file:///C|/Documents%20and%20Settings/taltos777/Asztal/Új%20Szöveges%20dokumentum%20(2).

txt

Hányszor lehet szembeköpni a magyart?

A Duna tévé május 11-i adása beszámolt róla, hogy Borsod-megyébe látogatott Rudolf Schuster szlovák
és Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök. Mindketten nagyra értékelték a határ menti régió „kulturális
és gazdasági kapcsolatait” a találkozó elso állomásán, egy 80%-ban szlovák településen. Rudolf
Schuster szerint a kis borsodi település „jól tükrözi a szlovák-magyar regionális kapcsolatok
hatékonyságát.” Mint nyilatkozta: „Jó érzés volt látni, hogy egy magyarországi településen így orzik a
szlovák kultúrát, nyelvet és hagyományt.” Jókedvében még azt is javasolta, hogy „ezt a fajta
együttmuködést” még az Európai Uniós csatlakozás elott ki kell terjeszteni valamennyi területre. Talán
jobbnak látta konkrétan nem megnevezni az „együttmuködés” vonatkozásában még bizony nagyon
lemaradt felvidéki, magyarlakta szlovákiai területeket! Mádl Ferencet is meghatotta a májusi
napsütésben népi táncot járó helybeliek látványa. Olyannyira, hogy a nemzetek összefogásának nagy
lehetoségét látta az eseményben. „Ha ilyen igéretes,…és testvéries, szeretetteljes az együttmuködés
különbözo etnikumok között”- nyilatkozta a Duna tévé meghatottságtól remego kezu riporterének –
akkor bízhatunk abban, hogy a két ország közötti szeretet és nagyrabecsülés meg fog valósulni.
Ha a két „államférfi” közt elcuppant csókokból ítélünk – melyek a szocialista testvériség éveinek száz és
száz, felejhetetlen, Andropovval, Brezsnyevvel, a kondukátorral, stb. váltott kádári, marosáni, acéli
csókjait juttatta a nézo eszébe - akkor az emlegetett „szeretet és nagyrabecsülés” már ott volt az elnökök
ölelésében!
Ha e látványra felfordult a gyomrom, az nem a melegek által gyakorolt, de egy másfajta, legalább
annyira visszatetszo „fajtalanság” gyanúja miatt volt. Nem, azon nem kifogásolhat semmit egy
tisztességes magyar ember, hogy a nógrádi aprófalu többséget képzo szlovákjai orzik, ápolják nyelvüket,
kultúrájukat s hagyományaikat. Ezek alkotmányos jogaik, melyek megadása miatt sohasem zúgolódott a
magyar!

Erre, mint természetes dologra tekintett, mert - már Szent István Intelmeit megelozoen - évezredes
kultúrájában hordozta a másság, az eltéro kultúra iránti tiszteletet, de minden esetre: tolarenciát.
Mint Endrey Antal mondja Az erdélyi autonómia címu írásában: „A honfoglaló magyarok jól átgondolt,
egészséges államépítési elveket hoztak magukkal a Kárpát-medencébe. Eszményképük egy
multinacionális birodalom volt, eros közösségi szellemmel és szélesköru helyi autonómiákkal. Oseik
hagyományos politikai rendszerében a birodalomhoz csatlakozott különbözo törzseknek és etnikai
csoportoknak mind saját területük volt, melyen belül ügyeiket teljesen a maguk módján, saját törvényeik
és szokásaik szerint intézték, maguk választotta vezérek és tisztségviselok alatt.”
Az eltéro etnikumok által gyakorolt önigazgatásra s a köztük található békés együttlétre, egészen a
Habsburg hódításig, Erdély szolgáltatja a legjobb példát.
Az egyik és egyben a legosibb erdélyi nép a székelyek. Kézai Simon az 1283 körül írt Gesta
Hungarorumában azt mondja róluk, hogy „A székelyek a hunok maradékai”, akik a honfoglaló
magyarok jövetelének hírére segítettek elfoglalni Pannóniát, „majd részt kaptak benne,.. a távoli vidéken
a hegyek közt, a bulákokkal együtt.” A korabeli Erdély lakosságának másik két fo összetevoje, a magyar
nemesség és a szászok. Ez utóbbiakat az Árpád házi uralkodók telepítették be, mint német
bevándorlókat Erdély déli védelmének biztosítására. Az erdélyi három népcsoport mindegyike belso
autonómiát kapott az uralkodótól az általuk lakott területen. „Ez nem a véletlen muve, hanem a magyar

file:///C|/Documents%20and%20Settings/taltos777/Asztal/Új%20Szöveges%20dokumentum%20(2).txt (1 of 11)2004.06.14. 20:51:58

 file:///C|/Documents%20and%20Settings/taltos777/Asztal/Új%20Szöveges%20dokumentum%20(2).txt

királyok és vezetoréteg tudatos országépítésének eredménye volt, melyet osi hun-magyar államalkotó
elvek alapján hajtottak végre.” Hogy ez mennyire így van, azt a behívott szászok esete bizonyítja. A
német birodalom különbözo részeibol, több hullámban érkezo szászok számára „A szék elnevezés, mint
területi- és önigazgatási - egység…teljesen ismeretlen volt”, írja Endrey.
De a „kollektív jogok” és a „területi autonómia” nem csak a három erdélyi népcsoportnál, hanem a
honfoglalást követo évszázadokban kialakult autonóm nemesi vármegyék esetében is nyomon
követheto. 2-ik Endre 1222-es Aranybullája a kontinentális „Európa elso alkotmányértéku törvénye”
volt. Ezen alkotmányos reformok megalapozták a „köznemesség közjogi pozícióját, szabadságjogait és
vagyoni helyzetét”. 2-ik Endre fia, 4-ik Béla jól látta, hogy a tatárjárás utáni újjáépítést csak a már
„teljes, modern értelemben vett politikai jogokkal” rendelkezo jelentos számú köznemesi réteggel
hajthatja végre. Királyi dekrétuma garantálta, hogy az évente rendezett székesfehérvári törvénynapon
„minden nemesi vármegye két vagy három hivatalos küldöttel képviseltesse magát. 3-ik Endre (1280-
1301) alatt Magyarország alkotmányos élete már teljesen a modern parlamenti demokráciák alapelvei
szerint folyt.” (Endrey A.)

Erdélybe a románok (vlachok) eloször a 12. és 13. század folyamán kezdtek betelepülni hatalmas
juhnyájaikkal, a szinte lakatlan déli és nyugati hegyvidékekre. Otthonuk eredetileg messze, lent a
Balkánon, Albánia közelében volt.
A tatárjárás okozta pusztítás miatt megritkult vagy kipusztult, eredetileg magyar és szász lakosságú
területekre 4-ik Béla román bevándorlók újabb hullámát telepítette. Az 1291-es erdélyi, majd az 1355-ös
tordai országgyulésen való román részvétel bizonyítéka annak, hogy a magyar királyok szerették volna a
„Szent Korona közösségébe” iktatni az egyre gyarapodó számú román alattvalókat. 3-ik Endre saját
területet szándékozott adni nekik s 1239-ben elrendelte, hogy „az összes vlachokat, akár nemesek
birtokain, akár mások birtokain találhatók, telepítsék le a Szekes nevu királyi uradalmon.” Ez a kísérlet a
románok legelteto, vándorló életformája miatt meghiúsult. A késobbiek folyamán Károly Róbert(1308-
1342) és fia, Nagy Lajos az újabb hullámokban Havasalföldrol betelepülo vlachoknak teljes
autonómiával rendelkezo kerületeket jelölt ki a királyi várak körül, ahol a saját maguk választotta
kenézek, ill. az azok választotta vajdák igazgatták oket. Mindezek ellenére: „A románok negyedik
„nemzetté” szervezésére irányuló magyar erofeszítések …teljesen kudarcot vallottak. Ez a Balkánról jött
népcsoport kulturálisan túl muveletlen és társadalmilag fejletlen volt ahhoz, hogy saját sorsáért
felelosséget vállaljon, és a magyar királyok által számukra felállított politikai keretek rövidesen
összeomlottak…A 15-ik század közepére az autonóm román kerületek teljesen megszuntek, és egy
századdal késobb, még az emlékezetük is feledésbe merült.”(Endrey A.) A életrevalóbb románok , a
Nagy Lajos király idejében mongol és tatár hordáktól megtisztított Moldvába vándoroltak el, melyet a
városokat és helyorségeket alapító székely és szász telepesek virágoztattak fel. Míg Moldva, a
nagyarányú román betelepülést követve román hubéres tartománnyá vált, belügyeik intézésének jogával,
az erdélyi románság alkalmatlan volt saját ügyeinek igazgatására.
Erdély fejedelmei a török elleni háborúk idején is támogatták az ottani románok gazdasági és kulturális
felemelkedését. A háborúskodás miatt megritkult lakosságú területekre románokat telepítettek, akiknek
gyarapodó faluközösségeit a magyar és szász városi önkormányzatok is támogatták. A román nyelvu
vallásos iratok és könyvek kiadásával serkentették a román irodalom kifejlodését. Elso Rákóczi György
lefordítatta számukra a Bibliát román nyelvre és támogatása kiterjedt a román iskolákra és más kulturális
intézményekre is. Az erdélyi fejedelmek e segítséget, a Kárpátokon túli román vajdaságok gyakori,

file:///C|/Documents%20and%20Settings/taltos777/Asztal/Új%20Szöveges%20dokumentum%20(2).txt (2 of 11)2004.06.14. 20:51:58

 file:///C|/Documents%20and%20Settings/taltos777/Asztal/Új%20Szöveges%20dokumentum%20(2).txt

Erdély ellenében törökkel szövetkezo hintapolitikája ellenére sem vonták meg a románságtól. Az Erdélyt
védo három „nemzet” katonáinak nem egyszer kellett megleckéztetni a köpönyegforgató román
vajdákat!
A török kiuzése után, a románokat az erdélyi magyarok, székelyek és szászok ellen izgató Habsburgok
papíron meghagyták ugyan a három „nemzet” belso autonómiáját, de lassanként „a fejedelemség osi
törvényei és jogszokásai helyébe császári rendeletek léptek.”(Endrey A.) Az 1867-es kiegyezés után – a
kor centralista eszméinek hatására – a Magyarországgal ismét egyesülo Erdély külön országgyulése és
kormányzata megszunt muködni és helyébe a megyerendszer került bevezetésre. Ennek ellenére a
dualista Magyarországon a kisebbségeknek juttatott jogok miatt egyetlen magyarnak sincs oka a
szégyenkezésre! S ha ez így van, annak oka megint csak osi államalkotó-, igazgató elveink, a másság
iránti türelem továbbélése lehet. Nem véletlenül mondja hát a történész Szakály István, hogy „Én azt
szoktam mondani, boldog lennék, ha a határon túli magyarság olyan jogokkal rendelkezne, amivel a
dualista kori Magyarországon a nem magyar nemzetiségu lakosság rendelkezett.” Hogy miért mondhatta
ezt Szakály nyugodt lelkiismerettel, annak okát lássuk az alábbiakban. Bodolai Zoltán, háború után
Ausztráliába kivándorló tanárember, írja The Timeless Nation c. könyvében: „Az 1868-as Nemzetiségi
Törvény egyenlo jogokat adott Magyarország minden polgárának, eltekintve nemzetiségtol vagy
vallástól. Noha a központi ügyintézés hivatalos nyelve magyar volt, az alsóbb egységek (megyék,
helyhatóságok, járások) elfogadták a terület etnikai kisebbsége nyelvének használatát.”
- Érdemes összevetni ezt a Queenslandben élo, Délvidékrol származó ismerosömmel megtörtént esettel,
amikor a háború után, Tito Jugoszláviájában, Szabadkán, többségi magyar területen szolgáló szerb
rendor, kapásból szájon vágta az ifjú magyart, mert az, belépve a rendororsre, meg mert szólalni
magyarul! – A Monarchia iskola rendszerében a felekezeti iskolákban az iskolát fenntartó kisebbség
nyelve volt használatban. „Ez gyakorlatilag a kisebbségi nyelvek korlátozás nélküli használatát jelentette
az általános és a középfokú oktatásban, mivel 1868-ban csaknem minden ilyen iskola felekezeti volt.”
Az, hogy „Egyetlen európai ország sem adott több jogot kisebbségeinek ebben az idoben”, megint csak a
magyarság osi demokratikus hagyományainak továbbélését mutatja! Még akkor is, ha az európai,
feudális eszme és az osztrák megszállás hatására annyi visszahúzó tényezo lépett be a közéletbe.
Valójában, mint Bodolai Zoltán mondja: a kisebbségek szociális, gazdasági körülményei sem voltak
rosszabbak a magyarokénál. A „földnélküli magyar parasztok száma megegyezett a román és szerb
kisebbségek összlétszámával.” Jogosan vonja le a következtetést, hogy nem jogi, társadalmi vagy
gazdasági megkülönböztetés, de egyedül a külso politikai beavatkozás volt az oka a magyarok és a
kisebbségek közötti ellentéteknek!

Állítólagos bunös, más népeket elnyomó voltunkat immár lassan évszázada próbálják belénkverni
ellenségeink.
S mivel tették ezt bitófával, élve nyúzással, deportálással s kitelepítéssel vagy „csak” a magyar szóért
kijáró szájba vágással s legutóbb a médiumok általi csaknem totális butítással – mondhatni: határon
innen s túl – kell a további bizonyíték az Európában egyedülálló, idegenek iránti jóindulatról. Cey-Bert
Róbert írja az alábbiakat. „A 19-ik században Európa legjelentosebb államaiban mindenütt éltek nemzeti
kisebbségek. Franciaországban például az 1850-es években az ország lakosságának több mint
egyharmada nemzeti kisebbségekbol tevodött össze (elzászi, lotaringiai németek, flamandok, bretonok,
baszkok, katalánok, olaszok). A franciák úgy oldották meg a nemzetiségi problémát, hogy az anyanyelvi
oktatást kizárták, és kötelezové tették az iskolákban a francia nyelvet, így elfranciásították a

file:///C|/Documents%20and%20Settings/taltos777/Asztal/Új%20Szöveges%20dokumentum%20(2).txt (3 of 11)2004.06.14. 20:51:58

 file:///C|/Documents%20and%20Settings/taltos777/Asztal/Új%20Szöveges%20dokumentum%20(2).txt

nemzetiségieket. A világon senki sem tiltakozott ez ellen.” Ezzel szemben Cey-Bert Róbert is a
korábban leírt nemzetiségi jogokról szól a Monarchia területén, ahol „nyelvhasználatuk és
vallásszabadságuk biztosítva volt, iskoláikat és nemzeti intézményeiket a magyar állam támogatta.” A
Magyar Királysághoz tartozó Horvátország pedig ”8oo év óta teljes jogú nemzeti autonómiát élvezett.”
Sajnálatos, hogy a Hagsburg-európai „fertozés” eredményeképpen a többi nemzetiség nem kapta meg
azt, noha szerette volna.(Duna Tudósító,2oo1.ápr.-máj.-jún.)
De még így is jogunk van kijelenteni, ha Magyarország kegyetlen megcsonkításának oka: más népeket
állítólag „elnyomó” politikája volt, akkor Franciaország vagy az úgyszintén gyarmattartó Anglia
szétdarabolására vagy megbüntetésére talán tízszer annyi ok létezett! Addig, amíg nem tanulja meg a
magyar, így odamondani ezt a testvéreit most is másodrendu polgárként kezeloknek vagy az ot
leckéztetonek, nem lesz felállás a Trianonban ácsolt vádlottak padjáról! (S ha az elso világháború
kirobbanására Magyarország, mint a népek állítólagos „börtöne” szolgáltatta az okot, akkor vajon hány
világháború kirobbantásához elegendo okot szolgáltatott a két gyoztes nagyhatalom beolvasztó, más
népeket elnyomó politikája!)
Mivel sok, oktalan buntudatában szégyenkezo magyarnak olykor százszor kell ismételni valamit, csak
hogy felébredjen, további idézetekkel élnék a fenti vádak megcáfolására.
Lovas István teszi fel a kérdést, hogy „miért kellene egy magyar miniszterelnöknek bocsánatot kérnie
Pozsonyban. Azért kellett volna, mert 1868 óta, a kiegyezés után a magyar iskolákban a szlovákok
anyanyelvükön is tanulhattak akkor, amikor Franciaországban a kisebbségi nebulók még az óraközi
szünetekben, botozás terhe mellett nem beszélhettek baszkul, katalánul, occitánul (dél-franciául), vagy
Nagy Britanniában walesi nyelven? Vagy azért, mert a magyar állam anyagi támogatást nyújtott
azoknak a szlovák iskoláknak, ahol magyarul is oktattak? Vagy hogy Csernoch János és Serédi (szül.
Szopucsek ) Jusztinián hercegprímás a magyar egyház feje lehetett? Vagy hogy Czapik Gyula vagy
Szurecsányi, érsek?…Vagy hogy a Horthy-korszakban, a tót atyafiak lakta vidéken muködo bíráknak
kötelezo volt a szlovák nyelvvizsga letétele? Vagy hogy az akkori pénzen, nyolc nyelven feltüntették,
hogy milyen összegu a bankó címlete? Az egyik szlovák volt…” (Visszajöttek, 2oo2)
Talán Mádl Ferenc is olyan bocsánatkéro fajta, talán o is soha el nem követett bunök miatt szégyelli a
fajtáját? De ha annak, a magyarnak nincs miért szégyenkeznie, akkor helyes volt a benyomásom, hogy
Mádl és Schuster egymást puszilgatása valahogy „fajtalan” volt! Magyar részrol minden bizonnyal az,
mert Mádl nem vállalja azt a magyart, azt a magyarságot, amelyik nem bocsánatot kér, de vádol!
Bizony lett volna mit kérdeznie, mondania Mádlnek annak érdekében, hogy szimmetrikus legyen a
táncos jókedv a határ mindkét oldalán. Hogyan is áll a helyzet a határon túl, a felvidéki magyarok közt,
akiktol mintha fényévnyi távolságban lenne a Medgyessy-kormány s talán még a Duna tévé is, hiszen az
O falvaikba nem láttam elmenni oket!
Messzire nem kellett volna menniük, talán csak ötven kilométerre. Vajon ott voltak-e a felvidéki
Borsiban, március 3o-án, vasárnap, a „nagyságos fejedelem”, 2-ik Rákóczi Ferenc születésének 327-ik
évfordulójára emlékezve? Látták-e, megmutatták-e a nemzetnek a romos állapotú várkastélyt, ahol a
nyolc évig tartó Habsburg elnyomás elleni szabadságharc vezérlo fejedelme megszületett? Elmondták-e,
hogy a cseh és szlovák uralom szándékosan hagyta „lepusztulni a magyar nemzeti emlékhelyet, amit
többnyire raktárként használtak”?(Magyar Fórum, 2003.ápr.3.) Elmondták-e, hogy noha az Orbán-
kormány 4oo millió forintot szánt az épület felújítására – amit valójában a szlovák kormány kellene,
hogy adjon – Medgyessy alatt ez eloször tizedére csökkent, majd semmi lett belole? Elmondták-e a
borsodi vigadalomról a világ magyarságának beszámoló Duna tévések, hogy Borsiban, a nagyságos

file:///C|/Documents%20and%20Settings/taltos777/Asztal/Új%20Szöveges%20dokumentum%20(2).txt (4 of 11)2004.06.14. 20:51:58

 file:///C|/Documents%20and%20Settings/taltos777/Asztal/Új%20Szöveges%20dokumentum%20(2).txt

fejedelem szülohelyén nemcsak a várkastély falai omladoznak, de foszlanak a 95 százalékban magyarul

beszélo falu magyar jövojének reményei is? Mert bizony a második világháború utáni, máig is
érvényben lévo Benes-dekrétumok okozta megtorlás miatt „Még ma is rettegnek attól a szülok, hogy a
magyar nyelvu iskolából kikerülve nem tud boldogulni gyermekük.” Így aztán nincs magyar iskola!
Munka sem nagyon, „Pozsonyig kell utazni, hogy tartós és biztos munkát találjon az ember.” Vagy
nevet kell változtatni? Mert a nemzetiségi megkülönböztetés miatt a Borsiban élo Pásztor Csabával nem
egyszer „elofordult, hogy magyar neve miatt nem tudott elhelyezkedni.”

De nem csak a Medgyessy-kormány mostoha a felvidéki magyarok fele! Saját pártjuk, a szlovák
parlamentben érdekeiket képviselni hivatott Magyar Koalíció Pártja is elárulja oket! A 150 tagú
pozsonyi parlamentben Dzurinda kormánykoalíciója mindössze kétfonyi többséggel rendelkezik. Az
MKP 20 magyar képviseloje nélkül sehogyan sem érvényesíthetné akaratát! S mégis az MKP-t nem a
magyar megmaradás szempontjai vezérlik, hiszen Bugár Béla pártelnök szerint „a kormánykoalíció
tagjaként nem illik a koalíció ellen politizálni.”(Popély Gyula,M.F.2003.ápr.17)
Ha magyargyalázásról, kihasználásunkról van szó, akkor persze nem jön szóba, hogy az mégsem „illik”
egy EU tagságot nyert államban. Akkor az MKP, karöltve a szlovák-, ill. a magyar kormánnyal és persze
az EU csatlakozási biztosával, Verheugen úrral, megturi a Benes-dekrétumok további létezését és az
1945 után deportált, vagyonuktól megfosztott és megalázott magyaroktól a kárpótlás megtagadását.
Tavaly októberben törvényt hozott a szlovák parlament arról, hogy kárpótlást fizetnek az 1939 és 1945
között „faji, illetve vallási hovatartozásuk miatt” sérelmet szenvedett egyéneknek. De „a törvény
semmiképpen sem vonatkozik a Benes-dekrétumok miatti sérelmek kárpótlására”, jelentette ki Szlovák
Köztársaság Igazságügy-minisztériuma. Kukan külügyminiszter az Orbán-kormány státustörvénye iránt
is kifogással élt, mert annak szerintük „területen kívüli joghatálya és diszkriminatív jellege
van.” (Popély Gy, M.F.2002.okt.31.) Ne adj Isten, hogy az MKP felhasználná a Benes-dekrétumok vagy
a státustörvény ügyében a 2o magyar parlamenti képviselo adta elonyt! Többek között fel kellett volna
hívni a világ figyelmét arra, hogy a szlovákoknál is létezo kedvezménytörvény nem nemzetiségi, de faji
alapon ítéli meg, hogy ki a szlovák és ki kapja meg a szlovák kormány támogatását. Az MKP úgyszintén
turi a szlovákiai magyar egyetem felállításának hosszú évek óta folyó elodázgatását a kormány részérol!
De hogyan is várhatnánk el mást a Magyar Koalíció Pártjától, ha még két éve is azt mondhatta Jan
Marinus Wiersma képviselo, az Európai Parlament Szlovákiával megbízott jelentéstevoje, hogy noha
szinte napi kapcsolatban volt az MKP által jelölt Csáky Pál miniszterelnök-helyettessel, „Csáky Pál
egyetlen szóval sem emlegette, hogy a szlovákiai magyaroknak bármilyen sérelme lenne.” (MVSz
Sajtóiroda.2002.ápr.1o) Azt is elmondta a holland képviselo, hogy a magyar kormányt képviselo
személyek is évek óta ott voltak a körükben, beszámolókat tettek, de soha sem említették, „hogy a
szlovákiai magyarokat hátrányos megkülönböztetés érné.”
2002.április 4-én, a Magyarok Világszövetsége a szlovákiai Kéménden, Miquel Mayol, az Európai
Parlament képviseloje, a Frankfurter Allgemeine Zeitung tudósítója és jó néhány rádió és tévéállomás
jelenlétében nemzetközi sajtótájékoztatót rendezett. A találkozó témája a Benes-dekrétumok
tarthatatlansága volt. A helybeli moziteremben jelen volt mintegy háromszáz idos ember, akik máig is
kárpótolatlan, túlélo áldozatai azoknak a szégyenletes dekrétumoknak, melyek csaknem hatvanezer
felvidéki magyar csehországi deportálását rendelték el. Hogy a hírhedt Benes-dekrétumok nem a múlt, a
háború utáni „zavaros, hányattatott körülmények okozta fájdalmak felemlegetését” jelentik, de máig
ható, a szlovákiai és a Csehországban rekedt magyarságot máig is negatívan megkülönbözteto valóságot

file:///C|/Documents%20and%20Settings/taltos777/Asztal/Új%20Szöveges%20dokumentum%20(2).txt (5 of 11)2004.06.14. 20:51:58

 file:///C|/Documents%20and%20Settings/taltos777/Asztal/Új%20Szöveges%20dokumentum%20(2).txt

és „soha el nem évülo, emberiség elleni bunök sorozatát”, azt több felszólaló is bizonyította. Az általuk
elszenvedett hatalmas gazdasági veszteséget a szlovákiai magyar nemzeti közösség máig nem tudta
kiheverni és hatásuk jövojüket is beárnyékolja. (Geönczöl Gyula, az MVSz szlovákiai tanácsának
elnöke.) A magyarok 55 évvel ezelott elkobzott földjeiért a szlovák állam a kárpotlást nem az egykori
magyar tulajdonosoknak vagy hozzátartozóiknak, de a jelenleg Szlováki északi megyéiben lakó azon
szlovákoknak adja, „akiket 55 évvel ezelott az eluzött magyarok helyére telepítettek, ám akik ott
gyökeret nem verve, pár év múlva visszatelepedtek az ország szlovákok lakta részébe.”(Bödok Alíz,
révkomáromi jogász)
A sajtótájékoztatón a világ elé került fájdalmas vallomások mellett volt egy „szenzációszámba meno is.”
A 71 éves Borbély Ilonának és családjának esete. Tizenöt éves volt, amikor szüleivel együtt elhurcolták
Csehországba, rabszolgamunkára. Ok Václáv Hável, Csehország államelnökének nagyszüleihez
kerültek. Lám, milyen gyorsan lemállik a humanizmus máza a „bársonyos forradalom” hosérol, amikor
a láthatólag ot is fertozo magyargyulöletet továbbélteto Benes-dekréumok hatályon kívül helyezésére és
az áldozatok kárpótlására kerülne a sor! Az ártatlanul idegenbe hurcolt, rabmunkát végzo magyarok az
elnök családját is szolgálták. Tudnia kell, hogy az ENSZ által elfogadott Emberi Jogok Egyetemes
Nyilatkozatának ellentmondanak a Benes-dekrétumok, mégis sunyi módon hallgat. Még ma is!
A sajtótájékoztatón fény derült két, jóval a második világháború befejezése után elkövetett
tömeggyilkosságra is. A Pozsony melletti Ligetfaluban(Petrzalka) 9o magyar leventét, hazafele tartó
tizenéves csíki székely fiút lottek bele az árokba. Prerovban, Csehország területén, egy menekültszállító
vonatról kiszemelt áldozataikat leszállítva, mintegy kétszáz asszonyt és gyermeket lottek halomra. A
még élo gyermekeket, akikkel nem végzett a golyó, „megfojtották vagy kapákkal verték agyon.” Vajon a
Brády Zoltán, a Kapu foszerkesztoje és munkatársai által hat éves, nem veszélyek nélküli munkával
feltárt két tömeggyilkosságról készült: „Magukért nem felel senki” c. dokumentumfilmet, melynek
bemutatását Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke, a Duna tévének is javasolta, lehozta-e a Duna tévé?
Bizony az üldöztetésbe, magyarságuk miatt elszenvedett másod-, harmadrendu állampolgárrá
relegálásba belerokkant sorsú, sok Kárpát-medencei embernek jól esne ez a megkésett megemlékezés!

De ki is volt az a cseh „államférfi”, aki ennyire elültette a csehek és szlovákok lelkébe a

magyargyulöletet?- Ha ugyan van lelke annak, aki az imént említett bunöket elkövette! – Mert mint
láthattuk korábban, a nemzetiségekhez való viszonyunkkal, a nekik juttatott jogokkal biztosan nem
érdemeltük ki gyilkos ellenszenvüket! A múlt század elso felének, foleg a felvidéki magyar sorsra
nézve, meghatározó személyisége: Eduard Benes, cseh politikus. Jellemére minden bizonnyal kello
fényt vet a Trianoni Tizek Tanácsa elott elmondott beszédének 6-os memoranduma.
A magyarok által meghonosított „ördögi gyarmatosító légkörben…úgymond ezrével hurcolták el az
Alföldre a serdületlen szlovák gyermekeket, hogy azok ott beolvadjanak a magyarságba, az ártatlan
szlovák leánykákat pedig garmadával szállították a katonai bordélyházakba”, nyilatkozta Benes. Ez a
hitvány jellem, aki valószínuleg máig is nemzeti hos, késobb így mentegette magát: ”Nem akartam,
hogy a nagyhatalmak esetleg hirtelen hozott döntésekkel lepjenek meg bennünket…Ezért a leheto
leggyorsabban, úgyszólván rögtönözve és minden segédanyag és irodalom nélkül állítottam össze
legtöbb béke-emlékiratunkat, amelyekben lefektettem valamennyi békekövetelésünket. Így történt, hogy
néhány tárgyi hiba is elofordult bennük, amelyeket késobb, mint szándékos, célzatos okfejtést vetettek a
szememre.”
Benes szerint:„néhány tárgyi hiba”! Valójában elvetemült rágalmak s ördögi gonoszság! S Mádl Ferenc

file:///C|/Documents%20and%20Settings/taltos777/Asztal/Új%20Szöveges%20dokumentum%20(2).txt (6 of 11)2004.06.14. 20:51:58

 file:///C|/Documents%20and%20Settings/taltos777/Asztal/Új%20Szöveges%20dokumentum%20(2).txt

annak az államnak a köztársasági elnökével puszilkodik, amelyikben egy beteges hazudozó

fajgyulölettel átitatott sorait taníthatják az ifjúságnak máig is és amely államnak annyira nincs
szégyenérzete, hogy hatályban tartja e torz lelkületu személy megalkotta, fasiszta törvényeket a neki
ajándékba adott területen több mint évezrede élo magyar nemzeti kisebbséggel szemben.
De a környezo népek magyargyulöletének, az ellenünk kifejtett propagandának a gyökerei messzebb
nyúlnak, mint a múlt század eleje. Wass Albert írja, hogy megdöbbenéssel tapasztalta Amerikában, az
ötvenes években, egyetemi oktató kollégái körében létezo, Erdélyt, ill. Magyarországot illeto
tudatlanságot vagy tévhiteket. Egyetemi és városi könyvtárak tucatjaiban böngészte a tankönyveket és
enciklopédiákat, melyekben egy fél Európát végigdúló ázsiai, pogány hordáról, majd német kényszerre,
kereszténységre áttért primitív néprol volt szó. A rólunk szóló könyvek, tanulmányok mindegyike az
1870-es éveket követo idoszakból eredt és a szerzok neve zömmel német vagy cseh volt. Olykor román
vagy horvát. „A szerzok legtöbbje Sorbonne-i diplomával rendelkezo egyetemi tanár volt, akik egy
Masaryk által alapított könyvkiadó vállalaton keresztül beépítették magukat az amerikai, angol és
francia közoktatás tankönyvellátást szolgáló intézményeibe”, írja Wass Albert. (Magyar örökségünk.
2001) Masaryk - a másik cseh nemzeti hos – és bandája mindent megtett a nyugati, „muvelt”
közvélemény magyarokra vonatkozó ismereteinek megmérgezésében, ami megnyitotta az utat Trianon
fele. Ha Arany János, Jókai, Deák és más, kiegyezés korabeli nagyjaink tudtak volna a hátunk mögötti
cselszövésrol, talán másképpen alakul történelmünk!
A Wass Albert által átkutatott enciklopédiák, még ha más és más kiadónál vagy idoben is kerültek
kiadásra, szinte szóról szóra azonos mondatokkal számoltak be rólunk, ami sejteti, hogy a szerzo azonos.
A Wertheimer: History of Europe, 1891-es kiadása (Böhm Verlag, Wien- New York) pl. így számol be
rólunk: „Magyarország, mint olyan , a valóságban sohasem létezett, mindössze egy soknépu laza egység
a „szentkorona országai” összefoglaló név alatt. Ennek az országnak voltak kezdetben magyar uralkodói
is, azonban a tizenegyedik századtól kezdve már csak cseh, német, olasz, lengyel és román királyok
viselték az országalapító magyar király, Szent István koronáját. Ugyanezek az országok az utolsó négy
évszázad során már a Habsburg Birodalom alá tartoztak.” Egy másik helyen ez áll: „Magyarnak csupán
az uralkodó nemesi és fonemesi osztály egy kis része tekintheto, akik a földet birtokolták, míg a
jobbágy, majd az úgynevezett felszabadulás után a paraszt a különbözo ott élo leigázott nemzetiségekbol
tevodött össze, kiknek egy részét hosszú ido után földesuraik eroszakkal elmagyarosították...” Kedves
magyar testvéreim: hogy erre kinyílik-e magyar ember zsebében az a bizonyos, az nem vérmérséklet,
hanem hátgerinc kérdése! Ébredjünk már fel! A tisztességet s emberiességet hosszú, hosszú ideig kell
gyakorolni, mire egy nemzet megtanulja azt. Miért léptünk és lépünk mi ki a világba úgy, hogy naiv
módon az ellenkezojét gondoljuk!?
„A magyar egy veszekedo, izgága, más nemzetiségeket gyalázatosan elnyomó barbár nép, mely újra
meg újra föllázadt uralkodói ellen abból a célból, hogy megbontsa a soknyelvu birodalom egységét…”,
írta, az ezúttal valószínuleg osztrák szerzo. - Ezért hagyták talán Trianonban, hogy még az osztrákok is
meglopjanak bennünket?-
Ennek a háttérnek az ismerete is szükséges ahhoz, hogy felfogjuk, miért is találhatott érto fülekre,
állítólag civilizált, muvelt emberek között, Benes 6-os számú memoranduma!

Annak oka, hogy déli és keleti idegenségbe kényszerített testvéreinkrol mindeddig alig szóltam, nem az,
hogy beléjük nem rúgott a román, szerb vagy orosz s ukrán csizma. Inkább az, hogy ez az írás mégiscsak
egy nógrádi találkozó alkalmából született. ( Ez a tanulmány, többek között a befogadott zsidó és cigány

file:///C|/Documents%20and%20Settings/taltos777/Asztal/Új%20Szöveges%20dokumentum%20(2).txt (7 of 11)2004.06.14. 20:51:58

 file:///C|/Documents%20and%20Settings/taltos777/Asztal/Új%20Szöveges%20dokumentum%20(2).txt

kisebbséggel sem foglalkozik. Az elobbi esetében, az feltétlenül egy külön vizsgálódást igényelne!)
A déli, délkeleti országrészekre bevándorló románság körében is bizony hagyományai vannak a
magyargyulöletnek. Irántunk való ellenszenvben és hazudozásban nem marad le Masaryk és Benes
mögött, az egykori román miniszterelnök, Ian Bratinau sem. 1920-ban o is meghirdette a magyarság
elleni háborút. „Nem nyughatunk addig, míg a magyar népet gazdaságilag és katonailag teljesen tönkre
nem tesszük, mert mindaddig, míg Magyarországban az életképességnek szikrája van, mi magunkat
biztonságban nem érezhetjük”, mondta a másik trianoni hazudozó. S valóban, meg is tettek minden tolük
telhetot a magyarság tönkretételére: Duna-deltába történo deportálással, be-és kitelepítéssel, magyar
szóért járó agyonveréssel, a dicso dákó-román múlt hazugságával, falurombolással, Európa legnívósabb
oktatási intézményeivel vetekedo iskoláink, egyetemeink bezárásával, román kézbe vételével, stb!
Megtették s megteszik, mert mi turtük s turjük most is! Akkor, amikor már mindkét kezünk szabad s
csak lelkünkre járnak még ordas hazugságok. A román hatalomnak volt s van miért félni Erdély három
„nemzetének” egymás iránti tiszteletbol, szeretetbol és elkötelezettségbol adott példájától. Ezért adta ki
a jelszót Iuliu Maniau, román miniszterelnök, 1921-ben, rögtön Erdély szégyentelen megkaparintása
után: ”Erdély elrománosítása a legsürgosebb és legközelebbi cél, amely nem ismer sem demokratikus,
sem önkormányzati, sot még kiváltsági akadályokat sem.”
Magyarország állítólag legnépszerubb jelenlegi politikusa: Medgyessy Péter, mindenek elott, egy ilyen
elvek alapján megszerzett Erdély magyarságát köpte szembe tavaly, a Kempinszki szállodai fogadáson!

És a szerb „testvérek”? Bárcsak írhatnám idézojel nélkül! Mert a szerbek befogadásáért, a nekik nyújtott
biztonságért emberéletben a legnagyobb árat fizettük! „A honfoglalás idején a Kárpát-medencében
bolgár-török és tót népek igen, de szerbek nem laktak.” (Dr.Korösi Ádám, Délvidékrol, Havi Magyar
Fórum.1993.aug.) Az 1389-es rigómezei csata után, királyaink, a török elleni közös küzdelem
szándékával is, nagy számban telepítették le a szerb menekülteket. (Kinizsi Pál 50 ezret hozott magával
egy hadjáratról, Mátyás király több mint 2oo ezret telepített le négy év leforgása alatt. ) A késobbiek
folyamán az osztrák császárok alatt is folytatódótt befogadásuk s letelepítésük egészen a Baja-Szabadka
vonalig. A határorszolgálat és hadbaszállás vállalása fejében a hadiadó, kvártély és tized terhei alól
felmentett szerbeknek csakhamar rossz híre kerekedett. Ugyanis sokan közülük fosztogatásból és
emberrablásból éltek! A „haramia” és „martalóc” szavak ez idoben, az 1600-as évek végén kerültek át a
magyar nyelvbe. Szerb nyelven gyalogkatonát jelentenek, de a „martalóc” szót akkoriban, a Balkán-
félszigeten kóborló lator, zsivány és tolvaj értelemben használták. Befogadásukat meghálálandó, az
1700-as évek végére a letelepített szerbek már zúgolódtak és a náluk jobb sorban élo, földmuvelo
jobbágyakra támadtak, kíméletlenül rabolva, fosztogatva s gyilkolva a nemesi birtokokon. 1790-ben, az
orosz cárok bujtogatása által is bátorított, „éhínség és török elol nálunk menedéket kapott szerbek külön
politikai és területi igazgatást követeltek az oket befogadó magyar államtól” és az általuk lakott területek
„elszakadását Magyarországtól.” 1848-ban Kossuth az önálló nemzeti státust nem, de autonóm
jogállásukat elismerte azáltal, hogy semmi egyéb követelése nem volt, mint hogy „a haza közéletének
diplomatikai nyelve magyar legyen.”
Nagy szülöttjüknek, Damjanich Jánosnak, 48-as szabadságharcunk tábornokának talán még az emlékét
is kitagadhatták. Az egyik magyargyilkos falu elfoglalásakor így szólt a helybeliekhez: „Átkozott
kutyák! Én most innen elmegyek, de rövidesen visszajövök. Ha ez ido alatt valaki közületek moccanni
mer, kardélre hányom valamennyit. S hogy a rácnak végre magva szakadjon, utoljára magamat lövöm
fobe.” Hozzá méltó szellemet az óta sem szülhetett földjük. Tán, mert jó részét lopták s még inkább,

file:///C|/Documents%20and%20Settings/taltos777/Asztal/Új%20Szöveges%20dokumentum%20(2).txt (8 of 11)2004.06.14. 20:51:59

 file:///C|/Documents%20and%20Settings/taltos777/Asztal/Új%20Szöveges%20dokumentum%20(2).txt

mert megbecstelenítették. Noha az 1911-es népszámláláskor Bácska lakosságának 40.5%-a volt magyar,
míg a délszlávoké kevesebb, mint 20% , a trianoni végzés ezt a területet is nekik adta. S még
szerencsések voltunk, hogy Vas, Zala, Somogy és Baranya megye déli részét nem, melyeket hamis
propagandájukkal úgyszintén követeltek. Beneshez, Masarykhoz és Bratinauhoz hasonlóan, ok is
meghirdették a magyarság felszámolását! „A pánszlávizmusnak el kell érnie a magyar faj összeomlását.
A magyar faj likvidálása a szlávság háború utáni legelso feladata…Magyarországnak el kell tunnie
Európa térképérol...”, írta a gyulölködo „Princip” belgrádi lap 1922. szeptember 22-i száma. A két
háború között még a magyar vagy német, földnélküli gazdasági cselédeket is rendeletileg tiltották ki a
földreform elonyeibol.
A 2-ik világháború alatt Magyarországhoz visszacsatolt Bácska területére tartott magyar igény
jogosultságát nem más, mint a két háború között Magyarországra akkreditált amerikai nagykövet,
Montgomery J.F. is elismerte. Ezt írja a „Magyarország, a vonakodó csatlós” c. emlékirataiban:
„Magyarország csak azt a területet vette birtokába, amelytol 1918-ban megfosztották, és amelyrol a
jugoszláv hadsereg már visszavonult.”(Ambrósy Anna, A brave nation, Melbourne.2oo1) 1941
áprilisában a magyar honvédalakulatok átlépték a határt és egy hónapra rá a magyar kormány kérte 150
ezer bácskai szerbnek az visszaküldését „azokra a területekre, ahonnan 1918 óta betelepítették” oket.
„Ezeket a délvidéki magyarok gyulölték, mivel 2o éven át kiszipolyozták oket.” Azonban, mindössze
néhány ezret sikerült kitoloncolni szerb területre. Késobb ezek szolgáltatták a legjobb „emberanyagot”
Titó bosszúszomjas hordái számára. ( Dr.Korösi Ádám )

Bánátot, ahol nagy volt a német lakosság aránya, a német hadsereg szállta meg. A délvidéki magyarság
örömujjongással fogadta a Duna-Tisza közét visszafoglaló magyar honvédeket, de a szerbek szélsoséges
csetnikszervezete olykor félszáz partizánt is hátrahagyott egy-egy magyar településen. Ezek
orvlövészként vagy más úton-módon gyújtogattak, robbantgattak s gyilkoltak. A megtorlás nem
maradhatott el. A statáriális úton kivégzettek száma közel 1500 volt 1941 folyamán. Sajnos a
rendcsinálásra kiküldött Feketehalmy-Czeydner altábornagy, a szegedi hadtest parancsnoka, több mint
gyaníthatóan a németek által erosen befolyásolva, az Újvidékre is kiterjesztett razzia folyamán, a késobb
„hideg napok” néven ismertté vált embermészárlással torolta meg a partizánakciókat. Az 1942 január 21.
és 23. között végrehajtott „tisztogatás” folyamán 3309 szerb és zsidó személyt, köztük 147 gyereket és
299 idos embert öltek meg. A teherautókkal összeszedett és a befagyott Duna partjára szállított
áldozatokat a robbantással vágott lékekbe lotték bele! Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a
honvédvezérkar budapesti fonöke, a vérengzés hírére parancsot adott az atrocitások beszüntetésére.
A vezérkari fonök javaslatára hadbíróság elé állították Feketehalmyt és 14 társát, de a vádlottak
Németországba szöktek.
A megtorlás 1944. októbere és 1945. májusa között érte a délvidéki magyarokat. A pár évvel ezelott,
Jugoszlávia felbomlása idején látott és hallott, hányingerkeltoen s égbekiáltóan kegyetlen, koszovói
albánok, szarajevói muzulmánok vagy horvátok ellen alkalmazott kínzásokat, kivégzési módszereket
messze meghaladó ördögi ötletekkel kínoztak halálra, végeztek ki Titó szerb partizánjai 4o-5o ezer
magyart. A délvidéki falvak, városok magyar áldozatai nem orvlövészek, vérengzo szabotorök voltak,
de teljesen ártatlan emberek! Értük még nem készült „rekviem”, mint a doni hadseregért! A háború után
Jugoszláviának kiadott Feketehalmy és Grassy tábornokokat a sejtheto szerb módszerekkel: földbe ásva
és fejüket lánctalpassal szétlapítva végezték ki. A nagy valószínuséggel ártatlan Szombathelyi Ferencet a
hírek szerint karóba húzták. A magyarság világ elé tárta bunét – ha lehet bunösséggel vádolni. Cseres

file:///C|/Documents%20and%20Settings/taltos777/Asztal/Új%20Szöveges%20dokumentum%20(2).txt (9 of 11)2004.06.14. 20:51:59

 file:///C|/Documents%20and%20Settings/taltos777/Asztal/Új%20Szöveges%20dokumentum%20(2).txt

Tibor Hideg napok c. regényébol filmet is készítettek nálunk. Szerb részrol még nem látják, hogy az o
bunbánatuk a magyarénak sokszorosa kellene, hogy legyen. Hallgatnak, hiszen a pár évvel ezelott
elkövetett mészárlások buneit sem jószántukból vallották be! Hallgatnak, mint Václáv Hável. Hátha
felejtenek a magyarok!
A negyven- vagy ötvenezret, az aggastyánokat, csecsemoket, serdülo lányokat, életeros férfiakat s
asszonyokat, öregeket s fiatalokat, kiknek bune az volt, hogy magyarok voltak s ott éltek ezer éve. Vajon
mikor látjuk majd, hogy ölelgeti miniszterelnökünk, köztársasági elnökünk illusztris szerb vendégét?
Ahelyett, hogy rákérdezne: mikor lesz bocsánatkérés a Tito partizánok által változatos kegyetlenséggel
legyilkolt tíz- és tízezrekért, kiknek sírhalmot máig is tilos emelni!

***

El lehet-e tekinteni attól, hogy a magyarság, több mint ezer éves Kárpát-medencei otthonléte folyamán
millió és millió más kultúrájú jövevénynek adott otthont, menedéket és lehetoséget boldogulásra,
identítása megorzésére, ápolására, s olykor közösségi élete autonóm irányítására is, míg a világ más
tájain a jövevényt beolvasztották, asszimilálták, kultúrájának – mint már szükségtelen poggyásznak - a
hátrahagyására kényszerítve azt? El lehet-e tekinteni attól, hogy a Mátyás király idejében több mint 4
millió lelket számláló ország – melynek 85% magyar ajkú volt – s amely lélekszám meghaladta a
korabeli Angliáét, a százötven éves török megszállás és háborúskodás miatt az 1700-as évek elejére
mindössze két és félmilliónyi lakossággal bírt? És annak is csaknem fele idegen nemzetiségu volt,
idegen földrol lett betelepítve, hogy pótolja az irdatlan arányú, háborúk, és rabságba hurcolás okozta
magyar vérveszteséget - mint láttuk azt Erdély esetében is . (Bodolai Zoltán, The Timeless Nation )
Igenis mi voltunk, Magyarország volt a Nyugat védobástyája!
A trianoni ítéloszék mindettol eltekintett, habár Európa ún. „kultúrnemzeteinek” példát mutattunk a
tolararencia tekintetében, a másság tiszteletében, a mienkétol különbözo népeknek s kultúrájuknak való
élettéradásban. Ezzel érdemeltük ki, hogy fobunösnek ültettek bennünket Trianonban a vádlottak
padjára!?
Ha valakit, Jászi Oszkárt nem feltétlenül lehet a magyarság iránti elfogultsággal vádolni. O így
mérlegelte a trianoni döntés következményeit. „Kerek számban öt és fél millió lelket szabadítottak fel,
és négy és fél milliót tettek irredentistává.” Más szóval: „1 700 000 szlovák felszabadítása ürügyén
egymillió magyart és 260 ezer németet csatoltak el hazájuktól; annak érdekében, hogy 3 millió románt
Nagy Románia bekebelezhessen, 1 700 000 magyart és 600 000 németet választottak el
Magyarországtól; azért, hogy 500 000 szerb egyesülhessen fajtestvéreivel, 400 000 magyart és 300 000
németet kényszerítettek arra, hogy más országban éljen…”(Dr Szilassy Sándor) Ez azt eredményezte,
hogy minden 20 magyar közül 7, idegen országba került!

De volt szemtanú, tárgyilagos szemlélo, jó néhány, aki ítéletet mondott a bírák fölött. Egyikük az
amerikai Bandholtz tábornok, aki a Szövetségesek Közötti Bizottság (Inter-Allied Commission )
képviselojeként tartózkodott Magyarországon, 1919 és 1920 között. O írta az alábbiakat An Udiplomatic
Diary (Egy nem diplomatikus napló) címu visszemlékezésében. (New York, 1933 ) „ A szövetséges
nagyhatalmaknak szégyennel kellene meghajtani fejüket azért, amit engedtek megtörténni ebben az
országban a fegyverszünet után…A magyaroknak minden bizonnyal sok hibájuk van, legalábbis az
amerikai szemszögbol, de olyannyival fölötte állnak bármelyik szomszédjuknak is, hogy civilizáció

file:///C|/Documents%20and%20Settings/taltos777/Asztal/Új%20Szöveges%20dokumentum%20(2).txt (10 of 11)2004.06.14. 20:51:59

 file:///C|/Documents%20and%20Settings/taltos777/Asztal/Új%20Szöveges%20dokumentum%20(2).txt

ellen elkövetett bun folytatni ennek az országnak a javaslatok szerinti széttagolását.”

Bandholtz tábornok 1919 decemberében ezekkel a sorokkal fordult Huszár Károly miniszterelnökhöz:
„Tudjuk, hogy az Önök nemzete mártír és Amerika együtt érez Önökkel most.” ( Anna Ambrosy, A
Brave Nation, Melbourne,2001)

Van-e feltámadás a már szinte tetszhalálát élo nemzet számára? Fel tud-e állni „Magyarország a
történelmi vádlottak padjáról, amit Trianonban ácsoltak számára?” (Dobos László) Van feltámadás, van
lábra állás, de csak úgy, ha a most szégyenkezo, hitetlen és közönyös magyar milliók megfordítják a ki
nem érdemelten reánk zúdított vádakat, ha a ránkhazudtolt bunöket azok fejére olvassák, akiket azok
ténylegesen illetnek. Azok fejére, akik csaknem 8o éve mindent megtesznek, hogy homogén, „fajtiszta”
román, szerb, cseh s szlovák vagy ukrán-orosz államaikba belefúljon az utolsó magyar jajkiáltás is! Mert
ha ezt nem tesszük meg, tévelygo magyar testvéreim, könnyen válhatnak a vádlottak padjának deszkái
egy nemzet koporsójává!

Brisbane, 2003. május 16.

Balla József
Qld/Australia

file:///C|/Documents%20and%20Settings/taltos777/Asztal/Új%20Szöveges%20dokumentum%20(2).txt (11 of 11)2004.06.14. 20:51:59