Mária Terézia és II.

József reformjai
Mária Terézia
Mária Terézia (1740-1780) a Pragmatica Sanctio (törvényes szabályozás) értelmében kerülhetett a
Habsburg Birodalom trónjára, s lett Magyarország királynője is. (A német-római császári címet nem
tölthette be, ezt férje, majd fia birtokolták.) Ezt a törvényt a magyar rendek az 1722-23-as
országgyűlésen fogadták el arra az esetre, ha a Habsburg család férfiágon kihalna. A szabályozás azért
vált szükségessé, mert III. Károlynak csak leány gyermekei nőttek fel, s a dinasztián belül sem volt fiú
utód. A törvény a nőági örökléssel együtt rendezte Magyarország és az örökös tartományok közjogi
viszonyát is, azaz kimondta, hogy csak együtt öröklődik a két terület, feloszthatatlanul és
elválaszthatatlanul összekapcsolódnak.

A hatalom megszilárdításának bel- és külpolitikai feltételei:

III. Károly váratlan halála nehéz helyzetbe hozta az utódot, mert nem készítették fel az uralkodással
járó feladatokra, az államkincstár is üres volt. Márpedig nagyon nagy szükség lett volna mind a
tapasztalatra, mint a pénzre, hiszen Mária Teréziának súlyos válságot kellett megoldania, meg kellett
teremtenie állama kormányzati stabilitását, s a feladathoz megfelelő támogatókat, minisztereket
kellett találnia. A válsághelyzet másik eleme külpolitikai természetű. Bár III. Károly mindent
elkövetett a Pragmatica Sanctio külföldi elfogadtatásáért, halála után mégis kitört a háború a
Habsburg örökségért, ez az osztrák örökösödési háború (1740-1748). II. Nagy Frigyes porosz király két
nyertes csatát követően elfoglalta Sziléziát, az osztrákok legiparosodottabb tartományát. A porosz
győzelmeket látva a bajorok és a franciák is beléptek a háborúba az osztrákok ellen, sőt a bajor
választófejedelem trónkövetelőként lépett fel Mária Teréziával szemben. A Habsburgok pénzügyi és
katonai problémákkal küzdöttek, ezért Mária Terézia a magyar rendekhez fordult segítségért. Az
országgyűlés végül „Életünket és vérünket!” (Vitam et sanguinem!) felkiáltással megszavazta a kért
hadsereget és az adókat a rendi függetlenség, a nemesi adómentesség, a Határőrvidék
megszüntetésének és az Ausztrián át szállított termékek adómentességének feltételeivel. A
királynőnek végül sikerült megőrizni a hatalmát, bár Sziléziát elvesztette. A hadsereg modernizálást
követően Mária Terézia a hétéves háborúban próbálta meg visszaszerezni Sziléziát (1756-1763), ám
nem járt sikerrel.

A Habsburg Birodalom gazdasági felzárkóztatása:

Uralkodásának első felében (1765-ig) együttműködött a rendekkel, utána azonban rendeleti úton
kormányoz, ezért szokás felvilágosult abszolutista uralkodónak is nevezni. Rendeletei (pl.
vámrendelet, úrbéri rendelet, oktatásügy fejlesztések) birodalma modernizációját célozták. Ez
természetesen az uralkodói jövedelmek növekedését is jelentette, amiből az állandó sereget fent
lehetett tartani. Ugyanakkor végig tett gesztusokat a magyar nemességnek (nemesi testőrség, Szent
István-rend). A háborúk egyértelművé tették, hogy a birodalom hadereje modernizálásra szorul,
amihez azonban óriási jövedelmekre volna szükség. Szilézia, a legiparosodottabb tartomány
elvesztése is óriási érvágás jelentett. A szükséges anyagi háttér megteremtéséhez az adóbevételek
reformjára volt szükség. Az örökös tartományokban nemesség is adózott, a magyar nemesség
azonban ragaszkodott kiváltságaihoz. Mária Terézia ezért a rendi gyűlés megkerülésével adta ki 1754-
ben a kettős vámrendelet. A rendelet értelmében az áruforgalom után a magyar nemeseknek is
harmincadvámot kellett fizetnie. A merkantilizmus (kameralizmus) jegyében szabályozta a
vámhatárokon érvényes vámokat. Célja egy gazdaságilag és politikailag egységes birodalom
megteremtése volt. Ennek érdekében létrehoztak egy vámhatárt a birodalom és külön egy másikat
Magyarország körül. Vámtételek meghatározásával a Birodalmon belül igyekezett tartani a magyar
mezőgazdasági termékeket, a Birodalom területén fellelhető nyersanyagokat, ezért alacsony vámot
kellett a magyar vámhatáron fizetni a kivitelért, miközben magas vámtétellel igyekezett a külföldre
való kivitelt gátolni. Az ipari védővám célja egyrészt az volt, hogy a cseh-osztrák ipar konkurenciáját
kirekessze, ezért a külföldről behozott ipari termékekre magas vámot határoztak meg. Másik oldalról
viszont a cseh-osztrák iparnak biztos piacot akartak biztosítani a Birodalmon belül, ezért
Magyarország határán alacsony vámtételt határoztak meg a bevitt iparcikkekre. A merkantilista
gazdaságpolitika jegyében elsősorban saját termékeiknek kívántak a Birodalmon belül biztos piacot
létrehozni, így akadályozva a pénz kiáramlását, és ösztönözve a hazai fejlesztéseket. A rendelet a
Birodalom érdekeit tartotta szem előtt, azaz az állam részek közötti munkamegosztás támogatta,
aminek következtében a magyar agrártermékeknek biztos piaca volt.

Az úrbérrendezéshez kapcsolódó intézkedések:

Az úrbérrendezés a jobbágyság terheinek rendezését jelenti, aminek szükségességére a XVIII.
században többször is előforduló parasztfelkelések hívták fel a figyelmet (1735, Békés megye, 1764,
madéfalvi veszedelem, 1765-66, Dunántúli felkelések). A jobbágyok adói ekkor három csoportra
oszthatók, attól függően, kinek fizették. Az egyházi tized mellett a kötelező állami és a földesúri
terhek jelentettek kiadást. Az állam a hadsereg ellátására szolgáló hadiadó mellett elvárta a
jobbágyoktól a forspontot (a katona tovább szállítása), a porciót (a katona elszállásolása és etetése),
sőt katonának is a jobbágyfiúkat vitték. Emellett az állam beszedette a házi adót, ami a megye
költségeinek fedezésére szolgált. A földesúr beszedte a jobbágytelek után a kilencedet és a
különböző pénzszolgáltatásokat, ajándékokat, robotra kötelezte a jobbágyot a majorságban. Ez
utóbbi kötelezettség miatt robbant ki több parasztfelkelés is. Az állam számára is jelentős bevételt
hozó mezőgazdasági kivitel bővülését az árutermelés tette lehetővé. E mögött a nagybirtok
termelése állt, azaz a nagybirtokos növelte a majorság területét a jobbágytelek, közös földek kárára,
ráadásul egyre több robot szolgáltatást követelt a növekvő területek megművelésére. Az állam közbe
lépésére, azaz az úrbérrendezés kidolgozására a jobbágyok telki állományának a védelme miatt került
sor, hiszen annak csökkenése veszélyeztette az állami adóbevételeket. Mária Terézia először a rendi
gyűléssel kívánta az új szabályozást elfogadtatni, a magyar nemesség azonban ezt elutasította, ezért
1767-ben rendeletbe tette ezt meg. Ezt nevezzük Urbáriumnak vagy úrbéri rendeletnek. A
rendeletben a Mária Teréziához kötött elv érvényesült: „etetni kell a juhot, ha nyírni, fejni akarjuk”.
Ennek érdekében kötelezte a közösségeket, hogy írják le a tényleges viszonyokat (készítsenek helyi
urbáriumok), amitől a jövőben nem lehetett eltérni. Rögzítették a földesúrnak lerótt terhek
mértékét, valamint a közös földek (legelő, erdő, tó) szabad használatát. Szabályozták a közös
erdőkben való favágást, tavaknál a nádvágást (fát és nádat vághatott, de ezért cserébe fát és nádat
kellett szállítania a földesúr portájára), valamint a borkimérés/kocsmáltatás jogát is (Szent Mihály
napjától Szent György napjáig a jobbágy mérhette a bort, utána a földesúr). A jobbágytelek után a
földesurat egy aranyforint pénzadó, terményben a kilenced és az ajándék illette meg, és a
munkakötelezettség nem lehetett több heti egy nap igás, vagy két nap kézi/gyalog robotnál. A
rendezés célja az udvar bevételeinek biztosítása, s egyben a magyar nemesség jövedelemszerzésének
korlátozása, problémát jelentett azonban sok helyen, hogy a fejlettebb területek állapotából indult ki.

Felvilágosult elemek Mária Terézia kormányzásában:

A felvilágosodás hatása a Ratio Educationis (1777) rendeletben egyértelműen tetten érhető. Ez volt
az első állami szabályozás az oktatásügyben (kiterjedt a többségben lévő egyházi iskolákra is). Célja a
keresztény erkölcs és szerint élő, az uralkodó házhoz hűséges és gazdaságilag is hasznos alattvalók
nevelése volt. Szabályozta az iskolaszerkezetet, az egymásra épülő iskolatípusokat (népiskola,
gimnázium, akadémia, egyetem). Az oktatás támogatását kiemelt fontosságúnak minősíti, mint az
ország fejlődésének egyik zálogát említi, viszont az állam feladatának tartja, s először szögezte le az
állam érdekeltségét a művelődés területén. Az alsó- és középfokú oktatás rendezésére állami
beavatkozással, rendeleti úton került sor, fedezetéül pedig az 1776-ban megszüntetett jezsuita rend
vagyona szolgált. 6 és 12 éves kor között iskolakötelezettséget írt elő, de nem teszi ténylegesen
kötelezővé az oktatásban való részvételt. Növelték ugyan az iskolák számát, támogatták a
tanítóképzés, de ha valóban minden diák élt volna a közoktatási lehetőséggel, akkor nem tudták
volna ahhoz a feltételeket biztosítani. Az egyház kezében maradt tehát jórészt az iskoláztatás, de az
állam kiépített egy ellenőrzési rendszert. (pl. a nyelvújító Kazinczy Ferenc több megyében is
tanfelügyelő volt az 1782-es években.) Előírták a tantervek anyagát, középiskolában modernebb
szemlélettel oktattak (pl. természettudományok új eredményei). Ellenérzést szült azonban, hogy
preferálták a német nyelv oktatását.

Mária Terézia uralkodását a felvilágosult abszolutizmus egyik példájaként szokás említeni, bár a
felvilágosodás jóval kevésbé befolyásolta intézkedéseit, mint pl. a fiáét, II. Józsefét fogja.
Abszolutisztikus eszközként értékelhetjük, hogyha a rendekkel szembe került, akkor rendeleti úton
kormányzott, 1765 után nem is hívta össze az országgyűlést. Legfőbb célját, azaz a Habsburg
Birodalom elmaradottságának csökkentését a politikai érdekellentétek ellenére sikerült elérnie.

II. József
II. József (1780-1790), Mária Terézia (1740-1780) elsőszülött fiaként kitűnő neveltetésben részesült,
korszak neves szakemberei tanították. Édesapja halála után már 1765-ben megörökölte a német-
római császári trónt, ám e minőségben tényleges beleszólása nem volt a Habsburg Birodalom
ügyeinek irányításába. Édesapja mellett társuralkodó lehetett, de nem mindenben értett egyet Mária
Teréziával, bírálta a kormányzat maradiságát, tervezeteket készített a reformokra, melyeket anyja
visszautasított. Részben a konfliktusok miatt, részben tapasztalatszerzési céllal sokat utazott, álnéven
bejárta a Birodalmat, de megfordult külföldön is.

Az egységállam gondolata, a felvilágosult abszolutizmus megjelenése II. József intézkedéseiben:

II. József anyja halála után, 40 évesen került a trónra, s a tettvágytól hajtva gyorsan nagyon sok
intézkedést próbált megvalósítani. Célja a jól működő, egységes birodalom létrehozása volt, ezért
minden helyi autonómiát ellenzett, és nem volt tekintettel a helyi sajátosságokra. Mivel uralkodását a
felvilágosodás és racionalizmus alapvetően meghatározta, ezért türelmetlen észnek és nevezték.
Türelmetlensége rendeletek özönét zúdította a hivatali apparátusra, amit az akkor sem tudott volna
végrehajtani, ha akarja. Másik neve a kalapos király volt, mert bár a magyar koronát Bécsbe vitette,
nem koronáztatta magát magyar királlyá (cseh királlyá sem), mert így nem kellett az alkotmányra, a
nemesség előjogainak megőrzésére felesküdnie, s rendeletekkel kormányozta az országot. Célja az
egységes birodalom létrehozása volt, amelyet erős központi kormányzat vezet, és amelynek
tagállamai egységes jogrend követnek, azonos nyelvet használnak. Ugyanakkor népe szolgájának
tekinti magát, intézkedései akkor is a közjót és az egyéni érdekeit egyaránt szolgálják, aki biztonságot
és védelmet nyújt alattvalóinak, de a döntésekbe nem enged beleszólást. Jelmondata: „Mindent a
népért semmit a nép által!” II. József – II. Nagy Frigyes porosz király mellett – a felvilágosult
abszolutizmus egyik tipikus megvalósítója, hiszen felvilágosult elméletek hatására született
reformjaival Birodalmát igyekezett a fejlettebb Nyugathoz felzárkóztatni, de hogy milyen
intézkedések szolgálják ezt a felzárkózást, azt ő maga határozza meg. Az óriási munkabírású uralkodó
ezért kapta a harmadik gúnynevét: felvilágosult zsarnok.

Az egyházzal kapcsolatos intézkedések és fogadtatások:

Az egyházat a felvilágosodás eszméi követve igyekezett a hatalomból kiszorítani, a vallásosságot
pedig magán ügyként kezelni. Megnyilatkozásai alapján személyes hite is közelebb állt a deizmushoz,
mint az intézményes vallások tanításaihoz. Először a cenzúrát vette ki az egyház kezéből, állami
feladattá tette a kiadványok kontrollját. 1781-ben adta ki a türelmi rendelet, amiben szabad
vallásgyakorlatot és hivatalviselést hirdet a katolikusok mellett a görög keletiek, evangélikusok és a
reformátusok számára. Az egyház fölötti állami kontrollt mutatja az is, hogy a pápai bullák hirdetését
uralkodói engedélyhez kötötte (Placetum Regium). Feloszlatta azokat a szerzetes- és apácarendek,
amelyek nem végeztek tanítást, vagy betegápolást, azaz az állam számára hasznos tevékenységet. A
feloszlatott rendek vagyonát szekularizálták, s az ebből létrehozott vallásalap támogatta pl. a falusi
plébániákat. Az is előfordult azonban, hogy a támogatás fejében a plébánosok felvilágosítást
tartottak a szószékről pl. az új ekék használatáról. Hiába próbálta meg a Bécsbe személyesen
ellátogató VI. Pius pápa meggyőzni II. Józsefet az egyházra vonatkozó rendeletek visszavonásáról,
nem járt sikerrel (úgynevezett fordított Canossa-járás).

Az államhatalom működéséhez kapcsolatos intézkedések és fogadtatások:

Az államigazgatás átalakítását a modernizált egységállam megteremtésének jegyében képzelte el,
megszüntetve a rendi külön állást és a tartományi önkormányzati jogokat. Egyik legfontosabb
intézkedése az 1784-es nyelvrendelet, aminek értelmében a német lett az államnyelv a latin helyett.
Ennek következtében a hivatalnokoknak tudniuk kellett németül, az oktatásban is főtárggyá vált a
német. Bár az intézkedés haszna birodalmi szinten nyilvánvaló volt, heves ellenállást szült a
bevezetése, és az egységesítés helyett a rendi ellenállás sarokkövévé vált. Más oldalról pedig ez az
intézkedés hozzájárult a magyar nyelvművelés fellendüléséhez, megerősítette a felismerést, hogy a
magyar nyelvet modernizálni kell, alkalmassá kell tenni az államnyelvi funkcióra is. A nyelvkérdés
beépült a rendi sérelmek közé, és ezzel megnyílt az út a polgári nemzettudat kiépülésének irányába.
A közigazgatást is alapjaiban át akarta alakítani II. József. Egyrészt elválasztotta a bíráskodás a
közigazgatástól, másrészt fel kívánta számolni a rendi ellenállás színtereit, a vármegyéket. Ezért
Magyarországot tíz kerületre osztotta fel, míg Erdélyt háromra, élükre pedig a királyi biztosokat
helyezett. Ezeket az intézkedéseket is nagy tiltakozás fogadta, hiszen a rendek elveszítették a
maradék fórumokat is, ahol érdekeiket meg próbálhatták érvényre juttatni.

Társadalmi reformok, jobbágykérdés rendezése:

Társadalmi reformjai közül a jobbágyrendelet emelhető ki. Kiadását a Horia és Kloska vezette véres
erdélyi parasztfelkelés gyorsította meg. II. József célja a földesúr-jobbágy viszony földtulajdonos-
bérlő viszonnyá alakítása volt. Megerősítette a telekhez való jogukat, megszünteti a jobbágy
elnevezést és a jobbágy személyi függését a földesúrtól (a dologi függés 1848-ig fennmarad),
szabadon házasodhattak, független bírósághoz fordulhattak, szabad volt mesterségeket tanulniuk,
örökíthették a javaikat, a földesúr csak törvényes indokkal űzhette el őket. A rendelet eltörölte az
örökös jobbágyságot, bár az űrbéri viszonyokat változatlanul hagyta, ezért a nemesség érdekeit
közvetlenül a kevésbé sértette. Ugyanakkor az is igaz, hogy a rendeletben megfogalmazott
lehetőségekkel csak a jobbágyság töredéke tudott élni a magyar gazdasági és társadalmi viszonyok
korlátai okán. II. József meg kívánta adóztatni a magyar nemességet is, elrendelte az ehhez szükséges
összeírást, végül azonban erre nem került sor. II. József reform kísérleteit Magyarországon csak egy
nagyon szűk társadalmi réteg támogatta, őket nevezzük jozefinistáknak. A felvilágosult magyar
értelmiség állt mellette kezdetben, de rendeletei kiadását követően támogatói csökkentek vagy
elszigetelődtek. A jozefinisták között nem nemesi származású értelmiségit (honorácior) – pl. Hajnóczy
József –, néhány arisztokratát – pl. Széchenyi Ferenc, Teleki Sámuel - és nemest – pl. Kazinczy Ferenc
– találunk. A politikai érdekeit képviselni tudó többség, ideértve a nemesség, az egyháziak túlnyomó
többsége is, elutasították a reformokat, mert azok figyelmen kívül hagyták a nemesi és egyházi
érdekeket, korábbi kiváltságokat. Ráadásul súlyos anyagi válságot okozott, jelentősen megnövelte az
adóterheket, hogy az 1788-ban II. József az oroszok szövetségében háborút vállalt az Oszmán-török
Birodalommal. A katonai kudarcok tovább növelték a feszültséget.

Az abszolutista kormányzással és a rendeleti reformokkal elégedetlen rendek Poroszországgal vették

fel a kapcsolatot. A francia forradalom elsodorta a II. József legfőbb szövetségesét, egyben sógorát,
XVI. Lajost, a francia forradalmi csapatok pedig megszállták Osztrák-Németalföldet (Belgiumot). II.
József, ám korai halála miatt a rend helyreállítása öccsére, II. Lipótra maradt (1790-92). II. József nem
tudta elképzeléseit véghezvinni, ezért dönthetett úgy, hogy halálos ágyán a nevezetes tollvonással
visszavonja közel 6000 rendeletét. Csupán hármat hagyott érvényben: a jobbágyok szabad költözési
szabályozó rendelet, a türelmi rendelet és az alsópapság anyagi helyzetét érintő rendelet. Az 1790-
91-es országgyűlésen helyreállították Magyarországon a rendi kormányzást (X. törvénycikk).
Megerősítették a Pragmatica Sanctiot. Kimondták, hogy Magyarországot saját rendi intézményi által
és törvényei szerint kell kormányozni.