GOLENYA ÁGNES ÉVA

A KÉK VÉR GYERMEKEI I.

IMHOTEP, A KÉKSÉG PAPJA

 GOLENYA ÁGNES ÉVA

A KÉK VÉR GYERMEKEI I.

- IMHOTEP, A KÉKSÉG PAPJA -

HARMADIK, JAVÍTOTT KIADÁS

SZERZŐI MAGÁNKIADÁS
GOLENYA ÁGNES ©2014

KÉSZÜLT A PROGRESSO PRINT NYOMDÁBAN BUDAPEST,

2022.
FELELŐS VEZETŐ: DARÓCI LAJOS
 ELŐKÉK

Mese a kozmikus vándorról

Hol volt, hol nem volt, Hetedhét országon innen, de az Üveghegyen

túl, létezik ősidők óta egy csodálatos mesebéli világ: a Titicaca-tó. E
tónak misztikumáról igen sokan és sokat írtak már, regényeim köz‐
ponti helyszíne, a Kristálykönyvtár is e vizek alatt van, mióta Nergal
király megépítette még az egyik kataklizma előtt. E vizek partján állt
valaha a világ egyik legrejtélyesebb ősi létesítménye, Tiwanaku, az
Istenek péru-i azaz paradicsomi kertje, ahol az első földi emberpalán‐
ták nevelkedtek.
Egy valóságos mesevilágba invitállak most egy pár évvel ezelőtti él‐
ményemmel. Peru és Bolívia közös kincse, a Titicaca-tó mesés Nap-
szigetén, egy karnyújtásnyira Tiwanakutól, a hajnali meditációm után
elindultam egy meredek kőlépcsőn felfelé a sziklaszirtre a vízpartról.
A 4000 méter magasságban megtett több napi gyaloglás és kialvatlan‐
ság után szinte szökdécseltem. Amikor felfogtam ezt a képtelenséget,
a hasam táján hirtelen nagy melegséget és erős örvénylést éreztem.
Az elmúlt napok és főleg a kora hajnali meditációk és imák után meg‐
lehetősen kinyílt állapotban voltam, így szinte azonnal hallottam Mes‐
terem, Imhotep üzenetét: „Ez az energia mindig a rendelkezésedre
áll, ha akarod. De az energia csak muníció, lehetőség, készlet, raktár.
A működéséhez, a teremtéshez a Te akaratod kell."
Abban a pillanatban kristálytisztán tudtam - a Kristálykönyvtár köz‐
vetlen közelében másként miként . De kivétel nélkül mindenki saját
meséjének hőse.
Én Peruban leltem meg az enyémet, ahová teljesen mesés módon
kerültem. Ott találkoztam szembe azzal az Ágival, aki már nagyon ré‐
gen várt rám. Alig ismertem meg! Mikor megilletődött tisztelettel kö‐
szöntöttem, azt mondta, éppen jókor, mert már kezdte elunni a vára‐
kozást. így hát ott iziben felkaptuk hétmérföldes csizmánkat, pattin‐
tottunk hármat az ostorunkkal és épp ott termettünk, ahol lenni akar‐
tunk!
Azóta én is odaülök olykor a kerekerdő közepére, és csak nézelő‐
döm. Ha kérdik, mutatom az utat az arra tévedőknek. Éppen van ná‐
lam most is egy pár hétmérföldes csizma, ha gondolod, kapd magadra
és tarts velem innen Hetedhét országon túlra.
 Kékülés

Amikor 2013. szeptember 21-én hajnalban megkaptam e könyv cí‐

mét, amire első ízben volt példa, mert eddig mindig egyedül válasz‐
tottam őket, Mesterem kérése vagy javaslata nélkül, meghűlt bennem
a vér - és ezt nem a szójáték kedvéért írom!
Majkon voltam, ahová egy előadásra hívtak, én pedig úgy szervez‐
tem, hogy a volt kamalduli szerzetesfalu egyik cellaházában tölthes‐
sek pár napot. Hajnal volt. Pár napja valóban kaptam ígéretet, hogy
mire innen hazatérek, meglesz a könyv címe. És az utolsó nap hajna‐
lán megjelent előttem egy kékes színű könyv a fenti címmel.
Mindenem lefagyott! Na, ne! - volt az első reakcióm. „Én már annyi
őrültnek hangzó információt közreadtam a kérésetekre, a biztatáso‐
tokra, de ez azért nekem is sok!” -lázadoztam Imhotep kérése ellen.
Persze tudtam, hogy feleslegesen, és csak az időt húzom, mert úgyis
belátom majd, hogy e könyv valós lényegét ez a látszólag provokatív
cím foglalja magában.
Látszólag provokatívnak nevezem, mivel a tabuk és hamisítások je‐
lenlegi korszakában a jó esetben félművelt világ egész biztosan a ha‐
zugsággal elferdített kékvérűségre gondol. Nevezték a hajdan „kutya‐
bőrt vásárolt” nemeseket kékvérűnek, és a mai primitív földönkívüli
elméletek teljes káoszában némelyek a „gonosz" uralkodókat, akik
egy bizonyos hüllő faj elvetemült ivadékai. Na de, miért ne lopták
volna pont ezt el „azok", akik a mostani világrendet üzemeltetik? Ne‐
kem akkor sincs kedvem megint a széllel szembe menni! Itt már
olyan halom rothadó szemetet, szennyes hazugságot kellene először
tisztába tenni, és erre a megtisztult alapra egy eleve nehezen felfogha‐
tó új világlátást építeni, amit erőmön felülinek tartottam. Eddig jóval
könnyebb témákkal kellett a nyilvánosság elé állnom, és azt se nevez‐
hetem könnyed tánclépések sorozatának egy elém gurított vörös sző‐
nyegen.
Időközben elkészült a Táltosok Barlangja könyvem és megindult a
Szinusztól a Kárpát-medencéig című előadás sorozatom, melyben
már - halkan és óvatosan - megemlíthettem olykor a kékvérűséget Át‐
estem a keresztségen. Úgy érzem, szükségem volt egy erőpróbára,
mielőtt rábólintok a felkérésre és megírom e könyvet.
 Mondanom talán felesleges is, hogy e felvállalt feladat során
mennyi áldást, erőt és újabb tanítást kaptam. Igazából ezt már nem is
nevezném tanításnak, legalábbis nem a megszokott értelemben. A
kékségről nem lehet anélkül beszélni, hogy ne kezdjek el én kékülni!
Vagyis, itt már elmélet és megélt élet nem szakadhat el egymás-tói!
Egy egészen újfajta létezés, jelenlét indult meg ben-nem, velem, kö‐
rülöttem és talán picit általam is. Ebben az új, csodálatos kékségben
lubickolok azóta is, - mondhatnám idepasszoló metaforával, élek,
mint hal a vízben, ami, mint majd látjuk, pontosan egy létállapotot fed
le - és mi mást kívánhatnék elöljáróban minden drága olvasómnak!
Azóta a hajnal óta napra pontosan hat hónap telt el. Bár csak utólag
vettem észre e két jelentős dátumot, és mert teljesen spontán kezdtem
a bevezetőt március 21-én, a tavaszi napéjegyenlőség energetikai von‐
zásidejében írni (ekkor pedig épp az Őrségben voltam elvonulásban),
úgy érzem, van üzenete ennek is (persze, ahogy véletlen, úgy spontán
sem létezik, csak a még fel nem ismert „zsigeri” működés). Ez a
könyv, melynek sokáig, a cím konkrét megérkezéséig én az Élet a du‐
alitáson túl munkacímet adtam, valóságosan is a harmóniáról szól. A
dualitás feloldása maga a harmónia, hisz teljes feszültségmentességet
jelent (harmónia, avagy a három aum, a teremtés hármas-hangzata,
mint Ige). Ilyen időminőség jelenik meg napéjegyenlőségekor.
A kékséget, mint érzelmi állapotot egyfajta melankolikus, szomor‐
kás életérzésként szoktak lefesteni. Bár szó sincs erről, valóban, a mai
általánosan felpörgött, hiper-aktív életmódhoz képest a kékség egy
lassú, nyugalmas, szenvedélyektől mentes kiegyensúlyozott állapot.
Az más kérdés, hogy a világ bűvöletébe zárult mai embernek ez szo‐
morkás, majdhogynem életellenes, de leginkább unalmas, amit igyek‐
szik is megszüntetni. A szenvedélyektől mentesség bizony ősi miszti‐
kus iskolák, jógák célja volt. Nemhogy rossznak nem tartották, de er‐
re törekedtek. Pusztán a ma csodált és üdvözített humanizmus helyezi
középpontba az érzelmektől felkorbácsolt embert, mint eszményt, ki
harcol, folytonosan tevékeny, sosincs nyugvó pontban, sosem szemlé‐
lődik, mert állandó kihívásokban bizonyítania, sőt győznie kell. A
szemlélődő, békés, elfogadó embert melankolikusnak, szomorkásnak,
angolul kéknek, azaz blue-nak nevezik (innen a szomorkás blues ze‐
nei műfaj neve is).
Szintén az angolban a légből, avagy látszólag semmiből, minden
előzmény nélkül kipattanó ötletet szokták úgy nevezni, hogy out ofthe
blue (szó szerint, a kékségből pattan elő).
De miért éppen kék ez az állapot?
Hát hol van az a lég, az a látszólag semmi? Csak nem pont ott, ahol
Isten? Csak nem ott van a semmi, ahol a minden?
A légből, azaz „fentről”, Istentől kapott kijelentés a degeneráció
előtti időkben a valóságot jelentette, míg a „földi”, ami ma a megala‐
pozottság, az inkább egy „lesajnált" földhöz ragadtság volt, és csak
egy igen szűk világszegmensre volt érvényes. így hát mai értelemben
a légből kapott alaptalan, ám az ősiségben ennek ellenkezőjét, az ab‐
szolút valóságosat jelenti.
Nos, körülbelül tényleg ennyi a különbség a régi ember és a maiak
világértése között: Ég és Föld!
Talán már átérezhető, milyen nehéz nekikezdeni a kékség kifejtésé‐
nek, hisz legelébb elferdült szótárainkat kell átírni. Megértésed kérem
máris, hogy nem mindig bírom megállni, hogy ne törjön elő belőlem a
szavakba alig foglalható döbbenetem, milyen felfoghatatlan mérték‐
ben torzult világban élünk. Persze, nem a világ torzult, hanem a mi
képünk, tudatunk, végül is mi. Mert azok vagyunk, amit képzelünk,
azzá válunk, amit vélünk. Ha istenképünk torz, akkor a képére formá‐
lódó ember is az. A döbbenetem elsőszámú oka még csak nem is ma‐
ga a tény, a torzulás gigászi mértéke, hanem az, hogy végső soron
mennyire egyértelmű - ismétlem Egy-értelmű - minden! Csak bizony
szó szerint igazzá vált a mondás: nézünk, de nem látunk. És ha jól be‐
legondolunk, e rövid kijelentés az összegzése mindannak, amiről két
könyvet összeírtam. Hát nem őrület? És még csak nem is azért, mert
grafomán vagyok (bár imádok írni, azt nem tagadom), hanem azért,
mert a mai világról festett képünk egy hamisítvány, amiről előbb le
kell vakarni a több rétegben felhordott fedőfestéket, mielőtt érteke‐
zünk róla. A fedőrétegek egyike azonban pont a retorikai manipulá‐
ció, tehát még a rétegek eltávolítása sem lehetséges anélkül, hogy
előbb ne tennénk tisztába magukat a szavakat! Valójában azt élem át,
hogy már nincs közös nyelv - és ezt a szavakon túli, a forma nélküli
nyelvre értem. (Lehet, hogy inkább festenem kellene?)
A kék képet az alábbi nagy témakörök lendületes és nagyívű felvá‐
zolásával kezdem:
A hinduk egy kéknek ábrázolt istenséget, Krisnát imádják. A budd‐
histáknak a „Kék Buddha" pedig a megvilágosodottság állapota. A
keleti vagy egyiptomi misztikus iskolák beszélnek a gyógyító kék
fényről. Rábukkantam egy meglepő nevű templomra, mely Malájziá‐
ban, Penang-ban van, ez pedig a Kék Lók Si. Nekem ez azért jóval
több, mint az egyébként sem létező véletlenek újbóli felbukkanása. A
templom a buddhisták számára az ún. legfelsőbb állapot (supreme
bliss), az üdvözülés, áldott állapot temploma. Pontosan ezt az állapo‐
tot ábrázolja a Kék Buddha. E templom maláj neve a magyar kék szó‐
val kezdődik. A lok ismert lehet az ószanszkrit és magyar lak, hely je‐
lentéssel, a sz'-t pedig részletesen tárgyaljuk majd a szíriuszi gyökök
minőségénél, mely szerint e létállapot feminin energia (a Si idővel
Hold jelentéssé fokozódott le). Tehát megfejtésem a Kek Lok Si-ra, a
Legfelső, áldott, szűz állapot lakhelye Ősanyánkban. Az már tényleg
csak hab a tortán, hogy Malájziában található e kegyhely, hisz ez az
elsüllyedt MU-Ataisz térsége! Hogy miért a felkiáltójel? Nos, az
egyik történelmi forrásunk, az Arvisura beszámol az ataiszi (az
elsüllyedt csendes-óceáni MU kontinens egyik legtovább megmaradt
része) szent Kékleny-hegységéről. A kobalt régi magyar neve kék‐
leny. Ha „átfordítom" szellemi szintre: kék lény. A kobalt szellemi
fontosságát az adja, hogy különleges atomszerkezete a legkisebb
energiaráfordítással az egyik legstabilabb. És mit ád Isten? A kobalt
kék! Tehát, már okkal sejtjük, és helyesen, e kékségnek egyik legfon‐
tosabb üzenete egy speciális energetikai, avagy tudatállapot, ha úgy
tetszik, kristályminőség lesz.
Máriát, Istennek Anyját kék öltözetben, palástban ábrázoljuk legin‐
kább (egyik legszebb példa a guadalupei Mária-oltár kéksége), mely
kifejezi a víz kékségén át a teremtés fluid, éteri „anyagát" (hisz nem
földi vízről van szól), energiaterét, melyben az „időkígyó" legyűrűzik
ebbe a téridőbe. Mária „felsőbb oktávja" Istenanyánk, kinek „kék pa‐
lástja", védőszárnya alatt van a legbiztonságosabb világ számunkra. E
témakörben elemezzük azt a vallási deformitást, amit én erőtér mani‐
pulációnak nevezek, és ami oda vezetett, hogy ma sok milliárd ember
természetesnek veszi, hogy a vatikáni Sixtus-kápolna mennyezeti
freskójáról az Univerzum Isteneként egy erőteljes férfi nemi jelleggel
felruházott emberszerű lény néz szigorúan le ránk.
A tobozmirigyünk kalcitkristályai kék színű fotonokat bocsátanak ki
magukból akkor, amikor látunk is és nem csak nézünk. A tudatosság
egy szintjét, a felébredést követő kvázi „alsó-isteni" állapotot neve‐
zem kéknek. A kék egy tudatszint, minőség. Ekkor mi belül egy kék
világban élünk, mi magunk kékek vagyunk.
 A minket körülvevő elektromagnetikus rezgések, jelek azon részét,
melyet a biológiai szemünk lát, fénynek nevezzük. A fény tehát nem
egy különálló valami, hanem egy bizonyos jel- avagy rezgéstarto‐
mány valamilyen színként való érzékelése a látás útján. Ugyanezt az
információt -hisz a fény is információ - hőként, illetve egyéb, általunk
még nem ismert, nem definiált módon is képesek vagyunk fogni.
Mondhatjuk tehát, a fényforma már a legnyilvánvalóbb, hisz szemmel
is látható megjelenése az energiának. Nevezhetjük hangnak, fénynek,
mozgásnak: ugyanarról beszélünk, csak annak a valaminek, az energi‐
ának, az Életjelnek más-más módon érzékelhető jelenlétéről.
Senki nem úszhatja meg, hogy ne képezze magát a színek, hangok
és egyéb rezgések működésének, jelentőségének tudományaiban, aki
el kíván mélyülni a kékségben. Legyen ez zene, avagy gyógyászat,
minden ugyanarról szól: elektromágneses információs mező a vilá‐
gunk. Én nem tudok kitérni még két könyvben sem a színek, a kékség
jelentőségére részletesen az élet minden szegmensére lebontva. Nem
vagyok se gyógyász, se zeneterapeuta, hogy csak a legkézenfekvőb‐
beket említsem, tehát mindenki folytassa saját mesterségében a kékü‐
lés tudatosítását, beépülését. Én a nagy szintézisek felvázolására vál‐
lalkoztam, iránymutatásra és reményem szerint motiválásra. Kit ho‐
gyan érint bármi, amit az általam átadott üzenetből újdonságnak, fon‐
tosnak tart, mélyüljön el benne és fejtse tovább, kezdje el használni
saját világában, sajátos módon. Ez a lényeg! Kékülni receptes könyv‐
ből nem lehet, itt már mindenki séf, és azt eszi, amit önmagának főz.
Én csak egy beszállító vagyok, ha így nézzük, és persze minden igye‐
kezetemmel azon vagyok, hogy tökéletes minőségű alapanyagokat
bocsássák rendelkezésedre.
A kék a hangrezgések világában már a szférák zenéje. A kék tarto‐
mány a kapcsolódási zóna, a lég, ahol Ég a Földdel összetalálkozik. A
kék fényspektrumok már csak szórtan érik el a földi megfigyelőt. A
Napból kiáradó teljes fényből a kék például kiszűrődik, szétszóródik a
„felsőbb szférákban", és ezért látjuk már csak sárgának, avagy vörö‐
sesnek. Aki a „kék" jeleket is fogni akarja, annak föl kell tudnia emel‐
kedni e szférákig. Ehhez bizony olyan szerveinek is működniük kell,
mely e jelek befogására alkalmasak. Ez pedig nem a szem, hanem a
tobozmirigy.
A kék előfestésén túljutottunk. De milyen a vér, ha kék?
 Szokás azt mondani, a vér folyékony élet. És ez nagyon igaz. A vér
annyira komplex, és annyi mindent jelent, hogy ezt rábízom minden
önállóan gondolkodó kedves olvasóra, listázza ki magának. A vérünk
mindent, ismétlem, mindent tartalmaz rólunk, egyrészt DNS szinten,
mint információkat, másrészt energetikailag, harmadrészt mozgásá‐
val, áramlásával életben tart, hoz-visz, ellát, táplál. Az újjászületés‐
nek, melyről Jézus beszélt, szerves része egy valóságos kozmikus vér‐
átömlesztés, csakhogy ennek forrása nem tőlünk idegen lény, hanem
saját kozmikus, isteni Énünk. Értelmezzük majd ezt az újjászületést a
genetika és az Isten-gén fényében is.
Az Isten-gén, melyet előszeretettel I-génnek, azaz a nagy és kozmi‐
kus Igennek nevezek, mely ellen fellázadt, nemet mondott a kozmiku‐
sán szabad lény és Ion nemes-sé. Ha metafizikailag vizsgálom, akkor
a gén nem más, mint a mag, a kódok, az életünk csírájának raktára. A
kozmikus maghasadás, mely e téridő alapvető dualitását adja, az első
Nagy Tagadás, az első NEM. Az ember nemessége a téridő bezáródá‐
sa miatt mára ősmintának hitt, pedig nem az!
A hasadás innen kezdve soha nem áll meg. A nemesedett ember föl‐
di egysége, közőssége nemzetekre, azon belül kasztokra, társadalmi
rétegekre osztódását követően épp a nemesség az, mely másokból él,
és aki kékvérűnek hívatja magát pénzen vett kutyabőrrel. Ez a legfel‐
tűnőbb hamis mázolmány és fedőréteg, amiért a kék vér hallatán mil‐
liók ma egészen másra asszociálnak.
Ez nem egyéb, mint a báránybőrbe bújt farkasság. Ennek a bitorolt
kékvérűségnek az égadta világon semmi köze az eredeti kozmikus
kékvérűséghez. Ez a program fut évezredek óta, megváltoztatni min‐
dent, amit lehet: a külsőt, a formát, a nevet használni, egy teljesen el‐
lenkező minőségű tartalom álcázására. Ez a megtévesztés, az átpolari‐
zálás programja. Valaminek látszani, valamit utánozni. Ehhez szüksé‐
ges az, hogy az emberek ma már csak a biológiai szemükkel lássanak,
a külsőséget, az álcát érzékeljék, egy látszólagos, szemfényvesztő vi‐
lágban éljenek, elveszítve a mögöttes, a szemnek láthatatlan lényeg
érzékelésére alkalmas 3. szem képességét.
Az eredeti szíriuszi kékvérűség, mint magas tudati létminőség for‐
mahordozó jeleinek kisajátítása (szimbólumok, szavak, építészet stb.),
a szíriusziak (Ebcsillag, Kutya-csillag) „bőrébe bújva", kutyabőrön
vett vérvonalukban a mag elleni lázadással, hasítással, az Egység
megtagadásával előállt nemesedést (férfi-női polarizáció) vigyék to‐
vább utódaikban, akik majd kialakítják a földi egység ellenében az
egymással harcoló nemzeteket.
Kék Bolygó és Kék Csillag: a Föld és a Szíriusz különleges kötelé‐
kében e kék vérvonal a Szíriusz rendszerig könnyen visszakövethető,
melynek lenyomatát a mai napig őrzik naptáraink, festményeink, ősi
épületek, mesék, mítoszok.
E szíriuszi eredetű kék vérvonal vajon miféle minőséget, életérzést,
létmódot, jellemet takar? Ha megértjük, hogy Jézus volt a legutóbbi
szíriuszi küldött, aki e vérvonal, kozmikus kötelék helyreállításához
jött segítséget adni, akkor valami orientációnk máris van.
Itt van a kutya elásva - tartja mai napig is közmondásunk egy igaz‐
ságról, amit valakik nagyon takargatni akarnak. Származástudatunk
az Ebcsillagról pont ily módon van „elásva", igen mélyen, a
szunnyadó kozmikus részünkben.
Ezt az erőt, ezt a kék minőséget őrzik számunkra a kékség papjai, a
mágusok, akik sok korban sokféle név-vei, de azonos kék szíriuszi tu‐
dattal érkeztek közénk, hogy a szomjazóknak inni adjanak a tiszta for‐
rásból.
Több mint huszonöt éve vagyok egy ilyen kék pap tanítványa. Imho‐
tep, a Szíriusz-rendszer energia építésze csak az egyik inkarnációjá‐
ban viselte ezt a nevet, melynek jelentése: aki békével érkezik.
Ugyanezt a békét, a szó szerint feszültségmentes lét mennyei energiá‐
ját hoz-ta más korban, más tudatszintű embereknek, más módon Jé‐
zus.

Nyitni Kék

Minden könyv másként születik - akárcsak az emberporontyok. Bár

az „elv” ugyanaz, mégis minden egyes világra-jövetel egyedi.
Olyan mértékű a tévhit történelmünkről, az eredetünkről, magáról a
Létről ma a Földön, hogy szó szerint nem tudtam, hogyan és mivel le‐
hetne a kék vér gyermekeinek könyvét elkezdeni. Ott forrongott ben‐
nem, amit át kell adnom, de nem tudtam, hogyan fogjak bele.
Egyik nap aztán nekiültem, hogy végiglapozzam néhány jegyzetfü‐
zetemet, amikbe az elmúlt években írogattam. Egyikbe őstörténeti ku‐
tatási jegyzeteket, másikba előadási anyagokat, van, amelyikbe külö‐
nös álmaimat, meditációs élményeimet, a „mennyei tanórák" anyagait
jegyeztem.
Megakadt a szemem egy 2012-es bejegyzésemen, és minden racio‐
nális ok nélkül azonnal tudtam, hogy ez lesz a „témaindító". Idemáso‐
lom egy az egyben a füzetemből:

„03.13/14 éjjel:
1 órakor ébredtem, a régről ismert levegőnélküli, fuldoklós „álom‐
ból". Az álomban mintegy kívülről elemeztem a fuldoklásomat, eköz‐
ben megállapítottam, hogy a legmegdöbbentőbb számomra, hogy
ennyi év után megint pánikrohamom lenne? Még itt tartok mindig?
Vagy ismét? Folytatva az álmot, de már „ébren”, most azonnal jött
egy gyorssegély üzenet, majd a tanítás:
„Ne félj a fulladástól!
Engedj el minden gondolkodást!
Egy üzenet miatt vállaltad ezt a rohamot most.
A fulladást nem levegőhiány okozza. A fulladás-légszomj feloldásá‐
hoz nem több levegőre, hanem melegségre van szükség."

E pillanatban valóban rádöbbentem, hogy gyakorlatilag vacogok.

Egyszerre voltam ledermedt és közben pedig remegtem. Kicsit hason‐
lóan a magas láz okozta nyirkos-meleg és ugyanakkor hidegrázós ér‐
zethez. Bekapcsoltam a hősugárzót és hagytam, történjen, aminek
kell. Mindeközben persze tényleg „megadtam magam", hisz éreztem,
milyen sokan vigyáznak is rám! Szinte azonnal ellazultam, és egysze‐
rűen szó szerint mennyei volt engednem az összehúzó görcs hidegét
és hagyni, hogy kitáguljak a meleg megnyugvással.
Imhotep azonnal folytatta:
„A légszomjat összehúzódás, görcs, elzáródás, kirekesztés-kirekesz‐
tődés, bezáródás okozza. Szavaitokban: amikor kiráz a hideg valami‐
től, vagy „hideglelést" kapsz, akkor félsz megtenni valamit, eltaszítod
magadtól még a gondolatát is. Félsz, nehogy „ráfázz". Nehogy rá-
fázz, ha megmutatod magad, ha átadod magad, ha megnyitod magad,
mert a beléd nevelt fóbiák azt sugallják, így védtelenné válsz. Ezért
bezársz, összehúzod magad, kirekesztőd a pulzációt, a körforgást, az
Életet. Persze, ezt „okosan", nem tudatosan. Hanem úgy, hogy sajnál‐
hasd magad és mások is együtt érzőek legyenek."
 Persze nehéz utólag, írásban visszaadni még töredékében is azt, amit
egy ilyen „módosult tudatállapotú beszélgetés” jelent. Ebben a téridős
elme, a téridőn túli tudat, az ego és az egón túli Én egyszerre vesz
részt - egy valóságos kozmikus csevegés! A történés, az elemzés, a
mély megértés, a tapasztalás és az ebből levont konklúzió mintegy
egyszerre zajlik, amit a visszazökkent tudatszinten megérteni sem le‐
het. Ezért most csak elégedjünk meg azzal, hogy megpróbálom
összerakosgatni e többdimenziós szeletkéket.
Tehát, amit végre megértettem, hogy a pánikrohamok, bár legijesz‐
tőbb tünete a szívroham, ami légszomjat és fulladásérzetet vált ki, ami
kvázi már halálfélelem, nem levegőhiányos állapotok valójában, füg‐
getlenül attól, hogy annak érezzük. Nyilvánvalóan a pánikrohamnak
elnevezett állapotot (is) teljesen félreérti és magyarázza a testszintre
redukált mai orvoslás. Megértéséhez emlékeznünk kellene kozmikus
szintű energiaminőségekre, és akkor azonnal tudnánk, mi ennek az ál‐
lapotnak a legfontosabb üzenete: lépj ki a fél-elemből, térj vissza vég‐
re az Egységbe. Nagyon hangsúlyos a lépj is! Lépj már végre, miért
halogatod megint? Itt érthetjük meg, hogy a félelemnek nem a bátor‐
ság az ellenpólusa, hanem a Szeretet, amit viszont csak és kizárólag
az Egységben élhetünk meg.
Azok az életek, inkarnációk, melyben bepánikolunk, jelentősek. Vé‐
leményem szerint ezekben az életekben jutunk egy olyan lépcsőfokra,
amelyen alapvető döntéseket kell meghoznunk egy mély változásról.
Azt figyeltem meg évek során, hogy nagyon sok pánikrohammal küz‐
dő ember már felébredett volt, sok közülük spirituális tudással is ren‐
delkezett, sokuknak „nem mindennapi" adottságaik, tehetségeik, ké‐
pességeik voltak. És a kapott tanítás fényében megvizsgálva egykori
pánikrohamos önmagamat és jó néhány ismerősömet valóban azt ta‐
láltam, hogy a közös az, hogy ebben az állapotban már képesek vol‐
tunk „fogadni" sok tanítást, felsőbb erőt, de még elzártuk magunkat.
Örömmel fogadtuk el - de nem adtuk tovább. Nem önzésből termé‐
szetesen, hanem „csak úgy jól elvoltunk" saját sebeinket nyalogatva.
Ismerős? Fontos azonban megértenünk, hogy nem arról van szó, hogy
a pánikrohammal küzdők mind egyformán magas tudatúak lennének
(bár igen sok van köztük), hanem arról, hogy egy ember önmagához
képest jutott egy magasabb tudatszintre, és a saját rendszerén belül
kell egy óriásit változnia. Én nagyon jónak tartom, hogyha az egyén
és az emberek inkarnációit egyfajta spirális mozgásban képzeljük ma‐
gunk elé, így vannak olyan pánikrohamosok, akik valahol még az alsó
spirális karokon tartanak, vannak, akik jóval feljebb, így tehát min‐
denki saját teljességén belül, önmagához képest kell, hogy változzon.
így viszont jól megérthető, hogy az az adott élet, inkarnáció, amely‐
ben pánikrohammal küzd, jelentős a leszületés sorozatokon belül.
Bizony sok embernek nem esik le a húszfilléres, -ahogy annak ide‐
jén, huszonéves pánikrohamos időszakomban nekem sem -, hogy
amiket „kapunk", azok „tálentumok", amiket ránk bíznak és azokkal
bizony valamit kezdenünk kell. Még sok évnek, sok rohamnak, kínló‐
dásnak kellett keresztülfolynia rajtam, hogy ráébredjek: az égi ajándé‐
kokkal kezdenem kell valamit. Nem lehet csak úgy bezsebelnem őket.
Apránként meg kell változnom, meg kell változnia az egész életem‐
nek. Amíg eljut oda valaki, hogy végre-valahára pánikrohamos lesz,
addig valószínűleg megannyi, talán számára nem is tudatos felébredé‐
sen esett már át. Már igenis érzi, „tudja", hogy nem élhet tovább úgy,
mintha aludna, de piszkosul halogat bármiféle komoly szembenézést
a ténnyel: változnia kell! És amikor már jó sokáig halogatja, már jó
ideje „két világ" határán imbolyog, döntésképtelenségben, szétsza‐
kadva, akkor „összeakad a program", szó szerint lefagy, ledermed.
Ekkor a felgyülemlett, nem továbbított energia árvízként elönti, a sod‐
rástól legtöbbször szó szerint fulladozni kezd. Azért nem mernek
„lépni” az utcára sem a pánikrohammal küzdők, mert minden fizikai
lépés, megmozdulás arra „emlékeztetné" őket, hogy szellemi szinten
kellene már lépniük. Inkább behúzódnak, ledermednek, megmereved‐
nek, és inkább fulladoznak, verejtékeznek, és mivel szervezetük vész‐
helyzet üzemmódban a „rohanj már!’’ parancsot adja ki, halálos
iramban dobol a szívük az adrenalintól.
A pánikrohamos ember a saját életétől zárja el magát, az életből re‐
keszti ki magát azért, hogy ne kelljen változnia, változtatnia. Az Élet
bennünk nem más, mint a Lélek mozgása, ezért lélekzetét-lélegzetét is
szinte leállítja a hihetetlen „önvédelem” érdekében. Az önvédelem itt
persze a kis egónk védekezése az ellen, hogy fel kelljen oldódnia a
kozmikus Énben. Védekezés az újjászületés ellen, ami a kis egó halá‐
lát jelentené.
Ki tudja, miért pont ez az emlékezés lett e könyv előzetese? Talán
azért, mert az itt átadott üzenetek, feltárt tanítások nem maradhatnak
elméleti gyarapodásként senkiben. A spirituális vízfejek kora lejárt,
nem elég magunkba szívni a tudást, hanem el kell kezdeni alkalmaz‐
ni! Átültetni a valóságba, a mindennapokba, mert ha nem tesszük, ha
megmarad csupán elméletnek a fejünkben, akkor mi a csudának olva‐
sunk össze ennyi mindent? Ettől az állapotunk nemhogy jobb, de sok‐
kal rosszabb lesz. Jézus szavaival, „kinek sok adatott, sokat kérnek at‐
tól számon!" Minél többet tudsz, annál nagyobb a felelősséged, hogy
mihez kezdesz a tudásoddal. A tálentumokról szóló jézusi példabe‐
széd úgy végződik, hogy aki nem tudja megsokszorozni a rábízotta‐
kat, attól azt is elveszik, amit először kapott.
Ez elég evidens. Nem elég tudnom, hogyan kell eljutni Dél-Ameri‐
kába, attól még nem vagyok ott. Kékülésről, átalakult DNS-ről nem
elég tudni, azt meg kell valósítani. Ráadásul, egy bizonyos szinten túli
ismeretek, mint erről bőven szólok e könyvben, mentálisan („agyi‐
lag") már nem követhetőek, a valódi tudás nem információhalmaz,
nem okosság, nem mennyiség, hanem egy óriási minőségi váltás. E
váltás a belső átalakulás, a magunkba építés, amit a pszichológia in‐
ternalizálásnak nevez, tökéletes kozmikus magyar nyelven pedig azt
mondjuk: vérré válik bennünk. Amiben nagyon jók, tökéletesek va‐
gyunk, az a vérünkben van, abban vérbeli profik vagyunk.
Egy biztos: amikor hét éve megírtam legelső könyvemet, Az
aranyasszony útját, ami a főhősnő Éva pánikrohamával kezdődik,
szinte szétszedett a média. Igen sokan ismertek magukra ebben is, és
Éva további sorsának eseményeiben is, nagyon népszerű és időszerű
volt a téma. Aztán ahogy „komolyodott” könyveim, előadásaim üze‐
nete és kiderült, én nem egy misztikus kalandregényt, hanem a legko‐
molyabb belső útról írtam; és cselekedni, tenni kell azért, hogy ne es‐
sünk pánikba; és igenis nálunk életünk megváltoztatásának a kulcsa,
nos, ez már kevésbé népszerű ma is, ezzel arányosan csökkent a nyil‐
vánosság érdeklődése, és csökkent az előadásaimat látogatók száma
is. Persze itt is igaz, hogy egyrészt a mennyiség a minőség rovására
megy, másrészt az egyre szűkülő kör reprezentálja a jézusi „szűk
avagy szoros" ösvényen, úton járók csekélyke számát.
Nincs is ezzel semmi baj, sőt. Ez egyben nekem is egy feladat, sőt
kihívás, hogy akkor is írjam, mondjam, amit a mesében, Hetedhét or‐
szágon átívelő utazásom során látok, tapasztalok, tanulok, ha egyelőre
kevesen értik és igénylik az elmevilág emberei közül. Ne változtassak
mondandóm mélységén: érti, aki érti. Az elme nem tud átjutni Heted‐
hét országon túlra, csak a lélekző szív.
 Az egykötetesre tervezett könyv egyre csak duzzadt, így most két
kötetben jelenik meg A kék vér gyermekei. Fizikailag két részben
nyomtattam, de a tartalom a két kötet egymásra épülő fejezeteivel ad‐
ja az egy egész egységet.

Ezért kifejezett kérésem Hozzád, drága testvérem:

A Kék Vér gyermekeit ne kezdd a második kötettel! Még ha a fella‐

pozott fejezetcímek az első könyvben ismerősek is lennének előadá‐
saimból, azt csak az elméd mondja!
Higgy nekem, hiába tanítom az első könyv tartalmát egy ideje, még
nekem is bőven át kell alakítanom a benne lévő tudást életem valósá‐
gává. Vagyis, a tudás elmebéli passzív halmazának szó szerint vérré
kell válnia. így kékül majd a vérünk. Másrészt, az egymásra épülő fe‐
jezetek, azok tartalma és nyelvezete úgy lett egybeszerkesztve, hogy
egy lelki ív biztonságában tehetjük meg együtt a hazafelé vezető utat
a téridőn át a tágasabb, kozmikus világunkba. (Harmadrészt, toldom
be ebbe a 3. javított kiadásba 2020-ban, tapasztalatból figyelmeztet‐
lek: nemhogy nem elég egyszer, de kétszer avagy háromszor sem el‐
olvasnod, sőt ha elmével fogadod be, akkor ezer elolvasás is semmi
lesz, de szinte mindennapi szellemi táplálékká kell váljon! Elég egy
felütés reggel avagy este, és garantálom, napi irányítód, tanácsadód,
legjobb barátod lesz e könyv, vagyis a Mesterek, akik lapjain keresz‐
tül üzennek neked. És az igazi ajándék lesz, amikor egy nap már fél‐
reteheted, vagy továbbadhatod valakinek, mert már közvetlenül, sze‐
mélyesen is kapcsolatba tudsz kerülni velük, avagy saját Segítőiddel!)
így legyen ez a bevezető nyitány egyben az első kötet lényegi bemu‐
tatkozása is: vigyázat, mert a duális-poláris láttatott világunk, mátri‐
xunk mögöttes, tehát nem mindenkinek nyilvánvaló jelenségeiről
szól, amiket megrögzött téridős mentalitással nemhogy megérteni
nem lehet, de egyenesen botrányosnak tart az elmerendszerű intellek‐
tus.
A második kötet központi tanítása a Szíriusz-rend-szerről és az on‐
nan a Földre került DNS-ünkről olyan új információkat tartalmaz,
amik - legalábbis tudomásom szerint - eddig nem voltak nyilvánosak.
Most van itt az idő, jobban mondva az időrés, az idővákuum, amikor
több rendszer, ciklus „összeér" és egy nagy „váltóállítás-ra”, új koz‐
mikus kapcsolódások kialakítására van lehetőségünk!
 A számomra is megdöbbentően új tudás egy alapjaiban új rendszert
képez. Ezért hangsúlyozom, hogy lehetetlen befogadni annak, aki
nem áll készen egy merőben új létezésre. Akinek még nincs szó sze‐
rint elege az eddigiből. Igen, létezést kell mondanunk, mert ez már
nem elméleti, hanem azon túli állapot-rendszer, ami egész testedben
bizsereg.
Itt nem egy felépítmény restaurálása a feladat, hanem egy alapjaitól
új épület kialakítása úgy, hogy a bontási és építési munkálatok alatt
sem maradunk fedél nélkül. Vagyis biztonságos alátámasztásokkal el‐
kerüljük az omlásveszélyt és így dolgozunk. Persze, szó sincs arról,
hogy nem lesz kimerítő ez a komoly munka, ne lenne egy-két elkese‐
redett pillanat, amikor valaki megbánja, hogy egyáltalán belevágott,
ahelyett, hogy lóbálná kényelmesen a lábát eddigi megszokott kuckó‐
jában. De ha azt mondom, most egy olyan új élete lehet ebben az új
felépítményben, amiről eddig csak álmodott? Mint annak, aki eddig
egy városi penészes pincelakásból egy csodálatos nagy kertes vidéki
ökoházba költözik, távol a kipufogógázos bűztől és idegőrlő állandó
zajtól. Ezentúl saját termesztésű gyümölcseit, zöldségeit eheti a vegy‐
szerezett bolti helyett. Persze, aki inkább ragaszkodik a régihez, szíve
joga, tényleg csak az vágjon ebbe az átalakításba és építkezésbe, aki
már világosan látja, hogyan és miért érdemes élni.
Egyre több olyan emberrel hoz össze az élet, akik mind az ökofal‐
vak, éledő közösségek valamilyen formájában képzelik el az életük
további részét. Egyértelműen egy pár évtizede elindult folyamat válik
igen intenzívvé. Ez a zöldülés fázisa. A vegyszermentes, tiszta élet,
visszatérve a forráshoz. Menjünk a zöldbe, hogy kékek lehessünk -
mondhatnám viccesen, és erről is van szó. Először meg kell teremte‐
nünk a megfelelő környezetet ahhoz, hogy gyümölcseink legyenek.
Kert, föld nélkül ez nem lehetséges, pincében nem terem a saját gyü‐
mölcs. És ahol éltető zöldben gyökerezünk, ott a lég kékje friss oxi‐
génnel táplál. És a színskálán is a zöld frekvenciájára épül a kék tarto‐
mánya.
A tudat kékülése ugyanez, visszatérni a forráshoz, a tiszta kék víz‐
hez! Az élet, a kozmikus anyaméh vizébe, és onnan újjászületni a
kozmosz gyermekeként. A föld az elme. Előbb azt kell megművel‐
nünk, kigyomlálni, amire nincs szükségünk, tápanyagban dússá ten‐
nünk majd a megfelelő magokkal bevetni. Igazi, ősi, (gén)kezeletlen,
manipulálatlan maggal, hogy csodálatos és életerős zölddé zsendül‐
jön. Mindez nagy odafigyelést és főleg kitartást igényel. Ráadásul
csak akkor sikerül mindez, hogyha ez a szívünk vágya, ha szívesen
tesszük, nem nehéz munkának, nem valamiféle spirituális „elvárás‐
nak", hanem örömnek érezzük, hogy végre friss levegőn tevékeny‐
kedhetünk, még ha fárasztó is.
Vagyis, az új információkat nem elég befogadni. Az elültetett új ma‐
gokat gondozni kell, minden egyes napon - ahogy Jézus is tanítja a
magvető példázatával. A gazdák termései technológiai azonosság ese‐
tén is lehetnek nagyon eltérőek, ahogyan a szakácsversenyeken is főz‐
hetnek akár mind ugyanabból az alapanyagból, más és más íze lesz a
vacsorának. A lényeg a lélek, a szív varázslata: élvezem-e én magam
mindazt, amit éppen teremtek, amit élek?
A létezésünk igazából ennél semmivel nem bonyolultabb. Évekkel
ezelőtt szellemi szülőm, Imhotep mondta: „a földi embernek minden
között az a legnehezebb, hogy megértse, az Élet, a Létezés lényege az
az öröm, amit tudatosan élvez minden egyes pillanatában. Ennek a
boldogságnak nincs oka, mert kizárólag attól érezhető, hogy felfogja,
milyen csoda, hogy ez egyáltalán megadatik neki! Csak számotokra
rohan az idő, ami igazából nincs. Csak ti vagytok a teljesítmények iz‐
zadságszagú kényszere alatt, amit senki nem vár tőletek. Mit is tudná‐
tok hozzátenni így, hétrét görnyedve a téridő nyomása alatt, a Koz‐
moszhoz? Ezért kár így kapkodni és észre sem venni a szemnek nem
nyilvánvalót, a lényeget: azt, hogy vagytok. Hát éljetek is végre!
Elindulunk tehát az elme megmunkálásán át a lelki gyakorlatok
megtámogatásával a kékűlésbe, ami már egy állapot.
A második könyvben még közelebbről bemutatom Imhotepet és töb‐
bi kozmikus Mesteremet is, akikkel lehet, hogy már találkoztál te ma‐
gad is. Addig elöljáróban ennyit mondanék róluk: különböző feladat‐
tal jelenlévő Tudatok, Intelligenciák, akikkel különböző frekvenciás
„magasságban” lehet összetalálkozni, azaz összekapcsolódni. íme, az
ősi bölcsesség: ha a tanítvány a jó úton jár, a Mestert megtalálja. Szin‐
tén a második könyvben részletezem, hogyan is történhetnek ezek a
találkozások, beszélgetések, együttműködések. Előre bocsátom, sem‐
mi misztikus nincs mindebben és nem kell ehhez semmiféle különle‐
ges képesség. Minden egyes ember képes rá - ha akarja és kellő mun‐
kával, megfelelő életmóddal felnyitja magában a kódokat, mely alap‐
ján egy új szintű létprogram kapcsol be és aktivizálja az egyébként
parlagon heverő „képességeit". Több Mesterem is van, a legismertebb
Jézus, bár nem az a Jézus, akit a zsidókereszténység elénk fest. E
Mesterek, avagy Avatárok legtöbbször nin-csenek anyagi testsűrűség‐
ben a Földön. Ettől függetlenül gyakorlatilag úgy lehet velük kommu‐
nikálni, mint bárkivel, aki velünk egyező sűrűségű.
Noha nem vagyok a szó közismert értelmében vett médium, de nem
is a saját kútfejemből pattantak ki a leírtak. Inspirált tanításoknak ne‐
vezem, amit most a nyilvánosság elé tárok. Vannak benne több mint
húsz évesek, és vannak egészen friss tanítások. Miközben írtam az ed‐
digi könyveket, tartottam különböző témákban évek óta az elő-adáso‐
kat, jómagam is óriásit fejlődtem és ez a változás tart életem minden
pillanatában, most, e sorok írásakor is. Az első évtizedben szinte alig
vettem észre, mi is folyik. Míg tudattalanul kaptam az inspirációkat,
amik vagy belém épültek vagy sem, nagyon döcögősen haladtunk, így
visszatekintve. Amikor az első regényem, Az aranyasszony útja meg‐
írása után végre megértettem, „mi is folyik” itt, és ki, kik is azok, akik
inspirálnak engem, akik észrevétlenül vigyázták rám már hosszú ide‐
je, egy új korszak kezdődött számomra: a tudatos szolgálaté. Miután
nagyon sokáig tanultam a hatékony „meditációt", vagyis minél
könnyebben minél magasabb rezgésszintre érni (elhagyva az éber
agyi hullámhossztartományt), valóságos tanórákon vehettem részt.
Megismerhettem a különböző Mesterek eltérő stílusát, megértettem,
más foglalkozik velem, ha belső fejlődésemben a személyi „edzőm‐
mel", vagy inkább, ahogy érzek, kozmikus Szülőmmel találkozom,
vagy ha „szaktanárhoz" kerülök egy-egy téma részleteinek megértésé‐
hez. Volt, hogy színes kavargó energiamezőket kellett érzékelnem,
megtapasztalnom s erejüket a testemben elviselnem, beépítenem,
azokkal átalakítanom a saját energiaműködésem. Volt, hogy sokdi‐
menziós ábrákat próbáltak megmagyarázni (bár ez nem mindig sike‐
rült, miattam), volt, hogy egy komplex tanítást kaptam valami új kér‐
désben. De általában elmondható, hogy van egy „elvárás" e tanítvány!
kapcsolatban, aminek illik megfelelnem.
Először is, értékelnem, tisztelnem és legfőként használnom kell a
megkapott tudást. Mindent lejegyzek, rendszerezek azonnal. De leg‐
inkább, „számon is kérik" bizony, ha életemben, rajtam, nem látják az
átadott tudást tükröző változásokat, ha nem osztom meg azt, amit már
tovább lehet adni.
Kaptam végül egy „kulcsot" is egy könyvtárba, ami azt jelenti, hogy
ha rá tudok hangolódni egy hullámhosszra, a kérdéseimhez szükséges
anyagokhoz már én magam is hozzáférek és onnan válogathatok.
Tehát, nem önkívületben vagy tudattalanul írom, amit írok. Noha
nagyon sokszor írás közben is érkeznek új, segítő adatok, és ott hely‐
ben „kattan" össze egy-egy megkezdett gondolatsor, úgy működöm,
hogy az előző tanítások alapján, jegyzeteimet is felhasználva írok.
Azonban nemcsak minden pillanatban „online” vagyok, de mielőtt le‐
zárok egy könyvet, kellő időre „átadom" a Mestereknek, jóváhagyás‐
ra. Tehát, égi jóváhagyással, áldással bocsátom útjára, hozzád e köny‐
veket is.
Nincs azonban mindebben az égadta világon semmi misztikus, ezt
szeretném is már az első részben megmutatni neked. Mégpedig azért,
mert senki nincs rászorulva egy másik emberre ahhoz, hogy saját ma‐
ga halljon és lásson a világban, amiben él. Elektromagnetikus jelek
gigászi mezőjében élünk, egyszerűen meg kell tanulni mindenkinek
egy új olvasási illetve kommunikációs módszert. Illetve nem is újat,
hisz valaha bennünk volt ez a képesség, csak elsorvadt. Ezt kell újra
éleszteni. Mindened megvan az égvilágon ahhoz, hogy ha eddig nem
tetted, akkor te is önállósodj és senkire ne légy rászorulva, hanem te
magad tapasztalj és élj át mindent, ami történik a Kozmoszban! Ennyi
az egész, tényleg nem ördöngösség. Rendszeresen kapok életvitelbeli,
étrendi tanácsokat is, melyekből sokat meg is osztok a második kötet
végén, amik hasznosak lesznek az átalakulási időszakodban. Részed‐
ről egy döntés szükséges csak a kéküléshez: a mindennapjaidba átül‐
tetni és szívből működtetni minden tudásod. A szeretés ugyanis nem
érzelem, hanem egy tudati elhatározás a cselekvésre!
Máris sokan érdeklődnek, írok-e konkrét technikákat akár a toboz‐
mirigy aktiválására, akár meditációra. Először is, a változáshoz hasz‐
nos a technika, de nem ez van a fókuszban. Ha a tudatod formálódik,
tudatszinted emelkedik, és ennek függvényében a lelked beszívja
mindezek energiáját, a változás automatikusan megindul. Egyszer
csak észreveheted, hogy a Mesterek melletted vannak, ahogy voltak is
mindig, mert már érzékelni tudod őket. Ez a technika-éhség pusztán a
jelenlegi elmealapú ezoterikus oktatás miatt van az emberekben. Én
életemben egy ilyen jellegű tanfolyamon nem vettem részt. A techni‐
kákat, amik olykor természetesen meggyorsítanak, előmozdítanak egy
változási fázist, már kizárólag „láthatatlan Mestereimtől kaptam,
akikhez azonban szívbéli szomjúságom vezetett, minden tudás vagy
technika nélkül. Ezzel együtt, egyrészt természetesen átadok sok min‐
dent tapasztalataimból, másrészt, ha te másként működsz, és jobban
igényled a tematikus fázisokat, akkor bőven hozzá tudsz jutni haté‐
kony módszerekhez máshonnan is. A lényeg, hidd el, egyszerűen
annyi, hogy tiszta szívvel akarnod kell visszaszerezned a jussod, a
szíriuszi tudatosságot és az annak megfelelő DNS készletedet. Ez ak‐
kora energia, hogy azonnal működni fog benned!
Sokaktól persze valószínűleg erőteljes életmódváltozást „követel"
majd mindaz, amivel e könyvekben szembesül és meg kell hoznia a
döntést Az elméletet mindig gyakorlattá kell tennünk. Nem csodapi‐
rulát kínálok, amit elég egyszer egy kis vízzel lenyelni. Folyamatosan
a tiszta forrásból kell a szomjunkat oltani!
Ha szívednek kedvesek lesznek a rám bízott tanítások rezgései, ha
felnyílnak lezáródott emlékeid, ha újra felismered kozmikus családo‐
dat, akkor szellemi csatornáidban benned is elkezd a kozmikus kék
vér csörgedezni.
A kék vér gyermekeiben az eredeti mag, egy új és tudatos, boldog
Élet magja végre csírázni kezd. Szunnyadó kristályaid felélednek, ak‐
tivizált tobozmirigyed kék fotonokkal árasztja el külső-belső világod,
összekapcsolódva kék testvéreiddel, és így egy új energiamezőt épí‐
tünk ki együtt a Földön.
Megteremtjük a Kék Bolygót. Egy olyan bolygót, amin az életminő‐
ség a téridőn belül is képes méltó módon tükrözni azt a tudatszintet,
melyet a hajdanán Földre érkezett Isis-kód jelent.
 1. A KOZMIKUS GYERMEK EMBERRÉ VÁLIK

„Minden korszak a saját energetikájának lenyomata, melynek tükre

az emberi történelem. A kozmikus energiamozgás mindig valamire
inspirálja az emberiséget, mintegy segítve a tanulást.
Most egy végső nagy leckéhez érkeztünk: kinyílhatunk világunk töb‐
bi dimenziója felé még testben. Vagyis, szinte genetikai ugrást hajtha‐
tunk végre: az ember ismét olyanná válhat, mint hajdanán. Még mi‐
előtt „megismerte volna a jót és a rosszat". Innen kezdve már csak
dualitásában képes az ember felfogni a világot, elvesztette eredendő
egységtudatát. Csak a duális világban van egészség és betegség, szép‐
ség és jóság, kezdet és elmúlás. Csak itt válik az egységes energia jin‐
né és janggá, negatívvá vagy pozitívvá, vagyis polárissá. Az eredendő
ember nem volt se férfi, se nő. Egy komplett lény volt, kettő az Egy‐
ben, „Isten hasonlatosságára", önmagában teljes." (Részlet A perui
papnő c. regényből)

Tört-én-elem: nemcsak játék a szavakkal

Előadásaimat évek óta a következő mottómmal indítom: az emberi‐

ség történelme más, mint ahogy tanítják. De nemcsak a történelem,
hanem maga az ember is más, mint ahogy a biológiakönyvek tanítják;
és persze Isten is egészen más, mint ahogy a teológia könyvek tanít‐
ják, vagy amilyen képet elénk vetítenek a vatikáni Sixtus-kápolna
mennyezeti freskójáról. Történelem-ember-Isten: minden más, mint
ahogy a mai ember hiszi és tanulja.
A történelem a „láthatatlan", kozmikus, avagy szellemi folyamatok
földi tükröződése. Tekintve, az emberi test sem csak annyi, amennyi
látható belőle, hisz a lélek, a szeretet „láthatatlan", mégis a legfonto‐
sabb dimenzióink. Az Élet maga a mai napig sem meghatározott a tu‐
domány által, hisz nyilvánvalóan jóval több, mint a fiziológiaibiológi‐
ai folyamatok. Jószerével fogalmunk sincs, hol és milyen állapotban
létezik az ember a születés előtt és a halál után. Fogalmunk sincs, mi‐
lyen is a halál; fogalmunk sincs, mi és milyen maga az ember. Abszo‐
lút nem tudjuk -a tudás hétköznapi értelmével -, hogy „ki” avagy „mi"
és milyen Isten. Mégis, mindezekről vérre menő vitákat rendezünk,
kinyilatkoztatásokat teszünk.
Se a végtelen, se az örök az emberi elme által fel nem fogható - hisz
az elme téridős „szerkezet", a végtelen és az örök pedig ezen a min‐
dennapi életterünkön, tartományunkon, a téridőn „túl" van - noha fo‐
galmunk sincs, mi és hogyan lehet „túl” innen.
Itt kell megtennem egy gyors beszúrást a téridőről -eddig nem akar‐
tam megakasztani a bevezető energiafolyamát e kitétellel, mely sze‐
rint, amikor téridő kifejezést használok a továbbiakban, azt arra a hét‐
rétegű rezgéstartományra vonatkoztatom, amit Hetedhét országként
ismertetek részletesen. Zavaró lehet, hogy a mai ember ugyanúgy tér‐
időnek nevezi a közismert anyagi világot is, ami valójában e hétrétegű
tartománynak csak a része. Valaha képesek voltunk mind a hét réteget
érzékelni, mára elsorvadtak vagy nagyon alulműködnek olyan érzék‐
szerveink, melyek ehhez szükségesek. Persze ez nem csak biológiai
funkció kérdése, vagyis úgy fogalmaznék, a szervi funkciók a tudati
állapot, készség lenyomatai.
Az valószínűleg mindenkinek, aki ezt a könyvet kézbe vette, már
nem hírértékű, hogy az alapvető emberi tévhit egyik sarkalatos pontja,
hogy anyagszerűnek véli a teljes univerzumot is, nagyjából a mi is‐
mert téridőnkre igaz törvényekkel, mint például a duális erőtér és a
kétnemű létezés, mint univerzális törvények. Ebből fakad az űrhajó‐
val anyagi testben közlekedő földönkívüliek képzete. A hétköznapi
értelemben használt „világunk" és az emberiföldi élet „eredeti téride‐
je” ma már nem fedi egymást. A világ, amiről az ősi tudás megemlé‐
kezik, még „nagyobb volt" frekvenciatartomány tekintetébe, és az az
ős-ember még ezt érzékelte, annak teljességében. A mai emberek álta‐
lában már nem képesek csak ennek töredékét érzékelni a képesség‐
vesztés miatt. Akik olykor és úgy-ahogy érzékelik az átlagembernek
és a tudomány műszereinek nem nyilvánvaló jeltartományt is, azokat
paranormális-nak nevezik. Általam ismeretlen jogkörénél fogva a tu‐
domány leszűkíti a „normális" ember fogalmát az elcsökevényesedett
képességű mai embertípusra, és az ehhez mérten leszűkített téridőt a
„normális" világra. Mindenki, aki ezen az önkényesen kikiáltott nor‐
mális, szűk világon túlra érzékel, az paranormális és a korízlés szerint
lehet boszorkány vagy más gyanús, veszélyes elem. Hajdanán őket
dobálták máglyára tömegesen a vatikáni inkvizí-torok, ma pedig a
modern titkos kísérletek áldozataivá is válhatnak. A középkorban,
mely egybe esett az agresszív hittérítések és gyarmatosítások korával,
a nyugati világban az ördöggel cimboráltak azok a tudósok is, akik
olyan kijelentésekre vetemedtek, minthogy nem a Föld körül kering a
Nap, hanem fordítva. A Vatikán akkori vezetői valóban ennyire tudat‐
lanok lettek volna, vagy csak konzekvensen, a mai napig el kívánják
zárni emberek millióit az igazságoktól?
Mire elvergődtünk a Felvilágosodás koráig, teljesen beszűkült nem‐
csak térlátásunk és időérzékelésünk, de a képességvesztett embert tet‐
tük meg minden világok legcsodálatraméltóbb és legkiteljesedettebb
teremtményének, és tapsvihar közepette bevezettük a Felvilágosodás
és Humanizmus éráját. Érdekes, hogy a megvilágosodást felcserélő
felvilágosodás már csak az anyagot látja, azt isteníti. Hát igen, a fel‐
villanás talán nem elegendő a tartós meglátáshoz. Mai értékrendünk,
mely e zsákutca-elméletre épül, e csökevényes képességű, elméjű és
erkölcsiségű lényt tükrözi: Ecce Homo! íme, az Ember és világa!
A mai tankönyvekben már ez a megkérdőjelezhetetlen ember és vi‐
lága, annak ellenére, hogy nagyon is nyilvánvaló, az embernek mi‐
lyen „paranormális” ereje van és világunk nem áll meg a jelenlegi
szűk hivatalos határsávnál. így azt hiszem, egy kozmikus
„vasfüggönnyel", mesterségesen zárják el a mai emberi világot annak
valóságos kiterjedésétől. A tiltott zóna, a határsáv kijelölésére évezre‐
dekkel ezelőtt került sor és azóta is működtetik direkt és nem direkt
eszközökkel. Ilyenek az irányított vallási dogmák, a hamis ideológiai
eszmék és a rájuk épülő harcos, agresszív társadalmi berendezkedé‐
sek, melyek DNS szinten képesek rombolni. Ehhez képest a közvetlen
eszközök, mint a felerősített elektromos erőtér-generátorok, élükön a
HAARP-pal, a nagyfeszültségű vezetékek, rádiótornyok, elektromos
berendezések, gyógyszerek és mérgezett élelmiszerek csak egy-egy
szervet támadnak, sorvasztanak és sokkal célzottabban betegí-tenek.
Mégis, a mai ember jobban fél - már amelyik egyáltalán eljutott e fel‐
ébredési fázisba - az utóbbiaktól. Ez is már a testcentrikus, anyagelvű
világlátás miatt van így. Az egyik szellemi méreg, a másik fizikai mé‐
reg. A fizikai csak a testet képes rongálni vagy akár elpusztítani, de a
szellemi a DNS-szintig képes átírni a kódjaidat. Mégis, a szellemi
mérget a mai napon is emberek milliói veszik magukhoz, önként és
dalolva, mert beveszik a manipulált vallási tanításokat, elhiszik a ha‐
zug tankönyvek leckéit történelemről, emberről, világáról és istenéről,
marionett bábukként harcolnak torz politikai elvekért és hajtják öntu‐
datlanul a világi folyamatok mókuskerekét. Még azok is csak a testük
mérgezésétől tartanak, akik vallásosokként hisznek valamiféle evilá‐
gon túli létben. Pedig hogyan is tanította Jézus? Ne attól féljetek, akik
a testetekre törnek, hanem akik a lelketekre! Hiszen a test halandó, de
a lélek örök. Miért és mitől vagyunk ennyire süketek, emberek? Bi‐
zony, az elektroszmogtól. Attól a temérdek hulladék és manipulált in‐
formációtól, elektromagnetikus jeltől, amit magunkba engedünk. Egy
energetikailag mérhető hülyeségréteg telepedett ránk.
Legtöbben ilyenek hallatán rögtön tudni akarják, pontosan kik azok
az ők, akik mindezt megcselekedték? Nos, sajnálatos, hogy azonnal
külső ellenségek után kutatunk, de nem csodálkozunk, mert így va‐
gyunk nevelve.
Én pedig azt mondom: nézz magadba. Én, Te, Ő, Mi, Ti, Ők - tény‐
leg lenne bárki, akit maximálisan felmenthetnénk? Tényleg csak a
manapság divatosan vádolt maroknyi titkos csoport tesz engem, té‐
ged, őt, minket tönkre?
Egyszerű lenne nagyon az életed, ha ez lenne a való-ság és akkor
nem is értem, mit akarsz te itt tanulni. Persze, hogy vannak olyanok,
akik tudatlanságból, zárt szívvel élnek és saját érdekük szerint cselek‐
szenek. De ne ringasd magad illúziókban: tömegesen itt élő magas tu‐
datú lényeket lehetetlenség lenne megvezetni! Az egyéni képesség‐
vesztést mindenki saját magának okozta, okozza azzal, hogy életei so‐
rán elcsábult, beadta a derekát a nagy Kísértenek. Na, de ne vágjunk a
dolgok elibe. Tény, aki csak azt akarja megtudni, milyen külső okot
találhat a saját felmentésére, tegye le ezt a könyvet. Jézus pontosan
megmondta, kikhez jött: azokhoz, akik felismerték, hogy betegek és
gyógyulni akarnak. A magukat igaznak vélő farizeusokat meszelt sí‐
roknak, élettelen testeknek tartotta, akikhez nincs köze Istennek. Aki
úgy véli, a jelenlegi világunk valamiféle univerzális törvényszerűség
vagy néhány, akárhány „gonosz" ember, avagy földönkívüli miatt lett
ilyen, és ő mindennek csupán áldozata, az ne is pazaroljon a további
sorokra egy percet sem!
Csak azoknak szól e könyv, akik érzik, tudják, többre lennének ké‐
pesek, nem elégedettek jelenlegi önmagukkal sem, nemcsak a világ‐
gal. Meg akarnak változni és át akarják alakítani az emberi életet a
Földön. Akik fel akarnak ébredni és a díszfalak mögé nézni, megtudni
a kulisszatitkokat, mert felismerték: színház az egész világ! Ráadásul
mindig olyan színház, olyan előadással, amilyenek mi magunk va‐
gyunk, együtt.
Tehát, az emberi téridő sem csak ennyi, amit a mai ember ebből ér‐
zékel. És, nyilvánvalóan sokféle téridő van a „miénken" túl is, melyet
a földi ember sosem ismert, mert azon a rezgéstartományon túl van,
amit érzékelni képes bármely lélek, mely egy anyagi tartományban
testet ölt
Nos, igazából itt van a kutya elásva. Itt van a valódi határsáv: a test‐
ből kiszabadult tudatunk kiterjedése, érettsége, érzékenysége szab
csupán határt annak, hogy mit érzékelünk az Univerzumból, a Min‐
denségből, aminek részei vagyunk. Az elásott kutya az elhazudott szí‐
riuszi tudatunk. Egy olyan ős-létállapotunk, melynek őshona messze a
jelenlegi téridőn túl volt, van.
Egyelőre csak halkan előrejelzem: felébredésünk csúcspontja lesz,
amikor egy bizonyos tudatszinten az agyunk a két féltekés működés‐
ből átkapcsol egy holografikus működésre és onnan kezdve egy egé‐
szen más világ tárul majd eléje. Rádöbben, hogy eddig is a teljesség‐
ben csücsült, csak nem érzékelte. A holografikus világegyetemnek -
dióhéjban - az a lényege, hogy minden porcikája tartalmazza a teljes‐
séget. A Föld legsűrűbbnek nevezett téridőrétege nincs elkülönülve a
„felette tornyosuló" további rétegektől. Az Univerzum minden szem‐
cséje, „atomja" egyenlően „szent", azaz a Minden, ezért mondhatta
Jézus is, hogy „a Mennyeknek országa köztetek, sőt bennetek van!".
Sokan idézik a ma „hermetikusnak" ismert, a Háromszorosan Nagy‐
nak, azaz Hermész Triszmegisztosznak nevezett Tudat híres tanítását:
amint fent, úgy lent. Mégis, alig néhányan értik és jóval kevesebben
élik ezt az igazságot. Pedig nemcsak megtapasztalható, de még tér‐
idős elmével is felfogható e tudás. Napjainkban, aki tudósként megleli
a hermészi világ bizonyítékát, bizony nincs köny-nyű helyzetben.
Nemhogy a holografikus világegyetem felvetését, de ennél jóval sze‐
rényebb felfedezéseket is alig fogad be az anyagba zárult tudomány
annak ellenére, hogy előbbire mind bizonyítékok az ős-tudást őrző
mesék, mítoszok, prehisztorikus hagyatékaink, az ősvallások, na és
leginkább saját tapasztalataink: álmaink, módosult tudatállapotban tett
„utazásaink", a halál közeli élmények, egyéb testen kívüli élmények.
Arra pedig a nullánál is kevesebb bizonyítéka van, hogy a világ csak
annyi lenne, amennyit az agyunk megannyi hullámhosszának egyike,
az éber ún. béta hullámai felfognak. Minden más esetben azonban en‐
nél jóval messzebbre „látunk" világunk valóságába.
Noha földi emberek vagyunk, egyben a Kozmosz gyermekei is. Ez
az egyetlen valódi feladata az embernek, hogy e kettőt ismét egység‐
ben élje. Ez maga a spiritualitás-avagy metafizika -, mely ennyire
egyszerű, csak mi bonyolítjuk szó szerint halálra. Az Univerzum nem
esetleges, hanem intelligens, ez evidencia e könyv olvasóinak. Külön‐
féle lehetőségek és a kozmikus lények kozmikus szabad választásai
alapján egy felfoghatatlan mértékű variáció szerint alakulhatnak a vi‐
lágok, életek. Mondhatjuk, végtelen számú program fut egyszerre, és
mint egy számítógépes hipermarketben, érdeklődésünk és tehetségünk
alapján választjuk ki azt, amivel „játszani" szeretnénk. Amikor a
Föld, mint tanuló térség beengedte a dualitás programját, majd még
később, amikor egy hasító-szűkítő-redukáló program indult el, az eb‐
ben való részvételre invitálja mindazon lelkeket a Kozmoszból, akik
ide kívánnak születni tanulási céllal.
Téridő, avagy időtér, ahogy a neves maya-kutató Jósé Arguelles ne‐
vezi. Világunk, amiről alig tudunk valamit. Az idővel szinte semmit
nem tud a mai ember kezdeni, főleg az ún. nyugati kultúrákban, azon
túl, hogy állandó hiányában él. Az idő a mi saját egyéni percepciónk,
mellyel az Univerzum mozgásából, minőségéből annyit és úgy érzé‐
kelünk, ahogyan arra egyénileg képesek vagyunk. Az idő egy pilla‐
natnyi mindenség-érzékelés, frekvencia-hullámok hatásainak tudato‐
sodása bennünk, és az azokra adott egyéni válaszaink. Minden tér-
pont az Univerzumban meghatároz egy időminőséget. Az, hogy az
idő határozza meg a teret, vagy fordítva: egyelőre nekem erre nincs
végső látásom, így megmaradok a hagyományos téridő elnevezésnél,
legalább könnyebb lesz a könyv olvasása. Ugyanígy „lóg a levegő‐
ben" a dimenzió-értelmezésünk. Részemről eddig nem találkoztam
olyan dimenzió-meghatározással, se tudományos, se szellemi körök‐
ből, ami megnyugtató lenne. A dimenzió definíciója kiterjedés, így a
hullámok, rezgések mozgásos terjedése, állandó kiterjedése együtte‐
sen jelentik a dimenziót, ám ez alapján az nem is lehet statikus! Min‐
denki valami álló, fix valamit keres, amivel a negyedik, az ötödik, a
ki tudja, hányadik dimenziót meghatározhatja, de lehet, hogy ilyen
nincs, hisz az Univerzum állandó mozgásban van!
Kozmikus tudatlanságunk, mint látjuk, egy földi ingatag alapra épül.
Azt se tudjuk, mióta él ember a Földön; nem tudjuk, kik és mikor épí‐
tettek olyan épületeket, amik előtt a gondolkodó ember bizony elbi‐
zonytalanodik, hisz a hivatalos történelemkönyvek lapjain nem kap
választ legalapvetőbb kérdésekre sem.
Ma egy részleges, lineáris idővonalra vetített lineáris fejlődéselmélet
rabjai vagyunk. Igen velősen fogalmazva a Valóság mindannak, amit
látunk és hiszünk, éppen az ellenkezője. A Világunk elképzelhetetle‐
nül „nagyobb” és „több", mint hétköznapi üzemmódban azt több mil‐
liárd ember véli.
Akit érdekel, milyen a mesés valóság, Hetedhét ország és azon is
túl, az kapja elő hétmérföldes csizmáját és jöjjön velem.
Nem könnyű. De nem lehetetlen.
Nem fájdalommentes. De csodálatos!

Kvantumteológia - a vallás, mint erőtér manipuláció

A kvantumfizika korában nem kell sok szót vesztegetnünk annak bi‐

zonyítására, hogy az egész Univerzum energia, ebből következően,
bármi előállhat bolygónkon, de egy nem: energiahiány! Az energiá‐
nak még csak néhány, elenyészően kevés aspektusát ismerjük, de azo‐
kat is inkább csak érzékeljük. Ilyen aspektus, példa kedvéért, az elekt‐
romosság és a mágnesesség.
Minden, szó szerint minden energia, vagy hullám vagy rezgés, vagy
olyan megnyilvánulás, amiről ma még fogalmunk sincs!
Közhely, hogy egy asztal és a gondolataim között a különbség pusz‐
tán az energia „sűrűsége”, avagy nevezzük hullámhossznak.
Ma még aránylag sokféle értelmezés él egymás mellett, így olykor
szükséges árnyaltabban megvilágítani egy-egy fogalmat. Hihetetlen,
de még az energia is „vita tárgya”. Mármint nem létezését, hanem
pontos definícióját illetően. A közelmúltban beépült a plazma fogal‐
ma is, és úgy tűnik, sokan energiát mondanak, amikor a plazmára
gondolnak és vica versa. Részemről a következőképpen értelmezem.
Energia: egy valami, aminek főként még csak a különböző hatásait is‐
merjük. Ez lehet fényjelenség, hő, elektromos, illetve mágneses hatás,
jelenség. Mindenképpen valamiféle forrás, melyből erő-hatások kelet‐
kez-tethetőek. Minden létfolyamat „mögött" energia áll, egyben „oka"
és „következménye" az Életnek és amely állandó mozgásban tartja a
Mindenséget. Én plazmának az energia egyik „megjelenési formáját”
tartom, mely szinte „folyós" (fluid), és szinte anyagszerű. Abból,
hogy ennyire nehézkes ezekről az alapvető életjelenségekről beszél‐
nünk, mutatja, hogy ma nincs arra nézve sem megnyugtató és pláne
egyöntetű közmegegyezés, hogy mi maga az Élet. Hiába, ha kozmi‐
kus viszonylatokról beszélünk, azonnal alázatra kényszerülünk. Bi‐
zony az elme (mint szoftver) és az agy (mint az elme hardvere) a line‐
áris idővonallal összekapcsolódó tér, azaz így együttesen a 4D-nek
nevezett tartományrész „számítógépe". A tudományos világ, de leg‐
alábbis annak ún. konzervatív része ezt a tartományrészt tekinti Világ‐
nak, teljességnek. Legalábbis, mintha a számítógépek magukat gyár‐
tanák és maguknak írnák a programjaikat! Az elme és agy nem forrá‐
sa semminek, csak működtetője. Az ismert téridő, amit érzékelünk,
kvázi konyhanyelven fogalmazva, nagyjából az ún. anyagi, avagy fi‐
zikai síknak nevezett tartomány megfelelője. A mai emberek többsé‐
gének ennyi a nyilvánvaló világ - és csodálatos magyar nyelvünk meg
is mondja, miért: mert ez nyilvánul meg a csupán öt biológiai érzék‐
szervet használó mai ember számára. Jelenlegi érzékszerveink a tel‐
jességnek egy aránylag szűk szegmensében megnyilvánuló jeleket ké‐
pes már csak érzékelni (utalok előző írásaimra, mi szerint a kutya töb‐
bet képes kiszagolni, a sas többet látni, a denevér ultrahangokat halla‐
ni és így tovább, tehát az ember megannyi állathoz képest kevesebbet
érzékel). Mégis, semmi nem gátolja, hogy végletes és rendíthetetlen
univerzális következtetésekbe merevedjen.
A vallások az energia-alapú világegyetem tudományának, a kvan‐
tumfizikának ismeretében elképesztő erővel bírnak, és konkrét, mér‐
hető erőteret, mondjuk egyszerűbben, világot képesek teremteni!
Minden szó, szimbólum energiát közvetít, energiát épít belénk, így
nagyon nem mindegy, milyen elmélet milyen lelki köteléket alakít ki.
Minden egyéb intellektuális tanításoknál erősebb töltetű „adatokat"
juttatnak be az emberbe. Már szó sincs egy racionális, bal agyfélte‐
késnek nevezett folyamatról, a „hit" pontosan azért nem létezik a „ra‐
cionális" ember számára, mert nem elme-alapú világképet kínál. A
vallások felé olyan emberek fordulnak, akik már felébredtek a „csak
az van, amit az 5 érzékszervem mutat" állapotból, és elkezdenek a
„megfoghatatlan" irányában nyílni, lelkűkkel, szívükkel keresni. így
aztán abszolút könnyű prédájává válnak mindenféle energiának! A
mai vallások teljesen mások, mint ami egy ősvallásból ránk maradt. A
mai világvallások túlnyomó részben egy duális erőtérben folyó Jó és
Rossz harcaként programozzák belénk a világot. Márpedig, egy ho‐
lografikus világban az jelenik meg, amit a tudatunk elénk vetít! Nem
mindegy, mit képzelsz a világról, Istenről! Pontosan azt látod!
Nézzünk a vallások jelentőségéhez egy érdekes tanulmányt. Pár éve
készült egy felmérés (USA, Penn State állami egyetem, Humaniszti‐
kus orvoslás Kar, prof. Dávid J. Hufford: Analysis of the field of Spi‐
rituality, Religion and Health), mely a spiritualizmus, vallás és egész‐
ség összefüggéseit vizsgálta. A spiritualitás, mint „személyes viszo‐
nyulást a transzcendenshez", a vallást pedig mint „a spiritualitás kö‐
zösségi, intézményesített aspektusát" határozta meg, mellyel én egyet
is tudok érteni, sőt ez lesz a lényeg.
A felmérésre a megbízást egy gyógyszerkutató cég adta. Nocsak,
mondhatnánk, de nem tesszük, mert ez minket már nem lephet meg!
A gyógyszeriparnak ugyanis igencsak fontos, hogy tudják, van-e kü‐
lönbség a vallásos, a spirituális, avagy a „racionális" ember egészsé‐
ge, megbetegedései és persze gyógyszerfogyasztási szokásai között.
(Naná, teszem hozzá 2020-ban: ezért a legbiztosabb módja a megbe‐
tegítésnek és erőtlenségben tartásnak az, ha arra elmekondicionálnak,
hogy sem felelősek nem vagyunk a betegségeinkért, sem lehetősé‐
günk sincs igazán az orvul ránk, áldozatokra támadó gaz kórokozók‐
kal szembemenni. Ezért hagyatkozzunk teljes mértékben az orvosok‐
ra, akiket ők ellátnak a mérgeikkel.)
Az előzőekben taglaltakat teljes mértékben megerősíti a felmérés
eredménye, mi szerint a hitrendszer óriási befolyással van az egyén
gondolkodására, az ebből következő életstílusára, fogyasztására álta‐
lában véve is, az egészségügyi szolgáltatások igénybevételére és te‐
gyük hozzá a legfontosabbat, ahhoz is, mennyire betegszik meg egy‐
általán.
Nos, itt kapcsoljuk be ismét a kvantumfizikát a még alaposabb meg‐
értés érdekében. Azért e tudományterületet, mert talán ezt ismerik
legtöbben, de természetesen hozhatnám a biofizikát is. Azonban a
kvantumfizikára azért esett a választásom, mert a jelenségleírások
mellett van egy olyan „felhangja”, megközelítése is - a kvantumré‐
szecskék előre „megjósolhatatlan” működésére mely illik a picit na‐
gyobb kvantumrészecskére, az emberre is.
 Az ősi mondás, az „amint fent, úgy lent" lehetne akár a modern tu‐
dományok mottója is, (de ha még nem az, majd az lesz hamarosan, a
tudományok paradigmaváltásával, aminek megindult folyamatát nap‐
jainkban már éljük). Tehát ha a Naprendszerekben az „alkotórészek‐
nek”, a bolygóknak, csillagoknak, napoknak meghatározható energia‐
működése, helye (keringése) van, akkor valami ilyesmit kell keres‐
nünk az emberi mikrokozmoszban, a testben is. Ha tehát bekerül egy
energia (pl. vallások által szavakban, zenével egy „üzenet", egy infor‐
máció, egy adat), akkor az energetikailag is elindul egy belső feldol‐
gozás. Ezzel az energiával a testünk, és abban minden egyes sejtünk
kezdeni fog valamit. A meggyőződés, a vallási hit energiafolyamaiból
belénk kerülő hatások egészen a vér és a sejt szintjén kimutatható vál‐
tozásokat keltenek.
Persze, nem képzelem most, hogy ezek az újdonság erejével hatnak,
azonban, ezeket az aspektusokat azért kell most egy csokorba köt‐
nünk és tudatosítanunk, mert csak így érhetünk el átütő attitűdválto‐
zást akár magunkban, illetve adhatjuk tovább így összerendezett üze‐
netként azoknak, akiknek szívesen adnánk már egy ébresztő löketet.
Látjuk tehát a nagy összefüggésrendszert az egyén (Egy-lélek), az
Univerzum és e kettő közé befurakodó irányító erőterek, a vallások
vagy másként nevezve intézményesített „gondolatgyárak” között.
Egészséges ember és univerzum közé nem kell közvetítő! Mi a koz‐
mosz gyermekei vagyunk, és gyermek-szülő közé ne álljon semmi és
senki! Önhatalmú, önkényes és önérdekű bárki és bármi, aki mester‐
ségesen e természetes kapcsolódás közé áll. Itt a lényeg, itt érthetünk
még két alapvető dolgot: miért szükséges az embert állandó csecse‐
mőállapotban tartani és vallási dogmákkal etetni (szó szerint) a kéret‐
len beavatkozóknak. így jött létre a külső vezérlésű ember. Nyeremé‐
nyük: energia, melyet az így kialakított erőtér működtetésére fordíta‐
nak.
A felébredés, azaz a spirituális nagykorúság, a belső vezérlésű em‐
ber miért nem érdeke az intézményesített „gondolatgyáraknak". Vesz‐
teségük: energia, és ez a manipulált erőterük szó szerinti összeomlását
jelentené.
Ugyanis, a vallás által manipulált gondolatok, érzelmek (pl. félelem
a kárhozattól), deformált istenképek táplálják azt az erőteret (világot),
amelyben ők zavartalanul tevékenykedhetnek. Ellenkező esetben,
vagyis a megtévesztett milliók irányított energiája nélkül, erőterük
széthullana.
A hitet és vallást még aránylag pallérozott tudású emberek is
összekeverik. A kultúr-kereszténységben elfogadott a vallás, ám már
nehéz mit kezdeni a személyes hittel. Most ebbe bele sem megyek,
sőt abba sem, hogy a hit, vagyis az, amit értenek alatta nagyon nem
találó kifejezés. A hit mai értelemben valami tudásmentes, tapaszta‐
lásmentes reménykedés valamiben, amire nincs bizonyíték. Erről szó
sincs! Bizonyíték hogyne lenne, az élő, működő, érezhető, aktív erő,
energia, ami persze a hitetleneknek nem létezik.
A vallás általában véve nem más, mint egy közösség számára előre
kialakított Istenkép (mit és hogyan szabad gondolniuk Istenről); egy
általános világnézet (mi a jó és rossz; mi az élet stb.); egy életvitelbeli
szabályrendszer (gondolkodnia se kelljen, mit és hogyan kell tennie).
Mindez előre szigorúan kialakított rituálékkal, melyek formaviláguk‐
kal (templomok, istentiszteleti módok, ünnepek stb.), megnyilvánulá‐
sukkal (elfogadott zenei világ, átadott tanítások stb., példának a kato‐
likus „liturgiák”, amiket a hatvanas évekig hazánkban is latinul olvas‐
tak a tömegeknek) minden szinten alakítják, formálják az egyént.
Nyilvánvalóan itt szó sincs egyéni döntésekről. Nemcsak a lehetősé‐
gét veszik el az egyénre szabott Istenkapcsolatnak, hanem a felelőssé‐
get is. Ez egy ki nem mondott paktum. Az egyén lemond a szabadság‐
ról, a gyötrelmes útkeresésről, a vívódásokról, belső megélésekről, a
döntésről, cserébe mindent átháríthat egyházára, egy közvetve, hallo‐
másból ismert felsőbb lényre, minden alól kibúvója a vallási rendel‐
kezés lesz. Az egyháznak ez a legjobb, hisz állandó gyermeteg szin‐
ten konzerválja a lelkeket, örök gyámkodó hatalmat biztosít magának.
Röviden elmondhatjuk, ahol vallás van, ott nincs egyéni hit, nincs
közvetlen kapcsolat Istennel. Mindezzel az egyház szembemegy Jé‐
zus legfontosabb tanításával: „Ti pedig kérjétek a Szent Lelket, mely
elvezet benneteket az igazságra!". Jézus száján ki nem jött soha, hogy
közvetítő kellene Isten és ember közé, és fordulj egy másik emberhez,
aki majd megmondja helyetted, hogy milyen Isten és miként kellene
élned. Na de mi szükség lenne itt eltartott papságra, ha a Szent Lélek
ingyenes tanácsokkal (na és persze mennyei erővel, egészséggel!) lát‐
na el mindenkit? Mindezeket végiggondolva engem az üt szíven leg‐
inkább, hogy mindezt az abszurditást milliárdnyi ember nem érzi va‐
lahol?
 Igen sokszor hallom ún. ateista emberektől, hogy ezért meg azért
utasítják el Istent, mert vannak pedofil papok, pénzt szedő álszent
egyház, olyan vallásos emberek, akik a templomból kilépve simán át‐
verik a másik embert vállalkozókként, kereskedőként, vagy verik a fe‐
leségüket, aggodalmaskodnak a pénz miatt és a többi. Vagyis, egy‐
részt figyelik az embereket, az Istenből élő egyházakat és nagyon nem
tetszik nekik az egész. És részben megértem őket és azt mondom,
hogy jobban látnak, mint a megvezetett hívek, a nyáj, mert azoknak
még fel sem tűnik mindez a faramuciság. Ugyanakkor szánom őket,
mert nem értik, hogy Istennek vajmi kevés köze van ahhoz, hogy az
emberek itt a Földön miként veszik szájukra, miért bújnak a vallás
köpönyegébe megtért szív nélkül, miért vannak megélhetési papok és
a többi. Az emberekből kiindulva Istenről bárminemű véleményt
mondani irracionális. Sajnos, nem Istent látjuk, nem az ő hasonlatos‐
ságára élnek milliók, akik vallásuk köpönyegébe menekülnek az
egyéni felébredés felelőssége elől. Másik oldalról úton-útfélen hallom
a felhozott materialista érvet, hogy milyen Isten is lenne az, amelyik
ilyen világot teremtett és ennyi bajt megenged. Nos, ezt a világot,
amiben ma élünk, nem a Teremtő Isten teremtette, hanem az ember,
akinek átadta az Éden kulcsát és felelőssé tette. Akik e könyvet olvas‐
sák, azoknak azt sem kell magyaráznom, hogy a betegségeinket sem
Isten zúdítja ránk, ahogy az ateisták ezt úgyszintén Isten elleni érv‐
ként hozzák fel. Mi vagyunk mértéktelenek evésben-ivásban, nem Is‐
ten. A mi irigységünk, haragunk teszi tönkre a májunkat (a napi zsíros
húsok és bárgyún elfogyasztott élelmiszeripari mérgek mellett), nem
Istené. Mi nem eddzük testünket, a mi aggodalmunk gyötri beteggé
lelkünket. Micsoda sunyi gyávaság és felelőtlenség mindezt Istenre
hárítani?
De megértem ebben is őket. Ugyanis, ismerik a zsidókeresztény hit‐
elveket, melyben az ember csak tehetetlen, könyörgő csecsemő, akin
zsarnokoskodik egy Úrnak nevezett valaki, aki a Biblia szerint is ál‐
landóan csak utasít, követel és fenyeget (tessék beleolvasni az ószö‐
vetségi iratokba!). Nézd csak meg a vatikáni Sixtus-kápolna
mennyezeti freskóját, és megtudod, hogyan látják és láttatják velünk e
történelmi egyház vezetői az ő istenüket!
Az ősi korok istenlátásáról alig tudhatunk valamit, legalábbis anyagi
hordozókon szinte semmi nem maradt fenn, hisz az anyag nem örök,
és itt óriási időtávokról beszélünk, több kataklizma előtti emberi élet‐
ről. Erről, ha tetszik, ha nem, csak spirituális úton nyerhetünk tudást.
Akinek ez elfogadhatatlan, azt gondolom, egyébként sem bajlódik Is‐
tennel, lélekkel és téridőn túli létezéssel. Amely korból már fennma‐
radtak anyagi hordozók (épület, szobor, agyagtábla, papirusz stb.),
azok a korok már bőven a hasított ember történelmi időszakából va‐
lók és nem közölnek adatot a több kataklizma előtti kor emberéről,
lelkiségéről. Annyit azonban jegyezzünk föl itt, hogy a hivatalosan és
erőszakosan bevezetett dualisztikus vallások előtti korban például a
magyari népek táltosai vagy a mágus-papok teljes szabadságot élvez‐
tek a transzcendenssel, istennel való közvetlen kapcsolatra. Nekik
nem mondta meg semmilyen háttérhivatal, hogy miben, hogyan
higgyenek, semmiféle „egyházi", azaz kollektív rendszer nem irányí‐
totta és felügyelte hitüket. Az ősi „iskolák” nem elméleti teológiát ta‐
nítottak (pl. az egyiptomi Hórusz-misztérium iskola) hanem az egyéni
tudatosságot (érzékenység, képesség, jellemformálás) segítették fel‐
emelkedni. Az ősi papság szervezetlenségét ma a vallástörténészek
annak fejletlenségeként tüntetik fel az agyonszabályozott mai vallá‐
sok „fejlettségével" szemben! Pusztán ez a torz, és a teljes világot, Is‐
ten működését abszolút nem értő vagy azt megtagadó értékítélet ele‐
gendő lenne az egész mai hamis istenkép és erőszakot tevő vallások
elutasításához. Ehhez persze tömegesen kellene már felébrednie a hi‐
bernált lelkeknek, és aztán gyermekségükből végre érett kozmikus
emberré nőniük. Szabad emberré, aki nincs rászorulva semmiféle kül‐
ső megmondóemberre, egyházra, papra, miként kommunikáljon, éljen
Istennel közösségben. Aki személyes kapcsolatban van a Mindennel,
annak minek vallási szabályrendszer és teológia? Ez olyan, mintha a
saját társamhoz valaki más írna használati utasítást.
A vallások által irányított, manipulált erőtér energetikailag valami‐
lyen minőségű, elektromos, ill. mágneses töltettel rendelkezik, vala‐
mint forgásiránya is van. Ezért nevezem inkább erőtérnek és nem vi‐
lágnak, mert jobban kifejezi a mai ember számára a kézzelfogható
energia jelenlétet, minőségi megnyilvánulást is, de természetesen,
akinek szimpatikusabb, értelmezze irányított világnak.
Összegezve az eddig elmondottakat, láthatjuk, hogy ha egy irányí‐
tott energiát, programozott energiacsomagot (hittétel, szavak) bejut‐
tatnak az emberbe (direkt nem csak emberi agyat mondok, hisz a lé‐
nyeg, hogy a teljes morfogenetikus mezőbe jusson be a jel), az máris
működni kezd. Képes blokkolni, kiiktatni, árnyékolni, gátolni, vagyis
megváltoztatni, befolyásolni, irányítani, manipulálni bizonyos alap‐
funkciókat. Onnan szétáradva pedig konkrét fiziológiai következmé‐
nyekkel jár: a hormontermelésünk, az izomfeszülések, emésztésünk,
de még a vérképünk is változik!
Ha szellemileg akarjuk értelmezni és akár vizualizálni, akkor e ránk
telepedő, süketséget és vakságot eredményező energiafelhőt nyugod‐
tan lássuk zavarosnak, koszosnak, kaotikus mintázatúnak. Milyen is
lehetne egy önérdekből, akaratunk ellenére ránk küldött, manipulált
energiahalmaz? Ezt nevezem én a ránk telepedett elektroszmognak.
Könyvem nem vallástörténeti kalauz, így most a teljes jelenség
megértéséhez a legnagyobb világvallást, a zsidókereszténységet vizs‐
gáljuk közelebbről. Tekintve, hogy e vallás fundamentumát a legelső
zsidó-keresztény egyház, a Vatikánban székelő Katolikus egyház fek‐
tette le és attól alapjaiban egyik egyház vagy felekezet sem tér el (te‐
hát ugyanazt az Istent imádják, ugyanazt a Bibliát ismerik el, még ha
szerkesztésében kisebb elérések vannak is, vagy persze formális kü‐
lönbségeik léteznek), amikor Vatikánt mondok, az értendő
valamennyi zsidó-keresztény hitelveket valló egyházra. Itt megjegy‐
zem, hogy néhányan sérelmezik, sőt kikérik maguknak, hogy konzek‐
vensen zsidó-kereszténynek nevezem, amit ők „csak" kereszténynek.
Megértem, mert nem látják, nem akarják látni a megvezettetésüket.
Amíg egyházuk, felekezetűk és főleg ők maguk nem térnek meg a va‐
lós Teremtőhöz, addig akkor is, ha nem tetszik nekik, sőt észre sem
veszik, a manipulációval trónt szerzett Jehovát imádják. Ugyanígy,
abszolút e vallás erőterébe tartozik - értelemszerűen - a zsidó és isz‐
lám vallás is.
Előrebocsátom, hogy aki komolyabban el kíván mélyedni e témá‐
ban, nehezen fogja megúszni, hogy előbb vagy utóbb ne vegye kézbe
a Bibliát, ha eddig még nem tette volna. Nincs módom egy teológiai
kurzus tömörített anyagának citálására sem.
A zsidó-keresztény vallás Krisztus után pár száz évvel vált vallássá,
a mai értelemben. Addig az az egybeszerkesztett könyv, amit ma Bib‐
liaként ismerünk, nem létezett. Volt rengeteg írás itt és ott, különböző
korokból és forrásokból, de még nem volt egy központi egyházi intéz‐
mény, hanem csak a hívők regionális csoportjai, gyülekezetei. Nem
volt „kötelező" értelmezése a Jézus által hozott Örömhírnek, azaz,
Evangéliumnak nevezett tanításoknak. Könnyen utána lehet olvasni,
milyen történelmi viszonyok között is alakult meg a katolikus, azaz
Egyetemesnek nevezett első zsidó-keresztény intézményesített egyház
Rómában. A Bibliát a mai ismert formájában (azaz a szentesített írá‐
sok gyűjteményeként egybeszerkesztett, ún. kanonizált, könyv formá‐
ban) Kr. u. 397-ben a III. Karthágói Zsinat szentesítette. A hivatalos
álláspont szerint a Szent Lélek vezette a korabeli egyházatyákat (és
római politikusokat) abban, mely írásokat szerkesszék be és melyeket
vessék el. Én e helyütt nem szeretném ezt a hittételt minősíteni, te‐
kintve, teljes mértékben hiszek a Szent Lélek kézzelfogható munkájá‐
ban. Azonban aki megismeri az egyház kialakulása körüli, szentsé‐
gesnek egyáltalán nem mondható eseményeket, a jól körvonalozódó
hatalmi érdekeket, az bátran megkérdőjelezheti ezt az állítást.
Lényegileg tehát a mai keresztény Biblia 39 zsidó iratot, azaz Jézus
előtti könyvet, és 27 Jézus utánit tartalmaz, melyekben a 4 evangéli‐
um (az Örömhír), az Apostolok Cselekedetei, apostolok levelei és vé‐
gül a Jelenések Könyve található (van némi különbség az egyes szer‐
kesztések és fordítások között). Az, hogy miért jóval kevesebb a Jé‐
zus utáni könyv (és terjedelemben is jelentősen kevesebb, nemcsak
szám szerint), azt mindenkinek a saját megítélésére bíznám. Jogos a
kérdés, hogy egyáltalán miért kell tartalmaznia a Bibliának az Új Szö‐
vetségnek is elnevezett rész mellett az ószövetségi zsidó iratokat, de
ezt csak az érti meg, aki érti az egész világot, legalább amiről eddig
szó esett. Most csak a történelmi vonatkozást tekintve: azt ugyebár
tudjuk, hogy a korabeli zsidó politikai elit elítéltette a római helytartó
Poncius Pilátussal Jézust, mondván, Isten-ellenesen tanít, megtagadva
a zsidók vallását. Ezek után kiket milyen lélek vitt arra, hogy egybe‐
foglalja a két világ gyakorlatilag két istenének tanításait - ép ésszel
meg nem érthetjük! De ép, azaz hasítatlan esze ma már csak kevesek‐
nek van, „hála" a következőkben tárgyalt tudathasítási és világmani‐
pulálási folyamatoknak, így tetszés szerinti béka nyomható le a mai
emberek torkán.

A vetített istenkép
Ma világszerte több millió vagy akár milliárd ember az alábbi képen
látható valakit tart az Univerzum Teremtőjének, kinek neve Jehova
(előfordul még Jahve, Yahwe formában is, hivatalosan négy betű,
YHWH).
Ez az ábrázolás a római székhelyű vatikáni Sixtus-kápolna
mennyezeti freskójáról manipulálja az emberek istenképét. Annyit
minden külön vizsgálat nélkül megállapíthatunk, hogy erőteljesen fér‐
fi nemi jelleget mutat, ráadásul nem túl barátságos tekintetű. Tény,
hogy megszólítása a magyarban is Úr (ami azonban régen nem egye‐
bet, mint egy uralkodói pozíciót jelölt és nem mutatott nemiséget), és
a nemeket jelölő nyelvekben kivétel nélkül hímnemben szabad meg‐
szólítani.
Magyarul - kozmikus nyelv lévén - legalább annyi előnyünk van,
hogy amikor Istent mondunk, vagy egyes szám harmadik személyben
„Ő" -nek nevezzük a Teremtőt, nem kényszerülünk semmiféle nyelv‐
tani nemhez igazodni. Az ősnyelvek egyike sem ismeri a nyelvtani a
nemeket - hisz még egy ősi, hasítatlan világot írnak le. Minden nyelv,
mely kénytelen választani, hogy hímnemben, nőnemben, avagy sem‐
leges nemben jelöl-e valamit, mind hasítás utániak! Az Isten szó még
abból a korból származik, melyben őseinknek eszükbe nem jutott vol‐
na, hogy a Teremtő férfi lenne, aki így már csak a halandók felét kép‐
viseli.
A zsidó, azaz Ószövetségi könyvekben nem problémamentes a ne‐
vének beazonosítása, mivel először is számukra Isten nevét tilos kiej‐
teni, megszólítása pedig többféle, és nincs rá egy azonos magyarázat
a különféle írásmagyarázatokban sem. Más írásaimban boncolgatom
az egyik kiejthető Él illetve Elohim névformáját. Magyarul ugyebár
sokat mondó, hisz Él forma azt mondja, hogy él, létezik, Elohim szá‐
munkra pedig Élő hím, amit szemünkkel is jól látunk például a fres‐
kóról. Másik közismert írásforma YHWH, melyet Yahwe-nak, Jeho‐
vának szokás ejteni. E névvel, illetve viselőjével az ősi iratokban és
vallásokban bizony nem találkozunk (nyilván nem a zsidó, hanem
azokat korban jóval megelőző szent iratokra utalok).
Az iszlám előtti „arab" vallások (már az asszír korban) nevezték az
Istent Elleh avagy Allah, Álla néven, aki ma már ugyanazt az Élő
Hím istent jelöli.
Jézus nem nevezi semmilyen néven Istent. A kései bibliafordítások‐
ban ugyan sokszor találkozunk azzal, hogy állítólag Atyámnak szólít‐
ja, ám erre az égvilágon semmiféle bizonyítékunk nincs. Minden új‐
szövetségi irat jóval Jézus után (leginkább több száz évvel később)
keletkezett, és amiket az egyház kanonizált, azok egyértelműen már
az új egyházpolitika érdekeit hivatottak szolgálni. Indiai iratokban,
melyek szerint Jézus ott is élt, többször kiemelik, hogy Istent legin‐
kább egy szerető anyához hasonlította. Amikor erről beszélek olyan
embereknek, akik ismerik a Bibliát, mindig visszamutogatnak, hogy
ez nem lehet igaz, mert a Biblia kizárólag atya megszólítást ad Jézus
szájába. Hát igen, a jól ismert tyúk-tojás effektus. Ha a bibliai kreált
rendszerből nem lépünk ki, akkor nehezebben találjuk meg a kijáratot.
Még így is meglelhetjük, csak nehezebben. Ahhoz, hogy ki-látásunk
legyen a valóságra, egy nagyobb rendszerbe kell helyezkednünk. Ön‐
magával semmi nem bizonyítható, így a manipuláltan egybeszerkesz‐
tett és utólag megírt iratok egyértelműen nem bizonyítékok saját állí‐
tásukra. Ezt az illogikus hárítást nagyon sok esetben megtapasztaltam,
szinte valamennyi publikus előadásom, tévé műsorom „kommentjei‐
ben", ahol engem igyekeznek helyre igazítani a rendszert önmagával
magyarázók. Ezzel szinte semmit nem tudok kezdeni, imádkozom ér‐
tük, hogy az elektro-szmogtól megszabadulva elkezdjenek hallani és
látni. Igazából az a legsiralmasabb számomra, hogy a tartalmi lénye‐
gen túl azt se hallják meg, amikor egyértelműen közlöm, hogy a hi‐
vatkozott források nem bizonyítékok, lógnak a levegőben és rendre
felsorolom ehhez a szükséges háttér információkat. Mindezek után
visszamutatnak az éppen általam megkérdőjelezett „forrásra”.
A kör bezárult, mondhatjuk. Pontosan láthatjuk, hogyan is működik
a manipulált erőtér. Ilyenkor érzem, hogy valóban két világban élünk.
Amint említettem, ezen isten megjelenése az emberi világban arány‐
lag kései, a zsidó kanonizált iratok szerint Mózes (kb. Kr.e. 1500)
még nem ismeri, hiszen neki be kell mutatkoznia, mint „Ábrahám, Já‐
kob és Izsák Istene" néven. Jehovának még ebben a korszakban sincs
népe, ebből fakadóan kultusza sem lehetett! Akit érdekel, Táltosok
Barlangja könyvemben megtalálja erről a részleteket. Most itt röviden
annyit kell tudnunk, hogy se Mózes, se az a maroknyi ember, akit Je‐
hova parancsára ki kellett vezetnie Egyiptomból, nem ismerték. Ebből
kifolyólag kultusza sem lehetett, ami azt jelenti, nem volt zsidó val‐
lás! Konkrétan a zsidó iratokban leljük nyomát, például Jeremiás
könyvében, hogy az a nép, akit utólag egyiptomi zsidóknak nevezett
el a manipuláló történelemgyártók társasága, egy mai zsidó vallási
szertartást sem ismert, sőt az Ég Királynőjét, azaz
Boldogasszonyunkat imádta. Hogy ennek ellenére miként beszélhet a
történelem zsidókról, akiket ki kellett menekíteni? Hát igen, a lényeg‐
re tapintottunk! Ha nem állhatna elő ilyen durva helyzet, most nem is
kellene miről írnom. Abban a világban, ahol ez nem fordulhatna elő,
rend lenne, és mi boldogan élnénk.
Jehova tehát, aki Mózest egy égő csipkebokorból szólította meg,
nem egy ősrégi isten. Aki kicsit is jártas a Jehova előtti világban, kul‐
túrákban, őstörténelemben, az nagyon is jól tudja, hogy a legősibb is‐
tenkép bizony anyai. Se szeri se száma Japántól a Csendes-óceáni szi‐
get-világokon, Amerikán és Ázsián át Egyiptomig és az ősi Mezopo‐
támiáig, az Istenanya himnuszoknak, képeknek, szobrocskáknak. Az
ősi társadalmakat ennek megfelelően a matrilineáris (anya-vérvonalú)
berendezkedés jellemezte (most csak megemlítve, hogy ezek igen bé‐
kés, háborútól mentes, magas szellemiségű korszakok voltak).
A kereszténység előtti emberek úgy vélték, a világot és benne az
embert Isten szülte, és ha már „választaniuk” kell, hát ők inkább tud‐
tak erre a feladatra egy „nőt", Anyaistent elképzelni.

A ligatúra rovásjelei

Egy az Isten - ligatúra.

 Ős (Us) jele a kettőzött és tükrözött, tehát hangsúlyozott rovás NY-
betű d az Anyák Anyja jelentéssel. Az Ősmag, Ős-isten. Ős-teremtő
Anya. Szintén az ún. Mandorla szimbóluma, mely a Mária-ábrázolá‐
sokon a Szent Anyát körbeveszi. Az ős-mag-szem, minden élet csírája.
Nagyboldogasszony Istenanyánk jele.

Ez az őshit amúgy benne is maradt a többszörösen kanonizált bibliai

kötetekben, mind az Ószövetségben és az Újszövetségi részekben,
miszerint „Én fiam vagy, ma szültelek téged" - mondja Isten a fiának,
Jézusnak (Zsidókhoz írt levél 1:4-6). Nos, ha valaki túl sokat ácsorog
a Vatikán falai között a szakállas, erős férfiúi izmokkal megáldott is‐
tenképen merengve, hogy a csudába nem kérdez rá legalább magában,
hogy ez vajon miként sikerülhetett neki? Itt tehát máris tetten érhető
egy fordulópont. Én rendre rá szoktam kérdezni papoknál, hogy mit
gondolnak erről, amire mindig az a válasz: természetesen „valahol"
ők sem gondolják, hogy Istennek lenne neme, inkább hímnős. Oké,
mondom, akkor legalább egyetlen egy keresztény kegyhelyen mi len‐
ne, ha Anyaként ábrázolnák? És legalább egy sorban a Bibliában azt
írnák, hogy Istenanya és nem atya? Ha komolyan gondolják, hogy Is‐
tennek nincs neme (mármint „van", androgün, tekintve, Ő mindent
tartalmaz), akkor mire a nagy vonakodás? Minden félremagyarázat el‐
lenére tény, hogy rendre Atyaként nevezik meg Istent, ami durva el‐
meprogramozás! A mai emberiségen látszik is, hogy félárva, nincs
Anyja csak Apja, az anyai szeretet nélkül nőtt fel. Persze, a helyzet
igazából ennél is rosszabb, mert itt szó sincs arról, hogy Jehova a Te‐
remtő „fele" lenne és „csak" a másik felét, az anyát űzte el. Ő egy más
feladattal érkezett, „önálló" entitás. Egyszerűen, nem a Teremtő, így a
rá épített vallás nem az Egy Igaz Istent imádja.
Amúgy meg Isten bármiféle ábrázolása a jézusi tanítással ellentétes,
hisz ő világosan megmondta, hogy ne csináljanak Istenről képeket,
mert nem ábrázolható! Ha az Atyát mégis ábrázolják, akkor lehet,
hogy tényleg nem az ábrázolt valaki az univerzális Isten? Vagy, ha
mégis istennek tartja az egyház, akkor bizony semmibe vették a jézusi
parancsot! Márpedig, ha e nagyon fontos parancsot megtagadták, az
állítólag Szent Lélek által vezetett korai egyházatyák, akkor vajon
még mi egyebekben sem engedelmeskednek?
 Másik problematika, ami megerősíti igényünket, hogy kétségbe
vonjuk Jehova univerzális isteni státuszát, hogy a János evangéliumá‐
ban Jézus egyértelműen elhatárolja magát a zsidók istenétől, mond‐
ván: „ti az ördög atyától származtok". Ez kemény valóban. Ám mi‐
előtt követ ragadna valamely fundamentalista keresztény vagy zsidó
testvérem, engedjen meg egy életfontosságú kitételt az ördögről. A to‐
vábbiak egyik fontos kérdésköre lesz, létezik-e valójában e téridőn túl
dualitás, vagyis abszolút fekete-fehér, jó-rossz, avagy sem (ez remé‐
lem neked, kedves Olvasó, költői kérdés csupán). Ennek tükrében pe‐
dig felvetődik a létfontosságú igény az ördög újraértelmezésére. Miért
pont ezt hagyta volna érintetlenül a nagy manipulációs kedv, amikor
olyan hatékonyan sakkban lehet tartani e képzettel több millió em‐
bert? Külön részben foglalkozom az ördög-gyártással és ráaggatott
nevével, Luciferrel, valamint az ebből fakadó hamis fényértelmezés‐
sel. Nos, senkinek nem ígértem könnyen emészthető diétás fogásokat,
van mit emésztenie a ma emberének! Amit én bizton jól megtanultam
az őstörténeti kutatások során az, hogy minden hivatalosnak elfoga‐
dott történelmi-vallási mondat ezerszeres réteggel, „mázzal" van már
nyakon öntve. Nem mindig feltétlenül direkt rosszindulatból, hanem a
legtöbb ma rendelkezésünkre álló forrás aránylag kései, sokszoros
másolás vagy több generációt, sőt civilizációkat átölelő korszakok
messziségéből fennmaradtak újraértelmezése, éppen az adott kor „di‐
vatja", illetve tudás-szintje - na és persze célja - szerint.
Elöljáróban tehát az ördög szóról: eredetileg benne van az őr tag, il‐
letve a valóban ősi szóalakban, mint urdugban egy egész ősi világlá‐
tást fogunk majd a felszínre hozni. Ez az őr nem több és nem más,
mint e téridő őre, a Hetedhét országon inneni világrész kapuőre,
ahogy a továbbiakban ezt részletesen vizsgáljuk majd. Most annyit ál‐
lapítsunk meg, hogy a mai ember Istent, a Bibliát, vagy a teremtést
már egy jócskán hasadt korszakban, tudathasadt állapotában, több
ezer év hatalmi játszmáinak, szemfényvesztő világértelmezésének az
alig kibogozható szövevényén keresztül képes csak értelmezni. Ebből,
ha nem vesszük a fáradságot és mossuk tisztára az agyunkat, akkor túl
sok értelmes és hasznos nem bújik elő.
Tehát, hogy lényegi pontunknál maradjunk, ami nem más, mint két‐
ségbe vonni az elénk vetített férfiúi istenképet; megkérdőjelezni a
Bibliában szereplő istenség ősi-ségét és univerzalitását, vagyis terem‐
tői minőségét; kijelenthetjük, a Bibliában bemutatott isten „kiléte”
még az őt elfogadó egyházak és felekezetek között sem egyértelmű.
Teológiájukban annyit állapítanak meg csupán, hogy „Egy Isten há‐
rom személyben", mely tan, ami sehol nem jelenik meg se az ószövet‐
ségi iratokban, sem pedig Jézus örömüzenetében, nemcsak önmagá‐
ban, mint a mai napig hivatkozott állítás semmivel alá nem támaszt‐
ható, de a keresztényi atya-fíú-szentlélek formában teljesen elfogad‐
hatatlan és alaptalan. Az anyai minőség meg sem jelenik, így
visszautasítandó. (Reménykedhetnénk, hogy a Szentlélek legalább
„nőnemű", ám sem a teológiából, sem a Bibliából ez nem következik,
sőt a legtöbb keresztény filozófiában arra jutnak, hogy mivel Isten
egy „aspektusa", és Istenre egyértelműen hímnemben hivatkoznak,
így még a Lélek kategóriába sem került bele a női energia!)
Amikor a zsidó-kereszténység által egyértelműen férfiként közvetí‐
tett istenkép helyére az Egy Istent, azaz „mindkét" pólust magában
foglaló isteni princípiumot állítunk vissza, az első ember ennek képé‐
re és hasonlatosságára teremtődött. Vagyis, önmagában belül tartal‐
mazta mindkét pólust, nemet.
Ezért aztán nemcsak e vallás istenképe, de emberképe és világképe
is hamis, így az egész rá épült teológia és rendszer. Az erő, mely eb‐
ből fakad, meg is látszik mai világunkon. Beteg a világ, beteg az em‐
ber, mert kétségbe esett és fél-elemben él tudathasadtan, nemekre ha‐
sadtan, mint a mai világ istene. Jézus már a kezdetekkor így szólt
hozzájuk egy próféciát ismételve: „Ez a nép szájával közelget hoz‐
zám, és ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tőlem. Pedig hi‐
ába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embe‐
reknek parancsolatai."
A mai ember vallási tévelygésének, de saját emberi mivoltáról való
teljes tudatlanságának egy gyökérproblémája van: a nemek. A taga‐
dás.
Meggyőződése önmagáról, hogy egy kozmikusán egypólusú létező
(férfi avagy nő) és ehhez idomult a mai deformált istenképe, majd az
ehhez passzoló deform (hasított) energiaminőség, mely tudatában,
vallásában, identitásában hasadt és ez az általa létrehozott világnak a
minősége is. Akinek nem tetszik az, amilyen ma az ember, az emberi‐
ség, a világ a maga szennyével, mocskával, ostobaságával, kegyetlen‐
ségével, az gondolkodjék el alaposan és ne csodálkozzon, ha azt mon‐
dom: minden, de minden a feje tetejére lett állítva. Itt a Helyreállítás
ideje tehát!
 A mai vallások (valójában mindegyik) már rég nem az ős-tudást
közvetítik. A keleti tanok ismerői tudják, hogy a Rigvédákból a ké‐
sőbbi védikus írások, melyekből a hinduizmus és részben a buddhiz‐
mus kialakult, bizony hasonlóan a zsidó-kereszténységhez és az isz‐
lámhoz, már a hasadt tudatú emberiséghez illeszkedik. A legutóbbi
özönvíz után fokozatosan elveszítettük az őstudást, az Egy ismeretét,
az Egy-ben létezést. A mai vallások a dualizmus különböző szintű ér‐
telmezései, a különbség csak ennyi köztük.
Bibliai példánál maradva, azért nagyon-nagyon nehéz kihámozni a
tanítások tiszta forrását a későbbi máz alól, mert a Teremtéstörténet
több „idősíkot" mos egybe. Megtartott valamennyit az ősteremtésből
(genezis), de ami a jehovai Édenkertben már javarészt ránk maradt, az
génezés. Ott már egy manipuláció leírását látjuk, ahol a genetikai el‐
járást lefolytató Jehova hasonlatosságára az „ember" csak Ádámot je‐
lenti (Ádám: földből vétetett), és a nőt kizárólag Ádám segítőjévé
(amiből mára szolgája lett) átalakítja. Amit Genezis néven elénk tár,
az nem az eredendő ember, hanem a nemekre szakított jelenlegi gene‐
tikájú ember „teremtése" (Id. a második részben az orioni „atya-prog‐
ram Földre hozatalát"). E kertben, egyedülállóan a többi teremtéstör‐
ténettel szemben a kígyó, azaz a DNS-láncunk szimbóluma „rossz".
Ne akarja, ne szeresse a mai ember a „kígyót”, hogy ne alakuljon
vissza. Ami tehát az egésznek a lényege: a történelem egy jól megra‐
gadható pontján kialakult az ős-tudást leváltó duális vallásokkal egy
új „világ". A patriarkális, harcos, gazdaságnak alávetett korszak kö‐
szöntött az emberiségre, ahol az Ős Teremtő Egységét előbb a ketté‐
hasadt, nemesedő ember, majd a vallásokkal tüzelt nemzetesedő em‐
beriség tagadta meg. És az ember a mai napig sem érti gyötrelmes,
nehéz, agresz-szív, kegyetlenkedő, kizsákmányoló, szeretetlen földi
sorsának alapvető okát.
Sajnos, amit ma a magyari, azaz a Mag-népek (legyenek amerikai
ősnépek, kelták, baszkok, szkíták stb.) ősvallásuknak hisznek, tehát a
különböző Nap-kultuszok, már szintén a hasított kor szülötte. Az ős‐
tudást nem az elmével tanulták őseink, hanem élték. Ennél fogva nem
külső adathordozóra (kő, fa, papír, épület stb.) írták, hanem a szívük‐
be! Ezért, bárhol is keresgéljük, anyagi hordozón nem fogjuk meglel‐
ni. Amiket ily formán megtalálunk, már a kései kor hagyománya.
Ezért e könyvben még futólag sem fogom összehasonlítani a különbö‐
ző vallásokat. Nagyjából ugyanez mondható a ma fellelhető népszo‐
kásokra. Valahol rejtik a forrást, de már az egyre tovább és tovább ha‐
sadó világ szokásai, formái, színei, ritmusai takarják (ezt nagyon-na‐
gyon kevesen fogják megérteni és főleg elismerni). Kultúrtörténetileg
persze izgalmas, és az elméjével élő művelt, kereső, „szellemi" embe‐
rek tömegei lelkesen próbálják is fellelni őstudásunkat ily módon. Ta‐
pasztalom, amíg kultúrtörténeti fókusszal tartottam az előadásokat, tö‐
megesen özönlöttek az érdeklődők, de amint azt mondtam, hogy ily
módon Isten, az ős-tudás meg nem található - már csak maroknyian
érdeklődnek. Téridős elmével felháborító azt hallani, hogy a szkíta-
kori Napvallás, Nimród ikerfiai már a hasítás utáni világ részei. Nem
tagadom, el lehet persze jutni e lépcsőkön a forráshoz, amennyiben
nem ragad le valamelyik neki tetsző, kényelmes fokán. Természetesen
fontos tudnunk, hogy milyen kulturális és művészeti formában maradt
ránk az egyiptomi, mezopotámiai, avagy ázsiai kultúrában megőrződ‐
ve az adott kor emberének világa, istenképe, de ez már nem az ősfor‐
rás.
Aki mégis szeretne többet tudni a vallások történetéről, javaslom
Máté Imre Yotengrít című könyvét. Nemcsak a legtovább megőrző‐
dött bü-ün vallásunk ősi tanítását gyűjtötte egybe, de a bevezető rész‐
ben nagyon jól összeszedi és egymással összehasonlítja a mai duális
vallások kialakulását és lényegét.
A vallás az vallás, és nem a szabad lélekkel összekapcsolódott fel‐
ébredt ember saját megélése. Az még nem teszi a zsidó-keresztény‐
ségnél korábbi vallásokat sem tisztává, hogy kevésbé hasadt, kevésbé
duális. Lehet, hogy kisebb az elhajlási foka a jézusi „keskeny úttól",
lehet, hogy nem térít el annyira, de ettől még nem érünk célhoz sem,
ha benne ragadunk.
Az az isten pedig, ami a legnagyobb világvallás, a zsidókeresztény‐
ség istene, nem a Teremtő Ős Egy Isten. Az a világ, mely e kétezer
éves, erőszakosan a világra kénysze-rített vallás alatt formálódott
ilyenné, távolról sem a világok legjobbika.
A vallásoknak nincs helye, létjogosultsága a kozmikusán szabad lel‐
kű ember életében! Miféle emberiség az, amelyiknek Istenhez évezre‐
dek óta közbenjáró kell? A lélekben újjászületett embernek, emberi‐
ségnek nincs szüksége semmiféle vallásra, egyházra, se morális kóde‐
xekre, se jogrendszerre, senkire és semmire, aki megmondaná, mit és
hogyan véljen Istenről, kozmoszról, önmagáról, mit tegyen, hogyan
éljen! Akinek lelke összeköttetésben van a Forrással, az nem szorul
egy másik ember, intézmény, semmiféle emberi rendszer irányítására
semmiben! A Földön az élet még e téridőben is teljesen más lehetne,
jog, bíróság, ügyrendek, adók, politikai pártok és a többi kacat nélkül
- ha felébrednénk és átalakulnánk! Visszaszerzett kozmikus képessé‐
günkkel, valóban szabad emberekként, a kozmosszal harmóniában él‐
nénk. A szenvedés, a nélkülözés, a betegség, a gürcölés nem kötelező
e téridőben, hanem lehetőség. De lehetőségünk van mindezek nélkül
is élni. Nem pótszerrel, nem külső megoldásokkal. Nemcsak a külső
szellemi irányításra, a vallásra nincs szükségünk eredendően, de sem‐
miféle külső anyagi hordozó által közvetített erőre. Se gyógyszer, se
biorezonancia gép, se kristály nem kell a visszaváltozott embernek. A
mennyei Tudat nincs rászorulva semmiféle anyagi hordozóra. Addig
persze, míg nem szerezzük vissza, rászorulunk. Ki mennyi mindenre
szorul rá, megmutatja, milyen mértékben van még távol az ősforrás‐
tól. Rászorultnak lenni sem nem szégyen, se nem bűn, ne essünk a ló
túloldalára. De tudjuk, hogy csak addig van rá szükségünk, míg el
nem jutunk a Minden Hat Óm állapotába. Igen, aki most ráébredt en‐
nek a titkára, megérezte ennek energiáját, élvezze!
Elég széles e téridő frekvencia sávja is, sok módon lehet élni itt is.
A jelenlegi erős „ütések", a játékprogram akadálypályája ránk van
szabva - lehetne más is, finomabb is. A világunk minket tükröz. Tő‐
lünk függ, elég volt-e már e lecsúszott létből, és megmutatjuk, ki le‐
het hozni többet is a földi életből, vagy folytatjuk, és akkor ki tudja,
milyen fájdalmas következményei lesznek felelőtlen jelenlétünknek.

Nemek: az EGYség tagadása

Nemes legyek vagy nemtelen? Abszurdnak hangzik, ugye? Első hal‐

lásra kétségtelenül.
Pedig pont kétségtelenül, azaz kétség-mentesen, az Egységben na‐
gyon is egyértelmű és logikus nemcsak e kérdés, hanem a válasz is.
íme, ismét egy bizonyíték, hogy bármerre is induljunk kifelé (avagy
felfelé) e téridőből Hetedhét országon túlra, már az első lépésnél kide‐
rül, hogy a hétköznapi szóhasználat épp az ellentettje annak, amit a
„túlvilágban" jelent. Bizony, ez a tükör-kép szabálya.
 A nemesség ma egy kívánatos és sóvárgott emberi jellemvonás. A
magukat a pórnéptől megkülönböztető és elhatároló „kiváltságos"
arisztokraták modoros viselkedését az alacsonyabb rétegek sóvárog‐
ták, ezt tartották kifinomultnak, azaz nemesnek, az ő „faragatlan",
egyszerű modortalanságukkal szemben. Minél kényesebb, minél mo‐
dorosabb volt egy hölgy, annál nemesebbnek mondták.
Milyen érdekes, az egyszerű ellentéte a nemes. Bingó! Csak a bedu‐
gult, elektroszmogos fülünk már nem akarja meghallani az átszűrődő
igazságot! Vagy egy-szerű vagy, vagy két-es, kettős, azaz nemes.
Ahogy csökevényesedett az ember és aggatta magát tele külső csecse‐
becsével, az egy-szerűségtől elszakadt hamis aranyokkal, modoros‐
sággal, kivagyisággal, földi értékekkel, javakkal, birtokkal, földdel,
palotával - úgy lett egyre nemesebb. Ennek arányában került egyre
messzebb az egy-szerűségtől.
Kivált az Egyből - de nem is tagadja, hisz kiváltságosnak is nevezi
magát. Ráadásul, amint már megállapítottuk, ez a nemesség, mely
anyagilag jól megszedte magát a Mammon világában, bitorolja a kék‐
vérűség fogalmát, a kí-váltságának bizonyítéka pedig a nemesi levél,
a kutyabőr. A báránybőrbe bújt farkasok álcája ez, amivel annak mu‐
tatja magát, ami éppenséggel nem: nem a szíriuszi (Kutyacsillag) tu‐
datosságú kékvérű Egy-szerű lélek (tisztelet persze e téren is a kevés‐
ke kivételnek).
Ez a módszer, az álca, az utánzás, az eredetihez való látszólagos ha‐
sonlítani akarás lesz pontosan a bevett módszere a látszatvilág mű‐
ködtetőinek. Hogy ne tudd megkülönböztetni az eredetitől a másola‐
tot. Mivel is indokolja Lucifer az Ember tragédiájában, hogy ő miért
nincs kiájulva az isteni teremtéstől? ,Az ember ezt, ha egykor ellesi,
vegykonyhájában szintén megteszi".
Ez a lényeg, ez az egész illuzórikus káprázatunknak a veleje: a mai
ember már csak a nyilvánvalót, a formát látja, de nincs kapcsolata a
valódi teremtő esszenciával.
Pontosan ez történt a valódi kékvérűséggel, ami eredetileg az Egy-
szerű, nemtelen, kék tudatszintű földi lény származási vonala. Ezt
utánozta le és sajátította ki a Mammon világának, azaz az anyagba zá‐
ródott téridőnek behódoló nemesedett ember, és példázza mindezt ki‐
válóan a történelmi „kékvérű nemesség”. A tényekkel való szembesü‐
lés égető persze, így fájdalmas, de sajnos elkerülhetetlen.
 A valódi, azaz szellemi kékvérűek éppen, hogy nem kapaszkodnak
fel más ember vállán és kárára, nem nézik le a többieket, nem élős‐
ködnek, nem válnak ki az egyszerűségből.
A dualitás látszatvilágából kezdjünk végre felülemelkedni, mert e
nélkül semmit, de semmit nem leszünk képesek befogadni a további‐
akból. A mai összes jelenség, hasadás-szakadás, harc, társadalmi be‐
tegség egyetlen egy gyökérokra vezethető vissza: a földi lény változá‐
sára, hasadására, azaz nemesedésére. Végső soron, ha lenne kedvünk
humorizálni, azt mondhatnánk: nemi beteg az egész világ.
Az ismert tagadószó a NEM, és lám, pontosan ez jellemzi a mai em‐
bert, a nemisége, és a mai emberiséget, a nemzetekre szakadása.
A nemek illetve a nemesedés témája nemhogy az egyik legfonto‐
sabb az emberiség számára, de egyenesen életbevágó. Amikor kétsé‐
günk támad, akkor elveszítünk valamit, például bizonyosságot, bizal‐
mat. Ha kétségbe esünk, akkor félelemben vagyunk. Kétség, fél-elem.
Két-égbe esünk, mert ki-válunk az Egységből. Akit a mai értékrend
szerint kiválónak tart a világ, az a mindenkit leküzdő, leköröző,
„megverő" nyertesek. Az egységből Zaválóak. Nemes és kiváló - íme,
a mai emberi ideál. Az, hogy első pillantásra úgy tűnik, mintha itt vic‐
celődnék és zsonglőrködnék a hangzatos szavakkal - nos, ez mai vilá‐
gunk szó szerint kétségbe esett állapotát és totális abszurditását jelzi
éppen.
Mit jelent ez a szellemi utunkon? Amíg nemekbe zárjuk magunkat,
csak kétségbe esetten igyekezhetünk az Egység-be, de sose jutunk
oda. A nem tagadószó. A kétségből az Egybe jutni tagadásokkal -
nem lehetséges. Azonban a tagadás tagadása a matematika világában
megfelel két negatív szám szorzatának, ami ugyebár pozitívvá lesz.
így egyetlen egy tagadás megengedett az Igen útján: a nem tagadása.
Valahogy így: nem x nem = igen, hisz mínusz szorozva mínusszal az
plusz.
A mai embernek meggyőződése, hogy a kétneműség valamiféle
egyértelmű és kozmikusán állandó létforma. Bármennyire megdöb‐
bentő, szó sincs erről!
Magyar nyelvünk csodálatos és a kozmikus tudás maradéktalan le‐
írására, átadására ma is tökéletesen alkalmas. így nem csodálkozha‐
tunk, hogy amikor megkérdezi a formanyomtatvány, hogy hím-nemű‐
ek avagy nő-nemű-ek vagyunk-e, már benne a válasz. Hím? Nem.
Nő? Nem. Mert az embernek eredendően nincs neme! Szeretettel
ajánlom Iby Duba Én-ok előadásait, aki nekem is sok mindenben fel‐
nyitotta a szemem annak idején.
No, hát persze, mit is jelent az eredendő? Lineáris csapdánk szerint
valamiféle múltbéli állapotra tippelünk. Valóban? Mi van, ha „múl‐
tunkat” nem időben, hanem „térben" kell értelmeznünk? Vagyis, az
eredetünket nem a földi téridő valamelyik régi pillanatában kell keres‐
nünk, hanem a horizontális földi perspektívából „fölfelé" kitérve, a
földi síkra merőlegesen ábrázolt „tartományban": a világ legősibb
szimbólumának, a keresztnek a függőleges szárán! Vagyis, az ember
eredete, „gyökere” nem ebben a sűrű téridőben, a mindennapi vilá‐
gunkon belül keresendő, hanem egy olyan magas rezgéstartomány‐
ban, ahol az integrált energiaminőség még nem vált ketté. Vagyis a
dualitáson túli tartományban. Nocsak, lehet, hogy a gyökerünk „fent"
van, és nem „lent"? Vagy lehet, hogy térirányok valójában nincsenek
is?
Az ősi szent tanítások szerint is az ember teste halandó, lelke (szel‐
leme) örök. Kiindulásként ezt értelmezzük úgy, hogy teste e téridő
tartozéka, többi részünk azonban nem. Olyan „tartomány" része,
melyre nem az ismert, e téridőre vonatkozó fizikai törvényszerűségek
vonatkoznak. A tudomány csak e „testi" tartomány jelenségeit, folya‐
matait ismeri el, ezeket vizsgálja, elemzi és értékeli. Már lerágott
csont, most ebbe már nem mélyedünk el, hogy ebből adódóan a „vi‐
lágra" való hivatkozása nem megalapozott. A „világ”, mint olyan,
amiről fogalmunk sincs, messze meghaladja a tudományosan megis‐
mertelismert világrészt. Az egyik a rész, a másik az egész, ennél nem
bonyolultabb. Minden, amiről nagyjából e könyv révén elmélkedni
fogunk, ott kezdődik, ahol a tudomány elhallgat. Tehát joggal feltéte‐
lezhetjük, még minden megtapasztalás nélkül is, hogy az Univerzum‐
nak létezik olyan „szintje”, ahol más törvényszerűségek, adott esetben
polaritás-mentes közeg is lehetséges. De mi is a pólus? Hasított (ho‐
mo-egyféle) energia-minőség.
Előadásaimat e témában gyakran azzal kezdem, hogy megkérem a
tisztelt hallgatóságot, jelentkezzen, aki úgy véli, ő csak és kizárólag
vagy nő, vagy férfi, tehát ha lelke öröklétére gondol, minek véli ma‐
gát? A teljességben vajon egy pólusban ragadtnak? Elárulom, eddig
sok ezer hallgató közül még senki se tette fel a kezét.
Ha a poláris testünkhöz kötött nem-poláris örök lélek kiszabadul a
polaritás világából, tudatunk is ehhez igazodik, és bekerül a nem-po‐
láris, vagyis energetikailag semleges közegbe. A semleges viszont
nem a mindentől menteset jelenti, hanem az egybeforrtat, a kiegészül‐
tet, a bármiféle hiánytól menteset, vagyis teljeset. Persze, csak előre
súgok, akit megsuhintott már valaha a paradoxonok elmével felfogha‐
tatlan minősége, az sejti valahol már most a zsigereiben, hogy e lát‐
szólagos ellentmondás lesz majd a folyamat végén a valódi megoldás,
vagyis feloldás - de ettől most még távol vagyunk, nem szaladhatunk
ennyire előre, nem hagyhatunk ki fejlődési lépcsőket.
A „lélek" nincs a testhez kötve, nincs arra rászorulva vagy annak ki‐
szolgáltatva. Amit sokan léleknek hisznek, az a földi egohoz kötött
tudatuk érzékelése és érzelmei. Akiknek volt akár halál közeli élmé‐
nye, vagy valamilyen okból, spontán vagy belső fejlődés eredménye‐
ként megtapasztalták a testen kívüli állapotot, értik miről beszélek.
Hisszük, tudjuk, hogy e sűrű lélekhordozó, a test múlandó csak, az is‐
teni energiával működő „lélek" örök, alámerül így vagy úgy, itt vagy
ott e téridős létsíkba (születés és halál közti fázis) azért, hogy ezt is
megtapasztalja, ezt az érzetet is magába építse. Amikor alámerül, a fi‐
nom rezgésű „lélek" anyagi hordozót, testet kap, és mivel e téridő már
duális (vagyis a nőies és férfias energiák már csak bizonyos „kötés‐
ben" működnek), kénytelen választani a két testi forma közül, időle‐
gesen.
Azt hinni tehát, hogy „halálunk" után az örök „lelkünk" megmarad a
teljesség egyik részében, minőségében, pólusában örök időkig, telje‐
sen abszurd. Hisz mindig a világ felét tapasztalni és működtetni telje‐
sen értelmetlen „tanulás", tapasztalás lenne. A létezés teljes értelmet‐
lenségét, egy kozmikus örök kényszerpályát jelentene.
Mivel van öröklét (ezt nem taglaljuk, e könyv azon a szellemi hitté‐
telen áll, hogy bizony van), és van EGY-ség, Egész-ség, akkor az em‐
ber, amikor Eggyé lesz, akkor először is nem hasadt többé. Ez belát‐
ható elég könnyen. Tekintve, hogy az egy nem kettő, így Egy csak és
kizárólag a két nem egybeni állapotát jelenti. így a jelenlegi állapo‐
tunk, amiben egy férfiúi, avagy női testben létezünk átmenetileg, egy
hasadt állapot és nem jelenti azt, hogy mi magunk, a kozmikus MAG-
unk, hasadt lenne. Itt kezdődik - és végződik - a választóvonal, a ha‐
tár, a valóságos és a látszólagos világ közötti „távolság”, amiről az
egész „misztika" szól, ami maga a spirituális út. Látszólagosnak neve‐
zem azt, mit már csak a biológiai szemünkkel látunk. Ez a rezgéstar‐
tomány az, amit téridőnek nevezünk, ami persze nem önmagában
csökkent ennyire, hanem mi nem vagyunk képesek e hasadt állapo‐
tunkban többet felfogni, belátni belőle. Itt csak megjegyzem, az Uni‐
verzum valamennyi porcikája, legkisebb „alkotó-eleme" is teljes,
egész. Emiatt lehet „holografikusnak” is nevezni, mert a rész is tartal‐
mazza az egészet. Ha nem így lenne, értelmetlen lenne az amint fenn,
úgy lenn törvénye.
Az emberi nemiség, nemesség, nemség, azaz tagadásban létezés
megértése tehát egyrészt alapvető, e nélkül semmit nem tudunk még
csak megközelítően sem megérteni a Világról, tehát nem a mi tér‐
időnkről, hanem a Teljességről. Ez a legnagyobb misztérium. A ne‐
mekre hasadt embert nevezem tört-én-elemnek, és a már „nemese‐
dett" földi lény nemzetekre hasadt csoportjainak földi jelenlétét ne‐
vezzük történelemnek. Hasítás, felezés: megosztás. Oszd meg és ural‐
kodj - e jól bevált módszer működik világunkban. A mai ember nem
magról szaporodott lény. Mint a növénynemesítésben, az történt az
embernemesítésben is. A mai ember a csonkolás, hasítás utáni „új nö‐
vényből ivartalan szaporítással" létrehozott klón. így a hasított páros,
bármennyire igyekszik, már ketten sem képesek az ős-eredeti osztat‐
lan Magból születő teljes lény reprodukálására. Csak az Egylélek új‐
jászületésével leszünk képesek visszaalakulni, csak Isten segítségével,
erejével, „beavatkozásával" tudunk ős-magossá válni.
Ugyanilyen maghasadással keletkeztek a „klón-emberek" egymással
rivalizáló, harcoló megosztott csoportjai, a nemzetek. (A nemzetek
ős-egységből való kialakulásával részletesen a Táltosok Barlangjában
foglalkozom.) Ugye, ismét a tagadás szavával találjuk szemben ma‐
gunkat.
Az emberi nemesedés a téridős káprázatok fundamentuma, melyre
az összes többi épül. Ha egymástól elvagdossuk, elválasztjuk a Teljes‐
séget, felszeleteljük (a hasadt tudat működése elvével) darabokra ma‐
gunkat és világunkat, akkor mi a létünket egyfajta rajzfilmkockák
egymás utániságában érzékeljük a helyett, hogy tudatában lennénk
annak, hogy ebben a másodpercben is létezik „valahol" az én örök
Egységem. Az nem tűnt el, nem semmisült meg azáltal, hogy tudatom
egy részecskéje alászállt egy sűrűbb rezgéstartományba, formát, azaz
testet öltött, ami energetikailag már csak egyféle minőséget képes
megrezegtetni: vagy nőit, vagy férfit. Az én teljességem most is van,
csak „én” (hasadt önazonosságom, a földi identitásom) nem vagyok
ennek tudatában. Hát óriási különbség ez!
 Már a modern pszichológia (C.G Jung) is pedzegeti, hogy minden
nőnek van animusa (férfias része) és minden férfinek egy animája.
Ezt szellemtudományi szinten úgy fogalmazhatjuk meg, hogy a tér‐
időn túli tartományban „maradt” a kiegészítő pólusunk. Én úgy mon‐
dom: Isten tenyerén hordozza. A kapcsolat nem szűnt meg, csak a
többség érzékeli úgy, mert a hasadás után „elsorvadtak" idővel azok a
receptorok, melyek a finomabb jelek, hullámok vételére alkalmasak,
és amelyeket a testhez tartozó biológiai érzékszervekkel nem lehet
„fogni”. Nemiséggel rendelkezni tehát azt jelenti, az egésznek egy ré‐
szét képviselem időlegesen, a mostani tudatomnak megfelelően, azaz
az egyik pólusba vagyok rekesztve.
Amikor sokan a „lélektársukat” keresik, valójában önmaguk Égben
maradt része után sóvárognak. Te, egész-ben-teljességben nem lehetsz
mindkét pólusoddal itt a Földön. A másik pólusod nem egy másik
ember testében van. Ha női testbe születtél, a férfi részed test nélkül
„Istennél maradt", az örök hazában, a lélekszférában. Olyan ez, mint a
libikóka játék: egyik vége lent a földön, a másik fent.
Ez a misztérium! Ez a „titok”! Ezért érte és éri folyamatosan ponto‐
san itt a legnagyobb kísértés az embert. Ez a téridő elsődleges hasadó
pontja, mondhatjuk, a játék lényege. Minden további káprázata, téves
ön-azonossága ebből ered. Nemiségében van az „átok", a káprázati
csapda, de itt van az áldás és megváltás, a szer-elem útján, a szer-elem
egyre magasabb rezegtetésével, mígnem a kielégülésekből a végső ki‐
egészülése lesz - ön-magával.
Amikor kétségbe esetten, szer-elemre, az Egységre éhesen és szom‐
jasan keressük a másikat, abban azt a részünket szeretjük meg, mely
„emlékeztet" Égben maradt hiányzó részünkre. Ez az „ideál", hisz a
hiányzó Én-képünkre hasonlít. Ettől teljesen eltérhet az, aki végül, a
„Sors szeszélye" folytán, ezer okból, végül a társunk lesz, és sokszor
nem is értjük később a választásunk okát. Itt jegyzem meg, adott kar‐
mikus szint vagy nagyon elhanyagolt karmikus feladat esetén nincse‐
nek valódi (szabad) választásaink, hisz a karma, mint (rab)lánc, hoz‐
záköt bizonyos emberekhez. Ilyen esetekben szokott például „be‐
csúszni" egy nem tervezett gyerek. Amíg ez a helyzet, szinte teljesen
mindegy, milyen a vágyott társ, az ideál, tuti, hogy nem azt kapjuk! Ő
testesíthet meg mindent, amitől akár elzárkózunk, ami „túl nagy fa‐
lat", ami az adott inkarnációnkbeli feladatunkat jelenti, vagy azt segíti
(az általa támasztott nehézségekkel), a kereteinket feszegeti! Vele a
saját hiányunkat (megtanulandó leckéket) kell bepótolnunk, a hárítá‐
sokat kell átalakítanunk és ehhez kapunk sokszor olyan élettársat, aki‐
től egy „szép napon" legszívesebben a legmesszebbre menekülnénk.
Karmikus köreink egy másik szintjén pedig lehet, hogy a „kapott"
társ valóban emlékezteit saját magunkra (a testet nem öltött ellentétes
pólusunkra). Ezek a tipikus szalmalángból született kapcsolataink,
amikor szó szerint elvakít a „szerelem" - vagyis amit tévesen annak
hiszünk. Am ez a szikra nem egyéb, mint egyfajta nárcisztikus hipnó‐
zis, hisz azokat a saját „hiányzó" én-részünket látjuk benne, amit ön-
magunkban is nagyon szeretünk. Ekkor állapítjuk meg, hogy nahát,
pont olyan, mint én. Ám vele sem könnyű az életünk, hisz állandóan
emlékeztet magunkra (általunk sem ismert részünkre), és mivel még
nem vagyunk tökéletesek, így a testet nem öltött részünk sem tökéle‐
tes - mert akkor már nem kellene tovább itt lennünk. Ebből adódóan
találunk is benne jó sok hibát! Halálra kritizáljuk, megállapítjuk, lehe‐
tetlen kijönni vele, vagy „már nem izgat szexuálisan” és elválunk tő‐
le. (A szalmaláng tipikus elhamvadása, hisz egy idő után pont a más‐
ra, a tőlünk eltérőre vágyunk, az előzőekben elmondott tudatalatti fel‐
adat-kényszereink miatt). Mivel a káprá-zatba esett ember szinte me‐
nekül a valódi lényétől, így nem csoda, hogy sokszor menekülve vá‐
lunk meg a saját részünkre emlékeztető társtól. A legnehezebb önma‐
gunk-kal jól kijönni, önmagunkat szeretni, így nem csoda, ha az első
szerelem vakságában tudattalanul választott társtól manapság hamar
megszabadulunk. A mai világ pedig tökéletesen bátorítja is ezt. Mint‐
ha a házasság arról szól-na, hogy egy folyamatos, sehová sem emel‐
kedő testi-lelki orgazmusban kellene leélni az életünket. Pedig a „kö‐
tekedő" társ a saját magunkkal folytatott tudattalan belső csiszolódá‐
sunkat segítené elő -ha hagynánk. De nem hagyjuk, mert nem értjük,
mi végre adatott az embernek társ. Azt mondják a reklámok és a hu‐
manista tanácsadók, hogy azért, hogy mi boldogan, érzelmi és kap‐
csolati gondok nélkül, folyamatos szexuális orgazmusok gyönyö-ré‐
ben éldegéljünk. Ha ez nincs meg, akkor annál a párnál valami nagy
hiba van, mondják, amit így vagy úgy azonnal orvosolni kell. Hát ez
nagyon tévút. De egy haladó szintű spirituális könyvben remélem,
nem azzal kell foglalkoznunk, hogy az ember nem azért van itt, hogy
könnyed, szirupos, bájos párkapcsolatban anyagi és testi örömeket
hajkurásszon. Ugyan itt leegyszerűsítettem a lehetséges társválasztási
alternatívákat, de nagyjából e két tipikus és ezeknek némi kombináci‐
ója az, amivel sok karmán át birkózunk. Most biztos sokan felhorkan‐
nak, hogy akkor ezek alapján nem lehet meghitt, egymást építő kap‐
csolatot találni?
Dehogynem! De az már nem abban az inkarnációnk-ban van, ami‐
kor még tudattalanul bolyongunk és a karmaszálak kötnek hol ide, hol
oda. Ahhoz már bizony ki kellett vívnunk az egyéni lélek-szabadsá‐
gunkat, és az az a kapcsolat már nem is arról szól, hogy egymásnak
éljünk, hanem egymással, együtt egy magasabb célért! De minderről a
3. kötet végén merengünk tovább a Kék kapcsolatok fejezetnél.
Az is-is boldog, azaz egyesült (a két pólus egyesülése okán semle‐
ges, azaz feszültségmentes, hisz nem polarizált) szabadságában a
szex, azaz a nemek testi szerelme bármelyik karmikus szinten nagyon
fontos! Mint sokszor elmondtam, lehet ez a „pokol", avagy a
„menny", de mindenképpen a nagy beavatás fizikai szintje. (Most a
lélektől elszakított „aberrált" szexszel nem foglalkozunk, tekintve az a
kék úton járóknak már nem feladata és nem kísértése.) Aki a nagy lo‐
bogást, a nagy lelki önátadást, a másikban való feloldódást tanulja,
annak igen fontos, hogy testi szinten is maradéktalanul átadja magát.
Amikor két szerelmes szíve egybeforr (na, már túlromantizálom itt
ezt a kérdést én is), és vágyjék egymás minden lelki rezdülését megis‐
merni, magukba szívni, annak szent kifejezése ugyanez a testükkel.
Lecsupaszodni, kitárni és megmutatni magunkat maradéktalanul.
Azonban, ha ez a nagy szenvedély bármelyik irányban kibillen, defor‐
málódik, óriási nehézségeket jósolhatunk! Ha nagy az érzelem, de ezt
nem követi a kölcsönös testi kinyílás, ön-átadás, a felgyülemlett ener‐
giák nem jó irányban fognak utat törni maguknak. Ugyanígy, ha a test
irányába, a testi megélés javára billen (azaz, a kötőanyag sokkal in‐
kább a szex, mint az érzelem), akkor is hatalmas és nem kedvező kö‐
vetkezménye lesz arra nézve, aki az energiákat nem egyenlően éli
meg és transzformálja a különböző szinteken (tehát test, lélek és szel‐
lem).
Nem bonyolult ez: mint az élet minden pillanatában, a szerelemben
is konzekvensnek kell lennünk. Ami a lelkűnkben van, az tükröződjék
a testünkön is! Amint bent, úgy kint és fordítva. Ha tombolnak a
szenvedélyek belül, akkor öltsön ez formát a testi aktusokban is! Ha
ilyen energia van bennem, akkor ez a leckém. Meg kell élni, mert
csak így szelídítjük meg, csak így alakítjuk át, csak így finomíthatjuk.
Test, lélek, szellem mindig összhangban legyen. Ha e szerint élünk,
mindig helyesen és egészségesen fogunk megnyilvánulni.
Minden elmélet, legyen akár prűd vallás, avagy a divatos „szabad‐
szerelem” szektáinak szlogenje: tévedés mindkettő, és pontosan egy‐
formán. Mindkettő beteggé tesz. Az elfojtott testi energiák ugyanúgy
torzítják a lelket, mint amikor testileg több ember előtt csupaszodom
le és több emberrel egyesülök, mint lelkileg. Márpedig, nyilvánvalóan
lelkileg nem tudom maradéktalanul átadni magam mindig másnak,
ahogy befogadni sem tudok maradéktalanul mindig más és más lelket.
Annyi ember előtt csupaszodhatok le testileg, amennyi előtt a lelkem
is maradéktalanul, azaz teljes mértékben lecsupaszítom, ami egészsé‐
ges ember esetében: egy darab másik. Ennél nem bonyolultabb. A
vallás amúgy pont azt nevezi paráznaságnak, amikor szétválasztod a
lelki párosodást a testitől. És ez ismét egy példa arra, amit már fen‐
tebb kimondtunk, hogy sokszor nem az a baj, nem az a hamis, amit a
vallás mond, hanem az, ahogy ezt azokra kényszeríti külső parancs‐
ként, akiknek még nem ez a dolga, még erőtlenek ezekre! Amint má‐
sutt már mondtam és e kötetekben is még kitérek rá, még a leghami‐
sabb tévtanításokban is bőven van igazság, hisz teljes mértékben ha‐
zugságot azért lehetetlenség lenne eladni. A félresiklatást a csúsztatá‐
sokkal végzik. Van a modern marketingnek egy bevált módszere, amit
az eladásokhoz tanítanak: mondass a vevővel három igent, vagyis
mondj három jó, szép, kellemes és igaz dolgot és utána már bármire
rá fog bólintani!
Izgalmas amúgy elképzelni, hogy milyen szeretnél lenni, ha ellenke‐
ző neműként születnél le, nem? Érdemes lenne ezt kutatni is alapo‐
sabban, hogy akik a feszes popsit és a kebelméreteket sorolják első
helyen az ideáljuk lefestésénél, még saját életükben is erre a szintre
koncentrálják az értékrendjüket. Aki belső értékek felsorolásával kez‐
di, már dolgozott önmagán.
Azok (főleg férfiak), akik úgy cserélgetik partnereiket, mint az alsó‐
nadrágjukat, elég instabil én-képpel rendelkeznek és sok egyéb identi‐
tás problémával. Mesterem legelső tanítása, még húszas éveim elején,
egy kapcsolati válság idején, pont az volt: a másikban magadat kere‐
sed. Aki nagyon nem leli magát, az folyton keres. Ez az énkeresés, ez
a kétségbe esett helyzetünk e téridőben testi szinten a kiegészülés he‐
lyett időleges kielégülések sorozatává válhat.
 Mindaddig, míg az Egylélek nem látja be saját kétségbe esett ha‐
sadtságát, és nem érti meg, hogy Önmagán belül kell helyreállítani a
saját Egységét, addig külső megoldás után nyúl és egy másik test se‐
gítségével, kizárólag a testi szinten éli meg az egyesülést (ez igaz
minden betegség gyógyítására, külső szer, megoldás után nyúlunk a
belső átalakulás helyett).
A szellemi, szent Egyesülést, az Unió Mystica-t alsó, testi szintű
pótszerekkel, időleges energiacserékkel (szex) kényszerül helyettesí‐
teni. Most kérek mindenkit, nehogy idesorolja a „szenvedélyt” és a
heves érzelmeket, mondván, szó sincs esetében testiségről, mert ezek
pontosan még erre a szintre tartoznak, ahogy majd a további fejeze‐
tekben kitérünk erre is.
Aranyasszony trilógiámban Éva sokat tipródik az emberek által leg‐
szebbnek tartott nagy és szenvedélyes szerelmen. Yuma sámán tanítja
neki, hogy alapvetően „két dologba hasad meg az emberi szív: ha
megtalálja, vagy ha elkerüli az a nagy, halálos szerelem. Kérlek, csen‐
desedj el magadban most és ízlelgesd a lelkeddel, amennyire csak tu‐
dod, ennek az igazságát.
Milyen szép földi szerelemnek tartják sokan, amikor valaki elérzé‐
kenyülten azt mondja, társa nélkül félembernek érzi magát. Az eddi‐
giek fényében gondoljuk újra, új perspektívából, milyen mélyről tör
elő ez az emberi érzés? Mennyire jól érzi, az ilyen erősen szerető em‐
ber az igazságot! Csak sajnos pont a megfelelő gyógyírral ellentétes
pótszerrel igyekszik orvosolni, és foggal-körömmel bele-akaszkodik
egy másik emberbe. Szellemi, kozmikus magasságból szép-e ez a ha‐
lálos ragaszkodásunk? Helyes-e, ha egy másik embertől függ a bol‐
dogságunk, az egészségünk? Na, ez érzékeny kérdés most tudom,
sokatoknak. De nem ígértem soha, hogy fájdalommentes lesz az újjá‐
születés. Az, hogy az emberi világ elszakadt a mennyeitől, nem csak
szavak halmaza. Ennek húsbavágó a következménye, szó szerint a bő‐
rünkön érezzük ennek fájdalmas eredményét! Ha emberiét és isteniét
nem lenne ennyire egymás inverze, akkor miről is szólna e téridős ta‐
pasztalásunk? Bizony, magát a kozmikus paradoxont érezhetjük ott,
ahol a legsérülékenyebbek vagyunk: a szerelemben, annak földi, érzé‐
ki megélésében, amiben két hasadt lélek igyekszik egymást időlege‐
sen lélegzethez juttatni a bezárult fulladozásukban. Ekkor a ragasztó‐
anyag közöttük a tomboló érzelmek, vágyak, szenvedélyek izzása. Az
érzelmek azonban - bármennyire tagadja ezt a legtöbb ember - na‐
gyon egoista pszichikus energiák. A nagy szenvedélyes, lángoló sze‐
relmek érdekalapúak. Amíg viszonozzák, addig minden jónak tűnik,
ám ha az egyikben csökken a lobogás, az izzás, elindulnak a drámák,
a játszmák. Akit még erős szenvedélyek, ezeknek az erős érzelmek‐
nek a - sokszor szó szerint - fojtogató energiái tartanak életben, mert
nincs saját energiaforrása önmagához, az valóban teljesen kiszolgálta‐
tott egy másik ember érzelmeinek. Vagy önmagát pusztítja el, vagy a
másikat. Ezt a szétszakító állapotot, ezt a magas hőfokot lehetetlen
hosszútávon fenntartani. Vagy ilyen, vagy olyan irányban automatiku‐
san kibillen, ez már a résztvevők érettségétől függ. Szerencsés eset,
ha ebben az izzásban képesek átalakulni, együtt, egyazon fázisban és
akkor elmarad a tragédia. Sajnos azonban, azok az emberek, akik ha‐
mar lángra kapnak, a szalmaláng, avagy máglya ellobbanása után már
nem tudnak mit kezdeni a számukra langyos fázissal. Megijednek,
hogy elrontottak valamit, mert kihűlt a kapcsolat. így újra és újra a
nagy lobogást akarják átélni, nem értik, hogy a tartós, valós és igaz
társkapcsolatban nem éghetünk maximumon, mert elporladunk. így
egy állandó emésztési fázisba ragadnak, vagy magukat, vagy aktuális
társukat emésztik el előbb-utóbb.
Az érett lelkek általában már nem lobbannak lángra, pláne nem el‐
vakultan. Sajnálatos, hogy a mai pszichológia, mely a gyermeteg em‐
beriség lelkét hivatott ápolgatni (hisz a kis egót, a földi identitást épít‐
geti), ismét úgy nyilatkozik, hogy a „szerelemre képtelen" emberek‐
kel valami baj van, biztosan nem merik megnyitni magukat, sérüléke‐
nyek vagy akár érzelem szegények. Igen, ez IS egy lehetőség. De lé‐
tezik ennek pontosan az ellentétes megoldása is. Az érzelmi „sze‐
génység" csak a mai „nemi beteg" emberiségnek csökevény, hisz a
spirituális iskolák pont ezt célozzák, hogy lépjünk túl a vágyak rabsá‐
gában tobzódó érzelemdús földi egón. Érzelmektől szenvedni - ez bi‐
zony érzelmi rabság, szenvedélybetegség, függőség!
Egészen más társkapcsolat születik akkor, amikor már két olyan lé‐
lek találkozik és lép földi szövetségre, akik tisztában vannak saját ha‐
sadtságukkal, már legalább valamelyest felébredtek e mátrix játék‐
programból. Tudják, mi az, amit leginkább nyújtaniuk kell egymás‐
nak: segíteni abban, hogy hazataláljon, saját Egységébe. Itt már nin‐
csenek félté kényesig jelenetek, tombolások, érdekalapú érzelmek, ér‐
zelmi zsarolások. Egy kozmikus tudatú, tiszteletre alapozott emberi
kapcsolatban tudnak és akarnak együtt élni, mert amíg testben va‐
gyunk, ketten könnyebb. Ez vitathatatlan. Ugyanakkor, távol álljon
tőlem, hogy bármiféle receptúrát adjak. Ahány lélek, ahány érettség,
annyiféle kapcsolati forma fogja őt tanítani és továbblendíteni. Én itt
lezárom ezt a kérdést, amiről úgyse lehet eleget beszélni, és bízom ab‐
ban, hogy e könyv olvasóinak ezt már nem kell tovább magyaráznom.
(Egy 2020-as hozzáfűzésem: ajánlom e témához a Hollywood, meta‐
szerelem c. könyvemet, amiben javarészt saját történetemet tárom fel,
amikor váratlanul és tervem, szándékom, vágyam ellenére férjhez
mentem. Elképesztő volt megtudnom, hogy volt egy olyan evilági,
még nemi identitásomhoz kötődő részem, ami csiszolatlan volt és
nem mehettem tovább a szellemi úton anélkül, hogy ezt ne ébresszem
fel és ne alakítsam át! Kiderült, életeken át, az érzelmi fájdalom előli
menekülésemben pont szellemi, metafizikai élettel igyekeztem kom‐
penzálni, ám a földi társkapcsolatoknak akkora ereje van, hogy mind‐
ezek maradéktalan megélése nélkül nem oldódhatunk el a nemekbe,
pólusokba zárt tudati részünktől sem.)
A következő fejezetekben beszélünk a boldogtengelyről, ami körül a
mi kozmikus érésünk, „fejlődésünk” spirálisan emelkedik. E tengely,
ha be lenne szintezve, ki mennyit nőtt már, mint ahogyan az ajtófélfán
a gyermekeink magasságát jelöljük, akkor szépen megmutatná, ki mi‐
lyen „hőfokon" van már túl. Minél feljebb emelkedünk a sűrűbb tarto‐
mány dúsabb érzelmeiből az egyre tisztább, „ritkább" finomtarto‐
mányba, úgy maradnak mögöttünk a túlzott intenzitású energiatölte‐
tek, az érzelmek.
A szerelem elől tehát senki ne fusson, az nyitja meg az utat az Egy‐
ség utáni vágyunk vulkanikus előtöréséhez. Ugyanakkor ki kell mon‐
danunk, hogy szellemileg éretten már nem hajkurássza az ember fia
avagy lánya a szalmaláng gyújtotta érzéki tüzet. Az emésztő tűz átala‐
kul és egy folyamatos szent agni, töltet-és feszültségmentes szeretetni
képes energia (a mennyei béke ereje) táplálja majd.
Gyermekeimnek annak idején úgy tanítottam, hogy a nem az ördög
szava. És akkor még nem is tudtam, hogy ez mennyire igaz a miszté‐
rium legfelső szintjén is!
Oszd meg és uralkodj! - ez Jehova mottója. Jehova, mint Ördög-Ur‐
dug, a „világ", azaz a téridő fejedelme, őrzője, pusztán a feladatát
végzi, amikor arra „csábítja” a sóvárgó tudatot, hogy az Egységtől va‐
ló elszakadásban élje meg a hiányt, tapasztalja meg a dualitás szétha‐
sító erejét. Mielőtt a lélek a „végső" és legnehezebb harcba indulna,
mely saját testi hasítottságával való szembenézés és az újjászületés
fájdalmassága, a kis egó „halála", addig folytonosan külső harcokba
bonyolódik: harcol nő és férfi, harcolnak a nemzetek egymással. Ez a
jelenlegi tudathasadt emberiség világa. Ez tükrözi tudati szintünket.
Mindaddig, míg meg nem elégeli mindezt a téridőbe zárt tudat és
felébredve a tagadásból, a nemekből, elindul vissza az Egységbe. Az
ördög-urdug azt engedi átlépni a kapun, Hetedhét országon túlra, aki
már ellene tud állni a kísértéseknek, az evilági káprázatoknak, szenve‐
délyeknek, aki ezért már nincs a hatalma alatt.
Egy apró magyar érdekesség: a népszerű ezotéria szerint az ördög
száma a 666, vagyis a minket érő hatások, melyek hatalmát adják fe‐
lettünk egy határig. Merengésre ajánlom: az angol sex (szex, nemi‐
ség) szó egy hanggal különbözik a six-tői, ami hatot jelent. A nemese‐
dés és a luciferi 666-os szám misztikus összefüggésére e bontás új
fényt vet. Ha végre megértjük teljes mélységében, mit jelent a láza‐
dás, és miért hívják Lucifert a „rossz” lázadó angyalnak, akkor végre
elkezdtük felemelni egy már értékelhető minőségi szintre e kérdést.
Lucifer a vezetője és megbízott felügyelője az emberek téridőbe való
„zuhanásának”, hogy megtapasztalhassák az Egytől való elszakadást,
a megosztottságot, az elválasztottságot, a ki-válást és nemesedést.
Megkísérteni pedig senkit nem tud egyébbel, mint saját belső hiányá‐
val.
Amint megindul a helyreállítás, megszűnik minden félelem és két‐
ség: és ez lesz a kékség.
Tehát, nemes akarsz lenni, avagy nemtelen?

Az isteni képlet

Az eredeti földi prototípus (ember) az Ős-ten hasítatlan hasonlatos‐

ságára lett teremtve a Föld téridős kialakulásának hajnalán (és nem az
ezzel összemosott, egybecsúsztatott jóval későbbi jehovai Kert idejé‐
ben), amikor egy lény önmagában is képes volt visszatükrözni a hasí‐
tatlan Egy állapotát. Azaz, a ma női és férfi minőségként, energiaként,
pólusként jelenlévő rész a téridőn „túli" tartományokban, rezgés szin‐
teken egyáltalán nincs arra kényszerítve se természeti törvények, se
„isteni” önkény miatt a világegyetemben, hogy két darabra hasítottan
működjék.
Nagyon nehéz, vagy inkább lehetetlen erről a végső misztériumról
beszélni, és azt hiszem nem is fogom emiatt túlbeszélni. Ezt minden‐
kinek az egyéni felébredését követő átváltozásában kell megélnie. Itt
így csak igen tömören, esszenciájában világítom meg a legfontosabb
pontokat. Az pedig természetes, hogy mindezt bizonyítani nem lehet‐
séges, mint ahogy Istent sem, csupán megtapasztalni.
Tehát elsősorban azért nehéz az isteni egységről megnyilatkozni,
mert ahogy férfi istenről is nevetséges beszélni, úgy nőiről is. Amíg
nekem Istenanyát kell mondanom, ellenpólusaként a belénk sulykolt
Atyaistennek, addig még nagyon nem vagyunk a Teljességben. Mind‐
erre pusztán azért kényszerülünk, mert a jelenlegi hasítottságban a
falsul lecövekelt férfi istenképhez képest, ehhez viszonyítva vagyunk
kénytelenek a másik oldalt megvilágítani. De mindez így, ahogy erről
beszélnünk kell, valójában nem létezik.
Amikor Ősanyáról, anyai istenségről beszélek, akkor nem a ma is‐
mert kettészakadt egység egyik feléről van szó! Az az ősi egység, a
földi ember prototípusa, az ősanyalét és minőség olyan volt, hogy
mindent magába foglalt, ám mégis inkább „nőies” volt, mint „férfias.
Miért? Hát azért mert e kettő nem egy fele-fele osztozkodás. A bioló‐
giai szintű szaporodás az élet és annak továbbadása, mint az ember te‐
remtése, a legfontosabb, ez pedig a hasadás után kizárólag az egyik
nemnél, az asszonynál maradt. A megtermékenyítés viszont már nem
kizárólagos, hisz egy nemen belül az önmegtermékenyülés ismert, le‐
hetséges, még állati szinten is. Sajnálom, hogy ennyi suta megfogal‐
mazással kell élnem, de őszintén mondom, szavaink téridősek és nem
lehet ennél tisztábban fogalmazni.
Ez tudom, nem hangzik túl „demokratikusan", pláne az elmúlt év‐
századok áldemokráciáján felnőtteknek. Pontosan azért kellett mind‐
ezek tárgyalása előtt túljutnunk azon, hogy senki, Te sem, kedves ol‐
vasó, nem vagy se nő, se férfi! E nélkül lehetetlen, hogy mindezt be‐
fogadhasd. E nélkül nem lehet, ez nem-ép ésszel botrányos, elfogad‐
hatatlan, felháborító és engem ismét meg akarnának égetni, ahogy azt
valaha tették is a férfivilágot működtető pribék papok. Férfi és nő kö‐
zött pusztán egy múlandó, halandó, időleges biokémiai ruha, a test
részbeni eltérése a különbség, a Teljesség szintjén azonban mindket‐
ten pontosan ugyanazt az esszenciát, ugyanolyan arányban tartalmaz‐
zák.
Mindezzel együtt elismerem, hogy azoknak a hasadt telkeknek ne‐
hezebb tesz egy kicsit megemészteni a továbbiakat, akik pillanatnyi‐
lag férfitestben születtek te, és kizárólag így képesek önmagukkal
azonosulni, mert nekik egy picit nagyobb békát kell lenyelniük.
Tehát, nézzük akkor azt a vallást, mely szinte egyedülálló módon
máig megőrizte az őstudást: az ősi tengriz-must. Más néven bü-ün
vallásként ismerhetjük (az „ősmagyarok" mellett a nepáli magarok,
kök türkök vallása, a tibeti bőn vallás megfelelője) melynek alap hit‐
tételeit még a rábaközi táltosaink is egész István koráig megőrizték.
(Már említettem Máté Imre Yotengrit c. négy kötetes munkáját.)
Mi is a bü-ün? A bő-ünő, azaz a bőség-anya, a téridőformálódás
szülője, a dualitáson túli egység, a „múlhatatlan nőstény őssejt rost,
mely magában foglalja a múlandó hímet". Azaz, az ősanyai őssejt rost
az Elsődleges Mező, a mágneses tér, mely adott esetben elektromos,
adott esetben nem. Tartozéka, de nem feltétele az elektromosság,
azonban az elektromosságnak kritériuma a mágneses mező jelenléte.
Ennél fogva a mágnesesség állandó, az elektromosság vagy keletke‐
zik benne, vagy sem - tehát múlhatatlanban a múlandó. Ezt persze a
jelenlegi tudomány épp ellenkezőleg tanítja, de hát nem az első és
nem az utolsó elmélet, mely megdől. (Szakirodalom: Dávid La Poit
Elsődleges Mezők fizikai kísérlet és bizonyítás.)
Az talán köztudott, hogy az ún. feminin energia inkább mágneses,
míg a hím elektromos töltetű. A keleti tanok az emberi test energia‐
csatornáiban meg is különböztetik az ún. ida (női) és pingala (férfi)
oldalt, melyekhez sajátos hozzárendelt energiakapuk tartoznak.
A képen jól látható a gerincoszlop, a Cadduceus „tartó” pillére, az
ún. 3. szál (Sushumna), avagy a Dzsed (a „dzsedi-lovagok” különle‐
ges képességeinek forrása) ami körül tekergőzik a „két” kígyó, az
elektromos és a mágneses energia.
Hogyan lehetséges istennek bármiféle elsődleges „jellemzője"? Nos,
kezdeném egy humoros történettel. Van egy kedves barátom, szülész-
nőgyógyász, aki férfi teste ellenére igen közel került már Istenanya
energiaterébe, és testbe nem tömörített női részének energiáit is jól
használja.
 De még ő se tudta igazán meglelni a megfelelő „fogást” a dualitáson
túli istenségen, és elég sokat beszélgettünk, sőt vitáztunk is minderről.
Van egy sokakban rögzült elmélet, mely szerint Földanya révén leve‐
zethető, hogy az anyag a nő, az anya, a szellem pedig a férfi (Föld-
anya-Égatya szembeállítás). Itt most nem szeretném újra elővenni ezt
a hittételt, biztosan sokan ismeritek amúgy is. Engem ez már egy ide‐
je erősen foglalkoztatott, mert pontosan a hasított látásunk férfiprefe‐
renciáját tükrözi, mindenféle alap nélkül. Miért pont a nő lenne az
„anyagi”, a földi, a sűrű, a racionális, logikus, kiszámítható, megmér‐
hető stb. ami ugyebár szellemi szinten a „földhöz ragadtság”, és eh‐
hez képest mondjuk légies, libbenő, szárnyaló, intuitív, lelki és miszti‐
kus a férfi - mint Égatya? Pedig állítólag ugyebár a nő az, aki nem ki‐
számítható (itt visszafordítom a férfiak saját elméletét), benne erőseb‐
bek az intuitív működések, a sejtés, a földön túli dolgok iránti vonza‐
lom, előérzetek, vagyis maga a szellemi, az égi, az anyagihoz képest,
amik nagyon sok férfi számára szinte idegenek! Pont ezek miatt az
ún. jobb agyféltekés erősebb jellemzők miatt tartja sok férfi sejtel‐
mesnek a Nőt. Tehát sehol nem éreztem a sűrű, nehézkes anyaggal, a
földi racionalitással való egyoldalú beskatulyázását. Annyit tudtam,
hogy az anya egyszerűen nem egyenlő az anyaggal, ennyivel ezt nem
lehet letudni, ez nem kozmikus rendezőelv, ez egy macsó nézet, ami a
férfi szellemi „fölényét” akarja így a nő kárára kisajátítani (és vonult
be ily formában a kései és szintén már torzult szkíta-hagyományok
közé is Napatya és Földanya nemi felosztása, tehát az Egy polarizált‐
ságában). Az ag, mint különbség ott van, és pontosan a különbség a
bizonyíték arra, hogy anyag és anya nem egy és ugyanaz, hacsak nem
mondjuk ki, hogy g egyenlő a semmivel! Márpedig miért lenne sem‐
mi, ha egyszer ott van! Pontosan ag az, ami az anyai minőséget meg‐
különbözteti az anyagitól! A g pedig, minő „véletlen", a tömegvon‐
zás, a „sűrű erő", a gravitáció jele. Tehát anya+g=anyag és e képletből
máris látjuk, hogy anya nem egyenlő anyaggal. (A mindennapi életről
már ne is szóljunk, ahol a patriarkális világ épp a férfire ruházta az
anyagiakért való megküzdést - amit én a mai napig is csak üdvözölni
tudok!)
Épp ismét e parttalan ponthoz értünk beszélgetésünkkor, amikor
megvilágosodtam, jobban mondva Mesterem segítségemre sietett.
Külön élmény ilyenkor az Égiek humora, hisz nem akármilyen példát
üzentek szülészorvos barátomnak.
A kromoszómákból kellett kiindulnunk, hogy ugyebár a nőkben két
X kromoszóma van, a férfiakban pedig egy X és egy Y. Nagyon „ara‐
nyosan" pont ezt szokták a férfiak ismét a nők „ellen" felhozni, hogy
lám-lám, bennünk kétféle van, bennetek csak egyféle, vagyis bennünk
van a több. No, jó, induljunk innen, aztán meglátjuk, hogy esetleg
van, amikor a kevesebb lesz a több!
Ha matematikai képletként felírjuk azt, hogy egy nő és egy férfi
egyenlő Istennel (Istenképűségünk okán), akkor ez így néz ki kromo‐
szómákban kifejezve:

X + X + X + Y = ISTEN

Ha csak vizuálisan rápillantunk, akkor is kiugrik az X dominancia.

De járjunk el a matematikában szokásos módon és vonjuk össze a ta‐
gokat. Eredmény:

ISTEN = 3 X + 1Y.

Hűha!
Bizony, ez alapján elmondhatjuk, hogy itt szó sincs felefele minőség
eloszlásról! Egyharmad „férfiség" és három rész „nőiség" - persze is‐
mét embereimével, embernyelven szólva! Ez már önmagában is lehe‐
tetlen a látszatszférában, nem?
És itt még csak meg sem állunk!
Nézzük az X és Y betűt szerkesztésben.
Ha X jobb alsó szárát elvesszük, akkor épp egy Y-t kapunk. Vagyis,
még az a magányos Y sem annyira mentes az X-ségtől, mert annak
egy része csupán. Hogyan? El kell venni a „nőiségből" ahhoz, hogy
férfit kapjunk?
 Na, igen, itt, e pontnál szeretne máglyára küldeni engem most az a
férfiú, aki még önmaga hasadt felének a rabja, de szerintem idáig
úgysem jutott a könyv olvasásában, tehát bátran mehetünk tovább.
Az isteni egység, teljesség tehát inkább nőszerű, mint férfiszerű (én
is érzékelem, hogy ez suta e formában, de nincs mit tennünk, téridős
létezésünk ennél kerekebbet -teljesebbet - nem tesz lehetővé).
Hogyan kell ezt értenünk? Bizony úgy, ahogy fel sem merülne ben‐
nünk, annak ellenére, hogy a modern genetika fogja a végső áment
mondani ezen állításomra.
Először, a mai nők („hivatalosan”) kettő egységet hordoznak önma‐
gukban az istenség nagyobb minőségéből (2X egységet), a férfiak egy
hasítatlan nőit (IX) és egy hasítottat (1Y). így itt a látszatra kevesebb
(féleség) a több!
Másodszor, a férfi minőség ezek szerint úgy keletkezik, hogy módo‐
sítani kell a nőit? Igen.
Itt most a földi genetika fényében nézzük ezt meg, kicsit később pe‐
dig a téridő-elmélet kozmikus energiáinak szintjén.
Brian Sykes, az oxfordi egyetem Humán genetika professzorának
Ádám átka című könyvének bevezetőjében az alábbi genetikai állítás
található: „A férfiak végső soron genetikailag módosított nők"
Mit jelent ez?
Egyszerűen azt, hogy kivétel nélkül minden embrió „automatiku‐
san" nőnek születne - ha nem érné egy támadás.
Bármennyire hihetetlen, a génkutatás több évtizedét vizsgálva még
csak nemrégen lelték meg a kutatók a csöppnyi különbséget nő és fér‐
fi között: az alig észrevehető, a többi kromoszómánál jóval kisebb Y-
kromoszómát. Igaz, vélték, lehetne nagyobb és szebb is, ha már annyi
évszázadon át a teremtés koronájaként emlegették. De legalább meg‐
van, kimutatható. Akit érdekel, annak valóban izgalmas lesz beleásnia
magát a génkutatás történelmébe, hogy mennyi „véletlen" kellett ah‐
hoz, hogy szemrevételezhessék az „önálló" férfiasságot. Az első pezs‐
gőbontás után azonban hamarosan leült a hangulat és a hideg zuhany
valóban nyakon öntötte a kutatókat: mégsem az Y-kromoszóma a „lu‐
das" a férfiak előállításában! Erről azonban olyan keveset lehet halla‐
ni, ezek a valós eredmények alig kapnak széleskörű, ún. népszerű
nyilvánosságot, hogy sok-sok milliárd embernek igazából arról sincs
a legalapvetőbb fogalma sem, hogy mitől nő a nő és mitől férfi a fér‐
fi! Ám ez nem akadályoz meg embermilliókat abban, hogy „meging‐
hatatlan meggyőződése" legyen, miszerint az Univerzumban alaptör‐
vény a kétneműség. Sajnos, engem ez nem lepett meg, mármint az
emberiség dezinformáltsága, és az, hogy bármiféle valós tudás nélkül
alkossa meg kőbe vésett világnézetét.
Szóval, a helyzet a következő.
Ha tetszik, ha nem, a természet alaptörvénye szerint minden egyes
embrió nőnek születne - ha nem történne rombolás a folyamatban.
Igen, jól olvasod. Pont azért volt annyira nehéz egészen a közelmúltig
megtalálni a hímneművé válás pontos okát és mechanizmusát, mert
ellene mond a „józan észnek". Az Y-kromoszóma sokáig megnyugta‐
tóan hagyott meg bennünket abban, hogy ha ugyebár egy X és egy Y
kromoszóma találkozik, akkor emiatt lesz hímnemű az utód. De nem.
Manapság rengeteg olyan nőt találtak, akiknek az átlagférfival meg‐
egyezően XY kromoszómája van, és rengeteg olyan férfit, akinek XX
kromoszómapárja van. Sőt, a kombinatorika ennél még kreatívabb,
vannak 3 X és egy Y kromoszómájú emberek is, hol ilyen, hol olyan
neműként. Hogy ez őrület? Annak tűnik. De hát látszatvilágról beszé‐
lünk!
Tényleg kizárólag a legmodernebb génkutatási eredményekből tud‐
hatjuk, hogy a férfiúi lét alapja egyetlen gén, illetve egy proteincsa‐
lád, mely általában és leggyakrabban az Y-kromoszóma ún. rövid
karjának legvégén, abban a határsávban „utazik", mely egy normális
kapcsolódás esetén az X kromoszómával egyesül. Azokban az esetek‐
ben, amikor egy nő XY kromoszómapárral születik, az történik, hogy
az Y-kromoszómának azon szekvenciái íródtak át, melyek nem tartal‐
mazzák ezt a parányi területet. Ennél még izgalmasabb, amikor az
XX kromoszó-májú férfiaknál azt találjuk, hogy az egyesüléskor az
egész Y kromoszóma ugyan lemaradt, de ez a kódszakasz valahogy
„átcsusszant" egy hordozó másik kromoszómára és valóban szinte
csodával határos módon leolvasásra került.
Hogy mit is csinál ez a kis rafinált magányos „génecske"? Hát, amit
általában a világban a férfiak szoktak: harcol, küzd az elsőségért és
leural. Persze ez esetben „bocsánatos bűn", hisz valóban az életéért
küzd! A piciny szépséghiba csupán annyi, hogy ha csendben marad‐
na, akkor a hordozó alanyból nő lenne, tehát mégiscsak kénytelen már
születése előtt valakinek a „kárára” életet kicsikarni a szigorú termé‐
szeti mechanizmusban, ami bizony, ha tetszik, ha nem, önmagától ki‐
zárólag női egyedeket teremtene. Mielőtt végiggondoljuk, hogy mi
okból is történik mindez, és mindezek fényében miért is van szükség
kétféle nemre és erre az egész hajcihőre, fejezzük be a folyamat bioló‐
giai megértését.
Tehát, az embrionális állapot 7. hetéig csend és béke van az anya‐
méhben, az „uniszex" embrió még maga sem tudja, fiú legyen, avagy
lány (ez most itt a vicc helye és ideje, hisz a leszületéshez elindult
előre eltervezte. Bár, bármit módosíthatunk bármely pillanatban ugye‐
bár!) Ebben a 7. hétben - ugye, a 7-es szám kétszeres misztikája és
varázsa, a következő fejezet Hetedhét országának, azaz a téridőnek
törvényeivel - megbolydul a harmónia. Az Y-kromoszóma rövid kar‐
ján csücsülő génecske ásít egyet és felüti kis fejét: nagyon gyorsan
aktivizálódnia kell, mert csupán néhány órája van, hogy akcióba lép‐
jen! A SRY nevet viselő fehérje-molekula gyakorlatilag „meglép",
szó szerint elhagyja a hordozó kromoszómát és bekapcsol néhány tá‐
volabbi kromoszómán utazó gént (az ún. uniszex gonádokban, azaz
ivarmirigyekben). Itt kétféle hormontermelést indít be. Az egyik az is‐
mertebb tesz-toszteron, a másik az AMH, vagyis anti-Muellerian hor‐
mon. Az előbbi a kevésbé harcos, hisz nem tesz egyebet, mint táplálni
kezdi a Wolffian-vezetékek kiépülését, melyek e hormonok nélkül
nem képződnének az alapvető folyamatban, hisz erre a nőnemű egye‐
deknek nincs szükségük. Ami viszont drasztikusabb működése az
SRY génnek, amikor az AMH hormonnal gyakorlatilag megtámadja
és elpusztítja a természetes folyamatában kialakuló női ivarsejteket (a
pete és vezetékeinek képződésében).
A fiúcskák harcos hetedik hetéhez képest a kislányok végig nyugal‐
mas és békés fejlődéssel töltik idejüket édesanyjuk oltalmazó bizton‐
ságában (ezért mi tényleg nem vagyunk „genetikailag” küzdésre kó‐
dolva, mint a hím egyedek). Ha nem indul támadás a folyamat ellen,
akkor anélkül, hogy a kisujjukat is mozdítaniuk kellene, csupán hagy‐
niuk kell a természetes folyamatot, hogy nőnemű emberpalántává vál‐
janak.
Bizony, felmerülhet sokunkban és Sykes professzorban fel is merült,
hogy vajon mindig is benne volt-e az emberi szaporodásban ez a tá‐
madással megszerzett férfi lét, avagy egy „új", mesterségesen kialakí‐
tott emberi nemmel van dolgunk? Ennek megválaszolásával türelme‐
sen ki kell várnod a második könyvet, mert ez csak a vadiúj rendsze‐
redben lesz érthető.
 Addig is épp elég feladat azt kezelnünk, ami ma tény: az emberi faj,
melynek örök része, a „lélek" mindenkinél egyforma, azaz tartalmaz‐
za a női és férfi esszenciát, ma kétféle testben kénytelen élni. A földi
tudat (ego) a látszathoz, a biológiai réteghez kötött, ezért minden ha‐
sított lélek a látszat illúziójának csapdájában, szellemi felébredése
előtt, önmagát a test szerinti nemiségével azonosítja. E kétféle test el‐
térő „töltéssel” rendelkezik, eltérő energiaminőségeket működtet. Ám
felébredése után az első valóságos egységélménnyel, az újjászületésé‐
vel, az önmagával való kiteljesedéssel szinte mindig együtt jár, hogy a
férfiak is „nőiesek" lesznek, és a testben nők is igen jól működtetik a
férfias erejüket. Kiteljesedik az Én, a láthatatlan tartományban
szunnyadó képességek és erők alább szállnak és még testi voltunkban
egyre inkább „uniszex" módon működünk. Ezzel persze - és ezen sem
lepődünk meg - a világ alvó tömege semmit nem tud kezdeni azon túl,
hogy vagy elutasítja, félreérti, vagy a másik szélsőséges irányban
visszaél ezzel. Ez a két szélsőséges reakció jellemző a mai emberiség
túlnyomó részére. Vagy „jobbra", vagy „balra" tagozódik, nem ismeri
az arany középutat, a harmóniát, a kiegyenlítés mágiáját.
Igazából ennél egyértelműbb semmi nem lehetne. Vagyis, egyáltalán
nincs merev választóvonal a nőiség és a férfiasság között. Az állatvi‐
lágból megdöbbentő eseteket ismerünk, amikor egy-egy faj egyáltalán
nem az emberi nemiség szerint „viselkedik". Főleg halak képesek a
nemváltásra, vagy egyszerűen hermafroditák is vannak köztük (nem
sorolok fajtákat, annyi van). Némely hermafrodita hal párosodás köz‐
ben szimultán nőstény és hím - tehát megtermékenyül, miközben má‐
sik párját éppen megtermékenyíti. Ez a könnyed egyesülés (és micso‐
da kozmikus párhuzam!) éppen vízközegben élő fajoknál maradt
meg! A „víz" mint őselem az Ősanyai első kozmikus „csobbanat", a
kozmikus-feminin (nem a jelenlegi!), a téridő megteremtődés előtti
„semleges" - azaz polarizálatlan - energia minősége.
És itt persze máris belefutottunk egy újabb tabu kérdésbe, amit bi‐
zony előadásaimon is gyakran feltesznek hallgatóim. Történetesen a
homoszexualitás teljesen félreértett kérdésébe. De mi már nem cso‐
dálkozunk, ugye kedves felébredt olvasóm, miért pont ez az alapvető
jelenség ne lenne halálra manipulálva és elferdítve napjainkban?
Tehát mint minden alapvető fontosságú kérdésre, erre sem lehet egy
rövid igennel vagy nemmel válaszolni. Amikor nekem szegezik a kér‐
dést - miután ugyebár órákat tudok „prédikálni” Mag-minőségről, fe‐
lelős, tudatos kozmikus emberről, Istenről, hogyan viszonyulhatok
„liberálisan" a homoszexualitás kérdéséhez?
A rövidebb válasz: miről beszéltünk eddig? A valójában nem létező
nemiségről. Akkor hogyan másként viszonyulhatnék? Ha a kettősség
nem merev állandó létforma, hogyan viszonyulhatnék mereven e kér‐
déshez?
A bővebb kifejtés: Jézus pont azért nem hagyott ránk szabályrend‐
szert, mert minden egyes ember azt a szegmensé világrészt tudja érzé‐
kelni és értelmezni, ahol ő éppen tudatilag tart.
Ezért, úgy szoktam kezdeni: tudomásul kell venni, hogy van olyan
ember, aki számára „tilos" az egynemű szexuális beállítódás, és van,
aki már megengedheti magának a szabad választás luxusát.
Na, ez élből kiüti első körben a hallgatót. Itt tör elő vulkánként a túl
régóta kondicionált vakság, süketség, az ebből fakadó prűdség, előíté‐
let, merevség, fanatizmus. Na meg egyébként is, mi ez a megkülön‐
böztetés? Mi, az hogy egyiknek lehet, másiknak nem? Az áldemokrá‐
cia altató suttogásain felnőtt embernek ez felháborító.
Hát jó reggelt! Isten országának törvényei nincsenek a hamis esély‐
egyenlőség nem létező kategóriájába zárva! Úgy lehetséges. Amit
szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek. Ez attól függetlenül
igaz, hogy a hamisságokhoz szokott embereknek ez vérlázító. De per‐
sze igyekszem azért tovább magyarázni, feloldani bennük az első el‐
lenállást.
Aki még bőven saját karmikus ciklusában bolyong, a karma sza‐
bályrendszerében, annak számára „kötelező" azt az energiát működ‐
tetni, amilyen testbe született. Pont. A testet öltéskor leolvasott kódok
alapján áll össze a biokémiai DNS, és a szerint lesz harcos fiúembrió,
hogy szüksége van-e valamiért ennek az energiának a beépítésére.
Amikor valaki már újjászületik, attól még persze visszatérhet „halá‐
la" után testileg is ide, de már egy szolgálattal. Jézus szavai szerint az
újjászületéssel feloldódunk a „heted-íziglen" törvénye, azaz a karma
törvénye alól. Nem cipeljük tovább se szüléink, se felmenőink geneti‐
kai információt, se a saját létünk döntéseinek következményeit. Mind‐
ezek törlésre kerülnek, mert átkerültünk az újjászületés döntésével -
illetve az ezt követő valóságos átalakulásunkkal - egy másik rendszer‐
be. Amikor arról döntünk, hogy elég volt a káprázatokból és a körfor‐
gásokból, tovább akarunk lépni, akkor az, hogy összekapcsolódunk a
„Szent Lélekkel", Isten dimenziójával, nem valami elvont hittétel, ha‐
nem kozmikus energetikai történés. Onnan kezdve, mint „Isten gyer‐
mekei" új „családunk” kultúrájába, szokásrendjébe, azaz egy másik
tudatszint energetikai tartományába tartozunk, más szabályokkal, le‐
hetőségekkel, na és persze felelősségekkel. Lehet, hogy nehezebbnek
tűnik először ez a fajta élet, hisz megszűnik a kis ego abszolút hatal‐
ma, ám temérdek segítséget kezdünk kapni! Szó szerint egy új világba
érkezünk. (Itt szeretném Szent Szellemre változtatni az eddigi Szent
Lélek elnevezést, eddig nem tartottam célszerűnek közbevágni, mert
fontosabb volt, hogy mindenki előtt világos legyen, amit róla mon‐
dok. De innen kezdve, majd később kifejtendők miatt szerencsésebb a
lélek helyett a szellem szóval illetni - mondjuk úgysincs rá megfelelő
emberi szavunk, de közelebb áll az utóbbi fogalmunk hozzá.)
Az újjászületést követően persze szó sincs arról, hogy azonnal fel‐
szabadulunk minden emberi, földi szabályrendszer alól! Nem, mert
egy darabig még csecsemők, majd gyermekek vagyunk, és ugyanúgy
végig kell járnunk a szellemi érés útját. De amikor eljutunk oda, hogy
önmagunkra már rég nem, mint egypólusú lényre gondolunk, bizony
nehéz helyzetbe kerülhet ez a lélek! Van egy kritikus, átmeneti idő‐
szak, amikor valóban ismét nem tudjuk, hogy fiúk vagyunk, avagy lá‐
nyok. Már nem látjuk az éles határokat, elválasztó vonalakat, ráadásul
várhatóan egyre inkább olyan barátaink, szolgálattevő társaink lesz‐
nek, akik igen hasonlóan rezegnek már, mint mi (kivel pendülünk egy
húron, kivel vagyunk azonos hullám-hosszon).
Ebben a fázisban átmenetileg - hangsúlyozom, átmenetileg - előfor‐
dul, hogy még élni szeretné az illető testileg is a szexualitást, de már
nem tud, vagy nem akar feltétlenül megszokott vagy automatikusan
ellenkező nemű párt. Leggyakrabban azonban az a helyzet áll elő,
hogy aki erre az önkiteljesedett rezgésre eljutott, már nem kíván az al‐
sóbb szintű testi szexuális energiákból táplálkozni. Hiszen a testi
szexnek az a lényege, hogy a hasadtságban lévők is megtapasztalják
legalább valamelyest és időlegesen az egységélményt. így amint hala‐
dunk „magasabbra" és egyre többször lesz spirituális extázisunk, egy‐
ségélményünk, azzal arányosan csökken, majd szűnik meg a vágy a
testi szex iránt. Ezt lenne hivatott a cölibátus szimbolizálni, ám tudjuk
jól, manapság kevés az a pap, aki belülről átalakult ember és önmagá‐
tól nem igényli a szexet. Itt tudjuk talán legjobban megérteni,
mennyire felesleges minden tiltó szabály. Aki már éli, annak nem kell
tiltani, akinek pedig még kell, az úgyse tudja betartani, és így minden
szabály sokkal többet árt, mint használ! Sokkal többet rombol, mint
épít, ha egy belső frusztrációval, kínnal próbálja valaki betartani a rá
erőltetett szabályt vagy történetesen megszegi. így még tovább rom‐
bolódnak és lesznek egy-egy aberráció vagy akár fajtalankodás rabjá‐
vá.
Tehát e hosszú válasz lényege: aki még saját karmáján dolgozik, an‐
nak nem lenne szabad másneműt választania, mert életfeladatát tükrö‐
zi, hogy milyen testbe született! Amíg pedig a szexualitás, a nemiség
életének része, addig a biológia törvényei szerint egy párt, azaz a ket‐
tő Egységét, egy férfi és egy nő alkot. Ha nem így van, akkor a homo‐
szexuális aktus ezen a szinten nem visz közelebb az egységélmény‐
hez, arról nem beszélve, hogy megtagadja a szaporodás biológiai út‐
ját, vagyis leválasztja az emberi továbbörökítési „parancsot" az önös
testi élvezettől és degradálja egy érzékiség kielégítő funkcióvá. Ebben
az olvasatban helytelen és kielégíti a paráználkodás fogalmát.
Amennyiben azonban már kikerül a karmikus körforgásból és újjá‐
születettként odaszánja életét egy-egy szolgálatra (és most ne rángas‐
suk ide a fizetett papság munkáját, sőt semmiféle földi intézményesí‐
tett szolgálatot, mert itt nem erről van szó!), akkor neki, de csakis
ezen a szinten, szabadsága jóval nagyobb. Tekintve, már önmagára
sem egypólusúként tekint, ugyanígy nem várható el, hogy embertársá‐
ban is csupán a látható kis részt érzékelje. Nekik tehát szabadságuk‐
ban áll eltérni a tömegek szabályaitól. Ám, leggyakrabban ezen a tu‐
datszinten már csak ideig-óráig akarnak e szabadsággal élni, mert a
testi szexusnál jóval kiteljesítőbb élményeik miatt nincs rá szükségük.
Akik az utcára vonulnak másságukat demonstrálni, mások ízlését fi‐
gyelmen kívül hagyva, megbotránkoztatni, ráerőltetni mindenkire sa‐
ját preferenciájukat, nyilvánvalóan nem tartoznak a magas tudatszin‐
ten egyne-művé váltak közé és nekik nem adatott meg a választás sza‐
badsága. A kozmikus szabadság nem földi jog, hanem tudatszint kér‐
dése, amiért egy léleknek keményen meg kell küzdenie életeken át!
Itt egy jelenséget még röviden megemlítenék.
Mostanában már Európában is egyre elfogadottabb, hogy egyes em‐
berek úgy érzik, valami hiba történhetett, mert nem tudják elfogadni
testi nemüket. Hiába van történetesen férfi testük, ők nőknek érzik
magukat. Manapság szinte futószalag műtétnek számít az átoperálás.
Nos, itt annyit jegyeznék meg: attól, hogy valaki más neműnek érzi
magát, mint amilyen testet kapott, az nem programhiba. Sokkal in‐
kább egy igen mély tudattalan hárítást tükröz. Ő valóban jól érzékeli,
hogy nem tud azzal a nemmel azonosulni, amilyen testet kapott.
Csakhogy szellemileg sehová nem vezet, ha tovább hárítja. Egyre sú‐
lyosabb módon fogja kapni ezt a feladatot. E földi élet nem arról szól,
hogy azt éljük meg, amit könnyen meg tudunk élni! Pont ennek az el‐
lenkezője. Mindig, amivel még dolgunk van, amiben még nem va‐
gyunk teljesek, azt kell magunkba integrálnunk és leginkább ez okoz‐
za a legnagyobb nehézséget.
A mai társadalom humánus megengedése tehát emberi aggyal nézve
helyes és emberséges, ha nem rekeszti ki, ha nem bélyegzi meg a ne‐
miségüket bármilyen módon keresőket, hanem megengedi nekik,
hogy átoperálják magukat. Azonban ezzel jócskán megnehezítik a kö‐
vetkező életük feladatait, és ha ezt soha senki nem állítja meg, akkor
egy alig elviselhető „pokoli" élet fogja majd visszafordítani a mene‐
külés útjáról. Hiszen, hol kellene keresnie a saját nemiségét? Mi a sa‐
ját nemisége? Olyan nincs. Tehát olyan valamit keres, és olyat hárít,
ami nincs. Az ilyen lelkek már eljutottak arra az érzékenységi szintre,
hogy valahol mélyen érzik, nincs rendben valami azzal, hogy egy faj‐
ta nembe kényszerülünk. Én épp ezért rettentően megértem kínjukat,
tipródásukat és az elítélésnél, a tiltásnál mindenképpen jobb, hogy a
mai társadalmak engedik szabadon felvenni egy új identitást. Valóban
ne legyen ez külső, társadalmi döntés, maradjon meg az ember saját
kompetenciájában, legyen az ő lehetősége, mert a lehetőséggel fele‐
lősséget is kénytelen magára venni! A kormányoknak, társadalmi-
gazdasági intézményeknek semmi köze az ember leikéhez, szellemé‐
hez, illetve ezek szabadon szárnyalásához. Ha tiltással elvesszük a le‐
hetőséget, akkor a felelősséget is! Ám, ha nem spirituálisán keres, ak‐
kor a szemfényvesztő duális világban soha nem leli meg a feloldó
megoldást, sőt egyre súlyosbítja gyötrelmét. Ez a titok. De nem gond,
hisz mindannyian, bármilyen kétségünkkel, bármilyen feladatunkkal
pont azért érkeztünk ide, hogy megéljük, magunkba építsük. Ezért
mondom annyiszor, egy olyan társadalomban, ahol magas kozmikus
tudatú emberek élnének, oda se iskola, se rendőrség, se bíróság, se
adóhivatal, se párt, se parlament, semmi nem kellene! Az élet egészen
más lehetne!
így én a tömegek számára abszolút elfogadhatatlan módon annyit
tudok minderre őszintén és szívből jövően reagálni: mindenki azt
tesz, amit akar, mert mindannyian tanulunk az összes ember döntésé‐
ből, megnyilvánulásából. Értsük meg: minden mindig úgy van jól,
ahogy van! A kozmoszban, a dualitáson túl egyszerűen nincsenek jó
és rossz döntések, csak építőek. Én nem azért szeretek egy lelket,
mert pont úgy él és olyan, mint én. Hanem azért, mert meg kell érte‐
nem őt minden nehézségével és tanulni valójával együtt, és azt kell
néznem, miben segíthetem őt a tanulásában. Ha nem engedem meg
neki az általam rossznak tartott döntést, akkor elveszem tőle a megta‐
pasztalás jogát. Ez pedig nem szeretet.
Ez persze „nem normális” hozzáállás az elmealapú, duális világ já‐
tékszabályában.
A másik nagy jelenség, amikor a társadalom átesik a ló egyik olda‐
láról a másikra és így kerül szembe egymással (persze, hisz ez a nagy
játékprogram lényege). Egyik térfélen állnak a „liberálisok", akik nem
hajlandóak tudomásul venni, hogy vannak olyan embertársaik, akiket
megbotránkoztat az ő minden konvenciót és általános biológiát felrú‐
gó életmódjuk, a másikon pedig a vallási dogmák mögé bújó, minden
önálló gondolkodásra képtelen, receptkönyvből kiabálók. A liberáli‐
sok nem képesek megmaradni kulturált, ízléses határok között, sajnos
a mai trend alapján elfogadhatatlanul provokatív, agresz-szív módon
szinte rá akarják erőszakolni a többségre saját meggyőződésüket, ami
viszont minden, csak nem liberális viselkedésmód, hisz nem biztosít‐
ják a többiek eltérő meggyőződéshez való szabadságát - azt, amiért
nagy hanggal állítólag ők „küzdenek! Amikor én kénytelen vagyok
eltűrni erőteljes marketing jelenlétüket (felvonulások, kampányok,
reklámok stb.), amikor nyilván nem arról van szó, hogy a tömeges
normáktól való szabad döntésük gyakorlását „követelnék", akkor azt
el kell utasítanunk. Követelniük pedig egyébként semmit nem kell,
hisz évezredek óta élő társadalmi jelenségről beszélünk, a homosze‐
xualitás régóta jelen volt az emberi társadalmakban.
Persze, az érem másik oldala a „nyáj-effektus", ahol saját gondola‐
tok helyett a dogmákat, sztereotípiákat böfögik fel a magukat téved‐
hetetlennek tartó „vallásosak”. Ráadásul vannak történelmi korsza‐
kok, amikor a „konzervatív" oldal ugyanolyan vehemens elutasítással
reagál, és saját meggyőződését akarja általános érvényűvé tenni, ami
a másik oldal agresszivitását váltja ki.
Fentiekből remélem nyilvánvaló, köztük nem lehet és nem is kell
„igazságot tenni", mert az a ló egyik oldalán sincs. Nem lehet sztereo‐
tip és leegyszerűsített, a pillanatnyi földi világnézetünkre szabott he‐
lyes-nem helyes válaszokat adni kozmikus gyökerű kérdésekre, élet‐
feladatokra. Teljesen felesleges vérre menő vitákat, pártszakadásokat
kezdeni annak eldöntésére, mit tegyen a társadalom mondjuk a homo‐
szexualitással, és az ugyanilyen léptékű kapcsolódó kérdésekkel, mint
az abortusz, a béranyaság, szervátültetés avagy oltási kötelezettség -
azaz általában véve is az erősen megkérdőjelezhető „main-stream" or‐
voslás. Az emberi válaszokkal az isteni válaszok teljesen szembemen‐
nek!
Akiknek még nagyon meg kellene élni a hetero-szexualitást, pont
azok igyekeznek kibújni belőle. Ugyanakkor, én megértem őket, mert
valahol mélyen ők már pedzegetik, feszegetik a nemiség nem létező
voltát, és úgy tűnik, a bezártabb, merevebb oldalhoz képest nekik jó‐
val érzékenyebb receptoraik vannak a mögöttes dolgokhoz. Csakhogy
megoldásuk sajnos egyelőre az adott tudatszinten épp az ellenkező
irányba fogja vinni őket.
Akik pedig ugyanilyen agresszíven elítélik őket, azok szintén még
messze vannak attól a határtól, hogy megértsék, egy ideiglenes, átme‐
neti, illetve a valóságban nem létező nemiséget, látszatállapotot vé‐
delmeznek akkora hévvel, és az ő szabályrendszerük IS csak egy bi‐
zonyos tudatszintre érvényes, távolról sem univerzális.
Mind a két oldalnak egyazon útja lenne: a belső felébredés és saját
egységükkel való újjászületés. Ez a jelenség mutatja pontosan azt,
hogy a Teljességből az ember nem tud kiszakadni, égető kérdésére
földi, társadalmi válasz nincs! Mivel maga a gyökérprobléma nem itt
keletkezik, a válasz sem adható pusztán téridős szinten. Ez persze
igen nehéz és bonyolult, de hát pont az ezzel való folyamatos szembe‐
sülés vezeti el az egyes embert oda, hogy egyszer csak felfogja, sok
élet után, hogy a kivezető út e téridőn túl kezdődik! Addig lehet vitáz‐
ni, törvényeket hozni, tüntetni pro és kontra - mindez játék! A nagy
játszma, a nagy show-műsor része, semmi egyéb.
Jogszabályok, intézmények, hatóságok, előírások, társadalmi - kul‐
turális normák és a többi forma csak azoknak kell, akiknek nincs bel‐
ső vezérlésük és külső irányításra szorulnak.
Gyakorlatilag az emberi társadalom alapvetően a nemiség teljes meg
nem értése miatt deformálódott hol így, hol úgy. Most, a modern ge‐
netika eredményei tükrében kíváncsi vagyok, lesz-e alapvető változás
például azokban a társadalmakban, ahol a nőket kvázi állatként keze‐
lik. Ha az isteni teljesség fele-fele arányban tartalmazná a „kétféle”
energia-minőséget, akkor is teljesen alaptalanok és megengedhetetle‐
nek azok a testi, lelki, társadalmi megalázások, amiket a nőknek évez‐
redek óta a férfiaktól el kell viselniük az agresszív hímuralomban.
Ráadásul úgy tűnik, az Élet titkos kódját automata üzemmódban a
természet a női nemre bízta. Távol álljon tőlünk, nőktől, hogy ebből
hasonló viselkedésre jussunk, mint amire a férfiak - ráadásul ők min‐
den alap nélkül -velünk szemben, évszázadokon keresztül. Egyelőre
csak azt kérjük: hátrébb kicsit az agyarakkal! Nagyon úgy tűnik,

rodoszi Méh-istennő
hogy a duális világ erőszakos egyirányúsírásának „hajnalán”, e téridő
formálódásakor a férfiak pottyantak ide „új” teremtményekként, a ge‐
nezis génezéssé változtatásakor. A nősténység (nő-ténység), mint
„primordiális" azaz ős-okozati létforma az első társadalmakban auto‐
matikusan az úgynevezett matrilineáris közösségek kialakulásában
működött. A csodálatra méltó állati kolóniák közül a méhekében és
hangyákéban is az anyakirálynő az alapja társadalmuknak. Ismét több
kötetnyi téma a méh szimbólum és az Ős-ten, Ősanya azonossága, de
ehhez szerencsére már fellelhető nagyon sok jó anyag és feltárt bizo‐
nyíték (az egyiptomi Neith/Nut szimbóluma méh: világ szüze, Ré is‐
ten „anyja” stb; görög mondák istennői és a méhek-kígyók egybetar‐
tozása). így most két szóval csak megjegyzem: magyar nyelvünkben a
méh (állat) és az anyai méh jóval több, mint azonos hangalak. A méh‐
kaptár szaporodását, életben tartását a méh-királynő irányítja.
A patriarkális berendezkedésnek „köszönhetjük” a mai elképesztő
populációt (túlnépesedés), amitől szinte elviselhetetlenné vált a fizikai
élet. Ez ismét egy igen kényes kérdés, nem lehet két szóval elintézni,
de nem hagyhatom ki mégse, kockáztatva a félreértést is: a mai vallá‐
sok szaporodási mániája, melyben a szentség szintjére emelték a so‐
kasodás kérdését, ismét a teljes félrevezetés eszköze. A patriarkális
emberiségnek van csak szüksége dolgozókra és katonákra, mert ott a
„csúcson" állók már dolgoztatnak, harcoltatnak, szereznek, elvesznek.

Artemisz/Diána, mint a termékenység (méh) királynője. Kései korok‐

ban az ős teremtés tudása fokozódott le termékenység -kultusszá.

A hatalom eszköze és feltétele az alattvalók száma. Ezért kell itt egy

férfihez megannyi nő, hogy egy férfi olykor abnormális mennyiségű
utódot hagyjon hátra. A háremekben szó sincs két test eggyé forrásá‐
ról, a lelki egyesülésről, szerelemről, összetartozásról! A szakrális
szexualitás testi fajfenntartássá degradálódik, megspékelve a nők álla‐
ti sorba taszításával és a férfi egyoldalú szex-élvezetével.
Ennek épp ellenkezője történt az anyaközpontú társadalmakban, ott
pontosan csak annyi utód született, amennyit könnyedén elviselt a kö‐
zösség. Másrészt, a férfiak sose kerültek alárendelt helyzetbe, nem
alacsonyították szolgákká őket a nők (annak ellenére, hogy a primor‐
diális „nő-esszencia jogán" ezt „jogosabban" tehették volna, mint te‐
szik ma velünk a férfiak). A szólás tehát itt is érvényes: a mennyiség
a minőség rovására megy, avagy a kevesebb bizony több lenne! Érti,
akinek füle már képes a valódi hallásra.
Mi nők megértettük, hogy a jelenlegi földi viszonyok között az élet‐
ben maradást segíti a genetikai diverzifikáció, azaz sokszínűség, így
semmi gondunk azzal, hogy „kétféle" nem képviselje az Egységet. De
azt nem tűrjük tovább, hogy a „farok csóválja a kutyát" és úgy-ahogy
megtűrt „faj" legyünk a mindent leuraló hímvilágban.
Tudjuk, hogy egyikünk sem csak nő, avagy csak férfi, mindannyian
az Egész lehasadt része vagyunk. Amint e könyv és a második kötet
további fejezeteiben olvasod, a Föld nevű játéktér programjának pon‐
tosan az a lényege, hogy mögé látsz-e a formák különbözőségének,
átlátsz-e az illúzión? Az Egylélek, teljesen függetlenül pillanatnyi
életfel-adatától és az ehhez járuló „ruhától", kelléktől, a fizikai testet
öltésétől, tökéletesen ugyanazt a homogén esszenciát, az Egy szétvá‐
laszthatatlan egységét jelenti. A női testbe költözött Egylélek és a fér‐
fi testbe költözött Egylélek között az égegyadta világon semmi, de
semmi különbség nincs. Egyikünk épp a „női" pulzációjában születik
le, másikunk a „férfi" pulzációjában. Mindegyikünkből csak egy rész
látható, a dualitásban és csakis a dualitásban látszólagosan elkülönít‐
hető valamely „pólus" minősége. Ez nem különbség, hanem szent rit‐
mus kérdése! így a legnagyobb értelmetlenség egymással farkassze‐
met nézni, mert nincs más, csak egyféleség.
Egyébként is, ha csak a fizikai szinten akarja valaki értelmezni, a
mai nő ugyanúgy az Egésznek csak egy hasadt része, semmi köze a
hajdani androgün jelleghez, ugyanúgy, ugyanazon az úton vissza kell
jutnia az Egységbe, mint a mai férfiaknak. A mai NŐ ugyanúgy elve‐
szítette spirituális erejét, pedig, mivel ő vitte tovább a szülés misztéri‐
umát, felelőssége és szellemi lehetősége is jóval nagyobb, mondhat‐
juk, az isteni képletben elfoglalt minőségrészével arányos mértékben.
A férfiak „önállósodásáról” a második könyvben fogok szólni, mi‐
ként izolálták a Szíriusz-rendszerben az Orionon először az „Y” kro‐
moszómát, azaz tették lehetővé e minőség külön testben való megje‐
lenését.
Mindennek következményeként az égető földi kérdés most az, hogy
a férfiak hajlandóak-e végre együttműködő társak lenni és megérteni
azt, hogy harmónia csak úgy lesz itt e duális szférában, ha mindkét
„nem" az Igen felé tart, az I-gén, Isten-gén aktiválással
visszaalakulva, mindeközben egymást segítve és addig is kiegészítve.
De minderről vagy külön könyvet írjon az ember, vagy zárjuk le
most azzal, hogy a vallás, jelen esetben a zsidókeresztény vallás alap‐
dogmái igenis könnyen megkérdőjelezhetőek és igenis kimutatható
egy valláskonstruálási hatalmi érdek, mely a mai napig fennáll. Ám
ugyanígy a ma ismert hinduizmus, buddhizmus, mind fertőzött a hasí‐
tott korszak alatt rátelepedett egyáltalán nem ősi hitelvektől. Erre egy‐
soros reflexió: a tibeti buddhizmus megalapítójának (Szingcen Gam‐
po) már két felesége volt, tehát már jócskán a hasított világ rendszeré‐
vel találkozunk a ma ismert tanokban. A buddhizmusban ugyanúgy
nincs a nőknek a férfiakkal egyenrangú helye se a világi életben, se a
kolostorokban, bár a kereszténységgel szemben sokkal jobb helyzet‐
ben vannak.
Most haladjunk tovább az erőtér-kreáció alapmozzanata, az „Isten-
csere" elemzésében.
A zsidó-kereszténység azon állítása, egyben e vallás egyik alappillé‐
re - miszerint az Egy Élő Isten első ízben Mózesnek jelent meg - egy‐
szerűen nem igaz. Ami Istenre nézve azért jó, mert mégis, milyen Is‐
ten lenne az, aki évezredekre magára hagyja teremtményeit, majd fel‐
bukkan a semmiből, be kell mutatkoznia és máris „pártszakadást" in‐
dukál, hisz kivételezni kezd egy maroknyi embercsoporttal? Ezt a
mozzanatot részletezem más írásomban, hogy miként és miért jelen‐
tek meg a Földön a nemzetek és miért állnak egymással harcban.
Azokkal a hamis állításokkal, hogy Egyiptomban politeizmus volt, a
zsidókereszténység előtti „pogány" vallások pedig természetimádók
voltak, szintén a hazugság vagy a blődség kategóriájába tartoznak, íz‐
léstől függően, és ezzel igen sokat foglalkozom más írásaimban. De
ezek a kiragadott állítások arra most is igen jók, hogy meglássuk vég‐
re, milyen utólagosan „leszúrt cölöpök" adják a viszonyítási pontokat,
pl. a Bibliában megformált istenhez képest látják el teljesen szubjek‐
tív és indokolatlan módon különféle jelzőkkel és értékítéletekkel, a
jóval ősibb vallásokat. Valóban, mint látni fogjuk, Jehova felbukkaná‐
sa és szövetkezése Mózessel mérföldkő lesz: egy új korszak kezdetéé.
Innen kezdve terjed a patriarkális társadalmi forma, lesz a nő minden
„bűn" okozója, innen kezdve lesz a férfi piedesztálra emelve és kez‐
dődik egy harcos elektromos világ. A jehovai genetika kertjének fris‐
sen kettészelt egységének „utódai”, Ádám és Éva, nevükben a hasítás
és átpolarizálás ellenére őrzik a misztériumot és a beavatottak e kul‐
csokkal kinyithatják a bezáródott tér-idő kapuját Adama jelentése vö‐
rös földből való ember, Jehva/Éva jelentése Élet. Jehova névválasztá‐
sa e tekintetben nagyon is tisztességes volt: nem titkolja, kinek a bő‐
rébe is kellett belebújnia, hogy az Ősanyai múlhatatlan nőstény őssejt
rostot „férfivá operálja", azaz a halhatatlan életmagot, életcsírát blok‐
kolja, de legalábbis erőteljesen árnyékolja, így borult a valóságra
Maya fátyla.
A hasadtság következménye a dualitás, mint végső valóság illúziója:
nő-férfi; ősnép-nem ősnép; élet-halál; egész-ség-betegség; jó-rossz;
fény-sötétség. A feszítő dualitás csaknem automatikusan harcot kelt,
az egyik preferálása és fenntartása a másik ellenében. Bemerevedik,
statikussá válik a téridő folytonos kozmikus mozgása. A lapos hul‐
lámhossz tartományban (jelenlegi világunkban) a mozgás olyan lassú‐
vá válik, hogy szinte áll! Egy pillanatnyi pulzációt, a mozgás egy fá‐
zisát önmagában létező, elkülönült állapotnak hiszünk, és már nem
emlékezünk arra, hogy „ott fenn” mindez nem létezik. A forrásban, az
eredőpontban ma sincs különváltság, csak már mi távolodtunk el a
forrásponttól olyan messze, hogy „nincs a látóhatárunkban". Amit pe‐
dig a mai ember nem lát (mert biológiai szemmel a lényeg láthatatlan)
- az számára nincs.
Itt tartunk ma. Innen kell elkezdeni a visszatérést.
 2. A KOZMIKUS GYERMEK JÁTSZÓTERE

„Szívbéli átalakulás nélkül a tudás csak salakká válik. Ez a mennyei

alkímia titka". (A perui papnő}

Hetedhétországon innen és túl

Úgy tűnik, talán nem is volt írói túlzás részemről azt állítani, hogy a
világ nemhogy más, mint hisszük, hanem annak ellenkezője. Mire
idáig jutottunk hétmérföldes barangolásunkban, nagyjából
összeomlott az emberről, Istenről alkotott hitünk, amit most követhet
a téridős világunk képe.
„Hivatalosan", azaz a modern tudomány számára csak a közelmúlt‐
ban dőlt meg egy statikus, sűrű anyagú kiszámítható világ tévhite. A
megmérhető, az egyre tökéletesedő és okosodó műszerekkel felderít‐
hető világba vetett elképzelés úgy vélte, még nem jutottunk elég
„messzire" és nem ismerünk „eleget" a mindenségből, de ez csak idő
és technika kérdése. Egy mennyiségi, távolsági megszállottság börtö‐
nében él még ma is sok millió ember, ami ráadásul egy megfoghatat‐
lan valami, az idő által determinált.
Mi sem áll mindettől „távolabb”!
Hetedhét ország bejárására invitáltalak, mely nagyjából az a tarto‐
mány, amit többé-kevésbé, tudatszinttől függően a mai ember képes
így vagy úgy „befogni”, érzékelni képes. Ennek azonban csak pará‐
nyi, mondhatnám, úgy >,egyheted" része az, amit általában világunk‐
nak nevezünk. E sétánk során eljutunk a rögzítettnek vélt anyagi vi‐
lágból egy olyan tudatszintű tartományig, ahonnan legalább „rálátha‐
tunk" a hihetetlenül intelligens világ-egyetem kitáguló teljességére.
Ennek felfogására természetesen az egyre finomodó jelek vételére al‐
kalmas szerveinknek kell „nőniük”, azaz bekapcsolniuk. Ezt nevez‐
zük spirituális fejlődésnek.
A mai ember érzékszerveivel látható, megnyilvánuló világ „mögött”
egy végtelen energiatér áll aminek mi szerves része vagyunk. Ez az
energiatér egyrészt konkrét energiaműködések hálózata, amiket ne‐
vezhetünk geometrikus energiamintáknak. E geometrikus kapcsolódá‐
sok elektromagnetikus jelekből állnak (többek közt, meg olyanokból,
amikről ma még fogalmunk sincs) és e jeleket „tudattalanul" érzékel‐
jük. Nevezzük e „tudattalan" működést a szív útjának egyelőre.
Amikor egy lény érzékeli a geometriai energiavilágot és bármiféle
„logikát", rendszert fedez fel benne, akkor azt a matematika nyelvén
le is tudja írni, meg tudja fogalmazni. Ez az elme számára szabott „tu‐
datos" világismeret. Vagyis, a geometrikus világ maga a működés, a
matematika által feltárt világ pedig mindennek felismerése de inkább
leírása. Amikor egy csigaházban, az egyiptomi piramisok építésében
és az aranymetszésben az egyezőséget megtaláltuk, akkor kezdjük ér‐
zékelni, hogy a „láthatatlanból” áll elő a látható. A csigaház azért a
fraktális világ mintázata, mert mindent de mindent ugyanaz az ener‐
giahálózat épít fel és köt össze.
Az mindig esetleges, hogy az átélt világból mennyit tudunk rendsze‐
rezni. A mai világképünk szinte már csak kizárólag azokból az infor‐
mációkból épül fel, melyeket az egyre sorvadó érzékszerveinkkel ké‐
pesek vagyunk a teljességből felfogni és valamilyen suta rendszerben
elhelyezni. Ez az elme-tudás. Ehhez képest a nem-racionális, nem el‐
mealapú őstudásunkat a „szívhez szóló" emlékeink, leginkább a me‐
séink őrzik. Ezért nevezem én szívem szerint Hetedhét országnak azt
a téridő részt, amiben most alszik az emberiség, bár mindig vannak
„tűzfelelősök", akik éberek és aki már eleget aludt, azt hajnalhasadtá‐
val felébresztik.
Van egy szintén divatos és közkeletű hipotézis, melyet mind a tudo‐
mány, mind a népszerű ezotéria felkapott: a táguló világegyetemét. A
tudomány a big-bang elmélettel, az ezotéria a dimenzionálisan „emel‐
kedő" Föld elméletével mutatja meg, hogy alapvető szintézis-képte‐
lenségben szenved. El nem tudom képzelni, hová emelkedhetne a
Föld, hogy vált dimenziót, amikor már most, sőt elkészültekor, min‐
dent de mindent tartalmaz? Az más kérdés, hogy a rajta élők mindeb‐
ből egyre kevesebbet érzékelnek! Tehát nem a Föld, nem a világ tágul
és emelkedik, hanem a mi tudatunk! Óriási különbség ám! Valóban,
tűnhet olybá, hogy az egyre nagyobb tartomány érzékelésével „tágul"
a világ, de ez illúzió. Pusztán mi látunk, érzékelünk egyre többet ab‐
ból, ami mindig itt volt és ilyen volt: teljes. A szent és teljes szavak
azonosságának tudását még az angol nyelv is megőrizte: holly (szent)
és wholly (teljesen), ami a holgorafikus világunk leírása.
Nézzük ezek után, hogyan érhető tetten az örök igazság tudása a
mesékben, Hetedhét országon innen és túl?
 A leszűkült világunkban, mint egy résen át, részvalóságból építkezik
az elménk. Mivel nélkülözzük a teljességet, tudat alatt, önkéntelenül
egy óriási bizonytalanságban élünk, ami nem is csoda, hisz a fél-
elemből más nem fakadhat. Nagyon jó esetben a valóság feléről fo‐
galmunk sincs, feltételezve eme fél-rész maradéktalan ismeretét, ami‐
nek esélye a nullával egyenlő. Na, képzeld el nyugodtan, mennyi az a
szegmens, amit valóságnak vélünk! Ebből a bizonytalanságból fakad
a mai ember igen kártékony elmeprogramja, hogy a világot automati‐
kusan valamiféle bajokkal teljes, akadályokkal terhes világnak, való‐
ságos küzdő arénának hiszi, amihez képest a mesékben mindig min‐
den úgy alakul, ahogy annak lennie kell! Azért van szinte terápiás,
gyógyító hatása a meséknek, mert benne valamiféle igazságos tör‐
vényszerűségeket érzünk, amit világunkban nem. Mit vonhatunk le
mindebből?
Először is, mindannyian ismerjük a kozmikus törvényeket - valahol
„ott, mélyen, lelkűnkben”. Ezért felszabadító, eufórikus érzés, ha azo‐
nosulni tudunk valamelyik meseszereplővel, mert akkor kiszabadu‐
lunk a saját magunk gyártotta kelepcéből, kalodából, azaz az alaptala‐
nul redukált és elferdített, minőségében megrontott téridős tartomá‐
nyunkból. Hisz emlékezzünk, bár a téridő önmagában is csak egy sze‐
lete a „tortának”, a Teljességnek, de még azt is megrövidítettük (kor‐
csosult DNS és beszűkült elmeműködés okán). A mai elme a meséket
„bugyutának", gyerekeknek valónak tartja, mert olyan világ olyan tör‐
vényeiről mesél, ami számára már nincs. De a szív igenis emlékszik,
ha homályosan is, a lehasított világrészekre, és ujjong, ha egy pici
időre is visszamehet csodaországba.
Másodszor, a mesevilág egyszerre játszódik két világban. Az archai‐
kus - azaz ősemlékezeten alapuló - meséket onnan ismerhetjük fel,
hogy pontosan megmondja még a mese elején, hogy Hetedhétorszá‐
gon innen kezdődik az alaptörténet és vándorlással jut a mesehős He‐
tedhétországon Túlra (az utángyártott vagy rosszul lejegyzett mesék‐
nél már ez sokszor elmarad vagy összekeveredik és a kiindulást is He‐
tedhét országon túlra teszi). A kiindulási tartományban mindig vala‐
miféle „hiba" keletkezik (pl. a királylány nem tud vagy nem akar férj‐
hez menni; megbetegszik a király; kitagadják a legkisebb fiút az örök‐
ségből a gonosz bátyák; eltéved vándorútján a szabóinas stb.), aminek
a megoldása mindig Hetedhét országon túlonnan lesz. Az út, az akció
maga az átjutás, a megoldás pedig mindig hihetetlenül egyszerű a ra‐
cionális elme számára.
Harmadszor, a mesehősök a megoldásban meseszerű képességekkel
győznek. E képességeik vagy velük születettek, vagy az akadályok
során tanúsított magatartásukkal „érdemlik ki". Nagyon fontos, sőt
életbevágó kiemelni, hogy e képességeiket kizárólag makulátálan jel‐
lemüknek köszönhetik, mert a győzelemhez vezető próbatételek során
mindig a jellem, a szív tétetik próbára! Sokszor mint külső ajándék je‐
lenik meg az új képesség (pl. hétmérföldes csizma, láthatatlanná tévő
kalap, köpeny, az állatkirályt hívó síp stb.), ám a mese e formában
szimbolikus nyelven írja le a belső, aktivizált képességeket. Mint ké‐
sőbb részletesen láthatjuk, minden a hangolódás (síp), a túlra látás-ér‐
zékelés kérdése, amit pl. a szakkarai Szerapionban talált Imhotep-
Ptah szobor láthatatlanná tévő kék sisakja ábrázol (a könyv hátsó bo‐
rítóján láthatod).
A mesehős segítői, mint tündérek, angyalok, manók, koboldok, a kí‐
gyókirály, avagy kígyóanya, táltos paripa, erdei anyóka stb., olyan
„lényeket”, esszenciákat. Tehát energiákat, erőket szimbolizálnak,
akik itt élnek velünk „párhuzamosan” a miénktől nagyon eltérő frek‐
venciaszinten. A mi tudatszintünk és minőségünk szerint jelennek
meg előttünk, azaz hozzánk idomulnak formailag.
A kacsalábon forgó paloták, a sárkány által fogva-tartott királylá‐
nyok, a vasorrú bába, a másvilágba vezető kút, a három napból álló
év, az örök élet vize, csak néhányat sorolva a legfontosabbak közül,
mind-mind kozmikus alapigazságok leírásai, „szereplői", csupán már
egy másik „dimenzió" működési rendszerének részei.
Nézzük példaképpen a kutat. Idézzük fel gyors segítségként például
a Holle anyó című mesét, ahol a legkisebb leány, akit természetesen
egy mostoha nevel (az anya nélküli, illetve gonosz mostohától szen‐
vedő szereplők a hasított, Istenanya nélküli világban árván szenvedő,
ősi jellemű emberre hívják fel a figyelmet), beleejti orsóját a kútba, és
a gonosz mostohától való félelmében utánaugrik. A kúton át egy má‐
sik világba jut (alvilág, Id. Belső világ, belső föld ismertetését más
írásaimban!), ahol egészen más törvények vannak: a kenyerek, állatok
beszélnek és mind egy-egy próbatétel elé állítják a leányt, vizsgálva
annak szívét, jellemét. Beáll szolgálónak Holle anyóhoz, ahol 3 nap
egy esztendő, és jó munkájáért, tiszta szívéért Holle anyó megjutal‐
mazza a leányt: hazafelé vezető útján a kapuban aranyeső zúdul reá.
Az allegóriák, szimbólumok magukért beszélnek! Az irigy nővérek
viszont pórul járnak, amikor ők ugyanazon az úton (kúton át Holle
anyó világában) épp mindezek ellenkezőjét kapják (szurokeső), mert
kizárólag a nyereségre hajtottak (arany), és maga az út, a Tao, az élet
értelme (segítség, szolgálat), a saját változásuk hidegen hagyta őket.
Hihetetlen mélységbe jutunk e mesével, a spirituális út szinte
valamennyi alapvető lényegét megérthetjük belőle! A kút és benne a
víz, mely egy dimenziókaput jelent (Id. szintén Az aranyasszony útja
c. regénytrilógiámban a főhősnő Éva útját és valamennyi szimbólu‐
mát, aki a pocsolya örvényével került az alsó birodalomba); a víz ön‐
magában is az élet keletkezésének eleme, és így a megtisztulás, a lé‐
lek, azaz az újjászületés jelképe, a kút pedig valóságosan is két vilá‐
got köt össze (/d-iít, a megmenekülés útja). Az sem véletlen, hogy a
leány az orsóját veszíti el. A szövés és fonás az ősanyai világ-terem‐
tés mozdulatsora, ráadásul, ha látott már valaki asszonyokat rokkán
fonni, az tudja, hogy a szív magasságában köröket leírva mozog a ke‐
zük, mintegy a teremtés energiaszálait mozgatva. Az sem véletlen,
hogy Odusszeusz távollétében Pénelopé végig font (sors-szálak).
A mára már eltűnt ősi életmódban az asszonyi élet része volt a fo‐
nás. A nők micsoda energiagyakorlatot, valóságos rituálét végeztek
ezekkel a munkákkal! Mai asszonyok közül nem egy számolt már be
arról például, hogy a (hála Istennek) újraéledő fonásdivatnak köszön‐
hetően valóságos gyógyulásokon mentek keresztül. Amikor egy
asszony nekiül fonni, dúdolgatva (hangolódás és hanggal teremtés)
fonalat készít a gyapjúból, a Tejút teremtését ismétli meg.
Hetedhétországnak, mint egy-egy aspektusának részletezésénél
mindjárt látjuk, a hetes szám valóban az alapritmusát illetve minősé‐
gét adja. Ilyen a fény hét látható spektruma, a hét skálahang, a hét nap
mint egy hét, a biológiai test hét energiakapuja és így tovább, minden‐
ki bővítse saját listáját. E „hét réteg” a hét alapvető rezgéstartomány,
Boldogasszony hét leányának egy-egy világa, mely a forrásból, a
Napkapuból kiárad, kiterjed. De még a Biblia is említi „Isten hét lel‐
két” (Elohim, mint Él isten többes számú elnevezése e tudás nélkül - a
beavatatla-noknak - érthetetlen) vagy Pál apostol „elragadtatását a he‐
tedik Mennyig". Itt emlékezem meg József Attila beavató A hetedik c.
verséről, valamint egy mondásunkról, mely szerint hét réteg bőrt
nyúznak le arról, akit valahogyan megrövidítenek vagy kihasználnak.
 A heten, mint a gonoszok mondásunk ősi értelmét már teljesen meg‐
változtatta a zsidó-keresztény korszak. E gon-usok, Nap-ősök (Id.
Táltosok Barlangja c. könyvben részletezve. Gonus, gon-ős, azaz
Nap-ős. Gon vagy Kon=Nap megannyi ősnyelvben, pl. Kontiki, Nap-
isten; Gonuz a tengrizmusban) nem egyebek, mint az Elohim, azaz a
hét Él (hét „élet”), a hét réteg egy-egy princípiuma, ősenergiája. E hét
„leány", mint az egyes rétegek „ősanyái" együttesen maga
Boldogasszony, azaz a téridő Teremtő Istene. Ő maga Él Isten, min‐
den Élet eredője, a téridő forrás. Mint láttuk, „őt” cserélte le a hasítás‐
ban a duális-poláris újkeletű vallás és vált „férfi” Él/Jehovává. Az
eredeti „heten, mint a gonoszok", azaz heten, mint a Nap-ősök az
egyesült Ént jelenti, a hét rétegben visszaállt Teljesség állapotát, az
említett József Attila versben a „hétszer szüljön meg az anyád” álla‐
potát.
Röviden de egyáltalán nem mellékesen jegyzem meg, a jelenlegi
szellemi káosznak jó fokmérője, hogy a mai ezoterikus iskolák a Jim
Hurtag és Zecharia Sitchin vezetésével kialakított újjahvista szemléle‐
tet vette át. Az elmúlt kétezer év ezoterizmusa és mindenféle, a mai
tanfolyamokon kínált „beavatás" már nem az ősi szív útján történik,
hanem a hasított rendszer elme-útján, s ráadásul, sokszor a „cél" is
több mint kétséges! Nem győzőm hangoztatni, hogy a legelső és leg‐
erősebb „támadás" a tiszta ősforrást érte. Csak az oktalanok képzelik
azt, hogy majd pont a spirituális tanítások maradtak mentesek a
szennyezéstől! A mai kiéhezett kereső lelkeket szinte azonnal a for‐
rástól egyre távolabbra vivő ezoterikus elmeútra terelik a hangzatos
„beavatásokat" ígérő tanfolyami „csodamódszerek". A legjobb eset‐
ben is gyors képességszerzésre törekednek, valamilyen földi siker,
anyagi jellegű gyarapodás érdekében. Elég a népszerű „A titok” című
filmre gondolni, ami a totálisan félresiklott spiritualitást jól mutatja.
Mindenki értsen meg ebből most annyit, amennyire már hivatott.
Nem egyéb ez, mint a regénytrilógiámban bemutatott kísértés, azaz
a mesterséges megváltás csábító ígérete: a belső, kínokkal terhes út
helyett a gyors és látszólagos, azaz külsőleg klasszul működő képes‐
ségek megszerzése jellembéli átalakulás, valóságos újjászületés nél‐
kül. Ennek továbbgondolásához és áldott egyéni merengéshez kis
adalék: kín=ki-én, azaz külső én, a kiszakadt én a kis ego (a látszat-
én, amit mások látnak, de nem a rejtett, a lényegi, a szemnek láthatat‐
lan, amit mi magunk sem ismerünk, míg meg nem világosodunk!), a
földi identitásunk meghalásának, azaz a felsőbb Énné való újjászüle‐
tésnek „nehéz" útja (a jézusi „iga", maga a jóga, az út, a tao). A kínok,
vagyis kín-ok nem egyéb, mint a kis-én hétrétegű lebomlásának és az
Egész-Én visszarendeződésének mértékegysége, mely egyénileg telje‐
sen eltérő, hisz azt mutatja, egy-egy lélek milyen „távolságra" (táv-ok
azaz ok-táv) van a tiszta forrástól. Azon, hogy a mai embernek ez el‐
rettentő, mi nem csodálkozunk! Ezt a Fokos szövetsége részben tár‐
gyaljuk tovább részleteiben.
Maga a kísértés szó számomra egyszerűen: kicsi értés, a figyelmen
kívül hagyva a magánhangzó hosszúságát. A látszólagosság pedig
nem egyéb, mint a már sokat idézett „másolat", azaz az eredetihez
mérten koppintott angol copy, másolat szóból), az eredeti minőséghez
hasonló, de olcsó utánzat. Ez a látszatvilág az, amit a biológiai szem
lát, de ami ezen túl van, ahhoz a 3. szem kell. „Ami lényeges, az a
szemnek láthatatlan". Az emberiség megkísérlése e téren tökéletesen
eredményes volt.
Említenünk kell ismét a hetedíziglen működő rokonsági vérvonalat,
mely teljesen félreértelmezett. A hétköznapi nyelv biblikus eredetet
vél e vérvonalnak, ám alaptalanul. Az ószövetségi részekben találunk
az atyákról fiakra átöröklődő terheket, ám itt is ellentmondásosan. A
mózesi törvényeknél fellelhető „megbünteti az atyák álnokságát a fi‐
aiban, és a fiák fiaiban harmad és negyed-íziglen "tétel vált a zsidó
törvénykezésben általánossá, bár már Ezékiel könyvében megjelentek
a jézusi feloldás csírái. Nem kívánok teológiai elemzést e tételről, rö‐
viden pedig főleg nem szabad belenyúlni a témába, így ahelyett, hogy
boncolgatnám a félreértett verziókat, a következő tényeket veszem
sorra.
Az ősidők elmúltával, a hasított korban (még jóval a legújabb jeho‐
vai ismert kor előtt), amikor nemekre bomlott az Egylélek, ezzel elve‐
szítve az önálló kozmikus mivoltát, megkezdi a népiélek szerinti éle‐
tét. így jöttek létre a nemes emberrel kompatibilis rendszerek, me‐
lyekben valóban működik egyfajta „genetikai" öröklődés (mely nem‐
csak biológiai, hanem neveltetésbeli, avagy kultúrafüggő is!). Ez a
fajta „terheltség" jelenik meg a manapság divatos terápia, a családállí‐
tás alapjaként is. Ez azonban a helyreállított DNS-sel, a Jézus által ta‐
nított újjászületéssel feloldódik! Mint minden elme-alapú tudomány,
mely az embert a „racionális" téridőn belül képes csak értelmezni, e
pszichológiai módszer is értelemszerűen csak ez egóra, azaz földi én‐
re irányul, annak családi terheltségét képes csak vizsgálni. így a csa‐
ládállítás azokra az emberekre nézve „igaz", akik még nem akarnak
szakítani a karmával, még nem születnek újjá, hogy a körforgásból
majd kilépve átlényegüljenek és valóban szabadokká váljanak, ahogy
Jézus tanította.
A népiélek amúgy megfeleltethető a zsidó-keresztény tanításbéli
„nyájjal", amit a radikálisabbak „csordaszellemnek" neveznek, és ami
ellen az ébredő „renitensek", a fekete bárányok mindig lázadnak. A
félremagyarázott Jézus (Id. később) ezért lett a nyáj pásztora, hogy a
későbbi századok által írt dogmarendszer szerint a nyáj egyformán
bégetve kövesse azt a Jézust, aki helyettes megváltóként az egyéni fe‐
lelősség számonkérése nélkül kivezeti a bárányokat. Erről azonban
szó sincs, Jézus soha ezt nem tanította!
A hetedízigeni vérségi kapcsolat nem a földi, horizontális, azaz nem
a földi vérségi rokonsági kapcsolódásainkat, ízesüléseinket jelenti. A
valóságos hetedíziglen vérvonala a kozmikus ízesülés,
összekapcsolódás Ősanyánkkal, Isis-szel. Akit „hétszer megszült az
anyja" és visszatalált a hét téridő rétegén át („felemelkedett"), az tud
ismét ízesülni, azaz egybeforrni Isis-szel, Boldogaszonyunkkal, a For‐
rással. Az igazi „terheltség", az „átok” a kozmikus kék vérvonalunk
elvesztésével a kozmikus minőségeink elvesztése. Mára a „legalsó"
szinten vagyunk, de vissza kell térnünk a hét rétegen át, ahol hétszer
szüljön meg az anyánk. Minden rétegen, energiaminőségen egy egy
„ízzel” visszakapcsolódunk, egy-egy elveszített lélekrészünkkel ki‐
egészülünk. Ez az igazi családterápia.
A hetesnek, mint mágikus számnak jelenlétét az ősi rituálékban, val‐
lásokban, tanításokban lehetetlen felsorolni. Jézust Péter faggatja
eképp: „Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell neki megbo‐
csátanom? Talán hétszer?" Jézus így válaszol: „Mondom neked, nem
hétszer, hanem hetvenhétszer". Ennek mélyelemzése nagyon messze
vinne, akinek van már a füle mellett hallása is, értse: a hét rétegen
(hét vízen) való keresztüljutás, a kapun átlépés a „keresztség". A Jé‐
zus „előtt" (nélkül) a „vízzel" való keresztségen kellett a „tanítvá‐
nyoknak" átmenniük, vagyis elindulni a hét rétegbe, hét síkba, dimen‐
zióba, bemerítkezve azok „vizébe", azaz energiatengerébe. Amikor
megtörténik a teljes átalakulás a szent tűz, az agni átlényegítésével,
lezárul a folyamat, a jézusi újjászületés, akkor a tíz a hétből hetvenet
csinál. („Én vízzel keresztellek titeket, hogy megtérjetek, de aki utá‐
nam jön, erősebb nálam: arra sem vagyok méltó, hogy a saruját vi‐
gyem. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket.” -mondja Ke‐
resztelő János a Máté evangéliuma 3-ban. Bizonyos vagyok abban,
hogy az egyes kozmikus ciklusokban mindig eljön a „Krisztus-pont”,
ami az adott ciklusba inkarnálódott telkeknek egy újabb szintre kapu.)
Az agni azonban nem az emésztő, hanem a nagy átalakító és új életet
adó tűz, azaz a Nap illetve annak hője. A tizet az 1 és a 0 számjegyek‐
kel jelöljük, melyből az 1 maga az oszthatatlanság, a teljesség, amit
megerősít és egy más minőségben jelenít meg a másik teljességet,
végtelenséget szimbolizáló jel, a „nulla", ami igazából és eredendően
nem ellipszis, hanem egy kör! A kör pedig nem a semmit, hanem a
mindent, a teljességet jelenti, az alkímiában és asztrológiában pedig a
Nap jele is. így, egy Nap által átlényegített Egységről, Egészségről
van szó a „tüzes" tízes számmal, amiben a minden és a semmi megkü‐
lönböztetése értelmetlenné válik.
A tíz valójában nem mennyiségi, hanem minőségi „növekedést" je‐
lent. A tíz, mint kozmikus minőség a VANság, maga az átlényegíthető
létezés. Ez jelenik meg a tízes számokban, negyventől kilencvenig.
Sőt, idebiggyesztem, a VÉNség, mint érettségből fakadó tisztség,
elöljáróság is ehhez kapcsolódik. A húsz és harminc, mint a valódi
Szentháromság minőségileg emelt frekvenciái nincsenek „rászorulva"
a Nap átalakító erejére, mert magának a VANságnak alkotó részei. A
tíz minden számot annak saját minőségén belül „emeli", áthangolja
(pl. egy ok-távval magasabbra).
A tíz a tisztító tűz, kapu, a tizenegy=tűzön túli ismételt első, azaz
minőségileg egy magasabb szintű új kezdés. Érdekes, hogy az angol
eleven (11) szám magyar hangalakjának jelentése pont az, ami: élettel
teli!
Az Arvisura említi Anahitának három leszármazottját Él, Van, Úr
néven, akik „mindhárman" a későbbi kultuszokban mint külön isten‐
ségek jelennek meg. Mondanom remélem felesleges, az Arvisurát
sem szabad a legalsó szintjén, azaz szó szerint értelmezni. Akinek fel‐
nyílik a magasabb kódrendszer, az majd meg is tudja fejteni, hogy itt
három, a harmónia isteni alapminőségéről van szó, mely a szíriuszi
minőségként került a Földre.
Amit Jézus válaszol Péternek, az tehát egy egyértelmű igen a hét
megbocsátásra és azon túl (a Jézusra oly jellemző tanítási módszeré‐
vel) még hozzáteszi, hogy nemcsak hétszer, de hetvenhétszer, vagyis
az „igazi”, illetve a vágyott isten-emberi minőségű megbocsátásra
csak a hetvenhétszeri, vagyis a hét réteg tüzén való átégés képesít.
Hetedhét ország Üveghegye a misztikus szent, fehér Meru-hegy,
mely magyarul tökéletesen érthető: Mérő, azaz viszonyítási pont. A
téridő „abszolút" pontja, amihez képest minden relatív. Ősi iratok
fénylő gyémántnak, „üvegnek” írják le a tökéletes kristályalakzata
okán. Ez a kozmikus stabil energiamintázata a téridőnek, amikor har‐
monikusan működik. A mikrokozmosz gyermekének is van egy M
erű ja, azaz Mérője, amiről felébredettsége olvasható le. Ezt a gerinc‐
oszlop, a Sushusmna rejt, amit Merudandanak neveznek szanszkritul,
angol fordítása measuring stick, vagyis mérőbot és nem más, mint a
gerincvelő. Ebben az energiaraktárban dől el, milyen minőségű ener‐
giák áradnak szét a Sushumnáról nyíló energia-kapukon át a testbe és
alakítanak-e szépen csiszolt gyémántkristály energiamezőt körénk
avagy sem.
Bizony, jó lenne, ha a felnőttek meséket olvasnának, mivel alapvető‐
en nem is egyéb a dolga a mai embernek, mint mesehőssé válni. Ami‐
kor „kiesünk" a hétköznapi taposómalmunkból, saját hiperaktív el‐
ménk leáll (legtöbbször valamilyen külső, bármilyen előjelű erős in‐
ger, állapotváltozás következtében) szinte azonnal tapasztalhatjuk,
hogy egy új ritmusba kerülünk, ahol másként múlik az idő, más erők
működnek, más dolgok történnek. Ilyenkor közel kerültünk Hetedhét
ország határához, megcsapott túlonnanról a kozmikus „fuvallat".
Ilyenkor azt kívánjuk, bárcsak sose múlna el ez a csodás érzés, terem‐
tődés. És nem is kellene, hogy elmúljon. Tényleg csakis rajtunk mú‐
lik. Igazából az egyes embernek egyetlen „ellensége" van: saját maga.
Egész vívódásunk, harcunk, minden nehézségünk semmi egyébből
nem fakad, mint a hasadt én-tudat harca az Egy-ség tudatunkkal.
De ha megértjük az Univerzum működésének számunkra is felfog‐
ható alapvető logikáját, intelligenciáját, mindezeken már nem fogunk
csodálkozni, már nem a mese része lesz, illetve megértjük, hogy a
mese is valóság, csak más frekvencia tartomány világa.

Holo-háló: az egybeszőtt Univerzum

 Mit jelent a holo szó? Teljességet. Osztatlanságot, egységet. A Ho‐
loháló gyakorlatilag a szűkebb és tágabb létközegünk, a Minden. A
holohálóban minden, a legkisebb bogár és a legnagyobb óriás, a gon‐
dolatok, érzések, a létezésünk minden rezdülése kapcsolatban van
egymással, mindennel. Sőt, intenzív összeköttetésben. Erről szól a
pillangó-effektus.
Bevallom, pillanatnyilag óriási nehézségem van abból, hogy túlsá‐
gosan érzem a világ lüktetését, rettentően fárasztanak az impulzusok
és ezért gyakorlatilag „magányba menekülök”, kizárom, amit és akit
csak lehetséges. Néha mennyei boldogság lenne egy kis hermetikus
elszigetelődés ebben az energiaóceánban. Éppen ezért, ha azt hallom,
hogy valaki magányra panaszkodik, nem tudom sajnálni. Sőt, irigy‐
lem. No, félre a tréfával.
Egy óriási energiahálózatban csücsülünk, amit akár még szemmel is
láthatnánk, hisz spektrumos tartománya is van. Egy csodálatos fény‐
kapcsolat, egy valóságos kompozíció, hisz, mivel hullámokról és rez‐
gésekről beszélünk, mindnek van hangja és színe is. Micsoda élmé‐
nyektől zárja el magát a képességét veszített ember!
Amit a misztika (metafizika) bölcsei mindig is tudtak, az elmetarto‐
mányra redukálódott tudomány még csak manapság kezdi újra megis‐
merni. A newtoni fizika még csak a közelmúltban vált porossá, és bi‐
zony egy-egy láng-szívű és lángelméjű forradalmár tudósnak a karri‐
erjével, rosszabb esetekben akár az életével kellett fizetni azért, hogy
faltörő kosként a megmérhető-megfogható világba vetett betonmerev
álláspontokon kis rést üssön.
Ilyen mai forradalmár tudós, akik gyakorlatilag az ősi misztikus is‐
kolák tudásával teljesen megegyező tudományos konklúziókra jutott,
William A. Tiller Ph. D, a Stanford Egyetem Emeritus professzora
nemcsak az agyunkat, ha-nem a szívünket is elbűvöli, ahogy a „leg‐
anyagibb” dolgok-ról, jelenségekről és az „isteni" dimenziókról érte‐
kezik. Tekintve, nemcsak érdemes, hanem erősen ajánlott vele és
munkásságával mindenkinek megismerkednie, munkájának és üzene‐
tének most csak a lényegét ismertetném. (Publikációjának címe: To‐
wards a Quan-titavive Science and Technology that includes Humán
Consciousness, magyarul: Egy kvantitatív tudomány és technológia
irányában, mely magában foglalja az emberi tudatosságot is).
Hosszú évek kísérleteivel sikerült olyan műszert kifejlesztenie (II‐
ED munkanévre keresztelt), mellyel immár tudományosan is kimutat‐
hatóak a láthatatlan tartományok jelenségei. Ez önmagában is csodá‐
latos, hisz ez ugye azt jelenti, egy nagyot „szélesedik" a tudomány ál‐
tal leszűkített „mindenség". De alapvető áttörést mégis az jelent, hogy
professzor úr kutatásainak és eredményeinek középpontjában nem
más, mint az emberi tudatosság áll (angol szakirodalomban conscio‐
usness). Itt ismét igyekszem megjegyezni, hogy a mai hétköznapi szó‐
használatban erősen össze van kutyulva a tudat és tudatosság, és per‐
sze erősen félre is van értelmezve. A tudat nem az elméhez kötődő
„okosság", és a mai értelmű tudáshoz nincs köze! Amit ma tudásnak
nevezünk, az úgy aránylik az eredeti tudáshoz-tudatossághoz, mint a
ma világnak nevezett szűk szegmens a Valós Teljességhez. A tudat rö‐
viden: a hozzánk bejutó jelek halmazából a saját szűrőkön kialakított
(jel)felfogásunk, világlátásunk (megvilágosodásunk). Tehát abszolút
szubjektív és egyedi. A nagy átváltozás, amikor a „fejlődésünk" során
a földi egohoz (identitásunkhoz) kötött ego eloldódik onnan és a fel‐
sőbb, mennyei Én-hez kezd kötődni. Ez nem megy ripsz-ropsz, erről
szól az Út. Amikor „magasságunk", felemelkedettségünk eléri a
mennyei szintet, akkor feloldódik az isteniben, megszűnik az elkülö‐
nült ego-tudatunk. Tehát egyfajta skála szerint változik, egyre kevésbé
elkülönült, ahogy „emelkedik" az istenihez vezető, egyre finomabb
rezgéstartományokon át.
Tiller professzor kísérletének középpontjában tehát egyrészt egy
eszköz (IIED) kifejlesztése volt, mely az ún. meditatív állapotok által
„előállított és kisugárzott" energetikai „erőt" tudja kimutatni, rögzíte‐
ni és egy későbbi helyen és időpontban azt sugározni. Ezzel, az itt
igencsak tömörítve ismertetett folyamattal azt érték el a megismételt
kísérletek során, hogy egy adott helyet (tér) mérhető módon meg tud‐
tak változtatni azáltal, hogy egy előzőleg rögzített folyamat emberi
közreműködéssel gerjesztett energiáját kisugározták. E műszerek
(I1ED) feladata az volt, hogy jelentős mértékben megváltoztassák a
szerves és szervetlen („anyagi” és „nem anyagi") közegeket. Tehát,
beléjük kódolva az emberi szándékot (intention imprint), azaz nyilván
annak valamiféle energiáját, egy más helyen és időpontban azt ismét
szétsugározva, előidézzék ugyanazt a megváltoztatott términőséget,
melyet az eredeti meditatív „szándék ki nyilvánítás" kialakított. Im‐
már egyrészt mérhetővé, kimutathatóvá vált az emberi tudat energiá‐
ja, másrészt ezzel bárhol megváltoztatható a tér energetikai állapota.
Tillerék ezt conditíoned space-nek nevezték, én, mivel nem ismerek
magyar szakirodalmat, magamtól szó szerint kondicionált térnek for‐
dítom, azonban picit módosítva inkább programozott térnek értelme‐
zem. Lényege, hogy bizonyítja, a „meditatív” tudat képes befolyásol‐
ni az adott teret, meghatározott energiastruktúrát hozva létre. Ezt a
Mesterek Szent helynek nevezték és a legtöbb ősi szentély ilyen külö‐
nös energetikát őriz. Persze, a szentélyek különleges energiája csak
részben adódott az emberi tudatból, hisz eleve olyan földrajzi ponto‐
kon létesültek, ahol a Föld saját energiahálózata valamilyen szem‐
pontból különleges volt (pl. Szent György vonalak, a példa kedvéért).
E folyamatnak az első mozzanatát, vagyis, hogy az emberi „tudatos‐
ság" egy módosult (meditatív) állapotban képes olyan erőteljes „jele‐
ket" gerjeszteni, melyek szerves és szervetlen közegben, anyagban,
térben nyilvánvaló változást képesek előidézni, a régi korok Mesterei
előtt mindig is tudott volt. E képesség részint a velejárója annak az
emberi változásnak, melyről gyakorlatilag a spirituális fejlődés szól,
és amely állapot elérésére valamennyi „beavatás”, illetve legteljesebb
formájában a Jézus által hirdetett újjászületés szól! Itt a nagy áttörést
az jelenti, hogy Tiller professzor e műszerrel képes ezt a tudomány
számára mérhető módon igazolni. Itt tehát nem új emberi képességet
talált - egyelőre - hanem a tudományos keretet tágítja igen jelentős
mértékben, aminek következménye viszont ennél jóval messzebb fog
terjedni.
Az ember teljes mértékben, a legkisebb sejtjétől a mennyei magas‐
ságba emelkedett tudatáig energetikai része ennek a nagy kozmikus
hálónak, ennek az univerzális energiatérnek.
Akik szeretnének elmerülni a holovilágban, azoknak az alábbi kuta‐
tókat, elméleteket ajánlom tanulmányozásra.
Jól érthető, olvasmányos az indiai kvantumfizikus, Amit Goswami
professzor Képzelt ablak című könyve, mely a legmodernebb tudo‐
mány és az ősi szellemi tanok összevetése.
A holofolyamatok, az univerzum mozgásának, energetikai működé‐
sének alapvető és minden eddigi teóriát megingatott új elmélete Dá‐
vid LaPoit Elsődleges Mezők elmélete. A magyar feliratozással is
megtekinthető videója az elektromosság és mágnesesség teljesen új
megértését bizonyítja.
Dávid Böhm kvantumfizikus elmélete a holografikus Világegyetem‐
ről, a teljességről, a külső és belső Rendről a legfrissebb forradalmi
teória. A neurofiziológus Kari Pribram, szintén a Stanford egyetem
tudósa, erre építette a holografikus agy elméletét. Nem lehet dióhéj‐
ban sem bemutatni, de aki ma valóban az úton akar lenni egy maga‐
sabb tudatosság felé, annak mindezek ismerete alapvető, és nem elég‐
séges az én összefoglalóm. László Ervin magyar származású polihisz‐
tor tudós megannyi írása
közül egy magyarul is megjelent könyvét, a Tudat forradalmát aján‐
lom annak, aki most ismerkedik e témákkal.
Jómagam 2011. telén, egy számomra amúgy is jeles napon kaptam
az első információt a holografikus agyról. Egyik „égi szaktanárom",
akiről a második könyvben írok bővebben a többi Mesteremmel
együtt, Nergal, aki ezt megelőzően kizárólag a Belső Föld és a kris‐
tálymag témakörében oktatott, csak nemrég adott engedélyt arra,
hogy nyilvánosan beszéljek a Belső Földről és a Föld programját mű‐
ködtető központi kristályról. Aznap arra kért, hogy az e témában tar‐
tandó előadásom említsem meg egy mondatban, hogy „egyébként az
agyunk is egy kristályhoz hasonló, és amikor egy egyén tudata túljut a
dualitás szemfényvesztésén, a két féltekés működésről holografikusra
vált”. Én akkor ezt az égvilágon semmihez nem tudtam kötni. Ráadá‐
sul még azt is hozzátette (de ez akkor még nem lehetett nyilvános),
hogy e témához fog illeszkedni a magyar Pálos rend, akik valójában
egy kozmikus Fehér Testvériség földi „tagozata". No, én aznap rop‐
pant mód örültem, hogy legalább a második információt még nem
kellett nyilvánosan megosztanom, épp elég döbbenetes volt nekem a
holografikus agy is.
Na, de ne rontsunk ajtóstul a házba. A látszatok világából kell kiin‐
dulnunk és egy visszafogott, szépen rendszerezett útvonalon sétálunk
szépen végig Hetedhét ország rétegein, egészen az Aranykapuig - és
aki akar, azon is át, a Valóságba.
Tehát, ebben az energiavilágban az ember egy valóságos erőmű,
olyan erős elektromos és mágneses - na és persze, fentiekből kivilág‐
lik, - megannyi egyéb, ma még nem is ismert energiafolyamat megy
végbe bennünk. Az étel is energia előállításhoz kell; a szív elektromos
munkáját és teljesítményét meg tudjuk mérni; a sejtek elektromossága
és mágnesessége, az agy hullámtevékenysége mind könnyedén mér‐
hető. Nem ismerjük azonban például a szándék, a vágy, a kívánság, az
ima, a szeretet energetikai „összetételét"! Biztosan vannak elektro‐
mágneses jeleik, de csak azért ezt találjuk, mert ezt ismerjük. Amit
pedig nem ismerünk, azt nyilván se kutatni, se kimutatni nem tudjuk -
egyelőre. Nekünk azonban ennyi volt a lényeg, rávilágítani arra, hogy
egyrészt a tudomány is „bajlódik az emberrel", fogalma sincs, valójá‐
ban mire képes az ember, másrészt, ami miatt mi mindezt most taglal‐
juk az, hogy ez a humán „erőmű", az ember, menynyire felelős és
egyben mennyire kiszolgáltatott az energetikai hálózat tekintetében
(ismétlem, egyelőre jobb szó híján használom az energia elnevezést).
Világos: ki mennyire!
A kozmosz részeként, gyermekeként, szülöttjeként az, hogy a koz‐
mikus hálózat része vagyunk, természetes. Nemhogy természetes, de
alapvető. Mégis, egyáltalán nem gondolunk erre, és mindarra, ami eb‐
ből következik: mind össze vagyunk kötve mindennel és mindenki‐
vel! Mégpedig egy „láthatatlan" energiahálózaton belül. Nincs egyet‐
len gondolatunk, érzésünk, cselekedetünk, mely ne lenne befolyással
az egész Univerzumra! Ennek fényében érthető, Jézus miért tágította
ki, hatványozta a mózesi törvényt, mely szerint nem szabad rosszat
tenni. Hozzátette, még gondolatban sem lehet ilyesmit tenni. Hisz iga‐
zából nincs akkora különbség a kigondolt rossz és a megcselekedett
rossz között, energetikailag legalábbis mindkettő pont akkorát rom‐
bol. A véghez vitt cselekedet az nem egyéb, mint az „idő sürgetése”,
azaz az akarat azonnali végrehajtása. Példa: valakinek rosszat kívá‐
nok. De mivel én alapvetően „jó és törvénytisztelő" polgár vagyok,
nem ölöm meg. Ugyanakkor pár hét múlva mondjuk szívinfarktust
idegösszeomlást kap az illető, vagy veszteség éri stb. Látszólag e ket‐
tő között nem lát az átlagember kapcsolatot. Pedig nagyon is van! A
tőlem kibocsátott energia működik és megcselekszi, amit kívánok.
Persze, módosul, hisz azért egy átlagember „akarata" nem annyira
erős (esetünkben szerencsére), hogy ne módosítsa egyéb ezer tényező.
De én most a működési mechanizmust kívánom bemutatni, aminek
alapképlete bizony ez. (Ja, és tudjuk, az őrületbe is kergethetjük akár
a szomszédot úgy, hogy közben még kedvesen mosolygunk is. Csu‐
pán egyfolytában ugasson a kutyánk és hétvégén rendszeresen láncfű‐
részezzünk, amikor a szomszéd ebédelni szeretne a kertben.)
Fentiek tükrében a mások által hozzám eljutott szavak és gondola‐
tok is energetikai töltettel rendelkeznek, vagyis hatnak rám. Hogy mi‐
lyen hatásfokkal, az persze egyénileg eltérő, de a működési elvet te‐
kintve most nem ez a lényeg.
Minden, ami megfogalmazódik bennünk magunkról, a világról egy
óriási „energia", melyeket az elme szintjén gondolatok formájában ér‐
zékelünk. A tudat „felett", avagy „alatt" (pszichológiai definíciók),
azaz tudattalanul febukkanó képek, hangérzetek, hőérzetek stb. for‐
májában jelennek meg bennünk. Minden, amit tanulunk, amiről hal‐
lunk, amit „agyilag" befogadunk, vagyis ami elmebéli, intellektuális
táplálékunk, az fogja ezt az energiapoteciált a befogadott „tudás"
szintjének megfelelően képezni.
Vagyis mindenkinél ez eltérő! Ez azt gondolom oly triviális, nem
igényel bővebb boncolgatást: amit eszel – azzá leszel, tartja egyik
népszerű mondásunk.
Na, itt, e pontnál ragadhatjuk meg az egyes filozófiai áramlatok, a
vallások óriási jelentőségét!
A „minden energia" égisze alatt a szavak, melyek ugyebár igen
komplex „jelentést" hordoznak, mind energiatöltettel rendelkeznek.
Illetve számunkra az az energia lesz meghatározó, mely bennünk ke‐
letkezik e „szavak" befogadásakor. Minden egyes ember a külvilágot
-szavak, érzetek és a millió minden, amit érzékelünk -másképp ta‐
pasztalja. Nagyon velősen fogalmaz a spirituális bölcsesség, amikor
azt mondja, ahány ember él a Földön, annyi világ létezik. Nincs két
ember, aki pont egyformán érzékel színeket, szagokat, vagy a térnek
egyenlő tartományát látja egy adott pillanatban. Aki gyengébben hall
vagy lát mondjuk, mint a másik, az eleve máris kevesebbet, illetve
mást érzékel „ugyanabból a realitásból". Ezek az egyéni biológiai
szűrőink. De ha történetesen biológiailag ugyanazt fogják, érzik, ak‐
kor a beáramló impulzusok (látvány, hang, szag, egyéb tapasztalás,
amit szépen fejez ki a „benyomás" szó), abban a másodperc-ben más
és más megítélés alá esnek! Egyikünknek jóleső érzés a hideg vagy a
keserű íz, másikunk rosszul lesz ugyanattól. Vagyis, a „benyomulás"
pillanatában megkapja minden egyes energia megnyilvánulás a mi sa‐
ját szubjektív „címkénket", értékítéletünket: szeretem-nem szeretem.
Ez az értékítélet aztán a lehető legbonyolultabb módon alakul ki ben‐
nünk. Nemhogy egy élet, a neveltetés, a fizikai képességeink, minden
velünk történt eddigi tapasztalás alakítja, hanem ezt szorozzuk fel
nyugodtan megannyi életünk tapasztalatával! Még jó sokáig nem lesz
olyan komputerünk, mely a bennünk végbemenő elemzés ember szá‐
mára valóban elképzelhetetlen gyorsaságával képes azonnal szelektál‐
ni mindent! Ahogy a mi „ítéletünk" megszületik, ennek megfelelően
kerül az agy valamely részébe, kellemes és megtartandó, avagy kelle‐
metlen és kidobandó „fiókba” - most csak egy leegyszerűsített agyi
folyamatot érzékeltetve. Hisz az agy, a szerint, hogy milyen érzelmek
„tapadnak" egy-egy „külvilágból" érkező benyomásra, teljesen eltérő‐
en kezeli és dolgozza tovább a bejutott „adatot" („tudati térkép" néven
érdemes utána olvasni).
A modern genetikai kutatások rendre hihetetlenül izgalmas eredmé‐
nyei közül e témához leginkább talán Piotr Gariaev publikációját em‐
líteném, mely szerint „az élő DNS reagál az értelmes szavak, monda‐
tok által gerjesztett „sugarakra”, rádióhullámokra, ha megfelelő frek‐
venciát használunk". Élő DNS alatt értjük, hogy emberben lévő, és
nem laboratóriumi vizsgálati minta! Ez a kitétele amúgy elgondolkod‐
tató önmagában is, hisz lehet, hogy a halál után kivett szervek, szöve‐
tek vagy egyszerűen csak az élő organizmustól, azaz embertől elsze‐
parált „mintavételi" sejtjeink egyáltalán nem úgy viselkednek, például
a mikroszkóp alatt, mint bennünk! Hiszen - legalább valamilyen mér‐
tékben, de lehet, hogy idő és/vagy távolság arányosan akár teljesen -
megszűnik az összeköttetésük az „irányító központtal", velünk, és raj‐
tunk keresztül a kozmikus tartományokkal. Most a lényeg az, hogy
DNS-ünk reagál az emberi nyelvre! Az, hogy a génkutatás „hajnalán"
elindult szemlélet, miszerint minden bajunk, betegségünk okozója a
DNS, mára teljesen tarthatatlan. A DNS-ünk nemhogy nem egy kőbe
vésett, változtathatatlan kódkészlet, hanem úgy tűnik, a leggyorsab‐
ban képes reagálni a behatásokra. Ez egyrészt ijesztő lehet, hisz sem‐
mi biztosítékunk nincs immár semmire, óriási felelősséget tesz a vál‐
lunkra, hogy miként élünk, mit eszünk és mint látjuk, miben hiszünk.
Ugyanakkor óriási teher is legördülhet rólunk, hisz tudatosságunk
erősítésével, hihetetlen könnyen képesek lehetünk bármikor korrekci‐
óra, az egészségünk helyreállítására. Persze, ahhoz, hogy eljussunk
ide, hogy tudjuk és akarjuk e képességünket használni, hosszú az út.
De ha már ideértünk, akkor minden megváltozik bennünk és szá‐
munkra. Rajtunk áll, mikor határozzuk végre el magunkat a tudatos
életre, az újjászületésre, a kozmikus képességeink visszaszerzésére.
Addig persze marad a rettegés, a kiszolgáltatottság, a gyógyszerként
ránk tukmált mérgek, a külső gyógyítások. Addig nem leszünk saját
magunk, saját életünk urai, míg ezt a döntést meg nem hozzuk, amíg
át nem alakulunk. Ezt azonban semmi és senki helyettünk meg nem
teheti.
Ha utánaeredsz akár az ajánlott akár egyéb szakirodalomnak, és el‐
rettent, amit a holografikus világunkról szóló teóriákban, illetve a hi‐
potézis alapján elképzelt következtetésekben olvasol, miszerint a vi‐
lág, a valóság nem is létezik és mi pedig nem vagyunk többek, mint
egy hologram program kísérleti alanyai, azért remélem már nem esel
e spekuláció hatása alá! Ez megint nem egyéb, mint az elme szokvá‐
nyos vagy-vagy téridős dobozolása.
Nyilván, nem lehet ennyire primitív a világegyetem, hogy létrehoz
egy világot, mely vagy statikus és szilárd, viszont miénk a teljes sza‐
badság, vagy mindez nem igaz, vissza az egész, ez nem létezik, és te
egy programjátékos vagy. Ma nagyjából így fest a felkínált konklúzió.
Én - hangsúlyozva - saját, persze inspirált véleményemmel e kérdés‐
ről az alábbiak szerint egészíteném ki a hivatalos verziókat.
A jelenlegi népszerű értelmezések nemcsak a vagy-vagy sehová nem
vezető önkényes rendszerezése, de ezen felül még egy önmagán belü‐
li ellentmondás is. Ugyanis, a holografikus világ helyesen értett elmé‐
lete nem-csak a külső világot tekinti immár nem statikusnak, hanem
egy tudati kivetülésnek, hanem értelemszerűen az embert is, akinek az
agya is holografikus, komfort módon a világgal, amiben benne él,
aminek része. Ebből és az évezredes bölcsességekből, spirituális taní‐
tásokból más se következik, mint hogy a Tudatunk, melynek kiszol‐
gálója (hardware) egy holografikus készülék, az agy, teremtőerővel
bír! Tehát, éppen hogy úgy kell értenünk, hogy amit látunk, amiről
elhisszük, hogy az, ami, az a mi teremtett valóságunk! Amit én látok,
hallok, átélek, arról rajtam kívül ki a csuda illetékes még eldönteni,
hogy az valóság vagy nem? Kizárólag én. Mivel én e szerint a valósá‐
gom szerint élek, minden rezdülésem egy erre adott reakció, az igenis
létezik, aminek része vagyok. Olyan mértékig létezik, hogy képes a
véremet, a legkisebb sejtemet energetizálni vagy megbetegíteni.
Továbbá, az, amit látunk, létezhet egész nyugodtan az anyag szint‐
jén is, abszolút „valóságosan” a szó leghétköznapibb értelmében, hisz
a tudat, - épp most emlékeztettük magunkat teremtő erejére, - igenis
képes az energiatérből anyagszinten konstruálni! Ha ez nem lenne így,
mi a csudáról is elmélkedünk mi itt? Mi a csudáért kellene egyre tu‐
datosabbnak lennünk?
A legkevésbé tetszetős számomra a népszerű értelmezésekben, hogy
a holografikus világra, szerintem alaptalanul, hozzáragadt az a tévhit,
hogy akkor mi itt egy programban vergődünk, kiszolgáltatva, teljesen
hülyén, azt se tudjuk, ki miért mit csinál velünk és mi a valóság és mi
az illúzió.
 Ez utóbbiba nem megyek ismét bele. Azonban, kérdezem én, miből
következik az, hogy ha holouniverzumban élünk, akkor azt nem mi
kreáltuk magunknak, hanem valami külső szörny? Mitől oly evidens,
hogy akkor egy külsőleg futtatott programban mi csak kísérleti nyulak
vagyunk? Hangsúly a külsőleg szón.
Noha, amint azt bőven ki fogom fejteni, valóban, egy intelligens
Univerzum rendszerszerű működését nyugodt szívvel nevezhetjük
„programnak", de az még önmagában nem mutatja meg, ki, miért
hozta létre, azt meg pláne nem, mi hogyan lettünk a része?
Mi van, ha önként? Mi van, ha mi készítettük a programot is - netán
saját magunk őseiként? No, láthatjuk tehát, vannak bőven alternatívák
(mindig vannak!).
Az pusztán egy pszichológiailag is megérthető ösztönös, biztonságra
való törekvés, hogy az emberek nagy része egy új elmélet első hallá‐
sakor máris, a jól ismert módon, végső következtetéseket hajlamosak
levonni, amiknek legtöbbször semmiféle alapja sincs.
Tehát kérlek, ha fel is készültél az ajánlott szakirodalmakból, akkor
most felejtsd el a köréjük épített egyopciós következtetéseket. Senki
nem tudja, milyen is pontosan és valójában a holografikusnak neve‐
zett Univerzumunk. Lehet, hogy nem is holografikus, csak mi felfe‐
deztük egy újabb szintjének törvényszerűségeit, de ez még távolról
sem a végső jellemzője! Az a tudós, aki téridős elméjével és a rendel‐
kezésre álló eszközeivel rájött, hogy nem statikus és szilárd világban
élünk, nem élte át saját maga a holografikusságot. Fogalma sincs, se
senki se a legtöbb teória megalkotójának egyelőre, pontosan miről is
beszélhetünk.
Annyiban maradhatunk egyelőre, hogy az elmúlt pár évezredben ki‐
fejlődött emberiség nem igazán ismeri se közvetlen környezetét, se a
tágabb kozmikus életterét, se saját képességeinek határát. Minden je‐
lenlegi konklúzió ennek fényében hadd neveztessék általam spekulá‐
ciónak.
Ezért nem szoktam részemről végérvényes véleményt mondani, ha‐
nem mindig mindenről sokkal visszafogottabban nyilatkozom. Te‐
szem ezt annak okán is, hogy a legjobb megismerési útnak azt tartom,
ha elkezdünk mi magunk átalakulni és úgy tapasztaljuk meg, egyre
jobban belenőve, eggyé válva az egyre táguló tudatunk által egyre
szélesebb tartományban érzékelhető világunkat. E nélkül felesleges
időtöltés a gondolkodás, a lottóval is hamarabb lesz öttalálatosunk,
mint így.
így én maradok a jól bevált ősi spirituális, lélekfej-lődést szolgáló
tapasztalati útnál. Minden további információ Hetedhét országunkról
arra jó csupán, hogy meg-moccantson, átrendezzen az elménkben be‐
merevedett elméleteket, hipotéziseket és áthuzalozza az agyunk elekt‐
romágneses pályáit. Szükséges tehát, de nem elégséges. Ahogy már
mondtam, az, hogy tudjuk, melyik légitársaságokkal repülhetünk Pe‐
ruba, még senkit nem varázsolt oda. Nekünk magunknak kell útra kel‐
ni.

A Nap kapujában

A Nap nemcsak a fény szimbóluma, de maga a fény. Napkapu:

Aranykapu, Fénykapu amin át a két világ határában formálódó éltető
energia érkezik.
Nem fényes bizony a mai ember bizonyítványa a kozmikus tudást,
így a fény mibenlétét illetően. Jómagam rendesen belegabalyodtam,
mit is írjak lerövidítve a mind tudományos, mind spirituális értelem‐
ben félreértett Fényről és vele szimbiotikus téridőnkről, Hetedhét or‐
szágról. Jobbnak látom máris rámutatni egy fantasztikus forrásra, ahol
aztán kedvére csemegézhet az érdeklődő.
Az alábbi részleteket Kisfaludy György honlapjáról, elsősorban Te‐
rembura (terem, azaz tér búra) internetes „folyóiratából" idézem, de
megtalálható Ablak az alternatív világképre címmel is.

O „Ha a Mindenható jele, akkor teljesen népek és kultúrák feletti. A

Napisten jeleként is ismerjük, ami abból a fraktális időrendszerből fa‐
kad, hogy minden csillagrendszer centrumában munkálkodik egy ilyen
rendszerű lokális Mindenható. Ezek mind egy központi rendszer függ-
vényei a galaxis centrumában, és a galaxis-térforrások is függvényei
egy még felsőbb rendszernek, amely a meta-galaxisban keringő összes
galaxisokat foglalja egyazon rendszerbe. Ez a hatodik terembura. A
hetedik már mindenek felett áll, amelybe rengeteg alrendszer csatla‐
kozik, Ő maga a teremtő, maga az élet és az élet hordozó alapja: A
Nagy Anya. Az univerzumok úgy sorakoznak benne, mint a gyöngysor.
Ezer és ezer univerzum az anya feneketlen és végtelen időtölcsérében.
Nem fény, de nincsen fény nélküle. Nem anyag, de nincsen anyag nél‐
küle. Az Atya benne teremti az univerzumát. Az öt atya és az anya, aki
mind az öt atya fenntartásáért felelős. Ő kelti az atyákat, és az atyák
keltik őt. A fény szüze.” „Az általunk ismert fény is a téridő kategóriá‐
ba tartozik, de már csak a téridőben jöhet létre. A téridő is fénykvan‐
tum." „A térben született tér az általunk ismert fény, ami szintén tér‐
forrás, amelyből spirálgömbök áradnak ki."
Természetesen nem gondolom, hogy e sorok, vagy akár Kisfaludy
György valamennyi sora teljesen megvilágítja a fény (vagy idő,
anyag, energia) abszolút jelentését, tekintve Gyuri barátom, csakúgy,
mint más halandó, földi testébe zárva nem tud „innen” a „végtelenre"
vonatkozólag maradéktalanul beszámolni. Pedig ő azért elég sokat
tud! Sorait figyelemfelkeltésnek szántam, mert azonnal látjuk, jelenle‐
gi elképzelésünk, tudásunk a fényről egyáltalán nem lehetne eviden‐
cia. Mindenképpen javaslom, aki még nem olvasgatta a Teremburát
vagy a kapcsolódó írásokat, látogasson el a www.hun.hu oldalra.
Egy dolgot hangsúlyoznék, nemcsak a fenti idézett sorok, hanem sa‐
ját tanításaim alapján és mely alapvető lesz a továbbiak megértésé‐
ben: a fény a téridőben keletkezik! A fény energia, de az energia nem
fény, nem csak fény, hanem többek között elektromosság, mágneses‐
ség, gravitáció, vonzás-taszítás, hőhatás, hanghatás és még megannyi
más, számunkra egyelőre ismeretlen és nem is érzékelhető hatás,
mozgás, folyamat, erő stb.

„Ez a térkvantum ábrázolás ősi eredetű, és a legnagyobb érdeklődé‐

sünket a SICUT elnevezésű dologra kell irányítanunk, mert ez az átjá‐
ró a tér és a hipertér között, de egyúttal annak a térközötti időtlen ré‐
tegnek is az ígérete, amit nemtér-nemidő névvel illettünk. Ősi hun ne‐
ve: ahun. Magát a Dávid csillagot sok ezer évvel régebben is felleltük,
tehát nem zsidó privilégium."
 A következőkben e téridő legfontosabb, elmével is felfogható, a tu‐
domány, a mesék, ősi iratok alapján fellelhető aspektusát, a hetesség
és a fény kapcsolatát tekintjük át.
„A fénykvantum nálunk egy nyolcas szimmetriájú időhurok rendszer.
Ebben hét önálló dimenzió-forrás van, így ez elvágható. Mesékben ez
a hétfejű sárkány. Ha nem vágják le egyetlen csapással mind a hétfe‐
jét, akkor azok azonnal kinőnek. Ez persze nem mese, hanem fizika, és
minden elemében levezethető. A kettévágás után mind a két rész teljes
nyolcas szimmetriává növeszti magát, de kapcsolatban maradnak. A
bécsi egyetemen komoly sikereket értek el ebben a kérdésben" (idézet
a Teremburából).
A fekvő nyolcas nem más, mint a végtelen jele, a lemniszkáta. Lát‐
hatjuk, hogy ez a „szféra", de inkább minőség mindkét erőteret magá‐
ban foglalja. A forrás (eredő) pontból kiáradó „balos" és „jobbos"
erőtereket egyesíti magában. Itt kezdődik az „örvénylés", „e fölött"
még nyugalom van! Tehát nem „külön", önálló szféra, hanem az ad‐
dig külön forgó két erőtér együttese. Hetedhét országunk hetes minő‐
sége tehát a dualitáson belüli Qobbos-balos forgás, ikerörvény) „tá‐
volságunkat" mutatja a forrástól, a semlegességtől. Ez az oka, az ok-
távunk, hogy amíg vissza nem jutunk a nyolcasba, az integrált létbe,
addig pulzálunk, és pillanatnyi energiaállapotokat tudunk csak meg‐
élni. Amit látok, az leginkább az alábbi megjelenéshez hasonlítható.

Pulzáló lemniszkáták. Fotó az internetről.

(Haász Katalin munkája)

A rétegzett balosjobbos hurkokat egy tengely fűz fel, ami a kiegyen‐

lítődés „semleges", tehát az egyesült energiák feszültségmentes minő‐
ségének oszlopa (ez itt nincs ábrázolva, de el tudod képzelni). „Felül-
nézetből" egy pont, avagy kiterjedésében egy kör, oldalnézetben pe‐
dig tengely, melynek minden „szelete", pontja egy-egy kiterjedési
szint adott minőségű boldogpontja. Persze, ez a boldog „pont”, csak
„felülnézetből" egy geometriai pont, mert vertikális kiterjedésben egy
spirál középponti tengelye. A feszültségmentesség, az Egység maga a
boldogság.

Vortex: a pulzáló téridő rétegek. Az örvénylés a boldogtengely, mint

Merudanda, azaz Mérőrúd körül. A Föld boldogtengelye a Kozmosz
„anya-méhével", a Hunapkuval van összekötve, a mi boldogtenge‐
lyünk, a gerincvelő pedig a Föld belső Kristálymagján át a Minden‐
séggel. Az ember mindig a Földmag, a Kristálymagon keresztül kap‐
csolódik a Mindenség örvénylésbe.

Hetedhét országunk nagyon szigorúan értelmezve tehát a hét réteg‐

ben egymáson lévő nyolcasokból, azaz hét szinten egymáson lévő ba‐
los és jobbos forgó erőterekből, hét „lemniszkátából" áll! Ahogy én
azt egyre inkább „lá-tom”, ez a lemniszkáta nem úgy mozog, hogy a
két „kör”, a két hurok a tengely egyik illetve másik oldalán külön-kü‐
lön
Terembura lapok: Ereklyéink titkai cikkből Nader professzor rajzán az
„anyai" erőtér Anyonyábháva, az atyai pedig Atyantábhava néven.

Vagyis a lemniszkáta forma pillanatnyi, a legismertebb, egy pillanat‐

nyi „statikus" állapot (rajzfilmkocka), de az állandó pulzálásban sok‐
kal inkább a tengely, mint közös középrúd, körül, egymásban forog‐
nak! A bü-ün vallás iker-örvénye, vagy az alábbi, dr. Tony Nader által
felvázolt vektoros tér-erő. Ahogy előttem jelenik meg, az a két ábra
egyben, azaz a hétrétegű lemniszkáta mindkét hurka, tehát mind a ba‐
los, mind pedig a jobbos önmagán belül, a Boldogságtengelyre merő‐
leges jobbra és balra kinyúló „ágak” körül forog. Az ág-tengelyek
azonban nem semlegesek (tehát pólus-energiával töltöttek), mert kizá‐
rólag a „tengellyé nyúló” forráspont feszültségmentes. Itt, a forrás‐
pontban (nem geometriai pont!), Boldogasszonyunk méhében kelet‐
kezik a fénymag, a foton, innen terjed ki a fénytartomány. Ez a terem‐
tődés helye tehát. Látod, ezért van, hogy „feszkósan” Te se tudsz te‐
remteni.
A középen futó tengely tehát a kiegyenlítődés semleges, nyugalmi
tengelye, a boldogtengely, az Életfa. A kozmikus Tanítók, a karmával
nem rendelkező Szolgálók, Avatarok az Életfa tengelyén „közleked‐
nek", míg mi gyermekek az ágak kertjeiben játszadozunk. Az Egység‐
be emelkedett Tudat a feszültségmentes övezetben közlekedik „le-
föl". Amikor elragadtatott, szent állapotban vagyunk, akkor ide kerü‐
lünk. Ezért szavakkal leírhatatlan, amit ott átélünk. Ez a mesék „túl‐
pontja", ahol minden megtörténhet. Itt éljük át, legalább pillanatnyi‐
lag, a holografikusnak nevezett, minden és semmi egyben téridőnkben
ábrázolhatatlan voltát, ahol nincs „kiterjedés", ám ez minden kiterje‐
dés forrása. A mindenhatóság pontja.
A nyolcas a minőségváltás, az oktáv, azaz ok-távolság, a 7 skála‐
hang első hangjának „egy szinttel", oktávval „magasabban", avagy
„alacsonyabban" való ismétlődése (spirális-ciklikus mozgás). Köz‐
mondásunk nekem nyolc (nyóc) értelme, amikor nem akar valaki vá‐
lasztani, vagyis kilép a vagy-vagy kényszerpályából (a jobbos-balos
örvénylésből), a mind-egy, az is-is, Isis állapotba, létbe, a boldogság‐
ba, ahol Boldogasszonyunk „palástja" ölel körül.
A fény ősi szimbólumához (amik a többdimenziós mozgásban pon‐
tosan az energiaörvénylést mutatják, illetve aktív módon terelik) igen‐
csak hasonlít az andoki kereszt, a Chakana. Mindégyik szimbólum és
őstudás forrás, azaz eredőpontja (a belső koncentrikus kör) Vízanya-
Ősanya. Ez az ősvíz maga: Tengri. Tenger. Az őstenger. Ős-Isten, Isis,
Bau-dug-Assan, Boldogasszony a boldog szféra kiegyenlítője, ahol a
Semmi az maga a Minden. A „pont", ahol minden megfordul, ahon‐
nan kiindul, és ahová visszatér minden. A Nyolcas, a téridőn „túli" el‐
ső szféra.
Ide tér, aki megboldogul, hisz megszabadult a feszültséggel fenntar‐
tott körforgásból (egy időre). Aki megboldogul, a tengely adott „bol‐
dog" pontjába kerül, adott tudatszintjének megfelelő „magasságba". A
tengely maga az Életfa, Boldogasszony hét leánya pedig úrnője, azaz
boldog-pontja egy-egy „világnak", ágnak, égnek, kertnek, „magasság‐
nak", vagy akár hangnak, ahány elnevezéssel csak találkozhatunk az
ősi és modern szakrális tanokban.

„Az első időszál keletkezése, az első kölcsönhatás" (Kisfaludy

György)

A boldogasszony! kiegyenlítői „pont" alapján válik érthetővé, amin

sok éven át töprengtem, hogy vajon az asszonyoknak miért pont két
emlőjük van, (az egyidejű térforrás, melyből a téridős balos és jobbos
forgás ered) amin át tejjel életben tartják az utódokat? A két „emlő"
összetalálkozása a szív-pont, nem a szervi, hanem a szív-kapu (cso‐
kor-csakra avagy vortex) kapu, a boldogság-pont! A tejjel és mézzel
folyó Kánaán (kán-anya, Kígyó-anya), amit Jehovának, ha törik, ha
szakad, meg kellett szereznie, le kellett uralnia ahhoz, hogy blokkolja
a harmonikus forgást és egyirányúsíthasson. Ám a jehovai kertben két
fa állott, és a génezést a Tudás fájának „tövében" végezte el. Vagyis, a
„felső" tartomány Boldog-pontjába, az Életfához bizony ő nem jutott
be, az nem manipulálható, csak a téridő elme határáig, és ott állította
fel a Tudás fáját.
 Itt világos választ kapunk arra, „hol", miből, miként születik a koz‐
mikus gyümölcs: a feszültségmentes „nyugvó” boldog pontokon. Ez a
mennyei béke, amiben megszűnik minden kívánság, egó-akarás. A le‐
gyen meg a TE akaratod, a Te felsőbb oktávod, tudatod állapota.
Ez az emberéleten belüli ciklikusságban a „halál szféra", a „másvi‐
lág", a Nirvána, vagyis az a tudatállapot, amiben kikapcsolva van a
téridős elme, és össze vagyunk kapcsolódva a Szent Szellemmel. (Fi‐
gyelem: itt az ideális, vágyott állapotról beszélek, a spirituális úton lé‐
vők helyzetéről! Ez nem automatikus működés, de remélem, ez egy‐
értelmű.)
A mayák a Tejút közepét (Hunapku) a galaktikus méhnek nevezik,
ahonnan a csillagok születnek és a kozmikus tej, az energia ital ki‐
aramlik. A „Tej , a teiesség- teljesség útja a női emlőből (fenti egy-
idejű térforrás két irányba forgó erőtere) lövell ki, mint anyai mellből
a tápláló tej. Az Anya méhében, az ősvízben kihordja gyermekét, és
kozmikus nektárral, tejjel (energia) táplálja. Szülőcsatornája a dimen‐
ziókapu, szimbóluma ősidőktől fogva szent:

Mandorla: a két forgó tér metszésében a közös terület a „teremtődés",

születés. Mint Ichtus, az őskeresztények „hal" jele. Jézus tanítványai a
„halászok" - az ősvíz, a kiegyenlített Nyolcas mesterei kellene, hogy
legyenek. A jel a kereszténységben Mária szimbóluma, az Egy-az-ls‐
ten ligatúra magja.

Amint már említettem, az Ős [mag, Mandorla) rovásjel „NY” [D],

mely tükrözve-kettőzve jelenik meg, az fokozást jelent, vagyis Nagy-
anya, az Anyák Anyja, Ős-anya. A „magyarok” Őstene.
 Emberi, individuális lélek a hétrétegű téridőn, Hetedhét országon
túlra nem juthat, maximum a kapujáig, a Napkapuba, de az is „dicső‐
ség", elragadtatott állapot. A kapun át, a dualitáson túlra, csak az lép‐
het, aki átadta saját lelkét Istennek, azaz betöltekezett a Szent [kozmi‐
kus) lélekkel és megszűnt vagyis kiegyenlítődött benne a polarizált
energia.
A földi lineáris idő egyik fontos alapegysége is a hetesség, az egy
hét, mint időritmus, mivel „hét nap alatt teremtette isten a világot”.
Persze, azt már talán ki sem kellene itt emelnem, hogy a bibliai „vi‐
lág” a hétrétegű téridőt jelenti.
Hetedhét országot kell bejárnia a királyfinak, hogy a Sárkánytól
visszaszerezhesse a Királylányt, a szédítő forgású, „kacsalábon forgó"
gyémántpalotából.

.Amikor a térforrást vizsgálgattuk, már abban is volt hét darab je‐

lenpont, amelyek szépen sorban létrehozták egymást. Vagyis már az
Univerzum terének megszületésekor hét önismétlő és állandóan ön‐
reprodukáló jelenforrás születik. Ezek egy követhető és leírható, mo‐
dellezhető sorrendben jönnek létre, és lényegében hat párhuzamos
univerzumhoz biztosítanak téresszenciát".

Népmeséink kacsalábon forgó palotája, avagy a forgórózsa. Egy

angliai ún. gabonakor. Mindenféle „vortex", azaz örvény kozmikus
mintája, melyet legjobban a svasztika jeléből ismerhetünk.

A csillagtetraéder, ami két egymásba hatolt tetraéder, metszetük egy

oktaéder. Ez egy nyolcas szimmetria, de mégis a „hasában" hordozza
a hatos szimmetriát.

„A hatos szimmetria a nyolcast, a nyolcas a hatost favorizálja, mert

ez a geometriai duálisa... A törvény következő beteljesülésénél az ok‐
taédert a kocka követi, és a 64 dimenziós téridőt követően egy még
magasabb dimenzió-számú téridő születik az első függőségében. Ez
már az a fény, amit mi is ismerünk. Itt mindjárt az egyhiperteres fény‐
kvantumot mutatjuk meg, amihez hasonlót már a téridőnél is mutat‐
tunk. A térközép itt nincs ábrázolva. Azt az útvonalat is mozgásban
mutatjuk, amelyen az idővissza-csatolásban a források folyamatosan
újrakeletkeznek. Mindig hét Tűz-forrás létezik. A sárkány hétfejét a
sárkány szíve, a sárkány szívét a hét Tűzforrás kelti."
„Ha csak a teret vizsgáljuk, akkor hat forráshelyen öt dimenzió ge‐
nerálja a létezés alapját, a helyet. Ez azt jelenti, hogy csak ötdimenzi‐
ós lesz, bár hat helyen születik. A tér hatos szimmetriájú, de nem jut
ötről a hatra."
Nos, nem idézhetem végig Kisfaludy Gyuri barátom könyvét,
bármennyire szeretném. Tessék elolvasni, aki meg akarja érteni. Min‐
den esetre itt ismét nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy ne üssön
szöget a fejemben, vajon nem a hat párhuzamos univerzumtól „óvna”
minket az ügyeletes spirituális manipulátor és nevezi az ördög számá‐
nak a 666-ot?
Bevallom, nem tudom megfogalmazni, bemutatni, pláne nem meg‐
indokolni, miért vélem úgy, hogy a hetességen belül a hét „réteg" nem
egyenrangú. A mindenkori „hetedik" egyben az első, ami az oktávok‐
ban ismétlődő „forrás és végcél", az alfa és az ómega. E között rezeg
a hat „skálahang". Biztos van vagy lesz olyan képzett „időfizikus",
aki ezt az elme számára is kielégítően le tudja vezetni, én egyelőre sa‐
ját látásra tudok támaszkodni és körbeépítem kapcsolódó elméletek‐
kel. (2020-ban betoldom: a 2-es kötetben már megszületett a hetesség
a megoldása!)
De mit jelent ez a metafizika világában? Van az alapzatról kiinduló,
arra épülő hat grádics, lépcsőfok, ami a zenelméletben a C-dúr skála
hangjait jelentik a „két" Dó között. Az egyes lépcsők, az egyhatodok,
mindegyik egy-egy „alom", közös „ól" egy-egy tartomány „nyájának.
Ez a hat alom. Aki felemelkedik mind a hat almon (mindegyikben
megszületve), az már nem csak rész hatalommal bír. A hetedik már Te
magad légy! A hetedik a térfordulás „síkja", az átfordulás grádicsa, a
hatos és nyolcas közötti Átjáró, ahonnan nyílik az Aranykapu a for‐
ráspontba, ami innen nézve a végpont. Oda megyünk vissza, ahonnan
elindultunk, csak egy más minőségben, egy oktáwal feljebb!
Aki még a grádicsokon lépked, az a Hat erőterében, azaz a téridőnk
hatalma (hat alma?) alatt van. Még sérülékeny, kiszolgáltatva minden‐
féle hatásnak. Még „kísérthető”. Hatalom alá vetett, még nem szabad
ember. Ezért fordítja a duális elme és világízlés a hatost az „ördög”,
azaz a kísértő számának (az persze már más kérdés, hogy ugyanazzal
a mozdulattal beteszi a poláris „rossz" dobozába, de ezzel mi már
nem foglalkozunk). Aki nem fél még/már az „ördögtől sem”, az eljut
ötről a hatra, betöltekezvén, teljesítve a „hétszer szüljön meg az
anyád” próbáit. Csak perdül és fordul, és már át is lépett az Aranyka‐
pun (a hatosról annak geometriai duálisába, a nyolcba jut). Nyócra,
Isishez, a téridő forrásához, a boldogságba.
A lemniszkátánkban ezek szerint kétszer hat, azaz tizenkét grádics
van. Akinek van füle, hallja. A téridő tizenkettes misztériuma, Jézus
tizenkét „tanítványa", a tizenkét zodiákus. Csakhogy Jézus a tizenhar‐
madik volt, ahogy a Boldog-pont is ennek felel meg, mely hiányzik az
újkeletű Zodiákusból! Akkor itt merüljön alá a beavatásra aspiráló ta‐
nítvány és kérdezze meg a Mindenséget, miért lett a lienáris időtarto‐
mány tizenkettes alapú, szemben az ősi tizenhármas alappal, mely
például és többek között a maya időszámítást adja? A már hivatkozott
kutató Jósé Arguelles úgy foglalja össze, hogy a mesterséges idő frek‐
venciái a 12:60 arány diszharmonikus rezgése, melyben az idő pénz,
szemben a kozmosz harmonikus 13:20-as arányával. Én teszem hoz‐
zá, hogy a 13 holdhónap kiegyensúlyozottsága a 12 szoláris hónap
mesterséges felosztásával szemben.
Életemben most számoltam ki először a következőt (lehet, hogy erre
nem kellene büszkének lennem, de hát ez van). Egy nap 24 x 60, azaz
1440 perc, ezt elosztva a misztikus 20-as számmal, pontosan 72 per‐
ces órákat kapunk - ez pedig az ember szívverésének a száma. Bár ezt
az elméletet megtartották, de valójában nyugalmi állapotban 60 má‐
sodperc alatt a legtöbbünk szíve ennél jóval kevesebbet ver.

Nekem ez erősen azt súgja, hogy nem a 60, hanem pontosan a 72

másodperc a harmonikus időtartam egységünk, vagyis addig tart egy
perc, míg ennyit dobban a szívünk! Ez a földi alap időmérték. Szerin‐
tem, kezdjen el egy órás ilyen időbeosztású órákat gyártani és szép
lassan térjünk át erre az időritmusra. Persze, ha abbahagyjuk a lineáris
színpadon az észnélküli rohangálást, mi a csudának karóra egyálta‐
lán?

Igazából egyelőre nem tudom megfogalmazni, pontosan mit takar a

20-as szám. Annyit tudunk, hogy a 13:20 minden maya ciklus arány‐
száma. Engem minden esetre mélyen elgondolkodtat, mert már régóta
érzem, hogy ki kell szállnunk a mesterséges időmátrixból. Úgy ér‐
zem, hogy direkt kapcsolatban van a téridő hasítással, - hisz más ör‐
vénylésben élünk - de még nem tudom logikailag megindokolni. Egé‐
szen biztos vagyok benne, hogy a 13 holdhónap, az egy földi évünket
adó 364 nap közvetlen kapcsolatban van a nibirui 3600 éves ciklussal,
ami, nem lepődnék meg, akár hajszálpontosan 3640 év - ma. Ugyanis
változhat (változik is) a bolygónk forgási sebessége, tehát egyáltalán
nincs kőbe vésve, hogy mindig 364 napból állt egy év! Itt keresgél‐
jünk!
A fénynek hét spektrumát észleli az átlag szem a szivárvány hét szí‐
neként. Ezért e világrésznek akár a szimbóluma is lehet a szivárvány.
Érdekességként muszáj megemlítenem, hogy mennyire nem szúr sze‐
met szinte senkinek, hogy Jehova épp a szivárványt választja szövet‐
sége jeléül a Biblia szerint. Világos, hisz ezzel tökéletesen tudtunkra
adja, hogy ő e téridő „istene", ura, fejedelme, őrizője. Ez is jó státusz,
de ennél mégsem több. És figyelem: ennek sem teremtője, hanem mű‐
ködtetője, mint Urdug.
A hét hang egy-egy rezgés (tartomány), szféra, kert (keret), vagy
kör. Már értjük, miért lehetünk valakire vagy valamire ráhangoldóva -
szó szerint, amikor egy hullámhosszon vagyunk vele, együtt rezdü‐
lünk, egy húron pendülünk. Az összehangnak, akár halljuk, akár nem,
olyan nyugalmi ereje van, hogy simán átcsúszunk ilyenkor a mesébe.

Hetes a szólásokban. Hetet egy csapásra: mindent egyszerre megol‐

dani. Hétszentség: egészen biztos. Hét szűk esztendő, illetve a hét bő
esztendő (a téridő rétegein aláilletve felfelé szállás, vagyis süllyedő,
avagy emelkedő fázis, ciklus). Hetvenkedik: adja a nagyot, nagyzol,
erejét fitogtatja (Id. a hetven, mint a hét hatványának minősége). A
világ hét csodája. Hétrét görnyed: nagy terhet vett magára - például a
visszatérést a hét rétegen túlra. Ma a hétrét görnyedőt pejoratív érte‐
lemben nevezik megalázkodónak, holott eredetileg a kozmikusán alá‐
zatos embert jelentette, aki felismerte a fölé tornyosuló hétrétegű utat,
amin vissza kell térnie, és ez bizony elvett, nem is keveset, pökhendi‐
ségéből, mely a mai tudatlanokat jellemzi.
Ősi titkos tanításokban (pl. Kabbala) szó esik a hét Nemzőről
(Elohim), vagy a Védákban a 7 Rishiről, akik az első 7 embert terem‐
tik („emberen" emberiséget értsünk, a mostani immár nemekre bom‐
lott emberiség az ötödiké tanítások szerint). Isten „hét lelke", vagy a
hét menny. Sorolhatnánk a mesékben, őstudásban, ezoterikus tanok‐
ban fellelhető hetes tagozódásokat még sokáig. Ugyanígy, az ember‐
nek tulajdonított 7 csakra vagy erőközpont csupán a fizikai test ener‐
giakapuinak a száma, az éterikus testnek már kilenc van, és ahogy ha‐
ladunk a finomtestek „burkain", úgy növekszik a kapuk száma. Ez lo‐
gikus is, hisz ahogy aktiválódnak szunnyadó képességek a tudatosság
növekedésével, azok, ahogy már utaltam rá, konkrét energiapályákat
kapcsolnak be, vagyis a holomezőbe egyre több ponton és módon tu‐
dunk becsatlakozni. Ezért szó szerint érthetjük, ha valakire azt mond‐
juk, hogy totál zárvány, hisz neki csak néhány kapuja van nyitva.
 Boldogasszony hét leánya, mi más lenne, mint a téridő plazmájának
(éterikus Víz) Ősanya-kígyó (Intelligencia, Hetedhét országon túli
Tudás, a nyugvó Nyolcas, Isisállapot) „legyűrűző" alsóbb téridő-réte‐
gei. Ezen analógián a Világ Szüze mint princípium egyes korokban
konkrét történelmi személyként (pl. Jézus anyja, Mária) vagy kozmi‐
kus isten-erőként (pl. Isis) jelenik meg (ők a boldogpontok).
Ennek tükrében megállapíthatjuk, hogy a ma ismert exoterikus (bib‐
liai) teremtéstörténet nem a világ, hanem e téridő megteremtésének és
egy már „nemessé", polarizálttá vált emberpárnak a kialakulását írja
le. Ezt bizony mind a zsidó misztika (Kabbala), mind annak ősforrása
(egyiptomi és káldeus misztériumok) alátámasztják. Akit e figyelem‐
felkeltő említésen túl mélyebben érdekel, induljon el H. P. Blavatsky
Titkos Tanítás c. könyvében, ahol nagyon szépen össze vannak szedve
a különféle ősi tanítások, mint pl. a védikus, brahmanikus, kabbalista,
egyiptomi stb. E könyvében fel is dolgozza az ún. Dzyan könyvét (in‐
terneten elérhető), mely akár az őstudás összefoglalójának is tekinthe‐
tő.
Talán ez a kis ízelítő a téridő szavakba alig önthető szerkezetéről,
működéséről azokat is kijelentéseikben megfontoltabbakká teszi, akik
szeretnek kinyilatkoztatni. Alázat nélkül azonban nem viszonyulha‐
tunk „innen" a „túlhoz". Nekem úgy tűnik, nincs közmegegyezés ab‐
ban, hogy Univerzumnak avagy multiverzumnak nevezzük a Minden‐
séget. Manapság hallani, hogy nem is egy univerzum van (szó szerint
egyféleséget, egyvilágot jelent a szó), hanem multiverzum, mivel
többféle „világ" van. Ezen nagyokat derülök, tekintve, azt se tudjuk
definiálni, mi is az Univerzum. És amúgy is, mi van, ha a sok multi‐
verzum egy „nagyobb" Univerzum, mert a „végső" Univerzum ismér‐
ve pont az, hogy „benne" sokféle (multi) verzum van? Na, hát ezért
nem szoktam én ilyesmiken spekulálni. Sokra azok sem mennek, akik
naphosszat ezt teszik, mert a gondolkodás elmefunkció, aminek nagy
korlátja, hogy a végesen túli dolgokat nem érzékeli, semmit nem tud
kezdeni a végtelen és örök minőségeivel. Arra azonban mindenkép‐
pen jó, hogy kis alázattal belássuk, óvatosan jelentsünk ki kőnkért
számokat a dimenziókkal kapcsolatosan, és kicsit kételkedjünk, ha
valaki azt állítja, hogy bizony ő már megszámolta! A magam részéről
egyrészt belső meggyőződésből, másrészt, nem titkoltan, „felsőbb" ta‐
nácsra, szigorúan tartom magam ahhoz a tanítói „szabályhoz", hogy a
Kapun túli megnyilvánulásokról nem beszélünk. Ez nem titkolózás,
nem fösvénység, hanem bölcsesség. Az, aki még a saját téridejében
sem „úr", nincs életének irányítása a kezében, még épp, hogy csak el‐
indult e téridő útjain, útkeresésben van, annak mi a csudáért beszéljek
olyan világrészről, amiből még egy morzsát sem tapasztalt meg?
Másrészt, amit én megtapasztaltam, nem biztos, hogy bárki más pont
úgy fogja megtapasztalni. Nem szabad befolyásolnom, olyan várako‐
zásokat ültetni el benne, amiket ő esetleg más módon fog majd, a neki
megfelelő időben és formában, megélni. Az én dolgom segíteni an‐
nak, aki kéri, hogy elinduljon, utat mutatva a „kapu" felé, bátorítani
az átlépésre. Egy példa: a téridőből átlépéshez alapvetően szükséges,
hogy működjön, többek között, a 3. szem, a tobozmirigy, az agyalapi
mirigy. Ha nyilvánvaló valakinél, hogy még nem működik, akkor ne‐
kem nem az a dolgom, hogy beszámolókat tartsak neki, hogy pedig
milyen klassz világ vár ’ott rá, hanem rádöbbenteni, hogy neki kell bi‐
zony erőfeszítéseket tenni, változni ahhoz, hogy elkezdjen működni
benne és majd képes legyen saját tapasztalatokat gyűjteni. A képesség
szó szerint is értendő, hisz a 3. szem aktivizálódásával válunk valójá‐
ban látóvá, vagyis a megszokott „sűrű" anyagin túli energiatérből is
„látunk", veszünk jeleket, melyek leginkább látványszerűek. Sajnos
tömegesen tapasztalom, hogy „tanítók" nem abban segítik az érdeklő‐
dőket, amiben azoknak szükségük lenne, hanem öntömjénezően saját
kalandtúráikról tartanak élménybeszámolókat. Ezáltal azokban, akik
még nem képesek átlépni, tovább nő a frusztráció, a hamis meggyő‐
ződésük, hogy ők erre nem alkalmasak, miközben a „tanító" egója
még nagyobb lesz.
A téridős elmélkedésünk lezárásaként egy kiegészítés: a Napkapun,
Aranykapun túl nincs duális erőtér! Ezt, máris hallom, milyen sokan
fogják tagadni, mert elképesztő régóta ennek ellenkezőjét sulykolják
az emberekbe. A dualitáson túli Egyesített, ezáltal kiegyenlítődött
nyugalmi „teret" persze bizonyítani se tudományosan, se sehogy nem
tudom. Ezt valaki vagy felfogja (elmével is belátható, csak el kell mé‐
lyedni ebben), de leginkább módosult tudattal „ott kell teremni" és át‐
élni. Ha mindenütt létezne a dualitás, nem lenne sehol a Kozmoszban
nyugvópont és feszültségmentes „terület", azaz Egység. Márpedig
van. Erről így többet nem is szólnék, mert nekem kizárólag az a dol‐
gom, hogy e téridő rétegén át mutassam az utat a Napkapuig annak,
aki igényt tart segítségemre. Nem kell és nem is kívánok azzal foglal‐
kozni, hogy mi van a téridőn túl. Szerintem van itt is dolgunk bőven,
és majd mindenki, aki úgy dönt, megtapasztalja saját magának akkor,
amikor.
Itt én tehát feladom e szavakba nem foglalható mozgások, forgások,
erőterek egymásra hatásának modellezését, tényleg nem ez a lényeg
számunkra - legalábbis az én megbízatásom szerint. Akit azonban ér‐
dekel, és miért ne, az mélyedjen el az ajánlott anyagokban, az Elsőd‐
leges Mezőelméletben, és próbálja meg saját tudományos bizonyíté‐
kait önmaga összeszedni.

A Fény fényezése

A dualitásban a fény a „jó", a sötétség a „rossz" De merengtél már

azon, hogy mi van a dualitáson túl?

A fény egy tól-ig terjedő hullámspektrum, foton, melynek különbö‐

ző spektrumait képesek vagyunk érzékelni, látni, így a fény az ener‐
giamező (plazma) látás által behatárolt, meghatározható része.
Mivel rész, így nem egész.
Nagy a különbség a fény és a világosság között, ennek ellenére
rendre összekutyulják sokan. Míg a fénynek kikutatható, beazonosít‐
ható a forrása, a világosságnak nem. A fény tehát nem maga a forrás,
hanem annak egy „teremtménye".
A Világosság egy létállapot. Amikor a régi Mesterek egy tudatszint-
emelkedésről beszéltek, ezt megvilágosodásnak nevezték, és még vé‐
letlenül sem például kifényesedésnek. Persze nem minden nyelvű né‐
pet kényeztet úgy az Univerzum, mint a magyarokat, mégis itt is ren‐
geteg gondolkodás nélküli követője akad a fénykultuszoknak Pedig
ilyen szépen más nyelvben nem lehet a világosságot és a fényt hang‐
tanilag is megkülönböztetni.
Ha a fény az elektromágneses térnek csak egy bizonyos frekvencia‐
tartománya, akkor bizony nem a Mindenség. A fény „birodalma" a
Hetedhét ország, melynek a hét szín, a szivárvány a jele. Ez a téridő,
az univerzum látható része (és kiegészíthetjük természetesen az em‐
beri szemmel már nem érzékelhető ultraviola és infravörös tartomá‐
nyokkal].
 A fénnyel teli nappali éberségben elfáradunk, kimerülünk. Feltöl‐
tődni, álmodni, magasabb Énünkkel összekapcsolódni éjjel tudunk, és
ahogy hamarosan kitérünk a tobozmirigy jelentőségére, a melatonin is
csak éjjel, fénymentes közegben termelődik. A fény a különbözősé‐
gekre világít rá, a sötétben az egységünkre „ébredünk": kiléphetünk a
testünkből, felrepülhetünk, ellátogathatunk a láthatatlan birodalmak‐
ba, a látszólagosból a valóságba. Felcserélődik álom és éberlét fogal‐
ma!
Ha a valóban fontos dolgok a szemnek láthatatlanok, vajon miért
terjed futótűzként manapság a Fényvallás kultusza?
A Tibeti Halottas könyv legfontosabb üzenete, hogy a meghalt mel‐
lett három napig virrasztanak (nemcsak Tibetben persze!). Ez alatt se‐
gítik a lélek útját. De hová is? Úgy szól a bátorítás: ha már kész vagy
és mered a Sötétet választani, úgy ne lépj vissza a Fénybe. Miért is? A
keleti tanok, a keleti beavatások mire is törekednek? A körforgásból
való szabadulásra. Az utolsó élettel, hitük szerint, a megvilágosodot‐
taknak már nem kell visszatérniük! Milyen szépségesen nyilvánvaló:
akinek még kell a fény, az visszatér, aki már betelt vele, hisz megvilá‐
gosodott, annak már nincs rá szüksége!
Halál közeli állapotból visszajöttek mesélik, hogy mindaddig, amíg
nem látták meg a Fényt, nem szándékoztak visszajönni. Aztán hívta,
vonzotta őket a Fény, vagy a fényben felbukkanó „szeretteik”, így be‐
léptek a Fénybe - és újra itt voltak! A Fény ugyanis egy „csúszda",
egy híd, vissza ide, a téridőbe. A Hetedhét országba. Aki eljutott több
élet során a döntési szintre („letehette a karmát”) és nem akart
visszatérni, az nem lépett be a Fénybe. Szabadság, a téridőből való
szabadulás csak a Fényen túl kezdődik. Neve: Nirvána. Van erre hirte‐
lenjében egy érdekes megfejtésem: nő-erő-léte, mégpedig Ni=né, né‐
ne, nő; r=eRő; vana=”vanás", létezés. Nem erőltetni akarom, de ha
eszembe jutott, akkor legalább leírom, ha másért nem, hát „érdekes".
A fény e dimenzióban a biológiai élet feltétele.
Amikor megértettem a fényen túliságot, kicsúszott még alólam is a
talaj. Manipulált világunkban ennek pontosan az ellenkezőjét sulykol‐
ják a hamis fényvallások.
Nézzünk egy már hivatkozott ősi könyvet, a Dzyan könyvét, mit ír a
sötétről és fényről.
Az első vers (stanza) a teremtésről szól: „Egyedül sötétség töltötte
meg a határtalan Mindenséget, mert Atya, Anya és Fiú megint egy‐
szer Egy volt és a Fiú mégnem ébredt fel az új Kerékre és azon való
zarándoklására."
Első megállapításunk a sötétségről, hogy minden egyéb nélkül, első,
primordiális létezőként volt-van.
II. stanzából: „Hol voltak az Építők, a Virradat ragyogó fiai? Az is‐
meretlen Sötétségben. A forma alkotói a nemformában, a Nem-Léte‐
zés boldogságában pihentek."
A téridő erői (építők) a sötétségben pihentek, amiről még annyit
megtudhattunk, hogy ez egy boldog állapot Ide egy rövid megjegy‐
zés: Perun innen és túl c. könyvemben írom Viracocha istenről, aki‐
nek neve a Rig-Védában Viradj, hogy nevének jelentése Ragyogó, és
ott is kiemelem, hogy ez megfelel a magyar virradj szavunknak, mely
a bibliai „Legyen világosság!", azaz a téridőteremtés szava, az Ige.
„A Hét Fiú még nem született meg a Fény szövedékéből. A sötétség
egymaga volt Atya-Anya, Svabhávat és Svabhá-vat sötétségben volt
Ez a kettő a Csíra és a Csíra Egy. A világegyetem még el volt rejtve az
isteni gondolatban és az isteni kebelben". fSvabhavat legősibb jelen‐
tése: a nem-lét; az Üresség; ember által nem megszerezhető „állapot"
vagy minőség.)
Az életkezdemény, a csíra, a Mag tehát mindenekelőtt a Sötétségben
(svabhavat) létezett. Természetesen, az emberi nyelv már nem alkal‐
mas e nem-duális még csak a megközelítő leírásra sem. (Fiú: abszolút
mentes a nemtől, hisz ez már egy fordítás fordítása, és a nemekre
kényszerült nyelvek ezer évek óta az „istenit" hímneműként fordítja!
Erről szólt e könyv jó fele ugyebár. Tehát jelentése: származék - gyer‐
mek.)
III. stanza: „A hetedik örökkévalóság utolsó rezgése áthatol a végte‐
lenségen. Az Anya megduzzad, s mint a lótusz bimbója belülről kifelé
terjeszkedik. A rezgés végig fut, gyors szárnyával érintve az egész vi‐
lágegyetemet és a Csírát, mely a Sötétségben lakozik: Sötétségben,
amely a szunnyadó Élet vizei felett lélegzik. A Sötétség Világosságot
sugároz ki és a Világosság egy magányos sugarat bocsát le az Anya-
mélységbe. A Sugár a szűz Tojáson áthatol, a sugár rezgésre készteti
az örök Tojást s arra, hogy elejtse a nemörök Csí-rát, mely Világ-To‐
jássá sűrűsödik."
Igazából ezek annyira egyértelmű sorok, semmiféle magyarázat nem
kell hozzá, legalábbis most, a figyelemfelkeltés szintjén. Egy monda‐
tot csak a világtojáshoz fűznék: René Guénon írásából kiindulva a
majd minden teremtésmítoszban fellelhető világtojás nem más, mint a
„világegyetem" origója, csírája, vagyis a mag. Ebből terjed ki és ke‐
letkezik minden, és mint ilyen, a „világ közepe". Nevezik még a világ
szívének. A szív és barlang közötti kapcsolat igen ősi és ismert, ehhez
járul még az óvó, rejte-ki hely aspektus, a születő-újjászülető ember‐
palánta számára. Érdekes, hogy a kései latin nyelvben a tojás neve
ovo, számunkra pedig az emberpalánták napközije az óvoda (ovo-da,
tehát tojás-hely, keltető, azaz éden, emlékezzünk előző könyveimben
Tiwanaku megfejtésére, mely az isteni kert az emberpalánták védel‐
mére).
Természetesen azt gondolom, a Dzyan egy alapmű, és aki komolyan
elszánt a létezés mélyére hatolni akár a segítségével, az elindul egy‐
maga és megteszi.
Visszakanyarodva témánkhoz, a fényhez: leszögezhetjük, hogy egy‐
szerűen nem azonos a Teljességgel. Viszont, bármennyire megdöb‐
bentő, nagyon is elképzelhető, hogy amit mi Sötétségnek nevezünk,
az a valóságos Minden és Semmi egyben.
Itt e sorok írásakor ötlött fel bennem első ízben a következő: talán
ez pont olyan dilemma, mint „Schrödinger macskája", a kvantumfizi‐
ka nagy „rejtélye". Honnan tudjuk, mi történik a kísérletben a macs‐
kával, ha nem nézzük meg, ha nem látjuk? Viszont, ha megnézzük,
azzal óhatatlanul befolyásoljuk a történéseket!
Vagyis, a Sötétség addig sötétség, míg mi nem létezünk, amíg nem
szerzünk róla tudomást, amíg nem ismerjük meg, amíg nem nevezzük
meg, vagyis amíg az elvált Tudat nem kerül vele viszonyba. Amint mi
elkezdünk létezni (individuális tudattal), ugyanaz a Semmi, a Sötétség
átcsap Mindenbe - pusztán azáltal, hogy mi megláttuk az „ellenpólu‐
sát" és megneveztük. Anyag és antianyag.
Akárhogyan is van, és az egyes ember akármilyen mértékben képes
is átérezni a Lét misztikáját, annyit szerintem még egy frissen ébredő
is meg kell lásson az eddigiek alapján, hogy az a végtelenül leegysze‐
rűsített fénykultusz, - hadd nevezzem primitívnek és teljesen művelet‐
len, pallérozatlan bulvár ezoterizmusnak - amit a fény harcosainak
klubjai hirdetnek, igen kétes (kétség) irányba vezetnek. Hetedhét or‐
szágon túlra biztosan nem, mert a fény e téridő „szülötte", a fényért
egy lépést sem kell innen tennünk. A Világosságért már érdemesebb
lenne, de azért meg nem kell harcolnunk, nem kell a Sötétséget kieb‐
rudalnunk - tekintve, az itt sincs. Ha én és a Sötétség egy „helyen”
lennénk, részemről rém boldog lennék - hisz az egy boldogságos álla‐
pot. Ha a csírának, az életmagnak megfelelt, hát én se vetném meg!
A gonosz ellen sem kell harcolnunk, legalább két okból. Egy, nincs
gonosz, csak átpolarizált gon-us, Nap-ős. Legfeljebb számunkra, pil‐
lanatnyi relatív megítélés folytán tűnik valami jónak avagy rossznak,
ne adj Isten gonosznak. Kettő, ha harcolsz, akkor az erő-ellenerő örök
körforgását működteted. Légy a megingathatatlan, mozdulatlan Nyu‐
galom, akinek minden Nyóc, és akkor térsz vissza a körforgásokból a
Forráshoz. Tehát nem a Fény-be, hanem annak forrásába, a Sötétbe.
Kinek éppen mi rossz, teljesen szubjektív. Amit ma nem értek, fáj‐
dalmas vagy nehézség, azt rossznak nevezi a mai ember. E téridőnek
természetes és „jó” tartozéka a betegség, mert próba: mindezek csi‐
szolnak bennünket, embereket, csiszolatlan gyémántokat. Születés
(belépés a téridőbe) nem lenne halál (kilépés) nélkül, mindkettő pusz‐
tán átlényegülés, minőséget váltás. Egyikben testet ölt a Lélek, másik‐
ban visszaadja. Egészség nincs betegség nélkül; szép a csúnya nélkül
és így tovább. Mindezek, együtt képezik a Mindent, az Istent. Isten
nem a világ felét teremtette, legalábbis szerintem.
Aki valamelyest is kapizsgálja már, hogy a fény útján az „örök”
mozgás van, aki megtapasztalt már mindent, vagyis megélte a Min‐
dent, az immár a Semmiben, a Sötétségben pihenhet. A hetes körök a
Samsara (a spirális életciklusok), a Nyolcadik a Nirvána - lefordítva a
közismertebb tanok nyelvezetére. Mind a két „hely" szép és jó, döntse
el ki-ki maga, hol érezné inkább otthon magát és aszerint működjék e
téridőben.
Tőlem nagyon távol állt mindig, akkor is, míg megközelítőleg sem
értettem meg ennyit a Létből, az, hogy én e világot valamiféle téve‐
désnek, rossznak lássam, ahonnan menekülnünk kellene, ráadásul a
fénybe, amiből itt van a legtöbb. Ez épp olyan tévtanítás, mint a mate‐
rializmus. Aki innen minket, mint börtönből kivezetne, az elveszi az
iskolai leckénket, nem akarja, hogy tanuljunk, fejlődjünk, változzunk!
Ide mi igenis nagyon komoly céllal érkeztünk!
Az isteni Szépnek és Rendnek ez a téridő ugyanolyan része, mint
bármi más. Ha nem így lenne, a Holografikus világ, az amint fenn,
úgy lenn törvénye értelmetlen lenne.
A legnagyobb duális hamisítás tehát a fényt a jóval, Istennel, a söté‐
tet a „gonosszal" egyenlővé tenni. Ha Isten a Fény, a Jó, akkor duális,
hasadt, hisz az ellenpár, az ellentöltet hiányzik belőle. Ha mi idejöt‐
tünk, hogy betöl-tekezzünk mindennel, hogy lenne lehetséges, hogy
őbelőle az itteni tartomány fele hiányozna? Ha Isten csak a Fény, csak
a Jó, akkor ki az ugyannyit birtokló Másik, a Nem-fény, a Nem-jó?
Akkor Isten egyáltalán nem lehetne a Minden és pláne nem lehetne
Mindenható. Ősi dilemma - persze csak a duális híveknek, - hogy ha
Isten Minden, és mindent ő teremtett, akkor ki teremtette a „rosszat"?
Hát ez ugye jó kérdés! A válasz még jobb: senki. Mert olyan, hogy
Rossz, önmagában, egyszerűen nincs.
Sokáig én sem láttam teljesen világosan mindebben és akkoriban lá‐
zadoztam az ellen, hogy miért a nő lenne az éjjel, a Hold, a sötét?
Most már úgy látom, valóban: az asszonyi misztikum, a sejtelem, a
láthatón túli tartomány, vagyis az eredeti, jól működő, androgén Mag
méhe, a dualitás, az örvénylés előtti kor, az ősanyai kozmikus vilá‐
gunk, ahonnan belecsobbanunk, beleszületünk a fény tartományába -
átmenetileg. A Fényben, a duális világban tapasztalunk és fejlődünk,
hogy mindent magunkba integrálva visszatérhessünk a fényen túli
nem-fénybe, nemtérbe. A feloldódás, az átlényegülés színtere a fé‐
nyen túli „sötét”, onnan jövünk, és oda térünk vissza. Minden, ami
testi és anyagi, itt van a Fény birodalmában, minden, amire valójában,
lelkünk mélyén vágyakozunk, amiről álmodunk, ami felé valójában
törekszünk: a Fényen, Hetedhét országon túl van.
Aki már kékül, annak alapvető, hogy a Jó nem harcol a Rossz ellen.
Nemcsak azért, mert a Rossz így per önmagában nincs, hanem mert a
harc az további harcot szül. Ez a legnagyobb értelmetlenség.
Az univerzumban pedig szükség van erre a rezgéstartományra, a du‐
ális téridőre, mert ez a „tanuló szféra". Ha nem tapasztaltam volna
meg ennek korlátozott voltát, ha nem lett volna működő dualitás,
ennyivel kevesebb lennék. De így magamba építhettem ezt az erőteret
is, megtapasztaltam, hogy fel tudtam ébredni, hogy innen is tovább
tudok lépni. Mindenki, aki Jehova vezénylésével tudatlanul - vagy
akár tudatosan - e tartomány fennmaradására ügyel, ennek a program‐
ját működteti, a legnagyobb jót teszi az idekerült lelkekkel: ráébreszti
idővel mindezek korlátozott és múlandó voltára. A nehézségekkel, a
korlátozásokkal serkenti és motiválja, hogy egyszer csak mindenki
feltegye az első kérdését: de hát mi az értelme mindennek? Ez a nagy
szabadulás első kérdése.
Aki pedig már végigjárta e téridő szövevényes, spirálisan emelkedő
útját, ismeri az összes játékprogramját és már semmi újat, vonzót nem
talál, akkor már „elfáradt" a fényben létezésben, merjen feloldódni a
pihentető, töltésmentes, pólusmentes Sötétben, Mindenségben.

Van élet az élet előtt - és után?

Igen, ez egy költői kérdés. És remélem, számodra is.

Az előzőekben értelmezett körök, fényutak, ciklusok, amiket egy lé‐
lek a duális erőtérben bejár, bizony sokáig ismétlődnek.
Amikor egy-egy életünk, inkarnációnk lezárul - ezt úgy hívjuk köz‐
ismerten, hogy meghalunk - akkor egyáltalán nem a Dzyan-könyvben
leírt mindenek előtti Sötétségbe jutunk. Ide bizony már csak akkor,
amikor telítődtünk a fényvilággal, amikor az már nem hív, húz vissza.
Igazából nem megyünk mi Hetedhét országból sehová, míg tudatunk
nem emelkedik a dualitáson, az elkülönültségen, a Kapun túlra. Addig
a valódi túlvilág csak álom lehet (mor-bid humor, beismerem). Ezek
azonban már olyan végső kérdések, melyek bőven a Kapun túli vála‐
szokat igénylik, így ezeket mindenkinek meghagyom saját tipródásul.
A halál és születés csak a nagyon beszűkült, test- és anyag centrikus
világlátásban különbözik bármiben egymástól. Valóban, a nagyon el‐
sődleges, egy inkarnációhoz kapcsolt identitásunk ugyan feloldódik,
de semmi egyéb! Mindaddig, míg a Föld bolygón be nem végezzük
az elkezdett nagy-ciklusunkat, túl nagy változások nem történnek ve‐
lünk. Nagyjából ugyanaz a játékprogram fut, kisebb— nagyobb válto‐
zásokkal. Előfordul még az is, hogy egy lélek képes úgy-ahogy
visszaemlékezni előző inkarnációra, legalább részlegesen. Tehát el‐
mondhatjuk, hogy egy „nagy adag" részünk változatlan formában kö‐
röz a téridőben, olykor földi években is elenyésző fáziskülönbséggel,
sőt olykor földrajzilag sem nagy változatossággal. Kinek-kinek
mennyire szükséges valamiből az „osztályismétlés”.
Tehát, amíg egy lélek nem küzdötte fel magát egy magas tudatszint‐
re, ahol már szabadságában van dönteni arról, hogy elhagyja-e a tér‐
időt, bizony, a halál és születés ugyanabban a „dimenzióban" történik!
Ugyanis, a „halálunkkal" nem leszünk valójában „okosabbak”, ami
ahhoz lenne szükséges, hogy egy magasabb rezgéstartományba lép‐
hessünk. (Vagyis, kivéve azon ritka de lehetséges eseteket, amikor a
haldoklás folyamán újjászületünk - ugye-ugye, a legnagyobb parado‐
xonnak tűnik*. - és egy nagy kvantumugrást vagyunk képesek vég‐
hezvinni. Ez, mint sokszor mondom, matematikaliag ugyan lehetsé‐
ges, az átlaghalandó, pláne még bőven a karmikus körforgásban, erre
nem igen képes.) És ez világos is, hisz a következő életre (inkarnáció‐
ra) a testi létben elvégzett munka szerint készülünk! A halálunk pilla‐
natában rögzített frekvencia minősége kerül rögzítésre, és ez a rezgés
újra ideköt vissza minket. Hiába van „okosabb” részünk, amit Felső
Énnek nevezünk, amíg az „alsóbb" vagy kis-én kezében létkerekünk
kormánya, addig nem szökhetünk el e tartományból. Nincs menek‐
vés! És most elárulom, nekem egy időben ez volt a pánikbetegségem
egyik kulcs oka. Én a legtöbb embertől eltérően nem azon „aggód‐
tam", hogy meghalok, hanem épp az ellenkezőjétől, az volt elviselhe‐
tetlen, hogy „sosincs" vége a körforgásnak.
Ez volt elviselhetetlen fullasztó gondolat számomra.
Istenhez érkezésünkben - a „Mennyekbe” - bárhogy is j nevezzük,
nem a testünk akadályoz, hanem a tudatunk. Az pedig testfüggetlen.
Istennel itt is találkozhatunk, testben, de itt is tudatunk, azaz önátadá‐
sunk mértékében. És ha tudatunk nem képes „venni" Isten jelenlétét
akkor testen kívüli állapotainkban sem érzékeljük. Ha még nem va‐
gyunk tudatilag érettek testi mivoltunkban, földi, biológiai identitá‐
sunk még erős és duális, vagyis a teljes kétségbe ; esés elkülönült ál‐
lapotának illúziójában élünk, akkor testen kívüli részünk is! A halál
nem a lelki kínoktól vált meg ; bennünket, hanem kizárólag a testi
szenvedésektől. Az egót nem hagyhatjuk csak úgy el, nem dobhatjuk
ki, nem semmisíthetjük meg, egóba rögzült hitek-tévhitek rezgéseit
nincs jogosultságunk kitörölni, egyelőre nem mi vagyunk a rendszer‐
gazdánk, mert még nem vettük át teljes létünk kulcsát Az elkülönült‐
ség, illetve az ebből fakadó individuális rögzítések kizárólag „átíród‐
ni" tudnak (újjászületés), törlődni nem. „Vákuum" lény nincs. Ez az
egyetlen út a körforgásból való kiszabadulásra.
Ebből következően, ahogy a földi életkörülményeink, életmódunk,
választásaink, stílusunk, tudatunk stb. is eltérők, ugyanígy a „köztes",
test nélkül töltött időnkben is különbözőek maradunk. A minap láto‐
gattam meg egy nagyon kedves rokonomat, aki gyógyíthatatlan beteg‐
ként tudatosan próbál az átlépésre készülni. Hihetetlen lelkiereje van,
és még most sem hagyta el jó humora. Amikor arról beszélgettünk,
hová is fog majd kerülni, viccesen ezt mondtam neki: Marikám, te
már megszabadulsz az idegesítő bugyutáktól, mert ahová te mész, ott
már csak hasonszőrűek lesznek!
Mit is jelent ez? Azt, hogy eltérően e legalsó tartománytól, a tréning
tereptől vagy tanuló színpadtól, ahol boldog-boldogtalan (na, értjük
már, mit is jelent ez valójában?) együtt nyüzsög, a testnélküli periódu‐
sunkban kizárólag a sajátunknak megfelelő rezgéstartományhoz illő
lelkekkel leszünk. Nincs kutyulda, nincs áldemokrácia, mindenki a
neki megfelelő helyen van. Ott kizárólag az energiaminőség a mérv‐
adó, az egyes lelkek az övékétől eltérő rezgésszintre egyszerűen ener‐
getikailag nem jogosultak (nem tudnak) belépni.
A halál tehát nem egyéb, mint a legsűrűbb test, a felsőruházat leve‐
tése. A testhez, illetve az e testhez rendelődött egyszeri inkarációnk‐
hoz szükséges legelső identitásunk (személyazonosságunk) a halált
követően valamennyi idővel eltűnik (ez kb. három nap, ezért ennyi
ideig régen nem temették el a halottakat. Van, hogy „tetszhalott” álla‐
potból még vissza tud térni a lélek, hisz ez alatt még nem oldódott el a
fizikai kötelék, melyet „ezüst-fonalként" szoktak lefesteni). A jelen
életünkhöz kötődő egó egyre halványodik, majd megszűnik, feloldó‐
dik. Pont úgy nem fogunk rá emlékezni, mint a leszületést követően
az előző állapotra, se a test nélkülire, se az előző testi életünkre. En‐
nek természetesen komoly oka van: minden élet legyen egyszeri, hisz
megismételhetetlen! Ne a múltra fókuszáljunk soha, hanem a jelenre.
A mostban lenni a legnagyobb spirituális tanulás célja, miért is lenne
„normális", ha akár itt, testben, akár már test nélkül ne a jelenre fi‐
gyelnénk, hanem egy állandó visszanéző fájdalomban az elmúltakon
rágódnánk? Ez teljesen ellenkezik a Mesterek alapvető tanításaival is,
ahogy Jézus mondja: aki kezét az eke szarvára teszi, de hátra néz,
nem méltó a Mennyeknek országára.
Miért kellene fájdalommal gyötrődni elmúlt életén bárkinek? Illetve
életein, hisz akkor e logika alapján minden egyes előző életének fáj‐
dalmait egyszerre viselnie kellene! Nézni vég nélkül elmúlt életünk,
életeink filmkockáit, sóvárogva otthagyott szeretteink után? Rágódva
tehetetlenül az elmulasztott lehetőségeken? Ezt nem kívánhatjuk sen‐
kinek, magunknak sem! Ez tudom, hogy fájdalmas lehet azoknak,
akik a zsidó-keresztény tanítások alapján abban reménykednek, hogy
elveszített szeretteik, megtartva földi egójunkat, ugyanazzal a tudat‐
tal, emlékekkel, érzelmekkel várják őket. Bele se gondolnak, hogy ez
milyen elviselhetetlen lenne szeretteiknek! Egyszer történik meg a
számadás, majd mindjárt megértjük hogyan, és ezzel lezárul a tanulá‐
sunk ezen része, fázisa.
A test levetése után ránk hull a lepel, fátyol takarja el a magunk mö‐
gött hagyott létet. Eloldódunk a földi identitásunktól. Hisz az egó ki‐
fejezetten az egyes életekhez, a testben lévő részünkhöz kötődik, ha
ez megszűnik, ez az egotudat is megszűnik.
Az egész „evilág-túlvilág" képzetünk illuzórikus, és elképesztően
materialista. Jelenlegi logikai rendszerünkben feltételezzük, hogy e
földi testünkben élt élet a legfontosabb a teljes létezésben, az itt és
most felöltött testünkhöz lesüllyedt tudatunkban szerzett érzelmeink a
legfontosabbak és egyáltalán, a legcsodálatosabb az összes létezési
sík közül e földi, hisz ezért remegünk, ezt félünk elhagyni. Az eddigi‐
ek alapján legalább tegyük már fel a kérdést: mi van, ha pont mind‐
ezeknek az ellenkezője a Valóság? Én azt szoktam mondani kezdő út‐
keresőknek: mit gondolsz, ha itt van e tartományban a legszebb élet,
Isten miért nincs csak itt, ugyanilyen sűrűségben? Lehet, hogy tud va‐
lami jobb helyet és formát, nem? A legtöbb, mint tehetünk, imáinkkal
(nagyon magas töltetű energia) segítjük őket saját, egyéni boldogulá‐
sukban.
Talán ezekből egyértelmű, nem a saját halálunk a legnehezebb, ha‐
nem az, hogy az átlényegüléssel a jelen életben kialakult érzelmi kap‐
csolatokat el kell engednünk. Ez nagyon nehéz emberileg! Ám gyor‐
san gondoljunk csak bele, hány hasonlón mentünk már keresztül,
hányszor voltak már gyermekeink, szerető társaink előző életeinkben,
akikhez ugyanígy ragaszkodtunk, mint a mostaniakhoz - és mégis itt
vagyunk. Ezek a nehézségek és fájdalmak addig élnek, míg elkülönül‐
tek vagyunk a Mindentől. Ha abban feloldódunk, megszűnik az
összes gyötrelem, hisz együtt leszünk minden szereltünkkel, bár em‐
beri, individuális ésszel ezt most ne is próbáljuk elképzelni, hogyan.
Ez lehet, nem hangzik nagy vigasznak most, ennyire „távol térben és
időben" a Nagy Átlényegülésünk-től, de azért zsákba macskát sem
árulhatok. Valahol az egész nagy vállalkozásunk, hogy eljutottunk az
Univerzumnak ebbe a tartományába, ahol a „legmesszebb" vagyunk e
Feloldási ponttól, az Egységtől, és teljesen elkülönült identitással léte‐
zünk: erre soha egy Mester sem mondta, hogy tánclépések könnyed
sorozata. Természetes hát, hogy ez az út tele van nehézséggel, embe‐
rileg gyötrő érzelmekkel.
 Azonban, és emberileg talán ez a legelfogadhatóbb, legvigasztalóbb
a körforgásban: a mély szeretet, mely kapocs volt köztünk és egy má‐
sik lény közt bármelyik inkar-nációnkban, bennünk marad, mindörök‐
re!
A szeretet rezgése a lehető legerősebb, ha szabad ily sután körülír‐
nom. Akit „tiszta szívvel" szeretünk, azzal egy olyan különleges, el‐
sődleges - azaz mágneses kötés -alakul ki, mely szó szerint elszakad‐
hatatlan. Kis kitérőt tennék, mert két szempontból is ideillik egy na‐
gyon fura tanítás.
Mit jelent a tiszta szív? Egyetlen egy személyes párbeszédem volt
Sai Babával, már testi eltávozása után. Soha nem kerestem, nem is
foglalkoztam vele különösebben, és nem voltam abban sem biztos,
hogy maradéktalanul „szimpatikus" (azaz értem-e, egyet értek-e vele,
egy hullámon vagyunk-e) mindenben. Ám elfogadtam, hogy sokak‐
nak valóban sokat segített és sok olyan barátom volt, aki közvetlen ta‐
nítványa volt Babának. Egyszer, teljes megdöbbenésemre, egy kora
reggel mintha két szememmel láttam volna az ágyam végén ülni.
Időm sem volt ezen megdöbbenni, mert köszöntött és a lényegre tért
Egy szívességet kért tőlem (ez rém sután hangzik, pedig így mondta).
Na, ezek után már azt se tudtam volna úgysem, melyiken döbbenjek
meg jobban! Egy kedves tanítványának akart üzenni egy szakmai-
módszertani javaslatot (az Alapvető Emberi Értékek oktatási prog‐
ramként való akkreditálásához). Akkoriban együtt munkálkodtam az‐
zal a hölggyel más feladatokban, és jómagam szakmailag jártas vol‐
tam egy andragógiai módszertani kérdésben, amit Baba annak a ked‐
ves tanítványának próbált mélyebben elmagyarázni, így logikusan eh‐
hez az én közbenjárásomat kérte. Szóval, miután elmondta a kérését,
természetesen én nem hagyhattam ki ezt a vissza nem térő ritka alkal‐
mat és megkérdeztem pár dologról a véleményét, ami akkoriban en‐
gem éppen foglalkoztatott Beszélgetésünk végén kaptam, útravaló‐
ként, a következő tanítást. Megkérdezte, mit jelent nekem a tisztaság?
Én kezdtem volna sorolni, de hamar leállított és ezt mondta. Mit je‐
lent csodálatos magyar nyelveteken az, hogy tiszta szívvel? Már rá is
vágtam: teljes szívvel.
Bizony, a tiszta szív nem egyéb, mint a beteljesedett szív. Beteljese‐
dett. ízlelgesd, kérlek a valós jelentést. Két ember között, amikor ma‐
radéktalanul a legtisztább kapcsolódásban voltak (kérlek, ezt is most
magadban feltétlenül bontsd ki, mélyítsd el és rögzítsd, amit számod‐
ra ez jelent! Nem akarom, hogy az én fejtegetéseim rögzüljenek ben‐
ned.), speciális, magnetikus kötődés alakul ki, mely az egyén teljes,
azaz „örök" individuális létében megmarad! Most egyelőre ebből ne‐
künk annyi lényeges e témához, hogy e szó szerinti mágneses kapcso‐
lat nem szakad meg két „egybeforrt szívű” ember között (nem feltét‐
lenül társkapcsolatról van szó, sőt!). Ez a mágneses erő lesz az, amely
adott esetben, majd a következő életeinkben való esetleges találkozás‐
kor, vagy persze bárhol, bármilyen formában az Univerzumban „meg‐
magyarázhatatlan emlékeket" kelt bennünk. Figyelem: nem a szokvá‐
nyos emlékeket, nem valami tudatos visszaemlékezést írok. Érzetek,
amiket magunknak sem tudunk megfogalmazni. Amikor magunk sem
hisszük el, hogy „valahonnan pedig ismerjük", pedig semmi konkrét
kapcsolódásunk nem volt mondjuk a jelenlegi életünkben. Persze so‐
ha semmiről nem állítom, hogy csak ez vagy az lehet bármilyen jelen‐
ség. Nagyon valószínű, hogy ha ezt érezzük, valóban valakivel talál‐
koztunk, aki valamikor előzőleg nagyon közel állt hozzánk. Ha nem,
akkor valaki, akire emlékeztet. Ilyenkor nem az agy, az elme emlék‐
szik, hanem kizárólag a „szív".
Az, hogy ez a mágneses kapocs mikor jelenik meg esetleg tudatos
jelekkel is, az az egyének saját tudatszintjétől függ. A sejtéstől a
konkrét emlékképekig bármilyen skálán manifesztálódhat.
Amikor én a születés és halál körforgásáról tanítást kaptam, még
nem voltak a mai számítógépes világ újraírható lemezei, a pendrive-
okról nem is beszélve, csak a floppyk. Ezért nekem akkor úgy magya‐
rázták, hogy minden apró jelünket (rádió, avagy egyéb, elektromos-
mágneses jelünket), egyfajta átkonvertálással persze (nem ismerjük a
végső „formátumot”, vagy „kiterjesztést") egy floppy-lemez funkció‐
jú „mágneses korong" (anyagmentes!) rögzíti. Ez mindenkinek a saját
Élet Könyve.
Ilyen egyéni mágneses adathordozója van minden identitással ren‐
delkező tudatos lénynek az egész Univerzumban! Ezt hordjuk ma‐
gunkkal, akárhol, akármilyen léttérbe is érkezünk - ahogy látjuk majd
a könyv további részeiben. Ez egyfajta multidimenzionális útlevelünk
vagy „személyi azonosítónk".
A karmikus életekhez ez alapján, az itt található adatokból épül fel a
testi DNS-ünk, ez szervezi a sorsunkat: milyen egészséggel fogunk
testet kapni, milyen neműként, milyen családi szövetbe, milyen nagy
feladatokkal fogunk szembetalálkozni. Majd, kilépéskor (halállal) ezt
összeveti a „rendszer", mármint a hozott feladatokat és az abszolvált,
elvégzett, megvalósított munkát, és kapunk egy eredményt. Ez lesz a
kiinduló pontja a következő megtestesülésnek.
Még nagyon sok részlet előttem is homályos ezzel kapcsolatban (de
nem baj, hisz még szeretnék sok-sok könyvet írni, hagynunk kell va‐
lamit máskorra is), de annyit tudok, hogy ez az „floppy" valamilyen
módon kapcsolódik a homloklebenyünkhöz, illetve az ún. harmadik
szemhez (és ezzel persze a tobozmirigyhez, agyalapi mirigyhez, hy‐
potalamuszhoz, az egész agyhoz, sőt alapvetően a vezérlőközponthoz,
a szívhez). Hisz, mit mondunk, ha valami valakiről egyértelmű min‐
den titkolózása ellenére: „a homlokára van írva"! Bizony, a „látók"
pontosan ezt a floppyt, mágneses mező-részt képesek (így vagy úgy)
olvasni, dekódolni. Ez a „bizonyítványunk" nem eldugható, mindig az
orrunk előtt van, nyilvános (hú, de jó, hogy még nem minden ember
képes leolvasni, ugye?). Magasabb tudatosságé lények is innen tud‐
nak rólunk annyi mindent - bár „látni" ennél többet látnak belőlünk.
Amikor ránk néznek, az adathalmazokon kívül az egész energiates‐
tünket látják, annak színét, harmonikus vagy zavaros kapcsolati ábrá‐
ját, mindent.
Ebből a gondolatátvitel is igen érthetővé válik, és szép lassan rádöb‐
benünk, amiket csodáknak nevezünk, nagyon is kézzelfogható, racio‐
nális dolgok (mármint elismerem, lesznek, akiknek ez azért még nem
annyira evidens és racionális), de látjuk, tudományosan is leírható
minden „megmagyarázhatatlan" működés.
Tehát, a tobozmirigy aktiválása alapvető ahhoz, hogy egy nagyot
ugorjunk a kozmikus képességeink visszaszerzésének útján.
így még sincs minden veszve - nyugtathatjuk meg magunkat. Van és
nincs végleges elválás. Ha nem is oly módon, ahogy ezt a közhit véli,
de a nagyon erős, teljes, azaz tiszta szeretetkapcsolatokkal örökre
egybekötjük magunkat szeretteinkkel. Legyen ez mindannyiunk vi‐
gasztalására.
Az elválások azonban ettől függetlenül mindig nehezek és fájdalma‐
sak. De ez a lényege a Lélek fejlődésének Ezek csiszolnak, és végső
soron, pontosan az elválások, elszakadások juttatnak el oda egy Lel‐
ket, hogy: elég volt! Az egyre halmozódó fájdalma késztet mindenkit
arra, hogy Istenhez kiáltson segítségért. Hogy észrevegye, valami
nincs jól.
 Hát bizony nincs! Nem állandó síkja ez az embernek. Amikor rá‐
döbben az élet „értelmetlenségére" és elege lesz az átmenetiségből
(ahogy e tudatszinten mindezt érzékeli) felnéz az Égre és fájdalmá‐
ban, akár tébolyában olyan erővel akarja megérteni a Lét értelmét,
hogy a fájdalom ütötte résen át beérkeznek hozzá az eddig ismeretlen
másdimenziós rezgések. És egy csodálatos új spirális körbe lép a Lé‐
lek. A halál nagy misztérium, az egyik legnagyobb beavató. Ekkor ér‐
ti meg, ha még nem is az elméjével, hogy a boldogság nem ehhez a
síkhoz, az állandó kötések és feloldások síkjához kapcsolódik, ahol
„még elvehetik tőle". Elindul végre a boldogságkeresés útján, amin
majd megérti, hogy ez az elkülönültség ideiglenes állapotának felol‐
dása lesz, az Egységben, a töltésmentes nyugalmi „pontban" a végső
Boldogságban.
A „bátrak" jutalma, akik mertek őszintén, tiszta szívvel szeretni, a
végleges szeretetkapcsok, amik megmaradnak számára. Akik még
erősen szeretni sem mertek, azok magányosan, erős mágneses kap‐
csolatok nélkül „lézengenek" mindaddig, míg valamelyik életükben
végre megnyitják a szívüket egy másik ember felé, és ezen az első ré‐
sen majd lassan beszűrődnek az egyre tisztább rezgések. Dereng már?
- kérdi őstudásunk egy közmondás formájában.
Mielőtt itt továbbmegyünk, nagyon fontos az élet szó sokszoros je‐
lentésének tisztázása.
A hétköznapi szóhasználatban életnek nevezzük az e világban, azaz
a látható, érzékelhető tartományban, testben eltöltött időnket. Látjuk
máris, ez egy nagyon sok feltételhez kötött, behatárolt értelmezés, ki‐
emelten a testi időszakunkra vonatkozik csak. Ezen aspektusból el‐
mondhatjuk, hogy ez egy teljes mértékben materialista értelmezés, te‐
hát hívő embernek ezen azonnal túl kell lépnie. Jézus igen sokszor ki‐
igazította az embereket, amikor szájukba rágta, hogy „aki meg akarja
menteni életét, elveszíti, és aki elveszti, az megtartja", utalva a fatális
félreértelmezésre. Azaz, akik a testi léthez foggal-körömmel ragasz‐
kodnak, a „test dolgaival", azaz a világi hívságokkal törődnek, arra fi‐
gyelnek a lényegi dolgok helyett, nem látnak túl e körforgáson, azok
„elveszítik életüket" szellemi értelemben. Jézus tanításában az élet
nem a születéssel kezdődik, és nem fejeződik be a halállal! Életfon‐
tosságú, hogy átírjuk magunkban az élet értelmezését, és az eddigie‐
ket valamint a következőket e valós értelmű életjelentéssel újragon‐
doljuk, mert addig teljesen fals képzetünk lesz a halálról is. Kérlek
most, egy elcsendesült percben, gondold végig, e kiszélesített pers‐
pektívában: mi a Te Életed értelme? Hajtóereje? Testi életet élsz vagy
van Életed az életen túl is?
Nem tévedésből és nem viccelődésből mondta Jézus a halott leány
feltámasztásakor a szülőknek, hogy nem halt meg, csak elaludt.
Higgyük el, nem az orvosi diagnózist helyesbítette, hanem hatalmas
tanítást adott a szülőknek! Az alvást kis halálnak is szokás nevezni, és
valóban, amit mi innen halálnak nevezünk, az nem egyéb, mint a
Fényben, az aktivitásban elfáradt lélek pihenési, regenerálódási idő‐
szaka, azaz az éberlétből nézve alvási fázisa. Azonban, még a napi al‐
vásunk is a legaktívabb időszakunk a „másvilágon", Istennel, szó sze‐
rint más síkokon. Nagyon-nagyon sokféle álomfajta van, a tudomány,
de a modern szakralitás még csak meg sem kezdte a mély feldolgozá‐
sukat. Nyilvánvalóan, az álmaink is a tudatszintekhez kötődnek, tehát
ahány tudatszintű ember álmodik, annyi féle álma van, hisz annyiféle
tartományba „emelkedik" az elmétől megszabaduló éjjeli lényünk.
Ahogy a testünk is többrétegű, ehhez hasonlatosan a legkönnyebb el‐
képzelni az álomfajtákat is. A „legsűrűbb”, a biológiai test-fókuszú
emberek álmait ún. „feldolgozó" álomnak nevezzük, ezek a leggyako‐
ribbak. Beszűrődik a mindennapi rutin, ismerősök, problémák és
egyéni szinttől függően színeződnek át. Az ún. „jós" álmok, archetipi-
kus misztikus elemeket magába szövő megrázó, napokig-hetekig
vagy évekig bennünk maradó álmainkat már nem a hasadt énünk „ál‐
modja”, hanem magasabb tudatunk! „Ő” ilyenkor tanítja a kis-ént,
üzen, magyaráz, segíti stb. Ezeket érdemes lejegyeznünk, figyelnünk,
mert sorsfordító lehet, ha értelmezni tudjuk. Ami ezeken felül van, az
már nem álom, hanem aktív tevékenykedésünk más síkokon, erről e
könyvben még nem írnék részletesen, mert csak alapossággal szabad
ismertetni, egyébként félreérthető és megzavaró lehet sokaknak.
Nagyjából idesorolható, amit asztrális utazásoknak neveznek, ám
ezek a tapasztalatok is igen sokfélék, érettségtől és gyakorlástól füg‐
gően viszonyítás kérdése - mint minden persze. Bizony van, hogy
még a mindennapi élet értékrendje szerint is sokkal több „munkát" tu‐
dunk elvégezni egy-egy asztrális tevékenységgel, mint éber agyhullá‐
mokkal. Ez lebontódik akár egészen a mindennapi életünk problémái‐
nak megoldásáig is, hisz valóban „rálátunk" mindenre! Tehát leszö‐
gezhetjük, hogy teljesen helytelen az ébrenlétet aktívnak, az alvást
passzívnak nevezni, ez kizárólag viszonyítás kérdése - mint minden.
 Ennek fényében most már bátran megállapíthatjuk, hogy a születés
és halál valójában semmiben nem különbözik, tekintve, ha innen el‐
megyünk, akkor valahová megszületünk, ha onnan ide térünk, akkor
ott „halunk meg” és itt megszületünk. Részemről én „szűkebbnek"
tartom a testi létet és szabadabbnak a testnélkülit, ennyiben izgalom‐
mal, sokszor boldogan készülődök minden nap a nagy átlépésre! Ezt
persze orvosoknak nem árulom el, mert bajba kerülnék a jelenlegi tu‐
datszintű világban. Ám csak biztatni tudok bárkit, olvasson érett be‐
számolókat, tanításokat a halálról. Érdemes a tibeti szemlélettel meg‐
ismerkedni, ám áldani tudom a nevét a magyar pszichológusnak Polcz
Alaine-nek, aki többek között alapítója volt a Hospice mozgalomnak,
így szeretettel ajánlom könyvét, melynek címe Ideje a meghalásnak.
Nagyon nagy segítség gyászolóknak, haldoklók családtagjainak, és
leginkább saját felkészülésünk végett mindenkinek. Fontos tanulás az
is, mi magunk mit tudunk konkrétan segíteni egy haldoklónak testi,
lelki és szellemi szinten, ha felkészültek vagyunk. A haldoklás, a ha‐
lál egy igen erős dimenziókaput nyit meg, az egyik legmagasabb szin‐
tű beavatás nekünk és a haldoklónak is, ha felkészülten segítőként
közreműködünk. Tudom ajánlani, hogy jelentkezzünk valamelyik
Hospice szervezetnél, és kérdezzük meg, miben tudnánk segíteni ön‐
kéntesként.
Jómagam az esküvőm után másfél hónappal vesztettem el az akkor
negyvenhét éves, gyönyörű édesanyámat. Úgy alakult, hogy utolsó
napján teljesen egyedül maradtam az ágya mellett. Mondanom sem
kell, hogy teljesen tudatlan és felkészületlen voltam, és majdnem sokk
alatt a félelemtől. Pontosan felismertem a meghalás fázisait. A tehe‐
tetlenségem és tudatlanságom ellenére, de valószínűleg az égető
vágytól, hogy vele maradjak, megdöbbentő „információk" érkeztek és
segítettek nekem, hogy valamelyest mégiscsak támogassam anyuká‐
mat az átlépésben. Ugyanakkor az utolsó félórája elől megfutamod‐
tam. Ha akkor bárki ott van velem és csak egy pillanatra megfogja a
kezem, képes lettem volna végigkísérni. Évekig lelki-ismeret furdalá‐
som volt, hogy szó szerint elfutottam. Fél óra sem telt el, már hívtak a
kórházból, hogy elment. Annyit ki tudtam könyörögni, hogy tartsák
ott a kórteremben és visszarohantam egy szál vörös rózsával, amit
még „átadhattam neki" és ott helyben bocsánatot kérhettem, amiért
cserbenhagytam a legutolsó perceiben. Akkor még nem tudtam, hogy
ő teljes éberséggel élte ezt végig.
 Annak, hogy mellette voltam hetekig és az utolsó napon, nagy áldás
volt a gyümölcse. Állítom, hogy ez volt szellemi megnyílásom, igen
korai felébredésem katalizátora, mert a következő hónapokban kezdő‐
dött az az új, többdimenziós életem, melyben azóta is élek. Én ezt so‐
ha nem akartam, hisz nem is hallottam senkitől, hogy ilyesmi létezik.
Soha azelőtt életről-halálról, Istenről, más síkokról nem gondolkod‐
tam, nem léteztek számomra. Nem olvastam ilyen témájú könyveket,
akkoriban ezoterikus tanfolyamok nem nagyon voltak. Egyszer csak,
édesanyám távozását követően megtörtént. Egyszer talán megírom
„beavatódásom" történetét, mert lehet, sokaknak segítene abban, hogy
a sokszor ijesztő testi tünetektől, melyek hosszú időn át kísérik átala‐
kulásunkat, ne ijedjenek meg.
A karmikus ciklusokon belül tehát van éber és alvási ciklusunk -
földi értelemben! Azonban, ha szellemileg felébredünk, feje tetejére
áll az egész! Amikor a Fényben éber tudatúak vagyunk, akkor va‐
gyunk a Teljességtől, Valóságtól szellemileg a legtávolabb, akár elzár‐
va, Jézus példáiban ekkor vagyunk halottak. Testi mivoltunkban, a
testi életre figyelve vagyunk a legtávolabb Istentől, azaz az Élettől.
Amikor szellemileg felébredünk, rájövünk, aludtunk eddig, halottak
voltunk, bezáródva egy szűk tartományba. Aki elkezd Isten szerint él‐
ni - azaz valóban Élettel megtelni - elkezd elvágyódni e világból, e
szűk szegmensből. Személyesen tapasztaltam felébredésem után még
évekig, hogy amikor a korábbi „bezárt" életemre gondoltam, valósá‐
gos fulladások jöttek rám. Szó szerint klausztrofóbiás voltam a „koc‐
kába zárt", csökkent energiatérben élt életemtől. Mintha egy koporsó‐
ban feküdtem volna - itt, a legnagyobb „életforgatag" közepén.
Szerintem nem csak nekem volt felébredésem előtt az a legfélelme‐
tesebb a „halállal" kapcsolatban, ahogy elképzeltem „magamat” egy
koporsóba zárva. Ebben többlépcsős buktató van, remélem, már nem
kell részleteznem! Lényege ennek a halálfélelemnek a „magam" azo‐
nosítása a testtel. Tehát, aki fél a haláltól, az most gondolkodjon el,
nem kellene-e még kicsit dolgoznia a valós és teljes, egészséges öntu‐
datán? Ugyanis ez esetben még nem tapasztalta meg a testen kívüli lé‐
tezés valóságát (spontán, azaz baleset, súlyos betegség, halál közeli
állapot, avagy meditáció/révülés útján), amikor én-tudata bizony töké‐
letesen működik elszakadva a test-tudattól. A kozmikus, halhatatlan
tudatunkat meg kell ismernünk és össze kell vele nőnünk fokozato‐
san, gyakorlatilag ez az inkarnációk lényege. Ugyanis a testi bezárt‐
ság képzete mellett a „tudatvesztés" a halálfélelem valós oka. Ha
megtapasztaljuk, hogy a Tudat nem azonos a jelenlegi testhez tartozó
ideiglenes identitásunkkal, akkor a halálfélelem teljes mértékben
megszűnik! Nem úgy, hogy nem félünk, hanem megszűnik számunkra
létezni a halál téves kategóriája! Óriási szabadság ez, így élni testben
ezt követően! Igazából, csak így érdemes!
Sokan azt hozzák fel a reinkarnáció (újra testet öltés) ellenében,
hogy ha igaz lenne, akkor elvesztenék jelentőségüket az egyes meg‐
testesülések. Ez egyáltalán nem igaz. Azok a szeretteink, akikkel
most vagyunk, ugyanilyen formában, ugyanilyen formációban (kap‐
csolati hálóban, kötelékben) sose leszünk még egyszer együtt! Mi ma‐
gunk sem lehetünk még egyszer ugyanilyenek. Minden élet, minden
testet öltött lélek(darabunk) egyszeri és megismételhetetlen! Sőt, én
azt vélem (saját tapasztalat is), hogy ha ezt sikerül egyszer felfognunk
és megértenünk, megugrik az érzékenységünk az élet, a Lét, minden
egyes pillanatának az értékelése iránt. Lelkünk ugyanis ahogy egyre
finomodik (szó szerint, hisz egyre finomabb, tisztább hullámtartomá‐
nyokat integrálunk magunkba a fejlődéssel), egyre fogékonyabb lesz
a kifinomult, „lágy", „melan-kólikus", „kék" jelenségekre. Anyagba
záródott lelket ritkán tölti el eufórikus boldogság például egy madár‐
dal, egy érző kutyaszem, egy csodás naplementei látvány- és illatfu‐
vallatra! Észre sem veszi. Ezek már olyan rezgésekkel bíró mozgások,
amikre finomodás során tudunk ráhangolódni. Utunk, finomodásunk
során el lehet érkezni olyan tudatszintre, amikor a környező univer‐
zum folytonos mozgásszövetéből az egyszerre hozzánk érő hatások
Qelek) egy izgalmasan értelmes együtt-hatássá válnak. Én úgy tud‐
nám leírni ezt, hogy szinte érezzük a láthatóérzékelhető történések
mögöttes energiaszövetét (mint egy hálózat), azok kapcsolódásait. Hi‐
hetetlen élmény! Mesés, varázslatos pillanatok ezek. Törekedjünk ar‐
ra, hogy ezek a mennyei, angyali pillanatok mindig egyre hosszabbak
legyenek, ki tudjuk tolni az érzékelésünk határait! Ehhez az életmód-
váltásunk összessége szükséges, és általában földi időben azért nem
rövid gyakorlás kell hozzá.
Manapság sok „tanítást" hallani elveszett leláncolt, leszakadt, fog‐
ságban-rabságban tartott, avagy megsemmisített lélekrészeinkről,
mely sok emberben óriási (érthető) félelmet és zavarodottságot okoz.
Annyit megnyugtatásul máris mondanék: egy ilyen végtelenül lebutí‐
tott, szó szerinti értelmezésről fel kell emelkednünk, és egy széles
perspektívából ránézni az inkarnációs körforgásunkra. Ezek a „lélek‐
részek" nem egyebek, mint előző ciklusok identitásai. Az nyilvánvaló,
hogy amíg körforgásban vagyunk, ki-és belépünk e „világba" testet
öltés végett, nem végeztük el, nem fejeztük be az Eggyé válásunkat -
hisz akkor már nem lenne szükség újabb testet öltésre. Ezek a „lesza‐
kadt” darabjaink természetes részei a körforgásnak! Nem valami ször‐
nyűséget jelentenek! A túlmisztifikált és olcsó mágiával teletűzdelt
„gyógyítás", amit általában ajánlanak, nem egyebek egy „reinkarnáci‐
ós” vagy regressziós terápiánál. Ezzel nem feltétlenül lenne gond, bár
jómagam nem tudok egyetérteni a manapság divattá vált „előző élet
kutatással”, tekintve, arra nem véletlenül nem emlékszünk, és aki nem
érti, hogy mindennek eljön a megfelelő ideje, az ne kutakodjon. Aki‐
nek és amikor szüksége lenne - kivételes esetben - hogy emlékezzen,
az emlékezni fog. Akinek meg nem kell, azt csak megzavarja az erő‐
szakos „behatolás" a fátyol mögé.
A lélekszilánkok divatos tanításaitól jómagam azért zárkózom el,
mert, bár valós, hogy léteznek e „lélekrésze-ink”, de nem úgy, ahogy
ezt ezen a redukált értelmezési szinten tálalják, másrészt a teljes szó‐
használat és magyarázat félelmet keltő, félreérthető. Erőszakos és tév‐
útra vezető az egész megközelítése, a teljes kép hiánya, valamint,
hogy gyakran kéretlenül tárják fel arra még nem kész emberek előtt és
szintén félelmetes mágikus gyakorlatokkal akarják „gyógyítani”.
Azok a „gyógyítók", akik maguk is ilyen szinten képesek csak átlátni
a körforgást, el tudjuk képzelni, milyen hozzáértéssel és kifinomult‐
sággal nyúlnak egy másik ember életébe! Ajánlanám mindenki figyel‐
mébe a tibeti ősi iratokban fellelhető tanításokat a Világkirályról (Bel‐
ső Föld vonatkozásában), aki saját maga soha nem avatkozott bele
egy másik ember karmájába (noha ő aztán megtehette volna hatalmá‐
nál és képességeinél fogva!), karmikus oldásokat nem végzett, és óva
intette még ezek gondolatától is tanítványait! Gondoljunk már azért
bele picikét, egy másik ember hogyan is tudna feloldani bármit az éle‐
temben? Isten nemde azért irányít vissza, hogy mi magunk majd rá‐
jöjjünk és megtegyük. Az a helyzet kedves barátaim, aki más helyett
elvégzi, az a „legjobb segítő szándékkal" elveszi a másiktól a lehető‐
séget, megfosztja az életfeladatától! Persze nem véglegesen, ehhez
nincs hatalma, ám jól megnehezíti és összegubancolja a másik élet‐
szálait. De semmi gond, aki úgy véli, hogy jobb, ha más takarítja el a
saját szennyesét, meg is érdemli. Vak vezet világtalant, ahogy jézus
mondja, és majd mindketten a gödörbe esnek. Mindkettő szerez ma‐
gának egy kis extra házi feladatot a következő életekre. Jézus is meg‐
tehette volna, hogy akaratán kívül bárkit „megokosít", szívet cserél
rajta - vagyis „leveszi" a karmáját - de nem tette! Se angyal, se Isten
nem alakít át senkit! Tanítanak, segítenek, erőt adnak, de semmit nem
tesznek helyettünk! Csak papagáj funkcióba tudnék most átmenni és
elismételni századszorra, hogy mindez teljes mértékben ellentétes az
ittlétünk céljával és feladatával. Nem lényeges, mikor, hány élet alatt
„teszed” le a karmád, csak az, hogy egyszer ezt megtedd (ha akarod).
Manapság a tucatszám praktizáló alulképzett és szellemileg éretlen
„gyógyítókat" a kozmikus alázatnak (ami nem más, mint a bölcses‐
ség), még a szele sem érinti. A kár (k-ár, azaz az Életfolyam /ká/ po‐
csékolásának az ára) amit okoznak, hatalmas. De nem baj, majd meg‐
fizetik. Végül is, ilyen tanulások végett vagyunk itt, tehát minden jól
is van így.
Ugyanígy, az össze-vissza ködösített túlvilági jelenségek, a „halot‐
takkal" történő kapcsolat is abszolút racionálisan és egyszerűen meg‐
érthető.
E „floppylemez" tárol mindent rólunk. Egy halottidéző, avagy látó
spiritiszta hogyan is működik ez alapján? Képes „olvasni” több-keve‐
sebb biztonsággal egy-egy „eltávozott" floppylemezéről. Szó sincs in‐
teraktív beszélgetésről! Egy meghalt szeretett személyhez az élő kér‐
dező emocionálisan kötődik. Egy informatikusnak szerintem nem
okoz nehézséget átlátni, hogy két távoli memória (esetünkben számí‐
tógép) „látja” egymást, ha mindkettő „online" állapotban van. Ez az
online állapot emberek, lelkek esetében azonban nincs a testi tudathoz
kötve, ez egy élet során kialakult érzelmeink minőségétől függ. Ha
kellő kód szerint „íródtunk" be a másik ember „floppyjára" és így egy
„állandó" címkéjű mentést kaptunk, akkor adatai között mindaddig
megmaradunk, míg valamikor ő ki nem töröl. Mindannyiunknak van
egy kristálymagja, egy központi és örök kódja, Magja, az egyéni mág‐
neses adathordozónk „személyi azonosítójaként”. Amikor tiszta szív‐
vel kapcsolódunk egy másik teremtményhez, a másik adathordozójá‐
ban rögzülünk. Ha az Univerzumban bárhol, bármikor, bármilyen for‐
mában, testben, test nélkül egymás „hallótávolságába” kerülünk, a
Magjainkon keresztül „megismerjük” egymást. De ez túl messzire
vinne most, ezzel most nem foglalkozunk. Tehát, ha nagyon mély kö‐
telék volt két lélek között, akkor összekapcsolódva maradnak. Ám
hangsúlyozom: nem „ők", mármint az általunk ismert egyszeri identi‐
tások, hanem mindkettőjük esetében a „magasabb” én, azaz az egyes '
inkarnációk felett álló énjük! Ezért, és csak ezért lehetséges különle‐
ges életek során, hogy egy új inkarnációban
felismerik egymást, bár a racionális elme erre semmiféle magyará‐
zattal nem képes szolgálni.
Tehát, a „halottlátó” ezek alapján képes eljutni (természetesen nem
mindegyik egyformán!) a hozzá forduló illető „lemezével”
összekapcsolt áttéten keresztül az elhunyt adataihoz. Az már más kér‐
dés, hogy saját tudatszintjével milyen mértékig és milyen tisztasággal
képes ezt leolvasni, pláne értelmezni! Ha valaki valamilyen okból
igénybe veszi egy másik ember segítségét egy ilyen „olvasáshoz", na‐
gyon nagy sérülések érhetik, avagy másik irányból egy rózsaszín nem
létező illúzióban lesz része. Nagyon nagy körültekintéssel kell meg‐
válogatnunk, milyen „tiszta" látóhoz fordulunk. Én leginkább arra
biztatnék mindenkit, próbáljon ő maga hozzáférni ehhez az adathor‐
dozóhoz, ha valamilyen okból annyira gyötrődik és képtelen valami
tisztázatlan kérdésre választ kapni másként, és erre szorul. Egyébként
megjegyzem, hogy a gyötrődés bizony igen erős szellem-emelő álla‐
pot, én mindig keményen meggyötrődtem minden tudásért, meglátá‐
sért, belátásért, megértésért, megvilágosodott pillanatokért. Az a baj,
sokan ma már nem bírnak gyötrődni, nem akarnak megdolgozni a jus‐
sukért. Ezért sokkal könnyebb a telefonkönyvből kinézni egy magát
reklámozó jós vagy látó számát. így elmondom, bármennyire fájdal‐
mas, mindenki pont azt kapja, amiért fizet. Könnyű megoldásért an‐
nak megfelelő értéket kap majd. Senki, még egy tisztán látó sem ké‐
pes a saját mélységünkig teljesen lejutni, a legerősebb, leggyógyítóbb
feloldást adni! Nincs külső megoldás, gyógyír semmire, ezt vagy
megértjük, vagy nem.
Persze, ez hatalmas munka, elismerem, de itt ismét egy olyan döntés
van mindenkinek a kezében, amibe nincs jogosultságom beleszólni.
Bármit döntünk, az a saját életprogramunk és tanulásunk része lesz.
A legtökéletesebb persze, ha úgy élünk, hogy minden egyes pilla‐
natban annyira tisztán tartjuk kapcsolatunkat elsősorban szeretteink‐
kel, de lehetőleg minden lénnyel, hogy ilyen gyötrelmek ne is adódja‐
nak. Ez az egyetlen végső célja a téridős tanulásunknak, elérni ezt a
szellemi tisztaságot-teljességet. Ez az ideális, a végcél, így természe‐
tesen tisztában vagyok vele, hogy sokunknak sokáig még mindig csak
cél. De tartsuk észben innen kezdve, és ezzel is nagyon nagy lépést
teszünk máris a tudatosodásban, a jövőbeni kínok csökkentésében!
Mert ez a fejlődésünk lényege. A spirituális tanfolyamokon is legin‐
kább azt keresik, milyen megoldást tanulhatnának az elrontott dolgok,
folyamatok orvoslására. Miért nem azt keressük, hogyan kell eleve
nem elrontani az életet?
Eddigiek fényében talán jobban megérthetővé válnak a „poltergeist"
jelenségek is. Minden energia, egy gigantikus energiaszövedékben
csücsülünk. Rezgéseink, amiket bármelyik inkarnációnk során kel‐
tünk, létrehozunk (a gondolattól a cselekvésig) rögzülnek e nagy há‐
lózatban. Természetesen, az adott rezdülésünk adott intenzitásának,
energiaerősségének függvényében. Tiller professzorék kísérleteinek
felidézésével gondoljuk csak végig, hogy mi is történhet, amikor egy
adott helyen „szellemek" bukkannak fel? Ezek rendszerint nem „nor‐
mális", avagy kedves helyeken szoktak előfordulni: elmegyógyintéze‐
tek, börtönök, fogolytáborok, vagy félelmetes ódon kastélyok: helyek,
ahol egy valaha élt lélek valamiféle traumát, halálfélelmet élt át. A fé‐
lelem az egyik legerősebb energiatöltetű emberi érzelem - a másik a
hatalmas boldogság - hisz mindkettőbe akár bele lehet őrülni vagy
akár bele is lehet halni (de ez megint egy újabb téma). Tehát valaha
egy óriási töltetű energia rögzült az adott hely mágneses erőterében.
Ez, az intenzitásának függvényében hónapokig, évekig, évtizedekig
vagy akár évezredekig ott rezeg. Ha egy olyan ember kerül egy ilyen
helyre, ahol ő maga hasonlókon megy át, vagy elég, ha csak érzékeli,
és ezáltal félni kezd, akkor képes lesz valamilyen szintig olvasni a tá‐
rolt információkat és ő konkrétan, mint amikor mi lejátszunk egy
DVD filmet, végignézi a valaha lejátszódott eseményeket. Nagyon
hasonló módon történik, amikor egy szerettünket látjuk „visszatérni".
Igazából a mi nagyon erős vágyódásunk az, ami „látóvá" tehet bárkit.
Ez a mágneses adathordozó, mellyel mi is össze tudunk kapcsolódni,
a saját és az elhunyt adattárolójának közös tartományából láthatunk
vagy olvashatunk információkat, amelyeket aztán teljesen tudattalanul
- új információként, mintegy „üzenetként" értékelünk. Tehát szó sincs
arról, hogy az eltávozott „tudatos" részével „beszélgetünk", de érzé‐
kelni tudjuk, akár a holografikus kivetülésig is!
Ezzel együtt, semmilyen „alternatív" formát sem szabad kizárni, így
az is lehet, hogy egy-egy magasabb tudatosságú avagy extraszensz,
vagy csak érzékenyebb ember az eltávozása után, speciális körülmé‐
nyek és célok érdekében, képes tudatát fókuszálva tartani és „vissza-
emlékezni" az épp elhagyott életére (miért ne, hisz vannak, akik képe‐
sek az előzőekre is emlékezni, bár nem általános!) és így képes lehet
„élő" kapcsolatot teremteni egy ittmaradt, hozzá erősen kötődő em‐
berrel. De, nem ez az általános! A legtöbb esetben egy „sima" ener‐
gialeolvasásról, illetve energetikai jelenségről van szó.
Azonban az is érzékelhető talán, mekkora a felelősségünk abban,
hogy eltávozott szerettünk energiamezőjét ne zavarjuk a fel nem dol‐
gozott, elnyújtott gyász-fájdalommal. Szó szerint nem engedjük útjá‐
ra, és idekötjük. Ez neki nem jó! Bármennyire nehéz és szinte lehetet‐
lennek tűnik, ez nekünk is egy beavatás a lelki-szellemi megerősödés‐
hez, az élet és halál valóságos átéléséhez! Ha nem e szerint járunk el,
akkor az el-nem-engedésünk és saját fájdalmunk végtelenített nyalo‐
gatása hihetetlen mértékben megnehezítjük az „útját" ahelyett, hogy
őszinte, érdekmentes szeretettel támogatnánk az eltávozottat a jelenle‐
gi közegében. A mi fájdalmunk nagyon nehéz energia-teher számuk‐
ra. Mivel már nem lehetséges „visszacsinálni" semmit, az egyetlen
kozmikusán érett hozzáállás a tudatos elengedés. Ez nem könnyű, sőt,
embertelenül nehéz. De ugyebár, nem azért vagyunk még itt, hogy azt
ismételjük, ami már könnyen megy!
Egy átlagos „halott" nem emlékszik tehát semmire az itthagyott éle‐
téből, a fátyol nem a születéskor hullik ránk, hanem a befejezés után,
illetve az „elszámolást" követően. Nincs konkrét információm egyelő‐
re, hogyan is zajlik ez a számadás, de valószínűsíthetően a csodálatos
magyar nyelvünk a kulcs, azaz: szó szerint számok, kódok
összegzésével. Valószínű, hogy több fázisból áll. Még a haldoklás so‐
rán (a halál minőségének és lefolyásának formája függvényében) el‐
kezdődik a legtöbb esetben, mielőtt „kilehelnénk a lelkünket”. Na‐
gyon sokan számolnak be arról, ahogy lepereg életük filmje, másod‐
percük töredéke alatt vagy a mentőautóban, pont, mintha egy mozi‐
vásznon néznének egy filmet. Ideje lenne felkészíteni mondjuk a
mentős vagy kórházi személyzetet arra, hogy ezt a ciklust érzékeljék
és valahogy jobban kezeljék, mint most. Ugyanis sokan elmondják
azok közül, akik visszatértek a halálból, hogy mennyire dühítő és za‐
varó számukra, ahogy ilyenkor a szakszemélyzet kiabál, vagy őt „rán‐
gatják" avagy akár róluk bármiféle megjegyzést tesznek abbéli tudat‐
lanságukban, hogy úgysem hallják. Ahogy a születéskor is nagyon
számít a kellemes, nyugodt környezet, úgy a haldoklás pillanataiban
is. Tudom, ez messzire vezet, hisz jelenlegi törvényeinkben a test
mindenáron való „üzemeltetése" kötelező, pedig nem lenne szabad
vakon ezt követni. Nagyon sokszor egyáltalán nem az injekció hozza
vissza a lelket, hanem a nyugalomban végignézett számvető életfilm,
melyet viszont sokszor éppenséggel akadályoz a „jószándékú" egész‐
ségügyi törvény okán az orvos. Ha az emberiség megértené az életet
és a halált, egészen másként viszonyulnánk mindenhez: értékesebbé
tennénk az élet perceit és engednénk a halált saját ritmusában jönni-
menni. Ha kevesebbet avatkoznánk e kozmikus forgatókönyvbe, leg‐
többször minden, élet és halál szebbé válhatna! De amint az életben,
úgy a halál idején is kizárólag a testtel vagyunk képesek törődni - pe‐
dig pont ez az, amit senki nem vihet magával.
Tapasztalható, hogy sok haldokló közvetlenül az eltávozása előtt
„felélénkül", „jobban lesz", és képes elbúcsúzni. Ha szükség van rá,
az elengedéseket, bocsánatkérést illetve megbocsátásokat ekkor még
el tudjuk végezni - és ez hihetetlenül nagy minőségi ugrásunk lehet!
A tiszta szívű bűnbánás, a hibák felismerése, esetleges korrigálása
(ekkor szoktak lóhalálában elszalajtani például egy-egy megsértett is‐
merősért, családtagért, a haldokló kérésére) felbecsülhetetlen értékű.
Amikor Jézus arról tanít, hogy még a gyilkosnak is megbocsáttatnak a
bűnei, ha megbánja és nincs különbség, hogy mikor javul meg az ille‐
tő, a halálos ágyán vagy húsz évvel korábban, egy egyszerű energeti‐
kai képlet. Ebből a szempontból mindegy, mikor kerül fel a „jel" a
mágneses aktánkba, mikor írjuk bele az Élet Könyvünkbe.
Azonban, fontos tudnunk, hogy a parlagon hagyott éveink, amikor
már tehettük volna a jót, amikor tovább építkezhettünk volna egy ide‐
jében kiigazított (megbánt) számadással, újjászületéssel, már nem be‐
hozható. Tehát nullázódhat a „bűn", de az elszalasztott pozitívumokat
már nem áll módunkban pótolni abban az életben. Ezért, amikor tanít‐
ványai is zúgolódtak és értetlenkedtek emiatt az „igazságtalanság"
miatt, hogy egy élete végén megtért „gyilkos" miért kaphat ugyan‐
olyan zöld utat, miért „moshatja magát" tisztára, Jézus ezt válaszolta:
de ti már egész életetekben megkaphattátok Isten segítségét, már él‐
vezhettétek mindazt a jót, amitől az az ember az utolsó leheletéig el‐
zárta magát. Ne zúgolódjatok tehát!
A köztes létet tekintsük egyfajta szanatóriumnak, amikor pihen a
lelkünk. Nem szeretném, ha félreértene bárki, de számomra a halál a
legizgalmasabb misztérium. Egy ideje kifejezett boldogsággal készü‐
lök a nagy Belépőre. Igen, számomra az belépés lesz egy nyugalmas
tartományba. Nem tudnék többet kívánni senkinek, mint hogy tudato‐
san, felkészülten, áldott lelkiállapotban lépjen át, térjen „örök" nyuga‐
lomra. Az idézőjel fontosságát remélem, már senkinek nem kell ma‐
gyaráznom, aki eddig velem tartott a könyv lapjain!
Nincs rosszabb annál, ahogy a mai ember retteg a haláltól, ahogy a
haldoklókat kezeli a társadalom, a család. „Élj úgy, mintha ez lenne
életed utolsó napja" - így hangzik a közismert híres mondás, mégis
igen kevesen teszik. Gondolja végig mindenki, mire mennyi időt,
energiát fordít az életében abból, amit magával vihet majd odaátra?
Mit teszel annak érdekében minden napodon, minden percedben,
hogy jellemed formálódjon, rezgésed emelkedjen, hogy az átlépéskor
szépen csiszolt gyémánt légy? Hogy ne legyenek rendezetlen, fájdal‐
makkal teli kapcsolataid?
Semmi egyebet, mint a lelked rezgését viheted magaddal. Ehhez
mérten „érdemes" bármi egyébbel foglalkoznunk! A valóság ezzel
szemben, azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt mondom, ennek
szöges ellentéte. A mai emberek túlnyomó része bármi mást fonto‐
sabbnak tart a lelke csiszolásánál. Még egy ránc vagy egy nagyobb
számla miatt is jobban aggódik, mint azért, milyen rezgéseket rögzít
majd Élete Könyve.
Ma divatos ökolábnyomunkról beszélni, ami dicséretes. Vagyis, ar‐
ról, ki milyen ökobarát életet él, avagy herdálva feléli az anyagi- és
természeti erőforrásokat, mennyire szennyezi környezetét.
Ugyanígy, alkossa meg mindenki saját Kozmikus Lábnyomát. Vajon
milyen rezgéseket, minőségeket enged kiáradni magából, életéből,
cselekedeteivel, gondolataival az Univerzumba? Tisztítja, avagy
szennyezi? Elherdálja, avagy jól hasznosítja az Univerzum erőforrá‐
sait? Mennyi salakot és szemetet hagy maga után?
A földi szemeteszsákunkat pénz ellenében elszállítja a tisztasági vál‐
lalat. De a szellemi szemetét mindenkinek saját maga után kell eltaka‐
rítania - előbb vagy utóbb. A legjobb, ha ma elkezded a takarítást.

Lucifer, Hetedhét ország menedzsere

 Alap tézisünk, hogy a téridő duális pulzálásában az aktív játéktéren,
az időhurkokban nincs nyugvópont, nincs harmónia, kétféle töltetű
erőnek kell mindig egymásnak feszülnie, és ezek valamiféle kölcsön‐
hatáson alapuló működése, rosszabb esetben harca, szolgáltatja az
energiát, mely táplálja ezt a tartományt. Megszüntetni nem lehet, csak
kilépni belőle. E mozgásban születnek, mindig az aktuális program
kelléktárából válogatva színpadi díszletet a szereplők, vagyis mi - em‐
lékezve Shakespeare híres mondására: színház az egész világ és szí‐
nész benne minden férfi és nő.
Ha az irányított vallások működtetői képesek voltak Jehovát a te‐
remtő Isten Ősanya trónjára ültetni, az a legkevesebb, hogy a dualitás
által fenntartandó feszültséghez alkossanak egy hatékony félelem-for‐
rást. Ő lett Lucifer, avagy a Sátán avagy az ördög - megannyi, egy‐
másnak és a józan észnek ellentmondó elnevezés. Senkit nem érdekel
a teljes zűrzavar, a megannyi levegőben lógó állítás, hittétel, dogma:
ördög márpedig van, neve Lucifer vagy Sátán, lakhelye a pokol, ahol
a szerencsétlen téridős embert, aki vallásuk szerint csak egyszer él a
Földön és akkor se túl sokáig, képes a „jóisten” örök kárhozatra ítélni,
amennyiben az nem tartja be parancsolatait. Nagyon izgalmas ám ez a
kérdéskör, és csak ismételni tudom, bár nem akarok unalmas lenni
már ezzel, hogy több könyvet is tudnék írni e teológiai lehetetlenség‐
ről, mely egyszer csak kipattant a hataloméhes vallásalapítók fejében
nyájuk akolban, fél-elemben tartása végett. Most tőmondatokkal kell
megelégednünk, mert kizárólag egy aspektusból idéztem ide Lucifert
- mégpedig szépen csengő nevének okán. (Helyszűke miatt nem kívá‐
nom a teozófia által bevezetett „szintezést" alkalmazni, azaz az
ördögesszencia analógiás megjelenéseinek és az ezekhez tartozó
funkciók szerinti megkülönböztetését, pl. Ahriman, akit a már hasított
magyar Nap-vallás Ármányként nevez meg és ezáltal már szintén rá‐
nyomta a negatív billogot.)
Lucifer: a Fényhozó, maga a Fény Mag. Nézzük nevét kibontva.
Luc, luz=fény, fero=hoz (latinul). Ám, én közelebb érzem az igazság‐
hoz, ha a ferro=vas utótaggal értelmezzük, mellyel Fénymágnes je‐
lentéséhez jutunk. Ezen át azonnal a Föld „vasmagjához". A vas az
ősi mágiában kiemelt jelentőséggel bírt, megannyi rituálé alapvető
kelléke volt. Számomra azonban a vas, mint mágnes nyeri el kozmi‐
kus értelmét. A mágnes először is vonz - és lám a fény az embereket,
bogarakat is messziről odavonzza, a sötétben eltévedteknek a megme‐
nekülés reménysugara. Meséink egyik főszereplője a vasorrú bába, ha
szerepét és fontosságát megértjük, közelebb kerülünk Lucifer miszti‐
kus szintjéhez. A mesékben igen sokszor a mesehősnek tőle kell meg‐
szereznie küldetésének kellékeit, pl. a táltos lovat. Kulcs a kibontásá‐
hoz: a vas+orr jelentősége az ősmisztikában; A Yotengrit könyvben
Vas-orú alakban mint „réz-oltár" szerepel.
Lucifer, mint Sátán „e világ" fejedelme, ahogy a bibliai változat ne‐
vezi, e szerepében tökéletesen kötődik a Föld „vashoz hasonlatos"
kristálymagjához, amiben, mint látjuk nemsokára, a Föld kozmikus
programja van kódolva. Érdekes viták vannak arról, hogy vajon miért
nevezi magát Jézus is és Lucifer is „Fényes hajnalcsillagnak"? De,
mint látni fogjuk, a viták a megkülönböztető duális szféra tartozékai,
azok számára, akik még azt hiszik, választaniuk kell a (látszólag) kü‐
lönböző jelenségek között, mert még a vagy-vagy állapotban élnek az
is-is helyett. Ha nem értjük, hogy az őstudásban az analógiás „fa" kü‐
lönböző tudatszintjeit megszemélyesítő „alakokat" különböző név
mögé rejtették, akkor vakarhatjuk a fejünket, sose fogunk tisztán látni
a nagy ki kicsoda játékban (ugyanúgy, ahogy a millióféle nemzetnév
mögött sincs millióféle különböző nép).
Mi zárja ki annak lehetőségét, hogy attól, hogy Lucifer e téridőt, a
Fény birodalmát, Hetedhét országot menedzseli, az „ő" felsőbb Én-je
nem nyúlhat túl e látható részen? Ha nekünk, embereknek van duali‐
táson túli részünk, neki ne lenne?
A csavar csavarja azonban - lássuk be, Jehova azért kreatív progra‐
mot írt nekünk - az, hogy Lucifert be is tette a „rossz" dobozába,
vagyis berekesztette a dualitás egyik pólusába. Jogos, mondhatjuk,
hisz e tartományban valaki vagy itt van, vagy ott - ezt a newtoni fizi‐
kai törvényt csak a kvantumvilág képes feloldani, de a kvantumtér az
ugyebár már egy olyan „magasabb" tartomány, mely magában foglal‐
ja ezt is, mint részt! Amúgy pont ezért toporog most a kvantumfizika,
mert egy nagy egységesítő elméletet keres lázasan, mely a Hetedhét
országra és az azon túli kvantum-térre egyaránt igaz, és nem érti,
hogy ilyen az ő mérőműszereivel nem lesz kimutatható! Képesnek
kell átállni egy másik rendszer logikájára, egy új KRESZ szabályai
alapján „közlekedni" a kitágult kvantumtérben. Ráadásul, a Biblia tér‐
idő-síkok összemosásával elérte, hogy a felszínes szemlélő úgy lássa,
hogy Lucifer Jehova ellenében a rossz. Hát, amennyiben Jehova a Jó‐
isten lenne, esetleg logikailag jó meglátás lenne, de nem az. De még
akkor is sántítana, tekintve, a Mindenható „ellenében” és rajta kívül
senki és semmi nem lehet, így Luciferünk sem. Ha volt szemernyi
manipulált tévlátás benned e kérdésben, és ennyi nem oldotta fel, ak‐
kor kérlek - és minden ilyen esetben - merengj ezen magadban, addig
míg számodra megnyugtató módon helyre nem kerül az esetleges di‐
lemma. Én vagyok a legboldogabb, amikor önálló gondolkodással
megkérdőjelezed, amit állítok. Persze remélem, hogy előbb-utóbb
azért egyetértésben leszünk.
Tehát Lucifer, szögezzük le most ennyivel, pusztán a dualitáson be‐
lül van egy pólusban, nem másként, mint ahogy engem is csak nőként
lát bárki a biológiai szemével (rajzfilmkocka-effektus).
A népszerű ismeret szerint Lucifer valaha a legszebb és legtehetsé‐
gesebb angyal volt - de fellázadt. Bukott angyalként hivatkoznak rá,
ám nevére az egész Bibliában nem bukkanunk. Szoktak hivatkozni
Ézsaiás könyvére (14.12-14: „Leestél az égről, fényes hajnalcsillag!
Lehull-tál a földre, népek legyőzője!”'), ahol vélekedések szerint Lu‐
ciferről ír. Hogy miből lehetett ezt vélni, fogalmam sincs, mert a feje‐
zet elején oda van írva: gúnydal Babilon királyához (persze csak a ré‐
gi bibliafordításokban, az újakból ezt bizony már kihagyták!). Tehát
most nem fogom elemezni, hogy a mai sátán, ördög, Lucifer entitások
nem jelennek meg sehol ős-eredeti világképben és iratokban, mert a
dualitás, a fél-elem fenntartásához szükséges szereplők. Az ószövet‐
ségben, ahol egyértelműen, mint Sátán szerepel, az alábbi elgondol‐
kodtató jelenetet olvashatjuk (Jób könyve): „Történt pedig, amikor
egyik napon eljöttek az Isten fiai és jelentkeztek az Úr előtt, a sátán is
eljött közöttük és a színe elé állt; az Úr pedig megkérdezte a sátánt:
Honnan jössz? Az ezt válaszolta: szerte bolyongtam a földön és bejár‐
tam azt. És mondta az Úr a sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jó‐
bot? Nincs a földön hozzá hasonló férfi: feddhetetlen és igaz, istenfélő
és a gonosztól tartózkodó! Holott ellene ingereltél, hogy ok nélkül
sújtsam! A sátán pedig ezt válaszolta neki: Bőrért csak bőrt, életéért
azonban mindent odaad az ember, amije csak van; Az Úr erre azt
mondta a sátánnak: Nos, kezedbe adom őt, de kíméld az életé?’.
Tehát Sátán részt vesz az istenfiakkal tartott isteni tanácskozáson,
ma úgy mondanánk, projekt értekezleten. Se az Úr, se az istenfiak
nem lepődnek meg Sátán jelenlétén, úgy tűnik, ő is a csapat, avagy a
menedzsment tagja. Sőt, a menedzsment feje, mert isten kiemelten
vele diskurál, vele egyeztet egy programot: Jób megkísértését. Egyál‐
talán nem gonoszkodásból cselekszik, hanem egy program részeként
egyszerűen végrehajt egy utasítást, kezét még munkaköri leírás is kö‐
ti. (Megjegyzés: amikor az Ószövetségben Istent Úrnak nevezik, ak‐
kor az Jehovát illeti és nem az univerzális Teremtőt. Ne feledd, több
idősík van egybemosva!)
Egy másik, immár újszövetségi részben Jézus Pétert nevezi sátán‐
nak, amikor Péter képtelen megérteni Jézus valódi célját és küldetésé‐
nek lényegét:,,Távozz előlem, Sátán! Botrány vagy nekem, mert nem
Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével."
A szintén újszövetségi Júdás levelében az alábbi, minden teológiá‐
ból, előzményből kilógó mondatot olvashatjuk:
„Ezek az álmodozók (tévtanítókj is ugyanúgy megfertőzik a testet, az
Úr hatalmát megvetik, a Fényességeket pedig káromolják. Pedig Mi‐
hály főangyal, amikor az ördöggel vitatkozott és viaskodott Mózes
teste miatt, nem mert káromló ítéletet kimondani ellene."
E rész tehát egyértelműen az ördögöt Fényességesnek tekinti, hogy
most tovább ne is elemezzük.
Legcsodálatosabb szerepét azonban a jehovai kert kígyójaként kap‐
ta, ami-aki a DNS-ünk szimbólumaként az emberi lét misztériumának
kulcsa. Azonban épp e szerepében mutatkozik meg Lucifer semleges‐
sége. Ő semmit nem dönt helyetted, legtöbbször kérdéseket intéz hoz‐
zád: vagyis különféle programokat rak eléd. A Te tudatod, a te dönté‐
sed következménye lesz, hogy DNS-ed hogyan alakul. Lucifer se nem
jó, se nem rossz: hanem a Lehetőségek Tárháza a felemelkedésedre,
avagy elbukásodra. Ő nem a „kígyó", a kódkészleted, hanem az esz‐
köz, az ahhoz vezető út, attól függően, elveszed-e tőle a tálcán feléd
nyújtott csábításokat.
Csupán a dualitást tovább hasító program, a kívánatos JÓ és a nem‐
kívánatos ROSSZ nem létező felosztásában játssza a rossz fiút, mivel
állandó döntés elé állít. (Merengésre ajánlom, hogy ha a duálisnak ne‐
vezett jó-rossz párosból csak az egyik a kívánatos, az pontosan miért
is dualitás? Ez bizony vitathatatlanul az egypólusítás iránya! Amikor
Istent csak a fénnyel, csak a jóval azonosítjuk, akkor a kettéhasadt
Egység valamelyik felével ruházzuk fel, így ez esetben egy félisten,
lássuk már be lassacskán. Ugyanígy, bármit, bárkit csak egyféle minő‐
ségbe zárni, ez kőkemény egypólusítás, azaz a hasító program műkö‐
dése.) Mindig tesztel, megpróbál, incselkedik, kihívások elé állít. Eb‐
béli minőségében nevezik Lucifert a nagy szemfényvesztőnek, a Vád‐
lónak, az ember ellenségének, és mint ilyennek magának a Gonosz‐
nak.
Hát nézzük gyorsan. Mint szemfényvesztő: először is, nem ő veszíti
el a mi szemünk fényét, hanem mi magunk mondunk le róla, amikor a
kísértésben elcsábulunk. Mint jó tréner, a legjobbat akarja kihozni be‐
lőlünk, hisz a jézusi idézet szerint Isten a megrostálást várja el tőle! A
Mester próbáknak teszi ki a tanítványt, és minden egyes próbával a
tanítvány fejlődik, erősödik. Ha elbukik, az nem a Mester vétke,
ugyebár. Amikor a szemünk fényét, a számunkra legfontosabbat elve‐
szítjük, azaz a kísértésben-próbában elcsábulunk és „éhünkben" elkó‐
tyavetyéljük „örökségünket" egy „tál lencséért" mint a bibliai Ézsau.
Ekkor megszűnik a 3. szem működése, a csökevényes jellem csökevé‐
nyes képességet von maga után és már csak az orrunk előtt lévőt lát‐
juk, a nyilvánvalót, a látszatot, és a lényegit, a mögöttest már elvesz‐
tettük.
Mint Vádló, azaz „ügyész" elsorolja a szembesülésünk, a számadá‐
sunk napján a „vétkeinket”. Az, hogy az elkövető mindig gyűlöli az
ügyészt, nem csodálkozunk. Én viszont sokkal inkább azt az ügyvé‐
det, aki anyagi előnyökért képes felmentetni eljárásrendi okokból a
nyilvánvaló bűnöst! Ügyészi szerepében nem több Lucifer, mint a Tü‐
kör, melyet utálatosnak tart az, akinek nem tetszik saját kép-mása - és
ezért inkább a tükröt törné össze legszívesebben.
Arra, hogy gonosz és az ember ellensége lenne, már nem is szeret‐
nék kitérni. Annyira ellenség, amennyire a betegség, a nehézség, az
akadály - melyek mind-mind az embert, mint gyémántot hivatottak
csiszolni, tökéletesíteni, és amit a téridőbe süppedt ember ki akar ik‐
tatni életéből. Ezért harcol a rák és minden „rossz” ellen, mi „orvul és
aljasul „életére tör, és azt sem érti, hogy a harc csak harcot szül.
Nos, berekesztve ezt az abbahagyhatatlan témát, én tényleg kere‐
sem, hogy miben lenne e kevéske bibliai idézetből kiolvasható, hogy
Sátán-Lucifer valami vérengző, förmedvényes, Isten-ellenes lény len‐
ne, ahogy az irányítottvallási tételekben ez szerepel, de nem lelek
ilyet! Hogy ráadásul még mitől nőtt két szarva meg lett patája és vas‐
villája is, amivel a bűnösöket a forró szurkos üstben szurkálja? Sze‐
rintem ez maximum egy kétpontos kérdés, az óvodások körében.
A Biblia idézeteit nem azért citálom ide, mert tiszta ősforrásnak te‐
kintem. Hanem azért, mert így bebizonyítom, hogy még a hasított ko‐
ri (bibliai) iratok szerint is lehetséges egyfajta értelmes rendszerben
gondolkodni, és még ezek alapján is teljesen ferde és alaptalan az,
ahogy ma széles körben akár az ördögről, akár Luciferről vélekednek
milliók. Még a dualitás vallásában sem lehet Sátánt az Istenen kívüli
világba helyezni! Ez mondjuk sátánproblematikától függetlenül is ab‐
szurd, mert Isten vagy mindenható és akkor nincs nélküle és kívüle
semmi, vagy felesleges vele foglalkoznunk, mert nem minden-ható.
Sátánt a lázadás angyalának írja le a sokat vitatott Énok könyve. Ez
az egyetlen ősi apokrif irat, mely egyértelműen egy kataklizma előtti
kort fest le. Igazából nagyon sok, Lucifert, az ördögöt, Sátánt illető
mai vélekedés, sőt egyházi dogma egyedül erre a forrásra vezethető
vissza, annak ellenére, hogy nem része a kanonizált Bibliának. Ham‐
vas Béla is írt hozzá egy magyarázatot (Henoch Apokalypsise cím‐
mel), az érdeklődők legyenek szívesek önállóan nyomába eredni és
megalkotni saját véleményüket Énokról, az abban leírtakról, a könyv
egyértelmű értékrendjéről (már idéztem Zecharia Sitchinnel és J.J.
Hurtakkal kapcsolatosan) valamint egészen nyugodtan Hamvas Béla
állásfoglalásáról is. Én nagyon lényegre törően annyit mondok: aho‐
gyan a Biblia megannyi ellentmondásosnak tűnő állítása kisimul,
amint megtaláltuk a kulcsot, hogy Jehova nem a Teremtő Isten,
ugyanígy, az Énok könyv „pozitív" és „negatív" értékítéleteinek elfo‐
gadása vagy elutasítása is csupán attól függ, rájövünk-e, kinek a
szemszögéből, milyen háttérérdek szerint meséli el az eseményeket!
Lucifer, a Fényhozó hajnalcsillag, a téridő fény-fotonja, a Fény Her‐
cege alá rendeltetett a nemiség és a nemzetek harca, ő alkotja a Fény
birodalmának szabályait. Jézus, a szíriuszi hajnalcsillag pedig az út, a
Meru-hegységben nyíló Átjáró, Kapu a fényen túli Egységbe: Ego
sum via, veritas et vita = én vagyok az út, az igazság és az élet. A Szi‐
nuszt a mai napig a NASA mint The Bright Morning Star, azaz a Fé‐
nyes hajnalcsillagnak nevezi, Id. a továbbiakban. A luciferi Hajnal-
csillag helyesen az esthajnalcsillag, vagyis a Vénusz, a jézusi a Szíri‐
usz. A könyv következő részében ismertetett Szíriusz-rendszernél
megértjük, a Naprendszerünkön belüli plané-táknak van egy felsőbb-
oktávja a Naprendszeren kívül. E szerint a Vénusz-Alcyone-Szíriusz
áll analógiás kapcsolatban. Ezért mondhatta Jézus a következőket Pé‐
ternek: „íme a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát;
De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited" (Lukács
evangéliuma). Vagyis, Jézus és Lucifer csapatjátékosok. Amikor Jé‐
zus úgy találja, hogy valamely követője még nem tisztult meg, még
csiszolásra szorul, átadja az illeté-kesnek, hogy dolgozzon rajta még.
Jézus, mint Világosság, rávilágít tévedhetetlenül mindannyiunk fo‐
gyatékosságra, gyengeségére. Mint Mester, tanít, terelget. Mint Erő,
segít - ha kérjük! Végig mellettünk van, végig támogat, fogja a ke‐
zünk is - ha kérjük. Ám az úton magunk rakosgatjuk a lábunk, a kísér‐
tésekre nekünk kell nemet mondanunk, a nehézségeket nekünk kell
kiállnunk. Aki még nem áll készen a téridőn túlra őt követni (energe‐
tikailag nem tud átlépni), annak még érnie, csiszolódnia kell, így eh‐
hez a téridő mesteréhez és menedzseréhez, Luciferhez visszaenged
minket. (Itt csak visszamutatok a karma mások általi levételére pár ol‐
dallal ezelőttről!)
Az anyagi fényen (foton) túl van a tudati világosság. Lucifer a bio‐
lógiai szemek fénye, a téridő tudati mozgatója, Jézus a 3. szemmel
„látók" világossága, azaz tudatszintje. Ugyanazon út, ugyanazon Fa
különböző ágainak, kertjeinek kertészei, felügyelői, vezetői.
Van egy igen érdekes kapcsolat a fény és a zsidókereszténység által
erőteljesen képviselt feltámadás között. Ahelyett, hogy mély hitviták‐
ba mennénk, egy gyors kérdés: merengtél már esetleg azon, miért is
olyan fontos a zsidó-keresztény dogmatikában a feltámadás tana? Az
röviden annyit tesz, hogy a meghaltak egyszer egy napon, a Hetedik
Trombitaszóra feltámadnak testben.
Persze, erről az egyház, azaz a Vatikán megalakulása óta vérre menő
viták folynak - hisz ilyesmi igazából nem szerepelt Jézus üzenetében.
Én sokat töprengtem és egyre inkább nem értettem. Azt sem, hogy
egy hívő embernek miért félelmetes a halál, miért lenne annak ful‐
lánkja, miért is kellene annyira egy olyan világhoz, tér-részhez ra‐
gaszkodni, ahol még csak nem is láthatjuk szemtől szembe Istent? Sa‐
ját rendszerükön belül éreztem mindig torznak, durván materialistá‐
nak ezt a központi kérdéssé avanzsált hittételt. A vatikáni doktrínák
aztán odáig mentek, hogy azok, akik tagadták (elvetették) a testi feltá‐
madást, mint eretnekeket üldözni, irtani kezdték. Vajon mit sértettek
ennyire?
Végül eljutottam egy izgalmas testrészhez, az uz-nak nevezett, tör‐
hetetlen csonthoz, mely a zsidó misztikus tanításokban szerepel, a ju‐
daizmus alaptétele is. Ezek a csontok fognak a zsidó prófécia szerint
„Izrael földjére" gurulni az utolsó feltámadáskor", ugyanis Isten ebből
a romolhatatlan luz „csontból" fogja az embereket feltámasztani.
Ezért neve „embertest csináló csont”. Megannyi ősi tanításban, rabbi‐
nikus írásgyűjteményben fejtegetett téma (pl. Zohar, Midrash). Nincs
egyetértés, pontosan mi lehet ez és hol székel testünkben? Vannak
olyan referenciák, mely szerint a sacrumban, a keresztcsontban, de
mindenképpen a gerinc alján helyezkedik el. Modern rabbikban fel‐
merült, hogy talán ez tartalmazza az emberi DNS-t. Leginkább isten
leányának leányaként emlegetik az iratok. Nos, én nem kívánok állást
foglalni a tekintetben, pontosan hová teszik ezek az emberi értelmezé‐
sek a luz-t. Viszont bennem azonnal összekapcsolódott a kundalinivel,
mely szunnyadó, azaz a jézusi példákban a „halott" állapotban a ge‐
rinc alján van. Ez a kundalini, a „kettős kígyó energia", a világegye‐
tem mozgásos energiája az, mely elindítja az embert az átalakulásban,
a megvilágosodásban, és egyre magasabbra kúszik, míg el nem éri a
gerincvezeték és koponya-alap rögzülése feletti köztiagyba rejtett
szunnyadó, „halott” tobozmirigyünket és hipofízisünket. Ha a szent
tűz (agni), elindulva a gerinc aljából felér az ezer-szirmú lótuszvirág‐
ba és az kinyílik: megvilágosodunk. íme, egy ősi beavatási cél, dió‐
héjban.
A luz tehát a „fényszövet", foton, a fénymag, a megcsontosodott
biológiai DNS kódkészlet, a kígyóval ábrázolt Hórusz-mag, melynek
vissza kell alakulnia az Isis által Földre hozott eredeti kódkészletté, a
kígyó nélküli Maggá, melynek feltétele az aktivált tobozmirigy. A kí‐
gyó mutatja, hogy a Hórusz-mag már módosult DNS, már csak a dup‐
la (kettős, elektromágneses) Helix-spirál látható és automatikusan az
működik az emberben. Az Emberben, nagy E-vel, vagyis az újjászü‐
letettben, a Kéklényben már bekötődnek az új kozmikus szálak is,
már nem két kígyó működteti, hanem a „Jézusra épült tizenkettő" (Id.
a tizenkét szálas DNS-t, ami együtt 13).
A luz-csont tehát kizárólag ide, e téridős tartományba tud feltámasz‐
tani, azaz visszahozni, egy újabb inkarnációba. Ez a luz az az adatbá‐
zisunk, mely az egyes testet öltésekkor a testi felépítésünk DNS-kód‐
jait tartalmazza.
A jézusi újjászületéssel, a tobozmirigy aktiválással bekapcsolt to‐
vábbi kozmikus DNS-szálak teszik csak lehetővé, hogy a teljes Mag‐
készlettel kikerüljünk az állandó tér-idős körforgásból, amikor a fény‐
tartományt magunk mögött hagyva világossá, helyesen, világosodot‐
tá, azaz a Teljes Világot magukba integráltakká, beteljesedettekké le‐
szünk (emlékezzünk: a világosságnak, mint a Világ egy-egy rezgés‐
tartománya ismeretének nincs szellemi kötődése a fényhez).
 A dualitás polarizálása

Ami nagyjából az összes eddigiek leírására mozdított engem az az,

hogy ez a harmonikus, azaz kiegyenlített duális erőtér ma már csak
elméleti igazság. A mai ember, a hasítást követően, már nem az eddi‐
giekben bemutatott „hajdani" dualitást éli, hanem ezen belül egy ki‐
billentett, kiegyenlítetlen, „sántikáló", billegő, boldogtalan világot. A
dualitásban az „ellentétes" mezők kiegészülésre törekednek, a polari‐
záltságban azonban már annyira szétváltak, hogy egy állandó taszítás
mellett az egyik „leuralja a másikat". (Itt most meghaladtuk a fizikai
pólus-elméletet! Ebből is bizonyíthatjuk, hogy nincs minden szintre
érvényes egyetlen igazság, hanem „sajna” minden relatív, így nem
mindenütt és nem minden „erő” esetében igaz, hogy az ellentétek
vonzzák egymást! Ha így lenne, nem létezne rasszizmus, nem értet‐
lenkedne milliárdnyi ember azon, ha a másik másként lát, és hány nőt
és férfit pont taszítja az ellenkező nemű. Tetszik avagy sem, létjogo‐
sult-e avagy sem, ezek tények.)
Ahhoz, hogy a dualitás továbbhasítását, az egyirányú erőtér-forgás
jelenségét, jelenlétét és jelentőségét mindenki alaposan megértse, az
eddigiekben a kiegyensúlyozott duális működés elméleti modelljeit
kellett megismernünk. Sokszor bizony ahhoz, hogy egy életbevágó
tudatmódosulás bekövetkezhessen, elő kell készítenünk az elmét és a
szívet hosszadalmas „rituálékkal”. Végül is pont úgy, ahogy az igazi,
ősi beavatások is folytak.
A Naprendszernek, ezen belül a Földnek, mint a Kozmoszban min‐
den térségnek, lakott planétának, saját „programja" van, saját, egyéni
rezgéstartománnyal, az adott planéta tudatszintjének mefelelően.
A Föld eredetileg egy kiegyenlítetten pulzáló duális idő-burokban
folytatott tanulást indított el: a nemesedést, hogy azt követően e szét‐
vált megtapasztalással gazdagabban újra integrált lények legyünk, im‐
már egy oktávval magasabb minőségben. Ezt meséli el az egyiptomi
Isis-Osirisz történet. Egy jól megragadható történelmi pillanatban ez a
program módosult (erről szól a második kötet) és a hasítás tovább
folytatódott, tovább-szeletelve, így megborítva magát a dualitást is
(ennek kései fázisa, a jéghegy csúcsa, a jehovai „teremtéstörténetben"
jelenik meg). Ezt nagyon-nagyon fontos tudatosítanunk magunkban,
amit talán már az unalomig sulykolok, mert ezzel a fejünkben lévő
rendszert tudjuk átírni: nincs külső ártás, csak tanulási programok.
Csak itt, a dualitás, sőt a hasított dualitás „legalján", e nagyon sűrű,
átláthatatlan tartományban címkézünk bármit jónak vagy ártónak, pil‐
lanatnyi vélt érdekünk, értelmi képességünk, jólétünk azaz tudatszin‐
tünk függvényében. Jehova sem gonosz, csak végzi feladatát, mint a
módosult téridős (orioni) program működtetője, felelőse, Luciferrel,
mint megbízott operatív szárnysegédjével az oldalán.
Itt osztom meg ezért egyik évekkel ezelőtti látásomat, melyet egy jó
darabig magam sem tudtam, hogyan is értsek. Minden megvilágoso‐
dás úgy történik, hogy az új élmény, megtapasztalás, látás minden
kapcsolódó tudás híján ér, vagyis megelőzve azt, így nem tudom el‐
mével mérlegelni. Elfogadom, ahogy jön. Ezt követően azonban igen
sok segítséget kapok, hogyan tudom leszivárogtatni az elme tartomá‐
nyába, ott hogyan tudom ezt értelmezni, mielőtt továbbadhatom.
Tehát, akkoriban kaptam kölcsön Iby Duba kedves ismerősömtől J.J.
Hurtag Énok könyve című munkáját (Iby előadásait is ajánlom az ér‐
deklődő figyelmébe). Szívesen részletezném, de majd egy másik, in‐
kább önéletrajzi könyvemben, amit majd öregkoromban fogok megír‐
ni, hogy milyen biztosítékokat ütött ki nálam az említett könyv. Nos,
lényegileg akkor én még semmit nem értettem, nem is foglalkoztam
se kvantumteológiai, se kvantumfizikai erőterekkel, se vallási mani‐
pulációval. Illetve ez persze így e formában nem igaz, hiszen nagyon
is foglalkoztam, csak elme szinten nem tudatosult bennem, vagyis
nem ismertem mindazokat a „háttér" információkat, se vallási, se tu‐
dományos anyagokból, amiket ma már igen. Tehát, Pünkösdkor tör‐
tént, hogy az általam napnyugtára tervezett meditáció előtt órákkal
váratlanul „átléptem". Illetve jobb lenne átesést, vagy átugrást monda‐
ni, oly váratlanul és gyorsan történt. Minden előzmény nélkül olyan
erős forgásba kerültem, hogy majdnem leestem hálószobám erkélyé‐
ről, ahol épp álldogáltam, szusszanva egyet a napi teendőimben. Ilyen
sose fordult még velem elő. Fizikai két kezemmel kellett igen gyorsan
megkapaszkodnom, és térdre rogynom, hogy ne bukjak át az erkély‐
korláton. Az imbolygás, erős előre-hátra lökések még percekig tartot‐
tak (itt utalnék pl. a mai divatos kvantum-gyógyászatokra. Több bará‐
tom használja, tőlük tudom, hogy az összeomló hitrendszer, ami kb.
az, mikor egy jóval „magasabb” tudatszintre érkezünk, hasonló látvá‐
nyos mozgásokkal és érzetekkel jár). Ezután egy kettős forgás jelent
meg előttem, egyik jobbra forgott, másik balra. A jobboldalihoz érke‐
zett az üzenet: „ebben a hasított, jobbra forgó Atyai világban van a
mai emberiség, de hajdan nem így volt. Te arra vállalkoztál, hogy rést
ütsz, és a nyíláshoz vezeted, aki kéri, aki márfuldoklik az egyirányú
erőtérben. A másik erőtérből Isten-anya segít, irányítsd hozzá a rá‐
szorulókat, ő majd átsegíti őket, hogy ismét a harmonikus, vagyis in‐
tegrált pulzálásban élhessenek. Ugyanis az Anyai magában foglalja
az Atyait is."
Nos, fentiek alapján azért remélem nemcsak nekem világos, miről is
szól ez.
A téridőbe hatoló kozmikus lény a Napkapuban „kiesik" az Egység‐
ből, a boldog nyugalomból, és a Mandorla-dimenziókapun, Isis
Boldogasszony anyánk szülőcsatornáján át (Vízanya) megszületünk a
hétrétegű téridőbe, Hetedhét országba. „Idővel", a boldogtengely kö‐
rüli spirális erőtereken (ikerterek) egyre lejjebb ereszkedve végül sűrű
anyagi testben érkezünk legalulra, ahol most élünk. Míg nem értünk
ide le, a dualitásunk sem volt teljesen elkülönült. „Elődeink" nagyon
sokáig így éltek a Földön, még közelebb az Egy állapotához (arany‐
kor, az eredeti Isis-kód szerint), sokáig aránylag harmonikusan meg‐
tartva androgenitásukat testileg is. Aztán egy szép napon le kellett
ereszkednünk. Még ez se lenne gond, hogy is lenne, hisz ez volt az
eredeti terv! „Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni!" Vagy‐
is, teljesen meg kell ismernünk, magunkba kell integrálni ezt a megta‐
pasztalást, amikor a „legmesszebb" vagyunk „Istentől", a legtávolabbi
ok-távra hangolódtunk. Vagyis, formailag most vagyunk a legkevésbé
az Egy hasonlatosságára. Itt kell megjegyeznem egy igen fontos kité‐
telt, mégpedig úgymond a férfiak áldozathozatalának kiemelését, hisz
amikor férfiként születünk, akkor arra vállalkozunk, hogy a lehető
legmesszebbi szélsőséget tapasztaljuk meg! A két nem közül a férfilét
feladata a legmesszebb hatolás, ugrás az isteni felfüggesztéstől, a for‐
rásponttól. Férfiként éljük meg a szinte totális felejtést, ekkor válunk
teljesen földivé: harcossá, ki-válóvá, racionálissá, elmeközpontúvá
(ezért kaptam anno „görcsöt", eleinte idegit aztán már csak nevetőt,
amikor ehhez képest a hülyeség egy szintjén megszületett a „Nap-
atyácska" kategória, a férfiakat égivé, a nőket pedig ugyebár anya-
anyag megfeleltetésben anyagivá, földivé módosítva!).
 Azonban ezt a legalsó, de még sokáig harmonikus, kiegyensúlyozott
jobbos és balos erőteret egy nagy hasítás érte: a balra forgó, ún.
„anyai" erőtér egyre inkább blokkolva lett. így a bü-ün vallás ikerör‐
vénylése ma már „bukdácsol", billeg, kiegyensúlyozatlan. A mögöttes
finomerő, az ősanyai már nem ismert, csak a sűrű jeltartományú ún.
megtartó avagy anyagiasítóan megkötő erők, az atyai, férfias erők.
Ezt már boncolgatom másutt is, részleteiben a Születés a Szűztől feje‐
zetben értjük meg az eredendő, szemmel láthatatlan forrás, finom-tar‐
tomány, Mária (Má-Ré=Mária, a Ré mögötti Anya, a forrás) és a
szemmel látható alak, Jézus szétszakíthatatlanságát, amiből a mai,
csak biológiai szemmel látó ember már kizárólag a nyilvánvalót, az
atyait, a férfiast érzékeli.
Ha kibújunk a jobbra forgó atyai (férfi, elektromos) burokból, akkor
visszakerülünk a téridős harmóniába! Az elsődleges mágneses erőtér‐
be. Az elsődleges mezőről annyit tudunk talán, a mágnesesség létezik
elektromosság nélkül is - pont a mai téves meggyőződéssel ellentét‐
ben - és ebből keletkezik adott körülmények hatására az elektromos‐
ság. Vagyis, a mágneses mező „tartalmazza" önmagán kívül az elekt‐
romosság lehetőségét, azonban olyan mező nem létezik, ahol csak
elektromosság van mágnesesség nélkül. A tengrizmus szó szerint ezt
írja le: „múlhatatlan nőstény őssejt rostban megbúvó múlandó hím‐
ség". Ezért a legtávolabb ugró, az anyagi szint legeslegmélyebb bugy‐
rarit tapasztaló férfilét „megköveteli”, hogy a férfi a nő kezét soha el
ne engedje! Amelyik férfi megérti, hogy csakis akkor képes feladatát
maradéktalanul teljesíteni, ha fogja „asszonya" kezét és így nem sza‐
kad el az isteni forrástól. Ugyanis a női lét feladata pontosan ebben
rejlik: a férfi számára biztosítani az állandó isteni kapcsolatot. A férfi
a Földön, az Isten az Égben, az asszony pedig Ég és Föld között. Ez a
szakrális „elhelyezkedés" és szerepelosztás. Nos, felesleges a kitétel,
hogy a mai férfiaktól és nőktől mi sem áll távolabb! A nők férfisegítő
szerepét lealacsonyították egy szolgai, avagy némely kultúrában rab‐
szolgai kiszolgálássá, alávetettséggé, a férfiak pedig szó szerint nem
látják a fától az erdőt és nem értik, hogy a női segítség nélkül a „po‐
kol bugyraiba" zuhannak, mert nincs, aki összeköttetésben tartsa őket
az isteni szférákkal. Dióhéjban: szó szerint ellenkezőképpen szerep‐
lünk, mint ahogy az célravezető és rend szerinti volna! És hangsúlyo‐
zom, egyik nem sem vethet a másik szemére semmit, mert egyformán
ludasak az előállt deformációban! A harmadik kötetben folytatjuk ezt
a szálat, mit is tehet nő és férfi, hogy visszaszerezezzek kozmikus he‐
lyiértékét a földi szférában.
Hetedhét országban, a mesék birodalmában még ikerörvényben él‐
tünk. Az a „normális" dualitás, a Létezés fontos és szükségszerű tarto‐
mánya. Ez a dualitás lett tovább szűkítve és az egypólusú, „jobbos"
forgásban tartva.
Első lépésként tehát az ikerörvénylésű harmonikus dualitásba kell
visszakerülnünk (kék tartomány), visszaszerezve a Hórusz-mag DNS
készletét („paranormális képességek a hét réteghez), akkor leszünk
ős-ember avagy inkább ember-ős (Földre került szíriuszi) lények is‐
mét.
Összegzésként: nem a duális téridővel van „gond", hanem az azon
belül kibillent energiákkal, erőterekkel. Gyorsan megjegyzem, amit
már számtalanszor ismétlek: baj, gond semmivel és senkivel nincs!
Ez alaptézis. Még a kibillenés sem baj! Egyszerűen egy lehetőség a
megannyi közül, amit a jelenlegi (kétezer éve itt élő) emberiség vá‐
lasztott magának.
Választhattuk volna azt is, hogy nem engedünk a hasításnak, eluta‐
sítjuk a növekvő elektromosságot, nem engedjük „kizárni" az anyai
forgást. De nem ezt választottuk. Még napjainkban is eltűrjük a
megannyi iszlám országban, Afrika egyes törzseinél tomboló férfi‐
uralmat, eltűrjük, hogy nők és leánygyermekek legyenek érzelmi, sze‐
xuális rabságban, kiszolgáltatottságban, jogi bizonytalanságban. Sen‐
ki nem vétlen, aki akár némán ehhez asszisztál!
Hazánkban és az európai vagy bármely keresztény országban, nyu‐
gati társadalomban is hihetetlen mennyiségű és minőségű zaklatásnak
vannak kitéve lányok, asszonyok, amikről - milyen furcsa - a legrit‐
kább esetekben számolnak be nyilvánosan. A kőkemény „rasszizmus"
a női nem ellen - ha a már külön nemként, azaz rasszként definiáltuk
magunkat - ami nem feltétlenül fizikailag erőszakos, csupán hátrá‐
nyos megkülönböztetés a társadalmi folyamatok megannyi szintjén,
és amiről gyakorlatilag teljes a hallgatás. Ez a hatalmas „csalás” a
legnagyobb tabutéma. Ezt az aránytalanságot tartja erőben a zsidó-ke‐
resztény vallás jó néhány tantétele is (és persze minden egyéb hasított
vallás és materilista vallás, tehát a politikai és gazdasági izmusok) ki‐
zárólag a Jézus utáni „apostoli", főleg a páli tanítások alapján. Néz‐
zük, hogy kétezer év óta, átlag IQ-val rendelkező papok, teológusok
sokasága mit tudott rezzenéstelenül befogadni, elfogadni és rákény‐
szeríteni ember-milliókra az 1. Korintus 3. igehely alapján: „Szeret‐
ném azonban, ha megértenétek, hogy a férfi feje Krisztus, az asszony
feje a férfi, Krisztus feje pedig az Isten.... A férfi nem köteles a fejét
befödni, mert Isten képmása és dicsősége, az asszony ellenben a férfi
dísze. Nem a férfi lett ugyanis az asszonyból, hanem az asszony a fér‐
fiből. S nem a férfit teremtette Isten az asszonyért, hanem az asszonyt
a férfiért. Ezért viselje az asszony annak jelét, hogy hatalom alatt áll,
az angyalokra való tekintettel".
Fiatalabb koromban, amikor a telkemmel felfogtam ennek gyaláza‐
tát, később elmémmel ennek abszurditását, nem volt elég tízig elszá‐
molnom, hogy lecsillapodjak. Ma is képes a vérem felmelegedni, ha
végig gondolom e hasítás, a megosztás őrületét. Őszintén megvallom,
kizárólag az képes lecsillapítani, hogy tudatosítom ezredszer, százez‐
redszer ilyenkor magamban, hogy mindez a nagy játékprogram része
és igenis lehetősége van az emberiségnek ebből a rémálomból feléb‐
redni.
Nem kívánom most újra elemezni, részletezni az idézett sorok min‐
den emberi értelemmel szembemenő tartalmát, amit az előző részek‐
ben alaposan kielemztünk már, ám amit a mai napig emberek milliója,
a nyáj, birkaként hallgat templomok ezreiben. Mert igenis, ennek be‐
látásához nem szükséges téridőn túli felfogóképesség, ehhez elég len‐
ne egy természetes emberi „ösztön”. De már az sincs ezek szerint.
Mindezzel együtt sajnos mégis azt kell mondanom, hogy a legna‐
gyobb merénylet a nőiség, és ezáltal az ősanyai teljesség, az osztat‐
lanság, végső soron a boldogságunk ellen pontosan a báránybőrbe
bújt farkas módszerével hirdetett hamis „egyenjogúság", a feminiz‐
mus teljes tévutas ideológiája. A nőiség teljes eltüntetésének legjobb
módszere, ha „megengedik” a nőknek is, hogy férfiasak, majd férfiak
legyenek.
Tekintve, mindezt a vérlázító, szívszorító jelenséget ez a „racioná‐
lis" világ nemhogy eltűri, de fenntartja, itt elmében nem bízhatunk.
Részemről örülnék, ha nem kellene még tovább préselni az emberisé‐
get ahhoz, hogy végre felkiáltson: elég volt! Felébredtünk!
Ebből a rémálomból, amit itt összehoztunk magunknak, csak feléb‐
redni lehet. Felébredni az ámításokból, a kísértésekből, a bűvöletből.
A bűvöletből, mely nem más, mint saját felejtésünk.
Ez az ősemlékezés még a tisztaság, azaz hasítatlanság korában író‐
dott mágneses adathordozónkba, az ősanyai „múlhatatlan őssejt rost”
magjába. Ott van az, ott van minden, csak hozzá kellene már férnünk!
Ehhez azonban az ősanyai-mágneses, ráción túli „szív-úton" lehet.
Láthatjuk, nincs új a Nap alatt. A jézusi tanítás ma is pontosan és
szó szerint érvényes: az újjászületettek új szívével, kizárólag a tiszta
szeretettel leszünk képesek a megosztottság, a kétségbe esés, a féle‐
lem, az ebből fakadó egymás elleni élet hatalma alól felszabadulni.
 3. A KOZMIKUS GYERMEK SZÜLEI

„Minden családnak vannak testi és lelki jellegzetességei, hiszen a

génjeinket a szüléinktől kapjuk. A testi géneket Isten gyermekévé lenni
azt jelenti, tőle kapsz közvetlenül gént Ez az újjászületés. Gyakorlati‐
lag egy más fajú lénnyé válsz." (Az aranyasszony útja)

A Mag-Szem rejtély

A tudathasadt tört-én-elem egy iskolapéldájaként az egyiptomi for‐

rások alapján annak eredünk nyomába, hogyan is lett a Hórusz-mag‐
ból mára a szabadkőművesek szimbóluma, a Hórusz-szem. Itt termé‐
szetesen nem egy szókülönbségről van szó, hanem egy teljes DNS-
módosulás tervezett folyamatáról.
Igen sok ősi kultúrában feltűnően kiemelt volt a Szíriusz, erről igen
részletesen írok Táltosok Barlangja c. könyvemben.

Középen a „Hórusz-szem". Ősi nevei még Wadjet-szem (Zöld-szem),

Wadjet Istennő
szeme. Most akkor
Hórusz avagy
 Nut - Nö-út. Tejút, a tápláló .. égi telién", rajta érkezett a ,. bárka ”
a Maggal.

A legősibb dél-amerikai nép, a karák, akik többek között Kárpát-

medencénk névadói, papjaikat shíriknek nevezték, tették ezt emlékez‐
ve szíriuszi származásukról. Föld-szerte fellelhető nemhogy egy koz‐
mikus, „égi” eredet emléke, de a Szíriusz több nép számára az „élet
vezérlője”.
Ha a prehistória, azaz a jelenlegi hivatalosan elismert történelmi éra
előtti korok bőséges bizonyítékai alapján összerakott tudásunk ívét te‐
kintjük, elmondhatjuk, hogy az egyes nagy kultúrák a különböző ka‐
taklizmákat követően épültek a Föld más-más pontjára (természete‐
sen, bekalkulálva a Föld arculatának változásait). E szerint valamiféle
kronológiába helyezve, a legősibb, általam megnyugtató bizonyíté‐
kokkal is alátámasztható civilizáció a csendes-óceáni MU kultúra,
majd az atlantiszi, amit követett az egyiptomi és a kárpát-medencei
(bosnyák piramisok kora), ez utóbbiakat nem tudom egymáshoz ké‐
pest viszonyítani, párhuzamosak lehettek. Ugye senkit nem téveszt
meg az egyiptomi kor meghatározásában az egyiptológia által datált
nevetséges kései kor, ami gyakorlatilag már jócskán nem az eredeti
volt, sőt alig tartott meg lényegi elemeket az ősiből. Itt megemlítem,
hogy a MU-i és az atlantiszi korszakok bőven a jelenlegi földrajzi ar‐
culatunk kialakulása előtt voltak, és nem a legutóbbi jégkorszak előtt,
ahová sok közkézen forgó elmélet teszi (Id. Perun innen és túl c.
könyvemben).
Végül, már a mi „fajunk" idejében (a DNS változások okán használ‐
hatjuk a faj szót), a legutóbbi szíriai program-váltás idején alakult ki a
mezopotámiai térségben, Sí-Ra (szíriuszi Nap) vagy Si-Ka (szíriuszi
erő) neveken, melyek később Szíria avagy Sz(i)kítia (Si-Ka-Ta, szíri‐
uszi erő földje, helye) lett. Megjegyzem, ahogy a magyar, úgy a „szí‐
riuszi nyelv" sem viseli el a mássahhangzó torlódást, így a Szkítia az
bizonyos, hogy nagyon kései ragadvány név és nem eredeti. Sőt, az R
hang is eredetileg L volt, és a K egyfajta „köhögős" H, így inkább Si-
La és Si(ha)-ta volt. Gyorsan helyesbítenék a szíriuszi nyelv kapcsán:
ez egy nem túl szerencsés elnevezés, tekintve, fogalmam sincs, mi‐
lyen nyelvet beszéltek a Szíriusz központban. Amit jobb híján annak
nevezek, az az eredeti földi ősnyelv, melyből még a mai magyar a leg‐
több ős-gyököt őrzi, de azért benne van több ősi nyelvben is.
Amit az egyiptológia ma ősinek vél és az egyiptomi birodalomnak
nevez, az már a „mi" éránkban, azaz Noé/Éon után megerősödött leg‐
utóbbi, ma mezopotámiai térségnek nevezett régióban létrejött „sum‐
ér" központtal időben párhuzamosan létezett, de már nem szíriuszi
központ szerepben. A legutóbbi nagy világciklus az óriási változásai‐
val ezt teszi meg egy letűnt és ismeretlenné lett világ utolsó emléké‐
nek. Ezután drasztikus hanyatlás kezdődik, egy merőben más minősé‐
gi kor. Mire minden átalakul, és elindul a mi korszakunk, elérkeztünk
Kr.e. 9000 környékére. Ekkor épül Eridu-Eredő, a legelső városok
egyike az új érában. Amint a második könyvben majd megismerjük, e
kozmikus világévek különleges kozmikus eseményeket jelölnek, amik
a földi életre alapvető hatással voltak.
Ám az ismert időszámítások nem egyeznek meg azzal az időciklus‐
sal, mely alapján a valós események történnek bolygónkon. A ma is‐
mert felosztás, beleértve természetesen a nagy ciklust is, egy manipu‐
lált idővonal egységein alapszik. Az egyetlen biztos és manipulálha‐
tatlan ciklikusságot e legutóbbi szíriai központ kultúrája, azaz a sumér
használta, melynek alapegysége egy sár, azaz 3600 év volt. Ez pedig
nem egyéb, mint a Nibiru földközelségének ciklikussága. Tekintve,
hogy a Nibiru most ismét Naprendszerünkben van és az évezred fele
előtt még eléri a teljes közelséget, innen kell visszaszámolnunk a va‐
lódi ciklusok kiszámításához.
Egy sárral ezelőtt érkezett a Földre Jézus (tehát kb. 3600 és nem
kétezer évvel ezelőtt. Itt nem simán 300 évvel van torzítva történel‐
münk, hanem egy teljes időszámítási káoszban vagyunk, amihez járul,
hogy több korszak van egymásba mosva!), és három sárral, azaz
10800 évvel ezelőtt épült Eridu. Egy nibirui nagyciklus 7x3600 év, te‐
hát 25200. A nibirui hetesség talán már érthető Hetedhét ország hét
rétegének hét frekvencia-tartománya alapján. Minden találkozás egy‐
ben jelzi egy-egy cikluson belül az egy-egy tudatszinthez tartozó mi‐
nőség beköszön-tét, mely, teljesen természetesen, tükröződni fog a
földi, történelemnek nevezett eseményekben is. A Nibiru mindig a mi
legalacsonyabb pillanatunkban érkezik - mintha segíteni érkezne ép‐
pen - és a felfelé induló ciklus kezdetével távolodik. Vagyis, minden
ciklus egy „alacsony" tudatszint végét és egyben egy új, „magasabb”
tudatszinten kezdhető új ciklusnyitást jelent. Most, egy nagy ciklus
végén és egy új elején vagyunk. Minden új ciklus egy teljesen új
„program" lehetőségét hozza számunkra - de minderről majd a máso‐
dik könyvben beszélünk.
Elöljáróban most annyit, hogy a nibirui 25200 éves nagy-ciklusnak
semmi köze a Föld precessziós mozgásához, mert ez az asztronómiai
számolás egyszerűen figyelmen kívül hagyta, hogy Naprendszerünk
nem statikus, és része egy jóval nagyobb rendszernek, nevezetesen a
Szíriusz rendszernek (Ez az ún. kettős-naprendszer). De mindenről
csak kellő időben beszélhetünk, így most a rendelkezésünkre álló is‐
mert bizonyítékok alapján történő szíriuszi eredetünk elemzéséhez
térjünk vissza, mielőtt új kozmikus információkat is bevezethetünk
gondolkodási rendszerünkbe.
A legutóbbi nibirui látogatás indította el azt a kisciklust, amelyben
mi is élünk. (Most érkezik a legfrissebb üzenet: a Zodiákus által kije‐
lölt világhónapok, azaz a 2500 éves ciklusok helyett a 13:20 mátrixá‐
ban 3600 évvel, egy sárral kell számolnunk, ami a fele a kozmikus
szívdobbanásnak, a 72-es pulzus alapján. Még nem világos, hogy ez
hová vezet, de nem feltétlenül én fogok rájönni. Ezt most minden eset‐
re utólag, a könyv nyomdai előkészítésre való szerkesztésekor 2014-
ben kellett ide betoldanom Égi kérésre. 2020-as további betoldás: a 2-
es kötetben már ott a megoldás').
A különböző civilizációk között megannyi megdöbbentő hasonló‐
ság, sőt folytonosság van. Az egyes népek ősemlékezete és a fennma‐
radt bizonyítékok alapján kiindulásként teljes nyugalommal elfogad‐
hatjuk, hogy mindegyikben kiemelt jelentősége volt a Szinusznak.
Ezért ezeket a központokat elneveztem „szíriuszi" bázisoknak. Ter‐
mészetesen, az is világossá válik hamarosan, hogy pontosan mi a kap‐
csolat a Szíriusz és a Nibiru sőt gyakorlatilag valamennyi „konstellá‐
ció", azaz naprendszer és a mi Naprendszerünk között.
Amiért most mégis az egyiptomi kultúrában szeretném megmutatni
e szíriuszi származás nyilvánvalóságát, annak az az oka, hogy innen
maradt ránk a legkevésbé torzult vagy áthamisított formában egy
alapvető jelentőségű aránylag egységes őstudás-halmaz, bár nyilván
az egyiptomi tudásanyag is jócskán le van öntve félreértelmezésekkel.
A sumér időszak oly mértékű manipuláción ment és megy át napja‐
inkban is, hogy arról vérrel-verítékkel tudnám csak lerántani a leplet,
több tucat könyv megírásával, erre nincs most kapacitásom, és ahhoz,
hogy végre összeálljon bennünk a valóság, más forrásokra is alapoz‐
hatunk. Ám Táltosok Barlangja könyvemben elég sok támpontot ad‐
tam e manipulált történelmi éránkról ahhoz, hogy bárki bátran
összerakhatja a valóságot.
Előző könyvemben elsősorban Temple professzor úr kutatásai alap‐
ján érintettem az Isis-Osirisz történetet, most a történelmi síkon felül‐
emelkedve metafizikai illetve misztikus szinten elemezzük tovább.
A legfontosabb, azok közül, amik beleférnek jelen könyvbe az is‐
mert Isis-Osiris-Hórusz történet, ebből is az ún. Hórusz-szem illetve
annak valós olvasata, a Hórusz-mag kérdése. Ez a szimbolikus nyel‐
ven ránk maradt ős-mese megfelelő lelki ráhangolódással fel tud nyíl‐
ni és a legfontosabb metafizikai eseménybe tud bevezetni. Én, meg‐
maradva célomnál és módszeremnél, melyet mind könyveimben,
mind előadásaimon igyekszem maradéktalanul betartani, felsorakoz‐
tatom az általam fellelt forrásokat, lehámozom róluk amennyire csak
tudom és lehetséges a hamis burkokat (manipulált hivatalos magyará‐
zatokat, melyeket a fejekbe sulykolnak), levonom a legfelső szintű
következtetést és aztán mindenki használja fel saját alapanyagként és
főzzön belőle magának szellemi táplálékot, aszerint amire képes és
hajlandó.
A populáris változat szerint az ősegyiptomi „szentháromság" Isist és
Oziriszt teszi ős-szülőknek, gyermekük pedig Hórusz, az Istengyer‐
mek. Isis és Osiris kapcsolata zilált, hol testvérek, hol házastársak (és
ez végigmegy a dinasztikus idők uralkodóinak korán is, akik már ab‐
szolút nem értették az őstudás misztériumát és primér fizikai szinten
értelmezték). Az, hogy mi a hasadás utáni nemtermészetes állapotot,
azaz a különvált nőiséget és férfiúságot valamilyen vérségi kötelékbe
akarjuk rendezni, normális törekvés. Érezzük, hogy Egység csak a
kettő valamiféle összeragasztásából lehet.
A történetben a „korabeli" őscsalád belső konfliktusa okán - Séth
megöli Osirist - meghiúsulni látszik, hogy a boldog párnak (a jobbra
és balra forgó, még a boldog pontban harmonikusan összekapcsolódó
erőterek) utódja (újabb réteg a hét ég kialakulásában) szülessen. Isis
földöntúli erejével halott férje „péniszéből” mégis magot vesz, és ha‐
marosan megszületik gyermekük, Hórusz.
Nos, a hetedhét ország részben boncolgatott téridő keletkezéseinek
illetve az egyes „körökhöz", egekhez, ágakhoz, magasságokhoz, kiter‐
jedésekhez tartozó, azoknak megfelelő minőségek, energiák, élette‐
rek, életformák, rezgéstartományok tudatszintjeiről, és ezen tudatszin‐
teket megjelenítő kódhalmazokról, azaz a különböző DNS-ekről,
vagyis Magokról van szó.

Manapság talán kisebbségben van az az embercsoport, aki nem hal‐

lott még „Hórusz szeméről”, mint az egyiptomi ősi misztika szimbó‐
lumáról. Önmagában a Hórusz-szem megfejtése jól mutatja, hogy az
őstudás, a valóság hogyan torzul és nyer teljesen eltérő értelmet a mai
ember számára. Ma a szabadkőműves tradíciókhoz sorolják az „isten
szeme" szimbólumot, helyesebben, ez az irányzat használja, annak ősi
és hiteles voltára hivatkozva. Tudvalevőleg ez a szem az Egyesült Ál‐
lamok egydolláros bankjegyén lévő egyik „üzenet” része, melyben a
Nóvum Orden, vagyis Új Világrendet hirdeti a tizenhárom lépcsős pi‐
ramis és annak „koronája”, mely ezzel vált a világhírű Szemmé. (Is‐
mét egy vallomás: nem tudok rájönni, miért is tartották meg itt a 13-
as számot. Hacsak nem azért, mert mi ezt úgysem értjük már, nekik
pedig nagyon is kell ennek az energiája. így baljós számot csináltak
belőle. De figyelünk, ugye? Bal-jós!) Eredetileg egyébként a felhasz‐
nált és a hivatkozott szimbólumuk nem Szem hanem Mag!
A piramist másoló, az Új Világ hatalmi rendjének Szeme azt üzeni,
hogy egy percre se feledjük, hogy figyelnek bennünket. Ez a szem a
„big brother”, a nagy testvér, az embereket állandó kontroll alatt tartó
mindenkori hatalom, az „új” isten, a Mammon, a Téridő szeme. A Te‐
remtőnek erre nincs szüksége, mert ő velünk Egy, és nincs rászorulva
biológiai szemmel tartásra. Mint ismeretes, az állandó szemmel tartás
önmagában pszichózist képes kiváltani!
De gondolhatjuk-e egy percig is komolyan, hogy épp ez a mai hata‐
lom ne ferdítette volna el kérdéses módon megkaparintott hatalmának
alapszimbólumát? Mégis, „felébredett és éber" emberek „örömmel is‐
merik fel” a titkos szimbólumot! Hát akkor nézzük meg, miként és fő‐
leg mi okból vált a Mag Szemmé, majd a Fénykultuszban erőltetett
maszkulin Nappá, a kései ún. Napvallások szimbólumává.

Az Égi Bárkán utazó Mag egyik ábrája a megannyi közül

A korongot szállító ábrázolásokat a mai egyiptológia rendre és meg‐

kérdőjelezhetetlen magabiztossággal Rá-val (Ré), a Nappal azonosít‐
ja. Aki veszi a fáradságot és végignéz néhány múzeumi felirattal ellá‐
tott képmagyarázatot (A Szinusztól a Kárpát-medencéig II. című elő‐
adásomban mutatok példát is erre), hát hasát fogja majd a nevetéstől -
aztán dühöng egy kicsit.
Nyivánvalóan teljesen önkényesek és persze teljesen alaptalanok a
belemagyarázások. Még hozzáteszik, hogy a Napisten a Napkorong‐
ban két megjelenési formájában látható, mint szkarabeusz bogár és
mint kos (nem a képen!). A szkarabeuszt igen részletesen mindjárt ér‐
telmezzük, a kos pedig, szerény véleményem szerint, nagyon kései
jelképként került összemosásra Ra-val, ha egyáltalán biztosak lehe‐
tünk a szoros összekapcsolódásukban. Utólagosan, vagyis a mai
egyiptológia olykor Osirist mondja a Kos-Istennek (Khnum), de van,
hogy Hóruszt avagy Ré-t (abból adódóan, hogy fogalmuk sincs, hogy
ezek az elnevezések mind egy-egy analógiás „szintet” és nem ennyi
darab istent jelentenek, hisz pusztán Rá-nak külön neve volt, ha felke‐
lő Nap, nyugvó Nap, éjjeli/földalatti Nap aspektusát akarták hangsú‐
lyozni). Itt most semmiképp nem szeretném az „állatpanteont” a hoz‐
zájuk rendelendő analógiákkal végigsorolni, de egyet kiemelnék: jé‐
zust, mint Isten bárányát nevezi a kereszténység! Azok a szakértők,
akik az állat ábrázolásokat állat tiszteletként „fejtik meg”, ugyanazok,
akik a szarkofágot a piramis sírkamrájába teszik, vagyis akik a mai
napig nem képesek elszakadni attól az alaptalan képzettől, hogy a pi‐
ramisok temetkezési helyek voltak. A legelterjedtebb magyarázatok
sekélyesek, mindenféle misztikus ismerettől, globális átlátástól, meta‐
fizikától, kozmikusságtól mentesek. Köldöknéző, azaz Föld-centrikus,
azon belül materialista és lineáris evolucionista ízűek, így erre több
szót nem érdemes pazarolni. A mi vonalunk a korong beazonosítása,
és nem Ré avagy Ra értelmetlen értelmezéseinek elemzése.

Isis és Nephytis „imádja" a Napistent. Théba, Kir-lyok Völgye, az

Öröklét Temploma, bejárati kapu

A kép leírása szerint Isis és Nephthys „imádják” a Napistent, ezt fel‐

tehetően a kéztartásból vélték. Nos, ez az „adó" avagy áldó kéztartás.
Istent azonban ritkán szokás megáldani, inkább tőle kérjük. Ha pedig
felajánlunk, azt soha nem az „áldó” kéztartással, hanem felfelé nyúj‐
tott karral tesszük, illetve ez az ábrázolási mód. Itt tehát felajánlásról
nincs szó, vagyis az egyetlen megmaradt „aktív", „Ra” felé irányuló
cselekvés egyfajta energiaközvetítés, amit nevezhetünk áldásnak, és
amit a mai gyógyítók is jól ismernek. Ez a kéztartás nagyon sok ősi
egyiptomi ábrázoláson megjelenik. Itt csupán annyi a lényeg, hogy
valószínűleg ez a félreértett vagy direkt módon utólag félremagyará‐
zott és Napimádatnak beállított teóriának az alapja a „mag-imádat”
avagy áldás helyett.
Nézzük tovább a Nap-ábrázolást.
 A Ra-ként,
Napistenként értelmezett bárkán utazó korong mindig vagy „nyo‐
mott”, vagy valamit-valakit rejt magában! Az egyiptomiak ily nagy
Naptiszteletükben szerintem képesek lettek volna sugárzó, szabályo‐
san csodálatos kört rajzolni (ahol ezt akarták ábrázolni, meg is tették,
mint látjuk mindjárt], E korong ráadásul soha nincs égi pozícióban!
Utazik egy „bárkán” -ami a régen Arco avagy Argó konstellációnak
nevezett (ma már csak a „feldarabolt" részeit tartják számon a csilla‐
gászok), megannyi ősi iratban fellelhető „csillagközi” eredet „szállító‐
ja". Ez a sumérek által Magan bárkának nevezett, ötven Minya vitézt,
a görögök 50 argonautáját hozta a Földre (Id. az aranygyapjú legendá‐
ja). Az ötvenes szám, mint Táltosok Barlangja könyvemben ezt rész‐
letezem, a Szíriusz B csillag keringése ideje években számítva a Szíri‐
usz A körül. Vagyis, hoztak valamit, ami magából a szíriuszi naprend‐
szerből ered! Ráadásul, rettentően bonyolult, önálló rendszer alakult
az idők folyamán a Nap különböző stációinak külön aspektusaira, így
külön álnevek, de legalábbis eltérő hieroglif jelek vagy ábrák szolgál‐
tak az előbukkanó reggeli, vagy a delelő, ereje teljében lévő illetve
épp alábukó Napra, amennyiben az égen látható Napunkat ábrázolták.
 A Mag: senkinek kétsége nem lehet az Isistől, azaz Szinuszról való
eredetében.

Isis kartusa: nyolc!) tekerésű csomóval körbefogott és hatalommal

erővé kötött erőtérben (világtojásban], s e körben övé a Trón. A Nap
és a Hold uralkodónője (a jelenlegi egyiptológiai felfogás szerint]. A
szent nyolcasból elrugaszkodó téridő két aspektusa szabadon van a
nyolcas csomó után - tér és idő.
 Isis, valamennyi szimbólumával: a „szarvak" közötti koronggal és a
Trónnal a fején, Hóruszt szoptatva. A „szarvakat" szokás volt Ka-nak,
vagyis az emberi testi erőnek, energiának is nevezni. Hasonlítsd össze
az Elsődleges Mezők elmélet mágneses edény elnevezésű erőterével.

Mindezek fényében én kétségbe vonom, hogy ezt a bárkát kötelező-

e napbárkának (szolár) neveznünk?

Amikor az Égen sugárzó, a földi életnek erőt adó Rá-t akarták ábrá‐
zolni, lám, sikerült nekik! Csakhogy zavaró tényezőként még mindig
ott van ugyanaz a „korong”, ráadásul a sólyomfejű Hórusz fején. Hát
ilyenkor az ember megint vagy szarkasztikusán ítélkezik vagy dü‐
höng, de mivel egyiket sem szeretném választani, ezért a kedves olva‐
sóra, Rád bízom, mit vélsz a hivatalosokról, akiket ilyen apróságok
végképp nem zavarnak! Valójában már alig lehet felgöngyölíteni, mi‐
ért és ki kezdte el az egyébként kizárólag Atennek (később Atum,
amiből lett Aton) nevezett Végső Egy, a Forrás és a Napkorong
összekutyulását, amiből aztán mára a sokistenhitűnek hirdetett egyip‐
tomi kultusz lett. Majd szép lassan egyes fáraók is felvették a Ré (Raj
nevet, aztán később az Atum nevet, abból lett Atum-Ra, hogy végül
egy kész többes személyiségű identitás zavarban teljesedjék ki az
egész. Itt most nem vizsgálom tovább Rá és Atum összezavart kap‐
csolatát, mert ennél fontosabb dolgunk is van. Most úgy varrjuk el e
szálat, hogy e perdöntő ábrázolásból megállapíthatjuk, hogy Hórusz
fején nem Ra ül, hanem a „bárkán utazó” korong alakú valami, mond‐
hatnánk egy kis humorral, maga az azonosítatlan repülő tárgy.
Ez a komplex együttes - tehát az égen sugárzó Atun, a sólyomfejű
Hórusz fején lévő „kígyós" korong, és az amúgy sólyomalakú toboz‐
mirigy azért még azoknak a kutatóknak is gyanús kellene, hogy le‐
gyen, akik megbuktak egyiptológiából.
A kígyó azt jelzi, itt DNS-ről van szó, mellette a tobozmirigy pedig
megmutatja, hogy konkrétan hol érhető tetten a nagy változás. És lőni
Át is alakult a Mag, Szemmé.
Tehát eljutottunk oda, hogy egy magról, azaz kódkészletről van szó,
melyet korongként ábrázoltak, jelölve a kígyóval a DNS változás té‐
nyét.
E magot (korongként) kígyó nélküli alakjában kizárólag Isis „isten‐
nő” vagy inkább Ősanya hordja a fején. Minden olyan ábrázoláson,
ahol egyedül van, vagy Hórus-szal, gyermekével (akit e jeleneteken
mindig épp szoptat, emlékezzünk itt vissza a kozmikus emlőre és Tej‐
útra, a nyolcas, azaz boldog harmóniapontra), a korong Isis fején van.
Amikor e korong átkerül a felnőtt Hórusz fejére, akkor minden egyes
esetben már a genetikailag módosult kígyós mag/kódkészlet látható
Hórusz fején, és Isis állandóan mögötte található! Isis azért látható te‐
hát mindig a Maggal együtt, mert ő a magmentő és a mag forrása.

Isis, mint Ősanya, az egyiptomiak számára maga volt a Királyság, a

vérvonal, a dinasztia. Neve nem egyéb, mint Trón. Itt jegyezném még
meg, hogy angol szakemberek hozzá
szokták tenni, hogy vagy Trónként vagy Székként is lehet fordítani,
de mindkét esetben pozíciót jelöl, hisz ma is használatos majd minden
nyelvben a székfoglalás, mely mindig egy igen fontos poszt, pozíció,
feladat betöltését jelenti. A magyaroknak a székhely ma is egy-egy
közigazgatási központot jelöl.
Isist a mai történészek általában, mint Ra leányát emlegetik, noha
megannyi helyen említésre kerül, hogy amikor Ra megöregedett, any‐
ja/felesége Isis segített neki felrepülni a Földről. Itt most nem az a
fontos, hogy Ra-nak Isis anyja volt avagy leánya, hanem, hogy Ra
ezek szerint öregszik, vagyis nem lehet a végső teremtő, sem Isis „fe‐
letti” uralomban, hisz Isis ezzel szemben nem öregszik és Ra az ő se‐
gítségére szorul. Az egész Ra-kultusz nyakatokért, Ra családjával
egyetemben, mert amit mi ismerünk, azok javarészt a nagyon kései,
sokszor már görög behatásra megváltozott verziók, pl. a Ptolemaio‐
szok korából, de mindenképpen a kései dinasztikus korokból. Hihetet‐
lenül nagy munka megtisztítani az ősi eredetleírásokat az évszázadok
alatt rárakódott átértelmezésektől. De legalább a nagy csapásokat te‐
gyük meg!
Isis még a legfelszínesebb értelmezésekben is az „istenek istene",
„istenek anyja”, „mindenek anyja” rangot viseli. Ez a „tiszt”, pozíció
az ősiségben legtöbbször M hangalakban maradt fent, az anyasághoz
köthető szavainkban ma is megtalálható, mama, emlő, eMese ősanya
stb. Több helyütt írtam már az Istenanya Ma-Re (Mária) rangról, ami
jelen esetben is fennáll. Szintén kevesen értik megfelelően az ős‐
egyiptomi Ma-at lényegét, ami nagyjából a „túlvilág”, ahonnan jö‐
vünk, és ahová visszatérünk a földi test levetése után. Ugyanakkor je‐
lenti mindennek forrását, azaz mai nyelven a „láthatatlan” energia
hátteret, amiből a látható, az „anyag” előáll. így a Ma-Re értelmezése:
a megnyilvánuló, érzékelhető, téridős „anyag”, azaz Ra/Re mögött ál‐
ló forrás és energia, szülőanya, Ma. Ezt mutatja világosan minden
Isis-Hórusz ábrázolás!
Már említettem, hogy az emberi elme, az ókorban is, kényszeresen
próbálja földi viszonyokba rendezni az isteni erőket, így valamiféle
családba teszi őket, noha sokszor elég rugalmasan. Isist e formáció‐
ban tehát legtöbbször Ra szemeként említik. Ugyanakkor a teremtés
történetekben Ra a szeméből folyó könnyel teremtette a világot. Ez
kezd megint érdekes lenni! Isis több ábrán látható „nővérével” (másik
aspektusával), Nepthys-szel (Nő-fi-tő), amint „vízzel” (éteri energia,
ősvíz) teremtenek. Isist a Szíriusz A-val, nővé-rét pedig a Szíriusz B-
vel azonosítjuk.
 E képen ismét nem egyébbel, mint a rejtélyes koronggal, vagyis a
Maggal láthatóak, amint arra öntik a vizet. Itt bizony megtaláltunk
egy fontos áttétet a „szemhez". Tehát itt is Isis nem Ra szeme, hanem
magjának forrása! Ahogy a Hórusz-szem, úgy Re/Ra szeme is egy ké‐
sei ferdítés, és mindkettőbe a magot kell visszahelyettesítenünk.
Amúgy, tényleg, miféle korcs teremtéstörténet főszereplője lehet a
mag helyett egy szem? Ez senkinek nem volt gyanús? És ha beleku‐
kucskálunk metafizikai mikroszkópunkkal a mag magjába, akkor akár
egy kettős Naprendszert látunk, ami azt üzeni: a Szíriusz és a Nap
egymástól elszakíthatatlanok, magában a Magban, a DNS-ben is!
Ha felidézzük, hogy a szíriuszi eredet két fő csillagot említ (Isis és
Nephthys megszemélyesítésében), akkor ezt a magot most ők ketten
„öntözik". Itt emlékezzünk, a víz nem a szó szerinti földi víz, hanem
az éterikus „fluid idő”, vagyis a téridővel előállt, gravitációhoz hajló
energiasűrűség! Az amerikai őstudáson belül már írtam az andoki
kozmogóniában a chakanáról, annak koncentrikus köreiről (belső ki‐
induló körét Yacumamának, azaz Vízanyának nevezik). A hozzá tar‐
tozó „tartomány", sugár pedig Ukku Ősanya, aki a rábaközi táltosok‐
nál sokáig, I. István koráig őrzött tengrizmusunk (bü-ün, azaz Ázsiá‐
ban a bőn-bon vallás) Ukko istenanya (energia) megfelelője. Noha a
mai agynak már szintén nehézséget jelent a vizet és a követ (Ukku,
ukko- kő, őskő) összekapcsolni, csak gondoljuk el, hogy egyrészt a
víz itt nem a fizikai víz, másrészt a víz az élő kristályszerkezet, a „kő"
pedig valójában a régieknek a kristály, a „drágakő” volt. (Mózesnek a
Jehovától kapott pálcával kellett a kőre ütnie, hogy víz fakadjon, majd
ugyanez a pálca át is tudott alakulni kígyóvá). A kő az, ami őriz, ami
tart és tartalmaz. Vagyis, itt egy bizonyos kristályállapotról van szó,
ami egy bizonyos tudatszintnek, avagy létminőségnek felel meg. Ez
az Isiskód.
 A szent Szkarabeusz
Nézzük még a szintén alapvető fontosságú szkarabeusz értelmezé‐
sét. Nos, a mai egyiptológia elintézi annyival, hogy szent állatuk volt.
Ismét a hivatalos és felszínes értelmezésben a szkarabeusz a Napot
szimbolizálta, vagyis Ra jele volt. Állítólag ahogy a Nap gurul az
Égen, úgy gurítja a szkarabeusz a földgolyót, a galacsint.
Hát mi azért ássunk kissé mélyebbre, mert az összegzett kontextus‐
ba, a teljes ősegyiptomi világnézetbe ez nem igazán fér bele, mármint
a Nap és Föld helyzeti egybemosása! A Napnak kifejezetten szakrális
helyzete volt az égbolton, teljesen érthetetlen, hogy a földi „gurulók"
közül miért éppen egy galacsinhajtó bogarat választottak volna Nap-
asszociációnak! Ha egyéb jelentősége nem lett volna a szkarabeusz‐
nak, nekem akkor is nagyon kétséges, hogy egy „ganajt túró" lényhez
hasonlítsák az isteni rangú Ra-t. Ráadásul, maga a Földbolygó is „ke‐
rek" és „gurul", értelmetlen lenne egy ennyire földi jelképet Napnak
tekinteni. Mégis, megkérdőjelezhetetlenül ezt az egy szimbolikát is‐
mételgetik az egyes rajzok értelmezésénél.
Először is, minden értelmezés gyanús, és nekem komolytalan, ami
az „egyiptomiak" általánosítással kezdődik. Ezt pláne egy hivatalos
szakvélemény nem teheti. „Egyiptomi” lehet 10 ezer évestől kétezer
év előttiig bármi. Nyilvánvalóan senki nem gondolhatja, hogy a pre-
dinasztikus tudás és hit megegyezik bármiben is mondjuk egy ptole‐
maioszi koréval. Arról már nem is beszélve, hogy a hivatalos egyipto‐
mi datálások ugyanúgy nem állják meg a helyüket, mint az emberiség
nevetséges hivatalos történelmi ideje, amit az úgynevezett fejlett civi‐
lizációknak megítélnek. A valóságos ősegyiptomi civilizáció, mely‐
nek korában a nagy piramisok készültek, jóval az utolsó kataklizma
előttiek, tehát nem a mi éránk, nem a mi ismert-elismert civilizációs
korunk tartozékai. És velük együtt vízözön előtti az a tudás, amit pró‐
bálunk megfejteni. Mi sem természetesebb, mint hogy a mai, torzult,
hasadt világértelmezésünkkel az égvilágon semmire sem megyünk e
téren sem.
Induljunk ki a szkarabeusz bogár hieroglif olvasatából, ami föld,
avagy Föld. Kiejtése sokszor Ptah. Bizony, ez sokaknak meglepő. Pe‐
dig esküszöm, ezt nemcsak én tudom egyedül! Ezt tudják az egyipto‐
lógusok is - költői kérdésem, miért nem értelmezik akkor? Még meg‐
lepőbb, hogy a leletek között találunk olyat, amin a szkarabeusz Ne‐
ith-et, azaz Net-et (Nőt), Ptah istenség „feleségét" ábrázolta. Magya‐
rul: ugyanaz volt mindkettőjük jele. Azért használom az idézőjelet,
mert ezek az esetek pontosan azt jelzik, hogy itt az egyébként „her‐
mafrodita”, azaz egylényegű isteneknek adott helyzetben éppen me‐
lyik földi minőségét kell alkalmazni, a „nőit” avagy a „férfiúit”. Itt
csak jelzem, Neith (Nut) szimbóluma volt a méh is, és mint ős-szülő
Méh istennőt tisztelték. A méh egyrészt megtermékenyít (porzás), és
mézet, nektárt, azaz éltető eledelt állít elő. Gyerekjáték egy teljes te‐
remtési őstudást levezetni csupán e két aspektusából! (Hoppá, és ami‐
kor Jehova megteremti az Új Kort, kiválasztva népét, mit is ígér ne‐
kik? Tejjel és mézzel folyó Kánaánt. Azt, amit ő maga, saját egynemű
pólusában nem tud nyújtani. Azt bizony el kell „rabolnia" ahhoz,
hogy fel tudja kínálni. Nem tudom, kezdünk-e már borzongani?)
Tehát ahol a szkarabeusz megjelenik, ott a Föld, minta Kozmosz
egyik égiteste jelentéssel van dolgunk.
Ráadásul a szkarabeusz egyik legfontosabb aspektusa számukra az
volt, hogy a szépen golyóformára összegyúrt földet (sárgolyó) hasz‐
nálta petéinek lerakására. Ezt a golyót aztán elrejtette, és innen, a
földből egyszer csak előbújtak a csemeték.
Jelképezte továbbá a szárnyalást is, hisz a szkarabeusz repülni is
tud! Tehát földből bújik elő és repül, fel az Égbe. Ez a földi teremtmé‐
nyek feladata is, „akiket” őseik ide, a Föld bolygóra „rejtettek".
A szkarabeusznak nemcsak az „egyiptomi", hanem más földrészek
őshitében is fontos szakrális jelentése van és elsősorban a teremtéssel-
teremtődéssel, azaz földi nyelvre lefordítva a termékenységgel, tá‐
gabb értelemben a születéssel és halállal szorosan összekapcsolt je‐
lentése van. Egyiptomban a kései korokig a halhatatlanság és öröklét
szinonimái forrtak vele össze.
Nézzük akkor a szent szkarabeusz név kibontását szellemi szinten.
Két nagy jelentését fogjuk értelmezni, a szkara (sza-kara) és a beus
(bes-bas-basz). Szakkarához (szkara, s-kara, eus-kara, ha emlékszünk
még a Táltosok Barlangja és a Perun innen és túl könyvekben a kara
nép nevének kibontására) köthető a szkarabeusz szimbólum viselőjé‐
nek, Ptahnak a „kultusza" (értsük: kultusz egy kései és halovány for‐
mája az ősi tudásnak). Szakkarát elsősorban az ún. lépcsős piramisá‐
ról ismerik a legtöbben, de a misztikusabb érdeklődésűek már bizto‐
san megnézték a Hórusz szeme sorozatból (lám, sajnos még e műso‐
rok is a már elferdült jelentést használják) az 5. és 6. részt, melyek az
„Imhotep kvantum-gépezete" címet viselik. Az eleve megdöbbentő
építészeti tudást rejtő lépcsős piramis (eredeti anyagai az elektromos‐
ság és mágnesesség ma is kevéssé ismert tulajdonságait használta pél‐
dául energiatermelésre, csak egy példa a millió rejtélyből) területe
alatt egy egészen másik világ található a föld alatt Termek, kamrák,
folyosók. Felszínesen mondva igazából egy beavatási- és gyógyköz‐
pont, ami Imhotep nevéhez kötődik.
Itt terül el a latin nevén Serapiumként ismert földalatti világ. Itt
most piciny kitérő ismét az utólagosan kreált értelmezések valóságot
elfedő voltára. Serapium, a hivatalos magyarázat szerint a bika kul‐
tusz helye, és egészen odáig merészkedik, hogy a labirintusban talált
gigászi méretű „szarkofágokat", a bikák mumifikáló helyének mond‐
ja. Persze, soha senki nem talált bennük bika-múmiát, de ez csak min‐
ket zavar, nem az egyiptológiát, hisz a piramisok „királysírkamrái‐
ban" sem volt soha egy király múmia sem. Nevét állítólag az Apis bi‐
káról kapta, melynek itt volt „egyiptomi" kultusza. Nos, az Apisz bika
érdekesen jött a világra. Nagy Sándor idejében, amikor Ptolemaios
Soter uralkodása alatt erőszakosan egybe kellett olvasztani a görög és
egyiptomi kultúrát, „megszületett" az Apis bika (a Bika esszenciáját
és születését a 2. Könyvben részletezzük a Minotaurusszal együtt).
Nevét az ősegyiptomi Aserhapi (Osiris és Apis, azaz Osiris és Isis
még egyben, kinek jele sokszor még az ureus kígyó volt, emlékezve
az Ősanya - Kígyó-mama - Időkígyó téridő-teremtésre valamint a kí‐
gyó DNS szimbolikájára) után kapta. Maguk a névadó görögök sem
tudták, hogy a föld-alatti titkos világot kik és mikor építették. Utólag
hozzáépítettek, átalakításokat végeztek és a mai egyiptológia sokszor
ezeket találja meg (vagy ezeket szereti megtalálni) elsősorban azok
aránylag kései mivolta miatt.
Ide köthetjük azonban a Ptah-kultuszt is. Azt is tudnunk kell, hogy
Osiris és Ptah pusztán számunkra kettő, minőségükben azonban ők
egyek, így Net és Isis sem két különálló istenség. A nevek csupán az
egyes korokban alakulnak át, olykor persze módosulnak az ősi jelen‐
téstartalmak is. Ennek gyors bizonyítására idézzük fel az egyiptomi
„Halottas Könyv” egyik sorát: Atum-Ra-Ptah -három egyben”.
Ptah-Osiris illetve Net-Isis egyaránt szoros kapcsolatban van a
szkarabeusszal, mely tehát a teremtődés, illetve a termékenység szim‐
bóluma. A földi lét alapvető megjelenítése.
Az Apis-bika után nem sokkal, a mesterséges és kései, görög gyöke‐
rű egyiptomi kultusz-csinálás hevében „született” Bes (Bész) istenség
is Serapisban. Best, aki „megtestesülésének” korát tükrözve már férfi‐
alakban, annak is elég ijesztő, torz, szinte ősemberi for májában ma‐
radt fenn, a születés és A „bestia" gyermekek isteneként tisztelték -
ezt az abszurditást már nem csak nem szeretném, de egyszerűen már
nem is tudnám kommentálni, amikor e szüléstermékenység kultusz‐
ban a nő már meg sem jelenik!

Az ősi, oroszlán-macskaként ábrázolt női Básztet lett lecserélve itt

is. Bizony a magyar nyelvben megint csak ránk maradt egy ősi szent‐
ség, természetesen profán, sőt a profánnak is abszolút durva értelme‐
zésben, amikor a teremtésből baszás lett (be, ba, bu: mind a befelé, a
bújtatás, behatolás minőségeként], az eredésből pedig földi termé‐
kenység. Ugyanezt az eldurvulást, a kozmikus szentséget már csak
földi, testi minőségben, annak is legaljasabb szintjén értelmezve lett
Bau-Dug-Assan, Boldogasszony ősanyánk középső Dug (Mag, illetve
ültetni, dugványozni) értelméből dugás. Ez a kizárólag férfiak (gyor‐
san hozzáteszem, csak az éretlen és durva férfiak!) által használt ter‐
minológia már az múlhatatlan nősténységtől önállósult hímség erő‐
szakos, ellentmondást nem tűrő akaratát is magába foglalja, egy egy‐
irányú aktust idéz fel a férfi irányából, ami akár a nő ellenkezésével is
megtörténhet. Érthető, hogy a szakrális világ kizárásakor, a jehovai
hasítást követő egypólusúvá tett férfivilágban miért váltak szinte in‐
tézményesítetté a nők, illetve a termékenység ellenére elkövetett tor‐
zítások. A szexualitás, a nemiség az a „ragasztó" szer, a szer-elem,
ami a kettészakadt lelkeket képes legalább időlegesen ismét egységbe
forrasztani. Ezért retorikailag valamint napjainkban értékrendileg to‐
vábbra is itt követik el az „erőszakot" minden szinten, minden tekin‐
tetben.
Végül, a szent állat jelentésének megkoronázása. A cirkuláris polari‐
záció felfedezése állítólag a szkarabeuszok kitinpáncéljához kötődik.
Egyes bogarak, illetve élőlények színe nem egyszerű pigmentációnak,
hanem az úgynevezett strukturális színeződésnek köszönhető, mely
apró mikrokristályok és a fény találkozásából képződik (egyszerűb‐
ben, képzeljük el, ahogy a fény egy kristályszemcsén játszik, vibrál).
Ezt továbbvizsgálva a szkarabeusz volt az, melyben elsőként felfedez‐
ték a forgó fénypolarizációt, melynek van jobbsodrású és balsodrású
forgása. Ha utánanézel akár csak a wikipédiában, azonnal szem-betű‐
nik, hogy a forgás alakzata épp olyan, mint az „Időkígyó" teremtő
hulláma. Az, hogy egy körirány balsodrású vagy ellenkező irányú, ki‐
zárólag a befogadó és küldő szempontjából határozható meg. Azon‐
ban tudjuk, hogy például a szvasztika esetében (melyben a karok akár
a körforgás „küllői" is lehetnek) a befogadás irá-nyából nézve a jobb‐
ra forgót, mint a szellemit az anyagba záró folyamatot, a balra forgást
pedig ellenkezőleg, „felszabadítónak", azaz az anyag feloldásának,
szellemivé alakításának tekintik.
A szkarabeuszt a balra forgó körpolarizáció jellemzi -vagyis általa a
földi égivé lesz. Ez a balra forgás „Istenanya" iránya, a mai hasított
erőtérből „kirekesztett" forgásirány. Vagyis, még a szkarabeusz is
Isis-Ősanyára mutat, az „ő” szíriuszi magját görgeti itt e bolygón,
melynek feladata, leckéje, hogy meghaladva földi, anyagi voltát, is‐
mét égivé, szíriuszivá váljék.
Mindez egy gyors bemutatása volt egyben annak, hogy mennyire
félreviheti a mai értelmezést az, ha nem ásunk abszolút a mélyre, ha
csak a legfelső hordalékot elemezzük az eredeti alapok helyett.
Tehát a szkarabeusz magyar neve megdöbbentő módon magába fog‐
lalja még ma is Szakkara (eus-kara, vagyis ős-kar, ős-tartó pillér) és a
bes, beusz-teremtés tagokat. Értelme így: szakkarai teremtés.
Amint nemsokára néhány szíriuszi betűt illetve hangot kibontunk,
látni fogjuk az S és K részleteit, itt elöljáróban annyi, hogy az S min‐
dig itt a Földön a szíriuszi „kezdet" betűje (akkor is, ha nyilvánvalóan
nem e görögös forma lesz az eredeti elnevezése), valamint itt a K(a),
mint földi energia, és kara, mint ami mindezt az energiát „tartja”, csa‐
tornázza.
 Saját értelmezésemben ezért: Szakkara nem más, mint a földi ember
teremtésének helye. Információim szerint az amerikai földön, Peru és
Bolívia hajdani közös térségében, a Titicaca-tó partján álló ősi város,
Tiwanaku és Sakkara csaknem ugyanazok voltak, csak különböző
korszakban: a kozmikus és a földi DNS összekapcsolására szolgáló
„kórház", szentély, laboratórium. így Szakkara volt a fiatalabb szíriu‐
szi emberpalánta-nevelde, korban Tiwanaku megelőzte. Amint a má‐
sodik részben feltárul, bizonyos nagyciklusok idején a szíriuszi mag
más és más szinten változott a Földön. így nincs értelme
összehasonlítatni mondjuk a MU-i korban idekerült DNS-történetet az
egyiptomival, mert mindegyikben már más génkészlet került a Földre
más körülmények között és ebből adódóan más feladattal. Ami miatt
mégis szabadon választhattam bármelyiket az azért volt, mert minden
korban ugyanonnan, ugyanolyan „módon" érkezett a kód, vagyis bár‐
melyik éra bármelyik „teremtéséből" összerakhatjuk a kozmikus szár‐
mazási vonalunkat. És ez a lényeg!
Ahol tehát megjelenik a szkarabeusz, ott szó sincs holmi Ra-t mélta‐
tó felszínes ünnepről vagy rituáléról: ott magával a Földre hozott szí‐
riuszi Magról beszélhetünk csak!
Ptah-Imhotep kéksapkás szobrával térjünk rá a kékségre, hisz az
egész szakkarai komplexum (mint pl. az Imhotep kvantumgépezete
részekben is szó esik erről) egyik központi eleme a kékség, mint szín
és az ahhoz tartozó hangfrekvencia.
A kékség legtömörebben a láthatatlanságot jelentette. A bonyolult
„alvilági", azaz alsó világi (Id. másutt írásaimban a belső földiséghez,
belső Magsághoz, belső Magkristályhoz kapcsolódó értelmezéseket)
kontextuson belül Ptah igen gyakran, mint Osiris a „túlvilágot" jelenti
-természetesen nem a mai beszűkített „halál lét" értelemben, csak ezt
is félremagyarázzák. Sokkal inkább a földinél élőbb, elevenebb, a tér
és test által nem korlátozott „szárnyalás" és szabadság jelképeként, a
valóban fontosat, ami a szemnek láthatatlan. Vagyis a forma mögötti
tartalom, az esszencia, a „földbe rejtett mag”, életcsíra, a kód. Már
csak ez aspektusban is döbbenetes, milyen profi módon ferdítették el
a kései kultuszkreálók, például a szabadkőművesek szemmé a magot:
a szemmel láthatóakat kiemelve és a valóban láthatatlan magforrást
(pl. a mag a földben, és az élet pontosan a föld alól indul, itt kapcsoló‐
dik össze a szkarabeusszal ismét) negligálva, így lett a biológiai szem
az eredeti tobozmirigyet ábrázoló jelből, tekintve a tobozmirigyhez
kapcsolódik az úgynevezett 3. szemünk! Minden, ami a nyilvánvalón,
a formát öltötten túl van; minden, ami nem a teremtett, hanem a te‐
remtő. A láthatatlanságot szimbolizáló kékség így valójában a nem-
látható, azaz a rejteki, a lényegi. Az pedig, hogy a sipka, vagyis a fej
(a szellemiség) kékkel van befedve, ismét a tobozmirigy jelentőségére
mutat, hisz az általa kibocsátott fotonok kék színűek. Sokszor a Wad‐
jet-szem színét zöldnek fordítják, ugyanakkor kizárólag lápis lazuli és
türkiz drágakő kirakásokkal láthatjuk. Sok népnél még ma is ugyanaz
a szó használatos a zöldre és kékre, így a szótárakat e tekintetben fi‐
gyelmen kívül hagyhatjuk. A „szem", vagyis a mag, egyértelműen
kék!
így tehát valóban megértettük, hogy az elénk tárt Hórusz-misztéri‐
um lényege: egy kozmikus, szíriuszi mag, mely hasítatlan - neve wad‐
jet: teljes - idekerül a Földre és itt új életet indít el. Ez a mag nem fizi‐
kai formában kerül a Földre, nem űrhajóval hurcolják ide szkafande‐
res űrlények, hanem ez egy tudatszint és ennek megfelelő rezgésmi‐
nőség, avagy energiastruktúra, mely leírható „matematikailag". Azaz,
a DNS kódunk metafizikai tartományaként.
Nem kell hipertereken áthurcolni semmiféle anyagi hordozókon
szkafanderes űrlényeknek az esszenciát, a magot, a kódot! Nincs tér,
nincs idő a téridőn túl. Az eredet, mint valami téridős, anyagi síkú
kezdet, kizárólag a mai embereknek adható el. Hetedhét országon túl‐
ra kell eljutnunk, hogy megleljük az „örökségünket", az örök életün‐
ket", mert ott van a fogságban tartott királylány, az ősgén készletünk.
Ehhez kék sipkára van szükségünk, azaz szellemileg kékké, a látha‐
tó tartományon túlivá kell válnunk, tudatunkat odáig kell felnöveszte‐
nünk!

A Hórusz-mag, avagy a tobozmirigy kozmobiológiai jelentősége

Az tetszik a legjobban nekem ebben az egész káprázat-kreálásban,

hogy mindig, de mindig ott van a nyilvánvaló igazság, a valóság az
orrunk, a szemünk előtt! Akár történelemről van szó - ezt is hosszan
szoktam sorolni az őstörténelmi előadásaimon annak idején, hogy
igenis még ma is kapható olyan 16. századi krónika új kiadásban,
melyben például az eltitkolt amerikai történelem áll - és ugyanez igaz
most kiragadott példánkban, a Hórusz-szemmel kapcsolatban.
 Noha én „csak azért is", a teljes igazság miatt szoktam ragaszkodni
a Hórusz-mag névhez a Hórusz-szemmel szemben, nyilvánvalóan a
biológiai és a harmadik szem között komoly kapcsolat van, nem te‐
kinthetőek különálló funkcióknak (persze semmi sem).
A közismert Hórusz-szem vagy Hórusz-mag egy aránylag kései el‐
nevezés. Mégpedig nemcsak földi időben kései, hanem kozmikusán
is. Persze, ekkor nem a mi lineáris időnkben tartjuk annak, hanem egy
minőségi változás szerint. Ugyanis, ha figyelmesen elemezzük végig
az összes egyiptomi szem, illetve mag-ábrázolást (tehát az előző rész‐
ben kifejtett bárkán utazó, illetve Isis majd később a felnőtt Hórusz
fején lévő magot) egy érdekességet találunk: amikor a bárkán utazik a
mag, és amikor Isis hordja a fején (tudatában), akkor általában színte‐
len és nincs körülötte kígyó. Amikor azonban a felnőtt Hórusz viseli,
akkor a belső narancssárga korongot egy lila burok veszi körbe, és
minden esetben „kikandikál” a kígyó. Vagyis, a két mag már nem
ugyanaz a mag!

Isis fején nincs kígyó, vagyis az a mag még a DNS-sérülés előtti ős‐
állapotú mag, gén-készlet. Amikor a kacifántos magmentési akciót
követően lekerül Isis fejéről és rákerül a felnőtt Hóruszéra - jobban
mondva már az ő fejében van, az ő tudatszintjének megfelelő gén‐
készlettel -akkor bizony már ott a kígyó! Ráadásul, ha csak ezt az egy
ábrát elemezzük, megdöbbentő, mennyire Isis ad erőt még mindig a
valamelyest már sérültté vált Magnak illetve viselőjének! Szó szerint
ő tartja karban a magot! Vagyis, a mag - melynek „szintjét”, kódját a
tobozmirigy jelzi - nem lehet soha elszakítva ősforrásától, Isistől, azaz
Istenanyától! Mert ha elszakad, megszakad a kapcsolat, a mag aktivi‐
tása leáll és „szemmé”, azaz biológiai látássá változik. Amint láttuk
már részletekben, erre ment ki az erőtérhasítás és a férfi Jehova isteni
rangra „emelése”, Istenanya száműzése, és hogy függ össze ezzel
elektromagnetikus erőterünk modernkori manipulációja, mi is történik
velünk, illetve kozmikus szervünk sorvadásával.
Azt gondolom, nagyon nyilvánvaló, hogy a szemmé átváltoztatott
mag egy komoly irányított tendenciára mutat: pontosan a téridő bezá‐
rásának irányított folyamatára. A mögöttes, láthatatlan dolgok helyett
már csak a matériává sűrűsödött, anyagi dolgok látásának csökkent
képességét mondhatja magáénak az ember. Biológiai szemmé vált a
harmadik szem. Másrészt, Isten szeme - mely soha nem szerepelt az
ősi istenekkel kapcsolatban - a totális kontroll jelképe. Az, hogy a gí‐
zai nagy piramist idézi az átalakított jelkép az egydolláros bankón,
nyilván nem véletlen: a szíriuszi Isis-tudat, a magos képességű embe‐
riség genetikai módosításának állít „méltó" emléket, mely egy lépés‐
sel tovább folytatódott az azt követő érában, a jehovai program-mó‐
dosításban.

A kozmikus Maghasadás földi hatása:

A Hórusz-mag körüli bonyodalom leírása a téridőbe „süllyedő" kód‐
készlet változását tárja fel. A történet ott indít, ahol Isis és Osiris még
egyben van (egy pár), de már a pólus-minőségek szétválnak (Seth-
mozzanat). A megszülető Hórusz megtermékenyítésében nem volt ak‐
tív szerepe a „hím" erőnek, hisz a fallosz halott volt. Havissza-emlék‐
szünk az isteni képletben az X kromoszóma jobb alsó kis lábának el‐
távolítására, amiből előállt az Y kromoszóma, akkor megértettük a
történet velejét. Isist „becserkészte" Osiris, aminek eredményeként
módosult az eredeti génkészlet. Ennek kozmikus valóságát a második
könyvben részletezem, amikor az Orionon izolálták az Y kromoszó‐
mát, és ezt akarták a földi génkészlettel is.
Ebből keletkezik Hórusz, azaz a módosult szíriuszi génkészletünk.
Ha sikerül megfejtenünk a hor jelentését, egy egészen új látásban
lesz részünk, mely megvilágítja egész földi történelmünket.

Harmadik szem - Thalamus - Horusz szeme

 .4 legrégebbi feliratokon bor sólymot jelent. Hor-ns tehát Sólyom-
ős.

Mit szimbolizált a sólyom? A tobozmirigyet! A sólyom tehát egy bi‐

zonyos tudatszint génkészlet, állapotszimbóluma, ezért őrzi Wadjet, a
Kígyó. Isis az orioni beavatkozás ellenére képes volt megmenteni a
legfontosabbat, amit már akkor ki akartak szerkeszteni a földi gén‐
készletből: a kozmikus kapcsolatunk „kapcsológombját”, a kozmikus
kommunikációs központunkat, a tobozmirigyet. Gyakorlatilag azóta
is ugyanez a kísérlet folyik, minden jehovai kísértés erre irányul: ki‐
kapcsolni az isteni érzékelést, a 3. szemet, és figyelmedet kizárólag a
szemmel látható dolgokra irányítani. íme, a Mag és Szem rejtélye.
A legutóbbi korszakunk és annak szíriuszi központja, Sólyomváros,
a mai Jeruzsálem pontosan ennek a harcnak és folytonos próbálkozás‐
nak a jelenlegi tükre. Eredeti neve, Herusalem, azaz „Hórusz békéje”
még az eredeti, Egyiptomból átmentett magságot jelenti (Horus
egyiptomi írással Heru). A magusok, mágusok pontosan a horságot,
sólyomságot őrizték. A térség földi történelmében az ősmagokból kü‐
lönített el Jehova egy maroknyit, és kísérelte meg ismét a génkezelést:
magból szemet, azaz magosokból szemitákat csinált.
Mikor nyílik már fel a szemünk? De az, amelyikkel a lényeget is
meglátjuk?
Ezért kellett az exodus Egyiptomból, hisz onnan kellett elhozni az
atlantiszi korszakot váltó „egyiptomi" (kusi) magot! (Akinek szüksé‐
ges, olvassa például Badiny Jós Ferenc vagy Baráth Tibor könyveit,
az afrikai és mezopotámiai Kusok földjéről.)
Mindezeket természetesen tessék a legfelsőbb szellemi folyamat
szintjén értelmezni, és akkor ennek fényében elkezd megelevenedni
akár a bibliai történet, akár a többi magyarázat. És ha végre-valahára
megértettük ezt a misztériumot, már csűrheti-csavarhatja bárki bárho‐
gyan, a helyére fog kattanni minden helyes képkocka, mint a Rubik-
kockában! Ha megértjük a kozmikus szint eseményeinek valódi jelen‐
tőségét, okát, célját, akkor, és csak akkor vagyunk képesek a napi po‐
litikát is megérteni. Minden percben, ma is, a magot szemmé akarja
változtatni a kísértő.
Ugyanezt fogjuk megtalálni a magyarság emlékezetében élő Turul
ősről, Emeséről. M-ese, Isis-anya, (ugyanis Isis neve eredetileg ese,
kiejtve íz, erő volt). Az M az ősma-mai erő, azaz energia, minőség,
állapot. Emese tehát Isis, a szíriuszi tudatminőség (csak megjegyzem:
a dél-amerikai ősnépeknél Amasinu az ősanya). Álmos-legendánk
nem mást beszél el, mint a legújabb kor, a legutóbbi Vízözön utáni
korszak új szíriuszi központjában, Eriduban kiépülő és később Só‐
lyomvárosba kerülő új Mag-központ földi leképeződését. Emese, láto‐
másban, azaz a Turul, Sólyom, a tobozmirigy által „látja álmát",
ahogy Isis is megértette, mi történik és mi lesz a földi jövő. Ahogy
Isis fia Hórusz, Emese fia „Álmos”, a Látomás, a Toboz-mirigy láto‐
mása, azaz a Sólyom-fi, Hor-us. Nagyon remélem, ezen a szinten már
nem kell kiemelnem, hogy nem két történettel, hanem ugyanazzal van
dolgunk, és a kozmikus Emese ugyanúgy „aránylik” a történelembe
helyezett Emeséhez, Isishez, mint Jézus földi anyja Mária
Boldogasszonyhoz: a kozmikus tudat egy alsóbb analógiás testet ölté‐
seként.

Turul legendánkban, akárcsak a megannyi egyiptomi emlékben és

görög mondákban mindig több sík, azaz rezgéstartomány eseményei
„csúszik egybe". Ami történelem, az a nem látható szféra eseményé‐
nek az általunk érzékelhető megjelenése. Sólyomváros, Hórusz békéje
(szálem, salom=béke], ahol Jézus átadja az örömhírt: „békességet ha‐
gyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nek‐
tek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is
csüggedjen. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőz‐
tem a világot".
A második könyvben folytatjuk Jézusnak ezt a nagyon fontos üze‐
netét, mit is jelent a sólyom békéje kozmikusán és hogyan kapcsoló‐
dik közvetlenül a tobozmirigyhez, vagyis a felébredett, kozmikus ál‐
lapothoz. E nagy kísérletben, melyben a földi ember van állandó pró‐
bák elé állítva - valljon színt, magos-e avagy szemes, a földre tekint,
avagy a mennyre - világos, miért éppen a sólyomi béke városa a vi‐
lágháborús gócpontja, ugye? És akinek még mindig nem egyértelmű,
miért oda született Jézus, az további adalékot kap pár fejezettel ké‐
sőbb.
Az Isis-Osirisz-Hórusz esemény egy valóságos genetikai machináci‐
ót tár elénk, aminek hátteréből nem hagyhatjuk figyelmen kívül a szí‐
riuszi és orioni rendszerek között történt „szakadást”. Ennek megérté‐
séhez egyelőre várnunk kell a második kötetig. Most kanyarodjunk
vissza a történet további metafizikai értelmezéséhez, mert ezek az ala‐
pok kellenek a továbbiak befogadásához.
A Táltosok Barlangja c. könyvemben elég részletesen boncolgatom
a Szíriusz és Orion kapcsolatot, melyet Isis és Osiris képvisel. Már ott
kiderül, hogy a régiek egyáltalán nem egy statikus világegyetemet ér‐
telmeztek. Sokszor, amikor egy energia, egy hatás „női” avagy „férfi"
minőségét akarták kihangsúlyozni, akkor előfordult, hogy „családba
rendezték” az egymással földi aggyal felfoghatatlan kozmikus mozgá‐
sokat, folyamatokat. Ezért kavarog a fejünk, amikor mondjuk Isis és
Ozirisz, az „ős-szülők" kapcsolatát próbáljuk értelmezni, mert egy
tér-időn kívüli aspektust kellene bekötni a mi földi elménkkel is átlát‐
ható lineáris folyamatokba.
Az egész hasadás, azaz nemesedés az Orionon kezdődött. A szétvá‐
lasztódás következtében Isis, azaz a hasítatlan „Ősmama” kódkészlet
ugyan nemessé vált, de sikerült átmentenie a nemesedésen, azaz dua‐
litáson túlra kapcsoló géninformációt, a sólymot, a tobozmirigyet.
Hórusz még nem olyan volt, mint a mai ember, létrejöttében még
nem volt aktív a „hímtag”, csak a teljes magállomány egy részét mó‐
dosították úgy, hogy utódaiban majd kettéválhasson a téridőben kétfé‐
le minőség. A Hóruszi emberminőség még az a földi „ősmama-álla‐
pot" volt, melyet ma hímnősnek (e szóban is miért így van a szótagi
sorrend?) lehetne legjobban definiálnunk. Ezt támasztja alá, hogy a
ma Hórusz szeme szimbólumként ismert jelet nevezték Wadjet-nek,
melynek jelentése Kék, azaz Teljes, egész (a kék jelentéseit még mé‐
lyítjük, és ott nyilvánvaló lesz ez is). Hórusz még egyfajta „azt se tu‐
dom, fiú vagyok, avagy leány", egyszerre mindkettő, mint azok a bi‐
zonyos halak, akik a helyzet és szükség szerint tudtak egyikké vagy
másikká válni. Már megkülönböztethető benne a „kétféle” minőség,
de még egy egyberagadt „dualitás”, amilyenek mi már nem vagyunk.
Hóruszt, mint „Szűzanyától”, Ősmamától szűzen született dualitását
magában hordozó, szíriuszi DNS-ű lényt tekinthetjük Jézus „előképé‐
nek" (vagyis azonosságának, csak egy más korban más módon való
megjelenésének), így ezt a kérdéskört Mária és Jézus-Isa történetén
keresztül bontjuk tovább pár fejezettel később. Ahogy Jézus-Isánál,
úgy Álmosnál, Hórusznál ugyanabba a problematikába botlunk, hogy
a Ma-at, a mögöttes mágneses energiának már csak az önállósult lát‐
ható aspektusaként, az elektromos fényjelenségként, tehát „fiúként"
jelenik meg a hasított duális korszakból ránk maradt emlékezetben,
„eredetmítoszokban", amikor már csak biológiai szemű lett a hajdani
magos ember, a magős, a mágus. Ekkorra már csak ősatyái vannak a
nemzetekre bomlott köz-ősségnek, az ősmamákat már nem ismerik. A
Hórusz-magból Hórusz-szem lett: a legutóbbi kataklizma, a Noé-Éon
utáni emberiségben már elsorvadt a tobozmirigy, már senki nem a Só‐
lyom „fia", akiben nem aktív a kozmikus szerv.
így aztán nagyon vigyázzunk, kit milyen alapon nevezünk szemitá‐
nak és magornak! A magság és szemség kizárólag kozmikus tudatál‐
lapot kérdése, a földi DNS-ben ez tükröződik. Isis áldásos közbeavat‐
kozásának köszönhetjük, hogy ez nem válhatott a Földön - az Orion‐
nal ellentétben - automatizmussá, hanem továbbra is az ember dönté‐
sén múlik.
Mindenki, aki csak a szemével lát, aki a földiekre tekint és nem a
láthatatlan mennyei értékekre, aki a nemesedés illúziójának rabja, aki
a téridős elme szerint él a kozmikus szív helyett, aki bármilyen mó‐
don támogatja az ellenségeskedést, a szakadást, aki szétválaszt, meg‐
különböztet, uralkodik, ítélkezik, üt vagy visszaüt, kirekeszt, háború‐
zik: az szemes, azaz szemita, mert csak biológiai szemmel lát, materi‐
ális szinten él. Teljesen mindegy, hogy milyen nemzet, milyen bőrszí‐
nű szülöttje. És mindenki, aki a jézusi úton jár, aki a teljességre, az
Egységre, az egyezségre, megegyezésre, egyszerűségre törekszik, az
magos, útlevéltől, személyi számoktól, bőrszíntől függetlenül.
A jehovai szemesítés közvetlen áldozatai a magból elválasztott sze‐
miták. Jó lenne, ha szemita testvéreink végre megértenék, hogy ők
nem egyébnek, mint a legnagyobb szemfényvesztésnek, azaz önma‐
guknak az áldozatai. Nem véletlen, hogy folyton az áldozat szerepé‐
ben „tetszelegnek”, már szinte fóbiásan nem tudnak ettől az ős-képtől,
ős-emléktől szabadulni, szó szerint a vérükké vált. Igen, áldozatok ők,
csak pontosan az ellenkező módon, mint ahogy elhitette velük - és ve‐
lünk, mindenkivel - Jehova. Ha nem a szemükkel néznének, hanem
szívükkel engednék aktiválódni a magjukat, akkor szabadulnának ki a
hatalom kísértéséből: szabadon felszállnának, mint a sólyom. Ám
amíg elfogadják a szövetségből fakadó földi előnyöket, addig nincs
szabadulásuk. Amíg a felkínált kiválasztottság csapdájából nem kec‐
meregnek ki, amíg nem mondanak nemet a kozmikus Nemre, az I-gen
tagadására, addig bennrekednek ebben az öngerjesztő körforgásban.
Ez a kozmikus maghasadás eredménye: az egyik elfogadta a földi
hatalom szövetségét, elhagyta a családját, a másik pedig kitagadta Is-
ra-él, az Élő Isis Nap, a szíriuszi Nap eltévelyedett juhait, testvéreit.
Amikor a tékozló fiú visszatér családjához, megbocsátanak neki és
visszafogadják (Lukács evangéliuma, 15. fejezet). Persze, ehhez két
fél kell, egyszerre, egyidőben és egyazon akarattal. Lázadozott is kel‐
lőképpen a tékozló fiú testvére, abszolút igazságtalannak tartotta,
hogy vissza kell fogadni a család fekete bárányát, féltette a jussát,
nem akart osztozni. Pontosan így lázadoznak ma a magok. Márpedig
ez nem magos viszonyulás! Ha tetszik, ha nem, testvérháborúban va‐
gyunk, szépen teljesítjük mindannyian a jehovai programot mindkét
térfélen.
Aki magát Boldogasszony gyermekének vallja, az éljen, viselkedjen
ahhoz méltóan és ne maradjon Jehova hatalma alatt! Valósítsa meg a
jézusi szeretetet: szórja a magot, ha alkalmas, ha alkalmatlan (a mag‐
vető példázata). Ne nézze, kit és miért segít, szeret, áramoltassa felté‐
telek nélkül azt az erőt, ami nem sajátja, amit nem zárhat el másoktól,
ha egyszer elfogadta a Forrástól. Tegye a kozmikus dolgát, ha egyszer
odatartozónak mondja magát!
Ha valóban van magja, mennyei ereje, akkor adjon belőle! De én azt
gondolom, aki valóban magos, és birtokolja a mennyei erőt, az képte‐
len is a szeretetlenségre, a gyűlölködésre. Aki pedig csak azt mondja,
hogy magos, de nem aszerint cselekszik, az majd számot ad annak és
akkor, amikor kell. Mindkettő híján van a belátásnak, hisz már egyik‐
ben sem működik a sólyom-erő, a harmadik szem, márpedig be-látó,
be-avatott enélkül senki nem lehet. Egyik sem látja a lényeget, ami a
szemnek láthatatlan. Mindkettő a másikat vádolja, hibáztatja, okolja,
rágalmazza a bajaiért és nem értik, hogy kizárólag a szíriuszi „játék‐
szabály", az együttműködés lehet a megoldás. Kivétel nélkül minden‐
ki az ősi szem-fény, azaz a harmadik szem, a tobozmirigy kék fotonos
működését veszítette el és vált a szemfényvesztés, a látszat, az illúzió
áldozatává, rabjává.
„Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult: ha kitartotok tanításomban,
valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igaz‐
ság szabaddá tesz benneteket" (János evangéliuma 8.31-36)
Remélem, a második könyvben átadott üzenetek után egyre keve‐
sebben maradnak kétségbe esetten a félelemben és egyre több szem és
mag akar ismét eggyé, magszemmé visszaváltozni. Hasadt magból so‐
ha nem lesz a szíriuszi egységtudathoz méltó élet a Földön.

Az Aranyősök

A mai emberiség a Szíriusz-térségből származik, adott minőséggel,

mely a kék tudatszintnek megfelelő genetikai kódkészlet idementését
jelenti. A második könyvben teljes részletességgel írom le, mit ért‐
sünk pontosan Szíriusz-rendszernek, mit jelent pontosan a szíriuszi
származás és hogyan történt e génkészlet Földre érkezése. Mindezt
befogadni azonban csak szépen összeszedve, rendszerezve, elménket
és lelkünket megfelelően felkészítve lehet és szabad. Ezért tartom ma‐
gam szigorúan egy fokozatos megterhelést jelentő lépcsőzetes kibon‐
táshoz.
Számunkra első lépésben fontos volt azoknak a földi bizonyítékok‐
nak a megismerése, melyek e szíriuszi eredetre mutatnak, ezt legjob‐
ban és legérthetőbben az egyiptomi kultúrából fennmaradt emlékek
szolgáltatták. Következő lépésben egy fokkal feljebb lépünk egy
asszociatív szintre, ahol a minőségét tudjuk megérezni.

A SARUS esszencia
A szíriuszi alapszógyök az S és R. Mai névalakja, mint Sirius (Seiri‐
os), természetesen csak a görögök óta ismert így. Saját információm
szerint a Földön megjelenő legősibb névalakja SAR-US volt, így ezt
fogjuk energetikailag kielemezni, hogy közelebb kerülhessünk minő‐
ségi esszenciájához. Fontos elmondanom, hogy azok a szavak, melye‐
ket őseink itt a Földön használtak, nem azonosak semmilyen ún. szíri‐
uszi nyelvvel. Itt a Földön érvényesek, az biztos, de azt, hogy másutt,
a szíriuszi rendszer más térségében vajon így és ezt használják, avagy
egészen mást, vagy netán már nincs is „nyelv", ahogy azt mi ismer‐
jük, pillanatnyilag erről nem tudok tévedhetetlenül nyilatkozni. (Amit
mondtak, hogy minden nyelvet, legyen az a szó szintjére redukált
asszociatív eszköz, tehát már elvont, elméleti vagy elmei, túlnyomó‐
részt eletkromos a gondolatok miatt, avagy még telepatikus kommu‐
nikácó, minden esetben meghatároz egy igen komplex rendszer: a lé‐
nyek testi-lelki-szellemi eredője, a környezet, a kozmikus régió, az
abban kialakult „kultúra", értékrend, stb. Ezért nem szabad erre sem
kiterjeszteni automatikusan a földi törvényszerűségeket, ahogy a Koz‐
moszban semmire.) Minden esetre magyarul szinte egy az egyben ért‐
jük az itt használt ránk maradt adatokat!
A 12. században alakult Kármelita Rendnek (Kármel-hegyi
Nagyboldogasszony Rend) a hagyományos formáját a mai napig sa‐
rus rendnek, a megreformáltál pedig sarutlannak nevezik. A Rend,
neve is mutatja, Nagyboldogasszonyunk tiszteletén alapszik, aki, mint
majd láthatjuk, nem más, mint az „ősteremtődés ősanyja", Isis-Szíri‐
usz, a bü-ün vallásunk múlhatatlan nőstény őssejt rostja, akiről a szíri‐
uszi tanítók mind bizonyságot tettekés tesznek, illetve egészen a fizi‐
kai-biológiai szintig lebontva, ezt a származási vonalat „tartja" (őrzi)
a kara nép (nevük kart, tartó kezet jelent).
Tudjuk, hogy az egyes hangoknak óriási a jelentősége, így ismerve
egy-egy név eredeti vagy megközelítőleg ősi névalakját, kibonthatjuk
annak rejteki tartalmát is. Annyit azért itt jegyezzünk meg, hogy a
hangok gyakorlatilag a téridős tartomány teremtő frekvenciái, vagy
megfordíthatjuk, a teremtő energiaműködéseknek e téridőben megha‐
tározott hangja van. Most nem szeretnék spekulálni azon, hogy van-e
„hangrezgés" a téridő tartományon túl, mert még erről sincs teljes lá‐
tásom, ahogy nagyon-nagyon sok mindenről sincs, tehát én óvatosan
nyilatkozom most is, és mindig, a Világmindenségről. Én valahol biz‐
tos vagyok abban, hogy létezik egy „mindentől mentes övezet", ahol
hangok sincsenek már, de ezen ne morfondírozzunk, még nem ez a
legnagyobb kérdőjel egyelőre előttünk. Mindennek eljön a maga ide‐
je, ezek oly végső kérdések, amiket - szerintem - teljesen értelmetlen
feltenni ott, ahol a válasz nem valószínű, hogy megtalálható. Tehát e
téridőben, világunkban alapvető a hangok jelentősége. A hangokat
megértve feltárul a „kimondott szó”, az Ige ereje; a gyógyításban be‐
töltött alapvető fontosságuk és a zene léleképítő (avagy romboló) ha‐
tása.
Nos, ősnapunk S hangját még nem sikerült megfejtenem, csupán
meglelni olyan szavakban, mint speciális, a latin spatialis, avagy az
angol space, azaz űr szó elején. A magyar űr illetve üres is rávezethet
a lényegére: az űr, ami egy láthatatlan tér és az innen alászálló űr-s,
azaz üres. No, ezt inkább kis lazító humornak szántam.
Ám mégis sikerült elindulni a burkok felfejtésében a többi hang se‐
gítségével. Azt tudjuk, hogy régen a legtöbb nyelvben írásban a más‐
salhangzókat jelölték, és így az alaphangokból a közéjük mondott ma‐
gánhangzókkal adták az így képzett szó minőségét Qelentését). A ma‐
gyar grammatikai elnevezése a mássalhangzóknak és magánhangzók‐
nak megint csak magáért beszél, hisz mutatja, hogy melyik az, mely
csak mással együtt kap „értelmet”, és melyik, amelyik magában is! E
logika szerint a mássalhangzókat a magán-hangzók módosítják és ez
abszolút logikus, sőt elkerülhetetlen, hiszen a mássalhangzók önma‐
gukban nem hordoznak jelentést, azt mindig a szükséges magánhang‐
zók adják. A mássalhangzók kimondásához a száj és a száj részei
szükségesek (nyelv, fog, szájpadlás), a magánhangzókéhoz azonban a
torok. A torok ugyebár egy fontos „csakra", csokor, azaz bioenergeti‐
kai kapu. A 7-es tagozódású csokorrendszerben a 6-ikként ismert leg‐
inkább. A torokhangoknak elképesztő hatása (energiája) van, szem‐
ben a mellettük szinte neutrális erejűnek tűnő mássalhangzókkal. Ér‐
demes meghallgatni néhány még ma is fellelhető torokhang-mester
„énekét", mert az élmény magáért beszél! Sámánok még ma is alkal‐
mazzák, az ősi szent rituálék pedig nélkülük valójában nem léteztek.
Tovább ízlelve a Hangokat, a mássalhangzók alapozó, illetve hordo‐
zó „funkciójuk" szerint, a duális téridőben, mint maszkulin energia je‐
lennek meg, vagyis a formaként. A láthatatlan forrás, ami energetizál‐
ja betölti, mint medret a víz, a „női" magánhangzó felosztásban egyik
elektromos, másik mágnesesként is felfogható.
Ajánlom e részhez ismét az andoki ke-reszt, azaz a chakana elemzé‐
sét. A kétdimenziós chakana-szimbólum, mint lépcsős kereszt, a kon‐
centrikus belső körrel, Yacumamával, Vízanyával indul, mely fluid
időminőségként (éteri „víz”, Időkígyó, Naga-Maga) hullámzik, gyű‐
rűzik, és a medrek (Pálos -pallók, tartók) adják a formát, védik és őr‐
zik. Már korábbi elemzése-imben idecsatoltam a Pálosság lényegisé‐
gét: az ősanyai impulzus „tartását, karolását" e téridő tartományban.
Ezért a „magyar" pálosok Boldogasszony Istenanyánk lovagjai. Mint
Ősisten - Isis kifejtésénél láttuk, a téridőbe zárult ember káprázata a
maszkulin, mint a biológiai érzékszervekkel felfogható forma „imáda‐
ta" lett a mö-göttes forrástól (anya) leválasztva. Ha már itt
összetalálkozott a lépcsős kereszt, a chakana és Isis - nos, itt van az
egyiptomi Isis-szimbólum, a lépcső, oltár avagy Trón. Ez egynegyed
chakana! A Trónra, azaz világi uralkodói székbe az ősidőkben mindig
az Ősanya adott „fia", vagy társa ülhetett, így Hórusznak Isis adta a
rangot, ahogy Jézusnak is Mária, hisz Jézus neve, de inkább „titulusa"
Isa ben Miriam, Mária-fia Jézus volt.
Igen sokszor van a Mag és a Trón együtt ábrázolva, ezzel is nyilván‐
valóvá téve az Isis-i vérvonalat, a szíriuszi ősanyai származást. Az
Arvisura Anahitát nevezi meg az első ismert szíriuszi ősünknek. Nyil‐
vánvalóan ez az Anahit, Anyai Híd, kapcsolat, ami összeköt minket a
szíriuszi ősökkel. Nem véletlen „hetedíziglen" a felmenőkről beszélni
a matrilineáris, azaz anyajogú társadalmakban, ami a patriarkális érá‐
ban bizony már harmad-íziglenre csökken (ahogy a hétrét is három
térdimenzióvá zsugorodik!)
Azon remélem, már senki nem lepődik meg, hogy mai világunkban
a Hang ősvalójában nincs jelen! Illetve, a mai ember nem ismeri a
Hangot. Noha hangzavarban él. De épp ez a lényeg: a Hanghoz szent
Csend kell, a hallás a csend meghallásával kezdődik (értvén érts, lát‐
ván láss, hallván hallj).
Az erőtér manipulációban a hangfrekvenciákkal való befolyásolás
igen hatékony. Ma a zenei „A" hang, melyet a hangskálák
összehangolási alaphangjának tartanak, bizony hivatalosan más frek‐
vencián szól, mint pár száz évvel ezelőtt (ma a „feszített" 440Hz, az
eredeti „kellemes" 432 Hz-cel szemben, ennek hatásairól nézz utána
kérlek akár az interneten). A legtöbb mai zenemű az „elhangolt" A
hangra épül, így elmondhatjuk, az ősi gyógyító frekvencia helyett ma
a kifejezetten káros, romboló hatású diszzonáns hangzásokat, zenéket
hallgatjuk. Az ember, a Holoháló részeként, bizonyos frekvenciatarto‐
mányban „rezeg". Erről igen jó és részletes anyagokat lehet az inter‐
neten is olvasni, így erről itt többet nem írnék.
A szívnek, az agynak megvan a saját frekvenciája, ahogy a
stresszes, avagy nyugalmi állapotokban az eltérések nagyon jól ki is
mutathatóak. A kakofónia, a disszonáns összhangzat, sejtszinten rom‐
bol igen hatékonyan. Megbontja a „prána" jellegű energiát, a sejt
energetikai szerkezetét. (Az energiának is természetesen sokféle tarto‐
mánya van, az egészen „folyóstól" az éteri finomságáig. A nádik,
vagyis energia vezetékek a legsűrűbb pránikus energiamozgást csator‐
názzák test szerte, a kínai orvoslásban ezt chi-nek nevezik). Márpedig
tudjuk, hogy minden betegségnek egy energetikai szétesés az alapja,
ez alapján a szétesés, disszonancia sérült alakzatai adnak egy-egy tü‐
netet. Igazából, csak egyfajta betegség van, ez pedig az energetikailag
szétesett rendszer (kisebb-nagyobb mértékben és formában), és a sé‐
rülés vagy energetikai „lyuk” mintázata különbözik csak. Az, hogy a
hálóroncsolódás kinél hol keletkezik, azt a „hajlam" dönti el, ami per‐
sze egyáltalán nem egy ránk törő esetleges valami, véletlen meg sze‐
rencsétlenség, hanem pontosan a mi szellemi energetikai állapotunk
kikristályosodása a sűrűbb energiarészben. A szellemi hézag, rés,
lyuk, roncsolás jele továbbítódik a testi szintre.
Kezdjük akkor a SAR-US elemzését azzal, amikor az alap-hangpár
S-R közé a mindent indító AJhang kerül: SÁR.
A Sár ősszónak a magyari népek különböző törzseinél az egyes kor‐
szakokban ugyan volt kissé eltérő jelentése, de minőségileg ugyanazt
jelentette: arany.
Ahogy több szakrális szavunk esetében konzekvensen megfigyelhet‐
jük, kifejezetten ellentétes, illetve pejoratív, sőt szitokszót csináltak
belőle a hasítok. így lett a sar-ból szar.
A hunoknál és több uráli népnél a sárga aranyból kiindulva az el‐
sődleges arany jelentés mellett például a mai magyar nyelvben is
megtalálható maga a sárga szín elnevezése. A sárga ősjelentése akár
lehetett aranyos is.
Főleg a közel-keleti térségben és a Krisztus utáni történelmi idősza‐
kokban a sár, bár megtartotta arany jelentését a maga teljességében
(tehát szent szó, a legtisztább földi minőségre vonatkozva) már fehér
jelentéssel bír - no de van ugyebár fehér arany is! Itt az arany, mint
vágyott anyagi érték és a fehér, mint vágyott szellemi érték kapcsoló‐
dik.
Igen sok ún. szkíta-népnél a sarru jelentett királyt is. Itt a Sár és Ru-
úr-Ra-Re tovább bontásával mélyíthető a minőség, és ekkor kiderül,
hogy a sár nem gyök, hanem már valójában egy képzett szó (persze
nem a szigorúan vett nyelvtan, hanem a szellemi felbontás szerint).
Jusson eszünkbe az R, mint a Nap ősi neve: Ra, Rá. A kör (korong,
teljesség=élet, amit a Nap is szimbolizál) rádiuszának szintén R a jele.
Vagyis Sarru=Napkirály.
Az /? a mai napig is fontos, erővel bíró szavaink alapja: erő, eredet,
ara (menny-asszony), ár (vízerő), árkád (védelem), erdő; ér, a vér csa‐
tornája, útja; arat (táplálékot betakarít). Nekem úgy tűnik, az r egyfaj‐
ta meder, terelő, pillér, továbbító, sugárzó funkció. Tehát valamit, ami
ered (valahonnan), például fentről a Földre, vagy innen-onnan engedi,
irányítja, csatornázza. Egy erőkar. Ez a Nap is!
Tovább bontva: az ar sok uráli és később a szkíta gyűjtőnévvel ille‐
tett népnél embert jelentett. Egyik legfontosabb testrészünk, az arc,
ar+c nem más, mint „istenem-ber-képűségünk". (Itt lamentálok, hogy
mi lehetett az az őssza-vunk, ami c-betűs, és amiből tuti, hogy az an‐
gol a copy-másol szót kialakította. Egy érzetem van, mégpedig,
amennyiben a c eredetileg k hang volt, és mondjuk a nagy latinosodás
idejében vált a középkori magyarban c-vé, amint ez előfordult igen
sok szavunkban, akkor biza ez lehetett az arckép, emberkép.)
Ar-an e közelítésben bizony nem más, mint mennyei ember, a Fent‐
ről származó ember. Ez pedig egy létállapot is, amit a Földön legin‐
kább a „tiszta" arany szimbolizál. A ragyogó, sugárzó, istenképű em‐
ber!
Az ősi Mezopotámiában, amit ma már babiloni asztronómiai naptár‐
ként ismerünk, a sár egy időciklus alap mértékegysége volt, ami pont
3600 évnek felel meg. Remélem senki nem csodálkozik most, hisz a
Nibiru pont 3600 évenként keresztezi a Naprendszerünket. Ráadásul
nemzetközileg ékezetesen, tehát valóban sárnak nevezik ezt az
időmennyiséget! Felfogtuk, mit írtam? Minden nyelvű szakirodalom‐
ban magyar írás szerint SÁR-nak írják! Nyilvánvalóan, a 360 fokos
teljes szög (kör) felosztása és egységei mind ide eredeztetendőek. A
földi élet-ritmus, ciklusok, ritmusok (nekem a geometria is ritmus, bár
nem a hétköznapi értelemben!) elválaszthatatlan a Naprendszerünk és
a szíriuszi rendszer részétől, a Nibiru-rendszertől.
Itt nem kerülhetem el családom szülővárosának, Sárospataknak az
elemzését. A Rákócziak híres várával egyáltalán nem a mellette haj‐
dan állítólag elterülő mocsaras, sáros területről kapta a nevét. Sokkal
inkább Aranyospatak az eredeti jelentése. Nagyon büszke vagyok ar‐
ra, hogy végső soron származásilag szüleim és gyerekkorom révén
földimnek tudhatom a híres misztikus Nagymester Saint Germain
grófot, aki II. Rákóczi Ferenc (valószínűsíthetően) György nevű fia.
Nem kell erőlködni, hogy a közel-keleten és Ázsia-szerte sok ősi
nép nyelvében megtalálható seir-Nap szót közvetlenül a Szíriuszhoz
kapcsoljuk.
Egyiptomban Osiris egyik neve Seir volt, mely Herceget, Királyi
Küldöttet jelentett (angolul a Sir kiejtése Szír, ebből lett a hétköznapi
úr, szőr kiejtéssel) Seir sólymot is jelentett, aki szintén Osiris (Usiri,
tehát U-sir, Ős-úr) ábrázolása volt. Osiris az egyiptomiaknál szintén
ős-szíriuszit (ill. szíriuszi őst) jelent, tehát egy származási vonalat,
ami egyben az ősanya-tiszteletet és az ehhez tartozó lelkületet, földi
jelenlétet, viselkedést stb. reprezentálja.
Seirios még a kései görögnél is égető jelentésű. Suar, vagy svar
szanszkritul ragyogást, csillogást, surya pedig Napot jelent. Milyen
izgalmas, hogy az ecuadori Tayos-barlang őrző népe szintén shuar
(suar), és magukat Naposnak (őrző, felügyelő, mint a napköziben az
ügyeletes gyermek) nevezik. Erről a Táltosok barlangja könyvben ol‐
vashatsz részletesebben)
S alaphang, mint eS, uS, iS, ŐS, Su
Igazából semmi írott vagy közismert anyagot, elméletet nem talál‐
tam, így amit itt közreadok, az Mestereim közlése.
Első ránézésre is van egy magyar sajátsága a Szíriusz angol írásá‐
nak: Sirius, ami egyedül és kizárólag magyar nyelven, minden fordí‐
tás nélkül érthető: siri-ős, amiből a sírit már alaposan kielemeztem
több könyvemben, mint a kara nép szíriuszi „uralkodóinak" jelentését.
A Szíriusz Földön történő őskiejtésének alaphangja az S, ami azon‐
ban szorosan összetartozik a származást jelölő kimondott hangokkal.
Magyarázatot egyedül talán az IS igényel. Isis Istennő, de inkább hív‐
juk Istenanyának, vagyis a nőstény őssejt rostunk, mint kizárólagos
ősi teremtőnk, fontosságának és egyedüliségének hangsúlyozására
duplázottan jelenik meg nevében.
Egyedül az S hang eredete tisztázatlan - egyelőre -mely úgy tűnik,
földi logikán túl van, mert a Szíriusz saját önelnevezéséből ered.
Annyit megtudtam eddig, hogy a zenében a „legkényesebb" frekven‐
cián rezeg (7kHz), ezért a modern felvételeknél a legnagyobb körülte‐
kin-téssel kell eljárni, hogy a zavaró „sistergő-sziszegő" utórezgést ki‐
szűrjék. Emlékezzünk a hieroglif jelére, mely Isis trónja és a Mag.
Magyarban mag-szem szétválaszthatatlan, egyedül mi tudjuk megérte‐
ni a valós jelentését! A Trón (sokszintű értelme miatt indokolt a nagy‐
betűs jelölés) egyben oltár is, valamint beavatási út (lépcső, fokozat).
Ennél fogva a Nagypiramis ún. „Királysírjának" Szinuszra való tájo‐
lása jóval többet jelentett egyfajta mezőgazdasági prognózisnál, ill.
naptárfigyelésnél. És ez most szarkasztikus felhanggal íródott!
Az S-hang kozmikusán fontos, illetve az emberi jellemet leíró fon‐
tos szavaknál indító hang - és persze minőség. Nézzünk néhány pél‐
dát. A sumer nyelvben a legfontosabb szavak alaphangja az S: se-
szem; sa-száj-, su-tisztítani-, ur-sa-orrszáj, azaz arc; su jelent még ke‐
gyeset, tisztát is. Ság (súg, sig) - szív.

Su önálló jelentései. Baszk: tűz; kínai: szél. Sukia a baszk mondák

Tűzkígyója (tűzmozgás), aki nem másutt, mint a szent Meru hegy
(Mérő, azaz viszonyítási pont) körül tekergőzik. A magyarban (bele‐
értve például székely szavakat is) sokszor mára már kissé negatív fel‐
hangú a jelentése, de eredetileg nem igazán ez volt. Pl: susmus (halk,
mára inkább sunyi beszéd), suskus (titokban való szervezkedés), és
aki nem nyíltan tesz valamit, az sunyi. Morálisan semleges a suttog
(ez lehet akár szerelmes fülbesúgás), de a sutyorog ismét „gyanús". A
suhog és susog behívja a kínai szél jelentést, a szusz, szusszan pedig
egyértelműen lélegzés-lélekzés értelmű. Ebből nekem az a legfonto‐
sabb, hogy a beszédet jelölő tartományában a szíriuszi Sothis, vagyis
szót-hisz minőség, maga a kimondott szó iránti felelősség a mérvadó!
Mi tehetjük ilyenné és olyanná is, a mi felelősségünk és lehetőségünk
a szóval jól sáfárkodni! A kimondott szónak egészen a közelmúltig
egyébként is óriási ereje volt, a múlt század végén az angoloknál még
érvényben volt az ún. gentlemen's agreement, vagyis az adott szó
egyenértékű volt az írásos szerződéssel. Több magyari törzsünknél
sokáig szokásban volt a „kutyára esküdni”. Természetesen az egyik
legpogányabbnak mondott szokásunk komoly kozmikusságot takar.
Tácsi Istvántól idézem: „... Közép-Ázsiában is élő népcsoportok kö‐
zött gyakori volt az egyes nemzetek közötti szerződéskötéseknél a ku‐
tyára, a kettévág ott fekete kutyára való eskütétel. Ugyanez az esküté‐
tel a „honfoglaló" magyarok szertartásaiban is megjelenik, a kettévá‐
gott kutyára történő szerződéskötés, mely az igaz szándék totemiszti‐
kus hagyományaira vezet vissza". Ha nem tudjuk, hogy a Szothis-Szí‐
riuszt a magyar népnyelv Ebcsillagnak is nevezi, akkor akár értetlenül
is állhatnánk e rítus előtt. Szót-hisz a jóhiszemű igaz ember, melyet az
Ebcsillag kozmikus tisztasága és az igazsága tanúsít. De nézzük to‐
vább az S-minőséget.
Mielőtt továbbmegyünk, muszáj már valahogy ide beszúrni a kutya
és a Szíriusz kapcsolatát, mert eddig ennek vizsgálata hiányzott.
Vagyis, miért nevezik Kutya-csillagnak? Az nyilván nem magyarázat,
hogy azért, mert a Nagy Kutya, azaz a Canis Maioris csillagkép ve‐
zérlő-csillaga, mert annak elnevezése nem ok, hanem következmény!
Mert fordítsuk meg akkor a kérdést, miért így nevezték azt a csillag‐
képet, amiben a Szíriusz volt? Nos, röviden: a Szinuszról érkező Isis
és Osiris földi világára emlékező vallások egyik istene Anubisz, az
Alvilág, Másvilág sakál-avagy kutyafejű őrzője. Neve: Anu-. magáért
beszél, Anyu, Ősmama, Isis; bisz pedig a már ismertetett bes, basz az‐
az teremtés. Anu-bisz, Anu teremténye. Nergal, az Alsó Világ Napja,
„istene”, akinek ismerete még a kései mezopotámiai vallásokban is
élt, kultuszhelye Kutha, Kuta, Cuthah, a mai Irak Tel) Ibrahim városa.
Nahát, már megint összeér minden mindennel.
Egyik legszebb szavunk, a sudár az Ég felé növekszik, valamint iz‐
galmas maga a sumer elnevezés és a sugár szavunk. Számomra
amúgy nem válik ketté a tűz és a szél, ugyanis a nagy keveredést az
okozza (szerintem), hogy az energia kétféle aspektusát, megjelenési
formáját írják le. A tűz az hő és fény, viszont működése, ereje lehet
szél. Véleményem szerint ugyanis a szél-elem maga a mozgási ener‐
gia leírására szolgált, vagyis, számomra egyáltalán nem ambivalens.
Az egyesített Egészet, Egységet egyébként sem különálló elemekként
kellene felfognunk, mint ahogy - szerintem tévesen - ma ezt sok ezo‐
terikus iskola tanítja. Az Egységet működtető aspektusokat fogalmaz‐
ták meg a földi elemekhez hasonlítva az egyes nevekkel.
A sumer szó felbontása (saját értelmezésem): kezdjük az Egyiptom‐
ban is tetten érhető mer=energia szóval, ami pl. a ma széltében-
hosszában (jól-rosszul) taglalt Mer-ka-ba, mint Energiakerék (ener‐
gia-jármű) alaptöve és a su, ami tűz és szél jelentéssel (amik, mint ős‐
elemek, az energia egyes aspektusait próbálják kifejezni) valószínűleg
kvázi „éteri", avagy kozmikus energia jelentésű. Vagyis: sumer=koz‐
mikus energia.
Ha a sumér szó Szem-úri energia-aspektusát nézzük, akkor megért‐
jük, miért tulajdonítanak az emberi szemnek is akkora erőt, hogy le‐
hetséges a „szemmel verés”, valamint közmondásukra emlékezve a
szem képes a legjobban tükrözni a „lelket". Valóban, a szem egy ener‐
giakapu, igen intenzív a befogadása és kiáramoltatása. Hajdanán, ami‐
kor a vezetőképzésben dolgoztam, volt egy angol tréningfilm, mely‐
nek címe Ha a tekintet ölni tudna (szemmel verés?), és a testbeszéd
helyzetalakító erejéről szólt, melyek közül a legerősebb a szem, a te‐
kintet. Nem véletlenül nehéz mélyen belenézni a másik szemébe!
A sugár szót a sumerológusok jól ismerik. Nem magyar „szakembe‐
rek" úgy fejtették meg egy Mariból származó Istennő agyagfigura
homlokán lévő „sisak" két szarv alakú végződését, hogy su-gar-ra. Ez
köti össze az alakot az Isten-nel (esetünkben Rá, Napistennel). Igen -
mondjuk mi, magyarok. A sugár, ami az energia egyik formája, a ki‐
sugárzás, és mely „összeköt" a Kozmosszal, Istennel.

Si jelentései, A perui moche birodalom népei a mai értelmezésben

már redukáltan SI=Hold-Istennő kultuszát fenntartó templomvárosa
ma is Sican, és azt jelenti, amit mondunk: Hold-úr (emlékezve többek
között Baráth Tibor egyiptomi Úr szó megfejtésére, mely nem kötő‐
dött nemhez, hanem egy hatalmi szintet, funckiót jelölt). Azonban itt
egy gyors kiigazítást teszünk. A Si=Hold egy igencsak „újabbkori"
megfeleltetése az Istennővel. Azaz, az őstudás, mely polaritásmentes
volt, nem ismerte a „planéták” nemekre bontását. A Nap, mint férfias,
a Hold pedig mint nőies planéta „bedobozolása" nagyon friss keletű
(erről részletesen írok Perun innen és túl könyvemben többek között).
A Sí tehát az őstudásban" egyszerűen" Istennőt, azaz Ős(anyát), Őste‐
remtőt jelentett és csak jóval később, a hasadás korában, a nemekre
bontott világértelmezésben „csúszott lejjebb" a Hold „szintjére". Ar‐
ról már nem is beszélve, hogy a Napnak nem a Föld kísérője, a Hold
volt a „társa" a korai hasadt-korszak nemekre bontott kozmoszában,
hanem a Vénusz. így a Hold=Nő társítás már redukált, és az ősi Sí el‐
nevezés nem a Holdhoz, hanem Ősanyához köthető, így a Sican Ős‐
úr(nő), azaz Ősanya megbízásából uralkodó jelentést nyer.
Si Kína: írások (azaz Tudás) Könyve Kínában. Nem hagyhatjuk em‐
lítés nélkül a japán shinto ősvallást (és tekintsünk el az sh írástól, ami
nyilvánvalóan a japán írásjelek kiejtésének fonetikus átírása). A shin‐
to kb. annyit jelent, mint az istenek útja. Nos, megdöbbentő, hogy a
Kossuth rádió még nem mondta be, hogy az Istenek útja szertartás jel‐
legzetes zenéjét, illetve táncát (amit fehér köpenyben járnak), miként
mondják Japánban; kami uta, amiből a kami isteneket jelent! A vallás
ezek után természetesen Amaterasu istennőt tiszteli, aki egyben az
Univerzum teremtője is.
A Pilis egyik legnagyobb rejtélye Szikambria ősi városa, melyet
Atilla királyunk is keresett - és legyünk nyugodtak - meg is talált.
Anonymustól tudjuk, hogy Kr.e 1100-ban Trójából majd harmincezer
ember érkezik a mai Budakalász térségébe. Magukat szikambereknek
nevezik, akik a későbbi frankok ősei. A Tarihi Üngürüszben amikor
Kattar kán mesél Hunor népének Üngürüszről, akkor Szikambriáról
beszél. A hely „Pannonijában" van, a Duna (Istar, azaz Isis ősanya
tartója, a nagy szent víz) melletti Szikara vagy más néven Szikon
hegynél (ugye emlékszünk, a perui mochek pont így hívják: Si‐
can=Hold-hegy illetve magaslat, átvitt értelemben elsősorban, vagyis
uralkodó).

Sión: a zsidó vallás Jehovájának szent hegye. Nevének eredetére

nem bukkantam. Az sem teljesen egyértelmű, ismerjük-e, melyik
hegy a Sión? Esetleg nem konkrét, hanem szellemi minőség? Jeruzsá‐
lemet (Hirosolyma, Sólyom-város) Sión leányának is nevezik. Ha a
mi gondolatmenetünkben értelmezzük, akkor lehet a Hold (azaz ere‐
detileg Istenanya) hegye (magassága), azaz jelenthet egy bizonyos
„magas" lelkiállapotot, rezgésszámot, vagyis állapot minőséget. Tál‐
tosok Barlangja könyvemben fejtegetem a Víz=io-Yo megfelelését,
mely szintén az Ősanyai állapot. Ott emlí-tem, hogy az ion-cseréit víz
az Életvízzel szemben a halott-víz. Ilyen szellemi ioncserét vizet ad‐
nak inni a vallások is a jézusi Élő Forrás, a Szent Szellemmel való élő
kapcsolat helyett.

Sinai: szintén a zsidó vallásban, illetve a zsidó-keresztény Bibliában

az a hegy, ahol Jehova-Yahwe Mózesnek átadta a Tízparancsolatot
tartalmazó két kőtáblát (van, aki a Hebron heggyel azonosítja). Sión
és Sinai beazonosítása nem egyértelmű, ettől így eltekintek. Nevének
eredete vagy jelentése ismeretlen, ill. vitatott. Egy angol nyelvű ke‐
resztény értelmező szótár (Holman Bibié Dictionary) szerint: „A név
jelentése nem világos; de valószínűleg „ragyogót" jelenthet, és a ba‐
bilóniai SIN Hold-isten nevéhez kapcsolódik."
Ez, a Si- illetve Sin, mint Hold illetve a még ősibb Istenanya-Ős‐
anya jelentés földrajzilag is elterjedt jelenléte mellett egy talán még
sokkal fontosabb konklúzióhoz vezet minket. Mégpedig arra világít
rá, hogy eredetileg minden ember, minden nép Ősanyát tekintette a
„legfelső" teremtőnek, „minden Isten és ember szülőanyjának". Tehát
a Mózesi „vallásalapítás" előtt a zsidó nép is ugyanúgy Ősanyát,
Nagyboldogasszonyunkat (a Biblia szerint is az Ég Királynőjét) sze‐
rette és tisztelte, mint a magyart népek. Nagyon fontos megértenünk,
hogy a „Nagy Átverés Show" alapja és egyik célja pont a földi embe‐
rek közötti ellenségeskedés megteremtése. Ehhez a „betolakodó" Je‐
hova ki is szemelt, kiválasztott magának egy népcsoportot, és addig
kínozta-erőszakolta őket (és még egyéb genetikai beavatkozást is tett,
hisz nem véletlen az egy generációt felölelő negyvenévnyi pusztai
vándoroltatásuk!), míg mára a folyamatos ellenségeskedés működte‐
tőivé és egyben elszenvedőivé lettek. Ha felfogjuk e terv, program,
mint próba lényegét, és meglátjuk, hogy Jehova legnagyobb áldozata
maga a kiválasztott népe, kezünkbe kerül a megoldás kulcsa is. Ha
van „nép" a Földön, akinek kötelessége ezt felfogni, akkor az a Mag-
tudás őrzőié, a magyarlaké. Ha felismertük magunkban az ősi tudást,
akkor kötelességünk ennek megfelelően élni és viszonyulni a Föld
minden teremtményéhez és gyűlölködés helyett segítséget nyújtani,
hogy ők is visszataláljanak az Egységbe és helyreálljon bennük is (és
bennünk is!) a szellemi manipuláció okozta sérültség. Ezáltal meg‐
szűnhet bolygónkon a jelenlegi morális és szellemi mocskolódás,
széthúzás, gyűlölködés. (Minderről többet és mélyebben a Táltosok
Barlangja könyvemben írok, illetve a Szinusztól a Kárpát-medencéig
előadásaimban beszélek.)
Ráadásul mit jelent ma angol nyelven a sín? Bűnt! A mi ősi büün-
vallásunk (tengrizmus), mely a múlhatatlan nőstény őssejt rostot teszi
meg a világmindenség (e téridő) szülőanyjává, adja a magyar nyelv‐
nek a bűn szót Mindenki bűnös lett, aki a zsidó-keresztény vallástérí‐
tésnek ellenállt, bizonyíték erre a rábaközi bü-ün táltos-papjainak per‐
irata és kivégzése. Értsük meg, a retorikai bűvészmutatványokkal
nagy erejű mentálvírust ültettek el bennünk azzal, hogy nyelvünkben
ezen ősszavakra mára rossz, félelmetes, netán undorító jelentéstartal‐
makat húztak (sar/arany-»szar; büün (bő-ünő Ősanya tisztelet) -» bűn;
sin (Istenanya) -»bűn); Bes isten-bestia; Dug (mag)-dugás stb.
Nehéz feladvány a sír szavunk. Egyik jelentése, mint a „halottak"
sírhelye az egyértelműbb. Őseink, a kozmikus tudósok számára halál
nem létezett. A sírvilág ennél fogva nem valami borzalmas sötét, fé‐
lelmetes helyet jelentett, mint amit a zsidó-kereszténység pokolrek‐
lámja óta számunkra jelent. A sírvilág, a másvilág minden valamire
jutott beavatottnak mindig is a szabadulást - Nirvánát -jelentette. A
szabadulást ebből a bezárt tér-időből, a testből és egy boldogabb, tel‐
jesebb létezést valahol, egy magasabb szférában, tisztább frekvencia‐
szinten. így aztán a sírvilág, a szíriuszi világ vagy létsík a testhez,
anyaghoz nem kötött lét, vagyis szabadság, mely a felébredett és e
káprázatvilágból már szabadulni vágyó lelkeknek egy nagyon is von‐
zó világ.
 Kicsit nagyobb rugalmasságot igényel a sír-rí szavunk megfejtése.
Nem azért, mert bánatot fejez ki, hisz örömünkben sokkal inkább sí‐
runk-rívunk, mint bajunkban (én legalábbis). Hanem inkább azért,
mert az egyértelműen valamilyen túlcsorduló érzelmet (a könny az ér‐
zelmi árvíz) jelentő szavunk épp a misztikus bölcselet úgynevezett 9-
es „kapujához", szintjének határához kötődik. Aki idáig elér, annak
úrrá kell lennie az érzelmein - ez a 9-es szám minőségjelentése. A ne‐
kem aztán nyolc, azaz édesmindegy, indifferens, nem számít jelentésű
mondásunk pontosan mutatja, hogy itt már érzelmileg nem billenhe‐
tünk ki. Aki nyolcról a kilencre jut, az „lélek-ben szegény", vagyis a
pszichikus áramlatoktól mentes, saját maga harmóniájában megingat‐
hatatlanul létezik. Ha magunk mögött hagyjuk az érzelmi töltetet, ma‐
rad az éterikus víz, a fluid időminőség. A téridős nyolcas semleges‐
ségből már bátran és könnyedén átfordulhatunk a 9. kapun át a sir-ri-
us-i szfé-rába.
Itt persze ismét szembetalálkozik az emberi lélek-foga-lom az iste‐
nivel. A lelki ember lelkizik, vagyis rágódik az érzelmeken. Itt a nem
eléggé tisztázott tudat, lélek, szellem különféle értelmezései adják az
egymás mellett elbeszélést sok esetben. Az én szótáromban a lelki
rész megfelel az éterikus, azaz már sűrű testen túli érzelmi testnek,
ami telítve van pszichikus energiákkal. Nekem ezek ragadósak, nyú‐
lósak, fullasztóak, és ha lehetek vizuális, csöpögősek, olykor nyála‐
sak, bár ez kissé megbotránkoztató a prűd és agyonszocializált fülnek.
És persze, nagyon könnyen cserélnek töltést, azaz egyik végletből át‐
csapnak a másikba, tehát „rosszindulatú" érzelmekbe. Képesek uralni
az elmét, rátelepednek és irányítják, és ez akkor sem megengedett az
önkontroliban, a stabilitásban, ha éppenséggel jó szándékú. A lelkisé‐
get felépítő érzelmi, avagy pszichikus erők instabilak, megbízhatatla‐
nok, a forgószéllel változnak, a vágyak fűtőanyagai. Az emberi világ‐
ban alapvetőek ám a magasabb lépcsőfokokon illő átalakítani őket.
Minden esetre az érzelem fluktuál, hisz erős energiatöltetet jelent, a
spirituális utunkon mi pedig a töltésmentesítésre törekszünk, így
ennyiből mindenki vonja le azt a következtetést, ami számára pilla‐
natnyilag elfogadható. Mint minden ilyen esetben, itt sincs jó meg
rossz megoldás, csak ilyen meg olyan ember, akik különböző lépcső‐
fokon állnak útjuk során. Egy személyes tapasztalat: ma már azonnal
elzárkózom olyanoktól, akik „túl" hamar, azonnal „rajonganak" ér‐
tem, barátkoznának, közös munkálkodást tervezhetnek egy hatalmas
fellángolásból, gerjesztett lelkesedéssel. Nemcsak azért, mert velük
nem lehet „komolyan munkálkodni", hisz ez nem az érett szolgálat
jellemzője, hanem a friss felébredettek gyermeteg lelkesedése, hanem
az ilyen emberek rendre azonnal átlendülnek érzelmeik ellentettjébe,
amint nem úgy történtek a dolgok, ahogy ők azt „vágytak”. Az ilyen
tervek, akciók ugyanis sosem a Valós célról, nem az ő átgondolt szol‐
gálatukról, segítségükről szólnak, hanem kizárólag őróluk! Amikor
egy friss felismerés, „megvilágosodás” megmarad az elme szintjén és
még nem vált vérré (amihez azért e téridőben és a legtöbb emberénél
bizony időre és próbákra van szükség) akkor ez a lelkesedés egy fel‐
fuvalkodott, immár spiritualitással ékesített egó, amivel olyan embe‐
rekhez és feladatokhoz akarnak rögvest csatlakozni, kapcsolódni,
akikkel még nem rezonál az „éretlen" frekvenciájuk. így amikor „el‐
utasításban", avagy kudarcban van részük, azonnal ellentámadásba
lendülnek, ők lesznek legnagyobb kritikusaid, ne adja Isten
rosszakaróid!
Most pedig kanyarodjunk vissza a Nap kapujában indított téridő ér‐
telmezésekhez, ahol a hét rétegű téridő visszatér a nyolcasba. A nyol‐
cas semleges pont, ami talán pont a világtojás, ahonnan „kirúgja” ma‐
gát a kígyóként terjedő téridő, az a paradoxonpont, ahonnan „kifelé"
egy egészen más rezgéstartomány kezdődik. Ez a nyolc az újjászüle‐
tés erőtere, innen tovább már az újjászületett lélek lép, DNS-ének ak‐
tivált újabb szálaival, immár istenemberként, de legalábbis isten-cse‐
csemőként.
Pontosan ez a kék tartomány, a kék minőség, a boldog lelki szegé‐
nyek világa.
Összegzés: az S indító minőséget amennyiben i követi: akkor az
energia Ősanyai lényegét fejezi ki. Ha az S-t a követi, akkor (mint Sa-
R), egy állapotminőséget (ara-nyos-Ré, vagyis aranyminőséget köz‐
vetítő eRő).
S-K gyök: Sziriuszi tudás őrzője. Az sk alapgyök a szkíta, a székely,
skandináv, baszk, etruszk, kelta (celtik avagy szeltik) elnevezésben
ma is megtalálható, és a felsorolt népek mind-mind egy jóval nagyobb
rokonságot fednek le, melyben megannyi népcsoportnak már kimosó‐
dott a nevéből. Előző könyveimben éppen elegendő példát sorakozta‐
tok fel a rokoni sz-k alapgyökű népekre.
Az S, mint az eredetcsillag kezdőminősége, az z-vel képzetten Si
(angol nőnem E/3-ban she, ejtve sí), mint „Ősanya", illetve a „tőle"
eredő hit és tudás „felügyelője", a kán, így lesz összetartozó minőség‐
pár: Si-Kán (ismét: perui Si-can és ugyanott egy másik nagy moche-
központ volt Si-pan, melyben a már tárgyalt Pán-Nap „isten" neve
van.) Az i-hangról továbbiakat a kék kötetek 3-ik részében, az Utazás
az aranykorban írok, elöljáróban annyit, ez a „legmagasabb" hang,
nemcsak a kiejtésben, hanem metafizíkailag, ezért mondjuk, amikor
valamiből elegünk van, betelt valami, hogy „ez volt aztán a pont az i-
n". Gyakorlatilag ugyanazt jelenti, mint az utolsó csepp a pohárban!
Atilla fejedelmünk a Szikán hegyre építi újra a sziktestvéreink ősi
városát. A si-tudás, azaz szíriuszi ősanyaeredet őrzőinek „kötelező"
volt vízanya közelségében lenniük, így minden ilyen szent hely vagy
nagy folyó vagy a tenger mellett épült (Osiris piramisai-Nílus; összes
délamerikai piramis és Si-szentély tenger vagy folyóparton, Szikan a
Duna partján stb.). Ugyanezt az elvet követik a Pálosok is!
Az indiai szikek (sikh) Bihar és Punjab államban élnek. Vallásuk
mai formában is a Lélek-isten tiszteletén és angyali segítők közbenjá‐
rásán alapuló hatalmas lelki szabadságot biztosító vallás. Biztosan is‐
merjük a jellegzetes szikh-turbános férfi-katonákat, akiknek kötelező‐
en hosszú fonott copfjuk van (hajukat sose szabad levágniuk, hisz eb‐
ben van erejük, akárcsak a trójai hosszúcopfu szikambereknek!), ma
is viselniük kell oldalukon a kardjukat, hisz ők komolyan veszik őrző-
védő missziójukat. Minden egyes szikh férfi viseli a Singh, vagyis
oroszlán nevet a keresztnevük és vezetéknevük között! A „mi" mén-
róti-nimrudi oroszlán-hagyományunkat nem is részletezem, oly bősé‐
ges erről a szakirodalom. Az oroszlán mindig is az erőt és uralkodást
jelenti, ám a Nap, amikor az Oroszlán csillagképbe lépve először a
Regulust érinti, megmutatja, mi az egyetlen módja az Isten szerinti
uralkodásnak: a tiszta szívűség. Az „oroszlán" így egyfajta fejedelmi
minőséget jelent (mélyebben a 2-es kötetben folytatjuk). Jelképe
Egyiptomtól Mezopotámián át Amerikáig a szárnyas Napkorong. A
Pálos rendünk címerében is egy holló és két oroszlán van, akárcsak a
Hunyadiakéban. A szkítáknál gyűjtött szó, a singa oroszlánt jelent, az
indiai szikhek „középső" neve Singh, szintén oroszlánt jelent. Szu‐
mátrában (batakok) az oroszlán (mint erőminőség is!) singa. A dél-
amerikai Inka „nép" uralkodóját régen ingának hívták, elétéve a szíri‐
uszi S minőség hangját máris sin-gát, azaz szíriuszi uralkodó jelentést
kapunk.
 Összegzésül: A S és az M ugyanúgy társulhat R-rel. R minden eset‐
ben az őt „szülő” kozmikus erő földi továbbítója, akit az ember
könnyen megismer, lát, érzékel, így itt a férfi. Amikor Ősanyánkról,
mint energiáról, mint princípiumról, a róla szóló hitrendszerről van
szó, akkor S-R kapcsolatban jelenik meg. Amikor „személy szerint”
Őt, mint Mamát „idézzük", akkor M alakban társul az Őt képviselő és
az Ő erejét továbbító R-hez, a Napon keresztül. Ezt nem lehet - és
nem is érdemes - tovább magyarázni. Aki eljutott ide, az pontosan érti
a nem elmerendszerű logikát.
Vagy nevezhetjük szíriuszi nyelvtannak is.

Sárkánból Sárkány

S-R-K, a Sárkán tartóhangjai, a Krisztus-minőség inverze. Ha irány‐

ba akarnám állítani, talán szemléletes, ha úgy mondom: az SRK egy
„fentről” hozzánk, lefelé irányuló impulzus, a KRS pedig mindig fel‐
felé, Isten felé kell, hogy figyeljen, önmagától nem működhet. Ahogy
Jézus mindig ismétli: én csak azt cselekszem és szólok, amit Isten ta‐
nított és rám bízott.
Mint az előzőekben már sokszor megemlítettük, az ún. kara-népek‐
nél a fejedelem titulusa és megszólítása a Kán (kígyó) volt. A síri te‐
hát származást, a kán pedig földi funkciót jelölt. Jelent-e népeinknél
valami különöset bármi, amit SR-ből képezhetünk? Hát hogyne! Pél‐
dának okáért az arany, a sár épp ilyen! Ha elemeire bontjuk a kan-t,
akkor a következőt kapjuk: K, az éKi-éGi, iGei teremtőerő földi Ká,
Ki, Chi elnevezésű energiája (mely az emberi testben is mérhető, úgy‐
nevezett energiacsatornákban áramlik, a ma keleti vagy kínai gyógyá‐
szatnak nevezett orvoslás ezzel az energiafajtával dolgozik), mely az
aN-ra, Nőre, Anyára irányul, azt támasztja, védi. A SARKAN az
Anyát (Ősanyát) védő Arany Erő működtetője.
Manapság is létezik az ún. Sárkányos Rend, melyeknek tagjai ma‐
gukat ősi uralkodói vonalból származtatják. De vigyázat! Itt már erő‐
teljesen belép a folyamatba a mentál-vírus és precízen teljesen módo‐
sítja a szó eredeti minőségét! Figyelünk, ugye? Nem jelentést mon‐
dok, hanem minőséget! Ellenkezőjére változtat.
 Ez az a módszer, amit Jézus báránybőrbe bújt farkasokként példáz
az egyszerű népnek. Az ellenség, a vadállat, mely úgy tesz, mintha
nem az lenne! Akik úgy tesznek, mintha a világ vezetői lennének, an‐
nak ősi felügyelői, őrzői, védelmezői, isteni helytartói vagyis Kánjai
lennének, e helyett a világunkban a láttatásnak, a szemfényvesztés‐
nek, az illúziónak, a káprázatnak, a becsapásnak az urai, (itt még vé‐
letlenül sem egyes megtévesztett tagokra gondolok, mert nekem is
van ilyen ismerősöm, jószándékú lélek. Természetesen az apparátus a
felelős. Ettől függetlenül ezzel szembesíteni kell a tagokat is, hisz épp
ideje, hogy felébredjenek!)
Atilla fejedelem még Sárkán volt, azaz Aranyos Uralkodó (kán).
Utána már csak Sárkány királyok lettek. Mi a különbség a sárkán és
sárkány között?
Éppen egy y! Ha úgy tetszik, az Y kromoszóma. A sárkánok az Ős‐
anya-vérvonalat őrzők voltak, matriarchális társadalomban éltek. A
közel négyezer éve ismét beindult hímező-hámozó félrebeszélő törté‐
nelmet átíró sárkányok hasították meg az Ős-egységet, tették az em‐
bereket tudat-hasadttá, ültették Ősanya helyére a hímet, a pátriárkát.
Ezért lett az y odabiggyesztve a kán végére, amivel így nemcsak a
szó, hanem az egész világ arculata is átalakult.
Azóta lett poláris, kétnemű a földi lény, azóta hasított világunk erő‐
tere és épült a fél-elemre, a félelmetes „férfi isten” Jehova vallására.
Ez a genetikailag is lekövethető módosulás már csak azért is biztos,
mert a chan-kan másik, szintén őseredeti jelentése kígyó. A kígyó pe‐
dig -itt most csak röviden - a dupla hélix spirál alakja után a DNS lán‐
colatunk szimbóluma. Az ősi sarkan tehát egy Aranykígyó, vagyis
egy „aranykori” génkészlet, illetve az ezzel a génkészlettel rendelkező
földi lény. Ez a lénység nem vonzó elnevezés nekem, olyan olcsó sci-
fi felhangja van, mintha valami ijesztő csúszómászó lenne. De sajnos
bajban vagyok, nem tudom egyértelműen embernek nevezni,
bármennyire szeretném. Ugyanis a hivatalos definíciók már a jelenleg
ismert, kétnemű lényként határozzák meg az embert, ami egyszerűen
nem igaz és helytelen. Ráadásul azonnal beteszik a jelenlegi társadal‐
mi szövetbe, mintha ez valamiféle genetikai mozdíthatatlan kritérium
lenne. Ezek mind-mind szubjektív kategóriák, hisz potenciálisan ala‐
kulhatott volna egész másként az eredeti génkészlet, az emberiség te‐
remthetett volna egy egészen más minőségű és berendezésű földi éle‐
tet, társadalmat itt e bolygón. Tehát a kezdő kódkészlethez tartozó el‐
nevezés semmiképp nem lehet azonos az ilyen-olyan okból mai mi‐
voltában és körülményeiben létező ember definíciójával. Talán a Ró‐
zsakeresztesek szerinti Embernek kellene hívni az archetípust, a mo‐
dellt, a mintát, a hajdan-volt ősünket, amilyenné, akikké vissza tu‐
dunk mi is alakulni. Es ha már az ember meghatározását boncolgat‐
juk, egy kis kitérő: elképesztően zavaros a ma tudományosnak mon‐
dott embertani osztályozás és az elnevezések. Szembeötlő a darwini
erőltetett evolucionizmus-nak alárendelt agresszív besorolás és a mel‐
lé rendelt nevek. Először is, anélkül, hogy túl sok időt vesztegetnénk
a mindenki által elolvasható embertani rend-zerezésre, kijelentem,
hogy durva „kettős mérce" és álságosán hazug, hogy nincs külön em‐
ber kategória, csupán emberfélék, amibe beletartozik az emberszabá‐
súak népes majom csoportja is. Ugyanakkor, javíts ki, ha tévedek,
ezeket a | hominidákat például az emberi jog-rendszerben nem illeti
meg ugyanaz, mint az embert! Valahogy nem találom, hol lenne egy-
egy majomfajnak az ingatlanügyleteire, | adózására, kötelező beteg‐
biztosítására, munkavállalására, családalapítására stb. vonatkozó ren‐
delkezés! Vagyis, ha rendszertanilag egy dobozban vagyunk, akkor
legyünk konzekvensen minden téren teljesen megegyező státuszban!
De mi az, hogy az ember nincs külön biológiai csoportban, de amúgy
minden téren megilleti a V.I.P. bánásmód? Ha egy kategória vagyunk,
miért használhatjuk kísérletekre, avagy gyilkolhatjuk büntetlenül faj‐
társainkat? Ez egyoldalú, kizárólag az evolúció görcsös bizonyítására
kiagyalt, szigorúan biológiai szempontok szerinti rendszerezés. Ha vi‐
szont az embernek e szerint csak biológiája van, akkor követelem,
hogy tiltsák be a pszichológiát, a filozófiát, a társadalom-tudományo‐
kat, na és persze a vallásokat! Abszurd? Szerintem is. Illetve nem az
ötletem abszurd, hanem a helyzet, maga a tény, hogy ez a besorolás
létezik! Persze, értem én, hogy mi célt szolgál ez a duplacsavaros
módszer, mely ugyanolyan káros magára az emberi fajra nézve, hogy
nem kapott egy külön "kasztot". Ugyanis, nyilvánvaló, hogy a jelenle‐
gi univerzálisan elfogadott, a soha be nem bizonyított darwini elmélet
egy tökéletes korlátot állít fel az emberi mibenlét egyoldalúan materi‐
alista meghatározásában. Ugyanis, ha valami mégiscsak megkülön‐
böztet minket a majmoktól (pl. a jogrendszerünk tükröződésében ezt
találtuk), akkor az a valami nem biológiai! Vagyis, a jelenlegi osztá‐
lyozás hivatalosan nem létezőnek tekinti, megtagadja az emberi fajtól
a matérián, azaz biológián túli szempontok szerinti besorolás lehető‐
ségét! Értjük, ugye?
A latin nevünk homo, azaz ember. A homo sapiens már csak a „mo‐
dern" ember neve. Mit jelent a homo egyébként, az ember jelentésén
kívül? Egyneműséget, azonosságot. Szokás az élőlényeket nemekként
is meghatározni, illetve nevezzük az emberiséget, mint fajt, az emberi
nemnek is. Ez esetben úgy tűnik, fajtát jelöl. Van ugyebár pénznem,
azaz pénzfajta, és van emberi nem, ami gondolom, emberfajtát jelöl.
No, már most, ha az emberi nem egy kalap alatt férfiakat és nőket is
jelöl (vagy rosszul tudom esetleg?), akkor ismét egy roppant fura, re‐
torikai manipu-láció-szagú jelenséggel állunk szemben. Értelme
ugyanis nem sok van, ám a teljes képzavarhoz tökéletes. Az emberi
nemen belül a legalapvetőbb osztályozás ugye pont az, hogy meg kell
határoznunk egy formanyomtatványon, hogy hím-neműek, avagy nő‐
neműek vagyunk. így előállhat az a faramuci helyzet, hogy ha egy
kozmikus útlevélkérő laphoz töltöm ki adott esetben a kérdőívet, ak‐
kor beírom, mondjuk, hogy lakóhelye Föld, faja emberi nem, aztán
azon belül nőnem. A homo, azaz homogén emberi rassz egyben em‐
beri nem, tehát fajta, mely homo-genitás aztán továbboszlik nemekre.
Hogyan lehet fajta az, amiből egy van? Mihez képest? Ja, és mindez
úgy, hogy még az az egy fajta is csak úgy tessék-lássék van meghatá‐
rozva! Aztán folytatódik a „törzsek" elnevezés égisze alatt a követke‐
ző alosztály, ami, minő ismételt véletlen egybeesés, a nemzeteken be‐
lüli „alosztály" is egyben! Csak nem a nemek nemzetesedését célozza?
Ugye, nem csak én érzem annak a nagy kupac szemétnek a bűzét,
amin csücsülünk? Na, minden esetre szívesen megnézném a földönkí‐
vüli ügyintéző testvér szemöldökét, mennyit ugrál majd, ha egy kicsit
is komolyan veszi, amit olvas!
Kérdem én, kinek és miért érdeke teljes káoszt teremteni a definíci‐
ók terén? Ha már nemeknek (gender) hívjuk a férfi és női különböző‐
ségeket, miért kell a „törzsi” köteléket (genus) ugyanazzal a szóval
nevezni? Pontosan ezért: senki ne lásson tisztán! Nos, érdemes kicsit
kutatgatni, mikor, miért, hogyan alakultak a rendszertanon belül a ka‐
tegóriák és azok elnevezései. Egy biztos, ha leírom a szó szerinti ne‐
vünket: homo gen(us)=ember gén-ős, az azt jelenti, amik vagyunk:
egyfajta gén, homo-gén. Egyfajták a nőiség-férfiség látszatán túl, és
egyfajták a nemzetek látszólagosságán túlemelkedve. A többi csak já‐
ték a szavakkal!
 Az elmúlt hatezer év Sárkánjai sem olyanok már, mint az Aranyko‐
riak, hisz ők testileg már kétnemű földi emberként próbáltak helytáll‐
ni. A mai ember testben már nem, vagy csak igen kivételesen tud
visszaalakulni egylényegűvé. Amit a mai ember tömegesen elérhet
egyáltalán az, hogy a tudatában és szívében megszabadul a poláris lét‐
től, a hasítottságtól és az ehhez tartozó tudathasadástól. Ezzel az át‐
alakulással, ezzel az újonnan születéssel léphetünk csak be, vagyis
térhetünk vissza egy „magasabb szintre", a Mennyeknek országába,
ahogy Jézus tanította.
Ahogy torzult a kékvérűségről, a nemességről, Istenről, emberről
közvetített kép, ezt tükrözi a népszerű és ezzel bulvár színvonalú te‐
mérdek anyag, amelyek hüllőkről, hüllő-generációkról, egyfajta hüllő
vérvonalról szólnak, akik a mai globális világ uralkodói. Én sokáig
nevetségesnek tartottam, hogy ennyire fizikai szintre hozzák a hüllő‐
séget, sokkal inkább egyfajta hidegvérű „gyilkosoknak” tartottam
őket, akik pénzért könnyedén tönkreteszik a Földet, beszennyezik, ki‐
szipolyozzák, az emberek verítéke árán meg további busás haszonhoz
jutnak Ez persze részben igaz is, ám egy kicsit továbbgondoltam én is
ezt a genetika fényében. Hisz amilyen a szellemi kódunk, a szerint
épül fel a lelki és érzelmi testünk és aztán a fizikai test is, ami persze
már nem szó szerint hüllő, hanem egyfajta hüllőség, hüllő típusság,
ami a bőr érintésén, a pórusokon, a verejtékezésen, a szagon, a szeme‐
ken megmutatkozhat akár, de nem feltétlenül.
Azonban megrendítő volt most belegondolni, hogy is lett sárkány a
sárkánból. Mi is a sárkány? Egy (mitikusnak tartott) őshüllő fajta. Az
Aranykígyóból manipulációval átalakított sárkány. A sárkánt utánzó
sárkány. És ez a lényeg! A báránybőrbe bújt farkas most sárkánbőrbe
bújt sárkány. Nem sárkán, de olyan, mintha... és ez a lényege, ez a bű‐
vészmutatványuk, amint már megállapítottuk, az utánzás, az illúzió‐
keltés, a szemfényvesztés és a megtévesztés! Micsoda illuminatio!
Vagyis, illuzórikus fénykeltés. Az illúzió és lumináció egybeszer‐
kesztve. Ismered az illuminátusokat? Nos, talán e név az egyetlen,
melyben nyíltan bemutatkoznak: szemfényvesztők. Lapozz csak
vissza, ha kell, és gondold tovább, miért is érdekük a fény fényezése?
Ma látszólag leránthatjuk a leplet róluk, amikor a pénzvilágot, a Bil‐
derberg-csoportot, a királyi uralkodó családok egyes tagjait, a vezető
hatalmak kiszolgálóit a szélesebb közönség is egyre inkább növekvő
ellenérzettel figyeli, a merészebbek pedig egyenesen őket nevezi meg
a „hüllőknek". Azonban nekem régóta feltűnt, hogy nemhogy nem
próbálják ezt ellensúlyozni, leplezni, megnehezíteni a róluk való ilye‐
tén vélekedést, az információáramlást, hanem igazából segítik is.
Nem egyszer derül ki, hogy kiszivárogtatnak direkt híreket, akár ger‐
jesztik is a közvéleményt, ingerük, és egyes esetekben segítik „lelep‐
lezésüket". Vaj’ miért?
Nos, többször érintjük ugyanezt a dilemmát: amikor valamit már
nem tudsz megakadályozni és kiküszöbölni, fordítsd az előnyödre. Mi
ebben az előny? Az, hogy a felszínesen gondolkodó emberek - akik‐
ből milliárdnyi van! - ezáltal elfordul a sárkányoktól, jogosan, mivel
nem ismeri az eredetit, a jót, a sárkánt, így el is üti magát a sárkáni
erőtől. Régen nem okozott gondot úgy érteni a sárkános meséket,
ahogy azt nagyszülőink mesélték. Ma, amikor a gusztustalan gazdasá‐
gi hiénákat, a világ urait is „sárkányoknak", vagy egyéb sárkányfajza‐
toknak, hüllőknek tartunk, ki a csoda akarná megsegíteni a mesebeli
kiskígyókat vagy elfogadni sárkán-mamától a felajánlott sárkánerőt?
Ez a tipikus módszerük, összezavarni a felszínen a tényeket, be‐
mocskolni az eredetileg jót, akár annak árán is, hogy róluk is lehull a
lepel. A lényeget elérik: már elvetjük a valósat, az igazat, az eredetit
is. Céljuk: ne ismerd fel, illetve ismerd félre, és így ne akard használ‐
ni a valódit se! Még visszatérünk a második kötetben a kozmikus
Draconida témára és a Földdel való kapcsolatára, a harmadik kötetben
pedig az Illuminátusokra, addig annyival varrjuk most el, hogy e hül‐
lőség - ami ugyebár egy tudatszint, mint minden, - így természetesen
jelen van a Szíriusz-rendszerben is. Van például olyan Naprendszer,
aminek programja, azaz feladata a zseniális elme mellé bekapcsolni a
meleg szívet.
Az illumináció módszerének, működési mechanizmusának példája‐
ként szoktam említeni az egyenlőségen alapuló közösségi életformá‐
nak, a kommunizmus eszméjének feltalálását. Gyakorlatilag Jézus
ugyanezt tanította: ne legyen magántulajdon, éljünk közösségben,
szeretetben, megosztva a javakat, a képességünket, az életünket má‐
sokkal. Senki nem tud egyszerre három házban élni, egyszerre négy
autót és két helikoptert vezetni, háromszázhatvanöt cipőre sincs szük‐
sége feltétlenül. Vagyis, se a biológiai életünk fenntartásához, se az
egészségünkhöz, se a Föld szépségeinek élvezetéhez, egy szóval egy
kellemes és boldog élethez mindezekre nincs szükségünk. Vagy fogal‐
mazzunk így: nem ezekre van szükségünk. Jézus a földi időleges tar‐
tózkodásunkhoz a felhalmozást, a test cicomázását, az önmagában ér‐
téktelen „pénz" hajszolását aránylag feleslegesnek tartotta - szarkasz‐
tikusan fogalmazva. Sőt, azt tanította, vagy ezzel töltőd az idődet,
vagy a lelked építésével, amihez mindezek nemhogy nem kellenek, de
károsak. Mert mindkettőt nem teheted tiszta szívvel, ahogy egy fenék‐
kel sem ülhetsz meg két lovat. Vagy Istent, vagy a Mammont szolgá‐
lod. Szóval, felvázolta világosan, milyen életmód az, mely tisztelet‐
ben tartja a Földet, az élőlényeket, a többi embert és persze saját ma‐
gadat, hisz azt a részed építed így, amit magaddal vihetsz a „túlvilág‐
ra". A jézusi lélek-építő életmódnak, mint esszenciának volt külső,
formai aspektusa is, a szerény, másokkal osztozó egyszerű élet.
No, ez tetszett meg a kommunizmus kiötlőinek. Nyilvánvaló, hogy
az addigra a rabszolgaságban, hűbériségben majd az ipari forradalom‐
ban munkásként kiéheztetett, megalázott, emberi méltóságától meg‐
fosztott milliók kapva kapnak ezen a forradalmian „új”, megváltó esz‐
mén. Márpedig, a világ évezredek óta, vagy legalábbis amióta közvet‐
len isteni kapcsolatok helyett a vallás pótszerén él az emberiség, az
eszmék, az ideológiák vezérlik a közösségeket. Világos volt a fellen‐
dülőben lévő ipari, modernizálódó világban, hogy e mögé a szlogen
mögé legalább a világ felét fel lehet sorakoztatni: világ proletárjai
egyesüljetek! Ne legyenek gazdagok, se szegények, minden ember ré‐
szesüljön a közös javakból egyenlő módon, ki-ki saját szükséglete
szerint. És így is lön. Hisz ki az a velejéig gonosz, aki ezzel szemben
inkább azt tekinti helyesnek, úgy a félelem megannyi arca: félelem a
társadalmi kirekesztéstől, a státusz elvesztéstől, a megítéléstől. Amíg
bármilyen irányban, bármilyen álcában bevonzanak e kísértések, ad‐
dig, míg be nem csavarodsz (értsd: spirális „körjárás", a felesleges kö‐
rök futása a boldogtengely körül), az ördög, Urdug, azaz Kapuőr ha‐
talma, hat almájának, hatásának, „grádicsának" foglya vagy. Addig a
Kapun át nem enged. És most gyorsan tisztázunk valamit még: az,
hogy Jehova és magas tudatszintű szolgálótársai nem „gonoszak", az
csak azért van, mert az egész rendszerben ilyen nem létezik, tekintve,
a Teljes rendszer nem hasított, így nem poláris. Ám, ahogy az orioni
programnál majd látjuk, Jehova kiszolgálói - sőt maga Jehova! - le‐
hetnek a dualitás csapdájában, azaz lehetnek maguk a játékot tudatta‐
lanul, avagy tudatosan működtetők is ugyanúgy a játékprogram „fog‐
lyai". Ki tudja, a kozmikus „hierarchia” milyen szintjéig ugyanaz a já‐
tékelv: fel kell ébredni, mindenkinek minden „szinten", mert minden‐
honnan van tovább. Na, most meg ne kérdezd, hová, merre, meddig
mennek e „szintek, és mindennek mi a végső lényege, mert amint már
jeleztem, az Univerzum legvégső kérdéseit nem tudom megválaszol‐
ni. De addig is, próbáljuk legalább felfogni, amit lehetséges, és vál‐
toztatni azon, amit érdemesnek látunk.
Tehát, ez az álcázás, másolás, formai utánzás folyik ősidők óta. És a
másolóvírus szedi áldozatait naponta. Ma már csak a külsőséget látják
az egyre kiüresedő emberek, akik képtelenek megkülönböztetni a va‐
lóditól a másolatot.
A másolás természetesen jelen van és tetten érhető az élet minden
szintjén: a kiüresedő szellemiségben, a hamis istenképekben, a lelki
pótszerekben, a történelem-gyártásban. És ezt teszik a Kék Vérrel is.
Se szeri se száma a felszínes és még a bulvár színvonalat se megütő
„intő" és „leleplező" írásoknak, mely az ún. pénzarisztokrácia kék vé‐
réről tudósít. Nos, valóban, a népnyelv és a mindenkori közgondolko‐
dás ráaggatta a nemesekre a kékvérű jelzőt, ezt azonban tette „emlé‐
kezve" egy valóságos származási vonalra, egy olyan „embertípus"
származására, mely más, „jobb" volt a mainál.
Ennél súlyosabb következménye van a már említett haramiabanda, a
Mammon-fik, a gazdasági elitre vonatkoztatott kékvérűség „leleplezé‐
sének". Hát én csak annyit üzenek nekik: azt ők csak szeretnék, ha
olyanjuk lenne nekik, de nincs. És ha az a kék vérük lenne, amiről én
beszélek, akkor ez a világ ma nem olyan lenne, amilyen! Ma azért ter‐
jesztik ezt el, hogy amikor jönnek, akik a valóságos kékvérről beszél‐
nek, már Te se akarj azzá válni. Pedig, ez lesz az egyetlen lehetséges
kiút a programból.
Ez a lelki állapot, mely csak és kizárólag az újjászületéssel, a
kéklénnyé való átalakulással valósítható meg, olyan hatalmas mérhető
energiával rendelkezik, mely nemcsak az egyes ember „szemét nyitja
fel", hogy végre átlásson az illúziókon, hanem konkrét működő erőt
ad a kezünkbe ahhoz, hogy végre úgy rendezzük be itt e bolygón az
életet, ahogy az egy szerető Istenhez illeszkedik. Hogy ez miért fon‐
tos, ha mindez egy program? Mert le kell vizsgáznunk. Az Univer‐
zumban mindenről számot kell adnunk. És az alapján, amilyen álla‐
potban ma a Föld és rajta millió emberi lélek leledzik, az eddigi telje‐
sítményünk rosszabb, mint nulla. Az ember a kozmikus szabadságá‐
val még egy napig sem élt, csupán visszaélt. Ez így elég siralmas bi‐
zonyítvány, szerintem.
 ISIS Első Sarja ISA
Jézus, a legutóbbi szíriuszi küldött

Ahogy elnézem könyvem fejezetcímeit, mindből lehetne egy-egy

önálló könyvet írni. Az, hogy itt halmozom az izgalmas témákat, be‐
lepréselve egy-egy dióhéjba, jó is meg rossz is egyszerre. Előnye,
hogy rengeteg egymással összekapcsolt, egymáshoz tartozó kérdés‐
kört tudok egybefésülni. Hátránya, hogy egyiket sem lehet a maga
mélységében kifejteni. Mégis e mellett döntöttem, egyrészt szintetizá‐
ló alkatom miatt, másrészt tényleg azt gondolom, a részleteknek bárki
könnyebben utána tud ásni, ám az a szemléletmód, amit Mestereim
nekem tanítottak hosszú éveken át és az ebben továbbítandó Üzene‐
tük, fontosabb és másutt kevésbé férhető ily módon hozzá. És egyéb‐
ként is, én nem kívánom senkinek a szájába tenni a sült galambot (és
nemcsak azért, mert vegetárius vagyok).
Azért a Jézusként ismert korszakváltó küldöttet választottam példa‐
ként a szíriusziság, vagyis a kékség bemutatására, mert messze őt is‐
meri legjobban - félre - sok millió ember. Plusz, Jézus, azaz ISA, a
legtöbb köztünk járt, avagy ma is köztünk élő szíriuszi tanító általá‐
nos feladatai mellé „plusz munkát" is vállalt, a már említett anyagi
szintű hasítás, a földi történelem egyik kiemelt fordulópontjának ide‐
jén történt testet öltésével.
Azokba a kérdésekbe, vitákba Jézusról, melyeket a történészek és a
vallások folytatnak egymással, távolról sem fogok belefutni, és ezek‐
ről tényleg tonnaszám találhatóak szakkönyvek. A történészek nagy
része meggyőződéssel állítja, hogy Jézus egy történelmileg is létező
személy volt, erről számtalan hivatalosnak és autentikusnak elfoga‐
dott forrás van. Én magam is abszolút így vélem, noha számomra tel‐
jesen érdektelen bármilyen „hivatalos és autentikus" forrás, mert mil‐
lióról kiderült eddig, hogy nem az.
Jézus személyéről, földi életéről, tanításáról, jelenlétéről alkotott tu‐
dásom egyértelműen azt mondatja velem, hogy az emberiség létének
szerves része. Annyira „evidens", hogy így kellett lennie, mindezeket
ember ki nem találhatta. Ezt leginkább belülről, a szívből, lélekből le‐
het megvizsgálni.
Soha nem titkoltam, hogy jó néhány éven keresztül, fiatalon, újjá‐
született keresztény voltam egy úgynevezett evangéliumi gyülekezet‐
ben. Ezek a gyülekezetek valójában egy nem intézményesített „meg‐
reformált" protestáns egyházat alkotnak. Teológiájuk alapját a kálvini
tanok adják, szigorú, úgynevezett fundamentalista Biblia-alapú hit‐
rendszerben. Ez röviden annyit tesz, a Bibliát Isten szó szerinti kinyi‐
latkoztatásának tartják.
A gyülekezetét, amiben évekig aktív tag voltam, akkoriban egy
amerikai evangéliumi nemzetközi misszió alapította Budapesten,
amerikai lelkipásztorral és elöljárókkal. Ezt azért tartom fontosnak el‐
mondani, mert szerintem ezzel is sokat segíthetek olyan olvasóimnak,
akik még jelenleg is e tanok foglyai és úgy érzik, szinte belehalnak,
meghasonlanak, ha elkezdik megkérdőjelezni a beléjük sulykolt, min‐
den józan ésszel szembenálló dogmákat. Megnyugtathatom őket, tö‐
kéletesen ismerem minden belső kínjukat e tekintetben, ha netán már
fellobbant lelkűkben a tisztító tűz, az agni és elkezdte kiégetni a teo‐
lógiai vírusokat.
Nekem a legelső nyugtalanító jel az volt, hogy képtelen voltam ide‐
gesség nélkül bármelyik ószövetségi részt olvasni vagy hallgatni. „Ir‐
racionális" rosszullét jött rám mindig, ha Jehováról esett szó és egyre
megrögzöttebben kezdett eluralkodni a bizonyosság, hogy Jézus egy
teljesen más Istenről beszél! Fel nem tudtam fogni, miért nem ötlik ez
a szemébe mindenkinek. Amikor elkezdtem erre hivatalosan is választ
keresni a gyülekezetben, soha nem kaptam erre megnyugtató választ,
a Bibliából felmerülő kérdésekre mindig egy másik bibliai résszel vá‐
laszoltak, de ugyebár önmagával semmi nem oldhatja fel az önmagán
belüli ellentétet Ekkor határoztam el, hogy komolyabb teológiai tanul‐
mányokat kell folytatnom. A gyülekezeti elöljárók lelkesen segítették
tanulmányaimat, rengeteg könyvet olvastam és csoportos vagy sze‐
mélyes konzultációkkal valóban gyorsan haladhattam. Csakhogy a
belső kínom ezzel arányosan rohamosan nőtt. Egyre többször kerül‐
tem konfliktusba tanítóimmal és szép lassan azt vettem észre, már
nem is a teológiával foglalkozunk, hanem az én „elkárhozó lelkem‐
mel", mivel képes voltam gyakorlatilag mindent megkérdőjelezni. Az
történt ugyanis bennem, hogy amit akkor már évek óta megéltem (ál‐
mokban, spontán gyógyításokban, testen kívüli élményben, betegsé‐
geim alatt stb.) semmiben nem volt elfogadható a hivatalos keresz‐
tény doktrínák olvasatában. Márpedig főleg betegségem idején igen
intenzíven éreztem Isten szeretetét, Jézus szinte kézzelfogható közel‐
ségét, éreztem a szeretetüket és bennem is olyan változások indultak,
melyekkel azt vettem észre, egyre elfogadóbb, megértőbb leszek, rö‐
viden elkezdek szeretni, még ha nehezen és ritkán is. így aztán senki‐
nek nem sikerült meggyőznie arról, hogy belém bújt az ördög - ahogy
mondogatták. Rengeteg „megvilágosodásom" volt, egyre több olyan
meglátásom, ráébredésem, amit mintha egy láthatatlan valakivel foly‐
tatott párbeszédből merítettem volna. Természetesen szinte egy pon‐
ton sem találkozott a hivatalos „istentudománnyal”, teológiával.
Mindez persze egy szavakba alig önthető, hosszú éveken át tartó
belső vívódást is jelentett. Aztán a feloldásmegoldás, ahogy az lenni
szokott a mesékben is, egy másodpercet igényelt. Persze imádkoztam
én mindvégig erőért, „látásért”, útmutatásért, megannyi egyáltalán
nem pontosított, nem megfogalmazott általánosságért. És aznap, ami‐
kor épp egy óriási síráson és kétségbe esésen voltam túl (aki átment
hasonló tépelődésen, az tudja, ezek szó szerint belülről széttépő
erők!), egyszerűen és spontán megkérdeztem Jézust, egy teljesen nyi‐
tott kérdéssel, mit vél ő minderről? Hisz neki pontosan tudnia kell lel‐
kem minden rezdüléséről, minden erőről, amit megtapasztaltam. Gya‐
korlatilag azonnal megkaptam a választ: a kereszténység tana olyan
az én személyesen megélt tudásomhoz képest, mint egy ovis mese‐
könyv egy egyetemi szakkönyvhöz viszonyítva. Igaz annyiban, hogy
terjeszti a „jó hírt”, az evangéliumot, tehát azt, hogy van visszaút Is‐
tenhez (értsük: visszaalakulás isten-emberré, azaz újjászületést követő
DNS-aktiválódás), azonban minden egyéb, amit ráépítettek, már sem‐
miben nem kapcsolódik a jézusi üzenethez. Megakadályozzák, hogy a
hívek érett felnőtté váljanak, megtartják az újjászületett csecsemőlét‐
ben és tudásban. Magatehetetlenségre nevelik az embereket ahelyett,
hogy engednék istenemberként cselekedni, pedig Jézus világosan
megmondta: „aki hisz énbennem, mindazokat, amiket én cselekszem,
maga is megcselekszi, sőt ennél nagyobbakat is". Márpedig Jézus ha‐
lottat is feltámasztott! Na, innen kezdve az, aki maga nem tud leg‐
alább egyet feltámasztani, engem el nem ítélhet!
Ismét elmondhatatlan felszabadulást éltem meg, azt se tudtam, hová
legyek örömömben! Nemhogy megszabadultam ennyi tipródástól, de
jó úton járok! Igenis éreztem, végig éreztem, hogy Isten szeretetében
élek, és semmi nem lehet rossz, amit kaptam. Erőt kaptam tehát, hogy
hátat fordítsak a „nyájnak", és saját utamra lépjek. Ugyan még nem
tudtam akkor, amikor kiléptem végleg a gyülekezeti kapun, hogy mer‐
re is vezet ez az út, de azt már tudtam, hogy hová nem akarok jutni!
Szabadulásom napján megismertem az igazi jézust, ISA-t, a kozmi‐
kus Tanítót, aki alapjaiban különbözik a vallások Jézusától. Az, akit
az őstudást átalakító zsidókeresztény dogmák Krisztussá tettek helyet‐
tes áldozatként, a helyettünk bűnhődő és vétkeinket helyettünk meg‐
váltó, nem létezik! Isten nem magatehetetlenségre akar nevelni min‐
ket, hisz mi sem ilyen gyerekeket szeretnénk, ugye? Ő pont olyan,
mint egy szerető anya: nevel, elvár, segít, de nem oldja meg azokat a
dolgokat, helyettünk, amik a mi saját feladataink.
Tudjuk, a Biblia, mai formájában az első zsinatok határozatai alap‐
ján, önkényes módon lett egybeszerkesztve. Sokan kissé ijedten is
kérdezik, hogy most akkor mit is tegyenek, olvassák-e avagy sem?
Nos, mint minden létfontosságú kérdésre, erre sincs maradéktalan
„objektív” recept. Csak azt tudom mondani: akinek még vagy már
van kis józan, ép esze, használja.
Jómagam más se teszek, mint minden átírt témához felmutatom,
hogy igenis, a rendelkezésünkre álló források hamis mázát le lehet
mosni, és az eredeti réteg feltárul. Persze, mint a régészeti leletek,
ásás nélkül nem ugranak elénk. Aki szeretné a Bibliát olvasni, az ol‐
vassa, de távolítsa el a hályogot a szeméről, leikéről. Jézus azonban,
és persze minden mennyei Erő, elérhető könyvek vagy más ember
közvetítése nélkül is. Az Élő Lélek nincs semmiféle anyagi hordozóra
szorulva, energiája élő, pulzáló elektromágneses jelként hozzáférhető.
A fára, kőbe, papírra vetett írás csak annak kell, aki már nem emlék‐
szik az eredeti kommunikációs módokra. Mankó, de nem helyettesít‐
heti soha a közvetlen, személyes hálózati kapcsolódásunkat! Ez olyan
lenne, mintha internetes anyagokat akarnál olvasni, de nem vezeted
be az internetet, sőt, számítógépet sem veszel. Addig nem tudsz ma‐
gad böngészni, válogatni, hanem megkérsz valakit, hogy helyetted ezt
elvégezze. Ideig-óráig lehet, de nem ez a megoldásod. Aki szívében
vágyik az élő kapcsolatra, Jézuson keresztül ez azonnal elérhető.
Ezért jött. Ő az út, az eszköz. Idehozta ismét a csatlakozást, amit az
emberek befalaztak ostobaságukban. Magas feszültségű energiát ho‐
zott közénk, amit ma már kevesen tudnak közvetlenül elviselnie, ezért
ajánlotta, hogy indulj el rajta keresztül, az ő segítségével. így már
megérted, miért mondta ezt is: aki újjászületik és Isten gyermeke, an‐
nak már nem lesz szüksége a közvetítőre. Annak, akkor. De addig „Én
vagyok" az út. Ezért nem azt mondta tanítványainak, hogy menj erre
vagy arra, hanem azt: gyere és kövess engem.
Ma, amikor az emberek már nem ismerik szemtől szemben a Terem‐
tő Istent, ki vannak szolgáltatva mindenféle tanításnak, vallásnak,
irányzatnak, szellemiségnek. Már elvesztették Merut, a Mérőt, a mér‐
téket, a viszonyítási pontot. Ősi-eredetiben ezt jelentette a gerinces‐
ség: még jól működik a saját Merudandánk, mérőbotunk, a gerincünk
közvetlen összeköttetésben van a kozmikus világgal, első kézből kap‐
juk az energiát, annak minden tudásra, jelre lebontható rezgésével
együtt. Nem szorultunk külső megmondó emberre, mit érezzünk, mit
véljünk Istenről. Az igazi gerinctelenség nem sima jellemtelenség, az
önmagában nem létező kategória, csak egy társadalmi relativizmus,
mert ki és mikor dönti el, éppen mi a jelenlegi jellem és jellemtelen‐
ség? Az akár változó is lehet. De kozmikusán gerinctelenek lettünk,
ami már húsba vágó probléma. Ez bizony szív-kérdés és nem elme. Itt
nem a jogrendszer, hanem a Szent Szellem hivatott mérlegelni a ge‐
rincességünket.

Jézus, ahogy az egyházak marketing-csapata reklámozza Ahogy már

többször jeleztem, olvasóimról feltételezem legalább a minimális tájé‐
kozottságot az érintett témákban. Itt is alapvető, hogy az egyház/ak
kialakulását, a folyamat történelmi szövetét, a teológiába beemelt for‐
rásokat ismerd.
Most beszéljünk köntörfalazás nélkül: Jézus nevét egyházi érdekek
miatt kisajátították és a mai napig marketing emblémaként kvázi jo‐
gosulatlanul használják a zsidókeresztény vallás megalkotói. Maga a
keresztény vagy kereszténység szónak a valódi isteni küldötthöz, aki
ISA néven emberként élt a Földön egy meghatározott időben, semmi
köze. Ők a teológiájuk által megváltoztatott áldozati bárányt, azaz a
helyettes megváltót, a Felkentet, Krisztust, követik, és elnevezésük
pontosan ezt is jelenti: kereszt-tény. Sajnos sok katolikus el sem gon‐
dolkodik azon, hogy valójában kit is imád, amikor a keresztre szege‐
zett halott testre tekint? Kinek az érdeke ez a fekete mágia? Hol talá‐
lunk Jézus szavaiban bármiféle utalást arra, hogy személyi kultuszt,
ráadásul egy ilyen gyalázatos kultuszt igényelt volna magának? Ő, aki
mindvégig arról tanított, hogy Isten lélek, és akik Istent imádják, azt
Lélekben és Igazságban tegyék? Kit buzdított valaha egy keresztről
lecsüngő halott test csókolgatására?
Persze, ugyanígy egyházat sem óhajtott alapítani, mint ahogy nem
véletlenül nem hagyott ránk dogmatikát! Isa minden előző „vallást”,
teológiát semmissé tett azzal, hogy egyértelművé tette: az ember szí‐
vébe (Élet Könyve) van írva minden, nincs szüksége se közbenjáróra,
se írásra, se semmire! Vajon, pont ő óhajtott volna egy puccos, hata‐
loméhes, despota globális egyházat?
Nem győzőm ismételni Jézus legnagyobb tanítását, a Szent Szellem
szabadságát! „Ti pedig keressétek a Szent Lelket, aki elvezet minden‐
kit a teljes igazságra". Nem papot, nem könyvet ajánl, de még csak
saját szavait sem. Nincs közbenjáró. Isten és ember képes kommuni‐
kálni, találkozni - sőt eggyé válni!
Amikor a gyerekeim kicsik voltak és én éppen a kereszténységet
„tanultam", egy nyári bibliatáborban minden gyerek kapott a csukló‐
jára egy karszalagot, amire a következő betűk voltak festve: WWJD.
Ez angolul azt jelenti: what would Jesus do? Vagyis, mit tenne Jézus
(a helyedben)? Azt tanították nekik, hogy ha bizonytalanok vagy kí‐
váncsiak, Jézus mit tenne egy-egy helyzetben a helyükben, pillantsa‐
nak a karszalagra és kérdezzék meg tőle. Ez egy zseniális ötlet egyéb‐
ként! Még én is viseltem sokáig, és sokszor ma is rajtam van lelkiek‐
ben ez az emlékeztető. Bizony gondolkodjunk el most, hogy mit ten‐
ne vajon Jézus ma, amikor a Vatikáni ügymenetre, vagy a protestáns
életből eltávolított máriaságra tekintene? Örülne a férfiisten ábrázo‐
lásnak? Mit érezne, látva a megannyi vergődő, beteg embert, akiknek
világosan megmondta, ha mustármagnyi hitetek lenne, nemhogy egy
nagy hegyet is el tudnátok helyéből mozdítani, de halottakat támasz‐
tanátok életre? Tudna rezonálni a jelenlegi zsidó-kereszténységgel?
Úgy néz ki a mai világ, mint ahol több millió igaz Jézushitű él? Vagy
inkább azt mondaná: nem ismerlek titeket!
Szintén, nem esszenciális - számomra - azt bogozgatni, milyen csa‐
ládba született. Ehhez mondjuk annyit érdemes tudni, hogy a Biblia
szerinti erőltetett „zsidó” vérvonal igencsak téves. Egyrészt, alapvető
ellentmondás azt állítani, hogy mint istengyermeknek, nem volt földi,
biológiai apja (amit én vallók), ugyanakkor Dávid király vérvonalába
próbálják beilleszteni, mondván, apja, (aki ugyebár nem biológiai ap‐
ja) József, abból származik. Hát ezzel az ellentmondáson túl az is
gond, hogy József és Mária, Jézus földi anyja pártus uralkodói család‐
ból származtak. (Mindezekhez ajánlom Zajti Ferenc: Zsidó volt-e
Krisztus?, Badiny Jós Ferenc: Jézus király - Pártus Herceg valamint
Tácsi István: A magyar megváltó című könyvét.) A temérdek törté‐
nelmi forrás adatain túl, a teljes kontextust vizsgálva - tehát Jézus lel‐
kületét, szokásait, tanítását, a biblia történetekben a zsidók elutasítá‐
sát, mondván, Galielából bármiféle jó avagy messiás - Jézus nem volt
zsidó. Abban az értelemben pedig, ahogy ma ezt értelmezzük, pláne
nem.
Ami a lényegiséget illeti, a nagy kérdés az: miért is a zsidók közé
született Jézus?
Mert ott történt a legutolsó kataklizma utáni hasítás, ott volt a koz‐
mikus gócpont. Csak nem hihetjük egy pillanatig is, hogy a kozmikus,
igaz Isten személy-, avagy nemzetválogató lenne? Saját kiválasztott
népet csak Jehova toborzott magának, akikkel szövetséget kötött Mó‐
zes által, programjának működtetéséhez. Jézus egyértelműen határoz‐
za meg legutóbbi küldetésének célját: „Nem az egészségeseknek van
szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az
igazakat hívjam a megtérésre, hanem a bűnösöket" (Lk 5:31-32). Sőt,
egészen precízen meghatározza a „célcsoportját”, amikor egy kánaá‐
nita asszony kéri tőle leánya gyógyulását: „Nem küldettem, csak Izrá‐
el házának elveszett juhaihoz." A Táltosok Barlangja könyvemben
részletesen kifejtettek alapján világos, hogy ő a zsidókat nem a teljes
Izraelnek, hanem Izrael elveszett fiainak tartja! Hogyan nincs fii-lünk
erre? Minden szó szerint ott van előttünk kétezer éve! Ettől függetle‐
nül természetesen teljesíti az asszony kérését.
Meg kell állapodnunk abban, hogy az a Jézus, akit a vallások elénk
vetítenek, nem létezett. Nemcsak azért, mert teljesen elferdítve, egy
helyettes megváltási aktusként tették vallási dogmává az ember sza‐
badulásának Örömhírét, hanem az ismert síkok összecsúsztatásával
keverték egy földi vallási-politikai mozgalmát történetét az isteni, szí‐
riuszi küldött Isa megjelenésével. Ehhez elég sok szakirodalmi forrás
van, tessék mindenkinek utána ásni.
Ha a Teremtőt felcserélték a vallásalapító Jehovával, csak nem kép‐
zeljük, hogy a legutóbbi kozmikus küldött szavait, tetteit, sőt őt magát
tárgyilagosan, a valósághoz hűen közvetítik nekünk?
Isa mindig, mindenki számára elérhető, aki tiszta szívből, azaz feléb‐
redt tudattal, kozmikus szomjjal hozzáfordul. A legtisztábban, vagyis
legteljesebben a vele való személyes kapcsolatodban ismerheted meg.
Én ezért minden további teológiai értekezés helyett erre biztatlak: kér‐
dezd meg őt magát. Ha a szívedben ott él az őszinte kérdés, a szellemi
szomjúság, hogy megtudd, miért jött, mit is hozott neked, meg fogod
kapni a választ. A vele való kapcsolathoz ki kell lépni az elme korlá‐
táiból.
Hidd el, hív és vár.

Üzenet Ferenc Pápának:

Az alábbi rövid üzenetem e sorok írásakor hozzám eljutott hírek hal‐
latán született a szívemben és kizárólag a jelenlegi Ferenc pápának
szól.
Drága Testvérem, nem ismerem életed részleteit, valószínűleg pont
olyan csetlő-botló földi ember vagy, mint bármelyikünk. Az elmúlt
időszakban tett nyilvános cselekedeteid, kijelentéseid, melyek miatt a
vezetésed alatt álló nyáj nagy része ellened fordul, támad, igencsak
megmelengették a szívemet, és szerintem még igen sokakét. Lehet,
hogy e magyarul leírt szavak sose jutnak el föleidhez, mégis érzem,
hogy képesek átadni neked azt, hogy tisztellek bátorságodért, mellyel
szembe mertél menni évezredes egyházi szabályokkal. Amiért azonban
szerető gondolataimba zártalak, és amiért meg akarnak kövezni téged
is a jehovai rabságban élők: édesanyádnak, a világ Édesanyjának ne‐
vezed Máriát, a Csomóoldó Boldogasszonyt, és emlékezteted - szava‐
iddal élve - a „vastagnyakúakat" a Szent Lélek egyetlen üdvözítő ere‐
jére. Isten áldjon!

Csak biztatni tudlak, nézz utána picit, miért is támadják, és vádolják

gyakorlatilag eretnekséggel Ferenc pápát. Nyilvánvalóan és egyértel‐
műen a bibliai jehovai mondatoknak ellene mond, amikor kijelenti: az
egyháznak az Anyaisten példáját kell követnie, aki mindannyiunk
édesanyja (most eltekintünk a Má-Ré-ság, kvázi „istenanyaság"
megannyi dimenziójától). Teológiai támadói a Római levél 8:14-16
soraira hivatkoznak: „Mert a kiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek
fiai. Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fi‐
úságnak Lelkét kaptátok, a ki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!"
Vagyis, mismásolhatnak, ahogy akarnak, számukra mindenkinek
egyetlen Szülője van, aki Atya. Ha olyan nyelven is el tudod olvasni
az idézett részt, melyen a hímnemet megkülönböztetik a nőnemtől, re‐
mélem észre-veszed, hogy nem csak Isten egyértelműen atya, de még
a Lélek is hímnemű!
A biztosítékot nyilvánvalóan az ütötte ki, hogy Ferenc pápa hajtha‐
tatlanul Isten anyaságát domborítja ki minden beszédében, ahol csak
lehet. Továbbá, be akarja engedni a nőket is a Vatikánba, már felvetet‐
te, hogy kardi-nálisi posztra van néhány női jelöltje. Milyen elvete‐
mültség, nem?
Hát igen. Jehova kígyó-fóbiája pánikba kezd átcsapni.
Kérem szépen, Ferenc pápánk egy beteges férfi-klubot torpedózott
meg: nem elég, hogy emberszámba veszi a Nőt, az Asszonyt, a világ
bűnbakját, de még Istenben is Anyát lát! Imádkozom, nehogy I. János
Pál sorsára jusson, aki szintén nem átallotta Isten gondviselését az
anyai sze-retethez hasonlítani. Meg is kapta „méltó" jutalmát: ponto‐
san harminchárom napi pápaság után máig kiderítetlenül, rejtélyes kö‐
rülmények között meghalt.
A számomra is váratlan inspirációból született üzenetemet és tiszte‐
letadó soraimat az utolsó pillanatban, gyakorlatilag az utolsó lektorá‐
lás során ide kellett szerkesztenem, példaként arra, sose neheztelünk
az egyes emberre. Nem a vakról, hanem a vakságról, nem a vétkesről,
hanem a vétekről, nem a gyalázóról, hanem a gyalázatról értekeztünk
ezidáig.
A legkevesebb, ha a könyvemben elég élesen bírált nagy egyház el‐
ső embere előtt térdet hajtok, mert csodálatosnak tartom sok tettét és
hitvallását. Én nem az egyes emberekről mondtam véleményt, akkor
sem, ha egy általam hamisnak tartott rendszerben szolgálnak. Én ma‐
gáról a rendszerről írtam, és nagyon fontos, hogy e kettő között min‐
dig és minden körülmények között éles különbséget tegyünk.
Azért élek még mindig a Földön, hogy megtanuljam a feltétel nélkü‐
li szeretetet és képes legyek teljes szívemből megérteni, elfogadni
bárkit, bármilyen pillanatnyi állapotában és sugározni felé azt a hatal‐
mas és tiszta szeretet-erőt, mellyel engem éltet a kozmosz, Isten.
Imádkozom Ferenc pápáért tiszta szívemből, mert óriási támadás éri
minden egyes igazszívű nyilatkozatáért.
Bevallom, egyáltalán nem követem nyomon se a Vatikán se egyéb
vallási intézmény híreit. E könyv befejezésé-ek napjaiban (2014 vége)
jutott el hozzám a híre, miket is tesz, mond Ferenc, az Ember, ahogy
sok újság nevezi. Szóval, örül a szívem és a lelkem, mert sokszor már
magam sem bíztam abban, hogy e világban előfordulhat ilyen csoda,
hogy egy élő lelkű ember feljuthat egy jehovai szövetségi intézmény
legmagasabb posztjára.
Kíváncsian fogom figyelemmel kísérni Ferenc pápa további lépése‐
it.

Születés a Szűztől

ISA szellemi kibontása:

ISA az isteni erő anyagi jelenléte. Tehát az isteni (értsd: a legtisz‐

tább, legmagasabb rezgésű energia) ami e téridőben ember által érzé‐
kelhető rezonanciát tud kiváltani. IS-előtag képezi „Isten” valamennyi
megnyilvánulását. Isten jelentése: az Erő (IS), ahogy TE (tehát min‐
dig az adott egyén) érzékelni, megragadni, felfogni képes vagy. E sze‐
rint mindenkinek más és más az Is(ten) és valójában a viszonyt, a
kapcsolatot mutatja Közted (Ten-magad) és IS között. Amikor vala‐
mit duplázunk, hatványozott jelentését mutatja: Is-Is, vagyis ISIS, a
legfőbb téridő-szülő „anya", Szűz-anya, Teremtő Isten. Az IS erő
duplázása, hatványa mutatja páratlanságát! Ugyanaz a minőség „két‐
szer”.
Az A hang, a „kezdet", az első, az indító minőséget jelzi. IS-A, a
Szűz Anya hozzá leginkább hasonló, legelső sarja, kiáradása, „gyer‐
meke". (A hangok szakrális jelentéséhez javaslom az Anna-könyve‐
ket, Szalainé Gulyás Gabriella lejegyzésében, ahol a nem skála sze‐
rinti, hanem a beszédben kiejtett A-hangra még ezt írja: A Harkály,
mely feltár minden bajt, kórokozót, és meg is gyógyítja.) Végiggon‐
doltam, miért is Harkály? Az Ármint kezdet, ami megnyit, elindít. Az
út, az „új” út megnyitója, elindítója. A nyitás egy „kopogtatás” is, egy
belépés-behatolás, feltárás, felnyitás. Jézus, az isteni küldött legutóbbi
földi küldetése pontosan ez volt. Nem csak testileg gyógyított (sőt ő
nem testileg gyógyított), hanem feltárta minden beteg előtt betegségé‐
nek valódi, szellemi okát. A Föld, az emberiség két-ségbe esését, azaz
duális szakítottságát orvosolta az Örömhírrel, hogy van visszaút az
Egészségbe.
 Egy szíriuszi Mesternek nincs karmikus (azaz saját) földi sorsa. Isa
is egy adott időszakra, pár évnyi szolgálatra, konkrét feladattal érke‐
zett a Földre, így értelmetlen genetikai kötése bármilyen földi vérvo‐
nalhoz. Én azt gondolom, egy számunkra alig felfogható folyamatban
kapott földi testet (vagy ahhoz hasonlót), noha igénybe vette Mária
biológiáját (energia, vér, sejtek) annyiban, hogy Mária képes volt Jé‐
zus „fénytestét" magán áten-gedni és saját biológiai energiájával segí‐
teni annak testet öltését, vagyis besűrűsödését Isa azonban itt nem állt
meg, feladata megkívánta, hogy lélek szinten is emberré váljon. Ez
azért volt fontos és különleges a Földre érkező Avatarok körében is,
mert ő pontosan azt az utat akarta megmutatni nekünk, hogy egy „alá‐
szállt”, vagyis redukált DNS készlettel is át lehet alakulni egy életen
belül úgy, hogy nála is nagyobb csodákat tehessünk. Ha ő egy Mester,
az Avatar összes mágustudásával érkezik, mondhatnánk, neki könnyű,
de nem tudnánk vele azonosulni. Erről az önkéntes „áldozatvállalásá‐
ról" a Biblia is említést tesz: „Az az indulat legyen bennetek, mely
volt a Krisztus Jézusban is, aki, mikor Istennek formájában volt, nem
tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önma‐
gát megüresítette, szolgai formát vett föl, emberekhez hasonlóvá lett."
(Filippiekhez írt levél 2.7)
Azért csak hasonló volt, mert nem volt karmája. Ezek azok a transz‐
cendens valóságok, melyek minden csűrés-csavarás és félrefordítgatás
ellenére kiviláglanak a ma is olvasható ősi iratrészekből. íme, egy
misztérium, ami ésszel föl nem fogható! És pontosan ilyen okból se a
tudatos, se a tudattalan átírások nem voltak képesek se eltüntetni, se
ellenkezőjére átfesteni azokat a tényeket, melyek a kozmikus lényeg‐
ről üzennek a mai embernek is ugyanúgy. Igen nagy a mélysége pusz‐
tán ennek a pár sornak. Egy nem földi DNS-készletű Avatar közénk
jön, önkéntesen korlátozza magát, redukálja DNS-szekvenciáját Jézus
-elsősorban - nem verbálisán tanított, hanem egy valóságos drámát
játszott el. Csecsemőként születik, noha apai vérvonala nincs, ám Má‐
ria még képes volt a „fénymagot” méhébe fogadni, és emberré alakí‐
tani. Badiny tanár úrtól ismerem a következő forrást (British Múzeum
"Codex Arundel 404" jelzésű okmányában, "Liber de Infantia Salva‐
toris" címen), mely a Mária szülésénél segédkező bába vallomását
tartalmazza: „Ő (Mária) csak folytatta imáját és mint egy sziklakő,
mozdulatlan maradt, mintha semmit sem hallott volna. Amikor eljött
az óra - megnyilatkozott Isten ereje. A hajadon, aki az égre szegezte
tekintetét, mintha teljében lévő szőlőtővé változott volna, és amikor
megjelent a Fény, dicsérte Azt, akitől megáldatott A gyermekből su‐
gárzott a Fény - épp úgy, minta Napból... Ez a Fény úgy született, mi‐
ként a harmat az égből leszáll a Földre. A csodálkozás kábulata töl‐
tött el, és elfogott a félelem, mert szemem odaszögeződött ahhoz a ra‐
gyogáshoz, mely a most született Fényből áradt.. És ez a Fény egyre
jobban sűrűsödött, gyermekformát vett lassan addig, míg olyanná lett,
mint egy emberi csecsemő. Ekkor bátorságot vettem, lehajoltam, meg‐
fogtam, nagy vigyázattal karomba vettem és az volt a csodálatos,
hogy semmi súlya nem volt, annyi se, mint egy újszülötté."
Ez a fontos tény pontosan visszamutat a nemiség kérdésére. Ez az a
szűzen fogantatás és ősanyai szülés, amihez nem kellett kétféle nem
és ahogyan az első hasítás, a nemesedés előtt a földi testre vágyó lel‐
kek születtek. Az az eredeti, ősi „nőiség” képes volt úgy életet adni,
hogy nem volt szüksége Y kromoszómára (vagyis, mint mi már tud‐
juk, arra a génre, mely leggyakrabban a férfiak Y kromoszómáján ak‐
tiválódik, de mindenképpen a férfi ivarfejlődés triggere). De hangsú‐
lyozom ismét: az az „ős-anya” sem olyan volt, mint a mai nők, vagyis
nem viselték egyik nem kizárólagos nemi jellegét. Bizony, ilyen
asszonyt, anyát ismerünk meg Jézus korabeli környezetéből, sőt, el‐
gondolkodtató, hogy vajon Jézus maga mennyire volt a mai értelem‐
ben férfi? Bizony, nemcsak lelkülete, de egyéb ősi iratokból külsejé‐
nek leírása is teret enged olyan feltételezésnek, hogy nem volt a kor
férfi-ideálja. Lehet, hogy „nőies” volt az ízlésüknek?
Jézus-képünket Kr.u. 8-9. században kezdték tudatosan befolyásolni,
a bizánci ikonokon való ábrázolásokkal. A mai férfias, karakteres Jé‐
zus, mely pár évtizede szinte megkérdőjelezhetetlen, bármily hihetet‐
len, Warner Sallman 1940-ben festett híres Krisztus-feje (szándékosan
nem helyezem itt el, aki nem ismeri, keressen rá).
Közben pedig, Leonardo da Vinci és Abrecht Dürer kvázi kortárs re‐
neszánsz zsenik festményein megdöbbentő Jézus illetve Mária Mag‐
dolna ábrázolásokkal találkozunk. Lebbentsük csak fel egy kicsit ezt a
misztikus fátylat e taburól.
 jézus: férfi avagy nő?

Leonardo da Vinci Jézus-festménve.

Mit jelenthet vajon az emberhez hasonlóvá lenni? Nos, most tekint‐

sünk el az olcsó sci-fik ismert alakváltóinak módszerétől. Lényegében
azt, hogy bár testileg huma-noid, a homogén őseredeti jelentését (egy-
azonos gén) felidézve ő nem a nemekre szakadt egypólusú földi em‐
ber! Ez a leglényegesebb valamennyi aspektus közül! Mondhatnánk,
ahogy Istent is csak a mai tudathasadt agyunkkal e hasadt világ-ban
kell férfiként és nőként megpróbálni felfognunk, az ő „képét” tökéle‐
tesen megtestesítő Jézus, a keresztény megfogalmazásban Isten egy‐
szülött gyermeke az ő hasonlatosságára. Tekintve, nincsenek beszá‐
molók arról, hogy látta-e valaki őt meztelenül mondjuk, elgondolkod‐
tató „jelzés-értékű” pontokon mégiscsak elindulhatunk.
Most nem fogunk ismételten belebonyolódni a mai manipulált isten‐
kép egypólusú atyai voltába, ezért nem az irányított vallási kép, nem a
génmanipulátor Jehova, hanem az autentikus Teremtő Isten, Isis-
Boldogasszony szerinti Jézus nyilvánvalóan rá hasonlít: nő és férfi
egyben. Egy olyan anyával, aki úgy szült, hogy nem látott férfit, ez
akár lehetséges is, nem? Természetesen, e misztériumok ősmélységét
kikezdte mind a híg ezotéria, mind a kiürült és másolatokat, hamisít‐
ványokat gyártó szabadkőművesség és egyéb titkos [misztifikált, és
nem misztikus!) irányzat, a téridőre szabott vallások és a magát Jézust
kisajátító kereszténység. így egy újabb szövevénybe - és ezzel darázs‐
fészekbe - nyúlunk, de kötelességünk legalább a lehetőséget felvetni
és elgondolkodásra késztetni minél több embert
Tehát, mind a teljes értetlenséget, mind a manipulációt mutatja,
hogy ma a leghevesebben - a Szentháromság manipulatív tana mellett
- a Mária-esszenciát, a Szűznemzést és Jézus „cölibátusát” kezdték ki.
Haladjunk a felsorolás fordított sorrendjében.
Legismertebb példaként Leonardo da Vinci „Az utolsó vacsora" cí‐
mű freskóját szokták idézni a Da Vinci kód rajongói és a jézusi földi
vérvonal szószólói, melyen „nagy örömmel" fedezik fel a magukat
beavatottnak vélők a titokzatos „szeretett tanítványban" a képen női‐
esnek ábrázolt Jánosban (lyányos?) Jézus „titkos társát”, Mária Mag‐
dolnát.
Nos, a Máriaságból már van bőven ízelítőnk az előző fejezetekből,
ami nem kevesebb, mint maga a „láthatón túli „Ma-at" ősforrás, a pri‐
mordiális esszencia, az androgün Egység. E kérdéses „hölgy" neve
helyesen egyébként Magdalai Mária, azaz Magdala városából szárma‐
zó Mária. Mint Mária, egyértelműen Má-Ré esszencia (Ma-at a látha‐
tó Ré mögött). Jézus, mint „férfitestet" öltött Avatar fizikáin túli éltető
ereje Mária. Minő „véletlen”, hogy mind „anyja", mind agyontitkolt
házastársa, szeretője, avagy ágyasa, ahogy a különböző tudásszintű és
ízlésű „beavatottak" ezt értelmezik, szintén Mária! Nem idézzük ide
az összes lehetséges spekulációt, mert azonnal mélyebbre ásunk.
Hogy is szokták nevezni a társat? A jobbik felem. Magdala volt tehát
Jézus jobbik fele. Ami tény, hogy „van valami" megfoghatatlan kap‐
csolat köztük, de inkább egység, egybetartozás Isa és Magdalai Mária
között - emberi szemmel nézve.
Ám ha elfogadjuk, hogy Jézus nem mindennapi tudatszintű, és az
anya-Mária sem hétköznapi módon hozza világra, megkockáztatom,
Magdalai Máriából sem termett minden bokorban egy tucat. Eleve ott
van nevében a mag, az életcsíra, plusz a magyar dal, ami egyfajta
szépséges hangrezgést jelent, ami viszont nem egyéb, mint e téridő‐
ben a teremtés. Hiszen a világ hogy is jött létre? „Isten szava", azaz
hangrezgése által! A védikus ismeretek szerint a szent hármashangzat,
az AUM (OM) avagy ámen (a menny?) által, melyet „véletlenül” ők a
szíriuszi hármas csillag rezgésének tartanak!
Tehát kissé felemelkedve a Da Vinci-kód rajongói klubjainak anyag‐
elvű és alacsony értelmezési szintjéről, legalább játsszunk el a gondo‐
lattal, hogy a Jézusnak nevezett egyértelműen nem mindennapi lény:
1. Nem volt férfi a szó földi polarizált értelmében, tehát nem csak
kizárólag a férfi energiatöltettel bírt, Istene (Isis) hasonlatosságára.
Nem volt hasadt, ebből fakadóan nem volt se tudathasadt, se fél-ke‐
gyelmű.
2. Vele egyidőben jelen volt a Földön az Ő teljességének másik pó‐
lusú kisugárzása, akit Magdalának, Magdalai Máriának láttunk, azaz
előttünk kettősségben öltött testet egy hasítatlan mennyei Tudat! Ez
az egyidejű in-karnáció „halandó” embernél sose fordul elő! Ezért,
aki nem valódi beavatott, aki még lelkében-szellemében nemhogy
nem egész, de még el sem indult a dualitáson túlra vezető úton, az
nem is tudja ezt felfogni és csak alacsony szinten képes értelmezni,
mint példáink mutatják.
Tudom, hogy sokan most nagy levegőt vesznek, de nem baj. Ezért
íródott e könyv. Ismert és agyonmagyarázott információkra nem paza‐
rolnám az időmet és erőmet.
Tudom azt is, sokaknak sokkal izgalmasabb lenne azt leleplezni,
hogy Jézusnak voltak nemi vágyai és volt titkos, avagy nem titkos nő‐
kapcsolata, de ennél szerintem jóval izgalmasabb legalább azt felfog‐
ni, ha már nem tudják megvalósítani, amiről minden valamirevaló
spirituális ősi iskola beszélt, hogy az alapszintű nemi vágyak csak a
kettészakadt nemiségre hasadt embereknek kell, hogy legalább időle‐
gesen átéljék az egységet. Ha esetleg felmerült benned, hogy Jézus
„Isten fia”, vagy Avatar, vagy akármint szereted nevezni e különleges
kozmikus küldött Tanítót, Mestert, és nem lezárt, hanem önként redu‐
kált, de a szolgálat felvállalásakor aktivizált kozmikus (isteni) DNS-e
volt, akkor nem volt szüksége nemi aktusra az Egységbe kerüléséhez!
Ez a nemes-kérdés és az ugyanezen elméletből született „jézusi vér‐
vonal", a halálra boncolgatott Szent Grál, Sang Reál, avagy királyi
vérvonal teljesen alkalmas arra, hogy két legyet üssenek vele egy csa‐
pással: egyrészt lealacsonyítják Jézust egy átlagember szintjére - ez
esetben azonban, ismét a saját logikai rendszerükön belül önellent‐
mondásba keverednek, mert ha nem volt Isten-ember, hanem egy ne‐
mi vágyaktól fűtött halandó, mitől is különleges a vérvonala?
Másrészt, egy fizikai vérvonallal kiolthatják teljes mértékben a”
misztériumot", a metafizikait, mely nem más, mint a földit meghaladó
kozmikus jussunk! Itt van tehát egy újabb klassz gumicsont, lehet vi‐
tázni, melyik uralkodói dinasztia viszi a jézusi vérvonalat (példánk‐
ban a Meroving illetve utána a Karoling)! De ugyan, mire lenne jó
egy ilyen Jézus? Nemhogy ugyanolyan nemekre hasadt földi lény len‐
ne, mint mi, de ráadásul hazug is, mert ennek az ellenkezőjét állította
magáról, és mivel titokban tartotta kapcsolatát, gyakorlatilag jól át is
verte a világot! Hát, aki ezért akar marakodni, rajta! Az ugyan semmit
nem ért az egészből, a világból, az életből!

Ez a becsapott „beavatott" csoport pedig pont úgy, mint a materialis‐

ta ufó-hívek, éppen azon az eléjük vetett gumicsonton rágódik örömé‐
ben, amit azért löktek oda, hogy ne tudjunk, tudjanak a kozmikus lét‐
forma felé elmozdulni! Csámcsogjanak egy teljesen érdektelen földi
származáson, és ne lássanak ismét Hetedhét országon túlra.
Egy rövid elemzéssel azért nézzük már meg, Leonardo valóban azt
akarta nekünk üzenni, amit a Da Vinci klub félművelt és az irányított
ezotérián felnőtt rajongói tábora „levett" mindebből?
Ők Jézus és Mária titkos viszonyát olvassák le, ami nem tudom,
hogy sikerült, mert ha emberi testbeszéd alapján nézem, éppen elhaj‐
lanak egymástól. Nem csüggnek egymás szemében, nem fogdossák
egymás kezét, de még diszkréten nem is közelítenek egymás felé, el‐
lenben középen kettényílnak, mint egy virág. Azt állítják, Mária Mag‐
dolna (Magdala] Jézus [Isa] társa volt, amit úgy nevezünk, jobbik fe‐
le. Hát ez olyan misztérium, amivel a beavatatlan semmit nem tud
kezdeni. Ehhez egy kis adalékot adok, de aki valóban meg akarja érte‐
ni, sőt át akarja élni, kezdjen jó mélyen utánaásni. Először is, eredeti‐
leg, tekintve az ősiségben matriarchátus volt, a nők társát hívták job‐
bik félnek. Hogy miért jobbik, nos, gondoljunk a már ismertetett for‐
gásirányra, az „atyai” jobbos és anyai” balos-ra. A „két fél”, a múlha‐
tatlan nőstény őssejt rost és jobbos-jobbik társa, a múlandó hím erő‐
generálását (Ikerforgás törvénye) megérthejük, például a tengrizmus
(bü-ün vallás) tanaiból. Tehát helyesen a kijelentés úgy hangzik, hogy
Magdalai Mária jobbik fele volt Jézus. A nőkre ez az elnevezés csak
jóval később, a patriarkális korban lett vetítve, amikor a férfi erős
jobbkezével, jobb oldalán „védelmezte" a nőt. Hát, már amelyik és
már ahogyan.
Hogy mi lett Jézus földi porhüvelyével? Sok megoldás lehet, és per‐
sze itt is válogathatunk a tragikusan primitívtől az elgondolkodtató
variációkig. Minden esetre a történelmi forrásokból (pl. Tacitus, Sa‐
mosatai Lucián vagy akár a Talmud szerint) az tűnik ki, hogy a római
Poncius Pilátus helytartó idejében valóban megfeszítettek egy „názá‐
reti Jézust", mint a „zsidók királyát". Nos, még azokban a napokban
elterjedt a mára keresztény alaptétellé lett verzió, mely szerint valósá‐
gosan is azt a testet feszítették meg, melyet Jézus, az Avatar használt,
és aki a 3. napon fel is támadt (ezt ünnepeljük Húsvétkor).
Amennyiben ez egyáltalán nem így történt, és az egyik verzió szerint
valaki mást feszítettek meg, akkor ismét nem egy Isten-emberrel, ha‐
nem egy alávaló gazemberrel és annak családjával (értsd, Mária, az
anyja, akit Szűz Máriaként tisztelünk) van dolgunk és az egész sztori,
úgy ahogy van, lényegtelen, sőt a kárhozatba viszi, aki elhiszi. Hiszen
ez esetben Jézus halála előtt azt hazudta, hogy ő Isten(ember) és fel
fog támadni, anyja pedig utólag szintén meghagyta a világot fia ha‐
zugságában. Ezt az abszurd verziót talán ne elemezzük tovább, még a
gyengébbek kedvéért sem!
Számomra az a tragikomikus - ismét -, hogy minimum a fél világ
képes ebben vitára kelni és ez ismét bebizonyítja, hogy nem látják a
fától az erdőt. Azaz, a teljes Jézus-misztériumból, az egész Örömhír‐
ből, az idehozott kozmikus Erőből, Kódból az égvilágon semmit nem
értenek! Nem értik ezek szerint, hogy mi a csudáért jött a Földre Jé‐
zus Avatar és mit mondott, tanított nekünk! Nem Da Vinci kóddal kell
foglalkoznunk, hanem az Isis-kóddal, mert abban van saját
visszaalakulásunk kulcsa, DNS-készletünk képlete, mellyel újjászület‐
hetünk Isis hasonlatosságára.
A keresztre feszítés nem volt egy helyettes megváltás, ahogy a ke‐
reszténység tanítja, de nem volt egy kudarcos kimenetelű próbálkozás
sem, ahogy ismét mások sugallják.
Pont az volt, aminek Jézus szánta: példának és ébresztőnek. A má‐
sodik könyvben az Ankh-kereszt misztériumának megfejtésénél fog‐
juk mélységében megérteni, milyen utat is mutatott nekünk: a T-ke‐
reszt kétoldali forgástereiből kiszabadulva, a Boldogponton, az Isis-
csomón, azaz a szív-ponton átbújva születünk újjá. De megmutatta azt
is, mi is történik a Földön, ha a kozmikus igazság megmutatkozik,
megmutatta, milyen mélyre süllyedt az ember. A Szív-pontban felszö‐
gezték, és azóta is odaszögezve tartja az Egyház a szimbólumán, a
meghamisított kereszten és hamis dogmatikájában, hogy át ne tudjunk
bújni, hanem odaszögezve maradjunk mi is e téridőben.
Abszolút függetlenül attól, hogy mi történt a halandó testével, ennek
a „jelenetnek" óriási az üzenete, hogy e téridő káprázat, a szellemi
DNS alapján a test újraépül és ébredjünk már fel a való, Hetedhét or‐
szágon túli világra! Megmutatta, hogy a redukált DNS-sel is az em‐
ber, ha elhatározza, hogy végre újjászületik, akkor valóságosan átala‐
kul és mindarra (sőt nagyobbakra) képes, mint amit Jézus mutatott ne‐
künk példákként! Pontosan ezt meséli el a „feltámadásának” történe‐
te, amit azért érdemes kicsit jobban megkapargatnia a keresőknek.
Amikor Magdalai Mária elsőként beszél vele a feltámadása után, meg
sem ismeri. Amikor hozzá akart érni, Jézus azt mondta: ne illess en‐
gem, mert még nem mentem fel az Istenhez. Más alkalommal megje‐
lent a tanítványok előtt a bezárt ajtón át. Negyven napon keresztül hol
itt, hol bukkant fel és test szerint nagyon nehezen ismerték fel, csak
cselekedetei és tanításai alapján tudták, hogy ez a megfeszített Jézus,
aki feltámadt a halálból. Már ennyi elég kellene legyen a szó szerinti
testi feltámadás tanának felülírásához.
Az, hogy mi lett a sorsa e testnek azt követően, hogy Isa bevégezte a
vállalt munkát, teljesen mindegy. Az a „test", ha életben itthagyta,
vagyis kivonta Tudatát, bár-milyen földi személyként élhetett tovább,
de én ezt nem tartom valószínűnek, mert egyszerűen nem vallana Jé‐
zusra, hogy egy ideig egyszerűen kiebrudalja valakinek a személyisé‐
gét, elfoglalja a hús-vér testét aztán visszalöki a használt göncöt. Erre
nem is lett volna rászorulva, testet ölteni nem volt túl nehéz neki.
Az a „Tudat”, „aki" Avatar volt, elment a Földről de „itthagyta a
Szent Lelket" (energiamintájának mágneses rezgését bekötötte), ami‐
vel össze kell kapcsolódnunk ahhoz, hogy mi is átalakulhassunk. Ha
bele akarnék saját fejtegetésembe gabalyodni, akkor most könnyen
megtehetném. Mert igazából nem lehet egy olyan „magas" Tudatnak,
energiának, amilyen Jézus is volt, „elmenni”, innen, tehát ez az elme‐
netel sokkal inkább valamiféle ki-vonódást, „eltávozást” jelent, de
nem távollétet! Hogy is mondta tanítványainak? (János 16.16); „egy
kevés idő, és nem láttok engem; és ismét egy kevés idő, és megláttok
majd engem". Tehát, nincs szó arról, hogy ő elmegy, sokkal inkább,
hogy mi nem látjuk! De miért ne érthetnénk úgy, hogy csak addig
nem látjuk, amíg képtelenek vagyunk bekapcsolni a 3. szemünket?
Amivel nekünk foglalkoznunk kell(ene), az a tanítása, és nem az
egyes emberek materialista fejtegetései. Hiszen ha csak a megnyilvá‐
nulásokat látjuk, abban sosincs benne a lényeg, hisz ami fontos, az a
szemnek láthatatlan'. Miért ígérne egy lényegtelen, biológiai szemmel
látható eseményt az embereknek?
Tehát nem ment ő egy tapodtad sem „távolságban”, csak frekvencia‐
sávot váltott. Ugyanígy, a visszajövetele is, amin annyit bírnak vitázni
hívők, teológusok, nem valós „vissza"-jövetel lesz, hanem újralátás!
Vagyis amikor a 3. szemünkkel képesek leszünk őt „látni". Hiszen, ha
továbbra is csak biológiai szemmel történő új rálátást ígért volna, ak‐
kor azzal azt mondaná, hogy jottányit se fogunk fejlődni, változni, új‐
jászületni, a viszontlátás nem rajtunk, hanem rajta múlik, és ez maga
lenne a teljes értelmetlenség. Azért nem jött volna ide tanítóként,
hogy saját maga jövésmenésének módszeréről tájékoztasson minket!
Minden szava arról szólt, nekünk mit kell tennünk ahhoz, hogy oda‐
jussunk, ahol ő „van”. Vagyis, kiteljesítsük magunkat dimenzionáli‐
san olyan „nagyra", mint ő.
Akinek az az érdeke, hogy ne lépjünk át a Hetedhét ország határán,
megfelel, ha azzal foglalkozunk, hogy volt-e nője vagy sem, született-
e biológiai gyermeke avagy sem, mert addig sem a szellemi újjászüle‐
téssel vagyunk elfoglalva, melyben mindannyian „Jézus" illetve az ál‐
tala képviselt Tudatszint „gyermekei" vagyunk.
 Maré Nostrum: az ISIS-esszencia

Magdalai Mária esszenciája ugyanúgy, mint a „többi" Máriáé, ISIS,

Nagyboldogasszonyunk, Tudatunk szülőanyja, a világ Szüze, az éteri
Vízanya.
E szellemi energia megannyi szerepben, néven tűnik fel, hisz egy
analógiásán elképzelt Világtengelyen, Életfán, a téridőn túlról csob‐
bant a téridőbe, hogy különböző tudat-szintekhez tartozó formában és
szolgálattal jelenjék meg a Földön.
Víz-Lélek-Szeretet: az emberi tudat három lépcsőfoka, az
Életesszencia három szubsztanciája és az azoknak megfelelő forma.
A víz: életfolyam. Maga az áramlás; az energia, mely összeköt min‐
denkit mindenkivel. Víz-visz-szív. Nevezzük az örök Élet vizének,
amit Jézus kínál. Spiritus, gőz-lélek pára az alkimisták nyelvén, a
cseppfolyós fluid, pont, ahogyan Dél-Amerikában Yacumamát, Idő-
avagy Vízanyát nevezik.
Maré Nostrum (Mi Vizünk, avagy Mianyánk).
Jézus legnagyobb feladata a Szent Szellem földi energetikai meg‐
erősítése és a legfontosabb „tanítása", mielőtt elhagyta testileg a Föl‐
det: én elmegyek, és nem láttok. De nem hagylak titeket árván, ittha‐
gyom a Szent Lelket, mely mindenkit elvezet a teljes Igazságra."
E Szent Szellem (erő) tehát Jézusnál volt (része volt), másként nem
hagyhatta volna „helyettesítőjeként". A „vizek felett lebegő Lélek" a
Világ Szüze, anyja, Nagyboldogasszony. A Szellem az a „mögöttes”,
szemmel nem érzékelhető erő, mely meghúzódik minden „anyagban",
ez az anyag éltető ereje. Jézusnak, mint a megnyilvánuló „szereplő‐
nek" nem önmagától és önmagában volt ereje (gondoljunk itt az
egyiptomi Isis=Trón analógiára!), hanem a láthatatlan MÁ-RÉ (Maré
Nostrum) hatalmazhatta föl bá-mire. Tőle kellett születnie (az anya-
Máriától isteni újjászületéssel) és mint hasítatlan Egylélek, élete végé‐
ig el nem szakadhatott „tőle”, saját „másik" részétől, „jobbik" (ba‐
los)felétől, a testben Magdalai Máriától.
Jézusnak emlékeztetnie kellett az emberiséget, hogy „kit" kell ma‐
gukba fogadniuk. Bizony, nem is Istent mond, hanem a Szent Szelle‐
met, a Kozmosz „szent" Erejét, Ősanyát. Ahhoz azonban, hogy „itt
hagyhassa", rendelkeznie kellett vele, tartalmaznia kellett önmagában.
Semmit nem tudunk magunk után itthagyni, amivel nem rendelke‐
zünk, ez nem bonyolult gondolom.
Összekötött minket újra az Egy-séggel, és ezt senki nem tehette vol‐
na, aki önmaga nem egységben, hanem kétségben lett volna, egy pó‐
lusba zártan, mint mi.
Jézus tehát nem egy egyszemélyes szereplő, de férfi testben, mint
Ré (Ra), a szemmel látható Fény, elhozta a szemmel nem látható vilá‐
gosságot, a Fényen túli erőt. Ehhez kell a „3. szem”, a Hórusz-mag
aktivizálással kezdődő Újjászületés. E nélkül a világ, ahogy a Da Vin‐
ci-kód klub-tagok is, teljesen képtelenek kinyitni a valódi kódot, mert
ahhoz a szemmel látás és a hozzárendelt téridős elmeműködés igen‐
csak kevéske!
A Jehovai program szerint a zsidó-keresztény vallás feltalálói nem
is tehettek mást, mint követték a programszabályt, azaz Máriát trón‐
fosztottá, lefokozott „társ-megváltóvá" kellett tenniük, ami persze
nemcsak teljesen értelmetlen (magát Isist, azaz a Trónt mégsem illő
önmagától megfosztani), de igen komoly polarizáló manipuláció.
Ezért, ha rákérdezünk náluk, ki is Mária, a válasz (nekem) sokkoló:
Mária nem Isten, csupán Isten anyja.
Erre mást nem mondhatok: nocsak! Ez még arra sem érdemes, hogy
belekössek. Akinél nem üti ki azonnal a biztosítékot, hát merengjen
ennek teljes értelmetlenségén!
Magdalai Máriából pedig, annak „rendje és módja", azaz a jehovai
program szerint, prostituáltat csináltak. Ezzel is több legyet ütöttek
egy csapásra, hisz nem csak a történeti Magdalát becstelenítették
meg, de a kegyelemdöfés tökéletesen a nemességet, a szexuális góc‐
pontot, a teremtés-teremtődés centrumát érte.
Az egypólusúvá váló duális erőteret fenntartó csapat „másik", azaz a
nem vallásos, hanem materialista szárnya így Jézust már könnyedén
titkos szeretőt tartó pernahaj-derré tehette, aki állandóan egy prostitu‐
ált társaságában élte földi életét. Ismét két legyet ütnek egy csapásra.
Egyik csapat a Mennyei Tudat női részét, a másik a férfi részét tudta
saját szintjére lerángatni.
Az a Tudat, vagyis az a Logosz, Isteni Intelligencia, bárhogyan is
nevezzük, aki az eredeti Ember (a még hasí-tatlan egészséges földi
lény) teremtője, sokszor és sokféle formában jelent meg, nyilatkoztat‐
ta ki magát itt e Földön. E jelen ciklusban a „Fiú" által (Biblia, Zsi‐
dókhoz írt levél kezdő sorai), akit különleges feladatában teljes lényé‐
nek földre szállt Máriái segítették. Testben, avagy a szemmel látható
részében férfiú, ám a nemlátható esszenciájában Má-Ré. Jézus-Isa kü‐
lönleges módon a Földre lehozott egységében vitte véghez feladatát.
Tot-Tat, Imhotep, Jézus: ugyanannak a minőségnek a különböző ko‐
rok és feladatok szerinti megjelenései. Mikor milyen tanításra van
szüksége az adott kor emberének. E „végső időkben", azaz e világkor‐
szak utolsó világhónapjának, a Halak kornak kezdetén a legnagyobb
elbutulásban, hasadásban leledző emberek kozmikus gyógyítójaként
járt itt. Már annak sem volt értelme, hogy tanítson, mert már nincs
mire épülnie, nincs semmiféle gyökere tudathasadt elménkben a haj‐
dani Egységnek. Még a Biblia is a „hit bolondságának" titulálja Jé‐
zus-Isa egyedi módszerét, amikor önnön testében, önnön életével mu‐
tatta be, mit és hogyan kell tennünk. Bolondság annak, aki már csak
az elme dolgait, azaz a téridő nyilvánvalóságát tekinti a Mindennek, a
káprázatot tartja a valóságnak. És nem pont ezt éli meg mindenki, aki
olyanokról akar beszélni a „materialistáknak’’, a moderneknek, a ha‐
sadt tudomány és a hamis vallások, humanista filozófiákon felnőttek‐
nek, amiket csak az „elragadtatásban kapott kinyilatkozás”, a szívka‐
pun való átlépés mutat meg? Kinevetnek minket ma is, ugyanúgy. Pa‐
ra-normálisnak tartanak bennünket azok, akik hamis mértékegységek‐
re kalibrálták az embert, amikor kijelentették a normalitás határait: a
biológiai érzékszervet, a fizikai látást a mögöttes erők látása helyett.
A Bibliában ránk maradt történetek, minden hasítás ellenére, temér‐
dek kozmikus tanítást tartalmaznak, de mi már egyáltalán nem értjük.
Egy idekapcsolódó, számomra döbbenetes erejű példával zárom an‐
nak bemutatását, milyen mértékben süket és vak a mai emberiség,
mennyire nem értette Jézus szíriuszi üzeneteit. Kezdjük az imént már
ismertetett búcsúszavaival tanítványaihoz (János evangélium): „Rövid
idő s már nem láttok, ismét rövid idő s viszontláttok. A tanítványok
közül néhányon elkezdtek tanakodni: Mit akarhat ezzel mondani: Rö‐
vid idő, s már nem láttok, ismét rövid idő, és viszontláttok?"
Nos, még vagy már, saját tanítványai sem értették a kozmikus nyel‐
vet, az azóta eltelt egy sár pedig csak tovább tekerte lefelé irányban
az embert értelmileg, hisz felfoghatatlan, hogy amit én megtaláltam,
azt évezredek óta miért nem fedte fel egy teológus sem?
Nem tudom, miért nem csodálkoznak rá tömegesen az emberek arra,
hogy Jézus tanítványai ennyire értetlenkednek egy ilyen nyilvánvaló
mondáson. Mit nem lehet érteni azon, hogy nem látják, aztán majd
látják? Biztosan elmegy, és majd visszajön. Miért van kiemelve, hogy
tanakodtak a tanítványok? Hát ennyire szellemi fogyatékosok voltak?
Nyilván nem.
Akkor lehet, hogy van valami, amit jézus nem úgy mondott nekik a
látással és a viszontlátással kapcsolatban, ahogy azt ma mi olvassuk?
Elkezdtem nyomozni a látással és a szemmel kapcsolatos igehelyeket,
hogy legalább átérezzem szegény tanítványok vívódását e kérdésben.
Nos, igaz a mondás, aki keres, az talál. Ez azt jelenti akkor, hogy ed‐
dig senki nem kereste. Eddig senkinek nem ütött szöget ez a furcsaság
a fejében. A Biblia jelenlegi értelmezésében a megannyi önellentmon‐
dó és erősen kétes értelmű tanítás között rábukkantam egy igehelyre,
melynek helyreigazítása alapjaiban kell, hogy a vallást szigorú önérté‐
kelésre, a teológiáját pedig átértékelésre kényszerítse. Világosan
szembesít azzal, hogy fényévekre van Jézus és üzenetének tiszta köz‐
vetítésétől, lényegének megértésétől. Részemről, ezúton is követelem,
hogy az önkényesen elferdített-félrefordított szó eredeti értelmével ír‐
ják át a Bibliát.
Ez a szakasz több helyen megtalálható, én most a Máté 6:22-ből idé‐
zem: „A test lámpása a szem. Ha azért a te szemed tiszta, a te egész
tested világos lesz".
Mit jelent az, hogy tiszta szem? Ha csak ennyit és úgy felületesen
átfutja az érdeklődő, még nem is érzékeli, hogy egyáltalán nem érti,
sőt, fogalma sincs, hogy mit olvas. Látszólag van valami kapcsolat a
fény meg a szem között, hát továbbmegy. De kaparjuk csak meg!
Tiszta szem - megmostam, és nem csipás? Vagy szép dolgokat néze‐
getek vele csak?
Ha eddig eljutna, akkor biztosan megkérdezné, hogyha ilyen könnyű
a szem tisztasága és ezáltal az egész test megvilágosítása, akkor mi a
csudáért gyötörték magukat azok a keleti jógik, lámák, remeték, szen‐
tek egy kis megvilágosodásért? Meg úgy kellett Buddhának is, miért
nem Jézus után született, mennyivel könnyebben megvilágosodhatott
volna! Elég lett volna reggel kilögybölni a szeméből a csipát.
Vannak más fordítású Bibliák, ahol egyértelműen egészségesnek
fordították a tisztát. Tehát vagy tiszta legyen, vagy egészséges? De
milyen a nem tiszta? Tehát csipás. És milyen a nem egészséges szem?
Kancsal? Félszemű? Itt szembetegekről meg gyengén látókról van
szó? Na de Jézus ennyire materialista lett volna? Testi épséghez köti a
test világosságát? Egyáltalán mi a csuda az a világosság?
Ha a világ keresztényeinek legalább 3%-a eljutna ezekig a tipródá‐
sokig, állítom, már egy sokkal emelkedett világunk lehetne! De nem
jut el. Ez a nagy baj. Mert ha eljutna eddig, akkor már elkezdené ma‐
gát nagyon kényelmetlenül érezni, mert érezné, hogy valami itt na‐
gyon nem stimmel. (Én amúgy helyszűke miatt a lehetséges kérdés‐
felvetések elenyésző részét írtam le, nyugodtan gondold végig, és kér‐
dezz rá az idézet egyéb abszurd aspektusaira is!)
Most, e sorok írásakor megkértem Jézust is, hogy ha már róla írok,
nézze át még egyszer, hagyja jóvá vagy egészítse ki, ha valami fonto‐
sat kihagytam. Gyakorlatilag azonnal kaptam a magyarázatot a fenti‐
ekre.
Először is, nagyon fontos a sorrend! Nem azt mondja, hogy ha a te
tested világos, akkor a szemed is tiszta lesz, hanem ellenkező irányba
rakja a feltételrendszert. Első tehát a szem, annak tisztasága, és ennek
függvényében lesz a test is világos!
Aki azért a tiszta szó mögé merészkedik, már talán el is kezd gon‐
dolkodni. Aha! Hisz, ahogy Sai Baba is tanította, a tiszta azt jelenti
teljes. Hát igen, de nem ez van ideírva. Milyen szép lenne, gondoltam
magamban, ha történetesen Jézus úgy mondta volna, hogy ha a te sze‐
med teljes, azaz egész-séges, azaz Egy, hát akkor értenénk is, nagyon
is, hogy miről beszélt! De hát nem az van ideírva. No de nekem csak
gyanús volt, hogy mind a tiszta, mind az egészséges pont ugyanazt je‐
lenti: az EGYséget látó harmadik szemet.
Ekkor kaptam az újabb segítséget és szó szerint három perc alatt
megvolt a megoldást. Megtaláltam, amire bevallom, magam sem szá‐
mítottam. Megtaláltam egy angol bibliában (Coverdale Biblia, Myles
Coverdale fordítása, 1535) a következőt: The lamp ofthe body is the
eye. Iftherefore your eye is single, your whole body will be full of‐
light." (A test lámpása a szem. Ha tehát a te szemed Egy, úgy egész
tested világos lesz.) Úgy felugrottam, hogy talán beleremegett a ház
is. Micsoda? Ha a szemed egy? Levegő után kapkodtam! A kérdéses
angol szót aláhúztam. Single: egy. Pont. Ez megkérdőjelezhetetlenül
ezt jelenti! (Az angolban azonban a fény és a világosság ugyanaz, te‐
hát ezt an goiul nem tudjuk megkülönböztetni. Ebből is látszik a ma‐
gyar ősnyelvi elsődlegessége.)
 Elkezdtem őrült módjára több korabeli bibliafordítást is végignézni.
Most csak felsorolok pár kiadást, amiben ugyanezt találtam: The
Matthew Bibié, 1537; Douay Rheims katolikus Biblia, Gregory Mar‐
tin oxfordi tudós fordítása alapján, 1582; King James Version/KJV;
Genfi Biblia, 1569. Nos, azonnal utánaeredtem, vajon nekünk melyik
korabeli magyar bibliafordításban lehetne megtalálni az első fordítá‐
sok görög megfelelőjét magyarul? Sajnos interneten a magyar közön‐
ség számára egyik korabeli bibliafordítás sem hozzáférhető! Ezt ez‐
úton is rendkívül nehezményezem, hogy az amerikai és angol magán-
avagy közintézmények, mint tulajdonosok, kötelezve vannak e köz‐
kincs közzétételére, nálunk miért nem? Megint csak megállapíthatom,
hogy magyar kutató idegen nyelvek ismerete nélkül semmire nem
megy! Ez már bebizonyosodott őstörténelmi kutatásaim során is. Te‐
hát, akinek kedve, ideje, pénztárcája engedi, eredjen nyomába, és te‐
gye közzé, hogy a korabeli magyar fordításokban vajon mi szerepel a
mára egészségessé, illetve tisztává avanzsált, a fordítások forrásául
szolgáló görög haplous fá), ami az angol Strongs-féle konkordancia
szerint single, simple, azaz egyedüli, egyszerű, egy.
Jézus mondása a valóságban tehát így hangzott el: ha pedig a te sze‐
med Egy, az egész tested világos lesz.
Melyik szemről beszélt Jézus?
Ha nem a biológiai szemeddel érzékeled a világot, ha nem csak a
spektrális fény jut be hozzád, hanem magasabb tudatszinted révén egy
jóval nagyobb tartomány jeleit tudod venni a tobozmirigyen át, akkor
vagy Megvilágosodott. (Visszautalnék a Mag-Szem rejtély részhez, a
tobozmirigy, illetve a 3. szem egyiptomi nevére: wadjet, azaz Teljes,
Egy.) Ha tehát a Hórusz-magod él, akkor látod a valóságot az illúzió
helyett. Akkor megvilágosodtál -csak ezt nem merték úgy leírni,
ahogy mondta.
Hogy lesz világos a test a 3. szemmel? Hát úgy, hogy a tobozmirigy
kalcitkristályai úgynevezett hideg (minő véletlen, kék fényt), azaz hő
nélküli fényt bocsátanak ki magukból. Ha aktív, akkor máris kék
vagy!
Mikor aktív? Ha ezt a könyvet eddig elolvastad, akkor biztosan,
mert akiben csak hormontermelő funkcióként működik a tobozmirigy,
ezt a könyvet a sarokba vágta már az első pár oldal után.
Azt mondtam Jézus-Isáról, hogy ő volt a legutóbbi szíriuszi küldött.
Talán ezek után már nem lepődsz meg, hogy ez is benne van a Bibliá‐
ban, annak ellenére, hogy ezt sem tudja kiolvasni belőle, aki nem
akarja. Pedig ő maga mutatkozott be így: „Én vagyok ama fényes haj‐
nali csillag". A félrevitt közhiedelemmel ellentétben ama fényes haj‐
nali csillag nem a Vénusz volt. A Vénusz pontos neve: esthaj-nal-csil‐
lag és nem hajnalcsillag. A Nasa hivatalos elnevezése angolul a Szi‐
nuszra: The Bright Morning Star (Fényes Hajnal-csillag). A Vénusz
minden nap elsőként kel, ebben semmi különös nincs. Jézus megjele‐
nése azonban kétlem, hogy ennyire mindennapi jelenség lenne. Nem a
Vénusz, hanem a Szíriusz képezte az ősi naptárak alapját, a Szíriusz
évenkénti egyszeri heliákus felkelése bírt óriási jelentőséggel sok nép
számára, hisz ez emlékeztette Naprendszerünk és a Szíriusz-naprend‐
szer különleges kapcsolódásának kiemelt pillanatára és őrizte, őrzi a
mai napig egységünket.
Ilyen kiemelt pillanatban vagyunk ismét, ezért jött az előző nagycik‐
lus utolsó korszakában Jézus előkészíteni a szíveket e mostani új nagy
ciklus kezdetéhez
A jézusi történet több Egyiptomba való „visszame-nekülést” őriz,
melyek az előző kor szíriusziságának, mint gyökérnek áttelepítését je‐
lentik az új földi térségben, az új szíriuszi „bázis” (erőközpont) létre‐
hozatalában. Ez az, amit ma Izraelnek nevezünk.
Mondjuk ki ősi nevén: Is-Ra-El, Él az Isis-Nap, azaz a Szíriusz-
Nap. Itt remélem az összes húszfilléres leesik, és fény derül az elmú‐
lóban lévő korszak legnagyobb hazugságára, manipulációjára, miért
itt, a jelenig tartó kétségbe ejtő helyzetet működtető erőközpontban
kellett inkarná-lódnia az egyik legmagasabb tudatú szíriuszi Mester‐
nek, miért ide „kötötte be” a segítő szíriuszi energiát.
Is-rá-él ős-eredeti szubsztanciája ugyanúgy a kisajátítás, a másolás,
az utánzás martalékává vált az illúzió nagymestereinek kezében, mint
minden. Csak tisztára mosott agyunkkal, elménkkel, a tiszta alapra
épített tudással érthetjük meg azt is, miért került sor majdnem a kö‐
zelmúltban „Szíria”, mint a bázis új energialekötési földi pontjának
megsemmisítésére.
Ugyanis itt az idő. Itt az Idő!
Itt az az idő, ami nincs is. Lejárt egy nagyciklus és megkezdődött
egy új kozmikus program! Egyik minőség váltja a másikat. A kettő
metszetében, napjainkban, vákuum van. A „kiürült” információs háló
kezd összeomlani, mert leálltak a régi kor adói, az újak adását pedig
még kevesen képesek fogni. Összeomlik a régi energia-minta a holoh‐
álóban, az újat pedig kevesen észlelik.
Lejárt egy program, és lehetőségünk van egy új, szívünk szerinti
programot elindítani itt, a Földön. Sok ember érzi ezt a „zavart”, üres
állapotot. Mintha rohanna az idő, aztán visszafelé folyik, avagy előre.
Összevisszaság van a fejekben, olykor mintha egy globális elme‐
gyógyintézetben lennénk. A téridős elme felmondta a szolgálatot.
Hála istennek!
Mert: „jól csak a szívével lát az ember, a lényegest, mely a szemnek
láthatatlan".
Ebből a zűr- avagy űr-zavarból az kerül ki sérülésmentesen, aki rá‐
hangolódik az új holoháló mintákra. Ezek a „jelek", töltetek azért ide‐
genek sokaknak, mert nem az ismert feszítő elektromos, hanem lágy
mágneses impulzusok.
Az elsődleges mágneses mező, Ősanya gyermekeit hívó szavára,
mint a láthatón túli forrásra hogyan tudunk ráhangolódni? A szemmel
nem látható dolgok „látásának” szervével, a tobozmirigy által bekap‐
csolt 3. szemmel, melyet nem egyéb, mint a Szív vezérel.
A Szív, a gyémántkapunk, a dimenziókapunk, mely a téridőn túli je‐
lek vételére alkalmas kozmikus szervünk.
Nem kell megijedni, tanácstalanul rohangálni fűhöz-fához mit is te‐
gyünk, hogyan nyissuk meg szívünket.
jézus azért jött, hogy megmutassa, hogy mit kell tennünk: szeretni
felebarátunkat, mint önmagunkat. Ismerte az embert, ezért hozzátette:
embernek ez lehetetlen. De Istennel, istenemberként lehetséges.
Szeretni, a szeretet tiszta kozmikus értelmében, „kutya nehéz”. No‐
csak, már megint a kutya!
Kutya nehéz, de az ember hűséges segítőjének, a kutyának mégis si‐
kerül! Tekintve, hogy Te is szíriuszi vagy, te is lehetsz kutya, Neked is
van ISIS-kódod. Csak ki kell tárni dimenziókapudat, szívedet, kérése‐
det elhelyezni a galaktikus hálón, és táplálni minden nap. A kódod
felnyílik és te nap, mint nap egyre teljesebb, Egészségesebb, kékebb
leszel, mígnem egy szép napon kutya bajod sem lesz.
Újjászületni, 1-gént, Igent mondani a Nem helyett, visszatérni az
Egységbe: mindez egy tudati elhatározás, egy döntés kérdése. A többi
már gyerekjáték, és egy kevéske jótanáccsal Imhotep jóvoltából én is
igyekszem szolgálni a második kötetben.
 Nézz csak körül, talán már van is egy kék sipkád, nyomd a fejedbe
és legyél láthatatlan segítője világunknak, már ma!

- Vége az első résznek -