Gazdaság és társadalom a Dualizmus idején

Rohamosan fejlődő magyar gazdaság, európai szintű modern technológia, kedvező piaci feltételek,
növekvő nemzeti jövedelem… Olyan ez, mintha egy mesébe csöppennénk bele! Pedig ez valóság,
csak vissza kell repülnünk 130 évvel ez előttre, a dualista Magyarországra. Minden épült, bővült,
fejlődött. Hihetetlen? Nézzük meg!
A kiegyezés megteremtette azokat a feltételeket, amelyek szükségesek voltak a gazdasági növekedés
megindulásához. Ausztria és Magyarország között eltörölték a vámhatárt, ez segítette a mezőgazdaság
exportját. A Monarchia határán húzódó védővámok pedig az ipar fejlődését ösztönözték. A dualista
állam mindvégig kiemelt feladatnak tekintette a gazdaság fejlesztését, sorra születtek az ipartámogató
törvények.
A gazdasági növekedés egyik alapfeltétele abban az időben is a jól kiépített infrastruktúra volt. Az
állam irányításával zajlottak a folyószabályozás és az ármentesítés munkálatai, s néhány évtized alatt
megépült Európa leghosszabb gátrendszere. Ez adott lökést a hajózásnak: a Duna nemzetközi vízi úttá
vált, Fiume kikötőjéből pedig megindult a tengerhajózás.
Jelentős központi támogatást kapott a vasútfejlesztés is, amelyet Baross Gábor közlekedésügyi
miniszter valósított meg. Létrehozták a Magyar Királyi Államvasutat, és államosították a legtöbb
vasútvonalat. A fejlesztésnek köszönhetően az ország vasútvonalainak hossza 1914-re meghaladta a 20
ezer km-t, ami európai színvonalat jelentett.
A zömében kézi erőre alapozott építkezések kubikosok tízezreinek adtak munkát és ezzel megélhetést
a korszakban.
A hitelszervezet fejlődése szintén nélkülözhetetlen alapját adta a gazdasági növekedésnek. A korábbi
alapítású kisebb bankok mellett ekkor jöttek létre – túlnyomó részt külföldi tőkével – a nagybankok.
Ilyen volt például a Magyar Általános Hitelbank vagy a Magyar Földhitelintézet. A bankok már nem
csak hiteleztek, hanem tőkebefektetésekkel nagyobb részvénytársaságok résztulajdonosai is lettek.
A dualizmus korában nagyobb lendületet vett a mezőgazdaság fejlődése is. Még mindig bővültek a
termőterületek. Nőtt a termelékenység a fajtanemesítésnek, a vetésforgónak és a műtrágya
alkalmazásának köszönhetően. Belterjesebbé vált a termelés, az állattenyésztés ágazatainak fejlődése
is nagyobb lendületet kapott. A századforduló körül a nagybirtokokon már elterjedtek a cséplőgépek. A
többi mezőgazdasági munka gépesítése azonban háttérbe szorult, hiszen olcsó munkaerő tömegesen
állt rendelkezésre.
A gazdasági fellendülés talán az ipar területén volt a leglátványosabb. Gyarapodott a nagyvállalatok
száma, a kisipar súlya ellenben továbbra is jelentős maradt.
Az élelmiszeripar az egyik legdinamikusabban bővülő ágazat lett, azon belül is a cukoripart, a
szeszipart és a malomipart kell kiemelnünk. Budapest a század végére Európa egyik legjelentősebb
malomipari központjává vált, itt őrölték nemcsak az egész Monarchia, hanem a Balkán gabonáját is.
A másik felfutó ágazat a nehézipar volt, amelyet leginkább a vasútépítés ösztönzött. A fejlődés alapját
a bővülő szénbányászat, a vaskohászat és a gépgyártás adta. Jelentős nehézipari központok jöttek létre
Budapest, Nógrád, Borsod és Dél-Erdély térségében. A legnagyobb gépipari üzemek neve máig
ismerősen csenghet: Ganz Gépgyár, Láng Gépgyár, Óbudai Hajógyár. A nagyipar már a legmodernebb
technológiákat alkalmazta, jó néhány fejlesztés pedig magyar feltalálók találmányára épült.
A dualizmus korának gazdasági fellendülése a fővárosban mutatta a leglátványosabb eredményeket.
Budapest jogilag 1873-ban jött létre Buda, Óbuda és Pest egyesülésével. Ezután a város fejlődése
felgyorsult. A népesség gyorsan nőtt, 1914-re megközelítette az egymillió főt. A várost tervszerűen
fejlesztették, hatalmas építkezések folytak. Ekkor épültek azok az épületek, amelyek ma is Budapest
legszebb, leglátogatottabb látványosságai. Különösen felgyorsult a fejlesztés 1896-ban, a millenniumi
ünnepségek hatására.
Soha nem volt olyan ütemű a gazdasági fejlődés Magyarországon, mint a dualizmus időszakában.
Sikersztori, manapság ezt mondanánk rá. Valóban az volt, de sajnos nem tartott sokáig. Az 1914-es év
mindent megváltoztatott, és a sikertörténetnek vége lett.
Ha visszapillantunk a dualizmus kori magyar társadalomra, mit is látunk? Látunk egy feudális világot,
ahol még mindig a földbirtok határoz meg mindent, és látunk egy modern városi világot is, ahol a
társadalom már polgári jellegű. Kétarcú volt az ország: torlódó társadalom jellemezte, amelyben
egymás mellett élt a régi, agrár jellegű és az új, ipari társadalom. Milyen módon? Nézzük meg
közelebbről a rendszert!
Az agrártársadalom csúcsát az arisztokrácia jelentette. Hatalmas földbirtokkal rendelkeztek, óriási
vagyonuk volt, és továbbra is elkülönültek a társadalom többi csoportjától. Birtokaik a kor
legmodernebb uradalmai voltak. Közülük került ki a politikai vezetők zöme.
A korábbi középbirtokos nemesi családok közül néhány felemelkedett az arisztokrácia szintjére, de
jelentős részük a XIX. század végére elszegényedett, ők alkották a dzsentrik rétegét Magyarországon.
Tőkehiány miatt nem tudták a birtokaikat modernizálni, eladósodtak. Megélhetésük érdekében állami
hivatalt vállaltak vagy katonatiszti pályára léptek. A társadalmi ranglétra alsóbb fokának számított, ha
egy dzsentri értelmiségi pályára lépett, de sok család ilyen irányban indította útra a gyermekeit. Vagy
maradt a jól bevált régi stratégia: jól kellett házasodni!
Az agrártársadalom zömét a parasztság adta. A falvak népessége azonban nagy különbségeket mutatott
földbirtokaik nagysága és anyagi helyzetük alapján. A módos gazdagparasztok kiterjedt birtokukat már
nemcsak maguk művelték, földjeiken a nehezebb munkákat napszámosok végezték.
A közepes- és kisbirtokkal rendelkezők a maguk urai voltak, de az utóbbiak bizony rákényszerültek,
hogy bérmunkába is elszegődjenek a megélhetésért. Felaprózódó birtokaikból már nem tudták eltartani
a családjukat.
Egyre növekvő réteget jelentett az országban az agrárproletárok csoportja, akik nem rendelkeztek
földtulajdonnal. Számukra az egyetlen megélhetési forrást a napszám, az idénymunka és a nagy
építkezések korában a kubikosmunka lehetősége jelentette. Helyzetük a századforduló időszakában,
amikor befejeződtek a nagy országos beruházások, és nem volt munkalehetőség, rohamosan romlott.
Nem véletlen, hogy az agrárszocialista mozgalmak főleg ezekben a térségekben erősödtek fel.
A paraszti társadalom sajátos csoportja volt az uradalmi cselédség. Életkörülményeiket alapvetően a
nagybirtokon kialakuló gazdasági viszonyok, illetve a földesúr és a gazdatisztek embersége határozta
meg, így helyzetük nagyon eltérő volt.
A polgári társadalom elitjét a nagyvállalkozók és a bankárok, azaz a nagypolgárság adta. Tagjai főként
német és zsidó származású családokból kerültek ki, ugyanakkor a század végére rendkívül erős volt
körükben az asszimiláció. Bár hatalmas vagyonokkal rendelkeztek, származásuk miatt aktív
politizálásra nem volt lehetőségük. Viszont közvetett módon jelen voltak ők is ott, ahol a „politikát
csinálták”.
A középpolgársághoz tartozók (vállalkozók, üzlettulajdonosok, kereskedők) és az értelmiség felső
rétege jó megélhetést tudtak biztosítani a családjuknak, de nem volt jelentős vagyonuk. A
dzsentriréteggel együtt alkották Magyarországon az úri középosztályt.
A kisipar és a kiskereskedelem súlya változatlan maradt a dualizmus korában, így továbbra is jelentős
tényező volt a kispolgári réteg.
Viszonylag szűk réteget képzett a postai, vasúti alkalmazottak, rendőrök, csendőrök,
segédhivatalnokok csoportja, akik biztos, de épp a megélhetést fedező jövedelemmel rendelkeztek.
A legnagyobb arányú növekedés a korszakban a munkásság soraiban következett be, több mint
egymillióra nőtt a létszámuk. Magas volt a szakmunkások aránya, akik jó bért kaptak és kispolgári
színvonalon éltek. A betanított és segédmunkások helyzete már jóval kedvezőtlenebb volt, a városok
peremein több ezer család élt embertelen körülmények között.
A Magyarországon kialakuló torlódó társadalomban sok érdekellentét, feszültség halmozódott fel. A
legerősebb indulatok nyilván a legszegényebbeket fűtötték. A gazdasági növekedés, a gyarapodás
lehetősége még egy időre lecsillapította ezeket az indulatokat, de a társadalmi viszonyokat is
fenekestől felforgatták az elkövetkező évek változásai.