1. Magyarország újranépesülése és újranépesítése a XVIII.

században

Kidolgozó neve: Ramháb Ádám, Koller Máté

Előzmények:
A török háborúk után az ország jelentős része pusztulásba került. Mind a
természetes, mind az épített környezet leromlott. A hódoltságban és a végvári vonal
mentén számos település lakosságával együtt elpusztult. Az emberveszteség mellett a
környezet pusztulása is jelentős volt. Az hadjáratok, az éhínségek és a járványok
súlyosan megritkították a lakosságot. A Rákóczi-szabadságharc újabb harcokat és
járványokat hozott, amelyek között a pestis is szerepelt. A történeti demográfusok
vitatják a pusztulás pontos mértékét, de senki sem tagadja annak jelentőségét. A hosszú
háborús időszakban mintegy kétmillió ember vesztette életét, így Magyarország
népessége a XVIII. század elején 3,5-4 millióra csökkent, ami azonos a Mátyás korabeli
népességszámmal vagy annál néhány százezerrel kevesebb. Ezzel szemben Európa
népessége a XVI-XVII. században 60%-kal növekedett, míg Magyarországon az előző
két évszázad népességszaporulata elmaradt. A pusztulás mértéke nem volt földrajzilag
egyenletes az ország területén. Leginkább a hadjáratoknak folyamatosan kitett, és a
harcok színteréül szolgáló vidékek néptelenedtek el. A Maros folyó és Pécs közötti vidék
szinte teljesen elnéptelenedett. Az ország népsűrűsége a XVIII. század elejére a
hegyvidékeken is alacsonyabb volt az európai átlagnál, és a kitűnő termőföldekkel
rendelkező Bánságban is. Viszont az ország nyugati, a török által kevésbé érintett
területein a népsűrűség jóval magasabb volt.
Betelepítés és betelepülés:
1711-ben az ország demográfiai mélypontját érte el. A háborúk abbamaradtak, és
hosszú ideig az ország területét nem érintette jelentősen semmi. Azonban a XVIII.
században a járványok szinte mindennaposak voltak, de már megkezdődött a
védekezés. A hatóságok vesztegzárral és fertőtlenítéssel egyre eredményesebben
próbáltak gátat szabni a járványok terjedésének. A pesti és az 1780-as évek után más
járványok már nem jelentkeztek hazánkban. A himlőt az Angliából átvett védőoltással
szorították vissza. Azonban hamarosan megjelent a kolera. Bár a magas születési arány
miatt a természetes szaporodás nem növekedett jelentősen, a halálozási arány csökkent
az XVIII. század közepétől a tartós békeidőszak és a termelés beindulása miatt. Ez azzal
járt, hogy az éhezés visszaszorult, mivel nagy mennyiségű, jó minőségű földet vettek
újra művelésbe. Így a népesség jelentősen emelkedett a század végére,
megkétszereződve az országban. Azonban ennek a növekedésnek a népszaporulat
önmagában nem tudott volna biztosítani, hanem a bevándorlás is jelentős mértékben
hozzájárult az eredményhez. Azok számára, akik más országokban éltek, Magyarország
lakatlan területei és termőföldjei jelentettek vonzerőt. A bevándorlás két módon
valósult meg: szervezetten és öntevékenyen. Az udvar és a nagybirtokosok ösztönözték a
szervezett betelepítést, az udvart az adózók számának növelése és részben a katolikus
hit terjesztése, a földbirtokosokat pedig a munkáskezek hiánya vezette. A szervezett
betelepítés döntően a Habsburg Birodalmon kívüli katolikus németek behívását
jelentette, akiket nem egy tömbben telepítettek, hanem elszórtan az elnéptelenedett
területeken, például a Pilisben, Tolnában, Temesvár környékén. Az ország határai
mentén élők szabad földterületei is csábították az embereket. A szomszédos népek
bevándorlása szervezetlen és öntevékeny volt.
Belső vándorlás:

Az ország déli és középső területein pusztítások történtek, amelyek főként az Alföldnél

kevésbé népes területekre korlátozódtak. Ennek eredményeként a peremterületeken,
annak ellenére, hogy a termőföldek minősége rosszabb volt, a népsűrűség magasabb
volt, mint az Alföldön. Ennek következtében a földbirtokosok munkaerőhiányával
küzdve támogatták a belső vándorlást, ami jelentős belső vándorlást eredményezett. A
peremterületek völgyeiben és hegyvidékein élő magyar, szlovák, ruszin és román
lakosság a belső területek felé indult. A külső és belső vándorlás szorosan összefüggött
egymással. Az elhagyott területek helyére gyakran bevándorlók érkeztek a határon
túlról, ami jelentős mértékben hozzájárult a térség újratelepítéséhez.
Soknemzetiségű, kevert lakosságú ország:
A török idők népességveszteségét Magyarországnak egy évszázad alatt sikerült
leküzdeni. Azonban az ország etnikai viszonyai a bevándorlás miatt jelentősen
megváltoztak, mivel a török korban főként a magyar lakosság száma csökkent. Az
adatok szerint a magyarság aránya a XV. századi 75-80%-ról a XVIII. századra
40-45%-ra csökkent. Ennek következtében Magyarország soknemzetiségű országgá
vált. A belső vándorlásnak köszönhetően a peremterületek magyarsága az ország
központi területeire költözött, így az ország középső részén a magyarság továbbra is
többségben maradt. Az etnikai határok beljebb kerültek, azonban nem voltak élesek,
mivel a peremterületeken is találhatók voltak magyar szigetek, és a nemzetiségek is
részt vettek az Alföld újratelepítésében. A svábok pedig szigetszerűen települtek le az
országban. Így Magyarország kevert nemzetiségű országgá vált.
A nemzetiségek társadalmi és politikai helyzete:
A magyarországi nemzetiségek szociális helyzete alacsony volt, így nem voltak
arisztokratáik. Az ország vezető szerepét a papságuk vagy a kis létszámú polgárságuk
és értelmiségük korlátozott mértékben vették át. A nemzetiségek eltérő arányban
képviseltették magukat a társadalom különböző rétegeiben, azonban a társadalmi
helyzetük miatt csekély szerepet játszottak az ország vezetésében. Korszakunkban a
nemzeti identitás még nem volt az elsődleges az emberek számára. Fontosabb volt a
társadalmi osztályhoz való tartozás, a vagyon- és jogi helyzet, valamint a valláshoz való
kötődés. Azonban a XVIII. század közepétől kezdve a nemzeti identitás egyre inkább
előtérbe került Magyarországon is, és kezdetben csak a társadalom felsőbb rétegeit
érintette, majd a következő században hatással volt az alsóbb rétegekre is. Az nemzeti
nyelv és kultúra ápolása, valamint a nemzeti ideológiák kialakítása a nemzetiszemlélet
alapján a XVIII. század közepétől egyre fontosabbá vált. Azonban a kezdeti folyamat a
társadalom felső rétegeiből indult ki. Az egyházak meghatározó szerepet játszottak a
zömében csonka társadalmú nemzetiségek életében, így a nemzeti identitás
kialakításában is. Azonban bármely kiváltsággal vagy nagy gazdasági erővel rendelkező
társadalmi csoportnak is jelentős szerepe volt a nemzeti kultúra kialakításában és
fenntartásában, mivel az érdekérvényesítő képességük is erős volt.
Asszimiláció:
Asszimilációnak nevezzük azt, amikor egy kisebb népcsoport beolvad a körülötte élő
nagyobb népcsoportba. Ez jelen volt Magyarországon is a XVIII. században. Nem volt
erőszakos, mert kivéve a dinasztiák németesítési törekvéseit, a munkások pótlásakor
nem volt fontos, hogy melyik népcsoportból valók az új lakók. Az asszimiláció
természetesen történt. A vegyes népességű falvakban a pusztulás, elvándorlás vagy
alacsony születésszám miatt kisebbségbe került csoportok beolvadtak a többségbe. Ez
történt néhány magyar faluban a Felvidék határterületein, vagy a Sziget-hegységben és
Dél-Erdély több korábban magyar falujában. A magyar államszervezet a század végéig
közömbös volt az asszimilációval szemben.
Az újjáépítés megindulása:
A török háborúk és a Rákóczi-szabadságharc után elkezdődött Magyarországon a
békés építés korszaka, ami az ország számára évszázadok óta nem kínálkozó lehetőséget
jelentett a fejlődésre és felzárkózásra. Az újjáépítés és a fejlődés az ország különböző
vidékein eltérő mértékben zajlott, mivel eltérő szintről indult meg a munka. Az ország
legfejlettebb területe az egykori királyi Magyarország volt, mivel itt volt a legkisebb a
háborús pusztítás mértéke, és a fejlettebb örökös tartományok közelsége miatt
kedvezőbb értékesítési lehetőségekkel rendelkezett. Az egykori hódoltság területén
azonban sok mindent elölről kellett kezdeni, a földek feltörésétől a települések
benépesítéséig. Erdély a kiindulási állapot tekintetében köztes helyzetben volt, de a
Habsburgok által külön kormányzott tartomány távol esett az értékesítési
lehetőségektől, így fejlődése lassúbb ütemben zajlott, mint a másik két országrészben. A
XVIII. században Magyarországon, ahogyan Európa többi országában, a mezőgazdaság
jelentette a legfontosabb gazdasági ágazatot, és a mezőgazdaság viszonyai határozták
meg az ország helyzetét. A volt királyi Magyarország területén a nagybirtokokon
jellemző volt a majorsági gazdálkodás, mivel a birtokosok az örökös tartományokban
tudták értékesíteni terményeiket. Az udvar mellett a nagybirtokok jártak élen az új
mezőgazdasági eljárások meghonosításában. Az állattartásban elterjedt az istállózás, és
új, termelékenyebb fajták jelentek meg. A szürke marhát felváltották a nyugatról
behozott, jobban tejelő fajták, az ősi magyar juhfajtákat pedig a hosszú szálú gyapjat
adó merinói juhok. A növénytermesztésben a háromnyomásos rendszer mellett
megjelent a vetésforgó.
Az ipar helyzete:
Az ipar fejlődése nem volt előnyös a török kor idején Magyarországon. A népesség
csökkenése következtében a munkaerő és a piac is csökkent, ami gátolta a
tőkefelhalmozást és akadályozta a manufaktúrák elterjedését. A manufaktúrák
többségét nagybirtokosok vagy az uralkodócsalád alapította a XVIII. század első
felében, de ezek nem bizonyultak hosszú életűnek. A manufaktúrák alapításának
feltételei csak a század végére teremtődtek meg. Magyarországon a XVIII. században az
ipar főként céhek keretein belül fejlődött. Az Alföldön a céhek megjelenése óriási
előrelépést jelentett. A parasztság önellátó gazdálkodást folytatott és a kézművesek
száma gyorsan növekedett a rendkívül szűk piac mellett. A bányászat továbbra is fontos
szerepet játszott a XVIII. században, az arany- és ezüstbányászat, valamint a só
jelentősége csökkent, de a réz és a vas szerepe nőtt. A bányászat nagyobb vállalkozások
létrejöttéhez vezetett, amelyek elősegítették a modern technikai eljárások elterjedését,
például a víz kiszivattyúzását gőzgépekkel végezték, és állami bányatisztképző intézetet
alapítottak Selmecbányán. Ugyanakkor a fejlett technológia más ágazatokban nem
tudott teret hódítani az országban, és a manufaktúrák sem tudtak elterjedni a korábban
említett okok miatt.

2. Mária Terézia és II. József reformjai

Kidolgozó neve: Paizs Katinka, Spengler Kíra

A 18. századra Kelet- és Közép-Európa országait megviselték a folyamatos háborúk.

A Nyugat-Európa országaihoz való felzárkózás reményében társadalmi reformokat
hajtottak végre, amelyek alapvetően a modernizációt szolgálták. Az uralkodókra erősen
hatottak a felvilágosodás gondolatai (pl. népfelség elve), de az uralkodók az abszolút
hatalmat kihasználva, reformok útján kívánták érvényesíteni akaratukat. Emiatt nevezi
a történetírás ezeket a rendszereket felvilágosult abszolutizmusnak. Azonban ezek a
rendszerek a század végére, az 1789-ben kitört francia forradalomnak köszönhetően
eltűntek.

A felvilágosult abszolutizmus mintauralkodója II. (Nagy) Frigyes (1740-1786) porosz

király volt. Uralkodása alatt rengeteg reformot vezetett be, amelyek mind Poroszország
katonai erejének növelését tűzték ki cél gyanánt. Felszabadította a jobbágyságot,
megadóztatta a nemességet, fejlesztette az oktatást, manufaktúrákat létesített és
támogatta a gazdaság fejlődését. Önálló pénz- és vámrendszert vezetett be
(merkantilista gazdaságpolitika). Ennek eredményeként magukhoz csatolhatták
Sziléziát és Posent is.

A török kiűzésének és a spanyol örökösödési háborúnak köszönhetően a Habsburg

Birodalom súlypontja Magyarországra helyeződött át. Megerősítették az abszolutizmust
az örökös tartományokban, azonban különböző engedményeket is adtak a magyar
rendeknek. Mária Terézia és fia, II. József felvilágosult reformokat vezettek be
birodalmukban.

Mária Terézia (1740-1780) a Pragmatica Sanctio értelmében kerülhetett trónra.

Apja, III. Károly halála váratlan volt, Mária Teréziát nem készítették fel az
uralkodásra. Rontott a helyzetén, hogy bár elődje mindent megtett a Pragmatica
Sanctio külföldi elfogadtatottsága érdekében, halálát követően mégis kitört a háború
Poroszországgal. Az osztrák örökösödési háború során (1740-1748) II. Frigyes elfoglalta
a fejlett, iparosodott Sziléziát, amelyet később a hétéves háború (1756-1763) során sem
sikerült Mária Teréziának visszaszereznie. A magyar országgyűlésnek azonban sikerült
megerősítenie rendi jogaikat azzal, hogy megszavazták a háborúkhoz szükséges
újoncokat és adót, felajánlva „Életünket és vérünket!”.

A magyar főnemesség már III. Károly uralkodása alatt is udvarhű (aulikus) volt.
Mária Terézia azonban fokozottabb mértékben kívánta megnyerni a magyar vezető
réteget, elődeire nem jellemző intézkedéseket tett. Megalapította a Szent István-rendet,
Magyarországhoz csatolta Fiumét, a középnemesség megnyerésének céljából pedig
felállította a magyar nemesi testőrséget (1764) és a hivatalnokká válást segítő iskolát, a
Theresianumot.

Az abszolutizmus egyik példájaként említhető, hogyha a rendekkel szembekerültek,

akkor rendeleti úton kormányoztak, 1765 után nem is hívták össze az országgyűlést.
Hasonló módon juttatták érvényre akaratukat akkor is, amikor a rendi gyűlést
megkerülve, 1754-ben kiadták a vámrendeletet. Erre azért volt szükség, mivel a magyar
nemesség ragaszkodott adómentességéhez, a háborúk azonban világossá tették, hogy az
adóbevételek reformjára lenne szükség, hogy modernizálni lehessen a birodalom
haderejét. A merkantilizmus (kameralizmus) jegyében szabályozták a vámokat. Kettős
vámhatárt alakítottak ki. A belső vámhatár választotta el Magyarországot az örökös
tartományoktól és egyes magyar tartományoktól, a magyar mezőgazdasági cikkeket a
birodalmon belül kívánták tartani. Ez a belső vámhatár mondhatni a nemességre
kivetett adópótló sarc volt. A külső vámhatáron alkalmazott ipari védővám célja az volt,
hogy a cseh-osztrák ipar konkurenciáját kirekessze, és ipart biztosítson a számára
Magyarországon. Ezzel kívánták megakadályozni a pénz kiáramlását, és ösztönözni a
hazai fejlesztéseket. Azonban elősegítették a birodalmon belüli munkamegosztás
kialakulását is, ezzel sok évre visszavetve a magyarországi ipar fejlődését.

Az úrbérrendezésre már a 18. században több parasztfelkelés hívta fel a figyelmet

(pl. 1764 madéfalvi veszedelem). A jobbágyok adói ekkora már három csoportra
oszthatók: az egyháznak a tized, az államnak a hadiadó, forspont (a katona
továbbszállítása) és porció (a katona elszállásolása), míg a földesúrnak a kilenced,
ajándék és robot megfizetésével tartoztak. Egyre bővült a mezőgazdasági kivitel.
Emögött az állt, hogy a földesurak növelték majorságuk területét a jobbágytelkek és
közös területek kárára, növelték a jobbágyok robotszolgáltatását. Miután az 1764-es
magyar országgyűlés elutasította a jobbágytelek (úrbéres föld) kérdésének rendezését,
Mária Terézia végül 1767-ben kiadott úrbéri rendeletében (Urbárium) oldotta meg a
helyzetet. Rögzítette a majorsági és úrbéres földek arányát, és maximalizálta a jobbágyi
szolgáltatások mértékét. Erre azért volt szükség, mivel a telki állomány csökkenése
veszélyeztette az állami bevételek mértékét („Etetni kell a juhot, ha nyírni, fejni
akarjuk”). Kötelezték a községeket, hogy írják le a birtokviszonyokat, rögzítették a
közös földek szabad használatát és a borkimérés jogát is. A földesuraknak ezt követően
egy aranyforint pénzadó, a kilenced terményjáradék és az ajándék járt, a robot pedig
nem lehetett nagyobb mértékű heti egy nap igás vagy két nap gyalogrobotnál.

Mária Terézia harmadik kiemelkedő fontosságú rendelete a Ratio Educationis (1777,

tanügyi rendelet), amelyre már nagy hatást gyakoroltak a felvilágosodás eszméi.
Felhívta az oktatás fontosságára a figyelmet, elengedhetetlennek ítélte az ország
fejlődéséhez. Azonban leszögezte az állam fontosságát, támogató szerepét ebben a
feladatban, amelynek alapjául a korábban megszüntetett jezsuita rend (1776) vagyona
szolgált. Az alsófokú oktatásban tankötelességet írt elő (6 éves kortól 12 éves korig),
azaz nem tette ténylegesen kötelezővé az oktatást. A népiskolától az egyetemig egységes
iskolarendszert alakítottak ki. Növelték az iskolák számát, támogatták a tanítóképzést,
a középiskolákban modernebb szemlélettel próbáltak oktatni (történelem, földrajz,
gyakorlati tantárgyak), sőt, előírták a tantervek anyagát is. Mindennek ellenére az
iskoláztatás továbbra is az egyház kezében összpontosult, a Habsburg Birodalom csak
egy ellenőrzési rendszert tudott kialakítani. Azért, hogy aulikus és hasznos alattvalókat
tudjanak kinevelni, preferálták a német nyelv oktatását, ez azonban sokakban
ellenérzést szült. Az egyházakkal is szembekerültek ezáltal, hiszen a különböző
felekezetek más és más tartalmakat, elveket és célokat tartottak lényegesnek. A
modernizáció fontossága miatt azonban erre a lépésre szükség volt.

II. József (1780-1790) már édesapja halála után (1765) megörökölte a német-római
császári címet, azonban a Habsburg Birodalmon belül ez nem sok beleszólást biztosított
neki. Társuralkodóként sokszor bírálta édesanyja és a kormányzat munkásságát,
maradinak, idejétmúltnak tekintette a nemesi kiváltságokat is. Hatottak rá a
felvilágosodás gondolatai, azt vallotta, hogy az uralkodónak az alattvalók érdekében
kell tevékenykednie („Mindent a népért, semmit a nép által!”), elítélte a kínvallatást és
halálbüntetést is. II. József egyik gúnyneve a kalapos király volt, mivel nem koronáztatta
meg magát azért, hogy a rendi jogokat ne kelljen tiszteletben tartania, és rendeleti úton
kormányozhasson. Gondolatait alapvetően áthatotta a felvilágosodás és racionalizmus,
azonban túlságosan türelmetlen volt ahhoz, hogy rendeleteihez támogatókat szerezzen,
ezért szokás türelmetlen észnek is nevezni. Így szépen lassan az összes társadalmi
réteggel szembekerült uralkodása során. 1785-ben, miután látta, hogy az ellenállás
legerősebb bástyája a nemesi vármegye, az országot tíz igazgatási kerületre osztotta fel,
Erdélyt további háromra. Élükre királyi biztosokat helyezett. A megyék ugyan
megmaradtak, de egyszerű végrehajtó szervvé váltak. Ezáltal II. József szembekerült a
nemességgel. Több területen engedélyezte a kontárok (céhen kívüliek) munkásságát,
hogy támogassa a manufaktúrákat. Csupán csak vékony réteg, a jozefinisták
támogatták (köztük Széchényi Ferenc, Hajnóczy József és Kazinczy Ferenc). Tíz év alatt
nagyjából 6000 rendeletet adott ki, emiatt kapta harmadik gúnynevét, a felvilágosult
zsarnokot. Halálos ágyán azonban három rendelet kivételével ― türelmi rendelet,
jobbágyrendelet és az alsó papság anyagi helyzetét érintő rendelet ― visszavonta
intézkedéseit. Ezzel lehetővé tette, hogy öccse, II. Lipót felújítsa a rendekkel való
együttműködést.

Fontos megemlítenünk, hogy II. József nem volt ateista, bár nyilatkozatai alapján
vallása közelebb állt a deizmushoz, mint bármely más intézményes valláshoz. Az
egyházak politikai befolyását és nagy vagyonát károsnak ítélte. Egyházpolitikájában
egyszerre teljesült az, hogy az egyházat befolyása alá vonja (abszolutizmus) és az
egyházellenesség is (felvilágosodás). 1781-ben kiadott türelmi rendeletében szabad
vallásgyakorlatot és hivatalviselést biztosított a reformátusoknak, evangélikusoknak és
görögkeletieknek, továbbá kivonta ezeket a római katolikus püspökök felügyelete alól.
Azért volt ez lényeges, mivel ezáltal kívánta felszámolni az alattvalókat egymástól
elválasztó akadályokat. 1781-ben a zsidóságra vonatkozólag külön rendeletet bocsátott
ki, amelyben nagyobb mozgásteret biztosított a számukra is. Asszimilációjukat kívánta
elősegíteni azzal, hogy 1787-ben német vezetéknevek felvételére kötelezte őket. Egyházi
rendeletei közé tartoznak azok is, amelyek az állam számára „haszontalan” szerzetes- és
apácarendeket számolta fel. Azokat szüntette meg, majd vette el tőlük a vagyonát
(szekularizáció), amelyek nem végeztek tanítást és nem is foglalkoztak betegápolással.
Befolyó vagyonukból oktatási alapot hozott létre, és növelte a plébániák számát. A
Bécsbe látogató VI. Pius pápa sem tudta meggyőzni II. Józsefet arról, hogy vonja vissza
ezen rendeleteit (fordított Canossa-járás).

A Horia és Kloska vezette véres, román parasztfelkelés volt az, amely elősegítette II.
József 1785-ös jobbágyrendeletének kiadását Magyarországon is. Célja a
jobbágy-földesúri viszony bérlő-földtulajdonossá való átalakítása volt. Ezért eltörölte a
jobbágy elnevezést, megszüntette a röghöz kötést, és csökkentette a jobbágyok
földesúrtól való személyi függését (a dologi függés 1848-ig megmaradt). Szabadon
házasodhattak, tanulhattak mesterséget, fordulhattak független bírósághoz, és
örökíthették javaikat. A rendelet tehát eltörölte az örökös jobbágyságot, de az úrbéri
viszonyokat nem szüntette meg. II. József meg kívánta adóztatni a nemességet általános
földadót bevezetve, de az ehhez szükséges összeírást a megyék nem hajtották végre
(ezért is számolta őket fel).

1784-ben, amikor kiadta nyelvrendeletét, az egységesítés és észszerűség eszméje

vezérelte II. Józsefet. Eddig a közigazgatásban használatos, holt latin nyelv helyére a
német nyelvet kívánta államnyelvvé emelni. Azaz az államigazgatás nyelve lett a német,
a mindennapokban nem tették kötelezővé ennek használatát. A hivatalnokoknak
tudniuk kellett németül, és az oktatásban is a főtárgyak sorába emelkedett. Törekvései
ellenére ezen rendelete ellenszenvet váltott ki a magyarságból. Bekerült a rendi
ellenállás gondolatkörébe, mozgalommá és divattá vált, tehát terjedt a magyar ruha és
tánc. Egyre világosabbá vált az is, hogy a magyar nyelvnek szüksége van fejlesztésre
(később ez hívja majd életre a nyelvújítás mozgalmát), hiszen még a magyar
arisztokrácia nagy része sem tudott magyarul, hanem a társadalmi körökben elfogadott
német nyelvet beszélte.

Összességében leszögezhető, hogy Magyarország Mária Terézia és II. József

rendeletei nélkül egészen máshogyan fejlődtek volna, más látképet mutattak volna az
évszázadok során. Rendeleti, kompromisszumos megoldásaik mind a modernizációt, a
birodalom, ezen belül pedig Magyarország fejlődését szolgálták. Talán, ha II. József
nem veszti ilyen korán életét maláriában, az 1848-as forradalom sem történik meg,
amely Magyarország fejlődését több évtizedre visszavetette.

3. Új eszmék: liberalizmus, nacionalizmus, konzervativizmus, marxizmus

Kidolgozó neve: Fülöp Csenge, Imrő Bianka

A XIX. századi Európában új eszmék alakultak ki, mert a társadalmi és gazdasági

változások következtében már nem voltak megfelelőek a régi eszmerendszerek. Ezek az
idealizmusok az egész XIX. századi gondolkodást és politikát meghatározták.

Előzményei felvilágosodás, mely gondolkodói a haladás és az újszerű gondolkodás

szorgalmazói voltak. (17.-19.szd.), a francia forradalom(1789-1799), ami után
Bonaparte Napóleon került hatalomra. Az ezután következő sorozatos háborúk
elősegítették az egyes eszmék előtérbe kerülését, a háborúval szemben. Az ipari
forradalom (1769-1850) és következménye, a polgári átalakulás voltak még az új
eszméket előidéző események. A forradalom hatására ipari társadalom jött létre,ami a
feudális viszonyok végét jelentette. A tőkések előtérbe kerülése és fejlődése valamint az
új munkaviszonyok és sok helyen az alacsony életszínvonal elégedetlenséget szült a
munkásság körében. Az embertelen munkakörülmények és a társadalmi rétegek közötti
különbségek tovább erősítették az ellentéteket. Ide tartozik még a bécsi
kongresszus(1814-1815) illetve a Szent Szövetség létrejötte(1815) is, mint meghatározó
esemény, hiszen az egységes eszmerendszer kialakításában kulcsfontosságú
mozgalmakat indítottak ellene. Nem vették figyelembe a határok kijelölésénél az
társadalom etnikai összetartozását és elhelyezkedését.

Az egyik ilyen eszme a konzervativizmus, amely leginkább francia forradalom

ellenhatása ként jött létre. Neve a conservare (=megőrizni) szóból ered, mivel a régi,
bevált módszereket részesítette előnyben. Az első ideológusai a XVIII. század végén
fejtették ki alapgondolataikat.

Alapja a lassú, szerves gazdasági és társadalmi fejlődés. Nem utasít el minden új

változtatást, mivel lehetőséget ad a módosításokra, azonban csak a régi értékek és
hagyományok megtartásával együtt törekszik erre. Ragaszkodik a bevált
intézményekhez, például a képviseleti rendszerhez és a független bíróságokhoz, és
ezeket kívánja fejleszteni, a hagyomány és a vallás tisztelete mellett. Ennek az
ideológiának a központjában a közösség áll, nem pedig az egyén. Viszont fontosnak
tartotta az alkotmányosságot és tiszteletben tartotta a polgári szabadságjogokat.

Elvetette az egyenlőséget, a forradalom radikális törekvéseit, mint például a

vallásellenesség, régi elvekkel/ értékekkel való leszámolás, és a terror mint változásokat
és rendet elősegítő eszköz. A konzervativizmus feleslegesnek tartotta, hogy a gyors
változások túl sok áldozatot követeljenek.

A politikai konzervativizmus leginkább az angol Edmund Burke nevéhez köthető, mert

Angliában volt legjelentősebb ez az eszme rendszer. Az első modern politikai pártként a
toryk voltak, akik ezeket az elveket követték. “Megtartani s egyszerre javítani - ez más
feladat.[...], amikor rombolásunk és alkotásunk tárgya nem is kő, hanem érző lények,
akiket dönthetünk nyomorba gyors és meggondolatlan döntésünkkel.” (Burke, 1790;
forrás: Száray Miklós-Történelem 10.)

Magyarországon ebben az időben a Fontolva Haladók voltak akik konzervatív pártot

alkottak, tagjai között nagyrészt főnemesek voltak, mint például Dessewffy Aurél és
Dessewffy József. Akik szintén óvatos reformokkal kívánták megújítani az országot.

A liberalizmus politikai irányzata elsőként 1812-ben jelent meg a spanyol

reformerek körében, akik az abszolutizmust kívánták korlátozni. Ez az ideológia egy
válasz volt a konzervatív eszmére, hiszen értékeik szemben álltak egymással. Maga a szó
szabadelvűséget jelenti, és latin liber (= szabad) szóból származik.

Alapjai és kibontakozása a felvilágosodás eszme rendszerére vezethető vissza.

Alkotmányos és parlamentáris alapokra építi a politikát. A képviseleti demokrácia része
a vagyoni cenzus alapján történő választójog. Polgári állam kialakítására törekszik,
melyben fontosnak tartja a hatalmi ágak szétválasztását.

Legjelentősebb értékei a törvény előtti egyenlőség, a szólás-, sajtó-, gyülekezési

szabadság, tehát a polgári szabadságjogok. Fontosnak tartja a közteherviselést, és az
állami beavatkozástól mentes szabad versenyes gazdasági rendszert. Az állam csak a
szabályok betartását felügyeli. Központjában az egyén áll a közösség helyett.

Jellemzője az egyén valamint a magántulajdon sérthetetlensége és a tolerancia, illetve a

szellemi haladás támogatása. Elveti az uralkodó korlátlan hatalomgyakorlását és a
vallási-, nemzetiségi- társadalmi hovatartozásbeli megkülönböztetéseket. Az idealizmus
célja, hogy az egyén minél nagyobb hatást gyakorolhasson a társadalomra. A XIX.
században több polgári mozgalom, vagy forradalom tört ki a demokrácia
megvalósításának érdekében.

Legfőbb alakjai John Locke,akit az eszme atyjának tekinthetünk, Montesquieu, Adam

Smith és John Stuart Mill. Az angol kormány liberalizmus eszméjét képviselő pártja a
whig volt. “[...] alapelvünk feltételezi az ízlés és foglalatosság szabadságát; szabadságot,
hogy úgy alakítsuk az életünket, ahogy hajlamainknak megfelel; hogy vállalva a
következményeket, azt tegyünk amit tenni akarunk embertársaink akadályozásától
mentesen mindaddig, míg az amit teszünk, nincs az ő kárukra, s azt tegyük még akkor
is, ha viselkedésünket ostobának, ferdének vagy helytelennek vélik.”(John Stuart Mill,
1859; forrás: Száray Miklós - Történelem 10.)

A politikai irányzatok közül Magyarországon a Liberális Nemesség volt az, amelyik

ezeket az elveket követte. Elnöke gróf Batthyány Lajos. Továbbá a párt tagjai Kossuth
Lajos, Deák Ferenc, Kölcsey Ferenc és Wesselényi Miklós voltak.

A harmadik uralkodó eszme a nacionalizmus volt, amely főleg a francia

forradalom után kialakult nemzetállami kereteket tekintette a társadalom alapjainak. A
szó a latin natio szóból ered, mely nemzetet jelent. Ez az idealizmus a XVIII. században
jött létre.Először a nemzet fogalmát Diderot és d'Alembert határozták meg a Nagy
Enciklopédiában.

A polgári átalakulás következtében átértékelődtek az emberekben az egyént

meghatározó tényezők. Már nem a vallási és társadalmi szempontok voltak előtérben,
hanem a közös múlt és származás tudata. Tehát az ideológia célja az nemzet felemelése,
melyhez a nemzetállam létrehozása volt szükséges. Törekedett egy területi egységre,
megteremtette az egyedülálló nemzeti piacot, hogy létrehozzon egy kulturális virágzást
az államban. A bécsi kongresszus nem vette figyelembe az etnikai határokat, ezért
különböző nemzetiségi mozgalmak is megjelentek. Nemcsak az egységes állam
létrehozása, hanem annak fenntartása és védelme is a legfőbb célok közé tartozott.

A nacionalizmus alappillére a nemzeti identitás vagy azonosságtudat. A nemzet életében

fontossá vált a közös kultúra, nyelv, valamint a közös történelem feltárása is. Az
ideológia mindent a nemzeti elvek alá rendel. A nacionalizmus több típust is magába
foglal: az egyik a politikai, mely az államhatárokon belül- nemzetiségi/különböző
nyelvekre tekintet nélkül- mindenkit a nép részének tart . A nyelvi-etnikai típus pedig a
nemzetiségi és a nemzetállami határokat egynek véli.

Hatására különböző függetlenedési mozgalmak indultak az 1800-as évek második

felében. Ilyen volt például a német (1871) és az olasz (1861) egység kialakulása.
Nemcsak az egységes állam létrehozása, hanem annak fenntartása és védelme is a
legfőbb célok közé tartozott.
“Talpra! Németek! [...] Ne legyen többé katolikus és protestáns, ne legyen többé porosz
és osztrák, szász és bajor, sziléziai és hannoveri, ne legyen többé hitbéli különbség,
gondolatbeli és akaratbeli ellentét köztetek - legyetek végre egységesek [...], s nincs az az
ördög, aki legyőzhetne benneteket.”(Ernst Moritz Arndt, 1813; forrás: Száray
Miklós-Történelem 10.)

A kor legjelentősebb eszmerendszere a tudományos szocializmus volt, más néven

a marxizmus. A szocialista nézetek magukban foglalják a szolidaritást, a
kollektivizálást, illetve az egyén érdekének elsődlegességének elvetését és az
állampolgári egyenlőséget. Elvetik a polgári társadalom létrejöttét és az
individualizmust.

Megfogalmazója, akiről a nevét is kapta Karl Marx (1818-1883) társadalom- és

közgazdasági tudós volt. A filozófus beépítette Hegel és Adam Smith gondolatait, mint
például a munkaérték- fogalmát.

A marxi elmélet a múlt és a kora gazdaságát és társadalmát elemezte. Így ezek fejlődése
alapján megállapította, hogy milyen lesz majd a jövő. Kezdetnek az ősközösséget vette
figyelembe, ahol még nem volt sem magántulajdon, sem osztályok, tehet kezdeti
egyenlőség volt megtalálható. Majd megjelent a rabszolgatartás, ahol a
magántulajdonnal rendelkező rabszolgatartók osztályharcban álltak a rabszolgákkal.
Később a földesurak és a jobbágyok álltak egymással szemben, szintén a
magántulajdonok miatt. Marx korában, a kapitalizmusban pedig a nincstelen
proletárok küzdöttek a tulajdonos burzsoáziával. Az elmélet szerint ez az ellentét
tovább erősödik mindaddig amíg létre nem jön egy proletárdiktatúra, amikor is
megszüntetik a magántulajdont és osztályokat felszámolják. Ebben az új
társadalomban teljes egyenlőség van, minden a közösségé. Tulajdonképpen
kommunizmus jön létre, ahol mindenki képessége szerint vesz részt a termelőmunkában
és szükséglete szerint részesül.

A marxizmus egy olyan baloldali, szocialista politikai mozgalom, amely a társadalmi

egyenlőtlenségek hatására jött létre - leginkább a munkásság és a tőkés nagyvállalkozók
ellentétére alapozva-, ugyanis ezzel ellentétbe egy egységes, harmónikus, kapitalizmustól
mentes államot kell létrehozni. Célja a kizsákmányolás erőszakos megszüntetése, a
javak közös elosztásával. További célja a magántulajdon megszüntetése, illetve a
munkásság hatalomra kerülése.
“Az anyagi hatalmat anyagi hatalommal kell megdönteni, ám az elmélet is anyagi
hatalommá válik, mihelyt a tömegeket megragadja.”

“A munkabért a tőkés és a munkás közötti ellenséges harc határozza meg. A győzelem

szükségképpen a tőkésé. A tőkés tovább élhet a munkás nélkül, mint a munkás a tőkés
nélkül.” (Karl Marx, forrás:citatum.hu)

Marx és későbbi barátja Friedrich Engels (1820-1895)- akivel Angliába is ellátogatott az

ottan gazdaságot tanulmányozni- közös műve a Kommunista Kiáltvány,amely
pártprogramként jelent meg 1848-ban. Ezt a Kommunisták Szövetsége felkérésére írták
meg.

A mű nemcsak program, hanem az ipari társadalom elemzése is. A kiáltvány a korban

szemmel látható, kimutatható hatást nem gyakorolt, csak később az 1917-es októberi
forradalomban játszott nagyobb szerepet. Ugyanis ennek az eszme rendszernek mégsem
ebben a korban hanem a XIX. század végén és a XX. században lett nagyon jelentős
szerepe.

Ezeknek az ideológiai rendszereknek nem csak abban az adott korban volt

jelentőségük, mert ráhatással volt mind a közeli és a távolabbi eseményekre. Sőt még a
jelenkorban is ezek alapján működik és fejlődik a politika, a társadalom és a gazdaság
is.

4. Az ipari forradalom második hulláma (kutatás és fejlesztés, közlekedés, vegyipar,

gépipar, elektronika)

Kidolgozó neve: Beránik Bence, Pollák Dániel

Az ipari forradalom Angliában az 1780-as években bontakozott ki, és az 1850-es

évekig tartott. Az a történelmi változás, mely során a régi korszak öreg szerszámait
felváltották a gépek, a manufaktúra helyét átveszi a gyár. Elhárultak a politikai
akadályok az alkotmányos monarchia kialakulásával, a tengeri kereskedelemmel
jelentős tőke halmozódott fel, a bankok jól működő hitelszervezetekké váltak. A
bekerítések következtében nagy tömegű, olcsó munkaerő keletkezett. A gazdag vas és
szénbányák az iparfejlődés legfontosabb nyersanyagát biztosították. Hét tényező
együttes jelenlétére van (volt) szükség az ipari forradalom megjelenéséhez. Elsőként a
mezőgazdasági termelékenység magas szintje a munkaerő- és élelmiszerfelesleg
biztosítása érdekében, aztán a vezetői és vállalkozói készségek összessége, ezen kívül
kikötőkre, folyókra, csatornákra és utakra volt szükség az alapanyagok és a kibocsátás
olcsó mozgatásához, nélkülözhetetlenek a természeti erőforrások (például szén, vas és
vízesések), elengedhetetlen a politikai stabilitás és az üzleti életet támogató jogrendszer,
fontos szerepet töltött be a befektetésre rendelkezésre álló pénzügyi tőke, végül olyan
gazdasági környezetre volt szükség, amely kényszeríti a résztvevőket a fejlesztésre.
Az ipari forradalom a könnyűiparban, azon belül a textiliparban kezdődött, ahol
a fonó és szövő gépek jelentek meg elsőként. Feltalálásukra az ösztönzött, hogy megnőtt
a kereslet az olcsó és könnyű viseletű pamutvászon iránt. Alapanyagát, a gyapotot
korlátlan mennyiségben termelték Indiában és az Amerikai ültetvényeken. A kézi fonás
és szövés nem tudta az igényeket kielégíteni. A textiliparban fontos fejlesztésnek
számított a Hargreaves által 1764-ben feltalált fonógép (“fonó Jenny”), mely a kézi
fonást váltotta fel. Ezt tovább fejlesztve Cartwright létrehozta a szövőgépet 1784-ben.
További találmány volt Maudslay esztergagépe 1810-ben. A manufaktúrák helyébe lépő
tömegtermelő vállalatok, a James Watt által 1769-ben feltalált gőzgépet használták. A
gőzgép elődje a gőzszivattyú volt, amelyet a víz kiemeléséhez használtak a
szénbányászatban. Azonban a felszín alatti szén mennyisége kevésnek bizonyult, ezért
mélyebbre ástak. Más ágazatokban is alkalmazták a gőzgépet, így például a
szénbányászatban, kohászatban és az ipar sok más területén, de a legforradalmibb
változást a közlekedés terén idézete elő. A vízi személy- és áruszállítást a Fulton által
1807-ben feltalált gőzhajó forradalmasította, a szárazföldi közlekedést Stephenson
gőzmozdonya lendítette fel 1825-ben . A vasút lesz a gazdaság húzóágazata. Az első
műutak a skót mérnök Mac Adam tervei alatt készültek. A hírközlést Morse
találmánya, a távíró forradalmasította. A nehézipar találmányai a magaskoho és a
kokszolás. Az első gépek egyedi, kézzel gyártott, drága gépek voltak. Anglia elsőként
jutott el a gépgyártás gépesítéséhez. Elterjedtek a forgácsoló gépek. A kötelező
szabványméretek bevezetésével megoldották az alkatrész utánpótlást is. Az ipari
forradalom a XIX.sz.-ban kisebb-nagyobb késéssel Európa többi országába és
Észak-Amerikába is lejátszódott.
A gazdaságban az ipar vált a vezető ágazattá, túlsúlyba került a nehézipar (bányászat,
kohászat, gépgyártás, fúrókat, fűrészeket, esztergákat gyártottak). További gazdasági
következményként a költséges beruházások miatt nőtt a tőkeigény, ezért új
vállalatformák alakultak (pl. részvénytársaság, bank, hitelintézet). A folyamatos
fejlődés fenntartója a verseny volt, ami azt eredményezte, hogy termékbővülés és
specializálódás ment végbe, ezáltal a tőkések korlátlanul versenyezhettek egymással. A
kapitalizmusnak ezt a szakaszát szabadversenyes kapitalizmusnak nevezik. Bővült a
piac, sokszorozódott a kereskedelem. A mezőgazdaságra is hatással volt az ipari
forradalom, ott is megjelentek a gépek: arató-, vető-, és cséplőgép. A 3 nyomásos
gazdálkodást felváltotta a vetésforgó. Elterjedt a burgonya, melyet nagy tételben tudtak
termelni, ezért jelentős szerepet töltött be a tömegélelmezés terén. Bővült a piac, és
megsokszorozódott a kereskedelem. A fejlesztések gazdasági és társadalmi
következményekkel jártak.

Demográfiai robbanás ment végbe, ami azt eredményezte, hogy elterjedt a himlő elleni
védőoltás, és emiatt csökkent a halva születések száma (Anglia lakossága
megháromszorozódott). Nem voltak háborúk, járványok melynek következtében
népességnövekedés volt megfigyelhető. A falusi lakosság városokba vándorolt, ezt
migrációnak nevezzük, ezáltal nőtt a városi népesség száma, aminek eredményeként
kibontakozott az urbanizáció ezeken a területeken (Pl.: Manchester lakossága 30 év
alatt 35 ezerről 350 ezerre nőtt). Átalakult a társadalom, és létrejött a szegregáció a
munkás-és tőkésosztály között, gazdasági okok miatt elkülönülten éltek. A
munkásosztály (proletárok) tagjainak csak a munkaereje volt, melyet kénytelen áruba
bocsájtani rossz gazdasági helyzete miatt. A tőkésosztály (burzsoá) tulajdonában
vannak az alapvető termelési eszközök, gépek, gyárak, bankok, mellyel társadalmi
helyzetük egyre erősebbé válik. Angliában fontos centrumterületek jöttek létre,
melyeket bekerítésekkel hoztak létre, ahol főként bérmunkások dolgoztak, de emellett
megtalálható volt a rabszolga munka is. Helyzetük nagyon rossz volt, létminimum alatt
éltek rossz életkörülmények között. Kialakult a munkásmozgalom, amely a
munkavállalók jogainak és érdekeinek védelmére, valamint az elnyomásuk ellen
küzdött. Az ipari forradalom idején az iparosodás és a gépesítés miatt egyre nőtt a
munkaerőtömeg, emiatt a munkások alacsonyabb fizetést, és rosszabb
munkakörülményeket kaptak, ami egészségük veszélyeztetését, és méltóságuk
elvesztését jelentette. Nőket és gyermekeket is munkára kényszerítettek. Az ipari
forradalom alatt számos formában jelent meg a munkásmozgalom. Az egyik
legfontosabb a szakszervezetek létrehozása volt, amelyek a munkavállalók érdekeinek
védelmére jöttek létre. Emellett létrejöttek szociáldemokrata pártok, amelyek a
munkások jogait és érdekeit képviselték. A munkásmozgalomnak fontos szerepe volt az
ipari forradalom társadalmi és gazdasági változásainak kialakításában is. A munkások
tiltakozásai, sztrájkjai, a géprombolások, politikai érdekérvényesítés, chartizmus és a
szakszervezetek követelései nyomán javultak a munkakörülmények, növekedtek a
bérek és megjelent a munkaidő korlátozása is. Ezek a változások nagyban hozzájárultak
a modern ipari társadalom kialakulásához, és az emberek életkörülményeinek
javulásához. Megjelentek a szocialista eszmék. Az utópista szocialisták az ideális
társadalmat akarták létrehozni, vagyoni egyenlőségre törekedtek, melyet zárt
közösségben kívántak megvalósítani. Közösségeik a gyakorlatban működésképtelenek
voltak. A tudományos szocializmus a marxizmus volt. A szocializmus a társadalmi
problémákat a magántulajdon korlátozás és a közösség szerepének növelésével szeretné
elérni. A kommunizmusnak a célja pedig a kizsákmányolásmentes társadalom volt.
Ennek kidolgozója Karl Marx és Friedrich Engels volt (Kommunista Kiáltvány-1848).
Az „osztályharc elmélet” (ellentétes erők harca-ez viszi előre az emberiséget) erőszakos
átalakítást megfogalmazó irányzat, melynek célja az osztályok nélküli társadalom
(munkásuralom), eszköze a proletárforradalom, proletárdiktatúra (proletár =
nincstelen). Szinte ősközösségi mintára törekszik, ahol még nem volt magántulajdon. A
munkásosztály feladata forradalommal megdönteni a tőkések hatalmát és létrehozni a
proletár diktatúrát.
Az ipari forradalom korszakalkotó hatása a gazdaságra, a társadalomra, a
technológiára és az életminőségre a mai napig érezhető. Az ipari forradalom új
korszakot nyitott az emberiség történetében, amelynek hatása a globalizáció és az
információs korunkig érvényesült. Az ipari forradalom azonban nemcsak gazdasági és
technológiai változásokat hozott, hanem számos társadalmi problémát is felvetett,
például az ipari munkások kizsákmányolását és az alacsony életszínvonalat. A
társadalom a forradalom után is tovább alakult és fejlődött, és az ipari forradalom
során elért előnyök és kihívások ma is hatással vannak az életünkre. Az ipari
forradalom esszenciája az, hogy egy olyan időszakot jelentett, amikor az emberiség
radikális módon átalakította a világot, és új korszakot nyitott a gazdasági, társadalmi és
technológiai fejlődés számára.
Definíciók:
Tröszt: A tőkés monopóliumok egyik legfejlettebb formája: azonos jellegű ipari v.
kereskedelmi vállalatoknak szoros egyesülése; a vállalatok elvesztik önállóságukat,
közös igazgatóság irányítja őket a verseny kiküszöbölése és a lehető legnagyobb haszon
biztosítása végett.
Kartell: Vállalatok írásbeli vagy szóbeli megállapodása az egymás közti verseny
korlátozására.

Munkás (proletár): munkaerején kívül nincs semmilye, munkaerejét agazdasági

kényszer miatt kénytelen eladni.

Tőkés (burzsoá): az alapvető termelési eszközök (gyárak, gépek, bankok) a kezében

vannak, a kapitalista társadalom uralkodó osztálya érdekei védelmében minden
eddiginél erősebb államhatalmat hoz létre.

Monopolkapitalizmus: A kapitalizmus azon formája, amelyben a nagyvállalatok

határozták meg a piacot, korlátozták a szabad versenyt.

5. A reformkor fő kérdései, Széchenyi és Kossuth programja

Kidolgozó neve: Bogos Boglárka, Kovács Janka

A felvilágosodás hatására a 19. századi Magyarországon felerősödött a

nemzettudat és a politikai haladás vágya, aminek megvalósításának korát
reformkornak nevezzük. A korszak kezdetét az egyik legkiemelkedőbb reformkori
politikus, Széchenyi István Hitel című művének megjelenésétől számítjuk, végét pedig
az 1848-49-es forradalom és szabadságharc jelenti. A kor másik fontos alakja Kossuth
Lajos.
Kossuth Lajos 1802. szeptemberében született Monokon, egy Zemplén megyei
faluban. Birtoktalan evangélikus köznemesi családból származott. Apja, Kossuth László
jogászként dolgozott, és fia is erre a pályára lépett: 1823-ban ügyvédi vizsgát tett Pesten.
Ezt követőén visszatért szülőföldjére, és ottani nemei családokat képviselt. 1831-ben
kolerabiztosként tevékenykedett Sátoraljaújhelyen. A kolerafelkelést a szegények
körében terjedő betegségtől való félelem és a társadalmi feszültségek váltották ki, ami
felhívta Kossuth figyelmét a jobbágykérdésre.
Az 1832-36-os pozsonyi országgyűlésen egy megbízás keretein belül vehetett
részt. Feladata az volt, hogy beszámolókat küldjön az alsótábla ülésein zajló vitákról. Ez
nőtte ki magát – Wesselényi Miklós javaslatára – az Országgyűlési Tudósítások című
kéziratos kiadvánnyá, amiket a kormány tilalma miatt magánlevélként küldtek el a
megrendelőknek. Az ellenzéki szellemben, a reformokat és a társadalmi haladást
sürgető hangnemben íródott lap ismertséget és közkedveltséget hozott Kossuth-nak.
Az országgyűlés végét követően a fiatal ellenzéki politikus a Törvényhatósági
Tudósítások című újság indításával folytattak nézeteinek népszerűsítését, amiért
1837-en négy év börtönbüntetésre ítélték. Azonban már három évvel később más
politikai foglyokkal együtt az amnesztiarendelet értelmében szabadulhatott, és 1841-ben
Landerer Lajos – aki kapcsolatban állt a titkosrendőrséggel – felajánlotta neki a Pesti
Hírlap szerkesztői állását, hogy az állam ellenőrzése alatt álljon. Ám ebben a lapban is
fokozatosan a reformeszmék váltak uralkodóvá. A Pesti Hírlap volt az első kifejezetten
politikai magyar újság. Újdonságnak számított továbbá az első oldalon helyet foglaló
vezércikk is, ami sorai között elbújtatva voltak olvashatók a reformgondolatok a
cenzúra miatt.
Kossuth lapjai az ellenzék szócsövét képezték, a bennük megnyilvánuló
érzelmekre ható érvelése miatt válhatott meghatározó politikussá és a reformtábor
vezéralakjává. Programját a radikalizmus és a totalitás jellemezte. Reformterveinek
bázisát a megyei értelmiség és a köznemesség alkotta. Fő elképzelését a nemzeti
érdekegyesítés – közös célok kitűzésével és kompromisszumokkal a társadalom minden
rétege között – valamint a jobbágyi terhek megszüntetése képezte. A
jobbágyfelszabadítás a kötelező örökváltság bevezetésével történt volna, amit az állam a
közteherviseléssel megnövekvő bevételekből kárpótol, míg a földterületek polgári
tulajdonná válnak A közteherviselés pedig a jogegyenlőséggel, a kiváltások
felszámolásával valósult volna meg: a nemesekre is kiterjesztett igazságos adózási
rendszer megteremtésével. Programját alkotta továbbá az ősiség eltörlésének, és ezzel a
polgári vagyoni viszonyok kialakításának gondolata.
Kossuth a magyar politika céljának a gazdasági és politikai önállóságot tűzte ki a
birodalmon belül, aminek érdekében népképviseleti országgyűlést és annak felelős
kormányt hozott volna létre, és a magyar ipar védelmére az osztrák és a cseh iparcikkek
ellenében védővámokat vezetett volna be. Utóbbi elutasítása miatt a Védegylet – aminek
Kossuth 1846-tól töltötte be az igazgatói pozícióját – tagjai elkötelezték magukat a
magyar áru egyedüli vásárlása mellett. Az ipar fejlesztésének érdekében Kossuth
további társaságokat működtetett, valamint iparmű-kiállításokat is rendezett. A
merkantilista gazdaságpolitikától és a nemzeti önrendelkezéstől még az udvarral való
szembefordulást sem tántorította el. Annak ellenére, hogy Kossuth nem volt udvarhű
politikus, nem kívánt elszakadni a Habsburg Birodalomtól, hanem a perszonálunió
elképzelését támogatta. A nemzetállam vágya miatt viszont nem vette figyelembe a
nemzetiségek érdekeit (pl. a területi autonómia és a saját önkormányzat igénye), nem
ismerte el őket, hanem az erőltetett elmagyarosítás és asszimiláció híve volt.
Ezen provokatív gondolatokért 1844-ben leváltották Kossuth-ot a Pesti Hírlap
éléről. Azonban jelentős hírneve és tekintélye miatt képes volt a liberális ellenzék
összefogására az 1847-ben alapított Ellenzéki Párt keretein belül. A forradalom
kitörését követően Kossuth 1848-tól az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke és az
első felelős magyar kormány, a Batthyány-kormány pénzügyminisztere volt.
Munkássága során megalkotta az úgynevezett Kossuth-bankót, és Magyarország első
önálló költségvetését. Betöltött szerepkörei és a Batthyány Lajos kormányalakítási
kísérletének kudarca révén a hatalom az ő kezében összpontosult, és 1849-ban, a
Habsburg-ház trónfosztása után pedig kormányzóvá nevezték ki. A szabadságharc
leverését követően emigrált, és 1894 márciusában Torinóban hunyt el.

Az udvarhű arisztokrata származású Széchenyi István Bécsben született 1791

szeptemberében, diákéveit a császárvárosban és a család nagycenki kastélyában töltötte.
Apja Széchényi Ferenc gróf, a későbbi Nemzeti Múzeum és az Országos Széchenyi
Könyvtár megalapítója. Felmenői közt számos, az országért tenni akaró, művelt
arisztokrata volt, mint például édesanyja, Festetics Julianna testvére, Festetics György,
akinek a nevéhez fűződik nemcsak a Festetics- kastély, hanem a keszthelyi Georgikon
megépíttetése is. Mikor I. Ferenc a napóleoni háborúk okozta zűrzavaros helyzet
stabilizálását és a rendi alkotmányosság visszaállítását követően összehívta az
országgyűlést Pozsonyban, meghirdette (az utolsó) nemesi felkelést a Napóleon ellen
irányuló tervezett ütközethez. A családfő mindhárom fiát a harcmezőre küldte, ennek
következtében Széchenyi harcolt az 1809-es győri csatában, ahol a vereség ellenére
számos jeles haditettet végrehajtott. Ezt követően harcolt az 1813-as lipcsei népek
csatájában, 1814-es franciaországi hadjáratban, majd 1815-ben Itáliában. Kiemelkedő
felderítő és futárszolgálati munkájáért kitüntetésekben részesült és kapitányi rangig
emelkedett, végül 1826-ban szerelt le.
Még katonaként, Debrecenben ismerkedett meg erdélyi arisztokrata barátjával,
Wesselényi Miklós báróval, akinek hatására nyitottabbá vált a nemzeti eszme és a
hagyományok iránt, Wesselényi pedig általa került közelebb a nyugati
eszmeáramlatokhoz, a liberalizmushoz. Együtt indultak- a kor szokásaihoz híven-
tanulmányi céllal Nyugat-Európába. Úti élményei meghatározták későbbi politikai
nézeteit, rádöbbentették Magyarország elmaradottságára. Többek között angliai útja
hatására szorgalmazta a sport és szórakozás egyik formájának, a lóversenynek a
magyarországi megjelenését, fejlesztését. A francia Canal du Midi- csatorna építése
nyomán fogalmazódott meg benne a hazai folyószabályozások ötlete is.
Az 1825-27-es országgyűlés lehetőséget adott neki, hogy terveit a nyilvánosság elé
terjessze. Felajánlotta egyévi jövedelmét, 60 000 forintot egy a magyar nyelv
fejlesztésével foglalkozó tudós társaság megalapítására. Példáját több arisztokrata
követte, így szerveződött a Magyar Tudományos Akadémia. Mindemellett azt is fontos
megemlítenünk, hogy Széchenyi nagyban hozzájárult a közéletet egyik színterévé váló
Nemzeti Kaszinó létrejöttéhez is. Miután a diéta bezárta kapuit, Széchenyi a magyar
haladás ügyét irodalmi munkássága révén igyekezett napirenden tartani. 1827-ben A
lovakrúl írott állattenyésztési szakmunkáját követően 1830-ban megírta Hitel című
programadó művét, melynek jelentősége olyan nagyra nőtt, hogy a történelemtudomány
innentől számítja a reformkor- a polgári és nemzeti átalakulásért vívott küzdelem-
kezdetét. A Hitelben kifejti gazdasági társadalmi problémákról alkotott véleményét és
ennek megoldását. A nemesség számára kívánja gazdasági oldalról bebizonyítani a
reformok szükségességét. Arra világított rá, hogy a feudális kiváltságok már nem
szolgálják a nemesség érdekeit, az ősiség (avicitas) törvénye megakadályozza a
nemeseket a hitelfelvételben, a jobbágyi szolgáltatások (robot) a hatékony
gazdálkodásban, a vámmentesség pedig a jövedelmező kereskedelemben. Ennek
értelmében a reformkor fő törekvéseit, a közteherviselést, az érdekegyesítést és az
önkéntes örökváltságot szerette volna előkészíteni. 1831-ben írta meg a Világ, 1833-ban
a Stádium című összegző könyvét, melyekben a feudális gazdasági és társadalmi
rendszer felbontása mellett a nemzeti nyelv kérdéséről, selyemhernyó-tenyésztésről,
gőzhajózásról és a színjátszásról is értekezett.
Az élet számos területén- nyelvművelés, szórakozás, közlekedés- kívánta
szolgálni nemzete felemelkedését, elméleti munkássága a gyakorlatban is megvalósult.
Nem véletlen, hogy a Batthyány- kormányban a közlekedési- és közmunkaügyi tárcát
Széchenyinek ajánlották, ugyanis olyan infrastrukturális fejlesztéseket szorgalmazott,
amik nagyban hozzájárultak a főváros modernizálásához és világvárossá válásához.
1831-ban az ő javaslatára indult meg a dunai, 1846-ban a balatoni gőzhajózás. 1832-ben
megalapította a Budapesti Hídegyletet, ennek következtében kezdődhetett meg
1842-ben a Lánchíd építése. A Pest-Buda központú vasúthálózat híveként támogatta a
Pest- Vác vasútvonal megnyitását. A már említett Canal du Midi-csatorna alapján
pedig megtörtént a Duna és a Tisza szabályozása is.

Politikában elfoglalt helyét egyre inkább a radikális és a bécsi udvart nyíltan

támadó, az érzelmekre hatóan érvelő Kossuth Lajos vette át, aki a liberális
közvélemény- a gyorsabb ütemű átalakítás híveként- egyre szélesebb körű támogatását
élvezte. Politikai vitájuk- Kossuthnál elsősorban újságcikkek, Széchenyinél többnyire
könyvek formájában- a reformkor egyik legjelentősebb, a közéletre és politikára
egyaránt hatást gyakorló eseménye volt. Míg Kossuth a Pesti Hírlapban fogalmazta meg
támadó, de tiszteletteljes véleményét, Széchenyi az 1841-es Kelet népe vitairatában
nyíltan szembehelyezkedett Kossuthtal. Állítása szerint, ugyanazért a célért, de más
eszközökkel küzdenek, és radikális politikájával a bécsi udvar türelmét kockáztatja, a
békés reformokat veszélyezteti. Kossuth radikális követeléseit túlkapásoknak vélte,
politikustársát azzal vádolta, hogy a magyar nemzetet vesztébe kergeti. A Metternichhel
is jó viszonyt ápoló, megfontolt, higgadtan érvelő Széchenyi az erőviszonyokat
megfelelően felmérve a reformokat a Béccsel egyeztetve, egyetértésben kívánta
megvalósítani. Véleménye szerint a Habsburgokkal való szembefordulás háborúhoz,
végső soron a nemzet megsemmisüléséhez vezetne. Mindezek mellett Oroszországgal
szemben remélt védelmet a Szent Szövetség tagjától, Ausztriától, így Magyarország
birodalmon belüli mérsékelt autonómiája
mellett érvelt. Kossuth, a „lánglelkű vezér”
a külpolitikai helyzettel nem számolva a
reformok gyors kikényszerítését, nagyobb
fokú nemzeti önrendelkezést követelt az
udvartól. A birodalom létét elismerte
ugyan, de nyíltan vállalta a Habsburgokkal
a (fegyveres) konfliktust is. Széchenyi kerülni kívánta a társadalmi konfliktusokat, nem
akart szélesebb tömeget bevonni a politikai életbe, ezért a reformok társadalmi
bázisának az arisztokráciát jelölte ki, az általa befolyásolhatónak vélt, bárdolatlan
köznemesség helyett. Míg utóbbi az országgyűlést tekintette a politikai élet elsődleges
színteréül, addig Kossuth a nyilvánosság felé nyitva a sajtóban fejtette ki gondolatait, a
közéletbe is becsempészve a politikát. Kossuth a nemzetietlen arisztokráciára
hivatkozva a reformoknak elkötelezett köznemesség és megyei értelmiség, valamint az
alsóbb néprétegek (parasztság) támogatására számított. Az 1831-es kolerafelkelés hívta
fel a figyelmet a jobbágykérdés rendezésére, megoldásul Széchenyi az önkéntes
örökváltság tervét kínálta, melyet 1839-40-es országgyűlésen be is vezettek. Kossuth
ebben is radikálisabb volt, általános kötelező örökváltságot követelt állami kárpótlással.
Gazdasággal, közlekedéssel, kereskedelemmel kapcsolatos nézeteik is eltértek:
Széchenyi a szabadkereskedelem híve volt, s a Buda-Pest központú vasúthálózatot
pártolta, Kossuth a védővámok híveként először a Vukovár- Fiume vasútvonal
megnyitásával kívánt nyitni a világpiac felé. Széchenyi óvatos, türelmes nemzetiségi
politikája mellet Kossuth az egy politikai nemzet eszméjét követve a gyors, erőszakos
magyarosítás oldalán áll, de lehetőségnek tekintette a széleskörű jogkiterjesztést is, így
nyerve meg a nemzetiségeket a magyar egységnek. Széchenyi tervében a gazdasági
felzárkózást követően szerepelt a politikai kérdések rendezése, vitapartnerénél épp
ellenkezőleg: a politikai változások teremtik meg a gazdasági fejlődés lehetőségét.
Összefoglalva megállapítható, hogy Kossuth lehetőleg minél gyorsabban, Széchenyi
pedig lassan, fokozatosan, az udvarral egyeztetve kívánta végrehajtani
reformtörekvéseit. A két nagy jellem politikai küzdelmének nemességét mi sem példázza
jobban, mint az a tény, hogy épp Kossuth nevezte a grófot „legnagyobb magyar”- nak.
1848 tavaszán, Párizs nyomán Bécsben és Pesten is kitört a forradalom, és a
háborúellenes Széchenyi a reményekkel, lelkesedéssel fogadta a magyar függetlenségért
vívott küzdelem eseményeit, mely lehetőséget adott a nemzet felemelkedésére. Elfogadta
a megalakuló Batthyány- kormány közlekedési- és közmunkaügyi tárcáját, de a
nemzethalál víziójától való félelme hamarosan felőrölte a szellemi egészségét, lemondott,
majd esztergomi hajóhídról a Dunába ugrott. Ezt követően a Bécs közeli döblingi
szanatóriumban ápolták, itt érte a szabadságharc tragikus végkifejletének, a
neoabszolutista rendszer bevezetésének híre is. Feltételezhetően az őt rendszeresen
látogató fiatal értelmiségiek, Hollán Ernő és Kecskeméthy Aurél nevéhez köthető az
osztrák röpiratra (Rückblick) választ adó, a neoabszolutista rendszert kielemző,
kigúnyoló Ein Blick röpiratának kicsempészése, mely németországi megjelenését
követően a hatóságok zaklatását váltotta ki. A perrel és börtönbüntetéssel fenyegetőző
császári rendőrök folyamatos lelki terrorban tartották az idősödő grófot, így 1860.
április 7-én főbe lőtte magát. A közvélemény számos összeesküvés-elméletet gyártott,
mivel nem tudta elfogadni azt a tényt, hogy a „legnagyobb magyar” súlyos
elmebetegségben szenvedett, és önkezével vetett véget életének.
6. A pesti forradalom és az áprilisi törvények

Kidolgozó neve: Papp Noémi, Kis-Bogdán Ágota

1848. március 15-én Pesten kitört a pesti forradalom, ezzel elindítva a magyar
szabadságért folytatott küzdelmet.

A forradalom előzményeinek nevezhetjük az 1847-48-as utolsó rendi

országgyűlést. Amelyen a pesti Ellenzéki Kör az országgyűlés mandátumainak
megszerzésére törekedett. A választások eredményeként Kossuth Lajost Pest vármegye
követévé és az alsótáblán az ellenzék vezérévé választották. Az Európán végig söprő
népek tavasza egy 1848-as forradalmi hullám volt. Egyik alapja az Európa szerte
fennálló éhínség és a tömeges elégedetlenség volt. Az 1848. február 22-én kezdődött
párizsi forradalom híre eljutott Pozsonyba, amely hatására március 3-án Kossuth az
azonnali reformokat tartalmazó felirati javaslatát elkészítette. A felirat pontjai
tartalmazták a kötelező örökváltságot, a közteherviselést, a népképviseleti országgyűlést
és a felelős kormány létrehozását Magyarországon, továbbá az örökös tartományok
alkotmányát. Március 4-én az alsótábla elfogadta az Ellenzék nyilatkozatát, habár a
felsőtábla és a kormányzat igyekezett az időt húzni azzal, hogy István nádort és
helyettesét Bécsbe hívták, hogy ne tudjon összeülni a felsőtábla. Március 9-én Irinyi
József megfogalmazta a felirati javaslatot röviden összefoglaló petíciót (a 12 pont első
változata). Később a március 13-ai bécsi forradalom következményeképp történő pesti
mozgolódások hatására, március 14-én megszavazásra került Kossuth felirati javaslata.
Másnap, vagyis március 15-én az országgyűlés küldöttsége Kossuthtal vitte Bécsbe,
hogy szentesítse a király a nagy nehezen elfogadtatott felirati nyilatkozatot. Ekkor még
mit sem tudva a pesti eseményekről.

Ugyanis 1848. március 15-én Pesten a bécsi forradalom hírére, hogy ezzel is
támogassák a küldöttséget Pozsonyba, a Fiatal Magyarország képviselői – a márciusi
ifjak megmozdulást szerveztek, amiből végül egy forradalom nőtte ki magát. Minden
március 15-e reggelén kezdődött a Pilvax kávéházban, ahol a fiatal radikális értelmiség,
amelynek tagja volt például Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Irinyi József és Jókai Mór,
elkészítették az úgy nevezett „akciótervet”. Innen indulva először a Semmelweis utcai
orvosi egyetem udvarára mentek, aztán a mérnökökhöz, a szemináriumba, majd a
jogászokhoz, közben csatlakoztak hozzájuk a városiak és a József-napi vásárra érkező
vidékiek. Ezután haladt tovább, az ekkor már a kétezer főre nőtt tömeg Landerer Lajos
nyomdájához. Ott a cenzúra mellőzésével a szabad sajtó megvalósulásával
kinyomtatták a 12 pontot ami a követeléseiket tartalmazta és Petőfi Nemzeti dal című
versét. Dél körül elkészültek a nyomtatványok. Először az ablakokon keresztül szórták
ki a tömegnek később az utcákon és a Nemzeti Múzeumnál osztogatták. Délután három
órára gyűlést hirdettek a múzeum terén, majd a sokaság eloszlott egy darabig. Az egész
napos szakadó eső ellenében mintegy tízezer ember gyűlt össze a Nemzeti Múzeum
kertjében. Itt Petőfi, Irinyi és Vasvári is lelkesítő beszédet mondott, végezetül a tömeg
lelkesen elfogadta a kiáltványt és a közhatározat szerint a városházára mentek. Az
ötödik helyszínen átadásra került a 12 pont. Rövid tanácskozás után a képviselők
elfogadták és a polgárság nevében a polgármester aláírta az indítványt, majd a
sokaságnak az ablakon keresztül megmutatta. Kitörő lelkesedéssel fogadták. Ekkor
megérkezett a hír, hogy jön a katonaság és a nép fegyverért kiáltott. Annyi eredménye
volt csak, hogy a pesti utcákon vonuló márciusi ifjakhoz csatlakozó Nyáry Pál és
Klauzák Gábor, két tekintélyes reformer közel egy órás beszédéből semmit sem lehetett
hallani és megérteni. A következő cél a Budán lévő Helytartótanács épülete volt. Tehát
az ekkor már húszezres tömeg a hajóhídon (a Lánchíd ekkor még nem készült el
teljesen) keresztül átvonult Pestről a Budára. A tömeg méretétől megrémült tanácstagok
még a többnyire olasz katonákból álló helyőrséget sem merte bevetni. Ezért inkább a
Várban elhelyezkedő épületükben a Helytartótanács elfogadta a követeléseket,
amelyeknek egyik pontja Táncsics Mihály szabadon engedését jelentette. Aki sajtó
vétség miatt raboskodott a József-laktanyában (Táncsics börtöne). Onnan kiszabadítása
utána hintóval Pestre szállították. A forradalom Pesten vér nélkül győzedelmeskedett. A
forradalmat lezáró helyszín a Nemzeti Színház volt. Ahol este a korábban betiltott
Katona József - Bánk bán előadással ünnepelték a siker a márciusi ifjak és a hozzájuk
csatlakozott tömeg.

A forradalom következtében V. Ferdinánd kinevezi gróf Batthyány Lajost

miniszterelnökké, így létrehozva a magyar koalíciós kormányt. A kormányban minden,
a korszakban jelentős párt képviseltette magát, a minisztereket az elnök választotta. Az
események csúcspontját az április 11-én szentesített törvények jelentik. Az elfogadott
törvények megváltoztatták az ország közjogi helyzetét, meghatároztaák az ország
politikai berendezkedését. Az államforma meghatározásakor fontos szempontnak
számított, hogy az ország ne függetlenedjen a Habsburg Birodalomtól teljes mértékben
félve az orosz terjeszkedéstől. A vezetőség a lehető legnagyobb önállóságot szeretett
volna létrehozni, melyre a perszonáluniót látták legalkalmasabbnak, azonban a
Pragmatica Sanctio értelmében ez kivitelezhetetlenné váltt. Ennek következtében a
hivatalos államforma alkotmányos monarchia lett.

A 31 elfogadott törvény négy fő kategóriába sorolható: az állam szervezetének

szabályozásával-, a feudális viszonyok megszüntetésével-, polgári szabadságjogokkal- és
végül gazdasági intézkedésekkel kapcsolatos rendelkezések. Szükséges volt a kormány
működésének és a kormány királlyal való kapcsolatának tisztázása. A létrejött független
kormány az országgyűlésnek felelt, a király távollétében a nádor kormányozta az
országot. A törvényhozást a király az országgyűléssel együtt végezte, rendeleteit egy
éppen ülésező miniszternek jóvá kellett hagynia. A király köteles volt évenként
összehívni az országgyűlést Pesten. Amennyiben halasztani kívánta azt csak a
törvényben leírtaknak megfelelően tehette. A politikai vezetőség jelentős hangsúlyt
fektetett az ország területi viszonyainak tisztázására. Törvényben rögzítették Erdély és
Magyarország egyesülését, illetve a Partium az országhoz való csatolását.

A liberális eszmék hatására a társadalmi osztályokra kiterjedő jogok kérdése is

előtérbe került. A választójog vitájában liberális és konzervatív vezetőség eltérő
véleményt foglalt, végül vagyoni cenzuson alapuló választójogot hirdettek. Így a 20.
életévét betöltött, 300 ezüstforintot érő házzal vagy legalább 10 holdas birtokkal
rendelkező férfiak szerezték meg ezt a kiváltságot. Ez a lakosság körülbelül 7 %-át tette
ki. A jobbágyság jogilag egyenlővé tételére már voltak kísérletek az 1940-es
országgyűlésen, amikor is megszavazták az önkéntes örökváltságot. Kis időn belül
kiderült, hogy ez jóval több időt venne igénybe a kelleténél, így az áprilisi törvények
keretén belül kötelező örökváltságot hirdetett, az így területeket vesztő földesurakat
államilag kívánták kárpótolni. Eltörölték a tizedet, így tovább csökkentetve a jobbágy
és nemes közötti különbséget. Az úrbéri viszonyokat is eltörölték, azaz megszűnt a
pénzbeli adózás és betiltották a robotot. Törvénybe foglalták a közös teherviselést is,
tovább csökkentve ezáltal a nemesi kiváltságokat. Polgári szabadságjogok terén
legjelentősebb a sajtószabadság volt, emellett a keresztény egyházi felekezetek
egyenlőségét is biztosították.

A gazdasági intézkedések két fő csoportra bonthatóak: az ország fejlesztésével

kapcsolatos intézkedések és az új törvények által keltett gazdasági problémák
megoldása. Ugyan a korszak uralkodó eszméi alapján lehetett számítani az új
törvényekre, azonban a nemességet így is sokkszerűen érte. Az új intézkedések csak
egytizedüket érintette anyagilag, viszont ezen réteg rendelkezett a legjelentősebb
politikai befolyással, így szükséges volt a kárpótlásuk kivitelezése. Ezen felül a bevétel
nélkül maradt nemesek megsegítésére hitelintézeteket hozott létre az állam, azonban
nem tudtak dönteni a Nemzeti Bankról. Az ország fejlesztését leginkább a Széchenyi
által népszerűsített gondolatok alapján kívánták végrehajtani. Lefektették a vasútépítés
és folyószabályozás alapját. Számos rendelkezés ideiglenesnek volt tervezve, bizonyos
kérdéseket nyitva hagytak. Ilyen például az a probléma is, hogy a parasztság nagyrésze
zsellér volt ebben az időszakban, így az örökváltság után is föld nélkül maradtak.

Emellett egyéb rendezetlen kérdések is maradtak. Ilyen például a Habsburg

Birodalomhoz való viszonyunk is, mely nem lett egyértelműen meghatározva.
Leginkább a hadsereg és külpolitika ügye maradt tisztázatlan. Többek között az is
kérdéses volt, hogy a király személye körüli miniszter tekinthető-e külügyminiszternek.
A pénzkibocsátás is megoldatlan kérdés maradt. Továbbá a zsidóság és nemzetiség
kérdése is tisztázatlan maradt, további feszültséghez vezetve. A törvényalkotás során
úgy vélték, hogy a polgári szabadságjogok kielégítik a nemzetiségiek igényeit. A vezetés
az országot egy politikai nemzetnek tekintette, a nemzetiségekről, mint „magyarul nem
beszélő magyarok” értekeztek. Ez a későbbiekben komoly negatív következményekhez
vezetett. A zsidóemancipációs törvény is elmaradt tovább fokozva a kisebbségek
elnyomottságának érzését.
 Minden hibájának ellenére fontos szerepet töltöttek be a magyar politikában az
áprilisi törvények, ezzel irányt adva annak.

7. Az 1848-49-es szabadságharc

Kidolgozó neve: Glatz Bianka, Csomay Nóra

Az 1848-49-es szabadságharc legfontosabb előzménye a pesti forradalom. 1848

tavaszán forradalmi hullám söpört végig Európán, Párizstól egészen Bécsig. A
konzervatívak többsége a jobbágyok elégedetlenséget engedményekkel kívánta
enyhíteni. 1848 március 3-án Kossuth Lajos a párizsi forradalom hírére Pozsonyban
kiadta felirati beszédében a törvényjavaslatok módosítását, amit az Ellenzéki
Nyilatkozat alapján fogalmazott meg, többek között a felelős kormány, kötelező
örökváltságot és közteherviselést. 1848 március 13-án kitört a bécsi forradalom,
Metternichet menesztették. Ennek hatására a magyar országgyűlés elfogadta az
ellenzék javaslatait. A törvényjavaslatok támogatására a márciusi ifjak szervezésében
március 15-én kitört a pesti forradalom. A forradalmárok a Pilvax kávéházban
gyülekeztek, majd az egyetemistákkal Landerer nyomdájában kinyomtatták
követeléseiket( Irinyi József által írott 12 pontot és a Nemzeti dalt), ezáltal egyik
követelésüket is megvalósították, a cenzúra-a kinyomtatandó szövegek előzetes
engedélyeztetése-eltörlését. Ezek utána tömeg a Nemzeti Múzeumtól a Városházára,
majd onnan a Helytartótanácshoz vonult, kényszerítve a forradalom elismerését és
Táncsics Mihály szabadon engedését. Este a Nemzeti Múzeumban a korábban betiltott
Bánk bánt adták elő. A forradalom követeléseit a 12 pont foglalta össze. A forradalom
összeségében vér nélkül zajlott le. A forradalommal egyidőben a pozsonyi országgyűlés
igyekezett elfogadtatni a felirati javaslatot az uralkodóval. V Ferdinánd helyett döntő
államtanács visszautasította. Miután István nádor közvetítésével sem tudott
megegyezni, a nádor kinevezte Batthyány Lajost miniszterelnökké március 17-én.
Feladata lett a kormány átalakítása és egy nagykoalíciós kormányt hozott létre. Az új
kormányban a magyar politika valamennyi irányzata képviselve volt. A Batthyány
kormány miniszterei: gróf Batthyány Lajos-miniszerelnök, Szemere
Bertalan-belügyminiszter, Deák Ferenc-igazságügyiminiszter, Kossuth
Lajos-pénzügyminiszter, gróf Széchenyi István-közlekedésügyi miniszer, Mészáros
Lázár-hadügyminiszter, Klauzál Gábor-földművelés- és iparminiszter, Eötvös
Lajos-vallás- és közoktatás miniszer, Esterházy Pál-a király személye körüli miniszer.
Az Áprilisi törvényeket 1848 április 11.én szentesítette V. Ferdinánd. A 31 cikkből álló
törvénycsomagot az utolsó magyar rendi országgyűlés alkalmával foglaltak össze.
Ezekben a cikkekben Magyarország polgári átalakulását fogalmazták meg.
Magyarország az országgyűlés számára felelős alkotmányos monarchiává vált, egyesült
Erdéllyel, a választójog pedig népképviseleti alapra lett helyezve. Az áprilisi törvények
felszámolták a feudális jellegű kiváltságokat. Felszámolták az egyházi tizedet, megszűnt
az úriszék, megvalósult az Ellenzéki Nyilatkozat követelése: az állami kártalanítással
történő örökváltság. Ezáltal a jobbágyok úrbéres földjeik tulajdonosai lettek és
mentesültek az úrbéres telkek után járó szolgáltatások alól (dézsma, robot, ajándék). Az
ezekért járó kárpótlást a nemeseknek az állam kívánta megfizetni. A magyar kormány
a jobbágyfelkelés elkerülése érdekében azonnal végrehajtotta a jobbágyfelszabadítást.
Ezzel azt szerették volna megakadályozni, hogy az osztrákok felhasználhassák a magyar
és a nemzetiségi jobbágyok tömegét a kormányunk ellen. A jobbágyok a majorsági
földeken kialakított, földesúri tulajdonba került szőlőiket akarták, a zsellérek földet
követeltek. Ezt a követelést a kormány nem szolgálhatta ki, mert a nemesség
támogatásának elvesztése forgott kockán. Emiatt a kormánybiztosoknak több helyen
erőszakkal kellett fellépniük. A kormány sikeresen elkerülte a problémákat, ami
alapvetően a kedvező jobbágyfelszabadításnak, a nemesség tapasztalt igazgatásának és
a nyár közepétől kialakuló szerb és horvát támadásoknak volt köszönhető. A
nemzetiségi lakosság lelkesedéssel fogadta a jogkiterjesztést és a jobbágyfelszabadítást.
A vezető rétegek nemzeti gyűléseket hívtak össze és ezeken megfogalmazták nemzeti
követeléseiket (szerbek – Karlóca, szlovákok – Liptószentmiklós, románok –
Balázsfalva). Olyan követeléseket szavaztak meg, amiket a polgári nemzetállam
megteremtésének első lépéseiben járó magyar kormányzat nem tudott teljesíteni.
Ilyenek voltak például.: Nemzeti nyelvhasználat, területi autonómia* önálló politikai
nemzetként való elismerés. A magyar politika az egy politikai nemzet alapján állva csak
az egyéni szabadságjogokat adta meg az áprilisi törvényekben, mivel a korabeli
Európában nem volt példa a kollektív jogok megadásáról, így ezt nem adták meg. Az
elgyengült nemzetiségi vezető csoportok a magyar törekvésekkel szembekerülve a hamis
ígéreteket adó bécsi kormányzatban látták a megoldást, így a magyar honvédelmi harc
egy polgárháborúval keveredett, és ez a vegyes lakosságú vidékeken vérengzéshez és
borzalmakhoz vezetett. A fegyveres összecsapások a szerb felkeléssel kezdődtek, akik
kezdetben önálló politikai nemzetként való elismerést követeltek, valamint azt, hogy
saját ügyeikben dönthessenek a nemzeti gyűléseken. Ugyan egyházi autonómiájukat a
magyar polgári kormányzat elismerte, de célul tűzte ki, hogy a Határőrvidék is magyar
irányítás alá kerüljön. Április elején a szerb küldöttség Kossuthtal próbált tárgyalni, de
egyik fél sem engedett. Ezután a Karlócai gyűlésen (1848. május) már a Vajdaság
kialakítását követelték, mely jelentős magyar, német és román lakosságú területeket is
tartalmazott volna. A szerbek támogatást kaptak a császári hadseregtől, Szerbiából
pedig önkéntesek ezrei érkeztek megsegítésükre. A bécsi kormányzat számára kedvező
volt a fegyveres konfliktus kirobbanása a Délvidéken, de nem tettek ígéretek a szerb
követelések kielégítésére. 1848 júniusában rátörtek a Délvidék soknyelvű népére, amire
a magyar kormány -sikertelenül- próbált lépni. Ezt követte a horvát támadás amit a
bécsi kormány által az ország élére állított Jelačić vezetett. A birodalmon belüli
független horvát koronatartományt azaz Magyarországgal azonos státuszt ígért. Ezzel a
horvátok javarészét maga mellé állította. Ezzel nem elégedett meg, így megkövetelte,
hogy Magyarország mondjon le az önálló hadügy és pénzügy felállításáról. Mivel Bécs
nem rendelkezett önálló hadsereggel, horvátország bevetését határozták el. Az osztrák
kormány augusztus végén felszólította a magyar országgyűlést, hogy mondjon le az
önálló hadügy, pénzügy és kereskedelemügy gyakorlásáról. Ha ennek eleget tesznek, az
ország kiszolgáltatott helyzetbe került volna. Ezt a magyarok nem fogadták el, ezért
Jelačić csapatai Magyarországra törtek. Tiltakozásul Batthyány lemondott
miniszterelnökségéről, de az ügyeket intézte továbbra is. Az országgyűlés a tárgyalási
kérvényük többszöri elutasítására fegyvert fogtak, és a harc mellett döntöttek béccsel
szemben. Ekkor alapították meg az Országos Honvédelmi Bizottmányt (OHB), Kossuth
javaslatára. Jelačić serege a Balaton déli partján haladt Pest-Buda felé. A horvát
csapatok raboltak és fosztogattak, ami népfelkeléshez vezetett. Ezzel elvágták a támadó
horvát erők kapcsolatát Horvátországgal. A magyar hadsereg élén álló Móga
altábornagy szeptember 29-én Pákozdnál feltartóztatta Jelačić seregét, és vereséget
mért rá, ezt követően Jelačić Bécs felé menekült. 1848 október 6-án kitört egy újabb
bécsi forradalom, a lehetőséget amit azonban teremtett a magyarok nem tudták
kihasználni. Móga csapatai megálltak a határnál és hosszas várakozás után átlépték a
határt, azonban október 30-án vereséget szenvedtek Schwechatnál vereséget szenvedtek.
Az udvar lemondatta V Ferdinándot és helyette Ferenc József lett a császár 1848
december 2-án. Ezek után harcok indultak meg az ország többi részén is, a
Windischgratz által vezetett csapatok a Duna mentén haladtak Pest irányába. Létrejött
az ún. feldunai sereg, amelyet Görgey vezetett. Decemberben nagyerejű támadást
indítottak az osztrákok Pest ellen, elfoglalják miután Görgey Pest feladására
kényszerült. Debrecenbe áthelyezik a kormányt és a törvényhozói hatalmat, valamint
Nagyváradra helyezték a hadipart. Görgey a Felvidék felé vonult, hogy elterelje az
osztrákok figyelmét Debrecenről. Windischgratz attól tartva, hogy a csapatok Bécs felé
vonulnak csapatai egy részét Pest körül tartotta, a többit pedig Görgey után küldte. Így
a császár csapatai nem indíthattak támadást Debrecen ellen. Ezek után februárban
Kápolnánál a Dembinszky által vezetett sereg vereséget szenvedett.A csata nem volt
döntő mértékű azonban, a csata után Windischgratz végső győzelmet jelentett a
császárnak, aki ezek után kiadta az olmützi alkotmányt. Az olmützi alkotmány minden
kompromisszumot lehetetlenné tett a magyarok számára. A tavaszi hadjáratok
haditerve volt a Gyöngyös-Pest vonalon színlelt támadások, ezzel a császári csapatokat
kívánták körbe keríteni. Április 2-án Hatvannál egy színlelt támadáson legyőzték
Schlick seregét, még a főcsapatok bekerítették Windischgratzt, azonban nem várt
csatákat kellett vívniuk a magyaroknak Tápiobicskénéek és Isaszegnél. Mindkét csata
győzelemmel zárult, azonban Windischgratz rájött a tervre és visszahívta a csapatait.
Ezek után leváltották. Ezek után újabb sikereket értek el a magyar haderők, de a
császári haderő bekerítése és legyőzése nem sikerült. A dicsőséges és sikeresen tavaszi
hadjáratoknak köszönhetően az ország jelentős része felszabadult. 1849 május 21-én
Buda vára hetekig tartó ostrom után végre felszabadult, a magyar hadsereg ezek után
győzelmet ünnepelt. Ennek hatására 1849 tavaszán a császár segítséget kért I Miklós
orosz cártól, májusban pedig a cár megindított az orosz hadakat, körülbelül 200 000 fős
hadsereget küldött Magyarországra. Az orosz főerők június közepén törtek be az
országba és az ujjászervezett Haynau által vezetett császári sereggel megkezdték az
ellentámadást a magyar sereg ellen. Több terv is volt a csapatok legyőzésére, Görgey
terve az orosz benyomulás késleltetése és a császári csapatok legyőzése volt. Ez
meghiúsult, miután Kossuth Szegedet tűzte ki összpontosítási területté. Csapaival
kísérletet tett győzelemre Komárom térségében, azonban ez meghiúsult miután
vereséget szenvedett. További sikertelen támadások után a magyarok végső vereséget
szenvedtek augusztus 9-én Temesváron. A vereség hírére Kossuth lemondott, és
Görgeyre helyezte a katonai hatalmat. 1849 augusztus 13-án Görgey az osztrákokkal
tovább feszítve a helyzetet Világosnál tette le feltétel nélkül a fegyvert. Augusztus 17-én
Damjanich átadta Aradot. A megtorlás október 6-án következett Pesten kivégezték
Batthyány Lajost, Aradon pedig a 13 tábornokot (13 aradi vértanút). A végső vereség
okai többek között a katonai túlerő-orosz beavatkozás és Kossuth-Görgey ellentéte
okozta.

8. A kiegyezés kül-és belpolitikai okai, a dualista államszervezet

Kidolgozó neve: Nagy Luca, Tomsics Hanna

Az 1849 augusztus 13-ai világosi fegyverletétel után, október 6-án Haynau

kivégzett Aradon 13 honvéd főtisztet, és az első felelős kormány miniszterét, Batthyány
Lajost. 1849 őszén, Bécs be akarta olvasztani az országot a birodalomba. Ferenc József
kezében egyszerre összpontosult a törvényhozói és a végrehajtói hatalom, miután
felszámolta az alkotmányosságot. Törekedett a birodalom modernizálására, ebből
adódóan nem vonta vissza a jobbágyfelszabadítást. Az intézkedéseit a belügyminiszter,
Alexander Bach hajtotta végre. Ennek köszönhetően egy új rendszer alakult ki: a
Bach-rendszer. Bach rendelkezései közé tartozott, hogy az országot külön
tartományként kezelték, mint például Erdélyt és a Szerb Vajdaságot. Megszüntették a
megyék autonómiáját, bevezették az osztrák polgári törvénykönyvet. Ezután
folytatódott az ország gazdasági és társadalmi átalakítása. 1851-ben felszámolták a
kettős vámrendszert, és megtörtént a jobbágyfelszabadítás, ami a birodalmi érdekeknek
kedvezett. Az 1853-as úrbéri pátens lezárta a jobbágyfelszabadítást, ennek ellenére nem
csak a parasztok, hanem a földbirtokosok is elégedetlennek bizonyultak. A
Bach-rendszert a magyar társadalom teljes mértékig elutasította, mely később könnyen
észrevehetővé vált. Itt jelenik meg Deák Ferenc, aki a passzív ellenállást képviselte,
szemben a Bach-rendszerrel. Míg őt a politikai perek megszüntetése és az önkéntes
örökváltság foglalkoztatta, addig Kossuth Lajos a közteherviseléshez, és a 48-as
törvényekhez ragaszkodott. Azért, hogy ezt véghez vigye kidolgozta a Dunai
konföderáció tervét. Ez a terv nem valósult meg. A krími háború idején a Habsburgok
elvesztették az orosz támogatást. 1859 nyarán (Solferinó) a francia csapatok sorozatos
vereségeket mértek a Habsburg Birodalomra, hatalmas veszteségeket szenvedtünk,
melyek a birodalom széthullását okozhatták volna. Ezért Ferenc József belátta, hogy a
Habsburg birodalom csak Magyarországgal kiegyezve maradhat nagyhatalom. Az
országban nagy mértékű tiltakozási hullám tört ki a vereségek miatt, ezért a császár úgy
döntött, hogy Bach-nak mennie kell. Itt bukott meg a Bach-rendszer, a
neoabszolutizmus időszaka lezárult. A közélet akkor éledt újra, mikor Széchenyi István,
a „legnagyobb magyar” elvitatta a reformkori sikereket. 1860-ban öngyilkos lett. A
bécsi udvar meg akart hátrálni a kibontakozó tömegmozgalom, és Széchenyi tragédiája
miatt. 1860-ban Ferenc József kiadta az októberi diplomát, melyben visszaállították az
1848 előtti állapotot. (helytartótanács, kancellária). 1861 tavaszára összehívták az
országgyűlést. Mindenki a 48-as törvények visszaállítását szorgalmazta. A probléma az
elképzelésben rejlett. A Felirati Párt (Deák Ferenc) a 48-as alapot feliratban szerette
volna kérni az uralkodótól, a perszonálunió megvalósítását igényelték, míg a Határozati
Párt (Teleki László) többet akart és erőszakosabban. Teleki lelkileg összeroppant,
ezután öngyilkosságot követett el, Ferenc József pedig a magyar álláspontot látva,
feloszlatta az országgyűlést. Ezután 1861-től 1865-ig provizórium uralkodott,
átmenetileg visszaállt az abszolutizmus. Ezután 1865-ben Deák Ferenc kiadta Húsvéti
cikkét amelyben engedett a 48-as reformokból, és közös minisztériumokat, és anyagi
hozzájárulást javasolt. A Húsvéti cikk megjelenését követően megkezdődött egy lassú
közeledési folyamat. Az 1866-os Königrätz-i csata után az események felgyorsultak,
majd 1867-ben megtörtént a kiegyezés, a miniszterelnök gróf Andrássy Gyula lett.
június 8-án pedig magyar királlyá koronázták Ferenc Józsefet. Megszületett az
Osztrák-Magyar Monarchia, egy dualista állam. 1867 tavaszán Kossuth Lajos írt egy
levelet Deák Ferenchez. Ez volt a Cassandra-levél, mely egy nyílt levélnek minősült,
amellyel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése óta emigrációban élő
Kossuth az 1867-ben megszületett kiegyezésről mond elutasító véleményt. Megjósolta az
Osztrák-Magyar Monarchia bukását.

Ausztriának és Magyarországnak közös volt a külügye, a hadügye és a pénzügye az

uralkodó mellett. A közös ügyek a Pragmatica Sanctioból fakadtak. Mindkét ország
önálló belpolitikával, kétkamarás törvényhozói hatalommal és saját felelős kormánnyal
rendelkezett. A közös minisztériumokat mindkét ország külön-külön ellenőrizte.
Mindkét parlament 60-60 tagú, felügyeleti jogot gyakorló delegációt(képviselőt)
választott, akik évente egyszer üléseztek és ellenőrizték a közös ügyeket. Az uralkodó
ragaszkodott ahhoz, hogy a közös hadsereg vezényleti nyelve német legyen. (Käuserlich
und Königlich=királyi és császári) A hadügy, illetve a külügy pénzügyének arányait
Ausztria és Magyarország megosztotta egymás között. A kvóta aránya 70%-30% volt
Ausztria javára, mivel népesebb és fejlettebb Magyarországnál. Ezt az arányt 10 évente
újratárgyalták a vám-és kereskedelmi szövetséggel együtt. Viszont a magyar ügyeknek
korlátai voltak. Ferenc Józsefnek előszentesítési joga volt, ami azt jelentette, hogy
törvényjavaslatot csak az ő beleegyezésével lehet benyújtani. Továbbá mivel ő volt az
uralkodó, a törvényeket megvétózhatta, feloszlathatta az országgyűlést, kinevezhette a
miniszterelnököket (a parlament javaslatával), és a kvótáról is ő rendelkezhetett. A
kormányfő és a miniszterek az országgyűlésnek tartoztak felelőséggel. A választójogot
cenzushoz kötötték. A bíróságoka magyar hagyományokat folytatták. A megyék
önállóságát korlátozták, feladatuk kormányzati akarat végrehajtása lett. Emellett a
nemzetiségi kérdés még mindig megoldatlan volt, amely súlyos teherként nehezedett a
magyar politikai vezetőrétegre. A hazai politikai erők úgy tartották, hogy a különböző
nemzetiségek a jogkiterjesztések ellenére visszaéltek az ország bizalmával. Úgy vélték,
hogy a kollektív jogok biztosítása és a területi autonómia megadása az ország
szétszakadásához vezetne. Az „egy politikai nemzet” elvét akarták érvényesíteni. Ezzel
szemben Kossuth az ország demokratikus átalakítását kívánta, melyben minden megye
megkapná a kollektív jogokat. Kossuth javaslata a Dunai Konföderáció tervezete volt,
mely arról szólt, hogy miután a Habsburg Birodalom felbomlik, Magyarországnak
államszövetségbe kell lépnie Horvátországgal és Erdéllyel, illetve Szerbiával és
Romániával melyek a Birodalom felbomlása értelmében független területekké váltak.
Ez az államalakulat az egyenrangúság, és a szoros gazdasági kapcsolatok elvén alapult
volna. A közös ügyeket a szövetségi kormány intézte volna, melynek székhelye
váltakozott volna. Ezek a tagállamok Kossuth elképzelése szerint megőrizték volna
belső önállóságukat, belpolitikájukban való függetlenségüket. Ezt a tervet a Határozati
Párt is elutasította, hiszen nem akarták az ország gyökeres átszervezését. A Dunai
Konföderáció terve elterelte az embereket a deáki út irányába, ennek következménye
pedig az volt, hogy Kossuthnak egyre kevesebb beleszólása volt a külügyek menetének
meghatározásában. Magyarország feladta végső célját, a függetlenséget. 1868-ban
Horvátország autonómiát kapott a magyar Királyságon belül, amelynek élén a horvát
bán állt. Horvát lett a hivatalos nyelv, szábor működését is engedték, ahonnan a közös
országgyűlésbe 43 képviselőt delegálhattak. 1868-ban nemzetiségi törvény is
megszületett, amely engedélyezte az igazságszolgáltatásban, oktatában, közigazgatásban
történő nyelvhasználatot a kisebbségek számára. Ellenben autonómiát nem biztosított.
A dualizmus időszakában a birodalmat egységes piaccá tették, ami közös vámhatárt,
egységes súly- és mértékrendszert, valamint közös valutát jelentett, illetve szabadon
áramolhatott a tőke és a munkaerő. Ennek a korszaknak köszönhet az ország rengeteg
jelentős fejlesztést a mezőgazdaságban és az iparban is. A kiemelkedő fejlődésnek
tudható be az is, hogy torlódó társadalom alakult ki, ami a megmaradt
agrártársadalomból, és az új, tőkés ipari társadalomból tevődött össze. Tehát a
társadalom két részre osztható, de ezeken belül is voltak további rétegek. Az
agrártársadalomban ott voltak az arisztokraták, a dzsentrik, és legnagyobb réteget
alkotó parasztság, akik között voltak nagy-, közép-, és kisbirtokosok, napszámosok
dolgoztak a gazdag parasztoknak, és az agrárproletárok, uradalmi cselédség élt a
legrosszabbul. A polgári társadalom élén a nagypolgárság állt, középpolgárságba
vállalkozók, kereskedők tartoztak, kispolgári réteget főként alkalmazottak alkották,
legnagyobb létszámú réteget a munkásság alkotta.

Fogalmak:

Delegáció: Mindkét parlament 60-60 tagú, felügyeleti jogot gyakorló képviselőt

választott, akik évente egyszer üléseztek és ellenőrizték a közös ügyeket.

Kvóta: A hadügy, illetve a külügy pénzügyének arányait Ausztria és Magyarország

megosztotta egymás között, Ausztria 70%-kal, Magyarország 30%-kal részesedett. 10
évente újratárgyalták.

Közös ügyek: A két országnak közös volt az uralkodója, a hadügye, a külügye és

pénzügye.

Dualista állam: Az országoknak saját felelős kormánya van, melyek belpolitikájukban

függetlenek, két egyenrangú birodalmi rész, közös ügyekkel

Autonómia: Önállóság, amely egy területi egységre, közösségre (általában nemzeti

kisebbségre) vonatkozik.

Dzsentri: A birtokos nemesség elszegényedő rétege.

 9. A dualizmus gazdasága (gazdasági kiegyezés, gazdaságpolitika, iparfejlődés,
mezőgazdaság, közlekedés, hitelviszonyok)

Kidolgozó neve: (Készítette: Rankasz Ernő, Papp Miklós)

Az 1867-től 1918-ig tartó kiegyezés értelmében létrejött az Osztrák-Magyar Monarchia.
A két ország külön önálló állam volt, de összekötötte őket a közös uralkodó, a közös
hadügy, külügy illetve pénzügy. Ezeket a közös ügyeket a két országból küldött 60-60 fős
delegációk intézték.
A gazdasági kiegyezés létrehozta a gazdaság rohamos fejlődésének az alapfeltételeit
amelynek értelmében eltörölték a vámhatárt a két ország között, így könnyen tudta
Magyarország a mezőgazdasági termékeiket exportálni. A kiegyezés lehetővé tette a
szabad tőke és munkaerő áramlást is. Ennek értelmében nem csak a munkanélküliek
száma csökkent, de a hazai tőke is jelentős növekedést mutatott. A Monarchia határán
húzódó védővám a saját infrastruktúra kialakítását kezdeményezte, amelyre a dualista
állam végig fontos feladatként tekintett. Így indult meg az ipar fejlődése. A monarchia
egyesítésére szolgált a közös valuta, illetve a közös súly- és mértékrendszer bevezetése is,
így segítve a két ország közti export illetve import folyamatokat. A magyar kormány
kiemelt feladatnak vélte a gazdaság fejlesztését azonban az ország agrár
(mezőgazdasági) jellege ellenére az ipar illetve a saját infrastruktúra ügyét helyezték
előtérbe. Sorban adtak ki ipar támogató törvényeket. A tőke és a támogatótörvények se
voltak sok esetben elegek ezért óriási létszámban hoztak létre hitel intézeteket is
amelyek szintén alapfeltétele a gazdaság fejlődésének. Ezek a szervezetek a befektethető
pénzeket (a tőkét), hitel formájában a vállalkozásoknak adta, azok fejlesztésére. Főleg
külföldi tőkével számos ma is működő nagyban jött létre mint például az Országos
Takarék Pénztár, a Magyar Általános Hitelbank vagy a Magyar Földhitelintézet. A
nagybankok fedezték a fejlődő cégek tőkeemeléseit, így a legeredményesebb vállalatok
részvénytársaságokká váltak. Ezzel a három feltétellel indult meg a Magyar ipar
rohamos fejlődése. A fejlődés két ágazatban volt látványos: a nehéziparban és az
élelmiszer iparban. A tőke egyik legjelentősebb részét az élelmiszeriparba, azon belül is
a szesziparba, a cukoriparba és a malomiparba fektették. Hatalmas malomipari
vállalatok jöttek létre a kor legmodernebb eljárásaival aminek következése képpen
Budapest a világ egyik legjelentősebb malomipari központjává vált. Nem csak a
Monarchia területein belülre, de az egész Balkán gabonáját itt őrölték. Mivel
Magyarországot ekkor és egyszerre érte el az első és a második ipari forradalom ezért
az élelmiszeriparban használt gépek, a gépgyártásnak teremtett piacot. A tőke másik
részét a nehéz iparba fektették, amelyen belül szintén húzóágazat volt a gépgyártás.
Jelentős nehézipari központok jöttek létre nem csak Budapesten, de az ország más
területén is. Ezek közül is a legnagyobb gépgyárak a Ganz Gépgyár, Láng Gépgyár és
az Óbudai Hajógyár. Ezeknek a nagyvállalatok ellenére a kisipar súlya az egész
korszakon át jelentős maradt, de ezeknek köszönhetően Magyarország már agráripari
jelleggel bírt amelyen belül a mezőgazdaság még mindig dominánsabb maradt. A
korszakban nem csak az ipar, de a mezőgazdaság is jelentősen fejlődött amelyet több
tényező is bizonyít. Nőtt a megtermelt árumennyiség a termőterületek bővülése miatt.
Emellett a termelékenység is nőtt a fajtanemesítésnek, a fejlettebb talajjavításnak
(vetésforgó és műtrágyázás) és a gépesítésnek köszönhetően. Az utóbbi csak egyszerű,
állati erővel hajtott eszközök alkalmazását jelentette, mivel a két ipari forradalommal
járó mezőgazdasági gépeket csak a gazdagabb termelők engedhették meg maguknak,
illetve mert a demográfiai robbanás következtében hatalmas mennyiségű olcsó
munkaerő állt rendelkezésre. A korszakban lassú elmozdulás figyelhető meg a külterjes
gabonatermesztéstől a belterjes kultúrák és az ipari növények felé. Tőkeerejüknél fogva
a modernizációban a nagybirtokok jártak az élen, a korszak második felénél pedig mar
gazdagabb parasztságnál is megfigyelhető, azonban a közép- és kisparaszti birtokok
gazdasági színvonala alig fejlődött. Az elmozdulás illetve modernizálás miatt a
tradícionális juhtenyésztés és rideg állattartás visszaszorulóban volt az istállózó
állattartás elterjedése miatt. Ez új állatfajták megjelenését is eredményezte, a magyar
szürke marhát felváltotta a jobban tejelő és hízékonyabb tarka marha, illetve a
sertéseknél a mangalica terjedt el legjobban. A termőterületek bővülését az erdőirtás és
legelőfeltörés mellett legfőképpen az állam által irányított folyószabályozásnak
köszönhető. A folyók szabályozása és ármentesítése nem csak gazdasági, de közlekedési
és biztonsági szempontból is kiemelkedő jelentőséggel bírt. Ez főként a Tiszára
vonatkozott. A korszak feléig több ezer kilométernyi gátat emeltek illetve a Tisza hossza
a kétharmadára csökkent. A folyó ezután hajózhatóvá vált amelynek közlekedési és
gazdasági szerepe is volt. Emellett néhány évtized alatt megépült Európa leghosszabb
egybefüggő gátrendszere. A biztonság miatt ármentesítették is ez viszont a
későbbiekben elszikesedett és megjelent a belvíz. A gátakat kézi erővel, ásóval, lapáttal
és talicskával építették meg a kubikusok. (Építkezéseken dolgozó olcsó munkaerők akik
egy-egy feladat elvégzésére szerződtek.) A mezőgazdasági termékek szállítására
azonban nem a hajózás volt a legnépszerűbb szállítási mód, hanem a vasút. A vasút
ebben az időszakban jelentős szerepet játszott a magyar gazdaság fejlődésében, lehetővé
téve az emberek és az áruk vidékről a városokba történő szállítását. A Magyar
Államvasutak (MÁV) 1868-ban jött létre, megépítése jelentős eredmény Magyarország
közlekedési rendszerének fejlődésében. A vasutak létfontosságúak voltak a
nyersanyagok, a szén és a vasérc bányákból a gyárakba szállításában, és segítették a
késztermékek elszállítását is. Ez a termelés hatékonyságának jelentős növekedéséhez
vezetett, az áruszállítás sokkal gyorsabbá és olcsóbbá vált, ami felgyorsította az ipari
növekedést. Emellett Kandó Kálmán is jelentős mértékben hozzájárult a vasúti ipar
fejlődéséhez, aki kiemelkedő magyar mérnök és feltaláló volt. Feltalálta a fázisváltót,
amely lehetővé tette az áram nagy távolságra történő átvitelét, és találmányait széles
körben alkalmazták a MÁV hálózat építésénél. Kandó nagyon nagy szerepet játszott a
vasúti rendszer villamosításában is, terveit később Európa-szerte felhasználták a
villamosított vasút hálózat kiépítésében. Ebben az időszakban nem csak a vasúthálózat
hanem a nehézipar is jelentős fejlődésen ment keresztül. A szén és vasbányászat
nehézipara a magyar gazdaság egyik legfontosabb ágazata volt ebben az időszakban.
Magyarország gazdag nyersanyagkészlettel rendelkezett, az ország iparosodásában
döntő szerepet játszott a szén és vasbányászat fejlődése. A szén és vasbányászat
nyersanyagot biztosított az ország gyorsan növekvő feldolgozóiparának. A szén és vas
iránti kereslet növekedésével párhuzamosan nőtt a munkaerőigény is, és sokan vidékről
jártak be a bányákba és a gyárakba. Az ipari fejlődéshez hozzájárult Budapest is. Buda,
Óbuda és Pest három különálló város volt, amelyeket 1873-ban egyesítettek Budapestté,
Magyarország fővárosává. Ez az egyesülés jelentős esemény volt Magyarország
történetében, mivel lehetővé tette az ország erőforrásainak megerősítését és egy
centralizáltabb kormányzat kialakulását. Az új főváros Magyarország politikai,
gazdasági és kulturális életének központja lett, és jelentős szerepet játszott az ország
iparosodásában. Budapest volt a Millenniumi ünnepek központja. A millenniumot
Magyarországon 1896-ban ünnepelték a magyar honfoglalás 1000. évfordulója
alkalmából. A rendezvény jelentős volt Magyarország nemzeti identitása és kulturális
öröksége szempontjából, és hozzájárult az ország turizmusának népszerűsítéséhez.
Ekkor számos középület, köztük a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Állami
Operaház felépítése történt, amelyek ma is jelentős kulturális intézmények Budapesten.
Emellett összességében elmondható, hogy az Osztrák-Magyar kettős monarchia
jelentős hatást gyakorolt ​az ország gazdaságára. A vasút, a nehézipar és az
infrastruktúra fejlesztése pedig fontos szerepet játszott az ország iparosodásában. Buda,
Óbuda és Pest egyesítése az ország erőforrásainak megszlárdításához és egy
centralizáltabb kormányzat kialakulásához vezetett. A millennium megünneplése
elősegítette az ország nemzeti identitásának és kulturális örökségének népszerűsítését,
valamint hozzájárult Magyarország idegenforgalmi ágazatának fejlődéséhez.
10. A felvilágosodás és az alkotmányosság alapelvei az USA példáján

Kidolgozó neve: Miltényi Anna, Majdik Márk

A Felvilágosodás egy művelődéstörténeti korszak, ezen felül a 18. századi Európa

meghatározó eszmerendszere. A Felvilágosodás eszméi számos területen megjelentek,
beleértve az irodalmat, filozófiát, politikát és a tudományt. Ez a gondolkodásmód az
értelem és a tudomány fontosságát hangsúlyozta, vallásra csak abban az esetben
támaszkodtak, ha a tudomány nem tudott választ adni a kérdésekre. Ilyen
megválaszolatlan kérdés volt a világ megteremtése, ami életre hívta a deizmust. Ennek
jelentése, hogy Isten megteremtette a világot, de utána a tökéletes szerkezet már
magától forog. A természeti törvényeket is Istentől eredeztették. Az eszmerendszer
alapköveinek tekinthetők a racionalizmus és az empirizmus, ezek a világ
megismerésének formái. A racionalizmus a gondolkodásra támaszkodik elsősorban, míg
az empirizmus a tapasztalatokból von le törvényszerűségeket.

Ezekkel az eszmékkel az emberiség fejlődését akarták elősegíteni. Fontos szerepet

játszott a Felvilágosodás időszakában az egyenlőség és a szabadság megteremtése, ezzel
összekapcsolható történelmi esemény a Nagy Francia Forradalom (1789. július 14.),
ahol a „szabadság, egyenlőség, testvériség” jelmondat magába foglalja a felvilágosult
emberek gondolkodását.

A Felvilágosodás nagy gondolkodója Jean-Jacques Rousseau az emberi jogok és a

természetes jogok koncepciójának megalkotásával hozta létre az állam és az egyén közti
egyensúly elvét. Ezen kívül a népszuverenitást képviselte, ami olyan politikai elv, amely
szerint a hatalom forrása a nép, és az állam csak a nép akaratából és beleegyezésével
kaphat hatalmat. Úgy tartotta, hogy a társadalom romlott helyzetéhez a magántulajdon
vezetett és vissza kell térni a természethez és annak szabályaihoz. Montesquieu a
hatalom megosztásának elvét fejtette ki, azaz a három hatalmi ág szétválasztását. Ez az
elv vált az alkotmányosság alapjává.

Európán kívül is teret nyert a Felvilágosodás eszmerendszere. Az Egyesült Államokban

ez a gondolkodásmód hívta életre a Függetlenségi Háborút. A háború Anglia és a
tizenhárom brit gyarmat (New Hampshire, Massachusetts, Rhode Island, Connecticut,
New York, Pennsylvania New Jersey, Delaware, Maryland, Virginia, Észak-Karolina,
Dél-Karolina, Georgia) közti ellentétre
próbált megoldást találni 1775-1783 között. A háború alapja az volt, hogy a brit
gyarmatok polgárai egyre nagyobb mértékben tiltakoztak a britek által rájuk
kényszerített adók miatt és szabadságot követeltek. Ennek a konfliktusnak az
előzménye a bostoni teadélután volt, amikor 1773-ban tiltakozás jeléül egy brit hajóról
az összes teát a tengerbe dobták. Ezután még keményebb adókat szabtak ki a
gyarmatokra, ezért az 1775-ös konfliktus már elkerülhetetlen volt.

A Kongresszus egy bizottságot állított fel a nyilatkozat megírására, ami kimondja a

gyarmatok függetlenségét Angliától. Az öttagú bizottság (John Adams, Benjamin
Franklin, Thomas Jefferson, Robert R. Livingston, Roger Sherman) kidolgozta a
Függetlenségi Nyilatkozatot, ami a Felvilágosodás jegyeit tartalmazta. Ez a nyilatkozat
1776. július 4-én került aláírásra, ezzel pedig elismerték a gyarmatok függetlenségét. A
Függetlenségi Háborút lezáró békére 1783-ban Versailles-ban került sor.

Az Egyesült Államokban a Felvilágosodás elveit leginkább az alkotmányban

figyelhetjük meg. Az alkotmány olyan kormányzati rendszert hozott létre, amelynek
célja az egyéni jogok védelme, a kormány hatalmának korlátozása és
elszámoltathatóságának biztosítása az emberek felé.

A felvilágosodás egyik legfontosabb elve a hatalmi ágak szétválasztása, ami az Egyesült

Államok alkotmányában kiemelkedő helyet foglal el. Az Egyesült Államokban az állami
hatalom gyakorlását három különböző ágra választották szét: a törvényhozó, a
végrehajtó és a bírói ágra.

A Kongresszus képviseli a törvényhozói ágat, mely két házból áll: Képviselőház és a

Szenátus. Tehát a Kongresszus két kamarásnak tekinthető, a kamarák egyenlők és vétó
joguk van a másikkal szemben. A Szenátusban minden államból két fő vehet részt, míg
a Képviselőházban az egyes tagállamok a lakosságszám arányában delegálnak
képviselőket. A végrehajtói hatalom az elnök kezében van, aki ezenkívül a hadsereg, a
kormány és a szövetségi
intézmények felett is
rendelkezik. A bírói hatalom
az Egyesült Államok
Legfelsőbb Bíróságában és
az alsóbb bíróságokban
összpontosul.
 Minden hatalmi ág saját hatáskörrel és felelősséggel rendelkezik, egymásra fékként és
egyensúlyként hatnak. Ilyen hatás például az elnök vétójoga, az új törvényekért a
törvényhozói hatalom felelős, de az elnök megakadályozhatja egy új törvény
elfogadását. A Legfelsőbb Bíróság pedig az alkotmányosság kérdéseivel foglalkozik, így
megakadályozza a törvényhozó és a végrehajtó ágak alkotmányossággal ellentétes
cselekedeteit. A fékek és ellensúlyok rendszerének az volt a célja, hogy megakadályozza,
hogy a kormányzat bármely ága túl dominánssá váljon és felborítsa a demokratikus és
kiegyensúlyozott államot.

A Felvilágosodás másik fontos alapelve szintén megfigyelhető az Egyesült Államok

alkotmányában. Az alkotmány számos alapvető szabadságjogot garantál az amerikai
állampolgároknak. ilyenek például a szólásszabadság, vallásszabadság, sajtószabadság,
gyülekezési szabadság, törvény előtti egyenlőség. A jogok írásba foglalásának célja az
volt, hogy megvédjék az egyéneket a hatalmi visszaélésétől és biztosítsák, hogy a
kormány felelősségre vonható legyen.

Az Egyesült Államok alkotmányának módosításai az alkotmányos rendszer fontos

elemei. A jogrendszer állandó javítása és az alkotmányt védő kiegészítések hozzáadása
nem történhetne meg a módosítások nélkül. Az Egyesült Államok alkotmánya olyan
szilárd alapot biztosít, amelyre az Egyesült Államok társadalmi és politikai fejlődése
épülhet.

Összefoglalva a Felvilágosodás eszméjének elterjedése Európában elősegítette a brit

gyarmatok függetlenedését az Egyesült Államokban. Jefferson által is szorgalmazott
szabadságjogok és Rousseau-i gondolkodásmód megfigyelhető a Függetlenségi
Nyilatkozatban, így később az alkotmány szerves részét is a Felvilágosodás alapelvei
tették ki.

A fékek és ellensúlyok segítségével lehetett kiépíteni egy ilyen szilárd demokratikus

rendszert. Ez a dinamikusan változó stabil alkotmányos rendszer, amiben a
Felvilágosodás szellemisége is jelentősen beépült, az egész világra kiterjedt. Az Egyesült
Államok által kialakított demokratikus rendszer sok más ország követendő példájává
vált.

Az alkotmányosság és a Felvilágosodás formálta az Egyesült Államok történelmét,

kultúráját és politikai rendszerét. A mai napig az Egyesült Államok elkötelezett a
racionalizmus gondolkodása iránt, és ennek segítségével napjainkban is egy erőteljesen
fejlődő ország.

11. Az első világháború okai, a háború jellemzői, hadviselő felek

Kidolgozó neve: Doma Panna, Müller Jázmin

1914 július 28-án az Osztrák-Magyar-Monarchia hadat üzen Szerbiának, ezzel

megkezdődött az I. világháború, ami 1918-ig elhúzódott.
XX.századra két fő európai szövetség áll fent: Központi Hatalmak és az Antant.
A Központi Hatalmak alapja a hármas szövetség, ami a berlini kongresszust követően
1882-ben kialakuló védelmi szövetség Németország, OMM és Olaszország között,
Franciaország és Oroszországgal szemben. A központi hatalmakhoz a Török Birodalom
az Oroszországgal szembeni ellentétei miatt csatlakozott a 1914-ben, míg Bulgária csak
a biztos győzelem reményében tette ugyanezt 1915-ben. Az Antant létrejöttéhez
hozzájárult a Fashodai incidens (1898), aminek következtében kialakult 1904-ben a
gyarmati érdekeltségeket elhatároló szerződés, amihez 1907-ben csatlakozott
Oroszország is. A háború fennállása alatt Belgium, Japán 1914-ben, Olaszország
szembefordulva eredeti szövetségeseivel 1915-ben, Románia Erdély megszerzésének
ígéretében 1916-ban, végül 1917-ben az USA is csatlakozott.
A nemzetiségeknél a nacionalista ideológia felerősödésének hatására kiéleződtek
az ellentétek, főképp a kevert népcsoportokkal rendelkező balkáni területeken.
1908-ban OMM bekebelezte Bosznia-Hercegovinát. 1911-12 tartott az Olasz-Török
háború Líbia birtoklásáért. Olaszország győzelmével Törökország kiszorult Afrikából.
Az Oszmán Birodalmat tovább gyengítette az 1912-13-as Balkáni háború. A
nemzetállami törekvések miatt Szerbia, Montenegró, Bulgária és Görögország
szövetsége legyőzte az oszmánokat. A londoni béketárgyalás hatására Albánia létrejött,
és Bulgária jelentős területekkel gyarapodott, ami kiváltotta az egykori szövetségesek
ellenszenvét. 1913 nyarán megkezdődött a II. balkáni háború Bulgária ellen. Legyőzték
és Dél-Dobrudzsa lemondására kényszerítették az országot. A Balkán-háborúkban a
törökök kiszorultak a félszigetről, de a nemzeti ellentétek miatt továbbra is Európa
“puskaporos hordója” maradt a terület. Ferenc József fiának öngyilkossága után
Ferenc Ferdinánd lett a trónörökös. Ferenc Ferdinánd elképzelései eltértek az
uralkodótól: föderalista birodalom kiépítésére törekedett, egy trialista államot (3.
délszláv tagállam létrehozásával) tervezett. Szerb ellenes politikát folytatott, amely
hatására létrejöttek szerb titkos szervezetek. 1914 június 28-án Ferenc Ferdinánd, az
osztrák trónörökös ellen Szarajevóban merényletet követ el a szerb Gavrilo Princip. Ez
lett a casus belli, a háborús ürügy. OMM ultimátumot küldtek Szerbiának, amelyben
arra kötelezte őket, hogy hagyjanak fel a monarchia ellenes lépésekkel. Ezt Szerbia
elutasította, bízva az orosz támogatásban, így következett be, hogy 1914 július 28-án
OMM hadat üzen Szerbiának.
A háború kitörését lelkesen fogadták az emberek. Németország egy
villámháborúra készült: az 1905-ben kidolgozott Schlieffen-terv alapján a háború gyors
lezárására törekedtek, a kétfrontos harc elkerülésével. A német csapatok Belgiumon
keresztül lerohanták volna Franciaországot, amíg a Monarchia csapatai feltartóztatta
volna Oroszországot, időt adva a németeknek a nyugati győzelem után, hogy keletre
átcsoportosítsanak és az osztrákokkal együtt ott is győzelmet arassanak. A terv
sikertelen lett, mivel az oroszokat gyorsan tudták mozgósítani, ellenben a Monarchia
hadserege gyengébbnek bizonyult, és nyugaton a németek Nagy-Britannia
csatlakozására sem számítottak. Az erő egyensúly miatt védekezésre kényszerültek a
hadban álló felek. Így alakult ki az állóháború, mely a frontvonalak megmerevedésére
utal. A több száz kilóméteres lövészárok rendszert frontvonalnak hívjuk. A harcok
hosszú időkig tartottak, és a katonák lövészárkokba ásták magukat. A lövészárokban
kialakuló embertelen környezetben és higiénia hiányában, gyakoribbá váltak a
betegségek, ami csak tovább növelte a katonák létszámának fogyását. Az állóháború
nem csak a szárazföldön alakult ki. A szemben álló felek a győzelem reményében
hatalmas flottaépítésekbe fogtak. A legerősebbnek a britek bizonyultak, amelynek
hatására az antant teljes blokád alá tudta venni a központi hatalmak tengeren történő
szállítások útvonalait. A háború a nyugati, a keleti balkáni, török és az olasz fronton
zajlott, emellett a gyarmatokat is bevonták a harcokba.
1914-ben a OMM lerohanta Szerbiát, csakhogy a keleti fronton érő orosz
támadás miatt vissza kellett vonulni. Eközben a német csapatok Schlieffen-terv alapján
áttörtek a nyugati fronton, viszont a brit-francia csapatok Marne folyónál kialakuló
állóháborúban visszaverték őket. Ez az I. Marne-i csata. Az oroszok betörtek Galícia és
Kelet-Poroszország területére, de Tannenberg mellett Hindenburg német tábornok
csapatainak sikerült visszaverni a támadást.
1915-ben május végén a területi ígéretek végett megkötötték a londoni titkos
szerződés, így Olaszország belépett a háborúba, az Antant oldalára. Ez évben zajlott le
a gorlicei áttörés a keleti fronton történt, ami a központi hatalmak nagy győzelmét
jelentette. 1915 őszén Bulgária a központi hatalmak oldalán beszállt a háborúba, így le
tudta győzni Szerbiát az OMM a bolgár erőkkel. Az antant Winston Churchill, angol
tengerészeti miniszter vezetésével megpróbálta elfoglalni Gallipolit, hogy biztosítsa a
kereskedelmi kapcsolatát Oroszországgal, és megakadályozza Németország az
összeköttetését a közel kelettel, azonban a terv kudarcba fulladt, mivel a Török erők
német tüzérség segítségével vissza tudták szorítani a csapataikat. A nyugati fronton,
Ypernnél megjelent a mérges gáz használata, mert a gépfegyver nem bizonyult elég
hatékonynak az állóháborúban.
1916-ban februárban a nyugati fronton megindul a Német offenzíva Verdunnál,
ahol először alkalmazták hadi célokra a repülőgépet. Az offenzíva a hatalmas
emberáldozatok ellenére eredménytelen volt. Az antant reakcióképpen megpróbálta
áttörni a Németek frontvonalait Somme-nál. Nagy mennyiségű emberveszteségek
ellenére itt sem sikerült jelentős változást előidézni a frontvonalon. Románia
augusztusban belépett a háborúba az antant oldalán, megszállták Erdélyt de német
csapatok átcsoportosításával az OMM képes volt elfoglalni Bukarestet. 1916
novemberében Ferenc József halálával IV. Károly lépett a trónra, aki a háború
lezárását támogatta, viszont az antant a béke javaslatot elutasította.
1917-ben folytatódott a 1916-ban kezdődő Német tengeralattjáró háború,
azonban már nem korlátozott hanem korlátlannak kiáltották ki, ami azt jelentette, hogy
nem csak a felfegyverzett vagy a fegyvert szállító hajókat szabadott elsüllyeszteni,
hanem minden hajót. Februárban kitört az orosz forradalom. A hosszan tartó háború
éhezéssel, a hátországok meggyengülésével járt, ezáltal sztrájk hullám söpört végig
Európán a harcok lezárását követelve. Oroszország kikerülésével az antant nehéz
helyzetbe került, az USA csatlakozott az antant-i erőkhöz ezt kompenzálta, emellett még
nyáron Görögország is hadba lépett. Az olasz fronton az osztrák-magyarok előretörtek
Piave folyóig (Caporetto-i áttörés) , azonban az ellenséges erők megállították őket. A
keleti fronton az új orosz kormány még indított egy támadást, a központi hatalmak
ellen (Kerenszkij offenzíva) de ez sikertelennek bizonyult.
1918 január 8-án megjelent Wilson, amerikai elnök 14 pontja. Ez egy nyílt
békeszerződés, szabad kereskedelmet és az önrendelkezés elvét fogalmazta meg. Az
Oroszországban fellépő bizonytalan helyzet alkalmából Lenin a bolsevikokkal átveszi a
hatalmat, és hosszas tárgyalások hatására Németországgal március 3-án békét kötöttek
(breszt-litovszki béke) ezzel az antant végképp elvesztette keleti szövetségesét. A
központi hatalmak hátországában válságossá vált a helyzet, az országok a kimerülés
szélén álltak. Németország utolsó erejével megtámadta Franciaországot, viszont az
antant leküzdötte ezt a kísérletet júliusban (II. Marne-i csata). A Német hadsereg
számára végső csapása augusztus 8-án Somme folyónál következett be. Ez volt a ,,német
hadsereg fekete napja”. 1918 őszére a központi hatalmak meggyengültek. Az éhezés és a
hatalmas emberveszteség háborúellenességet váltottak ki a tömegből. Hogy elkerüljék a
teljes felbomlást Monarchia november 3-án Padovában, Németország november 11-én
Compiegne-ben fegyverszüneti megállapodást kötött.
Az állóháború elhúzásával fontossá vált mind a hátország, mind a fronton
harcoló katonák élelmiszerellátása. Bevezették a beszolgáltatási kötelezettséget ami a
mezőgazdaság visszaesésével járt. Egyre több élelmiszerre vezettek be jegyrendszert,
hogy orvosolják a hátországban dúló éhínséget. Németországban áttértek a
hadigazdaságra. A gazdaságot államosították, meghatározták a termelést,
felfüggesztették a munkások szervezkedési jogát. A hátországokban a munkaképes
férfiak bevonulásának hatására csökkent a munkaerő, ezért a nők vették át szerepüket
a gazdaság fenntartásának érdekében.
Az állóháborúban megnőtt az országok, főképp Anglia ipari termelése. Az ipar
fejlődésének hatására sokkal elterjedtebbé vált a lövészárkokban is alkalmazható
gépfegyverek és ismétlő fegyverek használata. Megjelentek a hadi célból használt
repülőgépek. Ezeket eleinte felderítésre, később fedélzeti gépfegyverrel szerelték fel, így
váltak alkalmassá a légi csatákra. A németek léghajókat (zeppelineket) is alkalmaztak
London bombázására, viszont hangjuk és nagyságuk miatt könnyen észrevehető
célpontok voltak. A harckocsikat az angolok alkalmazták először (Somme-nál), hogy
átjussanak a lövészárkokon, de kezdetben a lassú és sokszor meghibásodó
természetükből adódóan nem teljesedtek ki, csak a háború utolsó évében. Ypern-nél
alkalmaztak először vegyipar által fejlesztett harci gázokat. Először szél által, később
gránátokkal jutották át az ellenséges térfélre. A mustárgáz bevetése hívta elő a gázálarc
szükségességét. Az állóháború a
tengeren is folytatódott, a hatalmak
flottaépítési versenybe kezdtek. A
búvárhajókat a német tengerészek
alkalmazták, hisz nem tudták az
antant erősebb blokádját áttörni.
Német búvárhajó fegyvertelen
kereskedelmi hajók legénységét felszólította a távozásra, majd ágyúval
megsemmisítette, a hadihajókat pedig felszólítás nélkül torpedózta meg. A
tengeralattjárók megnehezítették az antant hadi gazdaságát, ezért dolgoztak ki ellenük
védekezési módszereket, például a mélységi bombákat.
Az I.világháborút befejező békét elősegítette a 1918 november 11-es compiegne-i
fegyverszünet megkötése. A béke alapja, hogy egy olyan igazságos békerendszer
hozzanak létre, ami hosszú távon fenntartható. A békekonferenciára 1919-ben kerül sor
Párizsban, francia miniszterelnök Clemenceau vezetésével. A győztes országok hatalmi
szándékait akarták megvalósítani (gyarmati kérdések, francia revans), és a vesztes
feleket csak aláírásra hívták meg.

12. A trianoni békediktátum születése, tartalma és következményei

Kidolgozó neve: Légrádi Dominika, Simon Boglárka

1917-ben már nyilvánvalóvá vált a világháborút lezáró békének a tartalma, amit az

antant érdekei befolyásoltak. A nagyhatalmak célja a Habsburg restauráció
megakadályozása volt, mert az a Monarchia helyreállításának kezdetét jelentené.

1920 elején a magyar békedelegáció kiutazott Párizsba, amelynek vezetője gróf Apponyi
Albert volt, akit több szakember kísért, köztük Teleki Pál és Bethlen István. Teleki Pál
nevéhez köthető a “vörös térkép”, amely bemutatja a nemzetiségi viszonyokat. A
magyar külpolitika hátrányban indult az első világháború után, hiszen sem
külügyminisztériuma, sem diplomáciai hálózata nem volt, mivel a külpolitika korábban
Monarchia közös ügyei közé tartozott. A delegáció célja az volt, hogy etnikai, geográfiai,
történelmi, gazdasági, közlekedési érvekkel bizonyítsák Magyarország és a Kárpát-
medence fel nem oszthatóságát. Azonban a békedelegáció érvei nem érvényesültek,
ugyanis Magyarország nem szólhatott bele a döntéshozatalba. Velük csak a feltételeket
közölték. A Legfelsőbb Tanács megvitatta a magyar jegyzéket. A franciák azt
javasolták, hogy ne változtassanak a korábbi döntéseken, míg a britek és olaszok az
újratárgyalás mellett voltak. A döntés szerint végül az eredeti elképzelések kerültek a
békeszerződésbe.

A trianoni békediktátumot a versailles-i Nagy-Trianon palotában írták alá 1920. június

4-én. A szerződést az 1921. évi XXXlll. törvénycikkel iktatták be a magyar
jogrendszerbe. Ez az egyetlen magyar törvény, amely fekete keretben jelent meg. A
szerződés tartalmazta az akkor létrejött Népszövetség alapokmányát. A békét az antant
oldalán álló USA nem írta alá, ekkor nem lett tagja a Népszövetségnek. USA és
Magyarország a későbbiekben Washingtonban kötött békét, amely a trianonival
egyezett meg a Népszövetségre vonatkozó rész kivételével.

A történelmi Magyarországból az ország területének alig egy harmada maradt meg, a

282 000 négyzetkilométeres terület 93 000 négyzetkilométerre csökkent. Lakóinak
száma 18,2 millióról 7,6 millióra esett vissza, körülbelül 3,3 millió magyar a határain
kívül rekedt, azaz kisebbségi helyzetbe kerültek. A nehezen átjárható határok családi,
baráti kapcsolatokat tettek tönkre. Magyarország etnikailag homogén nemzetállammá
vált a soknemzetiségű ország helyett, ugyanis az országban szórtan körülbelül fél millió
német és 100 000 szlovák maradt nemzeti kisebbségben. Az utódállamok összetétele
azonban nem vált homogénné, tehát a trianoni határok nem teremtettek etnikailag
igazságos helyzetet. A Monarchia utódállamai közül Magyarországon kívül még
Ausztria nevezhető homogén nemzetállamnak.

A béke meghatározza Magyarország és Ausztria, Románia, emellett az újonnan létrejött

Szerb-Horvát-Szlovén Királyság és Csehszlovákia határait. Az új határokat elméletileg
Woodrow Wilson amerikai elnök nevéhez köthető nemzeti elv alapján jelölték ki. Ettől
azonban sok esetben stratégiai, gazdasági, közlekedési szempontokra hivatkozva
eltértek. A környező államok különösen fontosnak tartották a főbb vasúti csomópontok
ás vasútvonalak megszerzését. Így került a partiumi terület Romániához, emellett
Sátoraljaújhely vasútállomása Csehszlovákiához. A szerbek a gabonatermőterületek
miatt Bácska vidékét szerették volna magukénak tudni, míg a csehek a dunai kijárathoz
szerettek volna hozzájutni kereskedelmük érdekében. Hasonló követelés volt a csehek
részéről a borsodi,- és nógrádi,-, valamint a szerbek részéről a mecseki szénmedence, de
ezt a békekonferencia sem fogadta el. A nemzetiségek esetenként ezeknél is jobban
túlzásba estek a területi igényeikkel. A csehek még délebbre akarták tolni határaikat,
Balassagyarmaton fegyveres harcok is kitörtek 1919 elején. A polgárok
visszaszorították a fegyveres csapatokat, megakadályozva ezzel a határ délebbre
helyezését. A város ezzel kiérdemelte a „legbátrabb város” címet. Az elcsatolt területek
jelentős része Romániához került, például: Erdély, Bánát keleti része és a Tiszántúl, de
Ausztria, Csehszlovákia és a Szerb-Horvát-Szlovén királyság is bővült területekben.
Csehszlovákia a Kárpátok északkeleti hegyvonulatait, ezenkívül a Kisalföldnek a
Dunától északra első felét, az Északi-középhegység kivételével az egész északi
hegyvidéket, azaz a Felvidéket is megkapták. Magyarország területéből a délszláv
államhoz került a Muravidék, Drávaköz, Bánát nyugati fele és Bácska, valamint a
Horvát-Szlavón-országot és Fiumét a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság szerezte meg.
Továbbá Ausztria Burgenland/Őrvidék tartományával növelhette a saját területeit,
Olaszország Magyarország tengeri kikötőjét, Fiumét szerezte meg. A Trianon után a
magyar népesség aránya általában csökkent a népmozgások miatt, de máig élnek
magyarok az elcsatolt területeken.

A békeszerződés felbontotta az Osztrák Magyar Monarchia és a történelmi

Magyarország gazdasági egységét és jelentősen megváltoztatta Magyarország gazdasági
szerkezetét is. Az ország elvesztette nyersanyagbázisának nagy részét. Vasérc- és
szénbányáinak, kőolajának, termőföldjeinek nagy része a környező, szomszédos
országokhoz került. Ennek következtében a nyersanyag feldolgozásra specializálódott
hazai városok nyersanyag nélkül maradtak. A mezőgazdaság termékszerkezete is
átalakult, hiszen az erdők és a legelők többsége határon túlra került. Ennek
következtében az állati termékek és a fák is hiányossá váltak. A jelentősebb
mezőgazdasági területek elcsatolásával (Csallóköz, Bácska) a malomipar őrlőkapacitása
kihasználatlan maradt. Az egyes országrészek között megnehezültek vagy megszűntek a
vasúti kapcsolatok, ugyanis a vasúti hálózat jelentős része idegen országokhoz került.
Az első világháború kitörésekor összesen 22 117 km hosszú volt, az aláírt békeszerződés
után pedig 8705 km-re csökkent. Magyarországon a szerződés értelmében nem
épülhetett vasút egynél több sínpárral. Az évszázadok során létrejött kárpát-medencei
kereskedelmi útvonalak megszűntek. Az elcsatolt részekről át kellett telepíteni
intézményeket is, például a kolozsvári egyetem átköltöztetése miatt jött létre a szegedi
egyetem. A legnehezebb dolga a professzoroknak volt, hiszen nekik el kellett hagyniuk
szülőföldjeiket. Amennyiben egy határon túli egyetemen próbáltak munkát találni,
gyakran elutasították őket magyar származásuk miatt.

A békeegyezmény értelmében az ország haderejét is maximalizálták 35 000 főre.

Korlátozták a hadsereg fegyverzetét, emellett a modern fegyvernemek tartását, légierő
alkalmazását megtiltották. Ennek hatásaként az ország katonailag teljesen védtelenné
vált az utódállamokkal szemben. Emellett jóvátétel fizetésre köteleztek az országot, a
háború során okozott károkért (Romániának, Olaszországnak), amelynek 1923-ban
határozták meg az értékét, 200 millió aranykoronában. Ennek mértéke jól érzékelhető a
következő példával: Jugoszláviának 5 éven át napi 800 tonna szenet, illetve élő állatot
szállított az ország. A jóvátételhez soroljuk a románok által elvitt vagyontárgyakat is.
Továbbá súlyos gazdasági teher mellett a menekültek problémája is megjelent, több 10
000-en éltek a fővárosi vasútállomásokon vagonházakban, ezeket az embereket
vagonlakóknak nevezzük. A lakással és jövedelemmel nem rendelkező menekültek
élelmiszerrel és ruházattal való ellátásáról ingyenkonyhák, szociális intézkedések
próbáltak gondoskodni. A békeszerződés a határon kívül rekedt magyarok helyzetét
kisebbségvédelemmel próbálta orvosolni, azonban ez a két világháború között papíron
maradt. A valóságban a határon túli magyarokat diszkrimináció és beolvasztó politika
érte (telepítések a magyarlakta területekre, városokba). Az elcsatolt területekről
megbízhatatlanság miatt sok magyar nemzetiségű értelmiségit, hivatalnokot
elbocsátottak, akik az 1920-as években Magyarországra települtek át. Ez belpolitikai
feszültséghez vezetett, és felerősítette az antiszemitizmust. Az elcsatolt területeken ezen
kívül a magyar földbirtokosok földjeiből földreformot hajtottak végre, tönkretéve ezzel
a megélhetésüket. A magyar parasztok kevesebb földet kaptak, mint a többségi
nemzethez tartozók. Az országból kivándorlók között többek tanárként, orvosként,
köztisztviselőként dolgoztak, ami a trianoni határon belül az értelmiségi
munkanélküliség lényeges növekedéséhez vezetett.

A magyar társadalom egésze elutasította a békediktátumot, igazságtalannak ítélték meg

és legfőbb céljuk a két világháború között a revízió, az elveszett területeknek a
visszaszerzése. Az ország területén 1918-tól szerveződött tüntetés, mely a magyar
társadalom elégedetlenségét, elkeseredettségét fejezte ki. Ehhez társult a területvédő
propaganda. Egy esetben, Nyugat-Magyarországon alakult ki fegyveres ellenállás.
Magyarország 1921. augusztus végén kénytelen volt átadni az osztrákoknak az előírt
területet. A Nemzeti Hadsereg egykori tisztjei ellenállást szerveztek, melyhez
önkénteseket toboroztak. A felkelőket, mivel nem tartoztak semmilyen szervezethez,
Rongyos Gárdának nevezték. Több helyen összecsaptak az osztrák
csendőralakulatokkal, akik nem számítva a fegyveres ellenállásra, visszavonultak. Az
antantnagyhatalmak látva az ellenállás sikerét beleegyeztek a népszavazásba Sopron
hovatartozásáról, ha az átadandó terület többségét kiüríti Magyarország. Ez a magyar
kormánynak elfogadható kompromisszum volt, hiszen a többi területen kisebbségben
voltak a magyarok. Sopronban 1921. decemberében került sor a népszavazásra, ahol a
népesség Magyarország mellett döntött annak ellenére, hogy városlakók 52%-a német
anyanyelvű volt. A nemzetgyűlés emiatt 1922-ben Sopront a leghűségesebb városnak
(Civitas Fidelissima) nevezte el. A lázadásoknak köszönhetően nemcsak Sopron, hanem
Szentpéterfa és kilenc másik határ menti település visszacsatolására került sor. Ezáltal
Szentpéterfa elnyerte a leghűségesebb község címét.

A revízió módja azonban nem volt egységes. A különbség az volt, hogy a politika erők
vagy az egész történelmi Magyarország helyreállítását célozták meg, vagy csak a
magyar lakta területek részleges módosítását. A revíziós törekvések azonban nem
hozták meg a várt eredményt, Magyarország máig a trianoni határok szerint maradt
felosztva.

A békeszerződés napját ma a Nemzeti Összetartozás napjának tekintik, ekkor

megkoronázzák az emlékműveket, ezzel szimbolizálva a magyarság összetartozását
határtól függetlenül. A legnagyobb íróink és költőink közül vannak olyanok, akik olyan
műveikben a béke napját tekintik a magyar nemzet halálának.

https://pangea.blog.hu/2019/02/21/szaz_eves_a_voros_terkep

13. A nemzetiszocialista Németország

Kidolgozók nevei: Csóka Péter, Kresz Tamás, Schäffer Donát

1. Előzmények
Németországban az első világháborúban elszenvedett vereséget követően 1919 és
1933 között demokratikus alapokon nyugvó állam jött létre, melyet weimari
köztársaságnak nevezünk. A háborús vereség következményei között szerepelt a
társadalmi és gazdasági problémák megjelenése. Jelentős volt a munkanélküliség, mert
a háborúból hazatérő fiatalok nagy része nem tudott visszailleszkedni a társadalomba.
Ezek a katonák nehezen viselték el a háború alatt a hátországban meghúzódó, esetleg
meg is gazdagodó polgárokat. Mindezek következtében megerősödtek a szélsőséges
pártok, melyekhez örömmel csatlakoztak a csalódott katonák. Németországban az 1919
és 1920 között létező Német Munkáspártból jött létre a Nemzetiszocialista Német
Munkáspárt (NSDAP), amely 1933-ban került hatalomra. A náci párt Adolf Hitler
csatlakozásával lett népszerű, aki 1921-ben lett a párt vezetője.
Hitler már 1923-ban megpróbált hatalomra jutni, ezt a müncheni sörpuccs által
kívánta elérni, azonban elképzelése megbukott és börtönbe került. Itt írta meg Mein
Kampf című művét, melyben összefoglalta a világról alkotott nézeteit, politikai
programját. A különböző társadalmi csoportokat más-más ígéretekkel igyekezett
megnyerni, illetve felvetette a háborús sérelmek orvoslásának gondolatát.
Az 1929-es világgazdasági válság következtében növekedett a NSDAP taglétszáma
és a párt népszerűsége is növekedett. 1932-re a náci párt lett a legnépszerűbb párt, és
Hindenburg köztársasági elnök 1933. január 30-án kinevezte Hitlert kancellárrá.
2. Ideológia
A hatalom megragadásában nagy szerepet játszott a lakosság támogatása. Ennek
megszerzéséhez fontos volt egy radikális ideológia, ami összefogja a nemzetet. Ezt az
ideológiát, melyet nácizmusnak (nemzetiszocializmusnak) nevezünk Hitler a Mein
Kampf című művében foglalta össze.
A nácizmus alapvetően szélsőjobboldali ideológia, de sok szocialista elem is
fellelhető benne. Ezek közül a legfontosabb a gazdaság nagymértékű állami
szabályozása, ami általában nem jellemző a szélsőjobboldali ideológiákra, ahol a
teljesen korlátozatlan, szabad piac a cél. Emiatt ígérték a magántulajdon korlátozását,
ami csökkentette volna a befektetők jelentőségét. Ez azonban soha nem valósult meg,
ami mutatja, hogy ez az ideológia a fasizmushoz hasonlóan változhat, hogy megfeleljen
a jelenlegi körülményeknek.
A baloldali hatások ezzel ki is merülnek, mert a náci ideológia főként a
szélsőjobboldali nézeteket tartalmaz. A nemzetiszocializmus fontos eleme a nemzeti
értékek fenntartása, a német első világháborús vereség megbosszulása. Ezért is tudott a
nácizmus nagy követőbázisra szert tenni a háború után. A nacionalizmuson kívül egy új
összekovácsoló erő is megjelent a nácizmusban, a fajelmélet. Ez a felsőbbrendűnek
titulált embercsoportot leszűkítette az egész nemzetről az úgynevezett árjákra. Ők a
vérbeli németek, akik a fajelmélet szerint a legfelső népcsoport. Ezzel már a nemzeten
belül is kialakult egy hierarchia, ami megerősítette az árják hűségét egymáshoz és az
ideológiához. Nem csak felsőbbrendű emberfajok voltak, például a zsidókat az
alsóbbrendűekhez sorolta a fajelmélet, ami utat nyitott tíz év brutális
antiszemitizmusának. Ebben közrejátszott az is, hogy megjelent a tőrdöfés elmélet,
amely abból állt, hogy a német vereség a zsidók árulása miatt történt.
Az ideológiában fontos szerepet játszott az árjáknak megfelelő mennyiségű élettér
(Lebensraum) biztosítása is. Erre a legfelsőbb fajként joguk is volt a saját nézeteik
szerint. Ezt az életteret legjobban a keleti irányú terjeszkedéssel tudták elérni, mert ott
volt a Szovjetunió hatalmas, ritkán lakott területe. Ez volt az ok, ami miatt később
Hitler 1941-ben megtámadta a Szovjetuniót.
3. Propaganda
Hitler a Mein Kampfban nagy hangsúlyt fektet a propaganda kérdésére, annak
fontosságára, és az általa megfelelőnek gondolt propaganda kifejtésére. Nem véletlenül
tulajdonított neki ekkora szerepet, hiszen rájött, hogy ahhoz, hogy egy társadalmat
ennyire radikális elvek mentén vezethessen, el kell hitetnie a társadalommal, hogy ő jó
úton halad. Ennek a legmegfelelőbb módszere, a hamis hírek nagymértékű terjesztése,
egy szóval a propaganda.
Hitler felismerte, hogy a propaganda terjesztésének a legeffektívebb módszere, ha
kortól és társadalomban elfoglalt szerepétől függetlenül mindenkit egyaránt a hatása alá
von. Itt fontos megemlíteni Joseph Goebbels propagandaminiszter szerepét is, aki
teljesen hatása alá vonta a német kultúrát és hírközlést. Annak érdekében, hogy
mindenkire hasson, átdolgozta az oktatást, hogy a gyerekek az iskolában is a Náci
eszmékről tanuljanak. Létrehozta a Hitlerjugend nevű szervezetet, amely 1936-tól
állami intézménnyé vált, és minden árja ifjú kötelezően a tagja volt. A HJ keretein belül
táborokat szerveztek, ahol a Náci ideológiákra nevelték a gyerekeket. Sokszor, miután
az ifjak hazatértek a táborból a saját szüleiket feljelentették a Gestapo-nál, ha valamit
nem megfelelőt tettek, mert erre tanították őket a táborban. A lányoknak azt is
megtanították, hogy az ő társadalmi szerepük a gyermeknemzés, és az árja faj
fenntartása (a nácik szerint). Sajnos ők sokszor terhesen tértek haza a táborokból,
szüleik pedig nem tehettek ez ellen semmit.
Fontos kiemelni azt is, hogy Hitler hogyan tekintett a nép és a propaganda
viszonyára. Ahogy a Mein Kampf-ban is írja:
„A tömeg befogadóképessége nagyon korlátolt, értelme kicsiny és éppen ezért
nagyon feledékeny. Ezekből a tényekből kifolyólag tehát minden hathatós propaganda
csak néhány pontra kell, hogy szorítkozzék. Ezt a néhány pontot és néhány tételt addig
kell vezérszavakban ismételni, amíg az utolsó is megérti ebből a szóból azt, amit
akarunk.”
Ez tökéletesen megmagyarázza a Náci propaganda egyszerűségét. Ezért voltak a
plakátok egyszerűek, egyértelműek. Ezért volt rajtuk csak néhány szó. A Náci
propaganda sikerességének titka az egyszerűségében rejlett, és valószínűleg Hitler is
többek között ennek köszönheti a hatalmának megtartását.
4. Társadalom/Hatalmi berendezkedés
Hitler célja a kezdetektől fogva az egyeduralom kialakítása és megerősítése volt.
Hasonlóan Mussolini elképzeléseihez, szerinte is a társadalmat egy kis létszámú elitnek
kell vezetnie, akiknek a személye stabil, nem változik. Elképzelései valóra is váltak,
amikor Hindenburg kancellárrá választotta. Teljes diktatúra akkor jött létre, amikor
Hitler megszavaztatta a felhatalmazási törvényt, mely lehetővé tette számára, hogy
rendeletekkel kormányozzon. Felvette a Führer (vezér) címet, majd Hindenburg halála
után az elnöki szerepet is. Rövid idő alatt felszámolt az alkotmányos rendszer
valamennyi intézményével, illetve a többi politikai párttal. Megszüntette a társadalom
önszerveződésű csoportjait, például szakszervezeteket, diákszervezeteket is (helyettük
létrehozta például a Hitlerjugend-et). Ezután minden hatalom a Náci párt és a Führer
kezében összpontosult. Hitler az utolsó riválisaival is leszámolt a Hosszú kések
éjszakáján, mikor az SA vezetőit, és az utolsó hatalmi ellenlábasait is eltette láb alól.
A Náci ideológiában központi szerepet játszó antiszemitizmus, a társadalomban is
radikális változásokhoz vezetett. 1935-ben kiadták a nürnbergi törvényeket, melyek
jogilag megkülönböztették a zsidó származású németeket az ún. árjáktól. A törvények
megtiltották, hogy hivatali pozíciókat zsidók töltsenek be, az eddigi zsidó
hivatalnokokat nyugdíjazták. Elvették a zsidó származásúak szavazati jogát is, illetve a
házasság vagy bármilyen nemi kapcsolat is tilos volt zsidók és árják között, ezt
„fajgyalázásnak” nevezte a törvény.
Természetesen voltak ellenzői ezeknek a radikális, embertelen törvényeknek,
azonban a náci propaganda-gépezetnek hála a társadalom többsége egyetértett velük, az
ellenző kisebbség ellen pedig hatékonyan felléptek. A hatalom biztosítására Hitler
létrehozta az SS (Schutzstaffel)-t, illetve a Gestapo-t. Ezek az erőszakszervezetek fő
célja a megfélemlítés volt. Akik nem támogatták a hatalmat, azokat legtöbbször
lefülelték és koncentrációs táborokba szállították.
5. Gazdaság
 Mint már tudjuk, az NSDAP hatalomra kerülésének egyik fő oka a gazdasági
világválság utáni romokban heverő gazdaság volt. Az ipari termelés visszaesése az
USA-val volt összemérhető, ami nagyban csökkentette az életkörülményeket. Ez főként
azért történt, mert az ország első világháború utáni gazdasági fellendülését a nagy
mennyiségű amerikai tőke okozta. A gazdasági problémák társadalmi instabilitáshoz
vezettek, ami megnyitotta az utat bárki előtt, aki radikális változtatásokkal
visszaszorítja a válságot. Pont ezt ígérte Hitler, így a pártja 1929-től egyre több
szavazatot kapott, míg 1933-ban Hindenburg elnök kinevezte kancellárnak.
Mivel a válság egyik fő oka a túltermelés volt, nem pedig az, hogy nem tudták
megtermelni a szükséges cikkeket, a megoldás munka biztosításában rejlett. Amíg nincs
mindenkire szükség az iparban, a munkanélküliség magas, nagy lesz a különbség a
társadalmi rétegek között. A nácik ezt a piac bővítésével orvosolták. Az állam a
dolgozók által befizetett adókból befektetéseket indított, ami bár nem feltétlenül
gazdaságos, de munkát adott mindenkinek. Ez egyfajta társadalmi biztosításként
működött. Az, aki produktív iparban dolgozik, ellátja azokat, akik az államtól kapnak
munkát. Ez a módszer gyorsan visszaszorította a munkanélküliséget. Ezek a
beruházások lehettek civil fejlesztések (pl. autópályák építése) és katonaiak (pl. belépés
az SS-be vagy a hadiipar kiszélesítése). Ez által az ország fegyverkezése végül növelte a
gazdasági erejét.
A Versailles-i béke alapján nem fegyverkezhetett Németország. A hadseregben
maximum százezren szolgálhattak és semmilyen modern fegyvernemet nem
használhattak. Hitler hatalomra kerülése után azonban lehetőség nyílt a hadsereg
bővítésére a gazdasági következmények nélkül. Ekkor már csak az első világháború
után kiszabott limitációk álltak a német hadsereg fejlesztésének útjába. A Führer
helyesen ítélte meg, hogy a gazdasági válságból lassan kikerülő demokráciák nem
fogják erőszakkal érvényesíteni a békediktátum pontjait, így nagy fegyverkezési
programba kezdtek, először még titokban. Így lett például a Panzerkampfwagen 1-ből
mezőgazdasági vontatóeszköz. Ezzel harmincas évek végére a szárazföldi és légi
haderejük összemérhető volt a Franciaország és az Egyesült Királyság által
mozgósítottal.
6. Külpolitika
Hitler hatalomra kerülését követően kiléptette Németországot a Népszövetségből,
mivel fejleszteni szerette volna a hadsereget, ami szembe ment volna a versailles-i
békével. Hitlernek ambiciózus tervei voltak Európa meghódítására, melyet meg is
kezdett, de először még nem nyílt háborúval.
1935-ben a Saar-vidék lakossága szavazás útján úgy döntött, hogy inkább
Németországhoz tartoznak, mint Franciaországhoz. 1936-ban a német csapatok
megszállták a Rajna-vidékét, ismét felrúgva a békeszerződés pontjait. Hitler egyre
agresszívebb külpolitikát folytatott, amiben segítette, hogy a nyugati hatalmak
Nagy-Britanniával az élen, a konfliktus elkerülésésében bízva, nem léptek fel a német
terjeszkedés ellen. Olaszország kezdetben a nyugati nagyhatalmak mellé állt, azonban
Abesszínia (a mai Etiópia területe) elfoglalása szembeállította a britekkel és a
franciákkal. Ennek következményeként Mussolini szövetségre lépett a Harmadik
Birodalommal. Hitler további szövetséges megnyerésében bízva, segítette a Franco
tábornok vezette jobboldaliakat az 1936 és 1939 között zajló spanyol polgárháborúban.
A Führernek a kezdetektől fogva célja volt az Anschluss megvalósítása, mely be is
következett 1938 márciusában, mikor seregeivel bevonult Ausztriába. Ezt követően a
Szudéta-vidéken élő német lakosságra hivatkozva Csehországot is elfoglalta, mely ellen
a nyugati hatalmak még mindig nem léptek fel. Ezt követően Hitler Lengyelországra
pályázott, ahol a nyugati nagyhatalmak remélték, hogy szemberkerül a Szovjetunióval.
Ez azonban nem történt meg, miután 1939 augusztusában aláírták a
Molotov-Ribbentrop paktumot, ami egy kölcsönös megnemtámadási szerződés, A
szerződésben titokban felosztották egymás között Lengyelországot és Kelet-Európát.
7. Következmények/Lezárás
Most már látjuk, hogyan jött létre, és miként működött a nemzetiszocialista
Németország. Hitler az 1930-as évek végére egy összetartó nemzetállamot hozott létre,
erős gazdasággal, és a döntéseit támogató néppel. Miután a német hadsereget is
megerősítette, illetve a környező államokat az irányítása alá vonta, a Harmadik
Birodalom készen állt egy Európai szintű háborúra, melyhez szövetségesei is voltak.
Így történt, hogy 1939. szeptember 1-én a németek lerohanták Lengyelországot,
ezzel kirobbantva a második világháborút. Természetesen a háború eseményeit nem
fogjuk ebben az esszében részletezni, azonban érdemes tudni, hogy a hat éven át tartó,
véres háborúban elszenvedett vereség jelentette a nemzetiszocialista Németország és
Hitler bukását.

14. A sztálini diktatúra a Szovjetunióban - A kommunista Szovjetunió

Kidolgozó neve: Kender Bálint, Barkóczy Zsombor, Borbély Máté

Az orosz polgárháborút követően 1922-ben megalakult a kommunista pártállam, a

Szovjetunió. A megszülető szövetségi államba belekényszerítették a néhai Orosz
Birodalom tartományait (pl: Ukrajna, Fehéroroszország, Kazahsztán). Az új
államalakulatnak számos gazdasági és társadalmi problémával kellett szembenéznie.

A világháborút követően az országban éhínség ütötte fel a fejét, aminek következtében

1921 márciusában a kronstadti haditengerészeti bázison matrózok és munkások
fellázadtak az elnyomó hatalom ellen. A lázadás sikeres leverésének ellenére Lenin
megszűntette a hadikommunizmust, a háborús gazdálkodási rendszert. Az új
gazdaságpolitika részeként bevezették a NEP-et, amelynek köszönhetően korlátozott
mértékben visszaállították a piaci viszonyokat, a pénz szabad forgalmát és
engedélyezték a magánvállalatok alapítását. Lenin ezen intézkedését később több
bolsevik politikus élesen bírálta. A parasztok beszolgáltatási kötelezettségét felváltja az
adófizetés és megjelenik a vagyonosabb paraszt réteg, a kulákok. Ebben a javuló
gazdasági és társadalmi helyzetben hunyt el Lenin 1924-ben ami miatt újra előkerült a
hatalmi harc veszélye Sztálin és Trockij között.

Joszif Sztálin (Joszif Visszarionovics Dzsugasvili) született grúziai Goriban. Már

általános iskolában kitűnt osztálytársai közül, jó tanuló volt. Először 1895-ben került
kapcsolatba marxista csoportokkal ahol jelentős szerepet vállalt sztrájkok és
megmozdulások szervezésében. 1900 és 1918 között Lenin egyik leghűségesebb
emberévé vált. A pártvezető halálakor Trockij mellett ő volt a második legesélyesebb a
hatalom átvételére. Saját helyzetének megszilárdítása érdekében Trockijnak
szándékosan rossz időpontot adott meg így Lenin temetésén ő vihette a koporsót.
Sztálin így a Lenin temetése körüli szerepvállalásával biztosította helyét a Szovjetunió
élén.

Hatalomra kerülése után azonnal hozzálátott a bizalmi köreinek kiépítésével. 1928- ra a

fontos vezetői és döntéshozói pozíciókba leghűségesebb embereit ültette és hozzálátott az
ország gazdaságának átalakításához is. Elsődleges célja volt hogy a Szovjetunió
gazdasági nagyhatalommá váljon, aminek elengedhetetlen feltétele volt az erős hadsereg
létrehozása. Ennek érdekében szükség volt a nehézipar magas szintű fejlesztése, ehhez
azonban hiányzott a tőke.
1928-ra felszámolták a NEP-et és bevezetésre került a tervutasításos gazdálkodás
melynek értelmében központilag volt meghatározva a termelés mennyisége, a munkások
bére és a termékek ára (öt éves tervekben). A minőség viszont a mennyiség rovására
ment, ugyanis bármilyen feltételek mellett is eladásra kerültek a legyártott termékek. A
parasztokat termelőszövetkezetekbe, kolhozokba míg az állami birtokokat állami
gazdaságokba, szovhozokba kényszerítették majd az ott megtermelt gazdasági
termékek exportjából származó pénzt a kitermelő-, nehézipari és a energia termelői
ágazat fejlesztéseire fordították.

Az újonnan létrehozott vállalatoknál kibontakozott a sztahanovizmus melynek

keretében a dolgozók munkaversenyen vettek részt, cél a gazdasági terv túlteljesítése
volt. Az erőltetett gabonaexport belföldi éhínségekhez vezetett. Közülük a legnagyobb
az 1932-33-as ukrajnai Holodomor amely közel 10 millió ember halálát okozta. Sztálin
diktatúrája igyekezett ellenségképet kialakítani a nép számára. Ezt a szerepet a kulákok
töltötték be akiknek a vagyonát így az állam elkobozhatta és saját céljára használhatta
fel. Ezen intézkedéseknek következtében a Szovjetunió képes lett a világ egyik
legerősebb hadseregének felállítására. Ez fontos volt a hatalom megtartása és az
esetleges világforradalom támogatása miatt is. A kulákokat állami munkatáborokba,
gulagba internálták ahol állami építkezéseken embertelen körülmények között kellett
dolgozniuk. Ezekben a kényszermunkatáborokban több száz ezren vesztették életüket.
1933 után a tisztogatások (csisztka) még nagyobb intenzitással folytatódtak és
kiterjedtek a legközelebbi bizalmi körökre is.

Az 1934-es pártkongresszus, után több száz képviselőt likvidáltak koncepciós perek

formájában ahol hamis vádak miatt, előre megtervezett, meglévő ítélet alapján ítéltek
halálra őket. Ezen perek ürügye Szergej Mironovics Kirov meggyilkolása volt. Ő volt az
egyetlen olyan párttag aki valós veszélyt jelentett Sztálin pozíciójára, emiatt a
pártvezető parancsára kivégezték.

Ezt követte 1937-ben a Vörös Hadsereg veterán parancsnokainak kivégzése (melynek

súlyos következménye lesz a második világháborúban). Ebben az évben érte el a
bolsevikok egyházellenessége a csúcspontját. Ezen kívül a párt az élet minden területét
igyekezett szabályozni és az embereket párt propagandával befolyásolni. Így a hatalmi
ágak egyesítésén felül az állam teljes mértékben ellenőrizte polgárait. A kiterjedt
besúgóhálózatnak köszönhetően a hatalom azonnal tudomást szerzett a kommunista
ellenes mozgalmakról. Akár még egy rossz célzás miatt is golyó járhatott. Az emberek
totális ellenőrzése miatt nevezzük Sztálin rendszerét totális diktatúrának. A bolsevikok
mindent megtettek hogy az emberek vakon kövessék vezérüket. A Sztálinnal készült
fényképekről eltüntették a megölt képviselőket, retusálták őket.

Ugyanakkor a megfélemlítés és bizonytalanság közepette megindult Sztálin személyi

kultuszának kiépítése. Hatalomra kerülése után a Vezér képei elárasztották a
középületeket, országszerte szobrokat emeltek a tiszteletére, az újságokban hízelgő
versek és cikkek jelentek meg róla, a születésnapjait állami ünnepségek keretében
ünnepelték. Plakátok hirdették a pártvezető népéért végzett áldozatos munkáját. Ennek
köszönhetően Sztálin halálakor valóságos tömeghisztéria tört ki a nagyobb városokban.

Összességében elmondható, hogy a sztálini Szovjetunió a világ egyik legkeményebb

diktatúrájának számított mely sok millió ember haláláért tehető felelőssé.Ugyanakkor a
Szovjetunió példáján keresztül kimutathatóak a diktatúra kialakulásának feltételei.
Minden ilyen rendszernek alapszükséglete az elégedetlen emberek tömege akik között a
szélsőséges eszmék sokkal könnyebben terjednek.

A polgárháborútól szenvedő orosz nép tökéletes melegágya volt a kommunista és

marxista eszmék terjedésének. Sok elbizonytalanodott embert tudtak az országos szintű
kampányukkal a forradalom szolgálatába állítani. A hatalom átvétele után a
kommunisták nem számolták fel a cári titkosrendőrséget, csupán a saját céljaikra
használták fel. Az általuk elfogott gyanúsítottak ügyében olyan bírák döntöttek akik
egyszerre párttagok is voltak melynek következtében a végrehajtói és bírói hatalom egy
kézben összpontosult.

E tekintetben a szovjet rendszer nagyban hasonlított az Európában abban az időben

nagy teret hódító náci és fasiszta diktatúrával.