Írta: Scarlett St.

Clair
A mű eredeti címe: A Touch of Darkness Copyright © 2019 by Scarlett St. Clair All rights reserved.

Fordította: Kádár Pál

A szöveget gondozta: Koós Patrícia
A művet eredetileg kiadta: Sourcebooks Originally published
in the United States by Sourcebooks, Inc. www.sourcebooks.com
Cover and internal design © 2021 by Sourcebooks Cover design by Regina
Wamba/ReginaWamba.com Cover images © Anna_blossom/Shutterstock, nadezhda F/Shutterstock
Internal illustration © Mila Petkova/Shutterstock

ISSN 2559-8295
ISBN 978-963-597-389-7

© Kiadta a Könyvmolyképző Kiadó, 2023-ban

Cím: 6701 Szeged, Pf. 784
Tel.: (62) 551-132, Fax: (62) 551-139
E-mail: info@konyvmolykepzo.hu
www.konyvmolykepzo.hu

Felelős kiadó: Katona Ildikó

Műszaki szerkesztők: Zsibrita László, Gerencsér Gábor, Tamaskó Dávid Korrektorok: Széll Katalin,
Gera Zsuzsa

Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a mű bővített, illetve rövidített kiadásának jogát is.
A kiadó írásbeli engedélye nélkül sem a teljes mű, sem annak része semmilyen formában – akár
elektronikusan vagy mechanikusan, beleértve a fénymásolást és bármilyen adattárolást – nem
sokszorosítható.
 Ashley Elizabeth Steele
&
Molly Kathleen McCool
Köszönöm, hogy szerettek.

Örökké legjobb barátnők.

 1. fejezet
A nárcisz
Persephone a napfényben üldögélt.
A szokásos helyét választotta a Coffee House teraszán, ahonnan jól rálátott a
zsúfolt sétálóutcára. A sétányt árnyat adó fák és virágládák szegélyezték, amikben
lila őszirózsa és rózsaszín meg fehér ternyefű pompázott. A könnyű szellő a tavasz
illatát hordozta a mézédes, langyos levegőben.
Tökéletes nap volt, és bár Persephone tanulni ült be a kávézóba, egyre nehezebben
tudott koncentrálni. Tekintetét vonzotta az asztal közepén álló, karcsú vázában
tündöklő nárciszcsokor. Nem volt dús csokor, mindössze két vagy három törékeny
virágból állt, elbarnult szirmaik zörögve konyultak le, akárcsak egy holttest ujjai.
A nárciszok Hades, a holtak istenének virágai és szimbólumai. Sokkal gyakrabban
díszítették a koporsókat, mint az asztalokat. Az, hogy a Coffee House asztalaira
kerültek, talán azt jelentette, hogy a kávézó tulajdonosa gyászol. A halandók csak
ilyenkor szokták dicsőíteni az Alvilág istenét.
Persephone gyakran tűnődött azon, hogy mit gondol erről Hades. Érdekli
egyáltalán? Végtére is, ő nem csak az Alvilág ura. Az ő vagyona a leghatalmasabb az
istenek között, és ezzel ki is érdemelte a leggazdagabb jelzőt. Pénzének nagy részét
Új-Hellász legnépszerűbb klubjaiba fektette be – és ezek nem szokványos klubok
voltak. Hanem elit szerencsejátékbarlangok. Azt beszélték, hogy Hades szeret
fogadni, és csak ritkán fogad el más tétet, mint az emberek lelke.
Az egyetemi évei alatt Persephone sokat hallott a többi diáktól Hades klubjairól, és
anyja – aki gyakorta adott hangot a Hades iránti ellenszenvének – is sokszor kritizálta
a férfi üzleti tevékenységét.
– Zsinóron rángatja az embereket – morgolódott Demeter. – Úgy játszadozik a
sorsukkal, mintha maga is a moirák közé tartozna. Szégyellhetné magát!
Persephone még sosem járt Hades klubjaiban, de kíváncsi volt. Úgy a vendégekre,
mint az istenre, aki a helyeket birtokolta. Vajon mi szállhatta meg az embereket, hogy
a saját lelküket tették fel? Vajon pénzre, szerelemre vagy vagyonra vágynak?
És mit árul el mindez Hadesról? Hiszen végtelen vagyonnal bírt, mégsem arra
törekedett, hogy segítsen az embereken, hanem arra, hogy a hatalmát még inkább
kiterjessze.
Ezekre a kérdésekre azonban máskor kell megkeresnie a választ.
Persephonénak most dolga volt.
Tekintete a nárciszokról a laptopja képernyőjére siklott. Kedd volt, és úgy egy
órája jött el az egyetemről. Megrendelte a szokásos vaníliás lattéját, aztán pedig azon
dolgozott, hogy időben befejezze a kutatási beszámolóját, hogy aztán az Új- Athén
Hírmondónál, Új-Athén legfontosabb hírforrásánál szerzett gyakornoki állására
tudjon koncentrálni. Másnap kezd az újságnál, és ha minden jól megy, hat hónap
múlva úgy diplomázhat le, hogy már van egy állásajánlat a tarsolyában.
Eltökélt volt, hogy bizonyítson.
A gyakornoki állás az Acropolis hatvanadik emeletén volt. Száz és egy emeletével
ez számított Új-Athén legmagasabb és legimpozánsabb épületének. Amikor
ideköltözött, Persephone első dolga volt, hogy lifttel felmenjen a tetőn lévő kilátóba,
ahonnan a város teljes pompájában tündökölt a lábai előtt. Éppen olyan volt, mint
amilyennek elképzelte. Gyönyörű, hatalmas és félelmetes. Most, négy évvel később
még mindig alig akarta elhinni, hogy napi rendszerességgel fogja látogatni az épületet,
mert ott fog dolgozni.
Rezegni kezdett a telefonja az asztalon. A legjobb barátnője, Lexa Sideris írt neki.
Lexa volt az első barátnője, miután Új- Athénba költözött. Egyik órán egyszer csak
hátrafordult Persephonéhoz, és megkérdezte, hogy lenne-e a párja az egyik
gyakorlaton. Azóta elválaszthatatlanok voltak. Persephonét vonzotta a lány
különcsége – a tetoválásai, a haja, ami fekete volt, akár az éj, és Lexa imádta a
boszorkányság istennőjét, Hecatét.
Hol vagy?
Persephone azonnal válaszolt.
A Coffee House-ban.
Miért? Ünnepelnünk kell!
Persephone elmosolyodott. Amióta két hete elmondta Lexának, hogy megszerezte
a gyakornoki állást, a barátnője azóta nyaggatja, hogy menjenek el meginni valamit.
Persephone eddig sikeresen halogatta a dolgot, de egyre fogytak a kifogásai, és ezt
Lexa is tudta.
Most is ünneplek. Egy vaníliás lattéval.
Nem kávéval, te. Alkohollal. Felesekkel. Te + én. Ma este.
Mielőtt még Persephone válaszolhatott volna, egy pincérnő jelent meg. Tálcáján
ott gőzölgött a lattéja. Persephone elég gyakran járt ide ahhoz, hogy tudja, a pincérnő
is éppen annyira új itt, mint a nárciszok. Haját két copfba fogta, a szempilláját pedig
vastag, fekete festékkel emelte ki.
Elmosolyodott.
– Vaníliás latte?
– Igen – felelte Persephone.
A pincérnő letette elé a csészét, aztán a hóna alá dugta a tálcát.
– Hozhatok még valamit?
Persephone a lány szemébe nézett.
– Szerinted Hades úrnak van humorérzéke?
Nem komoly kérdésnek szánta, de elég vicces volt, amikor a pincérnő szeme
elkerekedett.
– Fogalmam sincs, mire gondolsz.
A lány szemmel láthatóan feszengett, valószínűleg Hades neve miatt. A legtöbb
ember nem szerette kimondani, inkább Aidoneuszként hivatkoztak rá, hogy ne keltsék
fel a figyelmét. Persephone azonban nem félt tőle. Talán azért, mert istennő volt.
– Szerintem igenis van neki humorérzéke – magyarázta. – A nárcisz a tavasz és
az újjászületés szimbóluma. – Végighúzta ujjait a hervadt szirmok fölött. Igen, a
nárcisznak az ő szimbólumának kellene lennie. – Akkor viszont miért tartja Hades
a sajátjának?
 Persephone a lányra bámult, akinek lassan elvörösödött az arca.
– Csak… csak szólj, ha hozhatok még valamit – motyogta.
Persephone bólintott, majd folytatta a munkát.
Mielőtt még belekortyolt volna, készített egy képet a lattéjáról, és elküldte
Lexának.
Aztán a fülébe dugta a fülhallgatóját, és ránézett a határidőnaplójára. Persephone
szerette a szervezettséget, de még ennél is jobban szerette, ha elfoglalt. A hete már
így is zsúfolásig tele volt – hétfőn, szerdán és csütörtökön egyetem, napi három óra
pedig a gyakornoki állásban. Minél több a dolga, annál könnyebb kifogást találnia,
hogy miért nem megy haza az anyjához Olympiába.
A jövő héten történelemzéhát ír, és egy esszét is be kell adnia. De nem aggódott.
A történelem az egyik kedvenc tantárgya. Olyan fontos eseményeket tárgyaltak, mint
a nagy eljövetel, a nap, amikor az istenek a Földre érkeztek. Vagy a nagy háború, a
borzalmas és véres harcok, amelyek utána törtek ki.
Nem sokkal később Persephone teljesen belemerült a kutatásba és az írásba. Épp
egy olyan tudós munkáját olvasta, aki azt állította, hogy a háborút az döntötte el,
amikor Hades feltámasztotta Zeus és Athene hőseit. Ekkor egy szépen manikűrözött
kéz lecsapta Persephone laptopjának képernyőjét. A lány megugrott, és amikor
felkapta a tekintetét, egy átható kék szempárral találta szembe magát. A szempár egy
ovális archoz tartozott, amit dús, fekete haj keretezett.
– Ezt. Kapd. Ki.
Persephone kivette a füléből a fülhallgatót.
– Lexa, te meg mit keresel itt?
– Éppen hazafelé sétáltam az egyetemről, és úgy gondoltam, beugrok, hogy
személyesen újságoljam el a jó hírt.
Lexa előre-hátra hintázott a talpán, kék-fekete haja pedig engedelmesen hullámzott
vele.
– Miféle jó hírt?
– Bejuttattam magunkat a Sohaéjbe. – Lexa alig volt képes visszafogni a
hangerejét, és a hírhedt klub nevére többen is feléjük fordultak.
– Csitt! – parancsolt rá Persephone. – Meg akarsz minket öletni?
– Ne légy nevetséges! – Lexa a szemét forgatta, de azért halkabban folytatta. A
Sohaéjbe lehetetlen bejutni. Három hónapos a várólista, és Persephone pontosan
tudta, hogy miért.
Azért, mert a Sohaéj Hades klubja volt.
A legtöbb, istenek által üzemeltetett vállalkozás őrülten
népszerű volt. Dionysos borait másodpercek alatt elkapkodták, és azt rebesgették,
hogy ambrózia is volt bennük. Az is meglehetősen gyakorinak számított, hogy a
halandók az Alvilágban ébredtek, miután túl sokat ittak a nektárból.
Az Aphrodite tervezte ruhák pedig olyan kelendőek voltak, hogy néhány hónappal
ezelőtt egy lány megölte magát, miután nem tudta megszerezni az egyiket. Még
tárgyalás is volt, meg minden.
A Sohaéj sem volt különb.
– Egyáltalán hogyan kerültél fel a vendéglistára? – kérdezte Persephone.
– A gyakornoki helyemen az egyik srác nem tud eljönni. Két éve van várólistán.
Elhiszed, mekkora szerencsénk van? Te. Én. Sohaéj. Ma este!
– Én nem mehetek.
Lexa válla megereszkedett.
 – Ugyan már, Persephone. Bejuttattam magunkat a Sohaéjbe! Nem akarok egyedül
menni!
– Vidd Irist!
– De én téged akarlak vinni! Ünnepelnünk kellene végre! Mellesleg ez is része az
egyetemi tapasztalatszerzésnek.
Persephone egészen biztos volt benne, hogy Demeter nem értene egyet ezzel.
Mielőtt eljött Új-Athénba az egyetemre, több dolgot is megígért az anyjának. Például
azt, hogy távol tartja magát az istenektől.
Igaz, hogy a legtöbb ígéretét nem tartotta be. Az első félév derekán szakot váltott,
és botanika helyett újságírást kezdett hallgatni. Soha nem fogja elfelejteni anyja
kényszeredett mosolyra húzott, összepréselt száját, és ahogy összeszorított fogai
között sziszegte, hogy „mily csodás”, amikor a fülébe jutott az igazság. Persephone
azt a csatát ugyan megnyerte, de Demeter háborút indított ellene. Másnap, bármerre
is ment, Persephonét mindenhová követte Demeter egyik nimfája.
De akkor is, a szakváltás egyáltalán nem olyan súlyú ígéret volt, mint hogy távol
tartja magát az istenektől. Az istenek ugyanis nem tudtak Persephone létezéséről.
Tudták persze, hogy Demeternek van egy lánya, de Persephonét hivatalosan sosem
mutatták be az olympiai udvarban. Azt pedig végképp nem sejtették, hogy halandónak
adja ki magát. Persephone nem tudhatta, hogyan reagálnak majd az istenek, ha
rájönnek, ki is ő, azt azonban tudta, hogyan reagál majd a világ: nem jól. Az emberek
kapnak egy új istent, akit a legkisebb részletig meg akarnak majd ismerni. A puszta
létezése is lehetetlenné válna, és azonnal elvesztené frissen megszerzett szabadságát.
Ezt pedig Persephone a legkevésbé sem akarta.
Ritkán értett egyet az anyjával, de azt még ő is belátta, hogy a legjobb, ha átlagos
halandó életet él. Ő nem olyan, mint a többi isten vagy istennő.
– Tényleg tanulnom kell, Lexa, és meg kell írnom ezt az esszét. Ráadásul holnap
kezdek a gyakornoki állásban.
Eltökélte, hogy jó benyomást fog kelteni, amibe egyáltalán nem fér bele a
másnaposság vagy a kialvatlanság.
– De hisz tanultál!
Lexa a laptopra és a mellette tornyosuló jegyzetkupacra mutatott. Persephone
azonban az asztalon lévő virágot bámulta, és a halál istenére gondolt.
– És mind a ketten tudjuk, hogy már régen megírtad azt az esszét. Csak maximalista
vagy.
Persephone arcára forróság kúszott fel. És akkor mi van? A tanulás az egyetlen
dolog, amiben igazán jó.
– Kérlek, Persephone! Korán hazamegyünk, és akkor ki tudod pihenni magad.
– És szerinted mit fogok én csinálni a Sohaéjben, Lex?
– Táncolsz! Iszol! Smárolsz! Talán még játszhatsz is egy kicsit. Nem tudom, de
pont ez a jó benne, nem?
Persephone félrenézett. A nárciszok mintha visszabámultak volna rá, emlékeztetve
őt minden kudarcára. Még sosem csókolózott. Az egyetemig még csak férfiak
közelében sem volt, és még akkor is igyekezett távolságot tartani tőlük. Főként
félelemből, melyet az anyja férfiak iránti megvetése táplált.
Nem túlzás, Demeter sokszor figyelmeztette a férfiakkal kapcsolatban.
– Te két dolgot jelentesz az istenek számára – mondta, amikor Persephone még
kislány volt. – Játszma vagy játékszer.
 – Biztosan tévedsz, anyám. Az istenek is lehetnek szerelmesek. Vannak, akik
házasságot is kötöttek.
Demeter felnevetett.
– Az istenek csupán a hatalomért házasodnak, virágszálam.
Ahogy Persephone felnőtt, be kellett látnia, hogy az anyjának igaza volt. Egyik
isten házaspár sem szerette igazán egymást, az idejük nagy részét azzal töltötték, hogy
megcsalják a másikat, majd bosszút álljanak a sérelmeikért.
Ez pedig azt jelentette, hogy Persephone szűzen fog meghalni, mert az anyja
kijelentette, hogy a halandókat is kerülje el.
– Ők… megöregednek – mondta undorral.
Persephone úgy döntött, hogy nem száll vitába arról, hogy ha az ember igazán
szeret, akkor a kor nem számít. Hamar rájött ugyanis arra, hogy az anyja egyáltalán
nem hisz a szerelemben.
A romantikus szerelemben legalábbis nem.
– Nekem… nekem nincs is mit felvennem – igyekezett Persephone legalább egy
gyenge kifogást találni.
– Bármit kölcsönadok a szekrényemből. Még a hajadat és a sminkedet is
megcsinálom. Kérlek, Persephone!
Összepréselt szájjal fontolgatta a dolgot.
Először is valahogy le kellene ráznia a nimfákat, akiket az anyja rendelt a lakása
elé. Aztán meg kellene erősítenie a bűbájt, ami újabb problémákat szülne. Demeter
rögtön tudni akarná, hogy miért lett hirtelen szüksége több varázserőre. De ezt
megmagyarázhatná azzal, hogy a gyakornoki állás miatt kell megerősítenie az álcáját.
Bűbáj nélkül az álcájának és névtelenségének azonnal befellegzett volna, mert egy
jellegzetesség kétséget kizárólag megkülönböztette az isteneket az emberektől: a
szarvuk. Persephone szarvai fehérek voltak, és úgy csavarodtak az ég felé, mint egy
hatalmas antilopé, és bár a bűbája eddig még soha nem hagyta cserben a halandók
között, korántsem volt biztos benne, hogy egy olyan hatalmas istent is meg tudna vele
téveszteni, mint Hades.
– Nem igazán akarok összefutni Hadesszal – mondta végül.
A szavak keserű ízt hagytak a szájában, mert ez valójában hazugság volt. Igazából
kíváncsi volt rá és a világára is. Érdekesnek tartotta a megfoghatatlanságát és az
emberekkel kötött szörnyű fogadásait. Az Alvilág istene minden tekintetben az ő
ellentéte volt. Sötét és vonzó.
Vonzó, mert rejtélyes, a rejtélyek pedig kalandokat sejtettek, Persephone pedig
mindennél jobban vágyott egy kis kalandra. Talán a benne rejlő újságíró miatt, de
nagyon szeretett volna feltenni Hadesnak néhány kérdést.
– Hades nem lesz ott – mondta Lexa. – Az istenek nem maguk vezetik a
vállalkozásaikat.
Ez igaz, és talán mindenkinél jobban igaz Hadesra. Közismert volt, hogy sokkal
jobban szeret az Alvilágban időzni.
Lexa hosszan bámulta, aztán újra áthajolt az asztalon.
– Anyádról van szó? – kérdezte halkan.
Persephone egy pillanatig meglepetten bámult a barátnőjére. Nem szokott beszélni
az anyjáról. Úgy volt vele, minél kevesebbet beszél róla, annál kevesebb kérdésre kell
válaszolnia, és akkor annál kevesebbet kell hazudnia.
– Honnan tudod?
Lexa megvonta a vállát.
 – Hát, soha nem beszélsz róla, ő viszont pár hete megjelent a lakásnál, míg te órán
voltál.
– Hogy mi? – Persephone tátott szájjal bámult. Most először hall erről a
látogatásról. – Mit mondott? És miért nem szóltál nekem?
Lexa megadóan felemelte a kezét.
– Jó, először is anyukád rohadt ijesztő. Épp olyan gyönyörű, mint te, de… – Lexa
elhallgatott, és megborzongott. – Hűvös. Másodszor, a lelkemre kötötte, hogy ne
szóljak neked.
– Te pedig szót fogadtál neki?
– Hát, igen. Azt hittem, hogy elmondja majd neked. Azt mondta, meg akart lepni,
de mivel nem talált otthon, így majd inkább felhív.
Persephone a szemét forgatta. Demeter még soha nem hívta fel. Valószínűleg azért
ment a lakásukra, mert keresett valamit.
– Bement a lakásba?
– Szerette volna megnézni a szobádat.
– A rohadt életbe! – Le kell ellenőriznie a tükröket. Elképzelhető, hogy az anyja
bűbájjal vonta be őket, hogy kémkedhessen utána.
– Mindegy, a lényeg az, hogy volt egy olyan érzésem, hogy egy kissé… túlfélt.
Ez enyhe kifejezés volt. Demeter olyan szinten túlféltette, hogy Persephonénak
gyakorlatilag tizennyolc éves koráig nem volt semmilyen kapcsolata a külvilággal.
– Ja, és egy igazi ribanc.
Lexa elmosolyodva felvonta a szemöldökét.
– Te mondtad, nem én. – Elhallgatott, és közelebb hajolt. – Akarsz róla beszélni?
– Nem. – Attól, hogy beszél róla, nem érezné jobban magát. Attól viszont igen, ha
elmenne a Sohaéjbe. Elmosolyodott. – De elmegyek veled ma este.
Másnap minden bizonnyal meg fogja bánni ezt a döntését, főleg ha az anyja rájön,
de hirtelen lázadni támadt kedve, és hogyan lázadhatna jobban, mint ha annak az
istennek a klubjába megy el bulizni, akit az anyja annyira utál?
– Tényleg? – Lexa összecsapta a kezét. – Ó, az istenekre, olyan jól fogjuk érezni
magunkat, Persephone! – Felpattant. – Azonnal el kell kezdenünk készülődni!
– Még csak három óra.
– Hát, ja. – Lexa kihúzott egy tincset hosszú, sötét hajából. – Undi a hajam.
Ráadásul egy örökkévalóság megcsinálni, és téged is puccba kell vágjalak. Hozzá
kell látnunk!
Persephone nem mozdult.
– Egy perc, és utánad megyek. Becsszó.
Lexa elmosolyodott.
– Köszönöm, Persephone. Remek lesz, majd meglátod.
Lexa átölelte, majd szinte táncolva indult el az utcán.
Persephone mosolyogva nézte. A pincérnő ekkor jelent meg, és átnyúlt az asztalon,
hogy elvegye Persephone bögréjét. Ő villámgyors mozdulattal kapta el a csuklóját.
– Ha bármi mást elmondasz az anyámnak, mint amit most mondok, megöllek.
Ugyanaz a pincérnő volt, aki korábban is, ugyanazok a cuki hajfonatok és sötét
szem, de a főiskolás lány vonásai alatt egy nimfa sejlett fel. Apró orr, vibráló tekintet
és szögletes vonások. Persephone már akkor észrevette, amikor a lány kihozta a
kávéját, de akkor még nem látta okát kérdőre vonni. Csak azt
teszi, amit Demeter parancsolt neki. De a Lexával folytatott beszélgetése után
Persephone semmilyen kockázatot nem vállalhat.
 A lány megköszörülte a torkát, és kerülte Persephone tekintetét.
– Ha anyád rájön, hogy hazudtam, akkor ő öl meg.
– Kitől félsz jobban? – Persephone régen rájött, hogy a szavai a legerősebb
fegyverei. Megszorította a lány csuklóját, majd elengedte. A nimfa villámgyorsan
letakarította az asztalt, majd elsietett. Persephone rosszul érezte magát, amiért
megfenyegette, de gyűlölte, ha követik és megfigyelik. A nimfák olyanok, mintha
Demeter karmai lennének: Persephone húsába kapaszkodtak.
Persephone tekintete újra a nárciszokra tévedt, ujjbegyével végigsimította a
hervadt szirmokat. Ha Demeter érintette volna meg őket, akkor megduzzadtak volna
az élettől. Az ő érintésére azonban összeaszalódtak és elporladtak.
Lehet, hogy Demeter lánya és a tavasz istennője volt, de egy nyamvadt fűszálat
sem tudott kisarjasztani.
 2. fejezet
Sohaéj
A Sohaéj karcsú, obszidiánpiramisán nem voltak ablakok, és magasabbra nyúlt a
környező épületeknél. Távolról úgy nézett ki, mintha a helyén felfeslett volna a város
szövete. A tornyot Új-Athén minden pontjáról látni lehetett. Demeter szerint Hades
azért építtette ilyen magasra, hogy a mulandó életükre emlékeztesse a halandókat.
Minél tovább ácsorgott Hades klubjának árnyékában, Persephone annál idegesebb
lett. Lexa elsietett, hogy szót váltson néhány hátrébb álló lánnyal, akiket az
egyetemről ismert, Persephonét pedig egyedül hagyta. Új helyzet volt ez számára.
Idegenek között ácsorgott, éppen arra készült, hogy belépjen egy másik isten
területére, és egy meglehetősen kihívó ruhát viselt. Azon kapta magát, hogy hol karba
teszi a kezét, hol leengedi maga mellé, mintha csak nem tudta volna eldönteni, hogy
elrejtse ruhája mély kivágását, vagy épp felfedje. A rózsaszín, csillogó darabot
Lexától kapta kölcsön, aki korántsem büszkélkedhetett olyan alakkal, mint ő.
Persephone haja laza hullámokban keretezte az arcát, és a barátnője visszafogottan
sminkelte ki, hogy kiemelje természetes szépségét.
Ha az anyja látta volna, azonnal visszaküldi az üvegházba. Vagy, ahogy
Persephone hívta: az üvegbörtönbe. A gondolattól görcsbe rándult a gyomra.
Körbenézett. Vajon most is figyelik Demeter kémjei? A fenyegetése célt ért a
pincérnőnél, és nem mondja el az anyjának, hogy mire készülnek Lexával? Azóta,
hogy megmondta a barátnőjének, eljön vele, folyamatosan azon járt az esze, hogy
Demeter vajon hogyan fogja megbüntetni, ha rájön a dologra. Bár Demeter a teremtés
és élet istennője volt, meglehetősen bosszúszomjas is tudott lenni. Valójában egy
egész ágyást szentelt a bosszúnak az üvegházban. Valaha minden benne lévő növény
egy nimfa, egy király, vagy más olyan teremtmény volt, amely kivívta a haragját.
Persephonét pontosan ez a harag tette paranoiássá, és ezért nézett át minden tükröt
a lakásában, amikor hazaért.
– Ó, az istenekre! – Lexa egy vörösbe öltözött látomás volt, és mindenki
végigmérte, ahogy visszalépett Persephone mellé. – Hát nem gyönyörű?
Persephone kis híján felnevetett.
Őt nem nyűgözte le annyira az istenek által létrehozott pompa. Ha mindenáron
kérkedni akarnak a vagyonukkal, a halhatatlanságukkal és a hatalmukkal, akkor azt
úgy is megtehetnék, hogy közben az embereken segítenek. Ehelyett azzal töltötték
az idejüket, hogy egymásnak ugrasztották a halandókat, és szórakozásképpen
lerombolták, majd újraformálták a világot.
Persephone újra felnézett a toronyra, és összehúzta a szemöldökét.
– A fekete nem az én színem.
– Majd megváltozik a véleményed, ha megpillantod Hadest – állította Lexa.
Persephone a szobatársára nézett.
– Azt mondtad, nincs itt!
Lexa a vállára tette a kezét, és a szemébe nézett.
 – Persephone. Ne érts félre, dögös vagy meg minden, de… szerinted mennyi esély
van rá, hogy Hades észrevesz téged egy ilyen zsúfolt helyen?
Volt valami abban, amit Lexa mondott. De akkor is. Mi van, ha cserben hagyja a
bűbáj? A szarvai azonnal lelepleznék Hades előtt. Az pedig biztos, hogy nem hagyna
ki egy ilyen esélyt arra, hogy hazai pályán kihívjon egy másik istent. Főleg egy olyat,
akivel még soha nem találkozott.
Persephone gyomra újra összeszorult. Babrálni kezdte a haját, és kisimította a
ruháját. Egészen addig nem is vette észre, hogy Lexa nézi, míg meg nem szólalt.
– Tudod, akár őszinte is lehetnél, és bevallhatnád, hogy alig várod, hogy találkozz
vele.
Persephone remegő hangon nevetett fel.
– Nem akarok találkozni Hadesszal.
Nem tudta volna megmondani, hogy miért esik olyan nehezére kinyögni, hogy
érdekli Hades. Egyszerűen képtelen volt elismerni, hogy valójában szeretne találkozni
vele.
Lexa mindentudó pillantást vetett rá, de mielőtt még bármit is mondhatott volna,
kiáltások harsantak fel a sor elején. Persephone kikukucskált a sorból, hogy lássa, mi
történik.
Egy férfi éppen meg akarta ütni a klub bejáratát őrző egyik ogrét – a kegyetlen
és brutális lényeket Hades állítólag azért tartotta, hogy az erődjét őrizzék. Botor ötlet
volt a férfitól, hogy rátámadt, az ogre szeme meg se rebbent, és már el is kapta a férfi
csuklóját. Az árnyak közül rögvest két másik hatalmas, feketébe öltözött ogre lépett
elő.
– Ne! Várjanak! Kérem! Csak vissza akarom őt kapni! – kiabált a férfi, ahogy a
lények felnyalábolták, és elcipelték.
Persephone még sokáig hallotta a kiáltásait, mielőtt azokat végül elnyelte az
éjszaka.
Lexa felsóhajtott.
– Mindig van egy.
Persephone kétkedő pillantást vetett rá.
Lexa megvonta a vállát.
– Most mi van? A Delphi Látó minden számában van egy olyan sztori, hogy egy
halandó megpróbál bejutni az Alvilágba, hogy megmentse a szerelmét.
A Delphi Látó Lexa kedvenc pletykalapja volt. Kevés dolognak volt úgy a
megszállottja, mint az isteneknek – kivéve talán a divatot.
– De hisz az lehetetlen – mondta Persephone.
Mindenki tudta, hogy Hades nagyon szigorúan betartja a birodalma határaira
vonatkozó szabályokat. Az Alvilágot egy lélek sem hagyhatja el, és egy sem léphet
be oda az ő tudta nélkül.
Valami azt súgta Persephonénak, hogy ugyanez igaz a klubjára is. A gondolattól
végigfutott a hideg a gerincén.
– Attól még mindig megpróbálja valaki – mondta Lexa.
Amikor beléptek az ogrék látómezejébe, Persephone valahogy védtelennek érezte
magát. Elég volt egyetlen pillantást vetnie a lény gombszemére, és máris majdnem
lefújta az estét. De erőt vett magán, karba tette a kezét a mellkasa előtt, és igyekezett
nem ránézni az ogre torz arcára. Tele volt hólyagokkal, az alsó ajka alól pedig
borotvaéles fogak kandikáltak ki. Bár a lény nem láthatott át a bűbáján – az anyja
varázsereje lényegesen erősebb volt, mint az ogréké –, Demeternek mindenütt
akadtak kémei. Nem lehet elég óvatos.
Lexa megadta a nevét, mire az ogre beleszólt a zakója hajtókájára erősített
mikrofonba. Pár másodperccel később kinyílt előttük a Sohaéj ajtaja.
Persephone meglepetten tapasztalta, hogy egy aprócska helyiségbe jutottak. A
félhomályos csendben a két korábban látott ogre várta őket.
A lények végigmérték őket.
– Retikülök?
Mindketten kinyitották a táskáikat, hogy a két ogre átvizsgálhassa őket, nehogy
valami tiltott tárgyat vigyenek be a klubba. Mondjuk telefonokat vagy kamerákat. A
Sohaéj egyik legfőbb szabálya, hogy tilos fényképeket készíteni. Sőt, Hades minden
olyan eseményen megtiltotta a fényképezést, amin személyesen vett részt.
– De honnan tudná meg Hades, ha egy halandó csinálna egy képet? – kérdezte
Persephone korábban, amikor Lexa elmagyarázta neki a szabályt.
– Fogalmam sincs, honnan tudja. A lényeg, hogy tudja, és a következmények miatt
egyáltalán nem éri meg.
– Miért, mik a következmények?
– Egy összetört telefon, kitiltás a Sohaéjből és egy szaftos cikk a pletykalapokban.
Persephonét kirázta a hideg. Hades nem vette félvállról a szabályokat, és
Persephone tudta is, hogy miért: az isten megrögzötten védte a magánéletét. A lapok
még egy szeretőről sem írtak soha vele kapcsolatban. Persephone nem hitte, hogy
Hades is olyan önmegtartóztató esküt tett volna, mint Artemisz vagy Athene. És
mégis, szinte teljesen el tudta kerülni a nyilvánosságot.
Ezért pedig – mondhatni – csodálta.
Amikor az ogrék átvizsgálták a táskáikat, kinyitottak előttük egy másik ajtót. Lexa
belekarolt Persephonéba, és szó szerint áthúzta. Hűvös levegő csapta meg, ami italok,
izzadság és valami keserű narancsra hasonlító illattal volt tele.
Persephone azonnal felismerte. Nárcisz.
A tavasz istennője egy teraszon találta magát, ahonnan az egész klubot be lehetett
látni. Mindenütt vendégek nyüzsögtek, az asztalok körül kártyáztak, és egymáshoz
préselve ittak a bárpultnál. Az alakjukból csak vörös sziluettek látszódtak a fények
miatt. Persephone több, plüssel borított, kényelmes bokszot is látott, ezek is mind tele
voltak. De ami igazán megragadta a figyelmét, az a klub közepén állt. A süllyesztett
tánctér úgy tartotta magában az embereket, mint egy medence a vizet. Az emberek
hipnotikus ritmusban hullámoztak a vörös fények alatt. Fölöttük kovácsoltvasból és
kristályokból készített csillárok lógtak.
– Na gyere! – Lexa maga után húzta Persephonét a földszintre. Ő szorosan fogta
Lexa kezét, félt, hogy elsodorja tőle a tömeg.
Beletelt pár pillanatba, míg rájött, hogy merre is mennek. A bárpultnál bepréselték
magukat egy olyan kis résbe, ahol maximum egy ember férhetett volna el.
– Két Manhattant! – kiáltott oda a csaposnak Lexa. Amikor azonban be akart nyúlni
a táskájába, hogy elővegye a pénztárcáját, egy kéz jelent meg közöttük, és pár dollárt
ejtett a pultra.
– Én fizetem – mondta egy hang.
Lexa és Persephone egyszerre fordultak meg. Egy férfi állt mögöttük. Állának az
éle olyan határozott volt, mint egy gyémánté, göndör haja éppoly fekete, mint a szeme,
bőre pedig gyönyörű, ragyogó barna. Az egyik legjóképűbb férfi volt, akit Persephone
valaha látott.
 – Köszi – nyögte ki Lexa.
– Nem tesz semmit – mondta a férfi. Szájában fehér fogak villantak. Sokkal
kellemesebb látvány volt, mint az ogrék agyarai. – Először vagytok a Sohaéjben?
– Igen – vágta rá rögtön Lexa. – Te?
– Ó… én gyakran járok ide.
Persephone a barátnőjére pillantott, aki pontosan azt a kérdést tette fel, amire ő is
gondolt.
– Hogyhogy?
A férfi felnevetett. Kellemes hangja volt.
– Csak mázlista vagyok, gondolom. – Kinyújtotta a kezét. – Adonis.
Előbb Lexa, majd Persephone kezét rázta meg, miközben ők is bemutatkoztak.
– Megtiszteltek azzal, hogy csatlakoztok az asztalomhoz?
– Hogyne – felelték egyszerre kuncogva.
Italjaikkal a kezükben követték Adonist az egyik bokszhoz. Mindegyikben két
félhold alakú kanapé állt, közöttük egy asztallal. Adonis bokszában hat férfi és öt nő
ült, és összébb kellett húzódniuk, hogy Lexa és Persephone is leülhessenek.
– Ők itt Lexa és Persephone – mutatott rájuk Adonis, majd egyesével elárulta a
többiek nevét is. Persephone csak a közvetlenül mellette ülőkét jegyezte meg. Aro és
Xerxes ikrek voltak, ugyanolyan vörös hajjal, az arcukat szeplők pettyezték, a szemük
ragyogó kék, és mindketten olyan karcsúak voltak, mint egy fiatal fűz. A szőke Sybil
igazi szépségnek számított, hosszú lábai kilátszottak egyszerű, fehér ruhája alól. Az
ikrek között ült, és Arón áthajolva szólt Persephonéhoz és Lexához.
– Hová valósiak vagytok?
– Ionia – felelte Lexa.
– Olympia – mondta Persephone.
A lány szeme elkerekedett.
– Olympiában laktál? Lefogadom, hogy gyönyörű!
Valójában anyja üvegháza messze volt a várostól, és Persephone csak párszor látta
Olympiát. A város Új-Hellász legnépszerűbb turistacélpontjának számított. Itt
tanácskoztak az istenek, és itt építették fel lélegzetelállító villáikat is. Amikor éppen
nem tartózkodtak otthon, akkor sok palotát és a környező kerteket is megnyitották a
turisták előtt.
– Gyönyörű – helyeselt Persephone. – De Új-Athén is nagyon szép… Olympiában
nem igazán élvezhettem a szabadságot.
Sybil együttérzően mosolygott.
– Szülők?
Persephone bólintott.
– Mi mindannyian Új-Delphiből származunk, és négy éve költöztünk ide, az
egyetem miatt – árulta el Aro, Sybilre és a testvérére mutatva.
– Mi is élvezzük az itteni szabadságot – viccelődött Xerxes.
– És mit tanultok?
– Építészet – vágták rá a fiúk. – Hestiai Főiskola.
– Én az Istenek Főiskolájára járok – mondta Sybil.
– Sybil orákulum – mutatott rá Aro a hüvelykujjával.
A lány elpirult, és félrenézett.
– Vagyis egy istent fogsz szolgálni! – esett le Lexa álla.
Sok halandó vágyott arra, hogy orákulum lehessen, de ahhoz, hogy azzá
válhassanak, bizonyos látnoki képességekkel kellett születniük. Az orákulumok az
istenek hírnökei voltak. Az ősi időkben ez azt jelentette, hogy a templomaikban
szolgáltak. Manapság azt, hogy a sajtófőnökeik lesznek. Az orákulumok adták ki a
nyilatkozataikat, ők szervezték meg a sajtótájékoztatókat. Főleg, ha az istenek valami
homályos utalást kívántak tenni a jövőt illetően.
– Apollo már szemet is vetett rá – mondta Xerxes.
Sybil grimaszolt.
– Nem olyan jó buli, mint amilyennek hangzik. A családom egyáltalán nem repes
az örömtől. – Sybilnek nem is kellett többet mondania, Persephone tökéletesen értette,
hogy mire gondol. A lány szüleinek csoportját úgy hívták a Hívők és az Istenfélők,
hogy Hitetlenek.
A Hitetlenek a halandók azon csoportja, akik megtagadták az isteneket, amikor
azok a Földre érkeztek. Úgy érezték, hogy az istenek elhagyták őket, így aztán
megtagadták az engedelmességet. Lázadás tört ki, és két csoport alakult ki. De még
a Hitetlenek mellé álló istenek is bábként használták az embereket, és harcra
kényszerítették őket. Egy évig pusztítás, káosz és harcok dúltak. A háború lezárását
követően az istenek új életet ígértek, valamit, ami Elysiumnál is jobb (Hadesnak ez
nem nagyon tetszett), és ezúttal az istenek be is tartották az ígéretüket. Egyesítették
a kontinenseket, és az így kialakult földrészt elnevezték Új-Hellásznak. Aztán
felosztották a földeket, és pompázatos városokat emeltek.
– Hát, az én szüleim kiugrottak volna a bőrükből – mondta Lexa.
Persephone elkapta Sybil tekintetét.
– Sajnálom, hogy nem örülnek a sikereidnek.
Sybil megvonta a vállát.
– Most, hogy itt vagyok, már jobb.
Persephonénak volt egy olyan érzése, hogy a szüleiket illetően sok közös van
bennük.
Néhány felessel később a beszélgetés a trió barátságának elképesztő történeteire
terelődött, Persephone figyelmét azonban elvonta a környezete. Egyre több apró
részletet vett észre. A parányi mennyezeti fényeket, amelyek a csillagokra
emlékeztették. A második emeleti terasz kovácsoltvas korlátját, amely mögött egy
magányos alak ált.
Persephone képtelen volt levenni róla a tekintetét, és a sötétben rejtőző szempár
visszanézett rá.
Eddig azt gondolta, hogy Adonis a legjóképűbb férfi, akit valaha látott.
Hát, tévedett.
Az a férfi volt az. Aki őt bámulta.
Nem tudta megmondani, hogy milyen színű a szeme, de a tekintete tüzet gyújtott
a bőre alatt. És mintha ezt a férfi is tudta volna. Telt ajka nyers mosolyra húzódott,
amely kiemelte erőteljes, sötét borosta borította állkapcsát. Magas volt, majdnem két
méter lehetett, és a hajától az öltönyéig minden éjfekete volt rajta.
Persephone szája kiszáradt, és hirtelen kényelmetlenül érezte magát. Mocorogni
kezdett, keresztbe tette a lábát. Rögtön megbánta, mert a férfi tekintete azonnal a
lábára siklott, és el is időzött ott, mielőtt lentről fölfelé lassan végigmérte a vonalait.
A tűz már Persephone alhasában izzott, emlékeztetve arra, hogy milyen üres. Hogy
mennyire vágyik arra, hogy valaki betöltse ezt az űrt.
Mégis ki lehet ez a férfi, és hogyan érezhet ilyesmit egy idegen iránt? Valahogy
meg kell szakítania ezt a kapcsolatot, mert az energiája már fojtogatta.
 Ekkor két finom kéz csúszott hátulról a férfi derekára. Persephone nem akarta látni
a nő arcát. Lexa felé fordult, és megköszörülte a torkát.
A csapat még mindig a Pentathlonról beszélgetett – arról az évente megrendezett
atlétikai bajnokságról, amiben a résztvevők öt különböző sportágban mérik össze
erejüket: távolugrás, gerelyhajítás, diszkoszvetés, birkózás és futóverseny. Új-Hellász
versenyszellemtől fűtött városaiban rendkívül népszerű volt a bajnokság, és bár
Persephone nem rajongott a sportokért, szerette a Pentathlon hangulatát, és mindig
teljes szívéből szurkolt Új-Athénnak. Igyekezett bekapcsolódni a beszélgetésbe, de a
teste pezsgett a különös energiáktól. Az agya pedig máshol járt. Például azon, hogy
milyen lenne, ha a teraszon álló férfi magáévá tenné. Ő betölthetné benne az űrt.
Táplálhatná tüzének lángjait. Véget vethetne a szenvedéseinek.
Csakhogy a férfi nyilvánvalóan foglalt volt. Vagy ha nem is foglalt, de valamilyen
kapcsolatot ápolt azzal a nővel. Egy darabig Persephone ellenállt a késztetésnek, hogy
hátrapillantson a válla fölött, és felnézzen a teraszra. De aztán győzött a kíváncsisága.
Amikor azonban felnézett, a teraszon már nem állt senki. Csalódottan ráncolta össze
a homlokát, és a nyakát nyújtogatva kémlelte a tömeget.
– Csak nem Hadest keresed? – viccelődöt Adonis, Persephone pedig azonnal
odanézett.
– Ja, nem…
– Úgy hallottam, hogy itt lesz ma – szakította félbe Lexa.
Adonis felnevetett.
– Igen, általában fent van.
– Mi van fent?
– Egy társalgóféleség. Csendesebb, mint itt. Intimebb. Gondolom, nyugalomra
vágyik, amikor üzletet köt.
– Üzletet?
– Igen, tudod, az egyezségei. A halandók azért jönnek, hogy játszanak. Pénzért,
szerelemért, fene tudja, miért. Az igazán gáz az, hogy ha a halandó veszít, akkor Hades
határozza meg a tétet. És általában valami lehetetlen dolgot kér.
– Ezt hogy érted?
– Azt beszélik, hogy látja az emberek bűneit. Szóval azt követeli az alkoholistától,
hogy többé ne igyon. A szexfüggőtől önmegtartóztatást kér. Ha betartják a
feltételeket, akkor életben maradnak. Ha nem, Hades megkapja a lelküket. Mintha
csak azt akarná, hogy veszítsenek.
Persephonét rosszullét kerülgette. Eddig fogalma sem volt róla, hogy pontosan
miként játszik Hades. Annyit tudott, hogy tétként az emberek lelkét kéri, de ez sokkal,
sokkal rosszabbul hangzott. Ez… manipuláció.
De honnan ismeri vajon Hades az emberek gyengeségeit? Talán kapcsolatban áll
a Sors istennőivel? Vagy neki is megvan ez a képessége?
– Fel lehet oda menni?
– Ha tudod a jelszót, akkor igen – felelte Adonis.
– És honnan tudhatom meg a jelszót? – kérdezte Lexa.
Adonis megvonta a vállát.
– Legyek átkozott, ha tudom. Nem azért járok ide, hogy a halál istenével üzleteljek.
Bár esze ágában sem volt üzletet kötni Hadesszal, Persephone azért elgondolkozott
rajta, hogy az emberek mégis hogyan juthatnak hozzá a jelszóhoz. Hogyan egyezett
bele Hades a fogadásokba? Vajon az emberek az isten elé járultak az ügyeikkel, Hades
pedig aztán kimazsolázta közülük, hogy ki méltó arra, hogy üzletet kössön vele?
 Lexa felállt, és elkapta Persephone szabad kezét.
– Persephone, mosdó!
Végigvonszolta a zsúfolt földszinten, egészen a mosdókig. Amíg a hosszú sorban
várakoztak, Lexa odahajolt hozzá, és szélesen elmosolyodott.
– Láttál már nála vonzóbb pasit? – lelkendezett.
Persephone kérdőn nézett rá.
– Ki, Adonis?
– Persze, hogy Adonis, ki más?
Legszívesebben elmondta volna Lexának, hogy amíg ő Adonis után csorgatta a
nyálát, lemaradt arról a férfiról, aki igazándiból kiérdemelte volna ezt a nevet.
– Nagyon elbájolt, ahogy én látom.
– Szerelmes vagyok.
Persephone elfintorodott.
– Nem lehetsz szerelmes belé, csak most találkoztatok!
– Jó, talán nem vagyok szerelmes. De ha azt akarná, hogy csináljunk gyereket,
nem ellenkeznék.
– Neked elment az eszed!
– Csak őszinte vagyok – vigyorgott Lexa. Aztán a tekintete komollyá vált. – Tudod,
nem baj, ha az ember kicsit sebezhető néha.
– Ezt hogy érted? – kérdezett vissza Persephone egy kicsit hangosabban, mint
szerette volna.
Lexa megvonta a vállát.
– Hagyjuk.
Persephone meg akarta kérni, hogy fejtse ki, de mielőtt még bármit is mondhatott
volna, kinyílt az egyik fülke, Lexa pedig nyomban lecsapott rá. Persephone pedig
tovább várt, és közben igyekezett rendet vágni csapongó gondolatai között, és rájönni,
hogy vajon mire is célozhatott Lexa. Ekkor azonban egy másik fülke is kinyílt.
Miután Persephone kijött a mosdóból, rögtön Lexát kereste. Arra számított, hogy
a barátnője megvárja, de sehol sem látta. Aztán felnézett a teraszra, ahol Hades köti
az alkuit. Talán a barátnője felmerészkedett oda?
És a tekintete összeakadt egy tengerzöld szempárral. A nő a lépcső végében álló
oszlopnak támaszkodott. Ismerősnek tűnt, de Persephone nem tudta hova tenni. A
haja akár az arany selyem, úgy ragyogott, mint Helios napja, bőre krémszínű, és egy
modern szabású peploszt viselt, aminek a színe tökéletesen passzolt a szeméhez.
– Keresel valakit? – kérdezte a nő.
– A barátnőmet. Vörös ruhában van.
– Felment. – A nő a lépcső felé biccentett, Persephone pedig követte a tekintetével
a mozdulatot. – Voltál már fent?
– Ó, nem, én nem.
– Megmondhatom a jelszót.
– Hol szerezted meg?
A nő megvonta a vállát.
– Itt meg ott. Na?
Persephone nem tagadhatta, hogy kíváncsi volt. Éppen ilyesfajta izgalmakat
keresett. Ilyen kalandra vágyott.
– Mondd meg!
A nő felnevetett, a szeme pedig úgy ragyogott, ami Persephonét egyből
óvatosságra intette.
 – Pathos.
Tragédia. Felettébb baljós volt.
– Kö-köszönöm – indult el felfelé a csigalépcsőn a második emeletre. A lépcső
tetején azonban semmi mást nem talált, csak egy sor fekete, arannyal díszített ajtót.
Egy gorgó őrizte őket.
A lény arcát csúnya forradások borították, amiket még a szemét eltakaró fehér
szemfedő sem rejthetett el. Mint a fajtársainak, az ő fejét is kígyók borították haj
helyett. Hosszú, fehér köpönyeg takarta el a testét és csuklya a fejét.
Ahogy Persephone közelebb lépett, észrevette, hogy a falak felülete tükröződik.
Végignézett magán. Az arca lángolt, a szeme ragyogott. A bűbája meggyengült, mióta
belépett ide. Remélte, hogyha valakinek fel is tűnik, ráfoghatja az izgatottságra és az
alkoholra. Nem tudta, hogy miért ilyen ideges. Talán csak azért, mert fogalma sem
volt, hogy mit talál az ajtók mögött.
A gorgó felemelte a fejét, de nem szólt. Egy pillanatig csend honolt. Aztán a lény
mély levegőt vett, Persephone pedig megdermedt.
– Isteni – morogta a gorgó.
– Tessék?
– Istennő.
– Tévedsz.
A gorgó felnevetett.
– Talán nincsen szemem, hogy lássak, de felismerek egy istent, ha megérzem a
szagát. Miért reménykedsz benne, hogy bebocsátást nyerhetsz?
– Ahhoz képest, hogy tudod, egy istennővel beszélsz, meglehetősen pimasz vagy.
A gorgó elmosolyodott.
– Tehát csak akkor vagy istennő, ha úgy tartja kedved?
– Pathos! – csattant fel Persephone.
A gorgó arcáról nem tűnt el a mosoly, de kinyitotta az ajtót, és több kérdést nem
tett fel.
– Jó szórakozást, hölgyem.
Persephone a lényt bámulva lépett be az apró, füstös helyiségbe. A földszinttel
ellentétben ez a hely sokkal intimebb és csendesebb volt. A feje fölött egyetlen nagy
csillár lógott, mely csak annyi fényt adott, hogy éppen megvilágítsa az asztalokat és
az arcokat. Az emberek kisebb-nagyobb csoportokba verődve kártyáztak, és látszólag
egyikük sem foglalkozott vele.
Amikor az ajtó becsukódott mögötte, Persephone beljebb merészkedett, hogy
megkeresse Lexát. Rövidesen azonban azon kapta magát, hogy teljesen
belefeledkezett a játékok és a játékosok figyelésébe. Nézte, ahogy kecses kezek
mozgatták a kártyákat, és hallgatta, ahogy a játékosok egymást ugratják. Aztán egy
ovális asztalhoz ért, ahol a játékosok éppen szedelőzködtek. Nem tudta, hogy mi
vonzotta oda, de úgy döntött, hogy leül.
Az osztó biccentett.
– Hölgyem.
– Játszik? – kérdezte Persephone mögött egy hang. Mély dörmögés volt, amit még
a mellkasában is érzett.
Amikor megfordult, egy végtelen mélységű szempárral találta magát szemben. Az
erkélyen látott férfi állt az árnyékban. Persephone vére azonnal felforrt az ereiben,
és menthetetlenül elvörösödött. Összeszorította keresztbe vetett lábát, és ökölbe
szorította a kezét, hogy ne kezdjen fészkelődni a férfi tekintete alatt.
 Ilyen közelről már jobban meg tudta figyelni a vonásait. A maga sötét módján
gyönyörű volt. Olyan szép, ami szíveket tört össze. Szeme akár az obszidián, fölötte
sűrű szempilla, hosszú haja hátul szorosan összekötve. Magas volt, Persephonénak
fel kellett emelnie a fejét, hogy egyáltalán a szemébe tudjon nézni.
Sajgott a mellkasa, és csak ekkor döbbent rá, hogy azóta nem vett levegőt, hogy a
férfi megszólította. Lassan beszívta a levegőt, és ezzel együtt a férfi füstös, fűszeres,
téli levegőt idéző illatát is. Az illat minden ürességet kitöltött benne.
A férfi belekortyolt az italába, majd lenyalta a száját. Maga volt a megtestesült
bűn. Persephone már abból érezte, ahogyan a teste reagált az övére, de nem akarta,
hogy a férfi ezt megtudja. Úgyhogy elmosolyodott.
– Szívesen játszom. Ha megtanít.
A férfi szája felfelé mozdult, és kissé felvonta az egyik sötét szemöldökét. Újra
beleivott az italába, majd odalépett az asztalhoz, és leült Persephone mellé.
– Bátor dolog úgy leülni egy asztalhoz, hogy nem ismeri a játékot.
Persephone tekintete összeakadt a férfiéval.
– Másképpen hogyan tanulhatnám meg?
– Hmm. – A férfi elgondolkodott egy pillanatra, Persephone pedig úgy döntött,
hogy tetszik neki a hangja. – Okos.
A férfi úgy bámulta, mintha nem tudná hová tenni, ettől pedig Persephonét kirázta
a hideg.
– Sosem láttam még itt.
– Talán mert még sosem jártam itt – mondta Persephone, majd elhallgatott. – Maga,
gondolom, gyakran jár ide.
A férfi szája ismét megmoccant.
– Így van.
– Miért? – Persephonét magát is meglepte, hogy hangosan kimondta, amit gondolt.
A férfi felvonta a szemöldökét. Persephone igyekezett menteni a helyzetet.
– Nem muszáj válaszolnia.
– Válaszolok. Ha maga is megválaszol nekem egy kérdést.
Persephone egy darabig csak bámulta.
– Rendben.
– Azért járok ide, mert… szórakoztató – mondta a férfi, de nem úgy hangzott,
mintha tudná, hogy mi az a szórakozás. – Most maga jön. Miért van itt ma este?
– A barátnőm, Lexa rajta van a listán.
– Nem. Ez egy másik kérdésre a válasz. Miért van itt ma este?
Persephone végiggondolta a kérdést.
– Jó alkalomnak tűnt arra, hogy lázadjak.
– És most már nem biztos benne?
– Ó, biztos vagyok benne, hogy az ittlétem egy lázadás. – Persephone végighúzta
az ujját az asztalon. – Abban nem vagyok biztos, holnap hogy fogok érezni.
– Ki ellen akar lázadni?
Persephone a férfira nézett, és elmosolyodott.
– Azt mondta, csak egy kérdés.
A férfi is elmosolyodott, amitől Persephone szíve sebességet váltott a mellkasában.
– Valóban.
Ahogy azt a végtelen tekintetet bámulta, Persephone úgy érezte, a férfi látja őt.
Nem a valódi énjét elfedő bűbájt, és nem is a bőrét vagy a csontjait, hanem a lényét.
Ettől pedig újra kirázta a hideg.
 – Fázik?
– Tessék?
– Azóta reszket, hogy leült ide.
Persephone arca átforrósodott.
– Ki volt az a nő magával az előbb?
Látszott, hogy a férfi egy pillanatra nem tudja, mire céloz, aztán leesett neki.
– Ó, Minthe. Mindig ott jár a keze, ahol nem lenne szabad.
Persephone elsápadt. Úgy hangzott, mintha egy szerető lenne, és ha erről van szó,
akkor őt a továbbiakban nem érdekli a férfi.
– Azt… azt hiszem, jobb, ha megyek.
A férfi rátette a kezét az övére. Az érintés felvillanyozta, és belülről melegítette
fel. Elrántotta a kezét.
– Nem – mondta a férfi parancsolóan, Persephone pedig csak bámult rá.
– Tessék?
– Azt akarom mondani, hogy még nem tanítottam meg játszani. – Hangja
hipnotikus morgássá szelídült. – Engedje meg.
Hiba volt a férfi szemébe nézni, mert lehetetlen volt neki nemet mondania.
Persephone nagyot nyelt, és igyekezett úrrá lenni nyugtalanságán.
– Akkor hát tanítson!
A férfi tekintete felizzott, majd a kártyákra pillantott. Megkeverte őket, és
magyarázni kezdett.
– Ez póker.
Kecses volt a keze, az ujjai hosszúak. Talán zongorázik?
– Ötlapos pókert játszunk, amit egy téttel kezdünk.
Persephone lenézett. Észbe kapott, hogy nem hozta fel a táskáját, de mielőtt még
bármit is mondhatott volna, a férfi megelőzte.
– Egy válasz is megteszi. Ha én nyerek, megválaszolja a kérdésemet. Ha maga
nyer, én felelek az önére.
Persephone lebiggyesztette a száját. Tudta, mit fog kérdezni a férfi, de még ez is
jobb opció volt annál, mint hogy az összes pénzét elveszítse. Vagy a lelkét.
– Áll az alku!
A férfi érzéki szája mosolyra görbült, a gesztustól pedig elmélyültek a vonalak az
arcán, amitől csak még vonzóbbnak tűnt. Mégis ki lehet? Persephonén átsuhant, hogy
megkérdezi a nevét, de nem azért jött a Sohaéjbe, hogy barátkozzon.
Miközben a férfi kiosztotta a lapokat, elmagyarázta, hogy a pókerben összesen
tízféle kártyaérték létezik. A legalacsonyabb a magas lap, a legmagasabb pedig a royal
flush. A játék célja, hogy magasabb kártyaértéket érjünk el, mint az ellenfelünk. Más
dolgokat is elmagyarázott, mint például a passzt, a dobást és a blöfföt.
– Blöff? – kérdezett vissza Persephone.
– Néha a póker a megtévesztés játéka. Főleg, ha az ember vesztésre áll.
Persephone belenézett a lapjaiba, és próbált visszaemlékezni arra, amit a férfi a
különböző kártyaértékekről mondott. Aztán lappal felfelé az asztalra fektette a
kártyáit. A férfi is így tett.
– Dáma párja van. Nekem pedig fullom.
– Szóval… maga nyert.
– Igen – mondta a férfi, és azonnal követelni is kezdte a nyereményét: – Ki ellen
lázad?
Persephone keserűen elmosolyodott.
 – Anyám ellen.
A férfi felvonta a szemöldökét.
– Miért?
– Ha azt akarja, hogy erre is válaszoljak, nyernie kell egy újabb leosztást.
A férfi osztott, és újra nyert. Ezúttal nem tette fel újra a kérdést, csak várakozóan
Persephonéra nézett.
Ő felsóhajtott.
– Mert… mert felbosszantott.
A férfi még mindig várakozóan nézett, mire Persephone elmosolyodott.
– Nem mondta, hogy részletes választ kell adnom.
A férfi is elmosolyodott.
– Ezt megjegyzem a későbbiekre.
– A későbbiekre?
– Nos, remélem, hogy ez nem az utolsó alkalom, hogy együtt pókerezünk.
Pillangók rebbentek fel Persephone gyomrában. Jobb lenne, ha megmondaná,
hogy ez az első, és egyben utolsó alkalom, hogy a Sohaéjben jár.
De képtelen volt kimondani.
A férfi újra osztott, és újra nyert. Persephonénak kezdett elege lenni belőle, hogy
folyton veszít, és újabb és újabb kérdésekre kell válaszolnia. Egyébként is, miért
érdekli ennyire a férfit? Hol lehet az a nő, akivel korábban látta?
– Miért dühös az anyjára?
Persephonénak egy pillanatra el kellett gondolkodnia a kérdésen.
– Azt akarja, hogy olyasvalaki legyek, aki nem akarok. – Lesütötte a szemét, a
kártyáit bámulta. – Nem értem, miért csinálják ezt az emberek.
A férfi félrebillentette a fejét.
– Nem élvezi a játékot?
– De igen… csak nem értem, hogy az emberek miért ülnek le játszani Hadesszal.
Miért adják el neki a lelküket?
– Nem azért ülnek le játszani, hogy eladják a lelküket. Hanem azért, mert azt hiszik,
hogy nyerhetnek.
– És sikerül nekik? Nyerni?
– Néha.
– És maga szerint ez feldühíti Hadest?
Nem akarta hangosan kimondani a kérdést, de a szavak valahogy kicsusszantak
az ajkai között.
A férfi elvigyorodott, ami egészen Persephone gyomráig hatolt.
– Kedvesem, én mindenképpen nyerek.
Persephone szeme elkerekedett, és kihagyott egy ütemet a szíve. Felpattant, a név
pedig úgy tört fel belőle, mint egy átok.
– Hades.
Az, hogy hangosan is kimondta a nevét, láthatólag hatással volt a férfira, de nem
tudta eldönteni, hogy ez jót vagy rosszat jelent. A tekintete elsötétült, mosolyráncai
pedig kemény maszkká merevedtek, amiről semmit sem tudott leolvasni.
– Mennem kell. – Persephone megpördült, és kisietett a helyiségből.
Ezúttal nem hagyta, hogy a férfi megállítsa, lesietett a csigalépcsőn, és elvegyült
a földszinten nyüzsgő embertömegben. Közben végig érezte a csuklóján azt a pontot,
ahol Hades ujjai megérintették. Túlzás lenne azt mondani, hogy égett az érintése
helye?
 Beletelt némi időbe, míg megtalálta a kijáratot, és amikor végre rálelt, valósággal
kilökte az ajtót. Vett néhány mély levegőt, majd leintett egy taxit. Amikor beszállt,
írt egy üzenetet Lexának, hogy hazamegy, és bár egy kicsit rosszul érezte magát,
nem érezte igazságosnak, hogy a barátnőjét is rávegye a távozásra csak azért, mert ő
képtelen lenne még egy percet is eltölteni abban a toronyban.
Csak most döbbent rá, mit tett.
Hagyta, hogy Hades, az Alvilág istene tanítsa, hozzáérjen, játszadozzon vele és
kikérdezze.
És mindig ő nyer.
De nem ez volt az egészben a legrosszabb.
Nem, a legrosszabb az volt, hogy volt egy kicsiny része – egy rész, melynek a
létezéséről ma estig semmit sem tudott –, ami vissza akart menni. Ami meg akarta
keresni őt, hogy a testét is megtanítsa pár dologra.
 3. fejezet
Új-Athén Hírmondó
Gyorsan eljött a reggel.
Persephone ellenőrizte a tükörben, hogy helyén van-e még a bűbája. Gyenge
varázslatnak számított, hiszen csak kölcsönkapta, de arra éppen elég volt, hogy
elrejtse a szarvait, és üvegzöld szemét mohazölddé változtassa.
Megérintette a szemét, hogy megerősítse az azt befedő bűbájt. A szemet volt a
legnehezebb elrejteni, rengeteg varázserőt felemésztett, hogy tompítsa fényes,
természetellenes ragyogását. Miközben a bűbájjal vesződött, észrevett valamit a
csuklóján.
Valami sötétet.
Közelebbről is megnézte. Egy csomó fekete pötty jelent meg a bőrén, némelyik
kisebb volt, mások nagyobbak. Úgy néztek ki, mintha egy elegáns tetoválást varrtak
volna a karjára.
Ez nem jó.
Persephone megnyitotta a csapot, és addig dörzsölte a bőrét, míg az teljesen ki nem
pirosodott, de a tetoválás nem tűnt el. Sőt, mintha még sötétebbé vált volna.
Aztán eszébe jutott a pillanat, amikor múlt éjjel Hades megfogta a kezét, hogy
maradásra bírja. Bőrének a melege a saját bőre alá szivárgott, de amikor később
kirohant a klubból, már azt érezte, hogy ez a melegség valósággal égeti. Az érzés
pedig egyre csak erősödött, még akkor is lángolt a csuklója, amikor lefeküdt aludni.
Éjjel többször is felkapcsolta a villanyt, hogy megnézze, de nem látott rajta semmit.
Egészen ma reggelig.
Ahogy Persephone a tükörre meredt, a bűbája fodrozódni kezdett a haragjától.
Miért engedelmeskedett neki, és miért maradt ott? Miért nem vette észre, hogy magát
a holtak istenét kérte arra, hogy tanítsa meg kártyázni?
Persze tudta, hogy miért.
Mert elvakította a szépsége. Miért nem figyelmeztette senki, hogy Hades egy
ennyire jóképű rohadék? Hogy a mosolya lélegzeteket akaszt meg, tekintete pedig
szíveket állít meg?
És mégis, mi ez a valami a csuklóján? Mit jelent?
Egy dologban biztos volt. Hades el fogja neki mondani.
Mégpedig ma.
Mielőtt azonban visszatérhetne az obszidiántoronyba, el kell mennie a gyakorlatra.
Persephone tekintete a díszes dobozra tévedt, amit az anyjától kapott. Az
öltözködőasztalán állt, és most az ékszereit tartotta benne. Tizenkét éves korában
azonban még öt aranyszínű magot rejtett. Demeter maga készítette őket a varázsereje
segítségével, és azt mondta, hogy a magokból folyékony aranyrózsák fognak nőni,
mert ő a tavasz istennője.
 Persephone elültette őket, és minden tőle telhetőt megtett, hogy gondozza a
virágokat, de ahelyett, hogy úgy ragyogtak volna, ahogy azt az anyja megígérte,
száradtan és elfeketedve bújtak ki a földből.
Soha nem fogja elfelejteni az anyja tekintetét, amikor rajtakapta, hogy az aszott
rózsákat bámulja. Döbbenet, csalódottság és hitetlenkedés ült ki az arcára, hogy a
lánya virágai úgy néznek ki, mintha egyenesen az Alvilágból sarjadtak volna ki.
Demeter megérintette a virágokat, azok pedig azonnal életre keltek.
Persephone soha többé nem ment a közelükbe, jó messzire elkerülte az üvegháznak
azt a részét. A dobozra pillantva viszont a szégyene éppen olyan forrósággal égett,
mint a különös jel a csuklóján. Nem engedheti meg, hogy rájöjjön az anyja.
Addig turkált a dobozban, míg rá nem lelt egy elég széles karkötőre, ami elrejtette
a jelet. Addig ez is megteszi, míg Hades le nem szedi a bőréről.
Persephone visszament a szobájába, de nem jutott messzire. Az anyja éppen előtte
jelent meg. Persephone megugrott. A szíve ki akart törni a mellkasából.
– Az istenekre, anyám! Nem használnád az ajtót, mint minden normális szülő? És
kopoghatnál is.
Egy átlagos napon nem csattant volna így fel, de most nagyon ideges volt. Az anyja
nem tudhatja, hogy a Sohaéjben járt. Persephone gyorsan átfutott rajta, mi volt rajta
tegnap este. A ruhája Lexa szobájában van. A cipője a szekrényben. Az ékszerei a
táskájában, ami ott lóg a kilincsen.
A termékenység istennője ma is gyönyörű volt, és még bűbájt sem használt, hogy
elrejtse fenséges, hétágú szarvát. Haja szőke volt, akárcsak Persephone haja, de az övé
hosszú és egyenes. Bőre ragyogott, az arccsontja pedig természetes rózsaszín fényben
játszott, akárcsak az ajka. Demeter felemelte hegyes állát, és fürkészve végigmérte a
lányát. A szeme hol barna, hol zöld, hol arany színben ragyogott.
– Badarság. – Két ujja közé fogta Persephone állát, hogy még több bűbájt
bocsásson rá. Persephonénak nem kellett tükörbe néznie, hogy tudja, mi történik. Az
anyja elrejtette a szeplőit, kiemelte arcának a fényét, és kiegyenesítette hullámos haját.
Demeter szerette, ha Persephone hasonlít rá, Persephone viszont azt szerette, ha a
lehető legkevésbé hasonlít az anyjára.
– Lehet, hogy halandót játszol, de attól még festhetsz istenien.
Persephone a szemét forgatta. A külseje csak egy újabb olyan dolog volt, amivel
csalódást tudott okozni az anyjának.
– Tessék! – engedte el végül Demeter az állát. – Gyönyörű vagy.
Persephone belenézett a tükörbe. Jól gondolta, az anyja minden olyasmit elrejtett,
amit szeretett magában. Mégis sikerült kipréselnie magából a szavakat.
– Köszönöm, anyám.
– Semmiség, virágszálam. – Demeter meglapogatta az arcát. – Szóval, mesélj
nekem erről az… állásról.
A szó úgy pergett le az ajkáról, mint egy átok. Persephone összeszorította a fogát.
Maga is meglepődött rajta, hogy milyen gyorsan, és milyen erővel sepert végig rajta
a harag.
– Ez egy gyakornoki állás, anyám. Ha jól teljesítek, akkor talán ajánlanak egy igazi
munkát, miután lediplomáztam.
Demeter összeráncolta a homlokát.
– Kedvesem, ugye tudod, hogy nem kell dolgoznod?
– Mondod te – motyogta Persephone.
– Mit mondtál?
 Az anyja felé fordult, és hangosabban folytatta.
– Akarom ezt a munkát. Jó vagyok benne.
– Oly sok mindenben vagy jó, Kore.
– Ne hívj így! – csattant fel Persephone, mire felvillant az anyja szeme. Látott
már ilyet akkor is, amikor az anyja megbüntette az egyik nimfáját, amiért hagyta
elcsavarogni.
Nem lett volna szabad így felcsattannia, de nem tehetett róla. Gyűlölte ezt a nevet.
A gyerekkori beceneve volt, és pontosan azt is jelentette, hogy még gyerek – szűz. A
szó olyan volt, akár egy cella, de ami még ennél is rosszabb, arra emlékeztette, hogyha
túl közel merészkedik a cella rácsaihoz, akkor azok megmerevednek. Ő csak egy
olympiai lánya volt, aki képtelen varázsolni. Az anyjától kellett varázserőt
kölcsönöznie, ami engedelmességre kényszerítette. Anyja bűbája nélkül nem
vegyülhetett volna el észrevétlenül a halandók világában.
– Ne haragudj, anyám – préselte ki a szavakat, de nem nézett az istennőre. Nem
azért, mert szégyellte magát, hanem azért, mert a bocsánatkérése nem szívből jött.
– Jaj, virágszálam. Nem hibáztatlak. – Demeter Persephone vállára tette a kezét.
– Ez a halandó világ az oka. Árkot ás közénk.
– Anyám, ne légy nevetséges – sóhajtott Persephone, és két kezébe fogta az anyja
arcát. Aztán folytatta, és ezúttal minden szót komolyan is gondolt. – Te vagy a
mindenem.
Demeter elmosolyodott, és megfogta a csuklóját. Hades jele égette Persephone
bőrét. Demeter kicsit közelebb hajolt, mintha csókot akart volna nyomni az arcára.
Helyette suttogni kezdett.
– Akkor ezt jobb, ha észben tartod.
Azzal eltűnt.
Persephone kifújta a levegőt. Az egész teste remegett. Még akkor is fárasztó volt
az anyja társasága, amikor éppen nem rejtegetett semmit. Folyamatosan azon
idegeskedett, hogy legközelebb vajon mit tart majd elfogadhatatlannak vele
kapcsolatban. Persephone azt gondolta, idővel már jobban viseli anyja kéretlen
megjegyzéseit, de néha bizony mélyen a lelkébe vágtak.
Hogy elterelje a gondolatait, nekilátott kiválasztani a ruháját az első munkanapjára.
Egy csinos, halvány rózsaszín, fodros ujjú ruhára esett a döntése, hozzá egy pár fehér,
magas sarkú, teli talpú cipőre és egy fehér táskára. Kifelé menet még megállt egy
pillanatra, hogy megnézze magát a tükörben. Egy mozdulattal eltávolította hajából a
csillogást és az egyenességet, a szeplőit pedig visszaállította. Elmosolyodott. Végre
újra önmaga volt.
Amikor kilépett a lakásból, és megérintette a reggeli napfény, máris jobban érezte
magát. Nem volt autója, és a többi istennel ellentétben teleportálni sem tudott,
úgyhogy ha Új-Athénban kellett közlekednie, akkor vagy gyalogolt, vagy felszállt
egy buszra. Mivel szép idő volt, úgy döntött, ma sétál.
Azért is szerette a várost, mert teljesen más volt, mint az a hely, ahol felnőtt. Itt
tükörfalú felhőkarcolók magasodtak, melyek ragyogva verték vissza Helios meleg
sugarait. Múzeumok voltak, amelyek olyan régi történeteket őriztek, amikről
Persephone akkor hallott először, amikor ide költözött. Épületek, melyek úgy néztek
ki, mintha maguk is művészeti alkotások lennének, és majdnem minden utcasarkon
állt egy szökőkút vagy szobor. És a sok kő, üveg meg acél ellenére többhektárnyi
parkot is rejtett a város, tele buja kertekkel és hatalmas fákkal, ahol Persephone oly
sok este sétált már. A friss levegő mindig arra emlékeztette, hogy szabad.
 Most is mélyet szippantott belőle, és igyekezett megszabadulni szorongásától. De
az csak levándorolt a gyomrába, ahol aztán szoros csomóba állt össze. A helyzeten
pedig csak rontott a karkötővel elrejtett tetoválás. Még az előtt meg kell szabadulnia
tőle, hogy Demeter rájönne, mert azzal véget vetne a szabadságának, és élete végéig
az üvegházba zárná.
A félelem általában óvatossá tette Persephonét.
Kivéve múlt éjjel. Múlt éjjel fellázadt, és a bőrét égető furcsa jel ellenére úgy
érezte, hogy a Sohaéj és a királya testesíti meg mindazt, amire valaha is vágyott.
Azt kívánta, bárcsak ne lett volna… hogy bárcsak taszította volna Hades. Azt
kívánta, bárcsak ne azzal töltötte volna az éjszakát, hogy az emlékeiben kutat, ahol
a férfi sötét tekintete a testét falta. Hogy azon a pillanaton agyal, amikor fel kellett
emelnie a fejét, hogy Hades szemébe tudjon nézni. Amikor kecses kezével a kártyákat
keverte.
Milyen érzés lenne, ha azok a hosszú ujjak végigsimítanák a bőrét? Milyen érzés
lenne, ha erős karjaiba húzná, és átadná magát neki?
A múlt éjszaka óta Persephone olyan dolgokra vágyott, melyekre korábban még
soha. Szorongását hamarosan egy ismeretlen és olyan intenzív tűz váltotta fel, hogy
úgy gondolta, hamuvá ég a lángjai között.
Az istenekre! Miért gondol ilyesmire?
Az egy dolog, ha vonzónak találja a holtak istenét. De hogy vágyjon rá…
Teljességgel ki van zárva, hogy bármi is történhessen közöttük! Az anyja gyűlöli
Hadest, Persephone anélkül is tudta, hogy megtiltaná a kapcsolatukat, hogy egyáltalán
szóba hozta volna előtte a dolgot. Azzal is tisztában volt, hogy sokkal inkább szüksége
van anyja varázserejére, mint arra, hogy csillapítsa a benne tomboló tüzet.
Amikor odaért az Acropolishoz, a hatalmas épület tükröződő felülete majdnem
megvakította. Persephone felkocogott az arannyal díszített üvegajtóhoz vezető rövid
lépcsősoron. Az alsó szinten forgóajtók álltak, és mindegyik előtt biztonsági őrök
strázsáltak. Ez nem számított meglepőnek, hiszen az épület felső emeletein volt
többek között Zeus reklámcége, az Oak & Eagle Creative. Zeus csodálói képesek
voltak tömött sorokban várakozni az Acropolis előtt, csak hogy egyetlen pillantást
is vethessenek a mennydörgés istenére. Egyszer még meg is rohamozták az épületet,
hogy a közelébe férkőzzenek, ami meglehetősen ironikus, hiszen Zeus csak a
legritkább esetekben tartózkodott az Acropolisban. Leginkább Olympiában töltötte
az idejét.
De nem csak Zeus üzlete miatt volt szükség a biztonsági szolgálatra. Az Új-Athén
Hírmondó több kényes cikket is lehozott már – cikkeket, melyek egyaránt
felbőszítették az isteneket és a halandókat. Persephone nem tudott róla, hogy bárki is
megtorolta volna ezeket a leleplező írásokat, de ahogy áthaladt a biztonságiak között,
ráeszmélt, hogy ezek a halandó őrök képtelenek lennének megállítani egy feldühödött
istent, aki a fejébe vette, hogy felviharzik a hatvanadik emeletre, és bosszút áll.
A biztonsági ellenőrzés után Persephone beszállt az egyik liftbe, ami felvitte a
megfelelő emeletre. Az ajtó egy hatalmas fogadótérbe nyílt, amelynek a falán
hatalmas betűkkel állt, hogy Új-Athén Hírmondó. A félköríves üvegpult mögött egy
gyönyörű, hosszú, sötét és göndör hajú nő ült, aki mosolyogva üdvözölte. Persephone
emlékezett az állásinterjúról, hogy Valerie-nek hívják.
– Persephone – üdvözölte a nő, és megkerülte a pultot. – Jó újra látni. Hátrakísérlek.
Demetri már vár rád.
 Valerie a recepció mögötti szerkesztőségbe kísérte. A helyiségben tökéletes
sorokba rendezve álltak a fém- és üvegasztalok. Az egész hely zsongott, telefonok
csörögtek, papírok zizegtek, billentyűk kopogtak, ahogy az újságírók és szerkesztők
az aktuális anyagaikon dolgoztak. Erős kávéillat terjengett, mintha az egész helyiséget
a kávé és a tinta működtette volna. Persephone szíve kalapálni kezdett az izgalomtól.
– Láttam, hogy az Új-Athéni Egyetemre jársz – mondta Valerie. – Mikor végzel?
– Hat hónap múlva.
Persephone gyakran álmodozott arról a pillanatról, amikor majd fellép arra a
hatalmas színpadra, hogy átvegye a diplomáját. Az lesz halandók között töltött
idejének a fénypontja.
– Biztos izgatott vagy.
– Az bizony. – Persephone Valerie-re pillantott. – És te? Te mikor végzel?
– Még van pár évem.
– És mióta dolgozol itt?
– Úgy egy éve – mosolygott Valerie.
– Diploma után is itt akarsz maradni?
– Igen, ebben az épületben. Csak pár emelettel feljebb, az Oak & Eagle Creative-
nál.
Aha, szóval lecsapott rá Zeus cége.
Valerie bekopogott a helyiség hátsó részén álló irodába.
– Demetri, megérkezett Persephone.
– Köszönöm, Valerie.
A lány Persephone felé fordult, elmosolyodott, majd távozott. Persephone pedig
végre megismerhette az új főnökét, Demetri Aetost. Idősebb férfi volt, de rögtön
egyértelművé vált, hogy fiatalabb korában igazi szívtipró lehetett. A haját oldalt
felnyírva viselte, fent hosszabbra hagyta. Ősz hajszálak tarkították. Fekete keretes
szemüveget viselt, amitől igen komolynak festett. Persephone finomnak találta a
vonásait, a szája vékony volt, az orra apró. Magas volt, de karcsú. Kék öltönye, khaki
nadrágja és piros pöttyös nyakkendője alatt is látszott.
– Persephone – kerülte meg az asztalát, és kinyújtotta a kezét. – Jó újra látni.
Örülünk, hogy csatlakozol hozzánk.
– Én örülök, hogy csatlakozhatok, Mr. Aetos. – Persephone kezet fogott a férfival.
– Hívj csak Demetrinek!
– Rendben… Demetri. – Nem tudta visszatartani a mosolyát.
– Kérlek, foglalj helyet! – Demetri az asztala előtt álló székre mutatott, Persephone
pedig leült. A férfi az asztalnak támaszkodott, és zsebre dugta a kezét. – Mesélj
magadról!
Amikor Persephone Új-Athénba költözött, gyűlölte, amikor az emberek arra
kérték, hogy meséljen magáról. Egy bizonyos pont után ugyanis semmi másról nem
tudott beszélni, csak a félelmeiről. Zárt terek. Csapdába esés. Liftek. Idővel aztán,
ahogy több tapasztalatra tett szert, már sokkal könnyebbnek érezte azon dolgok
alapján meghatározni önmagát, amiket szeretett.
– Nos, az Új-Athéni Egyetem hallgatója vagyok. Újságírást tanulok, májusban
fogok végezni, és…
Demetri leintette.
– Nem az érdekel, ami az önéletrajzodban van.
Persephone a férfi szemébe nézett. Most vette csak észre, hogy mennyire kék.
Demetri elmosolyodott.
 – Mesélj a hobbijaidról, arról, hogy mi érdekel.
– Ó! – Persephone elpirult, és elgondolkozott egy pillanatra. – Szeretek sütni. Segít
lazítani.
– Ez érdekes. Mit szeretsz sütni?
– Igazából bármit. Most éppen az aprósütemények művészetében vesztem el.
Demetri felvonta a szemöldökét, de még mindig mosolygott.
– Aprósütemények művészete? Van ilyen?
– Persze, meg is mutatom.
Persephone elővette a telefonját, és kikeresett pár képet.
Persze csak a legszebb süteményeit fotózta le.
Demetri elvette a telefont, és végigpörgette a képeket.
– Szép. Ezek nagyon szépek.
Ahogy visszaadta a telefont, Persephone újra a férfi szemébe nézett.
– Köszönöm. – Mindig is gyűlölte azt a nyálas mosolyt, amit ez a szó az arcára
rajzolt, de ezt eddig csak Lexa mondta meg neki.
– Szóval szeretsz sütni. Más valami?
– Írni is szeretek. Történeteket.
– Történeteket? Mármint fikciót?
– Igen.
– Romantikus történeteket?
A legtöbb ember rögtön ezt feltételezte, és az sem segített, hogy Persephone megint
elpirult.
– Nem, valójában a misztikus történeteket kedvelem.
Demetri szemöldöke majdnem a haja vonaláig szaladt fel.
– Váratlan fordulat, de tetszik. És mit vársz ettől a gyakornoki állástól?
– Kalandot. – Nem tehetett róla, a szó csak úgy kicsúszott a száján. Demetri
azonban elégedettnek tűnt.
– Kalandot. – Ellökte magát az asztaltól. – Hát, ha kalandra vágysz, Persephone,
abban bőven lesz részed itt az Új-Athén Hírmondónál. Ez az állás azzá válhat, amit
csak szeretnél. Kedved szerint alakíthatod. Ha riporter akarsz lenni, akkor lehetsz az.
Ha szerkesztő, akkor az is. Ha kávét akarsz főzni, azt is megoldjuk.
Persephone nem mondta ki, de magán kívül nem állt szándékában másnak is kávét
főzni. Nem hitte volna, hogy még izgatottabb is lehet, de ahogy Demetrit hallgatta,
egyre erősebbé vált az érzés, hogy ez a gyakornoki állás meg fogja változtatni az
életét.
– Gondolom, tisztában vagy vele, hogy elég gyakran szerepelünk a médiában –
mosolyodott el szárazon Demetri. – Ami ironikus, tekintve, hogy mi magunk is
hírforrás vagyunk.
Köztudott volt, hogy az Új-Athén Hírmondó ellen elég sok pert indítottak.
Rágalmazás, becsületsértés, magánélet megsértése. És ezek még nem is a
legsúlyosabb vádak voltak.
– El se hittem, amikor Apollo azzal vádolta meg a lapot, hogy a Triád tagja –
mondta Persephone.
A Triád a Hitetlenek egy csoportja, ami folyamatosan az istenek ellen
szervezkedett, és az igazságosságot, a szabad akaratot meg a szabadságot hirdették.
Zeus terroristaszervezetnek kiáltotta ki őket, és mindenkit halállal fenyegetett, aki a
propagandájukat terjeszti.
 – Na igen. – Demetri megdörzsölte a tarkóját. – Teljességgel nevetséges, de az
embereket ez nem zavarta abban, hogy elhiggyék.
A dolgok legrosszabb következménye az volt, hogy Zeus kijelentése után az
Istenfélők szektákba szerveződtek, és hajtóvadászatot indítottak. Több, nyíltan
Hitetlen nézeteket valló emberrel is végeztek, mit sem törődve azzal, hogy az illető
kapcsolatban állt-e a Triáddal vagy sem. Borzalmas idők voltak, Zeus pedig nem
lépett fel azonnal a szekták ellen. Ezt az Új- Athén Hírmondó írta meg elsőként.
– Mi az igazságot keressük, Persephone. Az igazság hatalom. Hatalomra vágysz?
Demetrinek fogalma sem lehetett róla, hogy valójában kinek teszi fel ezt a kérdést.
– Igen. Hatalmat akarok.
Demetri újra elmosolyodott, és ezúttal a fogai is kivillantak.
– Akkor jó helyed lesz itt.
Megmutatta Persephonénak az asztalát, ami az irodája közelében állt. Persephone
letelepedve belenézett a fiókokba, megjegyezte, hogy milyen dolgokat kell kérnie
vagy vennie, majd elrakta a táskáját. Az üvegasztalon egy új laptop várta. Hideg volt
az érintése. Amikor Persephone felnyitotta, meglepetten látta, hogy a fekete képernyő
egy férfi képét tükrözi vissza. Amikor a székével együtt megpördült, elkerekedett,
meglepett tekintettel találta magát szemben.
– Adonis – motyogta.
– Persephone. – A fiú éppen olyan jóképű volt, mint a múlt este, de levendulaszínű
öltönyében sokkal elegánsabban festett. Kávét szorongatott a kezében.
– Fogalmam sem volt róla, hogy te vagy az új gyakornokunk.
– Fogalmam sem volt róla, hogy itt dolgozol.
– Vezető riporter vagyok, főleg a szórakoztatóiparra koncentrálok – mondta
Adonis kissé önelégülten. – Hiányoltunk, amikor tegnap este leléptél.
– Ó igen, bocsi. Szerettem volna kipihenni magamat az első napom előtt.
– Nem hibáztatlak érte. Hát, akkor üdv itt.
– Adonis – szólalt meg mögöttük Demetri, amikor visszalépett az irodába. –
Megtennéd, hogy körbevezeted Persephonét?
– Hát hogyne – mosolyodott el Adonis. – Mehetünk?
Persephone utánaindult. Alig várta, hogy bepillantást nyerjen a nyüzsgő
szerkesztőség életébe. Örült, hogy egy ismerősbe botlott, még akkor is, ha csak előző
este ismerte meg. Máris sokkal kényelmesebben érezte magát.
– Ezt hívjuk műhelynek. Itt követjük a nyomokat, és ássuk bele magunkat az
ügyekbe – magyarázta Adonis.
Az emberek egy pillanatra felnéztek a munkáikból, hogy odaintsenek
Persephonénak vagy rámosolyogjanak. Adonis egy sor üvegfalú helyiségre mutatott.
– Interjú- és konferenciatermek. Pihenő. – Aztán egy meglehetősen nagy
helyiségre mutatott. –Társalgó. – Odabent kényelmes kanapék és fotelok álltak, a
helyiséget gyenge, meleg fény világította be. Nagyon kényelmesnek tűnt, és többen
is dolgoztak bent. – Szerintem amikor csak lehetőséged lesz rá, itt fogsz írni.
Adonis megmutatta az irodafelszereléseket rejtő szobát, Persephone pedig rögtön
fel is markolt pár tollat, jegyzetfüzetet és ragadós cetlit. Adonis segített neki az
asztalához vinni a zsákmányát.
– Szóval, az újságírás melyik vállfaja érdekel?
– Az oknyomozó újságírás felé hajlok.
– Aha, mint egy detektív, mi?
– Szeretek kutakodni.
 – Van valami, ami különösképpen érdekel?
Hades.
Az isten neve figyelmeztetés nélkül lobbant fel Persephone fejében, és ő pontosan
tudta, hogy ennek a csuklóján hagyott jel az oka. Alig várta, hogy újra elmehessen a
Sohaéjbe, és kiderítse, mit jelent.
– Nem, én csak… szeretem a rejtélyeket.
– Hát, akkor kezdésként segíthetnél kideríteni, hogy ki a fene lopja el állandóan
az ebédünket a közös hűtőből.
Persephone felnevetett.
Az volt az érzése, hogy szeretni fog itt dolgozni.
 4. fejezet
Az egyezség
Alig egy órával az után, hogy kilépett az Acropolis ajtaján, Persephone már a Sohaéj
egyik régi, fekete ajtaján dörömbölt. Busszal jött, és az út majdnem kikészítette.
Képtelen volt egy helyben ülni. Az agyában folyamatosan félelmek és szorongások
kavarogtak, hogy vajon mit is jelenthet az a jel a csuklóján. Vajon valamiféle… igényt
jelent? Valami olyasmi, ami az Alvilághoz köti a lelkét? Vagy azt jelenti, hogy a tudta
nélkül valami borzalmas alkut kötött?
Persze csak akkor tudja meg, ha valaki végre kinyitná az ajtót. – Helló! – kiáltotta.
– Van itt valaki?
Addig dörömbölt, míg sajogni nem kezdett a karja. Már éppen arra gondolt, hogy
feladja, amikor kivágódott az ajtó. Ugyanaz az ogre bámult rá, aki előző éjjel is itt
volt. A nappali fényben még ocsmányabbnak tűnt. Vastag bőre a nyakára lógott, apró,
kancsal szeme kifejezéstelenül meredt rá.
– Mit akarsz? – vakkantotta, és Persephone figyelmét nem kerülte el, hogy puszta
kézzel képes lenne összezúzni a koponyáját.
– Beszédem van Hadesszal.
Az ogre egy darabig csak bámult rá, aztán bevágta az orra előtt az ajtót.
Ettől aztán rögtön felment Persephonéban a pumpa.
Újra dörömbölni kezdett.
– Engedj be, rohadék!
Mindig is tudta, hogy léteznek ogrék, és miután elolvasott róluk pár könyvet az
iskolai Artemis Könyvtárban, a gyengeségeikkel is tisztában volt. Az egyik ilyen,
hogy ki nem állhatják, ha nevekkel illetik őket.
Az ogre újra feltépte az ajtót. Fújtatott. Persephone arcába rothadásszagú lehelet
tódult. Azt hihette, hogy ezzel majd elijeszti őt, és a taktika biztosan számos
alkalommal működött is. De nem Persephone ellen. Őt a csuklóján lévő jel irányította
ide. A szabadsága a tét.
– Követelem, hogy engedj be! – Ökölbe szorította a kezét. Végigmérte, hogy
mennyi hely maradt az ajtónyílásban. Be tudna surranni a hatalmas lény mellett? Ha
elég gyors, akkor talán kibillentené az otromba ogrét az egyensúlyából.
– Ki vagy, te halandó, hogy bebocsátást követelsz a holtak istenéhez? – förmedt
rá a lény.
– Az urad megjelölt engem, úgyhogy lenne hozzá pár szavam.
Az ogre felnevetett, apró szemében látszott, hogy jól szórakozik.
– Teneked lenne hozzá pár szavad?
– Igen, nekem. Engedj be!
Persephone minden másodperccel egyre dühösebb lett.
– Zárva vagyunk. Később kell visszajönnöd.
– Nem jövök vissza később! Most fogsz beengedni, te otromba, ocsmány ogre!
 Ahogy a szavak elhagyták a száját, Persephone azonnal rádöbbent, mekkorát
hibázott. A lény arca megváltozott. A nyakánál fogva ragadta meg, és felemelte a
földről.
– Mi vagy te? – morogta. – Egy rafinált kis nimfa?
Persephone belekarmolt az ogre páncélkemény bőrébe, de az csak még erősebben
szorította a nyakát. Persephone már nem kapott levegőt, könnycseppek
homályosították el a látását, és másra nem volt ereje, csak hogy ledobja magáról a
bűbájt.
Amikor láthatóvá váltak a szarvai, a lény úgy engedte el, mintha forró fémet
markolt volna. Persephone tántorogva igyekezett levegőt venni. Egyik kezével a
torkát szorongatta. Valahogy sikerült talpon maradnia. Igaz valójában bámult az
ogréra.
– Persephone, a tavasz istennője vagyok, és ha szeretnéd megtartani hitvány
életedet, akkor engedelmeskedni fogsz nekem.
Remegett a hangja. Még mindig remegett. Az anyja szavai hagyták el a száját,
akkor használta őket, amikor megfenyegetett egy szirént, aki nem volt hajlandó
segíteni neki megkeresni az elcsatangolt Persephonét. Persephone alig pár méterre
volt tőlük, az egyik bokor mögött rejtőzött, végighallgatta anyja kegyetlen szavait, és
elraktározta őket magában. Tudta, hogy varázserő híján a szavak lesznek az egyetlen
fegyverei.
Ekkor az ogre mögött kinyílt az ajtó. A lény félrehúzódott, és térdre ereszkedett,
ahogy Hades kilépett.
Persephone lélegzete elakadt. Egész nap igyekezett visszaemlékezni, hogyan is
nézett ki, próbálta felidézni elegáns, sötét vonásait, és mégis, az emlékei nem érhettek
fel a valósággal. Egészen biztos volt benne, hogy ugyanaz az öltöny van Hadeson,
mint előző éjjel. A nyakkendőjét azonban meglazította, ingének felső gombjait pedig
kigombolta. Kilátszott a mellkasa. Úgy nézett ki, mintha vetkőzés közben zavarták
volna meg.
Persephonénak ekkor jutott eszébe a nő, aki előző este Hades dereka köré fonta
a karját – Minthe. Talán megzavarta őket. A gondolat elégedettséggel töltötte el, bár
tudta, hogy nem lenne szabad.
– Lady Persephone. – Hades hangja mély és csábító volt, Persephonén pedig
végigfutott a hideg.
Kényszerítenie kellett magát, hogy Hades szemébe nézzen, elvégre is egyenlők
voltak, és a férfi tudtára akarta adni, hogy akar tőle valamit. Hades félrebillentett fejjel
méregette. Az, hogy igaz valójában láthatja, furcsán intimnek tűnt, és Persephone
legszívesebben újra bűbáj alá vonta volna magát. Hibát követett el, hogy dühében és
kétségbeesésében felfedte magát.
– Lord Hades. – Röviden biccentett. Büszke volt magára, amiért nem remegett
meg a hangja. Belül reszketett.
– Uram – motyogta az ogre, és lehajtotta a fejét. – Nem tudhattam, hogy istennő.
Elfogadom a büntetést a tettemért.
– Büntetést? – ismételte meg az ogre szavait Persephone. Egyre kellemetlenebbül
érezte magát, hogy a bűbáj nélkül ácsorog a szabad ég alatt. Beletelt egy pillanatba,
míg Hades elszakította a tekintetét róla, hogy az ogréra nézett.
– Kezet emeltem egy istennőre – mondta a lény.
– És egyben egy nőre – tette hozzá Hades komolyan. – Később majd foglalkozom
veled. Nos, Lady Persephone… – Félrelépett, és betessékelte őt a Sohaéjbe.
 A sötétben állva várta meg, hogy becsukódjon mögötte az ajtó. A levegő súlyos
volt Hades illatától, és attól az erőtől, amit mélyen a hasában is érzett Persephone.
Szeretett volna mélyet szippantani belőle, és megtölteni vele a tüdejét. Helyette
visszatartotta a lélegzetét.
Aztán Hades megszólalt. A szája úgy simított végig Persephone fülén, mint egy
tollpihe.
– Maga, kedvesem, tele van meglepetésekkel.
Persephone élesen beszívta a levegőt, és megfordult, hogy szembenézhessen
Hadesszal.
De mire megfordult, a férfi már nem volt ott. Kinyitotta az ajtót, és várta, hogy
Persephone belépjen a klubba.
– Csak ön után, istennő. – Nem gunyorosan mondta, sokkal inkább kíváncsian.
Persephone ellépett mellette. Az üres klub feletti emeletre jutott ki. A hely
makulátlanul tiszta volt, a padlót kifényesítették, az asztalok csak úgy csillogtak.
Lehetetlennek tűnt, hogy a hely pár órával korábban még tele volt vendégekkel.
Ahogy Persephone megfordult, rájött, hogy Hades rá vár. Amikor találkozott a
tekintetük, a férfi elindult lefelé a lépcsőn, Persephone pedig követte. Átvágtak a
tánctéren, csigalépcsőn felmentek a második emeletre, bár Persephone vonakodott
követni.
– Hová megyünk? – kérdezte.
Hades megállt, és felé fordult.
– Az irodámba. Gondolom, bármit is akar tőlem, azt négyszemközt akarja
elmondani.
Persephone kinyitotta a száját, majd becsukta. Körülnézett az üres klubban.
– Nekem úgy tűnik, itt is négyszemközt vagyunk.
– Pedig nem. – Hades anélkül, hogy kifejtette volna, továbbindult. Persephone
követte.
Amikor felértek a lépcsőn, jobbra fordultak – nem arra, ahol az a helyiség volt, ahol
előző éjjel kártyáztak –, egy fekete, aranydíszítésű fal felé. Persephone el sem hitte,
hogy nem vette észre. A kétszárnyú ajtón szőlőindák és virágmotívumok tekeregtek.
Közöttük pedig ott csillogott Hades aranyszínű, kétágú dárdájának a képe. A fal többi
részét aranyozott virágminták borították.
Nem kellett volna annyira meglepődnie, hogy a halál istene kedveli a
virágmintákat. Elvégre a nárcisz is az ő szimbóluma.
Végig Hadest nézte, ahogy kinyitotta az ajtó egyik szárnyát.
Persephone nem igazán vágyott rá, hogy kettesben legyen vele egy ilyen zárt
helyen. Sem a gondolataiban, sem a testében nem bízott.
Ezúttal Hades nem hagyta szó nélkül a bizonytalanságát.
– Minden ajtónál így fog tétovázni, Lady Persephone?
Persephone csak bámult rá.
– Csak a díszítést csodáltam, Lord Hades. Múlt éjjel nem tűnt fel.
– A lakosztályomba vezető ajtókat bűbájjal fedjük, amikor nyitva van a klub –
intett Hades az ajtó felé. – Mehetünk?
Persephonénak minden bátorságát össze kellett szednie, hogy közelebb lépjen.
Hades nem hagyott sok helyet az ajtó mellett, így ahogy belépett, kénytelen volt
hozzáérni.
Hades irodájában az első dolog, ami feltűnt neki, azok az ablakok voltak. Az
alattuk lévő klubra néztek. Az utcára nem nyílt egyik sem, a helyiséget mégis meleg
fény töltötte meg, és még a fekete márványpadló ellenére is furcsán otthonosnak tűnt.
Talán a kandalló miatt. Az egyik sarokban egy kanapé és két fotel állt, előttük egy
szőrméből készült szőnyeg. A helyiség túlsó végében, magasan, akárcsak egy trónus,
egy obszidiántábla terpeszkedett asztal gyanánt. Amennyire Persephone meg tudta
ítélni, nem volt rajta semmi, se dokumentumok, se fényképek. Azon tűnődött, hogy
használja-e egyáltalán Hades, vagy csak mutatóban van ott. A Persephone előtti
asztalon vázába állítva egy csokor vérvörös rózsa pompázott. A virágkompozíció
láttán csak fintorogni tudott.
Amikor Hades becsukta az ajtót, Persephone egész teste megmerevedett. Most
érezte át igazán, hogy milyen veszélyes helyzetbe hozta magát. A földszinten kellet
volna beszélnie Hadesszal, ahol több a hely, ahol jobban tudna gondolkodni, és ahol
a nélkül vehetne levegőt, hogy beszippantaná a férfi illatát. Hades csizmája surrogott
a padlón, ahogy közelebb lépett hozzá. Persephone teljesen lebénult.
Hades megállt előtte. A tekintete végigsimogatta az arcát, és egy pillanatig
elidőzött az ajkán, mielőtt lejjebb siklott volna a nyakára. Amikor kinyújtotta a kezét,
hogy megérintse, Persephone elkapta a karját. Nem azért, mert félt tőle, sokkal inkább
azért, mert a saját reakciójától félt.
Összeakadt a tekintetük.
– Megbántottam talán?
– Nem!
Hades óvatosan kiszabadította a karját. A helyiség másik felébe ment, Persephone
feltételezése szerint azért, hogy ne legyenek annyira közel egymáshoz.
Ekkor hasított belé, hogy még mindig igaz valójában áll a férfi előtt, és elkezdte
visszaállítani a bűbáját.
– Nem gondolja, hogy ezzel kicsit elkésett? – Hades gyönyörű, sötét tekintete
Persephone lelkéig hatolt. Teljesen kilazította a nyakkendőjét, Persephone pedig
megbabonázva nézte, ahogy az lecsúszik a nyakáról. Aztán újra a szemébe nézett. A
férfi nem úgy vigyorgott, mint ahogy várta. A tekintetében volt valami… ősi. Úgy
nézett ki, mint egy éhező vadállat, mely végre sarokba szorította a prédáját.
Persephone nagyot nyelt.
– Megzavartam valamiben?
Nem volt benne biztos, hogy hallani akarja a választ.
Hades ajka alig láthatóan fölfelé mozdult.
– Éppen le akartam feküdni, amikor hallottam, hogy be akar jutni a klubomba.
Lefeküdni? Hiszen jóval elmúlt dél.
– Gondolhatja, mennyire meglepődtem, amikor megtudtam, hogy a múlt este itt
járt istennő áll az ajtómban.
– A gorgó mondta el?
Persephone tett egy lépést a férfi felé. Hades mosolya megszélesedett.
– Nem. Euryale nem mondott semmit. Felismertem a bűbájt, és tudtam, hogy
Demeteré. De azt is tudtam, hogy maga nem Demeter. – Félrebillentette a fejét. –
Amikor elment, átnéztem pár régi szöveget. Teljesen elfelejtettem, hogy Demeternek
van egy lánya. Feltételezem, maga Persephone. A kérdés már csak az, hogy miért
nem használja a saját varázserejét.
– Ezért tette ezt? – kérdezte Persephone, és levette a karperecet, amivel a bőrét
égető jelet takarta. Felemelte a karját, hogy Hades is jól lássa.
A férfi elvigyorodott.
Tényleg elvigyorodott.
 Persephone legszíveseben nekiment volna. Ökölbe szorította a teste mellé
leengedett kezét, nehogy nekiessen a másiknak.
– Nem – felelte Hades. – Az annak a jele, hogy veszített ellenem.
– De hát éppen megtanított játszani! – kiáltott fel Persephone.
– Ne lovagoljunk a szavakon. – Hades megvonta a vállát. – A Sohaéj szabályai
elég világosak, istennő.
– Egyáltalán nem világosak, maga pedig egy seggfej!
Hades tekintete elsötétedett. Úgy tűnt, az ogréihoz hasonlóan ő sem szerette, ha
sértegetik. Ellökte magát az asztalától, és megindult Persephone felé, aki tett egy
lépést hátra.
– Ne nevezzen így, Persephone! – kapta el a csuklóját. Végighúzta az ujját a
karperecen, Persephonét pedig kirázta a hideg. – Amikor az asztalához invitált, akkor
azzal elfogadott egy bizonyos egyezséget. Ha nyert volna, akkor mindenféle
kötelezettség nélkül elhagyhatta volna a Sohaéjt. De nem így történt, így életbe lépett
az egyezség.
Persephone nyelt egyet, és hirtelen minden olyan borzalmas dolog átfutott az
agyán, amit Hades egyezségeiről és teljesíthetetlen feltételeiről hallott. Vajon miféle
sötétséget fog megidézni belőle?
– És ez mit jelent? – kérdezte Persephone még mindig gunyoros hangon.
– Azt jelenti, hogy meg kell határoznom a feltételeket.
– De én nem akarok semmiféle egyezségre lépni magával! – sziszegte. – Vegye le!
– Nem tehetem.
– Maga tette ide, úgyhogy le is tudja venni.
Hades szája megvonaglott.
– Maga szerint ez vicces?
– El sem tudja képzelni, hogy mennyire, édesem.
Az édesem szó végigsiklott Persephone bőrén, és újra kirázta a hideg. Hades is
észrevehette, mert egy kicsit jobban elmosolyodott.
– Istennő vagyok – próbálta újra Persephone. – Egyenlők vagyunk.
– Maga szerint a vérünk bármit is számít azzal kapcsolatban, hogy önként lépett
egyezségre velem? Ez szent törvény, Persephone. – Persephone csak bámult rá. – A
jel azonnal eltűnik, amint az egyezség feltételei teljesültek – folytatta Hades, és úgy
hangzott, mintha ettől most jobban kellene éreznie magát.
– És mik lennének ezek a feltételek? – Attól, hogy megkérdezi, még nem egyezik
bele. Ugye?
Hades állkapcsa megfeszült. Mintha visszafogná magát. Talán nem szokott hozzá,
hogy ilyen hangon beszélnek vele. Amikor újra felemelte a fejét, és Persephonéra
nézett, ő már tudta, hogy bajban van.
– Teremtsen életet az Alvilágban – mondta végül.
– Hogy mi? – Erre nem volt felkészülve. Pedig talán jobb lett volna. Hiszen nem az
a legnagyobb gyengesége, hogy nincsen varázsereje és hatalma? Ami elég ironikus,
figyelembe véve isteni mivoltát.
– Teremtsen életet az Alvilágban – ismételte meg Hades. – Hat hónapja van. Ha
pedig csődöt mond, vagy visszautasítja a feltételeket, akkor véglegesen a birodalmam
lakójává válik.
– Maga most tényleg azt akarja, hogy neveljek virágokat a birodalmában?
Hades megvonta a vállát.
– Gondolom, ez is egy módja az élet létrehozásának.
 Persephone csak bámult rá.
– Ha magával rángat az Alvilágba, akkor számolnia kell az anyám haragjával.
– Ó, számolok én – nevetett Hades. – De azt ajánlom, hogy maga is készüljön fel
arra az esetre, ha esetleg rájönne, hogy mibe keverte magát a felelőtlenségével.
Persephone arca lángra lobbant. Hadesnak igaza volt. A különbség csak annyi,
hogy Hades szemmel láthatóan egyáltalán nem félt az anyjától. Miért is félne? Egyike
a Hármaknak, a leghatalmasabb isteneknek. Demeter fenyegetése olyan, mintha kővel
hajigálnák.
Persephone kihúzta magát, felszegte az állát, és Hades szemébe nézett.
– Legyen hát. – Hades keze bilincsként szorította a csuklóját. Kiszakította a kezét
a fogásából. – Mikor láthatok neki?
Hades szeme felcsillant.
– Jöjjön el holnap. Megmutatom az Alvilág bejáratát.
– Csak órák után érek rá.
– Miféle órák?
– Az Új-Athéni Egyetem hallgatója vagyok.
Hades tekintetében kíváncsiág csillogott. Bólintott.
– Akkor hát… órák után.
Egy hosszúra nyúlt pillanatig bámulták egymást. Bármennyire is gyűlölte
Persephone ebben a pillanatban Hadest, nehéz volt nem élveznie a látványát.
– És mi van a kidobóval?
– Mi lenne?
– Örülnék neki, ha nem emlékezne erre a mostani alakomra. – A szarvához emelte
a kezét, majd felöltötte a bűbájt. Kicsit megnyugtatta, hogy újra halandónak nézett ki.
Hades úgy figyelte az átalakulását, mintha egy ősi szobrot tanulmányozott volna.
– Kitörlöm az emlékezetét… persze csak az után, hogy megbüntettem azért,
ahogyan önnel bánt.
Persephonét kirázta a hideg.
– Nem tudhatta, hogy istennő vagyok.
– Azt viszont tudta, hogy egy hölgy, és hagyta, hogy a haragja úrrá legyen a józan
eszén. Úgyhogy büntetést érdemel. – Hades úgy beszélt, mintha az a világ
legtermészetesebb dolga lett volna, és Persephone tudta, hogy felesleges lenne
vitatkoznia vele.
– Mibe fog ez kerülni nekem? – kérdezte, mert tudta, hogy ki áll előtte, és tudta,
hogy éppen most kért szívességet a holtak istenétől.
Hades szája megrándult.
– Nagyon eszes, kedvesem. Látom tudja, hogy mennek itt a dolgok. A büntetés
nem kerül semmibe. Az emlékezete? Egy szívességbe.
– Ne hívjon kedvesemnek! – csattant fel Persephone. – Miféle szívességbe?
– Bármit, amit kérek. Majd később eldöntöm.
Persephone végiggondolta a dolgot. Vajon mit akarhat tőle Hades? Ő mit
ajánlhatna fel neki? Talán e miatt mondott igent,
vagy talán a félelem miatt, hogy az anyja rájöhet, felfedte a valódi alakját.
Akárhogy is, Persephone rábólintott.
– Legyen.
Hades elmosolyodott.
– A sofőröm hazaviszi.
– Nem szükséges.
 – De, az.
Persephone összepréselte az ajkát.
– Jól van – morogta.
Nem igazán volt kedve újra buszra szállni, de a gondolat, hogy Hades megtudja,
hol lakik, eléggé nyugtalanító volt.
Hades megveregette a vállát, majd odahajolt, és csókot nyomott a homlokára.
Persephonét annyira váratlanul érte a mozdulat, hogy elveszítette az egyensúlyát.
Hogy el ne essen, belekapaszkodott Hades ingébe, körme pedig végigszántotta a férfi
mellkasát. Hades teste kemény és forró volt, a szája azonban lágy. Amikor elhúzódott,
Persephone képtelen volt haragudni rá.
– Ez meg mire volt jó? – kérdezte, de hangja nem volt több suttogásnál.
Hades arcáról nem tűnt el az őrjítő vigyor, mintha pontosan tisztában lett volna
azzal, hogy Persephone képtelen józanul gondolkodni. Végighúzta az ujját a lány
forró arcán.
– A maga érdekében. Ha legközelebb jön, az ajtó nyitva áll majd ön előtt. A
helyében nem hergelném fel újra Duncant. Ha megint bántani fogja, akkor sajnos meg
kell ölnöm őt, és igen nehéz jó ogrét találni.
Persephone el tudta képzelni.
– Lord Hades, Thanatos önt keresi… ó…
Egy nő lépett ki a Hades asztala mögötti rejtett ajtón át. Gyönyörű volt, lángvörös
haját középen választotta el. A szeme éles vonal volt, szemöldöke ívelt, ajka telt,
buja és bíbor. Minden vonása határozott volt. Ahogy Persephonéra pillantott, a nimfa
szemében gyűlölet izzott.
Persephonéban csak ekkor tudatosult, hogy még mindig túl közel áll Hadeshoz, és
a keze még mindig az ingét markolja. Amikor azonban megpróbált elhúzódni, Hades
ujjai megfeszültek a karján.
– Nem tudtam, hogy társasága van.
Hades rá sem nézett a nőre. Le sem vette a szemét Persephonéról.
– Egy pillanat, Minthe.
Ezek szerint ő Minthe.
Olyan módon volt gyönyörű, ahogyan Persephone soha nem lehetett. Csábítást és
bűnt ígért. Persephone gyűlölte, hogy féltékenységet érez.
A második gondolata az volt, hogy mire is kell Hadesnak egy pillanat. Mi egyebet
mondhatna még neki?
Persephone nem látta, hogy Minthe kimegy, mert képtelen volt elszakítani a
tekintetét a férfiról.
– Nem válaszolt a kérdésemre. Miért használja az anyja varázserejét?
Ezúttal Persephone mosolyodott el.
– Lord Hades. – Végighúzta egyik ujját a férfi mellkasán.
Fogalma sem volt, miért tette, de úgy vélte, a mozdulat bátorságot sugall. – Az
egyetlen módja, hogy újabb válaszokat csikarjon ki belőlem, az, ha úgy döntök, újra
hazárdjátékozni akarok önnel. Jelen pillanatban ennek csekély a valószínűsége.
Kisimította Hades zakójának a hajtókáját. Tekintete a zakó zsebébe tűzött
tubarózsára tévedt. Aztán felnézett, és közelebb hajolt a férfihoz.
– Úgy vélem, meg fogja ezt bánni, Hades – suttogta.
Megérintette a virágot, Hades tekintete pedig követte a mozdulatot. Amikor
Persephone ujjai megérintették a szirmokat, a virág rögtön elhervadt.
 5. fejezet
A betolakodó
Hades sofőrje egy küklopsz volt.
Persephone próbált úgy tenni, amikor meglátta a Sohaéj előtt parkoló fekete Lexus
mellett álló lényt, mintha nem lepődött volna meg. Egyáltalán nem úgy nézett ki,
mint a történelemkönyvekben látott küklopszok. Azokban szörnyű teremtményeknek
írták le őket, akik hegy méretűek, a testük csupa kőkemény izom, és szájukban éles
fogak sorakoznak. Ez a férfi magasabb volt, mint Hades, a lába hosszú, válla keskeny,
alakja vézna. A tekintetében volt valami baljós, de egyébként kedvesnek tűnt, és
elmosolyodott, amikor meglátta Persephonét.
Hades ragaszkodott hozzá, hogy kikísérje. Persephone nem rajongott az ötletért,
hogy nyilvános helyen lássák egy istennel, bár nem volt biztos benne, hogy Hadesnak
ez eszébe jutott egyáltalán. Valószínűleg csak minél hamarabb haza akarta küldeni,
hogy végre lefeküdhessen aludni… vagy folytassa, amit akkor kezdett el, amikor ő
betoppant ide.
– Lady Persephone, ő itt Antoni. Ő majd gondoskodik róla, hogy épségben
hazajusson.
Persephone az Alvilág urára nézett, és felvonta a szemöldökét.
– Talán veszélyben lennék, nagyuram?
– Csak elővigyázatosság. Nem akarnám, hogy az anyja ok nélkül kezdjen
dörömbölni az ajtómon.
Pedig most már van rá oka. Persephone csuklóján lüktetni kezdett a jel. Az érzés
az egész testén végigfutott. Állta a férfi tekintetét, hangot akart adni a haragjának, de
nehezére esett gondolkozni. A holtak istenének szeme olyan volt, akár az univerzum
– vibráló, élő, végtelen. Teljesen elveszett benne, és abban, amit ez a tekintet
előrevetített.
Hálás volt, amikor Antoni végül kiszakította a veszélyes gondolatok közül. Semmi
jó nem származna abból, ha elkezdene érdeklődni Hades iránt. Hát nem tanult az előző
hibájából?
– Úrnőm – nyitotta ki Antoni a kocsi hátsó ajtaját.
– Uram. – Persephone Hades felé biccentett, majd elfordult tőle, és becsúszott a
kocsi éjfekete belsejébe.
Antoni óvatos mozdulattal csukta be a kocsi ajtaját, majd beszállt a volán mögé.
Szinte azonnal el is indultak, Persephonénak pedig minden akaraterejét össze kellett
szednie, hogy ne nézzen vissza. Azon tűnődött, hagy Hades vajon meddig álldogált
az utcán, mielőtt visszatért a tornyába. Vajon kinevette a vakmerőségéért és a
kudarcáért?
Persephone a fekete jelet eltakaró karkötőre pillantott. A kocsi félhomályában az
arany réznek látszott. Persephone levette, és megnézte a bőrét égető jelet. Ebben a
pillanatban csak azért lehetett hálás, hogy a jel elég apró, és jó helyen van ahhoz,
hogy könnyedén elrejthesse.
 Teremtsen életet az Alvilágban.
Van egyáltalán élet az Alvilágban? Persephone semmit sem tudott Hades
birodalmáról, és a tanulmányai során sohasem talált leírást a holtak földjéről – csak a
földrajzára vonatkozó részleteket, de azok is ellentmondtak egymásnak. De úgy néz
ki, holnap a saját szemével láthatja. A gondolat, hogy vissza kell térnie a Sohaéjbe,
és alá kell szállnia az Alvilágba, szorongással töltötte el.
Felnyögött. Végre minden a helyére került az életében, erre tessék…
– Visszatér majd Lord Hadeshoz? – nézett bele Antoni a visszapillantó tükörbe. A
hangja kellemes és meleg volt.
– Attól tartok, igen – felelte Persephone elgondolkozva.
– Remélem, kellemesnek találja majd a társaságát. Urunk gyakran magányos.
Persephone furcsának találta ezt a megjegyzést, főleg Minthe miatt.
– Nekem nem tűnt annyira magányosnak.
– A legtöbb isten esetében ez a helyzet, de attól tartok, urunk igen kevesekben
bízik meg. Ha engem kérdez, elkélne mellé egy feleség.
Persephone elpirult.
– Biztos vagyok benne, hogy Lord Hadesnak nem áll szándékában megállapodni.
– Meglepődne, ha tudná, hogy mi minden áll a holtak urának szándékában.
Persephone a tükörben tanulmányozta a küklopszot. Nem érdekelték Hades
szándékai. Úgy érezte, már így is túl sokat tud.
– Mióta áll Hades szolgálatában?
– A Hármak szabadítottak ki minket a Tartarusból, ahová Cronos száműzött minket
– felelte a küklopsz. – Mi pedig úgy fejezzük ki a hálánkat Zeusnak, Poseidonnak és
Hadesnak, hogy hűségesen szolgáljuk őket.
– Mint sofőr? – Persephone nem akart sértőnek tűnni, de ez elég alantas munka
volt.
Antoni felnevetett.
– Igen, de a fajtánk kiválóan ért az építő- és kovácsmesterséghez is. Ajándékokat
készítettünk a Hármaknak, és ezen szokásunkat a mai napig megőriztük.
– De ez már igen régen történt. Gondolom, azóta már megszolgálták a szívességet.
– Amikor a holtak istene visszaadja az életedet, akkor az egy olyan szívesség,
melyet soha nem lehet teljesen megfizetni.
Persephone összevonta a szemöldökét.
– Ezt nem értem.
– Nem csodálom, hiszen sosem járt a Tartarusban. – A küklopsz elhallgatott egy
pillanatra, majd folytatta. – A világért se értsen félre. Önként álltam Hades
szolgálatába, és örülök, hogy az összes isten közül éppen őt szolgálom. Ő nem olyan,
mint a többi isten.
Persephone mindennél jobban szerette volna tudni, hogy ez vajon mit jelent, mert
mindabból, amit Hadesról tudott, arra következtetett, hogy ő a legrosszabb minden
isten közül.
Antoni leparkolt a lakása előtt, és kiszállt, hogy kinyissa a kocsiajtót.
– Jaj, erre semmi szükség… ki tudom nyitni magamnak az ajtót.
A küklopsz elmosolyodott.
– Örömmel teszem, Lady Persephone.
Persephone meg akarta kérni, hogy ne nevezze így, de ekkor beléhasított, hogy
Antoni úgy használja a címét, mintha tudná, hogy istennő. Pedig a bűbája a helyén
volt.
 – Honnan tudja, hogy…
– Lord Hades Lady Persephonénak nevezte – magyarázta. – Úgyhogy én is így
fogom.
– Kérem… erre semmi szükség.
Antoni mosolya szélesebbre húzódott.
– Úgy vélem, jobban teszi, ha hozzászokik, Lady Persephone, főleg, ha gyakran
látogat meg majd minket. Amiben őszintén reménykedek.
Becsukta a kocsiajtót, és fejet hajtott. Persephone kábultan indult el a lakása felé,
majd imbolyogva visszafordult, és végignézte, ahogy Antoni elhajt. A holtak
istenének hála egy igen hosszú és bizarr napon van túl.
De még itthon sem pihenhetett meg, mert Lexa ott állt a konyhában, és rögtön
faggatni kezdte.
– Te, kinek a Lexusa hozott el a kis csóró lakásunkhoz?
Persephone legszívesebben hazudott volna, hogy valaki az új munkahelyéről hozta
el, de tudta, hogy Lexa úgysem hinné el. Főleg, hogy már két órája itthon kellett volna
lennie. Főleg, hogy a legjobb barátnője látta, hogy egy sofőr nyitja ki neki a kocsiajtót.
– Hát… úgysem fogod elhinni, de… Hades.
Ennyit még képes elmondani, de az egyezségről vagy a csuklóján lévő jelről nem
akart beszélni.
Lexa leejtette a kezében tartott bögrét. Persephone összerezzent, ahogy széttört a
padlón.
– Na ne szórakozz!
Persephone ingatni kezdte a fejét, majd elindult a seprűért. Lexa követte.
– Úgy érted, az a Hades? A holtak istene Hades? A Sohaéj tulaja Hades?
– Igen, Lexa. Ki más?
– De hogy? Miért?
Persephone hozzáfogott felsepregetni a bögre darabkáit.
– Az új munkám miatt. – Tulajdonképpen ez nem is számít hazugságnak. Akár
kutatásnak is nevezhetné a dolgot.
– És találkoztál is Hadesszal? Mármint hús-vér valójában?
Persephone megborzongott a név hallatán, és amikor eszébe jutott a férfi zilált
öltözéke.
– Ja – fordult el Lexától, felkapta a szemeteslapátot, és igyekezett elrejteni vörösre
gyúlt arcát a barátnője elől.
– És hogy néz ki? Részleteket akarok! Szólalj már meg!
Persephone átadta Lexának a lapátot, hogy tartsa, míg belehúzta a cserepeket.
– Nem is tudom, hol kezdjem.
Lexa elmosolyodott.
– Kezd a szeménél.
Persephone felsóhajtott. Nagyon intimnek érezte, hogy leírja Hades külsejét, egy
része azt akarta, hogy megtarthassa magának a képet. Ugyanakkor azzal is tisztában
volt, hogy csak egy elnagyolt képét látta az istennek, hiszen a valódi alakját nem fedte
fel előtte.
A gondolatot furcsa várakozás követte, és Persephone azon kapta magát, hogy alig
várja, hogy teljes, isteni alakjában is megpillantsa a férfit. Vajon a szarva is olyan
éjfekete, mint a szeme és a haja? Vajon csavaros, mint egy kosé, vagy felnyúlik a
magasba, amitől még magasabbnak tűnik?
 – Jóképű – mondta, bár érezte, hogy kevés ide ez a szó. Mert nem csak a külseje
hagyott benne nyomot, hanem az egész megjelenése. – Ő… hatalmas.
– Valaki belezúgott. – A Lexa arcán elterülő önelégült vigyorból Persephone rájött,
hogy túlságosan sokat gondol arra, hogyan néz ki Hades, és túl keveset arra, hogy
mit tett vele.
– Hogy mi? Nem. Nem! Figyelj, igen, Hades jóképű. Nem vagyok vak. De nem
tudom elfelejteni, hogy mit csinál.
– Ezt hogy érted?
– Az egyezségei, Lex! – Persephone emlékeztette Lexát arra, hogy mit tudtak meg
múlt éjjel Adonistól a Sohaéjben. – Elkeseredett halandókra vadászik.
Lexa megvonta a vállát.
– Hát, erről megkérdezheted Hadest.
– Nem vagyunk barátok, Lexa. – Soha nem is lesznek barátok.
– És mi lenne, ha róla írnál? – Lexa szinte ugrándozni kezdett a gondolattól. –
Utánajárhatnál a halandókkal kötött egyezségeinek. Micsoda botrány!
Valóban botrányos lenne. Nemcsak a cikk tartalma miatt, hanem azért is, mert egy
istenről írna. Ezt pedig csak kevesek merték megtenni, mert féltek a megtorlástól.
Persephone azonban nem félt. Egyáltalán nem érdekelte, hogy Hades isten.
– Úgy tűnik, muszáj lesz újra elmenned Hadeshoz – mondta Lexa, Persephone
pedig elmosolyodott.
Hades azt mondta, hogy szabad bejárást kap a klubjába. Amikor ajkát a
homlokához nyomta, azt mondta, hogy az ő érdekében. Mostantól kopogás nélkül
léphet be a Sohaéjbe.
Az Alvilág istene kétségtelenül meg fogja bánni, hogy összehozta a sors a tavasz
istennőjével. Persephone már várta, hogy eljöjjön ez a nap. Elvégre, ő is isten. Bár
nincsen saját varázsereje, írni azt tud, és talán éppen ezért ő a legjobb személy arra,
hogy leleplezze Hadest. Végtére is, ha bármi is történik vele, Hades megismeri
Demeter haragját.

Amikor Persephone elindult az Új-Athéni Egyetemre, beugrott egy üzletbe, hogy

vegyen pár karkötőt. Mivel egészen addig viselnie kell magán Hades jelét, míg nem
teljesíti az alkujukat, ki kellett egészítenie a ruhatárát néhány megfelelően vastag
kiegészítővel. Ma egy vastag gyöngy karkötőt viselt, mely elegánsan egészítette ki
rózsaszín szoknyáját és fehér ingét.
Magas sarkúja végigkopogott a betonjárdán, majd befordult a sarkon, és
megpillantotta az egyetemet. Minden lépés azt jelentette, hogy megint eltelt egy kis
idő, vagyis egy újabb órával, perccel, másodperccel közelebb került a pillanathoz,
amikor újra beléphet a Sohaéjbe.
Hades azt ígérte, ma megmutatja neki az Alvilágot. Persephone egész éjjel fent
volt, és azon gondolkozott, hogyan teljesíthetné a megállapodásukat. Megkérdezte
tőle, hogy mit akar, ültessen virágokat? Erre Hades megvonta a vállát. Megvonta a
vállát. És azt mondta, hogy ez is egy mód. Ez vajon mit jelenthet? És mégis milyen
más módokon tudna ott életet teremteni? Hát nem éppen ezért választotta Hades ezt
a feltételt? Mert Persephonénak nincsen hatalma teljesíteni azt? Valószínűleg nem
azért, mert Lord Hades virágzó kertekre vágyott sivár birodalmában. Nála mindig a
büntetésre megy ki a játék, és abból, amit Persephone eddig megtudott róla, nem arra
következtetett, hogy Hades békés, virágillatú helynek képzeli el az Alvilágot.
 Annak ellenére, hogy mennyire dühös volt magára és Hadesra, ellentétes érzelmek
csaptak össze benne. Egyszerre várta, és rettegett attól, hogy alászálljon a másik isten
birodalmába.
Többnyire inkább rettegett.
Mi van, ha kudarcot vall?
Nem. Lehunyta a szemét, és igyekezett megszabadulni a gondolattól. Nem vallhat
kudarcot. Nem is fog. Ma éjjel meglátogatja az Alvilágot, és készít egy tervet. Az,
hogy varázserővel képtelen hajtást fakasztani egy magból, még nem jelenti azt, hogy
nem találhat ki valami más megoldást. Valami halandó megoldást. Csak óvatosnak
kell lennie. Be kell szereznie egy kesztyűt. Ellenkező esetben minden növény azonnal
elsorvad, amihez hozzáér. Amíg pedig a kerten gondolkozik, kitalálhat egy módot
arra, hogyan teljesítse a megállapodást.
Vagy hogyan szegje meg.
Azon kívül, hogy az anyja és a halandók mit hittek róla, nem sokat tudott Hadesról.
Magának való, nem szereti a betolakodókat, és egyáltalán nem kedveli a médiát.
Azt pedig, amire ma készül Persephone, kifejezetten utálni fogja. Hirtelen
beléhasított egy gondolat. Vajon fel tudná annyira bosszantani Hadest, hogy
feloldozza a megállapodásuk alól?
Persephone belépett az Új-Athéni Egyetem kapuján, ami egy hat oszlopból és az
azokat összefogó, hegyes csúcskőből álló kapu volt, és besétált az udvarra. Artemis
Könyvtára tornyosult előtte, egy panteon stílusú épület, melyet elsősként oly szívesen
fedezett fel. A campuson belül könnyű volt eligazodni, a területnek hétágú csillag
alakja volt – a könyvtár volt a csillag egyik csúcsa.
Persephone mindig átvágott a terület közepén álló, egyhektáros kerten, ami az
Istenek Kertje nevet viselte, és tele volt márványszobrokkal, meg az olympiaiak
kedvenc növényeivel. Sokszor tette már meg ezt az utat, de ma valahogy másképpen
érzett. A kert látványa nyomasztotta, a virágok ellenségeknek tűntek, illatuk – a lonc
mézédes illata a rózsa émelyítő aromájával elegyedett – megszédítette.
Vajon Hades azt várja el tőle, hogy nála is egy ilyen kertet hozzon létre? Vajon
tényleg örökre az Alvilágba zárná, ha nem lenne képes életet teremteni ott hat hónapon
belül?
Persze tudta a választ a kérdésre. Hades könyörtelen isten, szentül meg volt
győződve a szabályok és határok fontosságáról. Tegnap pedig úgy fektette le ezeket,
hogy ügyet sem vetett Persephone anyjának a haragjára.
Persephone elhaladt Poseidon szökőkútja, majd Ares meztelen szobra mellett,
akinek sisak volt a fején és pajzs a kezében. A kertben nem ez volt az egyetlen szobor,
amit valamelyik meztelen isten inspirált, és általában Persephone szentelt nekik egy-
két pillantást, de ma sokkal inkább vonzották a tekintetét az Ares fején meredező
szarvak. Hirtelen nehéznek érezte a sajátját, amelyet elrejtett a bűbája. Amikor Új-
Athénba költözött, azt hallotta, hogy az istenek ereje a szarvukból ered.
Bárcsak így lenne! Most már nem is az ereje aggasztotta. Sokkal inkább a
szabadsága.
„Annyi az egész, hogy a sors istennői más utat jelöltek ki számodra, virágszálam”,
mondta Demeter, amikor kiderült, hogy Persephonénak nincs varázsereje.
„Ugyan miféle utat? Itt nincsenek utak, csak az üvegbörtönöd falai. Azért rejtettél
el a világ szeme elől, mert szégyellsz?”
„Azért tartalak itt biztonságban, mert nincs varázserőd, virágszálam. Nem
mindegy.”
 Persephone még mindig nem volt biztos benne, hogy a sors istennői miféle utat
jelöltek ki a számára, azt viszont tudta, hogy a nélkül is biztonságban lehet, hogy egy
börtönben tengetné a napjait. Erre Demeter is rájöhetett, mert végül elengedte. Igaz,
pórázon tartva.
Persephone egész teste megfeszült, amikor megérezte anyja varázserejének az
illatát. Keserű virágillat volt. Demeter a közelben járt.
– Anyám – köszöntötte Persephone, amikor Demeter megjelent mellette.
Emberi bűbáj fedte el a valódi külsejét, márpedig ilyesmit nem gyakran használ.
Nem arról volt szó, hogy Demeter nem kedvelte volna a halandókat – kifejezetten
védte a követőit –, egyszerűen csak tisztában volt vele, hogy ő egy istennő. Demeter
emberi alakja nem sokban különbözött az isteni valójától. Ugyanazt az egyenes hajat
öltötte magára, szeme ugyanúgy zölden ragyogott, bőre ugyanúgy fénylett, egyedül
a szarvát rejtette el. Testhez simuló, smaragdzöld ruhát és aranyszínű magas sarkút
viselt. A kívülállóknak úgy tűnhetett, hogy csupán egy elegáns üzletasszony.
– Mit keresel itt, anyám?
– Hol jártál tegnap? – kérdezett vissza Demeter.
– Ez úgy hangzott, mint aki tudni véli a választ. Úgyhogy akár te is megmondhatod.
– Ne rejtőzz szarkazmus mögé, kedvesem. Ez komoly dolog. Mit kerestél a
Sohaéjben?
Persephone igyekezett kordában tartani zakatoló szívét. Vajon meglátta egy nimfa?
– Honnan tudod, hogy a Sohaéjben voltam?
– Azzal ne törődj. Kérdeztem valamit.
– Dolgozni mentem, anyám. Ma pedig visszatérek.
– Arról szó sem lehet – szögezte le Demeter. – Ugye nem szükséges emlékeztetni,
hogy azzal a feltétellel engedtelek ide, hogy távol tartod magad az istenektől?
Különösképpen Hadestól.
A név átokként hagyta el a száját, Persephone pedig összerezzent.
– Anyám, ezt muszáj megtennem. Ez a munkám.
– Akkor felmondasz.
– Nem.
Demeter szeme elkerekedett, szája résnyire nyílt. Persephone biztos volt benne,
hogy életének huszonnégy éve alatt még sosem mondta ki ezt a szót az anyjának.
– Hogy mit mondtál?
– Kedvelem ezt az életet, anyám. Keményen megdolgoztam azért, hogy eljussak
idáig.
– Persephone, nem lenne szabad ezt a halandó életet élned. Teljesen…
megváltoztat.
– Jó. Éppen ezt akarom. Önmagam akarok lenni, akárki is legyen az. Neked pedig
el kell ezt fogadnod.
Demeter arcát mintha kőből faragták volna, Persephone pedig pontosan tudta, hogy
mire gondol – semmit sem kell elfogadnom, csakis azt, amit én akarok.
– Észben tartottam a figyelmeztetésedet az istenekkel, főleg Hadesszal
kapcsolatban – tette hozzá Persephone. – Mitől félsz annyira? Hogy hagyom magam
elcsábítani? Bízz egy kicsit jobban bennem.
Demeter elsápadt.
– Ez nem tréfa, Persephone – sziszegte.
– Nem tréfálok, anyám. – Az órájára pillantott. – Mennem kell. Elkések az óráról.
 Persephone kikerülte az anyját, és kisietett a kertből. Demeter tekintetét végig a
hátában érezte.
Biztos volt benne, hogy meg fogja bánni, amiért kiállt magáért. A kérdés már csak
az, hogy milyen büntetést fog kiszabni rá a termékenység istennője.

Az órán Persephone vadul jegyzetelt, a feje csak úgy zsongott a sok új információtól.
Általában oda szokott figyelni, de most sok minden kavargott a fejében. Az anyjával
folytatott beszélgetés rágta belülről.
Bár büszke volt rá, hogy kiállt magáért, tudta, hogy Demeternek csak egy
csettintésébe kerülne, hogy visszazárja az üvegházba. Lexa szavai is gyakran eszébe
jutottak. Hogy kutatásokat is végezhetne a cikkéhez. Ehhez elengedhetetlen lenne egy
interjú, de Persephone nem igazán repesett a gondolattól, hogy újra egy zárt helyen
legyen Hadesszal.
Még ebédre sem tudta összeszedni magát, és ezt Lexa is észrevette.
– Mi a baj?
Hogyan mondja el a barátnőjének, hogy az anyja kémkedik utána?
– Rájöttem, hogy anyám követ. Valahogy… valahogy rájött, hogy a Sohaéjben
jártam.
Lexa lebiggyesztette a száját.
– Nem tűnt fel még neki, hogy felnőttél?
– Nem hiszem, hogy anyám felnőttként tekint rám. – És azt se hitte, hogy ez valaha
is be fog következni. Hiszen még mindig Korénak hívja.
– Ne hagyd, hogy lelkiismeret-furdalásod legyen csak azért, mert jól érezted
magad. Azt meg végképp ne hagyd, hogy áthúzza a terveidet.
De ez nem ilyen egyszerű. Ha engedelmeskedik az anyjának, akkor itt maradhat
a halandó világban. Persephone pedig erre vágyott. Még akkor is, ha nem mindig
egyszerű itt az élet.
Ebéd után Lexa elkísérte az Acropolishoz. Azt állította, hogy csak látni szeretné,
hol is dolgozik, de Persephone sejtette, hogy inkább Adonist akarja látni – a terve
pedig be is jött, mert a férfi odakiáltott nekik, amikor elsétáltak a recepció mellett.
– Helló! – mosolygott Adonis. – Lexa, igaz? Jó újra látni.
Az istenekre! Persephone nem tudta hibáztatni Lexát, amiért ennyire elbűvölte
Adonis. Egy igazi sármőr volt, mellette pedig még elképesztően jóképű is.
Lexa elvigyorodott.
– El se akartam hinni, amikor Persephone azt mondta, hogy
itt dolgozol. Micsoda véletlen.
Adonis Persephonéra pillantott.
– Kellemes meglepetés volt. Tudjátok, mit szoktak mondani: kicsi a világ.
– Adonis, van egy perced? – szólt oda Demetri az irodája ajtajából. Mind a hárman
odanéztek.
– Jövök! – Adonis újra Lexára pillantott. – Jó volt újra látni. Egyszer elmehetnénk
valahova.
– Vigyázz, mert a szavadon foglak! – figyelmeztette Lexa.
– Remélem is.
Adonis besietett Demetri irodájába, Lexa pedig Persephonéra nézett.
– Mondd csak… van olyan jóképű, mint Hades?
 Persephone nem akart túl nyersen fogalmazni, de össze sem lehetett hasonlítani
kettőjüket. És annyival sem akarta lezárni a témát, hogy „nem”-et mond.
Mégis megtette. Lexa felvonta a szemöldökét, és elmosolyodott. Aztán odahajolt,
és belecsípett Persephone arcába.
– Találkozunk este. Ja, és emlékeztesd Adonist arra, hogy mit ígért. Elmehetnénk
együtt valahova.
Miután Lexa távozott, Persephone kipakolta a holmiját az asztalára, és csinált
magának egy kávét. Ebéd után fáradtnak érezte magát, márpedig minden energiájára
szüksége volt ahhoz, amire készült.
Adonis éppen akkor lépett ki Demetri irodájából, amikor Persephone visszaért az
asztalához.
– Szóval, ami a hétvégét illeti.
– Hétvégét?
– Elmehetnénk megnézni a Próbát. Tudod, Lexával. Szólok Arónak, Xerxesnek,
Sybilnek.
A Próba egy versenysorozat volt, aminek a résztvevői abban bíztak, hogy ők
képviselhetik a területüket a következő Pentathlonon. Persephone sosem járt még
ilyen versenyen, de sokat olvasott róla.
– Ó… hát, valójában, mielőtt ezt megbeszélnénk, szeretném ha esetleg tudnál
segíteni valamiben.
Adonis arca felragyogott.
– Hogyne, mi lenne az?
– Írt már valaha bárki is cikket a holtak istenéről?
Adonis előbb nevetni kezdett, majd elkomorodott az arca.
– Ja, hogy komolyan kérdezed.
– Nagyon komolyan.
– Nem egyszerű eset.
– Mármint?
– Mert Hades nem kényszeríti az embereket arra, hogy leüljenek vele játszani.
Saját akaratukból döntenek így, aztán pedig kénytelenek szembenézni a
következményekkel.
– Ez még nem jelenti azt, hogy ezek a következmények jogosak vagy igazságosak.
– Nem, de senki nem akar a Tartarusban kikötni, Persephone.
Ez kissé szembement azzal, amit Demetri mondott neki az első napján – hogy az
Új-Athén Hírmondónál mindig az igazságot kutatják. Csalódottság öntötte el – enyhén
szólva is –, ezt pedig Adonis is észrevehette.
– Nézd… ha tényleg komolyan gondolod, akkor elküldök mindent, amit
összegyűjtöttem róla.
– Megtennéd?
– Persze – vigyorodott el Adonis. – Egy feltétellel. Elolvashatom a cikkedet.
Persephone semmi kivetnivalót nem látott abban, hogy elküldje neki a cikket, és
még örült is, hogy visszajelzést kaphat róla.
– Megegyeztünk.
Adonis betartotta a szavát. Nem sokkal az után, hogy leült az asztalához,
Persephone kapott egy e-mailt, amihez Adonis jegyzeteket és hangfelvételeket is
csatolt, amik részletesen beszámoltak Hades halandókkal kötött egyezségeiről. Nem
minden nyilatkozó volt Hades áldozata, néhányan az áldozatok családtagjai voltak,
akik az után fordultak a sajtóhoz, hogy a szerettük élete odaveszett egy balul sikerült
alku után.
Persephone hetvenhét különböző esetet számolt össze. Ahogy végigolvasta az
eseteket, és meghallgatta a hangfelvételeket, rögtön felfedezett egy közös motívumot:
minden halandó, aki segítség reményében kereste fel Hadest, kétségbeesetten vágyott
valamire – pénzre, egészségre vagy szerelemre. Hades felajánlotta, hogy a halandó
bármely kívánságát teljesíti, ha képes őt legyőzni az általa választott játékban.
Kikötötte ugyanakkor, hogyha a halandók veszítenek, akkor Hades kezébe kerül
a sorsuk. Hades pedig előszeretettel választott olyan kihívásokat, melyeket lehetetlen
volt teljesíteni.
Adonis egy óra múlva odalépett Persephone asztalához.
– Találtál valami használhatót?
– Interjút akarok készíteni Hadesszal. Még ma, ha lehet.
Türelmetlen volt. Minél hamarabb írja meg a cikket, annál jobb.
Adonis elsápadt.
– Hogy mit akarsz?
– Szeretnék adni egy esélyt Hadesnak, hogy elmondja az ő verzióját – magyarázta
Persephone. Minden, amit Adonis összegyűjtött, a halandók szemszögéből mutatta
be ezeket az egyezségeket, Persephone pedig szerette volna megtudni, hogy az isten
mit gondol ezekről az alkukról, a halandókról, és azok bűneiről. – Tudod, mielőtt még
megírom a cikket.
Adonis pislogott párat, mire sikerült megszólalnia.
– Ez nem így működik, Persephone. Nem toppanhatsz csak úgy be egy istenhez,
hogy interjút követelj tőle. Vannak… vannak bizonyos szabályok.
Persephone felvonta a szemöldökét, és karba tette a kezét.
– Szabályok?
– Igen, szabályok. Be kell adnunk egy kérelmet a PR- menedzserüknek.
– Egy kérelmet, amit aztán, gondolom, elutasítanak.
Adonis félrenézett.
Nyilvánvalóan kellemetlennek érezte Persephone kérdéseit, mert egyik lábáról a
másikra állt.
– Nézd, ha odamegyünk, akkor legalább elmondhatjuk, hogy megpróbáltunk
eljutni hozzá, hogy kommentálja a vádakat, de ő nem fogadott. Nem akarom a nélkül
megírni a cikket, hogy meg ne próbálnám, várni pedig nem akarok.
Úgy biztos nem, hogy ma este újra beléphetek a Sohaéjbe. Hades minden bizonnyal
meg fogja bánni, hogy megcsókolta, amikor rájön, mire is akarja felhasználni a
szívességét.
Egy pillanatnyi gondolkodás után Adonis felsóhajtott.
– Jó. Szólok Demetrinek, hogy elmegyünk.
Megfordult, de Persephone megállította.
– Ugye… ugye nem beszéltél erről Demetrinek?
– Arról nem, hogy cikket akarsz írni róla.
– Lehet ez a kettőnk titka? Legalábbis egyelőre.
Adonis elmosolyodott.
– Hogyne. Neked bármit, Persephone.
Adonis a Sohaéj előtti járda mellé parkolt le. Vörös Lexusa szinte világított Hades
obszidiántornyának előterében. Bár Persephone eltökélte, hogy elkészíti ezt az
interjút, most elbizonytalanodott. Nem túl merész azt feltételezni, hogy kihasználhatja
Hades szívességét?
Adonis odalépett mellé.
– Nappal egész másképpen fest, mi?
– Ja – motyogta Persephone elgondolkozva. A torony fenyegetően magasodott
fölé. Olyan volt, mint egy seb a ragyogó város testén.
Adonis megpróbált benyitni, de az ajtó zárva volt, úgyhogy bekopogott, és szinte
azonnal hátra is lépett.
– Úgy látszik, nincs itt senki.
Egyértelmű volt, hogy legszívesebben már itt sem lenne, és Persephone eltűnődött,
hogy vajon miért nem akar szembenézni az istennel. Hiszen gyakran látogatja a
klubját.
Amikor Adonis elfordult az ajtótól, Persephone is megpróbált benyitni. És az ajtó
kinyílt.
– Ez az! – szisszent fel.
Adonis kérdőn nézett vissza rá.
– Ezt meg hogy… zárva volt!
Persephone megvonta a vállát.
– Talán nem húztad meg elég erősen. Na, gyere! – Azzal el is tűnt a Sohaéj
belsejében. Még hallotta, ahogy Adonis utánaszól.
– Esküszöm, hogy be volt zárva.
Persephone lement a lépcsősoron, és belépett a most már ismerősnek számító
klubba. Magas sarkúja végigkopogott a csillogó fekete padlón. Felnézett a sötétbe
vesző plafonra. Hades irodájából rá lehet látni az alsó szintre.
– Helló! Van itt valaki? – kiáltotta Adonis.
Persephone kínosan érezte magát, de valahogy legyűrte a vágyat, és nem ripakodott
rá Adonisra, hogy fogja be. Megfordult a fejében, hogy felmegy az emeletre, és az
irodájában kapja el Hadest, de valami azt súgta, hogy ez nem túl jó ötlet.
A tegnapi napon a férfi elég zilált öltözékben nyitott ajtót.
De ha ma is meglepi, akkor talán kiderül az igazság, hogy mi folyik közte és Minthe
között.
Mintha csak a gondolataival idézte volna meg, a vörös hajú nimfa tűnt elő a
helyiség sötétjéből. Testhez simuló, fekete ruhát viselt, és ugyanilyen színű magas
sarkút. Éppen olyan gyönyörű volt, mint ahogyan Persephone emlékezett rá. A tavasz
istennőjeként sok nimfával találkozott már, némelyikükkel össze is barátkozott, de
egyikük sem volt olyan komor, mint Minthe. Vajon ez annak az eredménye, hogy az
Alvilág istenét szolgálja?
– Segíthetek? – Minthe kedves hangon szólította meg őket, de még ez sem volt
képes leplezni a benne rejlő számonkérést.
– Hali. – Adonis hirtelen rálelt a bátorságára, mert ellépett Persephone mellől, és
kinyújtotta a kezét. Persephone meglepetten és kissé frusztráltan nézte végig, ahogy
Minthe fogadta a kézfogást.
– Adonis.
– Minthe – mosolygott.
 – Itt dolgozik?
– Lord Hades asszisztense vagyok.
Persephone félrefordulva a szemét forgatta. Az asszisztens ebben az esetben
minden bizonnyal többet jelent.
– Tényleg? – Adonis meglepettnek tűnt. – De hát maga olyan gyönyörű.
Valójában nem Adonis hibája volt. A nimfák egyszerűen ilyen hatással voltak az
emberekre, de Persephone okkal jött ide, és a türelme vészesen fogyott.
Adonis a szükségesnél jóval tovább tartotta Minthe kezét, és csak akkor engedte
el, amikor Persephone megköszörülte a torkát.
– Ő… ő pedig Persephone. – Felé mutatott. Minthe semmit sem mondott, még csak
nem is biccentett. – Az Új-Athén Hírmondótól jöttünk.
– Szóval újságírók. – Minthe szeme felvillant, Adonis pedig minden bizonnyal azt
hitte, hogy azért, mert lenyűgözte. Persephone azonban tudta, hogy nem erről van szó.
– Valójában azért jöttünk, hogy beszéljünk Hadesszal – mondta Adonis. – Itt van?
Minthe tekintete égette Persephone arcát.
– Kértek időpontot?
– Nem.
– Akkor attól tartok, hogy nem találkozhatnak vele.
– Ó, hát az igazán nagy kár. Akkor előbb kérünk egy időpontot, és aztán
visszajövünk. Persephone?
Ő nem törődött Adonisszal, végig Minthét bámulta.
– Tájékoztassa a munkaadóját, hogy Persephone van itt, és szeretne beszélni vele.
– Nem kérés volt, hanem parancs, de Minthe kifejezéstelen arccal mosolygott tovább,
és Adonisra nézett.
– A társa minden bizonnyal most kezdte a szakmát, így nem tudja, hogyan is
működik ez. Tudják, Lord Hades nem ad interjúkat.
– Ez csak természetes. – Adonis megfogta Persephone csuklóját. – Menjünk.
Mondtam, hogy követnünk kell a protokollt.
Persephone a csuklóját fogva tartó ujjakra pillantott. Nem volt benne biztos,
hogyan nézett, de a szeme valahogy égett, és felforr a vérében a düh.
– Azonnal. Engedj. El!
Adonis szeme elkerekedett, és elengedte. Persephone visszafordult Minthe felé.
– Pontosan tudom, hogyan működik ez. Követelem, hogy beszélhessek Hadesszal.
– Követeli? – Minthe karba tette a kezét, a szemöldöke felszaladt a homlokán, és
kajánul elvigyorodott. – Jó. Szólok neki, hogy azt követeli, hogy beszéljen vele, de
csak azért, mert élvezettel fogom végighallgatni, amikor elküldi magukat.
Megpördült, és elnyelte a sötétség. Persephone egy pillanatra elgondolkodott, hogy
vajon tényleg szól-e Hadesnak, vagy egyszerűen kiküld egy ogrét, hogy kidobja őket.
– Honnan tudná Hades a nevedet? – kérdezte Adonis.
Persephone nem nézett rá.
– Aznap este találkoztam vele, mint veled.
Persephone érezte, hogy újabb kérdések fogalmazódnak meg Adonis fejében, és
csak remélni tudta, hogy nem teszi fel őket.
Amikor Minthe visszatért, eléggé idegesnek tűnt, ami különös elégedettséggel
töltötte el Persephonét.
Főleg, mivel Minthe olyan magabiztosan állította, hogy Hades el fogja küldeni
őket.
A nimfa felszegte a fejét, és kurtán odavetette.
 – Kövessenek!
Persephone legszívesebben megmondta volna neki, hogy nincs szükségük
idegenvezetőre, de Adonis is ott volt, és már így is túl sok kérdésre adott okot. Nem
akarta, hogy tudja, tegnap is itt járt, azt meg pláne nem, hogy egyezséget kötött a
holtak istenével.
Persephone Adonisra pillantott, majd követte Minthét. Ugyanazon a lépcsőn
mentek fel, amin tegnap Hadesszal, és újra a fekete-arany ajtó előtt álltak meg. Adonis
halkan füttyentett, ahogy végignézett az ajtón.
Persephone tekintetét ma sokkal jobban vonzotta az arany, mint a virágminták.
Tulajdonképpen illett Hadeshoz az arany, elvégre az értékes fémek istene is volt.
Minthe kopogás nélkül nyitott be, majd a csípőjét ringatva lépett be előttük. Talán
abban bízott, hogy ezzel magára vonzhatja Hades figyelmét. Hades tekintete azonban
rögtön Persephonéra tapadt, amint belépett a helyiségbe. A férfi az ablak mellett állt,
és úgy mérte végig őt, mintha a prédája lett volna. Mióta figyelhette őket az ablakból?
Hades merev testtartásából Persephone arra következtetett, hogy jó ideje.
Tegnapi zilált kinézetével ellentétben ezúttal makulátlanul festett. Maga volt az
elegáns sötétség, és ha Persephone nem lett volna ennyire dühös rá, akkor talán meg
is rémült volna.
Minthe megállt, és bólintott.
– Persephone, uram. – Megint azon a negédes hangján szólalt meg. Persephone
úgy képzelte, hogy akkor veszi elő ezt a hangot, amikor az ujja köré akarja csavarni
a férfiakat. Talán elfelejtette, hogy Hades egy isten. Minthe megfordult, ránézett
Persephonéra. – És a barátja, Adonis.
Adonis nevének említésére Hades végre levette a szemét
Persephonéról. Mintha egy varázsigét oldottak volna fel róla. A tekintete a másik
férfira siklott, és elsötétedett, mielőtt odabiccentett Minthének.
– Elmehetsz, Minthe. Köszönöm.
Amint a nimfa becsukta maga mögött az ajtót, Hades valami borostyánszínűt töltött
magának egy kristályüvegből. Őket sem hellyel, sem itallal nem kínálta.
Ez nem túl jó jel. Azt jelzi, hogy rövidre akarja fogni a beszélgetést.
– Minek köszönhetem ezt a… betolakodást?
Persephone összehúzta a szemét a kifejezés hallatán. Ezt ő is kérdezhette volna,
mert Hades is ugyanezt tette. Betolakodott az életébe.
– Lord Hades. – Persephone elővette a táskájából a jegyzetfüzetét, amibe leírta
az összes áldozat nevét, akik megkeresték a Hírmondót. – Adonis és én az Új-Athén
Hírmondónál dolgozunk. Szeretnénk kivizsgálni a vádakat, amiket ön ellen hoztak
fel, és lehetőséget szeretnénk biztosítani, hogy kommentálja azokat.
Hades a szájához emelte a poharat, belekortyolt, de nem mondott semmit. Adonis
idegesen felnevetett.
– Persephone nyomoz. Én csak… én csak az erkölcsi támasza vagyok.
Persephone ránézett. Gyáva.
– Az ott egy lista a bűneimről? – Hades szeme még jobban elsötétedett, a tekintete
híján volt mindenfajta érzelemnek. Persephone azon tűnődött, hogy vajon az emberi
lelkeket is
ezzel a nézéssel üdvözli-e az Alvilágban.
Úgy tett, mintha nem hallotta volna a kérdést, és felolvasott néhány nevet a listáról.
Aztán felnézett.
– Emlékszik ezekre az emberekre?
 Hades újra belekortyolt a poharába.
– Minden egyes lélekre emlékszem.
– Minden egyezségre?
Hades összehúzta a szemét, és végigmérte Persephonét.
– A lényeget, Persephone! Térjen a lényegre! Eddig nem zavarta a dolog. Most
miért?
Adonis ránézett, Persephone arca pedig elvörösödött a haragtól. Úgy hangzott,
amit Hades mondott, mintha nem csak két napja ismernék egymást.
– Felajánlja a halandóknak, hogy bármit megad nekik, amire csak vágynak, ha
leülnek magával játszani és nyernek.
– Nem minden halandónak. És nem bármit, amire vágynak.
– Jaj, bocsásson meg, szóval megválogatja, hogy mely életeket teszi tönkre.
Hades vonásai megfeszültek.
– Nem teszek tönkre életeket.
– Csak az után szabja meg az egyezség feltételeit, miután nyert! Ez megtévesztés.
– A feltételek világosak. Én csak a részleteket szabom meg. Ez nem megtévesztés,
mint ahogy maga állítja. Ez szerencsejáték.
– Felhasználja a bűneiket. Felfedi a legféltettebb titkaikat…
– Azt a dolgot használom fel, ami tönkreteszi az életüket. Rajtuk áll, hogy
legyőzik-e azt a valamit, vagy behódolnak előtte.
Persephone állta Hades tekintetét. A férfi olyan tárgyilagosan beszélt, mintha már
több százszor lefolytatta volna ezt a vitát.
– Egyáltalán honnan ismeri a bűneiket?
Egész végig arra várt, hogy választ kapjon erre a kérdésre. Hades arcán álnok
vigyor terült szét, amitől egy csapásra megváltozott az arca, és a bűbáj alatt felsejlett
az isten.
– Belelátok a lelkekbe – felelte. – Látom, mi béklyózza meg őket, mi rontja meg
őket, mi pusztítja el őket.
De vajon mit látsz, amikor rám nézel?
Persephone gyűlölte a gondolatot, hogy Hades ismerheti a titkait, ő pedig semmit
sem tud a férfiról.
Nem bírta tovább.
– Maga a legmegátalkodottabb isten! – csattant fel.
Hades megrezzent, de egy pillanat alatt összeszedte magát, és a tekintetében
felizzott a harag.
– Persephone… – próbálta figyelmeztetni Adonis, de Hades mély baritonja
belefojtotta a szót.
– Én segítek ezeken a halandókon. – Tett egy határozott lépést Persephone felé.
– Mégis hogyan? Azzal, hogy teljesíthetetlen feltételek elé állítja őket? Szabadulj
meg a függőségedtől vagy meghalsz? Ez teljeséggel nevetséges, Hades!
– Pedig értem már el sikereket.
– Tényleg? És milyen sikerek ezek? De gondolom, nem is számít, hiszen maga
mindenképpen nyer. Egyszer minden lélek ön elé járul.
Semmit sem tudott leolvasni Hades arcáról.
A másik isten még közelebb lépett hozzá, de mielőtt túl közel ért volna, Adonis
közéjük állt. Hades tekintete lángra lobbant. Aztán alig láthatóan megmozdította a
csuklóját, mire Adonis teste elernyedt, és a padlóra omlott.
 – Mit művelt? – Persephone le akart hajolni Adonishoz, de Hades elkapta a
csuklóját, és közel húzta magához. Persephone visszatartotta a lélegzetét. Nem akart
ennyire közel lenni hozzá. Nem akarta érezni a teste forróságát. Érezni az illatát.
Hades lehelete végigsimította az ajkát, ahogy megszólalt.
– Gondolom, nem szeretné, ha ő is hallaná azt, amit most fogok mondani. Ne
aggódjon, ezúttal nem kérek szívességet azért, hogy kitöröljem az emlékezetét.
– Jaj, milyen kedves – gúnyolódott Persephone, és felszegte a fejét, hogy a férfi
szemébe tudjon nézni. Hades fölé tornyosult, és már csak ő tartotta, hogy ne essen
hanyatt.
– Kiforgatta a szívességemet, Lady Persephone. – A hangja mély volt, túlságosan
is mély egy ilyen beszélgetéshez. Ez egy szerető hangja volt, meleg és szenvedélyes.
– Nem határozta meg, hogy mire használhatom fel a szívességet.
Hades összehúzta a szemét.
– Valóban nem. De azt hittem, van annyi esze, hogy nem rángatja ide ezt a halandót
a birodalmamba.
Most Persephone húzta össze a szemét.
– Ismeri talán?
Hades elengedte a kérdést a füle mellett.
– Cikket akar írni rólam? Mondja csak, Lady Persephone, a saját tapasztalatait is
beleszövi az irományába? Azt, hogy felelőtlenül meghívott az asztalához, és szinte
könyörgött, hogy tanítsam meg játszani…
– Nem könyörögtem!
– Azt is beleírja, hogy a feje búbjától a lábujja hegyéig elvörösödik a
jelenlétemben, hogy még levegőt is elfelejt venni…
– Fogja be!
Hades közelebb hajolt.
– A szívességről is írni fog, vagy azt túlságosan szégyelli?
– Elég!
Persephone elhúzódott, Hades pedig elengedte. De még nem végzett vele.
– Hibáztathat engem a saját döntéseiért, de ez semmin nem változtat. Hat hónapig
az enyém, ez pedig azt jelenti, hogy ha írni mer rólam, akkor annak garantáltan
következményei lesznek.
Persephone küzdött. Nem akarta, hogy látszódjon, mennyire remeg a férfi
szavaitól. Sütött belőlük a birtoklási vágy. Hades nyugodt hangon beszélt, amitől
Persephone csak még idegesebb lett, mert volt egy olyan érzése, hogy a másik isten
valójában egyáltalán nem az.
– Hát igaz, amit magáról mondanak. – Mellkasa ütemesen emelkedett és süllyedt.
– Nem hallgatja meg az imákat. És nem ismer kegyelmet.
Hadesnak arcizma sem rebbent.
– A holtak istenéhez senki sem imádkozik, hölgyem, és amikor mégis megteszik,
akkor már késő.
Újra megmozdította a kezét, mire Adonis levegőért kapkodva felébredt. Gyorsan
felült, és körülnézett. Amikor megpillantotta Hadest, feltápászkodott.
– Sa… sajnálom – motyogta. Nem nézett Hades szemébe, lesütötte a tekintetét a
padlóra.
– Több kérdésükre nem válaszolok – mondta Hades. – Minthe kikíséri önöket.
 Elfordult, Minthe pedig azonnal ott termett, haja és szeme egyaránt lángolt, ahogy
Persephonét bámulta. Volt egy olyan érzése, hogy a nimfa és Hades félelmetes párost
alkothatnának, és egyáltalán nem tetszett neki a gondolat.
– Persephone! – Hades hangjára Adonisszal együtt megpördültek. Már az ajtónál
jártak. – Felíratom a nevét a ma esti vendéglistára.
Még ezek után is elvárja tőle, hogy eljöjjön ma este? Persephone a gyomrában
érezte dobogni a szívét. Mégis mivel tetézheti még a büntetését, hogy így rátört? Ott
volt az alku, és már így is tartozott neki egy szívességgel.
Persephone egy darabig csak bámulta Hadest. Összemosódott a sötétséggel, csak
a szeme izzott, úgy lángolt, mint tábortűz az éjszakában.
Aztán Persephone kiviharzott az irodából, Adonis döbbent tekintetével mit sem
törődve.
A fiú csak akkor szólalt meg, amikor már a Sohaéj előtt álltak.
– Hát, ez elég érdekesre sikeredett.
Persephone alig hallotta, hogy mit mond. Túlságosan elvonták a gondolatait az
irodában történtek. Felháborítónak találta, hogy Hades így visszaél az erejével, és
még volt képe azt állítani, hogy ő csak segít az embereken.
– Azt mondtad, eddig csak egyszer találkoztál Hadesszal – jegyezte meg Adonis,
ahogy beszálltak a kocsiba.
– Hogy mi?
– Hades. Csak egyszer találkoztál vele, nem?
Persephone szótlanul bámult rá. Hades azt mondta, ki fogja törölni Adonis
emlékezetét, de a kérdés hallatán eltűnődött, hogy valóban megtette-e.
– Igen – felelte bizonytalanul. – Miért?
Adonis megvonta a vállát.
– Csak úgy éreztem, hogy elég sok feszültség van közöttetek. Mint akik… régóta
ismerik egymást.
Pedig csupán pár órát töltött a társaságában. De akkor mégis miért érzi úgy, mintha
egy életen át ismerte volna Hadest? Miért hívta meg az asztalához? Élete végéig bánni
fogja azt a döntést. Az ilyesfajta alkuknak karmaik voltak, és kizárt, hogy megússza
a dolgot sebhelyek nélkül. Túl nagy volt a tét, túl sok a tiltott dolog. A szabadsága
volt a tét, és Persephone immár minden oldalról fenyegetve érezte magát.
– Persephone?
Persephone mély levegőt vett.
– Nem. Nem ismerjük egymást.
 6. fejezet
Styx
Mit vesz fel az ember, ha meghívják az Alvilágba?
Persephone azóta rágódott a kérdésen, hogy kitette a lábát Hades irodájából. Több
kérdést kellett volna feltennie ezzel kapcsolatban. Hegyet is fognak mászni? Milyen
ott egyáltalán az időjárás? Csábító volt a gondolat, hogy cicanadrágot húzzon, csak
hogy lássa, hogyan reagál erre Hades, de aztán eszébe jutott, hogy először a Sohaéjbe
kell bejutnia, ahol elég szigorú az öltözködési szabályzat.
Végül Persephone egy rövid, mélyen dekoltált és ezüst ruha mellett döntött, amihez
csillogó magas sarkút húzott. Hades klubja előtt szállt le a buszról, és a sorban állók
féltékeny pillantásaival mit sem törődve a sor elejére sétált. Az ajtóban ezúttal nem
Duncan állt, hanem egy másik ogre. Hades vajon hogyan büntette meg Duncant?
Persephonénak be kellett ismernie, hogy abban a pillanatban meglepte a holtak istene:
nem azért védte meg, mert istennő, hanem azért, mert nő.
És a sok hibája ellenére ezt tisztelte benne.
– A nevem… – kezdte Persephone.
– Nem szükséges bemutatkoznia, úrnőm – mondta az ogre.
Persephone elvörösödött, és csak reménykedett benne, hogy a sorban állók közül
senki sem hallotta ezt. Az ogre kinyitotta neki az ajtót, majd fejet hajtott. Honnan
ismerheti vajon ez a lény? Talán ez is a szívesség része? Vagy látszik rajta, hogy ki
is ő valójában?
Az ogre szemébe nézett.
– Mi a neved?
A lény meglepetten pislogott.
– Mekonnen, úrnőm.
– Mekonnen – mosolygott. – Kérlek, hívj csak Persephonénak.
A lény szeme elkerekedett.
– Hölgyem, azt nem. Lord Hades, ő nem…
– Majd én beszélek Lord Hadesszal. – Persephone az ogre karjára tette a kezét. –
Hívj csak Persephonénak.
Mekonnen mosoly gyanánt elhúzta a száját, majd meglengette a karját, és
látványosan meghajolt.
– Persephone.
Persephone felnevetve ingatni kezdte a fejét. A hajlongásról majd később beszél
vele, egyelőre azzal is beéri, ha soha többet nem hívja úrnőmnek.
Bement a klubba, átvágott az alsó szinten, és amikor a lépcsőhöz ért, megjelent
előtte egy szatír. A férfi jóképű volt, fekete inget viselt, hosszú haja csapzott volt,
kecskeszakállat viselt, sötét szarvai pedig ívbe hajlottak hátra.
– Lady Persephone?
– Csak Persephone. Kérem.
– Elnézést, Lady Persephone, de Lord Hades parancsa szerint kell megszólítanom.
 Hát mindenkivel le kell folytatnia ugyanazt a beszélgetést, mint az ogréval?
– Lord Hadesnak nincsen beleszólása a megszólításomba. – Elmosolyodott. – A
Persephone is jó lesz.
A férfi szája felfelé mozdult.
– Máris kedvelem magát. Ilias vagyok. Lord Hades rajtam keresztül kér elnézést.
Elszólította a kötelesség, és engem bízott meg azzal, hogy kísérjem az irodájába. Azt
ígérte, hogy nem lesz távol sokáig.
Vajon miféle dolga lehet Hadesnak? Talán egy újabb borzalmas paktumot köt egy
halandóval… vagy Minthe társaságát élvezi?
– Akkor megvárom a bárnál.
– Attól tartok, az nem lehetséges.
– Egy újabb parancs?
Ilias bocsánatkérően elmosolyodott.
– Attól tartok, ezt be kell tartania, Persephone.
Nem tetszett neki a dolog, de az nem Ilias hibája volt. Elmosolyodott.
– Csak a maga kedvéért. Mutassa az utat.
A szatír átvágott az egyre nagyobb tömegen, Persephone pedig követte Hades
irodája felé. Meglepődött, hogy Ilias is belépett a helyiségbe, vele együtt. A férfi
egyenesen a bárhoz ment, ahol korábban Hades is italt töltött magának.
– Tölthetek valamit? Bort esetleg?
– Igen, kérek, egy cabernet-t, ha van. – Ha már egész éjjel az Alvilágban kell
kóborolnia Hadesszal az oldalán, akkor azt inkább egy itallal a kezében tegye.
– Azonnal.
Ilias olyan vidám volt, hogy Persephonénak nehezére esett elhinnie, hogy
Hadesnak dolgozik. Úgy érezte, Antoni tiszteli Hadest. Vajon Ilias is?
A férfi gondosan kiválasztott egy palack bort, és hozzálátott kinyitni.
– Miért szolgálja Hadest?
– Nem szolgálom Lord Hadest. Hanem neki dolgozok. Nem mindegy.
Jogos.
– Akkor miért dolgozik neki?
– Lord Hades rendkívül nagylelkű – magyarázta a szatír. – Ne higgyen el minden
pletykát, amit hall. A legtöbb nem igaz.
Ez felkeltette Persephone érdeklődését.
– Meséljen el valamit, ami nem igaz.
Ilias kuncogni kezdett. Odatolta Persephone elé a borospoharat.
– Köszönöm.
– Nem tesz semmit. – A szatír fejet hajtott, és a mellkasára tette a kezét. Amikor
újra felnézett, Persephone meglepődött komoly arcán. – Azt mondják, Hades
rendkívüli szigorral tartja kézben a birodalmát. Ez így is van, de nem a hatalom miatt.
Az embereit óvja, vigyáz rájuk, és személyes sértésnek veszi, ha valamelyiküknek
bántódása esik. Ha valaki hozzá tartozik, kész szétszaggatni a világot, hogy
megmentse.
Persephonét kirázta a hideg.
– De én nem tartozok hozzá.
Ilias elmosolyodott.
– Pedig de. Különben nem töltöttem volna önnek bort az irodájában. – Újra fejet
hajtott. – Ha szüksége van még valamire, egyszerűen csak mondja ki a nevemet.
 Azzal elment, Persephone pedig egyedül maradt a csendben. Még a kandallóban
sem pattant a tűz. Persephone azon kezdett gondolkozni, hogy vajon ez is egy
olyanfajta büntetés, amit a Tartarusban használnak. Az biztos, hogy őt az őrületbe
kergetné.
Néhány pillanat múlva az üvegfalhoz lépett, ami a klub alsó szintjére nézett. Az
a furcsa érzése támadt, hogy valahogy így érezhettek az egykori olympiaiak, akik a
felhők között éltek, és néha lepillantottak a Földre.
Alaposan végignézte a lenti halandókat. Baráti társaságokat és párokat látott,
akiknek gondjai lassan feloldódtak a kezükben lévő italokban. Számukra ez csupán
egy átmulatott éjszaka volt, amikor jól érezhetik magukat. Ő is így érzett, amikor
először járt itt. Másoknak azonban a Sohaéjben tett látogatás reményt jelentett.
Őket is jól megnézte. Nem volt nehéz kiszúrnia őket, mert időről időre vágyódó
pillantásokat vetettek a második emeletre vezető csigalépcső felé, ahol Hades az
egyezségeit kötötte. Feltűnt neki az idegesek behúzott válla, a szorongók
szemöldökén csillogó verejték, a kétségbeesettek merev testtartása.
A látvány szomorúsággal töltötte el. Hamarosan azonban figyelmeztetni fogják
őket, hogy ne essenek áldozatul Hades játékainak. Gondoskodik róla.
Persephone elfordult az ablaktól, és odalépett Hades asztalához, a hatalmas,
fényesre csiszolt obszidiántáblához, mely úgy nézett ki, mintha egyenesen a földből
hasították volna ki. Vajon az Alvilágból származik?
Persephone végighúzta az ujját a sima felületen. A saját asztalával ellentétben,
amit máris jegyzetek és cetlik borítottak, Hades asztala üres volt. Csalódottan vonta
össze a szemöldökét. Abban bízott, hogy az asztalon talál majd valami használhatót.
De még csak fiókok sem voltak rajta.
Felsóhajtott, majd elfordult, és ekkor jutott eszébe, hogy Minthe az asztal mögötti
rejtett átjáróból bukkant elő. Persephone végignézte a falat, de semmi jelét nem látta
ajtónak. Közelebb lépett, és egészen odahajolt a falhoz, hogy megvizsgálja. Semmi.
Minden bizonnyal Hades varázsereje hozta működésbe. Ami viszont azt jelenti,
hogy reagálnia kellene a szívességre, amit kapott. Persephone végighúzta a kezét a
sima felületen. És az ujjai eltűntek a falban. Ijedten rántotta vissza a kezét, a szíve
keményen verte a mellkasát. Alaposan megnézte a kezét, de nem talált rajta sérülést.
A kíváncsiság lassan felülírta félelmét, de mielőtt újra megpróbálta volna,
Persephone hátrapillantott a válla fölött. Ezúttal mélyebbre nyomta a kezét a falban.
Úgy merült el benne, mintha folyadékba mártotta volna, és amikor átlépett, egy
kristálycsillárokkal megvilágított folyosón találta magát. A fény ellenére nem látta,
hova lép, így az első lépésénél elesett, és valami keményre zuhant.
Az eséstől elakadt a lélegzete. Pánikszerűen kapkodta a levegőt, és csak nehezen
tudott megnyugodni. Ekkor vette észre, hogy egy lépcsőfokon esett le. A fenti fény
alig világította meg.
Persephone az oldalában sajgó fájdalom ellenére talpra kászálódott. Levette a
cipőjét, letette a lépcső mellé, és elindult lefelé a meredek lépcsősoron. Az egyik kezét
az oldalára tapasztotta, a másikkal pedig a falat tapogatta. Attól tartott, hogy ha újra
elesik, akkor eltöri a bordáját.
Mire leért a lépcsőn, az oldala és a lába is sajgott. Előtte homályos, de vakító fény
szűrődött át egy barlangszerű nyíláson. Odabotorkált, és amikor átlépett, egy kövér,
zöld fűvel borított réten találta magát, melyet fehér virágok pettyeztek. A távolban egy
obszidiánpalota magasodott. Gyönyörű volt, mégis baljós, mint a villámoktól súlyos
fellegek. Amikor Persephone hátrapillantott, látta, hogy egy hatalmas, fekete hegy
gyomrából lépett ki.
Ez tehát az Alvilág. Annyira normálisnak, annyira gyönyörűnek tűnt. Mintha egy
teljesen különálló világ lenne a fenti világ alatt. Az égbolt végtelen és fényes volt,
napot azonban Persephone nem látott. A levegő nem volt sem hideg, sem meleg, bár
a fűszálakat ringató szellőtől libabőrös lett. A szél illatokat cibált magával, édes
virágok, fűszerek, hamu. Hadest is ezek az illatok lengték körül. Persephone szerette
volna mélyen magába szívni őket, de az esés miatt még az apró lélegzetvételek is
fájdalmasak voltak.
Ahogy elindult a hegybe vájt járat szájától, összefonta a karját a mellkasa előtt, és
igyekezett nem hozzáérni a fehér virágokhoz, nehogy elhervadjanak. Minél messzebb
jutott, annál dühösebb lett Hadesra.
Mindenfelé buja vegetációt látott. Egy része abban bízott, hogy az Alvilág nem áll
másból, mint hamuból, füstből és tűzből, de bármerre is nézett… élet vette körül.
Akkor meg minek bízta meg Hades azzal, hogy teremtsen itt életet? Úgy tűnik,
neki elég jól megy a dolog.
Mivel más épületet nem látott, a palota felé vette az irányt. Meglepte, hogy eddig
senki sem jött utána. Úgy tudta, hogy Hadesnak van egy háromfejű kutyája, ami az
Alvilág bejáratát őrzi. Azon tűnődött, vajon a szívesség miatt tudott-e ilyen könnyen
lejutni ide.
Egyre nehezebben vette a levegőt, és egyre jobban fájt az oldala. Egy idő után már
azt kívánta, bárcsak összefutna valakivel.
Hamarosan egy folyó zárta el az útját. Nyugtalanító és sötét volt, a felszínén
örvények kavarogtak. Persephone csak homályosan látta a túlparti fák lombkoronáját,
olyan széles volt.
Ez biztosan a Styx. A folyó jelentette az Alvilág határát, melyet egy Charon nevű
démon, más néven őrző lélek védelmezett. Ő szállította át a lelkeket a túlpartra,
Persephone azonban sem a révészt, sem a csónakját nem látta. Csak virágokat.
Rengeteg nárcisz tarkította a folyópartot.
Hogyan tudna átkelni a folyón? Visszanézett a fekete hegy felé. Túl messzire jutott,
hogy visszaforduljon. Jó úszó volt, de az oldalát gyötrő fájdalom biztosan lelassítaná.
A szélességét leszámítva egyébként egyszerű folyónak tűnt. Csak túl mélynek, túl
sötétnek tűnt a víz.
Persephone közelebb araszolt a parthoz. Meredek volt, nedves és csúszós. A fehér
virágok furcsa kontrasztban álltak az olajszerű vízzel. Persephone előbb a lábát dugta
bele a vízbe, majd lassan belecsúszott. Hideg volt, és rögtön nehezebben tudott csak
lélegezni, amitől rosszabb lett az oldalában sajgó fájdalom.
Kényelmes tempót diktálva kezdett úszni, de ekkor valami megragadta a bokáját,
és húzni kezdte. Mielőtt még sikoltani tudott volna, a víz alá rántották.
Persephone rúgott és karmolt, de minél jobban erőlködött, annál jobban szorította
és húzta az a valami. Lefelé a folyó mélyére. Persephone megpróbált megfordulni,
hogy lássa, mi kapta el, de az oldalába nyilalló fájdalomtól felordított, és a víz a
szájába, torkába tolult.
Aztán valami megragadta a csuklóját, keményen megrántotta, a bokáját fogó
valami pedig nem tudta tovább húzni. Amikor Persephone felnézett, újra felsikoltott.
És vizet lélegzett be.
Egy holttest markolta a karját. Két üres szem bámult rá, csontvázarcáról
bőrdarabok csüngtek. Persephone beszorult a két hulla közé, az egyik felfelé húzta,
a másik lefelé. Fájdalom feszítette a testét. Hamarosan két újabb lény érkezett, és
elkapták a szabadon maradt végtagjait. Persephonénak égett a tüdeje, sajgott a
mellkasa, a szeme mögötti nyomás egyre csak fokozódott.
Az Alvilágban fogok meghalni.
Ekkor azonban az egyik holt elengedte, és nekiesett a másik háromnak. Persephone
kihasználta az alkalmat, és olyan gyorsan kezdett úszni, ahogy csak tudott. Gyenge
volt és fáradt, de látta a felszín felett remegő furcsa égboltot, mely az édes levegővel
és a szabadsággal csábította.
Éppen akkor törte át a felszínt, amikor az egyik holt utolérte. Éles fájdalom nyilallt
Persephone vállába, és újra a víz alá rántották. Ezúttal is megragadták a csuklóját, de
most a folyópartról, és ez a kéz kirántotta a vízből. A holt dühösen engedte el.
Persephone sikoltani akart, de levegőt sem kapott! Azt felfogta, hogy valami
keményen fekszik, és egy dallamos hang azt mondja, lélegezzen.
De nem tudott. A fájdalomtól és a kimerültségtől képtelen volt levegőt venni. A
száján. Egy másik száj. Levegőt pumpált a tüdejébe. Persephone az oldalára gördülve
okádta ki a vizet a fűbe. Aztán kimerülten elterült.
Egy férfi arca vetett árnyékot az övére. Arany hajfürtjei és bronz bőre a napfényre
emlékeztette Persephonét. De a szeme fogta meg igazán. Arany fénnyel csillogott, és
tele volt kíváncsisággal.
– Isten vagy – motyogta Persephone meglepetten.
A férfi elmosolyodott, arca két oldalán gödröcskék jelentek meg.
– Az vagyok.
– Nem Hades vagy.
– Nem. Hermes.
– Aha – sóhajtotta Persephone, és visszaejtette a fejét.
– Aha?
– Igen, aha.
A férfi elvigyorodott.
– Szóval, hallottál már rólam?
Persephone grimaszt vágott.
– A fortély és tolvajok istene.
– Már ne haragudj, de kifelejtetted a kereskedést, az utakat, a sportot, az utazókat,
a sportolókat, a heraldikát…
– Hogy mehetett ki a fejemből a heraldika… – motyogta Persephone, és reszketni
kezdett.
– Fázol?
– Hát, most húztál ki egy folyóból…
Hermes levette a válláról a köpenyét, és Persephonéra terítette. Az anyag a bőrére
tapadt, és csak akkor kapott észbe, hogy még mindig az a rövid ezüst ruha van rajta,
amiben a Sohaéjbe indult.
Elpirult.
– Köszönöm.
– Nem tesz semmit. – Hermes fürkészően nézte. – Találgathatok, hogy ki vagy?
– Ó, hogyne, jó szórakozást.
Hermes elgondolkodva méregette, ujjával telt ajkát kocogtatva.
– Szerintem a szexuális frusztráció istennője lehetsz.
Persephone felnevetett.
– Szerintem az Aphrodite.
 – Jaj, azt mondtam szexuális frusztráció? Úgy értettem, hogy Hades szexuális
frusztrációja.
A szavak alig hagyták el a száját, amikor egy nyers erő hátrarántotta Hermest.
Földet érő teste alatt megremegett a föld, fűcsomók és kavicsok repültek a levegőbe.
A fájdalom ellenére Persephone fel tudott ülni. Amikor megfordult, Hades tornyosult
mögötte. Fekete öltönyt viselt, szeme sötéten villogott, orrlyuka kitágult.
– Ezt meg miért csinálta? – fakadt ki Persephone.
– Próbára teszi a türelmemet, istennő.
– Aha, szóval tényleg istennő vagy! – mondta diadalittasan Hermes, és sértetlenül
kikászálódott a törmelék közül.
Persephone Hadesra meredt.
– Ne aggódjon, meg fogja őrizni a titkát. Vagy a Tartarusban találja magát.
Hermes leseperte a földet a karjáról és a mellkasáról.
– Tudod, Hades, nem kell ám mindig fenyegetőzni. Néhanapján megpróbálhatnál
kérni is. Például megkérhettél volna, hogy lépjek hátra az istennődtől, ahelyett, hogy
keresztülrepítesz a fél Alvilágon.
– Nem vagyok az istennője! Maga pedig… – Persephone Hadesra pillantott.
Hermes felvonta a szemöldökét, és láthatóan jól szórakozott azon, ahogy próbált
talpra vergődni. – Lehetne kedvesebb is. Kimentett a folyójából!
Amint talpra állt, meg is bánta, hogy megmozdult. Szédült, és hányingere volt.
– Nem kellett volna kimenteni a folyóból, ha megvárt volna!
– Persze, mert magát éppen máshova szólította a kötelesség. – Persephone a szemét
forgatva fintorgott. – Bármit is jelentsen az.
– Hozzak talán egy szótárt?
Hermes felnevetett, mire Hades ránézett.
– Te miért is vagy még itt?
Persephone imbolyogni kezdett, Hades pedig villámgyors mozdulattal kapott
utána.
– Mi a baj?
– Leestem a lépcsőn. Szerintem… – Persephone összerezzent, amikor levegőt vett.
– Szerintem összezúztam a bordámat.
Amikor Hades szemébe nézett, meglepetten látta, hogy a férfi tekintetében
aggodalom remeg. Eszébe jutottak Ilias szavai. Személyes sértésnek veszi, ha bárkinek
is bántódása esik a birodalmában.
– Semmi baj – suttogta Persephone. – Jól vagyok.
– A vállán is van egy elég randa seb – mondta Hermes.
Az aggodalom egy pillanat alatt dühbe fordult Hades szemében. Megfeszült az
állkapcsa, és óvatosan a karjába emelte Persephonét.
– Hova megyünk?
– Hozzám – felelte Hades, majd elteleportált, egyedül hagyva Hermest a
folyóparton.
 7. fejezet
Némi szívesség
– Jól érzi magát? – kérdezte Hades.
Persephone lehunyta a szemét teleportálás közben, mert általában megszédül tőle.
Most kinyitotta, Hades szemébe nézett, és bólintott.
A férfi egy fekete selyem ágyneművel borított ágy szélére ültette. Egy
hálószobában voltak. Az obszidiánfalak és a padló a Sohaéjre emlékeztette
Persephonét, és bár minden fekete volt, mégis otthonosnak érezte a helyiséget. Talán
az ággyal szemközti kandallóban lobogó tűz miatt. Vagy a lába előtt heverő
prémszőnyeg miatt. Esetleg a sötétzöld erdőkre nyíló erkélyre kivezető, kétszárnyú
ajtó miatt.
Hades letérdelt elé, mire Persephonén végigfutott a félelem, és megremegett a
keze.
– Mit művel?
Hades nem mondott semmit, csak lehúzta róla Hermes köpönyegét. Ha van módja
felkészülni erre, akkor Persephone talán tiltakozott volna. Kiszolgáltatottnak érezte
magát. Hades a sarkára ült, és végignézett a testén. Legtovább a vállán éktelenkedő
seben időzött el a tekintete, és minden helyen megakadt, ahol az ezüst ruha elszakadt.
Aztán a férfi újra térdre emelkedett, és Persephone – hogy legalább egy kis méltóságát
megőrizze – az egyik karját a mellkasa elé húzta. Hades az ágyra támaszkodott,
Persephone két oldalára. Ebben a helyzetben éppen egy magasságba került az arcuk.
Amikor Hades megszólalt, whiskey-től édes lehelete végigsimította Persephone ajkát.
– Melyik oldal? – kérdezte Hades.
Persephone egy pillanatig elveszett a tekintetében, majd megfogta a férfi kezét,
és sajgó oldalához húzta. Még magát is meglepte a merészsége, de a jutalma meleg,
gyógyító érintés volt. Persephone felnyögve dőlt neki Hadesnak. Ha valaki éppen
most nyitott volna rájuk, akkor azt gondolhatta volna, hogy a halál istenének
szívverését hallgatja. A férfi lába között ült, fejét a mellkasára hajtotta.
Persephone vett néhány mély levegőt. Már egyáltalán nem fájtak a bordái. Hades
felé fordult, de nem húzódott el.
– Jobb? – A férfi hangja mély suttogás volt. Végigfutott Persephone bőrén, és ő
küszködve nyomta el a borzongást, ami átjárta a testét.
– Igen.
– Most a válla következik – állt fel Hades.
Persephone meg akarta nézni a sebet, de Hades az arcára
tette a kezét, és megállította.
– Ne – mondta. – Jobb, ha nem látja.
Aztán ellépett előle, és eltűnt a hálószobából nyíló másik helyiségben. Hamarosan
csobogó víz hangja szűrődött ki. Miközben várakozott, Persephone ledőlt az ágyra,
és legszívesebben lehunyta volna fáradt szemét.
– Ébren van, kedvesem? – Hades hangja olyan volt, akár az érintése. Meleg,
csábító. Újra letérdelt elé. Az alakja homályos volt, lassan élesedett ki.
– Sajnálom – suttogta Persephone.
 – Ne sajnálkozzon. – Hades hozzálátott lemosni a vért a válláról.
– Én is meg tudom csinálni. – Persephone fel akart ülni, de Hades nem engedte.
A szemébe nézett.
– Engedje meg. – Rejtőzött valami nyers és állatias a szemében, amivel Persephone
képtelen volt vitába szállni. Bólintott.
Hades gyengéden érintette meg, ő pedig lehunyta a szemét.
– Miért vannak holtak a folyójában? – Csak azért kérdezte, hogy a másik tudja,
nem aludt el újra.
– Vannak lelkek, akiket nem érmékkel temettek el.
Persephone kinyitotta az egyik szemét.
– Hát még mindig csinálja ezt?
Hades elmosolyodott. Persephone úgy döntött, tetszik neki, amikor mosolyog.
– Nem. Ők már réges-régen halottak.
– És mégis mit csinálnak a folyóban? Azon kívül persze, hogy megpróbálják vízbe
fojtani az élőket.
– Ezen kívül semmit – felelte a férfi tárgyilagosan, Persephone pedig elsápadt.
Aztán ráeszmélt, hogy ez a dolguk. Egy lélek se be, egy lélek se ki. Mindenkinek,
aki Hades tudta nélkül lép be az Alvilágba, át kell kelnie a Styx folyón. Amit nem
valószínű, hogy túlélnek.
Persephone ez után már nem mondott semmit. Hades kitisztította a sebét, majd
gyógyító erejének melege újra átjárta a testét. Hades a vállán többet időzött, mint a
bordáin. Mégis milyen súlyos lehetett a seb?
Amikor végzett, Hades az ujja közé vette Persephone állát.
– Öltözzön át!
– Nekem… nekem nincsen másik ruhám.
– De nekem igen. – Felsegítette, egy paraván mögé kísérte, és odanyújtott neki egy
rövid, szaténköntöst.
Persephone megnézte a ruhadarabot.
– Gyanítom, ez nem a magáé.
– Az Alvilág mindenféle vendégek fogadására fel van készülve.
– Köszönöm – mondta Persephone röviden. – De nem hiszem, hogy szívesen
vennék fel valamit, amit előzőleg a szeretői hordtak.
Abban reménykedett, hogy Hades azt feleli, nincsennek szeretői, de ehelyett a férfi
csak összehúzta a szemöldökét.
– Vagy ez lesz magán, vagy semmi.
– Nem tenné meg.
– Mit? Hogy levetkőztetem? Boldogan megtenném, és sokkal nagyobb
lelkesedéssel, mint ahogy azt gondolná, hölgyem.
Persephone egy pillanatig csak bámult rá, aztán leejtette a vállát. Kimerült, és
frusztráltnak érezte magát, és ezúttal nem volt kedve szembeszállni a másik istennel.
– Jól van.
Hades magára hagyta, hogy átöltözhessen. Amikor aztán a köntösben kilépett a
paraván mögül, Hades tekintete azonnal rátapadt. Hosszan bámulta, majd
megköszörülte a torkát, és a paravánra akasztotta Persephone vizes ruháit.
– És most?
– Pihenjen – mondta Hades, és a karjaiba kapta. Persephone ellen akart állni –
hiszen meggyógyította, és a fáradtsága ellenére járni azért még tudott –, de a férfi
karjában elöntötte a forróság, és elfogta a szégyenlősség, úgyhogy nem mondott
semmit. Nem tudott mondani semmit. Hades végig a szemébe nézett, ahogy letette
az ágyra, és betakarta.
Persephone egyre nehezebbnek érezte a pilláit.
– Köszönöm – suttogta, de ekkor észrevette Hades kemény arcvonásait.
Összehúzta a szemöldökét. – Haragszik.
Persephone odanyúlt, hogy kisimítsa a ráncokat a férfi homlokán, végighúzta az
ujját az arcán, majd a szája szegletén. Hades vonásai azonban nem lágyultak el az
érintése alatt, ő pedig elrántotta a kezét, és lehunyta a szemét, mert nem akarta látni
a férfi indulatait.
– Persephone – mondta egy pillanattal később.
– Hogyan? – kérdezett vissza Hades.
– Azt akarom, hogy Persephonénak hívjanak. Nem úrnőmnek.
– Pihenjen. Itt leszek, amikor felébred.
Persephone meg sem próbált küzdeni az álommal.

Dörzspapírnak érezte a szemét, amikor kinyitotta. Egy pillanatra azt hitte, hogy otthon
van, és a saját ágyában felszik, de aztán beléhasított, hogy majdnem belefulladt egy
alvilági folyóba. Hades a palotájába vitte, és most az ő ágyában fekszik.
Gyorsan felült, de elszédült, így aztán lehunyta a szemét. Csak amikor a pörgő
érzés elmúlt, akkor nyitotta ki újra. Hades egy széken ült, és őt figyelte. Egy pohár
whiskey-t tartott a kezében. Ez lehetett a kedvenc itala. A zakóját levette, csak a fekete
ing volt rajta, aminek feltűrte az ujját, és kigombolta a felső gombjait. Persephone
semmit sem tudott leolvasni az arcáról, de érezte, hogy még mindig ideges.
Hades belekortyolt a whiskeybe. A kettejük között nyúló csendet a kandallóban
megpattanó tűz törte meg. Ebben a némaságban Persephone különösen erősen érezte,
hogy a teste miként reagál a férfira. Hades nem csinált semmit, de most, hogy ilyen
közel volt hozzá, érezte az illatát, amitől tűz lobbant fel a hasában.
Szerette volna, ha Hades megszólal. Mondj valamit, hogy megint dühös lehessek
rád. Viszont a férfi néma maradt, ezért Persephone úgy döntött, ő fog beszélni.
– Mióta vagyok itt?
– Órák óta.
Persephone szeme elkerekedett.
– Mennyi az idő?
Hades megvonta a vállát.
– Késő.
– Mennem kell – mondta Persephone, de nem mozdult meg.
– Ha már idáig eljött, hadd vezessem körbe a világomban.
Amikor Hades felállt, a jelenléte megtöltötte a helyiséget. Lehúzta a whiskey-t,
odalépett az ágyhoz, és lerántotta Persephonéról a takarót. Alvás közben Persephonén
meglazult a köntös, felfedve a mellei közötti fehér bőrt. Elvörösödve húzta össze
magán a selymet.
Hades úgy tett, mint aki ebből semmit sem vett észre. Kinyújtotta a kezét.
Persephone megfogta, és arra számított, hogy amikor kikel az ágyból, a férfi hátrébb
lép. Hades azonban ott maradt, és a kezében tartotta az ujjait.
– Jól érzi magát? – Hangja mély morajként járta át a testét. Bólintott.
– Jobban.
 Hades végighúzta az ujját Persephone arcán. Az érintése nyomán felforrósodott
a bőre.
– Mondanom sem kell, hogy lesújtott, amiért bántódása esett a birodalmamban.
Persephone nagyot nyelt.
– Jól vagyok.
Hades kedves szeme elkomorult.
– Soha többet nem fog előfordulni. Jöjjön.
A szobához tartozó erkélyre vezette, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílt. Az
Alvilág színei fakók voltak ugyan, de akkor is gyönyörűek. A szürke ég pompás
hátteret adott a fekete hegyeknek, melyek beleolvadtak a sötétzöld erdőkbe. Jobbra
a fák elvékonyodtak, közöttük pedig, magas fűvel körbeölelve, ott tekergett a Styx
fekete vize.
– Tetszik?
– Gyönyörű – felelte Persephone. Hades elégedettnek tűnt. – Ezt mind maga
teremtette?
Kurta bólintás.
– Az Alvilág éppen úgy fejlődik, mint a világ fölötte.
Persephone ujjai még mindig Hadeséba fonódtak, a férfi pedig kivezette az
erkélyről, le egy lépcsősoron, mely a leggyönyörűbb kertbe vezetett, amit Persephone
valaha látott. A fekete kövekből kirakott ösvény fölé levendulaszínű lilaakác boltív
borult. Az ösvény két oldalán lila és vörös virágok pompáztak.
A kert látványától egyszerre ámult el és gerjedt haragra. Hades felé fordult, és
kirántotta a kezét az övéből.
– Rohadék!
– Emlékszik, mit mondtam a jelzőkről, Persephone?
– Ne merjen ezzel jönni. Ez… ez gyönyörű! – Belesajdult a szíve a szépségbe,
és abba, hogy milyen régóta igyekszik ő is valami hasonlót teremteni. Minél tovább
nézte a kertet, annál több virágot fedezett fel – tintakék rózsákat, rózsaszín
bazsarózsákat, lila levelű fűzfákat.
– Valóban az – helyeselt Hades.
– Akkor meg miért kért meg engem arra, hogy teremtsek itt életet? – Persephone
igyekezett nem túl csüggedtnek hangzani, de nem sikerült, hiszen ott állt abban a
kertben, melyet oly sokszor elképzelt már magának.
Hades hosszú pillanatokig bámulta őt, majd intett a kezével, mire a rózsák, a
bazsarózsák és a fűzfák mind eltűntek. A helyükön nem maradt semmi, csak a puszta,
sivár föld. Persephone elképedve bámulta a birodalma romjain álló Hadest.
– Az egész csupán illúzió. Ha tényleg egy kertet akar itt létrehozni, akkor valóban
az lesz itt az egyetlen élet.
Persephone ámulattal vegyes undorral nézte a pusztaságot. Mindezt a szépséget
Hades varázsereje teremtette? És ilyen könnyedén fenn tudja tartani? Valóban
rendkívüli erejű isten volt.
Hades visszaállította az illúziót, és folytatták útjukat a kertben. Ahogy követte a
férfit, Persephonét körbeölelték az illatok – édes rózsa, füstös bukszus, borsos
muskátli, és rengeteg más illat. A lombkoronák gazdag illata felidézte azokat az
időket, amikor még az üvegházban élt, ahol anyja virágai olyan könnyedén
burjánzottak, és az ígéretet, hogy soha nem tér oda vissza. Persephone rádöbbent,
hogy ha képtelen lesz teljesíteni a Hadesszal kötött megállapodást, akkor nem ért el
mást, mint hogy az egyik börtönt egy másikra cserélte.
 Végül egy alacsony kőfalhoz értek, ahol a föld kopár maradt, és a talpuk alatt nem
volt semmi, csak hamu.
– Itt dolgozhat.
– Még mindig nem értem – mondta Persephone, mire a férfi ránézett. – Illúzió
vagy sem, gyönyörű növények veszik körül.
Miért követeli pont ezt tőlem?
– Ha nem kívánja teljesíteni a megállapodásunk feltételeit, akkor csak szóljon,
Lady Persephone. Alig egy óra alatt elő tudok készíttetni önnek egy lakosztályt.
– Ahhoz nem vagyunk elég jóban, hogy lakótársak legyünk, Hades. – A férfi
felvonta a szemöldökét, Persephone pedig felszegte az állát. – Milyen gyakran jöhetek
le ide dolgozni?
– Amilyen gyakran csak akar. Tudom, hogy alig várja, hogy teljesítse a feladatát.
Persephone lesütötte a szemét, majd lehajolt, és belemarkolt a hamuba. A talaj
olyan volt, mint a selyem, és úgy folyt át az ujjai között, mint a víz. Mégis hogyan
tudna itt kertet telepíteni? Az anyja a semmiből tudott magokat teremteni és kihajtatni
őket. Ha azonban Persephone csak hozzáér egy növényhez, az rögtön elhervad. Talán
meg tudná győzni Demetert, hogy adjon neki néhányat a magjai közül. Az isteni
varázserőnek minden halandó kertészeti trükknél nagyobb esélye lenne ebben a
pusztaságban.
Végiggondolta a tervét, és felállt. Ekkor vette észre, hogy Hades őt nézi. Kezdett
ugyan hozzászokni a tekintetéhez, de még mindig védtelennek érezte magát ilyenkor.
Az sem segített a helyzetén, hogy csak a rövid, fekete köntös volt rajta.
– És… mégis hogyan léphetek be az Alvilágba? – kérdezte. – Gondolom, nem
kívánja, hogy úgy távozzak, ahogyan érkeztem.
– Hmm. – Hades elgondolkozva billentette oldalra a fejét. Persephone mindössze
három napja ismerte a férfit, de amennyire meg tudta ítélni, akkor csinálja ezt, ha
különösen mulattatta valami. Akkor, amikor már tudta, hogy mit fog tenni.
De még így is meglepődött, amikor Hades megfogta a vállát, és magához rántotta.
Persephone hiába támasztotta ki a mellkasán, amikor az ajkuk összeért, teljesen
elveszítette a valóságérzékelését. A lába nem tartotta meg, Hades karja viszont
körbefonta, és szorosan ölelte. A férfi szája forró és mohó volt. Nemcsak az ajkával
csókolta, hanem a fogaival és a nyelvével is, Persephone pedig ugyanilyen
szenvedéllyel felelt. Bár tudta, hogy nem kellene bátorítania Hadest, a teste saját
döntéseket hozott.
Ahogy a keze feljebb tévedt a férfi mellkasáról a nyakára, Hades torkából olyan
mély hang tört fel, mely egyszerre rémisztette meg és izgatta fel. Aztán
megmozdultak. Pár pillanattal később már a hideg kőfal feszült Persephone hátának.
Amikor Hades felemelte a földről, a dereka köré fonta a lábát. A férfi sokkal magasabb
volt nála, és ebben a helyzetben végig tudta csókolni az állát, rá tudott harapni a fülére,
és végig tudta simítani az ajkával a nyakát. Az érzéstől Persephone felnyögött,
hozzápréselte magát Hadeshoz, beletúrt a hajába, és meglazította a sötét tincseket
összefogó zsineget. Amikor aztán Hades benyúlt a köntöse alá, és végigsimított
érzékeny bőrén, Persephonéból halk sikoly tört fel, és belemarkolt a férfi hajába.
Hades ekkor húzódott el. Szemében olyan vágy izzott, amit Persephone a saját
hasában is érzett. Alig kapott levegőt. Egy hosszúra nyúlt pillanatig egyikük se
mozdult. Hades keze még mindig a köntös alatt volt, a combját markolta. Ha feljebb
csúsztatta volna, Persephone nem állította volna meg. Hades ujjai veszélyesen
közel voltak ahhoz a területhez, amiből csak úgy áradt a forróság. Tudta, hogy ezt
Hades is érzi. Ha engedne a vágynak, utána hogy érezné magát? Valamilyen okból
kifolyólag nem akarta megbánni, hogy közel került Hadeshoz.
Talán a férfi is megérezte ezt, mert kihúzta a kezét a köntös alól, és letette
Persephonét a földre. Sötét haja hullámokban omlott a vállára, fekete keretbe vonta
az arcát.
– Mostantól, ha belép a Sohaéjbe, csak egy csettintésébe kerül, és itt találja magát.
Persephone arcából minden szín kifutott, és egy pillanatra még levegőt venni is
elfelejtett. Hát persze. Megint szívességet tett. Szégyellte magát. Miért engedett neki?
Miért engedte, hogy így elfajuljanak a dolgok? Tudta, hogy nem szabad megbíznia
az Alvilág istenében – még a szenvedélyében sem.
Megpróbálta ellökni magától, de Hades meg sem moccant.
– Másképp is tud szívességet tenni? – csattant fel Persephone. Hades látszólag jól
szórakozott.
– Nem nagyon ellenkezett.
Persephone elvörösödött. Remegő ujjaival megérintette bizsergő ajkát. Hades
szemében megvillant valami, és egy pillanatig Persephone azt hitte, folytatni fogja,
amit elkezdett.
Azt pedig nem engedheti.
– Mennem kell – mondta.
Hades bólintott, aztán átkarolta a derekát.
– Mit művel?
Hades csettintett. A világ elhomályosodott Persephone körül, majd egy pillanat
múlva a szobájában találta magát. Megszédült, ezért meg kellett kapaszkodnia Hades
karjában. Kint még mindig sötét volt, de az ágya mellett álló óra szerint hajnal öt volt.
Csak egy órája maradt, mielőtt fel kell kelnie, és be kell mennie dolgozni.
– Persephone. – Hades hangja mély morgás volt, ő pedig a szemébe nézett. – Soha
többet ne hozzon halandót a birodalmamba. Főleg ne Adonist. Tartsa magát távol tőle!
Persephone összehúzta a szemét.
– Honnan ismeri?
– Az nem számít.
Próbált elhúzódni a férfitól, de Hades nem engedte. Szorosan tartotta.
– Együtt dolgozunk, Hades – mondta Persephone. – Mellesleg, maga nem
parancsol nekem.
– Nem parancs volt. Kérés.
– A kérés azt feltételezi, hogy van választásom.
Nem tudta, hogyan lehetséges, de a férfi még szorosabban fogta. Centik
választották el az arcukat, Persephone pedig azon kapta magát, hogy egyre
nehezebben tudja tartani a szemkontaktust, mert a tekintete időről időre a férfi szájára
siklik. A kertben váltott csók fantomfájdalma még ott sajgott az ajkán. Összeszorította
a szemét.
– Van választása. De ha őt választja, akkor magamhoz rendelem, és akkor talán
soha többé nem hagyja el az Alvilágot.
Erre rögtön kipattant Persephone szeme, és Hadesra meredt.
– Nem lenne képes rá – préselte át a fogai között.
Hades felnevetett, és olyan közel hajolt hozzá, hogy Persephone az ajkán érezte
a leheletét.
– Ó, kedvesem. Fogalma sincs, mi mindenre vagyok képes.
Azzal eltűnt.
 8. fejezet
Kert az Alvilágban
Lexa Persephonéval szemben ült a Sárga Nárcisz teraszán. Együtt mentek le a
bisztróba reggelizni, mielőtt elválnak útjaik: Persephone Artemis Könyvtárába
készült, Lexa pedig a Talaria Stadionba, hogy Adonisszal és a barátaival megnézzék
a Próbát.
Tartsa magát távol tőle! Hades hangja még mindig úgy visszhangzott Persephone
fejében, mintha a férfi a fülébe suttogott volna. Kirázta a hideg. A figyelmeztetés
ellenére elment volna Lexáékkal, de rengeteg dolga volt: utána kellett néznie egy
istennek, ültetnie kellett egy kertet, és meg kellett nyernie egy fogadást. De azért
nagyon érdekelte volna, hogy Hades miért nem kedveli Adonist. Vajon tisztában volt
azzal az Alvilág királya, hogy a figyelmeztetése csak még kíváncsibbá teszi?
– Sebes a szád – mondta Lexa.
Persephone eltakarta az ajkát a kezével. Alapozóval és rúzzsal igyekezett elrejteni
a foltot.
– Kit csókoltál meg?
– Miért gondolod, hogy bárkit is megcsókoltam?
– Azt nem tudom, hogy te megcsókoltál-e valakit. Talán valaki megcsókolt téged.
Persephone elpirult – valaki bizony megcsókolta, de nem azért, amiért Lexa
gondolja. Csak egy szívességet tett, emlékeztette magát. Bármit megtenne, hogy többé
ne zavarjam. Akár azt is, hogy felajánl egy rövidebb utat az Alvilágba.
Nem kéne engednie, hogy romantikus gondolatai támadjanak a halál istenével
kapcsolatban.
Hades az ellenség. A te ellenséged. Belecsalt egy alkuba, és rávett, hogy használd
a nem létező erődet. Ha képtelen leszel életet teremteni az Alvilágban, akkor örökre
a foglya leszel.
– Csak találgatok. Mivel tegnap este tízkor mentél el, és csak reggel ötkor értél
haza.
– Ezt… ezt meg honnan tudod?
Lexa elmosolyodott, de Persephone tudta, hogy a barátnőjét bántja kissé a
titkolózása.
– Úgy tűnik, mindkettőnknek megvannak a maga titkai. Fent voltam, Adonisszal
beszéltem. Hallottalak megjönni.
Lexa azt hallotta, amikor kiosont a konyhába vízért, miután Hades a hálószobájába
teleportálta, de nem akarta kijavítani. Inkább Lexa mondandójának a másik felére
koncentrált.
– Ó! Szóval te és Adonis beszélgettek?
Ezúttal Lexa pirult el, Persephone pedig hálás volt, amiért sikerült más mederbe
terelnie a beszélgetést. Még akkor is, ha
 nem tudta, mit érezzen, hogy a legjobb barátnője és a kollégája randiznak. Ráadásul
még arra is rá kell jönnie, hogy Hades miért nem kedveli Adonist. Vajon csak azért,
mert magával vitte a Sohaéjbe, vagy más is van a háttérben?
– Nem jelent semmit – mondta Lexa.
Persephone tudta, hogy Lexa csak nem akarja beleélni magát a dologba. Régen
volt, hogy bárki iránt is érdeklődött volna. Az első főiskolás barátjába – egy Alec nevű
birkózóba – gyorsan és keményen belezúgott. A fiú rendkívül jóképű és sármos volt…
egy darabig. Amiről Lexa az hitte, hogy csupán féltés, arról hamarosan kiderült, hogy
sokkal inkább irányítás. A dolgok odáig fajultak, hogy egyik este a fiú ordítozni
kezdett vele, amiért Lexa el akart menni Persephonéval, és azzal vádolta, hogy
megcsalja. Lexa ekkor döntött úgy, hogy véget kell vetnie a kapcsolatnak.
Csak a szakításuk után tudta meg, hogy Alec egyáltalán nem volt hűséges hozzá.
Összetört a szíve, és voltak olyan idők, amikor Persephone nem tudta, hogy valaha
is helyrejön-e.
– Csak a mai napot tervezgettük, és csak… csak tovább beszélgettünk – folytatta
Lexa. – Nagyon érdekes srác.
– Érdekes? – Persephone felnevetett. – Te vagy érdekes. Divatmániás. Boszorkány.
Tetkók. Mi többet akarhatna egy srác ennél?
Lexa a szemét forgatta, és figyelmen kívül hagyta a bókot.
– Tudtad, hogy örökbe fogadták? Ezért lett újságíró. Hogy megtalálja a vér szerinti
szüleit.
Persephone csóválni kezdte a fejét. Tulajdonképpen semmit
sem tudott Adonisról, leszámítva, hogy az Új-Athén Hírmondónál dolgozik és
rendszeresen jár a Sohaéjbe, ami elég ironikus, hiszen Hades láthatóan nem szíveli.
– El sem tudom képzelni, hogy az milyen lehet – gondolkodott el Lexa. – Úgy
létezni a világban, hogy nem tudod, ki vagy valójában.
Lexa nem tudhatta, milyen fájdalmasak a szavai. A Hadesszal kötött alkuja arra
emlékeztette Persephonét, hogy mennyire nem találja a helyét a világban.
Amint Lexa elindult a Próbára, Persephone kért egy kávét elvitelre, és elindult
Artemis Könyvtárába, hogy beüljön a kilenc görög múzsáról elnevezett pompás
olvasótermek egyikébe. Mindegyiket szerette, de mindig is Melpomene Terme volt
a kedvence. Most is ide ült be. Nem tudta, hogy miért éppen a tragédia múzsájáról
nevezték el a termet, leszámítva persze, hogy az istennő szobra ott állt az ovális terem
közepén. Az üvegmennyezeten át fény ömlött be, megvilágítva a hosszú asztalokat
és a tanulósarkokat.
Persephone azért jött ide, mert egy bizonyos könyvet keresett. Ujjaival
végigcirógatta a bőrkötéseket és arany díszítéseket. Végre megtalálta: Az istenek:
Erők és szimbólumok.
Az egyik asztalhoz vitte a könyvet, leült, és addig lapozott, míg meg nem találta,
amit keresett. A név félkövér betűkkel virított az egyik lap tetején:

Hades, az Alvilág istene.

Már ennyitől felgyorsult a szívverése. A bejegyzéshez egy rajz is tartozott Hades
arcképéről, amit Persephone végigsimított az ujjaival. Erről a képről aztán senki sem
ismerné meg a való életben, mert túl sötét volt, de bizonyos vonásokat azért fel lehetett
fedezni. Az orra íve, állkapcsának a vonala, hajának hosszú tincsei, ahogy a vállára
omlottak.
 Persephone tekintete az oldalon írt adatokra siklott, melyek azt taglalták, hogyan
is lett Hades az Alvilág istene. A Titánok legyőzése után sorsot húzott az öccseivel
– Hades kapta meg az Alvilágot, Poseidon a Tengereket, Zeus pedig az Egeket.
Ezenfelül mindhárman egyformán szabad bejárást kaptak a Földre.
Persephone gyakran elfelejtette, hogy a három istennek egyformán erős a hatalma
a Földön. Főként azért, mert Hades és Poseidon ritkán hagyta el a saját birodalmát.
Zeus leereszkedése a Földre viszont emlékeztető volt a testvérei számára. Hades és
Poseidon nem nézte tétlenül, hogy Zeus az uralma alá hajtsa azt a birodalmat, ami
felett mind a hármuknak van hatalma. Persephone ennek ellenére sem tudta, hogy ez
mit jelenthet Hades hatalmával kapcsolatban. Vajon neki is megvan az a képessége,
mint az anyjának, amivel viharokat és éhínséget hozhat a halandókra?
Persephone addig olvasott tovább, míg el nem ért a Hades erejét részletező
bekezdéshez. Miután elolvasta, nem tudta eldönteni, hogy jobban fél-e az istentől,
vagy jobban csodálja.
Hades megannyi képességgel bír, de mind közül a legfőbb és legerősebb a
nekromancia, beleértve a reinkarnációt, a feltámasztást, a lélekvándorlást, a
halál megjövendölését és a léleklopást. Mivel birodalma a föld alatt létezik,
képes manipulálni a földet és annak elemeit, és képes kivonni a mélyből az
értékes fémeket és drágaköveket.

Valóban a leggazdagabb.
További képességei közé tartozik a sárm – képes elcsábítani a halandókat és
alacsonyabb rendű isteneket, hogy kedve szerint cselekedjenek – és a
láthatatlanság.

Láthatatlanság?
Persephone ettől nagyon ideges lett. Valahogy ki kell csikarnia egy ígéretet
Hadestól, hogy ezt a képességét sosem fogja ellene felhasználni.
Lapozott, és átolvasta a Hades szimbólumairól és az Alvilágról szóló részeket.
A nárcisz szent virág a holtak ura számára. A fehér, sárga és narancs színben
is megtalálható, csésze alakú sziromzattal bíró virág bőséggel terem az
Alvilágban. Az újjászületés szimbóluma. Azt beszélik, Hades azért választotta
jelképévé ezt a virágot, hogy reményt adjon azon lelkeknek, kik a
reinkarnációjukra várnak.

Persephone hátradőlt a székében.

A könyvben leírt isten egyáltalán nem olyan volt, mint akivel pár napja találkozott.
Az az isten elhúzta az emberek orra előtt a vagyon és a pénz mézesmadzagját. Annak
az istennek mások fájdalma csupán játék volt. A bejegyzésben szereplő isten
ugyanakkor együttérző és melegszívű. Vajon mi változott meg azóta, hogy Hades
szimbólumának választotta a nárciszt?
Voltak sikereim, mondta Hades. De mit jelenthet ez? Fel kell még tennie pár kérdést
neki!
Amikor az Alvilágról szóló résszel is végzett, Persephone listába szedte a
szövegben említett virágokat – aszfodélosz, sisakvirág, tubarózsa, nárcisz –, majd
keresett egy virágokról szóló könyvet, amit részletesen kijegyzetelt, különös
figyelmet fordítva arra, hogyan kell gondoskodni ezekről a virágokról.
 Elkomorult, amikor a legtöbb leírásnál a közvetlen napfény kifejezéssel találkozott.
Vajon megteszi Hades fakó égboltja is? Az anyjának a napfény hiánya sem számítana.
Egy hóvihar közepén is tudna rózsát növeszteni.
Igen, ha ő is rendelkezne az anyja erejével, akkor már ott virágozna az a kert az
Alvilágban.
Amikor Persephone végzett, fogta a listáját, elment egy virágkereskedésbe, és
magokat vásárolt. Amikor a boltos – egy idősebb, hosszú bozontos hajú, és nagy, ősz
szakállú férfi – a nárciszhoz ért, felnézett a listából.
– Mi itt nem tartjuk az ő jelképét.
– Miért nem?
– Kedvesem, csak kevesek mondják ki a holtak királyának a nevét, és azok is
elfordítják a fejüket.
– Ez úgy hangzik, mintha nem szeretne magának boldog életet az Alvilágban.
A boltos elsápadt, Persephone pedig néhány plusz virággal, egy pár kesztyűvel,
egy locsolókannával és egy kis ásóval távozott. Abban reménykedett, hogy ha
kesztyűben ér a magokhoz, akkor nem öli meg őket, mielőtt a földbe tenné.
Miután kilépett a boltból, azonnal a Sohaéjbe indult. Ez volt zsinórban a harmadik
nap, hogy odament. Elég korán volt, így senki nem várakozott a klub előtt. Az ajtó
azonnal kinyílt, és amint belépett, Persephone mély levegőt vett, és pontosan ahogy
Hades mutatta, csettintett egyet. A helyiség elhomályosult körülötte, a következő
pillanatban pedig már az Alvilágban találta magát. Ugyanazon a helyen, ahol Hades
megcsókolta.
Néhány pillanatig még forgott vele a világ. A saját erejéből még sosem teleportált,
mindig mások varázserejét használta. Ezúttal Hades varázserejét, ami idegenül, de
nem kellemetlenül tapadt a bőréhez, a nyelvén pedig úgy bizsergett, mint az isten
csókja. Persephone egyből kimelegedett az emléktől. Gyorsan a lába előtt elterülő,
élettelen talajra pillantott. Úgy döntött, hogy a fal mentén kezd, és először a
sisakvirágot, mind közül a legmagasabb növényt ülteti el, mely lila virágokat hoz
majd. Utána az aszfodélosz következik, ami fehérben fog pompázni. Végül a vörös
tubarózsa.
Miután megvolt a terve, Persephone térdre ereszkedett, és ásni kezdett. A földbe
ejtette az első magot, majd vékonyan betemette földdel.
Egy megvan.
Van még hátra pár.
Persephone addig dolgozott, hogy a karja és a térde is megfájdult. Verejték
gyöngyözött a homlokán, letörölte a kézfejével. Amikor végzett, leült a sarkára, és
végignézett a munkáján. Nem igazán tudta megmondani, mit érzett, miközben a
szürke talajt figyelte, de azt tudta, hogy valami sötét és nyugtalanító eszi be magát
a gondolatai közé.
Mi van, ha nem lesz képes rá? Mi van, ha nem tudja teljesíteni a feltételeket? Akkor
tényleg örökre itt ragad az Alvilágban? Vajon az anyja, aki maga is hatalmas istennő,
harcolna azért, hogy kiszabadítsa?
Persephone elhessegette ezeket a gondolatokat. Sikerülni fog! Talán nem képes
varázslattal egy egész kertet megteremteni, de semmi sem akadályozza, hogy halandó
trükköket is kipróbáljon… kivéve a halálos érintése. Pár hét múlva kiderül, hogy
bevált-e a kesztyű.
Kézbe vette a locsolókannát, és körbenézett, hol tudná megtölteni.
 Az alacsony falra esett a tekintete. Ha felmászik rá, talán a tetejéről látni fogja, hol
van a közelben forrás vagy folyó.
Óvatosan, nehogy letapossa a frissen ültetett magokat, odalépett a falhoz, és
szemügyre vette. Akárcsak minden, ami Hadesé, a fal is obszidián volt, és úgy nézett
ki, mint a kővé vált vulkánkitörés. Persephone óvatosan mászott az éles peremek
között, és csak egyszer csúszott meg, akkor is sikerült visszanyernie az egyensúlyát.
Viszont elvágta a kezét. Felszisszent, az ujjai összeragadtak a vértől, de végül sikerült
felmásznia a fal tetejére.
– Ó!
Tegnap alaposan szemügyre vette az Alvilágot, de a hely még mindig képes volt
meglepni. A falon túl hatalmas, zöldellő fűvel borított mező nyúlt el, hosszú
mérföldeken át, és egy cipruserdőben ért véget. A fűtengeren egy széles, vad folyó
vágott át. Ebből a távolságból Persephone nem tudta megítélni a víz színét, de abban
biztos volt, hogy nem fekete, mint a Styx. Azt tudta, hogy több folyó található itt,
de még annyira sem ismerte az Alvilág természetföldrajzát, hogy találgatni tudjon,
ez melyik lehet.
De nem is számít igazán. A víz az víz.
Persephone lemászott a falról, és a locsolókannával a kezében átvágott a füves
mezőn. A fűszálak csiklandozva simogatták csupasz kezét és lábát. A fű közül olyan
narancsszín virágok kandikáltak ki, amilyeneket még sose látott. Időnként szellő
sepert végig a mező fölött. Tűz szagát hozta magával, és bár nem volt kellemetlen, arra
emlékeztette Persephonét, hogy hiába veszi körül szépség, mégiscsak az Alvilágban
van.
Ahogy továbbment, egy vörös labdát talált.
Furcsa. Nagyobb volt, mint egy átlagos labda, majdnem akkora, mint a feje.
Amikor lehajolt, hogy felvegye, valami mélyen felmordult. Ahogy Persephone
felkapta a fejét, a magas fűből két fekete szem bámult rá.
Felsikoltott, és a labdával a kezében hátratántorodott. Egy… nem, három
megtermett dobermann állt előtte. Fényes bundájuk csak úgy ragyogott, és felnyesett
fülük időnként megrándult. Aztán Persephone észrevette, hogy mind a hárman a
kezében tartott vörös labdát bámulják. A morgásuk lassan vinnyogásba váltott.
– Ó… – sóhajtott fel Persephone. – Szóval labdázni akartok?
A három kutya leült, nyelvük kilógott szájukból. Persephone elhajította a labdát,
mire mind a hárman utánairamodtak. Persephone nevetett, ahogy egymáson
átbukdácsolva rohantak a labda után. Nem sokkal később visszatértek, a labda a
középen álló kutya szájában volt. Letette Persephone lába elé, majd odaült a másik
kettő közé, és engedelmesen vártak, hogy újra eldobja. Ki képezhette ki őket?
Persephone újra és újra eldobta a labdát, egészen addig, míg el nem ért a folyóhoz.
A Styxszel ellentétben ennek a vize tiszta volt, és holdkőnek tűnő sziklák között
csobogott át. Gyönyörű volt, de ahogy közelebb lépett, egy kéz ragadta meg a vállát,
és visszarántotta.
– Ne! – Persephone elesett, és amikor felnézett, egy istennővel találta magát
szemben. – Ne meríts vizet a Lethéből! – A hangja parancsoló volt ugyan, mégis
kedves. Hosszú, fekete hajának egyik felét felkötötte, a másik szabadon lógott,
egészen a derekáig. Ősi öltözéket viselt, bíbor peploszt és fekete köpönyeget. A
homlokából két kicsi, fekete szarv állt ki, és aranykoronát viselt. Vonásai gyönyörűek,
mégis zordak voltak, ívelt szemöldöke kiemelte szögletes arcában ülő,
mandulavágású szemét.
 A három dobermann az istennő mögé ült le, és csóválni kezdték a farkukat.
– Istennő vagy – mondta Persephone, miközben feltápászkodott. A nő
elmosolyodott.
– Hecate.
Lexának hála Persephone sokat tudott Hecatéról. Ő a boszorkányság és a mágia
istennője. Ezen kívül azon kevés istennők közé tartozott, akiket Demeter is csodált.
Talán azért, mert Hecate nem olympiai. Mindenesetre Hecate volt a nők és elesettek
védelmezője is – a maga módján gondoskodó, bár jobb szerette a magányt.
– Én…
– Persephone vagy – mosolygott Hecate. – Vártam már, hogy találkozzunk.
– Tényleg?
– Ó, igen. – Amikor Hecate felnevetett, úgy tűnt, mintha felragyogott volna. – Nem
kis felfordulást okoztál, amikor beleestél a Styxbe. És Lord Hadesba.
Persephone elpirult.
– Sajnálom, hogy rád ijesztettem, de ahogyan azzal bizonyára te is tisztában vagy,
az Alvilág folyói veszélyesek, még egy istennő számára is – magyarázta Hecate. – A
Lethe elveszi az emlékeidet. Hadesnak figyelmeztetnie kellett volna téged. Később
majd leteremtem.
Persephone felnevetett, ahogy elképzelte, amint Hecate leteremti Hadest.
– Nézhetem?
– Ó, kedvesem, csakis a te jelenlétedben szándékozom megdorgálni.
Egymásra mosolyogtak.
– Véletlenül nem tudod, hol találhatnék vizet? Most ültettem el pár magot.
– Kövess! – fordult meg Hecate, és felvette a vörös labdát is, hogy aztán eldobja.
A három kutya átnyargalt a magas füvön.
– Látom találkoztál Hades kutyáival.
– Tényleg az ő kutyái?
– Persze. Imádja az állatokat. Van három kutyája, Cerberus, Typhon és Orthrus,
és négy lova, Orphnaeus, Aethon, Nycteus és Alastor.
Hecate egy forráshoz vezette, ami a kert mélyén rejtőzött.
– Te itt élsz? – kérdezte Persephone, miközben megtöltötte a kannáját.
– Sok helyen élek. De ez a kedvencem.
– Tényleg?
– Igen. – Hecate elmosolyodott, és végignézett a tájon. – Szeretek itt lenni. A lelkek
és az elveszettek az én szerelmeim, Hades pedig volt olyan kedves, és a
rendelkezésemre bocsátott egy kunyhót.
– Sokkal szebb a hely, mint képzeltem.
– Mindenki ezt mondja, aki látja. Na, öntözzük meg azt a kertet!
Visszatértek Persephone kertjébe, és megöntözték a magokat. Hecate a jelzésekre
mutatott, amiket Persephone tűzött ki, hogy mit hova ültetett.
– Mondd csak, miféle növények ezek?
– Az ott szellőrózsa. – Persephone azon kapta magát, hogy elpirult. – Azon az
estén, amikor először találkoztunk, Hades ezt viselte az öltönyén.
Összeszedte a szerszámait, Hecate pedig mutatott egy kis falmélyedést a palota
közelében, ahol tárolhatta őket.
Utána körbevezette a birtokon. Ahogy elhaladtak Hades obszidiánpalotája mellett,
Persephone több olyan dolgot is észrevett, ami eddig elkerülte a figyelmét – egy kővel
borított udvart és istállókat.
 A magas fűvel övezett palaösvényt követték.
– Aszfodélosz! Mennyire imádom! – kiáltott fel Persephone, amikor észrevette a
fűbe vegyülő virágok hosszú szárát és fehér szirmait. Minél közelebb értek, annál
többet láttak belőle.
– Igen, közel vagyunk Asphodelhez. – Hecate kinyújtott karral megállította
Persephonét. Egy meredek kanyon szélén álltak. Az aszfodélosz pont a meredély
szélén nőtt, és így alig látták, hol kezdődik a szakadék.
Persephone nem igazán képzelte el, milyen lehet Asphodel, de mindig is azt
gondolta, hogy a halál egy céltalan létezésbe vezet – ahol a lelkeknek már nincs
értelme. A kanyon alján azonban pezsgett az élet.
Mérföldekre nyúló, zöld mező terült el alattuk, amit a távolban lankás dombok
öveztek. A smaragdszín mezőn házikók álltak elszórtan, mindegyik egy kicsit
különbözött a többitől. Némelyik fából készült, mások obszidiántéglából. Néhány
kéményből füst szállt fel, az ablakokban virágok pompáztak, és meleg fény szűrődött
ki belőlük. A mező közepét egy széles út szelte ketté, melynek mentén színes sátrak
álltak, és lelkek nyüzsögtek közöttük.
– Csak nem… ünnepelnek valamit? – kérdezte Persephone.
Hecate elmosolyodott.
– Piacnap van. Szeretnél körülnézni?
– Nagyon is.
Hecate kézen fogta Persephonét, és leteleportált vele a völgybe. Amikor
Persephone felnézett, Hades palotája a fakó égbe veszve magasodott a völgy fölé. A
Sohaéj is hasonlóan tornyosult a halandók fölé. Egyszerre volt gyönyörű és baljós, és
Persephone azon tűnődött, hogy mit érezhetnek a lelkek, amikor felnéznek a király
tornyára.
Az utat, amit követtek, lámpások övezték. A körülöttük sétálgató lelkek pont olyan
élőnek tűntek, mint a fenti világ emberei. Most, hogy Persephone közelebb ért, látta,
hogy a színes sátrak tele vannak áruval – almák és narancsok, fügék és gránátalmák.
Máshol gyönyörű mintákkal díszített sálakat és szőttes takarókat árultak.
– Meglepettnek tűnsz – mondta Hecate.
– Én csak… honnan van ez a sok minden?
– A lelkek készítik őket.
– De miért? Mi szükségük a holtaknak ilyesmire?
– Úgy vélem, félreérted, mit jelent halottnak lenni. A lelkek ugyanúgy éreznek és
érzékelnek. Kedvükre való, ha létezésük hasonló a fenti életükhöz.
– Lady Hecate! – köszöntötte valaki az istennőt a tömegből.
Amint az egyik lélek észrevette, másoknak is feltűnt a jelenléte. Odaléptek hozzá,
fejet hajtottak, megfogták a kezét. Hecate rájuk mosolygott, és mindegyiküket
megérintette. Aztán bemutatta nekik Persephonét, mint a tavasz istennőjét.
A lelkek zavarodottan pislogtak egymásra.
– Mi nem ismerünk olyat, hogy a tavasz istennője.
Persze hogy nem. Őt senki sem ismeri.
Mostanáig.
– Ő a termékenység istennőjének lánya – magyarázta Hecate. – Egy darabig itt fog
élni velünk az Alvilágban.
Persephone elpirult. Legszívesebben elmagyarázta volna, hogy ő nem él itt, de mit
is mondhatott volna? Belementem egy játékba az uratokkal, és teljesítenem kell az
egyezségünkben foglaltakat. Úgy döntött hát, hogy inkább nem mond semmit.
 Hecatéval sétálgattak még egy darabig, és körbenéztek a piacon. A lelkek
mindenféle dolgot odakínáltak nekik – finom selymet, ékszereket, friss kenyeret és
csokoládét. Aztán egy fiatal lányka szaladt oda Persephonéhoz. Fehér bőrével és
ragyogó szemével éppoly élőnek tűnt, mint a fönti halandók. Egy apró, fehér virágot
nyújtott oda neki. A furcsa látványba belesajdult Persephone szíve.
Persephone a virágra pillantott, és nem tudta, mit tegyen. Tudta, hogy ha megérinti,
azonnal elhervad. Így aztán leguggolt, és hagyta, hogy a lány a hajába tűzze a virágot.
Ez után több, fiatalabb és idősebb lélek is odalépett hozzá, hogy átadják a virágaikat.
Mire Hecatéval elhagyták Asphodelt, egy egész virágkorona díszítette Persephone
fejét, és fájt az arca a sok mosolygástól.
– Illik hozzád ez a korona.
– Ezek csak virágok.
– Sokat jelent, hogy elfogadtad őket a lelkektől.
Ahogy továbbmentek a palota felé, és felértek egy domb tetejére, Persephone
azonnal megtorpant, mert Hades ott állt a tisztáson. Napbarnított, félmeztelen
felsőtestén verejték csillogott, hátán és bicepszén megfeszültek az izmok. Éppen
hátrahúzta a karját, hogy eldobja a vörös labdát a három kutyának.
Persephonét elöntötte a félelem, mert úgy érezte, betolakodott ide. Mintha olyasmit
lesne ki, amit nem lenne szabad. Egy elkapott pillanatot, amikor az Alvilág istene
ennyire… halandónak tűnik. A gondolat lángra lobbantotta az alhasát, a hő pedig
villámgyorsan átterjedt a mellkasára is.
Hades elhajította a labdát, és ha eddig Persephone kételkedett volna az erejében,
most saját szemével láthatta, hogy milyen messzire repül. A három kutya a labda
után iramodott, Hades pedig nevetett. Nevetése mély volt, kellemes és meleg, és még
sokáig visszhangzott Persephone mellkasában.
Aztán Hades megfordult, és a tekintete azonnal megtalálta Persephonét. Mintha
valami odavonzotta volna. Persephone szeme elkerekedett, ahogy végignézett Hades
széles vállán majd lejjebb, egészen hasizmának V alakú vonaláig. Gyönyörű volt, egy
művészeti alkotás, melyet gondos kezek faragtak ki. Amikor Persephone újra képes
volt az arcára nézni, rájött, hogy Hades önelégülten vigyorog. Gyorsan elkapta róla
a tekintetét.
Hecate úgy indult meg előre, mint akire semmilyen hatással nincs Hades fizikuma.
– Tudod, hogy miután így elkényezteted őket, nekem már nem akarnak
engedelmeskedni.
Hades újra elvigyorodott.
– Ellustulnak melletted, Hecate. – Aztán Persephonéra nézett.
– Látom, összefutottál a tavasz istennőjével.
– Igen, és kimondottan szerencsés, hogy így történt. Miért nem figyelmeztetted,
hogy maradjon távol a Lethétől?
Hades nagyra nyitotta a szemét, Persephone pedig igyekezett megállni, nehogy
megmosolyogja Hecate dorgálását.
– Úgy fest, tartozom egy bocsánatkéréssel, Lady Persephone.
Persephone legszívesebben megmondta volna neki, hogy annál sokkal többel
tartozik, de nem akart megmozdulni a szája. Elállt a lélegzete attól, ahogy Hades őt
nézte.
Nagyot nyelt, és megkönnyebbült, amikor a távolban felharsant egy kürt.
Hecate és Hades a hang irányába fordult.
– Hívatnak – mondta az istennő.
 – Hívatnak? – ismételte Persephone.
Hecate elmosolyodott.
– A bírák a tanácsomat kérik.
Persephone nem értette, Hecate pedig nem magyarázta el, hogy miről van szó.
– Kedvesem, ha legközelebb az Alvilágban jársz, feltétlenül szólj – búcsúzott. –
Visszatérhetünk Asphodelbe.
– Az nagyon jó lenne.
A következő pillanatban Hecate köddé vált, Persephone pedig kettesben maradt
Hadesszal.
– Miért kérik a bírák a tanácsát?
Hades oldalra billentette a fejét, mint aki azon gondolkodik, elmondja-e neki az
igazságot.
– Hecate a Tartarus úrnője. És kifejezetten jó abban, amikor a bűnösökre
kiszabandó büntetésről van szó.
Persephonét kirázta a hideg.
– Hol van a Tartarus?
– Ha tudnám, hogy arra használná ezt a tudást, hogy elkerülje, akkor talán még
meg is mondanám.
– Maga szerint meglátogatnám a kínzókamráját?
Hades a szemébe nézett.
– Szerintem maga túlontúl kíváncsi. Ég a vágytól, hogy bebizonyítsa, épp olyan
vagyok, mint amilyennek a világ hisz. Egy istenség, akitől félni kell.
– Fél, hogy megírom, amit látok.
Hades felnevetett.
– A félelem nem jó szó, kedvesem.
Persephone elhúzta a száját.
– Persze, hisz maga nem fél semmitől.
Hades nem felelt, hanem kihúzott egy virágot Persephone hajából.
– Tetszett Asphodel?
– Igen. – Persephone nem akart, de elmosolyodott. Mindenki olyan kedves volt
vele. – A lelkek… boldognak tűnnek.
– És ez meglepi?
– Hát, nem kifejezetten a kedvességéről ismert – mondta ki, de azonnal meg is
bánta kemény szavait.
Hades állkapcsa megfeszült.
– A halandók számára nem a kedvességemről vagyok híres. Nem mindegy.
– Ezért játszadozik az életükkel?
A férfi összehúzta a szemét, és Persephone érezte, hogy úgy nyúlik el közöttük a
feszültség, mint a Styx nyughatatlan vize.
– Úgy emlékszem, figyelmeztettem, hogy több kérdésére nem válaszolok.
Persephone szája tátva maradt.
– Ezt nem mondhatja komolyan.
– Halál komolyan mondom.
– De… akkor mégis hogyan fogom megismerni?
Újra visszatért Hades arcára az a hülye vigyor.
– Meg akar ismerni?
Persephone félrenézett.
 – Arra kényszerít, hogy itt időzzek. Akkor nem kellene talán jobban megismernem
a bebörtönzőmet?
– Milyen drámai – mondta Hades, de elhallgatott, mintha gondolkozna.
– Jaj, ne! – sóhajtott fel Persephone.
Hades szemöldöke felszaladt a homlokán.
– Mi az?
– Ismerem ezt a nézést.
– Milyen nézést?
– Akkor néz így, amikor már tudja, hogy mit akar. – Most, hogy hangosan is
kimondta, Persephone egészen nevetségesen érezte magát.
Hades tekintete elsötétült, és halkabban folytatta.
– Valóban? És ki tudja találni, mit akarok?
– Nem vagyok gondolatolvasó!
– Kár. De ha kérdéseket szeretne feltenni, akkor ajánlhatok egy játékot.
– Nem! Még egyszer nem szed rá.
– Ezúttal nincs alku – felelte Hades. – Se szívességek. Csak kérdések és válaszok,
ahogy maga akarja.
Persephone felszegte az állát, és összehúzta a szemét.
– Legyen. De ezúttal én választok játékot.
Hades erre láthatóan nem számított, meglepettség ült ki az arcára.
– Legyen hát, istennő.
 9. fejezet
Kő, papír, olló
– Szörnyen hangzik ez a játék – panaszkodott Hades. A dolgozószobája közepén
állt, aminek az egyik fala padlótól a plafonig tartó ablak volt, a másikon pedig egy
hatalmas obszidiánkandalló állt. Mióta visszatértek a palotába, Hades felvett egy inget
magára, Persephone pedig csak azért örült, mert felsőtestének a látványa elterelte
volna a figyelmét a játékról.
– Csak azért nem tetszik, mert még nem játszotta.
– Elég egyszerűnek hangzik. A kő veri az ollót, az olló veri a papírt, a papír veri
a követ. De miért is veri a papír a követ?
– Mert a papír becsomagolja a követ.
Hades erre összehúzta a szemöldökét, Persephone pedig megvonta a vállát.
– Miért az ász a legerősebb lap?
– Mert ez a szabály.
– Na látja, itt meg az a szabály, hogy a papír becsomagolja a követ – mondta. –
Készen áll?
Felemelték a kezüket, mire Persephone kuncogni kezdett.
A kő-papír-ollózásnak a holtak istenével minden halandó bakancslistáján rajta
kellene lennie.
– Kő, papír, olló, most! – mondták egyszerre.
– Ez az! – sikkantott fel Persephone. – A kő veri az ollót!
Eljátszotta, Hades ollójának a szétzúzását, mire az isten csak pislogni tudott.
– Francba. Azt hittem a papírt fogja választani.
– Miért?
– Mert ódákat zengett róla.
– Csak azért, mert megkérdezte, hogy miért veri a követ. Ez nem póker, Hades, ez
a játék nem a megtévesztésről szól.
Hades a szemébe nézett, a tekintete csak úgy izzott.
– Valóban?
Persephone félrenézett, és mély levegőt vett, mielőtt feltette a megnyert kérdését.
– Azt mondta, voltak sikerei az egyezségeivel. Meséljen erről!
Hades a helyiség túlsó végében álló komódhoz lépett, öntött magának egy pohár
whiskey-t, és leült a fekete bőrkanapéra.
– Mit meséljek róla? Sok halandónak ajánlottam fel ugyanazt az egyezséget az
évek alatt. Pénzért, hírnévért, szerelemért cserébe le kellett mondaniuk a bűnös
szenvedélyeikről. Néhány halandó erősebb, mint mások, és képes legyőzni a rossz
szokásokat.
– Egy betegség legyőzésének semmi köze az erőhöz, Hades.
– Ki beszél itt betegségekről?
– A függőség betegség. Amit nem lehet meggyógyítani. Kezelni kell.
– Épp ezt teszem. Kezelem.
– Hogyan? Újabb egyezségekkel?
– Ez már egy új kérdés.
 Persephone felemelte a kezét, és játszottak még egy kört. Hades az ollót választotta,
Persephone a követ, de ezúttal nem ünnepelt.
– Hogyan, Hades?
– Nem kérem őket arra, hogy egyik pillanatról a másikra hagyjanak fel a
szenvedélyükkel. Ez egy lassú folyamat.
Újra játszottak, ezúttal Hades nyert.
– Maga mit tenne?
Persephone nagyokat pislogott.
– Hogy mi?
– Maga min változtatna? Hogy segítene ezeken a halandókon?
A kérdés hallatán Persephone szája résnyire elnyílt.
– Először is, nem engedném, hogy kockára tegyék a lelküket. Másodszor, ha már
egyezséget akar kötni velük, kösse ki azt, hogy ha függők, menjenek elvonóra. Fizesse
maga a rehabjukat. Ha annyi pénzem lenne, mint magának, én arra költeném, hogy
segítsek az embereken.
Hades az arcát tanulmányozta.
– És ha visszaesnek?
– Mi van akkor? – kérdezett vissza Persephone. – Az élet nem könnyű odakint,
Hades, néha maga az élet is elég büntetés. A halandóknak reményre van szükségük,
nem fenyegetésekre és büntetésekre.
Hosszúra nyúlt közöttük a csend, majd Hades felemelte a kezét – újra játszottak.
Ezúttal, amikor Hades nyert, megfogta Persephone csuklóját, és közelebb húzta
magához. A kezébe vette a lány kezét, és végigsimította a kötést, amivel Hecate
kötötte át a sérült tenyerét.
– Mi történt?
Persephone halkan felnevetett.
– Semmiség a vállamhoz képest.
Hades vonásai megfeszültek, de nem mondott semmit. Egy pillanattal később
csókot lehelt a tenyerére. Szájának gyógyító melege alatt összeforrt Persephone bőre.
Olyan gyorsan történt, hogy nem volt esélye elhúzódni.
– Miért zavarta ennyire?
Persephone nem tudta, miért suttog. Talán azért, mert az egész helyzet olyan
bensőséges volt – ahogyan egymás mellett ültek, ahogyan egymás felé fordultak,
ahogyan olyan közel ültek egymáshoz, hogy megcsókolhatták volna a másikat.
Válasz helyett Hades rásimította a tenyerét Persephone arcára, mire ő nagyot nyelt.
Ha most megcsókolja, akkor nem vállal felelősséget azért, ami azután történik.
Ekkor azonban kinyílt Hades dolgozószobájának ajtaja, és belépett Minthe.
Vadítóan kék ruhát viselt, ami úgy simult a domborulataira, hogy nem sok mindent
bízott a fantáziára. Persephonét meglepte a féltékenység, ami villámként cikázott át
rajta. Ha valaha ő lesz az Alvilág úrnője, akkor Minthe onnantól kezdve csak
garbónyakú pulóvereket hordhat, és minden alkalommal kopognia kell, amikor belép
valahova.
A lánghajú nimfa megrökönyödött, amikor látta, hogy Persephone olyan közel ül
Hadeshoz. Egyértelműen mérges volt. Persephone ajka felfelé görbült a gondolatra,
hogy talán Minthe is féltékeny.
Hades elvette a kezét az arcáról, és ráförmedt a nimfára.
– Igen, Minthe?
– Uram. Charon a trónteremben várja.
 – Nem mondta, hogy milyen ügyben jött?
– Elkapott egy betolakodót.
Persephone Hadesra nézett.
– Betolakodót? Az meg hogy lehet? Hát nem fulladnak bele a Styxbe?
– Ha a betolakodót Charon kapta el, akkor minden bizonnyal a ladikján igyekezett
elrejtőzni. – Hades felállt, és kinyújtotta a kezét. – Jöjjön, csatlakozzon hozzám.
Persephone megfogta a kezét. Minthe lángoló tekintettel figyelte a mozdulatot,
majd sarkon fordult, és kimasírozott előttük a dolgozószobából. Követték őt az
előtérbe, majd onnan Hades hatalmas tróntermébe. A köríves üvegablakok sejtelmes
fényt engedtek be. A terem két oldalát, egészen Hades trónusáig fekete zászlók
szegélyezték, melyeket arany színű nárciszok díszítettek. A trón olyan volt, akárcsak
Hades maga – tökéletesen formázott, és úgy tűnt, mintha több száz éles
obszidiándarabból készítették volna.
Egy barna bőrű ember állt előtte, a fején aranykorona. Vállára két hosszú hajfonat
lógott, melyeket arannyal fogott össze. Sötét szeme először Hadesra, aztán
Persephonéra nézett.
Persephone megpróbálta kihúzni a kezét Hadeséból, de az isten még erősebben
megszorította, miközben elvezette a révész előtt, fel a trónhoz vezető lépcsőkön.
Hades intett a kezével, mire a trónja mellett megjelent egy kisebb is. Persephone
vonakodva nézett a férfira.
– Istennő vagy. Trónon fogsz ülni. – Megvárta, míg Persephone leül, és csak akkor
engedte el a kezét. Amikor Hades is leült a trónjára, Persephone egy pillanatra azt
hitte, most végre felfedi a valódi kinézetét, de Hades nem tette.
– Charon, mire véljem, hogy megzavarsz?
– Maga Charon? – kérdezte Persephone a fehérbe öltözött embert. Egyáltalán nem
úgy nézett ki, mint a könyvekben látott ókori görög ábrázolásokon, amik vagy
öregembernek, vagy csontváznak, vagy egy fekete köpenyes alaknak festették le. Ez
a Charon egy istenre emlékeztetett – gyönyörű volt és sármos.
Charon elvigyorodott, Hades állkapcsa pedig megfeszült.
– Az vagyok, úrnőm.
– Kérem, hívjon Persephonénak.
– Az úrnő megfelelő lesz – vágta rá Hades. – Fogy a türelmem, Charon.
A révész fejet hajtott. Persephonénak volt egy olyan érzése, hogy Charont
mulattatja, amiért felbosszantotta Hadest.
– Nagyuram, egy Orpheus nevű férfit azon kaptam, hogy felosont a ladikomra.
Audienciát kér öntől.
– Vezessék be! Mihamarabb folytatni akarom a beszélgetésünket Lady
Persephonéval.
Charon csettintett, mire egy térden álló férfi jelent meg előtte, akinek a háta mögött
meg volt kötve a keze. Persephone felsóhajtott. Meglepődött, hogy így megkötözték.
A fogoly göndör haja a homlokához tapadt, és még mindig csöpögött róla a Styx vize.
Megtörtnek tűnt.
– Veszélyes? – kérdezte Persephone. Charon Hadesra nézett, úgyhogy Persephone
is. – Belelát a lelkébe. Veszélyt jelent ránk? – kérdezte újra.
Hades nyakán kidagadtak az erek. Persephone arra tippelt, hogy a fogát csikorgatta.
– Nem – szólalt meg végre Hades.
– Akkor oldozza el!
 Hades tekintete szinte égette. Aztán a fogolyra nézett, és intett a kezével. Amikor
a kötelek eltűntek a csuklójáról, a férfi előrebukott, és a padlóra zuhant. Amikor
feltápászkodott, Persephonéra nézett.
– Köszönöm, úrnőm.
– Mi okból jöttél az Alvilágba? – kérdezte Hades.
Persephonét lenyűgözte, hogy a halandó állta Hades tekintetét, és a félelem
legkisebb jelét sem adta.
– A feleségemért jöttem. – Amikor Hades nem szólalt meg, a férfi folytatta. – Alkut
akarok ajánlani. Az én lelkemet az övéért.
– Nem kufárkodok lelkekkel, halandó.
– Kérem, nagyuram…
Amikor Hades felemelte a kezét, a férfi Persephonéhoz fordult.
– Ne nézz rá, halandó! Ő sem segíthet rajtad.
Persephone ezt kihívásnak vette.
– Mesélj a feleségedről! – Nem törődött Hades szúrós tekintetével, csak Orpheusra
figyelt. – Hogy hívták?
– Eurydice. Az esküvőnk másnapján halt meg.
– Sajnálom. Hogyan halt meg?
– Egyszerűen csak elaludt, és többé nem ébredt fel. – Orpheus hangja elcsuklott.
– Olyan hirtelen veszítetted el. – Persephone mellkasa tompán sajogni kezdett, és
elszorult a torka. Együttérzett a férfival, aki megtörten állt előtte.
– A sors istennői elvágták életének fonalát – mondta Hades. – Nem küldhetem
vissza az élők soraiba, és nem alkudozom a lelkekkel.
Persephone keze ökölbe szorult. Szembe akart szállni Hadesszal, itt és most,
Minthe, Charon és a halandó előtt. Hiszen nem éppen ezt tette a nagy háború alatt is?
Alkukat kötött az istenekkel, hogy visszahozza a hőseiket.
– Lord Hades, kérem… – Orpheus egy pillanatra elhallgatott. – Szeretem őt.
Amikor Hades egy kurta kacajjal felnevetett, valami kemény és hideg zuhant
Persephone gyomrába.
– Lehet, hogy szeretted őt, halandó, de nem őmiatta jöttél ide. Hanem saját magad
miatt. – Hátradőlt a trónszékében. – Nem teljesítem kérésedet. Charon!
A révész kimondott neve parancs volt, és amikor Hades intett a kezével,
mindketten eltűntek.
Persephonéban forrt a düh. Nem volt hajlandó Hadesra nézni. Meglepődött, amikor
a halál istene viszont megszólalt.
– Azt kívánja, bárcsak kivételt tettem volna.
– Azt kívánom, mondja meg, hogy miért nem lehetséges – vágott vissza
Persephone.
Hades szája megrándult.
– Nem tehetek kivételt egyetlen halandó kedvéért, Persephone. Van fogalma,
hányszor kérik tőlem, hogy adjak ki lelkeket az Alvilágból?
Persephone el tudta képzelni, hogy igen sokszor, de akkor is.
– Meghallgatni is alig akarta. Csak egy napig voltak házasok, Hades.
– Tragikus.
Persephone ránézett.
– Hát ennyire szívtelen?
– Nem ők az első szerelmespár, akiknek szomorú a történetük, Persephone. És
gondolom, nem is az utolsók.
 – Kevesebbért is hozott már vissza halandókat.
Hades végigmérte.
– Önző dolog a szerelem miatt visszahozni a holtakat.
– A háború miatt talán nem?
Hades tekintete elsötétedett.
– Olyasmiről beszél, amiről fogalma sincs, istennő.
– Akkor mesélje el, mi alapján döntött úgy, hogy az egyik oldalt támogatja.
– Nem döntöttem sehogy.
– Mint ahogy Orpheusnak sem ajánlott fel semmit. Annyira aláásta volna a
hatalmát, ha megengedi, hogy legalább egyetlen pillantást vessen a feleségére, aki
biztonságban és boldogan él az Alvilágban?
– Hogy merészel így beszélni Lord Hadesszal… – fortyant fel Minthe, de azonnal
el is hallgatott, amikor Persephone ránézett. Bárcsak hatalmában állna szobanövénnyé
változtatni a nimfát!
– Elég! – Hades felállt, Persephone pedig követte. – Végeztünk.
– Kikísérjem Persephonét? – kérdezte Minthe.
– Neked Lady Persephone – igazította helyre Hades. – És nem, mi ketten még nem
végeztünk.
Minthe nem vette jó néven, hogy elbocsátották, de azért kiment. Magas sarkúja
végigkopogott a márványpadlón. Persephone a távolodó nimfa után nézett. Aztán
megérezte az álla alatt Hades ujját.
– Úgy látom, határozott véleménye van arról, hogyan is kellene irányítanom a
birodalmamat.
– Semmi együttérzést nem mutatott – mondta Persephone. Hades csak bámulta őt,
de nem mondott semmit. Vajon mire gondolhat? – Sőt, kigúnyolta a felesége iránti
szerelmét.
– Nem gúnyoltam ki. Csak megkérdőjeleztem.
– Kinek képzeli magát, hogy megkérdőjelezi valakinek a szerelmét?
– Egy istennek, Persephone.
Persephone csak bámult rá.
– Minden hatalmát arra használja, hogy ártson másoknak. – Hades arcizma
megrándult. – Hogy lehet ennyire szenvedélyes valaki, aki nem hisz a szerelemben?
A férfi humortalanul felnevetett.
– Úgy, hogy a szenvedélyhez nincsen szükség szerelemre, kedvesem.
Persephone is jól tudta, hogy a köztük izzó szenvedélyt a vágy táplálja, és mégis,
egyszerre lepődött meg és gerjedt haragra a választól. Miért? Vele szemben sem bánt
együttérzéssel, pedig ő istennő. Talán azt remélte, hogy Hadest éppúgy megindítja
Orpheus könyörgése, mint őt. Talán abban bízott, hogy egy pillanatra meglát benne
egy másik istent, egy olyat, mely rácáfol minden előítéletére.
Helyette csupán megerősítette azokat.
– Maga egy kegyetlen isten – mondta, majd csettintett, és egyedül hagyta Hadest
a tróntermében.
 10. fejezet
Feszültség
Persephone hétfőn egészen korán ért az Acropolishoz. Minél hamarabb el akarta
kezdeni a cikkét, Hades pedig jóval több alapanyagot szolgáltatott a legutóbbi
látogatása során, mint amire számított. Még mindig dühös volt rá, amiért úgy bánt
Orpheusszal. Még mindig a fülében csengett Hades keserű nevetése, miután a
szerencsétlen férfi elmondta neki, mennyire szereti a feleségét. Az emléktől kirázta
Persephonét a hideg.
Legalább felszínre került Hades valódi természete. Ráadásul éppen abban a
pillanatban, amikor már éppen kezdte volna elhinni, hogy van lelkiismerete.
A sors istennői kegyükbe fogadtak.
Amikor a szerkesztőség szintjén kilépett a liftből, Adonis éppen a recepciós
pultnak támaszkodva beszélgetett Valerie-vel. Ahogy meglátták, rögtön abbahagyták
a diskurzust, Persephone pedig úgy érezte, hogy egy magánbeszélgetést zavart meg.
– Persephone, korán jöttél be. – Adonis megköszörülte a torkát, és kihúzta magát.
– Csak bele akarok húzni a munkába. Sok dolgom van. – Persephone elsietett
mellettük, az asztala felé tartott.
Adonis követte.
– Mi volt a Sohaéjben?
Persephone lefagyott.
– Hogy érted?
– Mielőtt az interjú után eljöttünk volna, Hades meghívott téged a Sohaéjbe.
Milyen volt?
Ja, igen. Egy kicsit túlságosan is paranoiás vagy, Persephone.
– Jó. – Letette a táskáját, és felnyitotta a laptopját.
– Azt hittem, meg fog győzni arról, hogy ne írj róla.
Persephone leült, és összeráncolta a homlokát. Arra nem is gondolt, hogy Hades
talán azért vezette körbe az Alvilágban, mert ezzel azt akarta elérni, hogy ne írja meg
róla a cikket.
– Ezen a ponton már senki és semmi nem tud meggyőzni, hogy ne írjak róla. Még
maga Hades sem. – Különösen Hades nem. Valahányszor kinyitotta a száját, csak
újabb okot szolgáltatott, hogy miért ne kedvelje.
Adonis elmosolyodott, mit se törődve Persephone veszélyes gondolataival.
– Remek újságíró lesz belőled, Persephone. – Hátralépett egyet, és Persephonéra
bökött. – Ne felejtsd el majd elküldeni nekem a cikket. Tudod, ha elkészült.
– Rendben.
Amikor végre egyedül maradt, igyekezett rendbe tenni a gondolatait a holtak
istenével kapcsolatban. Egyelőre úgy érezte, hogy Hadesnak két oldala van. Az egyik
egy manipulatív, hatalmas isten, akit olyan régen száműztek a halandók közül, hogy
már nem érti meg az embereket. Ez az isten ugyanazzal a kezével, amivel
meggyógyította, egy alkuhoz kötötte őt. Hades egészen addig óvatos és gyengéd volt,
míg csókolózni nem kezdtek. Akkor már szabadjára engedte a szenvedélyét.
Mintha éhezett volna rá.
 De ez nem lehet igaz – már csak azért sem, mert ő egy isten, aki századokat élt
meg, vagyis több száz évnyi tapasztalata van. Persephonéra csak azért volt ilyen nagy
hatással a dolog, mert neki meg semmi tapasztalata nincsen.
A kezébe temette az arcát, mert bosszantották a saját gondolatai. Valahogy fel
kellene szítania a haragját, amit akkor érzett, amikor Hades olyan arrogánsan
elismerte, hogy azért él vissza a hatalmával, hogy segítsen az embereknek.
Persephone tekintete a jegyzeteire tévedt, amiket az interjú után készített. Olyan
gyorsan írt, hogy alig tudta elolvasni a saját írását, de miután néhányszor átfutotta,
össze tudta rakni, mit is akart.
Ha Hades tényleg segíteni akarna, akkor a függőket rehabra küldené. De miért nem
megy tovább, és fizeti is nekik a kezelést?
Persephone kihúzta magát, és begépelte a jegyzetet. A vérében újra forrni kezdett
a harag. Mintha gyújtófolyadékot locsoltak volna a lángokra. Ujjai hamarosan
szélsebesen pötyögték a dühös szavakat.
Belelátok a lelkekbe. Tudom, mi béklyózza le őket, mi rontja meg őket, és mi
pusztítja el őket – és kihívást állítok eléjük.
Minden egyes szó tőrként szúrt bele. Vajon milyen lehet az Alvilág istenének
lenni? Nem látni mást, csupán szenvedést, fájdalmat és bűnöket?
Biztosan nyomorúságos. Belefáradt abba, hogy ő a holtak istene, így aztán
szórakozásból a halandók sorsának részévé tette magát. Hisz mi vesztenivalója
maradt?
Semmi.
Persephone abbahagyta a gépelést, hátradőlt a székében, és mély levegőt vett.
Soha életében nem érzett még ennyiféle érzelmet egyetlen ember iránt. Dühös volt
Hadesra, de kíváncsi is, egyszerre gondolt undorral és csodálattal azokra a dolgokra,
amiket az isten teremtett és mondott. A kettővel pedig egy még erősebb érzés vívott
harcot, az iránta érzett vonzalma.
De hogyan vágyhat Hadesra? Hisz mindennek az ellenkezőjét képviselte, amiről
ő egész életében álmodozott. Hades a börtönőr, ő meg a szabadságra vágyik.
Kivéve, hogy Hades éppen hogy felszabadított benne valamit. Valamit, amit régóta
elnyomott magában, és soha nem mert felfedezni.
Vágy, szenvedély és kéj – minden bizonnyal Hades ezeket a dolgokat keresi egy
terhelt lélekben.
Persephone kinyújtotta az ujjait a billentyűzet fölött, és elképzelte, hogy milyen
lenne ezzel a mérhetetlen dühvel megcsókolni Hadest.
Elég! Erősen ráharapott az ajkára. Ez nevetséges. Hades az ellenség. A te
ellenséged.
Hades csak azért csókolta meg, hogy szívességet tegyen neki, hogy ne okozzon
galibát az Alvilágban. Több mint valószínű, hogy Persephone halálközeli élménye
miatt Hadesnak fontos ügyeket kellett hátrahagynia.
Mint például Minthe.
Persephone a szemét forgatva meredt rá a képernyőre újra, és elolvasta az utolsó
mondatot, amit írt.
Ha életünkben ezt az oldalát mutatja nekünk, akkor hogyan fog velünk bánni a
halálunk után? Milyen reményünk lehet így egy boldog túlvilági létre?
Kemény szavak voltak, és Persephone maga is tudta, hogy talán igazságtalan is
kicsit. Az Alvilágban tett útja után egyértelművé vált a számára, hogy Hades törődik
a birodalmával és annak lakóival. Ha nem így lenne, akkor miért bajlódott volna egy
ilyen nagyszerű illúzió fenntartásával?
Mert nyilván haszna van belőle, emlékeztette magát Persephone. Nyilvánvaló,
hogy szereti a szép dolgokat. Miért ne szeretne akkor egy szép birodalmat magának?
Olyan hirtelen szólalt meg a vezetékes telefonja, hogy Persephone összerezzent,
és alig tudta felvenni a kagylót.
– Persephone – szólt bele. Még mindig gyorsan vert a szíve, mély lélegzetekkel
igyekezett megnyugtatni magát.
– Persephone, Valerie vagyok. Azt hiszem, itt van édesanyád.
Zakatoló szíve most a gyomrába zuhant. Mégis mit keres itt Demeter?
Persephone ráharapott az alsó ajkára. Lehet, hogy rájött a hétvégi, alvilági
kiruccanására? Eszébe jutottak az anyja szavai: Ugye nem szükséges emlékeztetnelek,
hogy azzal a feltétellel engedtelek ide, hogy távol tartod magad az istenektől?
Különösképpen Hadestól.
Még arra sem sikerült rájönnie, hogy az anyja honnan tudta meg, hogy a Sohaéjben
járt, de sejtette, hogy a termékenység istennőjének Hades klubjában is vannak kémjei.
– Azonnal megyek. – Persephone igyekezett nyugodtnak hangzani.
Könnyű volt kiszúrni Demetert. Emberi alakja annyira közel állt az istenihez,
amennyire csak lehetett, napsugárszínű haját és ragyogó szemét is megtartotta.
Halvány rózsaszín nyári ruhát és fehér magas sarkút viselt, szinte rikított az iroda fakó
színei között.
– Virágszálam! – Demeter széttárt karokkal lépett oda hozzá, és megölelte
Persephonét.
– Anyám. – Persephone elhúzódott. – Mit keresel te itt?
Demeter félrebillentette a fejét.
– Hétfő van.
Beletelt egy pillanatba, mire leesett Persephonénak, hogy ez mit jelent.
Jaj, ne!
Hogyan felejthette el? Az anyjával minden hétfőn együtt ebédelnek, de annyi
minden történt vele az elmúlt napokban, hogy teljesen kiment a fejéből.
– Van egy remek kis kávézó itt a sarkon – folytatta Demeter mosolyogva, de a
hangja feszült volt. Tudta, hogy elfelejtette, és nem tetszett neki a dolog. – Arra
gondoltam, kipróbálhatnánk. Mit gondolsz?
Persephone nem akart kettesben maradni az anyjával. Nem beszélve arról, hogy
végre belelendült a Hadesról szóló cikk írásába. Ha most abbahagyja, talán sosem
lesz képes befejezni.
– Anyám én… annyira sajnálom. – A szavak üvegszilánkokként karistolták a
száját. Hazug szavak voltak, mert egyáltalán nem sajnálta, amit mondani akart. – Ma
rengeteg a dolgom. Áttehetnénk máskorra?
Demeter pislogott.
– Áttenni?
Úgy mondta ki a szót, mintha most hallotta volna először. Az anyja gyűlölte, ha
a dolgok nem úgy alakultak, ahogy ő akarja, Persephone pedig soha nem kérte még
arra, hogy tegyék át a találkozójukat. Akárcsak anyja szabályaira, a hétfői ebédekre
is mindig emlékezett. Az elmúlt héten mindkettőt figyelmen kívül hagyta.
Az anyja nem fogja elfelejteni az ellene elkövetett sértéseit, és csak idő kérdése,
hogy mikor kell majd megfizetnie ezekért.
– Nagyon sajnálom, anyám – ismételte Persephone.
 Demeter végre a szemébe nézett. A termékenység istennőjének állkapcsa
megfeszült, és teljesen érzelemmentesen szólalt meg.
– Akkor hát, máskor.
Sarkon fordult, és köszönés nélkül kiviharzott az irodából.
Persephone kifújta az eddig bent tartott levegőjét. Felkészült a harcra, és most,
hogy az adrenalin lassan kiürült a testéből, kimerültnek érezte magát.
– Azta, az anyukád gyönyörű – mondta Valerie, mire Persephone ránézett. A lány
ábrándos tekintettel nézett Demeter után. – Milyen kár, hogy nem tudtál vele ebédelni.
– Az.
Persephone lassan, bűntudatának súlya alatt megrogyva ment vissza az asztalához.
Adonis a székének támaszkodva bámulta a laptopja képernyőjét.
– Adonis! – Persephone lecsapta a laptop fedelét. – Mégis mit művelsz?
– Ó, szia Persephone! – mosolygott a fiú. – Csak beleolvastam a cikkedbe.
– Még nincs kész. – Nehéz volt megőriznie a nyugalmát, hiszen Adonis megsértette
a magánéletét.
– Szerintem jó. Tényleg rábukkantál valamire.
– Kösz, de nagyra értékelném, ha nem kukucskálnál a számítógépembe, Adonis.
A fiúból nevetésféle tört fel.
– Nem fogom ellopni a munkádat, ha emiatt aggódsz.
– Megmondtam, ha elkészülök vele, elküldöm neked.
Adonis védekezően felemelte a kezét, és hátralépett az asztaltól.
– Hé, nyugodj le!
– Ne mondd nekem, hogy nyugodjak le! – sziszegte Persephone. Gyűlölte, amikor
azt mondták neki, hogy nyugodjon meg, mert attól csak még idegesebb lett.
– Nem úgy értettem.
– Nem érdekel, hogy értetted! – csattant fel.
Adonis végre elhallgatott. Valószínűleg rájött, hogy ebből nem tudja kismúzolni
magát.
– Minden rendben? – Demetri lépett ki az irodájából, Persephone pedig Adonisra
meredt.
– Igen, minden rendben – vágta rá Adonis.
– Persephone?
Azt kellett volna mondania, hogy nem. Hogy semmi sincsen rendben, hogy egy
lehetetlen alkut kötött az Alvilág istenével, amit eltitkol az anyja előtt, aki, ha rájön
a dologra, gondoskodik róla, hogy soha többet ne láthassa Új-Athén pompázatos
felhőkarcolóit. Ennek tetejébe ez a halandó itt úgy van vele, hogy teljesen rendjén
való dolog belelesni mások személyes gondolataiba – mert az írása pontosan ez, egy
cikk vázlata.
Talán éppen azért volt ennyire dühös, mert begépelt szavai még nyersek voltak,
dühösek, szenvedélyesek. Ezek a szavak sebezhetővé tették őt, és fogalma sem volt,
mi fog történni, ha most ellentmond Adonisnak.
Persephone mély levegőt vett, majd valahogy kierőltette a száján a szavakat: –
Igen, minden rendben.
Amikor aztán meglátta Adonis önelégült képét, az az érzése támadt, hogy meg
fogja még bánni, hogy nem mondta el az igazat.
Néhány nappal később Persephone későn ért a Sohaéjbe. A tanulócsoportja tovább
tartott, mint hitte, és bár fáradt volt, tudta, hogy rá kell néznie a kertjére. Az Alvilág
terméketlen talaja úgy tartotta meg a vizet, mint a sivatag, ami azt jelentette, hogy
ha esélyt akart adni a növényeinek, hogy kihajtsanak, akkor mindennap meg kellett
locsolnia őket.
A Hades klubjába sorban állók rosszalló pillantásaitól övezve szállt le a buszról.
Az emberek úgy néztek rá, mintha karmokat és szárnyakat növesztett volna. Tudta,
hogy a kinézetével nagy feltűnést fog kelteni – cicanadrág és póló volt rajta, a haja
pedig kusza kontyként trónolt a feje tetején –, még a tükörbe sem nézett, amikor a
tanulócsoportnak vége lett, azzal meg végképp nem akarta húzni az időt, hogy
hazamenjen átöltözni a kertlocsoláshoz. Egyébként se lett volna sok kedve most
belepréselni magát egy szűk ruhába és magas sarkúba. Hades és a bulizók majd
megbarátkoznak a külséjével.
Nem azért vagy itt, hogy bárkit is lenyűgözz, emlékeztette magát. Csak menj be, és
minél hamarabb juss le az Alvilágba. Persephone az ajtó felé masírozva megigazította
nehéz hátizsákjának pántját, és összerezzent a vállába hasító fájdalomtól.
A sötétből Mekonnen alakja bontakozott ki. Egészen addig mogorván bámult rá,
míg fel nem ismerte őt, ekkor széles, sárga mosolyra húzta a száját, és a kilincs felé
nyúlt.
– Úrnőm… mármint, Persephone.
– Jó estét, Mekonnen – mosolygott Persephone az ogréra, és belépett a klubba.
Megállt a sötét előtérben. Nem akart belépni a klubba, ezért úgy döntött, inkább
innen teleportál. Csettintett az ujjával, és megmozdult körülötte a levegő.
Aztán semmi.
Újra megpróbálta.
Semmi.
Ezek szerint fel kell mennie Hades irodájába, és ott kell lejutnia az Alvilágba.
Leszegett fejjel vágott át a zsúfolt alsó szinten. Tudta, hogy az emberek
megbámulják, és az arca egyre jobban átforrósodott elítélő tekintetük alatt.
Ekkor egy kéz ragadta meg a vállát. Azt hitte, valamelyik ogre vagy Hades egy
másik alkalmazottja az, és az öltözéke miatt állítják meg. Már a nyelve hegyén
bizsergett a tiltakozás, de amikor megfordult, egy ismerős, aranyló szempár
köszöntötte.
– Hermes – sóhajtott Persephone megkönnyebbülten. A férfi még valódi alakját
elfedő bűbája ellenére is elképesztően jóképű volt. Fehér inget és szürke nadrágot
viselt, kezében italt szorongatott. Aranyló haja tökéletesen volt beállítva, oldalt
rövidre nyírva, fönt hosszú tincsekben göndörödött, és visszaverte a klub fényeit.
– Sephy! – kiáltott fel. – Rajtad meg mi van?
Bár nem volt rá szükség, Persephone végignézett magán. Pontosan tudta, hogy mit
visel.
– Épp óráról jövök – védekezett.
– Fősulis csaj. – Hermes felvonta a szemöldökét. – Dögös.
Persephone ráfintorgott, majd elfordult a férfitól, és a lépcső felé indult. A fortély
istene követte.
– Mit keresel itt? – kérdezte Persephone.
– Hát, én vagyok az istenek hírnöke.
 – Nem, úgy értem, itt mit keresel? A Sohaéjben?
– Az istenek is szeretnek ám szerencsejátékozni, Sephy.
– Ne nevezz így! És miért hazardírozna egy isten Hadesszal?
– Az izgalom miatt. – Hermes sejtelmesen elmosolyodott.
Egész a lépcső tetejéig a sarkában loholt.
– Hova is megyünk, Sephy?
Persephone mókásnak találta, hogy többes számban kérdezte.
– Én Hades irodájába megyek.
– Nincs ott – árulta el Hermes, amiből Persephone azt a következtetést vonta le,
hogy talán nem tud kettejük alkujáról.
Az istenre nézett, és bár nem azért jött, hogy Hadesszal találkozzon, azért a
kíváncsiságával nem bírt.
– Akkor mégis hol van?
Hermes elvigyorodott.
– Átnézi a szerződéskötési ajánlatokat.
Persephone állkapcsa megfeszült. Hát persze.
– Nem Hades miatt jöttem – fordult be Hades irodája felé. Odabent a kanapéra
dobta a hátizsákját, körözni kezdett a vállával, és megpróbálta kimasszíroznia belőle
a fájdalmat.
Amikor felnézett, látta, hogy Hermes a bárpultnál áll, és egyesével megvizsgálja
az üvegek címkéjét. Bármi is volt éppen a kezében, úgy tűnt, hogy elnyerte a tetszését,
mert lecsavarta a palack dugóját, és öntött egy üres pohárba.
– Szabad ezt neked? – kérdezte Persephone.
Hermes megvonta a vállát.
– Hades jön nekem eggyel, nem? Megmentettem az életedet.
Persephone félrenézett.
– Én tartozok neked, nem Hades.
– Óvatosan, istennő. Épp elég egy alku egy istennel, nem?
Persephone szeme elkerekedett.
– Hát tudsz róla?
Hermes elmosolyodott.
– Sephy, nem ma jöttem le a falvédőről.
– Most biztos ostobának gondolsz.
– Nem. Szerintem beleestél Hades bűvöletébe.
– Akkor te is azt mondod, hogy Hades becsapott?
– Nem. Azt mondom, hogy vonzódsz hozzá.
Persephone a szemét forgatta, és elfordult a másik istentől. Átvágott Hades
irodáján, és megérintette az asztal mögötti titkos átjárót. A keze azonban ezúttal nem
süllyedt bele.
Lezárták előtte az Alvilágba vezető utat. Vajon Hades azért tette, mert magával
hozta a klubba Adonist? Vagy azért dühös rá, amiért pár napja faképnél hagyta őt a
tróntermében? Hát nem azért adta neki ezt a szívességet, hogy ne őt kelljen állandóan
zaklatnia?
Ekkor zörögni kezdett az iroda ajtaja, Hermes pedig megragadta Persephone karját,
és a kandalló fölött lógó tükör felé húzta. Persephone próbált ellenállni, de Hermes
a füléhez hajolt.
– Hidd el, ezt látni akarod – súgta.
 Csettintett egyet, Persephone testén pedig megfeszült a bőre. A legfurcsább érzés
volt, amit valaha is érzett, ami még akkor
sem múlt el, amikor már a tükör belsejében voltak. Úgy érezte, mintha egy vízesés
mögött állna, és azon keresztül nézné az irodát.
Meg akarta kérdezni, hogy lehet-e őket látni a másik oldalról, de Hermes az ajkára
tette az ujját.
– Shh!
Hades jelent meg a tükör másik oldalán, Persephone lélegzete pedig elakadt. Nem
számít, hogy hányszor látta, még mindig nem volt képes hozzászokni a szépségéhez.
Ma azonban feszültnek és komolynak tűnt. Mi történhetett?
Hamarosan választ kapott, mert Hadest Minthe követte. A nimfa láttán
Persephonén végigsepert a féltékenység.
Hades és Minthe veszekedtek.
– Csak az idődet vesztegeted!
– Nem mintha nem lenne belőle elég – csattant fel Hades. Nyilvánvalóan nem
akarta végighallgatni, hogy a nimfa kioktassa.
Minthe arca megmerevedett.
– Ez egy klub. A halandók azért jönnek ide, hogy a vágyaikról kössenek alkut, nem
pedig azért, hogy szívességeket kérjenek az Alvilág istenétől.
– Ebben a klubban az történik, amit én mondok.
Minthe csak bámult az istenre.
– Azt hiszed, ettől megváltozik annak az istennőcskének a véleménye rólad?
Istennőcske? Csak nem rá céloz?
Hades tekintete elsötétedett a megjegyzésre.
– Nem érdekel, hogy mások mit gondolnak rólam, és ebbe te is beletartozol,
Minthe. – A nimfa arcára csalódottság ült ki, Hades viszont folytatta. – Meghallgatom
a nő ajánlatát.
A nimfa erre már nem mondott semmit, csak sarkon fordult, és kisétált a képből.
Egy pillanattal később egy másik nő lépett be Hades irodájába. Bézs ballonkabátot,
nagy méretű pulóvert és farmert viselt. Haja lófarokba fogva lógott a vállára. Bár
fiatalnak tűnt, mégis kimerültnek látszott, Persephonénak pedig nem kellett Hades
erejével bírnia ahhoz, hogy tudja, bármilyen teher is nyomja a lelkét, az igen nehéz
lehet.
Amikor a nő megpillantotta Hadest, teljesen lefagyott.
– Nincs mitől félnie – mondta Hades meleg, megnyugtató baritonján, mire a
halandó képes volt újra megmozdulni.
Idegesen felnevetett, és amikor megszólalt, a hangja szaggatott volt.
– Azt mondogattam magamnak, hogy nem fogok hezitálni. Hogy nem hagyom,
hogy eluralkodjon rajtam a félelem.
Hades oldalra billentette a fejét. Persephone jól ismerte ezt a nézést – Hades
kíváncsi volt.
– Pedig maga fél. Már nagyon régóta.
A nő bólintott. Könnycseppek gördültek le az arcán. Mérgesen, remegő kézzel
mázolta el őket, és újra felnevetett. Idegesen.
– Azt is mondogattam magamnak, hogy nem fogok sírni.
– Miért?
Persephone örült a kérdésnek, mert kezdett ő is kíváncsi lenni. Amikor a nő újra
Hades szemébe nézett, könnytől csillogó arca elkomolyodott.
 – Mert az isteneket nem érdekli a fájdalmam. – Persephone összerezzent. Hades
nem. – De ezért nem tudom hibáztatni – folytatta a nő. – Én csak egy vagyok a sok
közül, aki maga elé járul.
Hades újra félrebillentette a fejét.
– De maga más miatt járult elém, igaz?
A nő szája megremegett, suttogva válaszolt.
– Igaz.
– Meséljen róla – kérte Hades, a nő pedig engedelmeskedett.
– A lányom – szipogta. – Beteg. Pineoblastoma. Ez egy agresszív rák. Felteszem
az életemet az övéért cserébe.
– Nem! – mondta ki hangosan Persephone, és Hermes hiába hallgattatta el, a
gondolatait nem állíthatta meg. Nem teheti, nem fogja megtenni!
Hades hosszan tanulmányozta a nőt.
– Az alkuim nem a magafajta lelkeknek szólnak.
Persephone megmozdult. Ki akart lépni a tükörből, és harcolni akart ezért a nőért.
Hermes azonban megfogta a vállát.
– Várj!
Persephone visszatartotta a lélegzetét.
– Kérem – suttogta a nő. – Megadok bármit. Bármit, amit csak akar.
Hadesnak volt képe felnevetni.
– Maga nem adhatja meg nekem, amit akarok.
A nő csak bámult rá, Persephone szíve pedig összefacsarodott a tekintetétől. A nő
megtört. Lehajtotta a fejét, a válla megrázkódott, és újra sírni kezdett.
– Maga volt az utolsó reményem. Az utolsó reményem.
Hades odalépett hozzá, az álla alá csúsztatta az ujjait. Felemelte a fejét. Aztán
letörölte a nő könnyeit.
– Nem kötök alkut magával, mert semmit sem akarok elvenni magától. De ez nem
azt jelenti, hogy nem segítek.
A nő leesett állal hallgatta. Persephone szeme elkerekedett, Hermes pedig
kuncogni kezdett az orra alatt.
– Megteszem a szívességet a lányának. Helyre fog jönni. Gondolom, ő is épp olyan
bátor, mint az anyja.
– Ó, köszönöm! Köszönöm! – A nő Hades nyakába ugrott, az isten pedig
megmerevedett. Láthatóan nem tudta, hogyan reagáljon. Végül aztán átölelte a nőt.
Egy pillanat múlva húzódott csak el.
– Rendben. Most menjen a lányához.
A nő hátrálni kezdett.
– Maga a legkönyörületesebb isten.
Hades sötéten felnevetett.
– Módosítom az előző állításom. A szívességért cserébe azt kérem, hogy senkinek
ne említse, hogy segítettem.
A nő meglepetten pislogott.
– De…
Hades felemelte a kezét. Vitának helye nem volt.
A nő végül bólintott.
– Köszönöm. – Sarkon fordult, és gyakorlatilag kiszaladt az irodából. – Köszönöm!
Hades egy pillanatig még utánanézett, majd egy csettintéssel
 becsukta az ajtót. Mielőtt még Persephone felfoghatta volna, mi történik, ő és
Hermes kiesett a tükörből.
Persephonét készületlenül érte a dolog, és hangos csattanással zuhant a padlóra.
Hermes azonban a talpára érkezett.
– Micsoda gorombaság – sóhajtott a fortély istene.
– Ezt én is mondhatnám – felelte a holtak istene, és összehúzott szemöldökkel
figyelte a feltápászkodó Persephonét. – Hallottátok, amit akartatok?
– Én azt akartam, hogy békében lemehessek az Alvilágba, de valaki visszavonta
a szívességét.
Hades mintha meg sem hallotta volna, hogy mit mondott. Hermesre nézett.
– Van egy feladatom a számodra, hírnök.
Csettintett, mire Persephone egy pillanattal később a fenekén landolt a kertjének
halott talaján. Idegesen morogva tápászkodott fel, lesöpörte magáról a port, és az égbe
kiáltott: – Seggfej!
 11. fejezet
A vágy érintése
Persephone válogatott szitkokat szórva Hadesra öntözte a kertjét. Remélte, hogy
minden egyes szavát tisztán hallja. Remélte, hogy fáj is neki. Remélte, hogy minden
mozdulatánál érzi a fájdalmat.
Ugyanis Hades levegőnek nézte.
Úgy hajította le az Alvilágba, mintha semmit sem jelentene a számára.
Pedig Persephonénak lettek volna kérdései. Követelései. Tudni akarta, miért
segített annak a nőnek, és miért kérte, hogy ne beszéljen róla senkinek. Mi különbség
volt a nő kérése és Orpheus kérése között, hogy támassza fel Eurydicét?
Amikor Persephone befejezte a kert locsolását, megpróbált visszateleportálni
Hades irodájába, de amikor csettintett, semmi sem történt. Az Alvilágban ragadt.
Még jobban szidni kezdte Hadest, és amikor ez sem működött,
nekiállt rugdosni a kert falát.
Minek küldte ide? Úgy tervezte, hogy előbb Hermest teszi helyre, és utána jön el
érte? Vajon visszaállítja a szívességét, vagy mostantól minden alkalommal meg kell
keresnie Hadest, ha le akar jönni az Alvilágba?
Az elég idegesítő lenne.
Biztosan nagyon felbosszantotta.
Persephone úgy döntött, hogy ha már Hades nincs itt, akkor felfedezi egy kicsit a
palotáját. Eddig úgyis csak pár helyiséget látott – a dolgozószobáját, a hálószobáját és
a tróntermet. A többire is kíváncsi volt, és úgy érezte, joga van körülnézni. Ha Hades
kivetnivalót talál ebben, akkor mondhatja azt, hogy a kert miatt az elkövetkező hat
hónapban tulajdonképpen ez lesz az otthona.
Miközben Persephone körbenézett, feltűnt neki, hogy Hades mennyire figyel a
részletekre. Aranydíszítések és különböző anyagok – szőrmeszőnyegek és
bársonyszékek. A palota fényűző volt, Persephone pedig csodálta a szépségét. Éppen
úgy, mint ahogy Hades szépségét is. Próbálta azzal nyugtatni magát, hogy általában
is kedveli a szép dolgokat. Semmit nem jelent, hogy ennyire lenyűgözi a holtak
istenének és palotájának a gyönyörűsége.
Végtére is egy isten.
A felfedezőkörútja akkor ért véget, amikor megtalálta a könyvtárat.
Lélegzetelállító volt. Persephone még soha életében nem látott ehhez foghatót.
Polcok végtelen rendszere, rajtuk pedig gyönyörű, vaskos, aranyozott gerincű kötetek
sorakoztak. A helyiség berendezése is lenyűgöző volt. Az egyik falat majdnem teljes
egészében egy hatalmas kandalló foglalta el, körülötte fekete polcok magasodtak.
Ezeken nem könyvek, hanem ősi vázák sorakoztak. Hadest és az Alvilágot ábrázolták
a képek. Persephone el tudta képzelni magát, ahogy belekucorodik az egyik fotelbe,
belemélyeszti lábujjait a puha szőnyegbe, és órákon át olvas.
Ha itt élne, ez lenne a kedvenc helye.
De nem lenne szabad azon gondolkodnia, hogy az Alvilágban él. Talán, ha vége
ennek az egésznek, akkor Hades megengedné neki, hogy lejöjjön néha a könyvtárba.
Vajon ehhez a szívességhez is szükség lenne-e csókra?
 A polcok között sétálva végighúzta az ujját a kötetek gerincén. Aztán levett néhány
történelmi könyvet, és keresett egy asztalt, ahol átnézheti őket. Nem messze meg is
pillantott valamit, ami egy fekete, kerek asztalnak tűnt, de amikor közelebb lépett,
látta, hogy valójában egy medence, aminek a vize fekete, mint a Styxé.
Persephone letette a könyveket a padlóra, hogy jobban megnézhesse a medencét.
Ahogy a sötét vizet bámulta, egy térkép bontakozott ki a fodrozódó vízben. Látta rajta
a Styxt, a Lethét, Hades palotáját és a kerteket is. Bár a térkép a fekete víz felszínén
jelent meg, hamarosan Hades kertjéhez hasonló ragyogó színek töltötték ki. Mókás
volt, hogy a holtak istene, aki állandóan feketében járt, ennyire szereti a színeket.
– Hmm. – Persephone biztosra vette, hogy a térképről hiányoznak az Alvilág olyan
fontos helyszínei, mint Elysium és Tartarus. – Furcsa – motyogta, és a medence felé
nyúlt.
– A kíváncsiság veszélyes tulajdonság, úrnőm.
Persephone összerezzenve fordult meg. Hades állt mögötte, alakját keretbe
foglalták a fekete polcok. Persephone szíve fájdalmasan kezdett dobolni.
– Jól tudom – csattant fel. A csuklóján lüktető jel éppen elég emlékeztető volt erre.
– És ne hívjon úrnőmnek! – Hades csak nézte, de nem mondott semmi. – Hiányos
kissé a térképe – fortyant fel Persephone.
Hades a vízre pillantott.
– Mit lát?
– A birodalmát. Asphodelt, a Styx folyót, a Lethét… és ennyi. – A helyeket, amiket
a saját szemével is látott. – Hol van Elysium? És Tartarus?
Hades szája szeglete felfelé görbült.
– A térkép akkor fedi fel a helyüket, ha majd kiérdemelte a jogot erre a tudásra.
– Hogy érti azt, hogy kiérdemlem?
– Csak azok láthatják a teljes térképet, akikben teljesen megbízom.
Persephone kihúzta magát.
– Akkor ki láthatja a teljes térképet? – Hades csak vigyorgott, úgyhogy Persephone
folytatta. – Minthe talán?
Hades összehúzta a szemét.
– Zavarná, Lady Persephone?
– Nem – hazudta.
Hades tekintete elkomorodott, és összepréselte a száját. Aztán elfordult, és eltűnt
a polcok között. Persephone gyorsan felnyalábolta a könyveket, és utánasietett.
– Miért vonta vissza a szívességét?
– Hogy megtanulja a leckét.
– Mármint, hogy ne hozzak halandókat a birodalmába?
– Hogy ne hagyjon faképnél, amikor dühös rám.
– Hogy mi? – Persephone megállt, és a legközelebbi polcra tette a könyveket. Erre
a válaszra nem számított.
Hades is megállt, és felé fordult. A keskeny polcsorok között álltak, a levegő por
szagától volt keserű.
– Úgy vélem, hogy magában sok érzelem dúl, viszont soha nem tanították meg,
hogyan kezelje őket. Annyit mondhatok, hogy a menekülés nem megoldás.
– Nem volt már mit mondanom.
– Most nem a szavakról van szó – mondta Hades. – Inkább segítek magának
megérteni a szándékaimat, mint hogy kémkedjen utánam.
– Nem akartam kémkedni, csak Hermes…
 – Tudom, hogy Hermes húzta be abba tükörbe. Csak arra próbálok célozni, hogy
nem szeretném, ha még egyszer faképnél hagyna, ha mérges rám.
Talán kedveskedő megjegyzésnek kellett volna ezt vennie, és mégis, nem tehetett
róla, de amikor visszakérdezett, Persephone hangja undortól ragadt.
– Miért?
Nem is undor volt, sokkal inkább értetlenség. Hades egy isten, miért érdekelte,
hogy mit gondol róla?
– Azért, mert… – kezdte el Hades, majd elgondolkodott egy pillanatra. – Mert
fontos nekem. Jobb szeretném, ha kiadná a haragját. Szívesen meghallgatnám a
tanácsait. Szeretném megérteni a maga nézőpontját is. – Persephone szólásra nyitotta
a száját, hogy újra feltegye a „miért” kérdést, de Hades megelőzte. – Mert maga a
halandók között él. Jobban érti őket, mint én. Mert maga együttérző.
Persephone nyelt egyet.
– Miért segített ma azon az anyán?
– Mert segíteni akartam.
– És Orpheus?
Hades sóhajtott, megdörzsölte a szemét.
– Ez nem ilyen egyszerű. Igen, hatalmamban áll feltámasztani a holtakat, de ez nem
mindenkinél működik. Főleg, ha a sors istennőinek a keze is benne van a dologban.
Eurydice életének fonalát okkal vágták el a sors istennői. Nem bírálhatom felül őket.
– És a lány?
– Ő nem volt halott. Csak az Alvilág peremén táncolt. Az ilyen lelkekért alkut
köthetek a sors istennőivel.
– Hogy érti azt, hogy alkut köthet a sors istennőivel?
– Ez kényes dolog. Ha megkérem a sors istennőit, hogy kíméljenek meg egy lelket,
akkor egy másik lélek sorsába nem kapok beleszólást.
– De… de maga az Alvilág ura!
– És a sors istennői is istenek. Ugyanúgy tiszteletben kell
tartanom a létüket, mint ahogy nekik az enyémet.
– Ez nem tűnik túl igazságosnak.
Hades felvonta a szemöldökét.
– Nem? Vagy csak a halandók számára nem tűnik annak?
Persephone pontosan erre gondolt.
– Szóval a maga játékai miatt a halandóknak kell szenvedniük.
Hades állkapcsa megfeszült.
– Ez nem egy játék, Persephone. Legalábbis nem az enyém.
Szigorú hangja elhallgatott, mire Persephone rábámult.
– Rendben. A tettei egy részét megmagyarázta. De mi van a többi alkujával?
Hades tekintete elsötétedett, és bár közel álltak egymáshoz, most tett még egy
lépést Persephone felé.
– Maga miatt kérdezi, vagy a halandók miatt, akiket állítólag védeni akar?
– Állítólag? – Be fogja bizonyítani Hadesnak, hogy nem csak egy színjáték, hogy
a halandók mellé állt.
– Csak az után kezdte érdekelni az üzleti vállalkozásom, hogy alkut kötött velem.
Persephone felvonta a szemöldökét.
– Üzleti vállalkozás? Szóval így nevezi azt, hogy szándékosan félrevezetett?
– Szóval ez az egész mégiscsak magáról szól.
– Amit velem tett, az igazságtalanság. De ez minden más halandóra is vonatkozik.
 – Nem akarok a halandókról beszélni. Magáról akarok beszélni. – Hades még egyet
lépett előre, Persephone pedig hátra. A háta a könyvespolcokhoz préselődött. – Miért
hívott meg az asztalához?
Persephone félrenézett.
– Mert azt mondta, tanítani fog.
– Mire, istennő? – Hades Persephone ajkát bámulta, a tekintete sötét és csábító
volt. Aztán lehajtotta a fejét, és szájával finoman végigsimította a nyakát.
– Mire vágyik, mire tanítsam meg magát?
– Kártyázni – suttogta Persephone, de levegőt is alig tudott venni. Tudta, hogy
hazugság, amit mondott. Nem a tudást akarta magába szívni… hanem az érintését,
az illatát, az erejét.
– Mi mást? – suttogta Hades a bőrébe.
Persephone ekkor odafordította a fejét, és Hades szája az övéhez ért.
A lélegzet a torkán akadt. Nem tudott válaszolni. Nem akart válaszolni. Hades
szája veszélyesen közel maradt az övéhez, de nem csókolta meg.
Várt.
– Mondd el!
A hangja szinte hipnotizálta, és testének melege gonosz varázslatba ejtette. Ő volt
a kaland, amire vágyott. Ő volt a csábítás, aminek engedni akart. Ő volt a bűn, amit el
akart követni. Persephone szeme lecsukódott, és az ajkát résnyire nyitotta. Azt hitte,
Hades megcsókolja végre, de amikor nem tette, Persephone mély levegőt vett. A
mellkasa hozzáért Hadeséhoz.
– Csak kártyázni – mondta remegő hangon.
Hades elhúzódott, Persephone szeme pedig kipattant. Mintha meglepettség suhant
volna át a férfi arcán, de aztán az arca olvashatatlan maszkká szilárdult.
– Nyilván szeretne már hazamenni. – Hades elindult a polcsorok között. Ha nem
a holtak istene állt volna előtte, akkor Persephone akár még azt is hihette volna, hogy
zavarba jött. – Ha szeretné, kölcsönadom magának azokat a könyveket.
Persephone felnyalábolta a köteteket, és Hades után sietett.
– Mégis hogyan? Visszavonta a szívességét.
A férfi szembefordult vele. A tekintete halott volt, mint a birodalma.
– Higgye el, Lady Persephone, ha visszavontam volna a szívességemet, arról tudna.
– Szóval megint Lady Persephone vagyok?
– Mindig is Lady Persephone lesz, függetlenül attól, hogy elfogadja-e a
származását, vagy sem.
– Mit kell azon elfogadni? Legjobb esetben is csak egy ismeretlen istennő vagyok.
És még azok között is jelentéktelen.
Gyűlölte a Hades arcán átsuhanó csalódottságot.
– Ha valóban így gondol magára, akkor sosem fogja megismerni az igazi erőt.
Persephone ajka szétvált, Hades szeme viszont összeszűkült, mielőtt megrándult a
keze. Megint figyelmeztetés nélkül akarja elteleportálni!
– Ne! – kiáltott fel Persephone, a férfi keze pedig megállt a levegőben. – Arra
kért, hogy ne hagyjam faképnél, amikor dühös vagyok. Én pedig arra kérem, hogy ne
küldjön el, amikor maga dühös.
Hades leejtette a karját.
– Nem vagyok dühös.
– Akkor miért hajított úgy le az Alvilágba az imént?
– Beszédem volt Hermesszel.
 – Ezt mondhatta is volna.
Hades erre nem mondott semmit.
– Ne kérjen tőlem olyasmit, amit maga sem tud teljesíteni, Hades.
A holtak istene csak bámulta. Persephone nem igazán tudta, hogy mit vár tőle.
Hogy a követelésével majd felbosszantja? Hogy vitába száll vele, mert ez most más?
Hogy azt mondja, ő az egyik leghatalmasabb isten, és azt csinál, amihez csak kedve
van?
De ehelyett Hades csak bólintott.
– Ezt meg tudom ígérni.
Persephone megkönnyebbülten vett egy mély levegőt.
– Köszönöm.
Hades kinyújtotta a kezét.
– Jöjjön, együtt is visszatérhetünk a Sohaéjbe. Van pár… elintézetlen ügyem még.
Persephone megfogta a kezét, és visszateleportáltak Hades irodájába. Pont a tükör
előtt jelentek meg, ahonnan korábban Hermesszel kiestek. Persephone hátrabillentette
a fejét, hogy Hades szemébe tudjon nézni.
– Honnan tudta, hogy a tükörben vagyunk? Hermes azt mondta, nem lehet minket
látni.
– Onnan, hogy éreztem a maga jelenlétét.
Hades szavaitól kellemes borzongás futott végig Persephone gerincén, és jobbnak
látta, ha hátralép. Felkapta a kanapén hagyott hátizsákját, és a vállára kanyarította a
pántját. Kifelé menet megállt, és visszafordult.
– Azt mondta, hogy a térkép csak azok számára látható teljesen, akikben megbízik.
Mégis, mire van szüksége ahhoz, hogy valaki elnyerje a holtak istenének bizalmát?
– Időre.
 12.fejezet
A játszmák istene
– Persephone!
Valaki őt szólongatta. Persephone hasra fordult, és a fejére húzta a takarót, hogy
tompítsa a hangot. Előző éjjel nagyon későn jött haza a Sohaéjből, és mivel túlságosan
fel volt csigázva, nem tudott elaludni, és a cikkén dolgozott.
Azok után, hogy a saját szemével látta, ahogyan Hades azon a nőn segített, már
nehezen tudta eldönteni, hogyan is folytassa a cikket. Végül úgy döntött, hogy Hades
halandókkal kötött egyezségeire fog koncentrálni – azokra, melyekben az isten
teljesíthetetlen feltételeket szab. A cikk írása közben viszont folyton azon kapta
magát, hogy még mindig frusztrált. Azt azonban nem tudta eldönteni, hogy a saját,
Hadesszal kötött egyezsége zavarja, vagy az, ami a könyvtárban történt. Amikor
Hades megkérdezte, mit akar tőle tanulni. Amikor nem volt hajlandó megcsókolni.
Az emlék nyomán Persephone bőre bizseregni kezdett a várakozástól, pedig Hades
még csak a közelében sem volt.
Hajnal négykor nyomta meg a szövegszerkesztő mentés gombját, és úgy döntött,
hogy alszik pár órát, mielőtt átolvassa. De amikor már éppen kezdett volna elaludni,
Lexa berontott a szobájába.
– Persephone! Ébredj!
– Kifelé! – nyögte Persephone.
– Nem, nem, ezt látnod kell! Találd ki, mitől hangosak ma a hírek!
Erre azonnal kipattant Persephone szeme. Lerúgta magáról a takarót, és a képzelete
azonnal szárnyra kapott. Talán valaki lefotózta isteni formájában a Sohaéj előtt?
Valaki rajtakapta a klubban Hadesszal? Lexa az arcába tolta a tabletjét, és amikor
kiélesedett a kép, Persephone valami sokkal rosszabbal szembesült.
– Tele van vele a közösségi média! – magyarázta Lexa.
– Nem, nem, nem! – Persephone két kézzel markolta a tabletet. A képernyő tetején
vastaggal szedett cím fekete volt, félkövér és ismerős.

Hades, a játszmák istene, írta: Persephone Rosi

Hangosan felolvasta az első sorokat.

„A Sohaéj épületét, a Hades, az Alvilág istenének tulajdonában álló elit
játékbarlangot Új-Athén minden pontjáról látni lehet. A feketén csillogó, égbe nyúló
épület hűen tükrözi az isten természetét, és állandó emlékeztető az emberek számára,
hogy az életük bizony rövid – és még ennél is rövidebb lehet, ha arra adják a fejüket,
hogy leülnek játszani az Alvilág urával.”
Ez az ő vázlata volt. Az igazi cikk a gépén van. Biztonságban.
– Hogy a fenébe került ez ki? – sziszegte Persephone.
Lexa zavartan pislogott rá.
– Ezt hogy érted? Nem te adtad le?
– Nem! – Görcsbe állt gyomorral görgette végig a cikket. Feltűnt neki, hogy
bizonyos részeket hozzáadtak, például a Hadesról szóló leírást, amit biztosan nem ő
írt. És soha nem is írna ilyet róla. A cikk Hades szemét színtelennek és üresnek írta
le, az arcát érzelemmentesnek, természetét hűvösnek és gorombának.
Goromba?
Álmában sem jutott volna eszébe ilyen jellemzést írni Hadesról. Lehet, hogy a
szeme sötét, mint a tinta, mégis kifejező, és minden alkalommal, amikor belenézett,
úgy érezte, hogy látja benne az isten által leélt századokat. Való igaz, hogy az arca
néha érzelemmentes, de amikor ránézett, akkor valami teljesen mást látott –
állkapcsának lágyságát, az arcán felvillanó élvezetet. Égető kíváncsiságot. A
természete pedig minden volt, csak nem hűvös és goromba. Sokkal inkább
szenvedélyes, sármos és kifinomult.
Egyetlen ember volt, aki elkísérte őt a Sohaéjbe, és szemtől szemben látta Hadest.
Adonis. És ő volt az, aki belelesett a gépébe, és az engedélye nélkül elolvasta a cikkét.
Úgy tűnik, nem csak elolvasta. Persephone szorongása most
már épp olyan erős volt, mint a haragja. Félredobta a tabletet, kiugrott az ágyból.
Dühös és bosszúszomjas szavak zsongtak a fejében. Úgy hangzott, mintha nem is ő
maga tombolt volna a fejében, hanem az anyja.
Ezért bűnhődni fog. Mert én is bűnhődni fogok.
Vett pár mély lélegzetet, hogy csillapítsa a haragját. Ha nem vigyáz, dühében még
leolvad róla a bűbáj. Úgy tűnt, hogy a varázslat reagál az érzelmeire, talán azért, mert
nem a sajátja.
Valójában Persephone nem akarta, hogy Adonist megbüntessék. Legalábbis ne
Hades. A holtak istene egyértelművé tette, hogy nem szíveli, az pedig, hogy a
Sohaéjbe vitte, több szempontból is hiba volt, ez most már világos. Talán pont azért
akarta Hades, hogy tartsa magát távol tőle.
Egy harmadik érzelem kezdett kibontakozni benne – félelem –, de ezt is sikerült
lecsillapítania. Nem fogja hagyni, hogy Hades föléje kerekedjen. Ráadásul a
fenyegetése ellenére még mindig azt tervezte, hogy ír az istenről.
– Hova mész? – kérdezte Lexa.
– Munkába. – Persephone eltűnt a gardróbjában, és alvós pólóját egy egyszerű zöld
ruhára cserélte. Az egyik kedvenc darabja volt. Ha túl akarja élni ezt a napot, akkor
minden egyes fegyverére szüksége lesz, hogy olyan erősnek tűnjön, amilyennek csak
lehet. Talán sikerül leszedetnie a cikket, mielőtt még Hades elolvassa.
– De… de ma nem is dolgozol! – mondta Lexa, aki még mindig Persephone ágyán
ült.
– Tennem kell valamit! – Persephone fél lábon ugrált ki a gardróbból, miközben
próbálta becsatolni a szandálját.
– Valamit?
– Hát a cikk. Hades nem láthatja meg.
Lexa felnevetett, majd gyorsan a szájára tapasztotta a kezét. A két ujja között szólt
ki.
– Persephone, nem akarlak lelombozni, de Hades már látta a cikket. Vannak
emberei, akik figyelik a sajtót. – Persephone Lexa szemébe nézett, mire ő
összerezzent.
– Azta.
– Mi az? – hisztéria vibrált Persephone hangjában.
– A tekinteted… eléggé ijesztő.
Persephone érzelmei hullámokban járták át a testét. Kerülte Lexa tekintetét. A
táskájáért nyúlt.
 – Ne törődj vele! Később jövök.
Kiment, és mintha meg sem hallotta volna, hogy Lexa utánakiabált, bevágta maga
mögött a lakás ajtaját.
A buszra még negyedórát várnia kellett volna, ezért úgy döntött, hogy inkább
gyalog megy. Előhalászta a táskájából a sminkes dobozkáját, és megigazította magán
a bűbájt.
Nem csoda, hogy Lexa így kiakadt. A szeméről teljesen leolvadt a bűbáj, és
tengerzölden izzott. A haja fényesen csillogott, arcvonásai élesebbek lettek. Soha még
ennyire nem nézett ki istennek nyilvános helyen.
Mire Persephone az Acropolishoz ért, sikerült teljesen visszaállítania halandó
kinézetét. Amikor kilépett a liftből, Valerie felállt a recepciós asztal mögött.
– Persephone – szólt oda neki idegesen. – Azt hittem, ma nem dolgozol.
– Szia, Valerie! – Igyekezett vidámnak tűnni, és úgy viselkedni, mintha minden
rendben lenne. Mintha Adonis nem lopta volna el a cikkét, és Lexa nem azzal
ébresztette volna, hogy azt a bizonyos cikket az arcába tolja.
– Csak bejöttem elintézni pár dolgot.
– Ó, ami azt illeti, van pár üzeneted. Izé, átküldöm a hangpostádra.
– Köszönöm.
Persephonét azonban egyáltalán nem érdekelték az üzenetei. Adonis miatt jött be.
Az asztalára dobta a táskáját, és Adonis helye felé indult. A fiú az asztalánál ült,
füléből fülhallgató lógott ki, és teljesen elmerült a számítógépe képernyőjében.
Persephone először arra gondolt, hogy biztos dolgozik – egy olyan cikket
szerkesztget, amit valaki mástól lopott –, de amikor mögé lopakodott, látta, hogy
Adonis egy televíziós műsort néz – Titánok sötétedés után.
Persephone felhördült.
Népszerű sorozat volt, ami arról szólt, hogyan győzték le az olympiaiak a titánokat.
Bár Persephone csak pár részt látott, kezdte úgy elképzelni az isteneket, mint ahogy
a sorozatban ábrázolták. Most már tudta, hogy Hadest teljesen elrontották. A filmben
egy sápadt, vézna, üres tekintetű alak volt. Ha Hades mindenáron bosszút akar állni
valakin, akkor a sorozat készítőivel kellene kezdenie.
Persephone megkocogtatta Adonis vállát. A fiú megugrott, és kirántotta a füléből
a fülhallgatót.
– Persephone! Gratulá…
– Elloptad a cikkemet! – vágott közbe Persephone.
– A lopás azért erős kifejezés – lökte el magát Adonis az asztalától. – A te neved
szerepel rajta.
– Szerinted ez számít valamit? – sziszegte Persephone. – Az én cikkem volt,
Adonis. Nemcsak elloptad, de még hozzá is írtál! Miért? Mondtam, hogy ha
elkészülök vele, akkor elküldöm neked!
Őszintén szólva nem tudta, mit vár Adonistól.
Mit mondhatna a másik? De az biztos, hogy nem arra számított, amit végül
mondott: – Azt hittem, meg fogod gondolni magad.
Persephone csak bámult rá.
– Mondtam, hogy írni akarok Hadesról.
– Nem arra értem. Hanem arra, hogy esetleg meggyőzött, vagy kimagyarázta
neked, hogy miért köt szerződést a halandókkal.
– Szóval, ha jól értem, úgy döntöttél, hogy én képtelen vagyok a dolgaimat intézni,
ezért elloptad a munkámat, megváltoztattad és nyilvánosságra hoztad?
 – Nem erről van szó. Hades egy isten, Persephone.
Én pedig istennő vagyok, akarta a férfi képébe ordítani. Helyette csak felmordult.
– Igazad van. Hades egy isten, és pont ezért nem akartál te írni róla. Tőle féltél,
Adonis. Nem tőlem.
Adonis elvörösödött.
– Nem úgy értettem…
– Nem számít, hogy értetted! – csattant fel Persephone.
– Persephone? – Demetri volt, és mind a ketten a főnökük irodája felé pördültek.
– Van egy perced?
Még egyszer ránézett Adonisra, a tekintetével szinte felnyársalta, majd bement a
főnöke irodájába.
– Igen, Demetri? – Az ajtónál maradt.
A főnöke az asztalánál ült, és a lap egy friss példányát tartotta a kezében.
– Ülj csak le!
Persephone leült, és mindenre felkészült, mert nem tudta, hogy Demetri mit szólt
a cikkéhez. A cikkhez, amit nem igazán tudott a sajátjának nevezni. Vajon kirúgja?
Az egy dolog, hogy azt mondta, ki akarja deríteni az igazságot, az meg egy másik,
hogy nyilvánosságra is hozza.
Végigsuhant az agyán, hogy mihez fog kezdeni, ha elveszíti ezt a gyakornoki állást.
Kevesebb mint hat hónap múlva diplomázik. Nem valószínű, hogy egy másik lap
felvenné a lányt, aki a létező legrosszabb istennek nevezte az Alvilág istenét. Mások
is rettegtek a Tartarustól, nem csak Adonis.
Amikor Demetri kinyitotta a száját, Persephone megelőzte:
– Meg tudom magyarázni.
– Mit kell megmagyarázni? – kérdezte a férfi. – A cikkből elég nyilvánvaló, hogy
mit akartál elérni.
– Dühös voltam.
– Le akartad rántani a leplet az igazságtalanságról.
– Igen, de ez nem minden. Ez nem a teljes történet. – Valójában csak Hades egyik
oldalát mutatta meg. A sötét oldalát.
– Remélem is, hogy nem – mondta Demetri.
– Hogy mi? – Persephone kihúzta magát.
– Azt akarom mondani, hogy folytasd a cikket. – A tavasz istennője némán ült a
székében, Demetri pedig folytatta. – Többet akarok ebből a témából. Mikorra tudod
megírni a következő cikket?
– Hadesról?
– Igen. Eddig csak a felszínt kapargattad vele kapcsolatban.
– De azt hittem… nem… nem féltek tőle?
Demetri az asztalra tette az újságot, és Persephone szemébe nézett.
– Persephone, ezt már az első napodon is megmondtam. Itt, az Új-Athén
Hírmondónál az igazságot kutatjuk. Az Alvilág királyáról pedig senki sem tudja az
igazságot. Segíthetsz a világnak megérteni őt.
Demetri szájából az egész olyan ártatlannak tűnt. Persephone azonban tudta, hogy
Hades semmi másra nem számíthat az emberektől a cikk után, csak gyűlöletre.
– Azok, akik félnek Hadestól, kíváncsiak is rá. Többet akarnak olvasni róla, te
pedig kielégíted az igényüket.
Persephone kihúzta magát az utasítás hallatán. Demetri felállt, és a padlótól
plafonig érő ablakhoz lépett. Összekulcsolta a kezét a háta mögött.
 – Mit szólnál egy kéthetente megjelenő rovathoz?
– Az nagyon sűrű, Demetri. Még egyetemre járok – emlékeztette Persephone a
főnökét.
– Akkor havi rovat. Mit mondasz… öt-hat cikk?
– Van választásom? – motyogta, de Demetri meghallotta.
Apró mosolyra húzta a száját.
– Ne becsüld alá önmagadat, Persephone! Gondolj csak bele, ha a cikksorozat
olyan sikeres lesz, mint ahogy várom, akkor sorban állnak majd a lapok, hogy munkát
ajánljanak neked, miután befejezed az egyetemet.
Kivéve, hogy semmire sem megy az egésszel, ha börtönbe kerül. Nem is az
Alvilágban, hanem a Tartarusban. Vajon Hades hogy akarja megkínozni?
Valószínűleg úgy, hogy nem fog megcsókolni. Persephone elfintorodott a bugyuta
gondolatra.
– A következő cikket elsejéig várom – mondta Demetri. – De hagyjuk kicsit az
egyezségeit. Mi mást csinál egyébként? Mi a hobbija? Hogyan néz ki valójában az
Alvilág?
Persephone kényelmetlenül éreztem magát a kérdések hallatán. Lehet, hogy ezekre
nem is a nagyközönség kíváncsi, hanem Demetri maga.
Aki a kérdésekkel együtt ki is küldte. Persephone kisétált az irodából, és leült a
helyére. Köd borult az agyára, és képtelen volt gondolkodni.
Egy havi rovat a holtak istenéről? Mibe keveredtél, Persephone? Hangosan
felmordult. Hades sose fog ebbe belemenni.
De nem is kell neki. Talán köthetne vele egy újabb alkut. Mondhatná neki azt, hogy
ha nem akar magáról több cikket olvasni, akkor oldozza fel a korábbi egyezségük alól.
Vajon akkor is megbüntetné?

Miután kilépett az Acropolis ajtaján, Persephone rögtön az egyetemre indult. Úgy

tűnt, hogy minden járókelő kezében az Új-Athén Hírmondó friss példányát látja. A
félkövér, fekete szalagcím visszabámult rá a buszon, a campus udvarán, még az
órákon is.
Valaki megveregette a vállát, és amikor hátranézett, két összebújt lányt látott a
mögötte lévő padsorban. Nem volt benne biztos, hogy hívják őket, de a szemeszter
elejétől fogva ott ültek mögötte, csak eddig egyetlen szót sem szóltak hozzá. A jobb
oldali lány a lap egy példányát tartotta a kezében.
– Te vagy Persephone, igaz? Igaz, amit írtál?
Persephonét zavarba hozta a kérdés. Ösztönösen rá akarta vágni, hogy nem, hiszen
nem ő írta a cikket, legalábbis nem teljesen. De képtelen volt kimondani.
– A történet folyamatosan változik.
Arra viszont nem számított, hogy erre felcsillan a lányok szeme.
– Szóval lesz még több is?
Persephone megköszörülte a torkát.
– Igen… lesz.
A bal oldali lány előrehajolt.
– Szóval, találkoztál Hadesszal?
– Hülye kérdés – mordult fel a másik lány. – Azt akarta kérdezni, hogyan néz ki
Hades. Nincs róla egy képed?
Furcsa érzés kezdett gomolyogni Persephone gyomrában.
 Fémes gombóc, amitől egyszerre volt féltékeny, és akarta megóvni Hades
magánéletét. Ironikus, hiszen ő maga ígérte meg, hogy lesz még róla cikk. És mégis.
Most, hogy feltették neki ezeket a kérdéseket, már nem volt benne biztos, hogy ilyen
intim dolgokat is meg akar osztani az istenről. Meg akarja írni, hogyan játszott Hades
a kutyáival az Alvilág egyik mezején? Vagy hogy mennyire élvezte a kő-papír-
ollózást?
Ezek olyan… emberi oldalai az istennek, és hirtelen hatalmába kerítette az érzés,
hogy meg akarja óvni ezeket az emlékeket. Mert ezek a saját emlékei.
Száraz mosolyra húzta a száját.
– Majd meglátjátok.
Demetrinek igaza volt. A világ éppen annyira kíváncsi volt a holtak istenére, mint
amennyire rettegett tőle. A tanterembe menet több olyan hallgató is leszólította,
akikkel korábban még sosem beszélt. Amint rájöttek, hogy tényleg ő Persephone,
odaszaladtak hozzá, és újra meg újra ugyanazokkal a kérdésekkel bombázták:
Tényleg találkoztál Hadesszal? Hogy néz ki? Van róla képed?
Persephone mindegyiküket gyorsan lerázta. Ha valamire egyáltalán nem számított,
az éppen ez volt – hatalmas felhajtás és figyelem. Még nem tudta eldönteni, hogy
élvezi vagy sem.
Éppen az Istenek Kertjén sétált keresztül, amikor megcsörrent a telefonja. Hálás
volt érte, mert így könnyebben tudta elhessegetni a kíváncsi idegenek újabb
csoportját.
– Igen?
– Adonis mesélte a jó híreket! Egy egész sorozat Hadesról!
Gratula! Mikor készíted el vele a következő interjút? Mehetek én is? – Lexa
nevetett.
– Kö-köszi, Lex – motyogta Persephone.
Azok után, hogy Adonis ellopta a cikkét, azon már meg sem lepődött, hogy azonnal
rá is írt a barátnőjére, hogy még az előtt beszámoljon neki új feladatáról, hogy ő maga
elmondhatná neki.
– Ezt meg kell ünnepelnünk! Hétvégén La Rose?
Persephone felnyögött. A La Rose Aphrodite puccos nightclubja volt. Soha nem
járt még ott, de képeket már látott. Az egész hely krémszínű meg rózsaszín, és
akárcsak Hades Sohaéjébe, ide is szinte lehetetlen volt bejutni.
– És mégis hogyan szeretnél bejutni?
– Megvannak a módszereim – felelte Lexa pajkosan. Persephone azon kezdett
tűnődni, hogy ezek a módszerek vajon Adonist is magukba foglalják-e, és már fel is
akarta tenni a kérdést, amikor valami megvillant a szeme sarkában. Bármit is mondott
még Lexa, azt ő már nem hallotta, mert néhány méterre tőle megjelent az anyja. A
lombok közül lépett ki.
– Szia, Lex! Később visszahívlak. – Persephone letette a telefont, és kurtán
üdvözölte az anyját. – Anyám. Mit keresel te itt?
– Meg kellett bizonyosodnom arról, hogy jól vagy az után a nevetséges cikk után,
amit írtál. Mégis mit gondoltál?
Persephone mellkasát a félelem elektromos áramként járta át.
– Azt hittem… azt hittem, büszke leszel rám. Hiszen gyűlölöd Hadest.
– Büszke? Te azt hitted, büszke leszek rád? – horkant fel Demeter. – Kritikus
hangvételű cikket írtál egy istenről. De nem is akármelyik istenről, hanem Hadesról!
Szándékosan megszegted a szabályokat, ráadásul nem is egyszer, hanem többször is!
– Persephone meglepettsége minden bizonnyal kiült az arcára, mert Demeter folytatta.
– Ó, igen, tudok róla, hogy többször is jártál a Sohaéjben.
Persephone elképedve bámult az anyjára.
– Honnan?
Demeter tekintete a Persephone kezében szorongatott mobiltelefonra siklott.
– Követtem, merre jársz.
– A telefonomon keresztül? – Persephone tudta, hogy az anyjának nem okoz
különösebb gondot, hogy megsértse a magánéletét. Hiszen a nimfáit is ráküldte, hogy
kémkedjenek utána. De a telefont nem Demeter vette, és a számlákat sem ő fizeti.
Úgyhogy nem volt joga GPS-jeladóként használni. – Ez most komoly?
– Valamit tennem kellett. Hiszen nem állsz velem szóba.
– Mégis mióta? – csattant fel Persephone. – Hiszen hétfőn találkoztunk!
– Amikor is lemondtad a közös ebédünket. – Az istennő arca kővé vált. –
Mostanában alig töltünk együtt egy kis időt.
– És szerinted azok után, hogy nyomozol utánam, több kedvem lesz találkozni
veled?
Demeter felnevetett.
– Jaj, virágszálam, ez nem nyomozás. Az anyád vagyok.
Persephone tátott szájjal bámult rá.
– Nincs nekem erre időm. – Megpróbálta megkerülni az anyját, de rádöbbent, hogy
nem tud mozogni. Mintha földbe gyökerezett volna a lába. Rettegéssel vegyes düh
robbant szét a gyomrában, és egészen a torkáig tolult. Persephone tekintete
összetalálkozott az anyjáéval, és évek óta először, de újra bosszúálló istennek látta
Demetert. Annak, aki nimfákat korbácsolt és királyokat gyilkolt.
– Nem mondtam, hogy elmehetsz – mondta az anyja. – Emlékeztetlek rá,
Persephone, hogy csak a varázserőmnek köszönheted, hogy itt lehetsz.
Persephone legszívesebben ráordított volna. Persze, emlékeztess csak arra, hogy
nincs varázserőm. De tudta, hogy nem lenne jó ötlet szembeszállni az anyjával.
Demeter pontosan erre várt, hogy aztán megbüntethesse. Úgyhogy inkább vett egy
mély levegőt.
– Sajnálom, anyám – suttogta.
Egy feszült pillanatig nem tudta eldönteni, hogy az anyja elengedi, vagy magával
viszi. Aztán Demeter szorítása megenyhült remegő lábán.
– Ha még egyszer visszamész a Sohaéjbe, és találkozol Hadesszal, akkor elviszlek
ebből a világból.
Persephone maga sem tudta, honnan vette a bátorságot, de állta az anyja tekintetét.
– Ne hidd, hogy valaha is megbocsátanám, ha visszaküldenél abba a börtönbe.
Demeter élesen felnevetett.
– Virágszálam, nincs nekem szükségem a te megbocsátásodra.
Azzal köddé vált.
Persephone tudta, hogy Demeter komolyan beszélt. A gond csak az, hogy muszáj
visszamennie a Sohaéjbe. Teljesítenie kellett egy egyezséget, és meg kellett írnia egy
cikket.
A telefonja is megrezzent. Lexa írt.
Szóval, La Rose??
Persephone visszaírt neki.
Jól hangzik.
Rengeteg alkoholra lesz szüksége, hogy elfelejtse ezt a napot.
 13. fejezet
La Rose
Persephone és Lexa taxival ment a La Rose-ba. Nem igazán kedvelte ezt az utazási
módot, mert olyan volt, mintha egy szerencsekereket forgatott volna meg. Sosem
tudta, hogy milyen sofőrt kap – egy büdöset? Szószátyárt? Hátborzongatót?
Ma egy hátborzongatót fogtak ki. Folyamatosan és hosszan bámulta őket a
visszapillantó tükörben, és annyira rájuk koncentrált, hogy többször is éles
irányváltásokkal kellett kikerülnie más autókat.
Persephone Lexára sandított. A barátnője ragaszkodott hozzá, hogy ne busszal
érkezzenek a La Rose-ba.
Inkább busszal mentünk volna, mint holtan.
– Öt cikk a holtak istenéről – sóhajtott fel álmodozó hangon Lexa. – Miről fogsz
legközelebb írni?
Őszintén? Fogalma sem volt, és jelen pillanatban nem is akart Hadesra gondolni,
de tudta, hogy Lexa úgysem fogja békén hagyni.
Viszont mielőtt válaszolhatott volna, Lexából mély sóhaj szakadt ki, és tátva
maradt a szája. Olyan hang volt, mint amikor remek ötlete támad, vagy valami
borzalmas fog történni. Persephone biztos volt benne, hogy bármit is akar mondani,
az kicsit mindkettő lesz.
– A szerelmi életéről kellene írnod!
– Hogy mi? – motyogta Persephone. – Nem. Az ki van zárva!
Lexa duzzogva felcsattant.
– Miért nem?
– Egyáltalán miből gondolod, hogy Hades meg akarja osztani velem a szerelmi
életének részleteit?
– Persephone, újságíró vagy, az ég szerelmére! Nyomozd ki!
– Nem igazán érdekelnek Hades egykori szeretői. – Persephone kibámult az
ablakon.
– Egykori szeretői? Ez úgy hangzik, mintha lenne mostani szeretője… mintha te
lennél az a mostani szerető.
– Ja, nem. Egészen biztosra veszem, hogy az Alvilág ura az asszisztensével szűri
össze a levet.
– Akkor írjál erről! – bátorította Lexa.
– Inkább nem, Lexa. Az Új-Athén Hírmondónak dolgozom, nem a Delphi Látónak.
Engem az igazság érdekel. – Ráadásul nem szeretne utánajárni, hogy jó-e a
megérzése. Már a gondolattól is felfordult a gyomra.
– Azt mondod, szinte biztos vagy benne, hogy Hades az asszisztensét döngeti.
Csak járj utána, és akkor már igazság lesz.
Persephone idegesen felsóhajtott.
– Nem akarok ilyen triviális dolgokról írni. Olyasmiről akarok, ami megváltoztatja
a világot.
 – És az megváltoztatja a világot, hogy sárba tiprod a Hadesról kialakított képet?
– Talán igen – felelte Persephone, Lexa pedig ingatni kezdte a fejét. – Most mi van?
Barátnője felsóhajtott.
– Csak… ebben a cikkben nem tettél mást, mint hogy megerősítetted az emberek
félelmét a holtak istenével kapcsolatban. Gondolom, vannak azért olyan dolgok is
vele kapcsolatban, amik nem kerültek bele a cikkbe.
– Mire próbálsz célozni?
– Arra, hogy ha meg akarod változtatni a világot, akkor írj Hades azon oldaláról,
amibe belepirulsz.
Persephone arca egyből felhevült.
– Menthetetlenül romantikus vagy, Lexa.
– Már megint itt tartunk. Miért nem tudod egyszerűen beismerni, hogy vonzónak
találod Hadest…
– De hát elismertem, hogy vonzó…
– És azt, hogy te vonzónak találod?
Persephone összeszorította a száját, karba tette a kezét, és megint az ablak felé
fordult.
– Nem akarok erről beszélni.
– Mitől félsz, Persephone?
Lehunyta a szemét. Lexa úgyse értené meg. Nem számít, hogy kedveli-e Hadest
vagy sem, nem számít, hogy vonzónak találja-e vagy sem, hogy akarja-e őt vagy nem.
Hades nem neki való.
Tiltott gyümölcs. Talán az egyezségük egy áldás – így legalább úgy tekinthet
Hadesra, mint egy átmeneti dologra az életében.
– Persephone?
– Mondtam, hogy nem akarok erről beszélni, Lexa! – Egyre kevésbé tetszett neki,
hogy milyen irányba tart a beszélgetés.
A La Rose-ig vezető úton többet nem is beszéltek. Amikor Persephone kiszállt a
taxiból, enyhe esőszag csapta meg az orrát, és amikor felnézett, egy villám cikázott
át a sötét égbolton. Kirázta a hideg. Bárcsak egy másik ruhát választott volna! Szűk,
csillogó, türkiz ruhája csak combközépig ért, mély kivágása pedig nem sok mindent
hagyott a képzeletre. És nem sokat ért egy viharban.
Hülyeség, de dacból, Hades miatt választotta ezt a ruhát. Erősnek akart tűnni,
csábítónak, bűnösnek. Hadesnak öltözött ki. Oda akart lépni hozzá, hogy amikor már
olyan közel állnak egymáshoz, hogy Hades megízlelhesse, otthagyja őt.
Azt akarta, hogy Hades vágyjon rá.
Persze az egész hiábavaló volt. A La Rose egy másik isten territóriuma. Nem
valószínű, hogy Hades látni fogja ma este. Hülyeség volt felvenni ezt a ruhát.
A La Rose egy gyönyörű épület, ami úgy nézett ki, mintha kristályok törtek volna
föl a föld mélyéről. A külső falait tükrök borították, így este ragyogóan szórta szét a
város fényeit. Akárcsak a Sohaéj előtt, itt is hosszú sor kígyózott a bejárat előtt.
Persephonén hirtelen kellemetlen érzés futott végig, de nem tudta eldönteni, hogy
mitől. Aztán ahogy körbepillantott, meglátta Adonist.
Fekete pólót és farmert viselt, száján pedig fültől fülig érő vigyor terpeszkedett,
ahogy odaoldalgott hozzájuk. Láthatóan jól érezte magát, magabiztosnak és
önelégültnek tűnt. Persephone már éppen meg akarta kérdezni, hogy mégis mit keres
itt, amikor Lexa felkiáltott.
– Adonis!
 Átölelte a fiút, aki viszonozta az ölelést.
– Szia, édes!
– Édes? – visszhangozta Persephone. – Lexa, mit keres ez itt?
Barátnője elhúzódott Adonistól.
– Adonis szeretett volna megünnepelni téged, úgyhogy megkeresett. Gondoltuk,
meglepünk!
– Ó, meg is lepődtem. – Persephone Adonisra nézett.
– Na, gyertek, van egy különtermem.
Adonis megfogta Lexa karját, és a sajátjába fűzte, de amikor Persephonénak is
felajánlotta a kezét, ő elutasította.
Adonis vigyora egy pillanatra elhalványult, de utána még szélesebbre húzta. Úgy
mosolygott Lexára, mintha mi sem történt volna.
Persephone fejében megfordult, hogy inkább hazamegy, de Lexával jött, és nem
igazán akarta egyedül hagyni Adonisszal. El kell mondania a barátnőjének – még ma
este –, hogy mit tett vele a kis szerelme.
Adonis elvezette őket a kígyózó sor mellett, be a klubba. A hangos zene
végigvibrált Persephone testén, ahogy átléptek a ködös, rózsaszín lézernyalábok
között. Az alsó szinten volt a tánctér, és a kristályfüggönyökkel elkerített bokszok. A
felső szinten a különtermek, ahonnan rá lehetett látni a színpadra és a tánctérre.
Adonis felvezette őket a lépcsőn egy második emeleti privát helyiségbe. Ajtó
helyett itt is kristályokból készült függöny választotta el őket a külvilágtól. A belső
tér igazán fényűző volt. A kandalló két oldalán puha, rózsaszín kanapék álltak, a
kandallóban lobogó tűz pedig meleg, bár Persephone szerint idegesítő fénnyel töltötte
meg a helyiséget.
– Ez a saját kis lakosztályom – jelentette be Adonis.
– Ez elképesztő. – Lexa rögtön a tánctérre néző erkélyre ment.
– Tetszik? – kérdezte Adonis, aki még mindig a bejáratnál állt.
– Hát persze! Hülye, akinek nem tetszik.
– És neked, Persephone? – Adonis várakozóan bámulta. Miért akarja, hogy
dicsérje?
– Micsoda mázlista vagy te – mondta Persephone kitérően. – Két isten klubjának
a VIP-listáján is rajta vagy.
Adonis szemében egy pillanatra elhalványodott a fény, de gondolkodás nélkül
válaszolt:
– Tudhatnád, hogy milyen szerencsés vagyok, Persephone. Elvégre én indítottam
be a karrieredet.
Persephone csak bámult rá, Adonis pedig szélesen elvigyorodott. Aztán odasétált
Lexához, aki a lüktető zenétől talán nem is hallotta a beszélgetésüket. Lexa nekidőlt
a fiúnak, aki a derekára tette a kezét.
Persephone vegyes érzelmekkel nézte őket – az Adonis iránt érzett harag és a Lexa
iránt érzett szeretet is ott munkált benne.
A barátnője nyilvánvalóan beleesett Adonisba. Vajon a szíve neki is úgy kalapál,
mintha ki akarna törni a mellkasából? Vajon az egész testét átjárja az elektromosság,
amikor hozzáér? Vajon összekuszálódnak a gondolatai, amikor Adonis belép a
helyiségbe?
Egy pincérnő lépett be ekkor, hogy felvegye a rendeléseiket, kirántva Persephonét
a gondolatai közül. A lány halandó volt, nem lengte körbe varázserő. Szűk, színjátszó
ruhát viselt, ami egy kagyló belsejére emlékeztette.
 Amikor felvette Adonis és Lexa rendelését, Persephonéhoz fordult.
– Egy cabernet-t kérek – mondta, majd a másik kettőre pillantott. – Legyen inkább
dupla.
Nem sokkal az után, hogy a pincér kihozta az italaikat, megérkezett Sybil, Aro
és Xerxes is. Sybil rövid bőrszoknyát és csipkés felsőt viselt, az ikrek sötét farmert,
fekete inget és bőrdzsekit.
– Nézzenek csak oda, Adonis! Úgy látszik, megvan az előnye a kegynek.
A levegő egyből elnehezült Sybil megjegyzésére. Mintha utalni akart volna
valamire. Persephone Lexa tekintetét kereste, de a barátnője nem nézett rá – vagy
bárkire; teljesen a tánctérre fókuszált.
Ettől tartott Persephone. Ha Adonis az egyik isten kegyeltje, akkor minden
halandó, akire csak ránéz, veszélyben van. Ezt Lexa is tudta, és biztosan nem fogja
egy isten haragját kockáztatni. Ugye nem?
– Ne higgy el minden szóbeszédet, Sybil! – hárított Adonis.
– Most komolyan higgyük el, hogy csak azért van szabad bejárásod a legmenőbb
klubokba, mert az Új-Athén Hírmondónak dolgozol? – kérdezte Xerxes.
Adonis grimaszolva sóhajtott fel.
– Persephone – szólalt meg Aro. – Te is a Hírmondónál dolgozol, neked is
bejárásod van a legmenőbb klubokba?
Persephone egy pillanatra elgondolkozott.
– Nem…
– Persephonét viszont maga Hades hívta meg a Sohaéjbe.
Persephone Adonisra kapta a tekintetét. Pontosan tudta, hogy mire megy ki a játék.
Őrá akarja terelni a figyelmet. Szerencsére senki nem harapott rá.
– Tagadd csak! Felismerem a kegyelteket – kuncogott Sybil.
– Mi pedig mind tudjuk, hogy Apollóval kefélsz, mégse hányjuk a szemedre! –
vágott vissza Adonis.
– Hé, haver, azért ezt már ne! – mondta Aro, de Sybil leintette a védelmére siető
barátját.
– Én legalább nem tagadom, hogy kegyelt vagyok.
Minél tovább nézte a jelenetet, Persephone egyre biztosabb lett benne, hogy ki
kell juttatnia innen a barátnőjét. Lexának friss levegőre van szüksége, és időre, hogy
feldolgozza a csalódást Adonisszal kapcsolatban.
Persephone felállt, és odament a barátnőjéhez.
– Lexa, táncoljunk – fogta meg a kezét, és kihúzta a teremből. Amikor leértek a
tánctérre, Lexához fordult.
– Jól vagyok, Persephone – mondta gyorsan Lexa.
– Sajnálom, Lex.
A barátnője egy darabig nem mondott semmit, csak az ajkát harapdálta.
– Szerinted Sybilnek igaza van?
Sybil orákulum volt, ami azt jelentette, hogy a társaságban mindenkinél
érzékenyebb az igazságra, de Persephone ezt mégsem mondhatta ki.
– Talán.
– Szerinted melyik istennő az?
Bárki lehetett, de van pár istennő és isten, akik előszeretettel tartottak halandó
szeretőket: Aphrodite, Hera és Apollo, hogy csak néhányat említsen.
– Ne is gondolj rá! Ne feledd, azért jöttünk, hogy jól érezzük magunkat.
Egy pincérnő lépett oda hozzájuk, és átnyújtott nekik két poharat.
 – Ó, mi nem rendeltünk semmit… – kezdte Persephone, de a pincérnő
félbeszakította.
– A ház ajándéka – mosolygott a lány.
Persephone és Lexa elvette a poharakat. Édes, rózsaszín ital volt bennük, és mind a
ketten gyorsan felhajtották. Lexa a bánatát akarta elinni, Persephone pedig bátorságot
igyekezett gyűjteni ahhoz, hogy táncoljon. Amikor megitták az italt, megfogta Lexa
kezét, és berángatta a tömegbe.
Táncoltak. Egymással és idegenekkel is. A zene tempója, a lézerfények villogása
és az alkohol segített elfelejteni a nap eseményeit. Csak az itt és most számított.
A tömeg valósággal hömpölygött körülöttük, előre-hátra mozgatva őket.
Persephone egyre jobban zihált, kiszáradt a szája, és verejték csorgott le a homlokáról.
Kimelegedett, és kicsit szédült is. Abbahagyta a táncot. A tömeg valósággal pulzált
körülötte, és bár már nem mozgott, a világ még mindig forgott vele, amitől a gyomra
is ugyanezt tette.
Ekkor vette észre, hogy elsodródott Lexa mellől. Elmosódott arcok suhantak el
mellette, ahogy keresztülnyomakodott a tömegen. Teste minden mozdulatával egyre
jobban szédült. Aztán mintha Lexa kék ruhája villant volna. Ott. Persephone követte.
De amikor a tánctér szélére ért, Lexa nem volt sehol.
Talán visszament a privát helyiségbe.
Persephone elindult fölfelé a lépcsőn. Minden lépéssel úgy érezte, mintha a feje
tele lenne vízzel. Egy pillanatra olyan szédülés fogta el, hogy meg kellett állnia, és
lehunynia a szemét.
– Persephone?
Amikor kinyitotta a szemét, Sybil állt előtte.
– Jól vagy?
– Nem láttad Lexát? – kérdezte Persephone. Mintha megduzzadt volna a nyelve.
– Nem. Te…
– Meg kell találnom Lexát. – Elfordult Sybiltől, és elindult vissza a tánctér felé.
Ekkor már biztos volt benne, hogy valami nem stimmel vele. Meg kell találnia a
barátnőjét, és el kell tűnniük innen!
– Hé! Hé! Várj! – Sybil elé lépett. – Persephone, mennyit ittál?
– Egy pohárral.
A lány csóválni kezdte a fejét, és összehúzta a szemöldökét.
– Nem létezik, hogy egyetlen pohárral ittál.
Persephone félrelökte. Nem fog arról vitatkozni, hogy mennyit ivott. Lexa talán
a mosdóban van.
A falnak támaszkodva haladt, de egyszer csak elragadta a mozgó testek tengere.
Amikor már azt hitte, hogy a tömeg teljesen elnyeli, valaki megragadta a csuklóját, és
magához húzta. Persephone nekitántorodott a kemény mellkasnak. Amikor felnézett,
Adonis arcát látta.
– Ejnye, hova mész, édesem?
– Eressz el, Adonis! – El akart húzódni, de Adonis nem eresztette.
– Semmi baj. A barátod vagyok.
– Ha a barátom lennél…
– Felejtsd már el azt a cikkes dolgot, édesem!
– Ne nevezz édesemnek, és ne mondd meg, hogy mit csináljak!
– Mondták már neked, hogy nehéz eset vagy? – Adonis még szorosabban magához
húzta, a csípőjük összeért.
 Persephone biztos volt benne, hogy hányni fog.
– Csak beszélgetni akarok.
– Nem!
Adonis arca egy pillanat alatt megváltozott. Játékos vigyora lehervadt, ragyogó
tekintete elsötétült.
– Jól van. Nem kell beszélgetnünk.
Persephone tarkója mögé csúsztatta a kezét, belemarkolt a hajába, és a szájához
préselte a sajátját. Persephone hiába próbálta zárva tartani az ajkait, hiába igyekezett
kiszabadulni, Adonis keményen tartotta. A nyelve ide-oda csapkodott Persephone
csukott száján, amitől könnycseppek szöktek a szemébe.
Ekkor durva kezek csaptak le Adonis karjára, és egy pillanattal később a két ogre
már le is rántotta Persephonéról, és odébb húzta őt. Persephone megtörölte a száját,
hogy valahogy eltüntesse magáról Adonis szájának az ízét. Ekkor látta meg a felé
közeledő férfit.
– Hades – lihegte.
Persephone odatántorgott hozzá, átkarolta a derekát, és magához húzta a holtak
istenét. Hades egyik keze a hátára simult, a másik a haján pihent meg. Egy pillanatra
szorosan magához húzta, azán lassan elengedte. Az álla alá nyúlt, és felemelte a fejét.
– Jól van? – kérdezte. Persephone megrázta a fejét, és nagyot nyelt. Annyi minden
sült el balul a mai nap és a mai éjjel. – Menjünk!
Hades újra magához húzta, védelmezően átkarolta a vállát, és átvezette a tömegen.
Az emberek utat nyitottak neki, és Persephone csak most vette észre, hogy Hades
miatt néma káosz telepedett a klubra. A zene még mindig bömbölt, de senki sem
táncolt. Mindenki azt nézte, ahogy Hades levezeti őt a tánctérről.
– Hades… – próbálta figyelmeztetni Persephone, de Hades mintha már akkor tudta
volna, hogy mit akar kérdezni, hogy a fejében megszületett a kérdés.
– Semmire sem fognak emlékezni.
Ettől Persephone kissé megnyugodott, és követte az istent a kijárat felé. Aztán
eszébe jutott, hogy meg kell találnia a barátnőjét.
– Lexa! – kiáltott fel, és mivel túl gyorsan fordult meg, elhomályosult előtte a világ.
Amikor megingott, Hades elkapta, és a karjába emelte.
– Gondoskodom róla, hogy épségben hazaérjen.
Minden más esetben Persephone tiltakozni kezdett volna, vagy szembeszáll Hades
akaratával, de a világ vadul forgott körülötte, és még akkor sem állt le, amikor
lehunyta a szemét.
– Persephone? – Hades hangja mély volt, lehelete végigsimította az ajkát.
– Hmm? – Persephone összehúzott szemöldökkel szorította a szemét.
– Mi a baj?
– Szédülök – suttogta.
Hades nem mondott semmit. Érezte, hogy mikor értek ki a klubból, mert a hűvös
levegő végigsimította meztelen bőrét, az eső pedig ütemesen kopogott a La Rose
bejárata fölötti napellenzőn. Persephonét kirázta a hideg, közelebb bújt Hades
testének melegéhez, és beszívta a már ismerős, fűszeres hamuillatot.
– Jó az illata. – Megmarkolta a férfi zakóját, és olyan közel húzódott a mellkasához,
amennyire csak tudott. Hades teste kemény volt, akár a kőszikla. Századokon át
edzette a testét.
Hades felnevetett, és amikor Persephone felnézett, rájött,
 hogy a holtak istene őt nézi. Mielőtt még megkérdezhette volna, hogy min nevet,
Hades beült vele a fekete limuzinjának hátsó ülésére. Amikor becsukta az ajtót,
Persephone egy pillanatra elkapta Antoni tekintetét.
A kocsi kényelmes volt és intim, Hades pedig az öléből a bőrülésre csúsztatta.
Persephone azt figyelte, ahogy az isten karcsú ujjai úgy állítják be a kocsi
levegőbeömlőit, hogy őrá irányuljanak, és érezte, hogy maximumra van állítva a fűtés.
– Mit keresett itt? – kérdezte Persephone, amikor elindultak.
– Mintha meg se hallotta volna, hogy mit parancsoltam.
Persephone felnevetett.
– Maga nem parancsol nekem, Hades.
A férfi felvonta a szemöldökét.
– Higgye el kedvesem, nekem is feltűnt.
– Nem vagyok a magáé, és főleg nem vagyok a kedvese.
– Ezt már megbeszéltük, nem? Maga az enyém. Szerintem ezt maga is pontosan
tudja.
Persephone karba tette a kezét.
– Arra még nem gondolt, hogy pont fordítva van, és esetleg maga az enyém?
Hades szája megrándult, tekintete Persephone csuklójára siklott.
– Ha jól tudom, az én jelem van magán.
Talán az alkoholtól lett ilyen bátor. Persephone átcsúsztatta a lábát Hades combján,
és az ölébe ült. A ruhája felcsúszott, és érezte, hogy Hades mennyire kemény.
Persephone elmosolyodott, Hades tekintete pedig visszaugrott az övére.
Lángok perzselték Persephone bőrét.
– Hagyjak tán én is egy jelet magán?
– Óvatosan, istennő. – Hades hangja inkább morgás volt.
Persephone a szemét forgatta.
– Már megint parancsolgat.
– Inkább figyelmeztetem – szűrte Hades összeszorított fogain keresztül, majd két
kezével megmarkolta a meztelen combját. Persephone élesen beszívta a levegőt,
amikor megérezte magán a holtak istenének érintését. – Persze mindketten tudjuk,
hogy nem hallgat rám. Még akkor sem, ha a javára válna.
– Azt hiszi, tudja mi a jó nekem? – Veszélyesen közel hajolt Hades szájához. –
Azt hiszi, tudja, mire van szükségem?
Hades keze elindult fölfelé, egyre feljebb csúsztatva Persephone ruháját. Ő
felnyögött, amikor a férfi ujjai elérték a combhajlatát.
– Nem hiszem, istennő, hanem tudom. Ha akarom, bálványozni fog engem.
Persephone beharapta az alsó ajkát, Hades tekintete pedig azonnal odaugrott. Így
aztán még közelebb hajolt, és a férfi szájához préselte a sajátját.
Hades azonnal megadta magát, Persephone pedig szenvedélyesen csókolta. Ujjai
Hades hajával játszottak, majd hátrahúzta a fejét, hogy még mélyebben csókolhassa.
Ebben a pózban erősnek és hatalmasnak érezte magát.
Amikor végül elhúzódott, azt is csak azért tette, hogy Hades fülét kezdje el
harapdálni.
– Maga fog engem bálványozni – suttogta bele, majd lassan mozgatni kezdte a
csípőjét.
Hades keményen belemarkolt a combjába, Persephone pedig gyorsabban kezdett
mozogni. Az arcuk összeért, ahogy újra a férfi fülébe súgott. – És még csak meg sem
kell parancsolnom.
 Szinte már fájdalmasan mélyedtek a combjába Hades ujjai, majd hirtelen
felemelte, és úgy fordította, hogy az ölébe fektethesse. Megigazította Persephone
ruháját, és ráterítette a zakóját.
– Ne ígérjen olyasmit, amit nem tud betartani, istennő!
Persephone csak pislogott. Nem tudta hova tenni a hirtelen hangulatváltást. Hades
visszautasította.
– Csak fél – suttogta.
Hades erre nem felelt, de amikor Persephone ránézett, a holtak istene kifelé bámult
az ablakon. Állkapcsa megfeszült, keze ökölbe szorult, és Persephonénak az az érzése
támadt, hogy talán igaza van.
Nem sokkal később elaludt az Alvilág urának karjában.
 14. fejezet
A féltékenység érintése
Amikor Persephone felébredt, két dolog rögtön világossá vált a számára. Egy:
idegen ágyban fekszik. Kettő: meztelenül. Rögtön felült, és a mellkasa elé húzta a
fekete, selyem ágyneműt. Hades szobájában volt – felismerte arról a napról, amikor
a Styxbe esett, Hades pedig meggyógyította –, a holtak istene pedig a duruzsoló
kandalló előtt ült. Talán most látta a legistenibbnek. Az egész megjelenése tökéletes
volt. Egy hajtincse sem állt félre, zakóján egy gyűrődés sem látszott, és minden
gombja be volt gombolva. Az egyik kezében egy pohár whiskey-t tartott, a másik
keze ujjait a szájának támasztotta. A mögötte lobogó tűz is illett hozzá, úgy tombolt,
akár az isten tekintete.
Persephone a szeméből tudta, hogy bár nyugodtnak tűnik, az Alvilág ura nagyon
is feszült.
Hades szótlanul állta a pillantását, és beleivott a whiskey-be.
– Miért vagyok meztelen?
– Mert ragaszkodott hozzá. – Hades hangjában már nyoma sem volt annak az alig
fékezhető vágynak, amit a limuzinban látott. Persephone nem sok mindenre
emlékezett az éjszakából, abban viszont biztos volt, hogy soha nem fogja elfelejteni
az érzést, amikor Hades ujjai a combjába mélyedtek. Vagy arra, ahogyan egymáshoz
simultak, amitől hullámok járták át a testét. – Elég állhatatosan igyekezett elcsábítani.
Persephone rögtön elpirult, és félrenézett.
– Ugye mi nem…
Hades sötéten felnevetett, Persephone pedig olyan erősen szorította össze a fogát,
hogy belesajdult az állkapcsa. Ez meg mit nevet?
– Nem, Lady Persephone. Higgye el, amikor majd dugunk, azt nem fogja
elfelejteni.
Amikor?
– Aggasztó méreteket öltött az arroganciája.
Hades tekintete megvillant.
– Ezt vegyem kihívásnak?
– Csak mondja el végre, mi történt!
– Beletettek valamit az italába a La Rose-ban. Szerencséje, hogy halhatatlan. A
teste gyorsan kiürítette a mérget.
Mégsem elég gyorsan ahhoz, hogy ne égesse be magát.
Emlékezett, ahogyan a pincérnő odalépett hozzá és Lexához a tánctéren.
Emlékezett az italokra is, amiket hozott, és hogy azt mondta, a ház ajándéka. Amikor
viszont megitta, és táncolni kezdtek, a zene valahogy eltávolodott, a fények
vakították, és minden apró mozdulattól forgott vele a világ. A testén matató kezekre
és a szájára tapadó hideg csókra is emlékezett.
– Adonis – suttogta Persephone. Hades állkapcsa egyből megfeszült a halandó
nevének hallatán. – Mit tett vele?
Hades a poharára pillantott, megforgatta, majd lehúzta az utolsó kortyot is. Aztán
letette az asztalra, és Persephonéra nézett.
– Életben van. De csak azért, mert az istennőjének a területén tartózkodott.
 – Maga tudta! – Persephone kipattant az ágyból, és felállt, Hades selyem
ágyneműje susogva ölelte körbe. A férfi átható tekintete az arcáról a testére siklott.
Minden domborulatát alaposan szemügyre vette. Ennyi erővel meztelenül is állhatott
volna előtte. – Ezért figyelmeztetett, hogy tartsam magam távol tőle?
– Biztosíthatom róla, hogy nem csak Aphrodite az oka annak, hogy jobban teszi,
ha távol tartja magát attól a halandótól.
– Hanem? Nem várhatja el, hogy megértsem, ha nem magyarázza el. – Tett egy
lépést Hades felé, pedig egy része tudta, hogy ez mennyire veszélyes. Akármin is ment
keresztül Hades az éjjel, nyilvánvaló, hogy még mindig az események hatása alatt áll.
– Csak annyit várok el, hogy bízzon meg bennem – kelt fel a székéből. A nyers
megjegyzés meglepte Persephonét. – De ha bennem nem, akkor legalább a
hatalmamban.
Persephone erre eddig nem is gondolt. Hiszen Hades nyers, meztelen valójukban
látja a lelkeket. Vajon mit látott, amikor Adonisra nézett?
Egy tolvajt. Egy manipulátort.
Hades hátralépett a bárpulthoz, és újratöltötte a poharát.
– Én meg azt hittem, hogy maga csak féltékeny rá!
Hades bele akart kortyolni az italába, de megállt és felnevetett, ami Persephonénak
fájt. És fel is dühítette.
– Ne tegyen úgy, mintha nem szokott volna féltékeny lenni, Hades! Adonis
megcsókolt tegnap este.
Hades az asztalra csapta a poharat.
– Emlékeztessen csak rá, istennő, és hamuvá porlasztom a fickót.
– Szóval mégiscsak féltékeny!
– Féltékeny? – Odalépett hozzá. – Az a… pióca… annak ellenére ért magához,
hogy ellenkezett. Kevesebbért is küldtem már lelkeket a Tartarusba.
Persephonénak eszébe jutott, hogy Hades milyen dühös volt Duncanre, az ogréra,
aki kezet mert emelni rá. Ezért lehet olyan feszült. Minden bizonnyal meg akarja
találni Adonist, hogy aztán tényleg hamuvá porlassza.
– Sajnálom… – Nem igazán tudta, hogy ezt miért mondta, de Hades annyira
idegesnek tűnt, hogy úgy vélte, egy bocsánatkérés talán enyhíthet rajta.
De csak rontott a dolgon.
– Ne merjen bocsánatot kérni! – Hades két tenyerébe fogta Persephone arcát. –
Miatta ne. Miatta soha. – Sokáig nézte őt, majd suttogva folytatta. – Miért akar ennyire
gyűlölni engem?
Persephone összevonta a szemöldökét, és rátette a kezét Hadeséra.
– Nem gyűlölöm – mondta halkan. Hades viszont megmerevedett, és elrántotta a
kezét. A mozdulat vadsága és hirtelensége meglepte Persephonét. A férfin újra úrrá
lett a feszültség.
– Tényleg nem? Emlékeztessem tán? Hades, az Alvilág ura, a leggazdagabb, és
az emberek szemében talán a leggyűlöltebb isten láthatóan semmibe veszi a halandó
életeket.
Szó szerint idézett a cikkéből. Kínos. Vajon hányszor olvasta el? Milyen dühös
lehet?
Hades állkapcsa megfeszült.
– Ezt gondolja rólam?
Persephone kinyitotta a száját, hogy elmagyarázza, mi történt, de aztán becsukta.
– Dühös voltam…
 – Ó, erre magam is rájöttem – vágta rá Hades élesen.
– Nem tudtam, hogy meg fogják jelentetni!
– Szóval nem hitte, hogy a média rá fog harapni egy olyan írásra, ami a vétkeimről
szól?
Persephone csak bámult rá.
– Én figyelmeztettem.
Nem kellett volna ezt mondania.
– Figyelmeztetett? – Hades tekintete sötéten és dühösen villogott. – Mégis mire
figyelmeztetett, istennő?
– Figyelmeztettem, hogy meg fogja bánni az egyezségünket.
– Én pedig figyelmeztettem, hogy ne merjen írni rólam! – Hades közelebb lépett
hozzá, Persephone viszont nem hátrált. Felszegte a fejét, hogy az isten szemébe tudjon
nézni.
– Talán a következő cikkemben azt is megírom, hogy mennyire parancsolgató.
– Következő cikkben?
– Nem is tudta? Felkértek, hogy írjak magáról egy egész sorozatot.
– Nem – vágta rá Hades.
– Nem mondhat rá nemet. Most nem maga irányít.
– Miért, talán maga?
– Meg fogom írni a cikkeket, Hades, az egyedüli módja annak, hogy leállítson, az,
ha felbontja ezt a rohadt szerződést.
Hades minden izma megfeszült.
– Azt hiszi, alkudozhat velem, istennő – A belőle áradó forróság elviselhetetlen
volt. Bár már alig volt köztük távolság, még egyet előrelépett. Persephone kinyújtotta
az egyik kezét, a másikkal pedig összébb húzta magán az ágyneműt.
– Egy fontos dolog elkerüli a figyelmét, Lady Persephone. Ahhoz, hogy
alkudozzon velem, adnia kell valamit, amit akarok.
– Azt hitte, hogy elhiszem azt, amit írok. Szóval mégis érdekli!
– Ezt úgy hívják, hogy blöff, kedvesem.
– Rohadék! – sziszegte Persephone.
Hades felnyúlt, beletúrt Persephone hajába, magához húzta, és hátrakényszerítette
a fejét, hogy szabaddá tegye a torkát. Vad és birtokló mozdulat volt. Persephone
lélegzete elakadt, és azonnal benedvesedett a két combja között. Vágyott a férfira.
– Hadd legyek világos. Leült velem játszani, és veszített. Az egyezségünk csak
akkor bomlik fel, ha teljesíti a feltételeimet. Minden más esetben itt marad. Velem.
– Ha börtönbe zár, akkor életem végéig gyűlölni fogom.
– Már úgyis gyűlöl.
Persephone összerezzent. Nem tetszett neki, hogy Hades így gondolja, és ezt még
ki is mondja.
– Tényleg így gondolja?
Hades nem válaszolt, csak gúnyosan felnevetett, aztán forró csókot nyomott
Persephone ajkára, majd vadul elhúzódott tőle.
– Annak a rohadéknak még az emlékét is eltörlöm a bőréről.
Persephonét meglepte a férfi vadsága, ugyanakkor fel is izgatta. Hades lerántotta
róla az ágyneműt, így Persephone meztelenül állt előtte. Amikor pedig a férfi egy
mozdulattal felemelte őt a földről, Persephone tétovázás nélkül átkarolta a lábával a
derekát. Hades megmarkolta a fenekét, és mohón megcsókolta. Persephonét
megőrjítette, ahogy a férfi ruhája a csupasz bőréhez ért, lába közét pedig nedves
forróság öntötte el. A férfi hajába túrt, végigsimította a fejbőrét, majd kiszabadította
hosszú tincseit, és keményen megragadta őket. Most ő húzta hátra a férfi fejét, és
szenvedélyesen csókolta. Hades torkából mély morgás tört fel, nekilökte Persephonét
az ágyoszlopnak, és hozzápréselte magát. Végighúzta a fogát a bőrén, úgy harapta
és kóstolgatta, amitől Persephone levegőt is alig kapott, csak zihálásra és nyögésre
telt tőle.
Egyikük sem gondolkodott, és amikor Hades az ágyra fektette, Persephone tudta,
hogy mindent meg fog adni a holtak istenének. Még csak kérnie sem kell.
Hades azonban lihegve fölegyenesedett. Haja szétterült a vállán, tekintete sötéten,
dühösen, felajzottan vibrált. Ahelyett azonban, hogy folytatta volna, amit elkezdett,
elvigyorodott.
Kellemetlen vigyor volt, és Persephone tudta, hogy bármit is fog mondani, nem
fog neki tetszeni.
– Valószínűleg élvezné, ha megdugnám. De attól még nem kedvel engem.
Azzal kiment.

Persephone gondosan összehajtogatva találta meg a ruháját a kandalló melletti széken.

Mellette egy fekete köpönyeget is odakészítettek. Ahogy magára húzta a ruháját és a
köpenyt, azon gondolkozott, Hades hogyan nézett rá, amikor felébredt. Vajon mióta
nézte, hogy alszik? Mióta forrongott magában? Mégis ki ez az isten, aki a semmiből
előtűnve megmentette Adonistól, aki azt állította, hogy nem féltékeny, és aki
összehajtogatta a ruháit? Aki azzal vádolta, hogy gyűlöli őt, de úgy csókolta, mintha
soha nem ízlelt volna nála édesebbet?
Persephonénak az egész teste felizzott, amikor visszagondolt arra, ahogy Hades
felkapta, és az ágyhoz vitte. Arra nem emlékezett, hogy mi járt a fejében, azt viszont
tudta, hogy nem akarta leállítani. Hades mégis leállt, és kiment.
Az izzás hirtelen fordult át haragba.
Hades kinevette és otthagyta.
Mert neki ez az egész csak egy játék, emlékeztette magát Persephone. Nem
hagyhatja, hogy ez a furcsa, elektromossághoz hasonlító vonzalom felülkerekedjen a
valóságon. Teljesítenie kell az egyezségükben foglaltakat!
Kilépett Hades szobájának erkélyére, és lement, hogy vessen egy pillantást a
kertjére. Bár túlságosan is az üvegházra emlékeztették, imádta a virágokat, az Alvilág
ura pedig az egyik leggyönyörűbb kertet alkotta meg, amit valaha látott. Persephone
újra megcsodálta a színeket, beszippantotta a lilaakác édes illatát, élvezte a gardéniák
és rózsák bódító aromáját, és a levendula nyugtatását.
És mindez csupán varázslat.
Hadesnak évszázadok álltak a rendelkezésére, hogy a képességeit tökélyre
fejlessze, és olyan illúziókat hozzon létre, amik tökéletesen tévesztik meg az
érzékeket. Persephone sosem tudhatta, milyen érzés, amikor varázserő járja át. Vajon
olyan forró, mint a Hades iránti vágya? Olyan, mint az előző éjjel, amikor vakmerően
meglovagolta, kihívó dolgokat suttogott a fülébe, és a bőrét kóstolgatta?
Mi ez, ha nem hatalom?
Egy pillanatra ő uralta a holtak istenét.
Látta, hogy kéjvágy ködösíti el a szemét, hallotta szenvedélytől súlyos morgását,
érezte maga alatt felajzott testét. De annyira mégsem volt erős, hogy a hatalmában
tartsa.
 Talán soha nem is lesz meg ez a hatalma.
Éppen azért illett hozzá annyira a halandó élet – éppen ezért nem engedheti, hogy
Hades nyerjen.
Viszont fogalma sem volt, hogyan győzhetné le, amikor a kertjében még mindig
nem nőtt ki semmi. Amikor a kerti ösvény végére ért, a buja növényzetet egy csupasz
folt váltotta fel, ahol a talaj inkább volt hamuszürke homok. Már hetek teltek el azóta,
hogy elvetette a magokat. Mostanra ki kellett volna kelniük. Ennyire még a halandók
is képesek. Mindenféle varázslat nélkül. Ha az anyja ültette volna a kertet, már teljes
pompájában ragyogna. Persephone titkon abban reménykedett, hogy az egyezség alatt
előtörnek eddig szunnyadó képességei, de ahogy a kies pusztaságot nézte, rá kellett
jönnie, mennyire nevetséges volt ebben bíznia.
Nem ülhet ölbe tett kézzel, és nem várhatja, hogy mikor bukkan végre felszínre
az ereje, vagy mikor hajtanak ki a halandó magok az Alvilág terméketlen talajából.
Tennie kellett valamit!
Kihúzta magát, és elindult, hogy megkeresse Hecatét.
Az istennő egy ligetben ücsörgött az otthona közelében. Lila köntöst viselt, hosszú
haja fonatokban lógott a vállára. Keresztbe tett lábakkal ült a puha fűben, és egy
bozontos állatkát simogatott. Amikor Persephone meglátta, leguggolt mellé.
– Ez meg mi?
Hecate lágyan elmosolyodott, és megvakarta a kis jószág fülét.
– Ő itt Gale. Egy görény. Egykoron boszorkány volt, de görényként viselkedett,
úgyhogy görénnyé változtattam.
Persephone az istennőre meredt, neki azonban nem tűnt fel, mennyire megdöbbent.
– Jobban kedvelem ebben a formájában – tette hozzá Hecate, aztán Persephonéra
nézett. – De elég ennyi Gale-ről. Mit tehetek érted, kedvesem?
Ennyi elég is volt. Persephone beszélni kezdett, és mindent kiadott magából.
Hadest, az egyezségüket, a teljesíthetetlen feltételt. Egyedül a reggeli események
részleteitől kímélte meg Hecatét, de ezen felül még a legféltettebb titkába is beavatta
a másik istennőt: hogy semmi nem nő ki a keze nyomán a földből. Amikor befejezte,
Hecate összepréselte a száját, és elgondolkozva, de egyáltalán nem meglepetten
nézett.
– Ha képtelen vagy életet teremteni, akkor mit tudsz?
– Elpusztítani azt.
Hecate összevonta fekete szeme felett ívelő csinos szemöldökét.
– Soha életedben nem teremtettél semmit?
Persephone a fejét ingatta.
– Mutasd!
– Hecate… nem hiszem, hogy ez…
– Szeretném látni.
Persephone felsóhajtott, és megfordította a kezét. Hosszan bámulta a tenyerét,
majd előrehajolt, és a fűbe nyomta mindkettőt. A zöld fű elsárgult és elfonnyadt a
keze alatt. Amikor Hecatéra nézett, az istennő a kezét bámulta.
– Szerintem ezért szabta azt a feltételt Hades, hogy teremtsek életet. Tudta, hogy
lehetetlent kér.
Hecate látszólag nem volt ebben olyan biztos.
– Hades nem támaszt teljesíthetetlen feltételeket az emberek elé. Arra ösztönzi
őket, hogy kihozzák magukból a bennük rejlő lehetőséget.
– És bennem vajon milyen lehetőség rejlik?
 – Hogy te légy a tavasz istennője.
Hecate felállt, a görény pedig leugrott az öléből. Az istennő leseperte a szoknyáját.
Persephone arra számított, hogy újabb kérdéseket fog feltenni neki az erejéről, de
Hecate ezt mondta: – Nem a kertészkedés az egyetlen módja, hogy életet teremts.
Persephone csak pislogott.
– Mégis hogyan másképpen tudnék életet teremteni?
Hecate szélesen elmosolyodott, és Persephone ebből rögtön tudta, hogy nem fog
neki tetszeni, amit mondani fog.
– Lehetne kisbabád.
– Hogy mi?
– Persze ahhoz, hogy teljesítsd az egyezség feltételeit, Hadesnak kell lennie az
apának – folytatta Hecate, mintha meg sem hallotta volna Persephonét. – Eléggé
mérges lenne, ha mástól esnél teherbe.
Persephone úgy tett, mintha meg sem hallotta volna ezt a megjegyzést.
– Nem fogom kihordani Hades gyerekét, Hecate.
– Te kértél ötleteket. Én csak jó barátként segíteni akartam.
– Segítesz is, de nem állok készen a gyerekvállalásra, Hades pedig egyébként sem
az az isten, akitől gyereket akarnék. – Az utolsó szavakat azért megbánta egy kicsit.
– Mégis mihez kezdjek? Lehetetlen lesz teljesítenem a feltételeit!
– Nem olyan lehetetlen, mint amilyennek látszik, kedvesem. Végtére is az
Alvilágban vagyunk.
– Ha elkerülte volna a figyelmedet, akkor az Alvilág a holtak birodalma, Hecate.
– Ugyanakkor az újrakezdés helye is. Néha az itteni létezés a legjobb élet egy
léleknek, amiben valaha is reménykedhetett. Biztos vagyok benne, hogy pontosan
tudod, mire gondolok.
A felismerés nehéz súlyként ereszkedett Persephone vállára. Persze hogy pontosan
tudta.
– Az itteni élet nem sokban különbözik a föntitől – tette hozzá Hecate. – Azért
kötöttél egyezséget Hadesszal, hogy segítse hozzá a halandókat egy jobb élethez. Nos,
tulajdonképpen ő is ezt a feladatot adta neked itt az Alvilágban.
 15. fejezet
Az ajánlat
Egy újabb sűrű hét telt el, Persephone cikkeket olvasott, beadandókat készített, és
teszteket írt. Azt hitte, hogy mostanra már lecseng a cikke által keltett vihar, de nem
így történt. Az Acropolisba menet és az egyetemen még mindig megállították az
emberek, és idegenek faggatták, hogy mikor jelenik meg a Hades-cikksorozat
következő része, és miről fog szólni.
Persephone kicsit belefáradt már ezekbe a kérdésekbe, de ami még jobban
fárasztotta, hogy ugyanazokat a válaszokat ismételgesse: a cikk pár hét múlva fog
megjelenni, és ahhoz, hogy megtudják, miről szól, meg kell venniük a lapot. Rászokott
arra, hogy csak fejhallgatóban hagyja el a lakást, hogy úgy tehessen, mintha nem
hallaná az utána kiabáló embereket.
– Persephone?
Kár, hogy a munkában ezt nem teheti.
Demetri dugta ki a fejét az irodájából. Farmeringében és piros
pöttyös nyakkendőjében egyszerre tűnt idősebbnek és fiatalabbnak. Talán azért,
mert a kék kiemelte ősz haját, a nyakkendő pedig mókás volt.
– Igen?
– Van egy perced?
– Persze. – Persephone elmentette a munkáját, lecsukta a laptopját, követte
Demetrit az irodába, és leült.
A főnöke nekidőlt az asztalának.
– Hogy állsz a cikkel?
– Jól. Haladok… – Ha Demetri arra várt, hogy összefoglalja neki a cikk tartalmát,
hát arra várhatott. Eszébe jutott, hogy írhatna az anyáról, aki megkérte Hadest, hogy
segítsen a lányának, de tudta, hogy Hades titokban akarja tartani az esetet. Bár nem
értette, hogy miért, tiszteletben tartotta Hades kérését.
A La Rose utáni reggelt követően, amikor Hades összezavarta szenvedélyével és
haragjával, szándékosan kerülte a holtak istenét. Tudta, hogy ez nem a legjobb
megoldás, főleg ha pár héten belül le akarja adni a cikket, de még ott volt neki a
hétvége, és a kettejük múltját figyelembe véve, esélyes volt, hogy fel fogja
bosszantani valamivel. Ami jó alapanyag lenne a cikkéhez.
– A játékok istene volt a legnépszerűbb cikkünk. Milliók kattintottak rá, több
százan kommenteltek, és rengeteg lapot adtunk el.
– Igazad volt – mondta Persephone. – Az embereket tényleg érdekli Hades.
– Éppen azért hívtalak ide.
Persephone kihúzta magát.
A gondolatai szerte és széjjel álltak. Arra számított, hogy Demetri többet követel
majd tőle.
Eddig hagyta, hogy úgy írjon Hadesról, ahogy ő akar, és szerette volna, hogy ez
így is maradjon.
– Van egy feladatom a számodra.
– Feladatod?
 – Ezek egy ideje már nálam vannak – Demetri kézbe vette az asztalán heverő
borítékot, és átnyújtotta Persephonénak. – Nem tudtam eldönteni, hogy kinek adjam
oda, de a cikked sikere utána már nincsenek kétségeim.
– Mi ez? – Persephone túl ideges volt ahhoz, hogy kinyissa a borítékot. A főnöke
elmosolyodott.
– Miért nem nyitod ki?
Kinyitotta. Két jegy volt benne a szombati Olympiai Gálára, amit az Ősi
Művészetek Múzeumában tartanak. Gyönyörű jegyek voltak – fekete alapon arany
betűkkel írták –, és éppen olyan flancosak, mint maga a Gála.
Persephone szeme elkerekedett. Az Olympiai Gála az év legnagyobb eseménye.
Egy óriási divatshow, parti és jótékonysági esemény. Minden évben választanak egy
témát az eseménynek, melyet istennők és istenek inspirálnak, és az adott isten vagy
istennő választja meg, hogy abban az évben mely jótékonysági szervezetnek
gyűjtenek. Mindenki jegyet akart szerezni az eseményre, és ennek megfelelően több
száz dollárba kerültek.
– De… miért éppen én? Neked kellene menned. Te vagy a főszerkesztő.
– Aznap este más dolgom van.
– Fontosabb, mint az Olympiai Gála?
Demetri elmosolyodott.
– Sokszor voltam már ezen a Gálán.
– Nem értem. Hades nem is szokott itt megjelenni. – Persephone sokszor nézte
a tévében az élőben közvetített eseményt Lexával, de sosem látta a holtak istenét a
többi isten között, és képet sem tudott senki készíteni róla.
– Lord Hades nem tűri, hogy fényképek készüljenek róla, de mindig elmegy a
Gálára.
– Nem mehetek – mondta Persephone hosszú csend után.
A főnöke a szemébe nézett.
– Persephone, mitől félsz?
– Én… én nem félek. – Pedig kicsit azért félt. Amikor legutóbb találkozott az
anyjával, Demeter megfenyegette, hogy ha még egyszer beteszi a lábát a Sohaéjbe,
vagy találkozni mer Hadesszal, visszaküldi az üvegházba. És mindegy, hol találkozik
vele. Ráadásul úgy általában is kerülnie kellene az isteneket, de azt nem tudja majd
titkolni, hogy ott van a Gálán. Hiszen Demeter is ott lesz.
De ez túlságosan is bonyolult volt ahhoz, hogy elmagyarázza Demetrinek.
– Tekints rá úgy, mint egy jó lehetőségre. Figyelsz, anyagot gyűjtesz. Mindig írunk
beszámolót a Gáláról, annyi a különbség, hogy most Hadesra lesz kihegyezve.
– Nem érte…
– Vedd csak el a jegyeket, Persephone. Gondolkodj rajta. Csak ne sokáig. Nem
sok időd van dönteni.
Persephone viszont nem igazán akarta elvenni a jegyeket, mert biztos volt benne,
hogy nem megy el a Gálára. Demetri azonban nem tűrt ellenkezést, így a jegyekkel
a kezében tért vissza az asztalához. Leült, és csak bámulta a borítékot. Egy idő után
kihúzta belőle a jegyeket, hogy elolvassa, mi van rájuk írva.
Csatlakozzon hozzánk egy estére az Alvilágban.
Fogalma sem volt róla, hogy az idei év témája az Alvilág.
Felizzott a kíváncsisága – a szervezők vajon hogyan fogják bemutatni Hades
birodalmát? Persephone le merte fogadni, hogy sose gondolták volna, hogy így
nyüzsög odalent az élet. Vajon melyik jótékonysági szervezetet választotta ki Hades?
 Az istenekre, nagyon szeretett volna elmenni!
De túl sok akadályozó tényező volt. Például az anyja. Ráadásul az esemény
mindössze pár nap múlva lesz, és egyetlen normális ruhája sem volt.
Persephone újra a jegyekre pillantott, hogy megkeresse, mit írnak a dress code-ról.
Ahogy tovább olvasott, látta, hogy a Gála jelmezbál.
Nem túl valószínű, hogy az anyja nem ismerné fel, ha maszkot húzna, de talán
Hecaténak van olyan varázslata, amivel segíteni tudna. Meg kell kérdeznie tőle,
amikor ma este lemegy az Alvilágba!
Ekkor megcsörrent az asztalán a vezetékes telefon. Felvette.
– Persephone.
– Itt van Hades… asszisztense – szólt bele Valerie. – Hozzád jött.
Persephone csak pár pillanat múlva tudott felocsúdni.
– Minthe? – Mi a fenét akarhat tőle?
– Adonis hátrakíséri – tette hozzá Valerie.
Persephone felnézett. A nimfa egyenesen felé tartott. Fekete ruhát viselt, haja és
zöld szeme úgy izzott, mint a parázs. Adonis elragadtatottan lépkedett mellette, és
Persephone ellenszenve csak elmélyült emiatt.
– Szia, Persephone! – köszönt Adonis, mit sem törődve Persephone
arckifejezésével. – Emlékszel Minthére?
– Hogy felejthetném el? – kérdezett vissza Persephone szárazon.
A nimfa elmosolyodott.
– A cikk miatt jöttem, amit a munkaadómról jelentetett meg.
– Attól tartok, ma nincs időm magával beszélgetni. Talán majd máskor.
– Akkor kénytelen leszek meghallgatást kérni.
– Ha gondja van a cikkel, akkor javaslom, hogy konzultáljon a felettesemmel.
– Jobb szeretnék magával.
Minthe szeme felvillant, és Persephone tudta, hogy a nőt csak erővel – minden
bizonnyal csak Hades segítségével – tudná eltávolítani az épületből.
Hosszan bámulták egymást, aztán Adonis megköszörülte a torkát.
– Akkor magatokra is hagylak, hogy diskuráljatok.
Egyik nő sem nézett rá, miközben elslisszolt a közelükből. Persephone törte meg
a csendet.
– Hades tudja, hogy itt van?
– Az én dolgom, hogy tanácsokkal lássam el Hadest olyan kérdésekben, melyek
árthatnak a renoméjának. Ha pedig nem hallgat a tanácsomra, akkor cselekedjek.
– Hadest nem érdekli a hírneve.
– Engem viszont igen. Maga pedig fenyegetést jelent rá.
– A cikkeimmel?
– A létezésével.
Persephone Minthe szemébe nézett.
– A hírneve régebbre nyúlik vissza, mint hogy én megszülettem. Nem gondolja,
hogy kissé abszurd engem hibáztatnia miatta?
– Nem a halandókkal kötött egyezségeiről beszélek. Hanem a magával kötött
egyezségéről. – Minthe egyre hangosabban beszélt, és bár Persephone tudta, hogy
miért, működött a taktikája: el akarta hallgattatni. – Most pedig, ha lenne kedves
meghallgatni a mondandómat.
– Erre tessék – sziszegte Persephone összeszorított fogai között.
 Az egyik tárgyalóba vezette a nimfát, és a kelleténél hangosabban csapta be az
ajtót. Aztán Minthéhez fordult, és karba tette a kezét. Egyikük sem ült le. Mindketten
rövidre akarták zárni a társalgást.
– Úgy látom, abban a hitben él, hogy kiismerte Hadest – húzta
össze Minthe a szemét.
Persephone megfeszült.
– És nem ért egyet?
A nimfa elmosolyodott.
– Én századok óta ismerem őt.
– Nekem viszont nem volt szükségem századokra ahhoz, hogy észrevegyem,
mennyire fogalma sincs az emberi létről. Mint ahogy arról sem, hogyan segítsen a
világon.
Bár amit azért az anyáért tett, igencsak nagylelkű volt. Persephone kezdte
megérteni, hogy vannak bizonyos szabályok, melyek miatt még Hades, ez a hatalmas
és ősöreg isten sem mindig teheti azt, amihez kedve van.
– Hades nem fog meghajolni minden szeszélye előtt.
– Nem is akarom, hogy meghajoljon előttem – felelte Persephone. – Bár kedves
gesztus lenne.
Minthe tett egy lépést előre.
– Arcátlan lány!
Persephone minden izma megfeszült, és leengedte a karját.
– Nem vagyok lány.
– Tudja, mit gondolok? Nem értem, hogy mit lát magában egy ilyen hatalmas isten.
Kiváltságosnak hiszi magát, pedig még varázsereje sincsen. Hades ennek ellenére újra
és újra beengedi a birodalmába…
– Higgyen nekem, nimfa, nincs választásom.
– Nincs? Nincsen minden egyes alkalommal választása, amikor engedi, hogy
Hades magához érjen? Minden alkalommal, amikor megcsókolja? Ismerem Lord
Hadest, ha azt mondaná neki, hogy álljon le, megtenné. De nem mondja. Soha nem
mondja.
Persephone azonnal elpirult, de sikerült megszólalnia.
– Nem akarok erről beszélni magával.
– Nem? Akkor a lényegre térek. Hibát követ el. Hadest nem érdekli a szerelem,
nem is való neki. Ha tovább merészkedik ezen az úton, azt meg fogja bánni.
– Most fenyeget?
– Nem. De ezzel jár, ha beleszeret egy istenbe.
– Nem szerettem bele Hadesba! – ellenkezett Persephone.
A nimfa ádáz mosolyra húzta a száját.
– Tagadás. A kelletlen szerelem első szakasza. Ne kövesse el ezt a hibát,
Persephone!
Gyűlölte, ahogy a nimfa kiejtette a nevét, és nem is tudta leplezni, hogy kirázta a
hideg. Ahogy nagyot nyelt, rezzent egyet körülötte a bűbáj.
– Ezért jött el a munkahelyemre? Hogy figyelmeztessen Hadesszal kapcsolatban?
– Igen. És van egy ajánlatom.
– Nem kell nekem magától semmi – vágta rá Persephone, de megremegett a hangja.
– Ha tényleg szeretne felszabadulni az egyezség alól, akkor el fogja fogadni, amit
kínálok.
 Persephone bizalmatlanul figyelte a nimfát, de nem tagadhatta, hogy hallani akarja,
mit mondhat még.
Minthe felnevetett.
– Hades arra kérte magát, hogy teremtsen életet az
Alvilágban. A hegyekben van egy forrás. A közelében megtalálja a Feltámadás
Kútját. A vize bármibe életet lehel. Még a maga sivár kertjébe is.
Persephone soha életében, egyik könyvében sem olvasott még erről a kútról, de ez
nem jelentett sokat. A könyvek az Alvilágot is csak halott pusztaságnak mondták.
– És miért is kellene megbíznom magában?
– Ennek semmi köze a bizalomhoz. Maga meg akar szabadulni a Hadesszal kötött
egyezségtől, én meg azt akarom, hogy Hades megszabaduljon magától.
Persephone egy darabig csak bámulta a nimfát. Nem igazán értette, miért
fogalmazódott meg benne a kérdés, csak azon kapta magát, hogy a szavak legördülnek
a nyelvéről.
– Szerelmes belé?
– Tényleg azt hiszi, hogy ennek bármi köze van a szerelemhez? – kérdezett vissza
Minthe. – Milyen cuki. Én csak védem őt. Hades semmi mást nem szeret, csak az
alkuit, és maga, fiatal istennő, a legrosszabb fogadás, amit valaha is kötött.
Azzal Minthe távozott.
 16. fejezet
A sötétség érintése
Maga a legrosszabb fogadás, amit valaha is kötött.
Minthe megjegyzése befészkelte magát Persephone gondolatai közé. Néha egy-
egy különösen érzékeny idegszálába is belegabalyodott, és ilyenkor újult erővel tört
fel benne a düh. Persephone a Sohaéjbe tartott.
Bár rá kellett jönnie, hogy nem a kertje lesz a megoldás arra, hogy teljesítse a
Hadesszal kötött egyezségét, úgy vélte, ha teljesen elhanyagolná, azzal feladná a
küzdelmet. Így aztán időről időre visszatért, megöntözte a magokat, aztán felkereste
új barátait Asphodelben.
Minden egyes látogatásakor lement oda. A zöldellő völgyben tényleg éltek a
holtak. Kerteket ültettek és gyümölcsöket szüreteltek. Lekvárt főztek, vajat köpültek
és kenyeret sütöttek. Varrtak, kötöttek, szőttek, ruhákat, sálakat és szőnyegeket
készítettek. Ezért volt akkora a piac, ami hosszan kanyargott végig a vulkanikus
kőzetből épült furcsa házak között.
Most a szokásosnál is többen voltak, és olyan erő vibrált körülöttük, melyet
Persephone még nem tapasztalt az Alvilágban: izgatottság. Néhány lélek lámpásokat
akasztott ki a házak között, feldíszítve a szűk utcácskákat. Persephone hosszasan
nézte őket. Majd egy ismerős hang ütötte meg a fülét.
– Jó estét, úrnőm! – Amikor Persephone megfordult, egy csinos, fiatal, Yuri nevű
nőt látott. Hullámos haja minden lépésnél meglibbent. Rózsaszín köpeny volt rajta, a
kezében lévő hatalmas kosárban pedig gránátalmákat cipelt.
– Yuri. – Persephone elmosolyodott, és megölelte a lányt. Akkor ismerkedtek meg,
amikor Yuri megkóstoltatta vele az egyik saját teakeverékét. Persephonénak annyira
ízlett, hogy vásárolni akart belőle, de Yuri nem volt hajlandó elfogadni a pénzt, és
ajándékba adta neki.
– Mihez kezdenék én itt az Alvilágban a pénzzel? – kérdezte.
Amikor Persephone legközelebb meglátogatta, hozott neki egy díszes hajkapcsot,
hogy hátrafoghassa vastag haját. A lány annyira hálás volt érte, hogy Persephone
nyakába ugrott, majd gyorsan visszahátrált, és elnézést kért. Persephone csak nevetett.
– Szeretem az öleléseket.
Azóta is barátok voltak.
– Valami jeles nap van ma?
Yuri elmosolyodott.
– Lord Hadest ünnepeljük.
– Miért? – Persephone nem akart ennyire meglepettnek tűnni, de nem igazán
gondolt jó szívvel a holtak istenére az utóbbi napokban. – Talán születésnapja van?
Yuri felnevetett, Persephone pedig rájött, hogy mekkora butaságot kérdezett. Nem
valószínű, hogy Hades megünnepli a születésnapját, vagy hogy egyáltalán emlékszik
rá, mikor született.
– Azért, mert ő a királyunk, és így tisztelgünk előtte. – A fönti világban szokás
fesztiválokat rendezni az isteneknek, de az Alvilág istenét nem szokták ünnepelni. –
Reméljük, hogy hamarosan egy királynőt is látunk mellette.
Persephone elsápadt.
 Mégis kit? Miért? Miből gondolják ezek a lelkek, hogy lesz egy királynőjük?
– Egy… egy micsodát?
Yuri elmosolyodott.
– Ne már, Persephone. Nem lehetsz ennyire vak.
– Úgy tűnik, hogy mégis.
– Lord Hades még sosem adott ekkora szabadságot senkinek a birodalmában.
Ja, hogy Yuri őrá céloz.
– És Hecate? És Hermes? – Hiszen mind a kettő szabadon járhatott-kelhetett az
Alvilágban.
– Hecate az Alvilág teremtménye, Hermes pedig nem több egy küldöncnél. Te
viszont… te viszont több vagy.
Persephone a fejét ingatta.
– Nem vagyok én több egy fogadásnál, Yuri.
Abból, ahogyan a lány félrebillentette a fejét, egyértelmű volt,
hogy nem igazán érti a kijelentését, de Persephone nem akart magyarázkodni. Az
Alvilág lelkei talán különlegesnek élik meg Hades bánásmódját, pedig nem volt az.
Yuri a kosarába nyúlt, és átnyújtott Persephonénak egy gránátalmát.
– Akkor is, nincs kedved maradni? Ez az ünnepség éppen annyira szól neked, mint
Hadesnak.
Persephone mélyen megdöbbent Yuri szavain.
– De hiszen én… nem imádhattok engem.
– Miért ne? Istennő vagy, törődsz velünk, és törődsz a királyunkkal.
– Én… – Azt akarta mondani, hogy őt nem érdekli Lord Hades, de egyszerűen
képtelen volt kimondani.
Mielőtt még kitalálhatott volna egy kifogást, megütötte a fülét, hogy többen is a
nevén szólítják.
– Lady Persephone! Lady Persephone!
Valami apró, de erős rontott neki a lábának, amitől majdnem beleesett Yuri
kosarába.
– Isaac! Kérjél bocsánatot a király… – Yuri elhallgatott, Persephonénak pedig az
az érzése támadt, hogy Asphodel lelkei máris egy olyan titulust aggattak rá, ami még
nem is az övé. – Kérjél bocsánatot Lady Persephonétól!
A szóban forgó gyermek elengedte Persephone lábát. Aztán egy egész seregnyi,
vele egykorú kölyök jelent meg, akiket Persephone már mind ismert, és korábban
sokat játszott velük. Őket Hades kutyái, Cerberus, Typhon és Orthrus követték.
Cerberus szájában ott volt a nagy, vörös labda.
– Sajnálom, Lady Persephone. Lenne kedve játszani velünk? – könyörgött Isaac.
– Lady Persephone nem éppen játékhoz öltözött – ellenkezett Yuri. Való igaz, hogy
Persephone nem úgy készült, hogy a mezőn fog játszani. Még mindig a munkaruháját
viselte, egy fehér, testhezálló ruhát.
– Ez is tökéletesen megteszi, Yuri – hajolt le, és felemelte Isaacet. Ő volt a
csapatban a legfiatalabb gyerek, ha jól saccolt, úgy négyéves lehetett. Persephonénak
belesajdult a szíve, ha arra gondolt, hogyan került Asphodelbe. Mi történhetett vele a
halandók világában? Mióta lehetett itt? Itt van a családja is?
Gyorsan elhessegette ezeket a gondolatokat. Órákat töprenghetne azon, hogy
melyik lélek miért került ide, de semmi értelme sem lenne. A holtak azok holtak, és
ahogyan arra már rájött, alvilági létezésük egyáltalán nem olyan rossz, mint
amilyennek képzelte.
 – Persze hogy játszok veletek.
Ujjongás tört ki, ahogy a gyerekekkel körülvéve kisétált a mezőre, hogy ne
zavarják az ünnepségre készülő lelkeket.
Persephone dobálta a labdát a kutyáknak, fogócskázott a gyerekekkel, és megannyi
más játékot is játszottak, amit csak kitaláltak a kölykök. Persephone, hogy el ne
kapják, több időt töltött a nedves fűben csúszkálva, mint talpon. Mire visszasétált a
mezőről, csupa sár volt, és kellemesen kimerült.
Lassan besötétedett az Alvilágban. A főutcán zenészek jelentek meg, akik kellemes
dallamokat játszottak. Az utcákat lelkek lepték el, beszélgettek és nevetgéltek, a
levegőben sült hús és édes sütemények illata szállt. Nem sokkal később Persephone
Hecatét is észrevette a tömegben. Az istennő rámosolygott.
– Egek, te meg hogy nézel ki?
A tavasz istennője elmosolyodott.
– Vérre menő fogócska volt.
– Remélem, győztél.
– Kicsináltak – ismerte el Persephone. – A gyerekek ügyesebbek.
Mind a ketten felnevettek, majd egy lélek lépett oda hozzájuk. Ian, a kovács, akinek
a kohója mindig izzott, és aki gyönyörű pengéket meg pajzsokat készített. Amikor
Persephone egyszer megkérdezte tőle, hogy miért dolgozik olyan keményen, mintha
most is háborúra készülne, a férfi csak ennyit válaszolt: – Megszokás.
Akárcsak Isaacen, Persephone igyekezett ezen sem túl sokat rágódni.
– Úrnőm – kezdte a férfi. – Asphodel ajándékkal készült önnek.
Persephone kíváncsian várta, hogy mi lehet az. A kovács térdre ereszkedett előtte,
és a háta mögül előhúzott egy gyönyörű aranykoronát. Nem csupán egy egyszerű
korona volt, a kovács gyönyörűen megmunkált virágokat kovácsolt bele a fémbe.
Persephone az arany virágok között rózsákat, liliomokat és nárciszokat is észrevett.
Minden virág közepében különböző színű ékkövek ragyogtak.
– Viselné a koronánkat, Lady Persephone?
A kovács nem nézett rá. Talán a visszautasításától félt. Amikor Persephone
felpillantott, döbbenten vette tudomásul, hogy az egész térre néma csend borult. A
lelkek azt várták, hogyan dönt.
Mit is mondott Yuri? Ezek a lelkek királynőjükként gondolnak rá, és ha elfogadja
a koronájukat, akkor még inkább ebbe a hitbe ringatná őket. Ha viszont visszautasítja,
azzal megbántja őket.
A józan esze ellenére Persephone Ian vállára tette a kezét, és letérdelt mellé. A
férfi szemébe nézett.
– Örömmel viselem a koronátokat, Ian.
Hagyta, hogy a kovács a fejére tegye, mire a tömeg ovációban tört ki. Ian széles
mosollyal nyújtotta a karját, és a lámpásokkal megvilágított poros útra vezette, ahol
táncra kérte. Persephone nevetségesnek érezte magát a foltos ruhában és koronával a
fején, de úgy tűnt, a holtakat nem érdekli a kinézete. Addig táncoltak, amíg ki nem
fulladt, és sajogni nem kezdett a lába. Amikor visszament Hecatéhoz, hogy kifújja
magát, a boszorkányság istennője rámosolygott.
– Szerintem rád férne némi pihenés. És egy fürdő.
Persephone felnevetett.
– Szerintem igazad van.
– Ők itt egész éjjel mulatozni fognak – tette hozzá Hecate. – Bearanyoztad az
estéjüket. Hades soha nem jött le, hogy együtt ünnepeljen velük.
 Persephone szíve megsajdult.
– Miért nem?
Hecate megvonta a vállát.
– Nem beszélhetek a nevében, de te talán megkérdezheted tőle.
Mindketten visszamentek a palotába. A fürdők felé menet Persephone
elmagyarázta, hogy kapott két jegyet a Olympiai Gálára, és megkérdezte Hecatét,
hogy ismer-e olyan varázslatot, amivel láthatatlan maradhatna az anyja számára.
– Van már álarcod? – kérdezte Hecate.
Persephone összehúzta a szemöldökét.
– Holnap akartam szerezni egyet.
– Akkor hagyd csak rám.
A fürdők a palota hátsó részében voltak, és egy boltíven át lehetett megközelíteni
őket. Amikor Persephone belépett, friss törülközők és levendula illata fogadta. Meleg
köd borította be a bőrét, mely lassan a csontjaiba itta magát. Kivörösödött a melegtől,
de jólesett neki, miután egész nap a sárban dagonyázott.
Hecate levezette egy lépcsősoron. Kisebb medencék és zuhanyzók mellett haladtak
el.
– Ez nyilvános fürdő? – kérdezte Persephone. Az antik világban népszerűek voltak
a közfürdők, de a modern időkben már egyáltalán nem. A palota lakói közül vajon
hányan használják? Minthe és Hades is?
Hecate felnevetett.
– Igen, bár Lord Hadesnak van saját medencéje. Te is ott fogsz megfürödni.
Persephone nem ellenkezett. Nem igazán szeretett volna közfürdőben megfürödni.
Hecate megállt, hogy összeszedjen pár dolgot neki: szappant, törülközőt és egy
levendulaszínű peploszt. Persephone már vagy négy éve nem viselte az ősi öltözéket
– azóta, hogy elhagyta Olympiát meg az üvegházat, és elköltözött Új-Athénba. Négy
éve csak halandó ruhákat viselt, úgyhogy most furcsán érezte magát a peplosz láttán.
Leereszkedtek egy újabb lépcsősoron, és elérték Hades medencéjét. Nagy, ovális,
oszlopokkal övezett fürdő volt, a mennyezeten lévő kör alakú nyíláson át pedig látni
lehetett az eget.
– Ha szükséged van valamire, csak szólj – mondta Hecate, majd magára hagyta
Persephonét, hogy levetkőzhessen. – Ha végeztél, csatlakozz hozzánk az étkezőben.
Persephone meztelenre vetkőzött, majd óvatosan beledugta a lábát a vízbe, hogy
ellenőrizze a hőmérsékletet – forró volt, de nem elviselhetetlen. Amikor elmerült a
medencében, felnyögött a jó érzéstől. Gőz szállt föl, és verejték ült ki a bőrére. A víz
megtisztította, és lassan lemosta róla ezt a napot. Szerencsére az asphodeli ünnepség
megszabadította a Minthével folytatott beszélgetés feszültségének nagy részétől.
Most azonban, hogy újra Hades birodalmában volt, és abban a medencében ücsörgött,
ahol talán Hades és Minthe együtt szokott fürdeni, újra megrohanták ezek a
gondolatok.
Hogyan is veszélyeztethetné ő Hades renoméját? A holtak istene éppen eléggé
lerombolta már azt. Bár Persephone mindennél jobban szeretett volna megszabadulni
az istennel kötött alkutól, nem tudta, hogy bízhat-e eléggé ahhoz Minthében, hogy
hallgasson rá.
Addig dörzsölte a bőrét és a fejbőrét, míg ki nem pirosodott. Nem tudta
megmondani, hogy meddig áztatta magát a vízben, mert teljesen belefeledkezett a
fürdő díszítésébe. A medence szélét fehér csempe borította, amit vörös nárciszok
díszítettek. A korábban fehérnek hitt oszlopok valójában aranyozottak voltak. Az ég
sötétedni kezdett a feje fölött, és apró csillagok ragyogtak fel rajta.
Elképesztette Hades varázsereje, ahogyan keze nyomán összeolvadtak az illatok
és textúrák. A férfi mesterien bánt az ecsetjével, és olyan birodalmat hozott létre, ami
vetekedett a felső világ legszebb helyeivel.
Persephone annyira belefeledkezett a gondolataiba, hogy meg sem hallotta a
lépcsőn lefelé dobogó csizmák hangját. Aztán a medence szélén megjelent Hades,
és összeakadt a tekintetük. Persephone örült neki, hogy a forró víztől már amúgy is
kipirult, mert így a holtak istene nem láthatta, mennyire felhevült a jelenlététől.
Hades egy darabig semmit sem mondott, csak nézte őt. Aztán a medence szélén
hagyott ruháira nézett. Pontosabban a rajtuk hagyott koronára.
Lehajolt és a kezébe vette.
– Gyönyörű.
Persephone megköszörülte a torkát.
– Az. Ian készítette nekem. – Nem kérdezte, hogy ismeri-e a kovácsot. Hades
korábban azt mondta, hogy minden lelket ismer az Alvilágban.
– Tehetséges mester. Ez lett a veszte.
Persephone összehúzta a szemöldökét.
– Ezt hogy érti?
– Artemis kegyeltje volt, és az istennő azzal áldotta meg, hogy olyan fegyvereket
tudjon készíteni, melyek viselőit csatában nem lehet legyőzni. Ezért ölték meg.
Persephone nagyot nyelt. Újabb példa arra, hogy egy isten kegye fájdalmat és
szenvedést hozhat az emberekre.
Hades egy darabig még nézegette a koronát, majd visszatette. Amikor
felegyenesedett, Persephone még mindig mozdulatlanul bámulta őt.
– Miért nem ment el? Az asphodeli ünnepségre. Hiszen a maga tiszteletére
rendezték.
– És a magáéra. – Beletelt egy pillanatba, mire Persephone rájött, mire gondol
Hades. – Magát ünnepelték. És jól is teszik.
– Nem vagyok a királynőjük.
– Én pedig nem vagyok méltó arra, hogy megünnepeljenek.
Persephone értetlenül pislogott. Hogyan lehetséges, hogy egy ilyen magabiztos és
hatalmas isten nem találja méltónak magát népe ünneplésére?
– Őszerintük viszont méltó rá. Ez nem elég?
Erre Hades már nem válaszolt. Tekintete elsötétült, és valami furcsa érzés jelent
meg a levegőben. Nehéz, fülledt és fűszeres. Persephone mellkasa összeszűkült, és
alig kapott levegőt.
– Csatlakozhatok? – kérdezte Hades mély, fülledt hangon.
Persephone agya rövidzárlatot kapott.
Úgy értette, hogy a medencében. Meztelenül. Ahol csak a víz takarja el őket.
Azon kapta magát, hogy bólint, bár talán az ment az agyára, hogy ilyen sokáig
üldögélt a forró vízben. De egy része annyira izzott ezért az istenért, hogy bármit
megtett volna azért, hogy csillapítsa ezeket a lángokat. Még akkor is, ha ehhez az
kellett, hogy belépjen közéjük.
Hades nem mosolygott, és a szemét sem vette le róla. Szótlanul vetkőzött le.
Persephone tekintete lassan lesiklott az arcáról a karjára és a mellkasára. Majd lejjebb
a hasfalára. És végül a férfiasságára. Úgy tűnt, nem csak ő érzi ezt a különös
elektromosságot, és belészúrt a félelem, hogy ha együtt lesznek a vízben, mindketten
hamuvá égnek.
Hades belépett a medencébe, de még mindig nem mondott semmit. Néhány centire
állt meg Persephonétól.
– Úgy hiszem, tartozom egy bocsánatkéréssel.
– Pontosan miért is? – Több dolog miatt is elnézést kellene kérnie. Mondjuk
Minthe váratlan látogatásáért (ha tudott egyáltalán róla), azért, ahogyan a La Rose
utáni nap bánt vele. És az egyezség miatt is.
Hades elvigyorodott, de a tekintete nem változott meg. Sőt, még jobban izzott.
Az Alvilág királya kinyújtotta a kezét, és megérintette Persephone arcát.
Végighúzta rajta az ujját.
– Amikor legutóbb találkoztunk, igazságtalanul viselkedtem.
Meztelenre vetkőztette, gonosz módon felajzotta, és amikor végül otthagyta,
Persephone dühösnek és elhagyatottnak érezte magát. Égette a szégyen. Nem akarta,
hogy ebből Hades bármit is észrevegyen a szemében, úgyhogy félrenézett.
– Mindketten igazságtalanul viselkedtünk a másikkal.
Amikor újra Hadesra tudott nézni, látta, hogy az isten őt méregeti.
– Szeret a halandók között élni?
– Igen. – Persephone hátralépett egyet, majd odébb siklott a vízben. Hades azonban
lassan követte.
– Szeretem az életemet. Van egy lakásom, barátaim és egy gyakornoki állásom.
Hamarosan elvégzem az egyetemet.
És ha sikerül titokban tartania Hadest meg a vele kötött egyezséget, akkor talán
mindezt meg is tarthatja.
– De maga isten.
– Maga is tudja, hogy soha nem éltem istenként.
Hades kíváncsian nézett rá.
– Nem is vágyik rá, hogy megértse, mit jelent istennőnek lenni?
– Nem – hazudta Persephone. Annak a réges-régi vágynak a karmai még mindig
fogva tartották, és minél gyakrabban jött le az Alvilágba, annál jobban sajgott a szíve.
Egész gyermekkorában selejtesnek érezte magát az anyja varázserejével maga körül.
Amikor Új-Athénba érkezett, végre talált valamit, amiben jó volt – az iskola, az írás,
a kutatás –, de végül ugyanabban a szituációban találta magát, mint gyermekkorában.
Csak most egy másik isten másik birodalmában.
– Szerintem nem mond igazat.
– Nem tud maga rólam semmit. – Persephone megállt, és
Hadesra nézett. Mérges volt, amiért az ilyen könnyen átlátott rajta.
Hades már közvetlenül előtte állt. A szeme fekete volt, akár a szén.
– Szerintem viszont tudok. – Végighúzta az ujját Persephone kulcscsontján, és
megkerülte, hogy mögé léphessen. – Tudom, hogy elakad a lélegzete, amikor
megérintem. Tudom, hogy elpirul, amikor rám gondol. Tudom, hogy van ott valami
ez alatt a csinos álarc alatt.
Az ujja tollpihe könnyedségével siklott végig Persephone bőrén. A szavai
ugyanilyen lágyan követték a mozdulatát, szenvedéllyel lehelte rá őket a forró
nyomra, amit az ujja hagyott. Aztán megcsókolta a vállát.
– Düh van alatta. Szenvedély. Sötétség. – Hades megtorpant, a nyelve tett egy kört
Persephone bőrén. Neki elakadt a lélegzet a torkában. Azt hitte, menten megfullad.
– És én bele akarok kóstolni.
 Hades átkarolta a derekát, Persephone feje pedig nekiütközött a férfi mellkasának.
A testük tökéletesen összeillett. Hades férfiassága a fenekének nyomódott. Milyen
érzés lenne magában érezni?
– Hades… – lihegte Persephone.
– Hadd mutassam meg, milyen, amikor valódi hatalom van a kezében – suttogta
Hades. – Hadd csalogassam elő a magában rejlő sötétséget! Hadd segítsek formába
önteni!
Igen. Igen!
Hades Persephone vállára támasztotta a fejét, keze pedig
végigsimította a hasát. Aztán lejjebb. Amikor megérintette, Persephone
akaratlanul is felnyögött, és ívbe feszült a háta.
– Hades, én még soha…
– Akkor hadd legyek én az első – mondta a férfi szinte könyörögve. Mély hangja
végigrezgett Persephone mellkasán. Ő képtelen volt megszólalni, de vett pár mély
lélegzetet, és bólintott.
Hades nem mondott semmit, csak megsimította a haját, majd a hüvelykujját
végighúzta a csiklóján. Persephone hirtelen nagy levegőt vett, aztán visszatartotta,
mert Hades körözni kezdett rajta.
– Lélegezz!
Persephone pedig újra beszívta a levegőt. Legalábbis igyekezett, de Hades ujja
ekkor lassan belécsúszott. Persephone hátravetette a fejét, és belesikoltott Hades
nyögésébe. A férfi foga végigszántotta a vállát.
– Olyan nedves vagy. – A lehelete felperzselte Persephone bőrét.
Lassan mozdult, ki és be, Persephone pedig belekapaszkodott a karjába, és a bőrébe
mélyesztette a körmeit. Aztán Hades a másik kezével megfogta az övét, és
leirányította a lába közé.
– Érintsd meg magad. Itt. – Segített neki, hogy körbejárja a legérzékenyebb pontot,
amit ő is simogatott korábban. Egyre fokozódott a nyomás Persephone alhasában.
Hadeshoz préselte a hátát, és megfeszítette magát. Hades folyamatosan csókokkal
ostromolta a bőrét, aztán megmarkolta a mellét, és addig játszadozott a
mellbimbóival, míg azok kőkeménnyé nem merevedtek. Persephone úgy érezte,
menten felrobban. Hades egyre gyorsabban mozgatta az ujját, Persephone pedig egyre
gyorsabban körözött a sajátjával. Aztán a férfi hirtelen hátralépett. A hiánya olyan
fájdalmas volt, hogy Persephone felsikoltott. Dühösen pördült Hades felé, de ő
megragadta a derekát, magához rántotta, és megcsókolta. Az a csók égetett. Nyelvük
kétségbeesetten, kutatón simult össze. Persephone úgy érezte, mintha Hades a lelkét
akarná megízlelni.
Aztán a férfi újra elhúzódott, és nekinyomta a homlokát az övének.
– Bízol bennem?
– Igen – lihegte Persephone, és a szóban rejlő igazság mélyen beleégett a lelkébe.
Olyan ősi és tiszta felismerés volt ez, hogy azt hitte, elsírja magát. Ebben a kérdésben
megbízik benne. Ebben mindig bízni fog.
Hades újra megcsókolta, majd felemelte, és felültette a medence szélére.
– Mondd, hogy egy férfi sem látott még meztelenül. Mondd, hogy én vagyok az
első.
Persephone két kezébe vette Hades arcát, és a szemébe nézett.
– Te vagy.
 Hades megcsókolta, majd a térde alá csúsztatta a karját, és úgy tolta feljebb, hogy
már alig támaszkodott a medence szélén. Persephone alig volt képes levegőt venni,
amikor Hades végigcsókolta a belső combját. Amikor elért a zúzódásaihoz, megállt.
Persephone eddig nem is vette észre a sérüléseket, de most, hogy meglátta őket, tudta,
honnan származnak: az estéről, amikor Hades limuzinjában ült, és a holtak istene a
combjába markolt. Vágyának és önmegtartóztatásának a jelei voltak.
Hades felnézett rá.
– Ezt én csináltam?
– Semmi baj – suttogta Persephone, és végigsimította az isten haját.
Hades azonban összevonta a szemöldökét, és minden egyes zúzódását egyesével
csókolta végig. Persephone számolta.
Hades ajka lassan haladt kívülről befelé, a lába közé. Egy pillanattal később pedig
már rátapasztotta a száját, és Persephone felsikoltott. Úgy érezte, mintha megolvadna
a teste, a hő minden porcikáján végigáramlott. Hades nyelve köröket írt le a csiklóján,
majd szétválasztotta az ajkait, és addig ízlelte, míg Persephone darabokra nem hullott.
Hades ekkor felegyenesedett, és szenvedélyesen szájon csókolta. Persephone a
karjába olvadt, és lábával átölelte a derekát. Ahogy Hades hozzányomta magát,
mindennél jobban szerette volna magában érezni a férfit. Tudni akarta, milyen érzés,
ahogy kitölti. Tudni akarta, milyen teljesnek lenni.
Hades azonban hátrébb húzódott, és szavak nélkül kérte az engedélyét. Persephone
meg is adta volna, ha nem hallja meg azt a lágy női hangot.
– Lord Hades?
Hades megfordította Persephonét, hogy háttal üljön a közeledő nőnek. Mellkasuk
egymáshoz simult, és Persephone lába még mindig az Alvilág istenének dereka köré
fonódott.
Lassan lecsúsztatta a kezét, és rámarkolt Hades merev férfiasságára.
Hades tekintete felizzott.
– Ha…
Persephone most már felismerte a hangot. Minthe volt az. Mivel háttal ült, így
nem láthatta a gyönyörű nimfát, de a hangjából tudta, hogy a nő megdöbbent azon,
hogy itt találta őket. Minden bizonnyal arra számított, hogy Persephone hallgat a
figyelmeztetésére, és távol tartja magát a munkaadójától.
– Igen, Minthe? – kérdezte Hades feszült hangon. Persephone nem volt biztos
benne, hogy azért dühös, mert a nimfa megzavarta, vagy azért feszült a hangja, mert
ő épp most húzta végig a kezét a farkán, a tövétől a hegyéig. Vastag volt, kemény,
a bőre pedig bársonyos.
– Vár… vártuk vacsorára – mondta Minthe. – De látom, elfoglalt.
Újabb finom rántás Hades férfiasságán.
– Eléggé – morogta a férfi.
– Akkor szólok a szakácsnak, hogy nem éhes.
Újabb.
– Nem igazán – nyögte Hades.
Minthe cipőjének halk kopogása elhalt a folyosón. Amikor a nimfa
hallótávolságon kívül ért, Persephone ellökte magától az istent.
El sem hitte, hogy engedte ezt megtörténni. Mintha megbolondult volna. Hagyta,
hogy mézesmázos szavaival elcsábítsa egy veszélyesen jóképű isten. Tényleg távol
kellett volna tartania magát tőle. Na, nem Minthe figyelmeztetése miatt. Hanem éppen
Minthe miatt.
 – Hova mész? – Hades utánamozdult.
– Mégis milyen gyakran jön be Minthe a magán fürdődbe? – Persephone kimászott
a medencéből.
– Persephone!
Nem nézett hátra, helyette felkapott egy törülközőt, hogy eltakarja magát. A
peploszért és a koronáért nyúlt, amit Ian készített neki.
– Nézz rám, Persephone!
Ránézett.
Hades a medence lépcsőjén állt, már csak vádlija és lába volt a vízben. Hatalmas
volt. Mind a teste, mind a férfiassága.
– Minthe az asszisztensem.
– Akkor asszisztáljon ő neked ebben – vágta rá Persephone, és jelentőségteljesen
a farkára pillantott. Hátrébb akart lépni, de Hades utánanyúlt, és magához húzta.
– Én nem Minthét akarom.
– Én viszont nem akarlak téged.
Hades oldalra billentette a fejét, a tekintete felizzott.
– Nem… nem akarsz engem?
– Nem – felelte Persephone, de úgy hangzott, mintha saját magát akarná
győzködni. Főleg, mivel Hades tekintete az ajkára siklott.
– Minden képességemmel tisztában vagy, Persephone? – kérdezte végre a szemébe
nézve.
Persephonénak komolyan nehezére esett gondolkozni, amikor ilyen közel állt
Hadeshoz. Fürkésző tekintettel nézett fel rá, mert nem tudta, ezúttal mire megy ki a
játék.
– Néhánnyal.
– Mint például?
Felidézte a bekezdést, amit a holtak urának képességeiről olvasott a könyvtárban.
– Illúzió.
Hades közel hajolt hozzá, és finoman megcsókolta a nyakát.
– Igen.
– Láthatatlanság?
Megérezte a nyakán Hades forró nyelvét.
– Rendkívül értékes képesség.
– Vonzerő? – lihegte.
– Hmm… – mormogta Hades, szavai Persephone bőrén bizseregtek, de ezúttal egy
kicsit lejjebb, közelebb a melléhez. – De rajtad nem működik, igaz?
– Nem. – Nagyot nyelt.
– Úgy látom, a legértékesebb képességemről még nem hallottál. – Hades lehúzta
róla a törülközőt, felfedve meztelen mellét. Az egyik mellbimbóját a fogai közé vette,
és addig szívta, míg Persephonéból gurgulázó hang nem tör fel. Ekkor Hades
elhúzódott, és a szemébe nézett.
– Megérzem a hazugságot, Persephone. És a te hazugságod éppoly édes, mint a
bőröd.
Persephone ellökte magától, és tett egy lépést hátra.
– Hibát követtem el. – Ezt még ő is el tudta hinni. Elvégre csak azért jött ide, hogy
teljesítse az egyezséget. Akkor hogyan
lehetséges, hogy most meztelenül áll a holtak istenének medencéjében? Felkapta
a ruháit, és a lépcső felé indult. Rohant.
 – Talán azt hiszed, hogy hibát követtél el – szólt utána Hades, Persephone pedig
megtorpant, de nem fordult vissza. – De akkor is akarsz engem. Benned voltam.
Megízleltelek. Ez elől az igazság elől pedig nem menekülhetsz el.
Persephonén végigfutott a hideg, és elszaladt.
 17. fejezet
Az Olympiai Gála
Persephone képtelen volt aludni.
A felgyülemlett, frusztrált energia még mindig ott zubogott az ereiben, a teste pedig
csak úgy izzott a takaró alatt. Hiába rúgta le magáról, az sem segített. Vékony, pamut
hálóinge teherként húzta a bőrét, amikor pedig megmozdult, az anyag végigsimította
érzékeny mellét. Persephone ökölbe szorította a kezét, és összezárta a combját, hogy
valahogy leküzdje a közöttük felgyülemlő nyomást.
Senkire és semmire nem tudott gondolni, csakis Hadesra. Ahogy hozzápréselte a
testét, forró csókjaira, ahogy nyelve megízlelte a bőrt a kulcscsontján.
Persephone felsóhajtott, és a másik oldalára fordult, de a lüktetés csak nem
csillapodott.
– Ez nevetséges – nyögött fel hangosan, és kikelt az ágyból. Fel-alá kezdett járkálni
a szobában. Arra kellene koncentrálnia,
hogyan teljesítse az egyezséget, amit Hadesszal kötött, nem pedig arra, hogy
csókolózzon vele.
Hülye Kegy!
Minden alkalommal, amikor Hades megcsókolta, Persephonét annál mélyebbre
rántotta az örvény. Most már valami olyasminek a szélén táncolt, amit nem értett.
Valami, amit még nem fedezett fel, és nem tudott kiverni a fejéből.
Az ágyára pillantott. A gyűrött takaró miatt úgy tűnt, mintha nem egyedül feküdt
volna benne. Újra ökölbe szorította a kezét, majd ellazította. Valahogy meg kell
szabadulnia ettől az érzéstől, vagy egy szemhunyást sem fog tudni aludni, márpedig
másnap rengeteg dolga van. Lexával úgy tervezték, hogy elmennek vásárolni, utána
pedig felkészülnek az Olympiai Gálára.
Persephone villámgyors döntést hozott, és letolta a bugyiját. A hűvös levegő
valamelyest enyhítette a lüktetést. De csak alig. Ráadásul így sokkal jobban érezte
a combjai között a nedvességet. Visszafeküdt az ágyra, széttárta a lábát, és lassan
végighúzta a kezét a combján, míg el nem érte a szeméremajkait. Forró volt és nedves,
ujjai könnyedén csusszantak be oda, ahol korábban még nem jártak. Persephone
felnyögött, és háta ívbe feszült, ahogy kényeztetni kezdte magát. Hüvelykujja
megtalálta azt az érzékeny pontot, amit Hades keze, és úgy kezdett el körözni rajta,
ahogy arra a holtak istene tanította. A testét pillanatokon belül átjárta az
elektromosság, és szédülni kezdett a hullámokban rátörő gyönyörtől.
Átfordult, a térdére támaszkodott, és egyre gyorsabban mozgatta a kezét.
Elképzelte, hogy Hades kényezteti, hogy érzi magában a férfiasságát. Ha Minthe nem
zavarta volna meg őket, akkor odaadta volna magát a férfinak a medencében. A
gondolat még jobban felajzotta. Egyre jobban zihált, keze egyre gyorsabban mozgott.
– Mondd, hogy rám gondolsz – hallotta az árnyékból. A hang hűvös fuvallatként
futott végig forró testén.
Amikor Persephone megpördült, lefagyott.
Hades ott állt az ágy lábánál. A sötétben nem tudta kivenni, hogy mit visel, de a
szemét jól látta. Úgy világított, mint két izzó széndarab.
Amikor nem felelt, Hades félrebillentette a fejét.
 – Nos?
Persephone gondolatai száz irányba vágtáztak. Ahogy Hades újra megmozdult,
vékony fénysugár esett az arcára és telt ajkára. Persephone forró testén akarta érezni
azokat az ajkakat. Feltérdelt, és egy pillanatra sem vette le a szemét Hadesról,
miközben kibújt a hálóingéből. A férfi torkából mély morgás tört fel, és nekidőlt az
ágytámlának.
– Igen – lihegte Persephone. – Rád gondoltam.
Összesűrűsödött a levegőben a feszültség. Hades újra felmordult, Persephone
libabőrös lett a hangjától.
– Miattam ne hagyd abba.
Persephone ott folytatta, ahol abbahagyta. Hades összeszorított fogai között vette
a levegőt, miközben nézte, ahogy kényezteti magát. Persephone eleinte még tartotta a
szemkontaktust, és élvezte, ahogy Hades tekintete minden porcikáját bejárja. Élvezte,
hogy a férfi tanúja annak a bűnnek, amit elkövet. De egy idő után már túlságosan is
elöntötte a gyönyör. Hátravetette a fejét, így feltárva Hades előtt a melle látványát.
– Élvezz el a kedvemért – morogta Hades. Megnyomta a szavakat, úgy parancsolt:
– Élvezz el, kedvesem!
Persephone pedig egy elfojtott sikollyal elélvezett. Édes megkönnyebbülés
lüktetett végig a testén, és az ágyra roskadt. A teste finoman remegett, és az agya
kezdett kitisztulni. Mély levegőt vett, magába szívta a fenyő és a hamu illatát, és
igyekezett összeszedni a gondolatait. Merészségének súlya úgy omlott rá, akár anyja
haragja.
Hades.
Hades végignézte, mit művelt.
Persephone hirtelen felült, és maga elé kapta a hálóingét. Nevetséges volt, tekintve,
hogy mi történt az imént. Már éppen bele akart kezdeni, hogy lehordja Hadest, amiért
a hatalmával visszaélve megsértette a magánéletét, amikor rájött, hogy egyedül van.
A nyakát nyújtogatva pillantott körbe a szobában.
– Hades? – suttogta. Ideges volt, ugyanakkor nevetségesnek is érezte magát.
Magára húzta a hálóingét, kibújt az ágyból, és a szoba minden szegletébe
bekukkantott. Nyomát sem látta a holtak istenének.
Vajon olyan erős volt a vágya, hogy már hallucinált?
Bizonytalanul bújt vissza az ágyba. Rátört az álmosság, és azzal a gondolattal
merült álomba, hogy a hallucinációknak
nincsen fenyő- és hamuillatuk.

– Úgy festesz, akárcsak egy istennő – mondta Lexa.

Persephone végignézett a tükörben vörös selyemruháján. Egyszerű darab volt, de
tökéletesen simult az alakjához, kiemelte csípőjének domborulatát, ahol aztán
szétnyílt, felfedve egyik krémszínű lábát. A jobb válláról fekete virágminta futott
végig a ruha nyitott hátáig. Lexa magas, hullámos lófarokba fogta a haját, és ki is
sminkelte. Fekete, füstös színeket választott. Persephone egyszerű arany fülbevalót
tett fel, hozzá pedig arany karkötőt, ami eltakarta Hades jelét. Ebben a pillanatban
sokkal jobban égette a bőrét, mint korábban.
Elpirult.
– Köszönöm.
Lexa azonban még nem fejezte be.
 – Akár… akár az Alvilág istennője.
Persephonénak eszébe jutottak Yuri szavai, és hogy a lélek abban reménykedett,
Hades hamarosan királynőt választ maga mellé.
– Az Alvilágnak nincsen istennője.
– Még nincs – mosolygott Lexa.
Persephone nem akart Hadesról beszélni. Hamarosan úgyis találkoznia kell vele,
és igazából soha semmi nem zavarta még össze ennyire. Tudta, hogy a Hades iránti
vonzalma csak bajt hoz rá, és bármennyire is gyűlölte Minthét, rá kellett jönnie, hogy
igaza volt. Hades nem az a fajta isten, aki hosszú távú kapcsolatot keres, és most már
azt is tudta, hogy a szerelemben sem hisz.
Persephone viszont szerelemre vágyott. Mindennél jobban. Annyi mindent
tagadtak meg tőle az élete során. A szerelemtől viszont nem hagyja, hogy megfosszák!
Megrázta a fejét, hogy elhessegesse a gondolatokat.
– Hogy van Jaison?
Lexa a La Rose-ban találkozott Jaisonnel. Számot cseréltek, és azóta is
folyamatosan beszélgettek. Egy évvel volt idősebb Lexánál, és informatikusként
dolgozott. Amikor Lexa a férfiról mesélt, úgy tűnt, hogy szöges ellentétei egymásnak,
ennek ellenére működött közöttük a dolog.
Lexa elpirult.
– Kedvelem őt.
Persephone elmosolyodott.
– Megérdemled, Lex.
– Köszönöm.
Lexa visszament a szobájába, hogy befejezze a készülődést, Persephone pedig
éppen a táskáját kereste, amikor megszólalt a csengő.
– Nyitom! – kiáltotta Lexának.
Amikor kinyitotta az ajtót, senki nem állt ott. De egy csomag pihent a küszöb előtt.
Fehér doboz volt, vörös szalaggal átkötve. Persephone felvette, és bevitte a lakásba,
hogy megnézze, van-e rajta címzett.
Amikor megfordította, talált rajta egy cédulát: Persephone.
A dobozban, fekete bársonyfészekben egy maszkot talált, és egy üzenetet hozzá.
Viseld ezt a koronádhoz.
Persephone félretette az üzenetet, és kivette a gyönyörű, finoman megmunkált,
arany álarcot. A részletei ellenére egyszerű volt, és nem sokat takart el az arcából.
– Hades küldte? – lépett be Lexa a konyhába. Persephone szája tátva maradt,
amikor megpillantotta a barátnőjét. Lexa egy pánt nélküli, királykék taftruhát viselt.
Fehér, ezüsttel díszített maszkjának jobb oldalából pedig tollak álltak ki.
– Na? – vonta fel a szemöldökét, amikor Persephone nem válaszolt.
– Ó – sóhajtotta Persephone, és a maszkjára pillantott. – Nem, nem Hadestól jött.
Persephone a szobájába vitte a dobozt. Furcsán érezte magát, amikor a fejére tette
a koronát, amit Ian adott neki, de amikor a maszkot is feltette, rögtön értette, mire
gondolt Hecate. Lenyűgözte a látvány, tényleg úgy nézett ki, mint egy királynő.
Persephone és Lexa taxival ment az Ősi Művészetek Múzeumához. A jegyek
szerint öt harmincra kellett érkezniük, másfél órával az istenek előtt. A halandókról
senki sem akart fotókat készíteni, kivéve, ha egy istenbe karoltak bele. A taxi beállt
egy hosszú kocsisor végére, és csak amikor sorra kerültek, akkor léphettek ki a hosszú,
vörös szőnyeggel borított lépcsősor elé. A fülledt taxi után Persephone örült a friss
levegőnek – leszámítva, hogy amint kiléptek a kocsiból, vakuk villantak az arcába.
Klausztrofobikus érzés lett úrrá rajta, és összeszorult a mellkasa.
A személyzet tagjai felkísérték őket a múzeum hatalmas épületébe, melynek
homlokzata modern stílusban készült, betonoszlopokból és üvegből állt. Az
előcsarnok falait zsinóron lógó kristálydarabok díszítették. Gyönyörűen mutatott,
Persephone egyáltalán nem számított ilyesmire.
Egyre izgatottabb lett, ahogy végigmentek a hallon, és széthúzták előttük a
kristályokból álló függönyt, hogy beléphessenek a díszterembe. A terem szélén több
kör alakú asztal is állt, ezeket fekete terítővel borították le, és finom porcelánnal
terítették meg. A bálterem közepén valóságos mesterművek álltak: az Ősi Hellásznak
emléket állító márványszobrok.
– Nézd, Persephone! – Lexa könyökkel bökte oldalba, ő pedig hátrafordult, hogy
megcsodálja a terem közepén lógó gyönyörű csillárt. A mennyezetet csillogó
kristályok borították, melyek úgy ragyogtak, mint a csillagok az Alvilág egén.
Amikor megtalálták az asztalukat, szereztek egy-egy pohár bort, és igyekeztek
elvegyülni. Persephone csodálta Lexa azon képességét, hogy bárkivel azonnal képes
volt összebarátkozni. Beszédbe elegyedett egy párral, de aztán egyre többen
csatlakoztak hozzájuk. Amikor megszólalt egy csengő, egymásra néztek, Lexa pedig
felsóhajtott.
– Persephone, jönnek az istenek! Gyere! – Megragadta Persephone karját,
átrángatta a termen, majd a második emeletre vezető lépcsőhöz.
– Lexa, hová viszel?
– Megnézni az istenek érkezését! – Lexa ezt úgy mondta,
mintha teljesen egyértelmű lett volna.
– De… bent úgyis látjuk őket, nem?
– Nem az a lényeg! Évekig tévén néztem a bevonulásukat. Most a saját szememmel
akarom látni.
A második emeleten több kiállítás is volt, de Lexa egyenesen a múzeum bejáratára
néző erkélyhez vezette Persephonét. Már többen is álltak ott, de Lexának és
Persephonénak sikerült a korláthoz férkőznie. Lent, a járdákon sikoltozó rajongók és
újságírók lökdösődtek, és úgy villogtak a vakuk, mintha vihar készülne.
– Nézd! Ares! – sikította Lexa, de Persephone gyomra görcsbe rándult.
Nem kedvelte Arest. Egy erőszakra és vérre szomjazó istennek tartotta. A nagy
eljövetel előtt ő volt a leghangosabb, ő győzte meg Zeust, hogy jöjjenek le a földre, és
indítsanak háborút az emberek ellen. Zeus pedig hallgatott rá, figyelmen kívül hagyva
Ares ellenpontjának, Athenének a tanácsát és bölcsességét.
A háború istene aranyszínű tógában vonult fel a lépcsőn, egyik vállát vörös köpeny
takarta el. Mellkasának egy része fedetlen volt, szoborszerű izmai és aranyló bőre
kilátszott. Maszk helyett aranyszínű sisakot viselt, amiről vörös tollak lógtak a hátára.
Hosszú, görbe, karcsú szarvai halálos fegyverként hajoltak a háta fölé. Az isten
fenséges, gyönyörű és ijesztő látványt nyújtott.
Ares után Poseidon érkezett. Hatalmas termetű férfi volt, válla, mellkasa és karja
szinte szétfeszítette tengerkék öltönyét.
Szépséges, szőke haja nyughatatlan hullámokra emlékeztette Persephonét. Az
isten apró maszkot viselt, mely úgy csillogott, mint egy kagylóhéj belső oldala.
Persephonénak volt egy olyan érzése, hogy Poseidon egyáltalán nem akart titkot
csinálni abból, hogy kicsoda is ő.
 Poseidont Hermes követte, jól nézett ki csillogó, arany öltönyében. Ezúttal nem
fedte el a szárnyát bűbájjal, tollai köpenyként terültek szét mögötte. Ez volt az első
alkalom, hogy Persephone bűbáj nélkül látta a fortély istenét. A fején aranylevelekből
álló koronát viselt. Persephone látta rajta, hogy élvezi, hogy a vörös szőnyegen állhat.
Fürdött a figyelemben, szélesen mosolygott, és pózolt a fotósoknak. Persephone
fejében megfordult, hogy odakiált neki, de nem volt rá szükség. Hermes meglátta,
rákacsintott, majd eltűnt a tömegben.
Apollo fehér lovak húzta, arany harci szekéren érkezett. Fekete fürtjeiről és
ibolyakék szeméről rögtön meg lehetett ismerni. Aranybarna bőrén lángként
ragyogott fehér tógája. A szarvait elfedte, helyettük napsugarakat idéző koronát viselt.
Egy nő kísérte, akit Persephone azonnal felismert.
– Sybil! – kiáltották egyszerre Lexával, de a gyönyörű szőke lány nem hallhatta
meg őket a tömeg ujjongása közepette. Az újságírók kérdésekkel bombázták Sybilt,
tudni akarták, hogy kicsoda ő, honnan jött, és mióta van Apollóval.
Persephone csodálta, hogy Sybil milyen nyugodtan tűri a felhajtást. Úgy tűnt,
élvezi a figyelmet, mosolygott és integetett, és még válaszolt is a kérdésekre.
Gyönyörű, vörös ruháján megcsillant a vakuk fénye, ahogy Apollo oldalán belépett
a múzeumba.
Demeter autóját rögtön kiszúrta Persephone: hosszú, fehér limuzin gördült be. Az
anyja egészen modern öltözéket választott, levendulaszínű báli ruháját rózsaszín
virágszirmok díszítették. Úgy nézett ki, mintha egy virágoskert nőtt volna a ruháján.
Haját felkötötte, szarvait pedig közszemlére tette, és komoran nézett maga elé.
Lexa odahajolt Persephonéhoz.
– Valami baj lehet – suttogta. – Demeter mindig is élvezte a vörös szőnyeget.
Lexának igaza volt. Az anyja általában elemében érezte magát a rivaldafényben,
mosolyog és integet. Ma azonban összevont szemöldökkel meredt maga elé, és alig
nézett az újságírókra. Persephone csak arra tudott gondolni, hogy bármi is bántja az
anyját, annak ő az oka.
Megrázta a fejét.
Elég! Nem fogja hagyni, hogy Demeter tönkretegye az estéjét. Ezt az estét nem.
A tömeg felmorajlott, amikor begördült a következő limuzin, és kiszállt belőle
Aphrodite. Meglepően ízléses ruhát viselt, a fölső részét fehér és rózsaszín virágok
díszítették, a középső része áttetsző hálószövet volt, melyen virágminták kanyarogtak
lefelé. Rózsaszín bazsarózsákból és gyöngyökből álló fejdíszt illesztett a fejére,
kecses, gazellaszerű szarvai a feje mögé hajlottak. Gyönyörű volt, de Aphroditéról –
és valójában a többi istennőről is – tudni kell, hogy egyben harcosok is. A szerelem
istennője pedig, ki tudja, hogy miért, különösen harcias volt.
A limuzinja mellett aztán megtorpant, és Persephone meg Lexa egyszerre hördült
fel, amikor nem más, mint Adonis szállt ki a hátsó ülésről.
– Azt pletykálják, hogy Hephaestusnak nem kellett a csaj – súgta oda Lexa.
Persephone felhorkant.
– Nem hihetsz el minden pletykát, Lexa!
Hephaestus nem olympiai volt, de ő a tűz istene. Persephone nem sokat tudott róla,
azt leszámítva, hogy eléggé magának való, és briliáns feltaláló. Sok pletykát hallott
az Aphroditéval kötött házasságáról, és egyik sem volt túl hízelgő. Azt rebesgették,
hogy Hephaestust kényszerítették, hogy vegye el az istennőt.
Legutolsónak Zeus és Hera érkezett meg.
 Zeus, akárcsak a fivérei, hatalmas termetű isten volt, és egy olyan tógát viselt,
ami fedetlenül hagyta izmos mellkasának egy részét. Barna, hullámos haja a vállára
omlott, és ősz tincsek tarkították, akárcsak ápolt szakállát. Aranykoronát viselt, mely
kosszerű, félelmetes szarvai között ült a fején.
Mellette kecsesen és fenségesen lépkedett Hera, hosszú, barna haját felkötötte a
válla fölé. Egyszerű, de gyönyörű fekete ruhát viselt, melyet színes pávatollak
díszítettek. A fején aranydiadém díszelgett, mely tökéletesen illett
szarvasagancsaihoz.
Bár Demetri azt mondta, hogy Hades sosem a többi istennel együtt érkezett,
Persephone azt remélte, hogy ezúttal kivételt tesz, hiszen az estét idén az ő birodalma
ihlette. Amikor azonban Zeus és Hera bement az épületbe, a tömeg pedig oszlani
kezdett, már tudta, hogy Hades nem jön. Vagy legalábbis nem a főbejáraton.
– Hát nem fenségesek? – kérdezte Lexa, amikor elindultak befelé.
Azok. Mindegyikük. És mégis, csillogásuk és bűbájuk ellenére Persephone csak
egy arcot szeretett volna megpillantani a tömegben.
Amikor viszont elindult lefelé a lépcsőn, megtorpant.
Itt van.
Az érzés valósággal rászakadt, és megfeszült a gerince. Érezte a jelenlétét. Érezte
a varázserejét. Aztán a szeme is észrevette, és hirtelen túl meleg lett a helyiségben.
– Persephone? – kérdezte Lexa, amikor látta, hogy a barátnője nem mozdul. Aztán
követte Persephone tekintetét, és nem sokkal később az egész teremre néma csend
borult.
Hades a bejáratnál állt. A fehér kristályokból álló háttér gyönyörű kontrasztban
állt fekete öltönyével. Bársonyzakóját egyetlen vörös virág díszítette. A haját
hátrasimította, és megkötötte a tarkóján, a szakállát rövidre nyírta. Egyszerű, fekete
maszkot viselt, mely csak a szemét és az orrnyergét takarta el.
Persephone a fényes, fekete cipőjétől fölfelé haladva végigmérte a holtak istenét,
széles vállát, fekete szemét. Hades is észrevette őt. Tekintetének izzása végigperzselte
Persephone testének minden porcikáját, és úgy érezte magát, mint a gyertyaláng, amit
kitettek a viharba.
Talán egész este Hadest bámulta volna, ha nem jelenik meg a
férfi mellett a vörös hajú nimfa. Minthe ma is gyönyörű volt, kivágott, smaragdzöld
ruhát viselt, mely rásimult a csípőjére, és a vége apró uszályban seperte a földet. A
nyakán és fülében lévő finom ékszereken megcsillantak a fények. Miközben
Persephone azt figyelte, ahogy a nimfa belekarol Hadesba, azon gondolkodott, hogy
vajon a holtak istenétől kapta-e az ékszereket.
A harag forrón égette, és érezte, hogy a bűbája lassan leolvad róla. Hadesra
pillantott, és az isten is őt bámulta. Ha azt hiszi, hogy Minthét és őt is megkaphatja,
akkor nagyon téved!
Persephone kiitta a maradék borát, aztán Lexára nézett.
– Keressünk még piát!
Keresztülvágtak a tömegen, majd leintettek egy pincért, és telire cserélték üres
poharaikat.
– Megfognád ezt? – kérdezte tőle Lexa. – Ki kell mennem a mosdóba.
Persephone elvette Lexa poharát, és belekortyolt a sajátjába. Ekkor egy ismerős
hang ütötte meg a fülét.
– Nocsak, nocsak, nocsak, kit fújt erre a szél? – Amikor megfordult, Hermes vágott
át a tömegen. – Tartarus istennője.
 Persephone kérdőn vonta fel a szemöldökét.
– Kínzások, vágod?
Persephone értetlenül összehúzta a szemöldökét.
– Hades kínzásáról beszélek.
Persephone elfintorodott.
– Jaj már, mi másért viselnéd ezt a ruhát?
– Magam miatt – vágta rá Persephone kissé védekezően. Nem
Hades járt a fejében, amikor kiválasztotta a ruhát.
Gyönyörűnek, szexinek és erősnek akarta érezni magát.
A ruha pedig mind a három funkciót betöltötte.
A fortély istene felvonta a szemöldökét, elvigyorodott és bólintott.
– Elhiszem. De mindenki észrevette, hogy valósággal levetkőztetted a szemeddel
Hadest.
– Én nem is… – kezdte Persephone, de elhallgatott. Az arca átforrósodott.
– Ne aggódj – legyintett Hermes. – Azt is észrevették, hogy ő is ugyanezt tette
veled.
Persephone újra grimaszolt egyet.
– És azt is észrevették, hogy Minthével az oldalán érkezett?
Hermes csalfa mosolyra húzta a száját.
– Valaki féltékeny.
Persephone rá akarta vágni, hogy nem az, de rájött, hogy még megpróbálni is
hülyeség lenne. Hiszen az.
– Igen, az vagyok.
– Hadest nem érdekli Minthe.
– Pedig nagyon úgy tűnik.
– Higgy nekem. A nő fontos a számára, de ha tényleg érdekelné, akkor már régen
királynőjévé tette volna.
– Ez mégis mit jelent?
Hermes megvonta a vállát.
– Azt, hogy ha szeretné, akkor már elvette volna feleségül.
Persephone felcsattant.
– Hades sosem tenne ilyet. Nem hisz a szerelemben.
– Végül is, ki vagyok én, hogy vitába szálljak veled. Én csak századok óta ismerem
Hadest, te viszont már… hónapok óta.
Persephone összehúzta a szemöldökét.
Még mindig nehezére esett figyelmen kívül hagynia, hogy az anyja milyen képet
festett le neki Hadesról. De most már be kellett ismernie, hogy minél több időt töltött
az Alvilágban, annál inkább kezdte megkérdőjelezni az anyja szavaiban és a halandók
pletykáiban rejlő igazságot.
Hermes oldalba bökte a vállával.
– Ne aggódj, drágám. Ha féltékeny vagy, akkor a legjobb, ha emlékezteted Hadest,
hogy miről marad le.
Persephone ránézett, Hermes pedig puszit nyomott az arcára. A mozdulat meglepte
a fiatal istennőt, Hermes viszont nevetve elugrándozott. Fehér szárnyai úgy suhantak
utána, mintha királyi palást lenne.
– Majd felkérlek egy táncra – szólt még vissza, mielőtt eltűnt a tömegben.
Lexa éppen akkor ért vissza. Döbbenten nézett rá.
– Izé, jól láttam, hogy Hermes adott neked egy puszit?
 Persephone megköszörülte a torkát.
– Jól.
– Ismered?
– A Sohaéjben találkoztunk.
– És el se mesélted?
Persephone a homlokát ráncolta.
– Sajnálom. Igazából eszembe se jutott.
Lexa elmosolyodott.
– Semmi baj. Tudom, hogy minden összejött mostanában.
Nem véletlenül volt Lexa a legjobb barátnője, éppen az ilyen pillanatokért volt
nagyon hálás neki.
Keresztülvágtak a tömegen, és visszatértek az asztalukhoz a vacsorára. Modern
és ókori ételek kombinációját szolgálták fel, előételnek olívabogyót, szőlőt, fügét,
kenyeret és sajtot. Aztán halak, zöldségek és rizs érkezett, desszertnek pedig
csokoládétorta.
A fantasztikus fogások ellenére Persephonénak egyáltalán nem volt étvágya.
Az asztaltársaság folyamatosan beszélgetett. Szóba került a Pentathlon, és a
Titánok sötétedés után. Csak akkor hagyták abba a társalgást, amikor kitört a taps.
Minthe lépett fel a színpadra.
– Lord Hades örömmel jelenti be azt a szervezetet, melyet idén támogatni kíván a
rendezvénnyel. Ez pedig nem más, mint a Halcyon Projekt.
A terem fényei elhalványultak, és egy képernyő ereszkedett le, amin levetítettek
egy rövid videót a Halcyonról. Egy új rehabilitációs központ lesz, és ingyenesen
vehetik igénybe a halandók. A videó részletes statisztikákat közölt a véletlen
túladagolások okozta halálesetekről, öngyilkosságokról és más aggasztó adatokról,
melyek a nagy háború óta a halandókat sújtották. A videó arra is kitért, hogy az
olympiaiaknak kötelességük segíteni.
Persephone felismerte a saját szavait, csak újrafogalmazták őket Hades közönsége
számára.
Ez meg mi? Így akarja Hades kigúnyolni? Ökölbe szorult a keze az ölében.
Aztán véget ért a videó, és felkapcsolták a fényeket. Persephone meglepetten látta,
hogy Hades ott áll a színpadon. A tömeg ujjongásban tört ki, amikor meglátta.
– Néhány nappal ezelőtt megjelent egy cikk az Új-Athén Hírmondóban. Az írás
kemény kritikát fogalmazott meg isteni tevékenységemmel kapcsolatban, de a dühös
szavak között felfedeztem azokat a tanácsokat, hogyan lehetnék jobb. Szerintem a nő,
aki a cikket írta, nem számított rá, hogy megfogadom a szavait, de minél több időt
töltöttem vele, annál inkább kezdtem az ő szemével látni a világot. – Hades
elhallgatott, és elmosolyodott, mintha csak egy közös emlékük jutott volna eszébe,
Persephonén pedig végigfutott a hideg. – Soha nem találkoztam még senkivel, aki
ennyire szenvedélyesen vetette volna a szememre, hogy mennyi mindenben tévedek.
Úgyhogy megfogadtam a tanácsát, és megalapítottam a Halcyon Projektet. Kérem,
tekintsék meg a kiállítást! Remélem, hogy a Halcyon lehet a láng az elveszetteknek
a sötétben.
A tömeg ujjongásban tört ki, és felállva tapsolták meg a házigazdát. Még néhány
isten is követte a példájukat, többek között Hermes is.
Persephone csak egy pillanattal később volt képes felállni. Megdöbbent, hogy
Hades pont egy olyan jótékonysági szervezetet alapított, mint amilyet ő javasolt neki,
ugyanakkor gyanakvással is tekintett a dologra. Vajon csak azért tette, hogy jóvátegye
a hírnevén esett csorbát? Be akarta bizonyítani, hogy téved?
Lexa kérdőn nézett Persephonéra.
– Tudom, hogy mi jár a fejedben – előzte meg Persephone.
Lexa felvonta az egyik szemöldökét.
– Tényleg? Na és mi?
– Nem miattam csinálta. Csak a hírneve miatt.
– Mondogasd csak magadnak – vigyorgott Lexa. – Szerintem beléd zúgott.
– Belém zúgott? Túl sok romantikus regényt olvasol.
Lexa az asztaltársaság több tagjával elsétált megnézni a kiállítást. Persephone
hátramaradt, mert félt megnézni a projektet, melyet ő inspirált. Nem tudta volna
megmondani, hogy miért. Talán mert egyre jobban fenyegette a veszély, hogy
beleszeret ebbe az istenbe, akit az anyja gyűlöl, és aki egy olyan egyezségbe csalta,
amelyet képtelenség teljesíteni. Talán azért, mert Hades hallgatott rá. Talán azért,
mert rövid, elzárt élete során még soha senki iránt nem érzett ilyen vonzalmat.
Lassan mégis elindult a kiállítás felé. A fényeket eltompították, a Halcyon Projekt
terveit és céljait ábrázoló kiállítási darabokat spotlámpák fénye világította meg.
Persephone lassan haladt, majd megállt a helyiség közepén, hogy jobban
megnézhesse az épület apró, fehér makettjét. A felirat szerint maga Hades tervezte.
Persephone arra számított, hogy egy modern épület lesz, de a makett egy vidéki
kúriára hasonlító házat ábrázolt, mely tízhektárnyi erdős területen feküdt.
Sokáig barangolt a kiállítási tárgyak között, minden prezentációt elolvasott, és
áttanulmányozta a létesítmény felépítéséhez és működtetéséhez szükséges
technológiát. Valóban szupermodern volt.
Mire végzett, az emberek már táncoltak a bálteremben. A tömegben kiszúrta, hogy
Lexa Hermesszel ropta, Aphrodite pedig Adonisszal. Örült neki, hogy a munkatársa
nem próbált meg beszédbe elegyedni vele, és a szerkesztőségben is tartotta tőle a
három lépés távolságot.
Beletelt néhány pillanatba, de ráeszmélt, hogy Hadest keresi a tekintetével. Viszont
se a táncparketten, se az asztaloknál nem látta. Összehúzta a szemöldökét, és amikor
megfordult, látta, hogy Sybil épp felé tart.
– Persephone – mosolyodott el a lány, és megölelték egymást. – Gyönyörű vagy.
– Akárcsak te.
– Mit szólsz a kiállításhoz? Lenyűgöző, nem?
– Az. – Nem tagadhatta, elvégre pont így képzelte el.
– Tudtam, hogy nagyszerű dolgok születnek majd, ha ti ketten összeálltok.
– Össze… összeállunk? – ismételte meg halkan Persephone.
– Te és Hades.
– Ja, nem vagyunk mi együtt…
– Lehet, hogy még nem. De az életetek fonala egymásba gabalyodott. Már akkor
este, amikor mi ketten először találkoztunk.
– Életünk fonala?
– Az utatok – magyarázta Sybil. – Te és Hades. Így írták meg a sors istennői.
Persephone nem tudta, hogy erre mit mondhatna. Sybil orákulum volt, úgyhogy
igazat beszélt, de tényleg az a sorsa, hogy hozzámenjen a holtak istenéhez? A férfihoz,
akit gyűlöl?
Sybil összevonta a szemöldökét.
 – Jól vagy? – Persephone nem tudta, hogy mit válaszoljon erre a kérdésre. –
Sajnálom… Nem lett volna szabad elmondanom. Azt hittem, örülni fogsz.
– Nem… nem arról van szó, hogy nem örülök. Csak…
Nem tudta befejezni a mondatot. A ma este és az elmúlt napok súlya hirtelen
ránehézkedett a vállára, az érzelmei ide- oda csapkodtak. Ha valóban Hadesnak
rendelte a sors, akkor az megmagyarázza kielégíthetetlen vonzalmát az isten iránt.
Életének minden más aspektusát pedig lehetetlenül megbonyolította.
– Megbocsátanál? – Persephone elindult a mosdó felé.
Amikor beért, és végre egyedül maradt, vett pár mély levegőt, megtámaszkodott a
mosdókagyló szélén, és belenézett a tükörbe. Aztán megnyitotta a csapot, hideg vizet
engedett a kezére, majd óvatosan, nehogy összemaszatolja a sminkjét, felhevült arcát
is lehűtötte. Papírtörlővel megszárította magát, és már éppen vissza akart indulni a
bálterembe, amikor megszólította egy ismeretlen hang.
– Szóval te vagy Hades kis múzsája. – A hang édesen csábító volt, mely már sok
férfit és halandót csalt lépre. Aphrodite jelent meg mögötte, Persephone pedig nem
tudta, honnan bukkant elő az istennő. Amint a szemébe nézett, földbe gyökerezett a
lába.
Aphrodite hihetetlenül gyönyörű volt, Persephonénak pedig az az érzése támadt,
hogy már találkozott vele. Pedig ez lehetetlen! Szemének olyan színe volt, mint a
tenger tajtékának, pillái dúsak, bőre akár a tejszín, arca rózsaszín. Tökéletesen telt
ajkát felhúzta kissé. Szépsége ellenére rejtőzött ugyanakkor valami a vonásai mögött,
valami, amitől Persephonénak az az érzése támadt, hogy az istennő valójában
magányos és bánatos.
Talán tényleg igaz, amit Lexa mondott, és Hephaestus nem akarta őt.
– Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz.
– Jaj, ne játszd a kis ártatlant! Láttam, hogyan bámultad. Mindig is jóképű volt.
Mindig is mondtam neki, hogy gyakrabban kellene kidugnia a képét az Alvilágból,
és akkor mindjárt megtelne a birodalma odaadó hívekkel.
Persephone émelyegni kezdett az istennő szavaitól. Senkivel sem akart erről
beszélni, legkevésbé nem Aphroditéval.
– Bocsáss meg – próbálta meg kikerülni. Az istennő azonban elé állt.
– Még nem fejeztem be.
– Félreérted. Nem akarok veled beszélgetni.
A tavasz istennője félrelökte Aphroditét, kiment a mosdóból, lekapott egy pohár
pezsgőt az egyik pincér tálcájáról, és keresett egy félreeső helyet, ahonnan rálátott
a tánctérre. Azon tűnődött, hogy inkább hazamegy. Jaison azt mondta, hogy eljön
Lexáért, mert a barátnője nála fogja tölteni az estét.
Már éppen hívni akart magának egy taxit, amikor megérezte, hogy Hades
közeledik. Kihúzta magát, és felkészült az isten közelségére, de nem fordult meg.
– Talált valami kivetnivalót az estében, Lady Persephone? – A férfi hangja úgy
morajlott, mint egy mámorító bűbáj.
– Nem – suttogta Persephone, és a jobb oldalára pillantott. Még mindig nem látta
Hadest. – Mióta tervezgeted a Halcyon Projektet?
– Nem olyan régen.
– Gyönyörű lesz.
Érezte, hogy a holtak istene közelebb hajol hozzá, mégis összerezzent, amikor a
férfi végighúzta az ujját a vállán, és végigsimította ruhájának fekete díszítését. Időnkét
meztelen bőréhez is hozzáért, és ilyenkor Persephonét kirázta a hideg.
 – A sötétség érintése – suttogta Hades. Ujja végigsiklott Persephone karján, majd
az ujjai összefonódtak az övével. – Táncolj velem.
Persephone nem húzódott el, hanem szembefordult Hadesszal. Mindig elállt a
lélegzete, akárhányszor csak a férfira nézett, de nem ettől kezdett hevesebben verni a
szíve, hanem attól, amikor meglátta a szemében ragyogó gyengédséget.
– Rendben.
Kíváncsi és meglepett tekintetek követték őket a táncparkettre. Persephone
igyekezett nem törődni azzal, hogy mindenki őket bámulja, és próbált csak az istenre
koncentrálni. Sokkal magasabb és nagyobb volt, mint ő, és amikor szembefordult
vele, az eszébe villant, hogyan érintette meg a medencében.
Az ujjaik még mindig összekapcsolódtak, Hades pedig a másik kezét Persephone
csípőjére tette. Ő képtelen volt levenni a szemét Hadesról. Még akkor sem, amikor
az isten felmordulva közelebb húzta magához, és táncolni kezdtek. Hades vezette,
Persephone pedig minden alkalommal lángba borult, amikor egymáshoz simult a
testük. Egy darabig egyikük sem szólalt meg, Persephone pedig azon tűnődött, vajon
Hadesnak is azért esik-e nehezére megszólalni, amiért neki.
Talán éppen azért érezte úgy, hogy meg kell törnie a csendet.
– Inkább Minthével kellene táncolnod.
Hades összepréselte a száját.
– Jobban örülnél, ha őt kértem volna fel?
– Hiszen ő a partnered.
– Nem a partnerem. Az asszisztensem. De ezt már mondtam.
– Az asszisztensek nem a munkaadójuk karján szoktak érkezni egy gálára.
Hades megszorította Persephonét. Most vajon felbosszantotta?
– Féltékeny vagy.
– Nem vagyok féltékeny – vágta rá Persephone, mert már nem is volt az. Inkább
dühös. Hades elvigyorodott, ő pedig legszívesebben lekevert volna neki egy pofont.
– Nem hagyom, hogy kihasználj.
Ettől eltűnt a vigyor Hades arcáról.
– Mikor használtalak én ki téged?
Persephone nem válaszolt.
– Felelj, istennő!
– Lefeküdtél vele?
Már csak ez a kérdés számított.
Hades megállt, és egy pillanattal később mindenki más is így tett, aki a tánctéren
volt. Érdeklődve figyelték a kibontakozó botrányt.
– Úgy tűnik, mintha játszani támadt volna kedved, istennő.
– Játszani akarsz? – horkant fel Persephone. – Most?
Hades nem felelt, csak kinyújtotta a kezét, és várt, hogy Persephone elfogadja.
Néhány hete talán még hezitált volna, ma este azonban, néhány pohár bor után úgy
érezte, hogy felforrósodott a teste, és szűk lett rá a ruhája.
Mellesleg választ akart kapni a kérdésére.
Persephone Hades kezébe tette a kezét, mire a holtak istenének ujjai körbezárták.
Aztán önelégülten elvigyorodott, és elteleportálta őket az Alvilágba.
 18. fejezet
A szenvedély érintése
Hades irodájába kerültek, ahol annak idején kő-papír-ollóztak. A kandallóban tűz
ropogott, de nem volt szükség a melegére, mert Persephone már így is fel volt hevülve
a tánctól és Hades önelégült vigyorától. Az a mosoly bűnös ígéretekkel volt tele.
Az istenekre! Képes lesz valaha is uralkodni magán, ha Hadesról van szó?
Elborzasztotta, hogy ennyire képtelen ellenállni neki. Talán annak köszönhető, hogy
a benne lévő sötétség reakcióba lépett Hades sötétségével?
Hades borral kínálta, Persephone pedig elfogadta. A holtak istene a szokásos italt
töltötte magának, whiskey-t.
Felpillantott a poharából.
– Nem vagy éhes? A Gálán alig ettél.
Persephone összehúzta a szemét.
– Csak nem néztél?
– Kedvesem, ne tégy úgy, mintha te nem néztél volna engem.
A tekinteted olyan ismerős számomra, akárcsak a szarvaim súlya.
Persephone elvörösödött.
– Nem, nem vagyok éhes.
Legalábbis nem ételre. De ezt persze nem mondta ki hangosan.
Hades viszont megelégedett ezzel a válasszal, és a kandalló előtt álló asztalhoz
lépett. Olyan volt, mint a Sohaéjben lévő. Ahelyett azonban, hogy egymás mellé ültek
volna, Hades és Persephone a két szemközti helyet foglalták el.
Az asztalon egyetlen pakli kártya hevert. Persephone sosem hitte volna, hogy
néhány darab műanyag lapnak ekkora hatalma lehet. A kártyák vagyonok sorsát
dönthették el, szabadságot adhattak vagy börtönőrökké válhattak. Kérdésekre
válaszolhattak, és megfoszthatták az embert a méltóságától.
Hades belekortyolt az italába, aztán letette az asztalra, és felvette a paklit.
– Mit játszunk? – kérdezte Persephone.
– Pókert.
Hades kivette a kártyákat a dobozból, és elkezdte összekeverni őket. A lapok
suhogása és Hades kecses ujjainak mozgása felkeltette Persephone figyelmét. A szoba
levegője sűrűvé és nehézzé vált. Persephone mély levegőt vett.
– A tét?
Hades elmosolyodott.
– Ez a kedvenc részem. Mondd el, mit akarsz!
Ezernyi gondolat rohanta meg Persephonét, és mindegyik oda vezetett, hogy
visszatérnek a fürdőbe, és befejezik, amit elkezdtek.
– Ha nyerek, válaszolsz a kérdéseimre.
– Legyen. – Hades abbahagyta a keverést. – Tudod, mit akarok, ha én nyerek? A
ruháidat.
– Le akarsz vetkőztetni?
– Kedvesem, ez csak a kezdete annak, amit tenni akarok veled.
Persephone megköszörülte a torkát.
 – Akkor egy győzelem egy ruhadarab?
– Igen. – Hades végigmérte Persephone ruháját. Nem volt valami fair ajánlat, mert
az ékszerein kívül csupán ezt az egy ruhadarabot viselte. Persephone megérintette a
mellei között lógó nyakláncot. Hades tekintete követte a mozdulatot.
– És mi van… az ékszerekkel? – kérdezte Persephone. – Azok is beleszámítanak
a vetkőzésbe?
Hades belekortyolt az italába, és csak utána válaszolt.
– Az attól függ.
– Mitől?
– Lehet, hogy úgy döntök, hogy a koronáddal a fejeden akarlak megdugni.
Persephone elvigyorodott.
– Nem volt itt szó semmilyen dugásról, Lord Hades.
– Valóban? Nagy kár.
Persephone áthajolt az asztalon, és bár egész teste remegett, sikerült magabiztos
hangot megütnie.
– Elfogadom az ajánlatot.
Hades szeme felragyogott, és felvonta a szemöldökét.
– Ennyire biztos vagy benne, hogy nyerni fogsz?
– Nem félek tőled, Hades.
Ez persze nem volt igaz. Félt, hogy nem lesz ereje, hogy ellenálljon a holtak
istenének, amikor eljön az idő. Nagyon is tudatában volt, hogy a teste legmélyén meg-
megrebbent egy érzés, arra emlékeztetve, hogy milyen volt, amikor Hades karcsú
ujjai benne mozogtak. Hogy a szája kifacsarta a testéből a szenvedélyt. És hogy nem
fejezte be, amit elkezdett.
Persephone azt akarta, hogy befejezze.
Végigfutott a testén a borzongás.
– Fázol? – osztotta ki Hades a lapokat.
– Melegem van – köszörülte meg Persephone a torkát.
Valóban forróság gyűlt össze a lába közt. Keresztbe tette, majd összeszorította
a lábát, és Hadesra mosolygott. Remélte, hogy az isten nem veszi észre, mennyire
ideges.
Hades kiterítette a lapjait. Két király.
Persephone összeszorította a száját, mielőtt a vereség tudatában megmutatta a
kártyáit. Hades ajka mosolyra rándult, és kéjvágy csillant meg a szemében. Hátradőlt,
és végigmérte Persephonét.
– Azt hiszem, elfogadom a nyakláncot – mondta némi gondolkodás után.
Persephone a nyaka mögé nyúlt, hogy kikapcsolja, de Hades megállította.
– Ne! Majd én.
Persephone egy pillanatra elgondolkozott, de aztán lassan az
ölébe tette a kezét. Hades felállt. Cipőjének kopogásától felgyorsult Persephone
szívverése.
A holtak istene összefogta a haját, és felemelte. Amikor ujjai végigsimították a
bőrét, Persephone mély levegőt vett, és addig nem is fújta ki, amíg Hades ki nem
kapcsolta a nyakláncot. Amikor elengedte az egyik végét, a hűvös fém a mellei közé
csúszott. Ahogy Hades kihúzta a nyakláncot, az végigsiklott Persephone
kulcscsontján. A fémet aztán Hades forró szája váltotta fel.
– Még mindig meleged van? – suttogta a bőrére.
– Mintha a pokolban lennék – lihegte Persephone.
 – Lehűthetem a kedélyeket. – Hades végighúzta a száját a nyakán, Persephone
pedig nagyot nyelt.
– Csak most kezdtünk játszani.
Hades nevetése forró nyomot hagyott a bőrén, majd amikor elhúzódott, hideg
tódult a helyére. Az isten visszaült a helyére, hogy újra osszon.
Persephone elmosolyodott, amikor lerakták a lapjaikat az asztalra.
– Nyertem.
Hades összehúzta a szemét, de nem nézett félre.
– Akkor tedd fel a kérdést, istennő. Alig várom, hogy újra osszak.
Persephone biztos volt benne, hogy így van.
– Lefeküdtél vele?
Hades állkapcsa megfeszült, és egy örökkévalóságnak tűnt, mire végre válaszolt.
– Egyszer.
A szó kősziklaként zuhant Persephone gyomrába.
– Mikor?
– Nagyon régen, Persephone.
Más kérdései is lettek volna, de attól, ahogy Hades kimondta a nevét – lágyan és
gyengéden, mintha bánta volna, hogy együtt volt Minthével –, Persephone inkább
úgy döntött, hogy nem mond semmit. Nem mintha lett volna választása. Már így is
két kérdést tett fel, pedig csak egyhez lett volna joga.
Nagyot nyelve nézett félre. Meglepte, amikor Hades újra megszólalt.
– Dühös vagy?
Persephone a férfi szemébe nézett.
– Igen – ismerte el. – De nem tudom, hogy pontosan miért.
Talán azért, mert nem ő volt Hadesnak az első, de ez buta és irracionális gondolat
volt. Hades sokkal régebben létezett ebben a világban, mint ő, nevetséges volt a
gondolat, hogy egészen mostanáig várt volna.
Hades egy darabig méregette, majd új lapokat osztott. A kártyák suhogásától
Persephone egyre feszültebb lett. A helyiség levegőjét nyomasztotta a kettejük között
köttetett alku. Amikor Hades újra nyert, Persephone fülbevalóit kérte. A férfi kínzó
lassúsággal vette ki őket, majd a fogai közé csípte a fülcimpáit. Persephone felnyögött.
Bele kellett kapaszkodnia az asztal szélébe, nehogy hátranyúljon, beletúrjon a férfi
hajába, és a szájához húzza.
Amikor Hades visszaült, Persephone még mindig cask próbálta összeszedni magát.
Ha Hades nyeri a következő kört, akkor már csak egy dolgot kérhet – a ruháját.
Meztelenül fog előtte állni, és egyáltalán nem volt biztos benne, hogy képes lesz
türtőztetni magát, amikor Hades levetkőzteti.
De ez még váratott magára, ugyanis Persephone nyerte a következő kört. Feltette
a kérdést, ami szintén régóta izgatta már.
– Láthatatlanná tudsz válni – mondta. – Használtad már ezt a képességedet arra,
hogy… hogy kémkedj utánam?
Úgy tűnt, hogy Hades jól szórakozik a kérdésen, ugyanakkor gyanakvás is villant
a szemében. Persephone nem véletlenül tette fel ezt a kérdést. Tudnia kellett, hogy
Hades tényleg ott járt-e a hálószobájában aznap éjjel, vagy csupán a vágya miatt érezte
úgy.
– Nem – felelte Hades.
Persephone megkönnyebbült. Annyira belemerült akkor a saját örömébe, hogy
nem is gondolt arra, hogy Hades megjelenik az ágya mellett. Csak… hát szóval utána.
 – És megígéred, hogy soha nem fogod arra használni a képességedet, hogy
kémkedj utánam?
Hades végigmérte, mintha csak arra próbált volna válasz találni, miért kérte tőle
ezt.
– Ígérem – felelte végül.
Újra keverni kezdett, Persephone pedig feltett egy újabb kérdést.
– Miért hagyod, hogy az emberek ilyen borzalmas dolgokat gondoljanak rólad?
A holtak istene csak keverte tovább a kártyákat, Persephone pedig egy pillanatig
azt hitte, hogy nem is fog válaszolni.
– Nem tudom irányítani, hogy az emberek mit gondoljanak rólam.
– De nem teszel semmit azért, hogy megcáfold a pletykáikat.
Hades felvonta a szemöldökét.
– Azt hiszed, bármit is jelentenek a szavak?
Persephone zavartan bámult rá, míg Hades osztott.
– Ezek csak… szavak. A szavak történeteket és hazugságokat kreálnak, időnként
pedig úgy állnak össze, hogy megmutatják az igazságot.
– Ha a szavak ennyire nem jelentenek semmit a számodra, akkor mi jelent valamit?
Összeakadt a tekintetük. Megváltozott valami a levegőben. Erős elektromos
feszültség töltötte meg. Hades odalépett Persephonéhoz, és letette elé a lapjait. Royal
flush.
Persephone a kártyákat bámulta. A sajátját még meg sem nézte, de ezek után már
nem is volt rá szükség. Nem volt kérdés, hogy ki nyerte a kört.
– A tettek, Lady Persephone. Számomra a tettek számítanak.
Persephone felállt, és egy pillanat múlva már egymást csókolták. Hades nyelve
táncot lejtett az övével, keze rámarkolt a derekára. Aztán Hades leült, az ölébe vonta
Persephonét, lehúzta a válláról a ruhája pántját, megérintette a mellét, és addig
játszadozott a mellbimbójával, míg meg nem keményedett.
Persephone felnyögött, és ráharapott Hades ajkára. A férfi torkából mély morgás
tört fel, amitől Persephone testén borzongás futott végig. Hades szája már a mellén
volt, nyalta, szívta, harapta a mellbimbóját. Persephone Hadesba kapaszkodott,
kioldotta összefogott haját, és ahogy a férfi egyre keményebben kényeztette, úgy
húzta ő is egyre jobban a haját.
Aztán Hades hirtelen feljebb húzta a ruháját, felkapta, és az asztalra fektette.
– Minden egyes éjjel te jártál az eszemben, mióta otthagytál a fürdőben – tárta
szét Persephone lábát, és közéjük simult. – Szükségem lett volna rád – sziszegte.
Persephonéba beléhasított, hogy bosszúból most Hades fogja itt hagyni, de a férfi
folytatta. – Én azonban nagylelkű szerető leszek.
Fölé hajolt, megcsókolta a belső combját, majd nyelvét hozzányomta a
csiklójához. Közben még jobban széthúzta a lábát, és a nyelve… beléhatolt.
Persephone háta ívbe feszült, és felsikoltott. Hadest kereste a kezével, bele akart
kapaszkodni sötét hajába, de a férfi megragadta a csuklóját, és leszorította.
– Azt mondtam, nagylelkű szerető leszek. Azt nem, hogy gyengéd is.
Persephone vonaglott, és Hades szájához préselte magát, hogy még mélyebben
érezhesse, ő pedig engedelmesen becsúsztatta az ujjait a nedvességbe. Persephone
száján újabb sikoly szökött ki. Hades a kielégülés határáig űzte, és Persephone hiába
állt ellen, hiába akarta olyan hosszan élvezni a kényeztetést, ameddig csak lehet,
Hades egyre vadabbá vált, újra és újra a nevén szólította, míg Persephone darabokra
nem hullott körülötte.
 Ideje sem volt azonban felocsúdni. Hades megragadta, magához húzta, és
megcsókolta. Persephone a saját ízét érezte a férfi ajkán. Hades ingének a gombjai
után nyúlt, de Hades elkapta a kezét. Persephone még jobban összezavarodott, amikor
a holtak istene visszahúzta a vállára a ruhája pántjait.
– Mit csinálsz?
Hades felnevetett.
– Türelem, kedvesem.
Minden volt, csak türelmes nem. Hades felszította a lába között tomboló tüzet, és
mindennél jobban vágyott arra, hogy a férfi betöltse a benne tátongó ürességet.
Hades azonban a karjába kapta, kiment vele az irodából, és átvágott a palota
folyosóin.
– Hova megyünk? – kérdezte Persephone, miközben a férfi ingét markolta. Le
akarta szaggatni róla. Meztelenül akarta látni, hogy úgy ismerje meg, ahogyan a férfi
őt.
– A szobámba – felelte Hades.
– És nem tudtál volna teleportálni?
– Szeretném, ha az egész palota tudna róla, hogy most nem zavarhatnak.
Persephone elpirult. Ő csak a mondat második felére vágyott; hogy ne zavarják
őket.
Hades szorosan ölelte, Persephonéban pedig csak ekkor tudatosult, hogy miért is
viszi őt a hálószobájába. Innen már nincs visszaút, de ezt már a legelején is tudta.
Amikor együtt voltak a medencében, az volt életének egyik legfelpezsdítőbb élménye.
A ma este lesz ugyanakkor a legelsöprőbb.
Egyesülni fog a sötétségük. A ma éjjel után ez az isten már örökké a része lesz.
Ahogy beléptek a hálóba, Hades mintha megérezte volna Persephone gondolatait.
Letette a földre, de nem lépett el mellőle. Tökéletesen simult össze a testük. Mindig
így kellett volna egymáshoz érniük.
– Nem muszáj megtenned – mondta Hades.
Persephone felnyúlt, megfogta a zakója hajtókáját, és lehúzta róla.
– Akarlak. Légy az elsőm. Légy a mindenem.
Hadesnak nem kellett több bátorítás. Megcsókolta. Először gyengéden, majd egyre
szenvedélyesebben. Aztán hátralépett, megfordította Persephonét, és lehúzta a ruhája
cipzárját. A selyem Persephone lábai elé hullott. Semmilyen ruha nem maradt rajta,
csupán a magas sarkú cipő.
Hades felnyögött a látványtól. Megkerülte a lányt. A válla meggörnyedt, a keze
ökölbe szorult, állkapcsa megfeszült. Minden erejére szüksége volt ahhoz, hogy
uralkodni tudjon magán.
– Gyönyörű vagy, kedvesem.
Újra megcsókolta, Persephone pedig az inget kezdte el rángatni, de Hades inkább
maga gombolta ki. Aztán lépett egyet felé. Persephone pedig hátra. A holtak istenének
tekintete elsötétedett.
– Bűbáj nélkül – mondta Persephone.
Hades felvonta a szemöldökét, és félrebillentette a fejét.
Persephone megvonta a vállát.
– Te a koronámmal a fejemen akarsz megdugni. Én pedig egy istennel akarok
dugni.
Hades ördögi vigyorra húzta a száját.
– Ahogy kívánod.
 A valódi énjét elfedő bűbáj úgy oszlott szét, mint füst a szélben. Szemének feketéje
ragyogó kékbe fordult, és két fekete gazellaszarva láthatóvá vált. Nagyobbnak tűnt,
mint valaha, sötét jelenléte betöltötte az egész helyiséget.
Persephone nem sokáig csodálhatta, mert amint semmivé foszlott a bűbáj, Hades
megragadta, felkapta, és az ágyára fektette. Újra megcsókolta, az ajkát, a nyakát, aztán
megnyalta először az egyik, majd a másik mellbimbóját is. Addig időzött rajtuk, míg
mind a kettő kőkeménnyé nem merevedett. Persephone igyekezett elérni Hades
nadrágjának a gombját, de az isten nevetve elhúzódott.
– Ennyire vágysz rám, istennő? – csókolta végig a hasát és a combját. Persephone
azt hitte, újra a lábai közé fogja fúrni a fejét. Hades azonban felállt, lerúgta a cipőjét.
Majd lassan levetkőzött.
Sosem fog betelni meztelen testének a látványával. Hades maga volt a megtestesült
szex és bűn. Az illata körbeölelte Persephonét, beleivódott a hajába és a bőrébe. Aztán
a tekintete Hades vastag és duzzadt férfiasságára siklott. Megérintette. Nem félt. Nem
gondolkodott. Ahogy ujjai körbeölelték a forró húst, Hades felszisszent.
Persephonénak tetszett ez a hang. Mozgatni kezdte a kezét. Föl-le. A tövétől a
hegyéig. És Hades minden egyes nyögésére egyre magabiztosabbá vált. Aztán
előrehajolt, és csókot nyomott a férfi farkára.
– Bassza meg!
Aztán a szájába vette. Hades belekapaszkodott a vállába. Persephonénak fogalma
sem volt, mit kellene csinálnia – hiszen sosem kényeztetett még így férfit –, de tetszett
neki a sós íz. Végighúzta a fogát Hades farkának hegyén, ahogy ki-be mozgatta a
szájában. Hades alteste egyre gyorsabban mozgott, előre-hátra. Aztán hirtelen
elhúzódott.
– Nem jól csináltam? – kérdezte Persephone zavarodottan.
Hades ragadozó szeme megvillant, öblös nevetéséből pedig csak úgy áradt a
sötétség.
– Nem.
Persephone tarkójára tapasztotta a tenyerét, és megcsókolta. Mélyen a szájába
nyomta a nyelvét, majd elhúzódott.
– Mondd el, mire vágysz!
– Rád. – Persephone még levegőt is alig tudott venni.
Hades hátralökte az ágyra, majd ő maga is hozzásimult. Persephone testét a
sajátjával borította be, az erekciója pedig a lány hasának nyomódott.
– Mondd, hogy hazudtál! – utasította Hades.
– Azt hittem, neked semmit sem jelentenek a szavak.
Hades lágy csókot nyomott a szájára, érintése pedig új lángokat lobbantott fel
Persephone testében.
– A te szavaid jelentenek. Csakis a te szavaid jelentenek.
Persephone a férfi dereka köré fonta a lábait, és közelebb húzta magához.
– Azt akarod, hogy megdugjalak?
Persephone bólintott.
– Mondd ki! Korábban azt állítottad, nem akarsz, de a tested mást mond.
– Azt akarom, hogy dugj meg.
Hades felnyögött, és szenvedélyesen megcsókolta. Ahogy mozdult, a farka
körbejárta a nedves bejáratot. Persephone szorosabban ölelte, azt akarta, hogy
hatoljon végre belé, de Hades felnevetett. Persephone pedig idegesen felmordult.
– Türelem, kedvesem. Nekem is várnom kellett rád.
 – Sajnálom – mondta Persephone halkan. Őszintén. Hades ekkor hatolt belé.
Persephone felsikoltva a párnához feszítette a fejét. Eltakarta a száját, hogy elfojtsa
a hangokat, de Hades megmarkolta a csuklóját, és a feje fölé húzta.
– Ne… Hallani akarlak – morogta.
Újra és újra mozdult. Semmi gyengédség nem volt benne. Minden lökésnél
mondott valamit, Persephone pedig minden lökésnél felsikoltott a gyönyörtől.
– Ott hagytál – húzta ki magát Hades, szinte teljesen. Aztán keményen újra
beléhatolt. – Azóta is minden éjjel te jársz a fejemben.
Lökés.
– És minden alkalommal, amikor azt mondtad, hogy nem akarsz engem, éreztem
a hazugság ízét.
Lökés.
– Az enyém vagy.
Lökés.
– Az enyém.
Egyre mélyebben és gyorsabban mozgott. Persephone teljesen elvesztette a fejét.
Az érzés árja egyre emelkedett benne. Aztán darabokra robbant. Hades csak utána
élvezett el. Lüktetett benne, és amikor kihúzódott, forróság folyt végig Persephone
combján. Hades izzadtan és lihegve roskadt rá.
Csókokkal halmozta el – a szemén, az arcán, az ajkán.
– Te vagy a próbatétel, istennő. Egy próbatétel, amit a sors istennői állítottak elém.
Persephone képtelen volt összeszedni a gondolatait, hogy válaszoljon. Remegett
a lába, és csodálatosan kimerült.
Amikor Hades megmozdult, utánanyúlt.
– Ne. Ne menj!
Az isten felnevetett, és újra megcsókolta.
– Visszajövök, kedvesem.
Kiment, majd egy nedves törülközővel tért vissza. Megtisztította vele Persephone
testét. Aztán felültette, és mögé helyezkedett, hogy a feje a mellkasán nyugodjon.
Átölelte, Persephone pedig hamarosan elaludt.
Valamivel később arra ébredt, hogy Hades hátulról simul hozzá. Férfiassága
keményen feszült neki a fenekének. Az ujjai a csípőjét markolták, és végigcsókolta
a nyakát. Persephone vágya legyűrte fáradtságát, hátrafordult, hogy megízlelhesse
Hades ajkait.
Az isten teljesen a hátára fordította, és addig csókolta, míg Persephone levegőt
is alig kapott. Hades hajába túrt, de ő a párnába nyomta a kezét. Végigharapdálta a
fülcimpáját, végigcsókolta a nyakát, és a mellbimbóit kényeztette. Persephone
minden érintésre nyögött, és a hang – úgy tűnt – csak még jobban feltüzelte Hadest.
Már a combját csókolta, pár pillanattal később pedig szétfeszítette a lábát, és
belecsókolt a forróságba. Az ujjai is követték a nyelvét, keményen és gyorsan
mozgatta őket. Persephone nyögései egybeolvadtak, és alig kapott levegőt. Amikor
végül elélvezett, Hades nevét ismételgette.
A holtak istene egy szót sem szólt, csak újra fölé hajolt, és a bejáratához
helyezkedett. Mélyre lökte magát, és vadul mozogni kezdett.
Aztán könnyedén, mintha nem lett volna súlya, felkapta Persephonét, a sarkára
ülve magára húzta. A csípőjét markolva mozgatta. Hades tökéletesen kitöltötte, de
Persephone többet akart. Mélyebben és gyorsabban akarta őt. Átkarolta Hades nyakát,
és felvette a ritmusát. Egymásnak ütközött a szájuk, a foguk koccant,
összegabalyodott a nyelvük. Együtt lovagolták meg a gyönyör újabb és újabb
hullámait, és egyszerre élveztek el, izzó, nedves, lihegő testük egymásba roskadt.
Ha ezt írta meg neki a sors – gondolta Persephone, mielőtt újra álomba ájult –,
akkor örömmel elfogadja a végzetét.
 19. fejezet
A hatalom érintése
Amikor Persephone felébredt, Hades ott aludt mellette. A hátán feküdt, deréktól
lefelé fekete ágynemű takarta, de a hasa szabadon volt. Haja szétterült a párnán, az
állát borosta fedte. Persephone legszívesebben odanyúlt volna, hogy végigsimítsa
tökéletes szemöldökét, orrát és száját. De nem akarta felébreszteni, a mozdulat pedig
túl intimnek tűnt.
A gondolat elég nevetséges volt azok után, ami múlt éjjel kettejük között történt.
Ennek ellenére az, hogy engedély nélkül érjen hozzá, olyasminek tűnt, amit a szeretők
csinálnak, Persephone pedig nem érezte úgy, hogy Hades szeretője lenne.
Még abban sem volt biztos, hogy egyáltalán akar-e szerető lenni. Mindig is
mámorító, szemérmes dolognak képzelte a szerelmet. De amit Hadesszal műveltek az
minden volt, csak szemérmes nem. Érzéki, mohó és izzó vonzalom feszült közöttük.
Vonzalom, amitől nem kapott levegőt, nem tudott gondolkodni, és rabul ejtette a
testét.
Már a gondolattól is forróság gyűlt össze a lába között, és a tegnapi vágy újra lángra
kapott. Lélegezz! Szerette volna, ha a meleg eloszlik.
Óvatosan kikászálódott az ágyból, és magára terítette a fekete köpenyt, amit Hades
adott neki kölcsön, amikor először jött le az Alvilágba. Kiment az erkélyre, és mély
levegőt vett. A csöndben rázuhant a felismerés súlya, hogy mit is tettek Hadesszal.
Sosem volt még ennyire zavarodott. Sosem félt még ennyire.
Zavarodott volt, mert az érzései összekuszálódtak. Dühös volt az egyezségük
miatt, de izgatta is a holtak istene. Az pedig semmihez sem volt fogható, ahogyan
előző este érezte magát. Hades valósággal bálványozta. Csupaszra vetkőzött előtte,
és nem csak testi értelemben. Elismerte, hogy vágyik rá. Együtt pedig sebezhetőek és
vadak voltak, megszűnt körülöttük a világ. Nem kellett tükörbe néznie ahhoz, hogy
tudja, a bőre elszíneződött ott, ahol Hades megharapta, kiszívta és megragadta.
Testének olyan részeit fedezte fel, amiket még senki más.
És éppen ezért félt.
Félt, hogy elveszik az istenben, és elnyeli a világ, ami az övé alatt hevert.
Korábban, amikor még nem történt közöttük semmi, csupán a fürdőben az a
pillanatnyi gyengeség, akkor még talán megesküdhetett volna, hogy távol tartja magát
Hadestól. Talán még sikerült is volna neki. De ha most mondana valami hasonlót,
akkor az már hazugság lenne.
Bármi is volt közöttük, rendkívüli erővel bírt. Már abban a pillanatban érezte ezt,
amikor megpillantotta Hadest. A lelke mélyén érezte. Hiába igyekezett figyelmen
kívül hagyni az igazságot, most már be kellett ismernie – egymásnak teremtették őket.
Sybil csak még jobban megerősítette ezt a múlt este.
Ez volt a végzetük, melyet a sors istennői írtak meg nekik.
Azonban sok ilyen frigy létezett, és ez egyáltalán nem volt garancia a
tökéletességre vagy a boldogságra. Néha egy ilyen kapcsolat csak káoszt szül, és
viszályt szít. És tekintve, hogy fenekestül felfordult az élete, amióta csak megismerte
Hadest, joggal gondolhatta, hogy semmi jó nem sülhet ki a szerelmükből.
De miért is gondol egyáltalán a szerelemre?
 Persephone elfojtotta a gondolatot. Ez nem a szerelemről szól. Csak arról, hogy
valahogy kielégítsék azt a szikrázó vonzalmat, ami az óta a Sohaéjben töltött éjszaka
óta izzik közöttük. Most pedig megtörtént. Nem kéne, hogy megbánja a dolgot. Sőt,
büszke lesz rá. Hades mellett annak az istennőnek érezhette magát, akinek lennie
kellene. És minden pillanatát élvezte.
Persephone újra leszívta a levegőt, mert megint melegség ömlött szét benne. Az
Alvilág friss levegőjében azonban valami… megváltozott.
Meleg volt. Lüktetett. Élet.
Távolinak tűnt, mint egy emlék, melyről tudjuk, hogy létezik, de nem vagyunk
képesek felidézni.
Persephone lesietett a kertbe, és amikor a fekete sziklához ért,
zakatolni kezdett a szíve. Igyekezett megnyugtatni magát, és addig tartotta vissza
a levegőt, míg össze nem szorult a mellkasa.
Amikor már úgy érezte, hogy elveszítette, újra megérezte a tollpihe könnyűségű
pulzálást érzékeinek a határán.
Varázserő.
Az ő varázsereje.
Lelépett az ösvényről, be a kert mélyére. Rózsák és bazsarózsák vették körül.
Lehunyta a szemét, és mély levegőt vett. Minél nyugodtabbá vált, annál több életet
érzett maga körül. Felmelegítette a bőrét, beszivárgott az ereibe, és épp olyan
mámorító volt, akárcsak a Hades iránt érzett vágya.
– Jól vagy?
Persephone szeme kipattant, és amikor hátrafordult, szemben találta magát a holtak
istenével. Isteni alakjában, a virágok között, egyetlen lepedővel a dereka körül Hades
olyan látványt nyújtott, hogy képtelen volt levenni róla a szemét. Az arcáról a
mellkasára pillantott, majd lejjebb, végig a testén, melyet előző éjjel nemcsak
megérintett, de meg is kóstolt.
– Persephone? – Hades hangja vágytól telve vibrált, és amikor Persephone újra a
szemébe nézett, rájött, hogy a holtak istene visszafogja magát. Persephone zavartan
elmosolyodott.
– Jól vagyok.
Hades nagy levegőt vett, odalépett hozzá, és az ujjai közé fogta az állát. Persephone
azt hitte, meg fogja csókolni.
– Ugye nem bántad meg az előző éjjelt?
– Nem! – Persephone lesütötte a szemét, és halkan megismételte. – Nem.
Hades végigsimította az alsó ajkát a hüvelykujjával.
– Nem tudnám elviselni, ha megbántad volna.
Aztán megcsókolta. Ujjai a hajába túrtak, majd megfogta a tarkóját, és még
közelebb húzta magához. Persephone köntöse szétnyílt, érzékeny bőrén végigfutott a
hűvös, reggeli levegő. Hades keze felfedezőútra indult a testén, majd belemarkolt a
combjába, könnyedén felkapta és magára húzta a lányt. Persephone felnyögve
belekapaszkodott a vállába, és Hades lökéseivel együtt mozdult. Egyre gyorsabban
és keményebben. Hullámokban járta át a gyönyör, miközben mindenfelé élet vibrált
körülötte.
Mámorító volt.
Persephone Hades nyakához szorította az arcát, és beleharapott, amikor az élvezet
felrobbant benne. Hades torkából feltört egy mordulás, és mozdult még párat
keményen. Aztán lüktetve élvezett el Persephonéban. Egy pillanatig csak álltak így,
lihegve. Majd Hades letette őt a földre. Persephone belekapaszkodott, mert a lába
remegett, attól félt, el fog esni. Hades mosolyogva kapta ölbe, és a mellkasához
szorította.
Persephone lehunyta a szemét. Nem akarta, hogy Hades lássa. Nem bánta a múlt
éjszakát vagy a ma reggelt, de kérdések gyötörték. Mit művelnek? Mit jelentett a múlt
éjjel? Mi a jövőjük? És az egyezség? Mit fog tenni, ha túl messzire mennek?
Hades visszavitte a szobájába, és lezuhanyoztak, de amikor Persephone kézbe vette
a ruháját, összevonta a szemöldökét. A báli gönc túlságosan flancos volt, ő pedig úgy
tervezte, hogy marad még egy darabig.
– Van… van valamid, amit felvehetnék?
Hades végignézett rajta.
– Ami most van rajtad, az pont jó lesz.
Persephone rosszallóan nézett rá.
– Azt akarod, hogy pucéran flangáljak a birodalmadban? Hermes és Charon előtt?
Hades megfeszítette az állkapcsát.
– Ha jobban belegondolok… – Eltűnt, de azonnal vissza is tért. Egy gyönyörű,
zöld ruha volt nála. – Megengeded, hogy felöltöztesselek?
Persephone nagyot nyelt. Kezdett már hozzászokni, hogy Hades ilyeneket mond,
de akkor is furcsán érezte magát. A holtak istene ősi, hatalmas és gyönyörű volt.
Mindenki úgy ismerte, mint aki kegyetlenül bánik a lelkekkel és lehetetlen
fogadásokat köt, most mégis arra kéri, hogy hadd öltöztethesse fel egy szenvedélyes
éjszaka után.
Vajon a csodáknak sosem lesz vége?
Persephone bólintott, Hades pedig a teste köré tekerte az anyagot. Nem siette el
a dolgot, a munkát ürügyként használta fel arra, hogy megérintse és megcsókolja a
testét, és mire végzett, Persephone teljesen felhevült. Minden erejére szüksége volt,
amikor Hades elhúzódott, mert legszívesebben ráparancsolt volna, hogy fejezze be,
amit elkezdett. De akkor soha nem hagyták volna el a szobát.
Hades megcsókolta, és egy gyönyörű étkezőbe mentek. Szinte már nevetségesen
puccos volt, a mennyezetről több csillár lógott, egy trónszerű szék fölé arany címert
biggyesztettek a falra, előtte ébenfekete asztal, körülötte székek. Valóságos díszterem
volt.
– Te tényleg itt eszel?
Hades mosolyra húzta a száját.
– Igen, de nem túl gyakran. Általában csak viszek magammal egy szendvicset a
munkába.
Kihúzta Persephonénak a székét. Amikor leültek, nimfák léptek be, tálcáik
roskadoztak a gyümölcsök, a húsok, a sajtok és kenyerek alatt. Őket Minthe követte,
és amikor a nimfák letették az ételeket az asztalra, Persephone és Hades közé lépett.
– Uram. A mai napja igen zsúfolt.
– Törölj mindent reggelről! – Hades rá sem nézett a nőre.
– De hiszen már tizenegy óra is elmúlt…
Hades teleszedte a tányérját, majd Persephonéra nézett.
– Nem vagy éhes, kedvesem?
Bár a kezdetektől kedvesemnek szólította, soha nem mások előtt. Amikor
Persephone lopva a nimfára pillantott, látta, hogy Minthének nem nagyon tetszik a
megszólítás.
– Nem igazán… – felelte. – Reggel általában csak kávézok.
 Hades ránézett, majd intett a kezével, mire egy gőzölgő kávésbögre jelent meg az
asztalon.
– Tejszín? Cukor?
– Tejszín – mosolygott Persephone, és amikor a tejszín is előtűnt a semmiből, két
kezébe fogta a bögrét. – Köszönöm.
– És mit terveztél mára?
Beletelt egy pillanatba, mire Persephonénak leesett, hogy
Hades őt kérdezte.
– Ó, írnom kellene…
Hirtelen elhallgatott.
– A cikkedet? – fejezte be Hades a mondatot.
Persephone nem tudta volna megmondani, hogy mire gondol épp, de biztosan nem
jó dolgokra.
– Nemsokára megyek, Minthe – mondta Hades, Persephone szíve pedig a
gyomrába zuhant. – Most hagyj magunkra!
– Ahogy kívánja, uram. – Minthe hangjában némi örömöt vélt felfedezni
Persephone.
Amikor egyedül maradtak, Hades újra ránézett.
– Szóval az a szándékod, hogy továbbra is írsz a hiányosságaimról.
– Nem tudom, hogy ezúttal mit fogok írni… én…
– Te mi?
– Abban reménykedtem, hogy interjút készíthetek néhány itt élő lélekkel.
– Azokkal, akik rajta vannak a listádon?
– Nem akarok sem az Olympiai Gáláról, sem a Halcyon Projektről írni. Minden
lap ezekről fog.
Hades hosszan bámulta, majd megtörölte a száját a szalvétájával, felállt, és az
ajtóhoz sietett. Persephone követte.
– Úgy emlékszem, abban állapodtunk meg, hogy nem hagyjuk faképnél a másikat,
amikor dühösek vagyunk. Nem te akartad, hogy beszéljük meg a dolgokat?
Hades visszafordult felé.
– De, de nem igazán villanyoz fel a gondolat, hogy a szeretőm
kiteregesse az életemet.
Persephone elpirult, amiért a szeretőjének nevezte. Ki kellene javítania, de végül
nem mondott semmit.
– Ez a feladatom. Nem hagyhatom csak úgy abba.
– Nem kaptad volna a feladatot, ha eleget tettél volna a kérésemnek.
Persephone karba tette a kezét.
– Te nem szoktál kérni, Hades. Csak parancsolni. Megparancsoltad, hogy ne írjak
rólad. Azt mondtad, ha megteszem, következményei lesznek.
Hades arcvonásai megváltoztak, de nem dühösen nézett, sokkal inkább kedvesen.
Ettől pedig repesni kezdett Persephone szíve.
– Ennek ellenére mégis írtál rólam.
Valójában Adonis tette közzé a cikket, és bár ez szemét húzás volt tőle, Persephone
nem akarta, hogy Hades is megtudja, ki a felelős a történtekért. Az igazság az, hogy
ő maga akarta lerendezni Adonist.
– Persze számíthattam volna rá. – Hades végighúzta az ujját Persephone állán,
majd hátrabillentette a fejét. – Makacs és dühös vagy.
– Nem vagyok… – tiltakozott Persephone, de Hades a két keze közé fogta az arcát.
 – Emlékeztesselek rá, hogy megérzem a hazugságot, kedvesem? – A
hüvelykujjával megérintette Persephone alsó ajkát. – Egész nap tudnálak csókolni.
– És mi akadályoz meg benne? – Persephone maga is
meglepődött, hogy megkérdezte. Honnan szedte ezt a hirtelen bátorságot?
Hades azonban csak felnevetett, és az övéhez nyomta a száját.
 20. fejezet
Elysium
Úgy egy órával később Hades kikísérte Persephonét a palota elé. Megfogta a kezét,
összefűzte az ujjaikat, és elkiáltotta magát.
– Thanatos!
Persephone meglepődött, amikor egy talpig feketébe öltözött isten jelent meg
előttük. Fiatal volt, de a haja ősz, ami még jobban kiemelte arcának többi színét –
zafír szemét és vérvörös száját. Két rövid, fekete, tulokszerű, ívelt, hegyes végű szarv
állt ki a fejéből. Hátán nehéz, fekete szárnyak lógtak.
– Uram, úrnőm – hajolt meg előttük.
– Thanatos, Lady Persephone listáján szerepel pár lélek, akikkel találkozni
szeretne. Elkísérnéd?
– Megtiszteltetés, uram.
Hades újra Persephonéra nézett.
– Thanatos a gondodat viseli majd.
– Találkozunk később?
– Ha úgy kívánod. – Hades a szájához húzta Persephone kezét. Ő elpirult, amikor
a holtak istene csókot nyomott az ujjperceire, ami bugyuta gesztusnak tűnt, tekintve,
hogy hol mindenhol járt már a szája.
Hades ugyanerre gondolhatott, mert csendesen felnevetett, és köddé vált.
Persephone Thanatos felé fordult, és belenézett ragyogó, kék szemébe.
– Szóval te lennél Thanatos.
Az isten elmosolyodott.
– Az egyetlen.
Kedves és megnyugtató hangja volt. Azonnal kellemesen érezte magát mellette,
és agyának egy kis szeglete rájött, hogy talán ez is az isten képességei közé tartozik
– vigaszt nyújtani a halandó lelkeknek, akiket be akar gyűjteni.
– Be kell vallanom, alig vártam már, hogy találkozzunk – mondta Thanatos. – A
lelkek ódákat zengenek magáról.
Persephone elmosolyodott.
– Szeretek velük lenni. Míg el nem látogattam Asphodelbe, nem hittem volna,
hogy az Alvilág ilyen békés hely.
Thanatos elmosolyodott, mintha csak értené, mire gondol.
– Azt meghiszem. A halált a Felvilág tette gonosszá, de nem hibáztatom őket érte.
– Nagyon megértő vagy.
– Nos, sok időt töltök a halandók között. És mindig a legnehezebb vagy
legrosszabb pillanataikban.
Persephone összevonta a szemöldökét. Elég elszomorító volt,
hogy ennyiből áll Thanatos létezése, de a halál istene gyorsan megnyugtatta.
– Ne szomorkodjon miattam, úrnőm. A haldoklók sokszor találnak vigaszra a halál
árnyékában.
Persephone kezdte megkedvelni Thanatost.
– Megkeressük akkor azokat a lelkeket, akikkel beszélni kíván? – váltott témát az
isten.
 – Igen, kérem. – Persephone átadta az istennek a listáját, amit még az első
munkanapján készített az Új-Athén Hírmondónál, amikor Hadesról gyűjtött anyagot.
– El tudsz vinni ezek közül valakihez?
Thanatos összevonta a szemöldökét, ahogy végigfutotta a listát, és grimaszra húzta
az arcát. Persephone ezt nem tekintette valami jó jelnek.
– Ha szabad kérdeznem, miért éppen ezek a lelkek?
– Úgy hiszem, volt bennük egy közös, mielőtt meghaltak: mind egyezséget
kötöttek Hadesszal.
– Így van. – Persephonét meglepte, hogy a halál istene ilyen sokat tud. – Ön
pedig… interjút akar készíteni velük? Az újságjának?
– Igen. – Persephonét hirtelen bizonytalanság öntötte el. Vajon Thanatos is azt
gondolja róla, amit Minthe?
A halál istene összehajtotta a papírt.
– Elviszem magát hozzájuk. Bár úgy hiszem, csalódni fog.
Persephonénak nem volt ideje megkérdezni, hogy miért, mert Thanatos kitárta a
szárnyait, köré terítette őket, és elteleportált.
Amikor a fekete szárnyak elengedték, Persephone egy mező közepén találta magát.
Először a csend tűnt fel neki. Itt valahogy más volt. Kézzelfogható dolog, aminek
súlya van, és ami ránehézkedett a fülére. A talpa alatt arany fű ragyogott, a fák
magasra nőttek, a lombjuk dús volt, és gyümölcsöktől rogyadoztak az ágaik. Az egész
hely gyönyörű és békés volt.
– Hol vagyunk?
– Ezek az Elysiumi Mezők. A listán szereplő lelkek mind itt élnek.
– Ezt… ezt nem értem. Elysium a Paradicsom.
Az Elysiumi Mezőket úgy is emlegették, mint az Áldottak Szigete, ahol a hősök
és az olyan lelkek laktak, akik tiszta és becsületes életet éltek, az isteneket szolgálták.
Ez messze nem igaz azokra a lelkekre, akik a listáján szerepeltek. Ezeknek az
embereknek az élete szenvedés volt, rossz döntéseket hoztak, és olyan egyezségeket
kötöttek Hadesszal, ami az életükbe kerül.
Thanatos apró mosolyra húzta a száját, mintha csak megértette volna
zavarodottságát.
– Ez valóban a Paradicsom. Egy szentély. Egy hely, ahová a sebzett lelkek
kerülnek, hogy békében gyógyulhassanak. A listáján szereplőket Hades mind ide
küldte a haláluk után.
Persephone végignézett a mezőn, ahol több lélek bóklászott. Gyönyörű szellemek
voltak, fehér ruhát viseltek, és ragyogtak. És Persephone most már azt is tudta, hogy ez
a hely meggyógyítja őket. Megkönnyebbült. Lezuhantak róla a harag és a düh láncai,
melyek az elmúlt hónapokban béklyózták.
– Miért? – kérdezte. – Hadesnak talán bűntudata volt?
Thanatos zavarodottan nézett rá.
– Ő az oka annak, hogy ezek az emberek meghaltak – magyarázta Persephone. –
Alkut kötött velük, és amikor nem tudták azt teljesíteni, elragadta a lelküket.
– Aha – nyugtázta Thanatos. – Félreérti a dolgot. Nem Hades dönti el, hogy egy
lélek mikor érkezik az Alvilágba. Hanem a sors istennői.
– De ő az Alvilág ura! Ő köti az egyezségeket!
– Hades az Alvilág ura, de nem ő a halál vagy a sors. Lehet, hogy a maga szemében
a halandókkal köt alkut, de valójában a sors istennőivel. Látja a halandók életének
fonalát, tudja, mikor nyomja teher őket, és szeretne ezen változtatni. Néha a sors
istennői új jövőt szőnek a halandóknak, máskor elvágják életük fonalát.
– De csak van valami ráhatása, hogy mi történjen.
Thanatos megvonta a vállát.
– Egyensúlynak kell lennie. Ezt mind elfogadjuk. Hades nem menthet meg minden
lelket, és nem is minden lélek akarja, hogy megmentsék.
Persephone sokáig hallgatott. Most jött csak rá, hogy egyáltalán nem figyelt oda
Hadesra. Pedig ő már korábban is megmondta neki, hogy döntéseit a sors istennői is
befolyásolják, és hogy egyensúlynak kell lennie. Ő azonban nem gondolta ezt végig.
Sok mindent nem gondolt végig.
Ez azonban nem változtat azon, hogy ajánlhatna kellemesebb utat is a halandóknak
arra, hogy leküzdjék a gondjaikat. Viszont azt jelenti, hogy Hades szándékai sokkal
nemesebbek, mint ahogyan azt gondolta.
– Miért nem mondta el nekem? – csattant fel.
Miért hagyta, hogy ilyen borzalmas dolgokat gondoljon róla? Azt akarta, hogy
gyűlölje?
Thanatos megint elmosolyodott.
– Lord Hadesnak nem szokása arra törekedni, hogy meggyőzze a világot arról,
hogy ő egy jó isten.
Maga a létező legrosszabb isten, mondta neki egyszer Persephone.
Összeszűkült a mellkasa az emlékre, és képtelen volt kibékülni az érzelmeivel.
Megkönnyebbült, hogy Hades mégsem az a szörnyű és lelketlen isten, akinek először
hitte, de még mindig nem értette, hogy ővele miért akart egyezséget kötni? Mit látott
benne, amikor ránézett?
Thanatos a karját nyújtotta, Persephone pedig belekarolt. Észrevétlenül vágtak át
a mezőn. Asphodellel ellentétben az itteni lelkek némák voltak, és inkább egyedül
akartak lenni. Úgy tűnt, még azt sem veszik észre, hogy két isten sétálgat közöttük.
– Tudnak beszélni? – kérdezte Persephone.
– Tudnak, de az Elysiumba kerülő lelkeknek inniuk kell a Lethe vizéből. Ha újjá
akarnak születni, akkor nem lehet emlékük a fölső világból.
– De hogyan tudnak meggyógyulni, ha nem is emlékeznek rá, hogy kik voltak?
– Egy lélek sem gyógyulhat meg úgy, hogy a múlton rágódik.
– És mikor születnek újjá?
– Amikor meggyógyulnak.
– Az meddig tart?
– Attól függ. Hónapok, évek, évtizedek. Nincs ok sietségre – magyarázta Thanatos.
– Időnk az van.
Persephone úgy gondolta, hogy ez minden lélekre igaz, holtra és élőre egyaránt.
– Van pár lélek, akik a héten reinkarnálódnak – folytatta Thanatos. – Azt hiszem,
Asphodel lelkei ünnepséget terveznek. Csatlakozhatna hozzájuk.
– És te?
Thanatos felnevetett.
– Nem hiszem, hogy a lelkek szívesen látnák maguk között a kaszást.
– Honnan tudod?
Thanatos kinyitotta a száját, de meggondolhatta magát, mert csak bólintott.
– Nem tudom.
– Szerintem mindannyiunknak el kellene mennünk. Hadesnak is.
Thanatos felvonta az egyik szemöldökét, és szélesen elmosolyodott.
 – Rám számíthat, úrnőm, de Lord Hades nevében nem beszélhetek.
Egy darabig csendben sétáltak.
– Hades olyan sok mindent megtesz a lelkeiért – szólalt meg hirtelen Persephone. –
De nem jár le közéjük. – Thanatos nem válaszolt azonnal, Persephone pedig megállt,
és szembefordult vele. – Amikor az asphodeli lelkek őt ünnepelték, azt mondta nekem,
hogy azért nem megy el, mert nem méltó arra, hogy megünnepeljék. Miért?
– Lord Hades vállát sok teher nyomja. Ahogy sokakét. A legnehezebb mind közül
a megbánás.
– Miféle megbánás?
– Hogy nem volt mindig ilyen kegyes.
Persephone végiggondolta a választ. Szóval Hades megbánta a múltat, és ezért
nem ünnepli a jelent? Ez nevetséges, és meglehetősen káros. Talán azért nem próbálta
megváltoztatni a róla festett képet, mert maga is elhitte azokat a dolgokat, amiket a
halandók mondtak róla.
Talán még neki is hitt, ezért olyan fontos számára, hogy ő mit mond.
– Jöjjön, úrnőm. Visszakísérem a palotába.
Ahogy elindultak visszafelé, Persephone megszólalt: – Mikor rendezett utoljára
ünnepséget a palotájában?
Thanatos felvonta a szemöldökét.
– Nem hinném, hogy valaha is láttak ünnepséget azok a falak.
Ezen változtatni kell! Akárcsak Hades saját magáról alkotott képén.
Mielőtt Persephone elhagyta volna az Alvilágot, beugrott még Hecatéhoz, hogy
beszámoljon neki a tervéről. És az újonnan felfedezett képességről, hogy megérzi az
élet jelenlétét.
Hecate szeme elkerekedett.
– Biztos vagy benne?
Persephone bólintott.
– Segítenél, Hecate?
Persephone örült neki, hogy végre varázserőt érez magában, de fogalma sem volt
róla, mit kezdjen vele. Ha megtanulná használni, akkor teljesíthetné a Hadesszal
kötött egyezségét.
– Kedvesem – mondta Hecate. – Hát persze hogy segítek neked.
 21.fejezet
Az őrület érintése
Amikor Persephone vasárnap hazatért, sokáig fenn maradt, hogy a cikkén
dolgozzon. Csak úgy hajnal öt körül bújt ágyba. Úgy döntött, hogy a Gáláról és a
Halcyon Projektről ír. A cikket pedig egy bocsánatkéréssel kezdte.
Tévedtem az Alvilág urával kapcsolatban. Azzal vádoltam, hogy meggondolatlanul
hajszolja olyan egyezségekbe a halandókat, melyek végső soron az életükbe kerülnek.
Azóta megtudtam, hogy ezek az egyezségek sokkal bonyolultabbak, a mögöttük
húzódó szándék pedig sokkal tisztább.
Kiállt azon gondolata mellett, hogy Hadesnak másképpen kellene segítséget
nyújtania, de elismerte, hogy a Halcyon Projekt egyenes következménye kettejük
beszélgetésének.
Míg más istenek talán megtorolták volna, hogy nyíltan beszámolok jellemükről,
addig Lord Hades kérdéseket tett fel, meghallgatott, és változtatott a felfogásán. Mi
egyebet várhatnánk el isteneinktől, mint ezt?
Persephone felnevetett magában. Soha nem gondolta volna, hogy egyszer Hadest
fogja példaképként állítani a többi isten elé, de minél többet tudott meg róla, annál
inkább úgy érezte, hogy így helyes. Hades távolról sem tökéletes, de valójában a
tökéletlensége és hogy ezt el is ismeri, emelte ki a többi isten közül.
Még mindig egyezség köt hozzá, emlékeztette magát Persephone, mielőtt túl magas
piedesztálra emelte volna az Alvilág urát.
Elysiumi látogatása és a Thanatosszal folytatott beszélgetése után rengeteg kérdést
akart feltenni Hadesnak.
Miért éppen én? Mit láttál bennem, amikor rám néztél? Miféle gyengeséget, amit
meg akartál változtatni? Mit akartál megmenteni bennem? Milyen sorsot szőttek
nekem a sors istennői, amit meg akartál változtatni?
De nem volt esélye feltenni a kérdéseit. Amikor Hades visszatért az Alvilágba,
felkapta, és az ágyába vitte, ezzel eltörölve minden racionális gondolatát.
Haza kellett jönnie. Távol kellett lennie egy kicsit tőle, hogy emlékeztesse magát,
bármi is van közöttük, ha azt akarja, hogy ez működjön, akkor véget kell vetni az
egyezségüknek.
Néhány óra alvás után Persephone felkészült a következő napra. Be kellett mennie
pár órára a szerkesztőségbe, majd az egyetemre is. Éppen a konyhában főzte a kávét,
amikor a bejárati ajtó kivágódott.
– Megjöttem! – kiáltotta Lexa.
Persephone elmosolyodott, és neki is öntött egy csészével. Amikor Lexa belépett
a konyhába, odacsúsztatta neki az asztalon.
– Hogy telt a hétvégéd?
Lexa elvigyorodott.
– Varázslatosan.
Persephone felhorkant, pedig ő is hasonlóan érzett. Vajon Lex is olyan
élményekkel gazdagodott, mint ő?
– Örülök neked, Lexa. – Sokszor mondta már ezt, és még sokszor fogja is.
– Kösz a kávét. – Barátnője elindult a szobája felé, de megállt.
 – Ó, meg akartam kérdezni. Milyen volt az Alvilág?
Persephone lefagyott.
– Ezt hogy érted?
– Persephone. Tudom, hogy szombat este Hadesszal mentél el. Mindenki erről
beszélt. A vörös ruhás lányt elrabolta az Alvilág ura.
Persephone elsápadt.
– Tudja valaki… ugye senki se tudja, hogy én voltam az a lány?
Lexa együttérzően nézett rá.
– Hades éppen akkor jelentette be a Halcyon Projektet, amiről kiderült, hogy te
inspiráltad. Szerintem az emberek kitalálták.
Persephone felmordult. Ez most nagyon nem hiányzott neki. Még több cikk róla
és Hadesról.
Elméjének egy nagyon sötét és nagyon hangos része azon kezdett tűnődni, vajon
Hades szándékosan viselkedett-e úgy a Gálán. Úgy akarta volna elhallgattatni a cikke
után felerősödő hangokat, hogy egy romantikus kapcsolatot tol a rivaldafénybe? Ha
erről van szó, akkor ő meg csak egy gyalog volt a játszmájában?
– Tudom, hogy nem szívesen ismered el, ami közted és Hades között folyik –
folytatta Lexa –, de a legjobb barátnőd vagyok. Nekem bármit elmondhatsz. Ugye
tudod?
– Tudom, tudom. Nem akartam elmenni vele. Hívni akartam egy taxit, aztán… –
Persephone elakadt.
– Levett a lábadról? – Lexa vonogatni kezdte a szemöldökét, Persephone pedig
felnevetett. – Csak egyvalamire válaszolj… megcsókolt?
Persephone elvörösödött.
– Meg.
Lexa felsikoltott.
– Egek, Persephone, mindent el kell mesélned!
Persephone a faliórára pillantott.
– Most mennem kell. Ebéd Sybillel?
– A világért sem hagynám ki.
Bár késésben volt, Persephone gyalog indult el. Élvezte a körülötte zsibongó életet.
Még mindig nem akarta elhinni. Hirtelen feléledt a varázsereje, mégpedig az
Alvilágban. Még mindig nem tudta, hogy mihez kezdjen vele, nem tudta hasznosítani
az erejét, vagy varázslathoz használni, de úgy tervezte, hogy este találkozik
Hecatéval, hogy leckéket vegyen.
Amikor megérkezett az Acropolishoz, Demetri az irodájába hívatta. Szerkesztési
tanácsokkal látta el a cikkével kapcsolatban, mielőtt azonban Persephone hozzálátott
volna a munkához, kiment a konyhába, hogy igyon egy kávét.
– Szia, Persephone! – köszönt rá Adonis, amikor belépett. A legelragadóbb
mosolyát öltötte fel, mintha azzal semmivé tehetné a múltat, és tiszta lappal
kezdhetne.
Persephone ránézett.
– Nem igazán van kedvem beszélgetni veled.
Adonis mosolya lehervadt. Bizonyára meglepődött, hogy ezúttal nem működött a
sármja.
– Akkor ezentúl nem is szólsz hozzám? Tudod, hogy ez lehetetlen. Együtt
dolgozunk.
– A kapcsolatunk professzionális marad.
 – Most sem viselkedsz valami professzionálisan.
– Valójában nem kell cseverésznem veled ahhoz, hogy professzionális legyek.
Csak végeznem kell a munkámat.
– Vagy akár meg is bocsáthatnál. Részeg voltam, és egyébként is, alig értem
hozzád.
Alig ért hozzá? A hajánál fogva rántotta hátra, és erőszakkal megcsókolta.
Egyébként pedig bármennyire is gyengéd vagy erőszakos volt a közeledése,
Persephone egyikből sem kért. Fogta magát, és kifordult a helyiségből, de Adonis
követte.
– Hadesról van szó? – kérdezte. – Lefeküdtetek?
– Ez nem túl illendő kérdés, mellesleg semmi közöd hozzá.
– Azt mondta, hogy tartsd magad távol tőlem, mi?
Persephone szembefordult vele. Még soha senkivel nem találkozott, aki ennyire
nem vett tudomást a saját hibáiról.
– Képes vagyok saját döntéseket hozni. Azt hittem, azok után, hogy elloptad a
cikkemet, legalább ennyit felfogsz – csattant fel Persephone. – De hogy egyértelmű
legyek, azért nem akarok beszélni veled, mert egy manipulátor vagy, soha nem
vállalsz felelősséget a tetteidért, és annak ellenére, hogy kifejezetten mondtam, hogy
ne tedd meg, megcsókoltál, szóval szexuális ragadozó is vagy.
Súlyos csend telepedett kettőjük köré. Beletelt egy pillanatba, míg Adonis felfogta,
hogy mit is vágott a fejéhez. Az orrlyuka kitágult, és olyan erősen szorította ökölbe
a kezét, hogy elfehéredtek a bütykei.
– Te ribanc!
– Adonis! – Demetri hangja ostorként hasított a levegőbe. Amikor Persephone
megpördült, döbbenten látta, hogy a főnökük az ajtóban áll. Soha nem hitte volna,
hogy Demetri képes lehet olyan dühösnek lenni, mint amilyennek most látszott. – Az
irodámba!
Adonis lesújtottan oldalgott el, és úgy nézett Persephonéra, mintha mindenért ő
lenne a hibás.
Amikor eltűnt Demetri irodájában, a főnöke bocsánatkérő pillantást vetett rá, majd
követte Adonist, és becsukta mögöttük az ajtaját. Tíz perccel később egy biztonsági
őr lépett be a szerkesztőségbe, és egyenesen Demetri irodájába masírozott. Egy
pillanattal később Demetrivel és Adonisszal lépett ki. Adonis sétált középen, és
amikor elhaladt Persephone asztala mellett, ökölbe rándult a keze.
– Ez nevetséges. Ő egy áruló.
– Ez inkább rád igaz.
Adonis asztalához mentek, majd nem sokkal később a lifthez kísérték a fiút. Egy
doboz volt a kezében.
Amikor Demetri visszatért, Persephone asztalához lépett.
– Van egy perced?
– Persze – felelte Persephone halkan, és követte a főnökét az irodájába.
Leült, ahogy Demetri is.
– Szeretnéd elmondani, mi történt?
Elmondta. De csak azt a részt, hogy Adonis ellopta a cikkét, és a tudta nélkül adta
le, mert valójában csupán ez tartozott a főnökére.
– Miért nem mondtad el?
Persephone megvonta a vállát.
– Úgyis le akartam adni. Csak hamarabb sor került rá, mint hittem.
 Demetri arca grimaszra rándult.
– Szeretném, ha a jövőben szólnál, ha úgy érzed, igazságtalanság történt veled.
Fontos számomra, hogy jól érezd itt magad.
– Köszönöm.
– És megértem, ha többé nem akarsz Hadesról írni.
Persephone csak bámult a főnökére.
– Tényleg? De miért?
– Nem teszek úgy, mintha nem vettem volna észre, hogy milyen stresszt okoz
számodra a feladat. – Persephone meglepődött, hogy a főnöke észrevette. – Egy nap
alatt híres lettél, pedig még az egyetemet se végezted el.
Persephone lesütötte a szemét, és a kezét tördelte.
– De mi lesz az olvasókkal?
Demetri megvonta a vállát.
– Ez a jó a hírekben. Mindig van új.
Persephone halkan felnevetett, és átgondolta a dolgokat. Ha most abbahagyja a
cikksorozatot, akkor úgy érezné, hogy nem írta meg Hades teljes, igaz történetét. Egy
kemény kritikával kezdte az írását, és talán kicsit önző módon, több oldalról is meg
akarta ismerni az istent. Lehet, hogy ehhez nem kell feltétlenül cikket írnia róla, de
egy része meg akarta mutatni a világnak, hogy milyen is Hades valójában. Azt akarta,
hogy mások is olyannak lássák, amilyennek ő – kedvesnek és gondoskodónak.
– Nem – mondta végül Persephone. – Semmi gond. Szeretném folytatni a
sorozatot. Legalábbis egyelőre…
Demetri elmosolyodott.
– Rendben, de ha szeretnéd abbahagyni, akkor szólj.
Ebbe beleegyezhetett. Persephone visszament az asztalához, de képtelen volt a
feladataira összpontosítani. Még mindig az Adonisszal történtek hatása alatt állt.
Igazság szerint abban reménykedett, hogy nem fajulnak idáig a dolgok, de a mai nap
után már tudta, hogy jól döntött. Soha nem fogja elfelejteni, hogy nézett rá. Látta és
érezte a haragját.
Munka után az egyetemre sietett. Egyik óra követte a másikat, ő pedig egyre
kevésbé tudott odafigyelni. A munkával töltött éjszaka benyújtotta a számlát, és bár
igyekezett jegyzetelni, amikor óra után megnézte a füzetét, csupán irkafirkát látott.
Tényleg ráférne némi pihenés.
Ekkor kocogtatta meg valaki a vállát, mire Persephone megugrott. Ahogy
megpördült, egy apró, tündérszerű vonásokkal megáldott, szeplős lány állt mögötte.
Szeme nagy és kerek volt.
– Te vagy Persephone Rosi, igaz?
Persephone már kezdett hozzászokni ehhez a kérdéshez.
– Igen – mondta bizonytalanul. – Miben segíthetek?
A lány levette a melléhez szorított könyvkupac tetején lévő magazint. A Delphi
Látó legújabb száma volt, Hadesszal a címlapon. Persephone megdöbbent. Ezek
szerint Hades megengedte, hogy lefotózzák. A szalagcím nagy betűkkel hirdette, hogy
Az Alvilág istenének Halcyon Projektjét egy újságíró ihlette.
Persephone elvette a magazint, fellapozta a cikket, és grimaszolva futotta át.
A legrosszabb az volt – amellett persze, hogy a cikk szerint a projekt azért jött
létre, mert az isten beleszeretett a „gyönyörű, szőke halandóba” –, hogy egy képet is
szereztek Persephonéról. Mégpedig azt, amit a gyakornoki állásához készítettek róla
a szerkesztőségben.
 – Igaz ez? – kérdezte a lány. – Tényleg Lord Hadesszal jársz?
Persephone ránézett, majd felállt, és a vállára kanyarította a hátizsákját. Nem
gondolta, hogy létezik megfelelő kifejezés arra, hogy mi zajlik közte és a holtak istene
között. Hades a szeretőjének nevezte, de ő még mindig inkább rabként gondolt
magára. És ez egészen addig nem is fog változni, míg fel nem bontják az
egyezségüket.
– Ugye tudod, hogy a Látó egy pletykalap? – kérdezte a lányt ahelyett, hogy
válaszolt volna a kérdésére.
– Tudom… de neked hozta létre a Halcyon Projektet.
– Nem nekem hozta létre – lépett el Persephone a lány mellett. – Hanem a rászoruló
halandóknak.
– Akkor is, nem gondolod, hogy ez nagyon romantikus?
Megállt, visszafordult a lányhoz.
– Hallgatott rám. Nincs ebben semmi romantikus.
A lány zavarodottan pislogott.
Persephone felsóhajtott.
– Nem akarok romantikus képet festeni Hadesról csak azért, mert megtett valamit,
amit minden férfinak meg kellene – magyarázta.
– Szóval nem gondolod, hogy kedvel téged?
– Inkább azt szeretném, ha tisztelne. – A tiszteletre birodalmakat lehet építeni. A
bizalom legyőzhetetlenné tesz. A szerelem pedig halhatatlanná. És ha Hades végre
leveszi róla a hülye jelét, akkor tudni fogja, hogy tényleg tiszteli.
– Bocsáss meg – mondta a lánynak, azzal otthagyta.
Közeledett az ebédidő, neki pedig találkája volt Lexával és Sybillel.
Elhagyta Hestia Hallját, átvágott a campuson, át az Istenek Kertjén, és az ismerős,
kövezett ösvényen elhaladt Apollo márványszobra mellett. Ekkor érintette meg Hades
varázsereje. Ez volt az egyetlen figyelmeztető jel, mielőtt elteleportált. A kert egy
másik végében találta magát, ahol nárciszok nyíltak. Hades közvetlenül előtte állt.
A holtak istene egy szót sem szólt, csak megragadta a tarkóját, magához húzta, és
megcsókolta. Mohó volt, de Persephone nem tudta kiverni a fejéből a cikket és az
egyezségüket.
Amikor Hades elhúzódott, csak bámult rá.
– Jól vagy?
Valami hideg zuhant Persephone gyomrába. Nem szokott hozzá ehhez a kérdéshez,
főleg nem ahhoz, ahogy Hades feltette. A hangjában tisztelet és aggodalom
visszhangzott.
– Igen – felelte Persephone, de levegőt azt nem mert venni. Mond el neki. Kérdezd
az egyezségről! Mondd meg neki, hogy ha veled akar lenni, akkor fel kell oldoznia
alóla. – Mit keresel te itt? – kérdezte helyette.
Hades szájának szeglete felfelé rándult, majd a hüvelykujjával végigsimította az
alsó ajkát.
– Azért jöttem, hogy elköszönjek.
– Hogy mi? – A kérdés sokkal követelőzőbben bukott ki belőle, mint Persephone
szerette volna. Hogy érti azt, hogy elköszönni?
Hades kuncogni kezdett.
– El kell mennem az Olympiai Tanácskozásra.
A Tanácskozásra békeidőben negyedévente került sor. Ha Hades elmegy, akkor
az azt jelenti, hogy Demeter is ott lesz.
 – Ó! – sóhajtotta Persephone. Csalódottan lehajtotta a fejét. – Meddig leszel távol?
Hades megvonta a vállát.
– Ha szóhoz jutok, akkor úgy egy napig.
– Miért ne jutnál szóhoz?
– Attól függ, Zeus és Poseidon mennyire fog összeveszni.
Persephone nevetni akart, de miután látta őket a Gálán, az volt az érzése, hogy a
veszekedésük nem cuki testvéri civódás lesz, hanem inkább brutális őrjöngés. Zeus
és Poseidon vitájánál már csak az lehet rosszabb, ahogyan az anyja elő fogja venni
Hadest.
Persephonét kirázta a hideg. Próbált Hades szemébe nézni, de a férfi tekintete
ekkor a magazinra siklott. Elvette tőle, és összehúzta a szemöldökét. Aztán még
jobban összehúzta, amikor Persephone megszólalt.
– Ezért jelentetted be a Halcyon Projektet épp a Gálán? Hogy az emberek ezzel
törődjenek, és ne a cikkemmel?
– Szerinted a hírnevem miatt hoztam létre a Halcyon Projektet?
Persephone megvonta a vállát.
– Nem akartad, hogy újabb cikket írjak rólad. Tegnap magad mondtad.
Hades csalódottan nézett fel.
– Nem azért hoztam létre a Halcyon Projektet, hogy a világ engem csodáljon.
Hanem miattad.
– Miért?
– Mert megláttam az igazságot a szavaidban. Miért olyan nehéz ezt elhinni?
Erre Persephone nem igazán tudott válaszolni, Hades pedig még jobban
összeráncolta a homlokát.
– A távollétem nem fogja akadályozni, hogy belépj az Alvilágba. Kedved szerint
jöhetsz és mehetsz.
Hades valahogy szörnyen távolinak tűnt – pedig még el se
ment –, és ez nem tetszett Persephonénak. Közelebb lépett hozzá, és hátraszegte
a fejét, hogy a szemébe tudjon nézni.
– Mielőtt még elmész… gondolkodtam. – Megérintette Hades zakójának a
hajtókáját. – Szeretnék ünnepséget rendezni az Alvilágban… a lelkeknek.
Hades megfogta a csuklóját.
A tekintete olyannak tűnt, mintha kutatna valami után, és Persephone nem tudta
eldönteni, hogy el fogja-e lökni, vagy magához húzza.
– Miféle ünnepséget?
– Thanatos elmondta, hogy a hét végén több lélek is reinkarnálódni fog, az
asphodéliek pedig ünnepséget szerveznek. Szerintem a palotában kellene
megrendeznünk.
– Nekünk?
Persephone az ajkára harapott, és elpirult.
– Arra kérlek, hadd rendezzek ünnepséget az Alvilágban. Hecate már beleegyezett,
hogy segít.
Hades felvonta a szemöldökét.
– Valóban?
– Igen. – Persephone a kezére nézett, ami az isten mellkasán nyugodott. – Szerinte
bált kellene rendeznünk.
Hades olyan sokáig nem mondott semmit, hogy Persephone azt hitte, mérges.
Fellesett.
 – El akarsz tán csábítani, hogy beleegyezzek a bálodba?
– Miért, működik?
Hades felnevetett, és közelebb húzta magához. Az izgalma keményen feszült neki
Persephone hasának, ő pedig felnyögött.
Ennyi válasz is elég lett volna, de Hades a fülébe súgott.
– Működik. – Szenvedélyesen megcsókolta, majd elengedte. – Szervezze meg azt
a bált, Lady Persephone!
– Térjen haza mielőbb, Lord Hades!
A férfi sejtelmesen elmosolyodott, majd köddé vált.
Persephonéban csak egy pillanattal később tudatosult, hogy félt megemlíteni az
egyezségüket. Félt, hogy csalódást okoz. Félt, hogy a csalódás azt jelentené, nem fog
működni kettőjük között ez az egész.
És az összetörné őt.

Persephone, Lexa és Sybil az Arany Almában ebédeltek. Szerencsére így, hogy Sybil
is ott volt, Lexa nem kérdezett semmit a csókról, bár az is lehet, hogy az orákulum
már tudott minden részletet. A vizsgákról, a diplomázásról, a Gáláról és Apollóról
beszéltek.
Utóbbi úgy került szóba, hogy Lexa egyszer csak Sybilhez fordult.
– Szóval te és Apolló…
– Járunk? Nem. De szerintem abban reménykedik, hogy a szeretője leszek.
Persephone és Lexa egymásra néztek.
– Várj! – mondta Lexa. – Megkérdezte? Mármint… engedélyt kért?
Sybil elvigyorodott, Persephone pedig csodálta, hogy az orákulum ilyen
könnyeden tudott ilyen témákról beszélni.
– Igen. Én pedig nemet mondtam.
– Te nemet mondtál Apollónak, a Nap istenének, a megtestesült tökéletességnek?
– Lexa elég felháborodottan nézett. – Mégis miért?
– Lexa, nem kérdezhetsz ilyet!
Sybil újra elmosolyodott.
– Apollo soha nem fog csupán egyvalakit szeretni. Én pedig nem osztozkodom.
Persephone megértette, miért nem akart Sybil az istennel kezdeni. Apollo
szeretőinek a listája meglehetősen hosszú volt, és ugyanúgy szerepeltek rajta istenek,
félistenek valamint halandók is, és – ahogyan erre maga a lista is ékes bizonyíték volt
– a fény istene sose állapodott meg túl hosszú időre egyvalaki mellett.
A beszélgetés a hétvégi tervekre terelődött, és miután megállapodtak, hova mennek
iszogatni és táncolni, Persephone elindult az Alvilágba.
Megöntözte a kertjét, majd Hecate kunyhója felé kanyarodott. Az aprócska házikó
egy sötét rét közepén állt, és bár otthonosnak tűnt, volt benne valami… baljós. Talán a
színe miatt. Az oldalfalait sötétszürkére festették, az ajtót sötétlilára, az oldalát pedig
borostyán nőtte be, eltakarva az ablakokat és a tetőt.
Amikor Persephone belépett, úgy érezte, mintha egy éjszakai virágokkal teli kertbe
tette volna be a lábát. A mennyezetről dús lilaakác lógott, aminek a virágai úgy
ragyogtak, mint csillagok a sötét éjszakában. A padlót fehér dohányvirág borította.
Az asztalokat, székeket és az ágyat finom, fekete fából készítették, és úgy néztek ki,
mintha formára növesztették volna az ágakat. A levegőben apró gömbök lebegtek,
és ahogy Persephone jobban megnézte őket, rájött, hogy valójában lámpások – apró,
gyönyörű, tündérszerű lények éjfekete hajjal, selyem bőrrel, fehér virágdíszekkel.
Hecate nem az ágyon vagy az asztal mellett ült, hanem a füves padlón. Maga alá
húzta a lábát, és lehunyta a szemét. Előtte fekete gyertya pislákolt.
– Hecate? – Persephone megkopogtatta az ajtókeretet, de az istennő meg sem
mozdult.
– Hecate? – lépett beljebb Persephone.
Semmi válasz. Hecate úgy nézett ki, mint aki alszik.
Persephone lehajolt, és elfújta a gyertyát, mire Hecate szeme kipattant. Egy
pillanatig valódi gonoszság árnyékolta be az arcát, Persephone pedig megértette,
milyen isten is lehet, ha túllépik nála a határt. Olyan, aki képes a Gale nevű
boszorkányt görénnyé változtatni.
Amikor Hecate felismerte Persephonét, elmosolyodott.
– Légy üdvözölve, úrnőm.
– Csak Persephone.
Hecate mosolya megszélesedett.
– Csak ízlelgetem a szót – mondta. – Tudod, amikor már te leszel az Alvilág úrnője.
Persephone elpirult.
– Egy kicsit előreszaladtál, Hecate.
Az istennő felvonta a szemöldökét, Persephone pedig a
szemét forgatta.
– Mit csináltál az előbb?
– Ó, csak megátkoztam egy halandót – felelte Hecate szinte már vidáman, majd
felállt, és felkapta a gyertyát. Miután eltette, visszafordult Persephonéhoz. – Már meg
is locsoltad a kertedet, kedvesem?
– Igen.
– Akkor kezdhetjük?
Hecate nem vacakolt, intett Persephonénak, hogy üljön le a padlóra. Ő szabadkozni
akart, de Hecate biztatására letérdelt, hogy kiderüljön, az érintése még mindig elveszi-
e az életet. Amikor a fűbe nyomta a kezét, semmi sem történt.
– Elképesztő – suttogta Persephone.
A következő fél órában Hecate keresztülvezette egy meditáción, aminek az volt a
célja, hogy sikerüljön vizualizálnia az erejét.
– Gyakorolnod kell, hogy hívd elő.
– Hogyan csináljam?
– A varázserő képlékeny. Amikor megpróbálod előhívni, úgy képzeld el, mint egy
darab agyagot, amiből bármit formálhatsz. Életet adhatsz neki.
Persephone a fejét csóválta.
– Ha így mondod, egészen egyszerűnek tűnik.
– Az is – felelte Hecate. – Csak hinned kell benne.
Persephone nem volt ebben olyan biztos, de próbálta azt tenni, amit Hecate
mondott. Elképzelte az életet, amit a fölötte függő lilaakácban érzett. Képlékeny
formába öntötte, és arra összpontosított, hogy a növény nőjön nagyobbra, és
ragyogjon szebben. De amikor kinyitotta a szemét, semmi sem változott.
Hecate bizonyára észrevette csalódottságát, mert a vállára tette a kezét.
– Időbe fog telni, de megtanulod.
Persephone mosolygott ugyan, de belül minden sötét volt. Ha teljesíteni akarja
a Hadesszal kötött egyezséget, akkor nincs más választása, mint hogy megtanulja
használni az erejét. Mert bármennyire is kedveli az Alvilág királyát, nem áll
szándékában fogolyként a birodalmában maradni.
– Persephone?
– Hmm?
Sűrűn pislogva nézett a szélesen mosolygó Hecatéra.
– A királyunk jár a fejedben?
Persephone félrenézett.
– Mindenki tudja, igaz?
– Hát, a karjában vitt keresztül a palotán, egyenesen be a hálótermébe.
Persephone a füvet bámulta. Nem szerette volna folytatni ezt a beszélgetést, és bár
fájdalmas volt az igazság, kimondta.
– Nem vagyok benne biztos, hogy jó döntést hoztam akkor.
– Miért?
– Sok oka van ennek, Hecate. – Az istennő várt, úgyhogy Persephone kénytelen
volt folytatni. – Például ott van az egyezségünk. Vagy ha az anyám rájön a dologra,
akkor soha többet nem fog elengedni maga mellől. – Elhallgatott. – Mi van, ha látni
fogja rajtam, amikor rám néz? Mi van, ha rájön, hogy nem az a szűzies istennő vagyok,
akire mindig is vágyott?
Hecate felnevetett.
– Még egy isten sem tudja megmondani, hogy szűz vagy-e még.
– Egy isten talán nem. De egy anya igen.
Hecate összevonta a szemöldökét.
– Megbántad, hogy lefeküdtél Hadesszal? Felejtsd el anyádat és az egyezséget! Te
megbántad?
– Nem. Soha nem lennék képes őt megbánni.
– Kedvesem, te saját magaddal állsz háborúban. Ez pedig sötétséget teremtett
benned.
– Sötétséget?
– Haragot, félelmet, sértettséget – mondta ki Hecate. – Neked kell felszabadítanod
magadat, más nem tud.
Persephone mindig is tudta, hogy sötétség lappang benne, de az elmúlt hónapokban
valahogy egyre csak mélyült, és gyakran, amikor felbosszantották vagy sarokba
szorították, a felszínre is bukkant. Eszébe jutott, hogyan bánt a nimfával a
kávéházban, vagy hogy ráförmedt az anyjára. Vagy milyen féltékeny volt Minthére.
Az anyja talán azt mondaná, hogy a halandó világ tette ezt vele, hogy azért
bontakozott ki a sötétség benne, mert az emberek között élt, de nem erről volt szó. A
sötétség mindig is ott lapult benne. Egy fekete kis mag, ami az álmait és a szenvedélyét
táplálta, és amit Hades kicsíráztatott és gondozott.
Hadd csalogassam elő belőled a sötétséget. Hadd segítsek formába önteni.
Ő pedig hagyta.
– Mikor érezted meg először az életet? – kérdezte Hecate kíváncsian.
– Miután Hades és én… – Nem kellett befejeznie a mondatot.
– Hmm. – A varázslat istennője elgondolkozva kocogtatta meg az állát. – Azt
hiszem, talán a holtak istene hozott létre életet. Benned.
 22. fejezet
A Felemelkedés Bálja
Hades péntekre sem tért vissza Olympiából, Persephone pedig meglepődött, hogy
mennyire aggódik érte. Abban biztos volt, hogy el fog jönni a ma esti Felemelkedés
Báljára, mert amikor visszatért az Alvilágba, hogy segítsen a díszítésben, Hecate a
palota másik felébe terelte.
– Lord Hades elküldte a ruhádat – mondta. – Gyönyörű.
Persephonénak fogalma sem volt róla, hogy Hades ruhát fog küldeni neki.
– Megnézhetem?
– Később, kedvesem. – Hecate kinyitott előtte egy aranyozott ajtót. A lakosztály
merőben különbözött a palota többi részétől. A padló és a falak nem sötétek voltak,
hanem arannyal díszített fehér márványból készültek. A káprázatos ágyat bolyhos
takarók fedték, a padlót puha szőrmék. A boltozatos mennyezetről hatalmas csillár
lógott le.
– Ki használja ezeket a szobákat? – nézett körül Persephone, és végighúzta az ujját
a fehér öltözködőasztalon.
– Az Alvilág úrnője.
Persephone ezen elgondolkozott. Tudta, hogy a birodalmában mindent Hades
teremtett, szóval ha készített egy szobát a feleségének, akkor az azt is jelentette, hogy
tervezte, hogy egyszer megnősül. Hermes is utalt valami ilyesmire a Gálán. A szoba
tényleg annak a bizonyítéka lenne, hogy Hades meg akar nősülni?
– De… de Hadesnak soha nem volt felesége – motyogta Persephone.
– Nem, nem volt neki.
– Akkor… akkor ebben a szobában soha nem lakott még senki?
– Amennyire mi tudjuk, nem. Gyere, ideje elkészülnöd.
Hecate megidézte a lámpásokat, és munkához láttak. Persephone megfürdött, és
amíg a kádban ücsörgött, Hecate nimfái kifényesítették a körmeit. Miután
megtörülközött, vanília- és levendulaillatú olajokat masszíroztak a bőrébe. Ezek
voltak Persephone kedvenc illatai, és amikor ezt Hecaténak is elmondta, az istennő
elmosolyodott.
– Igen, Lord Hades mondta, hogy szereted őket.
– Nem emlékszem, hogy valaha is elárultam volna neki, hogy mi a kedvenc illatom.
– Szerintem nem is volt rá szüksége – gondolkodott el Hecate. – Érezte őket.
Hecate aztán egy pipereasztalhoz kísérte Persephonét, aminek akkora tükre volt,
hogy az egész szemközti falat látta benne. A nimfák aprólékosan elrendezték a haját,
és kontyba fogták a feje tetején. Amikor végeztek, csinos kis loknik lógtak az arca
mellé, és aranycsatok csillogtak szőke hajában.
– Gyönyörű – köszönte meg Persephone a lámpásoknak. – Nagyon tetszik.
– Csak várj, míg meglátod a ruhádat.
A boszorkányság istennője eltűnt a gardróbban, majd nem sokkal később egy
csillogó aranyszínű ruhával a kezében bukkant elő. Persephone egészen addig
semmihez sem tudta hasonlítani, míg bele nem bújt. Az anyag hidegen simult a
testéhez, és amikor belenézett a tükörbe, alig ismert magára. A Hades által kiválasztott
ruha úgy ölelte körbe, mint a folyékony arany. Mély dekoltázsa, kivágott háta, a
combig felhasított szoknyarész gyönyörű volt, merész és mégis ízléses.
– Káprázatos vagy – mondta Hecate.
Persephone elmosolyodott.
– Köszönöm, Hecate.
A boszorkányság istennője magára hagyta, hogy ő is elkészüljön az ünnepségre.
– Életemben először tényleg úgy nézek ki, mint egy istennő – mondta magának
Persephone hangosan, és végigsimította a ruháját.
Ekkor érezte meg Hades meleg, biztonságot nyújtó és ismerős varázserejét, és
felkészült a teleportálásra, mert legutóbb is pontosan ez történt. Ezúttal azonban
Hades jelent meg mögötte. A tükörben találkozott a tekintetük, és Persephone már
éppen megfordult, amikor Hades megszólalt.
– Ne mozdulj! Hadd nézzelek még!
Nem parancsolta, inkább kérte. Persephone nagyot nyelt, és alig tudta elviselni a
lángokat, melyek a férfi megjelenésével lobbantak fel benne. Erő és sötétség sugárzott
Hadesból, a teste pedig reagált ezekre. Vágyott az erejére, éhezett a forróságra,
kívánta a sötétséget. Égett a vágytól, hogy megérintse a férfit, ő azonban lassan
körbejárta.
Amikor újra megállt, átkarolta a csípőjét, és hátulról a mellkasához húzta. A testük
eggyé olvadt.
– Vedd le a bűbájod!
Persephone bizonytalanul pislogott. Emberi alakja jelentette számára a
biztonságot, Hades parancsára pedig csak még jobban belékapaszkodott.
– Miért?
– Mert látni akarlak.
Megszorította a bűbájt, Hades azonban olyan hangon kérlelte, amitől elolvadt.
– Hadd lássalak.
Persephone lehunyta a szemét, és elengedte a bűbájt, ami úgy pergett le róla, mint
a víz a bőréről. Pontosan tudta, hogy mikor gördült le róla az utolsó csepp, mert
egyszerre szabadnak és vadnak érezte magát.
– Nyisd ki a szemed! – bátorította Hades, és amikor Persephone engedelmeskedett,
szembe találta magát isteni valójával.
Valósággal ragyogott Hades sötétségének kontrasztjában.
– Kedvesem, igazi istennő vagy. – Hades csókot lehelt meztelen vállára.
Persephone átkarolta a nyakát, magához húzta, és egy pillanattal később már
összeforrt az ajkuk. Amikor Hades felmordult, Persephone szembefordult vele.
– Hiányoztál – mondta Persephone, Hades pedig a két kezébe fogta az arcát.
Mintha keresett volna valamit a tekintetében. Vajon mit?
– Te is hiányoztál.
Persephone belepirult a vallomásba, Hades viszont elvigyorodva újra magához
húzta. Az ajkával simított végig az övén – egyszer, kétszer, incselkedve. Persephone
volt az, aki végül Hades szájához préselte a sajátját. Mohón falta a férfi erősteljes,
füstös ízét, ami pont olyan volt, mint a whiskey, amit ivott. Persephone keze lecsúszott
Hades mellkasára. Meg akarta érinteni, érezni akarta, de Hades megfogta a csuklóját.
– Én is szeretném, kedvesem – mondta. – De ha most nem indulunk el, akkor
lemaradunk az ünnepségről.
Persephone ellenkezni akart, de tudta, hogy Hadesnak igaza van.
– Mehetünk? – nyújtotta Hades a kezét.
 Amikor Persephone megfogta, Hadesról is lehullott a bűbája. Egész nap tudta
volna nézni, ahogy a bűbáj lassan, árnyékként húzódott vissza róla, majd eloszlott,
akár a füst, felfedve az isten valódi alakját. Haja a vállára hullott, hatalmas szarvainak
tövében pedig szaggatott szélű, ezüstkorona ült. Az öltöny, amit eddig viselt, átadta
a helyét egy fekete, ezüsttel szegett palástnak.
– Óvatosan, istennő – figyelmeztette Hades halk morgással. – Vagy nem hagyjuk
el ezt a szobát.
Persephonén végigfutott a borzongás, és elkapta a tekintetét.
Az ujjaikat összekulcsolva hagyták el a szobát, végigmentek a folyosón, és
megálltak egy aranyozott ajtó előtt. Halk morajlás szűrődött ki mögüle. Persephone
egyből ideges lett. Talán azért, mert ezúttal nem volt rajta bűbáj, ami megvédhette
volna. Hiába tudta, mennyire ostoba a gondolat, hiszen ismerte ezeket az embereket,
ők pedig tudták, hogy kicsoda ő, ennek ellenére úgy érezte, mintha egy imposztor
lenne. Egy imposztor istennő, egy imposztor királynő, egy imposztor szerető.
Minden gondolat jobban fájt, mint az előző, úgyhogy mélyen magába temette őket,
és Hades oldalán belépett a bálterembe.
Néma csend ereszkedett köréjük.
Ők ketten egy lépcső tetején álltak. A bálterem odalent zsúfolásig megtelt, és
Persephone sok ismerős arcot fedezett fel. Isteneket, lelkeket, lényeket. Kiszúrta
Euryalét, Iliast és Mekonnent is. Az aggodalmát elfelejtve mosolygott rájuk, és
amikor fejet hajtottak nekik, Hades levezette a lépcsőn.
Ahogy keresztülvágtak a tömegen, Persephone mindenkire rámosolygott vagy
odabiccentett. Amikor észrevette Hecatét, elengedte Hades kezét, és megfogta az
istennőjét.
– Hecate, gyönyörű vagy!
A boszorkányság istennője valósággal ragyogott. Csillogó ezüst ruhát viselt, ami
tökéletesen simult alakjához. Dús, fekete haja a vállára omlott, hosszú tincseiben
csillagok ragyogtak.
– A végén még elpirulok, kedvesem – ölelte meg Hecate.
Persephone hirtelen azon kapta magát, hogy lelkek veszik körül. Megölelték őt,
és köszönetet mondtak neki, lelkendeztek, hogy milyen csodásan néz ki a palota, és
hogy ő is milyen gyönyörű. Persephone nem tudta megmondani, mennyi ideig állt ott,
és fogadta az öleléseket, meg beszélgetett az Alvilág lakóival, de végül a felcsendülő
zene eloszlatta a tömeget.
Persephone az első táncát néhány alvilági gyereknek adta. Körbeállva táncoltak,
a gyerekek pedig könyörögtek, hogy pörgesse meg őket. Persephone eleget tett a
kérésüknek, és csodálattal nézte, ahogy körbeugrálják a báltermet.
Amikor véget ért az első tánc, Charon lépett oda hozzá. Fehérbe öltözött, mint
mindig, egyedül palástjának azúrkék szegése kölcsönzött ünnepi megjelenést neki.
Meghajolt, egyik kezét a szívére tette.
– Úrnőm, megtisztel azzal, hogy nekem adja a következő táncot?
Persephone mosolyogva fogta meg a kezét.
– Természetesen!
Csatlakoztak egy sortánchoz, mely keresztülhömpölygött a lelkeken. A tempó
meglehetősen gyors volt, Persephone pedig hamarosan kimelegedett és kifulladt.
Addig tapsolt, nevetett és mosolygott, míg bele nem sajdult az arca. Két tánccal
később, amikor megpördült, Hermesszel találta szemben magát. Az isten fejet hajtott
neki.
 – Úrnőm.
– Csak Persephone, Hermes – fogadta el Persephone a férfi kinyújtott kezét.
A zene megváltozott, lassú melódiává szelídült.
– Majdnem olyan elképesztően nézel ki, mint én – vigyorgott Hermes, ahogy
átszelték a táncparkettet.
– Ez aztán a bók – mosolygott Persephone.
Az isten közelebb hajolt.
– Nem tudom eldönteni, hogy a ruha teszi, vagy az a rengeteg szex a birodalmunk
urával.
Persephone elpirult.
– Nem vagy vicces, Hermes!
A férfi felvonta a szemöldökét.
– Nem?
– Egyáltalán honnan tudod?
– Hát, azt beszélik, hogy a karjában vitt be a hálótermébe.
Erre Persephone még jobban elpirult. Ezt sosem fogja megbocsátani Hadesnak.
– Látom, igazak a pletykák.
Persephone a szemét forgatta, de nem tagadta a dolgot.
– Na, mesélj, milyen volt?
– Nem fogok beszámolni neked ilyesmiről, Hermes.
– Lefogadom, hogy vad – vigyorgott Hermes.
Persephone félrenézett, hogy leplezze, mennyire zavarban van, és hogy el ne
nevesse magát.
– Lehetetlen egy alak vagy – motyogta.
Hermes felnevetett.
– De most komolyan. Jól áll neked a szerelem.
– Szerelem? – Persephone majdnem fuldokolni kezdett a szó hallatán.
– Ó, kedvesem, fel sem tűnt, mi?
– Micsoda?
– Hogy beleszerettél Hadesba.
– Nem is!
– Dehogynem. És ő is szeret téged.
– Ennél még az is jobb volt, amikor a szexuális életemről kérdezősködtél.
Hermes felnevetett.
– Úgy léptetek be ebbe a terembe, mintha a királynője lennél. Szerinted bekísérne
bárkit is így?
Persephone komolyan nem tudta.
– Szerintem az Alvilág ura rátalált a menyasszonyára.
Persephonéból már majdnem kibukott, hogy Hades nem rátalált, hanem rabul
ejtette, de csak felvonta a szemöldökét.
– Hermes, te ittál?
– Egy kicsit – ismerte el a férfi.
Persephone felnevetett, de Hermes szavai beleették magukat a lelkébe. Vajon
tényleg szereti Hadest? Első, együtt töltött éjszakájuk után megfordult ugyan a kérdés
a fejében, de el is hessegette.
Ahogy Hermes megpörgette, körbepillantott, hogy megtalálja a tömegben Hadest.
Azóta nem látta, hogy lejöttek a lépcsőn, és megrohanták a lelkek. Hades egy sötét
trónon ült. Hátradőlve, ujjával a száján bámulta őt. Az egyik oldalán Thanatos állt
talpig feketében, szárnyai palástként borultak a vállára. A másik oldalt Minthe foglalta
el. Gyönyörű volt fekete ruhájában. Olyanok voltak, mint egy ördög és egy angyal a
holtak istenének vállán.
Persephone félrekapta a tekintetét, de Hermes észrevehette, hogy valami elvonta
a figyelmét, mert abbahagyta a táncot.
– Semmi baj, Sephy – engedte el. – Menj oda hozzá.
Persephone bizonytalanul állt egyik lábáról a másikra.
– Nem, én…
– Menj, és vedd el, ami a tied!
A tömeg szétnyílt, ahogy Persephone elindult Hades felé. Az isten egy pillanatra
sem vette le róla a szemét, és bár Persephone nem igazán tudta hová tenni a férfi
furcsa tekintetét, vonzotta valami hozzá. Amikor odaért, Hades a trón karfájára tette
a kezét. Persephone fejet hajtott.
– Uram, egy táncra?
Hades szeme megvillant, a szája széle megrándult. Felállt, alakja uralkodóhoz
méltóan magasodott a bálterem fölé. Megfogta Persephone kezét, és a tánctérre
vezette. A lelkek egészen a falakig húzódtak, hogy elférjenek. Hades magához vonta
Persephonét, az egyik kezével a hátát támasztotta meg, a másikkal gyengéden
megfogta az ujjait.
Volt már ennél közelebb is a férfihoz, de most, hogy az alattvalói előtt ért hozzá,
volt benne valami, amitől izzani kezdett a bőre. A levegő összesűrűsödött körülöttük.
Sokáig egy szót sem szóltak.
– Valami baj van? Elégedetlen vagy? – kérdezte Persephone.
– Arra célzol, hogy baj-e, amiért táncoltál Charonnal és Hermesszel?
Ezt kérdezte? Persephone képtelen volt levenni a szemét
Hadesról, ő pedig előrehajolt, és a füléhez nyomta a száját.
– Elégedetlen vagyok, hogy nem lehetek benned.
Persephone igyekezett nem elmosolyodni.
– Uram, hát miért nem szóltál?
Hades tekintete elsötétedett.
– Óvatosan, istennő. Gond nélkül magamévá teszlek akár az egész birodalmam
szeme láttára is.
– Nem tennéd.
Hades szeme megvillant.
– Tégy próbára!
Persephone nem merte.
Egy darabig csendben siklottak, majd Hades levezette a táncparketten, fel a
lépcsőn. Mögöttük tapsolni és füttyögni kezdett a tömeg.
– Hova megyünk? – kérdezte Persephone.
– Csillapítani elégedetlenségemet.
Amikor kiléptek a bálteremből, Hades a folyosó végén lévő erkélyre vezette.
Hatalmas erkély volt, a kilátás pedig lélegzetelállító. Az Alvilág sötét köpönyeget
öltött, és csak a ragyogó csillagok világították meg. Csodálatra méltó, minden
részletre kiterjedő mesteri munka volt.
Hades varázslata.
Persephone odébb lépett, de Hades magához rántotta. A tekintete sötét volt a
vágytól.
– Miért kérted, hogy vegyem le a bűbájt?
 Hades Persephone füle mögé sepert egy elkószált hajtincset.
– Megmondtam. Itt nem fogsz rejtőzködni. Meg kell értened,
hogy mit jelent istennek lenni.
– Én nem vagyok olyan, mint te.
Hades végigsimította a karját.
– Nem, de van bennünk két közös dolog is.
Persephone felvolna a szemöldökét.
– És mi lenne az?
– Mindketten istenek vagyunk – lépett közelebb Hades. – És egymáshoz tartozunk.
Azzal felkapta Persephonét, és nekinyomta a hátát a falnak. A keze kétségbeesetten
húzta fel a ruháját, és szétnyitotta a palástját. Figyelmeztetés nélkül merült el a
testében, mire mindketten felnyögtek. Hades Persephone homlokának támasztotta a
sajátját, és reszketeg lélegzetet vett.
– Ilyen érzés istennek lenni?
Hades hátrahúzódott, hogy a szemébe tudjon nézni.
– Ilyen érzés a kegyeltemnek lenni. – Megmozdult. Kicsúszott, majd vissza. A
lehető legédesebb módon ostromolta Persephone testét. Folyamatosan tartották a
szemkontaktust, a lélegzetük felszínessé és kapkodóvá hígult.
Persephone hátravetette a fejét. A kőfal felsértette a fejbőrét és a hátát, de
egyáltalán nem érdekelte. Hades minden lökése megérintett benne valamit, gyönyört
gyönyörre halmozott.
– Tökéletes vagy – túrt bele Hades a hajába. Aztán megtámasztotta a tarkóját. A
mozdulatai lelassultak, hogy Persephone minden porcikáját érezze. – Gyönyörű vagy.
Soha senkire nem vágytam még annyira, mint rád.
Vallomását Hades csókkal pecsételte meg, majd ismét gyorsabban mozdult.
Egyszerre élveztek el, elnyelték egymás kiáltását.
Hades egészen addig tartotta Persephonét, míg a lába már nem reszketett, akkor
óvatosan kihúzódott belőle. Mögöttük az égbolt lángra lobbant.
– Nézd! – vezette Hades a korláthoz.
A sötét horizontot fényes tűznyaláb szelte ketté, és csillogó szikrákat hányva
veszett bele a messzeségbe.
– A lelkek visszatérnek a halandó világba – magyarázta Hades. – Reinkarnálódnak.
Persephone elámulva figyelte, ahogy egyre több és több lélek szállt fel az égbe,
tűzcsíkot hagyva maguk után.
– Gyönyörű.
Varázslat volt.
Az Alvilág lakói az alattuk lévő udvaron gyűltek össze, és amikor az utolsó lélek
is az égbe szállt, örömujjongásban törtek ki. Újraindult a zene, és folytatódott a
mulatság. Persephone azon kapta magát, hogy mosolyog. Amikor Hadesra pillantott,
a férfi is őt nézte.
– Mi az?
– Csak engedd, hogy bálványozzalak.
Persephone emlékezett rá, mit súgott bele Hades fülébe a limuzinja hátsó ülésén,
miután eljöttek a La Rose-ból. Bálványozni fogsz engem, és még csak meg sem kell
majd parancsolnom.
Bűnös és csalfa gondolat volt. Tetszett neki.
– Megengedem – felelte Persephone.
 23. fejezet
A normalitás érintése
Persephone alig várta a randevút Hadesszal.
Néhány hét telt el a Felemelkedés Bálja óta, és egyre több időt töltöttek együtt.
Amikor Persephone az Alvilágban járt, Hades mindig megkereste, elhívta sétálni,
vagy játszottak valamit, amit Persephone választott. Egyre többször fordult elő olyan
is, hogy kért dolgokat Hadestól, ezen kívül játszott az alvilági gyerekekkel, kialakított
nekik egy új játszóteret, és vacsorákat rendezett a lelkeknek és a személyzetnek.
Az ilyen pillanatoknak köszönhetően egyre szorosabb kapcsolat alakult ki Hades
és közte, Persephone pedig azon kapta magát, hogy olyan szenvedélyt érez a férfi
iránt, mint még soha. Éjszakánként úgy szeretkeztek, mintha soha többé nem látnák
egymást.
Kétségbeesetten kapaszkodtak a másikba, és Persephone rájött, hogy azért volt,
mert szavak nélkül kommunikálták az érzéseiket.
Úgy érezte, egyre jobban beleszeret az Alvilág urába.
Egyik este, egy különösen vad vetkőzős pókerjátszma után Persephone Hades
mellkasára hajtotta a fejét. A férfi elgondolkozva simogatta a haját.
– Engedd meg, hogy elvigyelek vacsorázni.
Persephone Hadesra nézett.
– Vacsorázni? Mármint… nyilvánosan?
Összerándult a gyomra, ha csak eszébe jutott a médiafelhajtás. Mióta Hades
bejelentette a Halcyon Projektet, egyre több cikk jelent meg róluk, egész Új-
Athénban. Többek között a Korinthoszi Krónikákban és az Ithakai Intrikákban is.
A legjobban azok a cikkek aggasztották Persephonét, amik igyekeztek utánajárni a
múltjának. Egyelőre elégedettek voltak azzal a kevés információval, amit találtak:
tizennyolc éves koráig otthon tanult, majd Olympiából Új-Athénba költözött, és
beiratkozott az egyetemre. Megírták, hogy újságírást tanul, az Új-Athén Hírmondónál
kapott gyakornoki állást, és akkor került kapcsolatba Hadesszal, amikor interjút
készített vele.
De csak idő kérdése volt, hogy többre legyenek kíváncsiak. Persephone jól tudta,
hiszen maga is újságíró.
– Nem kifejezetten nyilvánosan – válaszolt Hades. – De egy nyilvános étterembe
akarlak elvinni.
Persephone vonakodott, mire Hades jelentőségteljesen rápillantott.
– Ne aggódj, vigyázok rád.
Ebben Persephone nem is kételkedett. És azt is tudta, hogy az
isten sokáig sikeresen elkerülte a médiát. Ebben persze nagy segítséget nyújtott
neki, hogy képes volt láthatatlanná válni, és hogy a halandók rettegtek tőle.
– Rendben – mosolyodott el Persephone. A fenntartásai ellenére borzalmasan
romantikus volt, hogy Hades egy ilyen… normális dologra vágyott. Elvinni őt
vacsorázni.
Az óta az este óta azonban tiszta káosz lett az élete. Rengeteg feladata volt az
iskolában, a munka egyre stresszesebb lett, és folyamatosan idegenek zaklatták,
személyesen és e-mailben is. Az emberek megállították, és a kapcsolatáról
kérdezgették Hadesszal, odajöttek hozzá, amikor sétált, vagy amikor a Coffee House-
ban írt. Néhány újságíró e-mailben kért tőle interjút, mások állást ajánlottak.
Persephone rászokott arra, hogy csak naponta egyszer nyissa meg a postafiókját, és
olvasás nélkül, egyszerre törölje ki a levelek többségét. Ezúttal azonban megakadt a
szeme az egyik levél tárgyán: Tudom, hogy dugtok.
Az újságírók általában ennél valamivel hivatalosabb hangot szoktak használni.
Rettegés zubogott fel Persephone gyomrába. Megnyitotta a levelet, amelyhez több
fotót is csatoltak. A képeken ő és Hades szerepeltek. Az erkélyen készültek, a
Felemelkedés Bálja alatt. Az e-mail szövege pusztán ennyi volt: Ha nem kapom vissza
a munkámat, szétküldöm a képeket a médiának.
Adonis küldte. Persephone előkapta a telefonját, hogy felhívja. Még nem törölte
ki a számát, és ez volt a legegyszerűbb módja, hogy elérje.
Adonis felvette a telefont, de nem szólt bele, csak várta, hogy ő mondjon valamit.
– Mi a fene, Adonis? – kiáltotta Persephone. – Honnan szerezted ezeket a fotókat?
– Gondoltam, hogy tudni szeretnéd majd.
– Hades ki fog csinálni.
– Megpróbálhatja, de szerintem nem szeretné szembetalálni magát Aphrodite
haragjával.
– Te rohadék.
– Három heted van.
– És mégis hogyan szerezzem vissza a munkádat?
– Majd kitalálsz valamit. Elvégre te rúgattál ki.
– Ezt magadnak köszönheted, Adonis – sziszegte Persephone.
– Nem kellett volna ellopnod a cikkemet.
– Híressé tettelek.
– Áldozattá tettél, semmi mássá, és nem áll szándékomban újra azzá válni.
Hosszú csend állt be, majd Adonis újra megszólalt.
– Ketyeg az óra, Persephone.
Azzal letette, Persephone pedig a gondolataival viaskodva csapta le a telefont az
asztalra. A legegyszerűbb az volt, ha megkérdezi Demetrit, szándékában áll-e
visszavenni Adonist, úgyhogy felállt, és bekopogott az ajtaján.
– Van egy perced?
A főnöke felnézett a számítógépéből. Szemüvege visszatükrözte kék ingét és sárga
nyakkendőjét, amitől szinte lehetetlen volt a szemébe néznie.
– Persze, gyere csak be.
Persephone csak néhány lépést tett.
– Mi az esélye annak, hogy visszavedd Adonist?
– Becsapott, Persephone. Nincs szándékomban visszavenni őt. – Amikor
Persephone bólintott, Demetri félrebillentette a fejét. – Miért?
– Csak egy kicsit… rosszul érzem magam miatta. – A szavaknak véríze volt a
szájában.
Demetri levette a szemüvegét.
Most már látni lehetett a szemét. A tekintete aggodalommal és gyanakvással volt
tele.
– Minden rendben?
Persephone újra bólintott.
– Igen. Igen, bocsáss meg.
 Kiment Demetri irodájából, összekapkodta a holmiját, és elment. Folyamatosan a
képek jártak a fejében. Ha nyilvánosságra kerülnek, akkor kiderül, hogy minden, amit
a pletykalapok írtak, igaz.
Vagyis, nem minden.
Persephone nem igazán mondhatta azt, hogy járnak Hadesszal. Akárcsak
korábban, az egyezségük miatt most sem igazán tudta hova tenni a kapcsolatukat.
Nem beszélve arról, hogy ha a fotók nyilvánosságra kerülnek, el fognak jutni az
anyjához is, ami azt jelenti, hogy búcsút inthet Új-Athénnak. Akkor még a
médiavihartól sem kell majd tartania, mert nem lesz itt, hogy lássa. Demeter vissza
fogja zárni az üvegházba, és soha többé nem fogja szabadon engedni.
Persephone még akkor is Adonis fenyegetésén rágódott, amikor a randevúra
készülődött. Pedig élveznie kellett volna minden pillanatot. Mit tegyen? Ha
elmondaná Hadesnak, akkor pillanatok alatt véget érne az egész, de nem akarta, hogy
a holtak istene miatta rúgja össze a port egy másik istennel. Neki kell megoldania a
problémát!
Úgy döntött, csak a legvégső esetben fordul Hadeshoz. Ő lesz az ütőkártyája, amit
csak akkor fog kiteríteni, ha már nem marad más megoldás.
Gondterheltnek tűnhetett, mert amikor Hades megérkezett érte, egyből
összeráncolta a szemöldökét.
– Minden rendben?
– Igen – hazudta Persephone a lehető legvidámabb hangján.
Hades elég sokszor tette fel ezt a kérdést. Talán egy kicsit paranoiás.
– Csak sűrű napom volt.
Hades elmosolyodott.
– Akkor lazítsunk egy kicsit.
Besegítette a limuzinba, majd ő is beszállt. Antoni vezetett.
– Úrnőm – biccentett a sofőr.
– Jó újra látni, Antoni.
A küklopsz elmosolyodott.
– Ha szükségük van valamire, csak szóljanak. – Azzal felhúzta a sötétített üveget,
ami elválasztotta őket az első ülésektől.
Hadesszal olyan közel ültek egymáshoz, hogy egymáshoz simult a karjuk és a
lábuk. Az érintés felforrósította Persephone testét, ugyanakkor kényelmetlenül is
érezte magát. Előbb keresztbe tette a lábát, majd vissza. Erre Hades is felfigyelt, és
néhány pillanat múlva a combjára tette a kezét.
Persephone nem tudta, mi ütött belé – talán a napi stressz vagy a kocsiban pattogó
feszültség –, de el akart veszni a férfiban.
– Bálványozni akarlak.
Csendesen, szinte magától értetődően ejtette ki a szavakat. Mintha csak azt
kérdezte volna, hogy telt a napja, vagy az időjárásra tett volna megjegyzést. Rögtön
megérezte magán Hades tekintetét, és ő is a férfira pillantott. Az isten tekintetében
sötétség lüktetett.
– És hogyan akarsz bálványozni engem, istennő? – A hangja mély volt, és
visszafogott.
Persephone kis mosollyal térdelt le elé, és a lábai közé helyezkedett.
– Megmutassam?
Hades nagyot nyelt. Reszelős hangon szólalt meg.
– Örülnék, ha tartanál egy bemutatót.
 Persephone kigombolta Hades nadrágját, kiszabadította a férfiasságát, és
rámarkolt. Lágy tapintású, mégis kemény volt. Mozgatni kezdte a kezét, és közben
Hades szemét figyelte. A férfi ökölbe szorította a combján pihenő kezét, amikor pedig
Persephone a szájába vette, a fejét hátraejtve nyögött fel.
Ekkor megállt a kocsi.
– Bassza meg! – mordult fel Hades, és megnyomta a rádió gombját. Persephone
mélyen a torkáig engedte a farkát, nyalta és szívta. Hades akadozva szólalt meg.
– Antoni. Vezess, hajts, míg azt nem mondom, állj meg!
– Igenis, uram.
Hades felszisszent, és a fogai között szívta be a levegőt. Ujjait Persephone
fejbőrébe mélyesztette, és kioldotta a haját. Persephone – miközben a kezével is
tovább kényeztette – végighúzta a nyelvét és a fogát Hades férfiasságának hegyén.
Sós, sötét íze volt, és egyre keményebbé és vastagabbá duzzadt a szájában.
Pontosan tudta, hogy Hades mikor veszítette el teljesen a fejét, mert a nevét kezdte
ismételgetni, és a csípője megmegmozdult. Persephone megkapaszkodott az ülésben,
és már levegőt is alig kapott. Hades újra és újra a szájába lökte magát, majd a nevét
nyögve élvezett el.
Persephone minden cseppjét magába szívta, és tisztára nyalta Hades farkát.
Néhány pillanattal később a férfi felhúzta a kocsi padlójáról, szenvedélyesen
megcsókolta, majd újra elszakadt tőle.
– Akarlak.
Persephone kérdőn félrebillentette a fejét.
– És hogyan akarsz?
Hades gondolkodás nélkül válaszolt.
– Először hátulról, hogy előttem térdelj.
– És aztán?
– Aztán magamra ültetlek, és megtanítalak lovagolni, míg el nem élvezel.
– Hmm, ez tetszik.
Persephone fölé guggolt, Hades pedig ráültette a farkára. Ahogy a feszítő érzés
kitöltötte, Persephone felnyögött. Hades megmarkolta a csípőjét, és mozgatni kezdte,
amíg rá nem érzett a ritmusra. Persephone átkarolta a nyakát, és közel húzva magához
ráharapott a fülére, amikor pedig Hades felnyögött, belesúgta: – Mondd, mi sugárzik
most belőlem?
– Élet – lihegte Hades.
Benyúlt Persephone combjai közé, és addig izgatta, míg végül Persephone zihálása
kéjes sikolyba fordult. Hadesra roskadva beletemette a fejét a férfi vállgödrébe.
Nem tudta volna megmondani, meddig ültek így. Amikor Persephone lecsúszott
Hades öléből, ő rendbe szedte magát, és szólt Antoninak, hogy indulhat az étteremhez.
Antoni egy mélygarázsban állt meg, közvetlenül a lift előtt, Hades pedig kisegítette
Persephonét a limuzinból. Elővett egy kulcskártyát, lehúzta a lift olvasója előtt, majd
megnyomta a tizennégyes gombot.
– Hol vagyunk?
– A Ligetben – felelte Hades. – Az éttermemben.
– Tied a Liget? – A Liget a halandók kedvenc étterme volt Új- Athénban. Sikerét
többek között az egyedi dekorációnak és kellemes, kert inspirálta ételeinek
köszönhette. – Hogy lehet, hogy ezt senki sem tudja?
– Mert Ilias vezeti. És mindenki úgy tudja, hogy az övé.
 A lift a tetőszinten nyílt ki, Persephone pedig elámulva nézett körbe. A Liget teteje
úgy nézett ki, mint az alvilági erdők: a virágágyások között kőből kirakott ösvény
kígyózott, a fákon égősorok világítottak. Hades egy tisztásra vezette, ahol asztal és
két plüss-szék állt. A fákról lógó fényfüzérek kellemesen megvilágították a helyet.
– Hades, ez gyönyörű.
Hades elmosolyodva kísérte az asztalhoz, amin kenyérválogatás és egy üveg bor
várta őket. Hades mindkettőjüknek töltött, és koccintottak az estére.
Persephone régóta nem nevetett ennyit. Teljesen elfelejtette a napi gondjait,
miközben Hades történeteit hallgatta az ókori Görögországról. Amikor befejezték az
evést, sétára indultak a tető fái között.
– Hogyan szoktál kikapcsolódni?
Buta kérdésnek tűnt, de Persephone kíváncsi volt. Az elmúlt hónapok során
megfigyelte, hogy Hades szeret kártyázni, sétálni, az állatokkal játszani, de érdekelte,
hogy van-e még valami.
– Ezt hogy érted?
Persephone felnevetett.
– Mindent elmond rólad, hogy még a kérdést sem érted. Van hobbid?
– Kártyázás. Lovaglás. – Hades elgondolkozva forgatta meg az ujját a levegőben.
– Ivás.
– Esetleg olyan dolgok, amik nem ahhoz kapcsolódnak, hogy te vagy az Alvilág
ura?
– Az ivás nem kapcsolódik ahhoz, hogy én vagyok az Alvilág ura.
– De nem is hobbi. Hacsak nem vagy alkoholista.
Hades felvonta a szemöldökét.
– Mert neked mi a hobbid?
Persephone elmosolyodott, mert tudta, hogy ezzel Hades csak el akarja kerülni,
hogy magáról beszéljen, de azért válaszolt.
– Sütés.
– Sütés? Úgy érzem, ezt hamarabb meg kellett volna tudnom rólad.
– Hát, sosem kérdezted.
Csendben sétáltak tovább. Majd Hades megtorpant. Persephone visszafordult felé.
– Taníts meg – kérte Hades.
Persephone egy darabig döbbenten bámulta.
– Hogy mi?
– Taníts meg – ismételte Hades. – Sütni valamit.
Persephone önkéntelenül is felnevetett, és összehúzta a szemöldökét.
– Ne haragudj, csak elképzeltelek a konyhámban.
– Miért, olyan nehéz elképzelni?
– Hát… igen. Elvégre az Alvilág ura vagy.
– Te pedig a tavasz istennője – vágta rá Hades. – Erre a konyhádban sütögetsz
süteményeket. Akkor én miért ne tehetném meg?
Persephone képtelen volt levenni róla a szemét. Eddig nem vette észre, de valami
megváltozott közöttük. Fokozatosan történt, viszont csak most tudatosult benne.
Beleszeretett Hadesba.
Addig észre sem vette, hogy ráncolja a homlokát, míg Hades végig nem simított
rajta.
– Jól vagy?
Persephone elmosolyodott.
 – Nagyon is jól. – Lábujjhegyre állt, és csókot nyomott a férfi szájára. –
Megtanítalak.
Hades is elmosolyodott.
– Akkor, lássunk hozzá.
– Most rögtön?
– Most is épp olyan jó, mint máskor. – Persephone kinyitotta a száját, hogy
ellenkezzen, meg akarta mondani, hogy az Alvilágban nincsen megfelelő felszerelés,
de Hades megelőzte: – Gondoltam, eltölthetnénk egy kis időt a te lakásodon is.
Persephone bárgyún pislogott, Hades pedig megvonta a vállát.
– Mindig te jössz le az Alvilágba.
– Te… a Felvilágban akarsz időzni? A lakásomban?
Hades csak bámult. Igen, pontosan ezt mondta.
– Fel… fel kell készítenem Lexát az érkezésedre.
Hades bólintott.
– Legyen. Antoni majd elvisz. – Lepillantott az öltönyére. – Úgyis át kell öltöznöm.

Persephone elég könnyen meg tudta győzni Lexát, hogy fogadják estére Hadest,
süssenek valamit, és filmezzenek. Valójában a barátnője felsikított, amikor
megemlítette neki, még Jaison is kirontott a szobájukból, egy lámpával
felfegyverezve. Sötétbarna, göndör haja csak úgy csapkodott mögötte, kékesszürke
szeme fenyegetően villogott. Úgy nézett ki, mint aki kész harcba szállni. Amikor a
lányok meglátták, felnevettek.
Jaison leengedte a lámpát.
– Sikítást hallottam.
– És egy lámpával akartál megmenteni? – kérdezte Lexa.
– Ez volt a legnehezebb tárgy a kezem ügyében.
Újra felnevettek, Persephone pedig elmagyarázta, miért sikoltozott Lexa.
Jaison megdörzsölte a tarkóját.
– Azta, Hades, mi?
– Igen, Hades! – Lexa elkapta Jaison kezét. – Na gyere! Ki kell takarítanunk a
nappalit. Még azt fogja hinni, hogy parasztok vagyunk.
Persephone elmosolyodott, a másik kettő meg eltűnt a szomszédos szobában.
Jaison a lámpával a kezében.
Kitakarították a lakást, és Persephone éppen a melegítőnadrágját húzta fel, amikor
megszólalt a csengő. Annak ellenére, hogy milyen sok időt töltött Hades társaságában,
most mégis zakatolni kezdett a szíve, ahogy ajtót nyitott.
Hades fekete inget viselt, ami tökéletesen kiemelte az izmait, és laza
melegítőnadrágot. Persephonét meglepte az öltözék, a tökéletes isten még hétköznapi
ruhában is fenségesen festett.
– Eddig is volt ilyen ruhád? – mutatott a melegítőnadrágra.
Hades lepillantott, és elvigyorodott.
– Nem.
Persephone kissé szégyenkezve tessékelte be a holtak istenét. A lakás elég kicsi
volt. Hades az ajtón is csak úgy fért be, ha lehajtotta a fejét. Persephone összeráncolta
a homlokát.
– Mi az?
 – Semmi – vágta rá, majd megkerülte a férfit. Bevezette a nappaliba, ahol Lexa és
Jaison már befejezte a takarítást, és a kanapén ücsörögtek.
– Hades, ők itt Lexa, a legjobb barátnőm, és Jaison, a barátja.
Jaison csak intett, de Lexa felpattant, és átölelte Hadest.
Persephone felvonta a szemöldökét. Lenyűgözte Lexa bátorsága. Hades
reakciójából ítélve őt nem lepte meg a mozdulat, mert ő is átölelte Lexát.
– Örülök a találkozásnak.
– Ezt nem sokan mondták eddig nekem – árulta el Hades.
Lexa elhúzódott, és elvigyorodott.
– Ha továbbra is jól bánsz a barátnőmmel, akkor továbbra is örülni fogok neked.
Hades is elmosolyodott.
– Megjegyzem, Lexa Sideris – hajtott fejet. – Örömömre szolgál a találkozás.
Lexa elpirult.
Basszus, az Alvilág ura egészen elbűvölő volt.
Persephone a konyhába vezette Hadest. Neki és Lexának is aprócska volt a
helyiség, de most, hogy Hades is ott volt, még kisebbnek tűnt. A férfi feje súrolta
a plafont, de a magassága éppen kapóra jött, mert Persephonénak szüksége volt pár
dologra a felső szekrényből.
– Miért teszel mindent ilyen magasra? – vette ki Hades a szekrényekből, ami
kellett.
– Csak oda fér el. Ha nem tűnt volna fel, én nem palotában élek.
Hades jelentőségteljes pillantást vetett rá.
– Ezen változtathatunk.
Amikor minden a pultra került, Hades Persephone felé fordult.
– Mihez is kezdenél nélkülem?
– Például levettem volna magam.
Hades felhorkant.
A pultnak támaszkodott, és karba tette a kezét. Lélegzetelállító látványt nyújtott,
Persephonénak pedig nevethetnékje támadt. Végtére is az Alvilág istene állt a
konyhájában, és arra készült, hogy sütit süssön.
– Nos… Gyere akkor ide. Onnan nem fogsz látni semmit.
Hades felvonta a szemöldökét, elvigyorodott, és mögé lépett. Persephone arra nem
számított, hogy ennyire közel áll majd. Összeért a testük, Hades pedig átkarolta.
Forró, édes szája megérintette a fülét.
– Taníts!
Persephone mély levegőt vett, és megköszörülte a torkát.
– Sütéskor az a legfontosabb, hogy pontosan mérjük ki a hozzávalókat, és mindent
a megfelelő sorrendben keverjünk össze, vagy kész katasztrófa lesz az eredmény.
Hades ajka végigsimította a nyakát, a vállát. Persephone lélegzete elakadt.
– Felejtsd el. A legfontosabb, hogy figyeljünk oda arra, amit csinálunk.
Jelentőségteljesen Hadesra pillantott a válla felett, aki ártatlan arcot vágott.
Persephone odaadta neki a mérőpoharat.
– Először is, liszt.
Hades elvette a poharat, és kimérte a megfelelő mennyiségű lisztet. A karja
továbbra is Persephonét ölelte, úgy dolgozott, mintha ott sem lett volna. Pedig ott
volt, Persephone pedig érezte, hogy keményedni kezd a férfiassága.
– Aztán?
Koncentrálj!
 – Sütőpor.
Mikor minden összetevő a tálba került összekeverték. Persephone kihasználta az
alkalmat, átbújt Hades karja alatt, és keresett egy tepsit meg egy kanalat. Hadesnak
meghagyta, hogy formáljon kétcentis golyókat a tésztából, és tegye őket a tepsire.
Amint a sütik a sütőbe kerültek, Hades hirtelen felé fordult, de Persephone felkészült.
– Cukormázat is készítünk. – Összedörzsölte a kezét. Ez a legjobb rész. Hades
felvonta a szemöldökét. Láthatóan szórakoztatta a helyzet.
Persephone újra magyarázni kezdett, miközben Hades kezébe nyomott egy
habverőt.
– Mit csináljak én ezzel?
– Te fogod felverni a hozzávalókat. – Persephone porcukrot, vaníliát és
kukoricaszirupot öntött egy tálba. Aztán odalökdöste Hadest.
– Verjed!
A férfi elvigyorodott.
– Boldogan.
Amikor elkészült a cukormáz, kisebb tálkákba szedték őket, és ételfestéket adtak
hozzá. Persephone nem a legtisztábban dolgozó cukrász volt, mire befejezték a
színezést, minden ujjuk ragadt a cukormáztól.
Hades elkapta a kezét.
– Milyen az íze? – vette a szájába Persephone ujjait, és alaposan leszopogatta őket.
Felmordult. – Finom.
Persephone elpirulva húzta vissza a kezét.
Hosszú csend állt be.
– És most? – kérdezte Hades.
Összeakadt a tekintetük.
Hades két lépéssel Persephone mellett termett, megragadta a csípőjét, és felültette
a konyhapultra. Persephone felsikoltott, majd nevetni kezdett. Magához húzta a férfit,
és a dereka köré csavarta a lábát. Hades csókja éhes volt. Hátrakényszerítette
Persephone fejét, hogy még mélyebben érezzék egymást. De nem tarthatott sokáig az
élvezetük, mert Lexa lépett a konyhába, és megköszörülte a torkát.
Persephone elhúzódott Hadestól. Az isten a vállához támasztotta a homlokát.
– Lexa – motyogta Persephone. – Mizu?
– Csak meg akartam kérdezni, van-e kedvetek megnézni egy filmet.
– Mondd, hogy nincs – suttogta a fülébe Hades.
Persephone felnevetett.
– Milyen filmet?
– A titánok háborúja?
Hades felhorkant, elhúzódott Persephonétól, és Lexára nézett.
– Az új vagy a régi?
– A régi.
Hades félrebillentett fejjel gondolkozott.
– Hát jó – mondta végül, és puszit nyomott Persephone arcára. – Ha a hölgyek
megbocsátanak egy percre…
Kiment, Persephone pedig a lábát lóbálva ült a konyhapulton. Amikor Hades
hallótávolságon kívülre került, Lexa odafordult Persephonéhoz.
– Először is, ne a konyhában. Másodszor, totál beléd van zúgva!
Persephone elvörösödött.
– Elég, Lexa!
 – Csajszi, bálványoz téged.
Persephone úgy tett, mintha meg sem hallotta volna, amit mond, és hozzálátott
elpakolni.
Amikor elkészültek a sütik, kivette a sütőből, és hagyta kihűlni őket. Aztán mind
a négyen elhelyezkedtek megnézni a filmet. Persephone Hades mellé kucorodott, és
csak most, hogy egymáshoz simultak, tudatosult benne, hogy milyen furcsa
kanyarokat vett az élete, mióta megismerte az Alvilág istenét. És mégis, élete
legboldogabb pillanatait Hadesszal töltötte. Ez is egy ilyen pillanat volt. Az Alvilág
ura hajlandó volt halandó dolgokat csinálni vele. Olyan dolgokat, amiket Persephone
szeretett. És még arra is hajlandó volt, hogy megtanulja ezeket.
Persephone kuncogni kezdett, amikor eszébe jutott, hogy az
Alvilág istene ott állt a konyhájában, konyhakesztyűt húzott, és megpróbált kivenni
a tepsit a forró sütőből.
Hades karja megfeszült a vállán, és a fülébe súgott:
– Tudom ám, hogy mi jár a fejedben.
– Az ki van zárva.
– Azok után, hogy minek tettem ki magam ma este, elég sok okot adtam neked,
hogy nevess.
Nem sokkal később Persephone elaludt. Aztán arra eszmélt, hogy Hades a karjába
veszi, és a szobájába cipeli.
– Ne menj el – kérte Persephone álmosan, amikor letette az ágyára.
– Nem megyek. – Hades csókot nyomott a homlokára. – Aludj csak.
Aztán Persephone arra ébredt, hogy az isten ajka a bőrét perzseli. Felnyögve nyúlt
a férfi után. Hades olyan sürgetőn csókolta, mintha hetek óta nem találkoztak volna.
Nemsokára már az állát, a nyakát, a mellét kóstolgatta. Aztán a keze megtalálta a
pólója alját. Persephone ívbe hajlította a hátát, hogy lehúzhassa róla. Hades
félredobta, majd a kezével és a nyelvével a mellét kezdte el kényeztetni. Persephone
lerángatta magáról a nadrágot, Hades pedig a lába közé fúrta a fejét. A hüvelykujja
addig körözött a csiklóján, míg Persephone el nem vesztette az eszét.
Hades a ruháitól megszabadulva helyezkedett a combjai közé. Könnyedén
csusszant bele, a lány annyira nedves volt már. Teljesen kitöltötte. Persephone soha
nem érezte még ennyire egésznek magát.
Egymáshoz ért a homlokuk.
– Gyönyörű vagy – suttogta Hades.
– Te pedig isteni. – Persephone a fogai között szívta be a levegőt. Egyre nőtt benne
a nyomás. Minél tovább tartott az eufória, annál kevesebb uralma maradt a saját teste
fölött. – Olyan vagy, mint… mint a hatalom.
Hades először lassan csúszott előre benne, Persephone pedig beleremegett. Az
isten azonban éhezett, óvatos mozgása hamarosan felgyorsult.
Morgás tört fel a torkából, ráhajolt Persephonéra, harapta és szívta az ajkát, a
nyakát, és egyre keményebben és keményebben mozgott.
Hogy Persephone ne verje be a fejét az ágytámlába, Hades kitámasztotta magát,
mert a következő lökése az egész ágyat megrengette. Szaggatott lihegésük, lágy
nyögéseik és mohóságuk kitöltötte a csendet. Többet akartak a másikból. Persephone
bőre alatt elektromosság szikrázott, a Hades testéből áradó forróság pedig teljesen
elvette az eszét, míg végül már nem bírta tovább. Utolsó, kéjtől édes sikolya Hadest
is átbillentette. Lüktetve élvezett el benne. Minden cseppet kifacsart belőle.
 Utána csendben feküdtek. Hades izzadságtól síkos teste az övéhez simult,
Persephone légzése pedig újra lelassult. Visszatértek a gondolatai. Hades annyira
elveszítette a fejét, hogy még mindig markolta a fejtámlát.
Ahogy az isten végignézett rajta, Persephone elsírta magát.
– Persephone. – Félelem vegyült Hades hangjába. – Fájdalmat
okoztam?
– Nem – suttogta Persephone. Eltakarta a szemét. Nem okozott fájdalmat, de nem
is tudta megmondani, hogy miért sír. Reszkető lélegzetet vett. – Nem, nem okoztál
fájdalmat.
Hades fejtette le a kezét a szeméről. Letörölte a könnyeit, de nem tett fel több
kérdést, amiért Persephone hálás volt.
Hades csak odébb húzódott, szorosan magához ölelte, és magukra igazította a
takarót. Belecsókolt a hajába.
– Túlságosan is tökéletes vagy nekem.
Persephonét újra húzni kezdte az álom, de Hades hirtelen felült mellette. A hideg
megérintette Persephone bőrét.
– Bújj vissza! – fordult át félálomban.
– Takarodj a lányom mellől! – zengett végig a szobán Demeter hangja.
Persephone ettől rögtön magához tért. Felült, és magához szorította a takarót.
– Anyám!
Demeter fagyos tekintettel mérte végig. Az a pillantás semmi jót nem ígért. Csak
fájdalmat. Pusztítást. Persephone már látta is maga előtt a szalagcímeket. Az istenek
háborúja elpusztította Új- Athént.
– Hogy merészeled? – Demeter hangja megremegett, Persephone pedig nem tudta,
hogy hozzá, vagy Hadeshoz beszél. Talán mindkettőjükhöz.
Ledobta magáról a takarót, és magára húzta a hálóingét. Hades nyugodtan ült az
ágy szélén.
– Mióta?
– Semmi közöd hozzá, anyám – csattant fel Persephone.
Anyja szeme teljesen elsötétedett.
– Elfelejtetted, hol a helyed, lányom.
– Te pedig elfelejtetted, hány éves vagyok. Nem vagyok már gyerek!
– A gyerekem vagy, és elárultad a bizalmamat.
Persephone tudta, hogy mi következik. Érezte, ahogy anyja varázsereje
összesűrűsödik a levegőben.
– Ne, anyám! – kiáltotta Persephone, és Hadesra kapta a tekintetét. A férfi
feszülten, de nyugodtan nézett vissza rá, de Persephone félelme ettől sem csillapodott.
– Többé nem fogod ezt a szégyenletes halandó életet élni.
Persephone lehunyta a szemét, és összerezzent, amikor Demeter csettintett az
ujjával. Ahelyett azonban, hogy az üvegház börtönébe teleportált volna, nem történt
semmi.
Lassan kinyitotta a szemét, és kihúzta magát. Anyja szeme elkerekedett, ahogy
meglátta Persephone csuklóján az arany karperecet.
Demeter elkapta a karját, és lerántotta róla a karkötőt. Fehér bőrén szinte világított
a sötét jel.
– Mit tettél? – Demeter ezúttal Hadesra nézett.
– Ne érj hozzám! – Persephone igyekezett kiszabadulni Demeter szorításából, de
anyja keze még erősebben fogta. Persephone felsikoltott.
 – Ereszd el, Demeter! – Hades nyugodtan szólalt meg, de volt valami gyilkos fény
a szemében. Persephone látta ezt már korábban is. Hades dühös volt.
– Ne merd megmondani, hogy mit csináljak a lányommal!
Hades csettintett, mire újra az a ruha került rá, amit múlt éjjel viselt. Felállt, és
ahogy Demeter felé indult, az elengedte Persephonét. Ő azonnal elhátrált.
– A lányodat egyezség köti hozzám – magyarázta Hades. – Amíg nem teljesítette
a feltételeket, itt marad.
– Nem! – Demeter Persephone csuklójára pillantott, ő pedig tudta, hogy az anyja
bármire képes, hogy visszavigye az üvegházba. Még arra is, hogy levágja a karját. –
Le fogod venni róla a jeledet. Vedd le, Hades!
Az istent láthatóan nem hatotta meg Demeter növekvő dühe.
– Az egyezséget teljesíteni kell Demeter. Ez a sors istennőinek parancsa.
A termékenység istennője teljesen elsápadt. Persephonéra nézett.
– Hogy tehetted?
– Mit tehettem volna? Szerinted akartam én ezt, anyám?
A szeme sarkából látta, hogy Hades megrezzen.
– Mit tehettél volna? Figyelmeztettelek vele kapcsolatban! – mutatott Demeter
Hadesra. – Megmondtam, hogy tartsd magad távol az istenektől!
– Igen, aztán magamra hagytál.
Demeter felszegte a fejét.
– Szóval engem hibáztatsz? Amikor én csak meg akartalak védeni? Hát, hamarosan
számodra is kiderül az igazság, lányom.
Kinyújtotta a kezét, és megfosztotta Persephonét a varázserőtől, amit tőle kapott.
Persephone úgy érezte, mintha ezernyi tű szurkálná a testét, ahogy az isteni
megjelenését eltakaró bűbáj semmivé foszlott. A fájdalomtól levegőt se kapott,
lihegve omlott a padlóra.
– Amikor teljesítetted az egyezség feltételeit, hazajössz – mondta Demeter.
Persephone felemelte a fejét. – Soha többé nem térsz vissza a halandó világba, és soha
többé nem látod Hadest.
Azzal Demeter eltűnt.
Hades felsegítette Persephonét, és amikor kiszakadt belőle a zokogás, magához
szorította.
– Nem bántam meg, hogy a tiéd lettem. Nem úgy értettem, hogy megbántam. –
Csak ennyit tudott kinyögni Persephone.
– Tudom – csókolta le Hades a könnyeit.
Amikor kopogtak az ajtón, mind a ketten odakapták a fejüket. Lexa lépett a
szobába, és elkerekedett a szeme.
– Mi a picsa?
Persephone elhúzódott Hadestól.
– Lex – mondta. – Valamit el kell mondanom.
 24. fejezet
A fortély érintése
Lexa egészen jól fogadta a hírt, hogy az elmúlt négy évben egy istennővel élt együtt.
Érzelmei az árulás és a hitetlenkedés között ingadoztak, amit Persephone meg tudott
érteni. Lexa nagyra értékelte az igazságot, és épp most tudta meg, hogy a legjobb
barátnője hazudott arról, hogy ki is valójában.
– Miért titkoltad előlem?
– Így egyeztem meg anyámmal. És tudni akartam, milyen normális életet élni.
– Vágom. Basszus, anyád egy igazi ribanc – fakadt ki Lexa, majd összehúzta
magát, felpislogott az égre, mintha attól tartana, hogy lesújt rá egy villám. – Ki fog
nyírni, hogy ezt mondtam?
– Túlságosan dühös rám, és túlságosan gyűlöli Hadest, hogy egyáltalán rád
gondoljon.
Lexa megcsóválta a fejét. A nappaliban ültek. Akár még egy teljesen átlagos
napnak is tűnhetett volna, ha Demeter nem fosztotta volna meg a bűbájától, felfedve
ezzel isteni valóját. Szerencsére Hades kisegítette egy emberi bűbájjal.
– Még mindig nem hiszem el, hogy te vagy a tavasz istennője. Mit tudsz?
Persephone elvörösödött.
– Hát éppen ez az. Csak most tanulom használni a képességeimet. Egészen
mostanáig még csak nem is éreztem a varázserőmet. Régen én is szerettem volna
olyan lenni, mint a többi isten – vallotta be. – De miután nem fejlődtek ki a
képességeim, már csak arra vágytam, hogy egy olyan helyre kerüljek, ahol én is jó
lehetek valamiben.
Lexa Persephone kezére tette a kezét.
– Nagyon sok mindenben vagy jó, Persephone. Főleg abban, hogy istennő legyél.
Persephone felhorkant.
– Ezt meg honnan veszed? Csak most tudtad meg, hogy az vagyok.
– Onnan, hogy kedves és együttérző vagy, harcolsz azért, amiben hiszel, de
legfőképp azért, mert harcolsz az emberekért. Az isteneknek éppen ez lenne a dolguk.
Pont ezért nem árt, ha valaki emlékezteti őket erre, mert elég sokuk elfelejtette már.
– Egy pillanatra Lexa elhallgatott. – Talán ezért születtél erre a világra.
Persephone kitörölte a szeméből a könnyeket.
– Szeretlek, Lex.
– Én is szeretlek, Persephone.

Persephone nem sokat aludt a Demeter fenyegetését követő hetekben. Elképesztően

szorongott, és sokkal inkább csapdában érezte magát, mint valaha.
Ha nem teljesíti a Hadesszal kötött egyezségben foglaltakat, akkor örökre az
Alvilágban ragad. Ha viszont sikerül életet létrehoznia, akkor anyja üvegházának a
rabja lesz.
 Igaz, hogy szereti Hadest, de szeretett volna szabadon járni az Alvilág és az
emberek világa között. Szerette volna folytatni halandó életét, lediplomázni, és
elkezdeni az újságírói karrierjét. Amikor ezt elmondta Lexának, a barátnője csak
ennyit mondott: – Beszélj vele. Ő az Alvilág ura. Csak tud segíteni.
De Persephone tudta, hogy az a beszélgetés semmire se lenne jó. Hades többször
is elmondta, hogy az egyezség feltételei nem változtathatóak meg. Még Demeter
fenyegetése ellenére sem. Persephonénak két választása maradt: vagy teljesíti a
feltételeket vagy nem – vagy szabad lesz vagy nem.
A gondolatba pedig majdnem beleroppant.
Ráadásul most már Hades varázserejét használta, és bár ennek megvoltak a maga
előnyei, úgy érezte, hogy az isten folyamatosan ott van körülötte. Mindig érezte a
jelenlétét, és ez folyton arra emlékeztette, mennyire szorult a helyzete. És arra, hogy
teljesen elveszítette az eszét, amikor beleszeretett az istenbe.
Két hét volt már csak hátra az egyetemből. Vagyis két hete maradt teljesíteni Hades
szerződését.
Amikor viszont Persephone megérkezett az Acropolisba, valami nem stimmelt.
Ahogy kiszállt a liftből, Valerie már talpon volt a recepciós pult mögött, és
megállította.
– Persephone, itt egy nő, aki beszélni akar veled – súgta a fülébe. – Azt mondja,
van egy sztorija Hadesról.
Nem sok híja volt, hogy Persephone hangosan felmordult.
– Kikérdezted?
Korábban Persephone adott egy kérdéslistát Valerie-nek, ezek alapján mindenkit
ki kellett kérdeznie, aki azt állította, hogy van egy sztorija Hadesról. A legtöbben
ugyanis, akik ezzel az ürüggyel telefonáltak a szerkesztőségbe, vagy jöttek el
személyesen, csupán kíváncsi halandók, vagy szenzációhajhász újságírók voltak.
– Úgy tűnik, igazat mond. Bár szerintem álnevet használ.
Persephone oldalra billentette a fejét.
– Miből gondolod?
Valerie megvonta a vállát.
– Nem is tudom. Abból, ahogyan mondta. Mintha elgondolkozott volna rajta.
Ettől Persephone nem érezte magát magabiztosabbnak.
– Miféle nevet?
– Carol.
Fura.
– Ha szeretnéd, hogy bemenjen valaki veled hozzá, akkor mehetek én is.
– Nem. Semmi baj. De azért köszi.
Persephone eltette a holmiját, öntött magának egy kávét, és a telefonján gyorsan
átfutotta az e-mailjeit a tárgyaló felé menet.
– Szóval van egy sztorija? – nézett fel a telefonjából, ahogy belépett.
– Sztorim? Jaj nem, Lady Persephone. Egy alkut hoztam.
Persephone lefagyott. Ezer közül is megismerte volna ezt a ragyogó szőke hajat.
– Aphrodite. – Elakadt a lélegzete. Ugyan mit akarhat tőle a szerelem istennője?
– Mit keresel itt?
– Gondoltam, meglátogatlak, és megkérdezem, hogy állsz a Hadesszal kötött
egyezségeddel.
Bár rajta volt a karkötője, Persephone akaratlanul is eltakarta a csuklóját.
– Honnan tudsz erről?
 Aphrodite elmosolyodott, de a tekintetéből sütött a szánalom.
– Attól tartok, Hades a fogadásunk részévé tett téged.
Persephone gyomra fájdalmasan szorult össze, de lenyelte a torkát feszítő
gombócot.
– Fogadás?
Aphrodite összeszorította a száját.
– Látom, nem mondta el neked.
– Nem kell úgy tenned, mintha sajnálnál, Aphrodite. Csak térj a lényegre!
Az istennő arca megváltozott, sokkal vadabbá és sokkal gyönyörűbbé vált. Amikor
Persephone a Gálán látta őt, a szerelem istennőjéből magány és szomorúság sugárzott,
de ezek az érzések most az arcára is kiültek. Persephonét megdöbbentette, hogy
Aphrodite, akinek istenekkel és halandókkal is számtalan viszonya volt, magányos.
– Nocsak, nocsak. Milyen kis követelőző valaki. Talán Hades ezért imád annyira.
Persephone keze ökölbe szorult, mire Aphrodite elmosolyodott.
– Kihívtam Hadest egy kártyapartira. Csak a móka kedvéért, de ő veszített. A tét
az volt, hogy hat hónapon belül el kell érnie, hogy valaki beleszeressen.
Persephonénak kellett egy pillanat, mire felfogta, hogy Aphrodite mit is mondott.
Hades egyezséget kötött vele. Hat hónapon belül el kell érnie, hogy valaki
beleszeressen.
Persephone nagyot nyelt.
– El kell ismernem, lenyűgözött, hogy milyen gyorsan rád startolt. Alig egy órával
a fogadásunk után már belecsalt téged a szerződésetekbe. Azóta is figyelemmel
kísérem, hogy haladtok.
Persephone rá akart üvölteni Aphroditéra, hogy hazudik, de tudta, hogy minden
szava igaz.
Hades egész idő alatt csak kihasználta. Az igazság olyan hirtelen zuhant rá, hogy
összetört alatta.
Soha nem lett volna szabad azt hinnie, hogy Hades meg tud változni. A játék az
élete. Számára ez jelent mindent. És a győzelemért mindenre képes.
Még arra is, hogy összetörje a szívét.
– Sajnálom, ha fájdalmat okoztam – mondta Aphrodite. – De most már látom, hogy
tényleg elveszítettem a fogadást. – Persephone könnyes szemmel bámulta a szerelem
istennőjét. –
Tényleg szereted őt.
– Miért sajnálod? – sziszegte Persephone. – Mindig is ezt akartad.
Aphrodite megrázta a fejét.
– Mert egészen a mai napig… nem hittem a szerelemben.

Persephone sosem akart választani Demeter és Hades börtöne között. Módot akart
találni arra, hogy szabad legyen, de mivel rájött, hogy Hades csak kihasználta, döntött.
Miután Aphrodite eltűnt a tárgyalóból, rögtön döntött: egyszer és mindenkorra
véget vet a Hadesszal kötött egyezségének, és csak később néz szembe a
következményekkel. Összeszedte a holmiját, megmondta Demetrinek, hogy azonnal
el kell mennie, és buszra szállva elment a Sohaéjbe.
Amikor megjelent az Alvilágban, átvágott a mezőn, és a fekete hegyek felé indult,
hogy megkeresse a Feltámadás Forrását.
Hallgatnia kellett volna Minthére.
 Az istenekre, sosem hitte volna, hogy egyszer ezt fogja mondani.
Annyira dühös volt, hogy nem tudott józanul gondolkodni. De örült, hogy így érez,
mert tudta, hogy ha megnyugszik, akkor semmi mást nem fog érezni, csak végtelen
szomorúságot.
Mindenét odaadta Hadesnak, a testét, a szívét, az álmait.
Annyira hülye volt.
Sárm, jutott eszébe. Bizonyára ezt a képességét használta rajta.
Gondolatai végtelen spirálba kerültek, ahogy átpörgette magában az elmúlt hat
hónapot. Minden emlékben több fájdalom volt, mint az előzőben. Persephone nem
tudta felfogni, miért ölt bele Hades ennyi energiát a tervébe. Becsapta őt. Annyi
mindenkit becsapott.
És Sybil?
Az orákulum azt mondta, hogy az életük fonala összefonódott. Hogy őt és Hadest
egymásnak teremtették.
Lehet, hogy csak egy pocsék orákulum.
Persephone a könnyeivel küszködött, és annyira a gondolataiba merült, hogy alig
hallotta meg maga mögött a fű susogását. Ahogy megfordult, mozgást látott nem
messze maga előtt. A szíve zakatolni kezdett, hátratántorodott, és megbotlott
valamiben. Amikor elesett, az a valami rárontott.
Persephone összeszorította a szemét, és eltakarta az arcát. Egy hideg, nedves orr
érintette meg a kezét. Amikor kinyitotta a szemét, Hades egyik kutyája bámult rá.
Persephone felnevetett. Aztán felült, és megsimogatta a vidáman lihegő Cerberus
fejét. Amikor körbenézett, rájött, hogy az előbb a vörös labdában botlott meg.
– Hol vannak a testvéreid? – Megvakarta a kutya fülét, mire az megnyalta az arcát.
Persephone eltolta magától, majd felállt, és megkereste a labdát. – Ezt akarod?
Cerberus leült, de alig volt képes nyugton maradni.
– Hozd vissza! – kiáltotta Persephone, és eldobta a labdát. A kutya utánanyargalt,
Persephone pedig egy darabig nézte, majd újra elindult a hegy lába felé.
Minél közelebb ért, annál egyenetlenebb, kietlenebb és sziklásabb lett a talaj a
talpa alatt.
Nem sokkal később Cerberus ismét csatlakozott hozzá. A labdát a szájában
szorongatta. Nem ejtette Persephone lába elé, hanem ez előttük tornyosuló hegyet
bámulta.
– El tudsz vezetni a Feltámadás Forrásához?
A kutya ránézett. Majd futni kezdett.
Persephone követte. Fel egy meredek emelkedőn, majd be a hegyek közé. Egy
dolog volt messziről látni a hegyeket, és más volt közöttük sétálni. A fekete, kavargó
fellegek között. Villámok cikáztak, a földet mennydörgések rázták meg. Persephone
továbbra is Cerberust követte, és rettegett, hogy szem elől téveszti a kutyát. Vagy még
rosszabb – mi van, ha baja esik a jószágnak?
– Cerberus! – kiáltotta utána Persephone, amikor a kutya eltűnt a labirintus egyik
kanyarja mögött. Kézfejével letörölte a homlokáról az izzadságot. A hegyek közé
beszorult a meleg, és a forróság egyre csak nőtt.
A sarkon túl viszont Persephone megtorpant. Egy kis csermely csörgedezett a lába
előtt. De ez a csermely tűzből volt. Nyugtalanság csiklandozta végig Persephone
gerincét. Cerberus csaholni kezdett valahol előrébb, úgyhogy Persephone átugrotta
a tűzcsermelyt. Egy meredély szélén találta meg a kutyát. Alatta tűzvihar tombolt.
Elviselhetetlen hő áradt belőle, Persephone pedig hirtelen rádöbbent, hova is tévedt.
 Tartarus.
Ez itt a Phlegethon folyó volt.
– Cerberus, keress kiutat innen! – parancsolt rá a kutyára.
Az eb, mintha csak a parancsra válaszolt volna, vakkantott egyet, majd
nekiiramodott a hegybe vájt lépcsők felé. A lépcsősor sima és meredek volt, és a
szirtek közé kanyargott.
De ezzel csak még magasabbra jutott a hegyek közé.
– Cerberus!
A kutya viszont tovább loholt előre, úgyhogy Persephone követte.
A lépcsősor egy barlanghoz vezetett. A bejáratánál lámpások világítottak, de a
fényük olyan gyenge volt, hogy a lábát is alig világították meg. A barlang viszont
legalább a Phlegethon forrósága elől menedéket nyújt. Talán Cerberus tényleg
elvezeti a Feltámadás Forrásához.
Persephone éppen a gondolat végére ért, amikor kiért az üregből. Egy dús
növényzettel teli barlangba jutott. A fák ágai roskadoztak az aranyszínű gyümölcsök
alatt. A lába előtti tavacskában lévő víz úgy csillogott, mint a csillagok a tintaszín
égbolton.
Biztosan ez lesz a Feltámadás Forrása.
A tavacska közepén egy kőoszlop állt, tetején aranykupa csillogott. Persephone
nem teketóriázott, átgázolt a vízen, hogy elérje a kupát. De amint fodrozódni kezdett
a lába alatt a víz, meghallott egy hangot.
– Segítség! – nyögte a hang. – Vizet!
Persephone lefagyva nézett körül, de senkit sem látott.
– H-helló! – motyogta bele a sötétségbe.
– Az oszlop – nyögte a hang.
Persephone szíve egyre gyorsabban zakatolt, ahogy közelebb lépett az oszlophoz.
Ekkor látta meg, hogy a másik oldalához egy férfit láncoltak. Vézna volt, szinte csak
csont és bőr. Haja és szakálla hosszú, ősz, gubancos. Béklyói olyan rövidek voltak,
hogy ne érje el az oszlop tetején álló kupát. Vagy az alig karnyújtásnyira lévő
gyümölcsöket.
Persephone nagy levegőt vett, és amikor a férfi ránézett, úgy tűnt, mintha a pupillái
vérben úsznának.
– Segítség – motyogta újra. – Vizet.
– Az istenekre…
Persephone felmászott az oszlopra, levette a kupát, megmerítette a tavacskában,
és segített inni a férfinak.
– Csak lassan – figyelmeztette a nagyokat kortyoló férfit. – Még rosszul lesz.
Elhúzta tőle a kupát, a férfi pedig zihálni kezdett.
– Köszönöm.
– Ki maga?
– A nevem – mondta a férfi még mindig lihegve – Tantalus.
– Mióta van itt?
– Már nem is emlékszem. – Lassan beszélt, mintha minden erejét felemésztette
volna. – Arra ítéltek, hogy az idők végezetéig élelem és víz nélkül sínylődjek.
Persephone azon tűnődött, vajon mit követhetett el, hogy ilyen büntetéssel
sújtották.
 – Nap mint nap könyörgök e birodalom urának, hadd leljek békére Asphodelben,
de nem hallgatja meg könyörgésem. Pedig az itt töltött idő alatt rájöttem, hogy már
nem vagyok ugyanaz
az ember, mint aki idekerült.
Persephone elgondolkodott ezen. Annak ellenére, hogy mi derült ki ma Hadesról,
hitt az isten képességeiben. Hades ismerte ezt a lelket. Ha úgy gondolná, hogy a férfi
valóban megváltozott, akkor megengedné neki, hogy Asphodelben éljen.
Persephone hátrébb lépett Tantalustól. Erre a férfi szeme lángra lobbant, és
kivillantotta a fogait. Tessék, a sötétség, amit Hades látott.
– Nem hiszel nekem. – Tantalus ezúttal minden erőfeszítés nélkül szólalt meg.
– Attól tartok, nem ismerem magát eléggé. – Persephone igyekezett semlegesnek
maradni. Volt egy olyan érzése, hogy jogosan tart a férfi haragjától.
Tantalus szeméből ekkor eltűnt a düh, és bólintott.
– Bölcs vagy.
– Azt hiszem jobb, ha megyek.
– Várj! – kiáltott utána a férfi, és mocorogni kezdett. – Csak egy falat gyümölcsöt.
Persephone nagyot nyelt. Valami azt súgta neki, hogy nem lenne szabad segítenie,
de mégis azon kapta magát, hogy leszakít egy kövér, aranyszínű gyümölcsöt a fáról.
Odalépett a férfihoz, és hogy kellő távolságot tartson tőle, annyira nyújtotta ki a karját,
amennyire csak tudta. Tantalus a nyakát nyújtogatva próbálta elérni a gyümölcsöt.
Ekkor valami Persephone lábának ütközött a víz alatt.
Elveszítette az egyensúlyát, és elmerült. Mielőtt még felállhatott volna, megérezte
a mellkasán Tantalus lábát. Annak
ellenére, hogy milyen rossz bőrben volt, képes volt a víz alatt tartani, Persephone
pedig egy idő után kimerült a küszködéstől. Lecsúszott róla a bűbáj, felfedve isteni
valóját.
Amikor már nem küzdött, Tantalus levette róla a lábát.
Persephone ekkor mozdult meg.
Feltört a víz alól, de úgy érezte, mintha kátrányban úszna. Elesett, vizet fröcskölt
mindenfelé.
– Egy istennő! – hallotta Tantalus kiáltását. – Gyere csak vissza, kis istennő! Oly
régen éhezem már. Hadd kóstoljalak meg!
Persephone csak nehezen tudott felmászni a tavacska csúszós partján, lehorzsolta
a térdét a sziklákon. De nem törődött a fájdalommal, kétségbeesetten próbált minél
messzebbre kerülni az öregtől. Amikor a sötétbe borult kijárat felé rohant,
beleütközött egy testbe. Kemény kezek csaptak le a vállára.
– Ne, kérem…
– Persephone – mondta Hades, és egy lépéssel hátrébb lökte őt.
Persephone lefagyott. A férfi szemébe nézett, és nem tudta türtőztetni magát.
– Hades! – Az isten nyakába ugrott, és elsírta magát. Hades teste biztonságos, erős
és meleg volt. A holtak istene az egyik kezét a tarkójára, a másikat a hátára simította.
– Shh! – nyomott csókot a hajára. – Mit keresel te itt?
Az öregember borzalmas hangja keresztülhasította a csendet.
– Hol vagy, te kis szajha?
Hades izmai megfeszültek. Maga mögé tolta Persephonét.
Aztán elindult a barlang szája felé. Amikor csettintett, az oszlop elfordult, így
Tantalus a szeme elé került. Nem úgy tűnt, mint aki megijedt Hadestól.
Az isten intett, mire Tantalus térdre rogyott, és a láncok megfeszültek a karján.
 – Az istennőm kegyes volt hozzád. – Hades hangja hidegen verődött vissza a
falakról. – Te pedig így hálálod meg?
Tantalus zihálni kezdett, és a víz, amit Persephone adott neki, kifolyt a szájából.
Hades megindult felé, lába előtt szétnyílt a víz, így száraz lábbal tudott eljutni hozzá.
Tantalus próbált felállni, hogy enyhítse a karját feszítő fájdalmat. Mély, reszkető
levegőt vett, mely megrázta mellkasát.
– Megérdemled, hogy úgy érezz, ahogy én. Kétségbeesettnek, éhesnek és
magányosnak! – morogta.
Hades egy pillanatig csak nézte Tantalust, aztán egy szempillantás alatt
megragadta a nyakát, és felemelte a földről. Tantalus kalimpálni kezdett a lábával,
Hades azonban csak kinevette.
– Honnan tudod, hogy nem pont így éreztem századokon át, halandó? – Lassan
leolvadt róla a bűbája. Pár pillanattal később az Alvilág ura sötétségbe öltözve állt
előtte.
– Tudatlan egy halandó vagy. Eddig csupán a börtönőröd voltam. Mostantól én
szabom meg a büntetésedet, mert úgy vélem, hogy a bíráid túl kegyesek voltak. Arra
ítéllek, hogy kielégíthetetlen éhség és szomjúság kínozzon. Még azt is megengedem,
hogy elérd a gyümölcsöket és a vizet. De minden, amit a szádba veszel, tűzként
perzseli majd a torkodat.
Azzal Hades elengedte. A láncok megfeszültek, ahogy Tantalus keményen a
szikláknak csapódott. Amikor képes volt felemelni a fejét, Hadesra nézett, és úgy
mordult fel, mint egy állat. Amikor rá akart rontani az istenre, Hades csettintett,
Tantalus pedig eltűnt.
Csend ülte meg a barlangot. Hades Persephonéhoz fordult, ő pedig képtelen volt
uralkodni magán. Hátrálni kezdett, de megcsúszott a vizes köveken. Hades kapta el,
ahogy előrevetődött, és a karjaiba zárta.
– Persephone. – A hangja halk és meleg volt. Szinte könyörgés. – Kérlek, ne félj
tőlem. Te ne.
Persephone képtelen volt félrenézni. Hades gyönyörű volt, vad és hatalmas. És
becsapta őt.
Képtelen volt visszatartani a könnyeit. Zokogni kezdett, és amikor Hades átölelte,
a nyakába temette az arcát. Észre sem vette, amikor elteleportáltak, fel sem nézett,
hova kerültek, csak annyit érzett, hogy tűz ég mellettük. De a meleg sem volt képes
elűzni a testét rázó hideget. Mivel egyre jobban reszketett, Hades a fürdőbe kísérte.
Persephone hagyta, hogy levetkőztesse, hagyta, hogy magához húzza, hagyta,
hogy belépjen vele a vízbe. De képtelen volt ránézni. Hades sem szólt semmit.
Legalábbis egy darabig.
– Nem vagy jól – mondta. – Bántott téged?
Persephone nem felelt, és csukva tartotta a szemét. Abban bízott, hogy ez
megállítja a könnyeit.
– Mondd el – kérte Hades. – Kérlek!
A kérlek szóra Persephone kinyitotta nedves szemét.
– Mindent tudok Aphroditéról, Hades. – Hades arca megváltozott. Sosem látta még
ennyire döbbentnek vagy lesújtottnak. – Csak egy játék vagyok neked.
Hades összeráncolta a homlokát.
– Sosem voltál játék a számomra, Persephone.
– Az egyezségetek…
– Ennek semmi köze az egyezségünkhöz – vicsorgott, és elengedte Persephonét.
 Persephone alig tudta megtartani az egyensúlyát a vízben.
– Pedig nagyon is köze van hozzá! – csattant fel. – Az istenekre, milyen hülye
voltam! Annak ellenére, hogy börtönbe akartál zárni, azt hittem, hogy van benned
jóság!
– Börtönbe? Úgy érzed, hogy itt börtönben vagy? Ennyire rosszul bántam veled?
– Egy kedves börtönőr is börtönőr.
Hades arca elsötétedett.
– Ha börtönőrként gondolsz rám, akkor miért feküdtél le velem?
– Te jósoltad meg, hogy így lesz. – Persephone megremegett. – Élveztem, és most,
hogy vége, mindketten továbbléphetünk.
– Továbbléphetünk? – Hades hangja halálos hangsúlyra váltott. – Hát ezt akarod?
– Mindketten tudjuk, hogy ez lesz a legjobb.
– Kezdem azt hinni, hogy te semmit sem tudsz. Kezdem azt hinni, hogy nem is
gondolkozol.
Hades szavai pengeként hasították fel Persephone mellkasát.
– Hogy merészeled…
– Mit merészelek? Felhívni a figyelmedet a hülyeségeidre? Úgy csinálsz, mint
aki teljesen tehetetlen, de soha életedben nem hoztál meg egy döntést sem a saját
érdekedben. Most meg már azt is hagyod, hogy az anyád döntse el, kivel kefélsz?
– Fogd be!
– Mondd el, mit akarsz. – Hades közelebb lépett hozzá, és a medence széléhez
szorította.
Persephone félrenézett, és olyan erősen szorította össze a fogát, hogy belesajdult
az állkapcsa.
– Mondd el!
– Baszódj meg! – kiáltott fel Persephone, aztán felugrott, és Hades dereka köré
tekerte a lábát. Szenvedéllyel csókolta, ajkuk és foguk fájdalmasan ütközött
egymásnak, de egyikük sem állt le. Persephone Hades hajába túrt, majd belemarkolt
és meghúzta. Hátrafeszítette a fejét, és belecsókolt a nyakába. Néhány pillanat múlva
már kint voltak a medencéből. Persephone lenyomta Hadest a márványpadlóra, és
mélyen a farkába ült.
Testük vad lüktetésének és lihegésüknek a hangja megtöltötte a fürdőt. Ez volt
a legerotikusabb dolog, amit Persephone valaha is tett, és ahogy egyre gyorsabban
mozgott, valami elöntötte a testét. Valami, ami nem Hades testének a melege volt.
Nem tudta hova tenni, de ott lüktetett az ereiben, és végigvibrált a testén.
Hades megmarkolta a mellét és a combját, aztán felült, és a szájába vette
Persephone mellbimbóját. Az érzés gurgulázó hangot csalt elő Persephone torkából.
Magához húzta Hadest, és még gyorsabban kezdett mozogni.
– Igen – sziszegte Hades a fogai között. – Használd a testem. Keményebben.
Gyorsabban.
Ez volt az egyetlen parancs Persephone életében, amit örömmel teljesített.
Egyszerre élveztek el. Aztán Persephone egyszerűen felállt Hadesról, felkapta a
ruháit, és kiment a fürdőből. Hades meztelenül követte.
– Persephone! – kiáltott utána. Persephone nem állt meg. Öltözni is menet közben
öltözött fel. Hades káromkodott, és amikor végre utolérte, behúzta a legközelebbi
helyiségbe. A trónterembe.
Persephone a férfi felé fordult, és dühösen arrébb lökte. Hades egy centit sem
mozdult. Helyette a karjai közé zárta.
 – Tudni akarom, hogy miért. – Persephone vérében valami felizzott. Valami
mélyen a hasában égett, és amikor Hades nem válaszolt, méregként zubogott át rajta.
– Könnyű célpont voltam? Belenéztél a lelkembe, és láttad, hogy kétségbeesetten
keresem a szerelmet és hogy imádjak valakit? Azért választottál engem, mert tudtad,
hogy nem leszek képes teljesíteni a feltételeidet?
– Nem így történt.
Hades túlságosan is nyugodt volt.
– Akkor meséld el, hogy történt!
– Igen, Aphroditéval egyezséget kötöttünk, de ennek semmi köze ahhoz, amit
veled kötöttem. – Persephone karba tette a kezét, és már éppen ellenkezni akart, de
Hades folytatta. – A veled kötött egyezség feltételeit az alapján határoztam meg, amit
a lelkedben láttam. Egy nőt, akit csapdába ejtett a saját elméje.
Persephone csak bámult.
– Te nevezted teljesíthetetlennek a feltételeket. Pedig erős vagy, Persephone.
– Ne merj kigúnyolni!
– Sose tennék ilyet.
Persephone gyomra felfordult az őszinteségtől.
– Hazudsz.
Hades tekintete elsötétült.
– Sok minden vagyok, de hazug nem.
– Akkor nem hazug, hanem egy csaló, aki még büszke is erre.
– Mindig megadtam neked a válaszokat. Segítettem visszanyerni az erődet,
mégsem használod. Megmutattam az utat, amellyel magad mögött hagyhatod
anyádat, de te nem vagy hajlandó követni azt.
– Hogyan? Hogyan segítettél te nekem?
– Bálványoztalak! – kiáltotta Hades. – Megadtam neked azt, amitől az anyád
megfosztott. Híveket!
Persephone egy darabig döbbent csöndben bámult rá.
– Azt akarod mondani, hogy képes voltál rám erőltetni az egyezségedet, amikor
egyszerűen megmondhattad volna, hogy az erőmhöz hívekre van szükségem?
– Nem az erőd a lényeg, Persephone! Ez sosem a varázslatról, az illúzióról vagy a
bűbájról szólt! Hanem az önbizalomról. Arról, hogy higgy magadban!
– Ez elég kifordított gondolkodás, Hades…
– Valóban? – csattant fel Hades. – Mondd csak, ha tudtál volna arról, hogy hívekre
van szükséged, mit tettél volna? Bejelentetted volna a világnak, hogy isten vagy, hátha
követni kezdenek az emberek, és előbújik az erőd? – Persephone tudta a választ. És
Hades is. – Nem, sosem voltál képes eldönteni, hogy mit akarsz, mert anyád
boldogságát mindig a sajátod elé helyezted!
– Mielőtt megismertelek, szabad voltam, Hades.
– Azt hiszed, előttem szabad voltál? Csak annyi történt, hogy az üvegfalú celládat
egy másikra cserélted, amikor Új-Athénba jöttél.
– Miért nem vágod a fejemhez, hogy mennyire szánalmas vagyok?
– Nem így értettem…
– Nem? – vágott közbe Persephone. – Tudod mitől vagyok még szánalmasabb?
Hogy beléd szerettem. – Könnyek marták a szemét. Hades le akarta törölni őket, de
Persephone felkapta a kezét. – Ne!
 Hades keze megállt a levegőben, és sokkal nagyobb fájdalom sugárzott belőle,
mint amit Persephone egyáltalán el tudott képzelni. Kivárt egy pillanatot, hogy ne
remegjen a hangja.
– Mit kapott volna Aphrodite, ha ő nyert volna?
Hades nagyot nyelt, és mély, reszelős hangon válaszolt.
– Azt kérte, hogy az egyik hőse visszatérhessen a halálból.
Persephone összeszorította a száját, és bólintott.
– Hát, most már tudod. Szeretlek. Megérte?
– Nem erről van szó! – Persephone elfordult, de Hades utánaszólt. – Inkább hiszel
Aphrodite szavainak, mint az én tetteimnek?
Erre Persephone megállt, és újra szembefordult vele. Annyira dühös volt, hogy
beleremegett a teste. Ha arra akart célozni, hogy szereti őt, akkor ki kell mondania.
Hallania kellett, ahogy kimondja!
Hades azonban csak a fejét csóválta.
– A saját magad börtönőre vagy.
Ekkor valami elpattant Persephonéban.
Fájdalmas volt, és tűzként perzselte végig az ereit. A lábuk alatt megmozdult a
márvány. Ahogy Persephone Hades szemébe nézett, hatalmas, fekete indák törtek ki
a padlóból, és a holtak istenének csuklójára és bokájára tekeredtek.
Egy pillanatig mind a ketten döbbenten bámultak egymásra.
Életet hozott létre. Bár az a valami, ami előkúszott a földből, egyáltalán nem tűnt
élőnek. Fonnyadt volt és fekete, nem pedig gyönyörű és ragyogó. Persephone lihegett.
Az eddigiekhez képest sokkal erősebben érezte magában a varázserőt, ami tompa
fájdalommal lüktetett a testében.
Hades végignézett a csuklójára tekeredett indákon, és megfeszítette őket.
Amikor újra Persephonéra pillantott, humortalan mosolyra húzta a száját.
– Hát, Lady Persephone… úgy néz ki, ön nyert.
 25. fejezet
Az élet érintése
Persephone egészen addig nem vette le magáról az arany karperecet, amíg be nem
lépett a saját zuhanyzójába. Aztán addig állt a forró víz alatt, míg az teljesen ki nem
hűlt. Akkor a kádba roskadt. Amikor lehúzta a karperecet a csuklójáról, a jel már nem
volt ott.
Másképpen képzelte el ezt a pillanatot. Igazság szerint abban reménykedett, hogy
az erejét is elnyeri és Hadest is. Úgy képzelte, hogy mindkét világból megtarthatja
azt, ami a legjobb.
Most viszont egyik sincs a birtokában.
Tudta, hogy csak idő kérdése, mikor jelenik meg az anyja, hogy magával vigye.
Sírás fojtogatta, de sikerült visszatartania. Kiment a fürdőszobából.
A saját magad börtönőre vagy.
Hadesnak igaza volt, szavainak súlya pedig az éjszaka sötétjével együtt zuhant rá,
amitől újra sírni kezdett. Aztán valamikor – nem tudta, mikor – Lexa bemászott mellé
az ágyba, és magához ölelte. Így aludt el.
Amikor reggel felébredt, Lexa már fent volt, és őt nézte. Legjobb barátnője
kiseperte a tincseket Persephone arcából.
– Jól vagy?
– Igen – felelte csendesen.
– Akkor… vége?
Persephone bólintott. Küzdött a könnyek ellen. Belefáradt már a sírásba. A szeme
feldagadt, az orra bedugult.
– Sajnálom, Persephone – hajolt oda Lexa, és szorosan megölelte.
Persephone megvonta a vállát. Félt bármit is mondani. Félt, hogy akkor újra elsírja
magát.
Ennek ellenére másképpen érezte magát. Felerősödött benne az elhatározás, hogy
a saját kezébe veszi az életét.
Mintha csak erre a gondolatra várt volna, rezegni kezdett a telefonja. Amikor
megnézte, egy Adonistól érkezett üzenetet talált: Tik-tak.
Teljesen elfelejtette a határidőt. Holnapra kellene visszaszereznie Adonis állását.
Mivel tudta, hogy ez lehetetlen, ki kellett találnia valamit.
Ha valahogy meg tudná szerezni azokat a fotókat, akkor Adonis semmivel sem
tudná zsarolni.
– Lexa – mondta végül. – Jaison ugye programozó?
– Igen… miért?
– Van egy feladatom a számára.

Persephone a campuson, az Istenek Kertjében várt. Azért választotta Hades kertjét,

mert itt senki sem leshette vagy hallgathatta ki őket.
Reggel mindent elmondott Lexának, ami Adonisszal történt, és megkérdezte
Jaisont, hogy fel tudná-e törni a számítógépét, hogy kitörölje a zsaroláshoz használt
fotókat. Jaison gyermeki lelkesedéssel fogadta a feladatot, és nemcsak a képeket
találta meg Adonis gépén, de egy rakás más információt is. Többek között Adonis
informátorának a nevét.
Persephone telefonja rezegni kezdett, és amikor megnézte, látta, hogy Adonis írt
neki. Itt vagyok.
Amikor Persephone felnézett, Minthe és Adonis ellenkező irányból közeledtek.
Minthe közönyösen bámulta, de Adonis szeme elkerekedett.
Néhány lépésre álltak meg tőle.
– Ez meg mit keres itt? – csattant fel Minthe.
– Ez mit keres itt?
– Így nem kell kétszer elmondanom, amit akarok – mondta Persephone. – Tudom,
hogy Minthe készítette a fotókat, amivel zsarolni próbálsz. – Rezegni kezdett a
telefonja, ezért rápillantott. – Vagyis jobban mondva, próbáltál zsarolni. Ebben a
pillanatban minden készülékedet meghackeltük, és töröltük a képeket.
Adonis elsápadt, Minthe tekintete megrebbent.
– Ezt nem teheted! Ez, ez… illegális – makogott Adonis.
– Illegális? Mint a zsarolás?
Adonis ettől elhallgatott. Persephone Minthéhez fordult.
– Gondolom, most majd szaladsz beárulni – mondta a nimfa.
– Miért tennék ilyet? – kérdezte Persephone őszintén. Minthe ingerültnek tűnt.
Összepréselte a száját.
– Ne játszadozzunk egymással, istennő. Bosszúból, mi másért? Az is meglepett,
hogy nem árultad el Hadesnak, hogy én küldtelek Tartarusba.
– Istennő? – kiáltott fel Adonis, de amikor Minthe és Persephone egyszerre néztek
rá, elhallgatott.
– Jobb szeretem magam megvívni a harcaimat – mondta Persephone.
– Mivel? Szép szavakkal? – nevetett fel Minthe szarkasztikusan.
– Megértem, hogy féltékeny vagy. De nem rám kellene haragudnod. – Hanem
Hadesra. Vagy saját magára, amiért egy olyan férfi után loholt, aki nem szereti őt.
– Nem értesz te semmit! – sziszegte Minthe. – Megannyi éven át álltam Hades
mellett, erre az árnyékba szorulok, mert úgy parádézik veled a birodalmában, mintha
máris a királynője lennél!
Minthének igaza volt, nem értette a dolgot. El sem tudta képzelni, milyen lehet
egész életét – a szerelmét – olyasvalakire áldozni, aki nem viszonozza ezt.
A nimfa reszkető hangon folytatta.
– Neked kellett volna beleszeretned, nem fordítva!
Persephone összerezzent. Szóval Minthe tudott az egyezségről. Vajon Hades
mondta el neki, vagy jelen volt, amikor Aphrodite lefektette a feltételeket?
Szégyenkezve gondolt arra, hogy Minthe végignézte, ahogy beleszeret Hadesba.
Hiszen tudott az egyezségről.
– Hades nem szeret engem – mondta Persephone.
– Buta lány – rázta meg Minthe a fejét. – Ha nem látod, akkor meg sem érdemled
a szerelmét.
Persephone erein harag zubogott keresztül. Ökölbe szorította a kezét.
– Hades elárult. – Remegett a hangja.
Minthe felhorkant.
– Mégis hogyan? Mert nem mondta el, milyen egyezséget kötött Aphroditéval?
Figyelembe véve, hogy pár nap ismeretség után milyen lejárató cikket írtál róla,
engem nem lep meg, hogy nem avatott be. Valószínűleg attól félt, hogy ha rájössz,
akkor pont olyan gyerekesen fogsz reagálni, mint mindig.
Minthe vékony jégen táncolt.
– Sokkal hálásabbnak kellett volna lenned, amiért szabadon járhattál a
birodalmunkban – folytatta. – Ennél nagyobb hatalmad úgysem lesz soha.
Persephone ebben a pillanatban érezte meg, hogy milyen érzés igazán gonosznak
lenni. Mosolyra húzta a száját. Minthe hirtelen megszeppent, mintha érezte volna,
hogy valami megváltozott.
– Nem – mondta Persephone, majd egy csuklómozdulatára inda nőtt ki a földből,
és Minthe lábára tekeredett. Amikor a nimfa felsikoltott, egy újabb inda nőtt ki, és
befogta a száját, elfojtva ezzel a sikolyát is. – Ennél nagyobb hatalmam nem lesz.
Azzal csettintett egyet, és Minthe összezsugorodva dús mentabokorrá változott.
Adonis szeme elkerekedett.
– Az istenekre! Te… te…
Persephone odalépett a növényhez, kihúzta a földből, majd megfordult, és
egyszerűen ágyékon térdelte Adonist. A halandó összerogyott, majd nyöszörögve
magzatpózba kucorodott. Persephone élvezettel figyelte a szenvedését.
– Ha még egyszer fenyegetni merészelsz, megátkozlak – mondta halálos
nyugalommal.
Adonis a foga között préselte ki a szavakat:
– Nem… teheted… Aphrodite… kegyeltje…
Persephone elvigyorodott, és oldalra billentette a fejét. Adonis felsikoltott, amikor
egy vékony inda megcirógatta az arcát. Persephone ágakká változtatta a végtagjait,
melyek gyorsan lombot is növesztettek.
Adonis teljesen megfeledkezett a fájdalmáról. Ordított.
– Változtass vissza! Változtass vissza! – Amikor rájött, hogy a követelőzéssel
semmire se megy, átváltott könyörgésbe: – Kérlek! Bármit megteszek. Bármit!
– Bármit? – kérdezett vissza Persephone.
– Igen! Csak változtass vissza!
– Egy szívességet kérek. Amit majd később hajtok be.
– Amit csak akarsz! Csináld! Csináld már!
Persephone azonban nem tett semmit, és amikor Adonis rádöbbent, hogy nem
változtatja vissza, csendben maradt.
– Tudod te, mi az a bűzvirág, Adonis? – A fiú rettegve pislogott. – Ne kelljen újra
feltennem a kérdést, halandó. – Persephone ledobta magáról a bűbáját, és fenyegetően
előrelépett egyet. – Igen vagy nem?
Adonis szeme elkerekedett, és nyöszörögve arrébb kúszott.
– Nem.
– Kár. A bűzvirág egy parazita növény, aminek olyan szaga van, mint egy
oszlásnak indult holttestnek. Gondolom, most az jár az eszedben, hogy mi köze van
ennek a növénynek hozzád. Hát, annyi, hogy fogadást ajánlok. Ha még egyszer az
akarata ellenére hozzáérsz egy nőhöz, bűzvirággá foglak változtatni.
Adonis elsápadt.
– A fogadás általában azt jelenti, hogy én is kapok valamit.
Persephone megcsóválta a fejét. Ostoba halandó!
– Kapsz is. – Közelebb hajolt. – Az életedet. – A nyomaték kedvéért felmutatta
Minthét – vagyis a mentabokrot –, és végignézett a zöld leveleken. – Szépen fog
mutatni a kertemben.
 Csettintett egyet, mire Adonis visszaváltozott teljesen emberré. Megingott ugyan,
de amint képes volt felállni, Persephone sarkon fordult, és elsétált.
– Mégis ki a fene vagy te? – kiáltott utána Adonis, amikor már kellő távolságban
volt tőle.
Persephone megtorpant, és hátranézett a válla fölött.
– Persephone, a tavasz istennője – felelte, majd eltűnt.

Az anyja üvegháza pont olyan volt, mint ahogy emlékezett rá: díszes fémépület,
aminek minden oldala üvegből készült.
Olympia sűrű erdejében állt. A kétszintes épület teteje boltívben összehajolt, és
ahogy rásütött a nap, úgy csillogott, mintha aranyból lett volna.
Kár, hogy ennyire gyűlölt itt lenni, mert egyébként csodaszép volt.
Bent az anyja illata terjengett: édes és keserű, mint egy csokor vadvirág. Amikor
Persephone megérezte, rögtön zakatolni kezdett a szíve. Egy részének hiányzott az
anyja, és sajnálta, hogy a kapcsolatuk ennyire megváltozott. Sosem akart csalódást
okozni neki, de amire ennél is jobban vágyott, hogy ne legyen többé rab.
Lassan végigsétált az ösvényeken, keresztül a liliomok, violák, rózsák és orchideák
ágyásai között, majd a gyümölcsöktől roskadozó fák alatt. Mindenfelé csak úgy
nyüzsgött az élet. Az érzés pedig egyre növekedett, és egyre ismerősebbé vált
számára.
Persephone megállt az ösvény közepén, és felidézte az álmait, amiket akkor szőtt,
amikor még itt raboskodott. Ragyogó városokról, izgalmas kalandokról, szenvedélyes
szerelemről.
Mindezt megtalálta. Gyönyörű volt, bűnös és szívszorító.
És újra megtenne mindent, csak hogy újra megízlelhesse, érezhesse, átélhesse.
– Kore.
Persephone összerezzent, mint mindig, amikor az anyja a gyerekkori nevét
használta. Megfordult. Demeter alig pár lépésre állt tőle. Arca hideg és kifejezéstelen
volt.
– Anyám – bólintott kimérten Persephone.
– Kerestelek. – Demeter a csuklójára pillantott. – De látom, hogy észhez tértél, és
szabad akaratodból visszatértél hozzám.
– Valójában, anyám, azért jöttem, hogy elmondjam, tudom, mit tettél.
Anyja arckifejezése továbbra is semleges maradt.
– Tudom, hogy azért tartottál itt, és azért nem tudott senki a létezésemről, hogy
ne fejlődjön ki az erőm.
Demeter alig láthatóan felemelte a fejét.
– A saját érdekedben tettem. Mindig is a legjobbat akartam neked.
– A legjobbat – ismételte Persephone. – Az egyszer sem jutott eszedbe, hogy én
mit érzek?
– Ha hallgattál volna rám, akkor az egész meg sem történik! Csak akkor láttad
a különbséget, amikor elmentél. Ekkor változtál meg. – Demeter ezt úgy mondta,
mintha valami borzalmas dolog lenne. Mintha bánta volna, hogy mi lett belőle. És
talán így is volt.
– Tévedsz. Kalandra vágytam. Látni akartam az üvegfalon túli világot. És te ezt
tudtad. Könyörögtem neked.
Az anyja félrenézett.
 – Sosem hagytál választást…
– Nem tehettem! – csattant fel Demeter, majd mély levegőt vett. – De ez már nem
számít. Minden úgy történt, ahogy a sors istennői akarták.
– Mi?
Az anyja félrebillentette a fejét.
– Amikor megszülettél, felkerestem a sors istennőit, hogy megkérdezzem őket a
jövődről. Évszázadok óta nem született istennő, én pedig aggódtam érted. Azt
mondták, hogy az a végzeted, hogy a sötétség királynője legyél, a halál
menyasszonya. Hades felesége. Ezt nem hagyhattam. Csak egy dolgot tehettem.
Elrejtettelek, hogy biztonságban legyél.
– Nem, nem azért – mondta Persephone. – Hanem azért, hogy mindig rád legyek
szorulva, és soha ne legyél egyedül.
Egy darabig csak bámulták egymást, majd Persephone folytatta.
– Tudom, hogy nem hiszel a szerelemben, de nem volt jogod ahhoz, hogy engem
is megfossz tőle.
Demeter pislogott egyet. Meglepettnek tűnt.
– Szerelem? Nem lehetsz szerelmes Hadesba…
Persephone maga is azt kívánta, bárcsak ne lenne az, és ne érezné ezt a fájdalmat
a mellkasában.
– Látod, ez a baj azzal, hogy irányítani próbálod az életemet. Hogy tévedsz. Mindig
is tévedtél. Tudom, hogy nem az a lány vagyok, akit szerettél volna, de ezzel kell
beérned, és ha részese akarsz lenni az életemnek, akkor hagynod kell, hogy úgy éljem,
ahogy akarom.
Demeter tekintete megvillant.
– Akkor ennyi? Azért jöttél, hogy elmondd, Hadest választottad helyettem?
– Nem, azért jöttem, hogy elmondjam, megbocsátottam… mindenért.
Az anyja arcán megvetés suhant át.
– Megbocsátasz? Az én bocsánatomért kellene könyörögnöd.
Mindent megtettem érted!
– Nekem nincs szükségem a megbocsátásodra ahhoz, hogy nyugodtan éljek,
könyörögni érte pedig biztos nem fogok.
Persephone várt. Nem igazán tudta, hogy mire. Talán hogy az anyja azt mondja,
szereti? Demeter azonban semmit sem mondott, Persephone válla pedig megsüllyedt.
Teljesen kimerült érzelmileg. Semmi másra nem vágyott, csak arra, hogy olyan
emberek vegyék körül, akik úgy szeretik, ahogy van.
Belefáradt a harcba.
– Szólj, ha estleg meggondolnád magad.
Persephone csettintett, hogy elteleportáljon, de semmi sem történt. Csapdába esett.
Demeter arca elkomorodott, és ördögi mosolyra húzta a száját.
– Sajnálom, virágszálam, de nem hagyhatom, hogy elmenj. Hiszen csak most
kaptalak vissza.
– Arra kértelek, hogy hagyj élni. – Persephone hangja megremegett.
– Hagylak is. Itt, ahová tartozol.
– Nem! – Persephone keze ökölbe szorult.
– Idővel majd megérted. Örök életed hossza elnyeli majd ezt a keserű pillanatot.
Örök élet. Persephone alig kapott levegőt. Nem tudta elképzelni, hogy az
örökkévalóságig be legyen zárva ide. Egy végtelen élet, kaland, szerelem és
szenvedély nélkül.
 Ezt nem engedheti!
– Minden úgy lesz majd, mint régen – tette hozzá az anyja.
De a dolgok sosem lesznek olyanok, mint régen, Persephone pedig pontosan tudta
ezt. Megízlelte a sötétség érintését, és tudta, hogy hátralévő életében sóvárogni fog
utána.
Amikor Persephone remegni kezdett, a föld is így tett a lába alatt. Demeter
összehúzta a szemöldökét.
– Mit jelentsen ez, Kore?
Ezúttal Persephone mosolyodott el.
– Ó, anyám. Még nem érted, de minden megváltozott.
A talajt vastag, fekete szárak törték át, és addig nőttek, míg be nem törték az
üvegház tetejét, így megtörve a varázslatot, amit Demeter a börtönre vetett ki. A
szárakról ezüst indák tekeregtek le, betöltve az egész teret, szétroppantva az épület
oszlopait, összezúzva a virágokat, és elpusztítva a fákat.
– Mit művelsz? – sikoltotta túl Demeter az üvegcsörömpölés és a meghajló
fémtestek zaját.
– Kiszabadítom magam – felelte Persephone. Azzal köddé vált.
 26. fejezet
Az otthon érintése
A diplomaosztó fekete talárok meg kék-fehér bojtok forgatagával suhant el, és
bulikkal ért véget. Keserédes vége volt az egyetemnek, de amikor Persephone felsétált
a színpadra, soha nem érezte még magát annyira büszkének.
Vagy magányosabbnak.
Lexa egyre több időt töltött Jaisonnel, az anyjáról azóta nem hallott, hogy
elpusztította az üvegházat, és mióta Hadest indákkal tekerte körbe, se a Sohaéjbe, se
az Alvilágba nem tette be a lábát.
A munka volt az egyetlen, ami elterelte a figyelmét. Persephone a diplomaosztó
utáni héten már teljes munkaidőben dolgozott az Új-Athén Hírmondó oknyomozó
újságírójaként. Mindennap korán érkezett, és későn ment haza. Ha pedig volt egy kis
szabadideje, akkor az estéket azzal töltötte, hogy az Istenek Kertjében gyakorolta a
képességeit.
Egyre jobban volt, és bár egyre ösztönösebben nyúlt a varázserejéhez, azokat a
képességeit nem tudta elérni, amivel Minthét mentabokorrá változtatta, Adonis
végtagjait ágakká, és elpusztította anyja üvegházát. Ismét csak aszott indákat tudott
növeszteni. Jó lett volna gyakorolni Hecatéval.
Hiányzott neki Hecate, a lelkek, az Alvilág.
Hiányzott neki Hades.
Időnként fontolóra vette, hogy visszatér az Alvilágba, hogy meglátogassa őket.
Tudta, hogy még Hades kegyeltje, de túlságosan is félt és szégyellte magát ahhoz,
hogy lemenjen. Hogyan lenne képes megmagyarázni, hogy miért volt távol ilyen
sokáig, és hogyan bocsáthatnának meg neki?
Ahogy teltek a napok, Persephone egyre kevésbé érezte úgy, hogy vissza tudna
menni, úgyhogy folytatta a napi rutinját: munka, ebéd Lexával és Sybillel, esti séta
a parkban.
A mai napra azonban mást terveztek.
Persephone a szokásos asztalánál ült a Coffee House-ban, és az órájára pillantott.
Lexától várt üzenetet. Ezen a hétvégén volt a születésnapja, ma este pedig ünnepelni
akartak Jaisonnel, Sybillel, Aróval és Xerxesszel, és bár Persephone örült, hogy
valami felrázza a hétköznapjait, be kellett fejeznie utolsó cikkét a holtak istenéről.
Sokkal fájdalmasabb volt megírni a cikket, mint ahogyan azt képzelte. Könnyek
között, a fogát csikorgatva írt. Így aztán a cikk is csak késve jelenhetett meg.
Persephone nem számított rá, hogy érzelmileg ennyire meg fogja viselni az írás, de
úgy volt vele, hogy sok mindenen ment keresztül az elmúlt fél évben. A Hadesszal
kötött egyezség okozta stressz és aggodalom sokféleképpen kihatott az életére. Józan
esze ellenére belezúgott Hadesba, most pedig próbálta kitalálni, hogyan is tudná
összerakni széttöredezett szívének a darabkáit.
A gond az volt, hogy a darabkák már nem úgy illeszkedtek össze, mint régen.
Megváltozott.
Ez pedig egyszerre volt gyönyörű és rettenetes. Persephone átvette az irányítást a
saját élete felett, ehhez pedig meg kellett szakítania bizonyos kapcsolatokat. Már nem
azokban az emberekben bízott, mint akikben fél éve.
 A legfájdalmasabb az anyja árulása volt, és hogy azóta se kereste. Miután
elpusztította az üvegházat, Demeter még csak felé sem nézett. Persephone még abban
sem volt biztos, hogy hova ment az anyja, de gyanította, hogy Olympiába.
Bármi is történt, azt hitte, hogy megkeresi. Még ha csak egy dühös üzenetet küld is.
Ez a semmi tőrdöfés volt a szívébe.
Csipogni kezdett a telefonja. Lexa írt: Készen állsz a ma estére?
Persephone visszaírt: Naná! Döntöttél már?
Lexa még nem döntötte el, hol akar ünnepelni. Abban mindketten egyetértettek,
hogy a Sohaéj és a La Rose nem jöhet szóba.
Nem tudok dönteni a Bakkheia és A Holló között. A Bakkheia Dionysusé volt, A
Holló pedig Apollóé.
Szerinted?
Hmm. Egyértelmű, hogy A Holló.
De hiszen ki nem állhatod Apolló zenéjét.
Ez igaz volt. Persephone a fény istenének minden lemezét utálta. Nem igazán tudta,
hogy miért, valahogy idegesítette, ahogyan a szavakat kiejtette. A klubjában pedig
semmi mást nem játszottak, csak a saját zenéit.
De ez a te születésnapod, emlékeztette Persephone. A Holló pedig a te stílusod.
Akkor eldőlt. Irány A Holló! Köszi, Persephone!
Bár egyre ritkábban találkoztak, Persephone örült a barátnőjének. Lexa kivirult
Jaison mellett, ő pedig örökre adósa marad ennek a két haladónak azért, amit érte
tettek. Főleg Lexának, aki egy hétig mellette volt, miután szakítottak Hadesszal, és
gondozta Minthét, a mentabokrot, miután Persephone teljesen megfeledkezett róla,
hogy a konyhaablakba tette.
Azt tervezte, hogy visszajuttatja a nimfát az Alvilágba, és odaadja Hadesnak, de
még nem volt bátorsága eléállni.
Megírta Lexának, hogy indul, és már éppen kezdte összepakolni a holmiját, amikor
árnyék vetült rá. Amikor felnézett, ismerős, sötét, kedves szempár nézett vissza rá.
– Hecate! – Persephone felpattant, és az istennő nyakába vetette magát. – Úgy
hiányoztál!
Hecate átölelte, és mély levegőt vett a megkönnyebbüléstől.
– Te is hiányoztál, kedvesem. – Elhúzódott, majd végigmérte Persephone arcát, és
összehúzta a szemöldökét. – Mindannyiunknak.
Bűntudat hasított Persephonéba, és nagyot nyelt. Az utóbbi hetekben mindenkit
került.
– Leülsz?
– Hát hogyne. – A boszorkányság istennője leült mellé.
Persephone nem tudta levenni a szemét Hecatéról. Az istennő másképpen nézett
ki halandó álcában. A haját összefonta, és köpönyege helyett hosszú, fekete ruha volt
rajta.
– Remélem, nem zavarlak.
– Nem, csak… dolgozom.
Az istennő bólintott. Egy darabig szótlanul üldögéltek. Persephone gyűlölte ezt a
kínos csendet.
– Hogy vannak? – törte meg.
– Szomorúak – felelte Hecate, Persephone mellkasa pedig belesajdult a szóba.
– Te aztán nem kertelsz.
– Gyere vissza – kérte az istennő.
 Nem tudott Hecatéra nézni. Égett a szeme.
– Tudod, hogy nem tehetem.
– Ugyan mit számít, hogy egy egyezség miatt találtatok egymásra?
Persephone felkapta a fejét, és végre ránézett a boszorkányság istennőjére.
– Elmondta neked?
– Rákérdeztem.
– Akkor tudod, hogy megtévesztett engem.
– Valóban? Ha jól emlékszem, azt mondta, hogy a ti egyezségeteknek semmi köze
ahhoz, amit Aphroditéval kötött.
– Nem gondolhatod komolyan, hogy nem fordult meg a fejében, hogy a segítségére
lehetek az egyezségük teljesítésében.
– Biztos vagyok benne, hogy megfordult a fejében. De csak azért, mert már
szerelmes volt beléd. Rosszul tette, hogy reménykedett?
Persephonét felemésztette a csend. Hecate azért jött, hogy meggyőzze, menjen
vissza Hadeshoz?
Tudta, hogy mit válaszolna erre. De a válasz sokkal bonyolultabb volt, mint egy
sima igen.
Hecate azért jött, hogy meggyőzze, térjen vissza az Alvilágba. A királyságba,
melynek lakói királynőjüknek tekintették. Barátjuknak.
Hecaténak igaza volt. Tényleg számít, hogy egy egyezségen keresztül találtak rá a
szerelmükre? Az emberek sokféle módon beleszerethetnek egymásba.
A legnehezebben Persephone azt fogadta el, hogy amikor megmondta Hadesnak,
hogy szereti, a férfi nem mondta ugyanezt. Nem mondott semmit.
Hecate türelmesen nézte.
– Szerinted hogyan teljesítetted az egyezségeteket?
Persephone összezavarodott.
– Én… növesztettem valamit.
Nem volt szép. Még csak abban sem lehetett biztos, hogy egyáltalán növény volt,
de élt, és csak az számított.
Az istennő csóválni kezdte a fejét.
– Nem. Azzal teljesítetted az egyezséged, hogy Hadesban hoztál létre életet. Hogy
életet vittél az Alvilágba.
Persephone félrenézett, és behunyta a szemét. Nem akarta ezt hallani.
Hecate suttogva folytatta.
– Nélküled kietlen a lelke. – Megfogta Persephone kezét. – Szereted őt?
A kérdés könnyeket csalt a szemébe. Mérgesen elmázolta őket.
– Igen! – Szipogott egyet. – Igen, azt hiszem, már a kezdetektől szeretem. Ezért
fáj ennyire.
Hades azt mondta, hogy a teljes képet nézze, hogy ne vakítsa el a szenvedélye.
Kivéve, amikor az iránta érzett szenvedélyről volt szó.
– Akkor menj vissza hozzá. Mondd el neki, hogy mi bánt, mondd meg, hogyan
lehetne helyrehozni. Nem ebben vagy a legjobb?
Persephone önkéntelenül is felnevetett, majd morogva ismét megtörölte a szemét.
– Jaj, Hecate, hiszen látni sem akar.
– Honnan tudod?
– Nem gondolod, hogy ha annyira hiányoznék neki, akkor eljött volna értem?
– Talán csak időt adott neked.
 Hecate félrenézett, le a járdára, Persephone pedig követte a tekintetét. Elakadt a
lélegzete, a szíve pedig zakatolni kezdett.
Hades alig pár méterre állt tőlük. Tetőtől talpig feketébe öltözött, és Persephone
soha nem látta még ennyire jóképűnek. Sötét, átható tekintete rajta függött, és
Persephone soha még ennyire sebezhetőnek sem látta a férfit – reménykedett, de félt.
Persephone felállt, de beletelt egy pillanatba, míg meg tudta mozdítani a lábát. Tett
pár botladozó lépést, majd rohanni kezdett. Hades nyakába ugrott, és a férfi dereka
köré tekerte a lábát. Hades magához szorította, ő pedig a vállgödrébe temette az arcát.
– Hiányoztál – suttogta Hades.
– Te is hiányoztál – ismerte be Persephone, majd elhúzódott. Először csak a
tekintetével, majd az ujjaival is végigsimította Hades arcát és szájának a vonalát. –
Sajnálom.
– Akárcsak én. – Hades ugyanúgy tanulmányozta az arcát, mint Persephone az
övét. Mintha minden porcikájának emlékét a lelkébe akarná vésni. – Szeretlek. Már
régen meg kellett volna mondanom. Már akkor éjjel meg kellett volna mondanom a
fürdőben. Mert már akkor tudtam.
Persephone elmosolyodott, ujjai a férfi hajtincseivel játszadoztak.
– Én is szeretlek.
Az ajkuk összeütközött, és Persephone úgy érezte, mintha az egész világ
megolvadna és eltűnne körülöttük. Pedig seregnyi ember fotózta és filmezte őket.
Hades húzódott el elsőnek. Persephone frusztráltan és szédülten nézett fel rá.
– Szeretném beváltani a szívességemet, istennő – sötétült el a tekintete. Persephone
szíve dörömbölni kezdett a mellkasán. – Gyere velem az Alvilágba. – Tiltakozni akart,
de Hades egy csókkal belefojtotta a szót. – Élj a két világ között – folytatta. – De ne
hagyj el minket örökre. Az én népemet, a te népedet…
engem.
Persephone visszapislogta a könnyeit. Hades megérti őt.
Megkaphatja mindkét világ legjavát. Megkaphatja őt.
Persephone kacér mosolyra húzta a száját, és végigsimította Hades ingét.
– Megjött a kedvem kártyázni.
Hades ajka megrándult, a tekintete feketévé vált.
– Póker?
– Igen.
– Mi a tét?
– A ruháid – felelte Persephone.
Azzal köddé váltak.
 Extra tartalom
Minthe, a mentabokor
Hades sötét szeme állta Persephone tekintetét, ahogy hátradőlt az obszidiánasztala
mögötti székben. Kecses ujjai eltakarták telt ajkát. Amikor Persephone belépett az
irodájába, meglepte, hogy Hades ott ült. Fél éve ismerte, de még egyszer sem látta
az asztalánál ülni.
– Ó, szóval az asztal nem csak a látszat kedvéért van. – Persephone elmosolyodott,
és egy pillanatra elfelejtette, hogy miért is jött.
Hades felvonta a szemöldökét, és tetőtől talpig végigmérte. Persephone
szándékosan öltözött fel így: vörös, testhez simuló ruhát vett fel. Vékony pántok
tartották csak a vállán, mély kivágása pedig kiemelte mellkasának ütemes
emelkedését és süllyedését. Lehet, hogy nem fair, hogy így jött ide, de úgy vélte, ezzel
talán csökkentheti a rossz hír okozta fájdalmat.
– Nagyon produktív is tudok lenni, ha úgy tartja a kedvem.
– Tényleg?
– Tényleg. És szerintem te is tudod, hogy kiválóan tudok egyszerre több dologra
figyelni.
– Hmm. Úgy tűnik, kiment a fejemből, hogy ilyen képességed is van.
Felvilágosítanál?
Hades keze ökölbe szorult, de nem mozdult. Szeme a Persephone kezében tartott
növényre siklott.
– Hoztál nekem valamit?
És ezzel tönkretette a pillanatot. Nem meglepő, Minthe már akkor is sok mindent
tönkretett, amikor még nimfa volt. Úgy tűnik, ezt a szokását növényként is
megtartotta.
Persephone letette a cserepet az asztal szélére.
– Valójában csak visszahoztam, ami a tied.
Hades összeráncolta szénfekete szeme fölött a szemöldökét.
– Szerintem emlékeznék arra, ha egy mentabokrot felejtettem volna a lakásodon.
– Na, látod pont ez az, ez a… növény, nem volt mindig növény. – Hades várt. –
Nimfa volt. Minthe.
Persephone nem tudta volna megmondani, hogy mi jár Hades fejében, de zakatolt
a szíve, és összeszorult a mellkasa. Mielőtt a Sohaéjbe teleportált, a tükör előtt
elgyakorolta, mit fog mondani. Elképzelte, hogyan masírozik fel a lépcsőn, és hogyan
ront be az irodába. Tudta, hogy gyorsan kell majd lépkednie, mert különben elszáll
a bátorsága, és hazamegy.
De épp itt volt az ideje, hogy Hades megtudja az igazságot.
A férfi viszont csendben ült. Azért ennél többet várt volna tőle Persephone.
A holtak istene pillanatnyi töprengés után szólalt meg.
– Azt akarod mondani – mutatott a mentabokorra –, hogy ez az asszisztensem?
– Igen.
Hades nem a növényt nézte, hanem őt.
– És meg tudnád mondani, hogy miért változott az asszisztensem növénnyé?
– Mert… – Persephone lesütötte a szemét. – Felbosszantott.
 Hades várt, a hallgatása kérdőn feszült Persephonénak, de mivel ő nem volt
hajlandó többet mondani, kénytelen volt megszólalni: – Mivel bosszantott fel Minthe?
Ez egy meglehetősen hosszú lista volt. Azzal, hogy túl közel állt Hadeshoz. Azzal,
hogy azt mondta, Persephone nem illik hozzá. Azzal, hogy a nimfa Tartarusba csalta.
De leginkább azzal, amikor Minthe a fejéhez vágta, hogy nincsen varázsereje.
De nem árulkodni jött.
– Az már nem számít. Elrendeztem. – Hades felvonta a szemöldökét, de mielőtt
még bármit is mondhatott volna, Persephone folytatta: – Gondoltam, megadom a
választást, hogy vissza akarod-e változtatni.
Hades ajka felfelé mozdult, a szeme felragyogott. Láthatóan jól szórakozott, amitől
Persephone szorongása némileg csökkent.
– Azt kívánod, hogy én hozzam meg ezt a döntést?
– Elvégre a te asszisztensed.
Hades félrebillentette a fejét, és végigmérte. Nyilván azon gondolkodott, hogyan
tovább, amitől Persephonét elfogta az idegesség. Aztán Hades felállt, megkerülte az
asztalt, és az ujjai közé fogva Persephone állát, hátrakényszerítette a fejét.
– Hogyan győzhetnélek meg arról, hogy mondd el az igazat? – A hangja mély,
rekedtes volt. Szenvedély rezgett benne.
– Csak nem játszani akarsz?
Hades egy pillanatig csak nézte. Persephone még mindig nem tudta megmondani,
hogy mit gondol erről az egész helyzetről. Aztán Hades a torkához préselte a száját,
majd lassan végighúzta a nyakán és állának vonalán. Persephone a férfiba
kapaszkodott, belemarkolt a zakójába, és amikor felnyögött, Hades a csípőjét
megragadva, az ősrégi obszidiánasztalhoz lökte.
– Látod, több dologgal is tudok foglalkozni – csúsztatta fel a kezét a combján, be a
ruhája alá. Megcsókolta. Fogak, nyelvek és lihegés töltötte meg a szájukat, és közben
Hades lehúzta Persephonéról a bugyiját, szétfeszítette a lábát. Ruhája majdnem
szétszakadt rajta, amikor a combjai közt összegyűlt forróság találkozott a hűvös
levegővel.
A várakozás feszülni kezdett benne, amikor Hades kaján mosollyal ránézett. Aztán
olyan hirtelen hatolt belé az ujjaival, hogy Persephone hátravetette a fejét.
Vajon Hades ezzel akarta kihúzni belőle a válaszokat?
Az ujjai mélyen és keményen mozdultak benne. Aztán kihúzta őket, és várakozóan
Persephonéra nézett. Ő zihálva nyögte ki Hades nevét.
– Tetszik? – kérdezte a férfi. Az ujjai visszacsúsztak,
Persephone pedig egy meredély szélén táncolt. Ölni is tudott volna azért, hogy
lezuhanhasson.
– Igen – lihegte.
– Mondd el, mit akarsz.
– Még. Keményebben – nyögte. – Gyorsabban.
Hades kihúzta az ujjait.
Fájdalmas volt a hirtelen hiánya. Persephone torkából vadállatias hang tört fel.
Hades után nyúlt, de az isten ellépett. A mellkasa gyors ütemben emelkedett és
süllyedt. Persephonén átfutott, hogy valaki talán közeledik az iroda felé, de amikor
Hades nem igyekezett eltakarni őt, tudta, hogy valami másról van szó.
– Miért hagytad abba?
– Mondd el, hogy mitől pattantál el. Mivel bosszantott fel?
Persephone csak bámult rá.
 – Hát ezt akarod játszani?
– Szerinted ez egy játék?
Persephone olyan haragra gerjedt, hogy egy pillanatra megfordult a fejében, hogy
Hadest is növénnyé változtatja. A varázsereje felbugyogott. Akkor volt a legerősebb,
amikor dühös volt. Fel akart állni az asztalról, de Hades nem engedte. A szája az
övére tapadt. Belemarkolt a hajába, és hátrafeszítette a fejét, hogy még mélyebben
csókolhassa. Persephone megdermedt. Határozottan Hades mellkasára tette a kezét.
El akarta lökni magától. De nem tudta. Nem tudott ellenállni neki.
De ezért megfizet!
Ha azt hiszi, hogy azt tehet vele, amit csak akar, akkor nagyon téved. Ha pedig azt
hiszi, hogy ellen tud állni neki, akkor még nagyobb tévedésben van!
Persephone kigombolta Hades ingét. Az ujjaival végigcirógatta a mellkasát és
kőkemény hasfalát. A nadrágjának övét. Annyira kemény volt a farka, hogy kis híján
szétfeszítette a szövetet, és amikor Persephone kiszabadította végre, Hades a szájába
nyögött. Persephone a kezébe vette, majd hátralökte Hadest. Lecsúszott az asztalról,
és addig tolta hátra, míg Hades háta neki nem ütközött a falnak.
Akkor aztán Persephone csettintett, és az Alvilágba teleportálta magukat. A kertbe,
amelyet Hades bocsátott a rendelkezésére az egyezségük megkötése után. Hades háta
nekifeszült a kőfalnak. Még mindig Persephone kezében volt a farka, és most
elmosolyodott. Imádta, hogy Hades kegyeltje.
– Persephone…
Ő újra csettintett, mire indák tekeredtek Hades bokájára és csuklójára. A férfi
tekintete elsötétedett, állkapcsa megfeszült. Fenyegetően szólalt meg: –
Persephone…
– Igen, nagyuram? – kérdezte ártatlanul.
– Mit művelsz?
Persephone rántott egyet a farkán, mire Hades zihálni kezdett.
– Mégis minek tűnik?
Dolgozni kezdett a férfiasságán, le és föl, és minden húzásnál végigsimította a
farka hegyét. Lábujjhegyre emelkedett, megcsókolta, majd végigharapdálta a nyakát.
Hades nekifeszült a kötelékeinek, de azok nem engedtek. Persephone alig várta, hogy
visszaadja a kölcsönt.
– Mondd el, mit akarsz – suttogta a fülébe, és érzékien ott is megcsípte a fogaival.
Hades morgott.
– Téged, istennő.
Persephone elhúzódott. Gonoszul mosolygott. Majd letérdelt, és a szájába vette.
Sós íz töltötte meg a száját. Egész mélyen magába engedte Hadest. A farka vége a
torkáig ért. Hades felnyögött. Persephone a férfi lábába kapaszkodott, érezte ahogyan
az izmai megfeszülnek a keze alatt. Addig kényeztette, míg Hades a szájába nem
robbant. Amikor végzett felállt, és odébb lépett.
– Kínzó érzés? – kérdezte. – Hades nem felelt, de a tekintete izzott, és az indák
még jobban megfeszültek a csuklóján. – Hogy kényeztetlek, te pedig nem tudod
viszonozni?
Persephone felemelte a ruháját, áthúzta a fején, és félredobta. Meztelenül állt
Hades elé.
– Mire vágysz?
Alábecsülte a férfi erejét. És a vágyát. Az indák elpattantak, és Hades megragadta
őt. Magához rántotta, és gondolkodás nélkül belé hatolt. Persephone felnyögött az
érzéstől. Hades olyan keményen markolt a combjába, hogy úgy érezte, mintha a
csontjait fogná. Az isten megfordult, nekinyomta Persephonét a kőfalnak, és
keményen dugni kezdte. Az éles kövek felsértették Persephone hátát, de még csak
meg sem érezte. Túlságosan lefoglalta, hogy Hadest karmolja, a hajába markoljon, és
elvesszen a testében, amely betöltötte az övét.
Hades felébresztette benne a sötétséget, egy sajgó érzést, ami folyton a kielégülés
után sóvárgott. Mindig is vágyni fog rá.
Az orgazmus olyan kemény volt, akárcsak Hades.
A férfi letérdelt a porba, és magához húzta Persephonét is. Ő remegő lábbal
kapaszkodott Hadesba, mert képtelen volt megmozdulni vagy felállni.
Csak akkor húzódott el, amikor összeszedték valamennyire magukat, és Hades
szemébe nézett.
– Többé nem fogod a szexet arra használni, hogy megkapd, amit akarsz.
Megértetted?
– Igen, királynőm. – Persephone szeme elkerekedett. – De elmondom, hogy én mit
akarok – tette hozzá Hades. – Választ, amikor kérdezlek.
Persephone elvörösödött.
– Miért? Nem bízol bennem?
– Ezt én is kérdezhetném tőled.
Persephone félrenézett.
– Nem olyan könnyű válaszolni a kérdéseidre.
– Miért? – Amikor Persephone nem válaszolt, Hades az álla alá nyúlt, és maga felé
fordította az arcát. – Szégyelled magad?
Persephone csak egy pillanattal később felelt:
– Dühös voltam, és elhamarkodott döntést hoztam, de Minthe megkérdőjelezte az
erőmet. Gondoltam, megmutatom neki, hogy mire is vagyok képes.
Hades nem mondott semmit, csak megcsókolta.
– Ha te nem bünteted meg, akkor én tettem volna meg. Azért, amiért Tartarusba
vezetett.
Persephone meglepetten nézett rá.
– Tudtad?
– Gyanítottam. De most igazoltad a gyanúmat.
Persephone rácsapott a karjára.
– Ez megtévesztés.
Hades felnevetett, majd komolyan folytatta.
– De miért védted, amikor veszélybe sodort?
– Nem védtem… csak a magam módján intéztem el. Nem akarom, hogy te vívd
meg a harcaimat, Hades.
A férfi csodálattal és elképedve nézett rá.
– Úrnőm, számomra teljesen egyértelmű, hogy nincs szüksége a segítségemre.
Hades segített neki felöltözni, és amikor elkészültek, csettintett. Minthe, a
mentabokor jelent meg a kezében.
– Na most, mihez is kezdjük vele?
– Még nem bocsátottam meg neki teljesen – ismerte be Persephone. – De szerettem
volna, ha legalább annyit megkap, hogy visszatérhet az Alvilágba.
Hades észrevett a bokron néhány elszáradt levelet.
– Ez annak köszönhető, hogy elhanyagoltad őt a fönti világban?
 – Nem! – kiáltott fel Persephone védekezően, Hades pedig felnevetett. – Ha már
ennyire tudni akarod, itt úgyis több időt töltök. Nem venném a szívemre, ha a szemem
előtt fonnyadna el.
Hades még mindig mosolyogva csókot nyomott a feje tetejére.
– Ahogy szeretnéd, kedvesem.
Segített elültetni Minthét a kies, fekete földbe. Amikor végeztek, sétára indultak
az Alvilág mezőin.
Napos idő volt, a teret megtöltötte az Alvilág furcsa, természetellenes fénye.
Magas fű és vérnarancs színű virágok vették őket körül. A háttérben sötét erdők és
fekete hegyek magasodtak. Gyönyörű volt ez a világ, szürreális és varázslatos. A
holtaknak Paradicsom, másoknak börtön. Persephonénak az egyik legkedvesebb hely.
Szörnyen hiányoztak az alvilági látogatások, de nemcsak Hades és a táj miatt,
hanem azért is, mert nem találkozhatott Hecatéval és Asphodel lelkeivel. Ők mindig
vártak rá. Ünnepelték. Királynőjüknek szólították.
Persephone megtorpant. Igyekezett leszoktatni a lelkeket arról, hogy így nevezzék,
de miért is ne tennék, ha egyszer a királyuk is így hívja őt?
– Hades… szeretném, ha többé nem hívnál…
– Úrnőnek?
– Királynőnek. – Hades arcáról semmit sem lehetett leolvasni. Persephone sietve
folytatta: – Tudom, hogy csak a szenvedély hevében…
– Komolyan gondoltam. Te vagy a királynőm. Csak neked van hatalmad felettem.
– Hades…
– Miért félsz tőle? Ettől a titulustól.
– Nem félek, csak… – Nem találta a megfelelő szavakat. – A néped már így is
királynőnek nevez, nem gondolod, hogy egy kicsit… korai még ez?
– Szóval mégiscsak félsz. Félsz, hogy nem fog működni a kapcsolatunk.
Persephonénak nem kellett felelnie. Valóban félt.
– A népem mindig is úrnőjükként fog rád gondolni, de nem a titulusod miatt, hanem
azért, ahogy velük bánsz. Akár szeretsz engem, akár nem.
Fájtak neki Hades szavai. Meg akarta mondani, hogy igenis szereti, de az isten
folytatta: – Ami pedig engem illet… mindig is te fogsz uralkodni a szívem fölött.
– Ezt nem tudhatod – motyogta Persephone. Bármennyire is szerette volna, hogy
így legyen.
– Emberöltőket vártam. – Hades ezt úgy mondta, mintha esküt tenne az összes
csillagra az égen, az összes cseppre az óceánban, az összes lélekre az univerzumban.
– Úgyhogy tudom.
Továbbsétált, Persephone pedig követte őt, egy súly nehezedett rá a vállára. Talán
nem kellett volna kételkednie a szerelmükben, de attól még félt. A félelem pedig
fekete fellegekként tornyosult a jövőjük fölött.
Az egyik ilyen felleg az anyja volt. A másik valami sokkal bonyolultabb.
Persephone istennő volt, de még mindig reménykedett abban, hogy titokban
tarthatja a világ előtt. legnagyobb probléma viszont éppen az volt, hogy a világ
mindent tudni akart Hades szeretőjéről.
Egy sziklaszirt szélén álltak meg. Alattuk ezüst fák csillogtak, mintha csak a
tajtékzó tenger hullámzana. A fakó égbolt szürkébe fordult, ahogy közeledett az
alkony. Persephone soha nem látta még az Alvilág ezen részét, és pont ezt szerette
ebben a birodalomban. Mindennap egy kaland volt.
– Gyönyörű.
 Érezte, hogy Hades őt nézi, de nem vette le a szemét az alattuk elterülő tájról.
Egyrészt azért, mert elbűvölte a látvány, másrészt azért, mert szégyellt a férfira nézni.
– Örülök, hogy tetszik – mondta Hades. – Mert a tied. Üdvözöllek Persephone
Ligetében.
Most már kénytelen volt ránézni. A döbbenet letaglózta.
– De…
– Gondoltam, szeretnél magadnak egy saját helyet. Egy helyet, ahol gyakorolhatod
az erődet. Egy helyet, mely nem emlékeztet arra… hogyan is kezdődött az
ismeretségünk.
Az alvilági kertjére utalt. Az egyezségükre.
Persephone Hades arcára simította a kezét.
– Hades, szeretem az ismeretségünk kezdetét.
A férfi fakó mosolyra húzta a száját. Nem hisz neki. Ez is fájdalmas volt.
– Igaz, hogy nem mindig szerettem itt lenni, de soha nem lennék képes gyűlölni
valamit, ami közelebb hozott hozzád.
Hades megfogta a kezét, és belecsókolt a tenyerébe. Aztán magához húzta, a testük
összesimult, mellkasuk egymásnak préselődött. Megcsókolta, és szorosan magához
ölelte, mintha csak attól félt volna, hogy Persephone köddé válik a karjaiban. Amikor
végül elhúzódott, Persephone lélegzete elállt, ujjai belekapaszkodtak a zakójába.
Hades tekintete végigperzselte, és fogadalmat tett:
– A királynőm leszel. Nem kell megkérdeznem a sors istennőit, hogy tudjam.
 Köszönöm,
hogy elolvastátok!

Őszintén remélem, hogy legalább annyira élveztétek a történet olvasását, mint én az

írását. Ha tehetitek, hagyjatok egy rövid értékelést kedvenc könyves oldalatokon. A
visszajelzés minden szerző számára nagyon fontos, és akár egy vagy két sor is
rengeteget jelenthet.
 A szerző jegyzete
Soha nem hittem volna, hogy egyszer románcot fogok írni, de valamikor tavaly
összegyűjtöttem a bátorságom. Úgy tűnt, jól illene hozzám, ha ezt a kalandot Hades
és Persephone történetének újramesélésével kezdeném.
Mindig is imádtam a görög mitológiát. Ijesztő, erőszakos, gonosz. Hades és
Persephone történetében mindig is kíváncsi voltam Persephonéra, aki egyszerre a
tavasz istennője és az Alvilág királynője. Ő, akárcsak sokan mások, egyszerre uralta
a fényt és a sötétséget.
Amikor elkezdtem írni a történetüket, rövid kis jegyzeteket készítettem. Kettejük
párbeszédének darabkáit, amik csak úgy felötlöttek bennem. Ezeket a kis részleteket
aztán elkezdtem megosztani Tumblren. Ez volt az első:

A kert a menedékem.
Az egyetlen élet ezen a borzalmas helyen. Ebben a sötét sivatagban.
A rózsák illata édes. A vadvirágoké keserű. A csillagok fényesen ragyognak.
Elmém egy hátsó szeglete azon ámuldozik, hogyan volt képes ilyen illúziót
létrehozni. Hogyan képes összeolvasztani az illatokat és a textúrákat. Mesterien bánik
az ecsetjével, pöttyöz és satíroz.
Elillan az ámulatom, és elhúzom a számat.
Hát persze hogy képes felkavarni a levegőt, és lyukakat szaggatni a sötétségen,
hogy átszűrődjön a világosság. Elvégre isten.
És a börtönőröm.
Jobbá tehetném, gondolom keserűen. Oázissá változtathatnám ezt a halott vidéket.
A levegőnek tavaszillata lehetne, a fekete vászon megtelne élénk, vibráló színekkel.
De ez ajándék lenne.
Én pedig nem vagyok ajándékozó kedvemben.
Megváltozik a levegő.
Itt van a közelben. Megtanultam megérezni. A holtak ura nem fagyos. Úgy izzik,
akár kohó egy téli estén. Kiráz a hideg, ahogy rám vetül árnyéka és megérzem illatát.
Fenyőillata van. Otthonillata.
Belemarkolok a ruhámba.
Ő testesít meg mindent, amit gyűlölök, és mindent, amit akarok.

A fenti szöveg hangulata teljesen más, mint a végső regényé, de a dinamika

ugyanaz: egy ősi isten, aki örömöt lel abban, ahogy a világát alakítja, és egy irigykedő
istennő, aki egyszerre csodálja és megveti a munkáját.
Ebből az első jelenetből fakadtak a kérdéseim, és ebből alakítottam ki a
karaktereimet. Egy olyan Persephonét formáltam meg, aki a világon mindennél
jobban vágyik a kalandra és a szenvedélyre. Kétségbeesetten vágyik arra, hogy jó
legyen valamiben, és nagyon gyorsan ítéletet mond Hades felett, akiről azt gondolja,
hogy visszaél a hatalmával, és halandókkal köt egyezségeket. Hades végül olyan
karakter lett, aki éppúgy vágyik a szenvedélyre, és belefáradt már abba, hogy egyedül
legyen. Amikor pedig Persephone kérdőre vonja, épp az ellenkezőjét teszi annak,
amire az istennő számít, és hallgat rá.
A Touch of Darkness – A sötétség érintése Hades és Persephone első története, mert
úgy tervezem, hogy jobban kibontom a kapcsolatukat. Persephonénak el kell fogadnia
a hatalmát, mind a tavasz istennőjeként, mind az Alvilág királynőjeként. Hadesnak
pedig olyan titkai vannak, melyek próbára teszik azt az új életet, amit Persephone
oldalán akar élni.
Nagyon boldog vagyok, hogy végre megoszthattam veletek Hades és Persephone
történetének saját verzióját. Remélem, éppen annyira élveztétek az olvasást, mint én
az írást.
Szeretettel,

Scarlett
 Photo © Cassi D Photography
Scarlett St. Clair
Oklahomában él pompás kutyájával. Könyvtár szakos és információs tanulmányok
mesterdiplomát szerzett. Megszállottan imádja a görög mitológiát, a rejtélyes
gyilkosságokat, a szerelmet és a túlvilági életet. Ha kíváncsi vagy a többi regényére,
szeretnéd tudni, hol és mikor dedikál, és érdekelnek más tartalmai, látogass el a
scarlettstclair.com oldalra.
 Méltatások
„Persephone és Hades történetének modern, felnőtt romantikus irodalmi
feldolgozása. Aki olvasott már hasonló könyveket, tudja, mire számíthat. Ahogy a
leírásában is olvasható, Persephone újságíró-gyakornokként próbálgatja szárnyait,
Hades pedig gyakorlatilag egy menő, gazdag üzletember. A többi borítékolható. :)
Rajtuk kívül sok görög mitológiai szereplő megjelenik, néhányan modern
átgondolásban, néhányan a klasszikus szerepükben.”
– Serenity, moly.hu

„Könnyed, nyárra való romantikus olvasmány. Tökéletes kikapcsolódást nyújt,

kellően szexi ahhoz, hogy az ember tenyere alatt izzadjon néha a Kindle, de nem kell
komolyan venni, nagyon jó flow-ja van, de még pont nem guilty pleasure kategória.
(Legalábbis nekem nem az volt.) Szerintem egyébként még arra is ideális, hogy
kijöjjön valaki a reading slumpból.”
– Kristiina, moly.hu

„Rohadtul imádtam! A világa annyira egyedi, és bár az ismert történet újramesélése,

sokkal inkább arról szól, hogy a Olümposz istenei a halandók között élnek a modern
világban, rengeteg klasszikus görög utalással.”