AZ EMBER ÉS

RENDELTETÉSE
A SPIRITIZMUS MEGVILÁGÍTÁSÁBAN

IRTA: HAVAS ANDOR

BUDAPEST, 1924
KIADJA A SZELLEMI BÚVÁROK PESTI EGYLETE
 * 1

Uránia Könyvnyomda (Tul. Székely Artúr), Budapest, VII., Dohány-u'ca 10. sz.
 Előszó.

Kevés embernek van kedve tartósan azokkal a kérdésekkel

foglalkozni, amelyek az emberi élet tulajdonképpeni céljára és
rendeltetésére nézve felvetődnek, pedig alig van ember, aki előtt
ilyen kérdéseket az élet különböző jelenségeinek némelyike, talán
mintegy önkénytelenül, fel ne vetett volna, És legtöbb ember kitér a
felelet elől, nem igen tud, vagy talán kényelmetlen volna neki a
kérdésre válaszolni. Minek is foglalkoznék olyan dolgokkal, melyek
nem érintik őt közvetetlenül?, Az élet támad és elmúlik, hogy mii lesz
azután, azt mondja — ugy sem tudja senkii így él és ágy gondolkozik
többé-kevésbé a legtöbb ember. Pedig vannak mindenkinek >\z
éleiében percek, amelyeknek; gondolkozóba kellene őt ejteniük. A
nagy gondolkozók nem tértek ki e kérdések elől, hanem kutatták
évezredek óta a lét titkait, ha különböző felfogásuknál fogva
különböző eredményre jutottak is!
Előttem ás felvetődtek, mint számtalam hozzám hasonló szürke
ember előtt, ezek a kérdések. És ha nem tértem felettük napirendre,
hanem tovább kutattam, azt csak annak köszönhettem, hogy jó
sorsom olyan környezetbe vezérelt, ahol a további kutatás és
tanulmányozás szükséges előfeltételét eleve megtalálni véltem.
És ha most azt, amit találtam, összefoglalva közreadom, ezzel
éppen ebben a szomorú időben embertársaimmal szemben
kötelességet vélek teljesíteni: talán más is megtalálja e sorokban azt
a megnyugvást, amit nekem a felettünk uralkodó törvények
megismerése nyújtott.
Mert nagy dolog az, ha az ember tudja, vagy ha még c s a k
t u d n i v é l i is, hogy miért él és m i é r t é l i l y e n
t ö k é l e t l e n v i s z o n y o k k ö z ö t t a földön; ha tudja, hogy
sorsának jövendő alakulására élete minden pillanatában befolyást
gyakorolhat, ha meggyőződik arról, hogy nincsen véletlen, és
mindennek, amivel életében, találkozik, valami előnye volt, de amivel
ezentúl találkozni fog; az meg az eddiginek a következménye lesz.
Nekem az élet különböző megpróbáltatásaiban nagy erősségem
volt azoknak a törvényeknek a megismerése, melyeket a
következőkben nagy vonásokban ismertetni igyekezem. Vajha
embertársaim, testvéreim szerény ismertetésemből hasonló
eredményre jutnának!
Budapest, 1924 január havában
Havas Andor.
Bevezetés.
I.

R megismerés eszközei. — A tapasztalás és az értelem: — Közvetetten és

közvetett tapasztalás. — Kételkedés és tagadás.
— R haladás és a dogmatizált ismeret.

Az ember ismereteit első sorban a tapasztalásból meríti. De a

nagy gondolkozók a tapasztalás utján szerzett ismeretek mellett
megállapították azt, hogy vannak olyan fogalmaink is, melyeket nem
szereztünk tapasztalás utján, melyek azonban mégis épp ugy
közkincsei az emberiségnek, mint azok, melyekhez a tapasztalás
segítségével jutottunk. Sőt az a sajátságos, hogy éppen a tapasztalás
utján szerzett ismeretek rendszerbe sorozásához olyan fogalmakra
van szükségünk, melyeket szorosan véve tapasztalás segítségével
nem is tudunk megállapítani. így az érzéki világ körébe tartozó
ismeretek a tér és idő korlátai között jelentkeznek öntudatunkban; a
tér és idő azonban nem tapasztalásból merített ismeret, hanem
fogalmuk minden tapasztalástól függetlenül megvan az emberben. Ez
a két fogalom Kantnak, a németek legnagyobb gondolkozójának
hosszas tanulmányozás és beható gondolkodás után kialakult nézete
szerint nem egyéb, mint az érzéki világ szemléletének a lélek által a
benne megnyilatkozó, változatlan törvény
szerint történt elrendezése.*) A tér és idő tehát nem tapasztalás utján
szerzett fogalom, hanem a léleknek az a képessége, hogy az érzéki
világra vonatkozó szemléleteit a minden emberre nézve változatlanul
érvényes törvény szerint elrendezi és összekapcsolja.
De van azután még más egész láncolata is az elvont
fogalmaknak, melyeket szintén nemi tapasztalás utján szerez az
ember, ilyenek a matematika, logika, erkölcstan és metafizikai
fogalmak. Ezek az emberi ész és értelem termékei és nem
tapasztalás utján szerzett fogalmak.
Az emberi ismeretek egyik forrása tehát a tapasztalás, melyet
érzékeink utján az úgynevezett érzéki világról szerzünk magunknak.
A tapasztalás utján alkotott szemléleteket értelmünk szedi rendbe a
minden emberben meglevő, változatlan törvény (a tér és idő
fogalmai) szerint. A tapasztalás és az értelem tehát az érzéki világ
megismerésénél karöltve működik.

* R tér és idő fogalmának megismerésére Kant mélyenjáró

dedukciójától függetlenül a csillagászati geográfia megállapításai
szolgáltatnak igen becses és kézenfekvően egyszerű adatokat. Ha a
földgömbön kelet felé haladunk, és pedig ugy, hogy az idő múlását
egyelőre nem vesszük tekintetbe, akkor azt tapasztaljuk, hogy 90 fokot
haladva, 6 órát, 180 foknál 12 órát és 360 fokot haladva 24 órát, azaz egy
teljes napot nyertünk. Nyugatnak haladva ugyanannyi az időveszteség.
Ugy, hogy ezt az anomáliát az időszámításból csak ugy lehetett
kiküszöbölni, hogy megállapítottak egy u. n. »átmeneti meridiánt®,
amelytől keletre d. o. január 1. van, nyugatra pedig december 31. Ugy
hogy egy lépéssel átléphetek a mai napból a tegnapi nap ugyanazon
órájába. Ezt az egy huszonnégyórás abszurdumot pusztán a földgömb
anyagi kiterjedése okozza. Ha a földgömböt képzeletben összezsugorodni
Képzeljük, akkor az egymástól 90—180—270 fokra eső távolságok
időnyeresége vágy vesztesége is folyton fogy, ugy hogy ha a gömb 0-vá
zsugorodik, az idő is teljesen megszűnik a tér fogalmával együtt.
Mindebből csak az következik, hogy az idő, mint kategória, csak addig
van, mig anyagról van szó; minél jobban szűnik az anyag, annál inkább
vészit az idő fogalma határozottságából, a tisztán szellemiben pedig
végképp megszűnik. Ez mintegy empirikus megerősítése spirituális
tapasztalatainknak, amelyekből tudjuk, hogy minél előrehaladottabb, tehát
minél anyagtalanabb a szellem, annál inkább felszabadul a tér és idő
korlátjai alól.
 6

A másik forrása az emberi ismereteknek pusztán az értelem. Az

elvont fogalmak, mint a matematika, logika, metafizika és erkölcstan
fogalmai, nem tapasztalásból erednek. Ezek kútforrása az értelemben van.
Ez a felfogás a végletek között középen haladók felfogása. Az egyik
szélsőségben az úgynevezett metafizikusok mozogtak, kik elvont
okoskodásokkal mindent be akartak bizonyítani anélkül, hogy a tapasztalás
szükségességét elismerték volna, a másik szélsőségbe az úgynevezett
természettudósok — amint a materialisták magukat nevezni szeretik —
estek, akik minden emberi ismeret egyetlen igazi kutforrásának a
tapasztalást nyilatkoztatták ki és az érzékek utján szerzett ismeretek körén
túlmenő minden ismeret realitását kereken tagadták1.
Érdekesen világítja meg ezt a kérdést, melynek eldöntése
egyszersmind kijelöli azt az utat is, melyen egész gondolkodásunk ezentúl
haladni fog, Emánuel szellem.*) Egyik nyilatkozatában ugyanis azt mondja:
»Lássátok, úgynevezett tudásotok, vagyis értelmetek legélesebb vizsgálata
sem zárhatja ki sohasem egészen a h i t e t . Mi birja rá az embert, hogy a
kereszténység, a teozófia, a spiritizmus, vagy a materializmus tanát igaznak
elismerje? Az abba vetett h i t , hogy Krisztus, Isten fia az igazat
nyilatkoztatta ki; az a hit, hogy az ős indiai könyvek az igazságot ugy
nyilatkoztatják ki, amint azt a »mesterek« megismerték; az a hit, hogy a
halál nem képes a testben élőket a testnélküliektől elválasztani és ezek,
fejlődésük fokozata szerint, az igazságnak többé vagy kevésbé tiszta képét
adhatják az embereknek, — vagy végül az a hit, hogy egyedül az

Yl
fc
* *EmánueI szellem nyilatkozatai.* Kiadta Forsboom Bernát. Rz e
könyvben közzétett szellemi nyilatkozatok ugy jöttek létre, hogy Emánuel
7 ember értelme és öt érzéke képes megvizsgálni és meg-
állapítani, hogy mi az igazság. De azok, akik nemcsak
egyetlen ilyen hitet ismernek d igaznak, hanem akik
behatoltak hitük szellemébe és e szerint é l n i is tudnak,
látják azokat az elválasztó falakat összeomlant, melyek az
egyik »hitet« a másiktól elválasztják. Olyan nehéz tehát azt
következtetni, hogy ha fejlődésünk még egy lépéssel
előbbre jut, akkor az utolsó választófalak is összeomlanak?
Lehet-e ekkor még mérges nyilakkal, szeretetnélküli
szavakkal a falakon át a másik táborba lőni? Minden
fegyvernek, mellyel embertársatok igazi, vagy vélt
tévedését megtámadjátok, a szeretet tüzében kell
felmelegednie, mert csak az igy delejezett acél fogja csupán
a tévedést találni és sohasem embertársatokat megsebezni.«
A megismerés forrásai tehát sokkal mélyebben keresendők, mint azt
az emberiség nagy gondolkozói eddig keresték és megtalálni vélték.
Nemcsak a tapasztalás, nemcsak az ész és az értelem, hanem a földi élet
határain tul is kell azokat keresnünk, hogy közelebb férkőzhessünk az
igazsághoz. Emánuel helyesen utal arra, hogy a legkülönbözőbb felfogások
kövelője is csak abból a h i t b ő l merit erősséget, mely számára saját
felfogását tünteti fel igaznak. Mindegyik azt hiszi, hogy az igaznak elismert
források az igazság valódi és egyedüli forrásai! Hogy mennyire egyoldalú
ez a felfogás, az kitűnik már abból is, hogy a másik felfogásnak hódoló
embertársa éppen olyan erővel ragaszkodik ellentétesnek látszó
felfogásához. Hogy tehát a különböző felfogásokban rejlő igazságot
megtalálhassuk, vagy legalább ahhoz közeledhessünk, igyekeznünk kell
minden felfogásban a benne rejlő igazságot elfogulatlanul keresni és
megtalálni. Erre nézve ad Emánuel idézett szavai végén megszívlelendő
tanácsot. És ezt annál nyugodtabb lélekkel elfogadhatjuk és követhetjük,
mert minden felfogásban van v a l a m i az igazságból, e n n e k a
v a l a m i n e k tehát igaznak kell lennie.
Az Emánuel által felemiitett négy felfogás között a legtávolabb áll
tőlünk spiritistáktól a materializmus. Ezt nem kell bővebben fejtegetni. És
mégis, ha elfogulatlanul vizsgáljuk a materialisták álláspontját, akkor el kell
ismernünk, hogy amit a tapasztalásról mondanak, melyet az érzékek utján
és az értelem rendező munkája segítségével szerzünk és értékesítünk,
abban igazuk van. Csakhogy mi nem vonunk a tapasztalás köré olyan szük
korlátokat, mint ők, és nem tagadunk mindent eleve, ami rendszerünkkel
ellenkezni látszik!
A spiritizmus is a tapasztalásból indult ki. Azok a jelenségek, melyek
az első spiritisták figyelmét fölkeltették, elvitázhatatlan tapasztalati tények
voltak. Akik érzékeik utján meggyőződtek e tények igazságáról, azok
tudták, hogy ezek a tünemények épp olyan igazán megtörténtek, mint azok,
amelyeket a tudomány emberei igazaknak elismertek és a tudomány
ismerettárába felvettek.
Aki még sohasem látott tüzet a hegy kráteréből kitörni, az még
nincsen feljogosítva arra, hogy a tűzhányók létezését tagadja. Nemcsak
azért, mert e tagadásért embertársai tudatlannak vagy talán bolondnak is
tarthatnák, hanem főleg azért, mert tagadással nem lehet közelebb jutni az
médiuma utján felkérte Forsboomot, ki a spiritizmus terén éveken át kutatott,
hogy tegyen fel Emánuelnek szellemi téren mozgó kérdéseket. Forsboom ezt
elvállalta, és az 1890—1897-ig tett kérdéseket és az azokra kapott feleleteket
azután Münchenben közreadta. A ^Szellemi búvárok pesti egylete* 1923-ban
Emánuel 1890—1897-íg terjedő nyilatkozatait az 1898—1905. éviekkel
kiegészítve Budapesten kiadta.
8 igazsághoz, sőt még az igazság határait sem lehet valóban megállapítani. A
tagadásnak még romboló ereje síncsen. Az csak igen szük korlátok között
és mint a kritika egyik segédeszköze bír jogosultsággal, de csak addig,
amig a tények a tagadásba vett eseményeket vagy következtetéseket nem
igazolták. Már pedig a spiritizmus számtalan beigazolt tényből: meríti
ismereteit. És aki nem látta az eseményeket, az nincsen feljogosítva, hogy
azokat egyszerűen és csak azért tagadja, mert azok az ő ismereteivel vagy
felfogásával ellenkeznek.
De nem ás azokról a jelenségekről akarok szólni, amelyek egyedül a
megfigyelés tárgyai lehetnek. Ezek ugyanis csupán figyelmeztető
jelenségek és csak arra valók, hogy az ember figyelmét fölkeltsék és arra a
következtetésre vezessék, hogy a közismert fizikai világon és ennek
törvényein tul is létezik valami, melyet és melynek törvényeit érdemes
megismerni.
A spiritizmus jelenségei éppen olyan tapasztalati tények, mint
bármely más, úgynevezett természeti tünemény. Ezek a jelenségek
ismétlődtek és ebből bizonyos törvényszerűségre lehetett és kellett
következtetni. Eleinte ez a következtetés nem terjedt tovább, mint hogy a
jelenségekből azt állapították meg, hogy az elhalt emberek szellemeivel
bizonyos közvetítés mellett az élő ember összeköttetésbe léphet Mondom,
a bizonyos szabályszerűséggel ismétlődő jelenségek vezettek erre a
következtetésre. Ennek az érintkezésnek megvoltak a maguk előfeltételei,
amelyeket nem ismertek fel azonnal a maguk törvényszerűségében. Csak
hosszas megfigyelések tudták ezeket a feltételeket megállapítani.
A spiritizmus jelenségeinek megfigyelése, megállapítása és azoknak a
törvényeknek a megismerése, melyeik az embereknek a szellemvilággal és
a szellemeknek az emberekkel való érintkezését megengedik és
szabályozzák, csakis tapasztalás utján volt elérhető.
Tisztába kell itt azzal is jönnünk, hogy az emberiség ismereteit
nemcsak1 közvetetten tapasztalás utján szerezte meg' magának. Ezer meg
ezer olyan ismeret vált az emberiség közkincsévé, melyet az emberek
ugyan egyenkint közvetetten tapasztalás utján szereztek, de azért nem
minden ember tapasztalta azokat közvetetlenül. Minden egyes ember tehát
az egész emberiség számára dolgozik, amikor közvetetten tapasztalásait
megfigyeli és rögzíti. Az ily módon szerzett ismeret tapasztalati ismeretet
képez az emberiség minden tagja számára, dacára annak, hogy minden
egyes ember nem tapasztalhatta közvetetlenül az összes jelenségeket.
Ezeket az ismereteket tehát közvetett tapasztalati ismereteknek kell te-
kintenünk. így bővíti embertársunk megfigyelése és tapasztalása
ismereteinket olyan jelenségekre, törvényekre és eseményekre nézve,
melyek csak tapasztalás utján állapithatók meg. Aki kételkedik a
megfigyelések valódiságában, annak módot kell keresnie, hogy a meg-
figyeléseket közvetetten tapasztalás segítségével ellenőrizhesse, de semmi
esetre sincsen feljogosítva, hogy azokat egyszerű tagadással valótlanoknak
jelentse ki.
A kételkedésnek bizonyos pontig, amíg a tapasztalás a birálat tárgyát
meg nem állapította, vagy annak valótlanságát be nem igazolta, mint az
ismeretszerzés egyik segítő eszközének lehet és van is jogosultsága. A
tagadásnak azonban, mely tapasztalásra nem támaszkodik, nincsen helye
az ismeretek kutforrásaí között. Az egyszerű tagadás annál kevésbé bír az
igazság megismerése szempontjából jelentőséggel; mivel egy-egy ember
tapasztalása nem terjedhet ki az egész emberiség összes tapasztalati
ismereteire, és minden ember csak elenyészően kis részét tapasztalhatja az
9 összes ismereteknek. Amit tehát az egyik még nem tapasztalt, azt
tapasztalhatja és tapasztalta is a másik.
Olyan közismert ez a szolidaritás, melyben az emberek ismereteik
szerzésében egymással állanak, hogy annak a bővebb fejtegetését
nyugodtan mellőzhetjük. Hiszen ha ez nem volna igy, akkor minden egyes
embernek mindent elején kellene kezdenie és senki sem' folytathatná a
munkát ott, ahol azt elődje elhagyta.
Azonban ez nem zárja ki azt, hogy az, aki kételkedik, közvetetten
tapasztalás utján is igyekezzék meggyőződést szerezni. Sőt ellenkezőleg,
ez a legbiztosabb módja minden kétség eloszlatásának. Tehát ne tagadjunk,
hanem tapasztaljunk, ha az igazságot meg akarjuk is merni! !
Az emberi ismeret határai épp ugy alá vannak vetve a fokozatos
fejlődés és haladás törvényének, mint a természeti világéi. Az emberi
ismeret határai tehát szüntelenül tágulnak és maga az ismeret gazdagodik.
Képtelenség volna azt állítani, hogy a fejlődés határát áttekinthetjük vagy
kijelölhetjük. Nem tudjuk, de nem is sejthetjük, hogy mit mindent fog még
az emberiség megismerni, de még azt sem tudjuk, hogy a már ismert
látókörön belül hogyan és mivel fog ismeretünk gazdagodni. A
legnevetségesebb és legszomorúbb szerep mindig annak az elfogult
tekintélynek jutott osztályrészül, amely ismereteiben a tudást kimerítve
látta, magát az egész igazság letéteményesének nyilatkoztatta ki és igy azt
hitte, hogy az emberi észt, értelmet és megismerést örök időkre
lebékózhatja. A tapasztalás bebizonyította, hogy minden emberi ismeret
változásnak és fejlődésnek van alávetve és legnagyobb részét annak, amit
ma építettünk, holnap lerombolják.
De ez nem fogja lehangolni:, vagy éppen elszomorítani azt, aki az
emberi ismeret fejlesztése érdekében önzetlenül dolgozni akar. Igaz, hogy
a haladás legnagyobb részét elsöpri majd munkánknak, de azért a holnapi
munka csak a mult és a jelen fáradságos munkájára támaszkodva jöhet
létre. És amikor az igazság1 megismeréséért dolgozunk és fáradozunk,
akkor ne szomorkodjunk afelett, hogy mindaz el fog múlni, amit a fejlődés
törvénye el fog söpörni, mert az, ami elmúlik, csak időleges és nem
örökkévaló igazság!

II.
Az igazság megérzése. — Hipnózis, szuggesztió és médiumí- tás. — A spirituális
etika. — Forrásai. — A szellemi közlemények tartalma és iránya. — A szellemi
közlések tapasztalás
tárgyai.

A tudomány által elfogadott eszközök mellett a megismerésnek olyan

eszköze is van, melynek, ha hivatalosan nem is ismerik mindig el,
jelentősége és befolyása egész gondolkodásunkra mégis
kétségbevonhatatlan. Ez az intuíció, az igazság megéi-zése.
Az igazság mindenhol környezi az embert. Minden, ami létezik, egy-
egy részecskéje a mindenségnek, a létező igazságnak. Ennek megismerése
képezi célját az emberi értelem évezredes munkálkodásának. Az, hogy az
értelem csak fogyatékosan képes ezt a feladatát teljesíteni és az érzékek
segítségével csak hiányos és a valóságnak nem egészen megfelelő
ismereteket nyújthatott a kereső emberiségnek, még nem jogosíthat arra a
szomorú következtetésre, hogy a bennünket környező világ és benne mi
magunk nem létezünk. Igenis, az igazság bennünk és körülöttünk
kétségbevonhatatlan bizonysággal él és érezteti hatását, csakhogy ezt az
10 igazságot megismerésünk fogyatékos eszközeivel nem vagyunk még
képesek a maga valóságában felfogni és megismerni. Az igazság él és
ennek a megismerése egyik előkelő feladata az emberi szellemnek.
Minden a fokozatos fejlődés törvényének van alávetve, tehát az
emberi megismerés és ennek eszközei is, Amit ma még nem tudhatunk
vagy nem érthetünk, az holnap, vagy a következő időkben előbb homályos
és mind tisztább ismeretté fog1 kialakulni. Mindennek megvan a maga
ideje, mely mint az érzéki világban a csira életrekelésétől a gyümölcs
megéréséig, törvényszerű egymásutánban következik. Hányszor
tapasztalhattuk, hogy olyan kérdéseket, melyek megoldásán sokáig
fáradoztunk anélkül, hogy eredményt tudtunk volna elérni, egyszer csak
minden fáradság és fejtörés nélkül, mintegy magától és olyan világosan
tudtunk megfejteni, hogy a megfejtés helyességéhez kétség nem
férkőzhetett. Úgyszólván m e g é r e z t ü k az igazságot. Valóban, az
igazság megérzéséhez való képesség benne van az emberi szellemben,
csakhogy annak épp ugy életre kell kelnie, mint a magban rejlő csirának,
hogy azután a fokozatos fejlődés törvénye szerint növekedvén,
megerősödjék és értékes gyümölcsöt teremjen.
Az igazság megérzésének egyik válfaja az inspiráció, egyes kiváló
emberek (a lángész) tulajdonsága, mely a kortársak bámulatát már
évszázadok óta felkeltette. És amint azt is tapasztaltuk, hogy valamely
találmány vagy törvény ismerete miként ment egyes kiváló emberek ke-
zéből át a köztudatba, ugy fog majd a fejlődés során ez az emberben
szunnyadó képesség is, melyet csak egyes kiváló embereknél figyelhetünk
meg, majdan mind több embernél megnyilatkozni és az igazság
megismerésének leghathatósabb eszközévé lenni.
De a megismerésnek ez a fontos eszköze nem csupán az ész és az
értelem fejlődésével függ össze. Szoros kapcsolatban van ez az emberi
szellem összhangzatos fejlődésével, mely; a szellemnek erkölcsi haladását
is megkívánja.
Aki önzetlenül és hiúságtól menten keresi az igazságot és ebben a
törekvésében nem engedi magát meg- üngattatni, az bizonyára szert tesz
az intuició hathatós segítő eszközére, csakhogy, főleg eleintén, a józan ész
és értelem bírálatát nem szabad e munkálkodása közepette sem mellőznie.
A fejlődés törvénye később az intui- dónál is érvényesülni fog és akkor
majd a megérzett igazságok eszünk és értelmünk itőlészéke előtt is meg
fogják a helyüket állani.
Tapasztalás utján szerzett ismereteink közé tartozik a hipnózis és
szuggesztió és annak tüneményei is. Ma már nem agyrém olyan hatásokról
beszélni, amelyeket minden anyagi közvetítés nélkül képes az ember a
szellemében rejlő akarat segítségével előidézni. Miért ne tudjon tehát az
igazság az emberből olyan rezgéseket kiváltani, amelyek ^magának az
igazságnak a megismerését elősegítsék, akár valamely szellemi, erkölcsi
vagy természeti törvény legyen a megismerendő igazság?
Nem fedi a két fogalom egymást, de azt lehetne mondani, hogy az
intuició az ember szellemi ösztöne. És ez a képesség a szellemmel együtt
fokozatosan fejlődik. E fejlődés azonban csak akkor következhetik be, ha
az emberi szellem nem téved az önzés, gőg és hiúság útvesztőire és nem
használja a kápráztató dialektika fegyvereit.
Hogy azután a megérzés sem nyújthat tökéletes és kimerítő
ismereteket és a holnapi igazság módosítja majd a mait, az megint
természetes, hiszen a ha'adás szakadatlan a tökéletesség eléréséig és
annak láncolatában minden napnak megvan a maga munkája. Elégedjünk
meg tehát azzal, hogy minden nap egy-egy részecskéjét ismerjük meg
11 annak a mérhetetlen szellemi kincsnek, mely most még csak elrejtve
környez minket, de amelynek léteznie kell, amint mi is létezünk éa amely a
maga valóságában csak egy lehet!
Lesznek talán még a hivatalos tudomány emberei között is olyanok,
kik tapasztalásuk alapján hajlandók az embernek az igazság megérzésére
vonatkozó képesságét elfogadni, de alig hiszem, hogy a mai felfogás
befolyása alatt el tudnák fogadni azt, hogy vannak olyan emberek is, akik
nemcsak az igazságot tudják megérezni, hanem a hipnózishoz és a
szuggesztióhoz hasonló természeti törvények hatása alatt a szellemi
világból jövő gondolatok és érzések rezgéseit is felfoghatják és vissza-
adhatják. A médiumokat értem, azokat a rendkívüli képességekkel
felruházott embereket, akik a testben levő és testnélküli szellemek között
vannak hivatva közvetíteni. A tudomány fölényes mosollyal tagadja, hogy
ez igazán megtörténhetnék, pedig a tapasztalás kétségtelen bizonyítékokat
szolgáltat. Ehelyett egész tömegét állították össze azoknak a
megoldásoknak, melyek a médiumitás problémáját volnának' hivatva akkép
megmagyarázni, hogy a tüneményeket nem szellemi befolyás idézi elő!
Ha csak tüneményekről Volna szó, akkor nem volna érdemes a
különféle felfogások felett vitatkozni. Végre is nem olyan fontos dolog
valamely fizikai tünemény okának felfedezése. Előbb vagy utóbb úgyis
kiderül az igazi ok. De amint később lesz alkalmam kifejteni, sokkal
nyomósabb indokok szólnak amellett, hogy tisztába jöjjünk azzal, vájjon
médiumok utján kaphatnak-e az emberek közléseket a szellemektől?
Ha valamely esetben, ugy ennek a kérdésnek az elbírálásánál van
annak nagy és talán döntő jelentősége, hogy az, aki ehhez a kérdéshez
hozzászól, közvetetten tapasztalásra hivatkozhassék. Mások véleménye
alapján nem lehet puszta tagadással dönteni, mig közvetetten tapasztalás,
ha e mellett a józan ész és értelem bírálata is segédkezik, hivatva van a
vitatott kérdésben döntő bizonyítékokat szolgáltatni.
A csupán érzéki megfigyelés alá tartozó fizikai tüneményektől,
melyek felett már sok szó esett mintegy hetven év alatt, itt el kell
tekintenem. De el nem vitatható értékkel bimak számunkra azok a szellemi
közlemények, melyek a mult század közepén megjelent Allan Kar- dec-
féle erkölcsi: tartalmú müvektől kezdve látták és látnak ma is szakadatlanul
napvilágot.
Minthogy azonban ezeknél is csak a közvetetten tapasztalás bírhat
súllyal, csak azokra akarok itt röviden hivatkozni, amelyek évtizedek alatt a
hazánk fővárosában élő spíritista társaság körében hangzottak el.
Az Allan Kardec-féle közlemények már jelezték azt •a nagy
jelentőséget, mellyel a szellemi közleményekben kifejtett etika az
emberiség haladása szempontjából bir. Ugyanebben az irányban mozogtak
a Vay Adelma által kiadott szellemi közlemények és a »3zellemi búvárok
pesti egy!etének« eleintén német nyelven megjelent kiadásai (Reflexiemen
aus der Geisterwelt és Reformirende Blatter), majd az »Égi Világosság*.-
cimü folyóiratban közzétett szellemi közlések is. És éppen az utóbbiak azok,
melyekről közvetetten' tapasztalásra hivatkozva, meg akarok itt emlékezni.
Ezek a szellemi közlemények meglehetősen szük körben láttak
napvilágot. A társaság nagyobb része majdnem minden ilyen nyilatkozásnál
évek óta jelen van. A médiumokat mindannyian és igy magam is, évek óta
ismerjük. Minden magánügyüket és amennyire lehet, még gondolataikat is
legnagyobb nyiltsággal tárják fel előttünk ugy, hogy amennyire ember csak
mondhatja, kivül- belül ismerjük' egymást. Ezek a médiumok a legnagyobb
önzetlenséggel engedik át magukat a szellemi befolyásnak, dacára annak,
hogy minden érzését átveszik a megnyilatkozó szellemeknek, ami pedig
12 igen gyakran kellemetlen, sőt fájdalmas érzéseket is vált ki belőlük. Ezért a
nagy önzetlenséggel végzett munkáért semminemű anyagi előnyben vagy
haszonban nem részesülnek. Sőt ellenkezőleg. A spiritizmus szigorú etikája
hozza magával, hogy az egész társaság és a médiumok is, szenvedő
embertársaikat időbe és pénzbe kerülő támogatásban részesitik. Jogosan
mondhattam tehát, hogy a médiumok semmiféle előnyhöz sem jutnak
médiumi működésük fejében. Ilyen szoros érintkezés közepette, ahol any-
nyira ismeri az egyik a másikat, ki van tehát zárva, hogy bárki, még csak
öntudatlanul is megtéveszthessen. E mellett a közlemények tattalma,
melyet rendszerint megbeszélünk és boncolgatunk, olyan következetes és
olyan összhangban van az évtizedek óta elhangzott tanításokkal, hogy már
annál a rendszerességnél fogva is meggyőző erővel bir.
Azt hiszem, hogy ezeknek a szellemi közleményéknek az elolvasása
is nagy hatással lehet olyan elfogulatlan emberekre, akik az emberi lét
problémáját megoldani szeretnék és nem elégednek meg azzal, hogy az
életet a mindennapi foglalkozás és élvezetek keretei között pergessék le.
Ezek az igazság megkapó rezgéseit fogják megérezni a sorok között.
Nekünk, akik olyan szerencsések voltunk a leg-
 V
13

Különbözőbb szellemek nyilatkozatait megrázó közvetettel ség ükben

végighallgatni, felejthetetlenek maradnak ezek az órák és ha az idő
elhalványította is ezt a hatást, az egésznek a magja megmaradt bennünk,
átalakítván egész lényünket és gondolkodásunkat és annak a nagy
munkának a szolgálatába állítván minket, melynek célja az egész emberiség
erkölcsi haladása!
Ezeket a jeleneteket tehát tapasztalásból ismerjük, éppen ugy, mint
azokat az eseményeket, melyek az életben lejátszódnak. Sőt ezeknek az
ember lényegével való közvetetten összefüggése az életben lejátszódó
eseményekénél annál szembeötlőbb, mert ezekben nemi az évekre
kiterjedő események egy-egy részecskéje jelenik meg előttünk, mint az az
életben szokott történni, hanem rendszerint az egész földi élet eredménye
a maga lényegében. Ha azután a nyilatkozatok tartalmát a spiritizmus
etikájának a szemüvegén át nézve bíráljuk, akkor számunkra is
leszürődnek azok a tanulságok, amelyek a szellemekkel való közlekedést
értékessé és az ezzel eltöltött időt hasznossá teszik.
Ez a közlekedés a médiumok utján tehát éppen olyan tárgya a
tapasztalásnak, mint bármely más esemény, mely velünk1 történik,
csakhogy benső világunkat rendszerint sokkal közvetetlenebbül érinti, mint
emezek. A szellemi közlés tartalmát éppen ugy, sőt mondhatni sokkal
szigorúbban vesszük a józan ész és értelem boncoló kése alá, mint az élet
eseményeit. Hiszen minden ilyen közlésből nyomban levonjuk a
következtetést, mely nélkül azt be sem sorozhatjuk a többi közé. E mellett
a spiritizmus szigorú etikájának szemüvegén át nézve alkotjuk meg
ítéletünket, ami értelmünk rendező és boncoló munkája nélkül nem volna
lehetséges.
A médiumok utján kapott szellemi közléseket tehát éppúgy
besorozhatjuk az emberi elme megismerésének tárgyai közé, sőt még
inkább, mint amelyeket a tudomány az elődök kutatásai alapján igazaknak
elfogad. Hiszen azokat láthatatlan testvéreink gondolatvilágából
közvetetten tapasztalásból merítjük. A kétel-
Az ember és rendeltetése. 2
kedők megnyugtatására különösen ki kell itt emelnünk, hogy a médiumok
megbízhatóságának különös bizonyítékául igen gyakran alkalmunk van a
közléseknek a médium ismeretkörét meghaladó, sőt a médium nézetével és
meggyőződésével ellenkező tartalmáról is csodálkozva meggyőződnünk.
A médiumok azt az állapotot, melyben a szellemek általuk beszélnek
vagy imak, maguk sem tudják világosan megmagyarázni és csak abban
egyeznek meg mindannyian, hogy a nekik idegen gondolatokat ellen-
állhatatlan kényszer nyomása alatt kénytelenek kimondani vagy leirai. Az
írásnál a kényszer rendszerint sokkal szelídebb; formában érvényesül1,
mint a beszédnél. A médium, főleg ha beszél, élénken átveszi az általa
közlekedő szellem érzéseit, akár annak lelki állapotában gyökerezzék az,
akár valamely most történő esemény vagy nyilatkozat váltsa ki azt belőle.
A szellemi közlekedés részleteinek emléke nem marad meg olyan élénken
a médium emlékében, mint a külső eseményeké, mig a szellem érzései'
rezgéseiket elég élénken hagyják vissza.
Mindezeket a médiumok egybehangzó módon állit- ják. És minthogy
ezeknek az embereknek a szavahihetőségéről számtalanszor volt már
alkalmunk meggyőződni, ezek az egybehangzó közlések, meg az a nagy
közvetlenség, mellyel általuk a szellemi nyilatkozatok történnek,
megerősítenek minket abban, hogy ezek a nyilatkozatok éppen olyan igaz
14 forrásai az emberi elme megismerésének, mint az emberek kijelentései.
Azonban a szellemek közléseit épp ugy alá kell vetnünk a józan ész és
értelem bírálatának1, mint az emberek kijelentéseit és tartalmukat csak
akkor szabad elfogadnunk, ha a birálatot kiáltották.
*

Az eddig elmondottak összefoglalásával tehát kimondhatjuk, hogy a

megismerésnek a filozófia által eddig megállapított eszközein: a
tapasztaláson és a tiszta értelmen kívül további eszközei is vannak. Ezek:
az intuíció és a médiumizmus. Emberi mivoltunk át- hághatatiannak látszó
gátat emel annak megállapítása elé, hogy ez a kettő lényegben ugyanaz-e,
vagy sem, mivel nem tudjuk eldönteni, hogy az intuíció nem burkolt
médiumizmus-e, vagyis, hogy az igazságnak intuitív megérzése nem
kívülálló szellemek inspirációjának folyománya-e?*) De az ellenkező
lehetőség sem bizonyítható, mivel nem tudhatni, hogy az emberszellem
bizonyos ritka, felmagasztosult állapotában nem érintkezhetik-e bensőiéig
az elvont igazsággal? Az előbbi esetben a megismerés eszközeinek köre
egy, az utóbbi esetben két uj eszközzel növekszik.

III.
A megismerés tárgya és határai. — Az ismeretek körének és tartalmának
fokozatos fejlődése. — Rz ember maga a legnagyobb probléma. — A
halhatatlanság kérdése. — A spiri- tisztikus esetek és a tapasztalás. — A
megismerés és a hit köre. — A szellemekkel való közlekedés szabályai. — Az
elvont fogalmak eredete.
Az emberiség évezredes munkája rengeteg anyagát hordta össze a
megismerésnek. Sok, amit elévülhetetlen igazságnak tartottak ebből az
anyagból, talán elvesztette becsét és jelentőségét, de van benne sok, ami
tényleg becses, és ami igazán hozzájárult az emberiség haladásához. Minél
több ilyen ismeret jut az emberiség1 birtokába, annál előbbre jut azon az
uton, mely őt rendeltetésének célja felé viszi.
A megismert részigazságok szaporodásában fejeződik ki az
emberiség fokozatos haladása, de csalt részben, mert a fejlődéshez az
intellektuális kincseken kivül még egyéb, ezeknél fontosabb tényezőkre is
Van szüksége. Ez az egyének és az egyének által alkotott csoportok
erkölcsi haladása. Bátran állithatjuk, hogy az ész és értelem körébe utalt
ismereteknek bizonyos fokon tul való fejlődése erkölcsi javulás és tisztulás
nélkül el sem érhető. Ennek az igazsága további fejtegetéseink során fog
kitűnni. '
Kétségtelen, hogy az emberi ismeretek köre és tartalma szintén a
fokózatos fejlődés törvényének van alárendelve és hogy ennek a
törvénynek a hatása aZ ismeretek szaporodásában és körüknek

* Hogy ennyire mentális fogalmaknál teljesen konkrét megállapítások el

nem érhetők, azt egészen természetesnek fogjuk találni, ha meggondoljuk, hogy
hiszen a megismerésnek a filozófia által is elfogadott' első eszköze, az érzéki
tapasztalás benső lényegéről sincs a leghalványabb tudásunk sem. Fogalmunk
sincs arról, hogy az egyszerit tapintás mi- módon kelti a lélekben a hideg és
meleg, a kemény és lágy, a sima és érdes fogalmát? És igy vagyunk ezzel
összes tapasztalati ismereteinket illetőleg: azt a titokzatos utat, mely az érzéki
észleléstől a kialakult ismeretig terjed, mélységes sötétség boritja. Mert az,
hogy mi ezt az utat az érzet, képzet és fogalo(m megjelölésekkel szakaszokra
osztjuk, csak sémák alkotása, ami a lélekben végbemenő titokzatos folyamat
benső- lényegét meg nem világosítja.
15 kiterjedésében érvényesül. Ha tehát az emberi ész és értelem a
megismerés határait szakadatlanul bőviti, akkor természetesen minden
munkanap olyan ismeretekkel gazdagít bennünket, amelyek tegnap még
számunkra nem léteztek. Szükségképp következik ebből, hogy ami ma még
számunkra nem létezik, az holnap már létezhetik és hogy az embernek a
haladás szempontjából minden alkalmat meg kell ragadnia, hogy a holnap
ismeretét már a mai megismerés körébe belevonja. Mert a fejlődés
törvénye sohasem szünetel és ha munkáját nem 1 is tudjuk minden időben
észlelni és megállapítani, azért a törvény mégis működik, csakhogy a hatást
csak később fogjuk észrevenni. Nem szabad tehát az emberi
megismerésnek szük határokat szabni, amelyeken tul már mindent
tagadásba veszünk. Hiszen; abban a korban élünk, amelyben a felfedezések
és találmányok szédületes gyorsasággal viszik előre és bővitik az
ismeretek körét. Csak józan ésszel és értelemmel kell mindent
megfigyelnünk és bírálnunk, hogy az igazi értéket ki tudjuk választani az
értéktelen közül.
Ha már most valamely ismeret forrása és eszközei szokatlanoknak is
tetszenek nekünk, ne utasítsuk azt eleve vissza és ne vegyük annak
igazságát tagadásba.
Hiszen a dróttalan táviratozási is lehetetlennek tartotta .mindenki Marconi
előtt! Az emberiség még számtalan nagy probléma megoldása előtt áll és
minél elfogulat- lanabbul tekintünk a megoldás elé, annál gyorsabban
közeledhetünk a megoldáshoz.
A materialista felfogás eleve kizárja az emberi szellem létezését és
bár az értelem és ész munkáját nem tagadhatja, de azt mégis kizárólag az
anyag, az agyvelő működésének tulajdonítja, melyet a tapasztalás vált ki.
De hogyan jönnek létre azok az elvont fogalmak, melyek nem a
tapasztalás termékei ? Hogyan jöttek létre a matematika, logika és etika
körébe vágó fogalmak?. Hogyan szerezte az emberi elme és értelem azt az
összefoglaló és boncolgató képességet, mellyel ismereteit rendszerbe
foglalja és az emberiségnek tovább adja?
Ha ezekre a kérdésekre feleletet óhajtunk, akkor ne helyezkedjünk
olyan szük álláspontra, hogy az anyagon kívül igazán semmi sem létezik,
mert ezen az uton sohasem kaphatunk kérdéseinkre elfogadható, egyszerű
és az igazság bélyegét magán hordozó feleletet.
Az emberi megismerésnek tehát még sok olyan tárgya lehet és lesz
is, amelyet ma nemi ismerünk és a megismerés végleges határait mai
szegényes ismereteink szerint senki sincsen jogosítva megvonni.
Ha tehát komoly és szavahihető emberek azt állítják, hogy a
tapasztalati tények évtizedekre terjedő sorozata kétségtelenné tette,
miképp különös képességű egyének közvetítése mellett testnélküli
szellemekkel tudtak és tudnak érintkezni, altkor mindenkinek, aki a tudás
és ismeret szaporítását igazán óhajtja, kötelessége, hogy ne tagadja, hanem
elfogulatlanul vizsgálja, vájjon e szavahihető emberek1 állítása igaz-e? Az
egyszerű tagadás nem vezethet itt sem célhoz. Hiszen a tagadás nem lehet
ismeret forrása és nem képes valami létezőt nemlétezővé tenni!
Milliók foglalkoznak a föld kerekségén a spiritizmus jelenségeinek
tanulmányozásával. Egész könyvtárakat irtak össze erről a tárgyról. Távol
áll tőlünk, hogy ennek a nagy anyagnak a tanulmányozását követeljük, de
any- nyit talán mégis megtehetnének azok, akik magukat hi- vatottaknak
tartják az emberi tudás tárgyának és határainak a megállapítására, hogy
legalább tájékozódjanak afelől, vájjon abban a nagy anyagban, melyet a
spiritizmus felhalmozott, nincsen-e olyasmi, ami a megismerendő
igazságnak részeit tartalmazza? Azt hiszem, ez kötelességük lenne.
16 Itt van mindjárt az a nagy probléma, amely azóta megoldatlan, amióta
az emberek létük nagy kérdéséről gondolkodni kezdtek. »Ismerd meg
önmagadat®, mondta a nagy görög bölcs. És megismerte-e az ember
önmagát? Nem a legnagyobb rejtély-e az ember maga a többi rejtély
között? Nem tölti-e el az ismeretlen sötétség borzadály ával az ember
szivét a halál gondolata? A vallások tanításai nem sokat segítettek ezen az
állapoton és kevés olyan hivő van mai napság, aki a halhatatlanságiba vetett
rendithetetlen hittel gondolna a halál órájára.
A legtöbb ember egyszerűen kitér a kérdés elől, ami lehet kényelmes
álláspont, de semmiesetre sem oldja meg a kérdést. És ha alkalom
kínálkozik, mely a siron- tuli élet problémájának megoldását ígéri, akkor
nem1 okos dolog ezt az alkalmat meg nem' ragadni, hiszen a test halála elől
nem térhet ki senki sem, ez mindnyájunk elkerülhetetlen sorsa.
Az a bizonyosság maga, hogy az ember szelleme tovább él a halál
után is, megéri, hogy ezt a kérdést komolyan és elfogulatlanul
tanulmányozzuk és az igazi tényállást megállapítani igyekezzünk. A
tudományos kutatások általában elfogadott módszere az esetek soka-
ságának megfigyelése, melyekből a törvényszerűséget meg szokták
állapítani. Minél több eset áll a kutató rendelkezésére, annál bizonyosabb
következtetést lehet levonni. Szavahihető emberek a szellemi közlekedés
esetei nagy sokaságára hivatkoznak és tapasztalásra támaszkodó állí-
tásaikat még sem tartja a tudományos világ érdemesnek a
tanulmányozásra; megelégszik az egyszerű tagadással és eleve
lehetetlennek mondja az egészet. Pedig a megismerésnek nem a lehetőség,
hanem' az igazság meg állapítása a célja.
A spiritisták tapasztalásból beszélnek, amikor azt mondják, hogy az
embert, tőle térben el nem választva, láthatatlan, értelmes lények
környezik, akik épp ugy gondolkodnak és éreznek, mint az emberek.
Hiszen elhalt emberek élő szellemei ezek, kik haláluk után is birnak azokkal
a tulajdonságokkal, amelyekkel a földi testben bírtak. Egyik többet tud,
vagy jobb, mini a másik és e minőségnek megfelelő módon érez és
gondolkozik. Az évtizedekre terjedő tanulmányok is csak akkor szol-
gáltathatnak' tehát elfogadható adatokat, ha a szellemek közléseit épp olyan
szigorú bírálat tárgyává tesszük, mint minden egyéb megfigyelés
eredményét.
A szellemekkel való közlekedés során megismerték azokat a
törvényeket is, melyek ezt a közlekedést megengedik és szabályozzák.
Megismerték az egész szellemi mozgalom célját és rendeltetését.
Mindebből azután megismerték azokat a segitő eszközöket is, melyek a
megtévesztés ellen a kutatót megoltalmazzák és képessé teszik, hogy a
közlések tartalmából a használhatót a hasznavehetetlentől elkülönítse.
Mint legfőbb igazság az csúcsosodott ki e tanulmányokból, hogy
Isten, a mindenség alkotója teremtette az emberi szellemet és igy a
kettőjük között az atya és gyermek közötti viszonyhoz hasonló kapcsolat áll
fenn. Ezt a tudomány, ha már nem is tagadja, legalább is az emberi
megismerés köréből a hit körébe utalja és igy eleve kizárja azt, hogy
komolynak elismert kutató ezzel a kérdéssel foglalkozzék. A spiritizmus
esetei — és itt tapasztalásból beszélek — kivétel nélkül megállapították,
hoigy az elhalt emberek szellemei 1 csak akkor vannak odaát tűrhető
állapotban és csak akkor végezhetnek eredményes munkát, ha ezzel az
alapfeltétellel, a teremtő és teremtés közötti viszony elismerésével nin-
csenek ellentétben. Szükségképpen következik ebből, hogy a jó és rossz
között való különbség, az erkölcsi törvény feltétlen uralma, az ember
állapotának ehhez mért fokozatai-, mind olyan tünemények, melyeik a
17 jelentkező szellemek közléseinél döntő fontossággal birnak és különösen
meg- figyelendők.
Minderre lesz alkalmunk még bővebben kitérni, itt csak annak a
megvilágítására hoztuk fel, hogy a szellemekkel való közlekedés szigorúan
megállapított szabályok alapján történik és hogy a kutatónak azok az
alapvető fogalmak is rendelkezésére állanak1, melyek értelme boncoló és
összefoglaló munkájához ezen az eddig ismeretlen téren okvetetlenül
szükségesek.
Ez a kutatás megfejti még azt a rejtélyt is, melyet az úgynevezett
elvont fogalmak eddig a bölcsészeknek képeztek. Mert nem elég azt az
elme olyan termékének tekinteni, melyet az elhalt emberek mintegy
örökségképpen hagytak vissza utódaiknak. Hiszen azt már meg-
állapitották, hogy- ezeket a fogalmakat nem lehet tapasztalásból meríteni.
Tehát hogyan juthattak e l s ő i z b e n ilyen fogalmak az ember agyába?,
Ha pedig ezek a fogalmak olyan igazságokat tartalmaznak, melyek az
érzékek által megismerhető világ határán tul is érvényesek, ha azok uralma
nincsen a földre szorítva, sőt a láthatatlan, szellemi világba is átnyúl, akkor
el kell fogadni, hogy azok mindenhol érvénnyel bírnak, ahol gondolkozó és
értelmes lények élnek. És így joggal állitható, hogy ezeknek az elvont
fogalmaknak a forrása abban az érzékeik utján meg nem állapitható
egyetemes, nagy igazságban keresendő, mely minket is környez és
amelynek csak részecskéit sikerült eddig megismerni és megállapítani.
Ez a kutatás arra is hivatva látszik lenni, hogy ugy az érzéki világban,
mint a szellemi világban szerzett ismeretek (mely név alatt nemcsak a
szellemek, hanem az emberi szelem világát is értjük) értékének sorrendjét
megállapítsa. És igy megtudjuk azt, hogy minek van az emberi szellem
igazi haladása szempontjából első sorban fontossága és minek van
csekélyebb jelentősége. Ez a megismerés abba a helyzetbe juttatja az
embert, hogy megtudja, mire fordítsa főigyekezetét, ha nemcsak egy földi
élet határai között akar muló eredményeket elérni, hanem olyan munkát
akar végezni, hogy annak a siron tul is hasznát vegye.
Mindezt a megismerést egyszerű tapasztalati uton lehet megszerezni,
ha elfogulatlanul látunk hozzá a dologhoz. És azt hiszem, ha ennek 1 csak
némi része teljesednék is be, akkor is érdemes volna az elfogulatlanság
önmegtagadását gyakorolni!
Az emberiség' értelmi munkája szakadatlanul folyik. Mindig ujabb
meg ujabb ismeretekkel gazdagítja az utódokat; miért és minő joggal
tagadhatnék tehát, hogy megismerésének köre az eddigi határokon tul is
kiterjeszkedhetnék?, Hiszen e terjeszkedés szakadatlanul folyt eddig is. És
ki sejtette azelőtt, hogy azok a határok valaha annyira is kibővülhetnek,
mint amennyire mai megismerésünk kiterjed?
A spiritizmus médiumok közvetítésével igazán beláthatatlan
kiterjedésű területet kapcsol ahhoz, melyen eddig az emberi elme
mozoghatott. A terület nem egészen uj, csak inkább a megvilágítás élesebb
és az éles világítás segítségével szerzett ismeretek nyernek pozitivebb
alapot.
Az emberiség nagy tanítói és ezek között a legnagyobb, Krisztus, az
akkori kor fejlődési fokozatához képest inkább a hit, mint a tudás körébei
utalták azokat az igazságokat, melyeket a spiritizmus hivatva van szem-
léltető módon, tehát tapasztalati utón megismertetni. Bármilyen merésznek
tessék is, mégis azt állítom, hogy a spiritizmus, hivatva van azt az éles
határvonalat, melyet az emberiség ma a hit és a tudás között látni vél,
áthidalni és munkálkodásával ezt a kettőt egymáshoz közelebb hozni,
hiszen mind a kettőnek ugyanaz a célja és a tárgya: az igazság! Ha igazán
18 annak a birtokába juthatunk, akkor elévülhetetlen kincsünk van és
mindegy, hogy milyen módszer mellett jutottunk hozzá.
Azt kellene hinnünk, hogy minden igazi kereső örömmel ragad meg
minden alkalmat, hogy ujabb részeit ismerje meg az igazságnak. Fájdalom,
legtöbb esetben nem ezt tapasztaljuk. Kevés olyan gondolkozó ember élt a
földön, amilyen Kant volt, ki hosszú életének egész munkáját arra szentelte,
hogy az emberi elme megismerésének eszközeit megállapítsa és elég
szerény volt bevallani, hogy ennek a munkának is jó részét utódaira hagyja!
Ehhez természetesen az kellett, hogy az igazság megismerését föléje
helyezze mindennek, még a minden emberben levő önzésnek és hiúságnak
is!
A szellemek nyilatkozataiban rejlő igazságok nem az emberi elme
puszta munkájának a termékei. Nekünk
28 irányban gazdagíthatjuk, bizonyára érdemes a dologgal foglalkozni!
Isten és a túlvilági élet! Bizony, nem hiába foglalta Kant ezt a
kettőt olyan szorosan egybe. Mind a kettőt a tudás ismeretköréből
a hit körébe utalták. Ma már ezen is tul vannak, nem hiszik egyiket
sem, hanem1 száműzik a gyermekmesék világába! És most jő a
spiritizmus • azt állítván, hogy kutatásai kétségtelenül b
a siron tul is van élet és az emberi szellem tovább él, ha a földi
testet levetette. Ha Isten és a túlvilági élet között nem volna olyan
szoros kapcsolat, akkor még lehetne talán a túlvilági életről
beszélni. De ha az ember a halál után nem semmisül meg, akkor
annak a másik fogalomnak is igaznak kell lennie és ez egész
rendszerüket rombadöntené. Ami pedig szerintük lehetetlen.
Ezzel az okoskodással ugyan nem döntik el a felvetett
kérdést, mert a lehetőség még nem igazság és a « lehetetlenség még: nem
valótlanság. Ezek csak feltevések, melyekre az élet és a
tapasztalás már ezerszer meg ezerszer rácáfolt. Elfogulatlanul
kereső embernek, aki az igazságot magáért az igazság kedvéért
kutatja, sohasem lenne szabad magát ilyen feltevések által be-
folyásoltatni, főleg, ha azok, akik valamit lehetetlennek állítanak,
évezredek hitével és a legkiválóbb gondolkozók nézetével jutnak
ellentétbe! És ha azután jő valaki és bizonyítani akarja a tétel egyik
részének1, a lélek halhatatlanságának valódiságát, akkor az
elfogulatlan gondolkodók részéről, azt hisszük1, legalább is
türelemmel, sőt talán jóindulattal is kellene találkoznia.
De akár jóindulattal fogadják az igazságot, akár «
nem, az mégis csak igazság marad és bizonyosak lehe- i
tünk afelől, hogy végtére diadalmaskodni fog. A megismerésnek le
kell rombolnia azokat a mulandó korlátokat, melyeket a
dogmatizáló tudomány reá akar erőszakolni, holott jól tudja, hogy a
mai tudomány a tegnapinak a dogmáit szintén lerombolta és csak
azt hagyta
meg belőle, ami nem volt bennük mulandó.
*
Ezek után szükségképp cl kellett jutnunk ahhoz a kérdéshez: honnan
szerzik a spiritisták ismereteiket és hogyan győződnek meg azok
megbízhatóságáról? A felelet egyszerű: a túlvilággal való érintkezést a
médiumok közvetítik. Hogy tehát ezen az uton megbízható ismeretre
tehessünk szert, mindenek előtt a médiumok megbízhatóságáról kéli'
tapasztalás utján meggyőződnünk. A médiumok' egyéni jelleme és
önzetlensége mellett az igazság keresésében való lankadatlan buzgalom és
a józan ész bírálata azok az elengedhetetlen feltételek, melyek nélkül
megbízható eredményre nem juthatunk. A legfontosabb, hogy a médium
igazságszerető, jellemes egyén legyen, aki csupán az ügy iránt érzett
szeretetből működik.
Azok a szellemi nyilatkozatok, amelyekből az alább összefoglalt
ismeretek származnak, ilyen megbízható médiumok közvetítése mellett
jöttek létre. Azok természetesen, akik a szellemi nyilatkozatokat nem
közvetlen forrásból merítik', nincsenek abban a helyzetben, hogy ma-
guknak azt a megnyugvást megszerezzék, amelyet a közvetetten
tapasztalás nyújthat. Ezek tehát csak abban a helyzetben vannak, mint az a
tudnivágyó olvasó, aki valamely könyv olvasásából meríti ismlereteit,
anélkül, hogy azokat a tapasztalati adatokat, melyekre az iró rendszerét és
következtetéseit alapítja, saját tapasztalásából merítette volna, őket tehát
29 csakis a rendszerben megnyilatkozó okfejtés ereje és következetessége
győzheti meg az iró által felállított tételek igazságáról. És ha ez megtörtént,
akkor rneg vannak győzve az iró igazságáról is!
A spiritizmus, mely az emberi elme megismerésének határait annyira
kitolta és nem egy rejtélyt megmagyarázott, nem követelhet egyebet, mint
hogy a közreadott anyagot elfogulatlanul fogadják és a közzétett szellemi
nyilatkozatokból kialakult világnézetet legalább annyi jóindulattal bírálják,
amennyivel bármely más világnézetet bírálni szokás. Ehhez annál inkább
joga van, mivel azt a nagy ügyet, a haladás ügyét, melyet az' emberiség
legjobb fiai évezredek' óta odaadással szolgáltak, szintén önzetlen
odaadással szolgálja.
A szellemi nyilatkozatok természetesen nem egyforma értékűek,
éppen ugy, mint az emberi elme termék® is különböznek egymástól. Ezt az
anyagot tehát épp ugy alá kell vetnünk a józan ész és értelem bírálatának,
mint azokat a szellemi termékeket, amelyéket emberek irtak és tettek
közzé. Vakon a spiritisták sem fogadnak el semmit sem. Sőt például éppen
az a megnyilatkozó szellem fokozatának egyik ismertető jele, hogy
mennyire ment az önzéstől és a hiúságtól és mennyire hiányzik egész
fellépéséből az erőszakosság.
R spiritizmus által már eddig feltárt anyagnak e l f o g u l a t l a n
tanulmányozása igen fontos, mert ezek a kinyilatkoztatások is a fokozatos
fejlődés törvényének vannak alávetve. S bár a szellemek a jövendőről és
igy az emberi megismerés határainak milyen irányban való kitolásáról
rendszerint nem szoktak beszélni, mégis úgyszólván a sorok között
kivehető, hogy azok a határok, amelyeket még most látunk, nem fognak
sokáig fennállhatni.
Hogy azonban az ilyen gazdag megismerésnek az útjára léphessünk,
okvetlenül szükséges, hogy a kiinduló pont megbízhatóságáról
rendithetetlenül meggyőződjünk. Mert enélkül nem lehet az a terület,
melyen át az ut vezet, az igazság forrása. Hinnünk kell a médiumok utján
történt kinyilatkoztatás igazságában, helyesebben abban, hogy a
kinyilatkoztatás szellemektől ered és ezt a hitet gyakorlati uton szerzett
ismeretekből, annak a megállapításából kell megszereznünk, hogy a
médiumok megbízhatók és a szellemekkel való közlekedés alkalmával a
médiumok részéről minden megtévesztés ki van zárva. Ez az alapfeltétele
annak, hogy az ismereteknek azt a nagy és szakadatlanul szaporodó
halmazát, amelyet a szellemi kinyilatkoztatások tartalmaznak, az emberi
megismerés igazi forrásai gyanánt elismerhessük.
Ha ez az alapfeltétel megvan, akkor hozzáláthatunk kellő
óvatossággal a médiumok utján szerzett anyagnak, a szellemi
nyilatkozatoknak tanulmányozásához. Ehhez egyelőre még az sem
szükséges, hogy feltétlenül higyjünk! abban, hogy a kinyilatkoztatás szel-
lemek által történt. Kezdetben elegendő az a meggyőződés, hogy a médium
erkölcsi fokozata kizárja a csalás vagy megtévesztés kísérletét is. Ez a
szubjektív bizonyosság elegendő az objektív rész tanulmányozásának a
megkezdéséhez.
Maga a kinyilatkoztatások anyaga, amint mái- jeleztem, k é t
f ő c s o p o r t r a oszlik. Az egyik azoknak a szellemi törvényeknek az
ismertetésével foglalkozik, amelyek az egész teremtést keletkezésétől
fogva változhatatlan következetességgel igazgatják és a fejlődés utján
végcélja, a tökéletesség felé terelik. A másik csoport közelebb fekszik
hozzánk. Ez a törvény hatását szemlélteti. Ezer meg ezer esetben
kérlelhetetlen következetességgel tapasztaljuk, hogy az emberi szellem
haladását az egész mindenségben egyetlen nagy erkölcsi törvény szabja
30 meg. Ennek a megtartása biztosítja egyedül az előrehaladást, áthágása
pedig visszaeséssel jár, mely nemcsak a széllem fokozatában, hanem
érzéseiben, állapotában és környezetében is követkézetesen megnyilat-
kozik. Ezeknek az eseteknek a tanulmányozása felette tanulságos és
alkalmas arra, hogy azokról az állapotokról tájékoztassanak bennünket,
melyek a szellemi világban uralkodnak.
így azután közvetetten tapasztalás utján ismerhetjük meg a szellemi
világ törvényeit. Ez az ismeret fontos befolyással lesz arra, miképpen
rendezzük be földi életünket, hogy az reánk nézve igazi haszonnal járjon. E
szakadatlan tanulmányozás azért is szükséges, mivel az esetek sokasága
és az azokban megnyilatkozó következetesség győzhet csupán meg
bennünket a mindenséget kormányzó nagy erkölcsi törvény feltétlen érvé-
nyesüléséről, de meg arról is, hogy az erkölcsi megtisztulás sokkal
fonlosabb tényezője a szellem haladásának, mint az ismeretek szerzése.
Mivel erkölcsi haladás és tisztulás nélkül a szellemi világban magasabb
fokozatra nem lehet emelkednünk, de ismeretet az erkölcsi tisztulás mellett
magasabb szférába emelkedő szellem minden esetre szerez magának.
Fejtegetéseim során lesz alkalmam azokat a törvényeket bővebben
megvilágítani, melyeket a szellemi nyilatkozatok feltártak. Itt csak arra
szeretnék utalni, hogy több olyan szellemi törvénynek1 a hasonmását,
melyet az emberek eddig nem ismertek vagy figyelembe sem vettek és
amely meglepően újnak és idegennek tűnik fel, az anyagi világban
ismerjük már. így például a szellemi világ egyik legfontosabb törvénye a
szellemek szolidaritása, összetartozása. Ezt a törvényt látjuk az érzéki
világban is a csillagok és naprendszerek összefüggésében és a
csillagoknak egymásra való hatásában megnyilatkozni.
A spiritizmus tanulmányozásához és az egész tanban
megnyilatkozó következetesség megállapításához bizonyos fokú
türelem szükséges. Türelem azoknak a szokatlan eszméknek
megismeréséhez, melyekkel a teremtés és a mindenség1 fejlődésének
ismertetésében találkozunk. Ha ezeket nem utasítjuk eleve vissza,
akkor lesz azután alkalmunk azoknak a törvényeknek és állapotoknak
az ismertetéséből, melyek a mai embert és környezetét megvilágítják, a
tan igazságának és fontosságánaki megismeréséhez is közelebb jutni.
Ismételnem kell, hogy tagadás segítségével még senki sem
szerzett ismeretet. Az ismeretszerzés egyetlen igazi
módja a kütatás és tanulmányozás.
*

Ismertetésem két fő részre oszlik. Az első legnagyobb részben a

Vay Adelma báróné médiumitása közvetítésével német nyelven
megjelent kinyilatkoztatásra (»Geist, Kraft, Stoff«) támaszkbdik. Ez
nagy vonásokban ismerteti a teremtés lényegét és törvényeit, annak
törté- , netét, a mai állapotot és azokat a törvényeket, melyek a jövendő
alakulását irányítják. Ennek az előrebocsátása azért szükséges, mivel a
második rész megértéséhez szükséges a teremtés történetét és azokat
a törvényeket ismerni, melyek az emberi szellem mai állapotát előírják
és fejlődése irányát kérlelhetetlen bizonyossággal kijelölik. Ezen az uton
közeledhetünk csupán annak a rejtélynek a megfejtéséhez, melyet az
ember önmaga számára képez.
A másik rész nagy gyakorlati1 jelentőséggel bir az emberre
nézve: megismeri, hogy minő helyet foglal el
31 a teremtésben, melyek' mai állapotában jellemző tulajdonságai, milyen
munkát kell elvégeznie, hogy rendeltetése utján előbbre jusson, milyen
törvények szabják meg a haladás módját és irányát? Mindez nemcsak
érdekes, hanem felette fontos mindenkire nézve.
A spiritizmus ezerszámra szemlélteti azokat az eseteket, melyek
mind a világon uralkodó törvények következetes működéséről
tanúskodnak. Ezeknek az eseteknek ismertetése messze meghaladná e
fejtegetés kereteit. Ez csak arra szoritkozhatik, hogy a rengeteg anyag lé-
nyeges tartalmát, úgyszólván alaptételeit összefoglalja és közreadja.

A mindenség eredete.

Isten fogalma. — Isten tulajdonságai, mérhetetlensége. — A mindenség. — A

teremtés ténye. — A mindenség életrekeltése. — A szellemek teremtése.

»Ha a szellem nem volna előbb való, hanem csak az anyagból

fejlődött Volna M, akkor nem volna olyan érzékeny az »iisteni«-nek
vonzóereje iránt, hogy azt érettsége különféle fokozatain a tökéletesség
után való vágyódás alakjában mindinkább érezze, mely érzés ki-
elégitéseért lényének folyton növekedő erejét latba is fogja vetni.« így
kezdi Emánuel szellem a teremtés rövid vázlatát. Vay Adelma báróné
szellemi vezetői pedig »Geist, Kraft, Stoff« cimü kinyilatkoztatásukban,
utalva a János evangélium kezdő szavaira (»Kezdetben vala az ige, és az
ige Istennél vala és Isten vala az ige«), azzal kezdik fejtegetéseiket, hogy a
teremtés Isten igéjéből, vagyis akaratából történt. Isten, az ige és az akarat
egy volt. Azután áttérnek Krisztusnak arra a kijelentésére, hogy Isten
szellem. Isten tehát szellem és minden meglevőnek a kezdete, teremtő
igéje. Ha azonban ö a teremtője mindannak, amit látunk, akkor a
Az ember és rendeltetése.

8
32 legmagasabb értelemnek, a legnagyobb szeretetnek, a legerősebb
akaratnak is kell lennie, mert csak ez lehet képes a teremtésre, csak ezek
a képességek tudják az egészet logikus egységgé összefoglalni. Neki tehát
önmagának abszolútnak és változhatatlannak kell lennie, mert csak igy
lehet mozgató középpontja a mindenség- nek és teremtője a változhatatlan
természeti törvényeknek. Mindenből, ami itt létezik, kell benne lennie és
pedig legmagasabb fokozatban, mert csak igy teremthetett mindent.
De mindezek a kinyilatkoztatások nyiltan bevallják, hogy Istent
megmagyarázni és felfogni lehetetlen. Legfeljebb azt vagyunk képesek
megérteni, hogy minden okozatnak valami okának kell lennie és igy nekünk
és minden más, érzékeink utján megállapítható 'létezőnek ás okának kell
lennie. Ez az ok a Teremtő, az Isten.
Az emberi fogalmak és az emberi nyelv szegény annak a véghetetlen
nagyságnak kifejezésére és meg- érttetésére, mely az. át sem tekinthető
teremtést alkotta, fenntartja és örök törvényével rendeltetése utján vég-
célja: a tökéletesség felé tereli. Ennek megmagyarázása liiábavaló
igyekezet volna, mert ennek a nagyságnak felfogására a parányi ember
képtelen. Isten tehát számunkra csak a hit tárgya lehet. De h i n n ü n k
k e l l b e n n e , mert a kérlelhetetlen logika is megköveteli ezt tőlünk.
Vagyunk, mivel élünk, érezünk és gondolkodunk, tehát kell valamely
forrásnak is lennie, amelyből származunk és amelyben mindazoknak a
tulajdonságoknak is meg kell magasabb fokozatban lenniök, amelyek
bennünk és körülöttünk megvannak. De Isten létéről csupán azokból a
bámulatos tökéletességű törvényekből győződhetünk meg, melyeknek csak
kis részét ismertük meg eddig, de amelyeket ismereteink fokozatos
fejlődése során mind jobban meg fogunk ismerni. És ezeknek a
törvényeknek is meg kell a maguk okának, alkotójának lennie!
Isten léte felett vitatkózni nem lehet. Vagy hiszünk benne, vagy nem.
De ha nem hiszünk minden létező okában, Istenben, akkor a logika
szabályai szerint tagadnunk kell az ok okozatát is. Tagadnunk kell, hogy a
mindenség és benne mi is létezünk. Ha nincsen ok, altkor okozat sincsen.
De mivel vagyunk, sokkal köny- nyebb már a logika meggyőző erejénél
fogva is, hinnünk a teremtő okban, hinnünk Istenben.
Az emberi szellem mai fejlődési fokozatánál fogva nem képes
közvetetten meggyőződést szerezni Isten létezéséről. A közvetett
bizonyítás pedig rendszerint hatástalan a materialista világnézet hata-ma
alá került emberre nézve. Elvont, metafizikai okoskodások nem bir- nak
olyan mélyreható kérdések eldöntésénél semmi suly- Iyal, amelyek
hivatva vannak gondolkozásunk egész rendszerét átalakítani. Ezért utalták
még azok a nagy gondolkodók is, akik hittek Istenben, ezt a kérdést a
tudás köréből a hit körébe.
Hivő ember rendszerint meg is elégszik hitével és nem keres
magának elvont okokat, amelyek hitét megerősítsék. De ha igazán hisz
Istenben, akkor egész életének ez élő hit hatása alatt át kell alakulnia, mert
ez a hit olyan erkölcsi kötelességek pontos teljesítését teszi
elkerülhetetlenné, amelyeket más ember rendszerint el sem ismer és
semmiesetre sem teljesít. Ez a kötelességteljesítés a legtöbb ember előtt
lehetetlennek látszik. Ezért olyan kényelmes és tetszetős a materialista
felfogás és ezért dobja magát karjaiba olyan sok ember.
Egyszerű tagadással ezt a kérdést sem lehet eldönteni. Élünk és él
körülöttünk minden, tehát kell ennek az életnek kezdetének, forrásának is
lennie. Mi, akik hiszünk Istenben, nem is tudjuk az egész világot másképp
elképzelni
33 De térjünk vissza a teremtés ismertetéséhez. Isten ős erő, teremtő
erő, teremtő mozgás, melyből szellemi egyéniségek jegecesedtek ki. »Ezt a
folyamatot nem vagytok képesek megérteni* — mondja Emánuel »hiszen
még1 mi is, az anyagtól egészen ment szellemek, csak sejtjük azt; annyit
azonban ti is felfoghattok, hogy hasonlóból hasonlónak kellett származnia.«
Istenben, legmagasabb szellemi fokozatban, minden bennfoglaltatik.
Szellem, erő és világosság, mely utóbbi finom éterikus anyag és ennek is a
legfelsőbb hatványa Azt is lehetne tehát mondani, hogy Isten szellemből.
erőből és anyagból áll, mert az ősvilágosság az első szikrája, csirája minden
anyagnak. Isten anyagi kifejezése tehát az ősvilágosság. Isten ereje
rezgésekben, anyagi része pedig az ősvilágosságban nyilatkozik meg. Ezek
a tulajdonságai éppen olyan öröktőlvalók, mint szelleme, mert örökös és
elválaszthatatlan egységet képeznek Benne.
A szellemi rész magában foglalja az ész és értelem legmagasabb
fokozatát a legnagyobb erő korlátlan akaratában, az anyag legmagasabb
foka pedig az ősvilágosságban nyilatkozik meg. Ebből a háromból: a
szellemből, erőből és ősvilágosságból származott minden. Mindenben
megvan ez a három: a legkisebb porszemben és a legmagasabb szellemben
is van szellem, erő, anyag, mely azonban hatásában egységet képez. Anyag
és erő*) egyedül halott volna, mert éppen a szellem, a mozgató hiányoznék.
De erőre és anyagra meg szüksége van a szellemnek, hogy általuk hatni és
alkotni képes legyen.
Ez a három azért képezi minden meglevőnek szükséges alkotó részét,
mivel a hármas egység legmagasabb fokozatából, az abszolút egy Istenből
származik.
A természeti törvények változhatatlanok, mivel Isten, alkotójuk
változhatatlan. Minden, ami történik, ezeknek a törvényeknek a hatása,
befolyása és irányítása alatt megy végbe. Ez a hatás olyan általános és
ellenállhatatlan, hogy annak kivétel nélkül minden, még a rossz is alá van
vetve. Ezért van az ugy a mindenségben, hogy végső eredményében a
rombolás is alkot és a rossz is csak a jót szolgálja! Nem történnek csodák,
mivel nincs reájuk szükség és csak a rövidlátó ember tartja az ismeretlent
csodának. Ezek a törvények nem szorítkoznak csupán az erőre és anyagra,
amint egyesek állítják.
»A célunk« — mondják ,Vay Adelma báróné szellemi vezetői — »az,
hogy a logika segítségével Istent, mint legmagasabb intelligenciát,
bebizonyítsuk.«
Az ősvilágosságot ezek a vezetők ősnapnák, vagyis a mindenség
középpontjának is nevezik, mely körül a mindenség forog. Áz ősvilágosság
nem forog, hanem rezgések- által hat éppen ugy, amint Isten
változhatatlan és szellemének felfoghatatlan ereje által hat és mindenhol
jelen van. Az ősvilágosság is épp ugy mindenhol jelen van, mint Isten
szellemi része. Mig azonban Isten szellemileg változhatatlan és mindenhol
jelen van, addig az ősvilágosság átalakulásokon megy át. Minthogy Isten
végtelen, ősi világossága is végtelen kiterjedésű. Isten tehát nemcsak
szellemileg van meg relatív módon mindenben akarata és szeretete által,
hanem az ősvilágosság által is annak átváltozásaiban.
Isten teremtő munkája éppen olyan örökkévaló, mint ő maga. És
dacára ennek az örökös teremtésnek, a mindenség még sincsen tultömve.

* A szellemi vezetők »Szellem, Erő, Anyag® cimü kinyilatkoztatása a mult

század 60-as éveiben, tehát abban az időben történt, amikor Európa és
különösen Németország és hazánk is Büchner E. »Erő és Anyag* cimü
materialisz- tikus müvének hatása alatt állott.
34 Isten fogalmától tehát a teremtés fogalma el nem választható. Mindent
ugyanaz (Isten teremtő igéje) alkotott. Ez a minden a mindenség, mely a
teremtés előtt erőtlen semmi volt, az a semmi-, melyből Isten valamit
teremtett, ugy, amint a bibliában meg van irva: Isten a világot semmiből
teremtette. A semmi élettelen, erőtlen, képtelen és tétlen. »Mint a nulla
értéktelen az 1 nélkül, de tökéletes számmá, 10-zé válik, ha' az eredeti
számjegy, az 1 hozzá jő, épp ugy a semmi, ez az erőtlen nulla, tízzé,
teremtéssé válik az egyes számjegy, Isten által«, mondják Vay Adelma
vezetői.
Isten öröktől fogva létezett és János evangéliumának első mondatai-
egyik teremtési időszak kezdetét jelezték. »Mínden ő általa lett« (Ján. I. 3.)
Ebből az következik, hogy Isten teremtő akarata semmiből teremtett
mindent. Ezt a semmit a vezetők »képtelen, dermedt, élettelen
molekuláknák« nevezik.
Isten az ő szelleme, ereje és ősvilágossága által felébresztette, vagyis
életképessé tette ezt a holt anyagot, mire az élettel megtelt mindenséggé
vált. Isten minden életnek a teremtője, a mindenség éltetője. A holt tömeg,
a semmi-, az élettelen és erőtelen anyag magába fogadta ezt a szellemet,
erőt és ősvilágosságot, mely azt tevékenységre, életre keltette. »A
semmiből valami, vagyis az életerő' (Lebensprinzip) szülője lett és Isten
szeme előtt, az ő akaratából, az ő teremtőereje által élettel telt mindenség
képződött. Az Istenből kiáradó ősvilágosság rezgéseivel áthatotta a semmit,
a holt anyagot, mely fénymolekulákkal telt, élő, mozgó tengerré változott
át. Az éltető »egy«: a szellem, erő és ősvilágosság áthatotta a »semmit« és
az életerővel telt mindenség, a »tizes számjegy« megtelt erővél. Isten szel-
leme teremtette az1 életerőt, az ő vibrációs ereje áthatván a holt anyagot,
vonzóerővé és Isten ősvilágossága ód világossággá változott át.«
Ezek szerint a teremtést a maga egységében három tényező hozta
létre és benne megint három tényező rejlett. Szellemből, erőből és
anyagból »egy«, vagyis életerővel telt mindenség lett, mely megint három
tényezőt foglalt magában: az életerőt, vonzóerőt és ódvilágos- ságot. Ezt a
hármat szintén szellem, erő, anyagnak nevezhetjük. »Istenhez relatív
viszonyban álló szellem, erő, anyagnak.«
Ez a kettő lép tehát viszonylatba egymással. Isten szelleme, meg a
mindenség életereje, a rezgő erő és a vonzó erő, az ősvilágosság, meg az
ódvilágösság. Az első az adó, a második az elfogadó, mely valamely
harmadikra várakozik. Ez a kétnemüség átment az egész mindenségre,
melyben most már teremtő és szülőerő, szellemi és életerő, ősi és
ódvilágösság is rejlett. Felette pedig a változhatatlan, abszolút Isten, a Te-
remtő. A teremtés telve volt fénymolekulákkal, melyek teremtő, rezgő
erővel és ódmolekülákkal, melyek elfogadó, vagyis asszimiláló erővel
birtak.
Amint Isten szelleme, rezgő ereje és ősvilágossága áthatotta és
»valamivé« tette a »semmit«, átváltozott a szellem, erő és anyag is, vagyis
kétnemüvé lett.
Isten szelleméből, erejéből és ősvilágosságából, valamint az
életerőből, mely most még tisztán szellemi volt, a vonzó erőből és az
ódvilágosságból együttesen szellemek támadtak. A szellemi életerő
értelemmel, akarattal és szeretettel volt felruházva, ereje rezgésekben,,
vonzásban és az isteni középpont körül való forgásban nyilatkozott meg,
anyaga pedig ősvilágosság, ódvilágos- ság és fluid volt.
E háromszoros, hármas összetételből tehát szellemek származtak,
kiket Isten első teremtése szellemeinek (elsődöknek is) nevezhetünk.
Istenhez relatív viszonyban szeretettel, értelemmel és szabad akarattal
35 voltak felruházva és minthogy erő és anyag szülte őket, értelmük erő és
fluid által nyilatkozott meg.
Isten nem volt többé egyedül. A mindenség telve volt vele, az ő
erejével és ősvilágosságával és öt hozzá relatív viszonyban álló, értelmes,
szabad lények vették körül. Minden hármas összhangban állott egymással.
Az első szellemek származásuknál fogva kettős lények,
duálszellemek voltak. Egyik tulajdonságuk adó, a másik elfogadó
természetű volt. Az előbbi rezgésben és világosságban, az utóbbi
vonzásban és ódvilágosságban nyilvánult meg. A kettő együtt körforgást és
fluidot idézett elő.
Abszolút egységet csupán Isten képez, belőle »árad a relatív
dualizmus« — amint a vezetők mondják.
A teremtés, az első szellemek származása tehát Istennek és az életre
keltett mindensógnek logikus következménye volt. »A legmagasabb
értelemnek teremtenie kellett, hogy legyen, aki megértse; amint a leg-
magasabb erőnek és az ősvilágosságnak is meg 1 kellett lennie a maga
következményének. így támadtak értelmes szellemek ebben a
mindenségben Istenből az ő törvényei által.«
Az első szellemek tehát értelmes, szabad lények és a legmagasabb
értelem, meg a leghatalmasabb akarat következményei voltak. Az a három
törvény, melynek alá voltak vetve, a következő volt: 1. azért kaptak
értelmet, hogy az értelem erejénél fogva Istent elismerjék és
tevékenységének tanúi legyenek; 2. a duál (kettősség) törvényét a
szellemnek a szellemmel szemben kell érvényesitenie, ezért kapta a
szeretetet; 3. körforgást kell végezniük az őket alkotott erő körül, ezért
kapták a szabad akaratot, hogy Istent igy önként kövessék.
»Hogy an lettek volna képesek őt el nem ismerni, akinek a fényét és
világosságát mindenhol látták? El kellett Őt ismerniük, de még meg nem
érthették; ez értelmük növekedésének és továbbfejlődésének maradt
fenntartva.«

A szellemek bukása,
Duáltörvény. — R szellemek bukása. — Másodteremtés. — Rz engesztelés
törvénye. — R bukásból való felemelkedés.

Legnehezebben fogható fel ebből a tőlünk különben is távolfekvő

állapotból a duáltörvény, mely az első szellemek eredeti teremtésében
nyilatkozott meg. Minden egyes szellem adó és elfogadó részből volt
összetéve, melyet a szeretet foglalt egybe. Amint alább látni fogjuk, _ez a
kettős összetétel később megváltozik: a két rész különválik és külön-külön
halad utján, mig majd a fejlődés arra a fokra nem emeli, hogy a széjjelvált
részek ismét _egyesülhetnek. Ennek a különválásnak azonban nem kellett
volna szükségképp bekövetkeznie, mert az első szellemeknek az volt az
eredeti rendeltetésük, hogy értelmük segítségével Istent mindjobban
felismerjék és Őt akaratuk elhatározásából kövessék. A bennük rejlő
körforgási erő igy a felismert és elismert középpont körül zavartalanul
végeztette volna velük a rotációt és vitte volna őket végcéljukhoz, azonban
a szabad akaratban rejlett annak a lehetősége is, hogy ezt; a rendeltetést
pontosan be ne töltsék és letérjenek a céljuk felé vezető legrövidebb útról
36 és igy, hogy a természetben látható törvény hasonlóságára utaljak, ne csak
az előirt körforgást végezzék, hanem saját tengelyük körül is igyekezzenek
forogni. Minthogy ezek a szellemek még nem 1 érték el tökéletességüket,
ismeretük sem volt tökéletes és igy nem tudták, hogy a teremtés
középpontjától nem képesek elszakadni. Mert ha a benne levő akarat ere-
jénél fogva a szellem le is térhet a legrövidebb útról, saját tengelye körül
végezhet is körforgást, azért még sem szabadulhat el teremtő
középpontjától és saját tengelye körül forogván, a nagy középpont körül is
kell forognia.
Az első teremtésü szellemek egyik része megmaradt rendeltetése
utján. Értelmük növekedett, szeretetük egységes voltát nem zavarta meg
kettős természetük, szabad akaratukból követték tehát a központ körül való
forgást.
Azonban éppen a szabad akarattal járt az a Veszedelem is az első
szellemekre nézve, hogy az egyenes útról letérhettek. Isten feltétlen
elismerése szabad akaratból: ez volt az egyenes uton való haladás első fel-
tétele. De a haladáshoz az akarat megpróbáltatása ás kellett, mert enélkül
nem lehetett volna előhaladásukat bebizonyitaniok. A megpróbáltatás
önmagukban, szabad akaratukban rejlett, mely őket, ha a törvényt követik,
a tökéletességhez és ha a törvény ellen támadnak, a tökéletesség
ellentétéhez vezérelte el.
Az akaratban rejlő veszedelem a teremtés egyik részére nézve azzal
a végzetes következménnyel járt, mely őket arra késztette, hogy Istenből
függetlenekké legyenek, más forgást végezzenek, mint amely számukra
eredetileg meg volt állapítva. Hiszen maguknál nem láttak semmi
alacsonyabbat a mindenségben, rajtuk kívül csak Isten volt az ő
változhatatlan egységességében felettük. Ők voltak Isten képmásai, kinek
törvényeit kellett volna követniök. így támadt az első szellemek egyik
részében a gőg, az a hiedelem, hogy ők' Istenéhez hasonló hatalommal
rendelkeznek. Az első ballépés értelmük, gondolkozásuk rossz irányú
fejlődésében rejlett, mely őket arra késztette, hogy Isten hatalmát
tulajdonítsák maguknak is.
Ez az igyekezetük ellentétben volt a számukra kijelölt törvénnyel,
kettős lényük törvényével (a duál-tör- vénnyel), kettészakította a lényüket
egyesitő fluidikus köteléket és immár k é t s z e l l e m i m é v á l t a k
s z é t , egy adó és egy elfogadó szellemmé. A körforgás törvénye ellen
kifejtett ellenállásuk taszító erőt váltott ki, vagyis
rezgő és vonzóerejük taszító erővé lett és fluidjuk, mely delejes
volt, vonzó és taszító villarnosságuvá változott át. Anyagi részük
is átesett ezen az átalakuláson. Ellenállásuk a körforgás törvénye
ellen fluidikus molekuláikat is adóra és elfogadóra választotta
széjjel.
De nem minden szellem lépett az ellentét útjára. Sokán hívek maradtak
Istenhez és rendeltetésükhöz, tör- ^
vény szerinti körforgást végezve, delejes fluidot kiárasztó duál-
szellemek maradtak. Ebből támadt az ellentétes szellem, erő,
anyag harca a törvényes szellem, erő, anyaggal. Minthogy a
széjjelvált szellemek megkétszereződtek, számuk "nagyobb volt a
törvényes, kettős szellemek számánál; de ezek csak önmagukkal
meghasonlott törtek voltak és így erejük is csekélyebb volt.
Isten megengedte ezt a törvénnyel ellentétes alakulást,
amikor az első szellemeknek szabad akaratot adott. Mindaddig
magára hagyta munkájukat, míg csak a zűrzavar, melyet
37 előidéztek, olyan nagy nem lett, hogy már maguk sem ismerték
ki magukat benne. Megengedte *
mindezt, míg csak a változhatatlan középpont elleni rohanásuktól
elkábulva, meg1 nem dermedtek és fluidjuk annyira át nem
változott, hogy a fogalmaink szerinti anyagot megközelítette. Ez
az anyag, minél sűrűbbé lett, annál inkább megakadályozta az
ellentétes szellemeket mozgásukban. így korlátozta az ellentét
önmagát.
Isten azonban változatlan fényben ragyogott mindenek
felett. Körülötte voltaic hü szellemei', kik az ellentét minden
erőlködését visszautasították. »Az ellentét a törvényesnek az
elfajulása, a jónak az elfajulása. Az összhangnak a diszharmóniája,
minden rossznak és bűnnek az eredete!« (»Szellem, erő, anyag.«)
Eddig Isten alaptulajdonsága: a szeretet nyilatkö- 4
zott meg a teremtményekkel szemben, a zűrzavarban azonban a
szeretet kegyelemmé változott át. Nem akarta teremtésének
semmi részét sem megsemmisíteni, hanem megalkotta számára a
jóvátétel törvényét, mely szerint az ellentétnek saját munkájával
kellett előhaladásán dolgoznia és magát meg tisztítania. »Isten az
ellentétet az ősi hármas törvény egységébe, vagyis a fokozatos
fejlődés, az egyesülés törvényébe foglalta össze. Az ellentétes
szellemek lefokozásaí voltak a jónak és nekik megint felfelé
kellett fejlődniük'.* (»Szeliern, Erő, Anyag. «f A szellemek
bukásának az emberiség mai helyzetének megértése
szempontjából igen nagy jelentősége van. Hogy az embert mai-
helyzetében, meg a földi éiet célját és rendeltetését is
megérthessük, ahhoz elsősorban arra van szükségünk, hogy
megtaláljuk a kiinduló pontot, ahonnan utunk idáig vezetett.
Helyzetünknek és életünk minden bajánalt és kellemetlenségének
az első te- remtésü szellemek bukása volt a kiinduló pontja. Ez
idézte elő a törvénnyel ellentétes szellemek munkáját és azt a
harcot, melyet ezek azóta a törvénnyel és a törvényesekkel
folytatnak. Ez tette szükségessé, hogy a haladás és a fejlődés
törvényének érvényesülése érdekében Isten közvetítőket
teremtsen, kik a tiszták és tisztátalanok között a hidat képezzék
és a jóknak a rosz- szakra való befolyását lehetségessé tegyék.
A hü szellemek, akik megszámlálhatatlan évezredek elmultával a
tökéletességet elérték, a kaotikus, megdermedt tömegbe az isteni
kegyelem törvénye alapján rendszert és életet leheltek,
helyesebben: az élettelenség határáig lefokozott életet uj életre
keltették. Naprendszerek támadtak1, melyekben az ősi napokat
azok a hü szellemek képezték, akik az ellentét megváltására
vállalkoztak és igy ennek megváltói, messiásai lettek. Az
embrióvilágokon, az ősna- pok bolygóin kaptak lakóhelyet azok a
második terem- tésü szellemek, kiket a »Szellem, Erő, Anyag«
megkülönböztetésül embriószellemeknek nevez. Ezeknek az volt
a rendeltetésük, hogy a tiszták és bukottak között közvetítsenek.
Az első szellemek tulajdonságain felül még azzal a tulajdonsággal
is fel voltak ruházva, hogy! a hasonlóságok törvénye által
egymástól elválasztott duálok és bukott szellemek között
közvetítsenek és igy a bukottak megváltását is közvetítsék.
Az embrió-világok ugyanazoknak a törvényeknek voltak alávetve,
mint az egész teremtés. Maguknak a világoknak és az e világra utalt
szellemeknek is fokozatosan fejlődniök kellett, mig végcéljukat, a
38 tökéletességet el nem érték. És ennek a fejlődésnek a törvényszerű utján
be kellett tölteniök azt a különös rendeltetésüket is, melyet számukra a
törvény kijelölt: közvetiteniök kellett elejétől fogva mindvégig a tiszták, a
felfelé haladók és a bukottak, a lefelé siilyedők között.' Ez a különös
rendeltetésük kitette őket a bukottak kísértéseinek. Ez a törvény az alapja
annak a szakadatlanul meg- ujuló helyzetnek, melyet a biblia az első
emberek meg- kisértésében ismertet.
Az embrió-világok szellemei, erői és anyaga éppen ugy alá voltak
tehát rendelve a fokozatos fejlődés törvényének, mint a teremtés többi
része. A magasabbra emelkedettek és mélyebbre bukottak között állottak.
Am a bukás nemcsak a kettős szellemeket választotta el egymástól, hanem
a teremtés életerejét is kettéválasztotta; egyik rész a törvényes uton
maradt szellemekkel fejlődött a törvényes uton, a másik pedig az ellentétes
szellemek hatalmi körében maradt, azoknak a fluidoknak képezvén
életerejét, amelyekkel az ellentétes szellemek bukásukkal alászállni
kényszerittettek. Minthogy a szellemek eredeti sajátságai a bukás
következtében átváltoztak és világuk és maguk is saját tengelyük körül is
forogtak, tehát a hozzájuk kapcsolt életerőnek is kétféle tulajdonsága van:
vonzó és taszító, delejes és egyúttal villamos.
Az embrió-világokban az életerő fejlődése szintén törvénynek volt és
van alávetve. Ez a természeti törvény azt irja elő, hogy hasonló hasonlót
idéz elő; hogy nincsen ugrás, s minden láncszem a legközelebbi
láncszemhez kapcsolódik a származások és átalakulások meg nem
ingatható természeti törvényében.
Ezeknek az embrió-világoknak és a reájuk utalt szellemeknek egyik
része szilárdan megmaradt a törvényes uton és megmaradván a számára
kijelölt uton, betöltötte rendeltetését, de a másik rész engedett a kísér-
tésnek és szintén elbukott. És így követte egyik bukás a másikat, míg a
szellem, erő és anyag arra a fokozatra sülyedtle, amelyen magunkat és
földünket most láthatjuk.
 4S

Hosszasabban ismertettem a »Szel!em, Erő, Anyag« fejtegetéseit,

hogy a szellemek bukásának fogalmát érthetővé tegyem. Ez a bukás,
melyet a szellem egyik alaptulajdonsága, a szabad akarat tett
lehetségessé, az alapja annak1 a helyzetnek, melybe a világegyetemben
jutottunk. Ha ezt megértjük és elfogadjuk, akkor módunk lesz az emberi-
szellem feladatát és rendeltetését is megérteni és azokat az eszközöket
megtalálni és felhasználni, melyek alkalmasak bennünket rendeltetésünk
1
utján előbbre vinni.
A bukások részletes ismertetését itt mellőzöm. Csak annyit kell
felernlitenem, hogy bukást bukás követett. A szellem azonban eredeti
tulajdonságait még abban az állapotban, amint az embert ma látjuk, sem
veszti el teljesen. Megmaradt tehát benne az akarat is, habár a bukással
járó anyagsürüsödés olyan szilárd páncéllal vette körül, amely őt eredeti
hazájától, a szellemi világtól egészen elválasztani és akaratának
érvényesítése körül áthághatatlan akadályokat vonni látszik. Ez az akarat
van hivatva a szellemet lefelé vezető utján megállítani és őt ismét a felfelé
vezető útra, a haladás és fejlődés útjára terelni. !
Mert a lebukottaknak a bukással ellenkező irányban, tehát felfelé is
meg1 kell tenniök azt az utat, melyen lejutottak. A visszafejlődést
felfeléfejlődésnek kell követnie, mert a bukás nem változtatta meg a
teremtés eredeti rendeltetését, csak azt idézte elő, hogy a sima és
törvényes ut helyett hosszabb és kerülő uton, a félanyagá és anyagi
világokon át kell a kitűzött célt elérnie. . ,(,
Hogy mindezt megértsük és a dolog lényegébe behatolhassunk,
tisztába kell jönnünk a bukás fogalmáméval és jelentőségével. Ha nem is
vagyunk képesek megérteni azt a bukást, amelyen az első szellemek
egyik része átesett, legalább azt kell elfogadnunk, hogy saját akaratunk
távolított el mindinkább a világosság és boldogító melegség hazájától és
utalt bennünket erre a bolygóra, hol az igazi boldogságtól annyira távol
vagyunk.
Minden komoly emberben ég a vágy, hogy az életével,
környezetével összefüggő igazságot megismerje
és ezt a megismerését a maga javára és boldogulására fordítsa. Ha a
teremtésről előadottakat és a bukás hatását a teremtés fejlődésére
tanulmányozás és vizsgálat tárgyává tesszük, akkor még szük látókörünkből
kiindulva is reá kell jönnünk annak a rejtélynek a nyitjára, melyet emberi
éleinek nevezünk és amely a pozitív alapon kutatni látszók véleménye
szerint Őrökké el lesz takarva az emberi megismerés elől.
Az alábbiakban kivárnom ismertetni az ember helyzetét és
rendeltetését, haladása és fejlődése törvényét és igazi eszközeit. Azonban
mindez csak ugy válik1 majd megérthetővé, ha jelenlegi állapotunk okát, a
bukást vagy a törvényes útról való letérést nem utasítjuk eleve el. Ez az
alapja a szellemi kinyilatkoztatásnak és amint látni fogjuk annak is megvan a
maga nyomós oka, hogy sokan nem képesek megbarátkozni a bukás
gondolatának elfogadásával.
Tehát Isten a mindenség teremtője, az ő akaratából származott
minden. Teremtményeiben relatíve megvan minden, ami istenben abszolúte
40

létezik. Szellem5, erő és anyag az a hármas összetétel, melyet mindenben

keresnünk kelt és melyet keresve, fel is találhatunk.
Tudjuk már, hogy a szellem egyik alaptulajdonsága az akarat; ezen
alapszik a törvény megtartásának, vagy meg nem tartásának a lehetősége.
A szellem is a mindenséget átható törvénynek, a fokozatos fejlődés törvé-
nyének van alárendelve, de ezt a törvényt szabadakaratu elhatározásából
kell követnie. Ha követi, akkor előbbre jut rendeltetése utján, »elveszi
jutalmát®, ha nem köpeti, akkor viselnie kell elhatározása és ténykedése
következményeit. Azonban mindez nem helyezi hatályon kívül a fokozatos
fejlődés törvényét; ennek minden, kivétel nélkül alá van rendelve. A relatív
akarat csupán késleltetheti a fejlődés törvényének érvényesülését. Ha tehát
bukást bukás követett is a teremtés egyik részénél, a törvényes uton
megmaradottak hivatva vannak a bukottakat, ha kerülő utakon is, de
végcéljuk felé visszavezérelni. Hogy mikor fog ez történni, az a bukottak
akarati elhatározásától függ. A mulandó idő nem számit az örökkévalóság-
ban és csak arra nézve bír fontossággal, aki az anyagi légkörbe utalva, ez
idő hatásának törvényszerűen alá van rendelve.
Lássuk most, hogy miként történik ez a vissza- vezérelés reánk, földi
emberekre nézve.

Az ember a mindenségben.

A szellemek kinyilatkoztatásai azt igyekeznek velünk megismertetni,

hogy mi az ember életének célja és rendeltetése és hogy ezzel
kapcsolatosan- minő helyet foglal el az ember a mindenségben. A feladat,
melyet a nyilatkozó szellemek magukra vállaltak, több okból igen nehéz.
Mindenek előtt az ember maga igen szűk látókörrel bir. Tekintete — és ezt
nemcsak fizikai környezetére vonatkoztatják - igen szűk korlátok között
mozog, fogalmai alig haladják meg a mindennapi élet körét. És még a
tudomány., úgynevezett vMnányai is, melyekre az emberi ismeretek gőgös
birtokosai olyan büszkéit, inkább visszataszították, mint előbbre vitték az
emberiséget. Azokat a tudósokat értjük, akik a tapasztalás és érzéki
megfigyelés csalhatatlanságára esküsznek és igiy az igazságot igen szűk
korlátok közé vélték szoríthatni.
Kétségtelen, hogy az úgynevezett materiális világnézet nagy rombolást
végzett az emberiség benső életében. Az a rideg felfogás, amely mindent
egyszerűen tagadott, ami az érzéki megfigyelés körén kivül esik, lerombolt
sok olyan értéket, ami hivatva volt az emberiséget a fejlődés magasabb
fokára emelni. Az anyagias felfogás az egész emberi életet a bölcső és sir
közé igyekezett szorítani, és mivel az eddigi tapasztalás nem hatolt még be
az e határokon tul fekvő területre, csalhatatlan igazságként hirdette, hogy a
bölcsőn és siron tul semmi sincsen. Az önzés, hiúság és gőg, mely az embert
fogva tartja, hatalmas segítséget kapott ebben a felfogásban és nem lehet
csodáikózni, hogy az emberiség erkölcsi fokozata köztudomás szerint is
annyira sülyedt, és hogy a kötelességérzet, amint általában panaszolni
szokták, annyira meggyengült. Ha a földi élet minden, és azon tul semmi
sincsen, akkoi ne csodálkozzék senki afelett, hogy e korlátolt felfogás
41

szerint mindenki és mindenáron minél jobban kívánja végigélni ezt az életet,

amely után semmi sem következik!
A szellemek kinyilatkoztatásainak tehát az volt a feladatuk, hogy a
materiális felfogás alaptalanságát és az ezzel járó téves következtetések
káros voltát szemléltetve bebizonyítsák. A teremtés történetének a
»Szellem, Erő, Anyag«-ban történt ismertetése is ezt a célt szolgálta. Az
ember jelenlegi állapotának megértéséhez szükséges volt a teremtés
történetét, célját és rendeltetését legalább nagy vonásokban vázolni, hogy
azt a szemléltető anyagot megérteni és feldolgozni képesek legyünk,
melyet a szellemi mozgalom vezetői az elköltözött, túlvilági szellemek
közvetetten nyilatkozataiban számunkra felhalmoztak és szünet nélkül
felhalmoznak.

...... j,
E nyilatkozatok tartalmának tanulmányozásánál azonban első feltétel, hogy
a médiumok előadásának valódiságáról minden kétséget kizáró módon
meggyőződést szerezzünk. Meg kell róla győződve lennünk, hogy amit a médium
ir vagy mond, az nem a médium agyának a terméke, hanem valamely més lény:
azaz szellem nyilatkozata. Hogy tehát ebben azi irányban csak egyetlen lépéssel
is előre juthassunk, meg kelt győződnünk a közvetítő médium teljes
megbízhatóságáról és a szellemi nyilatkozatok igazságáról, ha nem is a tartalmat,
de legalább a forrást illetőleg.
Igen messzire eltérnék a tárgytól, ha azokat az érveket felsorolni
igyekezném, melyek a médiumok megbízhatósága vagy teljes
megbízhatatlansága mellett felhozhatók!, de ezzel a kérdés mégsem
volna-,jdmeritve és eldöntve. Hiszen bármilyen kétségtelen módon be is
bizonyul valamely állítólagos médiumi jelenségről, hogy az nem származott szel-
lemtől, hanem hogy szemfényvesztés, abból még nem lehet és nem is szabad
m i n d e n médium szemfényvesztésére vagy
42

csalására következtetnünk. Hiába igyekeztek már

annyiszor lecáfolni, sőt nem egyetlen esetben meg is ölni
azokat, akik az akkori felfogással ellenkező igazságot
hirdettek, ezzel az igazságot magát nem cáfolhatták le vagy
ölhették meg; az igazság igazság maradt és a beime rejlő
erő előbb vagy utóbb diadalmaskodott.
Testaélküli szellemeknek médiumok által való megnyilatkozásáról vagy
ennek minden kétséget kizáró lehetetlenségéről is- csak ugy győződhetünk meg
igazán, ha minden rendelkezésünkre álló konkrét esetet megfigyelünk és a józan
ész Ítélőszéke elé állítunk. Azok a szellemi nyilatkozatok, melyekről itt van szó,
ezt a kritikát kiállják és ki is állották;
Az első feltétel tehát, hogy arról győződjünk meg, miképp a közlés nem a
médium agyvelejének a terméke, hanem hogy az valamely tőle független
intelligenciától származik. A kinyilatkoztatás tartalma még inkább birálat alá
veendő és csak ugy fogadhatunk el valamit igazán, ha ezt a bírálatot kiállja. A
»SzelIem, Erő, Anyag«~ot kinyilatkoztató szellemek, kik magukat szellemi
vezetőinknek nevezik, sohasem kivánják például azt tőlünk, hogy amit nekünk ki -
nyilatkoztattak, azt vakon el is higyjük. De kinyilatkoztatásaik, ha már el is
fogadtuk azokat, csak akkor válnak számunkl-a é l ő igazságokká, ha azok
igazságát nemcsak elméletben ismerjük el, hanem a bennük megnyilatkozó etikai
törvényeket elfogadván, életünk folyását is azok szerint igyekezünk berendezni.
Hiszen kétségtelen, hogy mihelyt elhisszük, hogy az életnek nincs a földi halállal
vége, hanem a siron tul is folytatása van, akkor erre a folytatásra már a földi élet
alatt is tekintettel kell lennünk, és nem élhetünk többé akkép, mint azok, akik a
folytatásban nem hisznek. Az a meggyőződés tehát, hogy a siron tul is van élet,
mely a földi életnek folytatása és következménye, szükségképp arra készteti az
embert, hogy annak a sirontuli életnek a lehető legelőnyösebb alakítására
befolyást igyekezzék gyakorolni. Már maga ez az egyszerű tény is átalakitó
hatással van az emberre. És amint a takarékos embert az készteti
takarékosságra, hogy a mai önmegtagadás gyümölcsét a jövőben láthassa, és
élvezhesse, ugy a megismert erkölcsi törvények követését is csak az a tudat
teszi szükségessé, hogy azok hatása a földi élet határán tul is érvényesülni fog és
gyümölcsét meg

Az ember és rendeltetése.

4
43

fogja ott teremni. És éppen a szellemek nyilatkozatai szemléltetik közvetetlenül

az erkölcsi törvények hatását a földi életen till is. A szellemi világgal való
közlekedés ugyanis nem szorítkozik csupán az emberi fokozatnál magasabb szel-
lemek oktató kinyilatkoztatásaira, hanem kiterjed olyan szellemek
megnyilatkozására is, akik helytelen földi életük befejezése után menvén át a
szellemi világba, törvényellenes földi életük következményei alatt szenvednek és
e felett panaszkodnak.
Ha csak kissé gondolkodunk a teremtés eredetéről elelmondottak felett,
akkor magunknak is reá kell jönnünk, hogy a szellemi világgal való közlekedésnek
szükségképp így kell történnie. Maga a közlekedés ugyanis nem a véletlen
szülötte, hanem következetesen beleilleszkedik abba a hatalmas folyamatba,
melyet a mindenség fejlődésének törvénye elnevezés alatt ismerünk. Az a tény,
hogy az emberiségnek most,,már tudatosan is lehet a szellemi világgal (test-
nélküt? testvéreivel) közlekednie, folyománya az embrió vagy paradicsomi
szellemek eredeti rendeltetésének, mely a ma- gasabbrendüek és az
alacsonyabbak között való közvetítést különleges feladatukká tette. íme
eljöhetnek a magasabb szellemek, hogy gazdagabb ismereteik tárházából merített
ismereteikkel tanítsanak; de eljöhetnek az alacsonyabb és nálunk még inkább
segítségre szoruló szellemek is, hogy médiumaink közvetítése mellett tanuljanak.
Ugyanis a szellemi világban a hasonlók összetartozásán nak a törvénye
uralkodik. A teremtésnek az a része, amely nem hagyta el a számára előirt
egyenes utat, ennek a törvénynek erejénél fogva el volt választva azoktól, akik
elbuktak és bukásuk következtében elhagyták a zavartalan fény és világosság
országát. És ha a magasabban állók láthatják is az alacsonyabbakat, ezek az
ismétlődő bukások következtében elveszítették azt a képességet, hogy a felettük
állókat láthassák és kisugárzott gondolataikat megérthessék. Már pedig a
teremtés minden egyes részének isteni eredeténél fogva az a rendeltetése, hogy
előbbre jusson és egykor rendeltetése célját elérje. Az ist^ji, közös eredet az
egész teremtést az összetartozás (szolidaritás) törvényénél fogva kapcsolja össze
s ez teszi egyebek között kötelességükké a magasabban állóknak, hogy az
alacsonyabbakon segítsenek. A hasonlóságok törvénye azonban összekapcsolja a
hasonlókat és elválasztja a különböző fokozaton álló csoportokat; tehát az
embrió-szellemek közvetítésének kell működésbe lépnie, és ugyancsak a
szolidaritás törvényének szolgálnia. A mé- diumok működése tehát a szolidaritás
törvénye alapján történik.
Az emberek fel vannak ruházva azzal a képességgel, hogy a magasabbak
és az alacsonyabbak befolyása alá kerüljenek, de emellett érvényesül náluk a
hasonlók vonzásának a törvénye is, ha nem is olyan kizárólagos erővel, mint a
szellemi világban. E hasonlósági törvény hasonló fokozatú szellemekkel hozza az
embert kapcsolatba, ugy hogy nemcsak tetteink, hanem gondolataink és
érzéseink is előírják számunkra azt a láthatatlan környezetet, melyben életünket
leéljük. A legtöbb ember számára öntudatlanul folyik le mindez; de azért a
törvény mégis működik és hatalmát mégis érezteti.
Azt lehetne mondani, hogy azok, akik a szellemi világnak és az
emberiségnek egymásra való kölcsönhatását nem ismerik, alvó állapotban vannak
azokhoz viszonyítva, akik erről az összeköttetésről tudnak és életüket ennek az
ismeretüknek megfelelő módon igyekeznek berendezni. Azoknak, akik az álomból
felébredtek, természetesen nagyobb a felelősségük, mint alvó testvéreiknek,
tehát többet kell a közvetítés munkájából is kivénniök.
44

Még szembeötlőbb mindez a médiumoknál. Az a különös képességük, hogy

általuk testnélküli szellemek fejaz- hetik ki gondolataikat, fokozott mértékben
teszi kötelességükké a közvetítést a magasabb és alacsonyabb szellemek között.
De hogy általuk a magasabbak is akadálytalanul megnyilatkozhassanak,
önmegtagadó munkával meg kell tisz- titamiok magukat, hogy igy a hasonlók
vonzásának a törvénye tegye lehetővé a tisztábbak megnyilatkozását is.
így egészítik ki egymást a mindenséget igazgató törvények és igy
támogatják egymást működésűkben.
A szellemek megnyilatkozásának lehetősége tehát az emberiség bizonyos
fejlettségi fokozatát tételezi fel. Mert bár a szellemeknek az emberekre való
befolyása megvolt az ösz- szetartozaridóságnál fogva azelőtt is, csakhogy az
emberek erről nem tudtak. Tudatára csak akkor jöhettek az érintkezés
lehetőségének, mikor a fejlődés törvénye ezt nemcsak megengedte, hanem ez
számukra a haladás igazi eszköze is lehetett, mert céltalanul semmi sem történik
a mindenségben. Amikor elérkezett annak az ideje, hogy az ember az egész
miindenséget, tehát az embereket és a szellemeket is összekapcsoló nagy
szolidaritás törvényéről tudomást szerezhetett, akkor az meg is történt. Az
embereknek a szellemekkel való közlekedése annak a törvénynek az alapján
megy végbe, amely a hipnózis és a szuggesztió jelenségeit lehetővé teszi;
csakhogy míg amott a szellem gyakorol befolyást az emberre (a médiumra), a
közismert szuggesztiót ember gyakorolja emberrel szemben. R szellemekkel való
érintkezés eleintén kezdetleges alakban, de csakhamar olyan módon történt,
mely, a kölcsönös megértést könnyűvé tette. R szellemek első figyelmeztetései
kopogtatások alakjában történtek, majd ezeket a kopogtatásokat a betűkkel
hozták kapcsolatba, ebből kifejlődött az irómédiumifás, az irómédjumátásból pedig
a beszélő.
R kezdetleges érintkezésnek az volt a módszere, hogy a szellem vagy
kopogtatással, avagy annak abbahagyásával megjelölte az illető betűt; a betűkből
azután szavak, a szavakból meg mondatok képződtek, melyek fogalmakat fejeztek
ki. R szellemek később arra ösztönözték médiumaikat, hogy vegyenek irónt a
kezükbe, és a reájuk gyakorolt befolyásnál fogva leíratták velük azokat a betűket,
szavakat és mondatokat, melyekkel fogalmaikat kifejezni akarták. így jött létre az
iró médiumitás. Eleinte ennél is a betűket, majd a szavakat, azután meg az egész
mondatokban kifejezett fogalmakat sugalmazták. Abból pedig, hogy a sugalmazás
olyan gyorsan történt, hogy a médium nem volt képes a fogalmak kifejezéséhez
szükséges szavakat leirni, fejlődött ki a beszélő médiumitás. Ugyanis a beszéd az
írásnál sokkal gyorsabban követhette a sugalmazást.
A fogalmak sugalmazásával és azoknak a médium által történt átvételével
azután a megnyilatkozó szellem érzéseinek az átvétele, átérzése is bekövetkezett.
Számtalanszor volt alkalmunk a megnyilatkozó, kifejlődött médium arckifejezésé-
ből a lelkét eltöltő öröm vagy bánat legközvetlenebb hatásaira következtetni.
Természetesen minél inkább van a mé- dlumi képesség kifejlődve, minél nagyobb
odaadással miikö- dik a médium, annál teljesebben adja át magát a megnyilatkozó
szellemnek, és annál tökéletesebben fogja átvenni és visszaadni a szellem
érzéseit is. Mindez nagyon hozzájárut a szellemi nyilatkozatok valódiságára nézve
szerzett meggyőződés megerősítéséhez.
*

Az előadottaki szerint itt áll tehát az ember a mindenség és a reá nézve

láthatatlan szellemi világ közepette. Közös eredete révén össze van
45

kapcsolva a szolidaritás törvényénél fogva ezzel a látható és láthatatlan

mindenséggel. Az egész mindenségnek egy végcélja van csak: a
tökéletesség elérése. Az utak különbözők, mert a mindenséget a szabad
akaratból eredő bukás két nagy, külön csoportra választotta, e csoportok
pedig megint számtalan csoportokra, fokozatokra oszlanak. De a fokozatos
fejlődés törvénye mindezeket hivatva van rendeltetésük utján előbbre vinni,
még akkor is, ha a helyes útról letértek. Ez a letérés akaratuk el-
határozásából történvén, az ezzel járó következményeket is viselniök kell, a
következmények törvénye pedig azt követeli, hogy a letérés súlyosabb
feltételek elé állítsa a letérőt, mint aminők azokra nézve érvényesek, akik
megmaradtak a rendeltetés utján. Azonban ezek a súlyosabb feltételek is
csak arra valók, hogy a szellemet — mert hiszen az ember is csak testbe
öltözött szellem rendeltetése e nehezebb utján is előbbre vigyék.
így kerültünk ismételt bukások után ebbe a sürü anyagú világba, hogy
azoknak a viszonyoknak és körülményeknek a hatása alatt, melyek
közepébe állítottak, rendeltetésünk utján előbbre jussunk. Az ember itt szel-
lemből, anyagból és ezt a kettőt összefoglaló lelki testből áll. A lelki test
olyan finom, éterikus anyag, melyet az ember rendszerint képtelen
érzékeivel észrevenni, szenzitív egyének és némely médiumok azonban
látják ezt a finom anyagot (fluidot), amely a halál után is körülveszi a
szellemet. Ebben tükröződik vissza a szellem i g a z i é r t é k e , ugy hogy a
szellemi világban a szellem minőségére nézve minden félrevezetés ki van
zárva. De éppen ugy meg tudják a fejlődöttebb szellemek az emberek
minőségét is a számukra látható lelki testből állapítani.
így áll az ember láthatatlan környezete közepette; minthogy azonban
ez a környezet különböző fokozatú szellemekből áll, a környezet is különböző
befolyást igyekszik reá gyakorolni. Ebben a viszonylatban — szellemekről
lévén szó — ismét a szellemi világban érvényes hasonlóság törvénye jut
érvényre, azaz gondolataink és érzéseink szabják meg, hogy milyen befolyás
alá kerülhetünk. Ez természetesen nem kizárólagos módon érvényesül, mert
ugy a jók, mint a rosszak szüntelenül igyekeznek befolyásolni és tőlünk,
akaratunk elhatározásával kapcsolatos minőségünktől függ, hogy melyik
befolyást engedjük érvényesülni.
Ha mindezt tudjuk és elfogadjuk, akkor nem lesz nehéz a választás.
Természetesen ezzel számunkra az ügy még nincsen eldöntve, mert a
befolyás nyitva fog állani ezentúl is ugy a tisztábbak, mint az alacsonyabbak
számára, ennélfogva annak1 a tudatnak, hogy ez igy van, ébren kell élnie
bennünk szakadatlanul. A józan észnek és értelemnek nem szabad bíráló és
összefoglaló működését egy pillanatra sem megszüntetnie, mert minden
pillanatnak megvan a maga jelentősége az előhala- dás szempontjából. A
mulasztás, melyet ebben az irányban az ember, fájdalom, olyan gyakran
elkövet, előbb vagy utóbb, de okvetetlenül pótolandó lesz. Ha minden
kínálkozó alkalmat fel nem használunk, akkor erre a pótlásra olyan időt kell
majd igénybe vennünk, amely más munka számara állott volna
rendelkezésünkre; ezéit megy a haladás a föld szférájában olyan lassan,
ezért kell szomorúan tapasztalnunk, hogy az erkölcsi törvény érvényesülése
napjainkban kisebb mértékben észlelhető, mint azelőtt. De ez csak
látszólagos tünet; a fokozatos fejlődés és haladás törvénye kérlelhetetlen
következetességgel, működik ma is, csakhogy az ember nem látja az igazi
46

erkölcsi értékeket. Az ő szame nem látja a lelki testeket, melyek az igazi

értéket mutatják, de nem látja azt a sok testnélküli testvérét sem, aki földi
munkája javarészét már elvégezte és most a szellemi világban folytatja
munkáját,
Az emberi élet kezdete.
Szellemi vezetőinknek a mindenség eredetéről és fejlődéséről tett
közléseiből tudjuk, hogy a földi ember bukott szellem, aki azért került ilyen
sürü anyagi világba, mert fokozata szabta meg ezt az állapotot és kör-
nyezetet, mely fejlődéséhez a legalkalmasabb tényezőket magában foglalja.
A környezet nem az egyedüli tényező, sőt nem is a legfontosabb, de az
emberi szellemre nézve ez az anyagi világ a legalkalmasabb környezet
fejlődése és előhaladása szempontjából, mert Isten nagy mindenségében a
szellem minden árnyalatának megvan a maga kijelölt része, melyben
megtalálja mindazokat a feltételeket és eszközöket, melyekre előhala-
dásához szüksége van. És ilyen környezet az emberi szellemre nézve a föld.
Az emberi szellemre nézve tehát a földi élet rejti magában minden
látszat ellenére, azokat a tényezőket, melyek hivatva vannak őt rendeltetése
utján előbbre vinni. Eredeti tulajdonságai lefokózódtak, amint bukásai
következtében mindinkább lesülyedt, amig arra a fokozatra jutott, mely
számára a föld szféráját jelölte ki az élet törvényes színhelyéül. De az ember
az isteni eredetből származó tulajdonságokat bukása dacára sem vesztette el
egészen, mert amit Isten adott neki, az örökkévaló és igy attól még a bukása
sem foszthatta meg őt. Ezeknek a tulajdonságoknak legfontosabbika az
emberi haladás szempontjából az akarat, mely ö t ö n t u d a t o s a n
g o n d o l k o d ó é s c s e l e k v ő l é n n y é teszi. Akarat nélkül az ember
puszta automatává válnék, mely gépiesen haladna rendeltetése utján. A bu-
kás, mely őt elterelte eredeti rendeltetése útjáról, mindinkább elhalványította
az istenadta tulajdonságokat, igy lefokozta az akaratot is, de meg nem
semmisítette.
Ennek az akaratnak az elhatározása az az erő, mely az emberi szellem
testetöltését előidézi. Forsboom Bernát, Emánuel szellem nyilatkozatainak
gyűjtője az akaratnak ezt a szereplését a következőképpen fejtegeti: »A
szellem akar élni; ez az akarat megelőzi a földi életet, az ennek 1 az oka. A
földi születés tehát megismerő, egyéni, érzékentuli szellemünk akaratának a
ténykedéséből származik. A széllem bir azzal a képességgel, hogy testét
érzékentuli (transzcendentális) céljainak eszközévé képezze ki. Teste
megalkotásánál azokhoz a fizikái és szellemi törvényekhez van kötve,
amelyek a földi életben egyéniségének határait képezik; ezeknek a
törvényeknek nyujthatósága teszi lehetővé, hogy az emberi test általános
típusán belül az egyéniség kifejezésre juthasson. Szüleink, kik a test
felépítéséhez az anyagot szolgáltatják, Swedenborg és Kant szerint csupán
fogadott szüleink, A földi lét a születés által a transzcendentális léthez
csatlakozik; mind a két létforma egyidejűleg áll fenn; csakhogy az
érzékentuli lét a földi ember számára nem látható és öntudata csupán földi
állapotára szorítkozik. De nemcsak a testetöltés, hanem az adott, egyéni
életviszonyokban való születés is szellemünk szabad elhatározása.*
Emánuel szellem Forsboom e fejtegetésére azt jegyezte meg, hogy az
megfelel a tényeknek. Csakhogy ebben az esetben is áll az a törvény, hogy
a szellem saját értéke szabja meg megismerésének körét, mely a szellemet
47

a földi munka és sors elvállalásában többé- kevésbé gondviselésszerű

hatalommal ruházza fel. Ha valamely magas szellem missziót vállal a földön,
akkor tisztán áttekinti munkájának területét, megismeri és értékelni tudja
erejét, melyet már megszerzett magának és kiszámítja, vájjon az elegendő
iesz-e az elvállalt feladat teljesítésére?, Áttekinti világosan és igazán azt a
munkát és saját szellemi értékét és a testetöltést megelőző »tísztánlátás«
állapotában megismeri a segítséget, melyet másoknak nyújthat és a
szellemi- előhaladást, melyet ez által magának szerez, őrző szelleme, akit
ilyen feladat elvállalásakor hozzáadnak, felette áll erőben és megismerésben
és az emberi szellem vele szoros barátságiban kezdi meg földi életét.
Az alacsonyabb fokozatú szellem is áttekinti leendő életét; de nem látja
a munkát olyan világosan, nem képes erejét'' olyan tökélefcsen értékelni.
Munkája természetesen megfelel a szellem értékének, csakhogy az
anyagnak nagyobb hatalma lesz fölötte, előbbi megismerése homályosabban
marad meg benne, mivel erősebben azonosítja magát az anyaggal. Ezért
azután őrző szellemének is nehezebb lesz befolyást gyakorolni a testetöltött
szellemre. »Ezért van annyi zavaros felfogású ember a földön.«
Azonban a szellemek minden fokozatában egészen fel a
tökéletességig, mely igy szól: »Jövök, hogy akaratodat teljesítsem, a te
törvényed nyilatkozik meg szellememben^ mindig a szellem akarata az,
amely őt testetöltésre bárja, meg1 az a megismerése, mely fokozatához
képest többé-kevésbé világosan jut kifejezésre benne, és az akarat, mely a
földi életet feladataival, a haladásra szolgáló alkalmakkal és a jóvátétel
lehetőségével együtt mérlegeli és vállalja.
A szellem tehát a testetöltés előtt lényeges, nagy vonásokban látja a
földi életet, mely előtte áll. Bármilyen hihetetlennek tűnjék is fel ez a
kinyilatkoztatás, ha elfogulatlanul gondolkozunk felette, akkor nem fog
lehetetlennek tetszeni, sőt szükségszerű folyománya lesz annak, amit eddig
a teremtésről hallottunk. Láttuk az előadottak során, hogy a szellemek
kezdettől fogva szabad akarattal voltak felruházva. Ez a szellemek egyik
alaptulajdonsága. A szabad akarat természetesen a szellem elhatározásától
tette függővé, hogy a zavartalan fejlődés utján megmaradjon, vagy a
számára kiszabott törvényes útról letérjen. A törvényes útról való letérés, a
törvény megszegése: a bukás, amely a vele járó következmények
elviselését vonta szükségképp maga után. Hogy e következményektől
szabadulhasson a szellem, ahhoz ujabb akarati elhatározásra van szüksége,
vállalnia kell a jóvátételnek, vagy kiegyenlítésnek azt a módját, melyet
számára a törvény kijelöl. Ha nem vállalja, akkor elodázhatja a kiegyenlítést,
de annak előbb-utóbb meg kell történnie, mert minden teremtett lénynek el
kell egykor érnie a számára kitűzött végcélt, ami csak a törvény betöltése
utján lehetséges.
A bukás tette a szellemnek az anyagi világot azzá a törvényes
légkörévé, amelyben a haladás segitő eszközeit megtalálja. Mivel azonban a
szellem egyik eredeti tulajdonsága a szabad akarat, ez szabja meg a
57

földi élet kezdetét is, vagyis azt az időpontot, amikor a szellem a

testetöltést elvállalja. Erről egyébként alább,, az ismételt testetöltés
(reinkarnáció) ismertetésénél bővebben szólunk.
A szellem f o k o z a t a jelöli ki számára azt a környezetet,
amelyben haladásának feltételeit megtalálhatja, tehát nekünk
embereknek is fokozatunk irja elő a földi életet. R törvény kényszerit
reá, hogy ha haladni akarunk, akkor testet kell öltenünk, de akaratunk
elhatározásától függ, hogy ezt tegyük-e vagy ne. R durva anyagi test
magáravéte'e ugy hat a szellemre, mint valamely vastag fal, mely a maga
áthathatatlan tömörségében a bezárt szellemet múltjától és szellemi
környezetétől elválasztja. Rz ember születése pillanatában elveszít min-
den tudatos összeköttetést korábbi! szellemi állapotával, elfelejt mindent,
hogy mint tehetetlen gyermek, mintegy elölről kezdje az életet s
rendszerint nem marad meg a visszaemlékezésnek szikrája sem benne.
Azonban fordulnak elő ritkábban olyan esetek, melyekben valaki
visszaemlékezik korábbi élete részleteire, melyeknek nyomait jelenlegi
földi életében nem képes megtalálni. De ez csak kivételesen esik meg.
Amint tehát a szellemek tanítják, a földi élet kezdete mindig a
szellem akaratának a következése. A szellem csak akkor ölt testet, ha
erre magát elhatározta. Ha ez bekövetkezett, akkor a szellem az
asztráltest vagy lélek fluidikus kötelékével kapcsolódik a fogamzás pil-
lanatában ahhoz a testhez, mely a maga kezdetleges állapotából hivatva
van azzá a remek gépezetté fej-, lödni, melyet emberi testnek ismerünk.
Énnek a kapcsolódásnak az a közvetetten eredménye, hogy a szellem a
számára kijelölt testet felépítheti és formálhatja.
Előhaladt szellem, ismerve a törvényeket, minél alkalmasabb testet
fog magának felépíteni, mely a kitűzött cél elérésére megölel. De nem
lehet kivétel nélkül azt állítani, hogy a test egészséges és tetszetős volta
csakis a szellem elöhaladásának fokozatától függ; vannak ugyanis olyan,
erkölcsi tekintetben éppen nem magasan álló szellemek, kik az anyagi
világban uralkodó törvények ismereténél fogva jó és egészséges testet
képesek ma-
■-f
guknak felépíteni anélkül, hogy szellemi és erkölcsi fokozatuk
a szép és harmonikus testnek megfelelően szép és
harmonikus volna. Viszont előrehaladottabb szellemek is
ölthetnek magukra rut vagy beteg testet, ha a követ-
kezmények törvénye ezt számukra előirja és azt szellemi
haladásuk alkalmas eszközévé teszi. Mert nem szabad él ne ,
felejtenünk, hogy a földi élet minden tökéletlenségével,
megpróbáltatásával és fájdalmával együtt csak mulandó
tartózkodási helye a szellemnek; amint szellemi vezetőink
mondják, csak iskola ez, melyben a mindenségről, ennek
céljáról és a magunk rendeltetéséről alkotott kezdetleges
ismereteinket a tapasztalás segítségével szaporitanunk és
bővítenünk kell. De amint a mindennapi életben is csak az az
ismeret ér igazán valamit, melyet képesek' vagyunk itt
értékesíteni, ugjy a mindenség céljáról és rendeltetéséről,
valanant az erkölcsi törvény kérlelhetetlen erejéről szerzett
58

ismereteink is csak akkor birnak igazi értékkel, ha azokat a

számunkra jelentkező alkalmak helyes felhasz- m nálásával
minél inkább érvényesíteni is tudjuk.
R földi élet tehát iskola, melyben tanulnunk kell, de
amelyben szünet nélkül alkalmunk 'hyiiik arra is, hogy ismereteink'
gyakorlati alkalmazásából vizsgát » tegyünk.
R születés a testetöltött szellem előtt az élet kezdetének
tűnik fel, mert ■ a durva anyag nemcsak a szellemi világtól
választja őt el, hanem szellemi életére való visszaemlékezését
is elfödi. Alább lesz alkalmunk még ennek a végtelen
célszerűségéről megemlékezni.
Magából az1 anyagnak az inkarnálődó szellemre való
nagy befolyásából magyarázható meg az az elterjedt felfogás, hogy az
anyag az egyedüli igazi realitás. Pedig i*** az ember eredeténél fogva
szellem, igazi hazája a szel
lemi világ; a földön való tartózkodása csak ideiglenes és az
anyag csak eszköze a haladásnak. Bukása a szellemet az
anyagi világ légkörébe utalta, de nem tette őt rabjává az
anyagnak, hanem a törvény azt tűzte ki egyik céljává, hogy az
anyagi világ törvényeit valódi lényegükben megismerje és
ezzel az ismerettel, valamint erkölcsi előhaladása és fejlődése
segítségével belássa, hogy * az anyag csak annyi
hatalommal bir az ember felett,
amennyit annak; átenged. Ennek a megismerésével az ember önmagát a
tökéletlen anyagi: világ légköréből magasabb világok légkörébe emeli.
De éppen ugy, amint a gyermek1 születése után semmit sem sejt abból
a világból, amelyben földi pályafutását megkezdette és csak a test
növekedésével és értelme fejlődésével képes környezetét mindinkább meg-
ismerni és abban elhelyezkedni: a szellemnek is fokozatos fejlődése során
szakadatlan munka fáradságával kell megszereznie azokat az ismereteket,
melyek számára addig idegenek voltak. És ebben a szakadatlan munkában
az emberi szellemre nézve az a feladat is várakozik, hogy önmunkálkodása
gyümölcseként az anyag alsóbbrendű természetét megismerje, úgyszólván
áttörje az anyag által vont korlátokat és kiszabaduljon az anyag uralma alól.
A születés tehát, melyet az emberek! nagy többsége az élet
kezdetének tart, hivatva van az embert e téves felfogásától is
megszabadítani, ha felhasználja a maga javára azokat az alkalmakat és
eszközöket, melyek az életben rejlenek'. Hogy a legtöbb embernek erről
sejtelme sincsen, az nem változtat semmit a törvényen; hiszen éppen az
képezi itt egyik feladatunkat, hogy a magasabb- rendű szellemi! törvényeket
megismerjük és alkalmazzuk önmagunkra gondolataink, érzéseink és
cselekedeteink egymásutánjában. És pedig az anyag megszorító korlátja
dacára!
A törvény szabja meg azokat a feladatokat, melyek a földi életben az
emberre várakoznak, az jelöli ki rendszerint azt a környezetet is, melyben a
feladatokat a szellemnek, mint embernek el kell végeznie. Azonban az is
megtörténhetik, hogy igen erős akaratú vagy magasabb fokozatú szellem
súlyosabb terhet kiván magára vállalni és földi életét nehezebb körülmények
között kezdi meg, mint amilyenre kötelezve volna. Ez azonban csak
59

kivételes eset, a szabály az, hogy a szellemnek saját akaratából kell vállalnia
azt a földi életet, melyet számára a következmények törvénye kijelöl.
A. születésnél1 néha szerepet játszik a hasonlók vonzása is. Látjuk,
hogy némelyik családban hasonló képes-
»
ségü vagy tulajdonságú szellemek1 verődnek össze; de azt is
tapasztaljuk1, hogy néha a legellentétesebb hajlamú és
képességű szülők és gyermekek kerülnek egy családba. Mindez
a már elmondottakból is megmagyarázható. Jó embereknek
lehet rossz gyermekük és viszont lehetséges a megforditott
eset is, mert a szülő csak a testet szol- « gáltatja, a szellem
pedig tőle teljesen független egyéniség.
A következmények törvénye, melyet alább bővebben fogunk
tárgyalni, szabja meg azokat az életkörülményeket is, melyek jó
szülőket vagy rossz gyermekeket irnak élő. A földi élet azért is
szükséges a szellem számára, hogy a szellemi világból, hol a
hasonlók társaságára van utalva, a földre kerülhessen, ahol az
anyag közvetítésével a legkülönbözőbb fokozatú szellemek is
érintkezhetnek egymással és így bővebb alkalom nyilik a
példából való okulásra és tapasztalás szerzésére.
Meg kell még jegyeznünk, hogy a gyermek fejlő- w
dése nem azt jelenti, hogy a szellem eredetileg születése
előtt is csak olyan kezdetleges fogalmakkal bírt, mint a
gyermek. A gyermek fogalmai csupán azért olyan
kezdetlegesek, mert a hangszer, mely a gyermek testében a
szellem rendelkezésére áll, még fejletlen és az anyagi lét
tárgyai és fogalmai ujak a szellem előtt, akinek a
szellemvilágban semmi szüksége sem lévén a földi fogalmakra,
a sokszor évszázadokra terjedő időközben teljesen elfeledte
azokat. De különben is az anyagi dolgokra csak az anyagba
ágyazott szellemnek, az embernek lévén szüksége: az újonnan
kapott szűzi agyvelőt, a gondolkozás emberi szervét egyenkint
kell meg- töltenie földi fogalmakkal.*) A test segítségével
szerez- 10 hető tapasztalatok és ismeretek fejlődése a
közvetítésre
rendelt test, fejlődésével tart lépést.
Az ember rendeltetése szabja tehát meg azt a kör-
nyezetet, azokat az életkörülményeket és megpróbáltatásokat,
melyek közepette, sőt az időpontot is, mely
alatt földi életét leélnie kell, a szellem akarata vállalja vagy elutasítja
magától azokat. így fér meg egymás mellett a rendeltetés és a szabad
akarat, melyekről pedig igen sokan azt vélik, hogy az egyik kizárja a
másikat. Sőt az is megtörténik, hogy az inkarnálódott szellem erős akarata
lerombolja a rendeltetés korlátait és ellentétbe kerül rendeltetésével.
Ennek súlyos következményeit azonban viselnie is kell.

* Innen van a gyermek fáradhatatlan kérdezősködése.

Szelleme nógatja öt, hogy gyűjtse az anyagot, amely a földi életre
szükséges lesz.
60

A földi élet célja a szellem fokozatos haladásának elősegítése,

eszközei azok a viszonyok és körülmények, melyek között a földi életnek
törvényszerűen, tehát a szellem rendeltetése szerint le kell folynia.
Minthogy pedig mindehhez a szellem akarati elhatározása szükséges: a
szellemnek v á l l a l n i a k e l l a számára előirt életet és az élet alatt
teljesítenie kell azokat a feladatokat, melyek számára abban az életben elő
vannak írva. Ha akarata elhatározásából vállalja és teljesiti a feladatokat,
akkor testetöltése többé-kevésbé elérte célját; ha nem teljesiti azokat,
vagy élete éppen rendeltetésével ellentétes módon folyik le, akkor
viselnie kell a terhes következményeket és feladatait súlyosabb körül-
mények között kell később teljesítenie.
A születés tehát az első lépés a földi élet feladatai teljesítésére előirt
uton. Nem az élet kezdete, hanem csak egyik ujabb fejezetének kiindulási
pontja.

Az ember hármas lény.

Az ember alkotó részei: a szellem, az anyag és a kettőt

összekapcsoló lélek vagy fluidikus (asztrál) test. ft szellem az eredeti
alkotó része az embernek, mert eredetileg szellemnek teremtetett, kit
egészen tiszta és fényes lelki test környezett, ftz eredeti teremtésü szel-
lem minőségéről nem vagyunk képesek magunknak fogalmat alkotni, mert
bukásunk következtében fokozatosan süiyedvén, az anyagi világba
kerültünk és ebbén a vi-
ú
Jágban anyagot öltünk magunkra, amelynek közvetítése segítségével tudunk
csak környezetünkkel érintkezni, és az anyagi közvetítés határán tul
rendszerint minden ismeretünk megszűnik. Az anyag maga a formák
világába kényszeríti a szellemet, mely eredetileg formátlan volt. És a szellem
ismét formátlanná lesz, vagyis kiszabadul majd a formák nyűge alól, ha az
anyagi és félanyagi világok iskoláján át fejlődve, eléri azt a fokozatot, mely
számára ezeknek a világoknak légkörét már feleslegessé teszi.
Most azonban még nagyon is reá vagyunk utalva az anyagi világra és
az ezzel kapcsolatos formákra. Fájdalom, minél alacsonyabb az emberi
szellem fejlődési fokozata, annál nagyobb hatással van reá az anyag, mely
nemcsak körülveszi és magábazárja őt, hanem arra is kényszeríti, hogy
csupán anyagi közvetítés (az érzékel;) utján érintkezhessék az őt környező
világgal. Ez magyarázza meg azt a felfogást, amely szerint az anyag a reális,
holott az anyag a maga folytonos változásában csak ideiglenes ruhája a
szellemnek; éppen ellenkezőleg: a szellem a reális, melynek c s a k
e s z k ö z e a z a n y a g , hogy fejlődése utján előbbre jusson.
Az érzékek utján szerzett tapasztalás, ha az ember nem hatol a külső
formákon át a belső lényegbe, igen könnyen arra a felfogásra vezethet, hogy
az anyag a reálitás, hogy az emberi ész és értelem kútforrása az agyvelő, az
érzéseké pedig az a húsdarab, melyet szívnek nevezünk. Az emberiség
legnagyobb gondolkozói nem osztották ezt a szűklátókörű felfogást, ám a
61

természettudományok hatalmas fejlődése, mely fokozatosan feltárta és

szakadatlanul feltárja az anyagi világban uralkodó törvényeket, magával
ragadta a gondolkodók többségét és igy a materialiszükus felfogás
uralkodóvá vált.
Ezzel a felfogással szemben ugy a vallások, mint a régebbi iskolák
tanítása is tehetetlenül állott, mert nem volt képes olyan gyakorlati uton
szerzett tapasz- lásra hivatkozni, melyet a természettudósok ellenőrizhettek
volna; ezek pedig csakis a tapasztalást és az ebből levont következtetést
voltak hajlandók elfogadni a megismerés kutforrásául.
 62

Szellemi vezetőink, kik a mult század közepe táján a szellemi

mozgalmat megindították, arra irányították az emberek figyelmét,
hogy téves az a felfogás, mintha az ember csupán anyagból állana,
mely a halál beálltával teljesen megsemmisül és mellyel az emberi
élet is megszűnik. Ezt a materialisták gyakorlati bizonyítékok hiá-
nyában nem hajlandók valónak elfogadni, nem fogadták tehát el azt
sem, hogy az ember hármas lény, mely szellemből, anyagból és a
kettőt összekapcsoló lélekből, vagy asztrál-testből áll.
A test létezését nem kell bebizonyítani, erről érzékei utján
mindenki meggyőződhetik. A testnélküli szellemek létezésének
bebizonyítására történnek az úgynevezett materializációk, vegyis
szellemek .anyagi megjelenései. Ezekről itt nem akarok bővebben
nyilatkozni, mivel ezek körül már könyvtárakra terjedő polemikus
irodalom támadt anélkül, hogy képes lett volna a kérdést a materia-
listák előtt tisztázni. Ehhez járul még 1, hogy a szellemeknek látható és
tapintható megjelenéséhez a médiumtól kölcsönvett asztrális anyagra
van szükségük, mely csak bizonyos korlátolt fokig állhat
rendelkezésre. Ha a médiumnak, aki médiumitását keresetforrásnak
használta fel, ez a fluidikus anyagot szolgáltató képessége meggyen-
gült vagy kimerült, ha nem adhatott többé anyagot a szellem
materializálódásához, akkor megtörtént az is, hogy a jelenségeket
közönséges szemfényvesztők módjára igyekezett előidézni, amit néha
sikerült be is bizonyítani. Ebből azután azt szerették volna
kétségtelen igazságként következtetni, hogy m i n d e n j e l e n s é g
s z e m f é n y v e s z t é s e n a l a p s z i k . Ezeket a jelenségeket tehát
nem is kívánom itt bizonyítékként felhozni. Ha valaki abba a
helyzetbe jut, hogy ilyen jelenségeket közvetet- lenül megfigyelhet,
akkor ne mulassza el azt, de alkalmazzon minden lehető elővigyázati
rendszabályt, hogy a megtévesztés ki legyen zárva. Ilyen
jelenségeket érdemes tanulmányozni és ha valódiságukból
kétségtelenül meggyőződtünk, le is lehet, de le is kell belőlük a kö-
vetkeztetést vonnunk. Am ezekbe itt nem fogok kiterjeszkedni.
A szellem létezésének minden összetett bizonyítékétói eltekintve,
tudtommal két egyszerű és szembeötlő bizonyítéka felett
rendelkezünk, A hipnotizmus és a szomnambulizmus jelenségeit
értem. Az előbbinek a tünetei ismeretesek. A hipnotizáló ember
akarata leigázza a hipnotizált ember akaratát és arra kényszeríti,
hogy magát annak alávesse és annak sok esetben feltétlenül:
engedelmeskedjék. Ismeretesek olyan jelenségek is, amikor a
hipnotizált ember testén anyagi elváltozásokat is képes a hipnotizáló
előidézni anélkül, hogy az elváltozás anyagi előfeltételei
fennforognának. így például, ha a hipnotizáló fadarabbal érintette a
hipnotizáltat és azt állította, hogy tüzes szivarral ért hozzá, akkor az
érintés helyén égési seb keletkezett. Nem akarom itt azt a számtalan
egyéb esetet felsorolni, amit mindnyájan ismerünk. De ha
gondolkozunk ezek felett, akkor szükségképp fel kell vetődnie annak
a kérdésnek: mi idézi elő azt a kényszerhelyzetet, mely az egyik
ember önálló elhatározását egyszerűen lehetetlenné teszi és őt
egészen a hipnotizáló akaratának veti alá? Azután hogyan tudjuk az
 63

anyagi világban uralkodó törvények alapján megmagyarázni az égési

sebeket tűz vagy melegség behatása nélkül?, Mindez anyagi
közvetítés nélkül, sőt annak teljes kizárásával megy végbe, tehát azt
csak az a láthatatlan szellem idézheti és idézi is elő, amelynek
létezését a materialisták kétségbevonják. A hipnotikus jelenségek
tehát kétségtelen bizonyítékai az emberben levő és az anyag
közvetítése nélkül is hatni képes szellem létezésének.
Még sokkali meglepőbbek és erősebb bizonyítékot szolgáltatnak
a szomnambulizmus jelenségei. A szom- nambula álomhoz hasonló
állapotában a tér és idő határain tul terjedő megfigyeléseket tesz,
melyek a rendes emberi képességek korlátait jóval meghaladják. De
erre csak álomszerű, úgynevezett transz-állapotában képes, ébren ő
is csak olyan határok között lát és figyeli meg, mint minden más
ember. Mi az, ami átlép a tér és idő korlátain? Mi az, ami képes látni
és hallani az emberi érzékek számára fennálló korlátok határain tul is?
Az e m b e r i s z e l l e m , mely a normális embernél csakis az
érzékek közvetítésével lát és hall, de a
Az ember és rendeltetése.
szomnambulánál transz-állapotban az összekötő kapocs meglazulása
következtében kilép a testből és az érzékek segítsége nélkül lát, hall
és tapasztal. Mert ugyan érzékei segítsége mellett mindazt nem
tehetné, amit környezetével transz-állapotban közölni szokott.

Grünhut Adolf dr. igen érdekesen irja le »Tanulmányok a spiritizmus köréből*

(1921) cimii könyvében ilyen szomnam- bulával folytatott kísérletéit. Egész
sorozatát beszéli el az eseményeknek, melyek kétségtelen bizonyítékai annak, hogy
az alvalátó — amint nevezi — a tér és idő korlátain tul ís képes olyan
megfigyeléseket tenni, melyek a normális etn- ber képességét messze meghaladják.
Az elbeszélő* teljesen szavahihető ember és nem egy szemtanúval beszéltem, aki az
eseményeket megerősítette.
így a többi között elbeszéli, hogy az alvalátó fiata! leány képességeire ugy
lettek figyelmesek, hogy az egy ízben transz-állapotban a szobában fekve, látta és
elmondta, hogy a kocsis, aki jó ember hírében állott, künn az istállóban, a mellé
kisegítésre rendelt fiút a lopásra tanította. Azután leírta, hogyan szedik össze a
lopott zabot, stbit és hogyan állítják az udvarból kivezető mellékajtóhoz. A nyomban
kisiető doktor, felesége és nővére mindent ugy találtak, amint az alvalátó leirta.
Majd meg egyik hivatalos útjáról hazatértében estefelé kiesik a doktor kocsijának a
kereke. Farsang utolsó vasárnapja lévén, a falusi kovácsot csak nagy nehezen és
hosszas keresés után tudják előkeríteni. Végre hozzálát a kovács az elveszett
csavar előállításához, ami nem megy- gyorsan. A doktor türelmetlenül jár fel-alá a
falusi korcsmában. Majd végre elkészül a kocsi és elindulnak. Mindezt a doktor több
mértföldnyi távolságban fekvő lakásában, transzállapotban fekve, kimerítő
részletességgel beszéli el az alvalátó leány a doktor feleségének és még nem is
hallható a lovak dobogása, amikor közeledését eleve bejelenti. Igen érdekes
események egész sorozatát irja le Grünhut dr. és részletesen vázolja azokat a
gondolatokat és következtetéseket, amelyeket az események belőle kiváltottak.

Ilyen alvalátók azonban igen ritkán állanak rendelkezésre. Pedig

képességük, melynek megnyilatkozása a tudomány áltat feltárt
 64

természeti törvényeket úgyszólván hatályon kívül helyezi, pozitív

bizonyítékát képezi az emberi szellem létezésének és annak, hogy az
ember* szellem a t e s t i s z e r v e k k ö z v e t í t é s e n é l k ü l i is
képes látni, észlelni és megfigyelni. így tehát a szellemnek az ész és
értelem munkájához tulajdonképpen nincsen is szüksége az agyvelőre,
az anyag közvetítésére. Ha ez legtöbb esetben mégis az agyvelő
közvetítésével történik, az legfeljebb csak azt bizonyítja, hogy az
ember jelenlegi állapotában erre a közvetítő munkára van még utalva,
de a szomnambula esete minden kétséget kizáró módon bebizonyítja,
hogy az agy és az érzékek közvetítő munkája nem elengedhetetlen
feltétel, mert az alvalátó az érzékek közvetítése nélkül is lát, hall és
megfigyel.

Magam is voltam már olyan helyzetben, hogy ilyen különös képességű egyén
távolbalátását közvetetleníil tapasztalhattam. Többen voltunk egy udvari
helyiségben. Az alvalátó transz-állapotában nyugtalankodni kezdett, majd hatá-
rozottan azt a kívánságát fejezte ki, hogy adjuk oda neki azt a pénzdarabot, mely
künn fekszik az utcán. Nem igen tartottuk valószínűnek, hogy ez igaz legyen, mire
nyugtalansága fokozódott: az alvalátó felállott és csukott szemmel elindult az ajtó
felé. Erre az egész társaság szintén elindult és a kijelölt helyen, a szomszédos ház
kapuja alatt a társaság egyik tagja megtalálta az ezüst forintot.

Igen különös, hogy ugyancsak az alvalátó transzállapotában

olyan dolgokat mond el magáról, melyeket ébren vagy egyáltalán nem
tud, vagy ha tudna is, lélektanilag indokolt okokból semmiesetre sem
mondana el. Mindez erős bizonyítéka annak is, hogy szelleme, ha
felszabadul az anyag és a megszokott környezet hatása alól, nem
olyan módon gondolkozik, mint az az ember, akii mind a kettőnek a
hatása alatt ált.
Nekünk spiritistáknak természetesen számtalan esetben van
alkalmunk testnélküli testvéreink nyilatkozataiból meggyőződni a
szellemnek, az ember e felsőbbrendű alkotó részének a Létezéséről,
amely a földi halál után is tovább él, érez és gondolkozik. De erre a
bizonyítékra nem akarok itt hivatkozni. Elég a pozitiv tudás
embereivel szemben csak arra a két jelenségre utalnom, mely a
hipnózis és az alvalátás eseteiben minden kétséget kizáró módon
kínálkozik. A hipnotizált és a transzban levő alvalátó egyaránt átlépi a
tér és gyakran az idő korlátait is, melyek az emberi érzékek
képességeire nézve feltétlen érvényességüek. Annak a bizonyítékát
szolgáltatják tehát, hogy van bennük valami, ami lát, hall és megfigyel
anélkül, hogy erre képtelen érzékeik működnének. És mi lehet ez a
valami? Nem egyéb, mint a materializmus által tagadott szellem.
Az anyagot és a szellemet az emberben a lélek kapcsolja össze.
Ez a normális emberi szem számára láthatatlan fluidikus, finom anyag,
mely a szellemnek akkor is burkolatát képezi, ha a testet magáról
levetette. Ennek létezését gyakorlati uton megállapítani talán még
nehezebb, mint a szellemét.
A mult század közepén báró Reichenbach dr. hosz- szas és
beható tanulmányok utján megállapította, hogy az emberi testen kivül
olyan kisugárzás-féle észlelhető, melyet rendes emberi szemmel látni
 65

nem lehet ugyan, de amelyet ő teljesen sötét szobában különösen ér -

zékeny egyének számtalan, egymást ellenőrző közléseiből
megállapította. Ezt a kisugárzást Reichenbach ódnak nevezte el és
tanulmányában*) számtalan hatását megfigyelte. A Reichenbach által
felfedezett ód, amennyiben ez emberből árad ki, nem egyéb, mint az
emberi szem számára láthatatlan lélek, vagy fluidikus kapocs pozitiv
módon is észlelhető egyik jelenségének megnyilatkozása.
Egyébként e kapocs megismerése csak másodrendű kérdés. A
fontosabb mindenesetre az, hogy az ember anyagi testén kivül
szellemmel is bír, melyet fluidikus kapocs köt a testtel össze, és hogy
a szellem az észnek és értelemnek kútforrása.
Mindezt annak a megVilágitására hoztam fel, hogy: pozitív
alakban is vannak bizonyítékai annak a szellemi kijelentésnek, hogy az
ember egységesen működő hármas lény, csak nem szabad az ezt
bizonyító jelenségeket eleve tagadnunk. Fontos az ember három alkotó
részének a megállapítása itt már azért is, mivel ez a további
fejtegetéseknek egyik alaptételét képezi.
A földi élet határai között támadó és elmúló test tehát úgyszólván
a legcsekélyebb jelentőségű része az embernek, ha tudjuk, hogy a
tulajdonképpeni élet székhelye a szellemben van, mély a lelki testtel
együtt túléli a földi életet és ennek határain tul is magával viszi
képességeit.
A szellem, amint az alvalátó esetében tapasztaljuk, a z a n y a g
k ö z v e t í t ő s e g í t s é g e n é l k ü l i s k é p e s látni, hallani és
megfigyelni, gondolkodni és itélni. Ha erre testben levő ember
szelleme képes, akkor semmi lehetetleriség; sincsen abban, hogy a
szellem mindezt a földi test levetése,. a halál után is megtehesse. A
szomnambulázmus tanulmányozása tehát az emberi élet legnagyoob
rejtélyének megoldása érdekében igen fontos, azokra nézve pedig, kik
illetékeseknek tartják magukat arra, hogy az emberi szellem
halhatatlansága vitás kerdésének eldöntésére az i g a z s á g s z e l l e -
m é b e n befolyjanak, elengedhetetlen feltétel.
Egyelőre elegendő annak megállapítása, hogy az ember hármas
lény. Az élet mozgató eleme a szellem az emberben, ez a forrása a
gondolatoknak és az érzéseknek, habár a gondolatok megnyilatkozása
az agyvelő utján történik is. Ebből magyarázható meg az a közismert
jelenség, hogy ha az agyvelő valamely része megbénul vagy
megromlik, a szellem megnyilatkozásában is zavar támadhat, de ha a
bénulás elmúlik, vagy ha a közvetítés szüksége megszűnik, akkor a
zavar is elmúlik. Az érzések közvetítése a lelki testen át történik. A
lelki test tehát közvetetten kapcsolatban van a test érző szerveivel, az
idegekkel.
Itt csak arra kell. különösen felhívnom a figyelmet, hogy a
szellem a halál után tovább élvén, a sirontuli életbe magával viszi
minden képességét és azokat a következményeket is, -melyeket a
földi életben tevékenységével magának szerzett.

* Kari Frciherr von Reichenbach: »Der sensitive Mensch und sein Verh altén
zum Ode.«
 66

Minden jó és rossz tulajdonságunk gyökere ugyanis nem a

testben, hanem a szellemben lévén, nem hivatkozhatunk arra, hogy
hibáink és tévedéseink kútforrása a »bünös« testben rejlik. Sem a test,
sem a vér nem hajthatja az erkölcsi lejtőre az embert, ha szellemi
fogyatkozásai azt meg nem engedik. Minden gondolatért, érzésért és
cselekedetért az ész, értelem és akarat tulajdonosa: a szellem viseli a
felelősséget, mely nem szűnik meg a földi élet határánál, hanem
átkíséri a szellemet testtelen állapotába.

Ujraszületés.
Alig van idegenebb fogalom a nyugati kultura gyermeke számára,
mint az ujraszületés. A legtöbb ember semmit sem hallott még róla.
Hihetetlennek tűnik fel tehát, hogy az ember nem először él most a
földön és nem is utoljára. Pedig ennek a fogalomnak nem 1 kellene
olyan idegennek lennie előttünk. Az emberiségnek mintegy
harmadrésze hisz benne ma is és a kereszténység első századaiban
majdnem mindenki tudott ; óla és sokan hittek is benne. Abban az
időben olyan általános volt ez a fogalom, hogiy a zsinatok is
"foglalkoztak vele, sőt a második konstantinápolyi zsinat kizárólag az
ujra- születéssel (teinkarnációval) foglalkozott. Messzire vezetne el
bennünket, ha azokat az érveket vennők bírálat alá, melyeket az
ujraszületés mellett és ellen felhoztak. Itt csak arra utalhatunk, hogy a
spiritizmus szellemi vezetői a szellemek bukásának története során
ismertették az újraszületést, mint az előhaladás egyik hathatós
eszközét a bukott szellemre nézve és ennek a törvénynek a hatását a
szellemi világból bemutatott gyakorlati példákkal szemléltetik. *)

* L. az alább közölt szellemi nyilatkozatokat.

 67

R bukás idézte eiö azt, hogy a szellemnek el kel' Jeti

hagynia a tiszta szellemi légkört és maga is megszűnt
tisztán szellemi lény lenni. így váltak eleinte a félanyagi
világok, majd az anyagi világnak különféle árnyalatai
hazájává, vagyis azzá a hellyé, ahol megtalálja azokat a
segítő eszközöket, melyekre elöhaladásán a k fokozatához
képest szüksége van. Mert a bukás kizökkentette a
szellemet rendeltetése eredeti útjáról és a törvény akkép
rendelkezett, hogy a bukás következménye volt az is,
mikép a szellemnek mindig annak a világnak anyagából
kellett magára ruhát öltenie, amelybe a törvény őt utalta.
R félanyagi és anyagi világok számtalan árnyalatának
mindegyike egy-egy osztályt képezett az odautalt
szellemre nézve, melynek, hogy a hasonlatot folytassuk,
minden egyes tantárgyát nemcsak jól el kellett a tanulónak
sajátítania, hanem a vizsgálatot is jó eredménnyel te kellett
belőle tennie, mielőtt a felsőbb osztályba átmehetett,
vagyis magasabb fokozatú világba emelkedhetett.
Szükségképp következik ebből azonban, hogy ha az
osztályt nem végezte el sikerrel, vagyis ha a vizsgálatot
nem teszi le, akkor az osztályt ismételnie- kell. Ez az az
egyszerű törvény, mely az egymást követő földi életeket
szükségképp előírja.
Céltalanul semmi sincsen a mindenségben, igy tehát a
földi életnek is megvan a maga célja, amely nem egyéb, mint hogy a földi
élet minden tapasztalása, csekély öröme és sok fájdalma nevelő eszköze
legyen a szellemnek, mely őt rendeltetése utján e l ő b b r e s e g í t s e .
Mert e l ő b b r e v i n n i magának a szellemnek kell magát. Hiszen

u eredeti tulajdonságai nem vesztek el bukása következtében,

csak lefokozódtak, igy megmaradt akarata is, mely egyik
alaptulajdonságát képezte. Ezt az akaratot kell a szellemnek
előhaladása érdekében felhasználnia. És a törvény akkép
rendelkezett, hogy a szellem előhaladása csakis a szellem akaratából kö-
vetkezhessék be. R szellemnek tehát, akár földi testben van, akár már
levetette azt magáról, akarnia kell, hogy rendeltetése utján előbbre
jusson. Ha ezt nem akarja, akkor nem is lesz képes fokozatából
magasabbra
 68

emelkedni. Az akarás azonban még nem minden, meri az

akarást megfelelő cselekvésnek is kell követnie.
A földi élet iskolájában tehát mindenekelőtt a jó és a
rossz, meg a törvényes és a törvénytelen között fennforgó
különbséget kell az embernek megtanulnia. Ezek a
különbségek az emberi szellem fokozata szerint
árnyalatonkint változnak, de ez nem bir reá nézve elsőrendű
fontossággal. Az előhaladás szempontjából az a fontos, hogy a
kínálkozó elhatározások közül a jobbikat, a törvényesebbiket
válassza ki magának és akarata minél teljesebb
megfeszítésével tartson is ki elhatározása mellett. Az
ismétlődő alkalmak egymásutánjában megállván ekként helyét,
lépésről-lépésre előre jut az ember rendeltetése utján és
közeledik ahhoz a fokozathoz, mely őt arra képesiti, hogy
osztályában a záróvizsgálatot is sikerrel letehesse és
magasabb osztályba emelkedhessék,
A földi életnek tehát az a rendeltetése, hogy az ide utalt
szellemeknek alkalmat szolgáltasson a tanulásra és a szerzett
ismereteknek minél teljesebb értékesítésére. Ha a szellem a
záróvizsgálatot letette, ez a földi élet a maga tanulási
alkalmaival a szellemre nézve megszűnt nevelő eszköz lenni
és reá nézve fölöslegessé válik. Ujabb körülmények, más
segítő eszközökkel válnak tehát a felfelé haladó szellem
légkörévé, melyben további haladásának feltételeit
megtalálhatja.
Mindaddig azonban, amíg az emberi szellem ezt az
osztályt el nem végezte és a záróvizsgálatot le nem tette,
magasabb osztályba való emelkedésről szó sem lehet. Az
emberi szellem tehát még a földi élet befejezése után is csak
abban az osztályban, vagy légkörben találhatja meg az
előhaladásához szükséges segítő eszközöket, amelynek a
záróvizsgálatát sikerrel még le nem tette. Halála így fokozatán
semmit sem változtat. Minthogy pedig fokozata őt az anyagi
világ légkörébe utalja, tehát ismét abba az osztályba kell majd
leszállnia, amelynek a vizsgálatát sikerrel még le nem tette.
így követi egyik földi élet a másikat, míg végre a szellem az
életekben kínálkozó alkalmak felhasználásával oda nem érik,
hogy a földi élet célját és rendeltetését megismerje, akaratát
e rendeltetés betöltésére munkába ál- látja, az előirt egész
munkái; el is végzi és a záróvizsgálatot sikerrel leteszi.
Az ember a testetöltés pillanatában elveszti rendszerint a
visszaemlékezést a korábban történtekre. Bölcs rendelkezése
ez a törvénynek. Nem szabad ugyanis elfelejtenünk, hogy az
ember bukott szellem, ak"; a földi életbe a következmények
egész sorozatát hozza magával. Amikor tehát a multnek és az
ezzel kapcsolatos következményeknek az emléke eltűnik
előle, akkor megszabadul annak a tehernek a tudatától,
melynek az ^ismerete különben erejét megbénítaná és a maga
súlyával szakadatlanul reá nehezedvén, őt feladatának a
teljesítésére teljesen képtelenné tenné. Ezért szükséges, hogy
minden visszaemlékezés erre a teherre egészen eltűnjék
emlékezetünkből és a bennünket környező körülmények és
alkalmak segítség ével tudjunk tapasztalni, okulni és a
 69

félelemtől meg nem bénított erővel kitűzött feladatainkat

teljesíteni. A visszaemlékezés hiánya tehát korábbi életünkre,
mely az ujraszületés fogalmát olyan nehezen elfogadhatóvá
teszi a nyugati emberre nézve, bölcs rendelkezése a
törvénynek, mely nélkül az ember lefokozott képességeivel a
földi élet feladatainak teljesítésére képtelen volna.
Az ujraszületés azonban nem azt jelenti, hogy az emberi
szellem más alakban is ölthet testet, mint emberiben. Az a
feltevés tehát, mintha az emberi szellem ál- lati testben is
inkarnálódhatnék, nem felel meg a valóságnak. A reinkarnáció
törvénye ugyanis azért írja elő, hogy az emberi szellem
ismételten öltsön testet a' földön, mivel a szellemnek a földön
számára rendelkezésre álló tapasztalatokra és alkalmakra
mindaddig szüksége van, amíg itt minden lehetőt meg nem
tanult és a vizsgálatot sikerrel le nem tette. Minthogy pedig
ezt a szellem egyetlen földi élet alatt többnyire nem képes
megtenni, szükségképp ismételnie kell az osztályt, vagyis
mindaddig testet kell öltenie a földön, amíg a vizsgálatot
sikerrel le nem tette és így a földi élet feladatát teljesen be
nem töltötte. Mindehhez azonban e m b e r i életekre van
szüksége, mert állati testben való élet ennek a feladatnak a
teljesítésére teljesen alkalmatlan volna. Cél- taíant pedig
Isten bölcs törvénye nem ír elő, de nem js enged meg. '
A földi élet befejezését követő időszakban a szel-
lemnek a túlvilágban alkalmat nyújtanak, hogy meg-
győződjék arról, vájjon az elmúlt földi életet jól, vagyis ugy
használta-e fel, hogy a számára kitűzött feladatot
teljesítette? Ez a belátás azonban nem hirtelen következik
be, hanem a szellemi életben is többé-kevésbé lassan
haladó érés következménye. A szellem tapasztalatai ekkor
nem annyira külső természetűek, mint a földi életben.
Benső, érzési és értelmi az a tapasztalás, mely a
szellemben azt a belátást érleli meg, hogy a befejezett
földi életben az előhaladására kínálkozó alkalmakat nem
eléggé, vagy éppen nem használta fel és így megérlelődik
benne az az óhajtás is, hogy mulasztását pótolja, " hibáit
jóvátegye.
Ez az a pillanat, amikor a szellem akarata munkába
lép. Jóvá kívánja tenni, amit koiábban a földön eh ontott.
Kívánja, hogy e célból újra testet ölthessen és lemehessen
a földié. Üléseinken nem egyszer volt alkalmunk ezt a lelki
folyamatot megfigyelni.*) De ekkoi többnyire azt is
tapasztaltuk, hogy a szellemek jó része nem ismeri az
ujraszületés törvényét és ezt ott a szellemi világban kell
nekik is megtanulniok. És amíg ez megtörténik és a nekik
különösnek tetsző fogalmat elfogadják éppúgy
idegenkednek tőle, mint a nyugati kultúra emberei.
De ha a szellem belenyugszik a törvény rendel-
kezésébe, sőt már az a vágy is feltámad benne, hogy

* A Szellemi Búvárok Pesti Egylete kiadásában megjelent könyv:

»Az erkölcsi törvény h?ta!ma« nagy drámai erejű szellemi
nyilatkozatokban szemlélteti egy család szomorú; történetét, mely több
emberi életen ét szoros kapcsolatban van a korábbi életekkel.
 70

előhaladása végett újra testet öltsön a földön, akkor

megismertetik vele azokat a feladatokat is, melyeket a
földön el kell végeznie. Megtudja tehát, hogy milyen
környezőben folyik majd le bekövetkezendő földi élte,
milyen megpróbáltatások várnak ott reá, megismeri a
fájdalmakat és szenvedéseket is, melyek következményekként
nehezednek reá, de egyszersmint arra is vannak hivatva, hogy
őt rendeltetése utján előbbre segítsék. És mindezt
megismervén, akarata szabad elhatározásából kell a
testetöltésre vállalkoznia.
Amikor azután a nagy függöny bölcsen legördül a szellem
visszaemlékezésére és az uj földi élet megkezdődik, évek
telnek el, mig a szellem a lassan fejlődő testet,' az érzékek és
idegek közvetítését teljesen használni képes. És akkor
megkezdődik az uj tapasztalatok gyűjtése, uj és meg-megujuló
alkalmak felhasználása, vagg fel nem használása, ami a
törvény értelmében mind a maga következményével jár.
Ezeknek az alkalmaknak a helyes kihasználása az a cél, melyet
az inkarnált szellem akaratának ki kell magának tűznie, mert
ennek a célnak az elérése a legfontosabb reá nézve. Erre fi-
gyelmeztetnek bennünket is szüntelenül szellemi vezetőink és
ezt szemléltetik szenvedő szellemi testvéreink előadásában is,
kik ugyanennek a törvénynek a hatása alatt állanak és csak
ugy juthatnak előbbre, ha akaratukat munkába állítják és annak
a megfeszítésével tudnak majd állapotukon javítani.
Az ujraszületés gondolata mindezek után nem is lehet
többé olyan idegen a gondolkodó ember előtt, amint az
eleintén látszott. Olyan logikusnak fog az behatóbb
gondolkodás után feltűnni, mely nélkül nagy hézag
mutatkoznék a világrendben. Nélküle nem is vagyunk képesek
felfogni és elfogadni Istennek a világrendben megnyilatkozó
igazságosságát. Hányszor halljuk a megpróbáltatások által
meggyötört szenvedőtől, hogy nincs igazság a földön, mert ő
ugyan nem szolgált reá szenvedéseire. De ha tudná, hogy
jelenlegi földi élete előtt nem csak egy életet élt át már a
földön, melyben rászolgált arra, amit most el kell viselnie;
hogy a betegségek, anyagi; gondok, megaláztatások és egyéb
testi és lelki szenvedések csak azokban az előbbi életekben
elkövetett hibák és bűnök következményei, akkor nem szállna
síkra sorsával, nem panaszkodnék a vele szemben
megnyilatkozó igazságtalanságról, hanem belenyugodnék
rendeltetésébe.
Számtalanszor volt alkalmunk szenvedő szellemekkel
folytatott beszélgetésekből meggyőződni arról, hogy ha a
szellem csak elhitte és elfogadta azt, hogy már korábban élt a
földön, elviselhetőbbé tette állapotát és azt az elhatározást
váltotta ki belőle, hogy alkalma nyilván rá, a multat jóvá is
tegye.
Az ujraszületés törvényének a megismerése tehát a
legnagyobb megnyugvást nyújtja annak, aki nem küzd már a
puszta gondolata ellen is. Ez magyarázza meg sorsunk
alakulását, mely szükségképpeni folyománya előbbi
életünknek; ez kelti fel és erősiti meg azt az elhatározási-,
 71

okát, hogy akaratunk megfeszítésével azon a törvényes uton

megmaradni igyekezzünk, melyen haladva, meg leszünk óvva
olyan súlyos következményektől, mint aminőket a törvényes
útról lesérőknek el kell viselniök. Ez a folytonos igyekezet
átalakítja gondolkozásunkat, megtisztítja érzéseinket és a u a
késztet, hogy a nagy erkölcsi törvénnyel ellentétben álló
tettet el ne kövessünk, így alakul át egész lényünk és
fokozatosan megérlelődik az a képességünk, hogy a nagy
záróvizsgálatot letehessük és a fejlődés utján egy fokkal
magasabbra emelkedjünk. Az ujraszületés törvényének a
megismerése tehát egyik leghathatósabb segitő eszköze
erkölcsi haladásunknak.

Az anyag és a szellem kölcsönös hatása az

emberben.
A születés annak az összeköttetésnek a kezdete a
szellem és az anyag között, melyet az ember földi életének
nevezünk. A születés pillanatában alágördül az a sürü fátyol,
mely a szellemet korábbi életétől, mondhatni, elválasztja. A
születéssel megszűnik a szellemnek a visszaemlékezése a
korábbi életek eseményeire. A szellem a földi test, tehát az
anyag páncéljába, kerül és megkezdi földi életének
pályafutását. A visszaemlékezés teljes hiánya azt a vélelmet
kelti fel a legtöbb emberben, hogy az élet a születéssel
kezdődik és mivel a sirontuli életit
 7T

ről nem volt képes földi életében tapasztalás utján ismereteket

szerezni, azt hiszi, hogy az élet a földi test halálával végződik.
Természetes következése ennek az állapotnak, hogy az
ember mit sem tud korábbi életéről és neki sok minden
megfoghatatlannak, sőt rejtélyesnek is tetszik, amit könnyen
megmagyarázhatna magának, ha tudná, hogy nem először él
most a földön és ebben az életében az ismeretlen mult
következményeinek a hatása alatt áll.
Az emlékezésnek ez a hiánya hozza magával, hogy
hármas lényének1 alkotó részeit nem ismeri és igen köny-
nyen juthat arra a téves következtetésre, hogy lénye csakis
anyagból: a testből áll.
Tudva, hogy az emberi tapasztalás ilyen szűk korlátok
között mozog, nem szabad afelett csodálkoznunk, hogy a
nyugati ember olyan nehezen tud azzal a gondolattal
megbarátkozni, hogy az ember hármas lény, mely nemcsak
testből, hanem szellemből és ezt a kettőt összekapcsoló
lélekből is áll.
Pedig ez igy van. És ha meg akarjuk fogadni a nagy görög
bölcs tanácsát, komolyan kell foglalkoznunk ezzel a kérdéssel.
Mert csak igy érthetjük meg azokat a kérdéseket, amelyek
minden gondolkozó ember előtt felvetődnek és -amelyekre
mindenki, aki az igazságot keresi, szeretné a választ
megkapni.
Jellemző a nálunk uralkodó felfogásra nézve, hogy még
azok is, akik elfogadják, hogy az ember nemcsak testből,
hanem szellemből is áll, az anyagi résznek, a testnek olyan
nagy hatalmat tulajdonítanak1 a magasabb- rendű alkötó rész,
a szellem felett. Nemcsak a keresztény misztikusokat értem,
hanem majdnem kivétel nélkül minden komoly gondolkozót, aki
az igazságot 'kereste és annak az igazságnak a megismeréséig
eljutott, hogy az ember nemcsak anyagból, hanemí szellemből
ás áll. Majdnem mindenik beleesett abba a hibába, hogy az
anyagi testnek túlságos jelentőséget tulajdonított a szellem
felett. Pedig ha levonta volna abból a már elfogadott tényből
folyó következtetést, hogy az ember nemcsak elmúló
porhüvelyből, hanem halhatatlan szellemből ás áll, akkor az
anyagnak nem tulajdonithatott volna semmiféle hatalmat sem a
szellem felett.
A már előadottakból tudjuk, hogy az anyag ugy
összességében, mint az ember egyik alkotó részeként is csak
a szellemi bukás következménye. Hogy azután a Teremtő
könyörületes bölcsesége ezt a következményt olyan nevelő
eszközként kívánja felhasználni, mely hivatva van és még
sokáig hivatva lesz az egész teremtés eredeti rendeltetését,
az előhaladást szolgálni, az mit sem változtat az anyag
lényegén. Az anyag szakadatlan átváltozásaiban csak akkor
válik élővé, ha valamely szellem vagy életerő teszi azzá.
önmagában semmi erővel vagy hatalommal sem bir. Erre
kívánnak megtanítani bennünket szellemi vezetőink és
 77

hangoztatják, hogy ennek a megtanulása nagyon előmozdítaná

szellemi haladásunkat.
A teremtés történetének rövid ismertetésébői tudjuk
ugyanis, hogy az egész teremtés eredetileg szellemi volt s az
anyag már csak a bukás következménye. Ennek a
következménynek kellett a bukás által a számára kijelölt
egyenes útról letért szellemet ismét visszasegítenie eredeti
rendeltetése útjára. Ez akkép történik, hogy a bukott
szellemeknek a félanyagi és anyagi világok váltak szükséges
lakóhelyeikké. Ezek a világok és a bennük levő anyag
elkerülhetetlen és a fokozatánál fogva odautalt szellemre
nézve k é n y s z e r i t ő e r ő v e l b í r ó törvényes feltételt
képeznek. Ezekben rejlenek számára azok a segitő eszközök,
melyek nélkül a haladás utján állapotánál fogva előbbre sem
juthatna. Ennyiben tehát az anyag csakugyan némi kényszerítő
erőt látszik jelenteni a szellemre nézve. De ez csak lát-
szólagos, mert a kényszerítő törvény oka n e m az
a n y a g b a n , hanem a s z e l l e m f o k o z a t á b a n rejlik.
Ez a fokozat utalja a szellemet az anyagi világba és nem az
anyag vonzza őt saját hatalmánál fogva oda. Ez lényeges
különbség, melyre figyelemmel kell lennünk, ha az anyag és a
szellem kölcsönös hatását egymásra meg akarjuk érteni.
 79

Az anyag, önmagában semmi erővel vagy hatalommai

sem bir és a szellemre gyakorolt hatalom csak annyiból állhat,
a m e n n y i t a s z e l l e m m a g a e n g e d á t számára.
Szellemi vezetőinknek ez a kijelentése az ember előtt
hihetetlennek tűnik fel, hiszen lépten-nyomon éppen ennek az
ellenkezőjét látszik tapasztalni. De ha nem veszítjük el
szemünk elől a kölcsönös viszony kiindulási pontját, a bukást,
mely a szellemeket leterítette a haladás egyenes útjáról és
számukra a fokozatos bukások során az anyagi világot tette a
további fejlődés egyedül lehetséges színhelyévé: akkor már
nem lehet többé ez a kijelentés olyan valószínűtlen. A logika
erejénél fogva megköveteli, hogy a szellem, az ö r ö k k é v a l ó
felsőbbrendű legyen és l e g a l á b b i s több erővel bírjon,
mint a tapasztalásaink szerint is mulandó, az anyag.
Erre a következtetésre természetesen csak az jöhet, aki
elfogadja azt, hogy az emberben az anyagon kívül szellem is
van. De ha már ezt valaki elfogadta, akkor nem lenne szabad a
tényt elfogadva, még azt is állítania, hogy az anyag valódi
hatalommal bír a szellem felett, vagy hogy az emberi hibák és
bűnök forrása nem a szellemben, hanem az anyagban
keresendő.
Minden jó & rossz tulajdonságunk kútforrása szel-
lemünkben van. Szellemünk idézte elő szabad akaratánál fogva
bukását, melynek következtében a törvény számára lakásul a
félanyagi és az anyagi világok különféle árnyalatait irta elő,
hol a további fejlődés szükséges feltételeit megtalálja. Hogy
ezekben a világokban helyei foglalhasson, megfelelő anyagi
ruhát kell magára öltenie. Ez a törvény hozza tehát
összeköttetésbe a szellemet az anyaggal.
Megvilágítja ezt az emberre nézve igen fontos kérdést az
az eszmecsere, melyet Forsboom 1 Bernát Emánuel szellemmel
e tárgyban folytatott.
Emánuel az emberben a szellem és az anyag kölcsönös
hatásáról szólva, azt fejtegeti,' hogy a szellem formálja az őt
környező anyagot és hogy így a szellem szabja meg, vájjon ez
az anyag durvább avagy finomabb lesz-e? Az ekként alkotott
forma (a test) képes hatni a vele egységgé összekötött
szellemre és képes öt magához le is húzni, ha a szellem
fokozata ezt megengedni.
A test Emánuel tanítása szerint semmi egyéb, mint a
szellem szőtte ruha és a szellemtől függ, hogy ez szük és
kényelmetlen, ahelyett, hogy az csak törvényes burka legyen,
amelyben meghatározott, törvényes munkát kell teljesítenie.
Sohasem állítottam mondja Emánuel — hogy az amjag
szükségképp huz le magához titeket. Hol volna Isten igazsága,
ha a gyenge szellemnek olyan burokkal kellene bírnia, mely
már mint ilyen, lenyűgözné az embert? Nem is a burok
nyűgözi le őt, hanem a szellem hiányos megismerése, mely
nem képes megszabni a helyes viszonylatot önmaga és a
burok között.
Forsboom azonban nem volt hajlandó ezt a felfogást
osztani és ezzel szemben azt fejtegette, hogy a szellemből és
 80

anyagból összetett egyéniségek ki vannak téve az ellentétes

törvényű világok összeütközéseinek, melyek mindegyike
bennük működik. így szerinte az örökkévalónak a mulandóval
való küzdelme az emberben játszódik le. A lélek a hid a
szellem és az emberi anyag között; ez a láthatatlan anyag (a
lélek) a szellem maradandó ruhája. A földi élet alatt a lélek az
a csatatér, amelyen az ellentétes hatalmi szférák harcolnak,
mely harcok az egyik vagy a másik fél diadalával vagy
legyőzésével végződnek. Forsboom szerint tehát az a
feladatunk a földön, hogy a szellemnek az anyag felett való
uralmát kivívjuk.
Emánuel azt válaszolta Forsboomnak, hogy túlságos súlyt
helyez a földi életre, amely pedig a szellem életének csak
parányi töredéke és ezért következtetései is hamisak, mivel
hamis alapon nyugszanak. »Azt mondod, hogy az a feladatunk,
hogy a szellem uralmát az anyag felett kiküzdjük. Én meg azt
mondom: az a feladatunk, hogy a bennünk levő jót, mely isteni
eredetünk biztositéka, a tökéletességig fejlesszük. Ugyan ne
vonj az »élet« fogalma köré olyan szük határokat, hogy alatta
csupán e g y e t l e n földi életet érts. Ugy-e egyetlen
fénysugarat vagy árnyékot nem mondasz egész napnak, mivel
ez idézte azt elő?. Azt mondtam, hogy »a
 81

m i é l e t f e l a d a t u n k * , mivel a -ruha, akár fluidikus,

akár durva anyagból van az, a feladat lényegét nem változtatja
meg. Ezt a feladatát a szellem nem1 teljesítette, bukása tette
szükségessé az anyaggal való összeköttetést és bukása, de
nem anyagi burkolata nehezíti meg számára az eredeti feladat
teljesítését.*
»Bünöket és hibákat nem szabad a testnek tulajdonítani
— folytatja Emánuel — amint azt ti tévesen teszitek; még' az
iszákosság és az érzékiség is a m é l y r e s ü l y e d t
szellem fogyatékosságában gyökerező
tulajdonság. A bukott szellemnek durva és nehéz lelki teste
van, amelyben a vágyakat érzi, amelyeket azután az emberi
test még durvább anyagával juttat kifejezésre. De nem az
anyag okozója ennek, és nem a k i f e j e z é s b e n rejlik a
bün, hanem a szellem vágyában. Értsétek meg jól. Ilyen
szellemnek nem szabad vágyait kifejezésre juttatnia.
Tartózkodás gyengíti a vágyakat és amikor megismert
kötelességét (bármily csekély legyen is az) teljesiti,
lassankint felemelkedik a szellem a mélységből, melybe saját
akarata döntötte, lelki teste világosabb ruhává válik és ha
majd ismét emberi testet ölt magára, alig kell azt kísértésként
éreznie, aminek a legyőzéséhez azelőtt legnagyobb erő-'
feszítésére volt szüksége, hogy az legalább durván ki"-
fejezésre ne jusson.«
Azután még azt is hangsúlyozza Emánuel, hogy azí
örökkévaló a mulandóval sohasem harcol. »Az abszolút?
örökkévaló, I s t e n , l é t e z i k . Hat, alkot, életet áraszt,,
mert létezik. Neki egyáltalán nem kell azért harcolnia,, hogy
minden, ami belőle lett, tökéletességében vele máj-- dan
összekapcsolódjék. A relatíve örökkévalót, a szel--- lemet
tökéletlensége és akarati szabadsága csatatérre álli—" totta,
de ott nem az anyag kerül vele szembe, hanem® saját
tökéletlensége. Ehhez a küzdelemhez azonbarfi mindaz a
fegyver és vértezet rendelkezésére áll, amely} őt rövidebb,
vagy hosszabb idő alatt győzelemre fogj^ vezetni.
Szabadságában áll, hogy megálljon vagy el-~
Az ember és rende'tetése.
6
 82

essék. Ha leveti az istenadta páncélt, a tisztaságot, akkoi

megsebezhetővé vált és mindaddig az marad, míg át nem
küzdötte magát a tökéletességig. Életünk feladata tehát az,
hogy tökéletességünket előkészítsük, miáltal lelki testünk
mindinkább átszellemül.«
Azután kiemeli Emánuel, hogy a szellem anyagi
ruhájának, saját alkotásának kölcsönözhet bizonyom hatalmat
önmaga felett, ha ugyanis túlságosan azonosítja magát vele.
És ebben rejlik a kölcsönös hatás a szellem és az anyag
között; ez tehát alapjában véve nem is létezik, hanem csak a
szellem kelti életre, teszi lehetségessé. Ha az ember
megismeri, hogy szellem volt, mielőtt az anyaggal
összekapcsolódott volna, akkor minden hibájának a kutforrását
a szellemben fogja keresni és az anyagot annak fogja
tekinteni, aminek tényleg kellene: olyan ruhának, melyet
bukása adott reá és amely őt önmagában véve nem képes
visszatartani. Bár elég szomorú, hogy a tisztán teremtett
szellem ilyen sürü légkörben találja fel fejlődésének
feltételeit.*)
Az ember tulajdonságai.
Fejtegetéscink során láttuk, hogy az ember szellemi
eredetű, hogy bukása hozta őt az anyaggal szorosabb
kapcsolatba, hogy ebben a kapcsolatban a földön hármas lény
alakjában él, de mihelyt a testet leveti, ismét szellemi életet
folytat, mely azonban csak folytatása a testben eltöltött földi
életnek.
De nem az anyagi test adja meg a jellegét a földi életnek,
hanem a szellem fokozata kényszeríti a szellemet az anyagi
környezetbe, hogy ebben a szükséges tényezőket megtalálja
további fejlődése számára.
Önkéntelenül felvetődik tehát az a kérdés: mi az oka
annak az állapotnak, melyben az ember magát a földön találja?
Mik azok a tulajdonságok, melyek számára az anyagi világot
előírják? Mik azok a feltételek, melyek helyzetének javulását

* Éppen mikor ezekkel a gondolatokkal foglalkoztam, volt alkalmam

tanunk egyik lelkes hívével az emberben a szellem és az anyag kölcsönös
hatásáról beszélgetni, aki azt fejtette ki, hogy neki, éppen mint orvosnak,
gyakran van alkalma megfigyeléseket tenni az anyag hatásáról a szellemre^
így tehát Emánuel fejtegetéseit nem tudja minden megszorítás nélkül
elfogadni.
Gondolkodtam orvos barátom megjegyzése felett. De. beható
fontolgatás után is csak arra a meggyőződésre jutottam, hogy Emánuelnek
mégis igaza van. Hiszen a bennünk lakozó szellem lefokozottságánál fogva
v a n c s a k az anyag1 behatásának oly módon alárendelve, amint azt
magunkon tapasztaljuk. Ebből az állapotból nem szabad a kölcsönös hatás
végleges megítélésére következtetést vonnunk. Sőt ellenkezőleg,
akárhányszor tapasztalhatjuk, hogy akaratunk)
m e g f e s z í t é s é v e l képesek vagyunk a különben ellenállhatatlan
erejüeknek vélt anyagi befolyások ellen sikerrel megállanunk a küzdelmet.
Igenis az anyag befolyásának a gyökere a szellemben, annak
gyengeségében rejlik. Tőlünk függ, hogy minden akaraterőnk
latbavetésével ettől az illetéktelen befolyástól szabaduljunk, melynek
a l a p j á b a n v é v e semmi létjogosultsága sincsen.
 83

lehetségessé teszik? És mi az a cél, melynek eléréseért

öntudatosan érdemes munkálkodnia?
Láttuk már, hogy az ember állapotát a bukás idézte elő. A
bukás távolította el őt léte forrásától, a Teremtőtől. Eredeti
tulajdonságaiban (tiszta, de nem tökéletes lényében, a
törvények ismerete mellett az elhatározásnak számára
biztositott szabadságában) rejlett a bukás lehetősége. R z
akarat szabadsága engedte meg, hogy arra határozza el magát,
hogy megmaradjon a fejlődése számára előirt, törvényes uton,
vagy letérjen arról. Mind a két elhatározás maga után vonta a
megfelelő következményt. Aki: megmaradt a törvényes uton,
az simán és nagyobb rázkódtatások nélkül közeledett a kitűzött
célhoz, aki azonban saját elhatározásából letért az egyenes
útról és nem a törvényben rejlő tényezőkre, hanem önerejére
támaszkodva kivánt azontúl haladni, annak viselnie kellett
ennek az elhatározásnak következményeit. Utja nem vezetett
többé simán és egyszerűen előre, hanem azokat a
nehézségeket kellett leküzdenie, melyek az egyenes útról való
letéréssel járnak.
A bukás kifejlesztette azokat a tulajdonságokat, melyek
életrekelésének a lehetősége az akarati elhatározás
szabadságában rejlett és amelyek az akaratnak törvény ellenes
irányban való érvényesítéséből szükségképp következtek. Ha
vizsgáljuk ezeket a tulajdonságukat, akkor azt fogjuk találni,
hogy azok három főtulajdonság- ban gyökereznek: az
önzésben, gőgben és a hiúságban. Ezek fejlődtek ki abból az
elhatározásból, hogy a szellemek egy része az előirt egyenes
és törvényes útról letérjen és csupán saját erejére és
képességeire támaszkodva, önállóan alkosson, teremtsen. Mert
mérhetetlen gőg kellett ahhoz, hogy a teremtett lény annyira
túlbecsülje eiejét „és képességeit, mikép feltehesse, hogy
magát minden élet forrásától elszakítván és függetlenítvén,
nem csak tovább élni, hanem még teremteni is képes legyen.
Hiúság kellett ahhoz az elhatározáshoz, mely vakká tette a
szellemet annak az alapigazságnak a megismerésére, hogy
magát az életet és minden képességét Teremtőjének
köszönheti és igy azoknak a forrása és igazi ereje Istenben
rejlik, tőle teljesen elválva tehát élet el sem képzelhető. A
megkísértett elválás és különállás azonban magával hozta az
önzésnek az életrekelését is, mely arra késztette a
szellemeket, hogy önerejükből tőlük függő
teremtményeket alkossanak. És megszületett a
tulajdonságoknak az a hármas csoportja, amely a bukott
szellemeket jellemző alaptulajdonságként fogva taitja és a
lefelé vezető uton való haladásra ösztönzi.
Jellemző, hogy az önzés, gőg és a hiúság birta reá a
bukott szellemeket arra, hogy az egyenes útról letérvén és
magukat Istentől függetlenítvén, saját útjaikon haladjanak; de
ezek á tulajdonságok nem tették a bukott szellemet szabaddá,
hanem rabszolgájukká és hajtják annál inkább igájukba, minél
mélyebbre sülyed. Tehát az Isten hatalma alól való szabadulás
helyett éppen az igazi szabadságnak az ellenkezője kö-
 84

vetkezett be. Nézzünk csak körül itt a földön. Ha eléggé

elfogulatlanoknak érezzük magunkát, akkor kezdjük magunkon.
Mi késztet arra, hogy az emberek rendes gondolkozás!
módja szerint vagyoni vagy hatalmi előnyöket szerezzünk
magunknak?. Az önzés. Mi súgja hizelgő szóval a fülünkbe,
hogy szépek, jók vagy okosak vagyunk? A hiúság. Mi indit
arra, hogy lebecsüljük felebarátunk képességeit és hivatva
érezzük magunkat felette Ítélkezni? A gőg. És ezzel még csak
a szelídebb emberi tulajdonságokat világítottuk meg.
De ha a sokkal súlyosabban méilegelendő emberi tu-
lajdonságokat boncolgatjuk, akár a mértéket nem ismerő
kicsapongások elkövetőiben, akár az embervért patakokban
kiontó hatalmi túltengés vagy minden áron való vagyonszerzés
betegeiben, mindegyikben meg fogjuk találni azt a' három
alaptulajdonságot. Lehet, hogy egyikben vagy a másikban
egyik vagy a másik fejlődött ki inkább, de azért gyengébb
árnyalatban meg lesz benne a többi is.
Pedig eredetileg tiszták voltunk mindannyian és ha le
nem tértünk volna a számunkra kitűzött egyenes útról, akkor
tiszták is maradtunk volna. Bennünk volt az az isteni szikra,
mely számunkra a kitűzött cél elérését biztosította. Hogy
azután az akarati elhatározás szabadsága megengedte a
törvényes útról való letérést is és hogiy ez a letérés olyan
tulajdonságokat keltett fel bennünk, amelyek eredetünk tiszta
forrásával nem voltak semmiféle kapcsolatban, az alapjában
véve semmit sem változtatott lényünkön, mégis Isten
gyermekei maradtunk, rendeltetésünk is ugyanaz maradt,
ugyanazt a célt kell nekünk, bukott szellemeknek is elérnünk,
mint azoknak a testvéreinknek, akik nem tértek le a törvényes
útról.
Minél messzebbre jutottunk azonban eredeti rendel-
tetésünk útjáról, annál inkább elhalaványodtak azok a
tulajdonságuk, melyek isteni származásunk szükséges kö-
vetkezményei voltak. Minden megvolt relatíve a teremtésben
is, ami abszolút korlátlanságban megvan Teremtőnkben; és
ezeket a tulajdonságokat kellett volna, a végcél felé egyenes
vonalban vezető uton maradva, fejlesztenie és tökéletesítenie.
A Teremtő alaptulajdonsága a szeretet, mely az értelem
tökéletességében bölcseség- gel és igazságossággal párosul.
Ha most elfogulatlanul vizsgáljuk az ember tulajdonságait
akár másokban, akár magunkban, akkor be kell ismernünk,
hogy a szeretetnek, bölcseségnek és igazságosságnak csak
igen csekély mértékét vagyunk képesek az emberekben
felfedezni, de ezek helyett találhatunk számtalan olyan
tulajdonságot, amelyet az önzés, gőg és hiúság válfajának kell
minősítenünk. Leginkább szembeötlik a hatalomvágy, mely a
legkülönbözőbb cégérek alatt majdnem minden állami,
társadalmi, felekezeti, sőt családi kötelék keretében is több
vagy kevesebb erőszakkal igyekezik érvényesülni. Itt az önzé-
sen alapuló kapzsiság, mely ki nem elégíthető éhes- séggel
igyekezik magának minél többet megszerezni. Szomorú példáit
látjuk az irigységnek, mely mások sikereit és elért
 85

eredményeit ugy tekinti, mintha őket valami jogos igényüktől

fosztanák meg.
Mindebből tehát azt vesszük ki, hogy az emberi
szellemben levő tulajdonságok vagy olyanok, melyek ere-
detével vannak összefüggésben, vagy olyanok, melyek az
akaratnak' abból az eltévelyedéséből származnak, mely őt arra
késztette, hogy a számára kitűzött törvényes és egyenes útról
letérjen. Az előbbi tulajdonságokat isteni, tehát
elidegeníthetetlen tulajdonságoknak kell megismernünk.
Bármilyen messzire eltávolodtunk is eredeti rendeltetésünk
útjáról, ezeket a tulajdonságokat, mert örökkévaló forrásból
eredtek és így az örökkévalóság magva rejlik bennük, sohasem
veszíthetjük el egészen. Lehet, hogy azok teljesen aludni
látszanak, de azért a szikra, mely az Örökkévalóból támadt,
teljesen sohasem aludhatik ki, hanem a hamu alatt
láthatatlanul bár, de égve marad mindaddig, amíg valamely
mindent elsöpörni látszó orkán (a szenvedések és
megpróbáltatások) az elfödő hamut el nem fújja és a gyenge
szikrát mintegy uj életre nem kelti.
Számtalan szenvedő szellemi testvérünk lelkében volt
alkalmunk a most vázolt folyamatnak törvényszerű le-
játszódását megfigyelni és igy tapasztalásaink alapján
állithatjuk, hogy a legnagyobb sanyargatások által meggyötört
szellem bensejében is ott szunnyadoznak az isteni eredetből
folyó tulajdonságok, még ha az emberi szem számára észre
nem vehető, gyenge szikrácska alakjában is. Ha talán ez a
szikra még a szenvedések és megpróbáltatások viharának első
rohamában nem is tudna az elfödő hamu és törmelék alól
felszabadulni, nem tesz semmit sem, majd jő még ujabb és
erősebb szélvihar, mely mindaddig meg fog ujulni, amíg a
szikrát letakaró tömeget le nem fújja és azt teljesen fel nem
szabadítja.
De amíg ez be nem következik, számolnunk leli azokkal
az időleges tulajdonságokkal, melyek létezíse sokkal
szembeötlőbb. Ezek képezik az említett hasrn- latban a hamut
és a törmeléket. Ezek a tulajdonságok csak ideiglenesek,
bármennyire jellemzőek és szembeötloek legyenek is. Előbb-
utóbb eljő a szélvihar, mely előbb talán csak megingatja
uralmukat, de azután bizonyosan mindenestől elsöpri őket.
Bármennyire ragaszkodjék is az emberi szellem az
önzés, gőg és hiúság hamis bálványaihoz, ezek uralna nem
lehet örökkévaló. Ha a szenvedések itt a földön vagy odaát a
szellemi világban előkészítik1 a talajt annak a megismerésére,
hogy azok a célok, melyek eléé- sére akaratunk eddig
irányozva volt, nem vezetnek a megnyugvás és boldogság
országába, nem szerzik meg az igazság megismerését, akkor
feltámad bennünk az a vágy, hogy a helyes útra lépjünk, de
életre kél az a reménység is, hogy ez a vágy akaratunk
munkáía- szóütása és a munka elvégzése után teljesülni fog.
Ez a munka nem könnyű, mert az isteni tuiajdm- ságokat
sok hamuval és törmelékkel födtük be. lm az örökkévaló
erősebb a mulandónál és diadala, tia késik is, de okvetlenül be
fog egykor következni. Segítenek a szelek is a hamu
 86

eltakarításánál, csak akaa- tunk vállalja a munkát. Mert az

akarat is isteni, teiát örökkévaló tulajdonságunk, ennek előbb
vagy utóbb tjr-' vényes irányban érvényesülnie kell, hogy
többi örík- kévaló tulajdonságaink ne csak pislogjanak, hanem
a teremtésben uralkodó fejlődés törvényénél fogva erősöd-
jenek és fejlődjenek. Tudjuk, hogy sem a természeten, sem a
szellemi életben nincsen ugrás, a fejlődés telát csupán
fokozatos és emberi mértékkel mérve, csak lassú lehet.
Akaratunknak így szakadatlan munkálkodást leli kifejtenie,
legyőzvén az útjában álló akadályokat és lankadatlanul
törtetvén előre. Ebben a szakadatlan gyakorlatban erősödik
meg az eleintén még gyenge akarat és fokozatosan fejlődik
erőssé és naggyá, mely képes lesz majd minden útjában álló
akadályt legyőzni. Hiszen benne van az örökkévalóság ereje,
csak fél kell azt kelteni és törvényes munkába kell szólítani!
A fejlődésnek ebben az irányában megváltozik azután az
emberi szellem alapszine. Ami azelőtt jellemző volt benne és
leginkább szembe ötlött, az mindinkább elhalványodik. Az
önzés, hiúság és gőg összes változatai vesztenek erejükből és
erősödnek azok a tulajdonságok, melyek a szeretettel,
türelemmel és elnézéssel vannak rokonságban.
Az emberi tulajdonságoknak, melyeket helyesebben a
szellem tulajdonságainak kellett volna neveznünk, ez a
fejlődése és átalakulása is, mint minden egyéb, csak
fokozatosan történik, de azért ezt a folyamatot, ha már
bekövetkezett, még egyetlen földi élet szük határa között is
megfigyelhetjük.

Emlékezés. Gondolatok forrása.

A legfontosabb emberi képességek egyike a vissza-
emlékezés. Ez az alapja az emberi ismeret gyűjtésének, ez
teszi lehetségessé, hogy az ember ne csak összegyűjthesse,
hanem el is raktározhassa és azután értékesíthesse
összegyűjtött ismereteit.
Nem akarok itt az emlékezés nagy fontosságával és
általában ismert részleteivel bővebben foglalkozni, hiszen
azok minden értelmes ember előtt ugy is ismeretesek. A
spiritizmus szempontjából csak arra kell itt kiterjeszkednem,
hogy az ember visszaemlékezése nem terjed tovább a
jelenlegi földi élet határánál, arra pedig, ami a születése előtti
időre vonatkozik, nem képes visszaemlékezni. Azért van
ennek itt különös jelentősége, mivel abból, hogy emlékeink
között semmi olyast sem találunk, ami korábbi életünkre
vonatkoznék, rendszerint mécf azok is, akik nem tagadják a
szellem létezését, azt szokták következtetni, hogy a szellem
élete is a test születésének pillanatával kezdődik.
Eddigi fejtegetéseink szerint azonban a földön testetöltő
szellem életének kezdete és ezt követő folyamata sokkal
régibb időkre vezet vissza, mint amikor testünk megszületett;
és igy jelenlegi földi életünket sok előbbi élet előzte meg.
 87

Hogy egyeztethető tehát, ez össze az ez életekre való

visszaemlékezés teljes hiányával?
Emánuel szellem hasonló tárgyú kérdésre azt válaszolta,
hogy az emberi szellemnek jelenlegi fokozatán k é t f a j t a
e m l é k e z ő t e h e t s é g e v a n . Ha a szellem a testetöltés
alkalmával az anyaggal összekapcsolódik, akkor az
események, melyek az ember környezetében történnek,
csupán az agyára gyakorolt benyomások utján juthatnak
tudomására. Korábbi testetöltésének fizikai emléke ilymódon
természetesen teljesen elvész számára. Az embernek semmi
haszna sem volna abból, ha a korábbi földi élet aprólékos
eseményeit ismerné is. De a szellemi összes érték, vagyis
többé-kevésbé jól felhasznált múltjának az eredménye el nem
veszíthető tulajdona. Földi életébe magával hozza mindazt a
bölcseséget, jóságot és az igazság megérzésének mindazt a
képességét, melyet magának kiküzdött és amelyet semmiféle
külső esemény, igy tehát a testetöltés sem, c s u p á n a
b u k á s képes ideiglenesen elhomályosítani.. A földi élet
tükörképei a szellemi életben megvannak és ha az emberi
emlékezés fotografáló lemezét betegség, vagy halál meg is
semmisiti, a szellem számára mégis megmarad igy az esemény
képe, de csak bizonyos meghatározott fokozat teszi a
szellemnek lehetővé, hogy azokat a képeket ismét láthassa és
megérthesse.
 »Ha tehát azt hiszitek, — mondja Emánuel, — hogy az
emberi szellemnek van a fizikaitól elkülönített szellemi
emlékezete is, akkor igazatok van; csakhogy nem a halál tárja
föl számotokra a szellemi emlékezés kincseit és nem a
testetöltés borit mindent eltakaró, sürü fátyolt azokra a
képekre. Különböző szellemek megnyilatkozásaiból, kik olyan
gyakran tagadják az ujra- testetöltés lehetőségét, kivehetitek,
hogy nem a szellemi életbe való belépés teszi láthatóvá a
szellemnek korábbi élete fejlődési fokozatait. De ha valamely
tökéletes szellem ölt a földön testet, mint amilyen például
Krisztus volt, so

akkor annak szellemi emlékezete nem homályosodik el. Az

anyagi világok törvénye felett állván, nincsen szüksége az
anyag fotografáló lemezére, hogy az események tudatába
jussanak. Szellemi tekintete előtt ugy a jövendő, mint a mult
nyíltan fekszik.*
Emánuel szerint nagyon kicsinyes felfogásra vall, ha az
emberek azt mondják: »mit ér nekünk valamely előző élet,
amelyről semmit sem tudunk?* Mindennek, amivel az ember
találkozik, csak az az igazi értéke van, hogy az embert
fejleszti, bölcsebbé, tisztábbá, nemesebbé teszi. Az, hogiy mik
v a g y u n k , keresztüllátszik ugy a lélek világos fátyolán, mint
az anyag durvább burkolatán. Kevés értéke volna annak, ha
tudnók, hogyan hittak és miként éltünk korábbi teste töltésünk
idejében. Az a fontos, mondhatni a fő dolog 1, hogyi azt
elidegeníthetetlen tulajdonunk gyanánt megtarthassuk, amit a
haladás számára nyújtott alkalmak felhasználásával valódi
értékünk emelésére el tudunk sajátítani.
»Szellemi növekedéseteknek világosságot kell szerezni
számotokra és nem reátok tukmált, parányi képek segítségével
kell erőltetve növekednetek. Örök törvény ez, mely Isten
szellemi teremtése örökös szabadságában gyökerezik.
Értsetek meg jól, ha örökös szabadságról beszélek.
Szabadságotok megengedi nektek, hogy ön- magatokat
rabszolgákká tegyétek, de Isten törvényei nem kényszerítik a
szellemet, csak vezetik őt. Ha a törekvő szellemet, a
törvények határain átröpülve, felemelitek a tökéletes szeretet
fénylő tengerébe, mely minden más tökéletességet magában
foglal, akkor a törvények felett állva, uraivá lettetek azoknak
az erőknek, melyek addig vezetőitek és felemelőitek voltak.«
Világosan és félre nem magyarázható módon következik
az előadottakból, hogy a földi élet részleteinek ismerete
nagyon kevés jelentőséggel bir a szellem igazi haladása
szempontjából éppúgy, amint a nemzetek igazi
előbbrejutásának igazi segítő eszköze is nem a mult
történeteinek részletes ismerete, hanem azoknak a tanul-
ságoknak megismerése és e megismeréseknek az elhatározó
pillanatokban való érvényrejutása, amely a nemzetek
felfogásában, elhatározásaiban, intézményeiben, kultúrájában,
sőt politikájában is kifejezést talál. A múlt eseményeinek
 89

ismerete csak akkor hozhat a nemzetnek is igazi hasznot, ha

abból levonja a tanulságot és ismeretét igy hasznossá teszi.
Az egyén magával hozza a földi életbe azokat a szellemi 1
értékeket, melyeket magának a korábbi életekben szerzett. A
hármas lény emlékezetében azonban tudatosan nincsenek meg
a korábbi életek' részletei, mert elöhaladásához ezeknek a
részleteknek az ismerete nem is szükséges. Ebben a földi
életben uj, tiszta fotografáló lemezre rajzolódnak emlékei,
melyek csak' ennek a földi életnek a határaira terjednek ki.
De a földi életünk határai közé szorított emlékezésnél
sokkal fontosabb az a szellemünkben elrejtve levő emlékezés,
mely a szellem korábbi tevékenységének az egész eredményét
magában foglalja. Az emberi szellem értékét ugyanis az a
munka szabja meg, melyet bukása után javulása és erkölcsi
nemesbülése érdekében önzetlen odaadással elvégzett. Ha
eddigi életeiben semmi vagy csak igen kevés ilyen munkát
végzett, akkor az eredmény is megfelelő lesz. A munka
különböző értéke természetesen különböző eredményt hoz
létre. De bárminő legyen is ez az eredmény, ez fogja azt az
igazi értéket megszabni, mely őt a szellemi élet
hierarchiájában megilleti. Mert a szellemek között
elképzelhetetlen sokaságú fokozat és árnyalat van. És az a
fokozat, melyet a szellem, mint ilyen elfoglal, szoros
kapcsolatban van azokkal a gondolatokkal, melyek magában a
szellemben élnek.
A gondolatok forrása tehát abban az előttünk rendszerint
ismeretlen szellemi visszaemlékezésben van, mely összes
korábbi életeink eredményeit magában foglalja, és amely
szellemi fokozatunk meg nem hamisítható kifejezője. Tehát
akkép gondolkozunk, aminők valójában vagyunk.
Ezek szerint a gondolatok forrása magában a szellemben
van. De ez csak az egyik forrás. A szellem ugyanis nem
egészen különálló lény a mindenségben, hanem közös
eredeténél fogva összefügg az egész teremtéssel és ez az
összefüggés megengedi, hogy más szellem gondolatai is hatást
gyakoroljanak reá. A magasabban állók tisztább és nemesebb
gondolatai nagy segítségére lehetnek a szellemnek, ha azokat
befogadja és gyakorlatilag értékesíteni igyekszik, az
alacsonyabbak gondolatai azonban szintén hozzáférkőzhetnek
és a szellemben rejlő hasonlóságnál fogva hatással lehetnek
reá, ha magát azoknak minden megfontolás nélkül átengedi.
Ugy a magasabb, mint az alacsonyabb testvérek gondolatai
magából a szellemből is váltanak ki gondolatokat, melyeket
rendszerint a maga gondolatának tart a szellem. Ezeknek a
forrása tehát nem csupán magában a szellemben keresendő.
Vannak azután olyan gondolatok is, melyek hosszas és
fáradságos munka gyümölcseként, mintegy egyszerre
támadnak a szellemben, de tulajdonképpen ezek is csak lassú
érés után jutottak tudatába, amint ezt Emánuel szellem oly
világosan kifejti: »Az ember önállósága mindig kérdéses
valami. Az összes emberek többé-kevésbé ki vannak téve a
szellemek befolyásának és boldog az az ember, aki
akaraterejének a megfeszítésével és vágyakozásával, mely
 90

cselekedeteiben is kifejezésre jut, tiszta szellemeket vonz

magához és lehetővé teszi nekik, hogy gondolataikat mind
világosabban megérttessék vele. A legtöbb embernek az a
hibája, hogy végletek között mozog: vagy tagadja a szellemi
befolyást gondolatvilágára, vagy gondolatait, ha nem is
kizárólag, de főképpen idegen befolyásból fakadóknak tartja.
Még a mintegy önkéntelenül hozzátok szállt gondolatokat sem
tulajdonithatjátok mindig idegen befolyásnak, mert az igazság
valamely megismerése hirtelen is támadhat fel bennetek, mint
az éppen elért fejlődési fokozat eredménye. Évek óta
dolgozhattatok már előhaladástokon, végre elértétek a
megfelelő fokozatot, mely nektek az igazság bizonyos fokú
megismerését megengedi, teljesítettétek az előirt feltételeket
— talán lassan és sok fáradsággal — de v é g r e
teljesítettétek és hirtelen fellángol bennetek a
megismerés. Az igazság megismerését mindig ki kell
küzdenetek, az s o h a s e m a d h a t ó a j á n d é k b a . Ha
felfelé törekvő szellemetek valamely megismerés fénykörébe
felemelkedett, akkor hirtelen és közvetetlenül támadt
gondolata által is tanúságot tehet elért fokozatáról, ha a
gondolatot kifejezesre juttatja. Sohase vonjatok szük
határokat, ne mondjátok valamiről, amit nem vagytok képesek
teljesen kifürkészni: »az egyik kizárja a másikat.« Isten
törvényeinek egymásbakapcsolódását nem tudjátok mérlegelni.
Jövendő évszázadok mind világosabbá fogják tenni azokat az
emberiségnek és mindinkább ki fogják küszöbölni azt a hibát,
hogy annak, ami tökéletlenségeteknél fogva előttetek még nem
kész körvonalakban tűnik fel, túlságosan szük határokat
szabjatok.«

Gondolatok, érzések, vágyak.

A gondolatok és érzések keletkezése legtöbb esetben
teljesen ismeretlen előttünk; nem figyeljük meg azok
keletkezését és igy azt sem tudjuk, hogyan támadnak bennünk.
De még ha megfigyeljük is, akkor is csak a legritkább esetben
sikerül azok keletkezését és forrását helyesen megállapítani,
bármilyen fontos dolog lenne is ez. A gondolat ugyanis
hatalmas erőforrás: minden, amit az ember alkotott,
gondolatból eredt; maga a világ is Isten teremtő gondolatának
alkotása.
Nem csoda tehát, hogy a gondolkodók minden időben
sokat foglalkoztak a gondolatok igazi természetének
megállapításával, csakhogy ennek a megállapítása igen nehéz,
mert többé-kevésbé összefügg az illető szubjektív
felfogásával, sőt néha vallási nézeteivel is. Semmi sem
nehezebb' ugyanis a bensőnkben lejátszódó folyamat pontos
megfigyelésénél. Az ember annyira eggyé lett az anyaggal,
hogy a legtöbb ember meg van róla győződve, hogy csupán az
érzékek segítségével lehet igazán megfigyelni és tapasztalást
szerezni. Helyesen ugy lehetne ezt az állapotot jellemezni,
 91

hogy az ember figyelme és lelki látása kifelé van irányozva.

Mindent többé-kevésbé pontosan megfigyel és meglát, ami
önmagán kivül történik és ha nem neveli reá magát és pedig
erős elhatározással és akaratereje teljes megfeszi- fésével,
akkor mindig csak kifelé fog tekinteni és lelki szemei sohasem
fognak befelé nézni, hogy azt a benső folyamatot is
megfigyeljék és meglássák, amely lelkében lejátszódik. Pedig
ez igen fontos, sőt elengedhetetlen feltétel az emberi szellem
igazi előhaladása szempontjából.
A gondolatok támadnak és így életrekelvén, a ben- nök
megnyilatkozó erő fokozatához képest rövidebb vagy
hosszabb ideig élnek és hatnak is. Ezek a mindenünnen
előtörő gondolatok, bár számunkra láthatatlanul, körülvesznek
bennünket, betöltik környezetünk légkörét és ha átengedjük
magunkat minden kritika nélkül e légkör befolyásának, akkor
ezek a gondolatok uralkodnak is felettünk. (Ezért mondja
egyik angol iró: azok vagyunk, ahogyan gondolkozunk.) De ez
az uralom csak időleges, mert mindannyian szabad akarattal
vagyunk felruházva és csak tőlünk függ, hogy éljünk
akaratunkkal. Ha nem élünk vele, akkor játéklapdáivá leszünk
nemcsak láthatatlan, hanem látható környezetünknek is, mig
ha érvényesítjük akaratunkat, akkor felszabadulunk az
ideiglenes rabságból és uraivá leszünk a helyzetnek. Az
említett tétel tehát az öntudatosan gondolkodó és akarni tudó
emberre nézve megfordítva á l l : akkép gondolkodunk,
amilyenek vagyunk.
Éppen annál a nagy befolyásnál fogva, amelyet a
gondolatok reánk gyakorolnak, nagyon fontos, hogy tisztában
legyünk a gondolatok forrásával és azok természetével. Meg
kell állapítanunk, hogy a bennünk támadó gondolatok nem
mindig belőlünk erednek, mert a szemeinkre nézve láthatatlan
szellemi világ a maga különböző fokozatú lakóival szüntelenül
körülvesz minket és ez a környezet is szakadatlanul szül és
küld ki gondolatokat. Gyakran tapasztalhatjuk, hogy egész
idegen gondolatok támadnak bennünk. Ezekről feltehető, hogy
láthatatlan testvéreink árasztottak el velük, de azért a legtöbb
gondolat forrását keressük csak mégis magunkban. Alinthogy
pedig akkép gondolkodunk, amilyenek vagyunk, akkor, ha
megfigyeljük gondolatvilágunkat, ahelyett, hogy figyelmünket
kizárólag környezetünkre irá- nyoznók, majd a h e l y e s
kritika segítségével megállapíthatjuk
s z e l l e m ü n k f o k o z a t á t é s é r t é k é t is.
 De nemcsak a gondolatok, hanem az érzések meg-
figyelése is felette fontos az emberre nézve. Annak a pontos
meghatározása, hogy mi tisztán gondolat és mikor vegyül az
érzéssel össze, csak szorgos figyelem mellett lehetséges. A
gondolatok és érzések ugyanis nincsenek élesen elválasztva
egymástól, hanem többnyire összevegyülnek. Már pedig az
érzések legalább is olyan fontosak, mint a gondolatok. Azt
lehet állítani, hogy akkép érezünk, amilyenek vagyunk. Ha
tehát meg akarjuk önmagunkat igazán ismerni, akkor figyeljük
meg és bíráljuk is meg gondolatainkat és érzéseinket és ezen
az uton megismerhetjük igazi fokozatunkat és értékünket.*)
Nem kell éppen odáig mennünk, mint némely teozóf, aki
azt állítja, hogy a gondolatok élő lények, amelyek el vannak
telve azzal a törekvéssel, hogy életüket meg-
*) Szellemi vezetőitik egyik korábbi szellemi nyilatkozat
kiegészítéséül a következőket mondták nekünk a gondolatokról és
érzésekről. Egyik szegény testvérünket ugyanis évszázadokon át üldözték
és átkozták olyan szellemi alakok, kiket ő azok szellemeinek ismert fel,
akiket földi életében üldöztetett és kínoztatott. Ezt magyarázták meg
nekünk a következőkben. »Nekem, kedves gyermekeim, a mai események-
ről fel kell benneteket világositanom. Egyik vagy másik közületek, aki a
látottakat és hallottakat alaposan vizsgálgatja, azt kérdezhetné, miként
lehetséges az, hogy olyan nagy bűnnel terhelt szellem, mint amilyen ma itt
megnyilatkozott, kinek emberi számitások szerint már mintegy 500 év óta
ilyen szenvedések között kell élnie, melyektől most sem képes meg-
szabadulni, nemcsak ő maga, hanem áldozatai is olyan alacsony fokozaton
vannak, hogy régi hóhérukat állandóan követik és átkozzák? Holott nagy
szenvedések között halván meg, régebbi bűneiknek nagy részét már le
kellett volna vezekelniök. Miként lehetséges ez? Nem tudom, hogy valaki
közületek feltette-e magában ezt a kérdést? De el akarjuk ■kerülni, hogy
az, aki feltette, kétségben maradjon. Régebbi oktatásokból tudjátok már,
kedves gyermekeim, hogy az emberi szellem Isten teremtménye, kit Isten
felruházott azokkal a szükséges szellemi tulajdonságokkal, melyek
képesitik őt arra, hogy kiszabott utján haladhasson és önállóan munkál-
kodhassék és fejlődhessék. Az emberi szellem szellem Isten szelleméből,
akinek akarata van Isten akaratából és szeretete Isten szeretetéből. De
mindezeket a tulajdonságokat csak relative és csak olyan mértékben
bírhatja, ahogyan ezek az isteni tulajdonságok az emberi teremtésben
meglehetnek. Isten a teremtő, az ő szelleme teremtett. Tehát a
teremtésnek az hosszabbítsák. Minthogy azonban csak addig
élhetnek, ameddig a gondolkozó által a gondolatba öntött erő
ki nem merül, igyekezetük arra van irányozva, hogy a
gondolkodóban hasonló gondolatokat támasszanak és igy
hasonló testvéreikből merítsenek ujabb erőt, mely életük
tartamát meghosszabbítja. Ezt a folyamatot igazán képtelenek
vagyunk minden kifogáson felülálló módon megfigyelni és
megállapítani. De azt már igazán minden befelé is nézni tudó
ember megfigyelheti önmagán, hogy gen- dolatvilága, vagyis
azok a gondolatok, mélyekkel foglalkozik, reányomják
bélyegüket egész lényére és ha erős akarattal nem veszi
kézbe gondolkozásának irányítását, akkor gondolatai tényleg
hatalmukba kényszeritik és reá nézve állani fog az angol iró
tétele: azzá lesz, ahogyan
ő szelleme a forrása, fiz ő szelleme akart teremteni és ugy akarta ezt,
amint történt. Kedves testvéreim, az ember is teremthet, mert Istentől
szellemi tulajdonságokat kapott és abban a mértékben, amint azokat saját
munkájával fejlesztette, ő is teremthet és teremt is. Igy tehát az ember is
teremtő? És mit teremt az ember? Gondolatokat, amelyek csirájukban
benne támadnak és amelyekben mindaz benne van, amit óhajt, ami után
vágyódik, amit tudva vagy nemtudva kívülről kap és ami azután feltódul
lelkében. Ezekből a gondolatokból, ha egyszer életre keltek, fejlődnek ki
az érzések, fiz érzést a gondolat szüli, fimeddig a gondolat gondolat
 93

marad, az nem egyéb, mint a szellem teremtésének az eVed- ménye, de

mikor már érzéssé alakul, akkor már a szellem munkálkodásának,
tevékenységének egy részét képezi. Itt már nemcsak a szellem működik,
hanem a lélek is. Ha azután az érzés igy élővé lett, akkor kifejezést kiván
a szó formájában, fi szó már veszedelmet rejt magában. Ha kimondtuk,
akkor a gondolat nincs többé hatalmunkban, hanem tetté fejlődött és a
sérelem, melyet, mint a tárgyalt esetben is, elkövetett, a következmények
törvényénél fogva valamely emberrel vagy dologgal szemben mindaddig
megmarad, mig az rajta be nem töltötte feladatát, célját és igy a teremtés
a teremtővel nem egyesült, ftmig ez meg nem történt, addig a szó, a
teremtés önálló marad. És igy van ez a tettekkel is. Gondoljátok csak meg,
minő igazságtalan volna esetünkben, ha azok a szerencsétlen egyének,
kiknek szörnyű testvérük annyi szenvedést és fájdalmat okozott,
évszázadokon át követnék és átkoznák őt. Ezt csak azok tehetik és teszik
is, akik szintén hasonló borzasztóságokat követtek el és még eddig sem
tudtak megjavulni. De ilyen már csak kevés van, és fzek tényleg fi
Időzik is őt. A többiek már megismeréshez jutva, egy vagy
gondolkozik. Gondolatainak a légköre úrrá lesz felette,
hatalmába keríti érzéseit is és akaratának igen erős meg-
feszítésére lesz majd szüksége, hogy ismét kiszabaduljon ez
önalkotta rabszolgaságból.
Ebben a küzdelemben, melyet az alacsony fokozaton álló
emberi szellemnek ekkép folytatnia kell, figyelembe kell még
a következőket is vennie. Az ember "olyan szellem, akit
fokozata az anyagi világok légkörébe utalt. Hogy ebben a
légkörben feladatát teljesíthesse, fel kellett magára vennie az
anyagot, emberi testet kellett öltenie. De a testetöltéssel nem
vesztette el szellemi mivoltát, szellem maradt emberi testben
is, nem került ki tehát a testetöltéssel a szellemi törvények
hatalmi köréből, s amikor az anyagi törvények hatása alá
jutott,
több földi életben levezekelték bűneiket és azok a gondolatok és érzések,
melyek őket kínzójukhoz kapcsolták, már rég harmonikusan egyesültek
velük. Amikor pedig a gondolat terem tőjével egyesült, elveszítette
hatóképességét. Csak azok követik testi érzéseikkel kínzójukat, akiknél ez
az egyesülés még mm történt meg vagy az egyesülési folyamat még nem
fejeződött be. De ezek a szellemek nem követik őt saját egyéniségükben,
hanem csak gondolataikban és érzéseikben, amelyek a vázolt módon
testetöltöttek és munkájukat mindeddig végzik rajta, míg ez a
szerencsétlen meg nem tér, ekként le nem győzi üldözőit és igy egyesül
fájdalmas gondolataival ő is. Né gondoljátok tehát, "hogy azok, akik őt
üldözik, tényleg ugyanazok, kiket ő kínozott és ezek viszont hasonlóképpen
bánnak kínzójukkal; hanem ugy fogjátok azt fel, hogy a testetöltött
gondolatok nem hagyják őt mindaddig nyugton, amíg munkájukat rajta el
nem végezték. És ez addig tart, amíg a kiegyenlítés munkája be nem
fejeződött. Mindezt azért mondtuk el nektek, hogy tudjátok, mikép megy
végbe a vezeklés és kiegyenlítődés. Mert a gondolatok ekképpen élnek és
mindaddig nem tűnnek el, amig a jelzett folyamat be nem fejeződött, még
ha el is felejtették őket. Azért jó annak, aki gondolatait féken tudja tartani,
mert ha azok már érzésekbe mentek át és ha törvényellenesek, súlyos
következményeikkel tovább élnek és ezeknek "ti vagytok a teremtői. Azért
ügyeljetek gondolatotokra. Mert ameddig azok gondolatok maradnak, addig
még hatalmatokban vannak és imég ha érzésekké válnak is, urak
maradhattok felettük és kormányozhatjátok azokat, hogy a törvényes
pályában maradjanak. De ha ezt elmulasztjátok, akkor az már a ti hibátok,
akkor teremtőképességeteket rossz irányban gyakorolté tok.«
Az ember és rendeltetése. 7
nem szűntek meg reá nézve a szellemi törvények sem. Egyik
hatalmas törvény a szellemi világban a hasonlók vonzásának a
törvénye, mely a hasonló gondolkozást; és fokozatú
szellemeket egymáshoz kapcsolja és ezt sokkal szorosabban
és kizárólagosabban teszi, mint a földi életben, ahol szintén
tapasztaljuk, hogy a hasonló gondolkodású, Ízlésű és
műveltségű emberek vonzódnak egymáshoz. Ez a szoros
kasztszerü tömörülés a szellemi világban majdnem teljesen
kizárná a fejlődést és előbbre- jutást, ha nem érvényesülnének
más, nem kevésbé hatalmas törvények, mint például az
összetartozás (szolidaritás) törvénye, mely a közös eredet el
nem veszíthető következménye. Ez a törvény az egész
teremtést összefoglalja és így a legmagasabbat összeköti a
legalacso- nyabbal. Ez a törvény tehát hatalmas segítségére
szolgál a helyzetén és állapotán változtatni óhajtó szellemnek,
ha saját akaratát munkába szólítja és gondolatvilágát így
lehetőleg megtisztítja. De a z t a k a r n i a k e l l , ez az
eredeti rendeltetéséből eredő, elengedhetetlen feltétel.
A hasonlók vonzásának törvénye érvényben van az
emberi testben levő szellemre nézve éppen ugy, mint az
összetartozás törvénye is. Az előbbi környezetébe vonzza a
hasonló módon gondolkozó és érező szellemi testvéreit, kikkel
az összetartozás törvénye kapcsolja össze, mert a földi test,
mint anyag alsóbbrendű és nem képes a felsőbbrendű szellemi
törvények hatályát megszüntetni. A hasonlóan gondolkozó
szellemi testvérek a maguk gondolataival erősitik és táplálják
azt a gondolatkört, amelyet az ember magának alkot.
Gondolataink öntudatos ellenőrzése tehát okvetetlenül
szükséges előhaladásunkhoz, mert különben láthatatlan
környezetünk "káros befolyásának ki vagyunk teljesen
szolgáltatva. Ennek a befolyásnak a legbiztosabb
ellensúlyozója saját akaratunk, ennek kell ebben a küz-
delemben a döntő szót kimondania. De más hathatós segitő
eszköz is áll rendelkezésünkre, mint p. o. az ösz- szetartozás
már emlitett törvénye, mely a teremtésben legmagasabban
állót összekapcsolja a legalacsonyabban állóval. Amikor tehát
ez a törvény kitesz bennünket annak a befolyásnak, amely az
alacsonyabb testvérek részéről fenyeget, akkor megengedi
számunkra a magasabban állók segitségét is, amelyet azonban
akaratunk munkábaszólitásával kell megszereznünk. Továbbá
ott van gondolataink és érzéseink világában az a segitő eszköz,
mely helyes irányban munkába állíttatván, az előhaladás- nak
szintén hathatós tényezője: a vágy. A vágy a tökéletlenség
jellemző érzése, mert csak olyan után vágyódunk, amit még
nem: bírunk; ami már birtokunkban van, az nem képezheti
vágyakozásunk tárgyát. Annak, aki elérte a tökéletességet és
így mindent elért, ami elérhető, nincs már alkalma valami után
vágyódnia, hiszen a tökéletességben minden benne foglaltatik.
Mig ez a számunkra felfoghatatlan állapot be nem következik,
addig gondolataink és érzéseink között ott lesznek mindig a
vágyak, melyek olyan valaminek a megszerzésére vannak
irányozva, amivel még nem bírunk.
 95

A vágyakat, mint tökéletlen fokozatunkkal kapcsolatos

érzéseket szintén felhasználhatjuk és fel is kell használnunk
erkölcsi haladásunk elösegitésére. Ha uralkodni tanultunk
gondolataink felett, akkor megkezdtük a munkát lelki világunk
öntudatos megtisztítására. Ekkép többé-kevésbé teljes
sikerrel megszabhatjuk magunknak azt is, hogy mi után
vágyódjunk. Gondolatvilágunkban felállítottuk magunknak az
ideált, melyet elérni igyekezünk és ezzel vágyainknak is irányt
szabtunk: az után fogunk vágyódni," hogy ezt az ideált minél
bizonyosabban és gyorsabban érjük el.
A vágyak tehát a földi embernek szakadatlan kísérői;
ezeket a le nem rázható kísérőket kell szintén felhasználnia
magasabb célok elérésére. Ha vágyainkat nem irányozzuk,
ugy mint a legtöbb ember, vagyoni, hatalmi, hiúsági és egyéb,
az erkölcsi célok szempontjából teljesen értéktelen, sőt káros
előnyök elnyerésére, hanem az után vágyakozunk, hogy
felismert hibáinktól megszabaduljunk, magunkat megtisztítsuk,
felebaráti szeretetet érezzünk és azt gyakoroljuk is: akkor
legjobb uton vagyunk, hogy ezt meg is valósithassuk!
így lesz eszközévé a tökéletlenség jellemző érzése a
tökéletlenségtől való fokozatos szabadulásnak; termé-
T
szetesen nem máról holnapra, hanem akaratunk teljes
munkábaszólitásával, fáradságos munkálkodás árán, a fo-
kozatos fejlődés törvénye szerint.
Itt csak röviden lehetett és kellett a mindenségben
uralkodó törvények egymásba kapcsolódását érintenünk, hogy
az emberben támadó gondolatok, érzések és vágyak
jelentőségét megvilágítsuk. Magukkal a törvényekkel, azok
hatásával és jelentőségével lesz alkalmunk később bővebben
foglalkozni.

Az ember látható és láthatatlan környezete.

Az eddig elmondottakból tudjuk már, hogy az ember
gondolkozó és akaró egyénisége* valamely bukott szellemnek
emberi testben történt inkarnációja. Tudjuk, hogy eredetének
közösségénél fogva kapcsolatban van a mindenséggel és annak
bármilyen parányi, de egyik kiegészítő részét képezi. Ezt a
kapcsolatot nem szabad egy pillanatra sem szem elől
téveszteni, ha az embert és annak lényegét, valamint feladatait
meg akarjuk ismerni.
A kapcsolat az ember és a teremtés többi része között
szakadatlanul megvan és ha ezt a kapcsolatot nem is tudjuk
mindig megérezni, és minden kétséget kizáró módon
megállapitani, ez soha sem, szűnik meg létezni.
T a p a s z t a l h a t ó ez az ember és látható környezete között,
de m e g v a n az az ember és láthatatlan környezete között is.
Az embernek és látható környezetének egymásra való
hatását szakadatlanul észlelhetjük1. Az ember születése
pillanatától kezdve szüntelenül ennek a környezetnek a hatása
 96

alatt áll. A család, amelynek a körében napvilágot lát, a

játszótársak, az iskola, a tanítás, a példa, mely az életben
körülötte lejátszódik, mind befolyással van az emberre és ez a
befolyás annál erősebb, minél fogékonyabb és befolyásolásra
alkalmasabb az ember, akire a befolyást gyakorolják és minél
kevésbé van az illetőnek az Ítélőképessége és akarata
kifejlődve. De hogy az emberre környezete nagy befolyást
gyakorolhat

/
és legtöbb esetben gyakorol is, az olyan köztudomásu tény,
"hogy bizonyításával azt hiszem, nem kell bővebben
foglalkoznom.
Pedig az ember a földön vegyes társaságba került. Igen
eltérő fokozatú szellemek inkarnálódnak itten, hogy az anyagi
test segítségével érintkezésbe léphessenek egymással. Ez a
különféle fokozatú testvérekkel való érintkezés teszi lehetővé,
hogy az ember sokkal bővebb tapasztalatokat szerezhessen a
földön, mint a szellemi világban, ahol a hasonlók vonzásának a
törvénye uralkodik, ami az érintkezést bizonyos szük
határokon tul nagyon megnehezíti, sőt gyakran ki is zárja.
A földi életnek tehát egyik célja az, hogy a különböző
fokozatú szellemeknek egymással való érintkezését
lehetségessé téve, a tanulásra és tapasztalatok szerzésére
nézve bővebb alkalmat szolgáltasson. Több más célra később
fogunk rátérni.
Ez a magasabb szempont magyarázza meg annak a
lehetőségét, hogy környezetének olyan befolyása van az
emberre nézve. A környezet ugyanis nem az egyetlen és nem
a fő nevelője az embernek. Ez csak hatást gyakorol reá. És ez
a hatás annál erősebb, minél kevesebb öntudatossággal
engedjük át magunkat ennek a hatásnak. Ha ezt a törvényt
megismertük és akaratunkat szilárd elhatározással munkába
szólítottuk, akkor ez a befolyás csupán olyan irányban fog
igazán érvényesülni, amelyben ezt az érvényesülést
megengedjük. De hogy ez tényleg igy is legyen, ahhoz az
akarat teljes megfeszítése elengedhetetlen feltétel.
 Am nemcsak a látható, hanem a láthatatlan környezetnek
97
is van befolyása az emberre. A szellemi vi- lág ugyanis
nincsen térben elválasztva a szemeink számára látható világtól,
ugyanabban a térben él és végzi munkáját a szellemek világa
is. Az egyiket a másiktól c s a k á l l a p o t a v á l a s z t j a el.
Ebből azután szükségképp következik, hogy a számunkra
láthatatlan világ éppen ugy körülvesz bennünket, mint a
látható. Az ember is szellem és ez a lényege megmaradt a
testetöltés után is. Szellemi környezete tehát kapcsolatban van
vele, még ha nem is érezi ezt a kapcsolatot. És ez a láthatatlan
környezet szintén befolyást gyakorol az emberre.
Tudjuk már, hogy a szellemi világban a hasonlók
vonzásának a törvénye uralkodik, ez kapcsolja össze szorosan
a hasonló fokozatú szellemeket. Ebben a szoros kapcsolatban
még inkább ki vannak téve a szellemek a környezet
befolyásának, mint a földön az emberek, és ez a befolyás annál
erőszakosabb, minél alacsonyabb a szellemek csoportja,
melyben az érvényesül. A magasabban állók ugyanis tisztelik a
szellem eredeti adományát, az akaratot, melyet Teremtőjétől
kapott. Ez az akarat van hivatva a lefokozottság állapotából a
szellemet magasabb szférába emelni. A magasabbra
emelkedés azonban mindig csak a szellem saját akarata
segítségével történhetik. A magasabban álló szellem ismeri ezt
a törvényt és azt nemcsak akkor veszi számitásba, amikor a
maga haladásáról van szó, hanem akkor is, amikor szellemi
testvére igazi haladását kivánja elősegíteni. Befolyása tehát a
jó barát tanácsadásához hasonlít, mig az alacsonyabbak
befolyásolása erőszakos, gyakran kellemetlen, sőt néha
ellenállhatatlannak tetsző kényszer alakjában érvényesül.
Sohasem lenne szabad elfelejtenünk, hogy a földi
ruhában, a testben is csak szellemek vagyunk, így tehát most
is alá vagyunk vetve a szellemi törvényeknek. E törvények
egyike, amint már mondottuk, a hasonlók vonzásának a
törvénye. Ez a törvény szabja meg láthatatlan környezetünket,
Gondolataink és érzéseink igazi tartalma, melyet a számunkra
láthatatlan szellemi világ elöl a törvényben rejlő erőnél fogva
nem rejthetünk el, szabja meg számunkra a láthatatlan
környezetet és e befolyás természetét és mértékét is.
»Minél tisztább a szellem, — mondja Emánuel, — anná!
kevésbé érezi a lesülyedt szellemek világai váltakozó vagy
szakadatlanul érintő hullámainak reánehezedő, lenyűgöző
elemeit. Amint az egész szellemi életet törvények irányítják és
tökéletesbitik, ugy a megszerzett tisztaság, erő és bizonyos
szellemi fokozat is határt szab a kísértések lehetőségének,
mely áthághatatlan, mert törvényen alapul. Az egyház azt
tanítja, hogy a szellem, ha testét levetette, nem követhet el
többé bünt es csak az időpontban téved, mert nem a test
levetése, a halai képezi a határt, hanem valamely elért
fokozat. Minden további megszerzett fokozat bizonyos
bűnöket és hibákat lehetetlenné" tesz a szellem számára. És
amint ezek a hibák az ember fokozatánál fogva lehetetlenné
lesznek, gyengül és megszűnik azoknak az alacsonyabb
i
 98

testvéreknek a befolyása is, akik azelőtt sokban hozzájárultak

a hibák elkövetéséhez.«
Ha igyekszünk megtisztítani gondolatainkat, ha ellen-
őrizzük érzéseinket, ha visszautasítjuk azokat a gondo latokat
és érzéseket, melyeket megismerésünk törvényes nek nem
ismerhet el, akkor megtettük az első lépést, hogy alacsonyabb
testvéreink káros befolyásától megszabadítsuk magunkat.
Mert az alacsonyabbak szakadatlanul környeznek bennünket
és ha már sikerült nekik valamelyes befolyást gyakorolni
reánk, akkor szívósan ragaszkodnak ahhoz és még
erőszakosságtól sem riadnak vissza, főleg ha multunkból
valami kapcsolat köt össze velük minket. Az ilyen kapcsolatok
ugyanis lehetnek jó vagy rossz irányzatúak. Ha valakinek a
jelenlegi életet megelőző életünkben ártottunk, ha
ténykedésünk szenvedéseket vagy fájdalmakat váltott ki
belőle, ha erkölcsi haladását hátráltattuk, akkor a törvény
megengedi, hogy a következő földi életben vagy életekben
hasonló befolyással lehessen mireánk is. Ennek a befolyásnak
csak erkölcsi előhaladásunk és akaratunknak ezzel kap-
csolatos erősbödése vethet véget. Ezt a megszabadulást
nagyban elősegítheti annak a beismerése, hogy eljárásunk
szegény testvérünkkel szemben helytelen volt, ha hibánkat
megbánjuk és jóvátenni igyekezünk, ha erkölcsi előhaladását
bármi módon elősegíthetjük. De a jó cselekedetnek,
rokonszenvnek és szeretetnek, amelyet korábbi életünkben
gyakoroltunk testvéreinkkel szemben, szintén megvan az a
hatása, hogy kapcsolatot te- iemt közöttünk és testvéreink
között. Csakhogy ez a kapocs nem ártalmas, hanem olyan
befolyásnak lesz az előidézője, mely nekünk használni
igyekezik. Emellett még sok más, magasabban álló szellemi
testvérünkkel is kapcsolatban állunk. Ezek a testvérek az
összetartozás törvényénél és annál az igyekezetüknél fogva
vannak velünk kapcsolatban, hogy alacsonyabb testvéreiknek
segítenek; ezeknek a befolyása azonban nem lesz olyan
•erőszakos, mint alacsonyabb testvéreinkké.
Amint már emiitettük, magasabban álló testvéreink
jobban ismerik a szellemi törvényeket, és befolyásukat is csak
e törvények szem előtt tartásával igyekeznek érvényesíteni. A
törvényes befolyás pedig mindig számot az ember akaratával,
melynek munkába szólítása nélkül erkölcsi haladása lehetetlen
volna. Ezt az akaratot kívánja tehát a tisztábbak befolyása
olyan elhatározásra birni, hogy az ember az erkölcsi haladás
útjára lépjen és ha ez már megtörtént, akkor ezen az uton
maradjon és előbbre is jusson. Az a befolyás tehát, mely az
ember akaratának munkába szólitásával kezdi meg a maga
munkáját és szüntelenül annak jó irányban való erős- bitésére
van irányozva, sohasem lehet erőszakos, mert az erőszakos
befolyás nem az akarat erősítésére, hanem annak
lenyügözésére van irányozva.
így áll az ember látható és láthatatlan környezetének
befolyása közepette! Tőle függ, hogy ez a befolyás jó vagy
rossz irányban, avagy egyáltalában érvényesüljön. Ha
 99

természetét és rendeltetését nem ismeri, ha lelki állapota

passzív, akkor öntudatlanul alárendeli magát környezete
befolyásának; de he már megismerte rendeltetését, ha tudja,
hogy csupán erkölcsi haladása képes őt rendeltetése utján
igazán előbbre vinni, ha akaratát ilyen irányban tényleg
munkába szólította, akkor aktive résztvesz sorsa alakulásának
az irányításában és megszűnt játéklapdája lenni
környezetének.
De abbql a kölcsönös hatásból, melyben az ember
környezetével áll, szükségképp az is következik, hogy a
befolyás lehetőségéből a felfelé törekvő emberre nézve
kötelezettségek is folynak. Ez a kötelezettség főleg az
alacsonyabb testvérekkel szemben áll fenn, akik magasabban
álló testvérük segítségére rászorulnak. Azok a valódi értékek,
amelyek erkölcsi haladásunkkal járó .megismerésünkben
rejlenek, nem arravalók, hogy azokat kizárólagos tulajdonunknak
tartsuk és azok előnyeibőt többi testvéreinket kirekeszteni
igyekezzünk; éppen ellenkezőleg: ezeket a kincseket
környezetünk érdekében kell felhasználnunk és értéküket a
használat által még fokoznunk, mert az erkölcsi értékek
magasabb rendű természete abból is megnyilvánul, hogy
továbbadásuk nem apasztja azok mennyiségét, hanem
gyarapítja azt. Amikor tehát környezetünkben a szeretet
cselekedeteit gyakoroljuk, ami nemcsak anyagi segítségben
és ajándékban, hanem az erkölcsi haladás elősegítésének
számtalan módjában is rejlik, ha ellentállunk láthatatlan
testvéreink lefelé huzó befolyásának, a kísértésnek, és ezzel
bebizonyítjuk törvényellenes munkájuk sikertelenségét és
hiábavalóságát: akkor nemcsak felismertük, de tényleg már
gyakoroljuk is környezetünkre azt a befolyást, melyet annál a
kölcsönös hatásnál fogva, melyben környezetünkkel állunk,
kötelességünk 'gyakorolni.
Az ember látható és láthatatlan környezetével tehát
szakadatlan kapcsolatban áll. Ez a kapcsolat az egymásra
gyakorolt kölcsönös hatásban érvényesül. Ennek az állapotnak
a helyes megismerése és e megismerés kellő felhasználása
hatalmas segítő eszköze az ember szellemi és erkölcsi
haladásának. De ennek a kapcsolatnak nemcsak az embernek,
hanem a vele összekötött testvéreknek is kell használnia. Ám
ez csak akkor lehetséges, ha a kapcsolat értékét és
rendeltetését megismertük, az e megismerésből következő
tanulságot le is vonjuk és a példaadás legközvetetlenebb és
leghathatósabb módszerével hatunk látható és láthatatlan
környezetünkre. Az alacsonyabb testvérek befolyásában rejlő
veszedelem így válik azután fokozatosan előhaladásunk segítő
eszközévé. Mert ha hozzánk csatlakozó szellemi testvérünket
sikeres ellentállásunkkal meggyőzzük vállalkozásának hi-
ábavalóságáról, sőt reá nézve is káros voltáról, akkor a
lehetséges legjobb hatást gyakoroljuk reá. Ez a hatás előbb-
utóbb jobb belátásra fogja vezérelni, mely őt a törvénnyel
ellenkező útról a törvényes útra fogja terelni, így szolgál még
 100

a rosszra irányuló befolyás is végső eredményében a jó

irányban való haladás elősegítésére.
Törvény és szabadság.
Fejtegetéseink során ismételten kellett a mindent irányító
törvények némelyikére utalnunk. Ha e törvényeit működését és
hatását megfigyeljük, azt fogjuk tapasztalni, hogy m i n d e n
ezeknek a törvényeknek a hatása alatt áll.
Semmi és senki sincsen teljesen magára hagyva a
mindenségben, mindenki valamely törvény alá van rendelve,
mely életműködésének irányát és határait megszabja és
számára az előhaladás- hoz szükséges eszközöket előírja. Ha
mélyebben tekintünk a szellemi és anyagi világot egyaránt
irányító törvények működésébe, akkor bámulva látjuk, hogy
minden a törvények határai között és szigorúan a törvények
előírása szerint megy végbe ugy az anyagi, mint a szellemi
világban s v é l e t l e n ü l semmi sem történik.
Bármilyen hihetetlennek tessék, mégis meg lehet és meg kell
állapitanunk, hogy n i n c s e n v é l e t l e n .
Mindez ellenkezik a legtöbb ember felfogásával, még
olyanokéval is, akik ismerik az anyagi világban uralkodó
törvényeket és készséggel elismerik azok kényszerítő erejét.
Ezek sem hajlandók elismerni a szellemi és erkölcsi világban
uralkodó törvényeket és azok feltétlen erejét. Vannak, akik a
tételt ugy állítják fel, hogy a törvény és a szabadság fogalma
ellenkezik egymással és az egyik kizárja a másikat, mások
meg azt állítják, hogy a törvényben rejlő ellenállhatatlan
kényszer kizárja az akaratnak azt a szabadságát, melyet
szellemi vezetőink a szellemnek olyan tulajdonságaként
ismertettek, amely teremtésétől kezdve elidegeníthetetlen tu-
lajdona és- amely legfeljebb a lefokozottság különféle
árnyalataiban veszít erejéből, vagy látszik a szellemből
kicsatolva lenni.
 Mindezekre a kételyekre felelve mondja Emánuel: »A
törvény Isten bölcseségének és oszthatatlan egységének a
kifolyása. A törvény örökös, mint az, akitől ered. A törvény
hiánya minden szabadságot kizárna, mivel igazi szabadság
csupán a tökéletességben rejlik. Az örök törvény számunkra
olyan törvényekké változik át, melyek a tökéletlen teremtés
szükségletének megfe- íor

lelnek. Törvény az, hogy minden szellemnek egyénisége

tökéletességét el kell érnie; hogy az ily módon elért
tökéletesség az~örökkévaló tökéletességgel nem vegyülhet
össze. Törvények továbbá: a munka és jóvátétel, a szellemek
összetartozása és mindazok a természeti törvények, melyek
átalakulása a természet átalakulásával függ össze. A
szeretet a tö rvény ek legf őbbike. A
törvények irányitása mellett éri el a szellem tökéletességét és
ez minden törvény f ö l é emeli őt, inert a szeretet és a
megismerés tökéletessége vált vezetőjévé és ez a fokozat
minden törvény fölé helyezi, mivel a legmagasabb törvény
világosságának körébe lépett. De a törvények azért mégis
tovább működnek, világokat vezérelvén és megváltván.«
Vissza kell térni az eddig elmondottakra. Az eredeti
teremtés nem volt olyan, amit felfogásunk szerint anyaginak
nevezhetnénk. Megvolt ugyan benne a csirája az ányaghak,
vagyis annak az előfeltétele, hogy belőle bizonyos
körülmények között anyag származhassék, de ennek dacára az
első teremtés tisztán szellemi volt. Bár a teremtett lények
tiszták voltak, mégsem voltak tökéletesek és a Teremtő
akarata, a t ö r v é n y irta elő számukra azt az utat, melyen
haladniok kellett, h o g y r e n d e l t e t é s ü k v é g p o n t j á t :
a t ö k é l e t e s s é g e t elérjék. Mert ezt a k a r n i o k kellett.
Igen fontos ugyanis annak a megállapítása, hogy Isten
teremtése akarattal, bármilyen lefokozott állapotban is,
többé-kevésbé szabad akarattal van felruházva. Ez az akarat
magyarázza meg nekünk a további törvények működését, ez
indokolja azoknak a különjéle állapotoknak a jogosságát is,
amelyek a rövidlátó emberi ész mindennapi felfogása szerint
indokolatlanul és igazságtalanul nehezednek az emberre.
A teremtési eredetileg tiszta volt és tőle függött, hogy
élete további folyamata alatt is tiszta maradjon. C s a k
a k a r n i a k e l l e t t és megmaradhatott a tökéletesség felé
vezető, egyenes uton. De az akaratnak ebben a
szabadságában, bár a tökéletesség csiráját rejtette magában,
az a nagy veszedelem is rejlett, hogy a szellem letérhetett az
egyenes útról és akaratának az ^eltévelyedése következtében
elbukván, kerülő, rögös utakra tévedhetett.
A Teremtő tökéletességéből következett, hogy törvénye
nemcsak a tisztán maradottak, hanem az egyenes útról
letévedettek számára is érvényben maradt, habár a bukott
teremtés számára az isteni akarat más utat ír is elő, mint
amelyen a tiszták haladnak Végső céljuk, a tökéletesség felé.
 102

Tehát törvény foglalja magába az egész teremtést, amig csak

a tökéletességet el nem érte, a tisztát és a bukottat egyaránt.
A törvényben foglaltatik a teremtés eredeti rendeltetése
is, hogy végső célját, a tökéletességet el kell érnie. A törvény
az abszolút tökéletesség, Isten akaratának a kifolyása és igy
a tökéletlen lény akarata azt nem képes hatályon kivül
helyezni; a tökéletességet mindenkinek el kell érnie előbb
vagy később. Az akarat szabadsága, mely szintén a teremtés
számára alkotott törvényben rejlett, bár a szellemek arra
voltak utalva, hogy önelhatározásukból a számukra előirt
legrövidebb uton maradjanak, nem zárta ki azt, hogy arról le
is térhessenek. És éppen abban látható a törvény bámulatos
nagysága és tökéletessége, hogy még az ismételt bukások
által lefokozott teremtést sem fosztja meg teljesen eredeti
tulajdonságától, az akarati elhatározás lehetőségétől; sőt
amikor az ellenállhatatlan kényszer hatalmával nehezedik reá,
akkor is csak azt célozza, hogy a teremtés a k a r a t á t
szólítsa törvényes m u n k á b a és mihelyt ez
megtörtént, azonnal a teremtés elhatározására bizza, hogy a
törvényes útra lépjen és az uton megmaradjon-e vagy sem?
Az akarati elhatározás szabadsága nélkül a testben levő
és testnélküli szellemek automaták volnának, olyan bábok,
amelyek a törvény kényszerének teljesen alávetve, gépiesen
haladnának az előirt uton. Az akarat szabadsága teszi a
szellemet ö n t u d a t o s és felelősséggel bíró
l é n n y é . Ez nyitja meg számára annak a lehetőségét is,
hogy s a j á t é r d e m é b ő l jusson előre és érje el egykor a
tökéletességet, melyben az akarat szabadságának teljessége
is bennfoglaltatik. Ebben az állapotban, melyet ma elképzelni
sem tudunk, válik a szellem a teremtő igazi munkatársává!
így fér meg egymás mellett és egészíti ki egymást a
törvény és az akarat szabadsága, bármennyire kizárni lássék is
az egyik a másikat.
Ha a törvény és a szabadság között fennforgó szoros
viszonyt összehasonlítjuk azzal a helyzettel, amelybe az
emberi szellem akaratának helytelen irányban való
megfeszítése által került, akkor igazán el kell szomorodnunk.
Ugyan hány ember állítja munkába akaratát a törvény
szellemében?. Nem szakadatlanul csak önző célok elérése után
törekszünk-e? Hatalom, vagyon és egyéb az igazi haladás
szempontjából értéktelen, sőt gyakran káros célok nem kötik-
e le teljesen gondolatvilágunkat és nem irányítják-e mondhatni
kizárólag cselekedeteinket? Hogyha azután ezek a törekvések
éppen nem, vagy nem abban a mértékben valósulnak meg,
amint óhajtanok, akkor kétségbe vonjuk azt, hogy az embernek
van akarata. Pedig az akaratot a törvénynek csak az a
rendelkezése szorítja korlátok közé, hogy ez csupán akkor
érvényesülhet nagyobb mértékben, ha az az ember igazi
haladása érdekében történik.
Am az emberi elme, megismerésének szűk korlátok között
mozgó eszközeinél fogva nem képes azt a végtelen nagy mezőt
áttekinteni, melyen a törvények működnek és érvényesülnek;
 103

még arra sem képes, hogy a törvények hatását megfigyelje;

megértse és megállapítsa. A múlt és a jövendő el van zárva az
emberi tekintet elől. — De hát miért van ez így!?. — kiált fel a
kételyekre hajlandó ember. A válasz egyszerű: az emberi
szellem igen gyenge; naponkint tapasztalhatjuk ennek a
gyengeségnek ezernyi szomorú példáját. Ha visszatekinthetne
az ember a szemei elől eltakart múltba, ha tudná, hogy mennyi
és milyen súlyos bün terheli, ha látná ezeknek elviselendő
következményeit a jövőben; akkor kétségbeesés bénitaná meg
egész lényét és képtelenné tenné őt arra, hogy rendeltetése
utján akarata megfeszítésével előbbre jusson. Pedig ezen az
uton előbb fagy utóbb előbbre kell jutnia és pedig a törvény
parancsa szerint, de csak saját akarata elhatározásának
segítségév el.
Ha azonban ez az akarat nem a haladás igazi útjára tereli
az embert, hanem ellentétes helyzetbe hozza a törvénnyel,
akkor kezdődik a törvénynek az a gépies pontosságú
működése, mely az ember vagy szellem akaratát a reá
nehezedő teher nyomása alatt jobb elhatározásra kényszeríti.
Mert bármilyen kivételt meg nem engedő pontossággal
működjék is a törvény, az is benne van, hogy a teremtésnek
csak önakarata elhatározásából lehet előbbre jutnia
rendeltetése utján.
Önkéntelenül felvetődik itt az a kérdés is, hogy a
törvénnyel ellentétes irányban működő ember tevékenysége
miképpen illeszkedik bele a törvénybe, ha már a törvény
mindent magában foglal? Az ilyen ellentétes irányban működő
ugyanis első sorban a szeretet általános érvényességű
törvényével jő ellentétbe és így sérti embertársa vagy
szellemi testvére érdekeit. Hogyan engedheti meg a törvény,
hogy az egyik sérthesse a másik érdekeit? Már volt alkalmam
kiemelni, hogy a teremtésben nincs véletlen, mindent a
törvény intéz és irányit, mindennek törvényszerűen kell
lejátszódnia. Tehát az a látszólagos jogtalanság vagy
igazságtalanság sem véletlenül ér minket, amelyet valamelyik
embertársunk követ el irányunkban, hanem az csak
következménye valamely embertársunkkal szemben egykor
elkövetett igazságtalanságnak vagy jogtalanságnak.*) Miért
nem tudunk erről az igazságtalanságról? Nyugodtan állithatjuk,
hogy az ember rendszerint még egy földi élet határain belül
sem szokott a z o k r a az igazságtalanságokra mindig vissza-
emlékezni, amelyeket ő követett el. De tudjuk, hogy az ember
itt nem az első életét éli, hanem hogy már volt a földön azelőtt.
Bizonyos azonban, hogy a bukásoknak hosszú sorozata alatt,
melyek őt a durva anyagi világ légkörébe utalták és haladása
tényezőit itt jelölték ki számára, számtalan olyan jogsértést
követett el, mely a bűnhődés és kiegyenlítés törvényénél
fogva rnegen- gedte azt a látszólagos igazságtalanságot,
melyet vele szemben embertársa elkövetett.

* Lásd az alább közölt szellemi nyilatkozatok|at.

 104

Törvény és szabadság nem áll tehát egymással el-

lentétben, hanem megáll egymás mellett és kiegészíti
egymást.*) A törvény kivételt nem ismerő pontossággal
működik. Akaratunk szabad elhatározásából véthetünk a
törvény ellen, ellentétbe kerülhetünk a törvénnyel, de ebben
az esetben viselnünk is kell a következményeket, melyek a
jóvátétel és kiegyenlítés mellett még azt a célt is szolgálják,
hogy a törvényellenes elhatározásra jutott akaratot ennek az
elhatározásnak és cselekvésnek nemcsak helytelenségéről,
hanem a cselekvőre is káros voltáról meggyőzzék és őt jobb
irányú elhatározásra bírják. És ez szünet nélkül mindaddig
ismétlődik, amíg a törvény célját eléri és nemcsak a jobb
elhatározás következik be, hanem az egyén igazán előbbre is
jut rendeltetése utján.

A fokozatos fejlődés.
Az anyagi világ közismert törvénye a fokozatos fejlődés.
Hogy ez a törvény nemcsak az anyagi világban, hanem a
szellemi világban is érvényes, azt természetesen csak az
ismerheti el, aki nem utasítja eleve vissza azt, hogy a szellemi
világ l e g a l á b b i s éppen olyan realitás, mint az anyagi vagy
természeti világ. Aki eleve elzárkózik valamely igazság elől, az
mesterségesen emel akadályokat maga elé, melyek
meggátolják őt abban, hogy az igazságot megismerhesse és a
maga hasznára fordíthassa. így van ez a szellemi világgal és e
világ törvényeinek megismerésével is.

* Szépen fejezi ki Goethe:

Vergebens werden ungebundene Geister Nach der
Vollendung reiner Höhe streben. In der Beschránkung zeigt
sich erst der Meister, Und das Gesetz nur kann uns
Freiheit geben.
 A fokozatos fejlődés törvényét az emberiség a természeti
világban
1.105 már megismerte. Hogy ennek a nagyfontosságú
törvénynek a működéséről a szellemi világban is tudomást
szerezhessen, ahhoz okvetlenül szükséges, hogy a kutató
ember ne kételkedjék a szellemi világ és egyáltalán a szellem
létezésében.
Ne kerülgessük a lényeget, mondjuk ki tisztán: aki a
magasabbrendü szellemi törvényeket meg akarja ismerni,
annak hinnie kell a szellemi világ és a szellem létezésében!
Fejtegetéseink során tehát ahhoz az ütköző ponthoz jutottunk,
amely az anyagias gondolkozású embert a további kutatástól
visszariasztja, mivel ennek alapelve az, hogy a hit teljesen
értéktelen és a tudás az egyedüli elfogadható realitás. Pedig
ez a feltevés a maga teljes ridegségében nagy tévedés, mivel
tudásunk is csak Ötre támaszkodik. Hiszen még a materialista
is arra alapítja tudását, hogy a z t h i s z i , miképp érzékei és
értelme kizárólagos eszközei a tapasztalás szerzésének, a
tapasztalás pedig kizárólagos kútforrása a tudásnak. Mert ha
nem hinné ezt, akkor nem állithatná fel tételét. Ebben az
esetben is áll az, hogy a hit a tudás alapja.
Nem szabad tehát afelett megütköznünk, hogy a szellemi
törvények megismeréséhez szükséges hinnünk a szellemi
világban és a szellem létezésében és ha ez a hit megvan,
akkor hozzáfoghatunk a szellemi világban uralkodó törvények
tanulmányozásához.
Egyik alapvető törvény a szellemi világban a fokozatos
fejlődés törvénye. Nem a gyermekből fejlődő ember fokozatos
fejlődését értem, mert ezt a materialista az agy anyagának
fejlődéséből anyagiasan ís meg tudja magának magyarázni. A
szellem fokozatos fejlődése alatt a szellem előhaladását
értem, mely nemcsak az ismeretek szaporodásában, hanem
abban is megnyilatkozik, hogy a szellem megismeri a
teremtés törvényeit és akaratát munkába szólítja, hogy e
törvényekbe kapcsolódván, előbbre jusson rendeltetése utján.
Mindez csak a fokozatos fejlődés törvénye szerint, tehát
csupán lassan és nem egyszerre, ugrásszerűen történhetik,
mert a szellemi fejlődés terén sincsen ugrás.
Szellemünk igazi fejlődéséhez tehát két elengedhetetlen
tényező szükséges: a világmindenségben uralkodó iörvény
megismerése és akaratunk munkába szólítása,
 hogy ennek segítségével a tőrvény által előirt útra lép-
hessünk. E
1.106 két tényező szoros kapcsolatban van egymással. A
törvény megismerése teljesen értéktelen marad számunkra,
ha akaratunkat munkába nem szólítjuk.
A fokozatos fejlődés kizárja azt, hogy a fejlődés menete
és eszközei minden egyes egyénre nézve ugyanazok
legyenek; ellenkezőleg, a fejlődés menete és eszközei
egyénen kint változnak, mert azok az egymástól különböző
egyéniségekhez alkalmazkodnak. Ha minden egyébtől
eltekintünk is, már az az egyetlen feltétel, hogy a haladás az
egyén akaratától függ, eléggé megmagyarázza a fejlődés
gyorsaságának és eszközeinek különbözőségét; de azt is
figyelembe kell vennünk, hogy a földön igen különböző
szellemi fokozatú egyének tartózkodnak és érintkeznek
egymással, ami éppen az ilyen fokozatú anyagi világba utalt
szellemek fejlődése érdekében van így. Ugyanis, amint már
jeleztük, az anyagi világnak egyik rendeltetése, hogy a
szellemi világban uralkodó törvénynek, a hasonlók vonzása
törvényének merevségében rejlő akadályokon a szellemeket
haladásuk érdekében átsegítse. Ez a törvény a bukott
szellemeket hasonló testvéreik társaságára utalja, akikkel a
hajlamok és a fokozat hasonlósága kapcsolja össze; minthogy
azonban nekik a magasabban álló testvérek segítségére van
szükségük, hogy alacsony fokozatuk posvá- nyából
kiemelkedhessenek, ehhez pedig lefokozott erejű akaratuk
nem elég'séges, az anyagi világokba kerülnék, hol az anyag
közvetítése révén igen különböző fokozatú szellemek
érintkezhetnek minden különösebb akadály nélkül egymással.
Az anyagi világokon és így a földön is nem az életpályák
és társadalmi fokozatok különbözősége az ismertető jele a
szellemi fokozat különbözőségének. Azok a
különbözőségek, melyek az embereket egymástól
e l v á l a s z t a n i l á t s z a n a k , nem a szellemi fokozat
különbözőségéből származnak. Ugyanabban a. társadalmi
csoportban, de még ugyanabban a családban fs különböző
fokozatú szellemek kerülhetnek össze a fokozatos fejlődés
érdekében. Hogyan érvényesülhetne a magasabbak, tehát
jobbak segítsége, melynek a közvetet-
Az ember és rendeltetése. 8
 107

len ereje a példaadásban nyilvánul meg leginkább, ha

különböző fokozatú szellemek nem jöhetnének egymással
olyan közeli érintkezésbe, mint aminőt például a család
megenged? Ez magyarázza meg azokat a különbözőségeket is,
amelyeket egyes családok tagjai között olyan gyakran
észlelhetünk.
De milyen ritkán vagyunk képesek egy-egy emberöltőt
vizsgálván, az igazi haladás jeleit megállapítani? Olyan
haladást értek, amely a mindenségben uralkodó erkölcsi
törvénynek igazán megfelelne. Nem is vagyunk talán képesek
az igazi haladás mértékét embertársunknál kívülről
megállapítani. De mégis van csalhatatlan ismertető jele ennek
a haladásnak, mely abban a jótékony befolyásban nyilatkozik
meg, amelyet valaki a példaadás erejénél fogva környezetére
gyakorol. Mert ha áll is az a szabály, hogy minden haladás
csakis az illető akarati elhatározásából következhetik be, de a
példaadásban is rejlik annyi erő, hogy abban a környezetben,
ahol a példaadás lejátszódik, reátaláljon és befolyást
gyakoroljon olyan fogékony kedélyre, mely akaratát a példa
által kijelölt irányban munkába szólítja
A fokozatos fejlődés alapfeltétele ugyanis a szel- lemie
nézve az akarat elhatározása; enélkül fejlődés el nem
képzelhető. De a további fejlődés is az akarat fokozatos
fejlődésével áll szoros kapcsolatban, az akarat fejlődése pedig,
ugy mint más képességek fejlődése is, csók folytonos
gyakorlat utján következik be. Az erkölcsi haladásra irányzott
akarat szakadatlan gyakorlására szolgálnak azok a kísértések,
amelyek a munkába szólított akaratot a haladás útjáról
eltéríteni igyekeznek. Ezekkel a kísértésekkel kell az
akaratnak mindig harcban állania, hogy így magát
gyakorolván, a gyakorlat által növekedjék. Ez a folytonos harc
a kísértéssel, melyet nem kell mindig az illetőn kivül álló
okban, hanem legtöbb esetben magában a szellemben és
lefokozottságában rejlő tulajdonságaiban keresni, nemcsak az
akaratot növeli, hanem a szellem erkölcsi haladásának is igen
hathatós segítő eszköze. így fejlődik a szellem akaratának
munkába szólitásával és így növekedik meg a szellem akarata
a szakadatlan gyakorlat által. Am a fejlődésnek ezt a menetét
csak igen ritka esetben lehet egy-egy emberöltő határai
között kétségtelen bizonyossággal megállapítani, ehhez
rendszerint több földi élet tevékenysége szükséges,
A földön élő ember alaptuladjonságai az önzés, gőg és
hiúság, melyeknek számtalan árnyalata és válfaja van. Ezek a
nagy erkölcsi törvénnyel ellentétes tulajdonságok nyomják reá
bélyegüket a legtöbb ember tevékenységére, melyet itt a
földön kifejt. Van sok nemes tulajdonság is, amely körünkben
érvényesül, de ez sokkal szerényebb alakban történik, mint az
önzés, gőg és hiúság érvényesülése. Jellemző tulajdonsága
még a földre utalt szellemek fokozatának, hogy a nagy erkölcsi
törvénnyel nem ellentétes tulajdonságok, mint önzetlenség,
szerénység, felebaráti szeretet, nem képesek teljes tiszta-
ságukban érvényesülni, hanem az emiitett ellentétes tulaj-
donságokkal vagy válfajaikkal összevegyülve nyilatkozhatnak
 108

csak meg és a további fokozatos fejlődés van hivatva a nemest

és tisztát a salaktól egészen megtisztítani.
A fejlődés, amint már emiitettem, mindig fokozatos és
sohasem nagy távolságok hirtelen átugrásával történik. Néha
ugyan ugy látszik, mintha nagyobb fejlődés hirtelen
gyorsasággal következnék be, de ez csak látszólagos,
valójában nem ugy történik. A fejlődés és előhaladás mindig az
illető ember vagy szellem akarati elhatározásából kiindulva,
saját munkája gyümölcseként, fokozatosan következik be. A
gyümölcs érésének, még ha szellemi gyümölcsről van Is szó,
megvan a maga törvényes ideje. A szellem elvégzi a maga
munkáját és a gyümölcs érik a maga törvénye szerint. Ha
azután az érés teljesen bekövetkezett, akkor az érett gyümölcs
mindenki számára látható módon lehull a fáról. Azért, ha az
érés minden stádiuma nem látható is olyan tisztán, mint a
teljesen érett gyümölcs lehullása, az érés mégis csak foko-
zatosan ment végbe, ha annak bekövetkezése látszólag
hirtelen történt is.
Az emberi testben levő szellem igazi lényege el van
takarva, embertársai nem képesek azt teljes valóságában
megismerni. Ezt fokozza még a földön testetöltő szellemeknek
rendszerint alacsonyabb fokozata is, mely arra készteti őket,
hogy igazi lényüket és önző céljaikat embertársaik eiől
eltitkolják. Minél inkább fejlődik és halad valamely ember
szelleme, annál inkább levetkőzi azt az igyekezetet, hogy
valódi lényét és szándékát embertársai elől eltitkolja. Ismeri
hibáit és nem akar többnek és jobbnak látszani, mint amilyen
valójában. Célja erkölcsi tisztulása, melyét törvényes
munkájával igyekszik elérni. Eltitkolandó szándékai nincsenek,
de még ha volnának is, akarata teljes megfeszítésével
mindaddig küzd ellenük, amíg azokat teljesen legyőzte.
Annyira együtt jár ez a nyíltság és embertársaival szemben
megnyilatkozó őszinteség1 az emberi szellem fokozatos
fejlődésével, hogy bátran lehet állítani, hogy ez a fejlődés és
haladás csalhatatlan ismertető jele.
A fejlődés és haladás tehát olyan általános érvényességű
törvény a szellemi világban és az emberi testben levő
szellemre nézve is, mint aminő kivételt meg nem engedő
módon látjuk azt a természeti világban érvényesülni. Itt és
amott ugyanannak a célnak elérése érdekékében működik:
ellenállhatatlanul tereli a mindenséget a tökéletesedés felé.

Szakadatlan munkálkodás.
A tökéletlenség1 állapotából folyó, jellemző törvény: a
szakadatlan munkálkodás nagy törvénye, mely az egész
teremtésnek azt a részét, mely a tökéletességet még el nem
érte, szüntelen munkára készteti.*) Ez áll a földi testben levő

* Nekünk ugyanis csak a saját világunkról, helyesebben: csak a

bukott szellemek világáról lehet határozott észleletünk,, ínivel a tiszta
szellemek világa még képzelőerőnkkel is csak alig megközelíthető távolban
van tőlünk; ezért mondjuk csak azt, hogy a szakadatlan munkálkodás
 109

szellemekre, az emberekre nézve és áll a testnélküliekre

nézve egyaránt; sőt a szellemekre nézve

törvénye a teremtés bukott részére áll. Nincs azonban kizárva, hogy ez a

törvény is oly általános, mint p. o. a szeretet törvénye és hogy még a
legmagasabb szellemek is uralma alatt állanak.
 még fokozottabb mértékben, mint az emberekre nézve. Az
anyaggal
1.110 összekapcsolt emberi szellem kénytelen tiszta
szellemi természetének egyik részét levetni és magát rész-
ben az anyagi test igényeinek alárendelni; de csak részben,
mert tőle függ, hogy az anyag mennyi uralmat fejtsen ki
szelleme felett. Bizonyos, csekélyebb mértékben azonban
mindig) lesz hatással az anyag az alacsony fokozatú emberre
és tőle függ, hogy magát a befolyásnak a törvényes
határokon tul menő része aló! mentesítse.
Ha az ember már a földi élet alatt tudatára jutott annak,
hogy anyagi testén kiv ül szellemmel is bir, ha megismerte
szellemének felsőbbrendű tulajdonságait, akkor törekvésének
szükségképpen arra keli irányozva lennie, hogy szellemi
részének célját és rendeltetését megismerje és életének
további fejlődését e magasabb- rendű célnak rendelje alá. Az
anyaggal való összeköttetés azonban igen gyakran annak
rabszolgájává teszi az emberi szellemet. Fájdalmasan
tapasztalhatjuk, ha körültekintünk, hogy ez többnyire igy
van; még azok is, akik az emberi szellem létezését nem
tagadják, többé-kevésbe rabszolgái az anyagnak. Éppen
azért van olyan fontos' szerepe a rendeltetését megismerő
emberre nézve az akaratában es akarata munkába
szólitásában rejlő erő méltatásának és gyakorlati
alkalmazásának, mivel e nélkül a szellemre nézve minden
haladás ki van zárva.
A munkába szóütás elhatározása rendszerint nem olyan
nehéz, mint az elhatározás gyakorlati keresztülvitele. Aki
megismerte hármas lényét és rendeltetését, az a logikus
következtetés során szükségképp kész ebből levonni azt,
hogy a szellem, az értelem és ész forrása, az ember testét
túlélő része felsőbbrendű az elmúló anyagi testnél. Ennek az
elfogadása nem lehet nehéz arra nézve, aki nem tagadja
szelleme létezését. De ez még' csak a kezdet kezdete. Az
emberi szellem alacsony fokozatánál fogva többnyire
rabszolgája az anyagi testnek és ez a viszony nem szűnik
meg egyszerűen az ember igazi lényegének megismerésével;
ugyanis az anyaggal való összeköttetés a szellem fokoza-
tának a következménye. Ez a fokozat teszi lehetségessé az
anyagnak .különben indokolatlan uralmát a
szellem felett. Az alacsony fokozat a szellem akaratának
gyengeségével jár, de a gyenge akaratnak is az a ren-
deltetése, hogy a fokozatos fejlődés törvénye szerint fejlődjék
és erősbödjék. Ez azonban csak gyakorlat által történhetik, a
gyakorlat pedig a szakadatlan munkálkodás. i
Ki kell itt egy pillanatra térnünk, hogy az ember és a
szellem különböző tulajdonságára figyelmeztessünk a
szakadatlan munkálkodás szempontjából. Az embernek
nemcsak lelke és szelleme, hanem anyagi teste ás van, mely
az anyagi világ törvényeinek van alávetve. Bármilyen haladást
tett is a szellem, sőt minél elő- haladottabb, annál inkább alá
fogja magát vetni azoknak az anyagi törvényeknek, melyeken
magát hármas lényénél fogva okszerűen tul nem teheti. Ilyen
törvények a többi között azok is, amelyek a test táplálkozását
 111

és a munka által kifáradt test nélkülözhetetlen nyugalmát írják

elő. Az emberi testnek az egészség, sőt az élet fenntartása
szempontjából is szüksége van nyugalomra, a szellemnek
azonban, ha nincsen testtel összekötve, sem anyagi táplálékra,
sem nyugalomra szüksége nincsen. Az ember szorosan véve
képtelen a szakadatlan munkálkodás törvényének teljesen
eleget tenni; a szellem azonban, ha már nincsen bezárva a
testbe, nincsen abban korlátozva, hogy a szakadatlan munka
törvényének megfeleljen. A szellemnek tehát e törvény szerint
szünet nélkül kellene munkálkodnia.
A szakadatlan munkálkodás törvénye az ember
szellemére nézve is érvényes, mert a szellemi a testetöltés
dacára sem vesztette el szellemi mivoltát, az anyagi test
azonban nyugalomra szorul és megköveteli a szellemtől • a
maga nyugalmát. Ez alól nem vonhatja ki magát a szellem sem,
mert a földön testre van szüksége. Ez az ellentét azonban,
mint sok más ellentét, a törvény határain belül kiegyenlitődik.
A szellemre nézve minden megszorítás nélkül fennáll a
szakadatlan munkálkodás törvénye, ennek tehát, valahányszor
a testre nézve megszabott törvényes korlátok megengedik,
dolgoznia kell, hogy előbbre jusson a tökéletesség felé vezető
uton. Amikor a testnek pihenőre van szüksége,
M van mentve e kötelesség alól. A pihenő lehet rendes, minő
az éjjeli nyugvás, de lehet rendkívüli is, amikor például
betegség szabja meg a szünetelést; de ha a test számára
fennálló törvény ezt a szünetelést nem követeli, a szellemre
nézve minden kétséget kizáró módon kötelező a szüntelen
munkálkodás törvénye.
Hogy azonban félreértésre ne adjunk okot, köze- íebbről
kell megvizsgálnunk, hogy mit követel a folytonos munka
törvénye a szellemtől? A szellem útiránya kezdettől fogva elő
van írva: a tökéletlenség állapotából szakadatlan munkálkodás
utján el kell jutnia végcéljához, a tökéletességhez. Akaratától
függ, hogy a cél felé vezető uton maradjon és minél több
munka elvégzésével rövidebb, vagy késedelmeskedés mellett
hosz- 6zabb idő alatt tegye meg a kiszabott utat, de az útról le
is térhet, amint ezt a bukott szellemek meg js tettek. Ezeknek
azután sokkal hosszabb utat kellett megtenniük, melynek
hosszúsága a bukások száma szerint növekedett. A szellemre
nézve mindvégig érvényben maradt a szakadatlan munkálkodás
törvénye, melynek tel- jesátésétől függ haladása. Ha már most
a munkálkodás bármely okból szünetel, akár a test
pihentetése, akár annak a szükségessége okozza is azt, hogy a
szellem kifáradván, erőt kell gyűjtenie, ennek a szünetelésnek
megvan a szellemre nézve a maga következménye: előhal
adásában is szünet áll be, nem jut a szünet alatt előbbre
rendeltetése utján. A munkálkodásnak annál inkább van
jelentősége, mert a szellem, még ha emberi testben van is,
szellem marad és kapcsolatban van az őt környező szellemi
világgal. Ez a szakadatlan érintkezés a láthatatlan testvérekkel
kölcsönös hatással jár, melyet a láthatatlanok gyakorolnak
reánk és mi is reájuk. Ez a hatás lehet kedvező a szellem
haladása szempontjából, de lehet kedvezőtlen is. Ha dolgozunk
 112

haladásunk érdekében, akkor aktivitásban levő szellemünkre

nézve olyan hatás nem érvényesülhet, amely haladását igazán
gátolhatná, de passzív állapotban köny- nyebben
érvényesülhet olyan befolyás, amely ellen munkálkodás
közben meg volna az ember védelmezve. A has!adásán
dolgozó szellem emellett még nagy segitsé- •get is nyújt
munkájával láthatatlan, környezetének, melyre a példaadás
hathatós befolyást gyakorol.
Nem szabad azonban azt hinnünk, hogy a szakadatlan
munka gyümölcse szemmel láthatólag nyomban jelentkezik.
Ha életünk minden kínálkozó alkalmát felhasználjuk, hogy az
utunkban fekvő munkát jól elvégezzük, álljon ez a munka saját
gyengeségeink és fogyatkozásaink legyőzésében, vagy
embertársunknak nyújtandó segítségben, ha az életbein reánk
nehezedő megpróbáltatások közepette is igyekszünk
helyünket megállani és szenvedéseink és megpróbáltatásaink
okát nem. keressük máshol, mint önmagunkban; szóval, ha
minden kínálkozó alkalommal nem az önző rosszat, hanem az
önzetlen jót igyekezünk választani, ha azt még gyengeségeink
ellen folytatott küzdés árán is következetesen folytatjuk:
akkor híven eleget teszünk annak a torvénynek, mely a
szellemek számára a szüntelen munkálkodást írja elő. Ebben
természetesen minden kínálkozó alkalom felhasználása is
bennfoglaltatik. Aki bármilyen indokolással is kitér az ilyen
alkalmak elől, az vét a törvény ellen és viselnie kell ennek
következményét.
Szellemi vezetőink arra is figyelmeztetnek, hegy a
megismeréssel bíró ember szelleme, még a test pihenője, az
alvás ideje alatt is eleget tesz a munkálkodás törvényének.
Mig a test az alvás alatt nyugszik, addig a szellem, bár az
emberre nézve öntudatlanul,' a. szellemi világban
munkálkodik és teljesiti kötelességét. Ennek a kijelentésnek a
helyességéről az embernek alig lehet alkalma meggyőződni,
de azt egyszerű tagadással sem lehet elutasítani, ha
meggondoljuk, hogy az alvás ideje alatt az ember elveszti
öntudatát és rövid időre ahhoz hasonló állapotba" kerülhet,
mint amikor a halál választja el végleg testétől. A test
békóiból kiszabadult szellemre nézve tehát a szellemi
törvények lépnek mind a két esetben érvénybe, melyek
értelmében a megismeréssel biró ember szelleme, mely
pihenőre nem szorul, valószínűleg , kap és végez is munkát.
De ilyen messzeíekvő kérdésekkel . még nem kell
foglalkoznunk. Elég-, ha földi életünk alatt azt a munkát,
amelyet világosan megláthatunk, nem utasítjuk el magunktól,
hanem elvégezzük. Ez elsősorban önmagunknak és annak a
viszonynak a megismerésére vonatkozik, amelyben a
mindenséget kormányzó törvénnyel állunk. Ennek a helyes
megismerése egyszersmind megvilágítja azt a fokozatot is,
melyet a mindenségben elfoglalunk. Ezen az uton haladva,
megismerjük hibáinkat és gyengeségeinket, melyek a földi
ember fokozatának félre nem ismerhető jelei. És ha idáig 1
eljutottunk, akkor belekapcsolódhatunk a szüntelen
munkálkodás törvényébe, hogy öntudatosan dolgozván
 113

önmagunkon és harcba szállván hibáinkkal és

gyengeségeinkkel, a fokozatos fejlődés törvényének
segítségével előbbre jussunk rendeltetésünk utján.
A szakadatlan munkálkodás kötelezettsége olyan
szembetűnő, hogy annak bizonyitgatása merőben felesleges.
Igen kevés kivétellel dolgozik a földön mindenki, legfeljebb az
a kérdés, vájjon ki végezi itt azt a helyes munkát, amelyet a
mindenségben uralkodó törvények a földre utalt szellemektől
megkövetelnek? Ennek megítélésénél azonban nem szabad
túlságba menni, nem szabad túlságos mértéket alkalmazni. A
földön uralkodó törvények az anyagi test fenntartására
bizonyos munkamennyiséget okvetetlenül mégkövetelnek és
lekötnek; ennek az anyagiak megszerzésére irányuló
munkának elvégzése tehát szükséges és törvényes; Ebből
azonban éppen nem kellene annak következnie, amit igen sok
embertársunknál tapasztalhatunk, hogy m i n d e n t ö r e k v é s
é s m i n d e n m u n k a kizárólag anyagi- célokra van
irányozva. Ez a kizárólagos munka az igazi haladás
szempontjából értéktelen, sőt káros.
Az átmenet a magasabb szellemi és erkölcsi célokért való
munkálkodásra nem ugrásszerűen, hanem egyszerűen akkép
történik, hogy az eddigi munkával szerzett anyagi eszközöket
magasabbrend ü törvényele szolgálatába állítjuk. A gazdag
embert nem a legritkább esetben hiúsága bírja reá, hogy
szűkölködő embertársa segítségére anyagi eszközöket
áldozzon; ha ez nem bírná rá, ha nem; igyekeznék más
vagyonos embertársa példáját hiúságból követni, akkor még
sokáig kellene várakoznia, amig tisztán erkölcsi indítékokból
segítene szűkölködő embertársán.
így azonban tulajdonképpen önzésből és hiúságból megteszi az
első lépést a helyes uton és kezdetleges módon tesz eleget a
törvénynek.
Megismeréssel bíró ember természetesen ö n t u d a -
t o s a n jobb és értékesebb munkát végezhet. Minden
gondolata, érzése és ebből folyó cselekedete szolgálhat annak
a munkának, melyet a törvény tűzött ki számára. Minden
érzését és gondolatát és még fokozottabb mértékben minden
cselekedetét ugy kell irányítania, hogy az a törvény
kívánságának megfeleljen. Minthogy azonban ennek még nem
vagyunk képesek teljesen megfelelni, ebből elégedetlenség
váltódik ki, amely azt az elhatározást szüli bennünk, hogy a
következő alkalmakkor kifogástalanabbul álljuk meg helyünket
és teljesítsük már megismert kötelességünket. Ez a munka az,
melyet a törvény a feladatát megismerő embertől megkövetel
és amelyet egész odaadással el is kell végeznie, ha rendel-
tetése utján igazán előbbre akar jutni. Ha a munka nehéznek
tűnik is fel, ha az egymást követő elhatározásokat nem is lesz
eleinte képes megvalósítani, ez ne csüggessze el a felfelé
törekvő embert, hiszen ez mindnyájunk közös fogyatékossága
a földön. A gyakorlat szüli a mestert; addig kell tehát
magunkat akaratunk megfeszítésében gyakorolnunk, amig
munkánk célját elértük és hibáink, meg gyengeségeink
mindinkább elhalványodnak és helyettük azok a felsőbbrendű
 114

tulajdonságok lépnek előtérbe, melyeknek magva eredetünknél

fogva eddig is mindig megvolt bennünk, de amelyeket
akaratunknak kell életre keltenie és azután szakadatlan
munkával gyakorolnia és fejlesztenie.
*

A szellemi világban is folytatódó szakadatlan mun-

kálkodást szemlélteti a következő, e sorok irója előtt történt
szellemi nyilatkozat:
M a r i s k a m é d i u m : Vájjon hova kerültem? Azt érzem, hogy
nem vagyok többé sem az esőben, sem a viharban. Mintha valami védett
helyen volnék! Tálén egy kicsit megpihenhetnék, amig megvirrad. Milyen
nehéz is annak, aki eltéveszti az utat és olyan beteg és tehetetlen, mint én
vagyok ... Ugy szeretnék megmelegedni egy kicsit. Nem is tudnám
megmondani, hogy mióta nem voltam már meleg hajlékban. Vájjon mit is
kérjek előbb, ha megvirrad és találkozom valakivel, aki segíteni akarna
rajtam? Sem ruhám, sem élelmem, semmim sincs. Majd azt mondom neki,
hogy szegény nyomorult vagyok, könyörüljön rajtam! Talán akkor
megszán... Nem vagyok benne bizonyos, nem, mert ezt mór sokszor
mondtam és sohasem hallgattak reám.
Milyen borzasztó is az, ha valaki jobb napokat látott és egyszerre
ilyen nyomorult földönfutóvá lesz! De most egyelőre csak egy kis
világosságra lenne szükségem... Majd várok itt, amig megvirrad... Most már
nem is fázom olyan nagyon; azt hiszem, hogy valami tető is lehet a fejem
felett. Nem tudom, így van-e csakugyan, s azt sem tudom, hogyan
botorkáltam ide be?...
Nagyon nehéz az én életem és ha a bosszú nem tartana fenn, akkor
mér régen el is pusztultam volna. De meg fogom ismerni ezer közül is azt a
nyomorult gazembert és akkor jaj neki! Addig pedig csak valahogy
megleszek, hisz a legfőbb, hogy nem fázom már olyan nagyon. Jól az
emlékezetembe véstem az arcát; meg fogom őt ismerni, ha elém kerüt és
megbosszulom magamat rajta, amiért csúffá és nyomorékká tett!...
Mindenki oly szánakozva néz reám, mintha bizony én tehetnék róla, hogy
ilyen szerencsétlen lettem ... De soká virrad! Csak egy kis szürkület lenne
már, hogy tovább mehetnék, vagy láthatnám, hogy hol vagyok.
K ö r v e z e t ő : Előbb tisztába kell jönnöd a saját helyzeteddel,
kedves testvérem, akkor beköszönt majd lelkedbe; is egy kis szürkület.
M a r i s k a m. (meglepődve figyel): Mintha valami emberi szó jutna
messziről hozzám! Van itt valaki?
K ö r v e z e t ő : Itt vagyok kedves testvérem — hallasz?
M a r i s k a m.: Igen hallak, de hol van az az itt?
K ö r v e z e t ő : Te most meleg szobában vagy, és karszékben ülsz.
Tapogasd csak körül magadat.
M a r i s k a m.: Dehogy ülök. Azt érzem ugyan, hogy valami fedett
helyen vagyok, de nem is mernék leülni, mert sötét van és nem tudom, mi
van mögöttem.
K ö r v e z e t ő : Tapogasd meg a széket, amelyen ülsz, s
meggyőződhetei szavaim igazságáról. Nincs itt különbea sötétség, csak te
nem tátsz, mert a lelkedben van a sötétség. Aliért nem fogadod meg a
tanácsomat? Tapogasd csak meg a széket, amelyen ülsz és érezni fogod,
hogy igazat mondok.
 115

M a r i s k a m. (magában): Megtehetném, hisz ugy seta látja meg!

De bizonyosan hazudik, mert különben én.is tudnék róla valamit.
(Tapogatja a szék támláját.) Mi ez?
K ö r v e z e t ő : A karszék támlája, melyben ülsz. S ezt te nem
érted.
M a r i s k a m.: Nem tudom, hol vagyok. Mintha valaki belökött
volna az ajtón, de nem tudom, hol vagyok. Talán még valami bajt is
szereztem magamnak vele.
k ö r v e z e t ő : Dehogy szereztél bajt. Mondd el nekünk, hol jártál,
mielőtt ide jöttél?
M a r i s k a ni.: Kint az éjszakában, a viharban, esőben és
hóban... De én kezdek itt félni!
K ö r v e z e t ő : Sohse félj tőlem, hiszen nincs mit elvennem tőled;
magad mondod, hogy szegény vagy.
A l a r i s k a m.: Igen, de van valamim, ami mindenkinek nagyon
kedves: az életem!
K ö r v e z e t ő : Azt ugy sem vehetném el tőled, mert azt az Isten
adta és ember el nem veheti senkitől.
M a r i s k a m.: Ugy, Isten adta? De hát mit akarsz tulajdonképpen
tőlem?
K ö r v e z e t ő : Segiteni akarok rajtad.
M a r i s k a m.: Segiteni?! Hogy is kezdjem? Hát fázom is, éhes is
vagyok, ruhám is nagyon fogyatékos. Könyörülj meg rajtam s adj egy kis
alamizsnát. Ruha is, élelem is kellene, mert semmim sincs. Nem tudok
dolgozni, mert amint látod, nyomorék vagyok. Megérdemlem, hogy segits
rajtam!
K ö r v e z e t ő : De én ugy akarlak segiteni, hogy jobban érezd
magad. Te azt mondod, hogy künn jártál a hidegben, a hóviharban. Én
pedig ^zt mondom, hogy emberi fogalmak szerint te már meghaltál, a
lelked azonban tovább él, mert hiszen gondolkozol, érzesz.
M a r i s k a m.: Tudom, hogy élek, s ezt nem is kell -bizonyítgatni.
K ö r v e z e t ő : Arra szeretnélek reávezetni, hogy te ugyan élsz,
de a tested azért mégis meghalt.
M a r i s k a m . : Ha sötétben nem lennénk, akkor nem mondhatnád,
hogy a testem meghalt, mert láthatnád, hogy én szegény, toprongyos,
nyomorék férfi vagyok.
K ö r v e z e t ő : Tehát te férfi vagy! De hiszen most női testből
beszélsz, erről is meggyőződhetei.
M a r i s k a m. (haragosan): Hát ugy akarsz segíteni rajtam, hogy
bolonddá teszesz?!
K ö r v e z e t ő : Tapogasd csak meg magadat, s meggyőződhetei
róla, hogy igazam van.
M a r i s k a m. (körültapogatja magát s érzi, hogy női ruha van rajta):
Azt hiszem, hogy megzavarodtam! Uram1 jézus, mi van velem? Hát nein
elég, hogy nyomorék vagyok, még bolond is legyek? Hiszen akkor meg
sem ismerem őt, ha találkozom vele!
K ö r v e z e t ő : Látod, bal keze is van annak a nőnek, akinek ajkai
által beszélsz. Erről is meggyőződhetei.
M a r i s k a m. (teljesen merev balkarját jobbjával tapogatva): Látod,
hogy nekem van igazam. Béna a karom! Maskarát csináltatok belőlem. Azt
is láthatod, hogy én vagyok, aki veled beszél.
K ö r v e z e t ő : Igen, a te szellemed beszél, de nem a te tested,
hanem egy asszony ajkai által.
 116

M a r i s k a m.: Ne mondd ezt, mert én gyűlölöm az asszonyokat!

K ö r v e z e t ő : Pedig ez az asszony szeretetből adta kölcsön neked
a testét, hogy beszélhess általa.
M a r i s k a m.: Én meg akarom magamat bőszülni! De ne emlitsd
nekem az asszonyokat! Majd ha találkozom vele, akkor még egyszer
megforgatom a tőrömet a szivében és nem bánom, akármi történik velem.
De addig ne állj utamba!
K ö r v e z e t ő : Ezt te nem teheted, kedves testvérem, mert te már
nem vagy többé ember, hanem szellem, aki idegen testből beszélsz.
 117

M a r i s k a m. (keresi a tőrét): Aliért vetted el tőlem? Neked nincs

szükséged rá! Add vissza kérlek! Láthatod, hogy milyen drága pengéje van.
Ha el akartam volna adni, vagyont kaptam volna érte. Ne vedd el tőlem
csak azért, mert idejöttem a hajlékodba. Inkább dobj ki, nem bánom, ele az
a tőr, látod, az én jogos tulajdonom. Add vissza kérlek s bocsáss meg, ha
az indulat elragad. Annyi sok mindent eszembe juttattál! Óh az az asszony!
Azt mondod, hogy meghaltam, pedig én élni akarok és gyűlölöm az
asszonyokat. Mindent eszembe juttattál és ez oly borzasztó!
K ö r v e z e t ő : Te az imént Jézus Krisztust emlegetted 1. Kérj hát
Tőle világosságot, hogy megértsd az állapotodat!.
M a r i s k a m.: Én már kértem Öt sokszor, hogy vezessen a
nyomára annak a nyomorultnak. És ha tudnám, hogy meghallgat, még
egyszer kérném.
K ö r v e z e t ő : De hiszen te oly nyomorék vagy, s oly rosszul
érzed magad, hogy nincs jogod feltételeket szabni. Kérj Tőle alázattal
segítséget!
M a r i s k a m.: Ugye, hogy nyomorult vagyok? Hát már most tudd
meg, hogy nem mindig voltam ily nyomorult. Éa jómódú, köztiszteletben
álló ember voltam és megvolt mindenem... Óh, hogy szerettem azt az
asszonyt! Most újra elvonul előttem minden!... Elmondok neked mindent,
ha megígéred, hogy a nyomára vezetsz.
Körvezető: Én csak azt Ígérem, hogyha tanácsomat
megfogadod, segíthetek rajtad.
M a r i s k a m. (magában): Igaza van, mert hogy vehessen nyomába,
mikor ő sem tudja, hol van. Ha segít rajtam, talán magamtól is megtalálom.
(A körvezetőhöz): Hát segíthetsz rajtam, ha elmondok neked mindent?
K ö r v e z e t ő : És ha a tanácsomat megfogadod.
M a r i s k a m.: Hát ha életrevaló lesz, talán meg ts fogadom.
(Látománya van.*) Megint itt van előttem a képe. Ott ülünk az asztal körül.
Az idő éjfélre jár. Haza kellene már mennem, mert az asszony egyedül
v a n . . . Felállók, hogy hazamenjek. A jó barátom azt mondja, hogy ráérsz
még hazamenni. Bizony nem érek rá, mert az asszony egyedül van, még
félni talál... Hah, milyen kajánul nevet!...
— Dehogy is van az az asszony egyedül! Ne féltsd őt, nem hiányzol
te neki!...
Mindjárt arcába vágom azt a poharat, hogy mer igy beszéli'.; arról az
asszonyról! Lecsendesítenek. Azután, mikor kicsit megnyugodtam, félrehív
és azt mondja: Jól van hát, eredj haza, de csendesen. Nyisd be az ajtót és
nézd meg, hogy mi történik otthon ...
(önmagát látva.) Lábujjhegyen megy; olyan lopva, olyan félve, mintha
nem is a saját otthonába menne, hanem mint valami betörő... Már ott van
az ablaknál. Benéz. A szobában sötét van, de azért hangok hallatszanak és
milyen hangok! (Felszisszen.) »Még egy csókot, azntán eredj, mert haza
talál jönni!«
Most félrehúzódom. Kijön valaki, utána megyek, hadd lássam,
kicsoda... Mily boldogan csörgeti a kardját! Ah, a nyomorult jó barát!
Milyen vak és bolond voltam, hogy ez eddig eszembe nem jutott... És most
mit tegyek? Azt az asszonyt megölöm, az biztos, de azt a nyomorult
embert darabokra tépem, mert nekem nem elég, hogy csak ugy egy-

* Minden, ami történik, a szférák kinematografjában meg van

örökítve, éa ha szükséges, láthatóvá válik a szellemre nézve.
 1
1
8

szerűen meghaljon. Legelőbb a szemét szúrom ki, azután a szivét döföm át,
azután darabokra fogom szedni... Most megint sötét v a n . . .
K ö r v e z e t ő : És mit tettél azután, kedves testvérem?
M a r i s k a m.: Hát mit tettem volna? Elmentem a lakásomba,
levettem a falról azt a drága tőrömet, amit oly féltékenyen őriztem, mert a
családunkban egyikről a másikra szállott drága emlék volt. Magamhoz
vettem, s bementem az asszonyhoz... Milyen nyugodtan, milyen szépen
aludt! Még most is alszik.
(Átéli újból a jelenetet s ugy képzeli, hogy kezében a tőrrel az
asszony felé indul.) Nem, még nem ölöm meg, mert akkor nem tudja, hogy
azzal a másikkal mi történt. Előbb tudja meg, hogy fájjon neki és hogy
marcangolja a fájdalom a lelkét és csak azután ölöm m e g . . .
Igen ám, de a szégyenemet nem lehet kivinni a nagy világba, hisz
gyermekem is van! Ujjal fognak mutatni a leányomra s örökre meg lesz
bélyegezve az emberek előtt. Nem igy, nem igy, másképp kell! Előbb
annak a nyomorultnak a szivébe mártom a tőrömet, ugy, hogy senki se
tudja meg, hogy és miért halt meg. (A körvezetőhöz): Látod, van itt ész!
(Folytatólagos látománya van.) Most megint ott ülünk együtt az
asztalnál; ugyanabban a teremben. A kártya meg a bor! Velem szemben ül.
Jól intézkedtem... Látod, milyen jól esik e z . . . Most az arcába vágom a
kártgát s szemébe mondom, hogy csalt. Felugrik, reám n é z . . . Én is a
szemébe nézek és újból azt mondom neki, hogg csalt... Kiolvassa a
tekintetemből, hogg tudom, mit csinált. Nézd, milyen sápadt lesz! Kimegy,
én utána. Azt mondja: ezt elintézzük, de rögtön !... Megyünk ki az
éjszakába, ö a kardját, én a tőrömet viszem magammal... A karomba szur.
Nem baj! Most neki megyek... Ej mi ez? (szivéhez kap). Milyen ostoba
dolog. Beleszaladok a kardjába... (A saját holttestét megpillantva.) Ki az,
aki ott fekszik? Egy kis világösságot! Mintha én volnék. De hisz én itt
vagyok és élek, ez pedig ott, nézd!
K ö r v e z e t ő : Igen, az, ami ott fekszik, az a te tested.
M a r i s k a m. (magára mutat): Hát akkor ez ki?
K ö r v e z e t ő : Mondtam már neked, hogy az kölcsönvett női test!
M a r i s k a m.: De hiszen ha valaki meghal, annak vége van!
K ö r v e z e t ő : Hát te sohasem hallottad, hogy az ember a halál
után is tovább él.
M a r i s k a m.: Az mese, hazugság!
K ö r v e z e t ő : Pedig magadon tapasztalhatod, mert ott látod a
testedet magad előtt feküdni s te azért egy női testből mégis beszélsz. Te
most már testnélküli szellem vagy.
M a r i s k a m.: Testnélküli szellem? Hogy nézek ki? Mondd meg
nekem, hogy néznek ki a szellemek s akkor majd meglátom, hogy igazat
beszélsz-e.
K ö r v e z e t ő : A jók szépek, fehérek s akik nem jók, rongyosak,
piszkosak, foltos ruhájuak, különböző fokozatban.
M a r i s k a m.: Foltos ruhájuak? Óh, milyen zavart vagyok. Hiszen
már mondottam egyszer, hogy az én ruhánj rongyos.
K ö r v e z e t ő : És tudod miért? Meg fogom neked magyarózni.
M a r i s k a m.: Tudom már. Csak azért mondom, hogy nem tudom,
mert zavart vagyok mióta ide, ebbe a hajlékba kerültem. Oly régen
üldözöm, keresem őt mindenütt és sehol sem lelem. Nem értem reá más
ruhát váltani, hogyne lenne hét rongyos, hiszen a ruha elnyövik. Irgalmas
Krisztus, mi ▼an velem?
 1
1
9

K ö r v e z e t ő : Forduljunk Krisztushoz, kedves testvérem, együtt,

hogy ö világosítsa meg a te szegény lelkedet. Már kétszer kiejtetted az ö
nevét, kérj tehát Tőle segélyt.
M a r i s k a m.: Azt mondtad, hogy az ember nem hal meg, a lelke
pedig, ha rossz volt, foltos. Hát a karja is Mna marad tovább?
K ö r v e z e t ő : A karja bénasága csak képzeletében tart addig,
amig szelleme magához nem tér és ki nem szabadul abból az állapotból,
amiben van. Te még mindig azt képzeled, hogy ember vagy és a kezed
béna. Üldözted azt a másikat és lelkedben tovább él a boszu gondolata,
melyet átvittél magaddal oda is.
M a r i s k a m.: És mi történik azután ezzel a szellemmel? Nem
boszulhatja meg magát s csak ugy jön, megy, fázik, éhezik, szenved
mindig?
K ö r v e z e t ő : Mindaddig, amig a bosszuérzet él a lelkében. Éppen
az az én feladatom, hogy neked megmagyarázzam, hogy egy nagy törvény
tölti el a mindenséget, mely a mindenható Atyának tulajdonsága, belőle
árad és ez: a s z e r e t e t . A boszu ellenkezik a szeretet törvényével.
Ezt kell neked megértened, s akkor segitve lesz rajtad.
M a r i s k a m.: Nem tudom, megmondtam-e, hogy menynyire
szerettem azt az asszonyt? Hát a törvény a szeretet, a következménye
pedig a szégyen, nyomorúság?
Erzsike médium ( á l t a l másik szellem szólal meg):
Gazdám, megismered-e az én hangomat? Én vagyok itt, — az öreg János.
Vagy talán elfelejtettél egészen? Ha elfelejtettél, akkor nem szólhatok
többet hozzád.
M a r i s k a m.: Hahaha! igen, veled is van számadásom!
(Csúfolódva.) Az öreg János; az öreg családi bútor, aki niég az apámról
maradt reám! Vájjon ő-e csakugyan?
E r z s i k e m.: Jól mondod, de én nem félek tőled, hiába fenyegetsz.
M a r i s k a m.: Neked a kötelességed hallgatni, most különösen,
mikor a számadásod oly nagy... Az édesatyámról maradt reám. Igaz
hűséges szolgája volt neki és én azt hittem, hogy nekem is. Amikor
megöregedett, olyan gyengéden gondoskodtam róla. A gyermekeim is
nagyon szerették őt. Utánunk őt szerették a legjobban, s felkeresték
mindig az öreget. Mert ő már nem tudott olyan könnyen járni;

Az ember és rendeltetése.
9
 1
2
0

gyengék voltak a lábai. És ez az öreg János, aki olyan hűséges volt mindig
a család iránt, s akihez én is oly jó voltam, mintha édesatyám, vagy
édestestvérem lett volna, behunyta a szemét, mikor a csábitó eljött ahhoz a
nyomorult asszonyhoz. A hűséges öreg János nyitott neki ajtót és
bocsátotta megint ki. Az orromnál fogva vezetett a jóságomért s most még
elém mer kerülni!
E r z s i k e m.: Ez mind nem igaz, édes gazdám és hidd el nekem,
hogy ideát a másvilágon nem lehet hazudni, mert az Isten mindent lát.
M a r i s k a m.: Hát talán én hazudom?
E r z s i k e m.: Nem hazudol, csak a bosszú élvakit egészen, még
engem is félreismersz. Ki mondta ezt neked? Ezt kellett hát megérnem,
hogy ilyen szomorú állapotban mentél át a másvilágra?! Gazdám, gazdám,
miért nem biztad azt az asszonyt arra a mindenható Istenre, aki büntet,
sujt, s akinek a keze mindenüvé elér? Most nem volnál ilyen álla potban.
Még engem is vádolsz, aki oly hűséggel szolgáltam félszázadon át a
családot!
M a r i s k a m.: Hogy hazudik!
E r z s i k e m.: Elvakit téged egészen a boszu. Én hazudom, aki kicsi
gyerekkorodban karomon hordoztalak? Hát tudod, hogy ki volt nekem az
az asszony s mi volt nekem az én becsületem, hogy te ilyet mersz rólam
feltételezni? Bizony simi szeretnék!
M a r i s k a m.: Miért nem szóltál, miért nem figyelmeztettél hét a
hűtlenségére?
E r z s i k e m.: Aiagad mondod, hogy az öreg János már járni is alig
tudott. Nem voltam én a közelében, hogy tudtam volna, hogy mi történik?
Ideát azonban már beszéltem azzal a szegény szerencsétlennel. Te nem
tudod, hogy milyen állapotban van! Rettenetes! Te csak égy rögeszme után
futkosol, hogy megtaláld őt. Hét senki sem kedves már előtted? hát a
gyermekedet is elfelejtetted már? Ez a hűséges atyai szeretet?
M a r i s k a m.: Hát te most hol élsz?
E r z s i k e m.: Ott, ahol te. Járok, kelek, keresem hol az egyiket, hol
a másikat. Alert látod, ugy szeretném, hogyha segítségedre tudnék lenni.
Miért jöttem volna különben ide utánad? Azt hiszed, hogy nincs nekem elég
más gondom?
Bizony van, mert én még itt is szolgálok. Tudod kinek? ft gyermekednek,
anélkül, hogy tudná, mert azt a parancsot kaptam, hogy ideát is szolgálnom
kell őt. Mindenütt segítségére vagyok.
M a r i s k a m.: A fiamnak? Hát ő hol van?
E r z s i k e m.: Hol van? Hát mégis csak eszedbe jutott?
M a r i s k a m.: Ne hidd, hogy elfeledkeztem róla, de azt csak
beláthatod, hogy előbb velük kell leszámolnom.
E r z s i k e m.: Hát az Isten? ftz Isten mindenek előtt!
M a r i s k a m.: Elfelejtetted, hogy mi volt a mi családunkban a
jelszó? Nagyon megöregedtél! ft b e c s ü l e t m i n d e n e k e l ő t t , ez
volt a családi jelszó.
E r z s i k e m.: Kimondom, ahogy gondolom: nem volt jó. Isten
mindenek előtt. Ö majd elintéz mindent; övé a hatalom. Most láthatod, hogy
mi és ki vagy; semmi sem vagy! Magad mondod, hogy rongyos vagy, fázol
és éhezel. És ez ne fájjon nekem?
M a r i s k a m.: Neked ezt nincs jogod szememre hányni, te még
mindig csak a szolga vagy.
E r z s i k e m.: Bocsáss meg, nem igy akartam mondani, de látod,
nekem az nagyon fáj, hogy téged annyit szenvedni létlak!
 1
2
1

M a r i s k a m.: Nem, nem haragszom, hisz neked sok minden

szabad, ftzután voltaképp igazad is van, rongyos vagyok, fázom és éhes
vagyok. Te tudhatod, hogy mi vitt rá, és ki az oka. ,
E r z s i k e m.: Mindent tudok, de azért mégis kimondom, hogy nem
jól csináltad a dolgodat.
M a r i s k a m.: Sokszor meghallgattalak és jót nevettem rajta. Néha
azonban be kellett látnom, hogy mégsem olyan bolond az öreg, mint
amilyennek látszik... De hátha mégis részes voltál a dologban. Hiszen te is
nagyon szeretted azt az asszonyt, ugy a kedvében jártál mindig. Hányszor
mondtad, hogy milyén szép, milyen jó. Téged is elvakított, elbolonditott.
E r z s i k e m.: Engem nem bántott sohasem, ftzután meg szerettem
nagyon a gyermekeidet is.
M a r i s k a m.: És téged nem bént az, aki engem bánt? Ez a hűség ?
E r z s i k e m.: Most próbáljunk egy kicsit tovább menni, mert igy
nem jutunk semmire sem. Gondtolj arra az időre.
mikor még kicsi gazdámnak neveztelek. Hadd nevezzelek megint igy.
M a r i s k a m.: Nem, erre nem akarok gondolni. Most sokkal
komolyabb, sokkal fontosabb, életbevágóbb dolog van. előttem... Vagy
talán mégis hadd emlékezzem hát egy kicsit erről is. Oly szép idő volt, oly
sok emlék fűződik hozzá. Hogy is volt csak?... János bácsi ültessen a lóra.
E r z s i k e m.: Tovább, tovább. Ugyebár, akkor még imádkozni is
szoktál, kicsi gazdám? Mikor a harang megszólalt, összetetted a kezedet,
János bécsi pedig veled imádkozott. Emlékszel rá? A harang most is szól és
tudod-e, hogy ki teszi össze a kezét? A te gyermeked! És tudod-e,, kiért
imádkozik? Ugy látszik, te mindenkit elfelejtettél, de legjobban az Istent.
Az Istent, aki az életed adta, aki ezt a boldogságot adta!
M a r i s k a m.: Hát a boldogtalanságot ki adta?
E r z s i k e m.: Ennek magad vagy az oka, most kimondom, nem
bánom, ha akármi is lesz velem. Gondolkozzál egy kicsit és magad rájössz,
hogy miért.
M a r i s k a m.: Nem tudom.
E r z s i k e m.: Akkor majd én mondom meg neked, hogy azért, mert
nem ugy szeretted azt az asszonyt, ahogy Isten törvénye szerint szeretned
kellett volna. Ez nem vád, de igazság. Igaz, hogy ez nem menti őt fel
rosszasága miatt, dé te is nagyban oka vagy annak, hogy rossz lett. Miért
nem gondoltál vele többet s miért mentél el mindig tivornyázni. Ugye,
hányszor kértelek: Uram, a gyermekeid hivnak, a gyermekeid
marasztalnak, maradj velük.
M a r i s k a m.: Ebben igazad van.
E r z s i k e m.: Azután nagyot hibáztál, mikor nem az Istenre biztad a
büntetést.
M a r i s k a m.: Hát a becsület semmi előtted*?
E r z s i k e m.: A becsületet is rá kellett volna biznod', majd
kiköszörülte volna ő a csorbát, tudom. Nincs senki, aki meg ne kapja azt,
amire reászolgált; ha nem' itt a földön, hót akkor odaát. Csakhogy ezt hinni
kellett volna!
M a r i s k a m.: Mondd meg hót nekem, hogyha igazán meghaltam,
mint és hogy élek mégis?
E r z s i k e m.: Ugy, ahogy én. Csakhogy te makacs vagy, most is,
és csak a magad feje után mégy. Miért nem kérsz Istentől egy kis
világosságot? Minden érdemed nélkül meg akar az Isten segiteni s te
 1
2
2

mindezt visszautasítod. Pedig lia ezt az alkalmat elmulasztod, újra soká

bolyonghatsz, fáz- hatol és éhezhetek
M a r i s k a m.: Mondd meg hát, hogy kerestetek-e, mikor
meghaltam ?
E r z s i k e m.: Persze, hogy kerestünk, s mikor megtaláltunk,
megadtuk a végtisztességet, ahogy illett. ,
M a r i s k a m.: Azután megsirattatok?
E r z s i k e m.: Megsirattunk, sokan megsirattunk.
M a r i s k a m.: És te János, te is megsirattál?
E r z s i k e m. (elérzékenyülve): Gazdám, gazdám!
M a r i s k a m.: Még talán most is sirsz. Ne sirj no, jól van már
minden.
E r z s i k e m.: Már jó lesz minden — ugy mondd — mert én hiszek a
Mindenhatóban és tudom, hogy nem hagyott el eddig sem és nem hagy el
ezután sem, mert ő gyermekeinek egyikét sem hagyja el, bármennyire
elvakult legyen is.
M a r i s k a m.: Aztán hogy kerültél ide?
E r z s i k e m.: Ugy, hogy könyörögtem Istenhez, engedné meg
nekem, hogy nyomodba juthassak. Mert nagy ám itt ez a másvilág,
könnyen elveszti egymást szem elől az ember. Aztán meg, amint már
mondtam, nekem még másokra is kell vigyáznom. Nem lehettem mindig a
nyomodban, azután egyszer elveszítettelek, mert mint egy őrült, ugy
rohansz mindig.
M a r i s k a m.: Talán igazad van. Hát a fiamra vigyáznak-e?
E r z s i k e m.: Jobban, mint te vigyáztál volna reá!
M a r i s k a m.: Jobban, mint én? Hát hol van most az én fiam?
E r z s i k e m.: Isten kezében van.
M a r i s k a m.: Beszélj világosan, vagy hallgass. Az Isten kezében
van! Én még sehol sem láttam Istent.
E r z s i k e m.: Nem is láthattad, mert nem hittél benne. Pedig az
Isten keze mindenütt ott van, ahol kérik az Ő segítségét. Azért hát neked is
imádkoznod kell, mert beláthatod, hogy magadtól semmire sem vagy
képes.
M a r i s k a m. (figyel): Hallod, messze távolból meginj: szól a
harang ... Egy gyermekhangot hallok, imádkozik ...
Mi történik a szivemben? Milyen édes ez a hang! János, a te térdeden ül
most is az a gyermek?
E r z s i k e m.: Nem ül, uram, hiszen én mór átköltöztem ide, ahol te
vagy.
M a r i s k a m.: De hiszen éppen ugg hallom most is, mint amikor a
térdíeden ringattad ő t . . . Amikor a harang szólt, összetetted a kezét. Mit
is mondtál akkor, amikor a harang megszólalt? Hallod 1, hogy mondja az ő
édes kis hangján? Nem tudom utána mondani, pedig milyen szépen
szól a harang, minden egyes ütése belevésődik a szivembe_____________
Mintha valamit lefejtene a szivemről ez az édes gyermekhang! Dicsőség az
Istennek! (örömében felkiált.) Hallod, azt mondja: Dicsőség az Istennek!
Ah, milyen szépen mondja: Tedd össze a kezedet... Ott állok mellette;
összeteszi a kezemet, összefogja a maga kicsi kezecskéjével. Dicsőség az
Istennek. Meg tudnám fogni, annyira előttem van ez a kép. Oh, csak igazán
meg tudnám fogni (kezét nyújtja a kép felé). Látod, ha meglenne mind a két
kezem, meg tudnám fogni; mert hiszen itt van előttem. Oh, segits hát!
E r z s i k e m.: Imádkozzál!
 1
2
3

M a r i s k a m.: Most közelebb j ö n . . . Most meg már eltűnt... Már

nincs i t t . . . De nem baj, ez is jól esett, hogy. láttam. És nézd, milyen
csodálatos, hiszen megvan mind a két kezem is! Hallgasd csak! most
megint szól, de most csak távolról. Nem hiszem, hogy hallod, amig meg
nem mondod, hogy mit mond.
E r z s i k e m.: Édesapám, imádkozzál velem! Ugy-e, hogy ezt
mondta!
M a r i s k a m. (örül): De még valamit mond... Azt mondja, hogy
Isten kegyelméből azért kaptam vissza a kezemet, hogy imádkozni tudjak,
s nem azért, hogy bosszút álljak.
E r z s i k e m.: Ugy van!
M a r i s k a m.: Nagy sor ám ez, imádkozni annak, aki nem t u d . . .
De hisz az mindegy; az is majd megjön talán egyszer. Te János!
E r z s i k e m.: Hallom, uram, hallom.
M a r i s k a m.: Menjünk csak vissza a régmúlt időben amikor
imádkozni tanítottál. Én már régen elfelejtettem.
E r z s i k e m.: Ugy, ugy, csak gondolkozzál egy kicsit; eszedbe kell
jutnia.
M a r i s k a m.: Könnyebb lenne veled imádkozni, mert én magamtól
nem tudok.
E r z s i k e m.: Majd segitek én neked, csak kezdd el.
M a r i s k a m.: Nem tudok, no! Hát nem látod, hogy újból vérzik a
sebem?
E r z s i k e m.: Nem baj. így kell annak lennie, mert ha már fáj, akkor
be is fog gyógyulni. Imádkozzál hát velem; majd én elkezdem, ha te nem
tudod. Mi Atyánk...
M a r i s k a m.: Te János, hiszen te nem vagy itt! Ott látlak a házunk
küszöbén ü l n i . . . Ott van az öledben a f i a m . . . Hogy is mondod neki?
Oh, hadd halljam én is, hogy mondja utánad az a kedves kis csengő hang ...
Milyen szépen mondja: Mi Atyánk ki vagy a mennyekben... (Folytatják
együtt a Miatyánkot.)
E r z s i k e m. (velőik imádkozik).
Mari s k a m.: Nem hallom jól, olyan gyenge már az a
gyermekhang.
E r z s i k e m.: Legyen meg a Te akaratod ...
M a r i s k a m. (mindig a gyermeket szemlélve, az eléje tartott képen
örömében ujjong): A kis huncut szinte nem illik neki, hogy csak kenyeret
kér ...
E r z s i k e m.: És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen ...
M a r i s k a m.: És bocsásd meg a mi vétkeinket... (Nem tudja tovább
mondani; látomása van.) Nem ezt akarom látni! Mi ez? Hát már a saját
gyermekem is ellenem esküszik? Látod, (iszonyodik) mily szeretettel fogja
a kezét annak az asszonynak? Most idehúzza elébem... Nézd meg csak
annak az asszonynak a szivét. (Örül.) Látod 1, hogy marja valami? Mi
e z ? . . . Nem, azt nem akarom! Jöjj közelebb h á t . . . Nem lehet? Miért,
hiszen én vagyok a te édesatyád! Nem jöhetsz? Azt mondod, hogy attól az
embertől kérdezzem meg, aki itt van. (A körvezetőhöz): Miért nem jöhet az
apjához a gyermek?
K ö r v e z e t ő : Mert elválasztja tőled a gyűlöleted, amely miatt az ő
szive is vérzik.
M a r i s k a m.: Az én gyűlöletem miatt? Azt nem akarom ! Nézd,
összeteszi a kezét... mindkettő könyörög. Oh, hogy tud simi az az asszony!
 1
2
4

És milyen rongyos, milyen piszkos a ruhája! Hogy didereg és fázik és hogy

tud sirni?
K ö r v e z e t ő : Mert nagyon szenved.
M a r i s k a m.: És hogy sir az a gyermek!... Oh, ne sirj hát és ne félj
tőlem. Te ne fázzál ugy vele és ne szenvedj! Mit mondasz? Én tőlem függ?
K ö r v e z e t ő : Igen, meg kell annak a szerencsétlen anyának
bocsátanod. Ugy, amint mi rászorulunk a mennyel Atya bocsánatára,
nekünk is meg kell bocsátanunk azoknak, kik ellenünk vétettek.
M a r i s k a m.: Oh, hogy fáj nekem ennek a gyermeknek a lelke!
K ö r v e z e t ő : Segits hát rajta, hiszen most már tudod a módját is!
M a r i s k a m.: Más mód nincs reá?
K ö r v e z e t ő : Nincs.
M a r i s k a m.: Most térdencsuszva közelebb jön hozzám; az az
asszony (irtózik). Oh, hogy szenved az a gyermek és hogy sir az a
szerencsétlen lélek... Mondjuk hát tovább az imát.
E r z s i k e m.: És bocsásd meg a mi vétkeinket...
M a r i s k a m.: És (kétségbeesve) nem megy! (Újból látomása van.)
M a r i s k a m.: Messze távolban egy szép tiszta, fehér alakot látok.
Ki ez? Ez is azzal az asszonnyal van összekötve?... Nézd csak, hiszen ez
egy apáca! A ruhája fehér, ragyogó, fényes. Igen, azzal az asszonnyal van
összekötve s á kezében kereszt van. De nemcsak ezzel az asszonnyal,
velem is össze van kötve! (Kitörő örömmel megismeri benne a leánya
szellemét.) Angéla, Angéla leányom! Oh, mily szeretettel beszél ahhoz az
asszonyhoz, hogy vigasztalja őt. Hallod, mit mond? Oly édes a hangja!
»Annak a nevét ejtetted ki, aki keresztfán meghalt, az pedig megbocsátott
a bűnös asz- szonynak. öt nagyon szerette, megbánta bűnét s ezért ő már
a Krisztusé.« Te édes jó gyermek, adj a te szereteted suga rából az én
szivembe is, hogy én is a Krisztusé lehessek... János! most gyorsan
imádkozzunk tovább.
E r z s i k e m.: És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is
megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek...
M a r i s k a m. (vele imádkozva, de a megbocsátás szó- xiak
kimondása, illetve átérzése végtelen küzdelmébe kerül): Jaj, de nehéz
v o l t . . . Milyen megtört, milyen fáradt és hogy könnyezik! János, kérlek,
segits neki.
E r z s i k e m.: Neked is, neki is segítek szívesen, ugy mint régen;
mindenkinek segíteni akarok.
M a r i s k a m.: Jó lesz, mert engem is elhágy az erőm.
E r z s i k e m.: Ne félj semmit, az Ur velünk lesz. Ő segit majd
minket a mi utainkon. Köszönöm neked, jóságos mennyei Atyám azt a
végtelen kegyelmedet, amiben engem részesítettél, a te parányi, a te
semmitmondó szolgádat. Hűségesen akarok szolgálni Neked és segíteni
testvéreimen. Óh, adj erőt nekem, hogy mindenben és mindenkor a Te
akaratodat kövessem.
Köszönjük a helyet, a segedelmet, köszönjük a szeretetet. Áldjon
meg a Mindenható benneteket, az Ur Jézus kegyelme legyen veletek s e
hajlékon, hogy még nagyon sok szegény szenvedőnek nyújtsatok
enyhülést.
M a r i s k a m. (felesége szellemére vonatkoztatva): Elaludt
szegény! Leányunk karjai közt tartja őt, Isten veletek!
K ö r t a g o k : Isten veletek!
 1
2
5

Az igazság megismerése.
Az igazságot a maga abszolút mivoltában csak a
mindenség teremtője ismeri, míg a teremtés, melyet a
Teremtő hívott életre, csak relatív mértékben ismerheti az
igazságot, sőt még ez a relatív mértékű igazság sem lehet
kezdettől fogva teljes, hanem annak mértéke és terjedelme az
illető fejlődési fokozatától függ, mert a teremtés a fokozatos
fejlődés törvényének van alávetve és ez a fejlődés szabja meg
az igazság megismerésének határát is. Minél magasabbra
emelkedett valaki, annál többet ismerhet magi az igazságból,
annál mélyebben tekinthet az egész mindenséget magába
foglaló rejtélybe, melyből a földi ember fokozatán levő
szellemek rendszerint csak igen keveset ismerhetnek meg.
Minél előbbre jutott tehát valaki az erkölcsi törvéng által meg-
szabott rendeltetése utján, annál többet ismerhet és ismer is
meg a mindenségből és annak örök törvényeiből.
A mindennapi felfogás szerint az igazság megisme-
résének egyedüli biztos forrása a tapasztalás, legyen az akár a
magunk közvetetten, akár a mások tapasztalása. A tapasztalást
és annak gyümölcsét: az ismeretet pedig szakadatlan
munkálkodás árán lehet megszerezni. Csakhogy a közfelfogás
szerint ez a munka a tanulás, tehát tisztán értelmi
munkálkodás, a szellemi vezetők tanítása szerint pedig az
igazság megismerésének nem az értelmi munka képezi a
legfontosabb és leghathatósabb eszközét, hanem az a munka,
melyet erkölcsi haladásunk érdekében tudunk eredményesen'
elvégezni. Ennek a munkának*) az igazi értéke határozza meg
azt is, hogy mennyit ismerhetünk meg az igazságból.
Ezzel természetesen nem: azt akarom mondani, mintha á
tanulás és kutatás hiábavaló és céltalan lenne az igazság
megismerése szempontjából, mert végtére minden ismeret
közelebb hoz bennünket a célhoz: csakhogy a
l e g h a t h a t ó s a b b s e g í t ő e s z k ö z mégis csak az erkölcsi:
haladás, mely egész lényünket felemeli, átalakítja és az
igazság meglátására, megértésére képesebbé teszi. A
fejlődésnek ez a módja az összes szellemi tulajdonságokat
együttesen fejleszti ki és azokat olyan összhangba hozza
egymással, hogy az egyik a másik rovására nem tud
túltengeni. Ez tehát az egyén igazi fejlődésének az eszménye.
Valamely ^igazság megismerésének azonban különböző
fokozatai vannak. Ali ez különösen a magasabbrendű, szellemi
igazságok megismeréséről. Ugyanis nem szabad §ohasem
elfelednünk, hogy az ember a bukások egész sorozata
következtében jutott arra a fokozatra, mdy számára az anyagi
* Az igazság megismerése érdekében kifejtett munkának magán az
emberen kell kezdődnie. Igyekeznie kell, hogy i g a z legyen nemcsak
másokkal, hanem önmagával szemben is. Aki. palástolja és talán még
tagadja is hibáit és gyengeségeit, aki nem képes azokat minden szépítgetés
nélkül beismerni, az még nem hárította el maga elől az igazság
megismerésének legnagyobb akadályát. »Ti igazságot keresők, mondja
Fors- boom, legyetek mindenekelőtt i g a z a k önmagatokkal szemben!®
Mert aki nem igaz, az hazudik, és aki hazudik, az ellentétben áll az
igazsággal.
 1
2
6

világot jelölte ki a fejlődés szinteréül. Ebben az állapotban,

amint már láttuk, gyakran az anyag annyira leigázza az anyagi
korlátok közé utalt szellemet, hogy magasabbrendü mivolta
dacára teljesen alárendeli magát az anyag befolyásának. És
éppen azért kell végigjárnia az anyagi világ iskoláját,, hogy
akaratának munkábaszóütásával az anyag befolyását legyőzze
és ezzel a győzelemmel egy lépcsőfokkal magasabbra
emelkedjék. Annak a megismerése tehát, hogy az ember nem
csak anyagból áll, hanem szellem-bői is, amely az értelem és
az ész forrása, amely túléli az elmúlásra rendelt anyagi testet,
képezi az első feltételét annak, iiogy a fejlődésnek az erkölcsi
törvény által megszabott útjára léphessen. Tekintsünk csak
elfogulatlanul körül és megláthatjuk, hogy hányan tették meg
igazán ezt az első lépést?.
De ennek az igazságnak a felismerése még nem foglalja
magában az igazság m e g i s m e r é s é t is, vagyis azt az
állapotot, amikor a felismert igazság teljesen áthatja és
meggyőzi szellemünket ugy, hogy az mintegy összeforr vele.
Az igazság ismerete és elismerése csak előhírnöke annak a
lelki állapotnak, melyet megkülönböztetés kedvéért az
i g a z s á g m e g i s m e r é s é n e k nevezünk, ami az igazság
szellemében való éléssel jár.
Ez a megismerés szintén a fokozatos fejlődés tör-
vényének van alávetve. Az igazság felismerése még nem
jelenti azt, hogy teljesen alárendeljük magunkat annak.
Éitelmünk felismerhette és legtöbb esetben fel is ismerte az
igazságot, anélkül, hogy ebből a reánk kötelező erejű
következményt levontuk volna. A legtöbb ember megáll és
nem tesz egyetlen lépést serni, ha valamely igazságot vagy
törvényt felismert, mert sokkal inkább megfelel hajlamainak,
ha nem vonja le abból a maga részére azt a következtetést,
hogy magát annak az igazságnak vagy töivénynek alárendelje.
Beismerjük, hogy az erkölcsi törvénynek van lendeltetése a
mindenségben, de amikor airól van szó, hogy ennek a
törvénynek ne csak cse- lekedeteinket, hanem még
gondolatainkat és érzéseinket is alárendeljük, akkor, legalább
bensőnkben tiltakozunk ilyen rabszolga állapot ellen és inkább
követjük1 régi hajlamainkat. A legtöbb ember felfogása szerint
kétféle alkalmazása van a törvénynek: az egyik az, amely- lyel
a törvényt embertársunkra alkalmazzuk és cselekedeteit a
törvény rendelkezéseivel összehasonlitjuk, — a másik az,
amely szerint nekünk magunknak kellene gondolatainkban,
érzéseinkben és cselekedeteinkben a törvényhez
alkalmazkodnunk. Itt már egészen más mértékkel mérünk.
Pedig a törvéng mindenkire nézve ugyanaz és csak az
emberek alacsony fokozatáról tanúskodik, ha önzésük
elhomályosító szemüvegén át akarják látni az igazságot. E z é r t
n e m e l e g e n d ő a z é s z é s é r t e l e m m u n k á j a , ezért
kell a fokozatos fejlődésnek a z i g a z s á g m e g é r z é s é r e
v a l ó k é p e s s é g e t is kifejlesztenie az emberben.
Az igazság megérzése, az intuíció szintén csak fokozatos
fejlődés során fejlődhetik ki az emberben. Eleinte csak
homályos módon fog jelentkezni ez a képesség, gyengeségénél
 1
2
7

fogva nem is igen fog megbízhatóan működhetni.

Harmonikusan fejlődő ember eleinte nem is tulajdonit nagyobb
jelentőséget ennek a képességnek, mert ismeri gyengeségeit
és fogyatékosságát és kétellyel fogadja érzéseit, melyek
megbízhatóságáról még nem kapott elegendő bizonyítékot. De
azért ez a képessége mégis megvan és ott van a megismerés
másik két segítő eszköze, a józan ész és az értelem, ezekkel
ellenőrizheti érzéseit. Ha ezt elfogulatlanul teszi, akkor mága
is hozzájárul ahhoz, hogy az igazság megérzéséhez való ké-
pessége fokozatosan kifejlődhessék.
A spiritistáknak különösen van alkalmuk ezt a folyamatot
önmagukon megfigyelni és az igazság felismerésének,
megérzésének és megismerésének fokozatait megállapítani. A
legtöbb spiritistát külsőleg észlelt jelenségek késztették a
spiritizmus tanulmányozására; kevesen vannak, akik attól
függetlenül, csupán benső szükségességből kezdtek a
spiritizmus jelenségeinek megfigyeléséhez. Aki kitartott a
kezdetleges sikertelenségek és apró csalódások dacára, az
csaktfamar rájött, hogy a jelenségek mögött következetem
nagy törvények rejtőznek, melyek teljesen összhangban
vannak azokkal a törvényekkel, amelyeket az emberiség az
anyagi világban már ismer, de azokkal is, amelyekét, mint meg
nem irt, de azért mégis érvényes erkölcsi törvényeket a
különböző vallásfelekezetek mindegyikének tanítása mélyéből,
mint azok alapját és szellemi hátterét, tó lehet hámozni. \
Idáig jutva sokan megállanak, sőt vissza is fordulnak
abban a meggyőződésben, hogy ezen az uton nem 1 ismerhetik
meg az igazságot. De aki nem akar elhamarkodva ítélni,
hanem szeretne a látható világ határain tul is tapasztalatokat
szerezni, az tovább kutat és ha az elért eredményeket józan
esze és értelme segítségével bírálja és összefoglalja,
csakhamar felismerheti a tapasztaltakban mutatkozó
törvényszerűséget.
Ez a következetes törvényszerűség az, ami a kutató
elmét bámulattal tölti el és a mindenség törvényeinek további
tanulmányozására ösztönzi. És fokozatosan feltárul előtte az a
törvényszerű folyamat, mely minden egyént és az egyének
csoportjait, a nemzeteket és államokat is magában foglalja és
ezek tevékenységét végső eredményében a törvényszerű
folyamatba beleilleszti. Meglátja, hogy bármilyen
törvényellenes irányban igyekezzék is érvényesülni az
egyesek vagy nemzetek akarata, ez mégis csak akkor
érvényesülhet, ha azt a mindenség felett uralkodó törvény
megengedi. Azt tapasztalja, hogy ez a törvényi az egyiket
megvédelmezi, a másikat pedig kiszolgáltatja annak a
törvényellenes akaratnak, mely megrontására törekszik. De az
ebben megnyilatkozó igazságtalanság, aminek ezt az emberek
nevezni szokták, csak látszólagos, meit abban, ha egyesek
vagy nagyobb csoportok időlegesen kárt vagy szenvedéseket
kénytelenek is elviselni, csakis a következmények törvénye (a
karma) érvényesül, mely a múltban kifejtett törvényellenes
működés kiegyenlítését és az ékként felhalmozódott
adósságok megfizetését írja elő.
 1
2
8

Ennek a nagy törvényszerűségnek meglátása átalakítja az

ember egész gondolkozását. Nem akad meg többé a
mindennapi élet rideg felszínén, hanem keresi az egész
folyamat szellemi hátterét, hogy ezen az uton magának az
egész folyamat célját és rendeltetését megmagyarázza, és
megerősödik benne az a meggyőződés, hogy az ember sorsát
bölcs és igazságos törvények irányítják, hogy semmi baj vagy
szenvedés sem érheti, amire korábban reá nem szolgált volna
és hogy igazságtalanság alapjában véve nem is létezik, hanem
a látszólagos igazságtalanságok csak arra valók, hogy a
jóvátételt és kiegyenlítést elősegítsék.
így érik meg az emberben a sorsának feltétlen
igazságosságába vetett hit, mely a mindenséget kormányzó
törvények tanulmányozásának eredménye, igy fejlődik ki az
emberben az a képesség, hogy az események és jelenségek
mögött rejlő igazságot meglássa. Ez az az állapot, amelyben az
emberi elme az előle addig eltakart igazságot felismerheti. De
ez még nem jelenti azt, hogy az ember már odafejlődött, hogy
magát a felismert igazságnak teljesen és akaratának minden
erő- sebb megfeszítése nélkül alárendelje; ehhez sokkal több
szükséges. A felismert igazság tanulmányozása azonban
megérleli az emberi szellemet, mert az igazságnak hosszú
ideig senki és semmi sem képes ellenállani, a felismert
igazság ugy átitatja és eltölti a szellemet, hogy az teljesen
eggyé lesz vele. Ez az az állapot, amelyben a szellem, akár
emberi testben, akit azon kívül legyen is, nem képes másképp
gondolkozni, érezni vagy cselekedni, mint az igazság, a
felismert törvény szerint. így jut el a szellem arra a fokozatra,
hogy nemesak felismeri, hanem meg is ismeri- az igazságot
Ez az igazság m e g i s m e r é s e . Azonban a megismerésnek ez
a módja is, mint minden egyéb, alá van vetve a fokozatos
fejlődésnek. Ennek során meglátjuk a mindenségben uralkodó
törvényeket és ez a látásunk, ha netm zárkózunk el a
tapasztalás elől, elvezérel majd minket a törvények teljes
megismeréséhez is. Mert a törvéiiy igazság és az igazság
törvény.
jellemzően mondja erről Emánuel: »Szeretnék nektek
valamit arról az érzésről mondani, melyről múltkor annyi
melegséggel beszélgettetek. Az érzés szellemetek
törvényszerű tulajdonsága, az etőhaladottabb szellemnek
pedig hatalmas segítője, hogy az igazságot a valótlanságtól
megkülönböztesse. Azt hiszem, nem keli megjegyeznem, hogy
nem vagytok még olyan előhaladott szellemek, mikép
érzésetekkel' valamely dolog valóságát vagy valótlanságát
megállapíthatnátok; de az igazán előhaladott szellemre nézve
az érzés a határozó. Elég példa van erre földeteken is; ilyen
volt p. o. Sokrates; semmi sem volt képes meggyőződését
megingatni, melyet ugyan bizonyítani nem tudott, de amelyhez
mégis szilárdan ragaszkodott. További példák voltak Krisztus
tanítványai, kiknek érzése olyan hatalmas volt, hogy mindent
elhagytak, csak hogy Őt követhessék. így sok embernek
halhatatlanságába és Isten szeretetébe vetett meggyőző-
désszerü hite szintén ilyen »érzés«, vagyis már korábban éléit
 1
2
9

fokozatának kifejezője. Az ilyen ember hisz, mert egyébre

képtelen; és nem azért, mivel a biblia vagy az egyház tanítja;
ha a biblia vagy az egyház hatáskörén kívül született volna,
akkor is kitört volna belőle ez a hit vagy meggyőződés, amint
ez Sokratesnél történt. Csakis ez a valódi hit. Mert csak akkor
lesztek megvédve tévedésektől, ha bennetek a hit a
megismerésből támadt, ha az igazság szózatát, mint ilyet
megismertétek és nem annak a kedvéért fogadtátok el, aki azt
tanitja.«

Az összetartozás törvénye.
Az anyagi világban nem szorul bizonyításra az ösz-
szetartozás törvénye. A világtestek utjának kivételt nem
ismerő pontossága a nehézkedés törvényének addig a
megnyilvánulásáig, mely testünket a földdel elválaszthatatlanul
összekapcsolja, mind ennek a törvénynek a látható
megnyilatkozása. Kétségtelen tehát, hogy az anyagi világ
egyik sarkalatos törvénye az összetartozás.
A szellemi világban szintén egyik alaptörvény az
összetartozás. Ennek a törvénynek megismerése a földön élő
szellemekre, az emberekre nézve a legfontosabb és mégis ez
a törvény az, amelyet legkevésbé hajlandók olyannak
elismerni, amelyet igazi haladásuk érdekében minden
gondolatukban, érzésükben és cselekedetükben kivétel nélkül
mértékadóul kellene tekinteniök.
Éppen az a földre utalt szellemcsoport alacsony
fokozatának szomorú bizonyítéka, hogy előtte a mindenség
szellemi részének összetartozása a közfelfogással szemben
különös bizonyityatást igényel, holott k ö z ö s e r e d e t é n e k
é s a f o r r á s k ö z ö s s é g é n e k olyan természetes és
egyszerű érzését kellene belőle kiváltania, amely az
összetartozásnak minden további bizonyítását feleslegessé
tenné.
A teremtés történetének rövid vázlatából következetesen
folyik az összetartozás törvénye. Egy a Teremtő, minden
teremtésnek közös forrása, atyja. A teremtmények tehát az
atya közösségénél fogva szoros kapcsolatban állanak
egymással. Az atya és a testvérek fogalma csakis az ésszel és
értelemmel biró emberre nézve áll fenn, minden egyéb lényre
nézve nincsen különös jelentősége; az állatokra nézve
megszűnik a szülő és szülött között fennálló kapocs minden
jelentősége, ha a szülöttek tehetetlensége a szülők
gondoskodását többé nem igényli. Az emberek között is elég
gyakran megtörténik, hogy a szülő és gyermek között nem:
érvényesül az összetartozás törvénye olyan mértékben, mint
ahogyan annak a közfelfogás szerint érvényesülnie kellene; az
ilyen eseteket azután elítéljük. Pedig: a rokonok közötti
kapocs még csak igen kezdetleges alakja az összetartozás
nagy törvényének, mely az egész teremtést összekapcsolja; a
rokoni viszony még csak kezdetleges formájú tükörképe a
 1
3
0

nagy törvénynek, kezdelfygessége mellett azonban alkalmas

iskolája a további haladáshoz okvetlenül szükséges fogalmak
elsajátításának. A szülők és gyermekek közötti viszonyt, amint
már említettem, még a természeti világban az állatoknál is
megi lehet figyelni, ennek magasabbrendü megnyilatkozása az
a viszony, amelynek a maga tisztaságában kellene az emberek
körében érvényre jutnia. Hiszen, amint láttuk, minden szellem
és így minden ember is a forrás közösségénél fogva szoros
kapcsolatban áll egymással, egy atyának gyermekei, tehát
testvérek vagyunk mindannyian. A testvéri viszony fogalma a
maga eszményi tisztaságában
 1
3
1

határozza meg annak a kapocsnak igazi lényegét és a

vele járó kötelességeket, melyeket felismerni és tényleg
gyakorolni minden egyes szellemnek és igy az embernek is
szüntelenül kellene. Ez képezi az összes lények
előhaladásának elengedhetetlen feltételét.
Szellemi vezetőinknek ez a kijelentése egyébként
alapjában véve semmi ujat sem tartalmaz. Az összetartozás
törvénye benne van a különböző vallások tanításaiban és
nem egy filozófiai rendszerben is, csakhogy az emberek azt
sohasem vették komolyan, önző alaptermészetüknél fogva
ugy a vallásokból, m(int a bölcsészeiből lelkük mélyében!
csak azt fogadták el, amit kényelmes eszköznek véltek önző
céljaik elérésére; ami pedig ezen tul menni látszott, ami bár
csak csekély önmegtagadást követelt is tőlük, azt félretették,
annak gyakorlati alkalmazását meg sem kísérelték.
Az összetartozás törvénye, mely az összes szellemek és
emberek szoros testvéri viszonyán alapszik, ne- néz
kötelességet ró arra az emberre, aki a törvényt elismerni
kívánja és gondolatait, érzéseit és főleg cselekedeteit azzal
összhangba hozni akarja. Nagyon nehéz az embernek ugy
hangolni gondolatait és érzéseit, hogy! azok megközelítsék a
törvényt, melyet Krisztus ugy fejezett ki: »Szeresd
embertársaidat, mint tenmagadat!« A legtöbb ember eleve
kijelenti, hogy ez lehetetlen és azt hiszi, hogy ezzel a m;aga
részéről elintézte az ügyet. Pedig az nincsen ugy, mert az
összetartozás törvénye fennáll és aki nem 1 rendeli magát alá
ennek a törvénynek, annak viselnie kell az elhatározásával
és ténykedésével járó következményeket.
Ha közelebbről szemügyre vesszük azokat a kö-
telességeket, amelyek az összetartozás, az általános test-
vériesség törvényéből folynak és ezekkel összehasonlítjuk
azokat a cselekedeteket, melyek a jelenből átmennek a
múltba, akkor megdöbbenve fogjuk azt a nagy ellentétet
megállapítani, amely a történteket attól elválasztja, amit a
törvény előír. A jelenlegi idő legalkalmasabb ennek a
megállapítására. Ugyan hányan maradtak vagy jutottak
összhangba gondolataikkal, érzéseikkel és cse-
Az ember és rendeltetése.
10
 1
3
2

lekedeteikkel az emberiség összetartozásának a törvényével?

De abból, hogy az egész emberiség annyira ellentétbe
került a törvénnyel, nem lehet arra következtetni, hogy a
törvény nem is létezik. Sőt abból éppen a törvény létezésére
és szakadatlan működésére kellene következtetnünk. Ha
vétünk valamely fizikai törvényt ellen, vagy ha nemi vesszük
figyelembe azt, akkor tapasztalásból tudjuk, hogy ellentétbe
kerülünk vele és viselnünk kell a következményeket. A
következmények ebben az esetben közvetetlen, érezhető
bizonyítékai a törvénynek. Aki belenyúl a tűzbe anélkül, hogy
valamely hatásos óvószert alkalmazott volna, az megégeti
magát és kénytelen eltűrni a velejáró fájdalmat. A fájdalom
tehát a melegség, a tűz és az égés hatásának, fizikai törvény
létezésének a következménye. Az a nagy felfordulás, az a
mérhetetlen sok fájdalom és szenvedés, amelyet a világháború
a most élő emberiségből kiváltott, bizonyítéka annak, hogy az
emberiség és az egyes emberek ellentétbe kerültek valamely
törvénnyel. Nekünk, akik tudjuk, hogy az összetartozás
törvénye mindnyájunkra nézve érvényes, és hogy ezt a
törvényt a legtöbb ember éppen nem veszi figyelembe és
kevés kivételes ember is csak igen csekély mértékben alkal-
mazza, a világháborúval kapcsolatosan és azt követőleg
megnyilatkozó nyomorban annak a tanújelét kell látnunk, hogy
az emberiség az összetartozás törvényével időtlen idők óta
homlokegyenes ellentétben került, és a szenvedés ennek a
következménye. És valóban, ismerve a törvényt, nem lehet
ettől a következtetéstől elzárkóznunk; főleg, ha nem
feledkezünk meg arról, hogy nem először élünk a földön,
hanem már ezelőtt is jártunk itten. Ha tehát valamely okozat
okát nem is vagyunk képesek jelenlegi életünk határajn belül
megtalálni, az mindenesetre megvan abban a korábbi időben,
amely születésünk előtt feküdt és amelyre nem tudunk vissza-
emlékezni. „
De nem kell ilyen messzire mennünk. Az ember a békés
munkálkodás napjaiban is szakadatlanul ellentétke kerül az
összetartozás törvényével, még ha ismeri is már a törvényt.
Nézzünk csak körül az életben. Kezdjük a családnál, ahol pedig
már a vérség kötelékének kellene a törvény alkalmazását
elősegitenie. Ugyan ki követi ezt a törvényt olyan önzetlenül,
amint ez Krisztus parancsolatából még a családénál sokkal
szélesebb körben is következnék? Ki szereti legközelebbi
hozzátartozóit ugy, mint önmagát? Bizony alig találunk olyan
embert a földön.
Ha jellemezni akarjuk azt a viszonyt, amelyben az ember
embertársával van, akkor azt nem nevezhetnők olyannak, mely
az összetartozás törvényének látható kifejezője, hanem'
helyesebben azt kellene mondanunk, hogyi szakadatlan
harcban áll környezetével. Érdekeit veszélyeztetve látja és
érdekei megvédelmezésének örve alatt minduntalan harcol
önző céljai érdekében.
Bátran lehet állítani, hogy a földi életet a harc jegyében
folytatjuk le még a mélységes béke éveiben is. Harcol az
ember anyagi és hatalmi előnyökért, melyeknek elérését és
 1
3
3

bírását minden kétségen felüli 1 jogának tartja. Egy pillanatra

sem dereng fel benne annak a világossága, hogy
tulajdonképpen nem mások, nem környezete ellen kellene
harcolnia, hanem azok ellen az akadályok ellen, melyek
erkölcsi előhaladásának útjában állanak. Ezek az akadályok
pedig önmagában keresendők. A földi ember ellentétes
tulajdonságai, melyek a benne rejlő önzésből, gőgből, hiúságból
erednek, a legnagyobb akadályai annak, hogy a földi életben
kínálkozó alkalmakat a maga javára kihasználja. Azok tehát az
ő legnagyobb ellenségei. Azok az akadályozói annak is, hogy
azt a törvényt, melyet mindenekelőtt meg kellene ismernie: az
embertársaival és az egész mindenséggel való összetartozás
törvényét — megismerhesse és azt követvén, a maga javára
fordíthassa. Mindenekelőtt tehát ezeknek az akadályoknak
legyőzéséért kellene harcolnia, ennek a harcnak van egyedül
jogosultsága; minden egyéb harc, mely az önérdek jegyében
folyik, ellentétben áll a törvénnyel, az összetartozás
törvényével.
Amint láttuk, az összetartozás törvényének, úgyszólván
legkezdetlegesebb formájában, a család körében kellene a
maga tisztaságában megnyilatkoznia, a család, a vérségi
köteléké az első lépcsőfok, amely felfelé, a mindenség
összetartozásának teljes elismeréséhez vezet. Aki tehát ebben
a szűk körben sem tudja magát a törvénynek alávetni, az nem
lépett még az első lépcsőfokra sem, annak még addig kell ott,
ahol jelenleg van, vesztegelnie, amig az összetartozás
törvényét legalább a család körében képes megismerni és
érvényre juttatni.
Tudjuk már, hogy a szellemi világban is a fokozatos
fejlődés törvénye uralkodik. Ismeretünk, megismerésünk és
erkölcsi fokozatunk is ennek a törvénynek van alávetve, tehát
akaratunknak az, a munkája is fejlődésnek van kitéve, mely
megismerésünk fejlődésével áll kapcsolatban. Az
összetartozás törvényének megismerése is- parányi csirából
fog egykor terebélyes fává nőni. Mindenekelőtt a család
kötelékében kell a törvénynek érvényesülnie s ha ez
megtörtént, akkor lehet csak igazán szélesebb körben
áldásosán működnie.
Azt lehetne ez ellen felhozni, hogy nem ritkán ta-
pasztalható, hogy olyan ember, aki felebaráti szeretetet
szélesebb körben tud már gyakorolni, családjával vagy annak
egyes tagjaival szemben nem képes. Mintha valami választó
fal volna közötte és a vele vérségi kötelékével összekötött
családtagok között. Hogyan magyarázható meg ez az állapot?.
A választ erre a kérdésre csak a törvény szem előtt
tartásával adhatjuk meg. Kivételt nem ismerő szabály az, hogy
az összetartozás törvényének mindenekelőtt a családi kötelék
keretén belül kell érvényesülnie. Ha ez nem történik meg,
akkor arra kell törekedni, hogy megtörténjék. A vérségi
összeköttetés ugyanis nem véletlenségen alapszik, annak is
megvan a maga célja és rendeltetése s ezt a célt el kell a
család köréoen érnie; az összetartozás törvényének abban a
körben is uralomra kell jutnia. Amig ez nem történt meg,
 1
3
4

addig az egyén non léphet magasabb fokozatba és a tör-

vénynek szélesebb körben való gyakorlati alkalmazása reá
nézve tulajdonképpen értéktelen.
 1
4
8

Az egyes családokban mutatkoz<y ellentétek, ha nem

vagyunk képesek azokat a jelen földi élet ismerete alapfán
megmagyarázni, akkor mindig korábbi földi élet eseményeire
vezethetők vissza. Korábbi életünkből hozzuk ide magunkkal
törvényes vagy törvényellenes munkánk következményeit. A
törvényeseket, hogy haladásunkat ebben az életben
elősegítsék, a törvényelleneseket, hogy azokat törvényes
munkálkodással lecsiszoljuk, hatásukat gyengitsük, és ezen az
uton majdan teljesen legyőzzük. Ha tehát valamely családban
a vérségi köteléke dacára ellentétek merülnek fel, akármi
okozza is azt látszólag, az többnyire a láthatatlan múltba vezet
vissza. A vér köteléke volna tehát hivatva arra, hogy az
ellentétek kiegyenlítésének munkáját elősegítse, aminek előbb
vagy utóbb be is kell következnie. Ha nem történik meg ebben
az életben, meglesz a következő életek valamelyikében, mert
az összetartozás törvényének minden ellentétes érzést le kell
győznie annak az ellenállhatatlan hatalomnak erejénél fogva,
mely benne rejlik és amelyet a közös eredet hoz magával.
Boldog az, aki az e törvényben rejlő erőt megismerte és
akarata céltudatos megfeszítésével oda törekszik, hogy
munkáját az összetartozás törvényének szentelje, mert az már
legyőzte a haladás útjában álló első és legnehezebb akadályt,
mely a testvért a testvértől elválasztotta. így lesz azután
képes azoknak a nála magasabban álló testvéreknek segítségét
is megnyerni, akiktől őt éppen azők az ellentétek választották
el, melyek őt testvérei némelyikétől elválasztván, páncélként
környékezték és a magasabban állók befolyását és segítségét
is megnehezítették.
Az összetartozás törvényét ebből a szögből kell néznünk
és megismernünk, hogy azt is megérthessük, amit szellemi
vezetőink mondottak. Ezeknek a kijelentése szerint ugyanis
ennek a törvénynek a megismerése és követése képezi a földi
élet egyik legfontosabb feladatát.
*

Az összetartozás törvényének a szellemi világba is

átmenő működését mutatja a következő szellemi nyilatkozat:
B é l a m é d i u m ( e g y másik szellemhez, aki őt ide hozta): Jól
van no; hisz látod, hogy megadtam magamat; látod, hogy nincs többé
akaratom, erőm elhagyott, nagyon elfáradtam... Pihenni vágyom! Mily
különösen van az emberi élet berendezve! És milyen másként fognak fel az
emberek mindent, mint ahogy valóban van! Az egyik azt hiszi, hogy ha
meghal, vége van mindennek: leszámolt az élettel, testi énje feloszlik,
semmiből lett és megint semmivé lesz, A másik hallott róla beszélni és
talán félig-meddig el is fogadta a valószínűségét annak, hogy csak a test
hal meg, a másik, nemesebb rész tovább él és elmegy valahová. Hogy
hová? — az mellékes. Mindenesetre jobb helyre, mint ami- )yen a föld volt,
melyhez talán minden gondolatával és érzésével ragaszkodott és amellyel
végezetre mégis csak eltelik. Én azt hittem, hogy az előbbieknek van
igazuk. Élünk, azután meghalunk; megjelenünk, azután eltününk. Hogy
miért? Ki kérdezte volna ezt?! Nem kérdeztem én se. A saját tapasztalásom
most azt bizonyítja, hogy emezeknek volt igazuk: csakugyan van valami,
ami túléli a testet; a halállal nincsen vége az életnek, nincsen tehát vége a
 1
4
9

munkának és a gyötrődésnek sem. De nem igaz, hogy az élet jobb lenne a

halál után, mint az előtt!
Keresztülmentem én is a nagy csalódáson. Nem akartain tovább élni
s azt hittem, hogy egyszer s mindenkorra leszámoltam azzal az örömmel és
bánattal, ami ott az emberek közt kisérte lépteimet. De hogy a földi életnek
akaratom ellenére is folytatása van, azt nem hittem és bizony ez elég
ostoba folytatás... Miért?... Hát hogyha valaki — ne kutassuk most, hogy
miért és hogyan — valahol munkát végzett el, amelybe belefektette legjobb
tudását és akaratát, és azután testben és lélekben megtörve és elfáradva
bevégzi a munkát: csak természetes dolog lenne, hogyha pihenni tért,
ebben a pihenésben jobb és kedvezőbb helyzetet talált légyen! Szó sincs
róla!
 1
5
1

Odalent, vagy fent, vagy tudom is én hol, amikor a testem élt és

dolgozott, legalább tudtam, hogy egyik napnak munkája a másik számára
ilyen vagy amolyan eredmény^ hozott. És ha egyelőre nem is jött meg a
várt eredmény, mégis naponként azzal a gondolattal tértem pihenőre, hogy
talán holnap, talán holnapután meg lesz az eredmény; de volt valami
pozitívum, valami napról-napra éltető remény vagy álom, amely igért
valamit, és amelynek ígéretére vártam és számítottam. És most íme itt az
eredmény: egy nagy semmi, üresség és céltalanság, sötétség és
bizonytalanság. Érzem, hogy vannak körülöttem jövők és menők, hallok
hangokat is; de hogy miért élek és most mi után kell törekednem s mi az,
ami holnapra valamit ígérni látszik, azt nem tudom, flzért mondtam, hogy
csalódás az élet utáni állapot, az egyiknek ugy, mint a másiknak és azért
mondtam, hogy fáradt vagyok, pihenni vágyom.
Nem tudom miért éppen te — megszólítottál és azt mondtad, hogy
jöjjek veled. Itt vagyok hát, rendelkezzél velem. Talán te fogsz tudni
kérdéseimre feleletet adni nekem ... Aliért tovább é l n i ? . . . És ha van
célja ennek a tovább élésnek, miért nem tudjuk, hogy mi a z ? . . . Ha van
bennünk valami, ami gondolkozni és beszélni késztet, miért nem ad ez a
valami határozott irányt és lökést, hogy tudjuk: van-e munkánk, vagy
csakugyan befejeztünk mindent?
A\iért mutatsz ezekre az emberekre itt? Ha érthetetlen is előttem,
hogy kölcsön adott testtel miként beszélhetek, mit adhatnak ők nekem, ha
én — aki egy lépéssel előbb vagyok, mint ők, mert a testet levetettem —
semmit se tudok? Ök fognak nekem faleletet adni? Mit várhatok én tőlük?
Legfeljebb ők is be fogják látni, hogy nem érdemes élni és hogy legjobb
volna csakugyan megsemmisülni. Talán így is l e s z . . . Talán csak olyan
fél-éber, és félig álomszerű állapotban) vagyok, amelynek folytatása az
önmagamnak igért pihenés leszen. Lásd, ez a gondolat máris bizonyos
irányt szab nekem és most még inkább megadom magam sorsomnak. Sors
ez, mert el nem kerülhetem, reá bízom hát magamat. Ugy e, hogy jól
teszem, emberek?
K ö r v e z e t ő : Kedves testvérem, Isten a szellemeknek, akiknek
egy része emberi testet ölt, — szabad akaratot adott, amelynek az a
rendeltetése, hogy az embert munkába szólítsa önmagának a haladása
szolgálatában. Ezt az akaratot nem szabad eldobni, mert akkor
játéklapdáivá leszünk a körülményeknek, pedig mi mindnyájan Isten
gyermekei vagyunk.
B é l a m.: Talán az Istent el is hagyhatnók?
K ö r v e z e t ő : Mi nem hagyhatjuk el, mert el sem tudjuk képzelni a
mindenséget Nélküle.
B é l a m.: Nos hát ez nem fog bennünket egymással szembe
helyezni, annál kevésbé, mert hisz akaratról beszéltét és én mondhatom
neked, hogy nekem volt akaratom, és amikor még közöttetek voltam és
volt mivel akarnom és cselekednem: tudtam akarni és cselekedni. Te azt
mondod: Istentől adatott, de én nem keresem, hogy honnan volt ez az
akaratom, csak elismerem, hogy megvolt. Miért nincs meg hát most is?!
Hogyha megvan talán eddig általam nem sejtett alakban, miért nincsenek
meg hozzá az eszközeim, hogy azokkal megvalósíthassam azt?
K ö r v e z e t ő : Mert nem ismered, kedves testvérem, a
törvényeket, amelyek ott uralkodnak, ahol te most vagy.
B é l a m.: A természet törvényeit mondod?
 1
5
2

K ö r v e z e t ő : A szellemi élet törvényeit, mert hisz te szellem

vagy, a testet levetetted, neked tehát most azokat a törvényeket kell
kutatnod és megismerned.
B é l a m.: Nem értem.
K ö r v e z e t ő : A te szellemed most szellemi környezetben van,
tehát a szellemi környezetben kell érvényesülnie is. Ehhez azonban meg
kell ismerned a szellemi élet törvényeit és azért vagy tehetetlen, mert
ezeket nem ismered.
B é l a m.: Szellem alatt én egészen mást értek. Szellem^ alatt
értem az ész és értelem irányító munkáját, amely azonban bármilyen
magasan szárnyaljon is, csak a képzelet világában jár, ha nem tudta
akaratát valóra váltani.
< K ö r v e z e t ő : íme, lásd, az is, hogy meghaltál és mégis tovább
élsz, pozitívum!
B é l a m.: Hát nem látod, vágy nem érzed, hogy a legnagyobb
csapás reám nézve éppen az, hogy gondolkozom ?
K ö r v e z e t ő : Ellenkezőleg: a legnagyobb áldás, mert olyan
dolgokat és törvényeket ismerhetsz meg, amelyekről azelőtt fogalmad se
volt, és olyan haladást tehetsz, amilyent sohase tehettél volna emberi
köntösben.
B é l a m.: Törvényekről beszélsz. Hol vannak ezek a törvények? Ki
irta azokat elő?
K ö r v e z e t ő : Isten.
B é l a m. (gúnyosan): Vagy ugy! Isten! És ki az az Isten?
K ö r v e z e t ő : Később meg fogod ismerni, kedves test- i'érem.
Béla m.: Nem! nem! Nekem támpontra, pozitívumra van
szükségem!
K ö r v e z e t ő : De azt csak elhiheted, hogy ha van törvénye a földi
életnek, szükségképp kell a szellemvilágban is szellemi törvényeknek
lenniök, és ha ilyen törvények vannak, akkor kell törvényhozónak is
lennie, aki megalkotta azokat, mert azok maguktól létre nem jöhettek.
B é l á m . : Az emberi ész sohasem tudta még eddig megállapítani,
hogy a természeti világot valaki alkotta volna, vagy pedig az magától jött-
e létre. Ha ezt az embernek tudnia lehetne vagy kellene, akkor már a
végére járt volna. De ki látta valaha az Istent?
K ö r v e z e t ő : Kedves testvérem, egy törvényt mindenesetre
ismersz te is: a fejlődés törvényét.
B é l á m . : I s m e r t e m ! Most már nem ismerem azt se. És most
megmondom neked, mi az, ami nekem a legjobban fáj. Az, hogy
gondolkozom és ezek a gondolatok többé nem elégítenek ugy ki, mint
emberi testben. Ezek a gondolataim itt elvették a fejlődés törvényébe
vetett hitemet és reményemet, amelyet itt most a semmiségbe látok
eltűnni a szemeim elől. Egy reményem van csak, az, hogy ezt sem fogom
megérni, mert a fejlődés ciklusa rám nézve valószínűleg befejeződik és
nem fogok többé gondolkozni.
K ö r v e z e t ő : Ujabb tévedés. A fejlődés itt éppúgy uralkodik,
mint a természeti világban. Éppen ezért akartam 1 a figyelmedet
ráirányítani, hogy keresd most már a szellemi törvényeket.
B é 1 a Sm.: Én a törvényt egyetemesnek gondolom, amely alól
kivétel nincs. Miért vagyok hát kivétel én?
K ö r v e z e t ő : Ellenkezőleg, te is a törvény hatása alatt szenvedsz
most; mert nem akartad elismerni, hogy van szellem és az tovább él. Amit
 1
5
3

nem hittél, az bekövetkezett, most tehát meg kell ismerned a szellemvilág

törvényeit.
B é l a in.: Ha ez az egyetemes törvény uralkodik és én ebben
benne vagyok, akkor ennek a törvénynek kötelessége rólam
gondoskodnia, mert ha ez nincs így, ha nem előre, hanem visszafelé
léptem, akkor nem a fejlődés, hanem a végleges megsemmisülés utján
haladok, és akkor ennek is a szemébe akarok nézni!
K ö r v e z e t ő : A törvény elvégzi a maga munkáját veled szemben
is. Az, hogy ilyen nehéz gondolatok áldozata vagy, szintén a törvény
működése, amiből szükségképp azt kell még következtetned, hogy amit
hittél, az helytelen volt.
B é l a m.: Én nem hittem semmit, de cselekedtem azt, amit a
kötelesség parancsolt. Dicsekszem vele, hogy előbbre is vittem sokaknak
tudását, amire nagy szükségük van a sötétségben levő embereknek. De
hogy ezért a munkáért egy ilyen se ébren, se álomnak nem nevezhető
bizonytalanságban legyen osztályrészem, ez csakugyan furcsa és keserves!
K ö r v e z e t ő : Ebből láthatod, hogy a munkád nem volt teljes, mert
hiányzott egy- lényeges rész belőle. Azt sohase tartottad szemelőtt, hogy
nem-csak az a pozitívum, amit az érzékiek utján lehet tapasztalni — és
ennek hiányában a munkád hézagos volt. Ez volt a hibád, ennek
következményeit viseled és most be kell hoznod, amit elmulasztottál.
B é l a m.: Szóval szerinted akkor, mikor önmagam és embertársaim
ismeretének tisztulásáért és gyarapodásáért küzdöttem, oda kellett volna
mennem a templomajtóhoz, szerényen és alázatosan bekopogtatnom és
Isten szolgáitól kérnem még valamit, ami nélkül az ő kijelentéseik szerint
semmiféle munka nem ér semmit. Ha ezt tettem volna, majd nézted volna
meg, hogy az emberek miként nevettek volna felettem és dobtaK volna el
mindent, amit addig két kézzel fogadtak el tőlem! Nem, nem, ezt másokra
kell hagynom; azokra, akik többre, értékesebbre nem érzik képeseknek
magukat és akik bizonyos, kötelezettségeket, amelyeket a papok irnak elő,
csak azért nem szegnek meg, mert félnek a papoktól és a túlvilági
büntetéstől.
K ö r v e z e t ő : Miért kíizdesz az ellen a gondolat ellen, hogy a
szellemvilágban szellemi törvények szerint kell élni és munkálkodni?
B é l a m.: Már mondtam neked, hogyha törvény van, akkor annak
egyetemesnek kell lennie és rólam is kell gondoskodnia. De miként? Talán
ugy, hogy ,te szólsz hozzám és a lelkembe ismeretlen ideákat akarsz
ültetni; vagy talán fel akarod a lelkemben kelteni azt a régmúlt időt, amikor
az én lelkemben is dolgozott, vágyakozott valami... hogy is mondtad?... tul
azokon a határokon, amelyeket érzékeinkkeL felfoghatunk?! Ebben sem
lehet igazad, mert ha van evolúció.
akkor az nem visszafelé halad és ha az evolúció iskolájában le tudtuk
magunkról fejteni a babonát és előítéletet, akkor meg is kell maradnunk az
önállóság alapján, amelyet kivívtunk magunknak.
K ö r v e z e t ő : Kedves testvérem, az én felfogásom szerint nem
visszafelé haladás az, ha az érzékeken tul is' keresnénk még valamit.
Önmagadon tapasztalod, hogy a földi életen tul is van valami, tehát a te
sejtésed sem volt babona, hanem ellenkezőleg: az volt az igazi tudás.
B é l a m.: Miért térsz mindig vissza a kiindulási pontra? Meg foglak
cáfolni. Ha ugy van, amint te mondod és nem mindenki van ugy, mint én,
akkor hol vannak hát azok, akik másként vannak? Hol vannak azok, akik
szintén túlélték a testüket és egykor közel voltak hozzám? Én tudom, hol
vannak: ők már átestek azon, amin én ezután fogok átesni; elaludtak,
 1
5
4

megsemmisültek végképp, mert az evolúció az egyénre nézve bizonyos idő

multán lezáródik és folytatódik a fajra nézve.
K ö r v e z e t ő : Nem, kedves testvérem, azok mind élnek, de el
vannak választva tőled egy másik szellemi törvény: a hasonlóság törvénye
által. Gondolj vissza arra az időre, amikor még nem voltéi olyan tapasztalt,
okos ember. Mondd, nem jut eszedbe édesanyád, vagy más valaki, akinek
emlékezete melegebb érzéseket vált ki belőled? Vagy azt hiszed, hogy
azok, akik szintén élnek és gondolkoznak, nem vágynak rajtad segíteni?
B é l a m.: Azt hiszem, kissé naiv vagy. Szavadon foglak: jól van;
nem ott vagyok, ahol lennem kellene és nem ugy, ahogy kellene; de ha ők
is vannak és jobbak, mint én, és én nem tudok hozzájuk menni, miért nem
jönnek ők hozzám?
K ö r v e z e t ő : Mert őket is elválasztja tőled a törvény, a
hasonlóság törvénye, amint már mondottam.
B é l a m.: ök elváltak tőlem a földön és én nem gondoltam többé
rajuk itt ebben az uj, ismeretlen állapotban sem, Fájt nekem ez a
céltalanság, ez az üresség, amelyre nem számítottam. És ha gondolkoztam
is, inkább azt a megfejtést láttam magam előtt, hogy mivel nincs
előrehaladás, hadd következzék hát be a teljes megsemmisülés!
K ö r v e z e t ő : De hiszen ez lehetetlenség, mert előre-- haladás
van és a teljes megsemmisülés soha sem következhetik he; ez szintén
egyik törvénye a szellemi világnak!
B é l a m.: De nehéz megértenünk egymást! Szeretném előszedni a
logikus érveket, amelyeket annyiszor használtam tantételeimben, amikor
kitörő örömmel jöttem olyan kérdéseknek megfejtésére, amelyek soká
foglalkoztattak. De újból kérdem: ha igy van, és ha nem jól van igy és ha a
törvény talán egyiknek-másiknak a hozzátartozóim közül kedvezőbb
helyzetet ajándékozott; miért nem gondoltak ők reám?
*
Erre megszólal E r z s i k e médium (megindultságtól remegve): Ej,
ej, uram, hát egészen elfeledkeztél az öreg Áronról, aki mint az árnyék
kisért és legtovább volt melletted! a földi életben, ahol annyit dolgoztál?
Emlékezzél csak rám! Amikor már besötétedett a szobád és alig láttál: jött
és világot gyújtott neked. És tudod-e, hogy most mi a kötelességem itt?
(Nevetve): Lámpagyujtogató vagyok! (Elkomolyodva,^: Járok a sötétben,
keresem az olyanokat, akik nem ismerik az utat — és van egy kicsiny
lámpám, amellyel, ha látom, hogy nagyon botorkál valaki, odavilágitok
neki! (Nevetve.) Ugy-e, jól esik, hogy elmondom?
Bélám, (láthatólag sokáig küzd, hogy komolyságát megtartsa,
egyszerre kitörő kacagással): Hej, öreg, te ócska bútor te! (Kacag.) No de
ilyet! (Folyton kacagva.) Hogy az ember egy pillanat alatt kizökkenjen
régi, megcsontosodott hangulatából! Mit keressz te itt?
E r z s i k e m.: Elhoztam a lámpámat, hogy mint egykor, világítsak
neked újból. Egy darabig vigyáztam rád itt is, de egyszerre elvesztettem a
nyomodat... Volt valaki, aki nyomra segített.
B é l a m.: De most már nincs lámpád többé, öreg!
E r z s i k e m. (remegő, szeretetteljes hangon): Szebb, mint valaha,
jobban világit, mint valaha! Ha egyszer meglátod!
B é l a m. (kissé ingerülten): Csak ne rezegtesd ugy a hangodat! Jól
van, tudom, hogy becsületes szolgám voltál, de tudod, hogy most uri
társaságban vagy!
E r z s i k e m.: Ők nem veszik ezt tőlem rossz néven. Most már
csendesebb leszek mindjárt.
 1
5
5

B é l a m. (szelíden): Ej, ej, mégis csak igaz hát, hogy szerettél öreg
és hü maradtál hozzám? Lám, lám, ebben a sötét, céltalan világban...
(Felfigyel.) Ugy látszik, valaki... hogyan? a törvény?... mégis csak
gondoskodik rólunk, hogy ne legyünk olyan gyámoltalanok?...
E r z s i k e m.: Te nem voltál gyámoltalan sohsem, talán megtaláltad
volna magadtól is az utat, de van valaki, aki nagyon szeret téged és
megengedte nekem, hogy én a lámpámmal utadba kerülhessek. Hiszen
mondtam mér, hogy m| a mesterségem ideát! Hidd el, hogy oly szép
mesterség ez! Ugy örülök neki, és sohase tudom meghálálni ezt a munkát
annak, aki ezt reám bizta.
B é l a m.: Neked e szerint van valami pozitív munkád, dolgod? De
hát miért nincs nekem?
E r z s i k e m.: Én megmondom, miért. Mert te ur voltál mindig és
nem szolga s azért nem is kerested, hogy itt micsoda munkát kaphatnál.
B é l a m.: Ej, de furcsán beszélsz! Az ember csak nem tagadhatja
meg a maga lényét! Legkevésbbé gondolhattam azonban arra, hogy mikor
egy egész életnek tudása és tapasztalatai után egy lépést előre kellene
tennem, akkor az egyszerű, öreg Aron lenne hivatva ebben az
előhaladásban segítségemre lenni. Nem, öreg gyermek te! Ez élhet a te
lelkedben mint vágyakozás, de ez csak fantom, ami után hiába akarsz
szaladni. De nem is szükséges, hogy szaladj utánam. Nézd öreg, ha azt
hiszed, hogy még mindig ur vagyok, hát akkor légy itt is a szolgám !
E r z s i k e m. (örömmel): Hogy eltaláltad a gondolatomat, az
érzésemet! És mily hálás vagyok Annak, aki megengedte, hogy szolga
legyek és szolgálhassak neked hűséggel és odaadással!
B é l a m.: Szép szó, amit mondasz, csak ne zavarnád folyton össze
mással! Tedd, amit jónak látsz és ne zavard össze senkivel.
E r z s i k e m.: Mindennek eljön az ideje. Látod, eddig kerestelek és
most megtaláltalak, hát ezért hálás vagyok. Hát elfogadsz újra szolgádnak?
(Gyermekesen.) Itt a lámpásom, és ha megpihentél, akkor majd elvezetlek.
— Köszönöm, hogy ide vezéreltél Uram és köszönök mindent annak, akinek
köszönni kell.
B é l a m.: Te öreg, várj csak! Tapasztalásból beszélekj: ha valaki
valamire elhatározza magát, tisztában kell lennie, hogy képes-e azt végre
is hajtani? Ott lent — vagy fent — az én dolgozó-szobámban tudtam neked
hasznodat venni, mert mint mondtad, odasompolyogtál a lámpásoddal. De
itt nincs lámpásod!
E r z s i k e m.: Dehogy nincs!
B é l a m.: Hát hiszed, hogy segíthetsz rajtam?
E r z s i k e m.: Kérdezd meg azt, aki ide hozott, vagy ezt az urat itt,
(t. i. a körvezetőt).
K ö r v e z e t ő : Elfogadhatod a segítségét, mert az ő szeretete és
ragaszkodása pozitívum. A legnagyobb kincs odaát s neked nagy
segítségedre lehet.
B é l a m.: Hogy mondtad? A szeretet pozitívum? Ez az elvont
fogalom, amely jön — és megy?
E r z s i k e m.: Él, örökké él. Az vezetett nyomodra! Az a szeretet,
amellyel irántad viseltettem. És ha te is nem szerettél volna engem, talán
meg se találtalak volna.
B é l a m.: Ez igaz lehet! De ha ez igaz, akkor más pozitívum is csak
van ebben a világban? Vagy csak ez van, ami az én lelkemben előbb
jókedvet, azután melegséget, majd hasonló érzéseket támasztott, mint
amilyeneket te küldtél felém? Valóban: ez az első pozitívum; valami, ami
 1
5
6

fonalat ad a kezembe és amelyhez szeretnék ragaszkodni. Most nem ke-

resem, hogy miért éppen tőled, s miért nem mástól, akitől talán inkább lett
volna jogom várni és miért van itt megfordítva az evolúció törvénye? miért
kell itt annak vezetnie, akit mi vezettünk?... Van valami, kell valaminek
lennie, ami a tiéd1 és még nem egészen az enyém, és amely talán azt a
lámpást jelentené, amelyről beszéltél, nem anyagi sugarakkal, de
elutasithatlan rezgésekkel találván meg az utat a szivemhez...
K ö r v e z e t ő : Megmondhatom neked, kedves testvérem: ő h i s z
a törvényben... (Béla m. a h i s z szónál elkomorodik.)
E r z s i k e m. (közbevág): Mindennek eljön az ideje.
B é l a m. (derülten): Mint a lámpagyujtásnak — ugye? Látod, ez
beszéd! Hogy is mondtad? Mindennek eljön az ideje? Nincs tehát lezárva
az evolúció és dolgozni fogunk, — ha tudunk talán már holnap, talán
azokkal, akikkel ott is dolgoztunk?
Ezután M a r i s k a m é d i u m által az első szellem neje
Szól:
És talán azokkal, akiket ott is szerettünk, mert a szeretet örök.
Ragadd meg a fonalat, amely most kínálkozik neked, nem tudod, hova
vezet! Emlékezzél rá, — egyszer régen azon tanakodunk, vájjon igaz-e,
hogy a szeretet mindent túlél? Én állítottam, hogy ugy van, te ráhagytál
nekem mindent, mert nem akartál megszomoritani és azt mondottad: lehet.
De én kiéreztem a hangodból, hogy nem hiszed. Én akkor azt mondottam
neked: meglásd, eljön az idő, — mikor, azt nem tudom, — de ugy érzem,
eljön az idő, mely eszedbe juttatja azt, amit itt mondottak, és amit most
nem tudtál megérteni, hogy a szeretet örök. Emiékezzél reá!
B é l a m. (egész lényében megrendülve, suttogva): Sohasem voltam
olyan boldog, mint ebben a pillanatban. Mi történik velem? Csodák csodája?
Rég elfelejtett kedves hangok?... fiz emlékezés drága, csalogató képei?...
Valami csodálatos, megmagyarázhatatlan melegség és béke sugárzik
ajkaidról, szivedből... Ily hosszú időn keresztül, oh, hogy tudtál elfeledkezni
rólam ?... (Kitörő hévvel.) Talán én voltam a gonosz? Talán meg sem
érdemeltem azt, hogy emlékezzem reád? Mivel is érdemeltem volna meg?
Hisz ugy bántam veled, mint gyermekkel, akinek szavait meghallgatja
ugyan az ember, de lelkünkben megmosolyogjuk és sajnálkozunk felette!
És most előkerülsz te is!
M a r i s k a m.: Nekem is világított az ő lámpása. Csodálatos fénye
van annak! Belehat a lélek mélyébe, életre kelti, ami ott szunnyadozik s
akkor azt hiszi az ember, vagy a szellem, hogy ezt már ismertem, hogy
tudtam, de elfelejtettem ... Enélkül nem lehet élni, ez a mindennapi kenyér,
a legfőbb kincs, mit a jó Atyánktól kaptunk. Elfelejtjük, de csak egy időre.
Amjikor az a nagy tudás erőt vesz rajtunk, oly nagyoknak és
hatalmasaknak képzeljük magunkat, azt hisszük, nincsen már senkire sem
szükségünk. De eljön az idő, amikor ez a nagy tudás teherként nehezedik a
lelkünkre, szeretnénk tőle megszabadulni, hogy azt a rég elfeledettet
előkeressük... és nem találjuk meg a h i t e t , amig az egyszerű testvér
nem jön az ő lámpásával és bevilágít a mi sötétségünkbe.
B é l a m. (lelkesülten): Halljátok, emberek, ezt a tut- világi hangot?
És érzitek-e, hogy az igazságnak milyen erejével hat és milyen melegséget
terjeszt? Köszönöm, köszönöm l Világosságot gyújtottál a szivemben — nem
az agyamban, mert az nincs többé. — Világosságot gyújtottál a szivemben
és ez a világosság uj életet és uj emlékezést tár fel a szemeim előtt. Hisz
nincsen elveszve semmi! Valakik, akik egykor együtt dolgoztak és együtt
imádkoztak is -r bármily rég lett légyen is — íme az idők folyamán
 1
5
7

találkoznak valahol, valamiképpen — és ez a találkozás csodálatos

fordulópontot alkot az életükben. Lám, lám, mily dicső a törvény! Mert hisz
ennek is törvény szerint kell lebonyolódnia! Ugy látszik, hogy ti előbb
ismertétek meg ezt a törvényt; és megéreztétek azt is, minő boldogtalan az,
aki egykor titeket szeretett és aki e pillanatig igazán nem gondolt arra,
hogy őt még mindig szerethetitek. Bármiként legyen is, köszönöm nektek!
Köszönöm neked különösen azt az odaadó, hűséges támogatást), amelyben
mint feleségem részesítettél és amelyet oly rutul, oly hálátlanul
elraktároztam a multak sötét kamrájába, mert azt hittem, hogy nem
láthatlak viszont többé soha.
M a r i s k a m.: Egy kérésem van hozzád ma.
B é l a m.: Mit ne tennék meg neked, hisz életem legboldogabb
pillanatához juttattál hozzá!
M a r i s k a m.: Emlékezzél vissza arra az időre, amikor a földön
néha azt mondottad: köszönöm a jóságodat, a szeretetedet,
gondoskodásodat — emlékezzél vissza, hogy mit mondottam neked
akkor? Ez volna a kérésem, hogy ha minden erődet, minden tudásodat
munkába szólítanád mostí, hogy visszaemlékezzél arra, amit akkor
mondottam neked.
B é l a m.: Találkozni fogunk Isten országában.
M a r i s k a m.: És m é g . . . é s m é g . . .
B é l a m.: Nem tudom; azt se hittem.
M a r i s k a m.: Mikor ugy köszöntél mindent, akkor mondtam
neked valamit, arra szeretném, ha emlékeznél.
Bélá m.: ...Hogy ne neked köszönjem!
M a r i s k a m.: Igen, igen! Ne nekem, semmit!
B é l a m.: Beszélj tovább, óh beszélj!
M a r i s k a m.: Már elvégeztem. Most is csak azt mondhatom:
Annak köszönj mindent, akitől minden jő, aki az én lelkembe a szeretetet
ültette, és megteremtette a hűségét, az örök szeretetet. Lásd, mindazok,
amiket az emberek fcudnaH
 1
5
8

mulandók, mert egyik tudás rombadönti a másikat, Az élet oly

semmitmondó, oly keveset nyújt; amikor leéltük, átjövünk ide, ebbe a
világba és egyik-másiknak nagyon szomorú a lelke.
B é l a m.: Honnan vettétek ezt a bölcsességet?... Igen, igen, ne
szólj, hallgass, majd megfelelek én. Még nem tudom, hogy honnan
vettétek, mert én nem érzem, hogy valóban igy van; de nyomorult lennék,
ha nem hinném el nektek, hogy van valami forrás, ahonnan ezt a
világosságot, szere- t tet, bölcseséget merítettétek, és ennek
örökkévalónak kell lennie, mert hisz ti, akiket szerettem és elfeledtem, itt
vagytok előttem. Nos, vezess ehhez a forráshoz, hogy megköszönjem! azt,
amit eddig nem hittem; ti megtaláljátok az eszközöket, ti nem vagytok
emberek, ti benne éltek a csodálatos más világban, amely előttem eddig el
volt zárva. Ti vezessetek, hogy megtaláljam a forrást, amelyből
merítettetek, hogy hasonlóképp köszönetet mondják neki is, mint nektek.
Lehet? Van rá felhatalmazásotok vagy képességetek?
M a r i s k a m.: Majd kérni fogunk. Volt Valaki, aki azt mondta:
»Kérjetek és megadatik.* Kérni fogunk hát, zörgetni fogunk hát és
meghallgattatunk. Ugy-e, kérni fogsz?
E r z s i k e m.: Igen, igen, uram, hallgass rá.
B é l a m.: Ha akarnék se tudnék mást tenni. Milyen fenséges
igazság ez, emberek! hogy két lény, aki együtt élt a földön és szerette
egymást, nem veszett el az örökkévalóság számára, mert ime találkoztunk
és találkozunk!
M a r i s k a m. (Áronhoz): És most menj előttünk a te lámpásoddal
és világíts nekünk és mi követni fogunk téged.
E r z s i k e m.: Hála Neked mindenható Isten azért a szeretetért,
amelyet a szivekbe ültetsz, s amelynek segítségével egymásra találnak
azok, akik egymásról elfeledkeztek. Uram, én világítani fogok, mert ö
megengedte nekem.
B é l a m.: Mennyi ismeretlen erő, ami a szavaiból áradozik, mily
csodálatos visszhang, mely a lelkemet magával ragadja ismeretlen táj felé,
amely oly szép, örömteljes jövőt ígér. Pozitívum, emberek! Pozitívum! És
én megadom magamat. Neked pedig, te jó testvér, aki idehoztál, ime itt
köszönetem. Várj, légy irántam türelmes, ugy érzem, hogy megfordulok,
ugy érzem, hogy ujjászületek. Csak hagyj még egy kicsinyt elfeledkeznem
mindenről — ugy, ahogy ő mondotta.

Az ember ts rendeUelése.
U
 159

El, el mindennel, ami oly sok hazug, oly sok csalfa képpel hitegetett,
maradjunk meg ennél a piciny kis sugárnál, amely oly meleg, hogy a
lelkemet átheviti s amely, azt hiszem, hogy vezetni fog. Mindenesetre
köszönöm; nagyon jót tettél velem, talán egyszer még meg is hálálhatom.
Vezessetek és tanítsatok meg hinni, mert most már érzem, hogy ez az, ami
hiányzik, ez az üresség, ez a céltalanság volt az, ami olyan boldogtalanná
tett.
M a r i s k a m.: Menjünk Isten nevében.
E r z s i k e m.: Az Ur kegyelme legyen veletek és a ti munkátokon.
Isten veletek!

II.*)

! B é l a m é d i u m ( a tudós szelleme nejéhez szól): Nagyon, nagyon

jól esik a tekinteted, s mégis arra kérlek, ne nézz wgy rám! Óh, mennyi
megbocsátás, mennyi szeretet van a lelkedben! Én ezt nem bírom el, mert
nem érdemeltem meg! Hisz meg sem kíséreltem, hogy megértselek! Jól
esett látnom ragaszkodásodat, boldog voltam, amikor sok munkám és el-
foglaltságom közepette egyszer felfedeztelek és ugy éreztem, hogy te
lehetnél az, aki megosztja velem az élet örömét és buját. Ez az érzésem
talán nem is a szeretetből, hanem valami más, megmagyarázhatatlan
vonzalomból táplálkozhatott, mert most látom, hogy nem szerettelek.
Hiszen annak, aki szereti azt, aki neki mindent, mindent oda akar adni, ami
értékessel, széppel rendelkezik, legalább törekednie kellene beletekinteni
annak a lelkébe, aki őt szereti és megismerkedni a gondolatokkal és
érzésekkel, amelyek őt foglalkoztatják. Én ezt nem tettem. Nem értem rá,
sok volt a dolgom. Azt hittem, hogy a szellemi munkámmal örökkétartó
babérokat szerzek, hogy egy lépéssel előbbre viszem a tudományt, az
emberek ismeretét és tisztánlátását. Oly kevés volt az, ami az én időmből
és az én életemből neked jutott!
Milyen szegény, és milyen vak voltam, hogy még akkor sem éreztem
meg, mi vagy te nekem, amidőn fáradt lélekkel és fáradt testtel hazatérve
hajlékomba, annyi sok melegséggel jöttél elém és annyi igaz
ragaszkodással igyekeztél elsimítani, a redőket gondtelt homlokomról!
Azért mondom most neked, mikor érzem, mi voltál te nekem, hogy ne nézz
rám olyan szeretettel, mert ez fáj nekem, hiszen nem érdemlem!
Soihasem hittem volna, hogy az ember önmagának ilyen fájdalmas
szemrehányásokat tehessen valamiért. Milyen nagyot fordult azóta a világ!
Az egyszerű, hűséges szolga, az öreg Aron, aki az ő ragaszkodása és
szeretete által indíttatva, megkereste és megtalálta az ő tudós gazdáját,
csak előhírnököd volt neked (t. nejének), akinek jelenléte oly végtelen bol -
dogsággal tölti el az én üres lelkemet. De ha ő — az egyszerű Aron — volt
az előkészítője annak, hogy te eljöhettél hozzám, akkor, amint mondottam,
egy pozitívumnak, egy igazságnak kell élnie ebben az ismeretlen
országban, mely lassanként hatalmába keriti a szivét és lelkét mindenkinek.
Elfeledkeztem róla (t. i. Áronról), mint ahogy elfeledkeztem rólad és
mindenről; és ezért fáj nekem, hogy annyi szeretet és megbocsátás van a
lelkedben! Hogy tudnám én ezt elviselni, amikor önmagammal szemben
erőtlennek és. tehetetlennek érzem magam, mert mindaz a tudás és
elmélet, amely ott a földön foglalkoztatott, most egyszerre semmivé vált az
igazság, a szeretet pozitív ereje előtt!

* Folytatása a korábbi szellemi nyilatkozatoknak.

 160

Hogy miért kell megint itt az emberek között kifejezést adnom

gondolataimnak és érzéseimnek? — Igazán nem tudom! De abból, hogy
megint mindketten itt vagytok körülöttem, sejtem, hogy
megnyilatkozásomnak messzebbmenő rendeltetése és célja van. Lehet,
hogy ezeknek az embereknek, akik keresik a lélek halhatatlanságának
törvényeit s összeköttetést létesítenek elköltözött szellemtestvéreikkel,
éppen azoknak a szellemeknek megnyilatkozásaiból kell megismerkedniük
a szel-, lemi élet törvényeivel, akik tagadták, mert nem tudták elhinni,
hogy van örökkétartó élet, van folytatás, amelynek megalkotása saját
kezünkbe van letéve. Ugye, hogy igy van?
K ö r v e z e t ő : Igen, sorsod csakugyan a te kezedben nyugszik,
kedves testvérem!
B é l a m.: Félre tehát minden álszeméremmel!... Vallomást akarok
tenni nektek emberek, hogy min mentem keresztül, amióta itt először
szólaltam meg annak ajkai által, akinek átadtam gondolataimat és
érzéseimet. És mennyivel szivesebben szólalok meg újból, mikor látom,
hogy neked
 n- is
örömet
szerzek
vele te
édes,
piciny kis
jóságos,
szerető
161 ' testvér!
Sohasem
hívtalak
igy és
nem
tudom,
miért kell
most igy
mondano
m neked:
te édes,
szerető,
jóságos,
piciny kis
testvér.
Talán
nem is
helyesen
beszélek.
Picinynek
nevezlek,
holott
érzem,
hogy
nagy
vagy,
érzem,
hogy van
valami
benned1,
ami
énhelölem
hiányzott
és
hiányzik
most is.
Érzem,
hogy
gazdag
vagy és
nemcsak
az van
benned,
amit én
meg-
láttam.
Van
benned
valami,
ami
nemcsak
téged
elégit ki,
hanem
nekem is
örömet,
boldogság
ot,
nyugalmat
szerez.
Mennyi minden történt azóta velem, emberek, testvérek! Hol is
kezdjem?... Visszatérek életemnek legszomorúbb napjaira — vagy óráira,
mit tudom én — amikor meglepődve, sőt megrettenve láttam, hogy elvitték
a testemet és megmaradt valami belőlem, ami él, gondolkozik és érez!
Hogy miért volt ez rám nézve oly szomorú? Ti bizonyosan sejteni fogjátok:
mert elhagyatott, mert tanácstalan, mert erőtelen voltam. A csendes
rezignáció órái csak később következtek, amidőn hiába vártam, hogy
állapotomnak valamelyes megfejtésére fogok találni. Amint mondottam,
félig éber, félig álomszerű állapotban voltam s valami végtelen ürességet
162
éreztem ' magamban és magam körül. És ez fájdalommal töltött el, mert én
hozzá voltain szokva, hogy tudomást szerezzek a körülöttem lévőkről:
emberekről, amennyire elfoglaltságom megengedte; eseményekről és
tárgyakról, amennyire azokat kutatásaim körébe kellett vonnom és
felhasználnom tudásom szaporításának eszközeiül. De itt, ebben a
csodálatos semmiségben, nem találkoztam senkivel sem. Tudtam, éreztem,
hogy vagyok, éreztem, hogy nem lehetek egyedül, és mégis egyedül
kellett lennem! Ahogy mondtam, vártam a megsemmisülést. Azt hittem,
hogy a természetnek csodálatos játéka gyanánt csak az evolúció egy
átmeneti állapotában vagyok; hogy addig, míg a testét levetett valami
készül a megsemmisülés ösvényére lépni, egy ideig még élnek a
gondolatok és vibrálnak az érzések, hogy azután eltűnjenek a semmiségbe.
Ugy-e, mily sivár és vigasztalan gondolat ez?
Azután, ahogy mondottam, elkezdtem lázongani a természet ellen,
amely rutul megcsalja azt, aki hűségesen kutatta megnyilatkozásait. Már-
már azon a ponton voltain, amikor készültem beismerni, hogy semmi sem
vagyok, semmit sem érek és legjobb, ha semmit sem tudok magamról. És
akkor — hiszen jói tudjátok — itt közöttetek megszólalt az egykori
hűséges szolga, a maga naiv, gyermekded modorában; újból felajánlotta
lámpását, amellyel kutatásokkal telt fáradságos éjjeleimen át hozzásegített
ahhoz, hogy szellemem papírra tegye — azt hittem — nagyszabású
kutatásaim eredményét. Milyen egyszerűen adta tudtomra, hogy él és minő
csodás világosságot derített a lelkembe, amidőn azt mondta, hogy neki
munkája van! Halljátok? Munkája van a szolgának, az egyszerű, igénytelen
embernek és ő ennek a munkának örül, nekem pedig —§ szégyenleni
kimondani — nekem, a tudósnak egy helyben ket! vesztegelnem, anélkül,
hogy bár- merről is látnék valamely útirányt vagy célt, amely a tovább -
élésnek gyümölcsét igémé vagy legalább értelmét megmagyarázná.
Azóta megértettem, hogy mit végez itt közöttetek, emberek, ez az
egyszerű, igénytelen szolga. Az ő igazolására, de annak a dicséretére is,
aki, amint tudjátok, elküldötte őt hozzám, kénytelen vagyok örömmel
bevallani, hogy ez a munka szép, dicsőséges és magasztos! Kisértem őt
nyomrólnyomra azóta; s láttam, amint ennek az embernek, (t. i. a
médiumnak) ténykedésével kapcsolatban miként világit be az ő lámpásával
szegény szellemtestvéreinek lelkébe. Láttam, miként hívogatja őket oda,
ahol ez az ember (t. i. Béla médium) tartózkodik és dolgozik. Azután láttam
még valamit, amit szintén ez az ember végez. Csodálatos, — láttam
érzéseket és gondolatokat ébredni ennek az embernek a lelkében,
amelyek! egészen hasonlók voltak a sötétségből hozzá hozott testvéreinek
gondolataihoz és érzéseihez. Láttam ezt az embert nyugtalankodni,
szenvedni; azután hallottam őt imádkozni, láttam őt szeretettel maga körül
tekinteni azokra, akiknek jelenlétét érezte és hallottam, miként kérte
számukra onnan felülről a világosságot, a melegséget, a szeretetet, hogy
megvigasztalja g lelküket. Ezt a munkát láttam az én szolgámtól s ettől az
embertől és ez a munka annyi sok céltalanság, annyi sok inség után biztos
reményt és támpontot látszik igérni, hogy nekem is lesz feladatom, az én
itteni életemnek is van célja és rendeltetése!
 Te (t. i. neje) otthagytál, eltűntél a szemem elől. Azt mondottad,
hogy addig, amíg megint láthatlak, csak nézzek, szemlélődjem és
következtessek... Valami csodálatos megnyugvás töltötte el a lelkemet
annak dacára is, hogy el kellett válnunk egymástól, mert éreztem, hogy ha
te tanácsolsz valamit, annak meglesz a célja és rendeltetése. És ime most,
163
amikor ' láttam azt, amit láttam, éreztem, amit éreztem, most itt vagy te,
reám nézesz oly végtelen nagy szeretettel és melegséggel; és most egy
pillanat alatt megértem az összefüggést. Azért teszed ezt, mert ugyanazt a
munkát várod éntőlem és mert tudod, hogg ezt a munkát csak ugy tudom,
elvégezni, ha magam is onnan felülről kapok hozzá világosságot és
melegséget, mint ahogy ez az ember felfelé irányította a tekintetét.. [
Ennyit tanulni ily rövid idő alatt, ennyit megérteni és megérezni
abból, ami szép, boldogító és lelkesítő, azoknak a lelkén keresztül, akik
nem vesztek el, hanem élnek és vágyakoznak utánunk — emberek, értitek-
e, minő szép és magasztos gondolat ez? \
K ö r v e z e t ő : Gyönyörű szép gondolat, kedves testvérem,
megkapni a világosságot és abból adni azoknak is, akiknek kevesebb van.
B é l a m.: Mily sok minden zavarta, akadályozta odalenn a földön ezt
a világosságot, amely most felderengett a lelkemben! Bizonyosan
megértitek most már ti is, hogy miért fáj az ő szeretetteljes meleg
tekintete. Mert szégyenlem magamat; mert érzem és tudom, hogy minő
sokat, minő végtelen sokat mulasztottam akkor, amikor nem akartam meg-
ismerni őt és megérteni, hogy ki ő nekem 1 és mi az ő munkája velem.
(Nejéhez): Oh, meg tudsz-e nekem bocsátani? Csak most, itt érzem, minői
végtelen sokat vesztettem te benned! Jóságodnak és szeretetednek
sugarait bizonyára reám árasztottad volna te ott is, a szegény, szomorú
földön, ha el akartam volna fogadni tőled. Lásd meg hát, hogy minő
érdemetlen vagyok arra, hogy szeress! Oh, mennyit kell még. dolgoznom
és munkálkodnom, hogy elkezdhesd velem a munkádat újból s elülről!
Felfelé mutatsz? Nem te fogod a munkát végezni? Te csak az eszköz,
a közbenjáró akarsz lenni? Te csak a jóságoddal és szereteteddel akarsz
engem irányítani, hogy; én is oda felfelé nézzek? Talán sokat kívánsz
tőlem. Lásd, én ott fenn nem találom még meg azt, amit te találsz; az én
lelkem sokkal inkább össze van még forrva azokkal: az elméletekkel,
amelyek a földön éltettek, semhogy tisztább régióikba tudnék felemelkedni.
De azt hiszem, hogy nincs is rá /szükségem; nekem az én piciny, parányi
kis testvérkémre van szükségem, akihez oda akarok simulni, elfelejtve s
kiszórva az emlékezésemből mindent, amit ott lent olyan hévvel kutattam.
A szivemből nem kell kidobnom semmit, hiszen ott nem maradt meg belőle
semmi! Helyet akarok adni az én üres szivemben annak a jóságnak és
gyengédségnek, amellyel oly csodálatosan közelitesz megint felém.
Oh, bocsáss meg nekem; bizony nem tudtam, hogy mit cselekszem.
Pedig ha gondolkozni akartam volna, meg kellett volna éreznem, hogy
annak is megvan a törvénye, hogy mellettem vagy, hogy elfogadtad az én
vagyonomat. Akkor azt hittem, azért, hogy mint gyenge, törékeny lélek ne
állj egyedül a világban és megtaláld az élet célját és rendeltetését egy
ünnepelt férfi oldala mellett. Nem gondoltam a(ra, hogy vájjon mit kell hát
nekem feltalálnom benned s mit tudsz te nekemt adni, a nagynak, a
hatalmasnak, az ünnepeltnek? Ezt csak itt kellett megtudnom és
megtanulnom az én szolgám ajkairól.
Mit mondjak még egyebet? Most már látjátok és tudjátok, hogy
mennyit ér az emberi tudás akkor, amidőn a körülötte lejátszódó
eseményekből csak az anyagi törvényeket kutatja és nem keresi a szellemi
törvényeket, amelyek nemcsak a testet, hanem a halhatatlan lelket is
tovább viszik az evolúció ösvényén. Evolúció! Oh hévvel keresett,
csodálatos szép ideál te! Te nem feledkezhetel meg rólam 1, bizonyára
céljaid vannak velem is, csak azt nem tudom, hogyan adjam meg magamat
neked? Miként fogok behatolni a valódi tudás mélyébe?
164 K' ö r v e z e t ő : Ebben az irányban is megtörtént a gondoskodás. A
jóságos mennyei Atya, mindnyájunk atyja tudta, hogy az ember nem képes
saját erejéből előrejutni és azért elküldötte az ő jóságos fiát, Jézus
Krisztust, aki csak egyetlen egy törvényt hozott, azt a törvényt, amely
áthatja az egész mindenséget, s amelyben minden foglaltatik. Ez a szeretet
törvénye, mely így szól: Szeresd Istent mindenek felett és felebarátaidat
mint tenmagadat. Csakhogy mi szegény emberek ennek a törvénynek
fordítva tudunk csak eleget tenni. Először megtanuljuk szeretni
embertársainkat és embertársaink szivén keresztül tanuljuk csak szeretni
Istent.
 :
B é l a m. (nejének szelleméhez): Nincs semmi szavad hozzám? Hogy
elkomolyodtak az arcvonásaid! Még ajkaidra is odateszed az ujjadat? Mit
akar ez jelenteni? Miért nem mondod, hogy ugy van, vagy nem ugy van?
Hisz nekem kell valaki, aki megerősítse, amit hallok, és ki lehetne az más,
mint te? Ide mutatsz a szivedre; mintha azt mondanád, hogy azt az Istent,
167
akit ma' még nem értek, megtalálhatom itt, itt bent a lelkemben. Mily
csodálatosan hangzik ez! Hogy lehet ezt megérteni, hogy idebent, ahol
még mindig olyan nagy az üresség, itt lehessen valamit megtalálni, ami
minden nagynak és szépnek ideálja, összefoglalata?
És miért csak most, annyi hiábavaló fáradság és kutatás után? Aliért
ebben az uj világban, amelynek létezését nem hittem és amely után nem
vágyakoztam? Miért nem ott, ott, ahol egész lényemmel tanulni akartam és
igyekeztem?!
K ö r v e z e t ő : Azért, mert a földön saját szabad akaratodból
helytelen utat választottál és abban merítetted ki összes értelmi erődet.
Ebben a világban azonban meg kell tanulnod Istennek létezéséi s meg kell
ismerned az ő törvényeit is. Ezt azonban a k a r n o d k e l l ugyanazzal az
akarattal, amely azelőtt a helytelen irányba vezetett.
B é l a m.: Bocsáss meg, én még csak annyit érzek, hogy nem
vagyok elhagyatva, hogy vannak körülöttem hozzám: hasonló lények, akik
a testet levetették és akik jobbak, tisztábbak, erősebbek, mint én. De hogy
Isten van, azt még nem tudom, azt rnég nem érzem. Azt mondod, hogy
szeretnünk kell Istent mindenek felett és felebarátainkat mint önmagunkat.
És azt is mondtad, hogy mivel tökéletlenségünknél fogva Istent szeretni
"még nem vagyunk képesek, tehát szeretnünk kell felebarátainkat. Igen,
ezt elfogadom már azért is, mert jól esik, hogy ők szeretnek engem, s
mert ha a lelkem mélyébe tekintek, érzem, hogy én is szeretem őket. Nem
maradhatnánk meg egyelőre ezen az állásponton? Ne érts félre embertest-
vérem én nem akarok elzárkózni semmi uj és meggyőző érv elől, de
őszintének kell lennem. Ma még nem tudok tovább menni. Érzem, hogy
eddigi életem üressége és céltalansága után hálával tartozom azoknak,
akikkel szemben a földön hálátlan voltam, de azon tul, oda, ahova "te
irányítod a gondolataimat, nem tudok felemelkedni... Várj csak, várj! Te
még valakiről beszéltél nekem!
 K ö r v e z e t ő : Krisztusról.
B é l a m. (nejének szelleméhez): Akiről te is beszéltéit Mily szép
voltál olyankor a te csodálatos elragadtatásodban! (A körvezetőhöz): Te is
foglalkoztál vele?
Körvezető: Hogyne, kedves testvérem, mi mindnyájan
169
foglalkozunk
' vele.
B é l a m.: Nagyon régen élt a földön; olyan szomorú vége volt. Az
emberek nem értették meg és elfelejtették.
K ö r v e z e t ő : Látod, hogy nem felejtették el! Itt is mennyi ember
van együtt, aki nem feledkezett meg róla és sok-sok szellem, akit Ö vezet
most is.
B é l a m.: Sokan? — Vezet?...
K ö r v e z e t ő : Igen, mert az erősebb vezeti a gyengébbet.
B é l a m.: Az igazán erősebb az igazán gyengét. Az egyszerű,
igénytelen szolga a gőgös és öntelt urat; a tanulatlan, értelmetlen ember a
tudásával kérkedő tudóst, az egyszerű, semmitmondó asszonyka azt, aki
mellett elvállalta az étet terheinek és fáradalmainak nagyobb részét! így
van!
K ö r v e z e t ő : És tudod, miért van igy, kedves testvérem? Mert a
szeretet örök. Ez az a hatalmas erő, amely a mindenséget fenntartja, élteti
és az evolúció utján előbbreviszi. Ezért, akiben nincs szeretet, az gyengébb
s azt vezetnie kell az erősebbnek. Nekik van szeretetük, azért ők
erősebbek a szellemvilágban, mint te.
B é l a m.: Nekik van szeretetük... és ő azt mondotta, hogy ne neki
köszönjem.
K ö r v e z e t ő : Hanem annak, aki a szeretet ősforrása: Istennek.
B é l a ' m . : Hogy mondottad? A szeretet forrása... Isten? Hiszen ez
nem is oly megérthetetlen! Természetesen, — mert ha szeretet van, akkor
ennek a szeretetnek forrásának is kell lennie; és ha a szeretet él, dolgozik,
munkálkodik, akkor ezt valakiért, valaminek a parancsára vagy
ösztönzésére kell tennie! így van-e?
K ö r v e z e t ő : így van.
B é l a m.: Szégyenlem magamat. Megint valami, amiről sohasem
gondolkoztam s ami most oly csodálatos rezgéseket vált ki a lelkemből...
Egy nevet emiitettéi, amelyet ő is emlegetett előttem mignem el nem
hallgattattam szegénykét.
K ö r v e z e t ő : Igen, Jézus Krisztusról beszéltem én is neked, aki
annyira telve van szeretettel, hogy adhat belőle rnindenkinek, akinek csak
kell, és ezáltal megtanítja azt is szeretni.
B é l a m.: Téged is, titeket is ö tanított meg szeretni? Hogy és
miként? Hisz régen elment!
K ö r v e z e t ő : De él ő is, mint ahogy te élsz, kedves testvérein!
B é l a m.: Lehetetlenség, hogy ne legyen igazad! Hiszen ha én, aki
bár sokat dolgoztam és fáradtam, de nem ugy s nem azzal az eredménnyel,
amellyel kellett volna, tovább élek és gondolkozom, sőt érzem, hogy
dolgozni tudok és fogok is: akkor mennyivel inkább kell neki élnie, aki —
tudom, mert ismerem az élettörténetét — oly sok és szép dolgot hirdetett
az embereknek, s aki hiába és eredménytelenül bár, de mégis megtette a
kötelességét.
K ö r v e z e t ő : Nem egészen hiába és eredménytelenül. Amint
latod, sokan vagyunk itt mi is, akiknek, akármilyen bűnösök legyünk is, de
mégis Ö az ideálunk.
 B é l a m.: Mily szép szó, s mily nélkülözhetetlen fogalom minden
gondolkozó lény számára! Hiszen ideál nélkül semmi célja sincs a
munkának s ehhez az ideálhoz kell igazodnia akaratunk és tudásunk minden
eredményének! Hát nektek is, akik ugy, mint én voltam, tanult emberek
vagytok, Krisztus az ideálotok? Hát ez a Krisztus nemcsak az dyen piciny,
170
parányi,' meleglelkü asszonyok lelkében él? Oh mennyi uj gondolat és uj
tapasztalás! Óh én hiszek nektek, mert érzem, hogy igazat beszéltek. És
mert igy van, most még jobban szégyenlem magamat előtted, (t. i. a
felesége szelleme előtt). Hiszen te ezt nekem meg akartad magyarázni,
bele akartad a szivembe lopni! Ott azonban nem volt részére hely! Mi
mindennel volt telve az én szivem! Vajha csak egy piciny, parányi
helyecskét hagytam volna üresen a számára! De hát hogy lesz ezentúl?
K ö r v e z e t ő : Kedves testvérem, nem oly nehéz a te helyzeted,
csak meg kell ismerned, hogyan juthatsz közelebb ahhoz az ideálhoz. És ez
sem oly nehéz, benne van a nagy törvényben: cselekedd azt, amit a
szeretet parancsol. Ott van a te Aron testvéred, aki ezt a munkát végzi,
azokat a szegény, szenvedő szellemeket odaviszi, ahol valamit tanulhatnak:
szegődjél hozzá és keress magadnak hasonló munkák Ez fog legközelebb
hozni az ideálhoz.
B é l a m.: Az egyik részét elhiszem, a másik kételyeket támaszt
bennem. Elhiszem, hogy dolgozhatom és munkám lesz, de nem hiszem,
hogy az ideálomat — ha majd elfogadom őt ilyennek — megközelíthessem.
Mert ha arra sem vagyok érdemes, hogy ő (t. i. a felesége) szeressen,
miként lehessek arra érdemes, hogy egy tökéletes szellem meglásson és
1
foglalkozzék velem? -
K ö r v e z e t ő : Biztositalak, hogy Krisztus szeret téged is és ő
'minden egyes testvéréért küzd, hogy előbbre vihesse őt.
B é l á m . : És ezt hiszed, liqgy van hozzá hatalma és ereje ?
K ö r v e z e t ő : Van, de csak akkor, ha te is munkába szólítod
akaratodat!
B é l a m.: Megint int (t. i. a felesége), hogy jól beszéltél. Megint
magamra vagyok tehát utalva. Ugy látszik, hogy. ez is törvény. Ugy látszik,
hogy mivel akkor, amidőn megvolt a mód és alkalom adva, hogy az ő
segítségével megismerjem öt (t. i. Krisztust), elmulasztottam a kedvező
alkalmat, most, magamnak kell megszereznem azt, ami hiányzik. Nem
tudom, igy van-e, de én ezt igy logikusnak találom.
K ö r v e z e t ő : Igen.
B é l a m.: Valamit szeretnék tőled kérdezni. Mondd meg nekem,
hogy mivel az Istent felfogni nem tudjuk és az ideált csakis embertársaink
lelkén keresztül tudjuk megközelíteni, hogy kell hozzáfognunk ehhez a
nagy és kivihetetlennek látszó feladathoz?
K ö r v e z e t ő : Ne nézd a munka nagyságát, hanem ragadd meg
ugy, ahogy kínálkozik. Szegény szenvedő testvért pl. mindenütt találsz
eleget, igyekezzél hát ezeken segíteni. Ez a szeretet munkája.
B é l a m.: Igazad van. Eddig csak szánalommal tekintettem a
hűséges Áronra, látva, hogy miként keresi fel őket és nem gondolkoztam,
hogy miért kell ezt nekem is látnom. Talán ilyen munkát vállalhatnék én is
a hozzám hasonlók közt, akik ugy, mint én, sokat tudtak és most nem
tudnak semmit; akik nem ugy éreztek, mint kellett volna s akik ugy, mint
én, keresték a dicsőséget, de nem találták meg és odahagytak mindent a
földön, most pedig üres a lelkük, mint az enyém!... Nagyon nehéz munka
lesz, végtelen nehéz!
 K ö r v e z e t ő : De egy segítséged lesz: Jézus Krisztus, aki
(mindnyájunkat megsegít.
B é l a in.: Ha én ezt el tudnám hinni! Ha én csak azt el tudnám hinni,
hogy nem Jézus Krisztus, hanem nála sokkal kisebb, egyszerű testvérek is
lehetnek mellettem és< segíthetnek nekem ebben a munkában!
171 K' ö r v e z e t ő : Mindnyájunknak van segítő szellemtestvére, aki ha
nem Látjuk is őt, segít rajtunk.
B é l a m.: Mióta segít rajtam s mért nem láttam? Mért nem éreztem
őt eddig? Mért nem mondta meg, hogy mellettem van?
K ö r v e z e t ő : Mert a saját akaratod más útra vezetett és szellemi
füledet bedugtad, hogy ne halld az ő szavát.
B é l a m.: Tehát nemcsak az ellen, aki az ő földi életét kapcsolta az
én földi életemhez, hanem valaki más ellen is, aki az ő szellemi életét
kapcsolta az én lelki életemhez, az ellen is vétettem, vele szemben is
hálátlan voltam!
K ö r v e z e t ő : De ezt jóváteheted, kedves testvérem, ha ettől a
pillanattól fogva munkába szólítod az akaratodat és meg akarod hallani a te
őrző szellemednek hivó szavát és elkezded a szeretet munkáját.
B é l a m.: Őrszellemem szavát? Hozzád is szói a te őrszellemed?
Hogy hallod vagy érzed ezt?
K ö r v e z e t ő : Amikor határoznom kell és választanont a jó és
rossz között.
B é l a pi.: Hát ez nem a te munkád?
K ö r v e z e t ő : Igen, de ő figyelmeztet.
B é l a m.: Sem nem látod, sem nem hallod őt és mégis azt hiszed,
hogy figyelmeztet?
K ö r v e z e t ő : Igen, mert ez az ő feladata és kötelessége.
B é l a m.: Mintha a lelkem egy fokkal emelkednék! Mint hogyha a
csodálatos, megérthetetlen láncolatból megint egy szemet találtam volna!
Egy láncszemet, amely mintha megint más szemekkel fűződnék össze! Az
utolsó láncszem a messze távolban vész el! Ezt el tudom magamnak
képzelni, sőt azt is megértem már, hogy mi az, ami a láncszemeket
 í 73

összefűzi egymással: az, amit te mondottál és amit ők hoztak nekem. Jó

nyomon járok?
K ö r v e z e t ő : Igen, a szeretet kapcsa, amely az egész
mindenséget összekapcsolja a szolidáritás szellemében.
B é l a m.: És ez a szolidáritás felér a magasba?
K ö r v e z e t ő : . Igen és le a mélybe.
B é l a tn.: Le a mélybe! Ugyebár oda, ahol még nagyobb a
boldogtalanság és szerencsétlenség? Azok közé, akik még azt sem tudják,
hogy vannak, s hogy miért és hogyan vannak? Annál kevésbé tudják, hogy
másokkal is kapcsolatban vannak. Mily csodálatos perspektívát nyitottál
meg előttem! Hisz ha ezt a láncolatot folytatjuk a végtelenségbe annak az
érzésnek segítségével, amely a láncszemeket összefűzi, akkor a végén el
kell jutni oda, ahonnan minden táplálkozik: az ősforráshoz, az Istenhez, a
szeretet ősforrásához! (Lelkesülten.) Minő végtelennek, minő kimerít-
hetetlennek kell ennek az Istennek lennie, ha a szolidaritás által össze
tudja fűzni valamennyi gyermekeit fent és lent, a világosságban, a
szeretetben, a gyűlöletben! De hogyha ez igy van — s én érzem, hogy így
kell lennie — akkor ott fent, fent a magasban, egy piedesziálon, amelyet az
ember soha el nem érhet, ott kell lennie az ideálnak is. Annak a
Krisztusnak, aki, amint mondod, eljött... Miért is jött el?
K ö r v e z e t ő : Hogy segítse az ő testvéreit felfelé haladni ezen a
nehéz uton.
B é l a m.: Ez az, ami odalent a földön lelkesített és ösztönzött:
felfelé jutni az ismeretlen, a tudásban, az elismerésben, az
ünnepeltetésben! Itt is az tehát a cél: felfelé?
K ö r v e z e t ő : A szeretetben.
B é l á m . : A szeretetben és azáltal láthatatlan és látható módon
segíteni azokon, akik a földön szerettek minket és itt is szeretnek? Mióta?
Talán azóta, amióta a földön megszülettünk?
K ö r v e z e t ő : Amióta megteremtett az Atya minket és amióta
nemcsak egy, hanem számtalan ilyen életet éltél ót már te is, kedves
testvérem. Ezt is meg'kell tanulnod!
B é l a m.: Számtalan földi élet? Miért?
K ö r v e z e t ő : Azért, mert saját akaratunk gyengeségénél fogva
letértünk az egyenes útról és csak az ismétlődő földi életeken keresztül
küzdve juthatunk megint oda vissza-
B é l á m . : Ez lenne tehát az evolúció! az öröktől fogva való,
örökkévaló evolúció?... Amily nehéz megérteni, éppoly boldogságot
kölcsönözne a lelkemnek, ha el tudnám hinni. De hiszen, amit eddig itt
hallottam és éreztem, az igaz volt, ennek is igaznak kell tehát lennie! Én is
egyike vagyok tehát azoknak, akik már többször éltek a földön?
K ö r v e z e t ő : Bizonyára, kedves testvérem 1 B é l a m.: Mily
csodálatos szó! Már éltem, mint ember? Nem egyszer, hanem többször? És
evolváltam egyik testi életből a szellemi életbe és megint visszajöttem a
túlvilági életből egy ujabb földi életbe? l
K ö r v e z e t ő : Hogy tapasztalatokat szerezz és előre haladj. v
B é l a m.: És ezt az utat megteszi mindenki? K ö r v e z e t ő :
Minden bukott szellem, aki régesrég letért az egyenes útról.
B é l a m.: És talán abból a régesrég elmúlt viszonylatból vannak
velünk összekötve, akik minket szeretnek és őriznek, ugyebár?
K ö r v e z e t ő : Igen.
 B é l a m.: Mily csodálatos és uj gondolat és eszme. És megvan a
plauzibilitása is, ha embertársaimat szemlélem, akiket az evolúció
különböző fokán élni, harcolni, tanulni, szeretni látok ... Megsokszorozva
érzem magamat megint ott a földön. Látom a tudatlanokat, látom a minden
intelligencia és érzésnélküli embertársaimat, a jobbakat, a fejlődötteb-
173
beket, 'a haladottabbakat, a szegény tudósokat; látom mindezt és érzem,
hogy benne vagyok én is ebben az evolúcióban, óh, mi ehhez a tudáshoz
képest mindaz a tudás, amit a földön hajszoltam, és mi az az ideál, amiért
éltem, ahhoz az ideálhoz képest, amelyet itt mutatsz be nekem! És most mi
lesz velem? L

K ö r v e z e t ő : Ha követed a tanácsomat, akkor keressz magadnak

munkát. Kis, szerény munkácskát, a szeretet munkáját. ;
B é l a m. (felesége szelleméhez): Látod, majdnem elfeledkeztem
rólad, pedig most még nagyobb szeretettel tekintesz rám. Jóváhagysz
mindent, amit ez az ember mondott, mintha csak azt mondanád: bizony, ezt
csak emberi ajkakról hiszed el és érted meg, mert én hiába beszélnék
neked. Hát nem csodálatos dolog ez, hogy az, aki már megszabadult a
testtől, oda van utalva az emberi tudáshoz és odakötve egy emberi
testhez, hogy annak ajkai által mondja el, amit érez! Ha én ezt elmondom
azoknak, akik olyan tudósok, mint én, nem fogják elhinni.
K ö r v e z e t ő : Ez is a szolidaritás törvénye, amely engem veled
éppen ugy, mint azzal, aki által beszélsz, összeköt. Ez azt is jeleinti, hogy
egy Atyának gyermekei vagyunk.
B é l a m.: Akkor hát tegyük a kötelességünket, köszönjük meg a
segítséget és használjuk az eszünket és értelmünket, amennyire képesek
vagyunk. (Neje szelleméhez): Még egyszer kérlek, bocsáss meg, hogy nem
tudtam, ki vagy te nekem. Majd ha meg fogom tanulni és meg fogom
érezni, liogy a gondolat, az eszme, a munka és a szorgalom itt is teremhet
szép gyümölcsöket, akkor ezeket a gyümölcsöket) neked akarom bemutatni
és neked akarok velük örömet szerezni. Légy türelmes irántam, most már
jó uton vagyok, most már van annyi anyagom megint a gondolkozásra és
következtetésre, hogy élhetek és dolgozhatom. És te tudod, hogy ez az
életelemem: gondolkozni és tanulni. Most már nem magamért, hanem
valakikért, akiket eddig nem ismertem, legalább ugy nem ismertem, mint
most akarom őket ismerni. Óh, ez szép gondolat! Menjünk hát, köszönjük
meg az embereknek, köszönjük meg a szeretetnek és köszönjük meg
Áronnak, hogy megmutatta az ő lámpájával az utat. Neked majd, amint
mondtam, nemcsak köszönni, hanem örömet is akarok szerezni. És érzem,
hogy ez az idő el fog következni. Óh, bárcsák jönne, jönne már!
K ö r v e z e t ő : El fog jönni, nagyon jó uton vagy.

A következmények törvénye.
Ha a mindenségben uialkodó törvényeket megfigyeljük,
az ötlik szemünkbe, hogy azok nem egymástól függetlenül
működnék, hanem szorosan összekapcsolódnak. Olyan szoros
ez az összefüggés, hogy mikor az egyik törvényt és ennek
működését figyeljük, azt vesz- szük észre, hogy más
törvénynek a működését is látjuk és a törvények működése
meg a hatása összefolyik és nem választható el egymástól. És
valamennyi tör- -vény alapja a legfőbb törvény: a szeretet
törvénye.
 A törvénynek, melynek az a rendeltetése, hogy az
egyenes uíról letért, bukott teremtést visszavezérelje eredeti
célja közelébe, vagy legalább is arra az útra, mely e cél felé
vezet, számtani pontossággal kell működnie; hiszen az
abszolút tökéletesség alkotta meg, igy célszerűsége,
174'
igazságossága és működésének csalhatatlan volta nem lehet
kérdéses. Ha látóképességünk korlátoltságánál fogva nemi is
vagyunk képesek ennek a törvénynek a működését és hatását
a maga teljességében és nagyságában áttekinteni és felfogni,
a törvény mégis fennáll és működik.
A bukott teremtések számára rendelt törvények között
kiváló fontossággal bir a következmények törvénye, mely az
egész mindenségben érvényes, de amelynek hatása a maga
ellenállhatatlan működésében a legélesebben a bukott
szellemek világában észlelhető. Ennek a törvénynek az a
lényeges rendelkezése, hogy minden gondolatnak, érzésnek
és cselekedetnek kikerülhetetlen következménye van, mely
mindig megfelel az előzménynek. A törvényesnek, a jónak
olyan a következménye, amely szintén törvényes, tehát jó
lesz, a törvénnyel ellentétesből pedig hasonló következmény
folyik. A jó következmény természetesen megelégedéssel és
boldogsággal jár karöltve, mig a törvénnyel ellentétes tevé-
kenység fájdalmat és szenvedést von maga után.
Az ember látóköre igen szűk, rendszerint egyetlen földi
életre, és nem' ritkán annak is csak' egy részére szorítkozik.
Hiszen szüntelenül azt tapasztaljuk, hogy az ember emlékező
tehetsége homályos és megbízhatatlan, és főleg öreg korban
csalódásoknak van kitéve. Hogyan lehetne tehát ilyen
eszközzel csalhatatlan munkát végezni? És a következmények
törvénye nem; csak egyetlen földi életre szorítkozik:
működése átmegy az egyik életből a másikba, és nem szűnik
meg addig, atnig csak feladatát teljesen be nemi töltötte. Ez a
feladat pedig nem egyéb, mint hogy a fokozatos fejlődés
törvényének szolgáljon és a teremtést közelebb vigye
végcéljához. A jó következmény az illetőre nézve
kellemesebb
 módon teljesíti feladatát, de a rossz következmény is azt
végzi, csakhogy fájdalmas módon.
Mindig az előzményben rejlik a következmény kellemes
vagy fájdalmas természete, de az eredmény, amelyre előbb
vagy utóbb vezet, mindig csak az illető haladása lehet, még ha
azt175
ez' idő szerint nem is tudjuk megállapítani. Ha az eredmény
még nem! észlelhető, ez annak a jele, hogy a törvény még
nem fejezte be működését, nem érte el azt a közelebbi célt,
mely számára ki van tűzve. A következmény tehát tovább
érvényben marad és nem veszíti el ezt a jellegét, hatása alól
az illető még nem vonhatja ki magát.
Ez a törvény utalta a földön testetöltő szellemcsoportot
ebbe a sűrű anyagi világba, hogy az itt szer- zendő
tapasztalatok és ismeretek őt magasabb világ számára
megérleljék. A következmények törvénye jelöli ki az ember
számára azt a környezetet is, amelyben a földön a szükséges
ismeretet megszerezheti és azután érvényesítheti. Mert az
ismeret holt betű marad mindaddig, arnig azt alkalomadtán
tényleg érvényesíteni nem tudjuk Minél mélyebb a szellem
fokozata, annál nagyobb súllyal nehezednek reá a
következmények, mert a fokozat mélysége annak a kifejezője,
hogy az illető nagyon ellentétbe kérült a törvénnyel; ennek
pedig természetesen súlyosak a következményei. Ezek a
súlyos következmények fájdalmasan nehezednek a szellemre
vagy emberre, kínosan vergődik a csapások súlya alatt. Mivel
pedig a legtöbb esetben nemi ismeri azokat az előzményeket,
amelyek sorsát igy alakították, azért az igazságtalannak
tetszik neki. Ez azonban csak látszólag van igy, mert a világon
feltétlen igazságosság uralkodik.
Hogy ezt az igazságosságot megismerhessük, amely a
szigorú következetességgel működő következmények
törvényében nyilatkozik1 meg, ismertették meg velünk
szellemi vezetőink az ismételt testetöltéseket. A követ-
kezmények törvénye áthat a földi életből a szellem- világba,
az egyik földi életből a másik életbe, de még az ezután
következő életekbe is.*) Ennek megismerése

12

* L. »flz erkölcsi törvény hatalma* cimii mór idézett könyvet.

 nélkül nem vagyunk képesek felfogni azt a nagy igaz-
ságosságot, amely a következmények törvénye által tereli az
emberi szellemet a haladás útjára.
Szellemi vezetőink ennek a nagy törvénynek a működését
gyakorlati példákkal ismertették, melyek a szellemi világban a
176'
következmények törvényét éles megvilágításban állítják
szemeink elé. A földi élet ugyanis valódi értéke szerint nem 1
ugy játszódik le, amint azt az emberek rendszerint látni vélik.
Annak értékét nem az határozza meg, amit az emberek
rendesen sikernek neveznek, hanem kizárólag az az erkölcsi
fokozat, amelyet magának az illető itt kivívott. Ha földi
életében a kínálkozó alkalmakat haladása érdekében jól
felhasználta, ha nem helyezkedett ellentétbe a törvénnyel,
hanem azt elhatározásaiban és cselekedeteiben szem előtt
tartotta, akkor olyan következményt szerzett magának a
jövendő számára, mely őt megnyugvással fogja eltölteni és na-
gyobb és szebb munkával ellátni. Ha azonban gondolatai,
érzései és főleg cselekedetei nem voltak összhangban a
törvénnyel, a következmények olyanok lesznek, hogy neki
azokhoz hasonló kellemetlenségeket vagy szenvedéseket kéli
elviselnie, amilyenekben korábban másokat részesített. Ha
cselekedetei súlyosan nehezedtek embertársaira, ha azokban
az önzés, hiúság, vagy a gőg erősen nyilatkozott meg, akkor
reá is hasonló sulyu következmények fognak majd nehezedni.

Az ember ís rendelíetése.
 177

Ám a következmények törvényének nemcsak az a

feladata, hogy a múltból átnyúlván a jelenbe, a jóért jóval, a
rosszért pedig rosszal fizessen, hanem ennek a törvénynek is
az a főfeladata, hogy működése által a teremtés haladásának
szolgáljon. A törvényes tevékenység kellemes és jó
következménye meg a teremtés fokozatos emelkedése már
maga kétségtelen jele a haladásnak. De még a súlyos
következmények is ugyanezt a célt szolgálják. A fájdalomnak
és szenvedésnek ugyanis nagy nevelő hatása van. A jólét
legtöbb esetben nem fejleszti ki a nemesebb tulajdonságokat,
sőt lehet állítani, hogy az főleg alacsonyabb fokozatú
szellemnél a haladásnak akadályát képezi. Legtöbb esetben azt
látjuk, hogy a jólétben élő emberek nincsenek azzal
megelégedve, amivel birnak, hanem még több után vágyódnak,
és ennek a többnek az elérésénél eszközeikben nem igen
válogatósak. A szegénység ellenben, bármilyen terhesnek
tűnjék is fel, gyakran igen sok nemes tulajdonságot vált ki a
maga nyomorával. Sokkal több példáját tapasztalhatjuk a
ragaszkodásnak és önzetlenségnek a szegényebb embereknél,
mint a gazdagoknál. Ha tehát a szegénység, mint nyomasztó
következmény nehezedik is az emberre, ez mégis alkalmasabb
nemesebb érzések és elhatározások kiváltására. Ugyanezt
tapasztalhatjuk a betegségeknél és egyéb szenvedéseknél is.
Igaz, hogy ezek igen sok esetben ugy látszik, nem képesek
olyan eredményt előidézni, amely az illető erkölcsi
haladásának bizonyítéka lehetne; de ez csak annak a jele,
hogy a következmények törvénye eddig csak az egyik
feladatát teljesítette, még csak a visszafizetés jegyében
működhetett. A másik és a világrend szempontjából fontosabb
feladat, a fejlődés és haladás csak a jövőben fog bekövetkezni.
Ehhez jön még, hogy olyan ember vagy szellem, akin a
törvény nem képes második feladatát, a haladást
elősegíteni, ,mondhatni kivétel nélkül ugy érez, gondolkodik és
cselekszik, hogy ez által ismét csak ellentétbe kerül a
törvénnyel, ami pedig ujabb terhes következménnyel jár. A
szegény ember terhe tehát, ahelyett hogy fogyott volna,
inkább még növekedett. És ezek az ujabb terhek
ólomsulyukkal ismét arra szolgálnak, hogy a megterheltet
meggyőzzék annak az útnak ve- szedelmességéről, amelyen
halad. A szenvedések és csalódások reánehezednek az
önzésre, lemorzsolják a hiúságot, letörik a gőgöt, és mennél
inkább teszik ezt, annál fogékonyabbá válik a megpróbált
ember arra, hogy a világrend törvényeit elismerje és követni
akarja. Mert a következmények törvénye nem semmisití meg
az akaratot, csak a törvénnyel ellentétes irányzat letörésére
van irányozva. Munkája akkor lesz csak eredményes, ha az
ember tehetetlenségét belátván, akaratát nem kívánja többé a
t ö r v é n n y e l e l l e n t é t e s , irányban érvényesíteni, hanem
többé-kevésbé világos elhatározással a t ö r v é n y t a k a r j a
szolgálni.
A bukott szellemiek világában uralkodó törvények
bámulatos összhangjában kiváló szerep jutott a követ-
kezmények törvényének, mely igy kettős célt szolgál: a jót

12'
jóval, a rosszat rosszal fizeti vissza, de ezzel az illető
fokozatos fejlődését is elősegíti. Hogy ez kivétel nélkül mindig
igy van, és hogy a törvényben rejlő igazságosság
kérlelhetetlenül működik, azt sokkal inkább láthatjuk azokban
a drámiákban, melyek a szellemi világban játszódnak le, és
178'
amelyekről a médiumok utján kapunk hirt, mint a földi élet
eseményeiben, melyek csak töredékeit mutatják a törvény
működésének, és amelyekből rendszerint vagy a kezdet vagy
a vég hiányzik.

A szeretet törvénye.
A szeretet fogalmát a következőképpen lehetne meg-
határozni: a szeretet az az érzés, mely az embert arra
készteti, hogy magának vagy másnak szellemi, erkölcsi, avagy
anyagi javakat és előnyöket szerezzen. Ez a meghatározás
nem abszolút értékű, hanem csak az emberi szellem jelenlegi
fokozatának felel meg, és abból indul ki, hogy a szeretet
érzés.
Hogy azonban mindjárt tisztába jöjjünk a szeretet
alapvető tulajdonságával, ki kell emelnünk, hogy a szerelem,
melyet az emberek szintén a szeretet fogalma alá szoktak
sorozni, tisztán az érzékiség és az önzés, tehát két olyan
tulajdonság terméke, mely szoros kapcsolatban van az emberi
szellem bukásával és alacsony fokozatával. A szeretet a
Teremtő legfőbb tulajdonsága, amely örökségként szállott az
emberi szellemre, s mint ilyen, éppen ellenkezője az önzésnek
és semmi köze sincsen az érzékiséghez.
Igen, a szeretet pusztán csak érzés, tehát semmiféle
kapcsolatban sincsen az emberi tulajdonságok két büszkén
magasztalt fejedelmével: az ésszel és az értelemmel. Az ész
és az értelem, bármilyen magas fokra emelkedett is, képtelen
munkájával szeretetet kelteni életre, sőt talán olyan emberek,
akiknél ezek az adományok túlságosan ki vannak fejlődve,
kevésbé képesek a szeretet melegségét magukban
kifejleszteni és uralomra juttatni. Az ész és az értelem
legfelebb felismerheti és elfogadhatja a szeretetet, mint a
mindenségben ható pozitív erőt és törvényt, de magának a
szeretetnek a szellem- érzésében kell megnyilatkoznia, mely
őt fokozatos fejlődésében mindig több és több melegséggel és
olyan igazi kincsekkel árasztja el, aminőkről azelőtt fogalma
sem lehetett.
A szeretet meghatározásában egyébként benne van az
önszeretet is, mely ugyan semmi közösségben sincsen az igazi
és tiszta szeretettel, de az emberi szellem alacsony
fokozatánál fogva közefebb áll hozzá. Igen, a legtöbb ember
megérti, szükségesnek, sőt hasznosnak is tartja, hogy
magának anyagi és talán szellemi előnyöket is szerezzen. A
vérség meg a barátság köteléke pedig talán megértteti azt is
vele, hogy jól esik néha, ha másoknak is szerez olyan
előnyöket.
 Hogy a meghatározás helyes nyomon jár, amikor a
szeretet fogalmát megmagyarázandó, mint segitő eszközt az
önszeretetet is hozzáfűzte a szeretet fogalmához, kitűnik
magából a legfőbb törvényből, melyet már az ótestamentumban
is kinyilatkoztattak, de amelyet klasz- szikus
179'
egyszerűségében Krisztus igy fejezett ki: »Szeresd Istent
mindenek felett és szeresd felebarátodat, mint ön- magadat!«
A mélyre bukott emberi szellem önzésénél fogva
mindenek előtt, sőt leggyakrabban csakis önmagát szereti,
tehát csak ebben az összehasonlításban értheti meg a
parancsolatot, hogy felebarátját is szeretnie kell, és pedig, ha
a parancsolatot meg1 akarja tartani, éppen ugy, amint önmagát
szereti. Ha azt már legalább megközelíteni képes, akkor olyan
hatalmas erőt keltett fel magában, mely ellenállhatatlanul viszi
őt majd fel a magasba, végcélja: a tökéletesség felé.
Meg sem kíséreljük a tökéletes szeretet fogalmának a
meghatározását, mely csak a tökéletesség állapotával járhat,
attól pedig, fájdalom1, még nagyon távol vagyunk. De azzal
mégis tisztába jöhetünk, hogy a szeretet fogalmát csakis azért
kellett az önszeretethez kapcsolni, hogy az ember ezen az
uton közelebb jöhessen legalább annak a szeretetnek a
megértéséhez, melyet nemcsak megérezni, hanem
felebarátjával szemben benső szükségességből gyakorolni is
igazi kötelessége.
Mint minden, ugy a szeretet érzése is a fokozatos
fejlődés törvényének van alávetve. Ennek az érzésnek is
erősödnie, tisztulnia kell, hogy megszabadulván a salaktól,
betöltse az ember belsejét, elárassza őt melegséggel és
majdan feltétlenül uralkodjék felette. Ne keressük tehát a
nagyszerű hatást már a törvény megismerésének kezdő
állapotában, hanem örüljünk, ha már érezhetünk valamit annak
melegségéből és hatása reánk legalább abban nyilatkozik meg,
hogy az emberi önzés megszokott uralmát gyengiti. De azt a
jóleső melegséget, amelyet előidézett, a szeretet érzésének és
főleg cselekedeteinek többé ímeg nem szűnő gyakorlásával
szüntelenül ápolnunk kéli, hogy a még gyenge növény erős-
bödvén, egykor nemes gyümölcsöt teremjen.
Magát az igazi és tiszta szeretetet az emberi ész és
értelem nem képes a maga világosságában felfogni és
meghatározni. Hiszen ez természetes, mert a szeretet nem a
tudás, hanem a megérzés és az átélés tárgya lehet csupán. És
mégis meg kell ismernünk és el kell sajátítanunk, mert nélküle
igazi haladás lehetetlen!
Hogy közelebb juthassunk az igazi szeretet fogalmának a
megértéséhez, melytől az emberiség éppen mostan olyan távol
van, idézem Pál apostolnak (Kor. I., 13.) következő ismeretes
szavait: »Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is,
szeretet pedig nincsen bennem, olyanná lettem1, mint a pengő
érc vagy a zengő cimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani
és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész
hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki
helyükről, szeretet pedig nincsen énbennem, semmi sem
vagyok. És ha vagyonomat mind felétetem) is, és ha testemet
tűzre adom is, szeretet pedig nincsen énbennem, semími
hasznom abból. A szeretet béketűrő, kegyes, a szeretet nem
irigykedik, a szeretet nem 1 kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem
cselekszik éktelenül, nem cselekszik álnokul, nem keresi a maga
hasznát, nem gerjed haragra, nem gondol gonoszt. Nem örül a
180'
hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent elfedez,
mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha
el nem fogiy; de legyenek bár jövendőmondások: eltörültetnek,
vagy akár nyelvek: megszűnnek, vagy akár ismeret:
eltörültetik. Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész
szerint a prófétálás: de mikor eljő a teljesség, a rész szerint
való eltörültetik. Mikor gyermek voltam, ugy szóltam, mint
gyermek, ugy gondolkoztam; mint gyermek, ugy értettem,
mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a
gyermekhez illő dolgokat. Mert most tükör által homályosan
látunk, akkor pedig szinről-szinre; most rész' szerint van
bennem az ismeret, akkor pedig ugy ismerek majd, amint én is
megismertettem. Most azért megmarad a hit, remény,
szeretet, e három; ezek közül pedigl legnagyobb a szeszei
etet. «*)
Az apostol is arra az időre helyezi kilátásba a szeretet
tökéletes megismerését és megérzését, amikor már nemcsak
»rész szerint« lesz meg 1 bennünk az ismeret, amikor a lassú
és fokozatos fejlődés során elérjük a tökéletesség állapotát.
Most még csak tükör által, homályosan látunk, akkor pedig
szinről-szinre látjuk a teljes igazságot, érezzük a tökéletes
szeretetet. Az önzés által meghamisított szeretet: az
önszeretet, meg1 a szük határok között mozgó szeretet annak
a növekedő és a fejlődés törvényének szintén alávetett, majd
pedig minden határon túlterjedő érzésnek a kezdetleges
formában élezhető megnyilatkozása, mely hivatva van minket
a mai kor nyomoruságaitól megszabadítani és az abszolút
tökéletességnek, Istennek munkatársaivá tenni. Mert Isten a
tökéletes szeretet és a szeretet Istennek a jellemző
tulajdonsága. Fájdalom, most még csak tükör által, önző
szeretetünk meghamisitó homályán át látunk, ágig nem is
vagyunk képesek a tökéletes szeretetet még csak fel sem
fogni, annál kevésbé azt megérezni és gyakorolni; ebbe bele
kell az emberi szellemnek nyugodnia. De ez nem jelenti azt,
hogiy a szeretet a maga teljességiében az ember számára
felfoghatatlan lévén, az ember fel van oldva a szeretet
gyakorlása alól. R szeretet a legfőbb törvény, melynek
mindenki alá van vetve. Ha csak lefokozott állapotunknak
megfelelő mértékben vagyunk is képesek a mindenséget
átható, azt fenntartó és fejlesztő szeretetet felfogni és

* Drummond Henrik, a természettudós, »A legfőbb jó« cimü

értekezésében a következőket mondja: »Ki kiván hozzám csatlakozni és a
korintusiakhoz irt I. levél 13. fejezetét három hónapon át hetenkint egyszer
elolvasni? Ismerek valakit, aki ezt egyszer megtette és ez életének
egészen uj tartalmat adott. Ki akarja ugyanezt megtenni? Hiszen a világon a
legjobbról van szó! flzzal kezdhetitek el, hogy naponkint elolvassátok,
különösen azokat a verseket, melyek a szeretet tartalmát vázolják: szeretet
türelmes és kegyes... mindent elvisel, mindent hiszen, mindent remél,
mindent eltűr.®
megérezni, mégis kötelességünk, hogy azt olyan mértékben
gyakoroljuk, aminő fokozatunknak megfelel.
Szellemi vezetőink világosan megjelölték a szeretet két
előhírnökét, mely mutatja azt az utat, amely a szeretethez
vezet, ez a türelem és az elnézés. Aki embertársával szemben
még181'türelmet és elnézést sem képes gyakorolni, az még
nagyon távol áll attól, hogy a hatalmas érzés első, tiszta
rezgéseit mögérezhesse. Figyeljük tehát meg magunkat,
álljunk őrt érzéseink első rezgéseinél, gondolataink
keletkezésénél és vegyük szigorú bírálat alá azokat. ítéljünk
saját gondolataink és érzéseink felett, nevezetesen állapítsuk
megi teljes szigorúsággal, vájjon azok nincsenek-e
ellentétben a megkövetelt türelemmel és elnézéssel?
Fájdalom, ha igazak akarunk lenni, Ítéletünk a legtöbb
esetben nem lesz kedvező, mert az ember csak igen ritkán üti
meg igazán a türelem és elnézés mértékét. Milyen távol áll
tehát még a szeretettől, ha még az előhirnökök sem
köszöntöttek be nála? R legfőbb törvény jegyében
elvégezendő munkánkat tehát akkép kezdhetjük megi csupán,
ha igyekezünk türelmesek és elnézők lenni embertársainkkal
szemben. Ez képezi a haladni akaró embernek legközelebb
fekvő feladatát; amíg ezt a feladatot sem képes megoldani,
addig igazi elő- haladást nem tehet.
 Talán mégi nem is kellene utalnunk arra, hogy a
szeretetnek már ugyan nem az előhírnöke, hanem el-
engedhetetlen alaptulajdonsága az áldozatkészség. A rideg
önzés homlokegyenes ellentétben áll az áldozatkészséggel,
hiszen az önzés békóiba nyűgözött ember visszautasítja az
embertársaival szemben gyakorlandó áldozatkészségnek még
a gondolatát is, már pedig a szeretet igazi megnyilatkozásának
egyedüli bizonyos jele az, ha szeretetünk tárgyával szemben
áldozatra is készei-e vagyunk. Ez a készség eleinte erős
önmegtagadást követel tőlünk, míg később az önmegtagadás
nem fog nagyobb megerőltetéssel járni, hanem azt könnyebben
fogjuk gyakorolhatni, végül a folytonos gyakorlat kö-
vetkeztében semmi szükségünk sem lesz önmegtagadásra,
hanem azt, amit eddigi csak önmegtagadás mellett voltunk
képesek megtenni, most már örömmel és minden megerőltetés
nélkül tesszük meg.
Az áldozatkészségnek ezt a magasabb állapotát, még ha
már elértük is az első fokozatot, eleintén csak szűkebb családi
vagy baráti körben látjuk megnyilvánulni.*) A további fejlődés
mind szélesebb körre terjeszti ki majd az ember
áldozatkészségét, mig azután a megnövekedett szeretettel
kiemel minket fejlődésünk alacsony szférájából.
Tehát az igazi szeretet előhírnöke a türelem és az elnézés
és csalhatatlan ismertető jele az áldozatkészség. Ezt a hármat
kell szakadatlanul szem előtt tartanunk, ha szellemi és erkölcsi
haladásunkat igazán szivünkön viseljük.
Ha ezt a gyakorlati jelentőségű kérdést a szellemi
vezetőink által élesen megvilágitott szögből vizsgáljuk és
komolyan tanulmányozzuk, akkor mély szomorúság fog minket
eltölteni. Hiszen ha ez csakugyan igy van, akkor milyen távol
vagyunk még a szeretet első lépcsőfokától is? Bizony még:
távol vagyunk tőle, de a mindenség és igy benne mi is a
fokozatos 'fejlődés törvényének vagyunk alávetve. Ez a
törvény biztosítja számunkra a haladást, a jelenlegi tökéletlen
állapotból való megváltást. Éppen mivel a tökéletes szeretet
oltalma és vezetése alatt állunk, lehet és kell is bíznunk ab-
ban, hogy a fejlődés törvénye minket is ki fog emelni a
legfőbb törvénnyel olyannyira ellentétes állapotunkból. Ehhez
azonban az ésszel, értelemmel és szabad akarattal biró

* Szellemi vezetőink gyakran utaltak reá, hogy a szeretet fejlődése

akkép történik, hogy az első sorban a környezet szűkebb körében
érvényesül, és csak ha ebben teljes uralomra jutott, terjedhet ki igazán
szélesebb körökre. Ismételten utaltak annak a nagy fontosságára, hogy ugy
a szeretetnek, mint a szeretet előhírnökeinek, a türelemnek, elnézésnek és
áldozatkészségnek a legszűkebb, tehát a családi körben kell
megnyilatkoznia és uralomra jultnia. Egyik kimagasló tanításukban erről a
következőket mondják: »És ha azt akarjátok megítélni, hogy vájjon helyes
uton vagytok-e vagy sem, kövessétek azt a vezérfonalat, amelyet már
egyszer a kezetekbe adtam: vizsgáljátok és ítéljétek meg magatokat saját
családotok kis körében, ott, ahol napról-napra, óráról-órára együtt éltek és
együtt szövitek tieitekkel terveiteket, abban a háztartásban, amelyben a
megértés és egyetértés lángját minden egyes kéznek táplálnia kell, hogy az
a láng majdan világosságot és melegséget terjesszen mindazokra, akik a
tiizhely körül vannak. Figyeljétek meg magatokat, hogy vájjon ott
lénynek magának is hozzá kell járulnia. Akaratunkat
szakadatlanul megujuló elhatározással munkába kell állítanunk.
Akarnunk kell azt, hogy embertársainkkal szemben, kiket még,
kivétel nélkül nem tudunk szeretni, legalább türelmesek
legyünk. Ez a munka is a fejlődés törvényének van alávetve.
183ma
Amit ' még nem tudunk,
teljesititek-e kötelességeteket? É s b i z o n y mondom, hogy
nem, és újból és újból ismétlem, hogy nem teljes
i t ite k!
Odakünn a világban barátságosak, szeretetreméltók, előzékenyek
vagytok. És hogyha felebarátaitokkal érintkeztek, legyenek azok közelállók
vagy idegenek, ugyebár még akkor is, ha semmi rokonszenvet sem
éreztek irántuk, sőt cselekedeteik kihívják megrovástokat, igyekeztek
legyőzni kellemetlen érzéseiteket és törekesztek, hogy udvariasak
legyetek velők szemben. Pedig éppen a család a szeretet iskolája és annak
a kötelékében kell legjobb oldalról bemutatni magatokat. R családban
kötelességetek elnézőknek, előzékenyeknek és szeretetteljeseknek
lennetek. Ha erre nem vagytok képesek, akkor misem használhat nektek,
mert a családban tanitja az élet a maga követelményeit és ott kell azokat
első sorban valóra váltani. Tanuljatok hát ebben az iskolában, mert nektek
el kell sajátítanotok a szeretetet ugy, mint ahogy azt az általatok
elvégzendő szolgálatban megkövetelik.
azt, ha i g a z á n a k a r j u k , holnap már talán és holnapután
vagy azután bizonyára meg fogjuk tehetni.
Feltűnő kapcsolatba hozza az apostol fennidézett
szavaiban a szeretetet a hittel és a reménységgel. Ez a
kapcsolat nem a véletlen müve, mert az a három szorosan
184'
összefügg egymással. Mindaz, amit a szeretetről csak itt is
elmondtunk, akkor bir csupán gyakorlati értékkel, ha el
h i s s z ü k a z t . És mennyivel többet mondott el a szeretetről
Krisztus, ki úgyszólván csakis szeretetet 'tanított és mutatott
be gyakorlati példaadással. Hogy elhigyjük ezt a szeretetről
szóló tanítást,, hinnünk kell Krisztusban, az ő életében és
tanításában. Mindenekelőtt hinnünk kell Istenben, a mindenség
ősforrásában, kiről Krisztus azt mondta, hogy Isten a szeretet.
Ha eddig eljutottunk, akkor szükségképpen összehasonlítjuk
magunkat és érzéseinket azokkal az ideálokkal, amelyeket
immár kezdünk megismerni, és mély szomorúságnak kell
bennünk támadnia, ha azt a végtelen űrt tátong ani látjuk, mely
minket az ideáltól elválaszt. Azonban ennek a szomorúságnak
nem szabad felettünk úrrá lennie. Gyenge megismerésünk
világánál megismerjük tökéletlenségünket, de emellett a
haladás és a fokozatos fejlődés törvényét is, mely számunkra,
ha akaratunkat helyesen munkába szólítjuk, helyzetünk,
állapotunk és egész lényünk fejlődését és javulását biztosítja.
És ezzel feltámadt bennünk a jobb jövőbe vetett reménység.
»Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek
közül pedig legnagyobb a szeretet.« Mert a szeretet a legfőbb,
mert az minden megnyilatkozó törvény alapja és
egybefoglalása!

Emánuel szépen jellemzi a szeretet fejlődését és hatását a

következő szavakban:
» Tekintsen csak lelked az életbe, és azt fogod találni,, hogy az a
szeretetnek a megnyilatkozása, az örökös, a türelmes, az isteni
szeretetnek.
Ha az életet ridegnek és szeretetlennek találod, az csak azért tetszik
olyannak, mert lelki szemeid még homályosak és nem tudják megismerni a
világnak mérhetetlen magasságait és mélységeit, a végtelen isteni
szeretetnek életet ajándékozó hatalmát. A magasságból ugy hull ez alá,
mint a harmat és a manna, szétrombolja a föld szikláit és felemelkedik a
világosságba. Az a ritmus ez, mely szerint minden élet ütőere vert a mult
valamennyi korszakán át és verni fog a határtalan örökkévalóságban.
A szeretet alaptulajdonsága az életnek, az örök igazságnak, mely
alapját képezi szellemi alkémiánk elméletének! A szeretet elemei az élet
bármely formájába öntve, a benne rejlő leghatalmasabb élettörvény
erejével még a salakot is színarannyá változtatják, amely
megbecsülhetetlen és változhatatlan.
ő az ősélet, ki mindén egyéni élet értékét a benne rejlő szeretet
mértéke szerint szabja meg. Ő alkotta ezt a törvényt. A szeretet nagy
hulláma, mely az örökkévalóból ered, az élet minden megnyilvánulását
kincsekkel árasztja el; és az életnek az a megnyilvínulása, mely az örök
törvényeknek némelyikét már felfogta, mindazt, amit eddig kincsnek
 185

tartott, beledobja a visszafolyó hullámokba és szegényen, de mégis

láthatatlan, ám örökértékü kincsekben gazdagon marad vissza abban a
nagy csendességben, amelyben a szférák örökös dallama ébredezni kezd.
Ha az örök igazságot a hatalmas életfolyam egyik' része a bün és
bukás által az anyagi világok mélységeibe kényszeritette, akkor alakja is
átváltozik, hogy alkalmazkodván azokhoz, ismét táplálékot adjon a bukott
életnek. És amint ez az élet újból kifejlődik és feltörekszik az örök
világosság országába, meglátja azt, ami az elmúlt idők sötétségében el volt
rejtve előle. A mulandó, az anyag, amely egykor bölcsőjének és sírjának
látszott, aláhanyatlik a végtelennek, az örökkévalónak hatalmas folyamába,
és a szellem csodálkozva fogja fel a nagy igazságot, hogy bölcsője az
örökkévalóság voft, hogy az a kő, mely sírját lezárta, csak annak a sok
kapunak egyikét képezi, melyen át kell haladnia, mind több erőt és
boldogságot szerezvén magának.
Nehéz álmok borították szárnyaikat az elmúlt időkben erre az életre,
amíg a világos nappal számára még nem kezdődött meg; álmok, hogy az
anyagi élet vezető erői az örök szeretet és igazságosság törvényes
vezetésén kívül állanak.
Ezek a sötét álmok az igazság vízióivá változnak át, és az éLet
kimondhatatlan boldogság örömujjongásaival kapaszkodik ismét az örök
törvénybe, megismervén, hogy egyedül csak egy fenntartó,
megérthetetlen és felfoghatatlan hatalom létezik, mely minden életet
magában foglal és áthat: a szeretet, az isteni, az örök szereteti*

(Bukás, bűn és bűnhődés.

I.

A bukás és a bűn fogalma teljesen fedi egymást.

Láttuk, hogy, a bukás az eilsö szellemeiknek a törvénnyel, a
Teremtő akaratával történt ellentétbe helyezkedéséből ál-
lott. Ez természetesen magában foglalta azt az elhatározást,
hölgy a teremtés túltesz® magát ugy a tprvényen, mint a
Teiemtőn. Ez az elhatározás abból a feltevésből indult ki,
hogy a teremtés k é p e s magát a Teremtőtől elszakítani és
a törvény hatalma alól teljesen felszabadítani. A bukást
követő idők voltak hivatva, hogy az ebben az
elhatározásban rejliő nagy tévedést bebizonyítsák.
A bukás első fokozatát nem fedi az a fogalom, melyet
magunknak jelenleg a bűnről alkotni szoktunk. Hiszen akkor
a bukás nem jelentett egyebet, mint hogy a teremtés
önállósítani akarta magát Teremtőjétől és ebben az
önállóságban teljes függetlenségben kívánt, élni. Ez az
elhatározás azonban már önmagában bűnt képezett a tiszta
szellemekre nézve, ha nem is volt összehasonlítható
azokkal a szörnyűségekkel, melyeket ez alatt a fogalom
alatt érteni szoktunk.
Általában véve bűnt követ el a teremtés, ha gondo-
latával, érzésével vagy cselekedetével ellentétbe jön az
erkölcsi törvénnyel. A szellem' vagy az ember fokozatától
függ azután, hogy ez az ellentét milyen módon nyilatkozik
 186

meg; alacsonyabb fokon álló ember vagy szellem még nem

vétkezik, ha olyasvalamit gondol vagy cselekszik, amit a
magasabban álló már nem tehet, és ha
 187

mégis megteszi, akkor bűnt követ el. R bűn tehát nem

abszolút fogalom, hanem szorosan összefügg az illető szellemi
fokozatával. Hogy tehát a bukás és a bűn fogalmát helyesen
ítélhessük meg, figyelemmel kell lennünk a törvényre és az
illető fokozatára, mely a reá nézve kötelező törvény árnyalatát
is előírja. Hogyan lehetne például a földi ember átlagos
fokozatán állótól azt követelni, hogy szeresse a felebarátját
ugy, amint azt Krisztus tanította és hogyan lehetne ebből a
következmények törvényénél fogva azt is előírni, hogy ha ezt
nem teszi, akkor éppen olyan bűnt követ el, mint az a
magasabban álló testvér, aki az önzés, gőg és hiúság minket
még fogvatartó békóiból már rég kiszabadult?,
R számtalan árnyalatú szellemek tehát bünt követnek el,
mihelyt ellentétbe helyezkednek aszámiukra
é r v é n y b e n á l l ó t ö r v é n n y e l , ha fokozatuk még
olyan különböző is, és a törvény más meg más határokat szab
meg számukra fokozatuk szerint. R z erkölcsi törvény azonban
változatlan érvényességben fennáll elejétől fogva mindvégig,
habár fokozatuk szerint többet vagy kevesebbet követel is
meg az illetőktől.
R fejlődés törvénye hozza magával, hogy a felfelé haladó
szellem akaratának munkábaszóiitásával mindig többet meg
többet ismer meg a mindenség törvényeiből, melyek
fokozatához alkalmazkodnak és tőle is fokozatosan többet
követelnek. Ez az ismeret még nem jelenti azt, hogy a szellem
azonnal képes magát teljesen alárendelni a törvénynek és
minden gondolata, érzése és cselekedete egyszerre
törvényessé lesz. Ez csak szakadatlan munka
eredményeképpen, fokozatosan fog: majd bekövetkezni. Minél
erősebbnek bizonyul az akarat az ellentétes hajlandósági
legyőzésére, annál gyorsabban fog az illető a bűntől és annak
következményétől megszabadulhatni. Mert az ember hajlamai
ujabb meg ujabb alkalmakat szolgáltatnák, melyek a jóra való
elhatározás erősségét kemény próbára teszik.
R bün fogalmának meghatározása tehát szorosan
összefügg az ember rendeltetésének és e rendeltetés utjának
helyes megismerésével. Mit használ a hatalom, vagyon, de
még a köznapi felfogás szerinti tudás is, ha nem ismerjük igazi
előhaladásunk legnagyobb akadályát, melynek legyőzése
nélkül nem juthatunk előbbre rendeltetésünk utján?!
A nehéz feladatok teljesítésére hatalmas segítő eszközt
nyújt a törvény az embernek és a szellemeknek a bennük lakó
lelkiismeret által, melynek hangját oly sokan nem akarják
ismerni, vagiy ha ismerik is, minden erejükből elhallgattatni
igyekeznek; holott ennek az érzékenységét és éberségét saját
jól felfogott érdekében mindenkinek tőle telhetőleg fokoznia
kellene. Ennek óvó hangja a leghathatósabb segítség az
emberre nézve, hogy olyat el ne kövessen, ami ellentétben
van az erkölcsi törvénnyel. De akaratunk munkábaszólitása és
a munka becsületes elvégzése nélkül a lelkiismeret hiába
hallatja intő szózatát, mert az csak tanácsadó, a munkát
azonban az akarattal biró szellemnek magának kell elvégeznie.
 188

A bün lényege, amint láttuk, az egyénnek az erkölcsi

törvénnyel való ellentétbe helyezkedésében rejlik. Az
egyénnek tehát ismernie kell az erkölcsi törvénynek azt a
rendelkezését, amellyel ellentétbe került s aminek
következményeként a törvény súlya reánehezedett. Ezért
mondtuk, hogy az egyén megismerésének fokozata szabja meg
azt, vájjon a kérdéses gondolat, érzés vagy cselekedet bünt
képez-e számára? Az egyénnek azonban megismerése
gyarapodásával mind többet kell betöltenie az erkölcsi
törvényből, amig végre azt a fokozatot elérheti, hogy képes
legyen Istent szeretni mindenekfelett és embertársait kivétel
nélkül, tehát ellenségeit is ugy, mint önmagát. Ezt az állapotot
mi emberek ma még elképzelni sem vagyunk képesek, hogyan
tudnók tehát azt még csak meg is közeliteni?,
Reánk nézve egyelőre az bir legnagyobb fontossággal,
hogy tisztába jöjjünk a bün fogalmával és annak igazi
előhaladásunk szempontjából vett nagy gyakorlati
jelentőségével. Hogy ezt megtehessük, mindenek előtt meg
kell győződve lennünk arról, hogy a mindenségnek reánk
nézve legfontosabb törvénye az erkölcsi törvény, s
igyekeznünk kell azt minél pontosabban megismerni. Ne
tartson vissza bennünket az a feltevés, hogy ez a megismerés
reánk nézve nagyobb jelentőséggel jár, mert a megismerésnek
előbb vagy utóbb ugy is be kell következnie és minél előbb
történik ez, annál előbbre jutottunk rendeltetésünk utján. Ezen
az uton pedig előbbre kell jutnunk, ezt megköveteli tőlünk is,
mint minden más teremtéstől a haladás és fejlődés törvénye.
Hajlamaink, ha nem is durva bűnök, de mindenesetre sok
olyan apró, mondjuk, kihágás elkövetésére csábítanak minket,
amely nincsen összhangban az erkölcsi törvénnyel. Ezek nem
szokatlan dolgok abban a társaságban, amelyben élünk. De
vannak ezek között olyan tettek is, amelyekről általában
tudják, hogy az erkölcsi törvénybe ütköző bűnök, mégis sokan
elkövetik, anélkül hogy legkisebb lelkiismeretfurdalást érez-
nének miatta. Ilyenek, hogy egyik, éppen korunkban igen
gyakori esetet idézzünk, a házassági hűség ellen elkövetett
kihágások.
Szomorú példái az ilyes és hasonló esetek a rossz
példaadás és a téves közfelfogás kártékony befolyásának,
mely képes még az emberi haladás leghathatósabb se- gitő
eszközét, a lelkiismeretet is megzavarni működésében, sőt azt
legalább egy időre teljesen el is hallgattatni.
Az erkölcsi törvény megismerése és ennek az isme-
retünknek a folytonos és fokozatos fejlesztése tehát igen
fontos és szükséges. Lehet ugyan, hogy az alvó lelkiismeretet
kényelmesebbnek tartjuk, de ez a felfogás nem segít át azon a
tényen, hogy az erkölcsi törvény mindenkire nézve egyaránt
kötelező és annak betöltése alól senki sem vonhatja ki magát;
az az idő, amikor ennek meg kell történnie, előbb vagy utóbb
mindenkire nézve be fog következni, ez elől nem zárkózhatik
el senki sem. Ennek a megismerése elsőrangú fontossággal
bír az emberre nézve, mivel a törvény általában, és igy a
következmények törvénye sem ismer kivételt.
 189

A bűn fogalmával való beható foglalkozás tehát,

bármilyen kényelmetlennek vagy kellemetlennek lás- sék is,
nagyon fontos. Ezéit irányozták az emberiség nagy tanítói
szakadatlanul az embeiek figyelmét a bűnre, melynek
elkövetése súlyos következményekkel jár az illetőre nézve.
Egyik elköltözött testvérünk szeretett fiának,
 190

ki valamely megpróbáltatásról ugy beszélt, mint nagy

szerencsétlenségről, mely őt érte, azt izente éppen a bün e
vonatkozásának tiszta és helyes felismerésében: »Nín- csen
egyéb szerencsétlenség, mint csak a bün!«
Am a bün természete megismerésének szükségképp azt
az elhatározást kell az emberből kiváltania, hogy tartózkodni
kívánjon minden olyan cselekedettől, amely ellentétben
állhatna az erkölcsi törvénnyel, és így bünt képezhetne. Ez
pedig csak a kezdet kezdete. Hiszen a földi ember
rendszerint alig: ismeri, és .még ha ismeri is, alig méltatja az
erkölcsi törvényt a maga nagyságában, még abban a
terjedelemben sem, aminőben az reá nézve éivényes; milyen
távol van tehát attól, hogy még gondolataiban és érzéseiben
se kerüljön ellentétbe a teljes erkölcsi törvénnyel. Már pedig
az ellen még gondolattal vagy érzéssel sem lenne szabad
vétenünk.
A szakadatlan munkálkodásra tehát ebben az irányban
volna legsürgősebben alkalma az embernek; meg kellene
ismernie a törvény és a bün fogalmát, ennek nagy
jelentőségét és akaratát a kezdetleges sikertelenségek dacára
meg-megujuló elhatározással munkába kellene szólítani, hogy
olyan munkát végezzen el, amely öt rendeltetése utján igazán
előbbre viszi.
A bün tehát szoros kapcsolatban van az akarattal, ugy
hogy ez a kettő egymástól el sem választható. Akaratunk
elhatározása állított szembe a törvénnyel, ez idézte elő az
egymást követő bukásokat, a bűnök láncolatát, amíg ilyen sürü
anyagi világba kerültünk, mint amilyen a föld. A törvény
megismerésének tehát azt az elhatározást kell belőlünk
kiváltania, hogy akaratunk megfeszítésével visszaforduljunk a
lefelé vezető útról, le- küzdjük rosszra való hajlamainkat,
ellentálljunk a bennünk és környezetünkben megnyilatkozó
kísértéseknek, mely minket a haladás útjáról visszatartani
igyekszik és ne hagyjuk magunkat a kezdetleges
sikertelenségek által lehangoltatni, hanem újra meg újra
élőiről kezdjük munkánkat, mert tudjuk, hogy enélküli igazi
haladás lehetetlen.
Az akarat megtévedése volt oka a bukásoknak, a
Az ember és rendeletibe." 13
 191

megtisztuló és helyes irányú akaratnak kell tehát a történteket

jóvá is tennie.
*

R következő szellemi nyilatkozat a törvénnyel ellenkező

cselekedet következményét szemlélteti a szellemi világban:
M a r i s k a médium (vezetőjéhez, az ülés előtti felolvasásra
célozva): Mit kérdezesz egyszerre annyit tőlem? Azt sem tudom, hogy mire
feleljek... Hallottam, de nem értettem meg egészen... Mit akarsz tőlem,
hogy elmondjak neked?... Igen, megígértem, hogy őszinte leszek hozzád, ha
segítesz rajtam, de még eddig nem segítettél! Ide hoztál; elhiszem, hogy
templomban vagyunk, hisz hallottam, hogy imádkoztak. De tudod, hogy én
nem vágytam templomba, annál kevésbbé vágytam imádkozni!... Mást is
hallottam... igen, igen... beszéltek Istenről, annak a törvényeiről és annak a
Fiáról... Látod, hogy tudom, ha nem is értettem meg egészen, mert én az
Istent egészen más oldalról ismertem és semmi okom nincs, hogy jobbnak
tartsam, mint eddig... Elhiszem, hogy az Isten tud jó is lenni, ha akar.
Láttam akkor, amikor a földön éltem, hogy volt körülöttem nagyon sok jó
ember, de éppúgy volt nagyon sok szívtelen ember és rossz gyermek is.
Ebből azonban még nem tanultam meg, hogy az Isten igazságos, sőt
ellenkezőleg... AVit akarsz hát velem? Azt akarod, hogy azt mondjam, hogy
másképp vé- lekedeím ?
K ö r v e z e t ő : Mondd el nekünk, kedves testvérem, hogy miképp
éltél a földön, és akkor majd talán meg tudjuk neked magyarázni jelenlegi
állapotodat is.
M a r i s k a m.: Sehogy! Én nem éltem, csak vegetáltam a földön.
Különben előbb tisztába kell jönnünk vele, hogUj.mit nevezesz te életnek?
Mert vannak ugyan a földön, ^PítKnagyon jól élnek, de vannak mások, akik
csak nyomorognak. Vannak azután olyanok is, akik még csak nyomorogni
se tudnak ugy, ahogy kellene. Mit nevezesz hát életnek?
 192

K ö r v e z e t ő : Az ember ugy él törvényesen, ha aláveti magát

Isten akaratának és beletörődik abba a helyzetbe, amelybe őt Isten állította.
Aki erre nem képes, az még nem jó uton jár és annak majd a későbbi
események érlelő hatása alatt kell ezt megértenie.
M a r i s k a m.: Hogy is mondtad? Bele kell helyezkedni... vagy
nyugodni abba a helyzetbe ...
K ö r v e z e t ő : Amelybe őt Isten állította és be kell látnia, hogy az
Isten szerető és igazságos.
M a r i s k a m.: Szerető és igazságos!? Haha! Nohát ebbe nem
helyezkedem bele. Nem helyezkedtem és nem helyezkedem, mert azt
mondották, hogy itt őszintén kell felelni. Szeretném ugyan megkísérelni,
hogy mást mondjak* mint amit gondolok, már csak azért is, hogy halljam a
további véleményedet, — de nem tudok mást mondani, mint ami igaz. Hát
nem helyezkedtem bele, mert nem lehetett; mert nem ismertem az
Istennek sem a szeretetét, sem az igazságosságát. Én az Istent
könyörtelen, szívtelen, igazságtalan lénynek ismertem.
K ö r v e z e t ő : És miért?
M a r i s k a m.: Miért? Azért, mert nem teremti az embereket
egyformáknak; mert az egyiket szereti, a másikat gyűlöli, az egyiket ellátja
mindennel, a másiknak pedig nemcsak hogy a mindennapi kenyerét sem
adja meg, de még a lehetőségtől is megfosztja őt, hogy azt
megktereshesse. Most már megmondtam, igazán, őszintén.
K ö r v e z e t ő : Ugy, ahogy érzed; de ebből még nem következik,
hogy ez az igazság. Majd be fogod látni, hogy ez nem ugy van.
M a r i s k a m.: Noshát én nem csalódom, mert régóta ez az
érzésem. így éreztem már akkor is, amikor ember voltam a földön...
Ember! Én csak pária voltam, nem ember! Előttem az az ember, aki ugy
cselekedhetik, ahogy akar, aki... ej, ne firtassuk! Ne kérdezz, hisz ez
úgyse érdekel senkit, hogy én hogy gondolkoztam, éreztem.
K ö r v e z e t ő : Már azért is nagyon érdekel, mert szeretnénk rajtad
segíteni és erre csak. akkor leszünk képesek, ha ismerjük a lelkedet.
M a r i s k a m.: Ez is, aki ide hozott, azt mondta, hogy segit rajtam
és azt gondolta, hogy azzal, amit itt hallottam, segített is. Hát igaz, hogy
csak részben értettem meg, de ezzel roég nincs segítve rajtam.
K ö r v e z e t ő : Kedves testvérem, hallgass meg türelemmel; ha fel
tudod fogni azt, amit mondok, segíteni fogok rajtad. Ugyebár, amikor még
a földön éltél, nem tudtad, hogy utána további élet következik. Csalódtál,
mert hiszen; láttad, hogy a tested meghalt, a szellemed pedig tovább él.
Ezzel azonban még nincsen az egész folyamat kimerítve, ameiyen az
emberi szellem keresztülmegy. Az emberi szellem ugyanis ismételve él a
földön és átviszi a szellemi világba korábbi életének összes
következményeit. Azután újra le kell mennie a földre és elviselni azokat a
következményeket, amelyeket magára zuditott, és amelyek különbözőképp
jelentkeznek. Nálad ugy jelentkeztek, hogy nyomorék *) voltál, nem tudtad
a kenyeredet megkeresni, szóval pária voltál. Kérdezd csak meg attól a
testvértől, aki ide hozott, hogy igy van-e?
M a r i s k a m.: Nem szükséges; erre én magam is megfelelhetek;
azért nem tudtam megkeresni a kenyeremet, mert az Isten olyan
igazságos, hogy az egyik embert jólétben, boldogságban, testi épségben
teremti, a másiknak pedig nemcsak nem adja meg a szükséges megélhetési
forrást, hanem még nyomoréknak is teremti, hogy még ha él is benne a

* A médium jobb keze a trance kezdete óta nyomorék alakot vett föl.

13'
 193

vágyakozás, hogy dolgozzék, még akkor se tudja megkeresni a kenyerét.

Ráadásul pedig még belehelyezi őt olyan körülmények közé, hogy ha van
benne egy kis érzés, fájjon a lelke, mert szenvedni' látja azt az egyedülit,
aki őt szereti és fne tudjon dolgozni azért az egyedüliért, akiért odaadná
még az életét is. Azután belehelyezi őt olyan emberek környezetébe, akik
lelketlenek és gonoszak és nem könyörülnek meg azon, aki önmaga
tehetetlen és nem tud dolgozni, még ha akarna sem. Hát ez az Isten
igazságossága, ez az Isten szeretete?
K ö r v e z e t ő : Kedves testvérem, éppen ezt akarom neked
megmagyarázni, hogy Isten csak azért engedi, hogy egyik- másik ember
ilyen nyomorult legyen a földön, mert korábbi életében olyasmit követett
el, ami ezt a szenvedést vonta maga után. Ezt te most még nem érted meg,
mert te nem hitted azt sem, hogy élni fogsz a halál után, mint ahogy a
legtöbb embe. nem hiszi.
/ A a r i s k a m.: Igen? Erről is beszélsz? Jó, hát
akkor azt teszem még hozzá, hogy ha akkor, amikor a
földön éitem, nem lettem volna meggyőződve arról,
hogy az Isten igazságtalan, könyörtelen és... (megakad).
Miért nem birom kimondani, amit akarok?! Összeszorítja
valami a torkomat!
K ö r v e z e t ő : Hát akkor mit hittél volna,
kedves testvérem ?
M a r i s k a m.: Akkor itt jöttem volna rá erre a
meggyőződésre. Éppen az, hogy továbbélés van és nem
lehet meghalni, a legnagyobb bizonyítéka annak, hogy
az Isten igazságtalan. Mert ha már öröme telik abban,
hogy valakit nyomoréknak teremt, akkor legalább
elégednék meg azzal, hogy leéli a földi életét; azután
hagyná megsemmisülni és ne hagyná továbbra is életben
ugyanazokkal a fogyatékosságokkal.
Körvezető: Éppen azt akarom neked
megmagyarázni, hogy mindig magunk vagyunk az okai
nyomorusá- gainknak, mert korábbi életünkben
követtük azt el, ami azokat szükségképp maga után
vonta.
M a r i s k a m.: Elfogadható magyarázatot kérek,
vagy semmit! Korábban éltünk! Mit tudom én azt? Mit
törődöm én azzal? Ez csak üres szószaporítás. Láthatod,
hogy szenvedek, mert ha azt akarod, hogy valamit is
elhigyjek, akkor segíts rajtam!
K ö r v e z e t ő : Nem tudok másképp segíteni
rajtad, mint hogy imádkozni fogok érted. (Elmondja a
szegény szellemekért szóló imát.)
Mariskam. (hallgatózik): Nos, ezért imádkoztál?
Hallhatod az eredményét az imádnak! Nem hallod?
K ö r v e z e t ő : Nem hallom.
M a r i s k a m.: Akkor hát miért imádkoztál, ha
nem hallod?
K ö r v e z e t ő : Én ember vagyok és nem hallom
azt, amit te jtiint szellem hallasz.
M a r i s k a m.: Egy nagy tömeg hozzám hasonló
nyomorultat látok és valahonnan a tömegből keserves
 194

sírást hallok. Ezzel pedig nemhogy segítettél volna

rajtam, hanem még rosszat tettél velem, mert ez a sirás
nekem fáj.
K ö r v e z e t ő : Ismerős az a hang talán előtted?

025389914823482348484853535353234853235353484848482300
0100000002000002020100
M a r i s k a m.: Sokszor hallottam igy sírni; hallottami tent a földön,
és hallottam ideát is. Ugy örültem, hogy egy idő óta megszűnt és most újra
itt van. Óh, miért is, imádkoztál?
K ö r v e z e t ő : Mert segíteni akartam rajtad.
M a r i s k a m.: Hát rajtam nem segítettél, valakinek azonban
fájdalmat okoztál. (Hallgatózik.) Óh, Iiogg zokog és imádkozik!...
K ö r v e z e t ő : Hallgasd csak, hogy mit mond.
M a r i s k a m.: Nem hallom jól; csak egy-egy mondatot hallok.
Mindig csak azt ismétli: bocsásd meg a mi vétkeinket Légy irgalmas és
mondd meg, ki vagy?
K ö r v e z e t ő : Nem hasonlít talán az édesanyádhoz?
M a r i s k a m . : . . . Bocsásd meg a m i . . . Nem lehet, az nem ő,
csak a hangja hasonlít az övéhez; Ő ezt sohasem mondta! Ő csak egyet
mondott mindig: szegény gyermekem! És amikor megcirógatta ezt a
nyomorék, béna karomat, akkor nem fájt olyan nagyon. Édesanyám,
édesanyám! Hol vagy? Hisz te is élsz, ugye?
K ö r v e z e t ő : Természetes, hogy él, éppúgy, mint te.
M a r i s k a m.: Nem tudtam neked kenyeret keresni, mert az
Isten ... (megakad).
K ö r v e z e t ő : Ne vádold az Istent!
M a r i s k a m.: Hallod, mit mond az a síró hang ? Azt mondja: ne
szólj mást, csak ezt mondd te is: bocsásd meg a mi vétkeinket. Óh, hogy
sir! Mondd, kérlek, te ember: ki az? vagy hozd őt közelebb hozzám, mert
én nem tudok oda menni.
K ö r v e z e t ő : Én nem hozhatom őt közelebb hozzád 1, mert magad
választod el magadat tőle a szemrehányásokkal, amelyekkel a mennyei
Atyát illeted.
M a r i s k a m.: Hát értsd meg, hogy nem tehetek másképp, hisz nem
tapasztaltain mást tőle, csak... (megakadj! . . . Nem tudom kimondani.
K ö r v e z e t ő : Természetes, mert igazságtalant akartál mondani.
Le kell szerelned ezeket a gondolatokat és érzéseket. Látod, az a síró
hang is csak segíteni, vigasztalni szeretne.
M a r i s k a m.: óh, mennyiszer megvigasztalt a földön Sokszor oly
fájdalom fogott el s olyan nagyon, nagyon boldogtalan voltam, amikor a
többi gyermekek azt mondták, hogy velem nem játszanak, mert nyomorék
vagyok. Kimentek a szabadba, elkezdtek lapdázni és én nem tudtam velők
játszani, letérdeltek és összekulcsolták kezeiket imára és én nem tudtam.
Ilyenkor a lelkem keserűséggel telt meg. Akkor ő odajött hozzám, az ölébe
vett, megcirógatott és megvigasztalt és azt mondta: Az Isten mostoha volt
hozzád, de én szeretlek, az enyém maradsz mindig... Azután most is
előttem van, amint ott fekszik betegen és éhesen, én pedig nem tudok dol-
gozni és nem tudom őt ápolni, mert nyomorék vagyok. Hát hogyne támadt
volna fel bennem a keserüslég, mikor azt láttam, hogy körülöttem mindenki
 195

oly boldog és csak én vagyok oly nyomorult!... (Figyel.) Már nem s,ir
olyan nagyon... de> most jobban hallom az imáját. Igen, ezt az imát
hallottam messziről és mintha azt mondotta volna valaki, hogy: mondd
utánam. Nem tudtam, nem lehetett. És ezt mondja most ő js.
K ö r v e z e t ő : Pedig az ima nagyon segített volna rajtad, kedves
testvérem, kiemelkedtél volna abból a gondolatkörből, amelyben vagy és
amely most kinoz. Azért mondja ezt az imát most édesanyád is.
M a r i s k a m.: Óh, nem az édesanyám, most már tudom, hogy nem
ő, mert ha ő lenne, már régen idejött volna hozzám... Akarsz rajtam
segíteni? Akkor oldozz fel ettől a testtől, mert ezt nem tudom odavinni, ugy
szeretnék hozzá menni!
K ö r v e z e t ő : Nem a test választ el téged tőle, hanem érzéseid és
gondolataid; azokat próbáld leküzdeni és meg fogod látni, hogy közelebb
jutsz hozzá.
M a r i s k a m.: De ha nem tudom!
E r z s i k e médium (által másik szellem szól): Várj csak egy kicsit,
várj. Miért nem gondolsz arra a szegény beteg gyermekre is, akit mindig
kocsin toltak és aki dacára, hogy olyan nagyon gazdag volt, mégis
szegényebb volt, mint te, mert nemcsak béna volt, de nem volt édesanyja
sem!
A \ a r i s k a m.: Téged is irigyeltelek, mert te nem éheztél.
E r z s i k e m.: Óh, mi az éhség ahhoz képest, ha valaki a szeretetet
nélkülözi?! Minden gazdagságomat odaadtam volna érte, ha az édesanyám
az ölébe vett volna engem is és megsimogatott volna, mint téged! De
nekem nem volt édesanyám!
t ' M a r i s k a m.: Látod, látod, hogy az Isten ... (Alegakad.) Nem tudom
kimondani.
' E r z s i k e m.: Ne bántsd az Istent! Engem megtanítottak imádkozni
és azt mondták, hogy minden igazság szerint történik velünk. Én sem
tudtam ezt megérteni. De most én is az édesanyámat keresem és ugy
szeretném, ha együtt mennénk és együtt keresnénk.
K ö r v e z e t ő : Hát te most már érted a helyzetedet, kedves
testvérem?
f E r z s i k e m.: Nem tudom, hogy miért kellett szenvednem.,
K ö r v e z e t ő : Hát akkor imádkozzál a mennyei Atyához, hogy
adjon neked világosságot arra nézve, hogy miért kellett szenvedned.
E r z s i k e m.: Látod, én annyira irigyeltem ezt a fiút, hogy neki van
édesanyja. Az emberek pedig oly rosszak voltak és azt mondták, hogy volt
nekem is édesanyám, de az nem szeretett engem.
M a r i s k a m.: Óh, az enyém nagyon szeretett engem!
E r z s i k e m.: Azért nem tudok én ugy lélekből imádkozni, csak
éppen elmondom az imát. Mert hát miért is nem szeretett engem az
édesanyáim, hiszen én nem bántottam őt soha!
K ö r v e z e t ő : Annak is eljő az ideje, hogy megértsd. Neked csak
világosságot kell kérned.
M a r i s k a m.: Ne ővele beszélj, hanem énvelem; hisz ő gazdag!
K ö r v e z e t ő : De hiszen hallod, hogy ő szegényebb nálad, mert
nélkülözi az anyai szeretetet! Te is megteheted, hogy Istenhez fordulj és
Tőle kérj világosságot.
E r z s i k e m.: Hát én imádkozni fogok, te pedig elviszesz a te-
édesanyádhoz, ha eljutsz hozzá. Talán ő engem is fog szeretni. Nekem
mindenki azt mondta, hogy az édesanyám nem szeretett engem, és ha a te
édesanyád szeretne engem, akkor én nagyon boldog lennék.
 196

A l a r i s k a m.: Hallod azt a hangot? Megint sir! Alondd, az

édlesanyám az?
E r z s i k e m.: Hát nem ismerted meg?
M a r i s k a m.: Megismerném, ha ide jönne.
E r z s i k e m.: Látod, én tudom, hogy azért imádkozni keli.
Mindenért kell imádkozni
M a r i s k a m.: Igen, de én megmondom neked őszintén, mert ebben
a hajlékban ugy sem lehet hazudni, hogy én nem tudok szivből imádkozni.
E r z s i k e m.: De ha akarsz és szeretnél nagyon valamit, akkor tudj
is kérni! Kérd az Istent, hogy ne haragudjék reád, amiért ugy megbántottad
Öt. i.
M a r i s k a m.: De előbb Ö bántott meg engem!
E r z s i k e m.: Ne törődjél most azzal! Ha valamit akarsz, akkor
kérned kell. Én is sokszor bocsánatot kértem azoktól, akik engem ápoltak
és körülöttem voltak, pedig megfizettem nekik mindent, de rájuk voltam
utalva. Hát te miért ne tudnál kérni? Micsoda boldogság lehet az
édesanyádnál lehetni! Milyen jó lehet az, mikor megsimogat! Imádkozzál
hát, majd én is segítek neked.
M a r i s k a m . : . . . Ó h , nem tudok imádkoznli!
E r z s i k e m.: Pedig látod, ő is segítene neked, ő is veled
imádkoznék. És talán nekem is édesanyám lenne, ugy mint neked. Miért
vagy oly nyakas és azt a kis boldogságot miért sajnálod tőlem is?
M a r i s k a m.: Nem sajnálom tőled, mert te voltál az egyedüli, aki jó
volt hozzám.
E r z s i k e m.: Én ugy szeretlek és ugy szerettem volna rajtad
segíteni, de nem tehettem. Volt neked édesapád is, nem emlékszel reá ?
M a r i s k a m.: Nem emlékszem. Csak az édesanyám beszélt róla,
azt mondta, hogy jó volt, hogy ő imádkozni is szokott... Hogy is volt
csak?... Ej, milyen gondolatot ébresztettél bennem: az édesapám imádkozni
szokott, annak dacára, hogy az Isten az ő gyermekét nyomoréknak terem-
tette! Hát hogy van az?
E r z s i k e m.: Hiszen én is imádkoztam, pedig én Is nyomorék
voltam.
M a r i s k a m.: De te nem éheztél, neked megvolt mindened, te
gazdag voltál, s nem tudhatod, mennyire fáj az, ha nincs mit enni! De
mindegy... látod, már nem is hallom, már talán nincs is itt!
E r z s i k e m.: Ne félj semmit, csak imádkozzál.
 M a r i s k a m.: Hát imádkozzál te, mert én úgyse tudok, hiszen még a kezemet se
tudom összetenni!
E r z s i k e m.: Az nem b a j . . . Óh, őrzőangyalom, segitst
M a r i s k a m.: Mily gazdag vagy! Neked az is van?
E r z s i k e m.: Csak ugy gondolom.
M a r i s k a m.: Nézd csak, mily szemrehányóan néz rám, aki idehozott! Ez ugyan
nem angyal; de azért jószivü volt hozzám, mikor idehozott, különben kopott, szürke alak,
mindennek inkább látszik, mint angyalnak. Imádkozzunk hát gyorsan, mert ha elmúlik ez a
pillanat, nem tudom, mit hoz a másik.
E r z s i k e m. (imádkoaii kezdj: Mi Atyánk...
M a r i s k a m.: Ez is imádkozik, aki idehozott? Nézd, idejő közelebb, és kezei közé
fogja az én kezemet. Milyen furcsa! Most egész másképpen néz ki. Mily szelid' az arca, s
mily részvét van rajta! Mintha Valaha láttam volna őt, ré- ges-régen. Mikor láttam?
Tereád mutat, ember, aki szóltál hozzám.
K ö r v e z e t ő : Nem az atyád?
M a r i s k a m.: Nem ismertem az atyámat... Most azt mondja, hogy régesrég
ismertem, amikor ...
K ö r v e z e t ő : Korábbi életedben?
M a r i s k a m.: Igen. Óh, hát igaz?
K ö r v e z e t ő : Ugy, ahogy te sem mondhatsz valótlant, én se mondhatok neked
mást, csak az igazat.
I M a r i s k a m.: Akkor hát ne beszéljek, hanem kövessem az imáját annak, akii szól?
(Erzsikéhez): Te szólj, én nem tudom, valami összeköt veled és vele.
E r z s i k e m. (végigimádkozza az Ur imáját, Mariska m. sirva utánamondja).
M a r i s k a m. (vezetőjéhez): Mintha mindig jobban és jobban emlékezném reád!
Hogyan?... Vétettél ellenem?... Hogyan?... Az isten igazságos, és én kértem, hogy nyo-
morék legyek? ... É n ? . . . Nem voltam nyomorék, amikor a földre jöttem?... Ép
voltam?... Egészséges?.., Emlékezzem arra, amit abban az imában 'mondtam: miképpen mi
is megbocsátunk — és most nézzek o d a ? . . . Az édesanyám; közeledik hozzám... Miért
taszítasz el?.. . Előbb mondani akarsz valamit?... Bűnöztél ellenem?... T e ? ! . . , Nem vol-
tam nyomorék?... Nem az Isten?... T e ? . . , Miért?,,, Esz-
48534823482353234848485348482353234823235348534848532323484848535
32323482348482323235323482348482323

203

köze voltál az Istennek, de te azért bűnös v a g y ? . . . Hát iniért?... Most

legyek csendes és hagyjam szólni azt, aki idehozott? Jó, úgyse tudom, mit
mondjak, összezavarodik előttem minden. Édesanyám, miérlt nem tudlak
annyira szeretni, mint azelőtt, mielőtt megmondtad?!... Jó, hagylak 'szólni!
téged... [

(A m é d i u m o t m á s s z e l l e m f o g l a l j a el.)
Igaz minden, amit itt hallottál. Nemcsak egyszer élünk a földön.
Hallgass meg te is, aki azt hiszed, hogy az Isten megpróbált, anélkül, hogy
rászolgáltál volna. Mindent meg kell fizetnünk: az igazságos törvény igy
kivánja, és hogy mindent megfizethessünk, ahhoz vajmi kevés volna
egyetlen földi élet. Isten irgalma és bölcsesége gondoskodott tehát' arról,
 198

hogy többször éljünk a földön, hogy fizethessünk és visszatérhessünk az

igaz útra, amelyet elhagytunk.
Lásd, te is éltél a földön, ugy, mint ahogy itt hallottad. Éltetek
mindketten, te aki túlzott, törvénytelen szeretetből vétkeztél gyermeked
ellen és az Isten törvénye ellen. Hogy mit vétettetek? Végtelen nagyot. Te
fizetőeszköz voltál és mégis nagy bünt követtél el, te pedig megkaptad azt,
amit kértél. Éltetek egykor a földön; akkor is anya és gyermek voltatok és
nagyon közel állottam hozzátok. Nagy szeretet kapcsolt engem hozzátok,
de ez a szeretet nem volt kölcsönös, mert ti nagyon könnyelműek voltatok
mindketten. Akkor mi is gazdagok voltunk. Sok pénzünk volt; sok, de nem
elég. Nekem elég volt, de nektek nem. Neked asszony, telve volt a lelked
hiúsággal, fényűzési vággyal; mindent bálványoztál, ami csillogott, és ami
külsőség volt, annál kevesebb gondot fordítottál a lelki életre és a
gyermeked lelki életére, akivel Isten megajándékozott. Nekem bűnöm volt,
hogy szabadkezet engedtem nektek, nem törődtem a lelketekkel, s meg-
adtam mindent, amire szükségetek volt.
Fordult a kocka. Elúszott a vagyon, de a vágy a fényűzés után, a
hiúság megmaradt. Ez nem szállott el a vagyonnal és mert ott nem volt
már, ahonnan azelőtt merítettetek, onnan vettétek, ahol volt, abból, ami
nem volt a tiétek, ahonnan nem lett volna szabad vennetek. Tudtam, de
gyenge voltam. Szemrehányást tettem magamnak, hogy nem foglalkoztam a lelketekkel,
nem tanítottalak benneteket arra, hogy van Isten és hogy minden cselekedetért számolni
kell. Elzüllöttetek és nyomorúságban fejeztétek be földi életeteket. Engem az Isten
irgalma és kegyelme előbb elszólított, hogy ne lássam azt, ami talán nagyobb biinre
ösztönzött volna: talán nem lettem volna elég erős mindazt végignézni. Át jöttem a
szellemvilágba, ti pedig éltetek tovább, nem gondolva Istenre; nem tudtátok, hogy van
továbbélés. Amikor ide átjöttetek, éppúgy zúgolódtatok, mint ahogyan most tettétek.
Hosszú ideig szenvedtetek, mig lelketek megért arra, hogy belássátok bűnötök nagyságát
és kérjétek Istent', hogy engedje meg jóvátenni.
Hosszú, hosszú idő után megadatott, hogy újból lejöjjetek. Bn veletek voltam, de
nem földi testben, Igyekeztem vezetni titeket, igyekeztem a lelketekre hatni, igyekeztem
felébreszteni bennetek a vágyakozást Isten iránt, hogy megtanuljatok imádkozni.
Lássátok, én nem lettem volna elég erős, hogy földi testben, nagy szeretetem által újból
el ne vakit- tassam, azért hát más vállalkozott arra, hogy megtanítson téged, asszony,
igazán szeretni. Te pedig, mielőtt lementéi, kérted az Istent, hogy kicsiny, nyomorult és
alázatos légy és kérted különösen azt, hogy ne légy oly ügyes, mint voltál, ne tudj oly
ügyesen a más zsebébe nyúlni, a más vagyonát elharácsolni.
Lásd, az Isten oly végtelen bölcs, oly végtelen jóságos, hogy megoltalmazott téged
attól a bűntől, hogy újból elkövesd, amit egyik életedben elkövettél. De ezt a bűnödet
nagyobbal tetézted; az egyik bűnből megszabadulva, ujabb bűnbe estél:
m e g t a g a d t a d I s t e n t . Neked pedig, asz- szony, nem volt elég lelkierőd, hogy
gyermekedet felvilágosítsd, hogy az Isten jó és igazságos. Megvezekeltem keservesen,
látva azt, hogy bűnt bűnre halmoztok, nem tudtam a leikeitekhez férkőzni, nem tudtam
felébreszteni bennetek a lelkiismeret szavát. Imádkoztam értetek, kértem az Istent, hogy
rövidítse meg földi szenvedésteket, hogy ne sülyedhes- setek mélyebbre, mint eddig.
Nem tudom, hogy az Isten az én imám következtében elégelte-e meg azt, amit
átszenvedtetek, de eltávoztatok a földről és én nem tehettem újból egyebet, mint hogy
imád
 koztam ismét, hogy felébredjen lelketekben a megbánás. Te r asszony, a
legnagyobb gyötrelmeket állottad ki, de nem többet, mint amennyire rászolgáltál, és te
gyermek, aki kérted az Istent, hogy oltalmazzon meg attól a bűntől, amelyet előző
életedben elkövettél, beleestél ugyan egy másikba, de szeretni tudtál, szeretted az
édesanyádat és az embereket is szeretted volna, ha engedték volna. Most az Isten
irgalma és kegyelme megengedte, hogy felkereshesselek és ide vezesselek ebbe a
hajlékba, ahol megtudhatod, hogy az Isten igazságos és hogy sempii sem történik velünk
érdemetlenüli.

Értsd meg te is, (t. i. az (Erzsike médium által szólott szellem), aki oly vágyakozva
gondolsz az édesanyai szeretetre; hogy semmi sem történik velünk érdemetlenül. Az
Isten igazságos és bölcs törvényeket alkotott, amelyeket nem enged megszegni. Ha
lelkedben él a vágyakozás, hogy megtaláld azt, akit gnnyira nélkülöztél: jó uton vagy,
csak imádkozzál. Az ima az Isten legnagyobb kegyelme, amit az embereknek adott és jaj
annak, aki ezt eltaszítja, a legnagyobb erősséget taszítja el, ami őt visszavezetheti Hozzá.
Nem fogtok együtt maradni, még nem szolgáltatok rá. Amjt kijelentettem előttetek, Isten
akaratából azért engedtetett meg, hogy ne káromoljátok Öt, hanem lássátok, hogy
irgalmas és hogy kevesebb büntetést szab reátok, mint amennyit érdemeltek. Próbáljatok
magatokba szállni, imádkozzatok tovább. Ebben a hajlékban maradhattok, ameddig erőt
gyűjtötök, hogy elkezdhessétek itt a szellemvilágban a vezeklést, amelyet a földön fogtok
folytatni ujabb jóvátétel által.
Nektek, kedves testvéreim, akik itt vagytok és szívből imádkoztatok érette:
köszönöm, nagyon jót tettetek velük és mindazokkal, akik itt hallották szavaitokat és
látták az érzéseiteket. Isten veletek.
E r z s i k e m.: Te pmber, aki szóltál, szólj hozzám is újból, én ezt nem értem
egészen: hogy már éltünk egyszer és hogy újra fogunk élni?
K ö r v e z e t ő : Ez így van, kedves testvérem. Itt láttad azt a testvért, aki egy
korábbi életben össze volt kapcsolva azzal a másik szerencsétlen testvérünkkel és
hallottad, hogy lejöttek a földre, hogy jóvátegyék bűneiket. Azért jöttél le te is, azért
voltál nyomorék, és azért kellett nélkülöznöd az anyai szeretetet.
 200

E r z s i k e m.: Ezt én még nem tudom egészen megérteni. Engedd meg, hogy
én is itt maradhassak velük. Imádkozni akarok tovább is, talán megkönyörül rajtam is
a? Isten és elküldi az én édesanyámat is.
K ö r v e z e t ő : Imádkozzál csak és gondolkozzál a hallottak felett. Isten veled.

II.
Kétségtelen, hogy a legtöbb ember nem ismeri és nem is akarja a
bun nagy jelentőségét megismerni, egyszerűen napirendre tér a kérdés
felett, pedig ezzel megfosztja magát annak a lehetőségétől, hogy a földi
élet kisebb vagy nagyobb nyomorúságának, tökéletlenségeinek és a
megpróbáltatások elől emberi módon való menekülés hiábavalóságának
igazi okát a maga valóságában megismerhesse. Az ember ugyanis
rendszerint a legközelebb fekvőben keresi és véli feltalálhatni az élet
tökéletlenségének okait, vagy ha odáig sem jut el, akkor gondolkodás
nélkül fogadja a jelenségekét és belenyugszik, hogy ez igy van és nem
másképpen. Ez pedig nagy hiba, mert a haladást megakadályozza. Az
embernek nem szabad a földi állapotok változhatatlan- ságába
belenyugodnia, hanem keresnie kell az okokat, amelyek előidézték
azokat. Arm az igazi okok csakis ugy találhatók meg, ha
visszamegyünk a dolgok eredetére, mert a mai állapotok kezdete az
emberiség emlékezetének határai mögött fekszik, meg-megujuló meg-
nyilatkozásait azonban most is láthatjuk, sőt joggal feltehetjük, hogy
még ezentúl is sokáig látni fogjuk. A fokozatos fejlődés törvénye hozza
ezt igy magával. De azért mégis csak meg kell az okokat ismernünk,
amelyek az észlelt tökéletlenséget előidézték és a gyökeres orvoslást
megakadályozzák.
Szellemi vezetőink azt felelik minden ilyen kérdésre, hogy az okot
abban kell keresnünk, hogy gondolataink, érzéseink, cselekedeteink,
egész lényünk ellentétbe jött az erkölcsi törvénnyel. A törvény pedig
ellenállhatatlan erővel és hatalommal bir, mely minden ellentétet
megfelelő következménnyel sujt. Az egyén rendszerint n e m l á t j a
b e törvényellenes ténykedésének hibás voltát, tovább halad téves
utján és következményt következményre halmoz, mjg végre ezek súlya
alatt majdnem összeroskad. Fájdalom, ez a legtöbb ember életének a
lefolyása a földön és éppen azért olyan tökéletlenek az itteni
berendezések is, mivel emberek dolgoznak a berendezéseken,
emberek tartják fenn és igyekeznek a maguk módja szerint fejleszteni
azokat. Ha sokan ismernék az eikölcsi törvény, a bün és a bukás igazi
fogalmát és jelentőségét, akkor általában az emberiség felfogása is
nagy változáson menne keresztül. Csakhogy az egyén felfogásának
gyökeres átalakulását a következményeit törvénye működésének: a
bünhődésnek és az ezzel járó jóvátételnek kell szükségképpen
megelőznie.
Ezt megint csak kevesen tudják vagy akarják felfogni és
elfogadni, hiszen szerintük a legtöbb esetben reácáfol erre maga az
élet. Ugyan hányszor megtörténik, hogy a bün ki sem derül? A látszat
talán igazat ad ennek a felfogásnak, de valójában még sincsen igazuk.
Hogy a bukás és a bün nagy jelentőségét a maga mérhetetlen
nagyságában felfoghassuk, mindarra ki kell teijedni figyelmünknek,
amit szellemi vezetőink tanítása nyomán eddig kifejtettünk.
Nevezetesen aira is, hogy a f ö l d i é l e t c s a k p a r á n y i
t ö r e d é k e a z e m b e r i s z e l l e m é l e t é n e k , mely nem a
születéssel kezdődött és nem a halállal végződik, ennélofgva ha az
erkölcsi törvény működését akarjuk megismerni, akkor kutatásunk nem
szoritkozhatik csupán a rövid földi éleire.
Hogy idáig jutva, ne legyünk csupán feltevésszerü okoskodásokra
utalva, szellemi vezetőink gyakorlati példákkal szolgáltak, melyek
megrendítő közvetetlenséggel szemléltetik az erkölcsi törvény
 201

működését és hatását. Elhozzák üléseinkbe szenvedő túlvilági

testvéreinket, akik a fájdalom és kétségbeesés legkülönbözőbb
megnyilatkozásaiban panaszkodnak állapotuk felett. Ezek a szegény
testvérek rendszerint nagy sötétségben is vannak, ami fokozza
szenvedésüket. Igen nehéz ebben az állapotban megértetni a
szenvedővel, hogy szenvedését önmaga okozta és jellemző, hogy ha
reá is bírható az Ilyen szenvedő testvér, hogy legutolsó földi életére
visszaemlékezve, azt elmondja és igiy lehetségessé tegye a segítséget,
az mindig csak nagy vonásokban történik. A lefolyt életnek csak
lényeges mozzanatai lépnek ilyenkor a visszaemlékezésnél előtérbe és
igy nemi nehéz még nekünk sem meglátni és megmondani, hogy
testvérünk miben hibázott és vétkezett, és őt meg! is győzni arról, hogy
ez az oka szenvedésének. Természetesen az ilyen sikert nem munkánk
kiválóságának, hanem szellemi vezetőinknek köszönhetjük, mert olyan
testvéreket hoznak hozzánk, akik szenvedéseik révén már elő vannak
készülve arra, hogy az okokat felfogják és elfogadják, amelyek
állapotukat előidézték.
Ez a munka az összetai tozás törvényén alapszik, mely az egész
mindenséget összefoglalja. Ez teszi lehetségessé, sőt kötelességévé is
az embernek, hogy szegény szellemi tes tv éjeivel igy foglalkozzék, de
ez részesiti egyszersmind abban a tanulságban is az embert, hogy a
földi élet legfontosabb tényezőjét, a bünt és a bűnhődést ilyen
szemléltető példák segítségével tanulmányozhassa és
megismerhesse.*)
A haladás érdekében ilyen közvetetlenül kell az embernek a bün
és a bűnhődés elválaszthatatlan kapcsolatát tapasztalnia, hogy az
események egész láncolatából azután olyan megismerés nőjjön ki, mely
önmagunkkal és hibáinkkal szemben kérlelhetetlen szigorúságot
váltson ki belőlünk. Hiszen szegény, szenvedő szellemi testvéreink
nyilatkozataiból szakadatlanul csak azt látjuk és tapasztaljuk, hogy az
erkölcsi törvény megsértése minden esetben meghozza a maga
fájdalmas következményét, ha nem* ebben, akkor a reákövetkező
szellemi életben.
Megtanuljuk igy, hogy az idők folyamán semmi sem maradhat
elrejtve, még: ha sikerült volna is a kortársakat teljesen
megtéveszteni, mert minden törvény

* *) Pi »Bukás, bün, bünhődés«-röl szóló fejezetek mindegyike után közölt szellemi

nyilatkozat egy-egy példája a bűnnel járó következményeknek.
 202

szegésnek megmarad az emléke, melyet nem lehet eltörölni. S

így el nem kerülhető a következmények törvénye sem, mely, mint
minden nagy törvény, kivételt nem ismerő következetességgel
működik.
A következmények törvényének kettős célja van: az egyik a
kiegyenlítés, melyet bünhődésnek is nevezhetnénk, a másik a bukott
szellem haladásának az elősegítése. Amikor ugyanis a bukott, bűnös
szellemben a törvénynek többnyire hosszantartó működése követ-
keztében a belátás derengeni kezd, mindinkább az a vágy támad benne,
hogy a magára rakott tehertől szabaduljon. Ekkor meg kell tudnia, hogy
ez nemi megy olyan egyszerűen. A benne megérlelődött megbánás ma-
gában véve még nem elégséges, a bűnt bünhődésnek és jóvátételnek
kell követnie. És ha ezt már felfogta és elfogadta, akkor akaratának
kell működésbe lépnie. El kell határoznia, hogy a jóvátételnek a törvény
által kívánt módját elvállalja és kész azt magára venni, leszállván ismét
a földre, hogy ott végigélje azt, amit számára a törvény előirt.
Tárgyi szempontból a bűnhődés és jóvátétel mindig hasonlít a
bűnhöz, melyet a szellem bukásával elkövetett. A személyek azonban
változnak. Ez nem is lehet a szellemek haladása érdekében másképpen.
A törvény ugyanis nem ismer kivételt vagy véletlent; minden, amivel
életünkben itt a földön találkozunk, legyen az jó vagy rossz, a múltban
kifejtett ténykedésünk következménye. így például senkit sem
gyilkolhatnak meg véletlenül, mert életének erőszakos kioltását csak
akkor engedi meg a törvény, ha ő is kioltotta embertársának az életét.
Tehát a gyilkos nem gyilkolhat meg valakit, ha a törvény ezt meg. nem
engedi. Azonban a gyilkos a gyilkolással mégis bünt követ el, mert a
törvény nem azt engedi meg, hogy gyilkoljon, hanem c s a k a z t ,
hogy ha már gyilkol, akkor olyannak az életét olthassa ki, aki korábbi
életében mást gyilkolt meg, és n e m é p p e n a n n a k a z é l e t é t ,
aki őt meggyilkolta. És ebben a törvényben mély bölcseség rejlik; mert
ha az emberek a következő életekben mindig csak egymást gyilkolnák
meg, akkor sohasem lehetne vége a gyil-
Az ember is rendeltetése.

14
 203

kosságok e sorozatának. DG a törvényi csak azt rendeli, hogy aki

embert ölt, annak rendszerint emlberi kéz által kell kimúlnia.
A következő szellemi életben játszódik le azután a kiegyenlítés,
melyet a törvényellenes cselekedet felett érzett i ig; a z i
m e g b á n á s n a k és a sértett fél megbocsátásának kell megelőznie.
Megrázó példáit szemléltették velünk azokban a drámákban, melyek
mélyen belevilágítanak az emberi sors alakulásának szellemi hátterébe.
A jóvátétel és haladás szempontjából nagy fontossága van a
megbocsátásnak is, a szellemek között támadt ellentétek kiegyenlítése
érdekében. Összhangba kell jönnie az egész
t e r e m t é s n e k , minden zavaró ellentétnek ki kell egyenlítődnie, ez
pedig csak akkor lehetséges, ha a sértett fél legyőzi a benne felkeltett
harag, gyűlölet vagy bosszúállás érzését és megbocsátja testvérének a
rajta elkövetett sérelmet. Láttuk már azt is, hogy az igazi megbocsátás
nemesítő érzése a sértett testvért arra is képesítette, hogy amikor -a
sértő jóvátétel végett leszállt ismét a földre, ennek a környezetében
maradt, hogy őt nehéz helyzetében támogassa és olyan irányban
igyekezzék befolyásolni, amely a bűnhődést és jóvátételt elősegíti.
Ha tehát egyik-másik szerencsétlen embertársunkat a csapások
súlya alatt vergődni látjuk, akkor ennek annál inkább mély részvétet
kell belőlünk kiváltania, mivel a szellemi világi ismertetett
eseményeiből tudjuk, hogy minden szenvedésnek van valami
előzménye, minden bajnak az illető szellem mlagia az előidézője, ugy
hogy nem lehet semmiben sem igazságtalanságot, vagy indokolatlan
véletlenséget keresnünk, annál kevésbé találnunk, hanem részvéttel
eltelve igyekeznünk kell szenvedő embertársunkkal az erkölcsi törvény
következetességét az életből merített gyakorlati példákkal megma-
gyarázni, melyekre néha még egy földi élet határán belül is reá lehet
találni. Fájdalom, a legtöbb esetben ez az igyekezetünk nem igen fog
sikerrel járni, mert az ember, ha talán másra nézve el is fogadhatná
okoskodásunkat, a m a g a e s e t é b e n nem hajlandó erre. Ez
 204

azonban ne tartson vissza attól minket, hogy az illetőt vigasztalni és

tőlünk telhetőleg támogatni igyekezzünk. Ha a szenvedés törvényszerű
következmény is, ez még nem oldoz föl minket az összetartozás
törvénye alól, mely megköveteli, hogy szenvedő testvérünkön tőlünk
telhetőleg segítsünk vagy legalább segíteni igazán igyekezzünk.
Szomorú, de igaz, hogy a föld bukott és bűnhődő szellemek
tartózkodási helye, ahol még: azok is, akik a legmagasabb állásokat
foglalják el, a következmények törvényének súlya alatt roskadoznak.
Hiszen tekintsünk körül, látunk-e itt igazi, zavartalan boldogságot?
Nem jár-e már maga a földi élet kezdete és vége is, a születés és a
halál, fájdalommal és szenvedéssel? De milyen hatalmas változáson
menne keresztül az emberiség, ha annak a tudata áthatná, hogy a földi
élet minden megpróbáltatásával csak a bűnhődés és jóvátétel iskolája,
mely egyszersmind hivatva van az emberrel az élet igazi célját és
rendeltetését megismertetni, őt önmagával, hibáival szemben szigorúvá,
embertársával szemben pedig, ki szintén roskadozik a
megpróbáltatások súlya alatt, türelmessé és elnézővé tenni! Mennyire
átalakítaná ez intézményeinket és berendezéseinket, melyek javarésze
éppen azért szükséges, mert az ember a rideg önzés, gőg és hiúság
uralma alatt áll és az ez érzelmekből következő ténykedés ellen kell a
többieket megvédelmezni. Hiszen akkor a súlyos következmények
láncolata nem1 kötné többé az embert az anyagi világ rögös iskolájához
és ideális állapotok bekövetkezte előtt állanánk.
Alig van tehát fontosabb, mint annak a megismerése, hogy bukott
szellemek vagyunk, kiket a bün és bűnhődés törvénye utalt ilyen
tökéletlen viszonyok közé az anyagi világba. De bár milyen súlyosak
legyenek is életünk viszonyai, azért végső eredményben ezek is csak
haladásunkat szolgálják. Bűnös szellemek vagyunk, megérdemeltük
sorsunkat, de ha a k a r a t u n k m u n k á b a - s z ó l i f á s á v a l jól
töltjük itt be feladatunkat, akkor beköszönt számunkra is a megváltás
órája és a fokozatos fejlődés törvénye rajtunk is be fog teljesedni.
A bün következményeit a szellemi világban a következő szellemi
nyilatkozat szemlélteti:
M a r i s k a médium (kétségbeesetten, dideregve): Fázom ... Hisz megcsaltál!
Azt mondtad, hogy meleg helyra viszesz és én itt még jobban fázom é s . . . félek
(reszket).
K ö r v e z e t ő : Mitől félsz, kedves testvérem?
M a r i s k a m.: Mitől?!... Semmi... semmitől.,, Én nem mondtam ... én semmit
se mondtam ...
K ö r v e z e t ő : Azt mondtad, hogy félsz.
M a r i s k a m.: Én mondtam, hogy félek?...
K ö r v e z e t ő : Kedves testvérem, ha az igazságnál maradsz, sokkal
hamarább megszabadulsz a fázástól meg' a féléstől is, mert én rám azt a benyomást
teszed, hogy félsz.
M a r i s k a m. (zavartan): Én rajtam semmi sincs, ami- miért mondod, hogy
ugy nézek ki, mint aki fél?
K ö r v e z e t ő : Kedves testvérem, maradjunk csak az első szavaidnál. Azt
mondtad, hogy fázol és szeretnél felmelegedni. Ha az ember odaát van a
szellemvilágban és fázik, az annak a jele, hogy valami nincs rendben itt bent. (A
szivére mutat.) Ezt azonban rendbe kell hozni, hogy megszűnjék kellemetlen
érzésed; téged pedig azért hoztak ide, hogy segítsünk rajtad.
M a r i s k a m.: ...Hogg ne fázzam? Tehát nem fogok fázni? Itt meleg lesz
mindjárt?
K ö r v e z e t ő : Mindjárt nem, de majd lassan fel fogsz melegedni. Mondd
meg azonban nekünk, hogy mi okod van neked félni?
M a r i s k a m. (megdöbbenve): Megint! Óh, ne hidd, hogy én félek. Nekem
semmi okom sincs félni... é n . . . micsoda beszéd az, hogy nekem félnem kell?...
Dehogy félek!

14*
 205

K ö r v e z e t ő : Kedves testvérem, itt az igazság szelleme uralkodik, ha

tehát olyat akarnál mondani, ami ellenkezik az igazsággal, az igazság szelleme
fogja meggátolni' hazugságodat. Legjobb lesz tehát, ha megmondod az igazságlot
QMkkor meg fogsz könnyebbülni.
M a r i s k a m.: Megmondom mindjárt... Az igazság az, hogiy fázom és
hogyha egy kicsit megmelegedtem, akkor tovább megyek innét. Már kezdek is
melegedni... Nem aka-
 1

IBI

213

rok semmit mondani... én máris elmegyek, mert már nem iázom ugy.
K ö r v e z e t ő : Hogy azonban igazán felmelegedhessél, meg kellene
mondanod, hogy miért félsz? De csak az igazat!
M a r i s k a m.: Hát azért félek, mert odakinn olyan nagy hideg van és látod,
milyen könnyű ruha van rajtam ... A ruhám könnyű csipke és selyem; azért fázom és
félek újból kimenni.
K ö r v e z e t ő : Hát miért indultál el csipkeruhában ilyen hidegben?
M a r i s k a m.: Mert nincsen más, mert ebben temettek el. Pedig én nem
haltam meg mégse... Ha tudtam volna, hogy olyan nagy hideg lesz, azt mondtam
volna, hogy adják velem a drága cobolybundámat is.
K ö r v e z e t ő : Az se használt volna semmit. A te lelkedben lévő belső hideget
kellene előbb megszüntetned ugy, hogy ha van valami, ami nyomja a lelkedet, azt
nyiltan mondd el. A másvilágon ugy sem lehet semmit sem elrejteni. Ez az egyedüli
módja a segítésnek.
M a r i s k a m.: De én nem akarok a másvilágra menni.
K ö r v e z e t ő : Hisz már is ott vagy! Amirat mondod, eltemettek a
csipkeruhádban. De lásd mégsem haltál m e g . . .
M a r i s k a m.: Nem haltam meg, az igaz, de nem vagyok a másvilágon sem. Én
csak itt járok-kelek a hidegben.
K ö r v e z e t ő : A másvilág ugyanaz a világ; a szellem tovább él, csak a test
hal meg. De ezzel még nincs vége az életnek, mert a túlvilági élet csak a földi életnek
a folytatása.
M a r i s k a m.: Igen?... Valamit nagyon szeretnék tudni... Bocsáss meg, hogy
zaklatlak kérésemmel és kérdésemmel, de nagyon szeretném tudni, hogy ha valaki
álmodik valamit... valakiről, aki meghalt és az a valaki mond neki valamit, jelent ez
valamit?
K ö r v e z e t ő : Az lehet igaz is.
M a r i s k a m.: Ne igy mondd, hogy lehet igaz is. Mondd, hogy az csak álom!

K ö r v e z e t ő : Sőt nagyon gyakran igaz. Mert álmunkban megjelenhetik az a

valaki és mondhat is nekünk valamit. {A médium kétségbeesetten nyög.) Hát mit
mondott neked az illető álmodban?

■■■Mi
 214

M a r i s k a m.: Nem az a fő, hogy mit mondott, hanem hogy él!

*
K ö r v e z e t ő : Éppúgy él, mint te. A te tested is meghalt és ime
mégis élsz. Éppúgy él ő is.
! M a r i s k a m.: Nem igy képzeltem. Én azt hittem, hogy ő egészen
meghalt.
K ö r v e z e t ő : Az nem lehet, mert a szellem nem halhat meg
soha. »
M a r i s k a m.: Nos, hát ha igy van, akkor nagyon nem jól van.
Megmondom," hogy miről van szó. Egyszer, amikor még testben éltem,
eljött hozzám valaki álmomban ... Előttem állott és mondott nekem
valamit. Jót mondott; azt mondta, hogy nem haragszik rám, megbocsát
nekem, szeret; engem ... Igen, nem haragszik rám, azt mondta.
K ö r v e z e t ő : Tehát volt neki valami megbocsátani valója veled
szemben.
M a r i s k a m. (gyorsan): Azt mondta, hogy én csak eszköze
voltam annak, hogy ő meghaljon... Hát én nem is tehetek róla, s éppen
azért nekem nincs is mit félnem, ezt most már beláthatod, ugye? '
K ö r v e z e t ő : Maradjunk csak a dolognál. Ha ő azt mondta
neked, hogy megbocsát, akkor bizonyára volt neki megbocsátani valója.
Mondd meg hát, hogy mit követtél el vele szemben, amiben csak eszköz
voltál?
M a r i s k a m.: Én már megbűnhődtem érte, én téved...
(Megakad.) Miért nem lehet itt beszélni?
K ö r v e z e t ő : Mert itt csak igazat lehet beszélni és mi is csak
ugy tudunk rajtad segíteni, ha az igazat tudjuk meg tőled.
M a r i s k a m.: De azt senki sem tudta, hogy én tévedtem, senki...
Én sem mondtam senkinek; csak most akartam először elmondani, de
nem tudtam tovább mondani... Jó,

M a r i s k a m.: Asszony voltam ... (akadozva) azaz, hogy most is

az vagyok ... Szép, fiatal asszony ... Látod, most nem engedték azt
mondani, hogy szép asszony vagyok. A

megmondom hát, hogy ki voltam.

K ö r v e z e t ő : De csak igazat mondj, mert csak ugy
 215

férjem nagyon szeretett... Ö már öreg ember volt... Amikor

nőülvett, azt mondta, hogy nekem hagyja az egész vagyonát, csak
menjek hozzá. Hozzámentem, mert nagyon szerettem ... (Megakad.)
K ö r v e z e t ő : Csak az igazat!
M a r i s k a m. (kinos zavarral): ... a pénzt. Azt hittem, hogy majd
őt is meg fogom szeretni, majd ha... (Megakad.) Miért nem tudom ugy
mondani, ahogy akarom?
K ö r v e z e t ő : Mert, ugy látszik, nem az igazat akarod mondani.
M a r i s k a m . : . . . meg fogom szeretni, ha a pénz az enyém
lesz. Ö pedig azt mondta, hogy a pénz akkor lesz az enyém, mikor
meghal... Azután egyszer beteg lett és meghalt... Igen, meghalt.
K ö r v e z e t ő : De talán nem a betegség következtében halt meg,
hanem valami egyéb ölte meg ő t . . .
M a r i s k a m. (zavarodottan): Én nem vagyok orvos, ő hozzá
orvos járt... (Kitörő szenvedélyességgel.) Óh, ha ezt az orvost meg
tudnám kaparintani!
K ö r v e z e t ő : És azután mi történt? ...
M a r i s k a m.: Azután meghalt, engem pedig rutul megcsalt.
K ö r v e z e t ő : És mielőtt megcsalt, nem történt semmi?
M a r i s k a m.: De igen; azt történt, hogy nem akart
végrendelkezni. Azt mondta, hogy neki már készen van a végrendelete.
Szerettem volna látni a végrendeletei/, de ő nem akarta megmutatni. Azt
mondta, hogy ha meghal, majd meglátom. Amikor aztán megláttam,
akkor tudtam meg, hogy rutul megcsalt. Tehát hiába volt minden!...
Nagyon el voltam keseredve, mert nagyon fájt a szivem, mert én is
tudtam, szeretni...
K ö r v e z e t ő : . . . a pénzt.
M a r i s k a m.: Nem, nemcsak a pénzt! Csak olyan voltam, mint ő:
ő is szerette azt, aki szép és fiatal, és én is. szerettem valakit, aki szép
és fiatal volt. Nem vagyok hát rosszabb, mint ő. De nincs is neki semmi
megbocsátani valója, mert megcsalt... Hogy valaki egy esztendővel
előbb)- vagy később hal meg, az mindegy; de csalni nem szabad.
K ö r v e z e t ő : De megrövidíteni sem szabad senkinek az életét,
mert azt az Isten bizonyos célból adja.
M a r i s k a m.: Ez igaz. De ha Ő nem akarja, nem is lehet azt
senkitől elvenni; ha pedig Ő akarja, akkor valaki téved, és valaki
meghal.
K ö r v e z e t ő : Hát te hogy tévedtél?
M a r i s k a m.: Én csak ugy tévedtem, hogy véletlenül...
véletlenül egy másik gyógyszerből adtam be neki, amit én használtam ...
Nem tehetek róla, hogy meghalt, én csak véletlenül adtam belőle neki
többet, mint én szoktam venni.
K ö r v e z e t ő : Mert tudtad, hogy örökre elalszik tőle.
M a r i s k a m.: Miért ne aludjék el az az ember örökre, aki olyan
boldog, mint ő volt. Mindig azt mondta, hogy ha engem lát, semmi
kívánni valója sincs az élettől.
K ö r v e z e t ő : De azután már nem is láthatott többé, mert
gonosz tetted által megakadályoztad őt ebben!
M a r i s k a m.: Látott bizony, mert eljött... Azaz, hogy Csak igy
álmodtam... Eljött és azt mondta, hogy szeret; hogy én csak eszköze
voltam a halálának és megbocsát nekem ... (Kitörő hévvel.) De én annak
az embernek nem bocsátok meg soha, aki engem megcsalt és akiért én
meghaltam !
K ö r v e z e t ő : Hát hogy lehessen igy rajtad segíteni? Te
megölsz egy embert, az megbocsát neked, te azonban egy másiknak
nem tudsz megbocsátani.
M a r i s k a m.: Igen, mert egyszerre felnyílt a szemem és láttam,
hogy mennyit ér az, aki boldogságot igért nekfm... Amikor ugyanis
kitűnt, hogy a végrendelet nem engem nevezett ki örökösnek,
egyszerre megszűnt a szerelem. Azt mondta a nyomorult, hogy nem
 216

akar rólam tudni; hogyha pedig valakinek is elárulnám, hogy ő nekem

azt igérte, hogy ha szabad lennék, a felesége lehetnék: akkor feljelent
engem, hogy nem tévedtem... Érted? Hát ugye, nem csoda, ha nem
tudok neki megbocsátani?
K ö r v e z e t ő : Aki azonban maga is olyan bűnös, hogy képes
volt egy embert megölni, annak nem szabad ilyen gondolatokat
táplálnia.
M a r i s k a m.: Várj csak egy kicsit, (Valakit közeledni lát.)
Gyere t ^.auere!... jó hajlék ez mégis!... Gyere csak közelebb, ne
állpmeg!... ne félj!... Nagyon jó hajlék e z . . , itt majd hallani fogsz
valamit! Éppen jókor jössz!... Jöjj csak, jöjj. Ne félj, nem fogsz fázni!
Már én se fázom, már melegem van, olyan izelitőféle a pokol tüzéből!
Ugy, ugy, gyere ide szépen és hallgasd csak, amit éppen most kezdtek
mondani... (A körvezetőhöz.) Kérlek szépen, most már csak kezdd el,
hogy is mondtad?
K ö r v e z e t ő : Aki olyan nagy bűnös, hogy kioltotta egy
embertársának életét, annak magának van szüksége a bocsánatra és
annak magának kell leborulnia Isten előtt és kérnie őt, hogy legyen
kegyelmes iránta.
M a r i s k a m. (a közeledő szellemhez): Hallod? Most itt vagy,
most feljelenthetsz, mert most én mondok el mindent itt az emberek
előtt... Végre, végre! Óh, hogy vágytam már elmondani mindent! Most
hát itt vagy te is; most már beszélni fogok az igazság szellemében. Az
Isten szent nevére esküszöm, hogy az igazság nevében akarok
elmondani mindent!... Mily nehezen tudok beszélni, nem is hittem volna,
hogy igazat beszélni oly nehéz valakinek, aki életében olyan kevés
igazságot mondott.
Ott kell kezdenem, hogy nagyon szegény, de nagyon szép lány
voltam a földön, aki nagyon szeretett volna gazdag lenni, de azért eladni
magát csak ugy — nem akarta, hát eladta magát ott a templomban, az
Isten oltára előtt. Ez csak eléggé az igazság szellemében van mondva,
ugye? Hát eladta magát a templomban valakinek, akinek nagyon sok
pénze volt és aki azt mondta, hogy neki hagyja a vagyonát; hiszen neki
már úgyse sok keresni valója van a földön, igy pedig nemcsak valakit
boldoggá tesz, de a saját hátralevő napjait is megédesíti...
Addig a lelkem, a szivem üres volt, csak a pénzt szerettem
nagyon. Amikor azonban annak az embernek a hajié- lába kerültem,
utóiért az átkom, a vesztem. Annak az embernek volt egy háziorvosa...
Őh, nem ugy nézett ki, mint most!... Akkor még szép volt és fiatal, olyan
mint é n . . . A lelke éppoly nemes volt, mint az enyém: a pénzt nagyon
szerette ő i s . . . Azt hittem, hogy az ő lelke is csak addig szereti a
pénzt, amig engem megismer, azután majd engem szeret a legjobban,
ugy, mint én őt. Hamar megszerettük egfymást, hiszen a hasonlóság
összevonzott minket. Volt elég tisztességem hozzá azt mondani neki,
hogy az övé csak akkor lehetek, ha majd feleségül vesz... Azután
egyszer a férjem beteg lett. A háziorvosa kezelte ő t . . . Én már
előzőleg álmatlanságban szenvedtem, mert két érzelem viaskodott a
lelkemben: a szerelem és a kapzsiság és ez meglopta az álmomat és a
lelkem nyugalmát. Nem soká örültem a pénznek, mert az erős érzelem
mindent legyőzött. Ettől a gyönyörű alaktól, a háziorvosunktól kaptam
csillapitószert. Azt mondta, hogy ha nem tudok aludni, vegyek be pár
cseppet belőle; használtam is n é h a . . . Mikor aztán a férjem beteg lett,
ott virrasztottam az ágyánál. Újból nem tudtam aludni, ő pedig azt
mondta, hogy miért nem használom az adott orvosságot?
Figyelmeztetett azonban, hogy vigyázzak, mert egy pár 'cseppel több és
nagyon mélyen el találok aludni...
Azután, mikor ketten maradtunk, újból esküdözött, hogy nagyon
szeret és nincs hőbb vágya, mint hogy egykor az övé legyek az Isten
előtt. így csepegtette belém lassanként a mérget és igy ébresztette a
gondolatot, hogy hamarább is szabad lehetek ... Egyszer aztán ... ennek
 217

a jó tanácsnak) a hatása alatt, az én gyógyszeremből adtam be a

betegnek egy kicsit többet... egy egész üveggel. Elaludt, meggyógyult,
nem fájt többé neki semmi, hanem az én lelkemben azonnal jobban
kezdett fájni valami...
Alig vártam, hogy vége legyen a temetésnek és felbontsák és
megnézzék a végrendeletet... Előre édelegtünk abban a tudatban, hogy
egymáséi leszünk nem sokára. Mikor azután kiderült, hogy a
végrendelet nekem csak nagyon kevés részt, annyit juttatott, ami a
mindennapi kenyeremet biztosította, akkor a kedves, szerető szivü
lovag egyszerre teljesen kiábrándult belőlem... Kétségbe voltam esve,
nem tudtam, mit tegyek; újból a szegénységbe visszadobva, s
lelkemben azzal a nagy fájdalommal, hogy most már nemcsak szegény,
de gyilkos is vagyok. Kiábrándulva minden földi örömből és minden
nemes érzésből, nem tudtam az életet elviselni. írtam egy szép levelet;
megírtam benne, hogy a menyasszonyi ruhámban temessenek e l . . .
Nem akarok élni anélkül a jó, szerető ember nélkül... Egy kicsit többet
vettem be én is az orvosságból... egy másik üveggel, és most ... itt
vagyok.
Most már érted, ugy-e, hogy miért gyűlölöm ezt az embert, miért
nem' JRifP neki megbocsátani, miért fázom, miért van rajtam ily könnyű,
vékony r u h a . . .
Azt hittem, hogy a férjem meghalt, mert ő jó volt, én pedig azért
nem haltam meg egészen, mert gyilkos voltam. Azt hittem, hogy akik
olyan jól tudnak hazudni és gyilkolni, mint én, csak azok élnek még egy
ideig, hogy gyötrődjenek, akik pedig jók, azok megsemmisülnek
egészen.
Ennyi az egész. És most ne csodálkozzál, hogy gyűlölöm őt, aki
kiábrándított szerelmemből, s otthagyott, amikor a legnagyobb
szükségem lett volna egy gyámolító, vigasztaló lényre. ítélj el, ha
akarsz, én nem törődöm vele.
K ö r v e z e t ő : Kedves testvérem, nekem nincs semmi jogom
elitélni téged; nekem segítenem kell szegény, szenvedő testvéreimen.
M a r i s k a m.: Ebben a hajlékban nem segíthetsz rajtam, mert itt
az igazság szelleme uralkodik, aszerint pedig a gyil- kosoknek nem
járhat ki a könyörületesség.
K ö r v e z e t ő : Kedves testvérem, hiszen te tudod azt, hogy a
jóságos Krisztus azért jött a földre, hogy a szegény szenvedőkön
segítsen.
M a r i s k a m.: Nem 1 Ő parancsot hozott, hogy ne ölj és ne
gyűjts kincseket!
K ö r v e z e t ő : Ugy van, de dacára annak, Ő még az ilyen
szegény testvéreinken is akar és tud segíteni. Neked nem az most a
feladatod, hogy azzal a másik szegény testvéreddel törődjél, aki szintén
szenved. Hagyd őt a maga utján haladni, te pedig lásd be, hogy
mennyire bűnös vagy és mennyire rászorulsz az Atya irgalmára és
kegyeiméré. Kérd ehhez Krisztus segedelmét, aki minden szegény
szenvedő testvérén segíteni óhajt.
M a r i s k a m.: Ugy érzem, hogy nekem most már mégis jobb
lesz... Ugy érzem magamat, mintha nagyon fájdalmas, lüktető kelés
fakadt volna ki a lelkemben ... Fáj és mégis megkönnyebbült. Kimondom
azt, amit soha ember előtt nem lettem volna képes kimondani. Nem
tudom, mennyit mondtam, mennyit beszéltem, csak annyit tudok, hogy
nem hazudtam. Ez sem történt meg még velem sem ott, sem itt. Ugy
érzem, hogy most mér jobb lesz az állapotom, mert erősen felteszem
magamban, — nem is lehetne másképp, hisz megesküdtem az élő
Istenre! — hogy nem akarok hazudni. Ez az eskü kötelező reám
nemcsak itt, és nemcsak most ugye, hanem mindenkorra?... Mily jó,
hogy erre megesküdtem! Most nem fogok tudni hazudni, még ha-
akarok sem! De nem is akarok
 218

többé hazudni; gyűlölöm és utálom magamat és a hazugságot,

amely annyi kint és gyötrelmet okozott nekem a földön... Ugy érzem,
hogy megkönnyebbültem és bár tudom, érzem, hogy még nincsen vége
fájdalmaimnak, de most már mégis jobb lesz. Szeretnék megtanulni
imádkozni.
K ö r v e z e t ő : Bizony arra volna neked legfőbb szükséged,
M a r i s k a m. (látománya van): Óh, irgalom Istene!... Az a
szerencsétlen asszony o t t . . . hogy vergődik abban a fényes,
gyönyörű lakásban!... (Önmagát látja.) Szobáról-szo- bára fut, mint az
őrült... Megáll a feszület előtt... letérdel és megpróbál imádkozni, de
nem tud; nem nyilik imára sem az ajka, sem a lelke... Most belelátok a
lelkébe... Tudod, mi zárja el az ima útját? Egy nagyon csúnya fekély: az
a gyűlölet, amit az iránt az ember iránt érez, aki őt megcsalta. Nem tud
imádkozni, mert nem tud megbocsátani. Hányszor végigfut... újból
megkísérli és nem tud ... m o s t . . , megissza é s . . . látod, hogy
vergődik, de azért nem szól... Óh, hogy vergődik! Senki sincs mellette,
minden ajtó be van csukva... hogy vergődik!... És én itt szenvedek...
Vége! Mily nyugodt és mosolygó lett az arca és mily undok vagyok én!
K ö r v e z e t ő : Most tudod, kedves testvérem, hogy mi
akadályoz meg abbarij, hogy imádkozzál.
M a r i s k a m.: Igen, tudom, de azt is tudom, hogy még most se
tudnám elmondani azt az i m á t . . . Még nem ... talán valami mást... Óh,
légy könyörületes! (A volt férje szellemét látja. Kitörő örömmel.) Hát
micsoda hajlék ez, hogy mindegyik megtalálja ide az utat. Itt van ő
i s . . . látod?... Itt van ő i s . . . aki nekem megbocsátott. Nézd, mily
szeretettel néz reám ... hogy közeledik felém, nézd ... egész közel jő
hozzám ... látod, mit csinál ?
K ö r v e z e t ő : íme, látod, az, akinek elraboltad az életét,
segítségedre jön, s nem gyűlöl téged!
. M a r i s k a m.: A kezét a szivemre teszi és szól hozzám í
Hallod, mit mond?... Azt mondja, hogy ő akar velem wiádkozni, csak
előbb mondani akar nekem valamit... Oh, mily jól et ísa!

hogy ő nem engem akkor, amikor

reám a vagyo: t mondja, hogy ő azt Ígérte nekem,
hogy boldoggá tesz, pedig ha a pénzt rám hagyta volna,

Hallod, mit mpnd? .

 221

akkor tett volna csak igazán boldogtalanná, mert... óh, hogy

szégyenlem magam!... azt mondja, hogy ismerte az érzelmeinket, de
azt is tudta, hogy az a szerencsétlen ember nem engem, csak a pénzt
szereti. Ennek a szerencsétlenségnek nem akart ő engem kitenni...
Hallod, mit mond!? Azt mondja, hogy nem vagyok gyilkos, csak a
szándékom volt az; az ő ideje lejárt és én csak nagy szenvedéstől vál-
tottam őt meg... Még nagyon szenvedett volna, de csak rövid ideig és
köszöni, hogy megváltottam tőle. Nem vagyok gyilkos!
K ö r v e z e t ő : De szándékodban mégis rettenetes bünt
követtél el.
M a r i s k a m.: Igen, azt mondja, hogy azért megszenvedtem,
most azonban már nem szabad arra a szerencsétlenre haragudnom,
mert nem tett engem gyilkossá; njncs hát okom a gyűlöletre; hogy
pedig nem vett feleségül, azzal meg éppen jót tett velem, nincs tehát
reá miért haragudnom.
K ö r v e z e t ő : És igaza is van neki.
M a r i s k a im.: Ugy, u g y . . . Most a homlokomra is teszi a
kezét... Látod, már mintha én is ugy találnám, hogy igaza van: nincs
okom reá haragudni, hisz nem akart ha- Izudni... Hisz nem is tett olyan
nagyon rosszat nekem, hiszen már a szivem sem fáj u g y . . . Most
leveszi a kezét a fejemről; összeteszi és kér. hogy én is tegyem össze
és imádkozzam ővele. Mennyi áhítattal tekint felfelé!... Nem ismertelek
így a földön; hisz most oly szép vagy és olyan fiatal és én most ugy
szeretlek!... Igen, utánad mondom. Most tudni fogom?... Azt az imát,
amelyet Krisztus hagyott az embereknek, aki megbocsátott a bűnbánó
asszonynak... És amit ő akkor mondott el, mikor érezte, hogy meghal
és amikor tudta, hogy én miattam hal meg ... Ö el tudta mondani! Én is
elmondom utána ... Segits meg ebben Istenem!... Segits meg
Krisztusom!... Azt mondja, hogy ebben a hajlékban tudni fogom, mert
ez a Krisztus iskolája. Igaz?
K ö r v e z e t ő : Igaz.
(A médium elimádkozza a Miatyánkot.)
M a r i s k a m.: De nehéz volt, Istenem, de nagyon nehéz volt!...
Ugy érzem, mintha a lelkem kiszakadt volna; mintha nagy üresség
lenne bennem, s újból nagyon beteg lennék, olyan erőteien, mint akkor,
amikor ott vergődtem.

ill II illllll llllllll

Hogyan?... hogy te itt el fogsz engem altatni... Ebben a hajlékban... itt,
mellettem maradsz és ápolni fogsz ugy 7 amint én ápoltalak?... Nem ugy,
jobban?... Erőt kapok és kegyelmet kapok ebben a hajlékban? Hát az
lehet? Lehet nekem itt maradnom? Óh, mily beteg vagyok, s mily nyo-
morult vagyok én!
K ö r v e z e t ő : Itt maradhatsz és nyugodjál meg békében.
M a r i s k a m.: Óh, mily boldogság! Itt maradok és ő fog ápolni és
mellettem lenni és értem imádkozni! Köszönöm, köszönöm. Fáradt
vagyok és álmos, pihenni szeretnék.

III. ,
 220

A bűn és bűnhődés szoros összefüggésének meg-

ismerése még nem meriti ki teljesen a kérdést, mert a bűn
következményének a befejeződése csak akkor történhetik
meg, ha a következmény kettős célja: egyrészről a
bűnhődés és jóvátétel, de más oldalról ez által a bukott
szellem előbbrehaladása is bekövetkezett. Mert éppen
abban láthatjuk a Teremtő végihetetlen bölcsesége mellett
jóságos szeretetének a tanújelét is, hogy amikor a
következmények törvényét működteti, nem a megtorlás
képezi annak célját, hanem éppen a megtorló csapásoknak
az a tulajdonképpeni fő célja és rendeltetése, hogy azok a
bukott szellem haladását elősegítsék. Hogy az ember a
törvény e rendeltetését a maga esetében rendszerint nem
látja, az nem változtat a tényen. Az ember látóköre —
különösen az események mögött rejlő szellemi háttér
vonatkozásaiban — igen korlátolt és így nem
csodálkozhatunk felette, ha tévesen ítélkezik.
Szellemi vezetőink éppen az ember szűk látókörére
való figyelemmel szemléltetik szakadatlanul azokat a szo-
mcf i eseteket, amelyek a bün következményének, a
bifffiődésnek, a jóvátétel elhatározása megszületésének, söi
néha a toriján y tulajdonképpeni céljának: a szenvedésekből
és ma iipróbáltatásokból következett haladásnak olyan
meggyőző példái. Az ember gyenge, megvan benne a
hajlandóság, hogy magát a törvény szigorú követe-
5323485323532348534823232348235353482348485323482353
5323532353234848234848532353

lésein többé-kevésbé tultegye. Szükség van tehát

arra, hogy másoknál lássa, mi a következménye
annak, ha az ember nem; tartotta meg a törvény
parancsolatát, ha bünt követett el. De az
embernek ez a jellemző hajlandósága magyarázza
meg azt is, hogy a szellemek szenvedésének a
szemléltetése nem- idéz elő nagyobb hatást
azoknál sem, akik olyan szerencsések, hogy a
szemléltető oktatásban részesülhetnek. Az
emberben rendszerint megvan a törvény
megszegésére való hajlandóság, ettől nem
szabadulhat meg egyszerre, csak lankadatlan
munka árán és csak fokozatosan. A szakadatlan
munkálkodáshoz azonban erős és meg-megujuló
akarati elhatározás szükséges, mert a ki s é r t ő
ott van magában az emberben és
láthatatlan, de vele kölcsönös
hatásban levő környezetében;
mindezeknek a nehézségeknek a legyőzése tehát
csak az akarat megfeszítése és folytonos
munkálkodás mellett lehetséges. Mindezt jól
tudják és ki is jelentik szellemi vezetőink, őket ha
elszomorítja is az, hogy az eredmény olyan
hosszú idő multán szokott csak bekövetkezni,
nem lankasztja abban a törekvésükben, hogy
mélyre bukott testvéreiken segítsenek és
fokozatos fejlődésüket elősegítsék.
 221

De ebben az iskolában, a bün és a bűnhődés

szemléltetésének az iskolájában mégis csak meg
kell érlelődnie annak az elhatározásnak, hogy az
ember attól tartózkodjék, ami olyan terhes
következményeket idéz elő, mint amilyenek alatt
a magnyilatkozó, szenvedő testvérek vergődnek.
Ez a megismerés nemcsak a szemlélő
emberekben érlelődik meg, hanem- még-
fokozottabb mértékben azokban a láthatatlan
szellemi testvérekben, aikik a hason-
lóság'törvényénél fogva vannak a szenvedőkkel,
de meg velünk, szemlélő emberekkel is
összekapcsolva. A bün és bűnhődés szemléltetése
tehát szellemi vezetés alatt így folyik nagy
gyakorlati jelentőséggel; ha az eredményt nem is
vagyunk képesek érzékeink segítségével minden
egyes esetben minden kételyt kizáró módon
megállapítani.
Ebből a szemléltető tanításból ki kell
lassankint
ar.nak a megismerésnek alakulnia, hogy a földi élet nem a
megelégedés és a boldogság otthona, hanem a bűn,
bűnhődés és jóvátétel gyakorlásának igazi iskolája, mely a
maga gyakran keserves tapasztalataival az emberi szellem
megtisztulásának és haladásának elősegítésére van hivatva.
Világossá kell lennie előttünk, hogy aki letér a törvény által
előirt útról, az bűnt követ el, s ez a törvény rendelkezéséből
többé-kevésbé súlyos következményekkel jár. Ezek a
következmények képezis a büntetést, melynek ismét az a
rendeltetése, hogy a bűn elkövetőjét a kövétkezmények
elszenvedésével büntesse és emellett az illető előhaladását
elősegítse. Tehát a bün megtorlása, a büntetés csak akkor
tölti be rendeltetését, ha a fokozatos fejlődés jelenségeit
képes a megpróbált emberi szellemből kiváltani. Ez pedig
csak akkor történhetik meg, ha az e m b e r , v a g y
s z e l l e m b e l á t j a , hogy vétett a törvény ellen és az a
vágy támad benne, hogy e belátással járó igazi megbánás
tisztító hatásának segítségével a jóvátétel útjára lépjen.
Szerencsésnek mondható az az ember, akiben ilyen gondo-
latok támadnak és meggyökeresednek; ha életének utja
rögös lesz is, sok szenvedéstől kiméli meg magát, ha majd
visszatér a szellemi világba. Fájdalom, az ilyen megállás és
megfordulás a földi élet számtalan kísértése közepette csak
igen ritka eset; a jobb belátás és a jóvátétel után való
vágyakozás többnyire csak a szellemi világban, hosszas és
fájdalmas megpróbáltatás következményeképpen szokott
megtörténni. A megpróbáltatások azért olyan hosszantartók
és olyan fájdalmasak, mert a m e g b á n á s n a k i g a z i é s
mé 1 y séges elhatározásból kell
f a k a d n i a , mely arra ösztönzi a szellemet, hogy bárminő
szenvedést készséggel vállaljon és viseljen is el, csakhogy
ne álljon többé ellentétben a törvénnyel. Ha ez a megbánás
igaz és az elhatározás szilárd, akkor a testetöltés után a
szellem meg is fogja állni a helyét, be is fogja tölteni vállalt
rendeltetését. Ha ezek figyelembevételével körültekintünk
az életben, akkor láthatunk, bár nem1 gyakran, olyan
embereket, akik nem roskadnak össze a reájuk nehezedő
megpróbáltatások terhe alatt, és elég erővel viselik el
mindazt,
222
 223

amivel őket az élet megpróbálja, holott más már csekély részecskéje

ellen tiltakoznék annak a tehernek, amely az ő vállaikra nehezedik.
Ezek a »szerencsétlenek« boldogok, mert betöltik rendeltetésüket és
megfizetik adósságukat, ha nem is teljesen, de annak terhesebb
részét.
A jóvátételtől el nem választható a megbocsátás, mivel ez vele
szoros kapcsolatban van. Elengedhetetlen feltétele ez annak, hogy
az emberek és szellemek között összhang előidézhető legyen, mely
nélkül haladás és fejlődés el sem képzelhető. Már pedig hogyan
lehetne összhang az emberi szellemek között, ha a bünt elkövető és
az azt elszenvedő között mindvégig át nemi hidalt ellentét állana
fenn, mely a szerencsétlen szellemeket egymás irányában haraggal,
sőt gyakran gyűlölséggel is tölti el? A megbocsátás tehát fontos és
elengedhetetlen tényezője az emberi szellem, haladásának.
Mindnyájan ellentétbe kerültünk a törvénnyel, bünt követtünk el,
tehát mindnyájan reászorultunk azok bocsánatára, akiket
megbántottunk. De hogy erre érdemesekké legyünk, mindenekelőtt
magunknak is le kell küzdenünk ellenszenvünket és haragunkat
azokkal az embertársainkkal szemben, akik minket bántottak meg.
Hogyan igényel- hetnők azok bocsánatát, akikkel szemben mi
vagyunk tartozásban, ha mi nem vagyunk képesek adósainknak
megbocsátani? Ez jut kifejezésre a »Miatyánkban« is, egyetlen szét
nem választható mondatba foglalva: »És bocsásd meg a mi
vétkeinket, amint mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk
vétettek.« Az embernek tehát szakadatlanul gyakorolnia kell magát
abban, hogy másoknak megbocsásson, hogy igy ezáltal is
megérlelődjék arra, hogy neki is megbocsássanak mások.
A bűn fogalma természetesen számtalan változáson ment
keresztül az emberek fejlődése során, amint már láttuk, nem is
lehetett ez másképpen, lényege azonban mindig csak az volt és az
lesz, hogy a 'szellem gondolata, érzése vagy cselekedete ellentétbe
jutott a törvénnyel. Ezt a törvényellenes állapotot meg kell szün-
tetnie, az ellentétet a bün beismerése, megbánása és jóvátétele által
ki kell egyenlítenie, amely kiegyenlítés során, annak is meg kell
történnie, hogy azt az ellentétes gon-
Az ember és rendeltetése.

15
 224

do'atot és érzést, melyet testvéréből kiváltott, t. i. a haragot és

gyűlöletet, a megbocsátás kiegyenlítő érzésének felkeltése alakjában
sikerüljön neki teljesen megszüntetnie. Ezt a munkát az emberi
szellemnek magának kell elvégeznie. Segitségére lehetnek ugyan
testvérei tanitással és példaadással, de magát a munkát senki más el
nem: végezheti, a bűn következményeit senki el nem viselheti
helyette.
A törvénynek az a kivételt nem ismerő rendelkezése, hogy a
bűnt annak kell jóvátennie, aki azt elkövette, szükségszerű
folyománya az emberi szellem eredetének. Isten gyermeke akarattal
felruházva lépett az élet útjára, haladhatott azon akképpen, amint azt
a törvény előírta, de le is térhetett az egyenes útról és igy ellentétbe
helyezkedhetett a törvénnyel. Azonban elhatározásának és
ténykedésének teljes következményét viselnie kellett. Akaratának
elhatározása tette őt érdemessé a reá nézve jó következményekre, de
ez kényszeritette őt arra is, hogy a törvényellenes elhatározás
terhes, sőt fájdalmas következményeit is el kell viselnie. És éppen az
mutatja az emberi szellem magas rendeltetését, hogy n e m v a k
e s z k ö z e a törvénynek, hanem ő maga dönti el, hogy követi-e
annak rendelkezéseit, vagy ellentétbe helyezkedik azokkal.
Természetes következménye az elhatározás e szabadságának, hogy
az ezzel járó következmények boldogító előnyeit vagy nyomasztó sú-
lyát is elviselje. A jó következmények elviselése nem képez
nehézséget, de a terhesek mind nehezebben feküsz- nek a bukott
szellemekre. És éppen abban nyilatkozott mag. a jóságos mennyei
Atya véghetetlen szeretete, hogy a törvényével való
ellentétbehelyezkedést nem tekintette helyrehozhatatlan
megtévelyedésnek, hanem megalkotta a kegyelem törvényét, mely
megengedi és megszabja, hogy a bukott szellem saját akaratának
elhatározásából és ennek az akaratnak megfeszítésével jóvátehessen
mindent és visszatérhessen az elhagyott útra.
Amig: azok a szellemek, akik nem kerültek ellentétbe a
törvénnyel, a sima és egyenes uton közeledtek végcéljukhoz, addig a
bukottaknak hosszabb uton, a bűn útjáról visszatérve, akaratuk
nagyobb igénybevétele mellett, önmaguk által felidézett nehézségek
után, a bűnhődés és jóvátétel utján lehet csak ugyanahhoz a
•végcélhoz közeledniük.
Az összetartozás törvénye, mely a közös eredetből folyik,
biztosítja a bukott szellemek számára is a magasabban álló testvérek
segítségét, de ez a segítség csak arra szoritkozhatik, hogy a bukott
testvér akaratát helyes irányba terelni és ha már azt elérnie sikerült,
abban az irányban megtartani igyekezzék. Ez a segités tehát nem
lehet egyéb tanácsadásnál és hiányoznia kell belőle a kényszer
legcsekélyebb árnyalatának is, hiszen a megváltó elhatározásnak
magában a bukott szellemben, az ő istenadta akaratában kell
megszületnie, és magasabb testvére csak ennek az akaratnak a
felköltésében segédkezhetik.
Ez magyarázza meg azt is, hogy az emberiség nagy tanítói
kivétel nélkül az emberek bűneinek kiváló jelentőségét állították
előtérbe és az ember akaratát igyekeztek olyan irányba felkelteni,
hogy ne vétkezzék és így a bűnnel járó terhes következmények
 225

súlyától legalább a jövőben szabaduljon. Krisztus megváltó működését

sem az ő szenvedésében és halálában kell keresnünk, mert az ő
kiontott vére nem képes bukott testvéreinek bűnét lemosni, hanem
tanításában és példa- adásában, mely hivatva volt az emberi élet
célját és rendeltetését, az erkölcsi törvényt és annak sarkkövét: a
szeretet törvényét megismertetni; és ezen az uton az ember akaratát
felkölteni, hogy elhagyva a tévelygés és a bűn útját, visszatérjen az
atyai házba vezető útra. Szellemi vezetőink éppen az ember feladatai
és rendeltetése helyes megismerésének érdekében hangsúlyozzák,
hogy a bűntől és annak következményeitől való megváltás nem az
emberi szellemen kívül álló tényezőben, nem mások
tevékenységében, hanem egyedül és kizárólag a szellem akaratában
és az általa helyes irányban elvégzett munkában rejlik.
Boldogok, akik ezt megértik és ebből a megértésből folyó
következtetést levonják. Ezek nem fogják a földi élet terhét többé
olyan elviselhetetlennek találni, mint azok a testvéreik, akik ugy
járnak itt a földön, mintha
aludnának és még nem ébredtek volna helyzetük és ren-
deltetésük tudatára. Amazok nem vitatják már többé
ártatlanságukat, hanem k é s z s é g e s e n e l i s m e r i k ,
hogy a reájuk nehezedő megpróbáltatások bűnös voltuk
következményei; ha nem is ismerik még elkövetett bűnei-
ket teljesen, meg vannak már arról győződve, hogy a
helyzetükben megnyilatkozó következményeknek előz-
ményei voltak és ezek' csak saját bűneik lehettek. Nerri
panaszolják tehát fel azokat a terheket és fájdalmas
megpróbáltatásokat, melyek vállaikra nehezednek, hanem
általában ismerve az okokat, amelyek azokat létrehozták,
megfeszítik akaratukat, hogy többé hasonló terheket ne
rakjanak magukra. És ha ez nemi is sikerül mindjárt, ha
nem is tudnak a régi megszokás karmaiból menekülni, ha a
bennük és környezetükben rejlő kísértés diadalmaskodik is
eleintén mégi gyenge akaratuk felett, ez nemi téríti őket el
a megismert helyes iránytól, hanem szakadatlanul újból
meg újból munkába állítják akaratukat, míg végre sikerül
nekik egy-egy hibájukról leszokniok és igy megerősödik
bennük a reménység, hogy lassan és fokozatosan
lerázhatják magukról a bün nyűgét és jóvátéve az
elkövetett rosszat, elvégezhetik önmagukon a megváltás
munkáját!

Annak a megvilágítására, hogy a földi életben el-

követett bűn milyen lelki állapotot kjléz elő a szellemi:
világban, megrendítő képet szolgáltat a következő szellemi
nyilatkozat:
M a r i s k a m é d i u m : Ne ismételd! Minden szót hallottam, és
ugy éreztem, mintha csak a lelkemből metszették volna ki.. .*) Nincs
hát irgalom és könyörület sehol? Miért hoztál ide és miért tetőzöd
fájdalmamat még azzal is, hogy, ismételed azokat a szavakat, melyek
legfájóbban hatottak rám? Nem látod, hogy gyötrődöm? ,

*) Az ülés előtti felolvasásra céloz.

0000010001010100000001020101020000010002020200010200005323530202000
00100020100535323232300010202010000020002

229

Igen, tudora; akkor is voltak a földön gyilkosok és szentek. De

miért mondjam neked, hogy ki volt a gyilkos? Nézd meg a kezemet, s
látni fogod. Ezt a kezet, melyet a földön oly sokan csókoltak őrjöngve a
szenvedélytől, azt mondván, hogy választottja lesz az az Istennek, akit
egykor megajándékozok vele. Azt is mondták, hogy ezek a kezek csak
áldást tudnak osztani, és senki sem látta, hogy vér tapad rajtok. Csak a
bársonyos fehérségét látták és nem tudták, hogy hányszor markoltam
vele az emberek lelkébe, és hányszor téptem onnan ki mindazt, ami
szeínt és tiszta volt!
Tudtam én is, hogy vannak a földön gyilkosok és vannak szentek
is. Nem hiszem, hogy azóta , a világ megváltozott volna. Látod, hogy
beismerem bűnömet; látod, hogy fáj. Mit akarsz hát még tőlem s miért
akarod, hogy még jobban gyötrődjem, hiszen a fájdalomnak is van
határa. Ha a gyötrelem bizonyos fokot elért, biin nélkül nem lehet azt
még jobban fokozni! Azt hallottam itt, hogy a szellemek szeretik az
embereket; bizonyára te is szereted őket, miért nem szereted hát
testvéreidet, a szellemeket? Én is testvéred vagyok, ha nyomorult
bűnös is! Miért gyötörsz hát engem még jobban?...
Én azt mondom neked, hogy ha vannak is még szentek a földön,
olyan mint ő nincsen; ő volt az egyedüli azután az egy után, akiről itt
beszéltek s aki azt mondta, hogy egy hajszál sem hull le a fejünkről
Isten tudta és akarata nélkül. Krisztus volt az, akit az a másik szent
szeretett, akinek szolgája volt; akit követni akart és akiről oly sokszor
beszélt nekem oly szépen és fenségesen, hogy a lelkemet egészen
magával ragadta... És miközben hallgattam szavait, felülkerekedett
bennem a bestia, az utálatos, nyomorult, bűnös asszony!... Azután nem
a szentet láttam már benne, hanem csak a férfit, aki után vágyakoztam,
akit bűnös érzékeimmel megszerettem és birni akartam... Oh, mily
rettenetesen borzasztó ez az emlék, mily végtelenül kinoz! Megőrülök
újból, mert hiszen elkezdtem ezt már ott a földön is! Oh, Istenem,
bocsásd meg nekem, hogy nevedet bűnös ajkaimra veszem. Tudom,
hogy nem vagyok méltó rá és mégis Hozzád menekülök mindannyiszor,
ahányszor a gyötrelem elfog és mikor azok a borzasztó emlékek újból
visszatérnek. Irgalmazz nekem!
(Borzalommal figyel!) Megint szó! az a hang! Oh, miig borzasztó ez! Hát nekem még
irgalmat kérnem sem szabad?... Szeretnék valakit megkérdezni, aki szintén szenved; akinek
tele van a lelke gyötrelemmel s várja az irgalmat és kegyelmet a mennyei Atyától.
Szeretném megkérdezni tőle, hogy ha felkiált Hozzá kérve és könyörögve, neki is ugyanaz a
hang felel, ami nekem?! De hiszen velem senki se áll szóba; én gyilkos vagyok, a gyilkos
pedig elkárhozik örökre; tudom, hogy a gyilkos számára nincs irgalom, nincs kegyelem!
K ö r v e z e t ő : Kedves testvérem, a jóságos, könyörületes Atya nem akar senkit sem
örökre elkárhoztatni.
 228

M a r i s k a m.: Nem igaz; látod, hallod, hogy nem igaz! Nem tudom, ki vagy, aki
szólsz, de ugy látszik nem ismered, nem hallottad a parancsolatot, hogy a gyilkost örök
kárhozatra tasziitják,
K ö r v e z e t ő : A parancsolat csak azt mondja, hogy meg kell fizetni mindent az
utolsó fillérig.
M a r i s k a m.: Ezt is hallottam már itt; sőt azt is mondták, hogy aki gyilkolt, annak
szintén meg kell gyilkoltatnia! Talán azért hoztak ide?! /
K ö r v e z e t ő : A mennyei Atya irgalma ugy rendezte be az ő bölcs törvényét, hogy
az elesett bűnösök bűneikért megfizethessenek, azaz bűnhődhessenek, de ha megfizették
mindazt, amivel tartoztak, megszabadulnak tetteiknek borzasztó következményei alól is. ;
M a r i s k a m.: Oh, mily reménytelen az én számomra, amit mondasz. Megfizet? Hogy
fizet, mivel fizet és kinek fizet? Hiszen én is keresem szakadatlanul azt a szentet, azt a
tisztát, de ha nem találom fel sohasem, hát hogy fizessek neki ?
K ö r v e z e t ő : Te oly mélyen buktál, hogy neked az Atyára kell biznod, hogy és mint
kell neked megfizetned tartozásodat; mert addig nem lesz nyugodalmad neked sem, mig meg
nem fizetted azt. Bizd hát Ő reá magadat, Ő legjobban fogja tudni, hogy mit kell tenned.
M a r i s k a m.: Bizzam rá magamat? Könnyű azt mondani; de én egész örökkévalóság
óta gyötrődöm már!
Körvezető: Gyötrődöl bizonyára azért, mert ellenállsz a kiengesztelő
szenvedéseknek s nem akarod magadra vállalni a bűnhődést!
0100010202000102000102010201010201010102020248535348535348485348534
8480102010200020100010200

231

M a r i s k a m.: Nem, nem azért gyötrődöm. Tudod, miért gyötrődöm? —

mert itt, itt (szivére mutat) tép, mar, fáj valami rettenetesen... Tudom, mit tettem;
tudtam már lent a földön is és ott is tanácstalanul álltam, mert nem tudtam, hogy
miként tehetem jóvá bűnömet! Oh, hiszen te nem tudod, mily nagy bűnös vagyok
én!
Körvezető: Mondj el nekem hát mindent őszintén, talán
megkönnyebbíted magadat!
M a r i s k a m.: Megöltem egy embert! — Érted? De ha azt mondom, hogy
megöltem egy e m b e r t , akkor keveset mondok, mert nem egy embert, hanem
egy s z e n t e t öltem meg, aki pár pillanatig gyenge ember volt. Tudod ki volt az?
Megmondom, hogy megismerj és tudd meg, hogy ki vagyok!... Látsz te engem?
K ö r v e z e t ő : Nem látlak, csak hallak.
M a r i s k a m.: Nem látsz? Kár; vagy talán még jobb, hogy nem látsz, mert
ha látnál, nem hinnéd el azt, amit mondok. Ha látnád, hogy most mily fertelmes,
mily undok vagyok, akkor nem hinnéd el, hogy valaha szép is voltam, oly szép, aki
képes volt az emberek eszét elvenni.
K ö r v e z e t ő : Elhiszem, mert a testi szépség mulancBó és csak a lelki
szépség maradandó; ha tehát lelked nem volt szép és tiszta, amikor a túlvilágra
átjöttél, akkor kül- sődhek is át kellett alakulnia.
M a r i s k a m.: A lelki szépség maradfandő?! Hát mi van itt, hogy mindjig
ugyanazon szavakat ismétlik, amelyeket én már az ő ajkairól is hallottam?! Tudod
ki volt ő? — A hitoktatóm, a lelki atyám... Ember volt ő is, aki azonban ki akart
emelkedni az emberek sorából; követni akarta Krisztust s tisztán akart élni és Neki
szolgálni... Én tudtam, én láttam ezt és éppen ez volt az, ami felkeltette bennem a
vágyakozást utána... Oh, ne akarjon az ember jobb lenni, mint mindenki más, mert
maga ellen zuditja az ördögöt és én ilyen ördög voltam!... \
Mindenki' elismerte, hogy szép vagyok, hogy csak akarnom kell és ott
fetreng a lábaim előtt, csak ő nem. Ő vak volt, ő nem látta a testemet, csak a
lelkemet és látta azt is, hogy az a lélek telve van hiúsággal, telve van élvvágy-
gyal, gőggel. És beszélt nekem, beszélt Krisztusról. Elmondta,
 230

hogy volt egy ember a földön, aki Isten volt és mégis ember. Ez az Istenember
— mondá — lejött a földre azért, hogy legyőzze a bűnt és meghonosítsa a földön
az áldást, a békét és a tiszta szeretetet. Azt mondotta, hogy ő ezt az Istenembert
akarja követni, mert végtelen boldogság Öt követhetni ... És amikor így beszélt,
akkor nem volt többé ember ő sem; akkor valami csodálatos, földöntúli szépség
és fény vette őt körül, amelyet senkinél sem láttam, csak ennél az embernél. És
ez kívánatossá tette őt előttem.
Felhasználtam vele szemben a pokol minden raffinériáját; már nem is
tudom, de nem is akarom elmondani, mi mindent tettem, de az bizonyos, hogy a
s á t á n l e g y ő z t e a z a n g y a l t ! És azután tudod, mi történt? Az az
ember, aki tisztaéletü akart lenni s aki nem akart még csak gondolatban sem
bűnözni, — egyik bünt a másikkal tetézte... Amikor tudatára ébredt
elesettségének, nem mert tovább élni! Megszegte az esküjét; meggyalázta
Krisztust önmagában, hát nem birt tovább ugy élni! De nem ö volt a gyilkos, —
hanem é n ! . . . Senki sem tudta, miért tette. Az emberek csodálkoztak rajta s
mindenki azt mondta, hogy pillanatnyi elmezavar vette el az eszét! Senki sem
tudta a valót, csak én, és én ugy éreztem, hogy az a vér, mely az ő szivéből
patakzott, azt kiáltja nekem: gyilkos! gyilkos!... Ezek a kezek, amelyeket
mindenki boldog volt, ha megcsókolhatott, telve voltak vérrel és ezt csak én
láttam, én éreztem, mert égette a lelkemet!
Elképzelheted, milyen élet volt az, amely ezután következett reám,
elképzelheted azt a gyötrelmet, ami itt dult a lelkemben. Nem akartam többé uj
lelkiatyához fordulni. Féltem, hogy elárulom magamat előtte, hogy belelát a lel-
kembe. Mindenkitől féltem, és mégis oly jól meg tudtam őrizni a látszatot.
Elfelejtettem, hogy lelki testem is van, elfelejtettem, hogy örök kárhozat is van,
és a testtel nem semmisülünk meg; hogy meg kell fizetni mindent az utolsó
fillérig... Aztán egyszer átjöttem ide. A földön senki sem tudta meg, hogy mi
szárad a lelkemen; de Itt vergődöm és kinlódom rettenetesen!
K ö r v e z e t ő : Látod, kedves testvérem, az a Krisztus, aki azért szállt le
a földre, hogy megváltsa az emberiséget a bűntől s elhozza nekik a valódi
szeretetet, gyönyörűséges
vigasztalást is hagyott az embereknek, midőn azt mondta, hogy az Atya jobban
örül egy megtérő bűnösnek, mint kilencvenkilenc igaznak. Ebből te is meríthetsz
vigaszt magadnak; az Atya téged is megsegít, ha őszinte a megbánásod. Ne hidd
azt, hogy Ő valakit is az örök kárhozatra taszít!
M a r i s k a m.: Oh, bár ugy lenne! De nem ugy van! Én mondom neked,
hogy nem ugy van; én tudom! Lásd, most megmondom azt is, amit a földön
senkinek sem mondtam meg: Azokban az órákban, mikor egyedül voltam és
amikor senki sem látott, térden csúszva s kezeimet tördelve kértem az Atya
irgalmát és kegyelmét. Mindig csak azt az egy feleletet hallottam reá: gyilkos!
Mikor azután ide átjöttem, — nem tudom, hogy volt, — egyszer csak annak az
öntudatára ébredtem, hogy mély letargikus álomból jövök magamhoz. Nem
tudtam tájékozni magamat, sötét és hideg volt körülöttem minden. Előbb azt
hittem, hogy még mindig a földön vagyok; de azután rájöttem, hogy ez nem
lehet, mert hiszen a földön sohasem volt körülöttem oly hideg és sötét, a földön
bővelkedtem mindenben, ami szép és jó. És ez a sötétség olykor-olykor, amikor
irgalomért könyörögtem, mint a villám cikkázásától pillanatra megvilágosodott,
hogy lássam magamat, lássam undokságomat és a lelki testemet, hogy milyen
vagyok... Megborzadtam önmagamtól és amikor térden csúszva újból
könyörögtem irgalomért, mindig csak ezt a szót hallottam: gyilkos! Nem tudom,
hogy mennyi ideig tartott ez igy; én azt hiszem, hogy egy örökkévalóság óta.
Hiába könyörögtem, hogy feltaláljam őt s bocsánatát kérjem; hogy csak
egyetlen-egyszer halljam a szavát, — nem ért semmit, semmit!
K ö r v e z e t ő : Mert neked nem arra volt szükséged, hogy őt feltaláld,
hanem hogy megbánván a bűneidet, megnyugvással vedd magadra a jóvátételt.
Neked ugyanis jóvá kell tenned azt, amit rosszul cselekedtél. így rendeli azt az
Atya törvénye, mert csak ugy szabadulhatsz: meg siralmas helyzetedből.
M a r i s k a m.: Hisz ezt akarom én i§! Hát nem mondtam még? Jóvá
akartam és jóvá akarom tenni bűnömet.
 231

K ö r v e z e t ő : De az a jóvátétel nem ugy történik, amint azt te akarod.

Neked azt kell mondanod: Atyám, én nagyot vétkeztem, de alá akarom rendelni
magam a Te aka-
ratodnak és készséggel jóvá akarom tenni azt, amit Ellened elkövettem.
M a r i s k a m.: Mondd meg nekem: az adta az ajkaidra ezeket a szavakat,
aki engem idehozott?
K ö r v e z e t ő : Nem beszéltem vele, mivel ő szellem, de már sok ilyen
szenvedő testvérnek volt alkalmam megmagyarázni ezt a törvényt, a jóvátétel
útját.
M a r i s k a m.: Elhiszem, amit mondasz, mert hosszú, hosszú idő után,
egyszer, amikor újra leborultam és könyörögtem, végtelen áhitat szállt meg és
oly boldog voltam, hogy megeredtek a könnyeim, 1— egy hangot hallottam',
amely azt mondta: m e g k e l l f i z e t n e d m i n d e n t a z u t o l s ó
f i l l é r i g , ükkor még nem értettem, nem tudtam, hogy fizetnem kell, de
gondolkoztam rajta. Azután, újból hosszú idő után, melyet ujabb gyötrelmek és
fájdalmak közt töltöttem el, egyszerre újból megszólalt az a hang s azt kérdezte
tőlem: akarsz-e fizetni? Rettenetes félelem fogott el; nem mertem rámondani,
hogy igen. Ugy éreztem, hogy a visszafizetés borzasztó lesz; talán még
borzasztóbb, mint amit eddig átéltem, — és nem mertem felelni.
Ez a kérdés azután időközönként újból megismétlődött, amig egyszer
megérlelődött bennem a vágyakozás, hogy fizetni akarok, jóvá akarok tenni, ki
akarok egyenlíteni mindent, a legnagyobb gyötrelmek árán is! De hogyan, mi-
képpen? — nem tudom. És akkor egyszer valaki azt mondta: kövess engem! Én
követtem, anélkül, hogy láttam volna őt, és egyszerre itt találtam magamat ebben
a hajlékban, ahol az a mélységes sötétség kissé mintha eloszlott volna körü -
löttem. Láttam, hogy emberek jönnek és sorakoznak ide. Azután valaki beszélt
oly szavakat, melyeket már hallottam] és ismertem, s amelyek fájtak. Azt
mondotta valaki, hogy vannak a földön gyilkosok és szentek és aki gyilkol, annak
szintén meg kell gyilkoltatnia. És ekkor világos lett előttem az is, hogy miért
hoztak ide, de még sem értem a dolgot. Tudom, hogy nem vagyok többé ember,
látom, hogy mégis van testem, de azt is tudom, hogy ezt a testet nem tudom
meggyilkolni, mert ha lehetett volna, már én is meggyilkoltam volna. Hát hogy
lehet nekem meggyilkoltatnom? í
K ö r v e z e t ő : Isten bölcs törvénye ugy rendelkezett, hogy az embernek
vissza kell térnie a földre és ott kell jóvátennie azt, amit rosszul cselekedett.
M a r i s k a m. (borzalommal kiáltva): Az nem igaz! Oh, mondd, hogy nem
igaz!
K ö r v e z e t ő : Azt nem mondhatom.
M a r i s k a m.: Én nem mehetek a földre vissza, hisz ott borzasztó volt, —
én ott olyan nagyon-nagyon rossz voltam... Nem, nem! — Csak a földre nem!
Elég volt a földön a borzasztó álarcot állandóan viselni. Mikor a lelkemet a
fájdalom gyötörte a földön, mosolyognom keltett és amikor tudtam, hogy
gyilkoltam, mert belekergetfcfem egy tiszta, egy jó, egy szent embert a bűnbe, a
kárhozatba, — ugyanakkor hallottam magamat magasztalni. Azt mondom neked,
hogy ez borzasztóbb volt, mint a halál, ez nagyobb kin volt, mint minden
szenvedés, amit itt átéltem. Oh, én nem akarok visszamenni a földre, Isten nem
is lehet oly kegyetlen, hogy ezt kivánája tőlem!
K ö r v e z e t ő : Csak akkor kell majd visszamenned, amikor te magad is
akarod. De ha jóvá akarod tenni bűnödet, egyszer mégis vissza kell térned a
földre, azzal az elhatározással, hogy nem akarsz újból bűnözni, nem akarsz többé
álcáskodni és magadra vállalod azt a büntetési, melyet Isten ujabbi életedre mér.
Ha igy fogsz érezni és cselekedni, akkor ne félj, bármilyen legyen is a sorsod,
Isten törvénye meghozza számodra a jóvátételt.
M a r i s k a m.: Nem, nem! Talán van ennek más eszköze és módja i s ! . . .
Lásd, itt erős vagyok; oly erős, hogy mindenkinek odakiáltom: nézzétek, gyilkos
vagyok, nézzétek, vér tapad a kezeimre! de nem tudom, hogy képes leszek-e ezt
megtenni a földön is?!
K ö r v e z e t ő : Azt nem is kell ott megtenned. Isten bölcs törvénye azt
rendeli, hogy ha lemegyünk a földre, elfelejtünk mindent. Ha te lejössz, te sem
 232

fogod tudni, hogy ki voltál azelőtt, s mit követtél el, amiért majd aláveted ma gad
annak, ami uj életedben vár rád.
M a r i s k a m.: De ha ezt nem tudom és újból csak bűnös leszek, mi lesz
velem akkor?
K ö r v e z e t ő : Akkor uj büntetés fog reád várni, mert az bizonyos, hogy
a bünt büntetés követi. Ha azonban a te lelkedben a bánat feltámadt és kéred
Krisztust, segítsen meg, hogy Hozzá és Általa az Atyához juthass, — akkor Isten
meg fog abban segiteni, hogy jóvá tedd hibádat, és ha lassanként is, de újból
közeledjél Hozzá.
M a r i s k a m.: Oh, mondd meg nekem, az nem lehet, hogy tudjam előbbi
életemet?... De nem, ne tudjam! Hiszen akkor újból csak álarcot kellene
viselnem. Oh, mily borzasztó, mily iszonyú ez! Miért születtem hát, s miért nem
voltam erő- sebb, miért?... Én nem tudom, csak azt tudom, hogy nincs erőm
hozzá!
K ö r v e z e t ő : Ahhoz, hogy magadra vehessed a keresztet, kérhetsz
erőt az Atyától és ezt meg is fogod kapni.
Ezután megszólal B é l a m é d i u m : Absolveo te in nomine Patris et Filii
et Spiritus sancti. (Feloldozlak téged az Atya, Fiu és Szentlélek nevében.) Amen.
M a r i s k a m. (felismeri volt lelkiatyját és áldozatát. Félelem és kétség
között kiáltva): Nem lehet! Én tudom, hogy nem lehet!
B é l a im.: Nem is neked mondtam; önmagamhoz intéztem a feloldozás
szavait, mert ugy érzem, hogy mikor lelkednek igazi, mélységes bünbánatát
végre fel tudtam ébreszteni, megérkezett számomra a kegyelem pillanata. Az én
számomra, a szegény, elesett, nyomorult ember számára, akit elég vak voltál
szentnek tartani. Én is szenveditem és gyötrődtem sokat; fájt a szivem előbb
önmagamért, de csakhamar még jobban te érted. Kerestem a kárhozatból a ki-
bontakozást, hozzá fordultam tehát lelkiatyámhoz én is, mint te tevéd egykor
velem.
M a r i s k a m.: Krisztushoz?
B é l a m.: Ha Ő hozzá fordulhattam volna, ha ehhez lett volna elég erőm,
akkor már rég kimondhattam volna saját feloldozásomat... De ne gondold, hogy
sajnálom; oh nem, nem sajnálom! Nekem is keresztül kellett előbb mennem a
bűnbánat iskoláján egészen odáig, amig fenékig ki nem ürítettem ezt a fájdalmas
poharat, amellyel eltűnt a semmiségbe mindaz, amiben oly erősen hittem a
földön. Eltűnt, de csak forma szerint. Láttam, hogy senkinek sincs joga
abszoluciót adni a bűnös léleknek, csak önmagának és csak akkor, amikor a
valódi és mélységes bűnbánat átjárta egész valóját, és amikor már megérlelődött
benne a jóvátétel fogalma a maga összes fájdalmas következményeivel
egyetemben. Most már tudom, hogy ki vaggok, most már tudom, hogy hány
pénzt érek!
M a r i s k a m.: Nem igaz! Jó vagy!
B é l a m.: Most már tudom, hogy csak egy volt jó, utolérhetetlenül jó
mindenki számára. Emberek, halljátok meg és értsétek meg!
Én, a földi testet öltött, vakmerő és elbizakodott lélek, én akartam Öt
megközelíteni, én akartam a tisztaság és igazság harcát megvívni az ördög
csábításával szemben, mert nem ismertem önmagamat! (A másik szellemhez
szólva): Nyugtasd meg magad, mert én igazat mondok és csak azért be szélek
így veled, mert a te lelked is kész annak a megdönthetetlen igazságnak a
megismerésére, hogy mindenki csak önmagát van hivatva megváltani és
feláldozni a bün kár- hozatától. Nagy igazság, drága kincs, sok fájdalom árán
szerzett drága kincs ez a te számodra is. Hallgass meg engem! Jogom van
hozzád, mert együtt bűnöztem veled s mert a jóvátétel törvénye összeköt veled,
ha nem is mindörökre, de hosszú, végtelen hosszú időkre. Félsz talán tőle?
M a r i s k a m.: Én nem tudom, mi van velem! Én most nem látlak ugyan,
de most nem is ugy érzek veled szemben, mint egykor... Nem igy gondoltam én
ezt! Én azért imádkoztam, hogy újból összejöjjek veled s azt hittem, hogy akkor
ugy látlak viszont, mint régen. És most félek!
B é l a m.: Mindennek megjön a maga ideje. Az a törvény, mely azt
rendeli, hogy egy hajszál se hulljon le fejünkről az Atya akarata nélkül, bölcsen
 233

gondoskodik mindenről, csak meg kell várni az idejét. Nincs jogom hozzá, hogy
most lelkiatyádként beszéljek veled, mert ezt a jogot, gyenge pillanatomban,
beszennyeztem, lerántottam a sárba, melyről most már tudom, hogy gőgömnek
és elbizakodottságomnak büntetése volt. De ha nincs is jogom, hogy veled lelki
atyádként beszéljek, érzem, hogy kötelességem beszélni veled, mint hasonló
elbukott testvéremmel, akinek számadása szintén lebonyolításra vár.
Nekem is volt alkalmam beletekinteni önmagamba, és ha meggondolom,
hogy lelkemnek tiszta vágyakozásával mily sokszor borultam le a tisztaság előtt,
annál nagyobb szégyen fog el gyengeségem miatt. De tudod, mit mondok?
Ennek a gyengeségemnek a megismerése, ez adott nekem erőt ahhoz, hogy
valójában imádkozzam Üdvözitőmhöz és Megváltómhoz. És Ő megtanított engem
csakugyan lélekben és igazságban imádkozni; megtanított a bennem élő törvényt
megismerni tisztán, meg nem hamisítva azt emberek által alkotott dogmákkal.
Megtanított belemarkolni a lelkembe és meglátni, mi voltam, mielőtt a földre
jöttem és vájjon eléggé számot vetettem-e életemmel, mint ahogy kellett volna.
Bizony mondom neked: az én szivem is nagyon fájt, s valahányszor a
fájdalom egy-egy könnyet sajtolt ki a lelkemből, s valahányszor téptem magam
kétségbeesésemben, hogy miként követhettem el azt, amit elkövettem, — valami
megmagyarázhatatlan érzés mindannyiszor lelki szemeim elé varázsolt téged,
akit bűnös emberi értelemben gyűlölni tartoztam volna. Ez a
megmagyarázhatatlan érzés lassanként a szánatom, majd- a szeretet érzését
keltette fel és erősítette meg bennem irántad. És most össze vagyok kötve
veled; a te munkád újból össze van kötve az én lelkem további munkájával és az
igazságos jóvátétel utján veled kell mennem. így akarja ezt a törvény és mert a
törvény igy akarja, igy akarom én is.
Ne félj tőlem és különösen ne félj a következményektől; azokat önmagunk
hárítottuk magunkra, az igazság tehát ugy kívánja, hogy önmagunk oldjuk is fel
magunkat átkos hatásuk alól. És Krisztus, a testet öltött irgalom és kegyelem
meg fog minket erősíteni ennek a jóvátételnek a munkájában, ha bizunk Benne és
nekünk b í z n u n k k e l l B e n n e . N e hidd, hogy mindaz, amit Róla
beszéltem neked, nyomtalanul tűnt volna el a lelkedből. Oh nem! Minden igazság,
amelyet emberi szavak alakjában megtévelyedett és megtántorodott szegény
lelked számára kimondottam, — itt egy-egy bánatkönnyet készített a lelkedben
bűneid megismerésére és megbánására. Mert az Ő munkájának nem szabad
meddőnek maradnia sohasem és a démonok démonának is meg kell hajolnia az Ö
jósága és szelídsége előtt. Ez az igazság volt a te lelkedbe is beültetve; ott
dolgozott annak a mélyén pillanatról-pillanatra az ő megváltó kegyelmének ereje
a te bünbánatod érzésében, amelyet Ő oly végtelenül szeret és amelynek
ellenértéke gyanánt megbocsátott már sokaknak, meggyógyította sok-sok
elesett testvérét a földön és meg
 234

segíti és megoltalmazza sok-sok testvérét a szellemi világban is!

Aldóm érte Istent, hogy a te bünbánatod iskolájában megint

lelkiatyai feladatot adott nekem s boldog vagyok, hogy ezt a munkámat
elvégeztem. Ismétlem neked: ne félj tőlem. Ő azt mondta tanítványainak,
hogy az Ő eledele abban áll, hogy azt teszi, amit az Atya akar, hogy
cselekedjék. Erre a táplálékra szüksége van mindannyiunknak egyaránt,
s ha ki akarunk elégíttetni az Ő példája és tanítása szerint, akkor
nekünk is azt kell akarnunk, amit Isten akar. Visszariadsz tőle, lelki
szemeid elé varázsolod mindazokat a meg- kisértéseket és
nehézségeket, melyek rád várnak? Ugyanezt tettem én is és még sem
félek tőle, nem szabad félnem tőle, mert ha nem féltem, amikor
meggyaláztam Őt és hivatásomat, ugy nem fogok félni most sem, mikor
az Ő akaratából száll rám a jóvátétel munkája. Az ő kegyelmével akarom
azt elkezdeni. Akarj te is, szegény testvérem és fogadd el azt a
reménysugarat, amely most összeköt velem és nyomon fog követni
jóvátételed utján.
M a r i s k a m.: Mily borzasztó és mily csodálatos is ez
egyszersmind! Oh, ki tudja nekem megmagyarázáni, mi e z ? l Én nem
értem... Végighallgattalak s mindabból, amit szóltál, csak egy maradt
meg tisztán a lelkemben és ez az egy az, hogy össze vagyok kötve
veled, veled, aki után any- nyira vágyakoztam a földön, és akit ugy
kerestem itt, és akit nem ismertem fel, mert ugy látszik, a közös bün
válaszfalat emelt közénk. Igazad van, félek tőled. Én nem tudom, mi
történt velem. Mintha ki lenne cserélve a lelkem. Addig, amíg nem
találkoztam veled, vágyakoztam utánad; mindig ugy képzeltelek magam
elé, mint földöntúli lényt és' mióta közelembe jutottál, félek, borzadok a
gondolattól is, hogy össze vagyunk kötve és kétségbeejt a tudat, hogy
ez hosszu-hosszu ideig így lesz.
Mi történt velem? Kicserélték a lelkemet, vagy talán; nem te vagy
az? Amig azt hittem, hogy elérhetetlen vagy számomra, lelkemnek
minden vágyakozása benned összpontosult; most, hogy össze vagyok
kötve veled, félek tőled és nem szeretlek többé.
B é l a m. (sajnálkozva nevet): Meg kell fizetni az utolsó fillérig!
Ez a törvény és ez az igazság. Te akarsz beletekin

____
 teni ennek a nagy és felfoghatatlan igazságszolgáltatásnak a
részleteibe? Te akarsz válogatni az érzelmekben, melyeket! jogod lesz
felvenni, mint a ruhát vagy álarcot, mellyel beléphetsz jövő életed
iskolájába? Éppen oly kevéssé van hozzá jogod és erőd, mint nekem
sincs. Én csak abban különbözöm 1 tőled, hogy az együttes jóvátétel
szükségességét már beláttam és kértem hozzá az én Uramnak a
segítségét; te ma még nem tartasz ott. Nagyon is könnyű volna a
munkám, ha már is ott tartanál, de én nem csüggedek; én az én
igazságos Istenemnek, Atyámnak akaratát akarom teljesíteni.
Hogy összeköttetésünknek mikor lesz meg a kivánt eredménye a
te lelkedben is, az megint az Ő kezében van; nekem ebben is, mint
mindenben, alá kell rendelnem magam az Ő akaratának. Nem akarok én
tőled most mást, csak azt az egyet, hogy azt a mély és igazi
megbánást, amely lelkedben felébredt és azt átalakította és amely, —
mint előbb magad mondád, — bármi áron is hajlandóvá tett a jóvá-
tételre, ezt ne hagyd a lelkedből kiapadni és ebben ne zavarjon téged
az a tudat, hogy össze vagyunk kötve. Hiszen addig, amíg te is nem
fogod érezni lelked mélyéből ennek a szükségességét, ugy sem fogod
tudni annak hasznát venni. Addig csak próbáld meg és bizzál
mindeneket az Ö bölcsességére és szeretetére.
M a r i s k a m.: Igazad van. Lásd, mily gyenge vagyok, mily
hamar el tudom felejteni, hogy ki és mi vagyok! Nem is lehet másképp.
Most már világosan áll előttem az az igazságos isteni törvény, hogy
meg kell fizetni mindent az utolsó fillérig, és hogy Isten maga sohasem
küldi gyermekei számára a szenvedéseket. Én is ugy érzem most, hogy
össze van a sorsunk kötve ugyancsak az Ő igazságossága által. Ugy
érzem, hogy addig, amig itt a szellemi világban vagyunk, lesz alkalmam
tisztába jönni azzal az érzelemmel, amelyet irántad újból táplálnom
szabad lesz odalent a földön, és csak ha átérzem, mily nagy jóvátétel
lesz veled együtt haladni és azt mondom reá: igen, elég erős vagyok
reá, — csak akkor megyek le.
1
Ebben a pillanatban világos előttem ez a törvény. Nekem nincs
jogomban sem szemrehányást tenni, sem válogatni; nekem csak
irgalomért és erőért könyörögni van jogom, hogy újból el ne
tántorodjam. Ezt akarom tenni és
5348534853534848235353235353234848482323482323482323484848232353482
3535353485353234823535348532348534853532353
241

megköszönni, hogy össze vagyunk kötve a bün által, amelyet

együttesen kell jóvátennünk. Krisztus adjon nekünk erőt hozzá„ én is
Hozzá akarok fohászkodni s kérni akarom Ő t . . . Van itt egy ember,
aki azt mondta, hogy a kereszthez, amelyet viselnem kell, erőt kérjek
és abban a pillanatban, mikör ezt mondta, ugy rémlett nekem, mintha
Krisztust láttam volna a kereszttel a vállán, a tiszta, a bűntelen, az i
steni Krisztust, Aki mégis keresztet viselt. Ezek a szavak megkapták a
lelkemet; ezeket a szavakat nem akarom elfelejteni. Igen, keresztet
viselni, összeroskadni alatta és újból felállni Krisztus 1 segedelmével. Ez
legyen előttünk és akkor képesek leszünk talán ini is mindent
megfizetni és jóvátenni!
B é l á m . : Látod, látod, hogy ébredezik lelkedben lassan-
lassan az igazság napsugara. Hát vájjon ennek az igazságnak kisérő
ereje és áldása mellett oly nagyon nehéz lehet a földi életet magunkra
venni? Hiszen ezt az áldást egyedül csak akaratunk szakithatja el
tőlünk, mi pedig már egészen mást akarunk! Te magad sem ismered
magadat, gyermek; ime, te sein akarsz mást, mint amit Isten akar és én
ezért áldom, dicsőítem Őt és kérem, könyörgöm az Ő áldását Annak a
nevében, Aki a keresztet hordozta és az Ő lábaihoz akarok menekülni
most és mindörökké, Amen.
M a r i s k a m.: Meg akarom tanulni a keresztviselést. Segits
ebben Krisztusom, hogy elég erős legyek, ha újból lemegyek. Amen.
K ö r t a g o k : Isten veletek.

A betegségek oka és gyógyítása.

A bün és a bűnhődés az ember mai állapotában a
legfontosabb tényező, melynek jelentőségét nem lehet
eléggé figyelembe venni és minden elhatározásnál és
cselekedetnél eléggé méltatni. Láttuk, hogy ez az oka
minden tehernek, mely az emberre földi élete alatt reá-
nehezedik; ez az akadálya annak, hogy az emberi szellem
mai állapotából jobb, magasabb és boldogabb állapotba
mindaddig fel nem: emelkedhetik, amig akaratát annak
teljes megfeszítésével törvényes irányban rntm-
Az ember és rendeltetése.
16
 237

kába nem állította és szakadatlan munkával mindazt a

terhet, amelyet a következmények törvénye reárakott, fel
nem dolgozta. Hogy azonban ez csakugyan be is
következhessék, nem szabad az öntudatos munkálkodás
ideje alatt ujabb terhet magára raknia, nem szabad ujabb
bűnt elkövetnie. A bün jelentősége és a vele járó teher,
amint láttuk, a szellem megismerési fokozata szerint
különböző; mindenesetre ujabb nagy terhet ró azonban az
emberre a már megismert és megbánt bűnbe való
visszaesés, mely folyton növekedő akadálya az emberi
szellem haladásának.
A bün a törvénnyel való ellentétbe helyezkedés, a
megpróbáltatások pedig a törvény megszegésének kö-
vetkezményei, melyeket a törvény kivételt nem ismerő
következetességgel ró az emberre. Ha pedig a törvény
megszegése az oka az ember jelenlegi állapotának és
környezetének, akkor mindennek, s igy az emberi élettel
járó betegségeknek okát is a törvény megszegésében,
ebben vagy korábbi életünkben elkövetett bűneinkben
lehet csak keresnünk és megtalálnunk.
Röviden összefoglalva tehát: a betegségek is ko-
rábban elkövetett bűneink következményei. Közönséges
emberi felfogás szerint ez hihetetlennek tűnik fel, de mégis
igy van, sőt a bukás, bün és bűnhődés lényegének
megismerése után ugy látjuk, hogy nem is lehet más-
képpen.
Ha körültekintünk, azt fogjuk látni, hogy alig van
valamely megpróbáltatás a földi életben, mely annyira —
mondhatni — kivétel nélkül sújtana minden embert, mint
éppen a betegségek. Nem egyformán, de majdnem minden
embert felkeresnek a betegségek, ugy hogy azok a földi
élet soha el nem maradó kísérőinek tűnnek fel. Orvosi
tudományunk, gyógyszereink, különféle gyógymódjaink
mindmegannyi bizonyítékát képezik annak, hogy milyen
nagy részt követelnek maguknak a betegségek az ember
életében. Hogy a kirívóbb példák egyikére rámutassunk,
hány család van, amelynek lelki világát egy- egy tagjának
a betegsége úgyszólván egészen leköti és minden egyéb
másodranguvá vagy még csekélyebb jelentőségűvé törpül
számára. Mindez kétségtelenné teszi, hogy a betegségek
 238

okának megkeresése, de ínég inkább annak a megtalálása

igen fontos az emberre nézve.
A szellem állapota, fejlődési fokozata szabja meg azt a
környezetet, mely őt azon a világtesten körülveszi, amely
fokozatának megfelel és mindazt magában foglalja, amire
neki haladásához szüksége van. De ez a fokozat szabja
meg számára mindazokat a viszonyokat és körülményeket
is, amelyek közepette élete a testetöltés után az anyagi
világon lefolyik. A szellem fokozata irja tehát elő azt is,
hogy élete olyan módon foiyjék le, hogy a világon dívó
betegségek hozzáférkőzhessenek vagy sem. A szellem 1
fokozata és a betegségek között tehát szoros kapcsolat áll
fenn.
Mintha hallanók a kételyeket és ellenvetéseket. Hány
elég jó embert látunk a földön, aki sokat szenved, sokat
betegeskedik, és mennyi — jó embernek alig mondható —
éli át az egész életet, aki haláláig alig betegeskedett!
Csakhogy ennek a kérdésnek tárgyalásánál sem szabad
szem elől tévesztenünk azt, hogy az ember nem először él
a földön, hanem ezt az életét itt már több élet előzte meg 1.
Minden előtte fekvő életét a testetöltés előtt a szellem
maga ismerni szokta, megmutatják azt neki mielőtt a testet
magára veszi. Ha a földi élet elvállalása alkalmával a
szellem mái tudatára jutott annak, hogy őt bűnök terheik,
hogy ezeket a bűnöket megfelelő teihek, szenvedések és
betegségek elvállalásával kell jóvátennie, akkoi erős
elhatározással magára ölti a földi testet, hogy a
szenvedéseket elviselje és ezzel adósságát megfizesse. A
megismerésnek ilyen fokán álló szellem akarata teljes
megfeszítésével hiven kitart az elvállalt uton, jó ember lesz
embertársai szemében és türelmesen viseli el sorsát, mert
bár öntudatlanul, él benne az az elhatározás, melyre mint
szellem a testetöltés előtt jutott. A megismerés csekélyebb
fokán álló vagy olyan szellem, ki félénkebb és nem mer
magára nagyobb terhet vállalni, nagyobb részletekben tör-
leszti le tartozását, könnyebb életkörülmények közepette
folytatja le a földi életet, nem szenved annyit, de nem is
fizet le annyit adósságából.
Ha azután a szellem a lefolytatott földi életek alatt
ir,»
244 245

a
n
t
e
A
zS
zN
e
M
iM
é
A
m
 246

törvényét ismeri el legfőbb törvénynek és azt igyekszik

mindenben hiven alkalmazni. Az elmúlt borzalmas világ-
háború éppen ellenkező irányba terelte az emberiség
gondolatait és így e tiszta szellemi gyógyításnak te-
vékenységi köre nagyon, megszűkült, de mielőtt még a
háború borzalmai reánk zudultak volna, volt alkalmunk
számtalan olyan esetről hallani, sőt olyan esetet meg: is
figyelni, amelyben a hit felköltése mellett és az ima
segítségévéi minden gyógyszer nélkül súlyos betegség talált
orvoslást.
A ^christian science«-nék több milliót kitevő követője
van. Ezek az emberek a legszigorúbb erkölcsi elvek szerint
élnék és minden gyógyszer alkalmazása nélkül hittel és
imával olyan gyógyításokra képesek, amelyek minden
elfogulatlan embert méltán bámulattal töltenek el.
Hogy azonban a tisztán szellemi módon való gyó-
gyításnak még nemi érkezett el az ideje, az kitűnik már
abból is, hogy a »christian science« néhány milliónyi
követőjével szemben sok száz millió ember áll, aki nem hisz
a szellemi gyógyítás lehetőségében és szerencsétlennek
érezné magát, ha nem anyagi gyógyszer segítségével
kísérelhetné meg gyógyulását.
Van sok más módja is a gyógyításnak, mely szintén
nem alkalmaz1 anyagi gyógyszert; ezrekre megy azoknak a
megkönnyebbült betegeknek a száma, akik ezeknek a
különböző gyógymódoknak a sikereiről tanúskodhatnak. De
nem az a célunk, hogy az egyik vagy a másik mellett
lándzsát törjünk, csak. arra akar- tyjiK, reámutaiiii, hogy a
betegségek sikéres orvoslásához anyagra, azaz anyagi
orvosságra nincs okvetetlenül szükség, mert a betegségek
mélyebben fekvő okának felismerése és az; ok
megszüntetése a legsikeresebb gyógyító módszer; és ha az
októl megszabadultunk, az okozat: a betegség alól is
szükségképp meg kell szabadulnunk.
Minden, igy a betegségek gyógyításának a módszere
is, a fejlődés törvényének van alárendelve. Meg lehet
állapitanunk, hogy azok a nagy tömegű orvosságok,
amelyeket a betegeknek száz év előtt be kellett venniök,
ma már csekélyke adagokra apadtak le; ha már a különféle
hasonszerui gyógyító módszerektől eltekintünk is, amelyek
 247

az anyagi alkotó részek csekélységénél fogva a szellemi

gyógyítás iránya felé való haladásról tanúskodnak. A
fokozatos fejlődés során azok a módszerek fognak
felülkerekedni, amelyek minden gyógyszer nélkül is
sikereket tudnak felmutatni. De a betegség
lehetőségének teljes mégiszünésé- r ő 1
csak akkor lehet majd beszélni, ha a földünkön élő
szellemcsoport maga odafejlődött, hogy hatályon kívül
helyezte azokat a mélyen fekvő szellemi okokat, amelyek a
betegségeket, mint okozatot előidézték. A bün és bűnhődés
törvényéről kifejtettek minden ilyen irányban felvetett
kérdésre megadják a feleletet.
Az élet fogalmának ellentétét: az ember a halálban
látja, mint az egészség ellentétét a betegségben. A
betegség és a test halála pedig szoros kapcsolatban álli
egymással; amikor tehát a betegségekkél foglalkozunk, nem
lehet a halál tárgyalása elöl sémi kitérnünk.
Az ismételt testetöltések láncolata, ha azt felfogni és
elhinni képesek vagyunk, a földi életet be végző halál
szomorú jelentőségét nagyon leszállítja. Ha egyéniségünk
magva, érzéseink, eszünk és értelmünk fofrása nem szűnik
meg a test halálával, hanem azután is tovább él, működik és
fejlődik, akkor a megsemmisülés borzalma nem nehezedik
annyira reánk és nem, kell többé szorongó érzésekkel
foglalkoznunk a halál gondolatával. És ha egy lépéssel még
tovább megyünk és elfogadjuk azt is, hogy abban a
láthatatlan viiágban, amelybe a halál után jutunk,
tehetségünk és akaratunk kifejtését igénylő olyan munka
vár reánk, amely még; sokkal inkább ki fogja tölteni egész
lényünket, mint azt a földi élet feladatai kikötötték, akkor
létezési formánknak az az elváltozása, melyet halálnak
nevezünk, még kevesebb aggodalmat vagy borzalmat fog :
okozni.
 248

A fokozatos fejlődés törvénye a jóvátétel során

mindinkább enyhíteni fogja azokat a válságos megpróbál-
tatásokként reánk nehezedő terheket, melyeket, mint kö-
vetkezményeket, felváltva a szüleié? és halál formájában
kell elviselnünk. Igen, szüietéiP§s 'Mái formájában, mert a
szellemre nézve az ember születése halált jeleni, mert
megszünteti számára a szellemi életet, a halál pedig
születést, mert ezzel a szellemi élet újra megkezdődik. E
kétféle születésnek és halálnak is megvan a maga célja és
rendeltetése, mely akkor töltődik be, ha korábbi hibák
jóvátétele és az emberi szellem ezzel kapcsolatos fejlődése
is bekövetkezett. Mert a földi élet minden megpró-
báltatásának mélyen fekvő célja a jóvátétel és a haladás!
Ha e kettős célt a megpróbáltatások, tehát a be-
tegségek is elérték, akkor meg fognak szűnni, niejt cél
nélkül semmi sem állhat fenn. Ugyanez áll a születés és a
halál borzalmaira nézve is. Mindaz azonban csak
fokozatosan következhetik be, igly kivánja ezt a törvény.
Szellemi fejlődésünk soián tehát fokozatosan fognak
megkönnyebbülni a betegségekben rejlő megpróbáltatások
terhei, és megismerésünk tágulása és mélyülése enyhíteni
fogja azokat a lelki megrázkódtatásokat is, melyeket a
születés és halál szokott előidézni.

A Teremtő és a teremtés viszonya egymáshoz.

Eddigi fejtegetéseinkből kérlelhetetlen logikával
merül fel a szükségessége e kérdés tárgyalásának, amelyre
mindaz, amit már kifejtettünk, a választ is magában
foglalja. A szellemi vezetőink által kinyilatkoztatott és a
szellemi világból bemutatott példákkal be is bizonyított tan
sarkpontja, melyen az egész tan a maga
következetesságében nyugszik: az Istenbe vetett hit. Ha
ezt kikapcsolnék belőle, akkor az egész menthetetlenül
összeomlanék. Az Istenbe vetett hitet tehát, mint - a spi-
ritista világnézet elengedhetetlen alaptételét — ameny-
nyire Istenről magunknak fogalmat alkotni képesek va-
gyunk — fejtegetéseink körébe szintén be kell vonnunk.
 249

Bukásaink sorozata olyan messzire vitt el minket a

Teremtőtől, de már maga a tökéletlen teremtés korlátolt
képességei is annyira gyengék az abszolút tökéletesség
felfogására és megértésére, hogy Isten lényének és
tulajdonságainak a fejtegetése itt nevetséges vakmerőség
volna. Szellemi vezetőink, akik sokkal közelebb vannak
Istenhez, mint mi, meg sem kísérelik ezt a lehetetlenséget,
sőt tovább mennek és nyíltan bevallják, hogy Istent, a
mindenhatóság alkotóját a maga véghetetlen nagyságában
teremtett lény felfogni és megérteni képtelen. Hogy
azonban a megértéshez legalább közeledhessünk, azoktól a
téves fogalmaktól igyekeznek minket megszabadítani,
amelyeket maguknak az emberek Istenről alkottak és
amelyek egész lényével ellentétben vannak.
Krisztus ugy tanította, hogy Isten alaptulajdonsága a
szeretet. Minden olyan tulajdonság tehát, amely ellenkezik
a szeretettel, mint a harag vagy a bosszúállás, nem lehet
Tsten tulajdonsága. A zsidóknak a haragvó, büntető Istenről
alkotott fogalma tehát tévedés volt. Isten alkotta a
következmények törvényét, mely a bün büntetését is
magában foglalja, de ezt a büntetést nem a bosszúálló Isten
zuditja a bűnösre, hanem a bün elkövetője ütközik bele a
törvénybe, amelynek megsértése jár a büntetés fogalmának
megfelelő következménynyel. És éppen abban nyilatkozik
meg a legfényesebben az isteni szeretet, hogy a
büntetésnek tulajdonképpen nem is a megtorlás a célja,
hanem a bukott szellem megtisztítása és az elhagyott, jó
útra való visszaterelése.
Hiába akarta magát a teremtés Teremtőjétől el-
szakítani, hiába sülyedt az egymást követő bukások kö-
vetkeztében le annak a fokozatnak a mélységéig, ahová
földünk tartozik, hiába jutott el némelyik odáig, hogy
tagadja még Isten létezését is, mindez az örök szeretet
lényét és természetét még elhomályosítani sem képes.
Amikor Isten a bukott teremtések számára megalkotta azt a
törvényt, amely hivatva van azokat eredeti rendeltetésük
útjára visszatéríteni, hogy ugyanazt a célt érhessék el
egykor, amelyet minden teremtés számára kitűzött, —
akkor ennek az alkotásnak is csak az volt az inditó oka, ami
lényének alapját képezi: a szeretet.
 250

Hogyan szabadulhatna meg a teremtés azoktól a reá

nehezedő terhes következményektől, melyek életét
elkeserítik és őt talán kétségbeesésbe is döntik, ha Isten a
csalhatatlanul működő törvényt nem ugy alkotta volna meg,
hogy az ne csak a jóvátételt végezze el, hanem a teremtést
minden ellenkezése dacára ló is ragadja siralmas
helyzetéből és őt ellenállhatatlan hatalommal terelje a
számára kitűzött cél felé! A törvénynek ez a működése
azonban csak akkot fog: igazán bekövetkezhetni, ha a
bukott teremtés akaratát a haladása elé tornyosuló
akadályok leküzdésére szintén munkába állította, ehhez
pedig szükséges, hogy az eddig rosszra irányzott akarat
letörjön, a teremtés belássa, hogy az eddig követett
irányban nem tud célt érni, nem! képes boldogulni. Ez a
célja azoknak a többé-kevésbé terhes
megpróbáltatásoknak, amelyek az emberre a földi életben
rendszerint reánehezednek. Ha ez a jobb belátás akár már a
földi élet alatt, akár az azt követő szellemi életek egyikében
bekövetkezett, akkor nincsen célja további
megpróbáltatásoknak, és ha már a teremtés akaratát jó
irányban munkába állította és ennél a munkánál minden
kísértés dacára hiven ki is tart, akkor nem lesz többé
azoknak kitéve és megérett arra, hogy a fejlődés létráján
egy fokkal feljebb emelkedjék.
így látva a bukott teremtések számára alkotott törvény
működését, nem kell-e elfogadnunk szellemi vezetőink
kijelentését, hogy Isten lénye a szeretet lévén, a bukott
teremtések számára alkotott törvény alapgondolata és indító
oka is csak a szeretet, mely az Isten végtelen bölcsesége
szerint legalkalmasabb eszközt adta segítségére, mellyel
rendeltetését, a tökéletességet és teljes boldogságot
okvetetlenül el kell érnie?!
Szellemi vezetőink ugiy igyekeznek a bukottak szá-
mára alkotott törvényt megmagyarázni, hogy Isten alap-
tulajdonsága: a szeretet, a bukottak számára kegyelemmé
változott át. Pál apostol is ugy állitotta be a Krisztus
tanításával és példaadásával kezdődő uj korszakot, mint a
törvény eddigi korát követő kegyelem korszakát. A nagy
apostol annak a viszonynak a helyes megismerése mellett
tette ezt, amelybe a bukott teremtések bukásuk után az
 251

Atyával szemben jutottak; csakhogy e kegyelem nem a

Krisztus földrejövetelével kezdődött, hanem a kegyelem:
már a bukás után azonnal működni kezdett, de az
emberiség; csali akkor ébredhetett ennek a kegyelemnek a
tudatára, amikor oda fejlődött, hogy Krisztus tanításának
korszaka már bekövetkezhetett. Ezért mondotta már
Krisztus, hogy az Atya szeret titeket, hogy az Atya jobban
örül egy megtért bűnösnek, mint kilencvenkilenc igaznak,
stb.; hiszen a kegyelemmé átváltozott szeretet nem is
érezhet másképpen.
Krisztus a maga klasszikus egyszerűségében találóan
jellemezte azt a viszonyt, mely a Teremtő és a bukott
teremtések között fennforog, amikor Istent Atyának, bukott
gyermekei atyjának nevezte. Az atya és gyermek közötti
viszony nem lehet az emberekre nézve idegen fogalom, azt
megérthette mindenki. És milyen más az Isten foglaljma
Krisztus tanítása szerint, mint a zsidók addigi fogalma a
büntető, haragvó és bosszúálló jehováról.
Ma sem vagyunk képesek1 más fogalmat alkotni Is-
tenről, ma is csak ugy jutunk közelebb az igazsághoz, ha
megállunk annál a meghatározásnál, amelyet Krisztus adott
Róla. A világi ugyan nagyot haladt Krisztus óta, az emberek
ismeretei nagyon kibővültek, sokat feltártak és
hasznosítottak az addig elrejtett természeti erőkből, de ha
azt vizsgáljuk, hogy a Krisztus által tanított erkölcsi
törvények irányában haladt-e azóta a világ igazán előbbre?
akkor szomorúan kell megállapítanunk, hogy ez nem történt
még. így igazán egyetlen lépéssel sem jutván közelebb
rendeltetésünk utján, nem közeledtünk Istenhez sem, és igy
ma sem1 vagyunk képesebbek Isten lényét és természetét
felfogni, mint azt Krisztus idejében tehettük volna. Nem
marad tehát más számunkra, mint hogy megelégedjünk azzal
a meghatározással, melyet Krisztus adott Istenről az
emberéknek.
Bármiiyen naivnak tűnjék is fel tehát, hogy a világról
és rendeltetéséről alkotott felfogásunknak alapját nem
tudjuk másképp megtalálni, mint hogy az egész mindenséget
és alkotóját az atya és gyermekei között fennforgó viszony
hasonlata alapján igyekezünk megérteni; mégsem tehetünk
 252

egyebet, mert hiányzanak számunkra még a megközelítő

fogalmak is arról a véghetetlen nagy-

252

ságról, mely minden létezőt alkotott,

azt élteti, fenntartja és szemeink
előtt feltáruló, végtelen
mindenséget bölcs törvényeivel
rendeltetése utján végcélja felé
tereli.
Ezért utalták még olyan
istenhivő, nagy elmék is, mint aminő
Kant volt, ezt a kérdést a tudás
köréből a puszta hit körébe; de a mi
felfogásunk szerint a hit és a tudás
határát nem szabad ilyen élesen
megvonni. A körünkben kifogástalan
médiumok utján közvetített szellemi
nyilatkozatok mindmegannyi
bizonyítékát szolgáltatták annak1,
hogy! Istennek, mindnyájunk aty-
jának elismerése elengedhetetlen
feltétele a szellem igazi
haladásának, enélkül igazi fejlődés a
szellemi világban lehetetlen.
Minderről természetesen a szellem
tapasztalás utján, gyakorlati uton
rendszerint csak akkor győződhetik
meg, ha a testet már levetette;
nekünk azonban, akiknek erről
médiumaink utján a szellemek
előadásából szintén gyakorlati uton
lehetett tapasztalásokat szereznünk,
nem lehet többé kétségünk; és
rendithetetlenül el is fogadjuk
253

Krisztus meghatározását, Isten

gyermekeinek valljuk magunkat, és
ebből kiindulva, igyekszünk tudá-
sunkat bővíteni és mélyíteni,
érezvén, hogy enélkül minden
tudásnak hiányoznék a szilárd
alapja.
Minél távolabb van tőlünk
Isten, annál inkább tartózkodnunk
kell attól, hogy Őt korlátolt
fogalmaink körébe vonva,
végtelenségét és abszolút
tulajdonságait meghatározni
igyekezzünk. Nem tehetünk tehát
egyebet, mint hogy megelégedjünk
Krisztus meghatározásával és is-
merjük el Istent m i n d n y á j u n k
Atyjának és minden
gyermekét
testvérünknek.
Ezzel egyelőre ki is van
merítve minden, ami a Teremtő és
teremtés közötti viszonyból az
emberi szellem számára megtudható
és felfogható. És mert éppen ilyen
szük korlátok közé vannak
fogalmaink szorítva, tartózkodnunk
kell attól, hogy a véghetetlent
véges és szakadatlan változásnak
alávetett fogalmaink szerint
ruházzuk fel olyan tulajdonságokkal,
mint aminőkkel emberek bírnak. Az
egyetlen lehetséges és az ember
számára felfogható meghatározást
Krisztus adta nekünk a szerető
Atyában, elégedjünk meg1 ezzel és
ezt fogadjuk el lé-
 254

nyünk és életünk kiinduló pontjául. Minden egyéb, többi

ismereteinkkel együtt, a jövendő fejlődésnek van fenn-
tartva. Ebbe bele kell nyugodnunk.
És ezzel máris nagy lépést tettünk előre. Ha Isten
gyermekeinek érezzük magunkat, ha engedelmes gyer-
mekei akarunk lenni, ha életünket az ő törvényei szerint
akarjuk berendezni, ha szakítani akarunk és szakítunk is
korábbi életünk törvényellenes irányával, ha vissza akarunk
térni a bukásunkkal elhagyott atyai hajlékba: akkor mindazt
megtettük, amit az Atya tőlünk, gyenge emberi szellemektől
elvár és ami elengedhetetlen feltétele szellemünk igazi
haladásának. Ezzel helyreállítottuk a bukásunkkal
megzavart viszonyt Atyánkkal, Teremtőnkkel és
elhárítottuk azokat az akadályokat, amelyek haladásunkat
eddig gátolták és számunkra a durva anyagi világot a maga
szenvedéseivel és tökéletlen viszonyaival elengedhetetlen
szükségessé tették. És minél tökéletesebben éljük bele
magunkat az atya és a gyermek közötti viszonyba, minél
engedelmesebben vetjük alá magunkat az atya
törvényeinek, annál közelebb jutunk a fejlődésnek ahhoz a
fokozatához, mely kiemel minket az anyagi világok
légköréből, számunkra magasabb világok szféráját nyitja
meg és teszi a további haladás törvényes légkörévé.

A hit szükségessége.
A Teremtő és a teremtés közötti viszonyból szük-
ségképpen következik, hogy az emberi szellemnek ha-
ladásához elkerülhetetlenül szüksége van a hitre, mely őt az
Atyával összekapcsolja és arra készteti, hogy magát az
isteni törvénynek alárendelje. Az Istenbe vetett hit
ismerteti el az emberrel a törvény követésének feltétlen
szükségességét, mert aki nem hisz Istenben, az nem is
rendelheti magát alá annak az erkölcsi törvénynek sem,
amelynek kútforrása Istenben van.
Számtalan példáját láttuk üléseinkben annak, hogy az
Istenbe vetett hit szerzi meg legbiztosabban a szenvedő
szellemeknek azt a megnyugtatást és azt a világosságot,
mely kibontakozásukhoz szükséges. Enéikül nem tud a
 255

szenvedő odaát sorsába belenyugodni, hanem tovább

vergődik. Az Istenbe vetett hit vezet csak a nagy erkölcsi
törvény megismeréséhez, mely ellen a bukott teremtések
vétették és vétenek. Ez tölti el őketl megnyugvással, hogy a
felidézett következményeket el •kell viselniök, ez ad nékik
reménységet, hogy ellentétes pályájukon megfordulván,
állápotuk és sorsuk is majd jobbra fordul és vége lesz
szenvedéseiknek.
Az emberiség az utóbbi századokban nem olyan
irányban haladt, amely az Istenbe vetett hitet az igazi
haladás egyik feltételének ismerte volna el, sőt ellenkező-
leg, a hit, mint értéktelen maradványa a múltnak, felesleges
és nevetséges régiségként a lomtárba került. És mi lett az
eredménye? Nézzünk csak körül és megkapjuk a feleletet.
Nagyra nőtt az anyagias felfogás, tagadása mindennek, amit
az érzékek utján megismerni nem lehet. Mélyre sülyedt az
erkölcsi érzés, amely a pénz és a hatalom egyeduralmát,
látszik már-már megteremteni. Ebből szükségképpen az
anyagi jólét után való kizárólagos vágyakozásnak és a
különböző anyagi sorsban levők elkeseredett harcának
kellett következnie. A pénz és a hatalom bálványozása
szülte a legborzasztóbb világháborút, mely mérhetetlen
szenvedést zuditott az emberiség javarészére és amelynek
pusztításait még most sem tekinthetjük át. Mindez az
Istenbe vetett hit hiányának és az erkölcsi törvény
tagadásának kikerülhetetlen következményeképp állott elő.
Sem az istentagadás, sem az emberi ésszel kicir-
kalmazott törvények, sem az állami és társadalmi szer-
vezetek nem fogják kivezetni az emberiséget abból az
erkölcsi sülyedésből, amelybe immár jutott; hiszen azok
szakadatlan változásaikban már születésükkor magukon
viselik az elmúlás bélyegét. Egyedül csak az Istenbe, az
örökkévalóba vetett hitnek és a soha el nem muló erkölcsi
törvénynek van meg: az a tisztító ereje, mely képes az
emberiséget és az egyéneket a posványból kisegíteni és az
igazi haladáshoz szükséges biztos talajra állítani.
Ennek a hitnek szükségességét tanítják, mint már is-
mételten kiemeltük, szellemi vezetőink üléseinkben és sza-
kadatlanul mutatnak be megrendítő példákat az ellenkező
 256

gondolatok, érzések és cselekedetek következményeinek

szemléltetésére.
Ilyen üléseken az imádkozás kérdésének szükség-
képpen előtérbe kell nyomulnia, mert az Istenbe vetett
hitből logikusan következik az, hogy a parányi emberi
szellem felemelkedni igyekezzék legalább gondolatban ah-
hoz a véghetetlen nagysághoz, melynek mindent, még
életét is köszönheti. És nevessen bár felette az úgynevezett
»modern« istentagadó ember, az üléseinkben tapasztaltak
alapján megállapíthatjuk, hogy hit és imádkozás nélkül a
szenvedő testvér nem szerezhet magának a szellemi
világban megkönnyebbülést.
De nem is lehet ez másképpen. Ha van a világnak
ősoka, megteremtője, akkor ezt a teremtő és fenntartó
hatalmat a teremtésnek a maga véghetetlen nagyságában el
kell ismernie, különben ellentétbe kerül vele és azzal a
törvénnyel, mely a teremtett mindenséget kormányozza.
Istenből és a mindenséget fenntartó törvényéből vajmi
keveset képes a parányi ember megismerni, de ha mégis
erre a véghetetlen hatalomra akar támaszkodni, ezt csak
ugiy teheti, ha h i s z B e n n e és módot keres arra, hogy
Vele kapcsolatba léphessen. Istent a véghetetlen nagyságot
nem ismerheti meg1, de szellemét forró imában felemelheti
Hozzá és minél tisztább vágyakozással és áhitattal teszi ezt,
annál közelebb juthat, legalább pillanatokra, vágyakozása
tárgyához.
Az ember bukott szellem, akit itt a földön még; az
anyagi test is elválaszt a szellemi élet igazságaitól. Ha tehát
üléseinken azt tapasztaljuk, hogy a bukott szellemeknek
imádkozniok kell, hogly az őket környező posványból
kiemelkedhessenek, akkor a földi embernek még inkább
szüksége van az imára, akit anyagi test választ el a szellemi
környezettől.
De hát mi is az imádság? Az ima a szellem fel-
emelkedése Istenhez. Tárgya lehet kérelem;, hálaadás vagy
egyszerűen fohászkodás, mely abból a vágyakozásból fakad,
amely a teremtést Teremtőjéhez vonzza.
Az imát az emberszellem különböző fejlettségi fokához
képest három fő csoportra lehet osztani. Az elsőbe azok az
imádságok tartoznak, amelyeket egyszerű gyermeki
 257

felfogással azok intéznek Istenükhöz, akik még nincsenek

tisztában az ember tulajdonképpeni rendeltetésével és azt
hiszik, hogy minden jó vagy: rossz e s e t e n k i n t Isten
önkényes elhatározásának a következménye. Ezek Istentől
kérik és várják nemcsak a mindennapi kenyeret, hanem tőle
vélik lekönyöröghetni a megpróbáltatásoktól való
megszabadulást is. Isten szabadítsa meg őket
betegségeiktől, Isten védelmezze meg őket ellenségeiktől:
egyszóval, szerintük mindent Istennek kellene érettük és
helyettük megtennie. Ezek a gyermekes felfogású emberek
erős hittel eltelve fordulnak Istenhez, de ha azután azt
tapasztalják, hogy kérelmük nem mindig, vagy talán éppen
csak igen ritkán vezet szerintük sikerre, akkor abba a
veszedelembe jutnak, hogy hitük meginog, főleg ha nem'
képesek önmagukban és a következmények törvényében
megtalálni azokat az akadályokat, melyek kérelmük
meghallgatását és teljesítését gátolja. Ezek távol vannak
attól, hogy megismerték volna már, hogy Isten törvényei
által kormányozza a mindenséget, hogy ezek a törvények
emelik és támogatják azokat, akik a törvénybe csatolódva
haladnak utjukon, de lesújtanak azokra, akik a törvénnyel
ellentétbe kerültek, hogy a törvényt ekként megismervén,
az ellentétes irány elhagyására és a törvény követésére
határozzák el magukat. Ezek a naiv gondolkodású emberek
tehát még nem tudják, hogy bár minden Istentől származik,
megpróbáltatásaik és betegségeik mégis csak annak a
következményei, hogy Isten törvényével jöttek ellentétbe,
és hogy az ekként felidézett következmények súlya alól
csak ugy szabadulhatnak, ha hibájukat belátván, a
következményeket megnyugvással viselik el és akaratukat
a törvény által előirt feladatok elvégzésére munkába
szólítják. Mert Isten nem szánt egyetlen teremtésnek sem
szenvedést vagy betegséget, hanem a teremtés idézte azt
elő törvényellenességével.
Aki már eddig a megismerésig jutott, az nem fogja
többé azt kérni Istentől, hogy távolítsa el tőle a szen-

t
020201020253000100010100020100020000020201010032310000010200020201000101000
1010100020908020001020201020200000201

védéseket, hanem csak azt kérheti, hogy adjon neki erőt a

szenvedések elviseléséhez, mert már tudja, hogy a szenvedések,
bármilyen súllyal nehezedjenek "is reá, egyrészről a mult hibáinak
jóvátételére valók, de más oldalról és főképpen megtisztulásának
és szellemi haladásának leghathatósabb eszközei. Ez tehát
második fajtája az imádságnak, amelyben az ember már nem kér
egyebet, mint erőt és segítséget törvényes feladatai elvégzéséhez
és erkölcsi haladásához.
A harmadik csoportba azt a tiszta vágyódást kell soroznunk,
amely az emberi szellemet minden kérelem nélkül emeli fel
Teremtőjéhez, mert érzi hozzátartozását és azt is, hogiy életének
benne van a kútforrása, mely őt táplálja és képessé teszi arra,
hogy rendeltetése utján előbbre jusson, és végcélját egykor
elérhesse. Az ember ilyen tiszta felfohászkodásra mai fejlettsége
állapotában alig képes, és ez csak igen ritkán történhetik meg. Az
ilyen imádság csak további fejlődésünk során válik majd
osztályrészünkké.
Az imádság e három fajából kivehető az Istenbe vetett hit
hatása is, amint az még a kívülállók előtt is felismerhető módon
jelentkezik. Istenben hisz az a naiv lélek is, aki tőle kéri a
mindennapi kenyeret, meg a szenvedéseittői és
megpróbáltatásoktól való szabadulást. Ha hite annak dacára sem
rendül meg, hogy kérelme csak igen ritkán teljesül, akkor ebből
olyan nagymértékű megnyugvásnak kell kiváltódnia, mely őt
okvetlenül előbbre viszi rendeltetése és szellemi haladása utján.
Ebben az állapotban már csak a második fajta imádságot fogja ugy
a maga, miint hozzátartozói érdekében Istenéhez intézni. Minden
további megpróbáltatás dacára erős hittel igyekszik majd,
szellemi értelemben véve, előbbre jutni, mert már tudja, hogy
minden ugy van számára jól, ahogy van. Nem roskad össze az élet
megpróbáltatásai alatt, nem érzi már olyan elviselhetetlennek a
szenvedéseket, mint azelőtt és tekintete akkor is Istenéhez
fordul, amikor felszisszen a fájdalmak alatt.
Hogy az élet rögös utján mikor ér el az ember odáig, amikor
már kinőtt a számunkra még törvényszerű megpróbáltatások
szükségessége alól, azt ma még nem
Az ember és rendeltetése. 17
010201020000000101010101000253484853484823234800020200020053234853484823535
3235348484853534853535353485353232323534853235348

258

vagyunk képesek megállapítani. Azt azonban már tudjuk,

hogy az Istenbe vetett hit és bizalom, mely pedig folytonos
megpróbáltatásoknak van kitéve, elengedhetetlen feltétele
szellemi haladásunknak és jövendő boldogulásunknak.
*

Bármilyen összefüggő egészet képez is az Istenbe

vetett hit világnézetünkkel, mely nélkül az hiányos és
tökéletlen volna, és nem lenne képes minden felvetődő
kérdésre a feleletet akkép megadni, amint azt meg-
ismerésünk világánál tapasztaljuk: az anyagias gondol-
kozású és az érzéki megfigyelésekre, mint kizárólagos
forrásra esküdök mégsem lesznek képesek ezt az elmon-
dottak dacára sem elfogadni. Ismerjük ellenvetéseiket,
nem egyszer volt alkalmunk látni szánakozó mosolyukat,
mellyel a hittel eltelt ember szavait fogadták és nyomban
visszautasították; pedig ha elfogulatlanul gondolkodnának a
kérdésről és nem helyezkednének eleve tagadó
álláspontra, akkor szemeikbe ötlenének a következők.
Minden bölcsészeti rendszer, bármilyen fényes elme
állította is azt össze, csak mulandó hatást képes az
emberiségre gyakorolni, megállapításait az utódok részben
megdöntötték, részben módosították. Ez a fejlődés
törvényéből folyik, mert ami él, annak fejlődnie kell, és azt
az életet, amely többé nem fejlődik, mert a tökéletességet
már elérte, szemünk még nem képes meglátni. Azt
vethetnék fel ezzel szemben, hogy a földön uralkodó
vallások is többé-kevésbé ellentétben vannak egymással.
Nem tagadjuk, hogy ez igy van. Csak egyben egyeznek
meg mindannyian, hogy a mindenséget valamely egység
teremtette. Már magáról az egység tulajdonságairól
széjjelmennek a fogalmak. Istennek, az ősforrásnak
létezése az egyetlen fogalom, amely szilárdan áll, ha
tulajdonságaira nézve nem is tudnak a vallások
megegyezni. A tudomány, benne a bölcsészet, meg minden
vallás is, utóbbi az ősforrás létezésének elfogadásától
eltekintve, változó, fejlődő vagy visszafejlődő mozgásban
van, csak a vallások magva, Isten áll szilárdan és
 260

változatlanul e mozgás közepette. Ezt nem lehet, nem szabad tagadni. Nem szabad a
választó falat felállítani és megerősíteni, mely ezt a fogalmat az emberi tudás
szakadatlanul változó tartalmától elválasztani látszik. Ellenkezőleg, hozzá kellene látni
a lerombolás munkájához, hogy tudásunkat arra az egyetlen szilárd alapra fektessük,
amely, ha nem is láthatjuk azt meg véghetetlen nagyságánál és látóképességünk
korlátolt voltánál fogva, mégis létezik, mert mindennek, ami van, okának kell lennie
Igen tanulságos az egyik legnagyobb gondolkodónak, Kantnak fejlődését
megfigyelni, ki világnézetének számtalan átalakulásán át haladt a józan ész bírálatának
megírásáig, mellyel azonban tulajdonképpen csak az emberi tudás eszközeinek a
megállapításáig jutott, és a müveiben megnyilatkozó értelmi erő és nagy tudás dacára,
a továbbfejlesztést, a tudás tartalmának gazdagítását az utódokra volt kénytelen
hagyni, amint ezt nyíltan be is vallotta.
Ha tehát most az emberiségnek a tudás olyan kibővítése kínálkozik, amely
alkalmas az embert tapasztalati uton közelebb hozni az ősforráshoz, akkor nem lehet
helye az egyszerű tagadásnak, hanem kötelessége az embernek magragadni az
alkalmat, hogy fokozatos munkálkodással ismereteit bővíthesse és a fejlődés utján iga-
zán előbbre juthasson.

A szellemi mozgalom vezetői.

A Szerető Atya, a végtelen Bölcseség és Igazságosság nem elégedhetett meg
azzal, hogy törvényét a bukott teremtések számára megalkotta, hanem gondoskodnia
kellett arról is, hogy ezt a törvényt értelmes lények irányítsák és végrehajtsák. Mert
éppen az a jellemző az Atya és gyermekei között fennforgó viszonyra nézve, hogy a
teremtések nem gépies szabályszerűséggel haladnak előre fejlődésük utján, hanem
mindenik bizonyosfoku szabad akarattal bírván, ennek a munkábaállitásával haladhat
csak előre. így a bukott szellemek igazi haladásának az akarat igénybevétele mellett
kell történnie. A törvény végrehajtóit is akaratuk elhatározásának kell a munka
elvégzésére késztetnie, a tisztán maradt és a tökéletességet elért szellemektől kezdve
le egészen azokig a parányi szellemekig, akik bukásuk tudatára ébredtek és
készséggel vállalkoznak a legaíacsonyabbrendü munkára is, ha ezzel testvéreiken
segíthetnek. Ezek — bár fokozatukban különböznek egymástól — összefüggő láncot
képeznek; a magasabban állók irányítják az alacsonyabban állókat, emezek pedig
készségesen követik felettük álló testvéreiket.
De a rendeltetésük tudatára még: fel nem; ébredt, ellentétes irányú, bukott
szellemek akaratának is közre kell működnie a teremtés előhaladásánál, annak dacára,
hogy az ellentétes szellemek harcban állanak a világrenddel, a törvénnyel. Ha
szemügyre vesszük az éppen napjainkban lefolyó eseményeket, szomorúan fogjuk
megállapítani, hogy úgyszólván az egész világ ellentétbe jutott a legfőbb törvénnyel: a
szeretettel. Ennek az ellentétes akaratnak a helyes irányba való segítése képezi azok
feladatát, akik már felismerték rendeltetésüket és meg is akarnak felelni annak.
Az ellentétes irányban működő akaratot a következmények törvénye töri le.
Minden törvényellenes cselekedetnek, sőt níég a gondolatnak is megvan a maga
következménye, mely megpróbáltatásokban és szenvedésekben válik az illető
szellemre nézve érezhetővé; és minél tovább tart az ellentétes irány, minél gyakrabban
 261

érvényesül az ellentétes működés, annál súlyosabbak a terhek, melyeket a törvény

megsértése maga után von. De bármilyen nagy legyen is a bukott szellemben a gőg,
saját erejének megvan a határa és előbb vagy utóbb bekövetkezik az az idő, amikor a
szellem1, akár testben, akár test nélkül legy en is, kimerül és a teher alatt össze-
roskad. Ez az a pillanat, amikor az erőtlen szellem belátja tehetetlenságét és
fogékonnyá lesz a jó tanács meghallgatására. Ekkor kezdődik azoknak a szerepe, akik
akár testben, akár test nélkül vannak, a törvényes munka elvégzésére vállalkoztak.
 261
892348024848535323235348532353232353
23534848485348235323535353485
23484848485323235323 353485353534853

Ez a munka csak lassan halad előre, mert a szellemek

a hasonlóságok törvénye szerint azoknak a befolyása alatt
vannak, akik hasonló irányú gondolatok és érzések uralma
alatt állanak és ezek a gondolatok és érzések az első'
elhatározással még nem szűnnek meg teljesen. A
visszaeséseknek azonban nem szabad a segítő testvéreket
elkedvetleníteniük, és a munkát szakadatlanul kell
folytatniok, hacsak a visszaesés nem olyan erős, hogy
ismét csak a következmények törvényének súlyos terhe
hozhatja a visszaesőt jobb belátásra. Ekkor a segítő testvér
a "kellő időpontig félreáll.
így folyik a törvényes szellemek munkája. Minden
egyes" szellem és ember egy-egy számjegyet képez a
mindenségiben, melyet a törvényes, meg az ellentétes
szellemek maguknak akarnak meghódítani; mind a két
tábor meg van szervezve: a törvényes szellemek táborában
élői a közkatonák állanak és harcolnak, ezeket a magasabb
képzettségű altisztek és tisztek vezetik és irányitják,
emezeket pedig fokozatosan a felettük állók és
mindnyájukat a fővezér, aki az illető világcsoport
vezetésére van kirendelve. A fővezér egyike azoknak a
törvény utján maradt első teremtésü szellemeknek, akik
rendeltetésük útját végigjárták és a tökéletességet már
elérték. Tökéletes értelme, ismerete és főleg szeretete
arra képesiti őt, hogy a törvény működését irányítsa és ha
itt az ideje, azt beszüntesse és az illetőt magasabb törvény
hatása alá állítsa. Tökéletes ítélő képessége, véghetetlen
türelme, a szellemek gondolatainak és érzéseinek teljes
ismerete megadja neki a módot, hogy a haladás érdekében
mindazt megtegye, ami a siker elérésére a legalkalmasabb.
A világ ama részének a vezetése, amelyben mi élünk
és amelyhez földünk is tartozik, szellemi vezetőink tanítása
szerint Jézus Krisztusra van bizva. Krisztus lényét mi
alacsony fokon álló szellemek természetesen nem vagyunk
képesek felfogni, ennek felismeréséhez tehát csak az
evangéliumok feljegyzéseinek segítségével juthatunk. De
ez sem elegendő; be kell hatolnunk t a n i t á s a s z e l -
l e m é b e , mely a megértő számára egyszerű és világos.
Mivel azonban a mélyen álló emberi szellem úgyszólván
 263

csak érzéki megfigyelések nyomán juthat

ismeretekhez, legerősebb hatással az emberekre mégis
csak Krisztus példaadása volt, mely mindazt, amit tanított,
élete lefolyásában szemléltette. Jól tudta ő, hogy az ember,
a maga bukott állapotában, a törvény által szabott követ-
kezményeket kénytelen elviselni, melyek annál súlyo-
sabban nehezednek reá, minél inkább kihivta a törvényt,
példaadásának tehát nemcsak az volt a célja, hogy meg-
mutassa, miként kell a legfőbb törvény, a szeretet szelleme
szerint élni, hanem hogy szemléltesse azt is, miként kell a
szenvedést, a bűnös földi élet ez elválaszthatatlan kísérőjét
elviselni.
Könnyen felvetődhetnék ugyanis az a kérdés: miért
kellett a tökéletes szellemnek szenvednie? Hogyan férhet
össze az igazságosság fogalmával, melynek a tökéletes
törvényben kell rejlenie, hogy a bűntelen olyan
szenvedéseket viseljen el, amelyek csakis törvényellenes
tevékenység következményei lehetnek? Mindennek meg-
van a maga célja a mindenségben, és ha nem is látjuk be
mindjárt valaminek a célját és rendeltetését, majd eljő
annak is az ideje, amikor ez a belátás el fog (következni.
így tehát Krisztus szenvedéseinek és az akkori felfogás
szerint szégyenteljes halálának is meg kellett a maga
rendeltetésének lennie. Hogy ez nem; lehetett az, hogy a
bűntelen váltsa meg halálával a bűnösöket, az kétségtelen
mindazok előtt, akik meg vannak győződve Isten
törvényeinek feltétlen igazságosságáról, melyek
értelmében a bűnösnek kell bűnei következményeit
elviselnie. Mi lehetett tehát a célja és rendeltetése Krisztus
szenvedéseinek és halálának? Nem más, mint hogy
megmutassa, hogy miként lehet és kell a szenvedéseket
elviselni, amelyeknek a bűnnel terhelt ember itt a földön
szükségképpen alá van vetve. Hogy Ő, a bűntelen vette
magára a példaadásnak ezt a súlyos terhét, az megint csak
annak a bizonysága, hogy a végtelen szeretet mire képes a
maga önfeláldozó nagyságában.
Am ezzel Krisztus tevékenységének a bukott szel-
lemek megváltása körül nem szakadt vége. Úgyszólván még
csak a kezdete volt annak. Hiszen azzal csak az alvókat
ébresztette fel, megmutatván nekik a vezetőt és
megismertetvén velük a törvényeket, melyeket követniük
kell. A megváltás, a bűntől és a bün következményeitől való
szabadulás csak akkor következhetett be, ha a felébredt
alvók hozzáláttak a számukra kiszabott munkához és
fokozatosan fejlődvén, el is végezték azt.
A bukott szellemek önmulkálkodásai folytonos tá-
mogatást és irányítást igényel, melyet Krisztus vezetése
alatt azok a szellemek végeznek, akik rendeltetésüket már
felismerték, és készségesen vállalták ezt a munkát, amelyet
a közös cél elérése érdekében minden szellemnek előbb
vagy utóbb végeznie kell. Ezek a tisztuló vagy már
 264

megtisztult szellemek képezik azt a szakadatlanul növekvő

tábort, amely a törvényes szellemek szervezetébe van
összefoglalva. Ebben minden egyesnek megvan a maga
helye és feladata. A fejlődés különböző fokozatán álló
szellemek megfelelő munkát végeznek szellemi testvéreik
felébresztése és továbbvezetése körül, miközben maguk a
vezetők is tanulnak és haladnak, tapasztalataik gazdagítják
ismereteiket és szélesbitik látókörüket. Az általuk vezetett
szellemek vagy emberek pedig, ha tanácsaikat
megfogadják, szintén előbbre jutnak rendeltetésük utján és
magasabb vezetés alá kerülhetnek, sőt az emberi
^zellemesoport haladása érdekében végzendő munkát is
kaphatnak.
Ez a szakadatlan munka azonban nemi olyan egyszerű,
elvégzéséhez pedig sok türelem és kitartás szükséges. A
jóakarattal telt munkatársak csalódásoknak is ki vannak
téve, mert védenceik akarati elhatározása sok kísértésnek
van kiszolgáltatva hasonló gondolkozása testvéreik részéről,
akik őket haladásukban visszatartani igyekeznek. Ezért a
haladás csak hullámszerű mozgásban történhetik: hol a
törvényes szellemek vannak felül, hol meg az ellentétesek.
De ez utóbbi tünet csak látszólagos, mert a törvénynek
végtére mégis csak diadalmaskodnia kell.
Vannak azután olyan korszakok is, amelyekben az
ellentétes szellemeknek nagyobb szabadságot engednek:
ezek a próbatétel korszakát képezik nemcsak a sötétség
szellemei, hanem azok számára is, akiknek arról kell
tanúságot ténniök, hogy a súlyosabb megpróbáltatások
közepette is megállják helyüket és nem engednek a
kísértésnek, nem süllyednek mélyebbre. Az ilyen
korszakban élők rendszerint nem ismerik fel ennek a nagy
jelentőségét és szenvedéseik, megpróbáltatásaik majdnem
kéiségbeejtik őket. Pedig ezek a nagy krízisek korszakai
arra valók, hogy a haladás bizonyos fokát elért szellemeket
elválasszák azoktól, akik törvényes ifányban haladni
egyáltalában nem akarnak és akiknek jgy amazoktól el kell
válniok és vissza kell maradniok. Az ilyen korban élők nem
látván a földön lejátszódó események szellemi hátterét, nem
ismerik a borzalmak célját és rendeltetését. Ilyen időkben
rendkívüli tevékenységet kell azoknak a szellemeknek
kifejteniük, akiit a nggy szellemi munka harcosaivá lettek;
nekik kell vigyázni ok arra, hogy az ellentétes szellemek tul
ne lépjék a törvény által megszabott határokat és ellentétes
irányú munkájuk kárt ne okozhasson, s valójában csak a
törvényes haladást szolgálja. Mindez természetesen sok és
nagiy küzdelemmel jár, amelyet a földön élő emberek nem
láthatnak, mert ők csakis az itt lejátszódó eseményekről
szerezhetnek tudomást, a mögöttük álló és sokkal
hatalmasabb szellemi hátteret pedig nem ismerik.
 265

így dolgoznak azok a törvényes szellemek, akik

Krisztus vezetése alatt nagy munkára vállalkoztak. Fenn a
magasban a fővezér, alatta az alvezérektől az utolsó
közkatonáig: mindegyiknek megvan a tehetségének meg-
felelő munkája, amelyet képessége szerint jobban vagy
kevésbé jól végez el. De akárhogyan végezze is, ez a
munka végső eredményében mégis csak haladást fog
eredményezni, mert a törvényt a legfőbb bölcseség alkotta
meg és azok, akik a törvény végrehajtásával vannak
megbizva, ha hiányos munkájukkal talán késleltetnék is a
haladást, a törvényben rejlő erőnél fogva sohasem tudnák
azt igazán megakadályozni. A vezérek pedig éber
figyelemmel kisérik alattvalóik működését és módjukban áll
minden elkövetett hibát jóra fordítani, így vezetik a
tökéletleneket a tökéletesség felé.
 266

235353912353485353235323535348484823480002022323535323482323484
84848532348482323532348234823482323

Az emberiség fejlődése.
A mindenségi törvényei kivételt meg nem engedő
következetességei végzik munkájukat és biztosítják a
fejlődést nemcsák az emberiség, hanem az egész min-
denség; szellemei számára. Ezek a törvények nem külön,
hanem egybekapcsolódva, mintegy összefonódva végzik
munkájukat. És bár ez a munka szakadatlanul és pontosan
folyik, az mégsem gépies, hanem az összetartozás
törvényével összekapcsolt szellemeknek a fokozatos fej-
lődés szerint tagolt csoportjai öntudatosan veszik ki belőle
a maguk részét. R fokozatos fejlődés határozza meg * a
munka minőségét, a szellem akaratától függ a munka
elvégzése és sikere.
Az emberiség! és az egész teremtés fejlődése tehát
két tényezőtől függ: a törvénytől és a teremtmény aka-
ratától. A törvény sokkal hatalmasabb az egyén akaratánál,
hiszen azt az a törvényhozó alkotta és ruházta fel
ellenállhatatlan erővel, aki mindent alkotott, és így az
egyéneket is teremtette, a teremtés akarata tehát nem
lehet erősebb azénál, akinek életét köszönheti. De a
Teremtő nem) akart gépeket hívni életre, hanem észszel,
értelemmel és önálló akarattal biró munkatársakat, akik
vele ősi tulajdonságának, a szeretetnek örök kötelékével
összekapcsolva "végezzék feladataikat.
Ha most körültekintünk és keressük, hogy kiben
ismerhetjük fel a nagy világrend öntudatos munkását,
akkor szomorú tapasztalatokra fogunk jutni, mert bár
határtalan nagy a meghívottaknak száma, de nagyon kevés
olyanra találhatni, akit választottnak, öntudatos munkásnak
'lehetne tekinteni. És a fejlődés munkája mégis
szakadatlanul folyik. Parányi kezdetből fog majd áz egész
földkerekséget betöltő és magával ragadó, általános
szellemi és erkölcsi haladás kibontakozni.
Az a kevés ember öntudatos munkájával képezi az
előcsapatot. Az elvégzendő munka a hibák és gyengeségek
legyőzéséből all és az egyén fokozatos megtisztulásával
jár. Az ekként megtisztuló ember azonban nemcsak
embertársával érintkezik, hanem az összetartozás
törvényénél fogva láthatatlan szellemi környezetével is
 267

össze lévén kapcsolva, ezzel kölcsönös hatásban áll. Az a

naponkint megujuló küzdelem, melyet a valódi rendeltetése
tudatára ébredő ember hibáival és gyengeségeivel folytat,
főleg ha az eredménnyel jár, a példaadás hatalmas erejével
hat nemcsak az ember látható környezetére, hanem még
sokkal inkább a környezetében levő láthatatlan szellemi
testvérekre; meggyőzi őket hibáik és ellentétes hajlamaik
haszontalanságáról és felkölti bennük a vágyat, hogy
akaratukat munkába szólítsák és ők is annak a nagiy
munkának öntudatos munkásaivá legyenek. A vágy pedig
hatalmas segitő eszköze a tökéletlen szellemnek, mely ha
törvényes irányban kél életre, ellenállhatatlanul viszi fel a
magasba az illetőt.
így szaporodnak azután egymás példáján buzdulva a
fejlődés és a haladás munkásai anélkül, hogiy azt az emberi
szem láthatná. De ez a munka és maga a fejlődés is csak
fokozatos és emberi felfogás szerint lassú lehet.
Nemzedékek fognak letűnni, amig majd a megtisztult
emberi szellemeknek olyan nagy száma fog a földön testet
ölteni, hogy a még visszamaradt kisebbséget a mindenütt
látható példa a tömeghatás erejénél fogva magával ragadja
és a földi légkörbe utalt szellemi csoportot a maga
összességében alacsony fokozatából magasabbra emeli.
Boldogok azok, akik a mindenségben uralkodó tör-
vények szövevényébe tekinthettek és öntudatos munkásai
lettek az igazi haladásnak! Ezek már nem'lehetnek többé
rabjai az önzésnek, a giőgnek és a hiúságnak, mely
többszörös bukásuk "óta rabszolgájává tette lelküket és
szomorú következetességgel irányozta sorsukat. Ezek
megismerték rendeltetésüket; tudják, hogy minden hibájuk
és gyengeségük dacára Isten gyermekei, hogy tőlük függ,
hogy hibáikat leküzdvén, ezzel olyan következményeket
hívjanak életre,- melyek életüket kellemesebbé,
munkabírásukat hatalmasabbá, a jóra irányzott akaratukat
erősebbé és őket képesebbé tegyék, hogy testvéreiken
segítsenek és ezzel a Teremtő munkatársaivá legyenek. Az
ilyen ember nemcsak sejti már, hogy elválaszthatatlanul
össze van kapcsolva testvéreivel, hanem akarata is
szakadatlanul arra van irányozvla, hogy mun-
 268

kaja a szeretet
törvényének megfelelő
módon testvérei javára
szolgáljon, és még ha a
maga javára dolgozik
is, ez is csak
használjon testvérének.
És ha majd mind
több ilyen ember él a
földön, be fog
következni az az
állapot, melyet Emánuel
a következő elragadó
rajzban tár elénk.
»A földön is
békességnek kell majd
lennie, az ellentéteknek
ki kell egiyenlitődniök,
az ellentmondásoknak
meg kell oldódniok. Az!
igazság után való
vágyódásotoknak
önmagában igaznak kell
lennie. Nem kell többé
keresnetek, hogy
elméleteitek számára
bizonyítékokat ta-
láljatok, hanem
előítélettől mentesen
kell hallgatóznotok,
vájjon azokat a világos
kinyilatkoztatásokat,
melyek kis világotok
természetében
rejlenek, nemi
tudjátok-e megérteni
és végre-valahára
javatokra fordítani?
Tanítómestereitek
anyagi formákban
 269

környeznek titeket és
ezekben megvannak
még azok a
benyomások is,
melyeket régmúlt idők
hagytak vissza. Az
emberiség
megkezdette ennek a
nyelvnek az ábécéjét
összeállítani; mi
várunk, míg ezt a
nyelvet elsajátítja, míg
a szellemet, mely
belőle hozzá szól,
megérti.
Egyes emberek
megelőzik korukat,
egyeseknek kell mindig
az utat felkutatniok,
hogy a gyengébb
testvérek a
megengedett uton
tovább haladhassanak.
A benső szabadság
tudata, az ebből eredő
erő megérzése, az az
ébredező megismerés,
hogy hol kötődnek
össze és maradnak
összekapcsolva az örök
és mulandó törvények,
míg azt valamely világ
meghatározott fejlődési
fokozata megköveteli,
az emeli a magasba
istenadta szárnyakkal
az emberi testben levő,
felfelé törekvő
szellemet, hogy
megnövekedett
 270

otthonának légkörét
átrepülhesse, mindazt a
kincset, mely benne
rejlik, elsajátithassa. És
a mulandó törvények
határait azáltal ismeri
meg!, hogy1 az,
örökkévaló valódibbá
válik számára a
mulandónál, hogy az
örökkévaló hatalmas
folyamának rendeli
magát alá, és igy a
mulandónak minden
hatalma megszűnik reá
nézve. Nincsen
szüksége anyagi
érzékekre, hogy va-
lamit megláthasson,
megérezhessen, mert
az örökkévaló érzék, az
örökkévaló látás, mely
benne van minden
istenteremtette
szellemben, a
megismerés teljes
életerőre fej-

532348912389000000000202010102000200020102000002010
001000200000001000905050201010153234848482300000001
01010200535353484848482348234853
lődött benne, minden egyébnek parancsolván és azt le-
győzvén. Megismerése megmutatja neki azt a munkát,
melyet valamely világban elvégezni képes, meghajlik a
születés és a halál meghatározott törvénye előtt, mely
ezen a világon uralkodik; mert egyetlen magasabb szellem
sem dönti fel azokat a törvényeket, melyek valamely
világon a fejlődés fokozata szerint szükségesek. De az
 271

ilyen ember benső szabadsága öntudatos tulajdonává lett;

szabad akarata, mely csak az igazi szeretet törvényének
rendeli magiát alá, vezéreli őt ebben a világban és vezeti
őt vissza hazájába.
Minél több ilyen szellem ölt testet valamely anyagi
világon, annál gyorsabban érik meg az a világ. Ezek a
szellemek olyanok, mint a gyűjtőlencse, mely ösz-
szefoglalja a nap sugarait, hogy azokat együttesen bo-
csássa a lassan érő gyümölcsökre. A gyümölcsök egyike,
melyek igy megérlelődnek: a szabadság, mely csak benső
béke és szeretet mellett érvényesülhet, mely az
embereket összekapcsolja, a nemzeteket és osztályokat
egyesíti, az emberiséggel egyetlen életcélját megérteti.
így szabadul fel az egész emberiség, és szabadsága azon
alapul, hogy megismeri az örök törvények uralmát a véges
törvények felett. Ezzel felszabadul az emberiség a véges
törvények durva formái alól és a világ megérett, hogy
magasabb szellemek félanyagi lakóhelyévé alakuljon át.
Ilyen világok lakói nincsenek többé azoknak a kínoknak
alávetve, melyek szükségessé teszik, hogy a szellem
emlékezetéből a multat kitöröljék és előle a jövendőt
elfátyolozzák. Áttekinti a történteket, valamint az okokat,
melyek előidézték; látja, hogy mi fekszik előtte, mivel
megismerte a törvényeket, melyek szerint életének
alakulnia kell. Az akarat szabadsága és hatalma tágabb
határokat kapott, miivel a durva anyagi törvények nehéz
láncai nem kötik már le. A félanyagi ember a légkörben
találja meg a táplálékát, melyet belélegez és teljesen
felvesz magába, nincsen betegségnek alávetve és ismeri
az órát, amikor a tiszta szellemi élet még nagyobb
szabadságába beléphet. Akarata parancsol könnyű
testének és a maga világában egy pillanat alatt oda
helyezheti azt, ahol lenni kiván. Minthogy uralkodik a
véges törvényeit felett, ura az éghajlati viszonyoknak is,
ismeri a szépet, csak a szép után vágyódik és ez a vágy
olyan virágözönt teremt körülötte, amelynek pompájáról
fogalmat sem alkothattok magatoknak. Az egyik akarata
nyíltan ki van tárva a másik előtt és igy minden félreértés
ki van zárva. Az egyik szeretete a másik iránt oly
hatalmas, hogy a valódi üdvösséget sejteti meg. Az
 272

egység és összhang ezekben az emberekben olyan fokot

ért el, hogy testük szépségét fejlődési fokozatuk formálja,
mert még olyan világokon is, mint a ti szomorú kis
földeteken, számtalan árnyalata van a világ törvényes
színének. De ott szeretet köt össze minden embert.
Csekélyebb értékének tudata az ilyen testetöltött
szellemet csak azzal a hatalmas vággyal tölti el, hogy
magasabb testvérétől tanuljon és a haladásra szolgáló
időnek egyetlen pillanatát se mulassza el.
Ez a fejlődésetek menete, kedves emberek. Nincsen
olyan elképzelhető szenvedés, mely ilyen hatalmas
világosságra árnyékot vethetne. Mit jelent a pillanat
mulandó szenvedése azzal az igazi, mélységes örömmel
összehasonlítva, mely már olyan szellemeket is teljesen
eltölt, akik még a félanyagi világok fokozatán állanak?
Ezért már most ujjongva örvendezzetek, életetek minden
pillanata becses és értékes, bármit tennétek is, nem
vagytok képesek annak szépségét egészen meg-
semmisíteni, mivel az az egy, nagy, örökkévaló Isten
kifolyása. Az örök világosság pedig szünet nélkül, is-
mételve kitör egyes szikrákkal, majd hatalmas tüzké-
vékkel, míg csak a ragyogó világosság uralmát nem
biztositotta.«
273
 T A R T A L O M :
Bevezetés. I. A megismerés eszközei. A tapasztalás és az értelem. Közvetetlen
és közvetett tapasztalás. Kételkedés és tagadás. A haladás és a
dogmatizált ismeret. 5
II. Az igazság megérzése. Hipnózis, szuggesztió és médíumitás. A
spirituális etika. Forrásai. A szellemi közlemények tartalma és iránya.
A szellemi közlések tapasztalás tárgyai............-....................— 12
III. A megismerés tárgya és határai. Az ismeretek körének és
tartalmának fokozatos fejlődése. Az ember maga a legnagyobb
probléma. A halhatatlanság kérdése. Spiritisztikus esetek és a
tapasztalás. A megismerés és a hit köre. A szellemekkel való közlekedés
szabályai. Az elvont iogalmak eredete 19
IV. A hit és tudás áthidalása. Isten és a túlvilági élet. A túlvilági élet
bizonyítása. A médiumok. A spiri- tista irodalom. A szellemi
nyilatkozatok értéke. Alapfeltételük. Két főcsoportjuk. A teremtés
ismertetése.
A szellemi törvények ismertetése...................................................... 26
A mindenség eredete...........................- ...................................... — — 33
A szellemek bukása „...........................-.......................................— — 40
Az ember a mindenségben.................................................................. — 47
Az emberi élet kezdete .................... —.......................................................... 55
Az ember hármas lény ....................... ................ —.............. ........... — 62
Ujraszületés ............................- —.................................. — ......................... "'0
Az anyag és a szellem kölcsönös hatása az emberben — 76
Az ember tulajdonságai ... ..................... —.............. - —............................- 83
Emlékezés. Gondolatok forrása...................- — .......................-..................- 88
Gondolatok, érzések,, vágyak ............................ — -......................- — 93
Az ember látható és láthatatlan környezete-. _ — — — 100 Törvény és szabadság
................................................................................................. 106
O
A fokozatos fejlődés .........................................................................— —
Szakadatlan munkálkodás ............................ -....................... — — — 116
137
Az igazság megismerese.........................................................- — -- —
Az összetartozás törvénye .......................................................................-
175
A következmények törvénye .......................................-........... ..............
180
A szeretet törvénye .....................................-............................................
189
Bukás, bűn, bűnhődés I. II. III. — ....................................................- —
241
A betegségek oka és gyógyitása ................................................... — -
A teremtő és teremtés viszonya egymáshoz..........................................- 248
A hit szükségessége ................... _ .................................. -.....................-
 111

259
A szellemi mozgalom vezetői -...........................— .................................
265
Az emberiség fejlődése ......................................-......................... ~ —
113