Székely-mezőségi

Bergenyei bíró lánya sírva fekszik az

ágyba’
Kilenc orvos vizitálja, baját egy se találja
A tizedik, édesanyám, gyújtsa meg a
gyertyát
mer’ én meghalok
nincs szeretőm a faluba, a legárvább én
vagyok
Bergenyei gyásztemető dróttal van bekerítve
Abba fekszik, abba nyugszik kit igazán
szerettem
A sírjára rászállott egy bús gerlicemadár,
onnan integet
Szakítsátok, ha tudjátok, száz felé a
szívemet
Keserű víz nem hittem, hogy édes légy,
Régi babám nem hittem, hogy csalfa légy.
Csalfasággal csaltad meg a szívemet,
A Jóisten borítsa rád az eget.
Édesanyám, ha te tudnád, amit én,
Milyen gyönge szívű lányod vagyok én.
Olyan gyönge szívű lányod vagyok én,
Anyám, anyám meghalok a babámér'.
Sárgadinnye, görögdinnye inastól,
Haragszik rám egy vénasszony fiastól.
Ha haragszik, haragudjon magára,
Nem szorultam az õ csámpás fiára.
Az paniti torony tetejébe
Rászállot egy holló feketébe
Látod, babám, az is minket gyászol,
El akarnak, de nem lehet tiltani egymástól
Az paniti, csuhaj, hármas határ
Bolond, aki fiatal lányhoz jár
Lám én bizony menyecskékhez járok
Ibolyaszín paplan alatt hálok

Dalos madár, kis pacsirta,

Ne szállj ablakomra sírva!
Ne szállj ablakomra sírva,
Katonának vagyok írva!

Katona az én életem,
Jobb vállamon a fegyverem,
Mikor én azt megpendítem
Sír a rózsám keservesen.

Sírat engem a madár is,

Értem lehajlik az ág is.
Ne sírj rózsám ne keseregj
Mert a tiéd nem lehetek.

Kiskertemben van egy virág nem

látszik,
Minden éjjel tizenkétszer virágzik.
Megártott a gyöngyharmat a tövének,
Boldog leány ki nem hisz a legénynek.
Megártott a gyöngyharmat a tövének,
Boldog leány ki nem hisz a legénynek.
Kiskertemben van egy szomorú fűzfa,
Bús gerlice fészket rakott le róla.
Este-reggel azt dalolja, fütyöli,
Boldog leány, aki nem tud szeretni.
Este-reggel azt dalolja az ágon,
Nékem is volt szeretőm a világon .