A nemzeti eszme és kultúra a reformkorban

Előzmények:

 A középkori feudális Európában a „nemzet” fogalmába a kiváltságos

nemesség és papság tartozott, az anyanyelv nem volt szempont.

 II. József erőszakos németesítése ellenkező hatást váltott ki az egész

birodalom nem német nyelvű lakosságában. A nyelvi-kulturális nemzetek
kialakulása elkezdődött.

 A nehézkes, körülményes magyar nyelv megújítása is elindult (Kazinczy

Ferenc), gördülékenyebbé vált pár évtized alatt, 10.000 új szó született.

 A nacionalizmus – modern polgári nemzet fogalmával együtt - a francia

forradalom idején született meg. Előfeltétele a jogegyenlőség biztosítása
volt. Ez erősítette az összetartozás tudatot.

 A napóleoni háborúk alatt és után az új eszmék megjelentek Közép-

Európában is. A kis népek a nyelvművelés mellett önérzetük erősítése
érdekében keresték dicső múltjukat, ősi eredetüket.

 A magyarok a hunoktól (Attila király), a horvátok az ókori illírektől

(„illírizmus”), a szlovákok a morváktól (Nagy-morva Birodalom, K. u. 800 k.),
a románok az ókori dákoktól („dákoromán kontinuitás”/folytonosság)
származtatták magukat.

 A magyar nyelv hovatartozását illetően Sajnovics János már 18. szd. közepén
megállapította a finnugor kapcsolódást, de sokaknak nem tetszett a
„halszagú rokonság”.

 1820 k. Körösi Csoma Sándor Tibetben kereste a gyökereket, angol-tibeti

szótárat készített, az indiai Darjeelingben van eltemetve. 1850 után a közép-
ásziai török népekkel kerestek magyar nyelvészek kapcsolatot. Végül maradt
az uráli nyelvcsaládhoz tartozás.

 A délszlávoknál a horvátok és a szerbek is vezető szerepre törekedtek az

összes többi délszláv nép (bosnyák, szlovén, macedón, montenegrói) felett. A
szlovákok eleinte tartózkodtak a cseh „testvériségtől”.
  A magyar nemességet aggasztotta az Oroszország felől érkező
„pánszlávizmus” (minden szláv nép összetartozását hirdető eszme)
erősödése. A románokat - nyelvi különállásuk miatt – nem tartották
veszélyesnek.

 A nemzeti eszme fontos pillére lett az 1825-ben alapított MTA. A tudomány

és kultúra minden területe gyorsan fejlődött: irodalom – Vörösmarty M.,
Katona J., Kölcsey F., Petőfi S., Arany J.; zene – Erkel F., Egressy Béni
(romantika); történettudomány – Horváth Mihály; matematika – Bolyai
Farkas és fia, János; építészet (klasszicizmus) – Hild József, Pollack Mihály,
Vedres István; festészet – Barabás Miklós; szobrászat – Ferenczy István, +
színházak, színtársulatok, stb. Megszületett a magyar kultúrnemzet.

A nemzeti eszme megerősödése:

 Magyaro-ra (a Felvidékre) 1830-ban érkezett meg Oroszo. felől az első

kolerajárvány (láz, hányás, hasmenés, kiszáradás). Mivel évtizedek óta nem
volt komolyabb járvány nálunk, az ismeretlen halálos betegség dermesztő
hatású volt.

 Pár hónap alatt 240.000 ember halt meg (a betegek 60 %-a). Egyetlen
védekezés volt: a karantén. Csakhogy a Felvidékről tízezrével jártak le nyáron
az Alföldre mezőgazdasági idénymunkások (summások) aratáskor (főleg
szlovák parasztok), számukra ez jelentette a megélhetést.

 A vesztegzár nyomorba, éhínségbe, a járvány félelembe és rettegésbe

taszította szegények százezreit. A nyomasztó légkörben rémhírek terjedtek: a
nemesek mérgezik a kutakat, ki akarják irtani a parasztságot. Fellángolt a
jobbágyok régi gyűlölete a nemesek ellen.

 1831-ben kitört a „kolerafelkelés”, melyet hónapok alatt vertek le, és

rávilágított a jobbágyok tarthatatlan helyzetére. Az esemény etnikai (magyar
nemes – szlovák jobbágy) ellentétet is hordozott, ill. felmerült, hogy
szerencsétlen jobbágyok a nemesek ellen Bécstől kérnek segítséget.

 Sok nemes felismerte a problémát és úgy döntöttek, hogy a paraszti

tömegeket meg kell nyerni szövetségesnek a reformok kiteljesítésében
(érdekegyesítés, jogok kiterjesztése – Kölcsey, Deák, Klauzál, Wesselényi,
Széchenyi – jobbágyfelszabadítással – önkéntes örökváltság).
 Ez az első lépés a nemzetté válás útján, így indultak el a jogegyenlőség felé. A
küzdelem a rendi intézményekben folyt (nemesi vármegye, országgyűlés). A
korábbi rendi sérelmi politikát felváltotta a közös magyar érdekek
érvényesítése, a haladás és a nemzeti függetlenség célkitűzése.

 A magyar államnyelvért folytatott küzdelem több évtizedes folyamat

eredménye, kisebb nagyobb részsikerekkel. 1844-ben lett államnyelv, amit a
nemzetiségek erősen sérelmeztek, és ennek a Habsburgok örültek (oszd meg
és uralkodj).

 A soknemzetiségű Habsburg Birodalom – benne a szintén soknemzetiségű

Magyar Királyság – eltért a nyugat-európai, javarészt (80-90 %-ban)
egynyelvű nemzetállamoktól.

 A szerbek és a románok nemzettársai a birodalom határain kívül éltek, török

elnyomásban. Ők a nemzetegyesítést összekapcsolták a nemzeti
függetlenség célkitűzésével.

 A nemzetiségek is elindultak a kultúrnemzet kialakulásának útján (amit a

magyarság 1844-re már bejárt. Irodalmuk, nyelvészetük, egyéb
tudományterületek is fejlődésnek indultak.

 Mivel a Magyar Királyságban nem lehetett francia mintájú egynyelvű

nemzetállamot létrehozni a reformerek az „egy politikai nemzet”
koncepcióját képviselték.

 A „politikai nemzet” nem nyelvi, hanem történelmi, jogi képződmény, vagyis

a „nemzet” elismerését állami léthez kötötték. A magyaron kívül a horvátot
(+teljes társadalom) ismerték el politikai nemzetnek.

 Nekik a középkor folyamán végig rendi tartományi különállásuk (báni

vezetés, nyelvhasználat) volt, de teljes önrendelkezésük nem. A reformer
nemesség autonómiát ígért nekik, de ők ennél többet akartak: a
magyarokkal egyenrangú státuszt.

 Ezen belül még léteznek különböző népek (szlovákok, románok, szerbek,

ruszinok), akik történelmi államiság híján nem közösségként, csak mint
egyének részei a magyar politikai nemzetnek. Kossuth minden egyéni
szabadságjogot megadott volna nekik, közösségi jogokat viszont nem.
 Ők a nemzetté válás folyamatában területi autonómiát (nemzeti
önrendelkezést) követeltek. Mivel jól láthatóan a magyar politikusokra nem
számíthattak, ezért – hamis illúziókkal – a Habsburgok felé fordultak.

 1800 – 1845 között a népesség 9,5 millióról 13,2 millióra nőtt. Ez már nem
bevándorlásból, hanem természetes szaporodásból származott. A városi
német és zsidó lakosság lassú természetes asszimilációja (magyarosodás)
miatt a magyarság számaránya kicsit növekedett, de nem érte el az 50 %-ot.

 A többi nemzetiség főleg zártabb falvakban, tömbökben élt, alig találkozott

magyarokkal, köreikben természetes asszimiláció nem volt jellemző. A
reformkori vármegyék magyar nemessége az erőltetett magyarosítás mellett
döntött.

 Ez az elemi iskolákban a kötelező magyar nyelvoktatást, egyházi

szertartásokon a magyar nyelv erőltetését jelentette. A módszer ellenállást
váltott ki, eredménytelen volt, növelte az ellenszenvet a magyarsággal
szemben.

 Másrészt mivel a megyei rendi állam nem is rendelkezett a maihoz hasonló

hatékony eszközökkel eleve kudarcra volt ítélve. Érdekesség, hogy olyan
vegyes lakosságú területeken (falvakban), ahol a magyarok aránya 20 % alatt
volt fordított asszimiláció is létezett a nagy számok törvénye alapján.