You are on page 1of 2

SZERZETESEK ELEDELE

A szerzetesek eledele recept első lépéseként a


fafülgombát langyos vízben előáztatjuk. A
brokkolit kisebb, fogyasztható méretű rózsákra
bontjuk. A kínai kel leveleit 3 x 3 cm-es
darabokra vágjuk. A sárgarépát srégen,
vékonyan felszeleteljük. A csiperkegomba szárát
lapokra vágjuk, majd méretétől függően a fejét
egészben hagyjuk vagy kettévágjuk. A gyömbért
és a fokhagymát apróra vágjuk.

2 főre Egy fazékban vizet forralunk, majd először a


brokkolit rakjuk bele, és 1 percig előfőzzük. Ezt
50 g fafülgomba
követően hozzászórjuk a répát és a kínai kelt is,
200 g brokkoli
majd további 2 percig főzzük. Ezután leszűrjük a
100 g kínai kel
zöldségeket, és jéghideg vízbe tesszük
1 szál 150 g/szál sárgarépa
felhasználásig, hogy ne veszítsenek a színükből.
2 fej 50 g/fej csiperkegomba
3 cm gyömbér
Egy wokban olajat melegítünk, amin előpirítjuk a
2 gerezd fokhagyma
gyömbért és a fokhagymát. Rárakjuk a
2 ek étolaj
fafülgombát és a csiperkegombát, fél percig
1 tk só
pirítjuk, majd belerakjuk az előfőzött,
2 ek szójaszósz
lecsepegtetett zöldségeket. Sóval, szójaszósszal,
1 mk őrölt fekete bors
fekete borssal és cukorral fűszerezzük, majd jól
1 mk kristálycukor
összekeverjük. A keményítőt felhígítjuk egy
1 ek étkezési keményítő
kevés vízzel, és beleöntjük. Mielőtt levesszük a
2 tk szezámolaj
tűzről, meglocsoljuk egy kis szezámolajjal. A kész
ételt főtt rizzsel tálalhatjuk.

Szerzetesek eledele (Fotó: Fördős Péter)

Elkészítési idő: 25 perc

Az ázsiai kaják szerelmesei számára van egy jó


hírünk: hamarosan megjelenik Mengyi első
könyve, az Ázsiai kaják. Előrendeléshez katt ide!

Ha tetszett a szerzetesek eledele recept, akkor


csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért
pedig lájkoljatok minket Facebookon,
kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha
nem éritek be ennyivel, akkor irány a
rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a

www.streetkitchen.hu
naponta izgalmas anyagokkal
jelentkező Viber-csatornánk!

www.streetkitchen.hu

Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)

You might also like