I.

Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek

5. Magyarország gazdasága 1867-től napjainkig (gazdasági változások a dualizmus korában, a trianoni
béke gazdasági hatásai, Bethlen-féle konszolidáció és a gazdasági válság, Rákosi- és Kádár-korszak
gazdasága, gazdasági rendszerváltás)
I. A magyar gazdaság a dualizmus idején:
Az 1867-es kiegyezéssel létrejött Osztrák-Magyar Monarchia új alapra helyezte az osztrák-magyar
viszonyt. A körülhatárolt politikai-jogi keretek mellett megszületett a 10 évre kötött (később mindig
megújítandó) ún. „gazdasági kiegyezés” is, mely számos tekintetben egységesítette az új állam belső
piacát (közös pénzügy, közlekedés, mértékrendszer) vám-és kereskedelmi szövetséget eredményezve a
felek között. A közös vámterület hatására a magyar agrártermékek akadály nélkül juthattak piacra,
ugyanakkor a fejlettebb cseh-osztrák iparral is számolni kellett.
a) Hitelszervezetek:
A külföldi tőke beáramlása erőteljes gazdasági fellendülést (konjunktúrát) eredményezett, a
hitelfelvételi lehetőségek kedvező hatással jártak: valóságos cégalapítási láz vette kezdetét
(„gründolási láz” 1867-72 között). (Míg 1867-ben 60 bank működött az országban, a világháború előtt
már több mint 5 ezer kereskedelmi-és hitelintézet. Jelentősebbek: Pesti Magyar Kereskedelmi Bank,
Magyar Általános Hitelbank, a bécsi Creditanstalt fiókjai). Bár az 1873-a világméretű gazdasági
válság visszaesést okozott, az 1880-as évektől ismét jelentős gazdasági fejlődés indult meg. Az 1864-
ben alakult értéktőzsde hozzájárult Budapest (1873) felértékelődéséhez, központi szerepének
kialakulásához.
b) Mezőgazdaság:
A mezőgazdasági termelés a tárgyalt időszakban megkétszereződött. Bár megmaradt a nagybirtok
túlsúlya, a birtokokon új termelési eljárásokat alkalmaztak (háromnyomásos rendszer helyett
vetésforgó, ugar felszámolása). A technikai korszerűsítés nem mindenütt történt meg, mert nagy
tömegű, olcsó falusi munkaerő állt rendelkezésre. A gazdaságokban főleg gabonát termeltek, de a
burgonya, cukorrépa, és ipari növények termesztése is egyre jelentősebbé vált. A korábban jelentős
juhtenyésztés háttérbe szorult, helyette az értékesebb marha és sertésfajták meghonosítása kezdődött
el. A híres magyar szőlő-és bortermelés a filoxéra-járvány miatt tönkrement, új telepítéseket kezdtek a
homokos Alföldön. A birtokok pontos felmérése, majd telekkönyvezése is elősegítette a
mezőgazdaság tudatos irányítását.
c) Ipar:
Az ipari termelés nyolcszorosára növekedett a korszakban. Elsősorban a mezőgazdasághoz kötődő
iparágak fejlődtek (malomipar, szeszipar, cukor-és konzervipar), de a bővülő bányászat hozzájárult a
vas-és acélipar erőteljes növekedéséhez is. A villamos-energia elterjedése, a vegyipar gyors
kibontakozása a világgazdaságban végbemenő változásokat mutatták. Világszínvonalú technikák-
technológiák alkalmazása mellett, kiváló külföldi és magyar mérnökök álltak a fejlesztések hátterében.
Jelentősebb vállalatok: Óbudai Hajógyár, Ganz Villamossági Gyár, Csepeli Weiss Manfréd
Művek. Mindezek ellenére számos iparág alig fejlődött (textilipar), s a magyar iparnak meg kellett
küzdenie az erős cseh-osztrák versenytársakkal. A fellendülő külkereskedelem jelentős része (export-
import egyaránt) a Monarchia nyugati felével bonyolódott, a kivitel és a behozatal hozzávetőleges
egyensúlyt mutatott. Az infrastruktúra fejlődése adta a gazdasági növekedés szükségszerű hátterét. Az
egyre bővülő vasúthálózat, a javuló közutak, az elterjedő hajózás, hozzájárultak a belső piac
egységesedéséhez. Megkezdődtek a jelentős folyószabályozások (művelhető földterületek
keletkeztek), a vízrendezési munkálatok, hídépítések, kiépülő távíró-és telefon- és postahálózatok
fontos alapjait adták a gazdaság növekedésének. Az állami gazdaságpolitika a szabad versenyt
szorgalmazta. Kereskedelmi–és iparkamarák, gazdasági testületek alakultak, az állam aktív
 támogatóként lépett fel. A nagy összegű, lassan megtérülő, fontos beruházásokat számos módon
segítette (kamatbiztosítás, állami segély, állami hitel, adó-és illetékmentesség), sőt az állam maga is
vállalkozott: számos erdő, bánya, ipartelep került az állam tulajdonába, de a vasút is (MÁV) is ezek
közé tartozott. Ezek a fejlesztések Baross Gábor, akkori gazdasági és közlekedési miniszter nevéhez
fűződnek.
II. Gazdaság az első világháború idején:
Az állam erőteljes lépésekkel védte a gazdaságot: fizetési moratóriumot rendelt el (leállította a
külföldi tartozások kifizetését), hadikölcsön-kötvényeket bocsátott ki a rendkívüli kiadások
fedezésére, az élelmiszer-ellátás megszervezéseként maximálta az árakat, bevezette a jegyrendszert,
óriási katonai megrendeléseket adott az iparnak (a gyáripar 48%-a a háborúnak termelt). A
századfordulóra Magyarország agrárországból agrár-ipari országgá vált. A nemzeti jövedelem 25%-
át már az ipar adta. Az ország peremvidékei is fokozatosan bekapcsolódtak a gazdasági vérkeringésbe.
A jelentős kivándorlás ellenére (1,5 millió, főleg az USA-ba) a lakosság száma (Horvátországgal)
15,4 millióról 21 millióra nőtt.
III. A trianoni béke gazdasági hatásai:

a. A Monarchia felbomlása:
A Monarchiával kapcsolatos kérdések nem tartoztak a nagyhatalmi politika elsődleges gondjai közé,
és szakítottak azzal a felfogással, hogy a Monarchia az európai egyensúly legfontosabb része. Így
szabadjára engedték a Monarchia határain belül élő nemzetiségek törekvéseit. Ezen törekvések
eredményeképp a Monarchia felbomlásából több kisállam jött létre: Románia, Ausztria, Szerb-Horvát-
Szlovén Királyság, Lengyelország.
b. A trianoni békeszerződés:
Magyarországgal hosszú ideig tartott a békeszerződés megkötése, mivel nem volt az antant által
elismert kormánya Magyarországnak a Károlyi rendszer bukása óta. A Huszár Károly vezette
kormány megalakulása után a békekonferencia meghívására a 1920 januárjában a kormány elküldte
békedelegációját a békeszerződés aláírására. A békedelegáció gr. Apponyi Albert vezetésével utazott
el, a delegáció tagja volt még Bethlen István és Teleki Pál. A békekonferencián Apponyi Albert
fejtette ki a magyar álláspontot. A magyar álláspont a béketervezet teljes elfogadhatatlanságát és
Magyarország területi integritásának szükségességét hangsúlyozta történelmi, földrajzi, kulturális és
gazdasági érvekre hivatkozva. A wilsoni önrendelkezés elve alapján Apponyi javasolta, hogy az
elcsatolandó területeken népszavazást tartsanak. A békekonferencián Apponyi Albert bemutatta Teleki
Pál „vörös térkép” -ét. A békedelegáció taktikája azonban nem sokat számított. A vesztes
Magyarországot a döntéshozatal során nem kérdezték meg, csak közölték a feltételeket, hiszen a
győzteseket az utódállamok megerősítésének szándéka vezette. A békeszerződést a magyar
kormány írta alá 1920. június 4-én Trianonban. A békeszerződés értelmében Magyarország
területének 2/3-át veszítette el (282 000 km2-ről 93 000 km2-re csökkent az ország területe).
c. Békeszerződés gazdasági következményei:
A békeszerződés Magyarország számára súlyos gazdasági következményekkel járt:

 Mezőgazdaság: a terület és a lakosság kétharmados vesztesége mellett az új határokon belül

maradt szőlők nagyobb része (62%), viszont az erdőknek csak elenyésző százaléka (11%).
A béke évszázados gazdasági kapcsolatokat szakított szét.
 Magyarország nyersanyagforrásokat (fa, szén, vas stb.), veszített el, ugyanakkor egyes
ágazatokban a korábbi országterületre méretezett ipari kapacitásai maradtak kihasználatlanul.
Különösen igaz ez Budapestre.
  Szinte az egész ország a világváros vonzáskörzetébe került, ami egészségtelen irányba
terelte a magyar településhálózat fejlődését.
 A nyersanyaglelőhelyek nagy részének az elvesztése egyes iparágakat pl.: kohászat importra
kényszerített, míg egyes Budapesten koncentrálódó iparágak túlméretezetté váltak pl.: vasúti
gépgyártás, malomipar. Nagyvárosok vesztették el vonzáskörzetüket, váltak határ menti,
fejlődésképtelen településekké.
 A területrendezés miatt Budapest központúvá vált a magyar vasúthálózat, mivel a
fővonalakat keresztező transzverzális vonalakat elcsatolták Magyarországtól, így a csonka
ország peremterületein a vasúti közlekedés nehezebbé vált. Magyarországnak nem maradt
tengerpartja (Fiume), ezzel megszűnt a tengeri hajózás.
 Gazdasági szempontból azonban a legnagyobb csapást az egységes birodalmi piac szétesése
jelentette, ami nemcsak hazánkat, de az új államokat is kedvezőtlenül érintette. A gazdasági
szét-tagoltság az egész térség fejlődését visszavetette. Megszűnt a jelentős piac, a tőke és a
munkaerő szabad áramlása. A problémát fokozta, hogy az utódállamok mindegyike az
önálló, s gyakran az önellátó (protekcionista) gazdaság létrehozásával kívánta megerősíteni
önmagát. Az elzárkózást fokozták a politikai ellentétek.
 Átrendeződött a külkereskedelem: 1920 előtt Magyarország faexportőr volt, Trianon után
faimportra szorult. Az ország nyitottabbá és kiszolgáltatottabbá vált, éppen akkor, amikor a
tér-ségben megnövekedtek a vámhatárok, emelkedtek a vámtarifák és a Kárpát-medencei
országok kölcsönösen elzárkóztak egymástól, de leginkább Magyarországtól.

IV. A Bethlen-féle konszolidáció gazdasági intézkedései:

Konszolidáció: rendezés, az ország nyugalmának helyreállítása. Bethlen István (1921-31) tíz évig
megszakítás nélkül miniszterelnök róla kapta a nevét a rendteremtés korszaka.

 A gazdaság helyreállítása: A trianoni béke tönkretette az ország gazdaságát is: A

jóvátétel fizetése eleve csökkentette a felhasználható pénzmennyiséget a Kárpátok
elvesztése megfosztotta az országot az alapvető ásványkincsektől (arany, ezüst,
kőolaj, só, fa), az iparnak nem volt nyersanyaga. Egyetlen nagyvárosunk maradt,
Budapest: itt élt Csonka-Magyarország lakosságának ötöde. Ugyanakkor a fejlődést
segítette: a legfontosabb útvonalak, vasutak megmaradtak, mert az úthálózat a
középső területeken volt a legsűrűbb a mezőgazdasági területekből a legjobb földek az
országban maradtak. Lehetővé válik a saját ipar kifejlesztése (nem kell átvennünk
Ausztria iparcikkeit, mint azelőtt Mária Terézia vámrendelete óta), pl. a dunántúli
bauxitlelőhelyekre az alumínium kohók kialakítása
 A kormány gazdasági intézkedései: Bethlen sikerrel lealkudja a jóvátétel nagyságát
1924-ben megalakul a Magyar Nemzeti Bank (pénzkibocsátás joga), a korona
helyett két évvel később új pénzt vezetnek be: ez a pengő. A pengőt 1926-ban
vezették be. Kedvező kamatra népszövetségi kölcsönt vesz fel, ebből megvalósul a
gazdaság fejlesztése, új iparágak létrehozása, ezzel egyben sikerül a munkanélküliség
megszüntetése is, pl. híradástechnika: Orion rádió (1925. Csepel: az első rádióadó),
világítástechnika: Tungsram, gépgyártás: villanymozdony: Kandó Kálmán világhírű
találmánya jellemzően az inproduktív ágakba fektetnek be: oktatás, közlekedés,
hírközlés, egészségügy.

V. A gazdasági világválság hatásai Magyarországon:

A gazdasági válság félbeszakította a gazdasági rekonstrukció folyamatát. Elhúzódó agrár-, ipari és
hitelválság:

 mezőgazdaság: túltermelés, csökkenő világpiaci árak, beszűkülő exportlehetőségek;

  ipar: beszűkült belső piac;
 pénzügyi és hitelválság 1931 nyarától: leállt a tőkeimport, befagytak a hitellehetőségek, az
ország katasztrofális módon eladósodott.
Állami beavatkozás: 1930-tól a mezőgazdaságban a boletta-rendszer (gabonajegy)
bevezetése- az állam a termelőnek gabonajegyet adott, amin vásárolni lehetett. A kormány
komoly exportpiac-kutatásba kezdett: 1931-ben megállapodás Németországgal. 1931.
júliusában 3 napos bankzárlat, bevezették a devizagazdálkodást.
VI. A Rákosi-korszak gazdaságpolitikája:
A szocialista gazdasági rendszer létrehozásának kiindulópontja a tulajdonviszonyok gyökeres
megváltoztatása volt. Ennek értelmében nemcsak a termelésre és a jövedelemszerzésre alkalmas
tulajdont korlátozták radikálisan, hanem általában az egyes emberek magántulajdonát is. Valamennyi
termelési kapacitás állami tulajdonba került. Ennek működési keretei az állami vállalatok és a
költségvetési intézmények, illetve az általuk irányított vállalatok voltak. Enyhébb formája az állami
tulajdonlásnak a szövetkezeti tulajdon, ami a mezőgazdaságban és a kisiparban fordult elő. A
szövetkezetek megalakításában az állam szerepe meghatározónak bizonyult, amint azt a
kollektivizálás példája is mutatta. Általában jellemző az ötvenes évek első felének szocialista
berendezkedésére a megtermelt javak központosítása és újraelosztása. Ez a magántulajdon
felszámolásának egyik oka is egyben. A másik ok az állami ellenőrzés kialakításának igénye. E logika
értelmében, ha ugyanis a szocialista állam nem ellenőrizheti a termelést, akkor természetesen a javak
elosztásának „egyenlőségét” sem képes biztosítani. Tervutasításos rendszer bevezetése: Ennek
fontosabb jellegzetességei: a gazdasági szervezet végletesen centralizált felépítése; a központi tervezés
jegyében a tervutasítás eszközeivel működtetett, igen gyakran a tervanarchiába torkolló gazdasági
intézményrendszer. A gazdasági folyamatokban a racionalitást a politikai akaratok háttérbe
szorították, az önszabályozó gazdasági mechanizmusok működését lehetetlenné tették. Miután a
termelés nem a valós igények és gazdasági tények alapján szerveződött, a folyamatos áru-,
nyersanyag- és munkaerőhiány a szocialista gazdaság működésének természetes velejárójává vált.
Magyarországon a kommunista politikusok által lépten-nyomon hangoztatott iparosítás gyakorlatilag
nem jelentett mást, mint a nehézipar egyoldalú és erőltetett ütemű fejlesztését. Ennek a hátterében
pedig a hadiipari fejlesztések álltak. Magyarország „a vas és az acél országává” vált. A kiépített
vaskohászati és acélgyártó kapacitás állandó nyersanyag- és energiahordozó-importra szorult.
Normális politikai és gazdasági viszonyok között nyilvánvalóan kifizetődőbb lett volna a
késztermékekek importálni. Ennek a gazdaságpolitikai gyakorlatnak olyan „maradandó
következményei” lettek, mint a dunapentelei (Sztálinváros, Dunaújváros) vaskohászati kombinát, a
nehézipari fejlesztések következtében kialakult új „szocialista” városok. A korszak során a
mezőgazdaság mellett az infrastruktúra volt az az ágazat, aminek nemcsak a fejlesztését, hanem a
szinten tartását is elhanyagolták. Ennek köszönhetően a korábban nemzetközi követelményeknek is
megfelelő magyar vasúti közlekedés számos vonatkozásban korszerűtlenné vált. Az életszínvonal
azonban a nagyarányú jövedelemelvonások és az igen magas beruházási ráta következtében nem
emelkedett, hanem csökkent. A tervutasításos gazdaság anarchiája következtében a hiány és a
közellátási válságok állandósultak. Ez a hétköznapokban 1951-ben – a jegyrendszer (kenyér-,
cukor-, liszt-, húsjegy) ismételt bevezetésével vált kézzelfoghatóvá. A fizetőképes keresletet az
ötvenes évek elején többek között a fogyasztói árak folyamatos emelésével, az „önkéntesen kötelező”
terv- és békekölcsönjegyzéssel fogták vissza.
VII. A Kádár-korszak gazdaságpolitikája:
Kádár tanult Rákosi Mátyás hibáiból, jól mutatta ezt a váltást a kollektivizálás megvalósítása is: a
Rákosi-korszakhoz képest kevésbé erőszakos úton, kisebb engedményekkel hamar sikerült
megvalósítani. Ami a Rákosi-korszakban negatívum volt (pl. a kötelező beszolgáltatás), az megszűnt,
ráadásul a parasztság számára komoly engedmény volt a háztáji gazdálkodás engedélyezése. A háztáji
 lényegében a parasztságnak saját használatra átengedett kis földterület volt, amelyen azt termelt, amit
akart, nem az államnak, hanem saját javára, vagyis az önálló gazdálkodást részleges megmaradását
jelentette. A rendszer alapelemévé vált az életkörülmények, életszínvonal javítása. Ez is a Rákosi-
korszak tanulsága volt, hiszen a padlássöprések, az áruhiány, a jegyrendszer, beszolgáltatás mind-
mind növelték akkor az elégedetlenséget, ami a forradalomhoz vezetett. Kádár időszakában leginkább
a jóléti intézkedések, a biztos megélhetést stabilizálták legjobban a rendszert, ez volt a fő legitimáló
ereje, elfogadásának legfőbb oka. Kiszélesítették például a szociálpolitikai ellátásokat (nyugdíj, a
betegségi és anyasági segély, valamint a családi pótlék kiterjesztése és a gyermekgondozási segély
(GYES) bevezetése). Ezen kívül a rendszer mindenkinek biztosított munkát, az ún. teljes
foglalkoztatottság megvalósítására törekedett a szocialista ideológia jegyében (nem lehetett senki
munkanélküli, szigorú törvények sújtották a munkakerülőket – akár börtön is járt érte). Megvoltak
továbbá az egyéni boldogulás lehetőségei: jó példa erre a mezőgazdaságban a háztáji gazdálkodás
bevezetése, ami a parasztságnak bevétel kiegészítést jelentett. Mindezért természetesen dolgozni
kellett („Aki dolgozik, az boldogul.”) A jóléti intézkedéseknek, nagyobb szabadságnak
köszönhetően Magyarország a legélhetőbb ország képét mutatta a szocialista táborban („a
legvidámabb barakk” volt a nyugat szemében). A Kádár-rendszert szokás a gulyáskommunizmus
vagy frizsiderszocializmus fogalmával is jellemezni a jólét miatt. Az életmód a nyugati jóléti,
fogyasztói társadalom jelenségeit mutatta: az élelmiszer- és áruellátás javult, a háztartási gépek (pl.
hűtőgép, mosógép, televízió) elterjedtté váltak a háztartásokban, sok munkával elérhető volt a
személyautó, hétvégi telek, nyaraló, rendszeres üdülés. Ezt a tendenciát figyelembe véve 1968-ban így
indult útjára gazdasági szakemberek (Nyers Rezső, Fock Jenő) elgondolásai alapján az új gazdasági
mechanizmus, amit nagyobb szabású gazdasági reformnak szántak. A reform lényege az extenzív
fejlesztésről az áttérés lett volna az intenzív fejlesztésre (tehát a mennyiségi szemlélet helyett a
minőség és hatékonyság volt a cél, az új befektetések helyett a korszerűsítés, a meglévő struktúra
fejlesztése). A reform keretében alapvetően lazítottak a tervgazdálkodás szabályain, csak
keretszámokat írtak elő, nem szigorú tervszámokat, és a vállalatok nagyobb önállóságot kaptak a
megvalósításhoz. Az alapelv az volt, hogy a döntések ott szülessenek, ahol a termelés folyik, ezzel
akarták ösztönözni a hatékonyabb termelést. A reform azonban nem érte el célját. A megvalósításba
ugyanis olyan fékeket építettek bele, amelyek eleve kétségessé tették a reform sikerét. Ilyen volt pl. a
hatósági árszabályozás fenntartása, ami eleve kizárta a versenyképességet, a teljes
foglalkoztatottság fenntartása (maradt a felesleges alkalmazások tömege, ami a munkamorálra volt
rossz hatással, illetve a bérek kifizetése a nyereségességet kérdőjelezte meg) az állami támogatás és
nyereségelvonás rendszere, amelynek keretében a nyereségesen működőktől vették el a nyereséget,
hogy a rosszul működőket támogassák.
VIII. Gazdasági rendszerváltás:
Miután a Szovjetunió elvesztette a hidegháborút, Magyarországon, és a keleti blokk országaiban
megkezdődött a korábbi rendszer fölszámolása, és az új rendszer kialakítása. Ennek alapvetően két
pólusa volt, a politikai, és a gazdasági rendszerváltás. 1989 okt. 23-án a politikai változások fontos
lépcsőfokaként Szűrös Mátyás kikiáltotta a Magyar Köztársaságot. Az egypárti kommunista
diktatúrát (még, ha puha is volt) felváltotta a többpárti, parlamentáris demokrácia. A rendszerváltás
nagy illúziója, miszerint a relatív jólétet a „bőség kosara” váltja fel, nem teljesült. Gazdasági téren,
az állami tulajdonon alapuló tervutasításos rendszert felváltotta a magántulajdonon alapuló
kapitalista piacgazdaság. Első lépésként megkezdődött az állami szektor privatizálása. Kezdetben
az állami vagyon jelentős része áron alul került főleg a pártelit, illetve külföldi befektetők kezébe. A
privatizációnak ezt a korai szakaszát spontán privatizációnak nevezzük. A spontán privatizáció során
a vállalat vezetősége saját döntése alapján privatizálta önmagát, az állami vagyon 2,5-5% kerülhetett
így magánkézbe. („szabad rablás” –törvényes, de nem erkölcsös). Mivel Magyarországon nem
rendelkezett senki sem megfelelő mennyiségű tőkével, ezért a privatizált vállalatok külföldi
befektetők, nagyvállalatok kezébe kerültek. Külföldi kézbe főleg az élelmiszeripari cégek kerültek.
Viszont a külföldi cégek jelentős része sosem akart Magyarországon gyártatni. A saját termékeiknek
vásároltak piacot, a konkurencia csökkentése érdekében a helyi gyárakat, üzemeket bezáratták, ezzel
teljesen tönkrevágva a magyarországi ipart. Míg az Antall kormány próbálta a helyi befektetőket
segíteni, addig a Horn kormány a hosszú privatizáció során csődbemenő vállalatokat (sok gyár a
korábbi keleti/szovjet felvevő piac hiánya miatt is csődbe ment), a korábbi állami tulajdon
leértékelődését látva, és persze az állam fizetéskényszere miatt nagyobb teret engedett a külföldi
tőkének, és felgyorsította a privatizációt. Az Orbán-kormány idején lényegében leállt a privatizáció,
csak a mezőgazdaság területén zajlott nagyobb fokú magánosítás. 12 nagy állami gazdaság került
magánkézbe. A Medgyessy és a Gyurcsány kormányok alatt új lendületre kapott az állami vagyon
kiárusítása. A magánosítás másik fontos törekvése a rendszerváltásnak a kárpótlás volt a
korábbiakban államosított magántulajdonok miatt. A kisgazdapárt teljes reprivatizációt akart
végrehajtani, legalább a mezőgazdaságban. Viszont végül kompromisszumos megoldás született, így
végül csak részleges kárpótlásra került sor. A károsultakat értékpapírokkal kárpótolták. A
kárpótoltak jelentős része idős, már vállalkozni nem tudó emberekből állt, ők áron alul adtak tovább az
értékpapírjaikat tőkeerős vállalkozóknak. Az egyházi kárpótlása reprivatizáció útján valósult meg.
Ezt azzal indokolták, hogy az egyházak közhasznú tevékenységeket végeznek. Rögzítették, hogy az
egyház 10 éven belül visszakapta (földtulajdonukat kivéve) a korábbi ingatlanjaikat. Végül a katolikus
egyház a kárpótlás 60%-áról lemondott, 40%-át visszakérte éves járadékok formájában, cserébe a
kormány a vatikáni megállapodásban vállalta az egyházi oktatási intézmények fenntartását. Az
átmenet nem volt zökkenőmentes. Magyarországon a rendszerváltást követően hatalmas
gazdasági visszaesés következett, mely nagyobb volt, mint az 1929-33-as világválság idején. A
reálkeresetek, és a nyugdíjak visszaestek, az államadóság kétszeresére nőtt, közel egymillió
ember maradt munka nélkül. Az egyenlőségi társadalmat felváltotta egy hierarchizált,
vagyonilag differenciált társadalom. Továbbra is fennmaradt a népesség természetes fogyásának
növekvő tendenciája, mely komoly problémákat jelent ma is, és felveti a nyugdíjrendszer
fenntarthatóságának kérdését. Megnőtt a szolgáltató szektor szerepe indusztriális társadalomból
posztindusztriális társadalom alakult ki. A privatizációs folyamat eredményeképpen
Magyarországon megjelent az, amely korábban elképzelhetetlennek számított, a munkanélküliség.
Rövid idő alatt 16%-ra ugrott a munkanélküliek aránya, különösen nehéz helyzetbe sodorva az
alacsonyan képzett munkaerőt, és a nehézipari központok lakosait. Mivel ebben a csoportban jelentős
arányban voltak roma származásúak, a folyamat a cigányság leszakadásához vezetett. Külföldi
tulajdonba kerültek többek között a teljes energiaszektor, a távközlés, és a bankrendszer jelentős része
is. Azokban a gyárakban melyek megmaradtak, valamint az infrastrukturális intézményekben a
külföldi befektetők nem fejlesztettek, csak (kihasználva a konkurencia viszonylagos hiányát)
használták, és saját hasznukra árat növeltek. Megszűnt a Kádár korszak korábbi létbiztonsága, és
felváltotta a kapitalizmus induvidum sikerességére építő szabad versenye. Lényegében egy teljes
társadalom rekedt egy másik rendszer perifériáján.