Bevezetés a kultúratudományba

Éles Balázs
fotográfia szak Ba
Győző és a piros
ferraris póló

Írta: Éles Balázs

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ruhásszekrény. Ebben a
szekrényben voltak Győző ruhái. Voltak itt színes pólók, vasalt nadrágok,
mintás pulóverek, tarka zoknik és elegáns ingek. Ezeknek a különböző
ruhadaraboknak volt egy közös vonásuk. Ez pedig abban állt, hogy mérnöki
precizitással lettek hajtogatva és csak akkor kerülhettek be a szekrénybe, ha
tökéletesen tiszták és illatosak voltak. Győző és anyukája Réka erre nagyon
ügyelt. Volt azonban közöttük egy piros ferraris póló, ami kilógott a többi
tökéletes ruhadarab közül. Ennek a felsőöltözetnek abban állt a mássága,
hogy volt rajta egy icike-picike lyuk.

Az én mesém, erről a lyukról fog szólni.

Az icike-picike lyuk még gyerek volt és nagyon magányos, mert nem voltak
játszópajtásai. Hogy is lehettek volna? Amikor Győző azt tanulta anyukájától
Rékától, hogy nagyon vigyáznia kell minden holmijára. Mindig rászolt, ha a
homokozóban hemperegni akart, ha a latyakos hóból szertett volna hógolyót
gyúrni, ha a biciklivel pocsolya ralit akart rendezni, vagy ha cseresznye szezon
idején fára akart mászni. Ezért Győző összes ruhája olyan tökéletes volt,
mintha most jött volna le egy távolkeleti textilipari gépsorról. Sehol egy folt,
sehol egy szakadás, vagy egy kilógó cérnaszál.
Így hát, szegény lyuk születésétől fogva egyedült élt, soha nem találkozott
egyetlen lyukkal sem. Nagyon szomorú volt és sokat sírdogált esténként a
szekrényben. Ha éppen nem sírt, akkor arról álmodozott, hogy egyszer majd
neki is lesznek barátai, akikkel egész nap annyit játszik amennyit csak akar.
A helyzete kilátástalannak tűnt.
Egyszer csak a szekrényajtó felső zsanérjáról megszólalt egy hang.
- Ne keseregj kis barátom, szerzünk neked pajtásokat!
A lyuk nagyon meglepődött, mert soha nem szólt még hozzá senki.
- Hát te ki vagy? - kérdezte.
- Én vagyok a fogatlan moly.
- És te mit keresel itt, fogatlan moly?
- Nem keresek én már semmit és senkit, csak várom, hogy végre én is az
örök rongymezők birodalmába léphessek, mint minden barátom. Sajnos ők
már nem lehetnek itt, mert elvitte őket a nagy, tavaszi molyírtás. Valami
átkozott genetika hiba folytán, csak én maradtam életben. Rám nem hatott
a molyírtó, de minden fogam kihullott és a szárnyaim is elsorvadtak.
- Sajnálom. - mondta a lyuk.
- Ne sajnáld! Inkább figyelj ide, adok neked egy jó tanácsot. Legközelebb,
amikor Győzővel mész iskolába, hívd fel magadra a figyelmet. Kiabálj,
ahogy csak bírsz, vagy csikizd meg, és valahogy érd el, hogy észrevegyen.
Ha ez sikerül, vedd rá, hogy mutassa meg, hogyan játszanak az ember
gyerekek.
Amikor a fogatlan moly ezeket a mondatokat kimondta, türkizkék
jégmadárként, végleg kiszállt belőle a lélek és elrepült az örök rongymezők
felé. Még a szoba sarkából egy visszhang visszapattant a szekrény irányába
és halk morajlással azt mondta.
- Drága fiam vigyázz magadra!
A lyuk elhatározta, hogy megfogadja a tanácsot és amikor legközelebb alkalma adódik rá,
kapcsolatba lép Győzővel. Másnap reggel a fiú kinyitotta a szekrényt és felkapta a kedvenc ferraris
pólóját, és sietős mozdulatokkal belebújt.
- Siess, mert elkésel az iskolából! És ne azt a lyukas pólót vedd fel! - Kiabálta Győző anyukája az
előszobából. - Este megvarrom. Még szúrta oda.
- Nem akarok iskolába menni! Ez a kedvenc pólóm, nem érdekel, hogy lyukas. Mormolta maga elé
Győző.
- Na gyere már! Nem kellett volna a telefonodat késő estig nyomkodnod, akkor nem lennél ilyen
fáradt. Förmedt rá Réka.
- Nem akarok iskolába menni, mert ott nem lehet játszani. Az Ildi néni minden reggel elveszi a
telefonokat.
- Ezt már megbeszéltük, az iskolában is vannak szabályok és azokat be kell tartani. Pont!
- De az iskola unalmas, főleg a szünetek.
- Miért nem játszol a többi gyerekkel? Kérdezte Réka.
- Mert hülyék és nem állnak velem szóba. Csúfolnak, hogy kocka vagyok.
- Na elég! Holnap beszélek Ildi nénivel! Zárta le a vitát Győző anyukája.
Suliba menet, a lyuk összeszedte minden anyagtalanságában rejlő erejét és minden bátorságát és
a benne szunnyadó kozmikus energia hanghullámok formájában tört ki átlátszó testéből.
- Győziiiiii, Győziiiiii! Üvöltötte!
A hang hatására Győző, a tér minden irányába forgatta a fejét, de nem látott senkit maga körül.
- Győziiii! Itt vagyok, a piros Ferrari alatt két öltéssel.
- Mi a fene? Ki vagy te?
- Én vagyok a lyuk a pólódon! Kiabálta.
- Mi vagy? Kérdezett vissza Győző.
- Egy anyag folytonossági hiány, egy átjáró két tér között. Mondta a lyuk.
Győző lenézett a pólójára, a köldöke magasságába és megpillantotta az
icike-picike lyukat.
- Hát te volnál az, aki hozzám szólt? És tudsz beszélni. Csodálkozott Győző.
- Igen én vagyok! A lyuk.
- Eszméletlen. Dünnyögte Győző meglepetten.
- Ne parázz, nem akarlak megijeszteni, csak a barátod szeretnék lenni.
- Még soha senki nem akart a barátom lenni. mondta Győző.
- Én szeretnék az lenni, és szeretnék veled játszani.
Győző nagyon megörült az újdonsült barátnak, és már hosszú légies
léptekkel sietett is az iskola felé. Szünetekben már nem unatkozott, mert
volt kivel játszania. Azonban a játék, csak a szójátékok szintjére
korlátozódott. Nem is lehetett volna ez másképp. Annál is inkább, mert a
lyuk légnemű teste és létéből fakadó semmisége, nem tette lehetővé a
fizikai játékokban való részvételét. Emiatt a két barát egy cseppet sem
búslakodott.
Teltek múlta a napok és a hetek, de egyszer csak a lyuk megkérte barátját,
hogy próbálják ki azt a fura játékot, amit minden nagyszüneteben a többi
gyerek az udvaron szokott játszani. Azt, amikor egy labdát kergetnek és
közben nagyokat visítanak és kiabálnak, na meg a kezükkel össze vissza
hadonásznak. Győző erőt vett magán és odament az egyik osztálytársához,
hogy megkérdezze beállhat-e focizni közéjük. A fiú igent mondott. Örült is a
kérésnek, mert volt egy üresedés a csatársorban, ugyanis a Tigyi Ottó
éppen covidos volt.
Kicsöngettek a nagyszünetre. Mindenki lement az iskola salakos
belső udvarára és megkezdődött az önfeledt játék. Győző és a lyuk
életük első focimeccsét játszották. Azonban a negyedik percben
Győző kapott egy passzt, de olyan ügyetlenül nyúlt a bal lábával a
labda felé, hogy elcsúszott. Teste lavinaként landolt a szúrós
salakon, de gyorsan felpattant és már folyt is a játék tovább. Az esés
következtében valami mégis történt, az éles salakszemcsék három
apró lyukat ütöttek Győző piros ferraris pólóján. Ezzel megtörtént a
csoda, hármas ikrek születtek. Három formátlan apró lyuk.
Most már az icike-picike lyuknak is lettek pajtásai. A szekrényben
sem volt már egyedül és Győző is szívesen játszott a többi
gyerekkel. Győző már nem vigyázott úgy a ruháira, sokat mászott
fára, hempergett a homokban, vagy éppen ülve csúszkált a házuk
előtti beton rámpán. Kis idő elteltével a fiúnak olyan sok barátja
lett, hogy a tíz ujján sem tudta megszámolni őket. De nem csak a
barátai lettek többen, hanem a lyukas ruhái is.
Így hát, itt a mese vége fuss el véle, ha nem hiszed hát, menj az
elejére!
Írj egy rövid mesét az én mesém alapján, csak legyen benne gonosz. A tű legyen a gonosz és a cérna a
flúgos segítője.

Volt egyszer egy ruhásszekrény, amelyben Győző pólói

sorakoztak. A piros ferraris pólón egy kis lyuk tátongott. A lyuk
magányos volt, de egy nap megszólalt a szekrény másik
sarkából, ahol egy gonosz tű és a hűséges szolgája, a cérna
tartózkodott.
A gonosz tű irigykedett a lyukra és elhatározta, hogy elszakítja
Győző kedvenc pólóját. A tű szolgája, a cérna, hűségéből
kifolyólag segített a gonosz tervek megvalósításában.
A lyuk észrevette a tű és a cérna alattomos szándékait, és egy
éjszaka elszántan megszólalt, figyelmeztetve Győzőt a
veszélyre. Győző ébredt, és rájött, hogy a tű és a cérna gonosz
terveket sző.
Győző okosan elzárta a tűt és a cérnát, így megmentve kedvenc
pólóját. A lyuknak sikerült barátokat szereznie és a gonosz tű és
a cérna veszítettek. Így éltek boldogan, a lyukak és Győző, a
Ferraris pólóval, a gonosz tű és a cérna nélkül.
Mi lenne ha átírnád úgy, hogy a tű és a cérna lekötözi Győzőt és a lyuk a szupererejével megmenti a világot.

Volt egyszer egy ruhásszekrény, amelyben Győző pólói

sorakoztak. A piros ferraris pólón egy kis lyuk tátongott. A lyuk
magányos volt, de egy nap megszólalt a szekrény másik
sarkából, ahol egy gonosz tű és a hűséges szolgája, a cérna
tartózkodott.
A gonosz tű irigykedett a lyukra és elhatározta, hogy elszakítja
Győző kedvenc pólóját. A tű szolgája, a cérna, hűségéből
kifolyólag segített a gonosz tervek megvalósításában.
A lyuk észrevette a tű és a cérna alattomos szándékait, és egy
éjszaka elszántan megszólalt, figyelmeztetve Győzőt a
veszélyre. Győző ébredt, és rájött, hogy a tű és a cérna gonosz
terveket sző.
Győző okosan elzárta a tűt és a cérnát, így megmentve kedvenc
pólóját. A lyuknak sikerült barátokat szereznie és a gonosz tű és
a cérna veszítettek. Így éltek boldogan, a lyukak és Győző, a
Ferraris pólóval, a gonosz tű és a cérna nélkül.