A Dunánál (1936).

Az eszmélés verse ez is: a költő a valóság lényegi vonásaira döbben rá, s a felismert
törvényszerűségek határozzák meg társadalmi és személyes célkitűzéseit.

A költemény az óda klasszikus műfajának modern változata. A költő egy adott pontról
szemlélődik, néz, hallgat, figyel. A Duna a költő konkrét és elvont jelképeinek sajátosságait
egyesíti. Nemcsak egy folyó, a magyarság és a közép-európai népek folyója, hanem a közös
történelemnek is a tanúja. Az állandó mozgás, a változás és enne ellenére az önazonosság
megőrzése, a rész és az egész (a csepp és a tenger) kapcsolata egyaránt kibontakozó a víz-
képzettel. A víz-képzetet gazdagítja az eső is. Az esők teszik naggyá a folyót, s ugyanúgy az
életelvet jelképezik, mint az édesanya. A 3. versszakban háromféle esővel találkozunk. A
rövid idejű cseperészéssel, a hosszú és az örök esővel. Az időbeliség nemcsak a természeti
jelenség tartalmára vonatkozik, hanem a létezés történetiségére is, beleértve ebbe az élő, az
élettelen természetet és az embert. A cseperészés még a versindító helyzetben, a rakodóparton
érinti a szemlélőt, a barlangból már egy sokezer éve élt ember nézelődhet, az örök eső múltja
pedig az idők végtelenébe vezet.

Az első rész víz-képzetei és kitüntetetten a Duna a mozgás, változás ritmusosságára is

utalnak. A víz hullámzik, ringat, remeg, s minden következetesen az emberre is vonatkozik. A
hullámzás olyan, mint a dolgozó ember izmainak mozgása, a folyó úgy ringat, mint az
édesanya, a habok úgy remegnek, mint a temetők. Minden mindennel összefügg
(korreszpodencia tudata). Különösen a természeti és az emberi, az érzelmi és a gondolati, a
jelenbeli és a múltbeli. A költemény I. része egy nagy erejűen megújított vezérmotívumból
kiindulva a mű legtöbb motívumát, képét, képzetét alapozza meg. Maga a Duna-képzet
keretbe foglalja a verset, a III. rész utolsó szakasza egyértelműen kimondja a jelkép lényegét:
„múlt, jelen s jövendő”. Megfigyelhetjük a teremtés, a termékenység, a kezdet motívumát, s
ebben hangsúlyosan az édesanyát; de az elmúlást, a befejeződést, a halált is.

A vers három része voltaképpen az eszmélkedés három állomása. Az első részben a

látványszerűen szemléletes a meghatározó, a másodikban a képzetes, a harmadikban
mindkettő nyomatékosan van jelen. Az ember számára előbb csak a héj, a felszín mutatkozik
meg, de feltárulhat a mély is. A múlt nélkül kevesek vagyunk, ugyanis a múlt lényegünkhöz
tartozik.

Ezt a felismerést a II. rész okfejtése teszi egyértelművé. Az általános emberiség-múlt

következményének és örökösének tartja magát a szemlélődő, sőt verset író ember. A kapcso-
lat kétirányú. Végső soron az egyén materialista módon felfogott halhatatlansága
fogalmazódik meg. A közvetlen szemlélet számára elfogadhatatlan dolgok válnak maguktól
értetődővé. Miként egyetlen vízcsepp értelmes része a hatalmas folyamnak, amely nem más,
mint vízcseppek összessége, az ember is csak az emberiség részeként lehet valóban ember. S
ha egyéni léte az idő árján parányi is, cselekedete kevés is, ez a „százezer" parány adja a nagy
egészet. Az ősök minden értéke tovább él az utódban, aki hozzá teszi ehhez a maga sze-
mélyiségét: gazdagodik az ősök által és gazdagítja a későbbi nemzedékeket.
A II. rész elvontabb-filozofikusabb kifejtésmódját a
III. rész első versszaka a lehető legszemélyesebben magyarázza meg a szülők felidézésével.
A második szakaszba ismét belép a „százezer év", sőt még több az „őssejt"-ig. A biológiai
kifejtés az emberiség teljes egységét vallja. Ugyanezt teszi a harmadik szakasz történelmi
szempontból: nemzetek, osztályok, győztesek és legyőzöttek mind az egyetlen egész részei,
azé a múlté, amelynek jelenében él az egyén a „mai magyarok" körében. Ez a jelen ugyanúgy
ellentétektől szabdalt, mint a múlt.
Győzelem és vereség, háború és béke, ölés és ölelés az esendő emberi lét alapelemei. Ez a
múlt és ez a jelen. A versírás legközvetlenebb jelen idejében (1936 májusa, június eleje),
diktatórikus és világháborús fenyegetettségben közvetlenül is időszerű a belátás („a múltat be
kell vallani"), a megbékélés, a rendezés, a munka programja. A vers természet- és történet-
filozófiai gondolatmenetéből következő politikai programot minden kor minden értelmes
lénye vállalhatja.