4.
A dualizmus kori magyar polgárosodás kettőssége
Az 1867-es kiegyezéssel megtörtént a két
központtal rendelkező Osztrák-Magyar Monarchia
megalakulása. Lehetővé vált a modern polgári
állam és a kapitalista gazdaság és az arra épülő
táradalom létrehozása. A liberális jogállamiság, a
szabadságjogok, 1848 követelései nagy részének
teljesülésével megkezdődhetett a hűbéri, feudális
társadalom átalakítása, helyette a kapitalista
értékrend bevezetése.
A hagyományos földesúr-jobbágy
rendszerben a polgárság a középkori városok
önálló vállalkozással rendelkező lakóit:
kereskedőket, kézműveseket jelentette.
Ugyancsak polgárnak számítottak a városi
értelmiségek, akik nem földből éltek és születési
előjogok nélkül, saját tehetségükkel
vagyonosodtak meg. Az ipari forradalom hatására
azonban megjelent egy új típusú városlakó, a
tőkés vállalkozó, gyáralapító, magas profitért
dolgozó polgár. A teljesítmény és haszon mellett a
polgárság meghatározó jellemzője lett az
értékrend, az életmód s életstílus is (ez
elsősorban a nagyvárosi élettel függött össze
szorosan).
Míg Nyugat-Európában a modern
kapitalista polgárok „alulról érkező”, az önerőből
sikeres feltalálók, vállalkozók voltak, addig
Magyarországon a nagypolgárság a feudalizmus
idején terménykereskedelemből élő vagyonos
családokból jött létre. Nagyrészt zsidó vagy német
eredetű, Magyarországon megtelepedett
családokról van szó, akik létrehozták a dualizmus
korának magyar gyáriparát akkor, amikor az ipari
forradalom elért az országba. Ilyenek voltak a
csepeli Weiss Manfréd, a hatvani Deutsch, a
Csonka, a Goldberger, Ganz családok. Azonban
hiába váltak a magyar társadalom leggazdagabb
rétegévé, az elitek közé csak úgy emelkedhettek,
hogy asszimilálódtak a hagyományos arisztokrata-
földbirtokos csoportokhoz. maguk is földet
vásároltak, nemesi címeket vettek és az
arisztokratákhoz külsőségekben is próbáltak
hasonlítani (pl. ruházkodás).
Ez a jelenség is mutatta, hogy a magyar
társadalom egyfajta kettős (duális) vagy torlódó
társadalom volt, ahol a hagyományos földesúri-
paraszti rétegek és a modern kapitalista csoportok
(nagyvállalkozók, termelők, gyáripari munkások)
egymás mellett léteztek. A polgárosodás
alapfeltétele volt Magyarországon a városiasodás
is. Ez azonban, Nyugat –Európához képest lassú
folyamat volt: 1910-ben még csak a lakosság 20
%-a élt városokban, ellentétben pl. Nagy-
Britanniával, ahol a népesség több mint a fele
városlakó volt. Budapest a maga 1 millió fős
lakosságával kiemelkedett a magyar városok
közül: itt valósult meg leginkább a polgárosodás
és a polgári életstílus lehetséges keretei, a többi
város nagyságrenddel maradt el a fővárostól:
1910-ben a második legnagyobb város Szeged
volt 118 ezer lakossal, a harmadik Szabadka 94
ezer lakossal, a negyedik Pozsony 78 ezer
lakossal. Budapest elővárosaiból
(agglomerációjából) sokan jártak be dolgozni a
fővárosba, így ezek a korábban falusias
települések is gyorsan növekedni kezdtek és a
polgárság számára szükséges intézményeket
alapítottak (sportegylet, olvasókör, könyvtár,
üzletsor, fürdők, közparkok, stb.)
A polgárosodás szintjei
Az értelmiség újabb csoportjai jöttek létre
a modernizálódó állam működése szempontjából
szükséges foglalkozásokban is: a köztisztviselői,
közalkalmazotti réteg. A polgárság
„középosztálya” természetesen nem csak belőlük,
hanem a kisebb vagyonnal rendelkező vállalkozói-
tulajdonosi réteg, illetve a lecsúszott, földjét
vesztett korábbi nemesek, a dzsentrik tömegéből
is állt. Ők azonban inkább az „úri”
Magyarországhoz tartozónak gondolták magukat.
Bár a helyi közigazgatásban, államigazgatásban
dolgoztak, elutasították a hagyományos polgári
értékrendet (szorgalom, takarékoskodás,
pontos időbeosztás, szigorú nevelési elvek). A
dzsentrikre inkább a magyarságukkal hivalkodás,
a túlköltekezés, a mulatozás, a „lovagias”
viselkedés, a rokoni kapcsolatokkal való
visszaélés, korrupció és más rétegek lenézése
jellemezte. A városok, falvak kisiparosai,
kiskereskedői, (a kispolgárság), majd a kialakuló
gyárak szakmunkásai is igyekeztek a csorbították a nemzetiségek nyelvhasználati és
polgárosodást legalább külsőségekben utánozni
(nagyvárosi szórakozási lehetőségek, gyermekek
taníttatása, takarékosság, tisztelet, szorgalom,
felhalmozás.). Még a parasztok körében is
történt egyfajta polgárosodás: egy részük
gazdaságát korszerűsítette és vállalkozó lett, de
nálunk nem alakult ki igazi farmergazdálkodás a
földek kis mérete miatt.
ASSZIMILÁCIÓ
A nem magyar nyelvű vagy származású (tehát a
németek, a nemzetiségek és a zsidók) számára a
polgárosodáshoz egy lehetőség volt csak: a
magyarrá válás. A (magyar) polgárrá válás
érdekében nekik le kellett mondaniuk saját
kultúrájukról, szokásaikról, nyelvhasználatukról,
ezután befogadták őket. A magyarországi németek
és még inkább a Nyugat-Európából vagy
Galíciából bevándorolt zsidók nagyobb része nem
csak nyelvileg magyarosodott el (névváltoztatás
is); nemcsak eredeti vallását cserélte le a
kereszténységre, hanem szokásaiban,
szabályrendszerében is igyekezett magyar lenni.
Gyakoribb lett a vegyes házasság (keresztény
férfi-zsidó nő), a zsidó nagypolgárok nemességet
kaptak, a középosztálybeli zsidók pedig egyre
nagyobb teret hódítottak meg a modern
szolgáltatások terén (pl. sajtó, könyvkiadás),
Sokan helyezkedtek el tudományos pályákon,
sokuk szabadfoglalkozású értelmiségi pályákat
töltött be (orvos, gyógyszerész, pszichológus,
ügyvéd, közgazdász). Ennek ellenére
Magyarországon is megjelent az 1880-as években
a politikai antiszemitizmus.
Bár 1868-ban a magyar országgyűlés
megalkotta Európa – akkor – legliberálisabb
nemzetiségi törvényét, a nemzetiségi probléma a
dualizmus egész korszakát végigkísérte. A
nemzetiségek sokkal magasabb szintű jogokat
követeltek, ám a korszak kormányai az erőszakos
magyarosítás (asszimilálás) eszközeivel
politikai jogait. Emellett a magyarság
számaránya 41%-ról 54,5 %-ra nőtt a
dualizmus fél évszázada alatt.
Ennek oka a természetes asszimiláció mellett a
kivándorlás volt, azaz a – főleg Amerika
irányába – kivándorlók több mint kétharmada
nem magyar nemzetiségű volt. Magyarország 18,3
millió lakosának 54,5 %-a (10 millió) vallotta
magát magyarnak 1910-ben.
POLGÁRI ÉLET
A polgári értékek a külsőségekben, az
életkeretekben is megnyilvánultak. A polgári
középosztályba bekerüléshez minimum egy 3
szobás, hálószoba, nappali, ebédlő beosztású
lakás volt szükséges. A polgár cselédeket tartott,
magasabb szinten már fürdőszobás lakással is
rendelkezett. A polgárok életstílusának új eleme
volt a nyaralás szokása. A gazdagabbak az Adria
tengerpartjára jártak, mások a Monarchia
számtalan gyógyvízről híres fürdővárosaiba
Csehországtól Erdélyig. A szegényebb polgárok a
kiépülő Balaton-partot: északon Balatonfüred,
délen Siófok jelentette a pihenés új stílusát.
A polgárcsalád együtt reggelizett, a
családfő kávét ivott, elolvasta a reggeli újságokat,
majd dolgozni ment. Az ebéd három fogásból ált,
mindig friss húsételből, levesből és
süteményekből. Öt óra körül aprósüteményből álló
uzsonnát fogyasztottak. A nagyvárosi élet új
szórakozási lehetőségei, a mozgóképszínházak
(mozik), a sétálóutcák, a kabarék és éjszakai
mulatók, az állatkert, a kávéházak, a
nagyáruházak, a múzeumok, a sportlétesítmények
(lóversenypálya, stadion, vívóterem, evezés,
kerékpározás) a polgári élet részeivé váltak. A
polgárosodás része volt a századfordulón a
kulturális fellendülés, a kávéházak irodalmi élete,
a modern közlekedés kiépítése is.