You are on page 1of 25

XXX.

ÉVFOLYAM
2019. 4-5. SZÁM
ÁRA: 2000 FT

AAMagyar
Magyar Biokultúra Szövetségszakfolyóirata
Biokultúra Szövetség szakfolyóirata

• Greenpeace az ökogazdálkodásért
• Almaültetvények ökoművelésének hatásai
• Mit tehetünk a méhekért?
• Új módszer a varroa atka csapdázására
• Ökológiai állattartással a madarakért
• A Biovilág hírei

Barátságban a természettel, az emberrel


Vezércikk

Szép példa Őrvidékről


E sorok írója életének nagy részét Győr-Moson-Sopron megyében
töltötte egyetemistaként, vezetőként, termelőként, agrár közéleti
emberként és itt indult az élete a biogazdálkodás felé immár 30 éve.
A megye nyugati szomszédja Burgenland, ahová gyakran ellátogattunk szakmai
Tisztelt Partnereink! programok keretében remek kapcsolatot ápolva a tartomány agrárkamarájával.
Amikor a biogazdálkodás iránt érdeklődtünk, az volt a sztereotip válasz, hogy „van itt
a környéken egy hibbant pedagógus házaspár, akik kiköltöztek a városból, talán ők
Raktárfejlesztésünknek köszönhetően az idei évben zökkenőmentesen lezajlott biogazdák”. Távozásunk után meg ez volt az értékelés rólunk: „rendes emberek, csak
az áruátvétel és az új hántolóegység beüzemelésével a feldolgozási kapacitásunk ezt a bio marhaságot vernék ki a fejükből!”
a duplájára nőtt. Vajon mára hová jutottak őrvidéki barátaink?
További jó hír, hogy élénkült az ökológiai tönköly iránti kereslet, ami A mezőgazdasági területük 31%-át ökológiai gazdálkodásba vonták. Nem kön�-
tükröződött az idei felvásárlási árakban is. nyű nekik az alpesi legelőkkel, hiszen a gazdaságuk szerkezete nagyon hasonló a
Kisalföldéhez: szántókat, kertészeteket, szőlőket, gyümölcsösöket és természete-
Ezért szeretnénk tanácsolni minden termelőnknek, hogy az idei vetésterület sen gyepet is művelnek, melyen állatokat tartanak a bio előírásoknak megfelelően.
tervezésénél vegye figyelembe a megváltozott piaci körülményeket és bíztatjuk És a helyzettel mégsem teljesen elégedettek!
arra, hogy minél nagyobb területen termeljen ökológiai tönkölyt. A tartomány hivatalos honlapjáról származó hírek szerint a biogazdálkodás és
a biotermék fogyasztás fejlesztését kiemelt célként kezelik. Impozáns célkitűzéseket
Balák Kitti kolléganőnk hamarosan megkeresi Önöket a jövő évi (2019-2020) olvashatunk: a bio terület arányát hamarosan 50%-ra kívánják emelni; pár éven
termeltetési szerződésekkel kapcsolatban. belül a helyi gazdáktól vásárolt biotermékek aránya a közétkeztetésben az alapanya-
gok 100%-át fogja adni; az általános iskolákban bevezetik a „bio órát”, amely a gyer-
mekek környezettudatosságát hivatott fejleszteni. (Tizenkét pontjukat e lapszámunk
részletezi a 16. oldalon.)
Előttünk a jó példák, követni kellene őket! Adottságaink kiválóak a biogazdál-
kodásra. Talajaink még jóvátehetetlenül nem romlottak el, bár az iparszerű gazdál-
kodás fenntarthatatlanságának jeleit már mutatják. Szakembereink jól képzettek,
oktatási intézményeink – főként a felsőfokú intézmények – majd’ mindegyikében van
biogazdálkodás oktatás és ökológiai gazdálkodást szolgáló kutatás, csakúgy, mint a
kutatóintézeteinkben, illetve érezhető a támogató agrárkormányzat jelenléte is.
Tehát van mire építeni! Mégis mi hiányzik?
Hiányzik a területeket harmonikusan összefogó, a biotermelést, a környezetvédel-
met, közétkeztetést, az egészségügyet és a társadalom minden rétegét átszövő bátor
akarat! A Magyar Biokultúra Szövetség célkitűzésének tekinti, hogy szövetségeseivel
együtt a jövőben ezen még többet munkálkodjék!

Dr. Roszík Péter


info@naturgoldeurope.hu | www.naturgoldeurope.hu | +36 48/560-525 | Fax: +36 48/560-524
Biokultúra 2019/4-5 3
Ez történt, hírek
Impresszum Tartalomjegyzék

OMÉK 2019 Nagydíjas az Agrofutura Magyarország Kft.


A
A Magyar Biokultúra Szövetség Ez történt, hírek z Agrofutura Magyarország Kft. 2013-ban alakult. Több­éves
szakfolyóirata OMÉK 2019 Nagydíjas az Agrofutura Magyarország Kft. ........................................................................... 5 K+F projektet követően 2015-ben mutatta be a fejlesztett tech-
Búcsú dr. Szőke Lajostól .......................................................................................................................................... 8 nológia alapjait az OMÉK-en. Hamar egyértelművé vált, hogy a tech-
A Biovilág hírei............................................................................................................................................................... 10 nológia hiánypótló. A Talaj Humusz Menedzsment technológiával
Lapgazda: Magyar Biokultúra Szövetség 2016 óta állnak a gazdák rendelkezésére. Sikerességét mutatja, hogy
1132 Budapest, 2018 óta a KITE hivatalos kutatási programjának része, előadóként
Visegrádi u. 53. III/1. Biogazdálkodás
részt vettek a NAK által szervezett NAKAkadémia-Humusz a termő-
Kiadó: Biokontroll Hungária A hazai ökológiai (bio) gazdálkodás helyzete és középtávú versenyképessége (3.)..................... 24 föld lelke című országos előadás sorozaton és megkapták az OMÉK
Nonprofit Kft. 2019 Mezőgazdasági Növénytermesztési Nagydíját. Hazánk határain
1112 Budapest, belül és kívül több mint 100 gazda követi a módszer iránymutatásait.
Oroszvég lejtő 16. Ökovilág
www.biokontroll.hu Greenpeace az ökogazdálkodásért ................................................................................................................. 28 Az Agrofutura a biológiai alapú, agro-ökológiai szemléletű,
Felelős kiadó: dr. Roszík Péter
zártláncú, körkörös mezőgazdaság képviselője. Célunk olyan
Lapmenedzser: Pásztai Viktória technológiák átadása a gazdáknak, amellyel biológiai esz-
Érvek a bio mellett
Terjesztés: megrendelés postai úton közökre támaszkodva hatékonyan ki tudják váltani a vegy-
a kiadótól Ökológiai állattartással a madarakért .......................................................................................................... 32 szereket és a nehézgépeket a növénytermesztésben és az
Almaültetvények ökológiai művelésének hatásai .................................................................................. 33 állattartásban olyan módon, hogy a helyettesítő anyagokat
Szerkesztőség alapvetően a gazdaság állítja elő maga számára a gazdaságban Nagydíj plakett és oklevél
Alapító Méhészet
fellelhető biomasszából. Növénytermesztési szolgáltatásunk
főszerkesztő: Seléndy Szabolcs Mit tehetünk a méhekért?................................................................................................................................... 37 a Talaj Humusz Menedzsment (THM), a haszonállattartási olaj, növényvédőszer stb.) képes az eredményeit fenntartani,
Főszerkesztő: dr. Roszík Péter Új módszer a varroa atka csapdázására ......................................................................................................... 40 az Állatjólét program. A két technológia egymástól függet- miközben a humusztartalékokat feléli. Fontos felismerés,
Telefon/fax: 06-1/336-1123 lenül is képes működni, de a valós, zártláncú körkörösséget hogy a talajpusztulás oka a gazda tevékenysége, jellemző
E-mail: info@biokontroll.hu Rendezvények, események az állattartás és a növénytermesztés szoros egymásra fűzésé- mezőgazdasági gyakorlata. Innen lehet, elsősorban fejben,
A szerkesztő- Rendezvények, események itthon és a világban ....................................................................................... 41 vel vagyunk képesek elérni. A módszertanok a legsikeresebb átállítani a gazdálkodást valós biológiai alapokra.
bizottság dr. Roszík Péter (elnök) európai, amerikai és japán innovációkat ötvözik a paraszti Melyek ezek a jellemzően káros gyakorlatok? Intenzív
tagjai: Pásztai Viktória hagyomány, tudás legjavával a magyar gazdaságoknak megfe- talajmunka, mint a szántás, tárcsázás, rotálás, talajmarózás,
Tördelő- A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. hivatalos közleményei lelő, könnyen bevezethető módon. a gépek talajnyomása. A szerves anyag pótlás hiánya, keze-
szerkesztő: Mihalec Hedvig Az ökológiai gazdálkodásban felhasználhatónak tartott szerek, készítmények listája ............... 42 letlen trágya kihordása. Fekete tarlón hagyás nyárra és a téli
Nyomda: Pethő Kft. szezonra, sorközök művelése gyümölcsösökben. Vegyszerek
Minden alapja a humusz használata az intenzív gazdálkodásban különös tekintettel a
Előfizetés és ügyfélszolgálat:
nitrát alapú műtrágyákra, a gombaölőkre (ide értve a rézalapú
Cím: Biokontroll Hungária
Nonprofit Kft.
Minden talaj egészség alapja az „élő” humusz a talajban. A szerek intenzív használatát is), talajfertőtlenítő szerekre.
humuszképzés folyamatában a talajban megkötődik és stabili- Ezek a folyamatok tönkreteszik a finom mikrobiológia háló-
Telefon: 06-1/336-1123
zálódik a szén. A folyamathoz számos olyan fizikai, kémiai és zatokat és az épített talaj aggregátumokat. Alapvetően a fizi-
E-mail: info@biokontroll.hu biológiai együtthatásnak kell jelen lennie, amelyeknek zavar- kában (gépek) és a kémiában (vegyszerek) bízik és a biológiai
címlapfotó: © Járdány Bence/Greenpeace
Előfizetési talan környezetre van szüksége. Meg kell találnunk azt az utat lábra alig figyel.
díjak: 1 szám: 1 000 Ft (Kapcsolódó cikk a 28. oldalon)
és azokat az eszközöket, amellyel a meglévő humuszt stabili-
Fél év: 3 000 Ft
Egy év: 5 500 Ft zálni, illetve növelni tudjuk. A talajegészség egyensúlyi állapo-
Megjelenés: Egy évben hat lapszám jelenik meg. XXX. ÉVFOLYAM
tát a talajlakó élőlények és az élő növények közötti dinamikus TALAJ HUMUSZ MENEDZSMENT (THM) – Integ-
2019. 4-5. SZÁM

A kiadó fenntartja a jogot össze-


ÁRA: 2000 FT
együttműködés határozza meg. rált, teljesség szemléletű, biológiai alapú gazdálkodás
vont lapszámok megjelentetésére. A humusz szivacsként levegőt, vizet, tápanyagot és jóté-
Hirdetés- AAMAGYAR
MAGYAR BIOKULTÚRA SZÖVETSÉGSZAKFOLYÓIRATA
BIOKULTÚRA SZÖVETSÉG SZAKFOLYÓIRATA
kony mikrobiológiai életteret szolgáltat a növények számára. A THM program egy olyan mezőgazdasági technológia, mely-
szervező: Pásztai Viktória • Greenpeace az ökogazdálkodásért
Egy ilyen talaj természetes immunrendszere erős és stabil, nek célja a termőtalaj azon képességének visszaállítása, hogy
Telefon: 06-30/619-6926 •

Almaültetvények ökoművelésének hatásai
Mit tehetünk a méhekért?
amelyben a kórokozó élőlényeket elnyomják a jótékonyak, humuszt legyen képes előállítani a nagyüzemi viszonyok
E-mail: pasztai.viktoria@biokontroll.hu


Új módszer a varroa at ka csapdázására
Ökológiai állattartással a madarakért
folyamatos a talaj aggregátum építése, amely javítja a talaj közepette is.
• A Biovilág hírei víz- és tápanyagmegtartó, illetve feltáró képességét. Az ilyen A technológia alappillérei egy integrált, egymásra épülő,
Minden jog fenntartva! A lapból értesüléseket talaj képes a növény számára az intenzív időjárási változások egymást erősítő rendszert alkotnak:
átvenni csak a Biokultúrára való hivatkozással okozta stresszek átvészeléséhez alapot, puffert biztosítani. •• Tudásátadás: a technológiában tudatos szakember gárda
lehet. Az újságban hirdetett anyagok, eljárások
képzése (vezetőktől a gépkezelőkig).
ökológiai gazdálkodásban való alkalmazható-
ságáért felelős­séget vállalunk, a hirdetésekben, •• Tápanyag- és mikrobiológia pótlás: szerves trágya keze-
szponzorált cikkekben közölt hatékonysági Problémák a talajban lések, komposztálás, aktívan levegőztetett komposzttea,
adatokért azonban nem. mikorhizza gomba technológia, zöldtrágyázás, bioszén
A talajtömörödés, a mikrobiológiai kórokozók (bakteriá- technológia.
ISSN 0865-5189 lis, gombás, fonálférgek stb.), a károkozó rovarok és gyom- •• Növénymenedzsment: takarónövények, vetésforgó,
növények nagy számossága, a rossz vízháztartás és táp- növénytársítás, mulcshagyó rendszerek, méhlegelő
anyag szolgáltató képesség arról tanúskodnak, hogy a talaj sávok, mezővédő fasorok.
BARÁTSÁGBAN A TERMÉSZETTEL, AZ EMBERREL
önmegújító, egészség előállító képességei nem működnek. •• Talajművelés: forgatás nélküli művelés, minimum till,
A gazda csak egyre nagyobb input mennyiséggel (gép, gáz- strip till, no till, precíziós technológiák.

4 Biokultúra 2019/4-5 Biokultúra 2019/4-5 5


Ez történt, hírek Ez történt, hírek

A szerves anyag pótlása sokféleképpen történhet. Egy jól növekedésserkentésre stresszes időn, talajélet aktiváláshoz,
megválasztott és nagyra nőtt takarónövény keverék már ele- pótláshoz. A készítéséhez a gép méretválasztéka lefedi a kisker-
gendő tud lenni az ökológiai termesztésben. Ha rendelkezésre tet a nagyüzemi szántókig. Kijuttatása permetezéssel történik.
áll szerves trágya, mindenképp javasoljuk a kezelését, hogy a A talajművelésben a szükséges minimum beavatkozás elvét
trágya legjobb képességeit megkapjuk és elkerüljük a tápanyag követjük, aminek szerves része az egymenetesség a taposási
veszteséget és kórokozó kihordást. Erre három módszert is károk és a túlzott gázolaj kiadások csökkentésére. A szántást
adunk a gazdáknak. A szerves anyag visszajuttatás legmaga- alapvetően elhagyjuk, illetve a számát a rizómás alapú gyom-
sabb foka azonban a humuszkomposzt. Egy irányított, aerob, nyomás egyéb módon kezelhetetlen mértékűre történő növe-
forgatásos komposztálási módszerrel olyan komposztot, ún. kedés megoldására korlátozzuk az ökológiai gazdálkodásban.
Takarónövények
humuszkomposztot hozunk létre, amelynek tulajdonsága a Célunk a mulcson hagyás minél magasabb szinten történő
legmagasabb mikrobiológiai diverzitás, a stabilizált tápanyag használata, hogy védjük a talajfelszínt és elnyomjuk a gyo-
No till – direktvetés Humuszkomposzt és
egyéb komposztált
és a friss humusz jelenléte. mokat. A szerves anyagot csak a talaj felső 10 centiméterébe
vagy kezelt trágya A humuszkomposzt otthon előállítható, illetve a töme- dolgozzuk be. Főleg grúbereket, lazítókat használunk, a tár-
ges előállítása végre több helyen is elindult Magyarországon csázást folyamatosan vonjuk ki a gazdaságból. A bio no till is
Strip till – csökkentett is (www.extrahumuszkomposzt.hu). Kijuttatása tavasszal és lehetséges, de minden évben újra fel kell mérni a lehetőségét
Komposzt tea
menetszámú művelés
ősszel is lehetséges 2-5-10 t/ha mennyiségben. a gyomok miatt.
Az aktívan levegőztetett komposzttea is alapvető eleme a Látható, hogy a THM-nak vannak sarokpontjai, amelyek
Minimum till – csökkentett technológiának, hiszen nagyon jó ár-érték arányú, egyszerű nem hagyhatók el, de minden gazdaságra rugalmasan szab-
menetszámú művelés Bioszén és egyéb technológia. A komposzttea egy, a gazdaságban egyszerűen hatók. Természetesen használhatóak a pozitív lista anyagai,
kőzetek előállítható mikrobiológia folyadék, aminek az alapja a leg- szerei, ezek illeszthetők a THM-be. A cél az adott gazdaság
Forgatásos művelés magasabb minőségű humuszkomposzt, a Mikrobiom Katali- életképességének maximalizálása a természet törvényeinek
zátor (mikrobiális tápanyag), víz, levegő és egy erre fejlesztett legmesszemenőbb figyelembevételével. Minden további kér-
berendezés. A komposztteával talajt és lombot is kezelünk az déssel állunk a gazdálkodók szíves rendelkezésére.
év során. A pontos komposztteázási tervet az adott növény- Petró Tibor – Liptay Gábor – Szőllősi Gábor
Bio vagy extenzív állattartásból
származó (kezeletlen) állati trágya hez szabjuk. Kiválóan alkalmas tarlókezelésre szárbontáshoz, www.agrofutura.hu
Fajtaválasztás (hagyományos,
honos- és tájfajták) Kereskedelmi forgalomban kapható,
Szaporítóanyag (csak csávázatlan engedélyezett termésnövelő anyagok
vetőmag) (kb. 235 féle)

Vetésforgó, vetésváltás Kereskedelmi forgalomban kapható, enge-


Növénytársítás délyezett növényvédő szerek (kb. 109 féle)
Biológiai életterek létrehozása
(mezővédő erdősávok, méhle-
gelő szegélysávok)

THM technológiát bemutató ábra

A technológia elemei egymásra épülnek, egymást erősítik. utánpótlás, talajlazítás, mikorrhizás hálózat fenntartása stb.
Egy-egy tevékenység sok területre kihat, ezért annak elha- is cél. Ebből kiválasztunk hármat és a megfelelő keveréket beil-
gyása többszörösen is gyengíti az eredményt. Ezt az összetett- lesztjük a vetésforgóba. A keverékek lehetnek nyáriak, téliek,
séget és harmóniát mutatja a fenti ábra. kifagyóak és áttelelőek attól függően, hogy milyen takarónö-
vény terminálási és főnövény vetési stratégiát választunk. A
méhlegelő és mezővédő sávok használata kifejezetten ajánlott!
A THM technológia a gyakorlatban
Minden együttműködés alapja a talaj és a gazdálkodó megis-
merése talajmintavétel, területbejárás és sok-sok beszélgetést
követően. Az intenzív együttműködés jellemzően egy évig
tart. A technológiát az adott parcella vetésforgójára és talajfé-
leségére szabjuk és figyelembe véve a gépesítettséget, gazda-
sági célokat, lehetőségeket integráljuk a gazdaságba.
A területet mindig a következő gazdasági főnövénynek
készítjük elő. A talajmunka módját és szükségességét a vetni
kívánt főnövény gyökérzete (bojtos, karó), a talajtömörség
(talajellenállás mérővel és talajszelvény ásásával) állapota és a
terület vízmegtartó képessége határozza meg.
Minden esetben használunk takarónövényzetet két gaz-
dasági főnövény között. Ezek 3-8 féle növénykomponensből
összeállított keverékek, amelyektől valamilyen szolgáltatást
várunk el. A minimum az élő növényi gyökér és a talajt takaró
lombozat biztosítása. Ezen felül a gyomkezelés, tápanyag Búza után takarónövénnyel borított tábla augusztusban Kisújszálláson Irányított, aerob humuszkomposztálás Örményesen

6 Biokultúra 2019/4-5 Biokultúra 2019/4-5 7


Ez történt, hírek Ez történt, hírek

Búcsú dr. Szőke Lajostól Fogadja meg tanácsomat, aki úgy érzi hasonló helyzetben
van, mint én: törlessz! Adj hálát, és segíts annak, aki felnevelt
és utadra bocsájtott. Amíg nem késő…
székvezető főiskolai docensként és tanárként, később több
egyetemen és főiskolán, így Debrecenben, Nyíregyházán,
Budapesten és Keszthelyen óraadóként oktatta a szőlőter-
Nagy értéket veszítettünk. De örüljünk annak, amit eddig mesztést.

D r. Szőke Lajos 1946. december 31-én született ikertestvérével, Józseffel


együtt, akit még élete utolsó napjaiban is büszkén emlegetett. Erika nővére
is jelentős szerepet töltött be életében. Balázs, Bálint, Szilárd és Szabolcs édes-
kaptunk tőle. Örüljünk mindannak, amivel ezt a világot gaz-
dagította. Mert nem csak a családjáért tett sokat, hanem az
egész országért mindazzal a tudással, amit átadott és segí-
Korábbi – tápanyag gazdálkodással kapcsolatos kutatási
munkái alapján, mely témáját képezte egyetemi doktori és
kandidátusi dolgozatának is – részt vett a Magyar Tudomá-
apja, illetve Rita szerető nevelőapja, valamint 9 unoka szeretett nagypapája. tett több száz, vagy merem kijelenteni, több ezer embernek nyos Akadémia Talajtani és Agrokémiai Intézetével – a sza-
Mind hivatása, mind családja nagyon fontos volt számára és mindkét helyen a szakmában. Ahogy dr. Roszík Péter úr, a Biokontroll Hun- badalmi védelmet élvező – „PRO-PLANTA” tápanyag-gaz-
kitűnően megállta a helyét. Soha nem mondott nemet, mindenkit önzetlenül gária Nonprofit Kft. ügyvezetője fogalmazott: „ő a bioszőlészet dálkodási szoftver kidolgozásában. Ennek részeként a szőlő
segített ahogy csak tudott, kérni és elfogadni nem szeretett, csak adni és adni. és bioborászat szülőatyja” és tanítása még sok éven keresztül tápanyag-gazdálkodását maga szerkesztette meg.
terjedni fog mindazon könyvek által, amiket az évek során Tekintélyes nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezett.
Két héttel ezelőtt pén- Ez érvényes mind magánéletére, mind szakmai kapcsolataira, megjelentetett. Német, osztrák, cseh és szlovák szakemberekkel fejlesztették
teken én nem csak édes- úgyhogy ezt az oldalát a jelenlévők nagy része biztosan ismeri. Sokáig őrizzük emlékét és köszönjük, hogy volt nekünk! ki a „GALATI VITIS” számítógépes növényvédelmi előrejelző
apámat vesztettem el, Amit nem mindenki tud – mert a professzor úr gúnyája alól Szőke Szabolcs programot.
hanem tanáromat és sok szakmai körökben ritkán kandikált ki a humoros oldala –, azok Szívügye volt a környezetvédelem, már 30 évvel ezelőtt
***
szempontból példaké- az aranyköpései, sajátos szófordulatai, melyek eleinte nap elkezdte az ökológiai szőlőtermesztés hazai megszervezését.
pemet is, akire mindig mint nap megmosolyogtatták a családot, később viszont csa- Kedves Gyászoló Család, Barátok, Ismerősök, Kollégák! Kapcsolatot alakított ki, és együtt dolgozott a Biokultúra
felnéztem. Nem csak fel- ládi nyelvjárássá vált, hogy például mikor tisztálkodni készült, Három hete kaptam a megdöbbentő, akkor hihetetlennek Egyesülettel, számos közös pályázatot nyertek.
nevelt, megtanított biciklizni és egyéb apai feladatait látta el, ő nem fürödni ment, hanem „pocsolni”. A tévét nem kikap- tűnő hírt, hogy Lajos menthetetlenül beteg, rá három napra Dolgozataiban, tudományos és szakmai cikkeiben jól nyo-
hanem támogatott céljaimban is, szinte erején felül segített csolta, hanem „kinyomta a szemét”, amikor pedig kis nyuga- már a halálhíréről értesítettek. Nem tudtam elképzelni, hogy mon követhető kutatási eredményei, nemzetközi kapcsolatai.
és oktatott, hogy elérhessem, amit akarok. Mikor megosztot- lomra vágyott és nem akarta, hogy telefonon keressék, akkor az az egészséges, terveket szövő, és a jövőt annyira akaró A közel 400 publikációból 70 db idegen nyelven jelent meg.
tam vele álmaimat, ő azokat nem csak meghallgatta, hanem „megfojtotta” a készüléket. A Szőke családban nincs kábel, vagy ember nincs többé. Nemrég, néhány hete ajándékozott meg 15 könyvet és jegyzetet készített, mint szerző és társszerző,
továbbvitte, sajátjává tette őket és azon volt minden percben, vezeték. Itt minden ilyen és ehhez hasonló az „tyúkbél”. Bioszőlő és biobor című könyvével, amit oly szeretettel és ebből 3 idegen nyelven íródott.
hogy valóra váljanak. A kikapcsolódást számára az unokái jelentették. Nem büszkeséggel nyújtott át. Egy átlagos ember 60-as éveinek végével nyugalomba
Valóra is váltak. Mert ott volt mellettem és terelgetett. mindegyikkel volt sajnos napi kapcsolatban, de mindegyikkel Egy ilyen hír hallatán megbénul az ember, összezavarodnak vonul, pihen, emlékeiből él. Lajosnál ez másként alakult.
Akkor is mellettem volt, mikor fejembe vettem, hogy Dáni- úgy foglalkozott, mintha csak tegnap találkoztak volna. Úgy gondolatai és nem tud mással, mint a tragédiával foglalkozni. Szőke Bio KFT néven családi vállalkozást alapított, amelynek
ába költözök és tudta, hogy nem fogunk gyakran találkozni, játszott velük, mintha egyidősek lennének. Kirándulni, kalan- Elővettem Lajos könyvét, kinyitottam, és az első oldalon ott fő tevékenysége a kutatásfejlesztés, de ennek keretében fiával
hogy megnő a távolság közöttünk. De támogatott, mert dozni vitte őket és játékosan ismertette meg velük a természet állt: „Terbe István barátomnak őszinte tisztelettel: Lajos”. Elérzé- kertgondozást, kertfenntartást és szaktanácsadási szolgálta-
önzetlen és segítőkész volt. Még akkor is mellettem volt, csodáit. Engedte, hogy kibontakozzanak, fantáziáljanak és ez kenyültem, ami az utóbbi időben egyre gyakrabban megtör- tást is végeztek. Nem kis munkával – adatszolgáltatás céljából
mikor mindenki tudta, hogy életem legnagyobb baklövését szoros kapcsolatot alakított ki köztük. ténik velem. Belelapoztam az igényes, sok-sok színes képpel – az Országos Meteorológiai Szolgálattal és a Pannon Egye-
követem el. Édesanyámat, Évát is szerette és segítette. Átéltek együtt gazdagon illusztrált munkába és megelevenedett személye, tem Kutató Csoportjával közösen meteorológiai, obszervató-
Tőle tudom, amit tudok a szőlészetről, borászatról és – ami- sok vidám, boldog és örömteli évet, de volt köztük kihívással életpályája. Noha mindig tudtam, hogy szakmájában a leg- riumi műszereket telepített gazdaságukba.
ért a leghálásabb vagyok – a biogazdálkodásról és környezet- teli, nehézségekkel megspékelt és kudarcos is. De kitartott, jobbak közé tartozik, mégis bámulattal olvastam a kutatási Kedves Lajos!
védelemről. Mert ez vált életem mozgatórugójává és bár tudá- nem adta fel és átküzdötte magát ezeken, mert a végső cél eredményeit, publikációinak hosszú sorát, az előadásainak Végig gondolva munkádat, eredményeidet, és ha szabad a
som töredékét képezi az övének, örülök neki, hogy valamilyen lebegett a szeme előtt: másoknak segíteni, jót tenni, értéket tömegét, a kiváló kollégák és szerzőtársak nevét. kifejezést használni: életfilozófiádat, talán leginkább a követ-
formában továbbvihetem irányvonalát. teremteni. Önzetlensége már-már kihívást jelentett édes- A könyv jól tükrözi, hogy a szőlészeti szakmának teljes elhi- kező idézet kívánkozik a megemlékezés végére: „Időt kell sza-
Nagyon vigyázott rám, mikor tinédzser voltam. Más szü- anyámnak, mert mikor például szeretetét akarván kifejezni, vatottja volt. Szinte minden kutatási téma érdekelte. 1997- kítani az embertársaidra. Tégy valamit másokért, ha még olyan
lők óva intik a gyerekeiket az alkoholtól, mondván: „Nehogy fejedelmi vacsorával várta haza férjét, édesapám első gondo- ben, amikor az Országos Szőlészeti és Borászati Kutató Inté- apróságot is, olyan valamit, amiért nem jár fizetség, csupán az a
berúgjá’ fiam!” Ő viszont egy teli hátizsákkal küldött el otthon- lata az volt, hogy „azt hadd egyék a gyerekek” és megnézte van-e zetet átszervezték, és a Központot Kecskemétre telepítették, boldog érzés tölt el, hogy megtehetted.”
tól, amit borral és pálinkával pakolt meg és csak annyit fűzött valami romlásnak indult maradék amit – szójárása szerint „el akkor Lajos is átköltözött Egerből Kecskemétre. Ekkor már Kedves Gyászoló Család, Barátok és Ismerősök!
hozzá: „Ezeket igyátok legalább fiam, mert ezek jó borok!” kell pusztítani”. Ha nem volt, akkor evett a friss vacsorából egy nagy gyakorlattal rendelkezett, így az új intézetben megkapta Itt abba kellene hagynom Lajos eredményeihez képest
Mint említettem, tanárom is volt. Szó szerint. Mikor elő- „madár adagot”, viszont ha volt valami romlandó, akkor sike- a Szőlészeti Főosztály vezetését. Az Agrotechnikai Osztály, meglehetősen szűkre és szürkére sikerült méltatást, de egy
ször ültem be az előadására közel 100 másik diákkal, elfogott rült 3 adagot is belapátolni, miután csak annyit mondott: „Na, a Szőlőnemesítési és Fajtafenntartási Osztály, a Növényélet- fontos magyarázattal tartozom Önöknek. Miért én, a ker-
egy olyan szintű büszkeség, amit bizony kontrollálnom kel- pukk!” tani Osztály, a Növényvédelmi Osztály, valamint a Szőlészeti tészeti szakma egészen más ágában tevékenykedő tartom a
lett, nehogy felugorjak és elkiáltsam magam: „Az én apukám!” Édesanyám külön köszönetét szeretné neki kifejezni az Kutatásokat kiszolgáló Központi Labor tartozott a vezetése laudációt? Lajosnak évfolyamtársa, csoporttársa, sőt a kollé-
Máskor pedig, mikor családi körben borozgattunk, kíván- összes gyermekéért, mert ahogy mondta: „Mind csodálatos!” alá. Nem csak a tápanyagokkal és azok hasznosulásával foglal- giumban 4 éven keresztül szobatársa voltam. A jelenlévőkkel,
csiságból kérdeztem tőle valamit a borról, amitől nem vártam Szerencsésnek tartom magam, hogy egy ilyen ember kozott, klónszelekciót is végzett több borszőlőfajtával. Varga Pistával, Séllyei Gabival és Takátsy Tamással, valamint
egyebet, mint egy-két mondatos választ kötetlen beszélgetés bocsájtott utamra, és azért is, mert vele lehettem nem csak Az óriási feladat mellett részt vett az Intézet Szaktanács- már közülünk 5 éve eltávozott Lisicza Pistával mindig cso-
formájában, e helyett viszont előbújt belőle a „professzor úr” a jóban, hanem a rosszban is. Sajnos nem volt időm és alkal- adói Csoportjának munkájában – talán ez volt az a tevékeny- dáltuk Lajos szorgalmát, akaratát, igyekezetét és kitartását.
és egy 5-10 perces előadást tartott a témában olyan hivatalos mam visszaadni neki mindazt, amit tőle kaptam, és néha úgy sége, ami legközelebb állt a szívéhez, egyéniségéhez: Irigyeltük azt az alázatot és tiszteletet, amit a szakmája, a sző-
és választékos nyelvezetben, hogy erősen koncentrálnom kel- érzem későn kaptam észhez, hogy törleszteni kéne, mert Egy debreceni kiszállást követő hazafelé úton mondta: „Az lészet iránt tanúsított. Egyéniségére és munkájára gondolva
lett, hogy értsem minden szavát. A második pohár bor után megérdemli. új eredményeket minél előbb kivinni az intézet falai közül a gaz- Ady sorai jutnak eszembe: „Ami fél azt ne fogadd, egészet adj és
inkább csendben maradtam, nehogy lelepleződjön előtte, El voltam túlságosan foglalva magammal, az előre haladás- daságokba és azt közérthető módon megfogalmazva átadni a ter- egészet akarj!”
hogy igazából nekem nincs minden annyira a kisujjamban, sal, a jövővel és nem néztem vissza. Nem láttam, ki és kik által mesztőknek!” Lajos! Még néhány hete nem gondoltam, hogy Tőled is
mint neki. jutottam ide. Azt hittem, ez az én érdemem – de nem. Ez nagy A laboratóriumi vizsgálatok során begyűjtött rengeteg ana- ilyen hamar és végleg el kell köszönnöm. A Te földi utad volt
Mind hivatása, mind családja nagyon fontos volt számára részben a szülők érdeme. Örülök, hogy ott lehettem édes- litikai adat és azok elemzésének birtokában, elismert szakem- rövidebb, az enyém maradt a hosszabb, s nekem jutott osz-
és mindkét területen kitűnően megállta a helyét. Soha nem apámmal betegsége kezdetén és segíthettem, ahogy tudtam, berként tekintettek rá a termesztők az egész országban. tályrészül, hogy emlékekből a család, az ismerősök, a kollégák
mondott nemet, mindenkit önzetlenül segített, ahogy csak de sajnálom, hogy nem köszöntem meg neki, és nem adtam Megunva az intézet többszöri átszervezését, az oktatói és a barátok nevében koszorút kössek számodra.
tudott, kérni és elfogadni nem szeretett, csak adni és adni. hálát azért, amit tőle kaptam. pályára lépett, előbb Gyöngyösön, majd Kecskeméten tan- Terbe István

8 Biokultúra 2019/4-5 Biokultúra 2019/4-5 9


Ez történt, hírek Ez történt, hírek

az emberekre nézve és egy új biztonsági határértéket java-


A biovilág hírei soltak, mely szűkítené az élelmiszerekben található glifozát
szermaradványok ellenőrzését.
A FIGO azonban az elővigyázatosság elvére hivatkozik,
mely azt jelenti, hogy amikor egy tevékenység veszélyt jelent
Glifozát-hírek az emberi egészségre vagy a környezetre, akkor óvintézke-
déseket kell tenni, még akkor is, ha tudományos szempont-
Argentin napló ból nem áll fenn teljeskörű ok-okozati összefüggés egy adott
A dél-amerikai ország egyes területein bekövetkezett nagy- anyag emberi szervezetre és környezetre gyakorolt hatása
mértékű elsivatagosodás és elnéptelenedés szomorú törté- tekintetében. Az elővigyázatosság elve úgymond társadalmi
netéért a GMO-ültetvények, a hozzájuk megalkotott növény- felelősség és csak akkor enyhíthető, ha további tudományos
védő szerek és a glifozáttal permetezett monokultúrák a fő eredmények megbízható bizonyítékokat szolgáltatnak arra,
felelősök. Dr. Szimon Ildikó környezetvédelmi szakjogász a hogy az adott anyagok nem okoznak károsodást. Egyes jog-
Greenfo.hu nevű környezetvédelmi oldalon megjelent írásában rendszerekben, mint például az Európai Unió szabályozása,
bemutatja, milyen komoly környezeti károkat és társadalmi az elővigyázatosság elvének alkalmazását törvényben előírt
problémákat okozott, hogy Argentínában 1994-ben engedé- Fotó: https://sustainablepulse.com követelménnyé tették. https://sustainablepulse.com
lyezték a genetikailag módosított növények termesztését.
Córdoba tartomány 16 millió hektáros termőterületéből A FIGO a női egészség globális szószólója, hivatalos kap- Ausztria döntése a glifozát betiltásáról reményt ad
jelenleg 13 millión GM kukorica és szója termesztése folyik csolatban áll a Világegészségügyi Szervezettel (World Health
novembertől márciusig, az év többi részében a terület puszta Organization, WHO), továbbá tanácsadói státusza van az Az osztrák parlament azon döntése, hogy betiltja a glifozát
sivatag csupán. Ennek következtében a tartomány egyes ENSZ-ben is. használatát, ismét felélesztette a vitát az ellentmondásos
Aixa Ponce Cano argentín kislány testét rengeteg óriási, szőrös
részei teljesen elnéptelenedtek. Mintegy ezer kistelepülés Az egészségügyi világszervezetek sorában a FIGO az egyik gyomirtó hatásairól. Németország kormánya ugyanis szep­
pigmentált anyajegy borítja. Ezzel sajnos nincs egyedül: ő és édes-
tűnt el teljesen, a korábban ott lakók a városokba költöztek. anyja, továbbá sok más ember Argentana Córdoba tartományában első, aki a glifozát világszintű kivonására szólít fel. Az elmúlt tember folyamán tervezi erre vonatkozóan az úgynevezett
Az argentin helyzet azonban rendkívül összetett. A ter- peszticidekkel permetezett szójaföldek közelében él. tizenöt évben a bizonyítékok egyre növekvő száma igazolta kilépési terv bemutatását.
mőterületek egyharmada állami tulajdonban van, a rajtuk (Fotó: https://www.biophiliaworld.com) a környezetnek az egészségre gyakorolt szerepét. A tudósok Christian Schmidt korábbi német mezőgazdasági minisz-
termesztett GMO-növényeket bioüzemanyagok előállításá- vizsgálják a rákos megbetegedések megnövekedett számát, ter elhíresült szereplése a brüsszeli 2017. évi szavazás során
hoz használják. Az évenkénti 100 millió tonna génmódosí- A korábban marhatenyésztéssel, zöldség- és gyümölcs- az idegrendszeri fejlődési rendellenességeket, a terhességek megnyitotta az utat az Európai Unióban a glifozát további öt
tott gabona az államnak és a nagybirtokosoknak együttesen termesztéssel, méhészkedéssel foglalkozó gazdák tömeges kimenetelét, a születési rendellenességeket és a kapott ered- évig tartó legális felhasználhatóságához. A német kormány
mintegy 35 milliárd dollár összbevételt jelent, az államnak elvándorlásra kényszerültek, a városokba költöztek, komoly mények egyértelműen igazolják a kemikáliák emberi egész- koalíciója azonban nemrégiben úgy döntött, hogy 2023-ig
ebből 11 milliárd dollár állami bevételt biztosít. Ez számít a szociális problémákat előidézve ezzel. Az erdőirtások és a ségre gyakorolt hatásait. A terhes nők szervezetébe bekerülő fokozatosan megszünteti a potenciálisan rákkeltőnek tartott
legköltséghatékonyabb és legegyszerűbb termesztési mód- monokultúrák miatt a környék időjárása is szélsőségesre különféle vegyi anyagok átjuthatnak a méhlepényen és a herbicid felhasználását. A Zöld Párt felkérését követően a
szernek, mivel a termesztés nagy, egybefüggő területeken, fordult. Az év kétharmadában a genetikailag módosított metil-higanyhoz hasonlóan felhalmozódhatnak a magzatban kancellár bejelentette, hogy szeptemberben terjeszti elő kilé-
génmódosított növényekkel és glifozát permetezéssel folyik. növények területe sivár pusztaság, melyről a visszaverődő és hosszantartó következményeket idézhetnek elő. pési tervét.
A térségben azóta sajnálatos módon, feltűnő mértékben erős napsugárzás még forróbbá teszi a levegőt. Az intenzív A glifozátot 1961-ben szabadalmaztatták, ma már a Ausztria előrelépése, miszerint haladéktalanul meg-
megnőtt a rákos megbetegedések száma is. A lakosok sze- felhőszakadások településeket mosnak el, rendkívüli jégesők növényvédelemben a világon a legelterjedtebb gyomirtó szer. tiltja a méreg mezőgazdasági alkalmazását, a Bayer és más,
rint a tömegesen kijuttatott permetezőszert a szél befújja okoznak nagy károkat. Tavaly decemberben nem kevesebb, Az elmúlt évtizedben világszinten hatmilliárd kilogrammot glifozátot előállító vegyipari csoportok nagymértékű elége-
az ablakokon. A legintenzívebb mezőgazdasági területen a mint kétmillió hektár föld állt víz alatt. A talaj sótartalma használtak fel a szerből, hatékonyságnövelés céljából általá- detlenségét váltotta ki és Németországot nagy nyomás alá
rákos megbetegedések száma közel kétszerese a többi terü- nagy, tápértéke alacsony, a biodiverzitás nagymértékben ban más kemikáliákkal együtt alkalmazzák. Az élelmiszer- helyezi. A glifozát használatát támogatók természetesen
letéhez képest. csökkent. láncban való jelenléte miatt a glifozátnak való kitettség lehet ragaszkodnak az uniós joghoz, ezért véleményük szerint
A felmerült következményeket már a gazdasági szereplők közvetlen vagy közvetett. Mezőgazdaságban történő felhasz- az osztrák határozat jogellenes. Ezt a nézetet egy tanul-
is egyértelműen felismerték. Az országban zajló környezeti nálása révén jelenléte ma már élelmiszerekben és vizekben is mány is támogatja, számolt be róla egy osztrák hírportál.
és gazdasági katasztrófák hatására a földnek zuhan az ára, kimutatható. Cikkükben a Természeti Erőforrások és Élettudományok
vevőket, bérlőket nem találni. Ily módon az állam elesik a Világszinten kutatásokat folytatnak a szer humán egész- Egyeteme, valamint az Osztrák Egészségügyi és Élelmi-
földhasználatból származó adóbevételektől, a bankok nem ségre gyakorolt potenciális hatásának megértésével kapcso- szerbiztonsági Ügynökség megállapításaira hivatkoznak,
tudnak kapcsolódó ügyleteket kötni. Az állam tele van adós- latban, megítélése a mai napig változó. miszerint a glifozát-alapú herbicidekről rendelkezésre álló
ságokkal. 1985-ben az Amerikai Egyesült Államok Környezetvé- adatok alapján azok nem jelentenek fokozott kockázatot
A rendszer tehát nem kifizetődő, ezért a változások szük- delmi Ügynöksége (Environmental Protection Agency, EPA) más engedélyezett herbicidekhez képest.
ségszerűek és elkerülhetetlenek. A patagóniai Chubut tarto- a glifozátot C osztályú karcinogénnek, azaz rákkeltőnek nyil- Jelenleg több mint 13 000 peres eljárás van folyamat-
mány törvényhozása például, Argentínában elsőként, május vánította. A C osztály szerint feltételezhető bizonyítékok ban a glifozátot egykoron elsőként a piacra dobó amerikai
16-án egyhangú döntéssel tiltotta meg a glifozát gyártását, vannak a szer rákkeltő hatására. Monsanto vállalattal szemben, melyet az elmúlt évek során
forgalmazását és használatát egész területén, kísérletet téve 1991-ben az EPA megváltoztatta az osztályozást, a a német gyógyszerészeti és élettudományi vállalat, a Bayer
a kialakult helyzet visszafordítására. https://greenfo.hu glifozátot az E osztályba sorolta, mely szerint bizonyítható, vásárolt meg. Az első ítélet 80 millió dollár összegű kártérí-
hogy a szer emberi szervezetre nem fejt ki rákkeltő hatást. tésről döntött egy rákbetegségben szenvedő ember javára;
Glifozát nélkül a nők és gyermekek védelméért 2015-ben a Nemzetközi Rákkutató Intézet (Internatio- egy második esetben 50 millió dolláros kártérítés várható.
nal Agency for Research on Cancer, IARC) a glifozátot a 2A A német kormány jelenlegi döntése a glifozát terve-
A glifozát Córdobában jelen van szinte mindenhol: a talajban, az ivó­ A Nőgyógyászat és Szülészet Nemzetközi Szövetsége (The kategóriába sorolta, mint az emberi szervezetre feltételezhe- zett betiltásával kapcsolatban azt igazolja, hogy korábban
vízben, a levegőben, az élelmiszerekben, a lakosok vérében. Azonban
míg Córdoba városában évente 100 ezer lakos közül 134,8 ember hal
International Federation of Gynecology and Obstetrics, tően rákkeltő hatású anyagot. Ugyanebben az évben az Euró- Schmidt miniszter szereplése kapcsán rossz úton jártak, a
meg rákban, a tartomány négy keleti megyéjében, amely egybeesik a FIGO) július végén a világ leggyakrabban használt herbicidjé- pai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (European Food Safety szer betiltására mára jobb esélyek mutatkoznak. Köszönet
legintenzívebb mezőgazdasági területtel, az arány jelentősen maga- nek, a glifozátnak a világszintű betiltására szólított fel a nők Authority) kiadott egy jelentést, mely megállapította, hogy ezért Ausztria élenjáró magatartásának! https://organic-
sabb, 100 ezer lakosra 216-229 rák okozta haláleset jut éves szinten. és gyermekek egészségének védelme érdekében. a glifozát feltételezhetően nem jelent karcinogén kockázatot market.info

10 Biokultúra 2019/4-5 Biokultúra 2019/4-5 11


Ez történt, hírek Ez történt, hírek

Glifozát-térkép ÂÂKolumbia: 2015-ben Kolumbia megtiltotta a kokain annak azon EU tagállamoknak, akik 2017 novemberében Svájcban. A javasolt tervet a Svájci Szövetségi Tanács ve-
nyersanyagául szolgáló illegális kokacserje ültetvények ellene szavaztak a glifozát újra engedélyezésének és 2018 zetője elutasította.
A 2015-ös IARC bejelentését követően a világ számos orszá- felszámolásához kapcsolódóan a glifozát használatát. elején aláírta azt az EU Bizottságnak címzett levelet is, ÂÂEgyesült Királyság: a Monsanto Roundup mérföldkőnek
gában lépéseket tettek már a glifozát korlátozására és tiltá- 2019 márciusában Ivan Duque elnök kérelmezte, hogy a melyben hat tagállam a glifozát kivezetésére tett javaslatot. tekinthető, 289 millió dolláros kártérítési ítéletet követően,
sára. A jelentés kimondta, hogy az emberi szervezetre gya- glifozát légi permetezésére vonatkozó bírósági tilalmat ÂÂMálta: megkezdte a glifozát országos tilalmának beveze- 2018. augusztus 10-én, a Homebase, az Egyesült Királyság
korolt hatását illetően a glifozát feltételezhetően rákkeltő. oldják fel. tését. José Herrera környezetvédelmi miniszter azonban egyik legnagyobbnak számító barkácsáruháza bejelentette,
Az alábbiakban felsoroljuk azokat az országokat, ahol egész- ÂÂCseh Köztársaság: Miroslav Toman mezőgazdasági mi- 2017 januárjában visszalépett, mondván, hogy az ország hogy felülvizsgálja a Roundup és a Ranger Pro termékek el-
ségügyi megfontolásból már tilalmat vezettek be a glifozátra, niszter azt nyilatkozta, hogy 2019-től kezdődően korlá- továbbra is ellenzi a glifozát engedélyezését a megbeszélé- adásait. A Sun szerint azonban a Homebase és más nagyke-
vagy korlátozásokat terveznek, vagy szándéknyilatkozatot tozni fogják a glifozát használatát. Konkrétabban, a Cseh sek során, de egyetért az Európai Unióval és további tanul- reskedők továbbra is értékesítik a gyomirtó szereket.
adtak ki a glifozát-alapú herbicidek korlátozására vagy betil- Köztársaság be fogja tiltani a glifozát gyomirtóként és szá- mányokra vár. Málta egyike annak a kilenc EU tagállam- ÂÂVietnám: a Hardeman kontra Monsanto ügyben hozott
tására, beleérte az elhíresült Roundupot is. rító szerként történő használatát. nak, akik 2017 novemberében ellene szavaztak a glifozát bírósági ítéletet követően Vietnám bejelentette, hogy be-
ÂÂArgentína: 2015-ben több mint 30 000 egészségügyi ÂÂDánia: a dán Munkaügyi Környezetvédelmi Hatóság kije- újbóli engedélyezésének és 2018 elején aláírta azt az EU tiltja a glifozát behozatalát. Hoang Trung, a Mezőgazdasági
szakember támogatta a glifozát betiltását. Több mint 400 lentette, hogy a glifozát rákkeltő hatású és változást javasol Bizottságnak címzett levelet is, melyben hat tagállam a és Vidékfejlesztési Minisztérium Növényvédelmi Osztályá-
város és nagyváros vezetett be a glifozát használatára vo- kevesebb mérgező kemikália használatára. Aalborg, Dánia glifozát kivezetésére tett javaslatot. nak igazgatója szerint „ezt az anyagot a közeljövőben eltá-
natkozó korlátozó intézkedést. egyik legnagyobb városa 2017 szeptemberétől betiltotta a ÂÂHollandia: az ország betiltotta a glifozát valamennyi, volítjuk a Vietnamban engedélyezett peszticidek listájáról”.
ÂÂAusztrália: számos önkormányzati és iskolai körzet- glifozát magán célú felhasználását. 2018 júliusában a dán nem-keresekedelmi célú felhasználását. ÂÂAmerikai Egyesült Államok: a 2015-ben megjelent
ben jelenleg alternatív herbicideket tesztelnek, a glifozát kormány új szabályokat hozott a glifozát posztemergens ÂÂÚj-Zéland: Auckland és Christchurch városai határozatot IARC jelentés ellenére, mely a glifozátot potenciálisan rák-
használat korlátozása vagy kiküszöbölése érdekében. Sok használatának betiltására az összes növényen, az élelmi- fogadtak el a közterületeken gyomirtás és kártevőirtás céljá- keltő hatásúnak nyilvánította, az USA Környezetvédelmi
helyen gőzöléses technológiát használnak gyomszabályo- szereken található szermaradvány elkerülése érdekében. ból való vegyi anyagok használatának csökkentésére. Az Or- Ügynöksége (Environmental Protection Agency, EPA) to-
zásra az utcákon és más közterületeken. Az USA-ban zajló ÂÂEl Salvador: 2013-ban az ország elfogadta a glifozátot vosok és Tudósok a Globális Felelősségvállalásért nevű jóté- vábbra is fenntartja véleményét, miszerint a glifozát embe-
Roundup-perek hatására az ausztráliai Victoria államban tiltó törvényt. 2016-ra azonban úgy tűnt, hogy a jogal­ konysági szervezet 2015-ben glifozát tilalomra szólított fel. rekre nézve valószínűleg nem rákkeltő. Ezért az USA kor-
is elindították a glifozát felülvizsgálatát. kotás elakad. ÂÂPortugália: a glifozát felhasználása az összes közterü- mánya nem tiltotta be a Roundup-ot és más glifozát alapú
ÂÂAusztria: 2019 júniusában Ausztria bejelentette, hogy ÂÂFranciaország: az év elején a francia hatóságok betil- leten tilos. A Portugál Orvosi Szövetség elnöke globális készítményeket, azok az egész országban megvásárolhatók.
még ez év során tervezi betiltani a glifozát használatát. tották a Roundup 360 termék eladását, terjesztését és glifozát tilalomra szólított fel. www.baumhedlundlaw.com
A szociáldemokraták vezetője, Pamela Rendi-Wagner el- felhasználását. 2019 májusában a francia agrárminiszter ÂÂSkócia: Aberdeen visszaszorította a gyomirtó szerek
mondta, hogy nagyon örül, hogy pártja hosszútávú erőfe- Didier Guillaume bejelentette, hogy kevés kivételtől elte- használatát, és az Edinburgh-i városi tanács megszavaz-
szítéseket tett a glifozát betiltására, s ez most kifizetődik, kintve az ország 2021-re teljesen megszünteti a glifozát ta a glifozát felhasználásának fokozatos megszüntetését.
miután pártjuk szándéka az osztrák parlamentben több- felhasználását. 2017 novemberében Skócia hat EU-képviselőjéből öt sza- GMO-hírek
ségi támogatottságot élvez. ÂÂNémetország: Svenja Schulze környezetvédelmi mi- vazott egy olyan indítvány mellett, amely 2022-ig fokoza- Trump könnyítené a GMO-k jóváhagyását
ÂÂBelgium: az ország betiltotta a glifozát egyéni felhasz- niszter szerint Németország tervezi, hogy a peszticidek tosan megszüntetné a glifozát alkalmazását.
nálását. 2017-ben Belgium a glifozát EU-ban való újra en- jóváhagyásának feltételeit aktualizálni fogja és meg fogja ÂÂSzlovénia: egyike volt annak a hat EU tagállamnak, me- Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának
gedélyezése ellen szavazott. Az ország szintén egyike volt határozni a glifozát lehetséges felhasználásának végső dá- lyek levélben szólították fel az EU Bizottságot, hogy ké- (USDA), a Környezetvédelmi Ügynökségnek (EPA) és az Élel-
annak a hat EU tagállamnak, akik levélben szólították fel tumát. Néhány kiskereskedelmi üzlet le is vette polcairól a szítsen tervet a glifozát használatának kivezetésére. miszer- és Gyógyszerügynökségnek (FDA) felül kell vizsgál-
az EU Bizottságot, hogy készítsen tervet a glifozát haszná- glifozát-alapú herbicideket, például a Roundup-ot is. ÂÂSpanyolország: az Ecologistas en Acción nevű spanyol nia a géntechnológiával módosított szervezetek jóváhagyási
latának kivezetésére. Brüsszel a ”zéró peszticid” politika ré- ÂÂGörögország: egyike azon kilenc EU tagállam közül, civil szervezet munkatársa, Kistiñe Garcia szerint Bar- szabályait saját joghatóságukban. Donald Trump elnök uta-
szeként korlátozta a glifozát használatát a város területén. mely ellene szavazott a glifozát újbóli engedélyezésének celona, Madrid, Zaragoza és Extremuda régió a glifozát sította erre őket, és 180 napos határidőt szabott a feladat
ÂÂBermuda: az ország törvényen kívül helyezte a glifozát- 2017 novemberében. Az ország szintén egyike volt annak betiltása mellett döntöttek. Az ország fő borvidéke, La elvégzésére. A Bloomberg ügynökség szerint e rendelet célja
alapú herbicidek privát és kereskedelmi értékesítését. a hat EU tagállamnak is, melyek levélben szólították fel az Rioja és az Aragon régió szintén jóváhagyta az endokrin a géntechnológiával módosított szervezetek (GMO) mező-
2017-ben a kormány enyhítette a glifozát tilalmát, és a EU Bizottságot, hogy készítsen tervet a glifozát használa- rendszert károsító vegyi anyagok – beleértve a glifozátot gazdasági termékekre vonatkozó jóváhagyásának felgyorsí-
Környezetvédelmi és Természeti Erőforrások Miniszté- tának kivezetésére. 2018 márciusában a görög kormány is – elleni indítványokat. tása, a fejlesztési költségek csökkentése és a mezőgazdasági
rium számára engedélyezte, hogy az út menti túlburján- egy ötéves licenszet hagyott jóvá a Monsanto Roundup ÂÂSrí Lanka: az első ország volt, amely országos szintű ti- biotechnológiába történő beruházások növelése.
zott gyomok kezelésére glifozátot importáljon korlátozott termékére a görög környezetvédők tiltakozása ellenére is. lalmat adott ki a glifozátra. A kormány azonban 2018-ban Az elnöki végrehajtó rendelet kimondja, hogy az ala-
koncentrációban. ÂÂIndia: 2018 októberében Pandzsáb tartomány kormánya úgy határozott, hogy megszünteti a tilalmat a terméski- csony kockázatú GMO-kat mentesíteni kell az „indokolatlan
ÂÂBrazília: 2018 augusztusában a szövetségi bíróság ki- betiltotta a glifozát használatát a tartomány területén. esés és a gyomnövényzet túlburjánzása miatt.
mondta, hogy glifozát tartalmú új termékeket nem le- Az engedélyező hatóságokat felkérték, hogy tegyék meg ÂÂSvédország: megfogalmazta aggodalmait a glifozát biz-
het regisztrálni az országban. A toxikológiai adatoknak a szükséges lépéseket az általuk kiállított engedélyekből a tonságosságával kapcsolatban, és nem támogatta a szer új-
az Anvisa, az ország egészségügyi ügynöksége általi új- glifozátra vonatkozó bejegyzések eltávolítására. 2019 feb- bóli engedélyezését az EU-ban. 2017-ben a Svéd Vegyipari
raértékeléséig felfüggesztették a glifozátra vonatkozó ruárjában az indiai Kerala állam betiltotta a glifozát érté- Ügynökség (Swedish Chemicals Agency, SCA) bejelentet-
meglévő rendeleteket is. 2018 szeptemberében egy bra- kesítését, terjesztését és felhasználását is. te, hogy a növényvédő szerek magáncélú felhasználására
zil bíróság megsemmisítette a szövetségi bíró korábbi ÂÂOlaszország: az olasz Egészségügyi Minisztérium szá- vonatkozó szabályok szigorítását tervezi. A terv szerint a
határozatát. Az ország a világ legnagyobb szója export- mos korlátozást vezetett be a glifozát felhasználására magán felhasználók csak „alacsony kockázatú anyagokat”
őre, s ezért nagyon függ az agrokemikáliáktól. A brazil vonatkozóan. Az olasz kormány 2016-ban betiltotta a tartalmazó termékeket alkalmazhatnának. Az SCA szerint
egészségügyi ügynökség 2019 februárjában fejezte be a glifozát betakarítás előtti alkalmazását, és korlátozáso- a glifozát olyan hatóanyag, amelyet várhatóan nem sorol-
glifozát újraértékelését. kat fogalmazott meg a glifozát közterületeken történő nak az alacsony kockázatú anyagok közé, vagyis a magán
ÂÂKanada: Vancouverben betiltották a glifozát állami és felhasználására. 2017 novemberében Olaszország egyi- fogyasztók számára nem lesz engedélyezett a glifozátot
magán felhasználását, az invazív gyomok kezelésének ke volt azon hét EU tagállamnak, akik ellene szavaztak a tartalmazó herbicidek használata.
kivételével. 2019 júniusában New Brunswick tisztviselői glifozát újbóli engedélyezésének. ÂÂSvájc: a közjólét miatt aggódva a svájci Migros és Coop
bejelentették, hogy a tartomány egyes területein csök- ÂÂLuxemburg: az IARC glifozát jelentésének közzétételét szupermarket láncok egészségügyi kockázatok miatt eltá-
kenteni tervezi a glifozát permetezését, azzal az ígérettel, követően Luxemburg egyik legnagyobb szupermarket há- volították a polcokról a glifozát alapú termékeket. 2017-
hogy további szabályozásokat fognak alkotni. lózata eltávolította polcairól a glifozátot. Luxemburg egyike ben a Zöld Párt tervezet készített a glifozát betiltására Fotó: https://www.apnews.com

12 Biokultúra 2019/4-5 Biokultúra 2019/4-5 13


Ez történt, hírek Ez történt, hírek

szabályozások alól”. Különös figyelmet kell fordítani a gén- Miután az Európai Bíróság tisztázta ezen technikák jogi Öko-hírek
szerkesztett növényekre, amelyeket egészségügyi, ökológiai státuszát, a Bizottság feladata, hogy uniós és tagállami szin-
vagy mezőgazdasági előnyök céljából terveztek. Ezenkívül ten is hozzáférhetőévé tegye a jogszabályok alkalmazásához Búcsú az ökológiai mozgalom úttörőjétől
a közigazgatási szervezeteket arra utasítják, hogy dolgozza- szükséges technikai eszközöket. Import áruk behozatalakor 76 éves korában elhunyt Németország első ökológiai ter-
nak ki cselekvési tervet a fogyasztók bizalmának növelésére biztosítani kell az áruk vizsgálatát, ha azok olyan országból mékeket forgalmazó áruházainak egyikét alapító Klaus
és a géntechnológiával módosított mezőgazdasági termékek származnak, ahol termesztenek génmódosított növényeket Griesbach. Az ökológiai termékek kereskedelméről vallott
elfogadásának fokozására. Ez magában foglalja egy olyan (pl. ODM-repce, TALEN szója). Ezen intézkedések nélkül egykori nézetei még ma is érvényben vannak.
reklámanyag készítését is, amely kiemeli az agrogenetika elő- nem tudható, hogy ezen áruk belépnek-e az unió piacára, 1997-ben, Hamburg városában megnyílt első boltjának
nyeit és hangsúlyozza, hogy az állami szabályozás garantálja potenciális kockázatnak kitéve az állati és humán egészséget. 25. évfordulója alkalmából megkérdezték tőle, hogy akko-
a termékek biztonságát. A Bizottság nem vezetett be csalásra vonatkozó eljáráso- riban hogyan képzelte el a bioélelmiszer szakkereskedelem
Az elnök ezenkívül arra utasította a hatóságokat, hogy kat sem azon országok ellen, melyek az említett új technikák- jövőjét 25 év elteltével. Elmondása szerint azt remélte, többé
dolgozzanak ki stratégiát az amerikai GMO-termékek kal engedély nélküli növénytermesztési kísérleteket végez- nem kell majd megkérdőjeleznie az ökológiai élelmiszerter-
exportjának támogatására. Ennek célja a génszerkesztett nek termőföldjeiken. Ezen új GMO-k nyomonkövethetősége mékek minőségét. Remélte, hogy huszonöt év múlva legfő-
élelmiszerek külföldön történő elfogadásának fokozása és az komplex kérdéskört alkot, de a tanulmányok szerint a képpen a saját kertjéből származnak majd az áruk és kevésbé
„indokolatlan kereskedelmi akadályok eltávolítása”. nyomonkövetés és az érintett termékek jelölése valójában fog a piactól függeni, mint akkoriban. Botrányosnak tartotta,
A Biotechnológiai Innovációs Szervezet lobbija dicséri technikailag megvalósítható, ahhoz elkötelezettségre és hogy a magas minőségű élelmiszerek után akkoriban kutatva
Trump elnök kezdeményezését. Sonny Perdue amerikai politikai akaratra van szükség. Egyes érintettek nem érte- Moldenhauer: „Az új GMO-k deregulációja aláásná a jelenlegi szabályo- kellett keresgélni.
zást, mely a jóváhagyási eljárások, kockázatértékelés és a jelölési köve-
mezőgazdasági miniszter is támogatja az elnököt ebben a nek egyet az Európai Bíróság döntésével és követelik a GMO telmények figyelmen kívül hagyásához vezetne.” (Fotó: Shutterstock)
Hajdani kívánságai napjainkra teljesültek is és nem is.
kérdésben. Szerinte a jelenlegi jogi keret az innovációt inkább törvény módosítását, az új technológiák deregulációját. Ez Jóllehet a németországi élelmiszer eladások tekintetében az
gátolja, mintsem támogatja. Június elején minisztériuma azonban csupán egyes szűk üzleti érdekeknek kedvezne, európai szupermarketek polcain nem találhatóak GMO- ökológiai élelmiszerek részesedése egy százalékról körülbelül
már benyújtott egy első javaslatot a jóváhagyási eljárások miközben szélesebb társadalmi rétegeket érintene hátrányo- jelölésű termékek, de számos olyan termék kapható, melyen hat százalékra emelkedett, az utánuk való keresés, kutatás
megkönnyítésére. A felülvizsgálati és visszajelzési szakasz san. A levél aláírói sürgetik a Bizottságot, hogy egy év eltel- a GMO-mentes felirat olvasható. azonban még ma is szükséges. Amikor a víziókról, orientá-
augusztus elején fejeződik be. A javaslat a jelenlegi gyakorlat tével tegyen előrelépést e fontos feladatkörben és nagyon Mióta az EU az új génmódosítási eljárásokat GMO-ként cióról és az irányelvekről kérdezték, sokszor Wilhelm Reich
megerősítését tervezi, amely szerint a génszerkesztett növé- várják, hogyan szándékoznak azt a lehető leghamarabb meg- osztályozza, uniós szinten és több tagállamban is erős lobby mondata jutott eszébe, mely szerint életünk forrása a szere-
nyeket nagyrészt mentesítenék a rendeletek alól. valósítani. http://extranet.greens-efa-service.eu nyomás van a GMO fogalmának módosítására, egyes eljárá- tet, a munka és a tudás, és ennek továbbra is így kell lennie.
Az Élelmiszerbiztonsági Központ (Center for Food Safety, sok jogszabály alóli kivételére. Azonban, ha az új génszer- Az ökológiai élelmiszerek piaca iránti kötődését a ter-
CFS) harcolni akar a kezdeményezés ellen, mivel azon a véle- Európai élelmiszeripar a GMO-mentesség mellett kesztési eljárásokat nem szabályoznák, az élelmiszerkereske- mészet és a filozófia iránti érdeklődése motiválta. Látnoki
ményen van, hogy a jóváhagyási szabályok még nem állnak dők számára fennállna annak kockázata, hogy tudtukon és gondolkodásával már korán felismerte az együttműködés
készen arra, hogy megvédjék a gazdákat, a vidéki közössé- Hosszú éveken keresztül az európai élelmiszerkereskedelem szándékukon kívül génmódosított termékeket értékesítenek szükségességét. A partnerség, mint az egyik legfontosabb
geket és a környezetet a GMO növények termesztésének vezető szereplői határozott GMO-ellenes álláspontot képvi- vásárlóiknak. Ezzel egyidejűleg az élelmiszer-kereskedők len- alkotóelem nélkül, itt a gazdasági dominanciáról való lemon-
káros hatásaitól. Az elnöki irányelv célja e szabályok további seltek. A GMO-kal kapcsolatos törvényhozási folyamatban nének kitéve a fogyasztók kérdéseinek és haragjának is, nem dásra gondolt a stabilitás és a közös gyümölcsöző fejlődés
gyengítése. „A CFS a rendelkezésünkre álló összes eszközzel har- ők a legérintettebb felek, számukra döntő fontosságú az pedig azon nagyvállalatok, akik a génmódosított vetőmago- javára, a regionális ökológiai élelmiszerkereskedelem nem
col Trump e kezdeményezése ellen” – mondta George Kimbrell, Európai Bíróság döntésének végrehajtása, nyilatkozta Heike kat kifejlesztik és értékesítik. fogja tudni fenntartani kötődését a természetes élelmiszerek
a CFS jogi igazgatója. Ez magában foglalhatja a várható jog- Moldenhauer, a német ipari szereplőket tömörítő, a génmó- Első tehát a biztonság: az új GMO-k deregulációja nem mozgalmához és össze fog omlani.
alkotási változások elleni jogi lépéseket is. https://organic- dosítás mentes élelmiszerekért dolgozó egyesület (Verband opció. Az élelmiszerszektor felelős az általa előállított és Szilárdan vallotta, hogy az ökológiai élelmiszereket
market.info Lebensmittel ohne Gentechnik, VLOG) európai uniós politi- értékesített termékek biztonságáért. Az új génmódosítási mindenki számára elérhetővé kell tenni. Fontos volt szá-
kai tanácsadója. módszereknek még nincs a biztonságos használatra vonat- mára elkerülni a finanszírozóktól való függést, ezért Klaus
Levél az Európai Bizottsághoz Egy évvel ezelőtt, 2018. július 25-én az Európai Bíróság kozó történelme. A CRISPR/Cas génszerkesztési módszere- Griesbach kipróbálta a gazdálkodás egy másik formáját is
alapvető fontosságú döntést hozott a CRISPR/Caas új gén- ket például először 2012-ben jegyezték fel, laboratóriumi Hamburgban. Mottója az volt, hogy „azok, akik elkötelezet-
Az Európai Bíróság 2018. július 25-én hozott döntése alapján szerkesztési módszerek és az abból származó termékek jogi használatra. Az új génmódosítási technológiák és az így tek irántunk, ne százalékokért tegyék ezt meg”. Munkatársa-
az új génszerkesztési technikákkal (CRISPR/Caas) létreho- státuszával kapcsolatban. A legmagasabb szintű európai előállított termékek állítólagos biztonsága szisztematikus inak a ráfordított munkaidő szerint fizettek: ugyanaz a bér
zott szervezeteket génmódosított organizmusoknak (GMO) bíróság egyértelművé tette, hogy az új génmódosított szer- tudományos tanulmányokkal még nem igazolt. A legtöbb járt ugyanazon munkaidőért, csak a gyermekeket gondozó
kell tekinteni. A döntés első évfordulóján az Európai Parla- vezetek az Európai Unió GMO-kra vonatkozó jogi szabályo- publikáció arra fókuszál, hogy mi valósítható meg ezen új női dolgozók kaptak valamivel több pénzt.
ment zöldeket tömörítő képviselőcsoportja levélben fordult zási körébe tartoznak. technikákkal, és nem térnek ki a potenciális negatív hatá-
a Bizottsághoz az új GMO-k kapcsán. A levélben a követ- A határozat hatalmas megkönnyebbülést jelentett a teljes sok bemutatására. Az új GMO-k deregulációja aláásná a
kező gondolatokat fogalmazták meg. Annak ellenére, hogy GMO-mentes élelmiszerszektor számára, beleértve az ökoló- jelenlegi szabályozást, mely a jóváhagyási eljárások, koc-
egy esztendő eltelt a döntés óta, a Bizottság nem tett jelen- giai és a konvencionális ágazatot is. Tenyészők, gazdálkodók, kázatértékelés és a jelölési követelmények figyelmen kívül
tős lépéseket e fontos jogszabály végrehajtása érdekében. A élelmiszer- és takarmánygyártók, kereskedők és eladók jogi hagyásához vezetne.
Bíróság szerint az új géntechnológiák kockázatosak, ezért bizonyosságot nyertek, mely eddigi tevékenységük folyta- Az egészségügyi és környezetvédelmi hatásokat a továb-
teljes mértékben az EU által meghatározott elővigyázatos- tásához elengedhetetlenül fontos. A döntés megerősítette biakban nem vizsgálnák nemzeti és uniós hatóságok. A
sági intézkedések vonatkoznak rájuk. A Bíróság hozzátette, az elővigyázatosság elvét, az egészségügyi és környezetvé- biotechnológiával foglalkozó vállalatok nem lennének
hogy csak azok a technikák jelenthetnek kivételt a kockázat- delmi kockázatértékelés szükségességét, valamint a jelölésre kötelesek feltáró módszerekekel rendelkezni – mely a
értékelés, a nyomonkövethetőség és a jelölés kötelezettsége vonatkozó követelményeket, melyeket a GMO-k esetében nyomonkövetés és a visszahívás lehetőségének tekinteté-
alól, melyek a biztonságos alkalmazás hosszú történelmével teljeskörűen alkalmazni kell. ben jelentős kockázatot jelentene. Az új GMO-k vizsgálat és
rendelkeznek már. A vezető európai kereskedőláncok, az Aldi, Carrefour, jelölés nélkül kerülnének piacra, ami teljességgel elfogadha-
Az új génmódosítási technikák nem rendelkeznek még EDEKA, Kaufland, Lidl, Rewe és SPAR szigorú GMO-mentes tatlan. Az EU jogszabályok megfelelő alkalmazását biztosí-
hosszú történelemmel és a jelenlegi tudományos tanul- politikát követnek már több éve. Az élelmiszerláncok töké- tani kell. A kulcsszereplők az európai élelmiszerkereskedők
mányok azt mutatják, hogy valójában nem érték el velük a letes harmóniában vannak vásárlóikkal: a fogyasztók nem évi egy trilliárd eurós forgalmukkal, illetve fogyasztók mil- Klaus Griesbach huzamosabb időt töltött Kínában tanácsadóként,
kívánt célokat, és feltételezhetően kockázatot jelentenek az akarnak génmódosított termékeket vásárolni, a kereskedők liói naponta – és mindkét oldalról egy egyértelmű GMO- továbbá az Organic Farm vállalat ökológiai piacának fejlesztését
emberi egészségre és környezetünkre is. pedig nem akarják azt eladni nekik. Következésképpen az ellenes attitűd. www.euractiv.com szorgalmazta (Fotó: www.klausgriesbach.life)

14 Biokultúra 2019/4-5 Biokultúra 2019/4-5 15


Ez történt, hírek Ez történt, hírek

Az 1990-es évek végén „Schwarzbrot” nevű üzlete körül- ben új gazdálkodási szabályokat vezetnek be a talaj ter- Az ökogazdálkodók magas szintű elkötelezettsége első- Svájcban, akárcsak Németországban, a banán, az alma,
belül 20 alkalmazottat foglalkoztatott. Griesbach korán a mékenységének megőrzésére. sorban az ökológiai gazdálkodással való magas szintű a citrom és a narancs a legnépszerűbb termék. A forga-
rizs, mazsola, köles és zab közös importját szervezte külföldi 6. A területrendezési és építési törvény módosítása értelmé- azonosulásnak köszönhető: a válaszadók 45%-a meg van lom szempontjából a FOAG rámutat a bogyós gyümölcsök
országokból egyéb hamburgi üzletekkel együtt. Hosszabb ben a jövőben új istállók építését csak abban az esetben győződve arról, hogy az ökológiai gazdálkodás életmód. növekvő jelentőségére. A málna és az eper szerepelt az első
időt töltött Kínában is, ahol tanácsadóként aktív szerepet engedélyezik, ha azok ökológiai állattartásra készülnek. A környezet, azaz az éghajlat és a természet megóvása, a tíz legkeresettebb organikus gyümölcsféle között.
játszott az ottani Organic Farm elnevezésű vállalat ökológiai 7. A jövő fiatal gazdái számára a mezőgazdasági okta- fajoknak megfelelő állattenyésztés és a talaj védelme szintén Az ökológiai tej piaca szintén erősen növekszik Svájcban,
piacának fejlesztésében. tási törvény módosításával a két burgenlandi, azaz a fontos kérdések: az ökológiai gazdálkodók 31%-a nevezi ezt az elmúlt néhány évben átlagosan tíz százalékkal. A FOAG
Az ökológiai ágazat gyászolja nagyszerű társuk elveszté- Güssing-i és Eisenstadt-i mezőgazdasági iskolát Auszt- az ökológiai gazdálkodás mellett való döntése indokának. szerint a növekvő kereslet a termelők részéről az árak emel-
sét, aki kiemelkedő tevékenységet folytatott az ökológiai élel- ria zászlóshajójaként védik hosszú távon is. Az üzleti okok a harmadik helyen következnek. Minden kedéséhez is vezet. Jelenleg átlagosan körülbelül 80 svájci
miszerek terjesztése és az alternatív gazdasági formák meg- 8. A Burgenland Állat-egészségügyi Szolgálatnál (TPD) negyedik ökológiai gazdálkodó (26%) meg van győződve frankot kapnak, ami literenként 70 euró cent. A konvenci-
valósítása érdekében. Figyelmeztető gondolatai a jövőben is egy új, biokémiai részleg kerül kialakításra, amely állat- arról, hogy az ökológiai gazdálkodás gazdasági szempont- onális mezőgazdasági termelők 63 frankot kapnak, azaz 55
iránymutatóként szolgálnak. https://organic-market.info egészségügyi szempontból támogatja a gazdálkodókat ból is jövedelmezőbb vagy érdekesebb. A gazdálkodók nagy eurocentet, ami lényegesen több mint német kollégáiké.
az ökológiai állattenyésztésre való átállásban. jelentőséget tulajdonítanak saját egészségüknek és életmi- Összességében a feldolgozott tej ökológiai részesedése Svájc-
A változás kezdete Burgenlandban 9. Az áruk „Bio vom Burgenland” jelölése a minőség nőségüknek, valamint gyermekeik és unokáik egészségének ban 6,7%, kétszer annyi, mint Németországban.
pecsétjévé válik. A magas színvonalú burgenlandi ínyenc és életminőségének is. Az ökológiai gazdálkodási módszerek A FOAG Piaci Elemző Osztálya negyedévente jelentést
Az osztrák tartomány idén tavasszal bemutatta az ökoló- termékek és bio termékek forgalmazásával foglalkozó alkalmazásával 23%-uk akar figyelmet fordítani mind a saját, tesz közzé a svájci ökológiai termékek piacáról. A jelentés
giai gazdálkodást támogató és azt tovább népszerűsítő 12 jelenlegi „Genuss Burgenland” szövetség „Bio Genuss mind a jövő generációkra. minden alkalommal tartalmaz egy úgynevezett bevásárló
pontos „Bio-land Burgenland” programját, melynek átfogó Burgenland”-dá válik, és új piacok megnyitására törek- Fontos, hogy sok hasonló helyzetben lévő gazdálkodó szá- kosarat, amely összehasonlítja az ökológiai és nem ökológiai
célja, hogy Burgenland lépésről lépésre ökológiai modellként szik Burgenland gazdálkodói számára Ausztriában. mára az ökológiai gazdálkodás tűnik az egyetlen lehetséges élelmiszerek árait. Az ökotermékek átlagos felára 49% körül
szolgáljon egész Európa számára. A program a pozitív ösz- 10. Az új piaci trendekre való gyors reagálás érdekében a útnak a jövőben (16%). Az ökológiai gazdálkodók körében alakul, míg német szempontból a hús és a kolbász viszonylag
tönzőkre, a környező települések közétkeztetésének átalakí- gazdákat rendszeres fogyasztói felmérésekkel és bio a közvetlen piaci értékesítés magas aránya szintén feltűnő: alacsony felára megdöbbentő. https://organic-market.info
tására, valamint a pedagógiai impulzusokra és a jogszabályi road-show-k megrendezésével is támogatják. 47% részben támaszkodik termékeik közvetlen értékesíté-
környezet harmonizálására összpontosít. Kísérő intézkedé- 11. Évente egyszer, első alkalommal 2019. november 28-án, sére, melyet a válaszadók egyötöde (21%) „nagy jelentősé-
seket terveznek a területrendezésre és a lakhatási kérdések a legjobb ökológiai ötlet Burgenland tartomány Bio gűnek” ítélt. A hagyományos gazdaságokhoz képest az öko-
előmozdítására is. A 12 pontot Hans Peter Doskozil kor- Innovációs Díját nyeri el. lógiai gazdálkodók körében a közvetlen forgalmazók aránya
mányzó és Astrid Eisenkopf tartományi tanácsos ismertette 12. A programhoz a tudomány oldaláról a FiBL, az ökológiai csaknem kétszer akkora. Természetesen az ökológiai gaz-
májusban, egy Eisenstadtban tartott sajtótájékoztató során. gazdálkodás kutatóintézete 2019 júniusától tudomá- dálkodók profitálnak az ökológiai termékek folyamatosan
1. Az ökológiai mezőgazdaság megerősítése érdekében az nyos támogatást nyújt. növekvő igényéből. Ha közelebbről megvizsgáljuk az ökoló-
ökológiai gazdálkodásra való átállás célzott támogatásá- A pontokat összefoglalva elmondható, hogy az ökológiai giai gazdálkodás szkeptikusait (2%), akkor inkább a kisebb
val arra törekednek, hogy a burgenlandi ökológiai kvó- szemlélet lépésről lépésre megérkezik a tartományban működő gazdaságoknak kell küzdeniük az ökológiai gazdálkodással
tát 2027-ig a jelenlegi 31%-ról 50%-ra növeljék. Jelen- minden ágazatba és Burgenland jó úton halad a 100%-os öko- kapcsolatos korlátozásokkal és bürokráciával, ők a mai körül-
leg minden olyan gazdálkodó, aki ökológiai termelésre lógiai gazdálkodás megvalósítása felé. www.burgenland.at mények között megkérdőjeleznék az ökológiai gazdálkodásra
kíván átállni, 15 000 euró összegben pályázhat állami (Fordította: Nagy Judit) való újbóli áttérést.
támogatásra. Összességében azonban a pozitív szempontok egyértel-
2. Az ökológiai mezőgazdaság megerősítésével új értékesí- Az osztrák biogazdálkodók többsége újból az műen dominálnak az ökológiai gazdálkodók körében, és
tési piacok, új bevételi lehetőségek teremthetők a helyi többségükben visszatükröződik valódi meggyőződésük: „Aki
gazdák számára. Ennek érdekében 2021-re a közétkez-
ökogazdálkodást választaná egyszer az ökológiai gazdálkodást választja, mindig az ökoló-
tetés kereteiben nyújtott ételek 50%-a, 2024-re 100%-a A Keyquest piackutató cég 500 válaszadó megkérdezésé- giait fogja választani” és ez az egy mondat tökéletesen össze-
ökológiai élelmiszerből készül majd. E pont kapcsán vel végzett felmérése szerint az osztrák ökológiai gazdál- foglalja a vizsgálat eredményeit. https://organic-market.info
egészséges táplálkozás vezethető be a kórházakban, kodók 98%-a ismételten az ökológiai gazdálkodásra való Ökohagyma Új-Zélandról
óvodákban és iskolákban is. átállást választaná, ha újra döntenie kellene. Számos inter- Növekvő svájci eladások Új-Zéland vezető termelője, a Bostock New Zealand először
3. „Ha nem csak a mezőgazdaságot, hanem az embereket is júalany indokolta válaszát azzal a meggyőződéssel, hogy az exportált ökológiai státuszú vöröshagymát, mivel próbál-
rá akarjuk vezetni erre az útra, akkor nagyon fontos már ökogazdálkodás egyfajta az élethez való hozzáállás, attitűd. A svájci kiskereskedelemben a 2017. szeptember és 2018. nak eleget tenni a zöldségek iránti megnövekedett keres-
korán elkezdeni” – mondta Doskozil. Már a legkisebbek- A felmérés egyértelmű eredményt hozott: a válaszadók augusztus között 46 663 tonna biozöldséget értékesítettek letnek. A Bostock ökológiai termelésért felelős igazgatója,
nek is érintkeznie kell a biogazdálkodással. „Nagyon fon- 98%-a kezdene újra az ökológiai gazdálkodásba; 89% vála- 340 millió euró értékben. A svájci Szövetségi Mezőgazdasági Sam Reynold is jelen volt az első konténer ellenőrzésnél.
tos megmutatni a gyermekeknek, hogy honnan származik szolta, hogy „biztosan”, további 9%, hogy „valószínű”. Mind- Hivatal (Swiss Federal Office for Agriculture, FOAG) szerint Elmondása szerint nagyon meglepődött, amikor a konténe-
élelmünk, és hogy van-e értelme egészségesen táplálkozni.” össze 2% nyilatkozta azt, hogy nem váltana ismét az ökoló- ez hét százalékkal több, mint az előző év azonos időszaká- rek felnyitásakor meglátta a hagymát, ami ugyanúgy nézett
Az általános iskolákban ezért havonta egy „bio órát” kell giai gazdálkodásra. ban. Ugyanakkor a konvencionális zöldségfélék értékesítése ki és ugyanolyan illata volt, mint még a csomagolás idején
tartani, hogy előmozdítsák az élelmiszerekkel és a kör- három százalékkal esett vissza. Új-Zélandon. A Bostock csapat más vöröshagyma termelők-
nyezettel kapcsolatos tudatosságot. A FOAG szerint a legnagyobb forgalmú biozöldségek a kel és szolgáltató vállalatokkal is felveszi a kapcsolatot Euró-
4. Astrid Eisenkopf mezőgazdasági tanácsos Észak-, paradicsom, a sárgarépa és a paprika. Mennyiségi szempont- pában, hogy együttműködést építsenek ki és jobb terme-
Közép- és Dél-Burgenlandban három ökológiai modell- ból a sárgarépa megelőzi a paradicsomot és az uborkát. Ez azt lési technikákat sajátítsanak el, amit az új-zélandi Hawke’s
régiót jelentett be, amelyek bevált gyakorlati példákként jelenti, hogy a svájci bio zöldség népszerűségi lista megfelel a Bay-en is alkalmazhatnak, jobban megérthetik a piaci elvá-
szolgálhatnak más közösségek számára. Az egy-egy német kiskereskedelem listájának. rásokat a minőség és időzítés tekintetében is. Kicsi, de fon-
modellrégióban működő organikus modell közösségek A statisztikák összehasonlítása azt mutatja, hogy a sváj- tos tengerentúli piaci rést találtak ezzel Európában, amit az
igazolják, hogy az ökológiai gazdálkodásra való teljes ciak lényegesen több bio salátát és brokkolit vásárolnak, mint Új-Zélandon termesztett ökológiai státuszú hagymával lehet
áttérés nagyobb növekedést és jobb életminőséget ered- a németek, a spárga viszont sokkal fontosabb szerepet játszik betölteni az április közepétől július közepéig tartó időszak-
ményez mindenki számára. a németeknél, mint Svájcban. ban. Az igazgató azt mondja, hogy a vállalat eltökélt az iránt,
5. A termékeny talajok védelme érdekében, a talajvédelmi Az ökológiai státuszú gyümölcsfélék eladása Svájcban 13%- hogy e célból növelje az ökológiai státuszú hagyma termelését.
törvény módosítása keretében a hegyoldali közösségek- kal növekedett 2017 szeptembere és 2018 augusztusa között. https://organic-market.info

16 Biokultúra 2019/4-5 Biokultúra 2019/4-5 17


Ez történt, hírek Ez történt, hírek

Figyelő szemek: az ÖkoSzem Sötét idők kapujában? Környezetszennyezés,


környezetvédelem
Légszennyező peszticidek Dél-Tirolban
A müncheni Környezetvédelmi Intézet által készített tanul-
Az Amerikai Egyesült Államokban tevékenykedő, 1981-ben mány szerint a dél-tiroli Vinschgau régióban a konvencio-
alapított Beyond Pesticides (magyarul: a Peszticideken Túl) nális gyümölcsösökben kijuttatott peszticideket a szél akár
elnevezésű, washingtoni székhelyű nonprofit szervezet az távoli helyekre is elfújja. A tanulmányhoz az intézet négy
egészséges levegő, víz, talajok és élelmiszerek védelméért, helyszínt választott: egy védett kertet Mals településen, egy
a mérgező rovarirtók használatának megszüntetéséért, az konvencionális ültetvényekkel körülvett ökológiai ültet-
egészséges gyakorlatok előtérbe helyezéséért fellépő közér- vényt, egy másik ökológiai gazdaságot, továbbá egy távoli
dekű szervezet bejelentette, hogy egy új, nyomozással foglal- Az OrganicEye alapítói: Mark Kastel, Terry Shistar és Jay Feldman mellékvölgyet gyümölcsösök nélkül. Az intézet mindegyik
kozó ágat, az úgynevezett OrganicEye (magyarul: ÖkoSzem) helyre két passzív gyűjtő berendezést állított fel, ahol a leve-
nevű felügyeleti ügynökséget alapít. Erőfeszítései szintén hozzájárultak konvencionális árukat gőbe került szerves szennyező anyagok felhalmozódhatnak.
Az új szervezet az ökológiai gazdálkodás és élelmiszerter- ökológiaiként értékesítő nagyszabású nemzetközi bűnszer- Az Amerikai Egyesült Államokban tevékenykedő Ökológiai A kollektorokat háromhetente cserélték és elemzés céljából
melés régi filozófiáját és jogi meghatározásában foglaltakat vezetek hálózatának felszámolásához is. Fogyasztók Egyesülete (Organic Consumers Association, laboratóriumba küldték.
fogja megvédelmezni az Egyesült Államok Mezőgazdasági Mark Kastelt nagy tiszteletben tartják az ökológiai gaz- OCA) elnevezésű nonprofit civil szervezet mintegy 50 mil- Tavaly március közepétől augusztus végéig összesen 20
Minisztériumának (U.S. Department of Agriculture, USDA) dálkodók közösségében és kulcsfontosságú üzleti vezetők lió amerikai fogyasztó érdekeit képviseli az ökológiai és tár- különböző hatóanyagot találtak a gyűjtőkben, amelyek közül
az ökológiai gazdálkodók érdekeinek, az etikus vállalkozások körében is. Tartanak is tőle, ugyanakkor akadályozni próbál- sadalmilag felelős élelmiszer- és egyéb termékek előállítása hat növényvédő szer mindegyik helyszínen kimutatható volt:
és a fogyasztók védelme terén vallott rendszerszintű kudar- ják őt az ökológiai előírások gyengüléséből profitáló hatalmi terén. Az egyesület az elmúlt év során aggasztó változáso- Fluazinam, Captan, Phosmet, klórpirifosz-metil, Dithianon
cával szemben. érdekek. kat tapasztalt működése során. Elektronikus leveleik egyre és Imidacloprid.
Miután az ökológiai gazdálkodás és élelmiszer-kereske- Az OrganicEye többek között egy díjmentesen hívható kisebb és kisebb számban érkeztek meg feliratkozóikhoz, a „Ez az eredmény az intenzív szerhasználatot és a levegőben
delem mára egy több mint 50 milliárd dolláros iparrá nőtte telefonvonalat is működtet majd, ahol bejelentéseket lehet Google keresői pedig egyre kevesebb írásukat jelenítették történő terjedés jelentős potenciálját jelzi” – áll a Környezet-
ki magát, a mezőgazdasági vállalati agrárszektor az USDA- tenni, ha valakinek első kézből való információja van olyan meg. Időnként internetes hálózatuk sebessége is lassabb védelmi Intézet tanulmányának összefoglalójában. Az Inté-
nál és több, a minisztérium által felügyelt független tanúsító csalásról, mely károsítja az ökológiai jelölés értékét mind- volt, mint általában. Felmerült a kérdés, hogy valamit ros�- zet szerint a Vinschgau régió levegőjében található számos
szervezetnél is arra használja befolyását, hogy az elsődleges azokkal szemben, akik becsületesen és etikusan járnak el. szul csinálnak-e, vagy netán vészjósló erők léptek munkába? peszticid jelentős veszélyt jelent az emberekre és a környe-
ökológiai termelést a családi gazdaságok szintjéről a nagy A bejelentéseket dokumentumokkal, fotókkal, szemtanúkkal Más, természetes orvoslással foglalkozó weboldalak, mint zetre is. Például a rovarölő tiakloprid besorolása alapján a
állattenyésztő telepek, a nagy hidroponikus/talaj nélküli vagy más bizonyítékokkal is alá kell támasztani, úgymond a például a Mercola.com és a GreenMedInfo is arról számoltak szaporodásra és a születendő gyermekekre nézve káros, és
üvegházak és import irányába mozdítsa, mely a tapasztala- pletyka, a szóbeszéd nem elég. A bejelentők kilétét diszkré- be, hogy internetes tartalmaikat törölték a Google keresőmo- feltételezhetően rákkeltő hatású is.
tok alapján több mint megbízhatatlannak bizonyult. ten, szigorúan bizalmasan kezelik. https://mailchi.mp torjából. A GreenMedInfo szerint e-mail szolgáltatójuk látha- A Környezetvédelmi Intézet a legnagyobb mértékű szen�-
A tanúsított ökológiai gazdálkodás azonban továbbra is tólag nem továbbítja többé az oldal elektronikus leveleit. nyezettséget a két ökológiai gazdaság gyűjtőjében mérte,
valós alternatívát kell, hogy jelentsen azon vásárlók számára, BioGraphy Mindebből úgy tűnik, hogy a nagy gyógyszeripari sze- ahol pedig a gazdák nem is használnak peszticideket.
akik szeretnék védeni a környezetet és egészségesebb élelmi- replők nem szeretik, ha kritika éri őket, ezért hatalmukat és „Eredményeink azt mutatják, hogy milyen nehéz körülmények
szereket szeretnének felszolgálni családjaiknak. Az alapítók Az olaszországi Val Venosta Gyümölcs- és Zöldségterme- szemérmetlenül nagy profitjukat fel is használják arra, hogy között működnek az ökológiai gazdaságok az intenzíven kezelt
hisznek abban, hogy az embereknek joguk van arra, hogy hang- lők Szövetsége (VI.P) új projektet mutatott be termékei üzleti céljaik elérése érdekében a potenciális fogyasztókat a hagyományos almaültetvények közelében. Az ültetvények köz-
jukat hallassák az őket közvetlenül érintő döntésekkel kap- nyomonkövethetőségének javítása érdekében. A „BioGraphy” lehető legsötétebb tudatlanságban tartsák. vetlen közelében lakók és nyaralók szintén bizonyosan ki vannak
csolatban. Hiszik, hogy a döntéseket nem csupán a vegyipari névre keresztelt új szolgáltatás lehetővé teszi a fogyasztók Az OCA elkötelezetten hisz a tudományban, mely össz- téve a szennyezésnek. Hat hatóanyagot találtunk egy oldalvölgy-
vállalatoknak, vagy más döntéshozóknak kell meghozniuk, számára, hogy mindent megtudjanak a termék eredetéről, hangot teremt az egészséges ökoszisztémák, az egészséges ben, a tengerszint felett több mint 1600 méterrel, több kilomé-
akik vagy nem rendelkeznek megfelelő háttérinformációkkal, feldolgozásáról és a termékeket előállító gazdákról. élelmiszerek és a humán egészség között. Ezért vallják azt terre a legközelebbi ültetvényektől” – mondta Karl Bär, a Kör-
vagy pedig nem veszik figyelembe azokat. A mezőgazdasági termelők neve megtalálható a termé- is, hogy a természetes egészségmegőrzési módszerek fontos nyezetvédelmi Intézet agrárpolitikai tisztviselője és a mérési
Az USDA mulasztásai szükségessé teszik a független vál- kek csomagolásán. Ha az érdeklődő ezt a nevet beírja a alternatívát jelentenek a nyugati orvoslásban, mely utóbbi a projekt vezetője.
lalati és kormányzati felügyeletet. A Beyond Pesticides az BioGraphy honlapján (https://www.vip.coop/en/biography/ tünetek gyógyszeres kezeléséhez ragaszkodik olyan esetek- Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (European Food
OrganicEye irányításához megnyerte Mark Kastel személyét biography/22-0.html), egy kattintással átfogó információkat ben is, amikor az adott betegség kezelhető vagy megelőzhető Safety Authority, EFSA) jóváhagyási jelentései alapján ennek
is. Kastel az egyik alapítója a Cornucopia (magyar jelentése: kap az ökotermelőről. Ez magában foglalja a gazdák rövid lenne akár egy tápanyagban gazdag, kemikáliáktól mentes lehetetlennek kellene lennie. Ezen anyagok közül négy ese-
bőségszaru) intézetnek, annak a tiszteletreméltó, ökológiai életrajzát, betekintést nyújtva az életükbe és arra, hogy mi táplálkozással is. Abbéli nézeteiket, hogy a fogyasztóknak
gazdaságpolitikai kutatócsoportnak, mely több mint 30 éve vezette őket az ökológiai gazdálkodás irányelveinek betar- joguk van tudni az igazságról, egyre többen támogatják.
változatos módon van jelen az ökológiai szektorban. Szakmai tásához. Ezzel egyidejűleg az tapasztalható, hogy egyre kevésbé áll
hátterét tekintve, Kastel tanúsított mezőgazdasági termelő, A képgalériák további betekintést nyújtanak a gazdasá- módjukban az interneten keresztül megosztani a fontos
üzletfejlesztési tanácsadó, regisztrált lobbista, mindezek gokban és az almaültetvényekben végzett munkába, a gazda- információkat, különösképpen az olyan ismereteket, melyek
kapcsán az egyik legtapasztaltabb független csalás kivizsgáló ság helye interaktív térképen is megtekinthető. Nemcsak az a nagyvállalatok imázsát vagy profitját veszélyeztethetik.
az ökológiai ágazatban. almatermelők, hanem az ökológiai zöldségtermesztő gazdák Az OCA jelenleg arra kéri tagjait, hogy személyes e-mail
A Kastel úr által vezetett kutatások és az általa gyako- is kapcsolódtak a projekthez. fiókjukból továbbítsák az egyesület leveleit, mivel az infor-
rolt nyilvános nyomás arra kényszerítette a Mezőgazdasági Jelenleg mintegy 150 ökológiai gazdálkodó található a mációk ily módon történő megosztása szerencsére külsőleg
Minisztériumot, hogy számos jelentős végrehajtási intéz- Val Venosta régióban, akik az Európai Unió irányelveinek, nem megakadályozható.
kedést hozzon, mint például tanúsítványok visszavonása, valamint a szigorúbb rendeleteknek, például a Bioland vagy Az OCA tervezi, hogy új, korszerű internetes platfor-
pénzbírság kiszabása, folyamatban lévő műveletek módo- a Demeter egyesületek alapelveinek megfelelően gazdálkod- mokba és újabb technológiákba fektet be, melyek alkalmasak
sítása. Mindezek együttvéve több millió dollárnyi összeget nak. Éves teljes termésük több mint 25 000 tonna ökológiai megakadályozni a nagyvállalatok számára kedvezőtlen tar-
jelentenek a csalásokkal kapcsolatos, fogyasztói csoportos alma. A VI.P szerint ez azt jelenti, hogy az ökológiai alma leg- talmak elterjedésének korlátozására irányuló cenzúra tevé- Christine Vogt mezőgazdasági tanácsadó passzív gyűjtő berendezést
keresetek rendezésében is. nagyobb termelőivé váltak. https://organic-market.info kenységet. www.organicconsumers.org helyez ki (Fotó: https://organic-market.info)

18 Biokultúra 2019/4-5 Biokultúra 2019/4-5 19


Ez történt, hírek Ez történt, hírek

tében az EFSA arra a következtetésre jutott, hogy csak elha- mintegy 700 csikk-kukát helyeztek el falakon és utcai lámpá- A bizottság azt is megállapította, hogy a károsultak ott- A fecskék esetében még a hiányzó, gyakran az emberei kéz
nyagolható mennyiségben jutnak a levegőbe és gyorsan kon, ingyenes zseb hamutartók is elérhetők. honához közel található szójabab-termelők továbbra is nagy által lerombolt költőhelyek hiánya is tizedeli az állományt.
bomlanak. „Ez az értékelés tehát nyilvánvalóan nem helytálló” Annak ellenére, hogy a szemetelés bűncselekménynek mennyiségű agrokémiai anyagot használnak környezet- Sajnálatos módon a rovarok és madarak számának drasz-
– szögezte le Bär. számít, a Tartsuk Angliát Tisztán (Keep Britain Tidy) elne- védelmi engedély nélkül, ezzel megsértették az élethez, a tikus csökkenése már a védett területekre is igaz. Az öko-
Idén a Környezetvédelmi Intézet Németországban mint- vezésű környezetvédelmi jótékonysági szervezet szerint a magánélethez, a családhoz és az otthonhoz való jogot. A toxi- szisztéma felborult egyensúlyi rendszerének helyreállításá-
egy 200 helyszínen teszteli a levegőbe került növényvédőszer dohányzók több mint tíz százaléka nem tartja szemetelésnek kus agrokémiai anyagok széles körű használata a térségben a hoz az érintett döntéshozók szemléletváltására és célzott
maradványokat. https://organic-market.info a csikkek eldobását. Ma már köztudott, hogy a műanyagok vízkészletek és a víztartó rétegek szennyeződését is okozta, cselekvésére van szükség. www.agrarszektor.hu
milyen jelentős károkat okoznak a vízi és a szárazföldi élővi- megakadályozva a patakok használatát, gyümölcsfák elvesz-
Eldobott cigarettacsikkek hatása a növényvilágra lágban is, ezért itt az ideje annak, hogy a dohányzók is fele- tését, haszonállatok halálát és súlyos növényi károkat okozva. Újra engedélyeztek egy méhekre káros rovarirtót
lősségteljes viselkedést tanúsítsanak és a cigarettacsikkeket Hélène Tigroudja, az ENSZ Bizottságának tagja elmondta,
tényleg a szemetesekbe dobják. www.bbc.com hogy a határozat mérföldkő fontosságú a környezet súlyos 2015-ben az amerikai Agriscience vállalat gyártott sulfoxaflor
károsodása és az alapvető civil és politikai jogok gyakorlása nevű, neonikotinoid alapú rovarirtót kivonták a forgalom-
Emberi jogok és növényvédelem Paraguay-ban közötti kapcsolat elismerésével. Világszerte hasonló esetek ból, mert bizonyítottan méhkolóniák tömeges pusztulását
százait lehetne benyújtani értékelésre. Nagyon ösztönzik az okozta. Akkoriban a méhészek több csoportja is pert indított
Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága a mai napig az egyik leg- államokat ara, hogy védelmezzék az élethez való jogot, mely az ügyben, melynek eredményeképpen a szövetségi bíróság
fontosabbnak számító környezetvédelmi döntést hozott: alatt a méltóságteljes élet élvezetét értjük, szemben a kör- betiltotta a veszélyes szer alkalmazását és forgalmazását is,
felszólította Paraguayi kormányát, hogy végezzen vizsgá- nyezetszennyezéssel. azzal az indoklással, hogy a vegyszer forgalomba hozatalát
latot a mezőgazdaságban a vegyi anyagok felhasználásával E döntés a legelső olyan alkalom, amikor ennyire egyértel- megfelelő vizsgálatok és elemzések hiányában, téves adatok
végzett gázosítás következtében a lakosság mérgezésé- műen kijelentik, hogy ha egy állam nem képes megvédeni a alapján engedélyezték. Az Egyesült Államok szövetségi kor-
vel kapcsolatban, valamint a víz, a talaj és az élelmiszerek polgárait a környezeti károkkal szemben, azzal megsérti az mányzatához tartozó Amerikai Környezetvédelmi Hivatal
szennyeződése miatt. Mérföldkőnek számító döntésében élet, a magánélet, a családi élet jogainak védelmére vonat- (Environmental Protection Agency, EPA), melynek feladata
a Bizottság sürgeti a dél-amerikai országot, hogy emeljen kozó kötelezettségeit. A határozat precedens értékű, amire a vegyi anyagokkal kapcsolatos szabályozás, a közelmúlt-
vádat a felelősökkel szemben, teljes mértékben térítsék meg számos későbbi esetben hivatkoznak majd. A Bizottság ban újra engedélyezte a szert, arra való hivatkozással, hogy
Sokan a PET-palackokat gondolnánk a világon legelterjed- az áldozatokat ért károkat, és a határozatot tegyék közzé egy nyilatkozata következményekkel jár, mind a 173, az egyez- új kísérleti eredmények és elemzések alapján a rovarölő szer
tebb műanyagszemétnek. Azonban az éves szinten becsült nagy példányszámú napilapban is. Arra kérték az országot, ményben érintett felet érinti. Noha az Emberi Jogi Bizottság csak a méhek kis csoportjára nézve jelent kockázatot. Ale-
mintegy 4,5 ezer milliárd eldobott cigarettacsikk maga- hogy 180 napon belül tegyen jelentést a határozat végrehaj- határozatai nem kötelező erejűek, általában kedvezőtlen az xandra Dapolito Dunn, az EPA igazgatóhelyettese kiemelte,
san vezeti a listát. Az Angliában működő Ruskin Egyetem tása érdekében tett intézkedések részleteiről. ország megítélése tekintetében, ha azt követően a gyakorlat- hogy a szer mellé új, kötelezően betartandó használati utasí-
tanulmányt készített a talajba kerülő cigaretta csikkeknek A Bizottság 18 tagja felügyeli 173 állam csatlakozását a ban figyelmen kívül hagyják őket. A jelenlegi döntést a jövő- tást is kiadtak. Ennek értelmében a sulfoxaflort nem szabad
a növények fejlődésére gyakorolt hatásáról. A vizsgálatban Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Szövetségéhez. Para- ben más bíróságok is figyelembe vehetik majd, akik viszont virágzó gyümölcsfákra vagy magvas növényekre permetezni,
résztvevő kutatók Cambridge környékén gyűjtöttek eldo- guay aláírta a szövetség önkéntes egyezményét is, amely már kötelező erejű döntéseket hoznak. https://greennews.ie így a virágra repülő rovarokra nézve kevésbé kockázatos. Az
bott cigarettacsikkeket, ahol négyzetméterenként akár 128 feljogosítja az ország lakosait arra, hogy panasszal éljenek a igazgatóhelyettes fontos és nagyon hatékony rovarirtónak
darabot is találtak. A kutatás megállapította, hogy a csikkek bizottságnál az emberi jogaikat sértő állapotok ellen. Ezen A szúnyogok miatt pusztulnak a madarak? nevezte a szert.
jelenlétének hatására a talajban a lóhere kicsírázásának esé- egyezmény értelmében Curuguaty település családi gazdasá- Az egyik méhészszervezet vezetője, Michele Colopy azon-
lye mintegy 27%-kal, a szárhossz 28%-kal, a növény gyöke- gai panaszt emeltek, hogy a környéken található szójatermelő A közelmúltban Halmos Gergő, a Magyar Madártani és Ter- ban ismételten kiállt amellett, hogy a neonikotinoid alapú
rének súlya több mint felével csökkent. Fűfélék esetében a gazdaságokban a földekre kijuttatott mérgező peszticidek sok mészetvédelmi Egyesület (MME) ügyvezető igazgatója az vegyszer továbbra is veszélyes a méhek populációjára. Lori
kicsírázás esélye 10%-kal, a szárhossz 13%-kal lett kisebb. ember megbetegedését és egy ember halálát okozták. InfoRádió műsorában a Magyarországon szinte mindenütt Ann Burd, a Biodiverzitás Központ nevű környezetvédelmi
A vizsgált növények a városi parkokban elterjedtek, hoz- Curuguaty térségében az utóbbi években jelentős növeke- tapasztalható szúnyoginvázió és a madárállomány pusz- szervezet igazgatója felelőtlennek tartja az EPA állásfoglalá-
zájárulnak a fajok egészségéhez, fontosak a beporzó rovarok dés történt a génmódosított szójababot termelő mezőgaz- tulása közötti összefüggésekről beszélt. Jóllehet hosszú sát. Ennek ellenére eddig bíróságon senki nem támadta meg
számára és a nitrogén megkötés szempontjából is. A csikkek dasági vállalkozásokban, és a gépesített termesztésben is. heteken át tapasztalhattuk a bosszantó, tömeges szúnyog- a környezetvédelmi hivatal döntését. www.agrotrend.hu
többsége bioműanyagból, cellulóz-acetát-szálból készült szű- A gázosítással kijuttatott vegyi anyagok hatásaiban érintett inváziót, mindez azonban csak a csapadékos időjárásnak
rőt tartalmaz. A gyártás során a bioműanyaghoz adott sze- áldozatok émelygést, szédülést, fejfájást, lázat, gyomorfáj- tudható be. Ilyenkor ugyanis nagy számban jelennek meg a Méhek paradicsoma
rek hajlékonyabbá teszik a szűrőt, ezek kimosódva a talajba dalmakat, hányást, hasmenést, köhögést és bőrelváltozáso- szúnyogok, de ez csupán egy-egy kiemelkedő időszakra igaz.
kerülhetnek és a kezdeti növényi életet károsíthatják. Egy kat tapasztaltak. A bizottság szerint a szennyezés eddig egy A valóságban ugyanis a repülő rovarok száma folyamatosan A nemrég megrendezett ENSZ biodiverzitási konferencián
filter lebomlása akár egy évtizedig is eltarthat. ember halálát és 22 lakos mérgezését eredményezte. csökken, ezért is fogy ezzel egyidejűleg egész Európában a Stefanie Christmann német kutatónő, a száraz térségek
A vizsgálat megállapította, hogy az el nem szívott ciga- 2011-ben az érintett polgárok – az alkotmányos jogok madárállomány is. mezőgazdasági kutatásaival foglalkozó nemzetközi központ
retták szűrője csaknem ugyanolyan hatást gyakorol a növé- védelmére irányuló jogorvoslatot, úgynevezett Amparo-t A kialakult ördögi kör a szúnyogirtás megreformálásával, munkatársa a beporzó rovarok védelméről szóló tanulmá-
nyek fejlődésére, mint a használt szűrők, következésképpen nyújtottak be – és a paraguayi bíróságok megállapították, célzott biológiai védekezéssel megoldható lenne, ugyanak- nyát mutatta be. Módszere egyszerre gazda- és méhbarát.
a károkért konkrétan a filter tehető feleőssé, a dohány ége- hogy a Környezetvédelmi Minisztérium és az Országos kor hazánkban harmadával csökkent a rovarokkal táplálkozó Megvalósítása egyszerű, profitábilis, segítségével a méhpo-
téséből származó mérgek nélkül is. A kutatás vezetője, dr. Növény- és Vetőmagminőség, és Egészségügyi Szolgálat madarak száma, akik segíthetnének a természetes irtásban. pulációk világszerte tapasztalható rohamos csökkenése ked-
Dannielle Green elmondta, hogy a használt csikkek eldobása súlyos fizikai károkat okozott azzal, hogy nem védelmezte Főként azon madarak populációja csökken, amelyek élete a vező irányba fordítható.
társadalmilag elfogadott, azonban az ily módon eldobott sze- meg a polgárokat. Egyik intézmény sem cselekedett a Bíróság mezőgazdasági jellegű területekhez kapcsolódik. Az elmúlt Már az ENSZ konferencia előtt megkezdődött a bepor-
mét komoly károkat okozhat a környezetnek is. rendeletének megfelelően, azaz hogy biztosítsa a környezeti évtizedben drasztikusan csökkent a fecskék, mezei pacsir- zókra vonatkozó új irányelvek vitája, melynek része a jelenleg
A szemetelésért kiszabható bírságok mértékét általában a erőforrások védelmét, a pufferzónák kötelező létesítését a ták és tövisszúró gébicsek száma, melyek egykor nagyon használatban lévő peszticidek alkalmazásának visszaszorí-
helyi hatóságok állapítják meg. A Környezetvédelmi, Élelmi- permetezett területek elkülönítésére a lakott településektől elterjedtnek, közönségesnek számítottak és természetes tása, fokozatos kivonása. A kutatónő szerint mindez pénz-
szer- és Vidékügyi Minisztérium a szemetelésért kiszabható és a vizek mentén. A károkozás jóvátétele még nem történt módon szabályozták a táplálékuknak számító repülő rova- ügyi áldozatok és terméskiesés nélkül is realizálható.
büntetés nagyságát 65 és 150 font között határozta meg, az meg. Ezen okok befolyásolták az ENSZ Bizottsága döntését, rok állományát. A jelenlegi légi irtásban alkalmazott úgyne- A tanulmány szerint a globális vetésterület egynegye-
alapértelmezett bírság összege 100 font. A londoni City-ben, miszerint Paraguay nem gyakorolt megfelelő ellenőrzést az vezett „generál módszerek” sajnos nemcsak a szúnyogokat dén virágos haszonnövényeket, fűszer- és olajnövényeket,
ahol a bírság 150 font, évente hatmillió csikket dobnak el az illegális szennyező tevékenységekből származó, erősen mér- pusztítják el, hanem minden más repülő rovart is. Így tehát gyógynövényeket kell termeszteni. A módszer lényege, hogy
utcán, melynek eltakarítása 3,8 millió fontba kerül. A város- gező agrokémiai permetezések felett, amelyek előre látha- nincs elég rovar, mely elegendő táplálékául szolgálhatna egy minden negyedik sorba virágos növények, többek között
részben az eldobott csikkek mennyiségének csökkentésére tóan veszélyt jelentenek az érintettek életére. nagyobb madárállománynak. olajosmagvak vagy fűszernövények kerüljenek elvetésre.

20 Biokultúra 2019/4-5 Biokultúra 2019/4-5 21


Ez történt, hírek Ez történt, hírek

Emellett a beporzóknak olcsó fészkelőhelyeket is érdemes A fürkészdarázs a foltosszárnyú muslica bábjait parazitálja, Innen-onnan Mitől hízunk?
kihelyezni, pl. korhadt fából, vagy tapasztott földből, ahol a vagyis a lárvastádium végén pusztítja el a kártevőt.
földön fészkelő méhek telepedhetnek meg. A szélárnyék nap- A fürkészdarazsat nem közvetlenül a megvédeni kívánt Hipp és Naturalma együttműködési lehetőségek Egy önkéntesek bevonásával végzett amerikai tanulmány a
raforgó vetésével biztosítható. gyümölcsösbe, hanem a környező területekre kell kihelyezni, „ultra” (túlságosan) feldolgozott ételek fogyasztásának koc-
A tiszta monokultúrás kontroll táblákhoz viszonyítva hogy erős populáció alakuljon ki a kártevő intenzív szapo- kázatait vizsgálta. A vizsgálatok elvégzéséhez húsz önkéntest
kedvező tapasztalatok tömkelegét lehet felsorakoztatni. A rodásának idejére. A szüret utáni időszakban a területen költöztettek be egy hónapra egy laboratóriumba. A résztve-
beporzó rovarok száma és sokfélesége növekedett, beporzó maradt leszedetlen vagy károsított gyümölcsök lehetőséget vők fele két hétig töményen feldolgozott ételeket fogyasz-
tevékenységük hatékonyabb volt. Kevesebb kártevő, nagyobb adnak a kártevők szaporodására és ennek megakadályozá- tott, míg a másik fele nem feldolgozott élelmiszereket, majd
és jobb minőségű terméshozam volt tapasztalható. Megfelelő sára ad lehetőséget az ekkor történő kijuttatás, mivel a kár- a két hét letelte után cseréltek.
csapadék esetén a paradicsom termése például megduplázó- tevő szaporodása a fürkészdarázs további szaporodását is A kétféle étrend tápanyagtartalmát gondosan kiegyensú-
dott, a padlizsáné például két és félszeresére nőtt. A szüksé- segíti, így megteremthetők a hosszú távú védekezés alapjai. lyozták, egyenlő arányban tartalmaztak cukrot és más szén-
ges változtatások megvalósítása sokáig már nem odázható Fontos kiemelt figyelmet fordítani a fertőzött gyümölcs hidrátokat, zsírokat és rostokat. A résztvevők annyit ehettek,
el. Németországban például az utóbbi 25 évben a rovarpo- kezelésére. A sérült cseresznyét olyan sűrű hálóval fedett tar- amennyit akartak, a kutatók pedig minden egyes elfogyasz-
puláció állománycsökkenése akár a 75 százalékot is elérheti. tályban kell összegyűjteni, ahonnan a kikelt kártevők kijutni tott falatot pontosan feljegyeztek.
A tanulmányokat korábban a saját megtakarításaiból nem tudnak, de az apró fürkészdarazsak bejutnak, amelyek A vizsgálat során mindkét csoport esetében kiderült, hogy
finanszírozó kutatónő ma már német kormány és a világ köz- majd elpusztítják a muslicát. A foltosszárnyú muslica eseté- a többszörösen, túlságosan feldolgozott ételek fogyasztá-
véleményének a támogatását is élvezi. Egyedüli akadályozó ben nagyon fontos, hogy a bemutatott védekezés csak nagy sakor napi szinten mintegy ötszáz kalóriával fogyasztottak
tényező a sürgető idő. „Ez tovább nem várhat. A méheknek, területen jelent lehetséges alternatívát, egymástól távoli, többet, mint mikor nem feldolgozott ételt ettek, két hét
legyeknek és pillangóknak sürgős akcióra van szükségük!” – nyi- szétszórt területeken nem. elteltével pedig átlagosan egy kilogrammot híztak.
latkozta Stefanie Christmann. www.agroinform.hu Az olasz példa mellett Francia- és Spanyolországban is Az amerikai Országos Egészségügyi Intézet értékelése sze-
A Holland Alma Kft. és a Naturalma Zrt. közös szakmai programja
hasonló védekezési programok indulnak a szamóca, a cseresz- és éves közgyűlése (Fotó: https://www.agronaplo.hu) rint a túlzottan feldolgozott ételek feltételezhetően hatással
Fürkészdarázzsal a foltosszárnyú muslica ellen nye és bogyósgyümölcsök termesztésében. www.bioplanet.eu vannak az éhségérzettel kapcsolatos hormonokra, ezért foly-
A Hipp cég által Európában és Ázsiában éves szinten több tatja az evést az, aki ilyet fogyaszt.
Szamuráj darázzsal az ázsiai márványpoloska ellen száz millió, saját biologóval ellátott üveges és alutasakos A feldolgozott ételek fogalmát nehéz pontosan meghatá-
bébiétel előállításához felhasznált bio gyümölcs, zöldség és rozni. Általában azokat az ételeket soroljuk ide, amelyek cso-
Európában első alkalommal, Svájc déli részén, az Olaszor- gabona alapanyagok közül a legfontosabb az alma, sárgarépa magolásán több mint ötféle összetevő szerepel. Ide tartoz-
szággal határos Ticino kantonban három külön almaültet- és a sütőtök. A megfelelő bio alma termelői háttér ezért elen- nak az édes vagy ízesített sós snackek, chipsek, a csokoládé
vényben megtalálták az ázsiai márványpoloska (Halyomorpha gedhetetlenül fontos a Hipp számára. és más édességek, az édesített üdítőitalok, instant levesek,
halys) természetes ellenségét, az úgynevezett szamuráj A gyártáshoz használt gyümölccsel szemben támasztott fagyasztott vagy konzerv készételek, valamint a főként vagy
darazsat (Trissolcus japonicas). Az eredetileg Kelet-Ázsiában követelmény, hogy húsa világos színű, cukortartalma és tech- teljesen cukorból, olajokból és zsírokból készült élelmiszerek.
honos, a kontinensre természetes módon betelepülő rovar nológiatűrése magas legyen, a megfelelő savtartalom biztosí- A vizsgálatban a nem feldolgozott ételek között szerepelt a
várhatóan kedvező irányba befolyásolja az ázsiai márványpo- tása mellett. Fontos az is, hogy a feldolgozott termék lassan spenótsaláta csirkemellel, almadarabokkal, bulgurral és nap-
loska kártevő tevékenységét. Feltételezhető, hogy maguk a oxidálódjon, ne barnuljon. Ennek érdekében létrehozták az raforgómaggal.
poloskák hurcolták be testükön saját ellenségeiket, a csupán OBST 2.0 elnevezésű programjukat, melynek célja, hogy a A kutatás elsőként mutatott ki ok-okozati kapcsolatot a
2 mm nagyságú apró darazsakat. technológiának leginkább megfelelő fajtákkal és a legjobb túlzottan feldolgozott ételek fogyasztása és a súlygyarapo-
Trichopria drosophilae (Fotó: Bioplanet.eu)
Az ázsiai márványpoloska parazitált tojásaiból kikelő termelőkkel állíttassák elő a szükséges friss alma alapanya- dás között. „A feldolgozott ételek növelik a kalóriabevitelt,
szamuráj darazsat egy nemzetközi kutatócsoport azonosí- got. Az eddigiekben a hagyományos Morgenduft és Golden a testsúlyt és hízást okoznak” – állapította meg Kevin Hall, a
A mezőgazdasági kártevők természetes ellenségeinek totta az Európai Unió által támogatott, Gerinctelen állatok fajtákra alapozott termelésről a Hipp fokozatosan új fajtákra tanulmány vezető kutatója azt is hozzáfűzve, hogy ez a kap-
tenyésztésével foglalkozó olasz Bioplanet cég a kémiai tenyésztése újgenerációs bioszabályozási technikák számára kíván átállni. csolat a szélesebb népesség elhízásában is szerepet játszhat.
növényvédő szereken alapuló kártevő-kezelési stratégiák (Breeding Invertebrates for Next Generation BioControl, 2020 őszétől kezdve a Hipp saját maga is hoz létre Hall emlékeztetett rá: az amerikai „elhízásjárványt” napi 250-
alternatívájaként a kártevők biokontrolljához járul hozzá, BINGO) elnevezésű projekt keretében. Naturalma ültetvényfelületet Luna, Sirius, és Orion fajták- 300 többletkalória elfogyasztása okozza.
az e szempontból előnyös rovarok és atkák tenyésztésével. A szamurájdarazsat világszerte használják a márványpo- ból. A Naturalma számos olyan betegség-ellenálló alma faj- A vizsgálat során megerősítést nyert, hogy az erősen feldol-
Termékeiket elsősorban védett növényekben használják, de loskák ellen, ráadásul az emberre nem is veszélyes, nem csíp. taújdonsággal rendelkezik, melyekkel a bio termelés alacso- gozott és a fel nem dolgozott ételek egyaránt finomak. Tehát
nyílt terepen, gyümölcsösökben és tájak kezelésében is. A fölfedezés hírét a Journal of Pest Science szakfolyóiratban nyabb ráfordítási szinten és biztonságosabban valósítható nem a nagyobb ízélmény miatt ettek többet a feldolgozott
Olaszországban mintegy 200 hektáron biológiai módszer- jelentették meg. https://magyarmezogazdasag.hu meg. Ezen kívül a termelőket egységes technológiai ajánlás- ételekből.
rel védekeznek a foltosszárnyú muslica (Drosophila suzukii) sal és tanácsadással is segíti. A nem feldolgozott ételek fogyasztásakor az éhséget
ellen. A Verona és Vicenza közti dombvidéken tevékeny- Mivel a Hipp saját ültetvényfelületének hozama a cég elfojtó hormonok egyike, a PYY szintje megnövekedik annak
kedő, mintegy 150 cseresznyetermesztő egymással együtt- friss áru igényeit nem elégíti ki, ezért nem versenytársként, ellenére, hogy a kalóriabevitel kisebb, az éhségérzetet kiváltó
működve a biológiai védekezés e módját választotta és a hanem partnerként tekintenek a Naturalma termelőkre, akik hormon szintje azonban csökken.
Bioplanet kezdeményezésére már március végén kibocsátot- megfelelő mennyiségű és minőségű almával tudják kielégí- Jóllehet a tanulmány rövid ideig tartott, kevés résztve-
ták a muslica természetes ellenségének számító fürkészdara- teni a bio alapanyag iránti igényt. A Naturalma Zrt., valamint vővel, ezért nem állítható teljes bizonyossággal, hogy a szé-
zsat (Trichopria drosophilae). a vele szorosan együttműködő Holland Alma Kft. Gyümölcs- lesebb népesség tekintetében is helytállóak-e a következte-
Ez a fürkészdarázs a világszerte megtalálható Drosophila faiskola az év során több alkalommal is nyilvános ismeretter- tései. Gunter Kuhnle, Readingi Egyetem tudósa szerint a
nemzetség európai parazitoidja, mely gyorsan alkalmaz- jesztő fórumokat tart, ahová nem csak a zrt. tagságát várják. vizsgálat másik érdekes eredménye a kalóriánkénti költség:
kodott az újonnan érkezett foltosszárnyú muslicához is, és Aki szeretne részt venni a programokon, a hollandalma.hu a feldolgozott ételek jelentősen olcsóbbak voltak, mint a nem
képes ellenállni a lárva erős immunválaszának és kifejlődni oldalon regisztrálhat a faiskola hírlevelére. feldolgozott ételekből álló koszt, melynek közegészségügyi
benne. A Trichopria drosophilae nősténye akár száz muslica- Azok a termelők, akik szeretnének részt venni a Naturalma vonzatai is jelentősnek mondhatók. www.bbc.com
bábba is petét rakhat, halálra ítélve a kártevőt. A fürkészeket Zrt. és Hipp Magyarország Kft. által indított programban is,
az év során két alkalommal engedik ki, először március A poloskatojásból kikelő nőstény szamuráj darázs a Naturalma Zrt. vagy Holland Alma Kft. munkatársaival Válogatta és fordította:
végén – április elején, majd a szüret közben és azt követően. (Fotó: Elijah J. Talamas, USDA) vehetik fel a kapcsolatot. https://agronaplo.hu Kiszely Klára

22 Biokultúra 2019/4-5 Biokultúra 2019/4-5 23


Biogazdálkodás Biogazdálkodás

A hazai ökológiai (bio) gazdálkodás helyzete •• A bio alma és meggy (sűrítmény célú alapanyag) jövedel-
mezősége összességében pozitívan értékelhető, megfelelő
A területalapú közvetlen és normatív támogatások fontos
szerepet játszanak a tőkeellátásban, de tapasztalataink szerint

és középtávú versenyképessége (3.)


gazdaságosságot biztosít. A bio sűrítmény iránti kereslet számos káros hatása is van az ágazat fejlődésére nézve. Ezt
a piacon stabil és jelenleg jócskán meghaladja a termelt abban látjuk, hogy az ágazat pénzügyi segítése helyett jórészt
mennyiségeket. A túlkereslettel jellemezhető piaci viszo- a versenyképtelen gazdaságok, termőfelületek életben tartásá-

C
nyok relatíve magas felvásárlási árakat alakítottak ki, hoz járultak hozzá, ami ágazati szinten sok kárt okoz, mivel
ikksorozatunk első két részében a biotermékek fogyasztásával, a piaci igényekkel, valamint a termelés és értékesítés
amelyek támogatás nélkül is lehetővé teszik a nyereséges a gazdálkodók számottevő hányada csak a plusz támogatási
szervezettségével, illetve az e tényezőkben rejlő lehetőségekkel és korlátokkal, továbbá megoldandó feladatokkal fog-
alapanyag-termelést. Az ökológiai termelés a hatékony- forrást, mintsem a piaci lehetőséget látta az ökológiai gazdál-
lalkoztunk. A 3. részben a termelés hatékonyságát helyezzük a középpontba, ami a többnyire erősen keresleti piaci viszonyok
ság oldaláról versenyképes a konvencionálissal szemben. kodásban. Ennek egyik alapvető oka az, hogy e támogatások
és kedvező értékesítési árak miatt jelenleg még kevésbé fajsúlyos tényező, de meggyőződésünk szerint hosszabb távon – a
•• Az ökológiai marhahús-termelésünk alapvetően szürke­ mellé szinte semmilyen, a fejlődést motiváló szakmai, ver-
piac telítődésének fokozódásával – egyre inkább a versenyképes termelés feltételévé válik az ökológiai gazdálkodásban is.
marhára alapozott, melynek gyengék a vágási kihozatali senyképességi vagy gazdálkodási követelmény nem tartozik,
Továbbra is a versenyképesség azon definíciójából indulunk gazdálkodás költség-jövedelem viszonyainak és hatékony- mutatói és a piac egyébként sem fizet érte érdemi bio hanem szinte „alanyi jogon” jár. Vélhetően a közvetlen, illetve
ki, hogy versenyképes az, amire van fizetőképes fogyasztói/ ságának részletes értékelésére. Az alábbiakban foglalt, főbb felárat. A szürkemarhával alapvetően sem ökológiai, sem más terület alapon járó támogatások hatására vezethető vis�-
vevői igény, amit piacra tudunk juttatni és aminek a termelése megállapításainkat az őszi vetésű gabonafélék (tönkölybúza, konvencionális termelésben nem termelhető hatékonyan sza, hogy a hazai, ökológiai gazdálkodásba vont területek
hatékony/gazdaságos (1. ábra). őszi búza), a tavaszi vetésű kapásnövények (takarmányku- marhahús – egy szűk szegmenstől eltekintve, ahol feldol- mintegy fele gyep, mely relatíve szerény fajlagos értéktermelő
A termelés hatékonyságának, színvonalának kérdése az korica, csemegekukorica, napraforgó), a gyümölcstermesz- gozott hústermékei képezik a végterméket. képességgel rendelkezik.
ökológiai gazdálkodásban jelenleg – és várhatóan középtá- tés (alma, meggy), a marhahús-termelés (szürkemarha) és a •• Az ökológiai sertéshús-termelés a mangalicára alapoz, Hasonló megfontolásokat tapasztalunk a gyümölcster-
von sem – nem esik olyan súllyal a latba, mint a konvencioná- sertéshús-termelés (mangalica) területén végzett, részletes mely fajtánál szintén a bio felár és a fajta rossz termelési mesztők egy részénél is: ágazati ismereteink szerint a gyü-
lis gazdálkodás tömegtermékeinek piacain, ahol az árverseny üzemgazdasági elemzéseinkre alapozzuk. A termelés haté- mutatói jelentik a legfőbb korlátot, ennél fogva – egy mölcsültetvények több tíz százaléka elsősorban a támoga-
magas fokú hatékonyságot, termelési színvonalat követel konysága jelentős eltérést mutat a növénytermesztés, a ker- szűk szegmenstől eltekintve – maga a fajta korlátosan tás-igénylés alapját képező termelőeszköz (még az ökológiai
meg. Ez általában egyet jelent a magas fajlagos (egy hektárra tészeti és az állattenyésztési ágazatok között: képes gazdaságos sertéshús-termelésre. gazdálkodásban is), és elsősorban az idősebb és/vagy elhanya-
vagy egy anyaállatra vetített) hozamokat eredményező inten- •• Az ökológiai búzatermesztés (tönköly és aestivum búza) Összegezve: jó termelési színvonal mellett az ökológiai gaz- goltabb, egyébként is nagyon alacsony színvonalon művelt
zív termeléssel. A termelői árak szintjén a növénytermesztési egy hatékony ágazatnak tekinthető, relatíve alacsony a dálkodás jó hatékonyság, jövedelmezőség mellett folytatható ültetvényekre veszik igénybe. Ezek a jelenségek azonban a sok
és kertészeti termékek piacai jelentős (30-90%-os, de egyes forgótőke- és munkaerőigénye, jó hozambiztonsága és a növénytermesztési és kertészeti termékek esetében, így a milliárd forintnyi támogatás ellenére érdemben nem viszik
esetekben akár 100%-ot jóval meghaladó) felárral fizetik kiváló jövedelmezősége folytán. növényi termék előállításban ez nem jelenthet érdemi korlá- előre az ökológiai (bio) gazdálkodás ügyét.
meg a bioterméket, az – általunk vizsgált – állati termékek •• A tavaszi vetésű kapásnövények (kukorica, napraforgó, tot. Az állati termék előállítás kedvezőtlen jövedelmezőségi A tőke rendelkezésre állása, biztosítása vonatkozásában
esetében ennél jóval mérsékeltebb az elérhető ártöbblet mér- csemegekukorica) a jövedelmezőség oldaláról szeré- paraméterekkel rendelkezik, így jelenlegi hazai szerkezetében érdemi feladatot csak a támogatási rendszer tekintetében
téke (10-30%). Ennél fogva a keresleti piac diktálta relatíve nyebb fokú versenyképességgel rendelkeznek, mint a (fajtahasználat, abszolút extenzivitás) gazdaságilag – döntően lehetne meghatározni. Másik érdemi beavatkozási lehető-
magas árszínvonal miatt a termelés hatékonysága a növényi búza, és számottevően kedvezőbb hatékonysági para- – nem fenntartható. Az állati termékek esetében a termelési ség (lásd később) abban rejlik, hogy a szaktudás- és munka-
termékeknél inkább a második szempont, és ennél fontosabb méterekkel a konvencionális gazdálkodáshoz viszo- színvonal fontossága ennél fogva már jelenleg is jóval hatvá- erő-háttér megteremtésével biztosítjuk a hatékony termelés
a minőségi előírások hiánytalan betartása, vagyis a garantál- nyítva sem termelhetők. Az őszi és tavaszi vetésűeket nyozottabb szerepet játszik. alapfeltételeit, mely már önmagában is biztosít elegendő saját
tan bio termék előállítása. Valószínűsíthető azonban, hogy a vetésforgóban kezelve hatékonyságban felveszik a A gazdálkodás hatékonyságát, a termelés színvonalát tőkét a fejlődéshez.
piac hosszútávon elképzelhető telítődésével, a termelési szín- versenyt a konvencionális gazdálkodással, bár a nem ugyanazok az alapvető termelési tényezők, erőforrások hatá- A támogatások tekintetében azonban 2-3 éves távlatban
vonal kérdése felértékelődik az ökológiai gazdálkodásban is. elhanyagolható élőmunka-igény korlátozólag hat a fej- rozzák meg, mint a konvencionális termelésben: tőkeellátott- nincs cselekvési alternatíva: a Vidékfejlesztési Program, mind
Terjedelmi korlátok miatt nincs lehetőségünk az ökológiai lődésére. ság (intenzívebb vagy extenzívebb termelési módok, művelési a közvetlen támogatások rendszere kialakult és az érdemi
rendszerek, technológiák közötti választás) a szaktudás és módosításukra, átalakításukra 2021-ig nincs is lehetőség.
tudástranszfer színvonala, valamint a munkaerő mennyiségi és Hosszú távon javasolható, amennyiben az ökológiai gazdálko-
Mi a versenyképes? minőségi paraméterei, továbbá a természeti tényezők. A követ- dás fejlesztése a cél, hogy – számos nyugat európai országhoz
kezőkben röviden e tényezők állapotát értékeljük, illetve meg- hasonlóan – az ökológiai gazdálkodásra való átállás részesül-
határozzuk a szükséges főbb intézkedéseket. jön jelentősen magasabb támogatásban, mint az integrált/
konvencionális termelés.
Megítélésünk szerint fontos feladat annak pontos tisztázása
Tőke is gazdasági elemzések révén, hogy milyen jövedelemkiesést
amire van fizetőképes amit piacra tudunk juttatni aminek a termelése jelent a 2-3 éves átállási időszak (melyben már az ökológiai
fogyasztói / vevői igény (versenyképes árualap) hatékony / gazdaságos A fejlesztésekhez nem állt rendelkezésre elegendő tőke a múlt- gazdálkodás szabályait be kell tartani, de még biotermékként
ban. Ennek egyik oka hosszú időn keresztül a nehéz hitelhez nem lehet értékesíteni az árut, így a bio felára sem realizál-
jutás (főleg a biztosíték oldaláról) és a magas hitelkamatok ható), és az átállási időszak – akár jelentősen megemelt – több-
• Piaci igény mindig • Nagy, egységes árualap • Befektetett tőke igény voltak, bár ez az utóbbi 4-5 évben jelentősen enyhült. Az öko- lettámogatását ehhez kellene igazítani, mert jelenleg érzékel-
van!!! • Piac által megkívánt, • Forgótőke igény lógiai gazdálkodásban azonban nagyobbrészt kistermelők hetően nem vonzó az átállást fontolgató gazdálkodó számára.
• A kérdés: homogén minőség • Munkaerő igény vesznek részt és egyéni vállalkozásoknak, illetve ősterme- A támogatásoknál – a fentebb részletezett „csapdáit” figye-
• Ki szállítja be? • Folyamatos beszállítás • Terméshozam lőknek szinte lehetetlen a hitelhez jutás. A másik ok, hogy az lembe véve – jóval nagyobb tartalékot látunk azonban a kuta-
ÚMVP/EMVA (2007-2013) és a VP (2015-2020) támogatási tási, szaktanácsadási és munkaerő-háttér megteremtésében.
• Milyen áron? • Gyors rendelésteljesítés • Termésminőség
rendszere is nagyon nehézkesen, túlbürokratizáltan és túl-
• Beszállítói megbízhatóság • Termelési kockázat, szabályozottan működik, ami fokozta/fokozza a támogatá-
• Magas színvonalú poszt termésbiztonság sok impotenciáját, fejlődésre kifejtett gyenge hatásfokát. Az Szaktudás és háttértámogatás
harveszt technológia • Értékesítési árak elmúlt 10 évben tapasztalható tőkehiányhoz hozzájárult a
• Fejlett logisztika • Értékesíthetőség, piaci gazdálkodói saját forrás hiánya is, ami mögött főleg a 2008- A hazai biogazdálkodók egy jelentős részének nincs meg a ver-
• Fejlett feldolgozóipar biztonság 2009-es pénzügyi-gazdasági világválság okozta kereslet- és senyképes termeléshez szükséges tudásszintje, értve alatta
árcsökkenésre visszavezethető jövedelemvesztés állt (2009- elsősorban a szaktudásbeli háttértámogatás (kutatás, szak-
1. ábra | A versenyképes termelés értelmezése (Forrás: saját szerkesztés) 2013 között). tanácsadás) alacsony szintjét. A jó színvonalú hazai vállalko-

24 Biokultúra 2019/4-5 Biokultúra 2019/4-5 25


Biogazdálkodás Biogazdálkodás

zások többnyire rendelkeznek a megfelelő fajtákkal, termelési igen gyengén kvalifikált, a munkához való hozzáállása, a moti- Természeti tényezők (klíma, időjárás)
módokkal, művelési rendszerekkel, termesztéstechnológiá- váltsága és ezzel együtt az általa elvégzett munka mennyisége Bardócz Zsuzsanna: Génjeink harca
val kapcsolatos ismeretekkel, de ezek is többnyire külföldről és teljesítménye is igen szerény. Az elmúlt 10 év időjárásának alakulása is azon hosszú távú
importálják a tudást, vagy saját maguk kísérleteznek. Megfigyelhető tendencia a munkaerő elöregedése is, az előrejelzések irányába mutat, mely szerint a szélsőséges idő-
a XXI. század kihívásaival
A hazai kutatási szféra mintegy 10-15 éve nem tudja „szál- alkalmazottak nagyobb része 50 év feletti, így kérdés, hogy járási jelenségek felszaporodása várható: növekedett és növe- Az egészség, a táplálék, és a környezet
lítani” a hatékony termeléshez szükséges szaktudást, melynek a hosszú távú munkaerő-ellátottság. Jelentős mennyiségű kedni fog az aszályos periódusok és a hőségnapok, a téli és kapcsolata a mezőgazdasággal
oka egyrészt, hogy a kutatóintézetek érdemi kutatómunkája középfokú végzettségű szakmunkásra és technikusra lenne tavaszi fagyok, valamint a jégesők gyakorisága. A természeti A szerzőt nem kell bemutatni Tisztelt Partnereinknek,
a pénzügyi és infrastrukturális feltételek hiányosságai miatt szükség és komoly igény van a felsőfokú végzettségű irányí- környezet egyértelműen számunkra kedvezőtlen irányba hiszen férjével, Pusztai Árpád professzorral együtt a bio-
abbamaradt, másrészt nincs meg az a független szaktanács- tókra is. Összegzésképpen megállapítható, hogy a jelenlegi mozdult el, mely felveti az öntözés, a fagy- és a jégvédelem, gazdálkodás pártolói. A génmódosított növények táplál-
adói rendszer (elsősorban technológiai szaktanácsadást értve gazdasági környezetben a munkaerőhiány a munkaigényes valamint a termesztő-berendezések alkalmazásának kérdését. kozási kockázataira ők hívták fel elsők között a világ figyel-
alatta), mely az ismereteket, illetve az igényeket hatékonyan mezőgazdasági ágazatok (pl. kertészet) fejlődésének egyik Megállapítható, hogy a klimatikus/időjárási adottságaikban mét. A kis könyv ezzel is, továbbá a táplálék
közvetítené a kutatási és a termelői szféra között. Jóllehet a legnagyobb korlátja. semmilyen érdemi versenyelőnyünk nincs a versenytársakkal elszegényedésével, illetve a jó válaszokkal is érdemben
hatékony ökológiai termelés alapja mindenhol Nyugat-Euró- A nemzetgazdaság minden szektorában egyaránt tapasz- szemben, ami az ökológiai gazdálkodásban a konvencionális- foglalkozik.
pában a professzionális színvonalon működő kísérleti és talt, súlyos méreteket öltő munkaerő-válság egy olyan komp- hoz hasonló korlátozó tényező.
kutatóállomások működése, melyek a korszerű, naprakész lex gazdasági és társadalmi probléma, amelyet nem lehet A fentiek miatt az időjárási hatások elleni védelmi techno- Ára: 1500 Ft/példány postaköltséggel. A könyv korláto-
szaktudást szállítják a termelésnek és ezzel egyúttal független egyetlen okra visszavezetni. A főbb okok a magyar társadalom lógiáknak (öntözés, fagyvédelem, jégvédelem stb.) kiemelten zott számban áll rendelkezésre, de érdeklődés esetén
szaktanácsadási rendszerként is működnek. öregedése, 500-600 ezer magyar munkavállaló Nyugat-Euró- fejlesztendő és a támogatásokban is prioritást élvező terüle- újranyomtatható. Megrendelhető a Biokontroll Hungária
A konvencionális gazdálkodásra alapuló kutatóállomások pába vándorlása, a felsőoktatás túlduzzasztása a középfokú teknek kell lenniük. Nonprofit Kft.-nél:
egy jelentős részében nem is folynak ökológiai gazdálkodással oktatással szemben, továbbá nem javítja a helyzetet munka- Összegezve megállapítható, hogy a termelés hatékonysá- 1535 Budapest, Pf. 800 • E-mail: info@biokontroll.hu
összefüggő kutatások, holott erre a biogazdálkodóknak hat- erő-elszívása révén a közmunka program sem, bár az utóbbi gának fokozása leginkább az ahhoz szükséges tőke-, szaktu-
ványozott szüksége lenne, tekintettel arra, hogy az ökológiai egy-két évben már történt pozitív előrelépés e tekintetben. dás- és munkaerő-háttér létrehozásával érhető el úgy, hogy
gazdálkodásnak magasabb a szaktudásigénye, mint a konven- E főbb problémák idézik azt elő, hogy a 20-30 évvel ezelőtti egyidejűleg megteremtjük az időjárási hatások elleni védeke-
cionális termelésnek, mely utóbbiban jóval több beavatkozási állapotokhoz képest mintegy 400-500 ezer fő munkavállaló zés lehetőségét. Számunkra nem az a kérdés, hogy a termelés ••• APRÓHÍRDETÉS •••
lehetőség van. hiányzik a magyarországi munkaerőpiacról. hatékonysága az ökológiai gazdálkodásban is fontos szerep- Idei bio körbálás lucernaszéna eladó. 5 000 Ft + ÁFA/
Az ökológiai gazdálkodás fejlődése szempontjából az egyik A munkaerőhiány mára az élőmunka-igényes ágazatokban hez jut, hanem az, hogy mikor – még akkor is, ha a gazdál- bála áron, nagy tételben. Érdeklődni a 06-59/519-012
kulcskérdés a termelői tudásszint jelentős növelése, ami össze- a fejlődést leginkább akadályozó tényezővé lépett elő. A mun- kodás ökológiai és ökonómiai szempontjai néha ellentétesek telefonszámon lehet.
függ a kutatás-fejlesztés, oktatás-képzés és a szaktanácsadás kaerőhiány következtében a legnagyobb munkaerő-igénnyel egymással.
jelentős mértékű fejlesztésével. Ez az a pont, aminek a hely- rendelkező ágazatok, szektorok (részben az ökológiai gazdál- Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens
•••
retétele – a munkaerő kérdésén túlmenően – a másik fontos kodás is) nem lesznek képesek érdemi fejlődésre. Dr. Tóth-Kurmai Viktória Természetvédelmi területen eladó 3300 m2 terület fel-
tényező lesz a jövőbeni fejlődés szempontjából. Az oktatás- A munkaerő hiánya és rendkívül alacsony minőségi szín- Kicska Tibor újítandó, 70 m2-es lakóházzal. További terület bérel-
képzés reformja – különös tekintettel a középfokú technikusi vonala is hozzájárul, hogy a gazdálkodók többsége a teljesen Kunkliné Kovács Evelin hető. Érdeklődni: 06-20/237-2644.
képzésre és a létszámorientált helyett a minőségorientált kép- gépesíthető növénytermesztés, vagy a kisebb élőmunka-igé- Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar
zésre – ágazat fölött álló, bár nagyon fontos kérdések. nyű konvencionális gazdálkodás irányába fejleszt, különös
Fontos feladat tehát, a korszerű, professzionális ökológiai tekintettel arra, hogy az ökológiai gazdálkodásban még a
kutatóállomás(ok) és az erre alapuló független szaktanács-
adási rendszer létrehozása. A kutatóállomásokkal összefüg-
szántóföldi növénytermesztés munkaerő igénye is jelentősen
magasabb.
Roszík Péter: Az ökológiai gazdálkodásról gazdáknak, közérthetően
gésben történhet a piaci információs rendszerek és a termelőt A munkaerő-helyzet érdemi javulására rövid távon sok A kiadvány elsődleges célja, hogy a szokványosan, „hagyományos módon”
segítő háttértámogató rendszerek (pl. növényvédelmi előre- esélyt nem látunk. Ezt azzal magyarázzuk, hogy a főbb okok gazdálkodóknak, illetve kezdő gazdáknak adjon segítséget döntésük meg-
jelző rendszer, agrometeorológiai előrejelzés stb.) kiépítése. közül a társadalom elöregedése, a több százezer munkavállaló hozatalában, ha azt mérlegelik, hogy belevágjanak-e az ökológiai gazdálko-
kivándorlása és az oktatási szerkezet problémái rövid távon dásba. Természetesen forgathatják mások is, így például gyakorló biogazdák
nem kezelhetők. Amennyiben azonnal hozzálátnánk e negatív új területek bevonásánál, területek átvételénél, a gazdaság bővítésénél, új
Munkaerő tényezők felszámolásához, az is leghamarabb 5-8 év alatt vagy
tevékenységek felvételénél vehetik különösen hasznát ennek a könyvnek.
azon túl, tehát csak közép és hosszú távon hozna eredményt
A hazai ökogazdálkodás döntően a gyep- és szántóterületekre a munkaerőpiacon. Mondandónk egy része, főként az alapelvek, nagy szakmai rendszerek, mint
alapoz. Ezek kevésbé munkaerő-igényesek, mint a kertészet, A munkaerő-helyzet rendezése ráadásul megítélésünk sze- például a növényvédelem és a tápanyag-gazdálkodás rendszere időtálló, míg
vagy az állattenyésztés, de figyelemmel kell lenni arra, hogy az rint olyan makro szintű kérdés, mely magasan az ágazat fölött másik része folyamatosan változik, ilyenek a jogszabályok, felhasználható
ökológiai gazdálkodásban még a szántóföldi növénytermesz- áll. Érdemi, reális feladatként csak a következőket tudjuk anyagok, módszerek köre stb.
tésben is megjelenik 30-100 munkaóra/ha élőmunka-igény. megfogalmazni: A szerző 1994-től 18 éven át volt a Győr-Moson-Sopron Megyei Agrárkamara
A termelés hatékonysága szempontjából ezért nagyon fontos, •• a foglalkoztatási szabályok felülvizsgálata, hatékonyságá- elnöke, ahol rálátott a szokványos és a biogazdálkodás teljesítményére is.
hogy ezen termelési erőforrás ne jelentsen szűk keresztmet- nak javítása, a külföldiek munkavállalási lehetőségeinek Ennek alapján joggal végezhet összehasonlítást. Ezek alapján felelősséggel
szetet a magas színvonalú gazdálkodás megvalósításában. lazítása, kiterjesztése, a közmunka program további, erő- kimondható, hogy a jó biogazdák életesélyei, fejlesztési lehetőségei lényege-
Magyarországon nem áll rendelkezésre a nagy szakértel- teljes szűkítése; sen jobbak, mint a jó szokványos gazdáké; a rosszaknak nincsenek esélyei
met igénylő mezőgazdasági munkákhoz szükséges szakkép- •• a középfokú, technikusi szakképzés erőteljes fejlesztése,
egyik rendszerben sem! És az talán még fontosabb, hogy az iparszerű, fel-
zett munkaerő bázis. Egyre gyakrabban már mennyiségében az ökológiai gazdálkodás szakoktatásának beindítása.
használt anyagokban intenzív gazdálkodás rontja a Föld, a termőföld, a kör-
sem áll rendelkezésre elegendő munkaerő, döntően betanított Rövid- és középtávon csak az üzemen belüli gépesítés és
munkásokkal kell dolgozni. automatizálás, valamint a bérszínvonal folyamatos emelése nyezet és a termékeit fogyasztók egészségi állapotát ezzel szemben az ökológiai gazdálkodás gyógyítja mind-
Alapvetően nem is a bérezés nagysága vagy módja a kér- (amivel a munkaerő „becsalogatható”) jelent megoldást. ezeket!
dés, hanem egyre gyakrabban azzal kell szembesülni, hogy a Mindkét megoldáshoz azonban tőkére van szükség, amivel A kiadvány online elérhető a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. honlapján (www.biokontroll.hu) a Bio kisokos\
potenciális munkavállalók többsége nem akar a mezőgazda- visszakanyarodtunk a tőke és a termelési színvonal kérdé- Kiadványaink menü alatt.
ságban dolgozni. A még munkába állók nagyobb része pedig séhez.

26 Biokultúra 2019/4-5 Biokultúra 2019/4-5 27


Ökovilág Ökovilág

Greenpeace az ökogazdálkodásért gíteni. Holott egyértelmű, hogy Földünk nem bír már ennyi
gazdasági haszonállatot eltartani. Csak néhány szemléletes
adat: a Föld 1970 óta a vadon élő élőlények felét elvesztette,
ami azt jelenti, hogy ha nem történik radikális változás, egy-
két évtizeden belül eltűnhet. Mivel az élővilág egy csodálato-
san megalkotott, egymással összefüggő, egymást támogató
miközben a gazdasági haszonállatok száma megháromszoro- fajokból, elemekből álló rendszer, a működésében minden

A Greenpeace Magyarország Egyesület 2013-ban az öko­


gazdálkodás támogatása érdekében indította el hosszú
távú programját. Talán első pillantásra furcsának tűnik, hogy
Hogy áll a világ?
Sajnos nagyon sok tévhit, álideológia állt és áll még ma is a
zódott. Több szarvasmarha van a Földön, mint ember, test-
tömegre számolva. Ha az európai marháknak saját országuk
lehetne, ez népesebb lenne, mint Németország.
fajnak feladata van. Ha egymillió faj eltűnik, az egészen biz-
tos, hogy maga után vonja újabb másik két- három millió faj
kipusztulását.
egy környezetvédő szervezet miért foglalkozik mezőgazdasági mögött, hogy miért is van szükség erre az agyonvegyszere- És a hús iránti igény egyre növekszik. Annak ellenére, hogy Mindezen tudományos tények ellenére a jelenlegi támoga-
témával. Ezért azzal kezdem, hogy erre magyarázatot adjak. zett, hatalmas monokultúrákon alapuló, nagyon kevés fajt és a WHO, az egészségügyi világszervezet, már több mint egy tási rendszerek itt Európában és a világ más részén is rendkí-
Személyesen is elköteleződtünk e téma iránt, mivel az állami fajtát használó mezőgazdasági módszerre. Az egyik legalap- évtizede figyelmeztetett arra, hogy például itt Európában vül negatívan befolyásolják a mezőgazdasági rendszereket,
természetvédelemben eltöltött idő alatt rá kellett jönnünk vetőbb érvük, amit rendkívül hatékonyan elhitettek az embe- 75%-kal több húst és tejterméket, több állati fehérjét fogyasz- hiszen még mindig nagyságrendekkel több támogatást kap
arra, hogy a Föld élővilágát a korábbi klasszikus természetvé- riséggel az az, hogy azért van erre szükség, mert az egyre tunk, mint amennyi a saját egészségünk szempontjából opti- az ipari mezőgazdaság fejlesztése és a nagyüzemi állatte-
delmi módszerekkel nem tudjuk megmenteni. Erre a védett növekvő számú emberiséget csak ilyen, ipari mezőgazdasági mális lenne. Véleményük szerint ez az okozója többek között nyésztés, mint az ökológiai gazdálkodás és ökológiai állat-
területekre, a védett fajokra fókuszáló munkánk kevés. Meg- módszerekkel tudjuk etetni. az egyre gyakoribb szív- és érrendszeri és a 2-es típusú cukor- tartás (https://www.euractiv.com/section/climate-environment/
óvásukra, mint azt a biológiai sokféleséggel foglalkozó nem- Mára már rengeteg tanulmány bizonyította, hogy ez nem betegségnek, az elhízásnak (Európában mi magyarok vagyunk opinion/eu-mustnt-double-down-on-broken-farming/1275098/).
zetközi egyezmény is alapelvévé tette, csak akkor van remény, igaz. Ha beírjuk a keresőbe a következő címet: Strategies for a legkövérebbek, nálunk van a legtöbb elhízott ember és gye-
hatékonyan csak akkor működhet a természetvédelem, ha az feeding the world more sustainably with organic agriculture, rek!) és nagyon sok egyéb egészségi problémának.
összes ágazat a saját stratégiáit ennek megfelelően alakítja. akkor a FAO stratégiáját olvashatjuk el, amely szerint 2050- Ráadásul a nagyüzemi állattartás a klímaválság egyik leg- Ökogazda képzéseket szerveztünk
Vagyis figyelembe veszi, prioritásként kezeli azt, hogy olyan ben 9 milliárd ember élelmezése megoldható lenne 100%-ig fontosabb okozója. Annyi üvegházhatású gázt bocsájt ki, mint kistelepüléseken
megoldást találjon céljai elérésére, amely vagy egyáltalán nem, bio terményekkel, csak kevesebb húst és tejterméket kellene a teljes közlekedési szektor együttvéve. Csak erről valahogy
vagy a lehető legkevésbé károsítja az élővilágot. fogyasztanunk és kevesebbet pazarolnunk. Az ökológiai gaz- nagy hallgatás volt egészen az utóbbi időkig. Ezeknek a tényeknek az ismeretében a Greenpeace teljes
Mivel globálisan a szárazföldi területek közel 40%-át a dálkodással helyben termelt élelmiszereknek rengeteg pozi- A klímaválság mellett mindenképpen beszélnünk kell az erejével, lehetőségeinek felhasználásával küzd a változásért.
mezőgazdaság hasznosítja, ezért megkerülhetetlen, hogy tív társadalmi hatása is lenne, ráadásul kevesebb szállítással, élővilág állapotáról is. A biológiai sokféleség védelméről szóló Azzal kezdtük, hogy bejártuk a vidéket és megpróbáltuk fel-
a jelenleg döntő többségében ipari módszereket használó, kisebb üvegházhatású gáz-kibocsátással járna az élelmiszer- egyezmény szerint a legsúlyosabb veszélyt az élővilág sok- mérni azt, hogy miért ilyen kevés, európai viszonylatban külö-
és ezzel mind az élővilágot, mind a klímát a legsúlyosabban termelés. Ehhez azonban mind a támogatási rendszereken, színűségére a jelenlegi ipari mezőgazdasági gyakorlat jelenti. nösen szembetűnően kevés gazda tért át hazánkban ökológiai
veszélyeztető tényezővé vált mezőgazdaságot azt a termé- a kormányzati intézkedéseken, mind gondolkodásunkon, az Idén májusban jelent meg az globális IPBES, ENSZ jelentés gazdálkodásra.
szettel összhangban működő, az élővilágot, vizeinket, a talajt, egyes emberek magatartásán is változtatni kell. (https://www.ipbes.net/global-assessment-report-biodiversity- Az első év tapasztalatai azt mutatták, elsősorban amiatt,
levegőt védő ökológiai gazdálkodássá alakítsuk át. Köztudott, hogy ma a világ mezőgazdasági területeinek ecosystem-serviceslink), amelyben több száz kutató, több évti- mert nem ismerik ezeket a módszereket, továbbá nincs akitől
Így már érthető válik, hogy egy természetet és környezetet 75%-án nem az embereknek termelünk növényi alapú élel- zedes munkájával mérték fel a világ élőlényeinek helyzetét. megtanulják. Sokan nem is hisznek abban, hogy egyáltalán
védő szervezet, mint a Greenpeace, nem csak Magyarorszá- miszert, hanem a nagyüzemi állatoknak takarmányt. Sajnos Ennek eredményeit összegezve tesznek javaslatokat a döntés- vegyszerek nélkül lehet élelmiszert termelni. Megdöbbentő
gon, de globálisan is zászlajára tűzte a mezőgazdasági, élelme- a világ hús és tejtermék fogyasztása egyre nő, amit nyilvánva- hozók részére. Sokkoló kép rajzolódott ki: az ötmillió ismert volt, hogy milyen mély kételkedést váltott ki a gazdákból az
zési, fogyasztási rendszerünk gyökeres átalakítását. lóan már jelenleg is csak nagyüzemi állattartással lehet kielé- állat és növényfajból 1millió a közvetlen kipusztulás szélén áll, a hír, hogy igenis, ma is lehet szintetikus vegyszerek nélkül

A cikkhez kapcsolódó fotók:


© Járdány Bence/Greenpeace

28 Biokultúra 2019/4-5 Biokultúra 2019/4-5 29


Ökovilág Ökovilág

Nem mindegy mit eszünk – Ismeretterjesztő egészségét veszélyeztetik, de a kutatásokból az is kiderült, tervvel is, ami 2020-ra azt célozta meg, hogy 30% legyen az
munka a fogyasztói igények felkeltésére hogy ezek a várandós asszonyokban a magzatot is károsítják, ökoalapanyag a teljes, magyar közétkeztetésben.
hiszen átjutnak a méhlepényen, bekerülnek a magzat szerve- Ebben elsőként magyar és külföldi megvalósítható, jó pél-
A Greenpeace nagy erősségét, jól működő kommunikációs zetébe. Az anyatejben szintén megtalálhatók ezek a vegysze- dákat kerestünk. Ezekről sajtótájékoztatókon számoltunk be,
rendszerünket is felhasználjuk az ökogazdálkodás népszerűsí- rek. Ezekkel szoptatunk. Majd később, amikor az anyatejről a tapasztalatainkat videókon, kiadványokban osztottuk meg.
tésében. Nyilvánvaló, ahhoz, hogy minél több gazdát meg tud- a csecsemő áttér a zöldségekre, az első almák, répák, krump- Hogy felhívjuk a figyelmet ennek fontosságára, elküldtük az
junk győzni arról, hogy érdemes átállnia ökogazdálkodásra, lik, ha ezek nem biotermékek, az akkor még nagyon fejletlen összes magyarországi önkormányzatnak, felajánlva a segít-
vállalni a többlet terheket, ahhoz fizetőképes, lehetőleg kiválasztó rendszerrel rendelkező szervezetükben a számos ségünket. Örömünkre sok jelentkező volt, (önkormányzatok,
helyben lévő kereslet is kell. Ezért, a fentiekkel párhuzamo- szermaradvány súlyos károsodást okozhat. iskolák, élelmezés vezetők, gyermekorvosok, dietetikusok),
san egyik legfontosabb célunk a közvélemény tájékoztatása, Kiadványaink a www.okogazdalkodas.hu oldalról ingyene- akiknek tavasszal egy megbeszélést szerveztünk a „hogyan
szemléletük átformálása lett. Meg akarjuk győzni a fogyasztó- sen letölthetők. továbbról”.
kat arról, hogy ez az ő érdekük is, hogy ne a szokásos negatív Terveink szerint az elkövetkező három évben ez lesz a
köd lengje körül a biotermékeket, hanem legyenek tisztában legfontosabb feladatunk a Greenpeace ökogazdálkodás prog-
azzal, hogy milyen szigorúan ellenőrzött körülmények között, Az ökomenza nem utópia ramjában. Célunk, hogy minél több iskolát és óvodát segít-
a természet erejével termelnek ezek az elkötelezett gazdák sünk abban, hogy egészséges ökoélelmiszert kaphassanak
egészséges élelmiszert számunkra. Hogy ne a táplálékukon, Három éve jelent meg az Európai Parlamentnek egy hasonló a gyerekek. Ennek, reményeink szerint több, nagyon fontos
az egészségüket veszélyeztetve spóroljanak! összefoglaló munkája az ökológiai gazdálkodásról, amiben ők egyéb pozitív hatása is lesz. Amellett, hogy egészségesebb
élelmiszert előállítani. Méghozzá megfelelő mennyiségben és Válasszanak ökoterméket még akkor is, ha ez esetleg drá- is megvizsgálták a növényvédőszerek káros hatásait. Gyakor- gyerekeket nevelünk, segítjük a helyben megjelenő biztos fel-
persze sokkal jobb minőségben, úgy hogy közben nem teszik gább, vagy nehezebben elérhető, mint az ipari mezőgazda- latilag ugyanazokat az eredményeket kapták, amit mi a fen- vásárlási lehetőséggel a gazdálkodókat abban, hogy átálljanak
tönkre sem önmagukat, sem a környezetüket. sági termékek! Tudatosuljon bennük, hogy ez többszörösen tebb említett, de három évvel korábban összeállított kiadvá- az ökotermelésre. Ezzel az ő és családjuk egészségét is védjük,
Az is egyértelművé vált számunkra, hogy az akkori falugaz- megéri, hiszen ezekkel bevisszük a megfelelő mennyiségű nyunkban leírtunk. De volt egy sokkolóan új adat is ebben. és a vidék népességmegtartó erejét is növeljük. És mint ter-
dász rendszer sem tud nekik ebben az átállásban segítséget vitamint, ásványi sót stb. és nem terheljük a szervezetünket a Kimutatták, hogy a rovarölő szerek élelmiszerben megmaradt mészetvédő szervezet azt is elérjük, hogy nagyot lépjünk előre
nyújtani, hiszen a falugazdászok sem ismerték (tisztelet a rengeteg növényvédőszer-maradvánnyal. maradványai szignifikánsan csökkentik a gyermekeink IQ-ját, mind a hazai, mind az egész Föld élővilágának megmentésé-
kivételnek) és nagyon sokan nem is hittek az ökológia mód- A Greenpeace végzett saját szermaradvány vizsgálatokat rontják szellemi képességüket és nagymértékben felelősek ben, a klímavészhelyzet enyhítésében is.
szerekkel való termelésben. Ezért a következő éveink prog- is. Egy kora tavaszi időszakban paprikákat vizsgáltunk. Volt egyéb rendellenességekért is, így például a figyelemzavaros A Greenpeace hazai és külföldi jó példákat bemutató
ramja az volt, hogy regionálisan, a kis falvakban tartottunk olyan paprika, amiben 12 féle vegyszer maradványt találtunk, hiperaktivitásért, amely sajnos Magyarországon is már min- kiadványának címe: „Tegyük egészségesebbé a közétkeztetést!
gazdaképzéseket. Ezen képzéseinknek köszönhetően, nagy de nem lehetett kivonatni a forgalomból, mert egyenként den harmadik, negyedik gyereket érint. – Helyi bioélelmiszerek az óvodákban, iskolákban”. A címet
örömünkre, több fiatal gazda is áttért ökológiai gyümölcster- mindegyik a megengedett határérték alatt volt. Ezeket a Ekkor döntöttünk úgy, hogy a legsürgetőbb feladatunk beírva a keresőbe, vagy ezt az oldalt bemásolva ingyenesen
mesztésre. vegyszereket ugyanis egyenként tesztelik és állatkísérletek- kell, hogy legyen gyermekeink védelme. Elindítottuk az ún. letölthető: https://storage.googleapis.com/planet4-hungary-
kel próbálják meghatározni azt a koncentrációt, ami emberre ökomenza programunkat, melynek célja, hogy legalább a stateless/2019/07/9e39a219-greenpeace_a5_kiadvany_
talán már nem veszélyes és ez alapján engedélyezik. De azt, gyerekek ökotermékeket kapjanak az óvodákban, iskolák- v4-fin2-web.pdf.
Összehívtuk az agrár-felsőoktatási in- hogy ezeknek a mérgeknek egy ilyen koktélja, kombinációja ban. Ez összhangban van a kormány által elfogadott akció- Dr. Rodics Katalin – Márta Krisztina
tézmények és középiskolák képviselőit milyen súlyos egészségügyi hatásokat okoz, azt lehetetlen
tesztelni, vagy megbecsülni. Ezért az egyetlen járható út az,
Ahogy haladtunk előre a témában, a másik fontos felismeré- ha ezeket egyáltalán nem használjuk és ez az ökogazdálkodás.
sük az volt, hogy milyen nehéz ökológiai gazdálkodás kép- Kiadványokat készítettünk, amelyek egyikében például
zést találni akár az egyetemeken, akár posztgraduális, akár összegyűjtöttük az elmúlt 15-20 évben tudományos szak-
más típusú képzésekként azoknak, akik meg akarják tanulni lapban megjelent cikkeket, hogy lássuk, milyen egészségügyi
ennek a fortélyait. Hiszen ebben az a nagyon szép és fontos, hatásai vannak a növényvédőszereknek. Ebből egyértelműen
hogy ez egy tudásalapú gazdálkodási mód. Nem arról van szó, kiderült, hogy egyes rákos megbetegedések, az asztma, aller-
hogy megkapja a vegyszert, megmondják hány százalékos giás betegségek, a Parkinson kór, a Non-Hodgkin szindróma
oldatot csináljon és mikor fújja ki, hanem, hogy ehhez komoly és sok más olyan betegség van, amikért nagy valószínűséggel
növény-, talaj-, természetismeret szükséges. a növényvédőszerek is felelősek. Az is egyértelmű, hogy ezek
Ennek a véleményünk szerint rendkívül fontos gondnak a növényvédőszerek elsősorban a gazdálkodók és családjuk
az orvoslása, egyáltalán a miértjének felderítése érdekében
összehívtuk a nyíregyházi egyetemre az összes magyarországi
mezőgazdasági témával foglalkozó felsőoktatási intézmény és
szakközépiskola illetékes tanárait. Ezen az együttgondolkodá-
son átbeszéltük velük, hogy miért is nem zajlik intenzívebben
az ökológiai gazdálkodásról szóló oktatás. Egy elég szomorú
kép rajzolódott ki előttünk ennek kapcsán is. Ezeknek az
egyetemeknek, iskoláknak a jó részénél anyagi helyzetük nem
tette lehetővé, hogy például a tangazdaságukban ökológiai
gazdálkodást folytassanak, oktassanak. Az ott folyó, külön-
böző nagy cégeknek végzett növényvédő szer kísérletekből
származó összeg ugyanis fontos bevételi forrásuk volt.
Mindemellett folyamatosan dolgozunk a beporzók védel-
mén, elsősorban hazai és EU szinten is a veszélyes növény­
védőszerek (pl. neonikotinoidok, glyphosat, hormonkárosí-
tók stb.) betiltatásán.

30 Biokultúra 2019/4-5 Biokultúra 2019/4-5 31


Érvek a bio mellett Érvek a bio mellett

Ökológiai állattartással a madarakért A kutatók kiemelték, hogy az ökogazdálkodás az egyetlen,


a teljes gazdaságra kiterjedő támogatási program, amely a
ökológiai állattartás arányának növelése. Ezt bárki befolyásol-
hatja, amikor a napi bevásárlása során az ökológiai terméke-
gazdálkodásra vonatkozóan egy koherens, kötelezően betar- ket választja – javasolja Aleksi Lehikoinen, a Finn Természet-

A mezőgazdasági tevékenység világszerte az egyik legjelentősebb biodiverzitás csökkenést okozó emberi tevé-
kenység. A gazdálkodás terjeszkedése az eredeti ökoszisztémák eltűnéséhez vezet, a már meglévő mezőgazda-
sági területeken pedig az intenzívebbé váló gazdálkodás gyakran a hagyományos, mezőgazdaságon és legeltetésen
tandó intézkedéscsomagról rendelkezik.
Az ökogazdálkodásban az állatállomány legeltetési idő-
szaka hosszabb, sokkal inkább a gyepterületekre alapozott és
tudományi Múzeum egyik kutatója.
A politika szemszögéből ugyancsak jelentős ez a tanul-
mány. Ha figyelembe vesszük, hogy a 2007-2013-as KAP
alapuló gazdálkodási módhoz alkalmazkodott fajok számának csökkenésével jár. Európában a mezőgazdasághoz az állatok több időt töltenek a szabadban és ez összhangban időszakában 20 milliárd eurót költöttek az agrár-környezet-
köthető fajok számában súlyos csökkenés tapasztalható, ami az intenzív, növényvédő szerek alkalmazására nagyban van a madarak fészkelési időszakával is. Az ökogazdaságokban védelmi programokra, és ezek közül mindössze az ökológiai
támaszkodó gazdálkodási módszerek, valamint a táj egyhangúbbá válása és a növekvő gépesítés következménye. az állatok számára biztosítani kell a legelőhöz való hozzáfé- állattartás az, amely a madárpopulációk növekedésével össze-
rést. Finnországban az ökológiai állattartó gazdaságok nagy függésbe hozható, akkor ez elég kiábrándító képet fest ezek-
A gazdálkodás intenzívebbé válásának biológiai sokféleségre olyan, támogatott agrár-környezetvédelmi program, amely részében a szarvasmarhák a nyári hónapokban szabadon ről a programokról és hatékonyságukról. Az ökogazdálkodás
gyakorolt káros hatásainak ellensúlyozására az Európai Unió szignifikáns összefüggést mutat a madarak magasabb egyed- legelhetnek. A legelők komplex növénytársulásaiknak és a trá- támogatása ritkán éri el az ökológiai gazdálkodás arányát az
az úgynevezett agrár-környezetvédelmi kifizetésekkel kom- számával. gya jelenlétének köszönhetően gazdag rovarfaunával rendel- EU tagállamokban, azaz ha az ökogazdálkodás aránya 3%, az
penzálja a gazdálkodókat a földhasználat intenzitásának A kutatók 46 faj 6 évet felölelő adatait vizsgálták Finnor- keznek, tehát bőséges táplálékot biztosítanak a madarak szá- ágazat szerencsés, ha megkapja a rendelkezésre álló agrártá-
csökkentésével és a biodiverzitás megőrzését elősegítő élő- szágban. Úgy találták, hogy az ökológiai állattartás a vonuló mára. A rovarevő madárfajok számára az ökológiai állattartó mogatások 3%-át. Általában a célkitűzések között szerepel az
helyek fenntartásával, vagy ezek kialakításával kapcsolatos és a rovarokat fogyasztó madárfajokra is kedvező hatást gya- gazdaságok különösen kedvező feltételeket nyújtanak. ökológiai gazdálkodás arányának növelése, de az ehhez szük-
költségeikért. korol. Több agrár-környezetvédelmi intézkedés madárfajok Az ökológiai előírások korlátozzák az antibiotikumok hasz- séges extra támogatásokat ritkán biztosítják.
A fent említett rendszert 1992-ben vezették be és a gaz- egyedsűrűségére gyakorolt hatását is vizsgálták az ország nálatát is, és a kutatók kiemeltek néhány tanulmányt, melyek Sokan állítják, hogy az állattartás általában, de az ökológiai
dálkodók számos intézkedés közül választhattak, amelyek teljes területén, és arra jutottak, hogy az ökológiai állattartás szerint ez kedvezhet a gerincteleneknek, amik táplálékot biz- állattartás különösen, túl nagy területet igényel és ezeken a
a vadon élő fajok, köztük a madarak érdekeit is szolgálták, valamennyi, mezőgazdasági tevékenységhez kötődő madárfaj tosítanak bizonyos madárfajok számára. Egy ír kutatás sze- területeken a természet nehezen fog megújulni. Azonban
mint pl. a vetésforgó változatosabbá tétele, pufferzónák és a egyedsűrűségére kedvező hatást gyakorol. rint a tejelő tehenészetekben a legelőn az állatok jelenléte és ezeknek a madárfajoknak az ökológiai állattartás bőséges táp-
biodiverzitás védelmét elősegítő sávok kialakítása stb. Pályáz- Meglepte a kutatókat, hogy a többi intézkedés nem muta- a trágyájuk növeli a levegőben és a talajban élő gerinctelenek lálékot és fészkelőhelyet biztosít. A természet számára vissza-
hattak ökológiai gazdálkodás támogatására is, ami a fenti tott összefüggést a madarak egyedsűrűségével. Ez a kutatás egyedsűrűségét, melyek több, a mezőgazdasági területekhez adott területek egyértelműen sok élőlény számára nyújtanak
rendszer részét képezte 2013-ig, azt követően azonban külön több szempontból is érdekes, mivel a vizsgálatok többféle élet- kötődő madárfajnak jelentenek kulcsfontosságú táplálékfor- menedéket, azonban erős érvek szólnak az ökológiai állattar-
intézkedésként szerepel. Ez az egyetlen olyan támogatási módot folytató madárfajra is kiterjedtek, meglehetősen nagy rást, különösen a költési időszakban. Mivel számuk erősen tás mellett is.
rendszer, amely a teljes gazdasági rendszerre irányul. A támo- területen zajlottak és több agrár-környezetvédelmi progra- csökken, a füstifecske és a molnárfecske Finnországban veszé- Fordította: Nagy Judit
gatási programokba való jelentkezés opcionális, jelenleg az EU mot is vizsgáltak. A szakemberek számos tájjal, illetve föld- lyeztetett fajnak számít, azonban helyzetükön segíthetne az Cikk és fotó forrása: http://www.arc2020.eu
mezőgazdasági területeinek mintegy 25%-a vesz részt vala- használattal összefüggő tényezőt vettek figyelembe és meg-
milyen agrár-környezetvédelmi, vagy az ökológiai támogatási határozták, hogy az egyes programok madárfajokra gyakorolt
programban. Mindent összevetve, ezek a kifizetések alapvető
fontosságúak, a 2007-2013 közötti időszakban megközelítet-
hatása eltér-e az egyes fajok jellemzőinek függvényében (pl.
fő élőhely, táplálkozás, vándorlási szokások stb.). Kilenc olyan
Almaültetvények ökológiai művelésének hatásai
A
ték a 20 milliárd eurót, ami sokszor meghaladja az egyéb, ter- intézkedést választottak ki, amelyekről úgy gondolták, hogy kártevők szabályozása és a beporzás két olyan ökoszisztéma szolgáltatás, amelyek nélkülözhetetlenek az
mészetvédelmi célokra, pl. védett területek kezelésére, fenn- valószínűleg hatással lesznek a fajokra, ezek a következők élelmiszer előállítás fenntarthatósága szempontjából, továbbá gazdasági értékük is jelentős. A konvencio-
tartására szánt támogatási összegeket. voltak: gyepterületek támogatása, a téli talajtakarás bizto-
nális gazdálkodás gyakran károsítja a természetes ellenségek és beporzó rovarok populációit. Az ökológiai gaz-
A közelmúltban finn kutatók ismertették a Finnországban sítása kismértékű talajműveléssel (3 különböző program),
vadon élő madárpopulációkkal kapcsolatos kutatásaik ered- biodiverzitás, biodiverzitás és tájgazdálkodás, pufferzónák, dálkodást alternatív módszerként javasolják a kedvezőtlen hatások enyhítésére, mivel az helyi, vagy akár táj-
ményét és ez azt igazolta, az ökológiai állattartás az egyetlen ökológiai növénytermesztés és ökológiai állattartás. lépték szintjén is helyreállíthatja az ízeltlábú közösségeket és az általuk nyújtott ökoszisztéma szolgáltatásokat.
Több tanulmány is igazolta az ökológiai gazdálkodás bepor- gára gyakorolt kedvező hatását, ez nem mindig jelenti az öko-
zásra gyakorolt kedvező hatását. Az ökológiai gabona terüle- szisztéma szolgáltatások növekedését. Nagyon kevés olyan
teken a levéltetvek predációja is nagyobb mértékű volt a méré- tanulmány áll rendelkezésre, különösen évelő kultúrákban,
sek szerint, ám kedvezőtlenül befolyásolták azt a rovarölő amely a biodiverzitás ökoszisztéma szolgáltatásokra (mint
szerekkel végzett kezelések. Két káposzta kártevő parazitoidja a biológiai védekezés és a beporzás) kifejtett hatását elemzi.
esetében is megfigyelték, hogy a növényvédő szerek ezek ese- Ugyancsak kevés az olyan kutatás, amely során ezzel együtt az
tében magasabb mortalitást eredményezett, mint a gazdaál- ökológiai gazdálkodás hatásait is vizsgálták.
latoknál. A kutatók éppen ezért azt a célt tűzték ki, hogy az ökológiai
Az almaültetvények egyrészt évelő növényekből, másrészt gazdálkodás két ökoszisztéma szolgáltatásra, a biológiai véde-
pedig egyéb, állandó szerkezetű növényzetből állnak, mint kezésre és a beporzásra gyakorolt hatását vizsgálják, melyek
pl. a gyeptakaró, vagy a sövények, és ez a szerkezet alapve- nagyban befolyásolják az alma ültetvények hozamát és a ter-
tően változatlan marad az ültetvény teljes élettartama során. més minőségét. Feltételezték, hogy a fenntarthatóbb gazdál-
Ennek köszönhetően stabil élőhelyet biztosít az ízeltlábúak- kodási módok felé való elmozdulás következtében javulhat e
nak, amelyek lényegesen több fajjal és nagyobb egyedszám- két szolgáltatás. A biológiai védekezéssel kapcsolatban kidol-
ban képviseltetik magukat, mint az egyéves kultúrákban. goztak egy módszert, amelynek segítségével megbecsülték a
A konvencionális almaültetvényekben széles körben és gyak- természetes ellenségek hatását egy tipikus alma kártevő ese-
ran védekeznek a kártevők és betegségek ellen. Ezzel szemben tében, szabadföldi körülmények között. Mindemellett moni-
az bio almatermesztésben elsősorban az ökológiai folyama- torozták a vizsgált szolgáltatásokért felelős élőlényeket és
tokra támaszkodnak és a minimális növényvédő szer hasz- értékelték a beporzás alma minőségére kifejtett hatását.
nálattal, vagy azok teljes elhagyásával támogatják a rovarok A vizsgálatokat Svédország déli részén, annak legjelentő-
magas egyedszámát és a biodiverzitást. sebb almatermesztő régiójában végezték. A táj itt elég vál-
Bár számos tudományos publikáció igazolja az ökológiai tozatos, 21,9% erdő, 69,3% növénytermesztésre szolgáló
gazdálkodás ízeltlábúak egyedszámára és a fajok változatossá- terület jellemző, ebből 32,7% szántó. Az almatermesztő terü-

32 Biokultúra 2019/4-5 Biokultúra 2019/4-5 33


Érvek a bio mellett Érvek a bio mellett

letek a szántók és az erdők között helyezkednek el, területük ket, hogy kizárják az eltéréseket, amelyek befolyásolhatják a Eredmények
1293 ha (0,2%). A kutatók kilenc almaültetvényt jelöltek ki levéltetvek fejlődését és a biológiai védekezést. Valamennyi
mintegy 120 km2-es területen belül, melyeket különböző gaz- ültetvényben kihelyeztek 5 konténeres fát áprilisban, hogy Ü Biológia védekezés: a kihelyezett levéltetű kolóniákban
dálkodók kezelése alatt álltak. Négy gyümölcsöst az európai alkalmazkodhassanak a környezethez, illetve az ültetvények- az összes kifejlett levéltetű 76%-a élt túl és szaporodott a kihe-
integrált gyümölcstermesztési, öt almást pedig az ökológiai ben élő ízeltlábúak megtelepedhessenek rajtuk amilyen korán lyezéskor használt doboz eltávolítása előtt, míg a kolóniák
irányelvek szerint műveltek. Valamennyi ültetvény legalább csak lehetséges. 4,8%-a elpusztult a túl kicsi mérete miatt (kevesebb, mint 5
2 km-re helyezkedett el egymástól. Június második hetében levéltetveket telepítettek a fákra, egyed). A kezdeti kolónia méret nem különbözött a kontroll
A négy integrált művelés alatt álló (a továbbiakban szok- zárt kis kalitkákban. Minden konténeres fán négy kalitkát, (hálóval borított), a szokványos és az öko területek között,
ványos) ültetvényben hasonló növényvédelmi intézkedése- gyümölcsösönként 20 kolóniát helyeztek el, különböző ága- amikor eltávolították a kolóniákat védő kis dobozkákat. A
ket és növényvédő szereket alkalmaztak, eltérő gyakoriság- kon. Még áprilisban minden egyes fára felhelyeztek egy hálót, kontroll kolóniák exponenciális növekedést mutattak az
gal. Ezek növényvédelme jellemzően egy-két levéltetű és egy hogy kizárják a természetes ellenségeket, és ebben a hálóban ellenségektől védett területeken. A természetes ellenségeknek
moly elleni kezelésből állt, egy ültetvény kivételével, ahol az is elhelyeztek egy levéltetveket tartalmazó dobozt (gyümöl- kitett kolóniák mérete mindkét művelési mód esetében csök-
almamoly ellen nem védekeztek. Az egyik szokványos ültet- csösönként 5 darabot). Hat héten át követték a tetű kolóniák kent. A kolóniák eltűnését a ragadozóknak tulajdonították,
vényben atkaölőt is használtak. sorsát és számlálták őket. A dobozok eltávolítása előtt han- mivel a szürke almalevéltetű kolóniák nem szóródnak szét,
Az ökológiai ültetvények közül négy az EU bio rendeletnek gyaetetőket telepítettek, hogy a tetű kolóniákat ne lepjék hanem a felcsavarodott levelek védelmében csoportosulnak.
megfelelő tanúsítással rendelkezett, egyet pedig az ökológiai meg a hangyák. Az etetők hatékonynak bizonyulnak a han- Ezt a viselkedést a kontroll kolóniák esetében is megfigyel- mában tapasztalt eltérések főleg a ragadozó poloskák egyed-
irányelvek szerint műveltek, kémiai növényvédő szerek és gya-levéltetű kapcsolat megzavarásában az almásokban, ami ték az első néhány hét során. Ezt követően a nimfák elkezd- számának eltéréseiből adódtak. Szinte valamennyi ragadozó
műtrágya alkalmazása nélkül. A vegetációs időszakban az öko egyébként befolyásolhatná a természetes ellenségek viselke- tek a fiatalabb hajtások felé vándorolni az ágakon. A kolóniák fajt nagyobb számban gyűjtötték be az ökológiai területekről,
ültetvényekben az ökológiai előírások szerint engedélyezett dését. A hangyák etetésére 20%-os cukoroldattal töltött, meg- csökkenésének mértéke eltérő volt az egyes művelési módok a fülbemászók kivételével. Az egyenletességi index is sokkal
rovarirtó szereket sem alkalmaztak. fordított, kupaknál perforált 0,5 l-es palackokat erősítettek a között. Több kolónia élt túl a szokványos ültetvényekben, magasabb volt szinte valamennyi mintázáskor az ökológiai
A szokványos és az öko ültetvények homogén és hetero- fák törzsére. mint az ökológiaiban. Az öko almásokban a kolóniák többsége ültetvényekben és a szokványos almásoktól szignifikáns elté-
gén (jelentős mennyiségű nem termesztett növényekből álló eltűnt egy hónapon belül, míg a szokványos ültetvényekben rést mutatott.
élőhelyekkel is borított) mezőgazdasági területeken helyez- Beporzás a kolóniák sokkal hosszabb ideig fennmaradtak és nagyobb Ü Beporzás: A kijelölt ágakon megszámolt virágok száma
kedtek el. A táj jelentősen befolyásolhatja a természetes ellen- méretet értek el. a szokványos és öko ültetvényeken nem tért el egymástól. A
ségek és a beporzó rovarok előfordulását, ezáltal hatást gya- Minden vizsgálati területen kiválasztottak 10 fát, legalább 5 Ü Természetes ellenségek előfordulása: az első négy hét hálóval beborított gallyakon nagyon kevés alma termett, és
korolhat a biológiai védekezésre és a beporzásra. A területek m távolságra egymástól. Májusban, amikor a legtöbb almavi- során nagyobb volt a természetes ellenségek jelenléte, egészen ezekben nagyon kevés magot találtak, a szabadon álló gal�-
borítási adatainak felhasználásával kiszámoltak egy mutatót, rág eljutott a zöld bimbós állapotba, kiválasztottak minden addig, amíg az ökológiai almásokban eltűntek a levéltetű koló- lyakhoz képest. Kissé jobb kötődést és nagyobb számú magot
amely az élőhely komplexitását fejezte ki. fán két hasonló méretű ágat nyílt beporzásra és ezeket szalag- niák. A statisztikai elemzés szerint a természetes ellenségek találtak az öko almásban. Statisztikailag azonban az egyes
gal megjelölték. A kiválasztott fák közül 5 esetében egy ágat sokkal hamarabb és sokkal gyakrabban jelentek meg az ökoló- gazdálkodási módok között nem mutattak ki különbséget. A
Biológiai védekezés beborítottak szúnyoghálóval, hogy kizárják a beporzó rovaro- giai ültetvényekben élő kolóniáknál. Leggyakrabban a mezei beporzók látogatásában sem mértek eltérést.
kat, de a szél mozgása érvényesülhessen. Minden ágon meg- virágpoloska (Anthocoris nemorum [L.]) kifejlett és nimfa pél- Ü Beporzók előfordulása: a beporzó rovarok túlnyomó
A biológiai védekezés mérésére egy új módszert fejlesztettek számolták a virágokat. dányait, a közönséges fülbemászó (Forficula auricularia) nim- többsége háziméh volt (42,5%), ez a faj volt a leggyakoribb
ki a kutatók. Szürke almalevéltetű (Dysaphis plantaginea) koló- A beporzás sikerességét betakarítás előtt értékelték. fáit és a levéltetvész-gubacsszúnyog (Aphidoletes aphidimyza a szokványos és ökológiai ültetvényekben egyaránt. A magá-
niákat vizsgáltak két éves konténeres almafákon. Ezek a fák Augusztus 26-án mind a jelölt, mind pedig a betakart ágakról [Rondani]) lárváit találták meg. A mezeipoloska-félék család- nyos méhek 21,7%-ban, a zengőlegyek 14,6%-ban voltak
teljesen azonos tápanyag-utánpótlást és növényvédelmi keze- betakarították a termést. Kiszámolták a kötődés arányát, és jába tartozó (Miridae) fajokat kizárólag az öko almásokban jelen. A poszméhek elég alacsony, 10,6%-os jelenlétet mutat-
lést kaptak, így biztosították a kutatók az azonos körülménye- minden egyes gyümölcs esetében feljegyezték a kifejlett és a találták meg. A levéltetvész-gubacsszúnyog és a zengőlégy lár- tak és 10,6%-ban figyeltek meg egyéb légy fajokat.
nem kifejlett magok számát. A gyümölcs minőségére vonat- vák sokkal gyakoribbak voltak a kései, jól fejlett kolóniáknál, Ü Alma minősége: az alma mérete negatív korrelációt mutat
kozóan több paramétert is figyelembe vettek, így a gyümölcs míg a többi ragadozó inkább a kolóniák fejlődésének korábbi a beporzás sikerességével (kisebb méretű és tömegű alma,
átmérőjét és a cukortartalmat is. Ezek mellett hat, egymás- szakaszában jelent meg. Parazitált levéltetű múmiákat nem kevesebb mag). A beporzás a cukortartalomra nem volt hatás-
hoz közel elhelyezkedő, talajviszonyok tekintetében a legin- találtak a vizsgálat során. sal. Az ásványianyag-tartalmat összességében kedvezően befo-
kább hasonló ültetvényről szedtek területenként öt almát, A levéltetű kolóniáknál megfigyelt természetes ellenség lyásolta, szignifikáns eredményt kaptak a kalcium, a kálium és
melyeket fagyasztóban tároltak, és 15 napon belül megmér- fajok 1150 egyedét gyűjtötték be, ezek a fajok a következők: a magnézium, marginálisan szignifikáns eredményt a foszfor
ték a vas, bór, kalcium, kálium, magnézium, cink és foszfor mezei virágpoloska (Anthocoris nemorum), törpe virágpoloska esetében és nem volt mérhető hatása a bór és a vas tartalomra.
tartalmukat. (Orius minutus [L.]), gyümölcsfapoloska (Atractotomus mali
[Meyer-Dür]), közönséges fülbemászó (Forficula auricularia), Összegzés
Természetes ellenségek és beporzók közönséges fátyolka (Chrysoperla carnea s.l.), közönsé-
ges barnafátyolka (Hemerobius humulinus [L.]), hétpet�- A kutatók eredményei egyértelműen erőteljes összefüg-
Az először telepített, illetve újratelepített levéltetű kolóniák tyes katicabogár (Coccinella septempunctata [L.]), tízpettyes gést mutatnak az ültetvényeken végzett gazdálkodási mód
esetében feljegyezték, és a lehető legpontosabban megha- katica (Adalia decempunctata [L.]), kétpettyes katicabogár és a biológiai védekezés között. Az ökológiai gazdálkodás-
tározták az őket elfogyasztó, vagy velük kapcsolatba kerülő (Adalia bipunctata [L.]), tizennégypettyes füsskata (Propylea nak köszönhetően az alma egyik legjelentősebb kártevője, a
természetes ellenségeket. A természetes ellenségeket nem quatuordecimpunctata [L.]), közönséges lágybogár (Cantharis szürke almalevéltetű természetes ellenségei nagyobb diver-
távolították el a kolóniáktól. Emellett egy adott időszakban fusca [L.]), szegélyes lágybogár (Cantharis lateralis [L.]), mezei zitással és nagyobb egyedszámban képviseltették magukat.
hetente gyűjtöttek ízeltlábúakat az összes ültetvényben, azo- lágybogár (Cantharis livida [L.]), feketéllő lágybogár (Cantharis Ezek a következtetések összhangban vannak a más növény-
nos módszerekkel. A mintákat fagyasztóban tárolták, majd nigricans [Muller]), sötét lágybogár (Cantharis obscura [L.]), fajokkal végzett vizsgálatok eredményeivel, ahol a biológiai
mikroszkóp segítségével végezték el a határozást. (Cantharis pallida [L.]) és rőt lágybogár (Cantharis rufa [L.]). védekezésben tapasztalt eltérések összefüggésben álltak a
A beporzó rovarok látogatását 19 egymást követő napon át A zengőlegyek, fátyolkák és gubacsszúnyog fajok kifejlett ragadozó fajok közösségeinek változásaival. Egy vizsgálat-
vizsgálta egy kutató, az alma fő virágzási időszakában, szigo- egyedeit nem vették figyelembe a vizsgálat folyamán, mivel ban azt találták, hogy az ökológiai gazdálkodás kedvezően
rúan meghatározott körülmények között. Itt is igyekeztek a ezek nem fogyasztanak levéltetveket. Az adott ragadozó fajok hat az entemofág (rovarevő) fajok egyenletességére, ami
lehető legpontosabban beazonosítani a rovarfajokat és egyút- egyedszáma minden mintavétel alkalmával magasabb volt az a burgonyabogár esetében magasabb biológiai védekezést
Szürke almalevéltetű (Dysaphis plantaginea) tal feljegyezték a megfigyelt jelölt ágakon a virágok számát is. ökológiai almásokban. A természetes ellenség fajok egyedszá- eredményezett. Egy másik kutatás szerint a gabonafélékben

34 Biokultúra 2019/4-5 Biokultúra 2019/4-5 35


Érvek a bio mellett Méhészet

Mit tehetünk a méhekért?


az ökológiai gazdálkodás kedvezően befolyásolta a futóboga- időszakban végzett növényvédő szeres kezelések okozták a
rak biodiverzitását, ennek következtében azok sokkal több ragadozó poloskák esetében feljegyzett csökkenést. Érdekes,
levéltetvet fogyasztottak. Az ökológiai gazdálkodás bepor- hogy pont a korai növényvédő szeres kezelésekről gondolják
zók diverzitására és egyedszámára gyakorolt hatása jelentős, a gazdálkodók és gyakorlati szakemberek széles körben azt,
azonban helyi szinten a beporzásra gyakorolt pozitív hatása
már nem ennyire egyértelmű. Egyéves kultúrákban néhány
vizsgálatban találtak összefüggést az ökológiai gazdálkodás
hogy ezek nem zavarják meg a természetes ellenségeket az
almásban. Azonban a kutatók most igazolták, amit más szer-
zők korábban is állítottak, hogy ezek a kezelések igenis zavaró
E gyre szélesebb körben ismert az a tény, hogy világszin-
ten pusztulnak a méhek. Ahogy az is kezd nyilvánvalóvá
válni a közvélemény számára, hogy ennek rendkívül jelentős
és a jobb beporzás között, de ez nincs mindig így. Szőlőben hatásúak, melynek következménye érezhetően megmutatko- kockázata van a teljes élelmiszerláncra. Európában a ter-
például a kutatók nem találtak eltérést a beporzásban az öko zik a biológiai védekezésben is. mesztett növények 80%-a számára szükséges a rovarok általi
és a szokványos művelési mód között. Itt arra következtettek, Jól látható, hogy az alma profitál a rovarmegporzásból, megporzás. A méhek megporzó tevékenysége nélkül az álta-
hogy az ökológiai gazdálkodás helyi szinten lehet, hogy nem hiszen a hálóval letakart virágokból kevesebb gyümölcs, és lunk fogyasztott élelmiszerek egyharmada eltűnne a boltok
elegendő a megporzási szolgáltatás javítására, illetve a hatás azokban kevesebb mag fejlődött. A házi méhek voltak a leg- polcairól. De milyen a hazai méhállomány helyzete és mit
kultúrafüggő is lehet. Az egyévesekkel összehasonlítva az gyakoribb látogatók, majd követték őket a vad méhfajok, a tehetünk, hogy megakadályozzuk ezt a tendenciát?
évelő kultúrákban a növényzet változatossága kevésbé függ a zengőlegyek kevésbé voltak gyakoriak. A gyümölcs minőségét, Mikor méhekről beszélünk, fontos, hogy tudjuk a házi­
művelési módtól. Ugyanez áll az almaültetvényekre is, ame- az ásványi anyag tartalom tekintetében, befolyásolta a bepor- méheken (Apis mellifera) kívül hazai viszonyok között több
lyek az egyéves kultúrákkal ellentétben számos változatos, de zás sikeressége. Ennek oka lehet az, hogy a nagyobb számú száz vadméhfaj (dongók, magányosméhek stb.) vesz részt
tartósan fennmaradó szerkezeti elemet biztosítanak, mint pl. mag több ásványi anyagot tartalmazott. A gyümölcs ásványi a virágos növények megporzásában és ezen keresztül a ter-
a fordulók, utak, a gyümölcsösöket szegélyező sövények, ame- anyag tartalma táplálkozási szempontból is jelentős lehet, de mésképzésben. Gyümölcsfáink, cserjéink és zöldségnövénye-
lyek a gyümölcsösbe csalogathatják a beporzó rovarokat. lényeges a tárolás, eltarthatóság szempontjából is. Az alma ink nem hoznának nélkülük olyan mennyiségben és/vagy
Az ökológiai gazdálkodás beporzásra és biológiai védeke- méretét negatívan befolyásolta a beporzás sikeressége. Koráb- minőségben termést, mint ami elvárható, és az állatok takar- Kövi poszméh (Bombus lapidarius) vadvirágról gyűjt nektárt
zésre gyakorolt ellentétes hatását az is okozhatja, hogy a két ban megfigyelték a Cox fajta esetében, hogy a több mag nega- mányozása szempontjából rendkívül jelentős lucerna sem és virágport (Fotó: Sárospataki Miklós)
szolgáltatás időbeli eloszlása különböző és az érintett fajok tív hatással volt a gyümölcs méretére, de a Gála esetében ezzel hozna magot, ha egyes vadméhfajok eltűnnének. Márpedig
diszperziós képessége (szétszóródási képessége) is eltérő. A ellentétes jelenséget jegyeztek fel. A Cox fajtához hasonlóan a a háziméhek számának csökkenését okozó negatív hatások szerepet játszó művészméhek (Megachilidae). Továbbá arra
beporzó rovarok rendkívül mozgékonyak, főképp a virágzási jelen kutatásban szereplő Aroma fajta virágai is csoportosan rájuk is ugyanúgy hatnak, ráadásul a vadméhek számára nél- a kérdésre is választ kerestünk, hogy az almáskerteket körül-
időszakban tartózkodnak a gyümölcsösben. Ebben az időszak- nőnek. Ebben az esetben a magas beporzás eredményeként a külözhetetlen élőhelyek is csökkennek. Ezen fajok számára vevő természetközeli területek alkalmasak-e arra, hogy ott a
ban a gazdálkodók az integrált növénytermesztés elveinek csoportban a szomszédos termések között versengés alakul ki ugyanis létfontosságú, hogy legyenek olyan természetközeli, művészméhek a kedvezőtlen időszakot is átvészelhessék és így
megfelelően általában kerülik a rovarirtó szerek alkalmazását. a helyért és a fényért. A kisebb méretű termés viszont nem és kevéssé zavart élőhelyek melyeken fészkelni tudnak és ahol a gyümölcsösök megporzásához hozzájárulhatnak-e. Ez a kér-
Ezzel szemben a természetes ellenségek egy jelentős hányada feltétlenül hátrány, hiszen a piacon általában a közepes nagy- megtalálják a számukra szükséges forrásokat. dés azért rendkívül fontos, hogy megtudjuk, ha a gyümölcsö-
a teljes vegetációs időszakban táplálkozik, szaporodik és ságú alma a legkelendőbb. A Szent István Egyetem Növényvédelmi Intézetével, Állat- sökben nem elegendő a vadméhek száma, a természetközeli
betölti szerepét a növényvédelemben, ezáltal jóval nagyobb Az ízeltlábúak ökoszisztéma szolgáltatásainak elősegí- tani és Állatökológiai Tanszékével, valamint az MTA Ökológiai területek tudják-e biztosítani ezeket a gazdaságilag is fontos
a kitettségük a művelés hatásainak, mint a beporzóknak. A téséhez sokkal jobban meg kell ismernünk azok működési Kutatóközponttal arra a kérdésre kerestük a választ egy hazai fajokat a mezőgazdaság számára.
kutatók arra következtettek, hogy a biológiai védekezés meg- mechanizmusait. A kutatók most bizonyították, hogy a gyü- kutatásban, hogy almásgyümölcsöseinkben milyen számban A felméréseket 2017-ben végeztük el a Börzsöny-hegység
felelő művelési megoldásokkal kedvezően befolyásolható, míg mölcsösökben az ökológiai művelési mód jelentős hatást találhatóak meg az alma megporzásában rendkívül jelentős körüli 8 almás gyümölcsösben (köztük egy biológiai gazdál-
a tájléptékű tényezők valószínűleg inkább a beporzásra van- gyakorol a természetes ellenségek közösségeire. Az ellensé-
nak nagyobb hatással. gek megjelenésének időzítése is jobb, minek következtében
A levéltetű kolóniák vizsgálata során megállapították, a kártevők száma erőteljesebben csökken. Az ültetvények
hogy a biogyümölcsösben több természetes ellenséget talál- művelési módja a biológiai védekezés egyik fő mozgató ereje.
tak és ezek több levéltetvet fogyasztottak el. Sőt, a bio terü- Az almatermesztők számos módon tehetnek a biológiai véde-
leteken korábban jelentek meg ezek a fajok. A mezőgazdaság kezésért, például azzal, hogy a természetes ellenségeket nem
intenzifikálásával kapcsolatban a biológiai védekezés időbeli megzavaró gyakorlatot alkalmazzák, vagy ha a korai időszak-
dinamikáját eddig nem igazán vizsgálták. Ugyancsak kevés ban különböző élőhelyek kialakításával támogatják a ragadozó
információ áll rendelkezésre arról, hogy az ökológiai gaz- fajokat. Ugyancsak a korai időszakban fontos lehet a kritikus
dálkodás miként befolyásolhatja a természetes ellenségek fajok, mint a szürke almalevéltetű és azok természetes ellen-
megjelenésének idejét. Egy korábbi vizsgálatban azt találták, ségeinek monitorozása, hogy elkerüljék a felesleges rovarirtó
hogy őszi búzában a természetes ellenségek korábbi felbukka- szerek használatát és ezzel is javítsák a biológiai védekezést.
nása a fajok féltermészetes élőhelyekről való beáramlásának A vizsgálatban a beporzás sikerességére nem volt pozi-
köszönhető. Jelen tanulmány eredményeiből arra következ- tív hatással az ökológiai művelési mód, azonban a megfelelő
tettek, hogy az ökológiai gazdálkodás egyéb mechanizmu- beporzás fontos, nem csak a hozam, hanem az alma minő-
sokon keresztül is hatást gyakorolhat a kártevők és ellensé- sége szempontjából is. Magányos méheket és a méheken
geik egyidejű megjelenésére. A biológiai védekezés értékeit kívül más rovarfajokat is gyakran megfigyeltek mind az öko,
összevetették a természetes ellenségek aktivitásával, ezzel mind a szokványos gyümölcsösökben. Ez arra enged követ-
kideríthették mely fajok okozhatták az eltéréseket. A raga- keztetni, hogy már az integrált termesztés növényvédőszer
dozó poloskák, különösen a mezei virágpoloska a többi raga- használatára vonatkozó irányelvei is kedvezően hatnak az
dozó fajnál korábban és nagyobb gyakorisággal jelent meg a almatermesztők számra kiemelkedően fontos ökoszisztéma
levéltetű kolóniáknál. Emellett a ragadozó poloskák egyed- szolgáltatásokra, az ökológiai művelést megközelítő szinten.
számában is jelentős eltérést találtak az öko és szokványos Kiemelkedő a vadméhek alma beporzásában betöltött sze-
ültetvények között. Ez befolyásolhatta a ragadozó-levéltetű repe, fontos ezek védelme és fennmaradása is, hogy a jövőben
találkozás valószínűségét, és lehet ez vezetett ahhoz, hogy az ne csak a házi méhek beporzásától függjünk.
ökológiai ültetvényben korábban észlelték a ragadozó fajok Fordította: Nagy Judit
megjelenését. Valószínűleg a szokványos almásokban a korai Forrás: https://besjournals.onlinelibrary.wiley.com Az almásokba kihelyezett fészekcsapdák egy karón

36 Biokultúra 2019/4-5 Biokultúra 2019/4-5 37


Méhészet Méhészet

kodás). Fészekcsapdákat helyeztünk ki a művész- zása bizonyítottan kedvezőtlen a méhek számára, a kép
méhek számára a 8 gyümölcsösben és azokhoz ennél árnyaltabb és fontos, hogy erre a biogazdálkodók
közel 8 természetközeli területen, mindenhova is odafigyeljenek. A méhek számára az alma (vagy más
négyet-négyet. A fészekcsapdák valójában 10×20 kultúrnövény) virágzásának ideje alatt ugyan korlátlan
cm-es PVC csövekbe helyezett nádszál kötegek mennyiségű élelem (nektár és virágpor) áll rendelke-
voltak, melyek fészkelési lehetőséget nyújtot- zésre, ez azonban csak nagyjából két hétig tart, és utána
tak a művészméhek (és más hártyásszárnyú nem találják meg a szükséges élelemforrást a területen.
[Hymenoptera] fajok) számára. Ezek a magá- Ha mégis találnának a sorközökben virágzó növényfajok
nyosan élő méhfajok ugyanis elszáradt növények között megfelelő mennyiségű táplálékot, akkor azonban
üreges szárába építik meg fészküket, azaz iva- a fészkelő helyek hiánya korlátozná a számukat, nem is
dékbölcsőiket, amibe egy-egy utódjuk számára beszélve a gyakori zavarásról és a fészekanyagok (sár,
külön-külön, sárból, gyantából, növényi sző- növényi szőrök stb.) hiányáról.
rökből vagy levelekből kis kamrákat készítenek, Eredményeink és a szakirodalom alapján arra követ-
melyekben nektár és virágpor keverékét halmoz- keztetünk, hogy még Magyarországon is – ahol a vadmé-
zák fel. Így számukra a nádkötegek alkalmasak hek faj- és egyedszáma relatív magas – szükséges a méhek Faliméh (Osmia sp., Megachilidae) nádszálba készített fészkének bejáratánál
fészek építésre. (Ilyen nádkötegek, vagy kifúrt támogatása a gyümölcsösökben még a biogazdaságokban (Fotó: Sárospataki Miklós)
fatuskók kihelyezése tavasszal a kis kertekben, is. Virágsávok vetésével a sorközökben, mezsgyék meg-
de még városi környezetben is odacsalogathatja hagyásával, fészkelési lehetőség biztosításával rendkívül
ezeket a hasznos méheket.) sokat segíthetünk ezeknek az igazán hasznos „jószágok-
A fészekcsapdák kora tavasztól őszig a terüle- nak”, hogy növeljék termesztett növényeink megporzá-
ten voltak, ezután pedig begyűjtöttük őket és a sának sikerét. Azaz a méhek diverzitásának és számának
tél folyamán minden egyes nádszálat egyesével növelésével nem csak a természet, de a termelők is jól
felbontottunk, hogy lássuk milyen fajok ivadé- járnak.
kai (lárvák, bábok vagy hibernálódott kifejlett A fent leírt kutatás eredményeit angol nyelven, tudo-
méhek) találhatóak benne. Ezekről gondosan fel- mányos szaklapban publikáljuk. A cikk várható megjele-
jegyeztünk mindent, meghatároztuk őket, majd nése: 2020. Különös köszönet Dr. Kovács-Hostyánszki
visszazártuk a nádszálakat, így a vizsgálattal nem Anikónak (Ökológiai Kutatóközpont), Dr. Sárospataki
pusztítottuk el őket. Miklósnak és Dr. Szalai Márknak (Szent István Egyetem,
Összesen kb. 8200 nádszálat bontottunk Mezőgazdaság és Környezettudományi Kar) a kutatás-
Az ivadékbölcsők száma (db) a két élőhelytípusban (A= almás gyümölcsösökben,
fel, ami több, mint 16 ezer fészkelési lehetősé- hoz nyújtott szakmai segítségükért.
Egy magányos darázs (Trypoxylon sp., Crabronidae) nádszálba készített
T= természetközeli területeken) külön a magányos darazsak és a vadméhek. get jelent. 1694 nádszálban találtunk elkészült Bihaly Áron PhD hallgató fészkének metszete. Az ivadékbölcsőket sárból készített falak választják el
Mindkét fészkelő csoport jelentősen több ivadékbölcsőt készített a természetközeli fészkeket, ebből 1510 fészekről tudtuk megálla- Szent István Egyetem, egymástól, akárcsak számos művészméh fészkében. Az ivadékbölcsőkben a
területeken (T). pítani, hogy mi készítette. Ezek felét vadméhek Biológiatudományi Doktori Iskola bábing alatt fejlődnek a következő szezon darazsai.
(főként művészméhek) készítették, másik felét
pedig magányos darazsak. A két csoport közel
áll egymáshoz, mindketten a hártyásszárnyúak
rendjébe tartoznak és hasonlóan építik fel iva-
dékbölcsőiket, fészküket. Etológiai (viselkedési)
szempontból a fő különbség, hogy míg a méhek
imágói és lárvái egyaránt nektárral (és virágpor-
ral) táplálkoznak, addig a darazsak lárvái ízeltlá-
búakkal (pókok, hernyók, bogár lárvák stb.).
A fészkek felbontása során kiderült, hogy
a fészkek egyharmada valamilyen mértékben
parazitált volt, tehát a méhek és darazsak iva-
dékain számos parazita faj táplálkozott, de nem
pusztították el a teljes populációjukat. Ami azon-
ban még fontosabb, a természetközeli területe-
ken, erdők és mezők határán elhelyezett fészkek-
ben szignifikánsan (statisztikailag kimutatható
különbséget tapasztaltunk) több fészket készí-
tettek a vadméhek és a magányos darazsak is. Ez
jól mutatja, hogy a természetközeli területek sok-
kal nagyobb egyedszámú és fajgazdagabb méh és
darázsközösségnek biztosítanak élőhelyet.
Hogy ez miért lehet így? Könnyen ráfog-
hatnánk arra, hogy a gyümölcsösökben alkal-
A fészekcsapdák (nádkötegek) alkalmasak voltak művészméhek mazott inszekticidek (rovarölő szerek) és más
és magányos darazsak fészkelésére. A nádszálak üreges belsejébe ké- peszticidek (növényvédő szerek) hatnak negatí-
szítették el ivadékbölcsőiket, ahol utódaik kifejlődtek. van a vadméh-közösségekre. Bár ezek alkalma- A vizsgálatok egyik helyszíne: almás gyümölcsös a Börzsöny lábánál

38 Biokultúra 2019/4-5 Biokultúra 2019/4-5 39


Méhészet Rendezvények, események

Új módszer a varroa atka csapdázására Rendezvények, események itthon és a világban


M aga a csapda nem nagyobb, mint egy sörösüveg kupakja,
vastagsága kb. 5 mm. 2,5 mm-es lyukbőségű fémrosta háló-
ból, 25 × 30 mm-es méretben, két szélén 2,5 mm-re merőlegesen
IdŐpont
Október 26.
Esemény
Krisna völgyi Virágünnep
Helyszín (SzervezŐ, honlap)
Somogyvámos (krisnavolgy.hu/programnaptar)
begörbítve, két példányban készült. Az egyik tetején, a középső November 7-10. Biocultura Madrid 2019 Madrid, Spanyolország (biocultura.org/madrid/informacion)
részen egy erősen ragacsos vazelines tárcsa helyezkedik el, a köze- November 13-14. Nordic Organic Food Fair 2019. Natural Products Scandi­ Malmömässan, Svédország (www.nordicorganicexpo.com)
pén egy kis edényben pedig a feromon tartalmú csalogató anyag. na­via (Skandináv Ökológiai Élelmiszeripari Kiállítás)
Mindezt egy ugyanakkora méretű, 90 fokos eltéréssel felhe- November 21-24. Biolife 2019 Bolzano, Olaszország (www.fierabolzano.it/biolife)
lyezett fémrosta háló fedi teljesen. A két fémrosta háló nyit- November 30. Biokultúra Tudományos Nap Budapest, MOM Kulturális Központ (biokultura.org)
ható és zárható. A két háló közötti távolság 2,5 mm. Az atkák November 27. Food&Life 2019 München, Németország (www.food-life.de)
kampós lábaikkal mind az alsó, mind a felső hálón keresztül – December 1.
könnyen behatolnak és a ragacsos vazelines tárcsát elérve November 30. Kárpát-medencei Mézfesztivál és Termelői Vásár Zalaegerszeg, Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok
abba beleragadnak. A méhek azonban nem juthatnak be. – December 1. (sportcsarnokzeg.hu/esemenynaptarak)
A csapda kis méretű (25 x 25 x 5 mm), így a kaptáron belül December 6-9. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivál Gyula (gyulaimezfesztival.hu)
számos helyen alkalmazható. Több is elhelyezhető, elsősorban A – csapda
vízszintesen a keretlécek tetején, de különösen javasolt a hasz- December 31-ig MI ALAKÍTJUK – Agrár • Környezet • Védelem Budapest, Magyar Mezőgazdasági Múzeum
Új állandó kiállítás a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban (mezogazdasagimuzeum.hu)
nálata a fiasításos keretek fölött. Ott gyakran megfordulnak
a munkásméhek, melyek sokszor cipelnek a testükön atkát.
A fiasításos keretek tetején gyakran tartózkodnak a méhek, Biocultura Madrid 2019 (2019. november 7-10.) Kárpát-medencei Mézfesztivál és Termelői Vásár
tájékozódás, kommunikáció céljából, ők szintén az illatokra B – vazelines tárcsa A kiállítást idén 35. alkalommal rendezik meg Spanyolországban. (2019. november 30- december 1.)
C1 és C2 – fémrosta háló
hagyatkoznak, csakúgy, mint az atkák. Az atkákra azonban D – többszörös elhelyezés
Több mint 800 kiállító és 75 500 látogató megjelenésére számí- A mézhez hasonlóan a természetes élelmiszerek sorába tartozó
ezen a helyen erős csalogató hatással lehet a feromon, ha tanak. Az ökológiai élelmiszerek mellett tanúsított kozmetiku- zöldségek, gyümölcsök, pékáruk, tejtermékek, húskészítmények,
az nagyobb töménységben terjeng. Ilyenkor az atka elkezdi mokat és higiéniai termékeket, a másik kiállítóteremben pedig gyümölcslevek, borok kínálói gazdagítják a kínálati palettát.
keresni az illat forrását. Leszáll hordozója testéről és önállóan lehet előállítani. A csapda eleve erőteljesebb illatot áraszt, a fenntartható divatcikkeket, öko alapanyagokat, bútorokat és Kézműves termékek közül pl. környékbeli fazekas, bőrös, késes,
megközelíti a méhlárva sejtjét, azaz a csalogató illat forrását. mint amit a lárva természetes módon kibocsát magából, így dekortermékeket, megújuló energiát, újrahasznosítást, vidéki ékszerkészítő, szappankészítő kínálja portékáit. Szakmai előadá-
A sejtbe hatolva elhelyezkedik, készen állva a petézésre a lárva az könnyebben magához vonzza az atkákat, ezáltal még sike- turizmust, környezetvédelmet, kézműves termékeket, szakirodal- sokkal gazdagítják a méhészeknek és laikusoknak egyaránt szánt
testén. A ragadós felületű vazelin nem bocsát ki illatanyagot, resebb lehet az atkagyérítés. mat stb. mutatnak majd be. programot, valamint lesz Méhészszakmai Kiállítás és Vásár, ahol
így az atka nem veszi észre, hanem beleragad és így fogságba A fent említett és hasonló módszerek sikere azonban sok méhészeti eszközgyártók és forgalmazók képviseltetik magukat.
kerül. Alapvetően fontos tehát az illatanyag minősége, mivel a tényezőn múlik. Mindenekelőtt olyan hatásos illatanyagot Nordic Organic Food Fair 2019, Natural Products Scandi­ Gyerekek és felnőttek egyaránt találnak kedvükre való progra-
csapdázás sikerességét ez határozza meg. kell előállítani, ami lényegesen jobban vonzza az atkákat, mint navia (Skandináv Ökológiai Élelmiszeripari Kiállítás) mokat: előadások, kulturális fellépők, játszóház vár kicsiket és
Ez a csapda többféle módon elhelyezhető a kaptárban. A a lárva által kibocsátott természetes illat. Ezt az illatanyagot (2019. november 13-14.) nagyokat. Az idén is lesz Mézfelismerő verseny gyermek és fel-
keretlécek tetején való elhelyezésen kívül a kis szerkezetek kell tehát kifejleszteni, olyan módon, hogy az a kaptárban is Ez az egyetlen, kizárólag ökológiai élelmiszerekkel kapcsolatos nőtt kategóriában értékes nyereményekkel.
függőleges helyzetben a keretlécek közé is felfüggeszthetők, hatékonyan működjön. Ennek nehézségeiről szól dr. Szőcs szakmai kiállítás a skandináv régióban. Az ágazat fontos találko-
közel a fiasításhoz. Ennek hátránya, hogy ilyen helyzetben Gábor Méhész újságban megjelent cikke (2019/02). zási helye a rendezvény, ahol a legjobb bio élelmiszerek és italok MI ALAKÍTJUK Agrár • Környezet • Védelem – Új állandó
kissé zavarhatja a méhcsaládokat, mivel a csapda vastagsága Az illatanyag tulajdonságait elméletileg könnyű meghatá- gyártói keresik a beszállítókat, a nemzetközi márkák képviselőit kiállítás a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban
5 mm, viszont a fiasítás közelsége miatt az atkagyérítés haté- rozni. Ezt a különleges illatot ugyanis akkor kezdi előállítani és az izgalmas új vállalkozásokat. (2019. június 20- december 31.)
konyabban (de sajnos nem 100%-osan) végezhető. a lárva, amikor előrehaladott fejlettségi állapotba ér. Jó volna A kiállítás és a vele egy időben megrendezett Eco Life Scandi­ Június 19-én nyílt meg a Magyar Mezőgazdasági Múzeum új
A fiasításos kereteken találhatók a fedelezésre váró sejtek, tudni, hogy mitől lesz ekkor különleges az illat és ezt előál- navia 500 kiállítónak ad lehetőséget a bemutatkozásra, akik több állandó kiállítása a Vajdahunyad várban. A Mi alakítjuk – Agrár
amelyek a legjobban árasztják az atkák számára vonzó illat- lítani. Azt is tudjuk, hogy az atka előszeretettel szaporodik ezer terméket fognak kínálni az érdeklődők számára. • Környezet • Védelem című tárlat célja a természetközeli- és a
anyagot. Ez a heresejtek esetében még kifejezettebb, mivel heresejtekben (70%), valószínűleg azért, mert a heresejtek mezőgazdasághoz, emberi jelenléthez kapcsolódó élőhelyek
azok nagyobb méretűek, ezért ezek még vonzóbbak az atkák és a bennük fejlődő lárvák is nagyobbak, illatuk is erősebb, Biolife 2019 (2019. november 21-24.) egy-egy kiemelt, aktuális környezetvédelmi kérdésének bemu-
számára. Ennek következtében az atkák legintenzívebben a mint a munkásméh lárváké. Ennek következtében a hatékony A Biolife mára az egész alpesi régió legfontosabb öko platform- tatása. A kiállításban azokra a sokakat foglalkoztató környezeti
kaptár azon részében petéznek, ahol a legtöbb herelép talál- működés érdekében a csalogató illatanyagnak is erősebbnek jává vált. 200 kis- és középvállalkozás, több mint 2500 termék- kérdésekre irányítják rá a látogatók figyelmét, melyek az egész
ható. Ma már a szaküzletekben is rendelhető heresejtes műlép, kell lennie, hogy kifejtse hatását az atka számára. kel jelenik meg a rendezvényen, élelmiszerkülönlegességekkel, emberiség és a Föld jövőjére hatással vannak, mint például a klí-
ezeket is használhatják a méhészek atkagyérítésre. Emellett Elképzelhető, hogy egy kifinomult atkagyérítési módszer natúr kozmetikumokkal és öko textil termékekkel. A szervezők maváltozás, a beporzó rovarok számának drasztikus csökkenése
vannak olyan méhészek, akik ezek felhasználásával próbál- segítségével, mint pl. a csapdázás, és ennek ismétlésével az a tudatos fogyasztókat célozzák meg, de számos szakember is vagy a vízszennyezés. A kiállítás hat főbb témakört érintve mutatja
nak védekezni az atka ellen és ezzel a módszerrel akár 70%-os atkák magas száma egyre csökkenni fog. De az a probléma, megjelenik a kiállításon. be a környezetvédelem fontosságát, az emberi tevékenység hatá-
sikert is el tudnak érni. Ebben az esetben meg kell várni, míg a hogy a csapdázás módszere nem igazán terjedt el a méhészek sát Földünkre. Foglalkozik az erdők és a klímaváltozás kapcsola-
család kiépíti a heresejteket, majd az anya belepetézik. A fiasí- körében. Kevés cikk jelenik meg a csapdázásról, ám annál Food&Life 2019 (2019. november 27-december 1.) tával, a füves puszták, gyepek fenntartásával és megóvásával, a
tás megfelelő állapotában az atka behatol a sejtekbe. A méhész több hirdetést láthatunk a nagy vegyszergyártó cégek termé- A Food&Life és a Heim + Handwerk az egyik legsikeresebb ren- vizes élőhelyek védelmével, a szántók diverzitásának megőrzésé-
pedig a megfelelő időben eltávolítja a lefedett herefiasítást és keiről. Széles körben elterjedt a vegyszerek alkalmazása. A dezvény Németországban, mely évente mintegy 125 000 láto- vel, a gyümölcsösök és a beporzó rovarok kapcsolatával, valamint
ezzel megsemmisíti a bennük fejlődő atkákat. multinacionális nagyvállalatoknak nem érdeke az alternatív gatót vonz. Tavaly mintegy 320 kiállító mutatta be termékeit. a városi élőhelyek sajátosságaival.
Ez az eljárás teljesen vegyszermentes, hatékonyan pusz- módszerek, elgondolások megvalósulása. Az ő érdekük a saját Az élelmiszerek mellett természetes gyógyászati készítmé- A problémák bemutatása mellett azokkal az apró, mindenki
títható vele az atka, de folyamatos odafigyelést igényel, és termékeik reklámozása, hirdetése, amihez meg is vannak az nyeket, szakácskönyveket, magazinokat is megismerhetnek a által alkalmazható „praktikákkal” is megismerkedhetnek a láto-
folyamatosan el kell távolítani a herefiasítást, még azok kike- anyagi eszközeik. Fontos tehát, hogy minél szélesebb körben látogatók. gatók, amelyekkel mindannyian hozzájárulhatunk környezetünk
lése előtt. A méhésznek gyakran meg kell bontania a kaptárt, terjesszük az alternatív megoldásokat, mint pl. a csapdázás, A Heim + Handwerk kiállításon az energia és belsőépítészet, állapotának megőrzéséhez, javításához.
sok időt és energiát igényel ez a módszer. A csapdák nagyobb ami hatékony, ám vegyszermentes eszköz lehet az atka elleni egészség, kulináris kultúra, háztartási kiegészítők, kézműves ter- Gyűjtötte és összeállította:
számban való alkalmazásával azonban feromondús légkört védekezésben. Bencsik József mékek, egészséges életmód állnak a középpontban. Baliné Seléndy Eszter

40 Biokultúra 2019/4-5 Biokultúra 2019/4-5 41


A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. hivatalos közleményei A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. hivatalos közleményei
Az ökológiai gazdálkodásban felhasználhatónak tartott szerek, készítmények listája FitoHorm:
– FitoHorm 10 B
Horto Bio (ökológiai gazdálkodásban 2019.
december 31-ig használható fel)
Microhas Zn 25
Mikrokondi lombtrágya és növénykondí-
E lapszámunk tartalmazza a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. által forgalmazói, gyártói kérésre alkalmasnak ítélt Tápanyagpótló, – FitoHorm 40 Ca (nitrogénmentes) Hosszúdombi kertészeti tőzeg cionáló termékcsalád:
Növényvédő hatású, Biocid, Állattartó épületek tisztítására alkalmazható és egyéb készítmények listáját. A lista folyamatosan bővül- – FitoHorm 54 Mn HumicQuattro növénykondícionáló – Mikrokondi M
het, amely kiegészítéseket későbbi lapszámaink tartalmazzák. A mindenkori aktuális lista – az esetleges korlátozásokkal együtt – folya- – FitoHorm 55 Fe készítmény – Mikrokondi G
matosan elérhető honlapunkon, a www. biokontroll.hu Ellenőrzés és tanúsítás/Felhasználható szerek menü alatt. Minden anyag, – FitoHorm 63 Cu HUMIN AQUA® talajkondicionáló készítmény – Mikrokondi S+Zn
szer, készítmény – köztük a felsoroltak is – csak a hatályos EU és/vagy hazai jogszabályok előírásai szerint, illetve a hatóság különleges – FitoHorm 65 Zn MikroMax
– FitoHorm Bio Gabona Huminit-Dudarit
engedélye szerint (pl. címkétől eltérő felhasználás) alkalmazható! Érvényes módosításig, illetve visszavonásig. Humin Power G Mikro-Vital baktériumtrágya:
– FitoHorm Kiskert
Humuszol – Mikro-Vital
Trágyázó, talajjavító és növény-, talaj- Balance System Product Family® L&S Lomb CarboSan – FitoHorm Szója
– Mikro-Vital C+
kondicionáló készítmények Balance System Product Family® Regen Cofuna szerves trágya – FitoHorm Szőlő-Gyümölcs Hungavit termékcsalád:
– Mikro-Vital P+
Abavit ásványi trágya BioAgenasol Colas Északkő Kft. riolittufa – FitoHorm Turbo Cink – Hungavit A
– Hungavit B Mono mikroelem műtrágyák:
Abavit Flow BioAlga algatrágya Fitokondi
CuproTonic – Mono Bór
FitoMaxx Cink – Hungavit D
Activstart Stimulator Family termékcsalád: Bio-Fer Káli Szulf (ökológiai gazdálkodásban CuproTonic EK-műtrágya – Mono Cink
FitoMaxx Réz – Hungavit G
– Activstart Szántóföldi 2019. december 31-ig használható fel) Cuprum MZ 38 – Mono Mangán
– Hungavit Universal
– Activstart Szántóföldi Cu Bio-Fer Natur fermentált baromfitrágya Flavo Plant növénykondicionáló készítmény – Mono Réz
C-komplex Bio HUNTER
– Activstart Szántóföldi Mn (ökológiai gazdálkodásban 2019. december Florasca Bio földkeverék család: A, B, C MultiFlow növénykondicionáló készítmény
– Activstart Szántóföldi Cu+Mn 31-ig használható fel) Csöpp Mix lombtrágya család: Imunofol
Florasca komposztált szürkemarha trágya Multoleo
– Activstart Szántóföldi B Bio-Fer Natur Extra fermentált – Csöpp Mix Bio Bór (ökológiai gazdálkodásban 2019. december Impro Grain
– Csöpp Mix Bio Cink MYR mikroelem tartalmú lombtrágyák:
– Activstart Zöldség baromfi­trágya (ökológiai gazdálkodásban 31-ig használható fel) Italpollina (4- 4-4) (ökológiai gazdálkodásban
– Csöpp Mix Bio Mangán – MYR BÓR
– Activstart Szőlő-gyümölcs 2019. december 31-ig használható fel) Folitrum 2019. december 31-ig használható fel)
– Csöpp Mix Bio Réz – MYR CINK
Aegis Sym Argilla/Clay BioFil® baktérium-készítmények: Genezis termékek: Kalci-Jó szervestrágya
– Csöpp Mix Bio Vas – MYR CINK-MANGÁN
Agrohamu – BioFil® Borsó talajoltó – Genezis Mikromix-A Burgonya oldat Kalkkorn talajjavító – MYR KALCIUM
Agroptim Sunset biostimulátor – BioFil® Lúgos talajoltó DC Hyperfoszfát P26 – Genezis Mikromix-A Cink oldat Kelagreen Termékcsalád: – MYR KÁLIUM
AGROSOL liquid – BioFil® Lúgos-Normál Por talajoltó DC Hyperfoszfát P29 – Genezis Mikromix-A Cukorrépa oldat – Kelagreen Cu – MYR KLORÓZIS
AGROSOLution: – BioFil® Normál talajoltó Dell Agro Plus – Genezis Mikromix-A Kalászos oldat – Kelagreen Fe – MYR MAGNÉZIUM
– AGROSOLution Gabona – BioFil® Savanyú talajoltó Dix 10N – Genezis Mikromix-A Kukorica oldat – Kelagreen Mn – MYR MANGÁN
– AGROSOLution Golfgyep – BioFil® Savanyú-Normál Por talajoltó (ökológiai gazdálkodásban 2019. december – Genezis Mikromix-A Mangán oldat Kelpak 24201 – MYR MICRO
– AGROSOLution Gyümölcs – BioFil® Szárbontó 31-ig használható fel) – Genezis Mikromix-A Réz oldat Kendal TE – MYR NITROGEN
– AGROSOLution Sport és játéktéri gyep – BioFil® Szója talajoltó – Genezis Mikromix-A Szőlő-gyümölcs oldat KE-növénykivonat – MYR RÉZ
Dolomit levélerő
– AGROSOLution Szőlő Biofluid Tápoldat – Genezis Mikromix-A Zöldség-dísznövény – MYR VAS
Duetto Királytói kertészeti tőzeg
– AGROSOLution Zöldségek, kapásnövények Biomate gilisztahumusz oldat Natur Biokál termékek:
(ökológiai gazdálkodásban 2019. december Kondisol
Alga 600 – Genezis Mikromix-G Szőlő-gyümölcs szilárd – Natur Biokál 01
BIOMAX talajkondicionáló készítmény 31-ig használható fel) Latagro termékek:
– Genezis Pétibór Extra oldat – Natur Biokál 02
Algafix Biomit® EcoPro Kén szervestrágya – Latagro natúr tőzeg
– Genezis Savastrene Fe oldat – Natur Biokál 02 M
Alga K Plus® BioNitroPhos T algatrágya Ecovin 2.0 – Genezis Savastrene Fe szilárd vaskelát – Latagro semleges tőzeg
Natúr BioOrganic® fermentált baromfi­trágya
AlgaSanBa Biopajzs Élesztő-vinasz GeoAgit CNPK-1 Lebosol termékek:
(ökológiai gazdálkodásban 2019. december
AlgaSoil Bioplasma Elisyum: kelatizált mikroelemeket tartalmazó GeoCell-1 – Lebosol Bór
31-ig használható fel)
AlgaTer mikrobiológiai készítmény műtrágyák folyékony keveréke (vas, mangán, – Lebosol Calcium (alma levélzetének a kalci-­
Biorex talajoltó anyag: Gércei Alginit Natural Force
cink, EDTA) um­hiány megállapítását követő kezelésére)
Algimix – Biorex szilárd Glopper Natur termékek:
– Lebosol Réz 350
AminoBór® 150 lombtrágya – Biorex-1 EM-1 mikrobiológiai termékcsalád: Goëmar BM 86 – Natur FORTE
– Biorex-2 – EM-1 mikrobiológiai törzsoldat Lignomix
AminoTotal Green Bzn – Natur MICRO
Bio-Vegetal baktériumtrágya – EM-1 felszaporított mikrobiológiai LiquiFix folyékony szója oltóanyag
Araquill Greenfield biomassza alapú talajkondicionáló – Natur NOVA
készítmény Liqui-Plex termékek: – Natur PLASMA
Armurox növénykondicionáló készítmény Biovin biotrágya készítmény
EM-BIO aktivált mikrobiológiai készítmény – Liqui-Plex B – Natur PLASMA T
Artis Bio Vegasca zöldségföld búzafű termesztés Greenman termékek: – Liqui-Plex Zn
számára Esstence növénykondicionáló készítmény – Greenman Agro – Natur RHISO
AZORHIZ Lomberő termékek:
Farmerő szerves baromfi trágya – Greenman Floralia, SCD Agro Neosol talajtermékenység aktivátor
AZOTER: Bio Voligop® termékcsalád: – Lomberő Bór Power
– Bio Voligop® Bór (ökológiai gazdálkodásban 2019. december Greensoil termékek: Newcal (alma levélzetének a kalciumhiány
– AZOTER-F – Lomberő Réz Power
– Bio Voligop® Cink 31-ig használható fel) – Greensoil megállapítását követő kezelésére)
– AZOTER-L – Lomberő Cink Power
– Bio Voligop® Kobalt FermentStart – Greensoil HUMIN H+P+Ca NOV@ növénykondicionáló készítmény
– AZOTER-SC Lumik
– Bio Voligop® Mangán FerrumOil – Greensoil HUMIN K+Cu NOVOSIL növénykondicionáló készítmény
Bacteriolit Magnesiogreen Activated Bio
– Bio Voligop® Molibdén – Greensoil HUMIN K+S NUTRIGREEN AD
Bacteriolit koncentrátum Fertileader Gold Marha-Jó pelletált szarvasmarha trágya
– Bio Voligop® Réz – Greensoil HUMIN Natural Oligogreen
Bactériosol Concentré UAB Fertilhumus Stallatico – Greensoil HUMIN P+Ca (ökológiai gazdálkodásban 2019. december
– Bio Voligop® Szuper Orchideaföld (Florasca)
BactoFil® talajbaktérium készítmények: (ökológiai gazdálkodásban 2019. december – Greensoil HUMIN PK+Ca+S 31-ig használható fel)
– Bio Voligop® Vas Organic Power szervestrágyák:
– BactoFil® Pillangós 31-ig használható fel) – Greensoil Micro H+P+Ca Marha-Jó szarvasmarhatrágya Bázis
Bistep Fertiplus NPK 4-3-3 – Organic Power Bór (ökológiai gazdál­ko­dás-
– BactoFil® A 10 egyszikűekhez – GreenSoil Humin Natural MC Cream
Bora® (ökológiai gazdálkodásban 2019. december ban 2019. december 31-ig használható fel)
– BactoFil® B 10 kétszikűekhez Guanito (ökológiai gazdálkodásban 2019. MC-Zink Turbo
Borogreen L 31-ig használható fel) – Organic Power Magnézium (ökológiai gazdál-­
– BactoFil® Carbon cellulózbontó december 31-ig használható fel) Meganit A+B talajbaktériumos oltóanyag
BorOil ko­dásban 2019. dec. 31-ig használható fel)
– BactoFil® CELL szárbontó Fertisol szerves trágya Gyökéritató-Agroter Mélyalmos baromfitrágya granulátum – Organic Power Nitrogén (ökológiai gazdál-­
– BactoFil® Szójaoltó Boroplus Fisiocal (alma levélzetének a kalciumhiány Hamu-Hom Microbion ko­dásban 2019. dec. 31-ig használható fel)
BactoVit Borox megállapítását követő kezelésére) Hansági rostos tőzeg Microbion UNC – Organic Power Vine (ökológiai gazdál­ko­dás-
Baktomix UN Brexil Combi Fitoferr T-3 talajkezelésre MicroFull lombtrágya ban 2019. december 31-ig használható fel)

42 Biokultúra 2019/4-5 Biokultúra 2019/4-5 43


A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. hivatalos közleményei A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. hivatalos közleményei

Organit lombtrágya család: SOLVITIS lombtrágyák: Vulcan Balance termékcsalád: Madex DeLaval Tri-Fender OPTIMUM WHITE élesztő tápanyag
– Organit Bór – SOLVITIS Bór Extra – Vulcan Balance 75/25 Madex Pro DeLaval Trionet OPTI-RED élesztő tápanyag
– Organit Cink – SOLVITIS BórMo – Vulcan Balance 100 Melius DeLaval Ultra OPTI-WHITE élesztő tápanyag
– Organit Kalcium (alma levélzetének a kalci- – SOLVITIS Ca (alma levélzetének a kalcium- – Vulcan Balance 200 Meteor Greenman Pond PURE-LEES LONGEVITY borkezelő anyag
umhiány megállapítását követő kezelésére) hiány megállapítását követő kezelésére) – Vulcan Balance G
Microkén Mistral alomkondicionáló
– Organit Magnézium – SOLVITIS Cu Water&Soil Water Retainer talajkondi- REDULESS borkezelő anyag
– SOLVITIS Fe Microthiol Special Oltott mész
– Organit Réz cionáló készítmény (talajkondicionáló vízŐr RESKUE borkezelő anyag
– SOLVITIS Mg Montaflow
– Organit Réz+Kén néven is forgalomban van) STIMULA CHARDONNAY élesztő tápanyag
– SOLVITIS Mn Mycostop Állattartásban felhasználható takar-
– Organit Vas Whip
– SOLVITIS Polifém Naturalis-L mányok, takarmány adalékanyagok STIMULA SAUVIGNON BLANC élesztő
Orgevit szerves trágya Xituman: mikroelemeket tartalmazó és technológiai segédanyagok tápanyag
– SOLVITIS Zn Necator Plus
Öko-Ni műtrágyák folyékony keveréke (bór, molib- Greenman ProBio UVAFERM 228 aktív szárított élesztő
SteriClean növénykondicionáló szerek: NeemAzal-T/S
dén, cink)
Öko-Ni WP – SteriClean Industry Nemastar Greenman ProBioHerbs (Greenman ProBio- UVAFERM 299 aktív szárított élesztő
Panoramix – SteriClean Mag Krauter) UVAFERM 43 aktív szárított élesztő
Növényvédelmi céllal felhasználható Nematop
– SteriClean Plant Greenman Silage
Phenix (ökológiai gazdálkodásban 2019.
– SteriClean Soil
készítmények Neoram 37,5 WG UVAFERM 43 RESTART aktív szárított élesztő
december 31-ig használható fel) Nevikén® SIL-ALL LV szilázs oltóanyag
TCaP 28 (természetes kalcium-foszfát) Agrokén UVAFERM ALB aktív szárított élesztő
Nevikén® Extra SIL-ALL MAIZE + szilázs oltóanyag
Phylazonit Talajoltó baktérium: Badge SC UVAFERM ALPHA almasavbontó baktérium
Terra-Sorb® foliar
– Phylazonit Szója Biocont színcsapdák és feromoncsapdák Nordox 75 WG UVAFERM BC aktív szárított élesztő
Terrum® Állatgyógyászatban felhasználható
– Phylazonit Talajoltó BIOLINE termékek: Novodor FC
– Phylazonit Talajregeneráló Terrum® M készítmények UVAFERM BDX aktív szárított élesztő
– Bioline atka (Phytoline, Swirskiline) Olajos rézkén
– Phylazonit Tarlóbontó Tiosol lombtrágya Greenman Animal UVAFERM BETA almasavbontó baktérium
– Bioline fürkészdarázs (Aphiline, Eretline, Polyversum
Phyloplant Biomed mikrobiológiai Trainer Erviline) Greenman Equitan UVAFERM CEG aktív szárított élesztő
Pomuran réz
készítmény Transformer – Bioline poloska (Macroline, Oriline) Pyregreen rovarölő koncentrátum UVAFERM CGC62 aktív szárított élesztő
Physiomax 975 Tribú (3-3-3) (ökológiai gazdál­ko­dásban – Bioline poszméh (Beeline) Méhészetben használható készítmények UVAFERM CM aktív szárított élesztő
Rézkén 650 SC
2019. december 31-ig használható fel) Biosol Káliszappan Greenman Api UVAFERM CS2 aktív szárított élesztő
Physiomax ásványi trágya RézMax gombaölő szer
TrichoMAX Blossom Protect Greenman ApiFarma
Plantella Organic Rézoxiklorid 50 WP UVAFERM EXENCE aktív szárított élesztő
Trifender Boni Protect SolfoMet Greenman ApiBioFarma
Plan Tonic növénykondicionáló készítmény UVAFERM FC-513 aktív szárított élesztő
Trifender® Pro Bordóilé + Kén Neo SC SpinTor
Plant Feed Prémium lombtrágyák: UVAFERM HPS aktív szárított élesztő
Trifender WP Bordóilé Neo SC Sulgran DF gombaölő permetezőszer Borászati termékek előállításához
– Plant Feed Prémium Bio Búza alkalmazható készítmények UVAFERM PM aktív szárított élesztő
Tyúkanyó pelletált baromfitrágya BordoMet DG Thiovit Jet
– Plant Feed Prémium Bór 140 UVAFERM PMA aktív szárított élesztő
(ökológiai gazdál­ko­dásban 2019. december Bordómix DG BIO YEAST CELL WALLS élesztő tápanyag
– Plant Feed Prémium Cink 350 Zn Trichoplus
31-ig használható fel) Botector BIODIVA aktív szárított élesztő UVAFERM SC aktív szárított élesztő
– Plant Feed Prémium Mangán 350 Mn Vegarep EC növényápolószer
Vázsonyi alginit Carpovirusine UVAFERM SLO aktív szárított élesztő
– Plant Feed Prémium Réz 480 Cu Vegesol eReS DANSTIL A aktív szárított élesztő
– Plant Feed Prémium Szója Vázsonyi alginit mikroőrlemény Catane lemosó permetezőszer UVAFERM SVG aktív szárított élesztő
Vegesol R DRIFINE (DRI 141) borkezelő anyag
– Plant Feed Prémium Vas 480 Fe Vermka szerves gilisztahumusz Champ DP gombaölő permetezőszer UVAFERM VN aktív szárított élesztő
Vektafid® A EC-1118 ORGANIC aktív szárított élesztő
Polybór 140 Viano Mixprof Bio Champion 2 FL Vektafid® A/E FLAVIA aktív szárított élesztő UVAFERM VRB aktív szárított élesztő
VitaFer® szuszpenziós lombtrágyák: Champion® WG Vektafid® S
Polybór Plusz GO FERM élesztő tápanyag
– VitaFer® Algi
Polysulphate bio Contans WG Wetcit® Söriparban alkalmazható termékek
– VitaFer® Bór GOFERM PROTECT élesztő tápanyag
Copernico Hi Bio ABBAYE aktív szárított élesztő
Prev-B2 – VitaFer® Ca-Amical GOFERM PROTECT EVOLUTION élesztő
Cosavet DF Növényvédelmi célú eszköz
Primeo Orga 5-3-8 SK (a 889-es rendelet szerint csak almában tápanyag BELLE SAISON aktív szárított élesztő
Ca-hiány esetén használható fel) Cuprogard DG Biocont színcsapdás rovarfogó lap
Progressz Réz SC IONYS aktív szárított élesztő BRY-97 aktív szárított élesztő
– VitaFer® Extra Mn Cupromet-OH
ProHumin Cuproxat FW Biocid termékek LAKTIA aktív szárított élesztő DIAMOND aktív szárított élesztő
– VitaFer® Extra Zn
Prosilicon Vulcan Agro Mikroelemek termékcsalád: Cuprozin 35 WP Aqua-Py LALLEMAND V22 almasavbontó baktérium LALBREW NEW ENGLAND aktív szárított
– Vulcan Agro Cink 21,5% oldat Deltastop feromon csapda SteriClean Industry LALLZYME C pektinbontó enzim élesztő
QUIK-LINK
– Vulcan Cink+Bór oldat Dianem LALLZYME C-MAX pektinbontó enzim LONDON ESB aktív szárított élesztő
Quilatum: cinktartalmú műtrágyaoldat (cink) Állattartó létesítmények, eszközök,
– Vulcan Start6 folyékony koncentrátum Dipel DF MUNICH aktív szárított élesztő
RED BLOC SK berendezések tisztítására és fertőtle- LALLZYME EX-V pektinbontó enzim
– Vulcan Start6+Mn folyékony koncentrátum
Foray 76B nítésére használható termékek LALLZYME HC pektinbontó enzim MUNICH CLASSIC aktív szárított élesztő
Rokohumin cseppfolyós növény­ – Vulcan Start6 BIO Folyékony koncentrátum
Funguran-OH 50 WP DeLaval Biocell NOTTINGHAM aktív szárított élesztő
kondicionáló készítmény Vulcan mikroelem koncentrátumok: LALLZYME OE pektinbontó enzim
– Bór folyékony koncentrátum Hydrostar DeLaval Biofoam
Rudd® LEVEL2 TD aktív szárított élesztő WINDSOR aktív szárított élesztő
– Cink folyékony koncentrátum Isomate CRL DeLaval Cidmax
SCUDO MANNOLEES borkezelő anyag
– Mangán folyékony koncentrátum Isomate CTT DeLaval Desinficin Alkalmazható eljárások
Sergomil L-60 – Molibdén folyékony koncentrátum Isomate OFM Rosso ML PRIME almasavbontó baktérium
DeLaval Dipal Conc BioMat
Siforga szerves trágya – Réz folyékony koncentrátum Isonet A NO BRETT INSIDE borkezelő anyag
DeLaval Fortex
Smith Mikro Booster – Vas folyékony koncentrátum Isonet L Plus NOBLESSE borkezelő anyag
DeLaval IodoFence Az összetevők alapján az ökológiai gaz-
Vulcan Profi termékcsalád: Isonet T OPTI-LEES borkezelő anyag
Soil-Set Aid DeLaval LactiFence dálkodáshoz illeszkedő egyéb anyagok
– Vulcan Profi MgS KOCIDE 2000 gombaölő szer OPTI’MALO PLUS élesztő tápanyag
SoilTonic E talajkondicionáló – Vulcan Profi S80 folyékony kén DeLaval Peradis emAQUA aktivált mikrobiológia készítmény
Kumulus S DeLaval Prima OPTI-MUM RED élesztő tápanyag vizek, vizes élőhelyek kezelésére
SoilTonic G talajkondicionáló – Vulcan Profi Smax
Laser

44 Biokultúra 2019/4-5 Biokultúra 2019/4-5 45


Felhívás az Év Bioterméke versenyre
Nevezési határidő: 2019. november 10.
Az Év Bioterméke verseny a hazai feldolgozott biotermékek megmérettetése. A Magyar Biokultúra Szövetség 2017-
ben először egységes logót hozott létre az Év Bioterméke versenyen díjat nyert termékek jelölésére. A logót a verseny
előtt online szavazta meg a nagyközönség. KERESKEDELEM, TERMELTETÉS,
A győztes logót a Szövetség a nyertes rendelkezésére bocsájtja, melyet a díjat nyert termék csomagolásán, címkéjén
korlátlan ideig felhasználhat. A nyertes termékeket ingyenesen bemutatjuk a Zöld újság 2020 januári számában.
TECHNOLÓGIA, TANÁCSADÁS
2019-ben Szakmai díjat 2 kategóriában és egy Közönség díjat nyerhetnek el a nevezett termékek, melyek a Biokultúra
Tudományos Nap rendezvényen kerülnek átadásra, amelynek időpontja: 2019. november 30. (szombat), helyszíne

KEDVES TERMELÔ!
a MOM Kulturális Központ Kupolaterem (1124 Budapest, Csörsz u. 18.).
Nevezni 2019. november 10-ig lehet vagy csak az Év Bioterméke Szakmai díjra, vagy együtt az Év Bioterméke
Szakmai és Közönség díjra. A nevezés ingyenes!
Általános nevezési feltételek:
v csak élelmiszert lehet nevezni
v a kész ökotermék(ek) előállítását a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ellenőrizte
v a hazai ökogazdálkodásból származó alapanyagok aránya minimum 60%
BIO TERMÉNY-KERESKEDELEM TERÜLETÉN IMMÁRON TÖBBÉVES
v hazai feldolgozóban készült ökotermékek TAPASZTALATTAL ÁLLUNK A RENDELKEZÉSÉRE.
v egy cég maximum 3 termékkel (nem termékcsaláddal!) nevezhet
Tudnivalók a Szakmai díjról:
A Szakmai díjról több fős, független szakértő zsűri dönt, melynek tagjait a Magyar Élelmiszer-tudományi és Technoló- Eladó BIO és ÁTÁLLÁSOS terményeket keresünk:
giai Egyesületből (MÉTE) kéri fel a Szövetség.
Az Év Bioterméke Szakmai díj két alapkategóriában kerül meghirdetésre: búzák, napraforgó, repce, hajdina, kukorica, rozs, tritikálé, szója, árpa, len, olajtökmag, borsó.
v Állati termék
v Növényi és vegyes termék
Állati terméknek azt tekintjük, amely az állati eredetű alapanyagokon kívül legfeljebb fűszereket tartalmaz. A növényi VETÉSTERVÉNEK KIALAKÍTÁSÁNÁL IS KERESSEN BENNÜNKET BIZALOMMAL.
és vegyes kategóriába tartozik minden más nevezett termék.
Tudnivalók a Közönség díjról:
A Közönség díjra nevezett termékeket a gyártó, feldolgozó saját maga mutatja be a Biokultúra Ökopiacon, kóstolta- ÜDVÖZLETTEL:
tással egybekötve. A nevezett termékek megismerése, kóstolása után minden kedves Ökopiacra látogató leadhatja
a szavazatát az Év Bioterméke Közönség díjra, egyetlen termékre. A Közönség díjon belül nem különböztetünk meg ÖkoMag-Tár Kft.
kategóriákat.
Az Év Bioterméke versenyre nevezett termékek árusítására is lesz lehetőség, a kóstoltatásra kijelölt sátorban és
Tel: +36 20 287-0927, +36 20 283-6763 ● Fax: +36 1 690 00 14
asztalnál a kóstoltatás napján. A kóstoltatáshoz és árusításhoz is szükséges érvényes, jegyző által kiadott kereskedel- E-mail: info@okomag.hu ● www.okomag.hu
mi igazolás.
Az Év Bioterméke versenyhez kapcsolódó kóstoltatás helyszíne: Biokultúra Ökopiac (1124 Budapest, Csörsz u. 18.),
időpontja: 2019. november 23. Keresse a Szövetség sátrát és az Év Bioterméke verseny feliratot!
A kóstoltatáshoz a Szövetség asztalt biztosít, de a bemutatás, a kóstoltatás és az árusítás személyi és tárgyi feltét-
eleiről a nevező maga gondoskodik. Ezt munkatársaink nem tudják vállalni. Kérjük, csak akkor nevezzen a Közönség
díjra, ha vállalja az általános nevezési és a kóstoltatáshoz kapcsolódó feltételek mindegyikét!
FIGYELEM! Az Év Bioterméke verseny Közönség díjáért csak azok indulhatnak, akik:
v az Év Bioterméke Szakmai díjára is neveztek és a nevezési feltételeknek megfelelnek,
v biztosítani tudják a kóstoltatás napján a személyi (aki kóstoltat) és tárgyi (amit kóstoltat, szalvéta, pohár stb.)
feltételeket.
Bővebb információ: Gelencsér Margit, telefon 9:00-14:00 óra között: 06 1/214-7005, e-mail: gelencser@
biokultura.org. Nevezését akkor tekintse érvényesnek, ha erről Önt e-mailben vagy más úton értesítjük!
Az Év Bioterméke verseny kitöltött nevezési lapját – mely letölthető a Magyar Biokultúra Szövetség (www.biokultura.
org), illetve a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. honlapjáról (www.biokontroll.hu) – kérjük 2019. november 10-ig
a Szövetség irodájába eljuttatni postai úton a Magyar Biokultúra Szövetség, 1132 Budapest, Visegrádi u. 53. III/1.
címre, vagy elektronikus úton a gelencser@biokultura.org email címre!
Magyar Biokultúra Szövetség
XXXII. Biokultúra Tudományos Nap
Helyszín: MOM Kulturális Központ Kupolaterem (1124 Budapest, Csörsz u. 18.)
Időpont: 2019. november 30. (szombat)

A konferencia témája: Élőmunka takarékos megoldások a biogazdálkodásban


A rendezvény fővédnöke: Dr. Nagy István agrárminiszter
Tervezett program
08.30-09.00 Regisztráció
Köszöntők: Czeller Gábor elnök, Magyar Biokultúra Szövetség
Előadások:
– Kis Miklós Zsolt államtitkár, Vidékfejlesztésért
Felelős Államtitkárság
Előadás címe: Az ökológiai gazdálkodás pályázatainak eddigi
tapasztalatai, jövőbeli lehetőségei
– Dr. Roszík Péter alelnök, Magyar Biokultúra Szövetség
Előadás címe: A foglalkoztatás megítélésének alakulása
az ökológiai gazdálkodásban
– Neményi Miklós professzor emeritus, Széchenyi István Egyetem
Előadás témája: Precíziós gazdálkodás az ökológiai gazdálkodás
körülményei között
– Reisinger Péter professzor emeritus, Széchenyi István Egyetem
és Borsiczky István elnök, MÖGÉRT
Előadás címe: Mechanikai gyomirtás lehetőségei az ökológiai
gazdálkodás érdekében
– Vad Attila, Debreceni Egyetem
Előadás témája: Tapasztalatok a gépi gyomirtásban a Debreceni
Egyetem tangazdasága ökológiai gazdálkodásában
Kérjük, hogy a végleges programot keressék a www.biokultura.org
és a www.biokontroll.hu honlap főoldalán!
Rajtuk kívül hat gyomszabályozó gépeket forgalmazó hazai cég mutatja be kí-
nálatát. Terveink szerint az előtérben is ők állnak rendelkezésre tanácsokkal,
szóróanyagokkal.
A tanácskozás levezetője: Dr. Roszík Péter
A rendezvényen átadásra kerül az Év Bioterméke Szakmai és az Év Biotermé-
ke Közönség díj.
A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrál-
ni a viki@biokontroll.hu e-mail címen lehet. (Az elfogadott jelentkezéseket
válasz-levélben igazoljuk vissza, legkésőbb 2019. november 20-ig.)
A programot bioalapanyagokból készült állófogadás zárja, amely kóstolójegy
ellenében vehető igénybe. Díja: 1 000 Ft/fő.
Magyar Biokultúra Szövetség

A rendezvénnyel
párhuzamosan működik
a Szövetség
Biokultúra Ökopiaca is.

You might also like