You are on page 1of 2

John Stott

Van egy álmom: Az élő gyülekezet


Olyan gyülekezetről álmodom, amely biblikus gyülekezet:

 amely minden tekintetben hűséges Isten Szentírásban adott kijelentéséhez,


 amelynek lelkipásztorai hitelesen és tisztelettel magyarázzák a Szentírást, és így
igyekeznek minden tagot éretten Krisztus elé állítani,
 amelynek népe szereti Isten igéjét és engedelmes, krisztusi élettel ékesíti,
 amelyet minden nem biblikus tartalomtól óvnak,
 akiknek az egész élete a biblikus egyensúly egészségét és szépségét tárja a világ
elé.

Álmom a biblikus gyülekezet.

Olyan gyülekezetről álmodom, amely Istent tiszteli:

 amelynek népe azért gyűlik össze, hogy Istennel találkozzon, és az Urat imádja,
 amely tudja, Isten mindig közöttük van, és amely nagy alázattal borul le előtte,
 amely rendszeresen az Úr Jézus asztalához járul, hogy megünnepelje hatalmas
művét, a megváltást a kereszten,
 amely zenei tudásával széppé teszi istentiszteletét,
 amely hisz az imádságban, és Istent keresi az imádságban,
 amelynek istentisztelete nemcsak a vasárnapi istentiszteletben és az imaórákon
nyilvánul meg, hanem az otthonokban, hétköznapi munkában és az élet
mindennapi dolgaiban.

Istent imádó gyülekezetről álmodom.

Olyan gyülekezetről álmodom, amely gondoskodó gyülekezet:

 a gyülekezet sok fajból, népből, életkorból és társadalmi háttérből gyűlik össze,


és Isten családjának egységét és különbözőségét képviseli az emberek előtt,
 amelynek közössége meleg és befogadó, és sohasem torzítja el a harag, az önzés,
a féltékenység vagy a gőg,
 amelynek tagjai tiszta szívvel, buzgón szeretik egymást, elszenvedik egymást,
megbocsátanak egymásnak, és egymás terhét hordozzák,
 amely barátságot kínál a magányosnak, támogatja a szegényt, és befogadja
azokat, akiket a társadalom lenéz és kitaszít,
 amelynek szeretete túlcsordul a világba, vonzó, fertőző, ellenállhatatlan, maga
Isten szeretete.

Álmom a gondoskodó gyülekezet.

Olyan gyülekezetről álmodom, amely szolgáló gyülekezet:


 amely Krisztust szolgaként látta, és meghallotta elhívását, hogy maga is legyen
szolga,
 amely megszabadult az önzéstől, a maga körül forgásból, és önzetlenül mások
szolgálatára szánta magát,
 amelynek tagjai engedelmeskednek Krisztus parancsának, hogy a világban
éljenek, hassák át a világi társadalmat, legyenek a föld sója és a világ
világossága,
 amelynek népe egyszerűen, természetesen és lelkesen adja tovább Jézus
evangéliumát a barátainak,
 amely szorgalmasan szolgálja saját környezetét és közösségét, a munkásokat, a
családokat és az egyedülállókat, az itt születetteket és a bevándorlókat, az
időseket és a kisgyerekeket,
 amely éberen figyeli a társadalom változó szükségleteit, érzékenyen és
rugalmasan alakítja programját, hogy hasznosabban szolgáljon,
 amelynek világot átfogó látása van, és felszólítja fiataljait, hogy életüket szánják
a szolgálatra, és kiküldi népét a szolgálatba.

Álmom a szolgáló gyülekezet.

Olyan gyülekezetről álmodom, amely várakozó gyülekezet:

 amelynek tagjai sohasem állapodnak meg az anyagi bőségben vagy kényelemben,


mert nem felejtik el, hogy a földön jövevények és zarándokok,
 amely egyre hűségesebb és aktívabb, hiszen Urának visszatérését várja és reméli,
 amely őrzi a keresztyén reménység lángját, hogy az lobogva égjen a sötét,
kétségbeesett világban,
 amely Krisztus napján nem riad vissza tőle szégyenében, hanem örömmel kel fel
üdvözlésére.

Álmom a várakozó gyülekezet.

Így álmodom az élő gyülekezetről.

Bárcsak mindnyájunknak ez lenne az álma, amely Isten uralma alatt valóra válik!

You might also like