Magyarország a 18.

században

Kuruc: A XVII. század második felétől a Habsburgokkal szemben álló bujdosók. Elbocsátott végváriak,
szökött jobbágyok, elszegényedett kisnemesek alkották tömegeiket.
 Ők adták Thököly és Rákóczi katonáinak zömét.

Labanc: Osztrák császári katona gúnyneve, aki a Thököly, illetve Rákóczi-féle szabadságharc idején a
kurucok ellenfele volt.

Szabadságharc: Olyan harc, háború, amelyet vmely elnyomott nép folytat idegen elnyomói ellen
szabadságjogaiért, nemzeti, népi függetlenségéért.
 Pl.: Rákóczi szabadságharc 1703-11

Trónfosztás: Törvényes uralkodó vagy uralkodócsalád (dinasztia) uralkodási jogától történő

megfosztása.
 1707 I. József megfosztása koronájától

Amnesztia: Kiszabott büntetések széleskörű elengedése részben vagy egészben; a bűncselekmények

vagy elítéltek egész kategóriáira kiterjedő bocsánat, másnéven közkegyelem

Felvilágosult abszolutizmus: Az abszolutizmus egy sajátos válfaja, a XVIII. században. Az uralkodó a

felvilágosodás tanait is felhasználó, polgári jellegű reformokat vezetett be alapjaiban a feudális jelleget
megőrző országában.
 II. Frigyes, II (Nagy) Katalin, Mária Terézia és II. József

Kettős vámhatár: Mária Terézia vezette be az ipar fejleszt érdekében vezette be. A birodalmat
körülvevő első vámhatáron kívül létrehozott egy Ausztria és Magyarország között fennálló második
vámhatárt.
 Erre azért volt szükség, mert a magyar rendek nem voltak hajlandóak lemondani az
adómentességükről, a bécsi udvar pedig így próbálta növelni magyarországi adóbevételeit.
 A rendelkezés erősítette az osztrák–cseh ipar helyzetét, de biztosította a magyar mezőgazdasági
termékek piacát is, viszont visszavetette az ipart, így Magyarország agrárországgá vált.

Úrbéri rendelet: Mária Terézia az Úrbéri rendeletében 1767-ben szabályozta a jobbágytelkek nagyságát
és a jobbágyok szolgáltatásait, s ezzel igyekezett határt szabni a földesúri kizsákmányolásnak.

Ratio Educationis: magyarországi oktatásügyet szabályozó, Mária Terézia által 1777-ben kibocsátott
rendelet. A tanügyi szabályzat az állam által irányított egységes iskolarendszert hozott létre, s állami
felügyelet alá helyezte a felekezeti iskolákat

Türelmi rendelet: II. József 1781-ben kiadott vallásügyi rendelete. A türelmi rendelet az osztrák örökös
tartományokban és Magyarországon a protestánsok és a görögkeleti vallásúak részére biztosította a
hivatalviselés jogát és a szabad vallásgyakorlatot.

Nyelvrendelet: II. József 1784-es rendeletében a latin helyett a németet tette hivatalos nyelvvé
Magyarországon.
II. Rákóczi Ferenc: Magyar főnemes, a Rákóczi-szabadságharc vezetője, Magyarország vezérlő
fejedelme, erdélyi fejedelem. Az 1703-ban indított szabadságharccal Magyarország teljes függetlenségét
kívánta visszaszerezni a Habsburgoktól. A függetlenség ügye 1711-ben elbukott, Rákóczi emigrációba
vonult, Törökországban halt meg.

Mária Terézia: Magyar- és Csehország királynője (1740-80), később római-német császárné.

Felvilágosult abszolutista uralkodó. Nevéhez fűződik többek között a Ratio Educationis, amellyel az
oktatásügyet rendezte és az úrbéri rendelet amellyel a jobbágyok kizsákmányolását akadályozta meg.
Emellett ő hozta létre a kettős vámrendszert. Halála után fia II. József került a trónra.

II. József: Anyja, Mária Terézia 1780-as halála után került a trónra. Ő volt az egyetlen magyar uralkodó,
aki soha nem koronáztatta meg magát, mivel a koronázáskor megkívánt eskü letétele lehetetlenné tette
volna tervezett reformjai bevezetését, ezért „kalapos királynak” csúfolták. Uralkodása során számos
rendeletet hozott (pl.: Türelmi rendelet, Nyelvrendelet), amelyeknek nagyrészét 1790-es halálával
visszavont.

Felvilágosult abszolutizmus: Mária Terézia és II. József

III. Károlynak nem volt fiú örököse, ezért még életében el kellett fogadtatnia a Birodalomban a leány-ág
öröklését. Megalkotta a Pragmatica Sanctio (törvényes szabályozás) nevű törvényt, így 1740-es halála
után a trónt lánya, Mária Terézia örökölte.
Apja halála után rögtön kitört a Habsburg örökösödési háború, mely 1748-48-ig tartott. II. Frigyes
porosz uralkodó hadüzenet nélkül megrohanta Sziléziát, a spanyolok és a franciák pedig a Habsburg
területek felosztását tervezték. Mária Terézia a magyar rendekhez fordult, akik 1741-ben a pozsonyi
országgyűlésen 60.000 katonát adtak (”életünket és vérünket”) a harcok lezárásához, de előbb törvénybe
iktatták újra a nemesi adómentességet. A háború végén végül is Szilézia porosz kézen maradt, sőt, a
hétéves háborúban (1756-63) sem sikerült visszaszerezni. Mária Terézia a háborúk után nekilátott a
birodalom belső rendjének megszervezéséhez. Abszolutista intézkedéseket hajtott végre, ami azt jelenti,
hogy a rendek háttérbeszorításával rendeleti úton hajtotta végre felülről jövő reformjait. 1754-ben kettős
vámhatárt állított fel. Egy határ húzódott az egész birodalom körül, mely az osztrák- és cseh ipart védte a
külföldi riválisoktól. A másik határt pedig Magyarország köré húzta, azért, hogy a magyar ipar ne
fejlődhessen és a birodalom felvevőpiaca legyen. Viszont kedvező volt a mezőgazdaság számára, tehát
az ország a birodalom éléskamrája lett. 1777-ben kiadta a Ratio Educationist, melyben kötelezővé tette
az elemi iskola elvégzését. A rendelet hatására több iskola épült az országban.
II. József már 1765-től Mária Terézia társuralkodója a birodalomban, anyja halál után pedig
Magyarország királya. Kalapos királynak csúfolták, mert nem volt megkoronázva, hogy ne kössék a
magyar törvények. Uralkodása során kb. 6000 rendeletet hozott. Megszüntette a főispáni címet is. Az
alispán választását pedig ő maga gyakorolta. Egyik legfontosabb rendelete az 1781-es türelmi rendelet,
mely biztosította a szabad vallásgyakorlatot. Mindent egységesíteni akart, ezért 1784-ben a birodalom
hivatalos nyelvévé tette a németet. 1785-ben kiadta a jobbágyrendeletet, mellyel jelentősen javította a
jobbágyság életét. Eltörölte a “jobbágy” elnevezést, megvalósította a szabad költözést. Lehetőséget adott
az önálló hivatásválasztásra, a jobbágy foglalkozhatott bármivel, amivel akart. Meg akarta adóztatni a
nemességet is, de a halál közbeszólt. Halálos ágyán minden rendeletet visszavont, kivéve a türelmi és
jobbágyrendeletet.
II. József hibája az volt, hogy nem volt tekintettel az egyes tartományok fejlettségére. Mindent
egységesen akart látni, túl gyorsan és erőszakosan próbálta megreformálni az országot. Halála után
újjáéledtek a megyék, nőtt a nemzeti öntudat és terjedtek a forradalmi eszmék.

A 18. századi népességmozgások

Az 1552-66-ig tartó várháborúk, a drinápolyi béke (1568) után állandósult portyák, a tizenöt éves háború
majd a török kiűzéséért folytatott harcok komoly szenvedéseket okoztak az ország társadalmának,
gazdaságának. A török háborúk következtében az Alföldön, a végvári vonal mentén és a Dél-
Dunántúlon a település jelentős része a népességgel együtt eltűnt, elpusztult. Az egykori szántók helyét
legelők, bokros parlagok, vadvizek váltották fel. A várak építése, a hadsereg tűzifaigénye megritkította
az erdőket a talaj elpusztult, sok helyen átadta helyét a futóhomoknak. Az egykori kultúrtáj elvadult
vidékké változott.
Demográfiai, etnikai változások történtek: a háború, az éhínség, a járványok, a kivándorlások (sokan
elmenekültek) miatt egész területek váltak lakatlanná, aránytalanságok jelentek meg a népsűrűségben.
Magyarország lakosságszáma stagnált: a 15. századi 3,5-4 millió fős lakosság száma a 18. században
sem lépte túl a 4 millió főt, míg a nyugati népek lélekszáma növekedett. A stagnáló lélekszámban
ráadásul már a bevándorlók száma is benne van: a Délvidékre (Határőrvidékre) szerbek, Erdélybe
románok, Szlavóniába horvátok, Bánátba, Tolna – Baranya vidékére németek, Északkelet-
Magyarországon lengyelek, ruszinok vándoroltak be, ezáltal etnikai eltolódások is bekövetkeztek.
Az ország népessége a már három évtizede tartó lassú emelkedés ellenére 1720 körül alig érte el a
Mátyás korabelit. De míg akkor hazánk fiai legkevesebb 80%-a magyarul beszélt, a 18. század elejére a
magyarok száma felére, kb. 2 millióra csökkent. A lakatlan tájak benépesítése a török kiűzésével azonnal
megindult, hogy – a Rákóczi-szabadságharc alatti megtorpanás után – hatalmas méreteket öltsön. A
bozótosok és vadvizek visszahódításában a sűrűn lakott megyék ideáramló jobbágynépe járt az élen. A
belső vándorlásban a magyar és a szlovák jobbágyok vettek részt. A Felvidék egyes megyéinek magyar
falvai teljesen kiürültek, helyükbe északnyugatról szlovák parasztok költöztek. De ekkor keletkeztek az
Alföld és a Temesköz szlovák szigetei is. A belső vándorlás mellett fontos szerepet játszottak a bécsi
kormányzat és a nagybirtokosok szervezett telepítései. Legnagyobb számban román parasztok és
pásztorok jöttek.
A 18. század folyamán Magyarország benépesült, de a magyarság, amelynek nem voltak határon túli
tartalékai, saját országában kisebbségbe szorult. Horvátország lakosságát itt nem számítva (nem volt a
magyar királyság szerves része) alig-alig közelíti meg számaránya az 50%-ot.
 A Rákóczi-szabadságharc

A magyar rendek az 1687-es pozsonyi országgyűlésen az erőviszonyokat felismerve lemondtak a

Habsburgok javára a királyválasztásról és az Aranybulla ellenállási záradékáról. A rendi önállóságot
teljesen eltörölték. Számos társadalmi réteget fenyegetett megélhetési válság. A régi birtokos csak akkor
kaphatta vissza birtokát, ha írásban tudta igazolni tulajdonát, továbbá a birtok értékének 10%-át
fegyverváltság címén ki kellett fizetni. A szabadságharc kitörésében a külpolitikai helyzet is
közrejátszott. Ekkor robbant ki ugyanis a spanyol örökösödési háború, amibe Habsburgok is
belekeveredtek, a katonákat a császári csapatokba pedig Lipót a magyar parasztok besorolásával oldott
meg.
II. Rákóczi Ferenc apja I. Rákóczi Ferenc, anyja Zrínyi Ilona, nevelője Thököly Imre volt. Első osztályú
nevelést kapott, egész Európát bejárta és tanulmányutakat folytatott. XIV Lajossal levelezett, amely az
udvar birtokába jutott, így börtönbe került. Szabadulása után Lengyelországba, Brezán várába menekült.
Esze Tamás és Kis Albert 1703 tavaszán Rákóczihoz követeket küldtek és felkérték, hogy álljon az
elkeseredett tiszaháti parasztság élére. Rákóczi vállalta ezt, és május végén kiadta a brezáni kiáltványt,
melyben fegyverbe szólította lakosságot, illetve zászlókat küldött, ami alatt a felkelő seregek
gyülekezhettek. Még ebben az évben kiadta a vetési pátenst. Ebben megígérte, hogy minden paraszt, aki
a szabadságharcban részt vesz, közvetlen családtagjaival együtt mentséget kap a földesúri és a
közterhektől. Ennek hatására tömegesen érkeztek a parasztok. 1704-ban Rákóczit Erdély fejedelmévé
választották, de csak 1707-ben sikerült beiktatni a királyi ellenállások miatt. 1707-ben a szabadságharc
elérte tetőpontját, a kuruc társadalom mégis elégedetlenkedett. A nemesség egy része rossz néven vette a
fejedelem korlátozó, központosító törekvéseit. A parasztság is kezdett elkedvetlenedni a háborútól. 1707
nyarán, az ónodi országgyűlésen kimondták a Habsburg-ház trónfosztását, vagyis az ország
függetlenségét. Az országgyűlés adót szabott ki, amit a közteherviselés jegyében mindenkinek be kellett
fizetnie. 1707-ben megkötötték a varsói szerződést, melyben I. Nagy Péter katonai és politikai
támogatást ígért a magyaroknak, ám ezt az ígéretét az északi háború miatt nem tudta megvalósítani. A
szabadságharc megnyerése tehát teljesen reménytelenné vált, és már csak egy elfogadható béke kötése
menthette meg a teljes katonai megsemmisüléstől. 1708-ban Trencsényben következett be a felkelők
legnagyobb veresége. Ekkor megindult a felbomlás.
Az 1711-es szatmári országgyűlésen hoztak határozatot a békéről, amit Nagykárolyban írtak alá. A
szatmári békében biztosították, hogy minden felkelő közkegyelmet kap és megőrizhették a Rákóczi adta
kiváltságokat is. Az udvar garantálta a vallásszabadságot, sőt még Rákóczi is visszakaphatta volna
birtokait, csak a fejedelemségről kellett volna lemondania, de ő nem élt a kegyelemmel. Száműzetésbe
vonult néhány hívével Törökországba, Rodostóba. 1735-ben hunyt el