – bólintottam – Oké, akkor mindenképpen csatlakoznék.
Kinyitotta és megtartotta előttem az ajtót, hogy maga elé engedjen.
C 209 c
 – Mm-hmm. És várj csak, amíg meglátod a fickót! Én mindig
forgatom a szememet, amikor a tizenéves lányaim a „szexi” szót
használják minden helyes fiatalemberre, akit csak meglátnak, de
drágám, ez a pasas tényleg SZEXI. Arról nem is beszélve, hogy kapott
egy ezüst csillag kitüntetést a bátorságáért, amitől még szexibb.
Felkacagtam.
– Mondjam le az összes többi teendőmet mára, hogy legyen idő
összeszedni magamat, miután megpillantottam ezt a bátor hímet?
– Nem rossz ötlet, én mondom! – nevetett.
Elváltak útjaink, és megbeszéltük, hogy találkozunk a Trilogy
előcsarnokában. Bepattantam a kocsiba, hogy elinduljak a sétány felé.
A Bellagio előtt elhajtva mosolyogtam magamban. Amikor
ideköltöztem, rögtön eltűnődtem, nem lesz-e nehéz folyton elmenni
mellette. Eleinte tényleg az volt. Úrrá lett rajtam az a régi, ismerős
vágyakozás. Annyira tudni szerettem volna, mi van vele, hogy szinte
megsemmisültem az érzéstől. De ahogy telt-múlt az idő, elkezdtem úgy
tekinteni arra a szállodára, mint az új életem kezdetének szimbólumára.
Az ott eltöltött hétvégén hoztam meg a döntést, hogy a saját álmaim
nyomába eredek. Azt csináltam, amit szeretek. És ezt javarészt
Carsonnak köszönhettem. Előtte mindig úgy éreztem, hogy ha egy
helyen elveszítem a kontrollt, akkor elveszítem mindenhol. Ő mutatta
meg nekem, hogy ennek nem kell így lennie: hogy bízhatok magamban,
hogy egy kicsit elengedhetem magam, és megtapasztalhatom az életet.
Így jutottam előre. És ettől lettem boldogabb.

***

Leparkoltam a Trilogy mélygarázsában, aztán felmentem a lifttel az

előcsarnokba. Még sohasem jártam itt. Földbe gyökerezett a lábam,
annyira lenyűgözött. A Trilogynak nem volt külön tematikája, mint sok
Las Vegas-i luxushoteleknek és kaszinónak – már ha maga a luxus nem

C 210 c
tekinthető külön tematikának. Hatalmas, drámai hatást keltő csillárok
lógtak mindenhol, ékkövek színeiben pompáztak a bársony üléshuzatok,
csillogó aranyban játszottak a falak és a plafon.
Megláttam Kate-et. Éppen egy kék szófára telepedve telefonált,
úgyhogy odamentem hozzá. Rám mosolygott és letette.
– Jártál már itt? – kérdezte.
– Nem. Mesés.
– Ja, tényleg az. Mindegyik torony egy kicsit más, de ugyanilyen
lenyűgöző. A kinti szökőkút a legfantasztikusabb, amit valaha láttam.
Muszáj rászánnod néhány percet, hogy körbesétáld a találkozó után.
– Lehet róla szó – feleltem szinte oda sem figyelve, annyira magával
ragadott a környezet.
Odasétáltunk a gyönyörű, aranyozott recepciós pulthoz. Hátrébb
álltam meg, amíg Kate beszélt a recepcióssal.
– Mehetünk hátra – jött oda hozzám. – Jobbra a kaszinótól van az
irodája. Legutóbb ott találkoztunk.
Bólintva követtem.
Körbenéztem, ahogy átvágtunk a fényűző kaszinótermen. Sok
kaszinóban jártam már, amióta Vegasba költöztem, de még mindig
elkerekedett a szemem a látványtól és a hangoktól. Az volt a kedvenc
időtöltésem, hogy az embereket nézegettem: valaki teljesen beleélte
magát, mások pedig sztoikus nyugalommal üldögélve etették
bankjegyekkel a gépeket.
A kaszinóból kiérve Kate befordult a sarkon egy folyosóra. Néhány
kanyar után egy zsákutcában találtuk magunkat, és Kate bekopogott az
első ajtón jobbra. Pár pillanatig várakoztunk, aztán kinyílt az ajtó, és
felnéztem arra a díszpéldányra, akit Kate említett. Cseppfolyóssá váltak
a csontjaim, és lüktetni kezdett a fejem. Majdnem nekiestem az
ajtófélfának. Szédültem, de adrenalin áradt szét a zsigereimben – csak
attól tudtam talpon maradni.
– Carson... – leheltem.

C 211 c
 CARSON

Hallottam, hogy valaki a nevemet suttogja. Amikor a tekintetem a

nyomozó mellett álló kis szőkére tévedt, minden izmom megfeszült. A
sokk ereje szétáradt a testemben. Megállt az idő, ahogy egymást néztük.
Grace! A szeme elkerekedett – elnyelt a kristálytiszta óceánkékség.
– Grace! – préseltem ki magamból a levegőt.
Mindannyian ott álltunk némán. Mi egymást néztük Grace-szel, én
próbáltam némi nyugalmat erőltetni magamra, ő pedig szaporán
pislogott rám. Elég sok váratlan helyzetet átéltem már az évek során, és
mindig sikerült gyorsan gatyába ráznom magam. Most azonban, hogy
itt álltam Grace-t bámulva, nem sikerült a gyors gatyábarázás.
Még szebb lett, mint ahogy emlékeztem rá. Szőke haját éppúgy
kontyba fogta, mint amikor először találkoztunk. Tengerészkék
szoknyája rásimult karcsú alakjára, és elöl gombos, halványszürke blúz
volt rajta. Gyorsan végigmértem tetőtől talpig.
– Szóval maguk ismerik egymást? – érdeklődött a nyomozó.
Ettől megtört a varázs. Rápillantottam a nőre, aki résnyire szűkült
szemmel méregetett mindkettőnket. Egyikünkről a másikra nézett.
Bementem az irodámba, és mindvégig Grace-t bámulva beengedtem
őket.
– Igen, ismerem Grace-t.
Csak ennyit mondtam, ő nem szólt semmit, szinte sokkos állapotban
követett minket befelé. Próbáltam kordában tartani az érzéseimet. Most
nem volt idő arra, hogy foglalkozzak velük. Az ajtón kívül kellett
tudnom a nyomozót, hogy kettesben maradhassunk. Kérdések kezdtek
kavarogni a fejemben. Megfeszítettem az állkapcsomat, hogy még
véletlenül se csússzanak ki a számon.
Leültem az asztalomhoz, a nyomozó és Grace pedig elfoglalta a két
széket a túloldalon.
– Köszönöm, hogy időt szán rám, Mr. Stinger – mondta a nyomozó.
– Szólítson Carsonnak, nyomozó.
C 212 c
 Grace-re pillantottam, aki még mindig engem bámult azzal a döbbent
arckifejezéssel. Istenem, még lenyűgözőbb volt, mint ahogy
emlékeztem rá! A szeme még kékebb, az ajka még szebben ívelt...
Olyan sokat gondoltam rá az elmúlt négy és fél évben! Mégsem volt
róla teljesen helytálló az emlékképem. Tényleg ő ül itt előttem? Mintha
nem is velem történt volna mindez. Kezdetét vette a „Ki a
nyomozóval!” hadművelet.
– Oké, Carson. Maga pedig szólítson Kate-nek. Nem akarjuk rabolni
az idejét. Csak lenne néhány kérdésünk Mr. Garnerrel kapcsolatban.
– Nem akarják? – pillantottam ismét Grace-re.
– Nem akarjuk. Miss Hamilton az ügyész, aki az ügyön dolgozik.
Elnézést, azt hittem, ismerik egymást.
Megdermedtem egy pillanatra. Grace-re vándorolt a tekintetem, és
résnyire húztam a szememet. Ügyész? Ó, bassza meg! Várjunk csak,
lehet, hogy jó lesz Joshnak? Ezerrel jártak a fogaskerekek az agyamban.
– Elég régről – magyaráztam kedvesen, le sem véve Grace-ről a
szememet.
Kate megint egyikünkről a másikra nézett.
– Rendben. Nos, gyors leszek, aztán maguk ketten beszélgetnek –
tette hozzá széles mosollyal, és megint kettőnk között járatta a
tekintetét.
Egyikünk sem mondott semmit, de Grace keresztbe tette a lábát,
mintha ellazult volna egy kicsit. Kate megköszörülte a torkát.
– Oké, Carson. Azt tudom, hogy együtt szolgált a haditengerészetnél
Mr. Garnerrel, és nemrég mindketten ideköltöztek, hogy a Trilogyban
dolgozzanak. Mr. Garner tanúsított valaha vagy mostanság olyan
magatartást, ami szokatlannak tűnt az ön számára?
– Nem – válaszoltam Kate-re összpontosítva.
– Tudná részletezni? – bámult vissza rám.
Hátradőltem a széken.

C 213 c
 – Josh Garner mindig is kiegyensúlyozott ember volt, aki józanul
cselekedett, ép elmével és testtel. Sohasem tapasztaltam, hogy
szokatlanul viselkedett volna.
Kate bólintott, és lekörmölt valamit a kis jegyzettömbbe, ami
keresztbe tett lábán nyugodott.
– Milyen katona volt?
Összevontam a szemöldökömet.
– Megbízható csapattárs volt, aki jól végezte a dolgát.
Kate bólintott.
– Feltételezem, hogy felmerült olyan helyzet, amikor elkerülhetetlen
volt az erőszak. Ő hogyan reagált az ilyen esetekre?
Grace-re pillantottam, aki ugyancsak benyúlt a táskájába egy
jegyzettömbbért és egy tollért. Amikor megfogta a tollat, észrevettem,
hogy egy kicsit remeg a keze. Megpillantottam a gyűrűjét is.
Összeszorult a szívem. Olyan érzés volt mintha jeges víz áradna szét a
zsigereimben. Majdnem öt év telt el! Mégis mit vártam? Félretettem az
érzéseimet, és megint Kate-re néztem. Próbáltam visszaemlékezni a
kérdésére.
– Profi módon. Azt tette, amit tennie kellett, hogy teljesítsük az
éppen aktuális küldetésünket. Ha arra irányul a kérdés, hogy élvezte-e a
munka erőszakos részét, a válaszom nemleges. Azt csinálta, amire
éppen szükség volt. Nem többet, nem kevesebbet.
– Van sejtese arról, hogy miért szerelt le?
– Tíz évig szolgált SEAL-kommandósként. Készen állt rá, hogy
visszatérjen a civil életbe, ráadásul kapott itt egy jó állásajánlatot. Ennél
jobban nem részletezte nekem a körülményeit.
– Rendben. Találkozott vele vasárnap napközben vagy este?
– Vasárnap dolgozott, de nem beszéltünk sokat. Én többnyire lent
voltam a biztonsági szobákban, ő pedig a kaszinó szintjén teljesített
szolgálatot.
Kate megint bólintott.
– Jó munkaerő?

C 214 c
 – Nagyon jó munkaerő.
– Ápolnak személyes kapcsolatot?
– Nem nagyon, amióta Vegasba költöztünk. Mindketten nagyon
elfoglaltak lettünk.
Kate letette a tollát a jegyzettömbre.
– Oké, szerintem ez most ennyi volt.
Azzal elrakta a jegyzettömböt a táskájába.
– Ha lesz még kérdésem, keresni fogom – állt fel mosolyogva. Grace
is fel akart állni, de Kate a vállára tette a kezét.
– Grace, majd kereslek. Szép napot!
Kate felém biccentett, aztán az ajtóhoz lépett, és halkan becsukta
maga mögött.
Egyszerre pattantunk fel Grace-szel.
– Carson, mi...?
– Grace, hogyan...?
Mindketten egy kicsit esetlenül felnevettünk, aztán elhallgattunk, és
csak néztük egymást.
– Szia, Grace – mosolyogtam.
Kifújta a levegőt, és visszamosolygott rám.
– Szia, Carson.
Az asztalt megkerülve leültem a székre, ahol az előbb Kate foglalt
helyet. Grace visszaült a helyére. Meg akartam fogni a kezét, mégsem
tettem. Még mindig alig bírtam elhinni, hogy ez a valóság – hogy
tényleg itt van előttem.
– Elmentél a haditengerészethez? – kérdezte halkan, elkerekedett
szemmel.
– Aha – bólintottam. – Rögtön azután, hogy elhagytuk Vegast.
Összevonta a szemöldökét, és mintha fájdalom suhant volna át a
vonásain.
– Miért nem mondtad?
– Próbáltam, Grace. Azután, hogy bekerültem a SEAL-be. Elmentem
meglátogatni, de... Láttalak a ház előtt, ahogy ölelkezel a barátoddal, és

C 215 c
arra gondoltam, jobb, ha nem... – simítottam végig a rövid hajamat. –
Mindegy, szóval utána utaztam ki.
Meglepett és értetlen arckifejezéssel meredt rám.
– Eljöttél meglátogatni? – suttogta, de aztán rögtön ráncolni kezdte a
homlokát. – Várjunk csak, milyen barát? Nem volt barátom, amíg
Washingtonban laktam.
Egy darabig némán fürkésztem az arcát.
Lehajtottam a fejemet, és egy pillanatra behunytam a szememet –
Francba! Biztosra vettem, hogy akit láttam... – megráztam a fejemet. –
Fenébe!
Nem tudtam, mit mondjak. Megint ránéztem.
– Egy szőke srác volt. Nagyjából olyan magas, mint én.
Grace a homlokát ráncolta.
– Az csak Abby barátja lehetett, Brian – válaszolta halkan. Megint
lehunytam egy kicsit a szememet, és megráztam a fejemet. Még csak
bele se mertem gondolni, mennyire fáj a kihagyott lehetőség. Még így
is, hogy annyi éve történt! Akkor talán máshogy alakultak volna a
dolgok? Bárcsak tudtam volna, mit gondol erről Grace...
Felsóhajtott és vállat vont.
– Hát azért köszi, hogy megpróbáltad – nevetett kelletlenül.
– Sajnálom, hogy nem próbáltam jobban – mondtam minden
porcikámmal komolyan gondolva.
Ahogy ránéztem, és felmértem elegáns megjelenését, tudatosult
bennem valami, ami egy pillanatra háttérbe szorította a megbánás
érzését.
– Nem vállalati jogásznak mentél. Ügyész lett belőled –
mosolyodtam el halványan.
Még néhány másodpercig nézett rám, aztán ő is elmosolyodott.
– Igen.
– Hogy kerültél Ve...
Félbeszakított a telefoncsörgés.
– Francba, várj!

C 216 c
 Felvettem a kagylót.
– Leland, elrendeztem a dolgot.
– Hú, jól van, haver. Elment?
– Aha. Semmi fejlemény. Majd beszélünk.
– Rendb...
Letettem. Visszaültem a székemre, Grace-szel szembe. Vissza kellett
fognom magam, hogy ölbe ne kapjam, és magamhoz ne húzzam. Olyan
érzések lettek rajtam úrrá, amiket nem is tudtam beazonosítani. Tudtam,
hogy vannak dolgok, amikről fontos lenne most szót ejteni, főleg az,
hogy ő a barátom ügyének az ügyésze. Egy olyan ügyé, amihez több
közöm van, mint sejthetné. Erről majd beszélnünk kell. Vagy
éppenséggel pont nem szabadna róla beszélnünk. Nem láttam tisztán.
Grace az ölében pihentette a kezét, így megint felfigyeltem a gyűrűre.
– Eljegyeztek? – kérdeztem halkan.
Lenézett a gyűrűre. Olyan arcot vágott, mintha összezavarodott
volna. Mintha hirtelen nem is tudná, miről beszélek. Aztán megint
felnézett rám.
– Igen.
Bólintottam.
– Mikor lesz az esküvő?
– Az esküvő?
Leszegtem az államat.
– Feltételezem, hogy az eljegyzés azt jelenti, hogy valamikor lesz
majd esküvő.
Kurtán felkacagott.
– Ja, hát még nem tűztük ki a dátumot – felelte, aztán komolyra
váltott. – És te, Carson? Van valaki az életedben?
Teljesen mozdulatlanná vált, és kissé elkerekedett a szeme. Érdekelte
a válasz. Valami mélyen megmozdult bennem – az összes kavargó és
kibogozhatatlan érzés alatt. Nem is tudtam, melyikre összpontosítsak,
hogyan tegyek rendet közöttük. Ezért félretettem őket. Majd később
foglalkozom velük.

C 217 c
 – Nincs – ráztam meg a fejemet.
Még egy kicsit bámultuk egymást, amikor megtörte a
szemkontaktust, és készült felállni.
– Mennem kéne – közölte hirtelen. A jegyzetfüzet leesett az öléből a
földre.
Vele együtt felálltam és lehajoltam érte. Felemelkedve még közelebb
voltam hozzá, és megint csak néztük egymást, ahogy ott álltunk.
Összeráncoltam a homlokomat a furcsa déjá vutől.
– Grace... – szólaltam meg.
Hátrálni kezdett.
– Mennem kell – suttogta. Megfordult, és elindult az ajtó felé.
– Grace, várj! Vacsorázzunk együtt! – bukott ki belőlem. Megállt,
mintha falnak ütközött volna.
– Csak hogy megbeszéljük, kivel mi történt – tettem hozzá lágyan.
– Megbeszéljük? – kérdezte szembefordulva. A tekintetéből valami
félelemféle sugárzott.
Nem válaszoltam, csak belebámultam abba a hatalmas, kék szemébe.
Végül mintha mondtam volna valamit, amit ő meghallott, gyorsan
bólintott.
– Oké – felelte.
Kifújtam a levegőt.
– Elmehetek érted. Ha megmondod a címed. Mármint a
vőlegényeddel élsz? – kérdeztem, és kő nehezedett a mellkasomra.
– Nem, egyedül élek – rázta meg a fejét.
Bólintottam, és a hátam mögé nyúltam, hogy találjak valamit, amire
írni lehet.
Odaadtam neki egy jegyzettömböt, ő pedig megint kivette a tollat a
táskájából. Nekilátott az írásnak, de megállt a keze. Visszafojtottam a
lélegzetemet, és csak akkor fújtam ki a levegőt, amikor folytatta.
Visszaadta a jegyzettömböt, visszarakta a táskájába a tollat, aztán az
ajkába harapott.
– Carson, én...

C 218 c
 – Hétkor? – kérdeztem.
Habozott, de utána bólintott.
– Oké, hétkor.
– Oké.
Egy kicsit még esetlenül ácsorogtunk, majd megfordult, és kinyitotta
az ajtót. Még egyszer rám nézett, mielőtt kiment. Rádőltem az asztalra.
Grace. Basszuskulcs! Ügyész Grace, menyasszony Grace. Grace. Nem
tudtam, hogy nevessek, vagy a falhoz vágjak valamit. Egyiket sem
tettem. Néhány perccel később kinyitottam az irodám ajtaját, és
visszamentem dolgozni.

C 219 c
 HUSZONHARMADIK FEJEZET

GRACE

VALAHOGY SIKERÜLT zselévé változott lábbal megtennem az utat a

parkolóházban hagyott kocsimig. Elöntöttek az érzések. Olyan volt,
mintha egymás után hét kávét nyakaltam volna be, aztán meg jó párszor
pofon vágtak volna. Belesüppedtem a vezetőülésbe, becsuktam az ajtót,
és reszketve kifújtam a levegőt. Carson Stinger. Szent ég! Mintha
bomba robbant volna az orrom előtt, és végig kéne ellenőrizni magam,
kaptam-e szilánkot belőle.
Halovány sejtésem szerint éppen most omlott össze az életem, de
nem tudtam pontosan, hogyan és miért.
Próbáltam tiszta fejjel gondolkodni. Oké, tehát váratlanul
belefutottam egy férfiba, akivel majdnem öt éve eltöltöttem egy
hétvégét. Segített rájönni néhány dologra saját magammal kapcsolatban,
és pozitív hatással volt az életemre. Nagyszerű. Jól van. Mindketten
továbbléptünk. Én egy olyan ember menyasszonya lettem, aki jó
hozzám, aki szeret engem. Carson is nyilván továbblépett. Belépett a
haditengerészethez, SEAL-kommandós lett. Jesszus! Büszkeség töltött
el. Várjunk csak?! Miért vagyok rá büszke? Kissé megráztam a fejem,
hogy észhez térjek. Hogy továbblépjek.
Megviselt, amikor elmesélte, hogy eljött meglátogatni
Washingtonba. Még mindig nehezemre esik belegondolni. Vajon

C 220 c
máshogy alakultak volna a dolgok? Az ajkamba haraptam. Képtelen
voltam ezen törni a fejemet. Ha ő megjelenik aznap, akkor talán most
nem így nézne ki az életem. Talán nem lennénk együtt Alexszel...
– Szedd össze magad, Grace! – suttogtam a tükörképemnek.
Elfordítottam a kulcsot, és a kijárat felé hajtva rákanyarodtam a
szállodák övezte útra.
Az irodám felé végig Carsonra gondoltam. Istenem, majdnem
elájultam, amikor először megláttam! Remélem, Powers nyomozó nem
látta, milyen érzékenyen érintett ez a véletlen találkozás. Milyen
zavarba ejtő! Teljesen elveszítettem a hidegvéremet.
Most meg vacsorázni készülök vele? Hangosan felmordultam.
Mégis mit mondok majd Alexnek? Igyekeztem elmenekülni az
irodájából, mert annyira eluralkodtak rajtam az érzelmek, hogy képtelen
voltam józanul mérlegelni. De ő megállított, és én gyenge voltam. Te jó
ég, még ennyi idő után is hatással van rám! Basszus, amúgy melyik
nőre nincs hatással? Ha öt évvel ezelőtt vonzónak találtam, akkor most
egy két lábon járó szexkazán! Régi, kisfiús bája valahogy egy kicsit
megérett – nem eltűnt, csak háttérbe szorult, amitől lett egy olyan
beütése, ami eddig nem volt. Azok az átkozott gödröcskék pedig
továbbra is megtették a hatásukat: mindig kitértem a hitemből,
valahányszor rám villantotta a mosolyát.
Rövidebb lett a haja, és bár még mindig szálkás volt az alakja, az
öltöny rejtekében is látszott, hogy még kidolgozottabbak az izmai.
A tekintetében pedig volt valami, ami korábban soha. Talán
átszellemültség? Többet akartam tudni róla. Jézus Mária, sokkal többet.
Megálltam egy piros lámpánál, és a homlokomra szorítottam a
tenyeremet. Nem szabadna így gondolnom rá. Abszolút nem
helyénvaló.
Arról nem is beszélve, hogy ismeri azt az embert, akinek nálam van
az ügye. Sőt, úgy hangzott, hogy baráti viszonyban vannak. Ez vajon
nem összeférhetetlenség? Akár csak egy vacsora is? Nem, szerintem
nem az. Hiszen ő nem érintett az ügyben. De ettől még nem fogom azt
hazudni magamnak, hogy csak barátként beülünk valahova. Elvégre
végigszexeltünk egy hétvégét... véges-végig... és nagyon jó volt.

C 221 c
 Olyan irányba tévedtek a gondolataim, amilyenbe nem illett volna,
úgyhogy hirtelen lefékeztem. Istenem, Grace, hagyd abba! Mégis mi a fene
bajod van?
Igen, talán egyáltalán nem helyénvaló vele vacsoráznom. De nagyon
vágytam megtudni, hogyan jutott el odáig, ahol most tart. Vágytam
megtudni, hogy van. Annyit gondoltam rá az évek során! Vacsorázom
vele egyet, megtudom, ami érdekel, aztán elválnak útjaink. Ugyanabban
a városban élünk. Oké. Ez rendben van. Majd...
Dudaszó harsant mögöttem, ami visszarángatott a valóságba.
Átmentem a piroson. Az út hátralévő részében igyekeztem nem
gondolni Carsonra. Még várt rám egy fél munkanap. Összpontosítanom
kellett.
Alex aznap már nem volt bent, mert ottragadt a bíróságon, örültem
neki. Nem tehetek róla, de bűntudatom támadt amiatt, hogy Carsonnal
tervezek vacsorázni.
Becsuktam magam mögött az ajtót, leültem az asztalhoz, és a
tenyerembe támasztott fejjel csendben üldögéltem egy kicsit – így
próbáltam visszanyerni a nyugalmamat.
Nevetésben törtem ki. Jesszus, ennek mégis mennyi volt az esélye?
Mennyi az esélye annak, hogy majdnem öt év múlva teljesen váratlanul
besétálok Carson Stinger irodájába egy olyan városban, amelyik
egyikünk otthona sem volt, amikor elköszöntünk egymástól? Az élet vad
dolog.
A szám elé kaptam a kezemet. Istenem, olyan régóta nem használom
ezt a kifejezést! Hirtelen az a hétvége kezdte el uralni a gondolataimat.
Az érzéseimet. Hagytam, hogy hatalmába kerítsen. Nemcsak maga az
emlék elevenedett fel bennem, hanem az érzés is, amit akkor Carson
iránt éreztem. Jaj, istenem, én képtelen vagyok erre! Felálltam,
felmarkoltam a táskámat és a blézeremet, aztán kifelé menet megálltam
a titkárnőm asztalánál, és megmondtam neki, hogy rosszul vagyok,
hazamegyek. Már majdnem hat hónapja dolgoztam itt, de még sohasem

C 222 c
vettem ki betegszabadságot vagy mentem el hamarabb. Tudtam, hogy
senki sem fog kételkedni a szavamban.
– Jobbulást! – szólt utánam aggodalmas arccal Amy.
Válasz gyanánt csak felemeltem a kezem, és háttal intettem neki.
Kétség nem fér hozzá, hogy tényleg betegnek néztem ki.

CARSON

Miután Grace elment, felmentem Lelandhez, hogy elmeséljem neki,

milyen kérdéseket tett fel a nyomozó. Grace-t nem említettem neki.
Dylan valami adatbázis feltörésén dolgozott, ami vagy előmozdítja
Josh ügyét, vagy nem. Emellett próbált nyomot találni Bakoshoz, hogy
elég időnk legyen fülön csípni. Josh egy-két napon belül beadja a
szabadlábra helyezési kérelmét, és akkor megoldhatjuk az óvadékot. Ez
most csak türelemjáték.
Leültem a lenti biztonsági szobában. Egy darabig figyeltem a
monitorokat, aztán írtam egy üzenetet Lelandnek, hogy kicsit hamarabb
hazamegyek, mert fáj a fejem. Nem hazudtam. Úgy ültem ott egész
végig, hogy rohadtul Grace-re gondoltam. Majdnem széthasadt a fejem.
Mégis sikerült sort kerítenem rá, hogy felmenjek a negyvenötödik
emeletre megnézni a lányokat. Ez olyasmi, amiről Grace nem szerezhet
tudomást. Alig vártam, hogy megtudjuk egymástól a fejleményeket,
hogy hogyan alakult az élete – mégsem lehettem teljesen őszinte vele.
Főleg a lányokkal kapcsolatban nem. Az nem tetszene neki, és
valószínűleg fel kéne jelentenie.
Fél óra múlva hazamentem a furgonommal, és ahogy becsuktam
magam mögött az ajtót, rögtön a konyha felé vettem az irányt néhány
szem Advilért. Egy hosszú és forró zuhany után már jobban éreztem
magam.
Felcsigázott, hogy ma találkoztam Grace-szel. Arra aztán végképp
nem számítottam, hogy ő sétál be az irodámba. Mégis ott volt. Úgy állt

C 223 c
előttem, mint egy álomkép: még szebben, mint ahogy emlékeztem rá.
Márpedig elég sokszor emlékeztem Grace Hamiltonra.
Farmert és hosszú ujjú, fekete pólót húztam, aztán megfogtam a
telefonomat. Elfelejtettem beszélni Dylannel, mielőtt eljöttem, úgyhogy
felhívtam.
– Helló, haver – vette fel a második kicsöngésre.
– Szia, Dylan. Egy kicsit hamarabb eljöttem. Sikerült letudni az
összes papírmunkát?
— Nagyjából. Remélem, ma estére minden készen lesz. Már csak
néhány dologra várok.
– Oké, szuper. Csak ennyit akartam.
– Rendben. Jól vagy?
– Aha – feleltem habozva, de Dylan nem szólt semmit. – Figyelj,
Dylan... Emlékszel arra a lányra, akivel kábé öt éve találkoztam
Vegasban? Arra, amelyik...
– Aha. A vudupuncisra?
– Jaja – kuncogtam.
– Mit van vele?
– Ma besétált az irodámba, ő az ügyész, aki Josh ügyén dolgozik.
– Hülyítesz?!
– Nem, nem hülyítelek! Ennek mégis mennyi az esélye, mi? A
francba...
– Jesszusom, ember... Ez most vagy oltári mák, vagy oltári szívás,
nem tudom, melyik. Elég bonyolult most ez az egész szarság. Érdekel
még?
– Hogy érdekel-e? – sóhajtottam. – Nem számít. Eljegyezték.
Dylan egy pillanatra elhallgatott.
– Hát a menyasszony még nem feleség.
– Hú... elviszem vacsorázni ma este. Csak hogy dumáljunk.
– Ez úgy hangzik, mintha még érdekelne. Legyél óvatos!
– Az leszek, az leszek. Köszi, Dylan.
– Oké, holnap reggel találkozunk.

C 224 c
 – Rendben, korán bemegyek. Találkozóm van a szaúd-arábiai
fejesekkel.
Biztonsági főnökként a munkám része volt gondoskodni a Trilogy
vendégei által hozott nagy értékű tárgyakról.
– Ó, rendicsek. Akkor majd látjuk egymást.
Letettük, én pedig az órára néztem. Tíz perc múlva hét. Fogtam a
dzsekimet, a kulcsomat, és az ajtó felé vettem az irányt.

C 225 c
 HUSZONNEGYEDIK FEJEZET

GRACE

ÉPPEN VÉGEZTEM A HAJSZÁRÍTÁSSAL, amikor megcsörrent a

mobilom. Abby volt az.
– Megőrülsz, ha elmondom, kivel megyek vacsorázni! – suttogtam
bele.
– Egy föld alatti bunkerben vagy?
– Mi? Dehogy!
– Akkor miért suttogsz így?
– Nem tudom – suttogtam megint. – Talán azért, hogy ne hallja meg
senki?
– Jesszusom... Legutóbb akkor voltál ilyen, amikor Vegasban
töltöttél egy hétvégét egy pornósztárral. – Feszengve felkacagtam.
– Hát elég vicces, hogy pont ez jutott eszedbe...
Visítást hallottam a vonal másik végéről, úgyhogy fintorogva
távolabb tartottam a telefont a fülemtől.
– Úristen, Abby! – váltottam normál hangerőre. – Be akarod
szakítani a dobhártyámat?
– Mondd, hogy nem egy újabb pornósztárral töltöd a hétvégét,
Grace!
Elnevettem magam. Jólesett. Szükségem volt a lazításra, amit a
nevetés hozott. Hazaérve vettem ugyan egy forró fürdőt, de még mindig
pattanásig feszültek az idegeim a vacsora gondolatától Carsonnal. Arról
nem is beszélve, hogy Alexnek még mindig nem említettem az estére
C 226 c
vonatkozó terveimet. Még mindig ügyféllel volt, és csak SMS-ben
kommunikáltunk.
– Ja, nem – köszörültem meg a torkomat. – Viszont a régi
pornósztárral vacsizom – suttogtam ismét.
– Micsoda? – rikkantotta Abby.
– Abby, hagyd már abba, ez árt a babának!
Abby nyolc hónapos terhes volt.
– A baba jól van – nevetett. – Miattad aggódom. MI VAN?
Felsóhajtottam.
– Bementem ma a nyomozóval egy meghallgatásra egy ügyben,
amin éppen dolgozom. Erre egyenesen Carson Stinger irodájába
sétáltam be. Nem viccelek. Azt hittem, elájulok, Abby.
– Carson Stinger irodájába? – értetlenkedett. – Milyen iroda? És hol?
– Ő a biztonsági részleg vezetője egy itteni új hotelben. Kiderült,
hogy beállt a haditengerészethez, miután elbúcsúztunk, és idáig
külföldön teljesített szolgálatot. Nem is tudom a részleteket. Meghívott
vacsorázni, hogy dumáljunk, én pedig igent mondtam.
Abby hallgatott egy darabig.
– Beállt a seregbe... Hűha! Ezt a sztorit hallanom kell! Remélem,
rögtön felhívsz, ha hazaértél. Alex mit gondol a ma esti terveidről? –
kérdezte aggódva.
Most egy kicsit én maradtam néma.
– Igazából még nem beszéltem neki erről. De tudod, milyen laza.
Szerintem rendben lesz a részéről.
– Pont ettől tartok – fújta ki a levegőt Abby.
– Ezzel meg mit akarsz mondani? – kérdeztem homlokráncolva,
miközben kihangosítottam a telefont, hogy felvehessem a melltartómat
és a bugyimat.
Abby megint egy kis töprengés után szólalt meg.
– Én csak... Emlékszel, amikor rád moccant az a fazon hálaadáskor?
Abby és Brian néhány hete eljöttek Vegasba, hogy együtt töltsék
velünk a hálaadást, mert én épp beleástam magam egy nagyobb ügybe,

C 227 c
így nem tudtam hazamenni apához és a tesóimhoz. Elmentünk
vacsorázni, mert nagy ünneplést szerettünk volna. Amikor felálltam az
asztaltól, hogy kimenjek a mosdóba, megállított egy pasas, és elég
látványosan rám hajtott.
– Aha. És?
– Alexnek egyetlen laza szempillája sem rebbent. Magasról tett az
egészre.
– Ez nem igaz! Egyszerűen csak bízik bennem.
Abby megint fújt egyet.
– Nem bírom tovább, hogy ne mondjam ki, Grace!
Esküszöm, hogy ezen a ponton Brian hangját hallottam a háttérből,
ahogy figyelmeztető hangnemben „Abby!”-zik.
– Cssst! – reagált rá Abby.
– Mit?
– Azt, hogy Alex unalmas!
Gyorsan vettem egy mély lélegzetet.
– Nem, nem az! Ő... ő kedves, aranyos és...
– Biztonságot nyújt?
– Igen! Biztonságot nyújt. Mi a baj ezzel? Szeret engem. Jó hozzám.
Abby belesóhajtott a telefonba.
– Drágám, én látom, hogy így van. Csak olyanok vagytok, mint két
tesó. Szinte kiráz ettől a hideg.
Önkéntelenül felnevettem.
– Kiráz a hideg? De gonosz vagy!
– Nem tőled ráz ki. Úgy értem, hogy... Milyen a szex?
– Abby, hagyd abba! Zárjuk le a témát. Alex szeret engem.
Hozzámegyek feleségül. Ennyi.
– Figyelj, Grace! Kérlek, ne legyél rám mérges! Csak nem tudtam
megállni szó nélkül. És ha már előkerült, hogy mi történt öt éve
Vegasban, kimondom azt is, hogy miután hazajöttél, sok tekintetben
pozitív változáson mentél keresztül. Mintha kivirágoztál volna. Minden
téren. Kivéve egyet. A pasiügyeket. Abban mintha visszafejlődtél volna.

C 228 c
Ez miért van? Honnan ez az egész biztonságot nyújtó vőlegény dolog?
Mi van a háttérben? Tényleg erre vártál ennyi ideig? Biztonságra? Én
szeretlek. Csak azért mondom el ezeket, mert szeretlek. Nem akarom,
hogy megbánd, hogy hozzámész feleségül.
– Abby – sóhajtottam. – Tudom, hogy jót akarsz nekem. De ha
Alexről van szó, akkor tudom, mi a jó nekem. Rendben? Tényleg
tudom. Nem fogom megbánni, hogy hozzámegyek. Semmiképpen.
Köszi, hogy megosztottad velem az aggályaidat. Most pedig, ha már a
rossz döntéseknél tartunk, befejezem a készülődést a vacsorára.
– Oké – felelte bizonytalanul. – Csak még egy dolgot mondanék,
aztán téma tényleg lezárva. Folyton azt hajtogatod, hogy Alex szeret
téged. Nem kell válaszolnod, de te szereted őt? Ennyi. Elmondtam, amit
akartam. Ne haragudj rám, rendben?
– Nem haragszom – sóhajtottam fel. – Szeretlek. Holnap hívlak,
oké?
– Még jó! Én is szeretlek.
– Majd beszélünk. Szia, Abby!
– Szia, Grace.
Letettem a telefont, és egy szál fehérneműben leültem az ágy szélére,
hogy rágcsálni kezdjem a hüvelykujjam körmét. Mintha tesók lennénk?
Tényleg olyanok vagyunk Alexszel? Nem, ő szerelmes belém. De én is
szerelmes vagyok belé? Persze, az vagyok. Vonzódom hozzá. Jóképű,
kedves és jó ember. Szerencsés vagyok, amiért itt van nekem. Tényleg
biztonságban érzem magam mellette. És akkor mi van? Ez hátrány?
Szeretem Abbyt, de mindkettőnknek megvan a magunk élete. Ezt helyre
kellett tennem magamban, mielőtt elindulok vacsorázni egy két lábon
járó szexkazánnal.
Megint csörgött a telefonom. Alex volt az.
– Szia – vettem fel mosolyogva.
– Szia. Fáj még a fejed?
– Már jobb. Jobban vagyok.

C 229 c
 Korábban mondtam neki, hogy eljöttem az irodából, mert fájt a
fejem.
– Képzeld, összefutottam ma egy régi barátommal, és együtt fogok
vacsorázni a... sráccal.
– A sráccal?
Bólintottam, aztán rájöttem, hogy nem látja.
– Ööö... aha. A Trilogyban botlottunk egymásba, amikor Kate
Powersszel ott jártunk egy ügy miatt. Évekkel ezelőtt ismertem meg egy
jogi konferencián, és megkérdezte, lenne-e kedvem bekapni vele
valamit. Persze, tudja, hogy menyasszony vagyok. Van ellenvetésed?
– Nincs – felelte némi hallgatás után. – Rendben. Amúgy is korán le
akarok feküdni. Holnap reggel megint a bíróságon kell lennem – ásított.
– Érezd jól magad, oké?
– Ó, oké. Szeretlek.
– Én is szeretlek. Holnap délután találkozunk az irodában. Szia,
édes!
– Szia, Alex!
Letettem, aztán rágcsáltam még egy kicsit a körmömet. Végül
felálltam, és kisminkeltem magam. Nem tudtam, mit vegyek fel, hiszen
fogalmam sem volt, hová megyünk. Úgyhogy sötét farmert
választottam fekete, magas sarkú csizmával és átlátszó, ezüstös
pulcsival, ami alá ugyanolyan színű ujjatlan felsőt húztam. Hétköznapi
szett volt, mégis elég elegáns egy jobb étteremhez is.
Visszamentem a fürdőszobába, hogy kibontsam a hajamat a
sminkeléshez összefogott lófarokból. Ekkor szólalt meg a csengő.
Gyorsan végighúztam a kefét a tincseimen, vettem egy mély lélegzetet,
és az ajtóhoz léptem.
Kinyitottam, és ott állt előttem Carson a maga száznyolcvan centis,
férfias valójában. Minden porcikája gyönyörű volt. Tudtam, hogy az.
Emlékeztem. Kis híján megborzongtam. Nagyon rossz kezdés.
– Szia – tártam ki az ajtót,
Hátráltam egy lépést, és a hátam mögé böktem a hüvelykujjammal

C 230 c
 – Csak hozom a kabátomat.
Nem mondott semmit. Csak hunyorgott, és halványan elmosolyodott.
Valami baj van?
Fogtam a kabátomat meg a táskámat, aztán visszamentem
Carsonhoz, aki még mindig a küszöbön állva nézegetett körbe.
Továbbra sem szólt egy szót sem.
Odaléptem az ajtóhoz, mire kinyitotta és előreengedett. Utánam jött
és várt, amíg becsuktam az ajtót. Csendben odasétáltunk egy nagy,
fekete furgonhoz, aminek megtartotta az ajtaját, amíg beszálltam. Hideg
arckifejezését látva belém hasított fájdalom. Nem foglalkoztam az
érzéssel, mert rájöttem, hogy rossz ötlet lenne.

CARSON

Becsuktam a Grace felőli ajtót, aztán megkerültem a kocsit, és én is

beszálltam. Pezsgett a vérem a közelében, így akármennyire is élvezni
akartam a közös vacsorát, feszült lettem attól, hogy megint lehet érezni
közöttünk valamit. Valamit, ami miatt nagy kihívást jelent majd
bármerre is továbblépni. Mégis mi a faszt csinálok? Épp elég nehéz volt
egyszer túl lenni rajta. Most meg önként és dalolva sétálok bele
ugyanabba a helyzetbe, csak hogy most még rosszabb legyen? Jézusom!
Ez a lány kihozza belőlem a mazochistát. Annak idején nem tudtam,
hogy végül milyen hatással lesz rám. Most azonban már tisztában
voltam vele, hogy nem lesz jó vége, mégis megint ugyanott tartottam.
Erre akkor jöttem rá, amikor elpirulva és az emlékeimben élőnél is
hosszabb hajjal nyitott ajtót, mert minden porcikám követelte, hogy
letépjem róla a ruhát, és a falhoz nyomva a magamévá tegyem. Be
kellett húznom a kéziféket. Vőlegénye van. Francba! Nekem pedig
amúgy sem lehetett párkapcsolatom, több okból kifolyólag sem. De
akkor miért sejtem előre, hogy ha arra kerül a sor, kibaszott idióta
módon félre fogom söpörni az észérveket?
Egyszerűen nem bízhattam magamban, ha Grace Hamiltonról volt
szó. Mágnesként vonzott. Képtelen voltam ellenállni neki.

C 231 c
 Grace-re pillantottam, aki bizonytalanul az ajkába harapott, és várta,
hogy beindítsam a motort. Zavarba hoztam. Ez sem tetszett. Igyekeztem
ellazulni.
Nem olyan volt vele, mint bármelyik másik nővel. Ő Grace. Szinte
olyan érzés volt mintha valahogy végig velem lett volna. A szívemben,
nem az életemben. Eleinte ez csak egy gondolat volt, de hirtelenjében
érzés is lett belőle. Mintha mindennél fontosabbá vált volna, hogy itt
legyen mellettem. Mintha erősebbé válhatnék a jelenlétében. Elég
erőssé ahhoz, hogy végigcsináljam a Josh-ügyet, meg mindent. Ez
eluralkodott a testemen, új értelmet adott mindennek, de egyúttal be is
szartam tőle. Egy csomó minden állt közénk, csakúgy, mint legutóbb.
De egyszeriben ahogy ránéztem, minden kételyem elszállt, még a
néhány másodperccel korábbiak is. Létfontosságúnak éreztem, hogy
legalább kísérletet tegyünk meglátni, meddig juthatunk. Nem tudtam
megmagyarázni az egészet, mert nem volt sok értelme. Mégis olyan
erős volt az érzés, hogy elfogadtam a létezését.
– Nem fogod elhinni... – szólaltam meg végül.
– Mit? – kapta felém a tekintetét az autó félhomályában, és oldalra
biccentette a fejét.
– Kábé öt percre lakom tőled, ugyanezen a környéken.
Amikor beszálltam a furgonba, és beírtam Grace címét a GPS-be,
majdnem felnevettem. Nem írt irányítószámot, úgyhogy csak akkor
jöttem rá, hogy ő is Summerlinben él, Vegas északnyugati részén.
Valamiért viccesnek tűnt a helyzet. Úgy látszik, az iránta érzett
vonzalom, valahol tudat alatt is hatott rám. Elég elcseszett dolog ez.
Vagy csak szívat a jóisten.
– Tényleg? – kérdezte mosolyogva, aztán összevonta a szemöldökét.
Érdekelt, mi jár a fejében. De nem kérdeztem meg, csak vigyorogva
előrenéztem, és elfordítottam a slusszkulcsot. Ellazultak az izmaim. A
szállodák felé vettem az irányt. Némán töltöttük az első öt percet.
– Ez tényleg elég fura, nem? – törte meg a csendet.
– Mi? – kuncogtam.
– Az, hogy ennyi idő után egymásba botlottunk. Szinte már...
hihetetlen.
Bólintottam, aztán eltűnődtem.
– Igen is, meg nem is.
– Ezt hogy érted?
C 232 c
 – Nehéz megmagyarázni. Megdöbbentem, miközben szinte a
szemem se rebbent. Talán mindig is számítottam rá, hogy újra látlak –
pillantottam rá.
Felvonta a szemöldökét.
– Ez valami perverz kukkoló hajlam, mi?
– Nem tudom – nevettem. – Majd te megmondod – néztem végig
rajta tettetett gyanakvással.
Ő is kacagott.
– Elég bonyolult hadművelet volt tűvé tenni érted az egész világot –
fordult felém az ülésen, így már szembenéztünk egymással. – Ha már itt
tartunk, Kate azt mondta, hogy csak pár hónapja költöztél ide. Hol
teljesítettél szolgálatot?
– A Közel-Keleten – feleltem ránézve.
Bólintott.
– Azta, Carson... SEAL-kommandó... Teljesen le vagyok nyűgözve!
Miért léptél be?
Egy pillanatra eltűnődtem, hogy a teljes őszinteség vajon jó vagy
rossz ötlet-e.
– Miattad – válaszoltam végül.
– Miattam? – lehelte.
– Az után a hétvége után jobb emberré akartam válni, Grace. Azt
akartam, hogy nyújtani tudjak valamit egy olyan lánynak, mint te –
vontam vállat, aztán megint ránéztem.
Tágra nyílt szemmel meredt rám, és résnyire nyitotta a száját, mintha
mondani akarna valamit, mégsem tette.
– Amúgy egyszer csak bevillant a haditengerészet ötlete, és azelőtt
cselekedtem, hogy egyáltalán végiggondoltam volna – tettem hozzá
kuncogva.
– Nem is tudom, mit mondjak – fújta ki a levegőt. – Hát
megtiszteltetés, hogy szerinted én inspiráltalak arra, hogy ilyen pozitív
fordulatot vegyen az életed – mondta, aztán megtorpant. – Ez tök
hülyén hangzott. Én csak... köszönöm, hogy elmondtad.
– Ne vedd ennyire magadra! – vigyorogtam. – A meló oroszlánrésze
rám maradt.
– Az biztos – nevetett, összemosolyogtunk a félhomályban.
– Szóval hogy lettél biztonsági szakértő Vegasban?

C 233 c
 – Ugyanabban az összecsapásban sérültünk meg Leland
cimborámmal. Az ő családjáé a Trilogy. Egészségügyi okokból le
kellett szerelnie, és megkérdezte, lenne-e kedvem Vegasba jönni vele.
Felajánlotta a biztonsági vezető állást. Jó lehetőségnek tűnt – vontam
vállat. Annyi más oka volt még ezen kívül, de arról nem mesélhettem
neki. Még nem.
– Milyen sérülés? Mi történt? – kérdezte halkan.
– Hátba lőttek. Szerencsére elöl kijött a golyó, alig volt belső
sérülésem. És megégett a kezem – tartottam fel az egyik tenyeremet,
hogy a halovány fény épphogy megvilágítsa az ujjamon a hegeket.
– Istenem! – akadt el Grace lélegzete.
– Hé... – váltottam témát. – Ezzel el is mondtam az egész
történetemet. Most miről fogunk beszélgetni?
– Majd kitalálunk valamit – nevetett.
Mosolyogva kanyarodtam a parkolóházba, ahol néhány szinttel
feljebb találtam üres helyet. Pár percen belül ismét ellazultunk egymás
társaságában.
Kiszálltunk a furgonból, és elindultunk a liftek felé.
– Hová megyünk?
– Hát nem nagyon foglaltam asztalt. De tudok három vagy négy
olyan helyet, ahová nem is kell. Választhatsz.
– Ehetnénk hot dogot – bökte ki.
Nevetve ránéztem. Vigyorgott.
– Komolyan? – vontam fel a szemöldökömet.
– Miért? Már nem szereted?
Megálltunk az egyik lift előtt.
– Imádom a hot dogot. Csak szerintem azóta nem ettem, hogy... Hát
hogy együtt ettünk.
– Én se. Akkor legyen az! – kacagott.
Rápillantottam. Istenem, milyen csinos! Bizsergett a tenyerem, hogy
megérintsem. Ökölbe szorítottam a kezemet.
Néhány másodperccel később kinyílt a liftajtó, úgyhogy beszálltunk.
Amikor egy rántással elindult lefelé, találkozott a tekintetünk, és

C 234 c
felnevettünk. Pontosan tudtuk, mi jár a másik fejében. Megint itt voltam
Grace Hamiltonnal egy liftben. Az élet vad dolog.
Kiszálltunk, amikor nyílt az ajtó, és a sétány elején voltunk. Hűvös
decemberi levegő csapott meg minket, de nem hideg – sétához pont
tökéletes.
– Gyakran jársz erre? – kérdeztem a Pinks felé menet.
Grace megrázta a fejét.
– Csak ritkán. A legjobb barátnőm, Abby és a férje itt voltak
hálaadáskor, és elhoztam őket ide, hogy sétáljunk egyet. De Abby
terhes, úgyhogy visszafogottra vettük a figurát.
– Ő volt a szobatársad, amikor megismerkedtünk, igaz?
Némileg meglepve pillantott rám, aztán bólintott.
– A vőlegényed sosem visz el hot dogozni?
Muszáj volt szóba hoznom. Tudnom kellett, milyen a kapcsolatuk.
Már maga a vőlegény szó is sokat elárult. De nem feltétlenül mindent.
Rám se nézve ráharapott az ajkára.
– Úgy mondanám, hogy Alex inkább otthon ülő típus.
Csak ennyit mondott, de láttam, hogy csalódottság tükröződik a
vonásain. Érdekes.
A Pink’shez érve kinyitottam az ajtót, és magam elé engedtem, rám
vigyorgott, miközben bement. A pincérnő egy szabad asztalhoz vezetett
minket, én pedig kihúztam Grace székét, hogy leülhessen.
– Parancsoljon, hölgyem – mondtam neki.
Nevetve húzódott közelebb az asztalhoz, amíg én is elfoglaltam a
helyemet. Mindketten kibújtunk a kabátunkból, és amikor odajött, a
felszolgáló, egy-egy sört kértünk.
– Meséld el, miért lettél ügyész!
Egy darabig a szalvétáját méregette, mielőtt válaszolt.
– Ezt tulajdonképpen neked köszönhetem, Carson. Miután itt
felmerült a téma – intett az ablak felé a városra utalva –, rájöttem, hogy
igazából ezt szeretném. És aszerint cselekedtem. Úgyhogy... köszönöm.
– Tényleg? – dőltem hátra mosolyogva.

C 235 c
 – Aha, tényleg – mosolygott vissza. – Amúgy Washingtonban
kezdtem el dolgozni, de nem volt üresedés azon a bíróságon, ahová be
akartam kerülni. Úgyhogy elkezdtem más városokba is pályázni, és itt
kötöttem ki. Szeretem. Nagyon-nagyon szeretem.
– Ez fantasztikus, Grace! – mosolyogtam rá.
Pislogott egyet, mintha valami most tudatosult volna benne.
– A barátod... – szólalt meg.
– Arról majd máskor beszélünk, jó? Az egy fura helyzet, de... ma
inkább csak dumálgassunk.
Összeszorított ajkakkal bólintott. Megjött a pincér a két sörrel, hogy
felvegye az ételrendelésünket.
– Pont ezt rendelted legutóbb – mondta Grace, miután elment a
pincér.
– Tudom, te is.
Nevetve bólintott.
– A sorsra, amiért egy trükkös ribanc – emeltem fel a sörömet. Annyi
mindent akartam mondani ezzel, hogy magam sem tudtam pontosan.
Grace kifújta a levegőt, és felvonta a szemöldökét.
– Tényleg egy szélhámos – koccintott mosolyogva, oldalra biccentett
fejjel.
Néhány perc múlva megjött a kaja, és Grace rögtön rávetette magát.
– Látod? – kérdezte chilis hot doggal teli szájjal. – A múltkor
megtanultam, hogy kell enni.
Nevetve nekiestem a sajátomnak. Éreztem, hogy ráragad a sajt az
államra, és valami furcsa állagú dolog az arcomra.
Grace a szája elé kapta a kezét, és sugárzó szemmel felkacagott.
– Vajon miért nem kötötték be még a fejed, Carson Stinger?
Válaszul rávigyorogtam, de az ő arcáról leolvadt a mosoly. Csak
bámult engem, és a számra tévedt a tekintete, amikor megtöröltem a
szalvétámmal. Megnyalta az ajkát, én pedig éreztem, hogy megmoccan
a farkam a gatyámban. Bakker!
– Grace... – szólaltam meg.

C 236 c
 – Na! – vágott közben derűsen, és keresztbe tette a lábát az asztal
alatt. – Ez tényleg jó ötlet volt. Gyakrabban kéne hot dogot ennem –
azzal homlokráncolva elhallgatott.
– Mármint azért, mert hot dogból sohasem elég.
Tovább ráncolta a homlokát.
– Mármint lehet elég. Valószínűleg megvan belőle a maximálisan
ajánlott bevitel, de én jóval azalatt...
Hangosan felkacagtam.
– Jól van, Tündérmókus, abbahagyhatod.
A szemembe nézett, és elpirult. Néhány másodpercig csak így
bámultuk egymást.
– Ez hiányzott – suttogta.
– Nekem is – mondtam halkan.
– Miért hívsz Tündérmókusnak, Carson? – kerekedett el a szeme
még jobban.
Halványan elmosolyodtam.
– Mert olyan csinos vagy, mint egy tündér.
Rám meredt, szóra nyitotta a száját, aztán megint becsukta. Finoman
megrázta a fejét, mintha helyre akarná tenni a gondolatait.
– Carson, nekem vőlegényem van.
– Igen, Grace. Tudom – feszült meg az állkapcsom.
Felmérte az arckifejezésemet, aztán megrázta a fejét és megint
lenézett.
– Ne haragudj! Ez elég bután hangzott. Nem akartam arra célozni,
hogy te...
– Grace! – szóltam közbe. – Nem gond. Tényleg nem. Felfogtam,
rendben? Beszéljünk inkább valami másról. Jól érzem magam veled.
– Oké, köszi – bólintott halovány mosollyal.
Én is bólintottam, és megint ugyanúgy beleharaptam a hot dogba.
Vigyorogva követte a példámat.
Befejeztük a vacsoránkat, a pincér pedig leszedte az asztalt.
Cseverésztünk egy kicsit a vegasi életről, amíg megittuk a sör

C 237 c
maradékát is. Megérkezett a számla, kifizettem, aztán felálltunk, és
belebújtunk a kabátunkba.
– Ez jó móka volt – állapította meg Grace.
– Igen, az – mosolyogtam. – Évekig töprengtem rajta, vajon hogy
vagy, és jó látni, hogy boldogan.
Elmosolyodott, de mintha feszült lett volna.
– Én is. És ugyanígy vagyok vele. Jó látni, hogy ennyire jól vagy,
ennyire... jól nézel ki.
Néhány pillanatig még néztük egymást, aztán megmozdult, és
megtört a varázs. Az ajtó felé vettük az irányt.
– Elsétáljunk a Bellagio szökőkútja előtt? A régi szép idők
emlékére? – kérdeztem mosolyogva.
– Miért is ne? – nevetett. – Nem jártam ott, amióta... hát a hétvégénk
óta – olvadt le az arcáról a mosoly.
Egy darabig csendben lépdeltünk.
– Carson, kérdezhetek valamit?
– Persze – keltünk át az úton.
– Elmentél másnap arra a forgatásra Vegas után? – érdeklődött
halkan. Odapillantva láttam, hogy kissé leeresztette a szemhéját, de még
mindig egyenesen előrenézett.
Haboztam a válasszal, amíg elsétáltunk egy kisebb csoport előtt.
Aztán megfogtam a kezét, és egy kihalt részre húztam a Bellagio
víztükrét körülölelő kőfalnál.
Megálltunk, ő elhúzta a kezét, és egyenesen a szemembe nézett.
– El.
Elfordította a fejét, de folytattam.
– De nem tudtam elkezdeni a forgatást. Leléptem és vissza se
néztem.
Megint felém fordult, és mintha láttam volna ellazulni a vállát.
– Ó... az jó – felelte.
A szemébe nézve bólintottam. Istenem, mennyire meg akartam
csókolni!

C 238 c
 – Rákerestem a filmjeidre – bökte ki elkerekedett szemmel.
Hunyorogva megdermedtem. MI A FENE?
Eltakarta az arcát a kezével, és lefelé nézett.
– Sajnálom. Nem illett volna elmondanom. Én...
– Miért kerestél rá a filmjeimre, Grace? – kérdeztem halkan.
Gyűlöltem még a puszta gondolatot is, hogy látta őket. Utáltam
belegondolni, hogy ott ült a számítógép előtt, és nézte, ahogy megdugok
más nőket. Hányingerem lett. A víz távoli pontjára vándorolt a
tekintetem.
– Basszus, Grace... Miért csináltad? – motyogtam.
Valami végigsöpört rajtam, amit már nem éreztem nagyon régóta. A
szégyen. Azt már magam mögött hagytam, úgyhogy nagyon szar volt
ott állva újra érezni Grace-szel szemben.
Mit gondolhat most rólam, hogy látta azokat? Megfeszült az
állkapcsom. Az az élet olyan messzinek tűnt, olyan távolinak a mostani
énemtől! De Grace nem feltétlenül látta így.
– Na... – nyújtotta oldalra a nyakát, hogy nézzek rá. Megint felé
fordultam. – Ne haragudj! Nem kellett volna elmondanom. Olyan rég
volt és...
– Miért csináltad? – kérdeztem, miközben próbáltam megnyugodni.
Kissé megrázta a fejét.
– Szerintem csak emlékeztetni akartam magam arra, hogy miért nem
szabad megkeresnem téged – felelte szomorú szemmel.
Gyorsan kifújtam a levegőt, és teljes testemmel felé fordultam.
– Hiányoztam neked? – kérdeztem.
– Nagyon, Carson – bólintott.
– Te is nekem – válaszoltam halkan. – Ezért jöttem vissza, hogy
lássalak, mielőtt kiutaztam. El akartam mondani neked.
Szomorkásan elmosolyodott, és szóra nyitotta a száját, amikor
körülöttünk mindenki egy hangos „óóó!”-val örvendezett a szökőkút
fény- és hangjátékának.

C 239 c
 Néhány percig csak álltunk és néztük, aztán közelebb léptem Grace-
hez. Épphogy összeért az oldalunk, de a teste mintha parázsként izzított
volna, s átvette fölöttem a hatalmat. Mögé akartam állni, hogy a
karomban tartsam úgy, mint amikor legutóbb itt voltunk.
Utána pedig fel akartam vinni magamhoz, és...
Ennél a gondolatnál behúztam a kéziféket. Úgyis minden
szempontból csak fájdalmat fog okozni. Jelen pillanatban például majd’
szétfeszültek a golyóim a vágytól.
Felpillantott rám. Találkozott a tekintetünk, és mintha szikrázott
volna a levegő. Hirtelen hátrált egy lépést, mintha megijedt volna, és
gyorsan beszívta a levegőt.
– Mennünk kéne – jegyezte meg.
– Még nincs vége – feleltem halkan.
Elkerekedett a szeme, és résnyire nyílt az ajka, ahogy néztük
egymást. A víz felé biccentettem.
– A műsornak – tettem hozzá.
Úgy pislogott, mintha akkor tért volna magához.
– Én... én korán kelek. Szerintem... haza kéne mennem.
A végén már elfúlt a hangja.
Még néhány másodpercig figyeltem őt.
– Oké – fordultam meg, hogy kikalauzoljam a néhány összegyűlt
ember között, akik még mindig a szökőkútra összpontosítottak.
Visszasétáltunk a furgonomhoz. Kinyitottam neki az ajtót, és
megfogtam a kezét, hogy segítsek beszállni. Újabb szikrák keltek életre
az érintéstől. Gyorsan lepillantott rám. Megint résnyire nyílt a szája.
Elhúzta a kezét, majd beszállt. Én átsétáltam a másik oldalra, beültem,
és beindítottam a motort.
A garázsból kiállva elindultam vissza Summerlinbe. Mindketten
magunkba mélyedve hallgattunk. A szemem sarkából láttam, hogy
Grace testtartása mintha feszült lenne. Nyilvánvaló volt, hogy megvan
köztünk a régi kémia. Újból látni akartam. De mégis hogyan? Nem
kérdezősködtem sokat a vőlegényéről, ám gyanítottam, hogy ha egy

C 240 c
vacsorát nem is tart gyanúsnak egy régi baráttal, de kettőt talán már
igen. Valószínűleg amiatt is ráncolná a homlokát, hogy az ajtóhoz
préselve megcsókolom a menyasszonyát, amikor elbúcsúzunk. Habár
így is vettem az adást, hogy vőlegény ide vagy oda, Grace nem nagyon
ellenezné – a teste legalábbis nem tiltakozna. Vágyakozás áradt szét a
zsigereimben, és nem tehettem ellene semmit.
Gyorsan telt az idő a kocsiban, miközben mindketten az elsuhanó
tájat néztük az ablakból. Summerlinbe érve rápillantottam Grace-re, aki
megint az ajkát harapdálta.
– Mi jár a fejedben? – érdeklődtem. Megváltozott körülöttünk a
légkör.
Némi habozás után felelt:
– Jobb, ha nem találkozunk többet.
– Kinek jobb? – kérdeztem. A mellkasomban düh és félelem
elegyedett.
Rám nézett. Épphogy ki tudtam venni feszült arckifejezését a sötét
utastérben. Félreálltam a lakása előtt, és üresben hagytam a motort.
– Nekem jobb – válaszolta. – A mai esténk együtt felszínre hozta...
Nem fejezte be a mondatot.
– Mit hozott felszínre, Grace? – hajoltam hozzá közelebb. Szavai
már nem szorongást ébresztettek bennem, hanem reményt.
– Ne csináld! – hunyta le a szemét.
– Mit ne csináljak?
Kinyitotta a szemét, és egymásra meredtünk.
– Ezt ne – suttogta.
– Bontsd fel, Grace! – bukott ki belőlem, mert hirtelen elképesztő
birtoklásvágy és céltudatosság lett úrrá rajtam. Miért hozott volna össze
minket a sors csupán azért, hogy másodjára is el kelljen válnunk? Nem
akartam megint elbúcsúzni tőle. Tudtam pedig, hogy több okom is
lenne rá. De az összes ok távolinak és lényegtelennek tűnt az átkozott
vőlegényéhez képest.
– Bontsam fel? – hallatott kesernyés kacajt.

C 241 c
 – Igen. Bontsd fel az eljegyzésed! – hajoltam közelebb. A tarkójára
tettem a kezemet, és magam felé fordítottam a fejét. Tekintete az
ajkamra vándorolt.
– Hagyd abba! – suttogta kétségbeesetten, elfúló hangon.
Megdermedtem, aztán meghátráltam. Elengedtem a tarkóját. Hirtelen
a szemembe nézett. Apró hang szakadt fel a torkából, mielőtt ő hajolt
bele az én arcomba, ő tette a kezét az én tarkómra, és közelebb húzott
magához. Összeért az ajkunk. Reszkető sóhajtás hallatszott – nem
tudom, melyikünktől származott. Olyan erős vágyakozást és
megkönnyebbülést éreztem egyszerre, amikor az ajka az enyémhez ért,
hogy az egész testem beleremegett.
Az ő nyelve kért először bebocsátást a számba. Még közelebb
húzódott, így már a mellkasunk is összeért. Szexi hangokat mormolt
belém, amikor a nyelvünk találkozott, és összefonódva ízlelgetni,
simogatni és kényeztetni kezdték egymást. Újra hozzászoktam az
ízéhez, ahhoz, hogy az ajka mozog az enyémen, és a kis hangokhoz is,
amik előtörtek belőle. Istenem, mennyire hiányzott ez, mennyire
hiányzott mindene, minden...
Szipogva húzódott el.
– Ez nem helyénvaló. Tudtam, hogy ezt fogod velem csinálni –
mondta elfúló hangon.
Csendben összeszedtem magam, de elöntött a harag.
– Ezt csinálom veled? Tündérmókus, szerintem te támadtál le
engem!
Felkapta a fejét, és dühösen rám hunyorgott!
– Én? Te... Én...
Mérgesen felmordult, aztán rögtön a kilincs felé nyújt, hogy
kiszálljon.
Odanyúltam, hogy elkapjam a kezét.
– Bontsd fel! – ismételtem a lehető leghalkabban, legkedvesebben.
Néhány másodpercig csak bámult rám, aztán kivágta az ajtót, és

C 242 c
berohant a házba. Néztem, ahogy becsukja maga mögött az ajtót.
Elfordítottam a slusszkulcsot, a motor felbőgött.
– Bassza meg! – kiáltottam. Ez nem sikerült valami jól.

C 243 c
 HUSZONÖTÖDIK FEJEZET

GRACE

BEVÁGTAM MAGAM MÖGÖTT AZ AJTÓT, és reszketve mély

lélegzetet vettem. Ez nem sikerült valami jól. És ebben az a
legrosszabb, hogy egy darabig jól ment. Jól éreztem magamat vele. Rég
nevettem ennyit. De aztán beosont a képbe az az átkozott testi
vonzalom, és tönkretett mindent. Miért is kételkedtem benne, hogy így
lesz? Hiszen Kibaszott Carson Stingerről beszélek! Megint átvertem
magam, mert tényleg el akartam menni vele vacsorázni. Olyan hülye
voltam. Ráadásul megcsókoltam. Jaj, istenem! Ez megcsalás.
Megcsaltam Alexet. Carsonnak igaza volt, én másztam rá. Mondtam
neki, hogy hagyja abba, és abba is hagyta. Csak aztán olyan mély
csalódottság lett úrrá rajtam, hogy szó szerint letámadtam – mintha
fuldoklóként a szájából akarnám elszívni az éltető levegőt.
Felzokogtam.
Ezzel sikerült mindent tönkretenni. Pedig már olyan jól helyre tettem
magamban ezt a Carson-témát. Úgy búcsúztunk el, hogy nem lehetünk
többé egymás életének részei, de sikerült a lehető legjobb viszonyban
elválni. Hálás voltam azért, amit hozzátett az életemhez. Ha eszembe
jutott... kedvtelve gondoltam rá, azt hiszem.

C 244 c
 De most! Most megint elbúcsúztunk, csak éppen nem jó viszonyban.
Ő tett tönkre mindent. Úgyhogy már megint negatív érzéseket tápláltam
Carson Stringer iránt.
Remegő térdekkel odamentem a kanapéhoz. Lerogytam rá. Még
ahhoz sem vettem a fáradságot, hogy levegyem a kabátomat.
Elöntött a harag. Miért kellett megint összefutnom vele? Miért kell
pont Vegasban élnie? Elvoltam, boldog voltam, jól voltam! Erre
hirtelen visszatért, a feje tetejére állította az életemet. Alapvető dolgok
kérdőjeleződtek meg miatta – éppúgy, mint az első alkalommal. Dühbe
gurultam. Előkaptam a táskámból a telefonomat. Felhívom, hogy
megmondjam neki a magamét. Mégis mit képzelt? Hogy lehet valaki
ennyire arrogáns? Megjelenik az életemben, aztán öt perc múlva arra
kér, hogy bontsam fel az eljegyzésemet? Ez most komoly? Rámeredtem
a telefonomra, majd ledobtam a kanapéra, mert rájöttem, hogy nincs is
meg a száma. Mély lélegzetet vettem. Talán így a legjobb. A mérges
telefonhívás pont olyan rossz ötlet, mint a részeg SMS-ezés. Csupa
rossz ötlet mindenfelé. Bementem a szobámba, hogy lefekvéshez
készülődjek. Muszáj, hogy ez a nap véget érjen.

***

Hajnal ötkor megszólalt az ébresztő, úgyhogy kikászálódtam az ágyból.

Nem aludtam jól. Egyáltalán nem. Nyűgös voltam, és igen, még mindig
mérges. Nem tudtam, miért vagyok ennyire dühös – leszámítva, hogy
Carsonnak sikerült felborítania mindent. Megint. Abban a pillanatban el
kellett volna húznom a csíkot abból a szállóból, amint megpillantottam
teljes izmos és férfias valójában. Maga az ördög! Igaz, hogy néha édes
és vicces ördög. De nem pont ettől olyan, mint Lucifer? Így tud
becserkészni, így éri el, hogy eladd a lelkedet egyetlen bűnös
csókjáért... ráadásul még azokat a gödröcskéket is rávillantja az
emberre.

C 245 c
 A zuhany alól kilépve törülközőt tekertem a hajam és a testem köré,
aztán lehuppantam az ágyra. Túldramatizáltam a dolgot. Oké,
kibillentett az egyensúlyomból. És akkor mi van? Mindössze annyit
kellett tennem, hogy tisztázom vele: boldog vagyok a jelenlegi
életemmel, és nem fogom miatta felbontani az eljegyzésemet. Egy
olyan ember miatt, akivel egyetlen hétvégét töltöttem el egyszer régen...
egy olyan ember miatt, akit nem is ismerek igazán. Vagy mégis?
Töprengve ráncoltam a homlokomat.
Alexet mennyire ismerem? Ismerem a családját. San Franciscóban
élnek, és párszor találkoztam velük, amikor eljöttek Vegasba
meglátogatni Alexet. Kedves emberek. Tudom, hogy Alex kiskora óta
ügyvéd akart lenni. Jó ember, szokott jótékonykodni és imád rejtélyes
gyilkosságokról szóló regényeket olvasni. Briliáns ügyvéd. Sohasem
veszekszünk, mindig megfontoltan viselkedik. Hogy unalmas-e, ahogy
Abby mondta? Oké, őszintén szólva egy kicsit talán az. És akkor mi
van? Legalább stabil, kiegyensúlyozott, és nem ültet érzelmi
hullámvasútra úgy, mint egyesek. Sohasem bántanám meg Alexet.
Képtelen lennék rá.
Felvettem a szürke kosztümömet, és kisminkeltem magam. Aztán
megszárítottam a hajam, és kontyba fogtam. De a tükör előtt megállva
inkább úgy döntöttem, mégis leengedem.
Magamra kaptam a kabátomat, fogtam egy péksüteményt, az ajtóban
belebújtam a magas sarkúmba, aztán becsuktam magam mögött. A
munkahelyemre menet megálltam az autós Starbucksnál egy grand
lattéért.
Mire megittam a kávé felét, már jobban éreztem magam.
Lenyugodtam. Csak észben kellett tartanom néhány fontos tényt.
Carson szerepe évekkel ezelőtt lezárult az életemben. Hozzásegített egy
pár komoly felismeréshez. Olyanokhoz, amik jobbá tették az életemet.
De ő a múltam. Alex pedig a jövőm. Alex nem egy egykori pornósztár,
mint Carson, aki valószínűleg minden héten más nőt visz ágyba.
Megszorítottam a kormánykereket, mert megint elöntött a pulykaméreg.

C 246 c
Legszívesebben ordítottam volna vele. Nézd meg, mit műveltél velem!
Mintha megkattantam volna.
Villámgyors döntést hoztam.
Néhány kanyar után behajtottam a Trilogy parkolójába. Azonnal
véget kellett vetnem ennek az egésznek. Tudnia kellett, mit gondolok
róla. Kedvesen, de határozottan megerősítem előtte a tényt, hogy
százszázalékos bizonyossággal hozzámegyek Alexhez. Nem tudok azzal
a tudattal élni, így összpontosítani, hogy ez nincs lezárva. Vissza
akartam zökkenteni az életemet a két nappal korábbi kerékvágásba.
Leparkoltam, aztán felmentem az emeletre, átvágtam az
előcsarnokon és a kaszinón, amíg meg nem találtam az irodájához
vezető folyosót. Zárva volt az ajtó. Talán ilyen korán még nincs is bent.
Megálltam, vettem egy mély lélegzetet, és kopogtam kettőt. Hangokat
és mocorgást hallottam odabentről. Pillanatok múlva kinyílt az ajtó, és
ott állt Carson pantallóban és keményre vasalt, fehér ingben. Mögötte
pedig egy lány éppen az aranyszínű kis egyenkoktélruháját igazgatta.
Carson arcára meglepetés ült ki, amikor meglátott.
– Kösz, főnök – mondta a lány. Kifelé menet megállt, hogy
lesöpörjön egy láthatatlan szöszt Carson ingéről, aztán rám meredt, és
elsétált mellettünk.
Carson biccentett neki, utána visszafordult hozzám, és melegség
költözött a tekintetébe.
– Szia – vezetett be az irodájába mosolyogva, hogy becsukja
mögöttünk az ajtót.
– Te... idebent voltál... azzal a lánnyal? – vontam kérdőre.
Carson letelepedett az asztal szélére. Karba fonta a kezét, amitől
átütött a fehér pamuton a bicepsze.
Látszott rajta, hogy szórakoztatja a helyzet: mintha valami
elégedettségféle is tükröződött volna a szemében, amikor kuncogni
kezdett.
– Mi olyan vicces?
– Te. Féltékeny vagy.

C 247 c
 – Féltékeny? – fröcsögtem. – Nem vagyok féltékeny. Csak nem
értem, hogy kérhettél tegnap este arra, hogy bontsam fel az
eljegyzésemet, amikor itt vagy egy másik lánnyal ma reggel.
– Felbontottad az eljegyzésedet? – kérdezte halkan.
– Mi? Nem, dehogyis! – ráztam a fejemet.
– Nem?
– Nem.
Néhány pillanatig csak néztük egymást. Felgyorsult a szívverésem,
neki pedig megrándult az állkapcsán egy izom.
Kihúztam magam, összeszedtem a bátorságomat, és csípőre tettem a
kezemet.
– Csak azért jöttem ide, hogy megmondjam: nem találkozunk többet.
– Ezt már megmondtad tegnap este.
– Igen, megmondtam, de most megmondom megint. Csak hogy
biztosan meghalld.
– Ezért jöttél ide? Hogy biztosan meghalljam? – hunyorgott rám.
– Mm-hmm – bólintottam. – Hogy biztosan meghalld – ismételten.
– Fél méterre voltam tőled, amikor mondtad, Grace.
– Tudom, hogy hallottad – forgattam a szememet. – De tudod,
biztosra akarok menni, hogy tényleg meghalld.
Carson résnyire húzott szemmel rám meredt. A mellkasa egyenletes
tempóban emelkedett és süllyedt. Szinte láttam, ahogy forognak az
agyában a fogaskerekek.
Hirtelen felpattant az asztal széléről, és elindult felém. Hátrálni
kezdtem, de addig jött, amíg a hátam a falnak ütközött. Egekbe szökött
a pulzusom, és mély lélegzetet vettem. Az a mennyei illat – üde
szappan és Carson Stinger elegye – hirtelen körülvett és megrészegített.
– Igen, hallottalak, Tündérmókus. És te hallottál engem, amikor azt
mondtam, hogy nem értek egyet?
Fölém hajolt, egyik ujjával megemelte az államat, így már egymás
szemébe bámultunk. Egy darabig méregetett.

C 248 c
 – Nézz csak magadra, Tündérmókus! Totál felhúztad magad. Éppen
csúcsra járatod az agyadat, igaz? Próbáltad fejben megoldani ezt az
egészet, amióta csak kiugrottál a kocsimból tegnap este, ugye? Sőt,
talán amióta kisétáltál ebből a szállodából tegnap délután. Teljesen
kifordultál tőle magadból. Hogy aludtál az éjjel, Grace? Legszívesebben
kikapcsoltad volna az agyad? Átadtad volna nekem az irányítást?
Hagytad volna, hogy kézbe vegyem a dolgokat, amíg teljesen átadhatod
magad az ösztöneidnek, és színtiszta élvezet árad szét a zsigereidben?
Nem ez hozta volna el az édes megkönnyebbülést, Tündérmókus?
Olyan volt a hangja, mint a bársony. Körülvett és megborzongtam a
vágyakozástól.
Felnéztem, és láttam, hogy csillog a szeme. Igen, azt akartam.
Istenem, annyira akartam, hogy már fájt. Akartam őt, szükségem volt
rá. Olyan élénken élt bennem az emléke annak, hogy mit tud művelni
velem, hogy sikítani tudtam volna a tehetetlenségtől.
Carson még közelebb lépett. Tenyerét a falnak támasztotta kétoldalt
a fejem mellett, combját pedig a lábam közé emelte. Fél kézzel lenyúlt,
hogy felemelje a szoknyámat, így alul már teljesen a combjához
préselődtem. Felnyögtem a gyönyörtől. Magától lecsukódott a szemem,
ahogy önként hozzányomtam magam. Jézusom, mit művelek? Hirtelen
nem tudtam józanul gondolkodni.
– Ő is ezt csinálja veled, Grace? – suttogta a fülembe. – Szoktad
sikoltozni a nevét, amikor elélvezel?
Nehéznek éreztem a szemhéjamat. Félig voltam csak tudatában,
hogy mozogni kezdtem a lábán. Hullámokban öntött el a kéjes izgalom.
Úristen, de rég volt!
– Válaszolj, Tündérmókus! Ezt csinálja veled? – préselte ki a fogai
között Carson. Most már mérgesnek hangzott. Ráfókuszáltam a
szememmel, de a kérdés után a távolba révedtem. Megdermedt, én
pedig csalódottan felkiáltottam.

C 249 c
 Levette a jobb kezét a falról, és egy ujjal megint megemelte az
államat, hogy kénytelen legyek a szemébe nézni. Szemügyre vette az
arckifejezésemet.
– Nem feküdtél le vele – jelentette ki végül szinte kifejezéstelen
arccal.
Próbáltam másfelé nézni, de a többi ujját is odatette az államhoz,
hogy ne tudjam elfordítani a fejemet.
– Miért, Grace? – lehelte olyan lángoló tekintettel, hogy azt hittem,
megperzsel.
Igyekeztem megrázni a fejemet.
– Én... én csak... – suttogtam.
Még néhány másodpercig az arcomat nézte, majd felmordult, mintha
tetszene neki, amit lát. Megint elkezdte mozgatni a combját alattam,
amitől felnyögtem. Elvesztem: a józan ész nélküli édes
megkönnyebbülés, amit tőle kaptam, veszedelmesebb bármilyen
kábítószernél.
– Hagyjam abba? – kérdezte. – Ha azt akarod, csak mondd ki, és
abbahagyom!
Megráztam a fejemet, ahogy csak bírtam.
– Ne, ne hagyd abba! Ne hagyd abba! – feleltem a bennem szétáradó
édes élvezettől megrészegülve.
Miközben tovább mozgatta a combját, beszélni kezdett.
– Nem akarok köröket futni veled, Grace – mondta halk, bársonyos
hangon. – Egy csomó szarságot félretettem az észérvek ellenére, hogy
esélyt adjak kettőnknek.
Levette a kezét a falról, alulról végighúzta a mellkasomon és
szétnyitotta a blézeremet.
– Miért? – leheltem, mire kuncogott egyet.
– Mert úgy tűnik, hogy egy átkozott idióta vagyok, ha rólad van szó.
Még csukott szemmel is hallottam a hangján, hogy mosolyog.
A mellemhez emelte a kezét, hogy hüvelykujjával megdörzsölje a
mellbimbómat a vékony blúzon keresztül. Elakadt a lélegzetem, és

C 250 c
nedvesség árasztott el odalent. Véget kellene vetnem ennek... de... én
csak... nem tudtam gondolkodni. Nem akartam gondolkodni.
– Sohasem tudtalak kitörölni az emlékeimből, Tündérmókus –
suttogta.
Én nyöszörögtem. Éreztem, hogy csak karnyújtásnyira van az
orgazmus, és akartam. Annyira akartam, hogy az már kétségbeejtő volt.
– Szerintem nem is akartalak kitörölni – hajolt közelebb a fülemhez.
– Azt akarom, hogy te is adj egy esélyt kettőnknek.
A nyakamhoz hajolt, hogy elkezdje alulról végigcsókolni. Ajka egy
pillangó könnyedségével ért a bőrömhöz, combja egyre gyorsabban
rajzolta az apró köröket alattam, hüvelykujjaival pedig a mellbimbómat
masszírozta. Már lihegtem.
– Keféltél valakivel utánam? – kérdezte.
Agy nélkül, ész nélkül léteztem. Semmi sem számított, csak a forró
élvezet, aminek a szélén álltam.
– Nem. Nem! – vallottam be. – Ahh! Istenem, Carson! Nem, utánad
senkivel.
– Hú, ezt már szeretem! – morogta a fülembe, aztán gyengéden
nyalogatva-szívogatva végigcsókolta a nyakamat. Egyre gyorsultak a
mozdulatai, amitől végre átléptem a határt: heves hullámokban öntött el
a gyönyör, reszketve nekifeszültem. Már majdnem felsikoltottam,
amikor a számra tapasztotta a száját, hogy a saját nyögésével belém
fojtsa. Belelihegtem a szájába.
Az orgazmus után ködös aggyal kezdtem visszasüppedni a
valóságba. Álmatagon néztem a szemébe.
Vágytól elsötétült tekintettel bámult, amiben volt valami gyengédség
is. Teljesen megigézett.
Szóra nyitotta a száját, amikor hangosan kopogtak az ajtón. Ettől
aztán totálisan visszazökkentem a valóságba. Elakadt lélegzettel
húzódtam el tőle. Lesimítottam a szoknyámat a csípőmön, ő pedig
letette a lábát földre, és szintén elhúzódott.
– Maradj! – mondta nekem halkan. – Ki az? – szólt ki.

C 251 c
 – Én vagyok, haver – hallottam az ajtó túloldaláról.
Carson káromkodott egyet az orra alatt, aztán rám pillantott, és
tetőtől talpig végigmért. Biztos azért, hogy szalonképes vagyok-e.
Kinyitotta az ajtót.
– Szia, Leland. Mi a helyzet?
– Már majdnem itt vannak.
Carson megtorpant és fújtatott egyet.
– Oké, mindjárt jövök – felelte.
Hallottam, hogy a férfi felnevet.
– Nővel vagy, vagy mi?
A történtek most tudatosultak bennem csak igazán. Megigazítottam a
szoknyámat, kikerültem Carsont, és kiléptem az ajtón.
– Ööö... ha felmerül még kérdésem, hívni fogom – mentem el egy
velem egykorú, nagydarab pasas mellett, akinek majdnem fekete haja és
sötétkék öltönye volt.
Észrevettem meglepett arckifejezését, amikor megfordulva tempósan
elindultam vissza a folyosón a kaszinó felé.
– Grace... – szólt utánam Carson. Nem foglalkoztam vele.
Gyorsítottam, és remegő lábbal szinte odarohantam a kocsimhoz.
A parkolóból kiállva ki akartam hajtani az útra, de meg kellett
vártam, hogy a mindenféle zászlókkal díszített, fekete limuzinokból és
átjárókból álló konvoj elmenjen előttem, és leparkoljon a Trilogy előtt.
Kinyújtottam a nyakamat, hogy lássam Carsont, amim kilép a
főbejáraton, és kezet ráz az utolsó limuzinból kiszálló férfival. Biztos
valami külföldi előkelőség, folyton vannak Vegasban ilyenek. Levettem
róluk a szememet, és a lehető leggyorsabban elhúztam az ellenkező
irányba.

CARSON

C 252 c
Egyedül voltam a kis szobában. Odasétáltam a sarokba, hogy
felállítsam az apró műanyag poharat. Felborult az utolsó dobásomnál.
Visszamentem a székhez, leültem, és megint céloztam.
– És lő! És gól! – mondom halkan, amikor az érmém betalált a
pohárkába.
Visszahoztam, aztán dobtam még néhányat. Mindegyik könnyedén
célba talált. Unatkoztam. Egy darabig a csukott ajtót nézegetve álltam,
végül odaléptem, és lenyomtam a kilincset.
Általában volt itt velem valaki, ma viszont senki. Senki sem ért rá
hogy „bébiszitteljen”. Forgattam a szememet. Nem igazán vagyok már
bébi. Nyolcéves vagyok. A férfi a háznál.
Tudtam, mivel foglalkozik az anyukám. Hányingerem volt tőle.
Felfordult tőle a gyomrom, hogy az ágyban fetrengett mindenféle
férfiakkal, és erről filmet forgattak. Színésznőnek mondta magát, de
hallottam, hogy mások a háta mögött lekurvázzák. Persze, hogy tudtam,
mi az a kurva. Tudtam, hogy azt jelenti: pénzért kefél. És azt is tudtam,
hogy ez így van. Valahányszor megkértem, hogy hagyja abba,
megkérdezte, hogy akkor miből várok ennivalót. Fel kéne mennem a
szobába, ahol megmondták, hogy maradjak. De valamiért mégis
továbbvitt a lábam.
Belestem a sarkon. Elkerekedett a szemem, és a szám elé kaptam a
kezemet, hogy ne kiáltsak fel. Az anyukám az ágy közepén volt, körülötte
három férfival. Mindannyian meztelenek voltak. Egyikük mögötte volt,
és belé vagdosta az intim részeit. A másiknak a pénisze a szájában volt.
A tőle jobbra lévő pasas pedig saját magát rángatta, aztán a szemem
láttára felmordult, és sugárban fehér pisi ment anya hajára meg arcára.
Oda akartam rohanni hozzá, hogy lelökjem őket róla. Arcon akartam
rúgni és megtaposni őket. Úrrá lett rajtam az érzés, hogy muszáj
megvédenem az anyukámat. Elfúló kis hang tört fel belőlem, könnyek
szöktek a szemembe.
Odarohantam hozzá. Egyszeriben már hanyatt feküdt az ágyon, én
pedig fölötte kiabáltam, hogy: „Anya, anya!” Félholtra verték, vér folyt

C 253 c
belőle mindenhonnan. Felnézett rám feldagadt és berepedt szemhéja
alól és... elmosolyodott. A legédesebb mosollyal, amit valaha láttam.
A mosoly átváltoztatta az arcát – fiatalabbra és szemrevalóbbra.
– Ara – leheltem.
Zihálva ültem fel az ágyban. Csörgött a telefonom.
– Halló – szóltam bele kábán.
Leland volt az.
– Szia, Carson. Épp most tűzték ki Josh óvadékát. Két milla.
Behunytam a szememet egy pillanatra.
–Tudjuk fedezni?
– Mi nem. A Trilogy igen. Úton vagyok a bankba. Csak szólni
akartam.
– Oké, tájékoztass!
– Meglesz.
Letettem, és visszahanyatlottam a párnára. Futó pillantást vetettem
az órára. Elaludtam, mert sokáig dolgoztam éjszaka, ráadásul lefekvés
után inkább csak forgolódtam. A plafonra meredtem. Az a kibaszott
álom! Régebben többször álmodtam ezt, de néhány hónapja nem.
Elgondolkodtam, vajon azért volt-e, mert Grace visszatért az életembe –
legalábbis mintha visszatért volna. A francba, mennyire elcsesztem
vele! Nehéz sajnálni a dolgot, mert rohadt fantasztikus volt újra látni,
ahogy elélvez. Csakhogy elijesztettem. Az a csók a kocsiban őrült
birtokvágyat váltott ki belőlem, ráadásul iszonyat kanossá tett.
Nevezzük nevükön a dolgokat! Szóval amikor berontott az irodámba, és
megint a vőlegényéről beszélt, direkt úgy viselkedtem vele, hogy
reakciót csikarjak ki belőle – és sikerült. Kérte, hogy ne hagyjam abba.
Csak az a szar, hogy valószínűleg megbánta. Ettől nagyon kutyául
éreztem magam.
Megtudtam, hogy sohasem feküdt le a vőlegényével. El sem tudom
mondani, milyen üdvrivalgást éreztem legbelül. De miért nem feküdt le
vele? Ez itt a kérdés. Muszáj volt beszélnünk. Minél előbb, annál jobb.

C 254 c
 Grace nagyon gyakran fejben játszotta le a dolgokat, ráadásul
könyörtelen volt saját magával. Ezt már egyórás ismeretség után
felmértem négy és fél évvel ezelőtt. Úgyhogy most biztos arról próbálja
magát meggyőzni, hogy rossz ember, amiért erkölcstelen dolgot
követett el a vőlegénye ellen. Pedig ez egyáltalán nem így van – ám ez
nem sokat segített rajtam. Bűntudatot fog érezni iránta, ami nem
mozdítja elő, hogy elküldje a búsba, ahogy azt kértem. Helyre kellett
hoznom a dolgokat. Akartam őt, és kész. Azt mondtam neki, hogy sok
szarságot félretettem, hogy adjak kettőnknek egy esélyt. Ez igaz is volt,
meg nem is. Van egy csomó szarság, amit nem tehetek most félre, és
lesz olyan szarság, amit neki kell félretennie – vagy legalább
elfogadnia. Francba, milyen bonyolult ez! Ha egyszerűen megmondaná,
mit akar, megpróbálhatnánk együtt megoldani a dolgokat. Addig
viszont nem kockáztathatok. Lehetetlen. Ja, beszélnünk kell.
Kipattantam az ágyból, és a fürdőszoba felé vettem az irányt.

C 255 c
 HUSZONHATODIK FEJEZET

GRACE

MAGAM ALÁ HÚZTAM A LÁBAMAT, takarót terítettem a

vállamra, és hátradőltem a kanapén. Egy tizenkét órás munkanap után
éppen most értem haza az irodából. Pizsamát húztam, bekapcsoltam a
tévét, és betakaróztam. Este nyolc volt, de még nem vacsoráztam, pedig
majd’ éhen haltam. Csak valahogy fontosabbnak tűnt néhány percet
pihenni a kanapén.
Hát persze, hogy rögtön eszembe jutott Carson. Valamelyest sikerült
kordában tartanom a gondolataimat azóta, hogy tegnap kirohantam az
irodájából. Ez részben önvédelem volt, viszont tudtam, hogy részben az
észveszejtő orgazmus következménye, amit a combjával csikart ki
belőlem. Szégyenkezve felmordultam, és a tenyerembe temettem az
arcomat. Már a puszta emléktől is forróság öntött el. Istenem!
Megmondtam neki, hogy látni sem akarom többet, aztán úgy
megdugtam a lábát, mint egy tüzelő öleb. Mintha kissé ellentmondásos
lennék. Oltári szégyen.
Profi szakember vagyok. Mindennap elegáns kosztümben és
kifinomult lábbeliben járok dolgozni. A bíróságon hatékonyan és
magabiztosan dolgozom. A magánéletben időre fizetem a számlákat,
legalább hetente felhívom az apukámat, jó barát vagyok, és őszinte
ember. De ha Carson Stinger belép a képbe, agyatlan liba leszek. Egy
C 256 c
igazi tökkelütött. Egy hazug tökkelütött, aki hagyja, hogy a falhoz
nyomják egy irodában. És még csak különösebb erőfeszítésébe se került
a dolog. Szó szerint könyörögtem neki. Zavarba jöttem, és
elszégyelltem magam.
De a legerősebb érzés, ami marcangolni kezdett, az a szomorúság.
Elárultam Alexet. Borzalmas vagyok! Ami még rosszabb, hogy
elmondtam Carsonnak: nem feküdtem le Alexszel. Nem kellett volna
elmondanom. Nemcsak, hogy nem az ő dolga, de még félre is fogja
érteni. Nem arról van szó, hogy nem vonzódtam Alexhez – csak
egyszerűen olyan gyorsan történt közöttünk minden! Már aznap
randizni kezdtünk, amikor ideköltöztem. Néhány hónap múlva
megkérte a kezemet, tavaszra pedig már terveztük az esküvőt is. Azért
persze csináltunk ezt-azt. A szexszel viszont várni akartam az esküvőig.
Még Abbynek se mondtam, hogy kivárunk, mert lehordana. Oké, egy
kicsit talán tényleg régimódi ez a dolog, de miért is ne csinálhatnánk
így? Szerintem romantikus. Alex pedig úriember, úgyhogy részéről is
rendben. Szerintem a várakozás csak megédesíti a dolgokat.
Szerintem...
A gondolatmenetből hangos, erőszakos kopogás zökkentett ki.
Összevontam a szemöldökömet. Ki az ördög képes így kopogni?
A takarót magam mögött hagyva felkeltem, és pamut
pizsamanadrágban meg fehér, ujjatlan topban odasétáltam az ajtóhoz.
Nincs rajta nyílás, amin kinézhettem volna, úgyhogy kiszóltam.
– Ki az?
– Én vagyok az, Grace – felelte egy mély hang. Fenébe! Carson. Egy
darabig az ajtó másik oldalán állva rágtam a körmömet, mert nem
tudtam, mitévő legyek.
– Grace, nyisd ki! – hallottam a túloldalról. – Kérlek... – tette hozzá
néhány másodperc múlva.
Felsóhajtottam, kitártam az ajtót. Megcsapott a hűvös, decemberi
levegő.

C 257 c
 Carson ott állt a maga tökéletes férfivalójában, sötét farmerban és
bőrdzsekiben. Átkozottul jól nézett ki. Utáltam érte. Tényleg utáltam.
Sokkal könnyebb lett volna elküldeni, ha ocsmány trollnak néz ki. Az
élet olyan kegyetlen tud lenni!
Carson tetőtől talpig végigmért, és tekintete megállapodott a
mellemen. Rájöttem, hogy nincs rajtam melltartó – biztos, hogy
megkeményedett a mellbimbóm a látványától. Keresztbe fontam
magam előtt a karomat.
– Mit akarsz, Carson? – kérdeztem fáradtam.
– Bejöhetek? Csak gyorsan meg akarok beszélni valamit, aztán
elmegyek – mondta fürkésző tekintettel.
Megdermedtem, de aztán hátraléptem, hogy beengedjem.
Gondoltam, tényleg pontot kell tennünk ennek a végére, hiszen tegnap
nem teljesítettem valami jól a küldetést.
Elsétált előttem, és megvárta, amíg becsukom az ajtót. Nem zártam
kulcsra. Úgyis mindjárt megy.
Megkerültem őt, és visszatelepedtem a kanapéra, hogy megint
bebugyoláljam magam a takaróba. Követett, és leült a kanapé másik
felére. Karját a combjára támasztva előredőlt.
– Josh Garner ma óvadékkal szabadlábra került – szólalt meg. –
Szerintem tudod.
– Igen – válaszoltam. – Letették érte az óvadékot – ráncoltam a
homlokomat, mert az összeg túl magas volt. Nem tudom, ki fizette ki.
De erről most nem akartam beszélni vele. Akkor sem, ha esetleg ő
tudja.
Rám nézett és bólintott, de nem mondott semmit. Mintha küszködött
volna, hogy kimondja-e, ami a fejében jár. Végül kissé megrázta a fejét,
és a távolba révedt. Amikor visszafordult, folytatta:
– Beszélnünk kell arról, ami tegnap reggel történt. Bocsánatkéréssel
tartozom.
Kifújtam a levegőt.
– Carson – dőltem hátra, és a tenyerembe temettem az arcomat.

C 258 c
 Két kézzel beletúrtam a hajamba, és ránéztem. Sokatmondó
pillantást vetett rám.
Halkan felnevetve megráztam a fejemet.
– Mi az? – kérdezte.
– Nem tartozol bocsánatkéréssel. Hagytam, hogy... azt csináld.
Akartam, hogy csináld. Ez valószínűleg nyilvánvaló – fordultam el
elvörösödve. – De nem volt helyénvaló. Legalábbis részemről. Te nem
csináltál semmi rosszat. Nem te vagy az, aki megszegte a másnak tett
ígéretét.
Elszomorodtam a saját szavaimtól. Borzalmas ember vagyok.
Egy pillanatra homlokráncolva elhallgatott, mintha egy feladványon
törné a fejét.
– A bocsánatkéréssel csak azt akartam mondani, hogy sajnálom,
amiért annyira lényegre törő voltam – felelte halkan. Hunyorgott is,
mintha nem lenne biztos benne, hogy tényleg sajnálja. Nemsokára
folytatta. – De minden szót komolyan gondoltam. Minden egyes szót.
Nem szórakozom.
Lassan megráztam a fejemet.
– Carson, éppen egy pincérnővel kavartál az irodádban, amikor
bementem! – kiáltottam.
Összerezzent, aztán rám nézett, és kacagásban tört ki.
– Semmi sem történt Kirával. Igen, minden áldott nap rám mászik,
de sohasem nyúltam hozzá – mondta az arcomat fürkészve. – Nem
jöttél rá abból, amit utána csináltunk? – szorította össze az ajkát.
– Honnan tudtam volna? Alig ismerlek! – szúrtam oda.
– Mindenkinél jobban ismersz, Tündérmókus – bukott ki belőle, és
lángolt a tekintete. Aztán kedvesebben folytatta. – És én is mindenkinél
jobban ismerlek téged. Még ennyi idő múltán is.
Tárva maradt a szám.
– Nagyképű vagy! Szerintem a vőlegényem az, aki mindenkinél
jobban ismer engem.
Rám meredt, és megrándult az állkapcsa.

C 259 c
 – Komolyan, Grace? – vonta fel a szemöldökét.
Ráhunyorogtam. Pontosan tudtam, mire céloz.
– Nem lett volna szabad elmondanom neked. Nem a te dolgod, és
nem vagyok hajlandó megint erről beszélni. Nézz már ránk! Még három
percet sem bírunk ki veszekedés vagy csókolózás nélkül.
– És az olyan nagy baj? – nevetett.
Résnyire szűkült szemmel néztem rá, de nem mondtam semmit.
– Igen! Igen, az. Össze kell szednem magamat. Muszáj...
abbahagynom, hogy megcsalom a vőlegényemet – böktem ki.
Carson arca teljesen elkomolyodott.
– Nem vagy belé szerelmes, Grace. Én sem akarom, hogy megcsald
a vőlegényedet. Bontsd fel az eljegyzést! – nézett a szemembe. –
Kérlek!
Rábámultam. Olyan gyorsan árasztott el olyan sok érzés, hogy
képtelen voltam eligazodni rajtuk.
Halk kopogás hallatszott az ajtó felől. Összerezzentem, Carson pedig
az ajtó felé kapta a tekintetét.
– Vársz valakit? – kérdezte.
– Jaj, istenem! Alex azt mondta, hogy talán hoz vacsorát. Azt hittem,
ahhoz már késő van. Valószínűleg ő az – sziszegtem.
Carson felállt, én pedig mellé ugrottam.
– Szakíts vele, Grace! – indult meg az ajtó felé.
– Várj! – suttogtam. – Nem nyithatsz ajtót!
Megfordult, és néhány lépéssel letudta a köztünk lévő távolságot.
Két tenyere közé fogta az arcomat, és komoly képpel megszólalt.
– Én se voltam senki mással – nézett rám. – Utánad senkivel.
Elkerekedett a szemem, és leesett az állam.
– Mi? – kérdeztem feszült kacajjal. Megdöbbentem, sokkot kaptam.
Hát ez meg hogy lehet? Carson Stinger, a két lábon járó kúrógép,
hímringyó és szexisten öt éve nem volt együtt senkivel? Szóra
nyitottam a számat, aztán be is csuktam. Továbbra is engem fürkészett,
én pedig őt.

C 260 c
 – Miért? – leheltem végül.
Válaszolni akart, de másodszorra is kopogtattak. Ezúttal
hangosabban.
– Ez így nem lesz jó. Kérlek, menj ki a hátsó ajtón, Carson! –
suttogtam. – Lehetne halkan?
Néhány pillanatig még bámult, aztán lassacskán elvigyorodott. A
varázslatos gödröcskék megint megtették a hatásukat. Istenem,
lélegzetelállító volt! Olyan gyönyörű, hogy felgyorsult tőle a
szívverésem.
– Talán van némi tapasztalatom a zökkenőmentes kiosonásban,
Tündérmókus... – engedte el az arcomat, hogy elinduljon a verandára
vezető üvegajtón keresztül a hátsó kert felé.
Tátva maradt a szám, és a torkomra forrt a szó. Már ott sem volt.

CARSON

Grace házát megkerülve hallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó, és egy

férfihang azt mondja:
– Ételfutár! Mi tartott ilyen sokáig?
Úgy mondta, mint egy istenverte faszkalap. Kissé megráztam a
fejemet. Ez olyan igazságtalan! Biztos rendes fickó, ha Grace kedveli.
És ez az, ami mindennél jobban felbaszott. Gyűlölni akartam.
– Ja, most jöttem ki a zuhany alól! – hazudta Grace.
Megfeszített állkapoccsal mentem oda a kocsimhoz. A szomszéd ház
előtt parkoltam. Utáltam, hogy úgy kell kilopakodnom, mint valami
tolvajnak. De legalább elég világosan elmondtam, mit akarok. Most már
csak bíznom kellett benne, hogy ő is ugyanazt akarja.
Megint megfeszült az állkapcsom, mert eszembe jutott, hogy Grace
talán nem kefél Alexszel, de a fazon attól még biztos ölelgeti és
csókolgatja. Hú, de gyűlölni akartam azt az embert!

C 261 c
 Beszálltam a furgonba. Egy ideig csak ültem ott. Megmondtam neki,
hogy én sem voltam együtt senkivel. Úgy kacagott, mintha ez lenne a
világ leghihetetlenebb dolga. Én is úgy gondolnám, ha csak az öt évvel
ezelőtti önmagamat ismerném. El akartam magyarázni neki, hogy miért.
El akartam mesélni, min mentem keresztül. Vágytam rá, hogy
megnyíljak Grace előtt. Rajta kívül nem nyíltam meg senkinek – igazán
legalábbis nem. Jézusom, minden lehetséges módon akartam őt! Olyan
bosszantóan viselkedett, mint az állat, de mégis mit vártam? Három
napja botlottunk egymásba, én pedig azt kértem tőle, hogy változtassa
meg az egész életét a kedvemért. De én is hajlandó vagyok áldozatot
hozni érte. Még nem is tudja, mekkorát.
Elfordítottam a slusszkulcsot, és megtettem a hazáig vezető ötperces
utat. Az évek során sokat gondoltam rá úgy, hogy nem is tudtam, hol
van, merre tart. Most már tudom, hogy öt percre van tőlem. Ez jobban
fájt, mint annak idején a tudat, hogy egy kontinenssel távolabb.

C 262 c
 HUSZONHETEDIK FEJEZET

GRACE

EGY HÉT MÚLVA KARÁCSONY. Elmerültem az utolsó pillanatokra

hagyott bevásárlásban és a munkában – beleértve a Garner-ügyet is.
Január végére tűzték ki a tárgyalást, úgyhogy volt időm előkészíteni.
Nem mintha sok új bizonyíték került volna elő. Megérkezett az áldozat
boncolási jegyzőkönyve, amiben a nyilvánvaló halálokon, tehát a
fejlövésen kívül nem szerepelt más fizikai trauma, egészségügyi
probléma vagy kábítószer nyoma. Ami viszont érdekes, hogy az
orvosszakértő szerint a lány szűz volt. Ez felforgatta a „prostit akart
fogni, de eldurvult a helyzet” elméletet.
A DNS-nyom viszont cáfolhatatlan volt: a vádlott vérének nyoma a
kődarabon, és az áldozat vére a vádlott ruháján. Arról nem is beszélve,
hogy a holttestből kivett töltény Josh Garner fegyveréből származott.
Szerintem ilyen bizonyítéknál nem is kell indítékkal szolgálni.
Nem kellett más tanút felkészíteni az igazságügyi orvosszakértőn és
a DNS-szakértőn kívül. Úgy éreztem, jól kézben tartom az ügyet. Még
szerencse, mert kivettem egy hét szabadságot, hogy hazamenjek
karácsonyra. Alex is velem jön. Alig vártam, hogy együtt töltsük a
karácsonyt a családommal, és körülvegyen az otthon meg a
hagyományok melege. Józan eszemnek szüksége volt a megnyugvásra.
Szükségem volt a józan eszemre.
C 263 c
 Nem beszéltem Carsonnal azóta, hogy néhány nappal azelőtt a hátsó
üvegajtón keresztül hagyta el a házamat. Időre volt szükségem, minden
olyan gyorsan történt, olyan váratlanul! Pont úgy, mint az első
alkalommal. Szerintem ez így működik kettőnkkel. Most már nincs
olyan, hogy kettőnk. De mégis! Járt az agyam. Még mindig bűntudat
kínzott amiatt, amit Alexszel tettem. Eszem ágában sem volt
megosztani vele. Még nem házasodtunk össze. Igen, tudom, hogy
gyakorlatilag megcsaltam. De vajon tényleg rossz lenne neki, ha
megtudná, hogy a menyasszonya egyszer csókolózott egy másik
férfival? Ja, és emellett volt egy hatalmas orgazmusa is a másik férfi
izmos combján lovagolva, amíg az a falhoz nyomta? Hangosan
felmordultam a szégyentől, és a homlokomra csapva ültem vissza az
íróasztal mögé. Istenem, mennyire utáltam magamat!
Carson szemlátomást tiszteletben tartotta, hogy egy kis időre van
szükségem, hiszen nem keresett. Ez jó hír. Habár igencsak kíváncsi
voltam, miért nem volt senkivel utánam, tehát már öt éve. Meg akartam
kérdezni tőle. Be kell vallanom, hogy borzongás futott végig a
gerincemen, valahányszor belegondoltam ebbe. Talán csak azért volt,
mert szinte végig a tengerentúlon szolgált? Biztos azért. De hogyhogy
nem voltak hajlandóságot mutató nők a világ kikötőiben? És miért nem
használta ki Kira közeledését? Mi volt az oka? Nem szabadna ennyit
foglalkoznom a témával. Végül is már megvan a magam élete a magam
pasijával, akin járhat az eszem. Nem kéne ennyit gondolnom Carsonra.
De nem tehettem róla, isten látja lelkemet.
Egyre többet töprengtem azon is, hogy Carsonnak vajon van-e bármi
köze Josh Garner ügyéhez. Barátok, akik együtt szolgáltak a seregben,
ráadásul egy időben költöztek Vegasba, lényegében ugyanabból az
okból kifolyólag. Ez nem feltétlenül jelentené, hogy Carson többet tud,
mint amennyit Powers nyomozónak elmondott a kikérdezéskor. Én
viszont úgy érzem, hogy többet tud. És ha hozzávesszük, hogy egy
harmadik katonatárs a hotel tulajdonosa, ráadásul hatalmas óvadékot
sikerült letenni Garnerért, akkor nem csoda, hogy kérdések kavarogtak

C 264 c
a fejemben. Valami motoszkált bennem. Kellett lennie összefüggésnek,
csak elképzelésem sem volt, pontosan mi lehet.
Hangosan felsóhajtottam, és hátradőltem a széken. Jó lesz egy hét
távollét. Beszélek majd a tesóimmal, hogy az ő szemszögükből is
átlássam ezt a többszörösen elcseszett helyzetet. Igen, ez jót fog tenni.
Pont erre volt szükségem.
Este kilencig dolgoztam. Alex egy nappal hamarabb ment
szabadságra, mert az egész karácsonyi bevásárlást az utolsó pillanatra
hagyta, így plusz időre volt szüksége, hogy elmenjen a plázába. Férfiak!
Eszembe jutott, hogy Carson vajon hol tölti a karácsonyt. Tudtam az
anyukájáról, és ha ugyanolyan a kapcsolatuk, mint amikor
megismerkedtünk, akkor biztos nem megy el hozzá Los Angelesbe.
Homlokráncolva megráztam a fejemet, hogy elűzzem a vele kapcsolatos
gondolatokat. Akármit is csinál karácsonykor, nem az én dolgom.
Hazaérve nekiláttam a mosásnak és a csomagolásnak. Teljesen
kimerültem, mire végeztem. Alex hajnali ötkor itt lesz értem, hogy
elérjük a gépet. Felvettem a pizsamámat, és lefeküdtem.

CARSON

Leültem Joshsal szemben, míg ő hátradőlt a kanapén a lakásban, ahová

titokban vittem. Épp Lelanddel beszéltem telefonon. Válaszoltam a
kérdésére:
– Igen, megcsináltuk. Senki sem követett minket. Hadd hívjalak fel
visszafelé menet!
– Oké. Köszi, Carson – mondta Leland, és letette.
Megnyomtam a piros gombot a telefonom kijelzőjén, és megint
Joshra néztem.
– Hogy vagy?
Nagyszerűen, Carson. Az elmúlt néhány hét olyan volt, mint egy
megvalósult álom.
C 265 c
 Ráhunyorogtam.
– Mi történt, Josh? Nem lett volna szabad szétválnunk. Első számú
szabály.
– Ja, azt a kibaszott szabályt is én találtam ki – jegyezte meg
keserűen.
Az arcát fürkésztem. A srác gyilkosságért fog bíróság elé állni.
Kesztyűs kézzel akartam bánni vele.
– Mi történt? – kérdeztem.
Megint felsóhajtott, és két kézzel megdörzsölte az arcát.
– Ti éppen kifelé haladtatok az áruval. Én a raktár utolsó szobáját
ürítettem ki, amikor hallottam, hogy egy lány sír. Azt hittem, egyet
kihagytunk. Visszafordultam, hogy utánajárjak, és egyszer csak minden
elsötétült, haver. A következő kép, hogy valami elhagyatott házban
térek magamhoz a fejemen strandlabda nagyságú puklival. Sikerült
hazajutnom, egy óra múlva pedig rendőrök kopogtattak az ajtómon.
Mindössze ennyit tudok.
Mély lélegzetet vettem.
– Mi is erre gondoltunk. Lesből támadott. Bassza meg! Ugye, tudod,
hogy visszamentünk érted? Észrevettük, hogy eltűntél, úgyhogy
visszamentünk érted. Úgy eltűntél, Josh, mint egy kísértet.
– Tudom, hogy sohasem hagynál hátra senkit. Ezt egy pillanatra sem
vontam kétségbe.
Bólintottam.
– Tudta, hogy jövünk.
Josh felsóhajtva bólintott.
– Aha. És kurvára fejbe lőtte a lányt, Carson.
– Beteg állat. Ezt amúgy is tudtuk.
Josh homlokráncolva vett egy mély lélegzetet, összekulcsolta az
ujjait a tarkójánál, és hátradőlt.
– Aha.
Egy pillanatig csak méregettem.

C 266 c
 – Rendben. Most megyek. Ki fogunk találni valamit. Dylan rajta van
az ügyön, mindannyian igyekszünk. Meg fog oldódni, jó? Segítünk.
Josh behunyta a szemét.
– Ebben egy pillanatra sem kételkedtem – nézett fel rám. – Kösz,
Carson.
Bólintva felálltam.
– Maradj itt! Mindent ideküldünk, amire csak szükséged lehet. A
rendőrök tudják, hol vagy, de rajtuk kívül senki más. Nem jöhetsz a
Trilogy közelébe. Nem mehetsz ki nőket felszedni. Nem mehetsz át
megismerkedni a csinos szomszédoddal. Maradj veszteg!
– Izgalmasan hangzik. Kibaszottul boldog karácsony! – felelte, de
amikor látta, hogy ráncolom a homlokomat, hozzátette: – Jól van, jól
van, veszteg maradok. Felfogtam.
– Még mindig jobb, mint hadi koszton élni egy barlangban, nem?
– Nem sokkal – kuncogott. – De valamivel jobb.
Mosolyogva biccentettem, aztán az ajtó felé indultam. Húsz perc
múlva parkoltam le a Trilogyban.

***

Este bementem Leland irodájába.

– Elmész? – kérdezte, leültem a székre vele szemben.
– Nem tudom, jó ötlet-e. Ha bármiben tudok...
– Nem tudsz. Ha itt maradsz az ünnepekre, úgyis csak fel-alá
járkálsz majd az irodádban. Jobb, ha nem nagyon mutogatjuk
magunkat. Dylan itt marad, hogy dolgozzon a számítógépes dolgokon,
de egyikünk sem tud neki segíteni. Ráadásul, ha bármi is felmerül, csak
hatórányi távolságra leszek. Talán így a legjobb, ha elmész a városból.
– Oké – bólintottam. – Az összes lány rendben van?
– Aha. Jó lett volna, ha mindet sikerül elvinni még az ünnepek előtt.
Nem tetszik, hogy itt posztolnak majd az őrök karácsonykor. De így

C 267 c
lesz. Nem sikerült időben elrendezni a papírmunkát. Dylan mindent
megtett, amit csak lehet.
– Tudom. Szívás, de egy hét múlva minden kész.
– Igen. Boldog karácsonyt, haver! – mondta Leland, felállt az
asztaltól, hogy kezet rázzon velem, és a hátamat megveregetve lazán
átöleljen.
– Neked is, Leland – mosolyogtam.
– Meglesz. Vezess óvatosan!
Bólintottam, és kisétálva becsuktam magam mögött az ajtót.
Kihoztam az utazótáskát az irodámból, és bepakoltam a furgonomba.
Negyedórával később elhagytam a várost.
Eltöprengtem, hogy Grace vajon hol tölti a karácsonyt. Nem keresett
azóta, hogy eljöttem tőle. Nem fogom zaklatni, teljesen világosan
megmondtam, mit akarok. Nála a labda. Ettől még baromira fájt az
egész. Egy csomó szarsággal kellett foglalkoznom, mégis csak rajta járt
az eszem. Muszáj volt egy kicsit elmennem innen. Rátapostam a gázra,
hogy olyan gyorsan magam mögött hagyjam Vegast, amennyi te csak
lehet.

GRACE

– Esküszöm, hogy elfelejtettem valamit! – közöltem Alexszel mát

ötödször.
– Édesem, ellenőrizted a listát. Nem felejtettél el semmit. Vagy ha
mégis, akkor majd megoldjuk, ha odaértünk. Lazíts! – paskolta meg a
térdemet.
Elkalandozva bólintottam, miközben kinyílt előttünk a repülőgép
ajtaja, és a sor előre moccant.
– Aha... – hagytam rá, és mindketten felálltunk.

C 268 c
 Alex levette a kis bőröndjeinket a fejünk fölötti poggyásztartóból, én
pedig elé lépve megfogtam a sajátom fogantyúját, és kiemeltem, hogy
magam mögött tudjam húzni.
Feszülten ébredtem.
Azzal az érzéssel, hogy valami nem stimmel. Lehet, hogy elkaptam
valamit. Fogalmam sincs. Jó ideje nem látogattam meg a családomat.
Lazának és izgatottnak kellett volna lennem. Helyette viszont
folyamatosan az motoszkált bennem, hogy valamit otthon felejtettem.
Hogy valami nincs rendjén.
Az sem segített, hogy egész éjjel csak forgolódtam. Elkerült az álom,
nem volt hajlandó kikapcsolni az agyam. Biztos az a baj, hogy
túlságosan kimerültem.
Az is igaz, hogy egy kicsit ideges voltam az utazás miatt. Alex csak
egyszer találkozott a családommal, amikor ők eljöttek Vegasba, miután
elköltöztem. Még csak akkor kezdtünk járni, és elmentünk együtt
vacsorázni. Úgyhogy a mostani alkalom lehetőség volt arra, hogy Alex
igazán megismerje őket. Ami jó dolog, nem? Az ajkamba haraptam.
Elindultunk a terminál felé. Egy óra volt hátra a csatlakozásig
Daytonba, úgyhogy leültünk bekapni valamit az indulási kapuhoz közeli
étteremben.
Lefelé menet a mozgólépcsőn rápillantottam azokra, akik felfelé
jönnek. Megakadt a szemem egy nénin. Mosolyogva rám kacsintott.
Megdöbbentem, mert valahogy olyan ismerős volt. Utána nyújtottam a
nyakamat, ahogy egyre távolabb került tőlem, de nem nézett vissza. A
hatalmas repülőtéren átvágva elmentünk egy kislány mellett, aki éppen
a jegyzetfüzetébe rajzolt. Pont, amikor elhaladtunk mellette,
mosolyogva megmutatta az előtte álló anyukájának, hogy mit rajzolt.
Megfordultam, hogy én is lássam. Lassított felvételként tudatosult
bennem, hogy egy törékeny kis tündért. Gyorsan előrekaptam a fejemet,
amitől a valóságba visszazökkenve folytattam az utamat, miközben
melegség futott végig a gerincemen.

C 269 c
 Az indulási terminálhoz érve leültünk egy kis szendvicsbár
asztalhoz, Alex pedig odament a pulthoz, hogy ebédet hozzon.
Körülnéztem, amíg vártam rá. Megakadt a szemem egy férfin, aki a
bejárat melletti asztalnál ült nekem háttal. Rövid, búzaszőke haja volt,
és izmos válla. Felgyorsult a szívverésem, gyorsan beszívtam a levegőt.
Carson? Az lehetetlen! Hogyan? Már majdnem felálltam, amikor ő is,
és visszafojtottam a lélegzetemet. Amikor felém fordult, mély
csalódottság lett úrrá rajtam és majdnem felzokogtam. Nem ő volt. Az
asztal szélét szorongatva visszahanyatlottam a székre. Egy darabig
egyenesen előremeredtem. Hagytam, hogy a mélyről jövő érzés átjárja a
lelkemet. Jaj, istenem! Egy szendvicsbár kellős közepén kellett
rájönnöm az atlantai reptéren. Hiányzott Carson. Carsont akartam.
Azt, akivel olyan sokszor elveszítem kontrollt. Azt, akiről mindent el
tudok mondani, csak azt nem, hogy biztonságot nyújt. A felismerés
olyan volt, mint amikor megjelennek a horizonton a napfelkelte első
fénysugarai. Eljött Washingtonba. Visszajött hozzám, miután
megváltoztattam az életét. Kis híján felkiáltottam, amikor tudatosult
bennem ennek a súlya. Eddig nem engedtem meg magamnak, hogy
gondolkodjak rajta, de miben lenne más a helyzet? Hirtelenjében
biztosra vettem, hogy minden más lenne, mert habozás nélkül a
nyakába ugrottam volna. Csakhogy akkor valamiért még nem jött el a
mi időnk. Most viszont eljött. Mindenemet átjárta ez a tudat.
Abban a pillanatban mindennél világosabban láttam, hogy azért
választottam Alexet, mert pont Carson szöges ellentéte. Féltem, hogy ha
nem olyat választok, aki minden tekintetben teljesen más, akkor mindig
hozzá fogom hasonlítani. Ahhoz a férfihoz, akit igazából akarok.
Carsont akartam. A bizonyosság egy satu erejével markolta meg a
szívemet.
Mindig is Carsont akartam.
Alex leült az asztalhoz a tálcával, és nekilátott elrendezgetni az ételt.
– Nem mehetek hozzád, Alex – suttogtam.
Felkapta a fejét, és értetlen mosoly terült szét jóképű vonásain.

C 270 c
 – Mi?
Pillanatra behunytam a szememet.
– Bocsáss meg, Alex! Nem mehetek hozzád feleségül – ismételtem a
szemébe nézve. – Annyira sajnálom.
Megállt a keze a levegőben, de aztán folytatta az ebéd elosztását
kettőnk között.
– Grace, csak feszült vagy attól, hogy most tényleg több időt töltök a
családoddal. Ez normális. Nagy lépés. Majdnem olyan nagy, mint az
eljegyzés.
Megráztam a fejemet.
– Nem, Alex. Kérlek, hallgass meg! – nyúltam át az asztalon, hogy
megfogjam a kezét.
Lenézett a kezünkre, aztán bele a szemembe, végül pedig bólintott.
– Rendben, Grace. Hallgatlak – felelte halkan.
Megnyaltam az ajkamat. A torkomban dobogott a szívem.
– Szeretlek, Alex. De...
– Nem vagy belém szerelmes – fejezte be érzelemmentesen.
Kissé összegörnyedtem.
– Nem vagyok – néztem a szemébe. – A lelked mélyén te is tudod,
hogy köztünk sohasem volt több barátságnál.
Oldalra biccentett fejjel vette szemügyre az arckifejezésemet, de nem
szólalt meg.
– Soha, de soha nem akartalak megbántani – suttogtam.
Elszomorodva felsóhajtott.
– Hát nem vagyok túlzottan meglepve. És talán igazad is van. Nem
tudom. Az időzítés az, ami leginkább meglep – mondta, aztán
elhallgatott, majd megint rám nézve folytatta. – Van valaki más?
Kicsit behunytam a szememet.
– Igen. De nem ő az oka annak, hogy nekünk nem szabad
összeházasodnunk.
Kigördült egy könnycsepp a szememből, úgyhogy letöröltem,
– Kicsoda?

C 271 c
 Megint behunytam a szememet, hogy összeszedjem magam, mielőtt
újból ránézek.
– Valaki a múltamból. Nem számít. Nem miatta nem illünk össze. Ő
csak segített nekem rájönni arra, amit legbelül már úgyis tudtam.
Engem figyelve bólintott.
– Akkor is szakítanál velem, ha ő nem létezne?
– Szerintem igen. Lehet, hogy nem ma, de igen. Annyira sajnálom...
– ismételtem.
Mélyet sóhajtott.
– Jézusom, Grace... – révedt a távolba a vállam fölött. Aztán
nemsokára megszólalt. – Igazad van. Lehet, hogy én is tudtam. De ettől
még nem könnyű. Főleg egy repülőtér kellős közepén.
Elfintorodtam, és megráztam a fejemet.
– Csak... képtelen lettem volna egész héten úgy tenni, hogy minden
rendben van. Nem akartam még nagyobb fájdalmat okozni neked.
Gombóc gyűlt a torkomba.
Újabb könnycseppek folytak végig az arcomon, miközben az asztal
fölött néztük egymást.
– A munka... – szólalt meg végül.
– Keresek másik állást, ha akarod. Nem akarom megnehezíteni
számodra. Én...
– Természetesen nem akarom, hogy otthagyd az állásodat.
Igazából... hát erről akkor akartam veled beszélni, amikor visszaértünk
Ohióból, de..
Elfordította a fejét, és ráncolni kezdte a homlokát.
Keserűen felnevetett.
– Felajánlottak nekem egy főügyészhelyettesi munkát San
Franciscóban, a családom közelében. Nem tudtam, mit gondolnál egy
esetleges költözésről... – fejezte be a fejét rázva, én pedig egy kissé
összevontam a szemöldökét.
– Mármint fontolgatod, hogy elfogadd? – kérdeztem lágyan.

C 272 c
 – Hát, mint már mondtam, meg akartam beszélni veled, de... igen,
reménykedtem benne, hogy beleegyezel a költözésbe.
– Ó!
Megköszörülte a torkát.
– Mindegy, szóval valószínűleg így a legjobb mindkettőnknek.
– Alex! Komolyan mondom, hogy ha Vegasban akarsz maradni, és
szerinted nem jönne ki jól, ha együtt dolgoznánk, akkor...
Megrázta a fejét.
– Nem, szerintem elég érettek vagyunk a közös munkához. Nem
arról van szó. Én csak... szóval sok mindent végig kell gondolnom.
– Rendben – bólintottam. – De ha meggondolod magad azzal
kapcsolatban, hogy maradjak-e a hivatalban, csak szólj. Fontos vagy
nekem...
– Tudom – válaszolta szomorúan. Lenézett egy pillanatra, aztán
megint rám. – Én innen San Franciscóba repülök tovább a családomhoz.
Részedről oké, ha egyedül mész tovább Daytonba?
Könnyek között bólintottam.
Felállt, felkapta a még mindig becsomagolt szendvicsét, felhúzta a
bőröndje fogantyúját, és megkerülte az asztalt. Gyengéden megcsókolta
a fejem búbját.
– Legyél boldog, Grace!
Néztem, ahogy elsétál, és közben újabb könnyeket töröltem le az
arcomról. Akármilyen szomorú voltam is, tudtam, hogy helyesen
cselekedtem. Csak szédítettem magam azzal, hogy jó döntés
hozzámenni valakihez, aki iránt langymeleg érzelmeket táplálok.
Alexszel szemben is igazságtalan lett volna, ő jó ember. Megérdemli,
hogy találjon egy olyan nőt, aki kihozza belőle a legjobbat – nem pedig
vigaszdíjként tekint rá. Elfintorodtam, mert rájöttem, mekkora hiba volt
akár csak randizgatni is Alexszel. Jobb lett volna, ha végig csak barátok
vagyunk.
Még üldögéltem néhány percig. Egyszer csak tudatosult bennem,
hogy milyen dal szól a reptéri hangszórókból. Celine Dion My Heart

C 273 c
Will Go Onja hallatszott halkan a tálcák csörömpölésének és a
poggyászkocsik zakatolásának hátterében. Elnevettem magam. A dal
folytatódott, bennem pedig tudatosult az új cél.
Felálltam, összeszedtem a holmimat, a kaját pedig ott hagytam az
asztalon. Nem Daytonba megyek. Egy másik járatot kell keresnem.

***

Borsos felárért cserébe ugyan, de sikerült repülőjegyet vennem Vegasba

néhány órával későbbi indulással. Egész testemben éreztem a
feszültséget, de izgatott is voltam. Felpezsdült a vérem a tudattól, hogy
helyesen döntöttem. Carsonhoz megyek.
Elgondolkodtam rajta, vajon be kellene-e telefonálnom a Trilogyba,
hogy szóljak, mielőtt felbukkanok. De valahogy tudtam: az lesz a
legjobb, ha személyesen állok oda elé elmondani, mit érzek. Ő bátran
viselkedett velem, mint mindig, és egyértelműen kijelentette, hogy újra
akarja kezdeni velem. Sőt, most akarja valóban elkezdeni. Én pedig
eltaszítottam magamtól. Nem egyszer, nem kétszer, hanem háromszor –
miután feltárta előttem az érzéseit. Jó okom volt rá, meg kellett
kímélnem valaki mást. De ettől még nehéz lehetett neki félretenni a
büszkeségét, aztán meg elviselni az elutasítást. A szemébe nézve
megmondani neki, hogy én is akarom őt. Hogy mindig is őt akartam.
Ha őszinte akarok lenni magammal, már akkor tudtam, amikor megint a
szemébe néztem, hogy sohasem hunytak ki az érzelmeim iránta. A sors
megint összehozott minket, én pedig megragadom a lehetőséget, és
megköszönöm az égieknek ezt a második esélyt.
A beszállásra várakozva elővettem a telefonomat, hogy felhívjam
Juliát. Tudtam, hogy ő is szabadságot vett ki karácsony hetére, így
elvileg otthon van.
– Helló, tesó! – szólt bele. – Azt hittem, ilyenkor már a felhők fölött
leszel.

C 274 c
 Megköszörültem a torkomat.
– Igazából csak most fogok felszállni a gépre, Julia. Hogy öö...
visszamenjek Vegasba.
– Miért? – kérdezte némi hallgatás után. – Minden rendben? – tette
hozzá aggódva.
– Hát igen is, meg nem is. Szakítottam Alexszel.
Julia felszisszent.
– Jajj, Gracie! Annyira... mármint jól vagy?
– Igen, jól vagyok, Julia. Mi nem... nem illettünk össze. Eltartott egy
darabig, hogy rájöjjek, és szomorú is vagyok miatta, de szerintem meg
is könnyebbültem.
Vettem egy mély lélegzetet, utána folytattam:
– Mindegy, szóval most hazamegyek. Julia, ezt félve mondom el
neked, de azért megyek haza, mert Carson Stinger visszatért az
életembe. Tudod, az a pasi, akivel együtt töltöttünk egy hétvégét
majdnem öt éve. Már nem pornósztár. SEAL-kommandós lett, vagyis
inkább exkommandós, aki már a biztonsági szakmában dolgozik. És
én... vagyis ő akar engem, legalábbis remélem, hogy még mindig akar.
Egy pillanatra elhallgattam.
– Ahogy én viselkedtem vele, az... nem volt túl kedves. De én is
akarom őt, úgyhogy most hazamegyek, hogy megmondjam neki.
Remélem, megbocsátjátok nekem, hogy tönkreteszem a
karácsonyotokat, de azért csinálom ezt, mert ő megtanított rá, hogy a
szívemre hallgassak. Arra hallgatok, ő van a szívemben.
Ekkor elsírtam magam, de nem hagytam abba:
– Végig ő volt a szívemben, Julia, ami szörnyen megrémisztett, mert
azt hittem, soha nem látom többet, de...
– Grace! – hallottam Julia hangját. És azt is, hogy mosolyogva
mondta a nevemet. Utána viszont szipogás hallatszott a háttérből.
– Ki vagyok hangosítva? – suttogtam.
Julie és Audrey egyszerre kezdtek nevetni, sírni és egymás szavába
vágva beszélni.

C 275 c
 – Lányok! Nem hallom, amit mondtok. Audrey, nem is tudtam, hogy
ott vagy – suttogtam tovább, aztán megfordultam a sarokban, ahová
behúzódtam, hogy senki se hallja, ahogy telefonálok. Szerencsére senki
sem volt a közelben, aki közönsége lett volna könnyes hadoválásomnak.
– Menj és szerezd meg, Gracie! – szólalt meg Audrey a vonal másik
végén. – Alex nem volt neked való. Már akkor tudtuk, amikor
találkoztunk vele Vegasban.
– Miért nem szóltatok róla egy szót sem? – kiáltottam fel.
– Mert nem tudtuk, hogy igent fogsz mondani neki! Utána rosszul
éreztük magunkat emiatt. Most akartuk felhozni a témát. Bár nehéz lett
volna úgy, hogy ő is itt van... De öö... minden jól alakult! Menj csak a
pasidért, Grace! Mi majd felmossuk apát a padlóról.
Elnevettem magam, aztán felmordultam.
– Úristen, apa! Megmondanátok neki, hogy mennyire sajnálom, és
majd megmagyarázom? Meg azt is, hogy hívom, amint tudom?
– Ne hívd olyan hamar! Mi elrendezzük a dolgokat. Adj neki egy
egy kis időt! Rendben lesz minden. Ismered apát: ő előbb felfújja az
egészet, csak utána tesz fel kérdéseket.
– Aha, tudom. Annyira köszönöm! Lányok, annyira szeretlek titeket!
– Mi is szeretünk – mondták sírós hangon kórusban.
Letettem, és bementem a mosdóba, hogy rendbe szedjem magam.
Egy óra múlva felszállok a gépre, hogy visszamenjek Las Vegasba.
Vissza Carsonhoz.

***

Este hétkor landolt a gépem Vegasban. Egész nap úton voltam, és pont
ott kötöttem ki, ahonnan indultam – az életem mégis drámai mértékben
más irányt vett. Alex kocsijában ülve mentünk ki a reptérig, úgyhogy
most fogtam egy taxit, hogy hazajussak a saját autómig. Azt kívántam,
bárcsak tudnám, hol lakik Carson. Inkább oda mennék először, hogy

C 276 c
kiderüljön, otthon van-e. De ha nincs bent ma a Trilogyban,
remélhetőleg onnan felhívják nekem telefonon, és úgy kapcsolatba
léphetek vele.
Berohantam a házba, hogy gyorsan lezuhanyozzak. Lemostam
magamról az út porát. Megtörülköztem, és tiszta farmert húztam fekete
kasmírpulcsival, fekete csizmával. Újrasminkeltem magam, aztán a
kabátomat felkapva megint elrohantam.
A Trilogy felé vezető úton szorongás lett úrrá rajtam. Mi van, ha
meggondolta magát, és már nem is akar engem? Nem, az nem lehet...
ugye? Biztos, hogy ez egy hét alatt nem változhatott meg? Azt mondta,
hogy ott vagyok a szívében – annyi éven keresztül végig ott voltam. Ő
is itt van az enyémben, és talán nem bírok ki még egy percet anélkül,
hogy ezt tudná.
Ennyi időn át nem volt senki mással. Gombócot éreztem a
torkomban, és nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek, amikor arra
gondoltam, hogy egyikünk sem feküdt le mással, amióta együtt voltunk.
Félig azon járt az eszem – és arra ösztönöztek a hormonjaim –, hogy ez
kerüljön legelőre a fontossági listán, miután közöltem vele, hogy
akarom őt.
Jaj, istenem! Mi van, ha beadta a derekát Kirának az elmúlt
napokban, miután eljött tőlem? Nem hibáztatnám érte, tényleg nem.
De úgy tűnt, hogy az a lány egyértelműen felkínálkozott neki,
mielőtt besétáltam az irodájába, és ő akkor nem reagált rá. Nem, nem
hagyhatom, hogy most ezen járjon az eszem. Most már tisztán láttam:
eltűnt a zavarodottság és a bűntudat, ami elhomályosított mindent,
amióta megláttam. Ő az enyém. És én az övé akarok lenni. Most csak
erre kellett összpontosítanom.
Csakhogy... volt valami köze az ügyhöz, amin éppen dolgoztam.
Nem tudtam, miről lehet szó. De azt igen, hogy ha alakulnak a dolgok
kettőnk között, akkor beszélnünk kell erről. Ez most valamiért mégsem
volt olyan fontos. Hirtelenjében minden porcikámban éreztem a
bizonyosságot, hogy akármi is áll a háttérben, nem fogok elmenekülni

C 277 c
miatta. Megbíztam benne. Emberileg. Az eltelt idő és távolság ellenére
is tudtam, hogy jó ember. Egyszerűen éreztem. Akármi is folyik itt,
minden rendben lesz.
A Trilogy parkolójába kanyarodva találtam is egy helyet. Gyorsan
felmentem az előcsarnokba, majd a kaszinón keresztül Carson irodája
felé tartottam. Minden lépésnél egyre gyorsabban vert a szívem, és
egyre izgatottabb lettem. A sarkon befordulva már azon a folyosón
voltam, ahonnan az irodája nyílt. Kihalt volt a folyosó, az iroda ajtaja
pedig zárva. Megálltam előtte, vettem egy mély lélegzetet, és
kihasználtam a pillanatot, hogy lenyugodjak. Halkan bekopogtam és
vártam. Semmi válasz.
Még egyszer kopogtam, de amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nincs
bent, az ajkamba haraptam, és tétován megfordultam. Arra gondoltam,
elmegyek a recepcióra, és megkérdezem, egyáltalán itt van-e – talán
valahol a szállodában vagy a kaszinóban.
Ahogy elindultam, egy magas, fiatal, szemüveges, szőke srác fordult
be a sarkon velem szemben. Végigjáratta rajtam a tekintetét, aztán
kedvesen elmosolyodott. Visszamosolyogtam rá, s amikor észrevettem,
hogy Carson irodája felé tart, megszólítottam:
– Ó, te Carson kollégája vagy?
– Aha, segíthetek valamiben? – állt meg.
– Öö... hát nem tudom. Carsont keresem, de nincs bent az
irodájában.
– Nincs, elment néhány napra. Jövő héten jön vissza. Hagysz neki
valami üzenetet? Én is csak azért jöttem, hogy az asztalán hagyjak
néhány papírt – mutatott az ajtó felé. Összeszorult szívvel
összegörnyedtem. Úrrá lett rajtam a csalódottság.
– Óóó!
A srác még alaposabban megnézett.
– Várjunk csak, te vagy Grace? – kérdezte.
Felkaptam a fejemet, hogy a szemébe nézzek.
– Igen. Honnan...?

C 278 c
 – Dylan vagyok. Most együtt dolgozom Carsonnal, de együtt laktunk
Los Angelesben is, mielőtt bevonult a haditengerészethez.
– Ja! – feleltem meglepetten, bár még mindig nem egészen értettem,
honnan tudja a nevemet. Mindenesetre érdekes volt, hogy Carson újabb
barátja dolgozik a Trilogyban.
– Hát, örülök, hogy megismerhetlek, Dylan – mosolyogtam. –
Tudod, hová ment Carson, vagy hogyan érhetem utol? Én csak...
mondani akartam neki valami fontosat.
Dylan habozott.
– Tudom, hová ment, de mobilon nem éred el. Ma már próbáltam
egypárszor, de nyilván nincs ott térerő.
– Ó... – dőltem a falnak az ajkamba harapva. – Oké, na figyelj,
megadhatom neked a telefonszámomat, hogy átadd neki, ha sikerül
elérned?
Úgy állt ott, mintha fontolgatna valamit. Végül megszólalt:
– Ettől a valamitől, amit el akarsz mondani neki, boldog lesz?
Kissé felnevettem, de közben igyekeztem visszatartani a
könnyeimet.
– Szerintem igen – suttogtam. – Remélem.
Megint engem fürkészett, mielőtt válaszolt.
– Nos, Grace... ha készen állsz egy hatórás autóútra, akkor
elmondhatom neked, hogy hol van. Szerintem nem fogja bánni –
vigyorgott.
Kihúztam magam, és gyorsabban kezdett verni a szívem.
– Tényleg?
Elnevette magát.
– Ja, igen, ha jól ismerem a barátomat. Milyen kocsid van?
Meglepetten összeráncoltam a homlokomat.
– Hát egy Honda Accord.
Megrázta a fejét.
– Cseréljünk. Az enyém négykerék-meghajtású. Csak vigyázz rá!
Elindult vissza a kaszinó felé, és intett, hogy kövessem.

C 279 c
 Futólépésben utána eredtem.
– Hol is van pontosan, Dylan?
Rám pillantott, miközben továbbment a parkolóba vezető liftekhez.
– Kibérelt egy faházat Snowbirdben. Utah államban. Várj csak, amíg
meglátod snowboardozni... – vigyorgott megint, és kitárta előttem a
parkolóházba nyíló ajtót.
– Egyedül kibérelt egy faházat, és elment snowboardozni? –
tűnődtem.
– Carson már csak ilyen – bólintott. – Mindnyájan dolgozunk,
úgyhogy egyikünk sem tudott vele menni. Nem látott havat, amióta
leszerelt. Már nagyon vágyott rá.
– Mindnyájan? – kérdeztem vissza. – Dolgoztok?
Bólintott, aztán odalépett egy hatalmas, fekete terepjáróhoz. De nem
válaszolt a kérdésemre, csak ideadta a slusszkulcsot. Elfogadtam, aztán
matatni kezdtem a táskámban, hogy előkeressem a sajátomat.
A parkoló autók sora felé bökve megnyomtam a központi zár
távirányítóját, amitől felvillantak a kocsim lámpái. Dylan rám nézve
bólintott, és elvette a kulcsot.
– Add ide a telefonod! – mondta.
Kivettem a táskámból, odaadtam neki, aztán néhány perc alatt
bepötyögött valamit, miközben oda-vissza járatta a tekintetét a saját
készüléke és az enyém között.
– Beírtam a faház címét a telefonodba. Felcsatlakozhatsz a GPS-
emre, amikor elindulsz. Beírtam neked a számomat is, ha esetleg el
akarsz érni valamiért.
Pislogva vettem tőle vissza a telefonomat. Több mint hálás voltam a
segítségéért és a kedvességéért, de össze is voltam tőle zavarodva. Most
találkoztam életemben először ezzel az emberrel. És ha tudta a nevemet,
bizonyára azt is tudta, hogy én vagyok az ügyész, aki Carson – és talán
az ő – barátjának az ügyén dolgozik.
– Miért csinálod ezt, Dylan? – kérdeztem.
Mintha eltöprengett volna egy pillanatra, mielőtt válaszolt:

C 280 c
 – Nem tudom, Grace. De ezt érzem helyesnek.
Azzal mosolyogva elsétált.
– Vezess óvatosan! – szólt hátra.

CARSON

Tegnap egész nap snowboardoztam, úgyhogy még mindig éreztem az

izmaimat. Istenem, mennyire hiányzott! Olyan ez, mint a biciklizés,
egy-két óra alatt éreztem, hogy visszatért az ügyességem.
Kicsit bűntudatom támadt, amiért ennyire élvezek valamit, miközben
Josh annyi mindenen megy keresztül. De Lelandnek igaza volt: semmi
mást nem tehetnék ott, mint hogy fel-alá járkálnék, így legalább
levezettem a stresszt, amivel végül is segítek Joshnak, hiszen
mindannyiunknak a legjobb formánkat kell hoznunk.
Az ablakra pillantottam. Éppen megjelent az első napsugár a
horizonton. Egy darabig figyeltem, ahogy egyre fényesebben ragyog, és
megvilágítja maga körül az égboltot.
Grace jutott eszembe – már tizedik alkalommal, amióta felkeltem.
Tudtam, hogy nála van a labda, viszont ettől még rohadtul ő járt a
fejemben éjjel-nappal. Nem tudtam, mihez kezdek, ha nem keres, ha
visszamegyek. Mit tehetek egyáltalán azon kívül, hogy egy átkozott
kukkolóvá válok?
Halk kaparászást hallottam az ajtó felől, és rögtön készenlétbe
helyeztem magamat. Gyorsan felálltam, és megragadtam a pisztolyt,
amit a kanapétól balra lévő asztal fiókjából vettem ki. Nem számítottam
balhéra, de mindig jó előre felkészülni a dolgokra – főleg, hogy mi
minden történik Vegasban.
Halk léptekkel elindultam az ajtó felé, amikor kopogtak, és egy
erőtlen női hang szólalt meg odakint:
– Carson?
Megdermedtem.
C 281 c
 Ez... Grace? Hirtelen minden porcikám felélénkült. Lehetetlen!
Éppen rá gondoltam – biztosan csak hallucinálok. Háromszoros
sebességgel kezdett verni a szívem, adrenalin áradt szét az ereimben. A
farzsebembe dugtam a pisztolyt, hogy csendesen odasétáljak az ajtóhoz.
– Carson? – hallottam megint, ezúttal hangosabban. Határozottan
Grace hangja volt.
Kitártam az ajtót, és szinte elvakított a beáradó napfény. Ott állt
előttem kipirult arccal, hosszú, szőke haja nedves volt, és hó borította.
Fél csizmájában szörnyen vacogott.
Mi a...? Ölbe kaptam. Marcangolni kezdett az aggodalom.
– Grace, mi...? Hogyan?
Azt se tudtam, mit kérdezzek először. Összevissza kattogott az
agyam, teljesen elárasztották a kérdések.
Jéghideg kezével megfogta az arcomat, tekintetét pedig végigjáratta
a vonásaimon.
– Sohasem engedlek el, Carson.
– Micsoda, Grace? – kérdeztem értetlenül és aggódva.
Megrázta a fejét, aztán megint megpróbálta:
– Soha ne engedd el, bébi! Nem is engedtem soha. Sohasem
engedtem.
Könnyek csordultak ki a szeméből, és vacogó fogakkal sírva
felnevetett. A felismeréstől melegség árasztotta el a szívemet, gombóc
gyűlt a tokomba, és remény ébredt a lelkemben.
– Sohasem engedlek el.
A karjaimban tartva bevittem a házba, berúgtam magam mögött az
ajtót.

C 282 c
 HUSZONKILENCEDIK FEJEZET

GRACE

LEÜLTETETT A KANDALLÓVAL SZEMBEN, és levette rólam az

átázott kabátomat. Fogott egy takarót a kanapéról, hogy a vállamra
terítse. Olyan hangosan vacogott a fogam, hogy alig hallottam a saját
gondolataimat.
– Grace, kicsim... – szólalt meg lágyan. – Mi történt? Hogyhogy itt
vagy?
– Felbontottam.
A szemembe nézett, és abbahagyta a mozdulatot, amivel a vizes
zoknit hámozta le rólam. Várta, hogy folytassam.
– Éppen haza akartam repülni karácsonyra, amikor rájöttem –
böktem ki. Megráztam a fejemet. – Végig tudtam, de... csak... a reptér
kellős közepén tudatosult bennem. El is mondtam Alexnek, aztán
visszajöttem, és elmentem a Trilogyba, hogy megkeresselek, és
elmondjam neked.
Megint sírtam.
Most a jéggé dermedt lábamat masszírozta, miközben engem nézett.
Ellágyult arccal figyelte, ahogy beszélek.
– Dylan barátod mondta meg, hol vagy, és ideadta a kocsiját.
Látszott rajta, hogy meglepődött, de aztán vigyorogva megrázta a
fejét. Még mindig nem mondott semmit.
C 283 c
 Felállt, kiment a szobából, aztán néhány másodperc múlva egy
törülközővel a kezében tért vissza. Odalépett hozzám, és gyengéden
nekilátott megszárítani a hajamat.
– És utána? – kérdezte kedvesen.
Most már nagyjából elmúlt a reszketésem. Melegség áradt szét a
tagjaimban, mert a tűz átjárta a hideg porcikáimat. Felsóhajtva még
jobban beleburkolóztam a takaróba.
– Ahogy egyre közelebb értem hozzád, nem figyeltem oda, és...
kifogyott a benzin – haraptam szégyenkezve az ajkamba. – Itt, a hegy
lábánál. Sikerült lehúzódnom az út szélére Dylan terepjárójával, utána
gyalog folytattam az utat.
– Megsérülhettél volna! – ráncolta a homlokát.
Felemeltem a kezemet, és az arcára tettem. Éreztem a finom borosta
szúrását a tenyeremen. Behunyt szemmel belesimult az érintésembe.
– Nem sérültem meg. Csak fáztam. És néhány száz méterre innen
elhagytam a csizmámat, de nem érdekelt. Csak mentem tovább, mert
kelt fel a nap, és... – szipogva közelebb hajoltam – megmondtam, hogy
a napfelkeltéről mindig te fogsz eszembe jutni. És ez így van ennyi idő
elteltével, ennyi év után is.
Megint behunyta a szemét, aztán gyengéden megcsókolta az
ajkamat, a csukott szemhéjamat és az orromat.
– Nekem is. Minden egyes napfelkeltekor velem voltál azokban az
években.
Ismét felzokogtam, amikor éreztem telt ajkának közelségét. Finoman
hozzádörgöltem az enyémet. Nem kóstolgattam, csak érezni akartam a
melegét, a jelenlétét.
– Nem engedtem el, de attól még megfagytam – állapítottam meg
halkan.
Carson rám meredt, aztán nevetésben tört ki. Végül csillogó
szemmel rám mosolygott.
– Jó hír, hogy szerintem meggyógyultam. Nincs többé szükségem
filmterápiára.

C 284 c
 Felkacagtam. Egymás szemébe nézve mosolyogtunk, az ő
tekintetéből melegség sugárzott. Aztán leolvadt a mosoly az arcáról.
– Annyi mindent meg kell beszélnünk...
Félénk mosollyal bólintottam. Van időnk.
– De először forró fürdővízbe teszlek, utána pedig az ágyba... – zárta
rövidre kissé feszülten.
– Jó – suttogtam. Vágyakozás áradt szét hirtelenjében nagyon is
meleg zsigereimben.
Ölbe kapott, hogy a rövid folyosón keresztül letegyen egy ajtó elé a
faház hátsó részén. Levett két nagy törülközőt a háta mögötti polcról.
– Vetkőzz le, és tekerd ezt magad köré. Ki foglak vinni. Néhány
pillanatig hideg lesz, de megígérem, hogy megéri.
Nekilátott levenni a ruháit, és amikor kibújt a hosszú pólójából,
nyeltem egy nagyot. Régen is gyönyörű volt, de most... Sejtelmem sem
volt róla, hogy így is kinézhet egy hús-vér férfi. Csupa szálkás,
kőkemény izom feszült sima, aranybarna bőre alatt, sehol egy
grammnyi zsír. Olyan hatalmasnak tűnt így előttem állva, mint valami
istenség. – Carson, te... annyira... – bámultam szégyentelenül a csupasz
mellkasát, aztán lefelé kalandozott a szemem dudorodó bokszerére. – A
forró fürdőt kihagyhatjuk – javasoltam.
– Nem – kuncogott. – Szükséged van rá. Nemcsak a meleg miatt,
hanem azért is, hogy ellazulj. Legalább néhány percre. Egész éjjel
vezettél – érvelt lágy hangon.
Észrevettem a kis heget a szívétől balra, a válla felett. Ott jöhetett ki
a golyó. Behunytam a szememet, mert hirtelen tudatosult bennem, hogy
ha akár csak egy kicsit is másképpen alakulnak a dolgok, akkor talán
nem lennék most itt vele. Előrehajoltam, hogy megpusziljam a heget.
Elhúzódva láttam, hogy melegség és gyengédség tükröződik a
tekintetében, de nem szólt egy szót sem.
A pulcsim aljához nyúlt, hogy felhúzza. Behunytam a szememet,
amikor kibújtatott belőle, aztán pedig kigombolta a farmeremet.

C 285 c
Találkozott a tekintetünk: az övéből sugárzott a forróság, és kitágult
pupillái sötétebbé varázsolták mogyoróbarna szemét.
Megnyaltam az ajkam, amikor elkezdte lehúzni a nadrágomat. Az is
átázott, úgyhogy eltartott egy darabig, amíg annyira le tudta hámozni
rólam, hogy kiléphessek belőle.
Egy szál fekete melltartóban és bugyiban hátráltam egy lépést, őt
bámultam, és lüktetni kezdett bennem a vágy, miközben felmértem,
mennyire tökéletes a meztelen teste. Gyönyörűen férfias minden
porcikája.
A mellemhez emeltem a kezemet, hogy kikapcsoljam a melltartómat.
Szétnyílt, mire Carson tekintete odatévedt, és halkan felmordult.
Odanyúlt, hogy lehúzza a pántokat a vállamról. A melltartó a földre
hullt, a mellbimbóm pedig megkeményedett attól, ahogy bámult.
– Lélegzetelállító vagy – suttogta, amikor végigjáratta rajtam a
tekintetét.
Éreztem, hogy úgy elkezdett lüktetni a vér odalent, hogy talán már
pusztán attól el tudnék élvezni. Még sohasem voltam ennyire beindulva.
Évekkel ezelőtt, vele sem. Most talán azért, mert olyan rég volt, de
valószínűbbnek tűnt, hogy azért, mert ő most már az enyém volt. Nem
beszéltünk erről konkrétan, de tudtam, hogy így van. Ő az enyém, én
pedig az övé. Ez a tudat szédítően vágykeltő.
Megcsapott a hideg, havas levegő. Köré fontam a karomat, és a
nyakába fúrtam az arcomat. Közel volt a bőre, felnyögtem, amikor
mélyen magamba szívtam az illatát. Erre a különleges illatra egész
életemben emlékezni fogok. Akár be is zárhatnának egy sötét szobába
száz másik férfival, csak az illata alapján megtalálnám közöttük
Carsont. Ez az illat tartozik hozzám.
Muszáj volt kinyújtanom a nyelvemet, hogy megkóstoljam. Enyhén
sós volt, jólesett ízlelgetni. Mindenhol meg akartam ízlelni.
Halk torokhangot hallatott, és finoman megborzongott az egész teste,
amíg megtette a jakuzzihoz vezető néhány lépést.

C 286 c
 Letett mellé, én pedig bemásztam a forró, gőzölgő vízbe. Letette a
törülközőinket a mögöttünk lévő pad alá, aztán megnyomott egy
gombot, hogy a pezsgőfürdő beinduljon.
Felsóhajtva belemerültem a vízbe, Carson pedig szorosan mellém
telepedett.
Behunyt szemmel felnyögtem, olyan mennyei érzés volt a
körülöttem kavargó forró víz, ami teljesen átmelegített. Hagytam, hogy
az összes izmom ellazuljon; hagytam, hogy a stressz és a felgyülemlett
érzések elhagyják feszült testemet. Néhány perc múlva annyira
melegem lett, hogy gyöngyözni kezdett a homlokom. Még mindig ott
volt a vágy, ami az imént lüktetett bennem, de átmenetileg háttérbe
szorult.
Carsonra pillantottam, aki rám mosolygott.
– Ez hiányzott – suttogta.
– Mi? – motyogtam.
– Látni az arcodon az élvezetet – mosolyodon el.
Félénken visszamosolyogtam rá, aztán szemügyre vettem az arcát –
most először azóta, hogy visszatért az életembe. A mogyoróbarna
szemét, amivel a hosszú, sötét szempillák alatt fáradhatatlanul figyel, és
mindent alaposan felmér maga körül. Az egyenes orrát, és azokat a telt
ajkakat, amiket mindig érezni akartam valahol magamon. Egy ujjal
végigsimítottam határozott állkapcsát, amin egy-két napos borosta
karcolt, aztán a hüvelykujjammal körberajzoltam az ajkát, mielőtt
odahajoltam és gyengéden megcsókoltam. Hátulról átölelte a nyakamat,
hogy közelebb húzzon magához, és beleolvadjon a csókba.
Szállingózott körülöttünk a hó, a nap pedig már majdnem teljesen
felkelt, és meleg ragyogásba vonta a csöndes reggelt.
Egy darabig ráérősen csókolóztunk. Óvatosan találkozott és
összefonódott a nyelvünk, de aztán mély hangon belenyögött a számba,
hogy mélyebbre hatoljon a nyelvével. Ettől újra feltámadt bennem a
szikra, s lényem legmélyéig átjárt a vágy. Istenem, milyen íze van!
Hogy bírtam ki évekig nélküle?

C 287 c
 Odapréseltem a mellemet az övéhez, aztán rámásztam, és beleültem
az ölébe. Merevedése a hasamhoz nyomódott a víz alatt.
Hozzásimultam nedves testemmel, és hagytam magamon eluralkodni a
mennyei érzést, ahogy egymáshoz ér a bőrünk.
A csókjaink egyre mélyebbé és vadabbá váltak, mígnem mindketten
a másik szájába lihegtünk. Ellazult a testem, mégis tele volt egyfajta
feszültséggel. Megint kétségbeesetten vágyakozni kezdtem.
Carson hirtelen elhúzódott tőlem. Levegőért kapkodott, és mintha
erőlködött volna.
– Grace, kicsim, muszáj lassítanunk. Nem telne sokba, hogy...
– Menjünk be! – suttogtam, és leszálltam róla.
Bólintott, és gyorsan felpattant. Felkapta a törülközőket a padról és
odaadta az egyiket, ahogy felálltam. Megnyomta a gombot a jakuzzi
szélén, hogy kikapcsolja a pezsgést. Képtelen voltam levenni a
szememet a testéről, ahogy minden mozdulatnál megfeszültek az izmok
a bőre alatt. Egyszerűen tökéletes volt.
Magam köré tekertem a törülközőt. Most jólesett az a néhány
pillanatnyi hideg, amíg gyorsan bementem utána a házba.
Becsukta mögöttünk a hátsó ajtót, aztán a folyosón keresztül egy kis
hálószobába vezetett.
Körbenéztem a meghitt kis helyiségben, ami tele volt viseltes, fekete
bútorokkal. A hatalmas baldachinos ágyon fehér, madártollal töltött
ágynemű volt. Nem volt beágyazva, mintha Carson csak nemrég kelt
volna ki belőle.
Szembefordultam vele, mire a boldogság és a vágy olyan elemi
erővel járta át a testemet, hogy szinte megrészegültem tőle.
Közelebb jött hozzám, én pedig az arcát figyeltem, amíg levette
rólam a törülközőt, és gyengéden megtörölgette vele a hajamat, ami így
épphogy csak nedves maradt. Imádtam ezt az arckifejezést, ahogy a
szenvedélytől megkeményednek a vonásai, a tekintete mégis gyengéd
marad. Ezeket mind én váltottam ki belőle. Felvigyorogtam rá.
– Sohase engedd el, bébi! – ismételtem.

C 288 c
 Felkacagott, és hirtelen azt vettem észre, hogy az ágy felé hátrál
velem, amíg neki nem ütköztünk, és rám nem feküdt.
– Soha – felelte, és a száját rátapasztotta az enyémre.

CARSON

Teljesen magunkra húztam a takarót, és elmerültem Grace

puhaságában, amíg perceken át szenvedélyesen csókolóztunk,
ízlelgettük egymást. Teljesen elvesztem benne. Elvesztem a belőle
felszakadó hangoktól is, miközben csókoltam, ahogy csak tudtam. Az
én Grace-em itt van meztelenül, alattam! Mintha fel sem ébredtem
volna ma reggel, mintha még mindig csak álmodnék.
A csókból kibontakozva belenéztem vágytól elhomályosult szemébe.
Csak meg akartam győződni róla, hogy tényleg itt van, tényleg idejött
hozzám ennyi kilométeren és a hóviharon át, leküzdve az éveket és az
összes okot, ami a papírforma szerint kettőnk ellen szólt. Összeszorult a
szívem. Annyira gyönyörű volt, ahogy a hosszú, szőke haja szétterült a
párnámon, és a csókjaimtól kipirult arccal és duzzadt ajkakkal feküdt
ott! Élénk rózsaszínben pompázott a bőre ott, ahol megkarcolta a
borostám. Teljesen átjárt az érzés, hogy meg kell őt védenem.
Lubickoltam benne, egyúttal elfogadtam a sebezhetőséget, ami együtt
járt vele. Egyszerűen így kell lennie. Mindig. Megint lehajoltam, és
végigcsókoltam a nyakát, mire hátrahanyatlott a feje a párnára, s a
nevemet sóhajtotta. Istenem, mennyire szeretem ezt hallani! A legjobb
hang az egész kicseszett világon.
Olyan kemény voltam már, mint egy kőszikla. Lüktető farkam a
hasához préselődött, és szinte ömlött belőlem az előváladék. Kibaszott
sok idő telt el. Nem bírom sokáig, ha majd beléjutok. Reménykedtem,
hogy megérti majd. Jóvá fogom tenni a második... a harmadik... és a
negyedik alkalommal. Belemordultam a bőrébe.

C 289 c
 A számba vettem az egyik mellbimbóját. Addig nyalogattam és
szívogattam, amíg hozzám nem nyomta a csípőjét, és lenyúlt közénk,
hogy saját kezűleg magába kalauzoljon.
– Várj, Grace! – suttogtam. – Én is akarom, de...
Váltól vállig megrázta a fejét.
– Kérlek! Nem érdekel. Csak azt akarom, hogy bennem legyél.
Szükségem van rá. Kérlek!
Bólintottam, aztán megint megcsókoltam. Lenyúltam, és a célhoz
vezettem a farkam hegyét. Körém fonta az egyik lábát, én pedig sietve
behatoltam szűk forróságába.
– Ah, isten áldja Amerikát! – nyögtem fel a mennyei érzéstől, hogy
mindenhol ott volt körülöttem, és szorosan tartott. Tovább csókoltam,
harapdáltam az ajkát, mert hirtelenjében minden lehetséges módon
egyszerre akartam kapcsolódni hozzá.
Mozogni kezdtem, mert a testem követelte, hogy átvegye az
irányítást.
– Nem tudom lassan – nyögtem ki.
Megint válltól vállig megrázta a fejét.
– Nem lassan akarom.
Erre tényleg elkezdtem mozogni. Élveztem, hogy nem csupán testi
örömöt nyújt, hanem valóban lehetővé teszi, hogy a létező
legbensőségesebb módon kapcsolódjak össze Grace-szel.
Ki-be jártam benne, ő pedig mindkét lábával átölelte a hátamat, és
megemelte a csípőjét, hogy még mélyebbre jussak. A testem magától
végezte a dolgát: újabb és újabb lökésekkel nyomult előre, hogy
hozzájusson a gyönyörhöz, ami olyan sokáig meg volt tagadva tőle.
– Grace! – lihegtem. Mintha elkábultam volna, mégis extra
intenzitással éreztem mindent. Az összes idegszálam megfeszült az
élvezettől.
– Carson, Carson! – lehelte, amitől egyre magasabbra szárnyaltam.
Éreztem, ahogy bizsergés indul a gerincem alsó részéről, és az

C 290 c
orgazmus első remegése végigfut a hasamon. Még gyorsabban
mozogtam, hogy elérjem. Libabőrös lettem az erejétől.
Pont, amikor a csúcsra jutva remegni kezdtem benne, ő is
felsikoltott, és éreztem, ahogy összerándul körülöttem. A következő
lökésnél elélveztem, és szétáradtam benne. A nyakába fúrtam az
arcomat.
Egyszerre nyögtünk fel, amint magamba szívtam az illatát.
Egy darabig mozdulatlanul feküdtem. Éreztem, ahogy
mindkettőnkben csillapodni kezd a lüktetés, végül teljesen elmúlik.
Úgy tettem, mintha a nyakára dőlve horkolni kezdenék, mire
felkacagott. Ettől egy kicsit kicsúszott belőle a még mindig félkemény
farkam.
Felemeltem a fejemet, hogy belenézzek nevetéstől csillogó szemébe.
Rámosolyogtam a gyönyörű arcára, és lehajoltam, hogy megcsókoljam.
Ahogy összeértek az ajkaink, eszembe jutott valami. Gyorsan
felegyenesedtem.
Egy pillanatra lehunytam a szememet, aztán kinyitottam, és grimaszt
vágtam.
– Nem használtam óvszert. Ne haragudj! Nincs is nálam, de bassza
meg, nem gondoltam volna, hogy...
Finoman összeráncolta a homlokát, aztán vállat vont.
– Nem baj. Amúgy se olyan az időzítés. Néhány napja ért véget a
menstruációm. Szerintem minden oké.
– Rendben – néztem rá átható tekintettel, aztán legurultam róla, és
magamhoz húztam. Egy kicsit hallgattam. Azokban az években, amikor
szexeltem, mindig használtam óvszert. A filmeket kivéve. Most pedig
egyszerűen nem tudtam rávenni magam, hogy ezzel foglalkozzak.
Tudom, hogy kellett volna, de valamiért mégsem.
Nemsokára hallottam, hogy Grace lassabban veszi a levegőt.
Felhúztam a paplant a nyakunkig, és rávigyorogtam a plafonra. Elaludt.
Órákon keresztül utazott az éjszaka közepén és hóviharban, ráadásul
karácsonykor, hogy eljöjjön hozzám. Tele voltam örömmel és hálával.

C 291 c
Olyan mély nyugalmat éreztem, amilyet már nagyon régóta nem.
Teljesen lehiggadtam és ellazultam, átadtam magam neki. Mély álomba
merültem, karjaimban az én Tündérmókusommal.

C 292 c
 HARMINCADIK FEJEZET

GRACE

LASSACSKÁN TÉRTEM MAGAMHOZ, és kiélveztem a körülölelő

melegséget. Egy halomnyi takaró tornyosult rajtam, körülöttem pedig
mindenhol Carson illata. Boldogan és elégedetten felsóhajtottam.
Nem tudom, mennyit aludtam, mivel le volt húzva a redőny, és sötét
volt a szobában. De Carson nem volt ott.
Felülve megláttam a sporttáskát a szekrény mellett, úgyhogy
kimásztam az ágyból, és odamentem, hogy belenézzek. A faház hűvös
volt, de nem hideg. Mintha kandallótűz enyhe illatát éreztem volna
valahonnan. Észrevettem egy hosszú ujjú polárpulcsit Carson
holmijának tetején, így belebújtam. Még turkáltam egy kicsit a ruhák
között, és találtam egy bokszeralsót is. Mosolyogva felvettem, és
lehajtottam a derekát, hogy ne essen le rólam.
Átmentem a fürdőszobába, hogy elvégezzem a dolgomat. Carson
fogkeféjét használtam. Aztán kiléptem a fürdőből, és végignéztem a
folyosón. Sehol sem láttam az emberemet.
Visszasétáltam a kandallós nagyszobába, ahol ezúttal alaposan
körülnéztem. Közvetlenül mögötte volt a konyha. Egy térben volt az
egész, amerikai konyhás megoldással – de kettéosztotta a bárpult, így
nem látszott teljesen. Ropogott a tűz, a bútorzat kényelmes volt, és
rusztikus.
C 293 c
 A kanapé és a székek karfáján rengeteg takaró. Olyan szoba volt ez
ahová jólesett bekuckózni és bent maradni.
Minden falon hatalmas ablakok nyíltak, ahonnan rá lehetett látni a
házat övező hófödte fenyőfákra. Odakint szállingózott a hó.
– Jól aludtál, Tündérmókus? – karolt át Carson hátulról. Belecsókolt
a nyakamba, én pedig oldalra döntöttem a fejemet, hogy jobban hozzám
férjen.
– Hmm – sóhajtottam fel. – Miért hívsz Tündérmókusnak? –
döntöttem még inkább oldalra a fejemet mosolyogva. Imádtam a
bőrömön érezni az ajkát.
Kicsit megtorpant, mire szembefordultam vele. Kérdő tekintettel
néztem rá, miközben az ő szemében melegség tükröződött.
Elgondolkodva pillantott rám.
– Kiskoromban folyton mókusokat kergettem a nagyi kertjében.
Amikor sikerült megfognom egyet, és megmutattam neki, azt mondta,
hogy igazából biztos egy tündér, aki örömet akart nekem szerezni.
Halovány mosollyal kifújta a levegőt. Nekem elakadt a lélegzetem,
és minden szónál egyre gyorsabban vert a szívem.
– Amikor megkérdeztem, hogy tud egy tündér mókussá változni, azt
felelte, hogy valahányszor az ember boldoggá akar tenni valakit, azzá
tud válni, amit a másik igazán szeret. De úgy, hogy közben nem szűnik
meg önmaga lenni. Grace, rólad első látásra tudtam, hogy tündér vagy.
Próbáltam úgy tekinteni rád, mint egy sima makacs mókusra, de
egyszerűen ragyogtál. Végig ragyogtál annyi éven át, és most is. Úgy,
ahogy csak a tündérek tudnak.
Könnyek között felnevettem, magamhoz húztam és szájon
csókoltam. Hosszú perceken át álltunk összebújva, egymást ölelve. Ha
legördült az arcomon néhány könnycsepp, ő letörölte.
– Köszönöm – feleltem gyengéden. Olyasmit kaptam tőle, ami nem
színpompás, fényes papírban érkezett, és masnival sem volt átkötve. De
attól még ajándék volt: a szíve, az őszintesége.

C 294 c
 Néhány perc múlva, amikor összeszedtem magam, kibontakoztam az
öleléséből.
– Amúgy mennyi az idő? – kérdeztem.
– Még csak dél van. Úgy öt órát alhattál, vagy ilyesmi.
Megfordultam a karjában, hogy megint kinézzek a hatalmas ablakon.
– Olyan szép itt! – suttogtam.
– Tudom – bólintott Carson. – Imádom. Egyszer majd veszek itt egy
házat – tette az állát a vállamra. – Megengeded, hogy elvigyelek
snowboardozni? Mondjuk holnap?
Éreztem, ahogy belevigyorog a nyakamba.
Lágyan felnevetve távolabb léptem tőle, leültem a bőrkanapéra, és a
lábamra terítettem egy plédet.
– Persze. Remélem, nem leszek ciki neked. Hallottam, hogy jó vagy,
de...
– Na, hát most már lámpalázam lesz – nevetett. – Talán félre kéne
tennem a büszkeségemet, és a következő pár napban az ágyban tartani
téged.
Leült mellém, és magához húzott, így a fejem a mellkasán pihent.
Elnevettem magam.
– Hmm... abban jó vagy, úgyhogy igazából nem rossz ötlet.
Kuncogott, aztán egy kicsit csöndben voltunk, miközben gyengéden
babrált a hajammal, én pedig a hóesést bámultam.
– Éhes vagy? Főztem kávét.
– A kávé jól hangzik. És mindjárt éhen halok.
– Oké. Ja, elmentem Dylan terepjárójáért, amíg aludtál. Volt egy
kanna benzin a garázsban. Behoztam a bőröndödet – biccentett az ajtó
mellett álló csomagomra, amit még induláskor kaptam föl otthon,
amikor eljöttem a városból.
– Köszi. Elég buta dolog volt tőlem, hogy hagytam kifogyni. Ennél
általában egy kicsit több eszem van – fintorodtam el.
– Á, csak tele volt a fejed más dolgokkal – felelte. Hallottam a
hangján, hogy mosolyog.

C 295 c
 – Nagyon tele – mosolyogtam fel rá.
Gyengéden megcsókolt, aztán elhúzódtam tőle, amikor felállt.
Figyeltem, hogyan távolodik a farmerbe bújtatott izmos feneke a
konyha felé. Megborzongtam az emléktől, hogy milyen érzés volt
megfogni, és minden egyes döfésnél megmarkolni, miközben ki-be járt
bennem. Ja, talán tényleg nem lenne rossz ötlet ágyban maradni a hét
hátralévő részében.
Carson tíz perccel később jött vissza a szobába egy csésze kávéval és
egy tányéron rántottával meg pirítóssal.
– Emlékszem, hogyan iszod a kávét. De azt nem tudom, hogy
szereted a tojást. Remélem, így oké.
– Pont így szeretem a tojást – feleltem mosolyogva. – Köszi.
Bólintott, én pedig enni kezdtem. Tegnap reggel felkaptam egy
banánt a reptérre menet, és azóta egy falatot sem ettem. Úristen, mintha
száz éve lett volna! Egy teljesen másik életben.
Felnéztem Carsonra, aki a kanapé másik végén ülve kortyolgatta a
kávéját.
Letettem a tányért, és felé nyújtottam a kezemet. Erre letette a
csészét, közelebb húzódott hozzám, és magához ölelt. Hozzábújtam az
oldalához, belefúrtam az arcomat a nyakába, és köré fonódtam.
Mély elégedettségérzés bontakozott ki bennem a tudattal, hogy jó
döntést hoztam. Melegség járta át tőle a lelkemet.
– Mi jár a fejedben? – suttogta bele a hajamba.
– Ööö... te meg én. Mi – mosolyogtam.
– Szeretem ezt a témát. Mi van velünk?
– Csak azon gondolkodtam, mennyire természetes ez az egész. És
mennyire sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott nekem a felismerés.
– Egy hétig tartott, Grace – kuncogott.
Mosolyogva belecsókoltam a nyakába.
– Az túl sok.
– Volt egy pár dolgod – sóhajtott Carson. – Az normális, hogy
megijedtél tőlem. Kissé határozott voltam.

C 296 c
 – Szeretem, amikor határozott vagy – suttogtam.
– Tudom, hogy szereted, Tündérmókus.
Felemeltem a fejemet, hogy ránézzek. Melegség töltött el most, hogy
már tudtam a becenevem jelentését.
– Csak nehogy elszállj magadtól! – figyelmeztettem csipkelődve.
– Ugyan már! – nevetett. – Te vagy itt a főnök. Azt hiszed, nem
tudom? – nézett le rám elolvadva. – Bármit megtennék érted, Grace.
Egy sárkányt is lemészárolnék.
Pislogva bámultam őszinte szemét, gyönyörű vonásait, ellágyult
arckifejezését. Kissé felegyenesedve megcsókoltam a puha ajkát, és
ráharaptam az alsó ajkára, hogy szívogassam.
Rávigyorogtam, mire megint magához húzott.
Nemsokára hátradőltem, és az ajkamba harapva belenéztem a
szemébe. Meg kellett kérdeznem tőle valamit. Ma reggel álmában egy
nő nevét mondta. Egy pillanatra felébredtem, de vissza is aludtam, mert
utána csöndben volt. Nem borultam ki, mert végül is elmondta, hogy
nem volt utánam senkivel. De azért kíváncsi voltam.
– Igen?
– Carson... ki az az Ara?

CARSON

Megdermedtem, és felgyorsult a szívverésem.

– Hol hallottad ezt a nevet? – suttogtam.
Még jobban hátradőlt, hogy homlokráncolva rám nézzen. Hatalmas,
kék szemével az arcomat fürkészte.
– Tőled. Ma reggel mondtad álmodban.
Egy pillanatra behunytam a szememet.
– Ne haragudj. Nem... Nem arról van szó, amire gondolsz –
válaszoltam. Féltem, hogy azt hiszi: olyan nővel álmodtam, akihez
romantikus szálak fűztek.
C 297 c
 – Semmi baj. Sokáig voltunk külön, és...
– Nem. Igazat mondtam neked, amikor elmeséltem, hogy nem
voltam együtt senki mással. Semmilyen módon.
Rám nézve bólintott, és kihúzta magát – de továbbra is ott maradt
mellettem. Összeért a testünk. Engem is betakart, amikor behajlította a
térdét az ölemben, és ráterített egy plédet.
Hátradőltem, és beletúrtam rövid hajamba.
Némán kivárta, amíg összeszedem a gondolataimat. Készen álltam
rá, hogy meséljek neki erről. Most már együtt vagyunk, úgyhogy tudnia
kell. Ez az életem része.
– Ara egy tizennégy éves lány, akit megvertek és megerőszakoltak.
Egy olyan fontos célpontnak tekintett ember tette, akinek a megölésével
megbíztak minket Afganisztánban. Mi találtunk rá félholtan a sérülései
miatt, és vele maradtunk, amíg meghalt.
Grace a szája elé kapta a kezét. Tekintetébe döbbenet és szomorúság
költözött.
– Maradtatok? – suttogta, miután leeresztette a kezét.
– Igen – bólintottam. – Én és a csapatom. Volt ott egy küldetésünk,
amit azonnal sikerült teljesíteni. De aztán bementünk a raktárépületbe,
ahol a célpont rejtőzködött, és találtunk néhány érdekes dolgot, amire
nem számítottunk. Például egy egész szobányi nőt és lányt a
legsiralmasabb körülmények között, amiket csak el tudsz képzelni.
Elhallgattam, mert magam előtt láttam azt az ajtót, és éreztem a
szagot, ami azonnal megcsapott minket. Meghátráltunk, és
bevilágítottunk az elemlámpáinkkal – egyenesen a rettegéstől tágra nyílt
szemükbe. Nem kaptak vizet, nem volt vécéjük. Úgy tartották őket,
mint a marhákat az istállóban. Sőt, rosszabbul. A pokol szó hallatán
azóta az a szoba jut eszembe.
– Emberkereskedelem áldozatai voltak. Még hatéves kislányok is
voltak abban a szobában, arra a sorsra ítélve, hogy valami beteg fasz
szexjátékai legyenek.
Grace könnyektől csillogó, elkerekedett szemmel figyelt némán.

C 298 c
 – Az egyik lány, Ara meglátta a lehetőséget a szökésre, amikor
behajítottak nekik valami vacsorát. Az őrök elkapták és
megerőszakolták. Az összes létező módon megerőszakolták.
Könyörtelenül bántalmazták és megalázták – a végére elfúlt a hangom.
Nyeltem egyet, mert mindig gombóc gyűlt a torkomba, valahányszor
Arára gondoltam. – Mindannyian végigmentek rajta, aztán úgy
megverték, hogy alig volt eszméleténél. Persze, ezt csak később tudtuk
meg, amikor a tolmácsunk beszélt a többi fogva tartott nővel.
Könnycseppek folytak végig Grace arcán. Megfogta a kezemet, és a
szívéhez szorította, én pedig folytattam:
– Miután megöltük őket, és rátaláltunk Arára, kivittük onnan.
Kitisztítottuk a sebeit, amivel és ahogyan csak tudtuk. De a belső
sérülése nagyon súlyos volt... Kórházba kellett volna kerülnie, nekünk
pedig esélyünk se volt odavinni. Adtunk neki morfiumot, és vele
maradtunk éjszakára. Felváltva fogtuk a kezét, és meséltünk neki.
Mindent, ami csak eszünkbe jutott. Napfelkeltekor én voltam soron,
hogy fogjam a kezét. Rólad meséltem neki. Arról, hogy minden reggel
rád gondolok, amikor felkel a nap az égbolton. És esküszöm, Grace,
hogy rám mosolygott! A szemembe nézett és elmosolyodott. Aztán
elment.
Grace halkan felzokogott.
– Jaj, istenem...
Egy pillanatra behunytam a szememet, hogy felidézzem azt a
reggelt. Összetört szívvel néztem egy idegen lány, Ara szemébe, ahogy
maga mögött hagyta ezt a világot.
– Hogy tudsz együtt élni ezzel az emlékkel, Carson? Hogy tudsz
túllépni rajta? – kérdezte végül Grace szipogva.
Ezen eltöprengtem. Elgondolkodtam rajta, hogy milyen, amikor
messzire utazol, hogy harcolj a hazádért, de senki sem árulja el, hogy
azok a dolgok, amiket látni fogsz, mélyen bevésődnek a lelkedbe, és
visszavonhatatlanul megváltoztatják a lényedet. Senki sem beszél róla,
hogy fényévnyi távolságra is visszaüthet minden: hogy hol jártál, mit

C 299 c
éreztél, mit láttál. Ugyanazok a képkockák újra és újra, ismétlésre
állítva.
– Sohasem fogom tudni kiverni a fejemből. Sohasem leszek túl rajta.
És ez így szerintem rendben van. Neki kellett megélnie. Az a minimum,
hogy megőrzöm az emlékeimben.
Grace fürkészett egy kicsit, aztán szomorúan rám mosolygott.
Valami mély és erőteljes érzés tükröződött a tekintetében, amikor két
kezébe fogta az arcomat, hogy gyengéden összeérintse az ajkunkat, így
üldögéltünk együtt, amíg nagyon óvatosan végigpuszilgatta az arcomat,
a homlokomat, az orromat, aztán megint a számat. Végül megfogta a
kezemet, hogy szemügyre vegye a hegeket a tenyeremen. Szorosan
behunyt szemmel azokat is megcsókolta.
Háromszorosára gyorsult a szívverésem, miközben őt figyeltem.
Elárasztottak az érzések. Betöltötték a lelkemet, alázatot ébresztettek
bennem, és békét hoztak.
– A többi lánnyal mi történt? – kérdezte hátradőlve Grace.
– Mindannyian kicsi és szegény környékbeli falvakból származtak –
mondtam mélyet sóhajtva. – A helyiek segítettek megtalálni a
családjukat, hogy visszavihessük őket oda, ahová tartoznak.
Legtöbbjüknek azt mondták, hogy ház körüli teendőkre kellenek egy
másik faluba. Általában így működik az emberkereskedelem. Néha
maga a család adja el a lányokat, mert azt hiszik, hogy jobb
körülmények közé fognak kerülni, mint amilyeneket ők tudnak
biztosítani.
Grace az ajkába harapva bólintott.
– És Ara családja? – szólalt meg halkan.
– El kellett mennünk, mielőtt sikerült volna megtalálni őket, de a
helyiek azt mondták, hogy tudják, hol vannak. Megígérték, hogy
odaviszik nekik a holttestét.
Grace a mellkasomra hajtotta a fejét, átölelte a derekamat, és
gyengéden megszorított. Istenem, milyen jólesett erről beszélni vele, és
hagyni, hogy a szívemig hatoljon a támogatása! A srácokkal is

C 300 c
beszéltünk róla utána, de az nem ugyanaz. Nem ugyanaz, mint Grace
karjaiba zárva érezni, hogy ő is osztozik az érzéseimben. Nem akartam
fájdalmat okozni neki, de megkönnyebbülést hozott megosztani egy
másik emberrel a terhet, amit cipeltem. Nem is tudtam, mekkora
szükségem van erre, amíg meg nem kaptam.
Egy darabig szótlanul öleltük egymást. Végül halkan folytattam:
– Grace, van itt még valami, és ez a része téged is érint.
Felemelte a fejét, és összevonta a szemöldökét.
– Mondd!
– Figyelj... megértelek, ha szükséged lesz egy kis időre azután, amit
most hallani fogsz. Imádkozom a jóistenhez, hogy ne pattanj vissza
Dylan kocsijába, és indulj el rögtön Vegasba, de ha így teszel, azt is
megértem.
– Carson, megijesztesz – suttogta.
Vettem egy mély lélegzetet.
– Eleinte az volt a terv, hogy megöljük a célpontot, és már ott sem
vagyunk. A váratlan körülmények miatt viszont, amiket ott találtunk,
később jutottunk vissza a találkozási ponthoz, így a célpont embereinek
elég idejük jutott arra, hogy lesben állva várjanak minket. Azt már
tudod, hogy megsebesültem, de a történet további részét nem ismered.
Leland is ugyanabban az összecsapásban sérült meg.
Grace bólintott. Tekintetéből sugárzott az aggodalom. Megfogtam és
megszorítottam a kezét.
– Szóval azután hazaküldtek minket felépülni. Lelandnek le kellett
szerelnie, én pedig választhattam, hogy megyek vagy maradok. Amikor
Leland munkát ajánlott, úgy döntöttem, én is kilépek.
– Igen, ezeket már mind mondtad.
– Tudom. De azt nem, hogy mi az igazi munkám.
– Nem a Trilogy biztonsági főnöke vagy? – ráncolta a homlokát
Grace.
– Hát igen is, meg nem is. Az a teljes munkaidős állásom. A
fennmaradó időben hadműveleteket dolgozok ki a barátaimmal azoknak

C 301 c
a nőknek a megmentésére, akik szexuális céllal lettek
emberkereskedelem áldozatai. A Trilogy negyvenötödik emeletét az
elszállásolásukra használjuk, amíg sikerül elvégezni a szükséges
papírmunkát, hogy hazarepítsük őket.
– Micsoda? – lehelte elsápadva.
Teljes testemmel felé fordultam.
– Azután, ami Arával történt, és amit a raktárépületben láttunk,
eléggé szétestünk. Elhatároztuk, hogy az ismereteink birtokában muszáj
tennünk valamit, ami számít, amivel javíthatunk a helyzeten. Leland
mindannyiunknak munkát tud adni az általunk kitervelt hadművelet
megvalósításának leplezésére. Egykori SEAL-kommandósként megvan
rá a lehetőségünk, hogy bennfentes információkat gyűjtsünk, és
betörjünk oda, ahol nőket tartanak fogva. Vegasba a legtöbben latin-
amerikai országokból jönnek. Mindenben megállapodtunk, és a két
eddigi Vegasban töltött hónap alatt hatcsapatnyi nőt mentettünk ki. Az
utolsó akció a Josh letartóztatása előtti estén történt.
Grace megrázta a fejét.
– Édes istenem, nem is... nem is tudom, mit mondjak. Várjunk csak,
mi köze van ennek Josh letartóztatásához? – kerekedett el még jobban a
szeme.
– Josht csőbe húzták, Grace. Van egy pasas Vegasban, aki
emberkereskedelemmel foglalkozik. Főleg nőket és lányokat ad el. Az ő
szállítmányát mentettük meg. Ami Joshsal történt, jelzés volt részéről,
hogy nem díjazza a tevékenységünket.
Grace hátrahanyatlott a kanapén, és a homlokára szorította a kezét.
– Te jó ég!

C 302 c
 HARMINCEGYEDIK FEJEZET

GRACE

EGY PILLANATIG SEM KÉTELKEDTEM ABBAN, amit mondott.

Hittem neki. A hallottaktól összeszorult a szívem, és zakatolt az agyam.
Mégis hogy tudott megint a feje tetejére állni a világ mindössze fél óra
alatt? Ott ültem a kanapén a homlokomra szorított kézzel. Próbáltam
eléggé összeszedni magamat ahhoz, hogy feltegyek még néhány
szükséges kérdést. De csak egy jutott eszembe:
– Mit csináljunk?
Carsonra néztem, akinek néhány másodpercen belül az eddigi
legnagyobb vigyor ült ki az arcára. Kissé sokkolt vele.
– Mit vigyorogsz? – kérdeztem őszinte értetlenkedéssel.
– Azt mondtad, hogy csináljunk – felelte még mindig mosolyogva.
Pislogtam egyet.
– Aha – erősítettem meg. – Többes szám első személyben.
– Csak így...? – olvadt le az arcáról a mosoly, és sebezhetőség vette
át a helyét.
Összeszorítottam az ajkamat, aztán fürkészni kezdtem őt.
– Megértelek, hogy miért nem mondtad el nekem eddig... mielőtt
közöltem, hogy veled akarok lenni. De... tényleg azt hitted, hogy nem
fogok hinni neked? – biccentenem oldalra a fejemet.

C 303 c
 – Nem – ráncolta a homlokát. – Nem nagyon gondoltam, hogy
kételkedni fogsz a történetben. Csak azt nem tudtam, részt akarsz-e
venni benne.
Felsóhajtottam, és keserűen felnevettem.
– Igazából nem tudom, hogy akarok-e – válaszoltam, majd
elhallgattam. – De arról van szó, hogy ez együtt jár veled. Ezt csinálod.
Carson, nem tudom, mondták-e már neked, de hős vagy!
Felkacagott.
– Nem, Tündérmókus. Nem vagyok hős.
Megráztam a fejemet.
– De igen, Carson, az vagy. Dolgoztam már egy pár ügyön, igazából
elég sok olyanon, amiben voltak szexuálisan így vagy úgy bántalmazott
nők. Láttam a tekintetüket. Láttam az elkeseredettségüket. Igen, te egy
hős vagy. Szóval akkor még egyszer kérdezem, hogy mit csináljunk.
Rám meredt, és valami gyengéd melegség látszott a tekintetében,
– Dylan éppen ezen dolgozik. Próbálja belőni annak a pasasnak a
tartózkodási helyét, akit keresünk. Aki felelős ezért az egészért. A neve
Gabriel Bakos. Az a baj, hogy folyton mozgásban van, így baromi
nehéz lekövetni. Ha sikerülne megtalálni, odamehetnénk és
rávehetnénk, hogy beszéljen – mondta Carson, és tehetetlen dühében
fújtatott egyet.
– Ez veszélyesen hangzik.
– Egy ember életéről beszélünk. A barátom életéről. Egy olyan
emberéről, aki nemhogy nem ölt meg egy nőt, hanem százakat mentett
meg.
Felsóhajtottam, és egy pillanatra lehunytam a szememet.
– Tudom. Oké, mi van még? Mondj el nekem mindent!
– Dylan rajta van az ügyön. Ez most csak türelemjáték. Egy
baszottul idegesítő türelemjáték.
Elgondolkodva néztem rá.
– Felfüggeszthetem az ügyet, hogy több időtök legyen – ajánlottam
fel.

C 304 c
 Gyorsan a szemembe nézett.
– Az segítene – felelte halkan. – Sohasem kérnék tőled ilyet, ha nem
tudnám biztosra, hogy...
– Tudom. Senki sem kérdőjelezné meg a döntésemet. A főügyészek
is folyton felfüggesztenek ügyeket.
– Nem befolyásolja ez a karrieredet? A hírnevedet?
– Nem – ráztam meg a fejemet. – Akkor nem, ha indokolt a
felfüggesztés.
Carson bólintott.
Mély lélegzetet vettem, és megint hátradőltem, hogy próbáljam
megoldani a feladványt a fejemben. Azoknak a bizonyítékoknak a
birtokában, amikről már tudom, hogy egy ártatlan ember ellen
gyűjtöttem őket. Fenébe, fenébe, fenébe!
– Nem mehetsz el a rendőrségre? – kérdeztem. – Mármint ők biztos
tudnának még bizonyítékot gyűjteni... valahogy. Vagy kikérdezhetnék
Bakost vagy valami – gondolkodtam hangosan.
– Nem. Először is, ha elmennénk a rendőrségre, és előadnánk a
sztorinkat, tehát elmondanánk, hogy mit csináltunk, mindannyiunkat
letartóztatnának, Josh pedig tényleg megszívná. A rendőrséget ráadásul
korlátozza a házkutatási parancs meg a bürokrácia többi része. Nekünk
megvannak azok a drága technikai berendezéseink, amik a
rendőrségnek nincsenek, és még így is nehéz megtalálni azt az embert.
Még ha meg is tudnánk a tartózkodási helyét, és elmondanánk a
rendőrségnek, Bakos rég eltűnne a bizonyítékokkal együtt, mire
odaérnének. Nekünk kell odajutnunk hozzá először. Nem dolgozhatunk
a rendészet keretein belül, ha eredményt akarunk.
Az ajkamat harapdálva gondoltam végig a szavait. Az átlagnál
jobban tudtam, hogyan működik a jogi rendszer, és Carsonnak sajnos
igaza volt. A civil kezdeményezéseket nem támogatja a rendőrség –
még azokat sem, amik jól végzik a dolgukat.
– Már vagy ezerszer végiggondoltam. Egyelőre nincs megoldás –
összegezte Carson. – Várnunk kell.

C 305 c
 Felsóhajtottam. Nem lepődtem meg rajta, hogy olvasott a
gondolataimban.
– De azt mégis hogy? Hogy bírod ki, hogy ne járkálj fel-alá
állandóan? – morogtam.
– Mert ha azt csinálnám, megőrülnék. Muszáj hinnem a közös
munkánkban. Meg fogjuk oldani. Gondolni sem akarok más
lehetőségre. Amíg nincs okom rá, hogy ne legyek derűlátó, direkt a
derűlátást választom.
Leeresztett vállal kifújtam a levegőt. Még mindig kétségeim voltak,
hogy képesek vagyunk-e erre.
– Menj zuhanyozni, Tündérmókus, aztán elszaladunk a boltba!
Tegnap csak néhány olyan dolgot vettem, amit muszáj volt.
Sóhajtva felálltam, hogy úgy tegyek, ahogy mondta. A szobából
kifelé menet viszont félúton megfordultam, és visszamentem
Carsonhoz. Leültem – ezúttal a másik oldalára –, s amikor felém
fordult, megszólaltam.
– Olyan sok éve tudtam, egyszerűen tudtam, ki vagy. Köszönöm,
hogy bebizonyítottad, hogy igazam volt – suttogtam.
Aztán felálltam, és kimentem a fürdőszobába.

CARSON

Kanapén ülve hallgattam, ahogy csobogni kezd a víz a fürdőszobában.

Önkéntelen vigyor terült szét az arcomon. Kicseszettül fantasztikus az
én Tündérmókusom. Hogy kételkedtem-e ebben valaha is? Nem. Ezért
akartam olyan hevesen visszakapni, hogy a csontomig járt az érzés.
Úgy tűnt, Grace-t letaglózta a történetem, és már azelőtt mellém állt,
hogy egyáltalán befejeztem volna a mondandómat. És büszke rám.
Láttam a büszkeséget megcsillanni a szemében, és kibaszottul
felszabadító érzés volt. Az életemet saját magamért változtattam meg,

C 306 c
de ő volt a katalizátor ehhez a folyamathoz – és ezt sohasem tagadtam.
Maga a tény, hogy ő büszke rám, a világot jelenti nekem.
Kivittem a konyhába a tányért és a csészéket. Beraktam őket a
mosogatógépbe, aztán tettem egy kis fát a tűzre, végül hátradőltem a
kanapén. Mire Grace felöltözve és leomló tincsekkel kijött a fürdőből,
nyugodt voltam, és marha boldog. Most már nem voltak titkaink
egymás előtt. Egy csapat lettünk, mellettem állt, és a helyzet
viszontagságainak ellenére mély nyugalom költözött a lelkembe. Olyan
érzés lett úrrá rajtam, amit nem tudtam beazonosítani – mintha valahogy
éppen most került volna helyére a kirakós utolsó darabja.
Odajött hozzám, szemből beleült az ölembe, és átkarolt, így ölelt egy
darabig, én pedig magamba szívtam a tusolástól friss illatát.
Kissé hátradőlt, és úgy nézett rám, hogy közben finoman ráncolta a
homlokát.
– Grace – szólaltam meg. – Muszáj kikapcsolnod az agyadat arra a
néhány napra, amíg itt vagyunk. Tudom, hogy az előbb öntöttem a
nyakadba egy rakat szarságot. Én mondom, hogy csak megőrjíted
magadat, ha folyton a fejedben kavargó infókkal foglalkozol, holott
igazából nem tehetünk semmit. Hidd el, hogy mi már minden
szemszögből megvizsgáltuk a dolgot, és több információnk van a
történetben szereplőkről, mint neked ebben a pillanatban.
A távolba pillantott a vállam fölött, és beleharapott az ajkába. Végül
vett egy mély lélegzetet.
– Megpróbálom – súgta.
– Oké – fürkésztem az arcát. – Ja, voltam kint, amíg aludtál, és
hoztam neked valamit.
– Mit? – vonta össze a szemöldökét.
Felálltam, és odamentem az ajtó mellé tett zacskóhoz, hogy
felkapjam.
– Kerestem az elveszett csizmádat, de sehol sem találtam. Annyira
havazik, hogy teljesen eltűnt. Úgyhogy vettem neked új csizmát,

C 307 c
vízhatlan kabátot, kesztyűt meg sapkát. Tudod, hogy nincs érzékem a
divathoz, viszont a célnak megfelelnek – nyújtottam felé a zacskót.
Elvette, és matatni kezdett benne, hogy mindent megnézzen.
– Igazából nem is rosszak – mosolygott.
– Helyes. Vedd fel őket, és induljunk! A fél csizmádról vettem a
méretet, úgyhogy remélem, jó lesz.
Felvette a fekete hótaposót, aminek a tetején valami
műszőrmeféleség volt, aztán belebújt a szürke-fekete kabátba is.
– Tökéletes – állapította meg.
– Próbáld fel a kesztyűt meg a sapkát is. Kíváncsi vagyok a teljes
hópárduc-outfitre.
Felvonta a szemöldökét, de felhúzta a kesztyűt, majd a sapkát is. A
rohadt életbe, milyen aranyos! Képtelen voltam letörölni az arcomról a
vigyort.
Erre forgatni kezdte a szemét, de megfogta a kezemet, és kisétáltunk.
Még be sem zártam az ajtót, máris visszatért a gondterhelt
arckifejezése, s az ajkába harapott. Egy lépéssel előttem haladt a furgon
felé, amikor megszólalt:
– Carson, mi van azzal a kődarabbal, amit a lány...
Gyúrtam egy hógolyót, amivel hátulról rögtön a fejét találtam el.
Megállt, mintha falnak ütközött volna, és a mondat közepén elhallgatva
felém fordult. Hitetlenkedő arcot vágott.
– Te most tényleg fejbe dobtál egy hógolyóval?
– Aha, tényleg – színleltem unott arckifejezést.
– Értem...
Azzal lehajolt, és felmarkolt egy kis havat, hogy nekilásson a
gyúrásnak.
– Jaj, Tündérmókus – kacagtam. – Nem gondolhatod komolyan,
hogy egyáltalán...
Egyenesen az arcomba talált. Hétrét görnyedve kacagott.
Behunytam a szememet, letöröltem a havat az arcomról, és
kipislogtam a szememből a maradékot.

C 308 c
 – Ennyi. Elkezdődött! – nyúltam bele a hóba, hogy aztán elinduljak
felé.
Felsikoltva rohanni kezdett, ahogy az ormótlan hótaposója engedte.
Szóval egyáltalán nem gyorsan. Nevetve néztem, és adtam neki egy kis
egérutat. Ez volt a legkevesebb, amit megtehettem érte.
Elbújt a fák közé, én pedig az apró erdőt megkerülve mögötte
kötöttem ki. Figyeltem, ahogy előrefelé leskelődik, aztán folytatja a
„fegyvertár” előkészítését. Úgy húsz hógolyó sorakozhatott a térdénél.
Nagyon-nagyon halkan levettem a kabátomat, leterítettem a földre,
majd annyi havat raktam rá, amennyit csak lehetett. Felemeltem,
beosontam vele a fák közé, és egyre közelebb lopóztam hozzá. Nem
hallotta, hogy jövök.
Amikor már elég közel voltam, akcióba léptem, ő újabb hógolyót
gyúrt éppen, és amíg munkálkodott, kesztyűjének zaja elnyomta a
lépteimet. Felemeltem a megtöltött dzsekimet, és az összes havat a
fejére borítottam.
Sikítva megfordult, és lesöpörte magát. Gyengéden leterítettem a
földre, hogy jól megforgassam a hóban. Nevetett és sikoltozott közben.
– Ki a hócsatabajnok? – kérdeztem teljes súlyommal ránehezedve.
Még hangosabban kacagott, próbált lelökni magáról.
– Ki az, Grace? Mondd ki, hogy te vagy a hócsatabajnok, Carson! A
fagyott tundra nehézsúlyú bajnoka. A legyőzetlen és legyőzhetetlen!
– Jó, jó! Te, Carson vagy a hóbajnok vagy ilyesmi! Az, amit
mondtál. A legjobb.
– Tudom – feleltem kacagva. Szájon csókoltam, és felpattantam,
hogy őt is talpra segítsem.
Felkaptam a karomba, de az arckifejezését látva leolvadt az arcomról
a mosoly.
– Tudom, hogy nem lehet teljesen félretenni azt, ami most Joshsal
történik. Ez talán jó is, mert eszünkbe juthat valami, ami segít. De most
csak élvezzük egymás társaságát, jó? Mindent megteszünk, amit csak

C 309 c
lehet, szóval ne őrjítsük meg magunkat. Azt szeretném, hogy nyugodj
meg, és bízz bennem, rendben?
Szemügyre vett, majd néhány perc múlva bólintott.
– Oké – felelte.
– Oké – ismételtem.
Leráztam a dzsekimről a havat, és visszavettem. A külseje kicsit
nedves maradt. Lesöpörtem Grace-t is, aztán odamentünk a kocsimhoz.
Néhány perccel később már a városba tartottunk.
Menet közben elővettem a telefonomat, hogy írjak a srácoknak.
Megbeszéltük, hogy mindig írni fogok, amikor van térerő, így tudják
majd, hogy éppen hívhatnak, ha kell.
A helyi szupermarkethez hajtottunk. Rávigyorogtam Grace-re, mikor
kiszálltunk és elindultunk befelé. Eszembe jutott, hogy tegnap ide
szaladtam be néhány dologért, amin ellehetek pár napig. Mennyi
minden megváltozhat egyetlen nap alatt! Még mindig álomszerű volt,
hogy itt van velem Grace.
– Mi az? – kérdezte.
– Semmi, csak te – fogtam meg a kezét. – Boldog vagyok veled.
Elengedte a kezemet, hogy a derekam köré fonja a karját, és
magához szorítson.
Fél óra múlva tele volt a bevásárlókocsink mindennel, amire a
következő pár napban szükségünk lesz. Két nap volt hátra karácsonyig,
úgyhogy Grace ragaszkodott a pulykához, néhány fajta körethez, meg
annak a desszertnek a hozzávalóihoz, ami hagyománynak számít a
családjukban.
– Grace, a családod... – kérdeztem tőle, miközben éppen egy
konzervdobozos valaminek a címkéjét nézegette. Nem tudtam befejezni
a mondatot: arra voltam kíváncsi, hogy részükről rendben van-e, hogy
Grace nem velük, hanem velem van. Egy olyan emberrel, akivel még
sohasem találkoztak, sőt valószínűleg nem is hallottak róla.
Felém fordult, és kissé összevonta a szemöldökét.

C 310 c
 – A tesóim magukon kívül vannak az örömtől, Carson. Azóta tudják,
hogy Alex nem hozzám való, hogy először találkoztak vele. Apukám...
na, ő más tészta. De a tesóimnak van egy pár trükk a tarsolyukban, hogy
jól tudják őt kezelni. Rendben lesz a dolog – válaszolta magabiztosan.
Ha neki jó volt így, akkor nekem is.
Odamentünk a csemegepulthoz, ahol kértünk egypár dolgot. Utána
megvártam, amíg Grace tett néhány lépést a pult melletti polchoz, hogy
megnézzen rajta valamit.
Két fiatal lány felé fordultam, akik a húszas éveik elején járhattak, és
rám vihogtak. Udvariasan visszamosolyogtam, aztán megint
előrefordultam.
– Olyan szexi! – suttogta az egyik.
Grace mellém lépett, és láttam, hogy futó pillantást vet feléjük.
Nyilván hallotta, amit mondtak. Átölelte a nyakamat, és szájon csókolt.
Kuncogva átkaroltam a derekát.
– Mi az? – kérdezte.
– Szeretem, amikor kinyilvánítod, hogy a tiéd vagyok – suttogtam
incselkedve. – De csak hogy tudd: ez már régóta így van.
Rám mosolygott, és megrázta a fejét.
– Nem azt akartam... – kezdett bele, de oldalra biccentette a fejét,
mintha közben eltöprengett volna. – Oké, pont azt akartam – vigyorgott.
Nevetve felkaptam, és még hevesebben szájon csókoltam.
Nemsokára beraktuk a bevásárlókocsiba azt amit a csemegepultnál
vettünk, és odamentünk az üzlet hátuljában lévő kis gyógyszeres
részleghez.
Az óvszeres polchoz sétáltunk, ahol Grace hátrasandított rám, az
ajkába harapott, majd körülkémlelt, és elvett egy dobozt, hogy néhány
másik holmi alá betegye a kocsiba.
Nem tudtam visszatartani a nevetést, mire megfordult, csúnyán
nézett rám, és megindult a kocsival előre.
– Gyere, menjünk – suttogta.
Még hangosabban kacagtam.

C 311 c
 – Grace... úgy viselkedsz, mintha lopni jöttünk volna. Pedig csak
óvszert veszünk, mint a felelősségteljes felnőttek.
Megállt, megrázta a fejét, aztán mosolyogva odalépett hozzám.
– Elég béna vagyok, mi? – kérdezte. – Tudok beszélni egy zsúfolt
tárgyalóterem népe előtt, de úgy veszek óvszert, mint egy feszengő
tizenhat éves – állapította meg nevetve.
Lenéztem rá, és melegség árasztotta el a szívemet.
– Nem, nem vagy béna. Gyönyörű vagy, és fantasztikus. Gyere
menjünk.
– Oké – válaszolta mosolyogva.
Kifizettük a holmijainkat, aztán visszaautóztunk a faházhoz. Még
mindig szállingózott a hó: csendes burokba vont mindent, mintha a saját
kis világunkba zárt volna minket.

C 312 c
 HARMINCKETTEDIK FEJEZET

GRACE

BEHORDTUK A SZERZEMÉNYEKET A HÁZBA, és nekiláttunk

kipakolni. Félreraktam a sajtos melegszendvics és a paradicsomleves
hozzávalóit, hogy csináljak egy kései ebédet, amikor már minden a
helyére került.
Miután összehajtogattam az utolsó papírzacskót, Carson mögém
lépett, átölelt és a fülembe suttogott.
– Szeretem, ahogy dúdolsz, miközben elpakolod a dolgokat.
– Tényleg dúdolok? Észre se vettem.
– Ühüm. Alig várom, hogy minden apróságot megtudjak rólad –
mondta a szemembe nézve.
– Még a rossz dolgokat is? – suttogtam.
– Aha – bólintott. – Még azokat a dolgokat is, amit te rossznak
tartasz – tette hozzá teljes komolysággal.
Lehajolt, hogy gyengéden megcsókoljon, de gyorsan felforrt levegő,
amikor a nyelvét végighúzta az enyémen, én pedig felnyögtem.
Imádtam az ízét, imádtam a csókját, és imádtam a mozdulatait. Minden
érzékemet kényeztette, úgyhogy tökéletes és mennyei élmény volt
szeretkezni vele. Úgy éreztem, ebből sohasem lehet elég.
Melegség járta át a szívemet, amikor végiggondoltam, mennyi
mindent feltárt előttem ma délután. Még nem is volt időm rendszerezni
C 313 c
a gondolataimat és az érzéseimet. Aggódtam az ügy miatt, de
megnyugtatott a bátorítása, hogy mindent megtesznek, amit csak lehet.
Bíznom kellett a szavában, ha nem akartam, hogy már karácsony előtt
sírba tegyen az aggodalom.
Csak sejtésem volt arról, hogy Josh Garner most vajon min megy
keresztül. Úristen, milyen simának tűnt az ügye! Erre kiderült, hogy
tőrbe csalta egy olyan gazfickó, aki nemcsak, hogy embereket adott el
pénzért, hanem szemrebbenés nélkül gyilkolt meg egy fiatal lányt és,
aztán meg tönkretette egy srác életét. Egyszerre volt ijesztő és
hányingerkeltő ez az „üzlet”.
De Carson, az én bátor Carsonom! Dagadt a mellem a büszkeségtől,
ha arra gondoltam, hogy mi lett belőle, hogy másokért kockára tette a
biztonságát.
Még jobban hozzábújtam, mire elégedetten belemordult a számba.
Közben kikötötte a pulcsim derekán végigfutó övet, és belenevettem
a csókba, amikor a keze felfelé kezdett kalandozni alatta.
– Mi az? – mormolta, és mosolyogva ráharapott az ajkamra.
– Semmi. Nagyon tehetséges vagy.
– Nem, csak eltökélt – rázta meg a fejét, és az enyémhez dörgölte a
száját.
Halkan felnevettem, de leolvadt az arcomról a mosoly, amikor a
mellemhez ért a keze, és a melltartón keresztül elkezdte masszírozni a
bimbómat.
– Ahh – nyögtem fel. Kibontakoztam a csókból, és hátrahajtottam a
fejemet.
A nyakamhoz nyomta az ajkát, ahol a pulzusom lüktetett. Közben a
hüvelykujjával lassan, ráérősen körüljárta megkeményedett
mellbimbómat. Akadozva vettem a levegőt, bizsergető elektromosság
villámlott végig rajtam, és a vérem lüktetni kezdett.
Kezemmel lenyúltam, hogy a farmeren keresztül megsimogassam
ágaskodó férfiasságát. Mélyről jövő morgást hallatott, és a kezemhez
nyomta a csípőjét. Felemeltem a fejemet, és a szemébe néztem. Forró

C 314 c
volt a tekintete, az ajkai pedig finoman szétnyíltak. Bizsergés lett rajtam
úrrá, amikor megláttam gyönyörű arcát és éhes pillantását.
A fülemhez hajolt.
– Annyira kívánlak, Tündérmókus! – mondta mély, kissé elfúló
hangon. – Mindig is kívántalak.
Felnyögtem. Ez tetszett. Nagyon tetszett.
– Én is téged – böktem ki nagy nehezen.
– Mondd, hogy az enyém vagy! – suttogta.
– A tiéd vagyok. Mindig is a tiéd voltam – leheltem.
Carson levette az egyik kezét a mellemről, hogy kissé hátralépve
kigombolja a farmeremet. Lehúzta a cipzárt, aztán levette rólam a
nadrágot. Néztem, ahogy térdre ereszkedik előttem.
Mély lélegzetet vettem, amikor odanyomta az arcát a fehér
csipkebugyimhoz, hogy beszippantsa az illatomat. Felnyöszörögtem.
Máris nedves lettem tőle.
Beakasztotta a hüvelykujját a bugyim oldalsó részébe, lassan lehúzta
a csípőmről, aztán hagyta, hogy a földre essen. Felnézett rám, én pedig
kiléptem a nadrágomból és az apró csipkeholmiból is.
A hasamra hajtotta a fejét, és hátulról megmarkolta a combomat. Egy
darabig elidőzött így. Végigsimítottam rövid, selymes haját, aztán
lepillantottam rá. Csukva volt a szeme. Meg akartam kérdezni, mi jár a
fejében – de mielőtt megfogalmazódtak volna bennem a szavak,
észrevettem magunkat a kandalló fölötti tükörben. Ahogy megláttam
magamat bugyi nélkül, az előttem térdelő Carsonnal, aki most
leeresztette a fejét a combom közé, elvesztettem az eszemet, és nyögés
tört elő belőlem.
Carson szétnyitotta a lábamat. Felsikoltottam, amikor alulról belém
mártotta a nyelvét
– Istenem... – suttogta. – Olyan jó ízed van... úgy hat rám, mint
valami drog.
Aztán harapdálni kezdte a csiklómat, én pedig felsikoltottam a
gyönyörtől. Gyengéden még jobban magamhoz húztam a fejét, hogy

C 315 c
ösztönözzem a folytatásra. Biztos voltam benne, hogy ha abbahagyja,
akkor nekem végem.
Nyelvével lassan körözni kezdett az érzékeny, duzzadt kis göb körül,
mire megragadtam magam mögött a konyhapult szélét, és még jobban
hozzápréseltem magamat. Szégyentelenül kerestem az élvezetet.
– Ó, Carson! – leheltem, amikor még erősebben megmarkolta a
combomat, és még közelebb húzott.
Egyre magasabbra szárnyaltam, miközben félig csukott szemmel
figyeltem magunkat a tükörben. Annyi minden hatott egyszerre az
érzékeimre, hogy amikor gyorsan és keményen utolért az orgazmus,
Carson nevét kiáltva hozzányomtam magamat a szájához.
Ő felállt, és gyorsan levette a nadrágját. Még mielőtt épkézláb
gondolatom támadhatott volna, felültetett a konyhapult legszélére, elvett
egy óvszert az étkezőasztalról, kibontotta és felhúzta. Belém hatolt,
hogy teljesen kitöltsön.
Két kezemmel megtámaszkodtam hátul a pulton, amikor elkezdett
fáradhatatlanul ki-be járni bennem. A tenyerébe fogta az arcomat és
megcsókolt. Nyelve pont úgy vett birtokba odafent, mint a farka
odalent.
Amikor kibontakozott a csókból, és a nyakamba fúrta az arcát,
megint belenéztem a háta mögött a tükörbe. Most azt figyeltem, ahogy
izmos feneke meg-megfeszül, miközben ki-be jár bennem. Vadállati és
gyönyörű látvány volt. Nem bírtam levenni róla a szememet.
Egyre gyorsabban vette a levegőt, belelihegett a nyakamba, végül
felnyögött, amikor a csúcsra jutott.
Lassú köröket rajzolt a csípőjével, hogy az utolsó csepp élvezetet is
kisajtolja magából. Utána felnézett rám, és lusta mosoly terült szét az
arcán. Olyan szép volt!
Megint megcsókolt – mélyen és gyengéden –, aztán kiszállt belőlem,
és levett a pultról. Kézen fogva átvitt a fürdőszobába, ahol csomót
kötött a kondomra, és lehúzta a vécén. Fogott egy kis törülközőt, meleg

C 316 c
vízsugár alá tartotta, és óvatosan a lábam közé nyúlt vele, miközben
még egy gyors csókot lehelt az ajkamra.
Negyedóra múlva már felöltözve ettük a levest és a
melegszendvicset az étkezőben.
Evés után sokáig beszélgettünk, ahogy ott ültünk egymás kezét
fogva. Már nem a „hadművelet” vagy Josh ügye volt a téma.
Kimondatlan egyezséget kötöttünk, hogy ezek most várhatnak, mert az
is fontos, hogy újra megismerjük egymást. Ma este kettőnkre kellett
összpontosítanunk.
Csak kettőnkre. Úgyhogy nevetgélve csevegtünk arról, mi minden
történt velünk a külön töltött évek alatt.
Elkerülhetetlennek tűnt a felzárkózás ahhoz, hogy felkészüljünk az
előttünk álló időre. Nem tudom, miből gondoltam ezt, mégis biztos
voltam benne.
Utána letelepedtünk a kanapéra a nappaliban, bebújtunk a takaró alá,
és ölelkezve-nevetgélve megnéztük a Zoolandert a tévében.

CARSON

Együtt készítettünk vacsorát. Közben beszélgettünk, és élveztük egymás

társaságát. Nem voltam ilyen boldog, amióta... igazából soha. Tudtam,
hogy Vegasban rengeteg aggódnivaló vár ránk. És ha lett volna bármi –
akármilyen apróság –, amit megtehetek Josh érdekében, meg is tettem
volna. De nem volt, úgyhogy most elmerültem Grace-ben. Élveztem,
hogy újból megismerjük egymást. Hagytam, hogy eluralkodjon a
lelkemen az érzés, hogy milyen természetes így együtt. Nem tévedtem,
amikor úgy gondoltam, hogy erősebb leszek, ha mellettem van. Erősebb
Josh ügyében, erősebb mindenben. Olyan volt a társasága, mintha éltető
oxigén áradna szét az ereimben, ami megerősít és értelmet ad az
életemnek.

C 317 c
 Kinyitottam egy üveg bort. Iszogattunk, miközben nevetgélve és
egymást cirógatva főzőcskéztünk. Képtelen voltam levenni róla a
kezemet, és látszott, hogy ő is ugyanígy van velem. Talán az elveszett
időt akartuk bepótolni, talán csak arra volt szükségem, hogy újra és újra
meggyőződjem róla: itt van velem. Nyugalommal töltött el, és segített
megélni a pillanatot, hogy hozzáérhettem.
Vacsora után elővett egy serpenyőt, és azt mondta, hogy üljek le,
amíg gyorsan csinál egy desszertet. Borozgattam, miközben összekevert
néhány hozzávalót, és felaprított pár banánt. Néhány perc múlva le is
tette elém. Elvigyorodtam, amikor megláttam, hogy mi az.
– Fahéjas sült banán! A nagyim csinálta nekem mindig.
– Tudom – bólintott mosolyogva.
Összevont szemöldökkel néztem, hogy milyen édes arcot vág, és
eszembe jutott, amikor annyi éve meséltem neki erről a liftben.
– Ennyi idő után is emlékeztél rá? – kérdeztem.
Megint bólintott.
– Annak a hétvégének minden percére emlékszem – felelte halkan,
és felpillantott rám a szempillái alól.
Melegség áradt szét a szívemben. Fölé hajoltam, a tenyerembe
vettem az arcát, és szájon csókoltam.
– Köszönöm – mondtam.
A desszert után kimentünk a gőzölgő jakuzziba, ahol megint rám
mászott, én pedig többszörösen lerészegedtem a bor és a meztelen
Grace együttes hatásától.
Csuromvizesen, egymás hegyén-hátán zuhantunk be az ágyba.
Fölém kerekedett, és teljesen elvesztem benne, ahogy hátrahajtott fejjel
lovagolt rajtam. A melle pont az arcom előtt volt, úgyhogy nyalogattam
és szívogattam. A belőle előtörő hangok billentettek át azon a bizonyos
ponton. Minden mozdulattal feljebb törekedtem a szűk forróságba, és
olyan durván élveztem el, hogy azt hittem, végem van.
Miután levettem az óvszert, aminek a felhúzására valahogy
szerencsére sikerült emlékeztetnem magamat, magamhoz húztam, és

C 318 c
hozzám bújva belemosolygott a mellkasomba. Észrevettem, hogy egyre
nyugodtabban és egyenletesebben veszi a levegőt mellettem, miközben
én is álomba merültem.

***

– Carson, drágám, ébredj fel! Csak álmodtad – suttogta.

Hirtelen felültem az ágyban.
– Mi...? – néztem körbe. Próbáltam rájönni, hol vagyok.
– Csak álmodtál – húzott vissza a párnára.
Visszahanyatlottam az ágyra, és beletúrtam nedves hajamba. Megint
az a hülye álom!
– Mit álmodtál? – suttogta Grace. Hozzám bújt, és a mellkasomra
hajtotta a fejet.
– Az anyukámról – sóhajtottam fel. – Aztán Aráról. Mostanában
sokszor álmodom ezt. Nem tudom, miért.
– Meséld el – tapasztotta az ajkát a mellkasomra, aztán felemelte a
kezét, hogy az álla alá tegye.
Épphogy csak ki tudtam venni a vonásait a sötétben. Kék szeme,
amiről tudtam, hogy kristályként ragyog a napfényben, most
kifürkészhetetlen mélységet tükrözött a szoba sötétjében.
De éreztem a teste melegét, magamba szívtam összetéveszthetetlen
illatát, és hallottam aggódó hangját. Erőt merítettem belőle, és felébredt
bennem a vágy, hogy megosszam vele a fájdalmat, ami meglátogatott
az éjszaka közepén.
Elmeséltem neki az álmomat: hogy kiosontam a hátsó szobából,
láttam „színészkedni” az anyukámat, és hogy hirtelen átváltozott Arává.
Megint puszit nyomott a mellkasomra, és mély lélegzetet vett,
mielőtt felemelte a fejét, és magához ölelt.
– Mindkettő megrázkódtatást jelentett neked, édes – felelte lágyan.
– Aha.

C 319 c
 Tudtam, hogy igaza van. Tudtam, hogy ezért támadt közöttük
összeköttetés a fejemben.
Egy darabig mindketten hallgattunk. Már attól nagy kő esett le a
szívemről, hogy elmeséltem neki az álmomat, és támogatást kaptam
tőle. Hagytam, hogy ez az érzés eluralkodjon rajtam, békét és
boldogságot hozva.
– Részben ezért nem voltam utánad senkivel – tettem hozzá halkan.
– Ezt hogy érted? – emelte fel a fejét.
Egy pillanatig haboztam.
– Amikor hazajöttem Vegasból, mindent másképp láttam. Még
sohasem éltem meg úgy a szexet, hogy ne csak testi, hanem lelki
élmény is legyen. Minden megváltozott tőle.
Gyengéden megszorított. Éreztem, hogy várja a folytatást.
– Az anyukámmal az volt, hogy... nagyon meg akartam védeni, de
nem tudtam. Azért nem fért a fejembe az egész, mert direkt hozta magát
olyan helyzetekbe. De amikor hazaért, mégis... össze volt törve. Minden
egyes kibaszott alkalommal. A lelkét adta el azért, hogy ezt csinálja.
Nem mondom, hogy ez a munka senkinek sem való. De neki nem volt
való. Láttam rajta, és lószart se tehettem érte. Ez fájt. Ráadásul
kiskölyök voltam, nem értettem meg. Szerintem pont azért mentem bele
én is később, hogy visszaszerezzem az irányítást valami fölött, ami
fölött régen nem szerezhettem meg. Bemeséltem magamnak, hogy nem
számít, hogy ez csak egy olyan dolog, amivel könnyen pénzhez
juthatok. A lelkem mélyén szerintem tudtam, hogy ez hazugság volt.
Fogalmam sincs. Sokat gondolkodtam ezen, és bár nem vagyok
pszichológus, de mintha folyton ezen kattogott volna az agyam.
Felsóhajtottam, mielőtt összeszedtem a további gondolataimat.
– Szóval utánad már képtelen voltam hazudni magamnak. Rájöttem,
hogy nem akarom ott folytatni, ahol abbahagytam. A névtelen nőcskék,
az egyéjszakás kalandok. Még csak nem is egy döntés volt ez, mert
egyszerűen lehetetlen volt folytatnom.

C 320 c
 Egy pillanatra elhallgattam, mert eszembe jutott, milyen volt, amikor
először tudatosult ez bennem teljes bizonyossággal. Azon az estén,
amikor elmentem Grace-hez Washingtonba, és azt hittem, hogy a
pasijával láttam együtt, elmentem egy bárba, ahol rám hajtott egy nő.
Elég könnyű lett volna felvinni magamhoz. De nem érdekelt. Még
abban az elcseszett lelkiállapotban sem érdekelt. Sem ő, sem a random
szex. Elengedtem az érzést, amit annak a szar éjszakának az emléke
ébresztett bennem. Grace most már itt volt a karjaimban.
– Utána pedig elutaztam, hogy eltöltsek néhány évet a sivatagi
barlangokban – folytattam halkan felkacagva.
Éreztem, ahogy Grace rajtam fekve elmosolyodik. Hozzám dörzsölte
az orrát, és megint megcsókolt, hogy szavak nélkül a támogatásáról
biztosítson.
– Aztán ami Arával történt... attól valahogy megint a felszínre
kerültek bennem azok az érzések. Olyan nehéz megmagyarázni!
– Pedig nagyon jól csinálod – suttogta. – Megértelek.
Vajon van-e olyan szó, ami ennél is szebb, ennél is megnyugtatóbb?
Abban a pillanatban biztosan tudtam a választ, hogy nincsen.
– Beszéltél mostanában az anyukáddal? – kérdezte halkan.
– Nem. Szerintem azt se tudja, hogy beálltam a haditengerészethez,
Nem mintha igazán érdekelné. Dylan, a szobatársam végig ugyanabban
a lakásban lakott Los Angelesben, amíg néhány hónapja el nem
költözött Vegasba, és az anyám egyszer sem keresett ott...
Grace kifújta a levegőt.
– Fogalma sincs, mit veszített vele – válaszolta, aztán elhallgatott. –
Azt tudod, hogy mi történt vele? Mármint hogy vajon miért csinálta
olyan sokáig, amit csinált?
Megráztam a fejemet.
– Igazából nem tudom. Egyszer mesélt valami nagybácsiról, amikor
nagyon kivolt. Az a sejtésem támadt, hogy ő csinálhatott vele valamit,
nem részletezte. Nem tudom. Talán nem is volt konkrét ok. Talán a
kábítószer volt az ok. Nem tudom.

C 321 c
 Grace némán megpuszilta a mellkasomat, ajka lágyan érintette a
bőrömet.
Nem láttam az arcát, de éreztem, hogy kattognak az agyában a
fogaskerekek.
– Mi jár a fejedben? – kérdeztem csendesen.
Némi habozás után megint a kezére támasztotta az állat, a szeme
pedig ragyogott a félhomályban.
– Az jár a fejemben, hogy te is tündér vagy. Én látom, ahogy
ragyogsz.
Melegség áradt szét a mellkasomban, és reszkető lélegzetet véve
rámosolyogtam. Nem válaszoltam, csak még szorosabban magamhoz
öleltem, és némán hálát adtam az égieknek, amiért itt van velem.
Addig ölelkeztünk és sugdolóztunk, amíg el nem ernyedt mellettem.
Néhány perc múlva én is nyugodt, álomtalan álomba merültem.

C 322 c
 HARMINCHARMADIK FEJEZET

GRACE

– ÉBRESZTŐ, ALVÓ TÜNDÉRMÓKUS! – suttogta valaki a fülembe.

– Grrrhmmph! – nyöszörögtem, és a párnába süppedve elfordultam
az idegesítő hangtól.
Mély, szexi kuncogást hallottam, amitől egy kicsit felgyorsult a
szívverésem, de nem eléggé ahhoz, hogy kirángassam magamat az
álomból. Olyan jó melegen betakaróztam, és olyan finom illata volt az
ágynak! A párnába fúrtam az arcomat, hogy mélyen magamba szívjam.
Carson. Tiszta őrület! Évekig nem láttam. Hiányzott. Hiányzott az illata
és az érintése. Úgyhogy még maradnék egy kicsit ebben az
álomvilágban. Itt van velem, nem akarok elmenni innen.
Hirtelen vadul megrázkódott az ágy, én pedig sikítva felültem, és
körbepislogtam a szobában.
– Még mindig nem vagy az a korán kelő fajta, mi, Tündérmókus? –
vigyorgott le rám Carson az ágy végén állva.
– Te ugráltál az ágyon? – kérdeztem álmosan.
– Aha. Attól még a halott is magához tér – mászott le.
Felhorkantva hátradőltem.
– Mennyi az idő? – morogtam.
– Reggel öt. Gyere! Ott akarok lenni a lejtőn, amikor felkel a nap, és
még cuccot is kell kölcsönöznünk neked.
C 323 c
 Még morcogtam egy kicsit, de végül kivonszoltam magamat az
ágyból, és követtem Carsont a fürdőbe, ahol kinyitotta nekem a csapot.
Beálltam a forró víz alá, aztán sampont dörzsöltem a hajamba.
Igen, nehéz szeretni a korán kelőket. Még azokat is, akiknek széles a
válluk, és kockás a hasuk. Még azokat is, akiknek a mosolyától megáll
az ember szíve, és forróság árad szét a gerincében. Még azokat is,
akiknek van egy apró gödröcske a telt alsó ajkuk szélénél – a jóisten
utolsó ecsetvonása, amivel tökéletesítette a Carson Stinger nevű
remekművet.
Még azokat is, akik önként magukra vállalták, hogy nők életét
mentsék meg.
Megállt a kezem samponozás közben. Csak álltam ott egy darabig, és
hagytam, hogy eluralkodjon rajtam a felismerés. Nőket ment. Nőket,
akiket arra ítéltek, hogy sikátori kuplerájokban vegetáljanak.
Kislányokat, akik valami beteg turista szexjátékai lesznek sötét kis
szobákban. Nem én vagyok a világ legtájékozottabb embere az
emberkereskedelem témakörében, de eleget tudtam róla ahhoz, hogy
felforduljon tőle a gyomrom. Istenem, még mindig lenyűgözött, hogy
mit csinál Carson a barátaival.
Leöblítettem a hajamat, bebalzsamoztam, és elmosolyodtam
magamban. Oké, szóval tényleg nagyon-nagyon kedvelem az én korán
kelőmet. Mert ő valóban kivételes. Egy hős.
Kiszálltam a zuhany alól, magam köré tekertem egy törülközőt,
aztán előkerestem a hajszárítómat a kis neszesszerből, amit behoztam
magammal. Miután megszárítottam a hajamat, visszamentem a hálóba,
ahol farmert és vastag, fehér pulcsit húztam. Épp a zoknimat vettem fel,
amikor Carson besétált egy csésze gőzölgő kávéval, és rám vigyorgott.
– Kezdesz magadhoz térni? – kérdezte.
– Hmm...
Már kezdtem felébredni, és lassan képes voltam gondolkodni, de
beszélgetni még nem nagyon. Ahhoz még kellett egy kis koffein.

C 324 c
 A konyhában fejeztem be a kávémat, amíg Carson összeszedte a
holmijainkat, aztán odajött hozzám, és feladta rám a csizmámat.
– Ez az egyik rossz tulajdonságom – mosolyogtam le rá. –
Reggelente morcos vagyok.
– Ezt eddig is tudtam – kuncogott. – Mégse menekültem el –
kacsintott rám.
Felnevettem, ő pedig felállt, és átfogta a derekamat, hogy felemeljen
a bárszékről.
Átöleltem a nyakát, és a szemébe néztem. Reménykedtem benne,
hogy látja rajtam, mi mindent érzek egyszerre.
– Gyere, nézzünk meg egy újabb napfelkeltét együtt, Tündérmókus –
suttogta átszellemült arccal, az enyémet fürkészve.
– Jó – bólintottam. Csak ennyit mondtam.

***

Carson dereka köré fontam a karomat, miközben a sípálya tetején

vártuk a napfelkeltét. A vállamra tette a kezét, és lehajolt, hogy
gyengéden megcsókoljon.
Felpillantottam rá. Ha tudtam volna, hogy egy kötött sapkás srác
ilyen átkozottul szexi is lehet a homlokára feltolt síszemüvegben, már
korábban is idejövök alkalmatlankodni a lejtőkre. Elvigyorodtam.
– Mi az? – mosolygott le rám.
– Semmi. Szeretem rajtad ezt a cuccot. Nem, inkább imádom. Főleg
a szemüveget.
– Tényleg? – vonta fel a szemöldökét. – Csak mert az ágyban is
felvehetem. Meztelenül síszemüvegben.
Nevetésben törtem ki.
– Hát ez inkább perverznek hangzik.
– Hmm, fogalmad sincs, mennyire – morogta, és magához húzott.

C 325 c
 Megint kacagtam, de amikor megütötte a fény a szememet,
elkomolyodtam.
– Psszt, most kel fel a nap!
– Tündérmókus! Biztos vagyok benne, hogy akkor is felkel, ha
tovább sutyorgunk – hajolt közel a fülemhez, mire meglegyintettem.
– Haha. Csak úgy értettem, hogy adjuk meg neki a kellő tiszteletet.
Röpke csókot lehelt az ajkamra, és még jobban magához húzott.
– Igazad van – suttogta.
Néztük, ahogy a horizont fölé emelkedik, és a körülöttünk lévő havas
hegycsúcsok csillogni kezdenek az aranyszínű fényben. Aztán Carson
megfogta a kezemet, hogy nekilássak életem első snowboard-
leckéjének.
Szar voltam. Igen, tényleg szar voltam. Csak azért sikerült eléggé
összeszednem magam ahhoz, hogy esés nélkül végigcsússzak egy
hegyoldalon, mert kibírhatatlanul fájt már a karom az örökös
feltápászkodástól, így az eltökéltség egyenesben tartott.
Viszont szerintem még sohasem nevettem ennyit saját magamon,
Carson pedig türelmes volt, vicces, és nem hencegett... olyan sokat. De
őszintén szólva nem bántam. Gyönyörű látványt nyújtott csúszás
közben. Olyan lazán siklott a havon a lábára csatolt deszkával, mintha
csak keresztülsétálna egy parkolón. Néha felvitt egy magasabb hegyre,
hogy lecsússzon a legtetejéről, amíg én az egyenesben maradást
gyakoroltam, végül csatlakozott hozzám, és folytattuk a tanulást.
A végén, amikor már nem bírtam tovább, Carson megfogta a
kezemet, és rám vigyorgott.
– Profi vagy. Nagyon jó voltál ma.
– Profi? – mordultam fel. – Borzalmas voltam. Több időt töltöttem a
seggemen, mint a talpamon!
– Mindenki így kezdi. Majd gyakorlunk még.
Megráztam a fejemet.

C 326 c
 – Szerintem nem. Te fantasztikusan csinálod, és én szívesen
visszajönnék ide. De inkább ott maradok a forró vízben, amíg te
snowboardozol.
– Majd meglátjuk – kacagott.
– Hmm... igen, meglátjuk. Figyelj, mielőtt visszavisszük a
cuccaimat, látni akarom, ahogy ugrasz.
– Biztos? – vonta fel a szemöldökét. – Ahhoz le kell csúsznod még
egy hegyről.
A karom visítva ellenkezett.
– Meghozom az áldozatot – feleltem.
– Oké, akkor menjünk – mosolygott.
Felmentünk a felvonóval egy még magasabb pályához, ahol Carson
azt mondta, hogy a feléig csússzak le, és nézzem meg, ahogy tőlem
balra ugrik majd egyet.
Lementem és félreálltam, hogy megnézzem az ugrást. Már elmúlt
dél, úgyhogy farkaséhes voltam, mert csak egy kávét ittam reggel. De
nem mehettem le úgy a pályáról, hogy nem láttam Carson ugrását.
Korábban mesélte, amikor megkérdeztem, mit szeret a legjobban az
egészben. Úgy fogalmazott, hogy „repülni a levegőben”.
A karácsony előtti napon szinte szó szerint üres volt a pálya,
úgyhogy könnyű volt rajta tartani a szememet.
Nemsokára láttam, hogy gyorsan és magabiztosan csúszik lefelé,
ahogy az ugrásra készülődik. Hevesen dobogni kezdett a szívem.
Úristen, milyen tökéletes!
Mély lélegzetet vettem, ahogy rászáguldott a kiszögellésre. Behajtott
térddel tett egy teljes fordulatot a levegőben. Felsikkantottam, és
könnyek szöktek a szemembe. Olyan pillanat volt ez, amikor a másik
valami olyan emlékezeteset, olyan hihetetlenül fantasztikusat tesz,
aminek a gyönyörűségétől gombóc nő a torkodban, és melegség járja át
a szívedet. Amikor elhiszed, hogy Isten tényleg a maga képére
teremtette az embert.

C 327 c
 Carson behajlított térddel, stabilan és magabiztosan landolt,
makulátlanul csillapítva a becsapódás erejét. Nem nagyon láttam az
arcát, amikor megfordult a hegy lábánál, mégis biztosra vettem, hogy
vigyorog.
A dzsekim fölött a szívemre tettem kesztyűbe bújtatott kezemet.
– Hölgyeim és uraim, ez minden – suttogtam magamban. Tudtam,
hogy elvesztem, de valahogy megbékéltem a ténnyel.

CARSON

Besamponoztam Grace haját, és az ujjhegyeimmel masszíroztam a

fejbőrét, hogy jó habos legyen.
– Hmmm – nyögött fel előttem állva a zuhanyzóban, amitől lüktetni
kezdett az ágyékom. Most nem foglalkoztam vele. Az én
Tündérmókusomnak olyan fájdalmai voltak, hogy még a kezét sem
tudta felemelni, hogy megmossa a haját. Persze nem bántam a
segítségnyújtást, ha a meztelenül zuhany alatt álló Grace-nek volt rá
szüksége. De attól igenis rosszul éreztem magam, hogy annyira
megerőltette magát, hogy alig bírt moccanni.
Megfordítottam, és hátráltam vele egy lépést, hogy a vízsugár alatt
hátrahajtva a fejét le tudjam öblíteni. Lustán rám mosolygott.
– Jobban vagy? – kérdeztem, mert kíváncsi voltam, hogy a tőlem
kapott Advil és a forró víz kombinációja csillapította-e a fájdalmát.
Bólintott, és behunyta a szemét, miközben a víz végigfolyt a fején és
a testén.
Miután magunk mögött hagytuk a lejtőket, beültünk abba az
étterembe, amelyik egy faházban volt a bolttal, ahonnan a felszerelését
kölcsönöztük. Forró levest és szendvicset ettünk.
Később Grace ragaszkodott hozzá, hogy menjünk, és vegyünk egy
kis fenyőfát. Egy nap volt hátra karácsonyig, és nevetve mondta, hogy
bár ajándék gyanánt ott vagyunk egymásnak mi, és már ki is bontottuk a
C 328 c
másikat, fára attól még szükségünk van. Nekem nem volt annyira
fontos, de bármit megtennék az ő boldogságáért, úgyhogy elindultunk,
hogy találjunk egyet.
Megkérdeztük az étteremben, ahol ebédeltünk, hogy hol keressünk.
Azt mondták, a város szélén van egy faárus, úgyhogy odamentünk, és a
maradékból választottunk – már nem volt túl sok. De Grace szeme
felragyogott, amikor meglátott egy Charlie Brown-os fát a kapunál, én
pedig nevetve mondtam az ott dolgozó srácnak, hogy elvisszük.
Megálltunk a helyi barkácsáruháznál is, hogy vegyünk néhány
kültéri fényfüzért, mert csak az volt nekik. Be kellett érnünk vele
dekoráció gyanánt. Grace boldognak tűnt, nekem pedig csak ez
számított.
Ezen a ponton már kezdett nála beütni az izomláz, úgyhogy
hazahoztam, kapott tőlem gyógyszert, és megmondtam neki, hogy
vegyen egy forró zuhanyt.
Behoztam a fát és a fényfüzéreket, beleállítottam a fenyőt a talpba,
és ekkor hallottam, hogy felkiált a fájdalomtól. Bementem hozzá
megnézni, hogy mi a baj, és szó szerint sírt az erőlködéstől, ahogy
próbálta a feje fölé emelni a kezét, hogy megmossa a haját. Világosan
látszott, hogy a közbenjárásomra van szükség.
Miután leöblítettem a haját, megint megfordítottam, hogy
megmasszírozzam a vállát és a karját.
– Jaj, istenem! Ez mennyei – nyögött fel, és csinált néhány
fejkörzést.
A nyögései és a sóhajai életre keltették a farkamat. Előrehajtott fejjel
gyengéden hozzám dörgölte a fenekét, amitől mély lélegzetet kellett
vennem.
– Grace... – figyelmeztettem.
Szembefordult velem, és lenyúlt, hogy finoman simogatni kezdjen.
Felszisszentem.
– Grace, fájdalmaid vannak. Nem azt akartam, hogy...

C 329 c
 – Tudom, hogy nem. Viszont nem vagyok annyira rossz passzban,
hogy ne tudjalak élvezni téged. Mármint csak akkor lennénk bajban, ha
fel akarnál mászni a fejem fölé – vigyorgott.
Elnevettem magam, de felnyögtem, amikor gyorsabb tempóra
váltott. Könnyedén csúszkált fel-le a keze az amúgy is vizes farkamon.
Letérdelt elém, mire összerándultam odalent. Jézus Mária, a szájába
fogja venni! Elakadt a lélegzetem.
Kissé bizonytalanul nézett fel rám, és pontosan tudtam, mi jár a
fejében.
– Akármit is csinálsz, bébi, tökéletes lesz, megígérem!
Halványan elmosolyodott, aztán a farkam tövéig húzta a markát,
szájába vette a makkomat, és körüljárta a nyelvével.
– Jajj istenem! Ez nagyon jó, Tündérmókus! – nyögtem fel, hogy a
tudtára adjam, milyen hihetetlen érzés a szájában lenni.
Tövig bekapta, és elkezdte a teljes hosszán fel-le mozgatni a száját.
Behunyta a szemét, én pedig őt néztem. Szentséges atyaúristen, nagyon
jó volt!
Amikor felnyögött, éreztem a hang vibrálását, és egy kis előváladék
kíséretében megrándult tőle a farkam.
A hajára tettem a kezemet, hogy gyengéden megsimogassam. Most
már lihegtem, mert olyan gyönyört okozott, ahogy szopogatott a meleg
szájával, hogy nem bírhattam sokáig.
Egyre gyorsabban vettem a levegőt, és ő is fokozta a tempót. A víz
csobogása, a lihegésem és a farkamon munkálkodó szájának a
cuppogása elvitt oda, ahonnan már nem volt visszaút.
– Grace, Grace! Jaj, istenem, ez jó. Mindjárt elélvezek, bébi!
A csípőm magától előrelendült, Grace pedig egy kicsit előrehajtotta a
fejét, hogy tudassa velem, hogy a szájába élvezhetek. Ettől
robbanásszerű orgazmus ért utol: forró és heves. Nyögdécselve néztem,
ahogy egyre lassít, és lenyel mindent, amit kap tőlem.
Aztán felállt, és szájon csókolt. Kissé megszédültem.

C 330 c
 – Mi a fene? Nem is tudtam, hogy profi vagy! – vigyorogtam rá
önelégülten.
Egy pillanatra összeráncolta a homlokát, de aztán felragyogott a
szeme, és kacagásban tört ki.
– Nagyon-nagyon vicces – csapott a fenekemre.
– Au! – reklamáltam, de utána megint rávigyorogtam.
Lemostuk egymás testét, aztán kiszálltunk a zuhany alól, hogy
feldíszítsük a szomorú kis fánkat. Amikor viszont összebújva
hátradőltünk a kanapén, és a kandallóban pattogó tűz fényében
szemügyre vettem azt a félig csupasz, kajla fenyőt, rájöttem, hogy még
soha életemben nem láttam ennél szebb karácsonyfát.
Magamhoz húztam Grace-t, és minden kétséget kizáróan tudatosult
bennem, hogy szeretem őt. Szerelmes vagyok a karomban tartott nőbe.
Pont olyan tiszta és békés volt ez a felismerés, mint amilyen az ablak
túloldalán szállingózó hó. Lehet, hogy már réges-régóta szerelmes
voltam belé. Van ilyen? Számít egyáltalán, hogy mikor vagy miért
szerettem belé? A szerelem talán tényleg bonyolult, mégis a
legegyszerűbb dolog a világon.
Hozzám bújt, amitől a torkomra forrt a szó. Nemsokára felém
fordult, és álmatagon a szemembe nézett.
– Boldog karácsonyt, Carson! – suttogta.
– Boldog karácsonyt, Tündérmókus! – feleltem mosolyogva.

C 331 c
 HARMINCNEGYEDIK FEJEZET

GRACE

ARRA ÉBREDTEM, hogy odakint csiripelnek a madarak, és napfény

szivárog be a redőny résein keresztül. Karácsony! Lustán
megfordultam, és nyújtóztam egyet, aztán Carson meleg hátához
fészkeltem magam. Kissé felém hajolt, mire puszit nyomtam a
bársonyos vállára. Elidőzött az ajkam az apró sebhelyen, amíg
magamba szívtam az illatát.
– Jó reggelt – szólalt meg álmosan.
– Szia – suttogtam még mindig a hátára tapasztott szájjal. – Szóval
nem kelsz mindig rohadt korán, mi? – élcelődtem.
– Nem, nem mindig – kuncogott. – Pláne, ha van egy puha, meleg
Tündérmókusom, akivel összebújhatok.
Felém fordult, és néhány percig még ölelkeztünk, miközben a
kezünkkel felfedeztük egymást. Megkeményedett a mellbimbóm, és
nedvességet éreztem a lábam között.
– Hogy vannak ma reggel az izmaid? – suttogta.
– Jól. Jobban – suttogtam vissza. Maradt még valami az izomlázból,
de inkább csak annyira, mint egy edzés után. Már nem olyan érzés volt,
mint tegnap – mintha elütött volna a vonat.

C 332 c
 Carson fölém kerekedett, hogy lassan és gyengéden szeretkezzen
velem. Komótosan mozgatta a csípőjét, amíg fel nem mordultam.
Akkor a vállamba mosolyogva gyorsított.
Én felsikoltottam, ő pedig libabőrösen a nyakamba mordult, amikor
egyszerre ért utol bennünket az orgazmus.
– Jesszus, mennyire imádom, amikor sikoltozol! – lehelte forrón a
fülembe ágy, hogy alig hallottam. Kiszállt belőlem, és az oldalára
gördült.
– Megpróbálom majd visszafogni magam – mosolyogtam.
– Semmiképp! – mondta felkönyökölve. – Veszünk egy házat a senki
földjén, hogy ne zavarjuk a szomszédokat – vigyorgott.
– Egy házat? – komolyodtam el.
– Igen, egyszer majd egy házat – válaszolta, miután alaposan
szemügyre vett. – Hozzád akarok hazamenni, Grace. Akarok tőled egy
Juniort és egy Hercegnőt.
Elhallgatott, és a tekintetében még több melegség tükröződött.
– Szeretlek – tette hozzá lágyan.
Teljesen mozdulatlanná váltam a karjaiban, és tátott szájjal
bámultam rá. Én tegnap este jöttem rá, hogy szeretem őt, amikor a
kandalló előtt ültünk a szánalmasan szépséges karácsonyfánkat
nézegetve. Most pedig milliószoros megerősítést éreztem a sebezhető
arckifejezését látva.
– Én is szeretlek – suttogtam.
Azon nyomban bámulatos mosoly terült szét az arcán.
– Tényleg? – kérdezte.
Könnyes szemmel bólintottam.
– Tényleg. Tényleg szeretlek. És még Hercegnőre és Juniorra is
emlékeztél...
– Sosem feledkeznék meg a gyerekeinkről, Tündérmókus –
vigyorgott.
Szipogva nevettem.
– Boldog karácsonyt, Carson!

C 333 c
 – Boldog karácsonyt, Grace! Gyere, kelj fel! Van számodra egy
meglepetésem.
Azzal kikelt az ágyból, és a fürdőszoba felé vette az irányt, hogy
megszabaduljon az óvszertől. Én is felültem.
– Mi? Vettél nekem ajándékot? Hogy? – értetlenkedtem.
– Azzal ne foglalkozz! – felelte a folyosóról. – Csak kelj fel, és kapj
magadra valamit!
Felkeltem, belebújtam Carson bokszerébe és az egyik saját
melegítőfelsőmbe.
Beugrottam a fürdőbe, aztán a konyhába mentem, ahol Carson éppen
kávét főzött. Elővettem a palacsinta hozzávalóit meg a szalonnát, és
nekiláttam sütni.
Odajött hozzám, megállt mögöttem, átölelte a derekamat, és a
fülembe suttogott.
– Szeretlek, szeretlek, szeretlek – mosolygott bele a nyakamba. –
Imádom ezt mondogatni.
Vigyorogva odafordítottam a fejemet, hogy megcsókolhassam.
– Hmmm... én pedig imádom hallgatni. Szeretlek.
Így álldogáltunk egy darabig, aztán szomorúan suttogtam valamit:
– Bárcsak varázsütésre megoldódna minden Vegasban, mi pedig
örökre itt maradhatnánk!
– Ja, sajnos ez nem úgy működik, Tündérmókus – sóhajtott fel.
– De minden rendben lesz. Valahogy biztos. És jövő karácsonykor
visszajövünk ugyanide az összes barátunkkal meg rokonunkkal, és
megünnepeljük, hogy sikerült magunk mögött hagyni az egészet.
Szembefordultam vele.
– Megígéred? – suttogtam a szemébe nézve. – Akkor megkapod
életed legjobb palacsintáját.
– Igenis, hölgyem!
Azzal kuncogva visszalépett a kávéfőzőhöz.
Leültünk enni az étkezőasztal mellé, Carson pedig felnyögött,
amikor bekapta az első falatot a palacsintámból.

C 334 c
 – Édes istenem! Asszony, te aztán tudod, mi fán terem a tészta!
– Ott a pont – kacagtam. – Otthon én vagyok a karácsony reggeli
palacsintafelelős.
Megfogtam egy kis darab bacont, hogy szirupba mártsam.
– Nem baj, hogy ma nem velük vagy? – nézett fel rám Carson.
Elmosolyodtam.
– Hiányoznak, mindjárt fel is hívom őket. De sehol sem lennék most
szívesebben, mint itt veled.
Visszamosolygott rám, de nem mondott semmit. Befejeztük a
reggelit, aztán mindketten kihoztuk a második kávénkat a nappaliba.
Egy apró ajándék volt a fa alatt. Felvontam a szemöldökömet, és
ránéztem Carsonra.
– Ezt meg hogy csináltad, de komolyan? – biccentettem felé.
– Hoztam még valamit a városból, amikor a csizmádat meg a
dzsekidet vettem – vigyorgott.
– Nagyon trükkös – tettem csípősé a kezemet. – Én viszont nem
vettem neked semmit. De te nekem igen. És ez az első karácsonyunk –
néztem rá homlokráncolva.
Carson odajött hozzám, és magához ölelt.
– Grace, szerintem nem értettél meg teljesen. Te felbontottad az
eljegyzésedet, keresztülhúztad a karácsonyi terveidet a családdal,
végigrohantál egy reptéren, járatot cseréltél, kölcsönvettél egy kocsit,
vezettél hat órát, gyalogoltál a hóban, és fagyási sérüléseket szenvedtél
értem. És amikor elmeséltem neked, hogy olyan tevékenységben veszek
részt, amit a hivatalos szervek nem feltétlenül néznek jó szemmel,
szemed se rebbent. Többes számban kérdezted, mitévők legyünk,
amikor beszéltem neked Joshról, ráadásul kérdés nélkül elfogadtad az
egészet.
Csillogó szemmel nézett le rám, nekem pedig tátva maradt a szám.
– Jó – suttogtam. – Akkor inkább az a kérdés, hogy csak ennyit
szántál nekem? – biccentettem megint a fa alatti ajándék felé.
Nevetésben tört ki.

C 335 c
 – Aha. Jövőre jobban igyekszem majd.
Rám vigyorgott, én pedig rá.
Elengedett, hogy meggyújtsa a tüzet a kandallóban, én pedig
letelepedtem a kanapéra meginni a kávémat. Odahozta nekem a kis
ajándékot, és mosolyogva kibontottam.
Egy ékszeres doboz volt. Felnéztem Carsonra, aki kedvesen rám
mosolygott
Levettem a tetejét. Egy gyönyörű ezüstkarkötő volt benne medállal.
Felemeltem, és megnéztem közelebbről.
– Van ilyened? – kérdezte.
– Nem, nincsen. Rám adod? – nyújtottam felé a csuklómat.
– Várj, nem nézted meg a medált! – fordította meg a karkötőt.
Lepillantottam az apró ezüstérme másik oldalára. Rámeredtem,
megértés szikrája gyúlt a fejemben. Könnyes szemmel néztem fel újra
Carsonra.
– Találatot titokért – mondtam.
Bólintott.
– Ott kezdődött minden.
Rám mosolygott, én pedig gyorsan a nyaka köré fontam a karomat.
Csókolgattam az arcát – a száját, a szemét, a homlokát.
– Imádom. Ez a legjobb ajándék, amit valaha kaptam – kacagtam
könnyes szemmel.
Nevetve visszacsókolt.
– Helyes. Örülök, hogy tetszik. Alig várom, hogy újabb medált
tehessek rá.
Bólintottam és szipogtam, amikor rám adta.
Még egyszer utoljára megcsókoltam, aztán megszólaltam:
– Fel kéne hívnom a családomat.
– Oké. Le kell mennünk a városba, hogy legyen térerő. Vegyél fel
valami melegebb ruhát, és a kocsiból telefonálhatsz majd.

C 336 c
 Még mindig szipogva bólintottam. Visszamentem a hálóba, hogy
felvegyem a farmeremet, és az ajtóban találkoztam Carsonnal.
Egyszerre húztuk fel a kabátunkat és a csizmánkat.
Néhány perc múlva beértünk a városba. Elővettem a telefonomat a
táskámból, és láttam, hogy már van térerő. Ránéztem már néhányszor,
amikor a városban jártunk, és megírtam a tesóimnak, hogy
megérkeztem Utahba. Az egyetlen SMS most Juliától származott, plusz
egy hangpostaüzenet is tőle.
Carson leparkolt egy üres helyre az utcán, aztán felém fordult.
– Szeretnéd, hogy sétáljak egyet, amíg te telefonálsz? – kérdezte.
Mosolyogva megráztam a fejemet. Először az apukám számát
tárcsáztam. Mély lélegzetet vettem, és az ajkamba haraptam, úgy
vártam, hogy felvegye.
– Boldog karácsonyt, apa! – üdvözöltem kedvesen, amikor a mély
hangján belemormogott a telefonba.
– Grace? – kérdezte megenyhülve.
Megint az ajkamba haraptam.
– Szia apa! – örvendeztem. – Jól telik a reggel?
– Hát jól… drágám, csak mintha hiányozna a legnagyobb lányom.
Úgy tűnik, világgá ment egy pasassal, cserben hagyva az öregapját és a
húgait.
Halkan felnevettem.
– Nem. Tudod, hogy sohasem tennék ilyet. Csak olyan
vészhelyzetféleség volt, és gyorsan kellett cselekednem. Nem te
tanítottad nekem régen, hogy előbb cselekedni kell, és csak utána
kérdezni? Na, hát pont azt csináltam.
– Nos ezzel nem tudok vitatkozni – felelte, miután volt egy kis csönd
a vonal másik végén. – Szereted, igaz?
Kifújtam a levegőt.
– Igen, apa. Tényleg szeretem – néztem oldalra nevetve Carsonra. Ő
nem nézett rám, mert éppen a telefonjára meredve üzenetet írt, de
láttam, hogy megáll a keze, amikor azt mondtam, hogy szeretem.

C 337 c
 – És szerintem te is szeretni fogod – folytattam.
– Hát figyelj, Gracie! Ha kiérdemelte a szívedet, akkor gondolom,
hogy rendben van a gyerek. És mi lett azzal, amelyikkel együtt
vacsoráztunk Vegasban? El is felejtettem a nevét.
Nevettem, mert tudtam, hogy nem felejtette el Alex nevét.
– Rájöttünk, hogy jobb, ha barátok maradunk.
– Még mindig jobb az esküvő előtt rájönni, mint utána. Jól
csináltátok – mondta és elhallgatott. – Szeretlek, Gracie – folytatta.
Megkönnyebbülten felsóhajtottam.
– Én is szeretlek. Boldog karácsonyt! Megkaptad a csomagomat?
– Aha, épp ki akartam bontani. Te majd húsvétkor megkapod a
sajátodat.
– Oké – bólintottam nevetve.
– Jól van, Gracie. Boldog karácsonyt!
Letettem. Egyszerre mosolyogtam és szipogtam. Írtam egy csoportos
SMS-t Juliának és Audrey-nak:
Boldog karácsonyt! Hiányoztok! Szeretlek titeket! Jövő héten
konferenciahívás, amint lehet. XOXO
Kikapcsoltam a telefonomat, rámosolyogtam Carsonra, közelebb
csúsztam hozzá, és az oldalához bújtam. Magához szorított.
– Minden rendben? – kérdezte halkan.
– Igen, minden rendben – mosolyogtam fel rá.
Rám vigyorgott, és fölém hajolt, hogy megcsókoljon, de megcsörrent
a telefonja.
Homlokráncolva felvette, én pedig felültem, és a saját térfelemre
húzódtam.
– Igen? – szólt bele.
Néhány másodpercig hallgatott.
– Oké – felelte feszülten. – Azonnal indulunk.
Aggodalmas arccal felém fordult.
– Vissza kell mennünk, és egy gyors zuhany után összepakolni.
Helyzet van a hotelben. Muszáj mennünk.

C 338 c
 ***

Carson összegezte a helyzetet, miközben gyorsan letusoltunk és

összepakoltunk.
Dylan úgy gondolta, hogy már közel jár a Josht felültető pasas
tartózkodási helyének megtalálásához, és emiatt volt rá szükség, hogy a
biztonság kedvéért mindenki kéznél legyen.
A negyvenötödik emeleten is történt valami az egyik nővel. Terhes,
és bár nem tudta pontosan, mikorra várja a kicsit, az őt megvizsgáló
orvos azt mondta, két hete lehet hátra a szülésig. Mindenki azt hitte, van
ideje hazaérni, mire megérkezik a baba, de reggel megindultak a
fájások. Valószínű, hogy már előrehaladottabb állapotban volt. Két
orvost is fizettek fű alatt az ilyen esetekre, de mindketten elutaztak
karácsonyra. Elvihetnék a kismamát a kórházba, ám ott kérdések
merülhetnek fel. Gondolták, megkérik Josht, aki kórházi asszisztens
volt a seregben, bőven elegendő képzettséggel egy szülés levezetéséhez.
Külön kellett visszamennünk Vegasba, hiszen két kocsival voltunk.
Ez szívás volt, mert nagyon szerettem volna kihasználni az időt, hogy
részletesebben megbeszéljük Josh helyzetét. Így viszont arra használtuk
fel az időt, hogy rendbe tegyem a fejemben a dolgokat a bírósági üggyel
kapcsolatban, és hogy vannak-e olyan elvarratlan szálak, amiket talán
fel lehetne használni az ártatlanságának bizonyítására. Minden
apróságot végiggondoltam, de semmi ilyen nem jutott eszembe. Sajnos
elképesztően erős bizonyítékok szóltak ellene, rengeteg DNS-mintával.
A bírók imádták a DNS-mintákat: annak alapján tíz perc alatt
kimondták a bűnösséget. Minél többet agyaltam ezen, annál rosszabb
lett a kedvem. Mindössze annyit tehetnék, hogy annyira összekuszálom
az ügyet, hogy ne állhasson meg a vád Josh ellen. Persze ez szakmai
öngyilkosság lenne. De nem hagyhatom, hogy egy ártatlan ember a
börtönben élje le az életét! Hangosan felmordultam. Lehetetlennek tűnt
a helyzet.

C 339 c
 Aztán Carsonra gondoltam, és összeszorult a szívem, amikor
tudatosult bennem, milyen veszélyes feladatot lát el. Vajon hogy
érezném magam, miközben otthon ülök, és tudom, mekkora kockázatot
vállal, valahányszor egy „hadművelet” miatt lép ki a házból. Ezen
töprengtem egy kicsit, és hirtelen eszembe jutott, hogy én már
hozzászoktam az ilyen helyzetekhez. Rendőr az apukám. Mindig
tisztában voltam a kockázattal, amit vállalt, valahányszor felrakta a
jelvényét. Elképesztően büszke voltam rá, csakúgy, mint Carsonra.
Majd lerendezem magamban, mint ahogy lerendeztem az apukámnál is
– azzal a tudattal, hogy a szeretett férfi olyan munkát végez, ami
megadja neki a kiteljesedést, és hőssé emeli azoknak a szemében,
akiknek tényleg szükségük van rá. Büszkeség áradt szét bennem, az
elmúlt napok során már tizedjére.
Kétórányira jártunk Vegastól, amikor Carson felhívott, és mondta,
hogy menjek utána az egyik kiállónál, hogy megebédeljünk.
Leparkoltam Dylan terepjárójával a furgon mögé az útszéli Denny's-
nél. Kiszálltam, Carson pedig mosolyogva sétált felém.
Visszamosolyogtam rá, majd az utolsó néhány lépést futva tettem meg,
végül a nyakába ugrottam, a derekát pedig átöleltem a lábammal.
– Hiányoztál – mondtam.
– Te is nekem – nevetett.
Csókolóztunk egy kicsit. Biztos voltam benne, hogy a ciki nyilvános
édelgés miatt rengeteg „menjetek szobára” pillantást kapunk, de nem
zavart.
Leugrottam róla, még egyszer megcsókoltam, majd megkérdeztem
tőle:
– Van időnk megebédelni?
– Aha, de sietnünk kell.
Gyorsan megettük a kajánkat, és fél óra múlva megint úton voltunk.
A Trilogy parkolójában követtem Carsont hátra, ahol bizonyára
távirányítót használt egy felfelé nyíló ajtóhoz. A hely első látásra
raktárnak tűnt.

C 340 c
 Behajtott, én pedig utánamentem. Becsukódott az ajtó mögöttem.
Felkapcsolódott a lámpa, s körülnézve két másik fekete terepjárót
láttam a hatalmas, jobbára üres térben.
Carson kiszállt, és odamentem hozzá.
– Mi ez? – kérdeztem.
– Csak egy csendesebb parkoló a számunkra, ahová senki más nem
be, és nem nézheti meg a rendszámunkat. Dylan általában nem itt áll
meg. Ő senkinek se szúrna szemet a maga hátterével. A legtöbbünk
viszont igen. Tartunk itt néhány tartalék kocsit is.
Bólintottam. Egyszeriben kőkemény valósággá vált, hogy Carson
mit vesz egy titkos jótékonysági mentőakcióban.
Beléptünk egy ajtón, és felmentünk a lépcsőn egy folyosóra. Carson
megfogta a kezemet, amikor befordultunk a sarkon, és a liftet vártuk.
A liftbe szállva magához húzott, hogy vadul és nedvesen
megcsókoljon. A csókból kibontakozva rám mosolygott, nekem pedig
megremegett a térdem.
– Istenem, mennyire szeretem a lifteket! – kacsintott.
Kacagtam, amikor kinyílt az ajtó.
Pompás folyosókon keresztül követtem Carsont egy ajtóhoz, ami úgy
nézett ki, mintha egy irodába vezetne. Kopogott, de még mielőtt választ
kapott volna, benyitott.
Megfogta a kezemet, és együtt léptünk be.
Három férfi fordította felénk a fejét. Az elsőt nem ismertem: magas
volt, és izmos, fekete hajú, és nagyon ráncolta a homlokát.
Dylant felismertem, bár egy kicsit ziláltabbnak tűnt, mint néhány
nappal ezelőtt. Úgy festett, mint aki jó párszor beletúrt a borzas, szőke
hajába.
Josh Garnert is felismertem a rendőrségi fotó alapján. Már aszerint is
jóképű fickónak tartottam, de ez nem teljesen felelt meg a valóságnak.
Igazából... hát nem egy Carson Stinger, de igencsak kellemes látványt
nyújtott, az biztos. Sötétbarna, kissé tüsi haja volt, hangsúlyos

C 341 c
állkapcsa, és igen... gödröcskéi. Ezt onnan tudtam, hogy mosolyogva
jött felénk.
A vállával nekiütközött Carsonnak üdvözlésképpen, aki oldalra
lépett egyet, hogy megőrizze az egyensúlyát. Utána Josh elém állt, és
kezet nyújtott.
– Szia, Josh vagyok – mondta a legmegnyerőbb bugyihúzogató
mosolyával. Nem tehetek róla, elnevettem magam.
Carson visszalépett mellém, és magához húzott, még mielőtt kezet
foghattam volna Joshsal.
– Ja, ő Grace Hamilton. Az ügyészed, te köcsög. Benne volt, hogy
segít neked, de pont most juttattad eszembe, hogy talán jobb lenne
hagyni, hogy jól végezze a munkáját.
Josh nevetve leeresztette a kezét.
– Hátrébb az agarakkal! Be akartam mutatkozni a hölgynek –
kacsintott rám. – Egyébként meg érdekemben áll, hogy a jó oldalra
csábítsam.
– Ő az én oldalamon áll, és ez a legtöbb, amiben reménykedhetsz –
vetett Carson perzselő pillantást Joshra, és elsétált előtte a többiek felé.
Én viszont rámosolyogtam Joshra, amikor elhaladtunk mellette.
– Grace, Dylant már ismered – biccentett oda, ahol Dylan állt, aztán
egy magasabb férfi felé fordult.
– Ő Leland McManus. A Trilogy tulajdonosa.
– Szia, Leland. Örülök, hogy megismerhetlek – mondtam neki, mire
ő mosolyogva biccentett.
– Én is örvendek.
Még sohasem láttam ilyen átható kék szemeket. De rögtön rájöttem,
hogy igenis láttam már: összefutottunk, amikor Carson irodájában
jártam. Alig két hete volt, mégis mintha egy másik életben történt
volna.
– Szia, Dylan – fordultam felé. – Köszi, hogy kölcsönadtad a
terepjáródat – vigyorogtam.

C 342 c
 Oda-vissza járatta a tekintetét közöttünk Carsonnal, és hatalmas
mosoly ült ki az ő arcára is.
– Nincs mit. Látom, nagyon jól ment a dolog.
– Aha, úgy is mondhatjuk – vigyorogtam fel Carsonra, aki ellágyult
tekintettel mosolygott vissza rám.
– Jól van, gerlepár, vettük az adást. Nem síeltetek túl sokat
Snowbirdben. Most térjünk rá a tennivalókra – jött oda hozzánk Josh
szemforgatva.
Dylan köhintett egyet, Leland pedig visszafojtotta a röhögést.
Carson a homlokát ráncolta Joshra, de a szája széle felfelé görbült.
Megcsörrent valahol egy mobil, Leland pedig benyúlt a zsebébe.
– Halló?
Joshra nézve bólintott.
– Oké, már úton van lefelé.
Letette, és megint Joshra pillantott.
– Szükség van a szolgálataidra, doki.
– Jó – bólintott Josh. – Szeretne valaki segíteni?
– Nekem szállodát kell vezetnem – emelte fel mindkét kezét Leland.
– Nekem fut néhány program a gépemen, amiket felügyelni kell –
emelte fel mindét kezét Dylan.
Josh megint a szemét forgatta.
– Grace?
– Én szívesen segítek – néztem Carsonra.
– Semmiképp se mehetsz le vele egyedül – hunyorgott rá Joshra.
– Azért mennék le, hogy segítsek levezetni egy szülést, Carson.
Kissé elfoglalt leszek – felelte Josh.
–Te sohasem vagy elég elfoglalt ahhoz, hogy ne legyen időd
malackodni.
Josh úgy tett, mintha eltűnődne ezen.
– Igaz – vigyorodott el végül büszkén.
– Ööö... srácok. Mintha komoly lenne odalent a helyzet – szólt közbe
Leland.

C 343 c
 Kisiettünk Leland irodájából, Carson pedig megfogta a kezemet,
miközben mindhárman a liftek felé tartottunk. Josh betett egy kulcsot az
irányítópanelbe, és megnyomta a negyvenötös gombot, hogy lejjebb
ereszkedjünk néhány szinttel.
Rögtön egy őr fogadott minket, amikor kinyílt a lift ajtaja, de csak
biccentett, amikor meglátta Josht és Carsont.
– Elég durva hangok jönnek odabentről – közölte.
– A durva helyzetek a specialitásunk – vonta fel a szemöldökét Josh,
mire az őr elnevette magát.
Végigmentünk a folyosón, és az egyik jobb kéz felőli ajtó mögül
ordítást hallottunk.
Josh elővett egy kulcsot, hogy benyisson. Mindhárman
megtorpantunk az elénk táruló látványtól.

CARSON

Az elmúlt hónapokban százszor jártam már ebben a szobában, de el sem

tudtam képzelni, mit gondolhat most Grace, ahogy Maria az oldalán
fekszik az ágyban, kétségbeesetten kapaszkodik egy párnába, és
hangosan ordít. Yoselin vizes ruhával borogatta a homlokát, Gisella
pedig az ágy szélén ülve masszírozta a derekát.
Rajtuk kívül csak Deisy és Vanessa voltak a szobában, mindketten
tizenkét évesek. A kanapén ülve tévéztek, miközben néhány percenként
Mariára tévedt a tekintetük. Grace-re nézve feléjük biccentettem.
Láthatóan féltek. Az összes jelenlévő nő venezuelai volt – csak őket
nem tudtuk hazajuttatni karácsony előtt, mert akadt egy kis gond a
papírmunkával. De mostanra mindent sikerült megoldani, így
huszonhetedikén már repülhettek is. Úgy tűnt, hogy még egy utasra
lehet számítani.
Josh letette a magával hozott elsősegélydobozt az ágyra. Egyenesen
a fürdőszoba felé vette az irányt – biztos azért, hogy kezet mosson.
C 344 c
Megkérdeztem Yoselint, hogy van Maria. Egyedül Yoselin beszélte a
nyelvet, úgyhogy neki kellett tolmácsolnia.
– Láttam már kisbabákat születni, Mr. Carson. Szerintem már közel
van.
– Oké – bólintottam. – Josh rögtön megnézi.
Mariára néztem, aki szorosan behunyt szemmel ordított fájdalmában.
– Maria, azért vagyunk itt, hogy segítsünk neked világra hozni a
kisbabádat. Minden rendben lesz.
Tökkelütöttnek éreztem magam, amiért ezt mondom. Honnan a
fenéből tudhatnám, hogy minden rendben lesz? Marhára nem tudtam
semmit egy szülés levezetéséről.
Grace felé fordultam, de ő már ott ült a kanapén Deisyvel és
Vanessával, akik felmosolyogtak rá, miközben rágógumit halászott elő
a táskájából. Úgy tűnt, nem léteznek nyelvi korlátok a gyerekek
számára, ha rágóról van szó.
Josh kijött a fürdőből, és nekilátott megvizsgálni Mariát. Félreálltam,
hogy ne legyek útban, de azért tudjak segíteni, ha szükséges.
– Tízes tágulás – mondta nemsokára Josh. – A baba feje van lefelé.
Úgy tűnik, minden rendben. Vágjunk bele! Figyelsz rám, Maria?
Maria még mindig grimaszolva bólintott.
Yoselin és Gisella megfogták Maria egy-egy lábát, aki elkezdett
nyomni. Kimentem a fürdőbe újabb vizes ruháért és egy rakás
papírtörlőért.
Visszamentem a szobába, ahol Maria most már minden nyomásnál
ordított, a másik két nő pedig spanyolul számolt. Grace-hez fordultam,
aki a kanapén hátradőlve mindkét lányt átölelte, ők pedig két oldalról
odabújtatták az arcukat a melléhez. Rámosolyogtam, mire válaszul
bátortalanul visszamosolygott.
Húsz perc múlva – egy utolsó kiáltás után – gyereksírás hangja
töltötte be a szobát, Maria pedig hátrahanyatlott a párnára.
– Kisfiú! – jelentette be Josh, miközben fonallal elkötötte a
köldökzsinórt, aztán elvágta egy kisollóval. A baba még néhányszor

C 345 c
hangosan felordított, aztán elhallgatott, kinyitotta a szemét, és
körbenézett.
– Üdv ebben az őrült világban, kisember – mondta neki halkan Josh.
Grace-re néztem, aki enyhe homlokráncolással szemlélte Josht, mintha
egy feladványt igyekezne megoldani. Valószínűleg próbálta
kifürkészni. Josh általában egy okostojás, aki a nők bálványa, de van
egy másik oldala is. Az az oldala, amelyik miatt képes kockázatot
vállalni a megmentett nőkért, és amelyik érzékeny szakértelemmel
segített világra hozni Maria gyermekét. Ezzel egyszer egy nőt az
őrületbe fog kergetni. Kis híján hangosan felnevettem.
Elkaptam Grace pillantását, aki kedvesen rám mosolygott, és
közelebb húzta magához a lányokat. Külön-külön a fülükbe suttogott
valamit. Felnéztek és rámosolyogtak.
Gisellával nekiláttunk feltörölni a vért és a piszkot, amíg Josh
befejezte Maria ellátását. Yoselin a szállodai takaróba bugyolált
csecsemőt tartotta. A baba most csöndben volt.
Grace, Deisy és Vanessa odajöttek megnézni a babát. Mindhárman
mosolyogtak. Yoselin átadta Grace-nek, aki a karjába vette, és álmatag
arckifejezéssel pislogott le rá, majd ujjaival végigsimította a kicsi sűrű,
fekete haját.
– Gyönyörű, Maria! – suttogta.
Mindannyian Mariára néztünk, aki homlokráncolva bámult ki
ablakon.
– Kéred a kisfiadat? – kérdezte Grace.
Maria oda sem nézve rázta a fejét.
Grace, Josh és én egymásra bámultunk.
– Yoselin, megkérdeznéd tőle, hogy mi a baj? – kértem halkan.
Yoselin odament, leült Maria fejéhez, és halkan mondott neki
valamit. Utána szomorúan ránk nézett.
– Azt mondja, hogy az ördög fattya, és nem akar hozzáérni.
Grace-nek elkerekedett a szeme. Még szorosabban magához ölelte a
gyermeket.

C 346 c
 – Az ördög fattya... – suttogta. – Miért mond ilyet?
Yoselin ránézett.
– Maria még csak tizenhét éves. A családja eladta egy férfinak, aki
elment hozzájuk abba a venezuelai faluba, és azt mondta nekik, hogy
házimunkát kellene végeznie gazdag családoknál, amivel pénzt
küldhetne haza. De az az ember megerőszakolta őt, és arra használta,
amire csak akarta. Aztán idehozta Vegasba, hogy eladja valaki másnak.
Ekkor mentették meg velünk együtt – mutatott körbe a szobában a
nőkre és a lányokra célozva.
Grace-nek szomorúan elkerekedett a szeme, pislogva igyekezett
visszatartani a könnyeit. Hallottam már sok mindent és ennél
szörnyűbbet is, de mindig görcsbe rándult a gyomrom ennek az
egésznek a beteg nyomorától. Sohasem leszek immúnis ezekre a
horrortörténetekre. Ami szerintem jó dolog.
Maria beszélni kezdett, Yoselin pedig egyre szomorúbb tekintettel
hallgatta.
– Azt mondja, az anyukája mindig arra tanította, hogy a nők a világ
kapuőrei. Hogy csak mi dönthetjük el, kinek a génjeit örökítjük tovább,
melyik férfi válhat apává. És bölcsen kell döntenünk. Azt mondja, hogy
ez a fiú egy gonosz ember fattya.
Grace-re néztem, akinek valami erős érzés villant át az arcán.
Odament az ágy széléhez, hogy leüljön Maria mellé, s Yoselinre nézett.
– Tolmácsolnál nekem? – kérdezte kedvesen, mire Yoselin bólintott.
– Maria... – kezdett bele, mire Maria megrezzent, de még mindig
kifelé bámult az ablakon. – Igaza van az anyukádnak. De szerintem
olyan tökéletlen világban élünk, ahol néha olyan dolgok történnek,
amikre nincs ráhatásunk, vagy nem szerepelnek a terveinkben.
Egyetértek azzal, hogy a nők a világ kapuőrei, ugyanakkor azt is
gondolom, hogy ennek a világnak erős és jólelkű férfiakra van
szüksége. Olyan férfiakra, akiknek az anyukája látta, mire képesek a
gyenge férfiak. Felülemelkedhetsz mindenen, ha olyan embert faragsz
ebből a fiúból, amilyen az apja sohasem volt.

C 347 c
 Yoselin halkan befejezte a tolmácsolást, Maria tekintete pedig
gyorsan Grace-re tévedt, majd a karjában lévő csecsemőre, végül
megint a távolba.
Melegség járta át a szívemet. Nem csak azért, mert a nő, akit
szeretek, ilyen gyengéd meggyőződéssel beszélt egy ismeretlen
társával. Hanem mert az én történetem is hasonlóan indult, mint a nem
kívánt kisfiúé, aki Grace karjában feküdt. Tudtam, hogy erre Grace is
rájött, mert újra és újra rám nézett, amíg gyengéd és szeretetteljes
hangon beszélt.
Van olyan terápia, amelyik hosszú évekig tart. És olyan is van,
amelyik egyetlen csodálatos pillanat alatt lezajlik, mert rögtön képes
egy egész élet kétségeit és önutálatát mindent átható szeretettel
meggyógyítani.
Maria megint megszólalt, de most már egy kicsit bizonytalanul.
– Félig belőle van! – tolmácsolta Yoselin.
– Félig belőled van – vetette ellen Grace, Yoselin pedig
megismételte.
Maria most már teljesen Grace felé fordult, az arcát fürkészte.
– Olyan csodálatos, olyan szép! – mondta Grace lágy hangon, és rám
tévedt a tekintete. – Szépség a fájdalomból. Egy ajándék. Nem kéred? –
kérdezte.
Amikor Yoselin megismételte spanyolul, Maria megrázta a fejét, és
kedvesen válaszolt.
– De látni szeretné – mondta Yoselin.
Grace odatartotta Mariának az alvó kisbabát, hogy lepillanthasson az
arcára. Maria nézegette egy kicsit, és ellágyult vonásokkal megszólalt.
– Azt mondja, hogy úgy néz ki, mint a papája – mosolygott Yoselin.
Grace mosolyogva felé nyújtotta a kicsit. Maria nemsokára felemelte
a kezét, és elvette tőle. Sokáig nézegette, mi pedig figyeltük őket. Aztán
magához ölelte, s egy könnycsepp folyt végig az arcán. Yoselin és
Gisella leült az ágy két oldalára, hogy mindkettejüket átölelje, majd a

C 348 c
kislányok is csatlakoztak Maria lábához telepedve, és figyelték a
jelenetet.
Yoselin kisvártatva megmutatta Mariának, hogyan szoptasson. Josh
az ajtó felé vette az irányt, én pedig mosolyogva Grace-re néztem, aki
felállt, és megfogta a kezemet.
– Egyelőre tekerjetek egy kendőt a feneke köré – javasolta Josh. –
Nemsokára hoz valaki pelenkát, babaruhát meg egyebeket.
A nők mosolyogva felnéztek a babáról, aztán megint a kis arcát
fürkészték.
Miután mindhárman beszálltunk a liftbe, hogy visszamenjünk Leland
irodájába, Grace felváltva nézett rám és Joshra.
– Hogy tudjátok ezt csinálni? – kérdezte szomorúan.
– Hogy tudnánk nem csinálni? – pillantottam Joshra, aki bólintott, de
nem szólt semmit. Elsőként szállt ki a liftből, amikor kinyílt az ajtó.
Dylan izgalomtól sugárzó arccal jött ki a számítógépes szobából.
– Készüljetek, fiúk! Megtaláltam.

C 349 c
 HARMINCÖTÖDIK FEJEZET

GRACE

HEVESEN DOBOGNI KEZDETT A SZÍVEM, ahogy Carson besietett

Leland irodájába a többiekkel. Én a háttérben maradtam, nem akartam
útban lenni. Tudtam, hogy minden ezen múlik.
Leland felém pillantott. Carson a mozdulatot látva bólintott – így
jelezte, hogy lehet előttem beszélni. A szerelem melege járta át a
szívemet. Teljesen megbízik bennem!
– Iparkodjatok, srácok! – szólalt meg Dylan. – Hendersonban van
egy raktárépületben, de őt ismerve tudjátok, hogy sehol sem marad
sokáig. Most benézte a dolgot. Biztos azt hitte, hogy karácsonykor nem
vagyunk szolgálatban.
– A család tartózkodási helye is megvan? – kérdezte Leland.
– Igen, úgy találtam rá. Az a köcsög egy szállító kamionban lépte át
a saját birtokának kapuját. Csakhogy az a bizonyos cég nem szállít
karácsonykor. Hígagyú. Tudtam, hogy abban kell lennie, úgyhogy
követtem Hendersonba. És képzeljétek, csak két őr van vele. A másik
háromnak biztos karácsonyi szabadságot adott ez a jótét lélek.
Erre mindannyian felhorkantak.
– Mi van még? – érdeklődött Josh.
– Letöltöttem a raktárépület alaprajzát a szemüvegetekre.

C 350 c
 – Oké, várjunk! – szólt közbe Carson. – Legalább három emberre
van szükségünk, akik bemennek Bakoshoz. Annyian kellünk, hogy
rendesen felderítsünk egy szobát. Kevesebben túl kockázatos lenne.
– Ez azt jelenti, hogy neked kell levideóznod a családot, Dylan.
– De akkor ki lesz a sofőr? – ráncolta a homlokát Dylan.
Mindannyian rám néztek, nekem pedig elkerekedett a szemem.
– Semmiképp! – préselte ki a fogai közt Carson. – Kibaszottul nem.
Most mi magunk vezetünk.
– Szükségünk van egy őrszemre, Carson – vetette ellen Leland.
Carson megrázta a fejét.
– Most hagyjuk a sofőrt meg az őrszemet. Nem tenném kockára
Grace biztonságát. Nem sok hasznomat vennétek, ha azzal a tudattal
mennék, hogy odakint vár ránk – rándult meg az állkapcsa.
A fiúk bólintottak.
– Oké, most nem lesz őrszem – összegezte Leland. – Elkapjuk
Bakost, Josh pedig kimegy és beül a kocsiba, amíg kikérdezzük és
megszerezzük, amire szükségünk van.
– Jaj, ne már! – tiltakozott Josh. – Ha valakinek lesz szerencséje
beszélni Bakossal, az én akarok lenni.
Leland eltűnődött.
– Jogos. Menjünk készülődni. Kint már sötét van. Mozognunk kell.
Mindenki bólintott, és elindult az ajtó felé. Nyilván van már valami
pontosabb tervük, így csak a részleteket kellett egyeztetni. Legalábbis
nagyon reméltem, hogy ez a helyzet.
Az irodából kifelé menet észrevettem, hogy Leland kissé sántít.
Eszembe jutott Carson beszámolója a támadásról. Ez emlékeztetett arra,
hogy mindketten szerencsések, amiért életben vannak, de egyúttal félős
borzongás futott végig a gerincemen attól, amire éppen készültek.
Carson megfogta a kezemet, én pedig követtem őket a folyosón
keresztül egy másik szobába. Leland kinyitotta az ajtót, hogy Joshsal
együtt bemenjen. Öltözőszekrényeket és zuhanykabinokat láttam, tehát

C 351 c
biztos ez az a hely, ahol „készülni” szoktak, akármit is jelentsen az.
Carson szembefordult velem, és magához ölelt.
– Félek – mormoltam a mellkasába.
– Ne félj, Tündérmókus! Nem követjük el kétszer ugyanazt a hibát.
Josh csak valami szerencsétlen gikszer áldozata lett, és a végére fogunk
járni, mi történhetett. Egyébként bíznod kell abban, hogy jól végezzük a
munkánkat, és jól dolgozunk együtt. Tudjuk, mit csinálunk.
Bólintottam, és még jobban magamhoz szorítottam.
– Legyél óvatos, rendben?
Egy ujjal megemelte az államat, hogy a szemébe nézzek.
– Semmiképp sem azért találtam rád ennyi év után, hogy ne
élvezhessem a társaságodat.
Halványan elmosolyodtam.
– Szeretlek, Grace – mondta komolyan, szinte kenetteljesen.
Egy pillanatra behunytam a szememet.
– Én is szeretlek – suttogtam.
Néhány szívdobbanásnyi időre belenézett a szemembe, aztán
elmosolyodott.
– Most pedig elkísérlek egy szobába, ahol megvárhatsz, talán
megpróbálhatsz szunyókálni egyet...
Megráztam a fejemet.
– Soha. Nem maradok egyedül valami hotelszobában, hogy
megőrüljek.
– Bébi, nem hagyhatod el a szállodát. Nem aggódhatok érted, amikor
muszáj arra összpontosítanom, amit csinálok.
– A lányokkal leszek. A kicsinek amúgy is pelenkára és ruhára van
szüksége.
Fürkészni kezdte az arcomat.
– Oké. Lekísérlek az ajándékboltba. Zárva van, de Lelandnél van a
főkulcs. Aztán a negyvenötödiken maradsz. Nem mész el onnan.
– Nem megyek el – bólintottam.
– Rendben, gyere!

C 352 c
 Tíz perccel később ott volt nálam a szatyor tele azokkal a
kisbabáknak való holmikkal, amiket csak kapni lehetett az
ajándékboltban: pelenkával, törlőkendővel, öt apró „I <3 Vegas”
rugdalózóval, egy cumival és néhány előkével. Ez a készlet holnapig
biztosan megteszi.
Carson visszavitt a lányok szobájába, még egyszer megcsókolt, aztán
elment.
Lerogytam a kanapéra, és egy könnycsepp folyt végig az arcomon.
Yoselin intett, hogy csatlakozzak hozzájuk. Még mindig az ágyon
voltak, ahol a baba és Maria már aludt. Még szerencse, hogy extra
méretű az ágy.
Szóval itt vártam Carsonra. Olyanokkal körülvéve, akik sokkal több
szörnyűségen mentek keresztül, mint én, mégis támogatni tudtak,
amikor szükségem volt rá. Ennél szerintem nincs is szebb dolog a
világon.

CARSON

Egyszerre álltunk ki a parkolóból. Dylan az ellenkező irányba indult,

Bakos családi birtokára. Szívből reméltem, hogy rendben lesz. Nem
volt kiképezve ilyenekre. Nem kellett túl közel mennie, de kockázat
attól még mindig van. Sohasem engedhetjük meg magunknak a túlzott
magabiztosságot – főleg a legutolsó akción történtek fényében.
Több emberre lett volna szükség, de most be kellett érnünk annyival,
ahányan voltunk. Jövőre csatlakozik hozzánk a Prédikátor is. Belement,
hogy ideköltözzön a családjával, hogy velünk dolgozzon. Noah is jön
majd, amint véget ér a körútja. Úgy már sokkal biztonságosabb lesz az
összes hadművelet. Most viszont jobb híján azzal kellett dolgozni,
amink volt.
Követtük a GPS-t a Dylan által megadott helyre, s néhány
háztömbnyivel arrébb parkoltunk le.
C 353 c
 Lesétáltunk a rövid távot a raktárépületig, igyekeztünk végig a házak
árnyékában maradni. Ipari terület volt, kihalt az ünnepek alatt.
Ahogy Dylan mondta, nem voltak kint őrök. Óvatosan és halkan
közelítettük meg az épületet, miközben elrejtőztünk, ami mögé csak
lehetett.
Joshsal mi a hátunk mögötti területet figyeltük, amíg Leland a hátsó
ajtó lakatjával babrált. Nagyjából harminc másodperc alatt nyitotta ki.
Mindannyian felvettük az éjjellátó szemüvegünket, és aktiváltuk rajta az
alaprajzot, amit Dylan letöltött nekünk. A kép felső részében jelent
meg. Szerencsére olyan költségkeretünk volt, hogy a legmodernebb
eszközöket használhattuk.
Felderítettünk néhány szobát, de semmi neszt nem hallottunk. Leland
egyszer csak megtorpant előttünk. Mindhárman füleltünk. Zene szól?
Leland parancsára előrementünk. Nos, tényleg zene szólt, a fenébe
is. Karácsonyi zene. Sikerült egy ünnepi buliba csöppennünk.
Hátranéztem Joshra, aki vigyorogva feltartotta a hüvelykujját. Közelebb
mentünk, és intettem Lelandnek, hogy álljon az ajtó jobb oldalára. Josh
balra helyezkedett el. Régi faajtó volt olcsó tucatzárral. Akár be volt
zárva, akár nem, nem aggódtam miatta.
Feltartottam az ujjaimat, hogy számoljak. Háromra Leland és Josh
elfordult, én pedig teljes erőből berúgtam az ajtót, ami egy szálka felhő
kíséretében bevágódott, mi pedig már bent is voltunk mielőtt
visszacsapódott volna.
Az ajtóhoz legközelebb álló őr felénk fordult. Felemelte a fegyverét,
de Leland rávetette magát, és a karjával megszorította a nyakát. Az őr
fegyvere leesett a földre. A szobában lévő két másik férfinak még
teljesen megfordulni sem volt ideje. Lehet, hogy Leland McManus nem
tud olyan gyorsan futni, mint régen, de attól még brutál kemény fazon.
Josh felkapta az őr pisztolyát, farzsebre vágta, aztán egyetlen laza
mozdulattal odavágott a térdével a másik őrnek, aki éppen felállni
készült. A férfi eszméletlenül zuhant a padlóra.

C 354 c
 Én odamentem a harmadik férfihoz, akit rögtön felismertem a
képekről: Bakos. Végighátrált a szobán, miközben az övénél matatott.
Odasiettem hozzá, gyorsan megfordítottam, kihúztam a pisztolyt az
övéből, és miközben az egyik karommal megszorítottam a torkát, a
másikkal az oldalához nyomtam a saját fegyveremet. Felmordult,
amikor a csöve belepréselődött a húsába.
– Jézusom, ez majdnem gyerekjáték volt – állapította meg Josh. Még
csak nem is vette gyorsabban a levegőt.
– Szerintem nem kéne hiába emlegetned őt pont a születésnapján –
felelte Leland.
Josh megtorpant az eszméletlenül fekvő őrhöz menet.
– Nem vettem hiába a számra az úr nevét, hanem dicsértem őt! Hadd
fogalmazzak másképp: Köszönöm, Jézus, hogy ennyire
megkönnyítetted a dolgunkat! – emelte két kezét az ég felé.
– Lehetne, hogy ide koncentráljunk, fiúk? – forgattam a szememet. –
El kell különítenünk őket – intettem a két őr és Bakos felé.
– Lekötözöm ezeket a bohócokat a másik szobában, hogy ne
tudjanak moccanni – mondta Leland.
Bólintottam és kihúztam magam. Bakos teljesen a markomban volt.
Még gyorsan végigtapogattam a lábát, hogy van-e másik fegyvere,
aztán leültem az asztal szélére.
– Kikapcsolhatnánk ezt a szart? – utalt a zenére Josh. Bing Crosby
búgott a fehér karácsonyról az iPodon keresztül egy polcról a sarokban.
Odamentem kikapcsolni, Leland pedig kivonszolta a másik őrt is a
szobából. Csak egy hajszálnyit sántított jobban az ember súlyával.
Egy félig üres röviditalos üvegre mutattam, mellette három
felespohárral.
– Többek között ezért volt habos torta leteríteni őket – mondtam
Joshnak a fejemet rázva.
Bakos hunyorogva fintorgott Josh láttán.

C 355 c
 Most Josh ült le az asztal szélére, ahol én voltam egy perccel
korábban. Fürkészni kezdte az előtte lévő kövér, őszülő szakállú férfit,
aki ott ült előtte egy székhez kötözve.
– Hát, Bakos, számodra talán nem túl boldog ez a karácsony. Sőt,
valószínűleg elég szar – kezdett bele Josh unott arccal.
Bakos csöndben maradt, és oda-vissza járatta a tekintetét kettőnk
között.
– Mondom, hogy működik a dolog, seggfej. Megnyomom a felvétel
gombot ezen a kis cuccon itt, te pedig elmondod, hogyan akartál rám
verni egy gyilkosságot, amit nem én követtem el.
– Miért tennék ilyet? – nevetett Bakos. – Nem fogok beszélni.
Inkább halok meg azzal a tudattal, hogy börtönben éled le az életed
hátralévő részét, amiért megpróbáltad tönkretenni az üzletemet.
– Az üzletedet? – szűkült résnyire Josh szeme.
– Igen, az üzletemet. Ahol pénz van, ott üzlet van.
– Tudod, milyen szemét ember vagy...?
– Josh! – szóltam közbe. – Ne vesztegessük rá az időt. Csak
szerezzük meg, amire szükségünk van.
Josh méregette Bakost.
– Nem feltételeztük, hogy beszélni fogsz csupán azért, hogy mentsd
a saját szánalmas seggedet. De ez talán meggyőz majd... – vette elő a
zsebéből a mobilját Josh.
Gyerünk Dylan – gondoltam. Ha sikerrel járt, akkor Josh telefonján
most már élőben látszik a videóközvetítés.
Josh odadugta a telefont Bakos orra elé, akinek elsápadt az arca.
Innen tudtam, hogy igazunk volt. Még az olyan beteg faszok is
védelmezik a családjukat, akik emberekkel kereskednek a
megélhetésért, mint Bakos. Ebben a pillanatban tudtam, hogy győztünk.
– Felismered? – folytatta Josh. – Aranyos, nem? Látod azt a kis piros
pöttyöt, ami mindenhová követi őt? Az a mesterlövészünk fegyverének
célpontja. Kezdj el beszélni, vagy azonnal kivonja a forgalomból. Az

C 356 c
őrnek, akit odaállítottál a másik szobába, még pislogni sem lesz ideje,
mire mindegyiküknek annyi.
Bakos gyűlölködve húzta össze a szemét. Josh megnyomta a gombot
a felvevőn, és Bakos hosszas habozás után elkezdett beszélni.
– Bent voltam abban a régi raktárépületben, amikor bejöttetek. Az
embereimmel éppen a terveket ismételtük át a másnap reggeli
szállítmánnyal kapcsolatban. Amíg kinyírtátok az őreimet, sikerült
bejutnom egy rejtett helyiségbe, amire rejtekajtót szereltem. Az egyik
lányt bevittem magammal túsznak. Az a ribanc felsikoltott. Hallottam,
ahogy közeledsz, úgyhogy a kémlelőnyíláson figyelve vártam, amíg
megfordulsz. Akkor kinyitottam, és fejbe vágtalak a kővel, amit a
földön találtam. Ilyen egyszerű. Bevonszoltalak, betömtem a lány
száját, és vártam, amíg elmennek az embereid. Aztán kivégeztem a
kurvát a pisztolyoddal, rákentem a vérét a ruhádra, a követ meg
otthagytam a kezében. Téged pedig kiraktalak egy elhagyatott házban.
Gyerekjáték. Meg sem kellett hozzá erőltetnem magam.
Bakos elhallgatott, és rosszallóan bámult ránk.
Josh kikapcsolta a felvevőt. Le sem vette a szemét Bakosról.
Átküldte a fájlt Dylannek, majd egy pillanat múlva csipogott is a
telefonja az üzenettel, hogy Dylan megkapta a felvételt, és rendben
találta.
Egyikünk sem moccant, miközben Josh Bakost figyelte, s átható
undor tükröződött az arcán. A kezére pillantva láttam, hogy ökölbe
szorítja, de nem állítottam le. Josh villámgyorsan előrevetette magát, és
behúzott neki egyet. Bakos feje hátrahanyatlott, vér fröcskölt az orrából.
Utána csak ernyedten lógatta a fejét – totál ki volt ütve.
Josh megfordult, és megfeszült az állkapcsa, miközben lerázta a
kezét.
– Bakker! Titkos szoba rejtekajtóval? Egy Scooby Doo-s
baromsággal szedett rá! – túrt bele a hajába, és keserűen felnevetett.

C 357 c
 Megráztam a fejemet. Biztos voltam benne, hogy érzékenyen érinti,
hogy a lány, akit meg akartunk menteni, fejlövéssel végezte. Engem is
érzékenyen érintett. Gyengéden vállon veregettem.
– Gyere, Borzas! Szerintem van egy küldeményünk az ügyészed
számára. Hívd a rendőrséget, és mondd meg nekik a címet, hogy hol
találják ezt a szemetet – biccentettem a most már mozdulatlan Bakos
felé. – Mozogjunk! – tettem hozzá halkan.
Tíz perc múlva, amikor befordultunk a sarkon, meghallottuk a
raktárépület felé közeledő szirénák hangját.

C 358 c
 HARMINCHATODIK FEJEZET

*
KÉT HÉTTEL KÉSŐBB

GRACE

FELHÚZTAM A RUHÁT A CSÍPŐMÖN, és belemosolyogtam a

tükörbe. Olyan volt az elmúlt két hét, mint valami forgószél. Boldog
forgószél, de nagy erejű is egyben.
Miután prezentáltam a bizonyítékul szolgáló videofelvételt Larrynek,
a bíró elé járultunk vele, és néhány nap múlva ejtették a gyilkosság
vádját Josh ellen. Bakost őrizetbe vették. Megpróbálta visszavonni, amit
a felvételen mondott, és azt állította, hogy nyomás alatt beszélt, hogy
mentse a családja életét – ám a raktárépületben és a számítógépes
rendszerében talált bizonyítékok elsöprő erejűek voltak.
A gyilkosság, amit rá akart kenni Joshra, csak az egyik volt az ellene
emelt vádak közül.
Larry, a főnököm, a főügyész másnap odajött hozzám, hogy
megengedem-e, hogy előálljon egy ötlettel a kapcsolatai és jó barátai
előtt, akik fejesek a rendőrségnél.
Úgyhogy egy hideg, zúzmarás, január eleji reggelen Carson, Josh,
Leland és Dylan zárt ajtók mögött ültek három órán keresztül, amíg én
tövig rágtam a körmömet, és felugrottam, valahányszor megcsörrent a
mobilom.

C 359 c
 Végül, amikor már annyira kivoltam, hogy szerintem egy
másodperccel sem bírtam volna tovább, kopogtak az ajtómon. Gyorsan
kinyitottam, és Carson állt a küszöbömön vigyorogva.
Felsikkantva a karjaiba vetettem magam, újra és újra végigcsókolva
az arcát.
– Belementek? – kérdeztem.
– Aha. Úgyhogy most a Las Vegas-i rendőrség maga nemében
egyedülálló Szexuális Célú Emberkereskedelmi Osztagának nemcsak az
egyik tagja, hanem a vezetője áll előtted.
Mély lélegzetet vettem, és könnyek szöktek a szemembe. Larry
meghallgatta a történetemet arról, hogy hogyan jutottam hozzá ahhoz a
felvételhez. Joshon kívül viszont senki másnak a nevét nem említettem
neki a csapatból, és ő nem is kérdezte. Néhány nappal később odajött
hozzám, hogy felvenném-e velük a kapcsolatot egy ajánlat miatt, mert
olyan emberek szerettek volna beszélni velük, akikben megbízik.
Kiderült, hogy a rendőrségnek nincs kerete egy saját külön osztagra,
de nagyon szívesen odaállnának egy meglévő csapat mögé, amelyik
gondoskodik a saját kiképzéséről és erőforrásairól. Szerettek volna
többet tenni az embercsempészet terén, ám megvolt kötve a kezük.
Úgyhogy Carson és a fiúk most már az igazságszolgáltatás támogatását
élvezve folytathatták a munkát anélkül, hogy be kellett volna tartaniuk a
szigorú, rendőrségi előírásokat. Ez utóbbit nem mondták így ki
konkrétan, de hallgatólagosan megegyeztek róla.
Carson és a fiúk ezentúl is az áldozatok megmentésére
koncentrálhatnak, és továbbra is a szállodában tartják majd őket, amíg
sikerül elrendezni a hazajuttatásukat. De most már több energiájuk jut
majd a bűncselekmények felelőseinek felkutatására, és arra, hogy kérés
nélkül átadják őket a rendőrségnek. Ez így még mindig veszélyes
feladat, ám én nyugodtabban fogok aludni a tudattal, hogy törvényes
akciókról van szó, és bár vannak kockázatai, de a börtönbüntetés nem
tartozik közéjük.

C 360 c
 Vegasban máris visszaszorult az emberkereskedelem a csapat
munkájának köszönhetően. Elterjedt a városban, hogy nem ez a legjobb
hely az olyan üzletelésre, ahol emberi lény az árucikk. De sajnos
sohasem fog teljesen megszűnni. Szomorú tény, hogy amíg pénzt lehet
keresni a világban, mindig lesz valaki, aki eladja érte a lelkét az
ördögnek.
Az én szívem viszont egy jófiúé volt, az övé pedig az enyém.
Az én karrierem is felfelé ívelt. Megkaptam Bakos ügyét, az első
igazi gyilkosságomat – vagy legalábbis az első olyat, amelyik tényleg
bíróság elé kerülhetett. Amint kiderült az emberkereskedelmi
vonatkozás, hirtelen reflektorfénybe került az ügy – mégpedig nemcsak
helyi, hanem országos szinten is. Nem feltétlenül szeretek nagyléptékű
dolgokban részt venni, de annak örültem, hogy végre beszélnek az
emberkereskedelemről. Az embereknek tudniuk kell, hogy ez a valóság,
hátha akkor tudnak tenni is ellene.
Alex úgy döntött, hogy elfogadja a San Franciscó-i állást. Leültünk
beszélgetni, biztosított róla, hogy ez nemcsak a szakításunk miatt van,
hanem mert szerinte egyébként is így a legjobb mindkettőnknek.
Szívből kívántam neki, hogy legyen boldog. Jó ember, csak nem
hozzám való.
Mély lélegzetet vettem, aztán befejeztem a frizurámat és a
sminkemet. Éppen felvettem a medálos karkötőmet, amikor hallottam a
kopogást.
Kinyitottam az ajtót, és ott állt előttem ő a maga férfiasan gyönyörű
valójában. Oldalra hajtottam a fejem, s a nyitott ajtónak támasztottam.
Elismerően felsóhajtottam, ahogy végigmértem: szürke pantalló,
elegáns cipő és halványkék, alkalmi ing.
– Gyönyörű vagy, Tündérmókus – vigyorgott.
– Köszönöm, Stringer ügynök – mosolyogtam vissza rá. Kacsintva
még jobban kitártam az ajtót, hogy bejöhessen.
Becsuktam mögötte, mire rögtön ölbe vett és megcsókolt. A hajához
emeletem a kezem – most már egy kicsit hosszabb tincsei voltak,

C 361 c
nagyjából olyanok, mint a megismerkedésünkkor. Az ujjamon éreztem,
milyen bársonyos a tapintása. Eszembe jutott, milyen volt, amikor
először megcsókolt – ezer éve, abban a liftben.
A csókból kibontakozva belenéztem a mogyoróbarna szemébe.
Belegondoltam, ki volt régen, és ki lett belőle. Büszkeség töltötte el a
szívemet.
– Mi az? – fürkészte az arcomat.
– Te – feleltem komolyan. – Lenyűgöző vagy. Kívül is, de belül még
jobban. Jobb veled a világ, Carson Stinger – suttogtam.
– Szeretlek, Grace Hamilton – mondta csillogó szemmel.
Húsz perc múlva besétáltunk a Bellagio bárjába, ahol oly sok éve
faképnél hagytam Carson Stinger heteró férfi előadót.
Josh is ott volt, épp két szőkét fűzött a pultnál, Leland pedig
Dylannel cseverészett egy asztalnál.
Carson odahúzott az asztalhoz, a fiúk pedig megfordultak, és
mosolyogva üdvözöltek minket.
– Szia, ügyésznő! – köszönt Dylan.
Kihozták az első kör italt, Leland pedig elsőként emelte a magasba a
poharát, és a srácokon körbenézve megszólalt:
– Arára. Mindörökké!
– Arára! – felelték.
Mindannyian annak a lánynak az emlékére emeltük a poharunkat,
akinek élete és halála egy egész csapatnyi férfit inspirált arra, hogy
elképesztően messzire menve megmentsék a társait. Ez volt az ő
öröksége, az ő ajándéka a világnak. Ami azt jelentette, hogy nem hiába
halt meg.
Egész este nevetgéltünk, beszélgettünk és ünnepeltünk.
Megünnepeltük, hogy a fiúk mennyi mindent elértek, mennyi mindenen
felülkerekedtek, és hogy az igazság nevében végezték a munkájukat.
Dylan éppen egy sztori közepén tartott, amikor elkaptam Carson
pillantását, és elmosolyodtam. Meleg tekintettel, boldogan mosolygott
vissza. Nekem pedig beugrott az első találkozásunk ugyanebben a

C 362 c
bárban, és hogy milyen erős utálatot éreztem iránta. Most ugyanaz az
ember ült velem szemben, és már tudtam, hogy sohasem akarnék
nélküle élni. Az élet vad dolog – gondoltam magamban.

CARSON

Letettem a telefont, és az iménti híváson töprengve leültem az asztalra.

A houstoni rendőrfőkapitánnyal beszéltem. Azt szeretné, hogy
szervezzünk egy hasonló alakulatot a városukban, mivel az
emberkereskedelem egyre elterjedtebb, és nekik egyszerűen nincsenek
meg ellene az eszközeik.
Beszélnem kell majd Lelanddel is, de szerintem jó lehetőség, hogy
ott is kezdjünk valamit. Sőt, nem csak Houstonban, hanem más
városokban is. Lelandnek rengeteg kapcsolata van – tehetős emberekkel
akik támogathatnák az ilyen kezdeményezéseket, mint a miénk.
Leland ma szabadnapos, úgyhogy kinyitottam a laptopomat, és
nekiláttam megírni neki a levelet, amit holnap reggel elolvashat.
Kifejtettem a gondolataimat az ajánlattal kapcsolatban. Igyekeztem
mindent leírni, amíg még friss az élmény.
Húsz perc múlva halk kopogást hallottam.
– Gyere be!
Grace lesett be mosolyogva, én pedig visszamosolyogtam rá.
– Szia, bébi. Ez aztán a kedves meglepetés! – üdvözöltem.
– Hoztam ebédet – emelte fel a két zacskót. – Hot dog.
– Istenem, milyen jól hangzik! – nevettem. – Honnan tudtad, hogy
szeretem a hot dogot? – kérdeztem incselkedve, miközben letette a
zacskókat, megkerülte az asztalt, és beült az ölembe.
– Ó, hát én mindent tudok rólad, Carson Stinger! – mondta csillogó
szemmel.
– Azt hiszed, mi? – csókoltam bele a nyakába.
Kacagott, amikor megcsiklandoztam a fülét a nyelvemmel.
C 363 c
 – Mmm-hmm. De te nem tudsz rólam mindent.
Elhúzódtam tőle, és felvontam a szemöldökömet.
– Tényleg nem? – kérdeztem.
– Nem – rázta a fejét. – Van egy titkom.
– Egy titkod? Á, várj csak... mi lenne, ha játszanánk egyet? Találatot
titokért?
Vigyorogva oldalra hajtotta a fejét.
– Hát jó.
Azzal előrehajolt, kivette a tollakat az egyik bögréből az asztalomon,
és a távolabbi szélére rakta. Utána benyúlt a táskájába az ételes zacskók
mellett, és kivett egy pénzérmét.
Felém nyújtotta, én pedig kivettem a kezéből.
– Amikor legutóbb betaláltam, és megtudtam a titkodat,
megváltozott az egész életem.
Komoly arccal nézett. Aztán elmosolyodott, és a bögre felé
biccentett. Megint felvontam a szemöldökömet. Mégis mire készülhet?
De céloztam és dobtam. A bögre alján landolt. Jee, még mindig jó
vagyok! Rávigyorogtam Grace-re.
– Esélytelen vagy, Tündérmókus!
Bólintott, megnyalta az ajkát, és megint elkomolyodott.
– Hát kiderült, hogy nem csak te úszol jól, hanem a kissárcaid is –
mondta halkan, miközben az arcomat fürkészte.
– A kissárcaim? – kérdeztem értetlenül, de ő csak nézett.
Aztán hirtelen megértettem, és az egész testem megdermedt.
– Terhes vagy? – leheltem.
Bólintott, de még mindig aggódva méregetett.
– Terhes vagy – ismételtem, hogy tudatosuljon bennem. – Kisbabánk
lesz.
– Igen.
Hatalmas vigyor terült szét az arcomon. Rám pislogott.
– Örülsz neki? – suttogta.

C 364 c
 – Igen, Tündérmókus – bólintottam. – Örülök neki. Nagyon örülök –
tettem hozzá mosolyogva.
Felkacagott, de mintha sírt is volna egy kicsit egyszerre.
– Azt hitted, nem fogok? – kérdeztem.
Megrázta a fejét.
– Gondoltam, hogy örülni fogsz neki, de nem voltam benne biztos...
az időzítés... tudom, hogy sok a dolgod, és mi...
– Grace! – néztem a szemébe. – Örülök – ismételtem meg. Hagytam,
hogy lássa rajtam, hogy őszinte vagyok.
Bólintott, és könnycseppek csorogtak végig az arcán.
– Gyere hozzám feleségül, Grace! Házasodjunk össze ma! Menjünk
el az itteni kápolnába! Gyakorlatilag már úgyis együtt élünk. Tegyük
hivatalossá!
Könnyek között nevetett.
– Nem akarom, hogy azért vegyél feleségül, mert terhes vagyok.
– Azért vegyelek feleségül... – ráncoltam a homlokomat. – Grace,
már öt éve el akarlak venni feleségül. Lehet, hogy nem voltam tisztában
vele, de attól még igaz.
Felkacagott, és egy kicsit rám mosolygott, mielőtt válaszolt:
– Rendben, hozzád megyek. De nem egy itteni kápolnában.
Szeretném, hogy ott legyen a család meg a barátaink.
– Oké. Ahogy szeretnéd, Tündérmókus – mosolyogtam rá, és
magamhoz öleltem.
Amikor kibontakoztam az ölelésből, ráncolni kezdtem a
homlokomat, mert eszembe jutott valami.
– Mi az? – tudakolta Grace.
A hasára tettem a kezemet.
– Muszáj, hogy kisfiú legyen. El sem tudom képzelni, mihez
kezdenék, ha lányom lenne.
Kedvesen rám mosolygott, mert megértette az okát.
– Ha jól emlékszem a biológiaórai anyagra, a férfi határozza meg a
baba nemét.

C 365 c
 Kifújtam a levegőt.
– Oké, akkor tuti.
Odahajoltam a hasához:
– Helló, Junior.
Grace vigyorogva megcsókolt. Másodjára is sikerült megváltoztatnia
az életemet a titkával.

C 366 c
 EPILÓGUS

*
EGY ÉVVEL KÉSŐBB

GRACE

– EZ A LEGSZÁNALMASABB FA, amit valaha láttam – motyogta

Audrey, miközben oldalra döntött fejjel szemügyre vette.
Nevetve hátrébb léptem, hogy megcsodáljam a félig csupasz, kajla
fát, aminek az ágait lehúzták a nehéz, kültéri égősorok a faházunk
közepén.
– Imádom – sóhajtottam fel. – Amúgy meg ez az első közös családi
hagyományunk, ne fikázd le.
És még szebb lesz, amikor felkerülnek rá az Andrew-nak szánt idei
díszek.
Audrey még mindig tiltakozva méregette a fenyőt. Játékosan
rácsaptam a fenekére.
Felsikkantott, és nevetve félreugrott.
– Jól van, jól van. Talán majd én is megtanulom szeretni – nézett
megint a fára oldalra döntött fejjel.
Vigyorogva megráztam a fejemet. A konyha felé fordultam volna
éppen, ahol a szentestére szánt tízkilós pulyka mellett teljesítettem
szolgálatot, amikor kivágódott az ajtó, és az összes pasi egyszerre esett
be rajta.

C 367 c
 – Visszatértünk, hölgyeim! – rikkantotta Josh. – Ki akar meztelenül
jakuzzizni?
Felkacagtam, Audrey pedig a szemét forgatta. Láttam, hogy Joshon
keresztülnézve Dylanen állapodik meg a tekintete. Dylan is észrevette
őt, és megtorpanva megigazította a szemüvegét. Később majd
kikérdezem erről Audrey-t. Észrevettem közöttük néhány forró
pillantást a héten.
Ahogy Carson egy éve megígérte, idén karácsonykor visszatértünk
Snowbirdbe. De most már velünk tartottak a családtagjaink és a
barátaink is, és a sok aggódnivaló helyett inkább sok ünnepelnivaló
akadt.
Egyvalaki sajnos nem csatakozhatott hozzánk, mégpedig Abby.
Viszont jó oka volt rá. Nyolc hónapos terhesen nem repülhetett. A
kisfia, Kyle és a második baba között csak tizenhárom hónap lesz a
korkülönbség. Abby kifejtette, hogy ez történik az ember lányával, ha a
szülés utáni első laza estén megiszik három margaritát. A
figyelmeztetés mindnyájunknak szólt. De igazából nagyon boldogok
Briannel.
Kibéreltünk egy nagy, tíz hálószobás „faházat”, és síeléssel,
snowboardozással meg hóban hancúrozással töltöttük a hetet – én
szigorúan csak az utóbbit csináltam. Az izmaim még emlékeztek a
tavalyi leckére, és nem óhajtottak repetázni. Mindenki tehetséges
valamiben. Én pont nem a snowboardozásban.
– Carson kihagyott egy fantasztikus délutánt a pályán! – mondta
Leland, miközben a fogasra akasztotta a kabátját.
– Sokkal jobb dolgom akadt – közölte Carson a hálóból kifelé jövet,
a lányunkat magához ölelve. – A kandalló előtt ölelgettem a csajaimat –
vigyorgott. – És feldíszítettem a fánkat.
A srácok az említett fára néztek, és egy emberként döntötték oldalra
a fejüket. Kifújtam a levegőt, Carson pedig odajött hozzám, egyik kezét
a vállamra tette, és megpuszilta a fejem búbját.

C 368 c
 – Jaj, istenem... az összebújást meg a díszítgetést választja a sport
helyett! – motyogta Josh. – Itt az ideje visszaadnod a férfi
igazolványodat, Carson – rázta a fejét szomorúságot színlelve.
Carson felvonta a szemöldökét.
– Egyszer a te napod is eljön, haver. Jól jegyezd meg. És amikor ez
bekövetkezik, kurvára visszakapod.
– Hé, vigyázz a szádra, az összes lányom jelen van! – jött elő
apukám a szobájából, ahol szunyókált egyet.
– Bocsánat, uram – szabadkozott Carson kellően bűnbánó arccal, de
felfelé görbült a szája sarka, amikor apa elment mellette, és kissé vállon
bökte.
Carson és apa igazából nem is állhatnának közelebb egymáshoz. Apa
mindkét vejét imádja, de Carsonnal valahogy különleges a kapcsolata.
Talán azért, mert Carsonnak sosem volt apukája, az enyém pedig
megkapta azt a „férfias fiút”, akire mindig is vágyott. De akármi is az
oka, szerették és tisztelték egymást. Ettől olyan melegség árasztotta el a
szívemet, hogy állandóan vissza kellett tartanom a könnyeimet, amikor
együtt láttam őket.
Anyát is meghívtuk hétvégére, de visszautasította. Még úgy is, hogy
a tesóimmal felajánlottuk, hogy két faházat bérelünk. Szerettem volna,
hogy jobb legyen a kapcsolatunk – főleg, hogy most már nekem is van
egy lányom –, de úgy nem működött, hogy csak egyedül én tettem érte.
Anya egyszer majd talán rájön, hogy újabb veszteséggel próbálta
feldolgozni a veszteséget. Reménykedtem benne, hogy felismeri,
viszont valószínűbbnek tűnt, hogy azóta már túl sok idő telt el. Ez volt
az egyik legnagyobb szívfájdalmam, de mindennap megesküdtem rá,
hogy csak arra ösztökél, hogy közelebb engedjem magamhoz az
embereket ahelyett, hogy eltaszítanám őket.
Carson is írt az anyukájának egy levelet, és küldött neki egy képet a
kislányunkról, Elláról, amikor megszületett. Békegalambot küldött
annak a nőnek, aki életet adott neki, de annál sokkal többet nem tudott.

C 369 c
 Az anyukája válaszolt neki, úgyhogy elkezdtek levelezni és fotókat
cserélni. Carson még mindig óvatosnak tűnt, de már ez is valami.
Rámosolyogtam a férjemre, aztán a kisbabánkra néztem, és
megpusziltam szőke fejecskéjét.
– Hé, kisasszony! Hogyhogy nem alszol? – kérdeztem.
– Rajta vagyunk az ügyön – felelte Carson, aztán hozzám hajolt, és
suttogva folytatta: – Egy nagyon jó kis mesét mondtam neki egy
lányról, akibe beleszerettem az Óperenciás-tengeren is túl, a
huszonegyedik és a huszonkettedik emelet között.
– Á... – néztem a kislányunkra. – Nem csoda, hogy ébren akarsz
maradni. Tényleg nagyszerű sztori! – érintettem az orrához a
mutatóujjamat, mire mosolyogva rám villantotta az ínyét,
mogyoróbarna szeme felragyogott a rá irányuló figyelemtől, az a kis
gödröcske pedig, amit annyira imádtam, megjelent a szája mellett balra.
– Igen, tényleg az – mosolygott Carson.
– Remélem, hogy a korhatár nélküli verziót adod elő – kacsintottam,
mire kuncogás volt a válasz.
– Hé, tesó! Segítenél vagy valami? – szólt ki Julia a konyhából. Ő és
Evan a krumplipüréért feleltek. Halk puffanások és káromkodás
hallatszott odabentről, úgyhogy felvontam a szemöldökömet.
– Úgy hangzik, súlyos a helyzet. Jobb, ha megyek. Szép álmokat,
kislány – pusziltam meg még egyszer, és rámosolyogtam Carsonra,
amikor elindult vele a kisszobába, ahová a kiságyat raktuk.
A konyha félé menet hátrafordultam nézni, ahogy elsétálnak. A
férjem és a kislányunk. Van egy pár lélekemelő dolog a világon, de
közülük nem sok olyan, mint látni a gyönyörű férfit, akit szeretsz, azzal
a kisbabával, akit együtt teremtettetek. Tényleg nem sok.

CARSON

C 370 c
A karomban tartottam a kislányunkat, és a hatalmas, kipárnázott
hintaszékben ringattam a vendégszobában. Annyira szerettem őt, hogy
szinte tapintani tudtam az érzést. Odatettem az orromat a fejecskéjéhez,
és magamba szívtam édes illatát. Bármit megtennék, hogy biztonságban
tudjam. Hogy éreztessem vele a szeretetet.
Életfeladatomnak választottam, hogy nőket mentsek meg a
szenvedéstől. Többnyire határozottnak és jó szakembernek tartottam
magam ebben a feladatkörben. De ha arról az élethosszig tartó
küldetésről van szó, hogy védelmezzem ezt a kislányt itt a karjaimban,
összeszorul a szívem a félelemtől. Szerintem ennek így kell lennie.
Ahogy a lányom hozzám bújva egyre laposabbakat pislogott,
hagytam szabadon áramlani a gondolataimat.
Egyszer valamikor Arát is így ölelgethette valaki. Egyszer régen
minden kislányt így ölelgetett valaki. És ha nem, akkor meg így kellett
volna lennie. Behunytam a szemem, és csak ringattam és ringattam...
Éreztem a kislányom babaleheletének édes illatát, és néztem, ahogy
apró, kerek kezecskéjével a pólómat markolássza.
Azt akartam, hogy büszke legyen rám. Azt akartam, hogy lássa,
mennyire szeretem és istennőnek tartom az anyukáját, hogy ő se érje be
kevesebbel, ha majd eljön az ideje. Hogy mindenhogy szeressék:
testestül-lelkestül.
Egyszer majd lesz vele egy nehéz beszélgetésem azokról a
döntésekről, amiket akkor hoztam, amikor még máshogyan
gondolkodtam. Megvonaglottam a gondolattól, de tény hogy az internet
örökkévaló, és jobb, ha tőlem tudja meg.
Belegondoltam, ki is voltam, és hogyan határoztam meg magamat,
mielőtt megismertem Grace-t. Néha az ember észre sem veszi, hogy
valami nincs a helyén, amíg nem jön valaki, aki megváltoztatja őt, és
eléri, hogy jobbá akarjon válni. Az én jól ismertnek hitt világom egy
gyönyörű lánytól meg az ő tervétől dőlt rommá. És amikor nekiálltam
összerakni a darabkákat, más kép állt össze – más lettem én is. Előtte
még csak fontolóra sem vettem a lehetőségeket.

C 371 c
 Akadnak olyanok az életemben, akik megmentenek minket – kicsit
vagy nagyon. Néha ez azt jelenti, hogy kiszabadítanak egy sötét,
ablaktalan szobából, vagy kivonszolnak egy égő házból. Leggyakrabban
viszont saját magunktól mentenek meg, és végre elhitetik velünk, hogy
érdemes hagyni, hogy valaki igazán szeressen minket.
Grace azzal mentett meg, hogy átlátott rajtam, és megértően
meghallgatta a titkaimat, amikről azt hittem, szerethetetlenné tesznek.
Ajándék volt számomra a ragyogása, ami oly erővel sütött le rám, hogy
eloszlatta a sötétségemet.
Megint megpusziltam a lányunkat, aki már békésen aludt a
mellkasomon – a saját álomvilágába merülve, biztonságban és
szeretetben a karjaimban.

C 372 c
 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Teljes szívemből külön-külön köszönetet mondok a szerkesztői

bizottságom tagjainak, Angéla Smithnek és Larissa Kahle-nak. Ezúttal
egy csapatra való fantasztikus előolvasót is kaptam, akik nemcsak, hogy
kitartóak voltak, de gondosak is, azonosulni tudtak Grace és Carson
történetével, ráadásul felbecsülhetetlen értékű tanácsokat és
véleményeket mondtak. Végtelen köszönet és hála illeti őket is: Elena
Eckmeyer, Karleigh Lewis-Brewster, Kim Parr, Nikki Larazo és Stacey
Price. Hála a családomnak, mint mindig, amiért a folyamat során végig
kibírták mellettem, és csodálatos férjemnek, aki végtelen türelemmel
segített rendben tartani a házat. Annyira szerencsés vagyok, hogy itt
vagytok nekem!

C 373 c
 Mia Sheridan

a New York Times, az USA Today és a Wall Street sikerlistás

szerzője. Szenvedélyesen sző olyan szerelmi történeteket, amikben
egymásnak teremtették a feleket. Mia az Ohio állambeli Cincinnatiben
él a férjével. Négy gyermekük van itt a földön, és egy a
mennyországban. A Stinger mellett, a Leó, a Leó esélye és az Archer’s
Voice is A szerelem csillagjegyében sorozat része.

www.MiaSheridan.com
facebook.com/miasheridanauthor

C 374 c