You are on page 1of 528

2006.4.5.

HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 97/1

II

(Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező)

BIZOTTSÁG

A BIZOTTSÁG HATÁROZATA

(2006. február 9.)

a Bizottságnak a kozmetikai termékekben alkalmazott kémiai összetevők nevezéktanának


meghatározásáról szóló 96/335/EK határozatának módosításáról

(EGT vonatkozású szöveg)

(2006/257/EK)

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA,

tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre,

tekintettel a kozmetikai termékekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1976. július 27-
i 76/768/EGK tanácsi irányelvre (1) és különösen annak 5a. cikke (3) bekezdésére és 7. cikke
(2) bekezdésére,

a kozmetikai termékek és fogyasztóknak szánt nem élelmiszertermékek tudományos bizottságával


(SCCNFP) folytatott konzultációt követően,

mivel:

(1) Az érintett iparágtól kapott információkkal összhangban a 96/335/EK határozat (2) mellékletében
meghatározott, a kozmetikai termékekben alkalmazott összetevők nevezéktanát frissíteni kell.

(2) A 96/335/EK határozat mellékletében az I. szakaszt frissíteni kell egyes meglévő tételek, valamint az
új tételek tudományos pontosságának és érvényességének biztosítása, továbbá a növénytani tételek,
valamint a definíciók és funkcióosztályok javítása céljából.

(3) Szükségessé vált a 96/335/EK határozat mellékletében meghatározott nevezéktan konvencióit


jelentősen módosítani azért, hogy egyértelműbbek legyenek, és hogy illeszkedjenek a kozmetikai
összetevők nemzetközi nevezéktanában (INCI) bekövetkezett változásokhoz.

(1) HL L 262, 1976.9.27., 169. o. A legutóbb a 2005/80/EK bizottsági irányelvvel (HL L 303., 2005.11.22., 32. o.)
módosított irányelv.
(2) HL L 132., 1996.6.1., 1. o.
L 97/2 HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.4.5.

(4) A 96/335/EK határozat mellékletében szereplő rövidítésjegyzéket át kell alakítani, hogy figyelembe
vegye a nevezéktanban megjelenő új összetevőket.

(5) Ezért a 96/335/EK határozatot ennek megfelelően módosítani kell.

(6) Az ebben a határozatban foglalt intézkedések összhangban vannak a Kozmetikai Termékek Állandó
Bizottságának véleményével,

A KÖVETKEZŐKÉPPEN HATÁROZOTT:

Egyetlen cikk

A 96/335/EK határozat melléklete e határozat mellékletének megfelelően módosul.

Kelt Brüsszelben, 2006. február 9-én.

a Bizottság részéről
Günter VERHEUGEN
alelnök
2006.4.5. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 97/3

I. MELLÉKLET

A 96/335/EK határozat melléklete a következőképpen módosul:

(1) Az I. szakasz helyébe a következő szöveg lép:

„I. SZAKASZ

KÉMIAI ÖSSZETEVŐK, AZ ILLAT- ÉS AROMAANYAGOK KIVÉTELÉVEL

Bevezetés

Ez a jegyzék elsősorban az Európai Kozmetikai, Toalettipari és Illatszerszövetség (COLIPA) által képviselt európai
kozmetikai ipar részéről szolgáltatott információk alapján készült.

A jegyzék tartalmazza a kozmetikai termékekről szóló irányelv 5a. cikke szerint előirányzott összes tételt:
megnevezés, szokásos funkció(k) és a kozmetikai összetevőkre vonatkozó korlátozások. Az anyagok az INCI-nevek
alapján betűrend szerinti sorrendben vannak felsorolva, amely felsorolás együttesen alkotja a címkézésre szolgáló
közös névjegyzéket az EU egész területén.

A jegyzék a következő tételeket tartalmazza:

1. INCI-név

A kozmetikai termékek csomagolásán található és a kémiai összetevők feltüntetésére szolgáló utalás.


A nevezéktanban használt konvenciók csatoltan találhatók.

Az »INCI« a következő kifejezés rövidítése: International Nomenclature Cosmetic Ingredients (a kozmetikai


összetevők nemzetközi nevezéktana). Az INCI a COLIPA által egy valóban nemzetközi szemlélet
figyelembevétele érdekében kifejlesztett új terminológia. Meg kell jegyezni, hogy a kozmetikai termékekről
szóló irányelv 5a. cikke a CTFA elnevezésre hivatkozik, amelyet az INCI váltott fel, mint a nevezéktanra
vonatkozó helyes elnevezés. Egy INCI-név több kémiai összetevőnek felelhet meg.

A kozmetikai színezékek esetében a színindexszámot (colour index number, CI) vagy a IV. mellékletben
megadott nevet kell használni az összetevőknek a címkén történő feltüntetéséhez, a kozmetikai termékekről
szóló irányelv 6. cikke (1) bekezdésének g) pontjának megfelelően. Az ilyen összetevők esetében így a CI-szám
lesz az INCI-név.

2. INN-név

Az »INN« a következő kifejezés rövidítése: International Non-proprietary Name (nemzetközi nem védjegyzett
név), amelynek használatát az Egészségügyi Világszervezet javasolja. A nevezéktan tartalmazza az INN-nevet,
amennyiben az alkalmazása szükséges.

3. Ph. Eur. szerinti név

Ez a rövidítés az Európai gyógyszerkönyv (European pharmacopoeia) szerinti név rövidítése. A nevezéktan


tartalmazza az Európai gyógyszerkönyv szerinti nevet, amennyiben az alkalmazása szükséges.

4. CAS-szám

Ez a rövidítés a Chemical Abstract Service által meghatározott kódszámot jelenti. A CAS-szám egy világszerte
használt kód, amely lehetővé teszi a vegyületek azonosítását. A nevezéktan tartalmazza a CAS-számot, ha az
rendelkezésre áll.
L 97/4 HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.4.5.

5. EINECS/ELINCS-szám

Az »EINECS-szám« a »Létező kereskedelmi vegyi anyagok európai jegyzéke« (European Inventory of Existing
Commercial Chemical Substances) szerinti numerikus kód a már forgalomban lévő vegyszerekre, illetve az
»ELINCS-szám« a »Törzskönyvezett vegyi anyagok európai listája« (European list of notified chemical substances)
szerinti numerikus kód az új vegyszerekre. A nevezéktan tartalmazza az EINECS/ELINCS-számot, amennyiben
az alkalmazása szükséges.

6. Kémiai/IUPAC-név

Ez a tétel az anyag kémiai nevét, illetve a IUPAC (International Union of Pure and Applied Chemistry – Elméleti
és Alkalmazott Kémia Nemzetközi Uniója) szerinti nevét tartalmazza. Tartalmazza azokat az EINECS szerinti
neveket, amelyeket a IUPAC-nevezéktan használ, illetve azokat a CAS szerinti neveket, amelyeknél egyértelmű
az összetevő meghatározása. A felesleges ismétlés elkerülése érdekében a két tétel együtt szerepel.

7. Korlátozás

Ez a tétel azokra az összetevőkre utal rövidített formában, amelyeket a kozmetikai termékekről szóló irányelv
mellékletei tartalmaznak (például a »III/1,16« jelentése: III. melléklet, 1. rész, 16. szám). A nevezéktan
a mellékletekre történő valamennyi utalást tartalmazza, amely a kozmetikai termékekről szóló irányelv
mellékleteit módosítja a műszaki fejlődésnek megfelelően, egészen a 2000/11/EK bizottsági irányelvvel
bezárólag. Azonban a 2002/34/EK, a 2004/93/EK, a 2005/42/EK és a 2005/80/EK irányelvekben felsorolt
tiltott anyagokat törölték.

Ennek a tételnek a rendszeres frissítése alapvetően szükséges, ahogy az irányelv mellékleteit a műszaki fejlődés
következtében módosítják.

8. Funkció

Ez a tétel a kozmetikai termékekben alkalmazott kémiai összetevők szokásos funkciójára (funkcióira) utal; egy
összetevő több funkcióval is rendelkezhet.

A nevezéktanban szereplő funkciók meghatározása a következő:

ABSZORBENS
A vízben és/vagy olajban oldható vagy finoman diszpergált anyagokat szívja fel.

ANTIOXIDÁNS
Meggátolja az oxigén részvételével zajló kémiai reakciókat, és ezáltal kiküszöböli az oxidációt és avasodást.

ANTISZTATIZÁLÓ SZER
Csökkenti a sztatikus elektromosságot a felületi elektromos töltés semlegesítése révén.

BAKTÉRIUM ELLENI SZER


Segíti a mikroorganizmusok bőrön történő elszaporodásának meggátolását.

BŐRKONDICIONÁLÓ ANYAG
Jó állapotban tartja a bőrt.

BŐRSIMÍTÓ ANYAG
Célja egyenletes bőrfelület elérése, a durvaságok és szabálytalanságok csökkentésével.

BŐRVÉDŐ ANYAG
Segíti elkerülni a bőrt külső tényezők miatt érő káros hatásokat.
2006.4.5. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 97/5

CSERZŐANYAG
Sötétíti a bőrt, ultraibolya sugárzás hatására vagy anélkül.

CSILLAPÍTÓSZER
Enyhíti a bőrnél vagy fejbőrnél jelentkező kellemetlen érzést.

DENATURÁLÓSZER
Élvezhetetlen ízt ad a kozmetikumoknak. Főleg etil-alkoholt tartalmazó kozmetikai termékekhez adják hozzá.

DEZODORÁLÓANYAG
Csökkenti vagy elfedi a kellemetlen testszagot.

DUZZASZTÓSZER
Csökkenti a kozmetikumok halmazsűrűségét.

ELFEDŐANYAG
Csökkenti vagy elfojtja a termék alapszagát vagy -ízét.

EMULGEÁLÓSZER
Elősegíti az egymással egyébként nem elegyedő folyadékok keverékének létrejöttét a felületközi feszültség
megváltoztatása révén.

EMULZIÓSTABILIZÁTOR
Elősegíti az emulgeálási folyamatot, és javítja az emulzió stabilitását, illetve az eltarthatóságot.

ERŐSÍTŐSZER
Jóleső érzést vált ki a bőrnél és a hajnál.

FAGGYÚKÉPZŐDÉS-GÁTLÓ ANYAG
Segíti a faggyúkiválasztás szabályozását.

FEHÉRÍTŐANYAG
Világosabbá teszi a haj vagy a bőr színárnyalatát.

FELÜLETAKTÍV ANYAG
Csökkenti a kozmetikumok felületi feszültségét, valamint használatkor segíti a termék egyenletes felvitelét.

FILMKÉPZŐ ANYAG
A termék alkalmazása után a bőrön, a hajon vagy a körmön összefüggő filmréteget alakít ki.

FOLTOSODÁSGÁTLÓ ANYAG
Segíti a bőrfoltosodás elleni védelmet.

FRISSÍTŐANYAG
Kellemes frissességet kölcsönöz a bőrnek.

GÉLKÉPZŐ ANYAG
Folyadékkészítménynek géles állagot (némileg rugalmas, félig szilárd készítmény) ad.
L 97/6 HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.4.5.

GUBANCOSODÁSGÁTLÓ ANYAG
Csökkenti vagy kiküszöböli a hajszálak felületének megváltozása vagy sérülése miatti gubancosodást, és így javítja
a fésülhetőséget.

GYÖNGYHÁZFÉNYT KÖLCSÖNZŐ ANYAG


Gyöngyházfényű megjelenést kölcsönöz a kozmetikumoknak.

HABJAVÍTÓ ANYAG
Javítja egy rendszer által előállított hab minőségét úgy, hogy a következő tulajdonságok közül egyet vagy többet
megnövel: térfogat, textúra, illetve stabilitás.

HABOSÍTÓANYAG
A folyadék felületi feszültségének megváltoztatásával elősegíti, hogy kis folyadéktérfogat nagyszámú buborékot
(levegő vagy más gáz) fogjon be.

HABZÁSGÁTLÓ ANYAG
A gyártás során visszaszorítja a habzást, vagy csökkenti a késztermék habosodási hajlamát.

HAJFESTÉK
Színessé teszi a hajat.

HAJFIXÁLÓ ANYAG
Lehetővé teszi a frizura fizikai rögzítését.

HAJGÖNDÖRÍTŐ VAGY -EGYENESÍTŐ ANYAG


Módosítja a haj kémiai szerkezetét, lehetővé téve a kívánt frizura kialakítását.

HAJKONDICIONÁLÓ ANYAG
Hatására a haj könnyen fésülhető, rugalmas, puha és csillogó marad, illetve testesebb, könnyebb, fényesebb stb. lesz.

HAJTÓGÁZ
Aeroszolos flakonban nyomást hoz létre, és a szelep megnyitásakor kihajtja annak tartalmát. Egyes cseppfolyósított
hajtógázok oldószerként is viselkedhetnek.

HIDRATÁLÓANYAG
Növeli a bőr víztartalmát, valamint puhán és simán tartja a bőrt.

IZZADÁSGÁTLÓ ANYAG
Csökkenti az izzadást.

KELÁTKÉPZŐ ANYAG
Reakcióba lép és komplex vegyületeket alkot fémionokkal, ami hatással lehet a kozmetikai termékek stabilitására és/
vagy külső megjelenésére.

KÉPLÉKENYÍTŐSZER
Meglágyít és képlékennyé tesz valamely más anyagot, amelyet egyébként nem lehetne könnyen alakítani, elkenni vagy
eldolgozni.

KOPTATÓANYAG
A különböző testfelületekről anyagokat távolít el, vagy segíti a mechanikus fogtisztítást, vagy javítja a fog fényét.
2006.4.5. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 97/7

KORPÁSODÁS ELLENI HATÓANYAG

Segíti a korpásodás megakadályozását.

KORRÓZIÓGÁTLÓ ANYAG

Megakadályozza a csomagolás korrózióját.

KOZMETIKAI SZÍNEZÉK

A kozmetikumokat színezi, illetve a bőrt és/vagy más testfelületet színez. Az összes felsorolt színezék
a színezőanyagok pozitív (jóváhagyott) listáján szereplő anyag (a kozmetikai termékekről szóló irányelv
IV. melléklete).

KÖRÖMKONDICIONÁLÓ ANYAG

Javítja a köröm kozmetikai jellemzőit.

KÖTŐANYAG

Biztosítja a kohéziót a kozmetikumokban.

LÁGYÍTÓSZER

Puhává és simává teszi a bőrt.

LEMOSÓANYAG

Segíti a testfelület tisztán tartását.

NEDVESÍTŐSZER

Megtartja és visszatartja a nedvességet.

OLDHATÓSÁGJAVÍTÓ ANYAG

Javítja a vízben csak kevéssé oldódó anyagok oldhatóságát.

OLDÓSZER

Felold más anyagokat.

OPÁLOSÍTÓANYAG

Csökkenti a kozmetikumok átlátszóságát vagy áttetszőségét.

OXIDÁLÓSZER

Megváltoztatja valamely más anyag kémiai jellegét úgy, hogy az oxigént vesz fel vagy hidrogént ad le.

ÖSSZEHÚZÓ ANYAG

Összehúzza a bőrt.

ÖSSZETAPADÁS-GÁTLÓ ANYAG

Lehetővé teszi a szilárd részecskék szabad folyását, és így a por alakú kozmetikumok csomókba vagy kemény
masszába történő összetapadásának elkerülését.

PUFFERÁLÓSZER

Stabilizálja a kozmetikumok pH-értékét.


L 97/8 HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.4.5.

REDUKÁLÓANYAG
Megváltoztatja valamely más anyag kémiai jellegét úgy, hogy az hidrogént vesz fel vagy oxigént ad le.

STABILIZÁTOR
Javítja az összetevők vagy a készítmény stabilitását és eltarthatóságát.

SZÁJÁPOLÓ ANYAG
Kozmetikai hatásokat biztosít a szájüreg számára, pl. kimosás, szagtalanítás, védelem.

SZARUTISZTÍTÓ ANYAG
Segíti a szaruréteg halott sejtjeinek eltávolítását.

SZŐRTELENÍTŐSZER
Eltávolítja a nem kívánt testszőrzetet.

TARTÓSÍTÓSZER
Elsősorban a mikroorganizmusoknak a termékben történő elszaporodását gátolja. Az összes felsorolt tartósítószer
a tartósítószerek pozitív (jóváhagyott) listáján szereplő anyag (a kozmetikai termékekről szóló irányelv
VI. melléklete).

ULTRAIBOLYA SUGÁRZÁST ELNYELŐ ANYAG


Védi a kozmetikai terméket az ultraibolya sugárzás hatásaitól.

ULTRAIBOLYA-SZŰRŐ
Kiszűr bizonyos ultraibolya sugarakat, hogy védje a bőrt és a hajat ezeknek a sugaraknak a káros hatásaitól. Az összes
felsorolt ultraibolya-szűrő az ultraibolya-szűrők pozitív (jóváhagyott) listáján szereplő anyag (a kozmetikai
termékekről szóló irányelv VII. melléklete).

VISZKOZITÁSSZABÁLYOZÓ SZER
Növeli vagy csökkenti a kozmetikumok viszkozitását.

ZSÍRPÓTLÓ ANYAG
Pótolja a hajnak vagy a bőr felső rétegének a zsírnemű anyagait.
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ABIES BALSAMEA EXT- 85085-34-3 285-364-0 Az abies balsamea kivonat a kanadai balzsamfenyő (Abies Filmképző anyag/hajkondicionáló
RACT balsamea, Pinaceae) rügyéből nyert kivonat anyag

ABIES PECTINATA EXT- 92128-34-2 295-728-0 Az abies pectinata kivonat a fésűs jegenyefenyő (Abies Erősítőszer/dezodorálóanyag
RACT pectinata, Pinaceae) kérgéből és tűleveléből nyert kivonat

HU
ABIES PECTINATA OIL 92128-34-2 295-728-0 Az abies pectinata olaj a fésűs jegenyefenyő (Abies pectinata, Erősítőszer/elfedőanyag
Pinaceae) tűleveleiből nyert illóolaj

ABIES SIBIRICA OIL 91697-89-1 294-351-9 Az abies sibirica olaj a szibériai jegenyefenyő (Abies sibirica, Erősítőszer/elfedőanyag
Pinaceae) tűleveléből és ágaiból desztillált illóolaj

ABIETIC ACID 514-10-3 208-178-3 Abietinsav.-a fa gyantájábólból származó szerves sav Emulzióstabilizátor

ABIETYL ALCOHOL 666-84-2 211-564-4 [1R-(1α,4aβ,4bα,10aα)]-1,2,3,4,4a,4b,5,6,10,10a-Dekahidro- Viszkozitásszabályozó szer


7-izopropil-1,4a-dimetil-fenantrén-1-metanol

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ACACIA CATEHUGUM 8001-76-1 232-291-7 Az acacia catechu az Acacia catechu, Leguminosae szárított, Hajfesték
zúzott gesztje

ACACIA CONCINNA EXT- 202148-87-6 Az acacia concinna kivonat az Acacia concinna, Leguminosae Bőrkondicionáló anyag
RACT terméséből nyert kivonat

ACACIA DEALBATA EXT- 165800-52-2 Az acacia dealbata kivonat a mimózafa (Acacia dealbata, Bőrkondicionáló anyag
RACT Leguminosae) leveléből nyert kivonat

ACACIA DECURRENS 98903-76-5 308-877-4 Az acacia decurrens kivonat az akácfa (Acacia decurrens, Bőrkondicionáló, bőrvédő
EXTRACT Leguminosae) rügyéből készült kivonat és azok fizikailag Növényi eredetű anyag
módosított származékai, pl. tinktúrák, masszák, vízmentes
kivonatok, illóolajok, gyanta tartalmú illóolajok, terpének,
terpén mentes frakciók, desztillátumok, maradékok

ACACIA FARNESIANA 89958-31-6 289-655-3 Az acacia farnesiana kivonat az akacia (Acacia farnesiana, Viszkozitásszabályozó Növényi
EXTRACT Leguminosae) virágából és terméséből készült kivonatok és eredetű anyag
azok fizikailag módosított származékai, pl: tinktúrák,
masszák, vízmentes kivonatok, illóolajok, gyanta tartalmú
illóolajok, terpének, terpén mentes frakciók, desztillátumok

ACACIA FARNESIANA 2593593 232-519-5 Az acacia farnesiana mézga az antillakasszia (Acacia farne- Viszkozitásszabályozó
GUM siana, Leguminosae) megszáradt mézgás váladékából szár-
mazó növényi anyag

ACACIA SENEGAL Akácia acaciae gummi 2593228 232-5195-5 Gumiarábikum Viszkozitásszabályozó

ACACIA SENEGAL EXT- 97659-43-3 307-447-3 Az acacia senegal kivonat akácia (Acacia senegal, Leguminosae) Viszkozitásszabályozó
RACT virágjából és bimbójábóll készült kivonat

L 97/9
ACACIA SENEGAL GUM 90387-99-8 291-377-2 Az acacia senegal mézgakivonat akácia (Acacia senegal, Viszkozitásszabályozó
EXTRACT Leguminosae) mézgájából készült kivonat
L 97/10
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ACANTHOPANAX SENTI- 92346-80-0 296-164-8 Az acanthopanax senticosus kivonat a tajgagyökér (Acantho- Növényi eredetű anyag
COSUS (ELEUTHERO GIN- panax senticosus, Araliaceae) gyökeréből nyert kivonat és
SENG) ROOT EXTRACT módosított származékai, pl: tinktúrák, koncentrátumok,
illóolajok, gyantából készült illóolajok és származékaik,
terpének és terpén mentes frakciók, desztillátumok

HU
ACER PSEUDOPLATANUS 90063-88-0 290-048-0 Az acer pseudoplatanus kivonat a hegyi juhar (Acer pseudop- Bőrkondicionáló anyag/növényi
EXTRACT latanus, Aceraceae) leveléből nyert kivonat eredetű anyag

ACER SACCHARINUM 91770-22-8 284-807-7 Az acer saccharinum kivonat az ezüst juhar (Acer saccharinum, Biológiai adalékanyag
EXTRACT Aceraceae) kérgéből és nedveiből nyert kivonat. és módosított
származékai, pl. tinktúrák, koncentrátumok, illóolajok,

ACETALDEHYDE 75-07-0 200-836-8 Acetaldehid Körömkondicionáló anyag, adalék-


anyag

ACETAMIDE MEA 142-26-7 205-530-8 N-2-Hidroxi-etilacetamid Antisztatizáló szer/nedvesítőszer,

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


hajkondicionáló, bőrkondicionáló,
viszkozitásnövelő

ACETAMIDOETHOXY- 221375-78-6 Butánaminium, N,N,N-trimetil-4-(2-acetamido-etoxi), klorid Antisztatizáló szer/lágyítószer/haj-


BUTYTRIMONIUM CHLO- kondicionáló anyag
RIDE

ACETAMIDOPROPYL TRI- 123776-56-7 3-(Acetil-amino)-N,N,N-trimetil-1-propánaminium-klorid Antisztatizáló szer


MONIUM CHLORIDE

ACETAMINOPHEN Paracetamol paracetamolum 103-90-2 203-157-5 Acetamid, N-(4-hidroxi-fenil)-paracetamol Adalékanyag

ACETAMINOSALOL Acetaminoszalol 118-57-0 204-261-3 Benzoesav, 2-hidroxi-, 4-(acetil-amino)-fenil-észter Baktérium elleni szer

ACETANILID Acetanilid 103-84-4 203-150-7 Acetanilid Stabilizátor, illatanyag

ACETIC ACID Ecetsav acidum aceticum 64-19-7 200-580-7 Ecetsav Pufferálószer

ACETONE Aceton 67-64-1 200-662-2 Aceton Denaturálószer/oldószer

1-ACETOXY-2-METHYL- 1386868 1-Naftalinol, 2-metil-, acetát Hajfesték


NAPHTHALENE

ACETUM 90132-02-8 290-419-7 Ecet, kivonat Antisztatizáló szer

ACETYL CYSTEINE 616-91-1 210-498-3 Acetil-cisztein Antioxidáns, bőrkondicionáló

ACETYL GLUCOSAMINE 10036-64-3 233-115-1 N-Acetil-α-D-glükózamin Bőrkondicionáló anyag

ACETYL GLUTAMIC ACID 1188-37-0 214-708-4 N-Acetil-glutaminsav Bőrkondicionáló anyag, adaléka-

2006.4.5.
nyag

ACETYL GLUTAMINE 35305-74-9 L-glutamin, N-acetil- Bőrkondicionáló anyag


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ACETYL GLYCERYL RICI- 235433-29-1 Gliceridek, vegyes acetil és ricinoloil Bőrkondicionáló anyag/lágyítószer
NOLEATE

ACETYL HEXAMETHYL 15323-35-0 239-360-0 1,1,2,3,3,6-Hexametilindán-5-il-metil-keton Elfedőanyag, illatanyag-komponens


INDAN

HU
ACETYL HEXAMETHYL 1506-02-1 216-133-4 1-(5,6,7,8-Tetrahidro-3,5,5,6,8,8-hexametil-2-naftil)-etán-1- Elfedőanyag, illatanyag-komponens
TETRALIN on

ACETYL MANDELIC ACID 51019-43-3/ Benzolecetsav, α-(acetil-oxi)- Pufferálószer


7322-88-5

ACETYL METHIONINE 65-82-7 1115- 200-617-7/214- N-Acetil-metionin Bőrkondicionáló anyag


47-5 224-3

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ACETYL TRIBUTYL CIT- 77-90-7 201-067-0 Tributil-o-acetil-citrát Filmképző anyag/képlékenyítőszer
RATE

ACETYL TRIETHYL CIT- 77-89-4 201-066-5 Trietil-o-acetil-citrát Filmképző anyag/képlékenyítőszer


RATE

ACETYL TRIETHYLHEXYL 144-15-0 205-617-0 Trisz(2-etilhexil)-2-(acetil-oxi)-propán-1,2,3-trikarboxilát Lágyítószer/filmképző anyag/képlé-


CITRATE kenyítőszer

ACETYL TRIHEXYL CIT- 24817-92-3 1,2,3-Propántrikarbonsav, 2-acetil-oxi-, trihexil-észter Antioxidáns/kelátképző anyag/kép-


RATE lékenyítőszer

ACETYL TYROSINE 537-55-3 208-671-3 N-acetil-L-tirozin Cserzőanyag, biológiai hatóanyag

ACETYLATED CASTOR 84929-62-4 284-546-7 Ricinusolaj, acetilezett Lágyítószer, bőrkondicionáló


OIL

ACETYLATED CETYL 221378-54-7 L-Prolin, 1-acetil-4-(acetil-oxi)-, -hexadecil-észter, (4R)- Lágyítószer, bőrkondicionáló


HYDROXYPROLINATE

ACETYLATED GLYCOL 22613-51-0 245-122-7 2-Acetoxi-etilsztearát Lágyítószer/emulzióstabilizátor


STEARATE

ACETYLATED HYDROGE- 165800-53-3 Gliceridek, gyapotmagolaj mono-, hidrogénezett, acetátok Lágyítószer/emulgeálószer, bőrkon-
NATED COTTONSEED dicionáló
GLYCERIDE

L 97/11
ACETYLATED HYDROGE- 91053-41-7 293-306-0 Lanolin, hidrogénezett, acetilezett Lágyítószer, bőrkondicionáló
NATED LANOLIN
L 97/12
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ACETYLATED HYDROGE- 93572-31-7 297-461-5 Gliceridek, sertészsír mono-, hidrogénezett, acetátok Lágyítószer, bőrkondicionáló
NATED LARD GLYCERIDE

ACETYLATED HYDROGE- 68990-58-9 273-612-0 Gliceridek, faggyú mono-, hidrogénezett, acetátok Lágyítószer/emulgeálószer, bőrkon-
NATED TALLOW GLYCE- dicionáló

HU
RIDE

ACETYLATED HYDROGE- 91723-32-9 294-538-5 Gliceridek, faggyú mono-, di-, és tri-, hidrogénezett, acetátok Lágyítószer/emulgeálószer, bőrkon-
NATED TALLOW GLYCE- dicionáló
RIDES

ACETYLATED HYDROGE- 174333-76-7 Gliceridek, növényi olaj mono-, hidrogénezett, acetátok Lágyítószer, bőrkondicionáló
NATED VEGETABLE
GLYCERIDE

ACETYLATED LANOLIN 61788-48-5 262-979-2 Lanolin, acetát Antisztatizáló szer/lágyítószer/

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


emulgeálószer, haj- és bőrkondici-
onáló

ACETYLATED LANOLIN 61788-49-6 262-980-8 Ecetsav, lanolinalkoholokkal alkotott észterek Antisztatizáló szer/lágyítószer/
ALCOHOL emulgeálószer, haj- és bőrkondici-
onáló

ACETYLATED LANOLIN 226995-78-4 9-Oktadekénsav, 12-hidroxi-, (9Z, 12R)-, lanolinalkoholok- Antisztatizáló szer/lágyítószer
RICINOLEATE kal alkotott észterek, acetátok

ACETYLATED LARD 68990-55-6 273-609-4 Gliceridek, sertészsír mono-, acetátok Lágyítószer, bőrkondicionáló ágens
GLYCERIDE

ACETYLATED PALM KER- 91744-63-7 294-627-9 Gliceridek, pálmamagolaj, acetilezett Lágyítószer/emulgeálószer


NEL GLYCERIDES

ACETYLATED SUCROSE 121684-92-2 Szacharóz-disztearát, acetátok Lágyítószer


DISTEARATE

ACETYLMETHIONYL 227200-23-9 Elasztin N-acetil-L-metioninnel és metilszilántriollal leját- Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


METHYLSILANOL ELASTI- szódó reakció termékei náló anyag/hajkondicionáló anyag
NATE

ACHILLEA MILLEFOLIUM 84082-83-7 282-030-6 Az achillea millefolium kivonat a cickafarkfű (Achillea Csillapító szer/korpásodás elleni
EXTRACT millefolium, Asteraceae) leveléből és virágjából nyert kivonat hatóanyag/frissítőanyag/lemosóa-
nyag/erősítőszer

2006.4.5.
ACHILLEA MILLEFOLIUM 2236206 282-030-6 Az achillea millefolium olaj a cickafarkfű (Achillea millefolium, Csillapító szer/korpásodás elleni
OIL Asteraceae) virágzó hajtásvégéből nyert kivonat hatóanyag/frissítőanyag/lemosóa-
nyag/erősítőszer
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ACID BLACK 1 1064-48-8 213-903-1 Dinátrium-4-amino-5-hidroxi-3-(4-nitrofenil-azo)-6-(fenil- Hajfesték


azo)-naftalin-2,7-diszulfonát (CI 20470)

ACID BLACK 52 5610-64-0 227-029-3 Króm, 3-hidroxi-4-[(2-hidroxi-1-naftalinil)-azo]-7-nitro-1- Hajfesték

HU
naftalin-szulfonsav komplex (CI 15711)

ACID BLUE 1 129-17-9 204-934-1 Hidrogén-[4-[4-(dietil-amino)-2',4'-diszulfonáto-benzhidrili- Hajfesték


dén]-ciklohexa-2,5-dién-1-ilidén]-dietilammónium, nátri-
umsó (CI 42045)

ACID BLUE 3 3536-49-0 222-573-8 Bisz[hidrogén-[4-[4-(dietil-amino)-5'-hidroxi-2',4'-diszulfo- Hajfesték


nát-benzhidrilidén]-ciklohexa-2,5-dién-1-ilidén]-dietilam-
mónium], kalciumsó (CI 42051)

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ACID BLUE 9 3844-45-9 223-339-8 Dihidrogén-(etil)[4-[4-[etil(3-szulfonáto-benzil)-]amino]-2'- Hajfesték
szulfonát-benzhidrilidén]-ciklohexa-2,5-dién-1-ilidén-](3-
szulfonát-benzil)-ammónium, dinátriumsó (CI 42090)

ACID BLUE 62 4368-56-3 224-460-9 Nátrium-1-amino-4-(ciklohexil-amino)-9,10-dihidro-9,10- Hajfesték


dioxo-antracén-2-szulfonát (CI 62045)

ACID BLUE 74 Indigotin-diszulfo- 860-22-0 212-728-8 Dinátrium-5,5'-(2-(1,3-dihidro-3-oxo-2H-indazol-2-ilidén)- Hajfesték


nát-nátrium 1,2-dihidro-3H-indol-3-on)-diszulfonát (CI 73015)

ACID BROWN 13 6373-79-1 228-922-0 Dinátrium-3,3'-[szulfonil-bisz[2-nitro-p-fenilén)-imino]]- Hajfesték


bisz[6-anilin-benzolszulfonát] (CI 10410)

ACID GREEN 1 19381-50-1 243-010-2 Trinátrium-trisz[5,6-dihidro-5-hidroxi-imino-6-oxo-nafta- Hajfesték


lin-2-szulfonát(2-)-N5,O6]-ferrát(3-) (CI 10020)

ACID GREEN 25 4403-90-1 224-546-6 Dinátrium-2,2'-(9,10-dioxo-antracén-1,4-diil-diimino)-bisz Hajfesték


(5-metilszulfonát) (CI 61570)

ACID GREEN 50 3087-16-9 221-409-2 Hidrogén-[4-[4-(dimetil-amino)-α-(2-hidroxi-3,6-diszulfo- Hajfesték


náto-1-naftil-benzilidén-]ciklohexa-2,5-dién-1-ilidén]-dime-
tilammónium, mononátriumsó (CI 44090)

ACID ORANGE 3 6373-74-6 228-921-5 Nátrium-2-anilin-5-(2,4-dinitro-anilin)-benzolszulfonát (CI Hajfesték


10385)

L 97/13
ACID ORANGE 6 547-57-9 208-924-8 Nátrium-4-(2,4-dihidroxi-fenil-azo)-benzolszulfonát (CI Hajfesték
14270)
L 97/14
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ACID ORANGE 7 633-96-5 211-199-0 Nátrium-4-[(2-hidroxi-1-naftil)-azo]-benzolszulfonát (CI Hajfesték


15510)

ACID ORANGE 24 1320-07-06 215-296-9 Nátrium 4-[[3-[(dimetil-fenil)-azo]-2,4-dihidroxifenil]-azo]- Hajfesték


benzolszulfonát (CI 20170)

HU
ACID RED 14 3567-69-9 222-657-4 Dinátrium-4-hidroxi-3-[(4-szulfonáto-naftil)-azo]-naftalin- Hajfesték
szulfonát (CI 14720)

ACID RED 14 ALUMINUM 84238-07-3 282-478-2 1-Naftalin-szulfonsav, 4-hidroxi-3-[(4-szulfo-1-naftalinil)- Hajfesték


LAKE azo]-, alumínium komplex (CI 14720:1)

ACID RED 18 2611-82-7 220-036-2 Trinátrium-1-(1-naftil-azo)-2-hidroxi-naftalin-4',6,8-triszul- Hajfesték


fonát (CI 16255)

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ACID RED 18 ALUMINUM 12227-64-4 235-438-3 Alumínium-7-hidroxi-8-[(4-szulfo-1-naftalinil)-azo]-1,3- Hajfesték
LAKE naftfalin-diszulfonsav komplex (CI 16255:1)

ACID RED 27 915-67-3 213-022-2 Trinátrium-3-hidroxi-4-(4'-szulfonáto-naftil-azo)-naftalin- Hajfesték


2,7-diszulfonát (CI 16185)

ACID RED 33 3567-66-6 222-656-9 Dinátrium-5-amino-4-hidroxi-3-fenil-azo-naftalin-2,7- Hajfesték


diszulfonát (CI 17200)

ACID RED 35 6441-93-6 229-231-7 Dinátrium-5-acetil-amino-4-hidroxi-3-[(o-tolil)-azo]-nafta- Hajfesték


lin-2,7-diszulfonát (CI 18065)

ACID RED 51 Eritrozin 16423-68-0 240-474-8 Dinátrium-2-(2,4,5,7-tetrajód-6-oxid-3-oxo-xantén-9-il)- Hajfesték


benzoát (CI 45430)

ACID RED 52 3520-42-1 222-529-8 Hidrogén-3,6-bisz(dietil-amino)-9-(2,4-diszulfonát-fenil)- Hajfesték


xantilium, nátriumsó (CI 45100)

ACID RED 73 5413-75-2 226-502-1 1,3-naftalin-diszulfonsav, 7-hydroxy-8-[[4-(phenylazo)- Hajfesték


fenyl]-azo]-, dinátriumsó

ACID RED 87 548-26-5 241-409-6 Dinátrium-2-(2,4,5,7-tetrabróm-6-oxid-3-oxo-xantin-9-il)- Hajfesték


17372-87-1 benzoát (CI 45380)

ACID RED 92 18472-87-2 242-355-6 3,4,5,6-Tetraklór-2-(1,4,5,8-tetrabróm-6-hidroxi-3-oxo-xan- Hajfesték


tin-9-il)-benzoesav (CI 45410)

2006.4.5.
ACID RED 95 33239-19-9 251-419-2 Dinátrium-2-(4,5-dijód-6-oxid-3-oxo-xantin-9-il)-benzoát Hajfesték
(CI 45380)
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ACID RED 195 Króm, 4-[(4,5-dihidro-3-metil-5-oxo-1-fenil-1H-pirazol-4- IV/1 Kozmetikai színezék


il)-azo]-3-hidroxi-naftalin-1-szulfonsav komplex

ACID VIOLET 9 6252-76-2 228-377-9 Hidrogén-9-(2-karboxiláto-fenil)-3-(2-metil-anilin)-6-(2- Hajfesték

HU
metil-4-szulfo-anilin)-xantilium, mononátriumsó (CI 45190)

ACID VIOLET 43 4430-18-6 224-618-7 Nátrium-4-[(9,10-dihidro-4-hidroxi-9,10-dioxo-1-antril)- Hajfesték


amino]-toluol-3-szulfonát (CI 60730)

ACID YELLOW 1 846-70-8 212-690-2 Dinátrium-5,7-dinitro-8-oxido-naftalin-2-szulfonát (CI Hajfesték


10316)

ACID YELLOW 3 95193-83-2 305-897-5 1H-Indol-1,3(2H)-dion, 2-(2-kinolinil)-, szulfonált, nátri- Hajfesték

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


umsók

ACID YELLOW 23 1934-21-0 217-699-5 Trinátrium-5-hidroxi-1-(4-szulfo-fenil)-4-(4-szulfo-fenil- Hajfesték


azo)-pirazol-3-karboxilát (CI 19140)

ACID YELLOW 73 Fluoreszcein-nát- 518-47-8 208-253-0 Dinátrium-2-(3-oxo-6-oxido-xantin-9-il)-benzoát (CI Hajfesték


SODIUM SALT rium 45350)

/ACIDOPHOLIUS VITIS Az acidophilus/vitis vinifera fermentum szőlő (Vitis vinifera) Bőrkondicionáló anyag, biológiai
VINIFERA FERMENT acidophilus mikroorganizmussal történő erjesztéséből kapott anyag
anyag

ACINETOBACTER FER- Acinetobacterrel történő erjesztésből kapott anyag Bőrkondicionáló anyag


MENT

ACORUS CALAMUS EXT- 84775-39-3 283-869-0 Az acorus calamus kivonat a palkaszár (Acorus calamus, Bőrkondicionáló anyag
RACT Araceae) gyökeréből nyert kivonat

ACORUS CALAMUS ROOT 84775-39-3 283-869-0 Az acorus calamus gyökérpor a palkaszár (Acorus calamus, Bőrkondicionáló anyag
POWDER Araceae) gyökeréből származó por

ACRYLAMIDE/SODIUM 25085-02-3 2-Propénsav, nátriumsó, 2-propénamiddal alkotott polimer Antisztatizáló szer/filmképző


ACRYLATE COPOLYMER anyag, kötőanyag

L 97/15
ACRYLAMIDES COPOLY- 2-Propénamid, 2-buténamiddal és/vagy alkilpropénamiddal Antisztatizáló szer/filmképző
MER alkotott polimer anyag, kötőanyag
L 97/16
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ACRYLAMIDES/ACRYLA- Dimetilamino-propilakrilamid Filmképző anyag, hajfixáló


TES/DMAPA/METHOXY
PEG METHACRYLATE
COPOLYMER

HU
ACRYLAMIDOPROPYLTRI- Propénamid-propil-trimetilammónium-klorid, propénsav- Filmképző anyag, antisztatizáló
MONIUM CHLORIDE/ val, buténsavval és/vagy alkilpropenoátokkal alkotott poli- anyag, hajfixáló
ACRYLATES COPOLYMER mer

ACRYLATES COPOLYMER 25133-97-5 2-Propénsav, 2-metil-, etil-2-propenoáttal és metil-2-metil- Antisztatizáló szer/kötőanyag/film-


2-propenoáttal alkotott polimer képző anyag, műkörömépítő anyag,
hajfixáló

ACRYLATES/ACETOACE- Acetoacetoxietil-Metakrilát és egy vagy két Metakrilsav- Filmképző anyag, hajfixáló, viszko-
TOXYETHYL METHACRY- monpolimer származéka zitásnövelő

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


LATE COPOLYMER

ACRYLATES/ACRYLAMIDE Propénamid, propénsavval, buténsavval és/vagy alkilprope- Filmképző anyag, hajfixáló


COPOLYMER noátokkal alkotott polimer

ACRYLATES/AMMONIUM Ammónium-butenoát, propénsavval, buténsavval és/vagy Antisztatizáló szer/filmképző anyag


METHACRYLATE COPOLY- alkilpropenoátokkal alkotott polimer
MER

ACRYLATES/C10-30 C10-C30 szénatomszámú alkilpropenoát, propénsavval, Filmképző anyag, emulzióstabilizá-


ALKYL ACRYLATE CROSS- buténsavval és/vagy alkilpropeonátokkal alkotott polimer, tor
POLYMER propenil-szacharóz-éterrel vagy propenil-2,2-dihidroxi-
metil-1,3-propándiollal lejátszódó reakció terméke

ACRYLATES/CARBAMATE A karbamát és az akrilsav egy vagy több monomerének Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


COPOLYMER polimere onáló anyag

ACRYLATES/CETETH-20 Metilén-butándisav és α-hexadecil-ω-hidroxi-poli(oxi-1,2- Viszkozitásszabályozó szer


ITACONATE COPOLYMER etándiil) félészteréből és akrilsav, metakrilsav vagy ezek
egyszerű észtereinek egy vagy több monomerjéből keletkező
kopolimer

ACRYLATES/CETETH-20 Metakrilsav és α-hexadecil-ω-hidroxi-poli(oxi-1,2-etándiil) Viszkozitásszabályozó szer


METHACRYLATE COPOLY- félészteréből és akrilsav, metakrilsav vagy ezek egyszerű
MER észtereinek egy vagy több monomerjéből keletkező kopo-
limer

2006.4.5.
ACRYLATES/DIACETO- Diacetonakrilamid és az akrilsav egy vagy több monome- Filmképző anyag/viszkozitásszabá-
NEACRYLAMIDE COPOLY- rének polimer származéka lyozó szer
MER
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ACRYLATES/DIMETHI- Polidimetilsziloxán, akrilsavval, metakrilsavval vagy ezek Összetapadás-gátló anyag/kötőa-


CONE COPOLYMER egyszerű észtereinek egy vagy több monomerjével alkotott nyag/filmképző anyag
kopolimer

HU
ACRYLATES/DIMETHYLA- Metakrilsav és dimetil-aminoetanol észteréből és akrilsavból, Kötőanyag/filmképző anyag
MINOETHYL METHACRY- metakrilsavból vagy ezek egyik egyszerű észteréből álló egy
LATE COPOLYMER vagy több monomerből keletkező kopolimer

ACRYLATES/ETHYLHEXYL Etil-hexilakrilátból és akrilsavból, metakrilsavból vagy ezek Filmképző anyag, hajkondicionáló


ACRYLATE COPOLYMER egyik egyszerű észteréből álló, egy vagy több monomerből ágens
keletkező kopolimer

ACRYLATES/ETHYLHEXY- 2-Propénsav, 2-metil-, 2-propénsavval és N-(2-etil-hexil)-2- Filmképző anyag


LACRYLAMIDE COPOLY- propénamiddal alkotott polimer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


MER

ACRYLATES/PVP COPOLY- 26589-26-4 2-Propénsav, 2-metil-, 1-etenil-2-pirolidinonnal és etil-2- Antisztatizáló szer/kötőanyag/film-


MER metil-2-propenoáttal alkotott polimer képző anyag

ACRYLATES/STEARETH- Az akrilsav és Steareth 50 egy vagy több monomerének Filmképző anyag/viszkozitásszabá-


50 ACRYLATE COPOLY- polimere lyozó szer
MER

ACRYLATES/STEARETH- Sztearilalkohol, oxiránnal lejátszódó reakció terméke, bute- Viszkozitásszabályozó szer


20 METHACRYLATE noát-észter, propénsavval, buténsavval és/vagy alkilprope-
COPOLYMER noátokkal alkotott polimer

ACRYLATES/STEARETH- Metilén-butándisav és α-oktadecil-ω-hidroxi-poli(oxi-1,2- Viszkozitásszabályozó szer


20 ITACONATE COPOLY- etándiil) félészteréből és akrilsav, metakrilsav vagy ezek
MER egyszerű észtereinek egy vagy több monomerjéből alkotott
kopolimer

ACRYLATES/VA COPOLY- 25067-02-1 A vinilacetát és az akrilsav egy vagy több monomerének Filmképző anyag/viszkozitásszabá-
MER polimere lyozó szer

ACRYLATES/VA CROSS- Filmképző anyag


POLYMER

ACRYLATES/VINYL ISO- Filmképző anyag/emulzióstabilizá-

L 97/17
DECANOATE CROSSPOLY- tor/viszkozitásszabályozó szer
MER
L 97/18
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ACRYLIC ACID/ACRYLO- 61788-40-7 2-Propén-nitril, homopolimer, hidrolizált Filmképző anyag, kötőanyag, bőr-
NITROGENS COPOLYMER kondicionáló

ACTINIDIA CHINENSIS 92456-63-8 296-241-6 Az actinidia chinensis kivonat a kivi (Actinidia chinensis, Lágyítószer/bőrkondicionáló anyag

HU
FRUIT EXTRACT Actinidiaceae) terméséből nyert kivonat

ACTINIDIA CHINENSIS 92456-63-8 296-241-6 Az actinidia chinensis mag a kivi növény (Actinidia chinensis, Lágyítószer/bőrkondicionáló anyag
SEED Actinidiaceae) őrölt magja

ACTINIDIA CHINENSIS Az actinidia chinensis magolaj a kivi növény (Actinidia Lágyítószer/bőrkondicionáló anyag
SEED OIL chinensis, Actinidiaceae) magjából sajtolt nem illó olaj

ACTINIDIA CHINENSIS 92456-63-8 296-241-6 Az actinidia chinensis víz a kivi (Actinidia chinensis, Actinidia- Lágyítószer/bőrkondicionáló anyag
WATER ceae) termésében lévő fő illatanyagok vizes oldata

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ADANSONIA DIGITATA 225233-93-2 Az adansonia digitata olaj a majomkenyérfa (Adansonia Lágyítószer/bőrkondicionáló anyag
OIL digitata, Bombacaceae) gyümölcshúsából és leveléből nyert
nem illó olaj

ADENOSINE 58-61-7 200-389-9 Adenozin Bőrkondicionáló anyag

ADENOSINE CYCLIC 60-92-4 200-492-9 Adenozin, gyűrűs 3',5'-(hidrogénfoszfát) Bőrkondicionáló anyag


PHOSPHATE

ADENOSINE PHOSPHATE Adenozin-foszfát 61-19-8 200-500-0 Adenozin-foszfát Bőrkondicionáló anyag

ADENOSINE TRIPHOSP- 56-65-5 200-283-2 Adenozin-5'-trifoszfát Bőrkondicionáló anyag


HATE

ADEPS BOVIS 61789-97-7 263-099-1 Faggyú. Állati zsiradék. Elsősorban C16-C18 szénatom- II/419 (a II/419 sze- Lágyítószer
számú zsírsavak gliceridjeit tartalmazza rinti eljárást kell
követni)

ADEPS SUILLUS 61789-99-9 263-100-5 Sertészsír. A sertés belső zsiradékaiból nyert tisztított zsír. Lágyítószer
Elsősorban sztearint, palmitint és oleint tartalmaz

ADIANTUM CAPILLUS 84649-72-9 283-457-0 Az adiantum capillus-veneris kivonat a vénuszfodorka Korpásodás elleni hatóanyag/össze-
VENERIS EXTRACT (Adiantum capillus-veneris, Polypodiaceae) leveléből nyert húzó anyag
kivonat

2006.4.5.
ADIANTUM PEDATUM 165800-54-4 Az adiantum pedatum kivonat a vénuszhaj (Adiantum Korpásodás elleni hatóanyag/össze-
EXTRACT pedatum, Polypodiaceae) leveléből nyert kivonat húzó anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ADIPIC ACID 124-04-9 204-673-3 Adipinsav Pufferálószer, illatanyag-kompo-


nens

ADIPIC ACID/DIETHYLENE 26760-54-3 Hexándisav, 2,2'-oxi-biszetanollal és 1,2,3-propán-triollal Filmképző anyag


GLYCOL/GLYCERIN alkotott poliészter

HU
CROSSPOLYMER

ADIPIC ACID/DIETHYLE- 25085-20-5 Hexándisav, N-(2-amino-etil)-1,2-etán-diaminnal alkotott Filmképző anyag, hajfixáló


NETRIAMINE COPOLYMER poliamid

ADIPIC ACID/DIMETHY- 133184-01-7 Hexándisav, 1-(bisz(2-amino-etil)-amino)-3-(dimetil-amino)- Filmképző anyag, hajfixáló


LAMINOHYDROXYP- 2-propanollal alkotott polimer
ROPYL DIETHYLENETRIA-
MINE COPOLYMER

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ADIPIC ACID/EPOXYP- 25212-19-5 Hexándisav, klór-metiloxiránnal és N-(2-amino-etil)-1,2- Filmképző anyag hajfixáló
ROPYL DIETHYLENETRIA- etándiaminnal alkotott polimer
MINE COPOLYMER

ADIPIC ACID/ISOPHTHA- 25950-34-9 Filmképző anyag


LIC ACID/NEOPENTYL
GLYCOL/TRIMETHYLOLP-
ROPANE COPOLYMER

ADIPIC ACID/ISOPHTHA- 25950-34-9 1,3-Benzoldikarbonsav, 2,2-dimetil-1,3-propán-diollal, 2- Filmképző anyag


LIC ACID/NEOPENTYL etil-2-(hidroxi-metil)-1,3-propán-diollal és hexándisavval
GLYCOL/TRIMETHYLOLP- alkotott polimer
ROPANE COPOLYMER

ADIPIC ACID/NEOPENTYL 28407-73-0 Hexándisav, 1,3-dihidro-1,3-dioxo-5-izobenzofuránkarbon- Filmképző anyag


GLYCOL/TRIMELLITIC savval és 2,2-dimetil-1,3-propán-diollal alkotott polimer
ANHYDRIDE COPOLYMER

AEGOPODIUM PODAG- 90320-19-7 291-043-6 Az aegopodium podagraria kivonat a podagrafű (Aegopodium Növényi eredetű anyag
RARIA EXTRACT podagraria, Apiaceae) virágzó hajtásvégéből nyert kivonat

AESCULUS HIPPOCASTA- 8053-39-2 232-497-7 Az aesculus hippocastanum kéregkivonat a vadgesztenye Erősítőszer/összehúzó anyag, bőr-
NUM BARK EXTRACT (Aesculus hippocastanum, Hippocastanaceae) kérgéből nyert kondicionáló
(HORSE CHESTNUT) kivonat

AESCULUS HIPPOCASTA- 8053-39-2 232-497-7 Az aesculus hippocastanum kivonat a vadgesztenyéből Erősítőszer/összehúzó anyag
NUM EXTRACT (Aesculus hippocastanum, Hippocastanaceae) nyert kivonat

L 97/19
AGAR agar 9002-18-0 232-658-1 Agar Kötőanyag/viszkozitásszabályozó
szer
L 97/20
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

AGARICUS BISPORUS 95009-14-6 305-742-1 Az agaricus bisporus kivonat a csipkegomba (Agaricus Növényi eredetű anyag
EXTRACT bisporus, Agaricaceae) szárából és kalapjából készült kivonat

AGAROSE 9012-36-6 232-731-8 Agaróz Bőrkondicionáló anyag/viszkozi-

HU
tásszabályozó szer

AGAVE AMERICANA EXT- 85186-53-4 286-037-5 Az agave americana kivonat az agávé (Agave americana, Bőrkondicionáló anyag
RACT Agavaceae) leveléből nyert kivonat

AGAVE RIGIDA Az agave rigida a szizál (Agave rigida, Agavaceae) leveléből Duzzasztószer
származó növényi anyag

AGAVE RIGIDA EXTRACT 165800-55-5 306-786-4 Az agave rigida kivonat a szizál (Agave rigida, Agavaceae) Duzzasztószer
leveléből nyert kivonat

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


AGRIMONIA EUPATORIA 84775-40-6 283-870-6 Az agrimonia eupatoria kivonat a párlófű (Agrimonia Bőrkondicionáló anyag/összehúzó
EXTRACT eupatoria, Rosaceae) leveléből nyert kivonat anyag/baktérium elleni szer

AGROPYRON REPENS 84649-79-6 283-459-1 Az agropyron repens kivonat a tarackbúza (Agropyron repens, Bőrkondicionáló anyag, illatanyag-
EXTRACT Gramineae) gyökeréből nyert kivonat komponens

AHNFELTIA CONCINNA 223749-75-5 Az ahnfeltia concinna kivonat algából (Ahnfeltia concinna, Bőrvédő anyag; gélképző anyag
EXTRACT Pillophoraceae) nyert kivonat

AILANTHUS ALTISSIMA 90131-67-2 290-380-6 Az ailanthus altissima kivonat a bálványfa (Ailanthus altissima, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Simarubaceae) kérgéből nyert kivonat

ALANINE Alanin alaninum 56-41-7/302- 200-273-8/ Alanin Antisztatizáló szer, illatanyag-kom-


72-7 206-126-4 ponens, bőrkondicionáló

ALANINE GLUTAMATE 13187-90-1 Glutaminsav, alaninnal alkotott vegyület Bőrkondicionáló anyag

ALANINE/HISTIDINE/ Alaninból, hisztidinből és lizinből származó polimer, Bőrkondicionáló anyag


LYSINE POLYPEPTIDE rézszármazék, hidroklorid
COPPER HCL

ALBUMEN 9006-50-2 310-127-6 Természetben előforduló anyag, tojásfehérje Filmképző anyag

ALCHEMILLA VULGARIS 84695-94-3 283-614-3 Az alchemilla vulgaris kivonat a palástfű (Alchemilla vulgaris, Bőrkondicionáló anyag/lemosóa-
EXTRACT Rosaceae) leveléből és föld feletti részeiből nyert kivonat nyag/összehúzó anyag

2006.4.5.
ALCLOXA Alcloxa 1317-25-5 215-262-3 Alumínium, klór-[(2,5-dioxo-4-imidazolidinil)-ureát]-tetra- Baktérium elleni szer/összehúzó
hidroxid- anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ALCOHOL Alkohol alcoholum/ethanolum 64-17-5 200-578-6 Etanol Oldószer, habzáscsökkentő, fertőt-


lenítő

ALCOHOL DENAT A vám- és jövedéki előírások szerint denaturált etanol Oldószer, habzáscsökkentő, visz-
kozitáscsökkentő

HU
ALDIOXA Aldioxa 5579-81-7 226-964-4 Alumínium, [(2,5-dioxo-4-imidazolidinil)-ureát]-dihidroxi- Baktérium elleni szer/összehúzó
anyag

ALEURITES MOLUCCANA 223747-70-4 Az aleurites moluccana kivonat a kukui (Aleurites moluccana, Lágyítószer
EXTRACT Euphorbiaceae) diójából nyert kivonat

ALEURITES MOLUCCANA 8015-80-3 Az aleurites moluccana dióolaj a kukui (Aleurites moluccana, Bőrkondicionáló anyag
NUT OIL Euphorbiaceae) diójából sajtolt olaj

ALEURITIC ACID 6949-98-0 Hexadekánsav, 9,10,16-trihidroxi- Bőrkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ALGAE Erősítőszer/frissítőanyag/csillapító-
szer/nedvesítőszer

ALGIN Nátrium-alginát natrii alginas 9005-38-3 Alginsav, nátriumsó Kötőanyag/viszkozitásszabályozó


szer, illatanyag-komponens

ALGINIC ACID Alginsav acidum alginicum 9005-32-7 232-680-1 Alginsav Kötőanyag/viszkozitásszabályozó


szer

ALKANNA TINCTORIA 85251-58-7 286-464-4 Az alkanna tinctoria kivonat az ebnyelvfű (Alkanna tinctoria, Erősítőszer, bőrkondicionáló szer
EXTRACT Boraginaceae) gyökeréből nyert kivonat

ALLANTOIN Allantoin 97-59-6 202-592-8 Karbamid, (2,5-dioxo-4-imidazolidinil)- Csillapítószer, bőrkondicionáló,


bőrvédő

ALLANTOIN ACETYL 4207-40-3 224-126-2 N-Acetil-DL-metionin 2,5-dioxo-4-imidazolidin-karbamid- Antisztatizáló szer/bőrvédő anyag/


METHIONINE dal alkotott (1:1) vegyület csillapítószer

ALLANTOIN ASCORBATE 57448-83-6 260-739-1 (2,5-Dioxo-imidazolidin-4-il)-karbamid-L-aszkorbát Antioxidáns/csillapítószer/bőrvédő


anyag

ALLANTOIN BIOTIN 4492-73-3 Karbamid, 2,5-dioxo-4-imidazolidinil-, 2H-tieno[3,4d]imi- Csillapítószer/faggyúképződés-gátló


dazol-4-pentánsavval alkotott vegyület, hexahidro-2-oxo-, anyag/bőrvédő anyag
[3as(3aα,4b,6aα)]-

ALLANTOIN CALCIUM 4207-41-4 β-Alanin, N-(2,4-Dihidroxi-3,3-dimetil-1-oxo-butil)-, kal- Csillapítószer/bőrvédő anyag


PANTOTHENATE ciumsó (2:1), (R)-, 2,5-dioxo-4-imidazolidinil-karbamiddal
alkotott vegyület

L 97/21
ALLANTOIN GALACTU- 5119-24-4 Karbamid, (2,5-dioxo-4-imidazolidinil)-, galakturonsavval Csillapítószer/bőrvédő anyag
RONIC ACID alkotott vegyület
L 97/22
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ALLANTOIN GLYCYRRHE- 976175 Olean-12-én-29-sav, 3-hidroxi-11-oxo-, (3β,20β)-. 2,5- Bőrvédő anyag/csillapítószer


TINIC ACID dioxo-4-imidazolidinil-karbamiddal alkotott vegyület (1:1)

ALLANTOIN PABA 4207-42-5 Karbamid, (2,5-dioxo-4-imidazolidinil)-, 4-aminobenzoe- Ultraibolya sugárzást elnyelő anyag,

HU
savval alkotott vegyület (1:1) bőrkondicionáló

ALLANTOIN POLYGALAC- 29659-38-9 D-Poligalakturonsav, (2,5-dioxo-4-imidazolidinil)-karbamid- Bőrvédő anyag/csillapítószer


TURONIC ACID dal alkotott vegyület

ALLIUM CEPA EXTRACT 8054-39-5 232-498-2 Az allium cepa kivonat a vöröshagyma (Allium cepa, Liliaceae) Korpásodás elleni hatóanyag
gumójából nyert kivonat

ALLIUM SATIVUM EXT- 8008-99-9 232-371-1 Az allium sativum kivonat a fokhagyma (Allium sativum, Baktérium elleni szer
RACT Liliaceae) gumójából nyert kivonat

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ALLYL CAPROATE 123-68-2 204-642-4 Allil-hexanoát Lágyítószer

ALLYL METHACRYLATES 182212-41-5 2-Propénsav, 2-metil-, 1,2-eténdiil-észter, 2-propenil-2- Emulzióstabilizátor/opálosítóa-


CROSSPOLYMER metil-2-propenoáttal alkotott polimer nyag/viszkozitásszabályozó szer

ALLYL STEARATE/VA 56266-37-6 Propenil-sztearát, etenil-acetáttal alkotott polimer Filmképző anyag


COPOLYMER

ALMOND OIL PEG-6 124046-50-0 Olajok, mandula, etoxilált, 6 mól EO Lágyítószer


ESTERS

ALMONDAMIDE DEA 124046-18-0 Mandulaamidok, N,N-bisz(2-hidroxi-etil)- Felületaktív anyag

ALMONDAMIDOPROPAL- 124046-03-3 Mandula-alkilamidopropil-dimetil-benzilammónium-klorid Antisztatizáló szer


KONIUM CHLORIDE

ALMONDAMIDOPROPYL 165586-98-1 Mandulaamid-propil-dimetilglicin Felületaktív anyag/habosítóanyag/


BETAINE lemosóanyag

ALMONDAMIDOPROPYL 165586-99-2 Amidok, mandula, N-[3-(dimetil-amino)-propil] Antisztatizáló szer


DIMETHYLAMINE

ALMONDAMIDOPROPY- 124046-20-4 Amidok, mandula, N-[3-(dimetil-amino)-propil]-, N-oxid Felületaktív anyag/habosítóanyag/


LAMINE OXIDE lemosóanyag

2006.4.5.
ALNUS FIRMIFOLIA EXT- 223747-71-5 Az alnus firmifolia kivonat az Alnus firmifolia, Betulaceae Bőrkondicionáló anyag
RACT tobozából nyert kivonat
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ALOE ARBORESCENS 223747-76-0 Az aloe arborescens kivonat aloé (Aloe arborescens, Liliaceae) Hidratálóanyag/csillapítószer
EXTRACT leveléből nyert kivonat

ALOE BARBADENSIS Az aloe barbadensis aloé (Aloe barbadensis, Liliaceae) leveléből Lágyítószer
nyert növényi anyag

HU
ALOE BARBADENSIS EXT- aloes extractum 85507-69-3 287-390-8 Az aloe barbadensis kivonat aloé (Aloe barbadensis, Liliaceae) Lágyítószer
RACT leveléből nyert kivonat

ALOE BARBADENSIS FLO- 85507-69-3 287-390-8 Az aloe barbadensis virágkivonat aloé (Aloe barbadensis, Lágyítószer
WER EXTRACT Liliaceae) virágjából nyert kivonat

ALOE BARBADENSIS GEL Az aloe barbadensis gél aloé (Aloe barbadensis, Liliaceae) Lágyítószer
leveléből kisajtolt nedv

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ALOE FEROX EXTRACT 84649-82-1 283-462-8 Az aloe ferox kivonat aloé (Aloe ferox, Liliaceae) leveléből nyert Hidratálóanyag/csillapítószer
kivonat

ALPHA DAMASCONE 23726-94-5 245-845-8 (Z)-1-(2,6,6-Trimetil-2-ciklohexén-1-il)-2-butén-1-on Elfedőanyag

ALPHA-GLUCAN OLIGO- 22707-45-5 α-D-Glükóz homopolimer Bőrkondicionáló anyag


SACCHARIDE

ALTHAEA OFFICINALIS Az althaea officinalis az orvosi ziliz (Althaea officinalis, Lágyítószer


Malvaceae) szárított gyökeréből származó növényi anyag

ALTHAEA OFFICINALIS 73049-65-7 277-254-6 Az althaea officinalis kivonat az orvosi ziliz (Althaea officinalis, Lágyítószer
EXTRACT Malvaceae) gyökeréből nyert kivonat

ALTHAEA ROSEA POW- 90045-76-4 289-940-2 Az althaea rosea por a mályvarózsa (Althaea rosea, Malvaceae) Bőrkondicionáló anyag/hidratálóa-
DER szárított, zúzott virága nyag

ALUMINA aluminii oxidum 1344-28-1 215-691-6 Alumínium-oxid Koptatóanyag/opálosítóanyag/visz-


kozitásszabályozó szer

ALUMINUM ACETATE Alumínium-acetát 139-12-8 205-354-1 Ecetsav, alumíniumsó (3:1) Baktérium elleni szer

ALUMINUM BEHENATE 18990-72-2 242-726-2 Alumínium-tridokozanoát Opálósítóanyag/viszkozitásszabá-


lyozó szer

ALUMINUM BENZOATE 555-32-8 209-091-3 Alumínium-tribenzoát Baktérium elleni szer

L 97/23
ALUMINUM BROMOHYD- 39431-98-6 254-448-9 Dialumínium-bromid-pentahidroxid Izzadásgátló anyag/dezodorálóa-
RATE nyag/összehúzó anyag
L 97/24
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ALUMINUM BUTOXIDE 2269-22-9 218-871-2 2-Butanol, alumíniumsó Stabilizátor

ALUMINUM CAPRYLATE 6028-57-5 227-902-9 Alumínium-trioktanoát Emulzióstabilizátor/opálosítóa-


nyag/viszkozitásszabályozó szer

HU
ALUMINUM CAPRYLOYL 165800-56-6 Hidrolizált kollagén, kaprilsavval lejátszódó reakció terméke, Antisztatizáló szer/bőrkondicio-
HYDROLYZED COLLAGEN alumíniumsó náló anyag/hajkondicionáló anyag

ALUMINUM CHLORIDE Alumínium-klorid 7446-70-0 231-208-1 Alumínium-klorid Izzadásgátló anyag/dezodorálóa-


nyag/összehúzó anyag

ALUMINUM CHLO- 12042-91-0 234-933-1 Dialumínium-klorid-pentahidroxid Izzadásgátló anyag/dezodorálóa-


ROHYDRATE nyag/összehúzó anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ALUMINUM CHLO- 242812-76-6 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi-, alumínium-klorid- Izzadásgátló anyag/összehúzó
ROHYDREX PEG hidroxiddal (Al2Cl(OH)5) lejátszódó reakció termékei anyag

ALUMINUM CHLO- 245090-52-2 258-309-3 1,2-Propándiol, alumínium-klorid-hidroxiddal (Al2Cl(OH)5) Izzadásgátló anyag/összehúzó


ROHYDREX PG lejátszódó reakció termékei anyag

ALUMINUM CITRATE 813-92-3 1,2,3-Propántrikarbonsav, 2-hidroxi-, alumíniumsó (1:1) Izzadásgátló anyag/dezodorálóa-


nyag/összehúzó anyag

ALUMINUM DIACETATE Alumínium-szubace- 142-03-0 205-518-2 Bisz(acetát-O)-hidroxi-alumínium Baktérium elleni szer


tát

ALUMINUM DICETYL 26527-54-8 Foszforsav, bisz(hexadecil)-észter, alumíniumsó Emulzióstabilizátor


PHOSPHATE

ALUMINUM DICHLO- 233-632-2 Alumínium-hidroxid-klorid (Al2(OH)4Cl2) Izzadásgátló anyag/dezodorálóa-


ROHYDRATE nyag/összehúzó anyag

ALUMINUM DICHLO- 10284-64-7 Alumínium-hidroxid-klorid (Al:Cl 1:1) Izzadásgátló anyag/dezodorálóa-


ROHYDRATE nyag/összehúzó anyag

ALUMINUM DICHLO- 242812-79-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi-, alumínium-klorid- Izzadásgátló anyag/összehúzó


ROHYDREX PEG hidroxiddal (Al2Cl(OH)5) lejátszódó reakció termékei anyag

2006.4.5.
ALUMINUM DICHLO- 245090-53-3 1,2-Propándiol, alumínium-klorid-hidroxiddal (AlCl(OH)2) Izzadásgátló anyag/összehúzó
ROHYDREX PG lejátszódó reakció termékei anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ALUMINUM DILINOLEATE 53202-37-2 9,12-Oktadekadiénsav (Z,Z)-, dimer, alumíniumsó Emulzióstabilizátor/opálosítóa-


nyag/viszkozitásszabályozó szer

ALUMINUM DIMYRISTATE 56639-51-1 260-305-1 Hidroxi-bisz(mirisztát-O)-alumínium Emulzióstabilizátor/opálosítóa-


nyag/viszkozitásszabályozó szer

HU
ALUMINUM DISTEARATE 300-92-5 206-101-8 Hidroxi-alumínium-disztearát Emulzióstabilizátor/opálosítóa-
nyag/viszkozitásszabályozó szer

ALUMINUM FLUORIDE 7784-18-1 232-051-1 Alumínium-fluorid III/1,34 Szájápoló anyag/

ALUMINUM FORMATE 7360-53-4 230-898-1 Alumínium-triformiát Baktérium elleni szer

ALUMINUM GLYCINATE Dihidroxi-alumí- 13682-92-3 237-193-8 Dihidroxi-alumínium-glicinát Pufferálószer


nium-amino-acetát

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ALUMINUM HYDROGE- L-Glutaminsav, N-(hidrogénezett faggyú-acil)-származékok, Felületaktív anyag
NATED TALLOW GLUTA- alumíniumsók
MATE

ALUMINUM HYDROXIDE Alumínium-hidroxid 21645-51-2 244-492-7 Alumínium-hidroxid Lágyítószer/nedvesítőszer/viszkozi-


tásszabályozó szer, bőrvédő, opali-
záló

ALUMINUM ISOSTEA- 72277-75-9 Izosztearinsav, alumíniumsó Emulzióstabilizátor/opálosítóa-


RATE nyag/viszkozitásszabályozó szer

ALUMINUM ISOSTEARA- Izosztearinsav, laurinsav, palmitinsav, elegy, alumíniumsó Emulzióstabilizátor/opálosítóa-


TES/LAURATES/PALMITA- nyag/viszkozitásszabályozó szer
TES

ALUMINUM ISOSTEARA- Izosztearinsav, laurinsav, sztearinsav, elegy, alumíniumsó Emulzióstabilizátor/opálosítóa-


TES/LAURATES/STEARA- nyag/viszkozitásszabályozó szer
TES

ALUMINUM ISOSTEARA- Izosztearinsav, mirisztininsav, elegy, alumíniumsó Emulzióstabilizátor/opálosítóa-


TES/MYRISTATES nyag/viszkozitásszabályozó szer

ALUMINUM ISOSTEARA- Izosztearinsav, palmitininsav, elegy, alumíniumsó Emulzióstabilizátor/opálosítóa-


TES/PALMITATES nyag/viszkozitásszabályozó szer

ALUMINUM ISOSTEARA- Izosztearinsav, sztearinsav, elegy, alumíniumsó Emulzióstabilizátor/opálosítóa-


TES/STEARATES nyag/viszkozitásszabályozó szer

L 97/25
ALUMINUM LACTATE 18917-91-4 242-670-9 Alumínium-trilaktát Pufferálószer/összehúzó anyag
L 97/26
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ALUMINUM LANOLATE 85005-39-6 284-972-3 Zsírsavak, lanolin, alumíniumsók Emulgeálószer/felületaktív anyag

ALUMINUM METHIONATE 52667-15-9 258-085-7 Trisz[μ-[metán-diszulfonát(2-)]]-dialumínium Viszkozitásszabályozó szer

ALUMINUM MYRISTATE 4040-50-0 223-728-2 Tetradekánsav, alumíniumsó Összetapadás-gátló anyag/emul-

HU
zióstabilizátor

ALUMINUM MYRISTATES/ Mirisztinsav, palmitininsav, elegy, alumíniumsó Emulzióstabilizátor/opálosítóa-


PALMITATES nyag/viszkozitásszabályozó szer

ALUMINUM PCA 59792-81-3 261-931-8 Trisz(5-oxo-L-prolinát-N1,O2)-alumínium Összehúzó anyag

ALUMINUM PHENOLSUL- 1300-35-2 215-083-0 Alumínium-trisz(hidroxi-benzolszulfonát) Baktérium elleni szer/dezodoráló-


FONATE anyag

ALUMINUM SESQUICH- Alumínium-szeszk- 11089-92-2 234-310-4 Alumínium-klorid-hidroxid (Al4Cl3(OH)9) Izzadásgátló anyag/dezodorálóa-

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


LOROHYDRATE viklórhidrát nyag/összehúzó anyag

ALUMINUM SESQUICH- 242812-86-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi-, alumínium-klorid- Izzadásgátló anyag/összehúzó


LOROHYDREX PEG hidroxiddal (Al2Cl1,5(OH)4,5) lejátszódó reakció termékei anyag

ALUMINUM SESQUICH- 245090-60-2 1,2-Propándiol, alumínium-klorid-hidroxiddal (Al2Cl1,5 Izzadásgátló anyag/összehúzó


LOROHYDREX PG (OH)4,5) lejátszódó reakció termékei anyag

ALUMINUM SILICATE 1327-36-2 215-475-1 Aluminát-szilikát (CI 77004) Koptatóanyag/abszorbens/opálosí-


tóanyag

ALUMINUM STARCH 9087-61-0 Keményítő, hidrogén-oktenil-butándionát, alumíniumsó Abszorbens/viszkozitásszabályozó


OCTENYLSUCCINATE szer/összetapadás-gátló anyag

ALUMINUM STEARATE Alumínium- 7047-84-9 230-325-5 Dihidroxi-alumínium-sztearát IV/1 Kozmetikai színezék/összetapadás-


monosztearát gátló anyag

ALUMINUM STEARATES Alumínium-disztearát és alumínium-trisztearát Lágyítószer/emulzióstabilizátor/


opálosítóanyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer

ALUMINUM SULFATE Alumínium-szulfát aluminii sulfas 10043-01-3 233-135-0 Alumínium-szulfát Izzadásgátló anyag/dezodorálóa-
nyag

ALUMINUM TRISTEARATE 637-12-7 211-279-5 Alumínium-trisztearát Lágyítószer/emulzióstabilizátor/


opálosítóanyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer

2006.4.5.
ALUMINUM UNDECYLE- 162260-09-05 Kollagén, hidrolizátumok, undekénoil-kloriddal lejátszódó Antisztatizáló szer/bőrkondicio-
NOYL COLLAGEN AMINO reakció termékei, alumíniumsók náló anyag/hajkondicionáló anyag
ACIDS
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ALUMINUM ZIRCONIUM 98106-55-9 308-576-8 Oktaalumínium-cirkónium-oktaklorid-ikozahidroxid III/1,50 Izzadásgátló anyag/dezodorálóa-


OCTACHLOROHYDRATE nyag/összehúzó anyag

ALUMINUM ZIRCONIUM 174514-58-0 Alumínium-cirkónium-oktaklórhidrát (Al8Zr(OH)20Cl8. III/1,50 Izzadásgátló anyag/dezodorálóa-

HU
OCTACHLOROHYDREX xH2O) és glicin komplex reakcióterméke nyag/összehúzó anyag
GLY

ALUMINUM ZIRCONIUM 98106-54-8 308-575-2 Oktaalumínium-cirkónium-pentaklorid-trikozahidroxid III/1,50 Izzadásgátló anyag/dezodorálóa-


PENTACHLOROHYDRATE nyag/összehúzó anyag

ALUMINUM ZIRCONIUM 125913-22-6 Alumínium-cirkónium-pentaklórhidrát (Al8Zr(OH)23Cl5. III/1,50 Izzadásgátló anyag/dezodorálóa-


PENTACHLOROHYDREX xH2O) és glicin komplex reakcióterméke nyag/összehúzó anyag
GLY

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ALUMINUM ZIRCONIUM 98106-52-6 308-573-1 Tetraalumínium-cirkónium-tetraklorid-dodekahidroxid III/1,50 Izzadásgátló anyag/dezodorálóa-
TETRACHLOROHYDRATE nyag/összehúzó anyag

ALUMINUM ZIRCONIUM 134910-86-4 Alumínium-cirkónium-tetraklórhidrát (Al8Zr(OH)12Cl4. III/1,50 Izzadásgátló anyag/dezodorálóa-


TETRACHLOROHYDREX xH2O) és glicin komplex reakciótermékei nyag/összehúzó anyag
GLY

ALUMINUM ZIRCONIUM 246867-10-7 Cirkónium, klór-hidroxi-polietilén-glikol, alumínium komp- III/1,50 Dezodorálóanyag


TETRACHLOROHYDREX lexek. Alumínium-cirkónium-klorid-hidroxid (Al4ZrCl4
PEG (OH)12) és polietilén-glikol reakciójában képződő koordi-
nációs komplex

ALUMINUM ZIRCONIUM 235433-35-9 Alumínium-cirkónium-klorid-hidroxid, Al4ZrCl4(OH)12, III/1,50 Dezodorálóanyag


TETRACHLOROHYDREX propilén-glikollal lejátszódó reakció termékei
PG

ALUMINUM ZIRCONIUM 98106-53-7 308-574-7 Tetraalumínium-cirkónium-triklorid-tridekahidroxid III/1,50 Izzadásgátló anyag/dezodorálóa-


TRICHLOROHYDRATE nyag/összehúzó anyag

ALUMINUM ZIRCONIUM 134375-99-8 Alumínium-cirkónium-triklórhidrát (Al8Zr(OH)13Cl3. III/1,50 Izzadásgátló anyag/dezodorálóa-


TRICHLOROHYDREX GLY xH2O) és glicin reakciójából kapott komplex reakciótermék nyag/összehúzó anyag

ALUMINUM/MAGNESIUM Alumínium-magnézium-hidroxid és sztearinsav Emulzióstabilizátor


HYDROXIDE STEARATE

L 97/27
AMARANTHUS CAUDA- 223747-79-3 Az amaranthus caudatus kivonat a kakastaréj (Amaranthus Bőrkondicionáló anyag
TUS EXTRACT caudatus, Amaranthaceae) magjából nyert kivonat
L 97/28
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

AMINO BISPROPYL 243842-22-0 Emulgeálószer/hajkondicionáló


DIMETHICONE anyag

AMINO BISPROPYL 1,1'-Imino-bisz(3-(trisz(trimetil-sziloxi)-szilil)-propán Emulgeálószer/hajkondicionáló


DIMETHICONE anyag

HU
4-AMINO-3-NITROPHE- 610-81-1 210-236-8 4-Amino-3-nitro-fenol Hajfesték
NOL

5-AMINO-4-FLUORO-2- 163183-01-5 Fenol, 5-amino-4-fluor-2-metil-, szulfát (2:1) (só) Hajfesték


METHYLPHENOL SULFATE

2-AMINOBUTANOL 96-20-8 202-488-2 2-Aminobután-1-ol Pufferálószer

AMINOBUTYRIC ACID 56-12-2 200-258-6 4-Amino-vajsav Hajkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


2-AMINO-6-CHLORO-4- 1628499 228-762-1 2-Amino-6-klór-4-nitrofenol Hajfesték
NITROPHENOL

5-AMINO-6-CHLORO-O- 84540-50-1 283-144-9 3-Amino-2-klór-6-metilfenol Baktérium elleni szer/hajfesték


CRESOL

5-AMINO-2,6-DIMET- 104333-03-1 3-Piridinol, 2,6-dimetoxi-5-amino- Hajfesték


HOXY-3-HYDROXYPYRI-
DINE

AMINOETHANESULFINIC 300-84-5 Etánszulfinsav, 2-amino- Redukálóanyag, antioxidáns


ACID

AMINOETHYL PROPANE- 115-70-8 204-101-2 2-Amino-2-etil-propándiol Pufferálószer


DIOL

AMINOETHYL SULFATE 926-39-6 213-135-7 2-Aminoetil-hidrogén-szulfát Felületaktív anyag

AMINOETHYLACRYLATE 57450-97-2 2-Propénsav, 2-amino-etil-észter, 1,2-propándiol-mono-2- Antisztatizáló szer/filmképző anyag


PHOSPHATE/ACRYLATES propenoáttal alkotott polimer, foszfát (só)
COPOLYMER

2-AMINO-4-HYDROX- 83763-47-7 280-733-2 2-[(3-Amino-4-metoxi-fenil)-amino]-etanol Hajfesték


YETHYLAMINOANISOLE

2006.4.5.
2-AMINO-4-HYDROX- 83763-48-8 280-734-8 (3-Ammónium-4-metoxi-fenil)-(2-hidroxi-etil)-ammónium- Hajfesték
YETHYLAMINOANISOLE szulfát
SULFATE
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

2-AMINO-3-HYDROXYPY- 16867-03-1 240-886-8 2-Aminopiridin-3-ol Hajfesték


RIDINE

4-AMINO-2-HYDROXYTO- 2835-95-2 220-618-6 5-Amino-o-krezol Hajfesték

HU
LUENE

4-AMINO-M-CRESOL 2835-99-6 220-621-2 4-Amino-m-krezol Hajfesték

6-AMINO-M-CRESOL 2835-98-5 220-620-7 6-Amino-m-krezol Hajfesték

AMINOMETHYL PROPA- 115-69-5 204-100-7 2-Amino-2-metilpropán-1,3-diol Pufferálószer


NEDIOL

AMINOMETHYL PROPA- 124-68-5 204-709-8 2-Amino-2-metil-propanol Pufferálószer


NOL

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


2-AMINOMETHYL-P-AMI- 135043-64-0 Fenol, 2-amino-metil-4-amino-, dihidroklorid Hajfesték
NOPHENOL HCL

4-AMINO-2-NITRODIP- 117907-43-4 1,4-Benzoldiamin, 2-nitro-N(1)-(2-karboxi-fenil)- Hajfesték


HENYLAMINE-2'-CAR-
BOXYLIC ACID

2-AMINO-3-NITROPHE- 603-85-0 210-060-1 2-Amino-3-nitro-fenol Hajfesték


NOL

6-AMINO-O-CRESOL 17672-22-9 Fenol, 6-amino-2-metil- Hajfesték

o-AMINOPHENOL SUL- 67845-79-8 Fenol, 2-amino-, szulfát (2:1) (só) Hajfesték


FATE

3-AMINOPROPANE SUL- 3687-18-1 222-977-4 3-Amino-propán-1-szulfonsav Felületaktív anyag/oldhatóságjavító


FONIC ACID anyag

AMINOPROPYL 221389-16-8 L-Glutamin, N2-(3-amino-propil)-N2-dodecil- Antisztatizáló szer/felületaktív


LAURYLGLUTAMINE anyag/hajkondicionáló anyag

AMINOTRIAZINE PEN- 5-(2-Amino-1,3,5-triazin-4-il)-pentánamid, 2-hidroxi-pro- Bőrkondicionáló anyag


TANE CARBOXAMIDE pil-aminnal lejátszódó reakció termékei
MIPA

L 97/29
AMINOTRIMETHYLENE 6419-19-8 229-146-5 Nitrilo-trimetilén-trisz(foszfonsav) Kelátképző anyag
PHOSPHONIC ACID
L 97/30
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

AMMI VISNAGA EXTRACT 84695-96-5 283-61-64 Az ammi visnaga kivonat az Ammi visnaga, Umbelliferae Bőrkondicionáló anyag
terméséből és szárából nyert kivonat

AMMONIA Ammónia-oldat 7664-41-7 231-635-3 Ammónia, vízmentes III/1,4 Pufferálószer

HU
AMMONIUM ACETATE 631-61-8 211-162-9 Ammónium-acetát Pufferálószer

AMMONIUM ACRYLATES Antisztatizáló szer/kötőanyag/film-


COPOLYMER képző anyag/viszkozitásszabályozó
szer

AMMONIUM ACRYLATES/ 2-Propén-nitril, hidrolizált, ammóniumsók Filmképző anyag/viszkozitásszabá-


ACRYLONITROGENS lyozó szer/viszkozitáscsökkentő
COPOLYMER

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


AMMONIUM ALGINATE 9005-34-9 Alginsav, ammóniumsó Kötőanyag/filmképző anyag/visz-
kozitásszabályozó szer

AMMONIUM ALUM Alumínium-timsó 7784-25-0 232-055-3 Alumínium-ammónium-bisz(szulfát) Izzadásgátló anyag

AMMONIUM BENZOATE 1863-63-4 217-468-9 Ammónium-benzoát VI/1,1 Tartósítószer

AMMONIUM BICARBO- 1066-33-7 213-911-5 Ammónium-hidrogénkarbonát Pufferálószer


NATE

AMMONIUM BISULFITE 10192-30-0 233-469-7 Ammónium-hidrogénszulfit VI/1,9 Tartósítószer

AMMONIUM C9-10 PERF- C9-C10 szénatomszámú alkánok, perfluor-, szulfonsav, Felületaktív anyag
LUOROALKYLSULFONATE ammóniumsók

AMMONIUM C12-15 68815-61-2 272-385-5 Kénsav, C12-C15 szénatomszámú monoalkil-észterek, Felületaktív anyag/lemosóanyag/
ALKYL SULFATE ammóniumsók habosítóanyag

AMMONIUM C12-15 125301-89-5 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-szulfo-ω-hidroxi-, C12-C15 széna- Felületaktív anyag/habosítóanyag/


PARETH SULFATE tomszámú alkil-éterek (1-4 mól EO átlagos mólarány) lemosóanyag

AMMONIUM C12-16 90583-12-3 292-210-6 Kénsav, C12-C16 szénatomszámú monoalkil-észterek, Felületaktív anyag/lemosóanyag/
ALKYL SULFATE ammóniumsók habosítóanyag

AMMONIUM CAPRYLETH 52286-18-7 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-szulfo-ω-oktiloxi-, ammóniumsó (1– Felületaktív anyag/habosítóanyag/


SULFATE 4 mól EO átlagos mólarány) lemosóanyag

2006.4.5.
AMMONIUM CAPRYLETH- 52286-18-7 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-szulfo-ω-oktiloxi-, ammóniumsó (3 Felületaktív anyag/lemosóanyag/
3 SULFATE mól EO átlagos mólarány) habosítóanyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

AMMONIUM CARBAMATE 1111-78-0 214-185-2 Karbaminsav, ammóniumsó Pufferálószer

AMMONIUM CARBONATE ammonii carbonas 10361-29-2 233-786-0 Ammónium-karbonát Pufferálószer

AMMONIUM CASEINATE 9005-42-9 Kazein, ammóniumsó Antisztatizáló szer

HU
AMMONIUM CHLORIDE Ammónium-klorid ammonii chloridum 12125-02-9 235-186-4 Ammónium-klorid Pufferálószer/viszkozitásszabályozó
szer

AMMONIUM COCOMO- 61789-03-5 Gliceridek, kókusz mono-, szulfatált, ammóniumsók Felületaktív anyag/lemosóanyag/
NOGLYCERIDE SULFATE habosítóanyag

AMMONIUM COCO-SUL- 90989-98-3 292-758-6 Kénsav, kókusz-alkil-monoészter, ammóniumsó Felületaktív anyag/habosítóanyag/


FATE lemosóanyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


AMMONIUM COCOYL 223705-57-5 Zsírsavak, kókusz, 2-szulfo-etil-észterek, ammóniumsók Felületaktív anyag/lemosóanyag
ISETHIONATE

AMMONIUM COCOYL 223705-35-9 Glicin, N-metil-, N-kókusz-acil-, ammóniumsó Felületaktív anyag/habosítóanyag/


SARCOSINATE lemosóanyag

AMMONIUM CUMENE- 37475-88-0 253-519-1 Ammónium-kumolszulfonát Felületaktív anyag/oldhatóságjavító


SULFONATE anyag

AMMONIUM DIMETHI- 130381-11-2 Dimetilsziloxán, polimer, mono((15-hidroxi-1,3-dimetil-1- Felületaktív anyag/hajkondicionáló


CONE COPOLYOL SUL- (3-(2-(2-(2-(szulfo-oxi)-etoxi)-etoxi)-etoxi)-propil)-3-((tri- anyag/bőrkondicionáló anyag
FATE metil-szilil)-oxi)-2,7,10,13-tetraoxa-1,3-diszilapentadec-1-il)-
oxi)-lezárású, ammóniumsók

AMMONIUM DODECYL- 1331-61-9 215-559-8 Ammónium-dodecilbenzolszulfonát Felületaktív anyag/habosítóanyag/


BENZENESULFONATE lemosóanyag

AMMONIUM FLUORIDE 12125-01-8 125-185-9 Ammónium-fluorid III/1,33 Szájápoló anyag/foltosodásgátló


anyag

AMMONIUM FLUOROSILI- 16919-19-0 240-968-3 Ammónium-hexafluor-szilikát III/1,42 Szájápoló anyag/foltosodásgátló


CATE anyag

AMMONIUM GLYCOLATE 35249-89-9 Ecetsav, hidroxi-, monoammóniumsó Pufferálószer, hámlasztó

AMMONIUM GLYCYRRHI- 53956-04-0 258-887-7 Ammónium-glicirrizát Bőrkondicionáló anyag


ZATE

L 97/31
AMMONIUM HYDROLY- 222400-34-2 Kollagén, hidrolizátumok, ammóniumsók Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
ZED COLLAGEN anyag/bőrkondicionáló anyag
L 97/32
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

AMMONIUM HYDROXIDE 1336-21-6 215-647-6 Ammónium-hidroxid Pufferálószer/denaturálószer

AMMONIUM IODIDE 12027-06-4 234-717-7 Ammónium-jodid Baktérium elleni szer

HU
AMMONIUM ISOSTEA- 191880-49-6 Izooktadekánsav, ammóniumsó Emulgeálószer/felületaktív anyag
RATE

AMMONIUM LACTATE 515-98-0 208-214-8 Propánsav, 2-hidroxi-, ammóniumsó Pufferálószer

AMMONIUM LAURETH 32612-48-9 Dodekán-1-ol, etoxilált, szulfátok, ammóniumsók, 1–4 mól Felületaktív anyag/habosítóanyag/
SULFATE EO (átlagos mólarány) lemosóanyag

AMMONIUM LAURETH-5 32612-48-9 Dodekán-1-ol, etoxilált, szulfátok, ammóniumsók, 5 mól Felületaktív anyag/habosítóanyag/
SULFATE EO (átlagos mólarány) lemosóanyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


AMMONIUM LAURETH-6 41051-94-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(karboxi-metil)-ω-(dodecil-oxi)-, Felületaktív anyag/lemosóanyag
CARBOXYLATE ammóniumsó (5 mól EO átlagos mólarány)

AMMONIUM LAURETH-7 32612-48-9 Dodekán-1-ol, etoxilált szulfátok, ammóniumsók, 7 mól EO Felületaktív anyag/habosítóanyag/
SULFATE (átlagos mólarány) lemosóanyag

AMMONIUM LAURETH-8 41051-94-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(karboxi-metil)-ω-(dodecil-oxi)-, Felületaktív anyag/lemosóanyag


CARBOXYLATE ammóniumsó (7 mól EO átlagos mólarány)

AMMONIUM LAURETH-9 32612-48-9 Dodekán-1-ol, etoxilált szulfátok, ammóniumsók, 9 mól EO Felületaktív anyag/habosítóanyag/
SULFATE (átlagos mólarány) lemosóanyag

AMMONIUM LAURETH-12 32612-48-9 Dodekán-1-ol, etoxilált szulfátok, ammóniumsók, 12 mól Felületaktív anyag/lemosóanyag/
SULFATE EO (átlagos mólarány) habosítóanyag

AMMONIUM LAUROYL 68003-46-3 268-130-2 Ammónium-N-metil-N-(1-oxo-dodecil)-glicinát Antisztatizáló szer/felületaktív


SARCOSINATE anyag/habosítóanyag/lemosóanyag

AMMONIUM LAURYL 2235-54-3 218-793-9 Ammónium-dodecil-szulfát Felületaktív anyag/lemosóanyag/


SULFATE habosítóanyag

AMMONIUM LAURYL 221391-03-3 Butándisav, szulfo-, 1-dodecil-észter, monoammóniumsó Felületaktív anyag/lemosóanyag/


SULFOSUCCINATE habosítóanyag

2006.4.5.
AMMONIUM MONOF- 20859-38-5 Foszforfluoridsav, monoammóniumsó III/1,26 Szájápoló anyag/foltosodásgátló
LUOROPHOSPHATE anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

AMMONIUM MYRETH 27731-61-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-szulfo-ω-(tetradecil-oxi)-, ammó- Felületaktív anyag/habosítóanyag/


SULFATE niumsó lemosóanyag

AMMONIUM MYRISTYL 52304-21-9 257-834-5 Ammónium-tetradecil-szulfát Felületaktív anyag/habosítóanyag/


SULFATE lemosóanyag

HU
AMMONIUM NONOXY- 31691-97-1 4-Nonilfenol, etoxilált szulfátok, ammóniumsók, 4 mól EO Emulgeálószer/felületaktív anyag/
NOL-4 SULFATE (átlagos mólarány) lemosóanyag/habosítóanyag

AMMONIUM NONOXY- 31691-97-1 4-Nonilfenol, etoxilált szulfátok, ammóniumsók, 30 mól EO Felületaktív anyag/habosítóanyag/
NOL-30 SULFATE (átlagos mólarány) lemosóanyag

AMMONIUM OLEATE 544-60-5 208-873-1 Ammónium-oleát Emulgeálószer/felületaktív anyag/


lemosóanyag

AMMONIUM PALM KER- 223705-48-4 Alkoholok, pálmamagolaj, kénsavval alkotott monoészter, Felületaktív anyag, lemosóanyag/

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


NEL SULFATE ammóniumsó habosítóanyag

AMMONIUM PERSULFATE 7727-54-0 231-786-5 Diammónium-peroxo-diszulfát Fehérítőanyag

AMMONIUM PHENOL- 61886-53-1 263-293-6 Ammónium-hidroxi-benzolszulfonát Baktérium elleni szer/dezodoráló-


SULFONATE anyag

AMMONIUM PHOSPHATE 7722-76-1 231-764-5 Ammónium-dihidrogén-ortofoszfát Szájápoló anyag/pufferálószer

AMMONIUM POLYACRY- 2594383 2-Propénsav, homopolimer, ammóniumsó Felületaktív anyag/stabilizátor,


LATE filmképző

AMMONIUM POLYACRYL- 62152-14-1 1-Propán-szulfonsav, 2-metil-2-[(1-oxo-2-propenil)-amino]- Emulzióstabilizátor/viszkozitássza-


DIMETHYLTAURAMIDE , monoammóniumsó, homopolimer bályozó szer

AMMONIUM PROPIO- 17496-08-1 241-503-7 Ammónium-propionát VI/1,2 Tartósítószer


NATE

AMMONIUM STEARATE 1002-89-7 213-695-2 Ammónium-sztearát Emulgeálószer/felületaktív anyag,


lemosóanyag

AMMONIUM STYRENE/ Opálósítóanyag


ACRYLATES COPOLYMER

AMMONIUM SULFATE 7783-20-2 231-984-1 Ammónium-szulfát Redukálóanyag/viszkozitásszabá-


lyozó szer

AMMONIUM SULFITE 10196-04-0 233-484-9 Ammónium-szulfit VI/1,9 Tartósítószer

L 97/33
AMMONIUM TALLATE 68132-50-3 268-643-1 Zsírsavak, tallolaj, ammóniumsók Emulgeálószer/felületaktív anyag
L 97/34
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

AMMONIUM THIOGLY- 5421-46-5 226-540-9 Ammónium-merkaptoacetát III/1,2a Szőrtelenítőszer/redukálóanyag


COLATE

AMMONIUM THIOLAC- 13419-67-5 236-526-4 Ammónium-2-merkaptopropionát Szőrtelenítőszer/redukálóanyag


TATE

HU
AMMONIUM VA/ACRYLA- Antisztatizáló szer/kötőanyag/film-
TES COPOLYMER képző anyag

AMMONIUM XYLENESUL- 26447-10-9 247-710-9 Ammónium-xilolszulfonát Felületaktív anyag/viszkozitássza-


FONATE bályozó szer/oldhatóságjavító
anyag

AMNIOTIC FLUID Természetben előforduló anyag – szarvasmarhafélék mag- Hidratálóanyag/bőrkondicionáló


zatvize anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


AMODIMETHICONE 71750-80-6 Dimetilsziloxán, polimer, (((3-((2-amino-etil)-amino-)pro- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
pil)-dimetoxi-szilil)-oxi)-lezárású anyag

AMODIMETHICONE 3-(2-Amino-etil-amino)-propilsziloxán, dimetilsziloxánnal Hajkondicionáló anyag


HYDROXYSTEARATE alkotott polimer, 12-hidroxi-oktadekánoát-

AMODIMETHICONE/ 3-(2-Amino-etil-amino)-propilsziloxán, dimetilsziloxánnal Antisztatizáló szer/lágyítószer


DIMETHICONE COPO- alkotott polimer, etoxilált, propoxilált
LYOL

AMOMUM AROMATICUM 91745-62-9 294-734-0 Az amomum aromaticum kivonat az Amomum aromaticum, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Zingiberaceae szárított terméséből nyert kivonat

AMP-ACRYLATES Filmképző anyag


COPOLYMER

AMP-ACRYLATES/DIACE- Filmképző anyag


TONEACRYLAMIDE
COPOLYMER

AMP-ACRYLATES/ Dimetil-amino-etil-metakrilát és akrilsavból, metakrilsavból Filmképző anyag/hajfixáló anyag


DIMETHYLAMINOETHYL- vagy ezek egyik egyszerű észteréből álló monomer 2-metil-
METHACRYLATE COPOLY- 2-amino-1-propanol sójának kopolimere
MER

2006.4.5.
AMPD-ACRYLATES/DIA- Filmképző anyag
CETONEACRYLAMIDE
COPOLYMER
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

AMPD-ISOSTEAROYL 169590-82-3 Kollagén, hidrolizátum, izosztearoil, 2-amino-2-metil-1,3- Emulgeálószer, haj- és bőrkondici-


HYDROLYZED COLLAGEN propándiollal alkotott vegyület onáló

AMPD-ROSIN HYDROLY- 169590-84-5 Kollagén, hidrolizátum, gyanta-acil, 2-amino-2-metil-1,3- Emulgeálószer

HU
ZED COLLAGEN propándiollal alkotott vegyületek

AMP-ISOSTEAROYL GELA- 156715-41-2 Zselatinok, keratinhidrolizátumokkal és L-lizin-2-hydroxi-N, Felületaktív anyag/bőrkondicionáló


TIN/KERATIN AMINO N,N- trimetil-1-propán-aminium-kloriddal alkotott polime- anyag/hajkondicionáló anyag
ACIDS/LYSINE rek, izosztearoil-kloriddal lejátszódó reakció termékei, 2-
HYDROXYPROPYLTRIMO- amino-2-metil-1-propanollal alkotott vegyületek
NIUM CHLORIDE

AMP-ISOSTEAROYL 222400-36-4 Kollagén, hidrolizátumok, izosztearoil, 2-amino-2-metil-1- Antisztatizáló szer/lágyítószer/fel-


HYDROLYZED COLLAGEN propanollal alkotott vegyületek ületaktív anyag/hajkondicionáló
anyag/bőrkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


AMP-ISOSTEAROYL 156715-45-6 Fehérjehidrolizátumok, szója, izosztearoil-kloriddal leját- Emulgeálószer/bőrkondicionáló
HYDROLYZED SOY PRO- szódó reakció termékei, 2-amino-2-metil-1-propanollallal anyag/hajkondicionáló anyag
TEIN alkotott vegyületek

AMP-ISOSTEAROYL 222400-35-3 Fehérjehidrolizátumok, búza, izosztearoil-, 2-amino-2- Emulgeálószer/hajkondicionáló


HYDROLYZED WHEAT metil-1-propanollal alkotott vegyületek anyag/bőrkondicionáló anyag
PROTEIN

AMYL ACETATE 628-63-7 211-047-3 Pentilacetát Oldószer

AMYL BENZOATE 2049-96-9 218-077-6 Pentilbenzoát Oldószer/elfedőanyag

AMYL CINNAMAL 122-40-7 204-541-5 2-benzilidén-heptanal Elfedőanyag

AMYL SALICYLATE 2050-08-0 218-080-2 Pentil-szalicilát Bőrkondicionáló anyag

AMYLASE 9000-92-4 232-567-7 Amiláz Bőrkondicionáló anyag

AMYLODEXTRIN 9005-84-9 232-686-4 Amilodextrin Abszorbens

AMYLOGLUCOSIDASE 9032-08-0 232-877-2 Glükoamiláz Bőrkondicionáló anyag

AMYLOPECTIN 9037-22-3 232-911-6 Amilopektin Viszkozitásszabályozó szer

L 97/35
AMYRIS BALSAMIFERA 8015-65-4 Az amyris balsamifera olaj a nyugat-indiai szantálfa (Amyris Erősítőszer
OIL balsamifera, Rutaceae) kérgéből desztillált illóolaj
L 97/36
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ANACARDIUM OCCIDEN- 89958-30-5 289-654-8 Az anacardium occidentale kivonat az elefánttetűfa (Anacar- Lágyítószer
TALE EXTRACT dium occidentale, Anacardiaceae) magjából vagy terméséből
nyert kivonat

HU
ANACARDIUM OCCIDEN- 8007-24-7 Az anacardium occidentale dióolaj az elefánttetűfa (Anacardium Lágyítószer
TALE NUT OIL occidentale, Anacardiaceae) magjából nyert nem illó olaj

ANACYCLUS PYRETHRUM 84787-64-4 284-105-9 Az anacyclus pyrethrum kivonat a fogfájógyökér (Anacyclus Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT pyrethrum, Compositae) gyökeréből nyert kivonat

ANANAS SATIVUS EXT- 68917-26-0 272-839-2 Az ananas sativus kivonat az ananász (Ananas comosus, Frissítőanyag/erősítőszer/hidratáló-
RACT Bromeliaceae) terméséből nyert kivonat anyag

ANCHUSA OFFICINALIS 90320-53-9 291-080-8 Az anchusa officinalis kivonat is az orvosi antracél (Anchusa Bőrkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


EXTRACT officinalis, Boraginaceae) terméséből, leveléből, gyökeréből és
szárából nyert kivonat

ANETHOLE 104-46-1 203-205-5 Benzol, 1-metoxi-4-(1-propenil)- Denaturálószer

ANGELICA ACUTILOBA 164288-49-7 Az angelica acutiloba kivonat angyalgyökér (Angelica acutiloba, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Umbelliferae) gyökeréből nyert kivonat

ANGELICA ACUTILOBA 164288-49-7 Az angelica acutiloba víz angyalgyökér (Angelica acutiloba, Bőrkondicionáló anyag
WATER Umbelliferae) virágában vagy gyökerében lévő fő illatanyagok
vizes oldata

ANGELICA ARCHANGE- 84775-41-7 283-871-1 Az angelica archangelica kivonat angyalgyökér (Angelica Erősítőszer
LICA EXTRACT archangelica, Umbelliferae) gyökeréből nyert kivonat

ANGELICA DAHURICA 223747-83-9 Az angelica dahurica kivonat angyalgyökér (Angelica dahurica, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Umbelliferae) gyökeréből nyert kivonat

ANGELICA KEISKEI EXT- Az angelica keiskei kivonat angyalgyökér (Angelica keiskei, Bőrkondicionáló anyag
RACT Apiaceae) leveléből és szárából nyert kivonat

ANGELICA POLYMORPHA Az angelica polymorpha sinensis kivonat angyalgyökér (Ange- Bőrkondicionáló anyag
SINENSIS EXTRACT lica polymorpha sinensis, Umbelliferae) szárított gyökeréből
nyert kivonat

2006.4.5.
ANIBA ROSAEODORA 83863-32-5 281-093-7 Az aniba rosaedora kivonat a rózsafából (Aniba rosaeodora, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Lauraceae) nyert kivonat
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ANIBA ROSAEODORA OIL 8015-77-8 Az aniba rosaeodora olaj a rózsafa (Aniba rosaeodora, Lauraceae) Erősítőszer
fájából nyert illóolaj

ANIGOZANTHOS FLAVI- 223749-17-5 Az anigozanthos flavidus virágkivonat kengurumancs (Ani- Bőrkondicionáló anyag
DUS FLOWER EXTRACT gozanthos flavidus, Haemodoraceae) virágjából és leveléből

HU
nyert kivonat

ANONA CHERIMOLIA 98653-82-8 308-813-5 Az anona cherimolia kivonat a csirimoja (Annona cherimolia, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Annonaceae) terméséből nyert kivonat

ANONA MURICATA EXT- 93165-81-2 296-969-4 Az anona muricata kivonat a savanyúalma (Anona muricata, Bőrkondicionáló anyag
RACT Anonaceae) terméséből nyert kivonat

ANTHEMIS NOBILIS EXT- chamomillae romanae 84649-86-5 283-467-5 Az anthemis nobilis kivonat a nemes pipitér (Anthemis nobilis, Erősítőszer/bőrkondicionáló anyag
RACT flos Compositae) virágából nyert kivonat

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ANTHEMIS NOBILIS OIL 8015-92-7 Az anthemis nobilis olaj a nemes pipitér (Anthemis nobilis, Erősítőszer/bőrkondicionáló anyag
Compositae) szárított fejecskevirágzatából desztillált illóolaj

ANTHOCYANINS IV/1 Kozmetikai színezék

ANTHRISCUS CEREFO- 85085-20-7 285-352-5 Az anthriscus cerefolium kivonat az illatos turbolya (Anthriscus Bőrkondicionáló anyag
LIUM EXTRACT cerefolium, Umbelliferae) gyógyfűből nyert kivonat

ANTHRISCUS SYLVESTRIS 23749-19-7 Az anthriscus sylvestris kivonat az erdei turbolya (Anthriscus Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT sylvestris, Umbelliferae) hajtásvégéből nyert kivonat

ANTHYLLIS VULNERARIA 89957-45-9 289-563-3 Az antillis vulneraria kivonat a réti nyúlhere (Anthyllis Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT vulneraria, Leguminosae) virágjából nyert kivonat

AORTA EXTRACT 225234-42-4 Az aortakivonat állati aortából származó kivonat Bőrkondicionáló anyag

APIUM GRAVEOLENS 89997-35-3 289-668-4 Az apium graveolens kivonat a zeller (Apium graveolens, Növényi eredetű anyag
EXTRACT Umbelliferae) hajtásvégéből, gyökeréből és magjából nyert
kivonat

APRICOT KERNEL OIL 69071-70-1 Zsiradékok és gliceridolajok, barackmag, etoxilált 6 mól EO Lágyítószer/emulgeálószer/felület-
PEG-6 ESTERS (átlagos mólarány) aktív anyag

APRICOTAMIDE DEA 185123-36-8 Amidok, barackmagolaj, N,N-bisz(2-hidroxi-etil)- III/1,60 Felületaktív anyag/viszkozitássza-


bályozó szer/habjavító anyag

L 97/37
APRICOTAMIDOPROPYL 133934-08-4 1-Propánaminium, N-(karboxi-metil)-N,N-dimetil-3-[(1- Felületaktív anyag/lemosóanyag/
BETAINE oxo-barack)-amino]-, hidroxid, belső só habjavító anyag
L 97/38
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

APRICOTAMIDOPROPYL 115340-78-8 1-Propánaminium, 3-amino-N-etil-N,N-dimetil-, N-barac- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


ETHYLDIMONIUM ETHO- kolaj-acil-származékok, etilszulfátok anyag
SULFATE

AQUA Víz aqua 7732-18-5 231-791-2 Víz Oldószer

HU
ARACHIDETH-20 266369-39-5 Ikozanol, etoxilált , 20 mól EO (átlagos mólarány) Felületaktív anyag

ARACHIDIC ACID 506-30-9 208-031-3 Ikozánsav Emulgeálószer, opalizáló

ARACHIDONIC ACID 506-32-1 208-033-4 Ikoza-5,8,11-14-tetraénsav Lágyítószer, bőrkondicionáló

ARACHIDYL ALCOHOL 629-96-9 211-119-4 Ikozán-1-ol Lágyítószer

ARACHIDYL BEHENATE 42233-14-7 255-728-3 Ikozil-dokozanoát Lágyítószer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ARACHIDYL GLYCOL 39825-93-9 254-647-0 Ikozán-1,2-diol Nedvesítőszer

ARACHIDYL GLYCOL 172399-14-3 1-Izosztearoil-1,2-ikozándiol Lágyítószer


ISOSTEARATE

ARACHIDYL PROPIONATE 65591-14-2 265-839-9 Ikozanil-propionát Lágyítószer

ARACHIS HYPOGAEA Az arachis hypogaea liszt a földimogyoró (Arachis hypogaea, Koptatóanyag/viszkozitásszabá-


FLOUR Leguminosae) őrlésével kapott por lyozó szer

ARACHIS HYPOGAEA OIL Földimogyoró-olaj arachidis oleum 222877 232-296-4 Az arachis hypogaea olaj a különféle földimogyoró-kultúrák Bőrkondicionáló
(Arachis hypogaea, Leguminosae) közül egynek vagy több-
nek a belső magjából nyert finomított, nem illó olaj

ARALIA NUDICAULIS 223749-20-0 Az aralia nudicaulis kivonat az Aralia nudicaulis, Araliaceae Erősítőszer
EXTRACT gyökeréből nyert kivonat

ARBUTIN 497-76-7 207-850-3 4-Hidroxi-fenil-β-D-glükopiranozid Antioxidáns/bőrkondicionáló


anyag

ARBUTUS UNEDO EXT- 84012-12-4 281-657-2 Az arbutus unedo kivonat a szamócafa (Arbutus unedo, Erősítőszer
RACT Ericaceae) leveléből nyert kivonat

ARCTIUM LAPPA EXT- 84012-13-5 281-658-8 Az arctium lappa kivonat a bojtorján (Arctium lappa, Csillapítószer/faggyúképződés-gátló
RACT Compositae) gyökeréből nyert kivonat anyag/bőrkondicionáló anyag/
összehúzó anyag/erősítőszer

2006.4.5.
ARCTIUM LAPPA SEED Az arctium lappa magolaj a bojtorján (Arctium lappa, Lágyítószer
OIL Compositae) magjából sajtolt nem illó olaj
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ARCTIUM MAJUS EXT- 84649-87-6 283-468-0 Az arctium majus kivonat a nagylapu (Arctium majus, Lemosóanyag/hajkondicionáló
RACT Compositae) gyökeréből nyert kivonat anyag/korpásodás elleni hatóanyag/
bőrkondicionáló anyag/összehúzó
anyag

HU
ARCTIUM MINUS EXT- 84649-88-7 283-469-6 Az arctium minus kivonat a kislapu (Arctium minus, Lemosóanyag/hajkondicionáló
RACT Compositae) gyökeréből nyert kivonat anyag/korpásodás elleni hatóanyag/
bőrkondicionáló anyag/összehúzó
anyag

ARCTOSTAPHYLOS UVA 84776-10-3 283-934-3 Az arctostapilos uva-ursi kivonat a medveszőlő (Arctostapilos Összehúzó anyag/fehérítőanyag
URSI EXTRACT uva-ursi, Ericaceae) leveléből nyert kivonat

ARGANIA SPINOSA OIL 223747-87-3 Az argania spinosa olaj az Argania spinosa, Sapotaceae Bőrkondicionáló anyag
magszeméből sajtolt nem illó olaj

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ARGEMONE MEXICANA 225233-94-3 Az argemone mexicana olaj a mexikói mák (Argemone Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
OIL mexicana, Papaveraceae) magjából sajtolt nem illó olaj onáló anyag/lágyítószer

ARGILLA 12199-37-0 235-374-6 Természetben előforduló anyag. A smektit csoportba Koptatóanyag/duzzasztószer/ned-


tartozó ásvány vesítőszer

ARGININE Arginin 74-79-3 200-811-1 L-Arginin Antisztatizáló szer/illatanyag-kom-


ponens, hajkondicionáló ágens

ARGININE ASPARTATE 7675-83-4 231-656-8 L-Aszparaginsav, L-argininnel alkotott vegyület (1:1) Bőrkondicionáló anyag/hajkondici-
onáló anyag

ARGININE COCOATE 90170-81-3 290-518-5 L-Arginin, N2-kókusz-acil-származékok Bőrkondicionáló anyag

ARGININE GLUTAMATE Arginin-glutamát 4320-30-3 224-350-0 L-Arginin-L-glutamát (1:1) Bőrkondicionáló anyag/hajkondici-


onáló anyag

ARGININE HCL 1119-34-2 214-275-1 L-Arginin-hidroklorid Bőrkondicionáló anyag

ARGININE HEXYLDECYL 111129-35-2 L-Arginin, 2-hexil-decil-dihidrogen-foszfáttal alkotott Lágyítószer


PHOSPHATE vegyület (1:1)

ARGININE PCA 56265-06-6 260-081-5 5-Oxo-L-prolin, L-argininnel alkotott vegyület (1:1) Nedvesítőszer

ARGININE/LYSINE POLY- 31014-78-5 L-Arginin, L-lizinnel alkotott polimer Bőrkondicionáló anyag


PEPTIDE

ARMERIA MARITIMA 223747-89-5 Az armeria maritima kivonat a tengerparti pázsitszegfű Bőrkondicionáló anyag

L 97/39
EXTRACT (Armeria maritima, Plumbaginaceae) föld feletti részeiből nyert
kivonat
L 97/40
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ARNICA MONTANA Az arnica montana az árnika (Arnica montana, Compositae) Erősítőszer/lágyítószer/korpásodás


szárított virágjából, gyökeréből vagy gyökértörzséből szár- elleni hatóanyag/baktérium elleni
mazó növényi anyag szer

HU
ARNICA MONTANA EXT- 68990-11-4 273-579-2 Az arnica montana kivonat az árnika (Arnica montana, Erősítőszer/lágyítószer/korpásodás
RACT Compositae) szárított fejecskevirágzatából nyert kivonat elleni hatóanyag baktérium elleni
szer

AROMA Illatanyagok vagy aromás vegyületek és azok összetevői

ARTEMIA EXTRACT 225234-40-2 Az artemia kivonat a sóféregből (Artemia salina) nyert Bőrkondicionáló anyag
kivonat

ARTEMISIA ABROTANUM 89957-58-4 289-576-4 Az artemisia abrotanum kivonat az istenfa (Artemisia Hidratálóanyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


EXTRACT abrotanum, Compositae) leveléből és föld feletti részeiből nyert
kivonat

ARTEMISIA ABSINTHIUM 84929-19-1 284-503-2 Az artemisia absinthium kivonat a fehér üröm (Artemisia Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT absinthium, Compositae) virágzó hajtásvégéből nyert kivonat

ARTEMISIA CAPILLARIS 223747-93-1 Az artemisia capillaris kivonat az Artemisia capillaris, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Compositae virágjából nyert kivonat

ARTEMISIA DRACUNCU- 90131-45-6 290-356-5 Az artemisia dracunculus kivonat a tárkonyüröm (Artemisia Növényi eredtű anyag
LUS EXTRACT dracunculus, Asteraceae) gyökeréből nyert kivonat

ARTEMISIA PRINCEPS 223747-95-3 Az artemisia princeps kivonat az Artemisia princeps, Compositae Bőrkondicionáló anyag/erősítőszer
EXTRACT szárított leveléből nyert kivonat

ARTEMISIA PRINCEPS 223747-95-3 Az artemisia princeps víz az Artemisia princeps, Compositae Bőrkondicionáló anyag
WATER levelében lévő fő illatanyagok vizes oldata

ARTEMISIA VULGARIS 84775-45-1 283-874-8 Az artemisia vulgaris kivonat a fekete üröm (Artemisia vulgaris, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Compositae) teljes növényéből nyert kivonat

ASARUM SIEBOLDI EXT- 223748-00-3 Az asarum sieboldi kivonat az Asarum sieboldi, Aristolochiaceae Bőrkondicionáló anyag
RACT gyökeréből nyert kivonat

ASCOPHYLLUM NODO- 84775-78-0 283-907-6 Az ascopillum nodosum kivonat algából (Ascopillum nodosum, Bőrkondicionáló anyag

2006.4.5.
SUM EXTRACT Fucaceae) nyert kivonat

ASCORBIC ACID Aszkorbinsav acidum ascoribicum 50-81-7 200-066-2 Aszkorbinsav Antioxidáns/pufferálószer


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ASCORBIC ACID POLY- L-Aszkorbinsav, fehérjehidrolizátumokkal lejátszódó reakció Bőrkondicionáló anyag, antioxidáns
PEPTIDE termékei

ASCORBYL DIPALMITATE 28474-90-0 L-Aszkorbinsav, dihexadekanoát Antioxidáns

HU
ASCORBYL METHYLSILA- Aszkorbinsav, pektinnel és metilszilanollal alkotott polimer Antioxidáns/viszkozitásszabályozó
NOL PECTINATE szer

ASCORBYL PALMITATE Aszkorbil-palmitát 137-66-6 205-305-4 6-O-Palmitoil-aszkorbinsav Antioxidáns

ASCORBYL STEARATE 25395-66-8 246-944-9 (Sztearoil-oxi)-L-aszkorbinsav Antioxidáns

ASIATIC ACID 464-92-6 (2α,3β,4α)-2,3,23-Trihidroxi-urz-12-én-28-sav Stabilizátor/bőrkondicionáló anyag

ASIMINA TRILOBA EXT- 89957-75-5 289-594-2 Az asimina triloba kivonat a pawpaw (Asimina triloba, Lágyítószer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


RACT Annonaceae) terméséből nyert kivonat

ASPARAGINE 70-47-3 200-735-9 L-Aszparagin Antisztatizáló szer, illatanyag-kom-


ponens, haj- és bőrkondicionáló

ASPARAGOPSIS ARMATA 174393-71-6 Az asparagopsis armata kivonat vörös algából (Asparagopsis Bőrvédő anyag
EXTRACT armata, Bonnemaisoniaceae) nyert kivonat

ASPARAGUS OFFICINALIS 84649-90-1 283-471-7 Az asparagus officinalis kivonat a spárga (Asparagus officinalis, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Liliaceae) felső részéből és szárából nyert kivonat

ASPARAGUS OFFICINALIS 84649-90-1 283-471-7 Az asparagus officinalis gyökérkivonat a spárga (Asparagus Bőrkondicionáló anyag
ROOT EXTRACT officinalis, Liliaceae) gyökeréből nyert kivonat

ASPARTAME 22839-47-0 245-261-3 3-Amino-N-(1-karboxi-2-fenil-etil)-szukcinamidsav, N- Elfedőanyag, illatanyag-komponens


metil-észter

ASPARTIC ACID Aszparaginsav 56-84-8 200-291-6 Aszparaginsav Antisztatizáló szer

ASPERGILLUS FERMENT Az aspergillus fermentum penészgombával (Aspergillus) Bőrkondicionáló anyag


történő erjesztésből kapott anyag

ASPERGILLUS/ASPIDOS- Az (Aspidosperma quebracho) penészgombával (Aspergillus) Bőrkondicionáló anyag


PERMA QUEBRACHO FER- történő erjesztéséből kapott anyag
MENT

L 97/41
ASPERULA ODORATA 90028-83-4 289-877-0 Az asperula odorata kivonat a szagos müge (Asperula odorata, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Rubiaceae) virágjából és leveléből nyert kivonat
L 97/42
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ASTRAGALUS GUMMIFER 85085-21-8 285-353-0 Az astragalus gummifer kivonat az Astragalus gummifer, Emulzióstabilizátor/filmképző
EXTRACT Leguminosae gyökeréből nyert kivonat anyag/viszkozitásszabályozó szer

ASTRAGALUS GUMMIFER tragacantha 9000-65-1 232-552-5 Az astragalus gummifer mézga az Astragalus gummifer, Viszkozitásszabályozó szer

HU
GUM Leguminosae-ből nyert szárított gyantás váladék

ASTRAGALUS MEMBRA- 94166-93-5 303-391-9 Az astragalus membranaceus kivonat a bókafű (Astragalus Bőrkondicionáló anyag
NACEUS EXTRACT membranaceus, Leguminosae) gyökeréből nyert kivonat

ASTRAGALUS SINICUS 223749-21-1 Az astragalus sinicus kivonat az Astragalus sinicus, Leguminosae Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT gyógyfűből nyert kivonat

ATELOCOLLAGEN 9007-34-5 232-697-4 Kollagének. Szálas fehérjék, amelyek az emlősök fehérjeál- Bőrkondicionáló anyag
lományának mintegy egyharmadát tartalmazzák. A kollagén
három peptidláncot tartalmazó, prolinban és hidroxi-

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


prolinban gazdag polipeptid

ATRIPLEX NUMMULARIA 223748-04-7 Az atriplex nummularia kivonat az Atriplex nummularia, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Chenopodiaceae-ből nyert kivonat

ATTALEA EXCELSA CERA 68917-70-4 272-847-6 Az attalea excelsa cera az Attalea excelsa, Arecaceae-ből nyert Antisztatizáló szer/filmképző anyag
viasz

ATTAPULGITE 12174-11-7 Palogorszkit Viszkozitásszabályozó szer, abszor-


bens, opalizáló ágens

AVENA SATIVA BRAN Az avena sativa korpa a zab (Avena sativa, Poaceae) összetört Koptatóanyag/abszorbens/duzzasz-
pelyvája tószer

AVENA SATIVA BRAN 84012-26-0 281-672-4 Az avena sativa korpakivonat a zab (Avena sativa, Poaceae) Koptatóanyag
EXTRACT korpájából nyert kivonat

AVENA SATIVA EXTRACT 84012-26-0 281-672-4 Az avena sativa kivonat a zab (Avena sativa, Poaceae) magjából Lágyítószer
nyert kivonat

AVENA SATIVA FLOUR Az avena sativa finomliszt a zab (Avena sativa, Poaceae) Koptatóanyag/abszorbens/viszkozi-
zabszemének finomőrlésével kapott por tásszabályozó szer

AVENA SATIVA KERNEL 84012-26-0 281-672-4 Az avena sativa zabszemkivonat a zab (Avena sativa, Poaceae) Koptatóanyag
EXTRACT zabszeméből nyert kivonat

2006.4.5.
AVENA SATIVA KERNEL Az avena sativa zabszem-olaj a zab (Avena sativa, Poaceae) Oldószer
OIL zabszeméből sajtolt nem illó olaj
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

AVENA SATIVA MEAL Az avena sativa durvaliszt a zab (Avena sativa, Poaceae) Koptatóanyag
zabszemének őrlésével nyert durvaliszt

AVENA SATIVA MEAL 84012-26-0 281-672-4 Az avena sativa durvaliszt-kivonat a zab (Avena sativa, Csillapítószer
EXTRACT Poaceae) lisztjéből nyert kivonat

HU
AVENA SATIVA PROTEIN 134134-87-5 Az avena sativa fehérje a zab (Avena sativa, Poaceae) Csillapítószer/hidratálóanyag/kop-
zabszeméből nyert fehérje tatóanyag/abszorbens/hajkondicio-
náló anyag/bőrkondicionáló anyag/
viszkozitásszabályozó szer

AVENA SATIVA PROTEIN 134134-87-5 Az avena sativa fehérjekivonat a zab (Avena sativa, Poaceae) Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT fehérjéből nyert kivonat

AVENA SATIVA STARCH 9005-25-8 232-679-6 Keményítő. Nagy polimerizációs fokú szénhidrát, amelyet Viszkozitásszabályozó szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


rendszerint a zab (Avena sativa, Poaceae) zabszeméből
nyernek ki

AVERRHOA CARAMBOLA 97675-54-2 307-626-6 Az averrhoa carambola kivonat a csillaggyümölcs (Averrhoa Bőrvédő anyag
EXTRACT carambola, Oxalidaceae) terméséből nyert kivonat

AVOCADAMIDE DEA 124046-21-5 Avokádóamidok, N,N-bisz(2-hidroxi-etil)- Emulgeálószer/emulzióstabilizátor/


felületaktív anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer /habjavító anyag

AVOCADAMIDOPROPAL- 124046-04-4 1-Propánaminium, N,N-dimetil-N-fenil-metil-3-[(1-oxo- Antisztatizáló szer


KONIUM CHLORIDE avokádó)-amino]-, klorid

AVOCADAMIDOPROPYL 246865-42-9 1-Propánaminium, 3-amino-N-(karboxi-metil)-N,N-dimetil-, Felületaktív anyag/lemosóanyag/


BETAINE N-avokádóolaj-acil-származékok, belső sók habjavító anyag

AVOCADAMIDOPROPYL 226994-25-8 Amidok, avokádóolaj, N-[3-(dimetil-amino)-propil] Antisztatizáló szer


DIMETHYLAMINE

AVOCADO OIL PEG-11 103819-44-9 Olajok, avokádó, etoxilált, 11 mól EO (átlagos mólarány) Lágyítószer
ESTERS

AZELAIC ACID 123-99-9 204-669-1 Nonándisav Pufferálószer

AZELAMIDE MEA 242132-61-2 Nonánsav, 9-[(2-hidroxi-etil)-amino]-9-oxo- Felületaktív anyag/habjavító anyag/


viszkozitásszabályozó szer

AZULENE 275-51-4 205-993-6 Biciklo[5.3.0]dekapentaol Csillapítószer

L 97/43
BABASSUAMIDE DEA 124046-24-8 Babassuamidok, N,N-bisz(2-hidroxi-etil-) Felületaktív anyag/habjavító anyag
L 97/44
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

BABASSUAMIDOPROPAL- 124046-05-5 1-Propánaminium, N,N-dimetil-N-fenil-metil-3-[(1-oxo- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


KONIUM CHLORIDE babassu)-amino]-, klorid anyag

BABASSUAMIDOPROPYL 223704-95-8 1-Propánaminium, 3-amino-N-(karboxi-metil)-N,N-dimetil-, Felületaktív anyag/habjavító anyag/


BETAINE N-babassuolaj-acil-származékok, belső só lemosóanyag

HU
BABASSUAMIDOPROPYL 223707-87-8 Amidok, babassuolaj, N-[3-(dimetil-amino)-propil]- Antisztatizáló szer
DIMETHYLAMINE

BABASSUAMIDOPROPY- 124046-26-0 Propán, 1-dimetil-amino-3-[(1-oxo-babassu)-amino]-, N- Felületaktív anyag/habosítóanyag/


LAMINE OXIDE oxid lemosóanyag

BAKUCHIOL 17015-60-0 Fenol, 4-(3-etenil-3,7-dimetil-1,6-oktadienil)-, (E)- Baktérium elleni szer

BAMBUSA ARUNDINA- 91771-32-3 294-922-8 A bambusa arundinacea kivonat bambusz (Bambusa arundi- Bőrkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CEA EXTRACT nacea, Poaceae) szárából nyert kivonat

BAMBUSA ARUNDINA- A bambusa arundinacea por bambusz (Bambusa arundinacea, Koptatóanyag


CEA POWDER Poaceae) szárított, őrölt szárából származó por

BAMBUSA VULGARIS 91771-33-4 294-923-8 A bambusa vulgaris kivonat bambusz (Bambusa vulgaris, Nedvesítőszer
EXTRACT Poaceaea) leveléből és szárából nyert kivonat

BAPTISIA TINCTORIA A baptisia tinctoria a vadindigó (Baptisia tinctoria, Leguminosae) Erősítőszer


gyökeréből származó növényi anyag

BAPTISIA TINCTORIA 84775-46-2 283-875-3 A baptisia tinctoria kivonat a vadindigó (Baptisia tinctoria, Erősítőszer
EXTRACT Leguminosae) gyökeréből nyert kivonat

BARIUM SULFATE 7727-43-7 231-784-4 Bárium-szulfát (CI 77120) Opálósítóanyag

BARIUM SULFIDE 21109-95-5 244-214-4 Bárium-szulfid III/1,23 Szőrtelenítőszer

BAROSMA BETULINA 84649-93-4 283-474-3 A barosma betulina kivonat a buku (Barosma betulina, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Rutaceae) gyökeréből nyert kivonat

BASIC BLUE 3 33203-82-6 251-403-5 3,7-Bisz(dietil-amino)-fenoxazin-5-ium-klorid Hajfesték

BASIC BLUE 6 966-62-1 213-524-1 9-(Dimetil-amino)-benzo[a]fenoxiazin-7-ium-klorid (CI Hajfesték


51175)

2006.4.5.
BASIC BLUE 7 2390-60-5 219-232-0 [4-[4-(Dietil-amino)-α-[4-(etil-amino)-1-naftil]-benzilidén]- Hajfesték
ciklohexa-2,5-dién-1-ilidén]-dietilammónium-klorid (CI
42595)
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

BASIC BLUE 9 Metiltioninium-klo- metilthioninii chlori- 61-73-4 200-515-2 Fenotiazin-5-ium, 3,7-bisz(dimetil-amino)-, klorid (CI Hajfesték
rid dum 52015)

BASIC BLUE 26 2580-56-5 219-943-6 [4-[[4-Anilin-1-naftil]-[4-(dimetil-amino)-fenil]-metilén]-cik- Hajfesték

HU
lohexa-2,5-dién-1-ilidén]-dimetilammónium-klorid (CI
44045)

BASIC BLUE 41 12270-13-2 235-546-0 [2-[[4-[Etil-(2-hidroxi-etil)-amino]-fenil]-azo]-6-metoxi-3- Hajfesték


metilbenzotiazol-metilszulfát (CI 11154)

BASIC BLUE 47 67905-56-0 267-677-4 9,10-Antracéndion, 1-amino-4-[[4-[(dimetil-amino)-metil]- Hajfesték


fenil]-amino]-, monohidroklorid (CI 61111)

BASIC BLUE 99 68123-13-7 268-544-3 3-[(4-Amino-6-bróm-5,8-dihidro-1-hidroxi-8-imino-5-oxo- Hajfesték

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


2-naftil)-amino]-N,N,N-trimetilanilin-klorid (CI 56059)

BASIC BROWN 4 4482-25-1 224-764-1 1,3-Benzol-diamin 4,4'-[(4,4-metil-1,3-fenilén)-bisz(azo)]- Hajfesték


bisz[6-metil]- (CI 21010)

BASIC BROWN 16 26381-41-9 247-640-9 [8-[(p-Amino-fenil)-azo]-7-hidroxi-2-naftil]-trimetilammó- Hajfesték


nium-klorid (CI 12250)

BASIC BROWN 17 71134-97-9 275-216-3 [8-[(4-Amino-2-nitrofenil)-azo]-7-hidroxi-2-naftil]-trimeti- Hajfesték


lammónium-klorid (CI 12251)

BASIC GREEN 1 633-03-4 211-190-1 [4-[4-(Dietil-amino)-benzhidrilén]-ciklohexa-2,5-dién-1-ili- Hajfesték


dén]-dietilammónium-hidrogén-szulfát (CI 42040)

BASIC ORANGE 1 4438-16-8 224-654-3 1,3-Benzol-diamin, 4-metil-6-(fenil-azo)-, monohidroklorid Hajfesték


(CI 11320)

BASIC ORANGE 2 532-82-1 208-545-8 4-Fenil-azo-fenilén-1,3-diamin-monohidroklorid (CI 11270) Hajfesték

BASIC RED 2 477-73-6 207-518-8 3,7-Diamino-2,8-dimetil-5-fenilfenazinium-klorid (CI Hajfesték


50240)

BASIC RED 22 12221-52-2 5-(4'-Dimatil-amino-fenil-azo)-1,4-dimetiltriazolium-klorid Hajfesték

L 97/45
BASIC RED 46 12221-69-1 1H-1,2,4-Triazolium, 1,4-dimetil-5-[[4-[metil-(fenil-metil)- Hajfesték
amino]-fenil]-azo]-, bromid (CI 110825)
L 97/46
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

BASIC RED 76 68391-30-0 269-941-4 [7-Hidroxi-8-[(2-metoxi-fenil)-azo]-2-naftil-trimetilammó- Hajfesték


nium-klorid (CI 12245)

BASIC RED 118 71134-97-9 275-216-3 2-Naftalinaminium, 8-[(4-amino-2-nitrofenil)-azo]-7-hid- Hajfesték


roxi-N,N,N-trimetil-, klorid (CI 12251:1)

HU
BASIC VIOLET 4 2390-59-2 219-231-5 [4-[Bisz[4-(dietil-amino)-fenil]-metilén]-2,5-ciklohexadién- Hajfesték
1-ilidén]-dietilammónium-klorid (CI 42600)

BASIC VIOLET 14 632-99-5 211-189-6 (4-(4-Amino-fenil)-(4-imino-ciklohexa-2,5-dienilidén)- Hajfesték


metil)-2-metilanilin-hidroklorid (CI 42510)

BASIC YELLOW 11 4208-80-4 224-132-5 2-(2-((2,4-Dimetoxi-fenil)-amino)-vinil)-1,3,3-trimetil-3H- Hajfesték


indolium-klorid (CI 48055)

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


BASIC YELLOW 28 54060-92-3 258-946-7 2-[[(4-Metoxi-fenil)-metil-hidrazon]-metil]-1,3,3-trimetil- Hajfesték
3H-indolium-metilszulfát (CI 48054)

BASIC YELLOW 57 68391-31-1 269-943-5 3-[(4,5-Dihidro-3-metil-5-oxo-1-fenil-1H-pirazol-4-il)-azo]- Hajfesték


N,N,N-trimetilanilin-klorid (CI 12719)

BASSIA LATIFOLIA BUT- 310-127-6 A bassia latifolia vaj a madhuka (Bassia latifolia, Chenopodia- Lágyítószer
TER ceae) terméséből nyert természetes zsiradék

BATYL ALCOHOL Batilol 544-62-7 208-874-7 1,2-Propándiol, 3-(oktadecil-oxi)- Lágyítószer

BATYL ISOSTEARATE 170754-20-8 Izosztearinsav, 3-oktadecil-oxi-2-hidroxi-propil-észter Lágyítószer

BATYL STEARATE 13232-26-3 Sztearinsav, 2-(oktadecil-oxi)-3-hidroxi-propil-észter Lágyítószer

BEAN PALMITATE Phaseolus nemű bab zúzott babjának és palmitinsav-klorid Bőrkondicionáló anyag
reakciójából kapott termék

BEER 8029-31-0 Természetben előforduló anyag, sör Bőrkondicionáló anyag/hajkondici-


onáló anyag

BEESWAX ACID 135457-95-3 Zsírsav, méhviasz Stabilizátor

BEHENALKONIUM CHLO- 16841-14-8 240-865-3 Benzil-dokozil-dimetilammónium-klorid Antisztatizáló szer/felületaktív


RIDE anyag

BEHENAMIDE 3061-75-4 221-304-1 Dokozánamid Opálósítóanyag/viszkozitásszabá-

2006.4.5.
lyozó szer

BEHENAMIDE DEA 70496-39-8 Dokozánamid, N,N-bisz(2-hidroxi-etil)- Felületaktív anyag/habjavító anyag


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

BEHENAMIDE MEA 94109-05-4 302-442-2 N-(2-Hidroxi-etil)-dokozánamid Felületaktív anyag/habjavító anyag

BEHENAMIDOPROPYL 138527-93-2 1-Propánaminium, N-karboxi-metil-N,N-dimetil-3-[(1-oxo- Felületaktív anyag/habjavító anyag/


BETAINE dokozanil)-amino]-, hidroxid, belső só lemosóanyag

HU
BEHENAMIDOPROPYL 60270-33-9 262-134-8 N-[3-(Dimetil-amino)-propildokozánamid Antisztatizáló szer/emulgeálószer
DIMETHYLAMINE

BEHENAMIDOPROPYL 125804-04-8 Dokozánsav, N-[3-(dimetil-amino)-propildokozánamiddal Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


DIMETHYLAMINE BEHE- alkotott vegyület (1:1) náló anyag/hajkondicionáló anyag
NATE

BEHENAMIDOPROPYL 221446-54-4 Propánsav, 2-hidroxi-, N-[3-(dimetil-amino)-propildokozá- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


DIMETHYLAMINE LAC- namiddal alkotott vegyület (1:1) anyag
TATE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


BEHENAMIDOPROPYL 68797-65-9 1-Propánaminium, N,N-dimetil-N-etil-3-[(1-oxo-dokozanil)- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
ETHYLDIMONIUM ETHO- amino]-, etilszulfát anyag
SULFATE

BEHENAMIDOPROPYL PG- 136920-10-0 1-Propánaminium, N,N-dimetil-N-(2,3-dihidroxi-propil)-3- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


DIMONIUM CHLORIDE [(1-oxo-dokozanil)-amino]-, klorid anyag

BEHENAMINE OXIDE 26483-35-2 247-730-8 N,N-Dimetil-dokozil-amin-N-oxid Felületaktív anyag/habosítóanyag/


lemosóanyag

BEHENETH-5 26636-40-8 Dokozanol, etoxilált, 5 mól EO (átlagos mólarány) Emulgeálószer

BEHENETH-10 26636-40-8 Dokozanol, etoxilált, 10 mól EO (átlagos mólarány) Emulgeálószer

BEHENETH-20 26636-40-8 Dokozanol, etoxilált, 20 mól EO (átlagos mólarány) Emulgeálószer

BEHENETH-25 26636-40-8 Dokozanol, etoxilált, 25 mól EO (átlagos mólarány) Emulgeálószer

BEHENETH-30 26636-40-8 Dokozanol, etoxilált, 30 mól EO (átlagos mólarány) Emulgeálószer

BEHENIC ACID 112-85-6 204-010-8 Dokozánsav Emulgeálószer

BEHENOXY DIMETHI- 193892-43-2 Poli(oxi-(dimetil-szililén)), α-dokozil-ω-(dokozil-oxi)- Lágyítószer


CONE

L 97/47
BEHENOYL PG-TRIMO- 69537-38-8 274-033-6 2-Hidroxi-3-[(1-oxo-dokozil)-oxi]-propil-trimetilammó- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
NIUM CHLORIDE nium-klorid anyag
L 97/48
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

BEHENTRIMONIUM 17301-53-0 241-327-0 Dokozil-trimetilammónium-klorid VI/1,44 Tartósítószer/hajkondicionáló


CHLORIDE anyag

BEHENTRIMONIUM MET- 81646-13-1 279-791-1 Dokozil-trimetilammónium-metilszulfát Antisztatizáló szer/felületaktív


HOSULFATE anyag/hajkondicionáló anyag

HU
BEHENYL ALCOHOL 661-19-8 211-546-6 Dokozán-1-ol Lágyítószer

BEHENYL BEESWAX 144514-52-3 Zsírsavak, méhviasz, dokozil-észter Viszkozitásszabályozó szer

BEHENYL BEHENATE 17671-27-1 241-646-5 Dokozil-dokozanoát Lágyítószer

BEHENYL BENZOATE 103403-38-9 1-Dokozanol, benzoát Bőrkondicionáló anyag/lágyítószer

BEHENYL BETAINE 26920-62-7 248-108-9 (Karboxiláto-metil)-dokozil-dimetilammónium Antisztatizáló szer/felületaktív

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


anyag/habjavító anyag/lemosóa-
nyag

BEHENYL ERUCATE 18312-32-8 242-201-8 Dokozil-(Z)-dokoz-13-enoát Lágyítószer

BEHENYL HYDROX- 39957-00-1 254-719-1 2-Henikozil-4,5-dihidro-1H-imidazol-1-etanol Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


YETHYL IMIDAZOLINE anyag

BEHENYL ISOSTEARATE 181496-25-3 Izosztearinsav, dokozil-észter Lágyítószer

BEHENYL/ISOSTEARYL 235433-32-6 Zsírsavak, méhviasz, dokozanollal és 16-metil-heptadeka- Lágyítószer/emulgeálószer/film-


BEESWAX nollal alkotott észterek képző anyag

BELAMCANDA CHINENSIS 223748-07-0 A belamcanda chinensis kivonat a (Belamcanda chinensis, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Iridaceae) gyökeréből nyert kivonat

BELLIS PERENNIS EXT- 84776-11-4 283-935-9 A bellis perennis kivonat a közönséges százszorszép (Bellis Lemosóanyag
RACT perennis, Compositae) virágjából nyert kivonat

BENTONITE Bentonit bentonitum 1302-78-9 215-108-5 Bentonit. Agyagkolloid. Elsősorban montmorillonitot tar- Abszorbens/emulzióstabilizátor/
talmaz. (CI 77004) viszkozitásszabályozó szer

BENZALDEHYDE Benzaldehid 100-52-7 202-860-4 Benzaldehid Oldószer

BENZALKONIUM BRO- 91080-29-4 293-522-5 Kvaterner ammóniumvegyületek, benzil-C8-C18-alkil-dime- VI/1,54/III/1,65 Tartósítószer/antisztatizáló szer
MIDE til, bromidok dezodoráló

2006.4.5.
BENZALKONIUM CETYL C8-C18-Alkil-benzil-dimetil-ammónium-klorid és 1-hexa- Baktérium elleni szer/dezodoráló-
PHOSPHATE decil-dihidrogén-foszfát reakciójában keletkező reakcióter- anyag
mékek komplex elegye
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

BENZALKONIUM CHLO- benzalkonii chloridum 63449-41-2/ 264-151-6 Kvaterner ammóniumvegyületek, benzil-C8-18-alkil-dimetil, VI/1,54/III/1,65 Tartósítószer/antisztatizáló szer
RIDE 8001-54-5 kloridok

BENZALKONIUM SAC- 68989-01-5 273-545-7 Kvaterner ammóniumvegyületek, benzil-C12-C18-alkil- VI/1,54/III/1,65 Tartósítószer/antisztatizáló szer
CHARINATE dimetil-, 1,2-benzizotiazol-3-(2H)-on-1,1-dioxiddal alkotott

HU
sók (1:1)

BENZALPHTHALIDE 575-61-1 209-388-8 3-Benzilidén-ftalid Ultraibolya sugárzást elnyelő anyag

1,2,4-BENZENETRIACE- 613-03-6 210-327-2 Benzol-1,2,4-triil-triacetát Hajfesték


TATE

BENZETHONIUM CHLO- Benzetonium-klorid benzethonii chloridum 121-54-0 204-479-9 Benzolmetánaminium, N,N-dimetil-N-[2-[2-[4-(1,1,3,3,-tet- VI/1,53 Tartósítószer
RIDE rametil-butil)-fenoxi]-etoxi]-etil]-, klorid

BENZISOTHIAZOLINONE 2634-33-5 220-120-9 1,2-Benzizotiazol-3(2H)-on Baktérium elleni szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


BENZOIC ACID Benzoesav acidum benzoicum 65-85-0 200-618-2 Benzoesav VI/1,1 Tartósítószer

BENZOIC ACID/PHTHALIC 68647-39-2 1,3-Izo(benzofurándion), 2,2-bisz(hidroxi-metil)-1,3-pro- Filmképző anyag


ANHYDRIDE/PEN- pándiollal és 2,2-dimetil-1,3-propándiollal alkotott polimer,
TAERYTHRITOL/NEO- benzoátok és hexadekanoátok
PENTYL GLYCOL/
PALMITIC ACID COPOLY-
MER

BENZOPHENONE 119-61-9 204-337-6 Benzofenon Ultraibolya sugárzást elnyelő anyag

BENZOPHENONE-1 131-56-6 205-029-4 2,4-Dihidroxi-benzofenon Ultraibolya sugárzást elnyelő anyag

BENZOPHENONE-2 131-55-5 205-028-9 2,2',4,4'-Tetrahidroxi-benzofenon Ultraibolya sugárzást elnyelő anyag

BENZOPHENONE-3 Oxibenzon 131-57-7 205-031-5 2-Hidroxi-4-metoxi-benzofenon VII/1,4 Ultraibolya sugárzást elnyelő


anyag/ultraibolya-szűrő

BENZOPHENONE-4 Szuliszo-benzon 4065-45-6 223-772-2 5-Benzoil-4-hidroxi-2-metoxi-benzol-szulfonsav VII/1,22 Ultraibolya-szűrő/ultraibolya sugár-


zást elnyelő anyag

BENZOPHENONE-5 6628-37-1 Benzolszulfonsav, 5-benzoil-4-hidroxi-2-metoxi-, mononát- VII/1,22 Ultraibolya sugárzást elnyelő


riumsó anyag/ultraibolya-szűrő

BENZOPHENONE-6 131-54-4 205-027-3 2,2'-Dihidroxi-4,4'-dimetoxi-benzofenon Ultraibolya sugárzást elnyelő anyag

BENZOPHENONE-7 85-19-8 201-592-5 5-Klór-2-hidroxibenzofenon Ultraibolya sugárzást elnyelő anyag

L 97/49
BENZOPHENONE-8 Dioxi-benzon 131-53-3 205-026-8 2,2'-Dihidroxi-4-metoxi-benzofenon Ultraibolya sugárzást elnyelő anyag
L 97/50
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

BENZOPHENONE-9 76656-36-5 278-520-4 Dinátrium-3,3'-karbonil-bisz[4-hidroxi-6-metoxi-benzol- Ultraibolya sugárzást elnyelő anyag


szulfonát]

BENZOPHENONE-10 Mexenon 1641-17-4 216-688-2 2-Hidroxi-4-metoxi-4'-metil-benzofenon Ultraibolya sugárzást elnyelő anyag

HU
BENZOPHENONE-11 1341-54-4 Bisz(2,4-Dihidroxi-fenilmetanon) és bisz(2-hidroxi-4- Ultraibolya sugárzást elnyelő anyag
metoxi-fenil)-metanon

BENZOPHENONE-12 Oktabenzon 1843-05-6 217-421-2 2-Hidroxi-4-oktil-oxi-benzofenon Ultraibolya sugárzást elnyelő anyag

BENZOTRIAZOLE 95-14-7 202-394-1 Benzotriazol Baktérium elleni szer

BENZOXIQUINE Benzoxikvin 86-75-9 201-697-6 8-Kinolilbenzoát Baktérium elleni szer

BENZOXONIUM CHLO- Benzoxónium-klorid 19379-90-9 243-008-1 Benzolmetánaminum, N-dodecil-N,N-bisz(2-hidroxi-etil)-, Baktérium elleni szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


RIDE klorid

BENZYL ACETATE 140-11-4 205-399-7 Benzilacetát Oldószer

BENZYL ALCOHOL Benzilalkohol alcohol benzilicus 100-51-6 202-859-9 Benzilalkohol III/1,45 – VI/1,34 Tartósítószer/oldószer

BENZYL BENZOATE Benzilbenzoát benzilis benzoas 120-51-4 204-402-9 Benzilbenzoát Oldószer

BENZYL CINNAMATE 103-41-3 203-109-3 2-Propénsav, 3-fenil, fenil-metil-észter Elfedőanyag

BENZYL HYALURONATE 111744-92-4 Hialuronsav, fenil-metil-észter Bőrkondicionáló anyag/nedvesítő-


szer

BENZYL LAURATE 140-25-0 205-405-8 Benzillaurát Lágyítószer

BENZYL NICOTINATE 94-44-0 202-332-3 3-Piridinkarbonsav, fenil-metil-észter Antisztatizáló szer

BENZYL SALICYLATE 118-58-1 204-262-9 Benzil-szalicilát Ultraibolya sugárzást elnyelő anyag

BENZYL TRIETHYL 56-37-1 200-270-1 Benzil-trietil-ammónium-klorid Antisztatizáló szer


AMMONIUM CHLORIDE

BENZYLHEMIFORMAL 14548-60-8 238-588-8 Metanol, (fenil-metoxi)- VI/1,55 Tartósítószer

3-BENZYLIDENE CAMP- 15087-24-8 239-139-9 1,7,7-Trimetil-3-(fenil-metilén)-biciklo[2.2.1]heptán-2-on VII/1,19 Ultraibolya sugárzást elnyelő


HOR anyag/ultraibolya-szűrő

2006.4.5.
BENZYLIDENE CAMPHOR 56039-58-8 α-(2-Oxo-born-3-ilidén)-toluol-4-szulfonsav VII/1,9 Ultraibolya sugárzást elnyelő
SULFONIC ACID anyag/ultraibolya-szűrő
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

BENZYLIDENECAMPHOR 222400-12-6 Kollagének, hidrolizátumok, [[4-[(4,7,7-trimetil-3-oxo- Hajkondicionáló anyag/bőrvédő


HYDROLYZED COLLAGEN biciklo-[2.2.1]-hept-2-ilidén)-metil]-fenil]-szulfonil] anyag
SULFONAMIDE

HU
BENZYLPARABEN 94-18-8 202-311-9 Benzil-4-hidroxi-benzoát Baktérium elleni szer

BENZYLTRIMONIUM 113089-56-8 Kollagének, hidrolizátumok, N,N,N-trimetil benzol-metá- Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


HYDROLYZED COLLAGEN naminium-sók náló anyag/hajkondicionáló anyag

BERBERINE CHLORIDE 633-65-8 211-195-9 Benzo[g]-1,3-benzo-dioxolo[5,6-a]kinolizinium, 5,6- Baktérium elleni szer


dihidro-9,10-dimetoxi-, klorid

BERBERIS VULGARIS A berberis vulgaris a sóskaborbolya (Berberis vulgaris, Baktérium elleni szer
Berberidaceae) szárított gyökértörzséből és gyökeréből szár-

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


mazó növényi anyag

BERBERIS VULGARIS EXT- 84649-92-3 283-473-8 A berberis vulgaris kivonat sóskaborbolya (Berberis vulgaris, Baktérium elleni szer
RACT Berberidaceae) friss gyökérkérgéből nyert kivonat

BERTHOLLETIA EXCELSA 310-127-6 A bertholletia excelsa dióolaj a brazil diófa (Bertholletia excelsa, Oldószer
NUT OIL Lecythidaceae) diójából sajtolt nem illó olaj

BETA VULGARIS 7659-59-2 231-628-5 [S-(R*,R*)]-4-[2-[2-Karboxi-5-(β-D-glükopirano-sziloxi)-2,3- IV/1 Kozmetikai színezék


dihidro-6-hidroxi-1H-indol-1-il]-vinil]-2,3-dihidro-piridin-
2,6-dikarbonsav

BETA VULGARIS EXTRACT 89957-89-1 289-610-8 A beta vulgaris kivonat a cékla (Beta vulgaris, Chenopodiaceae) IV/1 Kozmetikai színezék
gyökeréből nyert kivonat

BETA-ALANINE DIACETIC 6245-75-6 228-360-6 N,N-Bisz(karboxi-metil)-β-alanin Kelátképző anyag


ACID

BETA-CAROTENE Béta-karotin beta carotenum 7235-40-7 230-636-6 β,β-Karotin Bőrkondicionáló anyag

BETAGLUCAN 26874-89-5 β-D-Glükóz homopolimer Bőrkondicionáló anyag/duzzasztó-


szer

BETAINE Betain 107-43-7 203-490-6 Metánaminium, 1-karboxi-N,N,N-trimetil-, hidroxid, belső Antisztatizáló szer/viszkozitássza-
só bályozó szer

L 97/51
BETA-SITOSTEROL 83-46-5 201-480-6 Sztigmaszt-5-én-3-β-ol Emulzióstabilizátor/bőrkondicio-
náló anyag/stabilizátor
L 97/52
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

BETA-SITOSTERYL ACE- 915-05-9 213-019-6 Sztigmaszt-5-én-3-β-il-acetát Stabilizátor/bőrkondicionáló anyag


TATE

BETULA ALBA BARK EXT- 84012-15-7 281-660-9 A betula alba kéregkivonat a szőrös nyír (Betula alba, Erősítőszer/összehúzó anyag/csilla-

HU
RACT Betulaceae) kérgéből nyert kivonat pítószer/lemosóanyag

BETULA ALBA EXTRACT 84012-15-7 281-660-9 A betula alba kivonat a szőrös nyír (Betula alba, Betulaceae) Erősítőszer/összehúzó anyag/csilla-
leveléből és kérgéből nyert kivonat pítószer/lemosóanyag

BETULA ALBA LEAF EXT- 84012-15-7 281-660-9 A betula alba levélkivonat a szőrös nyír (Betula alba, Erősítőszer/összehúzó anyag/csilla-
RACT Betulaceae) leveléből nyert kivonat pítószer/lemosóanyag

BETULA ALBA OIL 8001-88-5/ A betula alba olaj a szőrös nyír (Betula alba, Betulaceae) Elfedőanyag
8027-43-8 leveléből nyert illóolaj

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


BETULA ALBA SAP A betula alba fanedv a szőrös nyírből (Betula alba, Betulaceae) Bőrvédő anyag
származó fanedv

BETULA PLATYPHYLLA 223748-09-2 A betula platyphilla japonica kivonat nyír (Betula platyphilla Bőrkondicionáló anyag
JAPONICA EXTRACT japonica, Betulaceae) kérgéből nyert kivonat

BHA Butilezett hidroxi- 25013-16-5 246-563-8 terc-Butil-4-metoxi-fenol Antioxidáns


anizol

BHT Butilezett hidroxi- butilhidroxitoluenum 128-37-0 204-881-4 2,6-Di-terc-butil-p-krezol Antioxidáns


toluol

BIOFLAVONOIDS 61788-55-4 Flavonoidok, citromolaj Csillapítószer

BIOSACCHARIDE GUM-1 α-L-Fukóz-1,3-α-D-galaktóz-1,3-α-D-galakturonsav homo- Bőrkondicionáló anyag


polimer

BIOTIN Biotin biotinum 58-85-5 200-399-3 1H-tieno[3,4-d]imid-azol-4-pentánsav, hexahidro-2-oxo Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


[3aS-(3aα,4β,6aα.)]- onáló anyag/faggyúképződés-gátló
anyag

BISABOLOL 515-69-5 208-205-9 (R*,R*)-α,4-dimetil-α-(4-metil)-3-pentenil)-ciklohex-3-én-1- Csillapítószer


metanol

2006.4.5.
1,3-BIS-(2,4-DIAMINOPHE- 81892-72-0 279-845-4 4,4’-[1,3-Propándiil-bisz(oxi)-bisz(benzol-1,3-diamin) Hajfesték
NOXY)PROPANE
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

BIS-DIGLYCERYL 222722-06-7 406-144-4 Hexándisav, 3-(2,3-dihidroxipropil-oxi)-2-hidroxipropil- Lágyítószer


POLYACYLADIPATE-1 diészter, oktánsav, dekánsav, izooktadekánsav és 12-hidroxi-
oktadekánsav elegyével lejátszódó reakcióban képződő
észterek

HU
BIS-DIGLYCERYL 13095-60-1 406-144-4 Hexándisav, 3-(2,3-dihidroxi-propil-oxi)-2-hidroxi-propil- Lágyítószer
POLYACYLADIPATE-2 diészter, oktánsav, dekánsav, izooktadekánsav, oktadekánsav
és 12-hidroxi-oktadekánsav elegyével lejátszódó reakcióban
képződő észterek

4,6-BIS(2-HYDROXYET- 94082-85-6 Etanol, 2,2'-[(4,6-diamino-1,3-fenilén)-bisz(oxi)]-bisz-, Hajfesték


HOXY)-m-PHENYLENE- dihidroklorid
DIAMINE HCl

BIS-HYDROXYETHYL BIS- 149591-38-8 Propán-diamid, N,N'-bisz(2-hidroxi-etil)-N,N'-bisz(hexa- Bőrvédő anyag/bőrkondicionáló

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CETYL MALONAMIDE decil)- anyag/hajkondicionáló anyag

BIS-HYDROXYETHYL 71487-00-8 Kvaterner ammóniumvegyületek, kókusz-alkil-bisz(hidroxi- Antisztatizáló szer


COCOMONIUM NITRATE etil)-metil, nitrátok (sók)

BIS-HYDROXYETHYL 50744-86-0 1-Oktadekánaminium, bisz(2-hidroxi-etil)-(2,3-dihidroxi- Antisztatizáló szer


DIHYDROXYPROPYL propil)-bisz(2-hidroxi-etil)-(2,3-dihidroxi-propil), klorid
STEARAMINIUM CHLO-
RIDE

BIS-HYDROXYETHYL 223707-41-3 Kvaterner ammóniumvegyületek, repcemag-alkil-bisz(hid- Antisztatizáló szer


RAPESEEDMONIUM roxi-etil)-metil, kloridok (sók)
CHLORIDE

BIS-HYDROXYETHYL TAL- 67784-77-4 267-052-6 Kvaterner ammóniumvegyületek, bisz(hidroxi-etil)-metil- Antisztatizáló szer


LOWMONIUM CHLORIDE faggyú-alkil, kloridok

BISMUTH CITRATE Bizmut-citrát 813-93-4 212-390-1 Bizmut-citrát Pufferálószer/kelátképző anyag

BISMUTH OXYCHLORIDE 7787-59-9 232-122-7 Bizmut-klorid-oxid (CI 77163) IV/1 Kozmetikai színezék

BISMUTH SUBNITRATE Bizmut-szubnitrát 1304-85-4 215-136-8 Bizmut-nitrát, bázikus Abszorbens/opálosítóanyag

BISPHENYLHEXAMETHI- 18758-91-3 Tetrasziloxán, 1,1,1,7,7,7-hexametil-3,5-difenil-3,5-bisz(tri- Habzásgátló anyag/lágyítószer


CONE metil-xilil)-oxi]-

L 97/53
BIXA ORELLANA EXT- 89957-43-7 289-561-2 A bixa orellana kivonat az orleánfa (Bixa orellana, Bixaceae) Bőrkondicionáló anyag
RACT gyümölcspépjéből nyert kivonat
L 97/54
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

BIXA ORELLANA SEED 89957-43-7 289-561-2 A bixa orellana magkivonat az orleánfa (Bixa orellana, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Bixaceae) magjából nyert kivonat

HU
BLETIA HYACINTHINA 223748-10-5 A bletia hyacinthina kivonat a (Bletia hyacinthina, Orchidaceae) Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT álgumójából nyert kivonat

BOMBYX EXTRACT 91079-16-2 293-402-2 A bombyx kivonat zúzott selyemhernyóból (Bombyx) nyert Bőrkondicionáló anyag
kivonat

BOMBYX LIPIDA 226994-42-9 A bombyx lipida zúzott selyemhernyóból nyert lipidek Bőrkondicionáló anyag

BORAGO OFFICINALIS 84012-16-8 281-661-4 A borago officinalis kivonat a borvirág (Borago officinalis, Lágyítószer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


EXTRACT Boraginaceae) hajtásvégéből nyert kivonat

BORAGO OFFICINALIS 225234-12-8 A borago officinalis magolaj a borvirág (Borago officinalis, Lágyítószer
SEED OIL Boraginaceae) magjából nyert nem illó olaj

BORIC ACID Bórsav acidum boricum 10043-35-3 233-139-2 Bórsav III/1,1a Baktérium elleni szer

BORNELONE Bornelone 119375 218-757-2 3-Pentén-2-on, 5-(3,3-Dimetilbiciklo-[2.2.1]hept-2-ilidén)- Ultraibolya sugárzást elnyelő anyag

BORNEOL 507-70-0 208-080-0 Biciklo-[2.2.1]heptan-2-ol, 1,7,7-trimetil, endo-

BORON NITRIDE 10043-11-5 233-136-6 Bór-nitrid Bőrkondicionáló anyag/opálosítóa-


nyag/abszorbens

BOSWELIA CARTERII 89957-98-2 289-620-2 A boswellia carterii kivonat a tömjén (Boswellia carterii, Erősítőszer/bőrsimító anyag
EXTRACT Burseraceae) kéregváladékából nyert kivonat

BOSWELLIA SERRATA 97952-72-2 308-366-6 A boswellia serrata kivonat az indiai tömjén (Boswellia Serrata, Erősítőszer/bőrsimító anyag
EXTRACT Burseraceae) kéregváladékából nyert kivonat

2006.4.5.
BOUGAINVILLEA GLABRA 223749-28-8 A bougainvillea glabra kivonat a bougainvillea (Bougainvillea Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT glabra, Nyctaginaceae) virágjából nyert kivonat
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

BRAIN EXTRACT 84539-85-5 283-072-8 Az agykivonat emlősök agyából nyert kivonat II/419 (Ha 12 hóna- Bőrvédő anyag
90989-78-9 pos szarvasmar-
haféléktől vagy 12
hónapnál idősebb

HU
juh- és kecskefélék-
től származik, vagy
olyanoktól, amely-
eknek egy csont
metszőfoga már
kibújt a fogínyből)

BRASSICA ALBA EXTRACT 84929-33-9 284-517-9 A brassica alba kivonat a fehér mustár (Brassica alba, Baktérium elleni szer/faggyúképző-
Brassicaceae) magjából nyert kivonat dés-gátló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


BRASSICA CAMPESTRIS 8002-13-9 232-299-0 A brassica campestris oleifera olaj a repce (Brassica campestris Lágyítószer
OLEIFERA OIL oleifera, Brassicaceae) magjából sajtolt olaj

BRASSICA CAMPESTRIS 225234-15-1 A brassica campestris oleifera olaj nem szappanosítható Hajkondicionáló anyag/bőrvédő
OLEIFERA OIL UNSAPO- frakciója a repce (Brassica campestris oleifera, Brassicaceae) anyag
NIFIABLES magjából származó olaj olyan frakciója, amely a szappa-
nosítási folyamat során nem alakult át szappanná

BRASSICA CAMPESTRIS 90989-79-0 292-737-1 A brassica campestris rapa kivonat a tarlórépa (Brassica Baktérium elleni szer/lágyítószer
RAPA EXTRACT campestris rapa, Brassicaceae) gyökeréből nyert kivonat

BRASSICA JUNCEA EXT- 93062-78-3 296-833-4 A brassica juncea kivonat a barna mustár (Brassica juncea, Baktérium elleni szer
RACT Brassicaceae) magjából nyert kivonat

BRASSICA NIGRA EXT- 90064-15-6 290-076-3 A brassica nigra kivonat fekete mustár (Brassica nigra, Baktérium elleni szer
RACT Brassicaceae) magjából nyert kivonat

BRASSICA OLERACEA 223749-36-8 A brassica oleracea botrytis olaj nem szappanosítható frakciója Lágyítószer/faggyúképződés-gátló
BOTRYTIS OIL UNSAPO- a karfiolból (Brassica oleracea botrytis, Brassicaceae) származó anyag
NIFIABLES olaj olyan frakciója, amely a szappanosítási folyamat során
nem alakult át szappanná

BRASSICA OLERACEA 89958-13-4 289-635-4 A brassica oleracea capitata kivonat káposzta (Brassica oleracea Faggyúképződés-gátló anyag
CAPITATA EXTRACT capitata, Brassicaceae) leveléből nyert kivonat

L 97/55
BREVOORTIA OIL 8002-50-4 232-311-4 A brevoortia olaj az Atlanti-óceán északi részén élő Lágyítószer/oldószer
menhaden halból (Brevoortia tyrannis) nyert nem illó olaj
L 97/56
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

BRILLIANT BLACK 1 2519-30-4 219-746-5 Tetranátrium-1-acetamid-2-hidroxi-3-(4-((4-szulfonáto-feni- Hajfesték


lazo)-7-szulfonáto-1-naftil-azo)-naftalin-4,6-diszulfonát (CI
28440)

BROMOCHLOROPHENE 15435-29-7 239-446-8 2,2'-Metilén-bisz(6-bróm-4-klórfenol) VI/1,37 Tartósítószer

HU
BROMOCINNAMAL 5443-49-2 226-637-6 2-Brómcinnamaldehid Elfedőanyag

BROMOCRESOL GREEN 76-60-8 200-972-8 Fenol, 4,4'-(3H-2,1-benzoxatiol-3-ilidén)-bisz[2,6-dibróm- IV/1 Kozmetikai színezék


3-metil]-, S,S-dioxid

5-BROMO-5-NITRO-1,3- 30007-47-7 250-001-7 5-Bróm-5-nitro-1,3-dioxán VI/1,20 Tartósítószer


DIOXANE

2-BROMO-2-NITROPRO- Bronopol 52-51-7 200-143-0 1,3-Propándiol, 2-bróm-2-nitro- VI/1,21 Tartósítószer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PANE-1,3-DIOL

BROMOTHYMOL BLUE 76-59-5 200-971-2 Fenol, 4,4'-(3H-2,1-benzoxatiol-3-ilidén)-bisz[2-bróm-3- IV/1 Kozmetikai színezék


metil-6-(1-metil-etil)]-, S,S-dioxid

BUBULUM OIL 8002-64-0 232-314-0 A bubulum olaj szarvasmarha patájából nyert nem illó olaj Lágyítószer/oldószer

BUMETRIZOLE Bumetrizol 729335 223-445-4 Fenol, 2-(5-klór-2H-benzo-triazol-2-il)-6-(1,1-dimetil-etil)- Ultraibolya sugárzást elnyelő anyag
4-metil-

BUTADIENE/ACRYLONIT- 9003-18-3 2-Propén-nitril, 1,3-butadiénnel alkotott polimer Filmképző anyag/viszkozitásszabá-


RILE COPOLYMER lyozó szer

BUTANE Bután 106-97-8 203-448-7 Bután Hajtógáz

BUTETH-3 CARBOXYLIC 107600-34-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-butil-ω-karboxi-metoxi Felületaktív anyag


ACID

BUTOXY CHITOSAN Kitozán, butoxilált Filmképző anyag/viszkozitásszabá-


lyozó szer

BUTOXYDIGLYCOL 112-34-5 203-961-6 2-(2-Butoxi-etoxi)-etanol Oldószer

BUTOXYETHANOL 111-76-2 203-905-0 2-Butoxi-etanol Oldószer

BUTOXYETHYL ACETATE 112-07-2 203-933-3 2-Butoxi-etilacetát Oldószer

2006.4.5.
BUTOXYETHYL NICOTI- Nikoboxil 13912-80-6 237-684-7 3-Piridinkarbonsav, 2-butoxi-etil-észter Bőrkondicionáló anyag
NATE
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

BUTOXYNOL-5 CAR- 104909-82-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-karboxi-metil-ω-[4-(1,1-dimetil-etil)- Emulgeálószer


BOXYLIC ACID fenoxi]-, (4 mól EO átlagos mólarány)

BUTOXYNOL-19 CAR- 104909-82-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-karboxi-metil-ω-[4-(1,1-dimetiletil)- Emulgeálószer

HU
BOXYLIC ACID fenoxi]-, (18 mól EO átlagos mólarány)

BUTOXYPROPANOL 5131-66-8 225-878-4 1-Butoxi-propán-2-ol Nedvesítőszer

BUTYL ACETATE 123-86-4 204-658-1 N-Butil-acetát Oldószer

BUTYL ACETYL RICINO- 140-04-5 205-393-4 Butil-O-acetil-ricinoleát Lágyítószer


LEATE

BUTYL ACRYLATE/ 30600-43-2 2-Propénsav, 2-Metil-, 2-hidroxi-etil-észter, butil-2-prope- Filmképző anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


HYDROXYETHYL MET- noáttal alkotott polimer
HACRYLATE COPOLYMER

BUTYL ACRYLATE/ 25767-47-9 2-Propénsav, butil-észter, etenil-benzollal alkotott polimer Filmképző anyag
STYRENE COPOLYMER

BUTYL BENZOATE 136-60-7 205-252-7 Butilbenzoát VI/1,1 Tartósítószer

BUTYL BENZOIC ACID/ 68814-19-7 4-(1,1-Dimetil-etil)-benzoesav, 1,2-benzol-dikarbonsavan- Filmképző anyag


PHTHALIC ANHYDRIDE/ hidriddel és 2-metil-2-hidroxi-metil-1,3-propándiollal alko-
TRIMETHYLOLETHANE tott polimer
COPOLYMER

BUTYL ESTER OF ETHY- 68954-39-2 2,5-Furándion, eténnel alkotott polimer, butilezett Antisztatizáló szer/kötőanyag/film-
LENE/MA COPOLYMER képző anyag

BUTYL ESTER OF PVM/MA 25119-68-0 2-Buténdisav (Z)-, metoxi-eténnel alkotott polimer, mono- Antisztatizáló szer/filmképző anyag
COPOLYMER butil-észter

BUTYL ISOSTEARATE 94109-07-6 302-444-3 Butil-16-metilheptadekanoát Lágyítószer

BUTYL LACTATE Butillaktát 138-22-7 205-316-4 Propánsav, 2-hidroxi-, butil-észter Oldószer

BUTYL METHACRYLATE 97-88-1 202-615-1 Butilmetakrilát Viszkozitásszabályozó szer

L 97/57
BUTYL METHOXYDIBEN- Avobenzon 70356-09-1 274-581-6 1-[4-(1,1-Dimetil-etil)-fenil]-3-(4-metoxi-fenil)-propán-1,3- VII/1,8 Ultraibolya sugárzást elnyelő
ZOYLMETHANE dion anyag/ultraibolya-szűrő
L 97/58
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

BUTYL MYRISTATE 110-36-1 203-759-8 Butilmirisztát Lágyítószer

BUTYL OLEATE 142-77-8 205-559-6 Butiloleát Lágyítószer/bőrkondicionáló ágens

BUTYL PHTHALYL BUTYL 85-70-1 201-624-8 Butoxi-karbonil-metil-butilftalát Filmképző anyag

HU
GLYCOLATE

BUTYL POLYGLUCOSE Felületaktív anyag/habosítóanyag/


lemosóanyag

BUTYL STEARATE 123-95-5 204-666-5 Butilsztearát Lágyítószer

BUTYL THIOGLYCOLATE 10047-28-6 233-156-5 Butil-merkaptoacetát III/1,2b Hajgöndörítő vagy -egyenesítő


anyag

BUTYLATED POLYOXY- 68002-19-7 Karbamid, formaldehiddel alkotott polimer, butilezett Filmképző anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


METHYLENE UREA

BUTYLATED PVP 26160-96-3 1-Vinil-2-pirolidon, homopolimer, butilezett Filmképző anyag

BUTYLENE GLYCOL 107-88-0 203-529-7 Bután-1,3-diol Nedvesítőszer/oldószer

BUTYLENE GLYCOL 1,2-Bután-diol, oktánsavval és dekánsavval alkotott diészter Lágyítószer


DICAPRYLATE/DICAP-
RATE

BUTYLENE GLYCOL MON- 93763-20-3 297-837-9 Zsírsavak, montánviasz, 1,3-butándiollal alkotott észterek Lágyítószer
TANATE

BUTYLENE/ETHYLENE 9019-29-8 Butén, eténnel alkotott polimer Viszkozitásszabályozó szer


COPOLYMER

BUTYLGLUCOSIDE CAP- 134932-39-1 Butil-β-D-glükopiranozid-6-dekanoát Felületaktív anyag/lemosóanyag/


RATE emulgeálószer

BUTYLOCTANOIC ACID 27610-92-0 248-570-1 2-Butiloktánsav Felületaktív anyag/lemosóanyag/


emulgeálószer

BUTYLOCTANOL 735273 223-470-0 2-Butiloktán-1-ol Nedvesítőszer

BUTYLOCTYL BEESWAX 151661-98-2 Zsírsavak, méhviasz, 2-butiloktanollal alkotott észterek Lágyítószer

BUTYLOCTYL BENZOATE 188038-97-3 1-Oktanol, 2-butil-, -benzoát Képlékenyítőszer/bőrkondicionáló


anyag/lágyítószer/oldószer

2006.4.5.
BUTYLOCTYL CANDELIL- 226994-03-2 Zsírsavak, kandelillaviasz, 2-butiloktil-észter Viszkozitásszabályozó szer
LATE
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

BUTYLOCTYL OLEATE 134112-37-1 (Z)-9-Oktadedekénsav, 2-butil-oktil-észter Lágyítószer

BUTYLOCTYL SALICY- 190085-41-7 Benzoesav, 2-hidroxi-, 2-butil-oktil-észter Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


LATE onáló anyag/oldószer

HU
BUTYLPARABEN Butilparabén 94-26-8 202-318-7 Butil-4-hidroxi-benzoát VI/1,12 Tartósítószer

BUTYLPHENYL METHYLP- 80-54-6 201-289-8 2-(4-terc-Butil-benzil)-propionaldehid Elfedőanyag


ROPIONAL

BUTYRIS LAC POWDER 310-127-6 Természetben előforduló anyag, a tehéntejből vagy tejszín- Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
ből való vajköpülésből származó folyadék (író) dehidratálá- onáló anyag
sával kapott por

BUTYROLACTONE 96-48-0 202-509-5 γ-Butirolakton Oldószer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


BUTYROSPERMUM PARKII 91080-23-8 293-515-7 A butyrospermum parkii vaj a vajfa (Butyrospermum parkii, Bőrkondicionáló anyag/lágyítószer
BUTTER Sapotaceae) terméséből nyert zsiradék

BUTYROSPERMUM PARKII 91080-23-8 A butyrospermum parkii vajkivonat a vajfa (Butyrospermum Lágyítószer


BUTTER EXTRACT parkii, Sapotaceae) vajából nyert kivonat

BUTYROSPERMUM PARKII 225234-14-0 Olajok, vajfa, nem szappanosítható frakció Lágyítószer


BUTTER UNSAPONIFIAB-
LES

BUTYROYL TRIHEXYL 82469-79-2 1,2,3-Propántrikarbonsav, 2-(1-oxo-butoxi)-, trihexil-észter Lágyítószer


CITRATE

BUTYRUM 8029-34-3 310-127-6 Természetben előforduló anyag, vaj Lágyítószer

BUXUS SEMPERVIRENS 84012-17-9 281-663-5 A buxus sempervirens kivonat a puszpáng (Buxus sempervirens, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Buxaceae) leveléből nyert kivonat

C1-5 ALKYL GALACTO- Galaktomannán poliszacharid, C1-C5-alkil-éterek Kötőanyag/emulgeálószer/film-


MANNAN képző anyag/viszkozitásszabályozó
szer

C6-14 POLYOLEFIN 246538-69-2 Alkének, C6-C14, polimerizált Emulgeálószer

C7-8 ISOPARAFFIN 70024-92-9 274-273-1 C7-8-Izoalkének Oldószer

L 97/59
C8-10 ALKYL ETHYL 68412-60-2 270-198-3 Foszforsav vegyes decil-, etil-, és oktil-észterei Viszkozitásszabályozó szer
PHOSPHATE
L 97/60
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

C8-9 ISOPARAFFIN 246538-71-6 Alkánok, C8-C9, izo Oldószer

C9-11 ALCOHOLS 66455-17-2 266-367-6 Alkoholok, C9-C11 Lágyítószer/emulzióstabilizátor/


viszkozitásszabályozó szer

HU
C9-11 ISOPARAFFIN 68551-16-6 271-365-3 Alkánok, C9-C11-izo- Oldószer

C9-11 PARETH-3 68439-46-3 Alkoholok, C9-11, etoxilált (3 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

C9-11 PARETH-6 68439-46-3 Alkoholok, C9-11, etoxilált (6 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

C9-11 PARETH-8 68439-46-3 Alkoholok, C9-11, etoxilált (8 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

C9-11 PARETH-6 CAR- 174125-27-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-karboxi-metil-ω-hidroxi-, C9-C11- Felületaktív anyag/lemosóanyag


BOXYLIC ACID alkil-éterek (6 mól EO átlagos mólarány)

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


C9-13 ISOPARAFFIN 246538-72-7 Alkánok, izo-, C9-C13 Oldószer

C9-14 ISOPARAFFIN 246538-73-8 Alkánok, izo-, C9-C14 Oldószer

C9-15 ALKYL PHOSPHATE 190454-07-0 Foszforsav, mono- és di-C9-C15-alkil-észterek Felületaktív anyag/lemosóanyag/


emulgeálószer

C9-15 FLUOROALCOHOL 223239-92-7 Perfluór-C9-15-alkanol, foszforsavval alkotott észterek Bőrkondicionáló anyag


PHOSPHATES

C9-16 ALKANES/ Alkánok és cikloalkánok, C9-C16 Oldószer


CYCLOALKANES

C10-11 ISOPARAFFIN 246538-75-0 Alkánok, izo-, C10-C11 Oldószer

C10-13 ALKANE 129813-66-7 Alkánok, C10-C13 Oldószer

C10-13 ISOPARAFFIN 68551-17-7 271-366-9 Alkánok, C10-C13-izo Oldószer

C10-14 ALKYL BENZENE- 85117-49-3 285-599-9 Benzolszulfonsav, mono-C10-C14-alkil-származékok Felületaktív anyag/habosítóanyag


SULFONIC ACID

C10-18 TRIGLYCERIDES 85665-33-4 288-123-8 Gliceridek, C10-C18 Lágyítószer/oldószer

C10-30 CHOLESTEROL/ Alkánsavak, C10-C30, koleszterinnel és lanoszta-8,24-dién- Emulgeálószer

2006.4.5.
LANOSTEROL ESTERS 3-ollal lejátszódó reakció terméke, (3-β)-

C11-12 ISOPARAFFIN 246538-76-1 Alkánok, izo-, C11-C12 Oldószer


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

C11-13 ISOPARAFFIN 246538-78-3 Alkánok, izo-, C11-13 Oldószer

C11-15 ALKANES/ Alkánok és cikloalkánok, C11-C15 Oldószer

HU
CYCLOALKANES

C11-15 PARETH-3 173244-48-9 Alkoholok, C11-C15, etoxilált (3 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

C11-15 PARETH-3 OLEATE 246538-04-5 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-[(9Z)-1-oxo-9-oktadekenil]-ω-hid- Lágyítószer/emulgeálószer


roxi-, C11-C15-alkil-éterek (3 mól EO átlagos mólarány)

C11-15 PARETH-3 STEA- 68891-25-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-hidroxi-, C11- Lágyítószer


RATE C15-alkil-éterek (3 mól EO átlagos mólarány)

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


C11-15 PARETH-5 173244-48-9 Alkoholok, C11-C15, etoxilált (5 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

C11-15 PARETH-7 173244-48-9 Alkoholok, C11-C15, etoxilált (7 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

C11-15 PARETH-7 CAR- 246159-57-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(karboxi-metil)-ω-hidroxi-, C11-C15- Emulgeálószer/felületaktív anyag


BOXYLIC ACID alkil-éterek (6 mól EO átlagos mólarány)

C11-15 PARETH-9 173244-48-9 Alkoholok, C11-C15, etoxilált (9 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

C11-15 PARETH-12 173244-48-9 Alkoholok, C11-C15, etoxilált (12 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer/felületaktív anyag

C11-15 PARETH-12 STEA- 68891-25-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-hidroxi-, C11- Lágyítószer


RATE C15-alkil-éterek (12 mól EO átlagos mólarány)

C11-15 PARETH-15 173244-48-9 Alkoholok, C11-C15, etoxilált (12 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

C11-15 PARETH-20 173244-48-9 Alkoholok, C11-C15, etoxilált (20 mól EO átlagos móla- Emulgeálószer/felületaktív anyag
rány)

L 97/61
C11-15 PARETH-30 173244/48/9 Alkoholok, C11-C15, etoxilált (20 mól EO átlagos móla- Emulgeálószer/felületaktív anyag
rány)
L 97/62
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

C11-15 PARETH-40 173244-48-9 Alkoholok, C11-C15, etoxilált (20 mól EO átlagos móla- Felületaktív anyag/lemosóanyag
rány)

HU
C11-15 SEC-PARETH-12 68131-40-8 Alkoholok, C11-C15 szekunder, etoxilált (12 mól EO átlagos Felületaktív anyag/emulgeálószer
mólarány)

C11-21-PARETH-3 246538-82-9 Alkoholok, C11-C21, etoxilált (3 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

C11-21-PARETH-10 246538-82-9 Alkoholok, C11-C21, etoxilált (10 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer/felületaktív anyag

C12-13 ALCOHOLS 75782-86-4 278-306-0 Alkoholok, C12-C13 Lágyítószer/emulzióstabilizátor/


viszkozitásszabályozó szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


C12-13 ALKYL ETHYLHE- Hexánsav, 2-etil-, C12-C13-alkil-észterek Lágyítószer
XANOATE

C12-13 ALKYL LACTATE Propánsav, 2-hidroxi-, C12-C13-alkil-észterek Lágyítószer

C12-13 PARETH-3 66455-14-9 Alkoholok, C12-C13, etoxilált (3 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

C12-13 PARETH-4 66455-14-9 Alkoholok, C12-C13, etoxilált (4 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

C12-13 PARETH-5 CAR- 70750-17-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-karboxi-metil-ω-hidroxi-, C12-C13- Felületaktív anyag/lemosóanyag


BOXYLIC ACID alkil-éterek (4 mól EO átlagos mólarány)

C12-13 PARETH-7 66455-14-9 Alkoholok, C12-C13, etoxilált (7 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

C12-13 PARETH-8 CAR- 70750-17-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-karboxi-metil-ω-hidroxi-, C12-C13- Emulgeálószer


BOXYLIC ACID alkil-éterek (7 mól EO átlagos mólarány)

C12-13 PARETH-9 66455-14-9 Alkoholok, C12-C13, etoxilált (9 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

2006.4.5.
C12-13 PARETH-10 66455-14-9 Alkoholok, C12-C13, etoxilált (10 mól EO átlagos móla- Emulgeálószer
rány)
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

C12-13 PARETH-10 68130-45-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi-, C12-C13-monoal- Emulgeálószer/lemosóanyag


PHOSPHATE kil-éterek, foszfátok (10 mól EO átlagos mólarány)

C12-13 PARETH-15 66455-14-9 Alkoholok, C12-C13, etoxilált (15 mól EO átlagos móla- Emulgeálószer

HU
rány)

C12-13 PARETH-23 66455-14-9 Alkoholok, C12-C13, etoxilált (23 mól EO átlagos móla- Emulgeálószer
rány)

C12-13 PARETH-12 CAR- 70750-17-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-karboxi-metil-ω-hidroxi-, C12-C13- Felületaktív anyag/lemosóanyag


BOXYLIC ACID alkil-éterek (11 mól EO átlagos mólarány)

C12-13 PARETH-2 66455-14-9 Alkoholok, C12-C13, etoxilált (2 mól EO átlagos mólarány) Felületaktív anyag/emulgeálószer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


C12-13 PARETH-5 66455-14-9 Alkoholok, C12-C13, etoxilált (5 mól EO átlagos mólarány) Felületaktív anyag/emulgeálószer

C12-14 ISOPARAFFIN 68551-19-9 271-369-5 Alkánok, C12-14-izo- Oldószer

C12-14 PARETH-3 68439-50-9 Alkoholok, C12-C14, etoxilált (3 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

C12-14 PARETH-7 68439-50-9 Alkoholok, C12-C14, etoxilált (7 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

C12-14 PARETH-12 68439-50-9 Alkoholok, C12-C14, etoxilált (12 mól EO átlagos móla- Emulgeálószer
rány)

C12-15 ALCOHOLS 63393-82-8 264-118-6 Alkoholok, C12-15 Lágyítószer/emulzióstabilizátor/


viszkozitásszabályozó szer

C12-15 ALKYL BENZOATE 68411-27-8 270-112-4 Benzoesav, C12-C15-alkil-észterek Lágyítószer

C12-15 ALKYL ETHYLHE- 90411-66-8 291-443-0 Hexánsav, 2-etil-, C12-C15-alkil-észterek Lágyítószer


XANOATE

C12-15 ALKYL LACTATE 93925-36-1 300-338-1 Propánsav, 2-hidroxi-, C12-C15-alkil-észterek Lágyítószer

L 97/63
C12-15 ALKYL SALICY- 222722-22-7 Benzoesav, 2-hidroxi-, C12-C15-alkil-észterek Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
LATE anyag
L 97/64
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

C12-15 PARETH-2 68131-39-5 500-195-7 Alkoholok, C12-C15, etoxilált (2 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

C12-15 PARETH-2 PHOSP- 68071-35-2 500-185-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi-, C12-C15-monoal- Emulgeálószer/felületaktív anyag

HU
HATE kil-éterek, foszfátok (2 mól EO átlagos mólarány)

C12-15 PARETH-3 68131-39-5 Alkoholok, C12-C15, etoxilált (3 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

C12-15 PARETH-4 68131-39-5 Alkoholok, C12-C15, etoxilált (4 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

C12-15 PARETH-5 68131-39-5 Alkoholok, C12-C15, etoxilált (5 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


C12-15 PARETH-7 68131-39-5 Alkoholok, C12-C15, etoxilált (7 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

C12-15 PARETH-7 CAR- 88497-58-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-karboxi-metil-ω-hidroxi-, C12-C15- Felületaktív anyag/lemosóanyag


BOXYLIC ACID alkil-éterek (6 mól EO átlagos mólarány)

C12-15 PARETH-8 CAR- 88497-58-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-karboxi-metil-ω-hidroxi-, C12-C15- Emulgeálószer


BOXYLIC ACID alkil-éterek (7 mól EO átlagos mólarány)

C12-15 PARETH-8 PHOSP- 68071-35-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi-, C12-C15-monoal- Emulgeálószer/lemosóanyag


HATE kil-éterek, foszfátok (2 mól EO átlagos mólarány)

C12-15 PARETH-9 68131-39-5 Alkoholok, C12-C15, etoxilált (9 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer/felületaktív anyag

C12-15 PARETH-9 246538-68-1 Zsírsavak, faggyú, hidrogénezett, polietilén-glikol-C12-15- Emulgeálószer/felületaktív anyag


HYDROGENATED TALLO- monoalkil-éterekkel alkotott észterek (9 mól EO átlagos
WATE mólarány)

C12-15 PARETH-10 68071-35-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi-, C12-C15-monoal- Emulgeálószer/lemosóanyag


PHOSPHATE kil-éterek, foszfátok (10 mól EO átlagos mólarány)

2006.4.5.
C12-15 PARETH-11 68131-39-5 Alkoholok, C12-C15, etoxilált (11 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

C12-15 PARETH-12 68131-39-5 Alkoholok, C12-C15, etoxilált (12 mól EO átlagos móla- Felületaktív anyag
rány)

C12-15 PARETH-12 67784-96-7 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-[(9Z)-1-oxo-9-oktadekenil]-ω-hid- Lágyítószer

HU
OLEATE roxi-, C12-C15-monoalkil-éterek (12 mól EO átlagos
mólarány)

C12-16 ALCOHOLS 68855-56-1 272-490-6 Alkoholok, C12-C16 Antisztatizáló szer/lágyítószer/


emulzióstabilizátor/viszkozitássza-
bályozó szer/hajkondicionáló anyag

C12-16 PARETH-6 PHOSP- 246159-55-7 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi-, C12-C16-monoal- Emulgeálószer/lemosóanyag


HATE kil-éterek, foszfátok (6 mól EO átlagos mólarány)

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


C12-18 ACID TRIGLYCE- 67701-26-2 266-944-2 Gliceridek, C12-C18 Lágyítószer/emulgeálószer
RIDE

C12-20 ACID PEG-8 ESTER 68908-68-9 Zsírsavak, C12-C20, etoxilált (8 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

C12-20 ISOPARAFFIN 222400-21-7 Alkánok, C12-C20-izo- Bőrkondicionáló anyag/lágyítószer/


oldószer

C13-14 ISOPARAFFIN 246538-79-4 Alkánok, izo-, C13-C14 Lágyítószer/oldószer

C13-16 ISOPARAFFIN 68551-20-2 271-370-0 Alkánok, C13-C16-izo- Oldószer

C14-15 ALCOHOLS 75782-87-5 Alkoholok, C14-C15 Emulgeálószer/stabilizátor

C14-15 PARETH-7 68951-67-7 Alkoholok, C14-C15, etoxilált (7 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

C14-15 PARETH-8 CAR- 119147-75-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-karboxi-metil-ω-hidroxi-, C14-C15- Felületaktív anyag/lemosóanyag


BOXYLIC ACID alkil-éterek (7 mól EO átlagos mólarány)

C14-15 PARETH-11 68951-67-7 Alkoholok, C14-C15, etoxilált (11 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

L 97/65
C14-15 PARETH-13 68951-67-7 Alkoholok, C14-C15, etoxilált (13 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer/felületaktív anyag
L 97/66
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

C14-15 PARETH-4 68951-67-7 Alkoholok, C14-C15, etoxilált (4 mól EO átlagos mólarány) Felületaktív anyag/emulgeálószer

C14-16 GLYCOL PALMI- 246159-40-0 Hexadekánsav, 2-hidroxi-, C14-C16-alkil-észter Emulgeálószer


TATE

HU
C14-17 ALKANE 90622-47-2 Alkánok, C14-C17 Oldószer

C14-18 GLYCOL 223239-96-1 C14-18-alkán-1,2-diol Emulzióstabilizátor bőrkondicio-


náló anyag/lágyítószer

C14-20 ISOALKYLAMI- 1-Propánaminium, N-etil-N,N-dimetil-3-[(1-oxo-C18-22- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


DOPROPYLETHYLDIMO- izoalkil)-amino]-, etilszulfát (só) anyag
NIUM ETHOSULFATE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


C15-18 GLYCOL 70750-40-2 274-844-5 Glikolok, 1,2-, C15-C18 Lágyítószer/emulzióstabilizátor

C16-36 ALKYL STEARATE 223239-95-0 C16-C36-Alkiloktadekanoát Bőrkondicionáló anyag

C18-20 GLYCOL ISOSTEA- 247169-05-7 Izosztearinsav, 2-hidroxi-, C18-C20-alkil-észter Emulgeálószer


RATE

C18-22 ISOALKYLAMI- 1-Propánaminium, N-etil-N,N-dimetil-3-[(1-oxo-C18-22- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


DOPROPYLETHYLDIMO- alkil)-amino]-, etilszulfát (só) anyag
NIUM ETHOSULFATE

C18-28 ALKYL ACETATE 222722-13-6 Ecetsav, C18-C28-alkil-észterek Lágyítószer

C18-30 GLYCOL 223239-97-2 C18-C30 alkán-1,2-diol Emulzióstabilizátor/bőrkondicio-


náló anyag/lágyítószer

C18-36 ACID 135620-17-6 Zsírsavak, C18-C36 Emulgeálószer

C18-36 ACID GLYCOL 94944-95-3 305-673-7 Zsírsavak, C18-C36, etilén-glikollal alkotott észterek Lágyítószer
ESTER

C18-36 ACID TRIGLYCE- 91052-08-3 293-165-5 Trigliceridek, C18-C36 Lágyítószer


RIDE

C18-38 ALKYL BEESWAX 223706-17-0 Zsírsavak, méhviasz, C18-C38-alkil-észterek Lágyítószer

2006.4.5.
C18-38 ALKYL C24-54 223706-22-7 Zsírsavak, C24-C54, C18-C38-alkil-észterek Viszkozitásszabályozó szer
ACID ESTER
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

C18-38 ALKYL 222722-18-1 Oktadekánsav, 12-(12-hidroxi-1-oxo-oktadecil-oxi)-, C18- Lágyítószer


HYDROXYSTEAROYL C38-alkil-észterek
STEARATE

HU
C18-70 ISOPARAFFIN 246538-80-7 Alkánok, C18-C70-izo- Lágyítószer/bőrvédő anyag

C20-24 OLEFIN 93924-10-8 300-202-1 Alkánok, C20-C 24 α- Bőrkondicionáló anyag

C20-30 GLYCOL 223239-98-3 C20-30 alkán-1,2-diol Emulzióstabilizátor/bőrkondicio-


náló anyag/lágyítószer

C20-30 GLYCOL ISOSTEA- 251320-13-5 Izooktadekánsav, 2-hidroxi-C20-C30-alkil-észterek Lágyítószer


RATE

C20-40 ALCOHOLS 222400-16-0 Alkoholok, C20-C40 Emulgeálószer/stabilizátor

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


C20-40 ALKYL BEHENATE 222722-15-8 Dokozánsav, C20-C40-alkil-észterek Lágyítószer

C20-40 ISOPARAFFIN 246538-81-8 Alkánok, izo-, C20-C40 Lágyítószer/oldószer

C20-40 PARETH-3 246538-83-0 Alkoholok, C20-C40, etoxilált (3 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

C20-40 PARETH-10 246538-83-0 Alkoholok, C20-C40, etoxilált (10 mól EO átlagos móla- Emulgeálószer
rány)

C20-40 PARETH-40 246538-83-0 Alkoholok, C20-C40, etoxilált (40 mól EO átlagos móla- Emulgeálószer
rány)

C22-24 PARETH-33 246538-84-1 Alkoholok, C22-C24, etoxilált (33 mól EO átlagos móla- Emulgeálószer/emulzióstabilizátor/
rány) felületaktív anyag

C24-28 ALKYL METHI- 158061-44-0 Sziloxánok és szilikonok, C24-C28-alkil-metil Lágyítószer


CONE

C24-28 OLEFIN 93924-11-9 300-203-7 Alkének, C24-C28 α- Bőrkondicionáló anyag

C29-70 ACID 222400-14-8 Zsírsavak, C29-C70 Emulgeálószer

C30-45 ALKYL DIMETHI- Poli[oxi-(dimetil-szililén)], α-(C30-45)-alkil-dimetil-szilil-ω- Bőrkondicionáló anyag


CONE (C30-C45)-alkil-oxi-

L 97/67
C30-45 ALKYL METHI- 246864-88-0 Sziloxánok és szilikonok, C30-C45-alkil-metil Lágyítószer
CONE
L 97/68
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

C30-45 OLEFIN 222400-22-8 (C30-C45)-Alk-1-ének Bőrkondicionáló anyag

C30-50 ALCOHOLS 222400-17-1 Alkoholok, C30-C50 Emulgeálószer/stabilizátor

HU
C30-50 ALKYL BEESWAX 223707-19-5 Zsírsavak, méhviasz, C30-C50-alkil-észterek Bőrkondicionáló anyag

C30-50 ALKYL STEARATE 223239-94-9 C30-C50-alkiloktadekanoát Bőrkondicionáló anyag

C30-50 PARETH-3 246538-85-2 Alkoholok, C30-C50, etoxilált (3 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

C30-50 PARETH-10 246538-85-2 Alkoholok, C30-C50, etoxilált (10 mól EO átlagos móla- Emulgeálószer
rány)

C30-50 PARETH-40 246538-85-2 Alkoholok, C30-C50, etoxilált (40 mól EO átlagos móla- Emulgeálószer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


rány)

C40-60 ACID 222400-15-9 Zsírsavak, C40-C60 Emulgeálószer

C40-60 ALCOHOLS 222400-19-3 Alkoholok, C40-C60 Emulgeálószer

C40-60 ALKYL STEARATE 223239-93-8 C40-C60-alkiloktadekanoát Bőrkondicionáló anyag

C40-60 PARETH-3 246538-86-3 Alkoholok, C40-C60, etoxilált (3 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

C40-60 PARETH-10 246538-86-3 Alkoholok, C40-C60, etoxilált (10 mól EO átlagos móla- Emulgeálószer
rány)

CAFFEINE Koffein coffeinum 58-08-2 200-362-1 1H-Purin-2,6-dion, 3,7-dihidro-1,3,7-trimetil- Bőrkondicionáló anyag

CAFFEINE BENZOATE 5743-17-9 227-257-3 Benzoesav, 3,7-dihidro-1,3,7-trimetil-1H-purin-2,6-dionnal Bőrkondicionáló anyag


alkotott vegyület (1:1)

CAKILE MARITIMA EXT- 84929-60-2 284-544-6 A cakile maritima kivonat a tengeri mustárból (Cakile Bőrkondicionáló anyag
RACT maritima, Brassicaceae) nyert kivonat

CALAMINE Kalamin 8011-96-9 Smithsonit (cinkoxid és vasoxid) Abszorbens

CALAMINTHA OFFICINA- 223748-11-6 A calamintha officinalis kivonat a perszlény (Calamintha Bőrkondicionáló anyag

2006.4.5.
LIS EXTRACT officinalis, Labiatae) föld feletti részeiből nyert kivonat

CALCIUM ACETATE Kalcium-acetát 62-54-4 200-540-9 Kalcium-diacetát Viszkozitásszabályozó szer


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CALCIUM ALGINATE 9005-35-0 Alginsav, kalciumsó Viszkozitásszabályozó szer

CALCIUM ASPARTATE 21059-46-1 244-185-8 Kalcium-L-aszpartát Bőrkondicionáló anyag

CALCIUM BEHENATE 3578-72-1 222-700-7 Kalcium-didokozanoát Opálosítóanyag/viszkozitásszabá-

HU
lyozó szer

CALCIUM BENZOATE 2090-05-3 218-235-4 Kalcium-dibenzoát VI/1,1 Tartósítószer

CALCIUM CARBONATE Kalcium-karbonát calcarea carbonica/cal- 471-34-1 207-439-9 Kalcium-karbonát, CI 77220 Pufferálószer/opálosítóanyag/szájá-
cii carbonas poló anyag/koptatóanyag

CALCIUM CARBOXY- 9050-04-8 Cellulóz, karboxi-metil-éter, kalciumsó Emulzióstabilizátor/filmképző


METHYL CELLULOSE anyag/viszkozitásszabályozó szer

CALCIUM CARRAGEENAN 9049-05-2 Karragén, kalciumsó Emulzióstabilizátor/filmképző

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


anyag/viszkozitásszabályozó szer

CALCIUM CASEINATE 9005-43-0 Kazein, kalcium komplexek Bőrkondicionáló anyag/duzzasztó-


szer

CALCIUM CHLORIDE Kalcium-klorid calcii chloridum 10043-52-4 233-140-8 Kalcium-klorid Viszkozitásszabályozó szer

CALCIUM CITRATE 813-94-5 212-391-7 1,2,3-Propántrikarbonsav, 2-hidroxi-, kalciumsó (2:3) Pufferálószer

CALCIUM CYCLAMATE 139-06-0 205-349-4 Kalcium-bisz(ciklohexilszulfamát) Elfedőanyag

CALCIUM DIHYDROGEN 7758-23-8 231-837-1 Foszforsav, kalciumsó (2:1) Pufferálószer


PHOSPHATE

CALCIUM DISODIUM Nátrium-kalcium- natrii calcii edetas 62-33-9 200-529-9 Kalciát(2-), [[N,N'-1,2-etándiil-bisz[N-(karboxi-metil)-glici- Kelátképző anyag
EDTA EDTA nát]](4-)-N,N',O,O',O(N)-,O(N')-]-, dinátrium

CALCIUM FLUORIDE 7789-75-5 232-188-7 Kalcium-fluorid III/1,30 Szájápoló anyag/foltosodásgátló


anyag

CALCIUM FRUCTOHEP- 206360-00-1 D-Arabino-hexonsav, 2-C-(hidroxi-metil)-, kalciumsó (2:1), Bőrkondicionáló anyag


TONATE (2.xi)

CALCIUM GLUCOHEPTO- 29039-00-7 249-383-8 Kalcium-bisz[(2.xi.)-D-glükoheptonát] Bőrkondicionáló anyag


NATE

CALCIUM GLUCONATE Kalcium-glükonát calcii gluconas 299-28-5 206-075-8 Kalcium-glükonát Szájápoló anyag/nedvesítőszer

L 97/69
CALCIUM GLYCEROP- 27214-00-2 248-328-5 Kalcium-glicerinfoszfát Szájápoló anyag/foltosodásgátló
HOSPHATE anyag
L 97/70
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CALCIUM HYDROXIDE Kalcium-hidroxid calcii hidroxidum 1305-62-0 215-137-3 Kalcium-dihidroxid III/1,15c Pufferálószer

CALCIUM LACTATE 814-80-2 212-406-7 Kalcium-dilaktát Pufferálószer

CALCIUM LAURATE 4696-56-4 225-166-3 Kalcium-dilaurát Felületaktív anyag

HU
CALCIUM LIGNOSULFO- 8061-52-7 Lignoszulfonsav, kalciumsó Emulgeálószer
NATE

CALCIUM MONOFLUO- 7789-74-4 232-187-1 Kalcium-fluor-foszfát III/1,29 Szájápoló anyag/foltosodásgátló


ROPHOSPHATE anyag

CALCIUM MONTANATE 68308-22-5 269-637-1 Zsírsavak, montánviasz, kalciumsók Összetapadás-gátló anyag

CALCIUM MYRISTATE 15284-51-2 239-328-6 Kalcium-mirisztát Felületaktív anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CALCIUM OXIDE Mész 1305-78-8 215-138-9 Kalcium-oxid Pufferálószer

CALCIUM PANTETHEINE 34644-00-3 Tiokénsav, S-(2-((3-((2,4-dihidroxi-3,3-dimetil-1-oxo-butil)- Hajkondicionáló anyag


SULFONATE amino-1-oxo-propil)-amino)-etil)-észter, kalciumsó (2:1),
(R)-

CALCIUM PANTOTHE- Kalcium-pantotenát 137-08-6 205-278-9 β-Alanin, N-(2,4-dihidroxi-3,3-dimetil-1-oxo-butil)-, kal- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
NATE ciumsó (2:1), (R)- anyag

CALCIUM PARABEN 69959-44-0 274-235-4 Kalcium-bisz(4-hidroxi-benzoát) VI/1,12 Tartósítószer

CALCIUM PEROXIDE 1305-79-9 215-139-4 Kalcium-peroxid III/12 Oxidálószer

CALCIUM PHOSPHATE calcarea phosphorica 7758-23-8 231-837-1 Kalcium-bisz(dihidrogén-ortofoszfát) Koptatóanyag/pufferálószer/szájá-


poló anyag/foltosodásgátló anyag/
viszkozitásszabályozó szer/duz-
zasztószer

CALCIUM PROPIONATE 4075-81-4 223-795-8 Kalcium-dipropionát VI/1,2 Tartósítószer

CALCIUM PYROPHOSP- 7790-76-3 232-221-5 Dikalcium-pirofoszfát Koptatóanyag


HATE

CALCIUM SACCHARIN Szacharin-kalcium 6485-34-3 229-349-9 1,2-Benzizotiazol-3(2H)-on-1,1-dioxid, kalciumsó Szájápoló anyag/elfedőanyag

CALCIUM SALICYLATE 824-35-1 212-525-4 Kalcium-diszalicilát VI/1,3 Tartósítószer

2006.4.5.
CALCIUM SILICATE 1344-95-2 215-710-8 Kovasav, kalciumsó Abszorbens/opálosítóanyag/viszko-
zitásszabályozó szer/duzzasztószer/
gyöngyházfényt kölcsönző anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CALCIUM SORBATE 7492-55-9 231-321-6 Kalcium-dihexa-2,4-dienoát, (E,E)- VI/1,4 Tartósítószer

CALCIUM STEARATE Kalcium-sztearát 1592-23-0 216-472-8 Kalcium-disztearát IV/1 Kozmetikai színezék/összetapadás-


gátló anyag

HU
CALCIUM STEAROYL 5793-94-2 227-335-7 Kalcium-bisz(2-(1-karboxiláto-etoxi)-1-metil-2-oxo-etil)- Emulgeálószer
LACTYLATE disztearát

CALCIUM SULFATE Kalcium-szulfát 7778-18-9 231-900-3 Kalcium-szulfát (Cl 77231) Koptatóanyag/opálosítóanyag/duz-


zasztószer/gyöngyházfényt köl-
csönző anyag

CALCIUM SULFIDE 20548-54-3 243-873-5 Kalcium-szulfid III/1,23 Szőrtelenítőszer

CALCIUM TARTARATE 3164-34-9 221-621-5 Butándisav, 2,3-dihidroxi-, kalciumsó Bőrkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CALCIUM THIOGLYCO- 814-71-1 212-402-5 Kalcium-bisz(merkaptoacetát) III/1,2a Szőrtelenítőszer/redukálóanyag
LATE

CALCIUM TITANATE 12049-50-2 234-988-1 Kalcium-titán-trioxid Bőrvédő anyag

CALCIUM UNDECYLE- 1322-14-1 215-331-8 Kalcium-diundek-10-énoát VI/1,18 Tartósítószer


NATE

CALCIUM XYLENESULFO- 28088-63-3 248-829-9 Kalcium-xilolszulfonát Felületaktív anyag/oldhatóságjavító


NATE anyag

CALCIUM/SODIUM PVM/ 94290-13-8 2,5-Furándion, metoxi-eténnel alkotott polimer, kálcium- Filmképző anyag/hajfixáló anyag
MA COPOLYMER nátrium-só

CALENDULA OFFICINALIS A calendula officinalis kerti körömvirág (Calendula officinalis, Lágyítószer


Compositae) virágjából származó növényi anyag

CALENDULA OFFICINALIS 84776-23-8 283-949-5 A calendula officinalis kivonat a kerti körömvirág (Calendula Lágyítószer
EXTRACT officinalis, Compositae) virágjából nyert kivonat

CALENDULA OFFICINALIS 70892-20-5 A calendula officinalis olaj a kerti körömvirág (Calendula Lágyítószer
OIL officinalis, Compositae) virágjából származó olaj

CALF BLOOD EXTRACT 68070-90-6 268-338-3 A borjúvérkivonat a szarvasmarhafélék véréből nyert Bőrkondicionáló anyag
kivonat

CALF SKIN EXTRACT 91081-63-9 293-670-0 A borjúbőrkivonat a szarvasmarhafélék bőréből nyert Zsírpótló anyag
kivonat

L 97/71
CALF SKIN HYDROLYSATE 246539-11-7 Szarvasmarhaborjú bőre, hidrolizált Bőrkondicionáló anyag
L 97/72
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CALLITRIS QUADRIVAL- 9000-57-1 232-547-8 A callitris quadrivalvis mézga a szandarakból (Callitris Emulzióstabilizátor
VIS GUM quadrivalvis, Cupressaceae) nyert gyanta

CALLUNA VULGARIS 84603-54-3 283-255-2 A calluna vulgaris kivonat a csarab (Calluna vulgaris, Ericaceae) Bőrkondicionáló anyag

HU
EXTRACT sarjadó virágjából nyert kivonat

CALLUNA VULGARIS 84603-54-3 283-255-2 A calluna vulgaris víz a csarab (Calluna vulgaris, Ericaceae) Bőrkondicionáló anyag
WATER virágjában lévő fő illatanyagok vizes oldata

CALOPHYLLUM TACAMA- 223748-12-7 A calophillum tacamahaca olaj a Calophillum tacamahaca, Lágyítószer


HACA OIL Guttiferae magjából sajtolt nem illó olaj

CALYCOPHYLLUM SPRU- A calycophillum spruceanum kivonat a Calycophillum sprucea- Bőrkondicionáló anyag


CEANUM EXTRACT num, Rubiaceae kérgéből nyert kivonat

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CAMELIA JAPONICA EXT- 223748-13-8 A camelia japonica kivonat kamélia (Camelia japonica, Bőrkondicionáló anyag
RACT Theaceae) leveléből nyert kivonat

CAMELIA JAPONICA SEED 223748-13-8 A camelia japonica magkivonat kamélia (Camelia japonica, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Theaceae) magjából származó kivonat

CAMELIA KISSI OIL 94333-92-3 305-071-4 A camelia kissi olaj kamélia (Camelia kissi, Theaceae) magjából Bőrkondicionáló anyag
származó nem illó olaj

CAMELIA OLEIFERA EXT- 94333-93-4 305-073-5 A camellia oleifera kivonat kamélia (Camelia Oleifera, Theaceae) Összehúzó anyag/erősítőszer
RACT leveléből nyert kivonat

CAMELIA OLEIFERA SEED 94333-93-4 305-073-5 A camelia oleifera magkivonat kamélia (Camelia oleifera) Összehúzó anyag/erősítőszer
EXTRACT magjából nyert kivonat

CAMELIA OLEIFERA SEED 225233-97-6 A camelia oleifera magolaj kamélia (Camelia oleifera, Theaceae) Lágyítószer/oldószer
OIL magjából nyert nem illó olaj

CAMELIA SINENSIS EXT- 84650-60-2 283-519-7 A camelia sinensis kivonat a teanövény (Camelia sinensis, Bőrkondicionáló anyag/összehúzó
RACT Theaceae) leveléből nyert kivonat anyag/erősítőszer

CAMELINA SATIVA OIL A camelina sativa olaj a gomborka (Camelina sativa, Lágyítószer
Brassicaceae) magjából sajtolt nem illó olaj

CAMELIA SINENSIS OIL 84650-60-2 283-519-7 A camellia sinensis olaj a teanövény (Camellia sinensis, Bőrkondicionáló anyag/összehúzó

2006.4.5.
Theaceae) leveléből származó olaj anyag/erősítőszer

CAMPHOR Kámfor camphora 464-49-3 207-355-2 Biciklo-[2.2.1]heptán-2-on, 1,7,7-trimetil-, (1R)- Denaturálószer/képlékenyítőszer


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CAMPHOR BENZALKO- 52793-97-2 258-190-8 Metil-N,N,N-trimetil-4-[(4,7,7-trimetil-3-oxo-biciklo[2.2.1.] VII/1,2 Ultraibolya sugárzást elnyelő


NIUM METHOSULFATE hept-2-ilidén)-metil]-aniliniumszulfát anyag/ultraibolya-szűrő

CAMPHYLCYCLOHEXA- 68877-29-2 272-556-4 Ciklohexanol, (1,7,7-trimetilbiciklo[2.2.1]hept-2-il)- Oldószer


NOL

HU
CANANGA ODORATA 83863-30-3 281-092-1 A cananga odorata kivonat a kananga (Cananga odorata, Lágyítószer
EXTRACT Annonaceae) virágjából nyert kivonat

CANANGA ODORATA OIL 8006-81-3 A cananga odorata olaj a kananga (Cananga odorata, Oldószer
Annonaceae) virágjából nyert olaj

CANDELILLA CERA 8006-44-8 232-347-0 A candelilla cera a kutyatejből (Euphorbia cerifera, Euphorbia- Lágyítószer/filmképző anyag
ceae) nyert kandelillaviasz

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CANDIDA BOMBICOLA/ A metilmirisztát Candida bombicola által történő erjesztésével Bőrvédő anyag
METHYL MYRISTATE FER- keletkező termék
MENT

CANDIDA BOMBICOLA/ A candida bombicola/szacharóz/zöldség savészter fermentum Bőrkondicionáló anyag


SUCROSE/VEGETABLE a szacharóz, és a repcemagolaj-, napraforgómagolaj- és
ACID ESTER FERMENT pálmaolaj-zsírsavak metil-, etil- és gliceril-észtereinek a
Candida bombicola mikroorganizmus által történő erjeszté-
sével keletkező termék

CANDIDA/GARCINIA A candida/garcinia cambogia fermentum a Garcinia cambogi- Bőrkondicionáló anyag


CAMBOGIA FERMENT aból nyert kivonatnak a Candida mikroorganizmus által
történő erjesztésével keletkező termék

CANOLA OIL 120962-03-0 A kanolaolaj a káposztarepcéből (Brassica napus, Brassicaceae) Lágyítószer, bőrkondicionáló
származó, erukasavban szegény olaj

CANOLA OIL GLYCERIDE 226993-77-7 Gliceridek, kanolaolaj, mono- Emulgeálószer

CANOLAMIDOPROPYL 223704-88-9 1-Propánaminium, 3-amino-N-(karboxi-metil)-N,N-dimetil-, Felületaktív anyag/habosítóanyag/


BETAINE kanolaolaj-acil-származékok, belső só habjavító anyag/antisztatizáló szer/
hajkondicionáló anyag/lemosóa-
nyag

CANOLAMIDOPROPYL 223704-93-6 1-Propánaminium, 3-amino-N-etil-N,N-dimetil-, N-kano- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


ETHYLDIMONIUM ETHO- laolaj-acil-származékok, etilszulfátok anyag
SULFATE

L 97/73
CAPPARIS SPINOSA EXT- 89958-23-6 289-646-4 A capparis spinosa kivonat a kapri (Capparis spinosa, Csillapítószer/bőrvédő anyag
RACT Capparidaceae) bimbójából és bogyójából nyert kivonat
L 97/74
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CAPRAE BUTYRUM 225233-90-0 A caprae butyrum a kecsketejből kinyert félig szilárd zsiradék Bőrkondicionáló anyag/lágyítószer

CAPRAE LAC Természetben előforduló anyag, kecsketej Bőrkondicionáló anyag

CAPRAMIDE DEA 136-26-5 205-234-9 N,N-Bisz(2-hidroxi-etil)-dekán-1-amid Antisztatizáló szer/viszkozitássza-

HU
bályozó szer/habjavító anyag/haj-
kondicionáló anyag

CAPRIC ACID 334-48-5 206-376-4 Dekánsav Emulgeálószer

CAPROIC ACID Kapronsav 142-62-1 205-550-7 Hexánsav Emulgeálószer

CAPROYL ETHYL GLUCO- 146599-18-0 D-Glükopiranozid, etil, monodekanoát Felületaktív anyag/lemosóanyag


SIDE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CAPROYL SPHINGOSINE 124753-97-5 Hexánamid, N-[(1R, 2S, 3E)-2-hidroxi-1-(hidroxi-metil)-3- Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
heptadekenil]- onáló anyag

CAPRYL HYDROXYETHYL 37478-68-5 253-521-2 2-(2-Nonil-2-imid-azolin-1-il)-etanol Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


IMIDAZOLINE anyag

CAPRYL/CAPRAMIDOP- N-(3-Dekanoil(vagy oktanoil)-amino-propil)-N-karboxi- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


ROPYL BETAINE metil-N,N-dimetil-1-propánaminium, belső sók anyag/bőrkondicionáló anyag/fel-
ületaktív anyag/lemosóanyag/hab-
javító anyag/viszkozitásszabályozó
szer

CAPRYLETH-4 27252-75-1 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-oktil-ω-hidroxi- (4 mól EO átlagos Felületaktív anyag/emulgeálószer


mólarány)

CAPRYLETH-4 CARBOXY- 53563-70-5 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(karboxi-metil)-ω-oktil-oxi- (3 mól Emulgeálószer


LIC ACID EO átlagos mólarány)

CAPRYLETH-6 CARBOXY- 53563-70-5 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(karboxi-metil)-ω-oktil-oxi- (5 mól Emulgeálószer


LIC ACID EO átlagos mólarány)

CAPRYLETH-9 CARBOXY- 53563-70-5 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(karboxi-metil)-ω-oktil-oxi- (8 mól Emulgeálószer


LIC ACID EO átlagos mólarány)

CAPRYLIC ACID Oktánsav 124-07-2 204-677-5 Oktánsav Emulgeálószer

CAPRYLIC ALCOHOL 111-87-5 203-917-6 Oktán-1-ol Viszkozitásszabályozó szer

2006.4.5.
CAPRYLIC/CAPRIC GLYCE- 73398-61-5 277-452-2 Gliceridek, vegyes dekanoil és oktanoil Lágyítószer/emulgeálószer
RIDES
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CAPRYLIC/CAPRIC 73398-61-5 277-452-2 Trigliceridek, vegyes dekanoil és oktanoil Lágyítószer/oldószer


TRIGLYCERIDE

CAPRYLIC/CAPRIC 246864-39-1 Gliceridek, vegyes dekanoil és oktanoil, polietilén-glikollal Emulgeálószer, bőrkondicionáló


TRIGLYCERIDE PEG-4 lejátszódó reakció termékei (4 mól EO átlagos mólarány)

HU
ESTERS

CAPRYLIC/CAPRIC/LAU- Dodekánsav, oktánsavval, dekánsavval és 1,2,3-propántriol- Lágyítószer/oldószer


RIC TRIGLYCERIDE lal alkotott vegyes triészterek

CAPRYLIC/CAPRIC/LINO- 9,12-Oktadekadiénsav, oktánsavval, dekánsavval és 1,2,3- Lágyítószer


LEIC TRIGLYCERIDE propántriollal alkotott vegyes triészterek

CAPRYLIC/CAPRIC/MYRIS- 208126-53-3 Oktadekánsav, oktánsavval, dekánsavval, tetradekánsavval és Lágyítószer/bőrvédő anyag


TIC/STEARIC TRIGLYCE- 1,2,3-propán-triollal alkotott vegyes triészterek

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


RIDE

CAPRYLIC/CAPRIC/STEA- Oktadekánsav, oktánsavval, dekánsav és 1,2,3-propán-triol- Lágyítószer/oldószer


RIC TRIGLYCERIDE lal alkotott vegyes triészterek

CAPRYLIC/CAPRIC/SUCCI- 1,2,3-Propán-triol, dekánsavval, oktánsavval és butándisav- Lágyítószer/emulgeálószer


NIC TRIGLYCERIDE val alkotott triészterek

CAPRYLOYL COLLAGEN 161133-67-1 Aminosavak, kollagén, oktanoil-kloriddal lejátszódó reakció Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
AMINO ACIDS termékei anyag

CAPRYLOYL GLYCINE 14246-53-8 238-122-3 N-(1-Oxo-oktil)-glicin Lemosóanyag

CAPRYLOYL HYDROLY- 161133-67-1 Kollagének, hidrolizátumok, oktanoil-kloriddal lejátszódó Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


ZED COLLAGEN reakció termékei anyag

CAPRYLOYL HYDROLY- 161133-65-9 Keratinok, hidrolizátumok, oktanoil-kloriddal lejátszódó Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


ZED KERATIN reakció termékei anyag

CAPRYLOYL KERATIN 161133-65-9 Aminosavak, keratin, oktanoil-kloriddal lejátszódó reakció Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
AMINO ACIDS termékei anyag

CAPRYLOYL PEA AMINO 226993-79-9 Oktanoil-klorid és borsó-aminosavak kondenzációjával Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


ACIDS kapott termék onáló anyag

CAPRYLOYL QUINOA 226993-80-2 Aminosavak, quinoa, oktanoil-kloriddal lejátszódó reakció Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
AMINO ACIDS termékei onáló anyag

L 97/75
CAPRYLOYL SALICYLIC 70424-62-3 Benzoesav, 2-oktanoil-oxi- Bőrkondicionáló anyag
ACID
L 97/76
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CAPRYLOYL SILK AMINO 227200-38-6 Aminosavak, selyem, oktanoil-kloriddal lejátszódó reakció Hajkondicionáló anyag/felületaktív
ACIDS termékei anyag/lemosóanyag

CAPRYLYL BUTYRATE 110-39-4 203-762-4 Oktilbutirát Oldószer

HU
CAPRYLYL GLYCOL 1117-86-8 214-254-7 Oktán-1,2-diol Lágyítószer/nedvesítőszer/hajkondi-
cionáló anyag

CAPRYLYL HYDROX- 36060-61-4 252-853-5 2-Heptil-4,5-dihidro-1H-imidazol-1-etanol Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


YETHYL IMIDAZOLINE anyag

CAPRYLYL PYRROLIDONE 2687-94-7 Pirolidon, N-oktil- Felületaktív anyag/lemosóanyag/

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


habosítóanyag

CAPRYLYL/CAPRYL GLU- D-Glükozid, vegyes oktil és decil Felületaktív anyag/l emosóanyag/


COSIDE habosítóanyag

CAPSANTHIN/CAPSORU- 465-42-9 207-364-1 (3R,3'S,5'R)-3,3'-Dihidroxi-β, κ-karotin-6'-on IV/1 Kozmetikai színezék


BIN

CAPSELLA BURSA PASTO- 84604-19-3 283-297-1 A capsella bursa-pastoris kivonat a pásztortáska (Capsella Bőrkondicionáló anyag
RIS EXTRACT bursa-pastoris, Brassicaceae) hajtásvégéből nyert kivonat

CAPSICUM ANNUUM 84625-29-6 283-403-6 A capsicum annuum kivonat a paprika (Capsicum annuum, Erősítőszer
EXTRACT Solanaceae) terméséből nyert kivonat

CAPSICUM FRUTESCENS A capsicum frutescens a cserjés paprika (Capsicum frutescens, Erősítőszer/lemosóanyag


Solanaceae) érett, szárított terméséből származó növényi
anyag

CAPSICUM FRUTESCENS 85940-30-3 288-920-0 A capsicum frutescens kivonat a cserjés paprika (Capsicum Erősítőszer/lemosóanyag növényi
EXTRACT frutescens, Solanaceae) szárított terméséből nyert kivonat eredetű anyag

CAPSICUM FRUTESCENS 8023-77-6 288-920-0 A capsicum frutescens gyantatartalmú illóolaj a cserjés paprika

2006.4.5.
Erősítőszer/lemosóanyag
OLEORESIN (Capsicum frutescens, Solanaceae) gyümölcséből nyert gyantás
anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CARAMEL Karamell 8028-89-5 232-435-9 Karamell (színezék). Az anyag előállítása élelmiszer-ipari IV/1 Kozmetikai színezék
minőségű szénhidrátok ellenőrzött hőkezelésével történik.
A karamellizáció elősegítésére élelmiszeripari minőségű
savakat, lúgokat és sókat lehet használni. Élelmiszer-ipari
minőségű habzásgátló anyagokat lehet használni, de

HU
legfeljebb az elérni kívánt hatás előállításához szükséges
mennyiségben. Elsősorban kolloid aggregátumokat tartal-
maz, amelyek vízben diszpergálhatók, azonban víz-alkohol
oldatban csak részben diszpergálhatók. Az alkalmazott
karamellizáló szerektől függően, oldatban pozitív vagy
negatív kolloidális töltéssel rendelkezhet

CARAPA GUAIANENSIS 223748-14-9 A carapa guaianensis olaj a Carapa guaianensis, Meliaceae Denaturálószer, bőrkondicionáló
OIL magjából sajtolt nem illó olaj

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CARBENIA BENEDICTA 84603-57-6 283-258-9 A carbenia benedicta kivonat a Carbenia benedicta, Compositae Erősítőszer
EXTRACT kérgéből, terméséből, leveléből, gyökeréből és szárából nyert
kivonat

CARBOCYSTEINE Karbocisztein 638-23-3 211-327-5 L-Cisztein, S-(karboxi-metil)- Faggyúképződés-gátló anyag/bőr-


kondicionáló anyag

CARBOMER 9007-20-9/ 2-Propénsav, 2,2-bisz(hidroxi-metil)-propán-1,3-diol-2-pro- Emulzióstabilizátor/viszkozitássza-


9003-01-4 penil-éterrel alkotott polimer bályozó szer/gélképző anyag

CARBON DIOXIDE Szén-dioxid carbonei dioxidum 124-38-9 204-696-9 Szén-dioxid Hajtógáz

CARBOXYBUTYL CHITO- 125265-78-3 Kitozán, N-(3-karboxi-1-metil-propil)- Filmképző anyag/hajkondicionáló


SAN anyag/bőrkondicionáló anyag/visz-
kozitásszabályozó szer

CARBOXYETHYL AMINO- 908055 224-497-0 4-[(2-Karboxi-etil)-amino]-vajsav Bőrkondicionáló anyag


BUTYRIC ACID

CARBOXYMETHYL CHITIN 52108-64-2 Kitin, 6-(karboxi-metil)-éter Gélképző anyag

CARBOXYMETHYL CHI- 83512-85-0 Kitozán, N-(karboxi-metil) Gélképző anyag


TOSAN

CARBOXYMETHYL CHI- Kitozán, N-(3-karboxi-1-propanoil)-, karboxi-metil-szárma- Filmképző anyag/nedvesítőszer


TOSAN SUCCINAMIDE zékok

L 97/77
CARBOXYMETHYL DEXT- 2609421 Dextrán, karboxi-metil-éter Duzzasztószer/filmképző anyag/
RAN gélképző anyag
L 97/78
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CARBOXYMETHYL 2625499 Cellulóz, karboxi-metil-éter és 2-hidroxi-etil-éter, nátriumsó Kötőanyag/emulzióstabilizátor/


HYDROXYETHYLCELLU- filmképző anyag/viszkozitásszabá-
LOSE lyozó szer

CARBOXYMETHYL 68130-15-4 Guargumi, karboxi-metil-éter és 2-hidroxi-etil-éter, nátri- Emulzióstabilizátor/viszkozitássza-

HU
HYDROXYPROPYL GUAR umsó bályozó szer/gélképző anyag

CARBOXYMETHYL ISOS- 247214-39-7 Morfolinium, 4-(karboxi-metil)-4-(3-((1-oxo-izooktadecil)- Felületaktív anyag/habosítóanyag


TEARAMIDOPROPYL amino)-propil)-, belső só
MORPHOLINE

CARICA PAPAYA A carica papaya a dinnyefa (Carica papaya, Caricaceae) Erősítőszer


származó növényi anyag

CARICA PAPAYA EXT- 84012-30-6 281-675-0 A carica papaya kivonat a dinnyefa (Carica papaya, Caricaceae) Erősítőszer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


RACT gyümölcséből nyert kivonat

CARICA PAPAYA LEAF 84012-30-6 281-675-0 A carica papaya levélkivonat a dinnyefa (Carica papaya, Erősítőszer
EXTRACT Caricaceae) leveléből nyert kivonat

CARNITINE Karnitin 541-15-1 208-768-0 1-Propánaminium, 3-karboxi-2-hidroxi-N,N,N-trimetil-, Lemosóanyag/habjavító anyag


belső só (R)-

CARPRONIUM CHLORIDE 13254-33-6 236-243-6 1-Butánaminium, 4-metoxi-N,N,N-trimetil-4-oxo-, klorid Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


anyag

CARRAGEENAN Karragén 2593405 232-524-2 Karragén Kötőanyag/emulzióstabilizátor/


viszkozitásszabályozó szer/gél-
képző anyag

CARTHAMUS TINCTO- 223749-52-8 A carthamus tinctorius kivonat a pórsáfrány (Carthamus Lágyítószer


RIUS EXTRACT tinctorius) virágjából nyert kivonat

CARTHAMUS TINCTO- A carthamus tinctorius hybrid olaj egy genetikai változatú


RIUS HYBRID OIL pórsáfrány (hibrid pórsáfrány) magjából származó olaj,
amely a pórsáfrány-olajtól eltérően főleg olajsav-trigliceridet
tartalmaz

CARTHAMUS TINCTO- 8001-23-8 232-276-5 A carthamus tinctorius olaj a pórsáfrány (Carthamus tinctorius, Lágyítószer
RIUS OIL Compositae) magjából nyert olajos folyadék. Főleg linolénsav
trigliceridjeiből áll

2006.4.5.
CARUM CARVI EXTRACT 85940-31-4 288-921-6 A carum carvi kivonat a kömény (Carum carvi, Umbelliferae) Bőrkondicionáló anyag
magjából nyert kivonat
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CARUM CARVI OIL 8000-42-8 A carum carvi olaj a kömény (Carum carvi, Apiaceae) szárított, Oldószer
érett terméséből desztillált illóolaj

CARUM CARVI SEED OIL 235433-20-2 A carum carvi magolaj a kömény (Carum carvi, Apiaceae) Lágyítószer/oldószer

HU
magjából nyert nem illó olaj

CARUM PETROSELINUM 84012-33-9 281-677-1 A carum petroselinum kivonat a petrezselyem (Carum Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT petroselinum, Apiaceae) hajtásvégéből nyert kivonat

CARUM PETROSELINUM 8000-68-8 A carum petroselinum magolaj a petrezselyem (Carum Bőrkondicionáló anyag
SEED OIL petroselinum, Apiaceae) magjából nyert illóolaj

CARVONE 6485-40-1/99- 229-352-5/ 2-Metil-5-(1-metil-vinil)-ciklohex-2-én-1-on Elfedőanyag


49-0/2244-16- 218-827-2
8

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CARYA ILLINOENSIS OIL A carya illinoensis olaj a pekánfa (Carya illinoensis, Juglanda- Bőrkondicionáló anyag
ceae) diójából nyert nem illó olaj

CARYA ILLINOENSIS 246166-03-0 A carya illinoensis héjpor a pekándió (Carya illinoensis, Koptatóanyag
SHELL POWDER Juglandaceae) finomra őrölt héjából készült por

CASEARIA SYLVESTRIS 223748-16-1 A casearia sylvestris kivonat a (Casearia sylvestris, Samydaceae) Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT leveléből nyert kivonat

CASEIN 9000-71-9 232-555-1 Kazein. Bonyolult összetételű termék, amelyet az emlő- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
szövet állít elő a vér által szállított aminosavakból. anyag
Különböző fehérjéket, foszfort és kalciumot tartalmaz

CASSIA ANGUSTIFOLIA 85187-05-9 286-092-5 A cassia angustifolia kivonat a keskenylevelű szenna (Cassia Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT angustifolia, Leguminosae) magjából nyert kivonat

CASSIA AURICULATA 97593-53-8 307-359-5 A cassia auriculata levélpor a kasszia (Cassia auriculata, Bőrkondicionáló anyag
LEAF POWDER Leguminosae) szárított, zúzott leveléből készült por

CASSIA ITALICA EXTRACT sennae folium/sennae 85085-71-8 285-393-9 A cassia italica kivonat az itáliai kasszia (Cassia italica, Bőrkondicionáló anyag
fructus Leguminosae) leveléből nyert kivonat

CASSIA SENNA EXTRACT 92202-21-6 296-053-4 A cassia senna kivonat az alexandriai szenna (Cassia senna, Bőrkondicionáló anyag
Leguminosae) leveléből nyert kivonat

L 97/79
CASTANEA SATIVA EXT- 84695-99-8 283-619-0 A castanea sativa kivonat a szelídgesztenye (Castanea sativa, Csillapítószer
RACT Fagaceae) leveléből nyert kivonat
L 97/80
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CASTOR OIL BENZOATE 225927-34-4 Ricinusolaj, benzoát Bőrkondicionáló anyag/lágyítószer

CASTOR OIL/IPDI 68955-90-8 Ricinusolaj, 5-izocianát-1-(izocianát-metil)-1,3,3-trimetil- Filmképző anyag


COPOLYMER ciklohexánnal alkotott polimer

HU
CAULERPA TAXIFOLIA 223749-77-7 A caulerpa taxifolia kivonat algából (Caulerpa taxifolia, Bőrvédő anyag
EXTRACT Caulerpaceae) nyert kivonat

CAULOPHYLLUM THA- 84929-23-7 284-507-4 A caulophillum thalictroides az indiángyökér (Caulophillum Erősítőszer


LICTROIDES thalictroides, Berberidaceae) szárított gyökértörzséből és gyö-
keréből származó növényi anyag

CEANOTHUS AMERICA- 91771-46-9 294-937-4 A ceanothus americanus kivonat a Ceanothus americanus, Lemosóanyag
NUS EXTRACT Rhamnaceae hajtásvégéből nyert kivonat

CEDRUS ATLANTICA 92201-55-3 295-985-9 A cedrus atlantica kivonat az Atlasz-cédrus (Cedrus atlantica, Erősítőszer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


EXTRACT Pinaceae) kérgéből nyert kivonat

CEDRUS ATLANTICA OIL 8000-27-9 A cedrus atlantica olaj az Atlasz-cédrus (Cedrus atlantica, Erősítőszer
Pinaceae) kérgéből nyert illóolaj

CELLULOSE Cellulóz cellulosum 9004-34-6 232-674-9 Cellulóz Abszorbens/ opálosítóanyag/visz-


kozitásszabályozó szer/duzzasztó-
szer

CELLULOSE ACETATE Cellulóz-acetát 9004-35-7 Cellulóz, acetátok Filmképző anyag

CELLULOSE ACETATE Cellaburát 9004-36-8 Cellulóz, acetátok, butanoátok Filmképző anyag


BUTYRATE

CELLULOSE ACETATE 9004-39-1 Cellulóz, acetátok, propanoátok Filmképző anyag


PROPIONATE

CELLULOSE ACETATE 125139-16-4 Cellulóz, acetátok, propanoátok, ózonnal lejátszódó reakció Felületaktív anyag
PROPIONATE CARBOXY- termékei
LATE

CELLULOSE GUM Karmellóz 9004-32-4 Cellulóz, karboxi-metil-éter, nátriumsó Kötőanyag/emulzióstabilizátor/


filmképző anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer

CENTAUREA CYANUS A centaurea cyanus a búzavirág (Centaurea cyanus, Compositae) Hidratálóanyag/bőrkondicionáló


szárított virágjából származó növényi anyag anyag/csillapítószer

2006.4.5.
CENTAUREA CYANUS 84012-18-0 281-664-0 A centaurea cyanus kivonat a búzavirág (Centaurea cyanus, Hidratálóanyag/bőrkondicionáló
EXTRACT Compositae) virágjából nyert kivonat anyag/csillapítószer
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CENTAUREA CYANUS A centaurea cyanus víz a búzavirág (Centaurea cyanus) Hidratálóanyag/bőrkondicionáló


WATER virágjában lévő fő illatanyagok vizes oldata anyag/csillapítószer

CENTAURIUM ERYTH- 84837-00-3 284-285-9 Az erythraea centaurium kivonat az ezerjófű (Erythraea Bőrkondicionáló anyag
RAEA EXTRACT centaurium, Gentianaceae) hajtásvégéből nyert kivonat

HU
CENTELLA ASIATICA 84696-21-9 283-640-5 A centella asiatica kivonat a gázló (Centella asiatica, Apiaceae) Bőrsimító anyag/csillapítószer/
EXTRACT leveléből és gyökeréből nyert kivonat lemosóanyag/erősítőszer

CEPHALINS 39382-08-6 254-438-4 Kefalinok II/419, ha szarvas- Bőrkondicionáló anyag


marha-, juh- vagy
kecskeféléktől szár-
maznak

CERA ALBA Sárga viasz cera alba/cera flava 8012-89-3 232-383-7 Méhviasz. A viasz méhek lépesmézéből származik. Első- Lágyítószer/emulgeálószer/film-
sorban miricil-palmitátot, cerotinsavat és -észtereket, vala- képző anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


mint néhány nagy szénatomszámú paraffint tartalmaz

CERA CARNAUBA cera carnauba 8015-86-9 232-399-4 Karnaubaviasz. A viaszkpálmából (Copernicia cerifera, Areca- Lágyítószer/filmképző anyag
ceae) származó viasz

CERA MICROCRISTAL- 63231-60-7 264-038-1 Mikrokristályos paraffinviaszok és szénhidrogénviaszok. Kötőanyag/emulzióstabilizátor/opá-


LINA Hosszú, elágazó láncú szénhidrogének maradványolajokból losítóanyag/viszkozitásszabályozó
oldószeres kristályosítással előállított, bonyolult összetételű szer
elegye. Elsősorban telített egyenesláncú és elágazó láncú,
túlnyomórészt 35-nél nagyobb szénatomszámú szénhidro-
géneket tartalmaz

CERAMIDE 1 100403-19-8 309-560-3 1,3,4-Oktadekántriol, 2-sztearoil-oxi-heptakozaamid Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


onáló anyag

CERAMIDE 1 A 179186/48/2 9,12-Oktadekadiénsav, 27-[[2,3-dihidroxi-1-(hidroxi-metil)- Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


heptadecil]-amino]-27-oxo-heptakozil-észter, [1S-[1R* onáló anyag
(9Z,12Z), 2R*, 3S*]]-

CERAMIDE 2 100403-19-8 309-506-3 1-Sztearoil-C18-szfingozin Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


onáló anyag

CERAMIDE 4 100403-19-8 309-506-3 Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


onáló anyag

CERAMIDE 5 100403-19-8 309-506-3 Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


onáló anyag

L 97/81
CERAMIDE 6 II 100403-19-8 309-560-3 1,3,4-Oktadekántriol, 2-(2-hidroxi)-sztearamid Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
onáló anyag
L 97/82
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CERAMIDE 3 100403-19-8 309-560-3 Oktadekánamid, N-(1,3,4-trihidroxi-2-oktadecil)- Bőrkondicionáló anyag/bőrvédő


anyag

CERATONIA SILIQUA 84961-45-5 284-634-5 A ceratonia siliqua kivonat a szentjánoskenyérfa (Ceratonia Lágyítószer
EXTRACT siliqua, Leguminosae) gyümölcséből nyert kivonat

HU
CERATONIA SILIQUA 9000-40-2 232-541-5 A ceratonia siliqua mézga a szentjánoskenyérfa (Ceratonia Lágyítószer/filmképző anyag/visz-
GUM siliqua, Leguminosae) érett gyümölcsének megőrölt magja kozitásszabályozó szer

CERESIN 8001-75-0 232-290-1 Cerezin. Szénhidrogének ozoceritből (földiviaszból) kénsa- Antisztatizáló szer/kötőanyag/
vas tisztítással és csontszénen keresztül történő szűréssel emulzióstabilizátor/opálosítóanyag/
előállított viaszos lepény formájában megkapott, bonyolult viszkozitásszabályozó szer/hajkon-
összetételű elegye dicionáló anyag

CEREUS GRANDIFLORUS 8007-78-1 232-364-3 A cereus grandiflorus kivonat kaktusz (Cereus grandiflorus, Erősítőszer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


EXTRACT Cactaceae) virágjából nyert kivonat

CERIA/SILICA 243133-71-3 Szénsav cérium(3+)-sója szilikával történő kalcinálásának a Ultraibolya sugárzást elnyelő anyag
termékei

CERIA/SILICA TALC 243133-70-2 Szénsav cérium(3+)-sója szilikával és talkummal (Mg3Al2 Ultraibolya sugárzást elnyelő anyag
(SiO3)4) történő kalcinálásának a termékei

CEROTIC ACID 506-46-7 208-040-2 Hexakozánsav Viszkozitásszabályozó szer

CETALKONIUM CHLO- Cetalkónium-klorid 122-18-9 204-526-3 Benzolmetánaminium, N-hexadecil-N,N-dimetil-, klorid VI/1,54 Tartósítószer
RIDE

CETEARALKONIUM BRO- Benzolmetánaminium, N,N-dimetil-N-(C16-C18-alkil)-, VI/1,54 Tartósítószer


MIDE bromid

CETEARETH-2 68439-49-6 500-212-8 Alkoholok, C16-C18, etoxilált (2 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

CETEARETH-2 PHOSP- 106233-09-4 500-295-0 Alkoholok, C16-C18, etoxilált, foszfátok (2 mól EO átlagos Felületaktív anyag/lemosóanyag
HATE mólarány)

CETEARETH-3 68439-49-6 Alkoholok, C16-C18, etoxilált (3 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

CETEARETH-4 68439-49-6 Alkoholok, C16-C18, etoxilált (4 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

CETEARETH-4 PHOSP- 106233-09-4 Alkoholok, C16-C18, etoxilált, foszfátok (4 mól EO átlagos Felületaktív anyag/lemosóanyag

2006.4.5.
HATE mólarány)

CETEARETH-5 68439-49-6 Alkoholok, C16-C18, etoxilált (5 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CETEARETH-5 PHOSP- 106233-09-4 Alkoholok, C16-C18, etoxilált, foszfátok (5 mól EO átlagos Felületaktív anyag/lemosóanyag
HATE mólarány)

CETEARETH-6 68439-49-6 Alkoholok, C16-C18, etoxilált (6 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

HU
CETEARETH-7 68439-49-6 Alkoholok, C16-C18, etoxilált (7 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

CETEARETH-8 68439-49-6 Alkoholok, C16-C18, etoxilált (8 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

CETEARETH-9 68439-49-6 Alkoholok, C16-C18, etoxilált (9 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

CETEARETH-10 68439-49-6 Alkoholok, C16-C18, etoxilált (10 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CETEARETH-10 PHOSP- 106233-09-4 Alkoholok, C16-C18, etoxilált, foszfátok (10 mól EO átlagos Felületaktív anyag/lemosóanyag
HATE mólarány)

CETEARETH-11 68439-49-6 Alkoholok, C16-C18, etoxilált (11 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

CETEARETH-12 68439-49-6 Alkoholok, C16-C18, etoxilált (12 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

CETEARETH-13 68439-49-6 Alkoholok, C16-C18, etoxilált (13 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

CETEARETH-15 68439-49-6 Alkoholok, C16-C18, etoxilált (15 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer/felületaktív anyag

CETEARETH-16 68439-49-6 Alkoholok, C16-C18, etoxilált (16 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

CETEARETH-17 68439-49-6 Alkoholok, C16-C18, etoxilált (17 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer/felületaktív anyag

CETEARETH-18 68439-49-6 Alkoholok, C16-C18, etoxilált (18 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

CETEARETH-20 68439-49-6 Alkoholok, C16-C18, etoxilált (20 mól EO átlagos móla- Emulgeálószer/felületaktív anyag
rány)

L 97/83
CETEARETH-22 68439-49-6 Alkoholok, C16-C18, etoxilált (22 mól EO átlagos móla- Emulgeálószer
rány)
L 97/84
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CETEARETH-23 68439-49-6 Alkoholok, C16-C18, etoxilált (23 mól EO átlagos móla- Emulgeálószer
rány)

CETEARETH-25 68439-49-6 Alkoholok, C16-C18, etoxilált (25 mól EO átlagos móla- Emulgeálószer/felületaktív anyag

HU
rány)

CETEARETH-25 CAR- 246159-37-5 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(karboxi-metil)-ω-hidroxi-, C16-C18- Felületaktív anyag/lemosóanyag


BOXYLIC ACID alkil-éterek (24 mól EO átlagos mólarány)

CETEARETH-27 68439-49-6 Alkoholok, C16-C18, etoxilált (27 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer/felületaktív anyag

CETEARETH-28 68439-49-6 Alkoholok, C16-C18, etoxilált (28 mól EO átlagos móla- Emulgeálószer
rány)

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CETEARETH-29 68439-49-6 Alkoholok, C16-C18, etoxilált (29 mól EO átlagos móla- Emulgeálószer/lemosóanyag
rány)

CETEARETH-30 68439-49-6 Alkoholok, C16-C18, etoxilált (30 mól EO átlagos móla- Emulgeálószer/felületaktív anyag
rány)

CETEARETH-33 68439-49-6 Alkoholok, C16-C18, etoxilált (33 mól EO átlagos móla- Emulgeálószer
rány)

CETEARETH-34 68439-49-6 Alkoholok, C16-C18, etoxilált (34 mól EO átlagos móla- Emulgeálószer/lemosóanyag
rány)

CETEARETH-40 68439-49-6 Alkoholok, C16-C18, etoxilált (40 mól EO átlagos móla- Felületaktív anyag
rány)

CETEARETH-50 68439-49-6 Alkoholok, C16-C18, etoxilált (50 mól EO átlagos móla- Emulgeálószer/felületaktív anyag
rány)

CETEARETH-55 68439-49-6 Alkoholok, C16-C18, etoxilált (55 mól EO átlagos móla- Felületaktív anyag
rány)

CETEARETH-60 68439-49-6 Alkoholok, C16-C18, etoxilált (60 mól EO átlagos móla- Emulgeálószer
rány)

2006.4.5.
CETEARETH-80 68439-49-6 Alkoholok, C16-C18, etoxilált (80 mól EO átlagos móla- Felületaktív anyag
rány)
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CETEARETH-100 68439-49-6 Alkoholok, C16-C18, etoxilált (100 mól EO átlagos Felületaktív anyag
mólarány)

CETEARETH-60 MYRISTYL 243133-67-7 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(2-hidroxi-tetradecil), ω-C16-C18- Felületaktív anyag/emulgeálószer


GLYCOL alkil-oxi-, (60 mól EO átlagos mólarány)

HU
CETEARTRIMONIUM 68002-62-0 268-075-4 Kvaterner ammóniumvegyületek, C16-C18-alkil-trimetil, VI/1,44 Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
CHLORIDE kloridok anyag/tartósítószer

CETEARYL ALCOHOL alcohol cetilicus et 67762-27-0 267-008-6 Alkoholok, C16-C18 Lágyítószer/emulgeálószer/emul-


stearilicus zióstabilizátor/opálosítóanyag/visz-
kozitásszabályozó szer

CETEARYL BEHENATE 246159-35-5 Dokozánsav, C16-C18-alkil-észter Lágyítószer/bőrvédő anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CETEARYL CANDELIL- 246538-67-0 Zsírsavak, kandelillaviasz, C16-C18-alkil-észter Lágyítószer/bőrvédő anyag
LATE

CETEARYL DIMETHI- 243137-50-0 Dimetilsziloxán/cetearil-metilsziloxán kopolimer, vinil-lezá- Filmképző anyag/hajkondicionáló


CONE/VINYL DIMETHI- rású polidimetilsziloxánnal alkotott polimer anyag/bőrkondicionáló anyag/visz-
CONE CROSSPOLYMER kozitásszabályozó szer

CETEARYL ETHYLHEXA- 90411-68-0 291-445-1 Hexánsav, 2-etil-, C16-C18-alkil-észterek Lágyítószer


NOATE

CETEARYL GLUCOSIDE 246159-33-1 D-Glükopiranóz, C16-C18-alkil-glikozidok Emulgeálószer

CETEARYL ISONONA- 111937-03-2 Izononánsav, C16-C18-alkil-észterek Lágyítószer


NOATE

CETEARYL METHICONE 227200-32-0 Poli{oxi-[(C16-C18)-alkil-metilszililén]}, trimetilszilil-lezá- Bőrkondicionáló anyag


rású

CETEARYL PALMITATE 93820-81-6 298-663-6 Hexadekánsav, C16-C18-alkil-észterek Lágyítószer

CETEARYL STEARATE 93820-97-4 298-680-9 Oktadekánsav, C16-C18-alkil-észterek Bőrkondicionáló anyag/bőrvédő


anyag

CETETH-1 2136-71-2 218-373-5 2-(Hexadeciloxi)-etanol Emulgeálószer

CETETH-2 9004-95-9 500-014-1 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hexadecil-ω-hidroxi- (2 mól EO Emulgeálószer


átlagos mólarány)

L 97/85
CETETH-3 9004-95-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hexadecil-ω-hidroxi- (3 mól EO Emulgeálószer
átlagos mólarány)
L 97/86
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CETETH-4 9004-95-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hexadecil-ω-hidroxi- (4 mól EO Emulgeálószer


átlagos mólarány)

CETETH-5 9004-95-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hexadecil-ω-hidroxi- (5 mól EO Emulgeálószer


átlagos mólarány)

HU
CETETH-6 9004-95-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hexadecil-ω-hidroxi- (6 mól EO Emulgeálószer
átlagos mólarány)

CETETH-8 PHOSPHATE 50643-20-4 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hexadecil-ω-hidroxi-, foszfát (8 mól Emulgeálószer


EO átlagos mólarány)

CETETH-10 9004-95-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hexadecil-ω-hidroxi- (10 mól EO Emulgeálószer


átlagos mólarány)

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CETETH-12 9004-95-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hexadecil-ω-hidroxi- (12 mól EO Emulgeálószer/felületaktív anyag
átlagos mólarány)

CETETH-14 9004-95-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hexadecil-ω-hidroxi- (14 mól EO Emulgeálószer/felületaktív anyag


átlagos mólarány)

CETETH-15 9004-95-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hexadecil-ω-hidroxi- (15 mól EO Emulgeálószer/felületaktív anyag


átlagos mólarány)

CETETH-16 9004-95-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hexadecil-ω-hidroxi- (16 mól EO Emulgeálószer/felületaktív anyag


átlagos mólarány)

CETETH-20 Cetomacrogol 1000 9004-95-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hexadecil-ω-hidroxi- (20 mól EO Emulgeálószer/felületaktív anyag
átlagos mólarány)

CETETH-24 9004-95-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hexadecil-ω-hidroxi- (24 mól EO Emulgeálószer/felületaktív anyag


átlagos mólarány)

CETETH-25 9004-95-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hexadecil-ω-hidroxi- (25 mól EO Emulgeálószer/felületaktív anyag


átlagos mólarány)

CETETH-30 9004-95-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hexadecil-ω-hidroxi- (30 mól EO Emulgeálószer


átlagos mólarány)

CETETH-45 9004-95-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hexadecil-ω-hidroxi- (45 mól EO Felületaktív anyag/lemosóanyag


átlagos mólarány)

2006.4.5.
CETETH-10 PHOSPHATE 50643-20-4 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hexadecil-ω-hidroxi-, foszfát (10 mól Felületaktív anyag/lemosóanyag
EO átlagos mólarány)
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CETETHYL MORPHOLI- 78-21-7 201-094-8 4-Etil-4-hexadecilmorfolinium-etilszulfát Baktérium elleni szer/antisztatizáló


NIUM ETHOSULFATE szer/emulgeálószer/felületaktív
anyag/hajkondicionáló anyag

CETETHYLDIMONIUM 124-03-8 204-672-8 Hexadecil-etil-dimetilammónium-bromid Baktérium elleni szer/antisztatizáló

HU
BROMIDE szer/emulgeálószer/felületaktív
anyag

CETOLETH-6 68155-01-1 Alkoholok, telítetlen C16 és C18, etoxilált (6 mól EO átlagos Felületaktív anyag
mólarány)

CETOLETH-11 68155-01-1 Alkoholok, telítetlen C16 és C18, etoxilált (11 mól EO Emulgeálószer
átlagos mólarány)

CETOLETH-15 68155-01-1 Alkoholok, telítetlen C16 és C18, etoxilált (15 mól EO Felületaktív anyag
átlagos mólarány)

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CETOLETH-22 68155-01-1 Alkoholok, telítetlen C16 és C18, etoxilált (22 mól EO Emulgeálószer
átlagos mólarány)

CETOLETH-24 68155-01-1 Alkoholok, telítetlen C16 és C18, etoxilált (24 mól EO Felületaktív anyag/lemosóanyag
átlagos mólarány)

CETOLETH-25 68155-01-1 Alkoholok, telítetlen C16 és C18, etoxilált (25 mól EO Felületaktív anyag/lemosóanyag
átlagos mólarány)

CETOLETH-10 68155-01-1 Alkoholok, telítetlen C16 és C18, etoxilált (10 mól EO Felületaktív anyag/emulgeálószer
átlagos mólarány)

CETOLETH-20 68155-01-1 Alkoholok, telítetlen C16 és C18, etoxilált (20 mól EO Felületaktív anyag/emulgeálószer
átlagos mólarány)

CETRARIA ISLANDICA 84776-25-0 283-950-0 A cetraria islandica kivonat az izlandi zuzmóból (Cetraria Lágyítószer/csillapítószer/bőrsimító
EXTRACT islandica, Parmeliaceae) nyert kivonat anyag lemosóanyag

CETRIMONIUM BROMIDE Cetrimonium-bro- cetrimidum 57-09-0 200-311-3 1-Hexadekánaminium, N,N,N-trimetil-, bromid VI/1,44 Tartósítószer
mid

CETRIMONIUM CHLO- 112-02-7 203-928-6 1-Hexadekánaminium, N,N,N-trimetil-, klorid VI/1,44 Tartósítószer


RIDE

CETRIMONIUM METHO- 65060-02-8 265-352-1 Hexadecil-trimetilammónium-metilszulfát Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


SULFATE anyag/baktérium elleni szer

L 97/87
CETRIMONIUM SACCHA- 2478-29-7 219-608-4 Hexadecil-trimetilammónium, 1,2-benzotiazol-3(2H)-on- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
RINATE 1,1-dioxiddal alkotott só (1:1) anyag/baktérium elleni szer
L 97/88
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CETRIMONIUM TOSY- 138-32-9 205-324-8 Hexadecil-trimetilammónium-toluol-p-szulfonát Baktérium elleni szer/antisztatizáló


LATE szer/emulgeálószer/felületaktív
anyag/hajkondicionáló anyag

CETYL ACETATE 629-70-9 211-103-7 Hexadecilacetát Lágyítószer

HU
CETYL ACETYL RICINO- 111129-38-5 9-Oktadekánsav, 12-acetil-oxi-, hexadecil-észter Lágyítószer
LEATE

CETYL ALCOHOL Cetilalkohol alcohol cetilicus 36653-82-4 253-149-0 Hexadekán-1-ol Lágyítószer/emulgeálószer/opálosí-


tóanyag/viszkozitásszabályozó szer

CETYL BETAINE 693-33-4 211-748-4 (Karboxiláto-metil)-hexadecil-dimetilammónium Antisztatizáló szer/felületaktív


anyag/hajkondicionáló anyag/lemo-
sóanyag/habjavító anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CETYL C12-15-PARETH-9 119481-73-1 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(2-(hexadecil-oxi)-2-oxo-etil)-ω-hid- Lágyítószer, bőrkondicionáló
CARBOXYLATE roxi-, C12-C15-alkil-éterek (8 mól EO átlagos mólarány)

CETYL CAPRYLATE 29710-31-4 249-794-2 Hexadeciloktanoát Lágyítószer

CETYL DIMETHICONE 191044-49-2 Sziloxánok és szilikonok, hexadecil-metil, dimetil Lágyítószer

CETYL DIMETHICONE 251320-26-0 Sziloxánok és szilikonok, hexadecil-metil, dimetil, etoxilált Emulgeálószer


COPOLYOL és propoxilált dimetil-sziloxánokkal alkotott polimerek

CETYL ESTERS A természetes cetvelő összetételét megközelítő, savelegyek Lágyítószer


és alkoholelegyek reakciójából keletkező komplex reakciót-
ermék. Elsősorban mirisztinsav és palmitinsav mirisztil-,
cetil-, és palmitil-észtereit tartalmazza

CETYL ETHYLHEXA- 59130-69-7 261-619-1 Hexadecil-2-etilhexanoát Lágyítószer


NOATE

CETYL GLYCERYL ETHER 6145-69-3 228-149-9 (+-)-3-(Hexadecil-oxi)-propán-1,2-diol Bőrkondicionáló anyag/lágyítószer

CETYL GLYCOL 6920-24-7 230-030-1 1,2-Hexadekándiol Lágyítószer/hajkondicionáló anyag

CETYL GLYCOL ISOSTEA- 247232-39-9 Izooktadekánsav, 2-hidroxi-hexadecil-észter Lágyítószer


RATE

CETYL HYDROXYETHYL- 80455-45-4 Cellulóz, 2-hidroxi-etil-hexadecil-éterek Filmképző anyag

2006.4.5.
CELLULOSE

CETYL ISONONANOATE 84878-33-1 284-424-3 Hexadecilizononanoát Lágyítószer


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CETYL LACTATE 35274-05-6 252-478-7 Hexadecil-2-hidroxi-propanoát Lágyítószer

CETYL LAURATE 20834-06-4 244-071-8 Hexadecildodekanoát Lágyítószer/viszkozitásszabályozó


szer

HU
CETYL MYRISTATE 255307 220-001-1 Hexadeciltetradekanoát Lágyítószer

CETYL OLEATE 22393-86-8 244-950-6 Hexadecil-9-(Z)-oktadekenoát Lágyítószer

CETYL PALMITATE 540-10-3 208-736-6 Hexadecilhexadekanoát Lágyítószer

CETYL PCA 37673-20-4 253-589-3 Hexadecil-5-oxo-L-prolinát Bőrkondicionáló anyag

CETYL PHOSPHATE 3539-43-3 222-581-1 Hexadecil-dihidrogénfoszfát Emulgeálószer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CETYL PPG-2 ISODECETH- 246159-28-4 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, monoizodecil- Bőrkondicionáló anyag/lágyítószer
8 CARBOXYLATE éter, oxidált, hexadecil-észterek (8 mól EO, 2 mól PO átlagos
mólarányok)

CETYL PYRROLIDONYL- 115612-97-0 1-Pirolidin-metánaminium, N-hexadecil-N,N-dimetil-2-oxo, Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


METHYL DIMONIUM klorid anyag
CHLORIDE

CETYL RICINOLEATE 10401-55-5 233-864-4 9-Oktadekénsav, 12-hidroxi-, hexadecil-észter [R-(Z)]- Lágyítószer

CETYL RICINOLEATE 199277-63-9 9-Oktadekénsav, 12-(benzoil-oxi)-, hexadecil-észter, (9Z, Bőrkondicionáló anyag


BENZOATE 12R)-

CETYL STEARATE 1190-63-2 214-724-1 Hexadeciloktadekanoát Lágyítószer

CETYL TRIETHYLAMMO- Dimetilpolisziloxán, etoxilált, propoxilált, 2-karboxi-ben- Hajkondicionáló anyag


NIUM DIMETHICONE zoát-észterek, hexadecil-trimetilammóniumsók
COPOLYOL PHTHALATE

CETYLAMINE HYDROF- 3151-59-5 221-588-7 Hexadecilamin-hidrofluorid III/1,36 Szájápoló anyag/foltosodásgátló


LUORIDE anyag

CETYLARACHIDOL 17658-63-8 241-637-6 2-Hexadecilikozanol Lágyítószer

CETYL-PG HYDROX- 143378-76-1 Dekánamid, N-(2-hidroxi-etil)-N-(3-hexadecil-oxi-2-hidroxi- Bőrkondicionáló anyag


YETHYL DECANAMIDE propil)-

L 97/89
CETYL-PG HYDROX- 110483-07-3 Hexadekánamid, N-(2-hidroxi-etil)-N-(3-hexadecil-oxi-2- Bőrkondicionáló anyag
YETHYL PALMITAMIDE hidroxi-propil)-
L 97/90
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CETYLPYRIDINIUM CHLO- Cetilpiridinium-klo- cetilpyridinii chloridum 123-03-5 204-593-9 1-Hexadecilpiridinium-klorid Baktérium elleni szer/antisztatizáló
RIDE rid szer/dezodorálóanyag/emulgeáló-
szer/felületaktív anyag/hajkondicio-
náló anyag

HU
CHAENOMELES JAPO- 223749-62-0 A chaenomeles japonica kivonat a japánbirs (Chaenomeles Lágyítószer/bőrvédő anyag
NICA EXTRACT japonica, Rosaceae) magjából nyert kivonat

CHALK 13397-25-6 Természetben előforduló anyag, kréta Koptatóanyag/abszorbens/opálosí-


tóanyag/viszkozitásszabályozó
szer/duzzasztószer

CHAMAECYPARIS 91745-97-0 294-769-1 A chamaecyparis obtusa olaj a hamisciprus (Chamaecyparis Illatanyag-komponens


OBTUSA OIL obtusa, Cupressaceae) kérgéből sajtolt olaj

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CHAMAECYPARIS A chamaecyparis obtusa por a hamisciprus (Chamaecyparis Koptatóanyag
OBTUSA POWDER obtusa, Cupressaceae) törzséből és ágaiból nyert szárított por

CHAMAZULENE 529-05-5 208-449-6 7-Etil-1,4-dimetilazulén Bőrkondicionáló anyag

CHAMOMILLA RECUTITA matricariae flos 84082-60-0 282-006-5 A chamomilla recutita kivonat a kamilla (Chamomilla recutita, Illatanyag-komponens, bőrkondici-
EXTRACT Compositae) fejecskevirágzatából nyert kivonat onáló

CHAMOMILLA RECUTITA 8002-66-2 A chamomilla recutita olaj a kamilla (Chamomilla recutita, Illatanyag-komponens, bőrkondici-
OIL Compositae) szárított fejecskevirágzatából desztillált illóolaj onáló

CHAMOMILLA RECUTITA A chamomilla recutita víz a kamilla (Chamomilla recutita, Illatanyag-komponens


WATER Compositae) virágjában lévő fő illatanyagok vizes oldata

CHELIDONIUM MAJUS 84603-56-5 283-257-3 A chelidonium majus kivonat a vérehulló fecskefű (Chelido- Korpásodás elleni hatóanyag
EXTRACT nium majus, Papaveraceae) leveléből és föld feletti részeiből
nyert kivonat

CHENOPODIUM AMBRO- 89997-47-7 289-682-0 A chenopodium ambrosioides kivonat a mirha (Chenopodium II/76 (csak illatos Bőrkondicionáló anyag
SIOIDES EXTRACT ambrosioides, Chenopodiaceae) szárából és leveléből nyert olajok)
kivonat

CHENOPODIUM QUINOA 223749-71-1 A chenopodium quinoa kivonat a quinoa (Chenopodium quinoa, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Chenopodiaceae) virágjából és leveléből nyert kivonat

2006.4.5.
CHENOPODIUM QUINOA 225234-01-5 A chenopodium quinoa olaj a quinoa (Chenopodium quinoa, Lágyítószer/bőrkondicionáló anyag
OIL Chenopodiaceae) magjából sajtolt olaj
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CHIMYL ALCOHOL 506-03-6 208-026-6 (S)-3-(Hexadecil-oxi)-propán-1,2-diol Bőrkondicionáló anyag/lágyítószer

CHIMYL ISOSTEARATE Izosztearinsav, 3-hexadecil-oxi-2-hidroxi-propil-észter Lágyítószer

HU
CHIMYL STEARATE 109210-83-5 Oktadekánsav, 3-hexadecil-oxi-2-hidroxi-propil-észter Emulgeálószer, bőrkondicionáló

CHITIN 1398-61-4 215-744-3 Kitin Duzzasztószer

CHITIN GLYCOLATE Kitin, hidroxiacetát Bőrkondicionáló anyag

CHITOSAN 9012-76-4 Kitin, deacilált Filmképző anyag

CHITOSAN ASCORBATE 135322-32-6 L-Aszkorbinsav, kitozánnal alkotott vegyületek Antioxidáns/filmképző anyag/bőr-


kondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CHITOSAN FORMATE 66267-52-5 Kitozán-formiát (só) Filmképző anyag

CHITOSAN GLYCOLATE Kitozán-hidroxi-acetát Antioxidáns/filmképző anyag/bőr-


kondicionáló anyag

CHITOSAN LACTATE 66267-50-6 Kitozán, 2-hidroxi-propanoát-só Filmképző anyag

CHITOSAN PCA 117522-93-7 Kitozán, pirolidonkarbonsav-só Nedvesítőszer

CHITOSAN SALICYLATE 84563-67-7 Kitozán, 2-hidroxi-benzoát-só Antioxidáns/filmképző anyag/bőr-


kondicionáló anyag

CHITOSAN SUCCINAMIDE Kitozán, N-(3-karboxi-propanoil)- Filmképző anyag

CHLORAMINE-T Tozil-klóramid-nát- 127-65-1 204-854-7 Benzol-szulfonamid, N-klór-4-metil-, nátriumsó III/1,5 Baktérium elleni szer
rium

CHLORELLA EMERSONII 223749-78-8 A chlorella emersonii kivonat algából (Chlorella emersonii, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Oocystaceae) nyert kivonat

CHLORELLA FERMENT A chlorella fermentum a chlorella algának az élesztőgomba Bőrkondicionáló anyag


által történő erjesztésével kapott termékből nyert kivonat

CHLORELLA PYRENOI- 223749-81-3 A chlorella pyrenoidosa kivonat a Chlorella pyrenoidosa, Bőrkondicionáló anyag
DOSA EXTRACT Oocystaceae növényből nyert kivonat

L 97/91
CHLORELLA VULGARIS 223749-83-5 A chlorella vulgaris kivonat algából (Chlorella vulgaris, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Oocystaceae) nyert kivonat
L 97/92
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CHLORHEXIDINE Klórhexidin 55-56-1 200-238-7 N,N"-Bisz(4-klórfenil)-3,12-diimino-2,4,11,13-tetraazatetra- VI/1,42 Tartósítószer


dekán-diamidin

CHLORHEXIDINE DIACE- chlorhexidini acetas 56-95-1 200-302-4 N,N"-Bisz(4-klórfenil)-3,12-diimino-2,4,11,13-tetraazatetra- VI/1,42 Tartósítószer


TATE dekán-diamidin-diacetát

HU
CHLORHEXIDINE DIGLU- Klórhexidin-glüko- chlorhexidini gluconati 18472-51-0 242-354-0 D-Glükonsav, N,N'-bisz(4-klórfenil)-3,12-diimino-2,4,11,13- VI/1,42 Tartósítószer
CONATE nát solutio tetraazatetradekán-diamidinnel alkotott vegyület (2:1)

CHLORHEXIDINE DIHYD- Klórhexidin-hidrok- chlorhexidini hydroch- 3697-42-5 223-026-6 N,N"-bisz(4-klórfenil)-3,12-diimino-2,4,11,13-tetraaza-tetra- VI/1,42 Tartósítószer
ROCHLORIDE lorid loridum dekán-diamidin-dihidroklorid

4-CHLORO-2-AMINOPHE- 95-85-2 202-458-9 2-Amino-4-klórfenol Hajfesték


NOL

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CHLOROACETAMIDE 79-07-2 201-174-2 2-Klóracetamid VI/1,41 Tartósítószer

CHLOROBUTANOL Klórbutanol 57-15-8 200-317-6 1,1,1-Triklór-2-metil-2-propanol VI/1,11 Tartósítószer

2-CHLORO-6-ETHYLA- 131657-78-8 Fenol, 2-klór-6-(etil-amino)-4-nitro- Hajfesték


MINO-4-NITROPHENOL

CHLOROGENIC ACIDS 72690-58-5 3-[[3-(3,4-Dihidroxi-fenil)-1-oxo-2-propenil]-oxi]-1,4,5-tri- Bőrvédő anyag/bőrkondicionáló


hidroxi-ciklohexánkarbonsav anyag

2-CHLORO-5-NITRO-N- 50610-28-1 256-652-3 2-[(4-Amino-2-klór-5-nitrofenil)-amino]-etanol Hajfesték


HYDROXYETHYL p-
PHENYLENEDIAMINE

CHLOROPHENE Klorofén 120-32-1 204-385-8 Fenol, 4-klór-2-(fenil-metil)- VI/1,40 Tartósítószer

2-CHLORO-p-PHENYLENE- 615-66-7 210-441-2 2-Klór-p-fenilén-diamin Hajfesték


DIAMINE

2-CHLORO-p-PHENYLENE- 6219-71-2 228-291-1 1,4-Benzoldiamin, 2-klór-, szulfát Hajfesték


DIAMINE SULFATE

4-CHLORORESORCINOL 95-88-5 202-462-0 1,3-Benzoldiol, 4-klór- Hajfesték

CHLOROTHYMOL Klórtimol 89-68-9 201-930-1 Fenol, 4-klór-5-metil-2-(1-metil-etil)- Baktérium elleni szer/denaturáló-


szer/dezodorálóanyag/szájápoló

2006.4.5.
anyag/foltosodásgátló anyag

CHLOROXYLENOL Klórxilenol 88-04-0 201-793-8 Fenol, 4-klór-3,5-dimetil- VI/1,26 Tartósítószer


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CHLORPHENESIN Klórfenezin 104-29-0 203-192-6 1,2-Propán-diol, 3-(4-klór-fenoxi)- VI/1,50 Tartósítószer

CHOLECALCIFEROL POLY- Fehérjehidrolizátumok, 9,10-szeko-kolesztán-5,7,10(19)- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


PEPTIDE trién-3-ollal lejátszódó reakció termékei, (3β,5Z,7E)- anyag

HU
CHOLESTEROL Koleszterin 57-88-5 200-353-2 Koleszt-5-én-3-ol (β)- Lágyítószer/emulgeálószer/stabili-
zátor, bőrkondicionáló

CHOLESTERYL ACETATE 604-35-3 210-066-4 Koleszt-5-én-3-β-il-acetát Bőrkondicionáló anyag/viszkozi-


tásszabályozó szer

CHOLESTERYL BUTYRATE 521-13-1 208-304-7 Koleszt-5-én-3-β-il-butanoát Bőrkondicionáló anyag

CHOLESTERYL CHLORIDE 910-31-6 213-004-4 3-β-Klórkoleszt-5-én Bőrkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CHOLESTERYL DICHLO- 32832-01-2 251-248-3 Koleszt-5-én-3-β-il-2,4-diklórbenzoát Bőrkondicionáló anyag
ROBENZOATE

CHOLESTERYL 40445-72-5 Koleszt-5-én-3-ol-(3β)-, 12-hidroxi-oktadekanoát Lágyítószer/viszkozitásszabályozó


HYDROXYSTEARATE sz er

CHOLESTERYL ISOSTEA- 83615-24-1 Koleszt-5-én-3-ol-(3β)-, izosztearát Lágyítószer


RATE

CHOLESTERYL ISOS- 127512-93-0 Koleszt-5-én-3-ol-(3β)-, izooktadecilkarbonát Bőrkondicionáló anyag


TEARYL CARBONATE

CHOLESTERYL LANOLATE 223706-99-8 Lanolinból származó zsírsavak, koleszt-5-én-3β-ollal alko- Bőrkondicionáló anyag
tott észterek

CHOLESTERYL MACADA- Makadámdió (Macadamia ternifolia) zsírsavjainak koleszteril- Lágyítószer


MIATE észterei

CHOLESTERYL NONA- 1182-66-7 214-658-3 Koleszt-5-én-3-β-il-nonanoát Lágyítószer


NOATE

CHOLESTERYL OLEATE 303-43-5 206-142-1 Koleszt-5-én-3-ol (3β)-, 9-oktadekenoát, (Z) Bőrkondicionáló anyag

CHOLESTERYL OLEYL 17110-51-9 241-179-7 Koleszt-5-én-3β-il-(Z)-oktadek-9-én-1-il-karbonát Bőrkondicionáló anyag


CARBONATE

L 97/93
CHOLESTERYL STEARATE 35602-69-8 252-637-0 Koleszt-5-én-3-β-il-sztearát Lágyítószer/emulgeálószer
L 97/94
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CHOLESTERYL/BEHENYL/ 244023-78-7 L-Glutaminsav, N-(1-oxo-dodecil)-, koleszt-5-én-3-ol (3β)- Bőrkondicionáló anyag/bőrvédő


OCTYLDODECYL LAU- val, dokozanollal és 2-oktildodekanollal alkotott vegyes anyag
ROYL GLUTAMATE észterek

HU
CHOLETH-15 27321-96-6 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-[(3β)-koleszt-5-én-3-il]-ω-hidroxi- Felületaktív anyag/emulgeálószer
(15 mól EO átlagos mólarány)

CHOLETH-10 27321-96-6 (3β)-Koleszt-5-én-3-ol, etoxilált (10 mól EO átlagos móla- Emulgeálószer


rány)

CHOLETH-20 27321-96-6 (3β)-Koleszt-5-én-3-ol, etoxilált (20 mól EO átlagos móla- Emulgeálószer


rány)

CHOLETH-24 27321-96-6 (3β)-Koleszt-5-én-3-ol, etoxilált (24 mól EO átlagos móla- Emulgeálószer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


rány)

CHONDRUS CRISPUS 244023-79-8 A chondrus crispus kivonat moszatból (Chondrus crispus, Viszkozitásszabályozó szer
EXTRACT Gigartinaceae) nyert kivonat

CHROMIUM HYDROXIDE 12001-99-9 215-160-9 Dikróm-trioxid (CI 77289) Hajfesték


GREEN

CHROMIUM OXIDE 1308-38-9 215-160-9 Dikróm-trioxid (CI 77288) Hajfesték


GREENS

CHRYSANTHELLUM INDI- 223748-24-1 A chrysanthellum indicum kivonat a Chrysanthellum indicum, Bőrkondicionáló anyag
CUM EXTRACT Asteraceae föld feletti részeiből nyert kivonat

CHRYSANTHEMUM PART- 89997-65-9 289-701-2 A chrysanthemum parthenium kivonat az őszi margitvirág Bőrkondicionáló anyag
HENIUM EXTRACT (Chrysanthemum parthenium, Asteraceae) hajtásvégéből nyert
kivonat

CHRYSANTHEMUM 223748-32-1 A chrysanthemum sinense kivonat a krizantém (Chrysant- Bőrkondicionáló anyag


SINENSE EXTRACT hemum sinense, Asteraceae) virágjából nyert kivonat

CI 10006 16143-80-9 240-299-7 Nátrium-trisz(1,2-naftokinon-1-oximato-O,O')-ferrát(1-) IV/1 Kozmetikai színezék

CI 10020 19381-50-1 243-010-2 Trinátrium-trisz[5,6-dihidro-5-(hidroxi-imino)-6-oxo-nafta- IV/1 Kozmetikai színezék


lin-2-szulfonát(2-)-N5,O6]-ferrát(3-)

2006.4.5.
CI 10316 846-70-8 212-690-2 Dinátrium-5,7-dinitro-8-oxido-naftalin-2-szulfonát és meg- IV/1 Kozmetikai színezék
engedett lakkjai és sói
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CI 11680 2512-29-0 219-730-8 2-[(4-Metil-2-nitrofenil)-azo]-3-oxo-N-fenilbutiramid IV/1 Kozmetikai színezék

CI 11710 6486-23-3 229-355-1 2-[(4-Klór-2-nitrofenil-)azo]-N-(2-klórfenil)-3-oxo-butira- IV/1 Kozmetikai színezék


mid

HU
CI 11725 6371-96-6 228-901-6 2-[(4-Metoxi-2-nitrofenil)-azo]-3-oxo-N-(o-tolil)-butiramid IV/1 Kozmetikai színezék

CI 11920 2051-85-6 218-131-9 4-(Fenilazo)-rezircinol IV/1 Kozmetikai színezék

CI 12010 6535-42-8 229-439-8 4-[(4-Etoxi-fenil)-azo]-naftol IV/1 Kozmetikai színezék

CI 12085 2814-77-9 220-562-2 1-[(2-Klór-4-nitrofenil)-azo]-2-naftol IV/1 Kozmetikai színezék

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CI 12120 2425-85-6 219-372-2 1-(4-Metil-2-nitrofenilazo)-2-naftol IV/1 Kozmetikai színezék

CI 12370 6535-46-2 229-440-3 3-Hidroxi-N-(o-tolil)-4-[(2,4,5-triklórfenil).azo]-naftalin-2- IV/1 Kozmetikai színezék


karboxamid

CI 12420 6471-51-8 229-315-3 N-(4-Klór-2-metilfenil)-4-[(4-klór-2-metilfenil)-azo]-3-hid- IV/1 Kozmetikai színezék


roxi-naftalin-2-karboxamid

CI 12480 6410-40-8 229-106-7 4-[(2,5-Diklórfenil)-azo]-N-2,5-dimetoxi-fenil)-3-hidroxi- IV/1 Kozmetikai színezék


naftalin-2-karboxamid

CI 12490 6410-41-9 229-107-2 N-(5-Klór-2,4-dimetoxi-fenil)-4-[[5-[(dietil-amino)-szulfo- IV/1 Kozmetikai színezék


nil]-2-metoxi-fenil]-azo]-3-hidroxi-naftalin-2-karboxamid

CI 12700 4314-14-1 224-330-1 2,4-Dihidro-5-metil-2-fenil-4-fenilazo-3H-pirazol-3-on IV/1 Kozmetikai színezék

CI 13015 2706-28-7 220-293-0 Dinátrium-2-amino-5-[(4-szulfonáto-fenil)-azo]-benzolszul- IV/1 Kozmetikai színezék


fonát

CI 14270 547-57-9 208-924-8 Nátrium-4-(2,4-dihidroxi-fenil-azo)-benzolszulfonát IV/1 Kozmetikai színezék

CI 14700 4548-53-2 224-909-9 Dinátrium-3-[(2,4-dimetil-5-szulfonáto-fenil)-azo]-4-hid- IV/1 Kozmetikai színezék


roxi-naftalin-1-szulfonát, és megengedett lakkjai és sói

L 97/95
CI 14720 3567-69-9 222-657-4 Dinátrium-4-hidroxi-3-[(4-szulfonáto-naftil)-azo]-naftalin- IV/1 Kozmetikai színezék
szulfonát
L 97/96
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CI 14815 3257-28-1 221-856-3 Dinátrium-6-[(2,4-dimetil-6-szulfonáto-fenil)-azo]-5-hid- IV/1 Kozmetikai színezék


roxi-naftalin-1-szulfonát

CI 15510 633-96-5 211-199-0 Nátrium-4-[(2-hidroxi-1-naftil)-azo]-benzolszulfonát, és IV/1 Kozmetikai színezék

HU
megengedett lakkjai és sói

CI 15525 5850-80-6 227-456-5 Kalcium-dinátrium-bisz[2-klór-5-[(2-hidroxi-1-naftil)-azo]- IV/1 Kozmetikai színezék


4-szulfonát-benzoát]

CI 15580 5850-87-3 227-459-1 Bárium-bisz[4-[(2-hidroxi-1-naftil)-azo]-2-metil-benzolszul- IV/1 Kozmetikai színezék


fonát]

CI 15620 1658-56-6 216-760-3 Nátrium-4-(2-hidroxi-1-naftilazo)-naftalinszulfonát IV/1 Kozmetikai színezék

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CI 15630 1248-18-6 214-998-2 Nátrium-2-[(2-hidroxi-naftil)-azo]-naftalinszulfonát IV/1 Kozmetikai színezék

CI 15800 6371-76-2 228-899-7 Kalcium-bisz[3-hidroxi-4-fenilazo-2-naftoát] IV/1 Kozmetikai színezék

CI 15850 5858-81-1 227-497-9 Dinátrium-3-hidroxi-4-[(4-metil-2-szulfonáto-fenil)-azo]-2- IV/1 Kozmetikai színezék


naftoát, és megengedett lakkjai és sói

CI 15865 3564-21-4/ 222-642-2/ Dinátrium-4-[(5-klór-4-metil-2-szulfonáto-fenil)-azo]-3-hid- IV/1 Kozmetikai színezék


5280-66-0 226-102-7 roxi-2-naftoát és megengedett lakkjai és sói

CI 15880 6417-83-0 229-142-3 Kalcium-3-hidroxi-4-[(1-szulfonáto-2-naftil)-azo]-2-naftoát IV/1 Kozmetikai színezék

CI 15980 2347-72-0 219-073-7 Dinátrium-6-hidroxi-5-[(3-szulfonáto-fenil)-azo]-naftalin-2- IV/1 Kozmetikai színezék


szulfonát

CI 15985 2783-94-0 220-491-7 Dinátrium-6-hidroxi-5-[(4-szulfonáto-fenil)-azo]-naftalin-2- IV/1 Kozmetikai színezék


szulfonát, és megengedett lakkjai és sói

CI 16035 25956-17-6 247-368-0 Dinátrium-6-hidroxi-5-[(2-metoxi-4-szulfonáto-m-tolil)- IV/1 Kozmetikai színezék


azo]-naftalin-2-szulfonát és megengedett lakkjai és sói

CI 16185 Amaránt 915-67-3 213-022-2 Trinátrium-3-hidroxi-4-(4'-szulfonáto-naftilazo)-naftalin- IV/1 Kozmetikai színezék


2,7-diszulfonát és megengedett lakkjai és sói

2006.4.5.
CI 16230 1936-15-8 217-705-6 Dinátrium-7-hidroxi-8-fenilazo-naftalin-1,3-diszulfonát IV/1 Kozmetikai színezék
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CI 16255 2611-82-7 220-036-2 Trinátrium-1-(1-naftilazo)-2-hidroxi-naftalin-4',6,8-triszul- IV/1 Kozmetikai színezék


fonát

CI 16290 5850-44-2 227-454-4 Tetranátrium-7-hidroxi-8-[(4-szulfonáto-1-naftil)-azo]-naf- IV/1 Kozmetikai színezék

HU
talin-1,3,6-triszulfonát

CI 17200 3567-66-6 222-656-9 Dinátrium-5-amino-4-hidroxi-3-fenilazo-naftalin-2,7- IV/1 Kozmetikai színezék


diszulfonát, és megengedett lakkjai és sói

CI 18050 3734-67-6 223-098-9 Dinátrium-5-acetamino-4-hidroxi-3-fenilazo-naftalin-2,7- IV/1 Kozmetikai színezék


diszulfonát

CI 18130 10236-37-0 2,7-Naftalindiszulfonsav, 3-((4-ciklohexil-2-metil-fenil)- IV/1 Kozmetikai színezék


azo)-4-hidroxi-5-(((4-metil-fenil)-szulfonil)-amino)-, dinátri-
umsó

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CI 18690 5601-29-6 227-022-5 Hidrogén-bisz[2-[(4,5-dihidro-3-metil-5-oxo-1-fenil-1H- IV/1 Kozmetikai színezék
pirazol-4-il)-azo]-benzoát(2)]-kromát(1-)

CI 18736 6408-26-0 229-051-9 Dinátrium-hidrogén-bisz[5-klór-3-[(4,5-dihidro-3-metil-5- IV/1 Kozmetikai színezék


oxo-1-fenil-1H-pirazol-4-il)-azo]-2-hidroxi-benzolszulfonát
(3-)]-kromát(3-)

CI 18820 6359-82-6 228-808-0 Nátrium-4-(3-hidroxi-5-metil-4-fenilazo-pirazol-2-il)-ben- IV/1 Kozmetikai színezék


zolszulfonát

CI 18965 6359-98-4 228-819-0 Dinátrium-2,5-diklór-4-(5-hidroxi-3-metil-4-(szulfofenil- IV/1 Kozmetikai színezék


azo)-pirazol-1-il)-benzolszulfonát

CI 19140 1934-21-0/ 217-699-5/ Trinátrium-5-hidroxi-1-(4-szulfo-fenil)-4-(4-szulfo-fenilazo)- IV/1 Kozmetikai színezék


12225-21-7 235-428-9 pirazol-3-karboxilát és megengedett lakkjai és sói

CI 20040 5979-28-2 227-783-3 N,N'-(3,3'-Dimetil-[1,1'-bifenil]-4,4'-diil-bisz[2-[(2,4-diklór- IV/1 Kozmetikai színezék


fenil)-azo]-3-oxo-butiramid]

CI 20470 1064-48-8 213-903-1 Nátrium-4-amino-5-hidroxi-3-(4-nitrofenilazo)-6-fenilazo- IV/1 Kozmetikai színezék


naftalin-2,7-diszulfonát

CI 21100 5102-83-0 225-822-9 2,2'-[3,3'-Diklór-[1,1'-bifenil]-4,4'-diil)-bisz(azo)]-bisz[N- IV/1 Kozmetikai színezék


(2,4-dimetilfenil)-3-oxo-butiramid]

L 97/97
CI 21108 5567-15-7 226-939-8 2,2'-[3,3'-Diklór-[1,1'-bifenil]-4,4'-diil)-bisz(azo)]-bisz[N-(4- IV/1 Kozmetikai színezék
klór-2,5-dimetoxi-fenil)-3-oxo-butiramid]
L 97/98
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CI 21230 6706-82-7 229-754-0 2,2'-[Ciklohexilidén-bisz[2-metil-4,1-fenilén)-azo]]-bisz[4- IV/1 Kozmetikai színezék


ciklohexil-fenol]

CI 24790 13421-53-9 236-531-1 Dinátrium-4,6-dihidroxi-3-[[4-[1-[4-[[1-hidroxi-7-[(fenil- IV/1 Kozmetikai színezék

HU
szulfonil)-oxi]-3-szulfonát-2-naftil-]azo]-fenil]-ciklohexil]-
fenil]-azo]-naftalin-2-szulfonát

CI 26100 85-86-9 201-638-4 1-(4-(Fenilazo)-fenilazo)-2-naftol IV/1 Kozmetikai színezék

CI 27755 2118-39-0 218-326-9 Tetranátrium-6-amino-4-hidroxi-3-[[7-szulfonát-4-[(4-szul- IV/1 Kozmetikai színezék


fonát-fenil)-azo]-1-naftil]-azo]-naftalin-2,7-diszulfonát

CI 28440 2519-30-4 219-746-5 Tetranátrium-1-acetamido-2-hidroxi-3-(4-((4-szulfonát-feni- IV/1 Kozmetikai színezék

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


lazo)-7-szulfonát-1-naftilazo))-naftalin-4,6-diszulfonát

CI 40215 50814-31-8 256-783-6 Benzolszulfonsav, 2,2'-(1,2-Eténdiil)-bisz[5-nitro-, dinátri- IV/1 Kozmetikai színezék


umsó, 4'-[(4-aminofenil)-azo]-benzolszulfonsavval leját-
szódó reakció termékei, nátriumsók. Az anyagot a
színmutatóban a CI 40215 színindex-szám jelöli

CI 40800 Béta-karotin 7235-40-7 230-636-6 β,β-Karotin IV/1 Kozmetikai színezék

CI 40820 1962-15-8 214-171-6 8'-Apo-β-karotin-8'-al IV/1 Kozmetikai színezék

CI 40825 1109-11-1 214-173-7 Etil-8'-apo-β-karotin-8'-oát IV/1 Kozmetikai színezék

CI 40850 514-78-3 208-187-2 Kantaxantin IV/1 Kozmetikai színezék

CI 42045 129-17-9 204-934-1 Hidrogén-[4-[4-(dietil-amino)-2',4'-diszulfonát-benzhidrili- IV/1 Kozmetikai színezék


dén]-ciklohexa-2,5-dién-1-ilidén]-etilammónium, nátriumsó

CI 42051 3536-49-0 222-573-8 Bisz[hidrogén-[4-[4-(dietil-amino)-5'-hidroxi-2',4'-diszulfo- IV/1 Kozmetikai színezék


nát-benzhidrilidén]-ciklohexa-2,5-dién-1-ilidén]-dietilam-
mónium, kalciumsó

2006.4.5.
CI 42053 2353-45-9 219-091-5 Dihidrogén-(etil)-[4-[4-[etil-(3-szulfonáto-benzil)-amino]-(4- IV/1 Kozmetikai színezék
hidroxi-2-szulfonát-benzhidrilidén)]-ciklohexa-2,5-dién-1-
ilidén]-(3-szulfonáto-benzil)-ammónium, dinátriumsó
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CI 42080 3486-30-4 222-476-0 Hidrogén-(benzil-)[4-[[4-[benzil-etil-amino]-fenil]-(2,4- IV/1 Kozmetikai színezék


diszulfonát-fenil)-metilén]-ciklohexa-2,5-dién-1-ilidén]-eti-
lammónium, nátriumsó

HU
CI 42090 3844-45-9 223-339-8 Dihidrogén-(etil)-[4-[4-[etil-(3-szulfonáto-benzil)]-amino]- IV/1 Kozmetikai színezék
2'-szulfonát-benzhidrilidén)-ciklohexa-2,5-dién-1-ilidén]-(3-
szulfonáto-benzil)-ammónium, dinátriumsó és más megen-
gedett lakkok és sók

CI 42100 4857-81-2 225-458-0 Hidrogén-[4-[(2-klór-fenil)-[4-[etil-(3-szulfonáto-benzil)- IV/1 Kozmetikai színezék


amino]-fenil]-metilén]-ciklohexa-2,5-dién-1-ilidén]-(etil)-(3-
szulfonáto-benzil)-ammónium, nátriumsó

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CI 42170 5863-51-4 227-513-4 Hidrogén-[4-[(2-klór-fenil-)[4-[etil-(3-szulfonáto-benzil-) IV/1 Kozmetikai színezék
amino]-o-tolil]-metilén]-3-metil-ciklohexa-2,5-dién-1-ili-
dén]-(etil-)(3-szulfonáto-benzil-)ammónium, nátriumsó

CI 42510 Fukszin 632-99-5 211-189-6 (4-(4-Amino-fenil)-(4-imino-ciklohexa-2,5-dién-ilidén)- IV/1 Kozmetikai színezék


metil)-2-metilanilin-hidroklorid

CI 42520 3248-91-7 221-831-7 4-[(4-Amino-m-tolil)-(4-imino-3-metilciklohexa-2,5-dién-1- IV/1 Kozmetikai színezék


ilidén)-metil]-o-toluidin-monohidroklorid

CI 42735 6505-30-2 229-390-2 Hidrogén-[4-[[4-(dietil-amino)-fenil]-[4-[etil-[(3-szulfonáto- IV/1 Kozmetikai színezék


benzil)-amino]-o-tolil]-metilén]-3-metilciklohexa-2,5-dién-
1-ilidén]-(etil)-(3-szulfonáto-benzil)-ammónium, nátriumsó

CI 44045 2580-56-5 219-943-6 [4-[[4-Anilin-1-naftil]-[4-(dimetil-amino)-fenil]-metilén]-cik- IV/1 Kozmetikai színezék


lohexa-2,5-dién-1-ilidén]-dimetilammónium-klorid

CI 44090 3087-16-9 221-409-2 Hidrogén-[4-[4-(dimetil-amino)-α-(2-hidroxi-3,6-diszulfo- IV/1 Kozmetikai színezék


nát-1-naftil)-benzilidén]-ciklohexa-2,5-dién-1-ilidén]-dime-
tilammónium, mononátriumsó

CI 45100 3520-42-1 222-529-8 Hidrogén-3,6-bisz(dietil-amino)-9-(2,4-diszulfonát-fenil)- IV/1 Kozmetikai színezék


xantilium, nátriumsó

L 97/99
CI 45190 6252-76-2 228-377-9 Hidrogén-9-(2-karboxiláto-fenil)-3-(2-metilanilin)-6-(2- IV/1 Kozmetikai színezék
metil-4-szulfo-anilin)-xantilium, mononátriumsó
L 97/100
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CI 45220 5873-16-5 227-528-6 Hidrogén-9-(2,4-diszulfonát-fenil)-3,6-bisz(etil-amino)-2,7- IV/1 Kozmetikai színezék


dimetilxantilium, mononátriumsó

CI 45350 Fluoreszcein-nát- 518-47-8 208-253-0 Dinátrium-2-(3-oxo-6-oxido-xantén-9-il)-benzoát, és meg- IV/1 Kozmetikai színezék

HU
rium engedett lakkjai és sói

CI 45370 596-03-2/ 209-876-0/ 4',5'-Dibróm-3',6'-dihidroxi-[izobenzodurán-1(3H),9'-[9H] IV/1 Kozmetikai színezék


4372-02-5 224-468-2 xantén-3-on], és megengedett lakkjai és sói

CI 45380 17372-87-1 241-409-6 Dinátrium-2-(2,4,5,7-tetrabróm-6-oxid-3-oxo-xantén-9-il)- IV/1 Kozmetikai színezék


benzoát, és megengedett lakkjai és sói

CI 45396 24545-86-6 246-308-0 3',6'-Dihidroxi-4',5'-dinitro-spiro[izobenzofurán-1(3H),9'- IV/1 Kozmetikai színezék


[9H]-xantén]-3-on

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CI 45405 6441-77-6 229-225-4 Dikálium-3,6-diklór-2-(2,4,5,7-tetrabróm-6-oxid-3-oxo- IV/1 Kozmetikai színezék
xantén-9-il)-benzoát

CI 45410 18472-87-2 242-355-6 3,4,5,6-Tetraklór-2-(1,4,5,8-tetrabróm-6-hidroxi-3-oxo-xan- IV/1 Kozmetikai színezék


tén-9-il)-benzoesav, és megengedett lakkjai és sói

CI 45425 33239-19-9 251-419-2 Dinátrium-2-(4,5-dijód-6-oxid-3-oxo-xantén-9-il)-benzoát, IV/1 Kozmetikai színezék


és megengedett lakkjai és sói

CI 45430 Eritrozin 16423-68-0 240-474-8 Dinátrium-2-(2,4,5,7-tetrajód-6-oxid-3-oxo-xantén-9-il)- IV/1 Kozmetikai színezék


benzoát, és megengedett lakkjai és sói

CI 47000 8003-22-3 232-318-2 1,3-Izobenzo-furándion, metilkinolinnal és kinolinnal leját- IV/1 Kozmetikai színezék
szódó reakció termékei. Az anyagot a színmutatóban a
CI 47000 színindex-szám jelöli

CI 47005 8004-92-0/ 305-897-5/ 1H-Indén-1,3(2H)-dion, 2-(2-kinolinil)-, szulfonált, nátri- IV/1 Kozmetikai színezék
94891-32-4 305-632-3 umsók, és más megengedett lakkok és sók

CI 50325 6837-46-3 229-951-1 Hidrogén-9-[(3-metoxi-fenil)-amino]-7-fenil-5-(fenil- IV/1 Kozmetikai színezék


amino)-4,10-diszulfonát-benz[a]fenazinium, nátriumsó

CI 50420 2229872 CI savas fekete 2, szulfonált oldható nigrozin-szesz IV/1 Kozmetikai színezék

2006.4.5.
CI 51319 6358-30-1 228-767-9 8,18-Diklór-5,15-dietil-5,15-dihidro-diindol-[3,2-b:3',2'-m]- IV/1 Kozmetikai színezék
trifenodioxazin
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CI 58000 72-48-0 200-782-5 1,2-Dihidroxi-antrakinon IV/1 Kozmetikai színezék

CI 59040 6358-69-6 228-783-6 Trinátrium-8-hidroxi-pirén-1,3,6-triszulfonát IV/1 Kozmetikai színezék

HU
CI 60724 19286-75-0 242-939-0 1-Anilin-4-hidroxi-antrakinon IV/1 Kozmetikai színezék

CI 60725 81-48-1 201-353-5 1-Hidroxi-4-(p-toluidin)-antrakinon IV/1 Kozmetikai színezék

CI 60730 4430-18-6 224-618-7 Nátrium-4-[(9,10-dihidro-4-hidroxi-9,10-dioxo-1-antril). IV/1 Kozmetikai színezék


amino]-toluol-3-szulfonát

CI 61565 128-80-3 204-909-5 1,4-Bisz(p-tolil-amino)-antrakinon IV/1 Kozmetikai színezék

CI 61570 4403-90-1 224-546-6 Dinátrium-2,2'-(9,10-dioxo-antracén-1,4-diil-diimino)-bisz IV/1 Kozmetikai színezék


(5-metilszulfonát)

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CI 61585 4474-24-2 224-748-4 Nátrium-3,3'-(9,10-dioxo-antracén-1,4-diil-diimino)-bisz IV/1 Kozmetikai színezék
(2,4,6-trimetil-benzolszulfonát)

CI 62045 4368-56-3 224-460-9 Nátrium-1-amino-4-(ciklohexil-amino)-9,10-dihidro-9,10- IV/1 Kozmetikai színezék


dioxo-antracén-2-szulfonát

CI 69800 81-77-6 201-375-5 6,15-Dihidroantrazin-5,9,14,18-tetron IV/1 Kozmetikai színezék

CI 69825 130-20-1 204-980-2 7,16-Diklór-6,15-dihidroantrazin-5,9,14,18-tetron IV/1 Kozmetikai színezék

CI 71105 4424-06-0 224-597-4 (Bisz)benzimidazo[2,1-b:2',1'–i]benzo[lmn][3,8]fenantrolin- IV/1 Kozmetikai színezék


8,17-dion

CI 73000 482-89-3 207-586-9 2-(1,3-Dihidro-3-oxo-2H-indazol-2-ilidén)-1,2-dihidro-3H- IV/1 Kozmetikai színezék


indol-3-on

CI 73015 Indigotin-diszulfo- 860-22-0 212-728-8 Dinátrium-5,5'-(2-(1,3-dihidro-3-oxo-2H-indazol-2-ilidén)- IV/1 Kozmetikai színezék


nát-nátrium 1,2-dihidro-3H-indol-3-on)-diszulfonát, és megengedett
lakkjai és sói

CI 73360 2379-74-0 219-163-6 6-Klór-2-(6-klór-4-metil-3-oxo-benzo[b]tién-2(3H)-ilidén)- IV/1 Kozmetikai színezék


4-metil-benzo[b]tiofén-3(2H)-on

CI 73385 5462-29-3 226-750-0 5-Klór-2-(5-klór-7-metil-3-oxo-benzo[b]tién-2(3H)-ilidén)- IV/1 Kozmetikai színezék


7-metilbenzo[b]tiofén-3(2H)-on

L 97/101
CI 73900 1047-16-1 213-879-2 5,12-Dihidrokino[2,3-b]akridin-7,14-dion IV/1 Kozmetikai színezék
L 97/102
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CI 73915 980-26-7 213-561-3 5,12-Dihidro-2,9-dimetil-kino[2,3-b]akridin-7,14-dion IV/1 Kozmetikai színezék

CI 74100 574-93-6 209-378-3 29H,31H-Ftalocianin IV/1 Kozmetikai színezék

HU
CI 74160 147-14-8 205-685-1 [29H,31H-Ftalocianinát(2-)-N29,N30,N31,N32] réz IV/1 Kozmetikai színezék

CI 74180 1328-51-4 215-523-1 Dinátrium-[29H,31H-ftalocianin-diszulfonát(4-)-N29,N30, IV/1 Kozmetikai színezék


N31,N32]-kuprát(2-)

CI 74260 1328-53-6 215-524-7 Poliklór-réz-ftálcianin. Az anyagot a színmutatóban a IV/1 Kozmetikai színezék


CI 74260 színindex-szám jelöli

CI 75100 27876-94-4 248-708-0 8,8'-Diapo-ψ, ψ-karotindisav IV/1 Kozmetikai színezék

CI 75120 1393-63-1 215-735-4 Annatto IV/1 Kozmetikai színezék

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CI 75125 502-65-8 207-949-1 ψ,ψ-Karotin IV/1 Kozmetikai színezék

CI 75130 Béta-karotin 7235-40-7 230-636-6 β,β-Karotin IV/1 Kozmetikai színezék

CI 75135 79-75-4 β,τ-Karotin-3-ol IV/1 Kozmetikai színezék

CI 75170 73-40-5 200-799-8 2-Amino-1,7-dihidro-6H-purin-6-on, guanin IV/1 Kozmetikai színezék

CI 75300 458-37-7 207-280-5 1,7-Bisz(4-hidroxi-3-metoxi-fenil)-hepta-1,6-dién-3,5-dion IV/1 Kozmetikai színezék

CI 75470 1328-60-5 215-527-3 Kármin IV/1 Kozmetikai színezék

CI 75810 chlorophyllinum cup- 11006-34-1/ 234-242-5/ Trinátrium-(2S–transz)-[18-karboxi-20(karboxi-metil)-13- IV/1 Kozmetikai színezék


reum 8049-84-1 232-471-5 etil-2,3-dihidro-3,7,12,17-tetrametil-8-vinil-21H,23H-por-
fin-2-propionát-(5-)N21,N22,N23,N24]-kuprát(3-) és meg-
engedett lakkjai és sói

CI 77000 7429-90-5 231-072-3 Alumínium IV/1 Kozmetikai színezék

CI 77002 1332-73-6 215-573-4 Alumínium-hidroxid-szulfát IV/1 Kozmetikai színezék

CI 77004 1302-78-9/ 215-108-5/215- Természetes hidratált alumíniumszilikát, Al2O3.2- IV/1 Kozmetikai színezék
1327-36-2/ 475-1/310-194- SiO2.2H2O, amely szennyezőként kalcium-, magnézium-
1332-58-7 1 vagy vaskarbonátokat, vashidroxidot, kvarchomokot, csillá-

2006.4.5.
mot stb. tartalmaz

CI 77007 1302-83-6 215-111-1 Lazurit IV/1 Kozmetikai színezék


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CI 77015 310-127-6 Természetben előforduló anyag, főleg vas-oxiddal színezett IV/1 Kozmetikai színezék
alumíniumszilikát

CI 77120 Bárium-szulfát barii sulfas 7727-43-7 231-784-4 Bárium-szulfát IV/1 Kozmetikai színezék

HU
CI 77163 7787-59-9 232-122-7 Bizmut-klorid-oxid IV/1 Kozmetikai színezék

CI 77220 Kalcium-karbonát calcarea carbonica/cal- 471-34-1 207-439-9 Kalcium-karbonát IV/1 Kozmetikai színezék
cii carbonas

CI 77231 Kalcium-szulfát 7778-18-9 231-900-3 Kalcium-szulfát IV/1 Kozmetikai színezék

CI 77266 1333-86-4 215-609-9 Szén-fekete IV/1 Kozmetikai színezék

CI 77267 8021-99-6 232-421-2 Csontszén. Állati csont zárt térben való elégetésével kapott IV/1 Kozmetikai színezék

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


finom fekete por. Elsősorban kalcium-foszfátot és szenet
tartalmaz

CI 77268: 1 carbo vegetabilis 1339-82-8 215-669-6 Koksz-fekete. Az anyagot a színmutatóban a CI 77268 IV/1 Kozmetikai színezék
színindex-szám jelöli

CI 77288 Dikróm-trioxid 1308-38-9 215-160-9 Króm-trioxid IV/1 Kozmetikai színezék

CI 77289 12001-99-9 215-160-9 Króm-trioxid IV/1 Kozmetikai színezék

CI 77346 1345-16-0 CI Pigment kék 28 IV/1 Kozmetikai színezék

CI 77400 7440-50-8 231-159-6 Réz IV/1 Kozmetikai színezék

CI 77480 7440-57-5 231-165-9 Arany IV/1 Kozmetikai színezék

CI 77489 1345-25-1 215-721-8 Vas-oxid IV/1 Kozmetikai színezék

CI 77491 1309-37-1 215-168-2 Divas-oxid IV/1 Kozmetikai színezék

CI 77492 51274-00-1 257-098-5 Vas-oxid IV/1 Kozmetikai színezék

CI 77499 12227-89-3 235-442-5 Fe3O4, trivas-tetraoxid IV/1 Kozmetikai színezék

CI 77510 14038-43-8 237-875-5 Porosz kék IV/1 Kozmetikai színezék

L 97/103
CI 77713 Magnézium-karbo- 546-93-0 208-915-9 Magnézium-karbonát IV/1 Kozmetikai színezék
nát
L 97/104
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CI 77742 10101-66-3 233-257-4 Ammónium-mangán(3+)-difoszfát IV/1 Kozmetikai színezék

CI 77745 10236-39-2 237-997-9 Mangán-biszortofoszfát IV/1 Kozmetikai színezék

HU
CI 77820 7440-22-4 231-131-3 Ezüst IV/1 Kozmetikai színezék

CI 77891 Titán-dioxid titanii dioxidum 13463-67-7 236-675-5 Titán-dioxid IV/1 Kozmetikai színezék

CI 77947 Cink-oxid zinci oxidum 1314-13-2 215-222-5 Cink-oxid IV/1 Kozmetikai színezék

CIBOTIUM BAROMETZ A cibotium barometz a báránypáfrányból (Cibotium barometz, Lágyítószer


Cyatheaceae) származó növényi anyag

CICHORIUM INTYBUS 68650-43-1 272-045-6 A cichorium intybus kivonat a cikória (Cichorium intybus, Bőrkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


EXTRACT Compositae) gyökeréből nyert kivonat

CICHORIUM INTYBUS 68650-43-1 272-045-6 A cichorium intybus levélkivonat a cikória (Cichorium intybus, Bőrkondicionáló anyag
LEAF EXTRACT Compositae) leveléből nyert kivonat

CICLOPIROX OLAMINE 41621-49-2 255-464-9 6-Ciklohexil-1-hidroxi-4-metilpiridin-2(1H)-on és 2-amino- Korpásodás elleni hatóanyag/bakté-


etanol (1:1) vegyülete rium elleni szer

CIMICIFUGA RACEMOSA 84776-26-1 283-951-6 A cimicifuga racemosa kivonat a poloskafű (Cimicifuga Összehúzó anyag
EXTRACT racemosa, Ranunculaceae) gyökeréből nyert kivonat

CINCHONA PUBESCENS 97435-02-4 306-882-6 A cinchona pubescens kivonat a kininfa (Cinchona pubescens, Erősítőszer
EXTRACT Rubiaceae) kérgéből nyert kivonat

CINCHONA SUCCIRUBRA 84776-28-3 283-953-7 A cinchona succirubra kivonat a vörös kininfa (Cinchona Erősítőszer/összehúzó anyag/kor-
EXTRACT succirubra, Rubiaceae) kérgéből nyert kivonat pásodás elleni hatóanyag

CINNAMAL Fahéj-aldehid 104-55-2 203-213-9 Fahéj-aldehid Denaturálószer

CINNAMOMUM CASSIA A cinnamomum cassia a fahéj (Cinnamomum cassia, Lauraceae) Szájápoló anyag/elfedőanyag/haj-
szárított kérgéből származó növényi anyag kondicionáló anyag

CINNAMOMUM CASSIA 84961-46-6 284-635-0 A cinnamomum cassia kivonat a fahéj (Cinnamomum cassia, Szájápoló anyag/elfedőanyag/haj-
EXTRACT Lauraceae) szárított kérgéből nyert kivonat kondicionáló anyag

2006.4.5.
CINNAMOMUM CASSIA 8007-80-5 A cinnamomum cassia olaj a fahéj (Cinnamomum cassia, Szájápoló anyag/elfedőanyag/haj-
OIL Lauraceae) leveléből és ágaiból vízgőz-desztillációval nyert kondicionáló anyag
illóolaj
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CINNAMOMUM LOUREI- 97659-68-2 307-474-0 A cinnamomum loureirii kivonat a vietnámi fahéj (Cinna- Szájápoló anyag/elfedőanyag/haj-
RII EXTRACT momum loureirii, Lauraceae) szárított kérgéből nyert kivonat kondicionáló anyag

CINNAMOMUM ZEYLANI- 84649-98-9 283-479-0 A cinnamomum zeilanicum kivonat a fehér fahéj (Cinnamomum Erősítőszer/dezodorálóanyag/lemo-

HU
CUM EXTRACT zeilanicum, Lauraceae) szárított kérgéből nyert kivonat sóanyag/frissítőanyag

CINNAMYL ACETATE 103-54-8 203-121-9 Fahéj-acetát Elfedőanyag

CINNAMYL ALCOHOL 104-54-1 203-212-3 Fahéjalkohol Elfedőanyag

CINOXATE Cinoxát 104-28-9 203-191-0 2-Propénsav, 3-(4-metoxi-fenil)-, 2-etoxi-etil-észter Ultraibolya sugárzást elnyelő anyag

CISTUS INCANUS EXT- 93165-04-9 296-887-9 A cistus incanus kivonat a bodorrózsa (Cistus incanus, Bőrkondicionáló anyag
RACT Cistaceae) virágjából, leveléből, kocsányából és szárából nyert

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


kivonat

CISTUS LADANIFERUS OIL 89997-74-0 289-711-7 A cistus ladaniferus olaj a ladanumbokor (Cistus ladaniferus, Lágyítószer
Cistaceae) leveléből nyert illóolaj

CITRAL 5392-40-5 226-394-6 2,6-Oktadienal, 3,7-dimetil- Elfedőanyag

CITRIC ACID Citromsav acidum citricum 77-92-9 201-069-1 2-Hidroxi-1,2,3-propántrikarbonsav Pufferálószer/kelátképző anyag

CITROBACTER/SOY PRO- A citrobacter/szójafehérje fermentum a szójafehérjének a Bőrkondicionáló anyag


TEIN FERMENT Citrobacter mikroorganizmus általi erjesztésével nyert termék

CITRONELLAL 106-23-0 203-376-6 6-Oktenal, 3,7-dimetil- Elfedőanyag

CITRONELLOL 106-22-9 203-375-0 Citronellol Elfedőanyag

CITRONELLYL ACETATE 150-84-5 205-775-0 6-Oktén-1-ol, 3,7-dimetil-, acetát Elfedőanyag

CITRULLINE 372-75-8 206-759-6 L-Ornitin, N(5)-(amino-karbonil)- Bőrkondicionáló anyag

CITRULLUS COLOCYNT- A citrullus collocynthis a sártök (Citrullus colocynthis, Cucurbi- Bőrkondicionáló anyag
HIS taceae) szárított gyümölcshúsából származó növényi anyag

CITRULLUS COLOCYNT- 84696-04-8 283-624-8 A citrullus colocynthis kivonat a sártök (Citrullus colocynthis, Bőrkondicionáló anyag
HIS EXTRACT Cucurbitaceae) terméséből nyert kivonat

L 97/105
CITRULLUS VULGARIS 90244-99-8 290-802-9 A citrullus vulgaris kivonat a görögdinnye (Citrullus vulgaris, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Cucurbitaceae) terméséből nyert kivonat
L 97/106
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CITRULLUS VULGARIS 90244-99-8 290-802-9 A citrullus vulgaris magkivonat a görögdinnye (Citrullus Bőrkondicionáló anyag
SEED EXTRACT vulgaris, Cucurbitaceae) magjából nyert kivonat

CITRUS AURANTIFOLIA 89997-76-2 289-713-8 A citrus aurantifolia kivonat az édes citrom (Citrus limetta, Bőrkondicionáló anyag/hajkondici-
EXTRACT Rutaceae) terméséből nyert kivonat onáló anyag/erősítőszer/lemosóa-

HU
nyag

CITRUS AURANTIFOLIA 90063-52-8 290-010-3 A citrus aurantifolia lé az édes citrom (Citrus limetta, Rutaceae) Bőrkondicionáló anyag/hajkondici-
JUICE gyümölcshúsából sajtolt folyadék onáló anyag/erősítőszer/lemosóa-
nyag

CITRUS AURANTIFOLIA A citrus aurantifolia olaj a mexikói törpecitrom (Citrus Bőrkondicionáló anyag/hajkondici-
OIL aurantifolia, Rutaceae) terméséből nyert illóolaj onáló anyag/erősítőszer/lemosóa-
nyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CITRUS AURANTIFOLIA 90063-52-8 290-010-3 A citrus aurantifolia héjkivonat a mexikói törpecitrom (Citrus Bőrkondicionáló anyag/hajkondici-
PEEL EXTRACT aurantifolia, Rutaceae) héjából nyert kivonat onáló anyag/erősítőszer/lemosóa-
nyag

CITRUS AURANTIUM 72968-50-4 277-143-2 A citrus aurantium amara kivonat a keserű narancs (Citrus Frissítőanyag
AMARA EXTRACT aurantium amara, Rutaceae) terméséből nyert kivonat

CITRUS AURANTIUM 72968-50-4 277-143-2 A citrus aurantium amara virágdesztillátum a keserű narancs Frissítőanyag
AMARA FLOWER DISTIL- (Citrus aurantium amara, Rutaceae) virágjából desztillálással
LATE nyert, illóolajokat tartalmazó vizes oldat

CITRUS AURANTIUM 72968-50-4 277-143-2 A citrus aurantium amara virágkivonat a keserű narancs (Citrus Frissítőanyag
AMARA FLOWER EXT- aurantium amara, Rutaceae) virágjából nyert kivonat
RACT

CITRUS AURANTIUM 68916-04-1 A citrus aurantium amara olaj a keserű narancs (Citrus Erősítőszer/elfedőanyag
AMARA OIL aurantium, Rutaceae) nyert illóolaj

CITRUS AURANTIUM 72968-50-4 277-143-2 A citrus aurantium amara héjkivonat a keserű narancs (Citrus Frissítőanyag
AMARA PEEL EXTRACT aurantium amara, Rutaceae) héjából nyert kivonat

CITRUS AURANTIUM 89957-91-5 289-612-9 A citrus aurantium bergamia kivonat a bergamott (Citrus Csillapítószer
BERGAMIA EXTRACT aurantium bergamia, Rutaceae) terméséből nyert kivonat

CITRUS AURANTIUM 8007-75-8/ 289-612-9 A citrus aurantium bergamia olaj a bergamott (Citrus aurantium Elfedőanyag
BERGAMIA OIL 89957-91-5 bergamia, Rutaceae) terméséből nyert psoralen-mentes illóolaj

2006.4.5.
CITRUS AURANTIUM 8028-48-6 232-433-8 A citrus aurantium dulcis kivonat a narancs (Citrus aurantium Bőrkondicionáló anyag
DULCIS EXTRACT dulcis, Rutaceae) gyümölcséből nyert kivonat
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CITRUS AURANTIUM 8028-48-6 232-433-8 A citrus aurantium dulcis virágkivonat a narancs (Citrus Bőrkondicionáló anyag
DULCIS FLOWER EXT- aurantium dulcis, Rutaceae) virágjából nyert kivonat
RACT

HU
CITRUS AURANTIUM 8028-48-6 232-433-8 A citrus aurantium dulcis virágolaj a narancs (Citrus aurantium Összehúzó anyag/erősítőszer
DULCIS FLOWER OIL dulcis, Rutaceae) virágjából nyert illóolaj

CITRUS AURANTIUM 8028-48-6 232-433-8 A citrus aurantium dulcis virágvíz a narancs (Citrus aurantium Bőrkondicionáló anyag
DULCIS FLOWER WATER dulcis) virágjában lévő fő illatanyagok vizes oldata

CITRUS AURANTIUM 8008-57-9 A citrus aurantium dulcis olaj az édes narancs (Citrus aurantium Összehúzó anyag /erősítőszer
DULCIS OIL var. dulcis, Rutaceae) érett gyümölcsének friss héjából sajto-
lással nyert illóolaj

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CITRUS AURANTIUM 8028-48-6 232-433-8 A citrus aurantium dulcis héjviasz a narancs (Citrus aurantium Lágyítószer /bőrkondicionáló anyag
DULCIS PEEL CERA dulcis, Rutaceae) gyümölcsének héjából nyert viasz

CITRUS AURANTIUM 8028-48-6 232-433-8 A citrus aurantium dulcis héjkivonat a narancs (Citrus Bőrkondicionáló anyag
DULCIS PEEL EXTRACT aurantium dulcis) héjából nyert kivonat

CITRUS AURANTIUM 8028-48-6 232-433-8 A citrus aurantium dulcis magkivonat a narancs (Citrus Bőrkondicionáló anyag
DULCIS SEED EXTRACT aurantium dulcis, Rutaceae) magjából nyert kivonat

CITRUS AURANTIUM 8028-48-6 232-433-8 A citrus aurantium dulcis víz a narancs (Citrus aurantium dulcis, Bőrkondicionáló anyag
DULCIS WATER Rutaceae) gyümölcsében lévő fő illatanyagok vizes oldata

CITRUS GRANDIS EXT- 90045-43-5 289-904-6 A citrus grandis kivonat a grépfrút (Citrus grandis, Rutaceae) Bőrkondicionáló anyag/összehúzó
RACT gyümölcséből nyert kivonat anyag/erősítőszer

CITRUS GRANDIS JUICE 90045-43-5 289-904-6 A citrus grandis lé a grépfrút (Citrus grandis, Rutaceae) friss Bőrkondicionáló anyag/összehúzó
gyümölcshúsából sajtolt folyadék anyag/erősítőszer

CITRUS GRANDIS LEAF 90045-43-5 289-904-6 A citrus grandis levélkivonat a grépfrút (Citrus grandis, Bőrkondicionáló anyag/összehúzó
EXTRACT Rutaceae) leveléből nyert kivonat anyag/erősítőszer

CITRUS GRANDIS OIL 8016-20-4 A citrus grandis olaj a grépfrút (Citrus grandis, Rutaceae) Összehúzó anyag/erősítőszer
héjából nyert illóolaj

L 97/107
CITRUS GRANDIS PEEL 90045-43-5 289-904-6 A citrus grandis héjkivonat a grépfrút (Citrus grandis, Rutaceae) Bőrkondicionáló anyag/összehúzó
EXTRACT héjából nyert kivonat anyag/erősítőszer
L 97/108
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CITRUS GRANDIS SEED 90045-43-5 289-904-6 A citrus grandis magkivonat a grépfrút (Citrus grandis, Bőrkondicionáló anyag/összehúzó
EXTRACT Rutaceae) magjából nyert kivonat anyag/erősítőszer

CITRUS JUNOS OIL A citrus junos olaj a yuzu (Citrus junos, Rutaceae) héjából nyert Erősítőszer

HU
kivonat

CITRUS MEDICA LIMO- 84929-31-7 284-515-8 A citrus medica limonum kivonat a citromból (Citrus medica Erősítőszer
NUM EXTRACT limonum, Rutaceae) nyert kivonat

CITRUS MEDICA LIMO- 84929-31-7 284-515-8 A citrus medica limonum lé a citrom (Citrus medica limonum, Erősítőszer
NUM JUICE Rutaceae) friss gyümölcshúsából sajtolt folyadék

CITRUS MEDICA LIMO- 84929-31-7 284-515-8 A citrus medica limonum lé a citrom (Citrus medica limonum, Erősítőszer
NUM JUICE EXTRACT Rutaceae) levéből nyert kivonat

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CITRUS MEDICA LIMO- 84929-31-7 284-515-8 A citrus medica limonum por a citrom (Citrus medica limonum, Erősítőszer
NUM JUICE POWDER Rutaceae) levéből szárítással készített por

CITRUS MEDICA LIMO- 8008-56-8 A citrus medica limonum olaj a citrom (Citrus medica limonum, Erősítőszer/elfedőanyag
NUM OIL Rutaceae) friss héjából nyert illóolaj

CITRUS MEDICA LIMO- 84929-31-7 284-515-8 A citrus medica limonum héjkivonat a citrom (Citrus medica Erősítőszer
NUM PEEL EXTRACT limonum, Rutaceae) héjából nyert kivonat

CITRUS NOBILIS EXTRACT 84929-38-4 284-521-0 A citrus nobilis kivonat a mandarin (Citrus nobilis, Rutaceae) Bőrkondicionáló anyag
héjából nyert kivonat

CITRUS NOBILIS FRUIT 84929-38-4 284-521-0 A citrus nobilis gyümölcskivonat a mandarin (Citrus nobilis) Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT gyümölcséből nyert kivonat

CITRUS NOBILIS OIL 8008-31-9/ A citrus nobilis olaj a mandarin (Citrus nobilis) héjából sajtolt Erősítőszer/elfedőanyag
84696-35-5 olaj

CITRUS TANGERINA EXT- 223748-44-5 A citrus tangerina kivonat a tangerine (Citrus tangerina, Erősítőszer
RACT Rutaceae) gyümölcséből nyert kivonat

CITRUS UNSHIU EXTRACT 98106-71-9 308-594-6 A citrus unshiu kivonat az apró mandarin (Citrus unshiu, Bőrkondicionáló anyag
Rutaceae) magházából nyert kivonat

2006.4.5.
CITRUS UNSHIU PEEL 98106-71-9 308-594-6 A citrus unshiu héjkivonat az apró mandarin (Citrus unshiu, Elfedőanyag
EXTRACT Rutaceae) héjából nyert kivonat
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CITRUS UNSHIU PEEL A citrus unshiu héjpor az apró mandarin (Citrus unshiu, Elfedőanyag
POWDER Rutaceae) szárított héjának pora

CLEMATIS VITALBA EXT- 84929-63-5 284-547-2 A clematis vitalba kivonat az erdei iszalag (Clematis vitalba, Bőrkondicionáló anyag
RACT Ranunculaceae) leveléből nyert kivonat

HU
CLIMBAZOLE Climbazol 38083-17-9 253-775-4 2-Butanon, 1-(4-klór-fenoxi)-1-(1H-imidazol-1-il)-3,3-dime- VI/1,32 Tartósítószer
til-

CLINTONIA BOREALIS A clintonia borealis kivonat a Clintonia borealis, Liliaceae Bőrvédő anyag
EXTRACT gyökeréből nyert kivonat

CLOFLUCARBAN Halokarbán 369-77-7 206-724-5 Karbamid, N-(4-klór-fenil)-N'-[4-klór-3-(trifluoro-metil)- Baktérium elleni szer/dezodoráló-


fenil]- anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CLOTRIMAZOLE Klotrimazol 23593-75-1 245-764-8 1H-Imidazol, 1-[(2-klór-fenil)-difenil-metil]- Korpásodás elleni hatóanyag/bakté-
rium elleni szer

CNIDIUM OFFICINALE 168456-52-8 A cnidium officinale kivonat a Cnidium officinale, Umbelliferae Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT gyökértörzséből nyert kivonat

CNIDIUM OFFICINALE 168456-52-8 A cnidium officinale víz a Cnidium officinale, Umbelliferae Erősítőszer
WATER gyökerében lévő fő illatanyagok vizes oldata

COBALT ACETYLMETHIO- 105883-52-1 Kobalt, bisz(N-acetil-L-metionát-o,oω)- Izzadásgátló anyag


NATE

COBALT TITANIUM OXIDE 12017-38-8 234-618-9 Dikobalt-titán-tetraoxid Bőrkondicionáló anyag

COCAMIDE 61789-19-3 263-039-4 Amidok, kókusz Emulgeálószer/emulzióstabilizátor/


felületaktív anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer

COCAMIDE DEA 68603-42-9 271-657-0 Amidok, kókusz, N,N-bisz(hidroxi-etil) Emulgeálószer/emulzióstabilizátor/


felületaktív anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer/habjavító anyag

COCAMIDE MEA 68140-00-1 268-770-2 Amidok, kókusz, N-(hidroxi-etil)- Emulgeálószer/emulzióstabilizátor/


felületaktív anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer/habjavító anyag

L 97/109
COCAMIDE MIPA 68333-82-4 269-793-0 Amidok, kókusz, N-(2-hidroxi-propil) Emulgeálószer/emulzióstabilizátor/
felületaktív anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer/habjavító anyag
L 97/110
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

COCAMIDOETHYL 1-Etánaminium, N-(karboxi-metil)-N,N-dimetil-2-[(1-oxo- Felületaktív anyag/lemosóanyag/


BETAINE kókusz-alkil)-amino]-, hidroxidok, belső só habjavító anyag

COCAMIDOPROPYL 61789-40-0 263-058-8 1-Propánaminium, 3-amino-N-(karboxi-metil)-N,N-dimetil-, Felületaktív anyag/lemosóanyag/


BETAINE N-kókusz-acil-származékok, hidroxid, belső sók habjavító anyag

HU
COCAMIDOPROPYL 68140-01-2 268-771-8 Amidok, kókusz, N-[3-(dimetil-amino)-propil] Antisztatizáló szer/emulgeálószer/
DIMETHYLAMINE felületaktív anyag/hajkondicionáló
anyag

COCAMIDOPROPYL 68920-76-3 Amidok, kókusz, N-(3-(dimetil-amino)-propil), 3-hidroxi-2- Felületaktív anyag/hajkondicionáló


DIMETHYLAMINE DIHYD- (hidroxi-metil)-2-metilpropanoátok anyag
ROXYMETHYLPROPIO-
NATE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


COCAMIDOPROPYL Kollagénhidrolizátumok, N-(3-dimetil-aminopropil)- Antisztatizáló szer/felületaktív
DIMETHYLAMINE kókusz-amidokkal alkotott sók anyag/hajkondicionáló anyag
HYDROLYZED COLLAGEN

COCAMIDOPROPYL 68425-42-3 Amidok, kókusz, N-(3-(dimetil-amino)-propil), laktátok Felületaktív anyag


DIMETHYLAMINE LAC-
TATE

COCAMIDOPROPYL 68425-43-4 N-(3-(Dimetil-amino)-propil)-kókusz-amid-propionátok Antisztatizáló szer/felületaktív


DIMETHYLAMINE PRO- anyag/hajkondicionáló anyag
PIONATE

COCAMIDOPROPYL 2-Hidroxi-1-propánaminium, N,N-dimetil-N-(3-amino-pro- Antisztatizáló szer/felületaktív


DIMETHYLAMINOHYD- pil)-, N-kókusz-acil-származékok, 3-hidrolizált kollagén- anyag/hajkondicionáló anyag
ROXYPROPYL HYDROLY- származékok
ZED COLLAGEN

COCAMIDOPROPYL Laktoglobulin, szulfonált, 2-(C8-16-alkil)-butándisavanhid- Antisztatizáló szer/felületaktív


DIMETHYLAMMONIUM riddel lejátszódó reakció termékei, 3-(dimetil-amino)-propil- anyag/hajkondicionáló anyag
C8-16 ISOALKYLSUC- kókusz-amidokkal alkotott sók
CINYL LACTOGLOBULIN
SULFONATE

COCAMIDOPROPYL 1-Propánaminium, N-etil-N,N-dimetil-3-[(1-oxo-kókusz- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


ETHYLDIMONIUM ETHO- alkil)-amino]-, etilszulfát (só) anyag
SULFATE

2006.4.5.
COCAMIDOPROPYL 68139-30-0 268-761-3 1-Propánaminium, N-(3-amino-propil)-2-hidroxi-N,N- Felületaktív anyag/lemosóanyag/
HYDROXYSULTAINE dimetil-3-szulfo-, kókusz-acil-származékok, hidroxidok, habjavító anyag
belső sók
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

COCAMIDOPROPYL 85631-20-5 287-967-4 Amidok, kókusz, 3-dodecil-oxi-propil Emulgeálószer/emulzióstabilizátor/


LAURYL ETHER felületaktív anyag

COCAMIDOPROPYL Morfolin, N-(3-kókusz-acil-amino-propil)- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


MORPHOLINE anyag

HU
COCAMIDOPROPYL Morfolin, N-(3-kókusz-acil-amino-propil)-, laktátok Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
MORPHOLINE LACTATE anyag

COCAMIDOPROPYL PG- 1-Propánaminium, N-(2,3-dihidroxi-propil)-N,N-dimetil-3- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


DIMONIUM CHLORIDE [(oxo-kókusz-alkil)-amino]-, klorid anyag

COCAMIDOPROPYL PG- Foszforsav, N-(2,3-dihidroxi-propil)-N,N-dimetil-3-[(oxo- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


DIMONIUM CHLORIDE kókusz-alkil)-amino]-1-propánaminium-kloriddal alkotott anyag
PHOSPHATE triészter

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


COCAMIDOPROPYLA- 68155-09-9 268-938-5 Amidok, kókusz, N-[3-(dimetil-amino)-propil], N-oxidok Felületaktív anyag/lemosóanyag/
MINE OXIDE habjavító anyag/oldhatóságjavító
anyag

COCAMIDOPROPYLDI- 2-Hidroxi-1-propánaminium, N,N-dimetil-N-(3-amino-pro- Antisztatizáló szer/felületaktív


MONIUM HYDROXYP- pil)-, N-kókusz-acil-származékok, 3-hidrolizált kollagén- anyag/hajkondicionáló anyag
ROPYL HYDROLYZED származékok, kloridok
COLLAGEN

COCAMIDOPROPYLTRI- 1-Propánaminium, N,N,N-trimetil-3-[(1-oxo-kókusz-alkil)- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


MONIUM CHLORIDE amino]-, klorid anyag

COCAMINE 61788-46-3 262-977-1 Aminok, kókusz-alkil Emulgeálószer

COCAMINE OXIDE 61788-90-7 263-016-9 Aminok, kókusz-alkil-dimetil, N-oxidok Antisztatizáló szer/felületaktív


anyag/lemosóanyag/habjavító
anyag/oldhatóságjavító anyag/haj-
kondicionáló anyag

COCAMINOBUTYRIC 68649-05-8 272-021-5 Butánsav, 3-amino-, N-kókusz-alkil-származékok Lágyítószer/felületaktív anyag/


ACID lemosóanyag

COCAMINOPROPIONIC 84812-94-2 284-219-9 β-Alanin, N-kókusz-alkil-származékok Lágyítószer/felületaktív anyag/


ACID lemosóanyag

COCETH-3 61791-13-7 Alkoholok, kókusz, etoxilált (3 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

L 97/111
COCETH-4 GLUCOSIDE Alkoholok, kókusz, etoxilált, glükózzal lejátszódó reakció Felületaktív anyag/habosítóanyag
termékei (4 mól EO átlagos mólarány)
L 97/112
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

COCETH-5 61791-13-7 Alkoholok, kókusz, etoxilált (5 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

COCETH-6 Alkoholok, kókusz, etoxilált (6 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

HU
COCETH-7 CARBOXYLIC Alkoholok, kókusz, etoxilált, oxidált (7 mól EO átlagos Emulgeálószer/felületaktív anyag
ACID mólarány)

COCETH-8 61791-13-7 Alkoholok, kókusz, etoxilált (5 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

COCETH-10 61791-13-7 Alkoholok, kókusz, etoxilált (10 mól EO átlagos mólarány) Emulgeálószer

COCETH-7 61791-13-7 Alkoholok, kókusz, etoxilált (7 mól EO átlagos mólarány) Felületaktív anyag/emulgeálószer

COCHLEARIA ARMORA- 84775-62-2 283-891-0 A cochlearia armoracia kivonat a torma (Cochlearia armoracia, Erősítőszer/fehérítőanyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CIA EXTRACT Brassicaceae) gyökeréből nyert kivonat

COCHLEARIA OFFICINA- 84961-47-7 284-636-6 A cochlearia officinalis kivonat a kalánfű (Cochlearia officinalis, Bőrkondicionáló anyag
LIS EXTRACT Brassicaceae) leveléből és szárából nyert kivonat

COCO/OLEAMIDOPROPYL 86438-79-1 1-Propánaminium, N-karboxi-metil-N,N-dimetil-3-amino-, Antisztatizáló szer/felületaktív


BETAINE N-(vegyes kókusz-acil és 9-oktadekenoil)-származékok, anyag/lemosóanyag/habjavító
hidroxidok, belső sók anyag

COCOALKONIUM CHLO- 61789-71-7 263-080-8 Kvaterner ammóniumvegyületek, benzil-kókusz-alkil-dime- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


RIDE til, kloridok anyag

COCOAMPHODIPROPIO- 68919-40-4 272-897-9 Imidazoliumvegyületek, 1-[2-(2-karboxi-etoxi)-etil]-1(vagy Felületaktív anyag/lemosóanyag/


NIC ACID 3)-(2-karboxi-etil)-4,5-dihidro-2-norkókusz-alkil habjavító anyag/oldhatóságjavító
anyag

COCOBETAINAMIDO 100085-64-1 309-206-8 Kvaterner ammóniumvegyületek, [2-[[2-[(2-karboxi-etil)-(2- Felületaktív anyag/lemosóanyag/


AMPHOPROPIONATE hidroxi-etil)-amino]-etil]-amino]-2-oxo-etil]-kókusz-alkil- habjavító anyag/oldhatóságjavító
dimetil, hidroxidok, belső sók anyag

COCO-BETAINE 68424-94-2 270-329-4 Betainok, kókusz-alkil-dimetil Felületaktív anyag/lemosóanyag/


habjavító anyag

COCO-CAPRYLATE/CAP- Alkoholok, kókusz, oktánsavval és dekánsavval alkotott Lágyítószer


RATE vegyes észterek

2006.4.5.
COCODIMONIUM 2-Hidroxi-1-propánaminium, N,N-dimetil-N-(kókusz-alkil)-, Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
HYDROXYPROPYL 3-hidrolizált kazeinszármazékok, kloridok anyag
HYDROLYZED CASEIN
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

COCODIMONIUM 2-Hidroxi-1-propánaminium, N,N-dimetil-N-(kókusz-alkil)-, Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


HYDROXYPROPYL 3-hidrolizált kollagénszármazékok, kloridok anyag
HYDROLYZED COLLAGEN

COCODIMONIUM 2-Hidroxi-1-propánaminium, N,N-dimetil-N-(kókusz-alkil)-, Antisztatizáló szer/hajkondicionáló

HU
HYDROXYPROPYL 3-hidrolizált keratinszármazékok, kloridok anyag
HYDROLYZED KERATIN

COCODIMONIUM 2-Hidroxi-1-propánaminium, N,N-dimetil-N-(kókusz-alkil)-, Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


HYDROXYPROPYL 3-hidrolizált rizsfehérjeszármazékok, kloridok anyag
HYDROLYZED RICE PRO-
TEIN

COCODIMONIUM 2-Hidroxi-1-propánaminium, N,N-dimetil-N-(kókusz-alkil)-, Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


HYDROXYPROPYL 3-hidrolizált selyem, kloridok anyag
HYDROLYZED SILK

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


COCODIMONIUM 2-Hidroxi-1-propánaminium, N,N-dimetil-N-(kókusz-alkil)-, Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
HYDROXYPROPYL 3-hidrolizált szójafehérje, kloridok anyag
HYDROLYZED SOY PRO-
TEIN

COCODIMONIUM 130381-04-3 2-Hidroxi-1-propánaminium, N,N-dimetil-N-(kókusz-alkil)-, Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


HYDROXYPROPYL 3-hidrolizált búzafehérje, kloridok anyag
HYDROLYZED WHEAT
PROTEIN

COCODIMONIUM 2-Hidroxi-1-propánaminium, N,N-dimetil-N-(kókusz-alkil)-, Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


HYDROXYPROPYL SILK 3-selyem-aminosavak, kloridok anyag/bőrkondicionáló anyag
AMINO ACIDS

COCO-ETHYLDIMONIUM 68308-64-5 269-662-8 Kvaterner ammóniumvegyületek, kókusz-alkil-etil-dimetil, Antisztatizáló szer/felületaktív


ETHOSULFATE Et-szulfátok anyag/hajkondicionáló anyag

COCO-GLUCOSIDE Alkoholok, kókusz, glükózzal lejátszódó reakció termékei Felületaktív anyag/habosítóanyag

COCOGLYCERIDES 92045-31-3 295-412-2 271- Gliceridek, kókusz Lágyítószer/emulgeálószer


68606-18-8 729-1

COCO-HYDROXYSUL- 1-Propánaminium, N,N-dimetil-2-hidroxi-3-szulfo-, N- Antisztatizáló szer/felületaktív


TAINE kókusz-acil-származékok, hidroxidok, belső sók anyag/lemosóanyag/hajkondicio-
náló anyag

L 97/113
COCO-MORPHOLINE 68784-65-6 272-264-7 Morfolin, 4-kókusz-alkil-származékok, 4-oxidok Antisztatizáló szer/felületaktív
OXIDE anyag/lemosóanyag/oldhatóságja-
vító anyag/hajkondicionáló anyag
L 97/114
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

COCONUT ACID 61788-47-4 262-978-7 Zsírsavak, kókusz Lágyítószer/emulgeálószer/felület-


aktív anyag

COCONUT ALCOHOL 68425-37-6 270-351-4 Alkoholok, kókusz Lágyítószer/emulgeálószer/stabili-


zátor

HU
COCO-RAPESEEDATE Zsírsavak, repcemagolaj, kókusz-alkil-észterek Lágyítószer

COCOS NUCIFERA EXT- A cocos nucifera kivonat a kókusz (Cocos nucifera, Arecaceae) Bőrkondicionáló anyag/hajkondici-
RACT terméséből nyert kivonat onáló anyag/lágyítószer

COCOS NUCIFERA OIL 8001-31-8 232-282-8 A cocos nucifera olaj a kókusz (Cocos nucifera, Palmae) szárított Lágyítószer/oldószer
magbeléből extrahált nem illó olaj

COCOS NUCIFERA SHELL A cocos nucifera héjpor a kókusz (Cocos Nucifera, Palmae) Bőrkondicionáló anyag/hajkondici-
POWDER finomra őrölt héjából készült por onáló anyag/lágyítószer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


COCO-SULTAINE 1-Propánaminium, N,N-dimetil-3-szulfo-, N-kókusz-acil- Felületaktív anyag/lemosóanyag/
származékok, hidroxidok, belső sók habjavító anyag

COCOTRIMONIUM CHLO- 61789-18-2 263-038-9 Kvaterner ammóniumvegyületek, kókusz-alkil-trimetil, klo- VI/1,44 Tartósítószer/baktérium elleni szer/
RIDE ridok antisztatizáló szer/felületaktív
anyag

COCOTRIMONIUM MET- 68002-60-8 268-073-3 Kvaterner ammóniumvegyületek, kókusz-alkil-trimetil-, Me- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
HOSULFATE szulfátok anyag

COCOYL BENZYL 61791-52-4 263-185-9 Imidazoliniumvegyületek, 1-benzil-4,5-dihidro-1-(hidroxi- Antisztatizáló szer/felületaktív


HYDROXYETHYL IMIDA- etil)-2-norkókusz-alkil, kloridok anyag
ZOLINIUM CHLORIDE

COCOYL ETHYL GLUCO- 223706-84-1 Zsírsavak, kókusz, -etil-D-glükopiranoziddal alkotott észte- Felületaktív anyag/emulgeálószer
SIDE rek

COCOYL GLUTAMIC ACID Glutaminsav, N-kókusz-acil-származékok Lágyítószer/hajkondicionáló anyag/


lemosóanyag

COCOYL HYDROLYZED 68952-15-8 Savkloridok, kókusz, fehérjehidrolizátumokkal lejátszódó Antisztatizáló szer/felületaktív


COLLAGEN reakció termékei anyag/hajkondicionáló anyag/lemo-
sóanyag

COCOYL HYDROLYZED Keratinhidrolizátumok, kókusz-acil-kloriddal lejátszódó Antisztatizáló szer/felületaktív


KERATIN reakció termékei anyag/hajkondicionáló anyag/lemo-
sóanyag

2006.4.5.
COCOYL HYDROLYZED Szójafehérje-hidrolizátumok, kókusz-acil-kloriddal leját- Antisztatizáló szer/felületaktív
SOY PROTEIN szódó reakció termékei anyag/hajkondicionáló anyag/lemo-
sóanyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

COCOYL HYDROXYETHYL 61791-38-6 263-170-7 1H-Imidazol-1-etanol, 4,5-dihidro-2-norkókusz-alkil-szár- Felületaktív anyag/hajkondicionáló


IMIDAZOLINE mazékok anyag/antisztatizáló szer

COCOYL HYDROXYETHY- Foszforil-trioxi-trisz{2-hidroxi-3-[2-kókusz-alkil-3-(2-hid- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


LIMIDAZOLINIUM PG- roxi-etil)-1-imid-azolinium]-propil}-triklorid anyag

HU
CHLORIDE PHOSPHATE

COCOYL POLYGLYCERYL- Glicerin homopolimer, α-kókusz-acil-, ω-2-hidroxi-3-(bisz Antisztatizáló szer


4 HYDROXYPROPYL (2-hidroxi-etil)-amino)-propil- (4 mól glicerin átlagos móla-
DIHYDROXYETHYLAMINE rány)

COCOYL SARCOSINA- 68938-05-6 273-112-2 Amidok, kókusz, N-[2-[bisz(2-hidroxi-etil)-amino]-2-oxo- Felületaktív anyag/habjavító anyag
MIDE DEA etil]-N-metil

COCOYL SARCOSINE 68411-97-2 270-156-4 Glicin, N-metil-, N-kókusz-acil-származékok Felületaktív anyag/lemosóanyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CODIUM TOMENTOSUM 223749-84-6 A codium tomentosum kivonat algából (Codium tomentosum, Bőrvédő anyag
EXTRACT Codiaceae) nyert kivonat

COENZYME A 85-61-0 201-619-0 Koenzim-A Lágyítószer/oldószer

COFFEA ARABICA BEAN 84650-00-0 283-481-1 A coffea arabica az arab kávé (Coffea arabica, Rubiaceae) Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT babjából nyert kivonat

COFFEA ARABICA EXT- 84650-00-0 283-481-1 A coffea arabica kivonat az arab kávé (Coffea arabica, Bőrkondicionáló anyag
RACT Rubiaceae) magjából és leveléből nyert kivonat

COFFEA ARABICA OIL A coffea arabica olaj az arab kávé (Coffea arabica, Rubiaceae) Erősítőszer/elfedőanyag
babjából nyert olaj

COFFEA ROBUSTA EXT- 97593-13-0 307-315-5 A coffea robusta kivonat a Coffea robusta, Rubiaceae babjából Bőrkondicionáló anyag
RACT nyert kivonat

COIX LACHRYMA JOBI A coix lachryma jobi kivonat a Jób könnye (Coix lachryma jobi, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Poaceae) magjából nyert kivonat

COIX LACHRYMA JOBI A coix lachryma jobi olaj a Jób könnye (Coix lachryma-jobi, Bőrkondicionáló anyag
OIL Graminae) magjából sajtolt olaj

COLA ACUMINATA EXT- 89997-82-0 289-720-6 A cola acuminata kivonat kóla (Cola acuminata, Sterculiaceae) Erősítőszer/összehúzó anyag
RACT diójából nyert kivonat

L 97/115
COLA NITIDA EXTRACT 84696-01-5 283-621-1 A cola nitida kivonat kóla (Cola nitida, Sterculiaceae) diójából Erősítőszer
nyert kivonat
L 97/116
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

COLEUS BARBATUS EXT- 223748-52-5 A coleus barbatus kivonat a Coleus barbatus, Lamiaceae Bőrkondicionáló anyag
RACT gyökeréből nyert kivonat

COLLAGEN 9007-34-5 232-697-4 Kollagének. Szálas fehérjék, amelyek az emlősök fehérjeál- Hidratálóanyag

HU
lományának mintegy egyharmadát tartalmazzák. A kollagén
három peptidláncot tartalmazó, prolinban és hidroxi-
prolinban gazdag polipeptid

COLLAGEN AMINO ACIDS 9015-54-7 295-635-5 Kollagénből származó aminosavak Hidratálóanyag

COLLINSONIA CANADEN- A collinsonia canadensis a Collinsonia canadensis, Lamiaceae-ből Összehúzó anyag


SIS származó növényi anyag

COLLINSONIA CANADEN- 89997-84-2 289-722-7 A collinsonia canadensis kivonat a Collinsonia canadensis, Összehúzó anyag
SIS EXTRACT Lamiaceae-ből nyert kivonat

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


COLLODION Kötőanyag/filmképző anyag

COLLOIDAL OATMEAL 310-127-6 Természetben előforduló anyag, avena sativa, zabliszt Koptatóanyag/abszorbens /duz-
zasztószer

COLLOIDAL SULFUR Kén és gumiarábikum Baktérium elleni szer

COLOCASIA ANTIQUO- A colocasia antiquorum kivonat a taró-krumpli (Colocasia Lágyítószer/csillapítószer


RUM EXTRACT antiquorum, Araceae) gyökeréből nyert kivonat

COLOPHONIUM Gyanta 2246493 232-475-7 Gyanta. Fából, elsősorban fenyőfából kapott bonyolult Filmképző anyag
összetételű anyag. Elsősorban gyantasavakat, illetve módo-
sított gyantasavakat (például dimereket és dekarboxilált
gyantasavakat) tartalmaz. Ide tartozik a katalitikus diszpro-
porcionálással stabilizált gyanta is

COLOSTRUM 310-127-6 Természetben előforduló anyag. A kolosztrum az állat Bőrvédő anyag


születése után az emlőmirigyek által kiválasztott folyadék

COLOSTRUM CREAM 310-127-6 Természetben előforduló anyag. A kolosztrum krém a Bőrvédő anyag
kolosztrum olajos, sárgás része

COLOSTRUM SERUM 310-127-6 Természetben előforduló anyag. A kolosztrum szérum a Bőrvédő anyag
kolosztrum vizes frakciója

2006.4.5.
COMBRETUM MICRANT- 84776-30-7 283-955-8 A combretum micranthum kivonat a Combretum micranthum, Bőrkondicionáló anyag
HUM EXTRACT Combretaceae leveléből nyert kivonat
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

COMMIPHORA ABYSSI- 9000-45-7 232-543-6 A commiphora abyssinica kivonat a mirha (Commiphora Bőrkondicionáló anyag
NICA EXTRACT abyssinica, Burseraceae) kéreggyantájából nyert kivonat

COMMIPHORA GILEA- A commiphora gileadensis kivonat a Gilead-balzsam (Com- Lágyítószer


DENSIS EXTRACT miphora gileadensis, Burseraceae) bimbójából nyert kivonat

HU
COMMIPHORA MYRRHA 84929-26-0 284-510-0 A commiphora myrrha kivonat az illatos mirha (Commiphora Lemosóanyag
EXTRACT myrrha, Burseraceae) kéregváladékából nyert kivonat

COMMIPHORA MYRRHA A commiphora myrrha olaj az illatos mirha (Commiphora Erősítőszer/elfedőanyag, illatanyag-
OIL myrrha, Burseraceae) vízgőz-desztillációjával nyert illóolaj komponens, bőrkondicionáló

CONCHIOLIN POWDER 11028-72-1 A conchiorin por a gyöngykagylóból nyert por Koptatóanyag

CONNECTIVE TISSUE 90990-01-5 292-761-2 A kötőszövet-kivonat az állati kötőszövetből nyert kivonat Hidratálóanyag/bőrkondicionáló

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


EXTRACT anyag

COPAIFERA OFFICINALIS 8001-61-4 232-288-0 A copaifera officinalis gyanta a kopaivafából (Copaifera Filmképző anyag
RESIN officinalis, Leguminosae) nyert olaj- és gyantakeverék (kopaiva-
balzsam). Elsősorban gyantákból, illatos olajokból, valamint
általában fahéjsavból és benzoesavból áll

COPAL 9000-14-0 232-527-9 Kopálgyanták. Kivonatok és azok fizikailag módosított Filmképző anyag/viszkozitásszabá-
származékai. Összetételét gyantasavak, valamint gyantasav- lyozó szer
észterek, terpének, illetve a terpének oxidációs és polime-
rizációs termékei alkothatják (Trachylobium vagy Hymenaea
courbaril, Leguminosae)

COPPER ACETYL TYROSI- 131044-77-4 N-Acetil-DL-tirozin, metil-szilanollal lejátszódó reakció Nedvesítőszer


NATE METHYLSILANOL termékei, rézsók

COPPER ACETYLMETHIO- 105883-51-0 Réz, bisz(N-acetil-L-metionát-o,oω)- Hidratálóanyag/bőrkondicionáló


NATE anyag

COPPER ASPARTATE Aszparaginsav, rézsó (2:1) Bőrvédő anyag/bőrkondicionáló


anyag

COPPER GLUCONATE Réz-glükonát 527-09-3 208-408-2 Réz-di-D-glükonát Bőrkondicionáló anyag/bőrvédő


anyag

COPPER PCA L-Prolin, 5-oxo-, rézsó (2:1) Nedvesítőszer

L 97/117
COPPER PCA METHYLSI- 131044-78-5 5-Oxo-L-prolin, metil-szilanollal lejátszódó reakció ter- Nedvesítőszer
LANOL mékei, rézsók
L 97/118
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

COPPER SULFATE 7758-98-7 231-847-6 Réz-szulfát Bőrkondicionáló anyag

COPPER USNATE 1,3-(2H,9bH)-Dibenzofurándion, 2,6-diacetil-7,9-dihidroxi- Baktérium elleni szer


8,9b-dimetil-, rézsó

HU
COPTIS JAPONICA EXT- 223748-66-1 A coptis japonica kivonat a Coptis japonica, Ranunculaceae Bőrkondicionáló anyag
RACT gyökeréből nyert kivonat

CORALLINA OFFICINALIS 89997-92-2 289-730-0 A corallina officinalis kivonat algából (Corallina officinalis, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Corallinaceae) nyert kivonat

CORCHORUS CAPSULA- 223748-76-3 A corchorus capsularis kivonat a jutából (Corchorus capsularis, Bőrkondicionáló anyag
RIS EXTRACT Tiliaceae) nyert kivonat

CORCHORUS OLITORIUS 223748-89-8 A corchorus olitorius kivonat a jutalenből (Corchorus olitorius, Bőrkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


EXTRACT Tiliaceae) nyert kivonat

CORIANDRUM SATIVUM 84775-50-8 283-880-0 A coriandrum sativum kivonat a koriander (Coriandrum Faggyúképződés-gátló anyag
EXTRACT sativum, Umbelliferae) terméséből és leveléből nyert kivonat

CORIANDRUM SATIVUM 8008-52-4 A coriandrum sativum olaj a koriander (Coriandrum sativum, Erősítőszer/elfedőanyag
OIL Umbelliferae) szárított gyümölcséből nyert illóolaj

CORIANDRUM SATIVUM 246865-89-4 A coriandrum sativum magolaj a koriander (Coriandrum Lágyítószer


SEED OIL sativum, Apiaceae) magjából nyert nem illó olaj

CORN ACID 68308-50-9 269-654-4 Zsírsavak, kukoricaolaj Lágyítószer/emulgeálószer/felület-


aktív anyag

CORN GLUTEN AMINO 65072-01-7 Sikér, kukorica, hidrolizált Bőrkondicionáló anyag/hajkondici-


ACIDS onáló anyag

CORN GLYCERIDES 85536-08-9 287-489-6 Gliceridek, kukoricaolaj mono- és –di- Emulgeálószer

CORN OIL PEG-6 ESTERS 61789-25-1 Kukoricaolaj, etoxilált (6 mól EO átlagos mólarány) Lágyítószer/emulgeálószer

CORN OIL PEG-8 ESTERS 61789-25-1 Kukoricaolaj, etoxilált (8mól EO átlagos mólarány) Lágyítószer

CORN STARCH/ACRYLA- Kukoricakeményítő, 2-propénamiddal és nátrium-2-prope- Antisztatizáló szer/filmképző


MIDE/SODIUM ACRYLATE noáttál lejátszódó reakció termékei anyag/hajkondicionáló anyag/hajfi-
COPOLYMER xáló anyag/stabilizátor

2006.4.5.
CORTHELLUS SHIITAKE 223748-90-1 A corthellus shiitake kivonat gombából (Corthellus shiitake, Bőrvédő anyag
EXTRACT Polyporaceae) nyert kivonat
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CORYLUS AMERICANA A corylus americana kivonat a floridai mogyoró (Corylus Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT americana, Betulaceae) leveléből nyert kivonat

CORYLUS AMERICANA A corylus americana mogyorókivonat a floridai mogyoró Bőrkondicionáló anyag


NUT EXTRACT (Corylus americana, Betulaceae) mogyorójából nyert kivonat

HU
CORYLUS AMERICANA A corylus americana mogyoróolaj a floridai mogyoró (Corylus Lágyítószer
NUT OIL americana, Betulaceae) mogyorójából sajtolt olaj

CORYLUS AVELLANA 84012-21-5 281-667-7 A corylus avellana kivonat a földimogyoró (Corylus avellana, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Betulaceae) leveléből nyert kivonat

CORYLUS AVELLANA NUT 84012-21-5 281-667-7 A corylus avellana (hazel) mogyorókivonat a földimogyoró Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT (Corylus avellana, Betulaceae) mogyorójából nyert kivonat

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CORYLUS AVELLANA NUT A corylus avellana mogyoróolaj a földimogyoró (Corylus Lágyítószer
OIL avellana, Betulaceae) mogyorójából sajtolt olaj

CORYLUS ROSTRATA A corylus rostrata kivonat mogyoró (Corylus rostrata, Betula- Lemosóanyag
EXTRACT ceae) leveléből nyert kivonat

CORYLUS ROSTRATA A corylus rostrata (hazel) mogyorókivonat mogyoró (Corylus Lemosóanyag


NUT EXTRACT rostrata, Betulaceae) mogyorójából nyert kivonat

COTTONSEED ACID 68308-51-0 269-656-5 Zsírsavak, gyapotmagolaj Lágyítószer

COTTONSEED GLYCERIDE 8029-44-5 232-438-5 Gliceridek, gyapotmagolaj mono- Lágyítószer, bőrkondicionáló

COUMARIN Kumarin 91-64-5 202-086-7 Kumarin Elfedőanyag"

CRATAEGUS CUNEATA 223748-91-2 A crataegus cuneata kivonat galagonya (Crataegus cuneata, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Rosaceae) terméséből nyert kivonat

CRATAEGUS MONOGYNA A crataegus monogina az egybibés galagonya (Crataegus Erősítőszer/összehúzó anyag/csilla-


monogyna, Rosaceae) bogyójából, virágjából és leveléből pító szer
származó növényi anyag

CRATAEGUS MONOGYNA 90045-52-6 289-914-0 A crataegus monogyna kivonat az egybibés galagonya Erősítőszer/összehúzó anyag/csilla-
EXTRACT (Crataegus monogyna, Rosaceae) bogyójából nyert kivonat pító szer

CREAM 310-127-6 Természetben előforduló anyag, a tejszín a tehéntej sárgás Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer

L 97/119
része

CREATININE 60-27-5 200-466-7 2-Imino-1-metilimidazolin-4-on Bőrkondicionáló anyag


L 97/120
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CRITHMUM MARITIMUM 89997-98-8 289-735-8 A crithmum maritimum kivonat a tengeri kömény (Crithmum Erősítőszer
EXTRACT maritimum, Apiaceae) teljes növényéből nyert kivonat

CROCUS SATIVUS EXT- crocus sativus 84604-17-1 283-295-0 A crocus sativus kivonat a sáfrány (Crocus sativus, Iridaceae) Bőrkondicionáló anyag
RACT virágjából nyert kivonat

HU
CROSCARMELLOSE Kötőanyag/duzzasztó szer/gélképző
anyag

CROTON GLABELLUS 84836-99-7 284-284-3 A croton glabellus kivonat a Croton glabellus, Euphorbiaceae Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT kérgéből nyert kivonat

CROTONIC ACID 3724-65-0 223-077-4 2-Buténsav Stabilizátor

CRUSTACEA EXTRACT A crustacea kivonat rákból (crustacean hemolymph) nyert Bőrkondicionáló anyag/elfedő
kivonat anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CRYPTOCARYA MASSOY 85085-26-3 285-357-2 A cryptocarya massoy kivonat a Cryptocarya massoy, Lauraceae Erősítőszer
EXTRACT kérgéből nyert kivonat

CRYPTOCARYA MASSOY A cryptocarya massoy olaj a Cryptocarya massoy, Lauraceae Erősítőszer/elfedő anyag
OIL kérgéből desztillált illóolaj

CUCUMIS MELO EXTRACT 90063-94-8 290-054-3 A cucumis melo kivonat a sárgadinnye (Cucumis melo, Csillapító szer
Cucurbitaceae) terméséből nyert kivonat

CUCUMIS MELO JUICE 90063-94-8 290-054-3 A cucumis melo lé a sárgadinnye (Cucumis melo, Cucurbitaceae) Csillapító szer
friss gyümölcshúsából sajtolt folyadék

CUCUMIS SATIVUS A cucumis sativus az uborka (Cucumis sativus, Cucurbitaceae) Lágyító szer
zúzott termése

CUCUMIS SATIVUS EXT- 89998-01-6 289-738-4 A cucumis sativus kivonat az uborka (Cucumis sativus, Lágyító szer
RACT Cucurbitaceae) terméséből nyert kivonat

CUCUMIS SATIVUS JUICE 8024-36-0 A cucumis sativus lé az uborka (Cucumis sativus, Cucurbitaceae) Lágyító szer
friss gyümölcshúsából sajtolt folyadék

CUCUMIS SATIVUS OIL 70955-25-8 A cucumis sativus olaj az uborka (Cucumis sativus, Cucurbita- Lágyító szer, bőrkondicionáló
ceae) terméséből sajtolt nem illó olaj

CUCURBITA PEPO SEED 8016-49-7 A cucurbita pepo magolaj a tök (Cucurbita pepo, Cucurbitaceae) Lágyító szer, börkondicionáló
OIL magjából sajtolt olaj

2006.4.5.
CUMINUM CYMINUM 84775-51-9 283-881-6 A cuminum cyminum kivonat a kömény (Cuminum cyminum, Erősítőszer
EXTRACT Umbelliferae) szárított magjából nyert kivonat
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CUPRESSUS SEMPERVI- 84696-07-1 283-626-9 A cupressus sempervirens tobozkivonat a ciprus (Cupressus Szilárdító anyag
RENS CONE EXTRACT sempervirens, Pinaceae) tobozából nyert kivonat

CUPRESSUS SEMPERVI- 84696-07-1 283-626-9 A cupressus sempervirens kivonat a ciprus (Cupressus sempervi- Szilárdító anyag
RENS EXTRACT rens, Pinaceae) leveléből és ágaiból nyert kivonat

HU
CUPRESSUS SEMPERVI- 84696-07-1 283-626-9 A cupressus sempervirens tobozkivonat a ciprus (Cupressus Szilárdító anyag
RENS NUT EXTRACT sempervirens, Pinaceae) tobozából nyert kivonat

CUPRESSUS SEMPERVI- 8013-86-3 A cupressus sempervirens olaj a ciprus (Cupressus sempervirens, Lágyító szer
RENS OIL Pinaceae) tobozából, terméséből és leveléből nyert termé-
szetes olaj

CUPRIC ACETATE 142-71-2 205-553-3 Réz-diacetát Bőrkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CUPRIC SULFATE Réz-szulfát 7758-98-7 231-847-6 Réz-szulfát Bőrkondicionáló anyag

CURCUMA LONGA EXT- 84775-52-0 283-882-1 A curcuma longa kivonat a kurkuma (Curcuma longa, Erősítőszer
RACT Zingiberaceae) gyökértörzséből nyert kivonat

CURCUMA LONGA POW- 84775-52-0 283-882-1 A curcuma longa por a kurkuma (Curcuma longa, Zingiberaceae) Erősítőszer
DER szárított, zúzott gyökértörzsének pora

CURCUMA ZEDOARIA 84961-49-9 284-637-1 A curcuma zedoaria kivonat a zedoária (Curcuma zedoaria, Lágyító szer/erősítőszer
OIL Zingiberaceae) gyökértörzséből nyert olaj

CURRY RED 25956-17-6 247-368-0 Dinátrium-6-hidroxi-5-[(metoxi-4-szulfonáto-m-tolil)-azo]- Hajfesték


naftalin-2-szulfonát (CI 16035)

CUTANEOUS LYSATE Fehérjehidrolizátumok, bőr Hidratáló anyag/bőrvédő anyag

CYAMOPSIS TETRAGO- 9000-30-0 232-536-8 A cyamopsis tetragonolobus gyanta a guar (Cyamopsis tetrago- Kötőanyag/emulzióstabilizátor/
NOLOBUS GUM nolobus, Leguminosae) őrölt magbeléből származó gyantás filmképző anyag/viszkozitásszabá-
anyag lyozó szer

CYANOCOBALAMIN Ciano-kobalamin cyanocobalaminum 68-19-9 200-680-0 Cianokobalamin Bőrkondicionáló anyag

CYANOTIS ARACHNOI- A cyanotis arachnoidea kivonat a Cyanotis arachnoidea, Bőrkondicionáló anyag


DEA EXTRACT Commelinaceae gyökeréből nyert kivonat

CYCLAMEN ALDEHYDE 103-95-7 203-161-7 3-p-Kumenil-2-metilpropionaldehid Illatanyag

L 97/121
CYCLOCARBOXYPROPY- 53980-88-4 258-897-1 5(vagy 6)-Karboxi-4-hexaciklo-hex-2-én-1-oktánsav Viszkozitásszabályozó szer
LOLEIC ACID
L 97/122
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CYCLODEXTRIN 7585-39-9 231-493-2 Cikloheptapentilóz Abszorbens/kelátképző anyag

CYCLOETHOXYMETHI- Metil-etoxi-sziloxán gyűrűs polimer Lágyító szer/bőrkondicionáló


CONE anyag/oldószer

HU
CYCLOHEXANE 110-82-7 203-806-2 Ciklohexán Oldószer

CYCLOHEXANEDIAMINE 482-54-2 207-582-7 Ciklohex-1,2-ilén-diamin-tetraecetsav Kelátképző anyag


TETRAACETIC ACID

CYCLOHEXASILOXANE 540-97-6 208-762-8 Dodekametilciklohexasziloxán Hajkondicionáló anyag/lágyító szer/


oldószer

CYCLOHEXYLAMINE 108-91-8 203-629-0 Ciklohexilamin Korróziógátló anyag/pufferáló szer

CYCLOMETHICONE Ciklometikon 556-67-2 209-136-7 Oktametilciklotetrasziloxán Antisztatizáló szer/lágyító szer/


nedvesítő szer/oldószer/viszkozi-

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


tásszabályozó szer/hajkondicionáló
anyag

CYCLOPENTANE CAR- 3400-45-1 222-269-5 Ciklopentánkarbonsav Felületaktív anyag


BOXYLIC ACID

CYCLOPENTASILOXANE 541-02-6 208-764-9 Dekametilciklopentasziloxán Hajkondicionáló anyag/lágyító szer/


oldószer

CYCLOTETRASILOXANE 556-67-2 209-136-7 Oktametilciklotetrasziloxán Hajkondicionáló anyag/lágyító szer/


oldószer

CYCLOTRISILOXANE 541-05-9 Hexametilciklotrisziloxán Hajkondicionáló anyag/lágyító szer/


oldószer

CYMBOPOGON MARTINI 84649-81-0 283-461-2 A cymbopogon martini olaj a pálmarózsából (Cymbopogon Erősítőszer, illatanyag komponens
OIL martini, Gramineae) sajtolt illóolaj

CYMBOPOGON NARDUS 8000-29-1 289-753-6 A cymbopogon nardus olaj a szárított friss citronella Erősítőszer illatanyag komponens
OIL (Cymbopogon nardus, Gramineae) közvetlen vízgőzös desztil-
lációjával nyert illatos olaj

CYMBOPOGON SCHOE- 89998-16-3 289-754-1 A cymbopogon schoenanthus kivonat a citromfűből (Cymbo- Csillapító szer
NANTHUS EXTRACT pogon schoenanthus, Gramineae) nyert kivonat

CYMBOPOGON SCHOE- 8007-02-1/ 289-754-1/ A cymbopogon schoenanthus olaj a friss citromfű (Cymbopogon Erősítőszer/elfedő anyag
NANTHUS OIL 89998-16-3/ 289-752-0 schoenanthus, Gramineae) vízgőzös desztillációjával nyert
89998-14-1 illóolaj

2006.4.5.
CYNARA SCOLYMUS EXT- 84012-14-6 281-659-3 A cynara scolymus kivonat az articsóka (Cynara scolymus, Csillapító szer/bőrvédő anyag
RACT Compositae) leveléből nyert kivonat
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

CYPERUS ESCULENTUS 223748-92-3 A cyperus esculentus olaj a mandulapalka (Cyperus esculentus, Erősítőszer
OIL Cyperaceae) gumójából nyert nem illó olaj

CYPERUS ROTUNDUS 85085-54-7 285-381-3 A cyperus rotundus kivonat a musta (Cyperus rotundus, Bőrkondicionáló anyag

HU
EXTRACT Cyperaceae) gumójából nyert kivonat

CYPRIPEDIUM PUBESCENS 84775-54-2 283-884-2 A cypripedium pubescens kivonat a Cypripedium pubescens, Bőrkondicionáló anyag/erősítőszer
EXTRACT Orchidaceae gyökeréből nyert kivonat

CYSTAMINE BIS-LACTA- 168961-93-1 Propánamid, N,N'-(ditio-di-2,1-etándiil)-bisz[2-hidroxi- Bőrkondicionáló anyag


MIDE

CYSTAMINE BIS-SALICY- 168961-92-0 Benzamid, N,N'-(ditio-di-2,1-etándiil)-bisz[2-hidroxi- Bőrkondicionáló anyag


LAMIDE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CYSTEAMINE HCl Cisztamin-hidroklo- 156-57-0 205-858-1 Merkaptamin-hidroklorid Antioxidáns/redukáló anyag/
rid

CYSTEINE Cisztein 52-90-4 200-158-2 L-Cisztein Antioxidáns/antisztatizáló szer/


redukáló anyag/hajkondicionáló
anyag

CYSTEINE HCl Cisztein-hidroklorid 52-89-1 200-157-7 Cisztein-hidroklorid Antioxidáns/redukáló anyag

CYSTINE Cisztin 56-89-3 200-296-3 Cisztin Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


anyag

CYTISUS SCOPARIUS EXT- cytisus scoparius 84696-48-0 283-653-6 A cytisus scoparius kivonat a seprőzanót (Cytisus scoparius, Erősítőszer, illatanyag komponens,
RACT Leguminosae) virágjából nyert kivonat bőrvédő

CYTOCHROME C 9007-43-6 232-700-9 Citokróm-C Bőrkondicionáló anyag

DALEA SPINOSA OIL A dalea spinosa olaj a Dalea spinosa, Leguminosae magjából Lágyító szer
sajtolt nem illó olaj

DAMAR 9000-16-2 232-528-4 Dammargyanta. Kivonatok és azok fizikailag módosított Viszkozitásszabályozó szer
származékai. Összetételét gyantasavak, valamint gyantasav-
észterek, terpének, illetve a terpének oxidációs és polime-
rizációs termékei alkothatják (Shorea, Dipterocarpaceae)

L 97/123
DATEM Diacetilborkősav, zsírsav mono-, diglicerid-észter Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
onáló anyag/lágyító szer/felületak-
tív anyag/emulgeáló szer
L 97/124
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DAUCUS CAROTA A daucus sativa a sárgarépa (Daucus carota sativa, Umbelliferae) Lágyító szer/összehúzó anyag
gyökeréből származó növényi anyag

DAUCUS CAROTA EXT- 84929-61-3 284-545-1 A daucus carota kivonat a sárgarépa (Daucus carota sativa, Lágyító szer/összehúzó anyag

HU
RACT Umbelliferae) gyökeréből nyert kivonat

DAUCUS CAROTA JUICE 84929-61-3 284-545-1 A daucus sativa lé a sárgarépa (Daucus carota sativa, Lágyító szer/összehúzó anyag
Umbelliferae) friss húsából sajtolt folyadék

DAUCUS CAROTA OIL 8015-88-1 A daucus sativa olaj a sárgarépa (Daucus carota sativa, Erősítőszer/elfedő anyag
Umbelliferae) magjából nyert olaj

DAUCUS CAROTA SEED 84929-61-3 284-545-1 A daucus sativa magkivonat a sárgarépa (Daucus carota sativa, Lágyító szer/összehúzó anyag
EXTRACT Umbelliferae) magjából nyert kivonat

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


DEA-C8-18 PERFLUO- 223239-91-6 Foszforsav, -γ-ω-perfluor-C10-C20-alkil-észterek, dietanola- Felületaktív anyag/emulgeáló szer
ROALKYLETHYL PHOSP- minnal alkotott vegyületek
HATE

DEA-C12-13 ALKYL SUL- 243133-68-8 Bisz(2-hidroxi-etil)-ammónium-(C12-C13)-alkilszulfát Felületaktív anyag/lemosó anyag


FATE

DEA-C12-13 PARETH-3 243133-69-9 Bisz(2-hidroxi-etil)-ammónium-poli(oxi-1,2-etándiil)-α- Felületaktív anyag/l emosó anyag


SULFATE (C12-C13)-alkil-ω-szulfát, (3 mól EO átlagos mólarány)

DEA-C12-15 ALKYL SUL- Kénsav, C12-C15-alkil-észter, 2,2'-imino-biszetanolsó Felületaktív anyag/habosító anyag/


FATE lemosó anyag

DEA-CETEARETH-2 162567-77-3 500-766-0 Alkoholok, C16-C18, etoxilált, foszfátok, bisz(2-hidroxi-etil) Emulgeáló szer
PHOSPHATE ammóniumsók (2 mól EO átlagos mólarány)

DEA-CETYL PHOSPHATE 69331-39-1 273-968-7 1-Hexadekanol, foszfát, 2,2’-imino-biszetanollal alkotott Felületaktív anyag/emulgeáló szer
vegyületek (1:1)

DEA-CETYL SULFATE 51541-51-6 257-260-5 Bisz(2-hidroxi-etil)-ammónium-hexadecilszulfát Felületaktív anyag/emulgeáló szer

DEA-COCOAMPHODIPRO- β-Alanin, N-(2-amino-etil)-N-[2-(2-karboxi-etoxi)-etil]-, N- Felületaktív anyag/habjavító anyag/


PIONATE kókusz-acil-származékok, 2,2’-imino-biszetanolsók oldhatóságjavító anyag/lemosó
anyag

2006.4.5.
DEA-CYCLOCARBOXYP- 84195-78-8 282-385-7 5(vagy 6)-Karboxi-4-hexilciklohex-2-én-1-oktánsav, 2,2’- Felületaktív anyag/emulgeáló szer
ROPYLOLEATE imino-dietanollal alkotott vegyület
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DEA-DODECYLBENZENE- 26545-53-9 247-784-2 Dodecilbenzolszulfonsav, 2,2’-imino-dietanollal alkotott Felületaktív anyag/habosító anyag/


SULFONATE vegyület (1:1) lemosó anyag

DEA-HYDROLYZED 91053-51-9 293-317-0 Lecitinek, dietanolaminnal lejátszódó reakció termékei Emulgeáló szer
LECITHIN

HU
DEA-ISOSTEARATE 93920-28-6 300-113-8 Izooktadekánsav, 2,2’-iminodietanollal alkotott vegyület Felületaktív anyag/lemosó anyag/
(1:1) emulgeáló szer

DEA-LAURAMINOPRO- 65104-36-1 265-417-4 N-Dodecil-β-alanin, 2,2’-iminodietanollal alkotott vegyület Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


PIONATE (1:1) anyag

DEA-LAURETH SULFATE 58855-36-0 Dodekanol, etoxilált, szulfátok, bisz(2-hidroxi-etil)-ammó- Felületaktív anyag/habosító anyag/
nium-sók (1-4 mól EO átlagos mólarány) l emosó anyag

DEA-LAURYL SULFATE 143-00-0 205-577-4 Bisz(2-hidroxi-etil)-ammónium-dodecilszulfát Felületaktív anyag/habosító anyag/

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


lemosó anyag

DEA-LINOLEATE 59231-42-4 261-676-2 (9Z,12Z)-oktadeka-9,12-diénsav, 2,2’-iminodietanollal alko- Antisztatizáló szer/viszkozitássza-


tott vegyület (1:1) bályozó szer/emulgeáló szer

DEA-METHOXYCINNA- 56265-46-4 260-082-0 P-Metoxi-fahéjsav, 2,2’-iminodietanollal alkotott vegyület (1: Ultraibolya-sugárzást elnyelő anyag
MATE 1)

DEA-METHYL MYRISTATE Tetradekánsav, 2-szulfo-, 1-metil-észter, 2,2’-imino-biszeta- Felületaktív anyag/lemosó anyag/


SULFONATE nolsó habosító anyag

DEA-MYRETH SULFATE Tetradekanol, etoxilált, szulfátok, bisz(2-hidroxi-etil)- Felületaktív anyag/lemosó anyag/


ammónium-sók (1-4 mól EO) habosító anyag

DEA-MYRISTATE 53404-39-0 258-531-0 Bisz(2-hidroxi-etil)-ammónium-mirisztát Felületaktív anyag/emulgeáló szer

DEA-MYRISTYL SULFATE 65104-61-2 265-433-1 Bisz(2-hidroxi-etil)-ammónium-tetradecilszulfát Felületaktív anyag/lemosó anyag/


habosító anyag

DEA-OLETH-3 PHOSP- 58855-63-3 (Z)-9-Oktadekanol, etoxilált, foszfátok, bisz(2-hidroxi-etil)- Emulgeáló szer/felületaktív anyag
HATE ammónium-sók (3 mól EO átlagos mólarány)

DEA-OLETH-5 PHOSP- 58855-63-3 (Z)-9-Oktadekanol, etoxilált, foszfátok, bisz(2-hidroxi-etil)- Emulgeáló szer/felületaktív anyag
HATE ammónium-sók (5 mól EO átlagos mólarány)

DEA-OLETH-10 PHOSP- 58855-63-3 (Z)-9-Oktadekanol, etoxilált, foszfátok, bisz(2-hidroxi-etil)- Emulgeáló szer/felületaktív anyag
HATE ammónium-sók (10 mól EO átlagos mólarány)

L 97/125
DEA-OLETH-20 PHOSP- 58855-63-3 (Z)-9-Oktadekanol, etoxilált, foszfátok, bisz(2-hidroxi-etil)- Emulgeáló szer/felületaktív anyag
HATE ammónium-sók (20 mól EO átlagos mólarány)
L 97/126
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DEA-STYRENE/ACRYLA- Opálosító anyag


TES/DVB COPOLYMER

DECANAL 112-31-2 203-957-4 Dekanal Elfedő anyag

HU
DECARBOXY CARNOSINE 57022-38-5 415-470-6 3-Amino-N-(2-(1H-imidazol-4-il)-etil)-propánamid- dihid- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
HCl roklorid anyag

DECENAL 65405-70-1 265-741-6 (E)-4-Dekénal Elfedő anyag

DECENE/BUTENE 30973-93-4 1-Dekén, 1-buténnal alkotott polimer Viszkozitásszabályozó szer


COPOLYMER

DECETH-3 Emulgeáló szer

DECETH-4 26183-52-8 Emulgeáló szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


DECETH-4 PHOSPHATE 9004-80-2/ Poli(oxi-1,2-etándiil), α-foszfon-ω-(decil-oxi)- Felületaktív anyag/emulgeáló szer
52019-36-0

DECETH-5 Emulgeáló szer

DECETH-6 26183-52-8 Emulgeáló szer

DECETH-6 PHOSPHATE 9004-80-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-foszfon-ω-(decil-oxi)- Emulgeáló szer

DECETH-7 CARBOXYLIC Felületaktív anyag/emulgeáló szer


ACID

DECETH-8 Emulgeáló szer

DECETH-10 Emulgeáló szer

DECYL ALCOHOL 112-30-1 203-956-9 Dekán-1-ol Lágyító szer/viszkozitásszabályozó


szer, illatanyag,

DECYL BETAINE 2644-45-3 220-152-3 (Karboxi-metil)-decil-dimetilammónium-hidroxid Antisztatizáló szer/felületaktív


anyag/habjavító anyag

DECYL GLUCOSIDE 54549-25-6 259-218-1 Decil-D-glükozid Felületaktív anyag/emulzióstabilizá-


tor

DECYL ISOSTEARATE 84605-08-3 283-388-6 Decilizooktadekanoát Lágyító szer

2006.4.5.
DECYL MERCAPTO- Imidazol, 2-decil-1-merkaptometil- Antioxidáns
METHYLIMIDAZOLE
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DECYL MYRISTATE 41927-71-3 255-589-9 Decilmirisztát Lágyító szer, bőrkondicionáló

DECYL OLEATE 3687-46-5 222-981-6 Deciloleát Lágyító szer

DECYL POLYGLUCOSE Felületaktív anyag/emulzióstabilizá-

HU
tor

DECYL SUCCINATE 2530-33-8 219-783-7 Decil-hidrogén-szukcinát Lágyító szer

DECYLAMINE OXIDE 2605-79-0 220-020-5 N,N-Dimetil-decilamin-N-oxid Antisztatizáló szer/felületaktív


anyag/hajkondicionáló anyag/hab-
javító anyag

DECYLOXAZOLIDINONE 7693-82-5 2-Oxazolidinon, 4-decil- Baktériumelleni szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


DECYLTETRADECANOL 58670-89-6 261-385-0 2-Deciltetradekanol Lágyító szer/viszkozitásszabályozó
szer/bőrkondicionáló anyag

DECYLTETRADECETH-30 Emulgeáló szer

DECYLTETRADECYLA- 146793-33-1 1-Tetradekán-amin, 2-decil-N,N-dimetil-,-N-oxid Felületaktív anyag/lemosó anyag/


MINE OXIDE habjavító anyag/oldhatóságjavító
anyag

DEDM HYDANTOIN 26850-24-8 248-052-5 1,3-Bisz(2-hidroxi-etil)-5,5-dimetilimidazolidin-2,4-dion Baktériumelleni szer

DEDM HYDANTOIN 2,4-Imidazolidindion, 1,3-bisz(2-dekanoil-oxi-etil)-5,5- Baktériumelleni szer, tartósító szer


DILAURATE dimetil-

DEHYDROACETIC ACID Dehidro-ecetsav 520-45-6 208-293-9 3-Acetil-6-metil-2H-pirán-2,4-(3H)-dion VI/1,13 Tartósító szer

7-DEHYDROCHOLESTE- 434-16-2 207-100-5 7,8-Dehidro-koleszterin Emulzióstabilizátor/viszkozitássza-


ROL bályozó szer, bőrkondicionáló

DELESSERIA SANGUINEA 223749-86-8 A delesseria sanguinea kivonat a Delesseria sanguinea, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Delesseriaceae-ből nyert kivonat

DELTA-DECALACTONE 705-86-2 211-889-1 Dekán-5-olid Elfedő anyag

DENATONIUM BENZOATE Denatonium-ben- 3734-33-6 223-095-2 Denatonium-benzoát Denaturáló szer


zoát

L 97/127
DENATONIUM SACCHA- Benzolmetánaminium, N-[2-[(2,6-dimetil-fenil)-amino]-2- Denaturáló szer
RIDE oxo-etil]-N,N-dietil-, 1,2-benzizotiazol-3(2H)-on-1,1-dioxid-
dal alkotott só
L 97/128
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DEODORIZED KEROSENE 8008-20-6 232-366-4 Kerozin (ásványolaj). A nyersolaj desztillálásával előállított, Oldószer, viszkozitás csökkentő
bonyolult összetételű szénhidrogén-elegy. Elsősorban C9–
C16 szénatomszámú szénhidrogéneket tartalmaz, amelyek
150–290 oC hőmérséklettartományban forrnak

HU
DEOXYRIBONUCLEASE 9003-98-9 232-667-0 Nukleáz, dezoxi-ribo Bőrkondicionáló anyag

DEPROTEINIZED SERUM 90989-73-4 292-730-3 Vér, kivonat, fehérjementesített Bőrkondicionáló anyag

DEQUALINIUM ACETATE 4028-98-2 223-712-5 1,1’-(Dekán-1,10-diil)-bisz[4-amino-2-metilkinolinium]-dia- Baktériumelleni szer/dezodoráló


cetát anyag

DEQUALINIUM CHLO- Dekvalinium-klorid 522-51-0 208-330-9 Kinolinium, 1,1'-(1,10-dekándiil)-bisz[4-amino-2-metil-, Baktériumelleni szer/szájápoló


RIDE diklorid anyag/foltosodásgátló anyag/dezo-
doráló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


DESAMIDO COLLAGEN Filmképző anyag

DEXTRAN Dextrán 9004-54-0 232-677-5 Dextrán Kötőanyag/viszkozitásszabályozó


szer

DEXTRAN HYDROXYP- 83855-79-2 Dextrán-2-hidroxi-3-(trimetil-ammónio)-propil-éter-klorid Hajkondicionáló anyag


ROPYLTRIMONIUM
CHLORIDE

DEXTRAN SULFATE 9042-14-2 Kénsav, dextrán-észter Kötőanyag

DEXTRIN Dextrin 9004-53-9 232-675-4 Dextrin Abszorbens/kötőanyag/viszkozi-


tásszabályozó szer

DEXTRIN BEHENATE 112444-74-3 Dokozánsav, dextrin-észter Emulgeáló szer

DEXTRIN LAURATE 79748-56-4 Dodekánsav, dextrin-észter Emulgeáló szer

DEXTRIN MYRISTATE 93792-77-9 Teradekánsav, dextrin-észter Emulgeáló szer

DEXTRIN PALMITATE Emulgeáló szer

DEXTRIN STEARATE 37307-33-8 Oktadekánsav, dextrin-észter Emulgeáló szer

2006.4.5.
DIACETIN 25395-31-7 246-941-2 Glicerin, 1,3-di(acetát) Oldószer

DIACETONE ALCOHOL 123-42-2 204-626-7 4-Hidroxi-4-metilpentán-2-on Oldószer


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

4,5-DIAMINO-1-((4-CHLO- 163183-00-4 1H-Pirazol-4,5-diamin, 1-[(4-klórfenil)-metil]-, szulfát (2:1) Hajfesték


ROPHENYL)METHYL)-1H-
PYRAZOLE-SULFATE

HU
2,6-DIAMINO-3- 28365-08-4 2,6-Piridin-diamin, 3-(3-Piridinil-azo) Hajfesték
((PYRIDIN-3-YL)AZO)PYRI-
DINE

3,4-DIAMINOBENZOIC 619-05-6 210-577-2 3,4-Diaminobenzoesav Hajfesték


ACID

4,4'-DIAMINODIPHENY- 537-65-5 208-673-4 4,4'-Imino-dianilin (CI 76120) III/1,8 Hajfesték


LAMINE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


2,4-DIAMINODIPHENYLA- 136-17-4 1,2,4-Benzol-triamin, N-fenil- Hajfesték
MINE

2,4-DIAMINO-5- 113715-25-6 1,3-Benzol-diamin, 4-etoxi-6-metil- Hajfesték


METHYLPHENETOL HCl

2,4-DIAMINO-5- 113715-27-8 Etanol, 2-(2,4-diamino-5-metil-fenoxi)-, dihidroklorid Hajfesték


METHYLPHENOXYETHA-
NOL HCl

4,5-DIAMINO-1- 20055-01-0 1H-Pirazol, 4,5-diamino-1-metil-dihidroklorid Hajfesték


METHYLPYRAZOLE HCl

2,4-DIAMINOPHENOL 95-86-3 202-459-4 2,4-Diaminofenol III/1,10 Hajfesték

2,4-DIAMINOPHENOL 137-09-7 205-279-4 2,4-Diaminofenol-dihidroklorid III/1,10 Hajfesték


DIHYDROCHLORIDE

2,4-DIAMINOPHENOL HCl 137-09-7 205-279-4 4-Hidroxi-m-fenilén-diammónium-diklorid III/1,10 Hajfesték

2,4-DIAMINOPHENOX- 66422-95-5 266-357-1 2-(2,4-Diamino-fenoxi)-etanol-dihidroklorid Hajfesték


YETHANOL HCl

2,6-DIAMINOPYRIDINE 141-86-6 205-507-2 Piridin-2,6-diil-diamin Hajfesték

L 97/129
2,6-DIAMINOPYRIDINE 146997-97-9 2,6-Piridin-diamin, szulfát (2:1) Hajfesték
SULFATE
L 97/130
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DIAMINOPYRIMIDINE 74638-76-9 2,4-Pirimidin-diamin, 3-oxid Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


OXIDE onáló anyag

DIAMMONIUM CITRATE 3012-65-5 221-146-3 Diammónium-hidrogén-2-hidroxi-propán-1,2,3-trikarboxi- Pufferáló szer/kelátképző anyag


lát

HU
DIAMMONIUM DIMETHI- Felületaktív anyag/lemosó anyag/
CONE COPOLYOL SULFO- hajkondicionáló anyag
SUCCINATE

DIAMMONIUM DITHIO- 68223-93-8 269-323-4 Diammónium-2,2’-ditiodiacetát Hajgöndörítő vagy egyenesítő


DIGLYCOLATE anyag

DIAMMONIUM EDTA 20824-56-0 244-063-4 Diammónium-dihidrogén-etilén-diamin-tetraacetát Antioxidáns/kelátképző anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


DIAMMONIUM LAURAM- Butadiénsav, szulfo-, 1-[2-[(1-oxo-decil)-amino]-etil]-észter, Felületaktív anyag/lemosó anyag
IDO-MEA SULFOSUCCI- diammóniumsó
NATE

DIAMMONIUM LAURYL 37451-77-7 253-510-2 Diammónium-C-dodecilszulfonát-szukcinát Felületaktív anyag/bőrkondicionáló


SULFOSUCCINATE anyag/habosító anyag emosó anyag

DIAMMONIUM OLEAM- Felületaktív anyag/lemosó anyag


IDO PEG-2 SULFOSUCCI- habjavító anyag/oldhatóságjavító
NATE anyag

DIAMMONIUM PHOSP- Ammónium-foszfát 7783-28-0 231-987-8 Diammónium-hidrogénortofoszfát Pufferáló szer


HATE

DIAMYL SODIUM SULFO- 922-80-5 213-085-6 Nátrium-1,2-bisz(pentil-oxi-karbonil)-etánszulfonát Felületaktív anyag/oldhatóságjavító


SUCCINATE anyag/lemosó anyag/habjavító
anyag

DIAMYLHYDROQUINONE 79-74-3 201-222-2 2,5-Di-terc-pentilhidrokinon Antioxidáns

DIAZOLIDINYL UREA 78491-02-8 278-928-2 1-[1,3-Bisz(hidroxi-metil)-2,5-dioxo-imidazolin-4-il]-1,3- VI/1,46 Tartósító szer


bisz(hidroxi-metil)-karbamid

DIBEHENAMIDOPROPYL- 171039-49-9 9,12-Oktadekadiénsav (Z,Z)-, dimer, N-[3-(dimetil-amino)- Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


DIMETHYLAMINE DILI- propil]-dokozánamiddal alkotott vegyületek (1:2) onáló anyag
NOLEATE

2006.4.5.
DIBEHENYL METHYLA- 61372-91-6 262-740-2 N-Metil-didokozilamin Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
MINE anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DIBEHENYL/DIARA- Metánaminium, N-metil-N,N-bisz(vegyes dokozil és ikozil)-, Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/


CHIDYL DIMONIUM klorid hajkondicionáló anyag
CHLORIDE

HU
DIBEHENYLDIMONIUM 26597-36-4 1-Dokozánaminium, N-dokozil-N,N-dimetil-, klorid Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
CHLORIDE anyag/emulgeáló szer

DIBEHENYLDIMONIUM 1-Dokozánaminium, N-dokozil-N,N-dimetil-, metilszulfát Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


METHOSULFATE (só) anyag/emulgeáló szer

DIBENZOTHIOPHENE Dibenzotiofén 132-65-0 205-072-9 Dibenzotiofén Antioxidáns

DIBENZOXAZOYL 5089-22-5 225-803-5 2,2'-(Naftalin-1,4-diil)-bisz(benzoxazol) Ultraibolya-sugárzást elnyelő anyag


NAPHTHALENE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


DIBENZYLIDENE SORBI- 32647-67-9 251-136-4 Bisz-O-(benzilidén)-D-glucitol Viszkozitásszabályozó szer
TOL

DIBROMOHEXAMIDINE 93856-83-8 299-116-4 2-Hidroxietánszulfonsav, 4,4’-[hexán-1,6-diil-bisz(oxi)]-bisz VI/1,15 Tartósító szer


ISETHIONATE [3-bróm-benzolkarboxamidin]-nel alkotott vegyület (2:1)

DIBROMOPROPAMIDINE 614-87-9 210-399-5 Etánszulfonsav, 2-hidroxi-, 4,4'-[1,3-propán-diil-bisz(oxi-)]- Baktériumelleni szer


DIISETHIONATE bisz[3-bróm-benzolkarboximidamid]-dal alkotott vegyület

DIBUTYL ADIPATE 105-99-7 203-350-4 Dibutiladipát Lágyító szer/filmképző anyag/kép-


lékenyítő szer

DIBUTYL LAUROYL GLU- 63663-21-8 264-391-1 (S)-N,N’-Dibutil-2-[(1-oxo-decil)-amino]-glutáramid Filmképző anyag


TAMIDE

DIBUTYL OXALATE 2050-60-4 218-092-8 Dibutiloxalát III/1,3 Kelátképző anyag/hajkondicionáló


anyag/képlékenyítő szer

DIBUTYL SEBACATE 109-43-3 203-672-5 Dibutilszebacát Lágyító szer/filmképző anyag/haj-


kondicionáló anyag/bőrkondicio-
náló anyag/képlékenyítő szer

DIBUTYLENE TETRAFUR- 126-15-8 204-773-7 1,4,4a,5a,6,9,9a,9b-Oktahidrodibenzofurán-4a-karbaldehid Viszkozitásszabályozó szer/antioxi-


FURAL dáns

L 97/131
DI-C12-18 ALKYL DIMO- 68391-05-9 269-924-1 Kvaterner ammóniumvegyületek, di-C12-C18-alkil-dimetil, Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
NIUM CHLORIDE kloridok onáló anyag
L 97/132
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DI-C14-15 ALKYL TART- 149144-86-5 Butándisav, 2,3-dihidroxi-[R-(R*,R*)]-, di-C14-C15-alkil-ész- Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer
RATE terek

DI-C12-13 ALKYL MALATE Butándisav, hidroxi-, bisz(C12-C13-alkil)-észterek Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

HU
DI-C12-13 ALKYL TART- 94095-06-4 302-210-0 Butándisav, 2,3-hidroxi- [R-(R*,R*)]-, elágazó és egyenes Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
RATE láncú C12-C14-alkil-észterek

DI-C12-15 ALKYL ADI- Hexándisav, bisz(C12-C15-alkil)-észterek Lágyító szer


PATE

DI-C12-15 ALKYL FUMA- Butándisav (e), bisz(C12-C15-alkil)-észterek Oldószer/lágyító szer


RATE

DI-C12-15 PARETH-2 Emulgeáló szer


PHOSPHATE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


DI-C12-15 PARETH-4 Emulgeáló szer
PHOSPHATE

DI-C12-15 PARETH-6 Emulgeáló szer


PHOSPHATE

DI-C12-15 PARETH-8 Emulgeáló szer


PHOSPHATE

DI-C12-15 PARETH-10 Emulgeáló szer


PHOSPHATE

DICALCIUM PHOSPHATE Kalcium-foszfát, két- 7757-93-9 231-826-1 Kalcium-hidrogénortofoszfát Koptató anyag/opálosító anyag/
bázisú duzzasztó szer

DICALCIUM PHOSPHATE Kalcium-foszfát, két- 7789-77-7 231-826-1 Kalcium-hidrogénortofoszfát Koptató anyag


DIHYDRATE bázisú

DICAPRYL ADIPATE 105-97-5 203-349-9 Dideciladipát Lágyító szer/filmképző anyag/kép-


lékenyítő szer

DICAPRYL SODIUM SUL- 23524-64-3 245-714-5 Nátrium-1,4-didecilszulfonát-szukcinát Felületaktív anyag/emulzióstabilizá-


FOSUCCINATE tor/oldhatóságjavító anyag/lemosó
anyag

DICAPRYL/DICAPRYLYL 68424-95-3 270-331-5 Kvaterner ammóniumvegyületek, di-C8-C10-alkil-dimetil- Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/


DIMONIUM CHLORIDE kloridok hajkondicionáló anyag

2006.4.5.
DICAPRYLOYL CYSTINE 41760-23-0 255-537-5 L-Cisztein, N,N'-bisz(1-oxo-oktil)- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DICAPRYLYL ETHER 629-82-3 211-112-6 Dioktil-éter Oldószer

DICAPRYLYL MALEATE 2915-53-9 220-835-6 Dioktilmaleát Lágyító szer/oldószer

2,6-DICARBOXY PYRI- 499-83-2 207-894-3 2,6-Piridin-dikarbonsav Kelátképző anyag

HU
DINE

DICETEARETH-10 PHOSP- Emulgeáló szer


HATE

DICETYL ADIPATE 26720-21-8 247-941-5 Dihexadeciladipát Lágyító szer/filmképző anyag/bőr-


kondicionáló anyag/képlékenyítő
szer

DICETYL ETHER 808623 223-900-7 Dihexadecil-éter Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer

DICETYL PHOSPHATE 2197-63-9 218-594-7 Dihexadecil-hidrogénfoszfát Emulgeáló szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


DICETYL THIODIPROPIO- 506932 221-941-5 Dihexadecil-3,3'-tiobiszpropionát Antioxidáns
NATE

DICETYLDIMONIUM 1812-53-9 217-325-0 Dihexadecil-dimetilammónium-klorid Antisztatizáló szer/felületaktív


CHLORIDE anyag/emulgeáló szer/hajkondicio-
náló anyag

DICHLOROBENZYL 1777-82-8 217-210-5 2,4-Diklór-benzilalkohol VI/1,22 Tartósító szer


ALCOHOL

DICHLOROMETHANE 75-09-2 200-838-9 Diklórmetán III/1,7 Oldószer

DICHLORO-m-XYLENOL Diklórxilenol 133-53-9 205-109-9 2,4-diklór-3,5-xilenol Baktériumelleni szer/dezodoráló


anyag

DICHLOROPHENE Diklorofén 97-23-4 202-567-1 Diklorofén III/1,11 Baktériumelleni szer/dezodoráló


anyag

DICHLOROPHENYL IMI- 85058-43-1 1,3-Dioxolán, 2-[(1(2H)-imidazolil)-metil]-2-(2,4-diklórfe- Baktériumelleni szer


DAZOLDIOXOLAN nil)-4-[4-(4-etoxi-karbonil-hexahidropirazinil)-fenil]-oxi-
metil-

DICOCAMINE 61789-76-2 263-086-0 Aminok, di-kókusz-alkil- Lágyító szer/emulgeáló szer/antisz-


tatizáló szer/hajkondicionáló anyag

DICOCODIMETHYLAMINE Aminok, kókusz-alkil, N,N-dimetil-, linolsav dimerrel alko- Lágyító szer/emulgeáló szer
DILINOLEATE tott sók

L 97/133
DICOCODIMONIUM 61789-77-3 263-087-6 Kvaterner ammóniumvegyületek, di-kókusz-alkil-dimetil, Antisztatizáló szer/felületaktív
CHLORIDE kloridok anyag/emulgeáló szer/hajkondicio-
náló anyag
L 97/134
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DICOCOYL PENTAERYTH- Citromsav, 1,2-dodecil-észter, bisz(kókusz-acil)-pentaeritri- Lágyító szer


RITYL DISTEARYL CIT- tollal alkotott észter
RATE

DICOCOYLETHYL Antisztatizáló szer/hajkondicionáló

HU
HYDROXYETHYLMONIUM anyag
METHOSULFATE

DICYCLOHEXYL SODIUM 23386-52-9 245-629-3 Nátrium-1,4-diciklohexilszulfonát-szukcinát Felületaktív anyag/habjavító anyag/


SULFOSUCCINATE oldhatóságjavító anyag/lemosó
anyag

DICYCLOPENTADIENE/T- 220997-66-0 Triciklo[5,2,1,0(2,6)]deka-3,8-dién, metil-(1,1-dimetil-etil)- Antioxidáns


BUTYLCRESOL COPOLY- fenollal alkotott polimer
MER

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


DIDECENE 1-Dekén dimer Lágyító szer

DIDECYLDIMONIUM 7173-51-5 230-525-2 Didecil-dimetilammónium-klorid Antisztatizáló szer/felületaktív


CHLORIDE anyag/emulgeáló szer/hajkondicio-
náló anyag

DIERUCIC ACID 63541-50-4 13-Dokozénsav, (Z)-, dimer Bőrkondicionáló anyag

DIETHANOLAMINE 59219-56-6 261-663-1 Bisz(2-hidroxi-etil)-ammónium-hidrogénszulfát Pufferáló szer


BISULFATE

DIETHANOLAMINOOLEA- 9-Oktadekénamid, [bisz(2-hidroxi-etil)-amino]-, N,N-bisz(2- Felületaktív anyag/habjavító anyag


MIDE DEA hidroxi-etil)-

DIETHOXYETHYL SUCCI- 26962-29-8 Butándisav, bisz(2-etoxi-etil)-észter Oldószer


NATE

DIETHYL ACETYL ASPAR- Aszparaginsav, N-acetil-, dietil-észter Oldószer/bőrkondicionáló anyag


TATE

DIETHYL ASPARTATE 43101-48-0 256-095-6 Dietil-DL-aszpartát Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


náló anyag

DIETHYL GLUTAMATE 55895-85-7 DL-Glutaminsav, dietil-észter Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


anyag

DIETHYL OXALATE 95-92-1 202-464-1 Dietiloxalát III/1,3 Kelátképző anyag/képlékenyítő szer


hajkondicionáló anyag

2006.4.5.
DIETHYL PALMITOYL Aszparaginsav, N-hexadekanoil-, dietil-észter Lágyító szer
ASPARTATE
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DIETHYL PHTHALATE Dietilftalát 84-66-2 201-550-6 Dietilftalát Denaturáló szer/filmképző anyag/


oldószer/képlékenyítő szer/hajkon-
dicionáló anyag

HU
DIETHYL SEBACATE 110-40-7 203-764-5 Dietilszebacát Lágyító szer

DIETHYL SUCCINATE 123-25-1 204-612-0 Dietilszukcinát Lágyító szer

DIETHYL TOLUAMIDE Dietiltoluamid 134-62-3 205-149-7 N,N-Dietil-m-toluamid Bőrvédő anyag

DIETHYLAMINE 109-89-7 203-716-3 Dietilamin Pufferáló szer

DIETHYLAMINE LAURETH Felületaktív anyag/habjavító anyag/


SULFATE lemosó anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


DIETHYLAMINOETHYL 85631-35-2 287-983-1 Zsírsavak, kókusz, 2-(dietil-amino)-etil-észterek Felületaktív anyag/emulgeáló szer/
COCOATE lemosó anyag

DIETHYLAMINOETHYL Felületaktív anyag/lemosó anyag/


PEG-5 COCOATE habosító anyag

DIETHYLAMINOETHYL Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/


PEG-5 LAURATE habosító anyag/lemosó anyag

DIETHYLAMINOETHYL 3179-81-5 221-662-9 2-(Dietil-amino)-etilsztearát Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


STEARATE habosító anyag/lemosó anyag

DIETHYLAMINOMETHYL- 91-44-1 202-068-9 7-(Dietil-amino)-4-metil-2-benzopiron Stabilizátor


COUMARIN

DIETHYLENE GLYCOL 111-46-6 203-872-2 2,2’-Oxi-dietanol Oldószer

DIETHYLENE GLYCOL 120-55-8 204-407-6 Oxi-dietilén-dibenzoát Lágyító szer/képlékenyítő szer


DIBENZOATE

DIETHYLENE GLYCOL Oxi-bisz(2-hidroxi-etil), 3,5,5-trimetilhexánsavval és 2-etil- Lágyító szer


DIETHYLHEXANOATE/DII- hexánsavval alkotott diészterek
SONONANOATE

L 97/135
DIETHYLENE GLYCOL DII- 106-01-4 203-353-0 Oxi-dietilén-dinonanoát Lágyító szer/képlékenyítő szer/haj-
SONONANOATE kondicionáló anyag
L 97/136
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DIETHYLENE GLYCOLA- Filmképző anyag


MINE/EPICHLOROHYD-
RIN/PIPERAZINE COPOLY-
MER

HU
DIETHYLENE TRICASEI- Kazein, bisz(2-amino-etil)-aminnal lejátszódó reakció ter- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
NAMIDE méke anyag

DIETHYLENETRIAMINE 15827-60-8 239-931-4 [[(Foszfon-metil)-imino]-bisz[etán-2,1-diil-nitril-bisz Kelátképző anyag


PENTAMETHYLENE (metilén)]]-tetrakiszfoszfonsav
PHOSPHONIC ACID

DIETHYLHEXYL ADIPATE 103-23-1 203-090-1 Bisz(2-etil-hexil)-adipát Lágyító szer/filmképző anyag/kép-


lékenyítő szer

DIETHYLHEXYL BUTAM- 154702-15-5 Benzoesav, 4,4'-[[6-[[4-[[(1,1-dimetil-etil)-amino]-karbonil]- VII/1,17 Ultraibolya-szűrő/ultraibolya-sugár-

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


IDO TRIAZONE fenil]-amino]-1,3,5-triazin-2,4-diil]-diimino]-(bisz), bisz(2- zást elnyelő anyag
etil-hexil)-észter

DIETHYLHEXYL DIMER Lágyító szer


DILINOLEATE

DIETHYLHEXYL MALATE 56235-92-8 260-070-5 Bisz(2-etil-hexil)-malát Lágyító szer

DIETHYLHEXYL MALEATE 142-16-5 205-524-5 Bisz(2-etil-hexil)-maleát Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer

DIETHYLHEXYL SEBA- 122-62-3 204-558-8 Bisz(2-etil-hexil)-szebacát Lágyító szer/filmképző anyag/kép-


CATE lékenyítő szer

DIETHYLHEXYL SODIUM Nátrium-dioktilszul- 577-11-7 209-406-4 Dokuzát-nátrium Emulgeáló szer/felületaktív anyag


SULFOSUCCINATE foszukcinát

DIETHYLHEXYL SUCCI- 2915-57-3 220-836-1 Bisz(2-etil-hexil)-szukcinát Lágyító szer/filmképző anyag/kép-


NATE lékenyítő szer

DIETHYLHEXYLAMINE 106-20-7 203-372-4 Bisz(2-etil-hexil)-amin Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


anyag

DIETHYLHEXYLCYCLOHE- 84753-08-2 283-854-9 1,3-Bisz(2-etil-hexil)-ciklohexán Lágyító szer


XANE

DIGALLOYL TRIOLEATE Digalloil-trioleát 17048-39-4 Benzoesav, 3,4-dihidroxi-5-[[3,4,5-trisz[(1-oxo-9-oktadeke- Antioxidáns


nil)-oxi]-benzoil]-oxi]-, (Z,Z,Z)-

2006.4.5.
DIGENEA SIMPLEX EXT- 90027-98-8 289-785-0 A digenea simplex kivonat a Digenea simplex, Rhodomelaceae- Bőrkondicionáló anyag
RACT ből nyert kivonat
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DIGLYCERIN 59113-36-9 261-605-5 Oxi-biszpropándiol Nedvesítő szer/oldószer

DIGLYCERYL STEARATE 1,2,3-Propántriol homopolimer, oktadekánsavval és 2- Viszkozitásszabályozó szer/lágyító


MALATE hidroxi-1,4-butándisavval alkotott észterek szer

HU
DIGLYCOL/CHDM/ Filmképző anyag
ISOPHTHALATES/SIP
COPOLYMER

DIGLYCOL/ISOPHTHALA- 240818-59-1 5-Szulfo-1,3-benzol-dikarbonsav, 1,3-benzol-dikarbonsav- Filmképző anyag, viszkozitás sza-


TES/SIP COPOLYMER val és 2-(2-hidroxi-etoxi)-etanollal alkotott polimer bályozó

DIHEPTYL SODIUM SUL- 4680-44-8 225-131-2 Nátrium-1,4-diheptilszulfonát-szukcinát Felületaktív anyag/habjavító anyag/


FOSUCCINATE lemosó anyag/oldhatóságjavító
anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


DIHEXYL ADIPATE 110-33-8 203-757-7 Dihexiladipát Lágyító szer

DIHEXYL SODIUM SUL- 3006-15-3 221-109-1 Nátrium-1,4-dihexilszulfonát-szukcinát Felületaktív anyag/habjavító anyag/


FOSUCCINATE lemosó anyag/oldhatóságjavító
anyag

DIHEXYLDECYL LAUROYL 172944-28-4 L-Glutaminsav, N-(1-oxo-dodecil)-, bisz(2-hexil-decil)-észter Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer


GLUTAMATE

DIHYDROABIETYL BEHE- 1-Fenantrén-metanol, dodekahidro-1,4a-dimetil-7-(1-metil- Lágyító szer


NATE etil)-, dokozanoát

DIHYDROABIETYL MET- 1-Fenantrén-metanol, dodekahidro-1,4a-dimetil-7-(1-metil- Viszkozitásszabályozó szer


HACRYLATE etil)-, 2-metil-2-propenoát

DIHYDROCHOLESTEROL 80-97-7 201-315-8 5-α-Kolesztán-3-β-ol Lágyító szer, bőrkondicionáló

DIHYDROCHOLESTERYL 59000-59-8 Kolesztán-3-ol, butanoát, (3β,5α)- Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer


BUTYRATE

DIHYDROCHOLESTERYL 87677-90-5 Kolesztán-3-ol, izooktadekanoát, (3β,5α)- Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer


ISOSTEARATE

DIHYDROCHOLESTERYL 226994-24-7 Zsírsavak, makadámdió-olaj, (3-β, 5-α)-kolesztán-3-il-észte- Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer


MACADAMIATE rek

L 97/137
DIHYDROCHOLESTERYL 15010-09-0 Kolesztán-3-ol, nonanoát, (3β,5α)- Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer
NONANOATE
L 97/138
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DIHYDROCHOLESTERYL Kolesztán-3-ol, 2-oktildekanoát Lágyító szer


OCTYLDECANOATE

DIHYDROCHOLESTERYL 2078-50-4 Kolesztán-3-ol, 9-oktadekenoát, [3β(Z),5α]- Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer

HU
OLEATE

DIHYDROCHOLETH-15 Emulgeáló szer

DIHYDROCHOLETH-20 Emulgeáló szer

DIHYDROCHOLETH-30 Emulgeáló szer

DIHYDROGENATED C16- Benzoesav, 2-[bisz(hidrogénezett C16-C18-alkil)]-amino- Felületaktív anyag/emulgeáló szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


18 AMIDO BENZOIC ACID karbonil-

DIHYDROGENATED PAL- 223136-63-8 Etánaminium, 2-hidroxi-N,N-bisz(2-hidroxi-etil)-N-metil, Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


MOYL HYDROXYETHYL- hidrogénezett pálmaolaj-zsírsavakkal alkotott diészerek, anyag/bőrkondicionáló anyag
MONIUM METHOSULFATE metil-szulfátok, (sók)

DIHYDROGENATED TAL- 61789-73-9 263-082-9 Kvaterner ammóniumvegyületek, benzil-bisz(hidrogénezett Antisztatizáló szer/felületaktív


LOW BENZYLMONIUM faggyú-alkil)-metil, kloridok anyag/hajkondicionáló anyag
CHLORIDE

DIHYDROGENATED TAL- 97952-68-6 308-361-9 Kvaterner ammóniumvegyületek, benzil-bisz(hidrogénezett Antisztatizáló szer/gélképző anyag/
LOW BENZYLMONIUM faggyú-alkil)-metil, montmorillonittal alkotott sók viszkozitásszabályozó szer
HECTORITE

DIHYDROGENATED TAL- 91995-81-2 295-344-3 Kvaterner ammóniumvegyületek, di(hidrogénezett faggyú- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
LOW HYDROXYETHYL- alkil)-2-hidroxi-etil-metil, metoszulfátok anyag
MONIUM METHOSULFATE

DIHYDROGENATED TAL- 61788-63-4 262-991-8 Aminok, bisz(hidrogénezett faggyú-alkil)-metil Emulgeáló szer/felületaktív anyag/
LOW METHYLAMINE hajkondicionáló anyag

DIHYDROGENATED TAL- 99035-59-3 308-925-4 1,2-Benzol-dikarbonsav, di(hidrogénezett faggyú-alkil)-ész- Lágyító szer/felületaktív anyag
LOW PHTHALATE terek

2006.4.5.
DIHYDROGENATED TAL- Benzoesav, 2-[bisz(hidrogénezett faggyú-alkil)]-amino-kar- Emulgeáló szer
LOW PHTHALIC ACID bonil-
AMIDE
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DIHYDROGENATED TAL- 68953-59-3 273-221-5 Etánaminium, 2-amino-N-(2-amino-etil)-N-(2-hidroxi-etil)- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


LOWAMIDOETHYL N-metil-, N,N'-bisz(hidrogénezett faggyú-acil) származékok, anyag
HYDROXYETHYLMONIUM Me-szulfátok (sók)
METHOSULFATE

HU
DIHYDROGENATED TAL- 91673-13-1 294-127-0 Etánaminium, 2-amino-N-(2-amino-etil)-N-(2-hidroxi-etil)- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
LOWAMIDOETHYL N-metil-, N,N'-bisz(hidrogénezett faggyú-acil) származékok, anyag
HYDROXYETHYLMONIUM kloridok
CHLORIDE

DIHYDROGENATED TAL- 61789-80-8 263-090-2 Kvaterner ammóniumvegyületek, bisz(hidrogénezett faggyú- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
LOWDIMONIUM CHLO- alkil)-dimetil, kloridok anyag
RIDE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


DIHYDROGENATED TAL- Etánaminium, 2-hidroxi-N,N-bisz[2-(hidrogénezett faggyú- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
LOWETHYL HYDROX- alkil)-etil]-N-metil-, metil-szulfátok (sók) anyag
YETHYLMONIUM METHO-
SULFATE

DIHYDROGENATED TAL- Etánaminium, 2-hidroxi-N,N-bisz[2-(1-oxo-hidrogénezett Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


LOWOYLETHYL HYDROX- faggyú-alkil)-etil]-N-metil-, Me-szulfátok (sók) anyag
YETHYLMONIUM METHO-
SULFATE

DIHYDROJASMONATE 37172-53-5 253-379-1 Metil-2-hexil-3-oxo-ciklopentán-karboxilát Erősítőszer, illatanyag komponens

DIHYDROLANOSTEROL Lanoszt-8-én-3-ol, (3-β)- Emulgeáló szer/bőrkondicionáló


anyag/emulzióstabilizátor

DIHYDROPHYTOSTERYL Szigmasztán-3-ol (3-β)-, 2-oktildekanoát Lágyító szer


OCTYLDECANOATE

DIHYDROXYACETONE 96-26-4 202-494-5 1,3-Dihidroxi-aceton Redukáló anyag/cserzőanyag

DIHYDROXYETHYL C8-10 Etanol, 2,2'-imino-bisz-, N-[3-(C8-C10-alkil-oxi)-propil]- Felületaktív anyag/antisztatizáló


ALKOXYPROPYLAMINE származékok, N-oxidok szer/habjavító anyag
OXIDE

L 97/139
DIHYDROXYETHYL C9-11 Etanol, 2,2'-imino-bisz-, N-[3-(C9-C11-alkil-oxi)-propil]- Felületaktív anyag/antisztatizáló
ALKOXYPROPYLAMINE származékok, N-oxidok szer/habjavító anyag
OXIDE
L 97/140
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DIHYDROXYETHYL C12- 71486-82-3 275-530-0 Etanol, 2,2'-imino-bisz-, N-[3-(C12-C15-alkil-oxi)-propil]- Antisztatizáló szer/felületaktív


15 ALKOXYPROPYLAMINE származékok, N-oxidok anyag/habjavító anyag
OXIDE

DIHYDROXYETHYL 61791-47-7 263-180-1 Etanol, 2,2'-imino-bisz-, N-kókusz-alkil-származékok, N- Antisztatizáló szer/emulzióstabili-

HU
COCAMINE OXIDE oxidok zátor/felületaktív anyag/habjavító
anyag

DIHYDROXYETHYL LAU- 2530-44-1 Dodecilamin, N,N-bisz(2-hidroxi-etil)-, N-oxid Felületaktív anyag/emulzióstabilizá-


RAMINE OXIDE tor/habjavító anyag/antisztatizáló
szer

DIHYDROXYETHYL OLEYL 9-Oktadekén-1-aminium, N-(karboxi-metil)-N,N-bisz(2-hid- Felületaktív anyag/antisztatizáló


GLYCINATE roxi-etil)-, hidroxid, belső só szer/habjavító anyag

DIHYDROXYETHYL SOYA Szója-alkilaminium, N-karboxi-metil-N,N-bisz(2-hidroxi- Antisztatizáló szer/felületaktív

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


GLYCINATE etil)-, hidroxidok, belső sók anyag/habjavító anyag

DIHYDROXYETHYL SOYA- 9-Oktadekénsav, N-(szója-alkil)-imino-biszetanollal alkotott Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


MINE DIOLEATE diészterek

DIHYDROXYETHYL STEA- 14048-77-2 Etanol, 2,2'-(oktadecil-imino)-bisz-, N-oxid Antisztatizáló szer/felületaktív


RAMINE OXIDE anyag/habjavító anyag

DIHYDROXYETHYL 24170-14-7 246-056-1 (Karboxi-metil)-bisz(2-hidroxi-etil)-oktadecil-ammónium- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


STEARYL GLYCINATE hidroxid anyag

DIHYDROXYETHYL TAL- 61791-25-1 N-Karboxi-metil-N,N-bisz(2-hidroxi-etil)-faggyú-alkilami- Felületaktív anyag/habjavító anyag/


LOW GLYCINATE nium hidroxidjainak belső sói antisztatizáló szer

DIHYDROXYETHYL TAL- 68132-78-5 Aminok, faggyú-alkil, etoxilált, hidrokloridok Felületaktív anyag/hajkondicionáló


LOWAMINE HCl anyag/antisztatizáló szer

DIHYDROXYETHYL TAL- 68439-43-0 270-404-1 9-Oktadekénsav (Z)-, N-faggyú-alkil-2,2’-imino-biszetanollal Felületaktív anyag/hajkondicionáló


LOWAMINE OLEATE alkotott vegyület anyag

DIHYDROXYETHYL TAL- 61791-46-6 263-179-6 Etanol, 2,2'-imino-bisz-, N-faggyú-alkil-származékok, N- Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/
LOWAMINE OXIDE oxidok felületaktív anyag/habjavító anyag

DIHYDROXYETHYL TAL- 223705-29-1 Etanol, 2,2'-imino-bisz-, N-faggyú-alkil-származékok, 5- Filmképző anyag/hajkondicionáló


LOWAMINE/IPDI COPOLY- izocianát-1-(izocianát-metil)-1,3,3-trimetilciklohexánnal anyag/bőrkondicionáló anyag
MER alkotott polimerek

2006.4.5.
DIHYDROXYETHYLA- 9-Oktadekénsav, 3-[bisz(2-hidroxi-etil)-amino]-2-hidroxi- Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
MINO HYDROXYPROPYL propil-észter
OLEATE
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DIHYDROXYINDOLE 3131-52-0 1H-Indol-5,6-diol Hajfesték

DIHYDROXYPROPYL PEG- 9,12-Oktadekadiénaminium, N,N-bisz(α-hidropoli(oxi-1,2- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


5 LINOLEAMMONIUM etándiil)-N-2,3-dihidroxi-propil), foszfát-triészterek, klori- anyag

HU
CHLORIDE PHOSPHATE dok

DIIODOMETHYLTOLYL- 20018-09-1 243-468-3 p-[(Dijód-metil)-szulfonil]-toluol Baktériumelleni szer


SULFONE

DIISOBUTYL ADIPATE 141-04-8 205-450-3 Diizobutiladipát Lágyító szer

DIISOBUTYL OXALATE 13784-89-9 237-442-0 Di-szek-butiloxalát III/1,3 Kelátképző anyag

DIISOBUTYL SODIUM 127-39-9 204-839-5 Nátrium-1,2-diizobutoxi-karbonil-etánszulfonát Felületaktív anyag/habjavító anyag/


SULFOSUCCINATE bőrkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


DIISOCETYL ADIPATE 57533-90-1 260-799-9 Bisz(2-hexil-decil)-adipát Lágyító szer

DIISODECYL ADIPATE 27178-16-1 248-299-9 Diizodeciladipát Lágyító szer

DIISONONYL ADIPATE 33703-08-1 251-646-7 Diizononiladipát Lágyító szer

DIISOPROPYL ADIPATE 6938-94-9 230-072-0 Diizopropiladipát Lágyító szer

DIISOPROPYL DIMER Lágyító szer


DILINOLEATE

DIISOPROPYL METHYL 32580-71-5 2-Propénsav, 3-[2,4-bisz(1-metil-etil)-fenil]-, metilészter Ultraibolya-sugárzást elnyelő anyag


CINNAMATE

DIISOPROPYL OXALATE 615-81-6 210-448-0 Diizopropiloxalát III/1,3 Kelátképző anyag

DIISOPROPYL SEBACATE 2042106 231-306-4 Diizopropilszebacát Lágyító szer

DIISOSTEARAMIDOP- 220637-45-6 Propánaminium, 3-(1-ox o.izooktadecil)-amino-N-metil-N- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


ROPYL EPOXYPROPYLMO- oxiranil-metil-N-(3-(1-oxo-izooktadecil)-amino-propil, klo- anyag
NIUM CHLORIDE rid

DIISOSTEAROYL TRI- Bőrkondicionáló anyag


METHYLOLPROPANE
SILOXY SILICATE

L 97/141
DIISOSTEARYL ADIPATE 62479-36-1 Hexándisav, bisz(16-metil-heptadecil)-észter Lágyító szer
L 97/142
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DIISOSTEARYL DIMER Lágyító szer


DILINOLEATE

DIISOSTEARYL FUMA- 112385-09-8 2-Buténdisav (e), bisz(16-metil-heptadecil)-észter Lágyító szer


RATE

HU
DIISOSTEARYL GLUTA- Pentándisav, bisz(16-metil-heptadecil)-észter Lágyító szer
RATE

DIISOSTEARYL MALATE 67763-18-2 267-041-6 Bisz(16-metil-heptadecil)-malát Lágyító szer/felületaktív anyag

DILAURETH-4 DIMONIUM Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/


CHLORIDE felületaktív anyag

DILAURETH-4 PHOSP- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


HATE

DILAURETH-7 CITRATE Lágyító szer

DILAURETH-10 PHOSP- Felületaktív anyag/emulgeáló szer


HATE

DILAUROYL TRIMETHY- Bőrkondicionáló anyag


LOLPROPANE SILOXY
SILICATE

DILAURYL ACETYL Dodekánaminium, N-karboxi-metil-N,N-dimetil-, dodecil- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


DIMONIUM CHLORIDE észter, klorid anyag

DILAURYL CITRATE 25637-88-1 247-146-3 Didodecil-hidrogén-citrát Lágyító szer

DILAURYL THIODIPRO- 123-28-4 204-614-1 Didodecil-3,3’-tiodipropionát Antioxidáns


PIONATE

DILAURYLDIMONIUM 3401-74-9 222-274-2 Didodecil-dimetilammónium-klorid Antisztatizáló szer/felületaktív


CHLORIDE anyag/hajkondicionáló anyag

DILINOLEAMIDOPROPYL Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


DIMETHYLAMINE anyag

DILINOLEAMIDOPROPYL 138698-34-7 Felületaktív anyag/hajkondicionáló

2006.4.5.
DIMETHYLAMINE DIMET- anyag
HICONE COPOLYOL
PHOSPHATE
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DILINOLEIC ACID 6144-28-1 9,12-Oktadekadiénsav (Z,Z)-, dimer Lágyító szer

DILINOLEIC ACID/ETHY- Filmképző anyag


LENEDIAMINE COPOLY-

HU
MER

DILINOLEYL ALCOHOL/ 224948-76-9 9-12-Oktadekadién-1-ol, (9Z, 12Z)-, dimer, 5-izocianát-1- Filmképző anyag
IPDI COPOLYMER (izocianát-metil)-1,3,3-trimetil-ciklohexánnal alkotott poli-
mer

DILITHIUM OXALATE 553-91-3 209-054-1 Dilítium-oxalát III/1,3 Kelátképző anyag

DIMETHICONE Dimetikon dimeticonum 9006-65-9/ Dimetikon Habzásgátló anyag/lágyító szer


63148-62-9

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


DIMETHICONE BISAMINO 244058-69-3 Sziloxánok és szilikonok, dimetil, 3-(3-amino-2-hidroxi- Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
HYDROXYPROPYL COPO- propoxi)-propil csoporttal lezárt, etoxilált és propoxilált onáló anyag
LYOL

DIMETHICONE COPO- 64365-23-7 Sziloxánok és szilikonok, dimetil, hidroxi-lezárású, etoxilált Antisztatizáló szer/lágyító szer/
LYOL és propoxilált habzásgátló anyag

DIMETHICONE COPO- Nedvesítő szer/bőrkondicionáló


LYOL ACETATE anyag/lágyító szer

DIMETHICONE COPO- Nedvesítő szer/bőrkondicionáló


LYOL ADIPATE anyag/lágyító szer

DIMETHICONE COPO- Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


LYOL ALMONDATE

DIMETHICONE COPO- Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


LYOL AVOCADOATE

DIMETHICONE COPO- Lágyító szer


LYOL BEESWAX

DIMETHICONE COPO- Nedvesítő szer/lágyító szer


LYOL BEHENATE

L 97/143
DIMETHICONE COPO- Dimetil-sziloxán-glikol kopolimer és benzoesav észtere Bőrkondicionáló anyag
LYOL BENZOATE
L 97/144
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DIMETHICONE COPO- 244058-65-9 Sziloxánok és szilikonok, 3-[3-[bisz(2-hidroxi-etil)-amino]- Hajkondicionáló anyag


LYOL BISHYDROXYETHY- 2-hidroxi-propoxi]-propil metil, dimetil, 3-hidroxi-propoxi
LAMINE metil, etoxilált és propoxilált

HU
DIMETHICONE COPO- Dimetil-sziloxán-glikol kopolimer és a borago officinalis Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
LYOL BORAGEATE magolajból származó zsírsav észtere onáló anyag/lágyító szer

DIMETHICONE COPO- Nedvesítő szer/hidratáló anyag


LYOL BUTYL ETHER

DIMETHICONE COPO- Lágyító szer


LYOL COCOA BUTTERATE

DIMETHICONE COPO- Dimetil-sziloxán-glikol kopolimerből polietilén-glikol-diallil- Viszkozitásszabályozó szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


LYOL CROSSPOLYMER éterrel térhálósított keresztpolimer

DIMETHICONE COPO- Dimetil-sziloxán-glikol kopolimer és malabárfaggyúból Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


LYOL DHUPA BUTTERATE származó zsírsavak észtere onáló anyag/lágyító szer

DIMETHICONE COPO- Nedvesítő szer/lágyító szer


LYOL HYDROXYSTEA-
RATE

DIMETHICONE COPO- Nedvesítő szer/lágyító szer


LYOL ISOSTEARATE

DIMETHICONE COPO- Dimetil-sziloxán-glikol kopolimer és kokumvajból származó Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


LYOL KOKUM BUTTERATE zsírsavak észtere onáló anyag/lágyító szer

DIMETHICONE COPO- Nedvesítő szer/lágyító szer


LYOL LAURATE

DIMETHICONE COPO- Dimetil-sziloxán-glikol kopolimer és mangovajból származó Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


LYOL MANGO BUTTE- zsírsavak észtere onáló anyag/lágyító szer
RATE

DIMETHICONE COPO- 68951-97-3 Nedvesítő szer/hidratáló anyag


LYOL METHYL ETHER

2006.4.5.
DIMETHICONE COPO- Dimetil-sziloxán-glikol kopolimer és mohwavajból szár- Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
LYOL MOHWA BUTTE- mazó zsírsavak észtere onáló anyag/lágyító szer
RATE
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DIMETHICONE COPO- Citromsav dimetil-sziloxán-glikol és 2-oktil-1-dodekanol Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer


LYOL OCTYLDODECYL kopolimerével alkotott vegyes észterei
CITRATE

HU
DIMETHICONE COPO- Lágyító szer
LYOL OLIVATE

DIMETHICONE COPO- Nedvesítő szer/emulgeáló szer


LYOL PHOSPHATE

DIMETHICONE COPO- Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


LYOL PHTHALATE

DIMETHICONE COPO- Dimetil-sziloxán-glikol kopolimer és salvajból származó Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


LYOL SAL BUTTERATE zsírsavak észtere onáló anyag/lágyító szer

DIMETHICONE COPO- Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


LYOL SHEA BUTTERATE

DIMETHICONE COPO- Nedvesítő szer/bőrkondicionáló


LYOL STEARATE anyag/lágyító szer

DIMETHICONE COPOLYO- 133779-14-3 Nedvesítő szer/hajkondicionáló


LAMINE anyag

DIMETHICONE 133779-10-9 Szilikonok és sziloxánok, dimetil-, 3-[2-hidroxi-3-(trimetil- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


HYDROXYPROPYL TRI- ammónio)-propoxi]-propil metil, kloridok anyag
MONIUM CHLORIDE

DIMETHICONE PROPYL Antisztatizáló szer/felületaktív


PG-BETAINE anyag/hajkondicionáló anyag

DIMETHICONE PROPY- 132207-30-8 Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


LETHYLENEDIAMINE
BEHENATE

DIMETHICONE SILYLATE Nedvesítő szer/bőrkondicionáló


anyag

L 97/145
DIMETHICONE/MERCAP- Filmképző anyag/bőrkondicionáló
TOPROPYL METHICONE anyag
COPOLYMER
L 97/146
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DIMETHICONE/PHENYL 243137-51-1 Sziloxánok és szilikonok, dimetil, [(dimetil-fenil-szilil)-oxi]- Viszkozitásszabályozó szer


VINYL DIMETHICONE és [(etenil-dimetil-szilil)-oxi]-lezárású dimetilsziloxánokkal
CROSSPOLYMER alkotott polimerek

HU
DIMETHICONE/SODIUM Filmképző anyag/bőrkondicionáló
PG-PROPYLDIMETHICONE anyag
THIOSULFATE COPOLY-
MER

DIMETHICONE/VINYL 243137-53-3 Sziloxánok és szilikonok, dimetil, mono[(etenil-dimetil- Viszkozitásszabályozó szer


DIMETHICONE CROSS- szilil)oxi]-lezárású dimetilsziloxánokkal alkotott polimerek
POLYMER

DIMETHICONOL 31692-79-2 Poli[oxi-(dimetilszililén)], α-hidro-ω-hidroxi- Habzásgátló anyag/lágyító szer/

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


hidratáló anyag

DIMETHICONOL BEES- 227200-35-3 Méhviasz és poli[oxi-(dimetilszililén)], α-hidro-ω-hidroxi Bőrkondicionáló anyag


WAX reakcióterméke

DIMETHICONOL BEHE- 227200-34-2 Dokozánsav és poli[oxi-(dimetilszililén)], α-hidro-ω-hidroxi Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer


NATE reakcióterméke

DIMETHICONOL BORA- 226994-45-2 A Borago officinalis magolajból származó zsírsavak és poli Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer
GEATE [oxi-(dimetilszililén)], α-hidro-ω-hidroxi-reakcióterméke

DIMETHICONOL DHUPA 243981-39-7 Sziloxánok és szilikonok, dimetil, hidroxi-lezárású, vateria- Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer
BUTTERATE zsír zsírsavaival alkotott észterek

DIMETHICONOL FLUO- Bőrkondicionáló anyag


ROALCOHOL DILINOLEIC
ACID

DIMETHICONOL Lágyító szer


HYDROXYSTEARATE

DIMETHICONOL ILLIPE Illipevajból (Bassia latifolia) származó zsírsavak és poli[oxi- Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer
BUTTERATE (dimetil-szililén)], α-hidro-ω-hidroxi reakcióterméke

2006.4.5.
DIMETHICONOL ISOS- Lágyító szer
TEARATE
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DIMETHICONOL KOKUM 226994-48-5 Kokumvajból származó zsírsavak és poli[oxi-(dimetilszi- Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer
BUTTERATE lilén)], α-hidro-ω-hidroxi reakcióterméke

DIMETHICONOL LACTATE 227200-33-1 Sziloxánok és szilikonok, dimetil, hidroxi-lezárású, 2- Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-

HU
hidroxipropanoátok onáló anyag/lágyító szer

DIMETHICONOL MOHWA 225233-88-5 Sziloxánok és szilikonok, dimetil, hidroxi-lezárású, moh- Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer
BUTTERATE waolaj zsírsavjaival alkotott észterek

DIMETHICONOL SAL Salvajból származó zsírsavak és poli[oxi-(dimetil-szililén], α- Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer


BUTTERATE hidro-ω-hidroxi reakcióterméke

DIMETHICONOL STEA- Lágyító szer


RATE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


DIMETHICONOL/IPDI 193281-67-3 Poli[oxi-(dimetilszililén], α-hidro-ω-hidroxi-, 5-izocianát-1- Filmképző anyag
COPOLYMER (izocianát-metil)-1,3,3-trimetilciklohexánnal alkotott poli-
mer

DIMETHICONOL/SILSES- 68554-67-6 Sziloxánok és szilikonok, di-Me, Me-szilszeszkvioxánokkal Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


QUIOXANE COPOLYMER alkotott polimerek, hidroxi-lezárású onáló anyag

DIMETHICONOL/STEARYL Poli[oxi-(metil-sztearil)-szililénből, α-trimetilszilil-oxi, ω-tri- Stabilizátor/bőrkondicionáló anyag


METHICONE/PHENYL TRI- metilszilil-, poli[oxi-(fenil-trimetilszilil-oxi)-szililénből, α-tri-
METHICONE COPOLYMER metilszilil-oxi, ω-trimetilszilil, és poli[oxi-(dimetilszililén)-
ből, α-hidro, ω-hidro alkotott polimer

2,6-DIMETHOXY-3,5-PYRI- 56216-28-5 260-062-1 3,5-Diamin-2,6-dimetoxi-piridin-dihidroklorid Hajfesték


DINEDIAMINE HCl

DIMETHOXYSILYL ETHY- 71750-80-6 Emulgeáló szer/hajkondicionáló


LENEDIAMINOPROPYL anyag
DIMETHICONE

DIMETHYL ADIPATE 627-93-0 211-020-6 Dimetiladipát Lágyító szer/képlékenyítő szer

DIMETHYL ASPARTIC 1115-22-6 L-Aszparaginsav, N,N-dimetil- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


ACID anyag

L 97/147
DIMETHYL BEHENAMINE 21542-96-1 244-433-5 N,N-Dimetil-dokozilamin Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
anyag
L 97/148
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DIMETHYL BRASSYLATE 1472-87-3 216-012-6 Dimetiltridekándioát Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer

DIMETHYL COCAMINE 61788-93-0 263-020-0 Aminok, kókusz-alkil-dimetil Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


hajkondicionáló anyag/emulziósta-
bilizátor/antisztatizáló szer

HU
DIMETHYL CYSTINATE 1069-29-0 L-Cisztin, dimetil-észter Antisztatizáló szer

DIMETHYL DIACETYL 139612-43-4 DL-Cisztin, N,N'-diacetil-, dimetil-észter Hajkondicionáló anyag


CYSTEINATE

DIMETHYL ETHER 115-10-6 204-065-8 Dimetil-éter Hajtógáz/oldószer, viszkkozitás


csökkentő

DIMETHYL GLUTAMIC 6312-54-5 L-glutaminsav, N,N-dimetil- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


ACID anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


DIMETHYL GLUTARATE 1119-40-0 214-277-2 Dimetilglutarát Antisztatizáló szer/lágyító szer/
oldószer

DIMETHYL HEXAHYDRO- 73979-86-9/ Spiro[1,3-dioxán-5,2’(2H)-naftalin], hexahidro-2,5’,5’-trime- Erősítőszer


NAPHTHYL DIHYDROXY- 73979-84-7 til-
METHYL ACETAL 73970-38-4/
73970-40-8

DIMETHYL HYDROGENA- 61788-95-2 263-022-1 Aminok, (hidrogénezett faggyú-alkil)-dimetil- Emulgeáló szer/antisztatizáló szer/
TED TALLOWAMINE emulzióstabilizátor/hajkondicio-
náló anyag

DIMETHYL HYDROXY- 85264-33-1 286-553-0 3,5-Dimetil-1H-pirazol-1-metanol Baktériumelleni szer, tartósítószer


METHYL PYRAZOLE

DIMETHYL IMIDAZOLIDI- 80-73-9 201-304-8 1,4-Dimetilimidazolidin-2-on Nedvesítő szer/hajkondicionáló


NONE anyag, bőrkondicionáló

DIMETHYL ISOSORBIDE 5306-85-4 226-159-8 1,4: 3,6-Dianhidro-2,5-di-O-metil-D-glucitol Oldószer

DIMETHYL LAURAMINE 112-18-5 203-943-8 Dodecil-dimetilamin Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


anyag

DIMETHYL LAURAMINE Lágyító szer


DIMER DILINOLEATE

DIMETHYL LAURAMINE 70729-87-2 274-834-0 Izooktadekánsav, N,N-dimetil-1-dodekánaminnal alkotott Lágyító szer/emulzióstabilizátor


ISOSTEARATE vegyület (1:1)

2006.4.5.
DIMETHYL LAURAMINE 9-Oktadekénsav, N,N-dimetil-1-dodekánaminnal alkotott Antisztatizáló szer/viszkozitássza-
OLEATE vegyület bályozó szer
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DIMETHYL LAUROYL 38079-57-1 253-772-8 N2,N2-Dimetil-N6-(1-oxo-dodecil)-L-lizin Bőrkondicionáló anyag


LYSINE

DIMETHYL MALEATE 624-48-6 210-848-5 Dimetilmaleát Lágyító szer

HU
DIMETHYL MEA 108-01-0 203-542-8 2-Dimetil-aminoetanol Pufferáló szer

DIMETHYL MYRISTAMINE 112-75-4 204-002-4 Dimetil-tetradecilamin Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


anyag

DIMETHYL OCTYNEDIOL 78-66-0 201-131-8 3,6-Dimetil-okt-4-in-3,6-diol Emulgeáló szer/oldószer

DIMETHYL OXALATE 553-90-2 209-053-6 Dimetiloxalát III/1,3 Kelátképző anyag

DIMETHYL OXAZOLIDINE 51200-87-4 257-048-2 4,4-Dimetiloxazolidin VI/1,45 Tartósító szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


DIMETHYL OXOBENZO Bőrkondicionáló anyag
DIOXASILANE

DIMETHYL PABA ETHYL Kvaterner ammóniumvegyületek, N-C16-C18-alkil-N-[2-(4- Ultraibolya-sugárzást elnyelő anyag


CETEARYLDIMONIUM dimetil-amino-benzoil-oxi)-etil]-N,N-dimetil-, 4-metilben-
TOSYLATE zolszulfonsavval alkotott só

DIMETHYL PALMITAMINE 112-69-6 203-997-2 Hexadecil-dimetilamin Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/


hajkondicionáló anyag

DIMETHYL PHENYLPRO- 13351-61-6 236-400-9 2,2-Dimetil-3-fenilpropanol Elfedő anyag


PANOL

DIMETHYL PHTHALATE Dimetilftalát 131-11-3 205-011-6 Dimetilftalát Filmképző anyag/oldószer/képléke-


nyítő szer

DIMETHYL SOYAMINE 61788-91-8 263-017-4 Aminok, dimetil-szója-alkil Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/


hajkondicionáló anyag

DIMETHYL STEARAMINE Dimantin 124-28-7 204-694-8 1-Oktadekán-amin, N,N-dimetil- Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/
hajkondicionáló anyag

DIMETHYL SUCCINATE 106-65-0 203-419-9 Dimetilszukcinát Lágyító szer

DIMETHYL SULFONE 67-71-0 200-665-9 Dimetilszulfon Oldószer

L 97/149
DIMETHYL TALLOWA- 68814-69-7 272-339-4 Aminok, dimetil-faggyú-alkil Lágyító szer/emulgeáló szer/antisz-
MINE tatizáló szer/hajkondicionáló anyag
L 97/150
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DIMETHYLAMINO 7005-47-2 230-279-6 2-(Dimetil-amino)-2-metilpropán-1-ol Korróziógátló anyag


METHYLPROPANOL

DIMETHYLAMINOETHYL 2867-47-2 220-688-8 2-Dimetil-amino-etilmetakrilát Viszkozitásszabályozó szer

HU
METHACRYLATE

DIMETHYLAMINOPROPY- 179005-02-8 Poli[oxi-(dimetil)-szililén]-ből és poli{oxi-[(3-{4-[({3- Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


LAMIDO PCA DIMETHI- [dimetil-amino]-propil}-amino)-karbonil]-2-oxo-1-pirolidi- onáló anyag
CONE nil}propil)metil]}-ből, α-trimetilszilil-oxi-ω-trimetilszilil,
alkotott polimer

DIMETHYLAMINOSTYRYL Tiazolium, 3-heptil-4-metil-2-[2-(4-dimetil-amino-fenil)- Baktériumelleni szer


HEPTYL METHYL THIA- etenil]-, jodid
ZOLIUM IODIDE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


2,4-DIMETHYL-3-CYCLO- 68039-49-6 268-264-1 2,4-Dimetil-ciklohex-3-én-1-karbaldehid Erősítőszer
HEXENE CARBOXAL-
DEHYDE

DIMETHYLHYDROXY 3658-77-3 222-908-8 4-Hidroxi-2,5-dimetil-furán-2(3H)-on Erősítőszer


FURANONE

DIMETHYLIMIDAZOLIDI- 1,3-Dimetil-4,5-dihidroxi-2-imidazolidinon és kukorica (Zea Abszorbens/viszkozitásszabályozó


NONE CORN STARCH mays) keményítőjének reakcióterméke szer

DIMETHYLIMIDAZOLIDI- 223239-90-5 1,3-Dimetil-4,5-dihidroxi-2-imidazolidinon és rizs (Oryza Abszorbens/viszkozitásszabályozó


NONE RICE STARCH sativa) keményítőjének reakcióterméke szer

DIMETHYLOCTAHYDRO- 68738-94-3 272-119-8 Oktahidro-8,8-dimetil-naftalin-2-karbaldehid Erősítőszer


2-NAPHTHALDEHYDE

2,6-DIMETHYL-7-OCTEN- 18479-58-8 242-362-4 2,6-Dimetil-okt-7-én-2-ol Oldószer


2-OL

DIMETHYLOL ETHYLENE 15534-95-9 239-579-1 1,3-Bisz(hidroxi-metil)-imidazolidin-2-tion III/1,44 Hajkondicionáló anyag


THIOUREA

DIMETHYLOL UREA/PHE- 220604-23-9 Benzolszulfonsav, hidroxi-, mononátriumsó, N,N'-bisz(hid- Viszkozitásszabályozó szer


NOL/SODIUM PHENOL- roxi-metil)-karbamiddal és fenollal alkotott polimer
SULFONATE COPOLYMER

2006.4.5.
DIMETHYLSILANOL HYA- 128952-18-1 Hialuronsav, dimetil-szililén-észter Nedvesítő szer/hidratáló anyag
LURONATE
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DIMYRISTYL PHOSPHATE 1731315 229-651-0 Ditetradecil-hidrogénfoszfát Emulgeáló szer

DIMYRISTYL THIODIPRO- 16545-54-3 240-613-2 Ditetradecil-3,3'-tiobiszpropionát Antioxidáns


PIONATE

HU
DINONOXYNOL-9 CIT- Felületaktív anyag
RATE

DINONOXYNOL-4 PHOSP- Emulgeáló szer


HATE

DINONYL PHENOL 1323-65-5 215-356-4 Dinonilfenol Bőrkondicionáló anyag

DIOCTYLDODECETH-2 94291-93-7 304-921-1 Bisz[2-[(2-oktil-dodecil)-oxi]-etil]-N-(1-oxo-dodecil)-L-gluta- Felületaktív anyag/lágyító szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


LAUROYL GLUTAMATE mát

DIOCTYLDODECYL ADI- 85117-94-8 285-645-8 Hexándisav, bisz(2-oktil-dodecil)-észter Képlékenyítő szer/bőrkondicionáló


PATE anyag/lágyító szer

DIOCTYLDODECYL 9,12-Oktadekadiénsav dimer (Z, Z)-, oktil-dodecil-diészter Lágyító szer


DIMER DILINOLEATE

DIOCTYLDODECYL 129423-55-8 Dodekándisav, bisz(oktil-dodecil)-észter Antisztatizáló szer/lágyító szer


DODECANEDIOATE

DIOCTYLDODECYL LAU- 82204-94-2 279-917-5 Bisz(2-oktil-dodecil)-N-1-oxo-dodecil)-L-glutamát Felületaktív anyag/lágyító szer


ROYL GLUTAMATE

DIOCTYLDODECYL STEA- 2-Oktildodekanol, 12-hidroxi-oktadekánsav és 9,12-oktade- Bőrkondicionáló anyag


ROYL DIMER DILINO- kadiénsav dimerjéből képződő kopolimer
LEATE

DIOCTYLDODECYL STEA- L-Glutaminsav, N-oktadekanoil-, bisz(2-oktil-dodecil)-észter Emulgeáló szer/lágyító szer


ROYL GLUTAMATE

DIOLEOYL EDETOLMO- 111030-96-7 1-Propánaminium, 2-hidroxi-N-[2-[(2-hidroxi-propil)-[2- Pufferáló szer/felületaktív anyag/


NIUM METHOSULFATE [(1-oxo-9-oktadekenil)-oxi]-propil]-amino]-etil]-N-metil-N- emulgeáló szer
[2-[(1-oxo-9-oktadekenil)-oxi]-propil]-, metilszulfát (só)

L 97/151
DIOLEOYL EDTHP- 1-Propánaminium, 2-(9-oktadekenoil-oxi)-N-(2-hidroxi- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
MONIUM METHOSULFATE propil)-N-metil-N-[N-(2-hidroxi-propil)-N-(9-oktadekenoil- anyag
oxi-propil)-amino]-etil-, metilszulfát (só)
L 97/152
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DIOLEOYLAMIDOETHYL 92888-37-4 296-636-3 (2-Hidroxi-etil)-metil-bisz[2-[(1-oxooktadek-9-enil)-amino]- Antisztatizáló szer/felületaktív


HYDROXYETHYLMONIUM etil]-ammónium-metilszulfát anyag/lemosó anyag
METHOSULFATE

DIOLEOYLETHYL 155042-51-6 Etánaminium, N-(2-Hidroxi-etil)-N-metil-2-[(1-oxo-9-okta- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló

HU
HYDROXYETHYLMONIUM dekenil)-oxi]-N-[2-[(1-oxo-9-oktadekenil)-oxi]-etil]-, metil- anyag
METHOSULFATE szulfát (só)

DIOLEOYLISOPROPYL 112065-30-2 1-Propánaminium, N,N-dimetil-2-[(1-oxo-9-oktadekenil)- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


DIMONIUM METHOSUL- oxi]-N-[2-[(1-oxo-9-oktadekenil)-oxi]-propil]-, (Z, Z)-, anyag
FATE metilszulfát

DIOLETH-8 PHOSPHATE Felületaktív anyag/emulgeáló szer

DIOLEYL EDTHP-MONIUM 37838-38-3 Antisztatizáló szer/hajkondicionáló

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


METHOSULFATE anyag

DIOLEYL TOCOPHERYL 130986-04-8 Szilán, ((3,4-dihidro-2,5,7,8-tetrametil-2-(4,8,12-trimetil-tri- Antioxidáns/bőrvédő anyag/bőr-


METHYLSILANOL decil)-2H-1-benzopirán-6-il)-oxi)-metil-bisz(9-oktadekenil- kondicionáló anyag
oxi)-

DIOSCOREA VILLOSA 90147-49-2 290-441-7 A dioscorea villosa kivonat a jamszgyökér (Dioscorea villosa, Lágyító szer/csillapító szer/bőrkon-
EXTRACT Dioscoreaceae) gyökértörzséből nyert kivonat dicionáló anyag

DIOSMINE Diozmin 520-27-4 208-289-7 4H-1-Benzopirán-4-on, 7-[[6-0-(6-dezoxi-α-L-mannopira- Antioxidáns


nozil)-β-D-glükopiranozil]-oxi]-5-hidroxi-2-(3-hidroxi-4-
metoxi-fenil)-

DIOSPYROS KAKI EXT- 91721-74-3 294-374-4 A diospyros kaki kivonat a kaki-szilva (Diospyros kaki, Bőrvédő anyag/erősítőszer
RACT Ebenaceae) terméséből nyert kivonat

DIOSPYROS KAKI LEAF 91721-74-3 294-374-4 A diospyros kaki levélkivonat a kaki-szilva (Diospyros kaki, Bőrvédő anyag/erősítőszer
EXTRACT Ebenaceae) leveléből nyert kivonat

DIOSPYROS KAKI LEAF 91721-74-3 294-374-4 A diospyros kaki levélpor a kaki-szilva (Diospyros kaki, Bőrvédő anyag/erősítőszer
POWDER Ebenaceae) leveléből nyert por

DIPA-HYDROGENATED Zsírsavak, kókusz, hidrogénezett, bisz(2-hidroxi-propil-) Emulgeáló szer/felületaktív anyag


COCOATE aminnal alkotott sók

DIPA-LANOLATE 85536-46-5 287-529-2 Zsírsavak, lanolin, izopropanol-aminnal alkotott vegyületek Emulgeáló szer/felületaktív anyag

2006.4.5.
DIPALMITAMINE 16724-63-3 240-779-6 Dihexadecilamin Hajkondicionáló anyag/antisztati-
záló szer
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DIPALMITOYL CYSTINE 17627-10-0 241-607-2 N,N'-Dipalmitoil-L-cisztin Antisztatizáló szer

DIPALMITOYL GLUTAT- Glicin, N-[N-(N-(1-oxo-hexadecil)-L-γ-glutamil)-S-(1-oxo- Hajkondicionáló anyag


HIONE hexadecil)-L-ciszteinil]-

HU
DIPALMITOYL 41672-81-5 255-490-0 transz-1-(1-Oxo-hexadecil)-4-[(1-oxo-hexadecil)-oxi]-L-pro- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
HYDROXYPROLINE lin anyag

DIPALMITOYLETHYL 97158-31-1 306-361-3 Dimetil-bisz[2-[(1-oxo-hexadecil)-oxi]-etil]-ammónium-klo- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


DIMONIUM CHLORIDE rid anyag

DIPALMITOYLETHYL Hexadekánsav, N,N,N-trisz(2-hidroxi-etil)-metánaminium- Antisztatizáló szer/gubancosodás-


HYDROXYETHYLMONIUM metilszulfáttal alkotott diészter gátló anyag/hajkondicionáló anyag
METHOSULFATE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


DIPALMOYLETHYL Zsírsavak, pálmaolaj, N,N,N-trisz(hidroxi-etil)-metánami- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
HYDROXYETHYLMONIUM nium-metilszulfáttal alkotott diészter anyag/gubancosodásgátló anyag
METHOSULFATE

DIPENTAERYTHRITYL 68130-24-5 268-581-5 Dekánsav, 2,2’-[oxi-bisz(metilén)]-bisz[2-(hidroxi-metil)-, Emulgeáló szer/bőrsimító anyag


HEXACAPRYLATE/HEXA- 1,3-propándiol]-oktanoáttal és -pentanoáttal alkotott észter
CAPRATE

DIPENTAERYTHRITYL 1,3-Propándiol, 2,2’-[oxi-bisz(metilén)]-bisz[2-(hidroxi- Lágyító szer/bőrsimító anyag


HEXAHEPTANOATE/ metil)-, heptánsavval, oktánsavval és dekánsavval alkotott
HEXACAPRYLATE/HEXA- vegyes észterek
CAPRATE

DIPENTAERYTHRITYL Oktadekánsav, 12-hidroxi-, 2,2’-[oxi-bisz(metilén)]-bisz[2- Emulgeáló szer/bőrsimító anyag


HEXAHYDROXYSTEA- (hidroxi-metil)-1,3-propándiol]-lal alkotott hexaészter
RATE

DIPENTAERYTHRITYL 1,3-Propándiol, 2,2’-[bisz-oxi-(metilén)]-bisz[2-(hidroxi- Emulgeáló szer/bőrsimító anyag


HEXAHYDROXYSTEA- metil)-, 12-hidroxi-oktadekánsavval és 16-metilheptadekán-
RATE/ISOSTEARATE savval alkotott vegyes hexaészterek

DIPENTAERYTHRITYL Fenyőgyantasavak, dipentaeritritollal, 12-hidroxioktadekán- Emulgeáló szer/bőrsimító anyag


HEXAHYDROXYSTEA- savval és oktadekánsavval alkotott vegyes hexaészterek
RATE/STEARATE/ROSI-
NATE

L 97/153
DIPENTAERYTHRITYL Dipentaeritritol, oktánsavval és dokozánsavval alkotott Emulgeáló szer/bőrsimító anyag
PENTAOCTANOATE/BEHE- vegyes pentaészterek
NATE
L 97/154
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DIPENTENE 138-86-3 205-341-0 Dipentén Oldószer

DIPHENOLIC ACID 126-00-1 204-763-2 4,4-Bisz(4-hidroxi-fenil)-valeriánsav Viszkozitásszabályozó szer

DIPHENYL CARBOMET- 169682-22-8 2-H-Nafto-[1,2-b]-pirán-5-karbonsav, 6-(acetoxi)-2,2-dife- Ultraibolya-sugárzást elnyelő anyag

HU
HOXY ACETOXY NAPHT- nil-, metil-észter
HOPYRAN

DIPHENYL DIMETHICONE Emulgeáló szer/bőrkondicionáló


anyag/lágyító szer/hajkondicionáló
anyag

DIPHENYL METHANE 101-81-5 202-978-6 Difenilmetán Oldószer

DIPHENYLMETHYL PIPE- 65215-54-5 2H-Benzimidazol, 1-[3-[4-(difenil-metil)-1-piperazinil]-pro- Ultraibolya-sugárzást elnyelő anyag


RAZINYLBENZIMIDA- pil]-

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ZOLE

DIPOTASSIUM ASPAR- 14007-45-5 237-814-2 L-Aszparaginsav, káliumsó Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


TATE onáló anyag

DIPOTASSIUM AZELATE 52457-54-2/ 257-931-2 Dikálium-azelát Viszkozitásszabályozó szer


19619-43-3

DIPOTASSIUM EDTA Edetát-dikálium 2001-94-7 217-895-0 Dikálium-dihidrogén-etilén-diamin-tetraacetát Kelátképző anyag

DIPOTASSIUM 68797-35-3 272-296-1 α-D-Glükopiranoziduronsav, (3β,20β)-20-karboxi-11-oxo- Nedvesítő szer/bőrkondicionáló


GLYCYRRHIZATE 30-norolean-12-én-3-il-2-O-β-D-glükopiranuronozil-, diká- anyag
liumsó

DIPOTASSIUM OXALATE 583-52-8 209-506-8 Dikálium-oxalát III/1,3 Kelátképző anyag

DIPOTASSIUM PHOSP- Kálium-foszfát, két- 2139900 231-834-5 Dikálium-hidrogénortofoszfát Pufferáló szer


HATE bázisú

DIPROPYL ADIPATE 106-19-4 203-371-9 Dipropiladipát Lágyító szer

DIPROPYL OXALATE 615-98-5 210-456-4 Dipropiloxalát III/1,3 Kelátképző anyag

DIPROPYLENE GLYCOL 110-98-5 203-821-4 1,1’-Oxi-dipropán-2-ol Oldószer

DIPROPYLENE GLYCOL 220604-16-0 Oktánsav, 2-(2-hidroxi-propoxi)-1-metil-etil-észter Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer


CAPRYLATE

2006.4.5.
DIPROPYLENE GLYCOL 27138-31-4 248-258-5 Oxi-dipropildibenzoát Lágyító szer
DIBENZOATE
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DIPROPYLENE GLYCOL 68683-31-8/ 272-070-2 2-(2-Hidroxi-propil)-1-metil-etilszalicilát Felületaktív anyag/viszkozitássza-


SALICYLATE 7491-14-7 bályozó szer/erősítőszer

DIPROPYLENETRIAMINE 56-18-8 200-261-2 3,3’-Imino-dipropilamin Pufferáló szer

HU
DIRECT BLACK 51 3442-21-5 222-351-0 Dinátrium-5-[[4-[(7-amino-1-hidroxi-3-szulfonáto-2-naftil)- Hajfesték
azo]-1-naftil]-azo]-szalicilát (CI 27720)

DIRECT BLUE 86 1328-51-4 215-523-1 Dinátrium-[29H,31H-ftálcianin-diszulfonát(4-)-N29,N30, Hajfesték


N31,N32]-kuprát(2-) (CI 74180)

DIRECT RED 23 3441-14-3 222-348-4 Dinátrium-3-[(4-acetamido-fenil)-azo]-4-hidroxi-7-[[[[5-hid- Hajfesték


roxi-6-fenilazo-7-szulfonáto-2-naftil]-amino]-karbonil]-
amino]-naftalin-2-szulfonát (CI 29160)

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


DIRECT RED 80 259604 220-027-3 Hexanátrium-7,7’-(karbonil-diimino)-bisz[4-hidroxi-3-[[2- Hajfesték
szulfonát-4-[(szulfonáto-fenil)-azo]-fenil]-azo]-naftalin-2-
szulfonát] (CI 35780)

DIRECT RED 81 259636 220-028-9 Dinátrium-7-benzamido-4-hidroxi-3-[[4-[(4-szulfonáto- Hajfesték


fenil)-azo]-fenil]-azo]-naftalin-2-szulfonát (CI 28160)

DIRECT VIOLET 48 37279-54-2 253-441-8 Dinátrium-[μ-[[7,7’-imino-bisz[4-hidroxi-3-[[2-hidroxi-5- Hajfesték


(N-metil-szulfamoil)-fenil]-azo]-naftalin-2-szulfonát]](6-)]]-
dikuprát(2-) (CI 29125)

DIRECT YELLOW 12 2870-32-8 220-698-2 Dinátrium-4,4’-bisz[(4-etoxi-fenil)-azo]-sztilbén-2,2’-diszul- Hajfesték


fonát (CI 24895)

DISODIUM ADENOSINE 45768-31-8 224-961-2 Dinátrium-adenozin-5’-monofoszfát Bőrkondicionáló anyag


PHOSPHATE

DISODIUM ADENOSINE 987-65-5 213-579-1 Adenozin-5’-(tetrahidrogéntrifoszfát), dinátriumsó Bőrkondicionáló anyag


TRIPHOSPHATE

DISODIUM ASCORBYL L-Aszkorbinsav, szulfát-monoészter, dinátriumsó Antioxidáns


SULFATE

DISODIUM AZACYCLO- 57601-56-6 260-083-6 (Hexahidro-2H-azepin-2-ilidén)-biszfoszfonsav Kelátképző anyag


HEPTANE DIPHOSPHO-
NATE

L 97/155
DISODIUM AZELATE Heptándisav, dinátrium- Viszkozitásszabályozó szer
L 97/156
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DISODIUM BISETHYLP- 24565-13-7 246-320-6 Dinátrium-4,4’-bisz[[6-anilin-4-(etilamin)-1,3,5-triazin-2- Felületaktív anyag


HENYL TRIAMINOTRIA- il]-amino]-sztilbén-2,2’-diszulfonát
ZINE STILBENEDISULFO-
NATE

HU
DISODIUM CAPROAMP- 68298-22-6 269-548-8 Dinátrium-N-[2-(karboxiláto-metoxi)-etil]-N-[2-[(1-oxo- Antisztatizáló szer/felületaktív
HODIACETATE decil)-amino]-etil]-glicinát anyag/hajkondicionáló anyag/
lemosó anyag/habosító anyag

DISODIUM CAPROAMP- Dekánamid, N-[2-[N-(2-karboxi-etil)]-N-[2-(2-karboxi- Felületaktív anyag/habosító anyag/


HODIPROPIONATE etoxi)-etil]-amino-etil]-, dinátriumsó hajkondicionáló anyag/lemosó
anyag

DISODIUM CAPRY- 68298-18-0 269-544-6 Dinátrium-N-[2-(karboxiláto-metoxi)-etil]-N-[2-[(1-oxo- Antisztatizáló szer/felületaktív


LOAMPHODIACETATE oktil)-amino]-etil]-glicinát anyag/hajkondicionáló anyag/
lemosó anyag/habosító anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


DISODIUM CAPRY- Oktánamid, N-[2-[N-(2-karboxi-etil)]-N-[2-(2-karboxi- Felületaktív anyag/habosító anyag/
LOAMPHODIPROPIONATE etoxi)-etil]-amino-etil]-, dinátriumsó hajkondicionáló anyag/lemosó
anyag

DISODIUM CETEARYL 91697-07-3 294-268-8 Butándisav, szulfo-, C-C16-C18-alkil-észterek, dinátriumsó Felületaktív anyag/habosító anyag/
SULFOSUCCINATE bőrkondicionáló anyag/lemosó
anyag

DISODIUM CETYL 223239-89-2 Diszulfonált difenil-éter és α-hexadekén reakciójában kép- Felületaktív anyag/lemosó anyag/
PHENYL ETHER DISULFO- ződő termék dinátriumsója emulgeáló szer/oldhatóságjavító
NATE anyag

DISODIUM COCAMIDO 68784-08-7 272-219-1 Butándisav, szulfo-, C-(2-kókusz-amido-etil)-észterek, dinát- Felületaktív anyag/lemosó anyag
MEA-SULFOSUCCINATE riumsók bőrkondicionáló anyag/habosító
anyag

DISODIUM COCAMIDO 68515-65-1 271-102-2 Butándisav, szulfo-, C-(2-kókusz-amido-1-metil-etil)-észte- Felületaktív anyag/habosító anyag/
MIPA-SULFOSUCCINATE rek, dinátriumsók lemosó anyag/bőrkondicionáló
anyag

DISODIUM COCAMIDO Felületaktív anyag/habosító anyag/


PEG-3 SULFOSUCCINATE hajkondicionáló anyag/lemosó
anyag

DISODIUM COCAMINOP- 1,3-Propándiamin, N,N-bisz(karboxi-metil)-, N'-kókusz- Felületaktív anyag/hajkondicionáló


ROPYL IMINODIACETATE alkil-származékok anyag/lemosó anyag

DISODIUM COCOAMP- 1-Propánszulfonsav, 3-[(2-amino-etil)-(2-(2-karboxi-etoxi)- Felületaktív anyag/hajkondicionáló


HOCARBOXYETHYLHYD- etil)-amino]-2-hidroxi-, N-kókusz-acil-származékok, dinát- anyag/bőrkondicionáló anyag/
ROXYPROPYLSULFONATE riumsók lemosó anyag

2006.4.5.
DISODIUM COCOAMP- 68650-39-5 272-043-5 Imidazoliumvegyületek, 1-[2-(karboxi-metoxi)-etil]-1-(kar- Felületaktív anyag/lemosó anyag/
HODIACETATE boxi-metil)-4,5-dihidro-2-norkókusz-alkil, hidroxidok, nát- hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
riumsók onáló anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DISODIUM COCOAMP- 68604-71-7 271-704-5 Imidazoliumvegyületek, 1-[2-(2-karboxi-etoxi)-etil]-1(vagy Felületaktív anyag/lemosó anyag/


HODIPROPIONATE 3)-(2-karboxi-etil)-4,5-dihidro-2-norkókusz-alkil, hidroxi- hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
dok, dinátriumsók onáló anyag

DISODIUM COCOPOLYG- Felületaktív anyag

HU
LUCOSE CITRATE

DISODIUM COCOPOLYG- Felületaktív anyag/habjavító anyag/


LUCOSE SULFOSUCCI- lemosó anyag/bőrkondicionáló
NATE anyag

DISODIUM COCOYL Felületaktív anyag/hajkondicionáló


BUTYL GLUCETH-10 SUL- anyag/lemosó anyag/habjavító
FOSUCCINATE anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


DISODIUM COCOYL GLU- 68187-30-4 269-085-1 L-Glutaminsav, N-kókusz-acil-származékok, dinátriumsók Felületaktív anyag
TAMATE

DISODIUM C12-15 Felületaktív anyag/bőrkondicionáló


PARETH SULFOSUCCI- anyag/lemosó anyag
NATE

DISODIUM CUPRIC CIT- 65330-59-8 1,2,3-Propántrikarbonsav, 2-hidroxi-, réz(2+) nátriumsó Stabilizátor


RATE (1: 1:2)

DISODIUM DECETH-5 68630-97-7 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(3-karboxi-1-oxo-szulfo-propil)-ω- Felületaktív anyag/lemosó anyag


SULFOSUCCINATE decil-oxi-, dinátriumsó

DISODIUM DECETH-6 68630-97-7/ Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(3-karboxi-1-oxo-szulfo-propil-)ω- Felületaktív anyag/lemosó anyag


SULFOSUCCINATE 68311-03-5 decil-oxi-, dinátriumsó

DISODIUM DECYL 223239-88-1 Diszulfonált difenil-éter és α-dekén reakciójában képződő Felületaktív anyag/lemosó anyag/
PHENYL ETHER DISULFO- termék dinátriumsója emulgeáló szer/oldhatóságjavító
NATE anyag

DISODIUM DICARBOX- 97659-50-2 307-455-7 Aminok, N-C8-C22-alkil-trimetilén-di-, akrilált, dinátrium- Felületaktív anyag
YETHYL COCOPROPYLE- sók
NEDIAMINE

DISODIUM DIGLYCERYL Oxi-biszpropándiol foszforsav-diészterének dinátriumsója Bőrkondicionáló anyag


PHOSPHATE

L 97/157
DISODIUM DIHYDROX- 109840-16-6 9-Tetradekénsav, 13,14-bisz(2-hidroxi-etil-karbonil)-13- Felületaktív anyag
YETHYL SULFOSUCCINY- szulfo-, dinátriumsó
LUNDECYLENATE
L 97/158
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DISODIUM DIMETHICONE Felületaktív anyag/bőrkondicionáló


COPOLYOL SULFOSUCCI- anyag
NATE

DISODIUM DISTYRYLBIP- 27344-41-8 248-421-0 Dinátrium-2,2’-([1,1’-bifenil]-4,4’-divinilén)-bisz(benzolszul- Felületaktív anyag/viszkozitássza-

HU
HENYL DISULFONATE fonát) bályozó szer

DISODIUM EDTA Dinátrium-edetát natrii edetas 139-33-3 205-358-3 Dinátrium-dihidrogén-etiléndiamin-tetraacetát Kelátképző anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer

DISODIUM EDTA-COPPER 14025-15-1 237-864-5 Dinátrium-[[N,N’-etilén-bisz[N-(karboxi-metil)-glicinát]]-(4- Kelátképző anyag/összehúzó anyag


)-N,N’,O,O’,ON,ON’]-kuprát(2-)

DISODIUM GLYCERYL 1555-56-2 216-304-3 Dinátrium-α-glicerofoszfát Emulgeáló szer/pufferáló szer


PHOSPHATE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


DISODIUM GLYCYRRHI- 71277-79-7 α-D-Glükopiranoziduronsav (3β,20β)-20-karboxi-11-oxo- Bőrkondicionáló anyag
ZATE 30-norolean-12-én-3-il 2-0-β-D-glükopiránuronozil-, dinát-
riumsó

DISODIUM HYDROGENA- Gliceridek, gyapotmagolaj mono, hidrogénezett, szulfobu- Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/
TED COTTONSEED tándisavval alkotott észter, dinátriumsó felületaktív anyag
GLYCERIDE SULFOSUCCI-
NATE

DISODIUM HYDROGENA- Glutaminsav, N-faggyú-acil-származékok, dinátriumsók Felületaktív anyag


TED TALLOW GLUTA-
MATE

DISODIUM HYDROXY- Citromsav, 6-(2-hidroxi-decil-oxi)-2,3,4,5,6-pentahidroxi- Felületaktív anyag


DECYL SORBITOL CIT- hexil-észter
RATE

DISODIUM ISODECYL 37294-49-8 253-452-8 Dinátrium-C-izodecilszulfonát-szukcinát Felületaktív anyag/bőrkondicionáló


SULFOSUCCINATE anyag/lemosó anyag/habosító
anyag

DISODIUM ISOSTEARAM- Butándisav, szulfo-, N-(2-hidroxi-etil)-izooktadekánamiddal Felületaktív anyag/bőrkondicionáló


IDO MEA-SULFOSUCCI- alkotott 1-észter, dinátriumsó anyag/habosító anyag
NATE

DISODIUM ISOSTEARAM- Butándisav, szulfo-, N-(2-hidroxi-propil)-izooktadekánamid- Felületaktív anyag/habosító anyag/


IDO MIPA-SULFOSUCCI- dal alkotott 1-észter, dinátriumsó bőrkondicionáló anyag
NATE

2006.4.5.
DISODIUM ISOSTEA- Izooktadekánamid, N-[2-(N-(2-karboxi-metil)-N-(2-(2-kar- Felületaktív anyag/habosító anyag/
ROAMPHODIACETATE boxi-metoxi)-etil)-amino]-etil-, dinátriumsó lemosó anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DISODIUM ISOSTEA- 95046-33-6 305-821-0 Dinátrium-1-[2-(2-karboxi-metoxi)-etil]-1-(2-karboxi-etil)- Felületaktív anyag/habosító anyag/


ROAMPHODIPROPIO- 4,5-dihidro-2-(15-metil-hexadecil)-1-H-imidazolium-hidro- lemosó anyag
NATE xid

DISODIUM ISOSTEARYL Butándisav, szulfo-, 1-izooktadecil-észter, dinátriumsó Felületaktív anyag/lemosó anyag/

HU
SULFOSUCCINATE habosító anyag/bőrkondicionáló
anyag

DISODIUM LANETH-5 68890-92-6 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(3-karboxi-1-oxo-szulfo-propil)-ω- Felületaktív anyag


SULFOSUCCINATE hidroxi-, lanolinalkoholokkal alkotott éterek, dinátriumsók

DISODIUM LAURAMIDO 25882-44-4 247-310-4 Dinátrium-1-[2-[(1-oxo-decil)-amino]-etil]-2-szulfonát-szuk- Felületaktív anyag/habosító anyag/


MEA-SULFOSUCCINATE cinát bőrkondicionáló anyag

DISODIUM LAURAMIDO 56388-44-4 Butándisav, szulfo-, c-[2-[2-[(1-oxo-decil)-amino]-etoxi]- Felületaktív anyag/habosító anyag/


PEG-2 SULFOSUCCINATE etil]-észter, dinátriumsó bőrkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


DISODIUM LAURAMIDO Felületaktív anyag/habosító anyag
PEG-5 SULFOSUCCINATE

DISODIUM LAURETH-5 Felületaktív anyag


CARBOXYAMPHODIACE-
TATE

DISODIUM LAURETH-6 39354-45-5 255-062-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(3-karboxi-1-oxo-3-szulfo-propil)-ω- Felületaktív anyag


SULFOSUCCINATE (dodecil-oxi)-, dinátriumsó

DISODIUM LAURETH-7 Felületaktív anyag


CITRATE

DISODIUM LAURETH-9 39354-45-5 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(3-karboxi-1-oxo-3-szulfo-propil)-ω- Felületaktív anyag


SULFOSUCCINATE (dodecil-oxi)-, dinátriumsó

DISODIUM LAURETH-12 39354-45-5 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(3-karboxi-1-oxo-3-szulfo-propil)-ω- Felületaktív anyag


SULFOSUCCINATE (dodecil-oxi)-, dinátriumsó

DISODIUM LAURETH 39354-45-5 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(3-karboxi-1-oxo-3-szulfopropil)-ω- Felületaktív anyag/habosító anyag/


SULFOSUCCINATE (dodecil-oxi)-, dinátriumsó lemosó anyag

DISODIUM LAURIMINO- 3655-00-3 222-899-0 Dinátrium-N-(2-karboxi-etil)-N-dodecil-β-alaninát Antisztatizáló szer/felületaktív


DIPROPIONATE anyag/lemosó anyag habosító
anyag

L 97/159
DISODIUM LAUROAMP- 14350-97-1 238-306-3 Dinátrium-1-[2-(karboxi-metoxi)-etil]-1-(karboxi-metil)-4,5- Antisztatizáló szer/felületaktív
HODIACETATE dihidro-2-undecil-1H-imidazolium-hidroxid anyag/viszkozitásszabályozó szer/
habosító anyag/lemosó anyag
L 97/160
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DISODIUM LAUROAM- 68929-04-4 273-035-4 Dinátrium-1-[2-(2-karboxi-metoxi)-etil]-1-(2-karboxi-etil)- Antisztatizáló szer/felületaktív


PHODIPROPIONATE 4,5-dihidro-2-undecil-1H-imidazolium-hidroxid anyag/habosító anyag lemosó
anyag

DISODIUM LAURYL 40795-56-0 Benzol, dodecil-fenoxi-, diszulfo-származék, dinátriumsó Felületaktív anyag/lemosó anyag/

HU
PHENYL ETHER DISULFO- emulgeáló szer/oldhatóságjavító
NATE anyag

DISODIUM LAURYL 50957-96-5 256-865-1 Foszforsav, dodecil-észter, nátriumsó Emulgeáló szer


PHOSPHATE

DISODIUM LAURYL SUL- 13192-12-6 236-149-5 Dinátrium-4-dodecil-2-szulfonát-szukcinát Felületaktív anyag/bőrkondicionáló


FOSUCCINATE anyag/lemosó anyag/habosító
anyag

DISODIUM MALYL TYRO- L-Tirozin, N-(1-oxo-2-hidroxi-3-karboxi-propil)-, dinátri- Felületaktív anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


SINATE umsó

DISODIUM METHYLENE 26545-58-4/ 247-785-8 2-Naftalinszulfonsav, 6,6'-metilén-bisz-, dinátriumsó Stabilizátor/felületaktív anyag/old-


DINAPHTHALENESULFO- 14857-90-0 hatóságjavító anyag
NATE

DISODIUM MYRISTAM- 37767-42-3 Butándisav, szulfo-, 2-[(1-oxo-tetradecil)-amino]-etil-észter, Felületaktív anyag/lemosó anyag/


IDO MEA-SULFOSUCCI- dinátriumsó habosító anyag
NATE

DISODIUM NONOXYNOL- 67999-57-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(3-karboxi-1-oxo-2(vagy 3)-szulfo- Felületaktív anyag


10 SULFOSUCCINATE propil)-ω-(nonil-fenil)-, dinátriumsó

DISODIUM OLEAMIDO 68479-64-1 270-864-3 Dinátrium-(Z)-[2-[(1-oxo-oktadek-9-enil)-amino]-etil]-2- Felületaktív anyag


MEA-SULFOSUCCINATE szulfonát-szukcinát

DISODIUM OLEAMIDO 67815-88-7 267-199-6 Dinátrium-4-[1-metil-2-[(1-oxo-oktadek-9-enil)-amino]-etil- Antisztatizáló szer/felületaktív


MIPA-SULFOSUCCINATE 2-szulfonát-szukcinát anyag/lemosó anyag/habosító
anyag

DISODIUM OLEAMIDO 56388-43-3 260-392-0 Dinátrium(Z)-4-[2-[2-[(1-oxo-oktadek-9-enil)-amino]- Felületaktív anyag


PEG-2 SULFOSUCCINATE etoxi]-etil-2-szulfonát-szukcinát

DISODIUM OLEOAMPHO- 9-Oktadekénamid, N-[2-(N-(2-karboxi-etil)-N-(2-(2-karboxi- Felületaktív anyag/lemosó anyag/


DIPROPIONATE etoxi)-etil)-amino]-etil-, dinátriumsó antisztatizáló szer/habosító anyag

DISODIUM OLETH-3 SUL- Felületaktív anyag


FOSUCCINATE

2006.4.5.
DISODIUM OLEYL PHOSP- Foszforsav, 9-oktadekenil-észter, dinátriumsó Emulgeáló szer
HATE
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DISODIUM OLEYL SULFO- 94213-67-9 303-773-5 Dinátrium(Z)-1-(oktadek-9-enil)-2-szulfonát-szukcinát Felületaktív anyag/lemosó anyag


SUCCINATE

DISODIUM PALMITAMIDO Felületaktív anyag lemosó anyag

HU
PEG-2 SULFOSUCCINATE

DISODIUM PALMITO- Felületaktív anyag/lemosó anyag


LEAMIDO PEG-2 SULFO-
SUCCINATE

DISODIUM PEG-4 Felületaktív anyag


COCAMIDO MIPA-SULFO-
SUCCINATE

DISODIUM PEG-8 Felületaktív anyag/emulgeáló szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


GLYCERYL CAPRYLATE/
CAPRATE

DISODIUM PEG-10 Felületaktív anyag


LAURYLCITRATE SULFO-
SUCCINATE

DISODIUM PEG-8 RICI- Felületaktív anyag/lemosó anyag


NOSUCCINATE

DISODIUM PHOSPHATE Nátrium-foszfát, dinatrii phosphas 7558-79-4 231-448-7 Dinátrium-hidrogénortofoszfát Pufferáló szer
kétbázisú

DISODIUM PPG-2-ISODE- Felületaktív anyag


CETH-7 CARBOXYAMP-
HODIACETATE

DISODIUM PYROPHOSP- 7758-16-9 231-835-0 Dinátrium-dihidrogénpirofoszfát Pufferáló szer/kelátképző anyag


HATE

DISODIUM RICINOLEAM- 65277-54-5 265-672-1 Dinátrium-1-[2-[(12-hidroxi-1-oxooktadek-9-enil)-amino]- Felületaktív anyag/bőrkondicionáló


IDO MEA-SULFOSUCCI- etil]-2-szulfo-szukcinát anyag/lemosó anyag
NATE

DISODIUM SEBACATE 17265-14-4 241-300-3 Dekándisav, dinátriumsó Stabilizátor

L 97/161
DISODIUM SITOSTERETH- Felületaktív anyag/emulgeáló szer
14 SULFOSUCCINATE
L 97/162
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DISODIUM STEARAMIDO 85081-55-6 285-345-7 Dinátrium-C-[2-[(1-oxo-oktadecil)-amino]-etil]-szulfonát- Felületaktív anyag/lemosó anyag/


MEA-SULFOSUCCINATE szukcinát habjavító anyag/oldhatóságjavító
anyag

DISODIUM STEARIMINO- 20716-30-7 243-983-3 Dinátrium-N-(2-karboxi-etil)-N-oktadecil-β-alaninát Antisztatizáló szer/felületaktív

HU
DIPROPIONATE anyag/hajkondicionáló anyag/
lemosó anyag

DISODIUM STEAROAMP- 69868-14-0 274-173-8 Dinátrium-1-[2-(karboxi-metoxi)-etil]-1-(karboxi-metil)-2- Antisztatizáló szer/felületaktív


HODIACETATE heptadecil-4,5-dihidro-1H-imidazolium-hidroxid anyag/oldhatóságjavító anyag/haj-
kondicionáló anyag/lemosó anyag/
habjavító anyag

DISODIUM STEAROYL 38079-62-8 253-773-3 Dinátrium-N-(1-oxo-oktadecil)-L-glutamát Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


GLUTAMATE onáló anyag/felületaktív anyag/
lemosó anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


DISODIUM STEARYL SUL- 14481-60-8 238-479-5 Dinátrium-4-(oktadecil-amino)-4-oxo-2-szulfonát-butirát Felületaktív anyag
FOSUCCINAMATE

DISODIUM STEARYL SUL- 65277-59-0 265-673-7 Dinátrium-1-oktadecil-2-szulfonát-szukcinát Felületaktív anyag/habjavító anyag/


FOSUCCINATE oldhatóságjavító anyag/lemosó
anyag

DISODIUM SUCCINATE 150-90-3 205-778-7 Dinátrium-szukcinát Felületaktív anyag

DISODIUM SUCCINOYL 7421-40-1 231-044-0 Karbenoxolon-dinátrium Felületaktív anyag/bőrkondicionáló


GLYCYRRHETINATE anyag/habjavító anyag

DISODIUM TALLAMIDO Butándisav, szulfo-, 2-[(1-oxo-tallolaj-alkil)-amino]-etil-ész- Felületaktív anyag/habjavító anyag/


MEA-SULFOSUCCINATE ter, dinátriumsó oldhatóságjavító anyag/lemosó
anyag

DISODIUM TALLOW SUL- 90268-48-7 290-850-0 Butánsav, 4-amino-4-oxo-2-szulfo-, N-faggyú-alkil-szárma- Felületaktív anyag/habjavító anyag/
FOSUCCINAMATE zékok, dinátriumsók oldhatóságjavító anyag/lemosó
anyag

DISODIUM TALLOWAM- 90268-41-0 290-842-7 Butándisav, szulfo-, C-(2-faggyú-amido-etil)-észterek, dinát- Felületaktív anyag/habjavító anyag/
IDO MEA-SULFOSUCCI- riumsók lemosó anyag/oldhatóságjavító
NATE anyag

DISODIUM TALLOWAMP- 93804-76-3 298-453-4 Nátrium-N-(karboxi-metil)-N-[2-[(2-hidroxi-etil)-(1-oxo- Felületaktív anyag/habjavító anyag/


HODIACETATE oktadecil)-amino]-etil]-glicinát oldhatóságjavító anyag/lemosó
anyag/hajkondicionáló anyag

DISODIUM TALLOWIMI- 61791-56-8 263-190-6 β-Alanin, N-(2-karboxi-etil)- N-faggyú-alkil-származékok, Felületaktív anyag/antisztatizáló


NODIPROPIONATE dinátriumsók szer/hajkondicionáló anyag/lemosó

2006.4.5.
anyag

DISODIUM TETRAPRO- 94086-60-9 301-848-7 Dinátrium-(tetrapropenil-)szukcinát Felületaktív anyag


PENYL SUCCINATE
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DISODIUM TRIDECYLSUL- 83147-64-2 Butándisav, szulfo-, 1-tridecil-észter, dinátriumsó Felületaktív anyag/oldhatóságjavító


FOSUCCINATE anyag/habjavító anyag/lemosó
anyag

HU
DISODIUM UNDECYLE- 26650-05-5 247-873-6 Dinátrium-4-[2-[(1-oxo-undek-10-enil)-amino]-etil]-2-szul- Felületaktív anyag/habjavító anyag/
NAMIDO MEA-SULFO- fonát-szukcinát lemosó anyag/oldhatóságjavító
SUCCINATE anyag

DISODIUM UNDECYLE- Felületaktív anyag/lemosó anyag/


NAMIDO PEG-2 SULFO- habjavító anyag/oldhatóságjavító
SUCCINATE anyag

DISODIUM WHEAT GER- Amidok, búzacsíraolaj, N-(2-hidroxi-etil)-, szulfobutándi- Felületaktív anyag/oldhatóságjavító


MAMIDO MEA-SULFO- savval alkotott észterek, dinátriumsók anyag/habjavító anyag/lemosó

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


SUCCINATE anyag

DISODIUM WHEAT GER- Felületaktív anyag/lemosó anyag/


MAMIDO PEG-2 SULFO- habjavító anyag/oldhatóságjavító
SUCCINATE anyag

DISODIUM WHEATGER- Amidok, búzacsíraolaj, N-[2-(N-(2-karboxi-metil)-N-(2-kar- Felületaktív anyag/habjavító anyag/


MAMPHODIACETATE boxi-metoxi-etil)-amino)-etil]-, dinátriumsók lemosó anyag/oldhatóságjavító
anyag/hajkondicionáló anyag

DISOYADIMONIUM 61788-92-9 263-019-5 Kvaterner ammóniumvegyületek, dimetil-diszója-alkil, klo- Antisztatizáló szer/felületaktív


CHLORIDE ridok anyag/hajkondicionáló anyag

DISOYAMINE 68783-23-3 272-190-5 Aminok, di-szója-alkil Emulgeáló szer/hajkondicionáló


anyag/antisztatizáló szer

DISOYOYLETHYL 223239-87-0 Etánaminium, 2-hidroxi-N,N-bisz(2-hidroxi-etil)-N-metil-, Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


HYDROXYETHYLMONIUM szójazsírsavakkal alkotott diészterek, metilszulfátok (sók) anyag
METHOSULFATE

DISPERSE BLACK 9 20721-50-0 243-987-5 2,2’-[[4-[(4-Amino-fenil)-azo]-fenil]-imino]-biszetanol Hajfesték


(CI 111301)

DISPERSE BLUE 3 2475-46-9 219-604-2 9,10-Antracéndion, 1,4-diamino-, vegyes N,N’-2-hidroxi-etil Hajfesték


és N,N’-metil származékok; az anyagot a színmutatóban
a CI 61505 színindex-szám jelöli (CI 61505)

L 97/163
DISPERSE BLUE 7 3179-90-6 221-666-0 1,4-Dihidroxi-5,8-bisz[(2-hidroxi-etil)-amino]-antrakinon Hajfesték
L 97/164
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DISPERSE BROWN 1 23355-64-8 245-604-7 2,2’-[3-Klór-4-[(2,6-diklór-4-nitrofenil)-azo)-fenil]-imino]- Hajfesték


biszetanol (CI 11152)

DISPERSE ORANGE 3 730-40-5 211-984-8 4-[(4-Nitrofenil)-azo]-anilin (CI 11005) Hajfesték

HU
DISPERSE RED 11 2872-48-2 220-703-8 1,4-Diamin-2-metoxi-antrakinon (CI 62015) Hajfesték

DISPERSE RED 15 116-85-8 204-163-0 1-Amino-4-hidroxi-antrakinon (CI 60710) Hajfesték

DISPERSE RED 17 3179-89-3 221-665-5 2,2’-[[3-Metil-4-[(4-nitrofenil)-azo]-fenil]-imino]-biszetanol Hajfesték

DISPERSE VIOLET 1 128-95-0 204-922-6 1,4-Diamin-antrakinon (CI 61100) Hajfesték

DISPERSE VIOLET 4 1220-94-6 214-944-8 1-Amino-4-(metil-amino)-antrakinon (CI 61105) Hajfesték

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


DISTARCH GLYCERYL Kötőanyag/összetapadás-gátló
ETHER anyag/abszorbens

DISTARCH PHOSPHATE 55963-33-2 Kötőanyag/összetapadás-gátló


anyag/abszorbens

DISTEARDIMONIUM HEC- 97280-96-1 306-493-1 1-Oktadekánaminium, N,N-dimetil-N-oktadecil-, klorid, Stabilizátor/viszkozitásszabályozó


TORITE hektorittal lejátszódó reakció termékei szer

DISTEARETH-2 LAUROYL Felületaktív anyag/hajkondicionáló


GLUTAMATE anyag/lágyító szer

DISTEARETH-5 LAUROYL Felületaktív anyag/lágyító szer/haj-


GLUTAMATE kondicionáló anyag

DISTEARETH-6 DIMO- Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/


NIUM CHLORIDE felületaktív anyag/hajkondicionáló
anyag

DISTEAROYLETHYL 67846-68-8 267-382-0 Dimetil-bisz[2-[(1-oxo-oktadecil)-oxi]-etil]-ammónium-klo- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


DIMONIUM CHLORIDE rid anyag

DISTEAROYLETHYL Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


HYDROXYETHYLMONIUM anyag
METHOSULFATE

2006.4.5.
DISTEAROYLPROPYL TRI- 220609-41-6 1-Propánaminium, N,N,N-trimetil-2,3-bisz[(1-oxo-oktade- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
MONIUM CHLORIDE cil)-oxi]-, klorid anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DISTEARYL EPOXYP- 29681-28-5 (2,3-Epoxi-propil)-metil-dioktadecilammónium-klorid Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


ROPYLMONIUM CHLO- anyag
RIDE

DISTEARYL ETHER 1606038 228-567-1 Dioktadeciléter Bőrkondicionáló anyag

HU
DISTEARYL THIODIPRO- 693-36-7 211-750-5 Dioktadecil-3,3'-tiodipropionát Antioxidáns
PIONATE

DISTEARYLDIMETHYLA- Lágyító szer/antisztatizáló szer/haj-


MINE DILINOLEATE kondicionáló anyag

DISTEARYLDIMONIUM 107-64-2 203-508-2 Dimetil-dioktadecilammónium-klorid Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


CHLORIDE anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


DITALLOW DIMONIUM 235433-27-9 Kvaterner ammóniumvegyületek, bisz(faggyú-alkil)-dimetil, Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
CELLULOSE SULFATE cellulóz-szulfátok anyag

DITALLOWAMIDOETHYL 68920-86-5 272-927-0 Amidok, faggyú, N,N’-[[2-hidroxi-propil)-imino]-di-2,1- Felületaktív anyag/hajkondicionáló


HYDROXYPROPYLAMINE etándiil]-bisz- anyag/antisztatizáló szer

DITALLOWAMIDOETHYL Propánaminium, 2-hidroxi-N-metil-N,N-bisz(2-amino-etil)-, Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


HYDROXYPROPYLMO- N',N''-bisz-faggyú-acil-származékok, metilszulfát anyag
NIUM METHOSULFATE

DITALLOWDIMONIUM 68783-78-8 272-207-6 Kvaterner ammóniumvegyületek, dimetil-di-faggyú-alkil, Antisztatizáló szer/felületaktív


CHLORIDE kloridok anyag/hajkondicionáló anyag

DITALLOWETHYL 93334-15-7 297-088-8 Zsírsavak, faggyú, trietanolaminnal lejátszódó reakció Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
HYDROXYETHYLMONIUM termékei, dimetilszulfáttal kvaternerré alakított anyag
METHOSULFATE

DITALLOWOYLETHYL Kvaterner ammóniumvegyületek, metil-(2-hidroxi-etil)-bisz Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


HYDROXYETHYLMONIUM (faggyú-acil-oxi-etil), metilszulfát (sók) anyag
METHOSULFATE

DI-t-BUTYL HYDROXY- Biciklo[2.2.1]heptán-2-on, 1,7,7-trimetil-3-[(4-hidroxi-3,5- Ultraibolya-sugárzást elnyelő anyag


BENZYLIDENE CAMPHOR bisz(1,1-dimetil-etil)-fenil)-metilén]-

DI-TEABUTYLHYDROQUI- 88-58-4 201-841-8 2,5-Di-terc-butilhidrokinon Antioxidáns


NONE

L 97/165
DI-TEA-OLEAMIDO PEG-2 85480-94-0 287-374-0 4-[2-[(2-Hidroxi-etil)-(1-oxo-oleil)-amino]-etil]-hidrogén-2- Felületaktív anyag/lemosó anyag/
SULFOSUCCINATE szulfo-szukcinát, 2,2’,2’’-nitrilo-trietanollal alkotott vegyület habjavító anyag/oldhatóságjavító
(1:2) anyag
L 97/166
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DI-TEA-PALMITOYL L-Aszparaginsav, N-(1-oxo-hexadecil)-, 2,2’,2’’-nitrilo-trisze- Felületaktív anyag/lemosó anyag


ASPARTATE tanollal alkotott só (1:2)

DITHIAOCTANEDIOL 5244-34-8 226-045-8 2,2'-Etilén-ditiodietanol Bőrkondicionáló anyag

HU
DITHIODIGLYCOLIC ACID 505-73-7 208-019-8 2,2’-Ditiodiecetsav Redukáló anyag

DITHIOMETHYLBENZA- 2527-58-4 219-768-5 2,2'-Ditiobisz[N-metilbenzamid] Baktériumelleni szer


MIDE

DITRIDECYL ADIPATE 16958-92-2 241-029-0 Bisz(tridecil)-adipát Lágyító szer

DITRIDECYL DIMER DILI- Lágyító szer/bőrkondicionáló


NOLEATE anyag/hidratáló anyag/bőrsimító

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


anyag

DITRIDECYL SODIUM 2673-22-5 220-219-7 Nátrium-1,2-bisz(tridecil-oxi-karbonil)-etánszulfonát Felületaktív anyag/habjavító anyag/


SULFOSUCCINATE lemosó anyag/oldhatóságjavító
anyag

DITRIDECYL THIODIPRO- 10595-72-9 234-206-9 Di(tridecil)-3,3’-tiodipropionát Antioxidáns


PIONATE

DITRIDECYLDIMONIUM Tridekánaminium, N-tridecil-N,N-dimetil-, klorid Antisztatizáló szer/felületaktív


CHLORIDE anyag/hajkondicionáló anyag

DM HYDANTOIN 77-71-4 201-051-3 5,5-Dimetilhidantoin Viszkozitásszabályozó szer/hajkon-


dicionáló anyag

DMAPA ACRYLATES/ Filmképző anyag


ACRYLIC ACID/ACRYLO-
NITROGENS COPOLYMER

DMDM HYDANTOIN 6440-58-0 229-222-8 1,3-Bisz(hidroxi-metil)-5,5-dimetil-imidazolidin-2,4-dion VI/1,33 Tartósító szer

DMHF 9065-13-8 Formaldehid, 5,5-dimetil-2,4-imidazolidindionnal alkotott Baktériumelleni szer/filmképző


polimer anyag

DNA 9007-49-2 310-127-6 Természetben előforduló anyag, dezoxi-ribonukleinsav Bőrkondicionáló anyag

2006.4.5.
DOCOSAHEXAENOIC 25167-62-8 4,7,10,13,16,19-Dokozahexánsav Antisztatizáló szer bőrkondicionáló
ACID anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DODECANEDIOIC ACID/ Filmképző anyag/viszkozitásszabá-


CETEARYL ALCOHOL/ lyozó szer
GLYCOL COPOLYMER

HU
DODECYL GALLATE dodecylis gallas 1166-52-5 214-620-6 Dodecil-3,4,5-trihidroxi-benzoát Antioxidáns

DODECYLBENZENE SUL- 27176-87-0 248-289-4 Dodecil-benzolszulfonsav Felületaktív anyag/lemosó anyag


FONIC ACID

DODECYLBENZYLTRIMO- 19014-05-2/ 242-754-5 4-Dodecil-benzil-trimetilammónium-klorid Baktériumelleni szer/antisztatizáló


NIUM CHLORIDE 1330-85-4 szer/felületaktív anyag emosó
anyag/hajkondicionáló anyag

DODECYLHEXADECYLT- 103807-18-7 1-Hexadekánaminium, 2-dodecil-N,N,N-trimetil-, klorid Antisztatizáló szer/hajkondicionáló

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


RIMONIUM CHLORIDE anyag

DODECYLTETRADECA- 59012-60-1 Tetradekanol, 2-dodecil- Lágyító szer


NOL

DODECYLXYLYLDITRIMO- Benzol, dodecil-1,3-bisz(trimetil-ammónium-metil)-, diklo- Antisztatizáló szer/felületaktív


NIUM CHLORIDE rid anyag/hajkondicionáló anyag

DODOXYNOL-5 9014-92-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(dodecil-fenil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

DODOXYNOL-6 9014-92-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(dodecil-fenil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

DODOXYNOL-7 9014-92-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(dodecil-fenil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

DODOXYNOL-9 9014-92-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(dodecil-fenil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

DODOXYNOL-12 9014-92-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(dodecil-fenil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

DODOXYNOL-13 2610274 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(tributil-fenil)-ω-hidroxi- (13 mól EO Felületaktív anyag/emulgeáló szer


átlagos mólarány)

DOMIPHEN BROMIDE Domifen-bromid 538-71-6 208-702-0 Domifen-bromid Baktériumelleni szer/dezodoráló


anyag/szájápoló anyag/foltosodás-
gátló anyag

L 97/167
DROMETRIZOLE Drometrizol 2440-22-4 219-470-5 2-(2H-Benzotriazol-2-il)-p-krezol Ultraibolya-sugárzást elnyelő anyag
L 97/168
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

DROMETRIZOLE TRISILO- 155633-54-8 Fenol, 2-(2H-benzotriazol-2-il)-4-metil-6-[2-metil-3- Ultraibolya-sugárzást elnyelő anyag


XANE [1,3,3,3-tetrametil-1-[(trimetil-szilil)-oxi]-disziloxanil]-

DROMICEIUS OIL A dromiceius olaj az emu (Dromiceius) zsírjából nyert nem illó Lágyító szer

HU
olaj

DROSERA ROTUNDIFO- A drosera rotundifolia a harmatfűből (Drosera rotundifolia, Bőrkondicionáló anyag/erősítőszer


LIA Droseraceae) szármató növényi anyag

DROSERA ROTUNDIFO- 84696-10-6 283-630-0 A drosera rotundifolia kivonat a harmatfű (Drosera rotundifolia, Bőrkondicionáló anyag/erősítőszer
LIA EXTRACT Droseraceae) föld feletti részeiből nyert kivonat

DRYOPTERIS FILIX-MAS 84650-05-5 283-485-3 A dryopteris filix-mas kivonat az erdei pajzsika (Dryopteris Bőrkondicionáló anyag/erősítőszer
EXTRACT filix-mas, Polypodiaceae) leveléből nyert kivonat

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


DURVILLEA ANTARCTICA 223749-87-9 A durvillea antarctica kivonat algából (Durvillea antarctica, Bőrvédő anyag
EXTRACT Durvilleaceae) nyert kivonat

ECBALLIUM ELATERIUM 90131-28-5 290-338-7 Az ecballium elaterium kivonat a magrúgó (Ecballium Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT elaterium, Cucurbitaceae) terméséből nyert kivonat

ECHINACEA ANGUSTIFO- 84696-11-7 283-631-6 Az echinacea angustifolia kivonat kasvirág (Echinacea angusti- Erősítőszer/csillapító szer/bőrkon-
LIA EXTRACT folia, Compositae) gyökeréből nyert kivonat dicionáló anyag/hidratáló anyag

ECHINACEA ANGUSTIFO- 84696-11-7 283-631-6 Az echinacea angustifolia levélkivonat kasvirág (Echinacea Erősítőszer/csillapító szer/bőrkon-
LIA LEAF EXTRACT angustifolia, Compositae) leveléből nyert kivonat dicionáló anyag/hidratáló anyag

ECHINACEA PALLIDA 97281-15-7 306-513-9 Az echinacea pallida kivonat kasvirág (Echinacea pallida, Erősítőszer/bőrkondicionáló anyag/
EXTRACT Compositae) gyökértörzséből és gyökeréből nyert kivonat hidratáló anyag

ECHINACEA PURPUREA 90028-20-9 289-808-4 Az echinacea purpurea kivonat a bíbor kasvirág (Echinacea Bőrkondicionáló anyag/erősítőszer/
EXTRACT purpurea, Compositae) gyökeréből nyert kivonat hidratáló anyag

ECHINACEA PURPUREA 90028-20-9 289-808-4 Az echinacea purpurea gyökérkivonat a bíbor kasvirág Bőrkondicionáló anyag/erősítőszer/
ROOT EXTRACT (Echinacea purpurea, Compositae) gyökeréből nyert kivonat hidratáló anyag

ECHINACIN Hidratáló anyag

ECLIPTA PROSTRATA 93165-22-1 296-907-6 Az eclipta prostrata kivonat az Eclipta prostrata, Compositae Bőrkondicionáló anyag

2006.4.5.
EXTRACT hajtásvégéből nyert kivonat

EDTA EDTA 60-00-4 200-449-4 1,2-Etán-diamin, N,N,N',N'-tetrakisz-(karboxi-metil)- Kelátképző anyag


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

EICOSAPENTAENOIC Ikozapent 10417-94-4 5,8,11,14,17-Ikozapentoénsav Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer


ACID

ELAEIS GUINEENSIS KER- Az elaeis guineensis magviasz az olajpálma (Elaeis guineensis, Lágyító szer
NEL CERA Palmae) magolajának viasz-frakciója

HU
ELAEIS GUINEENSIS KER- 8023-79-8 232-425-4 Az elaeis guineensis magolaj az olajpálma (Elaeis guineensis, Lágyító szer
NEL OIL Palmae) magjából nyert olaj

ELAEIS GUINEENSIS OIL 8002-75-3 232-316-1 Az elaeis guineensis olaj az olajpálma (Elaeis guineensis, Palmae) Lágyító szer
terméséből nyert természetes olaj

ELASTIN 9007-58-3 232-701-4 Elasztinok. Emlősök szervezetéből kivont oldhatatlan Bőrkondicionáló anyag/bőrsimító
fehérje anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ELASTIN AMINO ACIDS 91080-18-1 293-509-4 Elasztinok, hidrolizátumok Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
onáló anyag

ELEOCHARIS DULCIS Az eleocharis dulcis kivonat a csetkáka (Eleocharis dulcis, Lágyító szer/erősítőszer/bőrkondi-
EXTRACT Cyperaceae) magjából nyert kivonat cionáló anyag

ELETTARIA CARDAMO- 85940-32-5 288-922-1 Az elettaria cardamomum kivonat a malabár-kardamomum Erősítőszer


MUM EXTRACT (Elettaria cardamomum, Zingiberaceae) magjából nyert kivonat

ELETTARIA CARDAMO- 8000-66-6 Az elettaria cardamomum olaj a malabár-kardamomum Erősítőszer/elfedő anyag


MUM OIL (Elettaria cardamomum, Zingiberaceae) érett, szárított magjából
nyert illóolaj

EMBRYO EXTRACT 91081-61-7 293-667-4 Az embriókivonat emlősembrió bőréből nyert kivonat Hidratáló anyag/bőrkondicionáló
anyag

ENTEROMORPHA COMP- 223749-88-0 Az enteromorpha compressa kivonat algatelepből (Entero- Bőrvédő anyag
RESSA EXTRACT morpha compressa, Ulvaceae) nyert kivonat

EPHEDRA DISTACHYA 90028-29-8 289-818-9 Az efendra distachya kivonat az (Efendra distachya, Efendraceae) Lágyító szer/erősítőszer/bőrkondi-
EXTRACT hajtásvégéből nyert kivonat cionáló anyag

EPHEDRA SINICA EXT- 85940-38-1 288-925-8 Az efendra sinica kivonat az (Efendra sinica, Efendraceae) Erősítőszer/bőrkondicionáló anyag
RACT hajtásvégéből nyert kivonat

EPIGAEA REPENS EXT- 90028-30-1 289-819-4 Az epigaea repens kivonat az epigaea (Epigaea repens, Ericaceae) Bőrkondicionáló anyag
RACT leveléből nyert kivonat

L 97/169
EPILOBIUM ANGUSTIFO- 90028-31-2 289-821-5 Az epilobium angustifolium kivonat az Epilobium angustifolium, Bőrkondicionáló anyag
LIUM EXTRACT Onagraceae föld feletti részeiből nyert kivonat
L 97/170
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

EPOXIDIZED SOYBEAN 2232918 232-391-0 Szójababolaj, epoxidált Lágyító szer/képlékenyítő szer


OIL

EQUAE LAC Az equae lac teljes kancatej Bőrkondicionáló anyag

HU
EQUISETUM ARVENSE 71011-23-9 275-123-8 Az equisetum arvense kivonat a mezei zsurló (Equisetum Lágyító szer/összehúzó anyag/erő-
EXTRACT arvense, Equisetaceae) meddő száraiból nyert kivonat sítőszer/csillapító szer

EQUISETUM ARVENSE 71011-23-9 275-123-8 Az equisetum arvense levélkivonat a mezei zsurló (Equisetum Lágyító szer/összehúzó anyag/erő-
LEAF EXTRACT arvense, Equisetaceae) leveléből nyert kivonat sítőszer/csillapító szer

EQUISETUM HIEMALE 90028-32-3 289-822-0 Az equisetum hiemale kivonat a téli zsurló (Equisetum hiemale, Erősítőszer/csillapító szer/lágyító
EXTRACT Equisetaceae) meddő száraiból nyert kivonat szer/l emosó anyag

EQUUS EXTRACT 98999-13-4 308-902-9 Ló, kivonat. A házilóból (Equus caballus) származó kivonatok Bőrkondicionáló anyag
és azok fizikailag módosított változatai, mint például

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


fehérjék, lipidek, szénhidrátok, nukleinsavak, szervetlen
ionok stb

ERGOSTEROL Ergoszterin 57-87-4 200-352-7 Ergoszta-5,7,22-trién-3-ol, (3β, 22E)-

ERICA CINEREA EXTRACT 90028-38-9 289-828-3 Az erica cinerea kivonat a szürke hanga (Erica cinerea, Bőrkondicionáló anyag/erősítőszer
Ericaceae) virágjából nyert kivonat

ERIOBOTRYA JAPONICA 91770-19-3 294-804-0 Az eriobotrya japonica kivonat a japán naspolya (Eriobotrya Bőrkondicionáló anyag/erősítőszer
EXTRACT japonica, Rosaceae) terméséből és leveléből nyert kivonat

ERIOBOTRYA JAPONICA 91770-19-3 294-804-0 Az eriobotrya japonica levélkivonat a japán naspolya Bőrkondicionáló anyag/erősítőszer
LEAF EXTRACT (Eriobotrya japonica) leveléből nyert kivonat

ERIODICTYON CRASSIFO- 90028-41-4 289-832-5 Az eriodictyon crassifolium kivonat az Eriodictyon crassifolium, Bőrkondicionáló anyag
LIUM EXTRACT Hidrophyllaceae leveléből nyert kivonat

ERUCA SATIVA EXTRACT 90028-42-5 289-833-0 Az eruca sativa kivonat a borsmustár (Eruca sativa, Brassica- Faggyúképződés-gátló anyag/erősí-
ceae) leveléből nyert kivonat tőszer

ERUCALKONIUM CHLO- 90730-68-0 Benzolmetánaminium, N-13-dokozenil-N,N-dimetil-, klorid Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


RIDE anyag

ERUCAMIDE 112-84-5 204-009-2 (Z)-Dokoz-13-én-amid Opálosító anyag/viszkozitásszabá-


lyozó szer

ERUCAMIDOPROPYL 1-Propánaminium, 2-hidroxi-N,N-dimetil-N-[3-[(1-oxo-13- Antisztatizáló szer/felületaktív


HYDROXYSULTAINE dokozenil)-amino]-propil]-3-szulfo-, hidroxid, belső só anyag/hajkondicionáló anyag/

2006.4.5.
lemosó anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer/bőrkondicionáló anyag/
habjavító anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ERUCYL ARACHIDATE Ikozánsav, 13-dokozenil-észter Lágyító szer

ERUCYL ERUCATE 27640-89-7 248-587-4 (Z)-Dokoz-13-enil (Z)-dokoz-13-enoát Lágyító szer

ERUCYL OLEATE 85617-81-8 9-Oktadekénsav, 13-dokozenil-észter Lágyító szer

HU
ERYNGIUM MARITIMUM 90028-44-7 289-835-1 Az eryngium maritimum kivonat az Eryngium maritimum, Erősítőszer
EXTRACT Apiaceae teljes növényből nyert kivonat

ERYTHORBIC ACID 89-65-6 201-928-0 2,3-Didehidro-D-eritro-hexon-1,4-lakton Antioxidáns

ERYTHRITOL 7541-59-5 231-418-3 Bután-1,2,3,4-tetrol Nedvesítő szer/hidratáló anyag

ESCIN 6805-41-0 229-880-6 Escin Erősítőszer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ESCULIN 531-75-9 208-517-5 2H-1-Benzopiran-2-on, 6-(β-D-glükopiranozil-oxi)-7-hid- Erősítőszer
roxi-

ETHANE 74-84-0 200-814-8 Etán Hajtógáz

ETHANOLAMINE Monoetanol-amin 141-43-5 205-483-3 2-Amino-etanol III/1,61 Pufferáló szer

ETHANOLAMINE DITHIO- Ecetsav, 2,2'-ditiobisz-, 2-hidroxi-etilamin só (1:2) Redukáló anyag


DIGLYCOLATE

ETHANOLAMINE GLYCE- 35907-34-7 Foszforsav, mono(2-amino-etil) mono(2,3-dihidroxi-propil)- Bőrkondicionáló anyag


ROPHOSPHATE észter, monohidrát, (R)

ETHANOLAMINE HCl 2002-24-6 217-900-6 2-Hidroxi-etilammónium-klorid Pufferáló szer

ETHANOLAMINE 126-97-6 204-815-4 (2-Hidroxi-etil)-ammónium-merkaptoacetát III/1,2a Szőrtelenítő szer/redukáló anyag/


THIOGLYCOLATE hajgöndörítő vagy egyenesítő anyag

ETHIODIZED OIL Etiodizált olaj 8008-53-5 Zsírsavak, mák, jódozott, etil-észterek Lágyító szer

ETHOXYDIGLYCOL 111-90-0 203-919-7 2-(2-Etoxi-etoxi)-etanol Nedvesítő szer/oldószer

ETHOXYDIGLYCOL ACE- 112-15-2 203-940-1 2-(2-Etoxi-etoxi)-etilacetát Oldószer


TATE

ETHYL 2,2- 67634-15-5 266-819-2 3-(p-Etil-fenil)-2,2-dimetilpropionaldehid Elfedő anyag


DIMETHYLHYDROCINNA-

L 97/171
MAL

ETHYL ACETATE Etilacetát 141-78-6 205-500-4 Etilacetát Oldószer


L 97/172
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ETHYL APRICOT KERNE- 226994-20-3 A sárgabarackból (Prunus armeniaca) származó magolaj Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
LATE zsírsavainak etil-észtere onáló anyag/lágyító szer

ETHYL ARACHIDONATE 1808-26-0 5,8,11,14-Ikozatetraénsav, etil-észter (összes-Z)- Lágyító szer

HU
ETHYL ASPARTATE 4070-43-3 223-779-0 4-Etilhidrogén-L-aszpartát Antisztatizáló szer/bőrkondicio-
náló anyag

ETHYL AVOCADATE 91078-91-0 293-375-7 Olajok, avokádó, Et-észterek Lágyító szer

ETHYL BENZOATE 93-89-0 202-284-3 Etilbenzoát VI/1,1 Tartósító szer

ETHYL BUTYL VALERO- 67770-79-0 267-048-4 5-Butil-5-etiltetrahidro-2H-pirán-2-on Erősítőszer


LACTONE

ETHYL BUTYLACETYLA- 52304-36-6 257-835-0 Etil-N-acetil-N-butil-β-alaninát Felületaktív anyag/bőrkondicionáló

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


MINOPROPIONATE anyag

ETHYL CINNAMATE 103-36-6 203-104-6 Etilcinnamát Ultraibolya-sugárzást elnyelő anyag

ETHYL CYANOACRYLATE 7085-85-0 230-391-5 Etil-2-cianoakrilát Filmképző anyag

ETHYL DIHYDROXYP- Roxadimát 58882-17-0 261-482-8 Etil-4-[bisz(2-hidroxi-propil)-amino]-benzoát Ultraibolya-sugárzást elnyelő anyag


ROPYL PABA

ETHYL DIISOPROPYLCIN- 32580-72-6 251-109-7 Etil-3-[2,4-bisz(1-metil-etil)-fenil]-akrilát Ultraibolya-sugárzást elnyelő anyag


NAMATE

ETHYL ESTER OF 68951-89-3 Fehérjehidrolizátumok, Et-észterek, hidrokloridok Antisztatizáló szer/lágyító szer/haj-


HYDROLYZED ANIMAL kondicionáló anyag/bőrkondicio-
PROTEIN náló anyag

ETHYL ESTER OF Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


HYDROLYZED KERATIN anyag/bőrkondicionáló anyag

ETHYL ESTER OF Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


HYDROLYZED SILK anyag/bőrkondicionáló anyag

ETHYL ESTER OF PVM/MA 25087-06-3 2-Butándisav (Z)-, monoetil-észter, metoxi-eténnel alkotott Antisztatizáló szer/filmképző
COPOLYMER polimer anyag/hajfixáló anyag

ETHYL GLUTAMATE 1119-33-1 214-274-6 Etil-hidrogén-L-glutamát Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


anyag/bőrkondicionáló anyag

2006.4.5.
ETHYL GUIAZULENE SUL- Felületaktív anyag
FONATE
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ETHYL HEXANEDIOL Etilhexándiol 94-96-2 202-377-9 2-Etilhexán-1,3-diol Oldószer

ETHYL HYDROXY PICOLI- 220610-55-9 Propánsav, 2-hidroxi-, 2-etil-6-metil-3-piridinollal alkotott Bőrkondicionáló anyag
NIUM LACTATE vegyület (1: 1)

HU
ETHYL HYDROXYMETHYL 68140-98-7 268-820-3 4-Etil-2-(8-heptadekenil)-2-oxazolin-4-metanol Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
OLEYL OXAZOLINE anyag

ETHYL ISOSTEARATE Izooktadekánsav, etil-észter Lágyító szer

ETHYL LACTATE 97-64-3 202-598-0 Propánsav, 2-hidroxi-, etil-észter Oldószer

ETHYL LAURATE 106-33-2 203-386-0 Etillaurát Lágyító szer

ETHYL LINOLEATE 544-35-4 208-868-4 Etillinoleát Lágyító szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ETHYL LINOLENATE 1191-41-9 214-734-6 Etil-(9Z,12Z,15Z)-9,12,15-oktadekatrienoát Lágyító szer

ETHYL MENTHANE CAR- 39711-79-0 254-599-0 N-Etil-2-(izopropil)-5-metilciklohexán-karboxamid Erősítőszer


BOXAMIDE

ETHYL METHACRYLATE 97-63-2 202-597-5 Etilmetakrilát Viszkozitásszabályozó szer

ETHYL METHOXYCINNA- 99880-64-5 217-679-6 Etil-p-metoxi-cinnamát Ultraibolya-sugárzást elnyelő anyag


MATE

ETHYL METHYLP- 77-83-8 201-061-8 Etil-2,3-epoxi-3-fenilbutirát Viszkozitásszabályozó szer


HENYLGLYCIDATE

ETHYL MINKATE 91079-08-2 293-394-0 Olajok, vidramenyét, Et-észterek Lágyító szer

ETHYL MORRHUATE 73049-58-8 277-253-0 Tőkehalmáj-olaj, Et-észterek Lágyító szer

ETHYL MYRISTATE 124-06-1 204-675-4 Etilmirisztát Lágyító szer/oldószer

ETHYL NICOTINATE 614-18-6 210-370-7 3-Piridinkarbonsav, etil-észter Bőrkondicionáló anyag

ETHYL OLEATE Etiloleát 111-62-6 203-889-5 Etiloleát Lágyító szer

ETHYL OLIVATE 92044-99-0 295-379-4 Zsírsavak, olívaolaj, Et-észterek Lágyító szer

L 97/173
ETHYL PALMITATE 628-97-7 211-064-6 Etilpalmitát Lágyító szer

ETHYL PCA 7149-65-7 230-480-9 Etil-5-oxo-L-prolinát Bőrkondicionáló anyag


L 97/174
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ETHYL PEG-15 COCAMINE Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/


SULFATE felületaktív anyag/lemosó anyag/
hajkondicionáló anyag

ETHYL PELARGONATE 123-29-5 204-615-7 Etilnonanoát Lágyító szer

HU
ETHYL PERSATE Zsírsavak, (őszibarackmag vagy sárgabarackmag), etil-észte- Lágyító szer
rek

ETHYL PHENETHYL ACE- 239881 219-868-9 [2-(1-Etoxi-etoxi)-etil]-benzol Oldószer/erősítőszer


TAL

ETHYL PHENYLACETATE 101-97-3 202-993-8 Etil-fenilacetát Erősítőszer/oldószer

ETHYL SERINATE 4117-31-1 L-Szerin, etil-észter Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


anyag/bőrkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ETHYL STEARATE 111-61-5 203-887-4 Etilsztearát Lágyító szer

ETHYL THIOGLYCOLATE 623-51-8 210-800-3 Etil-merkaptoacetát III/1,2b Hajgöndörítő vagy egyenesítő


anyag/szőrtelenítő szer/redukáló
anyag

ETHYL TOSYLAMIDE 1077-56-1 214-073-3 N-Etiltoluol-2-szulfonamid Filmképző anyag/képlékenyítő szer

ETHYL VANILLIN Etilvanillin 121-32-4 204-464-7 3-Etoxi-4-hidroxi-benzaldehid Csillapító sze/elfedő anyag

3-ETHYLAMINO-p-CRE- 68239-79-2 269-473-0 Bisz[etil(4-hidroxi-o-tolil)ammónium]-szulfát Hajkondicionáló anyag


SOL SULFATE

7-ETHYLBICYCLOOXAZO- 7747-35-5 231-810-4 7a-Etildihidro-1H,3H,5H-oxazol[3,4-c]-oxazol VI/1,49 Tartósító szer


LIDINE

ETHYLCELLULOSE Etilcellulóz 9004-57-3 Cellulóz, etil-éter Kötőanyag/filmképző anyag/visz-


kozitásszabályozó szer

ETHYLENE BRASSYLATE 105-95-3 203-347-8 1,4-Dioxa-cikloheptadekán-5,17-dion Erősítőszer/elfedő anyag

ETHYLENE CARBONATE 96-49-1 202-510-0 Etilén-karbonát Oldószer

ETHYLENE DIHYDROGE- 68647-78-9 271-973-9 Amidok, faggyú, hidrogénezett, N,N'-etilén-bisz- Emulgeáló szer/viszkozitásszabá-
NATED TALLOWAMIDE lyozó szer/bőrkondicionáló anyag

ETHYLENE DILINOLEA- Viszkozitásszabályozó szer

2006.4.5.
MIDE

ETHYLENE DIOLEAMIDE 110-31-6 203-756-1 N,N'-Etán-1,2-diil-bisz(oleamid) Viszkozitásszabályozó szer


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ETHYLENE DISTEARA- 110-30-5 203-755-6 N,N'-Etilén-di(sztearamid) Viszkozitásszabályozó szer


MIDE

ETHYLENE/ACRYLIC ACID 9010-77-9 2-Propénsav, eténnel alkotott polimer Kötőanyag/emulzióstabilizátor/

HU
COPOLYMER filmképző anyag/opálosító anyag

ETHYLENE/ACRYLIC ACID/ 26713-18-8 Filmképző anyag


VA COPOLYMER

ETHYLENE/CALCIUM 26445-96-5 Filmképző anyag/opálosító anyag


ACRYLATE COPOLYMER

ETHYLENE/MA COPOLY- 9006-26-2 2,5-Furándion, eténnel alkotott polimer Kötőanyag/filmképző anyag


MER

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ETHYLENE/MAGNESIUM Filmképző anyag
ACRYLATE COPOLYMER

ETHYLENE/PROPYLENE 9010-79-1 Filmképző anyag/duzzasztó szer/


COPOLYMER koptató anyag

ETHYLENE/SODIUM 25750-82-7 Filmképző anyag/emulzióstabilizá-


ACRYLATE COPOLYMER tor/opálosító anyag/kötőanyag

ETHYLENE/VA COPOLY- 24937-78-8 Ecetsav-etenil-észter, eténnel alkotott polimer Kötőanyag/emulzióstabilizátor/


MER filmképző anyag

ETHYLENE/ZINC ACRY- Filmképző anyag


LATE COPOLYMER

ETHYLHEXETH-3 CAR- Felületaktív anyag/lemosó anyag


BOXYLIC ACID

ETHYLHEXYL ACETOXYS- 61800-40-6 263-233-9 2-Etil-hexil-12-(acetoxi)-oktadekanoát Lágyító szer


TEARATE

ETHYLHEXYL BENZOATE 5444-75-7 226-641-8 2-Etil-hexilbenzoát Bőrkondicionáló anyag/lágyító


szer/oldószer

ETHYLHEXYL CAPRY- Oktánsav, 2-etilhexanollal és dekánsavval alkotott vegyes Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer
LATE/CAPRATE észterek

L 97/175
ETHYLHEXYL COCOATE 92044-87-6 295-366-3 Zsírsavak, kókusz, 2-etilhexil-észterek Lágyító szer
L 97/176
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ETHYLHEXYL DIMETHI- Felületaktív anyag/emulgeáló szer


CONE ETHOXY GLUCO-
SIDE

ETHYLHEXYL DIMETHYL 21245-02-3 244-289-3 2-Etil-hexil-4-(dimetil-amino)-benzoát VII/1,21 Ultraibolya-szűrő/ultraibolya-sugár-

HU
PABA zást elnyelő anyag

ETHYLHEXYL EHTYLHE- 7425-14-1 231-057-1 2-Etil-hexil-2-etilhexanoát Lágyító szer


XANOATE

ETHYLHEXYL GALLATE octylis gallas 34531-26-5 252-073-5 2-Etil-hexilgallát Antioxidáns

ETHYLHEXYL GLYCERYL 53890-13-4 258-841-6 Hexadekánsav, 3-[(2-etilhexil)-oxi]-2-hidroxi-propil-észter Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer


PALMITATE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ETHYLHEXYL HYDROXYS- 29710-25-6/ 249-793-7 2-Etil-hexil 12-hidroxi-oktadekanoát Lágyító szer
TEARATE 29383-26-4

ETHYLHEXYL HYDROXYS- 2-Etilhexil-12-benzoil-oxi-oktadekanoát Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer


TEARATE BENZOATE

ETHYLHEXYL ISONONA- 71566-49-9 275-637-2 2-Etil-hexilizononanoát Lágyító szer


NOATE

ETHYLHEXYL ISOPALMI- 93843-32-4 299-112-2 2-Etil-hexilizohexadekanoát Lágyító szer


TATE

ETHYLHEXYL ISOSTEA- 81897-25-8 Izooktadekánsav, 2-etilhexil-észter Lágyító szer


RATE

ETHYLHEXYL LAURATE 20292-08-4 243-697-9 2-Etil-hexillaurát Lágyító szer

ETHYLHEXYL LINOLEOYL Oktadekánsav, 12-(1-oxo-9,12-oktadekadienil-oxi)-, 2-etil- Emulgeáló szer


STEARATE hexil-észter

ETHYLHEXYL METHOXY- 5466-77-3 226-775-7 2-Etil-hexil-4-metoxi-cinnamát VII/1,12 Ultraibolya-szűrő/ultraibolya-sugár-


CINNAMATE zást elnyelő anyag

ETHYLHEXYL MYRISTATE 29806-75-5 249-863-7 2-Etil-hexilmirisztát Lágyító szer

ETHYLHEXYL NEOPENTA- 16387-18-1 240-437-6 2-Etil-hexilpivalát Lágyító szer

2006.4.5.
NOATE

ETHYLHEXYL OLEATE 26399-02-0 247-655-0 2-Etil-hexiloleát Lágyító szer


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ETHYLHEXYL PALMITATE 29806-73-3 249-862-1 2-Etil-hexilpalmitát Lágyító szer

ETHYLHEXYL PCA 4261-80-7 224-241-8 2-Etil-hexil-5-oxo-L-prolinát Nedvesítő szer/bőrkondicionáló


anyag

HU
ETHYLHEXYL PELARGO- 59587-44-9 261-819-9 2-Etil-hexilnonanoát Lágyító szer
NATE

ETHYLHEXYL SALICYLATE 118-60-5 204-263-4 2-Etil-hexilszalicilát VII/1,20 Ultraibolya-sugárzást elnyelő


anyag/ultraibolya-szűrő

ETHYLHEXYL STEARATE 22047-49-0 244-754-0 2-Etil-hexilsztearát Lágyító szer

ETHYLHEXYL TRIAZONE 88122-99-0 Benzoesav, 4,4',4''-(1,3,5-triazin-2,4,6-triil-triimino)-trisz-, VII/1,15 Ultraibolya-sugárzást elnyelő


trisz(2-etilhexil)-észter anyag/ultraibolya-szűrő

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ETHYLHEXYLGLYCERIN 70445-33-9 1,2-Propándiol, 3-(2-etil-hexil-oxi) Bőrkondicionáló anyag

ETHYLHEXYLGLYCERYL 66486-85-9 266-379-1 3-[(2-Etil-hexil)-oxi]-2-hidroxi-propildokozanoát Emulgeáló szer


BEHENATE

ETHYLHEXYLGLYCERYL 53890-13-4 258-841-6 3-[(2-Etil-hexil)-oxi]-2-hidroxi-propilpalmitát Emulgeáló szer


PALMITATE

ETHYLPARABEN Etilparabén 120-47-8 204-399-4 Etil-4-hidroxi-benzoát VI/1,12 Tartósító szer

ETIDRONIC ACID Etidronsav 2809-21-4 220-552-8 Foszfonsav, (1-hidroxi-etilidén)-bisz- III/1,53 Kelátképző anyag

ETOCRYLENE Etokrilén 5232-99-5 226-029-0 2-Propénsav, 2-ciano-3,3-difenil-, etil-észter Ultraibolya-sugárzást elnyelő anyag

EUCALYPTOL Eukaliptol 470-82-6 207-431-5 2-Oxa-biciklo[2.2.2]oktán, 1,3,3-trimetil- Denaturáló szer/erősítőszer

EUCALYPTUS CITRIO- 223748-96-7 Az eucalyptus citriodora olaj a citromos eukaliptuszból Erősítőszer/elfedő anyag
DORA OIL (Eucalyptus citriodora, Myrtaceae) nyert illóolaj

EUCALYPTUS GLOBULUS 84625-32-1 283-406-2 Az eucalyptus globulus kivonat az eukaliptuszfa (Eucalyptus Erősítőszer dezodoráló anyag/
EXTRACT globulus, Myrtaceae) friss leveléből nyert kivonat lemosó anyag/baktériumelleni szer

EUCALYPTUS GLOBULUS 8000-48-4 Az eucalyptus globulus olaj az eukaliptuszfa (Eucalyptus Erősítőszer/elfedő anyag
OIL globulus) és más eukaliptuszfajták friss leveléből nyert illóolaj

L 97/177
EUCOMMIA ULMOIDES 223749-00-6 Az eucommia ulmoides kivonat a szillevelű gumifa (Eucommia Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT ulmoides, Eucommiaceae) szárított leveléből nyert kivonat
L 97/178
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

EUGENIA CARYOPHYLLUS caryophylli flos 84961-50-2 284-638-7 Az eugenia caryophyllus kivonat a szegfűszegfa (Eugenia Szájápoló anyag/elfedő anyag/
EXTRACT caryophyllata, Myrtaceae) szárított virágbimbójából nyert összehúzó anyag/erősítőszer
kivonat

EUGENIA CARYOPHYLLUS 8015-97-2/ Az eugenia caryophyllus levélolaj a szegfűszegfa (Eugenia Erősítőszer

HU
LEAF OIL 8000-34-8 caryophyllus, Myrtaceae) levelének vízgőz-desztillációjával
nyert illóolaj. Főleg eugenolból áll

EUGENIA CARYOPHYLLUS 8000-34-8 Az eugenia caryophyllus olaj a szegfűszegfa (Eugenia car- Erősítőszer
OIL yophyllus, Myrtaceae) szárított virágbimbójának vízgőz-desz-
tillációjával nyert illóolaj. Főleg eugenolból áll

EUGENOL Eugenol eugenolum 97-53-0 202-589-1 Fenol, 2-metoxi-4-(2-propenil)- Denaturáló szer/erősítőszer

EUGLENA GRACILIS Az euglena gracilis poliszacharid alga (Euglena gracilis, Gélképző anyag/viszkozitásszabá-
POLYSACCHARIDE Euglenidae) sejtjeiből bioszintézissel nyert termék lyozó szer/bőrkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


EUPATORIUM PURPU- 90028-55-0 289-847-7 Az eupatorium purpureum kivonat az Eupatorium purpureum, Lágyító szer/erősítőszer/bőrkondi-
REUM EXTRACT Compositae szárából, leveléből és virágjából nyert kivonat cionáló anyag

EUPHORBIA HIRTA EXT- 84625-37-6 283-412-5 Az euphorbia hirta kivonat a mongoróka (Euphorbia hirta, Bőrkondicionáló anyag
RACT Euphorbiaceae) hajtásvégéből nyert kivonat

EUPHRASIA OFFICINALIS Az euphrasia officinalis a szemvidítófűből (Euphrasia officinalis, Erősítőszer/csillapító szer/össze-


Scrophulariaceae) nyert növényi anyag húzó anyag/baktériumelleni szer/
bőrkondicionáló anyag

EUPHRASIA OFFICINALIS 84625-36-5 283-410-4 Az euphrasia officinalis kivonat a szemvidítófű (Euphrasia Erősítőszer/csillapító szer/össze-
EXTRACT officinalis, Scrophulariaceae) föld feletti részeiből nyert kivonat húzó anyag/baktériumelleni szer/
bőrkondicionáló anyag

EVERNIA PRUNASTRI 90028-68-5 289-861-3 Az evernia prunastri kivonat a tölgyfazuzmó (Evernia Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT prunastri, Usneaceae) föld feletti részeiből nyert kivonat

FABIANA IMBRICATA 90028-69-6 289-862-9 A fabiana imbricata kivonat a Fabiana imbricata, Solanaceae Bőrkondicionáló anyag/erősítőszer
EXTRACT leveléből és gallyaiból nyert kivonat

FAEX 68876-77-7 Természetben előforduló anyag, élesztő Bőrkondicionáló anyag

FAEX EXTRACT 8013-01-2 232-387-9 A faex kivonat az élesztőből nyert kivonat Bőrkondicionáló anyag

FAGUS SYLVATICA EXT- 85251-65-6 286-477-8 A fagus sylvatica kivonat a bükk (Fagus sylvatica, Fagaceae) Erősítőszer
RACT bimbójából nyert kivonat

2006.4.5.
FARNESOL 4602-84-0 225-004-1 2,6,10-Dodekatrién-1-ol, 3,7,11-trimetil- Csillapító szer/oldószer/dezodoráló
anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

FARNESYL ACETATE 29548-30-9 249-689-1 3,7,11-Trimetildodeka-2,6,10-trienil-acetát Erősítőszer

FAST GREEN FCF 2353-45-9 219-091-5 Dihidrogén (etil)[4-[4-[etil(3-szulfonato-benzil)-amino]-(4- Hajfesték


hidroxi-2-szulfonato-benzhidrilidén]-ciklohexa-2,5-dién-1-

HU
ilidén]-(3-szulfonato-benzil)-ammónium, dinátriumsó (CI
42053).

FERMENTED VEGETABLE Az erjesztett zöldségek a cukornádból származó cukor, Lágyító szer/bőrkondicionáló


melasz, szénhidrátok és növényi fehérjék keverékének anyag/nedvesítő szer
részleges erjesztésével kapott végtermék

FERRIC CHLORIDE 7705-08-0 231-729-4 Vas-triklorid Összehúzó anyag

FERRIC CITRATE 3522-50-7 222-536-6 1,2,3-Propántrikarbonsav, 2-hidroxi-, vas(3+) só (1:1) Bőrkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


FERRIC GLYCEROPHOSP- 38455-91-3 1,2,3-Propántriol, 1-(dihidrogénfoszfát), vas(3+) só (3:2) Összehúzó anyag
HATE

FERROUS ASPARTATE 75802-64-1 L-Aszparaginsav, vas(2+) só (1:1) Bőrkondicionáló anyag

FERROUS GLUCOHEPTO- 34459-32-0 D-Glükoheptonsav, vas(+2), (2.xi.)- Bőrkondicionáló anyag


NATE

FERROUS SULFATE 7720-78-7 231-753-5 Vas-szulfát Összehúzó anyag

FERULA ASSA FOETIDA 90028-70-9 289-863-4 A ferula assa-foetida kivonat az ördöggyökér (Ferula assa- Csillapító szer/erősítőszer
EXTRACT foetida, Apiaceae) gyökeréből nyert kivonat

FERULA FOETIDA EXT- 93455-94-8 297-382-6 A ferula foetida kivonat a Ferula foetida, Apiaceae gyökeréből Erősítőszer/bőrkondicionáló anyag
RACT nyert kivonat

FERULA GALBANIFLUA 93165-40-3 296-925-4 A ferula galbaniflua kivonat a galbanum (Ferula galbaniflua, Baktériumelleni szer/erősítőszer
EXTRACT Apiaceae) mézgájából nyert kivonat

FERULA GALBANIFLUA 8023-91-4 A ferula galbaniflua olaj a galbanum (Ferula galbaniflua, Baktériumelleni szer/erősítőszer
OIL Apiaceae) gyantájából nyert illatos olaj

FERULIC ACID 1135-24-6 214-490-0 4-Hidroxi-3-metoxi-fahéjsav Baktériumelleni szer

FIBRONECTIN 86088-83-7 289-149-2 Fibronektinek Bőrkondicionáló anyag

L 97/179
FICUS CARICA EXTRACT 90028-74-3 289-868-1 A ficus carica (fig) kivonat a füge (Ficus carica, Moraceae) Bőrkondicionáló anyag
terméséből és leveléből nyert kivonat
L 97/180
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

FISH GLYCERIDES 100085-40-3 309-181-3 Gliceridek, halolaj Lágyító szer

FLEXIBLE COLLODION 8050-70-2 Filmképző anyag

HU
FLUORINE YEAST DERI- Bőrkondicionáló anyag
VATIVE

FLUORO C2-8 ALKYLDI- Emulgeáló szer


METHICONE

FLUOROSALAN Flusalan 1050591 225-322-0 Benzamid, 3,5-dibromo-2-hidroxi-N-[3-(trifluoro-metil)- Baktériumelleni szer


fenil]-

FOENICULUM VULGARE 84625-39-8 283-414-6 A foeniculum vulgare kivonat az ánizskapor (Foeniculum Erősítőszer/lágyító szer/csillapító
EXTRACT vulgare, Umbelliferae) terméséből nyert kivonat szer/bőrkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


FOENICULUM VULGARE A foeniculum vulgare termés az ánizskapor (Foeniculum vulgare, Erősítőszer/lágyító szer/csillapító
FRUIT Umbelliferae) szárított érett terméséből származó növényi szer/bőrkondicionáló anyag
anyag

FOENICULUM VULGARE 8006-84-6 A foeniculum vulgare olaj az ánizskapor (Foeniculum vulgare, Erősítőszer/lágyító szer/csillapító
OIL Umbelliferae) magjából nyert illóolaj szer/bőrkondicionáló anyag

FOLIC ACID Folsav acidum folicum 59-30-3 200-419-0 Folsav Bőrkondicionáló anyag

FOMES OFFICINALIS EXT- 94465-74-4 305-358-4 A fomes officinalis kivonat a gombából (Fomes officinalis, Bőrvédő anyag
RACT Polyporaceae) nyert kivonat

FORMALDEHYDE Formaldehid oldat 50-00-0 200-001-8 Formaldehid III/1,13 – VI/1,5 Tartósító szer

FORMIC ACID acidum formicum 64-18-6 200-579-1 Hangyasav VI/1,14 Tartósító szer

FRAGARIA CHILOENSIS 95193-64-9 305-877-6 A fragaria chiloensis kivonat a parti szamóca (Fragaria Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT chiloensis, Rosaceae) terméséből nyert kivonat

FRAGARIA VESCA EXT- 84929-78-2 284-556-1 A fragaria vesca kivonat az erdei szamóca (Fragaria vesca, Bőrkondicionáló anyag/összehúzó
RACT Rosaceae) terméséből nyert kivonat anyag

FRAGARIA VESCA FRUIT A fragaria vesca gyümölcs az erdei szamóca (Fragaria vesca, Bőrkondicionáló anyag/összehúzó
Rosaceae) szárított terméséből származó növényi anyag anyag

2006.4.5.
FRAGARIA VESCA JUICE 84929-78-2 284-556-1 A fragaria vesca lé az erdei szamóca (Fragaria vesca, Rosaceae) Bőrkondicionáló anyag/összehúzó
friss gyümölcshúsából sajtolt folyadék anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

FRAGARIA VESCA LEAF 84929-78-2 284-556-1 A fragaria vesca levélkivonat az erdei szamóca (Fragaria vesca, Bőrkondicionáló anyag/összehúzó
EXTRACT Rosaceae) leveléből nyert kivonat anyag

FRAGARIA VESCA SEED 84929-78-2 284-556-1 A fragaria vesca mag az erdei szamócából (Fragaria vesca, Bőrkondicionáló anyag/összehúzó
Rosaceae) származó mag anyag

HU
FRANGULA ALNUS A frangula alnus a kutyabengéből (Frangula alnus, Rhamna- Bőrvédő anyag/bőrkondicionáló
ceae) származó növényi anyag anyag

FRANGULA ALNUS EXT- frangulae cortex 84625-48-9 283-418-8 A frangula alnus kivonat a kutyabenge (Frangula alnus, Bőrvédő anyag/bőrkondicionáló
RACT Rhamnaceae)szárított kérgéből nyert kivonat anyag

FRAXINUS EXCELSIOR 84625-28-5 283-402-0 A fraxinus excelsior kivonat a magas kőris (Fraxinus excelsior, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Oleaceae) leveléből nyert kivonat

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


FREESIA REFRACTA EXT- 223749-01-7 A freesia refracta kivonat a frézia (Freesia refracta, Iridaceae) Bőrkondicionáló anyag
RACT növényéből nyert kivonat

FRUCTOSE Fruktóz fructosum/laevulosum 57-48-7 200-333-3 Fruktóz Nedvesítő szer, illatanyag kompo-
nens, bőrkondicionáló

FUCUS SERRATUS EXT- 94167-02-9 303-400-6 A fucus serratus kivonat algából (Fucus serratus, Fucaceae) nyert Bőrvédő anyag
RACT kivonat

FUCUS VESICULOSUS fucus 84696-13-9 283-633-7 A fucus vesiculosus kivonat a hólyagmoszat (Fucus vesiculosus, Csillapító szer/bőrsimító anyag/
EXTRACT Fucaceae) szárított telepéből nyert kivonat lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

FUMARIA OFFICINALIS 84625-41-2 283-416-7 A fumaria officinalis kivonat a füstikefű (Fumaria officinalis, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Fumariaceae) virágjából, leveléből és ágaiból nyert kivonat

FUMARIC ACID Fumársav 110-17-8 203-743-0 Fumársav Pufferáló szer

FURFURAL 98-01-1 202-627-7 2-Furaldehid Oldószer

FURFURYL ADENINE 525-29-1 Erősítőszer

GADI IECUR OIL 8001-69-2 232-289-6 A gadi iecur olaj a tőkehal (Gadus spp., Gadidae) friss májából Lágyító szer
sajtolt nem illó olaj. Főleg telítetlen C14-C18 és C16-C22
zsírsavak gliceridjeiből áll

GALACTOARABINAN 9036-66-2 232-910-0 Galakto-arabinan Filmképző anyag

L 97/181
GALACTONOLACTONE 1668-08-2/ 220-484-9 Galaktono-1,4-lakton Nedvesítő szer
2782-07-2
L 97/182
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

GALEGA OFFICINALIS 84650-07-7 283-487-4 A galega officinalis kivonat a kecskeruta (Galega officinalis, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Leguminosae) hajtásvégéből nyert kivonat

GALIUM APARINE EXT- 84625-42-3 283-417-2 A galium aparine kivonat a ragadós galaj (Galium aparine, Bőrkondicionáló anyag

HU
RACT Rubiaceae) hajtásvégéből nyert kivonat

GALLIC ACID Gallsav 149-91-7 205-749-9 3,4,5-Trihidroxi-benzoesav Antioxidáns

GALLUS EXTRACT A gallus kivonat a kakas (Gallus) taréjának enzimes Hidratáló anyag/bőrkondicionáló
bontásából nyert kivonat anyag

GAMMA-NONALACTONE 104-61-0 203-219-1 Nonan-4-olid Oldószer

GAMMA-UNDECALAC- 104-67-6 203-225-4 Undekán-4-olid Oldószer/elfedő anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


TONE

GANODERMA LUCIDUM 223751-82-4 A ganoderma lucidum kivonat a pecsétviaszgomba (Gano- Bőrvédő anyag
EXTRACT derma lucidum, Polyporaceae) kalapjából és szárából nyert
kivonat

GARCINIA CAMBOGIA 90045-23-1 289-882-8 A garcinia cambogia kivonat a Garcinia cambogia, Guttiferae Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT terméséből nyert kivonat

GARDENIA FLORIDA EXT- 92457-01-7 296-280-9 A gardenia florida kivonat a sárga becő (Gardenia florida, Erősítőszer
RACT Rubiaceae) virágjából és terméséből nyert kivonat

GARDENIA FLORIDA OIL 68916-47-2 A gardenia florida olaj a sárga becő (Gardenia florida, Erősítőszer
Rubiaceae) virágjából nyert illóolaj

GARDENIA TAHITENSIS A gardenia tahitensis virág a Gardenia tahitensis, Rubiaceae Bőrkondicionáló anyag
FLOWER virágjából nyert növényi anyag

GARDENIA TAHITENSIS A gardenia tahitensis virágkivonat a Gardenia tahitensis, Bőrkondicionáló anyag


FLOWER EXTRACT Rubiaceae virágjából nyert kivonat

GAULTHERIA PROCUM- 90045-28-6 289-888-0 A gaultheria procumbens kivonat a gaulteria Gaultheria Erősítőszer/bőrkondicionáló anyag
BENS EXTRACT procumbens, Ericaceae leveléből nyert kivonat

2006.4.5.
GELATIN Zselatin gelatina 9000-70-8 232-554-6 Zselatinok. Kollagénnek bőr, ín, ínszalag, csont stb. Viszkozitásszabályozó szer/film-
forralásával történő hidrolízisével kapott fehérjék bonyolult képző anyag
kombinációja
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

GELATIN/KERATIN Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


AMINO ACIDS/LYSINE anyag/bőrkondicionáló anyag
HYDROXYPROPYL TRI-
MONIUM CHLORIDE

HU
GELATIN/LYSINE/ Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
POLYACRYLAMIDE anyag
HYDROXYPROPYLTRIMO-
NIUM CHLORIDE

GELIDIELLA ACEROSA 223749-81-1 A gelidiella acerosa kivonat algából (Gelidiella acerosa, Bőrvédő anyag
EXTRACT Gelidiaceae) nyert kivonat

GELIDIUM CARTILAGI- 94945-01-4 305-680-5 A gelidium cartilagineum kivonat a vörös moszatból (Gelidium Bőrvédő anyag
NEUM EXTRACT cartilagineum, Gelidiaceae) nyert kivonat

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


GELLAN GUM 71010-52-1 275-117-5 Gellángumi Filmképző anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer

GENTIANA LUTEA EXT- 72968-42-4 277-139-0 A gentiana lutea kivonat a tárnics (Gentiana lutea, Gentiana- Erősítőszer/bőrkondicionáló anyag
RACT ceae) gyökértörzséből és gyökeréből nyert kivonat

GENTIANA LUTEA ROOT A gentiana lutea gyökér a tárnics (Gentiana lutea, Gentianaceae) Erősítőszer/bőrkondicionáló anyag
szárított gyökértörzséből és gyökeréből származó növényi
anyag

GERANIOL 106-24-1 203-377-1 2,6-Oktadién-1-ol, 3,7-dimetil-, (2E)- Erősítőszer

GERANIUM MACULATUM 84650-10-2 283-491-6 A geranium maculatum kivonat a Geranium maculatum, Erősítőszer
EXTRACT Geraniaceae gyökeréből nyert kivonat

GERANIUM MACULATUM A geranium maculatum olaj a Geranium maculatum, Geraniacea Elfedő anyag/erősítőszer
OIL gyökeréből és leveléből nyert illóolaj

GERANIUM ROBERTIA- 84650-11-3 283-492-1 A geranium robertianum kivonat a gólyaorrfű (Geranium Összehúzó anyag/erősítőszer
NUM EXTRACT robertianum Geraniaceae) gyógyfű teljes növényéből nyert
kivonat

GERANYL ACETATE 105-87-3 203-341-5 Geranil-acetát Erősítőszer

GEUM RIVALE EXTRACT 89957-81-3 289-601-9 A geum rivale kivonat a vízi gyömbér (Geum rivale, Rosaceae) Bőrvédő anyag/bőrkondicionáló
hajtásvégéből nyert kivonat anyag

L 97/183
GEUM URBANUM EXT- 84649-91-2 283-472-2 A geum urbanum kivonat a gyömbér (Geum urbanum, Bőrvédő anyag/bőrkondicionáló
RACT Rosaceae) hajtásvégéből nyert kivonat anyag
L 97/184
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

GEVUINA AVELLANA OIL 225234-02-6 A gevuina avellana olaj a Gevuina avellana, Proteaceae Lágyító szer
terméséből sajtolt nem illó olaj

GIGARTINA STELLATA 223751-69-7 A gigartina stellata kivonat alga (Gigartina stellata, Gigartina- Bőrvédő anyag
EXTRACT ceae) telepéből nyert kivonat

HU
GINKGO BILOBA EXT- 90045-36-6 289-896-4 A ginkgo biloba kivonat a páfrányfenyő (Ginkgo biloba, Erősítőszer/bőrkondicionáló anyag
RACT Ginkgoaceae) leveléből nyert növényi anyag

GINSENG HYDROXYP- 1-Propánaminium, 2-hidroxi-N,N,N-trimetil-, 3-ginzeng Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


ROPYLTRIMONIUM származékok, klorid anyag
CHLORIDE

GLECHOMA HEDERACEA 84650-18-0 283-500-3 A glechoma hederacea kivonat a földiborostyán (Glechoma Bőrkondicionáló anyag/erősítőszer
EXTRACT hederacea, Lamiaceae) hajtásvégéből nyert kivonat

GLEDITSIA AUSTRALIS 223749-03-9 A gleditsia australis kivonat a Gleditsia australis, Leguminosae Hajkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


EXTRACT magjából nyert kivonat

GLIADIN 9007-90-3 232-707-7 Gliadinok. Különféle gabonák glutinjából származó egy- Bőrkondicionáló anyag
szerű, növényi fehérjék csoportja

GLUCAMINE 488-43-7 207-677-3 1-Amino-1-dezoxi-D-glucitol Nedvesítő szer/hajkondicionáló


anyag

GLUCARIC ACID 87-73-0 201-768-1 D-Glükársav Hajkondicionáló anyag

GLUCAROLACTONE 322244 220-483-3 D-Glükaro-3,6-lakton Bőrkondicionáló anyag

GLUCONIC ACID 526-95-4 208-401-4 D-Glükonsav Nedvesítő szer/pufferáló szer/oldó-


szer

GLUCONOLACTONE 90-80-2 202-016-5 D-Glükono-1,5-lakton Nedvesítő szer/oldószer

GLUCOSAMINE Glükóz-amin 3416-24-8 222-311-2 Glükóz-amin Hajkondicionáló anyag/antisztati-


záló szer

GLUCOSAMINE HCl 66-84-2 200-638-1 Glükózamin-hidroklorid Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


anyag

GLUCOSE Dextróz dextrosum/glucosum 50-99-7 200-075-1 Glükóz Nedvesítő szer

GLUCOSE GLUTAMATE 59279-63-9 L-Glutaminsav, 5-α-D-glükopiranozil-észter Nedvesítő szer/hajkondicionáló


anyag/bőrkondicionáló anyag/
antisztatizáló szer

GLUCOSE OXIDASE 9001-37-0 232-601-0 Oxidáz, glükóz Stabilizátor

2006.4.5.
GLUCURONIC ACID 576-37-4 209-401-7 Glükuronsav Nedvesítő szer/kelátképző anyag/
pufferáló szer
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

GLUCURONOLACTONE 32449-92-6 251-053-3 D-Glükuronsav, γ-lakton Bőrkondicionáló anyag

GLUTAMIC ACID Glutaminsav 56-86-0 200-293-7 (S)-2-Amino-pentándisav Antisztatizáló szer/nedvesítő szer/


hajkondicionáló anyag

HU
GLUTAMINE Levoglutamid 56-85-9 200-292-1 (S)-2,5-Diamino-5-oxo-pentánsav Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
anyag/bőrkondicionáló anyag

GLUTAMYL HISTAMINE 169283-81-2 421-900-3 (S)-4-Amino-5-[2-(1H-imidazol-4-il)-etil-amino]-5-oxo-pen- Hajkondicionáló anyag


tánsav

GLUTARAL Glutaral 111-30-8 203-856-5 Pentándial VI/1,48 Tartósító szer

GLUTATHIONE 70-18-8 200-725-4 Glicin, N-(N-L-γ-glutamil-L-ciszteinil)- Redukáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


GLYCERETH-5 LACTATE Emulgeáló szer/oldószer/l ágyító
szer

GLYCERETH-7 31694-55-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α, α',α''-1,2,3-propántriil-trisz-ω-hid- Nedvesítő szer/oldószer/viszkozi-


roxi- tásszabályozó szer

GLYCERETH-7 BENZOATE Emulgeáló szer/oldószer/emulziós-


tabilizátor/bőrkondicionáló anyag

GLYCERETH-7 DIISONO- 125804-15-1 Emulgeáló szer/lágyító szer/oldó-


NANOATE szer

GLYCERETH-7 TRIACE- Lágyító szer


TATE

GLYCERETH-8 Emulgeáló szer/emulzióstabilizátor/


HYDROXYSTEARATE felületaktív anyag/lágyító szer

GLYCERETH-12 31694-55-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α, α’,α’’-1,2,3-propántriil-trisz-ω-hid- Nedvesítő szer/oldószer/viszkozi-


roxi- tásszabályozó szer

GLYCERETH-20 31694-55-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α, α’,α’’-1,2,3-propántriil-trisz-ω-hid- Nedvesítő szer/viszkozitásszabá-


roxi- lyozó szer

GLYCERETH-20 STEARATE Emulgeáló szer/lágyító szer

L 97/185
GLYCERETH-25 PCA ISOS- Emulgeáló szer/bőrkondicionáló
TEARATE anyag
L 97/186
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

GLYCERETH-26 31694-55-0 Poli(oxi-1,2-etándiil)], α,α',α''-1,2,3-propántriil-trisz[ω-hid- Nedvesítő szer/oldószer/viszkozi-


roxi- tásszabályozó szer

GLYCERETH-26 PHOSP- Emulgeáló szer/kelátképző anyag

HU
HATE

GLYCERETH-6 LAURATE 186537-61-1 Poli(oxi-1,2-etándiil), ω, ω', -dihidroxi-ω"-[(1-oxo-dodecil)- Felületaktív anyag/emulgeáló szer


oxi]-α,α',α"-1,2,3-propántriil-trisz- (6 mól EO átlagos móla-
rány)

GLYCERETH-7 162730-24-7 Poli(oxi-1,2-etándiil)], α,α',α"-1,2,3-propántriil-trisz[ω-hid- Filmképző anyag


HYDROXYSTEARATE/IPDI roxi-, 12-hidroxi-oktadekánsavval alkotott észter, 5-izocia-
COPOLYMER náto-1-(izocianáto-metil)-1,3,3-trimetilciklohexánnal alko-
tott polimer (7 mól EO átlagos mólarány)

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


GLYCERETH-7/IPDI 51606-33-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α,α',α"-1,2,3-propántriil-trisz[ω-hid- Bőrkondicionáló anyag/viszkozi-
COPOLYMER roxi-, 5-izocianáto-1-(izocianáto-metil)-1,3,3-trimetilciklo- tásszabályozó szer filmképző anyag
hexánnal alkotott polimer (7 mól EO átlagos mólarány)

GLYCERETH-17 COCOATE Poli(oxi-1,2-etándiil), α,α',α"-1,2,3-propántriil-trisz[ω-hid- Felületaktív anyag/emulgeáló szer


roxi- (17 mól EO átlagos mólarány), kókuszdióolajból
származó zsírsavakkal alkotott észter

GLYCERETH-17 TALLO- Poli(oxi-1,2-etándiil), α,α',α"-1,2,3-propántriil-trisz[ω-hid- Felületaktív anyag/emulgeáló szer


WATE roxi- (17 mól EO átlagos mólarány), faggyúból származó
zsírsavakkal alkotott észter

GLYCERETH-31 31694-55-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α,α',α"-1,2,3-propántriil-trisz[ω-hid- Bőrkondicionáló anyag/nedvesítő


roxi- (31 mól EO átlagos mólarány) szer/viszkozitásszabályozó szer/fel-
ületaktív anyag

GLYCERIN Glicerin glycerolum 56-81-5 200-289-5 Glicerin Denaturáló szer/nedvesítő szer/


oldószer

GLYCERIN/OXYBUTYLENE Lágyító szer


COPOLYMER STEARYL
ETHER

2006.4.5.
GLYCERYL ABIETATE 1337-89-9 1-Fenantrénkarbonsav, 1,2,3,4,4a,4b,5,6,10,10a-dekahidro- Lágyító szer
1,4a-dimetil-7-(1-metil-etil)-, 1,2,3-propántriollal alkotott
észter, [1r-(1α,4aβ,4bα,10aα)]-
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

GLYCERYL ADIPATE 26699-71-8 247-911-1 Adipinsav, glicerinnel alkotott monoészter Lágyító szer

GLYCERYL ALGINATE Filmképző anyag/viszkozitásszabá-


lyozó szer

HU
GLYCERYL ARACHIDATE 30208-87-8/ Ikozánsav, 2,3-dihidroxi-propil-észter Lágyító szer/emulgeáló szer
50906-68-8

GLYCERYL ARACHIDO- 35474-99-8 5,8,11,14-Ikozatetraénsav, 2,3-dihidroxi-propil-észter Lágyító szer/emulgeáló szer


NATE

GLYCERYL BEHENATE 30233-64-8/ 250-097-0 Dokozánsav, glicerinnel alkotott monoészter Lágyító szer/emulgeáló szer
6916-74-1

GLYCERYL CAPRATE 26402-22-2 247-667-6 Dekánsav, glicerinnel alkotott monoészter Lágyító szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


GLYCERYL CAPRYLATE 26402-26-6 247-668-1 Oktánsav, glicerinnel alkotott monoészter Lágyító szer/emulgeáló szer

GLYCERYL CAPRYLATE/ Dekánsav, glicerinnel és oktánsavval alkotott vegyes Lágyító szer emulgeáló szer
CAPRATE monoészterek

GLYCERYL CITRATE/LAC- 9-oktadekénsav, glicerinnel alkotott vegyes észterek, 9,12- Emulgeáló szer
TATE/LINOLEATE/OLEATE oktadekadiénsav, 2-hidroxi-1,2,3-propán-trikarbonsav, és 2-
hidroxi-propánsav

GLYCERYL COCOATE 61789-05-7 263-027-9 Gliceridek, kókusz mono- Lágyító szer/emulgeáló szer

GLYCERYL COLLAGENATE Hajkondicionáló anyag/filmképző


anyag/bőrkondicionáló anyag

GLYCERYL DIARACHI- 89648-24-8 Ikozánsav, 1,2,3-propántriollal alkotott diészter Lágyító szer


DATE 127039-55-8

GLYCERYL DIBEHENATE 94201-62-4 303-650-6 2-Hidroxi-propán-1,3-diil-didokozanoát Lágyító szer

GLYCERYL DIERUCATE 28880-79-7 249-285-5 Bisz[(Z)-dokoz-13-én]sav, glicerinnel alkotott diészter Lágyító szer

GLYCERYL DIHYDROXYS- 78616-19-0 278-954-4 Bisz(12-hidroxi-oktadekán)sav, glicerinnel alkotott diészter Lágyító szer
TEARATE

GLYCERYL DIISOPALMI- Izohexadekánsav, 1,2,3-propántriollal alkotott diészter Lágyító szer


TATE

L 97/187
GLYCERYL DIISOSTEA- 68958-48-5 273-368-5 Di(izooktadekán)sav, glicerinnel alkotott diészter Lágyító szer/emulgeáló szer/opálo-
RATE sító anyag
L 97/188
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

GLYCERYL DILAURATE 27638-00-2 248-586-9 Laurinsav, glicerinnel alkotott diészter Lágyító szer/emulgeáló szer

GLYCERYL DILINOLEATE 30606-27-0 250-259-0 (9Z,12Z)-Oktadeka-9,12-diénsav, glicerinnel alkotott diész- Lágyító szer
ter

HU
GLYCERYL DIMYRISTATE 53563-63-6 258-629-3 Glicerin-dimirisztát Lágyító szer

GLYCERYL DIOLEATE 25637-84-7 247-144-2 Diolajsav, glicerinnel alkotott diészter Lágyító szer

GLYCERYL DIPALMITATE 26657-95-4 247-886-7 Glicerin-dipalmitát Lágyító szer/emulgeáló szer

GLYCERYL DIPALMITO- 7-Hexadekénsav, 1,2,3-propántriollal alkotott diészter Lágyító szer


LEATE

GLYCERYL DIRICINO- 27902-24-5 248-720-6 Bisz[(R)-12-hidroxi-olaj]sav, glicerinnel alkotott diészter Lágyító szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


LEATE

GLYCERYL DISTEARATE 1323-83-7 215-359-0 Disztearinsav, glicerinnel alkotott diészter Antisztatizáló szer/lágyító szer

GLYCERYL ERUCATE 28063-42-5 248-812-6 (Z)-Dokoz-13-énsav, glicerinnel alkotott monoészter Lágyító szer/emulgeáló szer

GLYCERYL ETHYLHEXA- 2-Propénsav, 3-(4-metoxi-fenil)-, 1,3-dihidroxi-2-(2-etil-1- Ultraibolya-sugárzást elnyelő anyag


NOATE DIMETHOXYCIN- oxo-hexil)-oxi-propánnal alkotott diészter
NAMATE

GLYCERYL ETHYLHEXA- Hexándisav, oktánsavval alkotott vegyes észterek, oktade- Lágyító szer
NOATE/STEARATE/ADI- kánsav és 1,2,3-propántriol
PATE

GLYCERYL GLYCYRRHETI- Olean-12-én-29-sav, 3-hidroxi-11-oxo-, 2,3-dihidroxi-pro- Emulgeáló szer


NATE pil-észter, (3-β)-

GLYCERYL HYDROGENA- 65997-13-9 266-042-9 Gyantasavak és fenyőgyantasavak, hidrogénezett, glicerinnel Filmképző anyag
TED ROSINATE alkotott észterek

GLYCERYL HYDROGENA- 61789-08-0 263-030-5 Gliceridek, szója mono-, hidrogénezett Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer
TED SOYATE

GLYCERYL HYDROXYS- 1323-42-8 215-355-9 Hidroxi-oktadekánsav, glicerinnel alkotott monoészter Lágyító szer/emulgeáló szer
TEARATE

GLYCERYL ISOPALMITATE 94248-66-5 304-339-8 Izohexadekánsav, glicerinnel alkotott monoészter Emulgeáló szer

2006.4.5.
GLYCERYL ISOSTEARATE 66085-00-5/ 266-124-4 Izooktadekánsav, glicerinnel alkotott monoészter Lágyító szer/emulgeáló szer
32057-14-0
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

GLYCERYL ISOSTEARATE/ 126539-55-7 Izooktadekánsav, 1,2,3-propántriol-monotetradekanoáttal Bőrkondicionáló anyag/lágyító


MYRISTATE alkotott monoészter szer/felületaktív anyag/emulgeáló
szer

GLYCERYL ISOSTEARATES Elágazó láncú C18-alkánsavak elegye, 1,2,3-propántriollal Bőrkondicionáló anyag/lágyító

HU
alkotott monoészterek szer/felületaktív anyag/emulgeáló
szer

GLYCERYL ISOTRIDECA- Oktadekánsav, 1,2,3-propántriollal alkotott vegyes észterek, Emulgeáló szer


NOATE/STEARATEADI- izotridekánsav és hexándisav
PATE

GLYCERYL LANOLATE Zsírsavak, lanolin, 1,2,3-propántriollal alkotott monoészte- Antisztatizáló szer/lágyító szer/
rek emulgeáló szer

GLYCERYL LAURATE 27215-38-4/ 248-337-4/ Laurinsav, glicerinnel/2,3-dihidroxi-propillauráttal alkotott Lágyító szer/emulgeáló szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


142-18-7 205-526-6 monoészter

GLYCERYL LAURATE SE Emulgeáló szer

GLYCERYL LAURATE/ 9-Oktadekénsav, 1,2,3-propántriollal és dodekánsavval Lágyító szer


OLEATE alkotott vegyes monoészterek

GLYCERYL LINOLEATE 26545-74-4/ 247-788-4 (9Z,12Z)-Oktadeka-9,12-diénsav, glicerinnel alkotott Lágyító szer/emulgeáló szer
2277-28-3 monoészter

GLYCERYL LINOLENATE 18465-99-1 242-347-2 2,3-Dihidroxi-propil-(9Z,12Z,15Z)-9,12,15-oktadekatrie- Lágyító szer, bőrkondicionáló


noát

GLYCERYL MONTANATE 68476-38-0 270-679-8 Gliceridek, földiviasz Emulgeáló szer, bőrkondicionáló

GLYCERYL MYRISTATE 27214-38-6/ 248-329-0 Glicerin-monomirisztát Lágyító szer/emulgeáló szer


589-68-4

GLYCERYL OLEATE 25496-72-4/ 247-038-6 Olajsav, glicerinnel alkotott monoészter Lágyító szer/emulgeáló szer
111-03-5

GLYCERYL OLEATE SE Emulgeáló szer

GLYCERYL OLEATE/ELAI- (Z)-9-Oktadekénsav és (E)-9-oktadekénsav 1,2,3-propánt- Bőrkondicionáló anyag/lágyító


DATE riollal alkotott monoésztereinek elegye szer/felületaktív anyag/emulgeáló
szer

GLYCERYL PALMITATE 26657-96-5 247-887-2 Glicerin-palmitát Lágyító szer

L 97/189
GLYCERYL PALMITATE Hexadekánsav, 1,2,3-propántriol-2-hidroxi-propánoáttal Lágyító szer/emulgeáló szer
LACTATE alkotott észter
L 97/190
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

GLYCERYL PALMITATE/ Oktadekánsav, hexadekánsavval és 1,2,3-propántriollal Lágyító szer


STEARATE alkotott vegyes monoészterek

GLYCERYL PALMITOLEATE 9-Oktadekénsav, 2,3-dihidroxi-propil-észter Emulgeáló szer

HU
GLYCERYL PENTADECA- 104140-07-0 Pentadekánsav, 1,2,3-propántriollal alkotott monoészter Felületaktív anyag/emulgeáló szer
NOATE

GLYCERYL POLYACRY- Filmképző anyag


LATE

GLYCERYL POLYMET- Viszkozitásszabályozó szer


HACRYLATE

GLYCERYL RICINOLEATE 1323-38-2/141- 215-353-8 (R)-12-Hidroxi-olajsav, glicerinnel alkotott monoészter Lágyító szer
08-2

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


GLYCERYL RICINOLEATE 12-Hidroxi-9-oktadekénsav, nátrium-oktadekanoátot és/ Bőrkondicionáló anyag/lágyító
SE vagy kálium-oktadekanoátot tartalmazó 1,2,3-propántriollal szer/felületaktív anyag/emulgeáló
alkotott monoészter szer

GLYCERYL ROSINATE 8050-31-5/ 232-482-5 Gyantasavak és fenyőgyantasavak, glicerinnel alkotott ész- Filmképző anyag
65997-13-9 terek

GLYCERYL SESQUIOLEATE 90605-02-0 292-399-5 9-Oktadekénsav (Z)-, 1,2,3-propántriollal alkotott észter Lágyító szer/emulgeáló szer
(3:2)

GLYCERYL STARCH Abszorbens/kötőanyag

GLYCERYL STEARATE Gliceril-monosztea- glyceroli mono-stearas 31566-31-1 250-705-4 Sztearinsav, glicerinnel alkotott monoészter Lágyító szer/emulgeáló szer
rát

GLYCERYL STEARATE CIT- 55840-13-6/ 259-855-5 1,2,3-Propántrikarbonsav, 2-hidroxi-, 1,2,3-propántriol- Lágyító szer/emulgeáló szer/bőr-
RATE 86418-55-5 monooktadekanoáttal alkotott észter kondicionáló anyag

GLYCERYL STEARATE Oktadekánsav, 1,2,3-propántriol-diacetáttal alkotott észter Lágyító szer/emulgeáló szer/bőr-


DIACETATE kondicionáló anyag/viszkozitássza-
bályozó szer

GLYCERYL STEARATE 12338-10-9 215-659-1 Oktadekánsav, 1,2,3-propántriol-2-hidroxi-propanoáttal Lágyító szer/emulgeáló szer/bőr-


LACTATE alkotott észter kondicionáló anyag

GLYCERYL STEARATE SE Emulgeáló szer

2006.4.5.
GLYCERYL STEARATE 102036-75-9 Butándisav, 1,2,3-propántriol-oktadekanoáttal alkotott ész- Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer
SUCCINATE ter
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

GLYCERYL STEARATE/ 27177-85-1 Oktadekánsav, 1,2,3-propántriol-monoacetáttal alkotott Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer


ACETATE monoészter

GLYCERYL STEARATE/ Oktadekánsav és (Z)-buténdisav, 1,2,3-propántriollal alko- Bőrkondicionáló anyag/lágyító


MALEATE tott monoészterek szer/felületaktív anyag/emulgeáló

HU
szer

GLYCERYL TALLOWATE 61789-13-7 263-035-2 Gliceridek, faggyú mono- Bőrkondicionáló anyag/lágyító


szer/felületaktív anyag/emulgeáló
szer

GLYCERYL THIOGLYCO- 30618-84-9 250-264-8 Merkaptoecetsav, propán-1,2,3-triollal alkotott monoészter III/1,2b Hajgöndörítő vagy egyenesítő
LATE anyag

GLYCERYL THIOPROPIO- 67874-65-1 267-492-9 2,3-Dihidroxi-propil-3-merkaptopropionát Redukáló anyag/hajgöndörítő vagy


NATE egyenesítő anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


GLYCERYL TRIACETYL 27233-00-7 248-351-0 1,2,3-Propántriil-trisz[acetoxi-oktadekanoát] Lágyító szer/oldószer/viszkozitász-
HYDROXYSTEARATE szabályozó szer/bőrkondicionáló
anyag

GLYCERYL TRIACETYL 101-34-8 202-935-1 1,2,3-Propántriil-trisz[(R)-12-(acetoxi)-oleát] Lágyító szer/oldószer/viszkozitász-


RICINOLEATE szabályozó szer/bőrkondicionáló
anyag

GLYCERYL/SORBITOL Oktadekánsav, 12-hidroxi-, 9-oktadekénsavval, 1,2,3-pro- Lágyító szer/emulgeáló szer


OLEATE/HYDROXYSTEA- pántriollal és D-glucitollal alkotott vegyes észterek
RATE

GLYCINE Glicin glycinum 56-40-6 200-272-2 Glicin Antisztatizáló szer/pufferáló szer/


bőrkondicionáló anyag/hajkondici-
onáló anyag

GLYCINE SOJA EXTRACT 84776-91-0 A glycine soja kivonat a szója (Glycine soja, Leguminosae) Bőrkondicionáló anyag/lágyító
babjából nyert kivonat szer/duzzasztó szer/hajkondicio-
náló anyag/oldószer/hidratáló
anyag

GLYCINE SOJA FLOUR 68513-95-1 310-127-6 A glycine soja liszt a szója (Glycine soja, Leguminosae) finomra Bőrkondicionáló anyag/hajkondici-
őrölt babjából készült por onáló anyag/hidratáló anyag/lágyító
szer

GLYCINE SOJA GERM 84776-91-0 A glycine soja csírakivonat a szója (Glycine soja, Leguminosae) Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer
EXTRACT csírájából nyert kivonat

L 97/191
GLYCINE SOJA OIL 8001-22-7 232-274-4 A glycine soja olaj a szója (Glycine soja, Leguminosae) babjából Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
extrakcióval vagy sajtolással nyert olaj. Alapvetően olajsav,
linolsav és telített savak trigliceridjeiből áll
L 97/192
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

GLYCINE SOJA OIL UNSA- 91770-67-1 294-853-8 A glycine soja olaj nem szappanosítható frakciója a szója Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
PONIFIABLES (Glycine soja, Leguminosae) babjából származó olaj olyan
frakciója, amely a szappanosítási folyamat során nem alakult
át szappanná

HU
GLYCINE SOJA PROTEIN 9010-10-0 232-720-8 A glycine soja fehérje a szója (Glycine soja, Leguminosae) Bőrkondicionáló anyag/oldószer/
babjából nyert fehérje hidratáló anyag/lágyító szer

GLYCINE SOJA SPROUT 84776-91-0 A glycine soja rügykivonat a szója (Glycine soja, Leguminosae) Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
EXTRACT fiatal hajtásából nyert kivonat

GLYCINE SOJA STEROL A glycine soja szterin a szójából (Glycine soja, Leguminosae) Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
nyert fitoszterinek elegye

GLYCOFUROL 9004-76-6/ Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(tetrahidro-2-furanil)-metil-ω-hid- Oldószer/viszkozitásszabályozó


31692-85-0 roxi- szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


GLYCOGEN 9005-79-2 232-683-8 Glikogén Nedvesítő szer/bőrkondicionáló
anyag

GLYCOL 107-21-1 203-473-3 Etán-1,2-diol Oldószer/viszkozitásszabályozó


szer/nedvesítő szer

GLYCOL CETEARATE 1,2-Etándiol, sztearinsavval és palmitinsavval alkotott vegyes Emulzióstabilizátor/lágyító szer/


észterek stabilizátor/emulgeáló szer/bőrkon-
dicionáló anyag

GLYCOL DIBEHENATE 79416-55-0/ 279-153-2 Etilén-didokozanoát Lágyító szer/opálosító anyag/visz-


344-64-8 kozitásszabályozó szer/bőrkondici-
onáló anyag

GLYCOL DIETHYLHEXA- Hexánsav, 2-etil-, 1,2-etándiil-diészter Lágyító szer/viszkozitásszabályozó


NOATE szer/bőrkondicionáló anyag

GLYCOL DILAURATE 624-04-4 210-827-0 Etilén-dilaurát Lágyító szer/viszkozitásszabályozó


szer/bőrkondicionáló anyag

GLYCOL DIOLEATE 928-24-5 213-170-8 1,2-Etándiil-dioleát Lágyító szer/viszkozitásszabályozó


szer/bőrkondicionáló anyag

GLYCOL DISTEARATE 627-83-8 211-014-3 Etilén-disztearát Lágyító szer/emulgeáló szer/opálo-


sító anyag/viszkozitásszabályozó
szer/bőrkondicionáló anyag

2006.4.5.
GLYCOL DITALLOWATE Zsírsavak, faggyú, 1,2-etándiil-diészter Lágyító szer/viszkozitásszabályozó
szer/opálosító anyag/bőrkondicio-
náló anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

GLYCOL ETHYLHEXA- Hexánsav, 2-etil-, 2-hidroxi-etil-észter Emulgeáló szer/bőrkondicionáló


NOATE anyag

GLYCOL HYDROXYSTEA- 33907-46-9 251-732-4 2-Hidroxi-etil-hidroxi-oktadekanoát Lágyító szer/emulgeáló szer/opálo-


RATE sító anyag/bőrkondicionáló anyag

HU
GLYCOL MONTANATE 73138-45-1 277-291-8 Zsírsavak, földiviasz, etilén-észterek Emulgeáló szer/opálosító anyag/
bőrkondicionáló anyag

GLYCOL OLEATE 4500-01-0 224-806-9 2-Hidroxi-etiloleát Antisztatizáló szer/lágyító szer/


emulgeáló szer/bőrkondicionáló
anyag

GLYCOL PALMITATE 4219-49-2 224-160-8 2-Hidroxi-etilpalmitát Emulgeáló szer/opálosító anyag/


bőrkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


GLYCOL RICINOLEATE 106-17-2 203-369-8 2-Hidroxi-etilricinoleát Antisztatizáló szer/lágyító szer/
emulgeáló szer/bőrkondicionáló
anyag

GLYCOL SALICYLATE 87-28-5 201-737-2 2-Hidroxi-etilszalicilát Ultraibolya-sugárzást elnyelő anyag

GLYCOL STEARATE Ethylen-glycoli 111-60-4 203-886-9 2-Hidroxi-etilsztearát Lágyító szer/emulgeáló szer/opálo-


monoste-aras sító anyag/felületaktív anyag

GLYCOL STEARATE SE Emulgeáló szer/felületaktív anyag

GLYCOL/BUTYLENE Zsírsavak, földiviasz, 1,2-propándiollal és 1,3-butándiollal Lágyító szer/viszkozitásszabályozó


GLYCOL MONTANATE alkotott vegyes diészterek szer/bőrkondicionáló anyag

GLYCOLAMIDE STEARATE 16509-77-6 240-576-2 2-Amino-2-oxo-etilsztearát Bőrkondicionáló anyag

GLYCOLIC ACID 79-14-1 201-180-5 Ecetsav, hidroxi- Pufferáló szer

GLYCOPROTEINS 84082-51-9 281-998-7 Fehérjecukrok, szarvasmarhafélék tejsavója Bőrkondicionáló anyag/hajkondici-


onáló anyag

GLYCOSAMINOGLYCANS 94945-04-7 305-682-6 Mukopoliszacharidok, glükózamino-glikánok, kondroitin- Lágyító szer/filmképző anyag/bőr-


szulfátot, dermatánszulfátot tartalmazó, bőr kondicionáló anyag

GLYCOSPHINGOLIPIDS Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

L 97/193
GLYCYL GLYCINE 556-50-3 209-127-8 N-glicil-glicin Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
onáló anyag
L 97/194
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

GLYCYRRHETINIC ACID Enoxolon 471-53-4 207-444-6 Olean-12-én-29-sav, 3-hidroxi-11-oxo-, (3β, 20β)- Bőrkondicionáló anyag

GLYCYRRHETINYL STEA- Olean-12-én-29-sav, 3-(1-oxo-oktadecil-oxi)-11-oxo-, (3-β)- Nedvesítő szer/bőrkondicionáló


RATE anyag

HU
GLYCYRRHIZA GLABRA A glycyrrhiza glabra az édesgyökér (Glycyrrhiza glabra, Csillapító szer/bőrsimító anyag/
Leguminosae) szárított gyökértörzséből és gyökeréből szár- lágyító szer/hidratáló anyag
mazó növényi anyag

GLYCYRRHIZA GLABRA 84775-66-6 283-895-2 A glycyrrhiza glabra kivonat az édesgyökér (Glycyrrhiza glabra, Csillapító szer/bőrsimító anyag/
EXTRACT Leguminosae) gyökeréből nyert kivonat lágyító szer/hidratáló anyag

GLYCYRRHIZIC ACID 1405-86-3 215-785-7 Glicirizinsav Nedvesítő szer/bőrkondicionáló


anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


GLYOXAL 107-22-2 203-474-9 Glioxál Baktériumelleni szer

GLYOXYLIC ACID 298-12-4 206-058-5 Glioxilsav Pufferáló szer

GNAPHALIUM LEONTO- 223749-06-2 A gnaphalium leontopodium kivonat a Gnaphalium leontopo- Bőrkondicionáló anyag
PODIUM EXTRACT dium, Compositae virágjából nyert kivonat

GNAPHALIUM POLYCEP- 91723-39-6 294-545-3 A gnaphalium polycephalum kivonat a Gnaphalium obtusifo- Bőrkondicionáló anyag
HALUM EXTRACT lium, Asteraceae virágjából nyert kivonat

GORGONIA EXTRACT 244058-54-6 A gorgonia kivonat a Gorgonaria családba tartozó szaruko- Bőrkondicionáló anyag
rallból (sea whip) nyert kivonat

GOSSYPIUM HERBACEUM 223749-08-4 A gossypium herbaceum kivonat a gyapotból (Gossypium Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT herbaceum, Malvaceae) nyert kivonat

GOSSYPIUM HERBACEUM 223749-08-4 A gossypium herbaceum magkivonat a gyapot (Gossypium Bőrkondicionáló anyag
SEED EXTRACT herbaceum, Malvaceae) magjából nyert kivonat

GOSSYPIUM OIL Gyapotmagolaj 8001-29-4 232-280-7 A gossypium olaj a gyapot (Gossypium spp., Malvaceae) Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
különböző fajtáinak magjából sajtolt nem illó olaj

GRINDELIA CAMPORUM A grindelia camporum a Grindelia camporum, Compositae Erősítőszer


szárított leveléből és virágzó felső részéből származó
növényi anyag

2006.4.5.
GRINDELIA CAMPORUM 90045-45-7 289-906-7 A grindelia camporum kivonat a Grindelia camporum, Erősítőszer
EXTRACT Compositae hajtásvégéből nyert kivonat
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

GRINDELIA HUMILIS A grindelia humilis a Grindelia humilis, Compositae szárított Erősítőszer


leveléből és virágzó felső részéből származó növényi anyag

GRINDELIA HUMILIS EXT- 94349-80-1 305-199-0 A grindelia humilis kivonat a Grindelia humilis, Compositae Erősítőszer
RACT hajtásvégéből nyert kivonat

HU
GRINDELIA ROBUSTA 84696-17-3 283-635-8 A grindelia robusta kivonat a Grindelia robusta, Compositae Erősítőszer/bőrkondicionáló anyag
EXTRACT hajtásvégéből nyert kivonat

GUAIAZULENE 489-84-9 207-701-2 7-Izopropil-1,4-dimetilazulén Baktériumelleni szer

GUAJACUM OFFICINALE 84650-13-5 283-494-2 A guajacum officinale kivonat a csúzfa (Guajacum officinale, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Zygophyllaceae) fájából nyert kivonat

GUANIDINE CARBONATE 593-85-1 209-813-7 Diguanidinium-karbonát Pufferáló szer/bőrkondicionáló


anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


GUANIDINE HCL 50-01-1 200-002-3 Guanidinium-klorid Pufferáló szer

GUANIDINE PHOSPHATE 5423-22-3 226-551-9 Guanidiniumfoszfát (1:1) Bőrkondicionáló anyag

GUANINE 73-40-5 200-799-8 Guanin (CI 75170) IV/1 Opálosító anyag/kozmetikai színe-
zék

GUANOSINE 118-00-3 204-227-8 Guanozin Bőrkondicionáló anyag/opálosító


anyag

GUAR HYDROXYP- 65497-29-2 Guargumi, 2-hidroxi-3-(trimetil-ammónio)-propil-éter, klo- Antisztatizáló szer/filmképző


ROPYLTRIMONIUM rid anyag/viszkozitásszabályozó szer/
CHLORIDE bőrkondicionáló anyag

GUTTA PERCHA 9000-32-2 232-537-3 Guttapercha. Kivonatok és azok fizikailag módosított Filmképző anyag/hajkondicionáló
változatai. Olyan termékek, amelyek gyantasavakat és azok anyag
észtereit, terpénjeit, és ezen terpének oxidációs vagy
polimerizációs termékeit tartalmazhatják (Payena és Pala-
quium, Sapotaceae)

GYPSOPHILA PANICU- 94167-03-0 303-401-1 A gypsophila paniculata kivonat a fehér szappangyökér Lemosó anyag
LATA EXTRACT (Gypsophila paniculata, Caryophyllaceae) gyökerébőlnyert
kivonat

HAEMATOXYLON CAM- 8005-33-2 232-337-6 A haematoxylon campechianum kivonat a börzsönyfa (Hae- Összehúzó anyag/baktériumelleni
PECHIANUM EXTRACT matoxylon Campechianum, Leguminosae) fájából nyert kivonat szer

L 97/195
HAEMATOXYLON CAM- 8005-33-2 232-337-6 A haematoxylon campechianum por a börzsönyfa (Haema- Összehúzó anyag/baktériumelleni
PECHIANUM POWDER toxylon campechianum, Leguminosae) szárított zúzott fagesz- szer
tjének pora
L 97/196
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

HAMAMELIS VIRGINIANA 84696-19-5 283-637-9 A hamamelis virginiana desztillátum a gyűrűfa (Hamamelis Összehúzó anyag/csillapító szer/
DISTILLATE virginiana, Hamamelidaceae) gallyainak, kérgének és levelének bőrkondicionáló anyag/hajkondici-
desztillációjával nyert természetes illóolajokat tartalmazó onáló anyag
vizes oldat

HU
HAMAMELIS VIRGINIANA 84696-19-5 283-637-9 A hamamelis virginiana kivonat a gyűrűfa (Hamamelis Összehúzó anyag/csillapító szer/
EXTRACT virginiana, Hamamelidaceae) kérgéből, leveléből és gallyaiból bőrkondicionáló anyag/hajkondici-
nyert kivonat onáló anyag

HAMAMELIS VIRGINIANA 84696-19-5 283-637-9 A hamamelis virginiana víz a gyűrűfa (Hamamelis virginiana, Összehúzó anyag/csillapító szer/
WATER Hamamelidaceae) virágjában lévő fő illatanyagok vizes oldata bőrkondicionáló anyag/hajkondici-
onáló anyag

HARPAGOPHYTUM PRO- 84988-65-8 284-853-6 A harpagophytum procumbens kivonat az ördögkarom Csillapító szer/összehúzó anyag/
CUMBENS EXTRACT (Harpagophytum procumbens, Pedaliaceae) gyökeréből nyert bőrkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


kivonat

HARUNGANA MADAGAS- 90045-51-5 289-913-5 A harungana madagascariensis kivonat a Harungana madagas- Bőrkondicionáló anyag
CARIENSIS EXTRACT cariensis, Guttiferae-ből nyert kivonat

HC BLUE NO. 2 33229-34-4 251-410-3 2,2'-[[4-[(2-Hidroxi-etil)-amino]-3-nitrofenil]-imino]-bisze- Hajfesték


tanol

HC BLUE NO. 4 9,10-Antracéndion, N-metil-1,4-diamino-, klór-metiloxirán- Hajfesték


nal és 2-amino-etanollal alkotott termék

HC BLUE NO. 5 68478-64-8 1,4-Benzoldiamin, 2-nitro-, klór-metiloxiránnal és 2,2'- Hajfesték


imino-biszetanollal alkotott termékek

HC BLUE NO. 6 77291-23-4 1-Metil-amino-2-nitro-4-(metil-2,3-dihidroxi-propil)-amino- Hajfesték


benzol-hidroklorid

HC BLUE NO. 7 83732-72-3/ 280-622-9 6-Metoxi-N2-metilpiridin-2,3-diamin-dihidroklorid Hajfesték


90817-34-8

HC BLUE NO. 8 22366-99-0 244-938-0 1-[(3-Amino-propil)-amino]-4-(metil-amino)-antrakinon Hajfesték

HC BLUE NO. 9 114087-41-1/ 1-[(2',3'-Dihidroxi-propil)-amino]-2-nitro-4-[etil-(2'-hidroxi- Hajfesték


114087-42-2 etil)-amino]-benzol

HC BLUE NO. 10 102767-27-1 1-[(2',3'-Dihidroxi-propil)-amino]-2-nitro-4-[metil-(2'-hid- Hajfesték


roxi-etil)-amino]-benzol és sók

2006.4.5.
HC BLUE NO. 11 23920-15-2 1-[(2'-Metoxi-etil)-amino]-2-nitro-4-[di(2'-hidroxi-etil)- Hajfesték
amino]-benzol
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

HC BLUE NO. 12 104516-93-0 1-(β-Hidroxi-etil)-amino-2-nitro-4-N-etil-N-(β-hidroxi-etil)- Hajfesték


amino-benzol

HC BLUE NO. 14 99788-75-7 9,10-Antracéndion, 1,4-bisz[2,3,-dihidroxi-propil-amino]- Hajfesték

HU
HC BROWN NO. 1 83803-98-9 280-919-3 3-[[4-[[Diamino-(fenilazo)-fenil]-azo]-1-naftil]-azo]-N,N,N- Hajfesték
trimetilanilinium-klorid

HC BROWN NO. 2 83803-99-0 280-920-9 3-[[4-[[Diamino-(fenilazo)-fenil]-azo]-m-tolil]azo]-N,N,N- Hajfesték


trimetilanilinium-klorid

HC GREEN NO. 1 52136-25-1 257-687-7 2-[[4-[Bisz(2-hidroxi-etil)-amino]-fenil]-amino]-5-[(2-hid- Hajfesték


roxi-etil)-amino]-ciklohexa-2,5-dién-1,4-dion

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


HC ORANGE NO. 1 54381-08-7 259-132-4 p-[(o-Nitrofenil)-amino]-fenol Hajfesték

HC ORANGE NO. 2 85765-48-6 1-(2-Amino-etil)-amino-4-(2-hidroxi-etil)-oxi-2-nitrobenzol Hajfesték

HC ORANGE NO. 3 81612-54-6 1-(2,3-Dihidroxi-propil)-oxi-3-nitro-4-(2-hidroxi-etil)- Hajfesték


amino-benzol

HC RED NO. 1 2784-89-6 220-494-3 2-Nitro-N-fenil-benzol-1,4-diamin Hajfesték

HC RED NO. 3 354656 220-701-7 2-(4-Amino-2-nitro-anilino)-etanol Hajfesték

HC RED NO. 7 24905-87-1 246-521-9 2-(4-Amino-3-nitro-anilino)-etanol Hajfesték

HC RED NO. 8 97404-14-3/ 306-778-0 1-[(3-Amino-propil)-amino]-antrakinon, monohidroklorid Hajfesték


13556-29-1

HC RED NO. 9 56330-88-2 260-116-4 [6-[[3-Klór-4-(metil-amino)-fenil]-imino]-4-metil-3-oxo-cik- Hajfesték


lohexa-1,4-dién-1-il]-karbamid

HC RED NO. 10 95576-89-9 1-Amino-2-nitro-4-(2',3'-dihidroxi-propil)-amino-5-klór- Hajfesték


benzol és 1,4-bisz(2',3'-dihidroxi-propil)-amino-2-nitro-5-
klórbenzol

HC RED NO. 11 95576-92-4 1,4-Bisz(2',3'-dihidroxi-propil)-amino-2-nitro-5-klórbenzol Hajfesték

L 97/197
HC RED NO. 13 94158-13-1 303-083-4 2,2'-[(4-Amino-3-nitro-fenil)-imino]-biszetanol-hidroklorid Hajfesték
L 97/198
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

HC VIOLET NO. 1 82576-75-8 Etanol, 2-[(4-amino-2-metil-5-nitro-fenil)-amino]- Hajfesték

HC VIOLET NO. 2 104226-19-9 1-(3-Hidroxi-propil-amino)-2-nitro-4-bisz(2-hidroxi-etil- Hajfesték


amino)-benzol

HU
HC YELLOW NO. 2 4926-55-0 225-555-8 2-[(2-Nitro-fenil)-amino]-etanol Hajfesték

HC YELLOW NO. 4 52551-67-4/ 258-002-4 2-[Bisz(2-Hidroxi-etil)-amino]-5-nitrofenol Hajfesték


59820-43-8

HC YELLOW NO. 5 56932-44-6 260-450-0 2-(2-Amino-4-nitro-anilino)-etanol Hajfesték

HC YELLOW NO. 6 104333-00-8 4-(2',3'-Dihidroxi-propil)-amino-3-nitro-trifluor-metilben- Hajfesték


zol

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


HC YELLOW NO. 7 104226-21-3 1-(4-Amino-fenilazo)-2-metil-4-bisz(β-hidroxi-etil)-amino- Hajfesték
benzol

HC YELLOW NO. 8 66612-11-1 266-424-5 N-[6-[(2-Klór-4-hidroxi-fenil)-imino]-4-metoxi-3-oxo-1,4- Hajfesték


ciklohexadién-1-il]-acetamid

HC YELLOW NO. 9 86419-69-4 1-Metoxi-3-(β-amino-etil)-amino-4-nitro-benzol-hidroklorid Hajfesték

HC YELLOW NO. 10 109023-83-8 1,5-Bisz(β-hidroxi-etil)-amino-2-nitro-4-klórbenzol Hajfesték

HC YELLOW NO. 11 73388-54-2 1-(β-Hidroxi-etil)-amino-2-hidroxi-4-nitrobenzol Hajfesték

HC YELLOW NO. 12 59320-13-7 1-Klór-3-nitro-4-(β-hidroxi-etil)-amino-benzol Hajfesték

HC YELLOW NO. 13 10442-83-8 4-(2'-Hidroxi-etil)-amino-3-nitro-trifluor-metilbenzol Hajfesték

HDI/TRIMETHYLOL Összetapadás-gátló anyag


HEXYLLACTONE CROSS-
POLYMER

HEART EXTRACT 84540-00-1 283-089-0 A szívkivonat emlősök szívéből nyert kivonat Bőrkondicionáló anyag

HEART HYDROLYSATE Összetapadás-gátló anyag

2006.4.5.
HEART HYDROLYSATE A szívhidrolizátum állati szívszövetből savas, enzimes vagy Hajkondicionáló anyag
más módon történő hidrolizálással nyert hidrolizátum
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

HECTORITE 12173-47-6 235-340-0 Hektorit (agyagásvány) Abszorbens/viszkozitásszabályozó


szer/duzzasztó szer

HEDERA HELIX A hedera helix a repkény (Hedera helix, Araliaceae) szárított Erősítőszer/összehúzó anyag/csilla-
leveléből és szárából származó növényi anyag pító szer/baktériumelleni szer/bőr-

HU
kondicionáló anyag/összetapadás-
gátló anyag

HEDERA HELIX EXTRACT 84082-54-2 282-000-2 A hedera helix kivonat a repkény (Hedera helix, Araliaceae) Erősítőszer/összehúzó anyag/csilla-
leveléből és szárából nyert kivonat pító szer/baktériumelleni szer/bőr-
kondicionáló anyag/összetapadás-
gátló anyag

HEDTA 150-39-0 205-759-3 N-(2-Hidroxi-etil)-etilén-diamin-triecetsav Kelátképző anyag/opálosító anyag/


duzzasztó szer/abszorbens/viszko-

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


zitásszabályozó szer

HEDYCHIUM CORONA- 94334-08-4 305-088-7 A hedychium coronarium kivonat a fehér gyömbérliliom Erősítőszer/bőrkondicionáló anyag/
RIUM EXTRACT (Hedychium coronarium, Zingiberaceae) gyökeréből nyert elfedő anyag
kivonat

HEDYCHIUM SPICATUM 93455-95-9 297-383-1 A hedychium spicatum kivonat gyömbér (Hedychium spicatum, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Zingiberaceae) gyökeréből nyert kivonat

HELIANTHUS ANNUUS 84776-03-4 A helianthus annuus kivonat a napraforgó (Helianthus annuus, Bőrkondicionáló anyag/lágyító
EXTRACT Compositae) magjából és virágjából nyert kivonat szer/hajkondicionáló anyag

HELIANTHUS ANNUUS 164250-88-8 A helianthus annuus hibrid olaj egy hibrid változatú Lágyító szer
HYBRID OIL napraforgó magjából származó olaj, amely
a napraforgómag-olajtól eltérően főleg oleinzsírsavból áll

HELIANTHUS ANNUUS 84625-38-7 283-413-0 A helianthus annuus magsav a napraforgó (Helianthus annuus, Lágyító szer
SEED ACID Compositae) magjának olajából származó zsírsavak elegye

HELIANTHUS ANNUUS 84776-03-4 A helianthus annuus magkivonat a napraforgó (Helianthus Bőrkondicionáló anyag
SEED EXTRACT annuus, Compositae) magjából nyert kivonat

HELIANTHUS ANNUUS 8001-21-6 232-273-9 A helianthus annuus magolaj a napraforgó (Helianthus annuus, Lágyító szer/bőrkondicionáló
SEED OIL Compositae) magjából sajtolt olaj anyag/elfedő anyag

HELIANTHUS ANNUUS A helianthus annuus magolaj nem szappanosítható frakciója Lágyító szer

L 97/199
SEED OIL UNSAPONIFI- a napraforgóból (Helianthus annuus, Compositae) készült
ABLES magolaj olyan frakciója, amely a szappanosítási folyamat
során nem alakult át szappanná
L 97/200
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

HELIANTHUS ANNUUS A helianthus annuus magviasz a napraforgó (Helianthus Lágyító szer


SEED WAX annuus, Compositae) magjából nyert viasz

HELIANTHUS TUBEROSUS 90045-97-9 289-963-8 A helianthus tuberosus kivonat a csicsóka (Helianthus tuberosus, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Compositae) gyökeréből nyert kivonat

HU
HELICHRYSUM ARENA- 85665-35-6 288-125-9 A helichrysum arenarium kivonat a homoki szalmavirág Csillapító szer/faggyúképződés-
RIUM EXTRACT (Helichrysum arenarium, Compositae) virágjából nyert kivonat gátló anyag/bőrkondicionáló anyag

HELICHRYSUM ITALICUM 90045-56-0 289-918-2 A helichrysum italicum kivonat az olasz szalmavirág Csillapító szer/faggyúképződés-
EXTRACT (Helichrysum italicum, Compositae) virágjából nyert kivonat gátló anyag/elfedő anyag

HELICHRYSUM STOE- 91845-22-6 295-193-3 A helichrysum stoechas kivonat a sárga szalmavirág Erősítőszer
CHAS EXTRACT (Helichrysum stoechas, Asteraceae) virágjából nyert kivonat

HELIOTROPINE 120-57-0 204-409-7 1,3-Benzodioxol-5-karboxaldehid Elfedő anyag/bőrkondicionáló

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


anyag

HEMATIN 15489-90-4 239-518-9 Dihidrogén-hidroxi-[3,8,13,17-tetrametil-7,12-divinil- Hajkondicionáló anyag


21H,23H-porfin-2,18-dipropionát-(4-)-N21,N22,N23,
N24]-vas(2-)

HENNA 83-72-7 201-496-3 2-Hidroxi-1,4-naftokinon Hajfesték/duzzasztó szer/bőrkondi-


cionáló anyag

HEPARIN Heparin heparinum 9005-49-6 232-681-7 Heparin Bőrkondicionáló anyag

HEPTANE 142-82-5 205-563-8 Heptán Oldószer hajfesték

2-HEPTYLCYCLOPENTA- 137-03-1 205-273-1 2-Heptilciklopentanon Oldószer


NONE

HEPTYLUNDECANOL 5333-44-8 226-243-4 2-Heptilundekanol Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

HERNIARIA GLABRA EXT- 84775-60-0 283-888-4 A herniaria glabra kivonat a Herniarea glabra, Caryophyllaceae Bőrkondicionáló anyag
RACT gyógynövényből nyert kivonat

HESPERIDIN 520-26-3 208-288-1 4H-1-Benzopirán-4-on, 7-[[6-O-(6-dezoxi-α-L-mannopira- Lágyító szer


nozil)-β-D-glükopiranozil]-oxi]-2,3-dihidro-5-hidroxi-2-(3-
hidroxi-4-metoxi-fenil)-, (S)-

HEXACOSYL GLYCOL 97338-12-0 306-604-3 Hexakozán-1,2-diol Nedvesítő szer/bőrkondicionáló


anyag

2006.4.5.
HEXACOSYL GLYCOL Izooktadekánsav, 1,2-hexakozándiollal alkotott észter Emulgeáló szer/bőrkondicionáló
ISOSTEARATE anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

HEXADECYL METHICONE Lágyító szer/viszkozitásszabályozó


szer/bőrkondicionáló anyag

HEXADIMETHRINE CHLO- 68393-49-7 Poli[(dimetil-imino)-1,3-propándiil-(dimetil-imino)-1,6- Antisztatizáló szer


RIDE hexándiil-diklorid]

HU
HEXAHYDROHEXA- 1222-05-5 214-946-9 1,3,4,6,7,8-Hexahidro-4,6,6,7,8,8-hexametil-indeno[5,6-c]- Habzásgátló anyag
METHYL CYCLOPENTA- pirán
BENZOPYRAN

HEXAMETHYLDISILO- 107-46-0 203-492-7 Hexametildisziloxán Habzásgátló anyag/lágyító szer/


XANE antisztatizáló szer/bőrkondicionáló
anyag

HEXAMIDINE 3811-75-4 Benzol-karboximidamid, 4,4'-(1,6-hexándiil-bisz(oxi))-bisz- VI/1,47 Tartósító szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


HEXAMIDINE DIISETHIO- 659-40-5 211-533-5 2-Hidroxi-etánszulfonsav, 4,4'-[hexán-1,6-diil-bisz(oxi)]-bisz VI/1,47 Tartósító szer/lágyító szer/habzás-
NATE [benzol-karboxamidin]-nel alkotott vegyület (2:1) gátló anyag/bőrkondicionáló anyag

HEXAMIDINE PARABEN 93841-83-9 299-055-3 p-Hidroxi-benzoesav, p,p'-[hexán-1,6-diil-bisz(oxi)]-bisz(ben- VI/1,47 Tartósító szer


zamidin)-nel alkotott vegyület (2:1)

HEXANEDIOL BEESWAX Zsírsavak, méhviasz, 1,6-hexándiollal alkotott észter Nedvesítő szer/bőrkondicionáló


anyag

HEXANEDIOL DISTEA- 26730-92-7 247-947-8 Hexametilén-disztearát Lágyító szer/viszkozitásszabályozó


RATE szer/oldószer/bőrkondicionáló
anyag

1,2,6-HEXANETRIOL 106-69-4 203-424-6 Hexán-1,2,6-triol Nedvesítő szer/oldószer/viszkozi-


tásszabályozó szer/lágyító szer/
bőrkondicionáló anyag

HEXANETRIOL BEESWAX Zsírsavak, méhviasz, 1,2,6-hexántriollal alkotott észter Nedvesítő szer/viszkozitásszabá-


lyozó szer

3-HEXENOL 928-96-1 213-192-8 cisz-Hex-3-én-1-ol Oldószer/nedvesítő szer/viszkozi-


tásszabályozó szer

HEXETH-4 CARBOXYLIC Felületaktív anyag/nedvesítő szer/


ACID lágyító szer

HEXETIDINE Hexetidin 141-94-6 205-513-5 5-Pirimidin-amin, 1,3-bisz(2-etil-hexil)-hexahidro-5-metil- VI/1,19 Tartósító szer/oldószer

HEXYL ALCOHOL 111-27-3 203-852-3 Hexán-1-ol Habzásgátló anyag/oldószer/oldha-

L 97/201
tóságjavító anyag/felületaktív anyag

HEXYL ISOSTEARATE 94247-25-3 304-202-2 Hexilizooktadekanoát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


L 97/202
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

HEXYL LAURATE 34316-64-8 251-932-1 Hexillaurát Lágyító szer/oldószer/viszkozitász-


szabályozó szer

HEXYL METHICONE 56746-86-2 Poli[oxi-(hexil-metilszililén)],α-trimetilszilil),ω-[(trimetil- Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer


szilil)-oxi]-

HU
HEXYL NICOTINATE 23597-82-2 245-767-4 Hexilnikotinát Antisztatizáló szer/lágyító szer

HEXYLDECANOIC ACID 25354-97-6 246-885-9 2-Hexildekánsav Felületaktív anyag/lemosó anyag/


emulgeáló szer

HEXYLDECANOL 2425-77-6 219-370-1 2-Hexildekán-1-ol Nedvesítő szer/oldószer/bőrkondi-


cionáló anyag

HEXYLDECETH-2 Hexildekanol, oxiránnal alkotott polimer (1:2) Emulgeáló szer/oldószer/habzás-


gátló anyag/viszkozitásszabályozó

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


szer/bőrkondicionáló anyag

HEXYLDECETH-20 Hexildekanol, oxiránnal alkotott polimer (1:20) Emulgeáló szer nedvesítő szer/
oldószer

HEXYLDECYL BENZOATE 163883-40-7 Benzoesav, 2-hexil-decil-észter Lágyító szer/képlékenyítő szer

HEXYLDECYL ESTER OF 169590-83-4 Kollagének, hidrolizátumok, 2-hexil-decil-észter Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


HYDROLYZED COLLAGEN onáló anyag

HEXYLDECYL ETHYLHE- 128165-66-2 Hexánsav, 2-etil-, 2-hexil-decil-észter Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer


XANOATE

HEXYLDECYL ISOSTEA- 69247-84-3 Izooktadekánsav, 2-hexil-decil-észter Bőrkondicionáló anyag


RATE

HEXYLDECYL OLEATE 94278-07-6 304-693-3 2-Hexil-deciloleát Lágyító szer/felületaktív anyag/


emulgeáló szer/bőrkondicionáló
anyag

HEXYLDECYL STEARATE 17618-45-0 Oktadekánsav, 2-hexil-decil-észter Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer

HEXYLDODECYL SALICY- 220778-06-3 2-Hidroxi-benzoesav, 2-hexil-dodecil-észter Bőrkondicionáló anyag/hajkondici-


LATE onáló anyag/oldószer

HEXYLENE GLYCOL Hexilén-glikol 107-41-5 203-489-0 2-Metilpentán-2,4-diol Oldószer/emulgeáló szer/felületak-


tív anyag/bőrkondicionáló anyag

2006.4.5.
HIBISCUS MILITARIS EXT- A hibiscus militaris kivonat a Hibiscus militaris, Malvaceae Bőrkondicionáló anyag
RACT virágjából nyert kivonat
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

HIBISCUS ROSA SINENSIS A hibiscus rosa-sinensis kivonat a rózsamályva (Hibiscus rosa- Erősítőszer/bőrkondicionáló anyag
EXTRACT sinensis, Malvaceae) virágjából és leveléből nyert kivonat

HIBISCUS SABDARIFFA 84775-96-2 283-920-7 A hibiscus sabdariffa kivonat a hibiszkusz (Hibiscus sabdariffa, Lágyító szer/csillapító szer/bőrkon-
EXTRACT Malvaceae) virágjából nyert kivonat dicionáló anyag

HU
HIBISCUS SYRIACUS EXT- 223749-10-8 A hibiscus syriacus kivonat a mályvacserje (Hibiscus syriacus, Bőrkondicionáló anyag
RACT Malvaceae) kérgéből nyert kivonat

HIERACIUM PILOSELLA 84012-22-6 281-668-2 A hieracium pilosella kivonat az ezüstös hölgymál (Hieracium Bőrkondicionáló anyag/elfedő
EXTRACT pilosella, Compositae) föld feletti részeiből nyert kivonat anyag

HIEROCHLOE ODORATA 91770-13-7 294-796-9 A hierochloe odorata kivonat az illatos szentperjefű (Hierochloe Bőrkondicionáló anyag/elfedő
EXTRACT odorata, Graminae) gyógynövényből nyert kivonat anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


HIMANTHALIA ELO- 223751-70-0 A himanthalia elongata kivonat alga (Himanthalia elongata, Bőrvédő anyag
NGATA EXTRACT Himanthaliaceae) telepéből nyert kivonat

HINOKITIOL 499-44-5 207-880-7 2-Hidroxi-4-izopropil-2,4,6-ciklohepta-2,4,6-trién-1-on Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


anyag

HIPPOPHAE RHAMNOI- 90106-68-6 290-292-8 A hippophae rhamnoides kivonat az ezüsttövis (Hippophae Bőrkondicionáló anyag/elfedő
DES EXTRACT rhamnoides, Elaeagnaceae) terméséből nyert kivonat anyag

HIPPOPHAE RHAMNOI- 90106-68-6 290-292-8 A hippophae rhamnoides magkivonat az ezüsttövis (Hippophae Bőrkondicionáló anyag/elfedő
DES KERNEL EXTRACT rhamnoides, Elaeagnaceae) magjából nyert kivonat anyag

HIPPOPHAE RHAMNOI- 225234-03-7 A hippophae rhamnoides olaj az ezüsttövis (Hippophae Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
DES OIL rhmanoides, Elagnaceae) terméséből nyert nem illó olaj

HIPPURIC ACID 495-69-2 207-806-3 Glicin, N-benzoil- Hajkondicionáló anyag

HIRUDO EXTRACT A hirudo kivonat piócákból (Hirudo) nyert kivonat Bőrkondicionáló anyag/elfedő
anyag

HISTIDINE Hisztidin 71-00-1 200-745-3 Hisztidin Antisztatizáló szer/nedvesítő szer/


bőrkondicionáló anyag

HISTIDINE HYDROCHLO- 645-35-2 211-438-9 L-Hisztidin-monohidroklorid Antioxidáns/redukáló anyag, haj-


RIDE kondicionáló

L 97/203
HOMOSALATE Homoszalát 118-56-9 204-260-8 Benzoesav, 2-hidroxi-, 3,3,5-trimetil-ciklohexil-észter VII/1,3 Ultraibolya-szűrő/ultraibolya-sugár-
zást elnyelő anyag/bőrkondicionáló
anyag
L 97/204
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

HOPLOSTETHUS OIL A hoplostethus olaj a mélytengeri atlanti csillagosszemű hal Lágyító szer
(Hoplostethus atlanticus) bőr alatti zsírjából nyert olaj

HORDEUM DISTICHON 94349-67-4 305-187-5 A hordeum distichon kivonat a kétsoros árpa (Hordeum Bőrvédő anyag
EXTRACT distichon, Poaceae) gabonanövényéből nyert kivonat

HU
HORDEUM DISTICHON A hordeum distichon liszt a kétsoros árpa (Hordeum distichon, Koptató anyag/duzzasztó szer
FLOUR Poaceae) őrölt gabonaszeme

HORDEUM VULGARE A Hordeum vulgare az árpa (Hordeum vulgare, Poaceae) Bőrvédő anyag
gabonaszeméből származó növényi anyag

HORDEUM VULGARE 85251-64-5 286-476-2 A hordeum vulgare kivonat az árpa (Hordeum vulgare, Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Graminae) gabonanövényéből nyert kivonat

HORDEUM VULGARE 310-127-6 A hodeum vulgare liszt az árpa (Hordeum vulgare, Graminae) Abszorbens/duzzasztó szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


FLOUR őrölt gabonaszeme

HORDEUM VULGARE 85251-64-5 286-476-2 A hordeum vulgare lé az árpa (Hordeum vulgare, Graminae) Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
JUICE hántolt terméséből sajtolt folyadék

HORDEUM VULGARE 85251-64-5 286-476-2 A hordeum vulgare levéllé az árpa (Hordeum vulgare, Graminae) Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
LEAF JUICE leveléből sajtolt lé

HORDEUM VULGARE 85251-64-5 286-476-2 A hordeum vulgare gyökérkivonat az árpa (Hordeum vulgare, Lágyító szer bőrkondicionáló anyag
ROOT EXTRACT Graminae) gyökeréből nyert kivonat

HORDEUM VULGARE A hordeum vulgare viasz a sörfőzéskor visszamaradt árpából Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
WAX (Hordeum vulgare, Graminae) származó viasz

HOUTTUYNIA CORDATA 164288-50-0 A houttuynia cordata kivonat a kaméleonvirág (Houttuynia Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT cordata, Saururaceae) gyógynövényből nyert kivonat

HUMULUS LUPULUS A humulus lupulus a komló (Humulus lupulus, Cannabidaceae) Erősítőszer/összehúzó anyag/
szárított tobozából származó növényi anyag lágyító szer/csillapító szer/baktéri-
umelleni szer/bőrkondicionáló
anyag

HUMULUS LUPULUS EXT- 8060-28-4 232-504-3 A humulus lupulus kivonat a komlóból (Humulus lupulus, Erősítőszer/összehúzó anyag/
RACT Cannabidaceae) nyert kivonat lágyító szer/csillapító szer/baktéri-
umelleni szer/bőrkondicionáló
anyag

2006.4.5.
HUMULUS LUPULUS OIL A humulus lupulus olaj a komló (Humulus lupulus, Cannabi- Erősítőszer/elfedő anyag
daceae) bibés növényének frissen szárított hártyás tobozából
nyert illóolaj
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

HYACINTHUS ORIENTA- 94333-75-2 305-055-7 A hyacinthus orientalis kivonat a közönséges jácint (Hyacinthus Erősítőszer/bőrkondicionáló anyag
LIS EXTRACT orientalis, Liliaceae) leveléből nyert kivonat

HYALURONIC ACID Hialuronsav 9004-61-9 232-678-0 Hialuronsav Antisztatizáló szer/nedvesítő szer/


bőrkondicionáló anyag/hidratáló

HU
anyag

HYDRANGEA MAC- 97722-03-7 307-752-1 A hydrangea macrophylla kivonat a hortenziából (Hydrangea Bőrkondicionáló anyag/elfedő
ROPHYLLA EXTRACT macrophylla, Saxifragaceae) nyert kivonat anyag

HYDRASTIS CANADENSIS 84603-60-1 283-261-5 A hydrastis canadensis kivonat a hidrasztisz (Hydrastis Bőrkondicionáló anyag/elfedő
EXTRACT canadensis, Ranunculaceae) hajtásvégéből nyert kivonat anyag

HYDRASTIS CANADENSIS 84603-60-1 283-261-5 A hydrastis canadensis gyökérkivonat a hidrasztisz (Hydrastis Bőrkondicionáló anyag/elfedő
ROOT EXTRACT canadensis, Ranunculaceae) gyökeréből nyert kivonat anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


HYDRATED SILICA 10279-57-9/ 215-683-2 Kovasav Koptató anyag/abszorbens/opálo-
1343-98-2 sító anyag/viszkozitásszabályozó
szer/összetapadás-gátló anyag/duz-
zasztó szer

HYDROABIETYL ALCO- 26266-77-3 247-574-0 [1R-(1α,4aβ,4bα,10aα)]-Dodekahidro-7-izopropil-1,4a-dime- Duzzasztó szer


HOL tilfenantrén-1-metanol

HYDROCHLORIC ACID Sósav acidum hydrochlori- 7647-01-0 231-595-7 Hidrogén-klorid Pufferáló szer
cum

HYDROCHLOROFLUORO- 75-45-6 200-871-9 Klór-difluormetán Hajtógáz


CARBON 22

HYDROCHLOROFLUORO- 75-68-3 200-891-8 1-Klór-1,1-difluoretán Hajtógáz


CARBON 142B

HYDROFLUOROCARBON 75-37-6 200-866-1 1,1-Difluoretán Hajtógáz


152A

HYDROGEN PEROXIDE Hidrogénperoxid hydrogenii peroxidum 7722-84-1 231-765-0 Hidrogénperoxid III/1,12 Oxidáló szer/baktériumelleni szer

HYDROGENATED BUTY- Lágyító szer/viszkozitásszabályozó


LENE/ETHYLENE/STYRENE szer/bőrkondicionáló anyag
COPOLYMER

L 97/205
HYDROGENATED 226993-69-7 Kanolaolaj, hidrogénezett Bőrkondicionáló anyag/viszkozi-
CANOLA OIL tásszabályozó szer
L 97/206
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

HYDROGENATED CAS- 8001-78-3 232-292-2 Ricinusolaj, hidrogénezett Lágyító szer/emulgeáló szer felület-
TOR OIL aktív anyag/viszkozitásszabályozó
szer/bőrkondicionáló anyag

HU
HYDROGENATED CAS- Oktadekánsav, 12-hidroxi-, hidrogénezett ricinusolajjal Viszkozitásszabályozó szer/bőr-
TOR OIL HYDROXYSTEA- alkotott észterek kondicionáló anyag
RATE

HYDROGENATED CAS- Izooktadekánsav, hidrogénezett ricinusolajjal alkotott észte- Viszkozitásszabályozó szer/bőr-


TOR OIL ISOSTEARATE rek kondicionáló anyag

HYDROGENATED CAS- 85711-76-8 288-338-7 Dodekánsav, hidrogénezett ricinusolaj-alkil-észterek Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
TOR OIL LAURATE

HYDROGENATED CAS- Viszkozitásszabályozó szer/bőr-

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


TOR OIL PEG-8 ESTERS kondicionáló anyag

HYDROGENATED CAS- Oktadekánsav, hidrogénezett ricinusolajjal alkotott észterek Viszkozitásszabályozó szer/bőr-


TOR OIL STEARATE kondicionáló anyag

HYDROGENATED CAS- Elágazó láncú C18-alkánsavak elegye, a ricinus (Ricinus Bőrkondicionáló anyag/viszkozi-
TOR OIL TRIISOSTEARATE communis) olajának szabályozott hidrogénezésével kapott tásszabályozó szer
végtermékkel alkotott triészterek

HYDROGENATED CAS- 226993-50-6 Elágazó láncú 1,2,3-propántriil-C18-alkanoátok elegyének Bőrkondicionáló anyag/viszkozi-


TOR OIL TRIISOSTEARIN és a ricinus (Ricinus communis) olajának szabályozott tásszabályozó szer
ESTERS hidrogénezésével kapott végtermék átészterezéséből kapott
bonyolult elegy

HYDROGENATED COCO- 91744-42-2 294-604-3 Gliceridek, kókusz mono-, di- és tri-, hidrogénezett Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
GLYCERIDES

HYDROGENATED COCO- 68938-15-8 273-118-5 Zsírsavak, kókusz, hidrogénezett Lágyító szer/emulgeáló szer/felület-
NUT ACID aktív anyag/bőrkondicionáló anyag

HYDROGENATED COCO- 84836-98-6 284-283-8 Kókuszdióolaj, hidrogénezett Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


NUT OIL

HYDROGENATED C6-14 Lágyító szer/viszkozitásszabályozó


OLEFIN POLYMERS szer/bőrkondicionáló anyag

2006.4.5.
HYDROGENATED COT- 61789-07-9 263-028-4 Gliceridek, gyapotmagolaj mono-, hidrogénezett Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
TONSEED GLYCERIDE
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

HYDROGENATED COT- 68334-00-9 269-804-9 Gyapotmagolaj, hidrogénezett Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


TONSEED OIL

HYDROGENATED C12-18 Gliceridek, C12-C18 tri-, hidrogénezett Lágyító szer/emulzióstabilizátor/


TRIGLYCERIDES bőrkondicionáló anyag

HU
HYDROGENATED DITAL- 61789-79-5 263-089-7 Aminok, bisz(hidrogénezett faggyú-alkil) Emulgeáló szer/felületaktív anyag/
LOWAMINE bőrkondicionáló anyag

HYDROGENATED ETHY- Lágyító szer/viszkozitásszabályozó


LENE/PROPYLENE/ szer/stabilizátor
STYRENE COPOLYMER

HYDROGENATED FISH 91078-95-4 293-379-9 Olajok, hal, hidrogénezett Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
OIL

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


HYDROGENATED HONEY Méz, hidrogénezett Nedvesítő szer/bőrkondicionáló
anyag

HYDROGENATED JOJOBA 92457-12-0/ 296-292-4 Jojoba, kivonat, hidrogénezett Koptató anyag/lágyító szer/bőrkon-
OIL 61789-91-1 dicionáló anyag

HYDROGENATED JOJOBA 92457-12-0 296-292-4 Jojoba, kivonat, hidrogénezett Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
WAX

HYDROGENATED Emulgeáló szer/duzzasztó szer/


LANETH-5 bőrkondicionáló anyag

HYDROGENATED Emulgeáló szer/stabilizátor


LANETH-20

HYDROGENATED Emulgeáló szer/stabilizátor


LANETH-25

HYDROGENATED LANO- 8031-44-5 232-452-1 Lanolin, hidrogénezett Antisztatizáló szer/lágyító szer/


LIN bőrkondicionáló anyag/hajkondici-
onáló anyag

HYDROGENATED LANO- Alkoholok, lanolin, hidrogénezett Emulzióstabilizátor/bőrkondicio-


LIN ALCOHOL náló anyag

HYDROGENATED LARD 73138-67-7 277-297-0 Sertészsír, hidrogénezett Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

L 97/207
HYDROGENATED LARD 91744-55-7/ 294-619-5 Gliceridek, sertészsír mono-, hidrogénezett Emulgeáló szer/bőrkondicionáló
GLYCERIDE 8040-05-9 anyag
L 97/208
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

HYDROGENATED LARD 91744-48-8 294-611-1 Gliceridek, sertészsír mono-, di- és tri-, hidrogénezett Emulgeáló szer/bőrkondicionáló
GLYCERIDES anyag

HYDROGENATED LECIT- 92128-87-5 295-786-7 Lecitinek, hidrogénezett Emulgeáló szer/bőrkondicionáló

HU
HIN anyag

HYDROGENATED MEN- Zsírsavak, menhadenolaj, hidrogénezett Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


HADEN ACID lemosó anyag

HYDROGENATED MEN- 93572-53-3 297-485-6 Olajok, menhaden, hidrogénezett Lágyító szer/oldószer/bőrkondicio-


HADEN OIL náló anyag

HYDROGENATED 222400-68-2 Fenantrénkarbonsav, 1,2,3,4,4a,4b,5,6,10,10a-dekahidro- Viszkozitásszabályozó szer


METHYL ABIETATE 1,4a-dimetil-7-(1-metil-etil)-, metil-észter, (1R, 4aR, 4bR,
10aR)-, hidrogénezett

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


HYDROGENATED 8050-15-5 232-476-2 Gyantasavak és fenyőgyantasavak, hidrogénezett, Me-észte- Viszkozitásszabályozó szer/bőr-
METHYL ROSINATE rek kondicionáló anyag

HYDROGENATED MIC- 92045-76-6 295-458-3 Mikrokristályos, hidrogénezett paraffinviaszok és szénhid- Viszkozitásszabályozó szer
ROCRYSTALLINE WAX rogénviaszok. Maradékolajokból oldószeres kristályosítással
nyert és katalizátor jelenlétében hidrogénezett, bonyolult
összetételű szénhidrogén-elegy. Főleg egyenesláncú és elá-
gazó láncú, telített, elsősorban 25-nél nagyobb szénatom-
számú szénhidrogéneket tartalmaz

HYDROGENATED MILK Lipidek, tej, hidrogénezett Bőrkondicionáló anyag


LIPIDS

HYDROGENATED MINK Olajok, tej, hidrogénezett Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


OIL

HYDROGENATED OLIVE 226993-75-5 Az olívából (Olea europaea) származó olaj szabályozott Bőrkondicionáló anyag/viszkozi-
OIL hidrogénezésének végterméke tásszabályozó szer

HYDROGENATED OLIVE Olívaolaj, nem szappanosítható frakció, hidrogénezett Lágyító szer/bőrkondicionáló


OIL UNSAPONIFIABLES anyag/hajkondicionáló anyag

HYDROGENATED Olajok, atlanti csillagosszemű hal, hidrogénezett Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


ORANGE ROUGHY OIL

2006.4.5.
HYDROGENATED PALM 84238-17-5 282-486-6 Zsírsavak, pálmaolaj, hidrogénezett Opálosító anyag
ACID
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

HYDROGENATED PALM 91744-73-9 294-638-9 Gliceridek, pálmaolaj mono-, hidrogénezett Lágyító szer/emulgeáló szer/felület-
GLYCERIDE aktív anyag/bőrkondicionáló anyag/
stabilizátor

HYDROGENATED PALM 91744-66-0 294-631-0 Gliceridek, pálmaolaj mono-, di- és tri-, hidrogénezett Lágyító szer/emulgeáló szer/bőr-

HU
GLYCERIDES kondicionáló anyag/viszkozitássza-
bályozó szer

HYDROGENATED PALM 91744-68-2 294-633-1 Gliceridek, pálmaolaj mono-, di- és tri- hidrogénezett, Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer
GLYCERIDES CITRATE citrátok

HYDROGENATED PALM 233603-35-5 Aminok, (hidrogénezett pálmamag-alkil) dimetil, N-oxidok Felületaktív anyag/habjavító anyag
KERNEL AMINE OXIDE

HYDROGENATED PALM 93334-20-4 297-094-0 Gliceridek, pálmamagolaj mono- és di-, hidrogénezett Lágyító szer/viszkozitásszabályozó
KERNEL GLYCERIDES szer/bőrkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


HYDROGENATED PALM 84540-04- 5/ 283-093-2 Olajok, pálmamag, hidrogénezett Lágyító szer/viszkozitásszabályozó
KERNEL OIL 68990-82-9 szer/bőrkondicionáló anyag

HYDROGENATED PALM 68514-74-9/ 271-056-3 Olajok, pálmamag, hidrogénezett Lágyító szer/emulgeáló szer/bőr-
OIL 8033-29-2 kondicionáló anyag/viszkozitássza-
bályozó szer

HYDROGENATED PALM/ Lágyító szer/emulgeáló szer/bőr-


PALM KERNEL OIL PEG-6 kondicionáló anyag/felületaktív
ESTERS anyag/stabilizátor

HYDROGENATED PALMT- 223707-51-5 Alkil-trimetilammónium-klorid, pálma (Elaeis guineensis) VI/1,44 Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
RIMONIUM CHLORIDE hidrogénezett olajából származó alkilcsoportok anyag/tartósító szer

HYDROGENATED PEA- 68425-36-5 270-350-9 Mogyoróolaj, hidrogénezett Lágyító szer/emulgeáló szer/bőr-


NUT OIL kondicionáló anyag/viszkozitássza-
bályozó szer

HYDROGENATED POLY- 68037-01-4 1-Dekén, homopolimer, hidrogénezett Lágyító szer


DECENE

HYDROGENATED POLYI- 40921-86-6/ Propén, 2-metil-, homopolimer Lágyító szer/bőrkondicionáló


SOBUTENE 61693-08-1 anyag/viszkozitásszabályozó szer

HYDROGENATED RAPE- 84681-71-0 283-532-8 Repceolaj, hidrogénezett Lágyító szer/viszkozitásszabályozó


SEED OIL szer/bőrkondicionáló anyag

HYDROGENATED RICE Viaszok és viaszos anyagok, rizskorpa, hidrogénezett Viszkozitásszabályozó szer/kötőa-


BRAN WAX nyag/bőrkondicionáló anyag

L 97/209
HYDROGENATED ROSIN 65997-06-0 266-041-3 Fenyőgyanta, hidrogénezett Filmképző anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer
L 97/210
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

HYDROGENATED SHARK Olaj, cápamáj, hidrogénezett Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


LIVER OIL

HYDROGENATED SOY 61789-08-0 263-030-5 Gliceridek, szója mono-, hidrogénezett Lágyító szer/stabilizátor
GLYCERIDE

HU
HYDROGENATED SOY- 91745-04-9/ 294-672-4 Gliceridek, szója mono-, di- és tri-, hidrogénezett Lágyító szer/emulgeáló szer felület-
BEAN GLYCERIDES 68201-48-9 aktív anyag

HYDROGENATED SOY- 8016-70-4 232-410-2 Szójababolaj, hidrogénezett Lágyító szer/nedvesítő szer/bőr-


BEAN OIL kondicionáló anyag/viszkozitássza-
bályozó szer

HYDROGENATED Nedvesítő szer


STARCH HYDROLYSATE

HYDROGENATED 66070-58-4 Filmképző anyag/viszkozitásszabá-

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


STYRENE/BUTADIENE lyozó szer
COPOLYMER

HYDROGENATED Filmképző anyag/viszkozitásszabá-


STYRENE/METHYL lyozó szer
STYRENE/INDENE
COPOLYMER

HYDROGENATED TAL- 2239276 232-442-7 Faggyú, hidrogénezett Lágyító szer/emulgeáló szer/viszko-


LOW zitásszabályozó szer/bőrkondicio-
náló anyag

HYDROGENATED TAL- 61790-38-3 263-130-9 Zsírsavak, faggyú, hidrogénezett Lágyító szer/emulgeáló szer opálo-
LOW ACID sító anyag/lemosó anyag/felületak-
tív anyag

HYDROGENATED TAL- Alkoholok, faggyú, hidrogénezett Lágyító szer/stabilizátor/habjavító


LOW ALCOHOL anyag/felületaktív anyag/emulgeáló
szer/viszkozitásszabályozó szer/
bőrkondicionáló anyag

HYDROGENATED TAL- 61790-31-6 263-123-0 Amidok, faggyú, hidrogénezett Emulgeálószer/emulzióstabilizátor/


LOW AMIDE felületaktív anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer/opálosító anyag/hajkon-
dicionáló anyag

HYDROGENATED TAL- Metánaminium, N-metil-N-karboxi-metil-N-(hidrogénezett Felületaktív anyag/hajkondicionáló


LOW BETAINE faggyú-alkil)- anyag/antisztatizáló szer/lemosó
anyag/habjavító anyag/viszkozi-
tásszabályozó szer

2006.4.5.
HYDROGENATED TAL- 61789-09-1 263-031-0 Gliceridek, faggyú mono-, hidrogénezett Lágyító szer/emulgeáló szer/stabili-
LOW GLYCERIDE zátor/felületaktív anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

HYDROGENATED TAL- 68990-59-0 273-613-6 Gliceridek, faggyú mono-, hidrogénezett, citrátok Lágyító szer/emulgeáló szer/bőr-
LOW GLYCERIDE CITRATE kondicionáló anyag

HYDROGENATED TAL- 68990-06-7 273-576-6 Gliceridek, faggyú mono-, hidrogénezett, laktátok Lágyító szer/emulgeáló szer/bőr-
LOW GLYCERIDE LAC- kondicionáló anyag

HU
TATE

HYDROGENATED TAL- 92128-50-2/ 295-745-3 Gliceridek, faggyú, hidrogénezett Lágyító szer/emulgeáló szer/bőr-
LOW GLYCERIDES 68308-54-3 kondicionáló anyag

HYDROGENATED TAL- 91723-33-0 294-539-0 Gliceridek, faggyú mono-, di- és tri-, hidrogénezett, citrátok Lágyító szer/emulgeáló szer/bőr-
LOW GLYCERIDES CIT- kondicionáló anyag
RATE

HYDROGENATED TALLO- 61789-72-8 263-081-3 Kvaterner ammóniumvegyületek, benzil-(hidrogénezett VI/1,54 Tartósító szer/antisztatizáló szer/
WALKONIUM CHLORIDE faggyú-alkil)-dimetil, kloridok hajkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


HYDROGENATED TALLO- 68440-32-4 270-450-2 Zsírsavak, faggyú, dietanolaminnal lejátszódó reakció ter- Felületaktív anyag/habjavító anyag/
WAMIDE DEA mékei viszkozitásszabályozó szer/stabili-
zátor

HYDROGENATED TALLO- 61788-45-2 262-976-6 Aminok, hidrogénezett faggyú-alkil Emulgeáló szer/felületaktív anyag/
WAMINE antisztatizáló szer/viszkozitássza-
bályozó szer/stabilizátor

HYDROGENATED TALLO- 61788-94-1 263-021-6 Aminok, (hidrogénezett faggyú-alkil)-dimetil, N-oxidok Antisztatizáló szer/felületaktív
WAMINE OXIDE anyag/habjavító anyag/oldhatóság-
javító anyag/lemosó anyag/viszko-
zitásszabályozó szer

HYDROGENATED TALLO- Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


WETH-12 stabilizátor/viszkozitásszabályozó
szer

HYDROGENATED TALLO- Emulgeáló szer/lemosó anyag/fel-


WETH-25 ületaktív anyag

HYDROGENATED TALLO- Emulgeáló szer/stabilizátor/felület-


WETH-60 MYRISTYL aktív anyag
GLYCOL

HYDROGENATED TALLO- Glutaminsav, N-(hidrogénezett faggyú-acil) származékok Lemosó anyag/hajkondicionáló


WOYL GLUTAMIC ACID anyag/bőrkondicionáló anyag/fel-
ületaktív anyag

L 97/211
HYDROGENATED TAL- 61788-78-1 263-005-9 Kvaterner ammóniumvegyületek, (hidrogénezett faggyú- VI/1,44 Antisztatizáló szer/felületaktív
LOWTRIMONIUM CHLO- alkil)-trimetil, kloridok anyag/hajkondicionáló anyag/tartó-
RIDE sító szer
L 97/212
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

HYDROGENATED VEGE- Gliceridek, növényolaj mono-, hidrogénezett Lágyító szer/viszkozitásszabályozó


TABLE GLYCERIDE szer/stabilizátor/emulgeáló szer/fel-
ületaktív anyag

HU
HYDROGENATED VEGE- 100684-29-5 309-701-9 Gliceridek, növényolaj, hidrogénezett Lágyító szer/emulgeáló szer/bőr-
TABLE GLYCERIDES kondicionáló anyag/viszkozitássza-
bályozó szer/felületaktív anyag

HYDROGENATED VEGE- 97593-31-2 307-334-9 Gliceridek, telítetlen C8-21 és C8-21 mono- és di-, citrátok Emulgeáló szer/bőrkondicionáló
TABLE GLYCERIDES CIT- anyag/lágyító szer/stabilizátor
RATE

HYDROGENATED VEGE- 85411-01-4/ Foszforsav, hidrogénezett növényi gliceridekkel alkotott Lágyító szer emulgeáló szer/felület-
TABLE GLYCERIDES 25212-19-5 észterek aktív anyag/stabilizátor

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PHOSPHATE

HYDROGENATED VEGE- 68334-28-1 269-820-6 Olajok, növényi, hidrogénezett Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
TABLE OIL

HYDROLYZED ACTIN Bőrkondicionáló anyag/hajkondici-


onáló anyag

HYDROLYZED ALBUMEN Fehérjehidrolizátumok, tyúktojás-fehérje Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


náló anyag/viszkozitásszabályozó
szer/hajkondicionáló anyag

HYDROLYZED BEESWAX Méhviasz, hidrolizált Felületaktív anyag/emulgeáló szer/


emulzióstabilizátor/stabilizátor

HYDROLYZED CASEIN 65072-00-6 265-363-1 Kazeinek, hidrolizátumok. Az alkotó aminosavak kazein- Antisztatizáló szer/bőrkondicio-
hidrolízisből származnak náló anyag/hajkondicionáló anyag

HYDROLYZED COLLAGEN 92113-31-0/ 295-635-5 Kollagének, hidrolizátumok. Elsősorban aminosavakból, Antisztatizáló szer/lágyító szer/
9015-54-7 peptidekből és fehérjékből álló, paták és szarvak savas, lúgos filmképző anyag/nedvesítő szer/
vagy enzimes hidrolízisével kapott anyag. Szennyeződésként bőrkondicionáló anyag/hajkondici-
főleg szénhidrátokat és lipideket, valamint kis mennyiségben onáló anyag
különböző egyéb biológiai eredetű szerves anyagot tartal-
mazhat

2006.4.5.
HYDROLYZED CONCHIO- Fehérjehidrolizátumok, conchiorin Bőrkondicionáló anyag/hajkondici-
RIN PROTEIN onáló anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

HYDROLYZED CORN 100209-41-4 309-349-6 Fehérjehidrolizátumok, kukorica. Elsősorban aminosavak- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
PROTEIN ból, peptidekből és fehérjékből álló, kukorica (Zea mays) anyag/bőrkondicionáló anyag
savas, lúgos vagy enzimes hidrolízisével kapott anyag.
Szennyeződésként főleg szénhidrátokat és lipideket, vala-
mint kis mennyiségben különböző egyéb biológiai eredetű

HU
szerves anyagot tartalmazhat

HYDROLYZED CORN 8029-43-4 232-436-4 Szirupok, hidrolizált keményítő. Kukoricakeményítő savas Kötőanyag/viszkozitásszabályozó
STARCH vagy enzimes hidrolízisekor keletkező termékek bonyolult szer nedvesítő szer/bőrkondicio-
összetételű elegye. Elsősorban D-glükózt, maltózt és malto- náló anyag
dextrineket tartalmaz

HYDROLYZED DNA Bőrkondicionáló anyag/hajkondici-


onáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


HYDROLYZED EGG PRO- 91079-86-6 293-476-6 Fehérjehidrolizátumok, tojás. Elsősorban aminosavakból, Hajkondicionáló anyag
TEIN peptidekből és fehérjékből álló, tojás savas, lúgos vagy
enzimes hidrolízisével kapott anyag. Szennyeződésként
főleg szénhidrátokat és lipideket, valamint kis mennyiségben
különböző egyéb biológiai eredetű szerves anyagot tartal-
mazhat

HYDROLYZED EGG SHELL 227025-35-6 Fehérjehidrolizátumok, tojás hártyája Bőrkondicionáló anyag


MEMBRANE

HYDROLYZED ELASTIN 91080-18-1/ 293-509-4 Elasztinok, hidrolizátumok Antisztatizáló szer/filmképző


9007-58-3 anyag/nedvesítő szer/bőrkondicio-
náló anyag/hajkondicionáló anyag

HYDROLYZED EXTENSIN 222400-33-1 Fehérjecukrok (konkrét vagy osztály), extenzinek, hidroli- Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
zátumok onáló anyag

HYDROLYZED FIBRONEC- 100085-35-6 309-176-6 Fehérjehidrolizátumok, fibronektin. Elsősorban aminosa- Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
TIN vakból, peptidekből és fehérjékből álló, fibronektin savas, onáló anyag
lúgos vagy enzimes hidrolízisével kapott anyag. Szeny-
nyeződésként főleg szénhidrátokat és lipideket, valamint kis
mennyiségben különböző egyéb biológiai eredetű szerves
anyagot tartalmazhat

HYDROLYZED GADIDAE Bőrkondicionáló anyag


PROTEIN

L 97/213
HYDROLYZED GELATIN 68410-45-7 270-082-2 Zselatinok, hidrolizátumok. Zselatin hidrolízisével előállított Bőrkondicionáló anyag
enzimesen feltárt anyag
L 97/214
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

HYDROLYZED GLYCOSA- Nedvesítő szer/hajkondicionáló


MINOGLYCANS anyag/bőrkondicionáló anyag

HYDROLYZED 222400-67-1 α-D-Glükopiranoziduronsav hidrolizátuma, (3β,20β)-20- Bőrkondicionáló anyag

HU
GLYCYRRHIZINATE karboxi-11-oxo-30-norolean-12-én-3-il-2-Oβ-D-glükopirán-
uronozil-

HYDROLYZED GOLD OF 227024-32-0 A gomborka (Camelina sativa) magjának hidrolizátuma Bőrkondicionáló anyag
PLEASURE

HYDROLYZED HAIR Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


KERATIN náló anyag/hajkondicionáló anyag

HYDROLYZED HEMOG- 91052-91-4 293-254-9 Hemoglobinok, szarvasmarhafélék Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


LOBIN onáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


HYDROLYZED HUMAN 91080-01-2 293-492-3 Fehérjehidrolizátumok, méhlepény. Elsősorban aminosa- Antisztatizáló szer/bőrkondicio-
PLACENTAL PROTEIN vakból, peptidekből és fehérjékből álló, méhlepény savas, náló anyag/hajkondicionáló anyag
lúgos vagy enzimes hidrolízisével kapott anyag. Szeny-
nyeződésként főleg szénhidrátokat és lipideket, valamint kis
mennyiségben különböző egyéb biológiai eredetű szerves
anyagot tartalmazhat

HYDROLYZED KERATIN 69430-36-0 274-001-1 Keratinok, hidrolizátumok. Főleg részlegesen hidrolizált Antisztatizáló szer/filmképző
keratinból álló biológiai anyag anyag/nedvesítő szer/bőrkondicio-
náló anyag/hajkondicionáló anyag

HYDROLYZED LUPINE Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


PROTEIN anyag/bőrkondicionáló anyag

HYDROLYZED MAPLE 227024-37-5 A hegyi juharfából (Acer pseudoplatanus) származó fehérje Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
SYCAMORE PROTEIN hidrolizátuma onáló anyag

HYDROLYZED MILK PRO- 92797-39-2/ 296-575-2 Fehérjehidrolizátumok, tej. Elsősorban aminosavakból, Antisztatizáló szer/bőrkondicio-
TEIN 8049-98-7 peptidekből és fehérjékből álló, tej savas, lúgos vagy enzimes náló anyag/hajkondicionáló anyag
hidrolízisével kapott anyag. Szennyeződésként főleg szén-
hidrátokat és lipideket, valamint kis mennyiségben külön-
böző egyéb biológiai eredetű szerves anyagot tartalmazhat

HYDROLYZED MILLET 227025-36-7 A köles (Panicum miliaceum) magjának hidrolizátuma Bőrkondicionáló anyag

2006.4.5.
HYDROLYZED OAT Hidrolizátumok, zabliszt Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
FLOUR onáló anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

HYDROLYZED OAT PRO- Fehérjehidrolizátumok, zab Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


TEIN náló anyag/hajkondicionáló anyag

HYDROLYZED OATS Zab, hidrolizált Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


náló anyag/hajkondicionáló anyag

HU
HYDROLYZED PEA 227024-36-4 A borsó (Pisum sativum) magjának hidrolizátuma Bőrkondicionáló anyag

HYDROLYZED PEA PRO- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


TEIN anyag/bőrkondicionáló anyag

HYDROLYZED PEARL Gyöngy hidrolizátuma Bőrkondicionáló anyag

HYDROLYZED PLACEN- 91080-01-2 293-492-3 Fehérjehidrolizátumok, méhlepény. Elsősorban aminosa- Antisztatizáló szer/bőrkondicio-
TAL PROTEIN vakból, peptidekből és fehérjékből álló, méhlepény savas, náló anyag/hajkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


lúgos vagy enzimes hidrolízisével kapott anyag. Szeny-
nyeződésként főleg szénhidrátokat és lipideket, valamint kis
mennyiségben különböző egyéb biológiai eredetű szerves
anyagot tartalmazhat

HYDROLYZED POTATO Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


PROTEIN náló anyag/hajkondicionáló anyag

HYDROLYZED PRUNUS 227025-16-3 Szilva, prunus domestica, hidrolizátum Bőrkondicionáló anyag


DOMESTICA

HYDROLYZED QUINOA 227025-12-9 Quinoamag, (Chenopodium quinoa), hidrolizált Bőrkondicionáló anyag

HYDROLYZED RED Bőrkondicionáló anyag


BLOOD CELLS

HYDROLYZED RETICULIN Állati szövet savas, /enzimes reticulin hidrolizátuma Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
onáló anyag

HYDROLYZED RICE BRAN 94350-05-7 305-224-5 Fehérjehidrolizátumok, rizskorpa. Elsősorban aminosavak- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
PROTEIN ból, peptidekből és fehérjékből álló, rizskorpa savas, lúgos anyag/bőrkondicionáló anyag
vagy enzimes hidrolízisével kapott anyag. Szennyeződésként
főleg szénhidrátokat és lipideket, valamint kis mennyiségben
különböző egyéb biológiai eredetű szerves anyagot tartal-
mazhat

L 97/215
HYDROLYZED RICE PRO- Fehérjehidrolizátumok, rizs. Elsősorban aminosavakból, Antisztatizáló szer/bőrkondicio-
TEIN peptidekből és fehérjékből álló, rizs savas, lúgos vagy náló anyag/hajkondicionáló anyag
enzimes hidrolízisével kapott anyag
L 97/216
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

HYDROLYZED RNA Bőrkondicionáló anyag/hajkondici-


onáló anyag

HYDROLYZED ROE Halikra savas/enzimes hidrolizátuma Bőrkondicionáló anyag

HU
HYDROLYZED SERUM Antisztatizáló szer/bőrkondicio-
PROTEIN náló anyag/hajkondicionáló anyag

HYDROLYZED SILK 96690-41-4 306-235-8 Fehérjehidrolizátumok, selyem Antisztatizáló szer/nedvesítő szer/


hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
onáló anyag

HYDROLYZED SOY 235433-33-7 Szójamag, (Glycine soja), hidrolizált Bőrkondicionáló anyag

HYDROLYZED SOY PRO- 68607-88-5 271-770-5 Fehérjehidrolizátumok, szója. Elsősorban aminosavakból, Antisztatizáló szer/nedvesítő szer/

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


TEIN peptidekből és fehérjékből álló, szója savas, lúgos vagy hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
enzimes hidrolízisével kapott anyag. Szennyeződésként onáló anyag
főleg szénhidrátokat és lipideket, valamint kis mennyiségben
különböző egyéb biológiai eredetű szerves anyagot tartal-
mazhat

HYDROLYZED SOY PRO- Polidimetilsziloxán, polioxietilénnel és polioxipropilénnel Hajkondicionáló anyag


TEIN/DIMETHICONE alkotott kopolimer, acetilezett, hidrolizált szójafehérjével
COPOLYOL ACETATE lejátszódó reakció termékei

HYDROLYZED SOY 68412-29-3 Szójakeményítő, (Glycine soja), hidrolizált Bőrkondicionáló anyag


STARCH

HYDROLYZED SPINAL 91080-05-6 293-497-0 Fehérjehidrolizátumok, gerincvelő. Elsősorban aminosavak- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
PROTEIN ból, peptidekből és fehérjékből álló, gerincvelő savas, lúgos anyag/bőrkondicionáló anyag
vagy enzimes hidrolízisével kapott anyag. Szennyeződésként
főleg szénhidrátokat és lipideket, valamint kis mennyiségben
különböző egyéb biológiai eredetű szerves anyagot tartal-
mazhat

HYDROLYZED SWEET Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


ALMOND PROTEIN anyag/bőrkondicionáló anyag

HYDROLYZED VEGE- 100209-45-8 309-353-8 Fehérjehidrolizátumok, növények. Elsősorban aminosavak- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
TABLE PROTEIN ból, peptidekből és fehérjékből álló, növények savas, lúgos anyag/bőrkondicionáló anyag
vagy enzimes hidrolízisével kapott anyag. Szennyeződésként

2006.4.5.
főleg szénhidrátokat és lipideket, valamint kis mennyiségben
különböző egyéb biológiai eredetű szerves anyagot tartal-
mazhat
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

HYDROLYZED WHEAT Hidratáló anyag/bőrvédő anyag/


GLUTEN bőrkondicionáló anyag

HYDROLYZED WHEAT 94350-06-8/ 305-225-0 Fehérjehidrolizátumok, búzacsíra. Elsősorban aminosavak- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló

HU
PROTEIN 70084-87-6 ból, peptidekből és fehérjékből álló, búzacsíra savas, lúgos anyag/bőrkondicionáló anyag
vagy enzimes hidrolízisével kapott anyag. Szennyeződésként
főleg szénhidrátokat és lipideket, valamint kis mennyiségben
különböző egyéb biológiai eredetű szerves anyagot tartal-
mazhat

HYDROLYZED WHEAT Polidimetilsziloxán, polioxietilénnel és polioxipropilénnel Hajkondicionáló anyag


PROTEIN/DIMETHICONE alkotott kopolimer, acetilezett, hidrolizált búzafehérjével
COPOLYOL ACETATE lejátszódó reakció termékei

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


HYDROLYZED WHEAT Nedvesítő szer/bőrkondicionáló
PROTEIN/DIMETHICONE anyag/filmképző anyag
COPOLYOL PHOSPHATE
COPOLYMER

HYDROLYZED WHEAT 222400-37-5 Fehérjehidrolizátumok, búza, polietilén-glikol-bisz(klóra- Hajkondicionáló anyag


PROTEIN/PEG-20 ACE- cetát)-tal lejátszódó reakció termékei (20 mól EO átlagos
TATE COPOLYMER mólarány)

HYDROLYZED WHEAT Viszkozitásszabályozó szer/bőr-


STARCH kondicionáló anyag

HYDROLYZED YEAST 100684-36-4 309-709-2 Fehérjehidrolizátumok, élesztő. Elsősorban aminosavakból, Bőrkondicionáló anyag/hajkondici-
peptidekből és fehérjékből álló, élesztő (Saccharomyces onáló anyag
cerevisiae) savas, lúgos vagy enzimes hidrolízisével kapott
anyag. Szennyeződésként főleg szénhidrátokat és lipideket,
valamint kis mennyiségben különböző egyéb biológiai
eredetű szerves anyagot tartalmazhat

HYDROLYZED YEAST 100684-36-4 309-709-2 Fehérjehidrolizátumok, élesztő. Elsősorban aminosavakból, Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
PROTEIN peptidekből és fehérjékből álló, élesztő (Saccharomyces anyag/bőrkondicionáló anyag
cerevisiae) savas, lúgos vagy enzimes hidrolízisével kapott
anyag. Szennyeződésként főleg szénhidrátokat és lipideket,
valamint kis mennyiségben különböző egyéb biológiai
eredetű szerves anyagot tartalmazhat

L 97/217
HYDROLYZED ZEIN Fehérjehidrolizátumok, zeinek Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
anyag/bőrkondicionáló anyag
L 97/218
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

HYDROQUINONE Hidrokinon 123-31-9 204-617-8 Hidrokinon III/1,14 Hajfesték/fehérítő anyag/redukáló


anyag/antioxidáns

HYDROXY BENZOXAT- 95-18-1 1,3-Benzoxatiol-2-on, 4-hidroxi Antioxidáns

HU
HIOLONE

HYDROXYANTHRAQUI- 38866-20-5 254-161-9 4-[3-[(9,10-Dihidro-4-hidroxi-9,10-dioxo-antril)-amino]- Hajfesték


NONEAMINOPROPYL propil]-4-metilmorfolinium-metilszulfát
METHYL MORPHOLINIUM
METHOSULFATE

HYDROXYAPATITE Durapatit 1306-06-5 215-145-7 Hidroxi-apatit (Ca5(OH)(PO4)3) Koptató anyag/emulzióstabilizátor/


duzzasztó szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


4-HYDROXYBENZOIC 99-96-7 202-804-9 4-Hidroxi-benzoesav VI/1,12 Tartósító szer
ACID

HYDROXYBENZOMORP- 26021-57-8 247-415-5 3,4-Dihidro-2H-1,4-benzoxazin-6-ol Hajfesték


HOLINE

HYDROXYBUTYL 9041-56-9 Cellulóz, hidroxi-butil-metil-éter Kötőanyag/emulzióstabilizátor/


METHYLCELLULOSE filmképző anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer/stabilizátor

HYDROXYCAPRIC ACID 5393-81-7 Dekánsav, 2-hidroxi-, (DL)- Bőrkondicionáló anyag

HYDROXYCAPROYL Hexánamid, N-[2,3-dihidroxi-1-(hidroxi-metil)-heptadecil]- Bőrkondicionáló anyag/hajkondici-


PHYTOSPHINGOSINE 2-hidroxi onáló anyag

HYDROXYCAPRYLIC ACID 617-73-2 210-524-3 DL-2-Hidroxi-oktánsav Bőrkondicionáló anyag

HYDROXYCAPRYLOYL 173840-45-4 309-560-3 Oktánamid, N-[2,3-dihidroxi-1-(hidroxi-metil)-heptadecil]- Bőrkondicionáló anyag/hajkondici-


PHYTOSPHINGOSINE 2-hidroxi onáló anyag

HYDROXYCETETH-60 Felületaktív anyag/lemosó anyag

HYDROXYCETYL 84643-53-8 283-450-2 (2-Hidroxi-etil)(2-hidroxi-hexadecil)-dimetilammónium-klo- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


HYDROXYETHYL DIMO- rid anyag
NIUM CHLORIDE

2006.4.5.
HYDROXYCETYL ISOS- Izooktadekánsav, 2-hidroxi-hexadecil-észter Emulgeáló szer ágyító szer/bőr-
TEARATE kondicionáló anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

HYDROXYCETYL PHOSP- 84753-03-7 283-849-1 2-Hidroxi-hexadecil-dihidrogén-foszfát Emulgeáló szer/stabilizátor/felület-


HATE aktív anyag

HYDROXYCINNAMIC 7400-08-0 210-000-0 4-Hidroxi-fahéjsav Bőrkondicionáló anyag


ACID

HU
HYDROXYCITRONELLAL 107-75-5 203-518-7 7-Hidroxi-citronellál Elfedő anyag

2,6-BIS(2-HYDROXYET- 117907-42-3 Piridin, 3,5-diamino-2,6-bisz(2-hidroxi-etoxi)-, dihidroklo- Hajfesték


HOXY)-3,5-PYRIDINEDIA- rid
MINE HCl

HYDROXYETHYL BEHE- 220828-91-1 Propánaminium, N,N-dimetil-N-(2-hidroxi-etil)-3-(1-oxo- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


NAMIDOPROPYL DIMO- dokozil)-amino, klorid anyag
NIUM CHLORIDE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


HYDROXYETHYL CAR- 1,3-Propán-diamin, N-kókusz-acil származékok, N,N'N'- Felületaktív anyag/hajkondicionáló
BOXYMETHYL COCAMI- (vegyes (2-hidroxi-etil) és karboxi-metil)- anyag/habjavító anyag/lemosó
DOPROPYLAMINE anyag

HYDROXYETHYL CETYL- 24625-03-4 246-369-3 Hexadecil-(2-hidroxi-etil)-dimetilammónium-klorid Antisztatizáló szer/felületaktív


DIMONIUM CHLORIDE anyag/hajkondicionáló anyag/haj-
festék

HYDROXYETHYL CETYL- 85563-48-0 287-619-1 Hexadecil-(2-hidroxi-etil)-dimetilammónium-dihidrogén- Antisztatizáló szer/felületaktív


DIMONIUM PHOSPHATE foszfát anyag/hajkondicionáló anyag

HYDROXYETHYL CHITO- 39280-86-9 Kitozán, etoxilált Filmképző anyag/viszkozitásszabá-


SAN lyozó szer

HYDROXYETHYL DIP- 2-Imid-azolin, 1-(2-hidroxi-etil)-4,5-difenil Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


HENYL IMIDAZOLINE anyag

HYDROXYETHYL ETHYL- Etilcellulóz-etilénglikol éter Kötőanyag/emulzióstabilizátor/


CELLULOSE filmképző anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer/emulgeáló szer

HYDROXYETHYL 1-Propilamin, 3-(C12-C15-alkil-oxi)-N-(2-hidroxi-etil)-N-(3- Felületaktív anyag/lemosó anyag/


HYDROXYPROPYL C12-15 hidroxi-propil)-, N-oxidok habjavító anyag/hajkondicionáló
ALKOXYPROPYLAMINE anyag
OXIDE

L 97/219
HYDROXYETHYL LAURDI- 2271-92-3 288-474-7 1-Dodekánaminium, N-(2-hidroxi-etil)-N,N-dimetil-, klorid Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
MONIUM CHLORIDE anyag
L 97/220
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

HYDROXYETHYL PAL- 110483-07-3 Hexadekánamid, N-[3-(hexadecil-oxi)-2-hidroxi-propil]-N- Lágyító szer/nedvesítő szer


MITYL OXYHYDROXYP- (2-hidroxi-etil)-
ROPYL PALMITAMIDE

HYDROXYETHYL PEI-1000 PEI-1000 multihidroxidált derivátja Oldószer/viszkozitásszabályozó

HU
szer

HYDROXYETHYL PEI-1500 PEI-1500 multihidroxidált derivátja Oldószer/viszkozitásszabályozó


szer

2-HYDROXYETHYL PIC- 99610-72-7 1-Hidroxi-2-β-hidroxi-etilamino-4,6-dinitrobenzol Hajfesték


RAMIC ACID

HYDROXYETHYL SORBI- 110204-68-7/ D-Glucitol, 2-hidroxi-etil-éter Nedvesítő szer/bőrkondicionáló


TOL 110204-69-8/ anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


110204-70-1

HYDROXYETHYL STEA- 93842-81-0 299-061-6 N-[2-(2-Hidroxi-etoxi)-propil]-sztearamid Antisztatizáló szer/viszkozitássza-


RAMIDE-MIPA bályozó szer opálosító anyag

HYDROXYETHYL TAL- 223707-31-1 Etánaminium, 2-hidroxi-N,N-dimetil-N-faggyú-alkil, klori- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


LOWDIMONIUM CHLO- dok anyag
RIDE

HYDROXYETHYL-2- 100418-33-5 1-Metil-3-nitro-4-(β-hidroxi-etil)-amino-benzol Hajfesték


NITRO-p-TOLUIDINE

HYDROXYETHYL-3,4- 81329-90-0 303-085-5 2-(1,3-Benzodioxol-5-il-amino)-etanol-hidroklorid Hajfesték


METHYLENEDIOXYANI-
LINE HCl

2-HYDROXYETHYLA- 66095-81-6 266-138-0 2-[(2-Metoxi-4-nitro-fenil)-amino]-etanol Hajfesték


MINO-5-NITROANISOLE

HYDROXYETHYLAMINO- 110952-46-0 Fenol, 4-amino-2-[(2-hidroxi-etil-amino)-metil]-, hidroklo- Hajfesték


METHYL-p-AMINOPHE- rid
NOL HCl

HYDROXYETHYLBUTYLA- A lauril alkohol és kénsav észter hidrexietilbutilamin sója Felületaktív anyag/lemosó anyag
MINE LAURETH SULFATE

2006.4.5.
HYDROXYETHYLCELLU- Hidroxi-etilcellulóz 9004-62-0 Cellulóz, 2-hidroxi-etil-éter Kötőanyag/emulzióstabilizátor/
LOSE filmképző anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer/stabilizátor
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

HYDROXYETHYL-2,6- 122252-11-3 1-(2-hidroxi-etil)-amino-4-metoxi-2,6-dinitrobenzol Hajfesték


DINITRO-p-ANISIDINE

HYDROXYETHYL-p- 93841-24-8 298-995-1 3-(2-hidroxi-etil)-p-fenilén-diammónium-szulfát Hajfesték

HU
PHENYLENEDIAMINE
SULFATE

4-HYDROXYINDOLE 2380-94-1 219-177-2 4-Hidroxi-indol Hajfesték

6-HYDROXYINDOLE 1H-Indol-6-ol Hajfesték

HYDROXYLAMINE HCl 1304222 226-798-2 Hidroxilammónium-klorid Antioxidáns

HYDROXYLAMINE SUL- 10039-54-0 233-118-8 Bisz(hidroxilammónium)-szulfát Antioxidáns


FATE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


HYDROXYLATED LANO- 68424-66-8 270-315-8 Lanolin, hidroxilált Antisztatizáló szer/lágyító szer/
LIN emulgeáló szer/filmképző anyag/
bőrkondicionáló anyag/kötőanyag

HYDROXYLATED LECIT- 8029-76-3 232-440-6 Lecitinek, hidroxilált Emulgeáló szer/bőrkondicionáló


HIN anyag/felületaktív anyag

HYDROXYLATED MILK 144635-07-4 Gliceridek, tej, hidroxilált Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


GLYCERIDES

HYDROXYLAURIC ACID 2984-55-6 221-048-0 DL-2-Hidroxi-dodekánsav Bőrkondicionáló anyag

HYDROXYLAUROYL Dodekánamid, N-[2,3-dihidroxi-1-(hidroxi-metil)-heptade- Bőrkondicionáló anyag/hajkondici-


PHYTOSPHINGOSINE cil]-2-hidroxi onáló anyag

HYDROXYMETHOXY- Nonivamid 2444-46-4 219-484-1 Nonánamid, N-[(4-hidroxi-3-metoxi-fenil)-metil]- Elfedő anyag


BENZYL PELARGONA-
MIDE

HYDROXYMETHYL DIO- 6542-37-6 229-457-6 1H,3H,5H-oxazolo[3,4-c]-oxazol-7a(7H)-metanol Baktériumelleni szer


XOAZABICYCLOOCTANE

HYDROXYOCTACOSANYL 93840-71-2 298-937-5 2-Hidroxi-oktakozil-12-hidroxioktadekanoát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


HYDROXYSTEARATE

L 97/221
HYDROXYPHENYL GLYCI- 7228-00-4 230-628-2 2-[(3-Hidroxi-fenil)-amino]-acetamid Faggyúképződés-gátló anyag/haj-
NAMIDE kondicionáló anyag
L 97/222
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

HYDROXYPROLINE 51-35-4 200-091-9 L-4-Hidroxi-prolin Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


náló anyag/felületaktív anyag/haj-
kondicionáló anyag

HYDROXYPROPYL BIS(N- 1,4-Benzol-diamin, N(4)-(2-hidroxi-etil)-N(1),N'(1)-[2-hid- III/1,8 Hajfesték

HU
HYDROXYETHYL-p- roxipropándiil]-
PHENYLENEDIAMINE) HCl

HYDROXYPROPYL BISCE- 1,3-Propándiaminium, 2-hidroxi-N,N'-bisz(C16-C18-alkil)- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


TEARYLDIMONIUM N,N,N'N'-tetrametil-, klorid anyag
CHLORIDE

HYDROXYPROPYL BISI- 1,3-Propándiaminium, 2-hidroxi-N,N'-bisz[(1-oxo-izookta- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


SOSTEARAMIDOPROPYL- decil)-amino]-propil-N,N,N',N'-tetrametil-, klorid anyag
DIMONIUM CHLORIDE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


HYDROXYPROPYL BISO- 1,3-Propándiaminium, 2-hidroxi-N,N'-bisz(9-oktadekenil)- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
LEYLDIMONIUM CHLO- N,N,N',N'-tetrametil-, klorid anyag
RIDE

HYDROXYPROPYL BISS- 1,3-Propándiaminium, 2-hidroxi-N,N'-bisz(oktadecil)-N,N, Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


TEARYLDIMONIUM N',N'-tetrametil-, klorid anyag
CHLORIDE

HYDROXYPROPYL BISTRI- Prolonium-jodid 123-47-7 204-630-9 1,3-Propándiaminium, 2-hidroxi-N,N,N,N',N',N'-hexametil-, Baktériumelleni szer


MONIUM DIIODIDE dijodid

HYDROXYPROPYL CHITO- 84069-44-3 Kitozán, metiloxiránnal lejátszódó reakció terméke Filmképző anyag
SAN

HYDROXYPROPYL CORN Viszkozitásszabályozó szer/felület-


STARCH aktív anyag

HYDROXYPROPYL 128446-35-5 β-Ciklodextrin, 2-hidroxi-propil-éterek Bőrkondicionáló anyag/elfedő


CYCLODEXTRIN anyag

HYDROXYPROPYL GUAR 68442-94-4/ 270-497-9 Guargumi, 2-hidroxi-propil-éter, depolimerizált Antisztatizáló szer/kötőanyag/


39421-75-5 emulzióstabilizátor/filmképző
anyag/viszkozitásszabályozó szer/
felületaktív anyag

2006.4.5.
HYDROXYPROPYL GUAR A Guar Hidroxi-propiltrimonium -hidroxipropil derivátja Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
HYDROXYPROPYL TRI- anyag
MONIUM CHLORIDE
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

HYDROXYPROPYL Hidroxi-propil- methylhydroxypropyl- 9004-65-3 Cellulóz, 2-hidroxi-propil-metil-éter Kötőanyag/emulzióstabilizátor/


METHYLCELLULOSE metilcellulóz cellulosum filmképző anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer/antisztatizáló szer/fel-
ületaktív anyag

HU
HYDROXYPROPYL 53124-00-8 Keményítő, hidrogén-foszfát, 2-hidroxi-propil-éter Duzzasztó szer/viszkozitásszabá-
STARCH PHOSPHATE lyozó szer

4-HYDROXYPROPYLA- 92952-81-3 1-Hidroxi-3-nitro-4-(3-hidroxi-propil-amino)-benzol Hajfesték


MINO-3-NITROPHENOL

HYDROXYPROPYLCELLU- Hidroxi-propilcellu- hydroxypropylcellulo- 9004-64-2 Cellulóz, 2-hidroxi-propil-éter Kötőanyag/emulzióstabilizátor/


LOSE lóz sum filmképző anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer/emulgeáló szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


HYDROXYPROPYL-TRI- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
MONIUM AMYLOPECTIN/ anyag/bőrkondicionáló anyag
GLYCERIN CROSSPOLY-
MER

HYDROXYPROPYLTRIMO- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


NIUM GELATIN anyag/bőrkondicionáló anyag

HYDROXYPROPYLTRIMO- 223705-79-1 Propánaminium, 2-hidroxi-N,N,N-trimetil, 3-méz-éterek, Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


NIUM HONEY kloridok anyag

HYDROXYPROPYLTRIMO- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


NIUM HYDROLYZED anyag/bőrkondicionáló anyag
CASEIN

HYDROXYPROPYLTRIMO- A hidroxi-propil-trimetilamin ésa hidrolizált kollagén reak- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


NIUM HYDROLYZED ciójából származó quqterner ammónium klorid anyag/bőrkondicionáló anyag
COLLAGEN

HYDROXYPROPYLTRIMO- A hidroxi-propil-trimetilamin ésa hidrolizált keratin reakci- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


NIUM HYDROLYZED ójából származó quqterner ammónium klorid anyag/bőrkondicionáló anyag
KERATIN

HYDROXYPROPYLTRIMO- 1-Propánaminium, 2-hidroxi-N,N,N-trimetil-, 3-(rizskorpa- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


NIUM HYDROLYZED RICE fehérje-hidrolizátumok) származékok, klorid anyag/bőrkondicionáló anyag
BRAN PROTEIN

L 97/223
HYDROXYPROPYLTRIMO- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
NIUM HYDROLYZED SILK anyag/bőrkondicionáló anyag
L 97/224
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

HYDROXYPROPYLTRIMO- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


NIUM HYDROLYZED SOY anyag/bőrkondicionáló anyag
PROTEIN

HYDROXYPROPYLTRIMO- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló

HU
NIUM HYDROLYZED anyag/bőrkondicionáló anyag
VEGETABLE PROTEIN

HYDROXYPROPYLTRIMO- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


NIUM HYDROLYZED anyag/bőrkondicionáló anyag
WHEAT PROTEIN

HYDROXYPYRIDINONE 822-89-9 212-506-0 Hidroxil-2-piridon Habjavító anyag/hajfesték

HYDROXYSTEARAMIDE 106-15-0 203-367-7 12-Hidroxi-N-(2-hidroxi-etil)-oktadekán-1-amid Antisztatizáló szer/viszkozitássza-

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


MEA bályozó szer/hajfesték

HYDROXYSTEARAMIDOP- 1-Propánaminium, 3-[(1-oxo-12-hidroxi-oktadecil)-amino]- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


ROPYL TRIMONIUM N,N,N-trimetil-, klorid anyag
CHLORIDE

HYDROXYSTEARAMIDOP- 1-Propánaminium, 3-[(1-oxo-12-hidroxi-oktadecil)-amino]- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


ROPYL TRIMONIUM MET- N,N,N-trimetil-, metilszulfát (só) anyag
HOSULFATE

HYDROXYSTEARIC ACID 106-14-9 203-366-1 12-Hidroxi-sztearinsav Emulgeáló szer/lemosó anyag/fel-


ületaktív anyag

HYDROXYSTEARYL D-Glucitol, 1-dezoxi-1-[metil-(2-hidroxi-oktadecil)]-amino- Antisztatizáló szer


METHYLGLUCAMINE

HYPERICUM PERFORA- 84082-80-4 282-026-4 A hypericum perforatum kivonat a lyukaslevelű orbáncfű Összehúzó anyag/csillapító szer
TUM EXTRACT (Hypericum perforatum, Hypericaceae) gubójából, virágjából, erősítőszer/antibakteriális szer/
leveléből és szárfejéből nyert kivonat elfedő anyag

HYPERICUM PERFORA- 68917-49-7 A hypericum perforatum olaj a lyukaslevelű orbáncfű Lágyító szer
TUM OIL (Hypericum perforatum, Hypericaceae) virágjából nyert nem illó
olaj

HYPNEA MUSCIFORMIS 223751-71-1 A hypnea musciformis kivonat vörös algából (Hypnea Bőrvédő anyag
EXTRACT musciformis, Hypneaceae) nyert kivonat

2006.4.5.
HYPTIS SUAVEOLENS OIL A hyptis suaveolens olaj a Hyptis suaveolens, Labiatae magjából Lágyító szer
sajtolt nem illó olaj
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

HYSSOPUS OFFICINALIS 84603-66-7 283-266-2 A hyssopus officinalis kivonat az izsóp (Hyssopus officinalis, Erősítőszer/elfedő anyag
EXTRACT Labiatae) leveléből nyert kivonat

ICHTHAMMOL Ichthammol 8029-68-3 232-439-0 Ichthammol. A bitumenes agyagpala desztillációs termék- Antibakteriális szer
einek szulfonálásával és ammonizálásával kapott, bonyolult

HU
összetételű termék. Telített és telítetlen szénhidrogéneket,
nitrogéntartalmú vegyületeket és tiofénszármazékokat tar-
talmazhat

ILEX AQUIFOLIUM EX- 90045-83-3 289-948-6 Az ilex aquifolium kivonat a magyal (Ilex aquifolium, Bőrkondicionáló anyag/elfedő
TRACT Aquifoliaceae) leveléből nyert kivonat anyag

ILEX PARAGUARIENSIS 73296-98-7 277-364-4 Az ilex paraguariensis kivonat a maté tea (Ilex paraguariensis, Erősítőszer/elfedő anyag
EXTRACT Aquifoliaceae) leveléből nyert kivonat

ILLICIUM VERUM OIL 84650-59-9 283-518-1 Az illicium verum olaj a csillagánizs (Illicium verum, Illiciaceae) Szájápoló anyag/erősítőszer/elfedő

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


szárított érett terméséből és magjából származó illóolaj anyag

IMIDAZOLE 288-32-4 206-019-2 1H-Imidazol Pufferáló szer

IMIDAZOLIDINYL UREA Imid-karbamid 39236-46-9 254-372-6 N,N''-metilén-bisz[N'-[3-(hidroxi-metil)-2,5-dioxo-imidazo- VI/1,27 Tartósító szer


lidin-4-il]-karbamid]

IMPATIENS BALSAMINA 90045-84-4 289-949-1 Az impatiens balsamina kivonat a nebáncsvirág (Impatiens Összehúzó anyag/elfedő anyag
EXTRACT balsamina, Balsaminaceae) virágjából nyert kivonat

IMPATIENS BALSAMINA 90045-84-4 289-949-1 Az impatiens balsamina levélkivonat a nebáncsvirág (Impatiens Összehúzó anyag/elfedő anyag
LEAF EXTRACT balsamina, Balsaminaceae) leveléből nyert kivonat

INDIGOFERA ARGENTEA 90045-86-6 289-951-2 Az indigofera argentea levélpor az Indigofera argentea, Erősítőszer/elfedő anyag
LEAF POWDER Leguminosae szárított zúzott levelének pora

INDIGOFERA TINCTORIA Az indigofera tinctoria az indigó (Indigofera tinctoria, Legumi- Erősítőszer/elfedő anyag
nosae) szárított zúzott levele

INDIGOFERA TINCTORIA 84775-63-3 283-892-6 Az indigofera tinctoria kivonat az indigó (Indigofera tinctoria, Erősítőszer/elfedő anyag
EXTRACT Leguminosae) gyökér nélküli teljes növényéből nyert kivonat

INOSITOL 87-89-8 201-781-2 cisz-1,2,3,5-transz-4,6-Ciklohexán-hexol Antisztatizáló szer/nedvesítő szer/


hajkondicionáló anyag

INOSITOL HEXANICOTI- Inozitol-nikotinát 1700877 229-485-9 3-Piridinkarbonsav, 1,2,3,4,5,6-ciklohexán-hexail-észter Nedvesítő szer


NATE

L 97/225
INOSITOL HEXA-PCA L-Prolin, 5-oxo-, mio-inozitollal alkotott hexaészter Nedvesítő szer/bőrkondicionáló
anyag
L 97/226
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

INULA HELENIUM EX- 84012-20-4 281-666-1 Az inula helenium kivonat az örménygyökér (Inula helenium, Bőrkondicionáló anyag/elfedő
TRACT Compositae) gyökeréből nyert kivonat anyag

IODIZED CORN PROTEIN Fehérjék, kukorica, jódozott Bőrsimító anyag

HU
IODIZED GARLIC Allium sativum, fokhagyma, jódozott Bőrkondicionáló anyag

IODIZED GARLIC EX- Allium sativum, fokhagyma, kivonat, jódozott Bőrkondicionáló anyag
TRACT

IODIZED HYDROLYZED 222400-59-1 Fehérjecukrok (konkrét vagy osztály), extenzinek, hidroli- Bőrkondicionáló anyag
EXTENSIN zátumok, jódozott

IODIZED HYDROLYZED Fehérjehidrolizátumok, zeinek, jódozott Bőrsimító anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ZEIN

IODOPROPYNYL BUTYL- 55406-53-6 259-627-5 3-Jód-2-propinil-butilkarbamát VI/1,56 Tartósító szer


CARBAMATE

IPOMOEA BATATAS EX- 223749-11-9 Az ipomoea batatas kivonat az édesburgonya (Ipomoea Bőrvédő anyag
TRACT batatas, Convolvulaceae) gyökeréből nyert kivonat

IPOMOEA BONA-NOX 223749-13-1 Az ipomoea bona-nox kivonat az Ipomoea bona-nox, Convol- Bőrvédő anyag
EXTRACT vulaceae virágjából nyert kivonat

IPOMOEA PURGA 9000-35-5 232-538-9 Jalapagyanta. Kivonatok és azok fizikailag módosított Bőrkondicionáló anyag/elfedő
származékai. A termék gyantasavakat, a gyantasavak észte- anyag
reit és terpénjeit, valamint ezen terpének oxidációs és
polimerizációs termékeit tartalmazhatja (Ipomoea purga,
Convolvulaceae)

IPOMOEA PURGA RESIN 84696-22-0 283-641-0 Az ipomoea purga gyanta a jalapa (Ipomoea purga, Convolvu- Bőrkondicionáló anyag/elfedő
laceae) szárított gumós gyökeréből nyert gyantás anyag anyag

IRIS FLORENTINA EX- 90045-89-9 289-954-9 Az iris florentina kivonat a fehér nőszirom (Iris florentina, Erősítőszer/elfedő anyag
TRACT Iridaceae) gyökeréből nyert kivonat

IRIS FLORENTINA ROOT 90045-89-9 289-954-9 Az iris florentina gyökér a fehér nőszirom (Iris florentina, Erősítőszer/elfedő anyag
Iridaceae) szárított gyökere

2006.4.5.
IRIS FLORENTINA ROOT 90045-89-9 289-954-9 Az iris florentina gyökérpor a fehér nőszirom (Iris florentina, Erősítőszer/elfedő anyag
POWDER Iridaceae) gyökeréből származó por
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

IRIS GERMANICA EX- 85085-39-8 285-368-2 Az iris germanica kivonat a kék nőszirom (Iris germanica, Bőrkondicionáló anyag
TRACT Iridaceae) gyökeréből nyert kivonat

IRIS PALLIDA EXTRACT 90045-90-2 289-955-4 Az iris pallida kivonat a halvány nőszirom (Iris pallida, Erősítőszer/elfedő anyag
Iridaceae) gyökeréből nyert kivonat

HU
IRIS VERSICOLOR EX- 90045-93-5 289-959-6 Az iris versicolor kivonat a nőszirom (Iris versicolor, Iridaceae) Lágyító szer,/erősítőszer/elfedő
TRACT gyökeréből nyert kivonat anyag

IRON HYDROXIDE 20344-49-4 243-746-4 Vas-hidroxidoxid Stabilizátor

ISATIS TINCTORIA OIL Az isatis tinctoria olaj a festő csülleng (Isatis tinctoria, Lágyító szer
Brassicaceae) magjából sajtolt olaj

ISOAMYL ACETATE 123-92-2 204-662-3 Izopentilacetát Oldószer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ISOAMYL ALCOHOL 123-51-3 204-633-5 3-Metilbután-1-ol Oldószer

ISOAMYL LAURATE 6309-51-9 228-626-1 Izopentillaurát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

ISOAMYL p-METHOXY- 71617-10-2 275-702-5 Izopentil-p-metoxi-cinnamát VII/1,14 Ultraibolya-sugárzást elnyelő


CINNAMATE anyag/ultraibolya-szűrő

ISOBUTANE 75-28-5 200-857-2 Izobután Hajtógáz

ISOBUTOXYPROPANOL 23436-19-3 245-663-9 1-Izobutoxi-propán-2-ol Oldószer/felületaktív anyag/viszko-


zitásszabályozó

ISOBUTYL ACETATE 110-19-0 203-745-1 Izobutilacetát Oldószer

ISOBUTYL BENZOATE 120-50-3 204-401-3 Izobutilbenzoát VI/1,1 Tartósító szer/oldószer

ISOBUTYL MYRISTATE 25263-97-2 246-765-6 Izobutilmirisztát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

ISOBUTYL PALMITATE 110-34-9 203-758-2 Izobutilpalmitát Lágyító szer bőrkondicionáló anyag

ISOBUTYL PELARGONATE 30982-03-7 250-411-6 Izobutilnonan-1-oát Lágyító szer bőrkondicionáló anyag

ISOBUTYL STEARATE 646-13-9 211-466-1 Izobutilsztearát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

ISOBUTYL TALLOWATE 68526-50-1 271-207-3 Zsírsavak, faggyú, izo-Bu-észterek Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

L 97/227
ISOBUTYLATED LANOLIN 85005-47-6 284-980-7 Olajok, lanolin, 2-metilpropanoát Antisztatizáló szer/lágyító szer/
OIL bőrkondicionáló anyag/hajkondici-
onáló anyag
L 97/228
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ISOBUTYLENE/ISOPRENE 9010-85-9 1,3-Butadién-, 2-metil-1-propénnel alkotott polimer Viszkozitásszabályozó szer


COPOLYMER

ISOBUTYLENE/MA 26426-80-2 2,5-Furándion, 2-metil-1-propénnel alkotott polimer Viszkozitásszabályozó szer/hajfi-


COPOLYMER xáló anyag/filmképző anyag

HU
ISOBUTYLENE/SODIUM 2-metil-1-propán és 2,5-furándiol polier Filmképző anyag/viszkozitásszabá-
MALEATE COPOLYMER lyozó szer

ISOBUTYLPARABEN 4247-02-3 224-208-8 Izobutil-4-hidroxi-benzoát VI/1,12 Tartósító szer

ISOBUTYRIC ACID 79-31-2 201-195-7 Izovajsav Pufferáló szer

ISOCETEARETH-8 STEA- Emulgeáló szer/felületaktív anyag


RATE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ISOCETETH-10 Emulgeáló szer/felületaktív anyag

ISOCETETH-10 STEARATE Emulgeáló szer

ISOCETETH-20 Emulgeáló szer/felületaktív anyag

ISOCETETH-30 Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


lemosó anyag

ISOCETYL ALCOHOL 36311-34-9 252-964-9 Izohexadekanol Lágyító szer/viszkozitásszabályozó


szer/bőrkondicionáló anyag

ISOCETYL BEHENATE 94247-28-6 304-205-9 Izohexadecildokozanoát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

ISOCETYL ETHYLHEXA- 125804-19-5 Hexánsav, 2-etil-, izohexadecil-észter Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer


NOATE

ISOCETYL ISODECA- 129588-05-2 Izodekánsav, izohexadecil-észter Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


NOATE

ISOCETYL ISOSTEARATE 52006-45-8 257-598-3 Izohexadecil-izooktadekanoát Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer

ISOCETYL LAURATE 89527-28-6 Dodekánsav, izohexadecil-észter Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer

ISOCETYL LINOLEOYL Oktadekánsav, 12-(1-oxo-9,12-oktadekadienil-oxi)-, izohe- Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

2006.4.5.
STEARATE xadecil-észter

ISOCETYL MYRISTATE 83708-66-1 Tetradekánsav, izohexadecil-észter Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ISOCETYL PALMITATE 127770-27-8 Hexadekánsav, izohexadecil-észter Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

ISOCETYL SALICYLATE Benzoesav, 2-hidroxi-, izohexadecil-észter Lágyító szer/oldószer/bőrkondicio-


náló anyag

HU
ISOCETYL STEARATE 25339-09-7 246-868-6 Izohexadecilsztearát Lágyító szer bőrkondicionáló anyag

ISOCETYL STEAROYL 97338-28-8 306-621-6 Izohexadecil-12-[(1-oxo-oktadecil)-oxi]-oktadekanoát Lágyító szer/viszkozitásszabályozó


STEARATE szer/bőrkondicionáló anyag

ISODECETH-2 COCOATE Lágyító szer/emulgeáló szer/felület-


aktív anyag

ISODECETH-4 Emulgeáló szer/felületaktív anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ISODECETH-5 Emulgeáló szer/felületaktív anyag

ISODECETH-6 Emulgeáló szer/felületaktív anyag

ISODECYL CITRATE 90605-17-7 292-416-6 1,2,3-Propántrikarbonsav, 2-hidroxi-, izodecil-észter Lágyító szer/bőrkondicionáló


anyag/képlékenyítő szer

ISODECYL COCOATE Zsírsavak, kókusz, izodecil-észterek Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

ISODECYL ETHYLHEXA- 34962-91-9 252-302-9 Izodecil-2-etilhexanoát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


NOATE

ISODECYL HYDROXYS- 29383-27-5 Oktadekánsav, hidroxi-, 3,7-dimetil-oktil-észter Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


TEARATE

ISODECYL ISONONA- 59231-35-5/ 261-674-1 Izodecil-3,5,5-trimetilhexanoát Antisztatizáló szer/lágyító szer/


NOATE 41395-89-5 bőrkondicionáló anyag

ISODECYL LAURATE 94247-10-6/ 304-186-7 Izodecillaurát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


14779-93-2

ISODECYL MYRISTATE 51473-24-6/ 257-227-5 Izodecilmirisztát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


17670-91-6

ISODECYL NEOPENTA- 60209-82-7 262-108-6 Propánsav, 2,2-dimetil-, izodecil-észter Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

L 97/229
NOATE

ISODECYL OLEATE 59231-34-4 261-673-6 Izodeciloleát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


L 97/230
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ISODECYL PALMITATE 59231-33-3/ 261-672-0 Izodecilpalmitát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


14779-95-4

ISODECYL SALICYLATE 85252-25-1 286-542-0 Izodecilszalicilát Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


náló anyag

HU
ISODECYL STEARATE 31565-38-5 250-704-9 Izodecilsztearát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

ISODECYLPARABEN Benzoesav, 4-hidroxi-, izodecil-észter Baktériumelleni szer

ISODODECANE 13475-82-6 236-757-0 Szénhidrogének, C4, 1,3-butadién-mentes, polimer, triizo- Lágyító szer/oldószer, illatanyag
butilén frakció, hidrogénezett komponens

ISODODECENE 141-70-8 205-495-9 2-(2,2-Dimetil-propil)-4,4-dimetilpent-1-én Lágyító szer/oldószer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ISODONIS JAPONICUS 246536-68-5 Az isodon japonicus kivonat az Isodon japonicus, Lamiaceae Bőrkondicionáló anyag/elfedő
EXTRACT szárából és leveléből nyert kivonat anyag

ISODON TRICHOCARPUS 223749-18-6 Az isodon trichocarpus kivonat az (Isodon trichocarpus, Bőrkondicionáló anyag/elfedő
EXTRACT Lamiaceae) leveléből és szárából nyert kivonat anyag

ISOEICOSANE 93685-79-1 297-627-7 Szénhidrogének, C4, 1,3-butadién-mentes, polimer, pentai- Lágyító szer/bőrkondicionáló
zobutilén frakció, hidrogénezett anyag/oldószer

ISOEUGENOL 97-54-1 202-590-7 Fenol, 2-metoxi-4-(1-propenil)- Elfedő anyag

ISOHEXADECANE 93685-80-4 297-628-2 Szénhidrogének, C4, 1,3-butadién-mentes, polimer, tetrai- Lágyító sze/oldószer/bőrkondicio-
zobutilén frakció, hidrogénezett náló anyag

ISOHEXYL LAURATE 55194-05-3 szek-Hexillaurát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

ISOHEXYL NEOPENTA- 131141-70-3 Propánsav, 2,2-dimetil, 2-etil butil-észter Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
NOATE

ISOHEXYL PALMITATE 55194-91-7 Hexadekánsav, 1-metil-pentil-észter Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

ISOLAURETH-3 Emulgeáló szer/felületaktív anyag

ISOLAURETH-6 Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


lágyító szer

2006.4.5.
ISOLAURETH-10 Emulgeáló szer/felületaktív anyag

ISOLAURYL BEHENATE Dokozánsav, izododecil-észter Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ISOLEUCINE Izoleucin 73-32-5 200-798-2 L-Izoleucin Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


náló anyag/hajfesték

ISOLONGIFOLENE EPO- 67999-56-8 268-066-5 Oktahidro-4,4,8,8-tetrametil-4a,7-metano-4aH-naft[1,8a– Elfedő anyag


XIDE b]-oxirén

HU
ISOLONGIFOLENE KET- 29461-14-1 249-649-3 (2α,4aα,8α)-Hexahidro-1,1,5,5-tetrametil-2H-2,4a-metano- Elfedő anyag
ONE EXO naftalin-8(5H)-on

ISOMALT 64519-82-0 Szacharóz enzimes kezelésével kapott poliszacharidok Nedvesítő szer


bonyolult elegye. Főleg 6-0-α-D-glükopiranozil-D-glucitol-
ból és 1-0-α-D-glükopiranozill-D-mannitolból áll

ISOMERIZED JOJOBA OIL Olajok, jojoba, izomerizált Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ISONONAMIDOPROPYL 61886-48-4 1-Propánaminium, N-etil-N,N-dimetil-3-[(1-oxo-izononil)- Antisztatizáló szer
ETHYLDIMONIUM ETHO- amino]-, etilszulfát
SULFATE

ISONONYL FERULATE 208190-64-1 3-(4-Hidroxi-3-metoxi-fenil)-propénsav, 3,5,5-trimetil-hexil- Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer


észter

ISONONYL ISONONA- 59219-71-5/ 261-665-2 3,5,5-Trimetil-hexil-3,5,5-trimetilhexanoát Antisztatizáló szer/lágyító szer/


NOATE 42131-25-9 bőrkondicionáló anyag

ISOOCTANE 540-84-1 208-759-1 2,2,4-Trimetilpentán Oldószer

ISOOCTYL THIOGLYCO- 25103-09-7 246-613-9 Izooktil-merkaptoacetát III/1,2b Hajgöndörítő vagy egyenesítő


LATE anyag

ISOPENTANE 78-78-4 201-142-8 2-Metilbután Hajtógáz/oldószer/viszkozitássza-


bályozó szer

ISOPENTYLCYCLOHEXA- Ciklohexanon, izopentil- Elfedő anyag


NONE

ISOPENTYLDIOL 50468-22-9/ 256-597-5 3-Metilbután-1,2-diol Oldószer


2568-33-4

ISOPRENE/PENTADIENE 31303-93-2 1,3-Pentadién, 2-metil-1,3-butadiénnel alkotott polimer Viszkozitásszabályozó szer

L 97/231
COPOLYMER

ISOPROPANOLAMINE 78-96-6 201-162-7 1-Amino-propán-2-ol III/1,61 Pufferáló szer


L 97/232
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ISOPROPANOLAMINE 85536-46-5 287-529-2 Zsírsavak, lanolin, izopropanol-aminnal alkotott vegyületek Felületaktív anyag/lemosó anyag/
LANOLATE oldószer

ISOPROPANOLAMINE 1999285 230-930-4 (2-Hidroxi-propil)-ammónium-nitrit Korróziógátló anyag

HU
NITRITE

ISOPROPYL ACETATE 108-21-4 203-561-1 Izopropilacetát Oldószer

ISOPROPYL ALCOHOL Izopropi-alkohol 67-63-0 200-661-7 Propán-2-ol Habzásgátló anyag/oldószer/visz-


kozitásszabályozó szer

ISOPROPYL ARACHIDATE 26718-90-1 247-919-5 Izopropilikozanoát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

ISOPROPYL AVOCADATE 90990-05-9 292-765-4 Zsírsavak, avokádóolaj, izo-Pr-észterek Lágyító szer bőrkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ISOPROPYL BEHENATE 26718-95-6 247-922-1 Izopropildokozanoát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

ISOPROPYL BENZOATE 939-48-0 213-361-6 Izopropilbenzoát VI/1,1 Tartósító szer

ISOPROPYL C12-15- Lágyító szer bőrkondicionáló anyag


PARETH-9 CARBOXYLATE

ISOPROPYL CITRATE 1321-57-9 215-319-2 (1-Metil-etil)-dihidrogen-2-hidroxipropán-1,2,3-trikarboxilát Képlékenyítő szer

ISOPROPYL CRESOLS 485076 221-761-7 4-Izopropil-m-krezol VI/1,38 Tartósító szer

ISOPROPYL DIBENZOYL- 63250-25-9 264-043-9 1-[4-(1-Metil-etil)-fenil]-3-fenilpropán-1,3-dion Ultraibolya-sugárzást elnyelő anyag


METHANE

ISOPROPYL ESTER OF 31307-95-6 2-Buténdisav (Z)-, metoxi-eténnel alkotott polimer, 1-metil- Antisztatizáló szer/kötőanyag/
PVM/MA COPOLYMER etil-észter emulzióstabilizátor/filmképző
anyag/hajfixáló anyag

ISOPROPYL HYDROXY- Nedvesítő szer/bőrkondicionáló


BUTYRAMIDE DIMETHI- anyag
CONE COPOLYOL

ISOPROPYL HYDROXY- Hexadekán, 2-hidroxi-1-(1-metil-etoxi)- Felületaktív anyag/bőrkondicionáló


CETYL ETHER anyag

2006.4.5.
ISOPROPYL HYDROXYS- Oktadekánsav, 12-hidroxi-, 1-metil-etil-észter Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
TEARATE
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ISOPROPYL ISOSTEARATE 68171-33-5/ 269-023-3 Izopropilizodekanoát Lágyító szer/kötőanyag/bőrkondici-


31478-84-9 onáló anyag

ISOPROPYL JOJOBATE 226993-96-0 Jojobazsírsavak, 2-propanollal alkotott észterek Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer

HU
ISOPROPYL LANOLATE 63393-93-1 264-119-1 Zsírsavak, lanolin, izo-Pr-észterek Antisztatizáló szer/lágyító szer/
emulgeáló szer/kötőanyag/bőrkon-
dicionáló anyag

ISOPROPYL LAURATE 10233-13-3 233-560-1 Izopropillaurát Lágyító szer/kötőanyag/bőrkondici-


onáló anyag

ISOPROPYL LINOLEATE 22882-95-7 245-289-6 Izopropil-(9Z,12Z)-oktadeka-9,12-dienoát Lágyító szer/kötőanyag/bőrkondici-


onáló anyag

ISOPROPYL METHOXY- 5466-76-2 226-774-1 Izopropil-p-metoxi-cinnamát Ultraibolya-sugárzást elnyelő anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CINNAMATE

ISOPROPYL MYRISTATE Izopropilmirisztát isopropylis myristas 110-27-0 203-751-4 Izopropilmirisztát Kötőanyag/lágyító szer/oldószer/
bőrkondicionáló anyag

ISOPROPYL OLEATE 112-11-8 203-935-4 Izopropiloleát Lágyító szer/bőrkondicionáló


anyag/kötőanyag

ISOPROPYL PALMITATE Izopropilpalmitát 142-91-6 205-571-1 Izopropilpalmitát Antisztatizáló szer/kötőanyag/


lágyító szer/oldószer bőrkondicio-
náló anyag

ISOPROPYL PPG-2-ISODE- Lágyító szer/oldószer bőrkondicio-


CETH-7 CARBOXYLATE náló anyag

ISOPROPYL RICINOLEATE 71685-99-9 275-841-1 Izopropil-(R)-12-hidroxi-oleát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

ISOPROPYL SORBATE 44987-75-9 256-175-0 Izopropil-hexa-2,4-dienoát Tartósítószer

ISOPROPYL STEARATE 112-10-7 203-934-9 Izopropilsztearát Kötőanyag/lágyító szer/bőrkondici-


onáló anyag

ISOPROPYL TALLOWATE 92456-96-7 296-275-1 Zsírsavak, faggyú, izo-Pr-észterek Lágyító szer/bőrkondicionáló


anyag/kötőanyag

ISOPROPYL THIOGLYCO- Ecetsav, merkapto-, 1-metil-etil-észter III/1,2b Hajgöndörítő vagy egyenesítő


LATE anyag

L 97/233
ISOPROPYL TITANIUM 61417-49-0 262-774-8 Trisz(izooktadekanoát-O)(propán-2-olát)-titán Lágyító szer/emulgeáló szer
TRIISOSTEARATE
L 97/234
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ISOPROPYLAMINE 75-31-0 200-860-9 Izopropilamin Pufferáló szer

ISOPROPYLAMINE 26264-05-1 247-556-2 Dodecil-benzolszulfonsav, izopropilaminnal alkotott vegyü- Felületaktív anyag/lemosó anyag
DODECYLBENZENESUL- let (1:1)
FONATE

HU
ISOPROPYLBENZYL 94134-93-7 302-864-7 [4-(1-Metil-etil)-fenil]-metilszalicilát Ultraibolya-sugárzást elnyelő anyag
SALICYLATE

ISOPROPYLIDENE-DIPHE- 37225-26-6 Oxirán, [(1-metil-etilidén)-bisz(4,1-fenilén-oxi-metilén)]- Kötőanyag


NOL BISHYDROXYPROPYL bisz-, α-hidro-ω-hidroxi-poli(oxi-1,2-etándiil)-lel alkotott
PEG-180 polimer (180 mól EO átlagos mólarány)

ISOPROPYLPARABEN 4191-73-5 224-069-3 Izopropil-4-hidroxi-benzoát VI/1,12 Tartósító szer

ISOPROPYLPHENYLBUTA- 125109-85-5 Butanal, 3-(3-(1-metiletil)fenil)- Elfedő anyag


NAL

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ISOQUERCITRIN 21637-25-2 244-488-5 2-(3,4-Dihidroxi-fenil)-3-(β-D-glükofuranozil-oxi)-5,7-dihid- Antioxidáns
roxi-4H-1-benzopirán-4-on

ISOSORBIDE LAURATE 28454-97-9 249-032-9 1,4: 3,6-Dianhidro-D-glucitol-monolaurát Emulgeáló szer/bőrkondicionáló


anyag

ISOSTEARAMIDE DEA 52794-79-3 258-193-4 N,N-bisz(2-hidroxi-etil)-izooktadekán-1-amid Antisztatizáló szer/viszkozitássza-


bályozó szer/habjavító anyag/fel-
ületaktív anyag

ISOSTEARAMIDE MEA 54536-43-5 Izooktadekánamid, N-(2-hidroxi-etil)- Antisztatizáló szer/viszkozitássza-


bályozó szer/habjavító anyag/fel-
ületaktív anyag

ISOSTEARAMIDE MIPA 55738-53-9 259-782-9 Izooktadekánsav, 1-amino-propán-2-ollal alkotott vegyület Antisztatizáló szer/viszkozitássza-
(1:1) bályozó szer/habjavító anyag/fel-
ületaktív anyag

ISOSTEARAMIDOMORP- Morfolin, 4-(1-oxo-izooktadecil)-, oktadekánsavval alkotott Felületaktív anyag/emulgeáló szer


HOLINE STEARATE só

ISOSTEARAMIDOPROPYL 63566-37-0 1-Propánaminium, N-karboxi-metil-N,N-dimetil-3-(1-oxo- Antisztatizáló szer/felületaktív


BETAINE izooktadecilamino)-, hidroxid, belső só anyag/bőrkondicionáló anyag/hab-
javító anyag/hajkondicionáló
anyag/lemosó anyag

ISOSTEARAMIDOPROPYL 67799-04-6 267-101-1 N-[3-(Dimetil-amino)-propil]-izooktadekán-1-amid Antisztatizáló szer


DIMETHYLAMINE

2006.4.5.
ISOSTEARAMIDOPROPYL Izooktadekánamid, N-[3-(dimetil-amino)-propil]-, glükonát Antisztatizáló szer
DIMETHYLAMINE GLU- (só)
CONATE
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ISOSTEARAMIDOPROPYL Izooktadekánamid, N-[3-(dimetil-amino)-propil]-, hidroxi- Antisztatizáló szer


DIMETHYLAMINE GLYCO- acetát (só) (1:1)
LATE

ISOSTEARAMIDOPROPYL 55852-15-8 Propánsav, 2-hidroxi-, N-[3-(dimetil-amino)-propil]-16- Antisztatizáló szer

HU
DIMETHYLAMINE LAC- metilheptadekánamiddal alkotott vegyület (1:1)
TATE

ISOSTEARAMIDOPROPYL 94349-35-6 305-152-4 (2,3-Epoxi-propil)-dimetil-[3-[(16-metilheptadekanoil)- Antisztatizáló szer


EPOXYPROPYL DIMO- amino]-propil]-ammónium-klorid
NIUM CHLORIDE

ISOSTEARAMIDOPROPYL 220895-61-4 Morfolinium, N-(3-(1-oxo-izooktadecil)-amino-propil)-N- Hajkondicionáló anyag


EPOXYPROPYLMORPHO- oxiranil-metil, klorid
LINIUM CHLORIDE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ISOSTEARAMIDOPROPYL 67633-63-0 266-778-0 Etil-dimetil-[3-[(1-oxo-izooktadecil)-amino]-propil]-ammó- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
ETHYLDIMONIUM ETHO- nium-etilszulfát anyag
SULFATE

ISOSTEARAMIDOPROPYL Morfolinium, 4-etil-4-[3-(1-oxo-izooktadecil)-amino]-pro- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


ETHYLMORPHOLINIUM pil-, etil-szulfát (só) anyag
ETHOSULFATE

ISOSTEARAMIDOPROPYL 1-Propánaminium, N-karboxi-metil-N,N-dimetil-3-[(1-oxo- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


LAURYLACETODIMO- izooktadecil)-amino]-, dodecil-észter, klorid anyag
NIUM CHLORIDE

ISOSTEARAMIDOPROPYL Izooktadekánamid, N-[3-(4-morfolinil)-propil]- Antisztatizáló szer


MORPHOLINE

ISOSTEARAMIDOPROPYL 72300-24-4/ Propánsav, 2-hidroxi-, N-[3-(4-morfolinil)-propil]-izookta- Antisztatizáló szer


MORPHOLINE LACTATE 80145-09-1 dekánamiddal alkotott vegyület (1:1)

ISOSTEARAMIDOPROPYL Izooktadekánamid, N-[3-(4-morfolinil)-propil]-N-oxid Felületaktív anyag/oldhatóságjavító


MORPHOLINE OXIDE anyag/habjavító anyag/hajkondicio-
náló anyag/lemosó anyag

ISOSTEARAMIDOPROPYL 1-Propánaminium, N-(2,3-dihidroxi-propil)-N,N-dimetil-3- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


PG-DIMONIUM CHLORIDE [(1-oxo-izooktadecil)-amino]-, klorid anyag

L 97/235
ISOSTEARAMIDOPRO- Izooktadekánamid, N-[3-(dimetil-amino)-propil]-, N-oxid Felületaktív anyag/oldhatóságjavító
PYLAMINE OXIDE anyag/habjavító anyag/hajkondicio-
náló anyag/lemosó anyag
L 97/236
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ISOSTEARAMINOPROPAL- 67633-59-4 266-777-5 Benzil-dimetil-[3-[(1-oxo-izooktadecil)-amino]-propil]- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


KONIUM CHLORIDE ammónium-klorid anyag

ISOSTEARETH-2 52292-17-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-izooktadecil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

HU
ISOSTEARETH-3 52292-17-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-izooktadecil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

ISOSTEARETH-6 CAR- Emulgeáló szer felületaktív anyag


BOXYLIC ACID

ISOSTEARETH-10 52292-17-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-izooktadecil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

ISOSTEARETH-10 STEA- Emulgeáló szer/bőrkondicionáló

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


RATE anyag/lágyító szer

ISOSTEARETH-11 CAR- Emulgeáló szer/felületaktív anyag


BOXYLIC ACID

ISOSTEARETH-12 52292-17-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-izooktadecil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

ISOSTEARETH-20 52292-17-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-izooktadecil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

ISOSTEARETH-22 52292-17-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-izooktadecil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

ISOSTEARETH-50 52292-17-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-izooktadecil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

ISOSTEARIC ACID 30399-84-9/ 250-178-0 Izooktadekánsav Kötőanyag/emulgeáló szer/felület-


2724-58-5 aktív anyag/lemosó anyag

ISOSTEARIC/MYRISTIC Gliceridek, izooktadekán és tetradekán vegyesen Emulgeáló szer/bőrkondicionáló


GLYCERIDES anyag

ISOSTEAROYL HYDROLY- 111174-63-1 Fehérjék, hidrolizátumok, bőr, izosztearoil-kloriddal leját- Antisztatizáló szer/felületaktív
ZED COLLAGEN szódó reakció termékei anyag/bőrkondicionáló anyag/haj-
kondicionáló anyag/lemosó anyag

2006.4.5.
ISOSTEAROYL ISOS- Oktadekánsav, 12-(1-oxo-izooktadecil-oxi)-, izooktadecil- Emulgeáló szer/bőrkondicionáló
TEARYL STEARATE észter anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ISOSTEAROYL PG-TRIMO- 94689-36-8 305-560-2 [2-Hidroxi-3-[(1-oxo-izooktadecil)-oxi]-propil]-trimetilam- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


NIUM CHLORIDE mónium-klorid anyag

ISOSTEARYL ALCOHOL 27458-93-1 248-470-8 Izooktadekán-1-ol Lágyító szer/viszkozitásszabályozó


szer/bőrkondicionáló anyag

HU
ISOSTEARYL AVOCADATE 90990-06-0 292-767-5 Zsírsavak, avokádóolaj, izooktadecil-észterek Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

ISOSTEARYL BEHENATE Dokozánsav, izooktadecil-észter Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

ISOSTEARYL BENZOATE Benzoesav, izooktadecil-észter Lágyító szer/bőrkondicionáló


anyag/hajkondicionáló anyag

ISOSTEARYL BENZYLIMI- 84625-60-5 283-429-8 1-Benzil-4,5-dihidro-1-(2-hidroxi-etil)-2-(15-metil-hexade- Antisztatizáló szer/kötőanyag


DONIUM CHLORIDE cil)-1H-imidazolium-klorid

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ISOSTEARYL DIGLYCERYL Butándisav, izooktadekanol és glicerin dimerrel alkotott Antisztatizáló szer/bőrkondicio-
SUCCINATE észterek náló anyag

ISOSTEARYL ERUCATE 97259-85-3 306-449-1 16-Metil-heptadecil-(Z)-dokoz-13-enoát Lágyító szer bőrkondicionáló anyag

ISOSTEARYL ETHYLDI- 1-Izooktadekánaminium, N-etil-N,N-dimetil-, klorid Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


MONIUM CHLORIDE anyag

ISOSTEARYL ETHYLHEXA- 69247-83-2 273-935-7 Izooktadecil-2-etilhexanoát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


NOATE

ISOSTEARYL ETHYLIMI- 1-Izooktadekánaminium, N-etil-N,N-dimetil-, etil-szulfát Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


DONIUM ETHOSULFATE (só) anyag

ISOSTEARYL GLYCERYL Lágyító szer/hajkondicionáló


PENTAERYTHRITYL anyag/bőrkondicionáló anyag
ETHER

ISOSTEARYL HYDROX- 68966-38-1 273-429-6 4,5-Dihidro-2-izoheptadecil-1H-imidazol-1-etanol Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


YETHYL IMIDAZOLINE anyag

ISOSTEARYL ISONONA- Hexánsav, 3,5,5-trimetil-, izooktadecil-észter Lágyító szer/hajkondicionáló anyag


NOATE

ISOSTEARYL ISOSTEA- 41669-30-1 255-485-3 Izooktadecilizooktadekanoát Kötőanyag/lágyító szer/bőrkondici-

L 97/237
RATE onáló anyag

ISOSTEARYL LACTATE 42131-28-2 255-674-0 Izooktadecillaktát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


L 97/238
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ISOSTEARYL LAURATE 72576-79-5 Dodekánsav, izooktadecil-észter Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

ISOSTEARYL LAURDIMO- 220895-68-1 Izooktadekánaminium, N-dodecil-N,N-dimetil, klorid Antisztatizáló szer


NIUM CHLORIDE

HU
ISOSTEARYL MYRISTATE 72576-81-9 Tetradekánsav, izooktadecil-észter Lágyító szer, kötőanyag/bőrkondi-
cionáló anyag

ISOSTEARYL NEOPENTA- 58958-60-4 261-521-9 Propánsav, 2,2-dimetil-, izooktadecil-észter Lágyító szer/kötőanyag/bőrkondici-


NOATE onáló anyag

ISOSTEARYL PALMITATE 72576-80-8 276-719-0 Izooktadecilpalmitát Lágyító szer/bőrkondicionáló


anyag/kötőanyag

ISOSTEARYL STEAROYL 93385-12-7 Oktadekánsav, 12-[(1-oxo-oktadecil)-oxi]-, izooktadecil-ész- Lágyító szer/bőrkondicionáló

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


STEARATE ter anyag/viszkozitásszabályozó szer

ISOTRIDECYL ISONONA- 59231-37-7 261-675-7 Izotridecil-3,5,5-trimetilhexanoát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


NOATE

ISOTRIDECYL MYRISTATE 88332-30-3 Tetradekánsav, izotridecil-észter Lágyító szer/bőrkondicionáló


anyag/hajkondicionáló anyag

JASMINUM OFFICINALE 90045-94-6 289-960-1 A jasminum officinale kivonat a jázmin (Jasminum officinale, Bőrkondicionáló anyag/hidratáló
EXTRACT Oleaceae) virágjából és leveléből nyert kivonat anyag/csillapító szer/elfedő anyag

JASMINUM OFFICINALE 8022-96-6 A jasminum officinale olaj a jázmin (Jasminium officinale, Bőrkondicionáló anyag/hidratáló
OIL Oleaceae) virágjából nyert illóolaj anyag/csillapító szer/elfedő anyag

JOJOBA ALCOHOL Alkoholok, jojoba Lágyító szer/bőrkondicionáló


anyag/viszkozitásszabályozó szer

JOJOBA ESTERS Olajok, jojoba, hidrogénezett jojobaviasszal lejátszódó Bőrkondicionáló anyag/lágyító


reakció terméke szer/csillapító szer/hidratáló anyag

JUGLANS MANDSHURICA 223749-22-2 A juglans mandshurica héjpor a (Juglans mandshurica, Koptató anyag
SHELL POWDER Juglandaceae) héjából nyert kivonat

JUGLANS NIGRA EX- 96690-56-1 306-252-0 A juglans nigra kivonat a keleti fekete dió (Juglans nigra, Lágyító szer/összehúzó anyag/
TRACT Juglandaceae) leveléből nyert kivonat elfedő anyag

2006.4.5.
JUGLANS NIGRA SHELL A juglans nigra héjkivonat a keleti fekete dió (Juglans nigra, Lágyító szer/összehúzó anyag/
EXTRACT Juglandaceae) héjából nyert kivonat elfedő anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

JUGLANS REGIA LEAF 84012-43-1 281-688-1 A juglans regia levélkivonat a dió (Juglans regia, Juglandaceae) Összehúzó anyag/csillapító szer/
EXTRACT leveléből nyert kivonat lemosó anyag/koptató anyag/duz-
zasztó szer/bőrkondicionáló anyag/
elfedő anyag

HU
JUGLANS REGIA LEAVES A juglans regia levelek a dió (Juglans regia, Juglandaceae) levelei Összehúzó anyag/csillapító szer/
lemosó anyag/koptató anyag/duz-
zasztó szer/bőrkondicionáló anyag/
elfedő anyag

JUGLANS REGIA OIL 8024-09-7 A juglans regia olaj a dió (Juglans regia, Juglandaceae) Lágyító szer
terméséből származó olaj

JUGLANS REGIA SEED A juglans regia mag a dió (Juglans regia, Juglandaceae) őrölt Koptató anyag
magja

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


JUGLANS REGIA SHELL A juglans regia héjpor a dió (Juglans regia, Juglandaceae)őrölt Koptató anyag
POWDER héjának pora

JUNIPERUS COMMUNIS 84603-69-0 283-268-3 A juniperus communis kivonat a közönséges boróka (Juniperus Erősítőszer dezodoráló anyag/
EXTRACT communis, Cupressaceae) érett terméséből nyert kivonat elfedő anyag

JUNIPERUS COMMUNIS 73049-62-4 A juniperus communis olaj a közönséges boróka (Juniperus Erősítőszer/elfedő anyag
OIL communis, Cupressaceae) bogyóiból nyert illóolaj

JUNIPERUS OXYCEDRUS 90046-02-9 289-969-0 A juniperus oxycedrus kivonat a spanyol boróka (Juniperus Erősítőszer/elfedő anyag
EXTRACT oxycedrus, Cupressaceae) érett terméséből nyert kivonat

JUNIPERUS OXYCEDRUS 2233005 A spanyol boróka (Juniperus oxycedrus, Cupressaceae) fájából Korpásodás elleni hatóanyag
TAR nyert borókaolajok

JUNIPERUS PHOENICEA 90046-03-0 289-970-6 A juniperus phoenicea kivonat a föníciai boróka (Juniperus Erősítőszer
EXTRACT phoenicea, Cupressaceae) mézgájából nyert kivonat

JUNIPERUS VIRGINIANA 85085-41-2 285-370-3 A juniperus virginiana kivonat a virginiai boróka (Juniperus Erősítőszer
EXTRACT virginiana, Cupressaceae) fájából nyert kivonat

JUNIPERUS VIRGINIANA A juniperus virginiana olaj a virginiai boróka (Juniperus Elfedő anyag/erősítőszer, illatanyag
OIL virginiana, Cupressaceae) terméséből és leveléből nyert illóolaj komponens

KALANCHOE PINNATA 90046-05-2 289-972-7 A kalanchoe pinnata kivonat a Kalanchoe pinnata, Crassulaceae Bőrkondicionáló anyag elfedő
EXTRACT leveléből nyert kivonat anyag

L 97/239
KAOLIN Kaolin kaolinum 1332-58-7 310-194-1 Természetben előforduló anyag, kaolin (CI 77004) Abszorbens/összetapadás-gátló
anyag/koptató anyag/duzzasztó
szer/opálosító anyag
L 97/240
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

KERATIN 68238-35-7 269-409-1 Keratinok. A gerincesekben előforduló természetes rostos Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
fehérjék. Az összes közönséges aminosavat tartalmazzák és onáló anyag
jellegzetesen nagyobb mennyiségben tartalmaznak cisztint

HU
KERATIN AMINO ACIDS Keratinok, hidrolizátumok Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
anyag/bőrkondicionáló anyag

KETOGLUTARIC ACID 328-50-7 206-330-3 2-Oxo-glutársav Dezodoráló anyag

KIGELIA AFRICANA EX- 223749-33-5 A kigelia africana kivonat a Kigelia africana, Bignoniaceae Bőrvédő anyag
TRACT terméséből nyert kivonat

KINETIN 525-79-1 208-382-2 Furfuril-(purin-6-il)-amin Bőrkondicionáló anyag

KOJIC ACID 501-30-4 207-922-4 5-Hidroxi-2-hidroxi-metil-4-piron Antioxidáns

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


KOJIC DIPALMITATE 79725-98-7 Hexadekánsav, 4-oxo-6-[[(1-oxo-hexadecil)-oxi]-metil]-4H- Lágyító szer
pirán-3-il-észter

KRAMERIA TRIANDRA 84775-95-1 283-919-1 A krameria triandra kivonat a vörös ratánia (Krameria triandra, Összehúzó anyag/csillapító szer/
EXTRACT Krameriaceae) gyökeréből nyert kivonat lemosó anyag

LAC 8049-98-7 310-127-6 tehéntej Bőrkondicionáló anyag

LAC POWDER 310-127-6 Tejpor, a tehéntej dehidratációjával előállított szilárd mara- Bőrkondicionáló anyag
dék

LACCAIC ACID 1,2-Antracén-dikarbonsav, 3,5,6,8-tetrahidroxi-9,10-dioxo- Hajfesték


7-[2-hidroxi-5-(2-acetamido-etil)-fenil-

LACTAMIDE MEA 5422-34-4 226-546-1 N-2-Hidroxi-etillaktamid Antisztatizáló szer/nedvesítő szer/


bőrkondicionáló anyag/hajkondici-
onáló anyag

LACTAMIDOPROPYL TRI- 93507-51-8 1-Propánaminium, N,N,N-trimetil-3-[2-hidroxi-1-oxo-pro- Antisztatizáló szer


MONIUM CHLORIDE pil]-amino-, klorid

LACTIC ACID Tejsav acidum lacticum 50-21-5 200-018-0 Propánsav, 2-hidroxi- Pufferáló szer nedvesítő szer/bőr-
kondicionáló anyag

2006.4.5.
LACTIS FAEX A lactis faex a tejből nyert élesztő Bőrkondicionáló anyag

LACTIS LIPIDA Tej lipid Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

LACTIS PROTEINUM A lactis proteinum a tehéntejből nyert fehérje Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


onáló anyag

LACTIS PROTEINUM EX- A lactis proteinum kivonat a tehéntej fehérjéből nyert kivonat Bőrkondicionáló anyag
TRACT

HU
LACTIS SERUM PROTEI- 91082-88-1 293-803-2 A lactis serum proteinum a tehéntejnek az alvadt rész Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
NUM elválasztása utáni folyékony részéből nyert polipeptid onáló anyag

LACTITOL 585-86-4 209-566-5 4-O-β-D-galakto-piranozil-D-glucitol Nedvesítő szer/bőrkondicionáló


anyag

LACTOBACILLUS FER- A lactobacillus fermentum a Lactobacillus erjesztéséből nyert Bőrkondicionáló anyag


MENT termék

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


LACTOBACILLUS LAC/ A Lactobacillus által kalcium, foszfor, magnézium és cink Bőrvédő anyag
CALCIUM/PHOSPHO- jelenlétében történő erjesztés termékéből nyert kivonat
ROUS/MAGNESIUM/ZINC
FERMENT

LACTOBACILLUS/ALGAE Algakivonat Lactobacillus általi erjesztéséből nyert termék Bőrvédő anyag


FERMENT

LACTOBACILLUS/EICHOR- A vízijácint (Eichhornia crassipes) Lactobacillus általi erjeszté- Bőrvédő anyag


NIA CRASSIPES FERMENT séből nyert termék

LACTOBACILLUS/GLYCE- A lactobacillus/glicerin/hidrolizált kazein/laktóz/rózsameténg Bőrkondicionáló anyag


RIN/HYDROLYZED (Catharanthus roseus) magja/faex kivonat fermentum a
CASEIN/LACTOSE/CATHA- glicerinnek, hidrolizált kazeinnek, laktóznak, zúzott rózsa-
RANTUS ROSEUS SEED/ meténgnek (Catharanthus roseus, Apocynaceae) és élesztőki-
FAEX EXTRACT FERMENT vonatnak a Lactobacillus mikroorganizmus általi erjesztésével
nyert termék

LACTOBACILLUS/LAC A tejsavó Lactobacillus általi erjesztéséből nyert termék Bőrkondicionáló anyag


FERMENT

LACTOBACILLUS/MALPIG- A barbadoszi cseresznye Lactobacillus általi erjesztéséből Bőrvédő anyag


HIA GLABRA FERMENT nyert termék

LACTOBACILLUS/ A porphyridium Lactobacillus általi erjesztéséből nyert termék Bőrvédő anyag


PORPHYRIDIUM FERMENT

L 97/241
LACTOBACILLUS/SKELE- A skeletonema Lactobacillus általi erjesztéséből nyert termék Bőrvédő anyag
TONEMA FERMENT
L 97/242
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

LACTOCOCCUS FERMENT A lactococcus fermentum a Lactococcusból származó baktéri- Bőrkondicionáló anyag


umkultúrából nyert termék

LACTOCOCCUS FERMENT A lactococcus fermentum a Lactococcusból származó baktéri- Nedvesítő szer/bőrkondicionáló


umkultúrából nyert termék anyag/bőrvédő anyag

HU
LACTOCOCCUS LYSATE Lactococcus, sejtbomlástermék Bőrvédő anyag

LACTOCOCCUS/LAC FER- A lactococcus/lac sejtbomlástermék a tejnek a Lactococcus lactis Bőrkondicionáló anyag


MENT LYSATE mikroorganizmus általi erjesztésével, majd ezt követően a
mikroorganizmus-sejtek bomlásával keletkező termék

LACTOFERRIN Fehérjecukrok, vasmegkötő, tej, laktoferrin Bőrkondicionáló anyag/hajkondici-


onáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


LACTOFLAVIN 83-88-5 201-507-1 Riboflavin IV/1 Kozmetikai színezék/hajfesték

LACTOGLOBULIN 9045-23-2 232-928-9 Laktoglobulinok, β- Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


náló anyag/hajkondicionáló anyag

LACTOPEROXIDASE 9003-99-0 232-668-6 Peroxidáz Stabilizátor

LACTOSE Laktóz lactosum 63-42-3 200-559-2 Laktóz Nedvesítő szer/bőrkondicionáló


anyag

LACTOYL METHYLSILA- Elasztin és metilszilanol-laktát észtere Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


NOL ELASTINATE náló anyag/hajkondicionáló anyag

LACTOYL PHYTOSPHIN- 173840-43-2 Propánamid, N-[2,3-dihidroxi-1-(hidroxi-metil)-heptadecil]- Bőrkondicionáló anyag


GOSINE 2-hidroxi-, [1S-[1R*(R*), 2R*, 3S*]]-

LACTUCA SATIVA EX- 84776-66-9 283-995-6 A lactuca sativa kivonat a fejes saláta (Lactuca sativa, Csillapító szer/frissítő anyag/elfedő
TRACT Compositae) leveléből nyert kivonat anyag

LACTUCA SATIVA JUICE 84776-66-9 283-995-6 A lactuca sativa lé a fejes saláta (Lactuca scariola sativa, Csillapító szer/frissítő anyag/elfedő
Compositae) leveléből származó lé anyag

LACTULOSE 4618-18-2 225-027-7 D-Fruktóz, 4-0-β-D-galakto-piranozil- Nedvesítő szer/bőrkondicionáló


anyag

LAMINARIA CLOUSTONI 90046-11-0 289-979-5 A laminaria cloustoni kivonat algából (Laminaria cloustoni, Bőrvédő anyag
EXTRACT Laminariaceae) nyert kivonat

2006.4.5.
LAMINARIA DIGITATA 90046-12-1 289-980-0 A laminaria digitata kivonat algából (Laminaria digitata, Bőrvédő anyag
EXTRACT Laminariaceae) nyert kivonat
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

LAMINARIA HYPERBO- 90046-13-2 289-981-6 A laminaria hyperborea kivonat algából (Laminaria hyperborea, Bőrvédő anyag
REA EXTRACT Laminariaceae) nyert kivonat

LAMINARIA JAPONICA 223751-72-2 A laminaria japonica kivonat moszatból (Laminaria japonica, Bőrvédő anyag
EXTRACT Laminariaceae) nyert kivonat

HU
LAMINARIA SACCHA- 90046-14-3 289-982-1 A laminaria saccharina kivonat alga (Laminaria saccharina, Bőrvédő anyag
RINA EXTRACT Laminariaceae) telepéből nyert kivonat

LAMIUM ALBUM EX- 84012-23-7 281-669-8 A lamium album kivonat az árvacsalán (Lamium album, Összehúzó anyag/elfedő anyag
TRACT Labiatae) virágjából nyert kivonat

LANETH-4 PHOSPHATE Emulgeáló szer/felületaktív anyag

LANETH-5 61791-20-6 Alkoholok, lanolin, etoxilált Emulgeáló szer/viszkozitásszabá-


lyozó szer/bőrkondicionáló anyag/

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


felületaktív anyag

LANETH-9 ACETATE 65071-98-9 Lanolin, etoxilált, acetát Lágyító szer/bőrkondicionáló


anyag/hajkondicionáló anyag

LANETH-10 61791-20-6 Alkoholok, lanolin, etoxilált Emulgeáló szer/viszkozitásszabá-


lyozó szer/felületaktív anyag

LANETH-10 ACETATE 65071-98-9 Lanolin, etoxilált, acetát Lágyító szer/emulgeáló szer/bőr-


kondicionáló anyag/hajkondicio-
náló anyag

LANETH-15 61791-20-6/ Alkoholok, lanolin, etoxilált Emulgeáló szer/viszkozitásszabá-


84650-19-1 lyozó szer/felületaktív anyag

LANETH-16 61791-20-6 Alkoholok, lanolin, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

LANETH-20 61791-20-6 Alkoholok, lanolin, etoxilált Emulgeáló szer/viszkozitásszabá-


lyozó szer/lemosó anyag/felületak-
tív anyag

LANETH-25 61791-20-6 Alkoholok, lanolin, etoxilált Emulgeáló szer/lemosó anyag/fel-


ületaktív anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer

LANETH-40 61791-20-6 Alkoholok, lanolin, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


lemosó anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer

L 97/243
LANETH-50 61791-20-6 Alkoholok, lanolin, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag/
lemosó anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer
L 97/244
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám
LANETH-60 61791-20-6 Alkoholok, lanolin, etoxilált Emulgeáló szer/lemosó anyag/
elfedő anyag/viszkozitásszabályozó
szer/felületaktív anyag
LANETH-75 61791-20-6 Alkoholok, lanolin, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag/
lemosó anyag

HU
LANOLIN adeps lanae 8006-54-0 232-348-6 Lanolin. A birkagyapjúból nyert zsírszerű anyag. Sokféle Antisztatizáló szer/lágyító szer/
észtert és poliésztert, elsősorban nagyobb molekulasúlyú emulgeáló szer/bőrkondicionáló
zsírsav-koleszteril-észtereket és zsírsav-izokoleszteril-észte- anyag/hajkondicionáló anyag/fel-
reket tartalmaz ületaktív anyag
LANOLIN ACID 68424-43-1 270-302-7 Zsírsavak, lanolin Lágyító szer/emulgeáló szer/lemosó
anyag/felületaktív anyag
LANOLIN ALCOHOL alcoholes adipis lanae 8027-33-6 232-430-1 Alkoholok, lanolin. Lanolin hidrolízisével kapott szerves Antisztatizáló szer/lágyító szer/
alkoholok bonyolult összetételű elegye emulgeáló szer/hajkondicionáló
anyag/viszkozitásszabályozó szer/

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


kötőanyag
LANOLIN CERA adeps solidus 68201-49-0 269-220-4 Lanolin, viasz. Vízmentes lanolin frakcionálásával kapott Antisztatizáló sze lágyító szer/
viasz emulgeáló szer/filmképző anyag/
hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
onáló anyag/kötőanyag/habjavító
anyag
LANOLIN LINOLEATE 85049-81-6 285-254-2 9,12-Oktadekadiénsav (Z,Z)-, lanolin-alkil-észterek Antisztatizáló szer/lágyító szer/haj-
kondicionáló anyag/bőrkondicio-
náló anyag
LANOLIN OIL 70321-63-0/ 274-559-6 A lanolinolaj a lanolin folyadékfrakciója Antisztatizáló szer/lágyító szer/
8038-43-5 oldószer/hajkondicionáló anyag/
emulgeáló szer/kötőanyag
LANOLIN RICINOLEATE 9-Oktadekénsav, 12-hidroxi-, lanolinalkohol-észterek Antisztatizáló szer/lágyító szer/
bőrkondicionáló anyag/hajkondici-
onáló anyag
LANOLINAMIDE DEA 85408-88-4 287-051-4 Zsírsavak, lanolin, dietanolaminnal alkotott vegyületek Emulgeáló szer/emulzióstabilizátor/
felületaktív anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer
LANOSTEROL 79-63-0 201-214-9 Lanoszta-8,24-dién-3-ol, (3β)- Antisztatizáló szer/lágyító szer/
bőrkondicionáló anyag/hajkondici-
onáló anyag
LANTHANUM CHLORIDE 10099-58-8 233-237-5 Lantán-klorid, vízmentes Összehúzó anyag
LAPYRIUM CHLORIDE Lapirium-klorid 6272-74-8 228-464-1 Piridinium, 1-[2-oxo-2-[[2-[(1-oxo-dodecil)-oxi]-etil]- Baktériumelleni szer/antisztatizáló

2006.4.5.
amino]-etil]-, klorid szer
LARD GLYCERIDE 61789-10-4 263-032-6 Gliceridek, sertészsír mono- Emulgeáló szer/bőrkondicionáló
anyag/viszkozitásszabályozó szer
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

LARD GLYCERIDES 91744-46-6 294-609-0 Gliceridek, sertészsír mono-, di- és tri- Lágyító szer/emulgeáló szer/bőr-
kondicionáló anyag/viszkozitássza-
bályozó szer

LARREA DIVARICATA 91722-67-7 294-468-5 A larrea divaricata kivonat a Larrea divaricata, Zygophyllaceae Antioxidáns/elfedő anyag

HU
EXTRACT gyógynövényből nyert kivonat

LARREA MEXICANA EX- 84603-72-5 283-270-4 A larrea mexicana kivonat a Larrea mexicana, Zygophyllaceae Viszkozitásszabályozó szer/elfedő
TRACT gyógynövényből nyert kivonat anyag

LAURALKONIUM BRO- 1965463 230-698-4 Benzildodecildimetilammónium-bromid VI/1,54 Tartósító szer/antisztatizáló szer


MIDE

LAURALKONIUM CHLO- Benzododecinum- 139-07-1 205-351-5 Benzododecinium-klorid VI/1,54 Tartósító szer/antisztatizáló szer
RIDE klorid

LAURAMIDE 1120-16-7 214-298-7 Lauramid Viszkozitásszabályozó szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


LAURAMIDE DEA 120-40-1 204-393-1 N,N-bisz(2-hidroxi-etil)-dodekánamid Antisztatizáló szer/viszkozitássza-
bályozó szer/habjavító anyag/fel-
ületaktív anyag

LAURAMIDE MEA 142-78-9 205-560-1 N-(2-hidroxi-etil)-dodekánamid Antisztatizáló szer/viszkozitássza-


bályozó szer/felületaktív anyag/
habjavító anyag

LAURAMIDE MIPA 142-54-1 205-541-8 N-(2-hidroxi-propil)-dodekánamid Antisztatizáló szer/viszkozitássza-


bályozó szer/felületaktív anyag/
habjavító anyag

LAURAMIDE/MYRISTA- 97926-10-8 308-224-3 Amidok, C12-14, N,N-bisz(hidroxi-etil) Felületaktív anyag/antisztatizáló


MIDE DEA szer/habjavító anyag/viszkozitász-
szabályozó szer

LAURAMIDOPROPYL 68259-01-8 269-504-8 (2-Amino-2-oxo-etil)-dimetil-3-[(1-oxo-dodecil)-amino]- Antisztatizáló szer


ACETAMIDODIMONIUM propilammónium-klorid
CHLORIDE

LAURAMIDOPROPYL 873943 224-292-6 (Karboxi-metil)-dimetil-3-[(1-oxo-dodecil)-amino]-propilam- Antisztatizáló szer/felületaktív


BETAINE mónium-hidroxid anyag/lemosó anyag/viszkozitász-
szabályozó szer/habjavító anyag/
hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
onáló anyag/

LAURAMIDOPROPYL 3179-80-4 221-661-3 N-[3-(Dimetil-amino)-propil]-dodekánamid Antisztatizáló szer


DIMETHYLAMINE

L 97/245
LAURAMIDOPROPYL 67801-62-1 267-182-3 Propionsav, N-[3-(dimetil-amino)-propil]-dodekánamiddal Antisztatizáló szer
DIMETHYLAMINE PRO- alkotott vegyület (1:1)
PIONATE
L 97/246
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

LAURAMIDOPROPYL PG- 1-Propánaminium, N-(2,3-dihidroxi-propil)-N,N-dimetil-3- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


DIMONIUM CHLORIDE (1-oxo-dodecil-amino)-, klorid anyag

LAURAMIDOPROPYLA- 61792-31-2 263-218-7 N-[3-(Dimetil-amino)-propil]-dodekánamid-N-oxid Antisztatizáló szer/felületaktív


MINE OXIDE anyag/hajkondicionáló anyag/

HU
lemosó anyag/oldhatóságjavító
anyag/habjavító anyag

LAURAMINE 124-22-1 204-690-6 Dodecilamin Antisztatizáló szer

LAURAMINE OXIDE 1643-20-5 216-700-6 Dodecil-dimetilamin-oxid Antisztatizáló szer/felületaktív


anyag/viszkozitásszabályozó szer/
lemosó anyag/oldhatóságjavító
anyag/hajkondicionáló anyag/hab-
javító anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


LAURAMINOPROPIONIC 1462-54-0 215-968-1 3-Dodecil-amino-propionsav Antisztatizáló szer/felületaktív
ACID anyag/lemosó anyag/hajkondicio-
náló anyag

LAURDIMONIUM Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


HYDROXYPROPYL anyag
HYDROLYZED SOY PRO-
TEIN

LAURDIMONIUM Dodekánaminium, N,N-dimetil-N-(3-(búzafehérje-hidrolizá- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


HYDROXYPROPYL tum)-propil)-, klorid anyag
HYDROLYZED WHEAT
PROTEIN

LAURETH-1 4536-30-5 224-886-5 2-(Dodecil-oxi)-etanol Emulgeáló szer/felületaktív anyag

LAURETH-2 3055-93-4/ 221-279-7 2-[2-(Dodecil-oxi)-etoxi]-etanol Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


9002-92-0 lemosó anyag

LAURETH-2 ACETATE Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

LAURETH-2 BENZOATE Lágyító szer

LAURETH-2 ETHYLHEXA- Lágyító szer/bőrkondicionáló


NOATE anyag/felületaktív anyag

LAURETH-3 3055-94-5 221-280-2 2-[2-[2-(Dodecil-oxi)-etoxi]-etoxi]-etanol Emulgeáló szer/felületaktív anyag

2006.4.5.
LAURETH-3 CARBOXYLIC Felületaktív anyag/emulgeáló szer/
ACID lemosó anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

LAURETH-3 PHOSPHATE 39464-66-9/ Poli(oxi-1,2-etándiil), α-dodecil-ω-hidroxi-, foszfát Felületaktív anyag/lemosó anyag


25852-45-3

LAURETH-4 5274-68-0 226-097-1 3,6,9,12-Tetraoxa-tetrakozán-1-ol Emulgeáló szer/felületaktív anyag/

HU
elfedő anyag/antisztatizáló szer

LAURETH-4 CARBOXYLIC Felületaktív anyag


ACID

LAURETH-4 PHOSPHATE 20297-05-6 243-716-0 Bisz[3,6,9,12-tetraoxa-tetrakozill]-hidrogén-foszfát Emulgeáló szer/lemosó anyag/fel-


ületaktív anyag

LAURETH-5 3055-95-6 221-281-8 3,6,9,12,15-Pentaoxa-heptakozán-1-ol Emulgeáló szer/felületaktív anyag

LAURETH-5 CARBOXYLIC Emulgeáló szer/felületaktív anyag/

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ACID lemosó anyag

LAURETH-6 3055-96-7 221-282-3 3,6,9,12,15,18-Hexaoxa-triakontán-1-ol Emulgeáló szer/felületaktív anyag

LAURETH-6 CARBOXYLIC Felületaktív anyag/lemosó anyag


ACID

LAURETH-6 CITRATE Felületaktív anyag/lemosó anyag

LAURETH-7 3055-97-8 221-283-9 3,6,9,12,15,18,21-Heptaoxa-tritriakontanol Emulgeáló szer/felületaktív anyag

LAURETH-7 CITRATE Felületaktív anyag/lemosó anyag

LAURETH-7 PHOSPHATE 3,6,9,12,15,18, 21 tetraoxitritrioctanol Emulgeáló szer/lemosó anyag/fel-


ületaktív anyag

LAURETH-7 TARTRATE Felületaktív anyag/lemosó anyag

LAURETH-8 9002-92-0/ Poli(oxi-1,2-etándiil), α-dodecil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag


3055-98-9

LAURETH-8 PHOSPHATE 39464-66-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-dodecil-ω-hidroxi-, foszfát Felületaktív anyag/lemosó anyag

LAURETH-9 Polidokanol 3055-99-0/ 221-284-4 3,6,9,12,15,18,21,24,27-Nonaoxa-nonatriakontán-1-ol Emulgeáló szer


9002-92-0

L 97/247
LAURETH-10 9002-92-0/ Poli(oxi-1,2-etándiil), α-dodecil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag
6540-99-4
L 97/248
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

LAURETH-10 CARBOXY- 27306-90-7 Felületaktív anyag/lemosó anyag


LIC ACID

LAURETH-11 9002-92-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-dodecil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

HU
LAURETH-11 CARBOXY- 27306-90-7 Felületaktív anyag/lemosó anyag
LIC ACID

LAURETH-12 3056-00-6/ 221-286-5 3,6,9,12,15,18,21,24,27,30,33,36-Dodekaoxa-oktatetrakon- Emulgeáló szer/felületaktív anyag


9002-92-0 tán-1-ol

LAURETH-13 9002-92-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-dodecil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

LAURETH-13 CARBOXY- 27306-90-7 Felületaktív anyag/lemosó anyag


LIC ACID

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


LAURETH-14 9002-92-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-dodecil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

LAURETH-14 CARBOXY- 27306-90-7 Felületaktív anyag/lemosó anyag


LIC ACID

LAURETH-15 9002-92-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-dodecil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

LAURETH-16 9002-92-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-dodecil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

LAURETH-17 CARBOXY- Felületaktív anyag/lemosó anyag


LIC ACID

LAURETH-20 9002-92-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-dodecil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

LAURETH-23 9002-92-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-dodecil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


lemosó anyag

LAURETH-25 9002-92-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-dodecil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


lemosó anyag

LAURETH-30 9002-92-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-dodecil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


lemosó anyag

LAURETH-40 9002-92-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-dodecil-ω-hidroxi- Felületaktív anyag/elfedő anyag/


lemosó anyag

LAURETH-12 CARBOXY- 27306-90-7 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-karboxi-metil-ω-dodecil-oxi-, (11 Felületaktív anyag


LIC ACID mól EO átlagos mólarány)

2006.4.5.
LAURIC ACID 143-07-7 205-582-1 Dodekánsav Emulgeáló szer felületaktív anyag/
lemosó anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

LAURIC/PALMITIC/OLEIC Gliceridek, telítetlen C14-C16 és C18, tri- Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


TRIGLYCERIDE

LAUROAMPHODIPROPIO- 64265-41-4 Dodekánamid, N-[2-(N-(2-karboxi-etil)-N-(2-(2-karboxi- Felületaktív anyag/lemosó anyag/


NIC ACID etoxi)-etil)-amino-etil]- oldhatóságjavító anyag/habjavító

HU
anyag/hajkondicionáló anyag

LAUROYL COLLAGEN 68920-59-2 Antisztatizáló szer/lemosó anyag/


AMINO ACIDS hajkondicionáló anyag

LAUROYL ETHYL GLUCO- 124285-43-4 D-Glükopiranozid, etil, 6-dodekanoát Felületaktív anyag/emulgeáló szer
SIDE

LAUROYL GLUTAMIC 3397-65-7 222-261-1 N-(1-Oxo-dodecil)-L-glutaminsav Bőrkondicionáló anyag


ACID

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


LAUROYL HYDROLYZED Antisztatizáló szer/felületaktív
COLLAGEN anyag/hajkondicionáló anyag/bőr-
kondicionáló anyag

LAUROYL HYDROLYZED 222400-58-0 Fehérjehidrolizátumok, elasztin, dodekanoil-származékok Bőrkondicionáló anyag/hajkondici-


ELASTIN onáló anyag

LAUROYL LACTYLIC ACID 48075-52-1 2-(1-Oxo-2-(1-oxo-dodecil-oxi)-propil-oxi)-propánsav Felületaktív anyag

LAUROYL LYSINE 52315-75-0 257-843-4 N6-(1-Oxo-dodecil)-L-lizin Viszkozitásszabályozó szer/hajkon-


dicionáló anyag/bőrkondicionáló
anyag

LAUROYL METHYL ALA- 21539-57-1 β-Alanin, N-metil-N-(1-oxo-dodecil)- Bőrkondicionáló anyag


NINE

LAUROYL PG-TRIMONIUM 53171-04-3 1-Propánaminium, 2-hidroxi-N,N,N-trimetil-3-[(1-oxo- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


CHLORIDE dodecil)-oxi]-, klorid anyag

LAUROYL SARCOSINE 97-78-9 202-608-3 N-Lauroil-szarkozin Antisztatizáló szer/felületaktív


anyag/lemosó anyag/hajkondicio-
náló anyag

LAURTRIMONIUM BRO- 1119-94-4 214-290-3 Dodecil-trimetilammónium-bromid VI/1,44 Antisztatizáló szer/tartósító szer/


MIDE hajkondicionáló anyag

LAURTRIMONIUM CHLO- 112-00-5 203-927-0 Dodecil-trimetilammónium-klorid VI/1,44 Tartósító szer/antisztatizáló szer/


RIDE emulgeáló szer

L 97/249
LAURTRIMONIUM TRICH- Dodekánaminium, N,N,N-trimetil, 2,4,5-triklórfenollal Baktériumelleni szer/antisztatizáló
LOROPHENOXIDE alkotott só szer
L 97/250
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

LAURUS NOBILIS EXT- 84603-73-6 283-272-5 A laurus nobilis kivonat a nemes babér (Laurus nobilis, Frissítő anyag/erősítőszer/elfedő
RACT Lauraceae) leveléből nyert kivonat anyag

LAURUS NOBILIS OIL 8002-41-3 A laurus nobilis olaj a nemes babér (Laurus nobilis, Lauraceae) Frissítő anyag/erősítőszer/elfedő
terméséből nyert illóolaj anyag

HU
LAURYL ACRYLATE/VA Filmképző anyag/habjavító anyag/
COPOLYMER bőrkondicionáló anyag

LAURYL ACRYLATE/VA 152129-78-7 2-Propénsav, dodecil-észter, dietenilbenzol- és etenilacetáttal Koptató anyag


CROSSPOLYMER alkotott polimer

LAURYL ALCOHOL 112-53-8 203-982-0 Dodekán-1-ol Lágyító szer/emulzióstabilizátor/


viszkozitásszabályozó szer/emul-
geáló szer

LAURYL AMINOP- 34395-72-7 251-993-4 N-[3-(Dodecil-amino)-propil]-glicin Antisztatizáló szer/hajkondicionáló

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ROPYLGLYCINE anyag/bőrkondicionáló anyag

LAURYL BEHENATE 42233-07-8 Dokozánsav, dodecil-észter Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

LAURYL BETAINE 683-10-3 211-669-5 (Karboxiláto-metil)-dodecil-dimetilammónium Antisztatizáló szer/felületaktív


anyag/hajkondicionáló anyag/bőr-
kondicionáló anyag/lemosó anyag

LAURYL COCOATE Zsírsavak, kókusz, dodecil-észterek Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

LAURYL DIETHYLENEDIA- Dodicin 6843-97-6 229-930-7 Glicin, N-[2-[[2-(dodecil-amino)-etil]-amino]-etil]- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


MINOGLYCINE anyag/bőrkondicionáló anyag

LAURYL DIMETHYLAMINE 2-Ciklohexén-1-oktánsav, 5-karboxi-4-hexil-, N,N-dimetil- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


CYCLOCARBOXYPROPY- dodekán-aminnal alkotott só (1:1) anyag
LOLEATE

LAURYL ETHYLHEXA- 56078-38-7 259-982-6 Dodecil-2-etilhexanoát Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer


NOATE

LAURYL GLYCOL 1119-87-5 214-289-8 Dodekán-1,2-diol Antisztatizáló szer/lágyító szer/haj-


kondicionáló anyag/bőrkondicio-
náló anyag

LAURYL HYDROXYETHYL 136-99-2 205-271-0 4,5-Dihidro-2-undecil-1H-imidazol-1-etanol Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


IMIDAZOLINE anyag/felületaktív anyag

LAURYL HYDROXYSUL- 13197-76-7 236-164-7 Dodecil-(2-hidroxi-3-szulfonato-propil)-dimetilammónium Felületaktív anyag/bőrkondicionáló


TAINE anyag/habjavító anyag/antisztati-

2006.4.5.
záló szer/lemosó anyag/viszkozi-
tásszabályozó szer/hajkondicionáló
anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

LAURYL ISOQUINOLI- Laurilizokinolinium- 93-23-2 202-230-9 2-Dodecilizokinolinium-bromid Baktériumelleni szer/antisztatizáló


NIUM BROMIDE bromid szer/felületaktív anyag/dezodoráló
anyag

LAURYL ISOQUINOLI- Izokinolinium, 2-dodecil-, 1,2-benzizotiazol-3(2H)-on-1,1- Baktériumelleni szer/antisztatizáló

HU
NIUM SACCHARINATE dioxiddal alkotott só szer

LAURYL ISOSTEARATE 93803-85-1 298-359-3 Dodecilizooktadekanoát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

LAURYL LACTATE 6283-92-7 228-504-8 Dodecillaktát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

LAURYL METHACRYLATE 142-90-5 205-570-6 Dodecilmetakrilát Viszkozitásszabályozó szer

LAURYL METHACRYLATE/ 61181-29-1 2-Propénsav, 2-metil-, 1,2-etándiil-észter, dodecil-2-metil-2- Filmképző anyag


GLYCOL DIMETHACRY- propenoáttal alkotott polimer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


LATE COPOLYMER

LAURYL METHYL GLU- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


CETH-10 HYDROXYP- anyag
ROPYLDIMONIUM CHLO-
RIDE

LAURYL MYRISTATE 2040-64-4 218-039-9 Dodecilmirisztát Antisztatizáló szer/lágyító szer/haj-


kondicionáló anyag/bőrkondicio-
náló anyag

LAURYL OLEATE 36078-10-1 252-862-4 Dodeciloleát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

LAURYL PALMITATE 42232-29-1 255-725-7 Dodecilpalmitát Antisztatizáló szer/lágyító szer/


bőrkondicionáló anyag

LAURYL PCA 22794-26-9 245-224-1 L-Prolin, 5-oxo, dodecil-észter Nedvesítő szer/bőrkondicionáló


anyag

LAURYL PHOSPHATE 12751-23-4 235-799-7 Foszforinsav, dodecil-észter Emulgeáló szer

LAURYL POLYGLUCOSE 110615-47-9 Felületaktív anyag

LAURYL POLYGLYCERYL-6 Emulgeáló szer/bőrkondicionáló


CETEARYL GLYCOL ETHER anyag

LAURYL PYRROLIDONE 2687-96-9 2-Pirolidinon, 1-dodecil- Felületaktív anyag/lemosó anyag/

L 97/251
hajkondicionáló anyag

LAURYL STEARATE 5303-25-3 226-150-9 Dodecilsztearát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


L 97/252
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

LAURYL SULTAINE 14933-08-5 239-002-3 Dodecil-dimetil-(3-szulfonato-propil)-ammónium Antisztatizáló szer/felületaktív


anyag/habjavító anyag/lemosó
anyag/hajkondicionáló anyag/visz-
kozitásszabályozó szer/bőrkondici-
onáló anyag

HU
LAURYLAMINE DIPROPY- 2372-82-9 219-145-8 N-(3-Amino-propil)-N-dodecilpropán-1,3-diamin Hajkondicionáló anyag/viszkozi-
LENEDIAMINE tásszabályozó szer

LAURYLDIMONIUM Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


HYDROXYPROPYL anyag/bőrkondicionáló anyag
HYDROLYZED CASEIN

LAURYLDIMONIUM 130380-97-1 Kollagének, hidrolizátumok, [3-(dodecil-dimetilammónio)- Antisztatizáló szer/lágyító szer/haj-


HYDROXYPROPYL 2-hidroxi-propil], kloridok kondicionáló anyag/bőrkondicio-

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


HYDROLYZED COLLAGEN náló anyag

LAURYLDIMONIUM Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


HYDROXYPROPYL náló anyag/hajkondicionáló anyag
HYDROLYZED KERATIN

LAURYLDIMONIUM Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


HYDROXYPROPYL náló anyag/hajkondicionáló anyag
HYDROLYZED SILK

LAURYLDIMONIUM Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


HYDROXYPROPYL náló anyag/hajkondicionáló anyag
HYDROLYZED SOY PRO-
TEIN

LAURYLDIMONIUM Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


HYDROXYPROPYL náló anyag/hajkondicionáló anyag
HYDROLYZED WHEAT
PROTEIN

LAURYLMETHICONE Lágyító szer/emulgeáló szer


COPOLYOL

LAURYLPYRIDINIUM 104-74-5 203-232-2 1-Dodecilpiridinium-klorid Baktériumelleni szer/antisztatizáló


CHLORIDE szer/felületaktív anyag/dezodoráló
anyag

2006.4.5.
LAVANDULA ANGUSTI- 90063-37-9 289-995-2 A lavandula angustifolia kivonat a francia levendula (Lavandula Erősítőszer/frissítő anyag/lemosó
FOLIA EXTRACT angustifolia, Labiatae) virágjából nyert kivonat anyag/dezodoráló anyag/elfedő
anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

LAVANDULA ANGUSTI- 8000-28-0 A lavandula angustifolia olaj a francia levendula f (Lavandula Erősítőszer/elfedő anyag
FOLIA OIL officinalis, Labiatae) virágjából nyert illóolaj

LAVANDULA ANGUSTI- A lavandula angustifolia víz a francia levendula (Lavandula


FOLIA WATER angustifolia, Labiatae) virágjában lévő fő illatanyagok vizes

HU
oldata

LAVANDULA HYBRIDA 91722-69-9 294-470-6 A lavandula hybrida kivonat a lavandin (Lavandula hybrida, Lágyító szer
EXTRACT Labiatae) virágjából nyert kivonat

LAVANDULA HYBRIDA 8022-15-9 A lavandula hybrida olaj a lavandin (Lavandula hybrida, Lágyító szer
OIL Labiatae) virágjából nyert illatos olaj

LAWSONE 83-72-7 201-496-3 2-Hidroxi-1,4-naftokinon (CI 75480) Hajfesték

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


LAWSONIA INERMIS EXT- 84988-66-9 284-854-1 A lawsonia inermis kivonat a henna (Lawsonia inermis, Elfedő anyag/hajfesték
RACT Lythraceae) szárított virágjából, terméséből és leveléből nyert
kivonat

LECITHIN 8002-43-5 232-307-2 Foszforsav-kolin-észterhez kötött zsírsav-digliceridek Antisztatizáló szer/lágyító szer/


93685-90-6 297-639-2 bonyolult elegye emulgeáló szer/bőrkondicionáló
anyag

LECITHINAMIDE DEA 91053-51-9 293-317-0 Lecitinek, dietanolaminnal lejátszódó reakció termékei Antisztatizáló szer/viszkozitássza-
bályozó szer/habjavító anyag/haj-
kondicionáló anyag

LEDUM GROENLANDI- 90063-39-1 289-997-3 A ledum groenlandicum kivonat a Labrador tea (Ledum Erősítőszer elfedő anyag
CUM EXTRACT groenlandicum, Ericaceae) szárított virágzó növényéből nyert
kivonat

LEDUM PALUSTRE EXT- 90063-39-1 289-997-3 A ledum palustre kivonat a molyűző (Ledum palustre, Ericaceae) Erősítőszer/elfedő anyag
RACT szárított virágzó növényéből nyert kivonat

LENS ESCULENTA EXT- 90063-40-4 289-998-9 A lens esculenta kivonat a lencse (Lens esculenta, Leguminosae) Lágyító szer/elfedő anyag
RACT terméséből nyert kivonat

LEPTOSPERMUM SCOPA- 223749-44-8 A leptospermum scoparium olaj a manuka (Leptospermum Erősítőszer


RIUM OIL scoparium, Myrtaceae) leveléből és ágaiból nyert illóolaj

LESPEDEZA CAPITATA 84837-05-8 284-291-1 A lespedeza capitata kivonat a Lespedeza capitata, Leguminosae Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT leveléből és szárából nyert kivonat

L 97/253
LESQUERELLA FENDLERI A lesquerella fendleri olaj a Lesquerella fendleri, Brassicaceae Lágyító szer
OIL magjából sajtolt olaj
L 97/254
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

LEUCINE Leucin 61-90-5 (L) 200-522-0 L-Leucin Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


328-39-2 (D) anyag/bőrkondicionáló anyag

LEUKOCYTE EXTRACT 225234-41-3 a fehérvérsejtekből nyert kivonat Bőrkondicionáló anyag

HU
LEVISTICUM OFFICINALE 84837-06-9 284-292-7 A levisticum officinale kivonat a lestyán (Levisticum officinale, Bőrkondicionáló anyag/elfedő
EXTRACT Umbelliferae) gyökeréből nyert kivonat anyag

LEVISTICUM OFFICINALE 8016-31-7 A levisticum officinale olaj a lestyán (Levisticum officinale, Erősítőszer/elfedő anyag
OIL Umbelliferae) gyökeréből desztillált illóolaj

LEVULINIC ACID Levulinsav 123-76-2 204-649-2 4-Oxo-valeriánsav Bőrkondicionáló anyag

LIGNUM POWDER A lignum por fő őrlésével nyert por Koptató anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


LIGUSTRUM LUCIDUM 223749-57-3 A ligustrum lucidum kivonat a fényeslevelű fagyal (Ligustrum Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT lucidum, Oleaceae) bogyójából nyert kivonat

LILIUM CANDIDUM EXT- 84776-67-0 283-996-1 A lilium candidum kivonat a fehér liliom (Lilium candidum, Nedvesítő szer/csillapító szer/
RACT Liliaceae) hagymájából nyert kivonat lágyító szer/elfedő anyag

LILIUM TIGRINUM EXT- 90063-51-7 290-009-8 A lilium tigrinum kivonat a tigrisliliom (Lilium tigrinum, Bőrkondicionáló anyag
RACT Liliaceae) föld feletti részeiből nyert kivonat

LIMNANTHES ALBA SEED A limnanthes alba magolaj a Limnanthes alba, Limnanthaceae Lágyító szer/dezodoráló anyag
OIL magjából extrahált olaj

LIMONIUM VULGARE 223749-74-4 A limonium vulgare kivonat a sóvirág (Limonium vulgare, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Plumbaginaceae) föld feletti részeiből nyert kivonat

LIMUS Természetben előforduló anyag, iszap, édesvizekből szár- Bőrkondicionáló anyag


mazó üledék

LIMUS EXTRACT A limus kivonat az édesvizekből származó üledékből nyert Bőrkondicionáló anyag
kivonat

LINALOOL 78-70-6 201-134-4 1,6-Oktadién-3-ol, 3,7-dimetil- Dezodoráló anyag

LINALYL ACETATE 115-95-7 204-116-4 1,6-Oktadién-3-ol, 3,7-dimetil-, acetát Elfedő anyag

2006.4.5.
LINOLEAMIDE 3072-13-7 223-644-6 (9Z,12Z)-Oktadeka-9,12-dién-1-amid Antisztatizáló szer/opálosító anyag/
3990-01-7 viszkozitásszabályozó szer/hajkon-
dicionáló anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

LINOLEAMIDE DEA 56863-02-6 260-410-2 (9Z,12Z)-N,N-bisz(2-hidroxi-etil)-oktadeka-9,12-dién-1- Antisztatizáló szer/viszkozitássza-


94094-35-6 amid bályozó szer/hajkondicionáló
anyag/habjavító anyag

LINOLEAMIDE MEA 68171-52-8 269-029-6 (9Z,12Z)-N-(2-Hidroxi-etil)-oktadeka-9,12-dién-1-amid Antisztatizáló szer/viszkozitássza-

HU
10015-67-5 bályozó szer/habjavító anyag/haj-
kondicionáló anyag

LINOLEAMIDE MIPA 71685-98-8 275-840-6 2-Amino-propil (9Z,12Z)-oktadeka-9,12-dienoát Antisztatizáló szer/viszkozitássza-


bályozó szer/habjavító anyag/haj-
kondicionáló anyag/felületaktív
anyag

LINOLEAMIDOPROPAL- Benzolmetánaminium, N,N-dimetil-N-[3-(1-oxo-9,12-okta- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


KONIUM CHLORIDE dekadienil)-amino]-propil-, klorid anyag

LINOLEAMIDOPROPYL 81613-56-1 9,12-Oktadekadiénamid, N-(3-dimeti-lamino-propil)- Antisztatizáló szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


DIMETHYLAMINE

LINOLEAMIDOPROPYL 125804-10-6 Linolamidopropil-Dimetilamin és a linolénsav dimere Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


DIMETHYLAMINE DIMER náló anyag/hajkondicionáló anyag
DILINOLEATE

LINOLEAMIDOPROPYL 9,12-Oktadekadiénamid, N-(3-dimetil-amino-propil)-, 2- Antisztatizáló szer


DIMETHYLAMINE LAC- hidroxi-propánoát
TATE

LINOLEAMIDOPROPYL 99542-23-1 1-Propánaminium, N-etil-N,N-dimetil-3-[1-oxo-9,12-okta- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


ETHYLDIMONIUM ETHO- dekadienil-amino]-, etilszulfát (só) anyag
SULFATE

LINOLEAMIDOPROPYL 1-Propánaminium, 2,3-dihidroxi-N,N-dimetil-N-[3-(1-oxo- Antisztatizáló szer


PG-DIMONIUM CHLORIDE 9,12-oktadekadienil-amino)-propil]-, 3-foszfát-triészter,
PHOSPHATE triklorid

LINOLEAMIDOPROPYL 243662-49-9 Propánaminium, 2,3-dihidroxi-N,N-dimetil-N-[3-(1-oxo- Hajkondicionáló anyag


PG-DIMONIUM CHLORIDE 9,12-oktadekadienil-amino)-propil]-3-foszfát-triészter, trik-
PHOSPHATE DIMETHI- lorid, polidimetilsziloxánnal lejátszódó reakció termékei
CONE

LINOLEIC ACID 60-33-3 (CIS) 200-470-9 9,12-Oktadekadiénsav (9Z, 12Z)- Antisztatizáló szer/lágyító szer/
(CIS) bőrkondicionáló anyag/hajkondici-
onáló anyag/felületaktív anyag/
lemosó anyag

LINOLENIC ACID 463-40-1 207-334-8 9,12,15-Oktadekatriénsav (9Z, 12Z, 15Z) Antisztatizáló szer/lágyító szer/

L 97/255
bőrkondicionáló anyag/hajkondici-
onáló anyag/felületaktív anyag/
lemosó anyag
L 97/256
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

LINOLEYL LACTATE Propánsav, 2-hidroxi-, 9,12-oktadekadienil-észter Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

LINSEED ACID 68424-45-3 270-304-8 Zsírsavak, lenmagolaj Lágyító szer/emulgeáló szer/felület-


aktív anyag/lemosó anyag

HU
LINUM USITATISSIMUM A linum usitatissimum kivonat a len (Linum usitatissimum, Bőrkondicionáló anyag/lágyító
EXTRACT Linaceae) magjából nyert kivonat szer/elfedő anyag

LINUM USITATISSIMUM lini semen 8001-26-1 232-278-6 A linum usitatissimum olaj a len (Linum usitatissimum, Lágyító szer/bőrkondicionáló
OIL Linaceae) szárított érett magjából sajtolt olaj anyag/oldószer

LIPPIA CITRIODORA EXT- 85116-63-8 285-515-0 A lippia citriodora kivonat a verbéna (Lippia citriodora, Erősítőszer, bőrkondicionáló
RACT Verbenaceae) virágzó hajtásvégéből nyert kivonat

LITCHI CHINENSIS EXT- 91722-81-5 294-483-7 A litchi chinensis kivonat a licsi (Litchi chinensis, Sapindaceae) Bőrkondicionáló anyag
RACT terméséből nyert kivonat

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


LITHIUM GLUCONATE 60816-70-8 262-443-8 Lítium-D-glükonát Bőrkondicionáló anyag

LITHIUM HYDROXIDE Lítium-hidroxid 1310-65-2 215-183-4 Lítium-hidroxid III/1,15b Pufferáló szer/hajgöndörítő vagy
egyenesítő anyag

LITHIUM MAGNESIUM 37220-90-9 253-408-8 Kovasav, lítium-magnézium-só Kötőanyag/viszkozitásszabályozó


SILICATE szer/duzzasztó szer

LITHIUM MAGNESIUM 53320-86-8 258-476-2 Kovasav, lítium-magnézium-nátrium-só Viszkozitásszabályozó szer/duz-


SODIUM SILICATE zasztó szer

LITHIUM OXIDIZED Filmképző anyag/viszkozitásszabá-


POLYETHYLENE lyozó szer

LITHIUM STEARATE 4485-12-5 224-772-5 Lítium-sztearát Opálosító anyag/viszkozitásszabá-


lyozó szer/összetapadás-gátló
anyag/kötőanyag

LITHIUM SULFIDE 12136-58-2 235-228-1 Lítium-szulfid, vízmentes III/1,23 Szőrtelenítő szer

LITHOSPERMUM ERYTH- 223749-76-6 A lithospermum erythrorhizon kivonat a gyöngyköles (Lithos- Bőrkondicionáló anyag
RORHIZON EXTRACT permum erythrorhizon, Borraginaceae) szárított gyökeréből
nyert kivonat

LITHOSPERMUM OFFICI- 90063-58-4 290-017-1 A lithospermum officinale kivonat az orvosi gyöngyköles Bőrvédő anyag/elfedő anyag
NALE EXTRACT (Lithospermum officinale, Boraginaceae) gyökeréből nyert
kivonat

2006.4.5.
LITHOTAMNION CALCA- 223751-73-3 A lithotamnion calcareum kivonat algából (Lithothamnion Bőrvédő anyag
REUM EXTRACT calcareum, Corallinaceae) nyert kivonat
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

LITSEA CUBEBA OIL 90063-59-5 290-018-7 A litsea cubeba olaj a faggyúfa (Litsea cubeba, Lauraceae) Erősítőszer, illatanyag komponens
68855-99-2 bogyóiból nyert illóolaj

LIVER EXTRACT 8002-47-9 232-309-3 A májkivonat emlősök májából nyert kivonat Bőrkondicionáló anyag

HU
LIVER HYDROLYSATE 91079-94-6 293-485-5 Fehérjehidrolizátumok, máj. Elsősorban aminosavakból, Bőrkondicionáló anyag
peptidekből és fehérjékből álló, máj savas, lúgos vagy
enzimes hidrolízisével kapott anyag. Szennyeződésként
főleg szénhidrátokat és lipideket, valamint kis mennyiségben
különböző egyéb biológiai eredetű szerves anyagot tartal-
mazhat

LOESS Természetben előforduló anyag, lösz. Laza ásványi üledék Abszorbens/duzzasztó szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


LONICERA CAPRIFOLIUM 84603-62-3 283-263-6 A lonicera caprifolium kivonat a jerikói lonc (Lonicera Összehúzó anyag/elfedő anyag
EXTRACT caprifolium, Caprifoliaceae) virágjából nyert kivonat

LONICERA JAPONICA 223749-79-9 A lonicera japonica kivonat a japán lonc (Lonicera japonica, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Caprifoliaceae) virágjából nyert kivonat

LONICERA JAPONICA 223749-79-9 A lonicera japonica levélkivonat a japán lonc (Lonicera japonica, Bőrkondicionáló anyag
LEAF EXTRACT Caprifoliaceae) leveléből nyert kivonat

LOTUS CORNICULATUS 84696-24-2 283-643-1 A lotus corniculatus kivonat a szarvaskerep (Lotus corniculatus, Bőrvédő anyag/elfedő anyag
EXTRACT Leguminosae) virágjából nyert kivonat

LUFFA CYLINDRICA A luffa cylindrica a szivacstök (Luffa cylindrica, Cucurbitaceae) Koptató anyag/duzzasztó szer
terméséből nyert növényi anyag

LUFFA CYLINDRICA EXT- A luffa cylindrica kivonat a szivacstök (Luffa cylindrica, Koptató anyag/duzzasztó szer
RACT Cucurbitaceae) terméséből nyert kivonat

LUPINUS ALBUS EXTRACT 84082-55-3 282-001-8 A lupinus albus kivonat az édes csillagfürt (Lupinus albus, Bőrkondicionáló anyag/elfedő
Leguminosae) magjából nyert kivonat anyag

LUPINUS ALBUS OIL A lupinus albus olaj az édes csillagfürt (Lupinus albus, Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
Leguminosae) magjából sajtolt nem illó olaj onáló anyag/lágyító szer

LUPINUS ALBUS OIL A lupinus albus olaj nem szappanosítható frakciója az édes Lágyító szer

L 97/257
UNSAPONIFIABLES csillagfürtből (Lupinus albus, Leguminosae) készült csillagfür-
tolaj olyan frakciója, amely a csillagfürtolaj finomítása során
nem alakult át szappanná
L 97/258
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

LUPINUS LUTEUS EXT- A lupinus luteus kivonat az édes csillagfürt (Lupinus luteus, Bőrkondicionáló anyag/elfedő
RACT Leguminosae) magjából nyert kivonat anyag

LUTEUM OVI EXTRACT 91080-17-0 293-508-9 A luteum ovi kivonat tojássárgájából nyert kivonat Bőrkondicionáló anyag/hajkondici-
onáló anyag

HU
LUTEUM OVI POWDER A luteum ovi por a tyúktojás sárgájának dehidratálásával Koptató anyag
kapott termék

LYCOPSIS ARVENSIS EXT- 90320-53-9 291-080-8 A lycopsis arvensis kivonat a farkasszem (Lycopsis arvensis, Bőrvédő anyag/ Elfedő anyag
RACT Boraginaceae) terméséből, leveléből, gyökeréből és szárából
nyert kivonat

LYSINE Lizin 56-87-1(L) 200-294-2 L-Lizin Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


7054-2(D) anyag/bőrkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


LYSINE ASPARTATE 27348-32-9 248-423-1 L-Aszparaginsav, L-lizinnel alkotott vegyület (1:1) Bőrkondicionáló anyag/hajkondici-
onáló anyag

LYSINE CARBOXYMETHYL 79458-68-7 279-164-2 DL-Lizin, S-(karboxi-metil)-L-ciszteinnel alkotott vegyület Bőrkondicionáló anyag
CYSTEINATE (1:1)

LYSINE COCOATE 223707-91-3 Kókuszdió-zsírsavak, L-lizinnel alkotott sók Felületaktív anyag

LYSINE GLUTAMATE 120199-58-8 226-474-0 L-Glutaminsav, L-lizinnel alkotott elegy Bőrkondicionáló anyag
5408-52-6

LYSINE HYDROCHLORIDE Lizin-hidroklorid 657-27-2 211-519-9 Lizin-hidroklorid Antioxidáns/redukáló anyag/bőr-


10098-89-2 (L) kondicionáló anyag
22834-80-6 (D)

LYSINE LAUROYL MET- Metionin, N-(1-oxo-dodecil)-, lizinnel alkotott só Bőrkondicionáló anyag


HIONATE

LYSINE PCA 30657-38-6 250 -275-8/ 5-Oxo-2-pirolidinkarbonsav, lizinnel alkotott vegyület (1:1) Antisztatizáló szer/nedvesítő szer/
97635-56-8 307-418-5 bőrkondicionáló anyag

LYSINE THIAZOLIDINE Lizin, mono-4-tiazolidin-karboxilát Felületaktív anyag/bőrkondicionáló


CARBOXYLATE anyag

LYSOLECITHIN 85711-58-6 288-318-8 Lecitinek, hidrolizált Emulgeáló szer

2006.4.5.
LYTHRUM SALICARIA 84603-74-7 283-273-0 A lythrum salicaria kivonat a füzény (Lythrum salicaria, Összehúzó anyag
EXTRACT Lythraceae) virágzó hajtásvégéből nyert kivonat
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

MACADAMIA TERNIFOLIA 128497-20-1 A macadamia ternifolia kivonat a makadámfa (Macadamia Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
EXTRACT 129811-19-4 ternifolia, Proteaceae) diójából nyert kivonat

MACADAMIA TERNIFOLIA 128497-20-1/ A macadamia ternifolia magolaj a makadámfa (Macadamia Lágyító szer
SEED OIL 129811-19-4 ternifolia, Proteaceae) diójából nyert nem illó olaj. Főleg

HU
zsírsavak gliceridjeiből áll

MACROCYSTIS PYRIFERA A macrocystis pyrifera kivonat az óriás barnamoszatból Viszkozitásszabályozó szer


EXTRACT (Macrocystis pyrifera, Phaeophytae) nyert kivonat

MAGNESIUM ACETATE 142-72-3 205-554-9 Magnézium-di(acetát) Pufferáló szer

MAGNESIUM ACETYL- 105883-49-6 275-482-0 Magnézium-N-acetil-DL-metionát (1:2) Bőrkondicionáló anyag


METHIONATE

MAGNESIUM ALUMINUM 1327-43-1 215-478-8 235- Természetben előforduló szilikát komples Abszorbens/opálosító anyag/visz-
SILICATE 12199-37-0 374-6 235-682- kozitásszabályozó szer/összetapa-

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


12511-31-8 0 dás-gátló anyag

MAGNESIUM ASCORBATE 15431-40-0 239-442-6 Magnézium-di-L-aszkorbát Antioxidáns/bőrkondicionáló


anyag

MAGNESIUM ASCORBYL 114040-31-2 Aszkorbinsav, foszforsavval alkotott monoészter, magné- Antioxidáns


PHOSPHATE 113170-55-1 ziumsó (2:3)

MAGNESIUM ASPARTATE 2068-80-6(L)/ 242-703-7 214- Magnézium-dihidrogén-di-L-aszpartát Bőrkondicionáló anyag


18962-61-3(L) 702-1
1187-91-3(D)
52101-01-6(D)

MAGNESIUM BENZOATE 553-70-8 209-045-2 Magnézium-dibenzoát VI/1,1 Tartósító szer

MAGNESIUM BROMIDE 7789-48-2 232-170-9 Magnézium-bromid Viszkozitásszabályozó szer

MAGNESIUM CARBO- Magnézium-karbo- 546-93-0 7757- 208-915-9 Magnézium-karbonát (CI 77713) Abszorbens/opálosító anyag/duz-
NATE nát 69-9 zasztó szer/kötőanyag

MAGNESIUM CARBO- 12125-28-9 235-192-7 231- Magnézium-karbonát-hidroxid Pufferáló szer/viszkozitásszabá-


NATE HYDROXIDE 7760-50-1 851-5 lyozó szer/kötőanyag/duzzasztó
szer

MAGNESIUM CHLORIDE Magnézium-klorid magnesii chloridum 7786-30-3 232-094-6 Magnézium-klorid Viszkozitásszabályozó szer

MAGNESIUM COCOATE Zsírsavak, kókusz, magnéziumsók Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


összetapadás-gátló anyag/viszkozi-
tásszabályozó szer

L 97/259
MAGNESIUM COCO-SUL- Alkoholok, kókusz, szulfatált, magnéziumsók (2:1) Felületaktív anyag/lemosó anyag
FATE
L 97/260
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

MAGNESIUM FLUORIDE 7783-40-6 231-995-1 Magnézium-fluorid III/1,56 Szájápoló anyag/foltosodásgátló


anyag

MAGNESIUM FLUOROSI- 16949-65-8 241-022-2 Magnézium-hexafluor-szilikát III/1,43 Szájápoló anyag/foltosodásgátló


LICATE anyag

HU
MAGNESIUM GLUCOHEP- 74347-32-3 277-833-3 Magnézium-di(D-glicero-D-gulo-heptonát) Bőrkondicionáló anyag
TONATE

MAGNESIUM GLUCO- Magnézium-glüko- 3632-91-5 222-848-2 Magnézium-diglükonát Bőrkondicionáló anyag


NATE nát

MAGNESIUM GLYCEROP- 927-20-8 213-149-3 1,2,3-Propántriol, 1-(dihidrogénfoszfát), magnéziumsó (1:1) Szájápoló anyag, foltosodásgátló
HOSPHATE anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


MAGNESIUM HYDROXIDE Magnézia magnesii hydroxidum 1309-42-8 215-170-3 Magnézium-hidroxid Abszorbens/pufferáló szer

MAGNESIUM LANOLATE 85005-40-9 284-973-9 Zsírsavak, lanolin, magnéziumsók Emulgeáló szer/felületaktív anyag/
összetapadás-gátló anyag/viszkozi-
tásszabályozó szer

MAGNESIUM LAURETH-5 62755-21-9 Felületaktív anyag/lemosó anyag


SULFATE

MAGNESIUM LAURETH-8 62755-21-9 Felületaktív anyag/lemosó anyag


SULFATE

MAGNESIUM LAURETH-16 62755-21-9 Felületaktív anyag/lemosó anyag


SULFATE

MAGNESIUM LAURETH 62755-21-9 Felületaktív anyag/lemosó anyag


SULFATE

MAGNESIUM LAURETH-11 Felületaktív anyag/lemosó anyag


CARBOXYLATE

MAGNESIUM LAURYL Propánszulfonsav, 2-hidroxi-3-dodeciloxi-, magnéziumsó Felületaktív anyag/lemosó anyag


HYDROXYPROPYL SULFO- (2:1)
NATE

MAGNESIUM LAURYL 3097-08-3 221-450-6 Magnézium-dodecilszulfát Felületaktív anyag/lemosó anyag


SULFATE

2006.4.5.
MAGNESIUM METHYL 223705-12-2 Etánszulfonsav, 2-metil-amino-, N-kókusz-acil-származé- Felületaktív anyag
COCOYL TAURATE kok, magnézium-sók (2:1)
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

MAGNESIUM MYRETH Felületaktív anyag/lemosó anyag


SULFATE

MAGNESIUM MYRISTATE 4086-70-8 223-817-6 Magnézium-mirisztát Opálosító anyag/viszkozitásszabá-


lyozó szer/összetapadás-gátló

HU
anyag

MAGNESIUM NITRATE 10377-60-3 233-826-7 Magnézium-nitrát Hajkondicionáló anyag

MAGNESIUM OLETH SUL- 87569-97-9 Felületaktív anyag/lemosó anyag


FATE

MAGNESIUM OXIDE 1309-48-4 215-171-9 Magnézium-oxid (CI 77711) Abszorbens/pufferáló szer/opálo-


sító anyag

MAGNESIUM PALMITATE 2601-98-1 220-010-0 Magnézium-dipalmitát Opálosító anyag/viszkozitásszabá-


lyozó szer/összetapadás-gátló

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


anyag

MAGNESIUM PCA 5819-47-6 227-392-8 Magnézium-2-oxo-pirolidin-5-karboxilát Nedvesítő szer/bőrkondicionáló


anyag

MAGNESIUM PEG-3 Felületaktív anyag


COCAMIDE SULFATE

MAGNESIUM PEROXIDE 14452-57-4/ 238-438-1/ Magnézium-dioxid/magnézium-peroxid III/1,12 Oxidáló szer


1335-26-8 215-627-7

MAGNESIUM POTASSIUM Szilikát(2-), hexafluor-, magnézium-kálium-só Koptató anyag


FLUOROSILICATE

MAGNESIUM PROPIO- 557-27-7 209-166-0 Magnézium-dipropionát VI/1,2 Tartósító szer


NATE

MAGNESIUM SALICYLATE 18917-89-0 242-669-3 Magnézium-diszalicilát VI/1,3 Tartósító szer

MAGNESIUM SILICATE 1343-88-0 215-681-1 Kovasav, magnéziumsó Abszorbens/opálosító anyag/visz-


kozitásszabályozó szer/duzzasztó
szer/összetapadás-gátló anyag

MAGNESIUM SODIUM Szilikát(2-), hexafluor-, magnézium-nátrium-só Koptató anyag


FLUOROSILICATE

MAGNESIUM STEARATE Magnézium-sztearát magnesii stearas 557-04-0 209-150-3 Magnézium-disztearát IV/1 Kozmetikai színezék/hidratáló
anyag/duzzasztó szer/összetapadás-
gátló anyag

L 97/261
MAGNESIUM SULFATE Magnézium-szulfát magnesii sulfas 7487-88-9 231-298-2 Magnézium-szulfát Viszkozitásszabályozó szer/hajkon-
dicionáló anyag/duzzasztó szer
L 97/262
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

MAGNESIUM SULFIDE 12032-36-9 234-771-1 Magnézium-szulfid III/1,23 Szőrtelenítő szer

MAGNESIUM TALLOWATE 68953-41-3 273-205-8 Zsírsavak, faggyú, magnézium-sók Emulgeáló szer/felületaktív anyag/
összetapadás-gátló anyag/duz-
zasztó szer

HU
MAGNESIUM THIOGLY- 63592-16-5 264-358-1 Bisz(merkapto-acetato-O,S)-magnézium III/1,2a Redukáló anyag/szőrtelenítő szer/
COLATE hajgöndörítő vagy egyenesítő anyag

MAGNESIUM TRISILICATE magnesii trisilicas 14987-04-3 239-076-7 Dimagnézium-triszilikon-oktaoxid Koptató anyag/abszorbens/opálo-


sító anyag/viszkozitásszabályozó
szer/összetapadás-gátló anyag/duz-
zasztó szer

MAGNESIUM/ALUMINUM/ 11097-59-9 234-319-3 [Karbonáto(2-)]hexadeka-hidroxi-bisz(alumínium)-hexamag- Viszkozitásszabályozó szer


HYDROXIDE/CARBONATE nézium

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


MAGNESIUM/TEA-COCO- 226994-99-6 Kénsav, kókusz-alkil-monoészterek, magnéziummal és trisz Felületaktív anyag
SULFATE (2-hidroxi-etil)aminnal alkotott sók

MAGNOLIA ACUMINATA A magnolia acuminata kivonat az uborkaliliomfa (Magnolia Összehúzó anyag/bőrvédő anyag
EXTRACT acuminata, Magnoliaceae) kérgéből nyert kivonat

MAGNOLIA BIONDII 85085-47-8 285-376-6 A magnolia biondii kéregkivonat a Magnolia biondii, Magno- Bőrkondicionáló anyag
BARK EXTRACT liaceae kérgéből nyert kivonat

MAGNOLIA BIONDII EXT- 85085-47-8 285-376-6 A magnolia biondii kivonat a Magnolia biondii, Magnoliaceae Bőrkondicionáló anyag/bőrvédő
RACT virágjából és bimbójából nyert kivonat anyag

MAGNOLIA KOBUS EXT- 223749-80-2 A magnolia kobus kivonat a japán liliomfa (Magnolia kobus, Bőrkondicionáló anyag
RACT Magnoliaceae) kérgéből nyert kivonat

MAGNOLIA LILIFLORA 246536-69-6 A magnolia liliflora kivonat a Magnolia liliflora, Magnoliaceae Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT virágbimbóiból nyert kivonat

MAGNOLIA OBOVATA 223749-85-7 A magnolia obovata kivonat a (Magnolia obovata, Magnolia- Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT ceae) virágjából nyert kivonat

MALEATED SOYBEAN OIL 68648-66-8 272-000-0 Szójababolaj, maleált Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

MALEIC ACID acidum maleicum 110-16-7 6915- 203-742-5 2-Buténsav (2Z)- Pufferáló szer
18-0

MALIC ACID 97-67-6 6915- 202-601-5 Buténdisav, hidroxi-, (2S)- Pufferáló szer

2006.4.5.
15-7 230-022-8

MALONIC ACID 141-82-2 205-503-0 Propándisav Pufferáló szer


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

MALPIGHIA GLABRA 310-127-6 A malpighia glabra kivonat a barbadoszi cseresznye (Mal- Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT pighia glabra, Malpighiaceae) terméséből nyert kivonat

MALPIGHIA PUNICIFOLIA 310-127-6 A Malpighia Punicifolia az acerola (Malpighia punicifolia, Bőrvédő anyag/erősítőszer/össze-

HU
Malpighiaceae) érett gyümölcséből származó növényi anyag húzó anyag

MALT EXTRACT 8002-48-0 232-310-9 A malt kivonat a részben csíráztatott és szárított árpából Erősítőszer
(Hordeum vulgare, Graminae) készített vizes kivonat bepárlá-
sával nyert sötét szirup

MALTITOL 585-88-6 209-567-0 4-O-α-D-Glükopiranozil-D-glucitol Nedvesítő szer/elfedő anyag/hidra-


táló anyag/bőrkondicionáló anyag

MALTODEXTRIN 9050-36-6 232-940-4 Maltodextrin Abszorbens/kötőanyag/emulziósta-


bilizátor/filmképző anyag/bőrkon-

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


dicionáló anyag/hajkondicionáló
anyag

MALTOSE 69-79-4 16984- 200-716-5 D-Glükóz, 4-O-α-D-glükopiranozil- Hidratáló anyag/bőrkondicionáló


36-4 anyag/elfedő anyag

MALVA MOSCHATA EXT- 223747-73-7 A malva moschata kivonat a pézsmamályva (Malva moschata, Bőrvédő anyag
RACT Malvaceae) gyökeréből nyert kivonat

MALVA SYLVESTRIS EXT- 84082-57-5 282-003-9 A malva sylvestris kivonat az erdei mályva (Malva sylvestris, Csillapító szer/bőrsimító anyag/
RACT Malvaceae) virágjából és leveléből nyert kivonat lágyító szer/összehúzó anyag

MALVA SYLVESTRIS LEAF A malva sylvestris levélpor az erdei mályva (Malva sylvestris, Csillapító szer/bőrsimító anyag/
POWDER Malvaceae) leveléből nyert por lágyító szer/összehúzó anyag

m-AMINOPHENOL 591-27-5 209-711-2 3-Amino-fenol (CI 76545) Hajfesték

m-AMINOPHENOL HCl 51-81-0 200-125-2 3-Hidroxi-anilinium-klorid (CI 76545) Hajfesték

m-AMINOPHENOL SUL- 68239-81-6 269-475-1 Bisz[(3-hidroxi-fenil)ammónium]-szulfát (CI 76545) Hajfesték


FATE

MAMMARIAN HYDROLY- 84082-71-3 282-017-5 Fehérjehidrolizátumok, emlőmirigyek. Elsősorban aminosa- Bőrvédő anyag
SATE vakból, peptidekből és fehérjékből álló, emlőmirigyek savas,
lúgos vagy enzimes hidrolízisével kapott anyag. Szeny-

L 97/263
nyeződésként főleg szénhidrátokat és lipideket, valamint kis
mennyiségben különböző egyéb biológiai eredetű szerves
anyagot tartalmazhat
L 97/264
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

MAMMARY EXTRACT 85883-82-5 288-732-9 Az emlőmirigy-kivonat emlősök emlőmirigyéből nyert Bőrvédő anyag/bőrkondicionáló
kivonat anyag

MANDELIC ACID Mandulasav 90-64-2 202-007-6 Benzol-ecetsav, α-hidroxi- Baktériumelleni szer

HU
MANDRAGORA OFFICI- 90063-85-7 290-044-9 A mandragora officinarum kivonat a mandragora (Mandragora Bőrkondicionáló anyag/erősítőszer
NARUM EXTRACT officinarum, Solanaceae) gyökeréből nyert kivonat

MANGANESE ACETYL- 105883-50-9 Mangán, bisz(N-acetil-L-metionináto-o,oω)- Bőrkondicionáló anyag


METHIONATE

MANGANESE ASPARTATE 16351-10-3 L-Aszparaginsav, mangánsó Bőrkondicionáló anyag

MANGANESE CHLORIDE 7773-01-5 231-869-6 Mangán-diklorid Bőrkondicionáló anyag


11132-78-8

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


MANGANESE GLUCO- 6485-39-8 229-350-4 Bisz(D-glükonáto-O1,O2)-mangán Bőrkondicionáló anyag
NATE

MANGANESE GLYCEROP- 1320-46-3 215-301-4 1,2,3-Propántriol, 1-(dihidrogénfoszfát), mangán(2+)só (1:1) Összehúzó anyag
HOSPHATE 1335-36-0

MANGANESE PCA L-Prolin, 5-oxo-, mangánsó Nedvesítő szer/bőrkondicionáló


anyag/hidratáló anyag

MANGIFERA INDICA EXT- 90063-86-8 290-045-4 A mangifera indica kivonat a mangó (Mangifera indica, Bőrkondicionáló anyag
RACT Anacardiaceae) terméséből nyert kivonat

MANGIFERA INDICA SEED A mangifera indica magolaj a mangó (Mangifera indica, Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
OIL Anacardiaceae) termésének magjából sajtolt nem illó olaj.
Főleg zsírsavak gliceridjeiből áll

MANGO SEED OIL PEG-70 Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


ESTERS

MANIHOT UTILISSIMA 92456-72-9 296-251-0 A manihot utilissima kivonat a tápióka (Manihot utilissima, Bőrvédő anyag
EXTRACT Euphorbiaceae) leveléből nyert kivonat

MANIHOT UTILISSIMA A manihot utilissima keményítő a tápiókából (Manihot Csillapító szer/duzzasztó szer
STARCH utilissima, Euphorbiaceae) nyert keményítő. Főleg amilózból és

2006.4.5.
amilopektinből áll

MANNITAN LAURATE 1341-12-4 215-674-3 Mannit-monolaurát Emulgeáló szer


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

MANNITAN OLEATE Mannit, z-9-oktadekenoát Felületaktív anyag/emulgeáló szer

MANNITOL Mannitol mannitolum 69-65- 87-78-6 200-711-8 2- D-Mannitol Kötőanyag/nedvesítő szer/elfedő


770-2 anyag/bőrkondicionáló anyag/hid-
ratáló anyag

HU
MARANTA ARUNDINA- A maranta arundinacea kivonat a nyílgyökér (Maranta Bőrsimító anyag
CEA EXTRACT arundinacea, Marantaceae) gyökértörzséből nyert kivonat

MARGARITA POWDER A margaritapor édesvízi gyöngyből nyert szárított por Koptató anyag

MARIS AQUA Természetben előforduló anyag, tengervíz Bőrkondicionáló anyag

MARIS LIMUS EXTRACT A maris limus kivonat tengeri üledékekből nyert kivonat Bőrvédő anyag

MARIS SAL 310-127-6 Természetben előforduló anyag, tengervízből származó Bőrkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


szervetlen sók

MARMOTA OIL 225234-13-9 A mormotaolaj a mormota (Marmota) zsírszöveteiből nyert Hajkondicionáló anyag
olaj

MARROW EXTRACT A velőkivonat emlősök gerincvelőjéből nyert kivonat II/419 (Ha 12 hóna- Bőrkondicionáló anyag
pos szarvasmarhafé-
léktől, vagy 12
hónapnál idősebb
juh- és kecskefélék-
től származik, vagy
olyanoktól, amely-
eknek egy csont
metszőfoga már
kibújt a fogínyből)

MARRUBIUM VULGARE 84696-20-8 283-638-4 A marrubium vulgare kivonat az orvosi permetfű (Marrubium Bőrkondicionáló anyag/csillapító
EXTRACT vulgare, Labiatae) hajtásvégéből nyert kivonat szer

MARSDENIA CONDU- 84787-66-6 284-108-5 A marsdenia condurango kivonat a kondurangó (Marsdenia Bőrkondicionáló anyag
RANGO EXTRACT condurango, Asclepiadaceae) kérgéből nyert kivonat

m-CRESOL 108-39-4 203-577-9 Fenol, 3-metil- Baktériumelleni szer

MDM HYDANTOIN 116-25-6 204-132-1 240- 1-Hidroxi-metil-5,5-dimetilhydantoin Baktériumelleni szer


16228-005 352-4
27636-82-4

L 97/265
MEA-BENZOATE 4337-66-0 224-387-2 Benzoesav, 2-amino-etanollal alkotott vegyület (1:1) VI/1,1 Tartósító szer
33545-23-2
L 97/266
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

MEA-BORATE 10377-81-8 233-829-3 2-Amino-etanol, bórsavval alkotott monoészter III/1,1a Pufferáló szer
68130-12-1

MEA-DICETEARYL PHOSP- Foszforsav, bisz(C16-C18-alkil)-észterek, 2-amino-etanol-só Felületaktív anyag


HATE

HU
MEA-HYDROLYZED COL- Bőrkondicionáló anyag/hajkondici-
LAGEN onáló anyag

MEA-HYDROLYZED SILK Fehérjehidrolizátumok, selyem, 2-amino-etanollal lejátszódó Bőrkondicionáló anyag/hajkondici-


reakció terméke onáló anyag

MEA-IODINE 94349-34-5 305-151-9 2-Amino-etanol, jóddal alkotott vegyület Baktériumelleni szer

MEA-LAURETH SULFATE 68184-04-3 Etanol, 2-amino-, α-szulfo-ω-(dodecil-oxi)-poli(oxi-1,2-etán- Felületaktív anyag/lemosó anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


diil)-lel alkotott vegyület (1:1)

MEA-LAURETH-6 CAR- Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


BOXYLATE lemosó anyag

MEA-LAURYL SULFATE 4722-98-9 225-214-3 (2-Hidroxi-etil)ammónium-dodecilszulfát Felületaktív anyag/lemosó anyag

MEA o-PHENYLPHENATE 84145-04-0 282-227-7 [1,1'-Bifenil]-2-ol, 2-amino-etanollal alkotott vegyület (1:1) VI/1,7 Tartósító szer

MEA-PPG-6-LAURETH-7- Felületaktív anyag/lemosó anyag


CARBOXYLATE

MEA-PPG-8-STEARETH-7 Emulgeáló szer/lemosó anyag


CARBOXYLATE

MEA-SALICYLATE 59866-70-5 261-963-2 Szalicilsav, 2-amino-etanollal alkotott vegyület (1:1) VI/1,3 Tartósító szer

MEA-THIOLACTATE 54266-38-5 259-050-9 Propánsav, 2-merkapto-, 2-amino-etanollal alkotott vegyület Hajgöndörítő anyag
(1:1)

MEA-UNDECYLENATE 56532-40-2 260-247-7 Undek-10-énsav, 2-amino-etanollal alkotott vegyület (1:1) VI/1,18 Tartósító szer/lemosó anyag

MEDICAGO SATIVA EXT- 84082-36-0 281-984-0 A medicago sativa kivonat a lucerna (Medicago sativa, Erősítőszer
RACT Leguminosae) gyökeréből nyert kivonat

MEDICAGO SATIVA OIL 224557-89-5 A medicago sativa olaj nem szappanosítható frakciója a Bőrkondicionáló anyag

2006.4.5.
UNSAPONIFIABLES lucerna (Medicago sativa, Leguminosae) föld feletti részeiből
nyert olajnak olyan frakciója, amely a szappanosítási
folyamat során nem alakult át szappanná
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

MEK 78-93-3 201-159-0 Butanon Oldószer

MEL 8028-66-8 Természetben előforduló anyag, méz, méhek által gyűjtött és Lágyító szer/nedvesítő szer/hidra-
raktározott cukros váladék táló anyag

HU
MEL EXTRACT 91052-92-5/ 293-255-4 A mel kivonat a mézből nyert kivonat Hidratáló anyag
8026-66-8

MELALEUCA ALTERNIFO- 85085-48-9 285-377-1 A melaleuca alternifolia olaj a teafa (Melaleuca alternifolia, Baktériumelleni szer
LIA OIL 68647-73-4 Myrtaceae) leveléből desztillált olaj

MELALEUCA CAJAPUTI 247243-50-1 A melaleuca cajaputi kivonat a Melaleuca cajaputi, Myrtaceae Erősítőszer
EXTRACT leveléből és virágjából nyert kivonat

MELALEUCA LEUCA- 85480-37-1 287-316-4 A melaleuca leucadendron kivonat a fejérfa (Melaleuca Erősítőszer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


DENDRON EXTRACT leucadendron, Myrtaceae) terméséből nyert kivonat

MELAMINE/FORMAL- 9003-08-1 1,3,5-Triazin-2,4,6-triamin, formaldehiddel alkotott polimer Filmképző anyag


DEHYDE RESIN

MELANIN 8049-97-6 232-473-6 Melaninok Bőrvédő anyag


77465-45-3

MELATONIN 73-31-4 200-797-7 N-(2-(5-Metoxi-indol-3-il)-etil)-acetamid Antioxidáns

MELIA AZADIRACHTA 90063-92-6 290-052-2 A melia azadirachta kivonat az olvasószemfa (Melia azadi- Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT rachta, Meliaceae) kérgéből nyert kivonat

MELIA AZADIRACHTA 84696-25-3 283-644-7 A melia azadirachta levélkivonat az olvasószemfa (Melia Bőrkondicionáló anyag
LEAF EXTRACT 90063-92-6 290-052-2 azadirachta, Meliaceae) leveléből nyert kivonat

MELIA AZADIRACHTA 8002-65-1 A melia azadirachta magolaj az olvasószemfa (Melia azadi- Lágyító szer
SEED OIL rachta, Meliaceae) magjából sajtolt olaj

MELILOTUS OFFICINALIS 84082-81-5 282-028-5 A melilotus officinalis kivonat a somkóró (Melilotus officinalis, Csillapító szer/összehúzó anyag/
EXTRACT Leguminosae) föld feletti részeiből nyert kivonat elfedő anyag

MELISSA OFFICINALIS 84082-61-1 282-007-0 A melissa officinalis desztillátum a citromfű (Melissa officinalis, Erősítőszer/elfedő anyag
DISTILLATE Labiatae) föld feletti részeiből desztillációval nyert illóolajat
tartalmazó vizes oldat

L 97/267
MELISSA OFFICINALIS 84082-61-1 282-007-0 A melissa officinalis kivonat a citromfű (Melissa officinalis, Erősítőszer/csillapító szer
EXTRACT Labiatae) leveléből és felső részeiből nyert kivonat
L 97/268
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

MELISSA OFFICINALIS OIL 8014-71-9 A melissa officinalis olaj a citromfű (Melissa officinalis, Erősítőszer/elfedő anyag
Labiatae) leveléből és felső részeiből nyert illóolaj

MELISSA OFFICINALIS A melissa officinalis magolaj a citromfű (Melissa officinalis, Bőrkondicionáló anyag
SEED OIL Labiatae) magjából sajtolt olaj

HU
MELLISIC ACID 506-50-3 208-042-3 Triakontánsav Viszkozitásszabályozó szer
38232-01-8

MENADIONE Menadion 58-27-5 200-372-6 1,4-Naftalindion, 2-metil- Elfedő anyag

MENTHA AQUATICA EXT- 90063-96-0 290-056-4 A mentha aquatica kivonat a vízimenta (Mentha aquatica, Erősítőszer
RACT Lamiaceae) leveléből nyert kivonat

MENTHA ARVENSIS EXT- 90063-97-1 290-058-5 A mentha arvensis kivonat a mezei menta (Mentha arvensis, Frissítő anyag/elfedő anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


RACT Labiatae) leveléből és kocsányából nyert kivonat

MENTHA ARVENSIS OIL 68917-18-0 A mentha arvensis olaj a mezei menta (Mentha arvensis, Frissítő anyag/elfedő anyag
Labiatae) leveléből származó olaj

MENTHA ARVENSIS POW- 8006-90-6 A mentha arvensis por a mezei menta (Mentha arvensis, Frissítő anyag/elfedő anyag
DER Labiatae) leveléből származó por

MENTHA PIPERITA EXT- 84082-70-2 282-015-4 A mentha piperita kivonat a borsmenta (Mentha piperita, Erősítőszer/lemosó anyag/frissítő
RACT Labiatae) leveléből nyert kivonat anyag/dezodoráló anyag/elfedő
anyag

MENTHA PIPERITA LEA- 84082-70-2 282-015-4 A mentha piperita levelek a borsmenta (Mentha piperita, Frissítő anyag
VES Labiatae) levelei

MENTHA PIPERITA OIL 8006-90-4 A mentha piperita olaj a borsmenta (Mentha piperita, Labiatae) Erősítőszer/frissítő anyag/dezodo-
leveléből nyert illóolaj ráló anyag/elfedő anyag

MENTHA PIPERITA WATER 84082-70-2 282-015-4 A mentha piperita víz a borsmenta (Mentha piperita, Labiatae) Erősítőszer/frissítő anyag/dezodo-
levelében lévő fő illatanyagok vizes oldata ráló anyag/elfedő anyag

MENTHA PULEGIUM EXT- 90064-00-9 290-061-1 A mentha pulegium kivonat a csombormenta (Mentha Erősítőszer/frissítő anyag/elfedő
RACT pulegium, Labiatae) virágzó hajtásvégéből nyert kivonat anyag

MENTHA PULEGIUM OIL 8007-44-1 A mentha pulegium olaj a csombormenta (Mentha pulegium, Erősítőszer/frissítő anyag/elfedő
8013-99-8 Labiatae) leveléből nyert illóolaj anyag

2006.4.5.
MENTHA ROTUNDIFOLIA 84082-62-2 282-008-6 A mentha rotundifolia kivonat a kereklevelű menta (Mentha Erősítőszer
EXTRACT rotundifolia, Lamiaceae) leveléből nyert kivonat
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

MENTHA VIRIDIS EXT- 84696-51-5 A mentha veridis kivonat a Mentha veridis, Labiatae leveléből Szájápoló anyag/elfedő anyag
RACT nyert kivonat

MENTHA VIRIDIS OIL 8008-79-5 A mentha viridis olaj a Mentha viridis, Labiatae szárított felső Elfedő anyag
részeiből és leveléből nyert illóolaj

HU
MENTHOL mentholum 89-78-1/1490- 201-939-0/216- Mentol/DL-mentol/L-mentol Denaturáló szer/csillapító szer/fris-
04-6/2116-51-5 074-4/218-690- sítő anyag/elfedő anyag
9

MENTHONE GLYCERIN 63187-91-7 1,4-Dioxa-spiro[4.5]dekán-2-metanol, 9-metil-6-(1-metil- Frissítő anyag


ACETAL etil)-

MENTHOXYPROPANE- 87061-04-9 289-296-2 3-[[5-Metil-2-(1-metil-etil)-ciklohexil-]oxi]-propán-1,2-diol Frissítő anyag/elfedő anyag


DIOL

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


MENTHYL ACETATE 89-48-5 201-911-8 240- Mentil-acetát Frissítő anyag/elfedő anyag
16409-45-3 459-6

MENTHYL ANTHRANI- 134-09-8 205-129-8 Mentil-antranilát Ultraibolya-sugárzást elnyelő anyag


LATE

MENTHYL LACTATE 59259-38-0 261-678-3 [1R-[1α(R*),2β,5α]]-5-Metil-2-(1-metil-etil)-ciklohexillaktát Frissítő anyag/elfedő anyag

MENTHYL PCA 64519-44-4/ 264-935-8/ [1R-(1α,2β,5α)]-2-Izopropil-5-metil-ciklohexil-5-oxo-L-pro- Nedvesítő szer/bőrkondicionáló


68127-22-0 268-568-4 linát/[1R-(1α,2β,5α)]-2-izopropil-5-metil-ciklohexil-5-oxo- anyag
D-prolinát

MENTHYL SALICYLATE 89-46-3 201-909-7 Mentil-szalicilát Ultraibolya-sugárzást elnyelő


109423-22-5 anyag/elfedő anyag

MENYANTHES TRIFOLI- 84082-63-3 282-009-1 A menyanthes trifoliata kivonat a vidrafű (Menyanthes trifoliata, Bőrkondicionáló anyag
ATA EXTRACT Menyanthaceae) szárított leveléből nyert kivonat

MERCAPTOPROPIONIC 107-96-0 203-537-0 3-Merkaptopropionsav Szőrtelenítő szer/redukáló anyag/


ACID 30232-12-3 hajgöndörítő vagy egyenesítő anyag

MERCURIALIS ANNUA 90064-02-1 290-062-7 A mercurialis annua kivonat az egynyári szélfű (Mercurialis Erősítőszer
EXTRACT annua, Euphorbiaceae) hajtásvégéből nyert kivonat

MERCURIALIS PERENNIS 90064-03-2 290-063-2 A mercurials perennis kivonat az erdei szélfű (Mercurialis Erősítőszer

L 97/269
EXTRACT perennis, Euphorbiaceae) hajtásvégéből nyert kivonat

MEROXAPOL 105 9003-11-6 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (7;22) Emulgeáló szer/felületaktív anyag
L 97/270
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

MEROXAPOL 108 9003-11-6 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (7;91) Emulgeáló szer/felületaktív anyag/
lemosó anyag

MEROXAPOL 171 9003-11-6 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (12;4) Emulgeáló szer/felületaktív anyag

HU
MEROXAPOL 172 9003-11-6 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (12;9) Emulgeáló szer/felületaktív anyag

MEROXAPOL 174 9003-11-6 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (12;23) Emulgeáló szer/felületaktív anyag/
lemosó anyag

MEROXAPOL 178 9003-11-6 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (12;136) Emulgeáló szer/felületaktív anyag/
lemosó anyag

MEROXAPOL 251 9003-11-6 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (18;6) Emulgeáló szer/felületaktív anyag

MEROXAPOL 252 9003-11-6 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (18;14) Emulgeáló szer/felületaktív anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


MEROXAPOL 254 9003-11-6 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (18;34) Emulgeáló szer/felületaktív anyag/
lemosó anyag

MEROXAPOL 255 9003-11-6 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (18;51) Emulgeáló szer/felületaktív anyag/
lemosó anyag

MEROXAPOL 258 9003-11-6 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (18;163) Emulgeáló szer/felületaktív anyag/
lemosó anyag

MEROXAPOL 311 9003-11-6 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (21;7) Emulgeáló szer/felületaktív anyag

MEROXAPOL 312 9003-11-6 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (21;15) Emulgeáló szer/felületaktív anyag

MEROXAPOL 314 9003-11-6 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (21;39) Emulgeáló szer/felületaktív anyag/
lemosó anyag

METAPHOSPHORIC ACID 37267-86-0 253-433-4 Metafoszforsav Pufferáló szer/kelátképző anyag

METHACRYLOYL ETHYL 87435-35-6 Antisztatizáló szer/filmképző


BETAINE/ACRYLATES anyag/hajfixáló anyag
COPOLYMER

METHENAMINE Meténamin 100-97-0 202-905-8 1,3,5,7-Tetraaza-triciklo[3.3.1.1(3,7)]dekán VI/1,30 Tartósító szer

METHENAMMONIUM 3,5,7-Triaza-1-azónia-triciklo[3.3.1.1(3,7)-]dekán, 1-metilk- Antisztatizáló szer


CHLORIDE lorid

METHICONE 9004-73-3 Poli[oxi-(metilszililén)] Antisztatizáló szer/lágyító szer/


bőrkondicionáló anyag

2006.4.5.
METHIONINE Racemetionin methioninum 59-51-8 63-68- 200-432-1 DL-Metionin Antisztatizáló szer/bőrkondicio-
3 200-562-9 náló anyag/hajkondicionáló anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

METHOXY-PEG-7 RUTINYL 9004-74-4 Felületaktív anyag


SUCCINATE

METHOXY PEG-10 9004-74-4 Nedvesítő szer

HU
METHOXY PEG-16 9004-74-4 Nedvesítő szer

METHOXY PEG-17/ 88507-00-0 Oxirán, decil-, oxiránnal alkotott polimer, monometil-éter Emulgeáló szer/bőrkondicionáló
DODECYL GLYCOL 9004-74-4 (17 mól EO, 1 mól deciloxirán átlagos mólarányok) anyag
COPOLYMER

METHOXY PEG-22/ 88507-00-0 Oxirán, decil-, oxiránnal alkotott polimer, monometil-éter Emulzióstabilizátor/viszkozitássza-
DODECYL GLYCOL 9004-74-4 (22 mól EO, 7 mól deciloxirán, átlagos mólarányok) bályozó szer
COPOLYMER

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


METHOXY PEG-40 9004-74-4 Nedvesítő szer

METHOXY PEG-100 9004-74-4 Nedvesítő szer

METHOXYINDANE 1006-27-5 213-743-2 Indán-1-il-metil-éter Elfedő anyag

METHOXYISOPROPANOL 107-98-2 203-539-1 1-Metoxi-propán-2-ol Oldószer

METHOXYISOPROPYL 108-65-6 203-603-9 2-Metoxi-1-metil-etil-acetát Oldószer


ACETATE

METHOXYMETHYLBUTA- 56539-66-3 260-252-4 Oldószer


NOL

2-METHOXYMETHYL-p- 29785-47-5 Fenol, 4-amino-2-metoxi-metil-, hidroklorid Hajfesték


AMINOPHENOL HCl

METHOXYPROPYLGLUCO- D-Glükonamid, N-(3-metoxi-propil)- Bőrkondicionáló anyag/nedvesítő


NAMIDE szer

6-METHOXY-2,3-PYRIDI- 94166-62-8 303-358-9 6-Metoxi-piridin-2,3-diamin-dihidroklorid Hajfesték


NEDIAMINE HCl

4-METHOXYTOLUENE- 56496-88-9 1,4-Benzol-diamin, 2-metoxi-5-metil-, dihidroklorid Hajfesték


2,5-DIAMINE HCl

METHYL ACETATE 79-20-9 201-185-2 Metilacetát Oldószer

L 97/271
METHYL ACETYL RICINO- 140-03-4 205-392-9 Metil-O-acetilricinoleát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
LEATE
L 97/272
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

METHYL ALCOHOL Metilalkohol 67-56-1 200-659-6 Metanol III/1,52 Denaturáló szer/oldószer

METHYL ANTHRANILATE 134-20-3 205-132-4 Metilantranilát Elfedő anyag

METHYL ASPARTIC ACID 6384-92-5 Aszparaginsav, N-metil- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló

HU
4226-18-0 anyag/bőrkondicionáló anyag
17833-53-3

METHYL BEHENATE 929-77-1 213-207-8 Metildokozanoát Bőrkondicionáló anyag/nedvesítő


szer

METHYL BENZOATE 93-58-3 202-259-7 Metilbenzoát VI/1,1 Tartósító szer/bőrkondicionáló


anyag

METHYL CAPROATE 106-70-7 203-425-1 Metilhexanoát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


METHYL CAPRYLATE 111-11-5 203-835-0 Metiloktanoát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

METHYL CAPRYLATE/ 111-11-5 203-835-0 Dekánsav és oktánsav vegyesen, metil-észterek Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
CAPRATE

METHYL COCOATE 61788-59-8 262-988-1 Zsírsavak, kókusz, Me-észterek Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

6-METHYL COUMARIN 92-48-8 202-158-8 6-Metilkumarin III/1,46 Szájápoló anyag/elfedő anyag

METHYL CYCLODEXTRIN 128446-36-6 Kelátképző anyag

METHYL DEHYDROABIE- 1235-74-1 1-Fenantrénkarbonsav, 1,2,3,4,4a,9,10,10a-oktahidro-1,4a- Lágyító szer/viszkozitásszabályozó


TATE dimetil-7-(1-metil-etil)-, metil-észter (1r-(1α,4aβ,10aα))- szer/bőrkondicionáló anyag

METHYL DICOCAMINE 61788-62-3 262-990-2 Aminok, dikókusz-alkilmetil Antisztatizáló szer

METHYL DIHYDROABIE- 67893-02-1 267-605-1 Metil 1,2,3,4,4a,4b,5,6,7,8,10,10a-dodekahidro-7-izopropil- Viszkozitásszabályozó szer


TATE 30968-45-7 1,4a-dimetilfenantrén-1-karboxilát
33892-18-1

METHYL DIISOPROPYL 51115-67-4 256-974-4 Elfedő anyag


PROPIONAMIDE

METHYL EUGENOL 93-15-2 202-223-0 4-allil-veratrol Elfedő anyag

METHYL GLUCETH-10 68239-42-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi-, metil-β-D-glükopi- Emulgeáló szer/nedvesítő szer/hid-


ranoziddal alkotott éter (4:1) ratáló anyag

2006.4.5.
METHYL GLUCETH-20 68239-42-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi-, metil-β-D-glükopi- Nedvesítő szer/hidratáló anyag
ranoziddal alkotott éter (4:1)
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

METHYL GLUCETH-20 Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


BENZOATE

METHYL GLUCOSE DIO- 82933-91-3 280-069-3 D-Glükopiranozid, metil, 2,6-dioleát Lágyító szer/nedvesítő szer/bőr-

HU
LEATE kondicionáló anyag

METHYL GLUCOSE ISOS- D-Glükopiranozid, metil, izooktadekanoát Emulgeáló szer/bőrkondicionáló


TEARATE anyag

METHYL GLUCOSE LAU- D-Glükopiranozid, metil, dodekanoát Lágyító szer/emulgeáló szer/bőr-


RATE kondicionáló anyag

METHYL GLUCOSE SES- D-Glükopiranozid, metil, vegyesen oktán- és dekánsavakkal Lágyító szer/emulgeáló szer/bőr-
QUICAPRYLATE/SESQUI- alkotott mono- és diészterek kondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CAPRATE

METHYL GLUCOSE SES- D-Glükopiranozid, metil, kókusz-zsírsavakkal alkotott ész- Lágyító szer/emulgeáló szer/bőr-
QUICOCOATE terek (2:3) kondicionáló anyag

METHYL GLUCOSE SES- 68936-95-8 273-049-0 D-Glükopiranozid, metil, izododekanoát (2:3) Lágyító szer/emulgeáló szer/bőr-
QUIISSTEARATE kondicionáló anyag

METHYL GLUCOSE SES- D-Glükopiranozid, metil, dodekanoát (2:3) Lágyító szer/emulgeáló szer/bőr-
QUILAURATE kondicionáló anyag

METHYL GLUCOSE SES- D-Glükopiranozid, metil, 9-oktadekenoát (2:3) Lágyító szer/emulgeáló szer/bőr-
QUIOLEATE kondicionáló anyag

METHYL GLUCOSE SES- 68936-95-8 273-049-0 D-Glükopiranozid, metil, oktadekanoát (2:3) Lágyító szer/emulgeáló szer/bőr-
QUISTEARATE kondicionáló anyag

METHYL GLUTAMIC ACID 6753-62-4 Glutaminsav, N-metil- Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


35989-16-3 náló anyag/hajkondicionáló anyag

METHYL GLYCYRRHIZATE 104191-95-9 α-D-Glükopiranoziduronsav, (3β,20β)-20-karboxi-11-oxo- Elfedő anyag


30-norolean-12-én-3-il-2-o-β-D-glükopiran-uronozil-,
metil-észter

METHYL HEXYL ETHER 4747-07-3 225-263-0 1-Metoxi-hexán Oldószer

L 97/273
METHYL HYDROGENA- 8050-15-5/ 232-476-2 Gyantasavak és fenyőgyantasavak, hidrogénezett, Me-tilész- Filmképző anyag/bőrkondicionáló
TED ROSINATE 8050-13-3 terek anyag
L 97/274
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

METHYL HYDROXYCETYL D-Glucitol, 1-dezoxi-1-(N-metil-N-(2-hidroxi-hexadecil)- Antisztatizáló sze r/bőrkondicio-


GLUCAMINIUM LACTATE amino)-, 2-hidroxi-propanoát náló anyag/hajkondicionáló anyag

2-METHYL-5-HYDROX- 55302-96-0 259-583-7 5-[(2-Hidroxi-etil)-amino]-o-krezol Hajfesték


YETHYLAMINOPHENOL

HU
METHYL HYDROX- methylhydroxyethylcel- 9032-42-2 Cellulóz-metil-éter, 2-hidroxi-etil-éter Viszkozitásszabályozó szer/stabili-
YETHYLCELLULOSE lulosum zátor

METHYL HYDROXY- 14408-42-5 238-387-5 2-(8-Heptadekenil)-4-metil-2-oxazolin-4-metanol Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


METHYL OLEYL OXAZO- anyag
LINE

2-METHYL-4- 4-Pirolidinol, 2-metil- Szájápoló anyag/csillapító szer/bőr-


HYDROXYPYRROLIDINE kondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


METHYL HYDROXYSTEA- 141-23-1 1331- 205-471-8 Metil-12-hidroxi-oktadekanoát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
RATE 93-7

METHYL ISOSTEARATE 68517-10-2 Izooktadekánsav, metil-észter Emulgeáló szer/bőrkondicionáló


anyag

METHYL LAURATE 111-82-0 203-911-3 Metillaurát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

METHYL LINOLEATE 112-63-0 2462- 203-993-0 219- Metillinoleát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
85-3 560-4

METHYL METHACRYLATE 25777-71-3 Filmképző anyag, viszkozitás


CROSSPOLYMER növelő

METHYL 3-METHYLRE- 33662-58-7 251-618-4 Metil-2,4-dihidroxi-m-toluát Elfedő anyag


SORCYLATE

METHYL MORPHOLINE 7529-22-8 231-391-8 4-Metilmorfolin-4-oxid-monohidrát Felületaktív anyag/habjavító anyag/


OXIDE lemosó anyag

METHYL MYRISTATE 124-10-7 204-680-1 Metilmirisztát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

METHYL NICOTINATE 93-60-7 202-261-8 3-Piidinkarbonsav, metil-észter Csillapító szer/erősítőszer

METHYL OLEATE 112-62-9 2462- 203-992-5 219- Metiloleát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
84-2 559-9

2006.4.5.
METHYL PALMATE 91051-34-2 293-086-6 Zsírsavak, pálmaolaj, Me-észterek Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer

METHYL PALMITATE 112-39-0 203-966-3 Metilpalmitát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

METHYL PELARGONATE 1731-84-6 217-052-7 Metilnonanoát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

METHYL PHENYLBUTA- 103-05-9 203-074-4 2-Metil-4-fenilbután-2-ol Elfedő anyag


NOL

HU
METHYL PYRROLIDONE 872-50-4 204-438-5 1-Metilpirolidin Felületaktív anyag
51013-18-4

METHYL RICINOLEATE 141-24-2 205-472-3 Metilricinoleát Lágyító sze r/bőrkondicionáló


23224-20-6 anyag

METHYL ROSINATE 68186-14-1 269-035-9 Gyantasavak és fenyőgyantasavak, Me-észterek Filmképző anyag/bőrkondicionáló


anyag

METHYL SALICYLATE Metilszalicilát methylis salicylas 119-36-8 204-317-7 Metilszalicilát Denaturáló szer/csillapító szer

METHYL SOYATE 68919-53-9 272-898-4 Zsírsavak, szója, Me-észterek Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


METHYL STEARATE 112-61-8 203-990-4 Metilsztearát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

METHYL THIOGLYCOLATE 2365-48-2 219-121-7 Metil-merkaptoacetát III/1,2b Hajgöndörítő vagy egyenesítő


anyag

2-METHYL-1-NAPHTHOL 7469-77-4 231-265-2 2-Metil-1-naftol Hajfesték

METHYLAL 109-87-5 203-714-2 Dimetoxi-metán Oldószer

3-METHYLAMINO-4-NIT- 59820-63-2 261-940-7 2-[3-(Metil-amino)-4-nitro-fenoxi]-etanol Hajfesték


ROPHENOXYETHANOL

METHYLBENZETHONIUM Metilbenzetonium- 25155-18-4 246-675-7 Metil-benzetonium-klorid Baktériumelleni szer/antisztatizáló


CHLORIDE klorid szer/dezodoráló anyag/felületaktív
anyag

4-METHYLBENZYLIDENE 36861-47-9/ 253-242-6 (.+–.)-1,7,7-Trimetil-3-[(4-metil-fenil)-metilén]-biciklo[2.2.1] VII/1,18 Ultraibolya-sugárzást elnyelő


CAMPHOR 38102-62-4 heptán-2-on anyag/ultraibolya-szűrő

METHYLBUTENES 26760-64-5 247-975-0 208- 2-Metilbutén Oldószer


513-35-9 156-3

METHYLCELLULOSE Metilcellulóz methylcellulosum 9004-67-5 Cellulóz, metil-éter Kötőanyag/emulzióstabilizátor/


viszkozitásszabályozó szer/stabili-
zátor

METHYLCHLOROISOT- 26172-55-4 247-500-7 5-Klór-2-metil-2H-izotiazol-3-on VI/1,39 Tartósító szer


HIAZOLINONE

L 97/275
METHYLDIBROMO GLU- 35691-65-7 252-681-0 2-Bróm-2-(bróm-metil)-pentán-dinitril VI/1,36 Tartósító szer
TARONITRILE
L 97/276
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

METHYLDIHYDROJASMO- 2630-39-9 220-112-5 Metil-(1R-transz)-3-oxo-2-pentilciklopentán-acetát Elfedő anyag


NATE

METHYLENE DI-T- 119-47-1 204-327-1 6,6'-Di-terc-butil-2,2'-Metilén-di-p-krezol Antioxidáns

HU
BUTYLCRESOL

METHYLENEBIS TALLOW Etánaminium, N-(faggyú-alkil)-N,N-dimetil-2-oxo-2-amino-, Antisztatizáló szer


ACETAMIDODIMONIUM N,N'-metilén-bisz-
CHLORIDE

3,4-METHYLENEDIOXYA- 14268-66-7 238-161-6 3,4-(Metilén-dioxi)-anilin Hajfesték


NILINE

3,4-METHYLENEDIOXYP- 533-31-3 208-561-5 3,4-(Metilén-dioxi)-fenol Hajfesték

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


HENOL

METHYLETHANOLAMINE 109-83-1 203-710-0 2-Metil-amino-etanol III/1,61 Pufferáló szer

METHYLGLUCAMINE 6284-40-8 228-506-9 D-Glucitol, 1-dezoxi-1-(metil-amino)- Hajkondicionáló anyag

METHYLGLUCOSE DIO- 224580-86-3 Metil-D-glükopiranozid, 12-hidroxi-oktadekanoát di-(9Z)-9- Felületaktív anyag/emulgeáló szer


LEATE/HYDROXYSTEA- oktadekenoát
RATE

METHYLISOTHIAZOLI- 2682-20-4 220-239-6 2-Metil-2H-izotiazol-3-on VI/1,39 Tartósító szer


NONE

METHYLPARABEN Metilparabén methylis parahydroxy- 99-76-3 202-785-7 Metil-4-hidroxi-benzoát VI/1,12 Tartósító szer
benzoas

METHYLPROPANEDIOL 2163-42-0 Oldószer

2-METHYLRESORCINOL 608-25-3 210-155-8 1,3-Benzoldiol, 2-metil- Hajfesték

METHYLSILANOL 105883-43-0 L-Metionin, N-acetil-, dihidroxi-metilszilil-észter Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


ACETYLMETHIONATE náló anyag/hajkondicionáló anyag

METHYLSILANOL 105883-45-2 L-Tirozin, N-acetil-o-(dihidroxi-metilszilil)- Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


ACETYLTYROSINE náló anyag

2006.4.5.
METHYLSILANOL ASCOR- 187991-39-5 L-Aszkorbinsav, 6-O-(dihidroxi-metilszilil) Antioxidáns
BATE
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

METHYLSILANOL CAR- 105883-42-9 7H-Purin-7-ecetsav, 1,2,3,6-tetrahidro-1,3-dimetil-2,6- Bőrkondicionáló anyag


BOXYMETHYL dioxo-, dihidroxi-metilszilil-észter
THEOPHYLLINE

METHYLSILANOL CAR- Metil-szilanol-karboxi-metilteofillin és alginsav reakcióter- Bőrkondicionáló anyag

HU
BOXYMETHYL méke
THEOPHYLLINE ALGI-
NATE

METHYLSILANOL ELASTI- 133101-79-8 Elasztinok, hidroxi-lezárású hidroxi-Me-sziloxánokkal alko- Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


NATE tott észterek náló anyag

METHYLSILANOL α-D-Glükopiranoziduronsav, (3β,20β)-20-karboxi-11-oxo- Bőrkondicionáló anyag


GLYCYRRHIZINATE 30-norolean-12-én-3-il 2-o-β-D-glükopiranozil-, dihidroxi-
metilszilil-észter

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


METHYLSILANOL 105883-44-1 L-Prolin, 5-hidroxi-, dihidroxi-metil-szilil-észter Antisztatizáló szer/bőrkondicio-
HYDROXYPROLINE náló anyag

METHYLSILANOL Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


HYDROXYPROLINE náló anyag
ASPARTATE

METHYLSILANOL MAN- 128973-71-7 Sziloxánok és szilikonok, α-D-mannopirán-uronoil-oxi-Me, Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


NURONATE hidroxi-lezárású náló anyag

METHYLSILANOL PCA 105883-41-8 L-Prolin, 5-oxo-, dihidroxi-metilszilil-észter Nedvesítő szer/bőrkondicionáló


anyag

METHYLSILANOL PEG-7 106040-46-4 Zsírsavak, kókusz, polietilén-glikol-dihidroxi-metilszilil-2,3- Emulgeáló szer/bőrkondicionáló


GLYCERYL COCOATE dihidroxipropil-éterrel alkotott 3-észterek anyag

METHYLSILANOL SPIRU- Fehérjék, spirulina, metilszilántriollal lejátszódó reakció Bőrkondicionáló anyag


LINATE termékei

METHYLSILANOL TRI- 128973-72-8 Zsírsavak, kókusz, α,α',α"-(metilszililidin)-trisz(ω-(2,3-dihid- Emulgeáló szer/bőrkondicionáló


PEG-8 GLYCERYL roxi-propoxi)-poli(oxi-1,2-etándiil))-lel alkotott észter anyag
COCOATE

METHYLSTYRENE/VINYL- 9017-27-0 Benzol, etenil-metil-, (1-metil-etenil)-benzollal alkotott Viszkozitásszabályozó szer


TOLUENE COPOLYMER polimer

L 97/277
MIBK Metil-izobutilketon 108-10-1 203-550-1 4-Metilpentán-2-on Denaturáló szer/oldószer

MICA 12001-26-2 310-127-6 Csillámcsoportba tartozó ásványok (CI 77019) Opálosító anyag
L 97/278
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

MICROCOCCUS LYSATE Micrococcus fajok szabályozott bomlásának terméke Bőrkondicionáló anyag

MICROCRYSTALLINE CEL- Abszorbens/emulzióstabilizátor/


LULOSE opálosító anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer/stabilizátor/összetapa-

HU
dás-gátló anyag/duzzasztó szer

MILK AMINO ACIDS 92797-39-2 296-575-2 Fehérjehidrolizátumok, tej. Elsősorban aminosavakból, Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
65072-00-6 peptidekből és fehérjékből álló, tej savas, lúgos vagy enzimes anyag/bőrkondicionáló anyag
hidrolízisével kapott anyag. Szennyeződésként főleg szén-
hidrátokat és lipideket, valamint kis mennyiségben külön-
böző egyéb biológiai eredetű szerves anyagot tartalmazhat

MILKAMIDOPROPYL 188550-51-8 Amidok, tejzsír, N-[3-(dimetil-oxido-amino)-propil] Hajkondicionáló anyag


AMINE OXIDE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


MILKAMIDOPROPYL 1-Propánaminium, 3-amino-N-(karboxi-metil)-N,N-dimetil-, Felületaktív anyag/lemosó anyag/
BETAINE N-tejzsír-acil-származékok, belső sók bőrkondicionáló anyag

MIMOSA TENUIFLORA A mimosa tenuiflora kéregkivonat a Mimosa tenuiflora, Bőrvédő anyag/csillapító szer
BARK EXTRACT Leguminosae kérgéből nyert kivonat

MIMOSA TENUIFLORA A mimosa tenuiflora levélkivonat a Mimosa tenuiflora, Bőrvédő anyag/csillapító szer
LEAF EXTRACT Leguminosae leveléből nyert kivonat

MINERAL SPIRITS 8032-32-4 232-453-7 Könnyűbenzin (ligroin). A kőolaj frakcionált desztillációjával Oldószer
64475-85-0 kapott szénhidrogének bonyolult összetételű elegye. A
könnyűbenzin-frakció hozzávetőleg a 20–135 oC (58–
275oF) hőmérséklettartományban forr

MINK OIL PEG-13 ESTERS 103819-45-0 Olajok, vidramenyét, etoxilált Lágyító szer/hajkondicionáló
anyag/bőrkondicionáló anyag

MINKAMIDE DEA Amidok, vidramenyét-olaj, N,N-bisz(2-hidroxi-etil)- Felületaktív anyag/habjavító anyag

MINKAMIDOPROPALKO- Benzolmetánaminium, N,N-dimetil-N-[3-amino-propil]-, N- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


NIUM CHLORIDE vidramenyétolaj-acil-származékok, kloridok anyag

MINKAMIDOPROPYL 1-Propánaminium, N,N-dimetil-N-karboxi-metil-3-amino-, Felületaktív anyag/bőrkondicionáló


BETAINE N-vidramenyétolaj-acil-származékok, hidroxidok, belső sók anyag/habjavító anyag/lemosó
anyag/hajkondicionáló anyag

2006.4.5.
MINKAMIDOPROPYL 68953-11-7 273-187-1 Amidok, vidramenyét-olaj, N-[3-(dimetil-amino)-propil] Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/
DIMETHYLAMINE felületaktív anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

MINKAMIDOPROPYL 115340-79-9 1-Propánaminium, N,N-dimetil-N-etil-3-amino-, N-vidra- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


ETHYLDIMONIUM ETHO- menyétolaj-acil-származékok, etil-szulfát (sók) anyag
SULFATE

MINKAMIDOPROPYLA- 1,3-Propándiamin, N,N-dimetil-, N'-vidramenyétolaj-acil- Felületaktív anyag/oldhatóságjavító

HU
MINE OXIDE származékok, N-oxidok anyag/l emosó anyag/habjavító
anyag/hajkondicionáló anyag

MIPA C12-15 PARETH Felületaktív anyag/lemosó anyag


SULFATE

MIPA-BORATE 68003-13-4 268-109-8 (2-Hidroxi-propil)-ammónium-dihidrogénortoborát III/1,1a Viszkozitásszabályozó szer

MIPA-DODECYLBENZENE- 54590-52-2/ 259-249-0 P-Dodecilbenzolszulfonsav, 1-amino-propán-2-ollal alkotott Felületaktív anyag/lemosó anyag


SULFONATE 42504-46-1 vegyület (1:1)

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


MIPA-LAURETH SULFATE 83016-76-6/ Laurilalkohol, oxiránnal alkotott polimer, kénsav-észter, 2- Felületaktív anyag/lemosó anyag
9062-04-8 hidroxi-1-amino-propán-só

MIPA-LAURYL SULFATE 21142-28-9 244-238-5 (2-Hidroxi-propil)-ammónium-decilszulfát Felületaktív anyag/lemosó anyag

MITRACARPUS SCABER 223747-80-6 A mitracarpus scaber kivonat a Mitracarpus scaber, Rubiaceae- Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT ből nyert kivonat

MIXED CRESOLS Krezol 1319-77-3 215-293-2 Fenol, metil- Baktériumelleni szer

MIXED IONONES 14901-07-6/ 238-969-9/ 4-(2,6,6-Trimetilciklohex-1-én-1-il)-but-3-én-2-on/4-(2,6,6- Elfedő anyag


6901-97-9/ 230-010-2/ trimetil-2-ciklohexén-1-il)-3-butén-2-on/ionon
8013-90-9 232-396-8

MIXED ISOPROPANOLA- 122-20-3/78- 204-528-4/ 1,1',1''-Nitrilotripropán-2-ol/1-amino-propán-2-ol III/1,61 Pufferáló szer


MINES 96-6 201-162-7

MIXED ISOPROPANOLA- 85536-46-5/ 287-529-2/ Zsírsavak, lanolin, izopropanol-aminnal alkotott vegyületek/ Emulgeáló szer/felületaktív anyag
MINES LANOLATE 85536-47-6 287-530-8 Zsírsavak, lanolin, triizopropanolaminnal alkotott vegyüle-
tek

MIXED ISOPROPANOLA- 68877-25-8 244-238-5/ (2-Hidroxi-propil)-ammónium-decilszulfát/decil-hidrogén- Emulgeáló szer/felületaktív anyag


MINES LAURYL SULFATE 266-195-1 szulfát, 1,1',1''-nitrilotripropán-2-ollal alkotott vegyület

MIXED ISOPROPANOLA- 64012-06-2/ 264-601-1/ (2-Hidroxi-propil)-ammónium-mirisztát/trisz(2-hidroxi-pro- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

L 97/279
MINES MYRISTATE 83292-27-7 280-371-5 pil)-ammónium-mirisztát

MIXED TERPENES Terpének és terpenoidok Oldószer


L 97/280
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

MOLYBDENUM ASPAR- L-Aszparaginsav, molibdén-komplex Bőrkondicionáló anyag


TATE

MONARDA DIDYMA EXT- 91722-89-3 294-492-6 A monarda didyma kivonat a Monarda didyma, Labiatae Erősítőszer

HU
RACT leveléből nyert kivonat

MONARDA DIDYMA OIL A monarda didyma olaj a Monarda didyma, Labiatae leveléből Erősítőszer
nyert illóolaj

MONASCUS/ORYZA Rizs Monascus purpureus általi erjesztésével kapott termék Bőrvédő anyag
SATIVA FERMENT

MONOSACCHARIDE LAC- 2-Hidroxipropánsav, glükózzal, fruktózzal, glükozaminnal, Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


TATE CONDENSATE ribózzal és dezoxi-ribózzal lejátszódó reakció terméke náló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


MONTAN ACID WAX 68476-03-9 270-664-6 Zsírsavak, földiviasz Antisztatizáló szer/kötőanyag/visz-
kozitásszabályozó szer

MONTAN CERA 8002-53-7 232-313-5 Földiviasz. Lignitből extrakcióval nyert viasz Antisztatizáló szer/kötőanyag/opá-
losító anyag/viszkozitásszabályozó
szer

MONTMORILLONITE 1318-93-0 215-288-5 Montmorillonit Abszorbens/emulzióstabilizátor/


viszkozitásszabályozó szer/duz-
zasztó szer/stabilizátor

MORINGA PTERYGOS- 93165-54-9 296-941-1 A moringa pterygosperma olaj a Moringa pterygosperma, Lágyító szer
PERMA OIL Moringaceae trópusi fa magjából nyert olaj

MORTIERELLA ISABEL- A mortierella isabellina olaj a Mitracarpus scaber, Mortierellaceae Lágyító szer
LINA OIL műveléséből nyert olaj

MORUS ALBA EXTRACT 94167-05-2 303-403-2 A morus alba kivonat az eperfa (Morus alba, Moraceae) Bőrsimító anyag
szárított leveléből nyert kivonat

MORUS ALBA ROOT EXT- 94167-05-2 303-403-2 A morus alba gyökérkivonat az eperfa (Morus alba, Moraceae) Bőrkondicionáló anyag
RACT gyökeréből nyert kivonat

MORUS BOMBYCIS EXT- A morus bombycis kivonat a Morus bombycis, Moraceae Bőrsimító anyag
RACT szárított leveléből nyert kivonat

2006.4.5.
MORUS BOMBYCIS ROOT A morus bombycis gyökérkivonat a Morus bombycis, Moraceae Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT gyökeréből nyert kivonat
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

MORUS NIGRA EXTRACT 90064-11-2 290-072-1 A morus nigra kivonat a fekete eperfa (Morus nigra, Moraceae) Bőrsimító anyag
szárított leveléből nyert kivonat

MORUS NIGRA ROOT 90064-11-2 290-072-1 A morus nigra gyökérkivonat a fekete eperfa (Morus nigra, Bőrkondicionáló anyag

HU
EXTRACT Moraceae) gyökeréből nyert kivonat

MUSA SAPIENTIUM EXT- 89957-82-4 289-602-4 A musa sapientium kivonat a banánfa (Musa sapientium, Bőrkondicionáló anyag/összehúzó
RACT Musaceae) terméséből nyert kivonat anyag

MUSA SAPIENTIUM LEAF 89957-82-4 289-602-4 A musa sapientium levélkivonat a banánfa (Musa sapientium, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Musaceae) szárított leveléből nyert kivonat

MUSCLE EXTRACT 91053-75-7 293-340-6 Az izomkivonat emlősök izmából nyert kivonat Bőrvédő anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


MUSK KETONE 81-41-1 201-328-9 Elfedő anyag, illatanyag

MUSTELA CERA 8023-74-3 232-423-3 A mustela cera a vidramenyétből (Mustela) származó olaj Lágyító szer/filmképző anyag/bőr-
szilárd frakciója kondicionáló anyag/hajkondicio-
náló anyag

MUSTELA OIL 8023-74-3 232-423-3 A mustela olaj a vidramenyét (Mustela, Mustelidae) bőr alatti Lágyító szer/bőrkondicionáló
zsírszövetéből nyert olaj anyag/hajkondicionáló anyag

MYOSOTIS SYLVATICA 223747-82-8 A myosotis sylvatica kivonat a nefelejcs (Myosotis sylvatica, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Boraginaceae) föld feletti részeiből nyert kivonat

MYRETH-2 27306-79-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-tetradecil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer

MYRETH-2 MYRISTATE 59686-68-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-tetradecil)-ω-(tetradecil-oxi)- Lágyító szer/felületaktív anyag/bőr-


kondicionáló anyag

MYRETH-3 27306-79-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-tetradecil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer

MYRETH-3 CAPRATE 59599-56-3 Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

MYRETH-3 CARBOXYLIC Felületaktív anyag/lemosó anyag


ACID

MYRETH-3 ETHYLHEXA- 125804-11-7 Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


NOATE

L 97/281
MYRETH-3 LAURATE 84605-13-0 283-390-7 2-[2-[2-(Tetradecil-oxi)-etoxi]-etoxi]-etillaurát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
L 97/282
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

MYRETH-3 MYRISTATE 59686-68-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-tetradecil)-ω-(tetradecil-oxi)- Lágyító szer/felületaktív anyag/bőr-


kondicionáló anyag

MYRETH-3 PALMITATE 84605-14-1 283-391-2 2-[2-[2-(Tetradecil-oxi)-etoxi]-etoxi]-etilpalmitát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

HU
MYRETH-4 27306-79-2/ Poli(oxi-1,2-etándiil), α-tetradecil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer
39034-24-7

MYRETH-5 27306-79-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-tetradecil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer

MYRETH-5 CARBOXYLIC Felületaktív anyag/lemosó anyag


ACID

Poli(oxi-1,2-etándiil), α-tetradecil-ω-hidroxi-

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


MYRETH-10 27306-79-2 Emulgeáló szer

MYRICA CERIFERA CERA 84929-34-0 284-518-4 A myrica cerifera cera a viaszbokor (Myrica cerifera, Myricaceae) Lágyító szer/filmképző anyag
bogyóit bevonó anyagból nyert viasz

MYRICA CERIFERA EXT- 84929-34-0 284-518-4 A myrica cerifera kivonat a viaszbokor (Myrica cerifera, Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
RACT Myricaceae) terméséből nyert kivonat onáló anyag

MYRICA CERIFERA LEAF 84929-34-0 284-518-4 A myrica cerifera levélkivonat a viaszbokor (Myrica cerifera, Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
EXTRACT Myricaceae) leveléből nyert kivonat onáló anyag

MYRICA GALE EXTRACT 90064-18-9 290-080-5 A myrica gale kivonat a brabanti mirtusz (Myrica gale, Erősítőszer
Myricaceae) föld feletti részeiből nyert kivonat

MYRICYL ALCOHOL 593-50-0 209-794-5 Triakontán-1-ol Viszkozitásszabályozó szer

MYRISTALKONIUM Mirisztalkonium- 139-08-2 205-352-0 Mirisztalkonium-klorid VI/1,54 Tartósító szer


CHLORIDE klorid

MYRISTALKONIUM SAC- 23661-75-8/ 245-813-3 Benzil-dimetil(tetradecil)ammónium, 1,2-benzizotiazol-3 VI/1,54 Tartósító szer


CHARINATE 68989-01-5 (2H)-on-1,1-dioxiddal alkotott só (1:1)

MYRISTAMIDE DEA 7545-23-5 231-426-7 N,N-Bisz(2-hidroxi-etil)-mirisztamid Antisztatizáló szer/viszkozitássza-


bályozó szer/habjavító anyag

2006.4.5.
MYRISTAMIDE MEA 142-58-5 205-546-5 N-(2-hidroxi-etil)-mirisztamid Antisztatizáló szer/viszkozitássza-
bályozó szer/habjavító anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

MYRISTAMIDE MIPA 10525-14-1 234-077-9 N-(2-Hidroxi-propil)-mirisztamid Antisztatizáló szer/viszkozitássza-


bályozó szer/habjavító anyag

MYRISTAMIDOPROPYL 59272-84-3 261-684-6 (Karboxi-metil)-dimetil-3-[(1-oxo-tetradecil)-amino]-propi- Antisztatizáló szer/felületaktív


BETAINE lammónium-hidroxid anyag/habjavító anyag/bőrkondici-

HU
onáló anyag/lemosó anyag/hajkon-
dicionáló anyag

MYRISTAMIDOPROPYL 45267-19-4 256-214-1 N-[3-(Dimetil-amino)-propil]-mirisztamid Antisztatizáló szer


DIMETHYLAMINE

MYRISTAMIDOPROPYL 137145-36-9 Felületaktív anyag


DIMETHYLAMINE DIMET-
HICONE COPOLYOL
PHOSPHATE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


MYRISTAMIDOPROPYL 129541-40-8 Foszforsav, N-[3-(dimetil-amino)-propil]-tetradekánamiddal Felületaktív anyag/lemosó anyag
DIMETHYLAMINE PHOSP- alkotott sók
HATE

MYRISTAMIDOPROPYLA- 67806-10-4 267-191-2 N-[3-(Dimetil-amino)-propil]-mirisztamid-N-oxid Antisztatizáló szer/felületaktív


MINE OXIDE anyag/hajkondicionáló anyag/
lemosó anyag/oldhatóságjavító
anyag/habjavító anyag

MYRISTAMINE OXIDE 3332-27-2 222-059-3 N,N-Dimetil-tetradecilamin-N-oxid Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/


felületaktív anyag/lemosó anyag/
hajkondicionáló anyag/habjavító
anyag/oldhatóságjavító anyag

MYRISTAMINOPROPIO- 14960-08-8 239-033-2 N-Tetradecil-β-alanin Antisztatizáló szer/felületaktív


NIC ACID anyag/habjavító anyag/hajkondicio-
náló anyag/lemosó anyag

MYRISTIC ACID 544-63-8 208-875-2 Tetradekánsav Emulgeáló szer/lemosó anyag

MYRISTICA FRAGRANS 84082-68-8 282-013-3 A myristica fragrans kivonat a szerecsendió (Myristica fragrans, Erősítőszer/elfedő anyag
EXTRACT Myristicaceae) terméséből nyert kivonat

MYRISTICA FRAGRANS 8008-45-5 A myristica fragrans olaj a szerecsendió (Myristica fragrans, Erősítőszer/elfedő anyag
OIL 8007-12-3 Myristicaceae) magjából nyert illóolaj

MYRISTOYL ETHYL GLU- 224965-23-5 Etil-D-glükopiranozid, tetradekanoát Felületaktív anyag/emulgeáló szer


COSIDE

L 97/283
MYRISTOYL GLUTAMIC 53576-52-6 L-Glutaminsav, N-(1-oxo-tetradecil)- Bőrkondicionáló anyag/hajkondici-
ACID onáló anyag
L 97/284
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

MYRISTOYL GLYCINE/HIS- Glicin, hisztidin, lizin polipeptid, N-tetradekanoil-szárma- Bőrkondicionáló anyag


TIDINE/LYSINE POLYPEP- zékok
TIDE

MYRISTOYL HYDROLY- 72319-06-3 Zselatinok, hidrolizátumok, mirisztoil-származékok Antisztatizáló szer/lágyító szer/fel-

HU
ZED COLLAGEN ületaktív anyag/bőrkondicionáló
anyag/hajkondicionáló anyag/
lemosó anyag

MYRISTOYL LACTYLIC 18696-55-4 2-(1-Oxo-2-(1-oxo-tetradecil-oxi)-propil-oxi)-propánsav Felületaktív anyag/emulgeáló szer


ACID

MYRISTOYL METHYLALA- 21539-71-9 β-Alanin, N-metil-N-(1-oxo-tetradecil)- Bőrkondicionáló anyag


NINE

MYRISTOYL SARCOSINE 52558-73-3 258-007-1 N-(1-Oxo-tetradecil)-szarkozin Antisztatizáló szer/felületaktív

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


anyag/hajkondicionáló anyag/
lemosó anyag

MYRISTYL ALCOHOL 112-72-1 204-000-3 Tetradekanol Lágyító szer/emulzióstabilizátor/


viszkozitásszabályozó szer/bőrkon-
dicionáló anyag/habjavító anyag

MYRISTYL BETAINE 2601-33-4 220-006-9 (Karboxiláto-metil)-dimetil-tetradecilammónium Antisztatizáló szer/felületaktív


anyag/bőrkondicionáló anyag/hab-
javító anyag/hajkondicionáló
anyag/lemosó anyag

MYRISTYL ETHYLHEXA- 72201-45-7 276-456-1 Tetradecil-2-etilhexanoát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


NOATE

MYRISTYL HYDROX- 6942-02-5 230-097-7 4,5-Dihidro-2-tridecil-1H-imidazol-1-etanol Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


YETHYL IMIDAZOLINE anyag

MYRISTYL ISOSTEARATE 94247-26-4 304-203-8 Tetradecilizooktadekanoát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

MYRISTYL LACTATE 1323-03-1 215-350-1 Tetradecillaktát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

MYRISTYL LIGNOCERATE 42233-51-2 Tetrakozánsav, tetradecil-észter Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

MYRISTYL MYRISTATE 3234-85-3 221-787-9 Tetradecilmirisztát Lágyító szer/opálosító anyag/bőr-


kondicionáló anyag

MYRISTYL NEOPENTA- 2,2-Dimetilpropánsav, tetradecil-észter Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

2006.4.5.
NOATE

MYRISTYL PROPIONATE 6221-95-0 228-300-9 Tetradecilpropionát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

MYRISTYL SALICYLATE 19666-17-2 Benzoesav, 2-hidroxi-, tetradecil-észter Bőrkondicionáló anyag

MYRISTYL STEARATE 17661-50-6 241-640-2 Tetradecilsztearát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

HU
MYRISTYL/CETYL AMINE Aminok, N-(C14-C16-alkil)-N,N-dimetil-, N-oxidok Felületaktív anyag/hajkondicionáló
OXIDE anyag/lemosó anyag/oldhatóságja-
vító anyag/habjavító anyag

MYRISTYL-PG HYDROX- Dekánamid, N-(2-hidroxi-etil)-N-(2-hidroxi-3-tetradecil-oxi- Bőrkondicionáló anyag


YETHYL DECANAMIDE propil)-

MYROXYLON BALSAMUM 9000-64-0 232-550-4 A myroxylon balsamum gyanta a Myroxylon balsamum, Filmképző anyag/hajkondicionáló
RESIN Leguminosae kéregváladékából nyert egyik gyantatartalmú anyag/elfedő anyag
illóolaj (tolui balzsam). Főleg gyantákból, illatos olajokból, és
általában fahéjsavból és benzoesavból áll

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


MYROXYLON PEREIRAE Perui balzsam balsamum peruvianum 8007-00-9 232-352-8 A myroxylon pereirae gyanta a perui balzsam (Myroxylon Filmképző anyag/hajkondicionáló
RESIN pereirae, Leguminosae) kéregváladékából nyert egyik gyanta- anyag/elfedő anyag
tartalmú illóolaj (perui balzsam)

MYRRHIS ODORATA EXT- 90064-24-7 290-085-2 A myrrhis odorata kivonat a mirrhafű (Myrrhis odorata, Erősítőszer
RACT Umbelliferae) hajtásvégéből és gyökeréből nyert kivonat

MYRTRIMONIUM BRO- Tetradónium-bro- 1119-97-7 214-291-9 Tetradónium-bromid VI/1,44 Tartósító szer


MIDE mid

MYRTUS COMMUNIS 84082-67-7 282-012-8 A myrtus communis kivonat a mirtusz (Myrtus communis, Összehúzó anyag
EXTRACT Myrtaceae) leveléből nyert kivonat

MYRTUS COMMUNIS OIL 84082-67-7 282-012-8 A myrtus communis olaj a mirtusz (Myrtus communis, Erősítőszer/elfedő anyag
Myrtaceae) leveléből nyert illóolaj

MYTILUS EXTRACT 94465-78-8 305-363-1 A mytilus kivonat az ehető kékkagylóból (Mytilus edulis) Bőrkondicionáló anyag
nyert kivonat

N, N-DIETHYL-P-PHENY- 6283-63-2 228-500-6 1,4-Benzol-diamin, N,N-dietil-, szulfát (1:1) III/1,8 Hajfesték


LENEDIAMINE SULFATE

N, N-DIETHYLTOLUENE- 2051-79-8 218-130-3 N5, N5-Dietiltoluol-2,5-diamin-monohidroklorid Hajfesték


2,5-DIAMINE HCL

L 97/285
1,5-NAPHTHALENEDIOL 83-56-7 201-487-4 Naftalin-1,5-diol (CI 76625) Hajfesték

2,3-NAPHTHALENEDIOL 92-44-4 202-156-7 Naftalin-2,3-diol Hajfesték


L 97/286
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

2,7-NAPHTHALENEDIOL 582-17-2 209-478-7 Naftalin-2,7-diol (CI 76645) Hajfesték

1-NAPHTHOL 90-15-3 201-969-4 1-Naftol (CI 76605) III/1,16 Hajfesték

HU
NARCISSUS JONQUILLA 90064-25-8 290-086-8 A narcissus jonquilla kivonat a jonquillenárcisz (Narcissus Erősítőszer
EXTRACT jonquilla, Agavaceae) virágjából nyert kivonat

NARCISSUS PSEUDO- 90064-27-0 290-088-9 A narcissus pseudo-narcissus kivonat a sárga nárcisz (Narcissus Bőrkondicionáló anyag
NARCISSUS EXTRACT pseudo-narcissus, Agavaceae) virágjából nyert kivonat

NASTURTIUM OFFICI- 84775-70-2 283-899-4 A nasturtium officinale kivonat a vízitorma (Nasturtium Faggyúképződés-gátló anyag/erősí-
NALE EXTRACT officinale, Brassicaceae) virágjából és leveléből nyert kivonat tőszer/csillapító szer

NATTO GUM 9079-02-1 310-127-6 Filmképző anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


n-BUTYL ALCOHOL 71-36-3 200-751-6 Bután-1-ol Denaturáló szer/oldószer

N-CYCLOPENTYL-m-AMI- Fenol, 3-ciklopentilamino- Hajfesték


NOPHENOL

NELUMBIUM SPECIOSUM 85085-51-4 285-379-2 A nelumbium speciosum kivonat a lótusz (Nelumbium Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT speciosum, Nymphaeaceae) virágjából nyert kivonat

NEOPENTYL GLYCOL 27841-06-1 248-688-3 2,2-Dimetil-1,3-propándiil-didekanoát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


DICAPRATE

NEOPENTYL GLYCOL 70693-32-2 274-764-0 Dekánsav, neopentil-glikollal és oktánsavval alkotott vegyes Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
DICAPRYLATE/DICAP- észterek
RATE

NEOPENTYL GLYCOL Zsírsavak, C8-C10, 2,2-dimetil-1,3-propándiollal alkotott Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


DICAPRYLATE/DIPELAR- diészterek
GONATE/DICAPRATE

NEOPENTYL GLYCOL 31335-74-7/ 250-575-9 2,2-Dimetil-1,3-propándiil-dioktanoát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


DIETHYLHEXANOATE 28510-23-8

NEOPENTYL GLYCOL DII- 109884-54-0 Izooktadekánsav, 2,2-dimetil-1,3-propándiil-észter Emulgeáló szer/bőrkondicionáló


SOSTEARATE anyag

2006.4.5.
NEOPENTYL GLYCOL 10525-39-0 234-081-0 2,2-Dimetilpropán-1,3-diil-dilaurát Emulgeáló szer/bőrkondicionáló
DILAURATE anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

NEORUSCOGENIN 17676-33-4 241-660-1 Spiroszta-5,25(27)-dién-1β,3β-diol Bőrkondicionáló anyag


35882-30-5

NEPETA CATARIA EXT- 84929-35-1 284-520-5 A nepeta cataria kivonat a gyöngymenta (Nepeta cataria, Erősítőszer
RACT Labiatae) hatásvégéből nyert kivonat

HU
NERIUM OLEANDER EXT- 84929-39-5 284-522-6 A nerium oleander kivonat a leander (Nerium oleander, Bőrkondicionáló anyag
RACT Apocynaceae) leveléből nyert kivonat

N-ETHYL-3-NITRO PABA 2788-74-1 4-Etil-amino-3-nitrobenzoesav Hajfesték/ultraibolya-sugárzást


elnyelő anyag

NEURAL EXTRACT Az idegkivonat emlősök idegszövetéből nyert kivonat II/419 (Ha 12 hóna- Bőrkondicionáló anyag
pos szarvasmarhafé-
léktől, vagy 12

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


hónapnál idősebb
juh- és kecskefélék-
től származik, vagy
olyanoktól, amely-
eknek egy csont
metszőfoga már
kibújt a fogínyből)

NIACIN Nikotinsav acidum nicotinicum 59-67-6 200-441-0 3-Piridin-karbonsav Antisztatizáló szer/bőrsimító anyag

NIACINAMIDE Nikotinamid nicotinamidum 98-92-0 202-713-4 3-Piridin-karboxamid Bőrsimító anyag

NICKEL GLUCONATE 71957-07-8 276-205-6 Bisz(D-glükonato-01,02)-nikkel Nedvesítő szer

NICOMETHANOL 62756-44-9 3-Piridin-metanol, hidrofluorid III/1,47 Szájápoló anyag/foltosodásgátló


HYDROFLUORIDE anyag

NICOTIANA TABACUM 84961-66-0 284-656-5 A nicotiana tabacum kivonat a dohány (Nicotiana tabacum, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Solanaceae) leveléből nyert kivonat

NICOTINYL ALCOHOL 100-55-0 202-864-6 3-Piridil-metanol Erősítőszer

NICOTINYL TARTRATE 6164-87-0 228-199-1 3-Hidroxi-piridinium-hidrogén-[R-(R*,R*)]-tartarát Bőrkondicionáló anyag

NISIN 1414-45-5 215-807-5 Nizin Baktériumelleni szer

3-NITRO-4-AMINOPHE- 50982-74-6 Benzol-amin, 2-nitro-4-(2-hidroxi-etoxi)- Hajfesték

L 97/287
NOXYETHANOL

NITROCELLULOSE Piroxilin 9004-70-0 Cellulóz, nitrát Filmképző anyag


L 97/288
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

NITROGEN Nitrogén 7727-37-9 231-783-9 Nitrogén Hajtógáz

2-NITRO-5-GLYCERYL 80062-31-3 279-383-3 3-[3-(Metil-amino)-4-nitrofenoxi]-propán-1,2-diol Hajfesték


METHYLANILINE

HU
4-NITROGUAIACOL 3251-56-7 221-839-0 2-Metoxi-4-nitrofenol Hajfesték

NITROMETHANE 75-52-5 200-876-6 Nitrometán III/1,18 Korróziógátló anyag

4-NITRO-m-PHENYLENE- 5131-58-8 225-876-3 4-Nitro-m-fenilén-diamin (CI 76030) Hajfesték


DIAMINE

2-NITRO-N-HYDROX- 57524-53-5 Etanol, 2-[(4-metoxi-2-nitro-fenil)-amino]- Hajfesték


YETHYL-p-ANISIDINE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


4-NITRO-o-PHENYLENE- 99-56-9 202-766-3 4-Nitro-o-fenilén-diamin (CI 76020) Hajfesték
DIAMINE

4-NITRO-O-PHENYLENE- 269-476-7 269-476-7 1,2-Benzol-diamin, 4-nitro, szulfát (1:1) Hajfesték


DIAMINE SULFATE

4-NITRO-o-PHENYLENE- 6219-77-8 228-293-2 4-Nitrobenzol-1,2-diamin-dihidroklorid (CI 76020) Hajfesték


DIAMINE HCl

6-NITRO-o-TOLUIDINE 570-24-1 209-329-6 6-Nitro-o-toluidin Hajfesték

NITROPHENOL 88-75-5(o) 100- 201-857-5 Fenol, mononitro- Hajfesték


02-7(p) 554- 202-811-7 209
84-7(m) -073-5

4-NITROPHENYL AMI- 27080-42-8 1-(β-Ureido-etil)-amino-4-nitrobenzol Hajfesték


NOETHYLUREA

3-NITRO-p-HYDROX- 65235-31-6 265-648-0 4-[(2-Hidroxi-etil)-amino]-3-nitrofenol Hajfesték


YETHYLAMINOPHENOL

2-NITRO-p-PHENYLENE- 5307-14-2 226-164-5 2-Nitro-p-fenilén-diamin (CI 76070) Hajfesték


DIAMINE

2-NITRO-P-PHENYLENE- 18266-52-9 242-144-9 2-Nitrobenzol-1,4-diamin-dihidroklorid III/1,8 Hajfesték


DIAMINE DIHYDROCH-
LORIDE

2006.4.5.
6-NITRO-2,5-PYRIDINE- 69825-83-8 2,5-Diamino-6-nitropiridin Hajfesték
DIAMINE
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám
NITROUS OXIDE Nitrogénoxid nitrogenii oxidum 10024-97-2 233-032-0 Dinitrogén-oxid Hajtógáz
N-METHOXYETHYL-p- 72584-59-9/ 276-723-2 N-(2-Metoxi-etil)-benzol-1,4-diamin-dihidroklorid Hajfesték
PHENYLENEDIAMINE HCl 66566-48-1
N-METHYL-3-NITRO-p- 2973-21-9 221-014-5 N-Metil-2-Nitrobenzol-1,4-diamin Hajfesték

HU
PHENYLENEDIAMINE
N,N'-BIS(2-HYDROX- 84041-77-0 281-856-4 2,2'-[(2-Nitro-1,4-fenilén)-diimino]-biszetanol Hajfesték
YETHYL)-2-NITRO-p-
PHENYLENEDIAMINE
N,N-BIS(2-HYDROX- 54381-16-7/ 259-134-5 (p-Ammónio-fenil)-bisz(2-hidroxi-etil)-ammónium-szulfát III/1,8 Hajfesték
YETHYL)-p-PHENYLENE- 58262-44-5
DIAMINE SULFATE
N,N-DIETHYL-m-AMINOP- 91-68-9 202-090-9 3-Dietil-aminofenol Hajfesték
HENOL

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


N,N-DIETHYL-m-AMINOP- 68239-84-9 269-478-8 Bisz[(dietil-hidroxi-fenil)-ammónium]-szulfát Hajfesték
HENOL SULFATE
N, N'-DIMETHYL-N- 10228-03-2 233-549-1 2-[N-Metil-4-(metil-amino)-3-nitroanilino]-etanol Hajfesték
HYDROXYETHYL-3-
NITRO-P-PHENYLENDIA-
MINE
N, N-DIMETHYL-P-PHENY- 99-98-9 202-807-5 4-Amino-N,N-dimetilanilin (CI 76075) III/1,8 Hajfesték
LENEDIAMINE
N, N-DIMETHYL-P-PHENY- 6219-73-4 228-292-7 4-Amino-N,N-dimetilanilin-szulfát Hajfesték
LENEDIAMINE SULFATE
N, N-DIMETHYL 2,6-PYRI- 2,6-Piridin-diamin, N,N-dimetil-, mono- (vagy di-) hidrok- Hajfesték
DINEDIAMINE HCl lorid
NONETH-8 Felületaktív anyag
NONOXYNOL-1 27986-36-3 248-762-5 2-(Nonil-fenoxi)-etanol Emulgeáló szer felületaktív anyag
26027-38-3
37205-87-1
NONOXYNOL-2 27176-93-8 248-291-5 2-[2-(Nonil-fenoxi)-etoxi]-etanol Emulgeáló szer/felületaktív anyag
9016-45-9
26027-38-3
37205-87-1
NONOXYNOL-3 9016-45-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(nonil-fenil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer felületaktív anyag
26027-38-3
37205-87-1

L 97/289
27176-93-8
51437-95-7
84562-92-5
L 97/290
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

NONOXYNOL-4 7311-27-5/ 230-770-5 2-[2-[2-[2-(4-Nonil-fenoxi)-etoxi]-etoxi]-etoxi]-etanol Emulgeáló szer/felületaktív anyag


9016-95-9

NONOXYNOL-5 26264-02-8/ 247-555-7 14-(Nonil-fenoxi)-3,6,9,12-tetraoxa-tetradekán-1-ol Emulgeáló szer/felületaktív anyag

HU
9016-45-9

NONOXYNOL-5 CAR- 28212-44-4 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(karboxi-metil)-ω-(nonil-fenoxi)- Felületaktív anyag lemosó anyag


BOXYLIC ACID

NONOXYNOL-6 9016-45-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(nonil-fenil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

NONOXYNOL-6 PHOSP- 29994-44-3 249-992-9 17-(Nonil-fenoxi)-3,6,9,12,15-pentaoxa-heptadekán-1-il- Felületaktív anyag/lemosó anyag/


HATE dihidrogén-foszfát oldhatóságjavító anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


NONOXYNOL-7 27177-03-3/ 248-292-0 20-(Nonil-fenoxi)-3,6,9,12,15,18-hexaoxa-ikozán-1-ol Emulgeáló szer/felületaktív anyag
9016-45-9

NONOXYNOL-8 27177-05-5/ 248-293-6 23-(Nonil-fenoxi)-3,6,9,12,15,18,21-heptaoxa-trikozán-1-ol Emulgeáló szer/felületaktív anyag


9016-45-9 247-816-5

NONOXYNOL-8 CAR- 28212-44-4 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(karboxi-metil)-ω-(nonil-fenoxi)- Felületaktív anyag/lemosó anyag


BOXYLIC ACID

NONOXYNOL-9 26571-11-9/ 247-816-5 26-(Nonil-fenoxi)-3,6,9,12,15,18,21,24-oktaoxa-hexakozán- Emulgeáló szer/felületaktív anyag


9016-45-9 1-ol

NONOXYNOL-9 IODINE 94349-40-3/ 305-157-1 26-(p-Nonil-fenoxi)-3,6,9,12,15,18,21,24-oktaoxa-hexako- Biocid


11096-42-7 zán-1-ol, jóddal alkotott vegyület

NONOXYNOL-9 PHOSP- 66197-78-2 266-231-6 26-(Nonil-fenoxi)-3,6,9,12,15,18,21,24-oktaoxa-hexakozán- Felületaktív anyag/lemosó anyag/


HATE 1-il-dihidrogén-foszfát oldhatóságjavító anyag

NONOXYNOL-10 27177-08-8/ 248-294-1 29-(Nonil-fenoxi)-3,6,9,12,15,18,21,24,27-nonaoxa-nona- Emulgeáló szer


9016-45-9 kozanol

NONOXYNOL-10 CAR- 28212-44-4 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(karboxi-metil)-ω-(4-nonil-fenoxi)- Felületaktív anyag/lemosó anyag


BOXYLIC ACID

NONOXYNOL-10 PHOSP- Felületaktív anyag/lemosó anyag/

2006.4.5.
HATE oldhatóságjavító anyag

NONOXYNOL-11 9016-45-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(nonil-fenil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

NONOXYNOL-12 9016-45-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(nonil-fenil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

NONOXYNOL-12 IODINE 11096-42-7 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(nonil-fenil)-ω-hidroxi-, jóddal alko- Baktériumelleni szer

HU
tott vegyület

NONOXYNOL-13 9016-45-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(nonil-fenil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

NONOXYNOL-14 9016-45-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(nonil-fenil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

NONOXYNOL-15 9016-45-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(nonil-fenil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


NONOXYNOL-18 9016-45-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(nonil-fenil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

NONOXYNOL-20 9016-45-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(nonil-fenil)-ω-hidroxi- Felületaktív anyag/lemosó anyag

NONOXYNOL-23 9016-45-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(nonil-fenil)-ω-hidroxi- Felületaktív anyag/lemosó anyag

NONOXYNOL-30 9016-45-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(nonil-fenil)-ω-hidroxi- Felületaktív anyag/lemosó anyag

NONOXYNOL-35 9016-45-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(nonil-fenil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer lemosó anyag

NONOXYNOL-40 9016-45-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(nonil-fenil)-ω-hidroxi- Felületaktív anyag/lemosó anyag

NONOXYNOL-44 9016-45-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(nonil-fenil)-ω-hidroxi- Felületaktív anyag/lemosó anyag

NONOXYNOL-50 9016-45-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(nonil-fenil)-ω-hidroxi- Felületaktív anyag/lemosó anyag

NONOXYNOL-100 9016-45-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(nonil-fenil)-ω-hidroxi- Felületaktív anyag/lemosó anyag

L 97/291
NONOXYNOL-120 9016-45-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(nonil-fenil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/lemosó anyag
L 97/292
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

NONOXYNOL-25 9016-45-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(nonil-fenil)-ω-hidroxi- Felületaktív anyag


26027-38-3
37205-87-1
68412-54-4

HU
NONOXYNYL HYDROX- 143447-73-8 Filmképző anyag
YETHYLCELLULOSE

NONYL ACETATE 143-13-5 205-585-8 Nonilacetát Lágyító szer

NONYL NONOXYNOL-5 9014-93-1 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(dinonil-fenil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer

NONYL NONOXYNOL-7 66172-78-9 266-215-9 20-(Dinonil-fenoxi)-3,6,9,12,15,18-hexaoxa-ikozil-dihidro- Felületaktív anyag/lemosó anyag


PHOSPHATE gén-foszfát

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


NONYL NONOXYNOL-9 66172-82-5 266-218-5 26-(Nonil-fenoxi)-3,6,9,12,15,18,21,24-oktaoxa-hexakozan- Felületaktív anyag/lemosó anyag
PHOSPHATE 51609-41-7 1-il-hidrogén-foszfát

NONYL NONOXYNOL-10 9014-93-1 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(dinonil-fenil)-ω-hidroxi- Felületaktív anyag

NONYL NONOXYNOL-10 9014-93-1 Felületaktív anyag/lemosó anyag


PHOSPHATE

NONYL NONOXYNOL-15 Felületaktív anyag/lemosó anyag


PHOSPHATE

NONYL NONOXYNOL-24 Felületaktív anyag/lemosó anyag


PHOSPHATE

NONYL NONOXYNOL-49 9014-93-1 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(dinonil-fenil)-ω-hidroxi- Felületaktív anyag/lemosó anyag

NONYL NONOXYNOL-100 9014-93-1 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(dinonil-fenil)-ω-hidroxi- Felületaktív anyag/lemosó anyag

NONYL NONOXYNOL-150 9014-93-1 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(dinonil-fenil)-ω-hidroxi- Felületaktív anyag/lemosó anyag

NOPYL ACETATE 128-51-8 204-891-9 Biciklo[3.1.1]hept-2-én-2-etanol, 6,6-dimetil-, acetát Elfedő anyag

2006.4.5.
NORDIHYDROGUAIARE- 500-38-9 207-903-0 4,4'-(2,3-Dimetil-tetrametilén)-dipirokatechin Antioxidáns
TIC ACID
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

NORVALINE 6600-40-4/ 229-543-3/ 2-Aminopentánsav Antisztatizáló szer


760-78-1/2013- 212-082-7/217-
12-9 936-2

N-PHENYL-p-PHENYLENE- 101-54-2 202-951-9 N-(4-amino-fenil)-anilin (CI 76085) III/1,8 Hajfesték

HU
DIAMINE

N-PHENYL-p-PHENYLENE- 2198-59-6 218-599-4 N-Fenilbenzol-p-diamin-monohidroklorid (CI 76085) III/1,8 Hajfesték


DIAMINE HCl

N-PHENYL-p-PHENYLENE- 4698-29-7 225-173-1 Bisz(N-fenilbenzol-p-diamin)-szulfát (CI 76085) III/1,8 Hajfesték


DIAMINE SULFATE

NYLON-6 Polikaprám 25038-54-4 Viszkozitásszabályozó szer/duz-


zasztó szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


NYLON-11 25035-04-5 Viszkozitásszabályozó szer/duz-
zasztó szer

NYLON-12 25038-74-8 Aza-ciklotridekán-2-on, homopolimer Opálosító anyag/viszkozitásszabá-


lyozó szer/duzzasztó szer

NYLON-66 32131-17-2 Poli[imino(1,6-dioxo-1,6-hexándiil)imino-1,6-hexándiil] Opálosító anyag/viszkozitásszabá-


lyozó szer/duzzasztó szer

NYLON-12/6/66 COPOLY- 6-Aminohexánsav, 12-aminododekánsav, 1,6-hexándisav, Filmképző anyag


MER 1,6-hexán-diamin kopolimer

NYMPHAEA ALBA EXT- 84696-27-5 283-645-2 A nymphaea alba kivonat a fehér vízirózsa (Nymphaea alba, Bőrkondicionáló anyag/erősítőszer
RACT Nymphaeaceae) virágjából nyert kivonat

NYMPHAEA ALBA ROOT 84696-27-5 283-645-2 A nymphaea alba gyökérkivonat a fehér vízirózsa (Nymphaea Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT alba, Nymphaeaceae) gyökeréből nyert kivonat

NYMPHAEA ODORATA 90064-35-0 290-097-8 A nymphaea odorata gyökérkivonat a sárga tündérrózsa Erősítőszer/frissítő anyag
ROOT EXTRACT (Nymphaea odorata, Nymphaeaceae) gyökeréből nyert kivonat

o-AMINOPHENOL 95-55-6 202-431-1 2-Aminofenol (CI 76520) Hajfesték

OAT BETA GLUCAN Filmképző anyag/viszkozitásszabá-


lyozó szer

OCIMUM BASILICUM 84775-71-3 283-900-8 Az ocimum basilicum kivonat a bazsalikom (Ocimum Erősítőszer, bőrkondicionáló, illat-
EXTRACT basilicum, Labiatae) virágjából és leveléből nyert kivonat anyag

L 97/293
OCIMUM BASILICUM OIL 8015-73-4 Az ocimum basilicum olaj a bazsalikom (Ocimum basilicum, Erősítőszer/elfedő anyag bőrkondi-
Labiatae) leveléből nyert illóolaj cionáló, illatanyag
L 97/294
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

OCIMUM TENUIFLORUM 91845-35-1 295-208-3 Az ocimum tenuiflorum kivonat a szent bazsalikom (Ocimum Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT tenuiflorum, Labiatae) növényből nyert kivonat

o-CRESOL Ortokrezol 95-48-7 202-423-8 Fenol, 2-metil- Baktériumelleni szer

HU
OCTACOSANYL GLYCOL 97338-11-9 306-603-8 Oktakozán-1,2-diol Lágyító szer/stabilizátor, emulgeá-
tor

OCTACOSANYL GLYCOL Izooktadekánsav, 2-hidroxi-oktakozil-észter Lágyító szer, emulgeátor


ISOSTEARATE

OCTADECANE 593-45-3 209-790-3 Oktadekán Bőrkondicionáló anyag/lágyító


szer/, oldószer

OCTADECENE/MA 25266-02-8 2,5-Furándion, 1-oktadekénnel alkotott polimer Viszkozitásszabályozó szer/stabili-


COPOLYMER zátor

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


OCTADECENYL-AMMO- 2782-81-2 9-Oktadekén-amin, hidrofluorid III/1,39 Szájápoló anyag/foltosodásgátló
NIUM FLUORIDE anyag

OCTAMETHYLTRISILO- 107-51-7 203-497-4 Oktametiltrisziloxán Bőrkondicionáló anyag


XANE

OCTOCRYLENE Oktokrilén 6197-30-4 228-250-8 2-Propénsav, 2-ciano-3,3-difenil-, 2-etil-hexil-észter VII/1,10 Ultraibolya-szűrő/ultraibolya-sugár-


zást elnyelő anyag

OCTOXYNOL-1 2315-67-5/ Etanol, 2-[4-(1,1,3,3-tetrametil-butil)-fenoxi]- Emulgeáló szer/felületaktív anyag


9002-93-1

OCTOXYNOL-3 9002-93-1 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-[4-(1,1,3,3-tetrametil-butil)-fenil]-ω- Emulgeáló szer/felületaktív anyag


hidroxi-

OCTOXYNOL-5 9002-93-1 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-[4-(1,1,3,3-tetrametil-butil)-fenil]-ω- Emulgeáló szer/felületaktív anyag


hidroxi-

OCTOXYNOL-7 9002-93-1 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-[4-(1,1,3,3-tetrametil-butil)-fenil]-ω- Emulgeáló szer felületaktív anyag


hidroxi-

OCTOXYNOL-8 9002-93-1 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-[4-(1,1,3,3-tetrametil-butil)-fenil]-ω- Emulgeáló szer/felületaktív anyag


hidroxi-

OCTOXYNOL-9 42173-90-0/ 255-695-5 26-(Nonil-fenoxi)-3,6,9,12,15,18,21,24-oktaoxa-hexakozán- Emulgeáló szer felületaktív anyag


9002-93-1 1-ol

2006.4.5.
OCTOXYNOL-9 CAR- Felületaktív anyag
BOXYLIC ACID
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

OCTOXYNOL-10 9002-93-1 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-[4-(1,1,3,3-tetrametil-butil)-fenil]-ω- Emulgeáló szer/felületaktív anyag


hidroxi-

OCTOXYNOL-11 9002-93-1 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-[4-(1,1,3,3-tetrametil-butil)-fenil]-ω- Emulgeáló szer/felületaktív anyag


hidroxi-

HU
OCTOXYNOL-12 9002-93-1 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-[4-(1,1,3,3-tetrametil-butil)-fenil]-ω- Emulgeáló szer
hidroxi-

OCTOXYNOL-13 9002-93-1 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-[4-(1,1,3,3-tetrametil-butil)-fenil]-ω- Emulgeáló szer/felületaktív anyag


hidroxi-

OCTOXYNOL-16 9002-93-1 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-[4-(1,1,3,3-tetrametil-butil)-fenil]-ω- Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


hidroxi- lemosó anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


OCTOXYNOL-20 9002-93-1 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-[4-(1,1,3,3-tetrametil-butil)-fenil]-ω- Emulgeáló szer/lemosó anyag
hidroxi-

OCTOXYNOL-20 CAR- Felületaktív anyag/lemosó anyag


BOXYLIC ACID

OCTOXYNOL-25 9002-93-1 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-[4-(1,1,3,3-tetrametil-butil)-fenil]-ω- Emulgeáló szer/lemosó anyag


hidroxi-

OCTOXYNOL-30 9002-93-1 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-[4-(1,1,3,3-tetrametil-butil)-fenil]-ω- Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


hidroxi- lemosó anyag

OCTOXYNOL-33 9002-93-1 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-[4-(1,1,3,3-tetrametil-butil)-fenil]-ω- Emulgeáló szer/lemosó anyag


hidroxi-

OCTOXYNOL-40 9002-93-1 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-[4-(1,1,3,3-tetrametil-butil)-fenil]-ω- Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


hidroxi- lemosó anyag

OCTOXYNOL-70 9002-93-1 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-[4-(1,1,3,3-tetrametil-butil)-fenil]-ω- Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


hidroxi- lemosó anyag

OCTRIZOLE Oktrizol 3147-75-9 221-573-5 2-(2H-Benzotriazol-2-il)-4-(1,1,3,3-tetrametil-butil)-fenol Ultraibolya-sugárzást elnyelő anyag

OCTYLACRYLAMIDE/ 70801-07-9 Antisztatizáló szer/filmképző


ACRYLATES/BUTYLAMI- anyag/hajfixáló anyag
NOETHYL METHACRY-

L 97/295
LATE COPOLYMER

OCTYLDECANOL octyl dodecanolum 1-Dekanol, 2-oktil- Lágyító szer bőrkondicionáló


L 97/296
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

OCTYLDECYL OLEATE 9-Oktadekénsav, 2-oktil-decil-észter Emulgeáló szer

OCTYLDECYL TRIMO- Dekánaminium, 2-oktil-N,N,N-trimetil-, klorid Antisztatizáló szer


NIUM CHLORIDE

HU
OCTYLDODECANOL 5333-42-6 226-242-9 2-Oktildodekán-1-ol Lágyító szer/oldószer

OCTYLDODECETH-2 Emulgeáló szer

OCTYLDODECETH-5 Emulgeáló szer

OCTYLDODECETH-16 Emulgeáló szer

OCTYLDODECETH-20 Emulgeáló szer/lemosó anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


OCTYLDODECETH-25 Emulgeáló szer/lemosó anyag

OCTYLDODECETH-10 32128-65-7 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(2-oktil-dodecil)-ω-hidroxi-, (10 mól Felületaktív anyag/emulgeáló szer


EO átlagos mólarány)

OCTYLDODECETH-30 32128-65-7 Poli(oxi-1,2-etándiil),α-(2-oktil-dodecil)-ω-hidroxi-, (30 mól Felületaktív anyag


EO átlagos mólarány)

OCTYLDODECYL BEHE- Dokozánsav, 2-oktil-dodecil-észter Lágyító szer


NATE

OCTYLDODECYL BEN- Benzoesav, 2-oktil-dodecil-észter Lágyító szer


ZOATE

OCTYLDODECYL ERU- 88103-59-7 13-Dokozénsav, 2-oktil-dodecil-észter Lágyító szer


CATE

OCTYLDODECYL ETHYL- 69275-04-3 273-943-0 2-Oktil-dodecil-2-etilhexanoát Lágyító szer


HEXANOATE

OCTYLDODECYL 74659-70-4 Oktadekánsav, 12-hidroxi-, 2-oktil-dodecil-észter Bőrkondicionáló anyag


HYDROXYSTEARATE

OCTYLDODECYL ISOS- 93803-87-3 298-361-4 2-Oktil-dodecilizooktadekanoát Bőrkondicionáló anyag


TEARATE

2006.4.5.
OCTYLDODECYL LAC- Propánsav, 2-hidroxi-, 2-oktil-dodecil észter Lágyító szer, bőrkondicionáló
TATE
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

OCTYLDODECYL LANO- 233603–23–1 Lanolinsavak, 2-oktil-dodecil-észterek Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


LATE onáló anyag

OCTYLDODECYL MEA- 226994-08-7 Zsírsavak, Limnanthes alba magolaj, 2-oktil-dodecil-észterek Bőrkondicionáló anyag

HU
DOWFOAMATE

OCTYLDODECYL MYRIS- 22766-83-2 245-205-8 2-Oktil-dodecilmirisztát Lágyító szer, bőrkondicionáló


TATE

OCTYLDODECYL NEODE- Oktánsav, 2,2-dimetil-, 2-oktil-dodecil-észter Lágyító szer


CANOATE

OCTYLDODECYL NEO- Propánsav, 2,2-dimetil-, 2-oktil-dodecil-észter Lágyító szer


PENTANOATE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


OCTYLDODECYL OCTYL- 182162-80-7 Dodekánsav, 2-oktil-, 2-oktil-dodecil-észter Bőrkondicionáló anyag
DODECANOATE

OCTYLDODECYL OLEATE 22801-45-2 245-228-3 2-Oktil-dodeciloleát Lágyító szer

OCTYLDODECYL OLIVATE 223706-58-9 Olívaolaj-zsírsavak, 2-oktil-dodecil-észterek Bőrkondicionáló anyag

OCTYLDODECYL RICINO- 79490-62-3/ 9-Oktadekénsav, 12-hidroxi-, 2-oktil-dodecil-észter Lágyító szer bőrkondicionáló


LEATE 125093-27-8

OCTYLDODECYL STEA- 22766-82-1 245-204-2 2-Oktil-dodecilsztearát Lágyító szer, bőrkondicionáló


RATE

OCTYLDODECYL STEA- 90052-75-8 289-991-0 2-Oktil-dodecil-12-[(1-oxo-oktadecil)-oxi]-oktadekanoát Lágyító szer/viszkozitásszabályozó


ROYL STEARATE szer

OCTYLDODECYLTRIMO- 1-Dodekánaminium, 2-oktil-N,N,N-trimetil-, klorid Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


NIUM CHLORIDE anyag

o-CYMEN-5-OL 485076 221-761-7 4-Izopropil-m-krezol VI/1,38 Tartósító szer

OENOTHERA BIENNIS 90028-66-3 289-859-2 Az oenothera biennis kivonat a ligetszépe (Oenothera biennis, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Onagraceae) gyökeréből és hajtásvégéből nyert kivonat

L 97/297
OENOTHERA BIENNIS OIL Az oenothera biennis olaj a ligetszépe (Oenothera biennis, Lágyító szer
Onagraceae) magjából származó nem illó olaj. Főleg
zsírsavak gliceridjeiből áll
L 97/298
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

OLAFLUR 6818-37-7 229-891-6 Etanol, 2,2'-[[3-[(2-hidroxi-etil)-oktadecil-amino]-propil]- III/1,37 Szájápoló anyag/foltosodásgátló


imino]- bisz-, dihidrofluorid anyag/hajfixáló anyag

OLAX DISSITIFLORA OIL 90082-16-9 290-103-9 Az olax dissitiflora kivonat az Olax dissitiflora, Olacaceae Erősítőszer
gyökeréből nyert finomított nem illó olaj

HU
OLEA EUROPAEA (FRUIT) 84012-27-1 Az olea europaea kivonat az olajfa (Olea europaea, Oleaceae) Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
EXTRACT terméséből nyert kivonat onáló anyag

OLEA EUROPAEA HUSK Az olea europaea hüvelyolaj az olajfa (Olea europaea, Oleaceae) Lágyító szer/oldószer
OIL hüvelyéből oldószeres extrakcióval nyert olaj

OLEA EUROPAEA LEAF 84012-27-1 Az olea europaea levélkivonat az olajfa (Olea europaea, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Oleaceae) leveléből nyert kivonat

OLEA EUROPAEA OIL olivae oleum 8001-25-0 232-277-0 Az olea europaea olaj az olajfa (Olea europaea, Oleaceae) érett Lágyító szer/oldószer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


terméséből nyert nem illó olaj. Főleg a linolsav, olajsav és
palmitinsav zsírsavak gliceridjeiből áll

OLEA EUROPAEA OIL Az olea europaea olaj nem szappanosítható frakciója az Lágyító szer, bőrkondicionáló, haj-
UNSAPONIFIABLES olajfából (Olea europaea, Oleaceae) származó olaj olyan kondicionáló
frakciója, amely a szappanosítási folyamat során nem alakult
át szappanná

OLEALKONIUM CHLO- 37139-99-4 253-363-4 Benzil-dimetil-oleilammónium-klorid Hajkondicionáló anyag, antsztati-


RIDE záló, kozmetikai biocid

OLEAMIDE 301-02-0 206-103-9 9-Oktadekénamid, (Z)- Opálosító anyag/viszkozitásszabá-


lyozó szer

OLEAMIDE DEA 93-83-4 202-281-7 N,N-Bisz(2-hidroxi-etil)-(Z)-9-oktadekénamid Antisztatizáló szer/viszkozitássza-


bályozó szer/habjavító anyag

OLEAMIDE MEA 111-58-0 203-884-8 N-(2-Hidroxi-etil)-oleamid Antisztatizáló szer/viszkozitássza-


bályozó szer/habjavító anyag

OLEAMIDE MIPA 111-05-7 203-828-2 N-(2-Hidroxi-propil)-oleamid Antisztatizáló szer/viszkozitássza-


bályozó szer/habjavító anyag

2-OLEAMIDO-1,3-OCTA- 54422-45-6 2-(9(Z)-Oktadekenil-amido)-1,3-oktadekándiol Bőrkondicionáló anyag


DECANEDIOL

OLEAMIDOPROPYL 25054-76-6 246-584-2 (Z)-(Karboxi-metil)-dimetil-3-[(1-oxo-9-oktadekenil)- Antisztatizáló szer/felületaktív

2006.4.5.
BETAINE amino]-propilammónium-hidroxid anyag/lemosó anyag/habjavító
anyag/hajkondicionáló anyag/bőr-
kondicionáló anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

OLEAMIDOPROPYL 109-28-4 203-661-5 N-[3-(Dimetil-amino)-propil]-oleamid Antisztatizáló szer


DIMETHYLAMINE

OLEAMIDOPROPYL Ecetsav, hidroxi-, N-[3-(dimetil-amino)-propil]-9-oktadeké- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


DIMETHYLAMINE GLYCO- namiddal alkotott vegyület (1:1) anyag

HU
LATE

OLEAMIDOPROPYL Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


DIMETHYLAMINE náló anyag/hajkondicionáló anyag
HYDROLYZED COLLAGEN

OLEAMIDOPROPYL Propánsav, 2-hidroxi-, N-[3-(dimetil-amino)-propil]-9-okta- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


DIMETHYLAMINE LAC- dekénamiddal alkotott vegyület (1:1) anyag
TATE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


OLEAMIDOPROPYL 67801-61-0 267-181-8 Dimetil[3-(oleoil-amino)-propil]-ammónium-propionát Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
DIMETHYLAMINE PRO- anyag
PIONATE

OLEAMIDOPROPYL 1-Propánaminium, 3-[(1-oxo-9-oktadekenil)-amino]-N-etil- Antisztatizáló szer


ETHYLDIMONIUM ETHO- N,N-dimetil-, etilszulfát (1:1) (só)
SULFATE

OLEAMIDOPROPYL 93941-94-7 300-543-6 (Z)-2-Hidroxi-3-szulfonáto-propil-dimetil[3-[(1-oxo-9-okta- Antisztatizáló szer/felületaktív


HYDROXYSULTAINE dekenil)-amino]-propil]-ammónium anyag/hajkondicionáló anyag/
lemosó anyag/habjavító anyag/bőr-
kondicionáló anyag

OLEAMIDOPROPYL PG- 1-Propánaminium, 3-[(1-oxo-9-oktadekenil)-amino]-N-(2,3- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


DIMONIUM CHLORIDE dihidroxi-propil)-N,N-dimetil-, klorid anyag

OLEAMIDOPROPYLAMINE 25159-40-4 246-684-6 N-[3-(Dimetil-amino)-propil]-9-oktadekénamid-N-oxid Antisztatizáló szer/felületaktív


OXIDE anyag/habjavító anyag/lemosó
anyag/oldhatóságjavító anyag/haj-
kondicionáló anyag

OLEAMIDOPROPYLDIMO- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


NIUM HYDROXYPROPYL anyag/bőrkondicionáló anyag
HYDROLYZED COLLAGEN

OLEAMINE 112-90-3 204-015-5 (Z)-Oktadek-9-enil-amin Antisztatizáló szer

L 97/299
OLEAMINE BISHYD- 94133-51-4 302-711-4 3,3'-(9-Oktadekenil-imino)-bisz[2-hidroxi-propil-trimeti- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
ROXYPROPYLTRIMONIUM lammónium]-diklorid anyag
CHLORIDE
L 97/300
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

OLEAMINE OXIDE 14351-50-9 238-311-0 N,N-Dimetiloleil-N-oxid Antisztatizáló szer/felületaktív


anyag/habjavító anyag/hajkondicio-
náló anyag/lemosó anyag/oldható-
ságjavító anyag

HU
OLEIC ACID Olajsav 112-80-1 204-007-1 9-Oktadekénsav (9Z)- Lágyító szer/emulgeáló szer

OLEIC/LINOLEIC TRIGLY- 1,2,3-Propántriol, 9-oktadekénsavval és 9,12-oktadekadién- Lágyító szer


CERIDE savval alkotott vegyes észterek

OLEIC/PALMITIC/LAURIC/ 1,2,3-Propántriol, 9-oktadekénsavval, hexadekánsavval, Lágyító szer


MYRISTIC/LINOLEIC dodekánsavval, tetradekánsavval és 9,12-oktadekadiénsavval
TRIGLYCERIDE alkotott vegyes észterek

OLEOSTEARINE Gliceridek, faggyú Lágyító szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


OLEOYL ETHYL GLUCO- 139165-15-4 Etil-α-D-glükopiranozid, 6-(9-(Z)-oktadekenoát) Emulgeáló szer
SIDE

OLEOYL HYDROLYZED 68458-51-5 Fehérjehidrolizátumok, oleoil-kloriddal lejátszódó reakció Antisztatizáló szer/lágyító szer/
COLLAGEN termékei filmképző anyag/felületaktív anyag/
hajkondicionáló anyag/lemosó
anyag/bőrkondicionáló anyag

OLEOYL PG-TRIMONIUM 19467-38-0 243-088-8 (Z)-2-Hidroxi-3-[(1-oxo-9-oktadekenil)-oxi]-propil-trimeti- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


CHLORIDE lammónium-klorid anyag

OLEOYL SARCOSINE 110-25-8 203-749-3 (Z)-N-Metil-N-(1-oxo-9-oktadekenil)-glicin Antisztatizáló szer/felületaktív


anyag/lemosó anyag/hajkondicio-
náló anyag

OLEOYL TYROSINE 147732-57-8 L-Tirozin, N-(1-oxo-9-(Z)-oktadekenil) Bőrvédő anyag/bőrkondicionáló


anyag

OLETH-2 9004-98-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-9-oktadekenil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

OLETH-2 BENZOATE 241470-61-1 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-benzoil-ω-[(9Z)-9-oktadekenil-oxi]- Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer


(2 mól EO átlagos mólarány)

OLETH-2 PHOSPHATE 39464-69-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-9-oktadekenil-ω-hidroxi- (Z)-, foszfát Emulgeáló szer

OLETH-3 9004-98-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-9-oktadekenil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer

2006.4.5.
OLETH-3 CARBOXYLIC 57635-48-0 Felületaktív anyag/lemosó anyag
ACID
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

OLETH-3 PHOSPHATE 39464-69-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-9-oktadekenil-ω-hidroxi- (Z)-, foszfát Felületaktív anyag

OLETH-4 9004-98-2/ Poli(oxi-1,2-etándiil), α-9-oktadekenil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer


5353-26-4

HU
OLETH-4 PHOSPHATE 39464-69-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-9-oktadekenil-ω-hidroxi- (Z)-, foszfát Felületaktív anyag

OLETH-5 9004-98-2/ Poli(oxi-1,2-etándiil), α-9-oktadekenil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer


5353-27-5

OLETH-5 PHOSPHATE 39464-69-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-9-oktadekenil-ω-hidroxi- (Z)-, foszfát Felületaktív anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


OLETH-6 9004-98-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-9-oktadekenil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer

OLETH-6 CARBOXYLIC Felületaktív anyag/lemosó anyag


ACID

OLETH-7 9004-98-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-9-oktadekenil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer

OLETH-8 9004-98-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-9-oktadekenil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer

OLETH-9 9004-98-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-9-oktadekenil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer

OLETH-10 Polioxil-10-oleil-éter 9004-98-2/ Poli(oxi-1,2-etándiil), α-9-oktadekenil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag


24871-34-9

OLETH-10 CARBOXYLIC Felületaktív anyag/lemosó anyag


ACID

OLETH-10 PHOSPHATE 39464-69-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-9-oktadekenil-ω-hidroxi- (Z)-, foszfát Felületaktív anyag

OLETH-12 9004-98-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-9-oktadekenil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

L 97/301
OLETH-15 9004-98-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-9-oktadekenil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag
L 97/302
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

OLETH-16 9004-98-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-9-oktadekenil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

OLETH-20 9004-98-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-9-oktadekenil-ω-hidroxi- Felületaktív anyag/lemosó anyag

HU
OLETH-20 PHOSPHATE 39464-69-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-9-oktadekenil-ω-hidroxi- (Z)-, foszfát Felületaktív anyag

OLETH-23 9004-98-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-9-oktadekenil-ω-hidroxi- Felületaktív anyag lemosó anyag

OLETH-25 9004-98-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-9-oktadekenil-ω-hidroxi- Felületaktív anyag/lemosó anyag

OLETH-30 9004-98-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-9-oktadekenil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/lemosó anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


OLETH-40 9004-98-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-9-oktadekenil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/lemosó anyag

OLETH-44 9004-98-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-9-oktadekenil-ω-hidroxi- Felületaktív anyag/lemosó anyag

OLETH-50 9004-98-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-9-oktadekenil-ω-hidroxi- Felületaktív anyag/lemosó anyag

OLEYL ACETATE 693-80-1/ 211-759-4 Oleil-acetát Lágyító szer


64663-64-9

OLEYL ALCOHOL Oleilalkohol 143-28-2 205-597-3 (Z)-Oktadek-9-enol Lágyító szer/emulgeáló szer/opálo-


sító anyag/viszkozitásszabályozó
szer

OLEYL ARACHIDATE 22393-96-0 244-952-7 Oktadek-9-enil-ikozanoát Lágyító szer

OLEYL BETAINE 871-37-4 212-806-1 (Karboxi-metil)-dimetiloleil-ammónium-hidroxid Antisztatizáló szer/felületaktív


anyag/lemosó anyag/bőrkondicio-
náló anyag/habjavító anyag/haj-
kondicionáló anyag

OLEYL EPOXYPROPYLDI- 134451-12-0 Oxirán-metánaminium, N,N-dimetil-N-9-oktadekenil-, klo- Hajkondicionáló anyag


MONIUM CHLORIDE rid (Z)

2006.4.5.
OLEYL ERUCATE 17673-56-2 241-654-9 (Z)-Oktadek-9-enil (Z)-dokoz-13-enoát Lágyító szer
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

OLEYL ETHYL PHOSP- 10483-96-2 Foszforsav, monoetil-mono-9-oktadekenil-észter (Z)- Felületaktív anyag/emulgeáló szer
HATE

OLEYL GLYCERYL ETHER 593-31-7 209-787-7 (Z)-3-(9-Oktadekenil-oxi)-propán-1,2-diol Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer

HU
OLEYL HYDROXYETHYL 95-38-5/ 202-414-9/ 2-(2-Heptadek-8-enil-2-imidazolin-1-il)-etanol/(Z)-2-(8-hep- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
IMIDAZOLINE 21652-27-7 244-501-4 tadekenil)-4,5-dihidro-1H-imidazole-1-etanol anyag

OLEYL LACTATE 42175-36-0 Propánsav, 2-hidroxi-, 9-oktadekenil-észter Lágyító szer

OLEYL LANOLATE Zsírsavak, lanolin, 9-oktadekenil-észterek Antisztatizáló szer/lágyító szer

OLEYL LINOLEATE 17673-59-5 241-655-4 Oleil-(9Z,12Z)-oktadeka-9,12-dienoát Lágyító szer

OLEYL MYRISTATE 22393-93-7 Tetradekánsav, 9-oktadekenil-észter Lágyító szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


OLEYL OLEATE 3687-45-4 222-980-0 (Z)-Oktadek-9-enil-oleát Lágyító szer

OLEYL PALMITAMIDE 16260-09-6 240-367-6 (Z)-N-Oktadek-9-enil-hexadekán-1-amid Opálosító anyag/viszkozitásszabá-


lyozó szer

OLEYL PHOSPHATE 9-Oktadeken-1-ol, hidrogén-foszfát, (Z,Z)-, (Z)-9-oktadeke- Felületaktív anyag/emulgeáló szer


nil-dihidrogén-foszfáttal alkotott elegy

OLEYL STEARATE 17673-50-6 241-652-8 (Z)-Oktadek-9-enil-sztearát Lágyító szer

OLIVAMIDE DEA 97043-79-3 306-328-3 Olívaolaj, dietanolaminnal lejátszódó reakció termékei Felületaktív anyag/habjavító anyag

OLIVAMIDOPROPYL 1-Propánaminium, N-karboxi-metil-N,N-dimetil-3-amino-, Felületaktív anyag/bőrvédő anyag


BETAINE N-olíva-acil-származékok, hidroxidok, belső sók habjavító anyag/hajkondicionáló
anyag/lemosó anyag

OLIVAMIDOPROPYL Amidok, olívaolaj, N-(3-dimetil-amino-propil)- Antisztatizáló szer


DIMETHYLAMINE

OLIVAMIDOPROPYL 124046-31-7 Amidok, olívaolaj, N-(3-dimetil-amino-propil)-, 2-hidroxi- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


DIMETHYLAMINE LAC- propánsavval alkotott vegyületek (1:1) anyag
TATE

OLIVAMIDOPROPYLA- Amidok, olívaolaj, N-(3-dimetil-amino-propil)-, N-oxidok Felületaktív anyag/hajkondicionáló


MINE OXIDE anyag/habjavító anyag/oldhatóság-
javító anyag/lemosó anyag

L 97/303
OLIVE ACID 92044-96-7 295-376-8 Zsírsavak, olívaolaj Felületaktív anyag/opálosító anyag

OLIVE OIL PEG-6 ESTERS 103819-46-1 Olívaolaj, etoxilált Lágyító szer


L 97/304
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

OLIVE OIL PEG-10 ESTERS 103819-46-1 Olívaolaj, etoxilált Lágyító szer/emulgeáló szer/felület-
aktív anyag

OLUS OIL 68956-68-3 273-313-5 Az olus olaj főleg zsírsavak trigliceridjeiből álló, növényi Lágyító szer

HU
származású sajtolt olaj

OMENTAL LIPIDS Lipidek, szarvasmarhafélék cseplesze Lágyító szer

ONONIS ARVENSIS EX- Az ononis arvensis kivonat a mezei iglice (Ononis arvensis, Csillapító szer/faggyúképződés-
TRACT Leguminosae) gyökeréből nyert kivonat gátló anyag

ONONIS SPINOSA EX- 84775-89-3 283-913-9 Az ononis spinosa kivonat a tövises iglice (Ononis spinosa, Csillapító szer/faggyúképződés-
TRACT Leguminosae) gyökeréből nyert kivonat gátló anyag

o-PHENYLPHENOL 90-43-7 201-993-5 Bifenil-2-ol VI/1,7 Tartósító szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


OPHIOPOGON JAPONI- Az ophiopogon japonicus kivonat az Ophiopogon japonicus, Bőrkondicionáló anyag/erősítőszer
CUS EXTRACT Liliaceae gyökeréből nyert kivonat

OPUNTIA COCCINELLI- 90082-21-6 290-109-1 Az opuntia coccinellifera kivonat a bíborkaktusz (Opuntia Bőrkondicionáló anyag
FERA EXTRACT coccinellifera, Cactaceae) virágjából nyert kivonat

OPUNTIA TUNA EXTRACT Az opuntia tuna kivonat a tunakaktusz (Opuntia tuna, Bőrkondicionáló anyag
Cactaceae) virágjából és szárából nyert kivonat

ORBIGNYA OLEIFERA OIL 91078-92-1 293-376-2 Az orbignya oleifera olaj a babasszu (Orbignya oleifera, Palmae) Lágyító szer
diójából nyert nem illó olaj. Főleg a laurinsav, mirisztinsav és
olajsav zsírsavak gliceridjeiből áll

ORCHIS MACULATA EX- 90082-23-8 290-111-2 Az orchis maculata kivonat a foltos kosbor (Orchis maculata, Bőrkondicionáló anyag
TRACT Orchidaceae) virágjából nyert kivonat

ORCHIS MASCULA EX- 90082-24-9 290-112-8 Az orchis mascula kivonat a füles kosbor (Orchis mascula, Csillapító szer
TRACT Orchidaceae) virágjából nyert kivonat

ORCHIS MORIO EXTRACT 91770-44-4 294-829-7 Az orchis morio kivonat az agár kosbor (Orchis morio, Csillapító szer
Orchidaceae) virágjából nyert kivonat

ORIGANUM MAJORANA 84082-58-6 282-004-4 Az origanum majorana kivonat a majoránna (Origanum Frissítő anyag/erősítőszer/faggyú-
EXTRACT majorana, Labiatae) leveléből nyert kivonat képződés-gátló anyag

2006.4.5.
ORIGANUM MAJORANA 8015-01-8 Az origanum majorana olaj a majoránna (Origanum majorana, Frissítő anyag/elfedő anyag
OIL Labiatae) leveléből desztillációval nyert illóolaj
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ORIGANUM VULGARE 84012-24-8 281-670-3 Az origanum vulgare kivonat a vadmajoránna (Origanum Szájápoló anyag/elfedő anyag/fris-
EXTRACT vulgare, Labiatae) virágzó végéből nyert kivonat sítő anyag/faggyúképződés-gátló
anyag

HU
ORMENIS MULTICAULIS 92202-02-3 296-034-0 Az ormenis multicaulis olaj az Ormenis multicaulis, Compositae Elfedő anyag/erősítőszer
OIL gyógynövényből nyert illóolaj

ORNITHINE Ornitin 70-26-8 200-731-7 Pentánsav, 2,5-diamino-, (S)- Bőrkondicionáló anyag

ORNITHINE HCL 3184-13-2 221-678-6 L-2,5-Diamino-pentánsav, hidroklorid Bőrkondicionáló anyag

ORNITHOGALUM UMBEL- 92457-25-5 296-306-9 Az ornithogalum umbellatum kivonat az ernyős madártej Bőrkondicionáló anyag
LATUM EXTRACT (Ornithogalum umbellatum, Liliaceae) hagymájából nyert
kivonat

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


OROBANCHE RAPUM 223747-85-1 Az orobanche rapum kivonat az Orobanche rapum, Oroban- Bőrvédő anyag
EXTRACT chaceae-ből nyert kivonat

ORTHOSIPHON STAMI- 84012-29-3 281-674-5 Az orthosiphon staminus kivonat a jávai tea (Orthosiphon Bőrkondicionáló anyag
NEUS EXTRACT staminus, Labiatae) leveléből nyert kivonat

ORYZA SATIVA BRAN Az oryza sativa korpa a rizs (Oryza sativa, Graminae) összetört Duzzasztó szer/koptató anyag
héja

ORYZA SATIVA BRAN 90106-37-9 Az oryza sativa korpakivonat a rizs (Oryza sativa, Graminae) Bőrkondicionáló anyag/bőrvédő
EXTRACT korpájából nyert kivonat anyag

ORYZA SATIVA BRAN OIL 68553-81-1 271-397-8 Az oryza sativa korpaolaj a rizs (Oryza sativa, Graminae) Lágyító szer
korpájából sajtolt nem illó olaj. Főleg a linolsav, olajsav,
palmitinsav és sztearinsav zsírsavak gliceridjeiből áll

ORYZA SATIVA CERA 8016-60-2 232-409-7 Az oryza sativa cera is a rizs (Oryza sativa, Graminae) Viszkozitásszabályozó szer/bőr-
korpájából nyert viasz kondicionáló anyag/hajkondicio-
náló anyag/bőrvédő anyag/
bőrsimító anyag

ORYZA SATIVA EXTRACT 90106-37-9 Az oryza sativa kivonat a rizs (Oryza sativa, Graminae) Bőrkondicionáló anyag/hajkondici-
szeméből nyert kivonat onáló anyag/duzzasztó szer/
abszorbens/koptató anyag

L 97/305
ORYZA SATIVA GERM OIL 90106-37-9 Az oryza sativa csíraolaj a rizs (Oryza sativa, Graminae) Lágyító szer
csírájából sajtolással nyert nem illó olaj. Főleg zsírsavak
gliceridjeiből áll
L 97/306
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ORYZA SATIVA GERM Az oryza sativa csírapor a rizs (Oryza sativa, Graminae) Duzzasztó szer/koptató anyag
POWDER csírájából származó por

ORYZA SATIVA STARCH Keményítő oryzae amylum 9005-25-8 232-679-6 Az oryza sativa keményítő a rizs (Oryza sativa, Graminae) Abszorbens/kötőanyag/viszkozi-

HU
hántolt magjából származó, nagy mértékben polimerizáló- tásszabályozó szer/duzzasztó szer
dott szénhidrát

ORYZANOL 11042-64-1 γ-Orizanol Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


náló anyag

OSTREA SHELL EXTRACT 94465-79-9 305-364-7 Az ostrea kagylókivonat az osztriga (Ostrea edulis) kagylójá- Koptató anyag/bőrkondicionáló
ból nyert kivonat anyag

OSTREA SHELL POWDER Az ostrea kagylópor az osztriga (Ostrea edulis) kagylójából Koptató anyag
nyert por

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


o-TOLYL BIGUANIDE 93-69-6 202-268-6 1-o-Tolilbiguanid Antioxidáns

OVUM 310-127-6 Természetben előforduló anyag, a tyúktojás teljes tartalma Bőrkondicionáló anyag/hajkondici-
onáló anyag

OVUM OIL 8001-17-0 232-271-8 Az ovum olaj a friss tyúktojás sárgájából extrakcióval nyert Lágyító szer
olaj. Főleg koleszterint, lecitint, valamint a klupanodonsav
(minden cisz-7, 10, 13, 16, 19-dokozapentánsav), linolsav,
olajsav, palmitinsav és sztearinsav zsírsavak gliceridjeit
tartalmazza

OVUM POWDER Az ovum por a szárított egész tyúktojásból nyert por Biológiai adalék, kelátképző

OVUM SHELL POWDER Az ovum héjpor a tyúktojás héjának összezúzásával nyert Biológiai adalékanyag
termék

OXALIC ACID 144-62-7 205-634-3 Oxálsav III/1,3 Ph szabályozó, kelátképző

OXIDIZED BEESWAX Méhviasz, oxidált Viszkozitásszabályozó szer

OXIDIZED CORN OIL 223705-62-2 Kukoricaolaj, oxidált Bőrkondicionáló anyag

OXIDIZED KERATIN Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


onáló anyag

2006.4.5.
OXIDIZED POLYETHY- 68441-17-8 Viszkozitásszabályozó szer
LENE
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

OXIDIZED POLYPROPY- 68649-58-1 Filmképző anyag


LENE

OXIDO REDUCTASES Élesztő, enzimek, elegy Bőrkondicionáló anyag

HU
OXYQUINOLINE Oxikinolin 148-24-3 205-711-1 Kinolin-8-ol III/1,51 Stabilizátor

OXYQUINOLINE BEN- 7091-57-8 230-395-7 Benzoesav, kinolin-8-ollal alkotott vegyület (1:1) Baktériumelleni szer
ZOATE

OXYQUINOLINE SULFATE Oxikinolin-szulfát 134-31-6 205-137-1 Bisz(8-hidroxi-kinolinium)-szulfát III/1,51 Baktériumelleni szer/emulzióstabi-


lizátor

OZOKERITE 64742-33-2/ 265-134-6 Kémiailag semlegesített szénhidrogén-viaszok (kőolaj). Kötőanyag/emulzióstabilizátor/opá-


8021-55-4 A savas jellegű anyagok eltávolítása céljából kezelt szén- losító anyag/viszkozitásszabályozó

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


hidrogének bonyolult elegye. Elsősorban telített, egyenes- szer
láncú szénhidrogéneket tartalma, amelyek szénatomszáma
a 20–50 tartományba esik

OZONIZED JOJOBA OIL Jojobaolaj, ózonnal alkotott termék Lágyító szer

PABA Aminobenzoesav 150-13-0 205-753-0 4-Aminobenzoesav VII/1,1 Ultraibolya-szűrő/ultraibolya-sugár-


zást elnyelő anyag

PAEONIA ALBIFLORA A paeonia albiflora kivonat a kínai bazsarózsa (Paeonia Erősítőszer


EXTRACT albiflora, Paeoniaceae) virágjából nyert kivonat

PAEONIA ALBIFLORA A paeonia albiflora gyökérkivonat a kínai bazsarózsa (Paeonia Bőrkondicionáló anyag
ROOT EXTRACT albiflora, Paeoniaceae) gyökeréből nyert kivonat

PAEONIA SUFFRUTICOSA 223747-88-4 A paeonia suffruticosa kivonat a fás bazsarózsa (Paeonia Bőrvédő anyag
EXTRACT suffruticosa, Ranunculaceae) gyökeréből nyert kivonat

PALM ALCOHOL 93762-75-5 297-792-5 Alkoholok, pálmaolaj Bőrkondicionáló anyag

PALM GLYCERIDE 97553-32-7 307-189-1 Gliceridek, pálmaolaj mono- Lágyító szer/emulgeáló szer

PALM GLYCERIDES 91744-64-8 294-628-4 Gliceridek, pálmaolaj mono-, di- és tri- Lágyító emulgeáló szer

PALM KERNEL ACID 101403-98-9 309-936-7 Zsírsavak, pálmamag-olaj Lágyító szer

PALM KERNEL ALCOHOL 92201-17-7 295-946-6 Alkoholok, pálmamag-olaj Lágyító szer/emulgeáló szer

L 97/307
PALM KERNEL GLYCERI- Gliceridek, pálmamag-olaj Lágyító szer/emulgeáló szer
DES
L 97/308
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PALM KERNELAMIDE DEA 73807-15-5 277-612-1 Amidok, pálmamag-olaj, N,N-bisz(hidroxi-etil) Emulgeáló szer/emulzióstabilizátor/
felületaktív anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer/habjavító anyag

PALM KERNELAMIDE MEA 92201-29-1 295-958-1 Amidok, pálmamag-olaj, N-(hidroxi-etil) Emulgeáló szer/emulzióstabilizátor/

HU
felületaktív anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer/habjavító anyag

PALM KERNELAMIDE Amidok, pálmamag-olaj, N-(2-hidroxi-propil)- Emulgeáló szer/emulzióstabilizátor/


MIPA felületaktív anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer habjavító anyag

PALM KERNELAMIDOP- 1-propánaminium, N-karboxi-metil-N,N-dimetil-3-amino-, Antisztatizáló szer/felületaktív


ROPYL BETAINE pálmamag-acil-származékok, hidroxidok, belső sók anyag/lemosó anyag/hajkondicio-
náló anyag/habjavító anyag/bőr-

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


kondicionáló anyag

PALMAMIDE DEA Amidok, pálmaolaj, N,N-bisz(2-hidroxi-etil)- Emulgeáló szer/emulzióstabilizátor/


felületaktív anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer/habjavító anyag

PALMAMIDE MEA Amidok, pálmaolaj, N-(2-hidroxi-etil)- Emulgeáló szer/emulzióstabilizátor/


felületaktív anyag viszkozitásszabá-
lyozó szer/habjavító anyag

PALMAMIDE MIPA Amidok, pálmaolaj, N-(2-hidroxi-propil) Emulgeáló szer/emulzióstabilizátor/


felületaktív anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer/habjavító anyag

PALMAMIDOPROPYL 1-Propánaminium, N-karboxi-metil-N,N-dimetil-3-amino-, Antisztatizáló szer/felületaktív


BETAINE N-(pálmaolaj-acil)-származékok, hidroxidok, belső sók anyag/bőrkondicionáló anyag/
lemosó anyag/habjavító anyag/haj-
kondicionáló anyag

PALMARIA PALMATA 223751-74-4 A palmaria palmata kivonat algából (Palmaria palmata, Bőrvédő anyag
EXTRACT Rhodymeniaceae) nyert kivonat

PALMITAMIDE DEA 7545-24-6 231-427-2 N,N-bisz(2-hidroxi-etil)-hexadekán-1-amid Antisztatizáló szer/viszkozitássza-


bályozó szer/habjavító anyag

PALMITAMIDE MEA Palmidrol 544-31-0 208-867-9 Hexadekánamid, N-(2-hidroxi-etil)- Antisztatizáló szer/viszkozitássza-


bályozó szer/habjavító anyag

2006.4.5.
PALMITAMIDOHEXADE- 129426-19-3 1,3-Hexadekándiol, 2-(1-oxo-hexadecil)-amino- Bőrkondicionáló anyag
CANEDIOL
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PALMITAMIDOPROPYL Pendecamain 32954-43-1 251-306-8 1-Propánaminium, N-(karboxi-metil)-N,N-dimetil-3-[(1- Antisztatizáló szer/felületaktív


BETAINE oxo-hexadecil)-amino]-, belső só anyag/lemosó anyag/hajkondicio-
náló anyag/bőrkondicionáló anyag/
habjavító anyag

HU
PALMITAMIDOPROPYL 67806-13-7 Hexadekánamid, N-[3-(dietil-amino)-propil]- Antisztatizáló szer
DIETHYLAMINE

PALMITAMIDOPROPYL 39669-97-1 254-585-4 N-[3-(Dimetil-amino)-propil]-hexadekán-1-amid Antisztatizáló szer


DIMETHYLAMINE

PALMITAMIDOPROPYL Hexadekánamid, N-(3-dimetil-amino)-propil-, 2-hidroxi- Antisztatizáló szer


DIMETHYLAMINE LAC- propanoát
TATE

PALMITAMIDOPROPYL Hexadekánamid, N-(3-dimetil-amino)-propil-, propanoát Antisztatizáló szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


DIMETHYLAMINE PRO-
PIONATE

PALMITAMIDOPROPYLA- 67806-12-6 Hexadekánamid, N-[(3-dimetil-amino)-propil]-, N-oxid Antisztatizáló szer/felületaktív


MINE OXIDE anyag/lemosó anyag/hajkondicio-
náló anyag/habjavító anyag/oldha-
tóságjavító anyag

PALMITAMINE Hexadecilamin 143-27-1 205-596-8 Hexadecilamin Antisztatizáló szer

PALMITAMINE OXIDE 7128-91-8 230-429-0 Hexadecil-dimetilamin, N-oxid Antisztatizáló szer/felületaktív


anyag/habjavító anyag/oldhatóság-
javító anyag/hajkondicionáló
anyag/lemosó anyag

PALMITIC ACID 57-10-3 200-312-9 Hexadekánsav Lágyító szer/emulgeáló szer

PALMITOLEAMIDOPRO- 7-Hexadekénamid, N-(3-dimetil-amino-propil)-, 2-hidroxi- Antisztatizáló szer


PYL DIMETHYLAMINE propanoát
LACTATE

PALMITOLEAMIDOPRO- 7-Hexadekénamid, N-(3-amino-propil)-, propanoát Antisztatizáló szer


PYL DIMETHYLAMINE
PROPIONATE

PALMITOYL CAMELLIA 226994-28-1 Közönséges teából (Camellia sinensis) nyert kivonat, hexade- Bőrkondicionáló anyag antioxidáns
SINENSIS kanoil-kloriddal lejátszódó reakció termékei

L 97/309
PALMITOYL CARNITINE 1-Propánaminium, 3-karboxi-2-(1-oxo-hexadecil-oxi)-N,N, Bőrkondicionáló anyag
N-trimetil-, hidroxid, belső só
L 97/310
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PALMITOYL COLLAGEN Antisztatizáló szer/lemosó anyag


AMINO ACIDS

PALMITOYL GLUTAMIC 38079-66-2 Glutaminsav, N-(1-oxo-hexadecil)- Bőrkondicionáló anyag


ACID

HU
PALMITOYL GLYCINE Glicin, N-(1-oxo-hexadecil)- Hajkondicionáló anyag/lemosó
anyag

PALMITOYL GRAPE SEED 226994-27-0 Szőlő (Vitis vinifera) magjából nyert kivonat, hexadekanoil- Bőrkondicionáló anyag
kloriddal lejátszódó reakció termékei

PALMITOYL HYDROLY- 68915-45-7 Antisztatizáló szer/lágyító szer fel-


ZED COLLAGEN ületaktív anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PALMITOYL HYDROLY- Antisztatizáló szer/lemosó anyag
ZED MILK PROTEIN

PALMITOYL HYDROLY- Felületaktív anyag/lemosó anyag


ZED WHEAT PROTEIN

PALMITOYL HYDROXYP- Bőrkondicionáló anyag


ROPYLTRIMONIUM AMY-
LOPECTIN/GLYCERIN
CROSSPOLYMER

PALMITOYL INULIN 195395-22-3 Inulin, hexadekanoát Lágyító szer/emulgeáló szer

PALMITOYL KERATIN Antisztatizáló szer/lemosó anyag


AMINO ACIDS

PALMITOYL MYRISTYL L-Szerin, N-(1-oxo-hexadecil)-, tetradecil-észter Bőrkondicionáló anyag


SERINATE

PALMITOYL OLIGOPEP- Bőrkondicionáló anyag/lemosó


TIDE anyag

PALMITOYL PEA AMINO 226993-78-8 Aminosavak, borsó, hexadekanoil-kloriddal lejátszódó Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
ACIDS reakció termékei onáló anyag

PALMITOYL PG-TRIMO- 1-Propánaminium, N,N,N-trimetil-2-hidroxi-3-(1-oxo-hexa- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


NIUM CHLORIDE decil-oxi)-, klorid anyag

2006.4.5.
PALMITOYL QUINOA 226993-82-4 ? Aminosavak, quinoa, hexadekanoil-kloriddal lejátszódó Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
AMINO ACIDS reakció termékei onáló anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PALMITOYL SILK AMINO Aminosavak, selyem, hexadekanoil-kloriddal lejátszódó Hajkondicionáló anyag/lemosó


ACIDS reakció termékei anyag

PALMITOYL SYNTHOPEP- Bőrkondicionáló anyag

HU
TIDE

PALMITYL TRIHYDROXY- 1,3-Propán-diamin, N-hexadecil-N,N'N'-trisz(2-hidroxi-etil)- III/1,38 Szájápoló anyag/foltosodásgátló


ETHYL PROPYLENEDIA- , dihidrofluorid anyag
MINE DIHYDROFLUORIDE

p-AMINOPHENOL 123-30-8 204-616-2 4-Aminofenol (CI 76550) Hajfesték

p-AMINOPHENOL HCl 51-78-5 200-122-6 4-Hidroxi-anilinium-klorid (CI 76550) Hajfesték

p-AMINOPHENOL SUL- 63084-98-0 263-847-7 Bisz[(4-hidroxi-fenil)-ammónium]-szulfát (CI 76550) Hajfesték

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


FATE

PANAX GINSENG EX- 84650-12-4 283-493-7 A panax ginseng kivonat a ginszeng (Panax ginseng, Araliaceae) Erősítőszer/hajkondicionáló anyag/
TRACT gyökeréből nyert kivonat lágyító szer/bőrvédő anyag

PANCREATIN Pankreatin 8049-47-6 232-468-9 Pankreatin Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


onáló anyag

PANICUM MILIACEUM 90082-36-3 290-125-9 A panicum miliaceum kivonat a köles (Panicum miliaceum, Bőrsimító anyag/bőrkondicionáló
EXTRACT Graminae) magjából nyert kivonat anyag

p-ANISIC ACID 100-09-4 202-818-5 Benzoesav, 4-metoxi- Elfedő anyag

PANTETHINE 16816-67-4 240-842-8 [R-(R*,R*)]-N,N'-[Ditiobisz[etilén-imino(3-oxo-propán-3,1- Lágyító szer/hajkondicionáló anyag


diil)]]-bisz[2,4-dihidroxi-3,3-dimetilbutiramid]

PANTHENOL Dexpantenol dexpanthenolum 81-13-0 201-327-3 Butánamid, 2,4-dihidroxi-N-(3-hidroxi-propil)-3,3-dimetil-, Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


(2R)- anyag/bőrkondicionáló anyag

PANTHENYL ETHYL 667-83-4 211-569-1 (+)-N-(3-Etoxi-propil)-2,4-dihidroxi-3,3-dimetilbutiramid Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


ETHER anyag

PANTHENYL ETHYL Butánamid, 2-hidroxi-4-acetil-oxi-3,3-dimetil-N-(3-etoxi- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


ETHER ACETATE propil)- anyag

L 97/311
PANTHENYL HYDROXYP- 1-Oktadekánaminium, N,N-dimetil-N-[2-hidroxi-3-[2,2- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
ROPYL STEARDIMONIUM dimetil-3-hidroxi-4-oxo-4-(3-hidroxi-propil)-amino]-butil]-, anyag
CHLORIDE klorid
L 97/312
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PANTHENYL TRIACETATE 94089-18-6 302-118-0 4-[(3-Acetoxi-propil)-amino]-2,2-dimetil-4-oxo-bután-1,3- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


diil-diacetát anyag

PANTOTHENIC ACID Pantoténsav 79-83-4 201-229-0 D-Pantoténsav Antisztatizáló szer/hajkondicionáló

HU
anyag/bőrkondicionáló anyag

PANTOTHENIC ACID Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


POLYPEPTIDE anyag/bőrkondicionáló anyag

PAPAIN Papain 9001-73-4 232-627-2 Papain Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


anyag/bőrkondicionáló anyag

PAPAVER ORIENTALE OIL A papaver orientale olaj a keleti díszmák (Papaver orientale, Lágyító szer/oldószer
Papaveraceae) magjából sajtolt nem illó olaj

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PAPAVER RHOEAS EX- 84696-43-5 283-651-5 A papaver rhoeas kivonat a pipacs (Papaver rhoeas, Papavera- Csillapító szer/lágyító szer
TRACT ceae) szirmából nyert kivonat

PARAFFIN 8002-74-2/ 232-315-6/ Paraffinviaszok és szénhidrogén-viaszok. Kőolajfrakciókból Lágyító szer/viszkozitásszabályozó


64742-51-4 265-154-5 oldószeres kristályosítással (oldószeres olajmentesítéssel) szer
vagy izzasztással kapott, bonyolult összetételű szénhidro-
gén-elegy. Elsősorban 20-nál nagyobb szénatomszámú
egyenesláncú szénhidrogéneket tartalmaz./Paraffinviaszok
(kőolaj), hidrogénezéssel finomított. Kőolajviasz katalizátor
jelenlétében történő hidrogénezésével kapott, bonyolult
összetételű szénhidrogén-elegy. Elsősorban 20 és 50 közé
eső szénatomszámú egyenesláncú paraffin-szénhidrogéne-
ket tartalmaz

PARAFFINUM LIQUIDUM Ásványolaj paraffinum liquidum/ 8012-95-1 232-384-2 Paraffinolajok. Kőolajból származó folyékony szénhidrogé- Antisztatizáló szer/lágyító szer/
paraffinum perliqui- nek oldószer/bőrvédő anyag
dum

PARFUM Illatszer és aromás vegyületek, és ezek nyersanyagai Dezodoráló anyag/elfedő anyag

PARIETARIA OFFICINALIS 84012-32-8 281-676-6 A parietaria officinalis kivonat a falgyom, (Parietaria officinalis, Csillapító szer/lágyító szer
EXTRACT Urticaceae) leveléből és szárából nyert kivonat

PASSIFLORA EDULIS EX- 91770-48-8 294-833-9 A passiflora edulis kivonat a passiógyümölcs (Passiflora edulis, Bőrkondicionáló anyag
TRACT Passifloraceae) virágjából nyert kivonat

2006.4.5.
PASSIFLORA EDULIS 91770-48-8 294-833-9 A passiflora edulis gyümölcskivonat a passiógyümölcs (Pas- Bőrkondicionáló anyag
FRUIT EXTRACT siflora edulis, Passifloraceae) terméséből nyert kivonat
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PASSIFLORA EDULIS OIL A passiflora edulis olaj a passiógyümölcs (Passiflora edulis, Lágyító szer
Passifloraceae) magjából sajtolt nem illó olaj

PASSIFLORA INCARNATA passiflorae incarnatae 72968-47-9 277-142-7 A passiflora incarnata kivonat a májusi alma (Passiflora Bőrkondicionáló anyag/bőrvédő
EXTRACT extractum incarnata, Passifloraceae) virágjából nyert kivonat anyag

HU
PASSIFLORA INCARNATA 72968-47-9 277-142-7 A passiflora incarnata gyümölcskivonat a májusi alma Bőrkondicionáló anyag/bőrvédő
FRUIT EXTRACT (Passiflora incarnata, Passifloraceae) terméséből nyert kivonat anyag

PASSIFLORA INCARNATA 97676-26-1 A passiflora incarnata olaj a májusi alma (Passiflora incarnata, Bőrvédő anyag
OIL Passifloraceae) magjából sajtolt olaj. Főleg zsírsavak glicerid-
jeiből áll

PASSIFLORA LAURIFOLIA 223747-97-5 A passiflora laurifolia kivonat a csengőgranadilla (Passiflora Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT laurifolia, Passifloraceae) virágjából nyert kivonat

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PASSIFLORA LAURIFOLIA 223747-97-5 A passiflora laurifolia gyümölcskivonat a csengőgranadilla Bőrkondicionáló anyag
FRUIT EXTRACT (Passiflora laurifolia, Passifloraceae) terméséből nyert kivonat

PASSIFLORA QUADRAN- A passiflora quadrangularis kivonat az óriás passiógyümölcs Csillapító szer/frissítő anyag/bőr-
GULARIS EXTRACT (Passiflora quadrangularis, Passifloraceae) virágjából nyert védő anyag
kivonat

PASSIFLORA QUADRAN- A passiflora quadrangularis gyümölcskivonat az óriás passió- Csillapító szer/bőrvédő anyag
GULARIS FRUIT EXTRACT gyümölcs (Passiflora quadrangularis, Passifloraceae) terméséből
nyert kivonat

PASSIFLORA QUADRAN- A passiflora quadrangularis hüvelykivonat az óriás passió- Bőrkondicionáló anyag


GULARIS HULL EXTRACT gyümölcs (Passiflora quadrangularis, Passifloraceae) hüvelyéből
nyert kivonat

PAULLINIA CUPANA EXT- 84929-28-2 284-512-1 A paullinia cupana kivonat a guarana (Paullinia cupana, Bőrkondicionáló anyag/erősítőszer
RACT Sapindaceae) magjából nyert kivonat

PAULLINIA CUPANA 84929-28-2 284-512-1 A paullinia cupana gyümölcskivonat a guarana (Paullinia Bőrkondicionáló anyag
FRUIT EXTRACT cupana, Sapindaceae) terméséből nyert kivonat

PCA Pidolsav 98-79-3 202-700-3 Pidolsav Nedvesítő szer/hidratáló anyag

PCA DIMETHICONE 179005-03-9 3-(4-Karboxi-2-oxo-1-pirolidinil)-propil-metilsziloxán, Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


dimetilsziloxánnal alkotott polimer, trimetilszilil-lezárású onáló anyag

L 97/313
PCA ETHYL COCOYL 95370-65-3 305-928-2 DL-Prolin, 5-oxo-, N2-kókusz-acil-L-arginin-Et-észterrel Antisztatizáló szer/felületaktív
ARGINATE alkotott vegyület anyag/hidratáló anyag
L 97/314
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PCA GLYCERYL OLEATE 84608-82-2 283-393-3 2-Hidroxi-3-(oleoil-oxi)-propil-5-oxo-L-prolinát Lágyító szer

p-CHLORO-m-CRESOL Klórkrezol chlorocresolum 59-50-7 200-431-6 Klórkrezol VI/1,24 Tartósító szer

p-CHLOROPHENOL Paraklórfenol 106-48-9 203-402-6 4-Klorofenol Baktériumelleni szer

HU
p-CRESOL 106-44-5 203-398-6 Fenol, 4-metil- Baktériumelleni szer

p-CYMENE 99-87-6 202-796-7 P-Cimol Elfedő anyag

PEA PALMITATE Borsó, palmitoil-kloriddal lejátszódó reakció termékei Bőrkondicionáló anyag

PEANUT ACID 91051-35-3 293-087-1 Zsírsavak, mogyoróolaj Lemosó anyag

PEANUT GLYCERIDES 91744-77-3 294-643-6 Gliceridek, mogyoróolaj mono-, di- és tri- Emulgeáló szer/bőrkondicionáló

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


anyag

PEANUT OIL PEG-6 68440-49-3 Mogyoróolaj, etoxilált Lágyító szer


ESTERS

PEANUTAMIDE MEA 93572-05-5 297-433-2 Zsírsavak, mogyoróolaj, etanolaminnal alkotott vegyületek Emulgeáló szer/emulzióstabilizátor/
felületaktív anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer/habjavító anyag

PEANUTAMIDE MIPA Amidok, mogyoróolaj, N-(2-hidroxi-propil) Emulgeáló szer/emulzióstabilizátor/


felületaktív anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer/habjavító anyag

PECTIN Pektin 9000-69-5 232-553-0 Pektin Kötőanyag/emulzióstabilizátor/


viszkozitásszabályozó szer

PEG-2 CASTOR OIL 61791-12-6 Ricinusolaj, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-2 COCAMINE 61791-14-8 Aminok, kókusz-alkil, etoxilált Emulgeáló szer

PEG-2 COCO-BENZONIUM Antisztatizáló szer/felületaktív


CHLORIDE anyag

PEG-2 COCOMONIUM 70750-47-9 274-846-6 Kvaterner ammóniumvegyületek, kókusz-alkil-bisz(hidroxi- Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/
CHLORIDE etil)-metil, kloridok felületaktív anyag

PEG-2 DIETHYLHEXA- 72269-52-4 276-553-9 Oxi-dietilén-bisz(2-etilhexanoát) Emulgeáló szer

2006.4.5.
NOATE

PEG-2 DIISONONANOATE Emulgeáló szer


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEG-2 DILAURATE 2595081 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-dodecil)-ω-[(1-oxo-dodecil)- Emulgeáló szer


oxi]-

PEG-2 DIMEADOWFOA- 226995-92-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-[2-[bisz(2-amino-etil)-metil-ammó- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló

HU
MAMIDOETHYLMONIUM nio]-etil]-ω-hidroxi, N,N'-di-Limnanthes alba magolaj-acil- anyag
METHOSULFATE származékok, metilszulfátok (sók) (2 mól EO átlagos
mólarány)

PEG-2 DISTEARATE 109-30-8 203-663-6 Oxi-dietán-1,2-diil-disztearát Emulgeáló szer

PEG-2 HYDROGENATED Emulgeáló szer


CASTOR OIL

PEG-2 HYDROGENATED 61791-26-2 Aminok, faggyú-alkil, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag


TALLOW AMINE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PEG-2 LACTAMIDE Nedvesítő szer

PEG-2 LAURAMINE 31017-83-1 Poli(oxi-1,2-etándiil), α, α'-[(dodecil-imino)-di-2,1-etándiil]- Antisztatizáló szer/habjavító anyag


bisz[ω-hidroxi- (2 mól EO átlagos mólarány)

PEG-2 LAURATE 141-20-8 205-468-1 2-(2-Hidroxi-etoxi)-etillaurát Emulgeáló szer

PEG-2 LAURATE SE Emulgeáló szer

PEG-2M 25322-68-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi- Kötőanyag/emulzióstabilizátor/


viszkozitásszabályozó szer

PEG-2 MILK SOLIDS Antisztatizáló szer/lágyító szer

PEG-2 OLEAMIDE 20429-33-8 243-818-5 (Z)-N-[2-(2-Hidroxi-etoxi)-etil]-9-oktadekénamid Emulgeáló szer

PEG-2 OLEAMINE 25307-17-9 246-807-3 2,2'-(Oktadek-9-enil-imino)-biszetanol Emulgeáló szer

PEG-2 OLEAMMONIUM 18448-65-2 242-332-0 Bisz(Hidroxi-etil)-metil-oleilammónium-klorid Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/


CHLORIDE felületaktív anyag

PEG-2 OLEATE 106-12-7 203-364-0 2-(2-Hidroxi-etoxi)-etilmonooleát Emulgeáló szer

PEG-2 OLEATE SE Emulgeáló szer

L 97/315
PEG-2 RICINOLEATE 5401-17-2 226-448-9 2-(2-Hidroxi-etoxi)-etil (R)-12-hidroxi-oleát Emulgeáló szer
L 97/316
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEG-2 SORBITAN ISOS- Felületaktív anyag/emulgeáló szer


TEARATE

PEG-2 SOYAMINE 61791-24-0 Aminok, szója-alkil, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

HU
PEG-2 STEARAMIDE CAR- Felületaktív anyag
BOXYLIC ACID

PEG-2 STEARAMINE 10213-78-2 233-520-3 2,2'-(Oktadecil-imino)-biszetanol Antisztatizáló szer/emulgeáló szer

PEG-2 STEARATE 106-11-6 203-363-5 2-(2-Hidroxi-etoxi)-etilsztearát Emulgeáló szer/opálosító anyag

PEG-2 STEARATE SE Emulgeáló szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PEG-2 STEARMONIUM 60687-87-8 Antisztatizáló szer/emulgeáló szer
CHLORIDE

PEG-3 CASTOR OIL 61791-12-6 Ricinusolaj, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-3 COCAMIDE 61791-08-0 Zsírsavak, kókusz, etanolaminnal lejátszódó reakció ter- Emulgeáló szer/felületaktív anyag
mékei, etoxilált

PEG-3 COCAMINE 61791-14-8 Aminok, kókusz-alkil, etoxilált Emulgeáló szer

PEG-3 DIOLEOYLAMI- 224948-78-1 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-[2-[N-metil-N,N-bisz[2-[[(9Z)-1- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


DOETHYLMONIUM ME- oxo-9-oktadekenil]-amino]-etil]-ammónio]-etil]-ω-hidroxi, anyag
THOSULFATE metilszulfát (só) (3 mól EO átlagos mólarány)

PEG-3 DIPALMITATE 32628-06-1 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-hexadecil)-ω-[(1-oxo-hexade- Emulgeáló szer


cil)-oxi]-

PEG-3 2,2'-DI-p-PHENYLE- Hajfesték


NEDIAMINE

PEG-3 DIROSINATE 242812-90-4 Gyantasavak és fenyőgyantasavak, polietilén-glikollal alko- Bőrkondicionáló anyag/viszkozi-


tott diészterek (3 mól EO átlagos mólarány) tásszabályozó szer

PEG-3 DISTEARATE 2595268 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-[(1-oxo-oktade- Emulgeáló szer

2006.4.5.
cil)-oxi]-

PEG-3 LANOLATE 68459-50-7 Zsírsavak, lanolin, etoxilált Emulgeáló szer


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEG-3 LAURAMIDE 26635-75-6 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-[2-[(1-oxo-dodecil)-amino]-etil]-ω- Emulgeáló szer


hidroxi-

PEG-3 LAURAMINE OXIDE Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-ω'-[(dodecil-oxido-imino)-di- Antisztatizáló szer/felületaktív

HU
(3 mól EO átlagos mólarány) anyag

PEG-3 OLEAMIDE Felületaktív anyag/emulgeáló szer

PEG-3 OLEATE 10233-14-4 233-561-7 2-[2-(2-Hidroxi-etoxi)-etoxi]-etiloleát Emulgeáló szer

PEG-3 SORBITAN OLEATE 9005-65-6 Szorbitán, mono-9-oktadekenoát, poli(oxi-1,2-etándiil)- Emulgeáló szer


származékok, (Z)-

PEG-3 SORBITAN STEA- 9005-67-8 Szorbitán, monooktadekanoát, poli(oxi-1,2-etándiil)-szár- Emulgeáló szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


RATE mazékok

PEG-3 STEARATE 9004-99-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-hidroxi- Nedvesítő szer

PEG-3 TALLOW AMINOP- 61790-85-0 Aminok, N-faggyú-alkil-trimetiléndi-, etoxilált Emulgeáló szer


ROPYLAMINE

PEG-3 TALLOW PROPYLE- 93572-63-5 297-495-0 Kvaterner ammónium vegyületek, N,N,N'-trisz(hidroxi-etil)- Antisztatizáló szer
NEDIMONIUM DIMETHO- N,N'-dimetil-N'-faggyú-alkil-trimetiléndi-, bisz(Me-szulfátok)
SULFATE (sók)

PEG-3/PPG-2 GLYCERYL/ Emulgeáló szer


SORBITOL HYDROXYS-
TEARATE/ISOSTEARATE

PEG-4 Makrogol 200 112-60-7/ 203-989-9 3,6,9-Trioxa-undekán-1,11-diol Nedvesítő szer/oldószer


25322-68-3

PEG-4 CASTOR OIL 61791-12-6 Ricinusolaj, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-4 DIHEPTANOATE 70729-68-9 274-829-3 Oxi-bisz(etán-2,1-diil-oxi-etán-2,1-diil)-biszheptanoát Emulgeáló szer

PEG-4 DILAURATE 2595081 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-dodecil)-ω-[(1-oxo-dodecil)- Emulgeáló szer


oxi]-

L 97/317
PEG-4 DIOLEATE 2595236 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-9-oktadekenil)-ω-[(1-oxo-9- Emulgeáló szer
oktadekenil)-oxi]-, (Z,Z)-
L 97/318
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEG-4 DISTEARATE 2595268 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-[(1-oxo-oktade- Emulgeáló szer


cil)-oxi]-

PEG-4 ETHYLHEXANOATE Emulgeáló szer

HU
PEG-4 ISOSTEARATE 56002-14-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-izooktadecil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer

PEG-4 LANOLATE 68459-50-7 Zsírsavak, lanolin, etoxilált Emulgeáló szer

PEG-4 LAURATE 9004-81-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-dodecil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-4 OLEAMIDE 26027-37-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-[2-[(1-oxo-9-oktadekenil)-amino]- Emulgeáló szer


etil]-ω-hidroxi-

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PEG-4 OLEATE 10108-25-5 233-293-0 2-[2-[2-(2-Hidroxi-etoxi)-etoxi]-etoxi]-etiloleát Emulgeáló szer

PEG-4 OLIVATE 226708-41-4 Zsírsavak, olívaolaj, etoxilált (4 mól EO átlagos mólarány) Emulgeáló szer

PEG-4 POLYGLYCERYL-2 86360-24-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi-, oxi-bisz[propán- Emulgeáló szer


DISTEARATE diol]-dioktadekanoáttal alkotott éter (2:1) (4 mól EO átlagos
mólarány)

PEG-4 POLYGLYCERYL-2 Emulgeáló szer


STEARATE

PEG-4 PROLINE LINO- Lágyító szer


LEATE

PEG-4 PROLINE LINOLE- Lágyító szer


NATE

PEG-4 RAPESEEDAMIDE 85536-23-8 Aminok, repceolaj, N-(hidroxi-etil), etoxilált Viszkozitásszabályozó szer

PEG-4 STEARAMIDE Felületaktív anyag

PEG-4 STEARATE 106-07-0 203-358-8 2-[2-[2-(2-Hidroxi-etoxi)-etoxi]-etoxi]-etilsztearát Emulgeáló szer

PEG-4 TALLATE 61791-00-2 Zsírsavak, tallolaj, etoxilált Emulgeáló szer

2006.4.5.
PEG-4-PPG-7 C13/C15 Felületaktív anyag
ALCOHOL
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEG-5 CASTOR OIL 61791-12-6 Ricinusolaj, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-5 COCAMIDE 61791-08-0 Zsírsavak, kókusz, etanolaminnal lejátszódó reakció ter- Emulgeáló szer/felületaktív anyag
mékei, etoxilált

HU
PEG-5 COCAMINE 61791-14-8 Aminok, kókusz-alkil, etoxilált Emulgeáló szer

PEG-5 COCOATE 61791-29-5 Zsírsavak, kókusz, etoxilált Emulgeáló szer

PEG-5 COCOMONIUM 68989-03-7 Antisztatizáló szer


METHOSULFATE

PEG-5 DEDM HYDANTOIN Baktériumelleni szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PEG-5 DEDM HYDANTOIN Baktériumelleni szer
OLEATE

PEG-5 DITRIDECYLMO- Antisztatizáló szer/felületaktív


NIUM CHLORIDE anyag

PEG-5 ETHYLHEXANOATE Emulgeáló szer

PEG-5 GLYCERYL SES- 57107-97-8 Emulgeáló szer


QUIOLEATE

PEG-5 GLYCERYL STEA- 51158-08-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi-, 1,2,3-propántriol- Emulgeáló szer/felületaktív anyag
RATE monooktadekanoáttal alkotott éter (2:1)

PEG-5 GLYCERYL TRIISOS- Lágyító szer/emulgeáló szer


TEARATE

PEG-5 HYDROGENATED 61788-85-0 Ricinusolaj, hidrogénezett, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag


CASTOR OIL

PEG-5 HYDROGENATED Emulgeáló szer/felületaktív anyag


CORN GLYCERIDES

PEG-5 HYDROGENATED 68648-27-1 Lanolin, hidrogénezett, etoxilált Lágyító szer/emulgeáló szer


LANOLIN

L 97/319
PEG-5 HYDROGENATED 61791-26-2 Aminok, faggyú-alkil, etoxilált Emulgeáló szer
TALLOW AMINE
L 97/320
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEG-5 ISODECYLOXYP- Poli(oxi-1,2-etándiil), α, α'-[[[3-(izodecil-oxi)-propil]-imino]- Antisztatizáló szer


ROPYLAMINE di-2,1-etándiil]-bisz[ω-hidroxi]-, (5 mól EO átlagos móla-
rány)

HU
PEG-5 LANOLATE 68459-50-7 Zsírsavak, lanolin, etoxilált Emulgeáló szer

PEG-5 LANOLIN 61790-81-6 Lanolin, etoxilált Emulgeáló szer

PEG-5 LANOLINAMIDE Emulgeáló szer

PEG-5 LAURAMIDE 26635-75-6 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-[2-[(1-oxo-dodecil)-amino]-etil]-ω- Emulgeáló szer


hidroxi-

PEG-5M 25322-68-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi- Kötőanyag/emulzióstabilizátor/


viszkozitásszabályozó szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PEG-5 OLEAMIDE 26027-37-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-[2-[(1-oxo-9-oktadekenil)-amino]- Emulgeáló szer
etil]-ω-hidroxi-

PEG-5 OLEAMIDE DIO- Emulgeáló szer ,


LEATE

PEG-5 OLEAMINE 26635-93-8 Emulgeáló szer

PEG-5 OLEATE 9004-96-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-9-oktadekenil)-ω-hidroxi-, Emulgeáló szer


(Z)-

PEG-5 PENTAERYTHRITYL Lágyító szer


ETHER

PEG-5 SORBITAN ISOS- 66794-58-9 Emulgeáló szer


TEARATE

PEG-5 SOYA STEROL Emulgeáló szer

PEG-5 SOYAMINE 61791-24-0 Aminok, szója-alkil, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-5 STEARAMINE Antisztatizáló szer/emulgeáló szer

PEG-5 STEARATE 9004-99-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

2006.4.5.
PEG-5 STEARYL AMMO- Antisztatizáló szer/felületaktív
NIUM CHLORIDE anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEG-5 STEARYL AMMO- Antisztatizáló szer/felületaktív


NIUM LACTATE anyag

PEG-5 TALL OIL STEROL Antisztatizáló szer

HU
ETHER

PEG-5 TALLATE 61791-00-2 Zsírsavak, tallolaj, etoxilált Emulgeáló szer

PEG-5 TALLOW AMIDE 68155-24-8/ Amidok, faggyú, hidrogénezett, etoxilált Emulgeáló szer
8051-61-4

PEG-5 TALLOW BENZO- Antisztatizáló szer/felületaktív


NIUM CHLORIDE anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PEG-5 TRICAPRYLYL CI- Emulgeáló szer
TRATE

PEG-5 TRICETYL CITRATE Lágyító szer

PEG-5 TRIDECYL CITRATE Lágyító szer

PEG-5 TRILAURYL CI- Lágyító szer


TRATE

PEG-5 TRIMETHYLOLPRO- Emulgeáló szer


PANE TRIMYRISTATE

PEG-5 TRIMYRISTYL CI- Lágyító szer


TRATE

PEG-5 TRISTEARYL CI- Lágyító szer


TRATE

PEG-6 2615-15-8 220-045-1 3,6,9,12,15-Pentaoxa-heptadekán-1,17-diol Nedvesítő szer/oldószer

PEG-6 ALMOND GLYCERI- 226993-90-4 Mono- és digliceridek, mandulaolaj, etoxilált (6 mól EO Lágyító szer/emulgeáló szer
DES átlagos mólarány)

PEG-6 BEESWAX Emulgeáló szer

L 97/321
PEG-6 CAPRYLIC/CAPRIC Emulgeáló szer
GLYCERIDES
L 97/322
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEG-6 COCAMIDE 61791-08-0 Zsírsavak, kókusz, etanolaminnal lejátszódó reakció ter- Emulgeáló szer/felületaktív anyag
mékei, etoxilált

PEG-6 DILAURATE 2595081 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-dodecil)-ω-[(1-oxo-dodecil)- Emulgeáló szer

HU
oxi]-

PEG-6 DIOLEATE 2595236 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-9-oktadekenil)-ω-[(1-oxo-9- Emulgeáló szer


oktadekenil)-oxi]-, (Z,Z)-

PEG-6 DISTEARATE 2595268 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-[(1-oxo-oktade- Emulgeáló szer


cil)-oxi]-

PEG-6 ISOLAURYL 13081-34-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-[2-(dodecil-tio)-etil]-ω-hidroxi- Emulgeáló szer


THIOETHER

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PEG-6 ISOPALMITATE Emulgeáló szer

PEG-6 ISOSTEARATE 56002-14-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-izooktadecil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer

PEG-6 LANOLATE Zsírsavak, lanolin, etoxilált Emulgeáló szer

PEG-6 LAURAMIDE 26635-75-6 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-[2-[(1-oxo-dodecil)-amino]-etil]-ω- Emulgeáló szer


hidroxi-

PEG-6 LAURATE 9004-81-3/ Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-dodecil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer


2370-64-1

PEG-6 LAURATE/TARTA- Emulgeáló szer


RATE

PEG-6 METHYL ETHER Polietilén-glikol- 9004-74-4 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-metil-ω-hidroxi- Oldószer


monometil-éter

PEG-6 OLEAMIDE 26027-37-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-[2-[(1-oxo-9-oktadekenil)-amino]- Emulgeáló szer


etil]-ω-hidroxi-

PEG-6 OLEATE 9004-96-0/ Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-9-oktadekenil)-ω-hidroxi-, Emulgeáló szer/felületaktív anyag


60344-26-5 (Z)-

2006.4.5.
PEG-6 PALMITATE 9004-94-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-hexadecil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEG-6 SORBITAN BEES- 1,4-Anhidro-D-glucitol, etoxilált, méhviasszal alkotott ész- Emulgeáló szer/felületaktív anyag
WAX terek (6 mól EO átlagos mólarány)

PEG-6 SORBITAN OLEATE 9005-65-6 Szorbitán, mono-9-oktadekenoát, poli(oxi-1,2-etándiil)- Emulgeáló szer

HU
származékok, (Z)-

PEG-6 SORBITAN STEA- 9005-67-8 Szorbitán, monooktadekanoát, poli(oxi-1,2-etándiil)-szár- Emulgeáló szer


RATE mazékok

PEG-6 STEARATE 9004-99-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer

PEG-6 UNDECYLENATE Korpásodás elleni hatóanyag/fel-


ületaktív anyag

PEG-7 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi-, (7 mól EO átlagos Nedvesítő szer/oldószer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


mólarány)

PEG-7 BETANAPHTHOL Viszkozitásszabályozó szer

PEG-7 COCAMIDE 61791-08-0 Zsírsavak, kókusz, etanolaminnal lejátszódó reakció ter- Emulgeáló szer/felületaktív anyag
mékei, etoxilált

PEG-7 GLYCERYL macrogoli 7 glyceroli 68201-46-7/ Gliceridek, kókusz mono- és di-, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag
COCOATE cocoas 66105-29-1

PEG-7 HYDROGENATED 61788-85-0 Ricinusolaj, hidrogénezett, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag


CASTOR OIL

PEG-7 LANOLATE 68459-50-7 Zsírsavak, lanolin, etoxilált Emulgeáló szer

PEG-7M 25322-68-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi- Kötőanyag/emulzióstabilizátor/


viszkozitásszabályozó szer

PEG-7 OLEAMIDE 26027-37-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-[2-[(1-oxo-9-oktadekenil)-amino]- Emulgeáló szer


etil]-ω-hidroxi-

PEG-7 OLEATE 9004-96-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-9-oktadekenil)-ω-hidroxi-, Emulgeáló szer/felületaktív anyag


(Z)-

PEG-7 RICINOLEATE 9004-97-1 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(12-hidroxi-1-oxo-9-oktadekenil)-ω- Emulgeáló szer

L 97/323
hidroxi-, [r-(Z)]-

PEG-7 STEARATE 9004-99-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer


L 97/324
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEG-7 TALLOW AMINE Emulgeáló szer

PEG-8 5117-19-1/ 225-856-4 3,6,9,12,15,18,21-Heptaoxa-trikozán-1,23-diol Nedvesítő szer/oldószer


25322-68-3

HU
PEG-8 BEESWAX Emulgeáló szer

PEG-8 BEHENATE Emulgeáló szer

PEG-8 C12-18 ESTER Emulgeáló szer

PEG-8 CAPRATE Emulgeáló szer

PEG-8 CAPRYLATE Emulgeáló szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PEG-8 CAPRYLATE/CAP- Emulgeáló szer
RATE

PEG-8 CAPRYLIC/CAPRIC Emulgeáló szer


GLYCERIDES

PEG-8 CASTOR OIL 61791-12-6 Ricinusolaj, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-8 COCOATE 61791-29-5 Zsírsavak, kókusz, etoxilált Emulgeáló szer

PEG-8 DI/TRIRICINO- Emulgeáló szer


LEATE

PEG-8 DICOCOATE Emulgeáló szer

PEG-8 DIISOSTEARATE Emulgeáló szer

PEG-8 DILAURATE 2595081 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-dodecil)-ω-[(1-oxo-dodecil)- Emulgeáló szer


oxi]-

PEG-8 DIOLEATE 2595236 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-9-oktadekenil)-ω-[(1-oxo-9- Emulgeáló szer


oktadekenil)-oxi]-, (Z, Z)-

PEG-8 DISTEARATE 2595268 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-[(1-oxo-oktade- Emulgeáló szer

2006.4.5.
cil)-oxi]-

PEG-8 DITALLATE 61791-01-3 Zsírsavak, tallolaj, polietilén-glikollal alkotott diészterek Emulgeáló szer
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEG-8 GLYCERYL LAU- 59070-56-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α,α',α''-1,2,3-propántriil-trisz-ω-hid- Emulgeáló szer


RATE roxi-, monododekanoát

PEG-8 HYDROGENATED Lágyító szer/emulgeáló szer

HU
FISH GLYCERIDES

PEG-8 HYDROGENATED 61791-26-2 Aminok, faggyú-alkil, etoxilált Emulgeáló szer


TALLOW AMINE

PEG-8 ISOLAURYL 13081-34-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-[2-(dodecil-tio)-etil]-ω-hidroxi- Emulgeáló szer


THIOETHER

PEG-8 ISOSTEARATE 56002-14-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-izooktadecil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PEG-8 LANOLATE Zsírsavak, lanolin, etoxilált Emulgeáló szer

PEG-8 LAURATE 9004-81-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-dodecil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-8 LINOLEATE Lágyító szer

PEG-8 LINOLENATE Lágyító szer

PEG-8 MYRISTATE Emulgeáló szer

PEG-8 OLEATE 9004-96-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-9-oktadekenil)-ω-hidroxi-, Emulgeáló szer


(Z)-

PEG-8 PALMITOYL Antisztatizáló szer


METHYL DIETHONIUM
METHOSULFATE

PEG-8 PROPYLENE 126645-98-5 Zsírsavak, kókusz, etoxilált, propoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag
GLYCOL COCOATE

PEG-8 RICINOLEATE 9004-97-1 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(12-hidroxi-1-oxo-9-oktadekenil)-ω- Felületaktív anyag


hidroxi-, [r-(Z)]-

PEG-8 SESQUILAURATE Emulgeáló szer

L 97/325
PEG-8 SESQUIOLEATE Emulgeáló szer
L 97/326
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEG-8 SORBITAN BEES- Emulgeáló szer/felületaktív anyag


WAX

PEG-8 SOYAMINE 61791-24-0 Aminok, szója-alkil, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

HU
PEG-8 STEARATE Polioxil-8-sztearát 9004-99-3/ Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/nedvesítő szer/fel-
70802-40-3 ületaktív anyag

PEG-8 TALLATE 61791-00-2 Zsírsavak, tallolaj, etoxilált Emulgeáló szer

PEG-8 TALLOW AMIDE 68155-24-8 Amidok, faggyú, hidrogénezett, etoxilált Emulgeáló szer

PEG-8 UNDECYLENATE Emulgeáló szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PEG-8/SMDI COPOLYMER 39444-87-6 Filmképző anyag

PEG-9 25322-68-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi- Nedvesítő szer/oldószer

PEG-9 CASTOR OIL 61791-12-6 Ricinusolaj, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-9 COCOATE Emulgeáló szer

PEG-9 COCOGLYCERIDES 67762-35-0 Mono- és digliceridek, kókuszdió-olaj, etoxilált Lágyító szer/emulgeáló szer
(általános)

PEG-9 DIETHYLMONIUM Emulgeáló szer


CHLORIDE

PEG-9 DISTEARATE 2595268 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-[(1-oxo-oktade- Emulgeáló szer


cil)-oxi]-

PEG-9 LAURATE 106-08-1 203-359-3 26-Hidroxi-3,6,9,12,15,18,21,24-oktaoxa-hexakoz-1-il-lau- Emulgeáló szer


rát

PEG-9M 25322-68-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi- Kötőanyag/emulzióstabilizátor/


viszkozitásszabályozó szer

PEG-9 OLEAMIDE 26027-37-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-[2-[(1-oxo-9-oktadecenil)-amino]- Emulgeáló szer


etil]-ω-hidroxi-

2006.4.5.
PEG-9 OLEATE 9004-96-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-9-oktadecenil)-ω-hidroxi-, Emulgeáló szer
(Z)-
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEG-9 RICINOLEATE 9004-97-1 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(12-hidroxi-1-oxo-9-oktadecenil)-ω- Felületaktív anyag


hidroxi-, [r-(Z)]-

PEG-9 STEARAMIDE CAR- Emulgeáló szer

HU
BOXYLIC ACID

PEG-9 STEARATE 5349-52-0/ 226-312-9 26-Hidroxi-3,6,9,12,15,18,21,24-oktaoxa-hexakoz-1-il- Emulgeáló szer


9004-99-3 sztearát

PEG-10 25322-68-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi- Nedvesítő szer/oldószer

PEG-10 CASTOR OIL 61791-12-6 Ricinusolaj, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-10 COCAMINE 61791-14-8 Aminok, kókusz-alkil, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PEG-10 COCOATE Emulgeáló szer

PEG-10 COCO-BENZO- Antisztatizáló szer/felületaktív


NIUM CHLORIDE anyag

PEG-10 COCONUT OIL Antisztatizáló szer/lágyító szer


ESTERS

PEG-10 DIOLEATE 2595236 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-9-oktadekenil)-ω-[(1-oxo-9- Emulgeáló szer


oktadekenil)-oxi]-, (Z,Z)-

PEG-10 GLYCERYL OLEATE 68889-49-6 9-Oktadekénsav (Z)-, 1,2,3-propántriil-észter, α-hidro-ω- Emulgeáló szer
hidroxi-poli(oxi-1,2-etándiil)-lel alkotott polimer

PEG-10 GLYCERYL PIBSA Emulgeáló szer


TALLATE

PEG-10 GLYCERYL STEA- 51158-08-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi-, 1,2,3-propántriol Emulgeáló szer


RATE monooktadekanoáttal alkotott éter (2:1)

PEG-10 HYDROGENATED 61788-85-0 Ricinusolaj, hidrogénezett, etoxilált Lágyító szer/emulgeáló szer


CASTOR OIL (általános)

PEG-10 HYDROGENATED 68648-27-1 Lanolin, hidrogénezett, etoxilált Lágyító szer/emulgeáló szer


LANOLIN

L 97/327
PEG-10 HYDROGENATED 61791-26-2 Aminok, faggyú-alkil, etoxilált Emulgeáló szer
TALLOW AMINE
L 97/328
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEG-10 ISOLAURYL 13081-34-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-[2-(dodecil-tio)-etil]-ω-hidroxi- Emulgeáló szer


THIOETHER

PEG-10 ISOSTEARATE 56002-14-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-izooktadecil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

HU
PEG-10 LANOLATE 68459-50-7 Zsírsavak, lanolin, etoxilált Emulgeáló szer

PEG-10 LANOLIN 61790-81-6 Lanolin, etoxilált Lágyító szer/emulgeáló szer

PEG-10 LAURATE 9004-81-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-dodecil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer

PEG-10 OLEATE 9004-96-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-9-oktadekenil)-ω-hidroxi-, Emulgeáló szer


(Z)-

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PEG-10 OLIVE GLYCERI- Emulgeáló szer
DES

PEG-10 POLYGLYCERYL-2 Lágyító szer


LAURATE

PEG-10 PROPYLENE 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer Nedvesítő szer
GLYCOL

PEG-10 SORBITAN LAU- 9005-64-5 Szorbitán, monododekanoát, poli(oxi-1,2-etándiil)-szárma- Emulgeáló szer


RATE zékok

PEG-10 SOYA STEROL Emulgeáló szer

PEG-10 SOYAMINE 61791-24-0 Aminok, szója-alkil, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-10 STEARAMINE Antisztatizáló szer/emulgeáló szer

PEG-10 STEARATE 9004-99-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-10 STEARYL BENZO- Antisztatizáló szer/felületaktív


NIUM CHLORIDE anyag

PEG-10 SUNFLOWER 180254-52-8 Gliceridek, napraforgó, etoxilált Lágyító szer/emulgeáló szer

2006.4.5.
GLYCERIDES (általános)/
186511-05-7
(általános)
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEG-10 TALLATE 61791-00-2 Zsírsavak, tallolaj, etoxilált Emulgeáló szer

PEG-10 TALLOW AMI- 61790-85-0 Aminok, N-faggyú-alkil-trimetilén-di-, etoxilált Emulgeáló szer


NOPROPYLAMINE

HU
PEG-11 AVOCADO Emulgeáló szer
GLYCERIDES

PEG-11 BABASSU GLYCE- Emulgeáló szer


RIDES

PEG-11 CASTOR OIL 61791-12-6 Ricinusolaj, etoxilált Lágyító szer/emulgeáló szer

PEG-11 COCAMIDE 61791-08-0 Zsírsavak, kókusz, etanolaminnal lejátszódó reakció ter- Emulgeáló szer/felületaktív anyag
mékei, etoxilált

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PEG-11 OLEATE 9004-96-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-9-oktadekenil)-ω-hidroxi-, Emulgeáló szer
(Z)-

PEG-11 TALLOW AMINE Emulgeáló szer

PEG-12 6790-09-6/ 229-859-1 3,6,9,12,15,18,21,24,27,30,33-Undekaoxa-pentatriakontán- Nedvesítő szer/oldószer


25322-68-3 1,35-diol

PEG-12 BEESWAX Emulgeáló szer

PEG-12 CARNAUBA 223705-69-6 Karnauba-viasz, etoxilált (12 mól EO átlagos mólarány) Emulzióstabilizátor

PEG-12 DILAURATE 2595081 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-dodecil)-ω-[(1-oxo-dodecil)- Emulgeáló szer


oxi]-

PEG-12 DIOLEATE 2595236 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-9-oktadekenil)-ω-[(1-oxo-9- Emulgeáló szer


oktadekenil)-oxi]-, (Z,Z)-

PEG-12 DISTEARATE 2595268 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-[(1-oxo-oktade- Emulgeáló szer


cil)-oxi]-

PEG-12 DITALLATE 61791-01-3 Zsírsavak, tallolaj, polietilén-glikollal alkotott diészter Emulgeáló szer

PEG-12 GLYCERYL DIO- 57107-97-8 Emulgeáló szer


LEATE

L 97/329
PEG-12 GLYCERYL LAU- 59070-56-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α,α',α''-1,2,3-propántriil-trisz-ω-hid- Emulgeáló szer
RATE roxi-, monododekanoát
L 97/330
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEG-12 ISOSTEARATE 56002-14-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-izooktadecil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer

PEG-12 LANOLATE Zsírsavak, lanolin, etoxilált Emulgeáló szer

HU
PEG-12 LAURATE 9004-81-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-dodecil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer

PEG-12 OLEATE 9004-96-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-9-oktadekenil)-ω-hidroxi-, Emulgeáló szer


(Z)-

PEG-12 PALM KERNEL Emulgeáló szer


GLYCERIDES

Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-hidroxi-

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PEG-12 STEARATE 9004-99-3 Emulgeáló szer

PEG-12 TALLATE 61791-00-2 Zsírsavak, tallolaj, etoxilált Emulgeáló szer

PEG-13 DIPHENYLOL Emulgeáló szer


PROPANE

PEG-13 ETHYLHEXANOÁT Emulgeáló szer

PEG-13 HYDROGENATED Emulgeáló szer


TALLOW AMIDE

PEG-13 MINK GLYCERIDES Emulgeáló szer

PEG-13 SUNFLOWER 70377-91-2 Gliceridek, napraforgó, etoxilált Lágyító szer/emulgeáló szer


GLYCERIDES (általános)/
186511-05-7
(általános)

PEG-14 25322-68-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi- Nedvesítő szer/oldószer

PEG-14 AVOCADO Emulgeáló szer


GLYCERIDES

2006.4.5.
PEG-14 LAURATE 9004-81-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-dodecil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEG-14M 25322-68-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi- Kötőanyag/emulzióstabilizátor/


viszkozitásszabályozó szer

PEG-14 OLEATE 9004-96-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-9-oktadekenil)-ω-hidroxi-, Emulgeáló szer

HU
(Z)-

PEG-14 STEARATE 9004-99-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer

PEG-14 TALLATE Emulgeáló szer

PEG-15 BUTANEDIOL Emulgeáló szer

PEG-15 CASTOR OIL 61791-12-6 Ricinusolaj, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PEG-15 COCAMINE 61791-14-8 Aminok, kókusz-alkil, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-15 COCAMINE Emulgeáló szer


OLEATE/PHOSPHATE

PEG-15 COCOÁT 61791-29-5 Zsírsavak, kókusz, etoxilált Emulgeáló szer

PEG-15 COCOMONIUM Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/


CHLORIDE felületaktív anyag

PEG-15 COCOPOLYAMINE Antisztatizáló szer/emulgeáló szer

PEG-15 DEDM HYDAN- Baktériumelleni szer


TOIN

PEG-15 DEDM HYDAN- Baktériumelleni szer


TOIN STEARATE

PEG-15 GLYCERYL ISOS- 68958-58-7 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi-, 1,2,3-propántriol- Emulgeáló szer


TEARATE mono(16-metilheptadekanoát)-tal alkotott éter (2:1)

PEG-15 GLYCERYL LAU- 59070-56-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α,α',α''-1,2,3-propántriil-trisz-ω-hid- Emulgeáló szer


RATE roxi-, monododekanoát

L 97/331
PEG-15 GLYCERYL OLEATE 68889-49-6 9-Oktadekénsav (Z)-, 1,2,3-propántriil-észter, α-hidro-ω- Emulgeáló szer
hidroxi-poli(oxi-1,2-etándiil)-lel alkotott polimer
L 97/332
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEG-15 GLYCERYL RICI- 51142-51-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α, α',α''-1,2,3-propántriil-trisz-ω-hid- Emulgeáló szer


NOLEATE roxi-, [r-(Z)]-12-hidroxi-9-oktadekenoát

PEG-15 HYDROGENATED 61791-26-2 Aminok, faggyú-alkil, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

HU
TALLOW AMINE

PEG-15 HYDROXYSTEA- Emulgeáló szer


RATE

PEG-15 JOJOBA ACID Emulgeáló szer

PEG-15 JOJOBA ALCOHOL Emulgeáló szer

PEG-15 LANOLATE 68459-50-7 Zsírsavak, lanolin, etoxilált Emulgeáló szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PEG-15 OLEAMINE Emulgeáló szer

PEG-15 OLEAMMONIUM Antisztatizáló szer/felületaktív


CHLORIDE anyag

PEG-15 OLEATE 9004-96-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-9-oktadekenil)-ω-hidroxi-, Emulgeáló szer


(Z)-

PEG-15 SOYAMINE 61791-24-0 Aminok, szója-alkil, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-15 STEARAMINE Antisztatizáló szer/emulgeáló szer

PEG-15 STEARMONIUM Antisztatizáló szer/felületaktív


CHLORIDE anyag

PEG-15 TALLATE Zsírsavak, tallolaj, etoxilált Emulgeáló szer

PEG-15 TALLOW AMINE 61791-26-2 Faggyú-aminok, etoxilált (15 mól EO átlagos mólarány) Antisztatizáló szer
(általános)

PEG-15 TALLOW AMI- 61790-85-0 Aminok, N-faggyú-alkil-trimetilén-di-, etoxilált Emulgeáló szer


NOPROPYLAMINE

PEG-15 TALLOW POLYA- 63601-33-2 Antisztatizáló szer/emulgeáló szer

2006.4.5.
MINE

PEG-16 25322-68-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi- Nedvesítő szer/oldószer


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEG-16 CASTOR OIL Ricinusolaj, etoxilált Lágyító szer/emulgeáló szer

PEG-16 HYDROGENATED 61788-85-0 Ricinusolaj, hidrogénezett, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag


CASTOR OIL

HU
PEG-16 OLEATE Emulgeáló szer

PEG-16 SOYA STEROL Emulgeáló szer

PEG-16 TALLATE 61791-00-2 Zsírsavak, tallolaj, etoxilált Emulgeáló szer

PEG-18 25322-68-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi- Nedvesítő szer/oldószer

PEG-18 CASTOR OIL DIO- Emulgeáló szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


LEATE

PEG-18 GLYCERYL Emulgeáló szer


OLEATE/COCOÁT

PEG-18 PALMITATE 9004-94-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-hexadecil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer

PEG-18 STEARATE 9004-99-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer

PEG-20 Makrogol 1000 25322-68-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi- Nedvesítő szer/oldószer

PEG-20 ALMOND GLYCE- Emulgeáló szer


RIDES

PEG-20 BEESWAX Emulgeáló szer

PEG-20 CASTOR OIL 61791-12-6 Ricinusolaj, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-20 COCAMIDE 61791-08-0 Zsírsavak, kókusz, etanolaminnal lejátszódó reakció ter- Emulgeáló szer
mékei, etoxilált

PEG-20 COCAMINE 61791-14-8 Aminok, kókusz-alkil, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-20 CORN GLYCERI- Emulgeáló szer


DES

L 97/333
PEG-20 DILAURATE 2595081 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-dodecil)-ω-[(1-oxo-dodecil)- Emulgeáló szer
oxi]-
L 97/334
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEG-20 DIOLEATE 2595236 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-9-oktadekenil)-ω-[(1-oxo-9- Emulgeáló szer


oktadekenil)-oxi]-, (Z,Z)-

PEG-20 DISTEARATE 2595268 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-[(1-oxo-oktade- Emulgeáló szer

HU
cil)-oxi]-

PEG-20 EVENING PRIM- Emulgeáló szer


ROSE GLYCERIDES

PEG-20 GLYCERYL ISOS- 68958-58-7 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi-, 1,2,3-propántriol- Felületaktív anyag


TEARATE mono(16-metilheptadecanoát)-tal alkotott éter (2:1)

PEG-20 GLYCERYL LAU- 59070-56-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α,α',α''-1,2,3-propántriil-trisz-ω-hid- Emulgeáló szer


RATE roxi-, monododekanoát

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PEG-20 GLYCERYL 68889-49-6 9-Oktadekénsav (Z)-, 1,2,3-propántriil-észter, α-hidro-ω- Emulgeáló szer
OLEATE hidroxi-poli(oxi-1,2-etándiil)-lel alkotott polimer

PEG-20 GLYCERYL RICI- 51142-51-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α,α',α''-1,2,3-propántriil-trisz-ω-hid- Emulgeáló szer


NOLEATE roxi-, [r-(Z)]-12-hidroxi-9-oktadekenoát

PEG-20 GLYCERYL STEA- 51158-08-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi-, 1,2,3-propántriol- Emulgeáló szer


RATE monooktadekanoáttal alkotott éter (2:1)

PEG-20 HEXADECENYL- 178254-04-1 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi-, 2-hexadekenilbu- Emulgeáló szer


SUCCINATE tándisavval alkotott monoészter (20 mól EO átlagos
mólarány)

PEG-20 HYDROGENATED 61788-85-0 Ricinusolaj, hidrogénezett, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag


CASTOR OIL

PEG-20 HYDROGENATED Ricinusolaj, hidrogénezett, etoxilált, izosztearinsav-észter Emulgeáló szer/viszkozitásszabá-


CASTOR OIL ISOSTEA- lyozó szer
RATE

PEG-20 HYDROGENATED Ricinusolaj, hidrogénezett, etoxilált, izosztearinsav-triészter Emulgeáló szer/viszkozitásszabá-


CASTOR OIL TRIISOSTEA- lyozó szer
RATE

2006.4.5.
PEG-20 HYDROGENATED 68648-27-1 Lanolin, hidrogénezett, etoxilált Lágyító szer emulgeáló szer
LANOLIN
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEG-20 HYDROGENATED Emulgeáló szer


PALM OIL GLYCERIDES

PEG-20 HYDROGENATED 61791-26-2 Aminok, faggyú-alkil, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

HU
TALLOW AMINE

PEG-20 LANOLATE 68459-50-7 Zsírsavak, lanolin, etoxilált Emulgeáló szer

PEG-20 LANOLIN 61790-81-6 Lanolin, etoxilált Emulgeáló szer

PEG-20 LAURATE 9004-81-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-dodecil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-20M macrogolum 20000 25322-68-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi- Kötőanyag/emulzióstabilizátor/

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


viszkozitásszabályozó szer

PEG-20 MANNITAN LAU- Emulgeáló szer


RATE

PEG-20 METHYL GLUCOSE 119831-19-5 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi-, metil-D-glükopira- Lágyító szer/emulgeáló szer
DISTEARATE noziddal alkotott éter (4:1), dioktadekanoát

PEG-20 METHYL GLUCOSE Emulgeáló szer


SESQUICAPRYLATE/SES-
QUICAPRATE

PEG-20 METHYL GLUCOSE Emulgeáló szer


SESQUILAURATE

PEG-20 METHYL GLUCOSE 68389-70-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi-, metil-β-D-glükopi- Emulgeáló szer


SESQUISTEARATE ranoziddal alkotott éter (4:1), oktadekanoát (2:3)

PEG-20 MYRISTATE Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-20 OLEATE 9004-96-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-9-oktadekenil)-ω-hidroxi-, Emulgeáló szer/felületaktív anyag


(Z)-

PEG-20 PALMITATE 9004-94-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-hexadecil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

L 97/335
PEG-20 SORBITAN BEES- 1,4-Anhidro-D-glucitol, etoxilált, méhviasszal alkotott ész- Emulgeáló szer/felületaktív anyag
WAX terek (20 mól EO átlagos mólarány)
L 97/336
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEG-20 SORBITAN Emulgeáló szer


COCOÁT

PEG-20 SORBITAN ISOS- 66794-58-9 Emulgeáló szer/felületaktív anyag

HU
TEARATE

PEG-20 STEARATE 9004-99-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/nedvesítő szer/fel-


ületaktív anyag

PEG-20 TALLATE 61791-00-2 Zsírsavak, tallolaj, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-20 TALLOW AMMO- Antisztatizáló szer


NIUM ETHOSULFATE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PEG-20 TALLOWATE 68153-64-0 Zsírsavak, faggyú, etoxilált Emulgeáló szer

PEG-20-PPG-10 GLYCERYL Emulgeáló szer


STEARATE

PEG-22/DODECYL 78336-31-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(12-hidroxi-dodecil)-ω-[(12-hidroxi- Emulgeáló szer


GLYCOL COPOLYMER dodecil)-oxi]- (4,5;22)

PEG-23 GLYCERYL LAU- 59070-56-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α,α',α''-1,2,3-propántriil-trisz-ω-hid- Emulgeáló szer


RATE roxi-, monododekanoát

PEG-23M 25322-68-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi- Kötőanyag/emulzióstabilizátor/


viszkozitásszabályozó szer

PEG-23 OLEATE 9004-96-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-9-oktadekenil)-ω-hidroxi-, Emulgeáló szer/felületaktív anyag


(Z)-

PEG-23 STEARATE Emulgeáló szer

PEG-24 HYDROGENATED 68648-27-1 Lanolin, hidrogénezett, etoxilált Emulgeáló szer


LANOLIN

PEG-24 LANOLIN 61790-81-6 Lanolin, etoxilált Emulgeáló szer

PEG-25 CASTOR OIL 61791-12-6 Ricinusolaj, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

2006.4.5.
PEG-25 DIETHYLMONIUM Antisztatizáló szer/felületaktív
CHLORIDE anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEG-25 GLYCERYL 68889-49-6 9-Oktadekénsav (Z)-, 1,2,3-propántriil-észter, α-hidro-ω- Emulgeáló szer


OLEATE hidroxi-poli(oxi-1,2-etándiil)-lel alkotott polimer

PEG-25 GLYCERYL STEA- 51158-08-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi-, 1,2,3-propántriol- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

HU
RATE monooktadekanoáttal alkotott éter

PEG-25 GLYCERYL TRIO- 68958-64-5 Poli(oxi-1,2-etándiil), α, α',α''-1,2,3-propántriil-trisz-ω-[(1- Emulgeáló szer


LEATE oxo-9-oktadekenil)-oxi]-, (Z,Z,Z)-

PEG-25 HYDROGENATED 61788-85-0 Ricinusolaj, hidrogénezett, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag


CASTOR OIL

PEG-25M 25322-68-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi- Nedvesítő szer

PEG-25 PABA 116242-27-4 Polioxietilén etil-4-aminobenzoát (25 mól EO átlagos VII/1,13 Ultraibolya-szűrő/ultraibolya-sugár-

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


mólarány) zást elnyelő anyag

PEG-25 PHYTOSTEROL Emulgeáló szer

PEG-25 PROPYLENE Emulgeáló szer


GLYCOL STEARATE

PEG-25 SOYA STEROL Emulgeáló szer

PEG-25 STEARATE 9004-99-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer

PEG-26 CASTOR OIL 61791-12-6 Ricinusolaj, etoxilált Emulgeáló szer

PEG-26 JOJOBA ACID Emulgeáló szer

PEG-26 JOJOBA ALCOHOL Emulgeáló szer

PEG-27 LANOLIN 61790-81-6 Lanolin, etoxilált Emulgeáló szer

PEG-28 GLYCERYL TALLO- 68553-11-7 Gliceridek, faggyú mono- és di-, hidrogénezett, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag
WATE

PEG-29 CASTOR OIL 61791-12-6 Ricinusolaj, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-30 CASTOR OIL 61791-12-6 Ricinusolaj, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

L 97/337
PEG-30 DIPOLYHYD- Emulgeáló szer
ROXYSTEARATE
L 97/338
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEG-30 GLYCERYL 68201-46-7 Gliceridek, kókusz mono- és di-, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag
COCOÁT

PEG-30 GLYCERYL ISOS- 68958-58-7 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi-, 1,2,3-propántriol- Felületaktív anyag

HU
TEARATE mono(16-metilheptadekanoát)-tal alkotott éter (2:1)

PEG-30 GLYCERYL LAU- 59070-56-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α,α',α''-1,2,3-propántriil-trisz-ω-hid- Emulgeáló szer


RATE roxi-, monododekanoát

PEG-30 GLYCERYL 68889-49-6 9-Oktadekénsav (Z)-, 1,2,3-propántriil-észter, α-hidro-ω- Emulgeáló szer/felületaktív anyag
OLEATE hidroxi-poli(oxi-1,2-etándiil)-lel alkotott polimer

PEG-30 GLYCERYL STEA- 51158-08-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi-, 1,2,3-propántriol- Emulgeáló szer/felületaktív anyag
RATE monooktadekanoáttal alkotott éter (2:1)

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PEG-30 HYDROGENATED 61788-85-0 Ricinusolaj, hidrogénezett, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag
CASTOR OIL

PEG-30 HYDROGENATED 68648-27-1 Lanolin, hidrogénezett, etoxilált Emulgeáló szer


LANOLIN

PEG-30 HYDROGENATED 61791-26-2 Aminok, faggyú-alkil, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag


TALLOW AMINE

PEG-30 LANOLIN 61790-81-6 Lanolin, etoxilált Emulgeáló szer

PEG-30 OLEAMINE Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-30 SORBITAN TET- Emulgeáló szer


RAOLEATE

PEG-30 SORBITOL TET- Emulgeáló szer


RAOLEATE LAURATE

PEG-30 SOYA STEROL Emulgeáló szer

PEG-30 STEARATE 9004-99-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-32 Makrogol 1540 25322-68-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi- Nedvesítő szer/oldószer

2006.4.5.
PEG-32 DILAURATE 2595081 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-dodecil)-ω-[(1-oxo-dodecil)- Emulgeáló szer
oxi]-
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEG-32 DIOLEATE 2595236 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-9-oktadekenil)-ω-[(1-oxo-9- Emulgeáló szer


oktadekenil)-oxi]-, (Z,Z)-

PEG-32 DISTEARATE 2595268 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-[(1-oxo-oktade- Emulgeáló szer

HU
cil)-oxi]-

PEG-32 LAURATE 9004-81-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-dodecil)-ω-hidroxi- Felületaktív anyag

PEG-32 OLEATE 9004-96-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-9-oktadekenil)-ω-hidroxi-, Emulgeáló szer/felületaktív anyag


(Z)-

PEG-32 STEARATE 9004-99-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-33 CASTOR OIL 61791-12-6 Ricinusolaj, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PEG-35 ALMOND GLYCE- Emulgeáló szer
RIDES

PEG-35 CASTOR OIL 61791-12-6 Ricinusolaj, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-35 HYDROGENATED 61788-85-0 Ricinusolaj, hidrogénezett, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag


CASTOR OIL

PEG-35 LANOLIN 61790-81-6 Lanolin, etoxilált Emulgeáló szer

PEG-35 STEARATE 9004-99-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-36 CASTOR OIL 61791-12-6 Ricinusolaj, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-36 OLEATE 9004-96-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-9-oktadekenil)-ω-hidroxi-, Emulgeáló szer/felületaktív anyag


(Z)-

PEG-36 STEARATE 9004-99-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-40 25322-68-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi- Nedvesítő szer/oldószer

PEG-40 CASTOR OIL 61791-12-6 Ricinusolaj, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

L 97/339
PEG-40 GLYCERYL 68201-46-7 Gliceridek, kókusz mono- és di-, etoxilált Emulgeáló szer
COCOÁT
L 97/340
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEG-40 HYDROGENATED 61788-85-0 Ricinusolaj, hidrogénezett, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag


CASTOR OIL

PEG-40 HYDROGENATED Emulgeáló szer


CASTOR OIL PCA ISOS-

HU
TEARATE

PEG-40 HYDROGENATED 61791-26-2 Aminok, faggyú-alkil, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag


TALLOW AMINE

PEG-40 JOJOBA ACID Emulgeáló szer

PEG-40 JOJOBA ALCOHOL Emulgeáló szer

PEG-40 LANOLIN 61790-81-6 Lanolin, etoxilált Emulgeáló szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PEG-40 OLIVE GLYCERI- Emulgeáló szer
DES

PEG-40 RICINOLEAMIDE Emulgeáló szer

PEG-40 SORBITAN DII- Emulgeáló szer/felületaktív anyag


SOSTEARATE

PEG-40 SORBITAN LANO- 8036-77-9 Szorbitán, etoxilált, lanolin-zsírsavakkal alkotott észterek Emulgeáló szer
LATE (40 mól EO átlagos mólarány)

PEG-40 SORBITAN LAU- 9005-64-5 Szorbitán, monododekanoát, poli(oxi-1,2-etándiil)-szárma- Emulgeáló szer


RATE zékok

PEG-40 SORBITAN PERI- Felületaktív anyag/emulgeáló szer


SOSTEARATE

PEG-40 SORBITAN PERO- Emulgeáló szer/felületaktív anyag


LEATE

PEG-40 SORBITAN STEA- 9005-67-8 Szorbitán, monooktadekanoát, poli(oxi-1,2-etándiil)-szár- Emulgeáló szer/felületaktív anyag
RATE mazékok

PEG-40 SORBITAN TET- Emulgeáló szer


RAOLEATE

2006.4.5.
PEG-40 SORBITOL Felületaktív anyag
HEXAOLEATE
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEG-40 SOYA STEROL Emulgeáló szer

PEG-40 STEARATE Makrogol-észter 9004-99-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag


2000

HU
PEG-42 BABASSU GLYCE- Emulgeáló szer
RIDES

PEG-44 CASTOR OIL Emulgeáló szer

PEG-44 SORBITAN LAU- 9005-64-5 Szorbitán, monododekanoát, poli(oxi-1,2-etándiil)-szárma- Felületaktív anyag


RATE zékok

PEG-45 HYDROGENATED 61788-85-0 Ricinusolaj, hidrogénezett, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag


CASTOR OIL

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PEG-45M 25322-68-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi- Nedvesítő szer

PEG-45 PALM KERNEL Emulgeáló szer


GLYCERIDES

PEG-45 SAFFLOWER Emulgeáló szer


GLYCERIDES

PEG-45 STEARATE 9004-99-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-45 STEARATE Felületaktív anyag


PHOSPHATE

PEG-45/DODECYL 78336-31-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(12-hidroxi-dodecil)-ω-[(12-hidroxi- Emulzióstabilizátor


GLYCOL COPOLYMER dodecil)-oxi]- (11;45)

PEG-50 CASTOR OIL 61791-12-6 Ricinusolaj, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-50 HYDROGENATED 61788-85-0 Ricinusolaj, hidrogénezett, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag


CASTOR OIL

PEG-50 HYDROGENATED Ricinusolaj, hidrogénezett, etoxilált, izosztearinsav-észter Emulgeáló szer/viszkozitásszabá-


CASTOR OIL ISOSTEA- lyozó szer
RATE

L 97/341
PEG-50 HYDROGENATED Ricinusolaj, hidrogénezett, etoxilált, borostyánkősav-észter Emulgeáló szer/viszkozitásszabá-
CASTOR OIL SUCCINATE lyozó szer
L 97/342
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEG-50 HYDROGENATED 61791-26-2 Aminok, faggyú-alkil, etoxilált Emulgeáló szer


TALLOW AMINE

PEG-50 LANOLIN 61790-81-6 Lanolin, etoxilált Emulgeáló szer

HU
PEG-50 SHEA BUTTER Emulgeáló szer

PEG-50 SORBITOL Emulgeáló szer


HEXAOLEATE

PEG-50 STEARAMINE Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/


felületaktív anyag

PEG-50 STEARATE Polioxil-50-sztearát 9004-99-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PEG-50 TALLOW AMIDE 68155-24-8/ Amidok, faggyú, hidrogénezett, etoxilált Emulgeáló szer
8051-63-6

PEG-54 CASTOR OIL 61791-12-6 Ricinusolaj, etoxilált Emulgeáló szer

PEG-54 HYDROGENATED 61788-85-0 Ricinusolaj, hidrogénezett, etoxilált Emulgeáló szer


CASTOR OIL

PEG-55 CASTOR OIL 61791-12-6 Ricinusolaj, etoxilált Emulgeáló szer

PEG-55 HYDROGENATED 61788-85-0 Ricinusolaj, hidrogénezett, etoxilált Emulgeáló szer


CASTOR OIL

PEG-55 LANOLIN 61790-81-6 Lanolin, etoxilált Emulgeáló szer

PEG-55 PROPYLENE 86481-08-5 Poli(oxi-1,2-etándiil), α, α'-(1-metil-1,2-etánediil)-bisz[ω-[(1- Viszkozitásszabályozó szer


GLYCOL OLEATE oxo-9-oktadekenil)-oxi]-, (Z,Z)-

PEG-60 25322-68-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi- Nedvesítő szer

PEG-60 ALMOND GLYCE- Emulgeáló szer


RIDES

PEG-60 CASTOR OIL 61791-12-6 Ricinusolaj, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

2006.4.5.
PEG-60 CORN GLYCERI- Emulgeáló szer
DES
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEG-60 EVENING PRIM- Emulgeáló szer


ROSE GLYCERIDES

PEG-60 GLYCERYL ISOS- 68958-58-7 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi-, 1,2,3-propántriol- Felületaktív anyag

HU
TEARATE mono(16-metilheptadekanoát)-tal alkotott éter (2:1)

PEG-60 LANOLIN 61790-81-6 Lanolin, etoxilált Emulgeáló szer

PEG-60 SHEA BUTTER 226993-83-5 Gliceridek, illipevaj, etoxilált (60 mól EO átlagos mólarány) Lágyító szer/emulgeáló szer
GLYCERIDES

PEG-60 SORBITAN STEA- 9005-67-8 Szorbitán, monooktadekanoát, poli(oxi-1,2-etándiil)-szár- Felületaktív anyag


RATE mazékok

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PEG-60 SORBITAN TET- Emulgeáló szer
RAOLEATE

PEG-60 SORBITAN TET- Emulgeáló szer


RASTEARATE

PEG-60 SORBITOL TET- Szorbitol, sztearinsavval alkotott tetraészter, etoxilált Emulgeáló szer
RASTEARATE

PEG-66 TRIHYDROXYS- Emulgeáló szer/felületaktív anyag


TEARIN

PEG-70 HYDROGENATED 68648-27-1 Lanolin, hidrogénezett, etoxilált Emulgeáló szer


LANOLIN

PEG-70 MANGO GLYCERI- Emulgeáló szer


DES

PEG-75 Makrogol 4000 25322-68-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi- Kötőanyag/nedvesítő szer/oldószer

PEG-75 CASTOR OIL 61791-12-6 Ricinusolaj, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-75 COCOA BUTTER Emulgeáló szer


GLYCERIDES

L 97/343
PEG-75 DILAURATE 2595081 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-dodecil)-ω-[(1-oxo-dodecil)- Emulgeáló szer
oxi]-
L 97/344
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEG-75 DIOLEATE 2595236 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-9-oktadekenil)-ω-[(1-oxo-9- Emulgeáló szer/felületaktív anyag


oktadekenil)-oxi]-, (Z,Z)-

PEG-75 DISTEARATE 2595268 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-[(1-oxo-oktade- Emulgeáló szer

HU
cil)-oxi]-

PEG-75 LANOLIN 61790-81-6/ Lanolin, etoxilált Lágyító szer/emulgeáló szer/felület-


8039-09-6 aktív anyag

PEG-75 LANOLIN OIL 68648-38-4 Olaj, lanolin, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-75 LANOLIN WAX Emulgeáló szer/felületaktív anyag

Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-dodecil)-ω-hidroxi-

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PEG-75 LAURATE 9004-81-3 Felületaktív anyag

PEG-75 OLEATE 9004-96-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-9-oktadekenil)-ω-hidroxi-, Felületaktív anyag


(Z)-

PEG-75 PROPYLENE Emulgeáló szer


GLYCOL STEARATE

PEG-75 SHEA BUTTER Emulgeáló szer


GLYCERIDES

PEG-75 SHOREA BUTTER Emulgeáló szer


GLYCERIDES

PEG-75 SORBITAN LANO- 8051-13-6 Szorbitán, etoxilált, lanolin-zsírsavakkal alkotott észterek Emulgeáló szer
LATE (75 mól EO átlagos mólarány)

PEG-75 SORBITAN LAU- 9005-64-5 Szorbitán, monododekanoát, poli(oxi-1,2-etándiil)-szárma- Felületaktív anyag


RATE zékok

PEG-75 STEARATE 9004-99-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-hidroxi- Felületaktív anyag

PEG-78 GLYCERYL 68201-46-7 Gliceridek, kókusz mono- és di-, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag
COCOÁT

2006.4.5.
PEG-80 GLYCERYL 68201-46-7 Gliceridek, kókusz mono- és di-, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag
COCOÁT
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEG-80 GLYCERYL TALLO- 68553-11-7 Gliceridek, faggyú mono- és di-, hidrogénezett, etoxilált Emulgeáló szer
WATE

PEG-80 HYDROGENATED 61788-85-0 Ricinusolaj, hidrogénezett, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

HU
CASTOR OIL

PEG-80 JOJOBA ACID Felületaktív anyag

PEG-80 JOJOBA ALCOHOL Felületaktív anyag

PEG-80 METHYL GLUCOSE Emulgeáló szer


LAURATE

PEG-80 SORBITAN LAU- 9005-64-5 Szorbitán, monododekanoát, poli(oxi-1,2-etándiil)-szárma- Felületaktív anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


RATE zékok

PEG-80 SORBITAN PALMI- 9005-66-7 Szorbitán, monohexadekanoát, poli(oxi-1,2-etándiil)-szár- Emulgeáló szer/felületaktív anyag
TATE mazékok

PEG-85 LANOLIN 61790-81-6 Lanolin, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-90 25322-68-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi- Nedvesítő szer/oldószer

PEG-90M 25322-68-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi- Kötőanyag/emulzióstabilizátor/


viszkozitásszabályozó szer

PEG-90 STEARATE 9004-99-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-hidroxi- Felületaktív anyag

PEG-100/IPDI COPOLY- 39318-45-1 3-Izocianáto-metil-3,5,5-trimetil-ciklohexilizocianát, etilén- Kötőanyag/emulzióstabilizátor/


MER oxid homopolimerrel alkotott polimer (100 mól EO) viszkozitásszabályozó szer

PEG-250 DISTEARATE Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-(1-oxo-oktade- Lemosó anyag/felületaktív anyag


cil-oxi)-, (250 mól EO átlagos mólarány)

PEG-60 HYDROGENATED 61788-85-0 Ricinusolaj, hidrogénezett, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag


CASTOR OIL

PEG/PPG-17/6 COPOLY- 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer Oldószer


MER

L 97/345
PEG/PPG-18/4 COPOLY- 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer Oldószer
MER
L 97/346
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEG/PPG-23/50 COPOLY- 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer Oldószer


MER

PEG/PPG-35/9 COPOLY- 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer Lágyító szer

HU
MER

PEG/PPG-150/30 COPOLY- 9003-11-6 Oxirán, metil, oxiránnal alkotott polimer (150 mól EO, 30 Emulgeáló szer/felületaktív anyag
MER (általános) mól PO átlagos mólarány)

PEG/PPG-125/30 COPOLY- 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer Lágyító szer
MER

PEG/PPG-296/57 COPOLY- Oldószer


MER

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PEG/PPG-300/55 COPOLY- 2594628 Felületaktív anyag
MER

PEG-100 25322-68-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi- Nedvesítő szer

PEG-100 CASTOR OIL 61791-12-6 Ricinusolaj, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-100 HYDROGENA- 61788-85-0 Ricinusolaj, hidrogénezett, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag


TED CASTOR OIL

PEG-100 LANOLIN 61790-81-6 Lanolin, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-100 STEARATE 9004-99-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-hidroxi- Felületaktív anyag

PEG-105 BEHENYL Antisztatizáló szer


PROPYLENEDIAMINE

PEG-115M 25322-68-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi- Kötőanyag/emulzióstabilizátor/


viszkozitásszabályozó szer

PEG-120 DISTEARATE 2595268 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-[(1-oxo-oktade- Emulgeáló szer


cil)-oxi]-

PEG-120 GLYCERYL STEA- 51158-08-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi-, 1,2,3-propánetriol- Felületaktív anyag

2006.4.5.
RATE monooktadekanoáttal alkotott éter (2:1)

PEG-120 JOJOBA ACID Emulgeáló szer


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEG-120 JOJOBA ALCO- Emulgeáló szer


HOL

PEG-120 METHYL GLU- 86893-19-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi-, metil-d-glükopira- Emulgeáló szer

HU
COSE DIOLEATE nozid-2,6-bis[(Z)-9-oktadecenoát]-tal alkotott éter (2:1)

PEG-120 PROPYLENE Emulgeáló szer


GLYCOL STEARATE

PEG-120 STEARATE 9004-99-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-hidroxi- Felületaktív anyag

PEG-135 25322-68-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi- Nedvesítő szer/oldószer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PEG-140 GLYCERYL TRIS- Emulgeáló szer
TEARATE

PEG-150 Makrogol 6000 25322-68-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi- Kötőanyag/nedvesítő szer/oldószer

PEG-150 DILAURATE 2595081 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-dodecil)-ω-[(1-oxo-dodecil)- Emulgeáló szer


oxi]-

PEG-150 DIOLEATE 2595236 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-9-oktadekenil)-ω-[(1-oxo-9- Emulgeáló szer


oktadekenil)-oxi]-, (Z,Z)-

PEG-150 DISTEARATE 2595268 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-[(1-oxo-oktade- Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


cil)-oxi]- viszkozitásszabályozó szer

PEG-150 LANOLIN 61790-81-6 Lanolin, etoxilált Emulgeáló szer

PEG-150 LAURATE 9004-81-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-dodecil)-ω-hidroxi- Felületaktív anyag

PEG-150 OLEATE 9004-96-0 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-9-oktadekenil)-ω-hidroxi-, Felületaktív anyag


(Z)-

PEG-150 PENTAERYTH- Emulgeáló szer


RITYL TETRASTEARATE

L 97/347
PEG-150 STEARATE 9004-99-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-hidroxi- Felületaktív anyag
L 97/348
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEG-175 DISTEARATE 2595268 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(1-oxo-oktadecil)-ω-[(1-oxo-oktade- Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


cil)-oxi]- viszkozitásszabályozó szer

PEG-180 25322-68-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi- Nedvesítő szer

HU
PEG-200 25322-68-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi- Nedvesítő szer/oldószer

PEG-200 CASTOR OIL 61791-12-6 Ricinusolaj, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag

PEG-200 GLYCERYL STEA- 51158-08-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi-, 1,2,3-propánetriol- Felületaktív anyag


RATE monooktadekanoáttal alkotott éter (2:1)

PEG-200 GLYCERYL TAL- 68553-11-7 Gliceridek, faggyú mono- és di-, hidrogénezett, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag
LOWATE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PEG-200 HYDROGENA- 61788-85-0 Ricinusolaj, hidrogénezett, etoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag
TED CASTOR OIL

PEG-200 HYDROGENA- Lágyító szer


TED GLYCERYL PALMATE

PEG-200 MONTANATE 68476-04-0 Emulgeáló szer

PEG-200 TRIHYDROXYS- Emulgeáló szer/felületaktív anyag


TEARIN

PEG-240 25322-68-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi- Nedvesítő szer

PEG-350 25322-68-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi- Kötőanyag/oldószer

PEG-CROSSPOLYMER Filmképző anyag

PEI-7 9002-98-6 Aziridin, homopolimer Viszkozitásszabályozó szer

PEI-10 9002-98-6 Aziridin, homopolimer Viszkozitásszabályozó szer

PEI-14M 9002-98-6 Aziridin, homopolimer Viszkozitásszabályozó szer

PEI-15 9002-98-6 Aziridin, homopolimer Viszkozitásszabályozó szer

2006.4.5.
PEI-35 9002-98-6 Aziridin, homopolimer Viszkozitásszabályozó szer

PEI-45 9002-98-6 Aziridin, homopolimer Viszkozitásszabályozó szer


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PEI-250 9002-98-6 Aziridin, homopolimer Viszkozitásszabályozó szer

PEI-275 9002-98-6 Aziridin, homopolimer Viszkozitásszabályozó szer

HU
PEI-30 9002-98-6 Aziridin, homopolimer Viszkozitásszabályozó szer

PEI-700 9002-98-6 Aziridin, homopolimer Viszkozitásszabályozó szer

PEI-1000 9002-98-6 Aziridin, homopolimer Viszkozitásszabályozó szer

PEI-1400 9002-98-6 Aziridin, homopolimer Viszkozitásszabályozó szer

PEI-1500 9002-98-6 Aziridin, homopolimer Viszkozitásszabályozó szer

PEI-1750 9002-98-6 Aziridin, homopolimer Viszkozitásszabályozó szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PEI-2500 9002-98-6 Aziridin, homopolimer Viszkozitásszabályozó szer

PELARGONIC ACID 112-05-0 203-931-2 Nonánsav Oldószer

PELARGONIUM CAPITA- 90082-45-4 290-133-2 A pelargonium capitatum kivonat a geránium, (Pelargonium Bőrkondicionáló anyag
TUM EXTRACT capitatum, Geraniaceae) leveléből nyert kivonat

PELARGONIUM GRAVEO- 90082-51-2 290-140-0 A pelargonium graveolens olaj a geránium (Pelargonium Erősítőszer
LENS OIL graveolens, Geraniaceae) virágjából nyert illóolaj

PELARGONIUM PELTA- A pelargonium peltatum kivonat a futó muskátliból (Pelargo- Bőrkondicionáló anyag
TUM EXTRACT nium peltatum, Geraniaceae) nyert kivonat

PELLIS LIPIDA 91053-62-2 293-329-6 Lipidek, bőr Lágyító szer

PELVETIA CANALICULATA 223751-75-5 A pelvetia canaliculata kivonat algából (Pelvetia canaliculata, Bőrvédő anyag
EXTRACT Fucaceae) nyert kivonat

PENTADECALACTONE 106-02-5 203-354-6 Pentadekán-15-olid Elfedő anyag

PENTADECYL ALCOHOL 629-76-5 211-107-9 Pentadekán-1-ol Lágyító szer/emulzióstabilizátor

PENTADESMA BUTYRA- A pentadesma butyracea vaj a Pentadesma butyracea, Guttiferae Lágyító szer
CEA BUTTER diójából nyert olajos zsiradékkivonat

L 97/349
PENTADOXYNOL-200 40160-92-7/ Lágyító szer
39346-74-2
L 97/350
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PENTAERYTHRITYL DIO- 25151-96-6 246-665-2 2,2-Bisz(hidroxi-metil)-1,3-propándiil-dioleát Lágyító szer


LEATE

PENTAERYTHRITYL DIS- 13081-97-5 235-991-0 2,2-Bisz(hidroxi-metil)-propán-1,3-diil-disztearát Emulgeáló szer

HU
TEARATE

PENTAERYTHRITYL 64365-17-9 264-848-5 Gyantasavak és fenyőgyantasavak, hidrogénezett, pentaerit- Filmképző anyag


HYDROGENATED ROSI- ritollal alkotott észterek
NATE

PENTAERYTHRITYL ISOS- Izooktadekánsav, pentaeritritollal alkotott vegyes észterek, Lágyító szer


TEARATE/CAPRATE/ oktánsav, dekánsav és hexándisav
CAPRYLATE/ADIPATE

PENTAERYTHRITYL ROSI- 8050-26-8 232-479-9 Gyantasavak és fenyőgyantasavak, pentaeritritollal alkotott Filmképző anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


NATE észterek

PENTAERYTHRITYL STEA- 8045-34-9 232-457-9 Oktadekánsav, 2,2-bisz(hidroxi-metil)-1,3-propándiollal Lágyító szer


RATE alkotott észter

PENTAERYTHRITYL STEA- Hexándisav, oktadekánsavval alkotott vegyes észterek, Lágyító szer


RATE/CAPRATE/CAPRY- dekánsav, oktánsav és pentaeritritol
LATE ADIPATE

PENTAERYTHRITYL STEA- 222400-48-8 2,2-Bisz(hidroxi-metil)-1,3-propándiol, oktadekánsavval Bőrkondicionáló anyag/viszkozi-


RATE/ISOSTEARATE/ADI- alkotott vegyes észterek, izooktadekánsav, hexándisav, és 12- tásszabályozó szer
PATE/HYDROXYSTEA- hidroxi-oktadekánsav
RATE

PENTAERYTHRITYL TET- 127-23-1 204-830-6 1-Fenantrénkarbonsav, 1,2,3,4,4a,4b,5,6,10,10a-dekahidro- Lágyító szer/viszkozitásszabályozó


RAABIETATE 1,4a-dimetil-7-(1-metil-etil)-, 2,2-bisz szer
[[[[1,2,3,4,4a,4b,5,6,10,10a-dekahidro-1,4a-dimetil-7-(1-
metil-etil)-1-fenantrenil]-karbonil]-oxi-]metil]-1,3-propán-
diil-észter

PENTAERYTHRITYL TET- Ecetsav, 2,2-bisz(hidroxi-metil)-1,3-propándiollal alkotott Lágyító szer


RAACETATE tetraészter

PENTAERYTHRITYL TET- 61682-73-3 262-895-6 2,2-Bisz[[(1-oxo-dokozil)-oxi]-metil]-propán-1,3-diil-dido- Lágyító szer/viszkozitásszabályozó


RABEHENATE kozanoát szer

2006.4.5.
PENTAERYTHRITYL TET- Benzoesav, 2,2-bisz(hidroxi-metil)-1,3-propándiollal alkotott Lágyító szer
RABENZOÁT tetraészter
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PENTAERYTHRITYL TET- 68441-68-9 270-472-2 Dekánsav, oktánsavval és pentaeritritollal alkotott vegyes Lágyító szer
RACAPRYLATE/CAPRATE észterek

PENTAERYTHRITYL TET- 91031-85-5 292-990-8 Zsírsavak, kókusz, 2,2-dimetil-1,3-propándiil-észters Lágyító szer

HU
RACOCOÁT

PENTAERYTHRITYL TET- 7299-99-2 230-743-8 2,2-Bisz[[(2-etil-1-oxo-hexil)-oxi]-metil]-propán-1,3-diil- Lágyító szer/viszkozitásszabályozó


RAETHYLHEXANOÁT bisz(2-etilhexanoát) szer

PENTAERYTHRITYL TET- 93803-89-5 298-364-0 2,2-Bisz[[(1-oxo-izononil)-oxi]-metil]-1,3-propándiil-diizo- Lágyító szer


RAISONONANOÁT nonanoát

PENTAERYTHRITYL TET- 62125-22-8 263-423-1 2,2-Bisz[[(1-oxo-izooktadecil)-oxi]-metil]-1,3-propándiil- Lágyító szer/emulgeáló szer/felület-


RAISOSTEARATE biszizooktadekanoát aktív anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PENTAERYTHRITYL TET- 13057-50-6 235-946-5 Pentaeritritol-tetralaurát Lágyító szer
RALAURATE

PENTAERYTHRITYL TET- 18641-59-3 Tetradekánsav, 2,2-bisz[(1-oxo-tetradecil-oxi)-metil]-1,3- Lágyító szer


RAMYRISTATE propándiil-észter

PENTAERYTHRITYL TET- 19321-40-5 242-960-5 Pentaeritritol-tetraoleát Lágyító szer/viszkozitásszabályozó


RAOLEATE szer

PENTAERYTHRITYL TET- 14450-05-6 238-430-8 2,2-Bisz[[(1-oxo-nonil)-oxi]-metil]-propán-1,3-diil-dinonán- Lágyító szer


RAPELARGONATE 1-oát

PENTAERYTHRITYL TET- 115-83-3 204-110-1 Pentaeritritol-tetrasztearát Lágyító szer/viszkozitásszabályozó


RASTEARATE szer

PENTAERYTHRITYL TRIO- 39874-62-9 254-664-3 2-(Hidroxi-metil)-2-[(oleoil-oxi)-metil]-1,3-propándiil-dio- Lágyító szer


LEATE leát

PENTAHYDROSQUALENE 68629-07-2 271-913-1 2,6,10,15,19,23-Hexametiltetrakozén Lágyító szer

PENTANE 109-66-0 203-692-4 Pentán Hajtogaz/oldoszer

PENTAPOTASSIUM TRIP- 13845-36-8 237-574-9 Pentakálium-trifoszfát Pufferalo szer/kelatkepzo anyag


HOSPHATE

L 97/351
PENTASODIUM AMINOT- 2235-43-0 218-791-8 Pentanátrium-hidrogén-C, C',C''-nitrilo-trisz(metilfoszfonát) Kelatkepzo anyag
RIMETHYLENE PHOSPHO-
NATE
L 97/352
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PENTASODIUM ETHYLE- Pentanátrium-trihidrogén, etilén-dinitrilo-tetrakisz(metil- Kelatkepzo anyag/viszkozitasszaba-


NEDIAMINE TETRA- foszfonát) lyozo szer
METHYLENE PHOSPHO-
NATE

HU
PENTASODIUM PENTE- 140-01-2 205-391-3 Pentanátrium-(karboxiláto-metil)-imino-bisz(etilén-nitrilo)- Kelatkepzo anyag
TATE tetraacetát

PENTASODIUM TRIP- 7758-29-4 231-838-7 Pentanátrium-trifoszfát Pufferalo szer/kelatkepzo anyag


HOSPHATE

PENTETIC ACID Pentetasav 67-43-6 200-652-8 N-Karboxi-metil-imino-bisz(etilén-nitrilo)-tetra(ecetsav) Kelátképző anyag

PEPSIN 9001-75-6 232-629-3 Pepszin A Bőrkondicionáló anyag/hajkondici-


onáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PERFLUORODECALIN 306-94-5 206-192-4 Naftalin, oktadekafluoro-dekahidro- Gubancosodásgátló anyag

PERFLUORODI- 335-27-3 206-386-9 Ciklohexán, 1,1,2,2,3,3,4,5,5,6-dekafluoro-4,6-bisz(trif- Oldószer


METHYLCYCLOHEXANE luoro-metil)-

PERFLUOROMETHYLCYC- 1805-22-7 217-298-5 Ciklopentán, nonafluoro-(trifluoro-metil)- Bőrkondicionáló anyag/oldószer


LOPENTANE

PERFLUOROPERHYDRO- 116265-66-8 2-[Difluoro(undekafluoro-ciklohexil)-metil]- Bőrkondicionáló anyag/oldószer


BENZYL TETRALIN 1,1,2,3,3,4,4,4a,5,5,6,6,7,7,8,8,8a-heptadekafluoro-dekahid-
ronaftalin

PERFLUOROPERHYDROP- 306-91-2 Tetrakozafluoro-tetradekahidrofenantrén Bőrkondicionáló anyag/oldószer


HENANTHRENE

PERFLUOROPOLYMETHY- 162567-74-0 Hexafluorpropén, oxidált, oligomerek, redukált, metanollal Stabilizátor


LISOPROPETH PHOSP- lejátszódó reakció termékei, redukált, etilén-oxiddal és
HATE foszforil-trikloriddal lejátszódó reakció termékei, hidrolizált

PERFLUOROPOLYMETHY- Lágyító szer


LISOPROPYL ETHER

PERFLUOROTETRALIN 161625 Naftalin, 1,1,2,2,3,3,4,4,5,6,7,8-dodekafluoro-1,2,3,4-tetra- Gubancosodásgátló anyag


hidro-

2006.4.5.
PERILLA OCYMOIDES 90082-61-4 290-151-0 A perilla ocymoides kivonat a feketecsalán (Perilla frutescens, Erositoszer
EXTRACT Labiatae) leveléből nyert kivonat
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PERSEA GRATISSIMA 227200-57-9 A persea gratissima cera az avokádóból (Persea gratissima, Lágyító szer/stabilizátor
CERA Lauraceae) származó olaj félig szilárd frakciója

HU
PERSEA GRATISSIMA EXT- 84695-98-7 A persea gratissima kivonat az avokádó (Persea gratissima, Bőrsimító anyag/lágyító szer/bőr-
RACT Lauraceae) terméséből nyert kivonat kondicionáló anyag/hidratáló
anyag/csillapító szer

PERSEA GRATISSIMA LEAF 84695-98-7 A persea gratissima levélkivonat az avokádó (Persea gratissima, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Lauraceae) leveléből nyert kivonat

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PERSEA GRATISSIMA OIL 8024-32-6 232-428-0 A persea gratissima olaj az avokádó (Persea gratissima, Lágyító szer
Lauraceae) dehidratált szeletelt gyümölcsének sajtolásával
nyert nem illó olaj. Főleg a linolsav, olajsav és palmitinsav
zsírsavak gliceridjeiből áll

PERSEA GRATISSIMA OIL 91770-40-0 294-825-5 A persea gratissima olaj nem szappanosítható frakciója az Lagyito szer
UNSAPONIFIABLES avokádóból (Persea gratissima, Lauraceae) származó olaj olyan
frakciója, amely a szappanosítási folyamat során nem alakult
át szappanná

PERSEA GRATISSIMA A persea gratissima por az avokádó (Persea gratissima, Koptato anyag
POWDER Lauraceae) terméséből nyert szárított növényi anyag

PETASITES HYBRIDUS 90082-63-6 290-153-1 A petasites hybridus kivonat a közönséges acsalapu (Petasites Borkondicionalo anyag
EXTRACT hybridus, Compositae) gyökértörzséből nyert kivonat

PETROLATUM Petrolátum 8009-03-8 232-373-2 Petrolátum. A paraffinos maradékolajok viaszmentesítésével Antisztatizalo szer/lagyito szer
félszilárd anyagként kapott szénhidrogének bonyolult
összetételű elegye. Elsősorban telített szilárd kristályos és

L 97/353
folyékony, javarészt 25-nél nagyobb szénatomszámú szén-
hidrogéneket tartalmaz
L 97/354
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PETROLEUM DISTILLATES 68476-85-7 270-704-2 Kőolaj. Szénhidrogének bonyolult összetételű elegye. Első- Habzasgatlo anyag/oldoszer
sorban alifás, aliciklusos és aromás szénhidrogéneket
tartalmaz. Ezenkívül kisebb mennyiségben nitrogéntar-
talmú, oxigéntartalmú és kéntartalmú vegyületeket is
tartalmazhat. Ebbe a kategóriába tartoznak a könnyű, a

HU
közepes és a nehéz kőolajok, valamint a szurokföldből
kinyert olajok. A kinyeréshez vagy a kőolajfinomítóban való
feldolgozásra alkalmas nyersanyaggá való átdolgozáshoz
jelentős kémiai átalakítást igénylő szénhidrogénes anyagok,
például a palaolajok, a dúsított palaolajok és folyékony
szénalapú fűtőanyagok nem tartoznak ebbe a kategóriába./
Benzingáz, cseppfolyósított. A nyersolaj desztillálásával
kapott, bonyolult összetételű szénhidrogén-elegy. Elsősor-
ban C3–C7 szénatomszámú, -40oC-tól 80oC-ig (-40oF–
176oF) terjedő hőmérséklettartományba eső forrásponttal

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


rendelkező szénhidrogéneket tartalmaz

PEUCEDANUM GRAVEO- anethum graveolens 90028-03-8 289-790-8 A peucedanum graveolens kivonat a kaporból (Peucedanum Erősítőszer
LENS EXTRACT graveolens, Umbelliferae) (szinonima: Anethum graveolens)
nyert kivonat

PFAFFIA PANICULATA A pfaffia paniculata kivonat a suma (Pfaffia paniculata, Csillapító szer
EXTRACT Amaranthaceae) gyökeréből nyert kivonat

PG-HYDROXYETHYLCEL- Antisztatizáló szer


LULOSE COCODIMONIUM
CHLORIDE

PG-HYDROXYETHYLCEL- Antisztatizáló szer


LULOSE LAURYLDIMO-
NIUM CHLORIDE

PG-HYDROXYETHYLCEL- Antisztatizáló szer


LULOSE STEARYLDIMO-
NIUM CHLORIDE

PHASEOLUS ANGULARIS 246536-72-1 A phaseolus angularis por a vörös adzukibab (Phaseolus Abszorbens
POWDER angularis, Leguminosae) magjából nyert por

PHASEOLUS ANGULARIS A phaseolus angularis keményítő a vörös adzukibab (Phaseolus Viszkozitásszabályozó szer
STARCH angularis, Leguminosae) babjából nyert keményítő

2006.4.5.
PHASEOLUS LUNATUS A phaseolus lunatus kivonat a vajbab (Phaseolus lunatus, Lágyító szer
EXTRACT Leguminosae) éretlen babjából nyert kivonat
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PHASEOLUS VULGARIS 85085-22-9 285-354-6 A phaseolus vulgaris kivonat a karóbab (Phaseolus vulgaris, Abszorbens/viszkozitásszabályozó
EXTRACT Leguminosae) magjából nyert kivonat szer

PHELLODENDRON AMU- A phellodendron amurense kivonat az amuri parásfa (Phello- Bőrkondicionáló anyag

HU
RENSE EXTRACT dendron amurense, Rutaceae) porított kérgéből nyert kivonat

PHENACETIN Fenacetin phenacetinum 62-44-2 200-533-0 Acetamid, N-(4-etoxi-fenil)-, Stabilizator

PHENETHYL ACETATE 103-45-7 203-113-5 Fenetil-acetát Dezodoralo anyag

PHENETHYL ALCOHOL Fenil-etilalkohol 60-12-8 200-456-2 2-Feniletanol Dezodoralo anyag

PHENETHYL DIMETHI- 67762-82-7 2-Fenil-etil-metilsziloxán, dimetilsziloxánnal alkotott poli- Lagyito szer


CONE mer, trimetilszilil-lezárású

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PHENETHYL DISILOXANE Disziloxán, 1,1,2,2,2-pentametil-1-(2-fenil-etil)- Habzasgatlo anyag

PHENOXYETHANOL phenoxyetánolum 122-99-6 204-589-7 2-Fenoxi-etanol VI/1,29 Tartosito szer

PHENOXYETHYLPARABEN 55468-88-7 259-654-2 2-Fenoxi-etil-p-hidroxi-benzoát VI/1,12 Bakteriumelleni szer/tartosito szer

PHENOXYISOPROPANOL 770-35-4 212-222-7 1-Fenoxi-propán-2-ol III/1,54 – VI/1,43 Tartosito szer/oldoszer

PHENYL BENZOÁT 93-99-2 202-293-2 Fenilbenzoát VI/1,1 Tartosito szer

PHENYL DIMETHICONE 56-33-7 200-265-4 1,1,3,3-Tetrametil-1,3-difenildisziloxán Lágyító szer

PHENYL MERCURIC ACE- Fenilhigany-acetát 62-38-4 200-532-5 Fenilhigany-acetát VI/1,17 Tartósító szer
TATE

PHENYL MERCURIC BEN- 94-43-9 202-331-8 Fenilhigany-benzoát VI/1,17 Tartósító szer


ZOÁT

PHENYL MERCURIC BOR- phenylhydrargyri boras 102-98-7 203-068-1 Dihidrogén-[ortoboráto(3-)-O]-fenilhigany(2-) VI/1,17/III/1,1a Tartósító szer/pufferáló szer
ATE

PHENYL METHICONE 63148-58-3 Sziloxán polimer Lágyító szer

PHENYL METHYL PYRA- 89-25-8 201-891-0 3-Metil-1-fenil-5-pirazolon Hajfestek


ZOLONE

L 97/355
PHENYL SALICYLATE Fenilszalicilát 118-55-8 204-259-2 Fenilszalicilát Baktériumelleni szer/denaturáló
szer
L 97/356
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PHENYL TRIMETHICONE 2116-84-9 218-320-6 1,1,5,5,5-Hexametil-3-fenil-3-[(trimetil-szilil)-oxi]-triszilo- Habzásgátló anyag/antisztatizáló


xán szer/lágyító szer

PHENYLALANINE Fenilalanin 63-91-2 200-568-1 3-Fenil-L-alanin Antisztatizáló szer

HU
PHENYLBENZIMIDAZOLE 27503-81-7 248-502-0 2-Fenil-1H-benzimid-azol-5-szulfonsav VII/1,6 Ultraibolya-szűrő/ultraibolya-sugár-
SULFONIC ACID zást elnyelő anyag

PHENYLISOHEXANOL 55066-48-3 259-461-3 3-Metil-5-fenilpentanol Elfedő anyag

PHENYLMETHYLPENTA- 55066-49-4 Pentanal, 3-metil-5-fenil- Dezodoráló anyag/elfedő anyag


NAL

PHENYLPARABEN 17696-62-7 241-698-9 Fenil-4-hidroxi-benzoát VI/1,12 Tartósító szer

PHENYLPROPANOL 1335-12-2 215-621-4 Fenilpropanol Oldószer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PHENYLTHIOGLYCOLIC 103-04-8 203-073-9 (Fenil-tio)-ecetsav Antioxidáns
ACID

PHILADELPHUS CORO- 94279-93-3 304-839-6 A philadelphus coronarius kivonat a közönséges jezsámen Bőrkondicionáló anyag
NARIUS EXTRACT (Philadelphus coronarius, Saxifragaceae) virágjából nyert kivo-
nat

PHLOROGLUCINOL 108-73-6 203-611-2 1,3,5-Benzoltriol Hajfesték

PHOENIX DACTYLIFERA 90027-90-0 289-776-1 A phoenix dactylifera kivonat a datolya (Phoenix dactylifera, Lágyító szer
EXTRACT Palmae) terméséből nyert kivonat

PHOSPHATIDYLCHOLINE 93685-90-6 297-639-2 Lecitinek, tojássárgája Antisztatizáló szer/lágyító szer/


emulgeáló szer

PHOSPHOLIPIDS Foszfolipidek Bőrkondicionáló anyag

PHOSPHORIC ACID Foszforsav acidum phosphoricum 7664-38-2 231-633-2 Ortofoszforsav Pufferáló szer

PHTHALIC ANHYDRIDE/ Filmképző anyag


ADIPIC ACID/CASTOR
OIL/NEOPENTYL GLYCOL/
PEG-3/TRIMETHYLOLPRO-
PANE COPOLYMER

PHTHALIC ANHYDRIDE/ Filmképző anyag

2006.4.5.
BENZOIC ACID/TRI-
METHYLOLPROPANE
COPOLYMER
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PHTHALIC ANHYDRIDE/ Filmképző anyag


BUTYL BENZOIC ACID/
PROPYLENE GLYCOL
COPOLYMER

HU
PHTHALIC ANHYDRIDE/ Antisztatizáló szer/filmképző
GLYCERIN/GLYCIDYL anyag/viszkozitásszabályozó szer
DECANOÁT COPOLYMER

PHTHALIC ANHYDRIDE/ Filmképző anyag


TRIMELLITIC ANHYD-
RIDE/GLYCOLS COPOLY-
MER

PHYLLANTHUS EMBLICA 90028-28-7 289-817-3 A phyllanthus emblica kivonat a Phyllanthus emblica, Euphor- Bőrkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


EXTRACT biaceae gyógynövényből nyert kivonat

PHYSALIS ALKEKENGI 90082-67-0 290-157-3 A physalis alkekengi kivonat a zsidócseresznye (Physalis Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT alkekengi, Solanaceae) terméséből nyert kivonat

PHYTANTRIOL 74563-64-7 277-923-2 3,7,11,15-Tetrametilhexadekán-1,2,3-triol Nedvesítő szer

PHYTIC ACID Fitasav 83-86-3 201-506-6 cisz-1,2,3,5-transz-4,6-Ciklohexán-hexol, 1,2,3,4,5,6-hexa- Kelátképző anyag


kisz(dihidrogénfoszfát)

PHYTONADIONE Fitomenadion 84-80-0 201-564-2 1,4-Naftalindion, 2-metil-[3-(3,7,11,15-tetrametil-2-hexade- Bőrkondicionáló anyag


kenil)-, [R-[R*, R*-(E)]]-

PHYTOSPHINGOSINE 554-62-1 1,3,4-Oktadekántriol, 2-amino-, (2S, 3S, 4R)- Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


onáló anyag

PHYTOSTERYL MACADA- Zsírsavak, makadámdió-olaj, (3-β)-szigma-szt-5-én-3-ollal Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


MIATE alkotott észterek onáló anyag

PICEA EXCELSA EXTRACT 91770-69-3 294-855-9 A picea excelsa kivonat a lucfenyő (Picea excelsa, Pinaceae) Korpásodás elleni hatóanyag
rügyéből nyert kivonat

PICEA EXCELSA LEAF 91770-69-3 294-855-9 A picea excelsa levélkivonat a lucfenyő (Picea excelsa, Pinaceae) Korpásodás elleni hatóanyag
EXTRACT tűleveleiből nyert kivonat

PICEA EXCELSA OIL A picea excelsa olaj a lucfenyő (Picea excelsa, Pinaceae) Erősítőszer/elfedő anyag

L 97/357
tűleveleiből sajtolt illóolaj

PICRAMIC ACID 96-91-3 202-544-6 2-Amino-4,6-dinitrofenol (CI 76540) Hajfesték


L 97/358
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PIDOBENZONE L-Prolin, 5-oxo-, 4-hidroxi-fenil-észter Bőrkondicionáló anyag

PIGMENT BLUE 15 147-14-8 205-685-1 [29H,31H-Ftalocianináto-(2-)-N29,N30,N31,N32]-réz (CI Hajfesték


74160)

HU
PIGMENT GREEN 7 1328-53-6 215-524-7 Poliklór-réz-ftalocianin. Az anyag színindex-számmal (CI Hajfesték
74260) szerepel a színmutatóban

PIGMENT RED 4 2814-77-9 220-562-2 1-[(2-Klór-4-nitro-fenil)-azo]-2-naftol (CI 12085) Hajfesték

PIGMENT RED 5 6410-41-9 229-107-2 N-(5-Klór-2,4-dimetoxi-fenil)-4-[[5-[(dietil-amino)-szulfo- Hajfesték


nil]-2-metoxi-fenil]-azo]-3-hidroxi-naftalin-2-karboxamid
(CI 12490)

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PIGMENT RED 48 3564-21-4 222-642-2 Dinátrium-4-[(5-klór-4-metil-2-szulfonáto-fenil)-azo]-3-hid- Hajfesték
roxi-2-naftoát (CI 15865)

PIGMENT RED 57 5858-81-1 227-497-9 Dinátrium-3-hidroxi-4-[(4-metil-2-szulfonáto-fenil)-azo]-2- Hajfesték


naftoát (CI 15850)

PIGMENT RED 57: 1 1234986 226-109-5 Kalcium-3-hidroxi-4-[(4-metil-2-szulfonáto-fenil)-azo]-2- Hajfesték


naftoát (CI 15850)

PIGMENT RED 63: 1 6417-83-0 229-142-3 Kalcium-3-hidroxi-4-[(1-szulfonáto-2-naftil-)azo]-2-naftoát Hajfesték


(CI 15880)

PIGMENT RED 64: 1 6371-76-2 228-899-7 Kalcium-bisz[3-hidroxi-4-(fenil-azo)-2-naftoát] (CI 15800) Hajfestek

PIGMENT RED 83 72-48-0 200-782-5 1,2-Dihidroxi-antrakinon (CI 58000) Hajfestek

PIGMENT RED 90: 1 ALU- 15876-39-8 240-005-7 Dialumínium-trisz[2-(2,4,5,7-tetrabróm-6-oxido-3-oxo-xan- Hajfestek


MINUM LAKE tén-9-il)-benzoát] (CI 45380)

PIGMENT RED 112 6535-46-2 229-440-3 3-Hidroxi-N-(o-tolil)-4-[(2,4,5-triklór-fenil)-azo]-naftalin-2- Hajfestek


Karboxamid (CI 12370)

PIGMENT RED 172 ALU- Eritrozin 12227-78-0 235-440-4 2-(3,6-Dihidroxi-2,4,5,7-tetrajód-xantén-9-il)-benzoesav, Hajfestek


MINUM LAKE alumíniumsó (CI 45430)

2006.4.5.
PIGMENT VIOLET 19 1047-16-1 213-879-2 5,12-Dihidrokino[2,3-b]akridin-7,14-dion (CI 73900) Hajfestek
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PIGMENT VIOLET 23 6358-30-1 228-767-9 8,18-Diklór-5,15-dietil-5,15-dihidro-diindol-[3,2-b: 3',2'-m]- Hajfesték


trifenodioxazin (CI 51319)

PIGMENT YELLOW 12 6358-85-6 228-787-8 2,2'-[(3,3'-Diklór-[1,1'-bifenil]-4,4'-diil)-bisz(azo)]-bisz[3- Hajfesték


oxo-N-fenilbutiramid] (CI 21090)

HU
PIGMENT YELLOW 13 5102-83-0 225-822-9 2,2'-[(3,3'-Diklór-[1,1'-bifenil]-4,4'-diil)-bisz(azo)]-bisz[N- Hajfesték
(2,4-dimetil-fenil)-3-oxo-butiramid] (CI 21100)

PIGMENT YELLOW 73 13515-40-7 236-852-7 2-[(4-Klór-2-nitrofenil)-azo]-N-(2-metoxi-fenil)-3-oxo-buti- Hajfesték


ramid (CI 11738)

PIMENTA ACRIS OIL 91721-75-4 294-376-5 A pimenta acris olaj a Pimenta acris, Myrtaceae leveléből Denaturáló szer/lágyító szer
desztillált illóolaj

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PIMENTA DIOICA EX- 223748-05-8 A pimenta dioica kivonat a jamaikai szegfűbors (Pimenta Erősítőszer
TRACT dioica, Myrtaceae) éretlen terméséből nyert kivonat

PIMENTA OFFICINALIS 84929-57-7 284-540-4 A pimenta officinalis kivonat a szegfűbors (Pimenta officinalis, Erositoszer
EXTRACT Myrtaceae) terméséből nyert kivonat

PIMPINELLA ANISUM 84775-42-8 283-872-7 A pimpinella anisum kivonat az ánizs (Pimpinella anisum, Szajapolo anyag/elfedo anyag
EXTRACT Umbelliferae) szárított érett terméséből nyert kivonat

PINUS KORAIENSIS EXT- A pinus koraiensis kivonat a koreai fenyő (Pinus koraiensis, Erositoszer
RACT Pinaceae) magjából nyert kivonat

PINUS PALUSTRIS LEAF 97435-14-8 306-895-7 A pinus palustris levélkivonat a hosszúlevelű fenyő (Pinus Erősítőszer
EXTRACT palustris, Pinaceae) tűleveléből nyert kivonat

PINUS PALUSTRIS OIL A pinus palustris olaj a hosszúlevelű fenyő (Pinus palustris, Erősítőszer/elfedő anyag
Pinaceae) tűlevelének desztillációjával nyert illóolaj

PINUS PALUSTRIS TAR 8011-48-1 232-374-8 A pinus palustris kátrány a hosszúlevelű fenyő (Pinus palustris, Korpasodas elleni hatoanyag
Pinaceae) fájának roncsolásos desztillációjával nyert termék

PINUS PALUSTRIS TAR OIL A pinus palustris kátrányolaj a hosszúlevelű fenyőből (Pinus Erősítőszer/elfedő anyag
palustris, Pinaceae) származó kátrány vízgőzös desztilláció-
jával kapott illóolaj

PINUS PINASTER EX- 90082-75-0 290-166-2 A pinus pinaster kivonat a tengerparti fenyő (Pinus pinaster, Frissítő anyag/lemosó anyag/lágyító
TRACT Pinaceae) kérgéből és rügyéből nyert kivonat szer

L 97/359
PINUS PINEA KERNEL OIL 90082-76-1 290-167-8 A pinus pinea magolaj a mandulafenyő (Pinus pinea, Pinaceae) Erősítőszer
magjából nyert nem illó olaj
L 97/360
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PINUS PUMILIO BARK 97676-05-6 307-681-6 A pinus pumilio kéregkivonat a törpefenyő (Pinus pumilio, Erősítőszer
EXTRACT Pinaceae) kérgéből nyert kivonat

PINUS PUMILIO LEAF 97676-05-6 307-681-6 A pinus pumilio levélkivonat a törpefenyő (Pinus pumilio, Erősítőszer

HU
EXTRACT Pinaceae) tűleveléből nyert kivonat

PINUS PUMILIO OIL A pinus pumilio olaj a törpefenyő (Pinus pumilio, Pinaceae) Erősítőszer/elfedő anyag
tűleveléből és ágaiból desztillált illóolaj

PINUS STROBUS EXTRACT 90082-77-2 290-168-3 A pinus strobus kivonat a simafenyő (Pinus strobus, Pinaceae) Frissítő anyag/lemosó anyag/lágyító
tobozából nyert kivonat szer

PINUS SYLVESTRIS CONE 84012-35-1 281-679-2 A pinus sylvestris tobozkivonat az erdeifenyő (Pinus sylvestris, Erositoszer/korpasodas elleni hato-
EXTRACT Pinaceae) tobozából nyert kivonat anyag/lemoso anyag/faggyukepzo-
des-gatlo anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PINUS SYLVESTRIS CONE A pinus sylvestris tobozolaj az erdeifenyő (Pinus sylvestris, Bőrkondicionáló anyag
OIL Pinaceae) tobozából nyert nem illó olaj

PINUS SYLVESTRIS LEAF 84012-35-1 281-679-2 A pinus sylvestric levélkivonat az erdeifenyő (Pinus sylvestris, Erősítőszer
EXTRACT Pinaceae) tűleveléből nyert kivonat

PIPER METHYSTICUM 84696-40-2 283-648-9 A piper methysticum kivonat a kávacserje (Piper methysticum, Faggyúképződés-gátló anyag/erősí-
EXTRACT Piperaceae) leveléből, gyökeréből és szárából nyert kivonat tőszer/frissítő anyag

PIPER NIGRUM EXTRACT 84929-41-9 284-524-7 A piper nigrum kivonat a bors (Piper nigrum, Piperaceae) Erősítőszer/frissítő anyag
magjából nyert kivonat

PIPERONAL 120-57-0 204-409-7 Piperonal Elfedő anyag

PIPERYLENE/BUTENE/PEN- 221215-60-7 1,3-Pentadién, buténnel és penténnel alkotott polimer Kötőanyag/viszkozitásszabályozó


TENE COPOLYMER szer

PIROCTONE OLAMINE Pirokton-olamin 68890-66-4 272-574-2 1-Hidroxi-4-metil-6-(2,4,4-trimetil-pentil)-piridin-2(1H)-on, VI/1,35 Tartósító szer


2-aminoetanollal alkotott vegyület (1: 1)

PISCES Halporc-kivonat Bőrkondicionáló anyag

PISCES EXTRACT 97615-94-6 307-382-0 A pisces kivonat többfajta halból nyert kivonat Bőrkondicionáló anyag/hidratáló
anyag

2006.4.5.
PISCUM CARTILAGE EX- A piscum cartilage kivonat a halporcból nyert kivonat Borkondicionalo anyag
TRACT
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PISCUM IECUR OIL 8009-00-5 232-372-7 A piscum iecur olaj többfajta hal friss májából sajtolt nem illó Lágyító szer
olaj. Főleg telítetlen C14-C18 és telítetlen C16-C22 zsírsavak
gliceridjeiből áll

HU
PISCUM OVUM EXTRACT A piscum ovum kivonat halikrából nyert kivonat Bőrkondicionáló anyag

PISTACIA VERA SEED OIL 90082-81-8 290-173-0 A pistacia vera magolaj a pisztácia (Pistacia vera, Anacardiaceae) Lágyító szer
magjából nyert olaj

PISUM SATIVUM EXTRACT 90082-41-0 290-130-6 A pisum sativum kivonat a borsó (Pisum sativum, Leguminosae) Összehúzó anyag/szilárdító anyag
magjából nyert kivonat

PLACENTAL ENZYMES 85195-59-5 Enzimek, emlősök méhlepénye Bőrkondicionáló anyag

PLACENTAL LIPIDS 91053-61-1 293-328-0 Lipidek, méhlepény Lagyito szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PLACENTAL PROTEIN 84195-59-5 282-364-2 Méhlepény, kivonat. Emlősök méhlepényéből kapott kivo- Nedvesítő szer
natok és azok fizikailag módosított származékai, például
fehérjék, lipidek, szénhidrátok, nukleinsavak, szervetlen
ionok stb

PLANKTON EXTRACT 91079-57-1 293-445-7 A planktonkivonat tengeri planktonból nyert kivonat Bőrkondicionáló anyag

PLANTAGO LANCEOLATA 85085-64-9 285-388-1 A plantago lanceolata kivonat a lándzsás útifű (Plantago Baktériumelleni szer
EXTRACT lanceolata, Plantaginaceae) leveléből nyert kivonat

PLANTAGO MAJOR EX- 84929-43-1 284-526-8 A plantago major kivonat a széleslevelű útifű (Plantago major, Összehúzó anyag
TRACT Plantaginaceae) leveléből nyert kivonat

PLANTAGO OVATA EX- 90082-86-3 290-178-8 A plantago ovata kivonat a Plantago ovata, Plantaginaceae Bőrvédő anyag
TRACT leveléből nyert kivonat

PLANTAGO OVATA SEED 90082-86-3 290-178-8 A plantago ovata magkivonat a Plantago ovata, Plantaginaceae Bőrvédő anyag
EXTRACT magjából nyert kivonat

PLECTRANTHUS BARBA- A plectranthus barbatus kivonat a Plectranthus barbatus, Bőrkondicionáló anyag


TUS EXTRACT Labiatae gyökeréből nyert kivonat

PLUMERIA ACUTIFOLIA 92457-29-9 296-311-6 A plumeria acutifolia virágkivonat a Plumeria acutifolia, Bőrkondicionáló anyag
FLOWER EXTRACT Apocynaceae virágjából nyert kivonat

L 97/361
PLUMERIA ALBA EX- 94350-02-4 305-220-3 A plumeria alba kivonat a Plumeria alba, Apocynaceae Bőrkondicionáló anyag
TRACT virágjából nyert kivonat
L 97/362
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PLUMERIA RUBRA EXT- 223748-06-9 A plumeria rubra kivonat a Plumeria rubra, Apocynaceae Bőrkondicionáló anyag
RACT virágjából nyert kivonat

p-METHYL ACETOPHE- 122-00-9 204-514-8 4'-Metil-acetofenon Elfedő anyag


NONE

HU
p-METHYLAMINOPHENOL 150-75-4 205-768-2 4-Metil-aminofenol Hajfesték

p-METHYLAMINOPHENOL 55-55-0 200-237-1 Bisz(4-hidroxi-N-metilanilinium)-szulfát Hajfestek


SULFATE

PODOPHYLLUM PELTA- 90063-90-4 290-050-1 A podophyllum peltatum kivonat a podofillin (Podophyllum Bőrkondicionáló anyag
TUM EXTRACT peltatum, Berberidaceae) gyökértörzséből és gyökeréből nyert
kivonat

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


POGOSTEMON CABLIN 84238-39-1 282-493-4 A pogostemon cablin kivonat a pacsuli (Pogostemon cablin, Erősítőszer
EXTRACT Labiatae) leveléből nyert kivonat

POGOSTEMON CABLIN A pogostemon cablin olaj a pacsuliból (Pogostemon cablin, Elfedő anyag
OIL Labiatae) nyert illóolaj

POLIANTHES TUBEROSA 94334-35-7 305-108-4 A polianthes tuberosa kivonat a tubarózsából (Polianthes Erősítőszer
EXTRACT tuberosa, Agavaceae) nyert kivonat

POLLEN Természetben előforduló anyag, pollen Bőrkondicionáló anyag

POLLEN EXTRACT A pollenkivonat virágpollenből nyert kivonat Lágyító szer/bőrvédő anyag

POLOXAMER 101 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (2;16) Emulgeáló szer/felületaktív anyag

POLOXAMER 105 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (11;16) Emulgeáló szer/felületaktív anyag

POLOXAMER 105 BEN- Emulgeáló szer


ZOÁT

POLOXAMER 108 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (46;16) Emulgeáló szer/felületaktív anyag

POLOXAMER 122 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (5;21) Emulgeáló szer/felületaktív anyag

POLOXAMER 123 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (7;21) Emulgeáló szer/felületaktív anyag

2006.4.5.
POLOXAMER 124 Poloxamer 124 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (11;21) Emulgealo szer/felületaktiv anyag

POLOXAMER 181 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (3;30) Emulgealo szer/felületaktiv anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

POLOXAMER 182 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (8;30) Emulgealo szer/felületaktiv anyag

POLOXAMER 182 DIBEN- Emulgealo szer


ZOÁT

HU
POLOXAMER 183 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (10;30) Emulgealo szer/felületaktiv anyag

POLOXAMER 184 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (13;30) Emulgealo szer/felületaktiv anyag

POLOXAMER 185 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (19;30) Emulgealo szer/felületaktiv anyag

POLOXAMER 188 Poloxamer 188 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (75;30) Emulgealo szer/felületaktiv anyag

POLOXAMER 212 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (8;35) Emulgealo szer/felületaktiv anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


POLOXAMER 215 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (24;35) Emulgealo szer/felületaktiv anyag

POLOXAMER 217 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (52;35) Emulgealo szer/felületaktiv anyag

POLOXAMER 231 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (6;39) Emulgealo szer/felületaktiv anyag

POLOXAMER 234 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (22;39) Emulgealo szer/felületaktiv anyag

POLOXAMER 235 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (27;39) Emulgealo szer/felületaktiv anyag

POLOXAMER 237 Poloxamer 237 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (62;39) Emulgealo szer/felületaktiv anyag

POLOXAMER 238 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (97;39) Emulgealo szer/felületaktiv anyag

POLOXAMER 282 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (10;47) Emulgealo szer/felületaktiv anyag

POLOXAMER 284 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (21;47) Emulgealo szer/felületaktiv anyag

POLOXAMER 288 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (122;47) Emulgealo szer/felületaktiv anyag

POLOXAMER 331 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (7;54) Emulgealo szer/felületaktiv anyag

POLOXAMER 333 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (20;54) Emulgealo szer/felületaktiv anyag

POLOXAMER 334 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (31;54) Emulgealo szer/felületaktiv anyag

L 97/363
POLOXAMER 335 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (38;54) Emulgealo szer/felületaktiv anyag

POLOXAMER 338 Poloxamer 338 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (128;54) Emulgealo szer/felületaktiv anyag
L 97/364
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

POLOXAMER 401 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (6;67) Emulgealo szer/felületaktiv anyag

POLOXAMER 402 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (13;67) Emulgealo szer/felületaktiv anyag

HU
POLOXAMER 403 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (21;67) Emulgealo szer/f elületaktiv anyag

POLOXAMER 407 Poloxamer 407 2594628 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer (98;67) Emulgealo szer/felületaktiv anyag

POLOXAMINE 304 11111-34-5 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, (1,2-etándiil- Emulgealo szer
dinitrilo)-tetrakisz(propanol)-lal alkotott éter (4;3)

POLOXAMINE 504 11111-34-5 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, (1,2-etándiil- Emulgealo szer
dinitrilo)-tetrakisz(propanol)-lal alkotott éter (8;7)

POLOXAMINE 701 11111-34-5 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, (1,2-etándiil- Emulgealo szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


dinitrilo)-tetrakisz(propanol)-lal alkotott éter (12;2)

POLOXAMINE 702 11111-34-5 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, (1,2-etándiil- Emulgealo szer
dinitrilo)-tetrakisz(propanol)-lal alkotott éter (13;4)

POLOXAMINE 704 11111-34-5 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, (1,2-etándiil- Emulgealo szer
dinitrilo)-tetrakisz(propanol)-lal alkotott éter (14;12)

POLOXAMINE 707 11111-34-5 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, (1,2-etándiil- Emulgealo szer
dinitrilo)-tetrakisz(propanol)-lal alkotott éter (19;47)

POLOXAMINE 901 11111-34-5 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, (1,2-etándiil- Emulgealo szer
dinitrilo)-tetrakisz(propanol)-lal alkotott éter (18;2)

POLOXAMINE 904 11111-34-5 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, (1,2-etándiil- Emulgealo szer
dinitrilo)-tetrakisz(propanol)-lal alkotott éter (19;16)

POLOXAMINE 908 11111-34-5 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, (1,2-etándiil- Emulgealo szer
dinitrilo)-tetrakisz(propanol)-lal alkotott éter (22;122)

POLOXAMINE 1101 11111-34-5 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, (1,2-etándiil- Emulgealo szer
dinitrilo)-tetrakisz(propanol)-lal alkotott éter (21;3)

POLOXAMINE 1102 11111-34-5 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, (1,2-etándiil- Emulgealo szer
dinitrilo)-tetrakisz(propanol)-lal alkotott éter (21;7)

2006.4.5.
POLOXAMINE 1104 11111-34-5 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, (1,2-etándiil- Emulgealo szer
dinitrilo)-tetrakisz(propanol)-lal alkotott éter (21;19)
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

POLOXAMINE 1301 11111-34-5 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, (1,2-etándiil- Emulgealo szer
dinitrilo)-tetrakisz(propanol)-lal alkotott éter (25;3)

POLOXAMINE 1302 11111-34-5 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, (1,2-etándiil- Emulgealo szer
dinitrilo)-tetrakisz(propanol)-lal alkotott éter (26;8)

HU
POLOXAMINE 1304 11111-34-5 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, (1,2-etándiil- Emulgealo szer
dinitrilo)-tetrakisz(propanol)-lal alkotott éter (26;24)

POLOXAMINE 1307 11111-34-5 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, (1,2-etándiil- Emulgealo szer
dinitrilo)-tetrakisz(propanol)-lal alkotott éter (23;74)

POLOXAMINE 1501 11111-34-5 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, (1,2-etándiil- Emulgealo szer
dinitrilo)-tetrakisz(propanol)-lal alkotott éter (30;4)

POLOXAMINE 1502 11111-34-5 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, (1,2-etándiil- Emulgealo szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


dinitrilo)-tetrakisz(propanol)-lal alkotott éter (30;10)

POLOXAMINE 1504 11111-34-5 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, (1,2-etándiil- Emulgealo szer
dinitrilo)-tetrakisz(propanol)-lal alkotott éter (32;28)

POLOXAMINE 1508 11111-34-5 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, (1,2-etándiil- Emulgealo szer
dinitrilo)-tetrakisz(propanol)-lal alkotott éter (22;122)

POLYACRYLAMIDE 2594446 2-Propénamid, homopolimer Antisztatizalo szer/kötoanyag/film-


kepzo anyag

POLYACRYLAMIDO- 113783-61-2 N-{(2 és 4)-[(2-Oxo-born-3-ilidin)-metil]-benzil}-akrilamid VII/1,11 Ultraibolya-szűrő/ultraibolya-sugár-


METHYL BENZYLIDENE polimere zást elnyelő anyag
CAMPHOR

POLYACRYLAMIDO- Filmképző anyag


METHYLPROPANE SULFO-
NIC ACID

POLYACRYLIC ACID Karbomer 910 2594322 2-Propénsav, homopolimer Kötoanyag/emulziostabilizator/


filmkepzo anyag/viszkozitasszaba-
lyozo szer

POLYAMINO SUGAR 120022-92-6 Nedvesito szer


CONDENSATE

POLYAMINOPROPYL 70170-61-5/ Poli(metilén), α, ω-bisz[[[(amino-imino-metil)-amino]- VI/1,28 Tartosito szer

L 97/365
BIGUANIDE 28757-47-3 imino-metil]-amino]-, dihidroklorid

POLYBETA-ALANINE 68440-02-8 Borkondicionalo anyag


L 97/366
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

POLYBETA-ALANINE/GLU- Filmképző anyag


TARIC ACID CROSSPOLY-
MER

POLYBUTENE 9003-28-5 1-Butén, homopolimer Kötőanyag/viszkozitásszabályozó

HU
szer

POLYBUTYL ACRYLATE Poli[1-(butoxi-karbonil)-etilén] Kötoanyag/filmkepzo anyag

POLYBUTYLENE TEREPH- 26062-94-2 1,4-Benzoldikarbonsav, 1,4-butándiollal alkotott polimer Antisztatizalo szer/filmkepzo


THALATE anyag/viszkozitasszabalyozo szer

POLYCAPROLACTONE 2-Oxepanon, homopolimer Stabilizator

POLYCHLOROTRIFLUO- 9002-83-9 Etén, klór-trifluoro-, homopolimer Filmkepzo anyag


ROETHYLENE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


POLYCYCLOPENTADIENE 68132-00-3 Viszkozitasszabalyozo szer

POLYDECENE 37309-58-3 Kötoanyag

POLYDEXTROSE Polidextróz 68424-04-4 Nedvesito szer

POLYDIETHYLENEGLYCOL 55636-50-5 Hexándisav, 5-izocianáto-1-(izocianáto-metil)-1,3,3-trimetil Filmkepzo anyag


ADIPATE/IPDI COPOLY- ciklohexánnal és 2,2'-oxo-biszetanollal alkotott polimer
MER

POLYDIMETHYLAMI- Filmképző anyag


NOETHYL METHACRY-
LATE

POLYDIPENTENE Kötőanyag/viszkozitásszabályozó
szer

POLYETHYLACRYLATE 9003-32-1 2-Propénsav, etil-észter, homopolimer Antisztatizalo szer/kötoanyag/film-


kepzo anyag

POLYETHYLENE 9002-88-4 Etén, homopolimer Antisztatizalo szer/kötoanyag/


emulziostabilizator/filmkepzo
anyag/viszkozitasszabalyozo szer

POLYETHYLENE TEREPH- 25038-59-9 Poli(oxi-1,2-etándiil-oxi-karbonil-1,4-fenilén-karbonil) Filmkepzo anyag


THALATE

POLYETHYLENE/ISOP- 224580-87-4 2-Buténdisav (2Z)-, eténnel alkotott polimer, 1-metiletil- Emulziostabilizator/viszkozitassza-

2006.4.5.
ROPYL MALEATE/MA észter, α-hidro-ω-hidroxi-poli(oxi-1,2-etándiil)-lel és α-hidro- balyozo szer
COPOLYOL ω-hidroxi-poli-[oxi-(metil-1,2-etánediil)]-lel alkotott észter,
ojtott
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

POLYETHYLGLUTAMATE Kötoanyag

POLYETHYLMETHACRY- 9003-42-3 2-Propénsav, etil-észter, homopolimer Kötoanyag


LATE

HU
POLYGALA SENEGA EX- 68990-66-9 273-619-9 A polygala senega kivonat a virginiai pacsirtafű (Polygala Borkondicionalo anyag
TRACT senega, Polygalaceae) gyökeréből nyert kivonat

POLYGLUCURONIC ACID Filmkepzo anyag/nedvesito szer

POLYGLYCERIN-3 56090-54-1 259-986-8 Triglicerin Nedvesito szer

POLYGLYCERYL-2 CAP- Emulgealo szer


RATE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


POLYGLYCERYL-2 CAPRY- Emulgealo szer
LATE

POLYGLYCERYL-2 DIISOS- 67938-21-0/ 267-821-6 Di(izooktadekán)sav, oxi-di(propándiol)-lal alkotott diészter Emulgealo szer
TEARATE 9082-07-9

POLYGLYCERYL-2 DIO- Emulgealo szer


LEATE

POLYGLYCERYL-2 137398-08-4 Oktadekánsav, 12-hidroxi-, homopolimer, oxi-biszpropán- Bőrkondicionáló anyag


DIPOLYHYDROXYSTEA- diollal alkotott észter
RATE

POLYGLYCERYL-2 DISTEA- Emulgeáló szer


RATE

POLYGLYCERYL-2 ISOPAL- Emulgeáló szer


MITATE

POLYGLYCERYL-2 ISOS- 67938-21-0 267-821-6 Di(izooktadekán)sav, oxi-di(propándiol)-lal alkotott diészter Emulgeáló szer
TEARATE

POLYGLYCERYL-2 LANO- Emulgeáló szer


LIN ALCOHOL ETHER

POLYGLYCERYL-2 LAU- Emulgeáló szer

L 97/367
RATE

POLYGLYCERYL-2 OLEATE 49553-76-6 256-367-4 Olajsav, oxi-biszpropándiollal alkotott monoészter Emulgeáló szer
L 97/368
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

POLYGLYCERYL-2 OLEYL 71032-90-1 1,2-Propándiol, 3-[3-hidroxi-2-(9-oktadekenil-oxi)-propoxi]- Emulgeáló szer


ETHER

POLYGLYCERYL-2 SES- 67938-21-0 267-821-6 Di(izooktadekán)sav, oxi-di(propándiol)-lal alkotott diészter Emulgeáló szer
QUIISOSTEARATE

HU
POLYGLYCERYL-2 SES- Emulgeáló szer
QUIOLEATE

POLYGLYCERYL-2 SES- Emulgeáló szer


QUISTEARATE

POLYGLYCERYL-2 SORBI- Emulgealo szer


TAN PENTACAPRYLATE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


POLYGLYCERYL-2 SORBI- Emulgeáló szer
TAN TETRACAPRYLATE

POLYGLYCERYL-2 STEA- 12694-22-3 235-777-7 Sztearinsav, oxi-biszpropándiollal alkotott monoészter Emulgeáló szer
RATE

POLYGLYCERYL-2 TETRAI- Emulgeáló szer


SOSTEARATE

POLYGLYCERYL-2 TET- 72347-89-8 Emulgeáló szer


RASTEARATE

POLYGLYCERYL-2 TRII- Emulgeáló szer


SOSTEARATE

POLYGLYCERYL-2-PEG-4 Emulgeáló szer


STEARATE

POLYGLYCERYL-3 BEES- Emulgeáló szer


WAX

POLYGLYCERYL-3 CAP- 133654-02-1 Emulgeáló szer


RATE

POLYGLYCERYL-3 CETYL Emulgeáló szer


ETHER

2006.4.5.
POLYGLYCERYL-3 223706-47-6 Zsírsavak, kókuszdió, triglicerinnel alkotott monoészter Emulgeáló szer
COCOATE
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

POLYGLYCERYL-3 DECYL- Emulgeáló szer


TETRADECANOL

POLYGLYCERYL-3 DICAP- Emulgeáló szer


RATE

HU
POLYGLYCERYL-3 DICO- 223706-50-1 Zsírsavak, kókuszdió, triglicerinnel alkotott diészter Lágyító szer/emulgeáló szer
COATE

POLYGLYCERYL-3 DIISOS- 85666-92-8 Triglcerin és i-sztearinsav diészter Emulgeáló szer


TEARATE

POLYGLYCERYL-3 DIO- A poliglicerin-6 és olajsav diésztere Emulgeáló szer


LEATE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


POLYGLYCERYL-3 DISTEA- A sztearinsav és triglicerin diésztere Emulgeáló szer
RATE

POLYGLYCERYL-3 Emulgeáló szer


HYDROXYLAURYL ETHER

POLYGLYCERYL-3 ISOS- 127512-63-4 i-stearinsav triglicerinnel alkotott mono észter Emulgeáló szer
TEARATE

POLYGLYCERYL-3 LAU- 51033-31-9 Laurinsav triglicerinnel alkotott monoésztere Emulgeáló szer


RATE

POLYGLYCERYL-3 Emulgeáló szer


METHYLGLUCOSE DIS-
TEARATE

POLYGLYCERYL-3 MYRIS- Emulgeáló szer


TATE

POLYGLYCERYL-3 OLEATE 33940-98-6 251-749-7 Olajsav, triglicerinnel alkotott monoészter Emulgeáló szer

POLYGLYCERYL-3 PALMI- 143710-24-1 Hexadekánsav, triglicerinnel alkotott észter Lágyító szer/emulgeáló szer
TATE

POLYGLYCERYL-3 PENTA- 221354-73-0 9-(Z)-Oktadekánsav, 12-(R)-hidroxi-, triglicerinnel alkotott Lágyító szer/emulgeáló szer
RICINOLEATE pentaészter

L 97/369
POLYGLYCERYL-3 POLYRI- 235783-76-3 9-Oktadekánsav, 12-hidroxi-(9Z, 12R)-, homopolimer, trig- Emulgeáló szer/viszkozitásszabá-
CINOLEATE licerinnel alkotott észter lyozó szer
L 97/370
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

POLYGLYCERYL-3 RICINO- Ricinolsav triglicerinnel alkotott monoészter Emulgeáló szer


LEATE

POLYGLYCERYL-3 STEA- 27321-72-8 248-403-2 Sztearinsav, triglicerinnel alkotott monoészter Emulgeáló szer

HU
RATE

POLYGLYCERYL-3 STEA- Sztearinsav triglicerinnel alkotott monoészter Emulgeáló szer


RATE SE

POLYGLYCERYL-3 TRII- 6608243-7 Izooktadekánsav, triglicerinnel alkotott triészter Lágyító szer/emulgeáló szer
SOSTEARATE

POLYGLYCERYL-4 CAP- Emulgeáló szer


RATE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


POLYGLYCERYL-4 Lágyító szer/emulgeáló szer
COCOATE

POLYGLYCERYL-4 DILAU- 1,2,3-Propántriol, homopolimer, didodekanoát Lágyító szer/emulgeáló szer


RATE

POLYGLYCERYL-4 ISOS- 91824-88-3 Emulgeáló szer


TEARATE

POLYGLYCERYL-4 LAU- 75798-42-4 Emulgeáló szer


RATE

POLYGLYCERYL-4 LAURYL Emulgeáló szer


ETHER

POLYGLYCERYL-4 OLEATE 9007-48-1 1,2,3-Propántriol, homopolimer, (Z)-9-oktadekenoát Emulgeáló szer

POLYGLYCERYL-4 OLEYL Emulgeáló szer


ETHER

POLYGLYCERYL-4 PEN- 103230-29-1 1,2,3-Propántriol, homopolimer, pentaoleát Lagyito szer/emulgealo szer


TAOLEATE

POLYGLYCERYL-4 PEN- 99570-00-0 1,2,3-Propántriol, homopolimer, pentaoktadekanoát Lagyito szer/emulgealo szer


TASTEARATE

2006.4.5.
POLYGLYCERYL-4 STEA- 37349-34-1/ 1,2,3-Propántriol, homopolimer, monooktadekanoát Emulgeáló szer
RATE 68004-11-5
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

POLYGLYCERYL-4 TRIS- 99734-29-9 1,2,3-Propántriol, homopolimer, trioktadekanoát Lágyító szer/emulgeáló szer


TEARATE

POLYGLYCERYL-4-PEG-2 Emulgeáló szer/felületaktív anyag

HU
COCAMIDE

POLYGLYCERYL-5 ISOS- Emulgeáló szer


TEARATE

POLYGLYCERYL-5 LAU- 128738-83-0 Emulgeáló szer


RATE

POLYGLYCERYL-5 OLEATE 86529-98-8 Emulgeáló szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


POLYGLYCERYL-6 DIO- 76009-37-5 278-358-4 Diolajsav, hexaglicerinnel alkotott diészter Emulgeáló szer
LEATE

POLYGLYCERYL-6 DIPAL- 1,2,3-Propántriol, homopolimer, dihexadekanoát Lágyító szer/emulgeáló szer


MITATE

POLYGLYCERYL-6 DISTEA- 34424-97-0 252-010-1 Disztearinsav, hexaglicerinnel alkotott diészter Emulgeáló szer
RATE

POLYGLYCERYL-6 HEXAO- Emulgeáló szer


LEATE

POLYGLYCERYL-6 ISOS- i-sztearinsav hexaglicerinnel alkotott észter Emulgeáló szer


TEARATE

POLYGLYCERYL-6 LAU- 51033-38-6 Laurinsav hexaglicerinnel akotott észter Emulgeáló szer


RATE

POLYGLYCERYL-6 OLEATE 9007-48-1 1,2,3-Propántriol, homopolimer, (Z)-9-oktadekenoát Emulgeáló szer

POLYGLYCERYL-6 PALMI- 99734-31-3 1,2,3-Propántriol, homopolimer, hexadekanoát Lágyító szer/emulgeáló szer


TATE

POLYGLYCERYL-6 PEN- Emulgeáló szer


TAOLEATE

L 97/371
POLYGLYCERYL-6 PENTA- 1,2,3-Propántriol, homopolimer, pentaricinoleát Lágyító szer/emulgeáló szer
RICINOLEATE
L 97/372
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

POLYGLYCERYL-6 PEN- Emulgeáló szer


TASTEARATE

POLYGLYCERYL-6 RICINO- 107615-51-0 Emulgeáló szer

HU
LEATE

POLYGLYCERYL-6 TET- 9007-48-1 1,2,3-Propántriol, homopolimer, poli(Z-)-9-oktadekenoát Lágyító szer/emulgeáló szer


RAOLEATE

POLYGLYCERYL-6 TRIS- Emulgeáló szer


TEARATE

POLYGLYCERYL-8 OLEATE 9007-48-1 1,2,3-Propántriol, homopolimer, (Z)-9-oktadekenoát Emulgeáló szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


POLYGLYCERYL-8 STEA- 37349-34-1 1,2,3-Propántriol, homopolimer, monooktadekanoát Emulgeáló szer
RATE

POLYGLYCERYL-10 DIDE- 1,2,3-Propántriol, homopolimer, didekanoát Lágyító szer/emulgeáló szer


CANOATE

POLYGLYCERYL-10 DIPAL- 1,2,3-Propántriol, homopolimer, dihexadekanoát Lágyító szer/emulgeáló szer


MITATE

POLYGLYCERYL-10 9007-48-1 1,2,3-Propántriol, homopolimer, hexaoleát Lágyító szer/emulgeáló szer


HEXAOLEATE

POLYGLYCERYL-10 PEN- 1,2,3-Propántriol, homopolimer, pentalinoleát Lagyito szer/emulgealo szer


TALAURATE

POLYGLYCERYL-10 PEN- 1,2,3-Propántriol, homopolimer, pentadodekanoát Lagyito szer/emulgealo szer


TALINOLEATE

POLYGLYCERYL-10 PEN- 1,2,3-Propántriol, homopolimer, pentaricinoleát Lagyito szer/emulgealo szer


TARICINOLEATE

POLYGLYCERYL-10 POLY- 1,2,3-Propántriol, homopolimer, poliricinoleát Emulgealo szer/viszkozitasszaba-


RICINOLEATE lyozo szer

POLYGLYCERYL DIMER 223706-55-6 Szója, glicin szója, zsírsavak, dimerek, poliglicerinnel Emulgealo szer

2006.4.5.
SOYATE alkotott észterek

POLYGLYCERYL SORBITOL Nedvesito szer


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

POLYGLYCERYL-10 DECA- 68900-96-9 272-645-8 Glicerin, dekamer, deka(oktadeka-9,12-dienoát) Emulgealo szer


LINOLEATE

POLYGLYCERYL-10 11094-60-3 234-316-7 Dekaolajsav, dekaglicerinnel alkotott dekaészter Emulgeáló szer


DECAOLEATE

HU
POLYGLYCERYL-10 39529-26-5 254-495-5 Dekasztearinsav, dekaglicerinnel alkotott dekaészter Emulgeáló szer/opálosító anyag
DECASTEARATE

POLYGLYCERYL-10 DII- i-sztearinsav dekaglicerinnel alkotott diésztere Emulgeáló szer


SOSTEARATE

POLYGLYCERYL-10 DIO- 33940-99-7 251-750-2 Diolajsav, dekaglicerinnel alkotott diészter Emulgeáló szer
LEATE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


POLYGLYCERYL-10 DIS- Sztearinsav dekagliicerinnel alkotott diésztere Emulgeáló szer
TEARATE

POLYGLYCERYL-10 HEP- Olajsav dekaglicerinnel alkotott heptaésztere Emulgeáló szer


TAOLEATE

POLYGLYCERYL-10 HEP- Sztearinsav dekaglicerinnel alkotott heptaésztere Emulgeáló szer


TASTEARATE

POLYGLYCERYL-10 ISOS- 133738-23-5 i-sztearinsav dekaglicerinnel alkotott észtere Emulgeáló szer


TEARATE

POLYGLYCERYL-10 LAU- Laurinsav dekaglicerin észter Emulgeáló szer


RATE

POLYGLYCERYL-10 Emulgeáló szer


MONO/DIOLEATE

POLYGLYCERYL-10 Mirisztinsav dekaglicerin észter Emulgeáló szer


MYRISTATE

POLYGLYCERYL-10 79665-93-3 279-230-0 Olajsav, dekaglicerinnel alkotott monoészter Emulgeáló szer


OLEATE

POLYGLYCERYL-10 PEN- Olajsav dekaglicerinnel alkotott pentaésztere Emulgeáló szer


TAOLEATE

L 97/373
POLYGLYCERYL-10 PEN- Sztearinsav dekaglicerinnel alkotott pentaészter Emulgeáló szer
TASTEARATE
L 97/374
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

POLYGLYCERYL-10 STEA- 79777-30-3 Sztearinsav dekaglicerinnel alkotott észtere Emulgeáló szer


RATE

POLYGLYCERYL-10 TET- 34424-98-1 252-011-7 Tetraolajsav, dekaglicerinnel alkotott tetraészter Emulgeáló szer

HU
RAOLEATE

POLYGLYCERYL-10 TRIO- Olajsav dekaglicerinnel alkotott triészter Emulgeáló szer


LEATE

POLYGLYCERYL-10 TRIS- 12709-64-7 Sztearinsav dekaglicerinnel alkotott triészter Emulgeáló szer


TEARATE

POLYGLYCERYLMET- Filmképző anyag


HACRYLATE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


POLYGONATUM MULTI- 93165-64-1 296-951-6 A polygonatum multiflorum kivonat a fürtös salamonpecsét Bőrkondicionáló anyag
FLORUM EXTRACT (Polygonatum multiflorum, Liliaceae) gyökértörzséből és gyö-
keréből nyert kivonat

POLYGONATUM OFFICI- 90082-98-7 290-191-9 A polygonatum officinale kivonat a salamonpecsét (Polygo- Bőrkondicionáló anyag
NALE EXTRACT natum officinale, Liliaceae) gyökértörzséből és gyökeréből
nyert kivonat

POLYGONUM AVICULARE 84604-04-6 283-280-9 A polygonum aviculare kivonat a porcsinfű (Polygonum Lágyító szer
EXTRACT aviculare, Polygonaceae) hajtásvégéből nyert kivonat

POLYGONUM BISTORTA 84012-36-2 281-680-8 A polygonum bistorta kivonat a kígyógyökerű keserűfű Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT (Polygonum bistorta, Polygonaceae) gyökeréből nyert kivonat

POLYGONUM FAGOPY- 89958-09-8 289-631-2 A polygonum fagopyrum kivonat a hajdina (Polygonum Bőrvédő anyag
RUM EXTRACT fagopyrum, Polygonaceae) leveléből és fiatal hajtásából nyert
kivonat

POLYGONUM MULTIFLO- A polygonum multiflorum kivonat a keserűfű (Polygonum Bőrkondicionáló anyag


RUM EXTRACT multiflorum, Polygonaceae) gyógynövényből nyert kivonat

POLYGONUM MULTIFLO- A polygonum multiflorum gyökérkivonat a keserűfű (Poly- Bőrkondicionáló anyag


RUM ROOT EXTRACT gonum multiflorum, Polygonaceae) gyökeréből nyert kivonat

2006.4.5.
POLYHYDROXYSTEARIC Hidroxi-sztearinsav polimer Emulgeáló szer
ACID
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

POLYISOBUTENE 9003-27-4 1-Propén, 2-metil-, homopolimer Kötoanyag/filmkepzo anyag/visz-


kozitasszabalyozo szer

POLYISOPRENE 9003-31-0 1,3-Butadién, 2-metil-, homopolimer Lagyito szer

HU
POLYLYSINE Hajkondicionalo anyag

POLYLYSINE HBR Poli{imino-[1-(4-amino-butil)-2-oxo-etenil]}, hidrobromid Hajkondicionalo anyag

POLYMETHACRYLAMI- 68039-13-4 Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag


DOPROPYLTRIMONIUM
CHLORIDE

POLYMETHACRYLAMI- 181788-04-5 Kénsav, dimetil-észter, N-(3-(dimetil-amino)-propil)-2-metil- Antisztatizalo szer/filmkepzo

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


DOPROPYLTRIMONIUM 2-propénamid homopolimerrel alkotott vegyület anyag/hajkondicionalo anyag
METHOSULFATE

POLYMETHACRYLIC ACID 25087-26-7 Viszkozitasszabalyozo szer

POLYMETHOXY BICYCLIC 56709-13-8 Baktériumelleni szer


OXAZOLIDINE

POLYMETHYL ACRYLATE 9003-21-8 Filmképző anyag

POLYMETHYL 9011-14-7 2-Propénsav, 2-metil-, metil-észter, homopolimer Filmképző anyag/viszkozitásszabá-


METHACRYLATE lyozó szer

POLYMETHYLGLUTA- 25086-16-2 Kötőanyag


MATE

POLYMETHYLSILSESQUIO- 68554-70-1 Lágyító szer


XANE

POLYOXYISOBUTYLENE/ Filmképző anyag


METHYLENE UREA
COPOLYMER

POLYOXYMETHYLENE 68611-64-3 271-898-1 Karbamid, formaldehiddel lejátszódó reakció termékei Viszkozitásszabályozó szer
UREA

L 97/375
POLYPENTENE 9078-70-0 Pentén, homopolimer Lagyito szer
L 97/376
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

POLYPERFLUOROISO- Oxirán, trifluoro-(trifluoro-metil)-, homopolimer Borkondicionalo anyag


PROPYL ETHER

POLYPERFLUORO- Tetrakozafluor-tetradekahidrofenantrén, polimerek Filmkepzo anyag/hajfixalo anyag/


PERHYDROPHENAN- borkondicionalo anyag

HU
THRENE

POLYPORUS UMBELLA- 223751-84-6 A polyporus umbellatus kivonat gombából (Polyporus umbel- Borvedo anyag
TUS EXTRACT latus, Polyporaceae) nyert kivonat

POLYPROPYLENE Polipropén 25 9003-07-0 1-Propén, homopolimer Filmkepzo anyag/viszkozitasszaba-


lyozo szer

POLYQUATERNIUM-1 75345-27-6 Poli[(dimetil-imino)-2-butén-1,4-diil-klorid], α-[4-[trisz(2- Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag


hidroxi-etil)-ammónium]-2-butenil]-ω-[trisz(2-hidroxi-etil)-

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ammónium]-, diklorid

POLYQUATERNIUM-2 68555-36-2/ Karbamid, N,N'-bisz[3-(dimetil-amino)-propil]-, 1,1'-oxi-bisz Antisztatizalo szer/lagyito szer/


63451-27-4 (2-klóretán)-nal alkotott polimer filmkepzo anyag

POLYQUATERNIUM-13 68877-47-4 2-Propénsav, 2-metil-, 2-(dietil-amino)-etil-észter, etil-2- Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag


metil-2-propenoát és (Z)-9-oktadekenil-2-metil-2-propenoát
vegyületekkel alkotott polimer, dimetilszulfát

POLYQUATERNIUM-4 Hidroxi-metilcellulóz és dialli-dimetilammónium klorid Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag


polimer

POLYQUATERNIUM-5 26006-22-4 Etánaminium, N,N,N-trimetil-2-[(2-metil-1-oxo-2-prope- Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag


nil)-oxi]-, metilszulfát, 2-propénamiddal alkotott polimer

POLYQUATERNIUM-6 26062-79-3 2-Propén-1-aminium, N,N-dimetil-N-2-propenil-, klorid, Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag


homopolimer

POLYQUATERNIUM-7 26590-05-6 2-Propén-1-aminium, N,N-dimetil-N-2-propenil-, klorid, 2- Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag


propénamiddal alkotott polimer

POLYQUATERNIUM-28 131954-48-8 Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag

POLYQUATERNIUM-8 Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag

POLYQUATERNIUM-9 Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag

2006.4.5.
POLYQUATERNIUM-10 81859-24-7/ Cellulóz, 2-(2-hidroxi-3-(trimetilammónium)-propoxi)-etil- Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag
53568-66-4 éter, klorid
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

POLYQUATERNIUM-11 53633-54-8 2-Propénsav, 2-metil-, 2-(dimetil-amino)-etil-észter, 1-etenil- Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag


2-pirolidinonnal alkotott polimer, dietilszulfáttal alkotott
vegyület

HU
POLYQUATERNIUM-12 68877-50-9 2-Propénsav, 2-metil-, [1,2,3,4,4a,4b,5,6,10,10a-dekahidro- Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag
1,4a-dimetil-7-(1-metil-etil)-1-fenantrenil]-metil-észter [1r-
(1α,4aβ,4bα,10aα)]-, 2-(dietil-amino)-etil-2-metil-2-prope-
noáttal és etil-2-metil-2-propenoáttal alkotott polimer,
dimetilszulfáttal kvaternerré alakítva

POLYQUATERNIUM-14 27103-90-8 Etánaminium, N,N,N-trimetil-2-[(2-metil-1-oxo-2-prope- Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag


nil)-oxi]-, metilszulfát, homopolimer

POLYQUATERNIUM-15 35429-19-7 Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


POLYQUATERNIUM-16 95144-24-4 Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag

POLYQUATERNIUM-17 Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag

POLYQUATERNIUM-18 Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag

POLYQUATERNIUM-19 Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag

POLYQUATERNIUM-20 Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag

POLYQUATERNIUM-22 53694-17-0 Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag

POLYQUATERNIUM-24 107987-23-5 Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag

POLYQUATERNIUM-27 Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag

POLYQUATERNIUM-29 Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag

POLYQUATERNIUM-30 Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag

POLYQUATERNIUM-31 136505-02-7 Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag

POLYQUATERNIUM-32 35429-19-7 Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag

POLYQUATERNIUM-33 69418-26-4 Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag

L 97/377
POLYQUATERNIUM-34 Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag
L 97/378
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

POLYQUATERNIUM-35 Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag

POLYQUATERNIUM-36 Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag

POLYQUATERNIUM-37 26161-33-1 Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag

HU
POLYQUATERNIUM-39 Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag

POLYQUATERNIUM-42 Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag

POLYQUATERNIUM-45 221225-18-9 Glicin, N-metil-N-[2-[(2-metil-1-oxo-2-propenil)-oxi]-etil]-, Antisztatizalo szer/filmkepzo


2-(dimetil-amino)-etil-2-metil-2-propenoáttal alkotott poli- anyag/hajfixalo anyag
mer, dimetilszulfáttal alkotott vegyület

POLYQUATERNIUM-46 174761-16-1 1H-Imidazolium, 1-etenil-3-metil-, metilszulfát, 1-etenil- Antisztatizalo szer/filmkepzo

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


hexahidro-2H-azepin-2-onnal és 1-etenil-2-pirolidonnal anyag/hajfixalo anyag
alkotott polimer

POLYQUATERNIUM-47 197969-51-0 1-Propánaminium, N,N,N-trimetil-3-[(2-metil-1-oxo-2-pro- Filmkepzo anyag/hajfixalo anyag/


penil)-amino]-, klorid, metil-2-propenoáttal és 2-propén- borkondicionalo anyag
savval alkotott polimer

POLYSILICONE-1 Nedvesito szer

POLYSILICONE-2 Nedvesito szer

POLYSILICONE-3 Lagyito szer

POLYSILICONE-4 Lagyito szer

POLYSILICONE-5 Lagyito szer

POLYSILICONE-6 146632-09-9 Filmkepzo anyag

POLYSILICONE-7 146632-08-8 Habzasgatlo anyag/antisztatizalo


szer

POLYSILICONE-8 3-Tiopropil-metil-sziloxán, dimetilsziloxánnal alkotott poli- Habzasgatlo anyag/hajkondicionalo


mer, 2-propénsav és metil-2-metil-2-propenoát polimerével anyag
alkotott S-észter

2006.4.5.
POLYSILICONE-9 165445-18-1 Szilikonok és sziloxánok, 3-amino-propil-metil, dimetil, 2- Hajfixalo anyag
etil-4,5-dihidrooxazol homopolimerrel lejátszódó reakció
termékei, etilszulfátok
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

POLYSILICONE-10 Polidimetilsziloxán, metil-trimetil-szililoxi-3-hidroxi-pro- Habzasgatlo anyag/hajkondicionalo


poxi-szilil-lezárású, etoxilált, perfluor-alkil-hidrogén-dilino- anyag
leáttal alkotott diészter

HU
POLYSILICONE-11 226992-90-1 Ciklosziloxánok, dimetil, dimetillel, metil-hidrogénsziloxá- Filmképző anyag
nokkal és vinilcsoport-lezárású dimetilsziloxánokkal alko-
tott polimerek

POLYSORBATE 20 Poliszorbát 20 polysorbatum 20 9005-64-5 Szorbitán, monododekanoát, poli(oxi-1,2-etándiil)-szárma- Emulgeáló szer/felületaktív anyag
zékok

POLYSORBATE 21 9005-64-5 Szorbitán, monododekanoát, poli(oxi-1,2-etándiil)-szárma- Emulgeáló szer


zékok

POLYSORBATE 40 Poliszorbát 40 9005-66-7 Szorbitán, monohexadekanoát, poli(oxi-1,2-etándiil)-szár- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


mazékok

POLYSORBATE 60 Poliszorbát 60 polysorbatum 60 9005-67-8 Szorbitán, monooktadekanoát, poli(oxi-1,2-etándiil)-szár- Emulgeáló szer/felületaktív anyag
mazékok

POLYSORBATE 61 9005-67-8 Szorbitán, monooktadekanoát, poli(oxi-1,2-etándiil)-szár- Emulgeáló szer


mazékok

POLYSORBATE 65 Poliszorbát 65 9005-71-4 Szorbitán, trioktadekanoát, poli(oxi-1,2-etándiil)-származé- Emulgeáló szer/felületaktív anyag


kok

POLYSORBATE 80 Poliszorbát 80 polysorbatum 80 9005-65-6 Szorbitán, mono-9-oktadekenoát, poli(oxi-1,2-etándiil)- Emulgeáló szer/felületaktív anyag
származékok, (Z)-

POLYSORBATE 80 ACE- 89964-07-8 Emulgeáló szer


TATE

POLYSORBATE 81 9005-65-6 Szorbitán, mono-9-oktadekenoát, poli(oxi-1,2-etándiil)- Emulgeáló szer


származékok, (Z)-

POLYSORBATE 85 Poliszorbát 85 9005-70-3 Szorbitán, tri-9-oktadekenoát, poli(oxi-1,2-etándiil)-szárma- Emulgeáló szer/felületaktív anyag


zékok, (Z,Z,Z)-

POLYSTYRENE 9003-53-6 Benzol, etenil-, homopolimer Filmképző anyag

Poli(difluormetilén), α-[2-(acetil-oxi)-3-[(karboxi-metil)-

L 97/379
POLYTETRAFLUO- 123171-68-6 Hajkondicionáló anyag
ROETHYLENE ACETOXY- dimetil-ammónio]-propil]-ω-fluoro-, belső só
PROPYL BETAINE
L 97/380
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

POLYVINYL ACETATE 9003-20-7 Ecetsav-etenil-észter, homopolimer Antisztatizalo szer/kötoanyag/


emulziostabilizator/filmkepzo
anyag

POLYVINYL ALCOHOL Polivinilalkohol 9002-89-5 Etenol, homopolimer Filmképző anyag/viszkozitásszabá-

HU
lyozó szer

POLYVINYL BUTYRAL 63148-65-2 Vinil-acetál polimerek, butirálok Antisztatizáló szer/kötőanyag/film-


képző anyag/viszkozitásszabályozó
szer

POLYVINYL CHLORIDE Etenilklorid, homopolimer Filmkepzo anyag

POLYVINYL IMIDAZOLI- Antisztatizalo szer/filmkepzo anyag


NIUM ACETATE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


POLYVINYL LAURATE Kötoanyag/filmkepzo anyag/visz-
kozitasszabalyozo szer

POLYVINYL METHYL 2594563 Etén, metoxi-, homopolimer Antisztatizalo szer/kötoanyag/film-


ETHER kepzo anyag

POLYVINYLCAPROLAC- 25189-83-7 2H-Azepin-2-on, 1-etenil-hexahidro-, homopolimer Filmkepzo anyag/hajfixalo anyag


TAM

POLYVINYLFORMAMIDE Hangyasav, etenilamid, homopolimer Hajfixalo anyag

PONCEAU SX 4548-53-2 224-909-9 Dinátrium-3-[(2,4-dimetil-5-sulfonáto-fenil)-azo]-4-hidroxi- Hajfestek


naftalin-1-szulfonát (14700)

PONGAMOL Különböző Pongamia speciesek magjából származó szerves Elfedo anyag


anyagok

POPULUS NIGRA EXT- 84650-39-5 283-509-2 A populus nigra kivonat a fekete nyárfa (Populus nigra, Faggyukepzodes-gatlo anyag/csilla-
RACT Salicaceae) leveléből, ágaiból és rügyéből nyert kivonat pito szer

POPULUS TREMULOIDES 90083-05-9 290-199-2 A populus tremuloides kivonat a rezgőnyárfa (Populus Borkondicionalo anyag/faggyukep-
EXTRACT tremuloides, Salicaceae) rügyéből nyert kivonat zodes-gatlo anyag

PORIA COCOS EXTRACT 168456-53-9 A poria cocos kivonat gombából (Poria cocos, Polyporaceae) Borvedo anyag
nyert kivonat

PORPHYRA UMBILICALIS 223751-76-6 A porphyra umbilicalis kivonat algából (Porphyra umbilicalis, Borvedo anyag
EXTRACT Rhodophyaceae) nyert kivonat

2006.4.5.
PORPHYRIDIUM CRUEN- 223751-77-7 A porphyridium cruentum kivonat algából (Porphyridium Borvedo anyag
TUM EXTRACT cruentum, Algae) nyert kivonat
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PORPHYRIDIUM/ZINC A porphyridium/cink fermentum a porphyridiumnak cinkionok Borvedo anyag


FERMENT jelenlétében történő erjesztésével kapott termék

POTASSIUM ABIETOYL Felületaktiv anyag

HU
HYDROLYZED COLLAGEN

POTASSIUM ACESULFAME 55589-62-3 259-715-3 6-Metil-1,2,3-oxa-tiazin-4(3H)-on 2,2-dioxid, káliumsó Szajapolo anyag/elfedo anyag

POTASSIUM ACETATE Kálium-acetát kalii acetas 127-08-2 204-822-2 Kálium-acetát Filmkepzo anyag

POTASSIUM ALGINATE 9005-36-1 Alginsav, káliumsó Kötőanyag/emulzióstabilizátor/


viszkozitásszabályozó szer

POTASSIUM ALUM Timsó alumen 10043-67-1/ 233-141-3 Alumínium-kálium-biszulfát Izzadásgátló anyag/dezodoráló

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


7784-24-9 anyag

POTASSIUM ALUMINUM 67785-56-2 2-Propénsav, homopolimer, alumínium-kálium-só Abszorbens/viszkozitasszabalyozo


POLYACRYLATE szer

POTASSIUM ASCORBYL 2H-1-Benzopirán-6-ol, 3,4-dihidro-2,5,7,8-tetrametil-2- Borvedo anyag


TOCOPHERYL PHOSP- (4,8,12-trimetil-tridecil)-, aszkorbil-monofoszfáttal alkotott
HATE monoészter, dikáliumsó

POTASSIUM ASPARTATE 1115-63-5 214-226-4 Kálium-hidrogén-aszpartát Borkondicionalo anyag

POTASSIUM BABASSUATE 226993-76-6 ? Zsírsavak, babassuolaj, káliumsók Lemoso anyag/emulgealo szer

POTASSIUM BENZOATE 582-25-2 209-481-3 Kálium-benzoát VI/1,1 Tartósító szer

POTASSIUM BICARBO- Kálium-bikarbonát kalii hydrogenocarbo- 298-14-6 206-059-0 Kálium-hidrogén-karbonát Pufferáló szer
NATE nas

POTASSIUM BIPHTHA- 877-24-7 212-889-4 Kálium-hidrogén-ftalát Pufferáló szer


LATE

POTASSIUM BORATE 1332-77-0 215-575-5 Dikálium-tetraborát III/1,1a/III/1,1b Pufferáló szer

POTASSIUM BROMATE 2139594 231-829-8 Kálium-bromát Oxidáló szer

L 97/381
POTASSIUM BUTYLPARA- 38566-94-8 254-009-1 Kálium-butil-4-oxidobenzoát VI/1,12 Tartósító szer
BEN
L 97/382
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

POTASSIUM C9-15 ALKYL Foszforsav, C9-C15-alkil-észterek, káliumsók Felületaktív anyag


PHOSPHATE

POTASSIUM CARBOMER Karbomer, káliumsók Emulzióstabilizátor/filmképző


anyag/viszkozitásszabályozó szer

HU
POTASSIUM CARBONATE Kálium-karbonát 584-08-7 209-529-3 Kálium-karbonát Pufferáló szer

POTASSIUM CAROATE 10058-23-8 233-187-4 Kálium-hidrogén-peroxomonoszulfát Oxidáló szer

POTASSIUM CARRAGEE- 64366-24-1 Karragén, káliumsó Kötőanyag/emulzióstabilizátor/


NAN filmképző anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer

POTASSIUM CASEINATE 68131-54-4 Kazeinek, kálium-complexek Antisztatizáló szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


POTASSIUM CASTORATE 8013-05-6 232-388-4 Zsírsavak, ricinusolaj, káliumsók Felületaktív anyag

POTASSIUM CETYL 84861-79-0 284-374-2 1-Hexadekanol, foszfát, káliumsó Felületaktív anyag


PHOSPHATE

POTASSIUM CHLORATE 698078 223-289-7 Kálium-klorát III/1,6 Oxidáló szer

POTASSIUM CHLORIDE Kálium-klorid kalii chloridum 7447-40-7 231-211-8 Kálium-klorid Viszkozitásszabályozó szer

POTASSIUM CITRATE kalii citras 866-84-2 212-755-5 Trikálium-citrát Pufferalo szer/kelatkepzo anyag

POTASSIUM COCOATE 61789-30-8 263-049-9 Zsírsavak, kókusz, káliumsók Emulgealo szer/felületaktiv anyag

POTASSIUM COCOYL Glutaminsav, N-kókusz-acil-származékok, monokáliumsók Felületaktiv anyag


GLUTAMATE

POTASSIUM COCOYL Fehérjehidrolizátumok, kazein, kókusz-acil-származékok, Antisztatizalo szer


HYDROLYZED CASEIN káliumsók

POTASSIUM COCOYL 68920-65-0 Sav-kloridok, kókusz, fehérjehidrolizátumokkal lejátszódó Antisztatizalo szer/felületaktiv


HYDROLYZED COLLAGEN reakció termékei, káliumsók anyag

POTASSIUM COCOYL 222400/38/6 Fehérjehidrolizátumok, kukorica, kókusz-acil-származékok, Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


HYDROLYZED CORN káliumsók onáló anyag/lemosó anyag
PROTEIN

2006.4.5.
POTASSIUM COCOYL Antisztatizáló szer
HYDROLYZED KERATIN
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

POTASSIUM COCOYL Fehérjehidrolizátumok, burgonya, kókusz-acil-származékok, Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


HYDROLYZED POTATO káliumsók onáló anyag/lemosó anyag
PROTEIN

POTASSIUM COCOYL Antisztatizáló szer

HU
HYDROLYZED RICE BRAN
PROTEIN

POTASSIUM COCOYL Antisztatizáló szer


HYDROLYZED RICE PRO-
TEIN

POTASSIUM COCOYL Fehérjehidrolizátumok, selyem, kókusz-acil-származékok, Antisztatizáló szer


HYDROLYZED SILK káliumsók

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


POTASSIUM COCOYL Antisztatizáló szer
HYDROLYZED SOY PRO-
TEIN

POTASSIUM COCOYL Antisztatizáló szer


HYDROLYZED WHEAT
PROTEIN

POTASSIUM CORNATE 61789-23-9 263-044-1 Zsírsavak, kukoricaolaj, káliumsók Emulgeáló szer/felületaktív anyag

POTASSIUM CUMENESUL- Kálium-4-(2-propil)-benzolszulfonát Felületaktív anyag/oldhatóságjavító


FONATE anyag

POTASSIUM CYANATE 590-28-3 209-676-3 Kálium-cianát Bőrkondicionáló anyag/hajkondici-


onáló anyag/lágyító szer

POTASSIUM CYCLOCAR- 68227-50-9 269-362-7 Kálium 5-karboxi-4-hexilciklohex-2-én-1-oktanoát Felületaktív anyag


BOXYPROPYLOLEATE

POTASSIUM DECETH-4 Dekanol, etoxilált, foszfátok, káliumsók (4 mól EO átlagos Emulgeáló szer
PHOSPHATE mólarány)

POTASSIUM DIHYDRO- Foszforsav, kókusz-alkil-bisz(2-hidroxi-etil)-amin-N-oxidok- Felületaktív anyag


XYETHYL COCAMINE kal alkotott monoészterek, dikáliumsók
OXIDE PHOSPHATE

L 97/383
POTASSIUM DIMETHI- Nedvesítő szer
CONE COPOLYOL
PANTHENYL PHOSPHATE
L 97/384
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

POTASSIUM DIMETHI- Nedvesítő szer


CONE COPOLYOL PHOS-
PHATE

POTASSIUM DNA Bőrkondicionáló anyag

HU
POTASSIUM DODECYL- 27177-77-1 248-296-2 Kálium-dodecilbenzolszulfonát Felületaktív anyag
BENZENESULFONATE

POTASSIUM EDTMP 34274-30-1 251-910-1 {Etilén-bisz[nitrilo-bisz(metilén)]}-tetrakiszfoszfonsav, Kelátképző anyag


káliumsó

POTASSIUM ETHYLPARA- 36457-19-9 253-048-1 Kálium-etil-4-oxidobenzoát VI/1,12 Tartósító szer


BEN

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


POTASSIUM FLUORIDE 7789-23-3 232-151-5 Kálium-fluorid III/1,32 Szájápoló anyag/foltosodásgátló
anyag

POTASSIUM FLUOROSILI- 16871-90-2 240-896-2 Dikálium-hexafluor-szilikát III/1,41 Szájápoló anyag/foltosodásgátló


CATE anyag

POTASSIUM GLUCOHEP- Kálium-glükoheptonát Bőrkondicionáló anyag


TONATE

POTASSIUM GLYCEROP- 1319-69-3 Kálium-glicero-1-foszfát Szájápoló anyag, foltosodásgátló


HOSPHATE anyag

POTASSIUM GLYCOL SUL- Kénsav, mono(hidroxi-etil)-észter, káliumsó Viszkozitásszabályozó szer


FATE

POTASSIUM GLYCYRRHI- α-D-Glükopiranoziduronsav, (3-β-,20-β)-20-karboxi-11-oxo- Bőrkondicionáló anyag


ZINATE 30-norolean-12-én-3-il-2-O-β-D-glükopirán-uronozil-,
káliumsó

POTASSIUM HYALURO- 31799-91-4 Hialuronsav, káliumsó Filmképző anyag


NATE

POTASSIUM HYDROXIDE Kálium-hidroxid kalii hydroxidum 1310-58-3 215-181-3 Kálium-hidroxid III/1,15a Pufferáló szer

POTASSIUM HYDROXY- 232281-44-6 1,2-Dihidroxi-propán-1,2,3-trikarbonsav, trikáliumsó Bőrkondicionáló anyag


CITRATE

2006.4.5.
POTASSIUM IODIDE Kálium-jodid kalii iodidum 7681-11-0 231-659-4 Kálium-jodid Baktériumelleni szer

POTASSIUM LACTATE 996-31-6 213-631-3 Kálium-laktát Baktériumelleni szer


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

POTASSIUM LAURATE 10124-65-9 233-344-7 Kálium-laurát Emulgeáló szer/felületaktív anyag

POTASSIUM LAUROYL Antisztatizalo szer/felületaktiv


COLLAGEN AMINO ACIDS anyag

HU
POTASSIUM LAUROYL L-Glutaminsav, N-(1-oxo-dodecil)-, monokáliumsó Hajkondicionalo anyag/lemoso
GLUTAMATE anyag

POTASSIUM LAUROYL Antisztatizalo szer/felületaktiv


HYDROLYZED COLLAGEN anyag

POTASSIUM LAUROYL Antisztatizalo szer/felületaktiv


HYDROLYZED SOY PRO- anyag
TEIN

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


POTASSIUM LAUROYL Aminosavak, búza, 1-oxo-dodecil-származékok, káliumsók Antisztatizáló szer
WHEAT AMINO ACIDS

POTASSIUM LAURYL Propánszulfonsav, 2-hidroxi-3-dodecil-oxi-, monokáliumsó Antisztatizáló szer/felületaktív


HYDROXYPROPYL SULFO- anyag
NATE

POTASSIUM LAURYL SUL- 4706-78-9 225-190-4 Kálium-dodecilszulfát Emulgeáló szer/felületaktív anyag


FATE

POTASSIUM LINOLEATE 9,12-Oktadekadiénsav (Z,Z)-, káliumsó Lemosó anyag/emulgeáló szer/visz-


kozitásszabályozó szer

POTASSIUM METABISUL- Kálium-metabiszulfit 16731-55-8 240-795-3 Dikálium-diszulfit VI/1,9 Tartósító szer


FITE

POTASSIUM METHOXY- 86636-96-6 2-Propénsav, 3-(4-metoxi-fenil)-, káliumsó Ultraibolya-sugárzást elnyelő anyag


CINNAMATE

POTASSIUM METHYL Etánszulfonsav, 2-metil-amino-, N-kókusz-acil-származé- Felületaktív anyag


COCOYL TAURATE kok, káliumsók

POTASSIUM METHYLPA- 26112-07-2 247-464-2 Kálium-metil-4-oxidobenzoát VI/1,12 Tartósító szer


RABEN

POTASSIUM MONOFLUO- 20859-37-4 237-957-0 Dikálium-fluor-foszfát III/1,28 Szájápoló anyag/foltosodásgátló

L 97/385
ROPHOSPHATE anyag

POTASSIUM MYRISTATE 13429-27-1 236-550-5 Kálium-mirisztát Emulgeáló szer/felületaktív anyag


L 97/386
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

POTASSIUM MYRISTOYL L-Glutaminsav, N-(1-oxo-tetradecil)-, monokáliumsó Hajkondicionáló anyag/lemosó


GLUTAMATE anyag

POTASSIUM MYRISTOYL Antisztatizáló szer/felületaktív

HU
HYDROLYZED COLLAGEN anyag

POTASSIUM NITRATE 7757-79-1 231-818-8 Kálium-nitrát Szájápoló anyag, csillapító szer

POTASSIUM OCTOXY- 68891-73-6 Emulgeáló szer/felületaktív anyag


NOL-12 PHOSPHATE

POTASSIUM OLEATE 143-18-0 205-590-5 Kálium-oleát Emulgeáló szer/felületaktív anyag

POTASSIUM OLEOYL Antisztatizáló szer/felületaktív

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


HYDROLYZED COLLAGEN anyag

POTASSIUM OLIVATE 68154-77-8 268-921-2 Zsírsavak, olívaolaj, káliumsók Felületaktív anyag/emulgeáló szer

POTASSIUM o-PHENYLP- 13707-65-8 237-243-9 Kálium-2-bifenilát VI/1,7 Tartósító szer


HENATE

POTASSIUM PALM KER- Zsírsavak, pálmamagolaj, káliumsók Lemosó anyag/viszkozitásszabá-


NELATE lyozó szer

POTASSIUM PALMITATE 2624-31-9 220-088-6 Kálium-palmitát Emulgeáló szer/felületaktív anyag

POTASSIUM PALMITOYL 222400-39-7 Fehérjehidrolizátumok, búza, palmitoil-származékok, Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


HYDROLYZED WHEAT káliumsók onáló anyag/lemosó anyag
PROTEIN

POTASSIUM PARABEN 16782-08-4 240-830-2 Kálium-4-hidroxi-benzoát VI/1,12 Tartósító szer

POTASSIUM PCA 4810-50-8 225-373-9 Kálium-5-oxo-L-prolinát Nedvesítő szer

POTASSIUM PEANUTATE 61789-56-8 263-069-8 Zsírsavak, mogyoróolaj, káliumsók Lemosó anyag emulgeáló szer

POTASSIUM PERSULFATE 7727-21-1 231-781-8 Dikálium-peroxo-diszulfát Oxidáló szer

POTASSIUM PHENOXIDE 100-67-4 202-877-7 Kálium-fenolát III/1,19 Baktériumelleni szer

2006.4.5.
POTASSIUM PHENYLBEN- 2-Fenilbenzimidazole-5-szulfonsav, káliumsó VII/1,6 Ultraibolya-szűrő/ultraibolya-sugár-
ZIMIDAZOLE SULFONATE zást elnyelő anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

POTASSIUM PHOSPHATE Kálium-foszfát, egy- kalii dihydrogenop- 7778-77-0 231-913-4 Kálium-dihidrogénortofoszfát Pufferalo szer
bázisú hosphas

POTASSIUM POLYACRY- 25608-12-2 Viszkozitasszabalyozo szer


LATE

HU
POTASSIUM PROPIONATE 327-62-8 206-323-5 Kálium-propionát VI/1,2 Tartósító szer

POTASSIUM PROPYLPA- 84930-16-5 284-597-5 Kálium-propil-4-oxidobenzoát VI/1,12 Tartósító szer


RABEN

POTASSIUM RAPESEE- Zsírsavak, repcemagolaj, káliumsók Lemosó anyag/emulgeáló szer/visz-


DATE kozitásszabályozó szer

POTASSIUM RICINOLEATE 7492-30-0 231-314-8 Kálium-ricinoleát Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


lemosó anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


POTASSIUM SALICYLATE 578-36-9 209-421-6 Kálium-szalicilát VI/1,3 Tartósító szer

POTASSIUM SILICATE 1312-76-1 215-199-1 Kovasav, káliumsó Viszkozitásszabályozó szer/korró-


ziógátló anyag/pufferáló szer

POTASSIUM SODIUM Kálium-nátrium-tar- 304-59-6 206-156-8 Kálium-nátrium-tartarát Pufferáló szer


TARTRATE tarát

POTASSIUM SORBATE Kálium-szorbát kalii sorbas 24634-61-5/ 246-376-1 Kálium-(E,E)-hexa-2,4-dienoát VI/1,4 Tartósító szer
590-00-1

POTASSIUM SOYATE Zsírsavak, szójababolaj, káliumsók Lemosó anyag/emulgeáló szer/visz-


kozitásszabályozó szer

POTASSIUM STEARATE 593-29-3 209-786-1 Kálium-sztearát Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


lemosó anyag

POTASSIUM STEAROYL Antisztatizáló szer/felületaktív


HYDROLYZED COLLAGEN anyag/hajkondicionáló anyag/bőr-
védő anyag

POTASSIUM SULFATE kalii sulfuricum 7778-80-5 231-915-5 Kálium-szulfát Viszkozitásszabályozó szer/duz-


zasztó szer

POTASSIUM SULFIDE 1312-73-8 215-197-0 Dikálium-szulfid III/1,23 Szőrtelenítő szer

POTASSIUM SULFITE 10117-38-1 233-321-1 Kálium-szulfit VI/1,9 Tartósító szer/redukáló anyag

L 97/387
POTASSIUM TALLATE 61790-44-1 263-136-1 Zsírsavak, tallolaj, káliumsók Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/
felületaktív anyag
L 97/388
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

POTASSIUM TALLOWATE 61790-32-7 263-124-6 Zsírsavak, faggyú, káliumsók Emulgeáló szer/felületaktív anyag

POTASSIUM THIOCYA- 333-20-0 206-370-1 Kálium-tiocianát Stabilizátor


NATE

HU
POTASSIUM THIOGLYCO- 34452-51-2 252-038-4 Kálium-merkaptoacetát III/1,2a Szőrtelenítő szer/redukáló anyag/
LATE hajgöndörítő vagy egyenesítő anyag

POTASSIUM TOLUENE- 16106-44-8 240-273-5 Kálium-toluol-4-szulfonát Felületaktív anyag/oldhatóságjavító


SULFONATE anyag

POTASSIUM TRISPHOS- 221249-87-2 Nitrilo-trisz(metánfoszfonsav)-N-oxid, trikáliumsó Kelátképző anyag


PHONOMETHYLAMINE
OXIDE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


POTASSIUM TROCLOSENE Kálium-troklozén 2244-21-5 218-828-8 1,3-Diklór-1,3,5-triazin-2,4,6(1H,3H,5H)-trion, káliumsó Baktériumelleni szer/oxidáló szer

POTASSIUM UNDECYLE- Undecilénsav, káliumsó VI/1,18 Lemosó anyag/emulgeáló szer/tar-


NATE tósító szer

POTASSIUM UNDECYLE- 224580-88-5 Alginsav, 10-undekenoil-kloriddal lejátszódó reakció ter- Emulzióstabilizátor/hajkondicio-


NOYL ALGINATE mékei, káliumsók náló anyag/bőrkondicionáló anyag

POTASSIUM UNDECYLE- 224580-89-6 Karragén, 10-undekenoil kloriddal lejátszódó reakció ter- Emulzióstabilizátor/hajkondicio-
NOYL CARRAGEENAN mékei, káliumsók náló anyag/bőrkondicionáló anyag

POTASSIUM UNDECYLE- 68951-92-8 Fehérjék, hidrolizátumok, 10-undekenoil-kloriddal leját- Korpásodás elleni hatóanyag/
NOYL HYDROLYZED szódó reakció termékei, káliumsók antisztatizáló szer/felületaktív
COLLAGEN anyag/hajkondicionáló anyag/bőr-
kondicionáló anyag

POTASSIUM UNDECYLE- 222400-40-0 Fehérjehidrolizátumok, kukorica, 10-undekenoil-kloriddal Emulzióstabilizátor/hajkondicio-


NOYL HYDROLYZED lejátszódó reakció termékei, káliumsók náló anyag/bőrkondicionáló anyag
CORN PROTEIN

POTASSIUM UNDECYLE- 222400-41-1 Fehérjehidrolizátumok, szója, 10-undekenoil kloriddal Emulzióstabilizátor/hajkondicio-


NOYL HYDROLYZED SOY lejátszódó reakció termékei, káliumsók náló anyag/bőrkondicionáló anyag
PROTEIN

2006.4.5.
POTASSIUM UNDECYLE- 222400-42-2 Fehérjehidrolizátumok, búza, 10-undekenoil-kloriddal leját- Emulzióstabilizátor/hajkondicio-
NOYL HYDROLYZED szódó reakció termékei, káliumsók náló anyag/bőrkondicionáló anyag
WHEAT PROTEIN
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

POTASSIUM XYLENE SUL- 30346-73-7 250-140-3 Kálium-xilolszulfonát elületaktív anyag/oldhatóságjavító


FONATE anyag

POTASSIUM YEAST DERI- Bőrkondicionáló anyag/erősítőszer

HU
VATIVE

POTATO STARCH MODI- Burgonyakeményítő, haloetil-aminodipropionsavval leját- Viszkozitásszabályozó szer


FIED szódó reakció termékei, glükózonkénti helyettesítés foka
kisebb, mint 0,1

POTENTILLA ANSERINA 85085-65-0 285-389-7 A potentilla anserina kivonat a pimpó (Potentilla anserina, Összehúzó anyag/erősítőszer
EXTRACT Rosaceae) hajtásvégéből nyert kivonat

POTENTILLA ERECTA 90083-09-3 290-203-2 A potentilla erecta kivonat a vérhasgyökér (Potentilla erecta, Összehúzó anyag/csillapító szer/
EXTRACT Rosaceae) gyökeréből nyert kivonat erősítőszer/baktériumelleni szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


POTERIUM OFFICINALE 84787-71-3 284-112-7 A poterium officinale kivonat a Poterium officinale, Rosaceae Baktériumelleni szer/erősítőszer
EXTRACT gyökeréből nyert kivonat

PPG-1-CETETH-1 9087-53-0/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, hexadecil-éter Lágyító szer/emulzióstabilizátor/
37311-01-6 bőrkondicionáló anyag

PPG-1-CETETH-5 9087-53-0/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, hexadecil-éter Lágyító szer/emulzióstabilizátor/
37311-01-6 bőrkondicionáló anyag

PPG-1-CETETH-10 9087-53-0/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, hexadecil-éter Lágyító szer/emulgeáló szer/bőr-
37311-01-6 kondicionáló anyag

PPG-1-CETETH-20 9087-53-0/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, hexadecil-éter Lágyító szer/emulgeáló szer/bőr-
37311-01-6 kondicionáló anyag

PPG-1-PEG-9 LAURYL Emulgeáló szer


GLYCOL ETHER

PPG-1 TRIDECETH-6 Lágyító szer/emulzióstabilizátor

PPG-2 BUTYL ETHER 9003-13-8 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-butil-ω-hidroxi- Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

PPG-2 COCAMINE Emulgeáló szer/hajkondicionáló


anyag/antisztatizáló szer

L 97/389
PPG-2 HYDROGENATED Lágyító szer/hajkondicionáló
TALLOWAMINE anyag/antisztatizáló szer
L 97/390
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PPG-2 ISOCETETH-20 Emulgeáló szer/bőrkondicionáló


ACETATE anyag

PPG-2 ISOSTEARATE Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

HU
PPG-2 LANOLIN ALCO- 68439-53-2 Alkoholok, lanolin, propoxilált Lágyító szer/emulgeáló szer/haj-
HOL ETHER kondicionáló anyag

PPG-2 METHYL ETHER 13429-07-7/ 236-547-9 1-(2-Metoxi-propoxi)-propán-2-ol Oldószer, illatanyag komponens


34590-94-8

PPG-2 MYRISTYL ETHER 74775-06-7 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-(1-oxo-propil)-ω-(tetradecil- Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


PROPIONATE oxi)-

PPG-2 PROPYL ETHER 29011-16-3 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-propil-ω-hidroxi- (2 mól PO Oldószer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


átlagos mólarány)

PPG-2 TALLOWAMINE Emulgeáló szer/antisztatizáló szer/


hajkondicionáló anyag

PPG-2-BUTETH-2 9038-95-3/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, monobutil-éter Lágyító szer/hajkondicionáló
9065-63-8 anyag/bőrkondicionáló anyag/
emulzióstabilizátor

PPG-2-BUTETH-3 9038-95-3/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, monobutil-éter Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/
9065-63-8 hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
onáló anyag/emulzióstabilizátor

PPG-2-CETEARETH-9 Emulgeáló szer

PPG-2-CETETH-1 9087-53-0/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, hexadecil-éter Lágyító szer/emulzióstabilizátor/
37311-01-6 bőrkondicionáló anyag

PPG-2-CETETH-5 9087-53-0/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, hexadecil-éter Lágyító szer/bőrkondicionáló
37311-01-6 anyag/emulzióstabilizátor

PPG-2-CETETH-10 9087-53-0/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, hexadecil-éter Emulgeáló szer/bőrkondicionáló
37311-01-6 anyag

PPG-2-CETETH-20 9087-53-0/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, hexadecil-éter Emulgeáló szer

2006.4.5.
37311-01-6

PPG-2-DECETH-10 Emulgeáló szer


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PPG-2-ISODECETH-4 Emulgeáló szer/bőrkondicionáló


anyag/emulzióstabilizátor

PPG-2-ISODECETH-6 Emulgeáló szer/bőrkondicionáló


anyag

HU
PPG-2-ISODECETH-9 Emulgeáló szer

PPG-2-ISODECETH-12 Emulgeáló szer

PPG-2-PEG-6 COCONUT Emulgeáló szer/bőrkondicionáló


OIL ESTERS anyag

PPG-3 HYDROGENATED 111870-68-9 Ricinusolaj, hidrogénezett, propoxilált Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


CASTOR OIL lágyító szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PPG-3 METHYL ETHER 20324-33-8/ 243-734-9 1-[2-(2-Metoxi-1-metil-etoxi)-1-metil-etoxi]-propán-2-ol Oldószer
37286-64-9 247-045-4

PPG-3 MYRISTYL ETHER 63793-60-2 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-tetradecil-ω-hidroxi- Lágyító szer/emulgeáló szer

PPG-3 TALLOW AMINOP- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


ROPYLAMINE anyag

PPG-3-BUTETH-5 9038-95-3/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, monobutil-éter Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/
9065-63-8 bőrkondicionáló anyag

PPG-3-DECETH-2 CAR- Lágyító szer/lemosó anyag


BOXYLIC ACID

PPG-3-ISODECETH-1 Lágyító szer/emulzióstabilizátor,


bőrkondicionáló

PPG-3-ISOSTEARETH-9 Emulgeáló szer

PPG-3-LAURETH-9 Emulgeáló szer

PPG-3-MYRETH-3 37311-04-9 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, monotetradecil- Emulgeáló szer/bőrkondicionáló
éter anyag/emulzióstabilizátor

PPG-3-MYRETH-11 37311-04-9 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, monotetradecil- Emulgeáló szer
éter

L 97/391
PPG-4 BUTYL ETHER 70927-25-2/ 275-026-0 2,5,8,11-tetrametil-3,6,9,12-tetraoxa-hexadekán-1-ol Antisztatizáló szer/bőrkondicio-
9003-13-8 náló anyag
L 97/392
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PPG-4 C13-15 PARETH-15 203133-39-5 Alkoholok, C13-15 , etoxilált, propoxilált (15 mól EO, 4 mól Emulgeáló szer
PO átlagos mólarányok)

PPG-4 JOJOBA ACID Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

HU
PPG-4 JOJOBA ALCOHOL Lágyító szer/emulzióstabilizátor/
bőrkondicionáló anyag

PPG-4 LAURETH-2 Lágyító szer/emulzióstabilizátor/


bőrkondicionáló anyag

PPG-4 LAURETH-5 Felületaktív anyag/emulzióstabilizá-


tor/bőrkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PPG-4 LAURETH-7 Lágyító szer/emulgeáló szer/felület-
aktív anyag

PPG-4 LAURYL ETHER 9064-14-6 Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

PPG-4 MYRISTYL ETHER 63793-60-2 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-tetradecil-ω-hidroxi- Lágyító szer/emulgeáló szer

PPG-4 TRIDECETH-6 65150-81-4 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, monotridecil-éter Lágyító szer/emulgeáló szer
(6 mól EO; 4 mól PO átlagos mólarányok)

PPG-4-BUTETH-4 9038-95-3/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, monobutil-éter Lágyító szer/bőrkondicionáló
9065-63-8 anyag/emulzióstabilizátor

PPG-4-CETEARETH-12 Emulgeáló szer

PPG-4-CETETH-1 9087-53-0/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, hexadecil-éter Emulgeáló szer/bőrkondicionáló
37311-01-6 anyag/emulzióstabilizátor

PPG-4-CETETH-5 9087-53-0/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, hexadecil-éter Emulgeáló szer/emulzióstabilizátor/
37311-01-6 bőrkondicionáló anyag

PPG-4-CETETH-10 9087-53-0/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, hexadecil-éter Emulgeáló szer
37311-01-6

PPG-4-CETETH-20 9087-53-0 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, hexadecil-éter Lágyító szer/emulgeáló szer

2006.4.5.
PPG-4-DECETH-4 Lágyító szer/emulzióstabilizátor/
bőrkondicionáló anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PPG-5 BUTYL ETHER 9003-13-8 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-butil-ω-hidroxi- Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


náló anyag

PPG-5 C9-15 PARETH-6 222400-27-3 Alkoholok, C9-15, etoxilált, propoxilált (6 mól EO, 5 mól Emulgeáló szer

HU
PO átlagos mólarányok)

PPG-5 LANOLATE Emulgeáló szer/lágyító szer

PPG-5 LANOLIN ALCO- 68439-53-2 Alkoholok, lanolin, propoxilált Lágyító szer/emulgeáló szer/haj-
HOL ETHER kondicionáló anyag

PPG-5 LANOLIN WAX 71990-25-5 Lanolin, viasz, propoxilált Lágyító szer/emulgeáló szer/haj-
kondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PPG-5 LANOLIN WAX Lágyító szer/emulgeáló szer/haj-
GLYCERIDE kondicionáló anyag

PPG-5 PENTAERYTHRITYL Lágyító szer/emulgeáló szer/viszko-


ETHER zitásszabályozó szer

PPG-5-BUTETH-5 9038-95-3/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, monobutil-éter Lágyító szer/bőrkondicionáló
9065-63-8 anyag/emulzióstabilizátor

PPG-5-BUTETH-7 9038-95-3/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, monobutil-éter Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/
9065-63-8 bőrkondicionáló anyag

PPG-5-CETETH-10 PHOSP- Felületaktív anyag/emulgeáló szer


HATE

PPG-5-CETETH-20 9087-53-0/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, hexadecil-éter Emulgeáló szer/felületaktív anyag
37311-01-6

PPG-5-LAURETH-5 68439-51-0 Lágyító szer/emulgeáló szer/viszko-


zitásszabályozó szer

PPG-6 C12-15 PARETH-12 68551-13-3 Alkoholok, C12-15 , etoxilált, propoxilált (12 mól EO, 6 Emulgeáló szer
mól PO átlagos mólarányok)

PPG-6 C12-18 PARETH-11 Emulgeáló szer

L 97/393
PPG-6-DECETH-4 Lágyító szer/bőrkondicionáló
anyag/emulzióstabilizátor
L 97/394
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PPG-6-DECETH-9 Lágyító szer/bőrkondicionáló


anyag/emulgeáló szer

PPG-6-DECYLTETRADE- Emulgeáló szer


CETH-12

HU
PPG-6-DECYLTETRADE- Emulgeáló szer
CETH-20

PPG-6-DECYLTETRADE- Emulgeáló szer


CETH-30

PPG-6-LAURETH-3 Lágyító szer/emulzióstabilizátor/


bőrkondicionáló anyag

PPG-6-SORBETH-245 56449-05-9 Lágyító szer/nedvesítő szer/kötőa-

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


nyag

PPG-6-SORBETH-500 56449-05-9 Lágyító szer/nedvesítő szer/kötőa-


nyag

PPG-7 25322-69-4 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-hidro-ω-hidroxi- (7 mól PO Bőrkondicionáló anyag/oldószer


átlagos mólarány)

PPG-7 LAURYL ETHER 9064-14-6 Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

PPG-7/SUCCINIC ACID Lágyító szer/hajkondicionáló


COPOLYMER anyag/filmképző anyag

PPG-7-BUTETH-10 9038-95-3/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, monobutil-éter Antisztatizáló szer/emulgeáló szer
9065-63-8

PPG-8 DECETH-6 Lágyító szer/emulzióstabilizátor/


bőrkondicionáló anyag

PPG-8 POLYGLYCERYL-2 Lágyító szer/emulzióstabilizátor


ETHER

PPG-8-CETETH-1 9087-53-0/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, hexadecil-éter Emulgeáló szer/emulzióstabilizátor
37311-01-6

PPG-8-CETETH-2 9087-53-0/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, hexadecil-éter Emulgeáló szer/bőrkondicionáló
37311-01-6 anyag/emulzióstabilizátor

2006.4.5.
PPG-8-CETETH-5 9087-53-0/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, hexadecil-éter Emulgeáló szer/emulzióstabilizátor/
37311-01-6 bőrkondicionáló anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PPG-8-CETETH-10 9087-53-0/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, hexadecil-éter Emulgeáló szer/felületaktív anyag
37311-01-6

PPG-8-CETETH-20 9087-53-0/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, hexadecil-éter Emulgeáló szer/felületaktív anyag

HU
37311-01-6

PPG-9 25322-69-4 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-hidro-ω-hidroxi- Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

PPG-9 BUTYL ETHER 9003-13-8 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-butil-ω-hidroxi- Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


náló anyag

PPG-9 DIETHYLMONIUM 9042-76-6 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-[2-(dietil-metil-ammónio)- Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/


CHLORIDE metil-etil]-ω-hidroxi-, klorid felületaktív anyag/hajkondicionáló
anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PPG-9 DIGLYCERYL ETHER Glicerin ploipropilén glikol éter Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

PPG-9 LAURATE 9035-84-1 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-(1-oxo-dodecil)-ω-hidroxi- Lágyító szer

PPG-9-BUTETH-12 9038-95-3/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, monobutil-éter Antisztatizáló szer/emulgeáló szer
9065-63-8

PPG-9-STEARETH-3 9038-43-1 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, monooktadecil- Lágyító szer
éter

PPG-10 BUTANEDIOL Lágyító szer/oldószer

PPG-10 CETYL ETHER 9035-85-2 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-hexadecil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

PPG-10 CETYL ETHER 111019-03-5 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-hexadecil-ω-hidroxi-, foszfát Lágyító szer/felületaktív anyag/
PHOSPHATE lemosó anyag/emulgeáló szer

PPG-10 GLYCERYL ETHER 25791-96-2 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α,α',α''-1,2,3-propántriil-trisz(ω- Emulgeáló szer/lágyító szer


hidroxi-)

PPG-10 JOJOBA ACID Lágyító szer/bőrkondicionáló


anyag/emulzióstabilizátor

L 97/395
PPG-10 JOJOBA ALCOHOL Lágyító szer/emulzióstabilizátor/
bőrkondicionáló anyag
L 97/396
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PPG-10 LANOLIN ALCO- 68439-53-2 Alkoholok, lanolin, propoxilált Emulgeáló szer/l Lágyító szer/haj-
HOL ETHER kondicionáló anyag

PPG-10 METHYL GLUCOSE 61849-72-7 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-hidro-ω-hidroxi-, metil-β-D- Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

HU
ETHER glükopiranoziddal alkotott éter (4:1)

PPG-10 OLEYL ETHER 52581-71-2 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-9-oktadekenil-ω-hidroxi-, (Z)- Lágyító szer

PPG-10-BUTETH-9 9038-95-3/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, monobutil-éter Emulgeáló szer/bőrkondicionáló
9065-63-8 anyag

PPG-10-CETEARETH-20 Emulgeáló szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PPG-11 STEARYL ETHER 25231-21-4 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-oktadecil-ω-hidroxi- Lágyító szer

PPG-12 25322-69-4 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-hidro-ω-hidroxi- Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

PPG-12 BUTYL ETHER 9003-13-8 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-butil-ω-hidroxi- Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

PPG-12/SMDI COPOLYMER 9042-82-4 Telített metilén-difenil-diizocianát és PPG-12 monomerek Lágyító szer/hajfixáló anyag/bőr-
copolimere kondicionáló anyag/filmképző
anyag

PPG-12-BUTETH-12 9038-95-3/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, monobutil-éter Emulgeáló szer/bőrkondicionáló
9065-63-8 anyag

PPG-12-BUTETH-16 9038-95-3 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, monobutil-éter Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/
bőrkondicionáló anyag

PPG-12-LANETH-50 Emulgeáló szer

PPG-12-PEG-50 LANOLIN 68458-88-8 Lanolin, etoxilált, propoxilált Lágyító szer/emulgeáló szer/haj-


kondicionáló anyag

PPG-12-PEG-65 LANOLIN Lágyító szer/emulgeáló szer/haj-


OIL kondicionáló anyag

2006.4.5.
PPG-13 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-hidro-ω-hidroxi- (13 mól PO Bőrkondicionáló anyag
átlagos mólarány)
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PPG-13 DECYLTETRADE- 176019-38-8 2-Deciltetradekán-1-ol, etoxilált, propoxilált (24 mól EO, 13 Emulgeáló szer
CETH-24 mól PO átlagos mólarányok)

PPG-14 BUTYL ETHER 9003-13-8 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-butil-ω-hidroxi- Antisztatizáló szer/bőrkondicio-

HU
náló anyag

PPG-14 LAURETH-60 226994-82-7 C2-8-alkán-dikarbaminsav, propoxilált és etoxilált dodeka- Viszkozitásszabályozó szer


ALKYL DICARBAMATE nollal alkotott diészter (60 mól EO, 14 mól PO átlagos
mólarányok)

PPG-14 PALMETH-60 226994-69-0 C2-8-alkán-dikarbaminsav, propoxilált és etoxilált pálma- Viszkozitásszabályozó szer


ALKYL DICARBAMATE magolaj-alkoholokkal alkotott diészter (60 mól PO átlagos
mólarány)

Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-hidro-ω-hidroxi-

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PPG-15 25322-69-4 Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

PPG-15-BUTETH-20 9038-95-3 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, monobutil-éter Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/
bőrkondicionáló anyag

PPG-15 BUTYL ETHER 9003-13-8 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-butil-ω-hidroxi- Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


náló anyag

PPG-15-PEG-11 HYDRO- Felületaktív anyag/emulgeáló szer


GENATED LAURYL ALCO-
HOL ETHER

PPG-15 STEARYL ETHER Polioxi-propilén-15- 25231-21-4 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-oktadecil-ω-hidroxi- Lágyító szer


sztearil-éter

PPG-15 STEARYL ETHER Lágyító szer


BENZOATE

PPG-15 ISOSTEARATE 221354-75-2 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-(1-oxo-izooktadecil)-ω-hid- Lágyító szer


roxi- (15 mól PO átlagos mólarány)

PPG-15 STEARATE 25190-52-7 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-(1-oxo-oktadecil)-ω-hidroxi- Lágyító szer


(15 mól PO átlagos mólarány)

PPG-16 BUTYL ETHER 9003-13-8 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-butil-ω-hidroxi- Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


náló anyag

L 97/397
PPG-17 25322-69-4 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-hidro-ω-hidroxi- Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
L 97/398
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PPG-17-BUTETH-17 9038-95-3/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, monobutil-éter Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
9065-63-8

PPG-17 BUTYL ETHER 9003-13-8 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-butil-ω-hidroxi- Lágyító szer/felületaktív anyag/bőr-

HU
kondicionáló anyag

PPG-17 DIOLEATE 26571-49-3 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-(1-oxo-9-oktadekenil)-ω-[(1- Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


oxo-9-oktadekenil)-oxi]-, (Z, Z)-

PPG-18 BUTYL ETHER 9003-13-8 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-butil-ω-hidroxi- Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


náló anyag

PPG-20 25322-69-4 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-hidro-ω-hidroxi- Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PPG-20-BUTETH-30 9038-95-3/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, monobutil-éter Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/
9065-63-8 bőrkondicionáló anyag

PPG-20 BUTYL ETHER 9003-13-8 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-butil-ω-hidroxi- Lágyító szer/felületaktív anyag/bőr-


kondicionáló anyag

PPG-20-DECYLTETRADE- Emulgeáló szer


CETH-10

PPG-20-GLYCERETH-30 51258-15-2 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, 1,2,3-propánt- Emulgeáló szer/lemosó anyag
riollal alkotott éter (3:1)

PPG-20 LANOLIN ALCO- 68439-53-2 Alkoholok, lanolin, propoxilált Lágyító szer/emulgeáló szer/haj-
HOL ETHER kondicionáló anyag

PPG-20 METHYL GLUCOSE Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-hidro-ω-hidroxi-, metil-β-D- Antisztatizáló szer/kötőanyag/ned-


ETHER glükopiranoziddal alkotott éter (4:1) vesítő szer/bőrkondicionáló anyag

PPG-20 METHYL GLUCOSE 61849-72-7 Poli[oxi(metil- 1, 2- etanediyl)], a- hidro- X- hidroxi- metil á- Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
ETHER ACETATE d- glucopyianosid eter – (4:1)

PPG-20 METHYL GLUCOSE 93821-74-0 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-hidro-ω-[(1-oxo-oktadecil)- Nedvesítő szer/bőrkondicionáló


ETHER DISTEARATE oxi]-, metil-D-glükopiranoziddal alkotott 2,6-éter (2:1), α- anyag
hidro-ω-hidroxi-poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)]-lel alkotott éter
(1:2)

2006.4.5.
PPG-20 OLEYL ETHER 52581-71-2 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-9-oktadekenil-ω-hidroxi-, (Z)- Lágyító szer
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PPG-20-PEG-20 HYDRO- Emulgeáló szer/bőrkondicionáló


GENATED LANOLIN anyag/lágyító szer

PPG-22 BUTYL ETHER Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-butil-ω-hidroxi- Antisztatizáló szer/bőrkondicio-

HU
náló anyag

PPG-23 OLEYL ETHER 52581-71-2 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-9-oktadekenil-ω-hidroxi-, (Z)- Lágyító szer

PPG-23-PEG-4 TRIMETHY- Emulgeáló szer/lágyító szer


LOLPROPANE

PPG-23-STEARETH-34 9038-43-1 Sztearil alkoholpolioxipropiéln, polioxietilén éter Lágyító szer/emulgeáló szer

PPG-24-BUTETH-27 9038-95-3/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, monobutil-éter Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


9065-63-8 bőrkondicionáló anyag

PPG-24 BUTYL ETHER 9003-13-8 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-butil-ω-hidroxi- Felületaktív anyag/bőrkondicionáló


anyag

PPG-24-GLYCERETH-24 51258-15-2 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, 1,2,3-propánt- Emulgeáló szer/lemosó anyag
riollal alkotott éter (3:1)

PPG-24-PEG-21 TALLO- Emulgeáló szer/antisztatizáló szer/


WAMINOPROPYLAMINE hajkondicionáló anyag

PPG-25 BUTYL ETHER Lágyító szer/emulgeáló szer/felület-


PHOSPHATE aktív anyag

PPG-25 DIETHYLMONIUM 9042-76-6 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-[2-(dietil-metil-ammónio)- Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/


CHLORIDE metil-etil]-ω-hidroxi-, klorid felületaktív anyag/hajkondicionáló
anyag

PPG-25-LAURETH-25 68238-81-3/ Lauril alkoholpolioxipropilén, polioxietilén éter Emulgeáló szer/viszkozitásszabá-


37311-00-5 lyozó szer

PPG-26 25322-69-4 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-hidro-ω-hidroxi- Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

PPG-26/TDI COPOLYMER Filmképző anyag/képlékenyítő szer

L 97/399
PPG-26-BUTETH-26 9038-95-3/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, monobutil-éter Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/
9065-63-8 bőrkondicionáló anyag
L 97/400
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PPG-26 BUTYL ETHER 9003-13-8 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-butil-ω-hidroxi- Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

PPG-26 OLEATE 31394-71-5 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-(1-oxo-9-oktadekenil)-ω-hid- Lágyító szer


roxi-, (Z)-

HU
PPG-27 GLYCERYL ETHER 25791-96-2 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α, α',α''-1,2,3-propántriil-trisz Emulgeáló szer/lágyító szer
(ω-hidroxi-)

PPG-28-BUTETH-35 9038-95-3/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, monobutil-éter Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/
9065-63-8 bőrkondicionáló anyag

PPG-28 CETYL ETHER 9035-85-2 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-hexadecil-ω-hidroxi- Emulgeáló szer/bőrkondicionáló


anyag/lágyító szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PPG-30 25322-69-4 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-hidro-ω-hidroxi- Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

PPG-30-BUTETH-30 9038-95-3/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, monobutil-éter Felületaktív anyag/emulgeáló szer
9065-63-8

PPG-30 BUTYL ETHER 9003-13-8 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-butil-ω-hidroxi- Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


náló anyag

PPG-30 CETYL ETHER 9035-85-2 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-hexadecil-ω-hidroxi- Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

PPG-30 ISOCETYL ETHER 93596-79-3 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-izohexadecil-ω-hidroxi- Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

PPG-30 LANOLIN ALCO- 68439-53-2 Alkoholok, lanolin, propoxilált Lágyító szer/emulgeáló szer/haj-
HOL ETHER kondicionáló anyag

PPG-30 OLEYL ETHER 52581-71-2 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-9-oktadekenil-ω-hidroxi-, (Z)- Lágyító szer

PPG-33-BUTETH-45 9038-95-3/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, monobutil-éter Antisztatizáló szer/emulgeáló szer
9065-63-8

PPG-33 BUTYL ETHER 9003-13-8 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-butil-ω-hidroxi- Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


náló anyag

2006.4.5.
PPG-33 25322-69-4 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-hidro-ω-hidroxi- (33 mól PO Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
átlagos mólarány)
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PPG-34 25322-69-4 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-hidro-ω-hidroxi- Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

PPG-35/PPG-51 GLYCERYL 66101-64-2 5-Izocianáto-1-(izocianáto-metil-1,3,3-trimetilciklohexán, Képlékenyítő szer/bőrkondicionáló


ETHER/IPDI CROSSPOLY- propilén-oxiddal (35 mól PO) és propoxilált 1,2,3-propánt- anyag

HU
MER riollal alkotott polimer (51 mól PO)

PPG-36-BUTETH-36 9038-95-3/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, monobutil-éter Lágyító szer/emulgeáló szer
9065-63-8

PPG-36 OLEATE 31394-71-5 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-(1-oxo-9-oktadekenil)-ω-hid- Lágyító szer


roxi-, (Z)-

PPG-37 OLEYL ETHER 52581-71-2 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-9-oktadekenil-ω-hidroxi-, (Z)- Lágyító szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PPG-38-BUTETH-37 9038-95-3 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, monobutil-éter Nedvesítő szer/emulgeáló szer

PPG-40 BUTYL ETHER 9003-13-8 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-butil-ω-hidroxi- Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


náló anyag

PPG-40 DIETHYLMONIUM 9042-76-6/ Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-[2-(dietil-metil-ammónio)- Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/


CHLORIDE 9076-43-1 metil-etil]-ω-hidroxi-, klorid felületaktív anyag/hajkondicionáló
anyag

PPG-40-PEG-60 LANOLIN Lanolin olaj polioxipropilén, polioxietilén derivátja Lágyító szer/emulgeáló szer/haj-
OIL kondicionáló anyag

PPG-50 CETYL ETHER 9035-85-2 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-hexadecil-ω-hidroxi- Felületaktív anyag/bőrkondicionáló


anyag/lágyító szer

PPG-50 OLEYL ETHER 52581-71-2 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-9-oktadekenil-ω-hidroxi-, (Z)- Lágyító szer

PPG-51 25322-69-4 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-hidro-ω-hidroxi- (51 mól PO Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


átlagos mólarány)

PPG-51/SMDI COPOLYMER 9042-82-4 Filmképző anyag/hajkondicionáló


anyag/hajfixáló anyag

PPG-52 BUTYL ETHER 9003-13-8 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-butil-ω-hidroxi- Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

L 97/401
PPG-53 BUTYL ETHER 9003-13-8 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-butil-ω-hidroxi- Antisztatizáló szer/bőrkondicio-
náló anyag
L 97/402
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PPG-55 GLYCERYL ETHER 25791-96-2 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α, α',α''-1,2,3-propántriil-trisz Emulgeáló szer/lágyító szer/oldó-


(ω-hidroxi-) szer

PPG-66-GLYCERETH-12 51258-15-2 Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, 1,2,3-propánt- Emulgeáló szer

HU
riollal alkotott éter (3:1)

PPG-68-PEG-10 TRI- Lágyító szer/emulzióstabilizátor


METHYLOLPROPANE

PPG-69 25322-69-4 Poli[oxi-(metil-1,2-etándiil)], α-hidro-ω-hidroxi- (69 mól PO Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


átlagos mólarány)

PPG-75-PEG-300 HEXY- Viszkozitásszabályozó szer/emul-


LENE GLYCOL geáló szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PPG-77 TRIMETHYLOLP- Bőrkondicionáló anyag
ROPANE ETHER

p-PHENYLENEDIAMINE 106-50-3 203-404-7 P-Feniléndiamin (CI 76060) III/1,8 Hajfesték

p-PHENYLENEDIAMINE 624-18-0 210-834-9 Benzol-1,4-diamin-dihidroklorid (CI 76060) III/1,8 Hajfesték


HCl

p-PHENYLENEDIAMINE 16245-77-5 240-357-1 Benzol-1,4-diammónium-szulfát (CI 76060) III/1,8 Hajfesték


SULFATE

PREGNENOLONE ACE- 1778-02-5 217-212-6 Pregn-5-én-20-on, 3-(acetil-oxi)-, (3β)- Bőrkondicionáló anyag


TATE

PRIMULA VERIS EXTRACT 84787-68-8 284-109-0 A primula veris kivonat a tavaszi kankalin (Primula veris, Lágyító szer/bőrkondicionáló
Primulaceae) föld feletti részeiből és gyökeréből nyert kivonat anyag/csillapító szer

PRIMULA VULGARIS EXT- 84604-06-8 283-283-5 A primula vulgaris kivonat a közönséges kankalin (Primula Lágyító szer/bőrkondicionáló
RACT vulgaris, Primulaceae) virágjából nyert kivonat anyag/csillapító szer

PRISTANE 1921-70-6 217-650-8 2,6,10,10-Tetrametilpentadekán Lágyító szer/hidratáló anyag

PROCOLLAGEN Filmképző anyag/bőrkondicionáló


anyag/hajkondicionáló anyag

2006.4.5.
PROLINE Prolin 147-85-3 205-702-2 2-Pirolidinkarbonsav, (S)- Antisztatizáló szer/bőrkondicio-
náló anyag/hajkondicionáló anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PROLYL HISTAMINE HCL 179308-53-3 416-460-4 2-Pirolidin-karboxamid, N-[2-(1H-imidazol-4-il)-etil]-, Bőrkondicionáló anyag


dihidroklorid, (2S)

PROPAGERMANIUM 12758-40-6 235-800-0 3,3'-(1,3-Dioxo-1,3-digermoxándiil)-dipropionsav Bőrkondicionáló anyag

HU
PROPANE Propán 74-98-6 200-827-9 Propán Hajtógáz

PROPIONIC ACID 79-09-4 201-176-3 Propionsav VI/1,2 Tartósító szer

PROPIONYL COLLAGEN Hajkondicionáló anyag/gubancoso-


AMINO ACIDS dásgátló anyag

PROPOLIS propolis 85665-41-4 288-130-6 Propolisz, kivonat Faggyúképződés-gátló anyag/hidra-


táló anyag/bőrsimító anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PROPYL ACETATE 109-60-4 203-686-1 Propilacetát Oldószer

PROPYL ALCOHOL 71-23-8 200-746-9 Propán-1-ol Habzásgátló anyag/oldószer

PROPYL BENZOATE 2315-68-6 219-020-8 Propilbenzoát VI/1,1 Tartósító szer/oldószer

PROPYL GALLATE Propilgallát propolis gallas 121-79-9 204-498-2 Propil-3,4,5-trihidroxi-benzoát Antioxidáns

PROPYLENE CARBONATE Propilén-karbonát 108-32-7 203-572-1 Propilén-karbonát Oldószer/viszkozitásszabályozó


szer

PROPYLENE GLYCOL Propilén-glikol propylenglycolum 57-55-6 200-338-0 Propán-1,2-diol Nedvesítő szer/oldószer/bőrkondi-


cionáló anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer

PROPYLENE GLYCOL 9005-37-2 Alginsav, 1,2-propándiollal alkotott észter Kötőanyag/viszkozitásszabályozó


ALGINATE szer

PROPYLENE GLYCOL 27923-61-1 Dokozánsav, 2-hidroxi-propil-észter Lágyító szer


BEHENATE

PROPYLENE GLYCOL 15821-83-7 2-Butoxi-1-propanol Oldószer


BUTYL ETHER

PROPYLENE GLYCOL CA- Lágyító szer/emulzióstabilizátor


PRETH-4

L 97/403
PROPYLENE GLYCOL Oktánsav, 2-hidroxi-propil-észter Lágyító szer
CAPRYLATE
L 97/404
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PROPYLENE GLYCOL 93385-03-6 3,6,9,12-Tetraoxa-oktakozán-1-ol, 11-metil-, acetát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


CETETH-3 ACETATE

PROPYLENE GLYCOL Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

HU
CETETH-3 PROPIONATE

PROPYLENE GLYCOL CI- 85252-24-0 286-541-5 Citromsav, propilén-glikollal alkotott monoészter Lágyító szer/nedvesítő szer
TRATE

PROPYLENE GLYCOL 67784-83-2 267-056-8 Zsírsavak, kókusz, propilén-glikollal alkotott észterek Lágyító szer
COCOATE

PROPYLENE GLYCOL 56519-72-3 258-814-9 Propilén-didekanoát Lágyító szer


DICAPRATE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PROPYLENE GLYCOL Hexánsav, 1-metil-1,2-etándiil-észter Lágyító szer
DICAPROATE

PROPYLENE GLYCOL 7384-98-7 230-962-9 Propilén-di(oktanoát) Lágyító szer/viszkozitásszabályozó


DICAPRYLATE szer

PROPYLENE GLYCOL 68583-51-7/ 271-516-3 Dekánsav, oktánsavval és propilén-glikollal alkotott vegyes Lágyító szer
DICAPRYLATE/DICAP- 58748-27-9/ diészterek
RATE 9062-04-8

PROPYLENE GLYCOL 67784-83-2/ 267-056-8 Zsírsavak, kókusz, propilén-glikollal alkotott észterek Lágyító szer/emulgeáló szer
DICOCOATE 68953-19-5

PROPYLENE GLYCOL 93981-97-6/ 301-185-3 1-Metil-etilén 2-etilhexanoát Lágyító szer


DIETHYLHEXANOATE 56519-71-2

PROPYLENE GLYCOL DII- Izononánsav, 1-metil-1,2-etándiil-észter Viszkozitásszabályozó szer/lágyító


SONONANOATE szer

PROPYLENE GLYCOL DII- 68958-54-3 273-373-2 1-Metil-1,2-etándiil-diizooktadekanoát Lágyító szer


SOSTEARATE

PROPYLENE GLYCOL 22788-19-8 245-217-3 Propilén-dilaurát Lágyító szer/viszkozitásszabályozó


DILAURATE szer

2006.4.5.
PROPYLENE GLYCOL DIO- 105-62-4 203-315-3 1-Metil-1,2-etándiil-dioleát Lágyító szer
LEATE
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PROPYLENE GLYCOL 41395-83-9 255-350-9 Propilén-dinonanoát Lágyító szer/viszkozitásszabályozó


DIPELARGONATE szer

PROPYLENE GLYCOL DIS- 1564276 228-229-3 Propilén-disztearát Lágyító szer/viszkozitásszabályozó


TEARATE szer/gyöngyházfényt kölcsönző

HU
anyag/opálosító anyag

PROPYLENE GLYCOL 68227-47-4 269-359-0 Izopropilén-undekanoát Filmképző anyag/viszkozitásszabá-


DIUNDECANOATE lyozó szer/lágyító szer

PROPYLENE GLYCOL 33907-47-0 251-734-5 Hidroxi-oktadekánsav, propán-1,2-diollal alkotott Lágyító szer/emulgeáló szer/opálo-
HYDROXYSTEARATE monoészter sító anyag/gyöngyházfényt köl-
csönző anyag/bőrkondicionáló
anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PROPYLENE GLYCOL ISO- 93385-13-8 Etanol, 2-[2-[2-[2-(izohexadecil-oxi)-propoxi]-etoxi]-etoxi]-, Lágyító szer
CETETH-3 ACETATE acetát

PROPYLENE GLYCOL ISO- Emulgeáló szer


DECETH-4

PROPYLENE GLYCOL ISO- Emulgeáló szer


DECETH-12

PROPYLENE GLYCOL 68171-38-0 269-027-5 Izooktadekánsav, propán-1,2-diollal alkotott monoészter Lágyító szer/emulgeáló szer/
ISOSTEARATE gyöngyházfényt kölcsönző anyag/
opálosító anyag

PROPYLENE GLYCOL 27194-74-7/ 248-315-4 Laurinsav, propán-1,2-diollal alkotott monoészter Lágyító szer/emulgeáló szer/emul-
LAURATE 142-55-2 zióstabilizátor

PROPYLENE GLYCOL 68238-81-3/ Oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, monododecil-éter Emulgeáló szer
LAURETH-6 37311-00-5 (6 mól EO, 1 mól PO átlagos mólarányok)

PROPYLENE GLYCOL 9,12-Oktadekadiénsav, 2-hidroxi-propil-észter Lágyító szer/emulzióstabilizátor


LINOLEATE

PROPYLENE GLYCOL 9,12-,15-Oktadekatriénsav, 2-hidroxi-propil-észter Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


LINOLENATE

PROPYLENE GLYCOL 29059-24-3 249-395-3 Mirisztinsav, propán-1,2-diollal alkotott monoészter Lágyító szer/emulgeáló szer
MYRISTATE

L 97/405
PROPYLENE GLYCOL 63793-60-2 Propanol, 2-tetradecil-oxi- Lágyító szer
MYRISTYL ETHER
L 97/406
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PROPYLENE GLYCOL 93385-02-5 1-Propanol, 2-(tetradecil-oxi)-, acetát Lágyító szer


MYRISTYL ETHER ACE-
TATE

HU
PROPYLENE GLYCOL 1330-80-9 215-549-3 Olajsav, propán-1,2-diollal alkotott monoészter Lágyító szer/emulgeáló szer
OLEATE

PROPYLENE GLYCOL Emulgeáló szer/opálosító anyag


OLEATE SE

PROPYLENE GLYCOL Lágyító szer/emulgeáló szer


OLETH-5

PROPYLENE GLYCOL 1569-01-3 216-372-4 1-Propoxi-propán-2-ol Oldószer


PROPYL ETHER

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PROPYLENE GLYCOL RICI- 26402-31-3 247-669-7 (R)-12-Hidroxi-olajsav, propán-1,2-diollal alkotott Lágyító szer/emulgeáló szer
NOLEATE monoészter

PROPYLENE GLYCOL 67784-79-6 267-054-7 Zsírsavak, szója, propilén-glikollal alkotott észterek Lágyító szer/felületaktív anyag
SOYATE

PROPYLENE GLYCOL Propilén-glikol- propylenglycoli 1323-39-3 215-354-3 Sztearinsav, propán-1,2-diollal alkotott monoészter Lágyító szer/emulgeáló szer/opálo-
STEARATE monosztearát monostearas sító anyag

PROPYLENE GLYCOL Emulgeáló szer/opálosító anyag


STEARATE SE

PROPYLPARABEN Propilparabén propylis parahydroxy- 94-13-3 202-307-7 Propil-4-hidroxi-benzoát VI/1,12 Tartósító szer
benzoas

PROPYLTRIMONIUM Antisztatizáló szer/gubancosodás-


HYDROLYZED COLLAGEN gátló anyag/hajkondicionáló anyag

PROPYLTRIMONIUM Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


HYDROLYZED SOY PRO- anyag/gubancosodásgátló anyag
TEIN

PROPYLTRIMONIUM Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


HYDROLYZED WHEAT anyag/gubancosodásgátló anyag

2006.4.5.
PROTEIN

PROTEASE 9001-92-7 232-642-4 Proteináz Bőrkondicionáló anyag


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PRUNELLA VULGARIS 90105-92-3 290-211-6 A prunella vulgaris kivonat a közönséges gyíkfű (Prunella Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT vulgaris, Lamiaceae) leveléből nyert kivonat

PRUNUS AFRICANA EX- 94279-95-5 304-841-7 A prunus africana kivonat az afrikai meggyfa (Prunus africana, Bőrvédő anyag

HU
TRACT Rosaceae) kérgéből nyert kivonat

PRUNUS AMYGDALUS 90320-35-7 291-060-9 A prunus amygdalus amara kivonat a keserűmandula (Prunus Lágyító szer/hidratáló anyag
AMARA EXTRACT amygdalus amara, Rosaceae) magjából nyert kivonat

PRUNUS AMYGDALUS 8013-76-1 A prunus amygdalus amara olaj a keserűmandula (Prunus Elfedő anyag
AMARA OIL amygdalus amara, Rosaceae) magjából nyert illóolaj

PRUNUS AMYGDALUS 90320-37-9 291-063-5 A prunus amygdalus dulcis kivonat az édesmandula (Prunus Bőrkondicionáló anyag/koptató
DULCIS EXTRACT amygdalus dulcis, Rosaceae) terméséből nyert kivonat anyag/duzzasztó szer/hidratáló
anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PRUNUS AMYGDALUS A prunus amygdalus dulcis liszt az édesmandula (Prunus Duzzasztó szer
DULCIS MEAL amygdalus dulcis, Rosaceae) szárított érett magjából származó
olaj sajtolásakor kapott maradék

PRUNUS AMYGDALUS 8007-69-0 A prunus amygdalus dulcis olaj az édesmandula (Prunus Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
DULCIS OIL amygdalus dulcis, Rosaceae) érett terméséből nyert illóolaj.
Főleg zsírsavak gliceridjeit tartalmazza

PRUNUS AMYGDALUS A prunus amygdalus dulcis fehérje az édesmandulából (Prunus Bőrkondicionáló anyag
DULCIS PROTEIN amygdalus dulcis, Rosaceae) nyert fehérje

PRUNUS AMYDGALUS 90320-37-9 291-063-5 A prunus amygdalus dulcis magkivonat az édesmandula Bőrkondicionáló anyag
DULCIS SEED EXTRACT (Prunus amygdalus dulcis, Rosaceae) szárított érett magjából
nyert kivonat

PRUNUS ARMENIACA 68650-44-2 272-046-1 A prunus armeniaca kivonat a kajszibarack (Prunus armeniaca, Lágyító szer/hidratáló anyag
EXTRACT Rosaceae) terméséből nyert kivonat

PRUNUS ARMENIACA 68650-44-2 272-046-1 A prunus armeniaca lé a kajszibarack (Prunus armeniaca, Hidratáló anyag
JUICE Rosaceae) friss gyümölcshúsából sajtolt folyadék

PRUNUS ARMENIACA 68650-44-2 272-046-1 A prunus armeniaca magkivonat a kajszibarack (Prunus Bőrkondicionáló anyag
KERNEL EXTRACT armeniaca, Rosaceae) magjából nyert kivonat

L 97/407
PRUNUS ARMENIACA 72869-69-3 A prunus armeniaca magolaj a kajszibarack (Prunus armeniaca, Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
KERNEL OIL Rosaceae) magjából sajtolt nem illó olaj. Főleg zsírsavak
gliceridjeit tartalmazza
L 97/408
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PRUNUS ARMENIACA 68650-44-2 272-046-1 A prunus armeniaca levélkivonat a kajszibarack (Prunus Bőrkondicionáló anyag
LEAF EXTRACT armeniaca, Rosaceae) leveléből nyert kivonat

PRUNUS ARMENIACA A prunus armeniaca magpor a kajszibarack (Prunus armeniaca, Koptató anyag
Rosaceae) magjából őrölt por

HU
SEED POWDER

PRUNUS AVIUM EXTRACT A prunus avium kivonat a cseresznye (Prunus avium, Rosaceae) Bőrkondicionáló anyag
terméséből nyert kivonat

PRUNUS AVIUM SEED OIL A prunus avium magolaj a cseresznye (Prunus avium, Rosaceae) Lágyító szer/emulzióstabilizátor
magjából nyert nem illó olaj. Főleg zsírsavak gliceridjeit
tartalmazza

PRUNUS CERASUS EXT- 89997-53-5 289-688-3 A prunus cerasus kivonat a meggyfa (Prunus cerasus, Rosaceae) Bőrkondicionáló anyag/szarutisz-
RACT kérgéből nyert kivonat tító anyag/hidratáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PRUNUS CERASUS OIL 8002-29-5 A prunus cerasus olaj a meggy (Prunus cerasus, Rosaceae) Lágyító szer
magjából nyert nem illó olaj

PRUNUS DOMESTICA 90082-87-4 290-179-3 A prunus domestica kivonat a szilva (Prunus domestica, Bőrsimító anyag/hidratáló anyag
EXTRACT Rosaceae) terméséből nyert kivonat

PRUNUS NECTARINA A prunus nectarina kivonat a sima héjú őszibarack (Prunus Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT persica nectarina, Rosaceae) terméséből nyert kivonat

PRUNUS PERSICA EXT- 84012-34-0 281-678-7 A prunus persica kivonat az őszibarack (Prunus persica, Koptató anyag/duzzasztó szer/bőr-
RACT Rosaceae) terméséből nyert kivonat kondicionáló anyag/hidratáló anyag

PRUNUS PERSICA FLO- 84012-34-0 281-678-7 A prunus persica virágkivonat az őszibarack (Prunus persica, Bőrkondicionáló anyag/hidratáló
WER EXTRACT Rosaceae) virágjából nyert kivonat anyag

PRUNUS PERSICA JUICE 84012-34-0 281-678-7 A prunus persica lé az őszibarack (Prunus persica, Rosaceae) Bőrkondicionáló anyag/hidratáló
friss gyümölcshúsából sajtolt folyadék anyag

PRUNUS PERSICA KERNEL 84012-34-0 281-678-7 A prunus persica magkivonat az őszibarack (Prunus persica, Bőrkondicionáló anyag/hidratáló
EXTRACT Rosaceae) magjából nyert kivonat anyag

PRUNUS PERSICA KERNEL Őszibarack-olaj 8002-78-6/ A prunus persica magolaj az őszibarack (Prunus persica, Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
OIL 8023-98-1 Rosaceae) magjából sajtolt olaj. Főleg zsírsavak gliceridjeit
tartalmazza

2006.4.5.
PRUNUS PERSICA LEAF 84012-34-0 281-678-7 A prunus persica levélkivonat az őszibarack (Prunus persica, Bőrkondicionáló anyag/hidratáló
EXTRACT Rosaceae) leveléből nyert kivonat anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PRUNUS PERSICA SEED A prunus persica magpor az őszibarack (Prunus persica, Koptató anyag
POWDER Rosaceae) őrölt magjából kapott por

PRUNUS SEROTINA A prunus serotina a kései meggy (Prunus serotina, Rosaceae) Bőrkondicionáló anyag/hidratáló

HU
törzsének szárított kérgéből származó növényi anyag anyag

PRUNUS SEROTINA BARK 84604-07-9 283-284-0 A prunus serotina kéregkivonat a kései meggy (Prunus serotina, Bőrkondicionáló anyag/hidratáló
EXTRACT Rosaceae) kérgéből nyert kivonat anyag

PRUNUS SEROTINA EX- 84604-07-9 283-284-0 A prunus serotina kivonat a kései meggy (Prunus serotina, Bőrkondicionáló anyag/hidratáló
TRACT Rosaceae) szárított terméséből nyert kivonat anyag

PRUNUS SPECIOSA EX- A prunus speciosa kivonat a Prunus speciosa, Rosaceae leveléből Bőrkondicionáló anyag
TRACT nyert kivonat

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PRUNUS SPINOSA DISTIL- 90105-94-5 290-213-7 A prunus spinosa desztillátum a kökény (Prunus spinosa, Elfedő anyag/erősítőszer
LATE Rosaceae) virágjában lévő fő illatanyagok vizes oldata

PRUNUS SPINOSA JUICE 90105-94-5 290-213-7 A prunus spinosa lé a kökény (Prunus spinosa, Rosaceae) Erősítőszer/bőrkondicionáló anyag
terméséből sajtolt folyadék

PSALLIOTA CAMPESTRIS 84929-56-6 284-539-9 A psalliota campestris kivonat a csiperkegombából (Psalliota Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT campestris, Agaricaceae) nyert kivonat

PSEUDOTSUGA MENZIE- 97926-19-7 308-234-8 A pseudotsuga menziesii gyanta a duglászfenyő, (Pseudotsuga Filmképző anyag/hajkondicionáló
SII RESIN menziesii, Pinaceae) kéregváladékából nyert egyik gyantatar- anyag/bőrkondicionáló anyag/
talmú illóolaj (oregoni balzsam). Főleg gyantákból, illatos összehúzó anyag
olajokból, és általában fahéjsavból és benzoesavból áll

PSIDIUM GUAJAVA EX- 90045-46-8 289-907-2 A psidium guajava kivonat a guajávafa (Psidium guajava, Bőrkondicionáló anyag/összehúzó
TRACT Myrtaceae) terméséből nyert kivonat anyag

PSORALEA CORYLIFOLIA A psoralea corylifolia kivonat a Psoralea corylifolia, Leguminosae Bőrkondicionáló anyag/erősítőszer
EXTRACT terméséből és magjából nyert kivonat

PTEROCARPUS SANTALI- 84650-41-9 283-511-3 A pterocarpus santalinus kivonat a vörös szantálfa (Pterocarpus Összehúzó anyag/erősítőszer
NUS EXTRACT santalinus, Leguminosae) fájából nyert kivonat

PTFE Politef 9002-84-0 Tetrafluoro etilén polimer Kötőanyag/bőrkondicionáló anyag

L 97/409
PTYCHOPETALUM OLA- 84929-46-4 284-529-4 A ptychopetalum olacoides kivonat a muira puama (Ptychope- Lágyító szer
COIDES EXTRACT talum olacoides, Olacaceae) kérgéből és gyökeréből nyert
kivonat
L 97/410
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PUERARIA LOBATA EXT- 223748-08-1 A pueraria lobata kivonat a kudzu (Pueraria lobata, Legumi- Bőrkondicionáló anyag
RACT nosae) gyökeréből nyert kivonat

PULMONARIA OFFICINA- 84604-09-1 283-286-1 A pulmonaria officinalis kivonat az orvosi tüdőfű (Pulmonaria Összehúzó anyag/lágyító szer/bőr-
LIS EXTRACT officinalis, Boraginaceae) hajtásvégéből nyert kivonat kondicionáló anyag

HU
PUMICE 1332-09-8 310-127-6 Tajtékkő Koptató anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer

PUNICA GRANATUM EXT- 84961-57-9 284-646-0 A punica granatum kivonat a gránátalma (Punica granatum, Összehúzó anyag/erősítőszer
RACT Punicaceae) kérgéből és terméséből nyert kivonat

PVM/MA COPOLYMER 9011-16-9 2,5-Furándion, metoxi-eténnel alkotott polimer Antisztatizáló szer/kötőanyag/


emulzióstabilizátor/filmképző
anyag/hajfixáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PVM/MA DECADIENE 136392-67-1 Kötőanyag/filmképző anyag
CROSSPOLYMER

PVP Povidon povidonum 9003-39-8 2-Pirolidinon, 1-etenil-, homopolimer Antisztatizáló szer/kötőanyag/


emulzióstabilizátor/filmképző
anyag/hajfixáló anyag

PVP/ACRYLATES/LAURYL 240818-89-7 1-Etenil-2-pirolidinon, dodecil-2-metil-2-propenoáttal, Hajfixáló anyag


METHACRYLATE COPOLY- metil-2-metil-2-propenoáttal és 2-propénsavval alkotott
MER polimer

PVP/DECENE COPOLYMER Kötőanyag/filmképző anyag

PVP/DIMETHICONY- Kötőanyag/filmképző anyag/bőr-


LACRYLATE/POLY-CAR- kondicionáló anyag
BAMYL/POLYGLYCOL
ESTER

PVP/DIMETHYLAMI- 30581-59-0 Antisztatizáló szer/kötőanyag/


NOETHYLMETHACRY- emulzióstabilizátor/filmképző
LATE COPOLYMER anyag/hajkondicionáló anyag

PVP/DIMETHYLAMI- Kötőanyag/hajkondicionáló anyag/


NOETHYLMETHACRY- antisztatizáló szer/filmképző anyag
LATE/POLYCARBAMYL
POLYGLYCOL ESTER

2006.4.5.
PVP/DMAPA ACRYLATES 1-Etenil-2-pirolidinon, N-(3-dimetil-amino-propil)-2-propé- Hajfixáló anyag
COPOLYMER namiddal és 2-metil-2-propénamiddal alkotott polimer
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PVP/EICOSENE COPOLY- 28211-18-9 2-Pirolidinon, 1-etenil-, 1-ikozénnel alkotott polimer Antisztatizáló szer/kötőanyag/film-
MER képző anyag/viszkozitásszabályozó
szer/bőrvédő anyag

PVP/HEXADECENE 63231-81-2 2-Pirolidinon, 1-etenil-hexadecil-, homopolimer Antisztatizáló szer/kötőanyag/film-

HU
COPOLYMER képző anyag/viszkozitásszabályozó
szer/bőrvédő anyag

PVP/POLYCARBAMYL Kötőanyag
POLYGLYCOL ESTER

PVP/VA COPOLYMER 25086-89-9 Ecetsav, etenil-észter, 1-etenil-2-pirolidinonnal alkotott Antisztatizáló szer/kötőanyag/


polimer emulzióstabilizátor/filmképző
anyag/hajfixáló anyag

PVP/VA/ITACONIC ACID 68928-72-3 Butándisav, metilén-, etenilacetáttal és 1-etenil-2-pirolidi- Antisztatizáló szer/kötőanyag/film-

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


COPOLYMER nonnal alkotott polimer képző anyag

PVP/VA/VINYL PROPIO- Antisztatizáló szer/filmképző


NATE COPOLYMER anyag/viszkozitásszabályozó szer/
hajfixáló anyag

PVP/VINYL CAPROLAC- 243643-82-5 1-Etenil-2-pirolidinon, 1-etenil-hexahidro-2H-azepin-2- Hajfixáló anyag


TAM/DMAPA ACRYLATES onnal, N-(3-dimeti-lamino-propil)-2-propénamiddal, 2-pro-
COPOLYMER pénsavval és metil-2-propenoáttal alkotott polimer

PVP-IODINE Povidon-jód povidonum iodinatum 25655-41-8 2-Pirolidinon, 1-etenil-, homopolimer, jóddal alkotott Baktériumelleni szer
vegyület

PYRICARBATE 1882-26-4 217-538-9 2,6-Piridin-dimetanol, bisz(metilkarbamát) (észter) Kelátképző anyag

PYRIDINEDICARBOXYLIC Bőrkondicionáló anyag


ACID

PYRIDOXAL 5-PHOS- 54-47-7 200-208-3 Piridoxál-5'-(dihidrogénfoszfát) Bőrkondicionáló anyag


PHATE

PYRIDOXINE Piridoxin 65-23-6 200-603-0 3,4-Piridin-dimetanol, 5-hidroxi-6-metil- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


anyag/bőrkondicionáló anyag

PYRIDOXINE DICAPRY- 3,4-Piridin-dimetanol, 5-hidroxi-6-metil-, 3,4-dioktanoát Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


LATE anyag/bőrkondicionáló anyag

L 97/411
PYRIDOXINE DILAURATE Dodekánsav, 5-hidroxi-6-metil-3,4-piridin-dimetanollal Antisztatizáló szer/nedvesítő szer/
alkotott 3,4-diészter hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
onáló anyag
L 97/412
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PYRIDOXINE DIOCTE- Okténsav, 5-hidroxi-6-metil-3,4-piridin-dimetanollal alko- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


NOATE tott 3,4-diészter anyag/bőrkondicionáló anyag

PYRIDOXINE DIPALMI- 31229-74-0 250-520-9 Palmitinsav, 5-hidroxi-6-metil-3,4-piridin-dimetanollal Antisztatizáló szer/hajkondicionáló

HU
TATE alkotott diészter anyag/bőrkondicionáló anyag

PYRIDOXINE GLYCYRRHE- 3390-81-6 Olean-12-én-29-sav, 3-hidroxi-11-oxo-, (3β, 20β)-, 5-hid- Bőrkondicionáló anyag
TINATE roxi-6-metil-3,4-piridin-dimetanollal alkotott vegyületek
(1:1)

PYRIDOXINE HCl Piridoxin-hidroklo- pyridoxini hydrchlori- 58-56-0 200-386-2 3,4-Piridin-dimetanol, 5-hidroxi-6-metil-, hidroklorid Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
rid dum anyag/bőrkondicionáló anyag

PYRIDOXINE TRIPALMI- 4372-46-7 224-470-3 Hexadekánsav, [6-metil-5-[(1-oxo-hexadecil)-oxi]-3,4-piri- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


TATE dindiil]-biszmetilén-észter anyag/bőrkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


PYROPHYLLITE 1327-36-2 215-475-1 Aluminát-szilikát Koptató anyag/abszorbens/opálo-
sító anyag

PYRUS COMMUNIS EXT- 90082-43-2 290-131-1 A pyrus communis kivonat a körte (Pyrus communis, Rosaceae) Bőrvédő anyag/bőrkondicionáló
RACT terméséből nyert kivonat anyag

PYRUS CYDONIA EXT- 90106-03-9 290-223-1 A pyrus cydonia kivonat a Pyrus cydonia, Rosaceae-ből nyert Bőrkondicionáló anyag/csillapító
RACT kivonat szer

PYRUS CYDONIA SEED A pyrus cydonia mag a (Pyrus cydonia, Rosaceae) szárított magja Koptató anyag

PYRUS MALUS A pyrus malus az alma (Pyrus malus, Rosaceae) héjának viasza Lágyító szer

PYRUS MALUS EXTRACT 89957-48-2 289-567-5 A pyrus malus kivonat az alma (Pyrus malus, Rosaceae) Bőrkondicionáló anyag
terméséből nyert kivonat

PYRUS MALUS FIBER A pyrus malus rost az alma (Pyrus malus, Rosaceae) szárított Koptató anyag
terméséből nyert finomra őrölt rost

PYRUS MALUS LEAF EX- 85251-63-4 286-475-7 A pyrus malus levélkivonat az alma (Pyrus malus, Rosaceae) Bőrkondicionáló anyag
TRACT leveléből nyert kivonat

PYRUS MALUS PECTIN A pyrus malus pektin az alma (Pyrus malus, Rosaceae) pektinje Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT

2006.4.5.
PYRUS MALUS PEEL CERA 225234-37-7 A pyrus malus héjviasz az alma (Pyrus malus, Rosaceae) héjából Bőrkondicionáló anyag
nyert viasz
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

PYRUS MALUS WATER A pyrus malus víz az alma (Pyrus malus, Rosaceae) termésében Bőrkondicionáló anyag
lévő fő illatanyagok vizes oldata

PYRUS SORBUS EXTRACT 90131-20-7 290-330-3 A pyrus sorbus kivonat a Pyrus sorbus, Rosaceae terméséből Bőrkondicionáló anyag/összehúzó
nyert kivonat anyag

HU
QUASSIA AMARA EX- 84604-10-4 283-287-7 A quassia amara kivonat a kvasszia (Quassia amara, Bőrkondicionáló anyag/denaturáló
TRACT Simarubaceae) kérgéből nyert kivonat szer/erősítőszer

QUASSIN 76-78-8 200-985-9 (3aS,6aR,7aS,8S,11aS,11bS,11cS)- Denaturáló szer


1,3a,4,5,6a,7,7a,8,11,11a,11b,11c-Dodekahidro-2,10-dime-
toxi-3,8,11a,11c-tetrametil-dibenzo[de, g]kromén-1,5,11-
trion

QUATERNIUM-1 67633-77-6 266-780-1 (2-Ciano-etil)-etil-[bisz[2-[(1-oxo-oktadecil)-amino]-etil]- Antisztatizáló szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ammónium-etilszulfát

QUATERNIUM-8 Kvaterner ammóniumvegyületek, alkil-dimetil-(etilbenzil), Baktériumelleni szer/antisztatizáló


N-ciklohexilszulfamátok szer

QUATERNIUM-14 27479-28-3 248-486-5 Dodecil-(etil-benzil)-dimetilammónium-klorid Baktériumelleni szer/antisztatizáló


szer/felületaktív anyag/hajkondicio-
náló anyag

QUATERNIUM-15 4080-31-3/ 223-805-0 Metén-amin-3-klór-allilklorid VI/1,31 Tartósító szer


51229-78-8

QUATERNIUM-16 64425-88-3 264-890-4 Kvaterner ammóniumvegyületek, trisz(hidroxi-etil)-faggyú- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


alkil, kloridok anyag

QUATERNIUM-18 61789-80-8 263-090-2 Kvaterner ammóniumvegyületek, bisz(hidrogénezett faggyú- Antisztatizáló szer/felületaktív


alkil)-dimetil, kloridok anyag/hajkondicionáló anyag

QUATERNIUM-18 BENTO- 68953-58-2 273-219-4 Kvaterner ammóniumvegyületek, bisz(hidrogénezett faggyú- Viszkozitásszabályozó szer/gél-
NITE alkil)-dimetil, bentonittal alkotott sók képző anyag

QUATERNIUM-18 HECTO- 71011-27-3 275-128-5 Kvaterner ammóniumvegyületek, bisz(hidrogénezett faggyú- Viszkozitásszabályozó szer/gél-
RITE alkil)-dimetil, kloridok, hektorittal alkotott vegyületek képző anyag

QUATERNIUM-18 61789-81-9 263-091-8 Kvaterner ammóniumvegyületek, bisz(hidrogénezett faggyú- Antisztatizáló szer


METHOSULFATE alkil)-dimetil, Me-szulfátok

L 97/413
QUATERNIUM-18/BEN- Kvaterner ammóniumvegyületek, bisz(hidrogénezett faggyú- Viszkozitásszabályozó szer/gél-
ZALKONIUM BENTONITE alkil)-dimetil, bentonittal és C8-C18-alkil-benzil-dimetilam- képző anyag
mónium-kloriddal alkotott vegyületek
L 97/414
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

QUATERNIUM-22 51812-80-7 257-440-3 3-(D-Glükonoil-amino)-propil-(2-hidroxi-etil)-dimetilammó- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


nium-klorid anyag

QUATERNIUM-24 32426-11-2 251-035-5 Decil-dimetil-oktilammónium-klorid Baktériumelleni szer/antisztatizáló


szer/felületaktív anyag

HU
QUATERNIUM-26 68953-64-0 273-222-0 1-Propánaminium, 3-amino-N-(2-hidroxi-etil)-N,N-dimetil-, Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
N-vidramenyétolaj-acil-származékok, kloridok anyag

QUATERNIUM-27 68122-86-1 268-531-2 Imidazoliumvegyületek, 4,5-dihidro-1-metil-2-norfaggyú- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


alkil-1-(2-faggyú-amido-etil), Me-szulfátok anyag

QUATERNIUM-30 50978-31-9 Benzolmetánaminium, N,N,N-trisz(2-hidroxi-etil)-4-izodo- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


decil-, klorid anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


QUATERNIUM-33 72102-40-0 276-339-5 1-Propánaminium, 3-amino-N-etil-N,N-dimetil-, N-lanolin- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
acil-származékok, Et-szulfátok anyag

QUATERNIUM-43 1-Propánaminium, N,N-dimetil-N-(amino-karbonil-metil)- Antisztatizáló szer


3-(1-oxo-kókusz-alkil)-amino-, kloridok

QUATERNIUM-45 21034-17-3 244-158-0 3,4-Dimetil-2-[2-(fenil-amino)-vinil]-oxazolium-jodid Antisztatizáló szer

QUATERNIUM-51 1463-95-2 215-976-5 2-[2-[(5-Bróm-2-piridil)-amino]-vinil]-1-etil-6-metilpiridi- Antisztatizáló szer


nium-jodid

QUATERNIUM-52 58069-11-7 Poli(oxi-1,2-etándiil), α, α',α''-[(oktadecil-nitriltri-2,1-etán- Antisztatizáló szer/felületaktív


diil)-trisz(ω-hidroxi)-, foszfát (1:1) (só) anyag/hajkondicionáló anyag

QUATERNIUM-53 68139-32-2 268-762-9 Etánaminium, 2-amino-N-(2-amino-etil)-N-[2-[2-(2-hidroxi- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


etoxi)-etoxi]-etil]-N-metil-, N,N'-di-faggyú-acil-származékok, anyag
Me-szulfátok (sós)

QUATERNIUM-56 Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


anyag

QUATERNIUM-60 1-Propánaminium, N-etil-N,N-dimetil-3-amino-, N-(vegyes Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


lanolin-acil és izooktanoil)-származékok, etil-szulfátok anyag

QUATERNIUM-61 9,12-Oktadekadiénamid, dimer, N,N'-bisz(3-etil-dimetil- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


ammónio-propil)-, etilszulfát (só) (1:2) anyag

2006.4.5.
QUATERNIUM-62 94349-35-6 305-152-4 (2,3-Epoxi-propil)-dimetil-[3-[(16-metil-heptadekanoil)- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
amino]-propil]-ammónium-klorid anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

QUATERNIUM-63 103051-46-3 Benzolmetánaminium, N-(3-amino-propil)-N,N-dimetil-, N- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


(hidrogénezett telítetlen C18 dimer acil)-származékok, anyag
kloridok

HU
QUATERNIUM-70 68921-83-5 272-964-2 Dimetil[3-[(1-oxo-oktadecil)-amino]-propil][2-oxo-2-(tetra- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
decil-oxi)-etil]-ammónium-klorid anyag

QUATERNIUM-71 93762-18-6 297-732-8 (Z,Z)-(Dimetil)[3-[(1-oxo-9,12-oktadekadienil)-amino]-pro- Antisztatizáló szer


pil][2-oxo-2-(tetradecil-oxi)-etil]-ammónium-klorid

QUATERNIUM-72 70206-24-5 274-381-9 (Z,Z)-2-(8-Heptadekenil)-4,5-dihidro-1-metil-1-[2-[(1-oxo- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


9-oktadekenil)-amino]-etil]-1H-imidazolium-metilszulfát anyag

QUATERNIUM-73 15763-48-1 239-852-5 3-Heptil-2-[(3-heptil-4-metil-3H-tiazol-2-ilidén)-metil]-4- Antisztatizáló szer


metiltiazolium-jodid

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


QUATERNIUM-75 Kvaterner ammóniumvegyületek, etil-(2-hidroxi-C14-C16- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
alkil)-bisz[3-(etil-dimetil-ammónio)-propil]-, etilszulfátok anyag
(sók) (1:3)

QUATERNIUM-76 Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


HYDROLYZED COLLAGEN anyag

QUATERNIUM-77 1-Propánaminium, 2-hidroxi-N-etil-N,N-bisz(2-amino-etil)-, Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


N',N''-bisz(vegyes oktadekanoil és hexadekanoil)-származé- anyag
kok, etilszulfátok (sók) (1:1)

QUATERNIUM-78 1-Propánaminium, 2-hidroxi-N-etil-N-(2-hidroxi-propil)-N- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


[2-(2-amino-etil)-amino-etil]-, N',N''-(vegyes oktadekanoil és anyag
hexadekanoil)-származékok, etilszulfátok (sók) (1:1)

QUATERNIUM-79 Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


HYDROLYZED COLLAGEN náló anyag/hajkondicionáló anyag

QUATERNIUM-79 Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


HYDROLYZED KERATIN náló anyag/hajkondicionáló anyag

QUATERNIUM-79 Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


HYDROLYZED MILK PRO- náló anyag/hajkondicionáló anyag
TEIN

L 97/415
QUATERNIUM-79 Antisztatizáló szer/bőrkondicio-
HYDROLYZED SILK náló anyag/hajkondicionáló anyag
L 97/416
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

QUATERNIUM-79 Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


HYDROLYZED SOY PRO- náló anyag/hajkondicionáló anyag
TEIN

QUATERNIUM-79 Antisztatizáló szer/bőrkondicio-

HU
HYDROLYZED WHEAT náló anyag/hajkondicionáló anyag
PROTEIN

QUATERNIUM-80 Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


anyag

QUATERNIUM-81 97953-16-7 308-415-1 9-Oktadekénsav (Z)-, dietilén-triaminnal lejátszódó reakció Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
termékei, di-Me-szulfáttal kvaternerré alakított anyag

QUATERNIUM-82 65059-61-2 265-339-0 [2-[Bisz(2-hidroxi-propil)-amino]-etil]-bisz(2-hidroxi-pro- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


pil)-(metil)-ammónium-metilszulfát, dioleát (észter) anyag

QUATERNIUM-83 91723-55-6 294-563-1 Imidazoliumvegyületek, 4,5-dihidro-2-(hidrogénezett nor- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


faggyú-alkil)-1-[2-(hidrogénezett faggyú-amido)-etil]-1- anyag
metil, Me-szulfátok

QUATERNIUM-84 Kvaterner ammóniumvegyületek, (oxiranil-metil)-dimetil- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


(vegyes oktadekenil, hexadecil és hexadekenil), kloridok anyag

+
QUATERNIUM-85 [Quaterner ammónium] Cl_ Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
anyag

QUATERNIUM-86 245090-44-2 Fehérjehidrolizátumok, búza, acetil-klorid, és etoxilált és Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


propoxilált dimetilsziloxánokkal lejátszódó reakció ter- anyag
mékei, 2-klóretanollal kvaternerré alakítva

QUERCUS ALBA BARK 68917-11-3 272-838-7 A quercus alba kéregkivonat a fehér tölgy (Quercus alba, Összehúzó anyag
EXTRACT Fagaceae) kérgéből nyert kivonat

QUERCUS EXTRACT A quercus kivonat tölgyfajok (Quercus spp., Fagaceae) Faggyúképződés-gátló anyag/össze-
gyökeréből nyert kivonat húzó anyag

QUERCUS INFECTORIA 93165-57-2 296-944/8 A quercus infectoria gall kivonat a kurdisztáni tölgy (Quercus Faggyúképződés-gátló anyag/össze-
GALL EXTRACT infectoria, Fagaceae) gubacsából nyert kivonat húzó anyag

QUERCUS PETRAEA EX- 90082-12-5 290-100-2 A quercus petraea kivonat a kocsánytalan tölgy (Quercus Faggyúképződés-gátló anyag
TRACT petraea, Fagaceae) kérgéből nyert kivonat

2006.4.5.
QUERCUS ROBUR EX- 71011-28-4 275-129-0 A quercus robur kivonat a kocsányos tölgy (Quercus robur, Összehúzó anyag
TRACT Fagaceae) kérgéből nyert kivonat
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

QUILLAIA SAPONARIA A quillaja saponaria a szappanfa (Quillaja saponaria, Rosaceae) Habosító anyag/emulgeáló szer
szárított kérgéből származó növényi anyag emosó anyag

QUILLAIA SAPONARIA 68990-67-0 273-620-4 A quillaja saponaria kivonat a szappanfa (Quillaja saponaria, Habosító anyag/emulgeáló szer/
EXTRACT Rosaceae) kérgéből nyert kivonat hidratáló anyag/korpásodás elleni

HU
hatóanyag/felületaktív anyag/
lemosó anyag

QUINIC ACID 77-95-2 201-072-8 Ciklohexánkarbonsav, 1,3,4,5-tetrahidroxi-, [1R-(1α, 3α, 4α, Pufferáló szer
5β)]-

QUININE Kinin chininum 130-95-0 205-003-2 Kínafa-9-ol, 6'-metoxi-, (8α, 9R)- III/1,21 Hajkondicionáló anyag

RAFFINOSE MYRISTATE 27274-82-4 α-D-Glükopiranozid, β-D-fruktofuranozil O-α-D-galaktopi- Bőrkondicionáló anyag/emulgeáló


ranozil-(1.fwdarw.6)-, monotetradekanoát szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


RAFFINOSE OLEATE Raffinóz és olajsav észter Felületaktív anyag/bőrkondicionáló
anyag/emulgeáló szer

RANUNCULUS FICARIA 84929-74-8 284-553-5 A ranunculus ficaria kivonat a salátaboglárka (Ranunculus Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT ficaria, Ranunculaceae) hajtásvégéből és gyökeréből nyert
kivonat

RAPESEED ACID 85711-54-2 288-314-6 Zsírsavak, repceolaj Lemosó anyag

RAPESEED GLYCERIDE 85586-30-7 287-834-0 Gliceridek, repceolaj mono- Lágyító szer/emulzióstabilizátor

RAPESEED GLYCERIDES 91744-88-6 294-655-1 Gliceridek, repceolaj Lágyító szer

RAPESEEDAMIDOPROPYL 94552-12-2 305-457-2 Benzolmetánaminium, N-(3-amino-propil)-N,N-dimetil-, N- Antisztatizáló szer/felületaktív


BENZYLDIMONIUM repceolaj-acil-származékok, kloridok anyag/hajkondicionáló anyag
CHLORIDE

RAPESEEDAMIDOPROPYL 1-Propánaminium, N-(oxiranil-metil)-N,N-dimetil-3-amino-, Antisztatizáló szer


EPOXYPROPYL DIMO- N-repceolaj-acil-származékok, kloridok
NIUM CHLORIDE

RAPESEEDAMIDOPROPYL 94552-41-7 305-488-1 1-Propánaminium, 3-amino-N-etil-N,N-dimetil-, N-repceo- Antisztatizáló szer


ETHYLDIMONIUM ETHO- laj-acil-származékok, etilszulfátok
SULFATE

RAPHANUS SATIVUS 84775-94-0 283-918-6 A raphanus sativus kivonat a retek (Raphanus sativus, Bőrkondicionáló anyag/összehúzó
EXTRACT Brassicaceae) gyökeréből nyert kivonat anyag

L 97/417
RAPHANUS SATIVUS 84775-94-0 283-918-6 A raphanus sativus magkivonat a retek (Raphanus sativus, Bőrkondicionáló anyag
SEED EXTRACT Brassicaceae) magjából nyert kivonat
L 97/418
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

RAUWOLFIA SERPENTINA 90106-13-1 290-234-1 A rauwolfia serpentina kivonat a rauwolfia-kígyógyökér II/15 (only alkaloids Bőrkondicionáló anyag/összehúzó
EXTRACT (Rauwolfia serpentina, Apocynaceae) gyökeréből nyert kivonat and their salts) anyag

RAYON 68442-85-3/ 270-493-7 Cellulóz, regenerált. A termék előállítása cellulóz marónát- Viszkozitásszabályozó szer/duz-
9006-02-4 ronos kezelés, majd széndiszulfiddal való reakció, híg zasztó szer

HU
lúgoldatban való oldással, majd folyamatos viszkóztömlő
előállítása céljából savba való extrudálással történik

RED PETROLATUM 8009-03-8 232-373-2 Petrolátum. Paraffinos maradványolajok viaszmentesítésével Lágyító szer/ultraibolya-sugárzást
félszilárd anyagként kapott szénhidrogének bonyolult elnyelő anyag/hidratáló anyag
összetételű elegye. Elsősorban telített kristályos és folyékony,
főleg 25-nél nagyobb szénatomszámú szénhidrogéneket
tartalmaz

REHMANNIA CHINENSIS A rehmannia chinensis kivonat a Rehmannia chinensis, Bőrkondicionáló anyag/erősítőszer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


EXTRACT Scrophulariaceae gyökeréből nyert kivonat

REHMANNIA ELATA EX- 223748-15-0 A rehnmannia elata kivonat a Rehmannia elata, Scrophularia- Bőrvédő anyag
TRACT ceae-nek a gyökér kivételével a teljes növényéből nyert
kivonat

RESEDA LUTEOLA EX- 90106-16-4 290-237-8 A reseda luteola kivonat a festőfű rezeda (Reseda luteola, Bőrkondicionáló anyag/csillapító
TRACT Resedaceae) teljes növényéből nyert kivonat szer

RESORCINOL 108-46-3 203-585-2 Rezircinol (CI 76505) III/1,22 Hajfesték

RESORCINOL ACETATE Rezircinol-monoace- 102-29-4 203-022-0 3-Hidroxi-fenilacetát Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


tát náló anyag/hajkondicionáló anyag

RETINOL Retinol vitaminum a 68-26-8/11103- 200-683-7 Retinol Bőrkondicionáló anyag


57-4

RETINYL ACETATE 127-47-9 204-844-2 Retinil-acetát Bőrkondicionáló anyag

RETINYL LINOLEATE 631-89-0 Retinol, 9,12-oktadekadienoát, (Z,Z)- Bőrkondicionáló anyag

RETINYL PALMITATE 79-81-2 201-228-5 Retinil-palmitát Bőrkondicionáló anyag

RETINYL PROPIONATE 7069-42-3 230-363-2 Retinil-propionát Bőrkondicionáló anyag

RHAMNOSE 3615-41-6 222-793-4 6-Dezoxi-L-mannóz Nedvesítő szer

2006.4.5.
RHAMNUS PURSHIANA rhamni purshiani cor- 84650-55-5 283-515-5 A rhamnus purshiana kivonat a cascara (Rhamnus purshiana, Bőrvédő anyag/bőrkondicionáló
EXTRACT tex Rhamnaceae) szárított kérgéből nyert kivonat anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

RHEUM PALMATUM A rheum palmatum rebarbara (Rheum palmatum, Polygonaceae) Összehúzó anyag/erősítőszer
szárított zúzott gyökere

RHEUM PALMATUM EX- rheum/rhei radix 90106-27-7 290-249-3 A rheum palmatum kivonat rebarbara (Rheum palmatum, Bőrkondicionáló anyag/összehúzó

HU
TRACT Polygonaceae) szárából vagy gyökeréből nyert kivonat anyag/erősítőszer

RHEUM PALMATUM 90106-27-7 290-249-3 A rheum palmatum gyökérkivonat rebarbara (Rheum palma- Bőrkondicionáló anyag/összehúzó
ROOT EXTRACT tum, Polygonaceae) gyökeréből nyert kivonat anyag/erősítőszer

RHEUM UNDULATUM 90106-31-3 290-254-0 A rheum undulatum kivonat rebarbara (Rheum undulatum, Bőrkondicionáló anyag/összehúzó
EXTRACT Polygonaceae) szárából vagy gyökeréből nyert kivonat anyag/erősítőszer

RHODODENDRON 90106-20-0 290-242-5 A rhododendron chrysanthum kivonat rododendron (Rhodo- Bőrvédő anyag/csillapító szer
CHRYSANTHUM EXTRACT dendron chrysanthum, Ericaceae) leveléből nyert kivonat

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


RHODODENDRON FER- 90106-21-1 290-243-0 A rhododedron ferrugineum kivonat rododendron (Rhodo- Bőrvédő anyag
RUGINEUM EXTRACT dendron ferrugineum, Ericaceae) leveléből nyert kivonat

RHUS GLABRA EXTRACT 90106-33-5 290-256-1 A rhus glabra kivonat a Rhus glabra, Anacardiaceae kérgéből, Faggyúképződés-gátló anyag/össze-
gyökeréből és bogyójából nyert kivonat húzó anyag/bőrkondicionáló anyag

RHUS SUCCEDANEA 103798-70-5 310-125-5 A rhus succedanea viasz a (Rhus succedanea, Anacardiaceae) Lágyító szer
CERA középső terméshéjából nyert viasz

RHUS VERNICIFLUA CERA 225234-38-8 A rhus verniciflua viasz a lakkfa (Rhus verniciflua, Anacardia- Lágyító szer/stabilizátor
ceae) terméséből és magjából nyert viasz

RIBES NIGRUM EXTRACT 68606-81-5 271-749-0 A ribes nigrum kivonat a fekete ribizli (Ribes nigrum, Lágyító szer/bőrkondicionáló
Saxifragaceae) terméséből nyert kivonat anyag/összehúzó anyag

RIBES NIGRUM OIL 97676-19-2 A ribes nigrum olaj a fekete ribizli (Ribes nigrum, Saxifragaceae) Lágyító szer
magjából nyert nem illó olaj

RIBES RUBRUM EXTRACT 84650-22-6 283-502-4 A ribes rubrum kivonat a piros ribizli (Ribes rubrum, Erősítőszer
Saxifragaceae) bogyójából nyert kivonat

RIBOFLAVIN Riboflavin riboflavinum 83-88-5 201-507-1 Riboflavin IV/1 Kozmetikai színezék/bőrkondicio-


náló anyag

L 97/419
RIBOFLAVIN TETRAACE- 752-13-6 212-032-4 Riboflavin, 2',3',4',5'-tetraacetát Bőrkondicionáló anyag
TATE
L 97/420
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

RIBONOLACTONE 1255190 226-256-5 D-Ribono-1,4-lakton Nedvesítő szer

RICE BRAN ACID 93165-33-4 296-918-6 Zsírsavak, rizskorpaolaj Lemosó anyag

HU
RICINOLEAMIDE DEA 40716-42-5 255-051-3 [R-(Z)]-12-Hidroxi-N,N-bisz(2-hidroxi-etil)-9-oktadekéna- Antisztatizáló szer/viszkozitássza-
mid bályozó szer/habjavító anyag

RICINOLEAMIDE MEA 106-16-1 203-368-2 (R)-12-Hidroxi-N-(2-hidroxi-etil)-oleamid Antisztatizáló szer/viszkozitássza-


bályozó szer/habjavító anyag

RICINOLEAMIDE MIPA 40986-29-6 9-Oktadekénamid, 12-hidroxi-N-(2-hidroxi-1-metil-etil)- Antisztatizáló szer/viszkozitássza-


bályozó szer/habjavító anyag

RICINOLEAMIDOPROPYL 86089-12-5 289-181-7 1-Propánaminium, 3-amino-N-(karboxi-metil)-N,N-dimetil-, Antisztatizáló szer/felületaktív


BETAINE N-ricinusolaj-acil-származékok, hidroxidok, belső sók anyag/bőrkondicionáló anyag/haj-

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


kondicionáló anyag/habjavító
anyag/viszkozitásszabályozó szer

RICINOLEAMIDOPROPYL 20457-75-4 243-835-8 [R-(Z)]-N-[3-(Dimetil-amino)-propil]-12-hidroxi-9-oktade- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


DIMETHYLAMINE kénamid anyag

RICINOLEAMIDOPROPYL 118608-59-6 Propánsav, 2-hidroxi-, [r-(Z)]-N-[3-(dimetil-amino)-propil]- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


DIMETHYLAMINE LAC- 12-hidroxi-9-oktadekénamiddal alkotott vegyület (1:1) anyag
TATE

RICINOLEAMIDOPROPYL 1-Propánaminium, N-etil-N,N-dimetil-3-[(12-hidroxi-1-oxo- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


ETHYLDIMONIUM ETHO- 9-oktadekenil)-amino]-, etilszulfát (1:1) (só) anyag
SULFATE

RICINOLEAMIDOP- 1-Propánaminium, N,N,N-trimetil-3-[(12-hidroxi-1-oxo-9- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


ROPYLTRIMONIUM oktadekenil)-amino]-, klorid anyag
CHLORIDE

RICINOLEAMIDOP- 85508-38-9 287-462-9 [R-(Z)]-3-[(12-Hidroxi-1-oxo-9-oktadekenil)-amino]-propil- Baktériumelleni szer/antisztatizáló


ROPYLTRIMONIUM ME- trimetilammónium-metilszulfát szer/hajkondicionáló anyag
THOSULFATE

RICINOLEIC ACID 141-22-0 205-470-2 9-Oktadekénsav, 12-hidroxi-, (9Z, 12R)- Lágyító szer/emulgeáló szer/lemosó
anyag

RICINOLEIC ACID/ADIPIC 221278-30-4 Hexándisav, 2-[(2-amino-etil)-amino]-etanollal és (9Z, 12R)- viszkozitásszabályozó szer

2006.4.5.
ACID/AEEA COPOLYMER 12-hidroxi-9-oktadekénsavval alkotott polimer

RICINOLETH-40 Emulgeáló szer/felületaktív anyag


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

RICINUS COMMUNIS OIL Ricinusolaj ricini oleum 8001-79-4 232-293-8 A ricinus communis olaj a közönséges ricinus (Ricinus Lágyító szer/bőrkondicionáló
communis, Euphorbiaceae) magjából nyert nem illó olaj. Főleg anyag/hidratáló anyag/bőrsimító
a ricinolsav zsírsav gliceridjeit tartalmazza anyag/oldószer

HU
RNA 63231-63-0 Ribonukleinsavak Bőrkondicionáló anyag

ROBINIA PSEUDOACACIA 89957-93-7 289-615-5 A robinia pseudoacacia kivonat a fehér akác (Robinia Bőrkondicionáló anyag/erősítőszer
EXTRACT pseudoacacia, Leguminosae) virágjából nyert kivonat

ROMNEYA COULTERI A romneya coulteri kivonat a cserjésmák (Romneya coulteri, Lágyító szer/erősítőszer/bőrkondi-
EXTRACT Papaveraceae) virágjából nyert kivonat cionáló anyag

ROSA CANINA FRUIT 84696-47-9 283-652-0 A rosa canina gyümölcskivonat a vadrózsa (Rosa canina, Erősítőszer/összehúzó anyag
EXTRACT Rosaceae) terméséből nyert kivonat

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ROSA CANINA FRUIT OIL 84603-93-0 A rosa canina termésolaj a vadrózsából (Rosa canina, Rosaceae) Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
származó nem illó olaj. Főleg zsírsavak gliceridjeit tartal-
mazza

ROSA CANINA LEAF EXT- 84696-47-9 283-652-0 A rosa canina levélkivonat a vadrózsa (Rosa canina, Rosaceae) Bőrkondicionáló anyag
RACT leveléből nyert kivonat

ROSA CANINA SEED EXT- 84696-47-9 283-652-0 A rosa canina magkivonat a vadrózsa (Rosa canina, Rosaceae) Bőrkondicionáló anyag
RACT magjából nyert kivonat

ROSA CENTIFOLIA EXT- 84604-12-6 283-289-8 A rosa centifolia kivonat a százszirmú rózsa (Rosa centifolia, Erősítőszer/összehúzó anyag
RACT Rosaceae) virágjából nyert kivonat

ROSA CENTIFOLIA OIL A rosa centifolia olaj a százszirmú rózsa (Rosa centifolia, Elfedő anyag/erősítőszer
Rosaceae) virágjából nyert illóolaj

ROSA CENTIFOLIA WATER 84604-12-6 283-289-8 A rosa centifolia víz a százszirmú rózsa (Rosa centifolia, Bőrvédő anyag
Rosaceae) virágjában lévő fő illatanyagok vizes oldata

ROSA DAMASCENA DIS- 90106-38-0 290-260-3 A rosa damascena desztillátum a damaszkuszi rózsa (Rosa Bőrvédő anyag
TILLATE damascena, Rosaceae) virágjának desztillációjával nyert illóo-
lajokat tartalmazó vizes oldat

ROSA DAMASCENA EXT- 90106-38-0 290-260-3 A rosa damascena kivonat a damaszkuszi rózsa (Rosa Erősítőszer
RACT damascena, Rosaceae) virágjából nyert kivonat

L 97/421
ROSA EGLANTERIA EXT- 223748-18-3 A rosa eglanteria kivonat a sárga rózsa (Rosa eglanteria, Erősítőszer
RACT Rosaceae) leveléből, virágjából és szárából nyert kivonat
L 97/422
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ROSA GALLICA EXTRACT 84604-13-7 283-290-3 A rosa gallica kivonat a parlagi rózsa (Rosa gallica, Rosaceae) Bőrkondicionáló anyag/összehúzó
virágjából nyert kivonat anyag/erősítőszer

ROSA MOSCHATA OIL A rosa moschata olaj a pézsmarózsa (Rosa moschata, Rosaceae) Lágyító szer/összehúzó anyag/erő-

HU
bogyójából nyert olaj. Főleg zsírsavak gliceridjeit tartal- sítőszer
mazza

ROSA MOSCHATA SEED A rosa moschata magolaj a pézsmarózsa (Rosa moschata, Bőrkondicionáló anyag
OIL Rosaceae) magjából sajtolt olaj

ROSA MULTIFLORA EX- 97593-51-6 307-356-9 A rosa multiflora kivonat a vadrózsa (Rosa multiflora, Erősítőszer
TRACT Rosaceae) terméséből nyert kivonat

ROSA ROXBURGHII EX- 223748-27-4 A rosa roxburghii kivonat a Rosa roxburghii, Rosaceae Erősítőszer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


TRACT terméséből nyert kivonat

ROSA SPINOSISSIMA EX- 97593-52-7 307-357-4 A rosa spinosissima kivonat a jajrózsa (Rosa spinosissima, Erősítőszer
TRACT Rosaceae) terméséből nyert kivonat

ROSIN ACRYLATE 83137-13-7 280-192-2 Fenyőgyanta, akrilsavval lejátszódó reakció termékei Filmképző anyag/hajfixáló anyag

ROSIN HYDROLYZED Filmképző anyag/hajfixáló anyag/


COLLAGEN bőrkondicionáló anyag/hajkondici-
onáló anyag

ROSMARINIC ACID 20283-92-5 Propánsav, 3-(3,4-dihidroxi-fenil)-2-[3-(3,4-dihidroxi-fenil)- antioxidáns/csillapító szer


1-oxo-2-propenil-oxi]-

ROSMARINUS OFFICINA- 84604-14-8 283-291-9 A rosmarinus officinalis kivonat a rozmaring (Rosmarinus Erősítőszer/frissítő anyag/baktéri-
LIS EXTRACT officinalis, Labiatae) leveléből nyert kivonat umelleni szer

ROSMARINUS OFFICINA- A rosmarinus officinalis levélpor a rozmaring (Rosmarinus Bőrkondicionáló anyag


LIS LEAF POWDER officinalis, Labiatae) leveléből származó por

ROSMARINUS OFFICINA- 8000-25-7 A rosmarinus officinalis olaj a rozmaring (Rosmarinus Erősítőszer/frissítő anyag
LIS OIL officinalis, Labiatae) virágzó felső részéből nyert illóolaj

ROYAL JELLY 8031-67-2 310-127-6 Természetben előforduló anyag, méhpempő, a dolgozó Bőrkondicionáló anyag
méhek garatmirigy-váladéka

2006.4.5.
ROYAL JELLY EXTRACT 91081-56-0 293-662-7 A méhpempőkivonat a méhpempőből nyert kivonat Bőrkondicionáló anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ROYAL JELLY POWDER 310-127-6 A méhpempőpor a méhpempő liofilizásával nyert por Bőrkondicionáló anyag

RUBBER LATEX 232-689-0 Természetben előforduló anyag, gumitej Filmképző anyag/opálosító anyag

HU
RUBIA TINCTORUM A rubia tinctorum a festőbuzér (Rubia tinctorum, Rubiaceae) Erősítőszer/bőrkondicionáló anyag/
szárított zúzott gyökere csillapító szer

RUBIA TINCTORUM EX- 84650-16-8 283-497-9 A rubia tinctorum kivonat a festőbuzér (Rubia tinctorum, Erősítőszer/bőrkondicionáló anyag/
TRACT Rubiaceae) gyökeréből nyert kivonat csillapító szer

RUBUS CHINGII EXTRACT 223748-34-3 A rubus chingii kivonat a Rubus chingii, Rosaceae bogyójából Bőrkondicionáló anyag
nyert kivonat

RUBUS DELICIOSUS EX- A rubus deliciosus kivonat a Rubus deliciosus, Rosaceae Bőrkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


TRACT terméséből és leveléből nyert kivonat

RUBUS FRUTICOSUS EX- 84787-69-9 284-110-6 A rubus fruticosus kivonat a földi szeder (Rubus fruticosus, Összehúzó anyag/erősítőszer
TRACT Rosaceae) terméséből nyert kivonat

RUBUS FRUTICOSUS LEAF 84787-69-9 284-110-6 A rubus fruticosus levélkivonat a földi szeder (Rubus fruticosus, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Rosaceae) leveléből nyert kivonat

RUBUS IDAEUS EXTRACT 84929-76-0 284-554-0 A rubus idaeus kivonat a málna (Rubus idaeus, Rosaceae) Bőrsimító anyag/szarutisztító
terméséből nyert kivonat anyag/összehúzó anyag/erősítőszer

RUBUS IDAEUS JUICE 84929-76-0 284-554-0 A rubus idaeus lé a málna (Rubus idaeus, Rosaceae) friss Bőrsimító anyag/összehúzó anyag/
gyümölcshúsából sajtolt folyadék erősítőszer

RUBUS IDAEUS LEAF EXT- 84929-76-0 284-554-0 A rubus idaeus levélkivonat a málna (Rubus idaeus, Rosaceae) Bőrkondicionáló anyag
RACT leveléből nyert kivonat

RUBUS IDAEUS SEED A rubus idaeus mag a málna (Rubus idaeus, Rosaceae) szárított Koptató anyag
magja

RUBUS SUAVISSIMUS A rubus suavissimus kivonat a Rubus suavissimus, Rosaceae Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT leveléből nyert kivonat

RUBUS VILLOSUS EX- 93165-71-0 296-958-4 A rubus villosus kivonat a Rubus villosus, Rosaceae terméséből Összehúzó anyag/erősítőszer
TRACT nyert kivonat

L 97/423
RUBUS VILLOSUS LEAF 93165-71-0 296-958-4 A rubus villosus levélkivonat a Rubus villosus, Rosaceae Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT leveléből nyert kivonat
L 97/424
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

RUBUS VILLOSUS ROOT 93165-71-0 296-958-4 A rubus villosus gyökérkivonat a Rubus villosus, Rosaceae bőrkondicionáló anyag
EXTRACT gyökeréből nyert kivonat

RUMEX ACETOSELLA A rumex acetosella kivonat a madársóska (Rumex acetosella, bőrkondicionáló anyag/csillapító

HU
EXTRACT Polygonaceae) leveléből és föld feletti részeiből nyert kivonat szer

RUMEX CRISPUS EXTRACT 90106-41-5 290-264-5 A rumex crispus kivonat a lórom (Rumex crispus, Polygonaceae) bőrkondicionáló anyag/csillapító
gyökeréből nyert kivonat szer

RUSCOGENIN 472-11-7 207-447-2 (25R)-Spiroszt-5-én-1β, 3β-diol bőrkondicionáló anyag

RUSCUS ACULEATUS 84012-38-4 281-682-9 A ruscus aculeatus kivonat az egértövis (Ruscus aculeatus, erősítőszer/csillapító szer/frissítő
EXTRACT Liliaceae) gyökértörzséből nyert kivonat anyag/összehúzó anyag/bőrkondi-
cionáló anyag/stabilizátor

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


RUTA GRAVEOLENS EX- 84929-47-5 284-531-5 A ruta graveolens kivonat a rutafű (Ruta graveolens, Rutaceae) bőrvédő anyag/bőrkondicionáló
TRACT leveléből, gyökeréből és szárából nyert kivonat anyag

RUTA GRAVEOLENS OIL 8014-29-7 A ruta graveolens olaj a rutafű (Ruta graveolens, Rutaceae) elfedő anyag
gyógynövényből desztillált illóolaj

RUTIN Rutozid rutinum 153-18-4 205-814-1 4H-1-Benzopirán-4-on, 3-[[6-O-(6-dezoxi-α-L-mannopira- bőrkondicionáló anyag/antioxi-


nozil)-β-D-glükopiranozil]-oxi]-2-(3,4-dihidroxi-fenil)-5,7- dáns/hajkondicionáló anyag
dihidroxi-

SABBATIA ANGULARIS A sabbatia angularis kivonat a Sabbatia angularis, Gentiana- Bőrkondicionáló anyag/erősítőszer
EXTRACT ceae-ből nyert kivonat

SACCHARATED LIME 5793-88-4/ 227-334-1 Kalcium-szacharát Emulzióstabilizátor


8002-17-3

SACCHARIDE HYDROLY- Szaharóz hidrolizisével nyert invert cukor Nedvesítő szer


SATE

SACCHARIDE ISOMERATE 100843-69-4 Nedvesítő szer

SACCHARIN Szacharin saccharinum 81-07-2 201-321-0 1,2-Benzizotiazol-3(2H)-on-1,1-dioxid Szájápoló anyag/elfedő anyag

SACCHAROMYCES FER- A saccharomyces fermentum a Saccharomyces élesztő erjeszté- Bőrkondicionáló anyag


MENT sével keletkezik

2006.4.5.
SACCHAROMYCES A saccharomyces lysate kivonat a különféle Saccharomyces fajok Bőrkondicionáló anyag
LYSATE EXTRACT szabályozott bomlásának terméke
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SACCHAROMYCES POLY- A Saccharomyces lysate fehérje-frakciója Bőrkondicionáló anyag


PEPTIDES

SACCHAROMYCES/CAL- A Saccharomyces/kalcium fermentum a Saccharomyces élesz- Bőrkondicionáló anyag


CIUM FERMENT tőnek kalciumionok jelenlétében történő erjesztésének a

HU
terméke

SACCHAROMYCES/COP- A Saccharomyces/réz fermentum a Saccharomyces élesztőnek Bőrkondicionáló anyag


PER FERMENT rézionok jelenlétében történő erjesztésének a terméke

SACCHAROMYCES/FLUO- A Saccharomyces/fluor fermentum a Saccharomyces élesztőnek Bőrkondicionáló anyag


RINE FERMENT fluorionok jelenlétében történő erjesztésének a terméke

SACCHAROMYCES/GER- A Saccharomyces/germánium fermentum a Saccharomyces Bőrkondicionáló anyag


MANIUM FERMENT élesztőnek germániumionok jelenlétében történő erjeszté-

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


sének a terméke

SACCHAROMYCES/ A szójafehérje Saccharomyces élesztővel történő erjesztésével Bőrvédő anyag


GLYCINE SOJA FERMENT kapott termék

SACCHAROMYCES/IRON A Saccharomyces/vas fermentum a Saccharomyces élesztőnek Bőrkondicionáló anyag


FERMENT vasionok jelenlétében történő erjesztésének a terméke

SACCHAROMYCES/MAG- A Saccharomyces/magnézium fermentum a Saccharomyces Bőrkondicionáló anyag


NESIUM FERMENT élesztőnek magnéziumionok jelenlétében történő erjeszté-
sének a terméke

SACCHAROMYCES/MAG- Kivonat a Saccharomyces élesztőnek magnéziumionok jelen- Bőrkondicionáló anyag


NESIUM FERMENT létében történő erjesztéséből, hidrolizált
HYDROLYSATE

SACCHAROMYCES/MAN- A Saccharomyces/mangán fermentum a Saccharomyces élesz- Bőrkondicionáló anyag


GANESE FERMENT tőnek mangánionok jelenlétében történő erjesztésének a
terméke

SACCHAROMYCES/MARIS A Saccharomyces/maris sal fermentum a Saccharomyces élesz- Bőrkondicionáló anyag


SAL FERMENT tőnek tengeri só jelenlétében történő erjesztésének a
terméke

SACCHAROMYCES/ A rizskorpa Saccharomyces élesztővel történő erjesztésével Bőrvédő anyag


ORYZA SATIVA FERMENT kapott termék

L 97/425
SACCHAROMYCES/POT- A Saccharomyces/kálium fermentum a Saccharomyces élesztő- Bőrkondicionáló anyag
ASSIUM FERMENT nek káliumionok jelenlétében történő erjesztésének a
terméke
L 97/426
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SACCHAROMYCES/PO- Kivonat a Saccharomyces élesztőnek káliumionok jelenlétében Bőrkondicionáló anyag


TASSIUM FERMENT történő erjesztéséből, hidrolizált
HYDROLYSATE

HU
SACCHAROMYCES/SILI- A Saccharomyces/szilícium fermentum a Saccharomyces élesztő Bőrkondicionáló anyag
CON FERMENT szilícium jelenlétében történő erjesztésének a terméke

SACCHAROMYCES/ZINC A Saccharomyces/cink fermentum a Saccharomyces élesztő Bőrkondicionáló anyag


FERMENT cinkionok jelenlétében történő erjesztésének a terméke

SACCHARUM OFFICINA- 91722-22-4 294-424-5 A saccharum officinarum kivonat a cukornád (Saccharum Hidratáló anyag/bőrkondicionáló
RUM EXTRACT officinarum, Graminae) hajtásvégéből nyert kivonat anyag

SACCHARUM OFFICINA- 310-127-6 A saccharum officinarum por a cukornád (Saccharum officina- Nedvesítő szer/bőrkondicionáló

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


RUM POWDER rum, Graminae) melaszából nyert por anyag/hidratáló anyag

SAFFLOWER GLYCERIDE 79982-97-1 279-360-8 Gliceridek, pórsáfrányolaj mono- Lágyító szer/emulgeáló szer

SAFFLOWERAMIDOP- 1-Propánaminium, N-etil-N,N-dimetil-3-amino-, N-pórsáf- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


ROPYL ETHYLDIMONIUM rány-acil-származékok, etilszulfátok anyag
ETHOSULFATE

SALES A sók ásványvízből származó szervetlen sók Bőrkondicionáló anyag

SALICORNIA HERBACEA 91845-47-5 295-221-4 A salicornia herbacea kivonat a sziksófű (Salicornia herbacea, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Chenopodiaceae) hajtásvégéből nyert kivonat

SALICYLAMIDE Szalicilamid 65-45-2 200-609-3 Szalicilamid Szarutisztító anyag

SALICYLIC ACID Szalicilsav acidum salicylicum 69-72-7 200-712-3 Szalicilsav VI/1,3 Tartósító szer/szarutisztító anyag

SALIX ALBA BARK EX- 84082-82-6 282-029-0 A salix alba kéregkivonat a fehérfűz (Salix alba, Salicaceae) Összehúzó anyag/erősítőszer/bőr-
TRACT kérgéből nyert kivonat kondicionáló anyag/csillapító szer

SALIX ALBA FLOWER 84082-82-6 282-029-0 A salix alba virágkivonat a fehérfűz (Salix alba, Salicaceae) Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT virágjából nyert kivonat

SALIX ALBA LEAF EX- 84082-82-6 282-029-0 A salix alba levélkivonat a fehérfűz (Salix alba, Salicaceae) Bőrkondicionáló anyag
TRACT leveléből nyert kivonat

2006.4.5.
SALIX NIGRA EXTRACT 84650-64-6 283-522-3 A salix nigra kivonat a feketefűz (Salix nigra, Salicaceae) Bőrvédő anyag
kérgéből nyert kivonat
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SALMO OIL 68991-43-5 273-641-9 A salmo olaj lazacból (Salmo, Salmonidae) sajtolt nem illó Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
olaj. Főleg telítetlen C14-C18 és C16-C22 zsírsavak
gliceridjeit tartalmazza

SALMO OVUM EXTRACT 94944-92-0 305-671-6 A salmo ovum kivonat lazac (Salmo spp., Salmonidae) ikrájából Bőrkondicionáló anyag

HU
nyert kivonat

SALVIA HISPANICA EX- 93384-40-8 297-250-8 A salvia hispanica kivonat az azték zsálya (Salvia hispanica, Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
TRACT Labiatae) hajtásvégéből nyert kivonat

SALVIA HISPANICA OIL A salvia hispanica olaj az azték zsálya (Salvia hispanica, Bőrkondicionáló anyag/hidratáló
Labiatae) magjából sajtolt nem illó olaj. Főleg zsírsavak anyag
gliceridjeit tartalmazza

SALVIA MILTIORRHIZA 90106-50-6 290-273-4 A salvia miltiorrhiza kivonat zsálya (Salvia miltiorrhiza, Erősítőszer
EXTRACT Labiatae) gyökeréből, virágjából és leveléből nyert kivonat

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


SALVIA OFFICINALIS A salvia officinalis az orvosi zsálya (Salvia officinalis, Labiatae) Bőrkondicionáló anyag
szárított zúzott leveléből származó növényi anyag

SALVIA OFFICINALIS EX- 84082-79-1 282-025-9 A salvia officinalis kivonat az orvosi zsálya (Salvia officinalis, Erősítőszer/lemosó anyag/korpáso-
TRACT Labiatae) leveléből nyert kivonat dás elleni hatóanyag/antioxidáns/
izzadásgátló anyag/dezodoráló
anyag/bőrvédő anyag/összehúzó
anyag/baktériumelleni szer/bőrkon-
dicionáló anyag/csillapító szer

SALVIA OFFICINALIS OIL A salvia officinalis olaj az orvosi zsálya (Salvia officinalis, Erősítőszer/elfedő anyag
Labiatae) hajtásvégéből származó illóolaj

SALVIA OFFICINALIS 84082-79-1 282-025-9 A salvia officinalis víz az orvosi zsálya (Salvia officinalis, Bőrkondicionáló anyag
WATER Labiatae) levelében lévő fő illatanyagok vizes oldata

SALVIA SCLAREA EX- 84775-83-7 283-911-8 A salvia sclarea kivonat a muskotályzsálya (Salvia sclarea, Összehúzó anyag/faggyúképződés-
TRACT Labiatae) hajtásvégéből és virágjából nyert kivonat gátló anyag/bőrkondicionáló
anyag/csillapító szer

SALVIA SCLAREA OIL A salvia sclarea olaj a muskotályzsálya (Salvia sclarea, Labiatae) Erősítőszer/elfedő anyag
hajtásvégéből és virágjából nyert illóolaj

SAMBUCUS CANADENSIS 91722-58-6 294-458-0 A sambucus canadensis kivonat a közönséges bodza (Sambucus Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT canadensis, Caprifoliaceae) kérgéből, leveléből és virágjából
nyert kivonat

L 97/427
SAMBUCUS NIGRA A sambucus nigra a fekete bodzából (Sambucus nigra, Bőrkondicionáló anyag
Caprifoliaceae) származó növényi anyag
L 97/428
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SAMBUCUS NIGRA BERRY 84603-58-7 283-259-4 A sambucus nigra bogyókivonat a fekete bodza (Sambucus Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT nigra, Caprifoliaceae) bogyójából nyert kivonat

SAMBUCUS NIGRA EX- 84603-58-7 283-259-4 A sambucus nigra kivonat a fekete bodza (Sambucus nigra, Erősítőszer/csillapító szer/bőrkon-
TRACT Caprifoliaceae) virágjából nyert kivonat dicionáló anyag/frissítő anyag

HU
SAMBUCUS NIGRA OIL 68916-55-2 A sambucus nigra olaj a fekete bodza (Sambucus nigra, Elfedő anyag
Caprifoliaceae) virágjából nyert illóolaj

SAMBUCUS NIGRA 84603-58-7 283-259-4 A sambucus nigra víz a fekete bodza (Sambucus nigra, Bőrkondicionáló anyag
WATER Caprifoliaceae) virágjában lévő fő illatanyagok vizes oldata

SANGUINARIA CANA- A sanguinaria canadensis a vérpipacs (Sanguinaria canadensis, Erősítőszer/frissítő anyag


DENSIS Papaveraceae) szárított gyökértörzséből és gyökeréből szár-
mazó növényi anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


SANGUINARIA CANA- 84929-48-6 284-532-0 A sanguinaria canadensis kivonat a vérpipacs (Sanguinaria Erősítőszer/frissítő anyag/lemosó
DENSIS EXTRACT canadensis, Papaveraceae) virágjából és gyökeréből nyert anyag/bőrkondicionáló anyag
kivonat

SANICULA EUROPAEA 90106-53-9 290-276-0 A sanicula europaea kivonat a gombernyőfű (Sanicula Bőrkondicionáló anyag/csillapító
europaea, Umbelliferae) hajtásvégéből és gyökeréből nyert szer
kivonat

SANTALUM ALBUM A santalum album a szantálfából (Santalum album, Santala- Bőrkondicionáló anyag
ceae) származó növényi anyag

SANTALUM ALBUM EX- 84787-70-2 284-111-1 A santalum album kivonat a szantálfa (Santalum album, Lemosó anyag/bőrkondicionáló
TRACT Santalaceae) fájából nyert kivonat anyag/csillapító szer

SANTALUM ALBUM OIL 8006-87-9 A santalum album olaj a szantálfa (Santalum album, Elfedő anyag
Santalaceae) gesztjéből nyert illóolaj

SANTALUM ALBUM SEED 246866-27-3 A santalum album magolaj a szantálfa (Santalum album, Bőrkondicionáló anyag
OIL Santalaceae) magjából nyert nem illó olaj

SANTOLINA CHAMAECY- 84961-58-0 284-647-6 A santolina chamaecyparissus kivonat a szürke cipruska Erősítőszer
PARISSUS EXTRACT (Santolina chamaecyparissus, Asteraceae) virágjából nyert
kivonat

SAPINDUS MUKUROSSI A sapindus mukurossi kivonat a Sapindus mukurossi, Sapinda- Lemosó anyag
EXTRACT ceae terméséből nyert kivonat

2006.4.5.
SAPINDUS MUKUROSSI A sapindus mukurossi héjkivonat a Sapindus mukurossi, Bőrkondicionáló anyag
PEEL EXTRACT Sapindaceae héjából nyert kivonat
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SAPINDUS TRIFOLIATUS 223748-41-2 A sapindus trifoliatus kivonat a Sapindus trifoliatus, Sapindaceae Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT terméséből nyert kivonat

SAPONARIA OFFICINALIS 84775-97-3 283-921-2 A saponaria officinalis kivonat az orvosi szappanfű (Saponaria Lemosó anyag
EXTRACT officinalis, Caryophyllaceae) leveléből és gyökeréből nyert

HU
kivonat

SAPONINS 8047-15-2 232-462-6 Szaponinok Felületaktív anyag/lemosó anyag

SARCOSINE 107-97-1 203-538-6 Glicin, N-metil- Bőrkondicionáló anyag

SARGASSUM FILIPEN- 223751-78-8 A sargassum filipendula kivonat algából (Sargassum filipendula, Bőrvédő anyag
DULA EXTRACT Sargassaceae) nyert kivonat

SARGASSUM FUSIFORME 223751-79-9 A sargassum fusiforme kivonat a Sargassum fusiforme, Bőrvédő anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


EXTRACT Sargassaceae-ből nyert kivonat

SASA VEITCHII EXTRACT A sasa veitchii kivonat bambusz (Sasa veitchii, Graminae) Bőrkondicionáló anyag
leveléből nyert kivonat

SASSAFRAS OFFICINALE 84787-72-4 284-113-2 A sassafras officinale kivonat az arany szil (Sassafras albidum, Erősítősze r/bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Lauraceae) kérgéből és gyökeréből nyert kivonat

SATUREIA HORTENSIS 84775-98-4 283-922-8 A satureja hortensis kivonat a csombord (Satureja hortensis, Erősítőszer/csillapító szer
EXTRACT Labiatae) hajtásvégéből nyert kivonat

SAXIFRAGA SARMEN- A saxifraga sarmentosa kivonat a Saxifraga sarmentosa, Bőrkondicionáló anyag


TOSA EXTRACT Saxifragaceae hajtásvégéből nyert kivonat

SCABIOSA ARVENSIS 90046-08-5 289-975-3 A scabiosa arvensis kivonat a Scabiosa arvensis, Dipsacaceae Bőrkondicionáló anyag/csillapító
EXTRACT hajtásvégéből nyert kivonat szer

SCHIZANDRA CHINENSIS 223748-53-6 A schizandra chinensis kivonat a Schizandra chinensis, Schi- Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT sandraceae terméséből nyert kivonat

SCLEROGLUCAN Emulzióstabilizátor/viszkozitássza-
bályozó szer

SCLEROTIUM GUM Sclerotium rolfssii mézga Emulzióstabilizátor/viszkozitássza-


bályozó szer

L 97/429
SCROPHULARIA NODOSA scrofularia nodosa 90106-65-3 290-289-1 A scrophularia nodosa kivonat a görvélyfű (Scrophularia Bőrkondicionáló anyag/csillapító
EXTRACT nodosa, Scrophulariaceae) hajtásvégéből és gyökeréből nyert szer
kivonat
L 97/430
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SCUTELLARIA BAICALEN- 94279-99-9 304-845-9 A scutellaria baicalensis kivonat a bajkáli csukóka (Scutellaria Összehúzó anyag/csillapító szer
SIS EXTRACT baicalensis, Labiatae) gyökeréből nyert kivonat

SCUTELLARIA GALERICU- 90106-66-4 290-290-7 A scutellaria galericulata kivonat a vízmelléki csukóka Csillapító szer

HU
LATA EXTRACT (Scutellaria galericulata, Labiatae) hajtásvégéből nyert kivonat

SCYLLII PELLIS EXTRACT 225234-43-5 A scyllii pellis kivonat a macskacápa (Scyllium spp.) bőréből Bőrkondicionáló anyag
nyert kivonat

SEBACIC ACID 111-20-6 203-845-5 Dekándisav Pufferáló szer

SECALE CEREALE EXT- 90106-48-2 290-271-3 A secale cereale kivonat a rozs (Secale cereale, Graminae) Koptató anyag/duzzasztó szer/bőr-
RACT gabonaseméből nyert kivonat kondicionáló anyag

SECALE CEREALE FLOUR A secale cereale liszt a rozs (Secale cereale, Graminae) Koptató anyag/duzzasztó szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


gabonaszemének őrlésével készített por

SECHIUM EDULE EX- 223748-59-2 A sechium edule kivonat a Sechium edule, Cucurbitaceae Bőrkondicionáló anyag
TRACT terméséből nyert kivonat

SEDUM ACRE EXTRACT 90106-69-7 290-293-3 A sedum acre kivonat a varjúháj (Sedum acre, Crassulaceae) Bőrkondicionáló anyag
hajtásvégéből nyert kivonat

SELENIUM SULFIDE selenii disulfidum 7488-56-4 231-303-8 Szelén-diszulfid III/1,49 Korpásodás elleni hatóanyag

SEMIAQUILEGIA ADO- 223748-74-1 A semiaquilegia adoxoides kivonat a Semiaquilegia adoxoides, Bőrkondicionáló anyag
XOIDES EXTRACT Ranunculaceae gyökeréből nyert kivonat

SEMPERVIVUM TECTO- 85117-14-2 285-565-3 A sempervivum tectorum kivonat a házi kövirózsa (Semper- Bőrkondicionáló anyag
RUM EXTRACT vivum tectorum, Crassulaceae) teljes növényéből nyert kivonat

SENECIO VULGARIS EX- 84650-58-8 283-517-6 A senecio vulgaris kivonat a közönséges aggófű (Senecio Bőrkondicionáló anyag
TRACT vulgaris, Compositae) hajtásvégéből nyert kivonat

SENNA POLYSACCHARIDE Kivonatok és azok fizikailag módosított változatai, a Bőrkondicionáló anyag


keskenylevelű szenna (Cassia angustifolia) magjából származó
poliszacharidok

SEPIA EXTRACT 92202-22-7 296-055-5 A sepia kivonat a tintahal (Sepia officinalis) ikrahéjtermelő Bőrkondicionáló anyag
(nidamentális) mirigyéből nyert kivonat

2006.4.5.
SERENOA SERRULATA 84604-15-9 283-292-4 A serenoa serrulata kivonat a Sabal serrulatum, Palmae Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT terméséből nyert kivonat
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SERICA 91079-16-2 293-402-2 A serica a selyemhernyó gubójából nyert rostos fehérje Nedvesítő szer/bőrkondicionáló
(selyem) anyag/hajkondicionáló anyag/bőrsi-
mító anyag

SERICA POWDER 9009-99-8 310-127-6 A serica por finomra porított selyem Antisztatizáló szer/bőrkondicio-

HU
náló anyag/hajkondicionáló anyag/
bőrsimító anyag

SERICIN 60650-88-6/ Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


60650-7 náló anyag/hajkondicionáló anyag/
bőrsimító anyag

SERINE Szerin serinum 56-45-1/302- 200-274-3/ 2-Amino-3-hidroxi-propánsav Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


84-1 206-130-6 anyag/bőrkondicionáló anyag

SERUM A vérsavó borjúból származó vérsavó Bőrkondicionáló anyag/bőrvédő

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


anyag

SERUM ALBUMIN 9048-46-8 232-936-2 Albuminok, vérszérum Nedvesítő szer/hajkondicionáló


anyag/bőrkondicionáló anyag

SERUM PROTEIN Nedvesítő szer/hajkondicionáló


anyag/bőrkondicionáló anyag

SESAMIDE DEA 124046-35-1 Amidok, szézámolaj, N,N-bisz(2-hidroxi-etil)- Felületaktív anyag/habjavító anyag/


viszkozitásszabályozó szer

SESAMIDOPROPYL 1-Propánaminium, N-karboxi-metil-N,N-dimetil-3-amino-, Felületaktív anyag/habjavító anyag/


BETAINE N-szézámolaj-acil-származékok, hidroxidok, belső sók hajkondicionáló anyag/lemosó
anyag/antisztatizáló szer/bőrkondi-
cionáló anyag

SESAMIDOPROPYL Amidok, szézámolaj, N-(3-dimetil-amino-propil)- Felületaktív anyag/hajkondicionáló


DIMETHYLAMINE anyag/antisztatizáló szer

SESAMIDOPROPYLAMINE Amidok, szézámolaj, N-(3-dimetil-amino-propil)-, N-oxidok Felületaktív anyag/lemosó anyag/


OXIDE hajkondicionáló anyag/habjavító
anyag/bőrkondicionáló anyag

SESAMUM INDICUM EX- A sesamum indicum kivonat a szézámfű (Sesamum indicum, Csillapító szer/bőrsimító anyag/
TRACT Pedaliaceae) magjából nyert kivonat bőrkondicionáló anyag/hajkondici-
onáló anyag

L 97/431
SESAMUM INDICUM OIL Szézámolaj sesami oleum 8008-74-0 232-370-6 A sesamum indicum olaj a szézámfű (Sesamum indicum, Lágyító szer/hajkondicionáló
Pedaliaceae) magjából nyert olaj. Főleg a linolsav, olajsav, anyag/bőrkondicionáló anyag
palmitinsav és sztearinsav zsírsavak gliceridjeiből áll
L 97/432
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SESAMUM INDICUM OIL A sesamum indicum olaj nem szappanosítható frakciója a Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
UNSAPONIFIABLES szézámfűből (Sesamum indicum, Pedaliaceae) származó olaj
olyan frakciója, amely a szappanosítási folyamat során nem
alakult át szappanná

HU
SESAMUM INDICUM SEED A sesamum indicum mag a szézámfű (Sesamum indicum, Koptató anyag
Pedaliaceae) szárított magja

SHELLAC lacca 9000-59-3 232-549-9 Shellac. A sellaktetű (Laccifer lacca, Coccidae) által kiválasztott Lágyító szer/filmképző anyag/visz-
gyanta kozitásszabályozó szer/hajfixáló
anyag

SHELLAC CERA lacca 97766-50-2 307-913-6 A schellac cera a sellakból származó viasz Lágyító szer/filmképző anyag/haj-
kondicionáló anyag/kötőanyag/bőr-
kondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


SHOREA ROBUSTA BUT- 225234-08-2 A shorea robusta vaj a sal (Shorea robusta, Dipterocarpaceae) Lágyító szer
TER terméséből és magjából nyert zsiradék

SHOREA STENOPTERA 91770-65-9 294-851-7 A shorea stenoptera kivonat a Shorea stenoptera, Dipterocarpa- Lágyító szer
BUTTER ceae terméséből és magjából nyert zsiradék

SIGESBECKIA ORIENTALIS 90106-87-9 290-313-0 A sigesbeckia orientalis kivonat a Sigesbeckia orientalis, Erősítőszer
EXTRACT Asteraceae leveléből nyert kivonat

SILANEDIOL SALICYLATE 2-Hidroxi-benzoesav, dihidroxi-szilil-észter Lágyító szer

SILANETRIOL 2445-53-6 219-489-9 Metilszilántriol Hajkondicionáló anyag

SILANETRIOL ARGINATE 190270-68-9 L-Arginin, dihidroxi-metil-szilil-észter Lágyító szer

SILANETRIOL GLUTA- 190270-72-5 L-Glutaminsav, 5-(dihidroxi-metil-szilil)-észter Lágyító szer


MATE

SILANETRIOL LYSINATE 190270-74-7 L-Lizin, dihidroxi-metil-szilil-észter Lágyító szer

SILANETRIOL TREHALOSE 190270-70-3 α-D-Glükopiranozid, α-D-glükopiranozyl-2-O-(dihidroxi- Lágyító szer


ETHER metil-szilil)-

SILICA Kovaföld 7631-86-9/ 231-545-4 Szilícium-dioxid Koptató anyag/abszorbens/opálo-


112945-52-5 sító anyag/viszkozitásszabályozó
szer/összetapadás-gátló anyag/duz-
zasztó szer

SILICA DIMETHYL SILY- 68611-44-9 271-893-4 Szilán, diklór-dimetil-, kovasavval lejátszódó reakció ter- Habzásgátló anyag/lágyító szer/

2006.4.5.
LATE mékei viszkozitásszabályozó szer/össze-
tapadás-gátló anyag/emulzióstabili-
zátor
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SILICA SILYLATE Habzásgátló anyag/lágyító szer/


viszkozitásszabályozó szer/össze-
tapadás-gátló anyag/emulzióstabili-
zátor

HU
SILICONE QUATERNIUM-1 Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
anyag

SILICONE QUATERNIUM-2 Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


anyag

SILICONE QUATERNIUM-3 137145-37-0 Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


anyag

SILICONE QUATERNIUM-4 Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


anyag

SILICONE QUATERNIUM-5 Antisztatizáló szer/hajkondicionáló

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


anyag

SILICONE QUATERNIUM-6 Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


anyag/habosító anyag

SILICONE QUATERNIUM-7 Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


anyag

SILICONE QUATERNIUM-8 Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


anyag

SILICONE QUATERNIUM-9 Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


anyag

SILICONE QUATERNIUM- 226992-88-7 Sziloxánok és szilikonok, dimetil, 3-hidroxi-propil-metil, Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


11 polietilén-glikol-mono[[dodecil-bisz(2-hidroxi-etil)-ammó- anyag
nio]-acetát]-tal alkotott éterek, kloridok

SILICONE QUATERNIUM- 142657-60-1 Sziloxánok és szilikonok, dimetil, 3-hidroxipropil-metil, Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


12 polietilén-glikol-mono[[(3-kókusz-amido-propil)-dimetilam- anyag
mónio]-acetát]-tal alkotott éterek, kloridok

SILICONE QUATERNIUM- 227200-29-5 Sziloxánok és szilikonok, 3-(3-karboxi-1-oxo-propoxi)- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


13 metil, dimetil, 3-hidroxi-propil-metil, (2R)-2,4-dihidroxi-N- anyag
(3-hidroxi-propil)-3,3-dimetilbutánamiddal alkotott észte-
rek, polietilén-glikol-mono[[dimetil-[3-[(1-oxo-tetradecil)-
amino]-propil]-ammónio]-acetát]-tal alkotott éterek, klori-
dok

SILK AMINO ACIDS 96690-41-4 306-235-8 Fehérjehidrolizátumok, selyem Nedvesítő szer/hajkondicionáló

L 97/433
anyag/bőrkondicionáló anyag

SILK WORM LIPIDS Selyemhernyóból nyert lipidek Bőrkondicionáló anyag


L 97/434
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SILOXANETRIOL ALGI- Alginsav, sziloxántriollal alkotott észterek Bőrkondicionáló anyag


NATE

SILOXANETRIOL 190454-04-7 Sziloxánok és szilikonok, hidroxi-Me, hidroxi-lezárású, mio- Bőrkondicionáló anyag


PHYTATE inozitol-hexakisz(dihidrogénfoszfát)-tal alkotott észterek

HU
SILVER ACETYLMETHIO- 105883-46-3 Metionin, N-acetil-, ezüstsó (1:1) Baktériumelleni szer
NATE

SILVER BOROSILICATE Ezüstoxid, bór-oxiddal, kovasavval és nátrium-oxiddal leját- Baktériumelleni szer


szódó reakció termékei

SILVER CHLORIDE 7783-90-6 232-033-3 Ezüstklorid VI/1,52 Tartósító szer

SILVER MAGNESIUM ALU- Ezüstoxid, foszfor-pentoxiddal, magnézium-oxiddal és alu- Duzzasztó szer


MINUM PHOSPHATE mínium-oxiddal lejátszódó reakció termékei

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


SILVER NITRATE Ezüstnitrát argenti nitras 7761-88-8 231-853-9 Ezüstnitrát III/1,48 Hajfesték

SILVER SULFATE 10294-26-5 233-653-7 Diezüst(1+)-szulfát Baktériumelleni szer

SILYBUM MARIANUM 84604-20-6 283-298-7 A silybum marianum kivonat a máriatövis (Silybum marianum, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Compositae) magjából és leveléből nyert kivonat

SILYBUM MARIANUM 84604-20-6 283-298-7 A silybum marianum gyümölcskivonat a máriatövis (Silybum Bőrkondicionáló anyag
FRUIT EXTRACT marianum, Compositae) terméséből nyert kivonat

SIMETHICONE Szimetikon 8050-81-5 Lágyító szer/hajkondicionáló


anyag/habzásgátló anyag/bőrkondi-
cionáló anyag

SIMMONDSIA CHINENSIS 61789-91-1 A simmondsia chinensis cera a jojoba (Simmondsia chinensis, Lágyító szer/hajkondicionáló
CERA Buxaceae) magjából nyert viaszos anyag anyag/bőrkondicionáló anyag/visz-
kozitásszabályozó szer

SIMMONDSIA CHINENSIS 90045-98-0 289-964-3 A simmondsia chinensis kivonat a jojoba (Simmondsia chinensis, Bőrkondicionáló anyag/lágyító
EXTRACT Buxaceae) diójából nyert kivonat szer/hajkondicionáló anyag/koptató
anyag

SIMMONDSIA CHINENSIS 61789-91-1 A simmondsia chinensis olaj a jojoba (Simmondsia chinensis, Lágyító szer
OIL Buxaceae) magjából sajtolt vagy extrahált nem illó olaj

SIMMONDSIA CHINENSIS A simmondsia chinensis por a jojoba (Simmondsia chinensis, Bőrkondicionáló anyag

2006.4.5.
POWDER Buxaceae) őrölt magjának pora

SINE ADIPE COLOSTRUM 310-127-6 Bőrkondicionáló anyag


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SINE ADIPE LAC 310-127-6 Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


náló anyag

SISYMBRIUM IRIO OIL 92202-26-1 296-059-7 A sisymbrium irio kivonat a Sisymbrium Irio, Brassicaceae Erősítőszer
magjából nyert nem illó olaj

HU
SMILAX ARISTOLO- 97404-52-9 306-819-2 A smilax aristolochiaefolia kivonat a Smilax aristolochiaefolia, Bőrkondicionáló anyag
CHIAEFOLIA EXTRACT Liliaceae gyökeréből nyert kivonat

SMILAX UTILIS EXTRACT 84961-59-1 284-648-1 A smilax utilis kivonat a Smilax utilis, Liliaceae szárított Bőrkondicionáló anyag
gyökeréből nyert kivonat

SODIUM ACETATE Nátrium-acetát natrii acetas 127-09-3 204-823-8 Nátrium-acetát Pufferáló szer

SODIUM ACRYLATE/ 27599-56-0 2-Propénsav, etenollal alkotott polimer, nátriumsó Antisztatizáló szer/kötőanyag/
VINYL ALCOHOL emulzióstabilizátor/filmképző

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


COPOLYMER anyag/viszkozitásszabályozó szer

SODIUM ACRYLATES Kötőanyag/opálosító anyag


COPOLYMER

SODIUM ACRYLATES/ Kötőanyag


ACROLEIN COPOLYMER

SODIUM ACRYLATES/ Etenil-izodekanoát, 2-propénsavval, 2-metil-2-propénsavval, Emulzióstabilizátor/viszkozitássza-


VINYL ISODECANOATE metil-2-metil-2-propenoáttal, és 2,2-bisz(2-propenil-oxi- bályozó szer
CROSSPOLYMER metil)-1,3-bisz(2-propenil)-propánnal alkotott kopolimer,
nátriumsók

SODIUM ALUM 10102-71-3 233-277-3 Alumínium-nátrium-bisz(szulfát) Izzadásgátló anyag/összehúzó


anyag

SODIUM ALUMINATE 1302-42-7 215-100-1 Alumínium-nátrium-dioxid Pufferáló szer

SODIUM ALUMINUM 97660-24-7/ 307-534-6 Alumínium, klór-hidroxi-laktát-nátrium komplexek Izzadásgátló anyag/dezodoráló


CHLOROHYDROXY LAC- 8038-93-5 anyag
TATE

SODIUM ALUMINUM 68953-69-5 273-223-6 Alumínium, laktát-nátrium-komplexek, bázikus Pufferáló szer/összehúzó anyag
LACTATE

SODIUM ASCORBATE 134-03-2 205-126-1 Nátrium-aszkorbát Antioxidáns

L 97/435
SODIUM ASCORBYL/ 185018-43-3 L-Aszkorbinsav, 2-[(3β)-koleszt-5-én-3-il-hidrogén-foszfát], Antioxidáns/bőrkondicionáló
CHOLESTERYL PHOSP- mononátriumsó anyag
HATE
L 97/436
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SODIUM ASPARTATE 17090-93-6 241-155-6 L-Aszparaginsav, nátriumsó Hajkondicionáló anyag/pufferáló


szer

SODIUM BABASSUATE 226993-74-4 Zsírsavak, babassuolaj, nátriumsók Lemosó anyag/felületaktív anyag

HU
SODIUM BEESWAX 97721-96-5 307-744-8 Zsírsavak, méhviasz, nátriumsók Emulgeáló szer/bőrkondicionáló
anyag

SODIUM BEHENOYL Dokozánsav, 2-(1-karboxi-etoxi)-1-metil-2-oxo-etil-észter, Felületaktív anyag/emulgeáló szer


LACTYLATE nátriumsó

SODIUM BENZOATE Nátrium-benzoát natrii benzoas 532-32-1 208-534-8 Nátrium-benzoát VI/1,1 Tartósító szer

SODIUM BICARBONATE Nátrium-bikarbonát natrii hydrogenocarbo- 144-55-8 205-633-8 Nátrium-hidrogén-karbonát Koptató anyag/szájápoló anyag/
nas pufferáló szer/dezodoráló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


SODIUM BISCHLOROP- 58727-01-8 Benzolszulfonsav, 2,2'-(1,2-eténdiil)-bisz[5-[[[4-[(3,4-diklór- Viszkozitásszabályozó szer
HENYL SULFAMINE fenil)-szulfonil]-amino]-fenil]-szulfonil]-amino]-, dinátri-
umsó

SODIUM BISGLYCOL RICI- 9-Oktadekénsav, 12-hidroxi-8-[1,2-bisz(2-hidroxi-etoxi-kar- Felületaktív anyag/emulgeáló szer/


NOSULFOSUCCINATE bonil)-1-szulfo]-etil-, nátriumsó lemosó anyag

SODIUM BISULFATE 7681-38-1 231-665-7 Nátrium-hidrogénszulfát Pufferáló szer

SODIUM BISULFITE Nátrium-biszulfit 7631-90-5 231-548-0 Nátrium-hidrogénszulfit VI/1,9 Tartósító szer

SODIUM BORAGEAMI- 226995-97-7 Propánaminium, 2,3-dihidroxi-N,N-dimetil-N-[3-(borago- Antisztatizáló szer/lemosó anyag/


DOPROPYL PG-DIMO- olaj-acil-amino)-propil]-, 3-nátrium-hidrogén-foszfát-észter, habjavító anyag
NIUM CHLORIDE klorid
PHOSPHATE

SODIUM BORATE Nátrium-borát borax 1330-43-4/ 215-540-4 Dinátrium-tetraborát, vízmentes III/1,1a/III/1,1b Pufferáló szer
1303-96-4

SODIUM BROMATE 7789-38-0 232-160-4 Nátrium-bromát Oxidáló szer

SODIUM BUTOXYETHOXY 67990-17-4 268-040-3 Nátrium-(2-butoxi-etoxi)-acetát Pufferáló szer


ACETATE

SODIUM BUTOXYNOL-12 Felületaktív anyag/emulgeáló szer

2006.4.5.
SULFATE

SODIUM BUTYLPARABEN 36457-20-2 253-049-7 Nátrium-butil-4-hidroxi-benzoát VI/1,12 Tartósító szer


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SODIUM C4-12 OLEFIN/ Kötőanyag/emulzióstabilizátor/


MALEIC ACID COPOLY- filmképző anyag/viszkozitásszabá-
MER lyozó szer

HU
SODIUM C8-10 ALKYL 85338-42-7 286-718-7 Kénsav, mono-C8-10-alkil-észterek, nátriumsók: Lemosó anyag/felületaktív anyag
SULFATE

SODIUM C8-16 Felületaktív anyag/hajkondicionáló


ISOALKYLSUCCINYL LAC- anyag bőrkondicionáló anyag
TOGLOBULIN SULFO-
NATE

SODIUM C9-11 PARETH-6 174125-28-1 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(karboxi-metil)-ω-hidroxi-, C9-11- Emulgeáló szer/felületaktív anyag
CARBOXYLATE alkil-éterek, nátriumsók (5 mól EO átlagos mólarány)

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


SODIUM C9-22 ALKYL 68188-18-1 Szulfonsavak, C9-C22-szek-alkán, nátriumsók Felületaktív anyag/habosító anyag/
SEC SULFONATE lemosó anyag

SODIUM C10-14 ALKYL Benzolszulfonsav, C10-C14-alkil-, nátriumsók Emulgeáló szer


BENZENESULFONATE

SODIUM C10-15 PARETH Emulgeáló szer/lemosó anyag/


SULFATE habosító anyag

SODIUM C11-15 PARETH- 68603-23-6 Felületaktív anyag/lemosó anyag/


7 CARBOXYLATE emulgeáló szer

SODIUM C12-13 ALKYL 91783-23-2 295-101-1 Kénsav, mono-C12-13-alkil-észterek, nátriumsók Lemosó anyag/felületaktív anyag
SULFATE

SODIUM C12-13 PARETH Felületaktív anyag/lemosó anyag/


SULFATE emulgeáló szer

SODIUM C12-13 PARETH- 68908-98-5 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(karboxi-metil)-ω-hidroxi-, C12-13- Emulgeáló szer/felületaktív anyag
12 CARBOXYLATE alkil-éterek, nátriumsók (11 mól EO átlagos mólarány)

SODIUM C12-13 PARETH- 68908-98-5 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(karboxi-metil)-ω-hidroxi-, C12-13- Emulgeáló szer/felületaktív anyag
5 CARBOXYLATE alkil-éterek, nátriumsók (4 mól EO átlagos mólarány)

L 97/437
SODIUM C12-13 PARETH- Emulgeáló szer/lemosó anyag
8 CARBOXYLATE
L 97/438
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SODIUM C12-14 OLEFIN 85536-12-5 287-492-2 Szulfonsavak, hidroxi-C12-14-alkán és C12-14-alkén, nátri- Felületaktív anyag/habosító anyag/
SULFONATE umsók lemosó anyag

SODIUM C12-15 1-Propánamin, 3-(C12-C15-alkil-oxi)-N,N-bisz(2-karboxi- Felületaktív anyag/lemosó anyag

HU
ALKOXYPROPYL IMINO- etil)-, nátriumsók (1:1)
DIPROPIONATE

SODIUM C12-15 ALKYL 68890-70-0 272-575-8 Kénsav, mono-C12-15-alkil-észterek, nátriumsók Emulgeáló szer/felületaktív anyag/
SULFATE lemosó anyag/habosító anyag

SODIUM C12-15 PARETH Felületaktív anyag/lemosó anyag/


SULFATE emulgeáló szer

SODIUM C12-15 PARETH- Felületaktív anyag/lemosó anyag/


3 SULFONATE emulgeáló szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


SODIUM C12-15 PARETH- 70632-06-3 Felületaktív anyag/lemosó anyag/
6 CARBOXYLATE emulgeáló szer

SODIUM C12-15 PARETH- 70632-06-3 Felületaktív anyag/lemosó anyag/


7 CARBOXYLATE emulgeáló szer

SODIUM C12-15 PARETH- Felületaktív anyag/lemosó anyag/


7 SULFONATE emulgeáló szer

SODIUM C12-15 PARETH- Emulgeáló szer/lemosó anyag


8 CARBOXYLATE

SODIUM C12-15 PARETH- Felületaktív anyag/lemosó anyag/


15 SULFONATE emulgeáló szer

SODIUM C12-18 ALKYL 68955-19-1 273-257-1 Kénsav, mono-C12-18-alkil-észterek, nátriumsók. Az anyag Emulgeáló szer/felületaktív anyag/
SULFATE SDA-anyagneve: C12-C18-alkil-alkohol-kénsav-nátriumsó, lemosó anyag/habosító anyag
SDA-hiv. sz.: 16-062-04

SODIUM C13-15 PARETH- Emulgeáló szer/lemosó anyag/


8 BUTYL PHOSPHATE habosító anyag

SODIUM C13-15 PARETH- Emulgeáló szer/lemosó anyag


8 PHOSPHATE

2006.4.5.
SODIUM C13-17 ALKANE 93763-92-9 297-913-1 Szulfonsavak, C13-17-alkán, nátriumsók Felületaktív anyag/lemosó anyag/
SULFONATE habosító anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SODIUM C14-15 PARETH- 119147-76-1 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(karboxi-metil)-ω-hidroxi-, C14-15- Emulgeáló szer/felületaktív anyag
8 CARBOXYLATE alkil-éterek, nátriumsók (7 mól EO átlagos mólarány)

SODIUM C14-15 PARETH- Poli(oxi-1,2-etándiil), α-C14-15-alkil-, ω 2-hidroxi-3-szulfo- Lemosó anyag/felületaktív anyag

HU
PG SULFONATE propil-oxi, nátriumsó

SODIUM C14-16 OLEFIN 68439-57-6 270-407-8 Szulfonsavak, hidroxi-C14-16-alkán és C14-16-alkén, nátri- Felületaktív anyag/lemosó anyag/
SULFONATE umsók habosító anyag

SODIUM C14-17 ALKYL 97489-15-1 307-055-2 Szulfonsavak, C14-17-szek-alkán, nátriumsók Felületaktív anyag/habosító anyag/
SEC SULFONATE lemosó anyag

SODIUM C14-18 ALKANE 85409-29-6 287-097-5 Szulfonsav, C14-18-alkán, nátriumsók Lemosó anyag/felületaktív anyag
SULFONATE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


SODIUM C14-18 OLEFIN Szulfonsavak, hidroxi-C14-C18-alkán és C14-C18-alkén, Felületaktív anyag/lemosó anyag/
SULFONATE nátriumsók habosító anyag

SODIUM C16-18 OLEFIN 91722-28-0 294-430-8 Szulfonsavak, hidroxi-C16-18-alkán és C16-18-alkén, nátri- Felületaktív anyag/lemosó anyag/
SULFONATE umsók habosító anyag

SODIUM C16-20 ALKYL 91648-55-4 293-917-2 Kénsav, mono-C16-20-alkil-észterek, nátriumsók Emulgeáló szer/felületaktív anyag/
SULFATE lemosó anyag/habosító anyag

SODIUM CAPROAMP- 14350-94-8 238-303-7 Nátrium-1-(karboxi-metil)-4,5-dihidro-1-(2-hidroxi-etil)-2- Felületaktív anyag/hajkondicionáló


HOACETATE nonil-1H-imidazolium-hidroxid anyag/lemosó anyag/habosító
anyag

SODIUM CAPROAMPHO- Dekánamid, N-[2-[(2-hidroxi-etil)-(2-hidroxi-3-szulfo-pro- Felületaktív anyag/habosító anyag/


HYDROXYPROPYL- pil)]-amino]-etil, nátriumsó lemosó anyag
SULFONATE

SODIUM CAPROAMPHO- Dekánamid, N-[2-[N-(2-hidroxi-etil)-N-(2-karboxi-etil)- Felületaktív anyag/hajkondicionáló


PROPIONATE amino]-etil]-, mononátriumsó anyag/lemosó anyag/habosító
anyag

SODIUM CAPROYL 29051-57-8 Dekánsav, 2-(1-karboxi-etoxi)-1-metil-2-oxo-etil-észter, nát- Emulgeáló szer


LACTYLATE riumsó

SODIUM CAPRYLATE Nátrium-kaprilát 30834 217-850-5 Nátrium-oktanoát Emulgeáló szer/felületaktív anyag

L 97/439
SODIUM CAPRYLETH-2 Felületaktív anyag
CARBOXYLATE
L 97/440
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SODIUM CAPRYLETH-9 Felületaktív anyag


CARBOXYLATE

SODIUM CAPRYLOAM- 13039-35-5 235-907-2 1-(Karboxiláto-metil)-2-heptil-1-(2-hidroxi-etil)-2-imidazoli- Felületaktív anyag/habosító anyag/


PHOACETATE nium, nátriumsó emosó anyag/hajkondicionáló

HU
anyag

SODIUM CAPRYLOAMP- 68610-39-9 271-863-0 1-Propánszulfonsav, 3-klór-2-hidroxi-, mononátriumsó, 2- Felületaktív anyag/emulgeáló szer
HOHYDROXYPROPYLSUL- heptil-4,5-dihidro-1H-imidazol-1-etanollal lejátszódó reak-
FONATE ció termékei

SODIUM CAPRYLOAMP- 68877-55-4 272-563-2 Nátrium-3-[2-(2-heptil-4,5-dihidro-1H-imidazol-1-il)- Felületaktív anyag/hajkondicionáló


HOPROPIONATE etoxi]-propionát anyag/lemosó anyag/habosító
anyag

SODIUM CAPRYLYL SUL- 13419-61-9 236-525-9 Nátrium-dekán-1-szulfonát Felületaktív anyag/emulgeáló szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


FONATE

SODIUM CARBOMER Viszkozitásszabályozó szer/gél-


képző anyag/emulzióstabilizátor/

SODIUM CARBONATE Nátrium-karbonát natrii carbonas 497-19-8 207-838-8 Nátrium-karbonát Pufferáló szer/duzzasztó szer

SODIUM CARBONATE 15630-89-4 239-707-6 Dinátrium-karbonát, hidrogén-peroxiddal alkotott vegyület III/1,12 Oxidáló szer/dezodoráló anyag
PEROXIDE (2:3)

SODIUM CARBOXYETHYL Felületaktív anyag/hajkondicionáló


TALLOW POLYPROPYLA- anyag/antisztatizáló szer
MINE

SODIUM CARBOXY- β-glukán karboximetiléter nátrium sója Kötőanyag/viszkozitásszabályozó


METHYL BETAGLUCAN szer

SODIUM CARBOXY- Nedvesítő szer/hajkondicionáló


METHYL CHITIN anyag/filmképző anyag

SODIUM CARBOXY- Felületaktív anyag/hajkondicionáló


METHYL COCOPOLY- anyag/antisztatizáló szer
PROPYLAMINE

SODIUM CARBOXY- Karboximetil dextrán nátrium sója Kötőanyag/emulzióstabilizátor/


METHYL DEXTRAN viszkozitásszabályozó szer

2006.4.5.
SODIUM CARBOXY- Felületaktív anyag/hajkondicionáló
METHYL OLEYL POLY- anyag/antisztatizáló szer
PROPYLAMINE
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SODIUM CARBOXY- 9063-38-1 Keményítő, karboxi-metil-éter, nátriumsó Kötőanyag/emulzióstabilizátor/


METHYL STARCH filmképző anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer

SODIUM CARBOXY- Felületaktív anyag/hajkondicionáló

HU
METHYL TALLOW POLYP- anyag/antisztatizáló szer
ROPYLAMINE

SODIUM CARRAGEENAN 9061-82-9 Karragén, nátriumsó Antisztatizáló szer/kötőanyag/


emulzióstabilizátor/filmképző
anyag/viszkozitásszabályozó szer

SODIUM CASEINATE 9005-46-3 Kazeinek, nátrium-komplexek Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


SODIUM CASTORATE 8013-06-7 232-390-5 Zsírsavak, ricinusolaj, nátriumsók Felületaktív anyag/emulgeáló szer

SODIUM CELLULOSE SUL- 9005-22-5 Cellulóz, hidrogén-szulfát, nátriumsó Kötőanyag/emulzióstabilizátor/


FATE viszkozitásszabályozó szer

SODIUM CETEARYL SUL- 59186-41-3 Kénsav, vegyes cetil- és sztearil-észterek, nátriumsók Felületaktív anyag/lemosó anyag/
FATE habosító anyag

SODIUM CETETH-13 CAR- 33939-65-0 Emulgeáló szer/felületaktív anyag


BOXYLATE

SODIUM CETYL SULFATE 1120-01-0 214-292-4 Nátrium-hexadecilszulfát Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


habosító anyag/lemosó anyag

SODIUM CHITOSAN 181314-61-4 Kitozán, N-(foszfon-metil), nátriumsó Kelátképző anyag


METHYLENE PHOSPHO-
NATE

SODIUM CHLORATE 2146083 231-887-4 Nátrium-klorát III/1,6 Oxidáló szer/dezodoráló anyag

SODIUM CHLORIDE Nátrium-klorid natrii chloridum 7647-14-5 231-598-3 Nátrium-klorid Viszkozitásszabályozó szer/duz-
zasztó szer

SODIUM CHOLESTERYL 2864-50-8 Koleszt-5-én-3-ol, (3β)-, hidrogén-szulfát, nátriumsó Bőrkondicionáló anyag


SULFATE

SODIUM CHONDROITIN 9007-28-7 232-696-9 Kondroitin, hidrogén-szulfát Antisztatizáló szer/hajkondicionáló

L 97/441
SULFATE anyag

SODIUM CITRATE Nátrium-citrát natrii citras 68-04-2 200-675-3 Trinátrium-citrát Pufferáló szer/kelátképző anyag
L 97/442
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SODIUM COCAMINOPRO- 68608-68-4 271-795-1 β-Alanin, N-kókusz-alkil-származékok, nátriumsók Felületaktív anyag/habosító anyag/
PIONATE lemosó anyag/hajkondicionáló
anyag

SODIUM COCETH SUL- Felületaktív anyag/habosító anyag/l

HU
FATE emosó anyag

SODIUM COCO PG- 223707-61-7 Propánaminium, 2,3-dihidroxi-N,N-dimetil-N-(kókuszdió- Antisztatizáló szer/lemosó anyag/


DIMONIUM CHLORIDE alkil)-, 3-nátrium-hidrogén-foszfát-észter, klorid habjavító anyag
PHOSPHATE

SODIUM COCO/HYDRO- Kénsav, vegyes kókusz- és hidrogénezett faggyú-észterek, Felületaktív anyag/lemosó anyag/
GENATED TALLOW SUL- nátriumsók habosító anyag
FATE

SODIUM COCOAMPHOA- 68390-66-9 269-910-5 Imidazoliumvegyületek, 1-(karboxi-metil)-4,5-dihidro-1- Felületaktív anyag/habosító anyag/

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CETATE (hidroxi-etil)-2-norkókusz-alkil, hidroxidok, mononátrium- lemosó anyag/hajkondicionáló
sók anyag

SODIUM COCOAMP- 68604-73-9 271-705-0 Imidazoliumvegyületek, 4,5-dihidro-1-(hidroxi-etil)-1(vagy Felületaktív anyag/habosító anyag/


HOHYDROXYPROPYLSUL- 3)-(2-hidroxi-3-szulfo-propil)-2-norkókusz-alkil, hidroxi- lemosó anyag
FONATE dok, mononátriumsók

SODIUM COCOAMPHOP- 94114-06-4 302-643-5 Imidazoliumvegyületek, 1-(2-karboxi-etil)-4,5-dihidro-3- Felületaktív anyag/habosító anyag/


ROPIONATE (hidroxi-etil)-2-norkókusz-alkil, hidroxidok, mononátrium- lemosó anyag/hajkondicionáló
sók anyag

SODIUM COCOATE 61789-31-9 263-050-4 Zsírsavak, kókusz, nátriumsók Emulgeáló szer/felületaktív anyag/
lemosó anyag

SODIUM COCO-GLUCO- Kókusz-glükozid, borkősav-észter, nátriumsó Felületaktív anyag/lemosó anyag/


SIDE TARTRATE emulgeáló szer

SODIUM COCOGLYCERYL Felületaktív anyag/lemosó anyag/


ETHER SULFONATE habosító anyag

SODIUM COCOMO- 61789-04-6 263-026-3 Gliceridek, kókusz mono-, szulfatált, nátriumsók Felületaktív anyag/lemosó anyag/
NOGLYCERIDE SULFATE habosító anyag

SODIUM COCOMO- Zsírsavak, kókusz, 2-hidroxi-3-szulfo-propil-észterek, nátri- Felületaktív anyag/lemosó anyag/


NOGLYCERIDE SULFO- umsók habosító anyag
NATE

SODIUM COCO-SULFATE 97375-27-4 306-683-4 kénsav, monokókusz-alkil-észterek, nátriumsók Felületaktív anyag/lemosó anyag/
emulgeáló szer

2006.4.5.
SODIUM COCOYL AMINO 68952-15-8 Savkloridok, kókusz, fehérjehidrolizátumokkal lejátszódó Antisztatizáló szer/lemosó anyag/
ACIDS reakció termékei felületaktív anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SODIUM COCOYL COL- Antisztatizáló szer/felületaktív


LAGEN AMINO ACIDS anyag/hajkondicionáló anyag

SODIUM COCOYL GLU- 68187-32-6 269-087-2 L-Glutaminsav, N-kókusz-acil-származékok, mononátrium- Felületaktív anyag/lemosó anyag
TAMATE sók

HU
SODIUM COCOYL 68188-38-5 Savkloridok, kókusz, fehérjehidrolizátumokkal lejátszódó Antisztatizáló szer/felületaktív
HYDROLYZED COLLAGEN reakció termékei, nátriumsók anyag/hajkondicionáló anyag

SODIUM COCOYL Antisztatizáló szer/felületaktív


HYDROLYZED KERATIN anyag/hajkondicionáló anyag

SODIUM COCOYL Antisztatizáló szer/felületaktív


HYDROLYZED RICE PRO- anyag/hajkondicionáló anyag
TEIN

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


SODIUM COCOYL Antisztatizáló szer/felületaktív
HYDROLYZED SOY PRO- anyag/hajkondicionáló anyag
TEIN

SODIUM COCOYL Fehérjehidrolizátumok, búza, kókusz-acil-származékok, Felületaktív anyag/antisztatizáló


HYDROLYZED WHEAT nátriumsók szer/hajkondicionáló anyag
PROTEIN

SODIUM COCOYL ISET- 61789-32-0 263-052-5 Zsírsavak, kókusz, 2-szulfo-etil-észterek, nátriumsók Felületaktív anyag/hajkondicionáló
HIONATE anyag/lemosó anyag

SODIUM COCOYL LACTY- Zsírsavak, kókusz, 2-(1-karboxi-etoxi)-1-metil-2-oxo-etil- Felületaktív anyag/emulgeáló szer/


LATE észterek lemosó anyag

SODIUM COCOYL SAR- 61791-59-1 263-193-2 Glicin, N-metil-, N-kókusz-acil-származékok, nátriumsók Felületaktív anyag/habosító anyag/
COSINATE lemosó anyag/bőrkondicionáló
anyag

SODIUM COCOYL TAU- 86089-05-6 289-173-3 Etánszulfonsav, 2-amino-, N-kókusz-acil-származékok, Lemosó anyag/felületaktív anyag
RATE mononátriumsók

SODIUM CORNAMPHOP- Amidok, kukoricaolaj, N-[2-[N-(2-hidroxi-etil)-N-(2-kar- Felületaktív anyag/lemosó anyag/


ROPIONATE boxi-etil)-amino]-etil]-, nátriumsók hajkondicionáló anyag/habosító
anyag

SODIUM CUMENESULFO- 32073-22-6 250-913-5 Kumol, monoszulfo-származék, nátriumsó Felületaktív anyag/oldhatóságjavító

L 97/443
NATE anyag

SODIUM CYCLAMATE 139-05-9 205-348-9 Szulfámsav, ciklohexil-, mononátriumsó Elfedő anyag


L 97/444
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SODIUM CYCLODEXTRIN 37191-69-8 Ciklodextrin, szulfatált, nátriumsók Emulzióstabilizátor


SULFATE

SODIUM CYCLOPENTANE Ciklopentánkarbonsav, nátriumsó Felületaktív anyag

HU
CARBOXYLATE

SODIUM DECETH SUL- Felületaktív anyag/lemosó anyag/


FATE emulgeáló szer

SODIUM DECETH-2 CAR- Felületaktív anyag/emulgeáló szer


BOXYLATE

SODIUM DECYL SULFATE 142-87-0 205-568-5 Kénsav, monodecil-észter, nátriumsó Lemosó anyag/habosító anyag/fel-
ületaktív anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


SODIUM DECYLBENZENE- 1322-98-1 215-347-5 Nátrium-decil-benzolszulfonát Felületaktív anyag/lemosó anyag/
SULFONATE emulgeáló szer

SODIUM DEHYDROACE- Nátrium-dehidroace- 4418-26-2 224-580-1 Nátrium-1-(3,4-dihidro-6-metil-2,4-dioxo-2H-pirán-3-ili- VI/1,13 Tartósító szer


TATE tát dén)-etanolát

SODIUM DERMATAN Bőrkondicionáló anyag


SULFATE

SODIUM DEXTRAN SUL- Dextran kénsavészter nátrium só Viszkozitásszabályozó szer


FATE

SODIUM DICARBOX- Felületaktív anyag/antisztatizáló


YETHYLCOCO PHOSP- szer/hajkondicionáló anyag
HOETHYL IMIDAZOLINE

SODIUM DICETEARETH- Emulgeáló szer


10 PHOSPHATE

SODIUM DIETHYLAMI- 1-Propánamid, 3-karboxi-3-amino-N-(3-(dietil-amino)-pro- Felületaktív anyag/hajkondicionáló


NOPROPYL COCOASPAR- pil)-, N-kókusz-acil-származékok, nátriumsók anyag
TAMIDE

SODIUM DIHYDROXY- Foszforsav, hexadekántriollal alkotott észterek, nátriumsók Felületaktív anyag/emulgeáló szer
CETYL PHOSPHATE

2006.4.5.
SODIUM DIHYDROX- 139-41-3 205-360-4 Nátrium-N,N-bisz(2-hidroxi-etil)-glicinát Kelátképző anyag
YETHYLGLYCINATE
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SODIUM DILAURETH-7 Felületaktív anyag emulgeáló szer


CITRATE

SODIUM DIOLETH-8 Emulgeáló szer


PHOSPHATE

HU
SODIUM DNA Bőrkondicionáló anyag

SODIUM DODECYLBEN- 25155-30-0 246-680-4 Nátrium-dodecil-benzolszulfonát Felületaktív anyag/emulgeáló szer


ZENESULFONATE

SODIUM DVB/ACRYLATES Filmképző anyag


COPOLYMER

SODIUM EDTMP 22036-77-7 244-742-5 [Etilén-bisz[nitrilo-bisz(metilén)]]-tetrakiszfoszfonsav, nátri- Kelátképző anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


umsó

SODIUM ERYTHORBATE 6381-77-7 228-973-9 2,3-Didehidro-3-O-nátrio-D-eritro-hexono-1,4-lakton Antioxidáns

SODIUM ETHYL 2-SULFO- 2001899 230-949-8 Nátrium-2-szulfonáto-etillaurát Felületaktív anyag/lemosó anyag


LAURATE

SODIUM ETHYLHEXYL Nátrium-etaszulfát 126-92-1 204-812-8 Nátrium-etaszulfát Felületaktív anyag/emulgeáló szer


SULFATE

SODIUM ETHYLPARABEN 35285-68-8 252-487-6 Nátrium-4-etoxi-karbonil-fenoxid VI/1,12 Tartósító szer

SODIUM FLUORIDE Nátrium-fluorid natrii fluoridum 7681-49-4 231-667-8 Nátrium-fluorid III/1,31 Szájápoló anyag/foltosodásgátló
anyag

SODIUM FLUOROSILI- 16893-85-9 240-934-8 Dinátrium-hexafluor-szilikát III/1,40 Szájápoló anyag/foltosodásgátló


CATE anyag

SODIUM FORMATE 141-53-7 205-488-0 Nátrium-formiát VI/1,14 Tartósító szer/pufferáló szer

SODIUM FUMARATE 5873-57-4 227-535-4 Nátrium-hidrogén-fumarát Pufferáló szer

SODIUM GLUCEPTATE Nátrium-gluceptát 13007-85-7 235-849-8 Nátrium-D-glicero-D-gulo-heptonát Kelátképző anyag

SODIUM GLUCONATE Nátrium-glükonát 527-07-1 208-407-7 Nátrium-glükonát Kelátképző anyag

L 97/445
SODIUM GLUCURONATE 14984-34-0 239-065-7 Nátrium-D-glükuronát Bőrkondicionáló anyag

SODIUM GLUTAMATE Nátrium-glutamát 142-47-2 205-538-1 Nátrium-hidrogén-glutamát Hajkondicionáló anyag


L 97/446
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SODIUM GLYCERETH-1 Felületaktív anyag/kelátképző


POLYPHOSPHATE anyag/viszkozitásszabályozó szer

SODIUM GLYCEROPHOS- 1334-74-3 215-613-0 Dinátrium-glicerin-foszfát Szájápoló anyag, foltosodásgátló


PHATE anyag

HU
SODIUM GLYCERYL Foszforsav, dihidroxi-propil-9-oktadekenoáttal alkotott ész- Felületaktív anyag/emulgeáló szer
OLEATE PHOSPHATE terek, nátriumsók

SODIUM GUIAZULENE Nátrium-gualenát 6223-35-4 228-309-8 Nátrium-3,8-dimetil-5-(izopropil)-1-azulénszulfonát Felületaktív anyag


SULFONATE

SODIUM HEPARIN Heparin, nátriumsó Bőrkondicionáló anyag

SODIUM HEXAMETAP- 10124-56-8 233-343-1 Nátrium-metafoszfát Kelátképző anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


HOSPHATE

SODIUM HEXETH-4 CAR- Felületaktív anyag


BOXYLATE

SODIUM HYALURONATE 9067-32-7 Hialuronsav, nátrium, só Nedvesítő szer

SODIUM HYALURONATE 162975-50-0 Hialuronsav, 1,1'-szulfonil-bisz[etén]-nel alkotott polimer Nedvesítő szer/bőrkondicionáló


CROSSPOLYMER anyag

SODIUM HYALURONATE 108775-04-8/ Hialuronsav, nátriumsó, dimetilszilándiollal alkotott vegyü- Nedvesítő szer/bőrkondicionáló
DIMETHYLSILANOL 57601-56-6 let anyag

SODIUM HYDROGENA- Glutamimsav, N-(hidrogénezett faggyú-acil)-származékok, Felületaktív anyag/lemosó anyag


TED TALLOW GLUTA- nátriumsók
MATE

SODIUM HYDROLYZED 222400-26-2 Kazeinhidrolizátumok, nátriumsók Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


CASEIN onáló anyag

SODIUM HYDROSULFITE 7775-14-6 231-890-0 Nátrium-ditionit Redukáló anyag/viszkozitásszabá-


lyozó szer

SODIUM HYDROXIDE Nátrium-hidroxid natrii hydroxidum 1310-73-2 215-185-5 Nátrium-hidroxid III/1,15a Pufferáló szer/denaturáló szer

SODIUM HYDROXYME- 870-72-4 212-800-9 Nátrium-hidroxi-metánszulfonát Redukáló anyag


THANE SULFONATE

2006.4.5.
SODIUM HYDROXY- 70161-44-3 274-357-8 Nátrium-N-(hidroxi-metil)-glicinát VI/1,51 Tartósító szer
METHYLGLYCINATE
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SODIUM HYDROXYP- 221355-22-2 Keményítő, foszfát, 2-hidroxi-propil-éter, nátriumsó Koptató anyag/duzzasztó szer/visz-
ROPYL STARCH PHOSP- kozitásszabályozó szer
HATE

SODIUM IODATE 7681-55-2 231-672-5 Nátrium-jodát VI/1,10 Tartósító szer

HU
SODIUM IODIDE Nátrium-jodid natrii iodidum 7681-82-5 231-679-3 Nátrium-jodid Baktériumelleni szer

SODIUM ISETHIONATE 1562-00-1 216-343-6 Nátrium-2-hidroxi-etánszulfonát Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


anyag/lemosó anyag/bőrkondicio-
náló anyag

SODIUM ISOOCTYLENE/ Kötőanyag/filmképző anyag/visz-


MA COPOLYMER kozitásszabályozó szer

SODIUM ISOSTEARATE 64248-79-9 264-754-4 Izooktadekánsav, nátriumsó Lemosó anyag/felületaktív anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


SODIUM ISOSTEARETH-6 Emulgeáló szer
CARBOXYLATE

SODIUM ISOSTEARETH- Emulgeáló szer


11 CARBOXYLATE

SODIUM ISOSTEAROAM- Izooktadekánamid, N-[2-[N-(2-hidroxi-etil)-N-karboxi- Felületaktív anyag/lemosó anyag/


PHOACETATE metil-amino]-etil-, nátriumsó hajkondicionáló anyag/habosító
anyag

SODIUM ISOSTEAROAM- 68630-96-6 271-929-9 1-(2-Karboxiláto-etil)-4,5-dihidro-3-(2-hidroxi-etil)-2-izo- Felületaktív anyag/lemosó anyag/


PHOPROPIONATE heptadecil-1H-imidazolium hajkondicionáló anyag/habosító
anyag

SODIUM ISOSTEAROYL 73231-04-6 Izooktadekánsav, 1-karboxi-etil-észter, nátriumsó Lemosó anyag/emulgeáló szer/fel-


LACTATE ületaktív anyag

SODIUM ISOSTEAROYL 66988-04-3 266-533-8 Nátrium-2-(1-karboxiláto-etoxi)-1-metil-2-oxo-etilizookta- Emulgeáló szer


LACTYLATE dekanoát

SODIUM LACTATE Nátrium-laktát 72-17-3 200-772-0 Nátrium-laktát Pufferáló szer/nedvesítő szer

SODIUM LACTATE 2-[(Dihidroxi-metil-szilil)-oxi]-propionsav, mononátriumsó Bőrkondicionáló anyag


METHYLSILANOL

SODIUM LANETH SUL- 68919-23-3 Lanolin, etoxilált, szulfatált, nátriumsó Felületaktív anyag/emulzióstabilizá-
FATE tor

L 97/447
SODIUM LAURAMIDO Glicin, N-karboxi-metil-N-(1-oxo-dodecil)-, mononátriumsó Felületaktív anyag/lemosó anyag
DIACETATE
L 97/448
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SODIUM LAURAMIDO- 1-Propánaminium, 2-hidroxi-3-foszfon-oxi-N,N-dimetil-N- Felületaktív anyag/lemosó anyag/


PROPYL HYDROXYPHOS- [3-(1-oxo-dodecil)-amino-propil]-, hidroxid, belső só, habosító anyag
TAINE mononátriumsó

SODIUM LAURAMINOP- 3546-96-1 222-597-9 Nátrium-N-dodecil-β-alaninát Antisztatizáló szer/felületaktív

HU
ROPIONATE anyag/lemosó anyag/hajkondicio-
náló anyag/emulgeáló szer

SODIUM LAURATE 629-25-4 211-082-4 Nátrium-laurát Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


lemosó anyag

SODIUM LAURETH SUL- 9004-82-4/ Poli(oxi-1,2-etándiil), α-szulfo-ω-(dodecil-oxi)-, nátriumsó Felületaktív anyag/lemosó anyag/
FATE 1335-72-4 habosító anyag

SODIUM LAURETH-3 Emulgeáló szer/lemosó anyag/


CARBOXYLATE habosító anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


SODIUM LAURETH-4 33939-64-9 Felületaktív anyag/lemosó anyag/
CARBOXYLATE habosító anyag

SODIUM LAURETH-4 42612-52-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-dodecil-ω-hidroxi-, foszfát, nátri- Emulgeáló szer/felületaktív anyag/
PHOSPHATE umsó lemosó anyag/habosító anyag

SODIUM LAURETH-5 33939-64-9 Felületaktív anyag/lemosó anyag/


CARBOXYLATE habosító anyag

SODIUM LAURETH-5 9004-82-4 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-szulfo-ω-(dodecil-oxi)-, nátriumsó Felületaktív anyag/lemosó anyag/


SULFATE habosító anyag

SODIUM LAURETH-6 33939-64-9 Felületaktív anyag/lemosó anyag/


CARBOXYLATE habosító anyag

SODIUM LAURETH-7 66197-75-9/ 266-230-0 Nátrium-3,6,9,12,15,18,21-heptaoxa-tritriakontil-szulfát Felületaktív anyag/lemosó anyag/


SULFATE 9004-82-4 habosító anyag

SODIUM LAURETH-7 Felületaktív anyag/lemosó anyag/


TARTRATE habosító anyag

SODIUM LAURETH-8 9004-82-4 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-szulfo-ω-(dodecil-oxi)-, nátriumsó Felületaktív anyag/lemosó anyag/


SULFATE habosító anyag

SODIUM LAURETH-11 53610-02-9 Felületaktív anyag/lemosó anyag/


CARBOXYLATE habosító anyag

2006.4.5.
SODIUM LAURETH-12 66161-57-7/ 266-192-5 Nátrium-3,6,9,12,15,18,21,24,27,30,33,36-dodekaoxa-okta- Felületaktív anyag/lemosó anyag/
SULFATE 9004-82-4 tetrakontil-szulfát habosító anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SODIUM LAURETH-13 33939-64-9 Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


CARBOXYLATE lemosó anyag/habosító anyag

SODIUM LAURETH-14 33939-64-9 Felületaktív anyag/lemosó anyag/


CARBOXYLATE habosító anyag

HU
SODIUM LAURETH-17 33939-64-9 Felületaktív anyag/lemosó anyag/
CARBOXYLATE habosító anyag

SODIUM LAURIMINODIP- 14960-06-6 239-032-7 Nátrium-N-(2-karboxi-etil)-N-dodecil-β-alaninát Antisztatizáló szer/felületaktív


ROPIONATE anyag/lemosó anyag/hajkondicio-
náló anyag/habosító anyag

SODIUM LAUROAMPHO 1-Propánaminium, 2-hidroxi-3-foszfon-oxi-N-(2-hidroxi- Felületaktív anyag/lemosó anyag/


PG-ACETATE PHOSPHATE etil)-N-karboxi-metil-N-[3-(1-oxo-dodecil)-amino-propil]-, habosító anyag
hidroxid, belső só, nátriumsó

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


SODIUM LAUROAMP- 68647-44-9 271-949-8 Nátrium-1-(karboxi-metil)-4,5-dihidro-1(vagy 3)-(2-hidroxi- Felületaktív anyag/lemosó anyag/
HOACETATE etil)-2-undecil-1H-imidazolium-hidroxid habosító anyag/hajkondicionáló
anyag

SODIUM LAUROAMP- 68039-23-6 268-242-1 4,5-Dihidro-1-(2-hidroxi-etil)-3-(2-hidroxi-3-szulfonáto- Antisztatizáló szer/felületaktív


HOHYDROXYPROPYLSUL- propil)-2-undecil-1H-imidazolium, mononátriumsó anyag/lemosó anyag/habosító
FONATE anyag

SODIUM LAUROAMPHOP- 61901-01-7 263-311-2 Nátrium-N-(2-hidroxi-etil)-N-[2-[(1-oxo-dodecil)-amino]- Antisztatizáló szer/habosító anyag/


ROPIONATE etil]-β-alaninát lemosó anyag/hajkondicionáló
anyag

SODIUM LAUROYL 41489-18-3 Aszparaginsav, N-(1-oxo-dodecil)-, mononátriumsó Felületaktív anyag/lemosó anyag/


ASPARTATE hajkondicionáló anyag

SODIUM LAUROYL COL- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


LAGEN AMINO ACIDS anyag

SODIUM LAUROYL GLU- 29923-31-7 249-958-3 Nátrium-hidrogén-N-(1-oxo-dodecil)-L-glutamát Antisztatizáló szer/felületaktív


TAMATE anyag/hajkondicionáló anyag

SODIUM LAUROYL 68989-51-5 Antisztatizáló szer/felületaktív


HYDROLYZED COLLAGEN anyag/hajkondicionáló anyag

SODIUM LAUROYL Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


HYDROLYZED SILK anyag

SODIUM LAUROYL ISET- 2001899 230-949-8 Nátrium-2-szulfonáto-etillaurát Antisztatizáló szer/felületaktív

L 97/449
HIONATE anyag/hajkondicionáló anyag/
lemosó anyag/habosító anyag/bőr-
kondicionáló anyag
L 97/450
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SODIUM LAUROYL 13557-75-0 236-942-6 Nátrium-2-(1-karboxiláto-etoxi)-1-metil-2-oxo-etillaurát Emulgeáló szer


LACTYLATE

SODIUM LAUROYL 21539-58-2 244-429-3 Nátrium-N-metil-N-(1-oxo-dodecil)-β-alaninát Felületaktív anyag/emulgeáló szer


METHYLAMINOPROPIO-

HU
NATE

SODIUM LAUROYL OAT 222400-43-3 Zab-aminosavak, N-dodekanoil-származékok, nátriumsók Antisztatizáló szer/lemosó anyag/
AMINO ACIDS bőrkondicionáló anyag/felületaktív
anyag

SODIUM LAUROYL SAR- 137-16-6 205-281-5 Nátrium-N-lauroil-szarkozinát Antisztatizáló szer/felületaktív


COSINATE anyag/viszkozitásszabályozó szer/
emulgeáló szer/hajkondicionáló
anyag/lemosó anyag/habosító

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


anyag/bőrkondicionáló anyag

SODIUM LAUROYL SILK 169590-94-7 Fehérjehidrolizátumok, selyem, lauroil, nátriumsók Antisztatizáló szer/lemosó anyag/
AMINO ACIDS bőrkondicionáló anyag/felületaktív
anyag

SODIUM LAUROYL TAU- 70609-66-4 274-695-6 Nátrium-2-[(1-oxo-dodecil)-amino]-etánszulfonát Antisztatizáló szer/felületaktív


RATE anyag/habosító anyag

SODIUM LAUROYL Aminosavak, búza, N-(1-oxo-dodecil)-származékok, nátri- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


WHEAT AMINO ACIDS umsók anyag

SODIUM LAURYL PHOSP- 50957-96-5 256-865-1 Foszforsav, dodecil-észter, nátriumsó Felületaktív anyag/emulgeáló szer
HATE

SODIUM LAURYL SUL- Nátrium-lauril-szul- natrii laurilsulfas 151-21-3 205-788-1 Nátrium-dodecilszulfát Denaturáló szer/emulgeáló szer/fel-
FATE fát ületaktív anyag/habosító anyag

SODIUM LAURYL SUL- 1847-58-1 217-431-7 Nátrium-2-(dodecil-oxi)-2-oxo-etán-1-szulfonát Felületaktív anyag/lemosó anyag/


FOACETATE habosító anyag

SODIUM LEVULINATE 19856-23-6 243-378-4 Nátrium-4-oxo-valerát Bőrkondicionáló anyag

SODIUM LIGNOSULFO- Nátrium-polignát 8061-51-6 Lignoszulfonsav, nátriumsó Felületaktív anyag


NATE

SODIUM LINOLEATE 822-17-3 212-491-0 Nátrium-(9Z,12Z)-oktadeka-9,12-dienoát Lemosó anyag/felületaktív anyag

2006.4.5.
SODIUM MA/DIISOBUTY- 37199-81-8 2,5-Furándion, 2,4,4-trimetilpenténnel alkotott polimer, Filmképző anyag
LENE COPOLYMER nátriumsó
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SODIUM MAGNESIUM Szilikát(2-), hexafluor-, nátrium-magnézium-sók Viszkozitásszabályozó szer/koptató


FLUOROSILICATE anyag/abszorbens/opálosító anyag

SODIUM MAGNESIUM 101659-01-2 258-476-2 Kovasav, lítium-magnézium-nátrium-só Kötőanyag/viszkozitásszabályozó


SILICATE szer

HU
SODIUM MALATE 58214-38-3 261-169-6 Butándisav, hidroxi-, mononátriumsó Nedvesítő szer/bőrkondicionáló
anyag

SODIUM MANNURONATE Nátrium mannuronát és monometilénszilanol komplex Nedvesítő sze r/bőrkondicionáló


METHYLSILANOL anyag

SODIUM METABISULFITE Nátrium-metabiszul- 7681-57-4 231-673-0 Dinátrium-diszulfit VI/1,9 Tartósító szer


fit

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


SODIUM METAPHOSP- 10361-03-2 233-782-9 Nátrium-metafoszfát Pufferáló szer/kelátképző anyag
HATE

SODIUM METASILICATE 6834-92-0 229-912-9 Dinátrium-metaszilikát Kelátképző anyag/pufferáló szer

SODIUM METHACRY- 33970-45-5 2-Propénsav, 2-metil-, nátriumsó, etenilbenzollal alkotott Opálosító anyag
LATE/STYRENE COPOLY- polimer
MER

SODIUM METHYL 61791-42-2/ 263-174-9 Etánszulfonsav, 2-(metil-amino)-, N-kókusz-acil-származé- Felületaktív anyag/habosító anyag/
COCOYL TAURATE 12765-39-8 kok, nátriumsók lemosó anyag

SODIUM METHYL LAU- 4337-75-1 224-388-8 Nátrium-2-[metil(1-oxo-dodecil)-amino]-etánszulfonát Felületaktív anyag/habosító anyag/


ROYL TAURATE lemosó anyag

SODIUM METHYL MYRIS- 18469-44-8 242-349-3 Nátrium-2-[metil-(1-oxo-tetradecil)-amino]-etánszulfonát Felületaktív anyag/habosító anyag/


TOYL TAURATE lemosó anyag

SODIUM METHYL OLEOYL 137-20-2 205-285-7 Nátrium-2-[metil-oleoil-amino]-etán-1-szulfonát Antisztatizáló szer/felületaktív


TAURATE anyag/habosító anyag/lemosó
anyag

SODIUM METHYL PALMI- 3737-55-1 223-114-4 Nátrium-2-[metil-(1-oxo-hexadecil)-amino]-etánszulfonát Felületaktív anyag/lemosó anyag/


TOYL TAURATE habosító anyag

SODIUM METHYL STEA- 149-39-3 205-738-9 Nátrium-2-[metil-(1-oxo-oktadecil)-amino]-etánszulfonát Felületaktív anyag/lemosó anyag/


ROYL TAURATE habosító anyag

L 97/451
SODIUM METHYL 2-SUL- 4016-21-1 223-673-4 Nátrium-1-metil-2-szulfonátododekanoát Felületaktív anyag/lemosó anyag/
FOLAURATE habosító anyag
L 97/452
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SODIUM METHYLNAPH- 26264-58-4 247-564-6 Nátrium-metilnaftalinszulfonát Felületaktív anyag/oldhatóságjavító


THALENESULFONATE anyag

SODIUM METHYLPARA- Nátrium-metilpara- methylis parahydroxy- 5026-62-0 225-714-1 Nátrium-4-(metoxi-karbonil)-fenolát VI/1,12 Tartósító szer
BEN bén benzoas natricum

HU
SODIUM MILKAMIDOP- Propánaminium, 2,3-dihidroxi-N,N-dimetil-N-[3-(tejzsír- Antisztatizáló szer/lemosó anyag/
ROPYL PG-DIMONIUM acil-amino)-propil]-, 3-nátrium-hidrogén-foszfát-észter, klo- habjavító anyag
CHLORIDE PHOSPHATE rid

SODIUM m-NITROBENZE- 127-68-4 204-857-3 Nátrium-3-nitro-benzolszulfonát Viszkozitásszabályozó szer


NESULFONATE

SODIUM MONOFLUO- Nátrium- monof- 10163-15-2/ 233-433-0 Dinátrium-fluorofoszfát III/1,27 Szájápoló anyag/foltosodásgátló
ROPHOSPHATE luorfoszfát 7631-97-2 anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


SODIUM MYRETH SUL- Emulgeáló szer/felületaktív anyag/
FATE habosító anyag/lemosó anyag

SODIUM MYRISTATE 822-12-8 212-487-9 Nátrium-mirisztát Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


lemosó anyag

SODIUM MYRISTOAM- 68647-45-0 271-950-3 Nátrium-1-(karboxi-metil)-4,5-dihidro-1(vagy 3)-(2-hidroxi- Antisztatizáló szer/felületaktív


PHOACETATE etil)-2-tridecil-1H-imidazolium-hidroxid anyag/hajkondicionáló anyag/habo-
sító anyag/lemosó anyag

SODIUM MYRISTOYL 38517-37-2 253-981-4 Nátrium-hidrogén-N-(1-oxo-tetradecil)-L-glutamát Felületaktív anyag/lemosó anyag


GLUTAMATE

SODIUM MYRISTOYL Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


HYDROLYZED COLLAGEN anyag

SODIUM MYRISTOYL 37747-10-7 Tetradekánsav, 2-szulfo-etil-észter, nátriumsó Antisztatizáló szer/felületaktív


ISETHIONATE anyag/hajkondicionáló anyag/
lemosó anyag/habosító anyag

SODIUM MYRISTOYL 30364-51-3 250-151-3 Nátrium-N-metil-N-(1-oxo-tetradecil)-aminoacetát Antisztatizáló szer/felületaktív


SARCOSINATE anyag/viszkozitásszabályozó szer/
lemosó anyag/habosító anyag/haj-
kondicionáló anyag

SODIUM MYRISTYL SUL- 1191-50-0 214-737-2 Nátrium-tetradecilszulfát Emulgeáló szer/felületaktív anyag/

2006.4.5.
FATE lemosó anyag

SODIUM NITRITE 7632-00-0 231-555-9 Nátrium-nitrit III/1,17 Korróziógátló anyag


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SODIUM NONOXYNOL-1 96097-15-3/ 306-094-2 Nátrium-2-(nonil-fenoxi)-etil-szulfát Felületaktív anyag/emulgeáló szer


SULFATE 9014-90-8

SODIUM NONOXYNOL-3 9014-90-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-szulfo-ω-(nonil-fenoxi)-, nátriumsó Emulgeáló szer


SULFATE

HU
SODIUM NONOXYNOL-4 9014-90-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-szulfo-ω-(nonil-fenoxi)-, nátriumsó Emulgeáló szer/felületaktív anyag
SULFATE

SODIUM NONOXYNOL-6 12068-19-8 235-093-9 Dinátrium-17-(nonil-fenoxi)-3,6,9,12,15-pentaoxa-heptade- Felületaktív anyag/emulgeáló szer


PHOSPHATE kán-1-il-foszfát

SODIUM NONOXYNOL-6 9014-90-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-szulfo-ω-(nonil-fenoxi)-, nátriumsó Emulgeáló szer


SULFATE

SODIUM NONOXYNOL-8 9014-90-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-szulfo-ω-(nonil-fenoxi)-, nátriumsó Emulgeáló szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


SULFATE

SODIUM NONOXYNOL-9 Felületaktív anyag/emulgeáló szer


PHOSPHATE

SODIUM NONOXYNOL-10 9014-90-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-szulfo-ω-(nonil-fenoxi)-, nátriumsó Felületaktív anyag/emulgeáló szer


SULFATE

SODIUM NONOXYNOL-25 9014-90-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-szulfo-ω-(nonil-fenoxi)-, nátriumsó Emulgeáló szer


SULFATE

SODIUM OCTOXYNOL-2 Entsufon 2917-94-4 220-851-3 Nátrium-2-[2-[2-[4-(1,1,3,3-tetrametil-butil)-fenoxi]-etoxi]- Emulgeáló szer/felületaktív anyag


ETHANE SULFONATE etoxi]-etánszulfonát

SODIUM OCTOXYNOL-6 Emulgeáló szer


SULFATE

SODIUM OCTOXYNOL-9 Emulgeáló szer


SULFATE

SODIUM OCTOXYNOL-2 12627-38-2 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-szulfo-ω-[4-(1,1,3,3-tetrametil-butil)- Lemosó anyag/habosító anyag/fel-


SULFATE fenoxi]-, nátriumsó ületaktív anyag

SODIUM OLEATE 143-19-1 205-591-0 Nátrium-oleát Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


viszkozitásszabályozó szer/lemosó
anyag

L 97/453
SODIUM OLEOAMPHOA- 94087-11-3 301-904-0 Nátrium-(Z)-N-[2-[(2-hidroxi-etil)(1-oxo-9-oktadekenil)- Antisztatizáló szer/felületaktív
CETATE amino]-etil]-glicinát anyag/hajkondicionáló anyag/habo-
sító anyag/lemosó anyag
L 97/454
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SODIUM OLEOAMP- 68134-15-6 268-732-5 Nátrium-2-hidroxi-3-[(2-hidroxi-etil)[2-[(1-oxo-9-oktadece- Felületaktív anyag/lemosó anyag/


HOHYDROXYPROPYLSUL- nil)-amino]-etil]-amino]-propánszulfonát habosító anyag
FONATE

SODIUM OLEOAMPHOP- 71929-17-4 276-189-0 Nátrium-1-(2-karboxi-etil)-2-(heptadekenil)-4,5-dihidro-1- Antisztatizáló szer/felületaktív

HU
ROPIONATE (2-hidroxi-etil)-1H-imidazolium-hidroxid anyag/lemosó anyag/habosító
anyag/hajkondicionáló anyag

SODIUM OLEOYL Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


HYDROLYZED COLLAGEN anyag

SODIUM OLEOYL ISETHI- 142-15-4 205-522-4 Nátrium-2-szulfonáto-etiloleát Antisztatizáló szer/felületaktív


ONATE anyag/habosító anyag/lemosó
anyag/hajkondicionáló anyag

SODIUM OLEOYL LACTY- 42415-80-5 255-814-0 Nátrium-2-(1-karboxiláto-etoxi)-1-metil-2-oxo-etiloleát Emulgeáló szer


LATE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


SODIUM OLETH SULFATE Emulgeáló szer/habosító anyag/
lemosó anyag

SODIUM OLETH-7 57486-09-6 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-9-oktadekenil-ω-hidroxi- (Z)-, fosz- Emulgeáló szer/felületaktív anyag/
PHOSPHATE fát, nátriumsó habosító anyag/lemosó anyag

SODIUM OLETH-8 57486-09-6 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-9-oktadekenil-ω-hidroxi- (Z)-, fosz- Emulgeáló szer/felületaktív anyag/
PHOSPHATE fát, nátriumsó habosító anyag/lemosó anyag

SODIUM OLEYL SULFATE 1847-55-8 217-430-1 Nátrium-(Z)-oktadek-9-enil-szulfát Emulgeáló szer/habosító anyag/


lemosó anyag

SODIUM OLIVATE 61789-88-6 263-096-5 Zsírsavak, olívaolaj, nátriumsók Felületaktív anyag/emulgeáló szer/
lemosó anyag

SODIUM o-PHENYLPHE- 132-27-4 205-055-6 Nátrium-2-bifenilát VI/1,7 Tartósító szer


NATE

SODIUM OXALATE 62-76-0 200-550-3 Dinátrium-oxalát III/1,3 Kelátképző anyag

SODIUM PALM KERNE- 61789-89-7 263-097-0 Zsírsavak, pálmamagolaj, nátriumsók Felületaktív anyag/lemosó anyag/
LATE emulgeáló szer

SODIUM PALMATE 61790-79-2 263-162-3 Zsírsavak, pálmaolaj, nátriumsók Felületaktív anyag/emulgeáló szer/
viszkozitásszabályozó szer/lemosó
anyag

SODIUM PALMITATE 408-35-5 206-988-1 Nátrium-palmitát Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


viszkozitásszabályozó szer/lemosó
anyag

2006.4.5.
SODIUM PALMITOYL 226-995-63-7 Kondroitin, hidrogén-szulfát, nátriumsó, palmitoil-kloriddal Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
CHONDROITIN SULFATE lejátszódó reakció termékei onáló anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SODIUM PALMITOYL 222400-25-1 Kollagénhidrolizátumok, N-hexadekanoil-származékok, Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


HYDROLYZED COLLAGEN nátriumsók onáló anyag

SODIUM PALMITOYL 222400-44-4 Búzafehérje-hidrolizátumok, N-hexadekanoil-származékok, Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-

HU
HYDROLYZED WHEAT nátriumsók onáló anyag
PROTEIN

SODIUM PANTETHEINE 34644-03-6 Tiokénsav (H2S2O3), S-[2-[[3-[(2,4-dihidroxi-3,3-dimetil-1- Bőrkondicionáló anyag


SULFONATE oxo-butil)-amino]-1-oxo-propil]-amino]-etil]-észter, mono-
nátriumsó, (R)-

SODIUM PANTOTHENATE 867-81-2 212-768-6 β-Alanin, N-(2,4-dihidroxi-3,3-dimetil-1-oxo-butil)-, mono- Hajkondicionáló anyag


nátriumsó, (R)-

SODIUM PARABEN 114-63-6 204-051-1 Nátrium-4-hidroxi-benzoát VI/1,12 Tartósító szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


SODIUM PCA 28874-51-3/ 249-277-1/ Nátrium-5-oxo-2-pirolidin-karboxilát Antisztatizáló szer/nedvesítő szer/
54571-67-4 259-234-9 bőrkondicionáló anyag

SODIUM PCA METHYLSI- 99035-50-4 308-916-5 Nátrium-5-oxo-L-prolinát, metilszilántriol-vegyület Nedvesítő szer/bőrkondicionáló


LANOL anyag

SODIUM p-CHLORO-m- 15733-22-9 239-825-8 Nátrium-p-klór-m-krezolát Baktériumelleni szer


CRESOL

SODIUM PEANUTATE 61789-57-9 263-070-3 Zsírsavak, mogyoróolaj, nátriumsók Lemosó anyag/emulgeáló szer

SODIUM PEG-4 LAURA- Dodekánamid, etoxilált, oxidált, nátriumsók (4 mól EO Lemosó anyag/emulgeáló szer/fel-
MIDE CARBOXYLATE átlagos mólarány) ületaktív anyag

SODIUM PEG-3 LAURA- Emulgeáló szer


MIDE CARBOXYLATE

SODIUM PEG-6 COCA- Felületaktív anyag/emulgeáló szer


MIDE CARBOXYLATE

SODIUM PEG-8 COCA- Emulgeáló szer


MIDE CARBOXYLATE

SODIUM PERBORATE 7632-04-4/ 231-556-4/ Nátrium-peroxo-metaborát/nátrium-perborát III/1,1a Oxidáló szer

L 97/455
15120-21-5 239-172-9

SODIUM PERSULFATE 7775-27-1 231-892-1 Dinátrium-peroxo-diszulfát Oxidáló szer


L 97/456
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SODIUM PG-PROPYL Nedvesítő szer/hajkondicionáló


THIOSULFATE DIMETHI- anyag
CONE

SODIUM PHENOLSULFO- 1300-51-2 215-087-2 Nátrium-hidroxi-benzolszulfonát Baktériumelleni szer/dezodoráló

HU
NATE anyag

SODIUM PHENOXIDE Fenolát-nátrium 139-02-6 205-347-3 Nátrium-fenoxid III/1,19 Baktériumelleni szer

SODIUM PHENYLBENZI- 5997-53-5 1H-Benzimidazol-5-szulfonsav, 2-fenil-, mononátriumsó VII/1,6 Ultraibolya-szűrő/ultraibolya-sugár-


MIDAZOLE SULFONATE zást elnyelő anyag

SODIUM PHOSPHATE Nátrium-foszfát, natrii dihydrogenop- 7558-80-7 231-449-2 Nátrium-dihidrogénortofoszfát Pufferáló szer
egybázisú hosphas

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


SODIUM PHTHALATE 86432-23-7 Benzoesav, 2-[(oktadecil-amino)-karbonil]-, mononátriumsó Emulgeáló szer
STEARYL AMIDE

SODIUM PHYTATE 14306-25-3 238-242-6 Mio-inozitol, hexakisz(dihidrogénfoszfát), nátriumsó Kelátképző anyag

SODIUM PICRAMATE 831-52-7 212-603-8 Nátrium-2-amino-4,6-dinitrofenoxid Hajfesték

SODIUM POLYACRYLATE 2594415 2-Propénsav, homopolimer, nátriumsó Viszkozitásszabályozó szer/kötőa-


nyag/filmképző anyag

SODIUM POLYACRYLATE Filmképző anyag/abszorbens/emul-


STARCH zióstabilizátor/kötőanyag/viszkozi-
tásszabályozó szer

SODIUM POLYASPARTATE 94525-01-6 Aszparaginsav, homopolimer, nátriumsó Hajkondicionáló anyag/nedvesítő


szer

SODIUM POLYDI- Felületaktív anyag/kelátképző anyag


METHYLGLYCINOPHE-
NOLSULFONATE

SODIUM POLYGLUTA- 28829-38-1 Nedvesítő szer/hajkondicionáló


MATE anyag/bőrkondicionáló anyag

SODIUM POLYMET- 54193-36-1/ 2-Propénsav, 2-metil-, homopolimer, nátriumsó Kötőanyag/emulzióstabilizátor/


HACRYLATE 25086-62-8 filmképző anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer/opálosító anyag

2006.4.5.
SODIUM POLYNAPHTHA- 2624059 Naftalinszulfonsav, formaldehiddel alkotott polimer, nátri- Emulzióstabilizátor/felületaktív
LENESULFONATE umsó anyag/oldhatóságjavító anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SODIUM POLYSTYRENE 9003-59-2 Benzolszulfonsav, etenil-, homopolimer, nátriumsó Emulzióstabilizátor/filmképző


SULFONATE anyag/felületaktív anyag/viszkozi-
tásszabályozó szer

SODIUM PROPIONATE Nátrium-propionát 137-40-6 205-290-4 Nátrium-propionát VI/1,2 Tartósító szer

HU
SODIUM PROPOXYHYD- Duzzasztó szer
ROXYPROPYL THIOSUL-
FATE SILICA

SODIUM PROPYLPARA- Nátrium-propil- 35285-69-9 252-488-1 Nátrium-4-propoxi-karbonil-fenoxid VI/1,12 Tartósító szer


BEN parabén

SODIUM PVM/MA/DECA- Filmképző anyag


DIENE CROSSPOLYMER

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


SODIUM RAPESEEDATE 68440-17-5 270-440-8 Zsírsavak, repceolaj, nátriumsók Lemosó anyag/emulgeáló szer/fel-
ületaktív anyag

SODIUM RIBOFLAVIN Nátrium-riboflavin- riboflavini natrii 130-40-5 204-988-6 Riboflavin-5'-(nátrium-hidrogén-foszfát) Bőrkondicionáló anyag
PHOSPHATE 5-foszfát phosphas

SODIUM RICINOLEATE 5323-95-5 226-191-2 Nátrium-(R)-12-hidroxi-oleát Emulgeáló szer/lemosó anyag

SODIUM RICINOLEOAM- 9-Oktadekénamid, 12-hidroxi-N-[2-[N-(2-hidroxi-etil)-N- Felületaktív anyag/habosító anyag/


PHOACETATE (karboxi-metil)-amino]-etil]-, nátriumsó hajkondicionáló anyag/lemosó
anyag

SODIUM RNA Ribonukleinsav, nátriumsó Bőrkondicionáló anyag

SODIUM SACCHARIN Nátrium-szacharin saccharinum natricum 128-44-9 204-886-1 1,2-Benzizotiazol-3(2H)-on-1,1-dioxid, nátriumsó Szájápoló anyag/elfedő anyag

SODIUM SALICYLATE Nátrium-szalicilát natrii salicylas 54-21-7 200-198-0 Nátrium-szalicilát VI/1,3 Tartósító szer

SODIUM SARCOSINATE 4316-73-8 224-338-5 Nátrium-szarkozinát Viszkozitásszabályozó szer/hajkon-


dicionáló anyag

SODIUM SCYMNOL SUL- Bőrkondicionáló anyag


FATE

SODIUM SESQUICARBO- 533-96-0 208-580-9 Trinátrium-hidrogén-dikarbonát Pufferáló szer/duzzasztó szer/


NATE lemosó anyag

SODIUM SHALE OIL SUL- 1340-06-3 215-671-7 Ichtiolsav, nátriumsó Felületaktív anyag/korpásodás elleni

L 97/457
FONATE hatóanyag

SODIUM SILICATE 1344-09-8 215-687-4 Kovasav, nátriumsó Pufferáló szer/korróziógátló anyag


L 97/458
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SODIUM SILICOALUMI- 1344-00-9 215-684-8 Kovasavsav, alumínium-nátrium-só Koptató anyag/viszkozitásszabá-


NATE lyozó szer/duzzasztó szer

SODIUM SORBATE 7757-81-5 231-819-3 Nátrium-(E, E)-hexa-2,4-dienoát VI/1,4 Tartósító szer

HU
SODIUM SOYA 68188-31-8 Savkloridok, szója, fehérjehidrolizátumokkal lejátszódó Antisztatizáló szer/felületaktív
HYDROLYZED COLLAGEN reakció termékei, nátriumsók anyag/hajkondicionáló anyag

SODIUM SOYATE 61790-25-8 263-117-8 Zsírsavak, szója, nátriumsók Lemosó anyag/emulgeáló szer/fel-
ületaktív anyag

SODIUM STANNATE 12058-66-1 235-030-5 Dinátrium-ón-trioxid Viszkozitásszabályozó szer/stabili-


zátor

SODIUM STARCH 66829-29-6 Keményítő, nátrium-hidrogén-oktenil-butándioáttal alkotott Abszorbens/emulzióstabilizátor/


OCTENYLSUCCINATE észterek viszkozitásszabályozó szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


SODIUM STEARATE Nátrium-sztearát 822-16-2 212-490-5 Nátrium-sztearát Emulgeáló szer/felületaktív anyag/
viszkozitásszabályozó szer/lemosó
anyag

SODIUM STEARETH-4 Emulgeáló szer


PHOSPHATE

SODIUM STEAROAMP- 68298-17-9 269-543-0 Nátrium-N-(2-hidroxi-etil)-N-[2-[(1-oxo-oktadecil)-amino]- Antisztatizáló szer/felületaktív


HOACETATE etil]-glicinát anyag/hajkondicionáló anyag/habo-
sító anyag/lemosó anyag

SODIUM STEAROAM- 1-Propánszulfonsav, 2-hidroxi-3-[N-(2-hidroxi-etil)-N-[2- Emulgeáló szer


PHOHYDROXYPROPYL- [(1-oxo-oktadecil)-amino]-etil]-amino-, mononátriumsó
SULFONATE

SODIUM STEAROAMP- Oktadekánamid, N-[2-[(2-hidroxi-etil)(2-karboxi-etil)- Felületaktív anyag/habosító anyag/


HOPROPIONATE amino]-etil]-, nátriumsó hajkondicionáló anyag/lemosó
anyag

SODIUM STEAROYL 222400-24-0 Kazein, N-oktadekanoil-származékok, nátriumsók Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


CASEIN onáló anyag

SODIUM STEAROYL 222400-50-2 Kondroitin, hidrogén-szulfát, nátriumsó, oktadekanoil-klo- Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


CHONDROITIN SULFATE riddal lejátszódó reakció termékei onáló anyag

SODIUM STEAROYL DNA Dezoxi-ribonukleinsav, oktadekanoil-származékok, nátri- Bőrkondicionáló anyag


umsók

2006.4.5.
SODIUM STEAROYL GLU- 38517-23-6 253-980-9 Nátrium-hidrogén-N-(1-oxo-oktadecil)-L-glutamát Emulgeáló szer/lemosó anyag/haj-
TAMATE kondicionáló anyag/bőrkondicio-
náló anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SODIUM STEAROYL HYA- 222400-51-3 Hialuronsav, oktadekanoil-származékok, nátriumsók Hajkondicionáló anyag bőrkondici-
LURONATE onáló anyag

SODIUM STEAROYL Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


HYDROLYZED COLLAGEN anyag

HU
SODIUM STEAROYL 222400-45-5 Hidrolizált kukoricafehérje, N-oktanoil-származékok, nátri- Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
HYDROLYZED CORN umsók onáló anyag
PROTEIN

SODIUM STEAROYL 222400-46-6 Hidrolizált selyemfehérje, N-oktanoil-származékok, nátri- Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


HYDROLYZED SILK umsók onáló anyag

SODIUM STEAROYL 222400-47-7 Hidrolizált szójafehérje, N-oktanoil-származékok, nátrium- Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


HYDROLYZED SOY PRO- sók onáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


TEIN

SODIUM STEAROYL 222400-07-9 Hidrolizált búzafehérje, N-oktanoil-származékok, nátrium- Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


HYDROLYZED WHEAT sók onáló anyag
PROTEIN

SODIUM STEAROYL LAC- 222400-23-9 Tejalbumin, N-oktanoil-származékok, nátriumsók Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


TALBUMIN onáló anyag

SODIUM STEAROYL 25383-99-7 246-929-7 Nátrium-2-sztearoil-laktát Emulgeáló szer


LACTYLATE

SODIUM STEAROYL OAT 226994-40-7 Zabfehérje, N-oktanoil-származékok, nátriumsók Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


PROTEIN onáló anyag

SODIUM STEAROYL PEA 226994-41-8 Borsófehérje, N-oktanoil-származékok, nátriumsók Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


PROTEIN onáló anyag

SODIUM STEAROYL SOY 223705-73-5 Szójafehérje, N-oktanoil-származékok, nátriumsók Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


PROTEIN onáló anyag

SODIUM STEARYL Oktadekánaminium, N-karboxi-metil-N,N-dimetil-, hidro- Felületaktív anyag/habjavító anyag/


BETAINE xid, nátriumsó lemosó anyag

SODIUM STEARYL SUL- 1120-04-3 214-295-0 Nátrium-oktadecilszulfát Felületaktív anyag/lemosó anyag/


FATE emulgeáló szer

L 97/459
SODIUM STYRENE/ACRY- Filmképző anyag/opálosító anyag
LAMIDE COPOLYMER
L 97/460
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SODIUM STYRENE/ACRY- Filmképző anyag/opálosító anyag


LATES COPOLYMER

SODIUM STYRENE/ACRY- Filmképző anyag/opálosító anyag


LATES/DIVINYLBENZENE

HU
COPOLYMER

SODIUM STYRENE/ACRY- Filmképző anyag/opálosító anyag


LATES/PEG-10 DIMA-
LEATE COPOLYMER

SODIUM STYRENE/PEG-10 Filmképző anyag/opálosító anyag


MALEATE/NONOXYNOL-
10 MALEATE/ACRYLATES
COPOLYMER

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


SODIUM SUCCINATE 2922-54-5 220-871-2 Butándisav, mononátriumsó Pufferáló szer

SODIUM SULFANILATE 515-74-2 208-208-5 Nátrium-szulfanilát Antioxidáns/hajfesték

SODIUM SULFATE Nátrium-szulfát natrii sulfas 7757-82-6/ 231-820-9 Nátrium-szulfát Viszkozitásszabályozó szer/duz-
7727-73-3 zasztó szer

SODIUM SULFIDE 1313-82-2 215-211-5 Dinátrium-szulfid III/1,23 Szőrtelenítő szer

SODIUM SULFITE natrii sulfis 7757-83-7 231-821-4 Nátrium-szulfit VI/1,9 Tartósító szer

SODIUM TALLAMPHOP- 68629-52-7/ 271-914-7 Imidazoliumvegyületek, 1(vagy 3)-(2-karboxi-etil)-4,5- Antisztatizáló szer/felületaktív


ROPIONATE 68991-88-8 dihidro-1-(hidroxi-etil)-2-nortallolaj-alkil, hidroxidok, nátri- anyag/hajkondicionáló anyag/
umsók lemosó anyag/habosító anyag

SODIUM TALLOW SUL- 8052-50-4 232-494-0 Faggyú, szulfatált, nátriumsó Felületaktív anyag/lemosó anyag
FATE

SODIUM TALLOWAMP- Glicin, N-(2-hidroxi-etil)-N-(2-amino-etil)-, N-faggyú-acil- Felületaktív anyag


HOACETATE származékok, nátriumsók

SODIUM TALLOWATE 8052-48-0 232-491-4 Zsírsavak, faggyú, nátriumsók Emulgeáló szer/felületaktív anyag/
lemosó anyag/habjavító anyag

SODIUM TAURIDE ACRY- Filmképző anyag

2006.4.5.
LATES/ACRYLIC ACID/
ACRYLONITROGENS
COPOLYMER
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SODIUM THIOCYANATE 540-72-7 208-754-4 Nátrium-tiocianát Hajkondicionáló anyag

SODIUM THIOGLYCO- 367-51-1 206-696-4 Nátrium-merkaptoacetát III/1,2a Szőrtelenítő szer/redukáló anyag


LATE

HU
SODIUM THIOSULFATE Nátrium-tioszulfát natrii thiosulfas 7772-98-7 231-867-5 Nátrium-tioszulfát Redukáló anyag

SODIUM TOLUENESULFO- 12068-03-0 235-088-1 Nátrium-toluolszulfonát Felületaktív anyag/oldhatóságjavító


NATE anyag

SODIUM TRIDECETH-3 61757-59-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(karboxi-metil)-ω-tridecil-oxi)-, nát- Felületaktív anyag/habosító anyag/


CARBOXYLATE riumsó lemosó anyag

SODIUM TRIDECETH-6 61757-59-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(karboxi-metil)-ω-tridecil-oxi)-, nát- Felületaktív anyag/habosító anyag/


CARBOXYLATE riumsó lemosó anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


SODIUM TRIDECETH-7 61757-59-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(karboxi-metil)-ω-(tridecil-oxi)-, nát- Felületaktív anyag/habosító anyag/
CARBOXYLATE riumsó lemosó anyag

SODIUM TRIDECETH-8 61757-59-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(karboxi-metil)-ω-(tridecil-oxi)-, nát- Felületaktív anyag/habosító anyag


CARBOXYLATE riumsó

SODIUM TRIDECETH-12 61757-59-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(karboxi-metil)-ω-(tridecil-oxi)-, nát- Felületaktív anyag/habosító anyag/


CARBOXYLATE riumsó lemosó anyag

SODIUM TRIDECETH SUL- Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


FATE lemosó anyag/habosító anyag

SODIUM TRIDECYL SUL- 3026-63-9 221-188-2 Nátrium-tridecilszulfát Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


FATE habosító anyag

SODIUM TRIDECYLBEN- 26248-24-8 247-536-3 Nátrium-tridecilbenzolszulfonát Felületaktív anyag/lemosó anyag/


ZENESULFONATE habosító anyag

SODIUM TRILAURETH-4 Felületaktív anyag/emulgeáló szer


PHOSPHATE

SODIUM TRIMETAPHOS- Trinátrium-trimeta- 7785-84-4 232-088-3 Trinátrium-trimetafoszfát Pufferáló szer/kelátképző anyag/


PHATE foszfát összetapadás-gátló anyag

SODIUM UNDECETH-5 84647-78-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(karboxi-metil)-ω-(undecil-oxi)-, nát- Emulgeáló szer/felületaktív anyag

L 97/461
CARBOXYLATE riumsó (4 mól EO átlagos mólarány)

SODIUM UNDECYLENATE 3398-33-2 222-264-8 Nátrium-undek-10-enoát VI/1,18 Tartósító szer/lemosó anyag


L 97/462
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SODIUM UNDECYLE- 10-Undekénamid, N-[2-[(2-hidroxi-etil)(karboxi-metil)- Felületaktív anyag/habosító anyag


NOAMPHOACETATE amino]-etil]-, nátriumsó

SODIUM UNDECYLE- 10-Undekénamid, N-[2-[(2-hidroxi-etil)(2-karboxi-etil)- Felületaktív anyag/habosító anyag


NOAMPHOPROPIONATE amino]-etil]-, nátriumsó

HU
SODIUM USNATE 39012-86-7 254-248-1 2,6-Diacetil-7,9-dihidroxi-8,9b-dimetil-dibenzofurán-1,3 Baktériumelleni szer/faggyúképző-
(2H,9bH)-dion, nátriumsó dés-gátló anyag

SODIUM WHEAT GER- Glicin, N-(2-hidroxi-etil)-N-(2-amino-etil)-, N-búzacsíra-acil- Felületaktív anyag/lemosó anyag/


MAMPHOACETATE származékok, nátriumsók hajkondicionáló anyag/habjavító
anyag

SODIUM XYLENE SULFO- 1300-72-7 215-090-9 Nátrium-xilolszulfonát Oldhatóságjavító anyag


NATE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


SODIUM/MEA LAURETH-2 Felületaktív anyag/lemosó anyag
SULFOSUCCINATE

SODIUM/TEA-LAUROYL Antisztatizáló szer/felületaktív


COLLAGEN AMINO ACIDS anyag/hajkondicionáló anyag

SODIUM/TEA-LAUROYL 68920-59-2 Antisztatizáló szer/felületaktív


HYDROLYZED COLLAGEN anyag

SODIUM/TEA-LAUROYL Antisztatizáló szer/felületaktív


HYDROLYZED KERATIN anyag/hajkondicionáló anyag

SODIUM/TEA-LAUROYL Antisztatizáló szer/felületaktív


KERATIN AMINO ACIDS anyag/hajkondicionáló anyag

SODIUM/TEA-UNDECYLE- 224580-93-2 Alginsav, 10-undekenoil-származékok, nátrium-trisz(2-hid- Emulzióstabilizátor/hajkondicio-


NOYL ALGINATE roxi-etil)-amin-sók náló anyag/bőrkondicionáló anyag

SODIUM/TEA-UNDECYLE- 224580-91-0 Karragén, 10-undekenoil-származékok, nátrium-trisz(2-hid- Emulzióstabilizátor/hajkondicio-


NOYL CARRAGEENAN roxi-etil)-amin-sók náló anyag/bőrkondicionáló anyag

SODIUM/TEA-UNDECYLE- Antisztatizáló szer/felületaktív


NOYL COLLAGEN AMINO anyag/hajkondicionáló anyag
ACIDS

SODIUM/TEA-UNDECYLE- Antisztatizáló szer/felületaktív

2006.4.5.
NOYL HYDROLYZED anyag bőrkondicionáló anyag/
COLLAGEN lemosó anyag/hajkondicionáló
anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SODIUM/TEA-UNDECYLE- 222400-08-0 Hidrolizált kukoricafehérje, 10-undekenoil-származékok, Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


NOYL HYDROLYZED nátrium-trisz(2-hidroxi-etil)-amin-sók onáló anyag
CORN PROTEIN

SODIUM/TEA-UNDECYLE- 222400-11-5 Hidrolizált szójafehérje, 10-undekenoil-származékok, nát- Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-

HU
NOYL HYDROLYZED SOY rium-trisz(2-hidroxi-etil)-amin-sók onáló anyag
PROTEIN

SODIUM/TEA-UNDECYLE- 222400-10-4 Hidrolizált búzafehérje, 10-undekenoil-származékok, nát- Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-


NOYL HYDROLYZED rium-trisz(2-hidroxi-etil)-amin-sók onáló anyag
WHEAT PROTEIN

SOLANUM DULCAMARA 84696-50-4 283-655-7 A solanum dulcamara kivonat az ebszőlő (Solanum dulcamara, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Solanaceae) szárából nyert kivonat

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


SOLANUM LYCOPERSI- 90131-63-8 290-375-9 A solanum lycopersicum kivonat paradicsom (Solanum lyco- Bőrkondicionáló anyag/összehúzó
CUM EXTRACT persicum, Solanaceae) leveléből, szárából és terméséből nyert anyag
kivonat

SOLANUM LYCOPERSI- 90131-63-8 290-375-9 A solanum lycopersicum lé paradicsom (Solanum lycopersicum, Bőrkondicionáló anyag
CUM JUICE Solanaceae) terméséből sajtolt lé

SOLANUM LYCOPERSI- A solanum lycopersicum olaj paradicsom (Solanum lycopersicum, Lágyító szer
CUM OIL Solanaceae) magjából nyert nem illó olaj

SOLANUM MELONGENA 84012-19-1 281-665-6 A solanum melogena kivonat a padlizsán (Solanum melongena, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Solanaceae) terméséből nyert kivonat

SOLANUM TUBEROSUM 90083-08-2 290-202-7 A solanum tuberosum kivonat a burgonya (Solanum tuberosum, Bőrsimító anyag
EXTRACT Solanaceae) gyümölcshúsából nyert kivonat

SOLANUM TUBEROSUM 90083-08-2 290-202-7 A solanum tuberosum héjkivonat a burgonya (Solanum Bőrkondicionáló anyag
PEEL EXTRACT tuberosum, Solanaceae) héjából nyert kivonat

SOLANUM TUBEROSUM Keményítő solani amylum 9005-25-8 232-679-6 A solanum tuberosum keményítő a burgonyából (Solanum Abszorbens/viszkozitásszabályozó
STARCH tuberosum, Solanaceae) származó, nagymértékben polimeri- szer
zálódott szénhidrát

SOLIDAGO ODORA EXT- 91770-11-5 294-794-8 A solidago odora kivonat a Solidago odora, Compositae Bőrkondicionáló anyag
RACT hajtásvégéből, virágjából és gyökeréből nyert kivonat

L 97/463
SOLIDAGO VIRGAUREA 85117-06-2 285-559-0 A solidago virgaurea kivonat az aranyvessző (Solidago Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT virgaurea, Compositae) hajtásvégéből, virágjából és gyökeréből
nyert kivonat
L 97/464
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SOLUBLE COLLAGEN Antisztatizáló szer/filmképző


anyag/nedvesítő szer/hajkondicio-
náló anyag/bőrkondicionáló anyag

SOLUBLE PROTEOGLY- Hajkondicionáló anyag/bőrkondici-

HU
CAN onáló anyag

SOLUM DIATOMEAE 7631-86-9 231-545-4 Szilícium-dioxid Koptató anyag/abszorbens/opálo-


sító anyag/összetapadás-gátló
anyag

SOLUM FULLONUM 8031-18-3 310-127-6 Fuller föld Viszkozitásszabályozó szer/gél-


képző anyag

SOLVENT BLACK 3 4197-25-5 224-087-1 2,3-Dihidro-2,2-dimetil-6-[[1-naftil-4-(fenil-azo)]-azo]-1H- Hajfesték

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


perimidin (CI 26150)

SOLVENT BLACK 5 11099-03-9 CI 50415 Hajfesték

SOLVENT GREEN 3 128-80-3 204-909-5 1,4-Bis(p-tolil-amino)-antrakinon (CI 61565) Hajfesték

SOLVENT GREEN 7 6358-69-6 228-783-6 Trinátrium-8-hidroxi-pirén-1,3,6-triszulfonát (CI 59040) Hajfesték

SOLVENT ORANGE 1 2051-85-6 218-131-9 4-(Fenil-azo)-rezircinol (CI 11920) Hajfesték

SOLVENT RED 1 1229-55-6 214-968-9 1-[(2-Metoxi-fenil)-azo]-2-naftol (CI 12150) Hajfesték

SOLVENT RED 3 6535-42-8 229-439-8 4-[(4-Etoxi-fenil)-azo]-naftol (CI 12010) Hajfesték

SOLVENT RED 23 85-86-9 201-638-4 1-(4-(Fenil-azo)-fenil-azo)-2-naftol (CI 26100) Hajfesték

SOLVENT RED 43 15086-94-9 239-138-3 2-(3,6-Dihidroxi-2,4,5,7-tetrabróm-xantén-9-il)-benzoesav Hajfesték


(CI 45380)

SOLVENT RED 48 13473-26-2 236-747-6 2',4',5',7'-Tetrabróm-4,5,6,7-tetraklór-3',6'-dihidroxi-spiro Hajfesték


[izobenzofurán-1(3H),9'-[9H]xantén]-3-on (CI 45410)

SOLVENT RED 72 596-03-2 209-876-0 4',5'-Dibróm-3',6'-dihidroxi-spiro[izobenzofurán-1(3H),9'- Hajfesték


[9H]-xantén]-3-on (CI 45370)

SOLVENT RED 73 38577-97-8 254-010-7 3',6'-Dihidroxi-4',5'-dijód-spiro[izobenzofurán-1(3H),9'- Hajfesték

2006.4.5.
[9H]-xantén]-3-on (CI 45425)

SOLVENT VIOLET 13 81-48-1 201-353-5 1-Hidroxi-4-(p-toluidino)-antrakinon (CI 60725) Hajfesték


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SOLVENT YELLOW 29 6706-82-7 229-754-0 2,2'-[Ciklohexilidén-bisz[(2-metil-4,1-fenilén)-azo]]-bisz[4- Hajfesték


ciklohexil-fenol] (CI 21230)

SOLVENT YELLOW 33 8003-22-3 232-318-2 1,3-Izobenzofurándion, metilkinolinnal és kinolinnal leját- Hajfesték

HU
szódó reakció termékei. Az anyag színindex-számmal (CI
47000) szerepel a színmutatóban

SOLVENT YELLOW 44 2478-20-8 219-607-9 6-Amino-2-(2,4-dimetil-fenil)-1H-benz[de]izokinolin-1,3 Hajfesték


(2H)-dion (CI 56200)

SONCHUS OLERACEUS 96690-50-5 306-245-2 A sonchus oleracheus kivonat a szelíd csorbókából (Sonchus Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT oleraceus, Compositae) nyert lé

SOPHORA ANGUSTIFO- 164288-54-4 A sophora angustifolia kivonat a Sophora Angustifolia, Bőrkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


LIA EXTRACT Leguminosae-ből nyert kivonat

SOPHORA JAPONICA 90131-19-4 290-329-8 A sophora japonica kivonat a japán akác (Sophora japonica, Bőrvédő anyag/csillapító szer
EXTRACT Leguminosae) leveléből nyert kivonat

SOPHORA JAPONICA 90131-19-4 290-329-8 A sophora japonica virágkivonat a japán akác (Sophora Bőrvédő anyag
FLOWER EXTRACT japonica, Leguminosae) virágjából nyert kivonat

SORBETH-3 ISOSTEARATE Emulgeáló szer

SORBETH-6 53694-15-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi-, D-glucitollal alko- Emulgeáló szer


tott éter (6:1)

SORBETH-6 HEXASTEA- Emulgeáló szer


RATE

SORBETH-20 53694-15-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi-, D-glucitollal alko- Oldószer


tott éter (6:1)

SORBETH-30 53694-15-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi-, D-glucitollal alko- Emulgeáló szer


tott éter (6:1)

SORBETH-40 53694-15-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-hidro-ω-hidroxi-, D-glucitollal alko- Emulgeáló szer


tott éter (6:1)

L 97/465
SORBIC ACID Szorbinsav acidum sorbicum 110-44-1 203-768-7 Hexa-2,4-diénsav VI/1,4 Tartósító szer
L 97/466
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SORBITAN CAPRYLATE 60177-36-8 262-098-3 Szorbitán, monooktanoát Emulgeáló szer

SORBITAN COCOATE 68154-36-9 268-910-2 Zsírsavak, kókusz, szorbitánnal alkotott monoészterek Emulgeáló szer

SORBITAN DIISOSTEA- 68238-87-9 269-410-7 Szorbitán, diizooktadekanoát Emulgeáló szer

HU
RATE

SORBITAN DIOLEATE 29116-98-1 249-448-0 Szorbitán, di-9-oktadekenoát, (Z,Z)- Emulgeáló szer

SORBITAN DISTEARATE 36521-89-8 253-084-8 Szorbitán, dioktadekanoát Lágyító szer

SORBITAN ISOSTEARATE 71902-01-7 276-171-2 Szorbitán, izooktadekanoát Emulgeáló szer

SORBITAN LAURATE Szorbitán-laurát 1338-39-2 215-663-3 Szorbitán-laurát Emulgeáló szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


SORBITAN OLEATE Szorbitán-oleát 1338-43-8 215-665-4 Szorbitán-oleát Emulgeáló szer

SORBITAN OLIVATE 223706-40-9 D-Glucitol, 1,4-anhidro-, olívaolaj-zsírsavakkal alkotott 6- Emulgeáló szer


monoészter

SORBITAN PALMITATE Szorbitán-palmitát 26266-57-9 247-568-8 Szorbitán-palmitát Emulgeáló szer

SORBITAN SESQUIISOS- 71812-38-9 Szorbitán, izooktadekanoát (2:3) Emulgeáló szer


TEARATE

SORBITAN SESQUIO- Szorbitán-szeszkvio- 8007-43-0 232-360-1 Szorbitán, (Z)-9-oktadekenoát (2:3) Emulgeáló szer
LEATE leát

SORBITAN SESQUISTEA- 51938-44-4 257-529-7 Szorbitán, oktadekanoát (2:3) Emulgeáló szer


RATE

SORBITAN STEARATE Szorbitán-sztearát 1338-41-6 215-664-9 Szorbitán-sztearát Emulgeáló szer

SORBITAN TRIISOSTEA- 54392-27-7 259-141-3 Szorbitán, triizooktadekanoát Emulgeáló szer


RATE

SORBITAN TRIOLEATE Szorbitán-trioleát 26266-58-0 247-569-3 Anhidro-D-glucitol-trioleát Emulgeáló szer

SORBITAN TRISTEARATE Szorbitán-trisztearát 26658-19-5 247-891-4 Szorbitán-trisztearát Emulgeáló szer

SORBITOL Szorbitol sorbitolum 50-70-4 200-061-5 D-Glucitol Nedvesítő szer/képlékenyítő szer/

2006.4.5.
bőrkondicionáló anyag

SORBITYL ACETATE 39346-74-2 254-423-2 D-Glucitol, acetát Emulgeáló szer


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SORBITYL FURFURAL Antioxidáns

SORBITYL SILANEDIOL 221346-75-4 D-Glucitol, 1,3-O-(dimetilszililén)- Lágyító szer

SORBUS AUCUPARIA 84776-90-9 284-017-0 A sorbus aucuparia kivonat a veres berkenye (Sorbus aucuparia, Bőrkondicionáló anyag

HU
EXTRACT Rosaceae) bogyójából nyert kivonat

SOY ACID 68308-53-2 269-657-0 Zsírsavak, szója Lágyító szer/emulgeáló szer/zsír-


pótló anyag

SOY DIHYDROXYPROPYL- Antisztatizáló szer


DIMONIUM POLYGLU-
COSE

SOY STEROL Szterinek, szójabab Emulgeáló szer/nedvesítő szer/bőr-

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


kondicionáló anyag

SOY STEROL ACETATE Szterinek, szójabab, acetátok Emulgeáló szer/bőrkondicionáló


anyag

SOYA HYDROXYETHYL 70024-77-0 274-267-9 1H-Imidazol-1-etanol, 4,5-dihidro-, 2-norszója-alkil-szár- Felületaktív anyag/hajkondicionáló


IMIDAZOLINE mazékok anyag

SOYAETHYL MORPHOLI- 61791-34-2 263-167-0 Morfolinium, 4-etil-4-szója-alkil, Et-szulfátok Antisztatizáló szer/emulgeáló szer
NIUM ETHOSULFATE

SOYAMIDE DEA 68425-47-8 270-355-6 Amidok, szója, N,N-bisz(hidroxi-etil) Emulgeáló szer/emulzióstabilizátor/


felületaktív anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer/habjavító anyag

SOYAMIDOETHYLDIMO- 222400-09-1 Hidrolizált búzafehérje, 3-klór-2-hidroxi-propil-trimetilam- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


NIUM/TRIMONIUM mónium-kloriddal és szója-alkil-dimetilammónium-klorid- anyag
HYDROXYPROPYL dal lejátszódó reakció termékei
HYDROLYZED WHEAT
PROTEIN

SOYAMIDOPROPALKO- 1-Propánaminium, 3-amino-N,N,N-trimetil, N-szójabab- Antisztatizáló szer


NIUM CHLORIDE acil-származékok, kloridok

SOYAMIDOPROPYL 1-Propánaminium, 3-amino-N-karboxi-metil-N,N-dimetil-, Felületaktív anyag/lemosó anyag/


BETAINE N-szójabab-acil-származékok, hidroxidok, belső sók hajkondicionáló anyag/bőrkondici-
onáló anyag

L 97/467
SOYAMIDOPROPYL 68188-30-7 Amidok, szója, N-(3-(dimetil-amino)-propil) Emulgeáló szer/felületaktív anyag
DIMETHYLAMINE
L 97/468
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SOYAMIDOPROPYL 90529-57-0 291-990-5 1-Propánaminium, 3-amino-N-etil-N,N-dimetil-, N-szója- Antisztatizáló szer/felületaktív


ETHYLDIMONIUM ETHO- acil-származékok, Et-szulfátok anyag
SULFATE

SOYAMIDOPROPYLAMINE 223707-70-8 Amidok, szója, N-[-3(dimetil-amino)-propil], N-oxidok Lemosó anyag/habosító anyag/fel-

HU
OXIDE ületaktív anyag

SOYAMINE 61790-18-9 263-112-0 Aminok, szója-alkil Antisztatizáló szer/emulgeáló szer

SOYAMINOPROPYLAMINE 1,3-Propán-diamin, N-szója-alkil Emulgeáló szer

SOYBEAN PALMITATE 227200-28-4 Szójabab, hexadekanoil-kloriddal lejátszódó reakció ter- Lágyító szer/zsírpótló anyag
mékei

SOYDIMONIUM Antisztatizáló szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


HYDROXYPROPYL
HYDROLYZED WHEAT
PROTEIN

SOYETHYLDIMONIUM 68308-67-8 269-663-3 Kvaterner ammóniumvegyületek, etil-dimetil-szója-alkil, Et- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


ETHOSULFATE szulfátok anyag

SOYTRIMONIUM CHLO- 61790-41-8 263-134-0 Kvaterner ammóniumvegyületek, trimetil-szója-alkil, klori- VI/1,44 Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/
RIDE dok tartósító szer/felületaktív anyag/
hajkondicionáló anyag

SPERGULARIA RUBRA 84776-02-3 283-927-5 A spergularia rubra kivonat a Spergularia rubra, Caryophyllaceae Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT teljes növényéből nyert kivonat

SPHINGOLIPIDS Szfingolipidek Lágyító szer/bőrvédő anyag/bőr-


kondicionáló anyag

SPINACIA OLERACEA 90131-25-2 290-336-6 A spinacia oleracea kivonat a spenót (Spinacia oleracea, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Chenopodiaceae) leveléből nyert kivonat

SPINAL CORD EXTRACT A spinal cord kivonat az állati gerincvelőből nyert kivonat II/419 (Ha 12 hóna- Bőrkondicionáló anyag
pos szarvasmarhafé-
léktől, vagy 12
hónapnál idősebb
juh- és kecskefélék-
től származik, vagy
olyanoktól, amely-

2006.4.5.
eknek egy csont
metszőfoga már
kibújt a fogínyből)
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SPINAL LIPID EXTRACT A spinal lipid kivonat az állati gerinclipidekből nyert kivonat II/419 (Ha 12 hóna- Lágyító szer
pos szarvasmarhafé-
léktől, vagy 12
hónapnál idősebb
juh- és kecskefélék-

HU
től származik, vagy
olyanoktól, amely-
eknek egy csont
metszőfoga már
kibújt a fogínyből)

SPIRAEA ULMARIA EXT- 84775-57-5 283-886-3 A spiraea ulmaria kivonat a bakszakáll (Spiraea ulmaria, Összehúzó anyag/erősítőszer
RACT Rosaceae) hajtásvégéből nyert kivonat

SPIRODELA POLYRRHIZA 223748-79-6 A spirodela polyrrhyza kivonat a bojtos békalencse (Spirodela Bőrkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


EXTRACT polyrrhiza, Lemnaceae) növényéből nyert kivonat

SPIRULINA MAXIMA EXT- A spirulina maxima kivonat a Spirulina maxima, Cyanophyceae Bőrsimító anyag
RACT leveléből nyert kivonat

SPIRULINA PLATENSIS 223751-80-2 A spirulina platensis kivonat algából (Spirulina platensis, Bőrvédő anyag
EXTRACT Cyanophyceae) nyert kivonat

SPLEEN EXTRACT 84540-14-7 283-105-6 A lépkivonat emlősök lépéből nyert kivonat II/419 (juh-, és kecs- Bőrkondicionáló anyag
kefélékből származó
lépkivonat)

SPLEEN HYDROLYSATE 91080-06-7 293-498-6 Fehérjehidrolizátumok, lép. Elsősorban aminosavakból, II/419 (juh-, és kecs- Bőrkondicionáló anyag
peptidekből és fehérjékből álló, lép savas, lúgos vagy kefélékből származó
enzimes hidrolízisével kapott anyag. Szennyeződésként lép)
főleg szénhidrátokat és lipideket, valamint kis mennyiségben
különböző egyéb biológiai eredetű szerves anyagot tartal-
mazhat

SQUALANE Szkvalán 111-01-3 203-825-6 2,6,10,15,19,23-Hexametiltetrakozán Lágyító szer/hajkondicionáló


anyag/zsírpótló anyag/bőrkondici-
onáló anyag

SQUALENE 111-02-4 203-826-1 2,6,10,15,19,23-Hexametiltetrakoza-2,6,10,14,18,22-hexén Antisztatizáló szer/lágyító szer/haj-


kondicionáló anyag/zsírpótló anyag

L 97/469
SQUALI IECUR OIL 68990-63-6 273-616-2 A squali iecur olaj különféle cápafajok (Squaliformes) friss Lágyító szer/zsírpótló anyag/bőr-
májából sajtolt nem illó olaj. Főleg telítetlen C14-C18 és kondicionáló anyag
C16-C22 zsírsavak gliceridjeit tartalmazza
L 97/470
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

STACHYS OFFICINALIS 90131-30-9 290-340-8 A stachys officinalis kivonat az orvosi tisztesfű (Stachys Bőrvédő anyag
EXTRACT officinalis, Lamiaceae) föld feletti részeiből nyert kivonat

STANNOUS CHLORIDE Ón-klorid 7772-99-8 231-868-0 Ón-diklorid Redukáló anyag

HU
STANNOUS FLUORIDE Ón-fluorid 7783-47-3 231-999-3 Ón-difluorid III/1,35 Szájápoló anyag/foltosodásgátló
anyag

STANNOUS PYROPHOS- Ón-pirofoszfát stanni pyrophosphas 15578-26-4 239-635-5 Difoszforsav, ón(2+)só (1:2) Szájápoló anyag/foltosodásgátló
PHATE anyag/csillapító szer

STARCH DIETHYLAMI- 9041-94-5 Keményítő, 2-(dietil-amino)-etil-éter Antisztatizáló szer/filmképző


NOETHYL ETHER anyag/bőrkondicionáló anyag

STARCH/ACRYLATES/ Kötőanyag/filmképző anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ACRYLAMIDE COPOLY-
MER

STEAPYRIUM CHLORIDE 14492-68-3/ 238-501-3 1-[2-Oxo-2-[[2-[(1-oxo-oktadecil)-oxi]-etil]-amino]-etil]- Baktériumelleni szer/antisztatizáló


1341-08-8 piridinium-klorid szer

STEARALKONIUM BEN- Benzolmetánaminium, N,N-dimetil-N-oktadecil-, bentonit- Viszkozitásszabályozó/gélképző


TONITE tal lejátszódó reakció termékei anyag

STEARALKONIUM CHLO- 122-19-0 204-527-9 Benzil-dimetil(oktadecil)ammónium-klorid VI/1,54 Tartósító szer/antisztatizáló szer/


RIDE felületaktív anyag

STEARALKONIUM DIME- Sziloxánok és szilikonok, di-Me, etilén-glikollal alkotott Hajkondicionáló anyag


THICONE COPOLYOL éterek, propilén-glikol kopolimer mono(hidrogénftalát), N,
PHTHALATE N-dimetil-N-oktadecil-benzolmetánaminium-sók

STEARALKONIUM HEC- 94891-33-5/ 305-633-9/ Benzolmetánaminium, N,N-dimetil-N-oktadecil-, klorid, Viszkozitásszabályozó szer/gél-


TORITE 71011-26-2 275-126-4 hektorittal lejátszódó reakció termékei./Kvaterner ammó- képző anyag
niumvegyületek, benzil(hidrogénezett faggyú-alkil)-dimetil,
kloridok, hektorittal alkotott vegyületek

STEARAMIDE 124-26-5 204-693-2 Oktadekánamid Opálosító anyag/viszkozitásszabá-


lyozó szer/habjavító anyag

STEARAMIDE AMP 36284-86-3 Oktadekánamid, N-(2-hidroxi-1,1-dimetiletil)- Viszkozitásszabályozó szer/habja-


vító anyag

2006.4.5.
STEARAMIDE DEA 93-82-3 202-280-1 N,N-Bisz(2-hidroxi-etil)-sztearamid Antisztatizáló szer/viszkozitássza-
bályozó szer/habjavító anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

STEARAMIDE DEA-DIS- 51325-39-4 257-136-0 [(1-Oxo-oktadecil)-imino]-dietán-1,2-diil-disztearát Opálosító anyag/viszkozitásszabá-


TEARATE lyozó szer/habjavító anyag

STEARAMIDE DIBA-STEA- Oktadekánsav, 2-hidroxi-metil-3-(1-oxo-oktadecil)-amino- Opálosító anyag/viszkozitásszabá-

HU
RATE propil-észter lyozó szer/habjavító anyag

STEARAMIDE MEA 111-57-9 203-883-2 N-(2-Hidroxi-etil)-sztearamid Antisztatizáló szer/viszkozitássza-


bályozó szer/habjavító anyag

STEARAMIDE MEA-STEA- 14351-40-7 238-310-5 2-[(1-Oxo-oktadecil)-amino]-etilsztearát Antisztatizáló szer/opálosító anyag/


RATE viszkozitásszabályozó szer

STEARAMIDE MIPA 35627-96-4 252-648-0 N-(2-Hidroxi-propil)-sztearamid Antisztatizáló szer/viszkozitássza-


bályozó szer/habjavító anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


STEARAMIDOETHYL 55819-54-0 259-838-2 N-[3-[Bisz(2-Hidroxi-etil)-amino]-propil]-sztearamid Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
DIETHANOLAMINE anyag

STEARAMIDOETHYL 16889-14-8 240-924-3 N-[2-(Dietil-amino)-etil]-sztearamid Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


DIETHYLAMINE anyag

STEARAMIDOETHYL 68133-34-6 268-677-7 N-[2-(Dietil-amino)-etil]-sztearamid-foszfát Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


DIETHYLAMINE PHOSP- anyag
HATE

STEARAMIDOETHYL 141-21-9 205-469-7 N-[2-[(2-Hidroxi-etil)-amino]-etil]-sztearamid Antisztatizáló szer/emulgeáló szer


ETHANOLAMINE

STEARAMIDOETHYL 68134-13-4 268-729-9 [2-[(2-Hidroxi-etil)-ammónio]-etil]-(sztearoil)-ammónium- Antisztatizáló szer


ETHANOLAMINE PHOSP- hidrogénfoszfát
HATE

STEARAMIDOPROPALKO- 65694-10-2 265-880-2 Benzil-dimetil-[3-[(1-oxo-oktadecil)-amino]-propil]-ammó- Antisztatizáló szer


NIUM CHLORIDE nium-klorid

STEARAMIDOPROPYL 6179-44-8 228-227-2 (Karboxi-metil)-dimetil-3-[(1-oxo-oktadecil)-amino]-propi- Antisztatizáló szer/felületaktív


BETAINE lammónium-hidroxid anyag/hajkondicionáló anyag/
lemosó anyag/bőrkondicionáló
anyag/habosító anyag

STEARAMIDOPROPYL 1-Propánaminium, N-(vegyes oktadecil és hexadecil)-N,N- Antisztatizáló szer

L 97/471
CETEARYL DIMONIUM dimetil-3-(1-oxo-oktadecil)-amino-, 4-metil-benzolszulfonát
TOSYLATE
L 97/472
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

STEARAMIDOPROPYL 227200-31-9 Sziloxánok és szilikonok, dimetil, metil-3-[(1-oxo-oktade- Korróziógátló anyag/filmképző


DIMETHICONE cil)-amino]-propil anyag

STEARAMIDOPROPYL 2100549 231-609-1 N-[3-(dimetil-amino)-propil]-sztearamid Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/


DIMETHYLAMINE felületaktív anyag/hajkondicionáló

HU
anyag

STEARAMIDOPROPYL 55819-53-9 259-837-7 Dimetil-[(3-sztearoil-amino)-propil]-ammónium-laktát Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


DIMETHYLAMINE LAC- anyag
TATE

STEARAMIDOPROPYL Oktadekánamid, N-(3-Dimetil-amino-propil)-, oktadekanoát Emulgeáló szer/hajkondicionáló


DIMETHYLAMINE STEA- anyag
RATE

STEARAMIDOPROPYL 67846-16-6 267-360-0 Etil-dimetil-[3-[(1-oxo-oktadecil)-amino]-propil]-ammó- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ETHYLDIMONIUM ETHO- nium-etilszulfát anyag
SULFATE

STEARAMIDOPROPYL 55852-13-6 Oktadekánamid, N-[3-(4-morfolinil)-propil]- Antisztatizáló szer


MORPHOLINE

STEARAMIDOPROPYL 55852-14-7 259-860-2 4-[3-(Sztearoil-amino)-propil]-morfolinium-laktát Antisztatizáló szer


MORPHOLINE LACTATE

STEARAMIDOPROPYL PG- Foszforsav, 2-hidroxi-3-[3-(1-oxo-oktadecil-amino)-propil- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


DIMONIUM CHLORIDE dimetil-ammónio]-propil-triészter, triklorid anyag
PHOSPHATE

STEARAMIDOPROPYL 1-Propánaminium, N-[(2-oxo-1-pirolidinil)-metil]-N,N- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


PYRROLIDONYLMETHYL dimetil-3-(1-oxo-oktadecil)-amino-, klorid anyag
DIMONIUM CHLORIDE

STEARAMIDOPROPYL 19277-88-4 242-930-1 Trimetil-3-[(1-oxo-oktadecil)-amino]-propilammónium- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


TRIMONIUM METHOSUL- metilszulfát anyag
FATE

STEARAMIDOPROPYLA- 25066-20-0 246-598-9 N-[3-(Dimetil-amino)-propil]-sztearamid-N-oxid Antisztatizáló szer/felületaktív


MINE OXIDE anyag/hajkondicionáló anyag/hab-
javító anyag/oldhatóságjavító anyag

STEARAMINE 124-30-1 204-695-3 Oktadecilamin Antisztatizáló szer

STEARAMINE OXIDE 2571-88-2 219-919-5 N,N-Dimetil-oktadecilamin-N-oxid Antisztatizáló szer/felületaktív

2006.4.5.
anyag/oldhatóságjavító anyag/
lemosó anyag/hajkondicionáló
anyag/habjavító anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

STEARDIMONIUM Antisztatizáló szer


HYDROXYPROPYL
HYDROLYZED CASEIN

STEARDIMONIUM Antisztatizáló szer

HU
HYDROXYPROPYL
HYDROLYZED COLLAGEN

STEARDIMONIUM Antisztatizáló szer


HYDROXYPROPYL
HYDROLYZED KERATIN

STEARDIMONIUM Antisztatizáló szer


HYDROXYPROPYL
HYDROLYZED RICE PRO-

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


TEIN

STEARDIMONIUM Antisztatizáló szer


HYDROXYPROPYL
HYDROLYZED SILK

STEARDIMONIUM Antisztatizáló szer


HYDROXYPROPYL
HYDROLYZED VEGE-
TABLE PROTEIN

STEARDIMONIUM Antisztatizáló szer


HYDROXYPROPYL
HYDROLYZED WHEAT
PROTEIN

STEARETH-2 9005-00-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-oktadecil-ω-hidroxi Emulgeáló szer/felületaktív anyag

STEARETH-2 PHOSPHATE Emulgeáló szer

STEARETH-3 9005-00-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-oktadecil-ω-hidroxi Emulgeáló szer

STEARETH-4 9005-00-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-oktadecil-ω-hidroxi Emulgeáló szer

STEARETH-5 9005-00-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-oktadecil-ω-hidroxi Emulgeáló szer

STEARETH-5 STEARATE Emulgeáló szer/bőrkondicionáló

L 97/473
anyag

STEARETH-6 9005-00-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-oktadecil-ω-hidroxi Emulgeáló szer


L 97/474
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

STEARETH-7 9005-00-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-oktadecil-ω-hidroxi Emulgeáló szer

STEARETH-8 Sztearinalkohol polietilénglikol Emulgeáló szer

STEARETH-10 9005-00-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-oktadecil-ω-hidroxi Emulgeáló szer/felületaktív anyag/

HU
zsírpótló anyag

STEARETH-10 ALLYL Filmképző anyag


ETHER/ACRYLATES
COPOLYMER

STEARETH-11 9005-00-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-oktadecil-ω-hidroxi Emulgeáló szer

STEARETH-13 9005-00-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-oktadecil-ω-hidroxi Emulgeáló szer

STEARETH-14 9005-00-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-oktadecil-ω-hidroxi Emulgeáló szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


STEARETH-15 9005-00-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-oktadecil-ω-hidroxi Emulgeáló szer/lemosó anyag

STEARETH-16 9005-00-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-oktadecil-ω-hidroxi Emulgeáló szer/lemosó anyag

STEARETH-20 9005-00-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-oktadecil-ω-hidroxi Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


lemosó anyag

STEARETH-21 9005-00-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-oktadecil-ω-hidroxi Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


lemosó anyag

STEARETH-25 9005-00-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-oktadecil-ω-hidroxi Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


lemosó anyag

STEARETH-27 9005-00-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-oktadecil-ω-hidroxi Felületaktív anyag/lemosó anyag

STEARETH-30 9005-00-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-oktadecil-ω-hidroxi Felületaktív anyag/gélképző anyag/


lemosó anyag

STEARETH-40 9005-00-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-oktadecil-ω-hidroxi Felületaktív anyag/gélképző anyag/


lemosó anyag

STEARETH-50 9005-00-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-oktadecil-ω-hidroxi Felületaktív anyag/gélképző anyag/


lemosó anyag

STEARETH-80 9005-00-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-oktadecil-ω-hidroxi- (80 mól EO Felületaktív anyag


átlagos mólarány)

STEARETH-100 9005-00-9 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-oktadecil-ω-hidroxi Felületaktív anyag/gélképző anyag

STEARIC ACID Sztearinsav 57-11-4 200-313-4 Sztearinsav Emulgeáló szer/emulzióstabilizátor/

2006.4.5.
zsírpótló anyag/lemosó anyag

STEARONE 504-53-0 207-993-1 Pentatriakontán-18-on Viszkozitásszabályozó szer


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

STEAROXY DIMETHICONE 68554-53-0 Sziloxánok és szilikonok, di-Me, (oktadecil-oxi)-lezárású Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

STEAROXYMETHICONE/ Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


DIMETHICONE COPOLY-
MER

HU
STEAROXYTRIMETHYLSI- 18748-98-6 242-554-8 Trimetil-(oktadecil-oxi)-szilán Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
LANE

STEAROYL GLUTAMIC 3397-16-8 222-252-2 N-(1-Oxo-oktadecil)-L-glutaminsav Bőrkondicionáló anyag


ACID

STEAROYL INULIN 190524-47-1 Inulin, oktadekanoil-származékok Lágyító szer/emulgeáló szer

STEAROYL LACTYLIC 14440-80-3 238-418-2 2-(1-Karboxi-etoxi)-1-metil-2-oxo-etilsztearát Emulgeáló szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ACID

STEAROYL LEUCINE 14379-43-2 L-Leucin, N-(1-oxo-oktadecil)- Emulgeáló szer/hajkondicionáló


anyag/bőrkondicionáló anyag/fel-
ületaktív anyag

STEAROYL PG-TRIMO- 1-Propánaminium, 2-hidroxi-N,N,N-trimetil-3-[(1-oxo- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


NIUM CHLORIDE oktadecil)-oxi]-, klorid anyag

STEAROYL SARCOSINE 142-48-3 205-539-7 N-(1-Oxo-oktadecil)-szarkozin Antisztatizáló szer/felületaktív


anyag/hajkondicionáló anyag

STEARTRIMONIUM BRO- 1120-02-1 214-294-5 Trimetiloktadecilammónium-bromid VI/1,44 Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


MIDE anyag/tartósító szer

STEARTRIMONIUM 112-03-8 203-929-1 Trimetiloktadecilammónium-klorid VI/1,44 Tartósító szer/hajkondicionáló


CHLORIDE anyag

STEARTRIMONIUM Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


HYDROXYETHYL anyag/bőrkondicionáló anyag
HYDROLYZED COLLAGEN

STEARTRIMONIUM MET- 18684-11-2 242-501-9 Trimetil(oktadecil)ammónium-metilszulfát Antisztatizáló szer


HOSULFATE

STEARTRIMONIUM SAC- 2870-63-5 1-Oktadekanaminium, N,N,N-trimetil-, 1.2-benzizotiazol-3 Antisztatizáló szer/hajkondicionáló

L 97/475
CHARINATE (2H)-on-1-dioxiddal alkotott só 1(1:1) anyag

STEARYL ACETATE 822-23-1 212-493-1 Oktadecilacetát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


L 97/476
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

STEARYL ACETYL GLUTA- 221356-45-2 N-Acetil-L-glutaminsav, oktadecil-(5)-észter Emulgeáló szer/hajkondicionáló


MATE anyag/bőrkondicionáló anyag/fel-
ületaktív anyag

STEARYL ALCOHOL Sztearilalkohol alcohol stearylicus 112-92-5 204-017-6 Oktadekán-1-ol Lágyító szer/emulzióstabilizátor/

HU
opálosító anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer/habjavító anyag/zsír-
pótló anyag

STEARYL BEESWAX 223705-72-4 Méhviasz-zsírsavak, oktadecil-észterek Lágyító szer

STEARYL BEHENATE 24271-12-3 246-115-1 Oktadecildokozanoát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

STEARYL BENZOATE 10578-34-4 234-169-9 Oktadecilbenzoát Lágyító szer

STEARYL BETAINE 820-66-6 212-470-6 (Karboxiláto-metil)-dimetil-(oktadecil)-ammónium Antisztatizáló szer/felületaktív

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


anyag hajkondicionáló anyag/bőr-
kondicionáló anyag/habosító anyag

STEARYL CAPRYLATE 18312-31-7 242-200-2 Oktadeciloktanoát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

STEARYL CITRATE 1337-33-3 215-654-4 1,2,3-Propánetrikarbonsav, 2-hidroxi-, oktadecil-észter Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

STEARYL DIMETHICONE 67762-83-8 Sziloxánok és szilikonok, di-Me, Me-sztearil Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

STEARYL ERUCAMIDE 10094-45-8 233-226-5 (Z)-N-Oktadecildokoz-13-én-amid Opálosító anyag/viszkozitásszabá-


lyozó szer

STEARYL ERUCATE 86601-84-5 289-256-4 Oktadecil-(Z)-dokoz-13-enoát Lágyító szer

STEARYL ETHYLHEXA- 59130-70-0 261-620-7 Oktadecil-2-etilhexanoát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


NOATE

STEARYL ETHYLHEXYLDI- 1-Oktadekánaminium, N-(2-etil-hexil)-N,N-dimetil-, klorid Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


MONIUM CHLORIDE anyag

STEARYL ETHYLHEXYLDI- 1-Oktadekánaminium, N-(2-etil-hexil)-N,N-dimetil-, metil- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


MONIUM METHOSULFATE szulfát anyag

STEARYL GLYCOL 20294-76-2 243-711-3 Oktadekán-1,2-diol Lágyító szer

STEARYL GLYCOL ISOS- Izooktadekánsav, 2-hidroxi-oktadecil-észter Lágyító szer


TEARATE

STEARYL GLYCYRRHETI- 13832-70-7 Olean-12-én-29-sav, 3-hidroxi-11-oxo-, oktadecil-észter, Bőrkondicionáló anyag/csillapító

2006.4.5.
NATE (3β,20β)- szer

STEARYL HEPTANOATE 66009-41-4 266-065-4 Oktadecil-heptanoát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

STEARYL HYDROX- 95-19-2 202-397-8 2-(2-Heptadecil-2-imidazolin-1-il)-etanol Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


YETHYL IMIDAZOLINE anyag

STEARYL HYDROXYETHY- 93783-42-7 298-240-6 2-Heptadecil-4,5-dihidro-1,3-bisz(2-hidroxi-etil)-1-H-imida- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló

HU
LIMIDONIUM CHLORIDE zolium-klorid anyag

STEARYL LACTATE 35230-14-9 252-447-8 Oktadecil-laktát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

STEARYL LINOLEATE 17673-53-9 241-653-3 Oktadecil-(9Z,12Z)-oktadeka-9,12-dienoát Lágyító szer/opálosító anyag

STEARYL METHICONE Lágyító szer/bőrkondicionáló


anyag/bőrvédő anyag

STEARYL STEARATE 2778-96-3 220-476-5 Oktadecil-sztearát Lágyító szer/viszkozitásszabályozó


szer/bőrkondicionáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


STEARYL STEAROYL 54684-78-5 Oktadekánsav, 12-[(1-oxo-oktadecil)-oxi]-, oktadecil-észter Lágyító szer/viszkozitásszabályozó
STEARATE szer/bőrkondicionáló anyag

STEARYL/AMINOPROPYL 110720-64-4 Lágyító szer


METHICONE COPOLYMER

STEARYLVINYL ETHER/MA 28214-64-4 2,5-Furándion, 1-(etenil-oxi)-oktadekánnal alkotott polimer Antisztatizáló szer/filmképző


COPOLYMER anyag/viszkozitásszabályozó szer

STELLARIA MEDIA EXT- 90131-34-3 290-345-5 A stellaria media kivonat a tyúkhúr (Stellaria media, Bőrkondicionáló anyag
RACT Caryophyllaceae) hajtásvégéből nyert kivonat

STEPHANIA TETRANDA 223748-82-1 A stephania tetranda kivonat a Stephania tetranda, Menisper- Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT maceae gyökeréből nyert kivonat

STERCULIA URENS EX- A sterculia urens kivonat a Sterculia urens, Sterculiaceae fa Kötőanyag/emulzióstabilizátor/
TRACT kéregváladékából nyert kivonat viszkozitásszabályozó szer

STERCULIA URENS GUM 9000-36-6 232-539-4 A sterculia urens mézga a Sterculia urens, Sterculiaceae fa Viszkozitásszabályozó szer
szárított váladéka (karaya-gumi)

STEVIOSIDE Eupatoriumrebaudianum szénhidrát izolátuma Szájápoló anyag/elfedő anyag

STILLINGIA SYLVATICA 90131-35-4 290-346-0 A stillingia sylvatica a Stillingia sylvatica, Euphorbiaceae szárított Lágyító szer
gyökeréből származó növényi anyag

L 97/477
STOMACH EXTRACT 84540-15-8 283-106-1 A gyomorkivonat emlősök gyomrából nyert kivonat Bőrkondicionáló anyag
L 97/478
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

STREPTOCOCCUS LACTIS A streptococcus lactis kivonat a Streptococcus lactis baktéri- Bőrvédő anyag
EXTRACT umkultúrából nyert kivonat

STRONTIUM ACETATE 543-94-2 208-854-8 Stroncium-di(acetát) III/1,58 Szájápoló anyag/csillapító szer

HU
STRONTIUM CHLORIDE 10476-85-4 233-971-6 Stroncium-klorid III/1,57 Szájápoló anyag/csillapító szer

STRONTIUM HYDROXIDE 18480-07-4/ 242-367-1 Stroncium-hidroxid III/1,63 Pufferáló szer


1311-10-0

STRONTIUM PEROXIDE 1314-18-7 215-224-6 Stroncium-peroxid III/1,64/III/1,12 Fehérítő anyag

STRONTIUM SULFIDE 1314-96-1 215-249-2 Stroncium-szulfid III/1,23 Szőrtelenítő szer

STRONTIUM THIOGLYCO- 38337-95-0 253-888-9 Merkaptoecetsav, stronciumsó III/1,2a Szőrtelenítő szer/redukáló anyag/

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


LATE hajgöndörítő vagy egyenesítő anyag

STRUTHIO OIL 225234-11-7 A struthio olaj a strucc (Struthio) zsírszövetéből kiolvasztott Hajkondicionáló anyag
olaj

STYRAX BENZOIN EX- 84929-79-3 284-557-7 A styrax benzoin kivonat a Styrax benzoin, Styracaceae Filmképző anyag
TRACT balzsamos gyantájából nyert kivonat

STYRAX BENZOIN GUM 2593352 232-523-7 A styrax benzoin gyanta a Styrax benzoin, Styracaceae-ből nyert Filmképző anyag
balzsamos gyanta. Olyan termék, amely gyantasavakat és
ezek észtereit, terpénjeit, és ezen terpének oxidációs és
polimerizációs termékeit tartalmazhatja

STYRENE/ACRYLAMIDE 24981-13-3 2-Propénamid, etenilbenzollal alkotott polimer Opálosító anyag


COPOLYMER

STYRENE/ACRYLATES Opálosító anyag


COPOLYMER

STYRENE/ACRYLATES/ Filmképző anyag/viszkozitásszabá-


ACRYLONITRILE COPOLY- lyozó szer
MER

STYRENE/ACRYLATES/ Filmképző anyag/opálosító anyag


AMMONIUM METHACRY-
LATE COPOLYMER

2006.4.5.
STYRENE/ALLYL BEN- Filmképző anyag/viszkozitásszabá-
ZOATE COPOLYMER lyozó szer
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

STYRENE/BUTADIENE 9003-55-8 Benzol, etenil-, 1,3-butadiénnel alkotott polimer Opálosító anyag


COPOLYMER

STYRENE/DVB COPOLY- 9003-70-7 Opálosító anyag

HU
MER

STYRENE/ISOPRENE 25038-32-8 Benzol, etenil-, 2-metil-1,3-butadiénnel alkotott polimer Filmképző anyag/opálosító anyag
COPOLYMER

STYRENE/MA COPOLY- 9011-13-6 2,5-Furándion, etenilbenzollal alkotott polimer Kötőanyag/emulzióstabilizátor/


MER filmképző anyag

STYRENE/METHYLSTY- 149613-90-1 1H-Indén, etenilbenzollal és (1-metil-etenil)-benzollal alko- Filmképző anyag/opálosító anyag


RENE/INDENE COPOLY- tott polimer
MER

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


STYRENE/PVP COPOLY- 25086-29-7 2-Pirolidinon, 1-etenil-, etenilbenzollal alkotott polimer Filmképző anyag/opálosító anyag
MER

STYRENE/VA COPOLYMER 25213-29-0 Ecetsav-etenil-észter, etenilbenzollal alkotott polimer Filmképző anyag opálosító anyag

SUBTILISIN 2598337 232-752-2 Enzimek, szubtilizin Szarutisztító anyag

SUCCINIC ACID 110-15-6 203-740-4 Butándisav Pufferáló szer

SUCROSE Szacharóz 57-50-1 200-334-9 Szacharóz Nedvesítő szer/bőrkondicionáló


anyag/csillapító szer

SUCROSE ACETATE ISO- 126-13-6 204-771-6 Szacharóz-di(acetát)-hexaizobutirát Filmképző anyag/képlékenyítő szer


BUTYRATE

SUCROSE BENZOATE 12738-64-6 235-795-5 α-D-Glükopiranozid, β-D-fruktofuranozil, benzoát Filmképző anyag/képlékenyítő szer

SUCROSE BENZOATE/ Filmképző anyag/viszkozitásszabá-


SUCROSE ACETATE ISO- lyozó szer
BUTYRATE COPOLYMER

SUCROSE BENZOATE/ Filmképző anyag/viszkozitásszabá-


SUCROSE ACETATE ISO- lyozó szer
BUTYRATE/BUTYL

L 97/479
BENZYL PHTHALATE/
METHYL METHACRYLATE
COPOLYMER
L 97/480
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SUCROSE BENZOATE/ Filmképző anyag/viszkozitásszabá-


SUCROSE ACETATE ISO- lyozó szer
BUTYRATE/BUTYL
BENZYL PHTHALATE
COPOLYMER

HU
SUCROSE COCOATE 91031-88-8 292-993-4 Zsírsavak, kókusz, szacharózzal alkotott észterek Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/
bőrkondicionáló anyag

SUCROSE DILAURATE 25915-57-5 247-345-5 Szacharóz-dilaurát Emulgeáló szer/bőrkondicionáló


anyag

SUCROSE DISTEARATE 27195-16-0 248-317-5 Szacharóz-disztearát Lágyító szer/emulgeáló szer/bőr-


kondicionáló anyag

SUCROSE LAURATE 25339-99-5 246-873-3 Szacharóz-laurát Emulgeáló szer/felületaktív anyag/

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


bőrkondicionáló anyag

SUCROSE MYRISTATE 27216-47-3 248-340-0 Szacharóz-mirisztát Emulgeáló szer

SUCROSE OCTAACETATE Szacharóz-oktaace- 126-14-7 204-772-1 Szacharóz-oktaacetát Denaturáló szer


tát

SUCROSE OLEATE 25496-92-8 247-041-2 Szacharóz-oleát Emulgeáló szer/bőrkondicionáló


anyag

SUCROSE PALMITATE 26446-38-8 247-706-7 Szacharóz-palmitát Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


bőrkondicionáló anyag

SUCROSE POLYBEHENATE 56449-50-4 α-D-Glükopiranozid, β-D-fruktofuranozil, dokozánsavval Lágyító szer/emulgeáló szer


alkotott észterek

SUCROSE POLYCOTTON- 223706-25-0 α-D-Glükopiranozid, β-D-fruktofuranozil, gyapotmag-zsír- Lágyító szer/emulgeáló szer


SEEDATE savakkal alkotott észterek

SUCROSE POLYLAURATE Emulgeáló szer/bőrkondicionáló


anyag

SUCROSE POLYLINO- α-D-Glükopiranozid, β-D-fruktofuranozil, (Z,Z)-9,12-okta- Emulgeáló szer/bőrkondicionáló


LEATE dekadienoát anyag

SUCROSE POLYOLEATE Emulgeáló szer/bőrkondicionáló


anyag

SUCROSE POLYSOYATE 223706-28-3 α-D-Glükopiranozid, β-D-fruktofuranozil, szójazsírsavakkal Lágyító szer/emulgeáló szer


alkotott észterek

2006.4.5.
SUCROSE POLYSTEARATE Emulgeáló szer/bőrkondicionáló
anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SUCROSE RICINOLEATE α-D-Glükopiranozid, β-D-fruktofuranozil, 12-hidroxi-9- Emulgeáló szer/bőrkondicionáló


oktadekenoát anyag

SUCROSE STEARATE 25168-73-4 246-705-9 Szacharóz-sztearát Emulgeáló szer/bőrkondicionáló


anyag

HU
SUCROSE TETRASTEA- 52439-69-7 257-922-3 α-D-Glükopiranozid, β-D-fruktofuranozil, acetát-oktadeka- Emulgeáló szer/bőrkondicionáló
RATE TRIACETATE noát anyag

SUCROSE TRIBEHENATE α-D-Glükopiranozid, β-D-fruktofuranozil, tridokozanoát Emulgeáló szer/bőrkondicionáló


anyag

SUCROSE TRISTEARATE 27923-63-3 248-731-6 Szacharóz-trisztearát Emulgeáló szer/bőrkondicionáló


anyag

SULFATED CASTOR OIL 8002-33-3 232-306-7 Ricinusolaj, szulfatált Emulgeáló szer/nedvesítő szer/fel-

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ületaktív anyag/lemosó anyag

SULFATED GLYCERYL 9-Oktadekénsav, 1,2,3-propántriollal alkotott monoészter, Felületaktív anyag/lemosó anyag


OLEATE szulfatált

SULFATED OLIVE OIL Olívaolaj, szulfatált Felületaktív anyag/habosító anyag

SULFATED PEANUT OIL 73138-79-1 277-298-6 Borsóolaj, szulfatált Felületaktív anyag/lemosó anyag/
habosító anyag

SULFONATED CASTOR 101316-48-7 309-854-1 Ricinusolaj, szulfonált Felületaktív anyag/habosító anyag


OIL

SULFUR Kén 7704-34-9 231-722-6 Kén Korpásodás elleni hatóanyag/


antisztatizáló szer/faggyúképződés-
gátló anyag

SULFURIC ACID Kénsav 7664-93-9 231-639-5 Kénsav Pufferáló szer

SULFURIZED HYDROLY- Hajkondicionáló anyag


ZED CORN PROTEIN

SULFURIZED HYDROLY- Fehérjehidrolizátumok, zein, kénezett Hajkondicionáló anyag


ZED ZEIN

SULFURIZED JOJOBA OIL 92457-14-2 296-295-0 Jojoba, kivonat, kénezett Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

SULFURIZED TEA-RICI- 222721-88-2 12-(R)-Hidroxi-9-(Z)-oktadekénsav, trisz(2-hidroxi-etil)- Hajkondicionáló anyag

L 97/481
NOLEATE amin-só, kénezett

SUNFLOWER SEED ACID 84625-38-7 283-413-0 Zsírsavak, napraforgóolaj Lemosó anyag/felületaktív anyag
L 97/482
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SUNFLOWER SEED OIL 91723-14-7 294-518-6 Gliceridek, napraforgóolaj mono- Lágyító szer/emulgeáló szer/bőr-
GLYCERIDE kondicionáló anyag

SUNFLOWER SEED OIL 91723-16-9 294-520-7 Gliceridek, napraforgóolaj mono-, di- és tri- Lágyító szer/emulgeáló szer/bőr-

HU
GLYCERIDES kondicionáló anyag

SUNSET YELLOW 2783-94-0 220-491-7 Dinátrium-6-hidroxi-5-[(4-sulfonáto-fenil)-azo].naftalin-2- Hajfesték


szulfonát (CI 15985)

SUPEROXIDE DISMUTASE 9054-89-1 232-943-0 Diszmutáz, szuperoxid Antioxidáns

SUS EXTRACT 91081-63-9 293-670-0 A bőrkivonat a sertés bőréből (Sus) nyert kivonat Bőrkondicionáló anyag

SUTILAINS 12211-28-8 235-390-3 Proteináz, Bacillus subtilis, natto Szarutisztító anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


SWERTIA CHIRATA EXT- A swertia chirata kivonat a likagyán (Swertia chirata, Összehúzó anyag
RACT Gentianaceae) virágjából, leveléből és szárából nyert kivonat

SWERTIA JAPONICA EXT- 94167-11-0 303-410-0 A swertia japonica kivonat a Swertia japonica, Gentianaceae Bőrkondicionáló anyag
RACT gyógynövényből nyert kivonat

SYMPHYTUM OFFICINALE 84696-05-9 283-625-3 A symphytum officinale kivonat a fekete nadálytő (Symphytum Csillapító szer/korpásodás elleni
EXTRACT officinale, Boraginaceae) gyökértörzséből és gyökeréből nyert hatóanyag
kivonat

SYMPHYTUM OFFICINALE 84696-05-9 283-625-3 A symphytum officinale levélkivonat a fekete nadálytő Bőrkondicionáló anyag
LEAF EXTRACT (Symphytum officinale, Borraginaceae) leveléből nyert kivonat

SYMPHYTUM OFFICINALE A symphytum officinale levélpor a fekete nadálytő (Symphytum Koptató anyag
LEAF POWDER officinale, Borraginaceae) levelének finomra őrlésével kapott
por

SYNTHETIC BEESWAX 71243-51-1 275-286-5 Méhviasz, szintetikus. Vegyes savak és vegyes alkoholok Kötőanyag/emulzióstabilizátor/
reakciójának olyan bonyolult terméke, amely a természetes viszkozitásszabályozó szer
méhviasz összetételéhez hasonló. Főleg C16-32 zsírsavak
C18-30-alkil-észteréből, C16-32 zsírsavakból és C22-34
alkánokból áll

SYNTHETIC CANDELILLA Viaszok, kandelilla, szintetikus Lágyító szer/emulzióstabilizátor

2006.4.5.
WAX

SYNTHETIC CARNAUBA Viaszok, karnauba, szintetikus Lágyító szer/emulzióstabilizátor


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

SYNTHETIC FLUORPHLO- Viszkozitásszabályozó szer


GOPITE

SYNTHETIC JAPAN WAX Viaszok, japán, szintetikus Lágyító szer/emulzióstabilizátor

HU
SYNTHETIC JOJOBA OIL Jojobaolaj, szintetikus Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

SYNTHETIC WAX Paraffin, szintetikus 8002-74-2 232-315-6 Paraffinviaszok és szénhidrogén-viaszok. Kőolajfrakciókból Antisztatizáló szer/kötőanyag/
oldószeres kristályosítással (oldószeres olajmentesítéssel) lágyító szer/emulzióstabilizátor/
vagy izzasztással kapott, bonyolult összetételű szénhidro- viszkozitásszabályozó szer
gén-elegy. Elsősorban főleg 20-nál nagyobb szénatomszámú
egyenesláncú szénhidrogéneket tartalmaz

SYRINGA VULGARIS EX- 90063-50-6 290-008-2 A syringa vulgaris kivonat a lila orgonából (Syringa vulgaris, Erősítőszer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


TRACT Oleaceae) nyert kivonat

TABEBUIA EXTRACT A tabebuia kivonat a Tabebuia spp., Bignoniaceae kérgéből Bőrkondicionáló anyag
nyert kivonat

TABEBUIA IMPETIGINOSA 223748-85-4 A tabebuia impetiginosa kéregkivonat az inkateafa (Tabebuia Bőrkondicionáló anyag
BARK EXTRACT impetiginosa, Bignoniaceae) belső kérgéből nyert kivonat

TABEBUIA IMPETIGINOSA 223748-85-4 A tabebuia impetiginosa levélkivonat az inkateafa (Tabebuia Bőrkondicionáló anyag
LEAF EXTRACT impetiginosa, Bignoniaceae) leveléből nyert kivonat

TAED 10543-57-4 234-123-8 N,N'-etilén-bisz[N-acetilacetamid] Fehérítő anyag

TAGETES ERECTA EX- 90131-43-4 290-353-9 A tagetes erecta kivonat a nagy büdöske (Tagetes erecta, Bőrkondicionáló anyag
TRACT Compositae) virágjából nyert kivonat

TALC 14807-96-6 238-877-9 Talkum (Mg3H2(SiO3)4) (CI 77718) III/1,59 Abszorbens/duzzasztó szer

TALL OIL ACID 61790-12-3 263-107-3 Zsírsavak, tallolaj Lágyító szer/emulgeáló szer/lemosó
anyag

TALL OIL BENZYL 68309-34-2 269-674-3 Imidazoliumvegyületek, 1-benzil-4,5-dihidro-1-(hidroxi- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


HYDROXYETHYL IMIDA- etil)-2-nortallolaj-alkil, kloridok anyag
ZOLINIUM CHLORIDE

L 97/483
TALL OIL GLYCERIDES 97722-02-6 307-751-6 Gliceridek, tallolaj mono-, di-, és tri- Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
L 97/484
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

TALL OIL HYDROX- 61791-39-7 263-171-2 1H-Imidazol-1-etanol, 4,5-dihidro-, 2-nortalloil-alkil-szár- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló
YETHYL IMIDAZOLINE mazékok anyag

TALL OIL STEROL Szterinek, tallolaj Lágyító szer/zsírpótló anyag/bőr-


kondicionáló anyag

HU
TALLAMIDE DEA 68155-20-4 268-949-5 Amidok, tallolaj-zsírsav-, N,N-bisz(hidroxi-etil) Antisztatizáló szer/viszkozitássza-
bályozó szer/habjavító anyag

TALLOL 8002-26-4 232-304-6 Tallolaj. A nyers tallolaj-szappan savanyítása után kapott Lágyító szer/oldószer
tallolaj-gyanta és zsírsavak bonyolult összetételű elegye,
a tovább finomított résszel együtt. Legalább 10 százalék
gyantát tartalmaz

TALLOW ACID 61790-37-2 263-129-3 Zsírsavak, faggyú Lágyító szer/emulgeáló szer/lemosó

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


anyag/bőrkondicionáló anyag/zsír-
pótló anyag

TALLOW ALCOHOL 99561-04-3 308-980-4 Alkoholok, faggyú Lágyító szer/emulgeáló szer/zsír-


pótló anyag

TALLOW AMIDE 93455-70-0 297-355-9 Amidok, faggyú Emulgeáló szer/emulzióstabilizátor/


felületaktív anyag/viszkozitásszabá-
lyozó szer/habjavító anyag

TALLOW AMINE 61790-33-8 263-125-1 Aminok, faggyú-alkil Emulgeáló szer/felületaktív anyag

TALLOW BETAINE Metánaminium, N-metil-N-karboxi-metil-N-faggyú-alkil-, Felületaktív anyag/lemosó anyag/


hidroxidok, belső sók hajkondicionáló anyag/habjavító
anyag/bőrkondicionáló anyag

TALLOW DIHYDROX- 70750-46-8 274-845-0 Betainok, bisz(hidroxi-etil)-faggyú-alkil Felületaktív anyag/habosító anyag/


YETHYL BETAINE lemosó anyag

TALLOW GLYCERIDE 61789-13-7 263-035-2 Gliceridek, faggyú mono- Lágyító szer/emulgeáló szer

TALLOW GLYCERIDES 91723-30-7 294-535-9 Gliceridek, faggyú mono-, di- és tri- Lágyító szer/emulgeáló szer/bőr-
kondicionáló anyag

TALLOW HYDROXYETHYL 90411-99-7 291-479-7 1H-Imidazol-1-etanol, 4,5-dihidro-, 2-norfaggyú-alkil-szár- Felületaktív anyag/hajkondicionáló


IMIDAZOLINE mazékok anyag

2006.4.5.
TALLOW TRIHYDROX- Kvaterner ammóniumvegyületek, trisz(2-hidroxi-etil)-fagy- Antisztatizáló szer
YETHYLAMMONIUM ACE- gyú-alkil, acetátok
TATE
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

TALLOWALKONIUM 61789-75-1 263-085-5 Kvaterner ammóniumvegyületek, benzil-dimetil-faggyú- VI/1,54 Antisztatizáló szer/tartósító szer/
CHLORIDE alkil, kloridok felületaktív anyag

TALLOWAMIDE DEA 68140-08-9 268-772-3 Amidok, faggyú, N,N-bisz(hidroxi-etil) Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/
emulzióstabilizátor/viszkozitássza-

HU
bályozó szer/habjavító anyag

TALLOWAMIDE MEA 90640-29-2/ 292-546-3 Amidok, faggyú, N-(hidroxi-etil) Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/
68153-63-9 emulzióstabilizátor/viszkozitássza-
bályozó szer/habjavító anyag

TALLOWAMIDOPROPYL 91783-17-4 295-095-0 1-Propánaminium, 3-amino-N-(karboxi-metil)-N,N-dimetil-, Felületaktív anyag/bőrkondicionáló


BETAINE N-faggyú-acil-származékok, hidroxidok, belső sók anyag/hajkondicionáló anyag/
lemosó anyag/habosító anyag

TALLOWAMIDOPROPYL 68425-50-3 270-356-1 Amidok, faggyú, N-[3-(dimetil-amino)-propil] Felületaktív anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


DIMETHYLAMINE

TALLOWAMIDOPROPYL 70131-57-6 274-331-6 Amidok, faggyú, N-[3-(dimetil-amino)-propil], nátrium-3- Felületaktív anyag/hajkondicionáló


HYDROXYSULTAINE klór-2-hidroxipropánszulfonáttal történő alkilezés termékei anyag/bőrkondicionáló anyag/hab-
javító anyag

TALLOWAMIDOPROPYLA- 68647-77-8 271-972-3 Amidok, faggyú, N-[3-(dimetil-amino)-propil], N-oxidok Antisztatizáló szer/felületaktív


MINE OXIDE anyag/oldhatóságjavító anyag/
lemosó anyag/habjavító anyag

TALLOWAMINE OXIDE Aminok, faggyú-alkil-dimetil, N-oxidok Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/


felületaktív anyag/habosító anyag/
oldhatóságjavító anyag/lemosó
anyag/habjavító anyag

TALLOWAMINOPROPYLA- 68439-73-6 270-416-7 Aminok, N-(C14-C18 és C16-C18 telítetlen alkil)-trimetilén- Emulgeáló szer
MINE di-. Az anyag SDA-anyagneve: N-C14-C18 és C16-C18
telítetlen alkil-propilén-diamin, SDA-hiv. sz.: 04-032-00

TALLOWDIMONIUM 68607-29-4 271-762-1 Kvaterner ammóniumvegyületek, pentametil-faggyú-alkil- Antisztatizáló szer/emulgeáló szer/


PROPYLTRIMONIUM trimetilén-di-, dikloridok felületaktív anyag
DICHLORIDE

TALLOWETH-6 61791-28-4 Alkoholok, faggyú, etoxilált Emulgeáló szer

TALLOWOYL ETHYL GLU- 223706-32-9 Etil-D-glükopiranozid, faggyú-zsírsavakkal alkotott észterek Lemosó anyag/felületaktív anyag
COSIDE

L 97/485
TALLOWTRIMONIUM 8030-78-2 232-447-4 Kvaterner ammóniumvegyületek, trimetil-faggyú-alkil, klo- VI/1,44 Antisztatizáló szer/tartósító szer/
CHLORIDE ridok felületaktív anyag/hajkondicionáló
anyag
L 97/486
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

TAMARIND POLYSAC- A tamarindfa (Tamarindus indica, Leguminosae) magjaiból Bőrkondicionáló anyag


CHARIDE származó poliszacharidok, kivonatok és azok fizikailag
módosított származékai

TAMARINDUS INDICA 84961-62-6 284-651-8 A tamarindus indica kivonat a tamarind (Tamarindus indica, Szarutisztító anyag/bőrsimító

HU
EXTRACT Leguminosae) gyümölcshúsából nyert kivonat anyag

TANACETUM VULGARE 84961-64-8 284-653-9 A tanacetum vulgare kivonat a varádicskóró (Tanacetum Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT vulgare, Compositae) hajtásvégéből, virágjából és magjából
nyert kivonat

TANNIC ACID Csersav 1401-55-4 215-753-2 Tanninok. A cserzőgubacsban, a fakéregben és más növényi Összehúzó anyag
részekben, különösen a tölgyfa kérgében lévő galluszsav-
származékok

TARAKTOGENOS KURZII A taraktogenos kurzii olaj a Taraktogenos kurzii, Flacourtiaceae Lágyító szer/oldószer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


OIL magjából sajtolt nem illó olaj. Főleg a zsírsavak gliceridjeiből
áll

TARAXACUM OFFICINALE 68990-74-9 273-624-6 A taraxacum officinale kivonat a gyermekláncfű (Taraxacum Csillapító szer/bőrkondicionáló
EXTRACT officinale, Compositae) gyökértörzséből és gyökeréből nyert anyag
kivonat

TARAXACUM OFFICINALE A taraxacum officinale gyökér a gyermekláncfű (Taraxacum Bőrkondicionáló anyag


ROOT officinale, Compositae) szárított gyökértörzse és gyökere

TARTARIC ACID Borkősav 87-69-4/ 201-766-0/ 2,3-Dihidroxi-butándisav Pufferáló szer


133-37-9/ 205-105-7/
147-71-7 205-695-6

TAURINE 107-35-7 203-483-8 Etánszulfonsav, 2-amino- Pufferáló szer

t-BUTYL ALCOHOL 75-65-0 200-889-7 2-Metilpropán-2-ol Denaturáló szer/oldószer

t-BUTYL HYDROQUI- 1948-33-0 217-752-2 2-terc-Butilhidrokinon Antioxidáns


NONE

2-t-BUTYLCYCLOHEXYL 88-41-5 201-828-7 2-terc-butil-ciklohexilacetát Oldószer


ACETATE

2-t-BUTYLCYCLOHEXYL- Ciklohexán, 1-(4-hidroxi-butoxi)-2-(1,1-dimetil-etil)- Oldószer


OXYBUTANOL

2006.4.5.
TEA-ABIETOYL HYDROLY- 68918-77-4 Fehérjehidrolizátumok, abietoil-kloriddal lejátszódó reakció Antisztatizáló szer/felületaktív
ZED COLLAGEN termékei, trietanolaminnal alkotott vegyületek anyag/lemosó anyag/bőrvédő
anyag/hajkondicionáló anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

TEA-ACRYLATES/ACRYLO- Filmképző anyag


NITROGENS COPOLYMER

TEA-C10-12 ALKYL SUL- 2,2',2''-Nitrilo-trisz(etanol), C10-C12-alkil-szulfát (sók) Felületaktív anyag/habosító anyag


FATE

HU
TEA-C10-14 ALKYL BEN- 90194-42-6 290-652-4 Benzolszulfonsav, mono-C10-14-alkil-származékok, trieta- Felületaktív anyag/habosító anyag
ZENESULFONATE nolaminnal alkotott vegyületek

TEA-C10-15 ALKYL SUL- Kénsav, C10-C15-alkil-észterek, 2,2',2''-nitrilo-trisz(etanol)- Felületaktív anyag/habosító anyag


FATE lal alkotott vegyületek

TEA-C12-13 ALKYL SUL- 223704-69-6 Kénsav, mono-C12-13-alkil-észterek, trietanolaminnal alko- Lemosó anyag/habosító anyag/fel-
FATE tott vegyületek ületaktív anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


TEA-C12-14 ALKYL SUL- 90583-18-9 292-216-9 Kénsav, mono-C12-14-alkil-észterek, trietanolaminnal alko- Lemosó anyag/habosító anyag/fel-
FATE tott vegyületek ületaktív anyag

TEA-C12-15 ALKYL SUL- 68815-25-8 272-364-0 Kénsav, mono-C12-15-alkil-észterek, trietanolaminnal alko- Felületaktív anyag/lemosó anyag/
FATE tott vegyületek habosító anyag

TEA-CANOLATE Zsírsavak, kanolaolaj, trietanolaminnal alkotott vegyületek Emulgeáló szer/habosító anyag

TEA-CARBOMER Viszkozitásszabályozó szer gél-


képző anyag

TEA-COCOATE 61790-64-5 263-155-5 Zsírsavak, kókusz, trietanolaminnal alkotott vegyületek Emulgeáló szer/felületaktív anyag/
habosító anyag/lemosó anyag

TEA-COCO-SULFATE Kénsav, monokókusz-alkil-észterek, trietanolaminnal alko- Felületaktív anyag/habosító anyag


tott vegyületek

TEA-COCOYL GLUTA- 68187-29-1 269-084-6 L-Glutaminsav, N-kókusz-acil-származékok, trietanolamin- Felületaktív anyag/hajkondicionáló


MATE nal alkotott vegyületek (1:1) anyag/lemosó anyag

TEA-COCOYL HYDROLY- 68952-16-9 Savkloridok, kókusz, fehérjehidrolizátumokkal lejátszódó Antisztatizáló szer/felületaktív


ZED COLLAGEN reakció termékei, trietanolaminnal alkotott vegyületek anyag/bőrkondicionáló anyag/haj-
kondicionáló anyag/lemosó anyag

TEA-COCOYL HYDROLY- Fehérjehidrolizátumok, szója, N-kókusz-acil-származékok, Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


ZED SOY PROTEIN trietanolaminnal alkotott termékek náló anyag

L 97/487
TEA-COCOYL SARCOSI- 68411-96-1 Glicin, N-metil-, N-kókusz-acil-származékok, trietanola- Felületaktív anyag/lemosó anyag/
NATE minnal alkotott vegyületek hajkondicionáló anyag/habosító
anyag
L 97/488
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

TEA-DIMETHICONE Sziloxánok és szilikonok, di-Me, etilén-glikollal alkotott Nedvesítő szer/felületaktív anyag


COPOLYOL PHOSPHATE éterek/propilén-glikol kopolimer mono(dihidrogénfoszfát),
trietanolamin-sók

TEA-DODECYLBENZENE- 27323-41-7 248-406-9 Dodecilbenzolszulfonsav, 2,2',2''-nitrilo-trietanollal alkotott Felületaktív anyag/habosító anyag

HU
SULFONATE vegyület (1:1)

TEA-EDTA 60544-70-9 262-286-5 Trisz(2-hidroxi-etil)-ammónium-trihidrogén-etilén-diamin- Kelátképző anyag


tetraacetát

TEA-HYDROCHLORIDE 637-39-8 211-284-2 Trisz(2-hidroxi-etil)-ammónium-klorid Viszkozitásszabályozó szer

TEA-HYDROGENATED Glutaminsav, N-(hidrogénezett faggyú-acil)-származékok, Felületaktív anyag/hajkondicionáló


TALLOW GLUTAMATE trietanolaminnal alkotott vegyületek anyag/lemosó anyag

TEA-HYDROIODIDE 7601-53-8 231-508-2 2,2',2''-Nitrilo-trisz(etanol)-hidrojodid Pufferáló szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


TEA-ISOSTEARATE 88120-12-1 289-375-1 Izooktadekánsav, 2,2',2''-nitrilotrietanollal alkotott vegyület Emulgeáló szer/felületaktív anyag/
(1:1) hajkondicionáló anyag

TEA-ISOSTEAROYL Felületaktív anyag/hajkondicionáló


HYDROLYZED COLLAGEN anyag/bőrkondicionáló anyag/
lemosó anyag

TEA-LACTATE 20475-12-1 243-846-8 Trisz(2-hidroxi-etil)-ammónium-laktát Nedvesítő szer/bőrkondicionáló


anyag

TEA-LANETH-5 SULFATE Emulgeáló szer/bőrkondicionáló


anyag

TEA-LAURAMINOPROPIO- 14171-00-7 238-015-1 N-Dodecil-β-alanin, 2,2',2''-nitrilo-trietanollal alkotott Antisztatizáló szer/felületaktív


NATE vegyület (1:1) anyag/hajkondicionáló anyag

TEA-LAURATE 2224-49-9 218-749-9 Laurinsav, 2,2',2''-nitrilo-trietanollal alkotott vegyület (1:1) Emulgeáló szer/habosító anyag

TEA-LAURETH SULFATE 27028-82-6 Etanol, 2,2',2''-nitrilo-trisz-, α-szulfo-ω-(dodecil-oxi-)-poli Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


(oxi-1,2-etándiil)-lel alkotott vegyület (1:1) habosító anyag

TEA-LAUROYL COLLAGEN Felületaktív anyag/bőrkondicionáló


AMINO ACIDS anyag/hajkondicionáló anyag

TEA-LAUROYL GLUTA- 53576-49-1 258-636-1 N-(1-Oxo-dodecil)-L-glutaminsav, 2,2',2''-nitrilo-trisz Felületaktív anyag/hajkondicionáló


MATE (etanol)-lal alkotott vegyület (1:1) anyag/lemosó anyag

2006.4.5.
TEA-LAUROYL HYDROLY- Felületaktív anyag/bőrkondicionáló
ZED COLLAGEN anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

TEA-LAUROYL KERATIN Antisztatizáló szer/felületaktív


AMINO ACIDS anyag/bőrkondicionáló anyag/
lemosó anyag/hajkondicionáló
anyag

HU
TEA-LAUROYL LACTY- Dodekánsav, 2-(1-karboxi-etoxi)-1-metil-2-oxo-etil-észter, Emulgeáló szer/felületaktív anyag
LATE 2,2',2''-nitrilo-trisz(etanol)-lal alkotott vegyület (só)

TEA-LAUROYL METHYLA- 89353-55-9 β-Alanin, N-metil-N-(1-oxo-dodecil)-, 2,2',2''-nitrilo-trisz Lemosó anyag/felületaktív anyag


MINOPROPIONATE (etanol)-lal alkotott vegyületek (1:1)

TEA-LAUROYL SARCOSI- 16693-53-1 240-736-1 N-Metil-N-(1-oxo-dodecil)-glicin, 2,2',2''-nitrilo-trisz Antisztatizáló szer/felületaktív


NATE (etanol)-lal alkotott vegyület (1:1) anyag/lemosó anyag/habosító
anyag

TEA-LAURYL ETHER 1733-93-3 217-073-1 2,2'-[[2-(Dodecil-oxi)-etil]-imino]-biszetanol Antisztatizáló szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


TEA-LAURYL SULFATE 139-96-8 205-388-7 Trisz(2-hidroxi-etil)-ammónium-dodecilszulfát Emulgeáló szer/felületaktív anyag/
lemosó anyag/habosító anyag

TEA-MYRISTAMINOPRO- 61791-98-8 263-210-3 N-Tetradecil-β-alanin, 2,2',2''-nitrilo-trietanollal alkotott Antisztatizáló szer/felületaktív


PIONATE vegyület (1:1) anyag/lemosó anyag/habosító
anyag

TEA-MYRISTATE 41669-40-3 255-486-9 Trisz(2-hidroxi-etil)-ammónium-mirisztát Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


lemosó anyag

TEA-MYRISTOYL 69430-23-5 Antisztatizáló szer/felületaktív


HYDROLYZED COLLAGEN anyag/bőrkondicionáló anyag

TEA-OLEATE 2717-15-9 220-311-7 Olajsav, 2,2',2''-nitrilo-trietanollal alkotott vegyület (1:1) Emulgeáló szer/felületaktív anyag/
lemosó anyag

TEA-OLEOYL HYDROLY- Antisztatizáló szer/felületaktív


ZED COLLAGEN anyag/bőrkondicionáló anyag

TEA-OLEOYL SARCOSI- 17736-08-2 241-727-5 (Z)-N-Metil-N-(1-oxo-9-oktadekenil)-glicin, 2,2',2''-nitrilo- Antisztatizáló szer/felületaktív


NATE trietanollal alkotott vegyület (1:1) anyag/habosító anyag

TEA-OLEYL SULFATE 68698-78-2 272-094-3 18-Szulfoolajsav, 2,2',2''-nitrilo-trietanollal alkotott vegyület Emulgeáló szer/felületaktív anyag/
(1:1) habosító anyag

TEA-PALM KERNEL SAR- 73049-98-6 277-259-3 Glicin, N-metil-, N-C10-18-zsírsav-származékok, trietanola- Antisztatizáló szer/felületaktív
COSINATE minnal alkotott vegyületek anyag/habosító anyag

TEA-PALMITATE 49719-60-0 256-444-2 Trisz(2-hidroxi-etil)-ammónium-palmitát Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


lemosó anyag

L 97/489
TEA-PCA 55901-20-7 259-883-8 5-Oxo-DL-prolin, 2,2',2''-nitrilo-trietanollal alkotott vegyü- Nedvesítő szer/bőrvédő anyag
let (1:1)
L 97/490
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

TEA-PEG-3 COCAMIDE 73246-94-3 Etanol, 2,2',2''-nitrilo-trisz-, polietilén-glikol-hidrogén-szul- Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


SULFATE fát-2-(kókusz-acil-amino)-etil-éterrel alkotott vegyületek lemosó anyag/habosító anyag/old-
hatóságjavító anyag

TEA-PHENYLBENZIMIDA- 73705-00-7 1H-Benzimidazolszulfonsav, 2-fenil-, nátriumsó, 2,2',2''- VII/1,6 Ultraibolya-szűrő/ultraibolya-sugár-

HU
ZOLE SULFONATE nitrilo-trisz(etanol)-lal alkotott vegyület zást elnyelő anyag

TEA-POLYPHOSPHATE 68131-71-5 268-624-8 Polifoszforsavak, trietanolaminnal alkotott észterek Emulgeáló szer

TEA-ROSINATE 61790-65-5 263-156-0 Gyantasavak és fenyőgyantasavak, trietanolaminnal alkotott Lemosó anyag/felületaktív anyag
vegyületek

TEA-SALICYLATE 2174-16-5 218-531-3 Szalicilsav, 2,2',2''-nitrilo-trietanollal alkotott vegyület (1:1) VI/1,3 Tartósító szer

TEA-SORBATE A TEA szorbátum a 2,4-hexándiénsav trietanolamin-sója VI/1,4 Baktériumelleni szer/tartósító szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


TEA-STEARATE 4568-28-9 224-945-5 Sztearinsav, 2,2',2''-nitrilo-trietanollal alkotott vegyület (1:1) Emulgeáló szer/felületaktív anyag/
lemosó anyag

TEA-SULFATE 7376-31-0 230-934-6 Bisz[trisz(hidroxi-etil)-ammónium]-szulfát Pufferáló szer

TEA-TALLATE 68132-46-7 268-638-4 Zsírsavak, tallolaj, trietanolaminnal alkotott vegyületek Emulgeáló szer/felületaktív anyag/
lemosó anyag

TEA-TRIDECYLBENZENE- 61886-59-7 263-296-2 Tridecilbenzolszulfonsav, 2,2',2''-nitrilo-trietanollal alkotott Felületaktív anyag/lemosó anyag


SULFONATE vegyület (1:1)

TEA-UNDECYLENATE 84471-25-0 282-908-9 Undek-10-énsav, 2,2',2''-nitrilo-trietanollal alkotott vegyület VI/1,18 Lemosó anyag/felületaktív anyag/
(1:1) (só) tartósító szer

TEA-UNDECYLENOYL 68951-91-7 Fehérjehidrolizátumok, 10-undekenoil-kloriddal lejátszódó Korpásodás elleni hatóanyag/


HYDROLYZED COLLAGEN reakció termékei, trietanolaminnal alkotott vegyületek antisztatizáló szer/felületaktív
anyag/bőrkondicionáló anyag

TECOMA LAPACHO EXT- A tecoma lapacho kivonat a Tecoma lapacho, Bignoniaceae Bőrkondicionáló anyag
RACT kérgéből nyert kivonat

TELMESTEINE 122946-43-4 3,4-Tiazolidin-dikarbonsav, 3-etil-észter, (R)- Antioxidáns

TELPHAIRIA PEDATA OIL 225234-09-3 A telphairia pedata olaj a Telphairia pedata, Cucurbitaceae Lágyító szer
növényből nyert nem illó olaj

TEREPHTHALIC ACID/ 104677-82-9/ 1,3-Benzoldikarbonsav, 5-szulfo-, nátriumsó, 1,3-benzoldi- Filmképző anyag/hajfixáló anyag
ISOPHTHALIC ACID/ 88473-41-0 karbonsavval alkotott polimer, 1,4-benzoldikarbonsav és

2006.4.5.
SODIUM ISOPHTHALIC 1,2-etándiol
ACID SULFONATE/
GLYCOL COPOLYMER
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

TEREPHTHALYLIDENE 90457-82-2 3,3'-(1,4-Fenilén-dimetilén)-bisz[7,7-dimetil-2-oxo-biciklo VII/1,7 Ultraibolya-szűrő/ultraibolya-sugár-


DICAMPHOR SULFONIC [2.21]heptán-1-metánszulfonsav] zást elnyelő anyag
ACID

HU
TERMINALIA CATAPPA 182371-63-7 A terminalia catappa kivonat a nagylevelű emeletfa (Terminalia Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT catappa, Combretaceae) leveléből nyert kivonat

TERMINALIA SERICEA 90131-49-0 290-360-7 A terminalia sericea kivonat a Terminalia sericea, Combretaceae Összehúzó anyag
EXTRACT kérgéből és gyökeréből nyert kivonat

TERPINEOL 8000-41-7 232-268-1 Terpineol Denaturáló szer/oldószer

TERPINEOL ACETATE 8007-35-0 232-357-5 Terpineol, acetát Elfedő anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


TESTICULAR EXTRACT 84540-19-2 283-110-3 A herekivonat emlősök heréjéből nyert kivonat Bőrkondicionáló anyag

TETRABUTOXYPROPYL Lágyító szer


TRISILOXANE

TETRABUTYL AMMO- 1643-19-2 216-699-2 Tetrabutilammónium-bromid Baktériumelleni szer/antisztatizáló


NIUM BROMIDE szer

TETRADECENE 119387-67-6 Dekén, tetramer Lágyító szer

TETRADECYLEICOSANOL 119691-49-5 1-Ikozanol, 2-tetradecil- Lágyító szer/viszkozitásszabályozó


szer/bőrkondicionáló anyag

TETRADECYLEICOSYL Oktadekánsav, 2-tetradecil-ikozil-észter Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


STEARATE

TETRADECYLOCTADECA- 32582-32-4 251-110-2 2-Tetradeciloktadekán-1-ol Lágyító szer/viszkozitásszabályozó


NOL szer/bőrkondicionáló anyag

TETRAHEXYLDECYL Tetrakisz(2-hexil-decil)-aszkorbát Antioxidáns/bőrkondicionáló


ASCORBATE anyag

1,2,3,4-TETRAHYDRO-6- Kinoxalin, 1,2,3,4-tetrahidro-6-nitro- Stabilizátor


NITROQUINOXALINE

L 97/491
TETRAHYDRODIFERU- 36062-04-1 3,5-Heptándion, 1,7-bisz(4-hidroxi-3-metoxi-fenil) Antioxidáns
LOYLMETHANE
L 97/492
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

TETRAHYDROFURFURYL 637-64-9 211-296-8 Tetrahidrofurfuril-acetát Oldószer


ACETATE

TETRAHYDROFURFURYL 97-99-4 202-625-6 Tetrahidrofurfurilalkohol Oldószer


ALCOHOL

HU
TETRAHYDROFURFURYL 221363-34-4 9-(Z)-Oktadekénsav, 12-(R)-hidroxi-, (tetrahidro-2-furanil)- Lágyító szer
RICINOLEATE metil-észter

TETRAHYDROXYETHYL 140-07-8 205-396-0 2,2',2'',2'''-Etilén-dinitrilotetraetanol Pufferáló szer


ETHYLENEDIAMINE

TETRAHYDROXYPROPYL Edetol 102-60-3 203-041-4 1,1',1'',1'''-Etilén-dinitrilotetrapropán-2-ol Kelátképző anyag


ETHYLENEDIAMINE

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


TETRAMETHYL DECYNE- 126-86-3 204-809-1 2,4,7,9-Tetrametildec-5-in-4,7-diol Habzásgátló anyag
DIOL

TETRAMETHYL TETRA- 3982-82-9 223-620-5 1,3,3,5-Tetrametil-1,1,5,5-tetrafeniltrisziloxán Lágyító szer


PHENYL TRISILOXANE

TETRAMETHYLAMMO- 75-57-0 200-880-8 Tetrametilammónium-klorid Viszkozitásszabályozó szer


NIUM CHLORIDE

TETRAPOTASSIUM ETI- 14860-53-8 238-928-5 Tetrakálium-(1-hidroxi-etilidén)-biszfoszfonát III/1,53 Kelátképző anyag


DRONATE

TETRAPOTASSIUM PYRO- 7320-34-5 230-785-7 Tetrakálium-pirofoszfát Pufferáló szer/kelátképző anyag


PHOSPHATE

TETRASODIUM DICAR- 3401-73-8 222-273-7 Tetranátrium-N-(3-karboxiláto-1-oxo-2-szulfonáto-propil)- Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


BOXYETHYL STEARYL N-oktadecil-L-aszpartát oldhatóságjavító anyag
SULFOSUCCINAMATE

TETRASODIUM EDTA Nátrium-edetát 64-02-8 200-573-9 Tetranátrium-etilén-diamin-tetraacetát Kelátképző anyag

TETRASODIUM ETIDRO- 3794-83-0 223-267-7 Tetranátrium-(1-hidroxi-etilidén)-biszfoszfonát III/1,53 Kelátképző anyag/emulzióstabilizá-


NATE tor/viszkozitásszabályozó szer

TETRASODIUM PYRO- Nátrium-pirofoszfát 7722-88-5 231-767-1 Tetranátrium-pirofoszfát Pufferáló szer/kelátképző anyag/


PHOSPHATE összetapadás-gátló anyag

2006.4.5.
TEUCRIUM SCORODONIA teucrium scorodonia 90131-55-8 290-367-5 A teucrium scorodonia kivonat a fenyérgamandor (Teucrium Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT scorodonia, Labiatae) hajtásvégéből nyert kivonat
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

THAUMATOCOCCUS 90131-57-0 290-369-6 A thaumatococcus danielli kivonat a Thaumatococcus danielli, Bőrkondicionáló anyag
DANIELLI EXTRACT Maranthaceae terméséből nyert kivonat

THENOYL METHIONATE 60752-63-8 L-metionin, N-(2-tienilcarbonil)- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


anyag

HU
THEOBROMA CACAO Kakaóvaj 8002-31-1 310-127-6 A theobroma cacao vaj a Theobroma cacao, Sterculiaceae pörkölt Lágyító szer
BUTTER magjából nyert sárgásfehér szilárd anyag

THEOBROMA CACAO 84649-99-0 283-480-6 A theobroma cacao kivonat a Theobroma cacao, Sterculiaceae Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT kérgéből és magjából nyert kivonat

THEOBROMINE 83-67-0 201-494-2 1H-Purin-2,6-dion, 3,7-dihidro-3,7-dimetil- Bőrkondicionáló anyag

THEOPHYLLINE Teofillin theophyllinum 58-55-9 200-385-7 1H-Purin-2,6-dion, 3,7-dihidro-1,3-dimetil- Erősítőszer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


THIABENDAZOLE Tiabendazol 148-79-8 205-725-8 1H-Benzimidazol, 2-(4-tiazolil)- Baktériumelleni szer

THIAMINE HCl Tiamin-hidroklorid thiamini hydrochlori- 67-03-8 200-641-8 Tiazolium, 3-[(4-amino-2-metil-5-pirimidinil)-metil]-5-(2- Bőrkondicionáló anyag
dum hidroxi-etil)-4-metil-, klorid, monohidroklorid

THIAMINE NITRATE Tiamin-mononitrát 532-43-4 208-537-4 Tiazolium, 3-[(4-amino-2-metil-5-pirimidinil)-metil]-5-(2- Bőrkondicionáló anyag


hidroxi-etil)-4-metil-, nitrát (só)

THIMEROSAL Tiomerszál 54-64-8 200-210-4 Higany(1-), etil[2-merkapto-benzoáto(2-)-O, S]-, nátrium VI/1,16 Tartósító szer

2,2'-THIOBIS(4-CHLORO- Fentiklór 97-24-5 202-568-7 Fenol, 2,2'-tiobisz[4-klór- Baktériumelleni szer


PHENOL)

THIODIGLYCOL Tiodiglikol 111-48-8 203-874-3 Tiodiglikol Antioxidáns

THIODIGLYCOLAMIDE 14618-65-6 238-657-2 2,2'-Tiobiszacetamid Antioxidáns

THIODIGLYCOLIC ACID 123-93-3 204-663-9 Tiodi(ecetsav) Redukáló anyag

THIOGLYCERIN Mono-tioglicerin 96-27-5 202-495-0 3-Merkaptopropán-1,2-diol Szőrtelenítő szer/redukáló anyag/


szarutisztító anyag/hajgöndörítő
vagy egyenesítő anyag

THIOGLYCOLIC ACID 68-11-1 200-677-4 Merkaptoecetsav III/1,2a Szőrtelenítő szer/redukáló anyag/


hajgöndörítő vagy egyenesítő anyag

L 97/493
THIOLACTIC ACID 79-42-5 201-206-5 2-Merkaptopropionsav Antioxidáns/szőrtelenítő szer/redu-
káló anyag/hajgöndörítő vagy
egyenesítő anyag
L 97/494
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

THIOLANEDIOL 3976-75-8 3,4-Tioféndiol, tetrahidro-, cisz- Oldószer

THIOMORPHOLINONE 20196-21-8 243-581-8 Tiomorfolin-3-on Antioxidáns

THIOSALICYLIC ACID 147-93-3 205-704-3 2-Merkaptobenzoesav Antioxidáns/redukáló anyag/szaru-

HU
tisztító anyag

THIOTAURINE 2937-54-4 220-918-7 Etán-szulfontiosav, 2-amino- Antioxidáns

THIOXANTHINE 261-31-4 205-972-1 10H-Dibenzo[b,e]tiin Hajkondicionáló anyag/antioxidáns

THREONINE Treonin 72-19-5/80-68- 200-774-1/ 2-Amino-3-hidroxi-butánsav Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


2 201-300-6 anyag

THUNNUS EXTRACT A thunnus kivonat tonhalból (Thunnus spp) nyert kivonat Lágyító szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


THURFYLNICOTINATE 221363-35-5 3-Piridinkarbonsav, (tetrahidro-3-furanil)-metil-észter, hid- Bőrkondicionáló anyag
HCL roklorid

THUYA OCCIDENTALIS 90131-58-1 290-370-1 A thuya occidentalis kivonat az életfa (Thuya occidentalis, Bőrsimító anyag/faggyúképződés-
EXTRACT Pinaceae) kérgéből nyert kivonat gátló anyag

THUYA OCCIDENTALIS 90131-58-1 290-370-1 A thuya occidentalis levélkivonat az életfa (Thuya occidentalis, Bőrkondicionáló anyag
LEAF EXTRACT Pinaceae) leveléből nyert kivonat

THUYA OCCIDENTALIS A thuya occidentalis olaj az életfa (Thuya occidentalis, Pinaceae) Erősítőszer
OIL leveléből és ágaiból sajtolt illóolaj

THUYA OCCIDENTALIS 90131-58-1 290-370-1 A thuya occidentalis gyökérkivonat az életfa (Thuya occidentalis, Bőrkondicionáló anyag
ROOT EXTRACT Pinaceae) gyökeréből nyert kivonat

THYMOL Timol thymolum 89-83-8 201-944-8 Fenol, 5-metil-2-(1-metil-etil)- Hajfesték/denaturáló szer/elfedő


anyag

THYMUS EXTRACT 8057-54-3 A csecsemőmirigy-kivonat a csecsemőmirigyből nyert Bőrkondicionáló anyag


kivonat

THYMUS HYDROLYSATE 91080-11-4 293-502-6 Fehérjehidrolizátumok, csecsemőmirigy. Az elsősorban Bőrkondicionáló anyag


aminosavakból, peptidekből és fehérjékből álló, csecsemő-
mirigy savas, lúgos vagy enzimes hidrolízisével kapott
anyag. Szennyeződésként főleg szénhidrátokat és lipideket,
valamint kis mennyiségben különböző, egyéb biológiai
eredetű szerves anyagot tartalmazhat

2006.4.5.
THYMUS SERPILLUM EX- 84776-98-7 284-023-3 A thymus serpyllum kivonat a mezei kakukkfű (Thymus Erősítőszer/dezodoráló anyag/
TRACT serpyllum, Labiatae) hajtásvégéből nyert kivonat lemosó anyag/elfedő anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

THYMUS VULGARIS EX- 84929-51-1 284-535-7 A thymus vulgaris kivonat a kakukkfű (Thymus vulgaris, Erősítőszer/elfedő anyag
TRACT Labiatae) virágjából és leveléből nyert kivonat

THYMUS VULGARIS OIL 8007-46-3 A thymus vulgaris olaj a kakukkfű (Thymus vulgaris, Labiatae) Erősítőszer/elfedő anyag

HU
virágjából és leveléből nyert illóolaj

TILIA AMERICANA EX- 90063-53-9 290-011-9 A tilia americana kivonat az amerikai hárs (Tilia americana, Bőrkondicionáló anyag/csillapító
TRACT Tiliaceae) virágjából nyert kivonat szer

TILIA CORDATA EXTRACT 84929-52-2 284-536-2 A tilia cordata kivonat a kislevelű hárs (Tilia cordata, Tiliaceae) Bőrsimító anyag/csillapító szer/fris-
virágjából nyert kivonat sítő anyag/bőrvédő anyag

TILIA CORDATA OIL 68916-81-4 284-536-2 A tilia cordata olaj a kislevelű hárs (Tilia cordata, Tiliaceae) Bőrkondicionáló anyag
virágjából nyert olaj

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


TILIA CORDATA WATER 84929-52-2 284-536-2 A tilia cordata víz a kislevelű hárs (Tilia cordata, Tiliaceae) Erősítőszer/elfedő anyag
virágjában lévő fő illatanyagok vizes oldata

TILIA CORDATA WOOD 84929-52-2 284-536-2 A tilia cordata fakivonat a kislevelű hárs (Tilia cordata, Csillapító szer/frissítő anyag
EXTRACT Tiliaceae) szijácsából nyert kivonat

TILIA PLATYPHYLLOS 91770-16-0 294-800-9 A tilia platyphyllos kivonat a széleslevelű hárs (Tilia Csillapító szer
EXTRACT platyphyllos, Tiliaceae) kérgéből és leveléből nyert kivonat

TILIA TOMENTOSA EX- 94167-04-1 303-402-7 A tilia tomentosa kivonat az ezüst hárs (Tilia tomentosa, Bőrkondicionáló anyag
TRACT Tiliaceae) kérgéből és leveléből nyert kivonat

TILIA VULGARIS EXTRACT 90063-56-2 290-015-0 A tilia vulgaris kivonat a hárs (Tilia vulgaris, Tiliaceae) Csillapító szer
virágjából nyert kivonat

TILLANDSIA USNEOIDES A tillandsia usneoides kivonat a szakállbromélia (Tillandsia Bőrkondicionáló anyag


EXTRACT usneoides, Bromeliaceae) teljes növényéből nyert kivonat

TIN OXIDE 18282-10-5 242-159-0 Ón-dioxid (CI 77861) Opálosító anyag/viszkozitásszabá-


lyozó szer

TIOXOLONE Tioxolon 4991-65-5 225-653-0 1,3-Benzoxa-tiol-2-on, 6-hidroxi- Összehúzó anyag

TIPA-LAURETH SULFATE 107600-36-2 2-Propánamin, N,N-bisz(1-metil-etil)-, α-szulfo-ω-(dodecil- Felületaktív anyag/lemosó anyag/


oxi)-poli(oxi-1,2-etándiil)-lel alkotott vegyület (1:1) habosító anyag

L 97/495
TIPA-LAURYL SULFATE 66161-60-2 266-195-1 Decil-hidrogénszulfát, 1,1',1''-nitrilotripropán-2-ollal alko- Emulgeáló szer/felületaktív anyag/
tott vegyület lemosó anyag/habosító anyag
L 97/496
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

TIPA-STEARATE 10042-67-8 233-129-8 Sztearinsav, 1,1',1''-nitrilotri(propán-2-ol)-lal alkotott Emulgeáló szer/felületaktív anyag/


vegyület (1:1) lemosó anyag

TITANIUM DIOXIDE Titán-dioxid titanii dioxidum 13463-67-7 236-675-5 Titán-dioxid (CI 77891) IV/1 Opálosító anyag/ultraibolya-sugár-
zást elnyelő anyag

HU
TITANIUM HYDROXIDE 20338-08-3 243-744-3 Tetrahidroxititán Opálosító anyag

TITANIUM/TITANIUM Titán részleges oxidációjából származó bonyolult elegy, Kozmetikai színezék/opálosító


DIOXIDE mely főleg titán-dioxidot (CI 77891) és titánt tartalmaz anyag

TOCOPHERETH-5 Felületaktív anyag/bőrkondicionáló


anyag

TOCOPHERETH-10 Felületaktív anyag/bőrkondicionáló


anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


TOCOPHERETH-12 Felületaktív anyag/bőrkondicionáló
anyag

TOCOPHERETH-18 Felületaktív anyag/bőrkondicionáló


anyag

TOCOPHERETH-50 Felületaktív anyag/bőrkondicionáló


anyag

TOCOPHEROL 10191-41-0 233-466-0 3,4-Dihidro-2,5,7,8-tetrametil-2-(4,8,12-trimetil-tridecil)- Antioxidáns/bőrkondicionáló


2H-benzopirán-6-ol anyag

TOCOPHERSOLAN Tokofer-szolán 30999-06-5 Butándisav, mono[3,4-dihidro-2,5,7,8-tetrametil-2-(4,8,12- Antioxidáns


trimetil-tridecil)-2H-1-benzopirán-6-il]-észter, oxiránnal
alkotott polimer (1:22)

TOCOPHERYL ACETATE 7695-91-2 231-710-0 3,4-Dihidro-2,5,7,8-tetrametil-2-(4,8,12-trimetil-tridecil)- Antioxidáns


2H-benzopirán-6-il-acetát

TOCOPHERYL LINOLEATE 36148-84-2 9,12-Oktadekadiénsav (Z,Z)-, 3,4-dihidro-2,5,7,8-tetrametil- Antioxidáns/bőrkondicionáló


2-(4,8,12-trimetil-tridecil)-2H-1-benzopirán-6-il-észter anyag/bőrvédő anyag

TOCOPHERYL LINO- 3,4-Dihidro-2,5,7,8-tetrametil-2-(4,8,12-trimetil-tridecil)- Antioxidáns/bőrkondicionáló


LEATE/OLEATE 2H-benzopirán-6-ol, vegyesen 9,12-(Z,Z)-dekándiénsavval anyag
és 9-(Z)-oktadekénsavval alkotott észterek

TOCOPHERYL NICOTI- 43119-47-7/ 256-101-7/ [2R-[2R*(4R*,8R*)]]-3,4-Dihidro-2,5,7,8-tetrametil-2- Antioxidáns/bőrkondicionáló

2006.4.5.
NATE 51898-34-1/ 257-501-4 (4,8,12-trimetil-tridecil)-2H-1-benzopirán-6-il-nikotinát/ anyag/bőrvédő anyag
16676-75-8 [2R*(4R*,8R*)]-(.+-.)-3,4-dihidro-2,5,7,8-tetrametil-2-
(4,8,12-trimetil-tridecil)-2H-1-benzopirán-6-il-nikotinát
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

TOCOPHERYL SUCCINATE 893081 224-403-8 α-Tokoferil-hidrogén-szukcinát Antioxidáns

TOCOQUINONE 2067006 231-450-8 2,5-Ciklohexadién-1,4-dion, 2-(3-hidroxi-3,7,11,15-tetrame- Antioxidáns/bőrkondicionáló


til-hexadecil)-3,5,6-trimetil-, [3R-(3R*, 7R*, 11R*)]- anyag

HU
TOLUENE 108-88-3 203-625-9 Benzol, metil- Oldószer

TOLUENE-2,5-DIAMINE 95-70-5 202-442-1 2-Metil-p-fenilén-diamin (CI 76042) III/1,9 Hajfesték

TOLUENE-2,5-DIAMINE 615-50-9 210-431-8 2-Metil-p-fenilén-diamin-szulfát (CI 76042) III/1,9 Hajfesték


SULFATE

TOLUENE-3,4-DIAMINE 496-72-0 207-826-2 4-Metil-o-fenilén-diamin (CI 76042) III/1,9 Hajfesték

TOLUENE SULFONIC ACID 104-15-4 203-180-0 Toluol-4-szulfonsav Felületaktív anyag/oldhatóságjavító


anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


TORREYA CALIFORNICA A torreya californica kivonat a nagymagvú tiszafából (Torreya Lágyító szer
EXTRACT californica, Taxaceae) nyert kivonat

TORREYA CALIFORNICA A torreya californica olaj a nagymagvú tiszafából (Torreya Erősítőszer


OIL californica, Taxaceae) nyert illóolaj

TOSYLAMIDE/EPOXY Filmképző anyag


RESIN

TOSYLAMIDE/FORMAL- 25035-71-6 Benzolszulfonamid, 4-metil-, formaldehiddel alkotott poli- Filmképző anyag


DEHYDE RESIN mer

TRACHEA HYDROLYSATE 91080-13-6 293-504-7 Fehérjehidrolizátumok, légcső. Az elsősorban aminosavak- Bőrkondicionáló anyag
ból, peptidekből és fehérjékből álló, légcső savas, lúgos vagy
enzimes hidrolízisével kapott anyag. Szennyeződésként
főleg szénhidrátokat és lipideket, valamint kis mennyiségben
különböző, egyéb biológiai eredetű szerves anyagot tartal-
mazhat

TRANEXAMIC ACID 1197-18-8 214-818-2 Ciklohexánkarbonsav, 4-(amino-metil)-, transz– Összehúzó anyag

TREHALOSE Nedvesítő szer/hidratáló anyag

TRIACETIN Triacetin glyceroli triacetas 102-76-1 203-051-9 Triacetin Baktériumelleni szer/filmképző


anyag/oldószer/képlékenyítő szer/
hajfesték

L 97/497
TRIARACHIDIN 620-64-4 210-646-7 Propán-1,2,3-triil-triikozanoát Lágyító szer/emulgeáló szer/bőr-
kondicionáló anyag
L 97/498
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

TRIBEHENIN 18641-57-1 242-471-7 Propán-1,2,3-triil-tridokozanoát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

TRIBUTYL CITRATE 77-94-1 201-071-2 Tributilcitrát Filmképző anyag/oldószer/képléke-


nyítő szer

HU
TRIBUTYLCRESYLBUTANE 1843-03-4 217-420-7 4,4',4''-(1-Metil-propanil-3-ilidén)-trisz[6-terc-butil-m-kre- Filmképző anyag/oldószer/képléke-
zol] nyítő szer

TRI-C12-13 ALKYL CIT- 93573-19-4 297-554-0 1,2,3-Propántrikarbonsav, 2-hidroxi-, trisz(1-metil-C11- Lágyító szer
RATE C17-alkil)-észterek

TRI-C14-15 ALKYL CIT- 222721-94-0 1,2,3-Propántrikarbonsav, 2-hidroxi-, trisz(C14-C15-alkil)- Lágyító szer/képlékenyítő szer
RATE észterek

TRICALCIUM PHOSPHATE 7758-87-4 231-840-8 Trikalcium-biszortofoszfát Koptató anyag/opálosító anyag/


összetapadás-gátló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


TRICAPRIN 621-71-6 210-702-0 Glicerin-tridekanoát Lágyító szer/oldószer/bőrkondicio-
náló anyag

TRICAPRYLIN 538-23-8 208-686-5 Glicerin-trioktanoát Lágyító szer/oldószer/bőrkondicio-


náló anyag

TRICAPRYLYL CITRATE 1,2,3-Propántrikarbonsav, 2-hidroxi-, trioktil-észter Lágyító szer

TRICETEARETH-4 PHOS- 119415-85-3 Felületaktív anyag


PHATE

TRICETETH-5 PHOSPHATE Felületaktív anyag

TRICETYL PHOSPHATE 68814-13-1/ 272-336-8 1-Hexadekanol, foszfát Filmképző anyag/képlékenyítő szer


56827-95-3

TRICETYLMONIUM Hexadekánaminium, N-metil-N,N-biszhexadecil-, klorid Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


CHLORIDE anyag

TRICHLOROETHANE 71-55-6 200-756-3 1,1,1-Triklóretán Oldószer

TRICHODESMA ZEYLANI- 225234-10-6 A trichodesma zeylanicum olaj a Trichodesma zeylanicum, Lágyító szer
CUM OIL Boraginaceae növényből nyert nem illó olaj

TRICLOCARBAN Triklokarban 101-20-2 202-924-1 1-(4-Klorofenil)-3-(3,4-diklorofenil)-karbamid VI/1,23 Tartósító szer

2006.4.5.
TRICLOSAN Triklozán 3380-34-5 222-182-2 5-Klór-2-(2,4-diklorofenoxi)-fenol VI/1,25 Tartósító szer

TRICONTANYL PVP Vinil pirrolidin és 1-akonat polimer Filmképző anyag/nedvesítő szer


2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

TRIDECETH-2 24938-91-8 Emulgeáló szer

TRIDECETH-2 CARBOXA- 107628-04-6 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-[2-[(2-hidroxi-etil)-amino]-2-oxo- Viszkozitásszabályozó szer/habja-


MIDE MEA etil]-ω-hidroxi-, mono-C13-C15-alkil-éterek vító anyag

HU
TRIDECETH-3 914544 224-540-3 2-[2-[2-(tridecil-oxi)-etoxi]-etoxi]-etanol Emulgeáló szer

TRIDECETH-3 CAR- 24938-91-8/ Felületaktív anyag/lemosó anyag/


BOXYLIC ACID 68412-55-5 habosító anyag

TRIDECETH-3 PHOS- 2610033 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-tridecil-ω-hidroxi-, foszfát Emulgeáló szer


PHATE

TRIDECETH-4 CARBOXY- 56388-96-6 Felületaktív anyag/lemosó anyag/

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


LIC ACID habosító anyag

TRIDECETH-5 24938-91-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-tridecil-ω-hidroxi Emulgeáló szer

TRIDECETH-6 24938-91-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-tridecil-ω-hidroxi Emulgeáló szer/felületaktív anyag

TRIDECETH-6 PHOS- 2610033 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-tridecil-ω-hidroxi-, foszfát Felületaktív anyag


PHATE

TRIDECETH-7 24938-91-8 Emulgeáló szer

TRIDECETH-7 CARBOXY- Felületaktív anyag/lemosó anyag/


LIC ACID habosító anyag

TRIDECETH-8 24938-91-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-tridecil-ω-hidroxi Emulgeáló szer/felületaktív anyag

TRIDECETH-9 24938-91-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-tridecil-ω-hidroxi Emulgeáló szer

TRIDECETH-10 24938-91-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-tridecil-ω-hidroxi Emulgeáló szer

TRIDECETH-10 PHOS- 2610033 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-tridecil-ω-hidroxi-, foszfát Emulgeáló szer


PHATE

TRIDECETH-11 24938-91-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-tridecil-ω-hidroxi Emulgeáló szer

Poli(oxi-1,2-etándiil), α-tridecil-ω-hidroxi

L 97/499
TRIDECETH-12 24938-91-8 Emulgeáló szer/felületaktív anyag

TRIDECETH-15 24938-91-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-tridecil-ω-hidroxi Emulgeáló szer


L 97/500
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

TRIDECETH-15 CARBOXY- 24938-91-8/ Felületaktív anyag/lemosó anyag/


LIC ACID 68412-55-5 habosító anyag

TRIDECETH-19 CARBOXY- Felületaktív anyag/lemosó anyag/


LIC ACID habosító anyag

HU
TRIDECETH-20 24938-91-8 Emulgeáló szer/lemosó anyag

TRIDECETH-21 24938-91-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-tridecil-ω-hidroxi- (21 mól EO Felületaktív anyag/lemosó anyag


átlagos mólarány)

TRIDECETH-50 24938-91-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-tridecil-ω-hidroxi Emulgeáló szer/lemosó anyag

TRIDECYL ALCOHOL 112-70-9 203-998-8 Tridekán-1-ol Lágyító szer/emulzióstabilizátor/


viszkozitásszabályozó szer/zsír-
pótló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


TRIDECYL BEHENATE 42233-08-9 Dokozánsav, tridecil-észter Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

TRIDECYL COCOATE Zsírsavak, kókusz, tridecil-észterek Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

TRIDECYL ERUCATE 131154-74-0 13-dokozénsav, tridecil-észter Lágyító szer

TRIDECYL ETHYLHEXA- 125804-07-1 Hexánsav, 2-etil-, tridecil-észter Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


NOATE

TRIDECYL ISONONA- 125804-18-4 Hexánsav, 3,5,5-trimetil-, tridecil-észter Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


NOATE

TRIDECYL MYRISTATE 36617-27-3 253-129-1 Tridecilmirisztát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

TRIDECYL NEOPENTA- 106436-39-9 Propánsav, 2,2-dimetil-, tridecil-észter, elágazó Kötőanyag/lágyító szer/bőrkondici-


NOATE onáló anyag

TRIDECYL SALICYLATE 19666-16-1 243-214-1 Tridecilszalicilát Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


náló anyag

TRIDECYL STEARATE 31556-45-3 250-696-7 Tridecilsztearát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

TRIDECYL STEAROYL 125804-06-0 Oktadekánsav, 12-(1-oxo-oktadecil-oxi)-, tridecil-észter Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


STEARATE

TRIDECYL TRIMELLITATE 94109-09-8 302-446-4 Tri(tridecil)-benzol-1,2,4-trikarboxilát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

2006.4.5.
TRIDECYLBENZENESUL- 25496-01-9 247-036-5 Tridecilbenzolszulfonsav Felületaktív anyag/habosító anyag/
FONIC ACID lemosó anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

TRIERUCIN 2752-99-0 220-399-7 Propán-1,2,3-triil-trisz[(Z)-dokoz-13-enoát] Lágyító szer

TRIETHANOLAMINE Trolamin 102-71-6 203-049-8 2,2',2''-Nitrilotrietanol III/1,62 Pufferáló szer

TRIETHONIUM HYDROLY- 111174-64-2 Fehérjehidrolizátumok, bőr, N,N-di-Et, di-Et-szulfát, kvater- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló

HU
ZED COLLAGEN ETHO- nerré alakított anyag/bőrkondicionáló anyag
SULFATE

TRIETHYL CITRATE 77-93-0 201-070-7 Trietilcitrát Antioxidáns/dezodoráló anyag/


oldószer/képlékenyítő szer

TRIETHYLENE GLYCOL 112-27-6 203-953-2 2,2'-(Etilén-dioxi)-dietanol Oldószer

TRIETHYLENE GLYCOL 68648-53-3 271-996-4 Gyantasavak és fenyőgyantasavak, hidrogénezett, trietilén- Lágyító szer/viszkozitásszabályozó
HYDROGENATED ROSI- glikollal alkotott észterek szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


NATE

TRIETHYLHEXANOIN 7360-38-5 230-896-0 Propán-1,2,3-triil-2-etilhexanoát Antisztatizáló szer/lágyító szer/


oldószer/bőrkondicionáló anyag/
zsírpótló anyag

TRIETHYLHEXYL CITRATE 7147-34-4 230-457-3 Trisz(2-etil-hexil)-2-hidroxi-propán-1,2,3-trikarboxilát Lágyító szer/képlékenyítő szer

TRIETHYLHEXYL TRIMEL- 2-etilhexanolés trimetilsav triészter Lágyító szer


LITATE

TRIFLUOROMETHYL C1-4 Szilikonát polimer Nedvesítő szer/hajkondicionáló


ALKYL DIMETHICONE anyag/bőrkondicionáló anyag

TRIFOLIUM PRATENSE 85085-25-2 285-356-7 A trifolium pratense kivonat a vörös lóhere (Trifolium pratense, Összehúzó anyag
EXTRACT Leguminosae) virágjából nyert kivonat

TRIGONELLA FOENUM 84625-40-1 283-415-1 A trigonella foenum graecum kivonat a görögszéna (Trigonella Bőrkondicionáló anyag
GRAECUM EXTRACT foenum-graecum, Leguminosae) magjából nyert kivonat

TRIHEPTANOIN 620-67-7 210-647-2 Propán-1,2,3-triil-trisz(heptanoát) Felületaktív anyag/bőrkondicionáló


anyag

TRIHEPTYLUNDECANOIN 105214-66-2 Undekánsav, 2-heptil-, propántriil-észter Lágyító szer/zsírpótló anyag

TRIHEXYLDECYL CITRATE 1,2,3-Propántrikarbonsav, 2-hidroxi-, trisz(2-hexil-decil)- Lágyító szer/képlékenyítő szer


észter

L 97/501
1,2,4-TRIHYDROXYBEN- 533-73-3 208-575-1 Benzol-1,2,4-triol Hajfesték
ZENE
L 97/502
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

TRIHYDROXYMETHOXYS- Oktadekánsav, metoxi-hidroxi-, propántriil-észter Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


TEARIN

TRIHYDROXYPALMITAMI- Hexadekánamid, 9,10,16-trihidroxi-, N-[2-hidroxi-3-tetrade- Bőrkondicionáló anyag


DOHYDROXYPROPYL cil-oxi]-propil-

HU
MYRISTYL ETHER

TRIHYDROXYSTEARIN 139-44-6 205-364-6 1,2,3-Propántriil-trisz(12-hidroxi-oktadekanoát) Lágyító szer/oldószer/viszkozitász-


szabályozó szer/bőrkondicionáló
anyag

TRIISOCETYL CITRATE 4560-68-3 224-931-9 Trihexadecilcitrát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

TRIISONONANOIN 56554-53-1 260-257-1 Propán-1,2,3-triil-3,5,5-trimetilhexanoát Lágyító szer/oldószer/viszkozitász-


szabályozó szer/bőrkondicionáló

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


anyag

TRIISOPALMITIN 68957-79-9 273-364-3 1,2,3-Propántriyl-triizohexadekanoát Lágyító szer

TRIISOPROPANOLAMINE 122-20-3 204-528-4 1,1',1''-Nitrilotripropán-2-ol III/1,62 Pufferáló szer

TRIISOPROPYL CITRATE 74592-76-0 1,2,3-Propántrikarbonsav, 2-hidroxi, trisz(1-metil-etil)-észter Lágyító szer/oldószer

TRIISOPROPYL TRILINO- 9,12-Oktadekadiénsav trimer, metil-etil-triészter Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


LEATE

TRIISOSTEARIN 26942-95-0 248-122-5 1,2,3-Propántriil-triizooktadekanoát Lágyító szer/oldószer/viszkozitász-


szabályozó szer/bőrkondicionáló
anyag

TRIISOSTEARIN PEG-6 Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


ESTERS

TRIISOSTEARYL CITRATE 7775-50-0 231-896-3 Trioktadecil-2-hidroxi-propán-1,2,3-trikarboxilát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

TRIISOSTEARYL TRILINO- Lágyító szer/viszkozitásszabályozó


LEATE szer/bőrkondicionáló anyag

TRILACTIN 537-32-6 208-664-5 Propán-1,2,3-triil-trilactát Nedvesítő szer/hidratáló anyag

TRILANETH-4 PHOS- Poli(oxi- 1, 2- ethanediil), a, a', a''- phosphinilidintris- ?- Viszkozitásszabályozó szer


PHATE (dodeciloxi)-

2006.4.5.
TRILAURETH-4 PHOS- 31800-90-5 Poli(oxi-1,2-etándiil), α,α',α''-foszfinilidin-trisz-ω-(dodecil- Emulgeáló szer
PHATE oxi)-
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

TRILAURIN 538-24-9 208-687-0 Glicerin-trilaurát Lágyító szer/oldószer/viszkozitász-


szabályozó szer/bőrkondicionáló
anyag

TRILAURYL CITRATE 65277-53-4 265-671-6 Tridodecil-2-hidroxi-propán-1,2,3-trikarboxilát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

HU
TRILAURYL PHOSPHATE 682-49-5 211-665-3 Tridodecilfoszfát Felületaktív anyag/képlékenyítő
szer/bőrkondicionáló anyag

TRILAURYLAMINE 102-87-4 203-063-4 Tridodecilamin Antisztatizáló szer

TRILINOLEIC ACID 7049-66-3 9,12-Oktadekadiénsav (Z,Z)-, trimer Lágyító szer/viszkozitásszabályozó


szer/bőrkondicionáló anyag/zsír-
pótló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


TRILINOLEIN 537-40-6 208-666-6 Propán-1,2,3-triil-trisz[(9Z,12Z)-oktadeka-9,12-dienoát] Lágyító szer/oldószer/viszkozitász-
szabályozó szer/zsírpótló anyag

TRILINOLENIN 14465-68-0 238-457-5 Propán-1,2,3-triil-trisz[(9Z,12Z,15Z)-oktadeka-9,12,15-trie- Lágyító szer/zsírpótló anyag


noát]

TRIMAGNESIUM PHOS- Magnézium-foszfát 7757-87-1 231-824-0 Trimagnézium-biszortofoszfát Opálosító anyag/összetapadás-gátló


PHATE anyag/duzzasztó szer

TRIMETHOXYCAPRYLYLSI- 3069-40-7 221-338-7 Trimetoxi-oktilszilán Kötőanyag/bőrsimító anyag


LANE

TRIMETHYL PENTANYL 6846-50-0 229-934-9 1-Izopropil-2,2-dimetil-trimetilén-diizobutirát Képlékenyítő szer


DIISOBUTYRATE

TRIMETHYL PENTAP- Lágyító szer


HENYL TRISILOXANE

TRIMETHYLHEXANOL 3452-97-9 222-376-7 3,5,5-Trimetilhexán-1-ol Oldószer

TRIMETHYLOLPROPANE 68130-52-9/ 268-595-1/ Dekánsav, hexánsavval, oktánsavval és 2-etil-2-(hidroxi- Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
TRICAPRYLATE/TRICAP- 68956-08-1 268-595-1 metil)-1,3-propán-diollal alkotott vegyes észterek
RATE

TRIMETHYLOLPROPANE 85566-29-6 287-640-6 Zsírsavak, kókusz, trimetilolpropán-triészterek Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


TRICOCOATE

L 97/503
TRIMETHYLOLPROPANE 4826-87-3 225-404-6 2-Etil-2-[[(1-oxo-octil)-oxi]-metil]-1,3-propándiil-dioktanoát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
TRIETHYLHEXANOATE
L 97/504
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

TRIMETHYLOLPROPANE 68541-50-4 271-347-5 2-Etil-2-[[(1-oxo-izooktadecil)-oxi]-metil]-1,3-propándiil- Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


TRIISOSTEARATE biszizooktadekanoát

TRIMETHYLOLPROPANE 25268-73-9 246-777-1 2-Etil-2-[[(1-oxo-dodecil)-oxi]-metil]-propán-1,3-diil-dilau- Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


TRILAURATE rát

HU
TRIMETHYLOLPROPANE 15196-52-8 239-252-3 2-Etil-2-[[(1-oxo-oktadecil)-oxi]-metil]-propán-1,3-diil-disz- Lágyító szer
TRISTEARATE tearát

TRIMETHYLPENTANE- Filmképző anyag


DIOL/ISOPHTHALIC ACID/
TRIMELLITIC ANHYDRIDE
COPOLYMER

TRIMETHYLSILOXYSILI- Habzásgátló anyag/lágyító szer/

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


CATE bőrkondicionáló anyag

TRIMETHYLSILYLAMODI- Antisztatizáló szer/lágyító szer/


METHICONE bőrkondicionáló anyag

TRIMYRISTIN 555-45-3 209-099-7 Glicerin-trimirisztát Lágyító szer/oldószer/viszkozitász-


szabályozó szer/bőrkondicionáló
anyag/zsírpótló anyag

TRIOCTYLDODECYL BO- Bórsav, oktil-dodecil-triészter III/1,1a Lágyító szer


RATE

TRIOCTYLDODECYL CI- Propántrikarbonsav, 2-hidroxi-, trisz(2-octil-dodecil)-észter Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


TRATE

TRIOLEIN 122-32-7 204-534-7 1,2,3-Propántriil-trioleát Lágyító szer/oldószer/viszkozitász-


szabályozó szer/zsírpótló anyag/
bőrkondicionáló anyag

TRIOLEIN PEG-6 ESTERS 68958-64-5 Poli(oxi-1,2-etándiil), α, α',α''-1,2,3-propántriil-trisz-ω-[(1- Lágyító szer/felületaktív anyag/bőr-


oxo-9-oktadecenil)-oxi]-, (Z,Z,Z)- kondicionáló anyag

TRIOLETH-8 PHOSPHATE 56565-66-3 Poli(oxi-1,2-etándiil), α, α',α''-foszfinilidin-trisz-ω-(9-oktade- Emulgeáló szer


kenil-oxi)-, (Z,Z,Z)-

TRIOLEYL CITRATE 175831-77-3 1,2,3-Propántrikarbonsav, 2-hidroxi-, tri-9-oktadekenil-ész- Lágyító szer/képlékenyítő szer


ter (összes-Z)-

2006.4.5.
TRIOLEYL PHOSPHATE 3305-68-8 221-983-4 Trioleil-foszfát Lágyító szer/bőrkondicionáló
anyag/képlékenyítő szer
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

TRIPABA PANTHENOL Benzoesav, 4-amino-, 2,4-dihidroxi-N-(3-hidroxi-propil)- Antisztatizáló szer/ultraibolya-


3,3-dimetilbutánamiddal alkotott triészter sugárzást elnyelő anyag

TRIPALMITIN 555-44-2 209-098-1 Glicerin-tripalmitát Lágyító szer/oldószer/viszkozitász-


szabályozó szer/bőrkondicionáló

HU
anyag/zsírpótló anyag

TRIPALMITOLEIN 20246-55-3/ 9-Hexadekénsav, 1,2,3-propántriil-észter Lágyító szer/zsírpótló anyag


129784-33-4

TRIPHENYL TRIMETHI- Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


CONE

TRIPOTASSIUM EDTA 17572-97-3 241-543-5 Trikálium-hidrogén-etilén-diamin-tetraacetát Kelátképző anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


TRIPROPYLENE GLYCOL 1,2,3-Propántrikarbonsav, 2-hidroxi-, 1,2-propándiollal Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
CITRATE alkotott triészter

TRIRICINOLEIN 2540-54-7 219-817-0 Propán-1,2,3-triil-trisz(12-hidroxi-oktadek-9-enoát), szte- Lágyító szer/zsírpótló anyag


reoizomer

TRIS(HYDROXYMETHYL) 126-11-4 204-769-5 Nitro-metilidin-trimetanol Viszkozitásszabályozó szer


NITROMETHANE

TRIS(NONYLPHENYL) 26523-78-4 247-759-6 Trisz(nonil-fenil)-foszfit Antioxidáns


PHOSPHITE

TRIS(TRIBUTOXYSILOXY) 67060-84-8 Trisziloxán, 1,1,1,5,5,5-hexabutoxi-3-metil-[(tributoxi-szilil)- Lágyító szer


METHYLSILANE oxi]-

TRISEBACIN Dekándisav, 1,2,3-propántriil-észter Lágyító szer/zsírpótló anyag

TRISODIUM EDTA Trinátrium-edetát 150-38-9 205-758-8 Trinátrium-hidrogén-etilén-diamin-tetraacetát Kelátképző anyag

TRISODIUM HEDTA 139-89-9 205-381-9 Trinátrium-2-(karboxiláto-metil-(2-hidroxi-etil)-amino)-etil- Kelátképző anyag


imino-di(acetát)

TRISODIUM LAU- Foszforsav, 2-hidroxi-3-[N-karboxi-metil-N-(2-hidroxi-etil)- Antisztatizáló szer/felületaktív


ROAMPHO PG-ACETATE [2-(1-oxo-dodecil)-amino-etil]-ammónio]-propil-triészter, anyag/hajkondicionáló anyag/old-
PHOSPHATE CHLORIDE trinátriumsó, triklorid hatóságjavító anyag/habjavító
anyag/lemosó anyag

L 97/505
TRISODIUM NTA 5064-31-3 225-768-6 Trinátrium-nitrilotriacetát Kelátképző anyag

TRISODIUM PHOSPHATE 7601-54-9 231-509-8 Trinátrium-ortofoszfát Pufferáló szer/kelátképző anyag


L 97/506
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

TRISTEARIN 555-43-1 209-097-6 Glicerin-trisztearát Lágyító szer/oldószer/viszkozitász-


szabályozó szer/bőrkondicionáló
anyag/zsírpótló anyag

HU
TRISTEARYL CITRATE 7775-50-0 231-896-3 Trioktadecil-2-hidroxi-propán-1,2,3-trikarboxilát Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag

TRISTEARYL PG-PHOS- Foszforsav, 2-hidroxi-3-[N,N-dimetil-N-oktadecil-ammó- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


PHATE DIMONIUM nio]-propil-triészter, triklorid anyag
CHLORIDE

TRISTEARYL PHOSPHATE 4889-45-6 225-509-7 Trioktadecilfoszfát Felületaktív anyag

TRITICUM VULGARE A triticum vulgare korpa a közönséges búza (Triticum vulgare, Bőrvédő anyag/koptató anyag
BRAN Graminae) gabonaszemein lévő burok összetörésével kapott
anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


TRITICUM VULGARE A triticum vulgare korpakivonat a közönséges búza (Triticum Bőrvédő anyag/bőrkondicionáló
BRAN EXTRACT vulgare, Graminae) korpájából nyert kivonat anyag

TRITICUM VULGARE EX- 84012-44-2 281-689-7 A triticum vulgare kivonat a közönséges búza (Triticum vulgare, Bőrvédő anyag/gubancosodásgátló
TRACT Graminae) magjából nyert kivonat anyag/bőrkondicionáló anyag/puf-
feráló szer

TRITICUM VULGARE 130498-22-5 310-127-6 A triticum vulgare liszt a közönséges búza (Triticum vulgare, Koptató anyag
FLOUR Graminae) magjából származó őrölt liszt

TRITICUM VULGARE A triticum vulgare csíra a közönséges búza (Triticum vulgare, Bőrvédő anyag/bőrkondicionáló
GERM Graminae) csírájából nyert természetes anyag anyag

TRITICUM VULGARE 84012-44-2 281-689-7 A triticum vulgare csírakivonat a közönséges búza (Triticum Bőrvédő anyag/bőrkondicionáló
GERM EXTRACT vulgare, Graminae) csírájából nyert kivonat anyag

TRITICUM VULGARE 68917-73-7 A triticum vulgare csíraolaj a közönséges búza (Triticum Lágyító szer
GERM OIL vulgare, Graminae) csírájából sajtolással vagy extrakcióval
nyert olaj. Főleg zsírsavak gliceridjeiből áll

TRITICUM VULGARE A triticum vulgare csíraolaj nem szappanosítható frakciója Lágyító szer/bőrkondicionáló
GERM OIL UNSAPONIFI- a közönséges búza (Triticum vulgare, Graminae) csíraolajának anyag/hajkondicionáló anyag
ABLES olyan frakciója, amely a szappanosítási folyamat során nem
alakult át szappanná

2006.4.5.
TRITICUM VULGARE A triticum vulgare csírafehérje a közönséges búza (Triticum Bőrkondicionáló anyag/lágyító
GERM PROTEIN vulgare, Graminae) csírájából nyert fehérje szer/hajkondicionáló anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

TRITICUM VULGARE 93384-22-6 297-233-5 A triticum vulgare sikér a közönséges búza (Triticum vulgare, Nedvesítő szer/hajkondicionáló
GLUTEN Graminae) magbelében lévő keményítőrésszel összekevert anyag/bőrkondicionáló anyag
fehérje

TRITICUM VULGARE A triticum vulgare por a közönséges búza (Triticum vulgare, Bőrvédő anyag/bőrkondicionáló

HU
POWDER Graminae) csírájából származó por anyag

TRITICUM VULGARE A triticum vulgare fehérje is a közönséges búza (Triticum Bőrkondicionáló anyag/lágyító
PROTEIN vulgare, Graminae) hántolt gabonaszeméből nyert fehérje szer/bőrvédő anyag/pufferáló szer

TRITICUM VULGARE 84012-44-2 281-689-7 A triticum vulgare rügykivonat a közönséges búza (Triticum Bőrvédő anyag/bőrkondicionáló
SPROUT EXTRACT vulgare, Graminae) fiatal hajtásából nyert kivonat anyag

TRITICUM VULGARE Keményítő tritici amylum 9005-25-8 232-679-6 A triticum vulgare keményítő általában a közönséges búzából Abszorbens/viszkozitásszabályozó
STARCH (Triticum vulgare, Graminae) származó, nagy mértékben szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


polimerizálódott szénhidrát

TRIUNDECANOIN 13552-80-2 236-935-8 Propán-1,2,3-triil-triundekanoát Antisztatizáló szer/lágyító szer/


oldószer hajkondicionáló anyag/
bőrkondicionáló anyag

TROMETHAMINE Trometamol 77-86-1 201-064-4 1,3-Propándiol, 2-amino-2-(hidroxi-metil)- Pufferáló szer

TROMETHAMINE ACRY- Filmképző anyag


LATES/ACRYLONITRO-
GENS COPOLYMER

TROMETHAMINE MAGNE- 66456-45-9 Smektit csoportba tartozó ásványok, 2-amino-2-hidroxi- Viszkozitásszabályozó szer
SIUM ALUMINUM SILI- metil-1,3-propándiollal lejátszódó reakció termékei
CATE

TROPAEOLUM MAJUS 84625-49-0 283-419-3 A tropaeolum majus kivonat a sarkantyúvirág (Tropaeolum Erősítőszer/baktériumelleni szer
EXTRACT majus, Tropaeolaceae) virágjából, leveléből és szárából nyert
kivonat

TROXERUTIN 7085-55-4 230-389-4 4H-1-Benzopirán-4-on, 2-[3,4-bisz(2-hidroxi-etoxi)-fenil]- Bőrkondicionáló anyag


3-[[6-O-(6-dezoxi-α-L-mannopiranozil)-β-D-glükopirano-
zil]-oxi]-5-hidroxi-7-(2-hidroxi-etoxi)-

TRYPTOPHAN Triptofán 73-22-3/ 200-795-6/ 2-Amino-3-indol-3-ilpropánsav Antisztatizáló szer


54-12-6 200-194-9

L 97/507
TURNERA DIFFUSA EX- 84696-52-6 283-657-8 A turnera diffusa kivonat a Turnera diffusa, Turneraceae Bőrkondicionáló anyag
TRACT leveléből nyert kivonat
L 97/508
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

TURPENTINE 9005-90-7/ 232-688-5 Terpentin. Kivonatok és azok fizikailag módosított szárma- Oldószer
8052-14-0 zékai. Pinus palustris, Pinaceae

TUSSILAGO FARFARA 84625-50-3 283-420-9 A tussilago farfara kivonat a martilapu (Tussilago farfara, Lágyító szer/összehúzó anyag

HU
EXTRACT Compositae) virágjából nyert kivonat

TUSSILAGO FARFARA 84625-50-3 283-420-9 A tussilago farfara levélkivonat a martilapu (Tussilago farfara, Lágyító szer/összehúzó anyag
LEAF EXTRACT Compositae) leveléből nyert kivonat

TYROSINE Tirozin tyrosinum 60-18-4/556- 200-460-4/ 2-Amino-3-(4-hidroxi-fenil)-propánsav Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


03-6/556-02-5 209-113-1/ náló anyag/hajkondicionáló anyag
209-112-6

UBIQUINONE 303-98-0 206-147-9 2,5-Ciklohexadién-1,4-dion, 2-(3,7,11,15,19,23,27,31,35,39- Antioxidáns/bőrkondicionáló

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


dekametil-2,6,10,14,18,22,26,30,34,38-tetrakontadekaenil)- anyag
5,6-dimetoxi-3-metil-, (összes-E)-

UDDER EXTRACT A tőgykivonat emlősök tőgyéből nyert kivonat Bőrkondicionáló anyag

ULEX EUROPAEUS EX- 90131-76-3 290-390-0 Az ulex europaeus kivonat az európai sülzanót (Ulex Bőrkondicionáló anyag
TRACT europaeus, Leguminosae) leveléből, gyökeréből és szárából
nyert kivonat

ULMUS CAMPESTRIS EX- Az ulmus campestris kivonat a mezei szilfa (Ulmus campestris, Összehúzó anyag
TRACT Ulmaceae) kérgéből nyert kivonat

ULMUS FULVA BARK Az ulmus fulva kéreg a csúszós szilfa (Ulmus fulva, Ulmaceae) Hidratáló anyag
szárított belső kérge

ULMUS FULVA EXTRACT Az ulmus fulva kivonat a csúszós szilfa (Ulmus fulva, Hidratáló anyag
Ulmaceae) kérgéből nyert kivonat

ULTRAMARINES 1345-00-2/ 215-711-3/235- Alumínium-nátrium-tioszilikát-zöld. Az anyagot Hajfesték


12769-96-9 811-0 a színmutatóban a CI 77013 színindex-szám jelöli./Nátrium-
aluminoszilikát-lila. Az anyagot a színmutatóban a CI
77007 színindex-szám jelöli

ULVA LACTUCA EXTRACT 97281-59-9 306-561-0 Az ulva lactuca kivonat algából (Ulva lactuca, Ulvaceae) nyert Bőrvédő anyag
kivonat

2006.4.5.
UMBILICAL EXTRACT 98654-16-1 308-850-7 A köldökkivonat emlősök köldökzsinórjából nyert kivonat Bőrkondicionáló anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

UNCARIA GAMBIR EX- 8001-48-7 232-285-4 Az uncaria gambir kivonat az Uncaria gambier, Rubiaceae-ből Összehúzó anyag
TRACT nyert kivonat. Olyan termék, amely gyantasavakat és ezek
észtereit, terpénjeit, és ezen terpének oxidációs és polime-
rizációs termékeit tartalmazhatja

HU
UNDARIA PINNATIFIDA 223751-81-3 Az undaria pinnatifida kivonat algából (Undaria pinnatifida, Bőrvédő anyag
EXTRACT Alariaceae) nyert kivonat

UNDECANOIC ACID 112-37-8 203-964-2 Undekánsav Emulgeáló szer/lemosó anyag/fagy-


gyúképződés-gátló anyag

UNDECETH-5 CARBOXY- 173536-74-8 Poli(oxi-1,2-etándiil), α-(karboxi-metil)-ω-(undecil-oxi)-, (4 Lemosó anyag/felületaktív anyag


LIC ACID mól EO átlagos mólarány)

UNDECETH-5 Undecil alkoholpolietilén derivát Emulgeáló szer

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


UNDECYL ALCOHOL 112-42-5 203-970-5 Undekán-1-ol Bőrkondicionáló anyag/faggyúkép-
ződés-gátló anyag

UNDECYL POLYGLUCOSE Felületaktív anyag

UNDECYLENAMIDE DEA 25377-64-4 246-914-5 N,N-Bisz(2-hidroxi-etil)-undekénamid Korpásodás elleni hatóanyag/bakté-


riumelleni szer/antisztatizáló szer/
viszkozitásszabályozó szer/habja-
vító anyag/hajkondicionáló anyag

UNDECYLENAMIDE MEA 20545-92-0 243-870-9 N-(2-Hidroxi-etil)-undek-10-énamid Baktériumelleni szer/antisztatizáló


szer/viszkozitásszabályozó szer/
hajkondicionáló anyag/habjavító
anyag

UNDECYLENAMIDO- 98510-75-9 308-783-3 (Karboxi-metil)-dimetil-[3-[(1-oxo-undekenil)-amino]-pro- Felületaktív anyag/hajkondicionáló


PROPYL BETAINE pil]-ammónium-hidroxid anyag/lemosó anyag/habjavító
anyag/bőrkondicionáló anyag

UNDECYLENAMIDOP- 10-Undekénamid, N-[3-(dimetil-amino)-propil]-, N-oxid Felületaktív anyag/habjavító anyag/


ROPYLAMINE OXIDE hajkondicionáló anyag/oldhatóság-
javító anyag

UNDECYLENAMIDOP- 94313-91-4 304-990-8 Trimetil-3-[(1-oxo-10-undekenil)-amino]-propilammónium- Baktériumelleni szer/antisztatizáló


ROPYLTRIMONIUM metilszulfát szer/hajkondicionáló anyag
METHOSULFATE

UNDECYLENETH-6 Korpásodás elleni hatóanyag/bakté-

L 97/509
riumelleni szer

UNDECYLENIC ACID Undecilén-sav acidum undecylenicum 112-38-9 203-965-8 Undek-10-énsav VI/1,18 Tartósító szer/lemosó anyag
L 97/510
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

UNDECYLENOYL COLLA- Antisztatizáló szer/lemosó anyag


GEN AMINO ACIDS

UNDECYLENOYL 68188-37-4 Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


HYDROLYZED COLLAGEN náló anyag/hajkondicionáló anyag/

HU
lemosó anyag

UNDECYLENOYL INULIN 224580-84-1 Inulin, 10-undekenoil-származékok Lágyító szer/emulzióstabilizátor

UNDECYLENOYL PEG-5 Baktériumelleni szer


PARABEN

UNDECYLENOYL WHEAT Aminosavak, búza, N-(1-oxo-undekenil)- Felületaktív anyag


AMINO ACIDS

UNDECYLENOYL XAN- 224580-85-2 Xantángumi, 10-undekenoil-származékok Emulzióstabilizátor/hajkondicio-

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


THAN GUM náló anyag

UNDECYLENYL ALCOHOL 112-43-6 203-971-0 Undek-10-én-1-ol Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


náló anyag

UNDECYLPENTADECA- 68444-33-7 270-593-0 Izohexakozilalkohol Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag


NOL

UREA Karbamid ureum 57-13-6 200-315-5 Karbamid Antisztatizáló szer/nedvesítő szer/


bőrkondicionáló anyag

UREA PEROXIDE Karbamid-peroxid 124-43-6 204-701-4 Hidrogénperoxid-karbamid III/1,12 Oxidáló szer

UREA/MELAMINE/FOR- 25036-13-9 Karbamid, formaldehiddel és 1,3,5-triazin-2,4,6-triaminnal Viszkozitásszabályozó szer


MALDEHYDE RESIN alkotott polimer

UREA-D-GLUCURONIC D-Glükuronsav, 6-ureil- Hajkondicionáló anyag


ACID

UREASE 9002-13-5 232-656-0 Ureáz Viszkozitásszabályozó szer

URIC ACID 69-93-2 200-720-7 Húgysav Pufferáló szer/bőrkondicionáló


anyag

URTICA DIOICA Az urtica dioica a nagy csalán (Urtica dioica, Urticaceae) Hajkondicionáló anyag
szárított növénye

2006.4.5.
URTICA DIOICA EXTRACT 84012-40-8 281-685-5 Az urtica dioica kivonat a nagy csalán (Urtica dioica, Hajkondicionáló anyag/korpásodás
Urticaceae) föld feletti részeiből nyert kivonat elleni hatóanyag/erősítőszer/össze-
húzó anyag/csillapító szer
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

URTICA URENS EXTRACT 90131-83-2 290-397-9 Az urtica urens kivonat az aprócsalán (Urtica urens, Urticaceae) Bőrkondicionáló anyag
leveléből nyert kivonat

USNEA BARBATA EXT- 84696-53-7 283-658-3 Az usnea barbata kivonat a faszakáll (Usnea barbata, Dezodoráló anyag

HU
RACT Usneaceae) teljes növényéből nyert kivonat

USNIC ACID 125-46-2 204-740-7 2,6-Diacetil-1,2,3,9b-tetrahidro-7,9-dihidroxi-8,9b-dimetil- Baktériumelleni szer


dibenzofurán-1,3-dion

VA/BUTYL MALEATE/ISO- 136392-68-2 Filmképző anyag


BORNYL ACRYLATE
COPOLYMER

VA/CROTONATES 25609-89-6 2-Buténsav, etenilacetáttal alkotott polimer Antisztatizáló szer/kötőanyag/film-


COPOLYMER képző anyag/hajfixáló anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


VA/CROTONATES/MET- Filmképző anyag/hajfixáló anyag
HACRYLOXYBENZOPHE-
NONE-1 COPOLYMER

VA/CROTONATES/VINYL 58748-38-2/ Neo-dekánsav, etenil-észter, 2-buténsavval és etenilacetáttal Antisztatizáló szer/filmképző


NEODECANOATE 55353-21-4 alkotott polimer anyag/hajfixáló anyag
COPOLYMER

VA/CROTONATES/VINYL 25035-26-1 2-Buténsav, etenilacetáttal és etenilpropanoáttal alkotott Filmképző anyag/hajfixáló anyag


PROPIONATE COPOLY- polimer
MER

VA/CROΤΟΝΩΤΙΚΌ ACID/ 208707-53-3 2-Buténsav, etenilacetáttal és oxiránnal alkotott polimer, Filmképző anyag
PEG-20M COPOLYMER ojtott (20000 mól EO átlagos mólarány)

VA/DBM COPOLYMER Filmképző anyag

VA/ISOBUTYL MALEATE/ Filmképző anyag


VINYL NEODECANOATE
COPOLYMER

VA/VINYL BUTYL BEN- Filmképző anyag/hajfixáló anyag


ZOATE/CROTONATES
COPOLYMER

L 97/511
VACCINIUM ANGUSTIFO- A vaccinium angustifolium kivonat a fürtös törpeáfonya, Csillapító szer/bőrvédő anyag
LIUM EXTRACT (Vaccinium angustifolium, Ericaceae) terméséből nyert kivonat
L 97/512
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

VACCINIUM MACROCAR- 91770-88-6 294-875-8 A vaccinium macrocarpon kivonat a tőzegáfonya (Vaccinium Összehúzó anyag
PON EXTRACT macrocarpon, Ericaceae) terméséből nyert kivonat

VACCINIUM MYRTILLUS 84082-34-8 281-983-5 A vaccinium myrtillus kivonat a fekete áfonya (Vaccinium Erősítőszer/frissítő anyag/össze-
EXTRACT myrtillus, Ericaceae) terméséből és leveléből nyert kivonat húzó anyag

HU
VALERIANA JATAMANSI 94280-15-6 304-863-7 A valeriana jatamansi kivonat a Valeriana jatamansi, Valeria- Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT naceae gyökeréből nyert kivonat

VALERIANA OFFICINALIS A valeriana officinalis a macskagyökér (Valeriana officinalis, Csillapító szer


Valerianaceae) szárított gyökértörzséből és gyökeréből szár-
mazó növényi anyag

VALERIANA OFFICINALIS valeriana officinalis 8057-49-6 232-501-7 A valeriana officinalis kivonat a macskagyökér (Valeriana Csillapító szer
EXTRACT officinalis, Valerianaceae) gyökértörzséből és gyökeréből nyert

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


kivonat

VALINE Valin valinum 72-18-4/ 200-773-6/211- 2-Amino-3-metilbutánsav Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


640-68-6/ 368-9/208- anyag
516-06-3 220-0

VANILLA PLANIFOLIA A vanilla planifolia a vanília (Vanilla planifolia, Orchidaceae) Bőrvédő anyag/bőrsimító anyag
aszalt, teljes nagyságúra megnőtt, éretlen terméséből
származó növényi anyag

VANILLA PLANIFOLIA 84650-63-5 283-521-8 A vanilla planifolia kivonat a vanília (Vanilla planifolia, Bőrvédő anyag/bőrsimító anyag
EXTRACT Orchidaceae) terméséből nyert kivonat

VANILLA TAHITENSIS 94167-14-3 303-413-7 A vanilla tahitensis kivonat a Vanilla tahitensis, Orchidaceae Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT terméséből nyert kivonat

VANILLIN Vanillin vanillinum 121-33-5 204-465-2 Vanillin Elfedő anyag

VAT RED 1 2379-74-0 219-163-6 6-Klór-2-(6-klór-4-metil-3-oxo-benzo[b]tién-2(3H)-ilidén)- Hajfesték


4-metil-benzo[b]tiofén-3(2H)-on (CI 73360)

VEGETABLE GLYCERIDES Gliceridek, növényolaj mono- és di-, foszfátok Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
PHOSPHATE

VERBASCUM THAPSUS 90064-13-4 290-074-2 A verbascum thapsus kivonat a molyhos ökörfarkkóró Bőrsimító anyag
EXTRACT (Verbascum thapsus, Scrophulariaceae) virágjából és leveléből
nyert kivonat

2006.4.5.
VERBENA OFFICINALIS 84961-67-1 284-657-0 A verbena officinalis kivonat a vasfű (Verbena officinalis, Bőrkondicionáló anyag/lágyító szer
EXTRACT Verbenaceae) hajtásvégéből és gyökeréből nyert kivonat
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

VERONICA BECCABUNGA 90131-94-5 290-410-8 A veronica beccabunga kivonat a deréce veronika (Veronica Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT beccabunga, Scrophulariaceae) gyógynövényből nyert kivonat

VERONICA OFFICINALIS 85117-19-7 285-571-6 A veronica officinalis kivonat az orvosi veronikafű (Veronica Összehúzó anyag

HU
EXTRACT officinalis, Scrophulariaceae) leveléből, virágjából és szárából
nyert kivonat

VETIVERIA ZIZANOIDES 84238-29-9 282-490-8 A vetiveria zizanoides kivonat a vetiverfű (Vetiveria zizanoides, Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT Graminae) gyökeréből nyert kivonat

VETIVERIA ZIZANOIDES A vetiveria zizanoides olaj a vetiverfű (Vetiveria zizanoides, Erősítőszer


OIL Graminae) szárított gyökeréből nyert illóolaj

VIBURNUM PRUNIFOLIUM A viburnum prunifolium a fekete bangitából (Viburnum Bőrkondicionáló anyag


prunifolium, Caprifoliaceae) származó növényi anyag

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


VIBURNUM PRUNIFOLIUM viburnum prunifolium 84929-54-4 284-537-8 A viburnum prunifolium kivonat a fekete bangita (Viburnum Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT prunifolium, Caprifoliaceae) kérgéből és terméséből nyert
kivonat

VICIA FABA EXTRACT 89958-06-5 289-628-6 A vicia faba kivonat a lóbab (Vicia faba, Leguminosae) Bőrkondicionáló anyag
magjából nyert kivonat

VINCA MAJOR EXTRACT 90132-01-7 290-418-1 A vinca major kivonat a nagy meténg (Vinca major, Bőrkondicionáló anyag
Apocynaceae) hajtásvégéből és leveléből nyert kivonat

VINCA MINOR EXTRACT 84012-41-9 281-686-0 A vinca minor kivonat a kis meténg (Vinca minor, Apocynaceae) Bőrkondicionáló anyag
hajtásvégéből és leveléből nyert kivonat

VINYL ACETATE 108-05-4 203-545-4 Vinilacetát Filmképző anyag

VINYL CAPROLACTAM/ 102972-64-5 Filmképző anyag/bőrkondicionáló


PVP/DIMETHYLAMI- anyag
NOETHYL METHACRY-
LATE COPOLYMER

VINYLDIMETHICONE Viszkozitásszabályozó szer

VIOLA ODORATA EX- 90147-36-7 290-427-0 A viola odorata kivonat az illatos ibolya (Viola odorata, Erősítőszer
TRACT Violaceae) virágjából és leveléből nyert kivonat

L 97/513
VIOLA ODORATA OIL A viola odorata olaj az illatos ibolya (Viola odorata, Violaceae) Erősítőszer/elfedő anyag
virágjából nyert illóolaj
L 97/514
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

VIOLA TRICOLOR EXT- 84012-42-0 281-687-6 A viola tricolor kivonat az árvácska (Viola tricolor, Violaceae) Lágyító szer/bőrvédő anyag/csilla-
RACT hajtásvégéből és virágjából nyert kivonat pító szer

VIOLA YEDOENSIS EXT- A viola yedoensis kivonat a Viola yedoensis, Violaceae Bőrkondicionáló anyag

HU
RACT növényből nyert kivonat

VISCUM ALBUM A viscum album a fehér fagyöngyből (Viscum album, Csillapító szer
Loranthaceae) származó növényi anyag

VISCUM ALBUM EXTRACT 84929-55-5 284-538-3 A viscum album kivonat a fehér fagyöngy (Viscum album, Csillapító szer/bőrkondicionáló
Loranthaceae) bogyójából nyert kivonat anyag

VISCUM ALBUM LEAF 84929-55-5 284-538-3 A viscum album levélkivonat a fehér fagyöngy (Viscum album, Csillapító szer
EXTRACT Loranthaceae) leveléből nyert kivonat

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


VITIS VINIFERA DISTIL- 84929-27-1 284-511-6 A vitis vinifera desztillátum a szőlő (Vitis vinifera, Vitaceae) Erősítőszer/elfedő anyag
LATE termésében lévő fő illatanyagok vizes oldata

VITIS VINIFERA EXTRACT 84929-27-1 284-511-6 A vitis vinifera kivonat a szőlő (Vitis vinifera, Vitaceae) Bőrkondicionáló anyag
terméséből nyert kivonat

VITIS VINIFERA JUICE 84929-27-1 284-511-6 A vitis vinifera lé a szőlő (Vitis vinifera, Vitaceae) friss Bőrkondicionáló anyag
gyümölcshúsából sajtolt folyadék

VITIS VINIFERA LEAF 84929-27-1 284-511-6 A vitis vinifera levélkivonat a szőlő (Vitis vinifera, Vitaceae) Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT leveléből nyert kivonat

VITIS VINIFERA ROOT 84929-27-1 284-511-6 A vitis vinifera gyökérkivonat a szőlő (Vitis vinifera, Vitaceae) Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT gyökeréből nyert kivonat

VITIS VINIFERA SEED 84929-27-1 284-511-6 A vitis vinifera magkivonat a szőlő (Vitis vinifera, Vitaceae) Bőrvédő anyag
EXTRACT magjából nyert kivonat

VITIS VINIFERA SEED OIL 8024-22-4 A vitis vinifera magolaj a szőlő (Vitis vinifera, Vitaceae) Lágyító szer
magjának sajtolásával nyert, főleg zsírsavak gliceridjeit
tartalmazó nem illó olaj

VITREOSCILLA FERMENT A vitreoscilla fermentum kivonat a Vitreoscilla-ból származó Bőrkondicionáló anyag


EXTRACT baktériumkultúrából nyert kivonat

2006.4.5.
WHEAT AMINO ACIDS Aminosavak, búza Bőrvédő anyag/csillapító szer/bőr-
kondicionáló anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

WHEAT GERM ACID 68938-32-9 Zsírsavak, búzacsíra Lágyító szer/bőrkondicionáló


anyag/lemosó anyag

WHEAT GERM GLYCERI- 68990-07-8 Gliceridek, búzacsíraolaj mono-, di- és tri- Lágyító szer/bőrkondicionáló
DES anyag/zsírpótló anyag

HU
WHEAT GERMAMIDE DEA 124046-39-5 Amidok, búzacsíra, N,N-bisz(2-hidroxi-etil)- Felületaktív anyag/bőrkondicionáló
anyag

WHEAT GERMAMIDO- 124046-09-9 Benzolmetánaminium, N,N-dimetil-N-(3-amino-propil)-, N- Antisztatizáló szer


PROPALKONIUM CHLO- búzacsíra-acil-származékok, kloridok
RIDE

WHEAT GERMAMIDO- 1-Propánaminium, N-karboxi-metil-N,N-dimetil-3-amino-, Felületaktív anyag/bőrkondicionáló


PROPYL BETAINE N-búzacsíra-acil-származékok, hidroxidok, belső sók anyag/hajkondicionáló anyag/hab-

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


javító anyag

WHEAT GERMAMIDO- Amidok, búzacsíra, N-(3-dimetil-amino-propil)- Felületaktív anyag


PROPYL DIMETHYLAMINE

WHEAT GERMAMIDO- Amidok, búzacsíra, N-(3-dimetil-amino-propil)-, 2-hidro- Felületaktív anyag


PROPYL DIMETHYLAMINE xipropanoátok
LACTATE

WHEAT GERMAMIDO- Propánaminium, N,N-dimetil-N-oxiranil-metil-3-amino-, N- Antisztatizáló szer


PROPYL EPOXYPROPYL- búzacsíra-acil-származékok, kloridok
DIMONIUM CHLORIDE

WHEAT GERMAMIDO- Amidok, búzacsíra, N-(3-dimetil-amino-propil)-N-oxidok Antisztatizáló szer/felületaktív


PROPYLAMINE OXIDE anyag

WHEAT GERMAMIDO- Antisztatizáló szer


PROPYLDIMONIUM
HYDROXYPROPYL
HYDROLYZED WHEAT
PROTEIN

WHEATGERMAMIDO- Antisztatizáló szer/bőrkondicio-


PROPYL DIMETHYLAMINE náló anyag/hajkondicionáló anyag
HYDROLYZED COLLAGEN

WHEATGERMAMIDO- Antisztatizáló szer/bőrkondicio-

L 97/515
PROPYL DIMETHYLAMINE náló anyag/hajkondicionáló anyag
HYDROLYZED WHEAT
PROTEIN
L 97/516
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

WHEATGERMAMIDOP- 1-Propánaminium, N-etil-N,N-dimetil-3-amino-, N-búza- Antisztatizáló szer/hajkondicionáló


ROPYL ETHYLDIMONIUM csíra-acil-származékok, etilszulfátok anyag
ETHOSULFATE

WISTERIA SINENSIS EXT- 91845-57-7 295-231-9 A wisteria sinensis kivonat a kínai lilaakácból (Wisteria sinensis, Bőrkondicionáló anyag

HU
RACT Leguminosae) nyert kivonat

XANTHAN GUM gummi xanthanum 11138-66-2 234-394-2 Xantángumi Kötőanyag/emulzióstabilizátor/


viszkozitásszabályozó szer/gél-
képző anyag

XANTHINE 69-89-6 200-718-6 Purin-2(3H), 6(1H)-dion Bőrkondicionáló anyag

XIMENIA AMERICANA 95193-67-2 305-880-2 A ximenia americana olaj a Ximenia americana, Olacaceae Lágyító szer
OIL magjából nyert finomított, nem illó olaj

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


XYLENE 1330-20-7 215-535-7 Xilol Oldószer

XYLENE SULFONIC ACID 25321-41-9 246-839-8 Xilolszulfonsav Felületaktív anyag/oldhatóságjavító


anyag

XYLITOL 87-99-0 201-788-0 Xilitol Nedvesítő szer/bőrkondicionáló


anyag

XYLOSE 58-86-6 200-400-7 D-Xilóz Nedvesítő szer

YEAST BETAGLUCAN Glükánok, β-, élesztő Bőrvédő anyag

YEAST PALMITATE 227200-19-3 Hétköznapi élesztőgomba (Saccharomyces cervisiae), palmitoil- Bőrkondicionáló anyag
kloriddal lejátszódó reakció termékei

YEAST POLYSACCHARI- Bőrvédő anyag


DES

YOGURT 2246366 310-127-6 Természetben előforduló anyag, tejkészítmények, joghurt Hajkondicionáló anyag/bőrvédő
anyag

YOGURT FILTRATE 310-127-6 Természetben előforduló anyag, joghurt, szűrt Bőrvédő anyag/hajkondicionáló
anyag

YUCCA ALOIFOLIA EXT- 223748-88-7 A yucca aloifolia kivonat jukka (Yucca aloifolia, Liliaceae) Bőrvédő anyag
RACT leveléből és gyökeréből nyert kivonat

YUCCA BREVIFOLIA 91722-59-7 294-459-6 A yucca brevifolia jukkából (Yucca brevifolia, Liliaceae) származó Bőrvédő anyag
növényi anyag

2006.4.5.
YUCCA GLAUCA EXT- 223749-02-8 A yucca glauca kivonat jukka (Yucca glauca, Liliaceae) Bőrvédő anyag
RACT gyökeréből nyert kivonat
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

YUCCA SCHIDIGERA EX- 223749-05-1 A yucca schidigera kivonat jukka (Yucca schidigera, Liliaceae) Bőrvédő anyag
TRACT leveléből és gyökeréből nyert kivonat

YUCCA VERA EXTRACT 90147-57-2 290-449-0 A yucca vera kivonat jukka (Yucca vera, Agavaceae) leveléből és Bőrkondicionáló anyag

HU
gyökeréből nyert kivonat

ZANTHOXYLUM ALATUM 91770-90-0 294-877-9 A zanthoxylum alatum kivonat a Zanthoxylum alatum, Rutaceae Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT terméséből nyert kivonat

ZANTHOXYLUM AMERI- A zanthoxylum americanum kivonat a dél-amerikai sárgafa Bőrkondicionáló anyag


CANUM EXTRACT (Zanthoxylum americanum, Rutaceae) kérgéből nyert kivonat

ZANTHOXYLUM PIPERI- 97404-53-0 306-820-8 A zanthoxylum piperitum kivonat a Zanthoxylum piperitum, Bőrkondicionáló anyag
TUM EXTRACT Rutaceae terméséből nyert kivonat

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


ZEA MAYS COB MEAL A zea mays kukoricacsutka-liszt a kukorica (Zea mays, Kötőanyag
Graminae) csutkájából készített őrölt por

ZEA MAYS COB POWDER A zea mays kukoricacsutka-por a kukorica (Zea mays, Kötőanyag/koptató anyag
Graminae) csutkájából készített por

ZEA MAYS EXTRACT 84696-06-0 A zea mays kivonat a kukorica (Zea mays, Graminae) magjából Kötőanyag/lágyító szer/csillapító
nyert kivonat szer

ZEA MAYS FLOUR 68525-86-0 271-199-1 A zea mays liszt a kukorica (Zea mays, Graminae) szeméből Koptató anyag/kötőanyag
származó finomra őrölt és finomított anyag

ZEA MAYS GERM EX- 84696-06-0 A zea mays csírakivonat a kukorica (Zea mays, Graminae) Bőrkondicionáló anyag
TRACT csírájából nyert kivonat

ZEA MAYS GERM OIL A zea mays csíraolaj a kukorica (Zea mays, Graminae) Lágyító szer
csírájából nyert nem illó olaj

ZEA MAYS GLUTEN PRO- A zea mays sikérfehérje a kukorica (Zea mays, Graminae) Nedvesítő szer/kötőanyag/lágyító
TEIN keményítős magbeléből nyert fehérje szer/bőrkondicionáló anyag

ZEA MAYS MEAL A zea mays durvaliszt a kukorica (Zea mays, Graminae) Kötőanyag
magjának őrlésével készült durvaliszt

L 97/517
ZEA MAYS OIL 8001-30-7 232-281-2 A zea mays olaj a kukorica (Zea mays, Graminae) nedves Antisztatizáló szer/lágyító szer/
őrléséből kapott finomított nem illó olaj. Főleg a linolsav, oldószer
olajsav, palmitinsav és sztearinsav zsírsavak gliceridjeiből áll
L 97/518
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ZEA MAYS OIL UNSAPO- 66587-54-0 266-416-1 A zea mays olaj nem szappanosítható frakciója a kukoricából Lágyító szer/bőrkondicionáló anyag
NIFIABLES (Zea mays, Graminae) származó olaj olyan frakciója, amely
a szappanosítási folyamat során nem alakult át szappanná

ZEA MAYS SILK EXTRACT 84696-06-0 A zea mays kukoricahaj-kivonat a kukorica (Zea mays, Bőrkondicionáló anyag

HU
Graminae) porfogójából nyert kivonat

ZEA MAYS STARCH Keményítő maydis amylum 9005-25-8 232-679-6 A zea mays keményítő általában a kukorica (Zea mays, Abszorbens/viszkozitásszabályozó
Graminae) hámozott magjából származó, nagymértékben szer/összetapadás-gátló anyag
polimerizálódott szénhidrát

ZEIN 9010-66-6 232-722-9 Zein. A kukoricából (Zea mays, Graminae) származó egyik Bőrkondicionáló anyag/hajkondici-
fehérje. A prolamin osztályba tartozik és tizenhét amino- onáló anyag
savat tartalmaz

ZEOLITE 1318-02-1 215-283-8 Zeolitok. Kristályos alumínium-szilikátok, amelyek változó Abszorbens/duzzasztó szer/össze-

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


részarányban szilícium-dioxidból és alumínium-oxidból, tapadás-gátló anyag
valamint fémoxidokból állnak. Szilárd alumínium-szilikát
vagy nátrium-hidroxid, timföldhidrát és nátrium-szilikát
reakciójával kapott gél hidrotermikus kezelésével állítják elő.
A kezdetben kapott terméket vagy a természetben előfor-
duló analóg anyagot részleges ioncserének lehet alávetni,
további kationok bevitele céljából. Az egyes zeolitok jelölése
a kristályszerkezetre és a meghatározó kationra való
utalással történik: például KA, CaX, NaY

ZINC ACETATE Cink-acetát 557-34-6 209-170-2 Cink-di(acetát) III/1,24 Baktériumelleni szer

ZINC ACETYLMETHIO- 102868-96-2 Metionin, N-acetil, cinksó Bőrkondicionáló anyag


NATE

ZINC ASPARTATE 36393-20-1 253-012-5 Dihidrogén-bisz[L-aszpartáto(2-)-N,O1]cinkát(2-) III/1,24 Bőrkondicionáló anyag

ZINC BORATE 1332-07-6 215-566-6 Bórsav, cinksó III/1,1a Baktériumelleni szer

ZINC BOROSILICATE Üveg, bórszilikát, szilícium-dioxid jelentős mennyiségű bór- Duzzasztó szer
oxid, nátrium-oxid és cink-oxid jelenlétében történő meg-
ömlesztésével kapott, meghatározhatatlan összetételű amorf
anyag

ZINC CARBONATE 3486-35-9 222-477-6 Cink-karbonát (CI 77950) Opálosító anyag

ZINC CHLORIDE Cink-klorid zinci chloridum 7646-85-7 231-592-0 Cink-klorid III/1,24 Szájápoló anyag/csillapító szer

2006.4.5.
ZINC CITRATE 546-46-3 208-901-2 Tricink-dicitrát III/1,24 Szájápoló anyag/foltosodásgátló
anyag
2006.4.5.
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ZINC DIBUTYLDITHIO- 136-23-2 205-232-8 Cinlk-bisz(dibutil-ditiokarbamát) III/1,24 Baktériumelleni szer/antioxidáns


CARBAMATE

ZINC DNA Bőrkondicionáló anyag

HU
ZINC FORMALDEHYDE 24887-06-7 246-515-6 Cink-bisz(hidroxi-metán-szulfinát) Redukáló anyag
SULFOXYLATE

ZINC GLUCOHEPTONATE 12565-63-8 Cink, bisz-[(2.xi.)-D-glüko-heptonáto]- III/1,24 Bőrkondicionáló anyag

ZINC GLUCONATE Cink-glükonát 4468-02-4 224-736-9 Bisz(D-glükonáto-O1,O2)-cink III/1,24 Dezodoráló anyag/bőrkondicionáló


anyag

ZINC GLUTAMATE 34992-53-5/ 252-309-7 Dihidrogén-bisz[L-glutamáto(2-)-N,O1]-cinkát(2-) III/1,24 Dezodoráló anyag/bőrkondicionáló


14269-55-7 anyag

ZINC HYDROLYZED COL- Antisztatizáló szer/bőrkondicio-

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


LAGEN náló anyag/hajkondicionáló anyag

ZINC LACTATE 16039-53-5 240-178-9 Cink-dilaktát Dezodoráló anyag

ZINC LAURATE 201624 219-518-5 Cink-dilaurát Opálosító anyag/viszkozitásszabá-


lyozó szer/összetapadás-gátló
anyag

ZINC MYRISTATE 16260-27-8 240-369-7 Cink-dimirisztát Opálosító anyag/viszkozitásszabá-


lyozó szer/összetapadás-gátló
anyag

ZINC NEODECANOATE 27253-29-8 248-370-4 Cink-neodekanoát Opálosító anyag/viszkozitásszabá-


lyozó szer/összetapadás-gátló
anyag

ZINC OXIDE Cink-oxid zinci oxidum 1314-13-2 215-222-5 Cink-oxid (CI 77947) IV/1 Duzzasztó szer/ultraibolya-sugár-
zást elnyelő anyag/bőrvédő anyag

ZINC PALMITATE 4991-47-3 225-652-5 Cink-dipalmitát Dezodoráló anyag

ZINC PCA Prolin, 5-oxo-, cinksó III/1,24 Nedvesítő szer/bőrkondicionáló


anyag

ZINC PENTADECENE TRI- 5-Tetradekéndisav, 3-karboxi-, cinksó (1:1) III/1,24 Felületaktív anyag/bőrkondicionáló
CARBOXYLATE anyag/összetapadás-gátló anyag

ZINC PEROXIDE Cink-peroxid 1314-22-3 215-226-7 Cink-peroxid III/1,12 Oxidáló szer

ZINC PHENOLSULFONATE Cink-fenolszulfonát 127-82-2 204-867-8 Cink-bisz(4-hidroxi-benzolszulfonát) III/1,25 Baktériumelleni szer/dezodoráló


anyag/összehúzó anyag

L 97/519
ZINC PYRITHIONE Cink-pirition 13463-41-7 236-671-3 Cink-pirition VI/1,8 Tartósító szer/faggyúképződés-
gátló anyag
L 97/520
EINECS/ELINCS-
INCI-név INN-név Eur. gyk. szerinti név CAS-szám Kémiai/IUPAC-név Korlátozás Funkció
szám

ZINC RICINOLEATE 13040-19-2 235-911-4 Cink-diricinoleát Dezodoráló anyag/opálosító anyag/


összetapadás-gátló anyag

ZINC ROSINATE 9010-69-9 232-723-4 Gyantasavak és fenyőgyantasavak, cinksók Opálosító anyag/viszkozitásszabá-


lyozó szer/összetapadás-gátló

HU
anyag

ZINC STEARATE Cink-sztearát zinci stearas 557-05-1 209-151-9 Cink-disztearát IV/1 Kozmetikai színezék/összetapadás-
gátló anyag

ZINC SULFATE Cink-szulfát zinci sulfas 7733-02-0/ 231-793-3 Cink-szulfát III/1,24 Baktériumelleni szer/szájápoló
7446-19-7 anyag/foltosodásgátló anyag/össze-
tapadás-gátló anyag

ZINC SULFIDE 1314-98-3 215-251-3 Cink-szulfid III/1,24 Szőrtelenítő szer

ZINC UNDECYLENATE Cink-undecilenát zinci undecylenas 557-08-4/ 209-155-0 Cink-diundek-10-enoát Baktériumelleni szer/opálosító

Az Európai Unió Hivatalos Lapja


30773-48-9 anyag

ZINC YEAST DERIVATIVE Élesztő, cink-komplex III/1,24 Bőrkondicionáló anyag

ZINGIBER OFFICINALE 84696-15-1 283-634-2 A zingiber officinalis kivonat a gyömbér (Zingiber officinalis, Erősítőszer
EXTRACT Zingiberaceae) gyökeréből nyert kivonat

ZINGIBER OFFICINALE OIL 2230756 A zingiber officinale olaj a gyömbér (Zingiber officinale, Erősítőszer/elfedő anyag
Zingiberaceae) szárított gyökértörzséből nyert illóolaj

ZIZYPHUS JOAZEIRO 223749-07-3 A zizyphus joazeiro kivonat a Zizyphus joazeiro, Rhamnaceae Bőrkondicionáló anyag
EXTRACT kérgéből nyert kivonat

ZIZYPHUS JUJUBA EXT- 90045-99-1 289-966-4 A zizyphus jujuba kivonat a kínai datolya (Zizyphus jujuba, Bőrkondicionáló anyag
RACT Rhamnaceae) terméséből nyert kivonat

ZIZYPHUS SPINA CHRISTI A zizyphus spina christi a krisztustövis (Zizyphus spina christi, Bőrkondicionáló anyag”
Rhamnaceae) szárított, zúzott levele

2006.4.5.
2006.4.5. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 97/521

(2) A Névjegyzék-egyezmények című rész és a Rövidítések című rész helyébe a következő lép:

„A NEVEZÉKTANBAN ALKALMAZOTT KONVENCIÓK

Az INCI-nevek meghatározásához alkalmazott konvenciók a következők:

1. A használat megkönnyítése és az egyértelműség érdekében az INCI-nevekben a lehető legkevesebb írásjel


és nagybetű szerepel.

2. Új megnevezések bevezetésekor mindig az ezen szabályokkal összhangban lévő lehető legrövidebb név
kerül alkalmazásra.

3. Ahol csak lehetséges, egyszerű kémiai nevek kerülnek alkalmazásra.

4. Ahol lehetséges, elismert kémiai rövidítések kerülnek alkalmazásra. A jegyzékben használt rövidítések
felsorolása a Rövidítések c. részben található.

5. Az összetett alakok kialakításakor a hagyományos alapnevek megmaradnak, ha azok összhangban vannak


más rendszerekkel (lásd 17. szabály).

6. Bonyolult összetevőkből álló vegyületcsaládok nevezéktanának egyszerűsítésére rövidítések kerülnek


alkalmazásra (lásd a rövidítések jegyzékét a Rövidítések c. részben).

7. Elismert forrásokban leírt anyagokhoz kapcsolódó vagy azokhoz hasonló vegyületek elnevezése lehetőség
szerint a jegyzékben szereplő elnevezések analógiájára történik.

8. Az egyszeresen helyettesített származékok elnevezése általában nem tartalmazza a »mono« előtagot.


A »mono« előtag a megnevezésekben csak akkor szerepel, ha ez az egyértelműség érdekében szükséges.
A »mono« előtag nélküli név mindig mono-vegyületet jelent, például Glyceryl stearate.

9. A »Glyceride« kifejezés monogliceridet jelent. A »Glycerides« kifejezés monogliceridek, digliceridek és


trigliceridek keverékét jelenti. A trigliceridek elnevezése külön nevezéktan szerint történik, például
Tristearin.

10. A többszörös helyettesítést általában a megfelelő előtag (például: di-, tri- vagy tetra-) jelöli, például Glyceryl
distearate.

11. A kapcsolódási helyet jelölő számot tartalmazó összetevők nevében, a színek kivételével, általában
kötőjelek vannak. A kötőjeles anyagok származékai megtartják az eredeti kötőjelet, például Laureth-3,
Laureth-3 phosphate.

12. A hidratációs állapot általában nincs jelölve.

13. Az egyenesláncú alkilcsoportokat ezek alapvegyületének közönséges nevével kell leírni (lásd 17. szabály).

14. Azoknak az anyagoknak az elnevezése, amelyek páros számú szénatomot tartalmazó láncrészek elegyét
tartalmazzák, a zsírsav-alapvegyület megfelelő, szokásosan használt megnevezése alapján történik.
A páros és páratlan szénatomszámú láncrészek elegyeit tartalmazó anyagok elnevezése alternatív
nevezéktan alapján történik, például C12-C15 alkoholok (C12, C13, C14 és C15).

15. Az elágazó láncú alkilcsoportokat általában »iso« előtag jelöli, amelyet a megfelelő egyenesláncú csoport
alapvegyületének közönséges neve követ (például Isostearyl alcohol, Isocetyl alcohol) – lásd még 17.
szabály. E szabály alól a legfontosabb kivételt a 2-alkil-, vagy Guerbet-alkoholok nevezéktana jelenti. Ezek
megnevezése standard kémiai szabályok szerint történik (például Ethylhexanol, Octyldodecanol,
Decyltetradecanol). A származékok elnevezése értelemszerűen történik (például Ethylhexyl myristate,
Cetyl ethylhexanoate, Diethylhexylamine, Triethylhexanoin, Butyloctanoic acid).
L 97/522 HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.4.5.

16. Az alábbi táblázat célja, hogy egyértelművé tegye a kapronsav, a kaprilsav és a kaprinsav származékainak
elnevezését:

Alapvegyület
Lánchossz Sav Észter Acil Alkil Ampho
neve
C6 Capro Caproic Caproate Caprooyl Caproyl Caproo
C8 Capryl Caprylic Caprylate Capryloyl Caprylyl Caprylo
C10 Capr Capric Caprate Caproyl Capryl Capro

17. Az alábbi táblázat az egyenesláncú savakra és alkoholokra alkalmazott nevezéktant mutatja be. Az elágazó
láncú savak és alkoholok esetében a táblázatban felsorolt nevek használatosak az »iso« előtaggal
kiegészítve (például Isostearic acid). A Guerbet-alkoholok azonban külön nevet kapnak (például
Octyldodecanol). (lásd még 15. szabály).

Sav Alkohol

Telített:

C6 Caproic Hexyl

C7 Heptanoic Heptyl

C8 Caprylic Caprylyl

C9 Pelargonic Nonyl

C10 Capric Decyl

C11 Undecanoic Undecyl

C12 Lauric Lauryl

C13 Tridecanoic Tridecyl

C14 Myristic Myristyl

C15 Pentadecanoic Pentadecyl

C16 Palmitic Cetyl

C17 Margaric Heptadecyl

C18 Stearic Stearyl

C20 Arachidic Arachidyl

C22 Behenic Behenyl

Telítetlen:

C11 Undecylenic Undecylenyl

C16 Palmitoleic Palmitoleyl

C18 Oleic Oleyl

C18 Linoleic Linoleyl

C18 Linolenic Linolenyl

C20 Arachidonic Arachidonyl

C22 Cetoleic Cetoleyl

C22 Erucic Erucyl

18. A hasonló anyagok (például zsírsavak, zsíralkoholok) elegyeit tartalmazó összetevők elnevezésének
meghatározása a forgalmazott nyersanyag kémiai megnevezése alapján történik. A természetes forrásból
(például kókuszdió) származó, a komponensek eredeti megoszlását tükröző elegyek elnevezése a forrás
alapvegyületének segítségével történik (például kókusz-alkohol). Ha az eredeti természetes megoszlás
jelentős mértékben módosul (az összetétel bizonyos anyagokban szegényebb vagy dúsabb lesz), akkor az
elegy elnevezése a legjellemzőbb összetevő alapján történik.

19. A lanolin-származékok elnevezése általában tartalmazza a »lan« szótőt, például Laneth-60.


2006.4.5. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 97/523

20. Mivel az alkanolamid elnevezéséket jelenleg széles körben használják, ezek megnevezése a kiindulási
alkilamiddal és a felhasznált amint jelölő megfelelő rövidítéssel történik, például Cocamide MEA.

21. A »dimetil« kifejezés elmarad, de beleértendő az összes alkil-dimetilamin-oxid nevébe (például Stearamine
oxide). A különböző szubsztituens-csoportokat tartalmazó tercier amin-oxidok a teljes nevükön
szerepelnek (például Dihydroxyethyl stearamine oxide).

22. A kvaterner ammóniumsók neve általában a kation alapvegyületéhez csatlakozó »ium« toldalékkal
végződik. A »monium« végződés monometil-helyettesítésű kvaterner nitrogént, a »dimonium« végződés
dimetil-helyettesítésű kvaterner nitrogént, a »trimonium« végződés pedig trimetil-helyettesítésű kvaterner
nitrogént jelent.

23. A quaternium/polyquaternium kifejezések az olyan komplex kvaterner ammóniumsók megnevezésére


szolgálnak, amelyek nem rendelkeznek közönséges kémiai névvel vagy nem nevezhetők el a meglévő
nevek analógiájára (például Quaternium-82, Poliquaternium-20).

24. Az »ampho« tag az imidazolin-intermedierekből származó amfoter jellegű felületaktív anyagok


nevezéktanában összefoglaló megnevezésként használatos. Az ilyen vegyület megnevezésében az »ampho«
taghoz a szubsztituens-csoportokra vonatkozó megfelelő alapnév csatlakozik (például Sodium
Cocoamphoacetate).

25. Az alkilimidazolin-vegyületek alkilcsoportjának megjelölésére az alapzsírsavak megnevezésénél szokásos


közönséges elnevezések használatosak (például Lauryl Hydroxyethyl Imidazoline) még akkor is, ha az
előállítás során a zsírsavgyök egy szénatomja a heterociklusos gyűrű része lesz.

26. A biológiai anyagok megnevezése külön kifejezésekkel történik (például: Hyaluronic Acid, Hydrogenated
Menhaden Oil), ha az anyagot elválasztották, tisztították és kémiai jellemezése megtörtént.
A feldolgozottság mértékétől függően a biológiai anyagok alternatív nevezéktana használatos az anyagok
elnevezésére. Ezeknek INCI-nevük a következők alapján lehet: a) a nem (génusz) latin neve; vagy b) főleg
a gyógyszerkönyvekből származó megnevezések, amelyeket a biológiai anyagból felhasznált rész, ha
megfelelő, és a készítmény típusa, ha megfelelő (például extract, oil, powder stb.) követ. Az emlősökből
származó összetevőknél általában c) az INCI nevek a használt rész angol nevén alapulnak, ha megfelelő
(például connective tissue, spleen, stomach stb.), és a készítmény típusán, ha megfelelő (például extract,
oil).

Példák a biológiai anyagok INCI-nevére: (a) Brevoortia Oil; (b) Faex Extract; (c) Connective Tissue Extract.

27. A kozmetikai színezőanyagok a 76/768/EGK irányelv IV. mellékletében lévő nevezéktan szerinti INCI-
névvel rendelkeznek.

28. A hajfestékek elnevezése a kémiai szerkezetnek megfelelően történik. Abban az esetben, ha a kémiai név
nagyon bonyolult, akkor szín/szám kombináció használatos, »HC« előtaggal.

29. A denaturált alkoholokat az »Alcohol denat.« INCI-név jelöli. A denaturált szesz olyan etilalkohol, amelyet
a Közösség egyes tagállamainak nemzeti jogszabályai szerint egy vagy több denaturáló szer segítségével
denaturáltak.

30. A növényekből kinyert anyagok botanikai anyagként ismertek. Ezek az összetevők általában nem mentek
át kémiai változásokon, és ezek közé az olyan, növényekből származó összetevők tartoznak, mint például
a kivonatok, lék, vizek, desztillátumok, porok, olajok, nem szappanosítható frakciók stb. Ezek INCI-neve
a fajok és nemek Linné-féle nemzetközi nevezéktanán alapszik, amelyet a növényi rész neve, ha az
megfelelő vagy vonatkozik (például leaf, fruit, bark stb.) és a készítmény típusa (például extract, oil,
powder stb.) követ. A botanikai anyagok kémiai származékai a kémiai anyagokra vonatkozó nevezéktan
szabályait követik (például: Cocoglyderides, Hydrogenated Castor Oil, Hydrogenated Palm Acid, Olive
Acid, Palm Alcohol, Soyamide DEA, Sulfated Olive Oil stb.).

A botanikai anyagokat illetően a Linné-rendszerből való származtatásra a következő szakirodalom


használatos: a) elsődleges szakirodalom: Penso, G., Index Plantarum Medicinalium Totius Mundi Eorumque
Synonymorum, O.E.M.F. Milano (1983 – ISBN sz.: 88-7076-027-8. b) Ha a nem és a faj nincs meghatározva
az a) pontban idézett szövegben, akkor számos különféle másodlagos forrás használható, többek között
a következők, prioritási sorrendben: (1) Steinmetz, E.F., Codex vegetabilis, Amsterdam (1957); (2) Hoppe, H.
L 97/524 HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.4.5.

A., Drogenkunde, 8. kiadás, Walter de Gruyter, Berlin, 1. kötet (1957 – ISBN sz.: 3-11-00-8), 2. kötet (1977 –
ISBN sz.: 3-11-006660-2); (3) Mabberley, D.J., The Plant Book – A portable dictionary of higher plants,
Cambridge 1992 – ISBN sz.: 0-521-34060-8; (4) Hoppe H.A., Levring T., Tnaka Y., Marine Algae in
Pharmaceutical Science, Walter de Gruyter, Berlin, New York, 1979.

31. A kozmetikai összetevők esetében név/szám kombináció INCI-névként való alkalmazására csak akkor
kerül sor, ha az összetevők bonyolultsága és/vagy hasonlósága kizárja a más módon történő ésszerű
megnevezés alkalmazását. Minden olyan esetben, amikor tetszőlegesen megválasztott számok
alkalmazására kerül sor, az anyag szerkezetére vagy összetételére utaló név előzi meg a számokat.
Minden név/szám kombináció a jegyzékben felsorolt egy adott összetevőt jelöl. A következő név/szám
kombinációsorozatok kerülnek alkalmazásra:

a) Benzophenone

Ez a kifejezés használatos az összes benzofenon-származékra (például: Benzofenon-2).

b) HC szín

Lásd 28. szabály.

c) Quaternium/Polyquaternium

Lásd 23. szabály.

d) Hydrofluorocarbon/Hydrochlorofluorocarbon

Ezek a megnevezések használatosak a halogénezett szénhidrogénekből álló aeroszol-hajtógázokra.


(például Hydrofluorocarbon 152a, Hydrochloroflurocarbon 142b).

e) Polysilicone

Közönséges nevek vagy létező konvenciók szilikonvegyületekre (például Poylsilicone-1).

f) Polyacrylate-

Lásd 49. szabály.

g) Polyester-

Lásd 49. szabály.

h) Polyether-

Lásd 49. szabály.

i) Polyurethane-

Lásd 49. szabály.

32. A kereskedelmi nyersanyagok gyakran szándékosan több komponensből összeállított elegyek. A mixtúrák
nem ilyennek tekintendők, és azokat az egyes komponensek felsorolásával kell megadni (például Kathon
CG: Aqua, Chloromethylisothiazolinone, Methylisothiazolinone, Magnesium chloride, Magnesium nitrate).

33. A kivonatok INCI-neve a »kivont anyagra« utal, és nem tartalmaz utalást a kivonáshoz felhasznált
oldószerekre és/vagy egyéb hígítószerekre, amelyek ezekben az anyagokban jelen lehetnek.

34. A kereskedelemben kapható nyersanyagokban, például a felületaktív anyagokban, a polimerekben és


a gyantákban lévő oldószerek és/vagy hígítószerek megnevezését az INCI-név általában nem tartalmazza.

35. A Polyethylene glycol (polyoxy-1, 2-ethanediyl) rövidítése PEG.


2006.4.5. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 97/525

A Polyethylene glycol homopolimerek neve PEG-X, ahol az X az etilén-oxid monomeregységek száma,


például PEG-10.

Az etoxilált alkoholok elnevezése az alkohol hagyományos alapnevéből és az »eth« toldalékból tevődik


össze, amelyet az etilén-oxid monomeregységek száma követ, például Laureth-10.

A polietilén-glikol homopolimerek észtereinek elnevezése PEG-származékként történik, például PEG-10


stearate.

Más etoxilált anyagok elnevezése értelemszerűen történik, például PEG-6 cocamide.

Mivel az etilén-oxid polimer közelítő molekulasúlyán alapuló nevek is általánosan használatosak,


a következő táblázat célja, hogy megkönnyítse az átváltást a két rendszer között:

Molekulasúly közelítőleg Monomeregységek átlagos száma

100 2

200 4

300 6

400 8

450 9

500 10

600 12

1 000 20

1 540 32

1 800 36

2 000 40

3 000 60

4 000 75

6 000 150

8 000 180

36. A Polyethylene glycol (polyoxy-1, 2-propanediyl) rövidítése PPG.

A Polypropylene glycol homopolimerek neve PPG-X, ahol az X a propilén-oxid monomeregységek száma,


például PPG-10.

A polypropylene glycol homopolimerek észtereinek és étereinek neve PPG származékok, például PPG-10
stearate, PPG-10 lauryl ether.

Más propoxilált anyagok elnevezése értelemszerűen történik.

37. Az olyan PEG és PPG polimerek vagy azok származékai, melyekben az egyik csatlakozó primer
alkoholcsoport (-CH2OH) karbonsavvá (-COOH) oxidálódott, úgy kapják a nevüket, hogy a »carboxylic
acid« vagy »carboxylate« kifejezés hozzáadódik az eredeti polimer kiindulási nevéhez, például PEG-10
carboxylic acid, Coceth-7 carboxylic acid, Ammonium laureth-8 carboxylate.

38. A »Pareth« kifejezés olyan etoxilált paraffin-alkoholokat jelöl, amelyek mind páros, mind páratlan
szénatomszámú szénláncot tartalmaznak.

39. Az »Acrylates« kifejezés akrilsavból, metakrilsavból és ezek metil-, etil, propil vagy butil-észtereiből
felépülő, keresztkötéseket nem tartalmazó kopolimereket jelöl. Hasonlóképpen, a »Crotonate(s)« kifejezés
a krotonsav és annak metil, etil, propil vagy butil-észtereiből felépülő kopolimereket jelöl.
L 97/526 HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.4.5.

40. A »Carbomer« név az akrilsav nagy molekulasúlyú, keresztkötéseket tartalmazó homopolimereit jelöli.
A keresztkötéseket létrehozó vegyszer(ek) megnevezése az összetevő első meghatározásában történik (lásd
még 41. szabály).

41. A »cross-polymer« kifejezés azokat a keresztkötéseket tartalmazó polimereket jelenti, amelyek nem
tartoznak a karbomerek közé (lásd még 40. szabály).

42. A »Poloxamer« kifejezés polipropilén-glikol etoxilálásával kialakított szimmetrikus szerkezetű kopolimert


jelöl. A különböző polimerizációs fokú anyagok további megkülönböztetése a polimer molekulasúlyából
levezetett kódszámmal történik.

43. A »Meroxapol« kifejezés polietilén-glikol propoxilálásával kialakított szimmetrikus szerkezetű kopolimert


jelöl. A különböző polimerizációs fokú anyagok további megkülönböztetése a polimer molekulasúlyából
levezetett kódszámmal történik.

44. A »Poloxamine« kifejezés etilén-diamin egymást követő propoxilálásával majd etoxilálásával kialakított
szimmetrikus szerkezetű kopolimert jelöl. A különböző polimerizációs fokú anyagok további
megkülönböztetése a polimer molekulasúlyából levezetett kódszámmal történik.

45. Az etilén-glikol és propilén-glikol nem szimmetrikus szerkezetű kopolimereket képező kopolimerjeinek


elnevezése PEG/PPG-X/Y származékok, ahol az X és az Y az etilén-oxid, illetve a propilén-oxid
monomeregységeinek átlagos száma.

46. Az »Alkoxynol-n« kifejezés etoxilált alkilfenolt jelent, ahol az n az etilén-oxid-egységek átlagos számát
jelöli.

Ha a név: akkor az alkil:

octoxynol tetramethylbutyl

nonoxynol nonyl

dodoxynol dodecyl

pentadoxynol pentadecyl

47. A biotechnológiai anyagok olyan anyagok, amelyek táptalajon mikroorganizmusok, mint például
baktériumok vagy élesztők által kifejtett olyan tevékenységből származnak, amely erjesztés, anyagcsere,
hidrolízis, sejtbomlás vagy más folyamat révén anyagot állít elő. A folyamatban részt vehetnek tápanyagok
vagy más anyagok, mint például enzimek. A keletkező termék megnevezése »culture« vagy »ferment«.
A fermentum tovább feldolgozható extrakcióval, szűréssel és/vagy a végterméket előállító más eljárással.

A biotechnológiai anyagok INCI-nevének meghatározásához használt konvenciók a következők:


a) Ha egy adott fermentumból vagy kultúrából előállított végterméknek van közönséges vagy szokásos
neve, akkor ez a név használható, például Yogurt, Gellan Gum vagy Xanthan Gum.

b) Ha a végterméknek nincs közönséges vagy szokásos neve, akkor a termék elnevezése


a mikroorganizmus családjának segítségével történik, amit adott esetben egy perjel és a táptalaj
neve, majd pedig a »ferment« szó követ. A táptalajok meghatározása a közönséges, szokásos vagy
más műszaki nevükkel történik, például Lactococcus/Carrot Ferment. Eseti alapon
a mikroorganizmus nemének és fajának neve használható, ha a nem önmagában félrevezető lenne,
és az egyértelműség kedvéért szükség van a faj megnevezésére, például Candida bombicola Ferment.

(c) Ha a fermentum kiválasztott komponensei el lettek választva és jelentős mértékben meg lettek
tisztítva, és ez elemzéssel bizonyított, akkor egy vagy több komponens neve használható, például
Glycosphingolipids, Beta-Glucan vagy Dextran.

48. INCI-név részeként a »Ceramide« kifejezést a természetes lipidek azon osztályai és szerkezetei kapják,
amelyek Wertz P.W., Miethke M.C., Long S.A., Strauss J.M. and Downing D.T. in »The composition of
ceramides from human stratum corneum and from comedones«, The Journal of Investigative Dermatology, 84,
410-412 (1985) szerint bőrből származnak.
2006.4.5. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 97/527

A Wertz szerinti természetes ceramidok számos alkotórészei közül egyikkel azonos szintetikus N-acilezett
szfingoid bázis feliratozási INCI-neve a ceramid szóból, és az azt követő számból (például Ceramide 3),
illetve egy számból és egy római számból (például Ceramide 6/II) áll. Az INCI-név részeként a »ceramide«
kifejezést csak olyan szintetikus N-acilezett szfingoid bázis kaphatja, amely meghatározó komponensként
a Wertz által leírt számos természetes ceramid közül legalább az egyiknek az eritro-izomerjét tartalmazza.
Meghatározó komponens az, amely a hasonló szerkezetű más szintetikus anyagokhoz képest és az elegy
összetételének vonatkozásában a legnagyobb koncentrációban van jelen.

A nem eritro-szerkezetű, vagy a Wertz által leírt természetes ceramidok közé más miatt nem tartozó
szintetikus N-acilezett szfingoid bázisok megnevezésében nem szerepelhet a »ceramid« kifejezés. Ilyen
esetekben a Nemzetközi Nevezéktan-bizottság (INC) által eseti alapon meghatározandó kémiai vagy más
megfelelő név lesz a feliratozási INCI-név. Az INC elfogadhat egy INCI-név magadását kérő személy által
aláírt nyilatkozatot, mely szerint egy adott szintetikus N-acilezett szfingoid bázis eritro-izomer és más
szempontból is megfelel összetételében a fenti kritériumoknak.

49. Az »Aminoacrylates« kifejezés olyan egyszerű aminoakrilátokat jelent, amelyekben az amino-nitrogénhez


kapcsolódó helyettesített alkilcsoportok szénatomszáma 1-től 4-ig terjed, és az akrilátok megfelelnek a 33.
szabályban leírt definíciónak.

50. A 2–10 aminosav-maradékból álló szintetikus peptidek megnevezése a megfelelő di-, tri-, tetra- stb.
előtaggal történik, amelyet a »peptide« kifejezés és egy tetszőleges szám követ, például Dipeptide-2.

A 11–100 aminosavból álló szintetikus peptidek megnevezése az »oligopeptide« kifejezéssel történik,


amelyet egy tetszőleges szám követ.

A 100-nál több aminosavból álló szintetikus peptidek megnevezése a »polypeptide« kifejezéssel történik,
amelyet egy tetszőleges szám követ.

A peptidet alkotó aminosav-maradékok betűrendben való felsorolása az 1. szakaszban az első definíciónál


található.

Az aminosav-maradékok közé tartozhatnak a következők:

Alanine Glutamine Phenylalanine

Arginine Glycine Proline

Asparagine Histidine Serine

Aspartic Acid Isoleucine Threonine

Cysteine Leucine Tryptophan

Cystine Lysine Tyrosine

Glutamic Acid Methionine Valine

51. Polimerek nevezéktana – Polimeranyagok elnevezése a közönséges név szerint történik, ha az jól ismert,
vagy pedig a szerkezet szerint, ha az jól ismert. Ha nincs közönséges név és a szerkezet sem jól
meghatározott, akkor a polimerek elnevezése a forrásuk alapján történik, az alábbiak szerint.

A homopolimerek (amelyek egy alkotó monomerből állnak) elnevezése úgy történik, hogy a »poly« előtag
az alkotó monomer elé kerül, például Polyisobutene.

A kopolimerek és keresztpolimerek (amelyek két vagy több alkotó monomerből állnak) elnevezése
a monomerek perjellel (/) elválasztott felsorolásával történik, amit a »Copolymer«, illetve »Crosspolymer«
szó követ, például Acrylates/Acrylamide Copolymer, Acrylates/VA Crosspolymer.

Négy vagy több monomerből álló kopolimerek az osztályuk szerint kaphatnak INCI-nevet; az osztályt egy
tetszőleges szám követi, például Polyester-1, az anyag első definíciójánál megadott monomerekkel. Az
ilyen nevezéktant Az INC saját belátása szerint alkalmazhatja a hosszú INCI-nevek lerövidítése céljából.

Eddig az ilyen típusú nevezéktan alapján képezett polimerosztályok csak a poliészterek, poliakrilátok és
poliuretánok. Szükség esetén később további osztályok vezethetők be.
L 97/528 HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.4.5.

RÖVIDÍTÉSEK

Az alábbi rövidítéseket önmagukban vagy más vegyületek elnevezésével együttesen használatosak a jegyzékben
szereplő kozmetikai összetevők megnevezésére:

AMP Amino-metilpropanol
AMPD Amino-metilpropándiol
BHA Butilezett hidroxi-anizol
BHT Butilezett hidroxi-toluol
CHDM Ciklohexán-dimetanol
CI Színindex
DEA Dietanolamin
DEDM Dietilol-dimetil
DIBA Dihidroxi-izobutilamin
DIPA Dl-izopropanolamin
DMAPA Dimetil-amino-propilamin
DMDM Dimetilol-dimetil
DMHF Dimetilhidantoin-formaldehid gyanta
DNA Dezoxi-ribonukleinsav
DVB Divinilbenzol
EDTA Etiléndiamin-tetraecetsav
EDTHP Etilén-diamin-tetrahidroxipropilén
EDTMP Etilén-diamin-tetrametilén-foszfonát
GLY Glicin
HC Hajszínezék
HCl Hidroklorid
HEDTA Hidroxi-etil-etilén-diamin-triecetsav
MA Maleinsavanhidrid
MDM Monometilol-dimetil
MEA Monoetanolamin
MEK Metil-etilketon
MIBK Metil-izobutilketon
MIPA Monoizopropanolamin
NTA Nitrilotriecetsav
PABA p-Aminobenzoesav
PCA Pirolidonkarbonsav
PEG Polietilén-glikol
PEI Polietilénimin
PG Propilén-glikol
PPG Polipropilén-glikol
PTFE Politetrafluoretilén
PVM/MA Polivinil-metil-éter/Maleinsavanhidrid
PVP Polivinilpirolidon
RNA Ribonukleinsav
SE Önemulgeáló szer
SIP Szulfoizoftalát
SMDI Telített metilén-ditenildiizotionát
TDI Toluol-diizocianát
TEA Trietanolamin
TIPA Triizopropanolamin
VA Vinil-acetát”

You might also like