See discussions, stats, and author profiles for this publication at: https://www.researchgate.

net/publication/346338737

Marx oktatási koncepciója

Article · June 2018

CITATIONS READS

0 73

1 author:

Zsolt Tóth
University of Sopron
123 PUBLICATIONS 42 CITATIONS

SEE PROFILE

All content following this page was uploaded by Zsolt Tóth on 25 November 2020.

The user has requested enhancement of the downloaded file.

Tóth, Z. (2018). Marx oktatási koncepciója. EZREDVÉG, 28(3), 111–121.

TÓTH ZSOLT

Marx oktatási koncepciója

Karl Marx életművében az oktatási kérdések meglehetősen

hangsúlyosak. Gondolataira egyfelől izgalmas – bár mára
többé-kevésbé háttérbe szorult – marxista pedagógiai
hagyomány épül, másfelől Marx hatással volt a különböző
baloldali irányzatok oktatáspolitikájára. A marxista
pedagógiai felfogás rendkívül változatos, a dolgozat keretei
között akár vázlatos bemutatása is lehetetlen. Viszont
érdemes legalább – alapvetően a marxi szövegekre és nem az
interpretációkra támaszkodva –, a legfontosabb marxi
oktatáspolitikai alapvetéseket felvázolni, hiszen ezek a
pedagógiai megközelítések kereteit is kijelölik.
Marx oktatási elképzelései gyakran megdöbbentően
„modernek”, de esetenként ambivalens érzéseket kelthetnek
a mai olvasóban. Problémafelvetései azonban szinte minden
esetben aktuálisak.

Termelőmunka és oktatás

Marx az 1860-as évek derekán nemcsak a Tőke első

kötetének utolsó simításait végezte, hanem politikailag is
egyre aktívabbá vált. Nagy intenzitással vetette bele magát
a Nemzetközi Munkásszövetség (későbbi, közismert nevén I.
Internacionálé) programjának kidolgozásába.
A Munkásszövetség első, 1866-os genfi kongresszusán
elfogadott programja jelentős részben Marx
javaslataira (Marx, 1866/1964) épült. A javaslatok közül mai
szemmel talán az egyik legérdekesebb és egyben
legzavarbaejtőbb az oktatásról szóló „instrukció”.
Marx csaknem két évtizeddel korábban a Kommunista
Kiáltványban már kitűzte az akkori fejlett országoknak szánt
oktatási program fő célpontjait: „Minden gyermek nyilvános
és ingyenes nevelése. A gyermekek mai formában való gyári
munkájának eltörlése. A nevelés egyesítése az anyagi
termeléssel (…)” (Marx, 1848/1959:460). Marx tehát –
miközben demokratikus és gyermekbarát elvek mellett szállt
síkra – a gyermekmunkát nem (csak annak konkrét, pusztító
formáját) ellenezte, s úgy vélte, hogy az oktatást a termelési
folyamatokba kell integrálni.
A Nemzetközi Munkásszövetségnek írt tervezet lényegében
ezt az oktatási koncepciót részletezi. Az oktatásról szóló
javaslat első bekezdése – „Fiatalkorúak és gyermekek,
munkája (mindkét nem)” – meglehetősen zordnak tűnhet a
mai olvasónak: „A modern iparnak azt a tendenciáját, hogy
a mindkét nembeli gyermekeket és fiatalkorúakat
bekapcsolja a társadalmi termelés nagy munkájába, haladó,
egészséges és jogos tendenciának tekintjük, jóllehet a tőke
uralma alatt ez a tendencia förtelemmé torzult. A társadalom
ésszerű állapotában 9 éves korától kezdve minden egyes
gyermeknek termelő munkássá kellene válnia.” (Marx,
1866/1964:174)
Később azonban Marx világossá teszi, hogy „sem szülő,
sem munkáltató számára nem szabad megengedni
fiatalkorúak munkájának felhasználását, hacsak nincs
összekapcsolva neveléssel”. (Marx, 1866/1964:175)
Marx a Tőke I. kötetében is megerősítette a termelés és az
oktatás összekapcsolásának szükségességét. A
gyárfelügyelők jelentései nyomán hivatkozik John Bellersre,
aki „egy igazi tünemény a politikai gazdaságtan történetében,
már a XVII. század végén teljesen világosan megértette a
szükségszerűségét a mostani nevelés és munkamegosztás
megszüntetésének, amelyek a társadalom két végpontján —
ha ellentétes irányban is — hipertrófiát [túlfejlődést] és
atrófiát [sorvadást] hoznak létre. Szépen mondja többek
között: (…) «A gyerekesen buta foglalatosság» (…) «bután
hagyja a gyermekek szellemét»”. (Marx, 1867/1967:456)
Marx Bellers elképzelései mellett Nassau William Senior —
más kérdésekben munkásellenes nézetei miatt gyakran éles
kritikával illetett — álláspontját is osztotta, aki szintén az
oktatás és a gyári, fizikai munka összekapcsolását hirdette.
„Bármennyire szegényesek a gyári törvény nevelési
záradékai egészben véve, az elemi oktatást a munka
kényszerfeltételének nyilvánították. Sikerük bizonyította be
először, hogy lehetséges az oktatást és a tornát kétkezi
munkával (…) összekapcsolni. A gyárfelügyelők csakhamar
felfedezték az iskolamesterek tanúkihallgatásaiból, hogy a
gyári gyermekek, bár csak feleannyi oktatásban részesülnek,
mint a rendes nappali tanulók, ugyanannyit, sőt gyakran
többet tanulnak. A dolog egyszerű. Azok, akik csak fél napot
tartózkodnak az iskolában, állandóan frissek és csaknem
mindig képesek és készek oktatás befogadására. A fele
munka, fele iskola rendszere mind a két foglalatosságot
pihenéssé és felüdüléssé teszi a másik után és
következésképp sokkal megfelelőbb a gyermek számára,
mintha valamelyikük szakadatlanul folynék. (…) További
bizonyító adatok találhatók Seniornak az Edinburgh-i
szociológiai kongresszuson 1863-ban mondott beszédében.
Itt többek között még azt is megmutatja, hogy a felső- és
középosztályok gyermekeinek egyoldalú, improduktív és
hosszúra nyújtott iskolai napja hogyan szaporítja
haszontalanul a tanítók munkáját, «miközben a gyermekek
idejét, egészségét és energiáját nemként csak terméketlenül,
hanem abszolúte károsan pocsékolja».” (Marx,
1867/1967:456)
Marx a kérdésre később A gothai program kritikájában
(1875) tér vissza. Miközben a legtöbb korabeli
szociáldemokrata egyre inkább a gyermekmunka teljes
eltörlése mellett foglalt állást, Marx úgy gondolta, hogy a
termelőmunka és az oktatás összekapcsolása nemcsak
praktikus, hanem a tőkerendszer meghaladásának távlati
céljai miatt is hasznos: „A «gyermekmunka eltiltása»! Itt
feltétlenül szükséges lett volna a korhatárt megjelölni. / A
gyermekmunka általános eltiltása Összeférhetetlen a
nagyipar létezésével, s ezért puszta jámbor óhaj. /
Megvalósítása — ha lehetséges — reakciós volna, mert a
munkaidőnek a különböző korcsoportok szerinti szigorú
szabályozása és a gyermekek védelmére szolgáló egyéb
óvintézkedések esetén a termelő munkának a tanítással való
korai egybekötése a mai társadalom átalakításának egyik
leghatalmasabb eszköze.” (Marx, 1875/1969:29)
Marx „üzemi iskoláról” és munkapedagógiáról alkotott
nézetei szemben állnak a mai pedagógiai iskolák többségével,
s a korszak szocialistái között sem vívtak ki általános
elismerést. A gyermekmunka radikális felszámolása a fejlett
országokban – részben a szociáldemokrácia nyomására –
már Marx életében megkezdődött.
Marx koncepciójának azonban volt némi hatása pl. a
szocialista országok gyakorlatára. Bár a Szovjetunió 1922-
ben betiltotta a gyermekmunkát, a munkapedagógia az
építőtáborokban, iskolai politechnika-foglalkozásokon,
szüretelésen stb. békeidőben is megjelent, bár főként a
hatékonysági problémák miatt folyamatosan csökkent a
jelentősége. Ha nem is kilenc éves gyerekek, de 14 évesnél
idősebb szakiskolai tanulók gyakorlati oktatása, a
szakiskolák gyári gyakorlattal való kiegészítése, a gyárakban
oktatási műhelyek működtetése ma is teljesen általános
szerte a világon, bár népszerűségük folyamatosan csökken.
Marx konkrét oktatási elképzelései mindig a konkrét
termelési viszonyokat tükrözték, miközben Marx a
munkásmozgalom általános céljait sosem tévesztette szem
elől.
Marx nézeteinek a kapitalizmus korábbi fejlődési
szakaszaiban – a technológiai fejlettség valamint a bérmunka
részleges fennmaradása alapján formailag a szocialista-
átmeneti korszak egyes fejlődési szakaszai is alapvetően ide
tartoznak – volt létjogosultsága. A mai technológiai
változások mellett azonban Marx üzemi iskoláról alkotott
elképzelései konkrét formájukban első ránézésre avíttnak
tűnhetnek. A fejlett országok gazdasága egyre összetettebb
információs-kommunikációs technológiát használ, s emellett
igen gyorsan változó termelési struktúrára épül. A dolgozók
részéről ez elsősorban általános műveltséget, rugalmasságot,
az állandó tanulásra való készségeket, módszeresen és
meglehetősen lassú, kitartó munkával felépített, bármikor
kiegészíthető-módosítható, erős informatikai alapokra épülő
szaktudást igényel. Ezek „gyári” (hivatali, irodai, labor- stb.)
körülmények között, a termelési eljárásokat közelről, a
maguk konkrétságukban tanulmányozva az általános
felfogás szerint ma már nem feltétlenül sajátíthatók el zsenge
korban, s nincs is elég kapacitás a képzések színvonalas
biztosítására. Másfelől pl. az ún. duális képzések elterjedése
a felsőoktatásban ellentmond ennek. (Harteis, 2018)
Az ellentmondás azonban könnyen feloldható. Hiszen
valójában csak arról van szó, hogy az üzemi tanulás
koncepciója ma már nem a gyerekkorban, hanem a korai
felnőttkorban érvényes. A rendkívül összetett és gyorsan
átalakuló technológia az élet minden területén sokkal
szélesebb alapokat, tehát hosszabb ideig tartó tanulást
kíván.
A gyermekmunka „humánus” formájának eltűnését (vagy
a perifériákra való visszaszorulását) azonban Marxhoz
hasonlóan nemcsak a technológiai fejlettségi szint által
meghatározott jellemzőkkel leírható munkaerő-szükséglet,
hanem a munkásmozgalom általános céljai felől is érdemes
szemlélni.
A ’70-es évek vége óta a régi nagyüzemi termelés gyorsuló
ütemben adja át a helyét a termelés új formáinak. Ennek az
összetett folyamatnak egyik legdrámaibb következménye a
nagy alkuerejű, szervezett, baloldali ipari munkásság
szétforgácsolódása. A hagyományos nagyüzemek
visszaszorulása, a baloldalnak (szakszervezeteknek) a
munkahelyekről való kiszorulása, valamint a
tanműhelyekben tanulók számának csökkenése
miatt/mellett a baloldal szerte a világon folyamatosan veszíti
el politikai és kulturális pozícióit. Ráadásul a megváltozott
információs-kommunikációs környezet egyre hatékonyabb
manipulációs technikákat tesz lehetővé, s ezek jellemzően
nem balra térítik el a fiatalokat. A fiatal korosztályok ezért
számos országban a politikai identitást meghatározó
életszakaszban baloldalellenes szocializáción mennek
keresztül.

Állami vagy önkormányzati iskola?

A Nemzetközi Munkásszövetség 1867-es lausanne-i

kongresszusán az oktatás kérdése háttérbe szorult. Marx és
hívei Proudhon és Lassalle követőivel éles vitákat folytattak
ugyan az oktatás egyes kérdéseiről, azonban a többségi
álláspont szerint az aktuális helyzetben felesleges lett volna
az oktatáspolitikai kérdésekkel foglalkozni. Az 1868-as
brüsszeli kongresszus egyenesen azt deklarálta, hogy az
oktatás racionális megszervezése az akkori viszonyok mellett
képtelenség lett volna. (IWMA, 1964a)
Az 1869-es baseli kongresszus előtt az oktatás kérdése
újra napirendre került, s a vita elsősorban „az állami
szerepvállalás az oktatásban” kérdéskör körül csoportosult.
A korszak szocialistáinak többsége alapvetően olyannyira
bizalmatlanul tekintett az államra, hogy még az oktatást sem
bízta volna rá. (IWMA, 1964b)
Marx ezt a politikai passzivitást elvetette, s úgy vélte, hogy
éppen a későbbi társadalmi átalakulás érdekében a
munkásosztálynak rá kell szorítania a burzsoá államot a
megfelelő oktatási rendszer kialakítására már a fennálló
viszonyok között. „Meg kell védeni a gyermekek és a
fiatalkorúak jogát. Ők maguk nem képesek cselekedni
önmaguk érdekében. A társadalom kötelessége tehát, hogy
helyettük cselekedjék. / Ha a közép- és felsőbb osztályok
elhanyagolják ivadékaik iránti kötelességeiket, az az ő
vétkük. Az a gyermek, aki részesül ezeknek az osztályoknak
a kiváltságaiban, arra van kárhoztatva, hogy szenvedjen
előítéleteiktől. / A munkásosztály esete egészen más. A
munkás nem szabadon cselekvő személy. Nagyon sok
esetben túlságosan tudatlan is ahhoz, hogy megértse
gyermekének igazi érdekét vagy az emberi fejlődés normális
feltételeit. Mégis a munkásosztály felvilágosultabb része
teljes mértékben megérti, hogy osztályának, és ennélfogva az
emberiségnek a jövője teljességgel a felnövekvő
munkásnemzedék képzésétől függ. Tudják, hogy a
gyermekeket és fiatal munkásokat mindenekelőtt meg kell
menteni a jelenlegi rendszer megsemmisítő hatásától. Ez
csak a társadalmi ésszerűségnek társadalmi
erővé változtatásával vihető véghez, ennek pedig az adott
körülmények között nincs más módszere, mint általános
törvények, amelyeket az állam hatalmával kényszerítenek ki.
A munkásosztály ilyen törvények kikényszerítésével nem
erősíti a kormányhatalmat. Ellenkezőleg, ezt a hatalmat,
amelyet most ellene használnak fel, saját hatóerejévé alakítja
át. Egy általános törvénnyel véghezviszi azt, amire számos
elszigetelt egyéni erőfeszítéssel hiába törekedett
volna.” (Marx, 1866/1964:174-175)
Marx azonban egyáltalán nem gondolta, hogy az
oktatásnak a korabeli viszonyok között – de akár a szocialista
átalakulás körülményei között – államilag centralizáltnak
kellett volna lennie. Az állami szerepvállalás és felügyelet
biztosítása mellett Marx egyértelműen az önkormányzati
iskolák mellett tette le a voksot, ami későbbi követői számára
nem mindig szolgált mintaként…
„Marx polgártárs azt mondta, hogy (…) egyfelől a
társadalmi körülmények megváltoztatására van szükség a
megfelelő művelődési rendszer megteremtéséhez, másfelől
pedig megfelelő művelődési rendszerre van szükség a
társadalmi körülmények megváltoztatásához; ezért a
fennálló helyzetből kell kiindulnunk. / (…) Az állami oktatást
a kormány ellenőrzése alatt álló oktatásnak tekintik, de ez
nem szükségszerűen van így. Massachusettsban minden
községtanács köteles valamennyi gyermek számára
biztosítani az elemi iskolai oktatást. A több mint 5000 lakosú
városoknak műszaki oktatást nyújtó középiskolákat, a
nagyobb városoknak még magasabb fokú iskolákat kell
fenntartaniok. Az állam hozzájárul valamivel, de nem sokkal.
Massachusetts-ban a helyi adók 1/8-át, New Yorkban 1/5-
ét oktatásra fordítják. Az iskolákat igazgató iskolabizottságok
helyi szervezetek; ezek nevezik ki az oktatókat és választják
ki a tankönyveket. Az amerikai rendszer hibája az, hogy
túlságosan helyi jellegű, hogy az oktatás az egyes kerületek
kulturális állapotától függ. Ezért felmerült a központi
felügyelet követelése. Az iskola-adó kötelező, a gyermekek
iskolába járása azonban nem. (…) / Az oktatás lehet állami,
anélkül hogy a kormánytól függne. A kormány kinevezhet
felügyelőket, akiknek kötelességük, hogy ügyeljenek a
törvények betartására – ahogyan a gyárfelügyelők ügyelnek
a gyári törvények betartására –, anélkül hogy joguk lenne
beavatkozni magába az oktatásba.” (Marx, 1869/1964:524)
Marx elutasítóan reagált az anarchisták –
elsősorban Mihail Bakunyin – kritikájára, miszerint a
korabeli állami struktúrákban semmilyen módon nem
szabad részt venni, még az állami oktatást is el kell vetni.
Marx metsző gúnnyal figurázta ki az ilyen antidialektikus
gondolkodást. „Még kevésbé szabad a munkásoknak arra
törekedniük, hogy – mint az amerikai köztársaságban – az
állam, amelynek költségvetése a munkásosztályt terheli,
köteles legyen a munkásgyermekeknek elemi oktatást adni;
mert az elemi oktatás nem teljes oktatás. Jobb, ha a
munkások és a munkásnők nem tudnak olvasni, írni,
számolni, mint ha állami iskolai tanító oktatja őket erre.
Sokkal jobb, ha a tudatlanság és a napi 16 órás munka
eltompítja a munkásosztályt, mint ha megsértjük az örök
elveket!” (Marx, 1872/1969:284)
Marx lelkesen fogadta a párizsi kommün (1871) oktatási
reformjait, amelyek nemcsak az oktatás demokratizálására
és „vallástalanítására”, hanem az állami és az önkormányzati
szerepvállalás közötti helyes egyensúly kialakítására is
kísérletet tettek, a kommün bukása miatt természetesen
nagyon kevés gyakorlati eredménnyel és tapasztalattal.
„A közoktatás (nevelésügy) újjászervezésére persze nem
volt még idő; a Kommün azonban azzal, hogy eltávolította
innen a vallásos és klerikális elemet, kezdeményező lépést
tett a nép szellemi felszabadulása érdekében. / Bizottságot
nevezett ki az oktatásügy (mind az alapfokú (elemi), mind a
szakoktatás) megszervezésére (…). Elrendelte, hogy minden
tanszert (…) ingyenesen osszanak szét a tanítók, akik viszont
attól az elöljáróságtól kapják őket, amelyhez tartoznak.
Semelyik tanító semmilyen ürüggyel pénzt nem kérhet
tanítványaitól ezekért a tanszerekért (…). (Marx,
1871/1968b:488-489)
A kommün iskolai reformjai természetesen távlati célokat,
ezen belül a tudomány felszabadítását is szolgálták. „Az
összes tanintézeteket ingyenesen megnyitották a nép előtt,
és ugyanakkor megtisztították az egyház és az állam minden
beavatkozásától. Ezzel nemcsak az iskolai képzés vált
hozzáférhetővé mindenki számára, de maga a tudomány is
megszabadult azoktól a béklyóktól, melyeket az
osztályelőítélet és a kormányhatalom rakott rá.” (Marx,
1871/1968a:310)
A német szociáldemokraták gothai kongresszusa
előtt Engels élesen bírálta a szabad népállam koncepcióját.
„Minthogy pedig az állam csupán átmeneti intézmény,
amelyet a harcban, a forradalomban felhasználunk
ellenfeleink erőszakos féken tartására, ezért «szabad
népállamról» beszélni merő értelmetlenség: amíg a
proletariátusnak még szüksége van az államra, nem a
szabadság érdekében, hanem ellenfeleinek féken tartására
használja fel, és mihelyt szó lehet szabadságról, az állam,
mint olyan, megszűnik. Ezért mi azt javasolnánk, hogy az
«állam» szót mindenütt a «közösség» [«Gemeinwesen»] szóval
helyettesítsük, ezzel a régi jó német szóval, mely igen jól
képviselheti a francia «commune»-t.” (Engels, 1875/1969:4-
5)
Ennek ugyan első ránézésre kevés köze van az oktatáshoz,
azonban előkészítette Marx állami oktatással és általában
véve a túlzott államközpontúsággal szemben újra papírra
vetett kritikáját, amely pl. a szocialista-átmeneti rendszerek
bürokratáinak nem feltétlenül volt a legkedvesebb marxi
gondolata.
„Egészen elvetendő az „állami népnevelés”. Általános
törvénnyel meghatározni a népiskolák anyagi kereteit, az
oktató személyzet képesítését, a tanítási ágakat stb., és,
ahogy az Egyesült Államokban történik, e törvényes előírások
megtartását állami felügyelőkkel ellenőriztetni — egészen
más valami, mint az államot népnevelővé kinevezni!
Ellenkezőleg, a kormány és az egyház befolyását egyaránt
teljesen ki kell rekeszteni az iskolából. Kivált a porosz-német
birodalomban (és ne hozakodjanak elő azzal az üres
kifogással, hogy a „jövő-államáról” van szó; láttuk már,
hányadán vagyunk ezzel) inkább az államnak volna szüksége
rá, hogy a nép nagyon keményen megnevelje.” (Marx,
1875/1969:28)

Tananyag

Marx a Nemzetközi Munkásszövetség 1866-os genfi

kongresszusán az új, „üzemi iskola” tananyagának alapjait
is meghatározta.
„Nevelésen három dolgot értünk. / Először: Szellemi
nevelést. / Másodszor: Testi nevelést, amelyet gimnasztikai
iskolákban és katonai gyakorlatokkal nyújtanak. /
Harmadszor: Technológiai képzést, amely közli valamennyi
termelési folyamat általános alapelveit, és egyúttal bevezeti a
gyermeket és az ifjút valamennyi szakma elemi
szerszámainak gyakorlati használatába és kezelésébe. / A
szellemi, gimnasztikai és technológiai képzés fokozatos és
progresszív menete meg kell, hogy feleljen a fiatal dolgozók
korcsoportokra osztásának. A technológiai iskolák költségeit
részben termékeik eladásából kell fedezni. / A fizetett
termelőmunka, a szellemi nevelés, a testgyakorlás és a
politechnikai képzés összekapcsolása a munkásosztályt jóval
a felsőbb és a közép- osztályok színvonala fölé fogja
emelni.” (Marx, 1866/1964:175)
A Munkásszövetség későbbi vitái elsősorban a „szellemi
nevelés” részének tekintett világnézeti nevelés körül
csoportosultak. Kongresszusról kongresszusra fellángolt a
vita arról, hogy az egyház és a burzsoá állam korai
propagandájával szemben az iskola – különösen a szocialista
átmenet során – közvetítsen-e szocialista és ateista
világnézetet. Marx mereven elzárkózott bármilyen ideológiai
neveléstől, úgy gondolta, hogy ezt meg kell hagyni az idősebb
korosztálynak. Marx tehát – követőinek és azok ellenfeleinek
későbbi, általános gyakorlatától eltérően – a világnézetileg
valóban semleges oktatást támogatta gyerekkorban. Az
„üzemi iskola” csak a termelő munkára való nevelést és a
korai, munkáslétbe való szocializációt szolgálta volna. Az
ideológiai meggyőzés-nevelés időszaka pedig a felnőttkor.
„Ezt a fajta nevelést a fiataloknak a felnőttektől kell
megkapniok a létért való mindennapi küzdelemben. (…)
Hozzátehetnők, hogy ezt a nevelést az iskola nem adhatja,
azt a felnőtteknek kell megadniok. Sem az elemi, sem a
felsőbb iskolákban nem lehet bevezetni semmit, ami párt-
vagy osztályjellegű értelmezést tesz lehetővé. Iskolai
oktatásra csak olyan tárgyak alkalmasak, mint a
természettudományok, a nyelvtan stb. A nyelvtani szabályok
például nem lehetnek eltérőek, akár egy vallásos tory, akár
egy szabadgondolkodó magyarázza őket. Az eltérő
következtetéseket lehetővé tevő tárgyakat ki kell zárni és meg
kell hagyni a felnőttek számára.” (Marx, 1869/1964:525)
 Bár Marx igen alapos, klasszikus műveltségre épülő
oktatásban részesült, s ez minden írásából átsugárzik,
alapvetően a széles, gyakorlatias szaktudás átadását célzó
politechnikai képzés híve volt. Ebben nem nagyon
különbözött a korszak szocialistáitól. Ez a felfogás
alapvetően Hegel Jogfilozófiájának (1820) hatását tükrözi.
„Művelt embereken mindenekelőtt az olyanok érthetők, akik
mindent meg tudnak csinálni, amit mások tesznek” (Hegel,
1820/1971; idézi: Marx, 1867/1967:341)
Marx a hangsúlyt legalább annyira a sokoldalúságra, mint
a szaktudásra helyezte, különösen a jövő utópikus
társadalmában, ahol az ember kiszabadulhat korlátozott
társadalmi szerepeiből.
„A kommunista társadalomban (…), ahol mindenkinek
nem csak egy kizárólagos tevékenységi köre van, hanem
bármely tetszőleges tevékenységi ágban kiképezheti magát, a
társadalom szabályozza az általános termelést és éppen
ezáltal lehetővé teszi számomra, hogy ma ezt, holnap azt
tegyem, reggel vadásszam, délután halásszam, este
állattenyésztéssel foglalkozzam, ebéd után kritizáljak, ahogy
éppen kedvem tartja – anélkül, hogy valaha vadásszá,
halásszá, pásztorrá vagy kritikussá válnék.” (Marx,
1932/1960:34)
A sokféle szaktudás megszerzésének és hatékony
alkalmazásának – s egyben a társadalmi transzformációnak
– egyik legfőbb akadálya a termelőerőkön belül a technológia
nem megfelelő fejlettsége és a hierarchikus
munkamegosztás. Bár történelmi és tudati okokból úgy
tűnhet, hogy a szocialista átmenettől igen távol vagyunk, a
technológiai változás egyik általános eleme adhat okot a
bizakodásra. Az információs-kommunikációs technológia, s
azon belül a számítógép ugyanis egyre inkább standard
termelőeszközzé válik, s emellett a munka is
standardizálódik. Ez a hagyományos munkamegosztás
felszámolása felé mutathat. (Hardt-Negri, 2000)
Marx Adam Smith-szel vitázva úgy gondolta, hogy a jövő
társadalma az automatizálás révén – amelyre a 19. század
derekán még nem nagyon volt példa – kiküszöbölheti az
emberi személyiséget leépítő szélsőséges specializációt. Az
automatizálás a mai információs-kommunikációs
technológia egyik alapvető eleme…
„Ami az automatikus gyáron belüli munkamegosztást
jellemzi, az az, hogy a munka elvesztette minden speciális
jellegét. De mihelyt mindenfajta speciális fejlődés megszűnik,
érezhetővé kezd válni az egyetemesség iránti szükséglet, az
egyén integrális fejlődésére irányuló törekvés. Az
automatikus gyár kiküszöböli a specialistákat és a szakmai
korlátoltságot.” (Marx, 1847/1959:150)
A túlzott specializáció már tőkés viszonyok között is gátja
lehet a hatékony munkavégzésnek. A mai magyar
közoktatásban újra hangsúlyossá vált szakmunkásképzési
irányok már Marx idején is idejétmúltnak tűnhettek. „A
technológiai képzést (…) arra szántuk, hogy kiegyenlítse a
munkamegosztás okozta hiányosságokat; a
munkamegosztás megakadályozza a tanoncokat abban, hogy
alapos ismereteket szerezzenek szakmájukban. Ezt abban az
értelemben ragadták meg és magyarázták félre, ahogyan a
burzsoázia értelmezi a technikai oktatást.” (Marx,
1869/1964:525)
A specializáció ráadásul veszélyes is a munkás számára,
Marx erre a mai, gyorsan változó termelési eljárások és
munkakörök előtt 150 évvel jól ráérzett. „A filantróp
közgazdászoknál a nevelés voltaképpeni értelme ez: minden
munkással lehetőleg sok munkaágat megismertetni, úgy,
hogy ha új gépek alkalmazása vagy a munkamegosztás
megváltoztatása folytán az egyik ágból kidobják, lehetőleg
könnyen találjon elhelyezkedést egy másikban.” (Marx,
1925/1962:528)

***

Marx oktatáspolitikai elképzelései természetesen a fentieknél

sokkal több témát érintenek, s igazán érdekessé akkor
válnak, ha a korszak szocialistáinak rendkívül élénk vitáit, s
a hivatkozott irodalmat is átolvassuk. Azonban az talán ebből
a rövid vázlatból is kiderül, hogy Marx gondolatai számos
témában nagyon is aktuálisak. Marx életművét nem szabad
az utódok adott történelmi körülmények között talán
érvényes, de a mai körülmények között nem feltétlenül
releváns gyakorlatából és azok többnyire minden
korrektséget nélkülöző bírálatából kiindulva megítélni.

FELHASZNÁLT IRODALOM

Engels, Friedrich (1875/1969): [Levél Bebelhez] In: MEM

19. 1-7.
Hardt, Michael - Negri, Antonio (2000): Empire. Harvard
University Press
Harteis, Christian (2018): The Impact of Digitalization in the
Workplace. Springer
Hegel, Georg Wilhelm Friedrich (1820/1971): A jogfilozófia
alapvonalai. Akadémiai Kiadó
IWMA (1964a): Documents of the First International - The
General Council of the First International, 1864-1866 - The
London Conference 1865. Minutes. Foreign Languages
Publishing House, Moszkva
IWMA (1964b): The General Council of the First International
1866-1868. Minutes. Progress Publishers, Moszkva
Marx, Karl (1847/1959): A filozófia nyomorúsága - Válasz
Proudhon úmak „A nyomorúság filozófiájá”-ra. MEM
4. 59-147.
Marx, Karl (1848/1959): A Kommunista Párt kiáltványa. In:
MEM 4. 437-470.
Marx, Karl (1866/1964): Instrukciók az Ideiglenes Központi
Tanács küldöttei számára. In: MEM 16. 171-179.
Marx, Karl (1867/1967): A tőke - A politikai gazdaságtan
bírálata. I. kötet In: MEM 23. 1-821.
Marx, Karl (1869/1964): [Feljegyzés Marxnak a művelődéssel
foglalkozó két beszédéről.] [A Főtanács 1869. augusztus
10-i és augusztus 17-i ülésének jegyzőkönyvéből.]
[Eccarius feljegyzése alapján.] In: MEM 16. 524-525.
Marx, Karl (1871/1968a): A polgárháború Franciaországban
- A Nemzetközi Munkásszövetség Főtanácsának üzenete.
In: MEM 17. 285-335.
 Marx, Karl (1871/1968b): A polgárháború Franciaországban
- Fogalmazványok / Első fogalmazvány. In: MEM 17. 455-
526.
Marx, Karl (1872/1969): A politikai közömbösség. In: MEM
18. 284-289.
Marx, Karl (1875/1969): Széljegyzetek a német munkáspárt
programjához. In: MEM 19. 13-30.
Marx, Karl (1925/1962): Munkabér. In: MEM 6. 517-538.
Marx, Karl (1932/1960): A német ideológia. In: MEM 3. 11-
538.

View publication stats