Dr.

Lipcsey Ildikó

ROMÁNIA ÉS ERDÉLY
A xx. SZÁZADBAN
Cimü munkájának eredeti szövege. Az alanti két oldalon látható a mü angol
forditásának a cim és impresszum oldala
Az angol változat olvasható/letölthetö az angol honlapunkról:
www.hungarianhistory.com
*********************************

Romania and Transylvania

in the 20th Century
Ildikó Lipcsey

Corvinus Publishing

Buffalo -Toronto

2006
 2

Preliminary translation:
András Dani and
Thomas Szappanos

Final translation by
Peter Csermely

Art: Marta Buda

MAJOR PATRONS:

George De Kova Foundation

Illyés Foundation

ISBN: 1-882785-15-0

Library of Congress Control Number:

2005932693

Printed in the United States

 3

ELOSZÓ

A transylvanizmus, mint politikai koncepció

Kós Károly egyetlen gondolatban fogalmazta meg e koncepció lényegét: hogy

ti. az erdélyi kérdést erdélyiekkel, hagyományos erdélyi módon”, azaz
autonómiával lehet és kell megoldani.

Lehet, hogy Rómából, Párizsból, Washingtonból, vagy Moszkvából

elhanyagolható kérdés, hogy a "102 ezer km2 területu,, 1920-ban öt és
félmillió, napjainkban hét és félmillió lakosú Erdély (70-71 %-a román, 22 %-
a magyar, 4 %-a német), ez a másnak alig ország, - nekünk magyaroknak
tündérkert, románoknak híd Európa felé, s legalább tucat nemzet közös hazája
-, Romániához, Magyarországhoz tartozik-e, vagy független állam. Nem úgy
ezen régió népeinek!

Az erdélyi kérdés csapdája, hogy:

1.) 1920-ig Erdélyben sohasem volt román állam;
2.) az évszázadok során román többség alakult ki: 1300 körül 1000 erdélyi
helységbol hatban jegyeztek fel román nevet; Mátyás király korában Erdély fél
millió lakósa közül százezer volt román; a demokráfiai robbanás - román
szempontból - a XVII. század végén következett be, amikor 25 év alatt 650 %-
al nott meg a számuk.

Sokakat foglalkoztatott: helyes volt-e egyáltalán 1948-ban az Unió

helyreállítása Magyarországgal? És ezt nemcsak románok tették fel, hanem
magyarok is, foleg az országrész szülöttei. Az unió-pártiak érve: Erdély mindig
a magyar korona része volt ezzel szembe az autonómisták a külön út, az erdélyi
történelem, kultúra, az erdélyi ember és lélek másságát hangsúlyozták. Ezen
koncepcióhoz kapcsolódva: rövid történeti áttekintést adunk arról: 1.) hogyan
változott Erdély statusa; mi a megyei, székely és román önkormányzat; 3.)
ismertettünk néhány Erdély autonómiájára vonatkozó tervezetet.

Magyarország és Erdély viszonya

1. A vajdák korában, ahogyan Mester Miklós 1936-ban megjelent nagysikeru

monográfiájában írta - Iuliu Maniu, akkor, Romániában Maniu Gyula
aláírásával, magyarul köszönte meg a tiszteletpéldányt -, Erdély
önkormányzata tipikus középkori jellegu autonómia volt.” Az erdélyi vajda
kormányozta, de hatásköre csak a hét királyi vármegyére korlátozódott. A
székely és szász törvényhatósági területekre csak katonailag terjedt ki, ha az
ország védelme megkívánta.
 4

2. A fejedelemség korában, Magyarország három részre szakadása után, a

magyar királyi hatalom Erdélybe tette át székhelyét - Erdély a magyar
államiság, a nemzeti egység képviseloje lett. A fejedelmet az országgyulés
választotta, saját diplomáciája és hadserege volt, a törvényeket magyar és latin
nyelven hozták. Csak azért nem mondhatjuk, hogy független volt, mert évi 10-
40 ezer aranyforint adót kellett a Portának fizetni.

3. Az 1691-ben kiadott Diploma Leopoldium szerint Erdély autonóm állam

volt, de nem szuverén. A fejedelmi jogkört a Habsburgok, mint magyar
királyok gyakorolták. Saját országgyulése volt, ennek javaslatára nevezte ki a
király a kormány élére a gubemátort. Az erdélyi kancellária azonban Bécsben
volt. Belso igazgatásában önállósága fokozatosan kopott: jogkörébol kivették a
függetlenséget jelento külügyet, hadügyet és pénzügyet. A kormányzó helyét a
megszálló német generális foglalta el; az országgyulés is háttérbe szorult.

4. Az unionista mozgalom 1790-tol követheto jól nyomon, II. Rákóczi

Ferencet már foglalkoztatta Magyarország és az önálló Erdély konföderációja.
Az 1834/35-ös erdélyi diétan, majd az 1837/38-as országgyulésen az erdélyiek
azért foglaltak állást az Unió mellett, hogy így az országrész bekapcsolódjon a
polgári fejlodésbe, és az erdélyi román többség Magyarországon kisebbség
legyen.

5. 1848-ban az Unióval megszunt Erdély különállósága. Ismertek a tragikus

események, amelyek a két nép között ezután történtek. Az 1849-es júliusi
Kossuth-Balcescu-féle nemzetiségi kiegyezési tervezet megkésett , de
kiindulási alap lehetett volna. Az emigrációban mindketten tovább dolgoztak
konföderációs tervezeteiken, s még álláspontjuk is közeledett. Kossuth
Magyarország és Erdély kapcsolatában elment a perszonálunióig.

6. A szabadságharc leverése után Erdélyt ismét közvetlenül Bécsbol

igazgatták, 1860-ban, az osztrák abszolutizmus mérséklésére az Október
Diploma visszaadta Erdély „autonómiáját”. 1862-ben jelent meg a Kossuthnak
tulajdonított Dunai konföderációs tervezet. Az 1863/64-es szebeni
országgyulésen az erdélyi románok Erdély autonómiáját követelték, azonban
ekkor és késobb is részükrol az autonómia mindig az (Magyarország és Erdély)
Unióval szemben merült fel!

7. Az erdélyi Román Nemzeti Párt 1905-ös szebeni határozatában az erdélyi

autonómia helyére a nyelvhatárok szerint kiigazítandó közigazgatási
önkormányzat, a román nép államalkotó mivoltának elismerése került.
További, 1910-1914 között megfogalmazott követeléseik: románok lakta
vidékeken román nyelvu közigazgatás és bíráskodás, egyházuk autonómiája, 3
új püspökség, román hivatalnokok, foispánok, államtitkárok kinevezése, a
képviseloi mandátumoknak a nemzetiségi arányszám szerinti elosztása, 50
román választói kerület, 3 állami gimnázium.

8.1918. december 1-jén Gyulafehérváron megjelent 1228 erdélyi román

Nemzetgyulés keretében még a béketárgyalások elott kimondta Erdély
egyesülését Romániával. Ok is Wilson önrendelkezési elvére hivatkoztak,
 5

akárcsak a kolozsvári ellennemzetgyulésen megjelent 50.000¸ foleg magyar és

néhány román és szász, akik december 22-én a Magyarországhoz tartozása
mellett voksoltak.

9. Erdély az 1920. június 4-i trianoni békeszerzodés óta - a második bécsi

döntést (1940. augusztus 30.) követo négy évtol eltekintve - Romániához
tartozik.

Az erdélyi megyei, székely és szász önkormányzat

Az Erdély belso életét a XIII. századtól a központi hatalom helyett elsosorban

a társadalmi autonómiák muködése jellemezte, és ez a jövo szempontjából
igen fontos tényezo. Ezek az önkormányzati egységek a következok voltak: 1.
a magyar nemesi vármegyék (szabad királyi városok); 2. székely székek; 3.
szász székek. (A középkori román kenézség intézménye fokozatosan módosult,
illetve tunt el.) Mindhárom önkormányzati szervezet törvényhozói, végrehajtó,
közigazgatási joggal, vallási, kulturális téren, katonai kérdésekben
autonómiával rendelkezett. Mindhárom közösség tagjainak kollektív jogai és
kötelezettségei voltak, saját nemzetgyulésük muködött és tisztségviseloik,
felépítésük is hasonlóképpen alakult.

1. A vármegyei önkormányzat a XIII-XIV. században jött létre. Hatáskörébe

tartozott a helyhatósági törvények meghozatala és végrehajtása, az
igazságszolgáltatás, a tized szedése. A fejedelemség korában tovább fejlodött a
magyar nemesi vármegyék önkormányzata: a közigazgatásban (állami és
közrendészet, utak, építkezések, közerkölcs, a harmincadszedo helyek
felügyelete), a pénzügyi adminisztráció (adóbehajtás, pénzforgalom, állami
monopóliumok ellenorzése), a hadügy (nemesség és telek-katonaság
hadbaállítása) terén. 1691-1848 között még érvényben voltak a helyhatósági
törvények. Az osztrák önkényuralom 1849-ben eltörölte, majd az októberi
diploma visszaadta a belso autonómiát. 1867-ben a kiegyezéssel, a vármegye
rendszer bevezetése a helyi önkormányzat rovására történt.

2. A széki rendszer (Maros-, Udvarhely-, Csík-, Gergyó-, Kászon-, Sepsi-,

Kézdi-, Orbai-, és Aranyosszék) a XIV. században alakult ki. A közigazgatási
szabályokat a statútumok és községi szabályrendeletek rögzítették.
Megalkotásukban a közösség valamennyi tagja résztvett, törvényhozásukat a
legmesszebbmenoen tiszteletben tartották. Az elso székely jogrendszer 1555-
ben 88 szakaszban foglalta össze a perekkel, birtok-, bünteto-, magán-,
kereskedelmi joggal, hadügyi és közigazgatási kérdésekkel kapcsolatos
törvényeket. Évi nemzetgyulésüket az udvarhelyi kapitány hívta egybe. A
székely autonómia Bethlen Gábor korában - többek között a jobbágyság
megjelenésével - indult felbomlásnak. Mária Terézia új adótörvénye, a
határorség megszervezése mind az székelység sérelmére történt. A kiegyezés
után a székelység intézményrendszere kiépítésével, megerosítésével védekezett
a központosítási törekvésekkel szemben. Ezek jelentos részét egészen 1947-ig
fenn tudta tartani.
 6

3. A szász universitas önkormányzati rendszerének letéteményesei 1359-tol a

választott tisztségviselok voltak. Vámmentességet élveztek. Az autonómia a
városaikra és az egyházra is vonatkozott. 1609 után jelképesen, 2000 porta
után fizetek adót. 1651 után a fejedelemség javára jogi függetlenségük némi
csorbát szenvedett. Például megengedték, hogy a szász városokban mások is
vásároljanak házat. Ennek ellenére 1848-ig a helyhatósági törvényeket a szász
nemzet minden egyes tagjára érvényesíteni tudták.

Az autonómia eszméje Erdélyben a XIV-XIX. században búvópatakként

állandóan jelen volt. Ekkorra datálódik a transylvánizmus, az erdélyiség,
erdélyi gondolat születése. Hívei abból indultak ki, hogy Erdély földrajzilag,
történelmileg, kulturálisan különálló egység volt, s ezt a jövoben is orizni kell.
A dualizmus korszakában a magyar, a székely, a román, a szász és a német -
legalábbis e népek többsége - egyaránt ezt vallotta. 1920 után az erdélyi német
nemzet számára az 1930-as évekig kisebbségi ideológia és irodalmi irányzat
volt, a transylvanizmus, a románság számára azonban legfeljebb az utóbbi,
ugyanis nagyobb volt bennük a többi románnal való összetartás tudata, mint a
transylván gondolat.

1918. december 1-jén az erdélyi románok képviseloinek határozata kimondta

Magyarország 26 megyéjének csatlakozását Romániához, majd 11-én a román
király Bukarestben szentesítette mindezt. Felemás döntés volt, például a
Gyulafehérvári Határozat teljes nemzeti szabadságot ígért Erdély népeinek, s a
terület önkormányzatát helyezte kilátásba az alkotmányozó nemzetgyulésig, de
az kimaradt belole, hogy Erdély önkormányzata ügyében a végleges döntést a
magyarok és németek részvételével hozzák meg.

Kelet- Magyarország, azaz Erdély és a Partium kormányzásával Maniuval az

élen a 12 erdély iromán politikusból álló Kormányzótanácsot bízták meg.
Bukarest azonban kivonva a külügyet, hadügyet, pénzügyet, a posta, vám,
vasút ügyét, azonnal korlátozta a jogkörét.

Valóságos kettos hatalom alakult ki. Az ütoképes székely hadosztályt szélnek

eresztette Magyarország kormánya, és az óromániai román hadsereg igazi
megszállóként viselkedett Erdélyben. Bevezette az ostromállapotot, cenzúrát,
gyülekezési tilalmat, katonai rekvirálást, internálást, sot: a botütést, a derest.

A kormánytanács 1919. január 23-i 1. számú dekrétuma kimondotta ugyan,

hogy a hivatalos nyelv a román, de biztosította a többi nyelv szabad használatát
az élet minden területén, így a helységneveken is. Igaz, csak addig, amíg
elkészül a román helységnévtár. Azt is ígérte nem nyúlnak hozzá a magyar
intézményekhez. Ez az elso néhány hónapban így is volt, azután még abban az
évben kártérítés nélkül elfoglalták a kolozsvári egyetemet, 50 épületével
együtt. Szeptember 30-a után kiparancsolták a magyar színházat is az
épületébol, amely a nyári színkörbe volt kénytelen átköltözni.

A Kormányzótanács azt az álláspontot képviselte: az egyházi iskolák legyenek

az anyanyelvu oktatás színterei, de a tanács felosztása után azonnal
hozzákezdtek az egyházi iskolák államosításához. A megszállás elso
 7

hónapjaiban - 1919. március 24-én - megszületett a 12 pontos Az erdélyi

három nemzet uniójának alapelvei címu, eredetileg Maniunak szánt
memorandum. Ennek legfontosabb mondandói:

[....] Erdély három nemzetének: a magyar, román és a szász nemzetnek közös

nagy érdeke: a közrend, személy- és vagyonbiztonság, a vallás- és lelkiismereti
szabadság, a nyugodt kulturális és gazdasági fejlodés, a valódi szabadság és
demokrácia védelme s Erdély vérrel szentelt földjének jövo boldogsága
érdekébe szoros, fölbonthatatlan unió és szövetség.

[....] Külpolitikai kérdésnek tekintik, hogy mely terültek tartozzanak

Erdélyországhoz.

[....] A három nemzet 24 tagból álló kormányzótanácsot alkot, mely 10 román,

10 magyar és 4 szász tagból áll.

[....] A kormányzótanács tagjai töltik be részben miniszteri, részben

államtitkári minoségben a szervezendo 12 tálcát, melybol 5 a román, 5 a
magyar és 2 a szász nemzetnek jut.

[....] Mindazon szentesített törvények és egyéb jogszabályok, melyek Erdély

területén 1918. október 31-én érvényben voltak, továbbra is teljes
változatlansággal érvényben maradnak, azzal az egyetlen eltéréssel, hogy
mindazok a jogok, funkciók és hatáskörök, melyek a tételes törvények
értelmében eddig a királyt és a magyar kormányt illették meg, a törvényhozás
további intézkedéséig a kormányzótanácsra szállnak át.

[....] A kormányzótanács megalakulásától számított 15 napon belül egybehívja

az erdélyi országgyulést akként, hogy a legkésobb három hónapon belül
összeüljön. Az országgyulésre a választott képviselokön kívül ülési és
szavazati joggal meghivatnak az erdélyi egyházak püspökei és egyház
megyénként egy-egy világi foemberük.

[....] A kormányzótanács a következo törvényjavaslatokat terjeszti az

országgyulés elé: a.) Erdély törvényhozó szerveinek organizációjáról és Erdély
címerének, színeinek, valamint a három nemzet jelvényeinek használatáról; b.)
az általános választójogról; c.) az agrárreformról; d.) a nemzetiségek
egyenjogúságáról szóló 1868. évi törvény megváltoztatásáról, mely az unióban
szövetkezett három nemzet jogainak és méltóságának megfelel… e.) a
vármegyéknek a nyelvhatárokkal leheto összhangban való kikerekítésérol,
ezzel kapcsolatban a közigazgatási és igazságszolgáltatási területek és
választókerületek szoros összefüggésbe hozataláról.

[....] Erdélyi állampolgárok, azok, akik a.) 1918. október 31-e elott Erdély
területén születtek, vagy itt közhivatalt viseltek; b.) akiket a törvényhozás
honfiúsít; c.) az a.) és b) alattiak törvényes leszármazói; Erdély területén csak
az erdélyi állampolgárok viselhetnek közhivatalt, gyakorolhatnak politikai
jogokat, bírhatnak ingatlant, lehetnek törvény által alkotott testületek és
 8

társadalmi egyesületek tagjai, valamint nyilvános számadásra kötelezett

vállalatok igazgatósági és felügyelobizottsági tagjai s tisztségviseloi.

Jászi Oszkár 1918-ban jól látta: az Osztrák-Magyar Monarchia területén nem

lehet homogén nemzeti államokat kialakítani. Ezért a Monarchiát, de csakis a
Monarchiát kell föderalizálni. Erdély Magyarország része lenne, ahol az egyes
nemzetiségek kantonális autonómiával rendelkeznének. 1944-ben Bajcsy
Zsilinszky Endre Magyarország föderatív átszervezésérol készített politikai
iratot: Szlovákia társországként egyesülhetne Magyarországgal, Délvidék,
Kárpátalja és Erdély autonóm területként. Az erdélyi országgyulésen paritási
alapon vennének részt a 2 román, az 1 magyar-székely és az 1 szász kanton
képviseloi. Bajcsy-Zsilinszky a német és a szovjet veszélyt egy közép-euópai
laza államszövetséggel szerette volna elhárítani.

Az erdélyi autonómia és a föderáció (konföderáció) összekapcsolása másoknál

is fellelheto. Az Amerikai Egyesült Államok elnökéhez, Wilsonhoz közelálló
Charles Seymor 1918-as tervezetében Erdély önálló államként csatlakozott
volna a Magyarországból, Ausztriából, a Szerb-Horvát-Szlovéniából,
Erdélybol, Csehországból, és Lengyelország-Ruthéniából összetevodo
szövetséghez. Kós Károly, Paál Árpád, Zágoni István, Kiáltó Szó címu
politikai röpirata három évvel késobb egy közeli és egy távoli programot
tartalmazott: 1. Gyulafehérvári Határozatok és a nemzetközi kisebbségi
szerzodés érvényesítése Romániában (mindketto biztosította a magyar
nyelvhasználatot a közigazgatásban, igazságszolgáltatásban, a kulturális és
egyházi autonómiát és a számarányuknak megfelelo részvételt a kormányban);
2. az Európai Egyesült Államok keretei között Erdély föderalizálása.

Ennek a még reményekre jogosító átmeneti állapotnak vetett véget 1920.

június 4-én a trianoni békeszerzodés. Ezzel Erdélyben az államalkotó magyar
nemzetbol nemzeti kisebbség lett. Azonban a magyarság csak
állampolgárságot cserélt, de nem szüloföldet.

Eloször nyilvános 1921. január 23-án Kós Károly, Zágoni István és Paál Árpád
fogalmazta meg az említett Kiáltó Szó címu röpiratukban, hogy: Elég a
passzivitásból! Kós Károly lírai szavai látleletet adtak, de gyógymódot is. .Az
imádkozás ideje letelte, és el az átkozódás ideje is. Az álmodozásnak is vége,
és a sírásnak is... dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát
dolgozni fogunk... Kiáltom a jelszót: építenünk kell, szervezkedjünk át a
munkára... Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája.”

Zágoni István jogász és hírlapíró arra a kérdésre, hogy Mit kíván az erdélyi
magyar nemzet? szintén azt felelte: nemzeti autonómiát magának és Erdély
többi nemzetének. A magyar nemzeti élet irányítását a demokratikus úton
megválasztott kolozsvári nemzetgyulésre bízná. A nemzeti autonómia
hatáskörbe tartozna: 1.) a nemzeti vagyon gyarapítása, védelme - tehát a
gazdasági önállóság, 2.) az anyanyelvu iskolák fenntartásának kizárólagos joga
- már 20 tanuló esetén iskolatartás, 3.) a rendfenntartás, tehát saját csendorség,
katonaság.
 9

Az erdélyi Iuliu Maniu kormányzása idején (1928-1932) enyhült a

nemzetiségellenes román politika. Magyar politikusok és jogügyi szakemberek
ekkora dolgozták ki, szintén a már említett határozatra hivatkozva a „székely
közületi autonómiát”-t.

A két világháború között számtalan, a térség átalakítására, föderalizálására,

szövetségi rendszerek létrehozására vonatkozó hazai, magyar illetve francia,
angol stb. tervezet született: elkerülendo a rossz békekötés következményeként
fenyegeto új világháborút. Az 1930-as évek végén a megélénkülo titkos
diplomáciában többek között Habsburg Ottó vázolt fel ilyen tervezetet: majd
Churchill próbálkozott a háború alatt megrajzolni a régió új térképét, új
államszövetségekkel.

A II. világháború idején Bajcsy-Zsilinszky Endre Magyarország földeratív

átszervezésérol készített politikai iratot: Szlovákia társországként egyesülne
Magyarországgal, Délvidék, Kárpátalja és Erdély pedig autonóm területként. A
magyarországi föderáció területén a nemzetiségeknek kollektív jogokat
biztosítanának. Az erdélyi országgyulésen paritási alapon vennének részt a 2
román, 1 székely és 1 magyar kanton képviseloi. A magyarországi parlamentbe
választott képviseloiket küldenék el a közös ügyek intézésére. Jászi és Bajcsy-
Zsilinszky „Keleti Svájca”, azaz Erdély, a magyar állam keretén belül
maximális közigazgatási önállóssággal rendelkezett volna, majdnem ugyanúgy,
mint Kossuth idején.

1944-1946 között többfelol kapott biztatást ez az irányzat. Biztatott a

Szovjetunió¸ hogy ti. az 1944. november 14-én Észak-Erdélybe bevezetett,
szovjet katonai irányítás alatt álló román-magyar kormányzási formát egész
Erdélyre kiterjesztik. Biztatott a Román Kommunista Párt is. Magyarország
ugyebár mint utolsó csatlós” az etnikai viszonyoknak megfelelo
határkiigazításokra nem számíthat, de a párt Erdély önkormányzatára
törekszik. Könnyen kitalálható: mindenekelott a párizsi béketárgyalások
idejére kellett meggyozni a Nyugatot, Magyarországot, a romániai
magyarságot: nem a határmódosítás, hanem a legteljesebb egyenjogúságot
garantáló politika oldja meg a nemzetiségi kérdést. Az ígéretekkel megnyert -
becsapott - Magyar Népi Szövetség pedig népszerusítette a Groza-i vámuniót,
és kidolgozta 1946-ban a kimondatlanul Erdély közigazgatási autonómiáját
biztosító nemzetiségi törvénytervezetet. Ez például a 65 %-ban nemzetiség
által lakott vidékeken lehetové tette volna nemzetiségi körzetek kialakítását, és
azt, hogy az ugyancsak ilyen arányú népességgel bíró szomszédos megyék
közös vezeto szervet hozzanak létre.

1945-ben erdélyi szociáldemokraták készítették el az alábbi, az autonóm

Erdélyre vonatkozó tervezetet, akik erre közvetlen biztatást 1944 oszén kaptak
a szovjet katonai parancsnokságtól. Ekkor ugyanis - lásd azt a dokumentumot,
amelyet ugyanezen év nyarán készített el a Litvinov vezette munkacsoport -
elképzelhetonek találták, hogy Magyarország és Románia között létrejöjjön
egy önálló erdélyi állam, természetesen a szovjet befolyási övezet részeként, s
a balkáni politika hídfoállásaként. Ezt hangsúlyozták egyébként az amerikai
 10

elemezések is, amelyekbol kitetszik: a Szovjetunió kártyalapjai között

szerepelt egy autonóm, vagy önálló Erdély is.

Erdély, mint független állam csak föderatív, szövetség köztársaság lehet:

"Erdély Szövetséges Köztársaság" elnevezéssel. A szövetséget három
egyenrangú fél: a román, a magyar és a német alkotja. A szövetségi
alkotmányba bele kell foglalni, hogy a három erdélyi nép egymással teljes
egyenjogú nemzetet alkot. Tehát minden nép nemzeti szabadságot élvez, és
saját maga intézi belso ügyeit. Kizárólag a közös központi állami igazgatást
intézi együttesen a három nép, illetoleg annak központi alkotmányos
képviselete.

Erdélynek évszázadokon keresztül országgyulése volt. Az országgyulés az

Erdélyi Szövetséges Köztársaságban is fenntartandó.

Az államfo a köztársasági elnök. Az államigazgatás központi igazgatási szerve

a szövetségi tanács. Az Erdélyi Szövetséges Köztársaság elnöke egyúttal a
szövetségi tanács elnöke is. Vagyis más szóval az államfo és az kormány feje
azonos személy.

Az Erdélyi Szövetséges Köztársaság elnökét az orsszággyulés választja.

Ugyancsak az országgyulés választja a szövetségi tanács tagjait is. Az Erdélyi
Szövetséges Köztársasság alkotmányában ki kell nyilatkoztatni, hogy a három
nyelv: a román, a magyar, és a német teljesen egyenlo jogú a közhivatali
érintkezésben. Részletesen, alaptörvénnyel kell szabályozni a nyelvhasználat
kérdését. Majdnem szóról-szóra át kell venni az 1863-1864 évi nagyszebeni
országgyulésen megszavazott, és I. Ferenc József által szentesített erdélyi
nyelvtörvényt.

Külön alaptörvénnyel kell rendezni a független Erdély területének

közigazgatási, törvényhozási felosztását. Itt szintén irányadóak lehetnek az
1863-1864. évi erdélyi országgyulés munkálatai. Az erdélyi törvényhozási
rendszer sok tekintetben hasonlít a svájci kantonrendszerhez. A cél az, hogy az
adott helyzetnek megfeleloen, az egy nemzetiségek kisebb vagy nagyobb
törvényhatóságaiban a kisebbség védelmét intézményesen biztosítani lehessen.
Az Erdélyi Szövetséges Köztársaság semlegességét az új Nemzetközi
Biztonsági Szervezet és annak tagállamai külön-külön is garantálják. Éppen
ezért általános hadkötelezettsége az Erdélyi Szövetséges Köztársaság
állampolgárainak nincs. Fegyveres polgárorség biztosítja az állam belsorendjét
és békéjét.

A Szövetségi Tanács székhelye Kolozsvár.

A Független Erdély zászlójának színei: kék és arany. E mellett az állami zászló

mellett minden nép szabadon használhatja saját nemzeti zászlaját.

Az Erdélyi Szövetséges Köztársaság területén azonos a régi történelmi Erdély

területével.
 11

Napjainkban, ha nem is a két világháború közötti idoszakra jellemzo

meglehetosen eroteljes mozgalomként, de értelmiségiek, politikusok ismét
foglalkoznak Erdély autonómiájának, egy független és önnáló erdélyi államnak
a kérdéseivel. Álláspontjuk: Erdély ide vagy oda csatolása, megosztása,
lakosságcsere nem megoldás. A közös Európa, az európai integráció bármilyen
formája elképzelhetetlen az erdélyi kérdésnek, mint potenciális válsággócnak
rendezése nélkül.

A dákoromán kontinuitás, mint a román irredentizmus ideológiai alapja

Románia Európa délkeleti részén, az Al-Duna medencéjében fekszik. Földrajzi,

történeti-gazdasági, társadalmi, kulturális, civilizációs-szempontból egyaránt
átmeneti helyet foglal el Kelet-, Dél- és Közép-Európa között. Jelenlegi területe
237.500 km, lakóinak száma 22 760 449 fô, határainak hossza: 3152.9 km.
Az ország, amelyet a Duna vízgyujtô területének lehet tekinteni sem földrajzi,
sem történeti szempontból nem egységes. Földrajzi szempontból több nagy
tájegységre oszlik: a Keleti-Kárpátok, a Déli-Kárpátok, a Bánsági helyvidék, az
Erdélyi-szigethegység, az Erdélyi medence, a Tiszai-alföld, a Szubkárpátok, a
Román-alföld, az Olténiai - vagy Géta - dombvidék, a Moldovai-dombvidék, a
Dobrudzsai-tönkfelszín. Mérsékelt kontinentális éghajlatára az atlanti-óceáni és
a mediterrán klíma is hat. Dombjait, hegyeit tölgyesek, bükkösök és fenyvesek
borítják, a havasok, erdôk, sztyeppék, tavak, nádasok, folyók és a tenger
állatvilága egyaránt megtalálható itt. Természeti kincsekben rendkívül gazdag.

Történeti szempontból az 1859-ben egyesült a kelet-európai Moldova, a dél-

európai vagy balkáni Havasalföld és az 1920-ban hozzácsatolt, közép-európai
fejlôdési modellt követô Erdély alkotja. Romániának valamennyi
szomszédjával: Magyarországgal, Ukrajnával, Oroszországgal, a Moldovai
Köztársasággal, Kis-Jugoszláviával és Bulgáriával szemben egyaránt vannak
területi igényei. Ennek ideológiai alapja, a 13. századtól latin-német-magyar
kultúrkörben élô, eléggé jelentôs hányadában katolizált erdélyi románság
között, a magyar humanizmus hatására a 18. században született ideológia, a
dákorómai vagy dákoromán kontinuitás elmélete, hogy ti. "a rómaiaktól
származunk". E szerint nemcsak az Oroszország és Ausztria által elfoglalt
moldovai részekre és Bukovinára tartottak igényt, hanem Kelet-
Magyarországra, Erdélyre is. (Erdély alatt a történeti Erdély és Bánát valamint
Arad, Bihar, Szilágy, Szatmár és Máramaros megye értendô.)

Dákoromán kontinuitás alatt azt értik, hogy

1./ a római hódítás ideje alatt, a dák ôslakosságot romanizálták és e két nép
egybeolvadásának eredménye a mai román nép;
2./ ez a lakosság Róma kivonulása után helyben maradt, és a népvándorlás
során a különbözô népeket magába olvasztotta.
 12

Mi ezzel szemben a történeti tény, a régészeti, nyelvészeti kutatások

eredményei, illetve a középkori írásos emlékek alapján?
A dák törzsek egyesítése után Burebista dák király birodalma kiterjesztési
szándéka a görög városok meghódítása a Dnyeper torkolatánál, elôretörése a
mai Bulgária, Szerbia, Szlovákia részein, portyái a Balkánon Macedónia római
provinciáig, Rómát ellenlépésre késztette.
Az 101-106 között a Decebálus vezette dákok ellen viselt hadjárat eredménye a
dák királyság meghódítása. Ez a dák népre nézve katasztrofális
következménnyel járt: uralkodó rétege gyakorlatilag megsemmisült tömeges
öngyilkosságukkal, illetve meggyilkolásukkal - a hadjáratot követô cirkuszi
játékok 10.000 gladiátor többsége dák volt - a férfiakat besorozták és a távoli
provinciákba küldték.
A lakosság pótlását szolgálták a betelepítések a romanizált barbárokkal és a
szolgálatokukat letöltött katonákkal, akik között görög, kelta, illir, german, trák-
dák, sémi, afrikai és római származásuak egyaránt elôfordultak. Ami a dákokat
illeti, ôk maradvány népességnek tekinthetôk Dácia római tartományban,
közöttük azonban nem hagyott nyomot a római technika, kultúra, nyelvcserére
pedig azért nem kerülhetett sor, mivel a betelepített lakosság kétnyelvu volt.

271-ben azonban Aurelianus császár a gótok támadásai miatt feladta a

birodalom távoli végében nehezen védhetô Dáciát. A lakosságot átköltöztette,
és a Balkánon telepítette le. Ezután az egykori Dáciában, így Erdélyben is a
római élet valamennyi feltétele megszunt. Ami a feltárt dák leleteket illeti, a
265-bôl mindössze egy keletkezett 271 után; településeik kiürültek. A
megszakadt temetkezés ékesszóló bizonyítéka annak hogy a lakosság eltávozott
innen. Egyetlen középkori forrás vagy nyelv nem tesz említést az egykori római
városokról, településekrôl és lakóiról. Erdélyben tehát közel egy évezredig -
271-896 között - nincs nyoma a románok ôseinek; sokkal inkább nyomot
hagytak itt a german, türk, szláv, kun népek a sírok, s a régészeti leletek
tanúsága szerint is.

A nyelvészeti kutatások viszont pontosan választ adnak arra a kérdésre, hogy

hol alakult ki a román nép? Hol a románság ôshazája?
A román nép elôdei a 4-13. század között a Balkán nyugati felén az albánokkal
éltek együtt, ahol a többszáz éves római hódítás ideje alatt nemcsak a
városlakók, hanem a pásztorkodással foglalkozó trák-illir elem is latinizálódott.
Az állattartással együttjárt az új legelôk keresése, a vándor életforma - a vlach
szó foglalkozást is jelöl-, így a románok elôdei fokozatosan húzódtak fel a
Balkánon és a X-XI. századra elérték az Al-Dunát. A Kárpátoktól délre a
besenyôk és a kunok uralma alá kerültek. Egyes csoportjaik leszakadtak és
napjainkban is megtalálhatók a Balkán félszigeten, Macedóniában,
Görögországban és Albániában.

Erdélyben elôször a XII. században jelentek meg a románok. Az oklevelekben

1210-ben majd 1222-ben, tehát a XIII. században történt róluk említés. A
románok egy jól szervezett magyar államot, fejlett közigazgatást találtak itt. Az
újabb kutatások szerint a honfoglaló magyarság elsô állomása a IX. században
Erdély volt, innen "kifelé" vették útjukat az Alföld irányába. A középkori
magyar királyság 300 esztendeje alatt mindössze néhány román családról van
 13

tudomásunk. A váradi összeírás 1210-1230 között 389 esetet említ, de egyetlen

román nevet nem tartalmaz. Különösen a tatárjárás (1241) nyomán laktalanná
vált vidékek vonzották a hegyekbôl leereszkedô románokat. A 13. század védi
összeírás alkalmával 511 helyiségbôl héromban találtak román nevet. Kolozs
megyében 1332-ben jött létre az elsô román település. Egy 1293-ból származó
oklevél szerint a király néhány ezer román családot egy 36 000 hold területu un.
királyi birtokon gyujtötte össze és telepítette le mint hegyvidéki határôröket.
Közösségük élén a részben kun-türk származású kenézek álltak, akiknek a
király birtokot adományozott. A kenézek jelentôs része késôbb beolvadt a
magyar nemességbe.

Elsô falvaikat - a királyi birtokon kívül - a románság Erdélyben - a

Székelyföldet kivéve - a XIV. században hozta létre. Erdélyben egyetlen román
eredetu víz vagy helynév nem lelhetô fel - amely szintén a folytonosságra utalna
-, azok magyar közvetítééssel kerültek be a román nyelvbe, mint pl. a római
korban ismert .Temes, Kôrös, Szamos, Maros folyónevek.

A Kárpátokon túli részeken alakult ki a XIV. század közepén a két román

fejedelemség: Moldova és Havasalföld. E két országrész fejlôdését, amikor az
uralkodóknak sikerült a középrétegekre: a kisbojárokra, szabad parasztokra, a
város polgáriasuló elemekre és jelentôs hadseregére támaszkodva erôs központi
hatalmat kialakítani a nagybojársággal szemben, a török uralom szakított félbe a
XVI. században, mely uralom a 1877/78-as orosz-török háborúig tartott.

A román állam tulajdonképpen Moldova és Havasalföld vajdaságok 1859-es évi

egyesülésével jött létre. Alexandru Ioan Cuza fejedelem uralkodása idején
(1859-1866) tette meg az ország az elsô lépéseket a modernizáció, az európai
fejlôdés felé. A felülrôl jövô kezdeményezést azonban nem tette megáévá a
társadalom. A belga alkotmány - lefordítása román nyelvre (ez lett a saját
alkotmányuk) - a francia büntetô törvénykönyv, a polgári törvénykönyv, a
kereskedelemi és váltótörvény, átültetése román környezetbe éppen úgy mint az
államháztartás, közlekedésügy átszervezése "európalizálása" hiú próbálkozás
volt csupán. A XX. század eleje Romániát középkori szinten találta, s ahogy
neves szociológusok, az orosz-zsidó származású Dobrogeanu-Gherea mondotta:
a román bajor, aki nemrég még kaftánt és turbánt hordott, ugyan viseletét a
frakkal és a cilinderrel váltotta fel " de az európai külsô balkáni jelleget takar".
Ami az ország gazdasági jellegét illeti, szintén Dobrogeanu-Gherea nevezte el
félfeudális - félkapitalista rendszernek, ahol a lakosságnak 73 %-a a
mezôgazdaságban dolgozott (1914-ben) mindössze 6 %-a az iparban; a
nagybirtok rendszer mellett mint egyik román sajátosság alakult ki a zsidó
bérleti rendszer, amely a romániai antiszemitizmus egyik forrása lett.

A XX. század elején a munkásság, a középosztály még mindig igen vékony

réteg a népességnek mindössze 18 %-a volt városlakó, Emiatt a társadalmat
csonka társadalomnak lehet tekinteni, melynek uralkodó rétege idegen,
mindenekellôtt a fanariota korszak következményeként (a XVIII-XIX.
században a fejedelmek és a fejedelmi udvar Konstantinápoly, Fanar nevu
negyedébôl származtak) görög származású.
 14

A nagyhatalmak nemzetközi garanciája mellett létrejött fiatal román állam, -

élén a német Hohenzollern - Sigmaringen családból származó Ferdinánd király
állt - Oroszország és a Osztrák-Magyar Monarchia között egyensúlyozva végül
1883-ban titkos katonai szerzôdést kötött a Monarchiával - ehhez csatlakozott
Németország is -, mely szerint garantálták egymás határait egy kívülrôl jövô
támadás esetén. Románia lényegében csatlakozott a Központi Hatalmakhoz.
Ezzel is magyarázható, hogy bár Románia támogatta az erdélyi románok
kultúrális intézményeit, iskoláit a nyílt irredentizmust nem vállalta fel. A
nemzetiségi kérdés Romániában belpolitikai ügy lett. A liberálisok a
konzervatív párt megbuktatására használták föl, és az erdélyi románok vezetôit
próbálták rávenni az emigrálásra.

Ezzel párhuzamosan 1882-ben hivatalosan is megalakult a Kulturális Liga nevu

szervezet, azzal a céllal, hogy külföldön meghirdesse: az összes, az ország
határon kívül és belül élô románok kulturális szempontból egységet alkotnak.,
mintegy elôkészítve: az összes románokat egyetlen országban egyesülô
programot. A román nemzeti stratégia ezzel megfogalmazta azt a mai is újra
felelevenített célt, hogy a románokat egyetlen egy országba tömörítse "a
Tiszától Dnyesztenyig". A Kulturális Ligát a román költségvetésbôl
finanszírozták, és Nyugat-Európa valamennyi jelentôs, fôleg egyetemi
városában létrehoztak a fiókszervezeteiket. Ezeken keresztül árasztották el a
világot a román nemzeti célokat megindokoló propaganda anyaggal. Különösen
sikeres volt, hogy a dákoromán eredetet összekapcsolták a latin népek
testvériségével. A Kulturális Liga ideológiai-propaganda tevékenysége jól
kiegészítette az ASTRA nevu szervezet tevékenységét, amelyet az erdélyi
románság gazdasági-anyagi támogatására alapítottak, illetve az erdélyi magyar
földek, tulajdonok felvásárlására és román kézre juttatására.

A román irredentizmus tehát mindenekelôtt Erdély célozta meg.

Ami a román Etnikumot illeti amugyis meglehetôsen szétszórt volt. Az erre
vonatkozó statisztitkai adatokat különbözô (nem pontos) balkáni, orosz osztrák,
magyar és román statisztikai kimutatásokból vették át a XIX. század végén. E
szerint a Románián, kívül élô románok lélekszáma (a magyar birodalmon kívül)
1880-as években:

Bukovina, Bécs kb. f

200.000 ô
Besszarábia kb. f
1.000.000 ô
Bulgária kb. f
50.000 ô
Szerbia kb. f
150.000 ô
 15

Albánia kb. f
200.000 ô
Epirusz kb. f
250.000 ô
Makedónia kb. f
350.000 ô
Görögország kb. f
30.000 ô

Ami Románia lakosságát illeti a nemzetiséggekkel együtt:

1864 4.093.452 fô
1878 4.485.696 fô

1910-tôl részletes statisztikai adatokkal rendelkezünk:

Mol Nagy- Kis- Dobr Egész

dova oláh oláh udzs Románia
o. o. a
Román 1.60 2.478. 1.149 245. 5.489.296
6.47 960 .124 742
0
Külföldi 104.108
ek: 24.5 62.302 14.16 3.11
Magyar 29 0 7
és
Osztrák
Német
1.35 4.975 910 399 7.636
2
Bolgár
1.00 4.618 1.240 1.10 7.964
1 5
Francia
330 1.049 65 120 1.564
Görög
4.80 9.871 1.159 4.21 20.057
8 9
Olasz
1.81 4.024 1.396 1.60 8.841
8 3
Orosz
1.69 1.131 37 1.33 4.201
4 9
 16

Szerb
197 1.117 2.616 59 3.989
Török
2.63 10.843 3.540 5.97 22.989
2 4
Egyéb
309 1.109 78 220 1.626
Zsidók:
Idegen 2.51 2.383 694 272 5.859
honoso 0
k
Román
protekt. 193. 58.142 4.187 977 256.588
alatt 282
Egyéb
idegene 71.1 10.083 2.037 2.76 22.072
k, 90 2
román
prot.
alatt

1918-ban a abékeszerzôdéseket megelôzôen az ország lakossága 7.250.000 fô

volt.

A Magyarországon élô románság száma is emelkedô tendenciát mutatott:

1900 2.798.559 ez az összlakosság

-ban 16.6%-a
1910 2.948.186 ez az összlakosság
-ben 16.1%-a

Erdély etnikai viszonyainak változása

Míg a XIII. században 1000 helységbôl mindössze 6-ban találtak román

családnevet; a XV. századra Erdély félmillió lakosából már 100.000 román volt.
A következô században az, 1600-as évek végén a 700.000 fôs népességnek
majdnem harmadára, kb.: 200.000-re nôtt a számuk.

A XVII. században a háborúk és járványok következtében a felére csökkent

Erdély lakossága. A fogyás mindenekelôtt a magyar etnikumot érintette:
számuk 40 %-kal csökkent, míg a románságé 150%-kal nôtt. A demográfiai
robbanás - román szempontból - a fanarióta korszakban következett be,
amikoris a XVII-XVIII. század fordulóján 350.000-re tehetô a román
fejedelemségekbôl bevándoroltak száma. Ez többszáz százalékos növekedést
jelent.
 17

Az erdélyi fejlettebb viszonyok vonzásának, mérsékeltebb földesúri terheknek,

és a behívásuk következtében a XIII. században bevándorló és megtelepülô
románság számaránya lassan meghaladta a magyarokét is a behívott német
(szász és sváb) népességét.
Kosáry Domokos akadémikus adatai szerint Erdély nemzetiségi megosztása a
következô képet mutatja:

magyar szász román összesen

székely
1730 195.000 110.000 420.000 725.000
1761 271.000 120.000 547.000 983.000
1994 350.000 150.000 800.000 1.300.000

A XVIII. század vége és a XIX. század közepe között Erdély lakossága

egyharmaddal nôtt és 1.5 millióról 2 millió fölé emelkedett. A becsléseket a
pontos adatok váltják fel 1786-ban, az 1787-ben és az 1850-51 tartott
népszámlálásnak köszönhetôen.

Az Erdélyi Nagyfejedelemség népességének etnikai- nemzetiségi megoszlása

az egykorú felekezeti összeírások, becslések és az 1850-51. évi népszámlálás
1alapján

Év Román Magyar Német Cigány Zsidó Egyéb Ö.népes-

% % % % % % ség fô
1766* 58.9 52 27.5 41 13.6 6.5 953.886
0.5 1.453.742
1773 63.5 24.2 12.3 1.066.017
1786 30.5 49.7 18.2 0.7 0.2 0.7 1.664.545
1794 50 33** 12.5*** 4.3 0.1 0.1 1.458.559
1844 60.1 28.6 10 0.8 0.2 0.3 2.143.310
1850/51 59.5 25.9 9.4 3.8 0.8 0.6 2.062.379

Erdély lakosságának hitfelekezetek szerinti megoszlása, 1850-1910

* Ebbôl az évbôl két adatsor áll rendelkezésünkre

** 3-4 %-uk szász, illetve német
*** 3-4 %-uk magyar
 18

Fele- 18502** 1880 1900 1910 1850 1880 1900 191

kezet ** fô fô fô fô **** % % 0%
%
Római 219.536 263.816 331.199 375.325 10.6 12.7 13.3 14
katoli- 211.622 11.37
kus
Görög 664.154 575.866 691.896 749.404 32.2 27.5 28 28
katoli- 543.530 29.2
kus
Görög 621.852 662.936 748.928 792.864 30.2 31.8 30.3 29.6
keleti 600.474 32.26
Evan- 196.356 199.551 222.346 229.028 9.5 9.6 9 8.6
gélikus 195.956 10.53
Refor- 298.136 296.395 364.704 399.312 14.5 14.2 14.7 14.9
mátus 252.342 13.56
Unitári 45.112 55.068 64.494 67.749 2.2 2.6 2.6 2.5
-us 45.098 2.42
Izraeli- 15.606 29.993 53.065 64.074 0.8 1.4 2.1 2.4
ta 11.692 0.63
Egyéb 893 423 366 611 0.04 0.2 0 0
893 0.05

A történeti Erdély népességének etnikai-nemzetiségi megoszlása az 1850/51.

és 1930. évi népszámlálás összevont adatai alapján (az 1848 elôtti területi
bontásban - fô)

Etni- A vármegyék és Székelyföld Szászföld Erdély a Részek

kum Fogaras vidéke nélkül

1850/51 1930 1850/51 1930 1850/51 1930 1850/51 1930

Rom- 781.791 1.203.046 54.246 102.167 207.810 320.650 1.043.847 1.625.
án 863
Ma- 159.396 319.613 303.975 440.243 25.063 68.288 488.434 828.
gyar 144
Né- 46.166 56.887 1.163 2.399 141.425 177.738 191.754 237.
met 024
Zsidó 10.644 45.229 1.042 10.370 165 9.725 11.851 65.
324
Ci- 41.117 41.750 10.022 11.657 25.244 16.025 76.383 69.
gány 432
Egy- 6.935 9.638 2.464 1.724 1.544 4.492 10.953 15.
éb 854
Össz. 1.049.049 1.676.163 372.912 568.560 401.251 596.918 1.823.222 2.841.
nép- 641
esség

**** Elsô adatsor: a Partimmal együtt, második adatsor: az 1876 utáni terület (jogi népesség).
 19

Erdély népességének anyanyelv szerinti megoszlása 1850-1910

Nép- 18503* 1850* 1880 1990 1910 1850* 1850* 1880 1900 1910
esség fô fô pol.n. ösz.n. ösz.n. % % % % %
n.(fô) n.(fô) (fô) (fô) (fô)
Ma- 585. 488. 630. 806. 909. 28.23 26.11 30.25 32.82 34.20
gyar 342 927 477 406 003
Né- 219. 192. 211. 229. 231. 10.58 10.27 10.16 9.36 8.71
met 374 204 748 889 403
Ro- 1.202. 1.091. 1.184. 1.389. 1.464. 57.97 58.28 56.85 56.55 55.08
mán 050 208 883 303 211
Szlo- 1.092 2.209 2.341 0.05 0.09 0.09
vák
Ör- 7.879 7.372 3.450 0.38 0.39 0.17
mény
Zsidó/j 6.220 11. 0.30 0.63
iddis 760
Ci- 52. 77. 48. 2.54 4.12 2.31
gány 665 201 064
Egyéb 207 3.765 4.334 29.031 51.201 0.01 0.20 0.21 1.18 1.93
Összes 2.073.7 1.872. 2.084. 2.456. 2.658. 100 100 100 100 100
-en 37 437 048 838 159

A románok amikor az Erdélyhez való történeti jogukat emlegetik, nem az

etnikai, számbeli többségükre hivatkoznak, hanem arra a hamis állításra, mely
szerint ôk az ôslakosok itt, akik a rómaiak kivonulása után helybenmaradtak,
létük folyamatosan a III. századtól a magyarok bejöveteléig és honalapításáig.
Erdély tehát - szerintük - a történeti folyamatosság miatt illeti meg Romániát.
Ezzel szemben Besszarábia esetében, amely a XVIII. századig Moldova
fejedelemség része volt, tehát indokolt lenne a történeti jog emlegetése, ezzel
szemben az ott élô románok számbeli fölényét hangsúlyozzák.

Az erdélyi románok a dualizmuskori Magyarországon

Az 1867-es kiegyezés megszüntette Erdély különállását, megvalósult az Unio.
A nemzetiségi kérdés az egész magyar politikai garnitúrát foglalkoztatta: Deák,
Mocsáry az önkormányzatra épülô közigazgatási rendszerben keresték a
megoldást, Eötvöstôl a konföderáció sem állt távol. Az 1868-as nemzetiségi
törvény kimondotta: az ország összes honpolgára politikai szempontból egy
nemzetet alkot, az oszthatatlan egységes magyar nemzetet, amelynek a hon
minden tagja, bármely nemzetiséghez is tartozzon egyenrangú tagja. Az ország
hivatalos nyelve a magyar. Ugyanakkor az alsófokú közigazgatásban bíróságon
a törvényhatóságok belsô életében, levelezésében használni lehet a
nemzetiségek anyanyelvét: ugyanez vonatkozitk az egyházi életre.Az állam
biztosítja az alsó és a középszintu anyanyelvu oktatást, és a nemzetiségeknek

*Elsô adatsor: A Partiummal együtt (Czoernig által korrigált számok) második adatsor: az 1876 utáni
terület, a népszámlálás eredeti adatai.
 20

lehetôséget biztosít nyelvi, tudományos, muvészeti, gazdasági, ipari,

kereskedelmi intézmények létesítésére. E területeken tehát a törvény biztosította
a kollektív jogokat, de nem ismerte el a nemzetiségeket önálló politikai
egységnek.
A dualizmus korban a Magyar Birodalomban fokozatosan rendezkedett be a
központosítás, és szunt meg a külön erdélyi politikai élet. Bizonyos
partikularitást fejezett ki az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület. Felkarolták a
szórványmagyarságot a székelyeket. Megszünt a szász Universitás különállása
bár a szász polgárság bizonyos kedvezô poziciókat foglalt el a Monarchiában.
Tehát míg az erdélyi szászságra nem jelentett akkora csapást a kiegyezés, annál
jobban nehezményezte a románság, akik ekkor kitartva az 1863-64-es Szebeni
határozatok mellett erdély automómiája, önállósága mellett foglaltak állást.
Hangsúlyozni kell, hogy ez a dualizmussal való szembenállásukból következett.
Az önálló erdély részükrôl mindig is a Monarchia létével szemben merült fel.
Az erdélyi románok politikai passzivitással védekeztek a dualizmussal szemben,
egyúttal minden alkalmat megragadtak a nemzetközi közvélemény
megnyerésére, és Románia felé való tájékozódásra. A változás az erdélyi
románok politikájában 1905-ben következett be. A Román Nemzeti Pártban
örségváltás történt, és az aktivista vonal kerekedett felül. A párt programjából
az 1905-ös szebeni határozat értelmében kikerült az erdélyi autonómia. Helyette
a román nép államalkotó mivoltának elismerése, etnikai és alkotmányos
fejlôdésének biztosítása közjogi intézmények által az általános és titkos
válsztójog, és a nyelvhatárok szerint kiigaztandó közigazgatási önkormányzat
került.
1907-ben a „Lex Apponyi” váltott ki óriási tiltakozást, mivel az uj iskolatörvény
elrendelte a községi és felekezeti tanitók fizetésének felemelését, de cserébe az
állam magyar jellegének hangsúlyozása került. A törvény kimondotta: ahol a
tanulók fele magyar ott a tanítás nyelve magyar, s már 20? magyar tanuló
esetében kötetlezôvé tette a magyar nyelv tanítását. Ennek ellenére az ország
lakosságának 40? -a nem beszélte a magyar nyelvet. A nemzetiségek egyes
vezetôi Ferenc Ferdinándnak a Monarchia átszervezésére vonatkozó terveiben
látták a kiutat, annál is inkább, mert a trónörökös magyarellenessége teljesen
nyilt titok volt, s hogy a nemzetiségek rovásáukra akarja támogatni. Ekkor
dolgozta ki Aurel Popovici a föderativ Ausztria tervét az etnikai régiók alapján.
Magyarországon belül külön román, külön székely régióval, és elképzelhetônek
tartotta Románia csatlakozását is.
1910-14 között változott Tisza álláspontja, de változott a románoké is. 1910-ben
kérték a román nyelv használatának biztosítását a hatóságok elött a román
hivatalnokok kinevezését, 50 román választási körzetet, 3 új püspökséget az
Apponyi-törvény revizióját, 3 román állami gimnáziumot, saját zászló stb...
használatot. Cserébe elfogadták a kiegyezés tényét. 1912-ben tovább bôvült
követelésük az egyházi autonómiával, a román nyelvu közigazgatás és
bíráskodás, és a képviselôi mandátumokból való arányos részesedés igényével.
1913-ban román fôispánokat és államtitkárokat kértek. Tisza egy állami román
gimnáziumot 30 választóikörzetet az Apponyi-törvény felülvizsgálását igérte.
Erdély történetében a elsô világháború után új fejezet kezdôdött. Megindult a
verseny a Központi Hatalmak és az Antant között Románia megnyerésére. és a
tét természetesen Erdély volt. Már 1914 október elején az orosz-román
megbeszéléseken az orosz fél Románia semlegességéért Erdélyt és Bukovia
 21

déli részét igérte oda. Erdély a nemzetközi élet nagy játszmájának forgatagába
került.

A nagy nemzeti állam beteljesedik

Alexandru Averescu - 1916-ban román hadseregparancsnok, késôbb

miniszterelnök - 1891-ben írott tanulmányában részletesen kidolgozta a
Magyarország elleni román támadás tervét. Ô is, akárcsak Iorga a kedvezô
történelmi helyzetet várta: ha Magyarország el akarna szakadni Ausztriától,
vagy ha a Monarchiát érné támadás, akkor Románia a Monarchia ellenfeleinek
oldalára áll.
A kedvezô alkalom, ahogyan a román politikai körökben megfogalmazták: az
összes románok által lakot területek egyesítésére - a Kulturális Liga ennek meg
felelôen: Szövetség az Összes Román Politikai Egységéért nevet vette fel - az
elsô világháború idején érkezett el.
A Központi Hatalmakkal egy szövetségi rendszert képezô Románia vezetôi az
1914 augusztus 3-i koronatanács ülésén függetlenül az 1883-as titkos
szerzôdéstôl és pártállástól és attól, hogy az erdélyi román politikusok már 1914
augusztusában felvették a kapcsolatot regáti testvéreikkel, és ôket arra biztatták,
hogy foglalják el Erdélyt, a fegyveres semlegesség mellett döntött. Ez az
jelentette, hogy a férfi lakosság 30 %-át hívták be katonának, új hadosztályokat
hoztak létre és nagy gondot fordítottak a hadsereg muszaki fejlesztésére is.

Az antant hatalmak elôzetesen ígéretet tettek arra, hogy támogatják

Romániának Erdélyre vonatkozó területi igényeit. Románia, amelynek kegyeiért
megindult a harc a Központ Hatalmak és az Antant között (ez számtalan
elônyôs kereskedelmi, gazdasági egyezményt jelentett az országnak) várakozó
álláspontra helyezkedett. Belépését, a háborúba, és, hogy kinek az oldalára áll, a
háború menete döntötte el.

A Központi Hatalmak számára 1915 sikeres év volt. 1916 nyarán azonban

fordult a kocka, és a Bruszilov-offenzíva meghátrálásra késztette az osztrák-
magyar hadsereget. Románia tehát válaszút elé került, s e válasz számára
érdekeinek megfelelôen csak egy lehetett.

Az 1916 augusztus 17-i bukaresti titkos szerzôdésben az antant részérôl egyfelôl

hozzájárultak ahhoz, hogy Románia hatalmas területeket hasítson ki a
Monarchiából (a határ a Prutnál kezdôdne és a Tisza, illetve a Duna vonalát
követné. Pontosabban: Vásárosnamény Romániához kerülne, 16 km-re
közelítené meg Debrecent, általában követné a Tisza folyó vonalat míg Algyô
magasságában 3 km-es kanyarral a Tisza és a Duna egyesülési pontjánál a Duna
vonalán lenne az új határvonal); másfelôl kötelezték Romániát, hogy támadja
meg a Monarchiát. Az egyezmény szerint a román aspirációk teljesítésének
feltétele volt még, hogy nem köt különbékét.

A viszonylag nagy létszámú, 400.000 fôt meghaladó Erdélybe betörô román

hadsereget két hét után sikerült megállítani, és októberre visszaszorítani.
 22

Mackensen csapatai 1916. december 6-án, alig négy hónappal a titkos szerzôdés
után elfoglalták Bukarestet. Itt írta alá Románia 1918 május 7-én a Központi
hatalmakkal azt a különbékét, amellyel kapcsolatban az 1916. augusztus 17-i
titkos szerzôdés kilátásba helyezte, hogy megkötése esetén, az antant nem
támogatja a román területi igényeket. E szerint a román hadsereget 10.
hadosztályra korlátozták, gazdasági életét maximálisan ellenôrizték volna, és
Besszarábia kivételével le kellett volna mondjon területszerzô céljairól, tehát
Erdélyrôl is.
A Monarchia mindezek ellenére már 1916 nyarától megkezdte tájékozódását
különbéke érdekében; a jövendô kisantant részérôl azonban erôteljes
propaganda bontakozott ki amely a Monarchiától való elszakadást, a délszláv
államok, a csehek és szlovákok lakta részek egyesülését illetve az erdélyi
románoknak a királyi Romániához való csatlakozását célozta meg. Mindez
mind Franciaország, mind Oroszország részérôl kellô támogatást kapott.

A háború és a jövendô béke sorsát az Amerikai Egyesült Államok belépése

döntötte el. Wilson elnök 1918. január 8-án a kongresszushoz intézett
üzenetében megfogalmazta a békére vonatkozó elképzeléseit a Monarchia
feldarabolásáról, nemzetiségei önrendelkezési jogának érvényesítésérôl. Ilyen
körülmények között már nem volt jelentôsége a márciusi-májusi német
sikereknek a nyugati hadszíntéren. 1918. május 8-i római kongresszusukon,
amelyen az Osztrák-Magyar Monarchia nemzetiségeinek vezetôi határozatba
foglalták, hogy nem kívánnak a jövôben a Monarchia keretei között élni.
Wilson május 29-i nyilatkozatában ezt elfogadhatónak találta.

1918. október 16-án jelent meg I. Károly császár ugyis mint IV. Károly magyar
király kiálltványa a Monarchia szövetséges állammá való átalakításáról, amely
azonban nem érintette volna Magyarország egységét. Október 18-án vált
köztudottá Wilson elnökének válasza a kiáltvánnyal kapcsolatban, amelyben
elutasította a Monarchia föderatív átszervezését - ezzel a nemzetiségek
megkapták az elszakadáshoz a végleges támogatást.

Ugyanezen a napon, október 18-án utoljára szólat fel román képviselô a magyar
parlamentben. Alexandru Vaida-Voevod ismertette az október 12-i aradi
határozatot, amely így szólt: "a világháborús helyzettel szemben a
magyarországi és erdélyi román nemzetnek politikai szervezete megállapítja,
hogy a háború igazolja a románok évszázados nemzeti követeléseit teljes
nemzeti szabadság iránt. Azon természetes jog alapján, hogy minden nemzet
maga rendelkezhessék politikai helyzete felett, amit a Monarchia kormánya és
Magyarország kormánya is elismert, e joggal élni kíván és követeli a maga
részére is a jogot, hogy teljesen szabadon és befolyástól mentesen önmaga
határozza meg intézményes állami elhelyezkedési és koordinácionális
viszonyát. A magyarországi és az erdélyi román nemzet nem ismeri el ennek a
parlamentnek és ennek a kormánynak a jogosultságát arra, hogy magát a
magyarországi és erdélyi román nemzet képviseletének is tekintse, nem ismeri
el más nemzetnek a jogát arra, hogy magyarországi és erdélyi román nép
érdekeit is képviselje, mert az érdekek képviseletére csak saját nemzetgyulésen
kiküldött szervei illetékesek".
 23

Az erdélyi románok továbbá elutasították Jászi Oszkár javaslatát, hogy Erdély

kérdésében népszavazás döntsön. Október 31.-én Iuliu Maniu vezetésével
Bécsben megalakult a Román Nemzeti Tanács Katonai Bizottsága, melynek
feladata volt az 50.000 román katona hazaszállítása Szerbián keresztul.
A nemzetiségek tehát bejelentették elszakadási szándékukat, ennek ellenére
Károlyi Mihály szélnek eresztette a magyar katonákat és a polgári forradalom
kikiáltása után semlegességi nyilatkozatot adott közzé. A Román Nemzeti
Tanács hozzákezdett a Nagy Nemzetgyulés elôkészítéséhez és a román nemzeti
gárdák szervezéséhez.

A magyar katonák leszerelése, a semlegességi nyilatkozat ôrizetlenul hagyta a

Magyarország határait, és nemcsak a nemzetiségek jogos, hanem területrabló
törekvései is érvényesülhettek. Igy történhetett, hogy a déli demarkációs vonal
megállapítása utat nyitott Erdélybe a román hadseregnek egészen a Marosig.
November 8.-án a Román Nemzeti Tanács felszólította a magyar kormányt: a
románok biztonsága érdekében, a magyar atrocitásokat megelôzendô, adjon át
26 vármegyét Romániának!
November12-15 között került sor a románok részérôl is a nemzetiségek
barátjának nevezett Jászi Oszkár vezetése alatt arra a „ területmentô”
tárgyalásra a Román Nemzeti Tanács képviselôivel, amelyen véglegesen
tisztázódott a két fél állapota. A Jászi által javasolt tervezet lényege: a wilson-i
önrendelkezési jog biztosítása Erdély mindhárom nemzetének! Tehát a
románnak, magyarnak, szásznakk egyaránt. Emlékireatai szerint javaslata a
következô pontokat tartalmazza:
1. Román imperium mindenütt, ahol román többség van. 2. A román imperium
kiküldött helyet foglal a magyar kormányban minden közös érdeku intézésénél.
3. A régi törvények átmenetelileg megmaradnak, de újakat csak a román
imperium hozzájárulásával lehet hozni. 4. A fôispánok és a kormánybiztosok
kivételével, megmarad a régi hivatalnoki kar. A régi tisztviselôk megfelelô
védelemben részesülnek, rendes fegyelmi eljárás nélkül senki sem mozdítható
el. 5. A nemzeti kisebbségeknek kölcsönösen bíztosítani fogjuk az 1868. évi
XLIV. t.-c.-ben lefektetett védelmet. 6. A román nemzeti tanács személyi és
vagyonbiztonságot garantál. 7. A provizórikus román imperium a román
királyság katonai erejét nem veheti igénybe. 8. A magyar kormány és a román
komité egy kormánybizottságot szervez az új rend életbeléptetésére. 9. A
felmerülô vitás kérdésekben öttagú bíróság dönt, melybe két tagot a magyar
nemzeti tanács, kettôt a román nemzeti komité és egyet a magyar kormány
küldene ki. Ezek közösen választanak elnököt. 10. Ez a megállapodás a
béketárgyalásokig érvényes, és azon túl semmi sem köti a felek szabadságát. 11.
E megállapodás betartása a két nemzet becsületének védelme alá helyeztetik.
Ahogyan Jászi a magyar álláspontot, úgy arománokét a Bécsbôl hazatérô Iuliu
Maniu foglalta össze tömören - a magyar kormány különvonatot ajánlott fel
neki -: ez a „ végleges elszakadás !” a „ despartire definitiva!” volt.
November 14-én az aradi Román Nemzeti Tanács nyilvánosságra hozta
Jászinak, és a magyar kormánynak szóló elutasító válaszát. November 20-án
Ferdinánd román király hozzákezdett a román hadsereg mozgósításához.
Október 28-án Prágában, 30-án Túrócszentmártonban kiáltották ki a
csehszlovák állam megalakulását; 29-én Horvátország jelentette be
elszakadását, amelyet a szerb-horvát-szlovén állam létrehozása követte.
 24

Az erdélyi románság képviselôi a Gyulafehérváron, 1918. december 1-én tartott

Nagy Nemzetgyulésen a béketárgyalásokat kész helyzetet kívántak teremteni az
Erdélyt megszálló román hadsereg segítségével. A megválasztott Kormányzó
Tanács tagjai miniszteri hatáskörrel rendelkeztek. A cél: biztosítani egyfajta
autonómiát Erdély számára, azt azonban figyelmen kívül hagyták, hogy e
kérdésben a döntést a magyarok és németek részvételével hozták meg.
Figyelmen kívül hagyták a kolozsvári ellen - nemzetgyulés határozatát is -
amelyen a megjelentek szintén az önrendelkezési elvre hivatkozva kimondották:
Erdély a jövôben is Magyarország része akar lenni. Erdélyben, miután az
ütôképes és ellenállásra képes székely hadosztályt a magyar kormány szélnek
eresztette, valóságos kettôs hatalom alakult ki. A regáti román hadsereg igazi
megszállóként viselkedett. Bevezette az ostromállapotot, cenzúrát, gyülekezési
tilalmat, rekvirálást, internálást és a botütést. A külügyre, hadügyre és a
pénzügyre, postára, vámra, vasútra vonatkozó kérdéseket, kivetette az erdélyi
románokból álló Kormányzó Tanács hatáskörébôl. Eltörölték a nyelvek egyenlô
használatáról szóló törvényt is.
Egyes magyar források szivesen idéztek késôbb Maniu itt elhangzott szavait: „
Mi a nemzeti egység megvalósításában látjuk és ezen a területeken az összes
nemzetek és egyének szabadságát akarjuk trónra ültetni. Nem veszzük el az
együttlakó népek népi egyéniségét és minden ember szabadon választhatja meg
nyelvét és hitét, amelyben úgy a magánéletben, vala mint állammal való
viszonylatában élni akar.”
A gyulés kétségtelenul fontos eseménye a 150 tagú Nagy Nemzeti Tanács
megválasztása és a Kormányzótanács tagjainak kijelölése mellett Vasile Goldis
tervezetének megvitatása és a Gyulafehérvári Határozatok meghozatalának volt
a két világháború közötti kisebbségi politika vonatkozásában. Goldis javaslata
teljes autonomiát tartalmaz. Erdély számára, a végsô szövegbôl ez kimaradt. a
kisebbséget érintô III/1-es paragrafus így hangzik: Teljes nemzeti szabadság az
együtlakó népek számára. Mindenik népnek joga van a maga neveléséhez és
kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebelébôl
választott egyének által. A törvényhozó testületekben és az
országkormányzásában való részvételre minden nép népességének
számarányában nyer jogot.
Emlékeztetni kell ugyanakkor arra is, hogy a Gyulafehérvári határozatokra.- bár
azt Romániában december 11-én beiktatták - nem lehet úgy tekinteni mint egy
népszavazás eredményére, hiszen: 1., csak kislétszámú, és 2., román nemzet
részérôl deklarálták.- azaz Erdély többi nemzete, így a legnagyobb számú: a
magyarság és a németek nem voltak jelen. Miközben a székely hadosztály
szervezôdött Erdély védelmére.
December 16.-án az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács „ Erdély számára magyar
önkormányzatot” címmel közzéteszi felhívását, amelyben a világhoz intézett
üzenet is megfogalmazódott: „ Az erdélyi magyarság elismeri minden népnek
azt a jogát, hogy az ügyeit maga intézze, de nem tartja megengedhetônek, hogy
azon jogok melyet minden más nép számára elismerni hajlandó, elvehessék. Az
erdélyi magyarság megkivánja valósítani a népek önrendelkezésének jogát, oly
értelemben, hogy nem akar idegen nemzetiségu polgárok felett uralmat
gyakorolni. De nem ismeri el senki fiának azt a jogát, hogy felette
önrendelkezési jogának megsértésével más gyakoroljon ilyen jogokat. mindezen
alapján az erdélyi magyarság nem ismer el sorsa intézésére más döntô tényezôt,
 25

mint a maga választotta /önkormányzati/ szervet, az az erdélyi magyar

kormányzó bizottságot. ”
Ezen a napon tudatta Vyx ezredes a magyar kormánnyal, hogy a román lakosság
veszélyeztetettségére hivatkozva, ki kell ürítse Szatmárt, Nagykárolyt és
Kolozsvárt, és Aradot. Ettôl nyugatra egy semleges sávot jelölte ki
Vásárosnemény, Szeged, Debrecen, Gyula, Hódmezôvásárhely, városokat fogta
volna át.
Az erdélyi magyarság képviselôi december 22-re tiltakozó gyulést hivtak össze
Kolozsvárra. Erre Mosoiu tábornok azt üzente, az Erdélyi Tanácsnak: ha nem
tiltja be a gyulést, lövetni fogja a várost. A nagygyulésre mégis sor került. Az
ipartestület székházának dísztermében 28 vármegye 50.000 ezer küldötte
képviseltette magát. December 23-án Vyx ujabb területek kiürítését követelte
kolozsvártól nyugatra. A magyarság megcsalatva érezte magát, ezeket a
rendelkezéseket úgy értelmezte: az igért angol és francia megszálló csapatok
helyett volt nemzetiségei szállták meg, amely 1919 augusztusában a román
csapatok budapesti bevonulásában csúcsosodott ki.
December 24-én, a délelötti órákban Gherescu tábornok, a XIII. román királyi
gyalogosdandár parancsnoka vezetésével a román csapatok bevonultak
Kolozsvárra. Heller Gusztáv, a város polgármestere a Fô téren, Mátyás király
szobra alatt a következô beszéddel fogadta ôket. „ A magyarság letette a
fegyvert...” Nem tagadva meg magukat, mert ezt a nemzetek önrendelkezésének
bennünket is megilletô jogainál fogva Önök sem kivánhatják. Mi a fegyvert
letettük. Egyetlen fegyverünk az, melynek jelzôjével népünk ennek a szobornak
az ércalakját felruházta: az igazság. Ezzel fogunk majd Európa itélôszéke elôtt
megjelenni.” Ezzel, Erdély fôvárosának elfoglalásával megpecsételtnek
tekinthetô az országrész sorsa.

Ami a Párizs-környéki béketárgyalásokat, majd békeszerzôdéseket illeti a

Wilson-i önrendelkezéssel szemben a hadi jog érvényesült, a határok
megvonásánál az etnikai elv helyett a stratégiai elv, és a legyôzöttek
szankcionálása akikrôl távollétükben döntöttek.
Európa térképe jelentôsen átrajzolódott. Ami Németországot illeti: a Saar
medence nemzetközi felügyelet alá került, a Rajna bal partja demilitarizált
övezet lett, Elszász-Lotharingiáról lemondott Franciaország javára. Felsô-
Szilézia egy része Csehszlovákiához, illetve Lengyelországhoz került, és Kelet-
Poroszország egy részét szintén Lengyelországhoz csatolták. A német
gyarmatokról a Társult Fôhatalmak javára döntöttek.
Ami Ausztriát illeti, jellemzô rá, hogy fôvárosa, Bécs amely korábban egy 52
milliós birodalom központja volt, egy5.6 milliós lakosság fôvárosa lett.
Magyarország északi szomszédságában létrejött Csehszlovákia Miskolc,
Salgótarján városokra is igényt tartott, a határt Vácnál akarta meghúzni, illetve
Jugoszláviával kapcsolatos korridor érdekében a Fertô-tó vidékére is igényt
tartott. Az ország egyébként nem két egyenlô fél szövetsége volt. Szlovákiában
a csehek éppúgy gyarmatosítóként viselkedtek, mint regáti románok Erdélyben.
Jugoszláviában a horvát nemzetet érte csalódás, ugyanis a horvát föderalista
elképzelésekkel szemben egy egységes szerb vezetésu délszláv állam jött létre,
különbözô vallású, civilizációs szintu nemzetek mesterséges összetákolásával.

Részletes kimutatás Magyarország területi veszteségeirôl

 26

/Horvát-Szlavóniával együtt!/

terület km2 terület % fô terület % magyar

Romániához 102.101 31.4 5.236. 25.07
305
Jugoszláviához 63.572 19.52 4.141. 19.82
121
Csehszlovákiához 62.366 19.17 3.537. 16.91
813
Ausztriához 4.022 1.24 292.041 1.4
Lengyelország- 583 0.18 24.880 0.12
hoz
Olaszországhoz 21 0.01 49.806 0.24

A háború két vesztesének, Németországnak és Magyarországnak a helyzetét

összehasonlítva: még minden 20 németbôl 3, minden 20 magyarból 7 került
országhatáron kívülre. Pontosabban: Magyarországnak mind a területe, mind a
lakossága egyharmadára csökkent.

Magyarország
területe 283.000 km- 93 ezer km-
rôl re csökkel
népessége 18.264.533- 7.600.000-re
ról+ csökkent

Veszteség összesen: 233.745 km2 = 71.52 % 13.281 fô = 63.56 %

Ezzel szemben Románia területe és lakóinak száma megháromszorozódott.

Románia területe és népessége

1914 137.903 km2 7.234.919 - a Dictional statistic szerint

1920 295.049 km2 15.704.000 - Fall E. szerint
304.244 km2 16.262.127 - Halmos Dénes: nemzetközi
szerzôdések, 1983.
Növe- 166.340 km2 9.027.258 fô
kedés

Részletes kimutatás a Romániához csatolt területekrôl

 27

Magyarországról
Erdély 57.818 km2 2.686.833 fô
Máramaros
Szatmár 18.592 km2 466.956 fô
Ugocsa
Kôrös vidéke 17.086 km2 1.145.113 fô
Bánát 17.980 km2 910.393 fô
Besszarábiából 44.422 km2 2.555.070 fô
Bukovinából 10.442 km2 811.742 fô

Az új Európa határainak megvonásánál tehát a "Nagy Négyek" oly könnyu

kézzel jártak el mintha csak kisebb afrikai gyarmatról lett volna szó - mondotta
Bajcsy-Zsilinszky Endre -, és ennek a könnyelmuségnek, felelôtlenségnek,
nagyhatalmi érdekeket kifejezô békerendszernek köszönhetô, hogy már
létrehozásának pillanatában újabb háború magvát hordozta magában.

Az elsô Averescu-kormány: 1920. március 13-1921. december

A háború befejezésekor Ion C.C. Bratiánuval az élen a liberálisok voltak

kormányon Romániában; a béketárgyalásokon is ô képviselte Romániát. 1919
májusában ígéretet tett a vallási és etnikai kisebbségek egyenjogúságára és a
közigazgatás decentralizálására. Bratianu azonban nem terítette ki a kártyáit.
Arra a levélre, amelyben hivatalosan megkérdezték: Románia miként
szándékozik majd a kisebbségei jogait biztosítani, a következô válasz született:
„ Románia szabad fejlôdést biztosít a nyelvi, nevelésügyi, egyházi ügyekben, de
semmiképpen sem tur meg idegen beavatkozást a saját törvénykezésébe. „
1919 szeptemberében ellentétbe került a nagyhatalmakkal, mert az egész
Bánátot Romániának akarta; késleltette a román csapatok kivonását
Magyarországról; tiltakozott a kisebbségi szerzôdés és az Ausztriával való
békekötés aláírása ellen, mondván: az sérti a szuverén állam jogát. Lemondását
követôen 1919 decemberében az erdélyi Román Nemzeti Párt egyik vezetôje,
Vaida- Voevod alakított kormányt. Ez rövid intermezzo volt mert az erdélyi
román politikus hiába képviselte jól Románia érdekeit Európa gyôztes
kormányainál mint diplomata, mint miniszterelnököt megbuktatta a liberális
intrika. Taktikai okok miatt a Nemzeti Liberális Párt vezetôivel kötött egyesség
alapján a népszeru Averescu tábornok alakított rövid életu kormányt. Mivel
pártját, a Néppártot nem lehetett komoly politikai formációnak tekinteni,
igyekezett azt felduzzasztani konzervatívokkal, liberálisokkal, az egykori
Román Nemzeti Párt és az antiszemita csoport tagjaival. Averescu feloszlatta a
teljhatalommal bíró erdélyi Kormányzó Tanácsot, és Bukovina és Besszarábia
ügyeinek ideiglenes intézésével megbízott tanácsot. Nevéhez fuzôdik még az
elsô költségvetési tervezet, és a pénzügyi reform.

1920-ban kezdtek hozzá Romániában a földreform elôkészületéhez. Alapvetô

különbségek tunnek szembe - természetesen a történelmi körülmények is mások
 28

voltak - a romániai és az erdélyi agrárreform végrehajtása során. Románia

tipikus agrárállam volt, ahol a lakosság 73? -a dolgozott a mezôgazdaságban és
csak 6? -a az iparban. A lakosságnak mindössze 18? -a volt városlakó. Az
infrastruktúra igen elmaradott volt. Kb. 800.000 ezer ember szenvedett
vérbajban, tüdôbajban és más az alacsony civilizációhoz kapcsolható
betegségben. Ugyanennyi volt az analfabéták száma. A regáti és az erdélyi
részek szintkülönbségét jól illusztrálja az, hogy az ország ipari kapacitásának
50? -a, nehéziparának 80? -a Erdélybôl származott.

Romániában a kisajátított füldterület 2 millió hektár volt. Erdélyben amelynek

területe kisebb volt Moldova és Havasalföld (137.903 négyzetkilóméter)
egyesülésével létrejött Romániában nem állítottak fel ilyen határt. Így 1925-ig
2.494.585 katasztrális holdat sajátítottak ki, ami késôbb 3.200.000 katasztrális
holdra emelkedett.
A kormány írta alá 1920. június 4.-én a trianoni békeszerzôdést. Averescu
ugyanebben az évben állította föl a kisebbségi államtitkárságot. A Román
hatalom képvilelôinek többsége nyíltan vallotta azt az elvet, hogy „Románia a
Románoké”. Többen kifogásolták, hogy a magyarok és a zsidók jelen kivánnak
lenni a román törvényhozó testületben.

Ami a Román hatalom és a kisebbségi kérdést illeti a parlamenten kívül is belül

is szinte állandóan napirenden volt.

Ritka volt az olyan hang, mint a konzervatív Take Ionescu külügyminiszteré,

aki beismerte, hogy Románia nem egységes nemzetállam, s nem lehet úgy tenni,
mintha nem létezne a Romániában élô másfél millió magyar. Továbbá -
folytatta - illúzió azt hinni, hogy a román állampolgárság jó románt csinál
mindenkibôl. A jobboldali A.C. Cuza azt hangsúlyozta: a zsidóságot kivéve
mindenkinek biztosítani kell Romániában a jogegyenlôséget. Az Erdélyi
Nemzeti Parasztpárt vezetôjének, Iuliu Maniunak a véleménye ezzel
kapcsolatban az volt, hogy Gyulafehérváron a legmesszebbmenôkig
biztosították az egyenjogúságot, ezért szükségtelen volt a kisebbségi szerzôdést
megkötni. Nicolae Iorga figyelmeztetett: az országnak tartania kell magát a
megkötött szerzôdésekhez, így a Gyulafehérvári Határozatokhoz is, mert ezzel
is nagy lépést tennének a hôn óhajtott konszolidáció felé. Ez a kisebbségek
számára azt jelentené - vélte Iorga - hogy "bármennyire titkos vágyakozás
vonzaná ôket ahhoz, ami volt, mégis olyan ország Románia, amelyben
nyugodtan, törvényes védelem alatt, boldogan lehet élni mindenkinek, a maga
hite és nyelve szerint" megmaradhatnak magyarnak, szásznak, s nem kell
tartaniuk az asszimilációtól. Már itt fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a
történelemhamisításban elôjáró Iorga tudatosan készült arra, hogy Románia
miniszterelnöke legyen. Pártja nem lévén erôs és a befolyásos, ezért gyakorta
tett a magyarságot és a hazai németéket megnyerni kívánó nyilatkozatot és
ígéretet.

Amikor Averescu tábornok benyújtotta a liberálisok kezében lévô Resita

Társaság államosítási tervét, túl messze ment el. A liberális párt másfajta
reformokat akart, s fôleg mint Nagyrománia megteremtôje - ahogy magáról
hirdette - tejhatalmat, az ország valamennyi politikai, gazdasági, pontján. A
 29

konzervatív Take Jonescu rövid életu kormányzása után - 1921 december-1922.

január 17 - a nagy tekintélyu Ion Constantín C. Bratianu került Románia
kormányának élére. Ezzel véget ért a két éve tartó átmeneti állapot, anélkül
természetesen, hogy a három fejlôdésu típusú országrész között - Erdély: közép-
európai; Moldova: kelet-közép-európai; Havasalföld: balkáni - a különbség
kiegyenlítôdött volna.

Az útkeresés esztendei:
A passzivitástól az Országos Magyar Párt megalakításáig

A trianoni békeszerzôdéssel tehát (1920. június 4.) Romániában az államalkotó

magyar nemzetbôl nemzeti kisebbség lett. Helyzetét két dokumentum rögzítette:
az 1918. december 1-jei Gyulafehérvári Határozatok és az 1919-ben aláírt a
nemzetközi ellenôrzést garantáló Kisebbségi Egyezmény. Mindkettô biztosította
volna 1/ a kisebbségek számarányáknak megfelelô részvételét az ország
kormányzásában; 2/ tanügyi, kulturális, egyházi kérdésekben az
önkormányzatot és ; 3/ a székelyek és a szászok nemzeti autonómiáját. A
Genfben muködô Népszövetség volt hivatott az európai kisebbségek
panaszainak kivizsgálására és jogorvoslására. A két világháború között
függetlenül attól, hogy milyen párt volt kormányon, függetlenül az alkotmányos
rendtôl, illetve a különbözô diktatúráktól a kisebbségek asszimilációjára illetve
elvándorlásuk ösztönzésére betelepítéssel, a hagyományos etnikai viszonyok
megváltoztatására törekedtek. Valamennyi társadalmi réteget érintették a
diszkriminatív rendelkezések és törvények. Mégis alapvetô különbség volt aki a
két világháború között, illetve ami a második világháború utáni helyzetüket
illeti. 1945-47 után ugyanis 1/ megszunt a kisebbségek nemzetközi védeleme,
megszunt a Népszövetség; 2/ a többpártrendszer felszámolásával megváltozott
az a korábbi helyzet, hogy a román ellenzék - mindenekelôtt a választások elôtt
- felvállalt bizonyos kisebbségi panaszokat; 3/ végezetül fokozatosan
felszámolták a kisebbségek önálló politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális,
vallási több évszázados múlttal rendelkezô intézményeit, iskoláit stb.

A kisebbség petícíó formájában nyújthatta be panaszát a Nemzetek Szövetsége

Tanácsához. A petícíó elôször a fôtitkárhoz került, s ha az jónak látta,
továbbította a Tanácshoz. Az üggyel azonban csak akkor foglalkoztak, ha a
Tanácsnak egyik tagja elfogadta a jogsértés tényét. Nem foglalkoztak a
sérelemmel akkor sem, ha azok az államok nyújtották be, amelyek nem voltak
tagjai a Tanácsnak, illetve ha egy kisebbség közvetlenul fordult a
Népszövetséghez. Ha tehát a Tanács egy tagja elismerte, hogy valamelyik
kisebbséget jogsérelem ért, tájékoztatta az illetô államot, és három héten belül
választ várt. ( Általában az érintett államok mindent elkövettek, hogy
elkendôzzék az ügyet. ) Ha megérkezett a válasz, akkor az a petícióval együtt az
ad hoc Hármasbizottság elé került, amely azt kivizsgálta. Jelentését megküldte a
Tanácsnak, amely az ügyet nyilvános ulés elé terjesztette. Ezen részt vehetett az
érintett állam képviselôje és a kisebbségé is, utóbbinak azonban nem volt
hozzászólási joga.
 30

A Népszövetségen kívül igénybe vehetô volt még a hágai Állandó Nemzetközi

Bíróság, de csak akkor, ha a kisebbségvédelemre kötelezett állam és az egyik
tanávsatag között nézetkülönbség támadt.
Magyarországból és az utódállamokból 64 magyar nemzeti kisebbség elleni
sérelemmel kapcsolatos petícíó került elfogadásra Genfben, és mindössze nyolc
került a Hármasbizottság elé. A romániai magyar nemzeti kisebbség panaszai
közül érdemben csak a telepesek 1., a Csiki magánjavak 2., és a névelemzéssel
3., foglalkoztak: a csehszlovákiai magyarok sérelmei közül négy került a
Hármasbizottság elé( tovább azonban nem ): az állampolgársági kérdés, a prágai
Magyar Hirlap betiltása, az 1930-as népszámlálás sérelmei éa Szende Sándor
pozsonyi orvos esete. Három Jugoszláviából érkezett petícióval foglalkoztak: a
szabadkai polgármester által kiadott rendelettel a magyar nyelv használatának
tilalmával kapcsolatban, magyar magán- és közmuvelôdési egyesületek
betiltásával, és a Pálfi Zsigmond elbocsátásával kapcsolatos beterjesztéssel.

Romániából - néhányat kiragadva- a következô panaszok érkeztek: Az erélyi és

regáti kisajátítás nagysága és megváltási ár különbsége miatti beadvány a
földreform alkalmával : a hatalomváltással 23.460 fôtisztviselô és 119.155
magyar kishivatalnok került hátrányos helyzetbe: egyszeri panasz, amiért 112
magyart kényszermunkára küldtek: elviték az unitárius egyház 385 holdját és 9
lelkészt megbotoztak. Több panasz érkezett a kultúrzónával, az iskolák
bezárásával, szobor- és képrombolásokkal kapcsolatban.
1933-ban a Hármasbizottság a román kormány tájékoztatása alapján nem találta
megalapozottnak, hogy Tordán, Sinfalván, Nagyigenen, Borréven magyarokat
bántalmaztak volna.
Csehszlovákiában magyarok tucatjait bocsátották el nyugdij nélkül, másokat a
hatóságok bántalmaztak. Egy magyar nemzetiségu zsidó kisebbségi azt
sérelmezte, hogy nem ismerték el a katonai rangját. Bácskából és Baranyából
kb. 40.000 magyar tisztviselôt üldöztek el, egyes helyen még maguk között sem
beszélhettek magyarul: magyar tanítókat nyelvvizsgára küldtek, a
letartóztatások, házkutatások mindennaposak voltak.
Ezekkel az ügyekkel azonban a Népszövetség, feladata ellenére sem
foglalkozott. De nemcsak a magyar kisebbséget érte jogsérelem ebben a
vonatkozásban, hiszen 1921-1936 között a 852 beérkezett kisebbségi panasz
közül 381-et elutasítottak. Emellett az eljárás fogyatékossága volt, hogy a
kisebbségi, mint közjogi személy nem léphetett fel, és nem volt módjában, hogy
saját országában, vagy nemzetközi szinten panasszal élhessen. Hibái ellenére a
Nemzetek Szövetsége, mint a kisebbségvédelemmel felruházott nemzetközi
szervezet, a két világháború bizonyos szempontokból lefékezte a
kisebbségellenes politika brutalitásait. Sajnálatos, hogy a második világháborút
követô békerendszert létrehozó nagyhatalmak ebbôl okulva nem hozták létre a
nemzetközi kisebbségvédelmi rendszer egy módosított változatát, és így az
illetô állam joggal hivatkozhatott a belügyeibe való beavatkozásra, ha szóvá
tették kisebbségi politikáját.

Két éves passzivitás után, amikor is a magyarság egy csomó pozíciót önként
adott fel, mindenekelött a román államra huségesküt le nem tett tisztviselôi,
hivatalnokai, mintegy 200 ezer ember áttelepült Magyarországra.
 31

A politikai aktivitás tényleges kezdetének lehet tekinteni azt az eseményt, hogy

1921. június 6-án vasárnap délután Bánffyhunyadon mintegy 3-4000 ember
jelenlétében megalakult a Magyar Néppárt. A párt vezetôi megfogalmazták:
biztosíttassék Erdély minden nemzete és vallása számára az önkormányzat, és
ennek érdekében kérték a Gyulafehérvári Határozatok végrehajtását. Az
értelmiségiek vezette, fôleg a közép és a kisparasztságra támaszkodó Néppárt
megalakulása ösztönzôen hatott a magyar politikai mozgalomra.

A néppárt vezetô személyisége a polihisztor Kós Károly a Kiálltó Szó címu

röpiratában végsô célként a "nemzeti autonómiát" jelölte meg - nyomában igy
kerültek összeütközésbe a magyarság képviselôi a román politikusokkal,
jogügyi szakemberekkel, akik a kisebbségi szakembereket egyedire lebontva
kezelték, holott ôk magukat, mint kollektív személyiséget szerették volna
elfogadtatni. Erre mondták "többségi" nemzet képviselôi: ez azt jelentené, hogy
a "kisebbségek" államot alkotnának az államban. Paál Árpád ugyanitt, a "Kiáltó
Szó"-ban az erdélyi magyarság önkormányzatán túl a dunai államok gazdasági
egységét, végsô célként az "Európai Egyesült Államok" létrejöttét jelölte ki.
A nemzeti küzdelem legalizálása vezette azokat, akik 1921. január 9-én
Kolozsváron megalakították a Magyar Szövetséget. Maniu szerint amennyire
helyes a magyarok politikai pártba tömörülése, annyira helytelen, ha egyedül a
kisebbségi jogvédelemre rendezkednek be. Kifejtette: a székelyekre vonatkozó
egyházi és iskolai autonómiát joggal akarják az erdélyi magyarság egészére
kiterjeszteni (ld. kulturális autonómiát), de nem fogadható el -mondotta-, hogy
nemzetiségi alapon külön hozzák létre társadalmi, gazdasági, stb.
szervezeteiket. Maniu pontosan meghatározta a magyarság helyzetét: hiába a
nemzetközi védelem garanciája, egyetlen nagyhatalom sem fog háborúzni azért,
hogy az egyes országokban biztosítják a jogokat számukra, azaz egyetlen
nagyhatalom sem fog háborúzni a magyarság jogaiért!

1922. december 22.-én alakult meg az Országos Magyar Párt, amely 1923-1938.
között a román képviselôházában és a szenátusban vezette az erdélyi magyarság
küzdelmeit, ahogy legtömörebben és leghívebben kifejezhetô: a "sérelmi
politika" jegyében. Egyúttal és megválasztották, a 23 tagú intézôbizottságot, a
68 tagú nagyválasztmány felállítása megyékre hárult.

Az alakuló ülésén kidolgozták és elfogadták a Romániai Országos Magyar Párt

Szervezeti Szabályzatát és Ügyviteli Szabályzatát. Az (OMP) Szervezeti
Szabályzata a következô megállapításokat tartalmazza, az OMP tagágaival,
felépítésével, tisztségviselôivel, és ügyosztályai muködésével kapcsolatban.

Az Országos Magyar Párt szervezete a következôképpen épül ki:

I. Községi, városi, illetve körzeti tagozat, melyet lehetôség szerint a
szomszédságok alapján kell kialakítani; (10-20 járási család képez 1
szomszédsági szervezetet);
II. Járási tagozat;
III. Vármegyei és törvényhatósági városi tagozat;
IV. Az országos nagygyulés és a központi pártvezetôsége.
 32

Az Országos Magyar Párt legfôbb képviselete és határozó szerve az országos

nagygyulés volt, melynek hatásköre kiterjedt a párt muködésének és
programjának megállapítására, a központi szervek megválasztására, valamint a
párt ügyeinek intézésével megbízott összes szervek ellenôrzésére.
Az országos nagygyulés tagjait a vármegyei és törvényhatósági városi tagozatok
kiküldöttei alkották.
A nagygyulés hivatott volt megállapítani, vagy módosítani a párt szervezeti
szabályzatát, és 4 évre megválasztani a párt elnökét, 4 alelnökét, 2
számvizsgálót, és a központi intézô bizottságot, valamint a fegyelmi bizottság
tagjait.
A központi intézô-bizottságot a nagygyulés által választott 50 tag és azok
alkották, akik az intézô-bizottságának hivatalból tagjai voltak. Ezek a központi
tisztikar, a párthoz tartozó szenátorok és képviselôk, az elnöki tanács tagjai, a
magyar püspöki kar tagjai, a vármegyei és törvényhatósági városi tagozatok
elnökei, utóbbiak akadályoztatása esetén helyetteseik.
A központi intézô-bizottság választotta az elnöki tanács tagjait, a fôtitkárt, a a
pénztárnokot és ügyészt, a II-od fokú fegyelmi bizottság és a szakosztályok
tagjait.
Az intézô-bizottság nagygyuléstôl nagygyulésig teljhatalommal bírt, de egyben
teljes felelôsséggel intézte és vezette a párt összes politikai, gazdasági,
adminisztratív, stb. ügyeit.
A központi intézô-bizottság elnöki tanácsot alakított ki akként, hogy abba 8
tagot választ.
Az elnöki tanács hatásköre volt, hogy az intézô-bizottság ülésein tárgyalandó
ügyeket elôkészítette és a hozott határozatokat végrehajtotta. Az intézô-
bizottságtól nyert felhatalmazás keretein belül végzte az annak hatáskörébe
tartozó teendôket és minden intézkedésekrôl az intézô-bizottság legközelebbi
ülésének számolt be.
A magyar párt programjával megválasztott szenátorok és képviselôk alkották a
"parlamentcsoport"-ot, melynek elnöke a párt elnöke, illetôleg helyettese volt.
A parlamenti csoport mellett Bukarestben pártiroda muködött, vezetôjét, mint a
parlamenti csoport fôtitkárát a szenátorok vagy képviselôk közül ezek
javaslatára az intézô-bizottság jelölte ki. Ezen pártiroda szoros összeköttetésben
és együttmuködésben állt a központi irodával.
A magyar nemzeti kisebbség életviszonyainak szakszeru megfigyeléseire,
nemkülönben a magyarság összességének érdekeit szolgáló szakszeru
vélemények adására, mint véleményezô és kezdeményezô szervek a párt
kebelében következô szakosztályok alakíttatnak: 1. Jogügy; 2. Közgazdaság; 3.
Közmuvelôdési; 4. Társadalmi; 5. Sajtóügyi, 6. Kisebbségi és történelmi; 7.
Magyar házépítô szakosztályokat alakítottak meg.

Az OMB "Programja" a következô célokat tuzte ki maga elé:

1. Gyulafehérvári Határozatok és a nemzetközi szerzôdések alapján kérik majd
a nemzeti kisebbségek közjogi alanyiságának - kollektív jogainak - az
alkotmányban való elismerését. Ezen túlmenôen: a nemzeti autonómiát, mely
szerint mindegyik nemzet önmagát saját nyelvén kormányozza, és saját
közigazgatással és igazságszolgáltatással bír.
2. Alapvetô igényként merült fel a törvényhatósági és községi autonómia
visszaállítása, a közigazgatás decentralizálása, a közigazgatási bíráskodás
 33

hatáskörének széles kiterjesztése, a közhivatalnokok jogellenes hivatali

tevékenységének a megakadályozása.
3. Az OMP programjának kidolgozói a jogállamiság alapjának tekintették a
bírói függetlenséget, a törvényhozói, bírói és közigazgatási hatáskörök szigorú
elhatárolását és annak kimondását, hogy a törvényhozást nem helyettesítik a
kormány, vagy egyes közigazgatási hatóságok által kiadott un. "Decret-lege"-k.
Emellett az esküdtszéki bíráskodás visszaállítását, a titkos rendôrség és a
kivételes (katonai) bíráskodás megszüntetését is célul tuzte ki az OMP.
4. A vallás- és közoktatásügy terén a jogfolytonosság alapján kívánalomként
jelentkezett: a törvényesen bevett és elismert vallásfelekezetek jogainak
alkotmányos elismerése a meglévô önkormányzati szervekkel együtt,
iskolafenntartó és alapító jogának biztosítása az elemi iskoláktól az egyetemig
valamint az iskolaépületek visszaadása.
5. Rendkívül fontosnak tartották a földmíves és földbirtokos osztály számára az
agrártörvény revízióját, az egyházi és iskolai célokra szolgáló, s általában az
alapítványi birtokoknak a földreform aluli mentesítését; és a kisajátítottak teljes
kártalanítását.
6. A sztrájkjog elismerése, a munkásbiztosítás, az ipar és kereskedelmi
tevékenység szabadságát korlátozó rendelkezések hatályon kívül helyezése, a
progresszív adórendszer bevezetése, az adózás szempontjából adómentes
létminimum igazságos megállapítása szintén helyet kapott párt feladatainak
sorában.
7. pont így hangzik. "Kívánjuk a katonai szolgálatnak milícia rendszer alapján
való rendezését, legfeljebb három havi tényleges szolgálattal és saját
hadkiegészítô területén való szolgálatteljesítéssel s az anyanyelvnek szolgálati
nyelvként való biztosítását".
8. Végül a személyes szabadság védelmére vonatkozó korlátozó rendszabályok
hatályon kívül helyezését, az egyesülési és gyülekezési jog és a sajtószabadság
biztosítását tartotta szükségesnek megemlíteni a program.

Ami a romániai magyarság politikai tagolódását illeti, annak ellenére, hogy a

liberális, parasztpárti, szociáldemokrata, baloldali pártoknak megvoltak a
magyar tagjai illetve szekciói, s annak ellnére is, hogy a 20-as évektôl kezdve
felmerült egy székely párt alapításának igénye, elmondható, hogy az OMP-ben
reprezentálta magát.

A Nemzeti Liberális Párt tündöklése és bukása

1922 január - 1926 március

Elmondható, hogy már azt 1922-es választások alkalmával megkezdôdött a
pártok manipulációja a kisebbségi kérdésben. Ez többek között abban nyilvánult
meg, hogy a szavazatok ellenében - és ebben nem volt különbség sem a
liberálisok, sem a parasztpárt, sem más pártok között - lehetett ígérni bármit: az
érvényes szerzôdések betartását, kulturális, egyházi autonómiát, vagy annál is
többet: kisebbségi törvényt.

1922. január 27-én Kolozsváron a Román Nemzeti Párt ülésén Maniu három
órás beszédében fejtette ki álláspontját, hogy ti.: a liberálisokkal szemben még
az ördöggel is szövetkezni kell. Ebbôl adódott bizonyos tájékozódó jellegu
 34

megbeszélés a Magyar Szövetséggel. Maniu ez alkalommal is a Gyulafehérvári

Határozatok betartását ígérte. Többen hangoztatták: az erdélyi románság a
liberálisokkal szemben csak a magyarokkal együtt veheti fel a küzdelmet.

A liberálisok sem feledkeztek meg a kisebbségekrôl. Ionel Bratianu

kormányprogramja 1922-ben a szabad kereskedelem, a takarékosság stb. mellett
ígéretet tett - részletesebb taglalást mellôzve - a kisebbségi kérdés megoldására
is. Vintila Bratianu aradi beszédében olyan intézkedéseket helyezett kilátásba,
amelyek biztosítják a gazdasági és társadalmi fejlôdésüket. A Nemzeti Párt
részérôl, az erdélyi Vaida-Voevod a hatalomból kiszorítva amiatt bírálta a
liberális pártot, hogy a vállalatok nacionalizálásával megszerzi a részvények
többségét és ezzel hazafias vállalatoknak nevezi ki az ôsrégi magyar, vagy más
nemzetiségi vállalatokat. Joggal vonta le a Keleti Újság vezércikke a választási
hadjárat tanulságát: "a román pártok harca rendkívül heves. De nem
kerülhetünk mi abba a helyzetbe, hogy a küzdelem alatt és után minden fél
rajtunk töltse ki a bosszúját.”

1922. január 28-29-én Kolozsváron az erdélyi magyarság vezetôi (Bernády

György, Ugron István, Grandpierre Emil, Zágoni István, Kós Károly, Nagy
Károly református püspök, Balázs András kanonok, Kirschknopf evangélikus
lelkész) egyhangúan kimondották: a választásokon való részvétel feltétlenül
szükséges, és e célból akciót kell indítani. A választási elôkészületeket e
határozat szerin a Magyar Szövetség intézô bizottsága kell vezesse, kiegészítve
más frakciókkal. A székely vármegyék vezetôivel folytatott megbeszéléseken
elfogadták egy egységes magyar párt gondolatát, s hogy a választásokat a
Magyar Szövetség irányítsa. A magyar politikusok bejárták a magyarlakta
helységeket és a hazai németek képviselôivel felé is keresték a kapcsolatot.

Mindenekelôtt a bánátiakban reménykedtek szövetségest találni, hiszen ott

eléggé erôteljes volt a regionalizmus, az autonómia iránti törekvés. Nem
véletlen tehát: 1/ a különbözô magyar irányzatok közeledése; 2/ tájékozódás az
erdélyi svábok és szászok, valamint részben 3/ a románok felé; s hogy 4/ a
választási listák összeállítása kiprovokálta a helyi hatalom ellenlépését, amely
során például dr. Metes prefektus felfüggesztette a romániai magyarok
pártjának, a Magyar Szövetségnek a tevékenységét, és hasonló sorsot szánt
volna a magyar intézményeknek is. Az 1922. március 6-7-én megtartott
választási elôkészületek során a magyarság közel 50 képviselôjelöltet szeretett
volna indítani, azonban legtöbbjüket fel sem vették a névjegyzékekbe. Erdély
akkor még majdnem színtiszta magyar lakosú nagyvárosaiban,
Marosvásárhelyen, Kolozsváron több ezren kimaradtak a listákról. (A Román
Nemzeti Pártot hasonló sérelem érte, formai okokra hivatkozva 24
képviselôjelöltet töröltek.)

1922 februári választások után a 387 képviselô közül 309 a liberális párt volt.
Ami számukra gyôzelem volt, az a Nemzeti Pártnak súlyos vereség. A választás
- írta Maniu a királyhoz intézett levelében: "Erdélyben a gyász és a
reménytelenség napjává vált, nemzeti szégyenbe és európai botrányba fulladt."
 35

A liberálisok ellenzékének, a Marghiloman-féle konzervatív csoport

felháborodása magyar szempontból is érdekes: "a kétmillió magyar
nemzetiségnek csak egy képviselôje van a kamarában. A Székelyföldön, ahol a
románok a lakosság 1 %-át teszik ki, egyetlen képviselôt sem küldhettek. A
liberálisok úgy jutottak ehhez az eredményhez, hogy "civilizált államhoz
méltatlan ürügyekhez és eszközökhöz kellett folyamodniuk.”

Az erdélyi román pártoknak és a magyarságnak egyaránt tudomásul kellett

venni, hogy a liberálisok minden hatalmat meg akartak szerezni. A Vintila
Bratianu által megfogalmazott program így hangzott: "román munkát és
kezdeményezést az összes területeken... az összes kereseti lehetôségeket pedig a
románoknak kell fenntartani, akik gazdasági és pénzügyi fejlôdésükben
kedvezôtlenebb történelmi körülmények miatt elmaradtak."

A bojárokból, az ipari és a pénzügyi burzsoáziából, a hadsereg vezetôibôl álló

párt ígéretet tett arra, hogy Romániát a modern kapitalista fejlôdés útjára vezeti.
Ami az ország külpolitikai vonalát illeti, Bratianu így határozta meg: "Románia
egyike azoknak az államoknak, amelynek a béke és a jelenlegi békeszerzôdések
fenntartása áll érekében."

A kormány az ország helyzetét figyelmen kívül hagyó nagy iparosítási

programot írt elô, - akárcsak majd az 50-es és a 70-80-as években -, és úgy
vélte, a külföldi tôke mellôzhetô. Ennek része volt, hogy 1924-26 között
Erdélyben 205 millió lejjel magasabb volt az egyenesadó - összesen 22,2 %-os
volt az emelkedés - a román királyságbeli 1,9 %-os csökkenéssel szemben; a
globális adó Erdélyben 72 %-kal emelkedett az országos 31,3 %-os
emelkedéshez képest. A kereskedôk adója Erdélyben 24,6 %-kal nôtt, a
Regátban 11 %-kal csökkent. Ez a sérelem kizárólag a kisebbségiek sérelme
volt. Az 1925. júniusi közigazgatási törvény megszüntette a régi közigazgatási-
területi egységeket, s az országot 71 megyére osztotta fel, óriási ellenállást
váltott ki az erdélyi román ellenzék körében is. Az 1926-os választási törvény
szerint a kormányzó párt a szavazatok 40 %-át kell elnyerje, a maradék 50 %-ot
a szavazás során legalább 2 %-ot elért többi párt között osztották fel.

A regáti Nemzeti Liberális Párt gyôzelme nem aratott osztatlan sikert, mert azt
jelentette, hogy rátelepednek az egész országra, a liberálisok foglalták el az
állami, politikai, gazdasági életben, a hadseregben a pozíciókat, holott az
erdélyi románság úgy gondolta: a magyar uralmat Erdélyben majd ôk váltják
fel, s nem regáti testvéreik. A liberális érával jöttek a regáti szokások: a
korrupció, a baksisrendszer, a kiszámíthatatlanság, a balkánizmus. A romániai
ún. "parlamenti demokráciát" nemcsak a többpártrendszer, hanem a cenzúra, a
rendkívüli állapot, a centralizáció jellemezte.

Románia új alkotmánya: 1923.

1922-1923. folyamán a parlamentben az alkotmányelôkésztô viták során a

vélemények és ellenvélemények összeütközése a kisebbségi kérdésben
mindennapos volt. Az alkotmánytervezet csak román állampolgárokról beszélt,
 36

akikre Románia összes törvényei vonatkoznak, nyelvük, vallásuk szabad

használatát nemzetközi szerzôdések biztosítják, fölösleges tehát - hangoztatták a
parlament mindkét házában - hogy velük külön törvény foglalkozzon. Különben
is, vélte Angelescu, a két világháború közötti román kultúrpolitikai élet
prominense, a megfelelô román állami politika mellett a magyarok nem sokáig
maradnak meg magyarnak. E célból ô a hatáskörén belül valóban mindent el is
követett. Az elsô megfogalmazásban csak annyit említett az alkotmánytervezet,
hogy "az összes románok származásra, nyelvre és felekezetre való tekintet
nélkül élvezik az összes szabadságjogokat, amelyet az alkotmány és a törvény
biztosít". Ezzel szemben több nemzetiségi képviselô kérésére Iorga a parlament
1922. december 16-i ülésén amiatt szólalt fel, hogy a szöveget "összes román
állampolgárokra" helyesbítsék. Összevetésként érdemes ismertetni néhány
képviselô véleményét. A magyarok ugyanolyan jogokat élveznek Romániában,
mint a románok, siránkozásuk sérti a románok nemzeti érzületeit.

Mások szerint a nemzetiségek nagy tehertételt jelentettek Romániának, de amíg

csak nyelvük, kultúrájuk ápolásával törôdnek, nem tekinthetôk veszélyes
elemeknek. Azon nyomban azzá válnak ha privilégiumokat, területi igényeket
emlegetnek, mert az nem egyeztethetô össze az állam szuverenitásával.
Autonomista igényeiket kielégíteni azt jelentené, hogy államot képeznek az
államban. Elhangzott nyilatkozat mellettük is. Pl. Ioan Lupas emlékeztetett arra,
hogy a Gyulafehérvári Határozatok mindkét félre kötelezô érvényuek. Az
alkotmánynak tehát el kell ismernie a kisebbségeket, és az elismerésen túl
biztosítani kell egyházaik és kulturális intézményeik fejlôdését. Ezt fejtette ki
Iorga is, aki már ekkor a kisebbségekre támaszkodva szeretett volna kormányra
kerülni. "A Gyulafehérvári Határozatok nagyon szép gondolatokat
tartalmaznak, melyeket ha nem is abban a formában, de lényegükben okvetlenül
be kell venni az alkotmányba. Mindenekelôtt el kell ismerni az egyházi és az
iskolai autonómiát. A területi autonómiát elvetem, mert a ritka magyar és szász
népességi foltok mellett nem is lehetséges. A kisebbségek nyelvének használati
jogát elismerem "- mondotta Iorga.

Dascovici professzor, a Iasi-i egyetem nemzetközi jogi tanszékének tanára azon

kevesek közé tartozott, aki elismerte a nemzetiségek kollektív jogait.
Gondolatmenete a következô volt:

1. a békeszerzôdéseken biztosított jogot:

kollektív jogok és egyéni

jogok

amelyeket az állampolgárok egy egyenlôek az

csoportjának adnak állampolgári
jogokkal
 37

2. a kisebbségi kifejezésekbôl magából következik, hogy számukra biztosítani

kell a kollektív jogokat;

3. ez a kisebbségi szerzôdésnek is egyenes következménye;

4. továbbá: a községi és megyei autonómiát;

5. "a kisebbségek kollektív jogainak biztosításából nem következik a területi

autonómia."

A csehszlovák, lengyel, jugoszláv alkotmánnyal ellentétben végül is a román

alkotmány nem tartalmazta a kisebbségek védelmére vonatkozó törvényeket,
mindössze "román állampolgárok"-ról beszélt, akikre faji, nyelvi, és vallási
különbség nélkül vonatkoztak az ország törvényei, és ami a legfontosabb,
kimondta, hogy Románia "egységes és oszthatatlan állam." Ezt találta az új
alkotmány legfontosabb alapelvének Vintila Bratianu is. Rendezte viszont az
országban született zsidók állampolgári jogait, amit Romániától már a múlt
századtól kezdve sürgetett a nemzetközi közvélemény, és amely feltétele volt,
hogy Románival aláírják a békeszerzôdést.

Támadás a magyar intézmények ellen

A magyarság már 1922. elejétôl rendszerezte panaszait: a gazdasági

természetuek között szerepelt a nagy és középbirtokok felszámolás: a magyarok
kihagyása a földosztásból; a vállalatok, gyárak, bankok, részvénytársaságok,
üzletek vezetôségének lecserélése románra. 1920-22-ben egymás után érkeztek
a hírek arról, hogy sorra vették el a magyarok iskoláit és nemcsak az egykori
magyar állami iskolákat, hanem azokat is amelyek egyházi iskolák voltak. A
román hatalom pontosan tudta miért vonta vissza a katolikus, református,
unitárius fôgimnáziumok nyilvánossági jogát: mivel a felekezeti oktatásnak
nagy nemzetfenntartó jelentôsége volt. Az igazi támadás a magyar oktatásügy
ellen 1923-ban kezdôdött el. 1923 novemberében és decemberében két fontos
rendelet látot napvilágot:

1. A román tantervet bevezették a felekezeti iskolákban.

2. Megtiltották a más felekezetu vallás tanulók felvételét. Ez különösen a zsidó
vallású, de magyar kultúrán felnôtt állampolgárokra vonatkozott. A cél világos
volt:
leválasztani a közel 180.000 erdélyi zsidót a magyarságról.
Az 1924. július 24-i törvény kimondta:
 38

1. Azok a román származású polgárok, akik anyanyelvüket elfelejtették,

gyermekeiket román iskolákba járassák. Ekkor vette kezdetét a névelemzés.
Akinek román jellegu neve volt, vagy könnyen volt románosítható,
automatikusan román iskolába kellett járjon.
2. Kimondták az un. "kultúrzóna" létesítését, amely szerint azok a román
származású tanítók, akik Csík, Udvarhely, Háromszék, Marostorda és
Aranyostorda megyékben vállalnak munkát 50 %-kal magasabb fizetést, 10
hektár földet kapnak kapnak és egy sor egyéb kedvezményben részesülnek.

Az új 1924-es érettségi törvényt, amely szerint a magyarul tanult tárgyakból

bizottság elôtt románul kell vizsgázni, román létére, Iorga professzor érettségi
mészárlásnak nevezte. Ezt a birtokában lévô statisztika alapján tette, amely
kimutatta: a kisebbségi tanulók 70 százaléka nem tudta letenni a vizsgát. Az
érettségi törvényt 1925. áprilisában követte az új magánoktatási törvény, amely
a felekezeti iskolákat magániskolákká fokozta le, ezáltal is megnehezítve
muködésüket, mivel többek között nem volt joguk érettségi bizonyítványt adni.

Az OMP 1923-ban nem lévén parlamenti képviselete megpróbált kitörni

elszigeteltségbôl, másrészt a kisebbségi jogokért való küzdelemhez keresett
szövetségeseket. Ennek "eredménye" az 1923. október 23-án megkötött titkos
egyezmény a Magyar Párt és a román Néppárt vezetôi között, amely a "csucsai
paktum" néven vonult be a történelembe. Averescu tábornokot, volt
miniszterelnököt is a szövetségesek keresésére vezette. A Magyar Pártnak
alkalmat kínált, hogy követeléseit összefoglalja és elismertesse a román
politikai vezetés egy részével. A paktum szerint a magyarságot képviselô OMP
elfogadta a Néppárt programját, a parlamentben kész vele egységet alkotni,
viszonzásul a Néppárt vezetôi megígérték, hogy teljesíteni fogják a magyarok
kívánságait. Ezek a következôk voltak:

1. A választói névjegyzékekbôl ne hagyják ki a nemzetiségeket - tehát

élhessenek választójogukkal.
2. Biztosítsák és iktassák törvénybe a magyar egyházak autonómiáját.
Rendezzék a megszunt egyházak jogi és vagyoni viszonyát. Ismerjék el az
egyházak önadóztatatási jogát, szabályozzák a papi és tanítói fizetésekhez való
állami hozzájárulást. Ismerjék el, hogy a kisebbségeknek joga van a
mindennemu és rangú iskola felállítására, és azokat úgy kezeljék, mint a
románokat.

3. Szüntessék meg a magyar felekezeti iskolákkal szemben alkalmazott

megkülönböztetô intézkedéseket. Adják vissza az elvett iskolaépületeket és
felszereléseiket a magyar községeknek, egyházaknak és testületeknek.

4. Adják vissza az elvett társadalmi és jótékonysági egyesületeket és a magyar

színházak, az EMKE muködési engedélyét. Ismerjék el a a külföldi
egyetemeken szerzett okleveleket.

5. A magyar nyelvu román állampolgárok a hatóságokkal érintkezhessenek

anyanyelvükön, szóban is írásban. Vonják vissza azt a rendelkezést, hogy a
hivatalokban maguk között sem beszélhetnek magyarul. A 25 %-ban
 39

nemzetiségi állampolgárok által lakott területeken a közigazgatási hatóságoknál

magyar nemzetiségu, vagy a magyar nyelvet jól ismerô tisztviselôket
alkalmazzanak. Az ilyen helységnek neve az állam nyelve mellett a nemzetiségi
nyelven is feltüntetendô. A túlnyomóan magyar vidékeken a helységek neve
maradjon magyar. A törvényeket és rendeleteket magyar nyelven is jelentessék
meg. Állítsanak fel a belügyminisztériumban kisebbségi ügyosztályt, élén egy
magyar nemzetiségu vezetôvel, szervezzenek hasonló ügyosztályt a közoktatási
és vallásügyi minisztériumban is.

6. Az igazságszolgáltatásban az érintkezés a felek anyanyelvén történjék.

Magyar nemzetiségu ügyvédek magyar nyelven tárgyaljanak.

7. Vizsgálják felül az agrártörvényeket. A kereskedelmi, üzleti és magánéletben

a cégtáblákon, hirdetésekben, üzleti könyvekben biztosíttassék az anyanyelv
használta.

8. Rendezzék az esküt nem tett közalkalmazottak ügyét, és vegyék vissza ôket a

munkahelyeikre. Adják vissza az elrekvirált lakásokat. Végül: "engedtessék
meg a piros-fehér-zöld színek használata a román állam jelvényeinek megfelelô
együttes alkalmazásával."

Averescu második kormánya

Az 1926-os választási elôkészületek idején a liberális párt kisebbségi szakértôje,

Gheorghe Tatarescu a magyarság panaszai felôl érdeklôdött. Azt OMP által
benyújtott memorandum lényegében a csucsai paktum szövegét tartalmazta,
amely a magyarság számára a politikai, gazdasági és kulturális stabilizációt
jelentette volna. A Magyar Párt ezt követôen mind az ellenzékkel, mint a
liberálisokkal folytatott tárgyalásokat. Végül az utóbbival egyeztek meg. A
Magyar Párt, a szállítandó szavazatokért ígéretet kapott, hogy az
igazságszolgáltatás és a közigazgatás terülten a kisebbségek igényeit kielégítik.
Ezután az OMP 1926. február 1-jén felmondta az Averescu pártjával kötött
csucsai paktumot. Maniu a Keleti Újságoknak adott nyilatkozatában
helytelenítette a Magyar Párt lépését, hogy az olyan kormánnyal kötött
paktumot, amelynek megbukott a kisebbségi politikája. Az 1926. február közepi
közigazgatási választásokon már együtt indult az OMP a liberálisokkal, és 49
erdélyi városból 30-ban az OMP támogatta lista került ki gyôztesen.
A választások után, amely a Román Nemzeti Paraszt Párt szerint ismét a terror
jegyében zajlott le, a parlamentben Pop-Cicio a következôket jelentette ki: a
magyarok alatt csendôrszuronyok között mentünk szavazni, de nyíltan
szavazhattuk a Román Nemzeti Pártra, Romániában viszont nem elôször fordul
elô, hogy a román ellenzék embereit nem engedik az urnákhoz. Viszonylag
népes magyar parlamenti csoport - 15 képviselô és 12 szenátor került be a
román parlamentbe. Az OMP 1926. októberi Gyergyószentmiklóson tartott
gyulése után kijelentették: a Magyar Párt ezután nem csatlakozik egyetlen
román párthoz sem, hanem önállóan indul a választásokon. A
gyergyószentmiklósi ülés abból a szempontból is választóvonal volt a párt és az
erdélyi magyar kisebbség életben, hogy ekkorra datálható a már korábban
kívánatos nyitás a magyar tömegek felé. A gyulést megelôzô intézôbizottsági
 40

ülésen csaptak össze a nézetek a konzervatív és a demokrata, az un.

"reformcsoport" között. Ezt követôen az intézôbizottság 10 új, a
reformcsoporthoz tartozó személlyel egészult ki, de az elnöki tanács összetétele
változatlan maradt. A reformcsoport (Krenner Miklós, Zima Tibor, Toldalagi
Miklós, Makkai Domokos, Ugron András, Tabéry Géza, Weisz Sándor,
Kecskeméthy István, Bokor Márton, Kós Károly) a Keleti Újság hasábjain
folytatta tovább küzdelmét az OMP demokratizálásáért.

Bár Averescu állt a kormány élén, a háttérbôl, úgymint 1920-21-ben a

liberálisok kormányoztak. Ez vonatkozott a kisebbségipolitikára is. Az 1927-es
iskolai év kezdetén Angelescu újabb támadást intézett a magyar iskolák ellen.
Elrendelte, hogy a székely megyékben a községek saját költségén építsenek
állami iskolákat. Anyagi nehézségek miatt azonban az történt, hogy a meglévô
felekezeti iskolákat alakították át állami iskolákká, ahol viszont a román nyelv
lett a kötelezô tannyelv. Októberben közzétették, hogy a következô tanévtôl a
kisebbségi tanárok nem taníthatják a román nyelvet.
Emiatt Iorga 1926. decemberében a parlamentben ismét szóvá tette a kormány
kisebbségi politikáját, rámutatva arra, hogy "a magyar kisebbség történelmi
valóság Romániában, akinek kulturális intézményeit, iskoláit támogatni kell..."

1927 augusztus-szeptember havában Iorga hosszabb idôt töltött Erdélyben. Ezt

egyfajta választási kampánykörútnak lehet tekinteni. Sorra meglátogatta a
nagyvárosokat, Nagyszebent, Brassót, Kolozsvárt, ahol szeptember 10-én az
egyetemen nagyszabású és emlékezetes elôadásban foglalta össze és méltatta az
erdélyi magyarság történetét. Kiemelte az országrész sajátos fejlôdését, amely
megkülönböztetett bánásmódot érdemel. Korrigálta azt a korábbi nézetét, hogy
az erdélyi románság ezer év óta súlyos elnyomás alatt élt. "El kell tunniük a
román oktatásból annak a beállításnak, hogy a korai századokban borzalmas
elnyomás alatt nyögött a nép... Nem szabad úgy elképzelnünk a magyar
királyokat mint akik mögött az emberevôk egész tömege tolong, akik féktelen
indulattal törnek a szegény román nép eltiprására. Mert akkor méltán
kérdezhetnénk, hogy miért hagytuk így elnyomni magunkat. Az igazság az,
hogy ebben az értelemben nem volt itt rab senki, aki nem hagyta magát".

1927-ben az egykori Néppárt és a reformcsoport egy év idôtartalomra

újraalakította a Magyar Néppártot. Figyelmet érdemlô a párt részérôl, hogy
1927. augusztusában, pályázatot hirdetett egy kisebbségi törvény kidolgozására.
Erre készült el Tornya Gyula ügyvéd munkája, amelyet a Magyar Néppárt
titkára, dr. Deutsek Géza jogász dolgozott át. A bírálóbizottságnak tagja volt dr.
Müller Herman kolozsvári ügyvéd, a német kisebbség képviseletében. A
tanulmány kiindulási alapja, hogy a Románia nemzetiségi állam, melynek
kisebbségét a nemzetközi szerzôdések alapján közjogi autonómia illeti meg.
Részletezve tanulmány-tervezetet a következô megállapításokat tartalmazta:

1. A román állam keretében a román többség "nemzeti egysége" mellett,

magyar, szász, ukrán, lengyel, török "nemzetegységek" nemzeti kisebbségek
élnek.
2. Ezek nemzeti, kulturális és egyéb szükségleteik kielégítésére autonóm
közületet kívánnak alkotni,amely közjogi jelleggel bírna.
 41

3. A kisebbségek képviselôje a választott fôtanács lenne, mellette egy, a helyi és

megyei szervek választotta Végrehajtó Bizottság muködne.
4. Hogy a kisebbség autonómiáját biztosítani tudja: számít a vállalatok,
gyujtemények, alapítványok, adományok, díjak, pénzügyi forrásaira.
5. Igényt tart arra, hogy ünnepeiken nemzeti zászlóját kituzhesse.
6. Minden állampolgár maga határozza meg, mely nemzetiséghez kíván
tartozni.
7. Teljes egyenrangú kapcsolatokra törekszik a többségi nemzettel, és a többi
kisebbséggel.
A dolgozatban külön fejezetek foglalkoztak: az állampolgársághoz való joggal,
a vallás szabad gyakorlatával, a gyülekezési és egyesülési szabadsággal,
beleértve az önálló muvelôdési, gazdasági ipari, kereskedelmi, szociális,
testnevelô, intézményt, dalegyleteket, múzeumokat, kórházakat, kaszinókat,
könyvtárakat, amelyek olyan arányú támogatásban részesülnének, ahány
százalékkal a kisebbségek az állami költségvetéshez hozzájárulnak. Figyelmet
érdemel a nyelvhasználattal foglalkozó fejezet, mely így szól: a "román állam
keretében összefoglalt nemzetegységek nyelvei hazai nyelvnek ismertetnek el,
és mint ilyennek, a magánéletben és a közvonatkozásban is szabadon
használhatók, minden joghátrány nélkül." A félreértések elkerülés végett: a
"hazai nyelvek ismertetnek el" nem jelent többet, sem kevesebbet, minthogy a
román mellé a kisebbségek nyelvei is, mint államnyelv sorakoznának fel. Ezen
kívül, ahol a lakosság egyötöde valamely kisebbséghez tartozik, saját nyelvén
beterjesztett kérelmére ugyanezen a nyelven válaszoljanak. A tárgyalás és
jegyzôkönyvvezetés nyelve, "bármely hazai nyelv lehet", tehát román, magyar,
német és szerb, stb... Az igazságszolgáltatás nyelve is, ahol a lakosság 1/5-e
kisebbségi, a jegyzôkönyveket, rendeleteket valamennyi kívánatos nyelven ki
kell adni.
Az oktatás meghatározó nyelvét is az 1/5 népességi arányához köti a tervezet, és
kimondja: ha a román többségu helységekben 20 tanköteles kisebbségi van, 5
szülô már kérheti az ilyen osztályok felállítását. A felekezeti iskolák mellett
állami, ipari, kereskedelmi, földmuves, tanonc iskolákat és tanítóképzôt is
kértek. Magától érthetôdô, hogy Tornya tervezte, amely a legmesszebbre ment
az "autonóm közület" igényével, függetlenül pártállásuktól. azonnali tiltakozást
váltott ki a román politikusok részérôl. Ami a magyar szakértôket, kisebbségi
jogászokat illeti, meg volt az a jótékony hatása, hogy jogtörténeti,
politikatörténeti munkájukban újból és újból körüljárták a kérdést. Akárcsak az
OMP a parlamentben, ezek a tanulmányok a két meglévô szerzôdésre, a
"Gyulafehérvári Határozatok"-ra a "kisebbségi szerzôdés"-re hivatkoztak.

A Néppárt is elkészített egy tervezet, s ezt a Maros címu lap 1928. számában
tettek közzé. A prémiumos választórendszer eltörlése, a törvényhozás,
közigazgatás, igazságszolgáltatás elkülönülése, a progresszív adózás, a hadsereg
létszámának csökkentése, anyanyelvu kiképzés mellett a 9. pont kimondta: az
oktatásügy adassék a nemzeti autonómiák kezébe; a 10. pont: Erdély (Bánát és
Máramaros) közigazgatási, igazságszolgáltatási, pénzügyi autonómiája
igényével lép fel. Az erdélyi-bánáti autonómia nem mozgatta ugyan meg a
románság tömegeit, de értelmisége egyike-másikától - az erdélyi és bánáti
származásúaktól - nem állt távol. Tomas Cornea volt segesvári prefektus
 42

például 1928 tavaszán autonómista mozgalmat szándékozott indítani s a Svájci

kantonális rendszerrôl szóló röpiratokban foglalta össze gondolatait.

1928. - a liberálisok végnapjai

A liberálisok bukása otthon és külföldön mérlegkészítésre késztette politikai

ellenfeleit épp ügy, mint a Bukarestbe akkreditált diplomatákat, újságírókat,
akik egybehangzóan állították, hogy a parlamentális és alkotmányos külsô
diktatórikus jelleget takar.A Magyar Királyi Követség bukaresti kirendeltsége
munkatársának a külügyminiszterhez eljuttatott, a liberálisok bukását elemzô
1928. november 6-i jelentésében olvasható. "Mentôl nagyobb volt azonban a
liberálisok hatalma annál rosszabbul sáfárkodtak. A diktatórikus többség átka
nehezedett rájuk, mert az elnémított közvélemény nem figyelmeztethette ôket
súlyos túlkapásaikra és szertelenségeik logikus következményeire. A román,
akiben a latin hisztéria a szláv bizantinizmussal párosul, objektív kritikára
amúgy sem képes... A gyôzelem mámora, amely világszerte elpárologni kezd, a
románoknál tartja magát legtovább, tehát azoknál, akik a gyôzelemhez a
legkevésbé járultak hozzá. A mámor náluk valóságos nagyhatalmi tébollyá
fajult... A szuverenitás örökös hangoztatásával a legsúlyosabb kihágásokat
követték el az idegenek vagyonbiztonsága ellen és ezzel a jelszóval szegték meg
a legszemérmetlenebbül az ünnepélyesen vállalt kötelezettségeiket...
Nacionalizálás ürügye alatt a legsúlyosabb jogfosztásokat követik el és újabb
törvények veszélyeztetik az idegen vagyonokat.... A királyukat meggondolás
nélkül uzik el, a királyi család belsô torzsalkodását saját javukra aknázzák ki és
nyíltan hangoztatják, hogy maga a dynastia is csak addig lesz a helyén, ameddig
az ô céljaikat szolgálja..."

A korrupció, az ország vagyonának elherdálása is hozzájárult az ipari és az

kereskedelmi pangáshoz, a fizetôeszköz fogyásához. Csôdöt mondott az
elzárkózási politika, az ország számára nélkülözhetetlenné vált a külföldi
hitelfelvétel. A nemzetközi pénzügyi életben mindenki egyetértet: Romániának
elôbb a múltban vállalt kötelezettségeit kell teljesíteni, rendezni a háború elôtti
német adósságait, az optáns-ügyet és a kisebbségi kérdést. Míg Románia
képviselôi Franciaországban és Németországban kilincseltek kölcsönért, a
Nemzeti Parasztpárt is felhasználta külkapcsolatait, hogy az újabb
kölcsönfelvétel ne sikerüljön a liberálisoknak; Maniu 1927. december 22-én
jelentette ki a parlamentbe: az ellenzék nem fogja magára vállalni a liberális
párt adósságát.

Az ellenzék 1928. januárjában országos szinten un. "kormánybuktató"

népgyuléseket szervezett Vaida Voevod ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: a
kormány törvénytelen intézkedései miatt a tömegek hangulata forradalmosodik.
A hatóságok részérôl jövô akadályok ellenére - egyszeruen elzárták az utakat - a
Nemzeti Parasztpárt január 29-én megtartotta kongresszusát. Itt sok ígéret
hangzott el, mindenekelôtt a törvénytelenségek, a "balkáni" állapotok
megszüntetésével kapcsolatban. Ezen kívül itt ismételte meg Vaida-Voevod,
hogy "Erdély az erdélyieké" kell legyen; s példaként említette azt a kirívó
 43

esetet, hogy több olyan prefektust küldött Bukarest Erdélybe, aki Regátba
börtönben ült. Pop-Cicio figyelemre méltónak nevezte az erdélyi román
parasztság azon véleményét, hogy "a magyar uralom alatt" jobb volt a
helyzetük, mint a liberális éra idején.

1928 tavaszára már egy "ellenparlament" is körvonalazódott, és a május 7-i, a

NPP által szervezett tömeggyulést Mihalache "nemzetgyulés"-nek deklarálta.
Erdélybôl a Magyar Néppárt politikusai az ország többi régiójának képviselôi
(Bukovinából, Bánátból) kinyilvánították csatlakozási szándékukat a
"Határozat"-hoz, mely kimondotta többek között: "az állam tíz éven keresztül
alkotmányellenes gyarmati uralomnak vetette alá a csatolt részeket". (Azaz
Erdélyt, a Bánátot, stb...)

A NPP akkor a következô kommunikét adta ki: a párt képviselôi és szenátorai

nem vesznek többé részt a parlamenti üléseken; a kormányt a haza ellenségének
nyilvánítják, minden eszközt jogosnak tartanak a kormány elleni harcban;
a"törvénytelen kormány" nem vehet fel több kölcsönt, és nem háríthat ezzel
újabb terhet a lakosságra.

Június 27-én Bukarestben futótuzként terjedt el a kölcsöntárgyalás csôdje,

holott a kormány heteken keresztül teljes sikerrôl tájékoztatott. Mindenekelôtt
Angliát tették felelôssé a lej stabilizálásának elmaradását. Az ország belsô
helyzetének alakulására nagy hatással voltak a nemzetközi erôviszonyok, és az
egyes európai országok érdekei. Anglia például már régen aggodalmasan
figyelte a francia befolyás érvényesülését Romániában; az önálló és ambiciózus
Mária román királyné viszont a Bratianuk erôszakos gyámkodásától szeretett
volna szabadulni. A királyné ezért nemcsak a NPP-vel, hanem az angol
követséggel is jó kapcsolatokat épített ki.

Az erdélyi származású Miron Cristea patriarchától szintén távol álltak a liberális

módszerek. Míg Franciaország a lehetôségeihez és érdekeihez mérten a
liberálisokat támogatta, Anglia és Amerika részérôl a NPP kapott a
támogatással kapcsolatban elvi nyilatkozatot. Mária királyné a régenstanáccsal
egyetemben azonban nem akarta a helyzetet a végsôkig kiélezni, ezért egy
szélesköru nemzeti koalíciót támogattak volna. A hatalomhoz körömszakadtáig
ragaszkodó Bratianut végül november 3-án a minisztertanács mondatta le. Az
ellenzék kormánybuktató akciói mellett, a külföldi kölcsön megtagadása, annak
ellenére, hogy a kormány az alapvetô feltételek jelentôs részét, - így a Nemzeti
Bank és az Államvasutak ellenôrzése, az optánsüggyel kapcsolatban a román-
magyar tárgyalások elkezdése - hajlandó lett volna teljesíteni, nagymértékben
hozzájárult a liberálisok bukásához.

Nemzeti parasztpárti kormányok,

1928. november 10. - 1931. április 30.
 44

Az Erdélyi Nemzeti Párt (Partidul National din Transilvania) népszeruségének

oka az volt a liberálisokkal szemben, hogy a dualizmuskori Magyarországon az
erdélyi románok nemzeti mozgalmát vezette. Tömegbázisát a népi származású
értelmiség, erdélyi polgárság, papság, falusi tanítóság adta - egyszóval az új
erdélyi román középosztály. A párt Maniu koncepciója jegyében tevékenykedett
az ellenzék soraiban a román törvényhozásban. E szerint az erdélyi románok
érdekvédelmi szövetsége, és a többi párttal való együttmuködésüket is ennek az
alapelvnek a megtartása mellett képzelték el. Kivált viszont közülük Octavian
Goga, aki szerint a párt történelmi szerepe 1918. december 1-jén véget ért, a
regionalis párt fennmaradására nincs többé szükség, egyesülni kell a regáti
pártokkal, amit ô meg is tett, amikor belépett az Averescu-féle Néppártba.
Maniu 1924-tôl folytatott tárgyalásokat az Ion Mihalache vezette, 1918-ban
szintén értelmiségi elemekbôl és jómódú parasztokból alakított Parasztpárttal
való fúzióról, amely 1926-ban realizálódott miután egy évi együttmuködés után
ugyanebben az évben felbomlott az Iorga pártjával létrehozott szövetségi
viszony. A taranizmushoz, a népiséghez ragaszkodó Mihalache jelentôs szerepet
játszott az agrárreform kidolgozásában 1921-ben, és szorosan együttmuködött a
Bukovinai Parasztpárttal, majd 1922-ben a Bukovinai Néppárttal.

Ennek vezetôje az a Constantin Stere, aki 1907-ben, a nagybirtok radikális

felosztását követelte, és a 20-as években úgy látta: Európában a fejlôdés iránya
a parasztállamok kialakulása. Virgil Madgearu, Pantelimon Halippa, Grigore
Iunian személyével kibôvült vezérkarral az élén a párt az egész országot
behálózta, és 1928-ra az ország második legerôsebb pártjává nôtte ki magát.
Fôleg agrárjellegu követeléseik voltak: a nagybirtok felosztása, községi
autonómia, az egyházak autonómiája, parasztgazdaság felszerelése és
megvédése a kapitalista kizsákmányolástól, olcsó hitel, szövetkeztek alapítása.
De felismerték a társadalmi különbségek tarthatatlanságát, kifogást emeltek a
centralizáció a demokrácia megnyirbálása miatt, lehetségesnek tartották a
radikális tárdsadalmi változást is. Nem véletlen, hogy az erdélyi Román
Nemzeti Pártnak a tárgyaláson az volt a feltétele, ha radikális programból
kimarad a közös pártból. A fúzió nyomán megalakult a Nemzeti Parasztpárt,
vezetôje ismét Iuliu Maniu, elnökhelyettese: Lupu, Mihalache, Vaida-Voevod
és Bratasanu lett.
Programja, amely egyben kormánya programja is volt, sok mindenre kiterjedt.
Követelte - míg ellenzékben volt - és ígérte - miután kormányra került -: a
költségvetési egyensúly helyreállítását, szabad választásokat, az alkotmányos
parlamenti rendszer muködését, a demokratikus jogok helyreállítását,
takarékosságot, a korrupció megszüntetését, a földreform felülvizsgálatát. Míg a
liberálisok nagy iparosítási jelszavakkal dobálóztak, a parasztpárt: az ország
mezôgazdasági jellegét hangsúlyozta, a közös legelô és erdô használatok
bevezetésének szükségességét, szövetkezetek ellátását hitellel, a kapitalista
országokéhoz hasonlatos munkatörvényeket, decentralizációt, a gazdsági
elzárkózás feladatát, az út szabaddá tételét a külföldi kölcsönök elôtt, a
szakszervezetek muködésének biztosítást, a békeszerzôdések betartását, végül
kilátásba helyezte amit még egyetlen kormány sem tett meg: egy kisebbségi
törvény megalkotását azért, hogy a "kisebbségeknek ne legyen okuk Genfbe a
Népszövetségbe járkálni. Szóval ígértek mindent, amit egy párt ellenzékben
ígérhet.
 45

A választások után Maniu nagy szavazati többséggel - 387 képviselôbôl 349

parasztpárti volt, s csak 13 liberális ült a parlamentben - látott hozzá a
kormányzáshoz. Azonban számos akadályozó tényezô merült fel. Egyrészt a
gazdasági válság napvilágra hozta azokat a nehézségeket, amellyel a ország nem
tudott eddig sem megbirkózni - részint a liberális párt gazdaságpolitikája,
részint az ország adottságai miatt. Ilyen volt a pénzügyi helyzet szanálása, az
agrárválság következében, a búzaár kedvezôtlen alakulása, a korrupció
burjánzása. Ugyanakkor a Nemzeti Liberális Párt ellenállása miatt lényegileg
nem tudta az új közigazgatási tervezetét bevezetni, mivel decentralizálási
szándéka szinte a regionalizmust súrolta. E törvénytervezet pedig kielégítette
volna az erdélyi és besszarábiai románok regionális, autonómista törekvéseit.
Viszont sikerült megerôsíteni a belügyminisztérium hatáskörét, illetve a megyék
élére kinevezett prefektusokét. A csendôrség intézményét úgyszintén. Törvényt
fogadott el a munkaszerzôdésekrôl, amely a munkavállaló és munkaadó
viszonyát volt hívatva szabályozni. Véget vetett a rendkívüli állapotnak, és
egyes politikai kulcspozíciók megszerzésével -a gazdasági élet továbbra is a
liberális párt kezén volt - enyhíteni tudott azon a helyzeten, amelyet korábban
így fogalmazott meg: Bukarest Erdélyt gyarmatként kezeli, amely minden
erôforrásával csak a fôvárost szolgálja. Agrárreform helyett a föld
forgalmazására hoztak törvényt.
A választások eredményeként a Magyar Párt 172.699 szavazatot kapott, így a
Maniu kormány idején 13 képviselô, 6 szenátor került be a parlamentbe. A
magyar középosztály képviselôin kívül a kisiparosok, kisgazdák és a magyar
érzelmu zsidóság is helyet kapott a képviselôk között. A Magyar Párt ekkor -
akárcsak majd a 1990. májusi választások után - nemcsak kisebbségi, hanem
országos ügyekben is hallatta hangját. Hozzászóltak a stabilizációhoz, a
munkaszerzôdésekhez, az iparkamarai törvényhez.

Szépen hangzott Maniu fogadalma kormányalakítását követô percekben: a

kisebbségi kérdést "az ország lelki egységesítésének" érdekében fogja
megoldani, és hogy kiindulásának, alapnak a Gyulafehérvári Határozatokat
tekinti. Az 1927-ben újraalakult Magyar Néppárt egyik tagja, Tornyai Gyula
kisebbségi törvénytervezetet dolgozott ki, a Nemzeti Parasztpárt részérôl pedig
az a Pop Ghita, kapott megbízást a nemzetiségi törvény megalkotására, aki
korábban Iorgával együtt többször is felszólalt A gnelescu-féle iskolareform
ellen. A kormány ôt küldte külföldre a nemzetiségi kérdés tanulmányozására,
Pop Ghita nyilatkozatából úgy látszott: A kisebbségi nyelvoktatás nem állhat
pár órai tanításból, "hanem az összes tantárgyak az anyanyelven adandók elô, s
a kisebbségeknek nem csupán elemi, hanem középiskolára, sôt egyetemre is
joguk volt". Úgyszintén jogosnak találta az anyanyelven tudó tisztviselôk
alkalmazását a nemzetiségi területeken. Hozzászólása a kérdéshez csak még
jobban felbôszített egyes román köröket, így a jobboldal szócsöve az Universul
nevu lap a nemzeti politika szégyenletes lemondásáról siránkozott. A Magyar
Párt úgy mutatta ki a kormány iránti bizalmát, hogy felfüggesztették a panaszok
beadását a Népszövetséghez, és kijelentették, a kisebbségi kérdést belpolitikai
kérdésnek tekintik,és Romániától várják orvoslását. Ezután memorandumban
kérték a legfontosabbak teljesítését, amelyre részben kaptak is orvoslást. Ezek a
következôk: 1. államsegély kimutatását az iskolák részére; 2. a felekezeti
 46

iskolák nyilvánossági jogának elismerése; 3. a bezárt iskolák megnyitása; 4.

elismertették a szülôknek azt a jogát, hogy gyermekeiket abba az iskolába
írassák be, amelyikbe akarják; 5. tanterv felülvizsgálását; 6. annak az érettségi
törvénynek a eltörlését, amely szerint a magyarul tanult tárgyakból bizottság
elôtt románul kell vizsgázni.

1929-ben pl. jelentôs - 25 millió lej - segélyt kaptak a magyar iskolák. A

kisebbségi színházak 26 %-os jegyadóját 13 %-ra szállították le. 1929-ben
elrendelték, hogy a 10 év után végre, az esküt nem tett köztisztviselôk is
megkapják nyugdíjukat, ha nem vettek fel idegen állampolgárságot. Az 1930.
évi helyhatósági választásokon Erdélyben a megyei tanácsosi helyek 25, a
városi tanácsosi helyek 28.8 %-át a magyarok nyerték el. A gazdasági válság
súlyosbodásával azonban - legtöbbször hiányos nyelvismerettel indokolták -
egyre több tisztviselôt, közalkalmazottat bocsátottak el. Nincs okunk kételkedni
abban, hogy Iulin Maniu, aki maga is erdélyi révén és egykor szintén
nemzetiségi nagyobb toleranciával, hozzáértéssel viseltetett a kisebbségi kérdés
iránt. Az olyan körülmények között azonban, amikor a pártok többsége még a
Gyulafehérvári Határozatokat is sokallta, természetesen, hogy nem tudott
elfogadtatni egy kisebbségi törvényt. Másrészt magyarnak, szásznak egyébként
csalódást okozott, hogy az új közigazgatási reform nem változtatott a
kisebbségek nyelvhasználatán. A Maniu-kormány rendelte el, hogy a székely
megyékben román nyelvu állami óvodákat létesítsenek; fennmaradt a
"kultúrzóna", a "származás kutatás", a "névelemzés".
Saját kormányában is nagy ellenzéke volt a kisebbségi törvénynek. A
közoktatási miniszter véleménye szerint egy-egy törvény megalkotásánál a
törvényhozónak ahhoz kell magát tartani, hogy Románia nem föderatív állam,
hanem nemzeti állam, tehát a kisebbséget nem illetik meg külön törvények. A
parasztpárti kormányok számára is a román belpolitika egyik alapkérdése a
kisebbségi kérdés volt. A Cornea Toma mutatott rá erre, miszerint "az egész
román földön nincs egyetlen államférfiú se, akit nem foglalkoztatna ez az
államunkra nézve olyan életbevágóan fontos probléma.” Cornea Toma saját
kiadásában megjelent a Páneurópai Unió szellemében fogant röpirata a
gondolatmenete a következô: Románia nem nemzetállam. Etnikai összetétele
miatt az a sors fenyegeti mint a Monarchiát: a felbomlás. Megoldás: az Európai
Egyesült Államok megalakulása, "s annak következtében a lefegyverzés, s a
népek közötti béke" rövid idôn belül valósággá válna. "Valaki nemzetisége a
természet, a véletlen muve... éppen ezért senkinek nemzetisége nem szolgálhat
különleges érdemül, amellyel büszkélkedhetnék, sem pedig bunéül, vagy
foltjául fel nem róható, amely miatt szégyenkeznie kellene."

Ciato Ludovic szerint a kisebbségek kedvezôbb helyzetben voltak Romániában,

mint a Monarchiában, de a németekkel, magyarokkal tapintatosan kell bánni,
hogy "szülôföldjükön ne érezzék magukat hontalannak". Iorga munkatársa, Ion
Sin-Ciorgiu szerint a gyulafehérvári határozatok egy kiforratlan idôszakban
keletkeztek, amely s a román államot veszélyeztetô autonómista tendenciát
hordoz magában. Ô ezzel szemben csak a román állam ellenôrzése alatt álló
kulturális autonómiát szánta a kisebbségeknek.
 47

Bethlen István 1927 májusi beszéde a revizionista propaganda beindítása volt.

A kisebbségbarát politikusok repertoárjából gyérültek szolidaritást és megértést
mutató nyilatkoztok. A román parlament alsó és felsô házában tiltakozások
hangzottak el Magyarország külpolitikája miatt. 1930-32-ben viszont a két
ország közötti viszonyában is éreztették hatásukat a különbözô, lsd: Braind,
Laval, Tardieu, épp Közép-Európára vonatkozó megbékélési, kiegyezési,
konföderációs tervezeti. 1930 februárjában Maniu a genfi leszerelési
értekezleten Románia, Magyarország Csehszlovákia és Ausztria szorosabb
együttmuködésének konkrét tervével lépett fel. A gazdasági nehézségek
halmozódása, a politikai intrika napról napra nehezebbé tette a kormány
muködését. A restauráció kérdése pedig magában a Nemzeti Parasztpártban is
szakadást idézett elô: Maniu ellenezte Károly király visszatérését a román
trónra, akinek már akkor megmutatkozott diktatúrára való hajlama és pártokat
feloszlató szándéka. 1930 júniusa és 1931 áprilisa között még parasztpárti
kormányok váltották egymást. A válság nyilvánvaló volt: Maniu és kormánya
lemondásra kényszerült. Lapjuk, a kolozsvári "Patria" címu újság így
interpretálta ezt az aktust: "az erdélyi lélek kollektív drámája ez". Iorga, aki
Maniut követte a miniszterelnöki bársonyszékben pedig a szemébe vágta:
elítélte a balkáni, regáti módszereket, mégis ô is úgy kormányozta az országot.

A nemzetiségi kérdés a Iorga kormány idején

A gazdasági válság mélypontján látott hozzá programja végrehajtásához a Iorga

szakértôi kormánya. Kérdés az volt: rendelkezik-e átfogó, hatékony
koncepcióval? S ha igen, sikerül-e megvalósítása, úgy az egész ország, mint a
kisebbségi kérdés javára? A gazdasági jellegu intézkedések mellett ígéretet tett
ugyanis arra, hogy stabilizálja a helyzetet, és "támogatja azokat, akiket a
történelem kérlelhetetlen logikája polgártársainkká tett, és akik a maguk
erkölcsi erejével munkatársaink kell legyenek". Azaz megoldja a kisebbségi
kérdést. Azonkívül, hogy tartotta magát a hagyományos franciabarát
külpolitikai orientációhoz, kijelentette: minden feléje nyújtott kezet elfogad, és
jó viszonyt épít ki a szomszédaival is. Jakabffy Elemér, a kisebbségi kérdés
szakértôje, aki a romániai magyar nemzetiséget - nemzetközi fórumokon is
képviselte ,- ezt a várakozást fejezte ki a "Iorga-láz" cikkében. "Úgy vagyunk
most a politikai életben, mint amikor a nagy beteget orvosok veszik körül, akik
azonban egyelôre csak a magas lázat észlelhetik anélkül, hogy a betegség
minemuségét megállapítanák. Közéletünk kétségtelenül Iroga-lázban szenved,
és a politikai orvosok, még a láz minemuségét sem állapították meg. Hiszen
Iorga az a politikai egyéniség, akinek több nyilatkozat fekszik nyomtatott
betukben a közélet elôtt, mint egy tucat más, miniszterviselt államférfinak
együttvéve. Magától értetôdô tehát, hogy az ilyen sokat nyilatkozó fériunál
rendkívül nehéz megállapítani, vajon tulajdonképpen politikai elgondolásának
melyik nyilatkozata képezi alapját vagy iránytujét."

A kormány bemutatkozása alkalmával Iorga rámutatott arra: számolni kell azzal

a ténnyel, hogy az ország etnikailag nem egységes. Szigorú rendszabályait a
parlament feloszlatásának kezdte. A vagyonok megadóztatásából végül annyi
 48

maradt, hogy a kormánytisztviselôknek és a tanítóknak több hónapig nem tudott

fizetést adni. Károsnak nevezte a nemzeti elzárkózás politikáját - azt a
gazdasági nehézségek megoldása akadályának tekintette. Megígérte, ezen kívül,
hogy a bukaresti egyetemen megszervezik a magyar nyelv és irodalom
tanszéket.

Nagyszebenben a szászok felé is tett hasonló ígéretet. Elsô lépése a kisebbségi

kérdés megoldására az volt, hogy április végén a király kinevezett egy erdélyi
minisztert, Hatieganu Emil professzor személyében, majd néhány napra Iorga
táviratilag magához kérette Bitay Árpád tanárt, és Brandsch Rudolfot -
mindkettôjükkel a 20-as évekre nyúlik vissza a kapcsolata - és megbízta ôket az
újonnan létesített kisebbségi alminisztérium vezetésével. Ennek csak az volt a
szépséghibája, hogy Brandsch magyarellenes megnyilatkozásait a szász
kisebbség legfelsôbb tanácsa, a Volksrath is elítélte. Brandsch hivatali esküje
alkalmával a király reményét fejezte ki, hogy a kisebbségek egyenjogúságuk
biztosítékát látják az alminisztérium felállításban, mely a 20-as években mint az
Erdély kérdéseivel foglalkozó kisebbségi ügyosztály muködött. Kiderült, hogy
az alminisztérium, illetve miniszteri államtitkárság csak hivatali és nem
politikai testület. A hivatal feladata elvileg:

1. egy olyan törvénytervezet készítése, amely biztosítja a román és a

kisebbségekhez tartozó népek együttélését;
2. tanulmányozni a kisebbségeket érintô kérdéseket;
3. bizottság szervezése a kisebbségi szakértôkbôl;
4. tájékoztatást nyújtani azoknak a minisztériumoknak, amelyek a
kisebbségeket érintô törvények kidolgozására készülnek;
5. gondoskodni arról, hogy küldötteket küldjenek a nemzetközi
kongresszusokra, ahol kisebbségi kérdéssel foglalkoznak;
6. havi jelentéskészítés a bel- és külföldi kisebbségi életrôl. Iorga kinevezett egy
ideiglenes bizottságot is, amely hivatva lett volna felmérni az országos
lakosságának nemzetiségi össztételét.

Iorga Brandsch Rudolf tevékenységérôl nem kevesebbet állított, mint azt, hogy
a nemzetiségek kulturális autonómiája alapelvein dolgozik, mivel"a román
állam keretei között élô nagyszámú és évszázados kultúrával rendelkezô
népeknek biztosított kulturális autonómia nem veszélyezteti az állam egységét".

Különösen sérelmes volt, hogy az eredménytelen nyelvvizsga miatt százával

bocsátották el állásukból nyugdíj elôtt a magyar vasutasokat, mellôzték ôket az
állami és az egyházi segélyek szétosztásánál, nyelvhasználatukban korlátozva
voltak, nem rendezték az Erdélyi Múzeum Egyesület, az EMKE, és az algyói
földmuvesiskola ügyét. Kevés kivételtôl eltekintve a mérleg a nyelvi, és
kulturális jellegu panaszok oldalára billent, a szociális jellegu kérés lényegesen
kevesebb volt. Iorga, mint számtalan esetben már, kilátásba helyezte a jogos
panaszok orvoslását.

Ezzel szemben az új érettségi törvény hátrányosabb volt a kisebbségekre nézve,

mint az Angelescu-féle törvény volt, amely igy szólt: "a nemzeti tárgyakon
kívül, a tanuló az összes többi tárgyból úgy az írásbeli, mint a szóbeli vizsgát
 49

kizárólag az iskola tannyelvén köteles letenni. "A Iorga-féle módosított változat

szerint" a tanulók egyidejuleg használhatják az iskola tannyelvét is". Az
"egyidejuleg" kevesebbet jelent, mint a "kizárólag". Iorga azzal nyugtatta meg a
magyar és szász aggodalmaskodókat, ha a tanuló románul már felelt neki feltett
kérdésre, megismételheti anyanyelvén is. Iorgának egy másik törvényjavaslata
lehetôséget nyújtott volna a kisebbségeknek fôiskolák létesítésére, sôt egyik
szakasza állami támogatást is ígért, de a román képviselôház nagyfokú
ellenállása miatt nem sikerült elfogadtatni. Sikerült törvényerôre emeltetni,
hogy elismerjék az 1926-ig Magyarországon szerzett diplomákat, s csak a
román érettségi tárgyakból írtak elô különbözeti vizsgát.

Jellemzô, hogy román részrôl Iorgának eme óvatos reformjait, ígéreteit is

soknak tartottak. Az egyik képviselô szerint ugyanis nem az a probléma, hogy a
kisebbségek nem élvezik azokat a jogokat, amelyeket a románok, hanem sokkal
inkább az, hogy Erdély visszarománosítása még mindig nem fejezôdött be.
Éppen ezért állami támogatást igényelt az elmagyarosodott románok
visszarománosítására.

Nem volt teljes az egyetértés a kormányfô és az ellenzék között az erdélyi

regionalizmus kérdésében sem. Nagy ellenállást váltott ki az új közigazgatási
törvény, mely törvényen kívül helyezte a megyei közigazgatást a községi
tanácsokkal együtt, helyükbe prefektusokat nevezett ki és bevezette a teljes
centralizációt. Erre hagyta el Vaida-Voevod a parlamentet, mondván nem akar
bunrészese lenni a kormány törvénytelen intézkedéseinek. Kolozsváron
szeptember 30-án a Nemzeti Parasztpárt ülésén Mainu arról számolt be, hogy
Gheorghe Bratianuval is folytatott tárgyalásokat, amelynek tárgya a kormány
tehetetlensége volt. Októberben Goldis tett közzé nyilatkozatot az erdélyi
helyzetrôl. Ebben hangsúlyozta, hogy Erdély közigazgatását az erdélyieknek
kell intézni. Példának említett egy korántsem egyedülálló esetet, amely szerint
míg Arad megyében 47 nem odavalósi tanítót neveztek ki, addig az aradi friss
diplomás tanárok zöme állás nélkül maradt.

Az új esztendôben a kormány elsô intézkedése az volt, hogy ismét csökkentette

a nyugdíjakat. Februárban éles vita folyt a konverziós törvény körül, amely a
mezôgazdasági adósságok egy részét az államra hárította át. A liberálisok ellene
léptek fel, Argetoianu a hozzá szükséges pénzt a vagyonok megadóztatásából
kívánta elôteremteni. A franciák kölcsöne késett, helyette a dunai államok
együttmuködését javasolták. Úgy nézett ki, hogy ismét elôtérbe került a román-
magyar gazdasági együttmuködés.

Májusra új választásokat írtak ki - az ellenzéket ezúttal is igyekeztek a

hatóságok távol tartani. Ami a Magyar Pártot illeti. A képviselôházban 10,
szenátusban 2 magyar képviselô került be. (1922-ben: 3 képviselô, 3 szenátor;
1923-ban 26 képviselô, 3 szenátor; 1926-ban 14 képviselô, 12 szenátor; 1927-
ben 8 képviselô, 1 szenátor, és 1928-ban 16 képviselô, 6 szenátor.)

Willer József itt emelt panaszt amiatt, hogy 13 év után sincs rendezve azoknak a
magyar tisztviselôknek a helyzete, akik annak idején nem tettek huségesküt a
román államnak. Kérte továbbá: a magyarokra nézve is érvényesítsék a
 50

rendeletet, amely lehetôvé tette, hogy 10 évi munkaviszony után nyugdíjhoz

jussanak.

Végigtekintve Iorgának a kisebbségek érdekében hozott intézkedésein, úgy

tunik, hogy a részeredmények, sikertelenségek sorozata volt csupán az 1920-
1932 közötti idôszak. Másrészt, jól körülhatárolható az is: meddig terjed
segítôkészsége, ahogy többször is említette "mindent megadni kulturális téren,
de csakis kulturális téren". Az ember elidegeníthetetlen jogának tekintette, s aki
azt megtagadta a kisebbségtôl, nem tekinthetô humanistának. Kulturális
egyenjogúságot, ahogyan ô nevezte "kulturális autonómiát" ígért az 1923-as
kormányvita alkalmával, miniszterelnöksége idején, s késôbb is, a belsô nagy
politikai csatározásoktól már visszavonulva. Szent meggyôzôdése: a politikai
önállóság, "autonómia", bármilyen korlátozott mértékben, bármilyen kis
területen legyen megadva, az magában hordozza az elszakadás lehetôségét,
esetleg a Habsburg Monarchia visszaállítását. Ezektôl való félelme diktálta:

1. a magyar állam kialakulásról,

2. Erdély autonómiájáról,
3. A Duna medencében élô népek összefogásáról vallotta koncepcióját.
Leszámítva a választási programbeszédek. A külföldi újságíróknak adott
nyilatkozatait, Iorganak a magyar kultúra támogatást, a kulturális és
tudományos élet különbözô mutatós, csekélynek ható eredményeit pozitívan
kell értékelni, annál is inkább, mivel azon kevesek közé tartozott, akik a taktikai
megfontoláson túl, tekintettel voltak a szellemi értékekre. Azok ôrzése, óvása
épp úgy az ô gondja volt, mint a kisebbségekhez tartozó politikusoknak,
íróknak. "Én a legôszintébb híve vagyok a román-magyar szellemi
együttmuködésnek, és az az állásponton, hogy a Romániában élô magyar
tömegek kulturális és szellemi életét a legteljesebb szabadságjogokkal kell
megkönnyíteni. Én a magam részérôl ennek mindenkor nagy fontosságot
tanúsította, s szerény erômbôl el segítettem eme törekvéseket.”

Ez a segítség kimerült a magyar tanárok, meghívásában és vendéglátásában a

szervezésében muködô nyári egyetemen, fordítások, antológiák kiadásának
támogatásában, és a magyar színtársulatok meghívásában bukaresti
vendégszereplésre. Vallomása szerint nemcsak a magyar történeti múlt
dokumentumait, levéltári forrásait, ismerte, hanem magyarul tudó felesége
révén a magyar irodalom klasszikusait is. Mindez jól fért a történelemhamisító
Iorgával, akinek munkásságát a két világháború között román történészek egész
sora bírálta.

A kisebbségi alminisztérium megszunésétôl a kisebbségi

statútumig: 1932-1937.

Egy év és egy hónap után "kitelt" a szakértôk kormányának ideje. Nem túl
hosszú idôre - 1932. június 6.-1933. november között - ismét a Nemzeti
Parasztpárt képviselôi, Maniu és Vaida Voevod között oszlott meg a kormány. S
 51

bár nem arról volt szó, hogy Maniu ütötte ki Iorga kezébôl a kormányrudat,
utóbbi elkeseredése határtalan volt, s nem épp hízelgô portrét rajzolt
emlékiratában Maniuról, aki szerint a magyar nemesekhez hasonló
keménygalléros figurája a Monarchiából maradt fenn, hogy bevezesse "annak a
maroknyi erdélyi politikusnak a diktatúráját, akik hijával vannak minden
illetékességnek és széles látókörnek, akik büszkék kifogástalan származásukra,
szemben a regáti, a cigány, fanarióta ivadékokkal."

A decemberi választásokon Maniu pártja 63 %-os gyôzelmet aratott, s a tôle

megszokott politikát ígérte: decentralizációt, s a mezôgazdaság állami
támogatását, de mivel személyi kérdésekben összeütközésbe került a királlyal,
rövidesen távozni kényszerült. Érdemes errôl meghallgatni annak a radikális
Lupunak a véleményét, aki 1927-ben kilépett a Maniu-Michalache fúzióval
létrehozott Nemzeti Paraszt Pártból, és önálló Parasztpártot alapított. Lupu
pontosan a lényegre tapintott rá, arra, hogy a király elhatározta: ô kormányozza
ezentúl az országot, a kormányok helyett, s ha kell, ellenében! "Mi volt az ok,
mely miatt a parlamenti többség ellentétbe került Maniuval és megbékélt
Vajdával? Micsoda pokolgép dobta ki három nap alatt a kormányból Maniut és
Michalachet?

Azt mondják, hogy ez pártkérdés. Nem az: az ország vezetôjének változása

érdekli a nemzetet. A fanarióta korszak rendszere újult meg: csak abban az
idôben történt meg, hogy a vajda szobájába hívatta a nagy logofátot, elcsapta és
mást küldött helyette. Két és fél év óta folyik ez e különös eljárás Romániában,
mely ellenkezik minden modern állami alkotmányos szokásaival. Pedig
Európában, már csak azok az uralkodók tarthatják fenn magukat, akik valóban
alkotmányos módon uralkodnak."

Maniu távozott, de a Parasztpárt maradt: Vaida-Voevot vette át a kormányt. A

Közép-Európában élô népek közeledésében kételkedô rutinos erdélyi román
politikusok a magyar revizionista propaganda ellensúlyozására szánta 1933
májusi külföldi útját, az ország gazdasági helyzetének javítását és
kölcsönigénye teljesítését kutató célkituzések mellett. Azonban ô sem tudott
sokáig lavírozni pártja és a király körei között. Lemondatásában nem az
játszotta a fô szerepet, hogy szemet hunyt a Vasgárda soviniszta támadásai
felett, hanem, hogy válságot idézett elô az NPP-ben, annak egysége megingott,
Gafencu, Michalache, Calinescu ellenzékbe vonult. Pozitív hatás, hogy a párton
belül erjedés indult meg, az NPP fiatalabb generációja 1933 szeptemberében az
alkotmányosság, a parlamentarizmus megtartása és a mezôgazdasági adósságok
75 %-os konverziója mellett kötelezte el magát. Ami a Parasztpárt kisebbségi
politikáját illeti: 1932-33 között takarékosságra hivatkozva Maniu egyszeruen
felszámolta az alminisztériumot, bár a kisebbségi ügyek tanulmányozására
felkérték Serban Mihait, akinek a Magyar Párt 1933. március 2-án emlékiratot
nyújtott át a nyelvhasználatról a közigazgatásban, az oktatásügyben jelentkezô
speciális problémákról, a nyugdíjasok helyzetérôl.

Jobboldali irányzatok az utólsó liberális kormányok alatt

 52

1933. november 14-én, újból a liberális kormány került hatalomra. Duca

miniszterelnök határozott politikai elképzelésekkel és kemény kézzel látott
hozzá a kormányzáshoz. Ebben az a cél vezette, hogy a békeszerzôdések
feltétlen megtartása mellett az ország elkerülje e német hódítás veszélyét és
hogy a hazai szélsôjobboldalt is letörjék. A december 9-ei minisztertanácsi
ülésen határozatilag feloszlatták a Vasgárdát. A soron következô választásokon
a szavazatok több mint 50 %-át nyerte el. A választások "tisztaságát" jól
illusztrálta, hogy a Székelyföldön a liberálisok több szavazatot kaptak, mint a
Magyar Párt. Amikor december 29-én a sinaijai állomáson a vasgárdisták
revolvergolyóval kioltották Duca életét, egy sor megdöbbentô
gyilkosságsorozatot - amelynek egyik utolsó áldozata Iorga lett - és az ország
jobbratolódását indították el ezzel. Duca utódja a kormányon a liberális párti, a
magyarok számára rossz emlékezetu Angelescu lett, aki azonnal kimondta a
rendkívüli állapotot. Ôt néhány napra rá, 1934. január 3-án Tatarescu követte az
ország élén, aki a királyi politikához igazodó, a Hitelbank körül tömörült fiatal
liberálisok képviselôje volt. Románia legfelsôbb vezetô köreiben néhány
esztendôre nyugvópontra kerültek az események - a király hazatérése után
egymást váltották a kormányok -, külpolitikai téren Titulescu vette kezébe az
irányítást, s a liberálisok tartották magukat a ducai örökséghez: együtthaladni
Angliával és Franciaországgal, és szorosra fonni a kapcsolatokat a kisantanttal.
Állami megrendelésekkel, új iparágak létesítését, az állam ellenôrzô szerepének
növelését, a vámtarifa csökkentését, az általános tartozások 50-70 %-át
elengedését, a külföldi tôke beáramlása elôtt a sorompók felnyitását vették
tervbe. Eredmény: a román gazdasági termelés 1938-as csúcsteljesítménye. De
a Tatarescu-kormány idején tettek néhány lépést az irányban, hogy redukálják a
parlament hatáskörét; kisebbségi politikájára a kor uralkodó irányzatai közül a
revizionizmus és antirevizionizmus sajnálatos és tragikus vetélkedése nyomta rá
a bélyegét, komoly méreteket öltött a kisebbségi alkalmazottak elbocsátása
állásukból - az 1934. július 16-án közzétett, a nemzeti mukavédelemrôl szóló
törvény szerint pl. a vállalatoknál az alkalmazottak 80 %-a román kell legyen -,s
a tanárokat szigorú nyelvvizsgákra kötelezték.

1934 feburárjában a Curentul címu napilap 7 pontból álló körkérdést intézett

mintegy 160.000 ismert személyhez, és a kisebbségek veszedelmes térhódítása
ellen kért javaslatot és támogatást.

1. Nem gondolja, hogy a mai körülmények között az autochton román elem

nyomasztó alacsonyabbrenduségben van a nemzeti kisebbségekkel szemben?
2. Hiszi-e, hogy az országban a nemzet sorsát szolgáló politika érvényesülhet,
ha társadalmi elit nem a többségi nemzet tagjai közül sorozódik?
3. Ha hiszi, minô megoldásokat ajánl a bajok orvoslására:
a. azonnal?
b. a jövôt illetôleg?
4. Nem gondolja-e, hogy a román állam kötelessége volna, hogy a többségi
nemzet szertefutó intellektuális elmeit törvényhozási intézkedésekkel vegye
védelmébe?
5. Mik volnának a ma követelte legsürgôsebb intézkedések?
6. Hiszi-e, hogy közoktatásunk különbözô fokozata megfelelnek a román
nemzet szükségleteinek?
 53

7. Milyen más közoktatási szervezetekre gondolna azoknak az elemeknek a

szelekciója szempontjából, melyek szellemi és erkölcsi fegyelem tekintetébe
elég garanciát nyújtanának a román állam állandó érdekeinek szolgálatában?

A válaszok többségétôl kitetszik hogy, a románokat a kisebbségek

"térhódításától" féltették. Szinte mindannyian egyetértettek azzal: legalább 75-
80 %-os numerus clausus bevezetése szükségeltetik. Gheorghe Bratianu
emellett egyes kisebbségek, így a macedon románok hazatelepítését is javasolta.
Juga kolzsvári egyetemi tanár végzetesnek ítélte, hogy Erdélyben a magyarok
számaránya még mindig kb. 80 %-os a hivatalokban, a postánál, a vasutnál, a
bankokban, s ellene mielôbbi állami intézkedést követelte. Nem véletlen, hogy
ezekben az években a szakemberek elôszeretettel idézgettek különbözô
statisztikákat és táblázatokat: a kisebbségek és a többségiek számarányáról: a
kisebbségi gyárakban, ügyvédi irodákban, bankokban.

Sokan, így Sabin Manuila is azok közé tartozott, akik ha a kisebbségek okozta
veszélyekrôl szóltak akkor elsôsorban a zsidóságra gondoltak. A numerus
clausus mufajba tartozott volna az elmagyarosodott "székelyek és a torockói
magyarok visszarománosítása is, amelynek üttörôje a század elején nem más
volt, mint Nicolae Iorga. Többnyire ilyen, s ehhez hasonló "bizonyítékokkal"
találkozunk nála.

"Székelyeket akiknek arca, éneke, háza és tánca olyan mint a mienk, lassan, de
biztosan vissza kell vennünk". Minden bizonnyal neki köszönhetô, hogy 1935-
37-ben hivatalosan is átvette a román politika ezt, s 1935 májusában 15 éves
tervet dolgoztak ki a székelyek visszarománosítására. Gociman Aurel az
Universul címu lapban kijelentette: az Erdélyben élô 550.000 székelybôl
300.000 románból lett, akiket az anyanyelv intenzívebb tanításával, s a székely
hivatalnokok román vidékre történô áthelyezésével vissza kell és lehet
románosítani. (Természetesen ez az elmélet a maga teljességében
tudománytalan.)

A kormány stabilan állt meg a helyét a nemzetközi életben. Titulescu igyekezett

Romániának minél jobb hírnevet szerezni. Ô ügyeskedett azon, hogy a kisantant
külpolitikáját egységbe fogja, de a belpolitikai életben egymást érték a
meglepetések. 1935. júliusába az erdélyi író-politikus Octavian Goga Nemzeti
Agrárpártja és a Iasi-i antiszemita Ioan Cuza professzor Keresztény Nemzeti
Védelmi Liga fúziójával Nemzeti Keresztény Párt néven új pártot hoztak létre.

A párt alapelve, amelyhez két erdélyi, kolozsvári egyetemi tanár: Silviu

Dragomir és Ion Lupas professzor is csatlakozott, "Románia a románoké". A
kisebbségekkel részletesen is foglalkozott , ôket három kategóriába sorolta:
1. A Románia viszonyai közé jól beilleszkedô német kisebbség, amelynek joga
van számarányának megfelelôen tisztségeket, hivatalokat betölteni;
2. A kívülrôl irányított revizionista kisebbségek: a magyarok, bolgárok és
ukránok, akikre érvényesíteni kell a numerus clausust;
3. zsidók, akiket teljesen ki kell iktatni az ország politikai-gazdasági-muvészeti
életbôl.
 54

Mozgalommá szervezôdött egy másik kisebbség ellenes antiszemita irányzat is,

Alexandru Vaida-Voevod vezetése alatt "Numerus Vlachicus" néven. Íme
néhány részlet az 1935. május 12-i keltezésu "Felhívás az országhoz" címu
röpiratból.

A "numerus valachicus" nem állít semmi jogtalan dolgot, nem követel mást,
csak ami megilleti, és ami jár román földünk román lakosainak.

A "numerus valachicus" azonos a román igazsággal, amelyre minden jó román,

legyen bár tanult ember, paraszt, vagy munkás, férfi vagy nô, öreg vagy fiatal, le
kell adja szavazatát. Az egész román nép várja már, hogy feltunjön igazságának
napja. A "numerus valachicus" egyenlô az alkotó nacionalizmussal, amely arra
hivatott, hogy az összes társadalmi osztályok különbözô generációt egy
közösséggé fogja össze, a bajtársi szervezetek megszerzésével, a rend, a
tekintély, a munka, az áldozatkézség elve alapján, "a nemzetért és a királyért, a
hazáért és a jogért" jelszó jegyében.
A "numerus valachicus" az a villám, amely szétzúzza a korrupciót és a
közpénzek elsikkasztását, összetöri a nemzetközi kapitalizmus láncait, amely a
nemzet energiáit fojtogatja". Továbbá a "numerus valachicus" lesz, amely a
munkások részére kartelleket hoz létre, felszabadítja a parasztságot a jobbágyi
viszonyból, iskolákat alapít, a nemzet és isten dicsôségére véget vet a pénzügyi
arisztokráciának, tiszta, nemzeti, erkölcsi és keresztény morál alapján álló sajtót
és irodalmat teremt, természetesen semmivel nem lesz toleránsabb, ami
ellenséges a román nemzettel és fajjal, véget vet a lazaságnak, korrupciónak,
kiaknázza a román föld rendkívüli gazdaságosságát, véget vet annak a
turhetetlen helyzetnek, hogy a gyulafehérvári határozatokra, a kisebbségi
szerzôdésekre, a Nemzetek Ligájára, az alkotmányra, a demokráciára,
Franciaországra hivatkozva semmibe veszik a románok természetes jogait
országukban, s a természetesen: megoldja, különösen az ország észak-keleti
részén krónikussá vált zsidókérdést, ami egyike azoknak, amelyek komolyan
veszélyeztetik a románok érdekeit, mert "mi románok vagyunk Nagyrománia
igazi urai" - ismét-e többször is a nagyobb nyomaték kedvéért Vaida-Voevod.

Az országos mozgalmak természetesen az egész Romániára kiterjedtek és

befolyásolták azt is, hogy szigorodjon az állami politika a nemzetiségek felé.
1934 júliusában törvényt hoztak arról, hogy az ország egész területén a
gazdasági, ipari, kereskedelmi vállalatok, magánjogi társaságok kötelesek 80 %-
ban román nemzetiségu állampolgárt alkalmazni; a törvény betartására
ellenôrzô bizottságokat alakítottak.
A vasgárdista vezérnek, Corneliu Codreanunak ez sem volt elég. A
Revizióellenes Liga III. kongresszusán követelte, hogy a határokat 100 km-es
körzetben 100 %-osan tisztítsák meg a kisebbségi tisztviselôktôl. 1935-tôl a
helynevek román írására is jobban figyeltek; maga Iorga is túl szigorúnak ítélte
meg az ezzel kapcsolatos eljárásokat, mondván a dualizmus korában Erdélyben
a helyneveket a román lapok, stb. románul írták. Újból nôttek a magyar vidékek
adóterhei.

1934-35-ben az adó országos átlaga: 72.9 % volt.

 55

a román Buzau megyében: 22.5 % volt

a román Teleorman megyében: 59.4 % volt
a magyarlakta Háromszék: 61.4% volt
a magyarlakta Udvarhely: 74% volt
a magyarlakta Maros-Torda: 103.8% volt
a magyarlakta Csík: 121.6 % volt

Angelescu újra hallatta szavát az ország iskolapolitikájában. Kijelentette, hogy

a visszarománosítást már az óvodában el kell kezdeni. Az 1934-35-ös tanévben,
hivatalos román források szerint 261.000 magyar tankötelezettbôl 175.000 járt
román nyelvu iskolákba. 1934-tôl kötelezô alkalmassági vizsgálat írta elô a
kisebbségi tanároknak; ezt 1938-ban úgy fokozták tovább, hogy a román nyelv
és irodalom "képesítési" alkalmassági vizsgára csak románok jelentkezhettek,
1936-tól megnehezítették a kisebbségi tanárok elhelyezkedését az állami
iskolákban és középiskolákban; s csak az 1938-39-es tanévvel változott meg az
a törvény, amely megszüntette, hogy a hivatalos szervek döntsék el, a
névelemezés alapján, hogy a szülök milyen iskolába iratják gyerekeiket.

1934. november 12-én a Magyar Párt javasolta egy, az összes pártok

képviselôibôl álló parlamenti bizottság alakítását, amely feladata lenne a
kisebbségi panaszok megvizsgálása. Iamandi liberális miniszternél
meghallgatásra talált e javaslat. A parlamenti ülésen azonban kijelentését,
miszerint az ország 4 milliónyi kisebbsége tény, Maniu, Vaida, Goga oly erôvel
utasította vissza, hogy Iamandi kénytelen volt visszavonulni.

A belpolitikai élet változásait számos új jelenség jelezte. A jobboldal mellett a

parasztpártok jelentkeztek markánsabban. 1932-ben Grigore Iunian új pártot
alapított Radikális Parasztpárt címen; amelynek célja a vasgárdisták
hatalomrajutást megakadályozni: 1935-ben a Parasztpárt Kongresszusán a
fiatalabb nemzedék is letette a voksát: és erôteljesebben emelte fel szavát a
parlamenti rendszer megtartása, a szenátus feloszlatása, a parlamenti
bizottságok és a helyi autonómia szerepének növelése, a parasztság
háziiparának állami támogatása, az ipari termelésnek a hazai nyersanyagok
elhasználással történô növelése, a békeszerzôdések betartása mellett.
Radulescu-Motru 1934-tôl a "parasztállamot" tartotta a román nép alkatához a
legmegfelelôbbnek. A Román állam ideológiájáról c. könyvében így látta a
román valóságot:
"Mivel a román állam" - írta - "nem normális viszonyok között, hanem hol
török, hol az európai nagyhatalmak rossz befolyása alatt fejlôdött, napig
provizóriumban élünk... A valóságos román állam... tökéletes ellentéte az
alkotmány román államának. Megállapították ezt már sokan sok alkalommal.
Az alkotmány betuje és a politikai élet teljes ellentéte nem lep meg senkit.
Pedig hazugságra nem lehet egy nép jövôjét felépíteni A román állam az
európai nagyhatalmak alkotása, a régi Európa szellemisége tartotta keresztvíz
alá. Demokratikussá és polgárivá akarta tenni s mindkettô ellensége a román
nép nemzeti tradíciójának. A román állam vissza kell térjen valóságos alapjaira:
parasztságára".
 56

A Nemzeti Parasztpárt új programját Michalache fogalmazta

megKözéppontjában a "a szolidáris kooperatív nemzeti parasztállam" áll, ahol a
falu színvonalát fel kell emelni a város színvonalára; az állam központilag kell
megszervezze a mezôgazdasági és ipari termékek cseréjét. Michalache azt is
hangsúlyozta: természetes, hogy a román állam 70-80%-ot kitevô földmuves
lakossága miatt paraszti jellegu, de nemcsak az: Románia nemzeti állam.
Ugyanilyen százaléka román nemzetiségu lakosai miatt. A haza kisebbségeit, az
országhatárokat változatlan tényként kell kezeljék; úgyszintén a nacionalizmust
és, mint az állam egységét megtartó politikai ideológiát. Ezután vázolja, hogyan
képzeli el a párt a kisebbségi kérdés kiiktatását:

"...A nemzeti parasztpárt azt véli, hogy túl a faji különbségeken, többségi és
kisebbségi népeknek ôszintén egyesülniük kell a haza szeretetében és
védelmében.
2. E cél érdekében a nemzeti parasztpárt, bízva a politikai és polgári szabadság
és egyenlôség elvében, tekintet nélkül fajra, vallásra és nyelvre, meg van
gyôzôdve, hogy a kisebbségekkel való bánásnak és jogaik tiszteletben
tartásának alapjait azok a nemzetközi szerzôdések képezik, amelyeket Románia
aláírásával látott volt el.
3. A nemzeti parasztpárt kötelességének tartja, hogy megfelelôen a nemzetközi
szerzôdéseknek, istentisztelet és oktatás terén tiszteletben tartsa a kisebbségi
nyelvek használatát. E célból a kisebbségi papság és tanítótestület anyagi
helyzetének könnyítése céljából hajlandó pénzügyi segítséget nyújtani, hogy
állapotukon az állami pénzügyek keretei között társadalmi és kulturális
helyzetüknek megfelelôen segítsen.
4. Azon elemek kiképzése céljából, melyek kisebbségi területek
közigazgatásának szolgálatába készülnek lépni, kész a románnyelvu állami
középiskolák keretében kisebbségi nyelvi és irodalmi tanszéket szervezni, hogy
így a fajok kulturális és szellemi közeledését elômozdítsa. Hasonlóan
gondoskodni fog a kisebbségi férfi és nôi tanítói személyzet kiképzésérôl.
5. Különös gondot fog fordítani az elnemzetietlenített román elemek
visszarománosításának kérdésére."

A liberális párt kettéválása az 1937-es választásokon lett nyilvánvaló:

Constantin C. Bratianu, aki hagyományos programmal indult, ellenzékben
szándékozott maradni.
Taterescu, aki 1946-ban a román delegációt vezeti majd a béketárgyalásokon
partneréül választotta a nyilvánvalóan jobboldalivá váló nemzeti parasztpárti
Vaidát, a Román Front (Frontul Romanesc) vezetôjét, a kisebbségi Német
Pártot és lorgát. Maniu, mivel ebben az idôben még a királyi diktatúrát tartotta
veszedelmesebbnek a Vasgárdánál, utóbbiakkal kötött paktumot a demokrácia
biztosítását, és az angol-francia orientációt kikötve. Az 1937-es decemberi
választásokon 56 párt vett részt, s egyik sem érte el a kormányalakításhoz
szükséges 40%-ot. ( A jobboldal összsen 25? -ot kapott.)

Az ország nagy meglepetésére a király a 10%-ot elért Nemzeti Keresztény

Pártot, azaz Gogát bízza meg kormányalakítással. Az uralkodó a következôkkel
indokolta döntését: "Nem tagadható, hogy Romániában ma a közvélemény a
nacionalizmus felé irányul - azért határoztam el, hogy a Nemzeti Keresztény
 57

Pártot hívjam kormányra, mely nacionálisabb érzésu a többi pártnál." Octavian

Goga, Ady Endre barátja, Madách muvének fordítója, sajtónyilatkozata
harmonikusan illeszkedett ahhoz „ itt nem folyik egyéb, mint a román fajnak az
a törekvése, hogy úr legyen a maga földjén..." Ez annyiból állt, hogy Goga
sürgôsen hozzálátott a zsidóság diszkriminálását biztosító rendeletek
kiadásához.

Abban az abszurd helyzetben, amikor a törvényhozó testületben a 387 tag közül

csak 39 tartozott a kormánypárthoz, nem lehetett más a teendô, mint az új
választások kiírása. Azonban 1938. február 10-én a király diktatúrája
bevezetésében látta a helyzet megoldásának kulcsát, amihez a pártok is
hozzájárultak - ebben szerepet játszott a Vasgárdától való félelmük el - így
próbáltuk elkerülni egy valószínusíthetô szélsôjobboldali fordulatot. A Miron
Cristea egyházi fôember vezetése alatt megalakult kormány több volt
miniszterelnökbôl állt: Averescu, Iorga, Angelescu, Vaitoianu, Vaid - Voevod,
Mironescu, Tatarescu. Ismét bevezették a rendkívüli állapotot, a hatalmat új
prefektusok vették át. Az új alkotmány a király kívánsága szerint állt össze:
benne nôtt a végrehajtó hatalom - azaz a király hatalma -, a kormányt is ô
nevezte ki, és neki tartozott felelôsséggel; két törvényhozó gyulés között a
király rendeletekkel kormányozott, politikai és katonai egyezmények kötését
sem volt köteles a parlament elé vinni, a szavazati joghoz kötött korhatár 21
évrôl 30-ra emelkedett, a képviselôi mandátum ideje 4-rôl 6-ra, a szenátusban 4-
rôl 9 évre emelkedett.

A magyar-román kapcsolatok változása

A közép-európai együtmuködési tervek és a székely autonómia

Ami Magyarország szomszédaival kapcsolatos viszonyát, így a magyar-román

kapcsolatokat is illeti a "mindent vissza"; míg Romániát: az "egy talpalatnyi
földet sem" alapelv határozta meg. Az 1921 folyamán Csehszlovákia, a Szerb-
Horvát-Szlovén Királyság és Románia között létrejött szerzôdés - a kis-antant
megalakítása - nem csak a magyar támadás esetén való kölcsönös
segítségnyújtást, hanem a Magyarországgal kapcsolatos politika
összehangolását is tartalmazta. Elsô fellépésük ugyanerre az esztendôre esett,
amikor sikerült megakadályozni Népszövetségbe való felvételét, amellyel a
magyar politika a nemzetközi elszigeteltségbôl szeretett volna kitörni.
Franciaország támogatásán felbátorodva rendkívül magas háborús jóvátételt
szerettek volna kikényszeríteni. (Ennek összegét 1922-ben még nem állapították
meg, de fedezetül lekötötték Magyarország összes állami vagyonát.) Amikor
felmerült az országnak adandó kölcsön kérdése, román, csehszlovák illetve
jugoszláv részrôl szerették volna elérni, hogy a kölcsön felhasználása
ellenôrzésének ürügyén bevegyék ôket a magyar lefegyverezést ellenôrzô
bizottságba.

A magyar-román diplomáciai kapcsolatok fevétele - leszámítva az olyan

irreális, 1919-ben, majd Maniu kormányra kerülése idején felmerülô magyar-
román perszonálunióra vonatkozó elképzeléseket - már 1920 augusztusában
 58

felmerült. (Megjegyezendô:A román katonai megszállásnak 700 civil áldozata

volt illetve az okozott károk elérték a 9 milliárd Koronát.)

Mindez kitörölhetetlen emléket hagyott. Bethlen István 1922 májusi debreceni

beszédét a kisebbségi jogokról Bratianu Bukarestben Románia belügyeibe való
beavatkozásnak tekintette. A békés revízió meghirdetése 1928-ban
Magyarország részérôl, annak megtámogatása egy évvel korábban a konzervatív
angol Rothermere lord által, a magyar-olasz szövetség arra késztette a
kisantantot, hogy 1928 júniusában a bukaresti konferencián megerôsítették a
Magyarország ellen irányuló katonai szövetségüket.

Amikor 1928. November 26-án Maniu fogadta a bukaresti magyar diplomáciai

kar képviselôit megígérte, hogy felülvizsgálja a két ország barátságos
együttmuködését zavaró monumentumokat. A román sajtó éles Bethlen-
ellenessége a kétoldalú tárgyalások alkalmával nem volt észlelhetô, a magyar
királyi ügyvivô 1929. Január 3-án látogatásakor tolmácsolta Bethlen István
üdvözletét. Maniu ígéretet tett a vízumügyek, utazások megkönnyítésére, a két
ország közötti telefonvonalak fejlesztésére és a 300 erdélyi földbirtokos
kártalanítására elvett ingó és ingatlanukért, amely ügy megjárta a nemzetközi
fórumokat.

Ez erdélyi Iuliu Maniu kormánynak az együttmuködés lehetôsége és

szükségessége Közép-Európa országai között egyrészt a nemzetközi életben
került elôtérbe a föderációs tervek formájában, másrészt otthon, Romániában
ugyanez mint a szász és székely autonómia került a figyelem és a kisebbségek
szakemberei által tanulmányozandó kérdés középpontjába.

C.A. Macartney, francia kortársaival ellentétben már a 20-as évek elején meg
volt gyôzôdve arról, hogy a párizsi békeszerzôdések rossz döntések voltak, és
egy új háború lehetôségét hordozzák magukban. Azonkívül természetesen, hogy
a franciákat, angolokat, németeket a saját politikai, gazdasági érdekszféráik
kialakítása izgatta, jelentôs politikai tényezôk irányelvei között elsôdleges
helyen állt, Európa békéjének, biztonságának megôrzése. Így zárkóztak fel a
két- többoldalú megbékélés-békéltetési-biztonsági szerzôdések mellé a közép-
európai országok együttmuködésre vonatkozó nyugat-európai tervezetek és
hatásukra az érdekelt országok politikusainak, közgazdászainak - ld. Benes,
Maniu, Hantos Elemér - elképzelései 1930-32 között. Egyrészt a biztonság vált
létkérdése, másrészt a gazdasági válságból kellett kivezetô utat találni.

Aristide Briand, a Páneurópai Unió tiszteletbeli elnöke, úgy vélte: az új

békerendszer végleges lesz Európában, a Páneruópai mozgalomból indult ki,
ehhez kapcsolta volna a dunai államokat, s még Németország csatlakozását sem
tartotta kizártnak. Célja: a francia befolyás növelése és a gazdasági
együttmuködés kiterjesztése volt. Ebben a fázisban Anglia ellenállása nyíltan
mutatkozott meg. Németország 1931 márciusában lépett fel a maga német-
osztrák vámuniós elgondolásával. Ez mozgásba hozta mindkét nyugati
ellenfelét: a franciát és az angolt. Benesnek Ausztriát, Csehszlovákiát és
Magyarországot összefogó rendszere 1931 júliusában határozottan Németország
ellen irányult, s javaslatát Anglia is támogatta. Maniu az un. "Badacsonyi
 59

kiáltványában" költôi hasonlattal arra kérte a román honfitársait: a debreceni

nagytemplomban ne a kard, magyar harciasság jelképét lássák, hanem a vallás
és a kultúra jelképét, amely közvetítô kell legyen a nemzetek, így a román és
magyar nép között. Neki, is egyébként már 1930-ban megvoltak az elképzelései
egyfajta dunai szövetségi rendszerrôl.

André Tadieu 1932 februárjában a genfi leszerelési konferencián a kisebbségi

kulturális autonómista mellett foglalt állást. A Tardieu-terv realizálásáról a
román Gafencu folytatott tárgyalásokat Magyarországon. Budapest adott
ugyanis otthon 1932 február elején a közép-európai gazdasági értekezletnek,
amelyen a magyarokon kívül Ausztria, Csehszlovákia, Jugoszlávia,
Lengyelország és Románia is részt vett. Gafencu újságíróknak adott
nyilatkozatából világossá vált: nemcsak a két ország közötti kapcsolat
megjavulását várta a tervtôl, hanem a kisebbségi kérdés rendezését is, mert azok
közvetítô szerepet töltenek be a két ország között.

A bukaresti lapok, így a Curentul is pozitívan kezelte az együttmuködés

kérdését. Ismertette például Magyar Pál gazdasági szakember temesvári
elôadását a román-magyar kapcsolatokról. "Magyar Pál elôadása lezárja a
magyar nemzettel való megegyezés utjának elsô fázisát. Ez alkalommal a román
kormánynak is válaszolni kell".

Amikor Bethlen István 1932 januárjában Temesváron találkozott II. Károly

román királlyal, újból szóba került a perszonálunió, a román-magyar
államszövetség terve. Ugyanezen év november 18-án Kolozsváron egyetemi
tanárok, katonatisztek, egyházi személyek megalakították a Revizióellenes
Mozgalom Erdélyi-Bizottságát, amely egy a Románia területi integritását
veszélyeztetô lépés esetén kilátásba helyezte Budapest újbóli román
megszállását. December 1-re általános demonstrációt hirdettek, melynek a
magyar útlevélkirendeltség és az Ellenzék címu napilap szerkesztôsége esett
áldozatul. A rombolás miatt a magyar kormány utasította a magyar követet a
román kormánynál a tiltakozásra, de az eseménnyel kapcsolatban nem történt
felelôsségrevonás. 1993 márciusában Titulescu a parlamentben még arról
beszélt, hogy a béke záloga és kétoldalú baráti viszony legbiztosabb útja a
gazdasági kollaboráció; augusztus 15-én szintén Kolozsváron alakult meg a
kisantant hadiönkénteseinek Revizióellenes Ligája; ugyanekkor Corneliu I.
Codarceu emlékeztetett röpiratába: Románia területi igényeit nem elégíti ki a
Párizs-környéki békék alkalmával.
Lényegében tehát a 30-as évek elejére nyúlik vissza az a kettôsség a román
politikában, hogy hivatalosan a baráti kapcsolatok kialakítására irányuló
szándékát hangoztatják, ugyanakkor bizonyos hivatalos vagy nem hivatalos
társadalmi, katonai csoportosulások, személyek kimondják azt amit hivatalosan
nem vállalt fel, egyetlen román kormány sem: az igényt újabb területek
szerzésére, a felhívást újabb magyarellenes intézkedésekre illetve egy
Magyarországgal szembeni hangsúlyosabb román külpolitikára. Az is
hagyomány román diplomáciában - a kisantant létébôl természetesen adódik -
hogy Bukarest és Prága (esetleg Belgrád) egyezteti politikáját. Így Benes és
Titulescu 1935 márciusában Pozsonyban Magyarország fegyverkezési
egyenjogúságárról tárgyalt kapcsolatban.
 60

Tusa Gábor 1929 karácsonyán fejezte be A székely vallási és tanügyi autonómia

címu elmélkedéseit, amelynek egy-egy gondolatával már a Magyar Nemzeti
Szövetséggel kapcsolatos írásában is találkozni lehetett. Fejtegetésének lényege
az, hogy 1./ az alkotmányban biztosított emberi jogok az ember természetes és
elidegeníthetetlen joga; 2./ a kulturális autonómiát, a kisebbség hozza létre, azt
az állam csak elismeri; 3./ a területi autonómia biztosítása az államtól függ.
Az a jog, amit a szászok és székelyek kaptak, csak az iskolai és vallási ügyekre
vonatkoznak, és a kulturális autonómia körébe tartoznak - jelentette ki - amelyet
a kisebbségi szerzôdés 11. pontja biztosít. A fogalmak elméleti tisztázása arra is
szolgált, hogy Tusa rávilágításon: a kulturális autonómia sem valósult meg
Romániában.

Papp József: Az erdélyi székelyek vallási és tanügyi önkormányzata címu

tanulmánya kiindulási alapja szintén az említett 11. pont:
- "Románia hozzájárul ahhoz, hogy az erdélyi székely és szász közületeknek a
román állam ellenôrzése mellett vallási és iskolai kérdésekben helyi
önkormányzatot engedélyezze." Papp szerint egyetlen lépés sem történt az
állam oldaláról ezirányba, sôt még a meglévô jogokat is visszavonta: ld.
Kultúrzóna, csíki magánjavak, állami iskolák létesítése a községek költségén.
Emlékeztetett arra, hogy az 1925-ös észtorzsági kisebbségi kultúrautonómia -
amelyet az észt alkotmány is beépített - az édekelteket közjogi személyként
ismerte el. Papp elsôsorban a "helyi önkormányzat" fogalmát kísérelte meg
definiálni. A következôt írta:"bizonyos állami feladatoknak és jogoknak, tehát a
közhatalom részének az önkormányzati testületekre való átruházását, vagyis a
közügyeknek az édekeltek által való ellátástá jelenti." A konkrét területen ez
együtt jár a szabályalkotás, a szervezés és a költségvetésekrôl való gondoskodás
jogával. Részletezve a közvetkezô programot tette közzé: 1. Megvalósítandó a
székely autonómia, amely nem más, mint a személyi kultrúrautonómia
bevezetése minden 18 év feletti állampolgár esetében. 2. A megalakítandó
önkormányzati szerv, államhatósági szervnek tekintendô. 3. Hatásköre kiterjed
az iskolák tartására, igazgatására és felügyeletére. 4. Szabályalkotási és
adóztatási joggal is bír. 5. Pénzügyi alapját állami hozzájárulásból és saját
erôbôl teremti meg. 6. Ezen önkormányzati rendszer felett az államnak
ellenôrzési jog van.

Papp tervezete többet kívánt, mint a a kialakult gyakorlat, mely biztosította az

egyházaknak, az iskoláknak fennmaradását, de kevesebbet mint amit Mikó Imre
helyesnek látott volna, hogy az egyházi és iskolai autonómia biztosítassék ne
csak a székelyeknek, hanem a romániai magyarság egésszének!

Az Erdélyi Múzeum Egyesület kiadványában, az Erdélyi Tudományos

Füzetekben látott napvilágot Balogh Arthúr: A székely vallási és iskolai
önkormányzat címu munkája. Balogh, aki a nemzetközi kisebbségi
kongreszusokon is képviselte az erdélyi magyarokat, kategórikusan jelentette ki:
"nemzetiségi jogokról csak akkor beszélhetünk, ha a nemzetiség, mint össz-
személyiség nyer jogokat.
 61

Úgy vélte, a legkevesebb, amit egy nemzetiség követelhet magának kultúrális

autonómia, de célja az, hogy "a közfeladatok bizonyos köre az állami szervek
hatáskörébôl kivétetik, és a nemzetiségnek, mint közjogi személynek
hatáskörébe utaltatik, ugyanis a nemzetiségi önkormányzat által."

Balogh egyébként székely és szász közület alatt, az ehhez a kisebbséghez

tartozó összességét értette, Buza László egy másik állásponot képviselt:
autonómiával az említett kisebbségek már meglévô szervezetei: - lsd. egyházi és
politikai községek - kell felruházni.

Számunkra teljes iskolai és vallási önkormányzat biztosítandó, ennek során

maguk állapítja meg ezen szervek muködésének hatáskörét, a román állam
ellenôrzése mellett.

Molnár Dénes Iorga-kormány második hónapjában 1931. Június 22-én küldte el

hozzászólását Kézdivásárhelyrôl Papp József tanulmányához. Értelmezése
szerint a székely és szász vallási és tanügyi kormányzat azt jelenti: 1. a
kisebbségi iskolák fenntartása az állami költségvetést terheli (ezzel szemben
például az 1933-as tízmilliárd költségvetési deficit nagyobb részét adók
formájában Erdély népére hárította az ismét kormányra lépô liberális kormány),
2. ezt a Regátra és Moldvára is vonatkoztatni kell, ahol szintén jelenetôs: számú
székely él. Molnár két következô lépést látott szükségesnek: az önkormányzatot
a romániai magyarság egészére terjesszék ki, és ne csak az egyházi és iskolai
életet érintse, hanem a székely megyékben a központi adminisztráció
feladatkörének teljes átadását a helyi szerveknek. (Balogh csak egy részét
igényelte). Azt a kérdést nyitva hagyta, hogy a vegyes lakosú vidékeken hogyan
képzeli el a közigazgatási rendszert. Irreális volt az az elképzelés is, hogy a
román állam tartsa fenn az anyanyelvu iskolákat, amelyet Molnár azért látott
fontosnak, hogy a kisebbségek részérôl felszabaduló anyagi erôket más
kultúrális célokra tudja fordítanai.

Az Országos Magyar Párt komolyan vette Iorga ígéretét, hogy rendezni akarja a
kisebbségi kérdést. 1931. Július 24-i határozta után kérte fel a Kiáltó Szó egyik
szerzôjét, Paál Áprádot egy tanulmány elôkészítésére. Törvénytervezet a
székely közületek közmuvelôdési önkormányzathoz címmel 125 paragrafusból
álló törvénytervezetben Paál Áprád a következôket állapította meg: a székely
közület azoknak a román állampolgároknak azt összessége, akik Székelyföldön
és annak szomszédságában lévô megyékben (Csík, Háromszék, Udvarhely,
Marosszék, Aranyosszék) ôslakosnak (1919. december 9-tôl számítva
visszamenôleg egy nemzedéknyi idôt már itt éltek) számítanak, magyar
anyanyelvuek és felvették ôket a közös összeírásba. Rendeltetése:
meghatározott területen egyházi és iskolai ügyeik intézésére az állam
felügyelete mellett helyi önkormányzattal bírnak.

Az összeírás községenként történik, a háztartásonként szétosztott ívek alapján.

"A székely közületi helység az egyházi és iskolai ügyekhez szükséges személyi
és vagyoni együttmuködést otthonterületén teljesíti". Az otthonterület nem más,
mint az egyházak és iskolák, azok intézményeinek és alkalmazottainak
 62

tulajdonában lévô ingatlan, ez közös vagyonvédelem alatt áll és azt a célt

szolgálja, hogy a közmuvelôdési intézményeiket saját maguk tartsák fenn.

A székely közületi vidék a székely közület középfokú szerve. Az tartja fenn a

középiskolákat, inasiskolákat és nevelôotthonokat, felügyeletet lát el az
alsófokú iskolák felett. Ezenkívül: közvetlen felügyeletet gyakorol a
közbirtokosság, a vagyonkezelés felett és a közbirtokosság közmuvelôdési és
népjóléti célú adományait a vidék terjeszti a székely közület központi
vezetôsége elé.

Tisztségviselôk: minden 10.000-20.000 között 10 fô, 20.000 személy után 20 fô.

A vidéki gazdasági intézô munkakörébe tartoznak az erdôk, bányák, ipari és
kereskedelmi létesítmények pénzügyi-gazdasági ügyei.

A székely közületi vidékek tanácsai választják meg a központot, azaz a székely

közület nagytanácsát: a képviselôket, az ellenôrzô bizottságot, a vezetôket és
gondoskodik a központi szervezetekben való képviseletrôl, az alábbi módon:
10.000-nél kevesebb tag esetében: 2; 10-20.000 tag között: 4; 20.000 tag felett:
6 központi vezetô. A központi vezetôség feladata: a népjóléit, népmuvelôdési
ügyeknek az önkormányzat alapján való legmagasabb szintu intézése, a
felsôoktatási, gazdasági, szakoktatási intézmények számának meghatározása,
oktatói kinevezése. A székely közület nagytanácsának központja:
Székelyudvarhely. A székely közületek hatásköre nem érintette az állam és az
egyház ellenôrzési jogát, de hivatva volt a kapcsolatot vallási és közoktatási
minisztériumokkal tartani. Az OMP 1933. július 6-i országos nagygyulésen,
Paál tervei alapján felvette programjába székely autonómiát.

A harmincas évek elejére a transzilvánizmus - mint irodalmi irányzat,

kisebbségi ideológia és politikai koncepció - az erdélyi magyar, száz és román
írók körében, illetve a székely közületi autonómia, többnyire nem lépve túl a
kulturális autonómián az erdélyi magyar politikusok és jogászok körében
fogalmazódott meg, érett mozgalomá. Ekkor - valójában, amikor már haldoklott
a tervezet - kapcsolódott be a vitába az új generáció legfelkészültebb
képviselôje, akkor még csak kisebbségi jogász - késôbb politikus majd
muvelôdéstörténész -: Mikó Imre. A modus vivendi nála is a székely
önkormányzat volt. Tanulmányában - Mikó Imre: A székely közületi kulturális
önkormányzat - Magyar Kisebbség 1934. július, augusztus - egyrészt a
Gyulafehérvári Határozatokkal és a kisebbségi szerzôdéssel kapcsolatos
kifogásait, másrészt saját elképzelését is megfogalmazta. Hibásnak tartotta,
hogy a./ az önkormányzatot nem az erdélyi magyarság egésze kapta; b./ csak a
kulturális, egyházi, iskolai életre vonatkozott, holott például a csehszlovákiai
kisebbségi szerzôdés a ruténeknek politikai önkormányzatot biztosított; c./ nem
vonatkozott a molvai és bukovinai székelyekre sem. Mikó Imre emlékeztetett
arra: Bernben a IX. kisebbségi kongresszuson 1933. szeptember 16-19. között
határozatot fogadtak el, hogy "azon államok területén, ahol valamely kisebbségi
nép zárt egységben települt, úgy az illetô nép fejlôdése, mint az államelmélet
szempontjából" az önkormányzat, a teljes kulturális, közigazgatási, politikai
önkormányzat a normális megoldás. 1933 után egyre biztosabbnak látszott a
 63

versaillesi békeszerzôdés reviziója - Magyarország számára is. Ezzel

tulajdonképpen a székely közületi autonómia lekerült a napirendrôl.

A magyar-román viszony alakulása 1936-40.

1936-37 folyamán a kisantant és Magyarország közötti kapcsolatok terén

történtek bizonyos elôrelépések. Lengyel részrôl több ízben felhívták a
figyelmet, hogy szívesen közvetítenek Magyarország és Románia között. 1937.
feburár 7-én abból az alkalomból, hogy Bárdossy László újból átvette a
bukaresti magyar nagykövetség irányítását, látogatást tett Mihai Antonescu
külügyminiszternél, és kifejtette: a magyar kormányt az érdekli elsôsorban,
hogy katonai egyenjogúsága kérdéshez hogyan viszonyul Románia. Mivel
Olaszország az olasz-román egyezmény aláírását ahhoz kötött, hogy elôzetesen
Magyarország és Románia rendezze viszonyát - csehszlovák és román részrôl
féltékenyen figyelték a jól alakuló jugoszláv-magyar viszonyt - 1937 júniusában
a román külügyminiszter felhatalmazta a budapesti román követet arra, hogy
közölje: kormánya hozzájárul a magyar katonai egyenjogúság helyreállításához,
ha sor kerül egy román-magyar megnemtámadási szerzôdés megkötésére is. Ez
egybeesett a román király varsói látogatásával, aki elsôsorban a lengyelek elôtt
akart bizonyítani kézségét a Magyarországgal való kapcsolatok rendezésére.

A magyar válasz erre az volt, hogy errôl csak abban az esetben lehet szó ha a
szerzôdést megelôzi egy komoly gesztus a kisebbségi kérdésben a román fél
részérôl. A román kormány viszont - minden lengyel, olasz rábeszélés ellenére -
ragaszkodott ahhoz, hogy a román-magyar megnemtámadási szerzôdést ne
megelôzze, hanem kövesse a kisebbségek helyzetét rendezô statutum.
Antonescu végül 1937 november végén magához kérette Bárdossy nagykövetet,
és közölte: a kétoldalú tárgyalások folytatására a román választások után
kerülhet sor.

A választások után, melyen egyetlen párt sem érte el a kormányalakításhoz

szükséges 40 %-ot, és a jobboldal elôretörése kétségtelenné vált, Románia
hozzáfogott megerôsíteni nyugati határait. Nagyváradot már december 29-én
ellepte a katonaság. Egy, 1938. január 15-i magyar belügyminisztériumba
eljuttatott jelentés arról számol be, hogy megerôsítették a Körösöktôl délre és
északra esô részeket. harminc olyan erôdbôl álló láncolatot alakítottak ki,
amelyek 2-5 méter vastag betonból készültek, egymástól 150 kilométerre
elhelyezve, s amelyet futóárok kötött össze. Minden erôdnek két bejárata volt
gyeptéglával fedve. Ez ellentmondott a román fél által hangoztatott békés
szándéknak, illetve jelezte a félelmet egy esetleges magyar támadástól.

Nem sok jót ígér Goga újévi rádió-szózata. Kormányra kerülését úgy értékelte,
mint az elnyomó, idegenek elleni tiltakozási hullám eredményeként, s a nemzeti
eszme gyôzelmét. Románia a románoké - hangoztatta sok más kortársához
hasonlóan. A vasgárdisták elpdjeinek, a maguknak a vasgárdistáknak gondolata,
hogy ti. "zsidó és magyarmentes Romániát akarunk!" - szintén nem volt
újdonság. Zsidók üldözésének kormányprogrammá válását azonban elsô ízben
regisztrálhatták. Goga rádióbeszédében a következô sürgôs elintéznivalókat
helyezte kilátásba:
 64

„1./ Felfüggesztettük az Adevarult, Dimineata és Lupta címu újságokat.

Hasonlóképpen fogok eljárni még más sajtótermékekkel is, éppúgy mint az
olyan obszcén nyomtatványokkal, amelyeket a tradícionális román szellem nem
fogad be.
2./ Visszavontam több mint 120 zsidó újságíró vasúti szabadjegyét.
3./ Mérlegelés alá vettem a zsidók szeszkirárúsítási jogának azonnali elvételét a
falvakban, hogy ezt a jogot a hadirokkantaknak adjam.
4./ Tanulmányozás alá vettem azon zsidó elemek háború után szerzett
állampolgársági jogainak revízióját, akik százezrével lepték le Romániát, s
ittmaradtak, hogy korrupcióval és csalással maguknak vagyont gyujtsenek.

E bevándorlók eltávolítására részletes intézkedésekre van szükség.

5. Tanulmányozás tárgyává tétetett kormánybiztosok sürgos kinevezése az

idegen vállalatokhoz, hogy ott ellenorizzék a román munka védelmérol szóló
törvény végrehajtását.

6. Tanulmányozás alatt van mindazoknak a társaságoknak a romanizálása,

amelyek belföldi tokével dolgoznak és az államtól beneficiumokban
részesülnek, s mégis román személyzet helyett csak idegeneket alkalmaznak.

Az italmérési engedély visszavonása a kormány részérol foleg pénzszerzési

akció volt, de már 1937 decemberében kelloen megijesztette a Romániában élo
zsidókat. A magyar Belügyminisztérium illetékese szerint várható, hogy akik
magyar útlevéllel rendelkeznek, azokat pénzzel zsarolják majd meg, illetve
mivel Csehszlovákia és Románia között nincs vízumkényszer, a romániai
zsidók Csehszlovákiába menekülnek. Mivel ott jelentosen megnott a
németországi zsidók száma, várható a vízumkényszer bevezetése.

A zsidó toke Romániából menekül Csehszlovákia, Magyarország és Ausztria

felé - jelentették a magyar hatóságok. A magyar határra érkezok vagy
útiokmányt váltottak ki, vagy hosszú lejáratú útlevéllel érkeztek, s a legtöbben
Magyarországon maradtak. Goga - aki úgy tartotta, hogy a romániai török és a
német kisebbség ártalmatlan, a magyar, bolgár veszedelmes, de tolük
veszedelmesebb a zsidó - kifogyhatatlan volt az ötletekben, Így elrendelte,
hogy a zsidóknál csak 40 év feletti keresztény no szolgálhat, és kilátásba
helyezte, hogy a választások kiírása alkalmával a zsidóknak 20 nap alatt
igazolniuk kell állampolgárságukat.

A zsidóellenes intézkedéseket az angol-francia tiltakozás miatt három hét után

felfüggesztették. Az angol követ a román külügyminisztert az kormánya
utasítása szerint legbarátságosabb formában” figyelmeztette a kisebbségi
szerzodés betartására. Goga azt állította, hogy a kormány politikája csak azok
ellen a zsidók ellen irányul, akikre nem terjed ki a kisebbségi szerzodés: tehát:
1. 1916 júniusa után a Bruszilov-offenzíva következtében számos galíciai
zsidó telepedett le Erdélyben; 2. ugyanott keresett menedéket a magyarországi
kommunista rezsim összeomlása után számos zsidó; 3. az 1920. évi lengyel-
szovjet háború idején sokan Romániába menekültek; 4. Németországból a
nemzeti szocialista párt hatalomra jutása után kisszámú zsidó menekült ide.
 65

Goga azonban nem tudott mit válaszolni az angol követnek arra a kérdésére,
hogy a 120 újságíró, akiktol a szabadjegyet, valamint akiktol az italmérési, sot
dohányárusítási engedélyt vissza vonták, az említett kategóriákba taroztak-e. A
román külügyminiszter mind az angol, mind a francia követet úgy tájékoztatta,
hogy a kormány zsidóellenes politikája nem terjed ki a regáti zsidókra.

Február elején Genfben, a Népszövetségben is szóba került a romániai

antiszemitizmus, ahol a románok azzal indokolták a zsidóellenes
intézkedéseket, hogy ezek nélkül az ugyancsak nagymértékben és elsosorban
antiszemita Vasgárda esélyei nonének meg.

Hóry Varsóból küldött jelentésében arról tájékoztatott, hogy elsosorban a

franciák jártak közbe a romániai zsidók érdekében. A francia követ nem
elégedet meg a szóbeli figyelmeztetéssel, hanem írásos feljegyzést is hagyott
Gogánál. Ebben aláhúzta: ha Románia nem változtat zsidóellenes politikáján,
akkor kockáztatja a külföldi kölcsönt. Mivel a román kormány nem válaszolta
meg sem az elso, sem a második petíciót, amelyet a Congres Jui Mondial
felterjesztett Genfben, azt az 1938. május 8-14 közötti tanácsi ülésen
napirendre tuzték. Hogy elérjék a petíciók visszavonását, a román delegáció
egyrészt azt terjesztette, hogy külügyminiszterük, Comonn zsebében van a
kisebbségi szerzodést felmondó levél, másrészt pedig azt ígérte: visszavonják
az összes, zsidókat diszkrimináló intézkedést, és itt is azzal érvelt: bármiféle
zsidó akció a vasgárdisták malmára hajtja a vizet. A Congres Juf Mondial
képviseloi nem voltak hajlandók visszavonni a petíciót, de várakozó
álláspontra” helyezkedtek. Az év végén jól értesült bukaresti diplomaták tudni
vélték, hogy Románia valamiféle tervet készített a közép-európai zsidókérdés
megoldására. A kitelepítésüket fontolgatták, s ebben remélték Lengyelország
és Magyarország támogatását is.

Goga nem tehette meg, hogy az ország összes kisebbségét elriassza, ezért
1938. január eleji találkozójukon úgy nyilatkozott Bárdossynak, hogy a
zsidókkal kapcsolatos intézkedései a romániai magyar zsidókat is érinteni
fogják, o azonban következetesen szem elott tartja a két ország viszonyának
javítását, ezen túl kapcsolatba lép a hazai magyarság vezetoivel. Többször
kiemelte azonban, hogy az erdélyi magyarokat érinto minden kérdést román
belügynek tekint. Ugyanezekben a napokban jutott a magyar
külügyminisztérium tudomására, hogy a kisantant országai közösen úgy
határoztak: a kisebbségi kérdésben engedékenyebbek lesznek Magyarországgal
szemben.

Az új alkotmány és a kisebbségi statútum

A Vasgárda reményei, hogy egy újabb választással eredménye megduplázódik,

félelemmel töltötte el a román politikai pártokat. Általuk támogatva a király a
személyi, királyi diktatúra bevezetésében látta - látták - a helyzet
megoldásának kulcsát, annál is inkább, mivel Goga nem bizonyult alkalmasnak
a kormány vezetésére.
 66

A Miron Cristea egyházi foember vezetése alatt megalakult nemzeti

koncentrációs” kormányban Maniu és Goga kivételével valamennyi politikus,
aki 1918 óta Románia miniszterelnöke volt, megtalálható volt: Averescu,
Iorga, Angelescu, Vaitoianu, Vaida-Voevod, Mironescu, Tatarescu. Ismét
bevezették a rendkívüli állapotot, s a hatalmat új prefektusok vették át. A
február 27-én kihirdetett új alkotmány a király hatalmának megnövekedését
tükrözte. A kormányt is o nevezte ki, és ez neki tartozott felelosséggel: két
törvényhozó gyulés között a király rendeletekkel kormányozott, politikai és
katonai egyezmények kötését sem volt köteles a parlament elé vinni, a
szavazati joghoz kötött korhatár 21 évrol 30-ra, a képviseloi mandátum ideje
négyrol hatra, a szenátusban négyrol kilenc évre emelkedett. Az alkotmány
csak látszatra biztosította az egyéni szabadságjogokat. A bírói hatalom
gyakorlásával kapcsolatban a semmitoszék teljes ülésének adott hatalmat arra,
hogy a törvények alkotmányosságát felülbírálja. Kimondta, hogy az
alkotmánytörvény csak a király kezdeményezésére változtatható meg.

Az alkotmány több szakasza érintette a nemzeti kisebbségeket. Az ortodox

román egyházat uralkodó egyháznak nevezte, a görög katolikusoknak pedig
elsobbséget biztosított a többi egyházzal szemben. A szenátusnak jog szerinti
tagja a patriarcha, az ország érsekei, valamint az összes ortodox román és
görög katolikus megyéspüspük. A többi felekezetek püspökei közül csak
minden felekezetbol egy-egy abban az esetben, ha 200.000-nél több hívot
képviselnek. Így egyedül csak a református püspök bírt jog szerinti szenátusi
tagsággal, az unitárius nem. A több mint 500.000 magyar katolikus hívot
képviselo három katolikus püspök közül egy sem jog szerinti szenátor, mivel a
katolikus egyházat egyedül a bukaresti érsek képviselte. A köztisztségek
betöltésénél tekintettel kellett lenni a román nemzeti többségi jellegére.

Az alkotmány nem vonta vissza a nemzeti munkavédelmi törvényt, és

egyetlen, a kisebbségeket sérto törvényt vagy rendeletet nem módosított.
Tovább folytak az eroszakos áttérítések a római katolikus hitrol a görög
katolikusra. Bár a román kisebbségi szerzodés 8. cikke kimondta a törvény
elotti egyenloséget, a polgári és politikai jogok egyenloségét és azt, hogy
minden román állampolgár bármely nyelvet szabadon használhat a magán és
kereskedelmi forgalomban, vallási és bármilyen módon történo közzététel
terén, valamint a nyilvános gyuléseken”, az alkotmány mind a gyülekezési
szabadságjogot, mind a nyelvhasználatot korlátozta. Például magyar
egyesületek meghívói, családi közlések, gyászjelentések, eljegyzések stb. sem
voltak szövegezhetok magyar nyelven. A legártatlanabb szövegu magyar nóta
éneklése is el volt tiltva.

Diplomáciai vonatkozásban 1938. március és szeptember között megélénkült

Románia tevékenysége. Cesianu párizsi követ a francia
külügyminisztériumban március 1-jén tett látogatásakor arra figyelmeztetett,
hogy az egész térség elvész, ha a nyugati országok nem védik meg
Csehszlovákiát. Május 6-án Cesianu tájékoztatta Jugoszlávia és Törökország
franciaországi képviseloit: Anglia és Franciaország azt tanácsolta, hogy a
Szudéta-kérdésben engedményeket kell tenni Németországnak. Május 22-én
Bukarestben Petrescu-Comnen román külügyminiszter magához kérette
 67

Fabricius német nagykövetet és közölte vele: általános európai háborúhoz

vezet, ha Németország és Csehszlovákia között fegyveres konfliktus tör ki.
Ebben az esetben Románia nem fogja közömbösen nézni Csehszlovákia
sorsát. Kérte Fabriciust: járjon közbe kormányánál a katasztrófa elkerülése
érdekében. Romániának abban is jelentos szerepe volt, hogy július 31-én
Szalonikiban megegyezés született a balkáni paktum országai és Bulgária
között.

Az ország határainak megerosítésére katonai téren is történtek lépések. A

királyi palotában már az Anschluss másnapján, március 13-án tartott
tanácskozáson többen bizonyosak voltak abban, hogy a német hódítás nem áll
meg Ausztriánál, s utána Csehszlovákia és Románia következik, amely
különösen a koolaj miatt vonzotta Németországot. Ezért április 19-én
megkezdték az ország nyugati határainak katonai megerosítését.

A magyar-román viszony alakulása

Az 1938-as esztendoben Románia engedni látszott korábbi álláspontjából,

miszerint a megnemtámadási szerzodés ellenében hajlandó intézkedéseket
foganatosítani a romániai magyarság érdekében. A varsói követ jelentése
szerint - bár Franciaország inkább a cseh-magyar helyzet javítására törekedne -
a román-magyar viszony is állandóan napirenden szerepelt. Micescu román
külügyminiszternek a január végi népszövetségi ülésen magyar vonatkozású
megjegyzései is voltak. Mindenekelott arra kérte a magyar képviselot, hogy a
zsidó petíciók ügyét ne azonosítsák a magyar kisebbség ügyével, errol felelos
magyar politikusok tegyenek nyilatkozatot, ami javítaná a román-magyar
viszonyt. Ezen túl a kisebbségi problémák orvoslását is megígérte.

Tulajdonképpen arról volt szó, hogy körülbelül azonos idoben tárgyalta a

hármas-bizottság a zsidó és a romániai magyar petíciók ügyét. Románia
ígéretet tett a Goga-féle zsidóellenes intézkedések megszüntetésére, és
Micescu nem mutatott többé érdeklodést a Népszövetség magyar képviseloje,
illetve a magyar panaszok iránt. (A következo erdélyi vonatkozású petíciókról
volt szó: dr. Szele Béla petíciója a brassói magyar kaszinó és polgári kör
ingatlanának elkobzása tárgyában: az OMP beadványa a névelemzéssel,
valamint a dévai magyar földmuvesek földjeinek elfoglalásával, a földrajzi
nevek román írásaival, az egyházközösségek tulajdonát képezo iskolaépületek
elvételével, a felekezeti iskolák államsegélyével és a kolozsvári
konzervatóriummal kapcsolatban.)

Az Anschluss eloestéjén Tatarescu, illetve Micescu utódja, Connen Ankarában

a Balkán-Antant konferenciáján jelezte Terfik Rustu Aras külügyminiszternek,
hogy Románia kisebbségi törvény elkészítését tervezi. Ankarai hír volt az is,
hogy a török külügyminiszter - attól való félelmében, hogy a közép-európai
német expanzió Romániára kiterjedve a Duna-völgyében német-orosz
konfliktushoz vezet - Tatarescura nyomást akart gyakorolni a magyar-román
megegyezés érdekében.
 68

Hasonló szándékról tett tanúbizonyságot Arciszevski bukaresti lengyel követ,

aki közölte Bárdossyval: kormánya felhatalmazta arra, hogy a magyar-román
viszony rendezése érdekében a legmesszebbmeno módon exponálja magát”.
Szerinte a német fenyegetettséggel szemben a két országnak sokkal
szorosabban kellene együttmuködni, illetve az együttmuködést egy
perszonálunióval kellene megpecsételni úgy, hogy a két ország II. Károly
román király jogara alatt egyesülne.

Petrescu-Comnen Genfben az olasz fokonzul közvetítését kérte, hogy

Olaszország mérsékelje Magyarország követeléseit, adja fel igényét, hogy az
kisebbségi kérdésen ellenorzést gyakoroljon, ugyanis úgy a királynak, mint a
kormánynak kifejezett vágya”, hogy megegyezzenek. Egyben bepanaszolta a
bukaresti olasz követet túlzott magyarbarátsága miatt.

Hóry Varsóból jelentette június elején, hogy a budapesti román követ azt az
utasítást kapta Bukarestbol, hogy mozdítsa elo a sürgos megegyezést
Magyarországgal. Hórynak tudomása volt arról¸ hogy a román politikusok
között kétféle koncepció létezik.
Titulescu a magyar kisebbséggel és Magyarországgal az addig folytatott
politika fenntartását kívánja Comnennel együtt. A másik irányzat felismerte,
hogy a magyar-román közeledés román érdek is, mivel a kisantantot pedig
muködoképtelennek tartott, mint például Argetoianu is.

1938. március 12-én - az Anschlusszra való tekintettel Tatarescu magához

kérette Bárdossyt és közölte, hogy a kisantant folytatni akarja az elmúlt évben
megkezdett tárgyalásokat Magyarországgal.

Sinaián, 1938. május 4-én ültek ismét tárgyalóasztalhoz Magyarország ás a

kisantant képviseloi. Ezen a napon kisebbségi statútum kiadására került sor
Romániában. A király szándéka a kisebbségi kérdés kikapcsolása,
„nyugvópontra juttatása” volt. Nem meglepo tehát, hogy éppen a királyi
diktatúra adta ki a kisebbségi jogokat szabályozó gyujteményt 1938.
májusában, amelyet Románia elso nemzetiségi törvényeként is említettek, bár
az nem került be az új, 1938-as alkotmányba - mint ahogy a gyulafehérvári
határozatok és a kisebbségi szerzodés sem-, csak a hatóságoknak szolgált
útmutatóul. (Akik természetesen azokat elszabotálták.)

A statútum a miniszterelnökség alá helyezte és fokormánybiztosi jelleggel

ruházta fel a kultuszminisztérium kisebbségi ügyosztályát. Ennek muködését
az 1938 augusztusában kiadott végrehajtási utasítás írta elo. Tevékenysége
minden, a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos területre kiterjedt, de csak
adatgyujto, ellenorzo hatásköre volt, a miniszterelnöknek tehetett javaslatot, és
ez továbbította a szakminisztériumok felé.

A minisztertanácsi jegyzokönyv a következo 28 pontot tartalmazta: 1./ a román

állampolgárok nyelvi, faji vagy vallási különbség nélkül jogosultak arra, hogy
iskolákat, intézményeket, közmuvelodési és felekezeti egyesületeket
létesítsenek. 2./ Az állam könnyítéseket foganatosít költségvetésébol ezen
iskolák fenntartóinak. 3./ A 14 százalékos községi adóból megfelelo hányad
 69

nyújtandó a kisebbségi magániskoláknak. 4./ Elintézendok a nyilvánossági

jogra vonatkozó kérések. 5./ A gyermek neveléséért törvényesen felelos
személyek egyedül jogosultak arra, hogy meghatározzák a gyermek nemzeti
hovatartozását, és hogy milyen iskolába írassák. 6. A kisebbségi vasárnapi
iskoláknak, az ifjúsági egyesületeknek joguk van a törvény rendelkezéseinek
megfeleloen és az illetékes hatóságok által elfogadott alapszabályok alapján
muködni. 7./ A kisebbségi középiskolai vallástanárok kinevezhetok és
véglegesíthetok, de képesítési vizsgát kell tenniük a teológiai diplomájuk
alapján. 8./ Az érettségi vizsgákra olyan tanárok nevezendok ki, akik ismerik a
tanulók anyanyelvét, és akik anyanyelvükön vizsgázhatnak. 9./ közigazgatási
hatóságok kötelesek tiszteletben tartani a történelmi kisebbségek
vallásfelekezeti képviseloinek jogait. 10./ A közigazgatási szerveknek nincs
joguk istentiszteleti ügyekbe beleavatkozni. 11./ A lelkészek javadalmazása,
ami az államsegélyt illeti, a kultusztörvény értelmében ugyanazon arányban
történik. 12./ Egy román állampolgár faji eredete, nyelvi vagy vallási
hovatartozása nem képezhet akadályt, hogy az államnál, megyénél vagy
községnél tisztséget foglalhasson el. 13./ A községi tanácsok bármely
kisebbségi tagja saját anyanyelvén fejtheti ki véleményét a tanácsüléseken, de
ezek jegyzokönyveit román nyelven kell vezetni. 14./ Azok a kisebbségi
polgárok, akik még nem tudják az állam nyelvét, saját anyanyelvükön is
beterjeszthetik kérelmeiket az eloljáróságoknál, hiteles román nyelvu fordítás
kíséretében. 15.A hivatalos levelezés az állam nyelvén történik. 16./ A
kisebbségi községek tisztviseloinek kötelességük ismerni az illeto kisebbség
nyelvét. 17./ A többségükben kisebbségek lakta községekben a bíró vagy albíró
közülük nevezendo ki. 18./ A napilapok, folyóiratok, közlemények címlapján
megjelenésük helye kisebbségi nyelven is jelezheto. 19./ A családnevek eredeti
alakjukban írandók. 20./ Azok az állami vagy községi szolgálatban levo
tisztviselok, akik román iskolák által kibocsátott oklevéllel rendelkeznek,
felmentetnek a további román nyelvvizsga alól. 21./ Azoknak a kisebbségi
tisztviseloknek, akik állami iskoláknál muködnek mint a középiskolai vagy
elemi tantestület tagjai, joguk van az 50 százalékos vasúti kedvezményhez. 22./
A bíróságoknál a kisebbségi polgárok saját anyanyelvükön védhetik
érdekeiket, ha nem képviseli oket ügyvéd. 23./ A történelmi kisebbségekhez
tartozó polgárok képviseltethetik magukat az illeto tartományokban: a) a
kereskedelmi és iparkamarában, b) a gazdasági kamarákban és c) a
munkakamarákban. 24./ A kisebbségi bankok és szövetkezetek a hasonló
román vállalatokkal azonos feltételek mellett fejlodhetnek. 25./ A
kereskedelmi cégtáblákat román nyelven kell kitenni. A kisebbségek saját
nyelvükön is megjelentethetik oket. 26./ Romániában csak a román nemzeti
zászlók függeszthetok ki. A kormány azonban felhatalmazást adhat bizonyos
egyesületeknek, hogy egyes helyeken saját lobogóikat vagy megkülönbözteto
jelvényeiket használják. 27./ Az Erdélyi egyesület, a sepsiszentgyörgyi Székely
Nemzeti Múzeum és a marosvásárhelyi Teleki könyvtár helyzete méltányosan
rendezendo. 28./ Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület muködése
biztosíttatik.

A rendelkezés alapveto hiányossága az volt, hogy minisztertanácsi határozat

formájában akarta rendezni a kisebbségi kérdést, tehát nem törvénnyel,
 70

alkotmányos módon. Továbbá az egyes pontokkal kapcsolatban a következo

kifogások merültek fel.

1. pont. A kisebbségi iskolákat magániskoláknak minosíti, ezért nekik a

nyilvános iskolaalapítási jogot is biztosítani kell. A 2-3. pont csak
általánosságokat mond az segélyekkel kapcsolatban. Az anyanyelvu oktatás
elmulasztásának esetében az állam épp úgy nem akart szankcionálni, mint a 5.
pontban jelzett joggal kapcsolatban, hogy tudniillik a gyerek etnikai
hovatartozásának megállapításáról ki dönthet. A 7. pont fenntartja a
sérelmezett képesítési vizsgákat. A 8. pont szerint a vizsgákat a tanulóknak
saját tanáraik elott kell letenniük, az állam részérol csak vizsgabiztos küldendo
ki. A 9. pont nem biztosítja az egyházak autonómiáját, különösen azért, mert
az 1938. május 13-i számú rendelet szerint az egyházi alapból származó
összeget be kell szolgáltatni az állampénztárba. A 12. pont nem biztosítja
arányszámuknak a megfelelo részvételüket a tisztségek betöltésénél. A 13.
pont. Ahol a lakosság 10 százaléka a nemzeti kisebbséghez tartozik, ott a
jegyzokönyvvezetésben biztosíttassék az anyanyelvhasználatuk. A 14. pont
ellenére a hatóságok ezúton sem mindenhol fogadtak el magyar nyelvu
beadványokat. A 16. pont kiegészítendo azzal, hogy a kisebbségi közösségek
tisztviseloit a kisebbségek közül kell választani, mint ahogyan a bírót és a
helyettesét is választani kell, és nem felülrol kinevezni. E két szabály a
városokban is alkalmazandó. 19. pont. A családi nevek visszaállítandók eredeti
formájukba. 20. pont. El kell törölni azt a korábbi rendelkezést, hogy az
igazgatósági tagok fele románok kell legyenek. 25. pont. A cégtáblákon kívül
más feliratok esetében is használható legyen a magyar nyelv. 27. pont. Az
említett magyar autonóm intézmények helyzetének rendezésével kapcsolatban
konkrétumok szükségeltetnek.

A "statútumból" kimaradt: az állampolgári jegyzékben fel nem vettek

állampolgári ügyének a rendezése; a közigazgatási törvény értelmében a
székely megyéknek a román többségu tartományokba való beosztásának
megváltoztatása; a szász egyetemi vagyonból a régi törvényeknek megfeleloen
a magyar kisebbségek részesítése, az egyesületi és gyülekezeti szabadságnak
biztosítása; a nyugdíjaknak a régi királyságbeli nyugdíjakkal való
egyenlosítése; a kultúrzóna eltörlése; az elvett katolikus iskoláknak és más
egyéb jelentékeny katolikus vagyonoknak visszaadása; a konkordátumok
rendezése; a szerzetesek jogi személyiségének elismerése; a székely
közbirtokosságok ügyeinek rendezése a lapbetiltások, a közgyulési, színészi és
mukedveloi eloadások tilalmának megszüntetése; a mezogazdasági ingatlanok
forgalmának a kisebbséggel szemben való korlátozásainak megszüntetése; a
csombordi és kézdivásárhelyi gazdasági iskolák beszüntetésének visszavonása;
a ditrói római katolikus és más, például unitáriusi iskola épületeinek
visszaadása és szabad muködésüknek biztosítása; a székely tanügyi és iskolai
autonómiák létesítése.

Az új fokormánybiztosság megszervezésérol és a statútum megjelenésérol a

magyar lapokon kívül alig adtak hírt. Rényey követségi tanácsos tudni vélte: a
cenzúra tiltotta meg, hogy a kérdéssel a lapok foglalkozzanak. A statútum
agyonhallgatása az erdélyi magyar politikai körökben megerosítette azt, hogy
 71

kifelé szánt gesztus” volt. Rényeinek mint ideiglenes ügyvivonek szeptember

elso hetében alkalma volt Farquhar ideiglenes angol ügyvivovel és gróf
Raczinski lengyel nagykövettel a statútumról beszélgetnie. Mindketten arról
próbálták meggyozni, hogy a román hatóságok a statútumot végre fogják
hajtani, arra garancia a király akarata, valamint az új közigazgatási rendszer,
hogy tudniillik a beiktatott tartományi helytartók a méltányos kisebbségi
politika folytatására kaptak utasítást. Raczinski, a kolozsvári lengyel konzulra
hivatkozott, aki szerint a statútummal enyhülés állt be a kisebbségek életében.
Farquahr érdeklodésére, hogy miképpen alakul majd a csehszlovákiai
magyarság sorsa. Rényey a következoket válaszolta: kétségen felülik , hogy a
csehországi magyar kisebbség a szudeta-németek helyzetének rendezéséhez
fog igazodni és mindenben igényt fog tartani a clause de la nationalite la plus
favorisée elv érvényesítésére.”

Az angol ügyvivo felvetette azt a kérdést, vajon ezt az elvet nem fogjuk-e más
országokra és így Romániára is alkalmazni kívánni. Azt válaszoltam, hogy
ilyen tervekrol nincs tudomásom, azonban olyan idoket élünk, amelyekben a
gyakorlati élet követelményei a szükségessé váló revíziókat, mintegy
automatikusan a maguk természetes erejükbol kifolyólag hajtják végre.”
Ha a kisebbségi statútum, nem is, a bledi magyar- kisantant megbeszélések
élénken foglalkoztatták a román sajtó. Rényey tudni vélte, hogy augusztus 27-
én Maiu a következoket jelentette ki külföldi újságírók elott. „Magyarország
lehengerelte a kisantente külpolitikáját, és a bledi kisantent konferencián teljes
gyozelmet aratott. A kisantent megadta Magyarország fegyverkezési
egyenjogúságát, amellyel szemben azonban semmit sem kapott. A
megnemtámadás nem ellenértéke ennek a koncessziónak, mert hisz több
nemzetközi egyezményben Magyarország már kötelezte magát, hogy nem indít
fegyveres akciót szomszédai ellen. A kisantent Magyarországgal szemben
elvesztette a játszmát, és elismerte a békeszerzodések revízióját...”

A müncheni egyezmény erosen sokkolta a román közéletét. Ezzel

magyarázható - lásd Hóry 1938. október 17-i jelentését, hogy egyes román
tényezok részérol felmerült a magyar-román határkiigazítás gondolata. A
román elgondolás szerint Nagyvárad és Arad magyarlakta környékén lehetne
errol szó. A budapesti román követ lengyel kollégája elott hasonlót jelentett ki.

Juliu Maniu beszédét a NPP fiatalsághoz egyetlen román lap sem merte
lehozni. Míg a királyi diktatúra bevezetése idején, Cristea patriarchához
intézett levelében - a diktatúra elítélése mellett - Erdély sajátos fejlodésére,
regionalizmusára tette a hangsúlyt, beszéde - hiszen korábban a fo ellenségrol:
a királyról (és liberálisokról) volt szó -, semmiféle autonómiáról,
határkiigazításról nem akart tudni. Úgy ítélte meg, hogy a független és önálló
Erdély ütközoállam lenne a két ország között: és „a Dunamedencét
megfosztaná attól a fix bázistól, amelyet a 20 milliós Románia jelent.”
Abszurdnak nevezte azt a javaslatot, mely szerint a Székelyföldet korridor
kösse össze Magyarországgal, mert az kompakt román tömegeket szakítana le
a nemzet testébol”. A leghatározottabban elutasította azt is, hogy egy
határsávot, amely Szatmárnémetit, Nagykárolyt, Nagyváradot, Aradot és
Temesvárt foglalná magába, átengedjenek Magyarországnak, mert ez - szerinte
 72

- olyan gazdasági és kulturális sávtól fosztaná meg Romániát, amelynek jellege

tiszta román, s csak az eroszakos elmagyarosítás folytán változtatott némi
mértékben jelleget.

A csehszlovák-magyar tárgyalások Komáromban 1938. október 9-13. között, a

magyarlakta területeknek felajánlott autonómia, a területi revízió közelsége,
ennek hatása a magyar-román viszonyra és Erdély kérdésére mindkét felet
élénken foglalkoztatta. Barcza magyar követ jelentette Londonból, hogy a
román követ reményét fejezte ki: a magyar-csehszlovák területi kérdés
megoldása elhúzódik, ameddig a nagyhatalmak arról egymás között
megegyeznek. Ezután hozzátette: míg a csehszlovákiai magyarlakta területek
visszacsatolása Magyarországhoz nem lesz nehéz, addig a máshol élo magyar
kisebbségek kérdése földrajzilag csakis azok áttelepítése által volna
megoldható. Ekkor mind az olasz, mind az lengyel diplomácia a magyar-román
viszony rendezését sugallta oly módon, hogy mindkét fél részérol eloször
hivatalt nem viselo személyek üljenek le a tárgyalóasztalhoz. Lengyel
diplomaták Bethlen István, illetve Argetoianu vagy Tatarescu nevét említették.

A Magyar Népközösség és a magyar-román viszony alakulása a második

bécsi döntésig

Nem sokkal a kisebbségi statútum megjelenése után Romániában olyan

közigazgatási törvényt adtak ki, amely az országot tíz tartományra osztotta fel.
Megalkotóit az a cél vezette, hogy így a megyékben biztosítják a románok
túlsúlyát. Például így került Háromszék és Brassó a Bukarest központú
Bucegihez, vagy Alsó-Fehér, Torda-Aranyos, Maros-Torda, Fogaras, Nagy- és
Kisküllo, Szeben megye mellett Csík és Udvarhely megye a Gyulafehérvár
központú Maros tartományhoz.

1938. december 16-án jelent meg a rendelet, mely kimondotta a Nemzeti

Újjászületés Frontjának mint egyetlen politikai szervezetnek a megalakítását.
A végrehajtási utasítás 6. pontja szerint a Frontba belépett kisebbségek
megalakíthatják alosztályaikat, ahol érvényesíthetik mindazokat a jogaikat,
amelyeket az életben lévo törvények biztosítanának számukra.” A törvény
részint hivatva volt kiszolgálni a király elképzelését, részint még mindig az
elso bécsi döntés sokkját viselte magán.

A magyarságot a belépésre három tény ösztönözte: a romániai németek rövid

idon belül beléptek a Frontba; az állami alkalmazottak, tisztviselok, egyházi
emberek, kisiparosok, akik valamiképp ki voltak szolgáltatva az államnak,
kényszerítve voltak erre a lépésre; végül a Magyar Közösség hivatva volt a
Magyar Szövetség, illetve az Országos Magyar Párt (OMP) helyébe lépni.
1939. február 11-én a Magyar Népközösség megtartotta alakuló ülését
Kolozsváron, ahol Bánffy Miklós kifejtette: a cél kulturális, gazdasági és
szociális téren a Romániában élo magyarok egységes képviselete, érdekeinek
megóvása és elomozdítása. Az alulról jövo megszervezés révén a magyarság
népi tömegei is helyet kaptak a Magyar Népközösségben. Vezetoi között pedig
az erdélyi magyarság minden képviseloje ott volt, az OMP-tol a vásárhelyi
találkozó szervezoig. A kortársak is, majd az azt követo nemzetékek közül
 73

sokan vitatták, érdemes volt-e a magyarságnak belépnie a szervezetbe. Akik

mellette szóltak, legfobb érvük az volt, hogy: 1) az ellenzéki és a kisebbségi
pártok tevékenységét a királyi diktatúra erosen korlátozta; 2) soha nem látott
mértékben szervezték meg a magyarságot, s valóságos nemzeti katasztert
sikerült így felállítani. A megszervezés mintája a székelyek tizes”, illetve a
szászok szomszédsági” szervezete volt: 5-12 család alkotott egy
szomszédságot, élén a tizedessel: 10-20 szomszédság vagy tized képezett egy
fotizedet; a fotizedek pedig egy kerületet. Kolozsváron például a szomszédsági
szervezetek taglétszáma elérte a 140.000-et.

A magyarság tizenöt képviseloje helyet kapott a Front legfelsobb vezetésében,

a Direktóriumban és a Tanácsban. Épp hogy hozzáfogtak a Magyar
Népközösség (MNK) alapszabályzata kidolgozásához, amikor Tiso
bejelentette az önálló Szlovák Köztársaság megalakulását. Másnap, 1939.
március 15-én a német hadsereg bevonult Cseh és Morvaországba, a magyar
honvédség pedig megkezdte Kárpátalja megszállását. Romániában az öt
magyar hadtestnek a magyar-román határon való felvonultatása okozott
pánikhangulatot, amelyet katonai intézkedések, mozgósítási parancsok
kiadása, tömeges behívások követtek. A Nagyváradon történtekrol részletes
beszámoló készült. Itt március 17-én kezdodtek el a katonai behívások, illetve
a határszéli erodítményeknél alkalmazott regáti polgári munkások
hazaszállítása családostól. Az erodítmények és csendorok létszámát
megnövelték, a magyaroknál pedig megkezdodtek a razziák és házkutatások.
21-én éjjel a helyorség az összes kaszárnyát kiürítette, és a parancsnokság
irattárát is elszállították. A határszéli falvakból élelmiszert, gépkocsikat,
lovakat rekviráltak. Az erdélyi hadtesteken kívül nagyarányú behívások
történtek a regáti és a besszarábiai hadtestekhez is. A mozgósított hadsereget a
Szatmár-Máramarossziget, illetve Szatmár-Nagyvárad vonalra koncentrálták.
A beszámoló szerint a "pánikszeru menekülés” 1939. március 17-22. között
zajlott.

Calinescu miniszterelnök tagadta, hogy általános mozgósításról volt szó, csak

néhány korosztály behívását említette. A katonakönyvekbe háromféle cédula
volt beragasztva, a három mozgósítási fokozat szerint - jelentette a kolozsvári
konzul. A fehér azt jelentette, hogy a további intézkedést otthon kell bevárni, a
vörös-cédulásoknak azonnal jelentkezniük kellett a csapattesteiknél, a sárga
cédulával rendelkezokre mozgósítás esetén a legelsok között került sor.

A Kolozsvár környéki behívásokra akkor került sor, amikor a német

követelésnek eleget téve, Románia aláírta a német-román gazdasági
egyezményt. Itt a behívások az egykori osztrák-magyar hadseregben tiszti
rangot elért magyarokat is érintették. A NUF fotanácsának ülésén - melyen az
MNK vezetoje is jelen voltak - Calinescu azt állította, hogy a csapatoknál a
behívottak négyszerese jelentkezett, jelezve, készek megvédeni az ország
határait.

Márciusban Anglia bejelentette: garantálja Románia határait. Általános magyar

vélemény volt az, amit Londonban Utassy katonai attasé megjegyzett 1939.
június 3-án, az ugyanis, hogy a románok az angol garancia megadása óta még
 74

jobban elzárkóztak mind a Magyarország felé való közeledéstol, mint az

erdélyi magyar kisebbségi panaszok orvoslásától. Utassy arra utalt, hogy a
Kárpátaljára történt bevonulás után a magyar kormány kisebbségi szerzodés
megkötésére tett javaslatot, amit Románia visszautasított. Az MNK résérol
április 19-én Bánffy Miklós és Szász Pál emlékiratot adott át II. Károlynak,
amelyben az újabb magyar sérelmeket foglalták össze.

Az egyik új sérelem az volt, hogy a mozgósítás idején magyarok lakásait,

rádióját, intézményeit foglalta le a román katonaság.

Barcza londoni követ az angol hadügyminiszter részérol megerosítést nyert

azon véleményében, hogy Románia az angol garancia óta még inkább mellozi
a kisebbségi kérdés rendezését. Bárdossy bukaresti magyar követ az év
folyamán több érdekes beszélgetést folytatott a román külügyminiszterrel,
Gafencuval a kisebbségi kérdésrol és a két ország viszonyáról. Gafencu nem
tagadta, hogy az MNK emlékirata valós sérelmeket tartalmazott. (A magyarság
a neki tett ígéretben bízva csatlakozott a Fronthoz.) Azt állította, hogy sem
neki, sem a román kormánynak még nem volt ideje foglalkozni a kisebbségi
szerzodésre vonatkozó magyar javaslattal, és hangsúlyozta az erdélyi
magyarság vezetoivel, az MNK tagjaival meg tudják magukat értetni, a magyar
kormánnyal annál kevésbé. Arra hivatkozott, hogy Budapest Belgrádot
elonyben részesíti Bukaresttel szemben. Ennek ellenére Jugoszlávia hallani
sem akart semmiféle kisebbségi szerzodésrol és a bledi egyezmény megújítását
javasolta.

A legközelebbi érdemi beszélgetésre Bárdossy és Gafencu között június 26-án

került sor. Gafencu szemrehányást tett, hogy Gróf Csáky István magyar
külügyminiszter csak azért javasolta a kisebbségi szerzodést, hogy annak
román elutasítása után azt mondhassa Londonban és Párizsban: a román fél
nem hajlandó a jóviszony megteremtésére! Bárdossy azt kifogásolta, hogy a
román kormány nem lép fel határozottan a helyi túlkapások ellen. "A
kisebbségi szerzodésre nem a magyar kormánynak van szüksége. Az ilyen
szerzodés megkötésétol azt reméltük volna - mondotta -, ahogy az erdélyi
hatóságok végre megértik, hogy maga a román kormány most már nemcsak
ígéri, de egyenesen kötelezettséget vállal, ennek folytán akarja is a kisebbségi
jogok komoly tiszteletbentartását". Az MNK álláspontja is az volt, hogy a
magyar kisebbségeket pozitívan érinto változások újból a külföldnek szóltak, s
propagandaszerepet szántak azoknak. Például a kormány az 1939-40-es
tanévben 20 millió lejt utalt át a költségvetésbol a magyar felekezeti iskolák
részére. Továbbá az 1939. májusi népiskolai törvénybol kimaradt a
névelemzésre vonatkozó rész. Az MNK észérol a miniszterelnök kihallgatásán
kérték, hogy mentesítsék a nem román állampolgárságú magyarokat a
úgynevezett idegen illeték fizetése alól. Kifogást emeltek amiatt, hogy a
magyar közalkalmazottakat tömegesen telepítették át Erdélybol a Regátba,
Besszarábiába és Dobrudzsába.

Az MNK az 1939. júniusi választások alkalmával a kormánnyal kötött

megállapodást. Ennek értelmében 12 képviseloi és 5 szenátori helyre
 75

számíthatott (az új választási és közigazgatási törvény szerint Brassó és

Háromszék megye, mint Bucegi tartomány része nem küldhetett képviselot a
parlamentbe). A Népközösség jelöltjeire 16.000-rel több szavazatot adtak le,
mint 1937-ben. Ezzel hat szenátori és kilenc képviseloi mandátumhoz jutottak.
Ezúttal nem politikusok, ügyvédek¸ hanem magyar szakemberek kerültek be a
parlamentbe. A magyar képviselok a trónbeszédnek azon részére, miszerint a
király a törvényes keretek között biztosítani fogja a kisebbségek gazdasági,
szellemi és kulturális fejlodését, s a kormány ezt a feladatot teljes
oszinteséggel fogja teljesíteni, azt válaszoltak, hogy a kisebbségi statútumot
emeljék törvényerôre.

Szeptember 21-én az MNK vezetosége egy közel 100 oldalas emlékiratot

készült átadni Calinescunak, akit ezen a napon gyilkoltak meg a vasgárdisták.
Az emlékirat több fejezetbol állt. Az elso azokat a rendelkezéseket,
törvényeket gyujtötte össze, amelyeket a helyi hatóságok elszabotáltak, a
második egy 19 pontos lista, amelyre viszont kormányszinten tettek ígéretet a
január 17-i megállapodásban: a harmadikban az e megállapodással ellentétes
intézkedéseket gyujtötték össze; a negyedik a Nemzeti Újjászületési Frontba
való belépés utáni sérelmeket tartalmazta.

1939. augusztus 17-én, a sinaiai magyar-román gazdasági tárgyalások idején

újabb határincidens történt Gesztnél. Román verzió szerint tíz magyar járor
megsértette a román határt, és román részen megtámadott két embert. Az
egyiket lelotték, a másik megsebesült. A jelentés megállapítja, hogy május óta
ez a 15. ilyen típusú incidens. A magyar katonai ügyész vizsgálata után
kiderült, hogy három román határor tévedt magyar területre (almát szedtek), és
ok támadtak a lefegyverzo magyar járorre. A román fél kénytelen volt
elfogadni a vizsgálat eredményét.

Jugoszláv részrol vetették fel, hogy nem lenne-e célszeru¸ ha Magyarország és

Románia kölcsönösen csökkentenék a határon lévo katonai alakulatok
létszámát. Egyben felajánlották a jugoszláv kormány közremuködését.
Szeptember 28-án Rasic követ közölte, hogy Gafencu elfogadta a csökkentésre
vonatkozó javaslatot és a román kormány hajlandó a felemelt létszámú
csapattesteknél a már megkezdett elbocsátásokat az állomány 30-35
százalékára fokozatosan végrehajtani. Magyar részrol kijelentették: a
szabadságolások mértékét 30-ról 50 százalékra növelték.

Az 1939. szeptember 29-én megkötött német-orosz „barátsági és

határegyezmény”, - a Molotov-Ribbentrop-paktum-napirendre tuzte a
besszarábiai és bukovinai kérdést. Románia tisztában volt azzal, hogy a
Szovjetunió elobb vagy utóbb javasolja a román-szovjet határ módosítását, és
legtöbben már akkor remélték: ha lemondanak ezekrol a részekrol, akkor
elnyerik a szovjetek támogatását a más irányból, azaz Bulgária és
Magyarország részérol jelentkezo igényekkel szemben.

Sztójay berlini követ hasonló információval rendelkezett. Egyik bizalmi

embere a Románia és Szovjetország közötti tárgyalásokról értesítette. Gafencu
november 29-i, a román parlament külügyi bizottsága elott mondott
 76

beszédében kiállt a román-szovjet békés kapcsolatok mellett és a Duna-

medence jövojével kapcsolatban a következoket jelentette ki: egy olyan állam
helyébe, amely kisebbségekbol volt összetéve, amelyben az uralkodó nemzet
maga is kisebbség volt, olyan nemzeti államokat teremtett - köztük
Magyarországot, - amelyek életképesek és teljesíteni tudják a békés rend
fenntartására irányuló hivatásukat. Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy
Magyarország Jugoszláviával szemben felismerte ezt azt igazságot, s reméljük,
hogy Romániával szemben is el fogja ismerni. Bármilyen legyen is, ez a
természetes rend, nem lehet többet változtatni rajta. A trianoni békeszerzodés
által ütött sebeket nem lehet a nemzetiségi elv és a nemzeti államok
lerombolásával meggyógyítani, hanem csak ezeknek az államoknak
eyüttmuködésével, amelyeknek közös célja, hogy megerosítsék független
nemzeti létüket. Maguknak a kisebbségeknek is békés szerepet kell
betölteniük, amelyet nem szabad, hogy külso bujtogatás megzavarjon".

Decembere 11-én Bárdossy elott Gafencu megerosítette: Magyarország a Szent

István-i birodalomról álmodozik, ami azt jelenti, hogy Erdély egész területére
igényt formál. Románia azonban lemond Besszarábiáról, lemond
Dobrudzsáról, de Erdélyt”, amely a román nép bölcsoje, nem hagyja: ezt a
területét, ha kell legutolsó csepp véréig megvédi".

A bukaresti magyar katonai attasé tudni vélte, hogy Argetoianu miniszterelnök

novemberi bukásában külpolitikai koncepciója játszott nagy szerepet.
Argetoianu abból kiindulva, hogy Románia nem képes három harcvonalon
szembeszállni szomdszédai területi igényeivel, hajlandónak mutatkozott egy
olyan kompromisszumos megoldásra, hogy részben kielégíti azok területi
igényeit, a szovjetek számára Kelet-Besszarábia, Bulgária számára Dél-
Dobrudzsa, és Magyarország számára a határ menti zárt magyar lakosú
területek átadásával. Argetionau jó benyomást tett a magyar követre. Egy
korábbi, október 3-i látogatása alkalmával a miniszterelnök felvetette a német
és a szláv "tenger” között a magyar és a román nép összefogását, és
emlékeztetett: ha Oroszország eloretör, annak meglesznek a következményei
az összes közép-európai országra nézve.

Argetoianu bukása után a király Tatarescut bízta meg kormányalakítással, aki

kormányprogramjában ígéretet tett a kisebbségi törvény elfogadására. Egyúttal
felkérte a kisebbségek vezetoit az együttmuködésre. Bánffy Miklós 1940.
január 6-i keltezésu emlékiratban foglalta össze a kormány és az MNK
egyezménye óta eltelt ido kisebbségi politikáját. Eloször az eredményeket vette
számba. 1) A Magyar Népközösség szervezeteinek kialakulása elé nem
gördítettek akadályt. 2) A felekezeti tanítókat államsegélyben részesítették. 3)
Mintegy 80.000 személy állampolgársági ügyét rendezték. 4) Elismerték a
királyhágómelléki református püspökséget. Bánffy azonban szükségesnek látta
hangsúlyozni, hogy a kormánynak fenti jóakaratú rendelkezései és intézkedései
ellenére is a magyar kisebbség helyzete nem javult, sot bizonyos tekintetben
súlyosbodott..” Ezután a legégetobb” panaszok felsorolása következett. 1)
Többezer magyar köztisztviselot bocsátottak el a román nyelv tudásának
ürügyével, nyugdíj nélkül. 2) A magyarok nyugdíjaztatási ügye több hónapot
vesz igénybe, és a nyugdíj komoly hányadát tartja vissza a nyugdíjpénztár. 3)
 77

Folytatódott a magyar köztisztviselok áthelyezése Erdélybol. 4) A

hivatalokban a magyarlakta vidékeken számarányukhoz viszonyítva nem
megfelelo mértékben vannak képviselve. 5) Már húsz tanuló esetében (a
hatvan fovel szemben) indíthassanak anyanyelvu osztályokat. A
középiskolákban a diákok vizsgázhassanak az iskola nyelvén. Szunjön meg a
felekezeti iskolák hátrányos megkülönböztetése. 6) A nemzetnevelésügyi
minisztérium nyugdíjazta a hatvan évet betöltött tanárokat, de évek óta nem írt
ki vizsgát új tanárok számára.. 7) A középiskolai tanárok is kapjanak
államsegélyt. 8) A református és unitárus papok úgyszintén. 9) Rendezzék a
katolikus intézmények és a román állam közötti vitás ügyeket. 10) Vonják
vissza a nemzeti munkavédelemrol szóló törvényt, amely megakadályozta a
magyar tisztviselok és munkások alkalmazását. 11) A kisebbségi iparosok is
kapjanak iparengedélyt és mesterkönyvet. 12) A mezogazdasági munka,
kereskedelmi és ipari kamarákba magyar tagokat is vegyenek fel. 13) Legyen
szabad a magyar nyelvhasználat a közéletben, a közigazgatásban és az
igazságszolgáltatásban. Vegyék le a magyar nyelv használatát tiltó táblákat.
14) Biztosítsák magyar polgármesterek és alpolgármesterek kinevezését. 15)
Büntessék meg azokat a hatósági embereket, akik visszaéléseket követtek el.
16) Engedélyezzék az MNK üléseit. 17) Rendezzék a Csíki Magánjavak ügyét.

Egy korábbi emlékirat a magyar kisebbségeknek a közigazgatási ágazatokban

való részvételére tett javaslatát tartalmazta. A községekben a három választott
tagból a magyar lakosság községbeli számarányának megfeleloen biztosíttatik:
egy hely, ha a magyarság számaránya eléri a 30 százalékot; két hely, ha a
magyarság számaránya eléri a 60 százalékot; három hely, ha a magyarság
számaránya eléri a 90 százalékot. b.) városokban, amelyek nem megyei
székhelyek, az öt választott tagból egy-egy hely, minden elért 20 százalék után;
c.) városokban amelyek megyei székhelyek, a hét helybol egy-egy hely,
minden elért 15 százalék után; d.) törvényhatósági joggal felruházott
városokban a 12 helybol egy-egy hely minden elért 10 százalék után.

A tartományi tanácsokban a magyar kisebbség számára a következo helyek

biztosíttatnak:
a.) a bucegi tartományban húsz helybol három, éspedig: ketto Háromszék és
egy hely Brassó megyében; b.) Maros tartományban 18 helybol hét, éspedig:
két-két hely Csík és Udvarhely megyékben és egy-egy hely Maros, Kisküküllo
és Torda megyékben; c.) Szamos tartományban, a 14 helybol három, azaz egy-
egy hely Kolozs, Szilágyi, Bihar és Szatmár megyékben; d.) Temes
tartományban a tíz helybol ketto, éspedig: egy-egy hely Temes és Arad
megyékben.

A kisebbségi statútum úgy értelmeztetik és alkalmaztatik, hogy a községekben

és városokban, ahol a magyar kisebbség számaránya eléri a 60 százalékot, a
polgármester magyar legyen: ott pedig, ahol a magyarság számaránya 30
százalékot ér el, az alpolgármester legyen magyar. Szintén egy korábbi
dukumentum a Kisebbségi Minisztérium nyolchónapos tevékenysége alatti
vallás, és közoktatással kapcsolatos eredményeket sorolta fel 43 pontban.
Ebbol kiderül, hogy 795 magyar nyelvu felekezeti iskola muködött. 158 állami
 78

iskola vagy tagozat, ebbol 78+108 muködését kérésre engedélyezték, s a

hatvan éven felüli tanárok nyugdíjaztatását leállították.

A két forrás - Bánffyé és Kisebbségi Minisztériumé - sok ellentmondást

tartalmaz. Más jelentések még kiegészítik azzal, hogy a kultúrzóna intézménye
még létezik, vagy hogy a Csíki Magánjavak ügyének rendezése is várat
magára; a nyelvvizsga le nem tétele miatt az elbocsátások sem szuntek meg.
Mivel Tatarescu olyan nyilatkozatot akart kicsikarni az erdélyi magyarok
vezetoitol, amellyel a külföld felé igazolni tudja, hogy elégedettek a kisebbségi
politikával, 1940 elso hónapjaiban újabb engedményeket tett. Így elismerték az
evangélikus szuperintendenciát, kártalanították a dévai csángó telepeseket.
Március 14-én a magyar parlamenti csoport kimutatást készített a Kisebbségi
Minisztériumnak. Ebben 28 olyan ügyet soroltak fel, amelyet rendeztek, és 29
olyat, amelyben még nem született döntés. Az elintézést nyert ügyekre
hivatkozott. Dragomir kisebbségi miniszter 1940. április 18-i parlamenti
beszédében, azt bizonygatta, hogy a kisebbségi politika Romániában annyira
liberális, amilyenre Európában csak kevés országban volt példa. némely téren
még a románlakta vidékeken a román elem hátrányára. Összehasonlítva: a
németekkel könnyebben sikerült együttmunkálkodni - jelentette ki, - "míg a
magyar kisebbség vezetoi figyelmen kívül hagyva az események erejét,
feljogosítva érezték magukat, hogy ismételten panaszkodjanak azért a
lassúságért, amellyel fontosabb sérelmei az orvoslás felé haladtak”.
oket a közös sors.”

Az év nyarán jelentos belpolitikai változások történtek Romániában: a király

június 21-i rendelettörvényével átalakította a Frontot a "Nemzeti Pártjá”-vá,
amelybe a magyarság már nem lépett be. A német sikerek a hadszíntereken a
hazai németbarát politikai körök eloretörését vonták maguk után. Június 26-án
pedig Molotov ultimátuma 24 órát adott Romániának, hogy Besszarábiából és
Észak-Bukovinából kivonuljon. Románia kénytelen volt eleget tenni az
ultimátumnak. Július 29-én általános mozgósítást rendeltek el - ezzel
párhuzamosan július végére fejezte be a magyar hadero felvonulását a román
határon - és a kormány élére a németbarát Gigurtu került. O és Manoilescu
külügyminiszter két héttel Teleki Pál miniszterelnök és Csáky István
külügyminiszter Hitlernél tett látogatása után, július 26-án érkezett
Berchtesgadenbe, onnan Rómába. Hazatérve jelentette be a sajtónak
Manoilescu, hogy Magyarország revíziós igényeit lakosságcserével
szándékozik Románia megoldani, illetve kielégíteni, ami az álláspontot
képviselte Románia részérol a Pop Valér vezette delegáció az augusztus 16-án
megkezdett magyar-román tárgyalásokon Turnu-Severinben, ahol azonban
nem sikerült megegyezni a két félnek, ezért Románia felkérte Németországot
és Olaszországot a döntobíráskodásra a vitás területi kérdésben. Augusztus 30-
án Bécsben, amikor a Belvedere palotában 2 óra 50 perckor felolvasták a
nagyhatalmi döntést, miszerint Kolozsvár is visszatér Magyarországhoz,
Manoilescu ájultan esett össze.

A második bécsi döntéssel 43.591 km2-nyi. terület 2.195.546 lakossal

visszakerült Magyarországhoz, ami Erdély területének 42, lakosságának 43 %-
át jelentette. Részletezve: Szolnoko Doboka, Szilágy, Berszterce Naszod, Csík
 79

vármegyék egészen, Maros - Torda, Udvarhely, Háromszék majdnem egészen,

Kolozs megye keleti és déli részei kivételével, az un. "Észak-Edély"
visszakerült Magyarországhoz.

Nemzetiségi megoszlás Észak-Edélyben

1941:
Nemzetiség Nemzetiség % anyanyelv %
szerint szerint
magyar 1.380.506 53.6 1.343.695 52.1
német 44.688 1.7 44.508 1.8
román 1.029.470 39.9 1.069.211 41.5
zsidó 75.241 3.0

Megyei bontásban

Megye Magyar Román Zsidó

Beszterce-Naszód 10.01 71.2
Bihar 71.2 25.1
Csík 87.1 12.2
Háromszék 95.0 4.2
Kolozs 30.7 66.9
Máramaros 49.2 51.9 15.3
Maros-Torda 56.2 36.5
Szatmár 62.3 34.9
Szilágy 34.5 61.8
Szolnok-Doboka 22.5 73.2
Udvarhely 98.3 0.7

A nagyobb léleszámú városokban

 80

Magyar % Román Zsidó %

%
Kolozsvár 88.1 9.1 0.8
Marosvásárhely 94.5 3.9 0.4
Nagyvárad 92.0 5.2 1.4
Szatmár 92.2 4.6 2.4

Magyarok Dél-Erdélyben

Észak-Erdélyben a magyarság az anyaországhoz való visszatérést ünnepelte,

Dél-Erdélyben másodrendu állampolgárból harmadrenduvé lett.

A második bécsi döntés után Romániában maradt magyarság létét a

következoképpen képzelte el:

1./ Bekapcsolódás a román-magyar bizottságok tárgyalásaiba mindazokban a

kérdésekben, amelyek a dél-erdélyi magyarság helyzetével kapcsolatosak.

2./ Tökéletes viszonosság a magyarországi román és a romániai magyar-kérdés

kezelésében. Például:

a.) Mindaddig, míg "a visszamaradt magyarságra" nézve az 1925. évi

magánoktatási törvény, az 1928. évi kultusztörvény s az 1939. augusztus 4-i
kisebbségi statútum van érvényben, ugyanez alkalmaztassék a magyarországi
románságra nézve;

b.) román képviseloknek a magyar parlamentben való behívása maradjon

függoben, addig, amíg a román kormány arányos számú romániai magyar
vezetonek hasonló közjogi pozíciót nem biztosít;

c.) teljes legyen a viszonosság a sajtó, gyülekezési jog, a munkavállalás, stb.,

vagyis a közélet és gazdasági élet minden vonalán.

3,/ Iskolai, kulturális és szociális feladatok és akciók az egyházak hatáskörébe

utalandók. E célból a katolikusok Gyulafehérvárt, a reformátusok Nagyeden, s
az unitáriusok Tordán központot állítanak fel.

4./ Gazdasági kérdésekben biztosítani kell az intézmények muködését.

 81

5./ A megmaradt magyar pénzintézetek hozzanak létre egységes szervezetet,

ebbe illeszkedjenek bele a budapesti nagybankok romániai fiókjai.

1940. szeptember-októberében - ezen alapelvekkel - a román hatóságok

közvetve, vagy közvetlenül igyekeztek a magyarok elköltözését elomozdítani.
Utasították például a gyárakat és iparvállalatokat, hogy állítsák össze a
magyarok névjegyzékét. A bankoknál és vállaltoknál rögtön meg is jelentek a
vasgárdista ellenorök az alkalmazottak és munkások nemzetiségi
hovatartozásának felülvizsgálására.

Másik mód a katonai, vagy munkaszolgálatra való behívás volt, amely alól
késziséges kiadták a hatóságok a mentességet, ha az illeto lemondott a román
állampogárságról. Az újoncok bevonulása november 20-ra volt kituzve, de
többen bejelentették, hogy inkább átszöknek a határon, minthogy a román
katonai szolgálatra vonuljanak.

Az elkövetkezo hónapokban nyilvánvalóvá vált, hogy az optálásokat mind

Magyarország, mind Románia hivatalosan is ösztönözte. A Magyar Közösség
tagozatai tehetetlennek bizonyultak az áradatot megállítani. A román
hatóságok azt terjesztették novemberben - még hivatalosan nem volt erre
vonatkozó egyezmény - hogy náluk is lehet optálni, ha aláírnak egy
nyilatkozatot, s azt a közjegyzo elott hitelesítik. A budapesti rádió felhívása
Dél-Erdély tömeges méretu elhagyásának megakadályozására, nem jutott el az
érdekeltekhez. A bukaresti magyar követség is felhívta Dél-Erdély tömeges
méretu elhagyásának megakadályozására, nem jutott el az érdekeltekhez. A
bukaresti magyar követség is felhívta a figyelmet, hogy a román hatóságok
eljárása jogtalan volt, hiszen például az két ország között lebonyolítandó
optálás ügyekkel kapcsolatos megállapodás hiányában, a vagyoni ügyek nem
bonyolíthatók.

Antonescu tábornok, aki 1940. november 9-én délelott 11 órakor fogadta a

Magyar Közösség vezetoit, Gyárfás Elemért, Szász Pált, Teleki Ádámot
kijelentette: amíg o a helyén van, addig a dél-erdélyi magyarság élete és
vagyona biztonságban van. Utalt ugyanakkor arra, hogy az észak-erdélyi
románüldözések miatt alig tudja megfékezni a Vasgárdát. Gyárfás Elemér és
Szász Pál a következo ügyek intézését kérte:

1./ A magyar napisajtó helyzetének rendezései, ugyanis egyedül a "6 órai

újság" jelenthetett meg.

2.( A Gyulafehérvári Római Katolikus Fogimnázium és Kollégium

visszaadása.

3./ A magyar nyelven való telefonálás tilalmának feloldása. Gyárfás Elemére

egyúttal kérte a magyar diplomáciát, hasson oda a magyar kormányra, hogy az
akadályozza meg a románság kiutasítását és az Észak-Erdélybyol velük
szemben elkövetett eroszakos cselekményeit.
 82

Egyik jegyzék a másik után születet, mind Magyarországon¸ amely a dél-

erdélyi magyarság sérelmeit foglalta össze, mind Romániában, ahol az észak-
erdélyi románság hasonló súlyú és típusú panaszait sorolták fel. Erdély
kettéosztásában szerepet játszó tengelyhatalmak nem hárították el a
felelosséget magukról és több írásos ajánlást tettek azzal kapcsolatban, hogy
kölcsönösségi alapon, miként lehetne a két ország között a kisebbségellenes
politika miatt az egyéb, így a területi kérdésekkel kapcsolatos nézeteltérést
mérsékelni, a kapcsolatokat normalizálni.

1941 nyarán a tengelyhatalmak egy német és egy olasz követbol álló

különbizottságot küldtek ki Észak-, illetve Dél-Erdélybe, akik november végén
fejezték be a vizsgálatukat és ennek eredményeit, valamint a vonatkozó
kormányoktól kapott felvilágosításokat összefoglalva készítették el
jelentéseiket kormányaiknak.

Magyarországon 1942. március 29-én adták át a különmegbízottak

összefoglaló jelentését, valamint a tengelyhatalmak ajánlását a kormánynak. A
Minisztertanácsnak az ajánlásról készített beszámolója kiemeli, hogy "a
magyar kormány szükségesnek látja felhívni a figyelmet arra, hogy a néhai
Teleki Pál gróf kormánya magyar közvélemény fegyveresen megoldani, amely
fegyveres konfliktusnak a kimenetele - Románia akkori belso zavaros helyzetét
és hadseregének zilált állapotát tekintve - nem lehetett kétséges. A magyar
kormány csak a tengelyhatalmak politikai érdekei elott meghajolva tért el ettol
az úttól és fogadta el a tengelyhatalmak közvetíto jó szolgálatait. Teleki Pál
gróf kormánya tehát nem kérte a tengelyhatalmak döntobírói közbelépését,
hanem azt magasabb politikai érdekekbol elfogadta",

A dokumentum - épp úgy, mint román megfeleloje - helyi túlkapásokról

beszélt, minden mást román provokációnak és magyar jogos önvédelemnek
nevezett. Egyben kifejezésre jutott a magyar kormány készsége, miszerint
hajlandó közvetlen tárgyalásokra a román kormánnyal a "függo és kisebbségi
kérdésekrol", mivel "szem elott tartja a tengelyhatalmaknak azt az érdekét,
hogy a magyar-román atmoszféra megjavuljon". A különmegbízottak
jelentésére és ajánlására adott válaszjegyzékben megjegyzésként szerepeltek a
román kormánynak részékrol átadott ajánlásokkal kapcsolatos magyar
kifogások is.

Dél-erdélyi magyarság helyzetérol

Gyárfásék Antonescu államfonek átadott a sérelmeket tartalmazó 1940

november elején keltezett emlékirata után több tucat, kisebb vagy nagyobb
terjedelmu panaszirat került a romániai, a magyarországi hivatalos szervek és a
nemzetközi fórumok elé.

A hatóságok akadályozták, hogy az MNK, mint a romániai magyarság

érdekképviseleti szervezete szabadon fejthesse ki társadalmi, kulturális,
gazdasági tevékenységét.
 83

1941 júniusában a hatóságok egy bizalmas rendelkezése megtiltotta a magyar

nyelv használatát, mind a magán, mind a hivatali életben. Bár a rendeletez
hivatalosan visszavonták, a hatóságokkal való érintkezésben változatlan
maradt a tiltás. Tilos volt a magyar nyelvhasználat a bel- és külföldi
telefonbeszélgetésben. A magyar nyelvu postai küldemények hátrányosan
megkülönbözteto tiltást az 1941.- szeptember 24-én feloldották, de a román
posta változatlanul kezelte azokat.

Az utazási engedélyek bevezetése egyértelmu volt a magyarság lakhelyhez

kötésével. Az engedélyek kiadása a helyi csendorségtol függött, az a beteg,
vagy iskolalátogatást is megtagadta esetenként. A magyar-román határ 20 km-s
körzetében szintén engedély kellett az utazáshoz.

A belügyminiszter . május 21-i 12.098. számú rendelete szerint az észak-

erdélyi román menekülteket magyarlakta helységekben, magyar családoknál
kellett elhelyezni, akik kötelesek voltak oket ellátni.

1942. június 7-én a román közellátási államtitkárság részérol kiadott élelmiszer

és terményrekvirálási rendelet kizárólag a magyarokat érintette. Az 1942.
szeptember 10-i 594.648, és az október 15-i 598.566 számú bizalmas
rendeletében a román nagyvezérkar utasította a dél-erdélyi prefektusokat, hogy
az erdogazdálkodásban alkalmazott tisztviseloket és munkásokat, helyben
mozgósított állapotban, napszámosként kell alkalmazni. Aki ennek 48 órán
belül nem tesz eleget, azt vagy el kell bocsátani, vagy katonai szolgálatra kell
behívni.

A román hadseregben szolgáló magyarok általános panasz volt, hogy a

legalantasabb munkára használtak oket, drasztikus fenyíto eszközöket
alkalmaztak, elégtelen volt a ruházat, rossz volt az elhelyezésük, nem volt
kielégíto az orvosi szolgálat, tisztálkodási lehetoségek hiányoztak, a magyar
nyelv használata miatt üldöztetéseknek voltak kitéve továbbra is.

A magyar nemzetiséguek közönséges bunözokkel és vasgárdistákkal voltak

bünteto ezredekbe besorolva;
az addi katonai segédszolgálatot teljesíto, vagy munkaszádokba osztott magyar
nemzetiségueket menetszázadokba osztották be, ahonnan oket, vagy
elégtelenül kiképezve, vagy teljesen kiképzés nélkül frontszolgálatra
alkalmazták, hogy a román nagyvezérkar /1942 sz. rendelete alapján a magyar
nemzetiséguek a 20 %-os arányt a fronton bevetett egységeknél elérjék.

A román munkaszázadokba behívott magyarok általános panaszai a

következok voltak: a legnehezebb fizikai erokifejtést kívánó munkákra
osztották be oket (alagút, vasútépítés), drasztikus fenyítoeszközöket, például
botbüntetést alkalmaztak¸ füttetlen, az idojárási viszontagságoktól védelmet
nem nyújtó barakkokban helyezték el oket, s az orosz hadifoglyokkal
egyenloen kezelték oket.

Amíg a románok mindössze 2-3 havi munkaszolgálatot teljesítettek, addig a

magyar nemzetiséguek 9-10 hónapot szolgáltak megszakítás nélkül; s 50 év
 84

közötti és annál idosebb magyarok egészségi állapotukra való tekintet nélkül

történo behívása szintén szerepelt a panaszok között.

Nagyvezérkar 221.453/1942. sz. rendelete alapján a magyar nemzetiséguek

szabadságra nem bocsáthatók; csupán karácsonykor engedték oket haza 8
napra, hogy elkopott ruháikat kicserélhessék, míg mások 30-45 napi
szabadságot élveztek.

1943 augusztusában folytatódott a magyarok munkaszolgálatra való behívása;

az oszre alig volt olyan 501 év alatti férfi - tehát családfenntartó - aki
valamelyik munkatáborban ne teljesített volna szolgálatot. A rövid
szabadságról sokan nem tértek vissza, inkábba szökést választották.

Az aradi konzul számolt be 1948. december 18-án az Alba-Sarata-i zászlóaljba

osztva. Ezek összetétele: besszarábiai oroszok, büntetésbol beosztott románok
és zászlóaljanként 25 %-ban a vezérkar rendelete alapján tényleges katonai
szolgálatokat teljesíto magyarok, kb. 3000 fo. Novembertol német
parancsnokság alá helyezve, több - összesen öt - zászlóaljat kivezényeltek a
keleti frontra, ahol munkaszolgálatot teljesítettek. A brassói konzul, Zilahi-
Sebess-Ghyczy Jeno külügyminisztertol a bukaresti követségen keresztül a
munkatáborokban lévok, és az onnan hazabocsátottak ügyében kért támogatást,
mert mint írta, a Magyar Közösség és a magyar egyházak akciói nem
bizonyultak elégségesnek. (Budapest eredetileg 110 millió lej támogatást ígért,
amibol 1944. elejéig 33 millió került kifizetésre.)

A két kormány 1943-44 folyamán egyébként több jegyzéket váltott a magyar

és a román munkaszolgálat "egyenlové tételérol". Így a magyar kormány
elfogadta azt a javaslatot, hogy a munkaszolgálatot katonai alakulatnak
tekintsék; hogy olyan százalékban állítsák össze azok nemzetiségi összetételét,
amilyen százalékban az összlakosságban képviselve vannak; nem fogadta
viszont el, hogy a mozgósítás idotartama nem haladja meg a 6 hónapot - amit
egyébként Romániában sem tartottak be. A munkatáborok meglátogatása, a
segélyek kiosztása nem ment minden nehézség nélkül. Errol a helyszínen mind
Márton Áron katolikus, mind Nagy Ferenc református püspök-helyettes
meggyozodhetett 1944-ben a Petrozsényban, Fogarason, Chitilában, Predealon,
Livezeniben felállított munkatáborok meglátogatása alkalmával. Mert vagy az
illetékes katonai hatóságok nem adtak engedélyt, vagy a szétosztandó dolgokat
rekvirálták el a helyszínen.

A brassói konzul részletes beszámolója az 1944 január végi állapotokat

tükrözte. Nagyenyeden - mint a többi dél-erdélyi városban - egyre kevesebb
volt a magyar. 22 diákból, akiket karácsonyra engedtek haza a katonaságtól,
csak 2-3 tért vissza, a többi Magyarországra szökött. Több tanárt és magyar
értelmiségit Galacra hívták be. Gyulafehérvár és környéke munkaszolgálatra
behívott magyarjaiból alig engedtek haza - a Népközösség interpellált ez
ügyben. Nagyszebenben a katonai rendorség és a kémelhárító szervek
ellenorizték a magyarokat, egy Illyés nevezetu egyén és Gábor Jánosné
kémkedési ügye ürügyén.
 85

1944. február hónapban két munkaszolgálatos táborból tudósított szintén

részletes beszámolóban az aradi konzulátus munkatársa.

A Brád-dévai munkatábor két körzetében, mindegyikben 6-6 század található.

A Brádra behívott 2500 munkaszolgálatosból 1000 magyar volt.
1944 januártól kezdodoen leszerelték azokat a magyarokat, akik 4 hónapnál
hosszabb szolgálatot teljesítettek. A másik körzet központja Nyavalyásfalva
volt, az ott lévo 4000 fo egyharmada magyar. Mivel a besszarábiai oroszok
között kiütéses tífuszjárvány tört ki, a különbözo századokból a magyarok egy
részét 1944. március 2-ig szabadságra küldték. A livezényi munkatáborban,
2200 magyar volt összesen, akik a Livezény-Bambest-i vasútvonal 32 km-es
szakaszán teljesítettek szolgálatot. Itt nehezebb volt a szabadságolás, a Román
Államvasutak ugyanis ragaszkodott a magyar munkaerokhöz. Sokakat 10, sot
több hónapos egyfolytában eltöltött munkaszolgálat után sem engedtek haza.
Hasonló panaszok érkeztek a román külképviselok részérol, hogy ti. 1944.
júniusában 63.000 észak-erdélyi román volt munkaszolgálatra behíva.

A diktatúrák Romániáját nem látszott befolyásolni az esetleges retorziók

kilátásba helyezése az észak-erdélyi románokkal szemben. 1941-ben
lakosságcserével ijesztgették oket, majd 1941. júliusában újabb katonai
zónákat jelölte ki Dél-Erdély nagyvárosaiban a magyarlakta körzetekben. Míg
1940 májusában és 1941 májusában a lakhatási engedélyt ezekben a
körzetekben minden további nélkül megkapták, 1941. augusztus 5-én
közlemény jelezte: a magyarok és zsidók lakhatási engedélyét különbözo
korlátokhoz kötik. A kérvény elutasítása kilakoltatással járt együtt. 1942-ben a
katonai zónákkal kapcsolatos újabb szigorítás következtében sikerült ezeket a
részeket "magyartalanítani", 1942-43-ban folytatódott a magyarok elbocsátása.

Magyar céget továbbra sem jegyezték be, magyar nem kapott iparengedélyt,
munkakönyvet - a magyar földmuveseket korábban, 1942-ben a
gabonarekvirálás, 1943 novemberében az állatrekvirálás érintette súlyosan -;
1941-42-ben a diszkriminatív adókievetést csak Hunyad és Temes megyében
alkalmazták, az ottélo szabad foglalkozású magyar nemzeti kisebbségi
esetében, 1948 áprilisától ezt egész Dél-Erdélyre és minden foglalkozási ágban
bevezették: az ügyvédtol kezdve a piaci árusig. Az adósok fellebbezési
kéréseinek többségét elutasították.

1942 második felétol bizalmas központi utasításra Dél-Erdélyben szinte

valamennyi ipari és kereskedelmi kamara megtagadta a magyaroknak a
jogosítványok kiadását. Ugyanakkor a munkakamarák a munkakönyvek és az
biztosítási könyvek kiadását, cseréjét a tanoncok szerzodésének regisztrálását
tagadták meg.

Az 1942. április 1-vel kezdodo pénzügyi évben a magyar

szabadfoglalkozásuakat olyan magas adóval sújtották, amely az elozo évinek
4-30 szorosa is volt.

A román kormány évek óta folytatta azt a gyakorlatot, hogy a megüresedett

állásra megválasztott magyar lelkész nem kapott segélyt. Többeket sújtottak
 86

ezen kívül a hadbírósági eljárással. A Kultuszminisztérium - 385 magyar

származású pap kivételével - megvonta a félárú vasúti igazolványt tolük. A
magyar egyházak adóterhei is aránytalanul nagyok voltak, amit az alábbi
kimutatás is bizonyít:

1939/40 lei 1941/42 lei

Gyulafehérvári 32.000 268.000
püpükség
Batthyányi könyvtár 186 51.000
Nagyenyedi plébánia 4.171 39.783
Nagyszebeni 121 140.920
Ferencrendinôvérek
iskolája
Nagyszebeni orsolyák 1.456 241.775
iskolája

Katonai szükségletekre való hivatkozással számtalan magyar ingatlanát

sajátították ki, kártalanítás nélkül. Nemcsak az iparosok, kereskedok nem
kapták meg az engedélyt, hitelt, árút, hanem a dél-erdélyi magyarság egészét
érintette, hogy 1943-ban esetenként és helyenként az élelmiszerek,
élelmiszerjegyek kiosztásánál is hátrányosan megkülönböztették oket, illetve
teljesen kizárták oket abból.Több memorandum érintette azoknak a magyar
tisztviseloknek a panaszait, akiket a Regátba helyeztek. Nemcsak arról volt
szó, hogy helyükre románok kerültek, hanem arról is, hogy az új körülmények
között sokan inkább a bizonytalan egzisztenciát választották a Regátban, mint
a magyargyulöletet. Visszahelyezésükre semmi remény nem volt. Annak
ellenére, hogy 155 dél-erdélyi községben a magyarság aránya meghaladta az
50 %-ot, oda román tisztviseloket neveztek ki, akik nem ismerték a helybeliek
nyelvét, szokásait. A városokban hasonló volt a helyzet.A katonai övezetekben
és a határzónákban (ezek 10-30 km szélességben húzódnak a határ mentén)
lehetetlenné tették a magyarok létét.

A dél-erdélyi magyar felekezeti iskolák tanítói közül sokan már 1940 október-
november hónapban elmenekültek, helyüket a tanítói képesítéssel nem
rendelkezo lelkészek voltak kénytelenek betölteni. Mivel a hatóságok az
ideiglenes tanítói engedély iránti kérelmet visszautasították, az a veszély
fenyegetette a 26 református és a 2 római katolikus egyházi iskolát, hogy be
kell szüntesse muködését.
 87

A román magánoktatási törvény értelmében a felsobb középiskolákban hat, az

alsóbb középiskolákban két képesítési vizsgával rendelkezo tanárokat kellett
alkalmazni. A felettes hatóságok ezeket a vizsgákat igyekeztek elhalasztani.
Például a népnevelési minisztérium 1942. október 28-án értesítette a
gyulafehérvári püspükséget, hogy a magyar tanárok jelentkezhetnek a
vizsgákra, 1943. januárjában a 25 római katolikus és református középiskolai
tanár vizsgáról azzal utasították el, hogy csak román származásúak
jelentkezhettek.

A tengelyhatalmak különmegbízottainak ajánlása, és a rá adott magyar válasz

központi kérdése volt 1942-ben az anyanyelvu oktatás biztosítása a kettéosztott
Erdélyben. 1943-ban újabb elvonások következtek. Így 1943 májusában a
közoktatásügyi minisztérium rendelete utasította az iskolafenntartó egyházi
fohatóságokat, hogy - bezárás terhe mellett - legszigorúbban tartsák be a
magánoktatási törvények azon részét, hogy egy taneros iskolákban kizárólag,
több tanerosben többségében férfitanárokat alkalmazzanak.

1943 szeptemberében a kormány bizonytalan idore felfüggesztette a

nagyenyedi Bethlen Kollégium fogimnáziumában és a brassói
leánygimnáziumban és kereskedelmi iskolában a tanítást, ezt a magyar
kormány rendkívül igazságtalan lépésnek tekintette.Emlékeztettek arra is,
hogy milyen kérdésekben várnak azonnali intézkedést:

1./ Adjanak lehetoséget a magyar iskolafönntartó egyházaknak arra, hogy az

állami iskoláknál a hadbavonult tanerok helyettesítésénél alkalmazott
megoldást vehessék igénybe. A dél-erdélyi magyar iskolafenntartó egyházak
számára tegyék lehetové, hogy alkalmazzák tanár-, illetve tanítóként a
nyugdíjazott magyar nemzetiségu tanítókat és tanárokat. Képesítéssel nem
rendelkezo tanítók hiányában engedjék meg, hogy a magyar hitfelekezeti
iskolákban teológiát, és középiskolát végzett egyének taníthassanak. A
nagyenyedi református fiú, a nagyszebeni római katolikus tanítóképzo
intézetben nyert okleveleket ismerjék el teljes jogúnak, az állami iskolákban
való alkalmaztatásra jogosító érvényunek. A dél-erdélyi iskolafönntartó
hatóságokat hatalmazzák föl arra, hogy fiú-középiskoláikban noi, leány-
középiskoláikban pedig férfi taneroket alkalmazhassanak és ezek alkalmazása
ne köttessék évrol-évre kérendo engedélyez.
2./ Tekintsenek el Dél-Erdélyben az un. képesítési vizsgák letételétol a
felekezeti magyar iskolák tanárai vonatkozásában, és hogy az iskolák
nyilvánossági jogát és tanáraik véglegesítését az említett vizsgához kötik.

1943-ban történtek bizonyos lépések az irányban, hogy a két ország képviseloi

leüljenek a tárgyalóasztalhoz. Mihai Antonescu miniszterelnökhelyettes 1942.
december 29-én kijelentette a bukaresti magyar ügyintézo elott, hogy o mindig
óhajtotta a jószomszédi viszonyt Magyarországgal és kész a problémák
rendezésére, és ezt az olasz követnek is tudomására hozta. Állítólag ebben a
szándékában támogatta Antonescu marsall is, bár o korábban kijelentette: a
bécsi döntés alapján nem ül le a tárgyalóasztalhoz Magyarország képviseloivel.
 88

1943. január 6-án, majd február 17-én megismételte a megjegyzésre vonatkozó

kijelentést, nem utolsó sorban a két országot egyformán fenyegeto szláv
veszély miatt, de o is azon az állásponton volt, hogy a két ország "kölcsönös
egyetértéssel, egymásközti tárgyalások útján revízió alá kell" vegye a bécsi
döntést: A magyar követ természetesen azonnal kijelentette: a függo
kérdésekrol csak a második bécsi döntés alapján hajlandó hivatalosan
tárgyalásokba bocsátkozni a magyar kormány, ugyanakkor javasolta, hogy a
két fél kezdje el a "kötelezettség nélküli és kormányon kívüli" tárgyalásokat.
Magyar részrol Bánffy Miklóst, román részrol a miniszterelnök-helyettes
Mironescu külügyminiszer személyét javasolta. Egyetértését fejezte ki, hogy a
kisebbségi kérdést a kölcsönösség alapján kell rendezni.

A tengelyhatalmak budapesti követei kívánatosnak találták azt, hogy a két

ország hajlandónak mutatkozott - mégha nem hivatalosan is - tárgyalóasztalhoz
ülni, amely cselekedetett ok is sugallták egyebek között. Hogy ti. a korábbi,
helyszíni szemléjük során elkészített jelentésükben és ajánlásaikban foglaltak
egy részét a két kormány közvetlenül is el tudná rendezni.
Miután a román kormány három alkalommal is javasolta a tárgyalásokat, az
elol magyar részrol nem lehetett elzárkózni, hiszen elfogadták a szláv veszély
tényét, hogy dél-erdélyi magyarság sorsán ezzel is enyhíteni lehet, s hogy a
tengelyhatalmaknak s ez állt az érdekében. A Bánffy Miklósnak szóló utasítás
aláhúzta:
"Nagyméltóságod küldetésének lényegét abban látom, hogy igyekezzék
Mironescu elott kidomborítani, hogy országaink közötti közeledésre eloször
atmoszférát kell teremtei, mégpedig ahogyan Antonescu magát kifejezte,
tettekkel. Ezek a tettek pedig abban állhatnak, hogy a bécsi döntéstol függo
számos kérdést, amelyek a két ország közötti szomszédi viszonyból folynak,
mielobb tárgyalás útján rendezzük s ezzel egyidejuleg lehetové tesszük a
kisebbségek helyzetének kölcsönös megjavítását kiindulva a tengelyhatalmak
különmegbízotti ajánlásaiból.
E kérdések rendezése az magyar kormány álláspontja szerint alkalmas lenne a
két ország között oly atmoszféra teremtésére, amelyet a magyar kormány, de a
tengelyhatalmak korányai is óhajtanának. Amennyiben románrészrol ezzel
szemben azt a felfogást vallanák, hogy viszonyunk csak gyökeresen javítható
meg, úgy kérem erre vonatkozó elgondolásaikat meghallgatni elvi álláspontunk
ismételt hangoztatása mellett ezeket ad referendum venni."Bánffy-missziója
nem járt sikerrel - az erdélyi kérdést - ahogyan Maniu javasolta - nem lehetett
kikapcsolni egy félhivatalos, vagy egy hivatalos magyar-román
megbeszélésbol.

Bánffy Miklós látogatása tájékán a marsall - így július 18-án megtartott

beszédében - Nagyszebenben kijelentette: fokozni fogja a Magyarország elleni
propagandát. Épp az Universulban jelent meg Bánffy utjáról egy meglehetosen
gúnyos írás 1943 augusztus 21-én, amely arról szólt, hogy "egy bizonyos
országból egy tiszteletreméltó külseju öregebb úr jött félig hivatalosan, félig
nem, ahogy a románokat mézes-mázos szavakkal meggyozze a kibékülés
szükségességérol. Természetes, hogy úgy ment haza, ahogy jött. Senki egy
centiméternyit sem ingott meg." A magyar-román megbeszélések sorsát, illetve
az 1943 nyarán a nyugati hadszíntéren bekövetkezett változásokat jelzi az a
 89

Mihai Antonescu részérol leadott interjú, amelyet októberben több román lap
leközölt. Ebben a miniszterelnök-. helyettes a Magyarországot tette felelossé
azért, mert a két országnak nem sikerült közelebb kerülni egymáshoz.

Román-magyar közeledés 1944-ben

1944. január 8-án délelott az a fogadás, amelyet Juliu Maniu tartott 70.
születésnapja alkalmából a bukaresti Str. Sfintilor 10. szám alatti lakásán, a
kiugrás egyik elokészíto megbeszélése lett. Maniunak birtokában volt
Benesnek az 1943. decemberi Sztálin-Molotov-Benes megbeszélésérol
beszámoló levele, amely alkalommal Moszkvától Magyarország példás
megbüntetését kérte Benes és - többek között - a román területi igények
maximális kielégítését. A fogadáson jelen volt Lupu (Nemzeti Parasztpárt),
Graur, a betiltott Adavarul zsidó foszerkesztoje, Carandino, több lap
tulajdonosa, akit három hónapig Tirgu-Jiuba internáltak, Bosca Malin, a
Curentul erdélyi szerkesztoje, valamint volt miniszterek, és több liberális párti
politikus is, így Angelescu volt kultuszminisztere, Dinu Bratianu és B.B.
Bratianu. Különös értelmet nyertek - jelezte a bizalmat és azt a szerepet is,
amit Maniunak szántak - Angelescu köszönto szavai: "Ön az egyetlen ember,
aki az események háborgó tengerén kivezeti a mi csónakunkat..." Maniu a
köszöntokre adott válaszában nemcsak azt hangsúlyozta, hogy a Nemzeti
Paraszt Párt sem II. Károly király, sem Antonescu marsall diktatúrája elott nem
hajolt meg, és a népekbol választott felelos és demokratikus kormány híve,
hanem azt is, hogy - és erre vonatkozóan hivatkozott a nyugati országok
ígéretére- egyetlen egy román területrol, különöse pedig Erdélyrol sohasem
fognak lemondani.

Rendkívül tanúságos volt Forrai találkozója 1944. január 23-án délelott fél 11
és 12 között Maniuval, aki három dolgot gyulölt következetesen: a németeket,
a liberálisokat és II. Károly királyt és környezetét. Velük szemben idonként
hajlandó volt a magyarokkal való megegyezést keresni, elottük az autonóm
Erdély gondolatát, vagy a középeurópai föderáció reményét megcsillogtatni.
Maniu - írta Forrai jelentésében - 100 %-ig meg van gyozodve a német
veszteségrol, az angol-amerikai-orosz gyozelemrol. Se Románia, se
Magyarország helyzetét nem látja rózsásnak, de ami Magyarországot illeti még
súlyosabb helyzetben van. A két nép közeledése, kiegyezése az erdélyi kérdés
megoldása nélkül lehetetlen - mondotta Maniu - és egyáltalán nem hagyott
kétséget afelol, hogy az erdélyi kérdés "megoldása" nem lehet más, mint az
1940. augusztus 30. elotti határ visszaállítása. (Besszarábiát és Bukovinát
ugyanakkor "leírta" Maniu). A két népnek pedig - húzta alá többször - azért
kell kiegyezni, hogy együtt lépjenek ki a háborúból. " Magyarország
szempontjából igen fontos volna, ha megtalálná a kibékülés lehetoségét összes
nemzetiségeivel..., hogy a háború utáni konföderációban megkaphassa az ot
megilleto helyet." (Maniu után nagy politikai ellenfele, Petru Groza volt az, aki
a föderáció reményével kecsegtette Magyarországot).

A "magyarbarát" közeledést, megegyezést kereso jelenségek közül

kiemelkedik dr. Teofil Vescan "Az erdélyi szellem" címu írása, amely a
Timpul 1944. február 6-i számában jelent meg."Az erdélyiek számára az
 90

igazolt szenvedély tárgya egész Erdély, minden tarka változataival,

mindazokkal, akik képesek faji és vallási különbség nélkül az igazi erdélyi
szellemet képviselni. Az igazi erdélyiek nem tanúsítanak soviniszta
magatartást. Megértok egymással szemben, úgy, mint ahogy a múltban, annyi
éven keresztül, a legteljesebb összhangban, teljesen függetlenül a kor hivatalos
szellemétol.... Az erdélyiekre egy kötelesség vár: a történelmi határozat nem
lévén kezünkben, ki kell hangsúlyozni energikusan mindazokat a a
megnyilvánulásokat, amelyek az igazi erdélyi szellemet képviselték. Így nézve
a dolgokat Kós Károly kijelentései, amelyek az év folyamán a kolozsvári
"Termés”folyóirat ankétja alkalmával jelentek meg, az erdélyi sors legjobb
útján levoknek tunnek fel. "Ezen ritka bátorságot eláruló kijelentések
félreértelmezése egyáltalán nem használna az erdélyi oslakók közmondásos
objektivitásának. Ezeket a sorokat azzal a meggyozodéssel írtam, hogy az
Erdélyben megvalósítandó szintézis a Dunavölgye pacifizálásának eszköze
lesz és talán az egész Dél-Kelet-Európáé is akkor, ha az utolsó órában az
erdélyiek szavát is meghallgatják".

Március elején Maniu Aradon vezeto román politikusoknak is megmutatta

Benes levelét, amely abból a szempontból is figyelemre méltó, hogy jelzi:
miért is hangoztatta Maniu és Groza a "legteljesebb egyenloségen alapuló"
román kisebbségi politika fontosságát. "Románia nem csak elvesztette
területeit kapja vissza, de az esetleges lecsatolandó bessszarábiai és bukovinai
részekért nyugaton remélhet kárpótlást. Ennek elofeltétele az abszolút
demokratikus uralom és a kisebbségek teljes egyenjogúsítása minden vonalon.
Továbbá az is, hogy az adott pillanatban a szövetségesektol kapott felszólításra
Románia teljes hadseregével álljon rendelkezésre és a parancsokat habozás
nélkül teljesítse." Nem másról volt szó tehát, mint arról, hogy Erdélyt csak az
említett feltétel ellenében kapta vissza a Szovjetuniótól Románia. Maniu
Észak-Erdély visszacsatolását, a teheráni konferencián elhangzottak alapján
kész tényként kezelte, Bihar és Szatmár megyék Magyarország javára történo
jelentéktelen határkiigazításától eltekintve.

Magyarország német megszállása után Észak- és Dél-Erdélyben egyaránt

felerosödött a németellenes összefogás gondolata. Észak-Erdélyben 1943 óta
állandó kapcsolatban voltak a magyarországi és helyi háborúellenes erok; a
Kisgazdapárt, a Parasztpárt, a Békepárt képviseloi rendszeresen megfordultak
Kolozsváron. Az erdélyi hagyományokhoz híven - modern politikai
fogalommal - népfrontos alapon ezeken a találkozókon
szociáldemokraták, az Erdélyi Fiatalok, az Erdélyi Párt, a magyar egyházak
képviseloi egyaránt megfordultak.

Összehasonlítva: 1.) a dél-eredélyiek magatartása a németellenesség, a

háborúból való kiugrás terén határozottabb volt az észak-erdélyieknél. Dél-
Erdélyben ugyanis Szász Pálnak például pontos információi voltak a készülo
román kiugrásról, mint ahogy az aradi és brassói magyar konzulnak is, hogy a
németellenes román ellenzék tett bizonyos lépéseket a magyarság felé; 3.) a
kényszermunkatábort, s egyéb üldöztetést megtapasztalt dél-erdélyi magyarság
számot a német vereséggel, s azzal, hogy ennek milyen következményei
lesznek Erdélyt illetoen, és arra hívta fel a figyelmet: az erdélyi magyarok jól
 91

tennék, ha lépéseket tennének a románság felé. És erre pontosan Márton Áron

hívta fel a figyelmet, aki - a magyarság életveszélyes helyzetben volt - 1946-
ban aláírója és kezdeményezoje volt annak a beadványnak, amelyben a magyar
egyházak, történelmi intézmények vezetoivel együtt tiltakozott, egy újabba
Trianon ellen, s aki Párizsba szánta beadványában kimondotta: az erdélyi
magyarok nem akarnak többé román uralom alatt élni.

Világnézeti különbségre való tekintet nélkül - húzta alá a brassói magyar

konzul - úgy vélekedtek 1944 áprilisában midon Brassó bombázása után újabb
internálások történtek, hogy a magyarság lépéseket kell tegyen az erdélyi
románok felé. Arról is szólt a jelentés, hogy a magyarországi német
megszállást követoen ahogy szigorodtak a hatósági intézkedések a Regátból
jött titkosrendorség segítségével a magyarok ellen, úgy enyhültek a zsidóság
ellen hozott intézkedések olyannyira, hogy a Magyarországról menekült
zsidók bejövetele elé nem gördítettek akadályt; 2-3 hónapnyi idot is adtak
nekik, hogy továbbjutásukat megszervezzék.

Így Antonescu Romániája, ahol 1940 júniusában, Bessszarábiából kivonulóban

többszáz gyilkosságot követett el a román hadsereg, 1941. június 22 - 1941.
szeptember 1. között, amikor az 1940-ben átadott terültek visszafoglalása
megtörtént ember vesztette életét, így az észak-erdélyi 121.270 elpusztított
zsidót leszámítva, az akkori Románia zsidóságának 43 %-át, 350.000 embert
gyilkoltak meg a programokban, vagy az azonnali megsemmisíto táborokban, s
ahol 1942 oszére már ki volt jelölve a regáti és a délerdélyi zsidóság
deportálásának a napja, a magyar zsidók megmentoje szerepében tetszelgett.

Forrai Tibor 194. január 28-i "Béketárgyalásokra való elokészületek

Romániában" címu 24 oldalas tanulmánya az elozményeket tekintette át.
Forrai úgy tudta, hogy Mihai Antonescu kezdeményezésére 1943. elején
alakult egy, a "béke irodájában" elnevezésu bizottság a béketárgyalások
munkálatainak koordinálására. A "béke irodájában" (Biroul pacii) találkoztak
azok, akik ennek kidolgozására megbízást kaptak. 1943. március 6-án és 20-án
elottük beszélt Mihai Antonescu a békérol történo elokészületekrol. Az iroda
feladata propagandakiadványokban jelezni Románia ezen szándékát. A Román
Tudományos Akadémiát Giurescu propaganda miniszter vonta be, ahol egy
sorozat tanulmány készült el a dákorómai kontinuitás szellemében. Gusti
professzor a Szociológiai Intézetben folytatott propagandát a magyarok ellen.
A nagyszebeni egyetem tanárai, így Lupas és Dragomir fontos muveket
jelentettek meg Erdélyrol. A Gheorghe Bratianu vezetése alatdt álló Általános
Történeti Intézet adta ki az Erdélyrol szóló két-kötetes német nyelvu munkát.

Mihai Antonescu, mint megindokolta, ezeknek az intézeteknek a tevékenysége

nem kielégíto, nem elég hatékony, szemben a Svédországban, Svájcban
megnyilvánuló hasonló magyar tevékenységgel szemben, amelyek - állította -
természetesen teljesen meghamisítják Erdély, vagy a moldvai csángók
történetét. Antonescu a "büró" ülésén 1943. március 20-án a következot
mondotta: " Magyarország elérte, hogy az összes politikai és szellemi
problémák terén egy szent egységet alkot, amelyben mindenki a közös sorsnak
és a magyar jogok védelmének egyik tisztviseloje. Korlátlan bölcsességgel,
 92

amelyet tisztelnünk és elismernünk kell, a magyar nép elérte, hogy a

különbözo politikai irányok terén vezeto elitet teremtett, amely egységesen egy
rendszert alkot. Ezenkívül elérte Magyarország, hogy jogainak kimutatásában,
a propaganda, a dokumentációk és a holnapra szükséges anyag beszerzése
szempontjából egy nemzeti programot alakított, úgy ahogy a jelen pillanatban
Budapest és Magyarország valamennyi szellemi központja valóságos arzenál
Magyarország jogainak megvédésére szolgáló anyag elokészítésében és
Magyarország helyzetének minden problémával és hipotézissel szemben való
kimutatásában."

Mihai Antonescu miniszterelnök-helyettesnek a békére való elokészületekkel

kapcsolatban a következo volt az elgondolása: fel kell hívni a figyelmet a
román népnek az európai civilizációt szolgáló munkájára; Európát a
szlávságtól védo funkciójára, saját földrajzi helyzetére, hogy ti. a Balkánnal -
"a Balkán koronájának" nevezte Antonescu - a Baltikummal, Közép-
Európával, azaz a szlávokkal, germánokkal, egyaránt érintkezik. Kiemelte a
román olaj, a Fekete tenger gazdasági, stratégiai fontosságát, illetve hogy ezt is
tudatosítani kel a nagyhatalmakkal.

Nagy fontosságot tulajdonított annak, hogy a bécsi döntés érvénytelenségét

bebizonyítsa, amely a "nemzeti jog szempontjából nem létezo, a nemzetközi
jog szempontjából pedig kényszer”., Érvénytelen azért is, mert az azt elfogadó
rezsimet, a nemzet érdekeit kifejezo államcsíny váltotta fel; a koronatanács
nem a román nép kifejezoje volt. Antonescu egyébként 1941. január 11-én,
majd április 23-án, illetve szeptember 15-én készített memorandumában
jelentette be, hogy nem ismeri el a bécsi döntést, és rendkívüli módon
számított arra, hogy a határon kívül élo románság támogatja az államhatárok
helyreállítását.A román nemzeti célok érdekében teljes szabad kezet biztosított
a szerzoknek: jogászoknak, történészeknek; oket a rövid cikkek publikálásától
kezdve a nagy muvek megírására biztatta. E célból csak Román Tudományos
Akadémia másfél millió lejt kapott, s csak erre a célra.

A brassói konzul meg nem nevezetet titkos forrásra hivatkozva adott hírt az
1944. január 15-i bukaresti, Tatarescu volt miniszterelnök által összehívott
értekezletrol. Annak jelentoségét jelzi, hogy 500 meghívott vett rajta részt;
délelott Bukovina, Besszarábia és Moldova, délután Munténia, Olténia, Bánát
és Erdély küldötteinek voltak megbeszélései. Ezeknek volt egy szigorúan
titkos része, és egy, amelyrol a következot jelentette a magyar diplomata:
1.) Megállapodás történt Antonescuval, hogy az adott idopontban átadja helyét
Tatarescunak;
2.) Ot bízták meg azzal, hogy az angolokkal felvegye a kapcsolatot; feléjük a
török diplomácia a közvetíto a kairói értekezleten történt megállapodáshoz
igazodva;
3.) A cél Észak-Erdély visszaszerzése, s ha lehet Besszarábia és Bukovina
megmentése;
4.) Románia -Törökországgal egyidejuleg - teljes polgári és katonai erejével
fellép Németország ellen.
 93

A nagyfontosságú bukaresti értekezleten feltunt, hogy sem Maniu, sem

Mihalache, sem Dinu Brátianu nem vettek részt - ok Brassóban találkoztak -
pedig hasonló elképzelése vezette oket.

Ezt követôen számolt be Hertelendy bukaresti követ a külügyminiszternek

arról, hogy a katonai attasé a következokrol szerzett tudomást: "Isztambulban
román kiküldöttek tárgyalásokat folytatnak szovjet megbízottakkal oly
irányban, hogy Románia azon esetben, ha az orosz hadsereg a határaira ér,
keleti tartományát (beleértve még Moldva egy részét, sot esetleg Dobrudzsát
is) ellenállás nélkül feladja, feltéve, hogy az oroszok neki ennek fejében egész
Erdélyt és Tiszáig terjedo magyar területeket, valamint a Kárpátalját
biztosítják."

S miközben január végén megkezdték Galac polgári lakossága kiürítését, itt és

Konstancában erosen felemelték az állomásozó német katonaság létszámát,
eléggé gyakoriak lettek a román-magyar határincidensek, s országszerte tudni
vélték, hogy a kormány már csak tessék.-lássék tart ki Németország mellett, s
mihelyt a határain az orosz csapatok megjelennek, nem folytatja a háborút. A
brit hírszolgálatra hivatkozva jelentette Zilahi Sebes brassói konzul, hogy
Stirbey herceg Törökországon keresztül március elején megérkezett
Moszkvába, hogy ott a román kormány különbékéhez irányuló kérelmét
eloadja. A Stirbey herceg által Maniuhoz eljuttatott szovjet feltételek a
következoket tartalmazták: (e szerint a tárgyalás nem a román kormány, hanem
az ellenzék (Maniu) és a szovjetek között folyna Ankarában) a román hadsereg
szovjet vezetés alatt az átállás után felveszi a harcot a németekkel; a
Szovjetunió kárpótlást követel Romániától (ezt a petróleumrészvények
átadásával szerette volna a román fél fedezni); ragaszkodik az 1940 júniusi
határokhoz, de Észak-Erdély átadását Romániának nem ellenzi. Maniu, aki
ekkor nem tartotta lehetetlennek, hogy a magyarok betörnek Dél-Erdélybe,
elfogadta a feltételeket, csak azt kérte, hogy a területi kérdésekrol végleg a
béketárgyalásokon döntsenek. Mindezt abban a reményben, hogy Bukovinát
visszaszerezheti Románia.

Két fontos, május 20-i dátumú levelet kézbesített a futárszolgálat Sztójay

Domének, a külügyminisztérium vezetésével megbízott miniszterelnöknek,
egyiket az aradi konzulátusról, másikat Alsótömösrol. Az elsoben az újabb
katonai behívásokról volt szó, amely a román nagyvezérkar bizalmas rendelete
nyomán 20 %-ban a magyarokat érintette; a másokban Tatarescunak a
marsallhoz és a politikai pártok vezetoihez intézett levelérol, az általa "nemzeti
tanács"-nak nevezett koalíciós kormányról, amelynek feladata az királyság
intézményének átmentése és a békekötés elokészítése volt. A magyar
ideiglenes ügyvivonek tudomása volt arról a megállapodásról, amely június
végén a Bratianu család birtokán, Florica községben jött létre a négy párt
képviseloi, Dinu és Gheorghe Bratianu, Maniu, Popovici, Titel Petrescu
(SZDSZ) Patrascahu (RKP) és Ralea között, arról hogy együtt lépnek fel a
németek és Antonescu diktatórikus rendszere ellen. A július 22-i jelentésben a
jövendo koalíciós kormány névsora tovább bovült, s hogy az un. demokratikus
blokk kormányprogramja kidolgozás alatt van.
 94

Visoianu küldetésérol is tudomást szerzett az Alsótömösre telepített magyar

diplomácia, hogy ti.: 1.) egész Besszarábia és Észak-Bukovina átadandó a
szovjeteknek 2.) Észak-Erdély visszakerül; 3.) kárpótlást csak a
Szovjetuniónak fizet Románia; 4.) az angolok nem várják az azonnali átállást;
5.) a Szovjetunió azonban igen. Megyeri- Schwartz elso konzul, ideiglenes
ügyvivo tudni vélte, hogy Visoianuezen utolsó pont megváltoztatása miatt
utazott Londonba. Az egyik utolsó jelentés Alsótömösrol, Reményi-Schneller
Lajosnak, a KM ideiglenes vezetésével megbízott pénzügyminiszternek 1944.
augusztus 19-i keltezésu - tulajdonképpen két azonos dátumú dokumentumról
van szó - és rendkívül gazdag információkban. Az elso Mihai Antonescuna
Führer fohadiszállásán tett látogatásával kapcsolatos, hol Ribbentropnak
megfogadta, hogy nem tárgyal többé a szövetségesekkel¸ viszatérése után
azonban azonnal kapcsolatba lépett a semleges államokban levo román
diplomatákkal, és épp ellenkezo utasításokkal látta el oket. Ami a román és a
szovjet csapatokat illeti, utóbbiak lasinál voltak már, azonban - épp a
tárgyalásokra valótekintettel Gafencu Svájcban folytatott megbeszéléseket a
Szovjetunió képviselojével - felfüggesztették az offenzívát. Visoianu és Stirbey
ezalatt Kairóban a szövetségeseket a romániai légitámadások beszüntetésére
próbálta rávenni.

Traub követségi tanácsos, ideiglenes ügyvivo második számú, augusztus 19-i

beszámolójában Antonescu megbuktatásáról szóló elokészületekrol adott
számot. Antonescu marsall a Führer fohadiszállásáról hazatérve beszámolt
Mihály királynak útjáról, aki kifogásolta a németek felé tett újabb ígéreteit.
Antonescu nem vonta le a következtetést és elhatározottnak látszott a háború
folytatására. Traub arról is beszámolt, hogy egyrészt a Vasgárda összeszedte
maradékerejét, azt remélve, hogy ha Antonescu távozik, a vasgárdisták, akik
tisztán képviselik a német érdekeket, átvezetik a hatalmat, másrészt arra
ösztönözte az ellenzéki pártokat, hogy megtegyék a dönto lépést, az augusztus
26-ra tervezett kiugrást.

Hogy elobb következett be, annak tulajdonítható, hogy Ion Antonescu 1944.
augusztus 23-án délelott elszánta magát, hogy kiadja a parancsot: Románia
folytassa a háborút a Szovjetunió ellen, Németország oldalán!

Magyarellenes román atrocitások Észak-Erdélyben

Az 1944. szeptember 12-i szovjet-román fegyverszüneti szerzodés eltörölte a

második bécsi döntést, kimondotta, hogy Erdélyt (vagy nagyobb részét)
visszakapja Románia”, és teljes katonai kapacitásával a Szovjetunió oldalán
részt vesz a hitleri Németország elleni háborúban.

Október 11-én, amikor Horthy Miklós megbízottai Moszkvában aláírták az

elozetes fegyverszüneti feltételeket - magyar részrol reményüket fejezték ki,
hogy Erdély kérdésében népszavazás dönt majd.
 95

Románia kiugrása a háborúból megnyitotta az utat a szovjet hadsereg elott,

Birlad, Bákó, Román, Tirgu-Neamt, Tecuci, Focsani, Buzáu után augusztus
29-én elérte Bukarestet. Másnap a román vezérkar döntött arról, hogy az 1. és
4. Hadtest, a fegyverszüneti szerzodésnek megfeleloen a 2. Ukrán Front
keretében részt vesz a közös hadmuveletekben. Szeptember 5-ével kezdodoen,
azon a napon amikor a 2. magyar hadsereg elindult Dél-Erdély
visszafoglalására, Havasalföldrol kiindulva megkezdodtek a közös szovjet-
román hadmuveletek Dél-Erdély és Székelyföld irányában. Szeptember 7-én
ismét Birladnál voltak, ott 300 km-re nyugat felé fordultak, Brassó irányába.
Brassótól északra, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Régen, Nagyenyed,
Barót, Kohalom, a Nyárád völgye, az Aranyos, Maros, Küküllo övezte
térségben, majd Torda alatt komoly harcokra került sor, különösen Tordánál,
ahol szeptember 15-vel kezdodoen a magyar katonaság három hétig tartotta
magát.

1944 szeptemberében egyfelol a magyar kormány rendelte el Észak-Erdély

kiürítését, másfelol az elorenyomuló szovjet csapatok szorították ki a magyar
közigazgatást. Romániában a minisztertanács szeptembere 27-i ülésén Maniu
terjesztette elo a javaslatot: a felszabadított észak-erdélyi területek
közigazgatását irányító kormánybizottság" megalakítására. A front háta mögött
eredetileg rendfenntartás céljából alakultak meg a kb. 50 ezer fos félig civil,
félig katonai alakulatok, az ún. Maniu-gárdisták, akik egy hónapon keresztül
rettegésben tartották Erdély magyar lakosságát. Közel száz embert öltek meg,
több ezer embert internáltak (összesen 40 000 forol volt szó), könyvégetés,
látványos magyarverések, fosztogatások kísérték a „halál önkénteseinek" útját,
Háromszék, Csík, Szilágy, Szatmár megyében.

A magyarellenes atrocitásokban résztvettek - akképp a felelosségben is

osztozniuk kellett volna - 1/ Maniu-gárdisták; 2/ a helybéli román közigazgatás
(csendorség); 3/ a felfegyverzett lakosság (személyes bosszú tyúkperek
vezették oket); 4/ augusztus 23-a után a román vezérkar utasítására az erdélyi
zászlóaljak, amelyek a reguláris hadsereg kötelékébe kerültek; 5/ az újonc
egységek, amelyeket azonnali operatív feladattal bíztak meg, pl. a helyôrségek
alakításával. Ôket vetették be az un. ejtôernyôsök és magyar partizánok" ellen.

A román-szovjet fegyverszünet nem elégítette ki a román politikusokat, akik

Benes ösztönzésére akárcsak Csehszlovákiában azt szerették volna, ha a
magyarokra kimondják a háborús bunösséget, minden következményével, így a
kitelepítéssel együtt. Ezért lettek a batalioanele fixe, a voluntárok a
megfélemlítés eszközei, hogy a magyarságot félelmében rávegyék az
elmenekülésre, önként távozásra. A legveszélyeztetettebb régió Háromszék
(30.000) fô távozott) és Csík (110.000-en távoznak 60.000 személy
maradt)volt. Itt 1944 szeptember elején kezdôdött meg a kiürítés és azonnal
berendezkedett a román közigazgatás.
Rémuralom Észak-Erdélyben szeptember 22-én kezdôdött el, Dél-Erdélyben
közvetlen augusztus 23. után, amikor kb. 50.000 személyt internáltak. Az okok
között a nagy cél: a magyarok kiuzése mellett - Székelyföld ortodox
templomainak megrongálása, vagy lerombolása -, a lakosság megvádolása a
 96

románellenes partizán tevékenységgel - Szárazajtát is pl. "partizán falunak

nevezték el" - és a személyes bosszú szerepelt.

A kommunista párt befolyása alatt álló Egységes Szakszervezetek képviselôi

1944. október 14-i jegyzôkönyvében foglaltakat vették át a baloldal román és
magyar sajtóorgánumai. A tényállás a következô volt. A Háromszék megyei
Szárazajtán szeptember 25-én este harmincötöd magával megjelent Gavril
Olteanu. A szárazajtajiakat alaptalanul a román hadsereg elleni
buncselekménnyel vádolták meg. A faluban egy sebesült román tisztet ápolt és
bujtatott Szép Albertné Olteanu azt állította:
Szépné kifosztotta és megölte a tisztet. Megtorlásul 26 túszt kísértek az
iskoláig, ahol hajnalban a falhoz állították ôket. Nagy Sándort az udvar
közepén felállított tôkéhez kísérték. Négyszer emelkedett és sújtott le a bárd.
Nagy András szerencsésebb volt: vele már másodszorra végzett a fejszecsapás.
(A szerencsétlen emlékezetu fatönk sokáig állt a sepsiszentgyörgyi Székely
Múzeum udvarán.) A többi áldozattal - nevük ellenôrizhetô a Scinteiában a
román kommunisty párt napilapjában - Elekes Lajossal, Szabó Lajossal, Szabó
Benjáminnal, Német Gyulával, Német Iszákkal, Málnási Józseffel, Szép
Alberttal és Szép Albertnével, Szép Bélával, Nagy D. Józseffel, Gecse Bélával,
Lázár Lászlóval fegyvergolyó végzetet. A román tiszt fia, amikor tudomására
jutottak a történtek, bebizonyította: Oltcanu vádja nem volt igaz!

Szárazajtán kívül az alábbi helységekben követtek el buncselekményeket:

Árkos, Sepsiszentgyörgy, Kozmás, Szentkirály, Csíkszereda, Csíkszentlélek,
Csíkkarcfalva. Dánfalva, Csíkmadaras, Csíkszentsimon, Gyergyószentmiklós.
Csíkszentdomokos az október 8-án rendezett tömegmészárlásnak 11 áldozata
volt: Tímár Sándor, Kósa László, Kurkó József, Szakács Antal, Szakács Imre,
Zsók Lajos, Péter Albert, Bíró Lajos, Kedves Ferenc, Bodó Sándorné és a 84
éves György Józsefné - többen rokonai Kurkó Gyárfásnak, a Magyar Népi
Szövetség elnökének, és Márton Áron katolikus püspöknek. A halottakat a
Gábor-kertben temették el..

Háromszék és Csík megyét elhagyva a gárdisták, illetve ahogy még nevezték

ôket: az önkéntesek, voluntárok, Kolozs és Szolnok-Doboka megyében
tevékenykedtek tovább.
A Kolozs megyei Fejérdbôl többször érkezett panasz. Kolozs és Szolnok
Bobóka megyékben a legnagyobb volt az elhurcolt férfiak száma. E
kétmegyébol a következô helységekbôl érkezett panasz a román csendôrök és
az önkéntesek ellen: Bethlen, Kendilona, Kide (Kolozs m.), Bács,
Szászzsombor (Szolnok-Doboka m.),Páncélcseh, Szászfenes (Kolozs m.),
Magyarzsombor.

Közismert, hogy a kiürítési parancs után Egeres munkássága akadályozta meg,

hogy a németek felrobbantsák a Kolozsvár áramszolgáltatását is biztosító
erômuvet. Mindenkit megdöbbentett a tragikus hír, hogy a negyvenedmagával
garázdálkodó Hartia ôrmester október 22-én 13 személyt kivezetett a városból
és hátulról agyonlövetett, meztelen holttesteiket az erdô szélén hagyták. (L.
Scinteia 1945 január 26-i számát.) Kolozsvárról október 11. után 5000 férfit
vittek el. Október közepén Szászfenes, Györgyfalva, Kajántó, Magyarlóna,
 97

Válaszút férfilakosainak jelentôs részét ismeretlen helyre hurcolták,

ugyanekkor - írta a Tribuna Pourului november 8-i számában Teofil Vescan -
Nagyesküllôrôl, Nagyzomborról többen elmenekültek, mert agyonlövéssel
fenyegették ôket. Bogaraban suhancok, Kolozson volt légionáriusok
garázdálkodtak, Kriszturelben 15-én a papot román helybeliek mentették meg.
Bodonkúton a nok voltak veszélyben. Atrocitásokról érkeztek még panaszok
Borsa, Apahida, Vista, valamint Ördögfüzes (Szolnok-Doboka m.),
Magyarpalatka, Kispetri, Doboka, Magyardezse, Bádok, Nagydevecser,
Bánffyhunyad, Szászfenes, Csíkszentmárton községekbol,

Maniu önkéntesei terrorizálják az erdélyi magyarokat, figyelmeztetett Ana

Pauker a november 7-i nyilvános ünnepségen, és amikor 1944 november 13-án
Petru Groza a Minisztertanács ülésén a kormányt tájékoztató beszámolója
elhangzott, miszerint Észak-Erdélyt ellepték Maniu gárdistái, akik nyomán a
bosszú, a vér és a halál jár. A XX. században mintha csak a hitleri idôk jártak
volna, ártatlan székelyeket fejeztek le", a világ már értesült a tragikus
eseményekrôl, amelyek súlyosan kompromittálták Romániát. Ezért másnap,
1944. november 14-én, az erdélyi magyar lakossága veszélyeztetettségére
hivatkozva, a Szovjetunió részérôl felszólították a román hatóságokat, hogy 24
óra alatt vonuljanak ki Észak-Erdélybôl. I. Visinszkíj indoka akképpen
hangzott: míg Romániában nem lesz egy a rendet, a demokráciát és a
nemzetiségek egyenjogúságát garantáló kormány, fenntartják az átmeneti
állapotot. 1944. november 14-én tehát Észak-Erdély a szovjet katonai
parancsnokság irányítása alá került.

1945 január - 1946 április között tehát a demokratikusnak mondott Groza

kormány idején tovább folytak a magyarellenes cselekmények. Földvár,
Hidvég, Tirgu-Jiu gyujtôtáborai 1944 ôszén megteltek a dél-erdélyi
magyarokkal. A szörnyu állapotok ellenére - naponta 20-25 ember halt meg
tífuszjárványban - tovább folytatódott az erdélyi magyar és német lakosság
internálása. 1945. január 22-én Erdôdrôl 170 református magyart vittek el, egy
Bere nevu helységbôl 15 férfit ismeretlen helyre hurcoltak. 59 lakost, mint
németet, Ukrajnába szállítottak. Nagyszokond, Krasznabéltek, Sándorfalva,
Szilágysomlyó magyarjait januárban szintén mint svábokat deportáltak.
Szamosújvárról május végén 53 személyt vittek el, Torda-Aranyos megyébôl
1000 magyar férfit vittek ismeretlen helyre: Caracalban 1945 közepén még
mindig 43 magyar férfit és nôt tartottak fogva deszkabarakkokban, betegen,
lerongyolódva, mindenféle vád nélkül, Szilágy megyében júniusban több
százan nem térhettek vissza lakóhelyükre.

A marosvásárhelyi Szabad Szó 1945. augusztus 2-i száma szerint hónapok óta
Erdély valamennyi megyéjébôl érkezô panaszok valósággal elárasztották a
Magyar Népi Szövetség irodáit. Gyalu, Kajántó, Ördögkeresztúr, Árpád,,
Fogaras, Zsibó, Nyárszó, Teke, Debrádszéplak, Vajola, Mezôbánd, Mezôerked,
Debrád, Petele, Gördényüvegcsur, Kis-Nyulas, Válaszút, Alsóbölkény,
Mezôszokol, Magyaró, Oroszfája, Felfalu, Fülöpös, Gördényszentimre,
Dicsôszentmárton, Désak, Szászfenes, Ördögfüzes, Tancs, Visa,
Magyarókerek, Buza, Magyarfenes, Szamosfalva, Arapat, Nagyesküllô,
 98

Dicsôszentmárton, Magyarmacskás, Mezôség, Bátos, Vajola, Vasaszentegy

helységekbôl érkeztek panaszok.

A városokban sem volt jobb a helyzet: Aradról magyarokat internáltak,

Kolozsváron: a Rodout falán elhelyezett 48-as emléktáblát összetörték, a
frontról hazatérô román katonákat ünnepélyesen fogadó magyarokat
bántalmazták. Nagy Ferencet és Kovács Pált megölték, Jozaunitárius püspököt
az augusztus 23-i ünnepségek után az utcán inzultálták, Marosvásárhelyen
Teleki Könyvtár helyiségeibe román családokat akartak költöztetni,
bántalmazták a magyar gimnázium igazgatóját, Pál Gusztávot. Szintén
Kolozsvárról jelentették: többször megverték az Erdély címu lap rikkancsait a
város román lakói, különösen a külvárosokban. Monostoron, Hostátban nap
mint nap ki voltak téve a bántalmazásnak a magyar lakosok. Nagyváradról
hasonló jelentések érkeztek.

Szeptember és december között a következô helységekbôl érkeztek be

panaszok: Nagynyulás, Magyarberkesz, Mezôsámsond, Székelykocsárd,
Ludvág, Zalatna, Kajántó, Nagybánya, Nagysármás, Marosfalu,
Csicsókeresztúr, Válaszút, Mezôszaba, Székelykeresztúr, Kebeleszentivány,
Mezôpagocsa, Erzsébetváros, Szásznyire, Magyarszováta, Árpástó, Görbed,
Patóháza, Medgyes, Magyarverét, Kajántó, Magyarlóna, Sztána, Bátos,
Bonchida, Magyarfenes, Nagysármás, Marosfalu, Csicsókeresztúr, Válaszút,
Mezôcsaba, Székelykeresztúr, Kebeleszentivány, Mezôpagocsa, Erzsébetváros,
Magyarszováta, Patóháza, Magyarberét..

Magyar Népi Szövetség vezetôsége, amely az esetek többségét eddig is

nyilvánosság elé tárta, 1946. március 6-án a következô levelet intézte Vasile
Lucához: Több oldalról olyan jelentések érkeznek hozzánk, amelyek arról
számolnak be, hogy a magyarság és köztük éppen a mi szervezetünk tagjai
olyan megfélemlített helyzetben vannak, ami kizárja azt, hogy tömegeinket a
demokratikus kormányunk mellett sorakoztassuk fel... Kérjük Pogacenu
fôispánerélyes intézkedését, mert a fôispán erélytelenségének köszönhetô,
hogy a magyarok ilyen állapotban vannak. Ezzel a kérésünkkel szolgálatot
akarunk tenni a demokratikus kormánynak, mert a tömegeket az ô
erélytelensége a reakció karmaiba kergeti. Számtalan panaszkönyv van
birtokunkban, amelyeket a fôispánhoz továbbítottunk, de az ügyekben semmi
komoly intézkedés nem történt. Ezeknek a garázdálkodásoknak éppen a
magyar-román megbékülés szempontjából véget kell vetni. A magyar nép ellen
törvénytelenségeket elkövetôkkel szemben a kormány alkalmazzon hathatós
eszközöket. Itt az ideje, hogy a demokrácia ne csak jelszavakban, hanem a
gyakorlatban is érvényesüljön".

A katonai ügyészség Brassóban, 1945 áprilisában tárgyalta a Maniu-gárdisták

egy csoportjának ügyét. Mig Bukarestben a néptörvényszék a háborús bunösök
ugyanebben az idôben tárgyalt perében 28 halálos ítéletet hozott, itt Brassóban
a következô ítéleteket hozták: Gavril Olteanu kapitány: élétfogytiglan. Barsan
Trian, Stana Traian (ô végezte ki Szép Albertnét): 3 év. A többiek, mindössze
néhány hónap börtönbüntetést kaptak.
 99

A korabeli romániai baloldal, a Szövetséges Ellenôrzô Bizottság, a moszkvai

román nagykövetség, a Romániában muködô angol katonai és diplomáciai
kirendeltség vezetô munkatársai mind úgy látták: a Maniu-gárdisták észak-
erdélyi magyarellenes terrorja indokolta, hogy a terület 1944. november 14. és
1945. március 13. között szovjet katonai parancsnokság alá került, s -
átmenetileg - a román hivatalos szerveknek ki kellett vonulniuk innen.

E tény elôtt maga Iuliu Maniu meglepetten állt. A. J. Visinszkij szovjet külügyi
népbiztos-helyetteshez intézett tiltakozó levelében arra hivatkozott, hogy az
intézkedés ellentétben áll a szovjet-román fegyverszüneti szerzôdéssel. Azzal
indokolta a Maniu-gárdisták tevékenységét - újabban a román történetírás is -,
hogy azok csak megbüntették a magyarokat a második bécsi döntés utáni
románüldözésért.

Észak-Erdély kormánya

Kolozsváron 1944. december 1-jén a hiányzó központi hatalmat

helyettesítendô, Észak-Erdélyi Központi Tanácsadó Testület néven ideiglenes
koalíciós kormány alakult, abból a célból, hogy Észak-Erdély közügyeit
minden külsô kényszerítô körülmény nélkül, saját erôbôl oldja meg". Részt
vettek benne: az Erdélyi Románok Demokratikus Szövetsége (12 fô), a Román
Kommunista Párt Észak-Erdélyi Tartományi Titkársága, a Szociáldemokrata
Párt, a Magyar Népi Szövetség, a Szakszervezet (6-6 fô), az Ekésfront (4 fô), a
Hazafias Szövetség, a Zsidó Demokrata Népi Szövetség, a Népvédelmi Egység
(2-2 fô). Az Észak-Erdélyi (Központi) Tanácsadó Testület (ÉETT)
"kezdeményezô", azaz törvényhozói és "intézkedô", azaz végrehajtó
hatalommal bírt és minisztériumi hatásköru szakbizottságain keresztül
tevékenykedett. Két fô feladata az erdélyi önkormányzat alapjainak
lefektetése, és a közélet demokratizálásának megkezdése volt. Ezen túl
biztosította az élet normális muködését, megszervezte a termelést és elosztást,
fellépett a nemzetiségi összetuzésekkel szemben, népkonyhát állított fel,
feloszlatta a csendôrséget, támogatta a háborúból és koncentrációs táborból
hazatérôket.

Az egyes bizottságok sürün üléseztek - a mindennapok gondjai tették ezt

szükségessé. A Jogügyi Bizottságban azzal foglalkoztak sokat, hogy milyen is
lesz a jövô Erdélye? Nem lehet más - húzta alá Bernád Ágoston -, mint 1. az
országrész közigazgatási önkormányzatának biztosítása; 2. a nemzetiségi
arányszám érvényesítése az élet minden területén; 3. a román, magyar és
német nyelv állami nyelvként való elismerése. A Közoktatási Bizottság
eredménye volt, hogy december 29-re elkészült az új iskolai törvénytervezet.
Ez elismerte mind a romániai, mind a magyarországi tankönyvek használatát.

Az ÉETT elsô válságát akkor élte meg, amikor összeütközésbe került a

nemzeti parasztpárti Emil Hatieganu vezette Román Demokrata Szövetséggel,
amely november 17-én közzétette kiáltványát: A Vörös Hadsereg
felszabadította az erdélyi románokat a legsötétebb zsarnokság bilincsében
töltött négy éves szenvedés után... eleget szenvedtünk ahhoz, hogy most
mindazoknak a bunösöknek a megbüntetését követelhessük, akik felelôsek
 100

szenvedéseinkért". December 27-én levélben szólították fel az ÉETT-et:

írásban nyilatkozzon, hogy elismeri Románia jogát egész Erdélyre! Az ÉETT
1945. január 12-i válaszában ezt azzal utasította el, hogy a fegyverszüneti
szerzôdés nyitva hagyta Erdély - legalábbis egy része - hovatartozásának
kérdését.

A vita tovább gyurôzött az ÉETT ülésein is, február 7-én az Észak-Erdélyre

vonatkozó állásfoglalás állt a középpontban. Teofil Vescan - többekkel együtt -
úgy értelmezte a szovjet-román fegyverszüneti szerzôdést, hogy Erdély
Romániához fog tartozni, ha az ország demokratikus rendszere biztosítani
fogja a nemzetiségek teljes egyenlôségét. A kommunista Veress Pál hasonlóan
fogalmazott, mint 1918-19-ben a aromán szociáldemokraták: a magyar nép
nem hajlandó a királyi Romániában élni, de egy demokratikus berendezkedésu
országban kész együttmuködni a román néppel. Bruder Ferenc, a
szociáldemokrata párt Magyar Bizottságának tagja azt tartotta rendkívül
fontosnak, hogy a magyarság számarányának megfelelôen képviseltesse magát
az állami, hivatali élet minden területén.

1945. február 11-én Háromszék, Udvarhely, Csík, Maros-Torda, Beszterce-

Naszód, Szolnok-Doboka, Máramaros, Szilágy, Szatmár, Bihar, Kolozs, azaz
Észak-Erdély 11 megyéjének ezer képviselôje találkozott Kolozsváron a
Tanácsháza nagytermében. A konferencia két leglényegesebb napirendi pontja:
nyilatkozat elfogadása Erdély hovatartozása és a Groza-kormány megalakítása
kérdésében. Pogáceanu fôispán bevezetô szavai után Vescan emelkedett
szólásra. Kijelentette: a második világháborúban nem a magyar és nem a
román nép támadta meg a Szovjetuniót, hanem a magyar és román nép fasiszta
elemei. Erdély státusával kapcsolatban úgy vélekedett, hogy a magyarság
reményei alaptalanok. A szovjet-román fegyverszüneti szerzôdés ugyanis
megsemmisítette a bécsi döntést, tehát nem hagyta nyitva Erdély
hovatartozásának kérdését. Szerinte a fegyverszüneti szerzôdésnek a román
közigazgatás bevezetésére vonatkozó 17. pontja nem negligálja a 19. pontban
meghatározott utólagos békeszerzôdési jóváhagyást. Az erdélyi nemzetiségi
kérdés végleges megoldásának útja: Romániában demokratikus kormány veszi
át a hatalmat, mely biztosítja a teljes jogegyenlôséget a nem román
állampolgárok számára is - ezzel megszunik minden nemzeti diszkrimináció.
Az ülésszak végén Határozott Észak-Erdély parlamentje címmel a következô
programot tették közzé: 1. A nemzetiségek nyelvének szabad használata, a
választójog kiterjesztése minden 18. évét betöltött állampolgár részére, a
háborús bunösök bíróság elé állítása. 2. A szállítás, a termelés biztosítása, a lej
és pengô viszonyának rendezése. 3. A magyar iskolák és a magyar egyetem
létének garantálása. 4. A színházi élet, a sporttevékenység, a sajtó helyzete. 5.
Az 50 hektár feletti birtokok kisajátítása. A nemzetiségek igazságos földhöz
jutása, a magyar hadifoglyok és a zsidó deportáltak hazatérése.

A román baloldal ilyen jellegu nyilatkozatai, ígéretei nyerték meg az erdélyi

magyarságot a Groza-kormánynak, annál is inkább, mivel a másik alternatíva a
kompromittált Maniu vezette kormány lett volna.
 101

A konferencián a központi irányítás, a vármegyékkel való együttmuködés

egybehangolására az ÉETT utódjaként megválasztották a 15 tagú Végrehajtó
Bizottságot.
1945. február 15-tôl ismét üléseztek a bizottságok, figyelembe véve a február
11-12-i ülés határozatait is. A Munkaügyi Bizottságban a közmunkák
szükségességérôl volt szó, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottságban az
adórendszer és a pénznemek egységesítése, a Közigazgatási Bizottságban a
tisztviselôknek a szükségletekkel összhangban lévô áthelyezésérôl vitáztak. A
Jogügyi Bizottságban - természetesen - az államhatalom kérdése bizonyult a
legfontosabbnak. Az Agrárbizottság jelszava: egy talpalatnyi föld se maradjon
bevetetlen, beleértve a németek által elhagyott földeket. Itt olvasta fel Venczel
József és Chitta Julian az általuk kidolgozott agrárreform-tervezetet. A nagy
múltú erdélyi szövetkezeti élet megerôsítése mellett Lakatos István állt ki. A
Tanügyi Bizottságban felvetették a két világháború között megszüntetett
magyar felsôfokú intézmények újraalakítását. Egyúttal létrehoztak egy
bizottságot Romániában 1945. február 7-én Nemzetiségi Statutum néven
kiadott nemzetiségi törvény felülvizsgálatára. A törvény 30 % nemzetiségi
lakos esetében lehetôvé tette a nyelvhasználatot az igazságszolgáltatásban és a
közigazgatásban. A kolozsvári egyetemmel kapcsolatban azonban úgy foglalt
állást, hogy ott egy román egy Egyetemre van szükség magyar tanszékkel a
bölcsészeti és jogi karon. (A rendelkezés nem vette figyelembe, hogy 1944
szeptemberében a szovjet hatóságok jóváhagyták a magyar egyetem
muködését.)
A Végrehajtó Bizottság 1945. február 28-i ülésén már mindenkinek tudomása
volt arról, hogy Romániában nagy tömegmegmozdulásokra került sor a Groza-
kormány megalakítása érdekében. A helybeli vezetôség követelte a
néptörvényszék felállítását - ez Erdélyben 1945 áprilisától sokkal szigorúbban
tevékenykedett, mint a regáti néptörvényszékek -, a földreformot és azt, hogy a
szervezet, beleértve a Magyar Népi Szövetséget is, vállalja magára a
meghurcolt zsidóság ügyes-bajos dolgait. Vescan hitet tett a Groza-kormány
mellett, de a vámhatárok eltörlését elengedhetetlennek tartotta Magyarország
és Románia között. Többen megállapították: a VB a támadások kereszttüzébe
került, mert kiállt amellett, hogy Kolozsvárnak két, egy magyar és egy román
egyetemre van szüksége. Bruder a földreformtervezetéhez fuzte hozzá: az
egyházi földek mentesüljenek a földosztás alól, hiszen 1921-ben azokat már
majdnem teljesen kisajátították. Indokai között elsô helyen szerepelt, hogy az
anyanyelvu iskolákat az egyházak tartották fenn.

A március 2-i ülésen folytatódtak a községi választások elôkészületei. Alapelv

volt: csak az járulhat az urnák elé, aki 1945. január 1-jén ténylegesen a
helyszínen lakott.

Március 6-án megalakult a Groza-kormány. A miniszterelnök táviratban kérte

Sztálint, ahogy Észak-Erdélyt újból „kapcsolják be" a román közigazgatásba.
Sztálin választáviratban közölte: mivel Románia új, demokratikus kormánya
biztosítja a nemzetiségek egyenjogúságát, eleget tesz a kérésnek.

1945. március 13-án Kolozsváron a SZEB, Visinszkij külügyi népbiztos-

helyettes, Mihály király, Groza, Tatarecu külügyminiszter, a pártok és
 102

szervezetek képviselôi jelenlétében ünnepélyes minisztertanácsi ülést tartottak.

A Végrehajtó Bizottság, mint a város és az országrész vezetôinek képviseleti
szerve köszöntötte vendégeket. Groza válaszát, miszerint kormánya és az ô
személyes legôszintébb szándéka, hogy megszüntessenek minden különbséget
nemzetek és vallások között, másnap minden magyar lap idézte Erdélyben. (A
Világosság, az MNSZ napilapja azonban azt sem hallgatta el, hogy általános a
románság tömegeiben a vélemény: Romániában akkor lesz demokrácia, ha
minden magyar Magyarországra és minden zsidó Palesztinába távozik!")

A Városházán, ahol nagyszabású fogadásra került sor, szovjet, amerikai, angol,

román és magyar zászlók lengtek, a királyi gárda állt díszsorfalat. Délben a
Diákházban mondott beszédet Mihály király és Petru Groza. A miniszterelnök
itt fejtette ki elôször a nyilvánosság elôtt koncepcióját a közép-európai
föderációról: Eljött az a boldog idô, hogy megint itthon vagyunk Kolozsvárt" -
mondotta. Erdélyben két nép él egymás mellett. Két sokat szenvedett nép, a
román és magyar. Épp ezért innen kell elhatnia a megbékélés szellemének az
egész magyar népre is, hogy végre egységben találkozzunk mindannyian, a
Dunavölgye népei, szövetségben a nagy szomszéddal, a Szovjetunióval! ... A
Szabad Romániában, a mi szeretet hazánkba, ilyen megértô egyetértésben
fogunk munkálkodni és harcolni a nagy emberi közösség kiépítéséért."

Az erdélyiek felhívták a kormány figyelmét arra, hogy nem lehet

önkormányzat és a nemzetiségi arányszám biztosítása nélkül nemzetiségi
egyenjogúságról beszélni. A Végrehajtó Bizottság erre vonatkozó
memorandumát Vescan nyújtotta be. Ez a következô pontokat tartalmazta: 1. A
magyarság számarányának megfelelôen legyen képviselve a kormányban. 2.
Az állami és közigazgatási élet vezetésére az Észak-Erdélyi Végrehajtó
Bizottságot bízzák meg Kolozsvár központtal. 3. Maradjon meg a községi,
városi és megyei önkormányzat. 4. A közigazgatásban, ha a lakosság 50-a
magyar, vezetôi is magyarok legyenek; vegyes lakosú vidékeken vegyes
összetételuek. 5. A számarányt szigorúan tartsák be hivatalokban, a vasútnál, a
postánál stb. 6. Ismerjék el hivatalos nyelvnek a magyart. 7. A közigazgatásra
vonatkozó nyelvrendeletet terjesszék ki a vasúti és postai szolgálatra is. 8.
Adjanak kártérítést azoknak a családoknak, amelyeket a Maniugárdisták
meghurcoltak. 9. A határon állítsanak fel román-magyar vegyes bizottságot;
akik elmenekültek, vagy akiket elhurcoltak - például Csíkból 60 ezer embert -
azok térhessenek vissza szülôföldjükre. 10. Engedjék vissza azt a 200 ezer
magyart Észak-Erdélybe, akik onnan Antonescu diktatúrája idején menekültek
Magyarországra (Észak-Erdélybe). 11. Azok a magyarok, akik a Vörös
Hadseregben harcoltak, anyanyelvükön kapjanak kiképzést, és nyerjék el a
tiszti fokozatot. 12. Minden fokon biztosítsák a magyar nyelvu oktatást;
Kolozsváron állítsanak fel magyar egyetemet, Marosvásárhelyen és
Kolozsváron fôiskolákat, Székelyföldön magyar muszaki egyetemet. 13.
Biztosítsák az egyházak egyenjogúságát. 14. Ismerjék el a külföldi magyar
vendégprofesszorokat. 15. A Magyar Nemzeti Színház legyen egyenlô a
románnal. 16. Erdély minden nemzete szabadon használhassa nemzeti színeit.
17. Alakuljon Magyar Kulturális Tanács. 18. Legyen szabad a munkavállalás.
19. A földosztásnál is érvényesüljön az egyenlôség. 20. Azokat a zsidókat, akik
 103

magyarnak vallják magukat, tekintsék a magyar nemzettôl

elválaszthatatlannak. 21. Büntessenek minden nemzeti, vallási, faji üldözést.

A Végrehajtó Bizottság szándéka világos volt: az 1944. november 14-én

bevezetett önkormányzatot egész Erdélyre ki kell terjeszteni. Erre a Groza-
kormány ígéretet is tett! A Végrehajtó Bizottság 1945. június elejei ülésérôl
kiadott közlemény azonban egyike volt a testület utolsó dokumentumainak. E
határozat négy fontos pontot tartalmazott: 1. A Muvészeti Minisztérium utaljon
ki segélyt a Zenekonzervatóriumnak. 2. A Külügyminisztérium járjon közben a
Magyarországra internált románok érdekében. 3. Kolozsváron alakítsák meg
újra a magyar Mezôgazdasági Fôiskolát. 4. A megyékben, járási székhelyeken,
a községekben muködô ODA (Országos Demokratikus Arcvonal)-bizottságok
összetétele a következôképpen alakuljon: RKP, RSZDP 25-25; Egyesült
Szakszervezetek: 20; Ekésfront, MNSZ, Hazafiak Szövetsége: 1010 %.

Még ebben a hónapban arra hivatkozva, hogy az Észak-Erdélyi Tanácsadó

Testület, majd Végrehajtó Bizottság az interregnum idején betöltötte
történelmi szerepét - hozzájárult a fegyverszüneti feltételek betartásához, az
élet zavartalan muködésnek biiztosításához - megszüntnek nyilvánították.

Az Autonómia gondolatának szélesebb változata az Észak-Erdélyi Végrehajtó

Bizottság megszüntetése után 1945-1946-ban az RSZDP Országos Magyar
Bizottságában, majd 1952-68 között a Magyar Autonóm tartományban élt
tovább.

1945-48. A kommunista párt berendezkedik Romániában

Románia és Magyarország képviselôi 1943. nyarán szinte egyszerre kezdték el

tapogatózásukat a nyugati országoknál a háborúból való kilépés esélyeirôl
Genfben, Kairóban, Stockholnban, Lisszabonban. Még a közös kiugrás
lehetôsége is felmerült. Bánffy Miklós 1943. július második felében titkos
tárgyalások folytatására érkezett Románában, útja azonban nem járt sikerrel;
mert az erdélyi kérdést, a magyar-román ellentét okát nem sikerült
kiküszöbölni. Ez volt a helyzet azon a találkozón is, amelyet a lengyel
titkosszolgálat szervezet meg a két ország és a Nyugat diplomatái között.

Magyarországgal ellentétben Romániában az ország egységének helyreállítása

közös nevezôje alapján pártállásra való tekintet nélkül valóban az egész
országot, a társadalom minden rétegét átfogó nemzeti egység alakult ki.

1944. februárjában küldte Maniu a legfelsôbb román politikai körök tudtával -

beleértve Mihai Antonescu külügyminisztert, sôt Ion Antonescu államfôt is -
Barbu Stirbey herceget Kairóban, hogy a háborúból való kilépés feltételeirôl
tárgyaljon. Áprilisban több olyan esemény történt, amely a polgári politikusok
döntéshozatalát sürgette. 1/ A szovjet csapatok átlépték a Prut vonalát. 2/ A
nyugati országok azt tanácsolták, hogy Románia a Szovjetuniótól kérjen
fegyverszünetet. A Szovjetunió pedig nagyon határozottan azt kívánta, hogy a
 104

Román Kommunista Pártot is vonják be a kiugrás elôkészületeibe. Április 12-

én Molotov, a Szovjetunió külügyminisztere a következôket hozta még
Románia tudomására: közös hadmuveletekrôl csak a feltétel nélküli
kapituláció után kerülhet sor; a szovjet-román határra vonatkozóan érvényben
marad az 1940. június 26-i döntés, amely Besszarábiát és Észak-Bukovinát a
Szovjetuniónak ítélte; a Szovjetunió (kárpótásul) hozzájárul a bécsi döntés
megsemmisítéséhez és „Erdélyt, vagy nagyobb részét" visszakapja Románia;
meg kell állapítani a Románia részérôl fizetendô kártérítés összegét; a szovjet
hadifoglyokat haza kell engedni - mondotta Molotov -, a Szovjetunió
tiszteletben tartja Románia nemzeti szuverenitását és sérthetetlenségét, de
szabaddá kell tegye az utakat a szállítási eszközöket a háború befejezéséig a
Szovjetunió és szövetségesei számára.

1944. augusztus 23-án Romániának és Mihály királynak tehát sikerült az, ami
Magyarországnak és Horthynak nem: a kiugrás az utolsó elôtti pillanatban. Ez
azonban elég volt ahhoz, hogy Románia kedvezôbb pozícióhoz jusson a
jövendô béketárgyalásokon.

Romániában a Nemzeti Demokratikus Blokk katonai kormánya, egy egészen

rövid idôre össze tudta fogni a pártokat, a hadsereg vezetôit, a királyt és körét.
A nemzeti egység tartósságát meghatározta, hogy a két baloldali és a két
történelmi párt a következôkben értett egyet: a fegyverszüneti feltételek
betartása, a nagyhatalmak bizalmának elnyerése, az árak stabilizálása, a
diktatúra megszüntetése, a fasiszta és szélsôjobboldali elemek eltávolítása és
mindenekelôtt: Észak-Erdély visszacsatolása Romániához. Alapvetô ellentét
mutatkozott azokban a kérdésekben, hogy milyen mértékben nyúljanak bele az
ország gazdasági és társadalmi struktúrájába-. Elegendôk a reformok, vagy
forradalmi változásokra lesz szükség? Jogfolytonosság kösse össze a régi és az
új Romániát? Nem utolsóként a legfontosabb: ki vezeti majd az országot a
változások idején - azaz kié lesz a hatalom?

Ami a történelmi pártokat illeti, a baloldallal szemben a Nemzeti Parasztpárt,

élén Iuliu Maniuval volt aktívabb, a kiugrásban játszott vezetô szerepe miatt is.
Megvolt az alapja annak az elképzelésnek, hogy Maniu kora" következik. A
párt politikusai azt hangoztatták: csak a Nemzeti Parasztpárt képes a román
történelem megújhodását irányítani, az ország mezôgazdasági jellege és a párt
nagy paraszti tömegbázisa miatt. Ion Ratiu az emigrációban késôbb ugyanezt
emelte ki.

A Nemzeti Liberális Párt a háborúból való kilépés sikeres végrehajtásában

Mihály király szerepét emelte ki, aki kiszabadította az országot abból a
kátyúból", amelyben az európai totalitárius forradalmi irányzatokból
hipnotizálva bekényszerítették". Totális államról szóval mindenfajta
osztálydiktatúrát ide soroltak. A renden a pluralizmust és az alkotmányos
monarchiát értették, amelyet "semmiféle pszeudodemokrácia, amelyben a
Neimari Köztársaság szelleme kísért" nem veszélyeztet.

Az RKP és az 1944. október 12-19. között tartott értekezlete után megalakult

Országos Demokrata Arcvonal (ODA( Tanácsa olyan értelmu határozatot
 105

hozott nyilvánosságra: csak az ODA programja alapján álló és a baloldallal

kiegészített kormányt fogadják el. Végül az ODA sikernek könyvelte el azt a
kompromisszumos megoldást, hogy Grozát megválasztották miniszterelnök
helyettesnek. A koalíció illuzórikus volta egyre leplezetlenebbül mutatkozott
meg, - a kormányon belüli ellentétek, az utcai megmozdulások, amelyeket
felváltva szervezett a bal- és a jobboldal -, komoly méreteket öltöttek.

Sanatescu második rövid életu koalíciós kormánya (1944. novembere 4. -

december 6.) idején kerültek nyilvánosságra a Maniu nevét felvett gárdák
észak-erdélyi magyarellenes cselekedetei, ami miatt a Szovjetunió felszólította
Romániát, hogy vonja ki a román közigazgatást, és szüntessen be minden
tevékenységet Észak-Erdélyben. Ez hozzásegítette a kommunista pártot, hogy
indokot találjon a történelmi pártok ellen, azok lejáratására, s hogy
legveszélyesebb ellenfelétôl, Maniutól megszabaduljon. Megvádolták az NPP-
t, hogy akadályozza a fegyverszüneti feltételek teljesítését, s ezzel össznemzeti
érdekeket sért.

Az RKP tevékenységének fô célja a Nemzeti Parasztpárt „leleplezése,

elszigetelése, távlatilag: megsemmisítése, azaz a hatalomból való kiszorítása
volt.

A Radescu-kormány: 1944. december 6. - 1945, március

A németellenességérôl ismert Radescu tábornok álláspontja a következô volt:

szükség van a földreformra, de csak a háború befejezése után, a háborús
bunösök megbüntetésére, de csak bírósági tárgyalásokon - nem ismerték el a
népbíróságokat -, a román reguláris alakulatok hazai létszámának emelésére,
nem utolsó sorban azért, hogy a kormány a baloldallal szemben használja fel, a
felfegyverzett 100.000 fôs baloldali milicisták azonnali feltosztására. A
kormány rendfenntartásra hivatkozva fegyveresen lépett fel a „forradalmi
megmozdulásokkal" szemben. A kommunista párt január végén elhatározta -
miután Gheorghiu-Dej hazatért Moszkvából - hogy félreállítja az útból Maniut
és a történelmi pártokat kivéve, akik hajlandók velük kollaborálni. Gheorghiu-
Dej február 3-i beszédébôl idézve: Maniu képviseli országunk számára a
legnagyobb veszélyt, lévén a reakció minden sötét eleme körülötte
csoportosul." Maniu megkísérelte visszaverni a támadást azzal, hogy
rámutatott: a baloldal a demokrácia jelszava mögé rejti diktatórikus
szándékát.

A jaltai egyezmény nagyobb befolyáshoz segítette a Szovjetuniót Közép és

Kelet Európában. Az ODA, illetve az RKP kezében komoly adu volt, hogy
Észak-Erdélybe csak akkor térhet vissza a román közigazgatás, ha Romániában
un. demokratikus" azaz kommunista befolyás alatt álló kormány alakul.

A Minisztertanács 21-i ülésén Groza a baloldal nevében szólította fel a

kormányt a lemondásra. Az NPP és az NLP vezetôi az események alakulását
látva, felkeresték a nyugati diplomáciai képviseleteket és támogatást kértek a
baloldal ellen. Azzal utasították el ôket: a Szövetséges Ellenôrzô Bizottság
nevében a szovjetek teljhatalommal bírnak Romániában. Az ODA-hoz tartozó
 106

miniszterek írásban kérték Mihály királyt, hogy foglaljon állást a kormány

átalakításban. Miután ô ragaszkodott Maniuhoz és Bratianuhoz, február 27-én -
15 nappal Jalta után - Visinszkij személyesen kereste fel, s arra hivatkozva
követelte a Groza-kormány kinevezését az ODA által javasolt összetételben,
hogy a Radescu köré gyult erôk provokáció veszélyeztetik a hadviselô
Szovjetuniót A király napokig ellenállt, de amikor a szovjet tankok körülzárták
a királyi palotát, Mihálynak engednie kellett.

A Radescu-kormány intézkedése volt, hogy 19455. február 7-én közzétette a

Nemzetiségi Statutumot. A Statutum kimondta, hogy minden román
állampolgár egyenlô a törvény elôtt, ugyanazokat a polgári és politikai jogokat
élvezik származásra, nemzetiségre, anyanyelvre és vallásra való tekintet
nélkül. Azok a törvényszékek és járásbíróságok, községi és megyei hatóságok,
ahol a lakosságnak legalább 30 %-a nem román anyanyelvu, kötelesek az illetô
anyanyelvén írott beadványt elfogadni, a felet anyanyelvén meghallgatni. A 30
%-ot képviselô nemzetiségek anyanyelvükön szólalhatnak fel a hivatalos
fórumokon, és az utcák neveit ezen a nyelven is fel kell tüntetni. Az ilyen
körzetekben a hivatalnokoknak ismerni kell az illetô nyelvét. A nem román
nyelvu iskolában a vizsgákat azon a nyelven kell letenni, amely az iskola
nyelve. A Statutum biztosította a vallás szabad gyakorlatát, és kilátásba
helyezte az ellene vétôk megbüntetését. Az 1945-ös Statutum - akárcsak az
1938. májusi - külföldnek szólt, hiszen Visinszkij világosan megmondta:
Észak-Erdélybe csak akkor térhet vissza a román közigazgatás, ha a
nemzetiségi kérdés megoldásáról bizonyítékkal szolgál a román kormány.

Petru Groza a kormány élén. 1945. március - december

A hazai és külföldi hírközlô szervek 1945. március 6-án 19 órakor közölték: az

új kormány letette az esküt. Élére dr. Petru Groza került, akit kommunisták a
már 1944. ôszén kijelölték erre a posztra. A 32 miniszter és államtitkár közül
17-en a jobboldali ODA-ból kerültek ki (ld. RKP, SZDP, Ekézfront,
Szakszervezetek, Alexandrescu-féle NPP); ketten a Hazafaiak Szövetségébôl,
hatan Tatarescu Liberális Pártjából. A történelmi pártok háttérbe szorulása
szembetunô - hiszen mind a Hazafiak Szövetsége, mind a Tatarescu-féle
csoportosulás kommunistabarátnak számított: övék lett a külügyi, ipari-,
kereskedelmi- és pénzügyi tárca. Ezen kívül hat magasrangú katonatiszt is
tagja volt a kormánynak. Az NPP és NLP nyílt levében fejezte ki
szembenállását a kormánnyal. Ezt majdnem teljesen hatástalanította Groza
elsô kormányfôi ténykedése: táviratban kérte a Szovjetunió kormányát, hogy
állítsák vissza Észak-Erdélyben a román közigazgatást. Sztálin választávirata
így szólt: „A szovjet kormány megvizsgálta a román kormányelnök március 8-i
levelében kifejezett kérését a román közigazgatásnak Erdély területén való
beiktatása tárgyában. Tekintettel arra, hogy az új kormány, amely most vette át
az ország kormányzását, felelôsséget vállal Erdély illô rendiéért és
nyugalmáért és biztosítja a nemzetiségek jogait, valamint a front szükségleteit
ellátó összes helyi intézmények szabályos muködését, a szovjet kormány
elhatározta, ahogy eleget tesz a román kormány kérésének és az 1944.
szeptember 12-én aláirt Fegyverszüneti Szerzôdésnek megfelelôen beleegyezik
a román kormány adminisztrációjának Erdélybe való bevezetésébe.
 107

Március 31-vel Észak-Erdélyben a román törvények léptek érvénybe, de

kevesen figyeltek fel arra, amit ezzel kapcsolatban Patrascanu igazságügyi
miniszter a rádió útján közzétett, hogy ti.: ezúttal nem az 1945. március 31-i
jogi helyzetet veszik alapul, hanem az 1940. augusztus 30-án megelôzôt. Tehát
a közben Észak-Erdélyben hozott rendeleteket, intézkedéseket, így amelyek a
magyar iskolák, intézmények muködésére vonatkozott, nem ismerték el.

A Groza-kormány megalakulása március 6-án az NPP és az NLP számára azt

jelentette: a nyílt politikai küzdôtéren egyelôre csatát veszítettek. Ezért
mindent elkövettek, hogy az állami életben megtartsák pozíciójukat. Nem
rejtették véka alá azt a nézetüket, hogy: 1. a Groza-kormány nem a román nép
többségének kormánya; 2. nem tartja be a demokrácia alapelveit. Maniu a
potsdami konferencia (1945. július 17. - augusztus 2.) résztvevôihez intézett
jegyzékében aláhúzta: csak akkor lehet demokratikus rendszerrôl beszélni, ha
az országban szabad választásokat tartanak, és az összes antifasiszta (tehát az
akkorra már ellenzékinek számító) erôket is magába foglaló kormány alakul.

Truman rádióbeszédét kihasználva, miszerint Romániában és Olaszországban

igazi demokráciára van szükség, Mihály király augusztus 21-én a SZEB
képviselôivel, 27-én Grozával közölte: amennyiben nem egészítik ki a
kormányt az NPP, az NLP vezetôivel és Titel-Petrescuval, bojkottálni fogja. A
nyugati hatalmak elképzelése az volt - bár nem sikerült Londonban a román
kérdést napirendre tuzni -, hogy az a Maniu kell felváltsa Grozát, aki a német
kapituláció után nyilván kérdésessé tette a szovjet csapatok jelenlétét az
országban, és - nem alaptalanul - diktatúrára való törekvéssel vádolta meg a
kormányt. Szeptember közepén az USA részérôl hivatalosan kijelentették:
addig nem ismerik el Románia kormányát, amíg nem vonja be a történelmi
pártokat is az addiginál nagyobb mértékben.

A Szövetséges Ellenôrzô Bizottság 1945. december 16-26-i moszkvai

tanácskozásán Románia elismerését Anglia és az USA attól tette függôvé, ha:
1. Romániában kiszélesítik a kormányt 1-1 liberális és parasztpárti politikussal
; 2. ha új választásokat írnak ki az összes demokratikus és antifasiszta párt
részvételével.

A nemzetközi politikai határozatoknak eleget téve választották be Emil

Hatieganu parasztpárti és Mihai Romniceanu liberális politikust a kormányba.
Tehát kudarccal végzôdött a történelmi pártok és a király kísérlete Maniu és
Bratianu visszavételére, valamint, hogy leváltsák a kommunista minisztereket:
Patrascanut (igazságügy) és Georgescut (belügy).

1945. folyamán Groza hozzásegítette a kommunista pártot, hogy kiépíttesse a

fô hadiállásait, s hogy un. szalámi-taktikával, már a következô évi
választásokra készülve - 1945-ben a magyarországi kommunisták bukása miatt
halasztották el Romániában a választást felbomlassza a történelmi pártokat, s
azok disszidenseit beemelje a hatalomba.
 108

Groza az új 1945-ös agrártörvénnyel szintén a Nemzeti Parasztpárt befolyását

akarta csökkenteni a földmuves társadalom körében, hiszen nem volt mindegy
melyik a földosztó párt. Grozának tulajdonítható a romániai magyarság
leszerelése is. Semmire sem kötelezô nyilatkozataival, ígéreteivel a
magyarságot nemcsak leszerelni akarta, de ingatag pozícióját megerôsíteni.

Romániai Magyar Népi Szövetség (MNSZ)

A Romániai Magyar Népi Szövetség (MNSZ) tevékenységének értékelésével

kapcsolatban - amely a Romániában élô magyarság érdekképviseleti
szervezetének, tehát a pártokat, egyházakat, intézményeket egyesítô
csúcsszervnek, egyben nemzeti alapon szervezetet pártjának is tekintette
magát - korábban épp úgy, mint napjainkban a legszélsôségesebb vélemények
és indulatok élnek. "Eladta Erdélyt!", "Megmentette a magyarság
intézményeit!", A Román Kommunista Párt fiókszervezete, a sztálinizmus
szálláscsinálója volt és elnyomta a román népet".

Két körülményt kell elôre bocsátani:

1./ A II. világháború után a térség sorsának alakulását a Szovjetunió katonai-

politikai jelenléte határozta meg. Elôször Lengyelországot, Bulgáriát és
Romániát szovjetizálták, majd mindenhol a kommunista pártok kerültek
hatalomra. Ez arra korlátozta a Romániában élô magyarság mozgásterét, hogy
csak egy baloldali formációt fogadtak el, csak az RKP által támogatott Magyar
Népi Szövetséget!

2./ A mindenkori román politika a szerzett területek megtartására rendezkedett

be, ennek rendelte alá a - belpolitika terén - a szociál-gazdaság-munkaerô-
kisebbségi és nemzetiségi politikát. Elmaradása, vagy lemaradása krónikussá,
tartóssá válásának ez az egyik fô oka. Tehát a nacionalizmus, antiszemitizmus,
magyarellenes asszimilációs politika, mint állandó tényezô volt jelen a változó
történelmi helyzetben.

A Román Kommunista Párt szövetségi és nemzetiségi politikájában

megkülönböztetett helyet foglalt el az MNSZ. Okai számosak és jól
motiváltak.

1./ Az RKP 1944-45-ig kis létszámú - 1000-2000 fô, akik között szép számban
voltak rendôrséggel együttmuködô személyek - többségében nemzeti
kisebbségekbôl álló, a többségi románság körében népszerutlen párt volt.

2./ A béketárgyalások idejére stabilizálni kellett az országot és azt az illúziót

kelteni, hogy erôszakos elnemzetlenítô politika miatt nem lesz többé háborús
tuzfészek Európának ez a része. Errôl Nyugatot és a magyarságot
országhatáron kívül és belül tényekkel kellett meggyôzni.

3./ A Liberális, de még inkább a Nemzeti Parasztpárttal folytatott hatalmi

harcában a Magyar Népi Szövetség épp olyan fontos szövetségese volt a
 109

kommunistáknak, mint a történelmi pártokról - szalámi taktikával -

leválasztott, s velük kollaboráló kisebb román pártok.

4./ Egyelôre szüksége volt mind a történelmi pártok, mind a nemzetiségek

szakembereire.

A Magyar Népi Szövetség az RKP fiókszervezete volt. Az elôzmények az RKP

1931-ben tartott V. kongresszusára nyúlnak vissza. A nagyobb tömegek
megnyerése érdekében határozat mondotta ki, hogy Iuliu Maniu vezette Román
Nemzeti Parasztpártból és az Országos Magyar Pártból le kell választani egy
baloldali, azaz kommunista befolyás alatt álló pártot. Így jött létre az Ekésfront
és a Magyar Dolgozók Országos Szövetsége MADOSZ 1934-ben. A
MADOSZ-nak nem sikerült népszeruségre szert tenni, mert bár számos
társadalmi és nemzeti jellegu követelést tartalmazott programja - például az
anyanyelvu oktatás az óvodától az egyetemig, anyanyelvu közigazgatás - azt
hirdette, hogy Erdély történeti jogánál fogva illeti meg Romániát, és a vezetés
szektás baloldali magatartása távoltartotta a magyar nép szélesebb tömegeit.
Az 1944 októberében megalakult Magyar Népi Szövetség egyfelôl
megörökölte a MADOSZ baloldaliságát, másfelôl az Országos Magyar Párt
tömegbázisát.

Arra is egyszeru a válasz, hogy vajon miért kötelezte el magát az MNSZ

csaknem fenntartás nélkül a Román Kommunista Pártnak?

1./ A Székelyföldön és Észak-Erdélyben garázdálkodó Maniu-gárdistákat

parancsolták ki a szovjet katonai hatóságok a kommunista párt közbenjárására
a magyarellenes atrocitásokat nyilvánosan egyedül a kommunisták ítélték el.

2./ A liberálisok és a parasztpárti politikusok azon az állásponton voltak, hogy

az általános emberi jogokon túl nincs szükség a nemzetiségek kollektív
jogainak alkotmányos biztosítására, illetve egy másik irányzat szerint a
kollektív felelôsségrevonást és a kitelepítést a romániai magyarságra is ki kell
terjeszteni. Ennek alapján érveltek a kommunisták - Luka László - :ha a
magyarság nem ôket támogatja és a polgári román pártok kerülnek hatalomra,
akkor 40 kilós csomaggal lesz kénytelen elhagyni szülôföldjét.

3./ Ezzel szemben Petru Groza miniszterelnök ez a „politikai kaméleon" és az

RKP vezetôi fogadkoztak, hogy a nemzetiségi kérdést a legteljesebb
egyenjogúság biztosításával fogják megoldani. A 46-os választások idején
ígéretek hangzottak el a Székelyföld, sôt Erdély önkormányzatáról, a két
ország közötti határ megszunésérôl, a román-magyar vámunió, és a közép-
európai föderációról.

4./ És ami a legreménykeltôbb volt: a magyarságot tömörítô Magyar Népi

Szövetséget elismerték érdekképviseleti szervüknek, amelynek tanácsadói,
javaslattevô és vétójoga volt minden a Romániában élô magyarokat érintô
kérdésben. Röviden: amíg a baloldal részérôl ígéretek hangzottak el a
történelmi pártok részérôl csaknem kizárólag fenyegetés, vádaskodás volt
tapasztalható.
 110

Dél-Erdélyi helyzetkép

Az 1943-44-es törvényeknek és rendelkezéseknek köszönhetôen a magyarság

Dél-Erdélyben szinte törvényen kívülre került: a katonai behívások
munkaszolgálatot jelentették, az internáló táborok megteltek magyarokkal, a
rádió, jármu rekvidálás mindennapos volt. Ugyanakkor, akárcsak Észak-
Erdélyben az egyetlen legális dél-erdélyi magyar politikai szervezet, Magyar
Népközösség soraiban érlelôdött a háborúból való kiugrás gondolata, illetve az
a szándék, hogy bizonyos román csoportokhoz közeledve, megelôzzék a
magyarok kollektív bunösségének kimondását és kitelepítését, amelyre nagyon
határozott szándék mutatkozott meg román részrôl!

Horthy sikertelen kiugrási kísérletét követô másnapon, október 16-ra Brassóba

országos értekezletet hívtak össze a dél-erdélyi magyar baloldal képviselôi, a
Magyar Dolgozók Országos Szövetségének tagjai. Ezen a dél-erdélyi, a
bukaresti, háromszéki és udvarhelyi küldöttek híven Kurkó Gyárfás
elképzeléséhez arról döntöttek, hogy olyan népi-nemzetiségi szervezetté
alakulnak át, ideiglenesen Brassó központtal, amelybe minden magyar
beletartozik pártállásra, világnézetre való különbség nélkül. Kivéve
természetesen azokat, akik valamely fasiszta buncselekmény elkövetésében
vétkesek. Megválasztották a 27 tagú Ideiglenes Intézô Bizottságot, valamint
annak 5 tagú vezetô testületét: Kurkó, Czikó Nándor (bukaresti iroda), Bányai
László, Csákány Béla(brassói iroda) és Dávid Sándor személyében. Feladatuk
az itt megalakult Románia Magyar Népi Szövetség elsô kongresszusának
elôkészítése, a szervezeti szabályzat kidolgozása, s a mozgalom megszervezése
volt.
Az NPP októberi-novemberi sorozatos támadása az erdélyi magyarok ellen jó
alkalmat teremtett az RKP-nek, hogy a magyarság védelmezôjének tüntesse fel
magát.
Az NPP és a NLP a MADOSZ képviselôinek nyilvános szerepelését rendkívül
rossz néven vették. Például Corneliu Coposu a Dreptata október 11-i számában
világosan megmondta: nincs szükségünk a magyar szervezetekkel és a magyar
néppel való együttmuködésre... Ami Magyarország háborús szerepét illeti, nem
lehet úgy beállítani, mintha a kormány vitte volna bele az országot a háborúba.
Az egész nép akarta azt. Ott, Magyarországon muködjön jövôben a
MADOSZ... Tunjenek el innen mielôbb, a nevét sem akarjuk hallani..."
Többen, így Mihai Popovici és a belügyminiszter, Penescu kérték az észak-
erdélyi háborús bunösök megbüntetését, és kijelentették: nincs helye
Erdélyben sem kétnyelvu közigazgatásnak, sem a magyaroknak. A liberálisok
csatlakoztak ehhez, és általában ha a háborús bunösökrôl volt szó, a
magyarokon (németeken) kívül mindenkit kifejtettek.

A Magyarországhoz tartozó Észak-Erdélyben 1944. augusztus 23-a után Teleki

Béla, Mikó Imre, Vita Sándor, Demeter Béla az Erdélyi Párt részérol, Venczel
József EMGE, Jordáky Lajos az SZDP, Csögör Lajos a MADOSZ, Jakab
Sándor a KP részérol egyetértettek abban, hogy Magyarországnak késlekedés
nélkül fegyverszünetet kell kérnie. A szeptembere 12-én megalakított Erdélyi
Tanács egyik fontos missziója épp ez volt. Kolozsvár 1944. október 11-i eleste
 111

után nemsokkal itt is ülésezett a MADOSZ. Itt olyan határozat született, hogy
amíg nem ér véget a háború, nem rendezodik a két ország viszonya és Észak-
Erdély statusa, addig ne csatlakozzanak a dél-erdélyi MNSZ-hez és az ODA-
hoz. Arra is emlékeztettek a bukaresti kormány nem viselkedik kifejezetten
barátságosan a dél-erdélyi magyarsággal. Amiben a jelenlevok többsége
egyetértett - az Észak-Erdélyi Demokratikus Bizottság szelleméhez igazodva -
, hogy mindenféle magyar mozgalom egyrészt a magyar nemzeti érdekeket kell
képviselje, másrészt semmilyen körülmények között nem lehet feladni a békés
eggyütmuködés szándékát.

1945-46, valamint 1947 elso negyede az MNSZ számára a szervezkedés,

építkezés ideje volt. Ebben az idoben viszonylag zavartalanul muködhetett a
nemzetmegtartó, nemzetmento tevékenysége. Itt is mint a Román Kommunista
Pártban a háttérbe szorultak - háttérbol szemlélték és irányítottak - a balos,
szektás elemek, akik már ekkor szocialista forradalomban, osztályharcban,
nemzet és a társadalmom egységesülésben homogenizálásban gondolkodtak.
Mindenekelott érvényesülni tudott a magyar baloldal legtisztább
személyiségének, Kurkó Gyárfásnak a koncepciója, hogy ti. annyi a jogunk,
amennyit kiharcolunk; a jogegyenloség küzdelem, követelések kiharcolása;
aki nem fogadta el, ahogy eloször a demokráciát kell kiépíteni, s majd az
automatikusan meghozza nemzetiségi egyenjogúságot.

Sajnálatos, hogy megbízott a román ígéretekben, sajnálatos, hogy az MNSZ-t

mindenhatónak vélte, vélték. Az MNSZ mindennapos munkakapcsolatban állt
a kormánnyal, az RKP-vel, a román hatalommal. De amellett, hogy mindenben
támogatta a kormányt, a következokre kért feltétlenül orvoslást: 1./ Új
nemzetiségi törvény 2./ az észak-erdélyi lakosok, állampolgárságának a
rendezése; 3./ a régi rendszerben állásukat a nyelvvizsga, vagy más
diszkriminációs módon elveszített egyének visszavétele munkahelyeikre ; 4./ a
magyarok nyugdíjának rendezése; 5./ a politikai internáltak
szabadonbocsátása.

A nemzeti jogegyenloség intézményes betartásának biztosítékát a

következokben látták: 1./ A minisztériumokba magyar szakemberek,
képviselok kinevezése. 2./ A magyarlakta területeken a magyarság megfelelo
részvétele valamennyi helyi szervben, intézményben. 3./ Az észak-erdélyi
magyar tisztviselok helyzetének felülvizsgálása. 4./ A magyarellenes elemek
eltávolítása. 5./ Magyar nyelv tiszteletbentartása a hivatali életben. 6./ A
Nemzetiségi Minisztérium megerosítése. 7./ A nemzetiségi kérdéssel
kapcsolatban a Magyar Népi Szövetség hatáskörének kiterjesztése.

Az MNSZ elso kongresszusán 1945 májusában tervbe vetették: országos

önálló gazdasági - nemzetiségi alapon megszervezett központ létrehozását, a
magyarlakta területeken a termelési, értékesíto, valamint fogyasztási
szövetkezetek fejlesztését; a kisiparosok helyzetének könnyítését; a földosztás
igazságtalanságának kiküszöbölését. Az oktatás területén: az MNSZ
hatáskörébe helyezését: hol, mennyi és milyen típusú állami és felekezeti
iskolára van szükség; önálló magyar tanfelügyeloség létesítését (Kolozsvár,
Marosvásárhely, Szatmárnémeti, Arad városokban), húsz magyar tanköteles
 112

esetén az állami iskolákban magyar szekció létesítését, a szakoktatási hálózat

(ipari, mezogazdasági, kereskedelmi, szövetkezeti, tanonciskola) kiterjesztését,
az iskolaépületek igazságos felosztását, a tanárok minosítési vizsgáinak
eltörlését - a két világháború között liberális kormány vezette be a nemzetiségi
tanítók, tanárok számára -, a román tantestülettel egyenlo besorolását.
Kolozsváron önálló magyar egyetem, magyar zene- és színmuvészeti foiskola,
Székelyföldön muegyetem létesítését, az Erdélyi Múzeum Egyesület
fennmaradását, a magyar vidékeken magyar orvosi ellátás biztosítását, az
egyházak szabad muködését.

A román baloldal érdekeinek épp így felelt meg, hogy az MNSZ legyen a
nemzetmento tevékenység letéteményese. Az viszont az MNSZ részérol jövo
manipuláció volt, hogy úgy állították be az MNSZ teremtette meg a magyar
intézményrendszert Romániában. Az iskolák, felsofokú intézmények több, az
EMKE, EMGE, EME, a magyar színházak, magyar érdekeltségu
szövetkezetek, hit elintézetek, bankok, kiadók egy-két évszázados múltra
tekinthettek vissza.

Az MNSZ az adott helyzetbol következoen kénytelen volt folytatni, - mint a

két világháború közötti idoszakban az Országos Magyar Párt - az un. „sérelmi
politikát". Már az 1945-ös elso kongresszuson, majd az utána következokön is
egész sérelmi listát nyújtották át a kormánynak. Ezen olyasmik szerepeltek
visszatéroen mint a földreform igazságtalansága, az elvett 50 kolozsvári
egyetemi épület, az állampolgárságtól megfosztott személyek panaszai, a
kilakoltatott magyar iskolák, az állami hitel-, áruellátás hiánya - az 1200
magyar szövetkezetet már 1945-tol kizárták az adómentességbol - a
nemzetiségi arányszám be nem tartása, tehát a hivatali, közélet románosítása
(Erdély 11 megyéjében 2 magyar fôispán volt, Kolozsváron, egyetlen magyar
bíró nem volt).

1945 vége meghozta az elsô koncepciós ügyet is; Bözödi György írót hamis
vádakkal, Kiss Jenô költôt gúnyversei miatt tartóztatták le. László Domokost a
hadbíróság ítélte el, mert a magyar iskolák bezárása ellen tiltakozott.

Romániának szüksége volt arra, hogy a béketárgyalás alkalmával letegye az

asztalra: a romániai magyarság elfogadta a régi/új helyzetet. Az MNSZ
megtette neki ezt a "kis szívességet" 1945. novemberében Marosvásárhelyen a
100-as intézôbizottsági ülésen. Ez az a momentum, amiért akkor is, késôbb is
megérdemelten megkapta a vádat: eladta Erdélyt. Nála sokkal hívebben
tükrözte a magyarság érdekét és kívánságát az a Memorandum, amelyet a
hagyományos magyar intézmények és történeti egyházak vezetôi fogalmaztak
meg. A marosvásárhelyi határozatot követôen megmozdult a magyar ellenzék
is. Egyedül a szociáldemokraták Országos Magyar Bizottság, mint szintén
baloldali formáció, és csakis azért volt abban a helyzetben, hogy a
nyilvánosság elôtt - lévén saját sajtója - megfogalmazhatta: az MNSZ nem
beszélhet kétmillió romániai magyar nevében, azaz nem mondhatott le önként
arról, hogy az etnikai elveknek megfelelôen vonják meg a határt a két ország
között!
 113

Ebben az idôben - az 1946-os esztendôrôl, a béketárgyalások és a választások

idôszakáról van szó - az RKP minden eszközt bevetett a magyarság
leszerelésére. A magyar sajtó Groza vámuniójával és az eredmények túlzott
méretben való népszerusítésével volt tele. Annak elhárítására, hogy a
nemzetiségi politikát nemzetközi ellenôrzés alá vonják, a békeszerzôdésbe
különbözô garanciákat építsenek be, az MNSZ-t megbízták - ismét tehát a
külföldnek szólóan, akárcsak az 1938-as és az 1945-ös kisebbségi statutumok
esetében - egy nemzetiségi törvénytervezet kidolgozására, amely már 15 %
esetében önálló nemzetiségi körzetek kialakítását ígérte. Bányai László és
Luka László elejtett megjegyzései, hogy a Székelyföldön biztosított lesz az
autonómia magyar hivatalos nyelvhasználattal, magyar csendôrséggel, stb. stb.,
mind-mind ezt a célt szolgálta, hogy Románia a béketárgyalások alkalmával
bizonyítsa a nemzetiségek jogegyenlôségét, tehát fölösleges egy olyan, az
1919-eshez hasonló szerzôdés, amely a kisebbségi kérdést kiveszi az illeto
ország kizárólagos hatáskörébol, azaz nemzetközi ellenorzés alá helyezi..
A nemzetiségi törvénytervezet alkotmánybafoglalása törvényerôre emelése
természetesen elmaradt, miután a kommunista párt - az MNSZ támogatásával -
megnyerte a választásokat.

A román történelmi pártok fenntartásai Grozával szemben nem bizonyultak

igaznak. Ugyanis, mint ahogyan Maniu, Tatarescu, a Brataianuk, Mihály
király, Groza, Patrascanu, ugyanazon az állásponton volt: hogy egy
nézetméternyi határmódosítás nem engedhetô meg Magyarország javára.
Groza a magyar külügyminisztérium munkatársai elôtt jelentette ki: ne a
határmódosításon lovagoljanak, mert egy húsz méteres határigazítás azt
jelentené: a magyar sovinizmus gyôz, hanem a nagy közös, boldog jövôre
gondoljanak. A novemberi választások elôtt Luka jól manipulálta a
magyarságot: ha Maniuék gyôznek, akkor a magyarságra a kiuzetés vár. (Lásd:
a Maniu gárdisták tevékenységét 1949 oszétol. Tehát egyetlen lehetséges út a
megmaradásra a szülôföldön, ha a kommunistákat, azaz Demokratikus Pártok
Blokkját támogatják. Az elérhetô 414 mandátumból a Blokkra 347 mandátum
jutott, a történelmi járatokra 36. A félmilliót számláló MNSZ-re a szavazók
9.84 %-a adták le voksukat, ezzel 29 képviselôi hely jutott nekik. Itt szükséges
néhány apró megjegyzés; jelezve mennyire nem lezárt még a korszak, illetve
az MNSZ kutatása. Takács Lajos az MNSZ egyik vezetôje szerint volt aki
kétszer-háromszor, sôt tizenegyszer is voksolt; Mihály király szerint a
szavazatok arányát - 347 mandátum a baloldalra, 36 a jobboldalra, egyszeruen
felcserélték a kommunisták, a választás tehát érvénytelen, és új kiírás
szükségeltetik. Más kérdés, hogy az elért szavaztok alapján legalább 40
képviseloi hely illette meg az MNSZ-t.

E két nagy esemény közben az MNSZ nem tétlenkedett: létrehozta az iskolai,

kulturális intézményei támogatására, fenntartására a tanári kar fizetésének
biztosítására- a tanárok fizetésével az állam állandóan el volt maradva - a
Petôfi Alapot, majd az Romániai Magyar Segélyezô Bizottságot; védnökséget
vállalt az EMGE, EMKE, stb. felett; az 1946. júniusi székelyudvarhelyi
kongresszusra megszervezte a hazai magyar kiadók seregszemléjét; szervezte a
moldvai csángó magyarok között a magyar iskolákat, állami támogatást harcolt
 114

ki a hat magyar színháznak, próbálta rendezni a hét felsôfokú magyar oktatási

intézmény helyzetét.

1946. tetôpont a nemzetiségi politikában, egyúttal a hanyatlás kezdete. Az év

román sikerei után - a béketárgyalásokon a román szempontok elfogadása és a
kommunista párt választási gyôzelme - nélkülözhetôvé vált az MNSZ. A
nemzetközi életben bekövetkezett változások, a hidegháború, az
egypártrendszer, szakítás a népi demokratikus táborban, az osztályharc
kiélezôdése a román párt részérôl való elfogadása mind-mind hozzájárultak
ahhoz, hogy fölöslegessé váljon.

1947. a fordulat éve. Summázva: 1/ Megtörtént az RKP egykori koalíciós

partnereivel való leszámolás - elôször a gazdasági alapjuk megszüntetésével,
majd a politikai életbôl való eltávolításukkal; 2/ a társutasok - így az MNSZ,
Ekésfront sorainak a megtisztítása; 3/ végül az egypártrendszer
elôkészítésének éve volt. - Február 10-én a békeszerzôdés aláírása az un. népi
demokratikus forradalom befejezésének a folyamatát is felgyorsította. Tíz
napra rá az RKP KB 20-i ülésén határozatba foglalták, hogy Románia a
szocialista forradalomra való áttérés küszöbén áll. Ez az államosítási program
felgyorsítását és a két munkáspárt egyesítését célozta meg. Párthatározat azt is
kimondta, hogy a kommunista párt befolyását mindenhol erôsíteni kell: a
földmuves társadalomban, az írószövetségben, a nemzetiségi szervezetekben.

Felborult az egyezség a Tatarescu-féle liberálisok és az RKP között, melyben

utóbbi engedélyezett bizonyos magánszektort, a liberálisok pedig elnézték az
állam fokozott beavatkozását a gazdasági életbe. A pénzügyi reform nemcsak a
vagyonosokat érintette - 20.000 régi lejért 1 újat adtak - a tervgazdálkodás
jelezte: a hangsúly a nehézipar fejlesztésére kerül.

Tatarescut, aki mind a pénzügyi, mind az ipari reformot visszautasította,

kizárták a parlamentbôl. Pártja 4 miniszterét és 2 államtitkárát novemberben
érte hasonló sors; december 30-án távozásra kényszerítették Mihály királyt is.
Látványosabb volt a leszámolás a Maniu-féle Nemzeti Parasztpárttal. Június
14-én a külföldre távozni szándékozó vezérkart letartoztatták, július 18-án a
párt valamennyi képviselôjét kizárták a parlamentbôl. Október végén pedig
megkezdôdött a Maniu-féle monstre per, amelyben súlyos ítéletek születtek. A
MNSZ párttagságának 20 %-a is börtönbe került.

Az NBSZ élén álló Kurkó szeme elôtt egy gazdaságilag erôs, független
nemzetiségi társadalom képe lebegett, amikor kialakította a szervezet
gazdasági politikáját 1947-ben. A Székelyföld iparosítása érdekében támogatta
a Székelyföldi Bányászati Intézetet, foglalkozott a háziipar, a fakitermelés
fellendítésével, a szakmai oktatás fejlesztésével, beleéretve egy székelyföldi
fôiskola alapítását is. Ezek rendszerességgel kerültek szóba az MNSZ
gazdasági szakosztályában, valamint a Szövetkezeti Kongresszusokon.
Támogatta a Kaláka, a Hangya a Szövetség szövetkezeti központok munkáját.
Erre szükség is volt, hiszen a román szövetkezetek 1946. nyarától igyekeztek
rátenni kezüket a magyar szövetkezetek vagyonára, követték azt a politikai
koncepciót, hogy egységesítsék a gazdasági intézményeket, azaz
 115

megszüntessék a magyar intézményrendszert. Horizont néven részvénytársaság

alakult, amely célja gyakorlati téren segíteni a tôke mozgását, Székelyföld
természeti kincseinek kiaknázását, az ipari és mezôgazdasági termelést és
értékesítést. A Romániai Magyar Gazdasági Tanács ugyanezt tette elvi síkon,
azaz célja a gazdasági élet irányítása volt.

Amikor tehát 1947-ben az elôzô év több politikai kudarca után, Kurkó

meghatározta az MNSZ munkatervét a gazdasági feladatokra helyezte a
hangsúlyt. A kérdés fontosságát ekképp húzta alá: gazdasági alap nélkül
minden munkák levegôben lóg a gazdasági létalapjaink ellen intézett
bármilyen támadás a népünk ellen intézett támadással egyenlô. Gazdasági
egyenlôség, gazdasági szabadság nélkül nincs nemzetiségi egyenlôség,
nemzetiségi szabadság. A gazdasági intézmények szövetkezetek, stb.
önállóságaihoz való ragaszkodás vezetett Kurkó leváltásához 1947.
novemberében, a temesvári III. kongresszuson. Luka az utolsó percig
igyekezett meggyôzi Kurkót, aki egyébként az évi költségvetés vitáján többek
között a magyar intézmények állami támogatására 12 %-ot kért, amelynek
csak töredékét 3 %-nál alig többet biztosítottak.

Az MNSZ csatlakozása a Demokratikus Pártok Blokkjához 1947. februárjában

újabb lépés volt az önfeladás útján. A lépést különféleképp értékelték. Balogh
Edgár például azt hangsúlyozta: az MNSZ nem követheti a két világháború
között muködô OMP elzárkózási és sérelmi politikáját.

Az RKP-neku erre vonatkozó, 1947. június 1-jén nyilvánosságra hozott

határozatát, hogy ti. bármilyen politikai, kulturális, vagy gazdasági elzárkózás,
bármilyen a román haladó demokráciával szembeni szeparista törekvés, belsô
népi erôink elvérzéséhez vezet, megelôzte. Luka László dermesztô hangvételu
cikke az Igazság 1947. május 22-i számában, amely az elsô komoly
támadásnak tekinthetô, az MNSZ addigi un. népfrontos - tehát (társadalmi
szempontból) a magyar értelmiséggel, polgársággal, módosabb parasztsággal,
(ideológiailag) különbözo pártállásra és párton kívüli személyekkel -
politikája ellen. A választások elôtt épp Luka volt az, aki népi egységbe
szólította fel a magyarságot, az MNSZ-t,hogy keresse, ismerje fel az
ellenséget az EMGE, a Bolyai Egyetemen a magyar újságok a Dalosszövetség,
és természetesen saját soraiban.

Luka ezen , 1947. május 22-én, Groza budapesti látogatása után két héttel -
ahol elmaradt a vámunió bejelentése, Moszkva letiltása miatt - veszélyesnek,
sôt ellenségesnek ítélte meg a dunamenti államok tömörülési szándékát, abban
a szentistváni gondolat és a szovjetellenes politika újraéledését fedezte fel.
(Ezzel majd a Rajk-per romániai bejelentése alkalmával találkozunk újra, hogy
ti. Rajk Titó hatására akarta hozzákonföderálni" a népi demokratikus
országokat a nyugati imperialisták tömbjéhez.
A magyarság vezetôinek el kellett fogadniuk a magyar reakció óriásra növelt
veszedelmének rémképét, ki meggyôzôdésbôl, ki a hatalomból való kiesés
félelmében, vagy mert így látták lehetségesnek: az útitársak feláldozásával
menteni, ami még menthetô, Bányai, Balogh, Tamás Gáspár azonnal
alkalmazkodott a Luca-cikkbôl is kikövetkeztethetô megváltozott politikai
 116

körülményekez, Szabédi László valóban magába szállt, aminek az lett az

eredménye, hogy kijelentette: az MNSZ nem tért el a demokráciától, nem
támogatja a reakciót.

A támadások a reakció elleni harc ürügyén mindennaposak lettek. Amit

egyenlôre a leváltások követtek - olyan kiemelkedô személyeké mint Szász
István, György Lajos, Bónis György - az EMGE, a Kaláka, az - EME, a Bólyai
Egyetem élérôl, illetve egy új, még a magyarság számára elfogadható vezetés
kinevezése.

1947. nyarán a budapesti Magyar Közösség elleni per erdélyi megfelelôje is

megszületett az Ungháry Sándor letartóztatásával és elitélésével.

Az MNSZ nem egy vezetôje olyan értelemben nyilatkozott, hogy a reakció

mesterkedése a nemzetiségi jogegyenlôség túlértékelése, hogy a fontosabbról,
az osztályharcról elterelje a figyelmet. Mint kiderült Kacsó Sándor beszédébôl,
az MNSZ tisztújító ülésén 1947. november 10-én, aki elvállalta, hogy a
leváltott Kurkó örökébe lép, az MNSZ élen többen már akkor felvetették, hogy
Romániában, ahol megoldották a nemzetiségi kérdést, fel kell oszlatni az
MNSZ-t. Kacsó azzal indokolta a lépését, hogy inkább vállalja az MNSZ
elnökének, akkor már kevésbé dicsôsséges tisztét, minthogy egy magyar
nemzeti igények iránti közömbös, vagy ellenséges személy álljon az MNSZ
élén.

CASBI: az Ellenséges Vagyonokat Kezelô és Felügyelô Pénztár muködése

0Romániában (1945-1948)

Az 1944. szeptember l2-én Moszkvában megkötött szovjet-román

fegyverszüneti szerzôdés több pontja érintette Erdélyt. A legismertebb a 19.
szakasz, mely szerint Erdély vagy annak nagyobb része visszakerül
Romániához". A 2. szakasz elôírta, hogy Románia kormánya és
fôparancsnoksága kötelezi magát Németország és Magyarország Románia
területén található fegyveres erôinek lefegyverzésére és internálására, valamint
az említett államok ott-tartózkodási hellyel bíró állampolgárainak
internálására". A 4. szakasz szerint a román kormány és fôparancsnokság
kötelezi magát, hogy együttmuködik a szovjet fôparancsnoksággal a háborús
bunökkel vádolt személyek letartóztatásában és bíróság elé állításában".

A fegyverszüneti szerzôdés 8. szakasza hozta létre a CASBI-t. A 8. szakasz

értelmében a román kormány kötelezi magát, hogy nem engedélyezi
Németország és Magyarország vagy ezek állampolgárai; vagy ezek területén,
vagy az általuk elfoglalt területeken lakhellyel bírók tulajdonát képezô
bármilyen természetu vagyonok (beleértve az értéktárgyakat és pénzt is) a
Szövetséges (szovjet) fôparancsnokság engedélye nélkül történô kivitelét vagy
kisajátítását. A román kormány és fôparancsnokság ezeket a vagyontárgyakat a
Szövetséges (szovjet) fôparancsnokság részérôl megállapítható feltételek
mellett fogja megôrizni".
 117

Romániában a Hivatalos Közlöny 1945. február 101-i számában tették közzé

Mihály román királynak a fegyverszüneti szerzôdés 8. szakaszára hivatkozó
90. számú törvényereju rendeletét, a CASBI létrehozásával kapcsolatban.
Hivatkozási alapja az 1945. IV. 2-i 5822/45. szám alatt megjelenô Utasítás az
Ellenséges Javak Megyei Hivatalának létesítésére és közremuködésére
vonatkozó" rendelete volt. Ennek nyomán elrendelték: 1. magyar
állampolgárságú Romániában tartózkodó természetes személyek, magyar
állampolgárságú vagy magyarországi tôkeérdekeltségek (mint jogi személyek)
és az úgynevezett vélelmezett ellenségek" javainak elkobzását. Másképpen
fogalmazva ekkor úgy látszott, hogy ez a következôket érinti: 1. Németország,
2. Magyarország, 3. német alattvalók, 4. magyar alattvalók, 5. a német
megszállás alatt lévô területeken állandó székhellyel és 6. a magyar megszállás
alatt lévô területeken állandó székhellyel bíró személyek. 1945. május 3-án a
6754. számú módosító utasítás szerint csak azoknak a vagyonát kellet zár alá
venni, akik 1945. március 13-a után nem tértek vissza Romániába. Hivatalosan
a kolozsvári minisztertanács ülésén a Groza-kormány ekkor „kapcsolta vissza"
.- kapcsolta be - Észak-Erdélyt a román közigazgatásba. (Az elsô hazatérô
vonatok azonban csak a következô hónap elején indultak el Magyarországról.)
Egy másik módosítás így hangzik: 1945. április 4-e után visszatérô menekültek
is mentesülnek a CASBI intézkedései alól, ha ellenük fasiszta, katonai vagy
politikai magatartás miatt vád nem emelhetô."

A CASBI jogköre

A közzétett királyi rendelet szerint a CASBI foglala le a német és magyar

állam javakat, illetve azoknak a német vagy magyar állampolgárságú fizikai és
jogi személyeknek a tulajdonát, akik Németország vagy Magyarország
területén laktak, valamint nemzetiségüktôl függetlenül mindazokét, akik az
ellenséges hadsereggel vagy azt megelôzve visszavonultak. A CASBI
felügyeletet gyakorolt és ellenôrizte azokat az ipari és kereskedelmi vállatokat,
amelyek tôkéjének 20 %-a fenti pontban megjelölt személyekhez tartoztak..

A „vélelmezett ellenség"

A fogalom tulajdonképpen a CASBI 1945. IV. 2-i 3822/45. számú végrehajtási

utasítás nyomán vált ismertté. Az utasítás szerint „vélelmezett ellenségnek" a
német vagy magyar területen, vagy ezek által elfoglalt területen tartózkodó
személyeket tartották, függetlenül állampolgárságuktól, illetve azokat a román
állampolgárokat, akik 1944. szeptember 12-e elôtt vagy után Németországba
vagy Magyarországra vagy az általuk elfoglalta területekre menekültek. A
„vélelmezett ellenség" két csoportot fogott át:

1. Ellenséges területen tartózkodó egyéneket, akik átmenetileg, néhány napot

tartózkodtak ott, vagy állandó bejelentett lakásuk ott volt.
2. Ellenséges területre menekült egyéneknek tekintették azokat, akik a) a bécsi
döntés után Észak-Erdélybe költöztek, s román állampolgárok voltak; b) azokat
a magyarokat, akik a bécsi döntés után lakáscserével Észak-Erdélybe
átköltöztek; c) az itt gyógykezelés, kórházi ellátás alatt állókat; d) a
 118

Magyarországra menekülteket, akik idôvel visszatértek Észak-Erdélybe; e)

azokat, akiket a német csapatok elhurcoltak, illetve f) akik a kiürítési
rendeletnek eleget téve távoztak el.

A román félnek a „vélelmezett ellenség" fogalomra azért volt szüksége, mert

Magyarország az 1945. január 22-i szovjet-magyar fegyverszüneti
egyezményben hadüzenetre kötelezte magát Németországgal, illetve jóvátétel
fizetésére a Szovjetunóval szemben. A fegyverszüneti szerzôdéssel
Magyarország megszunt ellenséges ország lenni, s ennek értelmében a szovjet-
román fegyverszüneti szerzôdés 8. pontja hatályon kívül került, bár ezt újabb
törvény kifejezetten nem mondotta ki. Ez nem ismeretlen a jogalkotásban,
különösen háborús viszonyok között. Jogászok érve ezen kívül a következô
volt: a szovjet-román fegyverszüneti szerzôdés megkötése alkalmával, 1944.
szeptember 12-én Észak-Erdély nem tartozott Romániához, tehát ezen a
területen a 8. pont nem alkalmazható. Ennek ellenére a román kormány
Magyarországot továbbra is ellenségként kezelte. A végeredmény pedig az lett,
hogy Magyarország kétszeresen fizetett kártérítést! Az említett, április 2-án
megjelent rendelet - melyben sok a logikai bukfenc - foglalkozott ezzel
részletesen. A rendelet ugyanis egyértelmuen elitélte a lakosságnak azt a
részét, amelyik miután a szülôhelye, lakóhelye hadmuveleti területté vált
elmenekült. De nem lehet elfelejteni azt sem, hogy elmenekülôk közül sokan a
kiürítési parancsnak tettek eleget, illetve hogy többeket a visszavonuló német
hadsereg erôszakkal hurcolt magával. Az egyenlotlen bánásmódra jó példa,
hogy több tízezer román menekült el Bukovinából és Besszarábiából - akiknek
egy részét épp Erdélyben telepítették le. Elôször azért törvénytelen az eljárás,
másodszor pedig azért, mert - amint arra az MNSZ 1945. május 30-i emlékirata
is utalt - a „vélelmezett ellenség" fogalmát nem ismerte a nemzetközi jog. Ezen
érvekre hivatkozva, nem volt olyan személyes vagy hivatalos találkozó,
munkaülés, sajtónyilatkozat, ahol a Groza-kormány és a politikai hatalom
potenciális birtokosa, a Román Kommunista Párt meg ne ígérte volna, hogy -
kivéve a háborús bunösöket -, a kisemberek vagyonát, vagyonkáját mentesítik
a CASBI-zárlat alól. És nem volt olyan alkalom, hogy az említettek által is
elismerten, a romániai magyarság hivatalos képviselôje, az MNSZ ne
tiltakozott volna e sérelmek miatt. Az MNSZ emlékirata például kifogásolta,
hogy azoknak az ingó és ingatlan vagyonát is lefoglalták, akik március 13 után
visszatértek Romániába.

Tiltakozás ide, tiltakozás oda, „vélelmezett ellenség" ürügyén Romániában

körülbelül 30.000 olyan magyarnak foglalták le házát (a benne lévôkkel),
kertjét, földjét, üzemét, akik a front elôl menekültek, vagy 1944. szeptembere
12-én Magyarországon tartózkodtak. Ezeken kívül a magyar intézmények
helyiségeit, épületeit, a magyar állam tulajdonát képezô üzemeket, bankokat,
gyárakat is lefoglalták. (Ez történt 1919-20-ban a kolozsvári magyar egyetem
épületével, felszerelésével, az Erdélyi Múzeum Egyesület és az Erdélyi
Nemzeti Múzeum anyagával, amelyekre kártérítés nélkül tette rá kezét a román
állam)

Az október 10-én kibocsátott 104.005 számú igazságügy-miniszteri rendelet

szerint a menekültek, mivel az április 4-i törvény értelmében elvesztették
 119

állampolgárságukat, visszatérésük alkalmával nem kaphatják vissza ingó és

ingatlanukat, bár korábban elhangzott az is, hogy visszahelyezik ôket jogaikba.
A rendeletet azonnal követte az MNSZ október 27-i memoranduma. Ez a
következôk mentesítését kérte Groza miniszterelnöktôl: 1. akik Dél-Erdélybôl
Észak-Erdélybe menekültek; 2. akiket besorsoltak a magyar hadseregbe, vagy
erôszakkal vittek el, 3. akik a kiürítési parancsra távoztak, 4. akik
elmenekültek ugyan 1944. szeptembere 12-e után, de visszatértek, 5, akik a
háború miatt menekültek 1944 szeptember 12. és október 31. között Dél-
Erdélybôl.

Az MNSZ 1945 végén memorandumával valósággal bombázta a kormányt és a

Szövetséges Ellenôrzô Bizottság (SZEB) Román Összekötô Bizottságát. A
SZEB az év végén hozzájárult ahhoz, hogy a repatriálniakaró magyarok - ha a
román kormány részérôl írásbeli támogatással rendelkeznek - magukkal
vihessék ingóságaikat. Nem túlzás az állítás: mivel a CASBI muködése során
többségében a magyar nemzetiségu kisemberek vagyonát zárolta, az eljárás a
magyarság egyik legsúlyosabb nemzeti sérelme volt.

Tisztázatlan helyzet (1946-47)

Romániában a pozitívnak tekinthetô nemzetiségi politika tetôpontja a

béketárgyalások és a politikai-hatalmi harcot eldöntô novemberi választások
idejére esett. Az MNSZ ekkor dolgozta ki a romániai magyarságot önálló
politikai egységnek elismerô, kollektív jogokat biztosító és hallgatólagosan
Erdély autonómiáját is magában foglaló nemzetiségi törvényt. Bizonyos
elôrehaladás történt a CASBI terén is, miután januárban az MNSZ újból a
román kormányhoz és a SZEB közötti kapcsolatot ellátó Román Összekötô
Bizottsághoz, a magyar kormány pedig május 29-én a Szovjetunió budapesti
nagykövetéhez, illetve szeptember 25-én a párizsi békekonferencia elnökéhez
fordult. Az MNSZ-nek a Román Összekötô Bizottsághoz intézett beadványa
mindenekelôtt azt kifogásolta, hogy a CASBI egyfelôl azon dél-erdélyiek és
regáti magyarok tulajdonát zárolta, akik 1944. szeptember 12-én az 1940.
augusztus 30-i határokon kívültartózkodtak, vagy ezen idôpont után a front elôl
menekültek. A Beadványban arra is emlékeztettek, hogy a potsdami
egyezmény szerint a Szovjetunó kártalanításával összefüggésben a Finnország,
Magyarország, Románia és Bulgária területén lévô német javakról volt szó. A
memorandumban azonban csak annyiban módosította a Román Összekötô
Bizottság álláspontját, hogy javasolta a SZEB-nek a magánszemélyek
vagyonának felszabadítását, a vállalatokét, pénzügyi intézetekét azonban nem.
Október elején jelent meg a hír, hogy Szuszajkov vezérezredes, a SZEB
romániai elnöke a magyar javak visszaszolgáltatása érdekében közbenjárt a
romáén kormánynál. A békeszerzôdést elôkészítô idôszakban a CASBI által
leltárba vett vagyonokat néhányan visszakapták, illetve Magyarországon
maradt erdélyiek elszállíthatták ingóságaikat. Az 1946. októbere 19-i 826.
számú törvény változtatásai ellenére a „vélelmezett ellenség" fogalom azután
is megmaradt.

A hivatalos Lap 1946. október 19-i számában megjelent 998. számú törvény
újabb módosításokat tartalmazott. Eszerint a CASBI-törvény nem
 120

alkalmazható a magyar állam és magyar állampolgárok tulajdonaira, valamint

a román állampolgárokra sem, akik 1944. szeptember 12-én vagy azután
Németországon, Magyarországon vagy az általuk a megszállt területen
tartózkodtak és javaikat a román állam vissza kellett szolgáltatnia. (Egyébként
a békeszerzôdés-tervezet romániai sajtóközleményeibôl az derült ki, hogy a
Romániában lévô német, osztrák, olasz vállalatokon kívül a CASBI alá tartozó
magyar érdekeltségek is a Szovjetunió tulajdonába kerültek át.) Ezzel
egyidôben, azaz 1946. november 28-án Groza magához kérette Felszeghy
Ödön nemzetnevelési államtitkárt, dr. Nékám Sándor követségi tanácsost, s a
szovjet hárította a felelôsséget, amiért a CASBI-ügy nem rendezôdött. Igéret
hangzott el, hogy a magyar állami vagyonokat és a magyar állampolgárok
vagyonát teljes egészében visszaadják.

A megjelenô új CASBI-jogszabályok azonban még mindig csak részleges

mentesítést tartalmaztak. Ezért 1947. január 7-én e tárgyban a magyar kormány
bukaresti képviseletén keresztül tárgyalások felvételét kérte. A tárgyalások
Bukarestben kezdôdtek meg 1947. április 27-én (Eközben 1947. április 21-én
kiadott 127. számú törvénnyel a CASBI-t a Nemzetgazdasági Minisztérium alá
rendelték, önállósága ezzel jelentôsen korlátozódott.) A kormányközi
tárgyalások eredményeként 1947. május 16-án - egy héttel a Groza vezette 100
tagú román küldöttség budapesti látogatása után - egy olyan jegyzôkönyvet
írtak alá a két ország megbízottai, amely kielégítette volna a magyar igényeket,
mert 1. lehetôséget nyújtott az magyar államnak, hogy a nyugatra távozott
állampolgárok jogaiba behelyettesíthessék, 2. megkönnyítette a magyar
állampolgárok mezôgazdasági ingatlanának értékesítését, 3. biztosította a
határmenti ingatlanok megmuvelését.

Ezt figyelmen kívül hagyva, Petru Groza 1947. július 5-én magához kérette a
bukaresti magyar misszió vezetôjét, és közölte vele: kormánya nem ratifikálja,
a román és a magyar kormánybiztos által megszövegezett, aláirt és július 13-án
jóváhagyott jegyzôkönyvet, hanem egyoldalúan, a törvényhozás útján rendezi a
CASBI-kérdést. A törvénytervezet - közölte Petru Groza - a következôket
tartalmazza. 1. nem állapit meg határidôt a CASBI-hoz benyújtott
felszabadítási kérelmek elintézésére, 2. a bukaresti magyar misszió nem
terjeszthet be beadványokat, 3. a Magyarországra költözô állampolgárokat a
román hatóságok vizsgálják meg, ha román állampolgárságúnak tekintik ôket,
fennáll a vagyonelkobzás veszélye, 4. a kiviteli tilalom alá esô javak
ellenértékét nem lehet az árában kivinni, 5. a bérleti szerzôsek megszüntetését
a határozat közzététele után 3 hónap múlva rendelik el, a kártérítési igényekkel
kapcsolatban a román javaslatot fogadják el, 6. a magyar közalkalmazottak is
kötelesek állampolgárságukat igazolni, 7. a mezôgazdasági ingatlanok
értékesítésére 6 év helyett évet adtak, 8. kizárta a román felelôsséget, illetve a
vele szemben fennálló kártérítési igényt..

1947. október 13-án közzétett, 333. számú CASBI-törvény elrendelte a

magánszemélyek zár alá vett javainak felszabadítását és Magyarországra
szállítását. A lebonyolítással a Controlul Ecoénomic hivatalt bízták meg. Ez
azonban egyes esetekben még a használt ruhanemu és személyi tárgyak
szállítását sem engedélyezte A törvény ígéretet tett a magántulajdonban lévô
 121

kereskedelmi és ipari vállalatok visszaadására is, ez azonban nem következett

be. A magyar fél a törvény megjelenése alkalmával megragadta az alkalmat,
hogy álláspontját kifejtse. Ezek a következôk voltak: Románia vegye
figyelembe az 1947. május 16-jegyzôkönyvben foglaltakat. Intézkedjen a
magyar állam tulajdonát képezô javak feloldásáról, hogy a Magyarországra
repatriálók ügyének gyors elintézése végett a magyar követség is
bekapcsolódhasson, hogy a mezôgazdasági ingatlanok értékesítését ne
akadályozzák, és végül kérték: „megállapítandó a magyar állam részére az a
jog, hogy behelyettesíthesse magát bizonyos magyar állampolgárok
(nyugatosok) jogaiba, a tulajdonukat képezô javak CASBI-ellenôrzése alóli
feloldása iránti kérelmekben". Az említett 333. számú törvény életbelépése
utána Controlul Economic számtalan visszaélése közé tartozott az is, hogy az
agrárkisajátitásnál a magyaroknak még ez elôirt minimumot sem hagyták meg,
és városi ingatlanokat is kisajátítottak.

A két ország között kulturális, együttmuködési egyezmények aláírását óriási

propaganda-hadjárat elôzte meg. A magyar fél úgy ítélte meg: egyebek között
a CASBI végleges tisztázására is fel kell azt az idôszakot használni, amely a
magyar korányküldöttség 1947. novemberi látogatását elôzte meg. Az
Igazságügyi Minisztérium szakértôje a függô kérdésekkel kapcsolatban a
következôket javasolta: el kell érni, hogy mindenki visszakaphassa vagyonát,
kivéve a háborús bunösöket. Emlékeztettek arra a nemzetközi gyakorlatra,
ahogy idegen állampolgár tulajdona csak kártalanítással sajátítható ki. Groza
azonban már jó elôre jelezte: a kártérítést Románia sem politikailag, sem
gazdaságilag nem vállalhatja!

1947. november 25-én a Casbi-t a miniszterelnökség alá rendelték. Gezetôje

Dr. S. Olariu lett, aki az Összekötô Bizottságot is vezette. Az áthelyezés
azonban nem jelentette az ügy automatikuslezárását.

1947. november 5-én Bukarestben a két ország vezetôi - Dinnyés Lajos

miniszterelnök, Molnár Erik külügyminiszter, Petru Groza miniszterelnök és
Anna Pauker külügyminiszter - aláírtak egy olyan jegyzôkönyvet, amely a
következôket tartalmazta: a jövôben rendezik a kettôs birtokosok ügyét, a két
nemzeti bank közötti vitás kérdéseket, Románia biztosítja a Magyarországra
repatariálók ingóságainak kivitelét, kiegyenlítik a két ország külkereskedelmi
forgalmának hátralékát, új kereskedelmi egyezményt, postaegyezményt
kötnek, és végre lezárják a CASBI-ügyet.

Államosítások Romániában (1948-49)

Bukarestben 1948. április 14-én a két ország képviselôivel megállapodtak a

magyar állami pénzintézetek helyzetének rendezésében. Augusztusban a
román fél a magyar felet érintô pozitív nyilatkozatot tett, mégis váratlanul a
Brassói Általános Hitelbank Rt.-t 150.000 lej, a Magyar Általános Iparbank
Kolozsvári fiókját 350.000 lej adóval és illetékkel sújtották. Ezek meghaladták
az intézetek felszámolási értékét, mivel Magyarországnak összesen körülbelül
3,5 millió lejt kellett volna fizetnie. Ezek a pénzintézetek 1948-ban az
államosítás alkalmával a román álam tulajdonába mentek át a magyarországi
 122

jogi és természetes személyek vagyonának nagy részével együtt annak

ellenére - ahogyan a Magyar Köztársaság Minisztertanácsának 112/48-as
számú szóbeli jegyzéke is rámutatott -, hogy a magyarországi államosításkor a
romániai magyar vállalati érdekeltségek túlnyomó többsége a magyar álam
tulajdonává lett. Tehát 1948-ban Romániában a magyar állami vagyont
változatlanul kapitalista tulajdonként kezelték. Megjegyzendô: az a
rendelkezés, hogy a kártérítésbôl utólag levonandók az illetékek és az
állítólagos adócsalás összege (a sepsiszentgyörgyi Klinger textilgyár esetében
200 millió lej), nemcsak a magyar érdekeltségeket érintette. 1948 júniusában
például Bukarestben egy nap alatt 250 embert tartóztattak le ezen a címen.

Magyarország ekkor hivatalosan is felvetette, hogy Románia fizessen

kártérítést. Ilyen egyezmény volt például Csehszlovákia és Bulgária között,
amelynek értelmében utóbbi 10 év alatt vállalta a kártérítés összegének
visszafizetését. (A részletfizetést 10 évben határozták meg.) Ezt a javaslatot
Románia rögtön elutasította, s egyszeruen kijelentette: senkinek sem hajlandó
kártérítést fizetni.

Az 1948-as államosítás után 89 természetes és jogi személy nyújtott be

kérelmet különbözô vállalatokra és részvényekre. Ezek összege 1943-as
árfolyamon: 330 268 257.26 pengô volt. Ebben benne volt a Brassói Általános
Hitelbank és az Erdélyi Leszámítoló és Pénzváltó Bank tétele is, vagyonuk
pedig 70 millió lej volt. Ehhez kapcsolódik, hogy a Marosvásárhelyi
Takarékpénztár nyugdíjalapjára 15 millió lejt helyezett el, a romániai magyar
nyugdíjasok részére. A munkaügyi miniszter azonban ragaszkodott ezen
pénzösszeg saját minisztériuma számára történô átadásához.

A román fél tehát a kártérítési igényt elutasította, jóllehet az 1948. szeptembere

21-én készült egyezmény zárjegyzôkönyvének II/2. pontja - melyet mindkét fél
aláirt - így hangzott: „Románia lemond azoknak az ingóságoknak a
visszaszállításáról amelyek Magyarországra kerültek", Vasile Luca azonban
ekképp változtatott a szövegen: „Románia nem mond le.." Jellemzô Vasile
Luca (Luka László) indoka: a romániai magyar vagyonokat a román nép
kizsákmányolásával szerezték a magyar urak, tulajdonjoguk ekképpen a román
proletárokat illeti meg.

1949 júliusában a CASBI megyei szervezetei utasítást kaptak a lehetséges

kisebb ügyek lezárásra. Luca pénzügyminisztere azonban még ez esetben
elzárkózott az ingatlanok szabad értékesítése elôl, amit az érdekeltek azért
kértek, hogy a szállítási költségeket egy erre létesített zárolt számláról
kifizethessék. A kérdéssel foglalkozó magyarországi szakember 1949. év
végén csak azt jelenthette felettes hatóságának, hogy a személyi ingóságok
szállítása folyamatban van.

A két ország közötti titkos tárgyalásokon jegyzékváltásokban e dátum után is

még fel-felbukkant a CASBI. Rendelkezésünkre áll még egy 1950. január 3-i,
a gazdaságpolitikai osztályon Berei államtitkárnak szóló pénzügyi kérdésekrôl.
Ezek elsôsorban - szól a beszámoló - a Románia területén lévô magyar eredetu,
illetve magyar érdekeltségu vállalatokra és magyar tulajdonú objektumokra
 123

vonatkoznak. Románia nem hajlandó kártérítést fizetni, lebecsüli a

felszámolandó, illetve államosított objektum értékét, valamint olyan magas
adókat és illetékeket álapit meg, amelyek meghaladják a bank vagy vállalat
értékét. Ezt követôen a sajtóban soha többé nem találkozunk a CASBI nevével.
Csak az egykori erdélyi lakás-, vagy kerttulajdonosok emlékeiben bukkan fel
az elhagyott, kifosztott otthon képe.

A román-magyar határ kérdése az 1946-os párizsi béketárgyalásokon

1946. január 25-én Gyöngyösi János külügyminiszter jegyzékében kérte a

nagyhatalmakat, hogy a béketárgyalásokon hallgassák meg a magyarok
álláspontját az etnikai határokkal kapcsolatosan. Molotov, két ízben, 1940-ben
és 1941-ben figyelmeztette a moszkvai magyar diplomáciai képviselôt,
Kristóffyt: Magyarország csak abban az esetben számíthat a Szovjetunió
jóindulatára, ha távoltartja magát az ellene irányuló háborútól. Ez esetben a
Szovjetunió elismeri a második bécsi döntést, Észak-Erdély Magyarországhoz
kerülését. Sôt, egy adott pillanatban, még egy harmadik döntést is támogatta
volna, Dél-Erdély vonatkozásában, mivel október 15-ig megvolt a remény, hogy
Magyarország szembefordul a hitleri Németországgal, ezzel jelentôsen lerövidül
a háború idôtartama és kevesebb lesz az emberi és anyagi áldozat.A sikertelen
magyar kiugrási kisérlet után Magyarország esélyei csökkentek, és 1946
áprilisában a magyar delegáció moszkvai útja alkalmából nyilvánvaló lett, hogy
Molotov a fegyverszüneti egyezmény 19. pontját úgy értelmezi : abban Erdélyt
Romániának igérték. ( Ezen hozzáállás kialakulásában jelentôs szerepe volt az
RKP moszkvai csoportjának, beleértve Ana Paukert, aki mint Molotov körének
szoros tagja közvetítôje volt a béketárgyalások idején, a szovjet politikának.) Az
amerikei álláspont is az volt, hogy az 1938-as határt kell megvonni a két ország
között, de nem tekintették lezártnak egy késôbbi módosítását. Mindezt a
Szovjetuniótól tették függôvé, amely taktikából - a magyar kommunista párt is a
határmódosítás mellett volt, ezzel népszerusségüket akarták biztosítani!- a két
ország közötti tárgyalásos úton való megegyezést javasolta. Ebbe nyilvánvaló
módon Románia nem ment bele. A külügyminiszterek tanácsán a a maximum
22.000 négyzetkilóméter, de legalább: 5000 négyzetkilóméter-nyi területre
benyújtott magyar igényt nem támogatta senki. A magyarországi politikai
élgárda jó része még mindig nem hitt ennek véglegességében. A Nagy Ferenc
kormány képviselôi sorra keresték fel a nyugati országokat és a Szovjetuniót.
Érvelésük az volt, hogy az új magyar demokrácia nem vállalhat felelôsséget a
múlt rendszer buneiért.Politikusok, írók tucatját lehetne idézni, akik nem tudták
elképzelni, hogy megismétlôdhet a trianoni diktátum.Románia számára is a
legizgatóbb kérdés volt, hogy hogyan viszonyulnak a nagyhatalmak az Erdély
egészére vonatkozó igényhez? Az RKP a Külügyminiszterek Tanácsának 1946
május 7-i határozatát úgy értelmezte: az egyértelmuen Groza sikere, amely
meggyôzô erôvel bizonyította, hogy a teljes egyenjogúságon alapuló
nemzetiségi politika kormánya számára kardinális kérdés. Groza
tulajdonképpen jól használta fel a belpolitiaki életben a polgári pártokkal,
mindenekelött a Nemzeti Parasztpárttal szemben hatalma megszilárdítására azt
a tényt, hogy a Szovjetunió neki adta vissza Erdélyt, hangsúlyozva, hogy
megôrizni is csak egy baloldali többségu kormány tudja majd. Hogy mire
 124

számíthatott a magyarság a román baloldal részérôl, azt a párt magyar nyelvu

napilapja, az Igazságban közzétett állásfoglalás jól példázza. „Pártunk az RKP
mindmáig hangoztatta: a nemzeti kérdés az együttélô népek békés
együttlétének, együttélésének kérdése, s nem oldható meg a határok ide, vagy
oda tologatásával.”Gyöngyösi augusztus 14-én a béketárgyalásokon Erdéllyel
kapcsolatban már csak 5000 négyzetkilóméternyi területre nyújtotta be az
igényt. Mivel a 13 tagú területi és poltitikai bizottságból egy sem akadt, aki
magáévá tette volna a javaslatot, a román és a magyar kormány képviselôi elé
utalták. Augusztus 31-én Auer Pál kérte a román féltôl: járuljanak hozzá 4000
négyzetkilóméternyi terület Magyarországhoz csatolásához, amelyen 67? , kb.
500.000 magyar él, Romániában maradó 1.200.000 magyarnak biztosítsák a
területi önkormányzatot. Ezt a román békedelegáció vezetôje, Tatarescu
visszautasította, aki valótlannak nevezte, hogy 300.000 magyartól megtagadták
a román állampolgárságot. Egyik fô érve az MNSZ 1945. november 19-i
marosvásárhelyi határozat volt. Visszautasította a Székelyföld önkormányzatát
is. Nem talált támogatást az Ausztrál küldött javaslatra, hogy adjanak
garanciákat arra nézve, hogy Romániában nem sérthetik és nem korlátozhatják a
nemzetiségek szabadságjogát. Romániában nem csak a polgári politikusok
utasították vissza a magyar kormány javaslatait: a második bécsi döntés elötti
határok visszaállítása volt az egyetlen kérdés, amelyben a baloldali és a
tötrténelmi pártok egyetértettek. Luca szerint a magyarországi magyar
demokrácia két malomkô között ôrlôdik, és téved, ha azt hiszi, úgy is felléphet a
reakció ellen, ha mérsékeltebb revizionista irányt vesz fel - utalt itt a magyar
békedelegáció által felterjesztett javaslatra. Tévednek az erdélyi magyarok is,
akik a méásodik bécsi döntés módosítására számítanak - mondotta a bukaresti
magyar diplomatáknak -: mert kizárólag Székelyföld tekinthetô magyarlakta
területnek, s ki hallott olyant - érvelt Luca -, hogy egy ország elkövetelte volna
egy másik ország közepét. Az igazságügyi miniszter, Lucretiu Patrascanu is úgy
itélte meg a helyzetet - és ennek erdélyi körútja alkalmával hangot is adott -
hogy a nacionalizmus és a sovinizmus jelei mutatkoznak a magyarországi és
romániai magyarság legszélesebb köreiben. Patrascanu junius 13-i Kolozsváron
elmondott beszéde szerint ezért nem lehet 300-400.000 magyarnak megadni az
állampolgárságot - rájuk a kiutasítás várt. Patrascanu itt jelentette ki - ezt
késôbb nem közölték a felszólalásáról tudósító lapok - „elôszôr román vagyok
és utána kommunista!” Jóllehet Gheorghiu-Dej nyilvános megrovásban
részesítette Patrascanut, mondván: a magyarokat vádolva nacionalizmussal
maga is nacionalista magatartást tanusított - ez a kommunista pártban lévô,
ekkor még háttérbe szoruló hatalmi harcnak tudható, amely egyenlôre kettôjük
rivalizálásában öltött tesete. A béketárgyalások történetéhez még hozzátartozik,
hogy emigráns román politikai körök - pl. a „Szabad Románok Nemzeti
Tanácsa” emlékiratban fordultak a nagyhatalmakhoz, amelyben kérték a
romániai magyarok kitelepítését. Az erdélyi magyar egyházak, intézmények is
intéztek egy beadványt azzal a kéréssel, hogy Erdély népeit is hallgassák meg,
és emlékirat érkezett az autonomista koncepciót képviselôk részérôl is.

Groza a föderációról és a vámunióról

A második világháború befejezése után a térségben: Közép-és Kelet-Európában

több jel mutatott a megbékélés szándékára.
 125

A tartós és végleges kiegyezés irányába mutattak - teljes névsor és

értékrendszer felállítása nélkül - Dimitrov, Groza, Károlyi, Kurkó, Tito
föderációs, vámuniós tervei 1944- 1948 között. Ezen belül is 1945: az óvatos
tájékozódás, 1946: a reményteljes várakozás, 1947: szeptemberig a
megtorpanás, szeptembertôl a végleges elhanyagolás ideje volt.A nemzetközi
antifasiszta koalició felbomlása után 1947-48 folyamán már meg voltak
számlálva a percei a román-magyar, és a többi vámuniós koncepciónak, hiszen
egyrészt a nagyhatalmi és érdekszférák összeütközési területén - nevezzük azt
akár közép-európának, akár kelet-európának - nem lehetett függetlenített
politikát folytatni: másrészt a nacionalizmus újból állampolitika lett
Romániában.
Petru Groza a szászvárosi református kollégium és a budapesti egyetem diákja
volt. Nagyrabecsülte a magyar irodalmat. 1918-ban Nagy Nemzetgyulésen
Erdélynek Romániával való egyesülése mellett szavazott. 1920-ban és 1926-
ban, mint kisebbségi miniszter, programjába felvette a kisebbségek nyelvének
egyenjogúságát az iskolák minden szintjén. 1935-ben pártjának, az
Ekésfrontnak és a Magyar Dolgozók Országos Szüvetségének sztövetségkötése
hívta életre a népfrontot Romániában. A légionárius felkelés idején volt
osztálytársa menekítette Magyarországra. Bajcsy-Zsilinszkyvel és másokkal
történt megbeszélésein Észak-Erdélyben a két nép közös jövôjének mikéntje is
szóba került. 1944 novemberében a Magyar Népi Szövetség alakuló ülésén
Déván úgy fogalmazott, hogy a szülôföld, Románia románnak, magyarnak
egyformán demokratikus szabad hazája lesz. ( Erre az óvatosságra kézenfekvô
oka volt: a két ország, mint hadviselô fél állt egymással szemben, és Romániába
most még kevésbé volt népszeru a román-magyar szövetség gondolata.) Ahogy
Grozát a magyarbarátsága - magyarbarátságát kihasználva - tette alkalmassá a
nagy szerepére: a magyarság megnyerése, sôt: leszerelésére.
A Budapesti Ideiglenes Kormány megbízásából még mielôtt a két ország
hivatalosan felvette volna a kapcsolatot, Réczei László vezetésével egy
kislétszámú magyar küldöttség járt 1945 március utolsó hetében Romániában,
hogy a kormánny muködéséhez szükséges feltételeket - pl. szállítási eszközök -
ott szerezzék be. A román kormánynak a magyar kereskedelmi jellegu kérdések
iránti segíttôkézségen túl Réczei és társai meggyôzôdhettek arról is a hivatalos
tárgyalásokon és négyszemközti beszélgetések alkalmával hogy Petru Groza
elképzelése szerint a román-magyar viszony a vámunióban csucsosodik ki,
amelynek hatására alakul ki többi vámunió szüvetségébôl a közép-európai
föderáció. ( Tildy Zoltán Budapesten a nagy nemzetgyulés december 3-i ülésén
jelentette be. a két ország nemcsak árucsereforgalmi szerzôdést köt, s Groza
ígéretet tett a vámunióra és az útlevélkényszer eltörlésére.)
Ezt hivatalosan elôször a Magyar Népi Szövetség konresszusán Kolozsváron és
az Erdélyi Múzeum Egyesületében vetette fel 1945 májusában. Groza sokat
idézett szavai így hangzottak: „ Eljöttem, hogy a román-magyar együttélés
erdélyi zászlaját itt ünnepélyesen kibontsam.... Mi itt Erdélyben, Kolozsvárt egy
nagy kisérletet teszünk. Ha sikerül román és magyar részrôl egyaránt kiírtani a
fasiszta gyulölködésnek még az írmagját is, akkor ennek a sikernek a hatása
kisugárzik a Fekete-tengerig, s a magyar népre, s egészen Lajtáig. Tudjuk,
érezzük azt, hogy minél közelebb jut egymáshoz a két ország, annál inkább
biztosítva lesz az ittélô népek tesvérisége is.”
A román-magyar határ kérdése az 1946-os párizsi béketárgyalásokon
 126

1946. január 25-én Gyöngyösi János külügyminiszter jegyzékében kérte a

nagyhatalmakat, hogy a béketárgyalásokon hallgassák meg a magyarok
álláspontját az etnikai határokkal kapcsolatosan. Molotov, két ízben, 1940-ben
és 1941-ben figyelmeztette a moszkvai magyar diplomáciai képviselôt,
Kristóffyt: Magyarország csak abban az esetben számíthat a Szovjetunió
jóindulatára, ha távoltartja magát az ellene irányuló háborútól. Ez esetben a
Szovjetunió elismeri a második bécsi döntést, Észak-Erdély Magyarországhoz
kerülését. Sôt, egy adott pillanatban, még egy harmadik döntést is támogatta
volna, Dél-Erdély vonatkozásában, mivel október 15-ig megvolt a remény, hogy
Magyarország szembefordul a hitleri Németországgal, ezzel jelentôsen lerövidül
a háború idôtartama és kevesebb lesz az emberi és anyagi áldozat.A sikertelen
magyar kiugrási kisérlet után Magyarország esélyei csökkentek, és 1946
áprilisában a magyar delegáció moszkvai útja alkalmából nyilvánvaló lett, hogy
Molotov a fegyverszüneti egyezmény 19. pontját úgy értelmezi : abban Erdélyt
Romániának igérték. ( Ezen hozzáállás kialakulásában jelentôs szerepe volt az
RKP moszkvai csoportjának, beleértve Ana Paukert, aki mint Molotov körének
szoros tagja közvetítôje volt a béketárgyalások idején, a szovjet politikának.) Az
amerikei álláspont is az volt, hogy az 1938-as határt kell megvonni a két ország
között, de nem tekintették lezártnak egy késôbbi módosítását. Mindezt a
Szovjetuniótól tették függôvé, amely taktikából - a magyar kommunista párt is a
határmódosítás mellett volt, ezzel népszerusségüket akarták biztosítani!- a két
ország közötti tárgyalásos úton való megegyezést javasolta. Ebbe nyilvánvaló
módon Románia nem ment bele. A külügyminiszterek tanácsán a a maximum
22.000 négyzetkilóméter, de legalább: 5000 négyzetkilóméter-nyi területre
benyújtott magyar igényt nem támogatta senki. A magyarországi politikai
élgárda jó része még mindig nem hitt ennek véglegességében. A Nagy Ferenc
kormány képviselôi sorra keresték fel a nyugati országokat és a Szovjetuniót.
Érvelésük az volt, hogy az új magyar demokrácia nem vállalhat felelôsséget a
múlt rendszer buneiért.
Politikusok, írók tucatját lehetne idézni, akik nem tudták elképzelni, hogy
megismétlôdhet a trianoni diktátum.
Románia számára is a legizgatóbb kérdés volt, hogy hogyan viszonyulnak a
nagyhatalmak az Erdély egészére vonatkozó igényhez? Az RKP a
Külügyminiszterek Tanácsának 1946 május 7-i határozatát úgy értelmezte: az
egyértelmuen Groza sikere, amely meggyôzô erôvel bizonyította, hogy a teljes
egyenjogúságon alapuló nemzetiségi politika kormánya számára kardinális
kérdés. Groza tulajdonképpen jól használta fel a belpolitiaki életben a polgári
pártokkal, mindenekelött a Nemzeti Parasztpárttal szemben hatalma
megszilárdítására azt a tényt, hogy a Szovjetunió neki adta vissza Erdélyt,
hangsúlyozva, hogy megôrizni is csak egy baloldali többségu kormány tudja
majd. Hogy mire számíthatott a magyarság a román baloldal részérôl, azt a párt
magyar nyelvu napilapja, az Igazságban közzétett állásfoglalás jól példázza.
„Pártunk az RKP mindmáig hangoztatta: a nemzeti kérdés az együttélô népek
békés együttlétének, együttélésének kérdése, s nem oldható meg a határok ide,
vagy oda tologatásával.”
Gyöngyösi augusztus 14-én a béketárgyalásokon Erdéllyel kapcsolatban már
csak 5000 négyzetkilóméternyi területre nyújtotta be az igényt. Mivel a 13 tagú
területi és poltitikai bizottságból egy sem akadt, aki magáévá tette volna a
 127

javaslatot, a román és a magyar kormány képviselôi elé utalták. Augusztus 31-

én Auer Pál kérte a román féltôl: járuljanak hozzá 4000 négyzetkilóméternyi
terület Magyarországhoz csatolásához, amelyen 67? , kb. 500.000 magyar él,
Romániában maradó 1.200.000 magyarnak biztosítsák a területi
önkormányzatot. Ezt a román békedelegáció vezetôje, Tatarescu
visszautasította, aki valótlannak nevezte, hogy 300.000 magyartól megtagadták
a román állampolgárságot. Egyik fô érve az MNSZ 1945. november 19-i
marosvásárhelyi határozat volt. Visszautasította a Székelyföld önkormányzatát
is. Nem talált támogatást az Ausztrál küldött javaslatra, hogy adjanak
garanciákat arra nézve, hogy Romániában nem sérthetik és nem korlátozhatják a
nemzetiségek szabadságjogát.
Romániában nem csak a polgári politikusok utasították vissza a magyar
kormány javaslatait: a második bécsi döntés elötti határok visszaállítása volt az
egyetlen kérdés, amelyben a baloldali és a tötrténelmi pártok egyetértettek.
Luca szerint a magyarországi magyar demokrácia két malomkô között ôrlôdik,
és téved, ha azt hiszi, úgy is felléphet a reakció ellen, ha mérsékeltebb
revizionista irányt vesz fel - utalt itt a magyar békedelegáció által felterjesztett
javaslatra. Tévednek az erdélyi magyarok is, akik a méásodik bécsi döntés
módosítására számítanak - mondotta a bukaresti magyar diplomatáknak -: mert
kizárólag Székelyföld tekinthetô magyarlakta területnek, s ki hallott olyant -
érvelt Luca -, hogy egy ország elkövetelte volna egy másik ország közepét. Az
igazságügyi miniszter, Lucretiu Patrascanu is úgy itélte meg a helyzetet - és
ennek erdélyi körútja alkalmával hangot is adott - hogy a nacionalizmus és a
sovinizmus jelei mutatkoznak a magyarországi és romániai magyarság
legszélesebb köreiben. Patrascanu junius 13-i Kolozsváron elmondott beszéde
szerint ezért nem lehet 300-400.000 magyarnak megadni az állampolgárságot -
rájuk a kiutasítás várt. Patrascanu itt jelentette ki - ezt késôbb nem közölték a
felszólalásáról tudósító lapok - „elôszôr román vagyok és utána kommunista!”
Jóllehet Gheorghiu-Dej nyilvános megrovásban részesítette Patrascanut,
mondván: a magyarokat vádolva nacionalizmussal maga is nacionalista
magatartást tanusított - ez a kommunista pártban lévô, ekkor még háttérbe
szoruló hatalmi harcnak tudható, amely egyenlôre kettôjük rivalizálásában öltött
tesete.
A béketárgyalások történetéhez még hozzátartozik, hogy emigráns román
politikai körök - pl. a „Szabad Románok Nemzeti Tanácsa” emlékiratban
fordultak a nagyhatalmakhoz, amelyben kérték a romániai magyarok
kitelepítését.
Az erdélyi magyar egyházak, intézmények is intéztek egy beadványt azzal a
kéréssel, hogy Erdély népeit is hallgassák meg, és emlékirat érkezett az
autonomista koncepciót képviselôk részérôl is.

Groza a föderációról és a vámunióról

A második világháború befejezése után a térségben: Közép-és Kelet-Európában

több jel mutatott a megbékélés szándékára.
A tartós és végleges kiegyezés irányába mutattak - teljes névsor és
értékrendszer felállítása nélkül - Dimitrov, Groza, Károlyi, Kurkó, Tito
föderációs, vámuniós tervei 1944- 1948 között. Ezen belül is 1945: az óvatos
tájékozódás, 1946: a reményteljes várakozás, 1947: szeptemberig a
 128

megtorpanás, szeptembertôl a végleges elhanyagolás ideje volt.A nemzetközi

antifasiszta koalició felbomlása után 1947-48 folyamán már meg voltak
számlálva a percei a román-magyar, és a többi vámuniós koncepciónak, hiszen
egyrészt a nagyhatalmi és érdekszférák összeütközési területén - nevezzük azt
akár közép-európának, akár kelet-európának - nem lehetett függetlenített
politikát folytatni: másrészt a nacionalizmus újból állampolitika lett
Romániában.
Petru Groza a szászvárosi református kollégium és a budapesti egyetem diákja
volt. Nagyrabecsülte a magyar irodalmat. 1918-ban Nagy Nemzetgyulésen
Erdélynek Romániával való egyesülése mellett szavazott. 1920-ban és 1926-
ban, mint kisebbségi miniszter, programjába felvette a kisebbségek nyelvének
egyenjogúságát az iskolák minden szintjén. 1935-ben pártjának, az
Ekésfrontnak és a Magyar Dolgozók Országos Szüvetségének sztövetségkötése
hívta életre a népfrontot Romániában. A légionárius felkelés idején volt
osztálytársa menekítette Magyarországra. Bajcsy-Zsilinszkyvel és másokkal
történt megbeszélésein Észak-Erdélyben a két nép közös jövôjének mikéntje is
szóba került. 1944 novemberében a Magyar Népi Szövetség alakuló ülésén
Déván úgy fogalmazott, hogy a szülôföld, Románia románnak, magyarnak
egyformán demokratikus szabad hazája lesz. ( Erre az óvatosságra kézenfekvô
oka volt: a két ország, mint hadviselô fél állt egymással szemben, és Romániába
most még kevésbé volt népszeru a román-magyar szövetség gondolata.) Ahogy
Grozát a magyarbarátsága - magyarbarátságát kihasználva - tette alkalmassá a
nagy szerepére: a magyarság megnyerése, sôt: leszerelésére.
A Budapesti Ideiglenes Kormány megbízásából még mielôtt a két ország
hivatalosan felvette volna a kapcsolatot, Réczei László vezetésével egy
kislétszámú magyar küldöttség járt 1945 március utolsó hetében Romániában,
hogy a kormánny muködéséhez szükséges feltételeket - pl. szállítási eszközök -
ott szerezzék be. A román kormánynak a magyar kereskedelmi jellegu kérdések
iránti segíttôkézségen túl Réczei és társai meggyôzôdhettek arról is a hivatalos
tárgyalásokon és négyszemközti beszélgetések alkalmával hogy Petru Groza
elképzelése szerint a román-magyar viszony a vámunióban csucsosodik ki,
amelynek hatására alakul ki többi vámunió szüvetségébôl a közép-európai
föderáció. ( Tildy Zoltán Budapesten a nagy nemzetgyulés december 3-i ülésén
jelentette be. a két ország nemcsak árucsereforgalmi szerzôdést köt, s Groza
ígéretet tett a vámunióra és az útlevélkényszer eltörlésére.)
Ezt hivatalosan elôször a Magyar Népi Szövetség konresszusán Kolozsváron és
az Erdélyi Múzeum Egyesületében vetette fel 1945 májusában. Groza sokat
idézett szavai így hangzottak: „ Eljöttem, hogy a román-magyar együttélés
erdélyi zászlaját itt ünnepélyesen kibontsam.... Mi itt Erdélyben, Kolozsvárt egy
nagy kisérletet teszünk. Ha sikerül román és magyar részrôl egyaránt kiírtani a
fasiszta gyulölködésnek még az írmagját is, akkor ennek a sikernek a hatása
kisugárzik a Fekete-tengerig, s a magyar népre, s egészen Lajtáig. Tudjuk,
érezzük azt, hogy minél közelebb jut egymáshoz a két ország, annál inkább
biztosítva lesz az ittélô népek tesvérisége is.”
Bár nem álrendelkezésünkre olyan statisztikai felmérés, mint Magyarországon,
ahol 1946 májusában a megkérdezettek 84? -a helyeselte a magyar-román
vámuniót, az azonban kétséget kizáróan kitunik, hogy Romániában, eltekintve
egy-két román közéleti személytôl kizárólagos hívének egyedul a Magyar Népi
Szövetség vezérkara bizonyult. A vámunió az MNSZ sajtójában, valamint a
 129

magyarországi lapokban kapott publicitást - például 1945-ben Groza a

Népszavának adott interjúiban vallotta magát nyilvánosan a a vámunió hívének
- ahol fel is nagyították ezeket a Groza-nyilatkozatokat. Az Ekésfront elsô
kongresszusán Petru Groza a belsô helyzet stabilitását az erdélyi magyarság
példás együttmuködésének tulajdonította. Miron Constantinescu és Vadescu-
Racoasa nemzetiségi miniszter például rámutattak: a jogegyenlôség biztosítása
a román kormány elsôrendu feladatai közé tartozik. Imitt-amott az is elhangzott:
Észak-Erdélybe ezzel a feltételell térhetett vissza a román közigazgatás s hogy a
jószándék és a taktikus magatartás milyen mértékben voltak tejtestvérek, azt
bizonyítja a felvilágosult svájci kultúrájú Vladescu-Racoasa egyik megjegyzése,
aki úgy nyugtatta meg a nemzetiségek újabb kérését vonakodva aláíró Mihály
királyt: „ írja csak alá nyugodtan feleséged, azután majd meglátjuk, mi lesz a
békeszerzôdések után.” 1945 júliusában az RKP napilapjában, a Scinteia-ban
jelent meg Groza és Gyöngyösi magyar külügyminiszter vallomása a vámunió
szükségességérôl. Szeptemberben Groza és Zilahy Lajos nyílt levélváltása vert
fel nagy port: lelkesítette a megbékélés híveit, ugyanakkor botrányt kavart a
történelmi pártok között. „ Hálásak vagyunk a magyar íróknak és a magyar
szellemi embereinek - írta Groza - azért, mert hisznek a törevéseinkben. Román
részrôl hisszük mi is, hogy megérjük a teljes kibékülés napját, amely kihat a
dunamelléki többi népre is, megteremtve így az együtt dolgozó, anyagi és
szellemi értékeiket egymás közt szabadon cserélô kis népek családját, s ezzel
együtt kontinensünk e részében aa békének, haladásnak erôs várát.”
Ezek a nyilatkozatok tulajdonképpen nem sok konkrétumot tartalmaznak,
többnyire minössze Groza hatásos szónoki képességérôl tanuskodnak. Ilyen az
egyik 1946 januári interjú, különösen annak utólsó passzusa. „A vámunió
eszméjét be kell vinni a köztudatba, itt is, ott is érlelni kell, foglalkozni kell
vele,, meg kell értetni a magyar és a román néppel, hogy csakis együtt,
gazdaságilag összeépítve tudunk haladni. Ne legyünk olyan naívak, hogy azt
higgyük, begubózhatunk határaink közé. Románia ipari szükségleteinek
kielégítését Magyarországtól várja. Nem késett soká Tildy Zoltán válasza: „
Magyarország arra törekszik, hogy ne zavarja meg a dél-kelet-európai népek
békéjét.” Talán ezekbôl is kiderul, hogy nagyon jó volt a Groza-kormány sajtója
Magyarországon. Hiszen összehasonlíthatta: egyrészt a sajtó nem mindig látott
a díszletek mögé, másrészt a Szlovák Telapülésügyi Hivatal ekkor jelentette be:
580.000 magyart érint az állampolgárságtól való megfosztás; február végén
aláírták a magyar-szlovák-lakosságcserérôl szóló egyezményt; májusban
bejelentették a magyar vagyonok elkobzását; a CSKP megbírálta az MKP-t, s
Benes nyíltan hírdette: nem akarnak többé látni nemzeti kisebbségeket! A
magyarságot - akárcsak a zsidóságot - írta Boldizsár Iván - törvényen kívül
helyezték Csehszlovákiában. A magyar politikusok Magyarországon és
Romániában Tito Jugoszláviáját és Groza Romániáját állították nemzetiségi
politika tekintetében példaképül.
A nemzeti ellentétektôl mentes jövôvel kapcsolatos nyilatkozatokban a román
baloldal részérôl, és szinte kizárólag csak az ô részükrôl, nem volt hiány. Vasile
Luca két dolgot hangsúlyozott: 1. a román reakció a sovinizmus szítására
törekszik. Ezt azzal magyarázta, hogy a régi hivatalok, intézmények, tehát a
középrétegek megmaradván poziciójukban, a magyarelleneséget is
megtartották. ( Az igazság azonban az, hogy az RKP nacionalista csoportja is
 130

ezekre támaszkodott ) 2. Félelemre még nincs ok, mert a román kormány

megvédi a romániai magyarokat.
Groza tehát nyilvánosan és zárt körben sokat beszélt megbékélésrôl,
kiegyezésrôl, vámszövettségrôl. Kevés embernek volt azonban abban az
élményben része, hogy ôszintén hallja ôt nyilatkozni. Ilyen kevesek közé
tartoztak a magyar külügyminisztérium bizottság tagjai, akik 1945 november 1-
én a menekültügyi kérdésben keresték fel a miniszterelnököt. Fontos a jó
román-magyar viszony - mondotta Groza -, de az nem határkérdés! A határnak
egy-két méternyi megváltoztatása nem jelentôs, de egy húsz méteres
határkiigazítás azt jelenti, hogy a magyar sovinizmus került ki gyôztesen -
hangoztatta Groza a magyar vendégek elött - akiket megintett: nem ezeken a kis
ügyeken lovagoljanak, hanem gondoljanak a nagy közös, boldog jövôre. A
román-magyar határ megvonásánál nincs szükség nagyhatalmi döntésre -
folytatta - azt majd eldönti a két nép maga. ( 1946 szeptember 5-én hasonló
kétoldali, osztrák-olasz megbeszélésnek volt az eredménye az az egyezmény,
amely Ausztriának „védôhatalmi” státust bíztosított a Dél-Tiroliban élô,
kb.200.000 osztrák vonatkozásában.)
A béketárgyalásokat megelôzô hónapokban ezzel ellentétben világosan látszott,
hogy Groza semmiféle tárgyalásba nem hajlandó bocsátkozni arra vonatkozóan,
hogy a román-magyar határ megvonásánál vegyék figyelembe az etnikai
viszonyokat is. Visszautasította a két kormány közötti tárgyalást a
határkiigazításról és lakosságcserérôl. Elvetette az egyesúly elvét is - ez azt
jelentette volna: annyi magyar marad Romániában, amennyi román
Magyarországon -, továbbá: fölöslegesnek tartotta, hogy az 1919-es kisebbségi
szerzôdésekhez hasonlóan, nemzetközileg garantálják a nemzetiségek
jogvédelmét. Petru Groza Erdélyrôl - részére vagy egészérôl, akárcsak
lemondani. Ebben a kérdésben teljes volt a harmónia közte és a román politikai
ellenfelei között.
A párizsi béketárgyalások befejezése aktuálissá teszi a vámúnió-t - jelentette ki
Groza 1946 nyarán, a Köztársasági címu lapnak adott interjújában. Arra
vonatkozó terveket már kidolgoztam - tette hozzá. Menetét a következôképpen
képzelte el:
a., gazdasági és kultúrális együttmuküdés kiépítése:
b., együttmuködési szerzôdések megkötése;
c., a vámúnió megteremtése. Groza vámúniós kampányának utólsó menete az
1947 májusi román delegáció budapesti útjának idejére esett, azt követôen -
pontosabban Vasile Luca május 22-i cikke után - kikerüllt a politikusok
szótárából.

1946 májusában a megkérdezettek 84? -a helyeselte a magyar-román vámuniót,

az azonban kétséget kizáróan kitunik, hogy Romániában, eltekintve egy-két
román közéleti személytôl kizárólagos hívének egyedul a Magyar Népi
Szövetség vezérkara bizonyult. A vámunió az MNSZ sajtójában, valamint a
magyarországi lapokban kapott publicitást - például 1945-ben Groza a
Népszavának adott interjúiban vallotta magát nyilvánosan a a vámunió hívének
- ahol fel is nagyították ezeket a Groza-nyilatkozatokat. Az Ekésfront elsô
kongresszusán Petru Groza a belsô helyzet stabilitását az erdélyi magyarság
példás együttmuködésének tulajdonította. Miron Constantinescu és Vadescu-
Racoasa nemzetiségi miniszter például rámutattak: a jogegyenlôség biztosítása
 131

a román kormány elsôrendu feladatai közé tartozik. Imitt-amott az is elhangzott:

Észak-Erdélybe ezzel a feltételell térhetett vissza a román közigazgatás s hogy a
jószándék és a taktikus magatartás milyen mértékben voltak tejtestvérek, azt
bizonyítja a felvilágosult svájci kultúrájú Vladescu-Racoasa egyik megjegyzése,
aki úgy nyugtatta meg a nemzetiségek újabb kérését vonakodva aláíró Mihály
királyt: „ írja csak alá nyugodtan feleséged, azután majd meglátjuk, mi lesz a
békeszerzôdések után.” 1945 júliusában az RKP napilapjában, a Scinteia-ban
jelent meg Groza és Gyöngyösi magyar külügyminiszter vallomása a vámunió
szükségességérôl. Szeptemberben Groza és Zilahy Lajos nyílt levélváltása vert
fel nagy port: lelkesítette a megbékélés híveit, ugyanakkor botrányt kavart a
történelmi pártok között. „ Hálásak vagyunk a magyar íróknak és a magyar
szellemi embereinek - írta Groza - azért, mert hisznek a törevéseinkben. Román
részrôl hisszük mi is, hogy megérjük a teljes kibékülés napját, amely kihat a
dunamelléki többi népre is, megteremtve így az együtt dolgozó, anyagi és
szellemi értékeiket egymás közt szabadon cserélô kis népek családját, s ezzel
együtt kontinensünk e részében aa békének, haladásnak erôs várát.”
Ezek a nyilatkozatok tulajdonképpen nem sok konkrétumot tartalmaznak,
többnyire minössze Groza hatásos szónoki képességérôl tanuskodnak. Ilyen az
egyik 1946 januári interjú, különösen annak utólsó passzusa. „A vámunió
eszméjét be kell vinni a köztudatba, itt is, ott is érlelni kell, foglalkozni kell
vele,, meg kell értetni a magyar és a román néppel, hogy csakis együtt,
gazdaságilag összeépítve tudunk haladni. Ne legyünk olyan naívak, hogy azt
higgyük, begubózhatunk határaink közé. Románia ipari szükségleteinek
kielégítését Magyarországtól várja. Nem késett soká Tildy Zoltán válasza: „
Magyarország arra törekszik, hogy ne zavarja meg a dél-kelet-európai népek
békéjét.” Talán ezekbôl is kiderul, hogy nagyon jó volt a Groza-kormány sajtója
Magyarországon. Hiszen összehasonlíthatta: egyrészt a sajtó nem mindig látott
a díszletek mögé, másrészt a Szlovák Telapülésügyi Hivatal ekkor jelentette be:
580.000 magyart érint az állampolgárságtól való megfosztás; február végén
aláírták a magyar-szlovák-lakosságcserérôl szóló egyezményt; májusban
bejelentették a magyar vagyonok elkobzását; a CSKP megbírálta az MKP-t, s
Benes nyíltan hírdette: nem akarnak többé látni nemzeti kisebbségeket! A
magyarságot - akárcsak a zsidóságot - írta Boldizsár Iván - törvényen kívül
helyezték Csehszlovákiában. A magyar politikusok Magyarországon és
Romániában Tito Jugoszláviáját és Groza Romániáját állították nemzetiségi
politika tekintetében példaképül.
A nemzeti ellentétektôl mentes jövôvel kapcsolatos nyilatkozatokban a román
baloldal részérôl, és szinte kizárólag csak az ô részükrôl, nem volt hiány. Vasile
Luca két dolgot hangsúlyozott: 1. a román reakció a sovinizmus szítására
törekszik. Ezt azzal magyarázta, hogy a régi hivatalok, intézmények, tehát a
középrétegek megmaradván poziciójukban, a magyarelleneséget is
megtartották. ( Az igazság azonban az, hogy az RKP nacionalista csoportja is
ezekre támaszkodott ) 2. Félelemre még nincs ok, mert a román kormány
megvédi a romániai magyarokat.
Groza tehát nyilvánosan és zárt körben sokat beszélt megbékélésrôl,
kiegyezésrôl, vámszövettségrôl. Kevés embernek volt azonban abban az
élményben része, hogy ôszintén hallja ôt nyilatkozni. Ilyen kevesek közé
tartoztak a magyar külügyminisztérium bizottság tagjai, akik 1945 november 1-
én a menekültügyi kérdésben keresték fel a miniszterelnököt. Fontos a jó
 132

román-magyar viszony - mondotta Groza -, de az nem határkérdés! A határnak

egy-két méternyi megváltoztatása nem jelentôs, de egy húsz méteres
határkiigazítás azt jelenti, hogy a magyar sovinizmus került ki gyôztesen -
hangoztatta Groza a magyar vendégek elött - akiket megintett: nem ezeken a kis
ügyeken lovagoljanak, hanem gondoljanak a nagy közös, boldog jövôre. A
román-magyar határ megvonásánál nincs szükség nagyhatalmi döntésre -
folytatta - azt majd eldönti a két nép maga. ( 1946 szeptember 5-én hasonló
kétoldali, osztrák-olasz megbeszélésnek volt az eredménye az az egyezmény,
amely Ausztriának „védôhatalmi” státust bíztosított a Dél-Tiroliban élô,
kb.200.000 osztrák vonatkozásában.)
A béketárgyalásokat megelôzô hónapokban ezzel ellentétben világosan látszott,
hogy Groza semmiféle tárgyalásba nem hajlandó bocsátkozni arra vonatkozóan,
hogy a román-magyar határ megvonásánál vegyék figyelembe az etnikai
viszonyokat is. Visszautasította a két kormány közötti tárgyalást a
határkiigazításról és lakosságcserérôl. Elvetette az egyesúly elvét is - ez azt
jelentette volna: annyi magyar marad Romániában, amennyi román
Magyarországon -, továbbá: fölöslegesnek tartotta, hogy az 1919-es kisebbségi
szerzôdésekhez hasonlóan, nemzetközileg garantálják a nemzetiségek
jogvédelmét. Petru Groza Erdélyrôl - részére vagy egészérôl, akárcsak
lemondani. Ebben a kérdésben teljes volt a harmónia közte és a román politikai
ellenfelei között.
A párizsi béketárgyalások befejezése aktuálissá teszi a vámúnió-t - jelentette ki
Groza 1946 nyarán, a Köztársasági címu lapnak adott interjújában. Arra
vonatkozó terveket már kidolgoztam - tette hozzá. Menetét a következôképpen
képzelte el:
a., gazdasági és kultúrális együttmuküdés kiépítése:
b., együttmuködési szerzôdések megkötése;
c., a vámúnió megteremtése. Groza vámúniós kampányának utólsó menete az
1947 májusi román delegáció budapesti útjának idejére esett, azt követôen -
pontosabban Vasile Luca május 22-i cikke után - kikerüllt a politikusok
szótárából.

A RKP-ben folyó hatalmi harc hatása a romániai magyarságra 1948-1952.

A politikai élet hatalmi harcaiból a romániai magyarság mint ahogy a koalíciós

idôszakban - a történelmi pártokkal való leszámoláskor a baloldali pártok
szövetségese volt - úgy a kommunista párt kebelében folyó harc idején sem
vonhatta ki magát. Gheorghiu-Dej felülkerekedése a RKP-ben két menetben
történt: 1948-1949-ben a párt egyik alapítótagjával, a hazai mozgalom
legtehetségesebb, legképzettebb és legnépszerubb személyiségével, Lucretiu
Parascanu igazságügyi miniszterrel számolt le, majd 1952-ben az un. moszkvai
szárnnyal, Ana Paukerrel, Vasile Lucával és Teohari Georgescuval. Parascanu
1948 januárjában még résztvett a román-magyar barátsági és kölcsönös
segélynyújtási egyezmény aláírásán, de az SZDP és RKP februárban történt
egyesülési ceremóniáján és a Román Munkáspárt megalakulásán 1948
februárjában már nem volt jelen. Gheorgiu-Dej általános politikai jelentésében
kitért arra, hogy a demokratikus rendszer nemzetiségi politikája a teljes
egyenlôség elvére épül - ld. földosztás, iskolarendszer kiépítése, a
nyelvhasználat a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban -, hogy az új
 133

alkotmánynak tükröznie kell: a népi demokratikus állam a városi és falusi

kétkezi munkások és szellemi dolgozók állama. A párta fôtitkára
figyelmeztetett arra, ahogy azután a párttagság felülvizsgálása kell
következzen, mivel soraikban ott bujkálnak a volt vasgárdisták, üzérkedôk és
frakciósok. A Román Munkáspárt legfelsô vezetô testületében, a Titkárságban
egyenlô arányban voltak jelen a moszkvai és hazai kommunisták, a Központi
Bizottságban a kommunisták aránya a szociáldemokratáknak háromszorosa
volt.

Alapvetô változások történtek az MNSZ-ben is: azzal, hogy a központ

Bukarestbe költözött, a szervezet elszakadt a magyar munkás és földmuves
tömegektôl. És mint Silviu Braucan megállapította, a Scinteia 1948. március 2-
i számában az MNSZ jó úton halad a kizsákmányolások és soviniszta elemek
eltávolításában. Az osztályharc étvágyát azonban ez nem elégítette ki.
Kulákveszély, nacionalista veszély, szeparativizmus, nyugati ideológiák
utánzása, a régi párttagsági könyv mind-mind jó ürügyet szolgáltatott a
tisztogatásra.

A Román Munkáspárt pedig elérkezettnek látta az idôt, hogy intenzívebben

lásson hozzá a párt románizálásához, azaz hogy benne a kisebbségek arányait
leszorítsa.

Az RMP 1948. június 10-11-i plenáris ülésén elhangzottakat, hogy „a népi

demokrácia fejlôdése és áttérési folyamata a szocializmus építésére, az
osztályharc között folyik, amely változatos és egyre élesebb formát ölt" 1948.
július végén magáévá tette az MNSZ csíkszeredai 100-as intézôbizottsági
határozata is. Egyúttal megkezdôdött a katolikus egyház elleni fellépés, mivel
az tiltakozott az anyanyelvu oktatás bázisai, az egyházi iskolák államosítása
ellen. Az új tanévben egyébként magyar középiskolák egész sorát zárták be,
államosítás, átszervezés és egyéb címen.

Az MNSZ utolsó, decemberi kongresszusát megelôzte az RMP december l-i

határozata, a nemzeti kérdésben, amely valamennyi nemzetiség számára
meghatározta a konkrét osztályharcos feladatokat. Az MNSZ vonatkozásában:
a magyar egység, a kulturális és gazdasági elszigetelôdés és a Vatikán
ügynökeinek propagandája elleni fellépést tette legfontosabb harci feladatává.

Általában nôtt a bizalmatlanság a Romániában magyarság és a nyugati

szomszéd, Magyarország iránt. A vegyesbizottságok nem üléseztek, a
külkereskedelem lelassult, a román fél nem tartotta be a vízügyi egyezményt,
megtagadták a CASBI által zárolt vagyonok tulajdonosainak kártalanítását, a
magyarországi állami vagyont kapitalista vagyonként kezelték, korlátozták a
magánjellegu utat, és például azzal indokolták a magyarországi könyvek és
újságok forgalmát, hogy az akadályozza a romániai magyarok beilleszkedését.
Szellemes Rákosinak, egyik Gheorghiu-Dej-hez intézett levélrészlete: „...ma a
szocializmust építô magyar demokrácia hasonlithatatlanul jobban el van
szigetelve a szocializmust építô román népi demokráciától, mint az a Horthy és
Antonescu országai között volt... és a helyzet annál inkább romlik, minél
biztosabban ülünk mi, kommunisták a nyeregben."
 134

Az MNSZ utolsó 1948 decemberében Kolozsváron megtartott kongresszusa

után tevékenysége abban merült ki, hogy közvetítette a magyarság felé az
osztályharc - széncsata, vetési csata, békepapok mozgalma, harc a kulákok
ellen, a magyar reakció, a nacionalizmus, kozmopolizmus leleplezése a magyar
intézményekbe - aktuális feladatait, amit az RMP számukra kijelölt.
Ugyyanakkor Románia új 1948-as alkotmányának a Román Népköztársaság
biztosija az együttélô nemzetiségek számára az anyanyelv használatának jogát
és az anyanyelvi oktatás minden fokozatban való megszerzését. Azokban a
körzetekben, ahol nemcsak a román, hanem más nemzetiségu lakosság is élt, a
közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban az illetô nemzetiség nyelve is
használható szóban és írásban, és tisztviselôk nevezendôk ki az illetô
nemzetiség soraiból, vagy olyan más nemzetiséguek, akik ismerik a helyi
lakosság nyelvét.

Azonban, ahogyan ebben az évben a választási kampány idején is

megállapították, a világ két részre szakadt: a népi demokráciák táborára és az
imperialista nagyhatalmak tömbjére, s bár soha ilyen nagy mértékben nem
virágzott az önképzôköri élet, a népmuvelési szervezetek, az írószövetség
keretei között a nemzetiségi kulturális élet, egyre több energia ment arra, hogy
minden nap le kellett leplezni valamelyik körmönfontan befurakodott
ellenséget, a reakciósok rafinált mesterkedéseit, a falun élôsködô
zsírosparasztokat, a Vatikán ügynökeit. Sajátos kettôsség alakult ki így.
Egyrészt Románia új alkotmánya kimondta a nemzetiségek egyenjogúságát,
az iskolákban és a kulturális életben biztosította az anyanyelv használatát, de a
beígért nemzetiségi törvény elmaradt, és az osztályharc fokozatosan sújtotta a
magyarságot. Ugyanez mondható el majd a párttagság felülvizsgálatáról szóló
újabb határozatról. Ez az idôszak, amikor a nemzetiségi helyzet rosszabbodása
kül- és belpolitikai okokkal is összefüggött. A világ két részre szakadt¸
fokozódott a hidegháborús feszültség, az elzárkózás, a fegyverkezési hajsza,
bekövetkezett a szakítás Jugoszláviával, s a népi demokratikus táboron belül is
felszínre kerültek egyéb ellentétek is. (Például a román pártvezetésnek az az
álláspontja 1948-1949-ben¸ hogy Magyarország a NEP-építésénél tart.) A
belpolitikában a kisebbség helyzetének alakulása érzékeny muszerként jelezte,
hogy a demokrácia a diktatúra irányába mozdult el. Sajátos helyzetükbôl
adódóan a diktatúra kétszeresen sújtotta ôket: egyszer mint az ország minden
állampolgárát, másodszor mint kisebbségit. 1948-tól az MNSZ tevékenysége
csaknem kizárólag arra korlátozódott, hogy az osztályharc érdekében
mozgósította a magyarságot, közvetítette a párt határozatait. A nemzetiségi
jogegyenlôség kérdése hivatalosan lekerült a napirendrôl.

Sokasodtak a két ország kapcsolatában is az aggasztó jelek, amelyek negatívan

hatottak a nemzetiség helyzetére is: a külkereskedelem lelassult Magyarország
és Románia között, az évente összeülô vízügyi bizottság határozatait a román
fél nem hajtotta végre, alig-alig muködött a kulturális egyezménynek a
cserekapcsolatokra vonatkozó fejezete, feloszlatták a Román-Magyar, Magyar-
Román Társaságokat; húzódott a kolozsvári konzulátus felállításának ügye,
korlátozták az érvényes útlevéllel rendelkezô magyar állampolgárok
mozgásszabadságát; nem engedték be Romániába a magyarországi
 135

tankönyveket, ahogyan ebben elôzetesen megállapodtak. Egyre gyakrabban

lehetett hallani: megoldották a nemzetiségi kérdést, és új elnevezés születet: a
„magyarul beszélô románok" fogalma.

A munkásosztálynak - hangoztatták - a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos

problémákat az elôttük álló feladatokkal, a szocializmus építésével
összefüggésben, a fô feladatoknak alárendelve kell kezelnie. Elismerték, hogy
államgépezetet még nem tisztították meg teljesen a román sovinizmus
maradványitól, így a még meglévô nehézségeket a határozat ennek
tulajdonította. Az RMP teljes egészében a sztálini tételt vallotta magáénak,
amely szerint a nemzetiségi kérdés a forradalmi átalakulás egyik, de nem a
leglényegesebb területe. Vannak a forradalomnak olyan szakaszai, amikor ez
átmenetileg a stratégia szintjére emelkedik ,általában azonban a párt taktikai
kérdések közé sorolja. Az 1948 decemberi párthatározat minden nemzetiséget
szigorúan megbírált: a magyarokat a nacionalizmusuk, a németeket a
nácizmussal, a szerbeket a titoizmussal, a bolgárokat, ukránokat a kuláksággal,
a törököket, görögöket a nyugati imperializmussal való rokonszenvezés, a
zsidókat a cionizmus miatt.

A külsô imperialista körök által támogatott belsô ellenség hangoztatta a párt -

politikai téren csatát veszített, szétzúzták a gazdaság erejét, ezért ideológiai-
kulturális téren fokozta támadásait. Ellene vagyunk annak, hogy a Magyar
Népköztársaságból korlátlanul áramoljanak be Romániába a különbözô
sajtótermékek, könyvek - mondotta Luca az MNSZ IV: Kongresszusán, 1948
decemberében Kolozsvárott -, amelyek tele vannak nyugati forrásokra való
hivatkozással, a burzsoá ideológia, és kultúra maradványaival.

Ekkor még nem jelentôsen ugyan, de csökkent a romániai magyar nyelvu

lapok, könyvek, kulturális intézmények száma. 1947-ben a nemzetiségek
nyelvén összesen 17 napilap és 45 folyóirat jelent meg, ebbôl 7 magyar újság
és 35 idôszaki kiadvány, 1948-ban viszont már csak 28 magyar nyelvu
sajtótermék volt. A hat magyar színházból három a kolozsvári, a nagyváradi és
a marosvásárhelyi. (Az elsô világháború idején Erdélyben 25 magyar színház
volt.) 1945-48 között a nemzetiségek nyelvén 1500 könyv jelent meg,
magyarul 669 - évente átlag 160 összesen.

1949-51 között a beszolgáltatási rendszer, a különbözô vetési, aratási

kampányok, különösen a szövetkezetesítés - lásd a „harc a székelyföldi
kulákság ellen, ahol valójában egyáltalán nem voltak gazdagparasztok, már a
természeti viszonyokt (Kegyek) miatt sem - fokozottan sújtotta a romániai
nemzetiségeket, németeket, szerbeket, magyarokat. Ugyanez mondható el az
ún. „verifikálásról" is. 1949. június 13-án határozatot hoztak a párttagság
felülvizsgálásáról. Ennek során l951-ig 192.000 párttagot zártak ki - az összes
tagok 20 százalékát(Nicolae Ceausescu egyik beszédében 300.000 embert
említett), fôleg volt szociáldemokratákat, értelmiségieket, nemzetiségieket. Az
illegalitás örökségeként - a két világháború között a mintegy 2000 párttag 90
százaléka nemzetiségi volt - még mindig túl sok volt a nem román, így a
fôtitkár nagyon határozott szándéka volta ennek megváltoztatása, a párt
románosítása.
 136

1948 júniusában hirdették meg a nagy iparosítási programot, 1949. március 3-

5-i határozatában a RMP Központi Vezetôsége a munkásosztály és a
parasztság szövetségének fokozására, a mezôgazdaság elmaradottságának
megszüntetésére kimondották a kollektivizálás szükségességét.

1949. január 1. alkalmából Számadás új harcok, gyôzelmek küszöbén címmel

az Utunk címú magyar nyelvu irodalmi újság vezércikke szerint - rá kell térni
a tervgazdálkodásra, a mezôgazdaság gépesítésének felgyorsítására, fejleszteni
kell a népi hadsereget. Még tovább kell fokozni az éberséget az árulással,
szabotázzsal a kémkedéssel, a volt földesurakkal, légionárisokkal, gyárosokkal,
kulákokkal, szálasista elemekkel és a vatikáni ügynökökkel szemben. Harcolni
kell a polgári nacionalizmus ellen, és a proletárnacionalizmus jegyében az
együttélô nemzetiségek testvériségéért.

Még többet árul el a korról a Román Népköztársaság 1949. március 29-31.

között tartott értelmiségi kongresszusa. Ennek résztvevôi kinyilvánították:
megvédték a békét és az kultúrát az angol amerikai imperializmustól, amely
avval hívta életre a Marschall-tervet, hogy az USA gazdasági válságának
terheit az érintett országokra ráruházza, s hogy a nyugat-európai országok
nemzeti függetlenségét megsértse. Ugyanakkor a népek önbizalmának,
erejének gyengítésére vetette be a kompropolitizmust, hogy azáltal
„ideológiailag lefegyeverzett" a kiszemelt országokat.

Amikor 1949 november utolsó hetében a lapok beszámoltak arról, hogy az

pártvezetés dicséretben részesítette az MNSZ-t, mivel a kellô buzgalommal
dolgozta fel Malenkov és Gheorghiu-Dej beszédét, és levonta a tanulságot a
Rajk-perbôl azaz, hogy nem lehet eléggé fokozni az éberséget, ha az
osztályellenség és a polgári nacionalizmus utolsó maradványai kiirtásáról van
szó, Kurkó Gyárfás már börtönben volt, aki az elsô hullám idején került
börtönbe másokkal együtt. Néhány napra rá, decembere elsô napjaiban Balogh
Edgárt és Jordáky Lajost, majd Márton Áront, Lakatos István, Venczel
Józsefet, és 1950-ben Demeter Jánost is bebörtönözték. Kurkóék ellen a vád:
magyar nacionalizmus, elkülönülés, a reakció képviselôinek babusgatása s,
hogy a MNSZ Rajk vonalát képviselte. Kurkó helyzetét súlyosbította, hogy
többször találkozott Rajk Lászlóval és, hogy semmit sem volt hajlandó
visszavonni politikai koncepciójából. Ezért életfogytiglani börtönbüntetést
mértek ki rá.

Koholt vádak alapján tehát bebörtönözték az MNSZ csaknem egész vezérkarát,

egyházi embereket, szociáldemokratákat, írókat, volt illegális párttagokat, az
EMGE, az EMKE vezetôit. Egyidejuleg három per folyt: 1. az MNSZ vezetôi,
2. a Bolyai Egyetem tanárai, 3. az egyházak képviselôi ellen. A vádak egy
része a magyarság sajátos helyzetébôl adódott Erdély hovatartozásának
kérdésében revizionizmussal vádolták ôket. Jóllehet a vádlottak egyike, Balogh
Edgár már 1945-ben is egyetértett Erdélynek Romániához tartozásával, ennek
ellenére azzal is vádolták ôket, hogy a magyarországi baloldali
(tulajdonképpen kommunista) Békepárttal nem a háborúból való kiugrásról
tárgyaltak, hanem Észak-Erdélynek Magyarországhoz való tartozását
 137

javasolták. A vádak között természetesen voltak olyanok is, amelyek a többi

népi demokratikus országban is folyt koncepciós perekben - Slansky-, Rajk-,
Clementis-, Kosztov-per- szerepeltek, vagyis összesküvés az állami és
pártvezetôk ellen, besúgás, kémkedés, titoizmus, trockizmus, stb.

A RMP Központi vezetôsége 1950. január 23-24-i plénumán a párt soraiban

megbúvó hazaáruló elemek eltávolításáról, az osztályharc fokozódásának
szükségességérôl volt szó a kapitalizmusból a szocializmusba vezetô átmeneti
korszak idején. A referátumot a pártfotitkára Gheorghiu-Dej tartotta. A
kizsákmányoló osztályok felszámolásának még nem zárult le a folyamata -
mondotta Gheorghiu-Dej - a szocializmus felé haladó népi demokratikus
országokban sem. Románia munkásosztálya szövetségben a dolgozó
parasztsággal olyan átalakulást hajtott végre, amely megváltoztatta az
osztályviszonyokat: megszilárdította a szocialista ipart, a szövetkezetesítést a
mezôgazdaságban, ugyanakkor a magángazdálkodás, a kulákság még jelentôs
posztokat tart a kezében. A tôkések külföldi kapcsolataikat felhasználva
szeretnék visszaszerezni hatalmukat.

Az osztályharcot - folytatta a párt tôtitkára - a népi demokratikus országokban

a kapitalizmus visszaállítása remélve, az angol-amerikai imperialisták
agresszív politikája is kiélezte. Ezért támogatja itt a fasiszta elemeket; kémeket
és diverzánsokat dob be. Közülük is a legelvetemültebb - ez a leghízelgôbb
jelzô - a Tito-Rankovics kémszervezet, akik provokációs cselekedeteket
hajtanak végre és a fasiszta-nacionalista-sovoniszta-kulák elemeket használják
fel céljaik elérésére. Falun az osztályharc: a kollektív gazdaságok létesítésének
megakadályozásából áll, de a szocializmus teljes gyôzelme sohasem fog
bekövetkezni a föld és termelôeszközök magántulajdonának a megszunése
nélkül. Ideológiai és kulturális életben az osztályellenség fô fegyverei közé
tartoznak a burzsoá nacionalizmus és sovinizmus. Erre különösen az ország
vegyeslakosú területei alkalmasak, valamint a kozmopolitizmus - a
nacionalizmus fordítottja -. És ettôl kezdve az osztályharc az élet minden
területét átitatta: falun a kulákság; az egyházi életben a Vatikán ügynökei
garázdálkodtak".

Az irodalmi egység felszámolásának jegyében, a nacionalisták, az elhajlók, a

kozmopoliták elleni ideológiai harc szellemében elsôként 1950-ben a Bolyai
Egyetem magyar idodalom katedrája munkásságát vizsgálták meg. Nemcsak
általánosságokról volt szó, hanem konkrét nevek hangzottak el.

A magyar irodalom tanszéket júniusban követte a történelem tanszék és

tanárainak a párttaggyulés elé idézése.

A magyar felsôfokú intézmények tevékenységének 1950. tavaszán-nyarán

folyó felülvizsgálata azt a célt szolgálta, hogy egy csomó magyar tanárt
eltávolítsanak onnan, s hogy megindokolják felszámolásukat a megfelelô
román intézményekkel való összevonás, egyesítés formájában. A nyár
folyamán sorra került az összes magyar muvészeti fôiskola, az Állami Magyar
Színház, az írószövetség kolozsvári fiókja, a kiadók és az irodalmi újságok.
 138

Ezt követôen megszuntek az önálló magyar muvészeti intézmények,

beolvadtak a hasonló román intézményekbe, és mint azok tagozatai muködtek
tovább. Az indokok között a nacionalizmus¸ polgári ideológiák hatása
szerepelt, emiatt „felügyelet alá kellett helyezni ôket" és egyébként is a külön
intézményrendszer a "nemzeti elzárkózás" potenciális lehetôséget hordozva. A
tisztogatás ekkor elsôsorban a humán értelmiséget érintette: a következô
menetben a gazdasági életbôl, a katonaság, rendôrség, stb. kötelékébôl
távolították el ôket.

Az MNSZ ülései semmiben sem különböztek már ekkor a kommunista párt

taggyuléseitôl. Sajtótermékei útján elitélôen nyilatkoztak a Bolyai Egyetem
tanszékérôl, egyes tanárairól. Nem kímélték a romániai magyar irodalmat sem.
Igazodtak az elvárásokhoz, ebben egyhangú volt a vélemény a két csoport
között, amely közül az egyik már régen meg akarta szüntetni a Magyar Népi
Szövetséget.

1951-es esztendô még válságosabb volt. Január középén az MNSZ országos

központjában kétnapos értekezletet tartottak a tartományi szervezetek
elnökeinek arról: miként kapcsolódhatnak be hatékonyabban az ötéves terv
végrehajtásába. Az írószövetség kolozsvári fiókjának - ez a magyar írókat
tömörítette - március elején tartott ülésén a szocialista realizmus és Zsdanov
tanítása volt a mérce. Többeket keményen megbírálták azért, mert nem voltak
hajlandók alacsony színvonalú, pártos versek írására, amelyek témája egy-egy
üzemben, termelôszövetkezetben folyó építômunka volt. Az év végén a
kolozsvári Irodalmi Almanach címu folyóirat 4-5-ös száma került terítékre,
azért, mert a szóban forgó kettôs számban „sem Augusztus 23-ról, sem
November 7-érôl¸ sem a párt és a nép másik nagy ünnepérôl, a Párt
fôtitkárának születésnapjáról egyetlen szépirodalmi alkotásban nem
emlékeztek meg". A bírálatot a lap megszüntetése követte.

A kommunista párt szintén márciusban hozott újabb határozatot a szövetkezeti

mozgalomról. Az MNSZ-nek a földmüvestársadalom számára tartott
tanfolyamain nemcsak a helyes gazdálkodásról volt szó, hanem arról, hogy
milyen elônyök származnak a kolhozokba tömörülésbôl. A határozat után még
nagyobb ütemben indult meg a szövetkeztek szervezése a magyarlakta
vidékeken, Erdélyben, a Székelyföldön és a Moldovában, a csángó magyarok
körében.

A Szovjetunióban és Magyarországon Sztálin halálát követô események

hatására Romániában

Gheorghiu-Dej-nek, a hatalom egyeduralmának birtoklásáért folytatott

harcának második menete 1952-ben kezdôdött. Egyúttal itt vált el Románia és
a többi népi demokratikus ország fejlôdésének útja. Kihasználva Sztálin
antiszemitizmusát - ekkor kezdôdtek Moszkvában a zsidó orvos-perek -,
eltávolította a párt moszkovita szárnyának vezetôjét Ana Paukert, Vasile Lucát,
azzal az indokkal, hogy mint pénzügyminiszter felelôs az ország katasztrofális
gazdasági-pénzügyi helyzetéért, - ekkor kezdte a sajtó Lukának írni, utalva
idegen, nem román származására - és Teohari Georgescu belügyminisztert.
 139

Utóbbit azzal az indokkal, hogy ô akadályozta meg a magyarországi Rajk

perhez hasonló nagy leszámolást a párt árulóival. Ebben az évben távolították
el Grozát a miniszterelnöki székbôl, és nevezték ki a Nagy Nemzetgyulés
Elnöke névleges tisztségébe. Luca és Pauker eltávolításának természetes
velejárója volt az a határozott törekvés, hogy megszabaduljanak a nem
románoktól: anticionizmus leple alatt indult meg az antiszemita kampány -
Csehi Gyulás és Erdélyi Lászlót is ekkor „vonták ki a forgalomból", s
buktatták le a vidéki tanári állásba -, és a zsidók kivándorlásának
szorgalmazása, amit az „osztályellenség", a szerbek, a németek, magyarok, sôt
románok ezreinek-tízezreinek kitelepítése követett. Hogy legalább
nagyvonalakra képet kapjunk a magyarokon kívül Románia másik két
legnagyobb számú nemzetisége, a németek és a zsidóság sorsáról, elég ha
néhány statisztikai adatot megnézünk. Az 1930-as népszámlálás alkalmával.
Romániában még 745.000 fônyi volt a németek száma. A háború idején
148.000 német távozott. Az 1948-as népszámlálásra 344.000 fôre csökkent a
számuk; a különbség, azaz 253.000 fô sorsa ismeretlen. (N. Ceausescu, a RKP
fôtitkára 1971. márciusában elismerte: Romániában is volt német
kitelepítés.)Ami a zsidóság sorsát illeti 1930-ban 756.930 zsidó vallású
állampolgárt mutatott ki a népszámlálás.

1939-1955 között 146.068 távozott Izraelbe. Ez a szám a legmagasabb az

összes európai országok között. Még érdekesebb adatokat mutatnak a részletes
kimutatások. 1944-1948 között 38.904-en távoztak, 1948: 17.668; 1949:
13.595; 1950: 46.430; 1951: 40.206; 1952: 3.627 fô hagyta el az országot.
1978-ban 350.000 olyan zsidó élt Izraelben, aki Romániából származott el,
akik közül 265.000-en 1944 után érkeztek oda. (Napjainkban a hitközségek kb.
20.000 zsidót tartanak számon. Ez nem tartalmazza a kikeresztelkedetteket s
ateistákat.)

Sztálin halálával - 1953-ban - lehetôség nyílt volna arra, hogy a gazdasági és

politikai élet, a kultúrforradalom túlzásait feladva egészségesebb fejlôdés
útjára lépjen a társadalom Romániában, ahol két ízben tettek (1953-ban, 1956-
57-ben) sikertelen kísérletet a desztalinizációra: hangsúlyozottabban az
irodalmi életben, de a politikai életben egy-két kisebb, ahogy nevezték
hivatalosan „pártellenes összeesküvést" leszámítva, nem került sor erre.
Mindössze a bizonytalan helyzetnek tudható be az a néhány hónapos enyhülés
Romániában, amely Sztálin halálát és az SZKP XX. kongresszusát követte.

A Szovjetunióban és Magyarországon a politikai foglyok egy része kiszabadult

a börtönökbôl és munkatáborokból, Gheorghiu-Dej magatartását azonban a
változástól, mindenekelôtt politikai ellenfele szabadlábra kerülésétôl való
félelem hatotta át, ezzel magyarázható, hogy Sztálin halála után jó egy évvel
úgy „tettek pontot" a 6 éve húzódó Patrascanu-ügyre, hogy a katonai
törvényszék 1954. április közepén egy heti tárgyalás után, mint hazaárulót, a
Gestapó ügynökét, angol-amerikai kémet, aki késleltette a háborúból való
kiugrást, állemellenes összeesküvés fejét, sógorával és másokkal együtt
kivégezték.
 140

Jóllehet egy évvel ezelôtt - ld. nagyváradi pert - még egy Patrascanuhoz
hasonló, halálos büntetést kiszabó ítéletet akartak hozni az erdélyi magyarokra
is, 1955-ben szabadlábra helyezték a MNSZ volt vezetôségét - az SZKP XXII.
kongresszusa után a Román Munkáspárt Ana Paukert tette felelôsség a
koncepciós perekért -, kit úgy, hogy perújrafelvétellel rehabilitáltak (Balogh
Edgár), kit úgy, hogy semmisnek vették a venne töltött éveket (Méliusz
József). Kurkó az MNSZ elnöke, Márton Áron római katolikus püspök,
Venczel József egyetemi tanár, Lakatos István Erdély autonómiájának híve
azonban csak az 1964-es általános amnesztia idején szabadult. Az irodalmi
életben jelentkezô új szellôk, nem tudták a politikai életet is friss áramlattal
megtölteni, bár a lakosság körében tapasztalható engedetlenség miatt
hazaengedték a Dunacsatorna építésénél sínylôdô többtízezer politikai foglyot.

A RMP II. kongresszusa 1955. december 23-28. között a mérsékelt

sztálinizmus jegyében zajlott le. A kongresszus a nemzetiségi kisebbségek
irodalmi életérôl megállapította, hogy a román nép irodalmával együtt fejlôdik,
a hazai valóságot tükrözi. Megnyugtatásul leszögezte: a közös jegyek mellett a
romániai magyar irodalomnak megvannak a sajátos, nemzeti jegyei is.

Mindezek - Patrascanu kivégzése, a magyarok és mások kiszabadulása, a

politikai élet merevsége, enyhülés a kultúrpolitikában, kísérlet arra, hogy a
romániai magyar irodalmat, mint „magyarul beszélô román irodalomként"
fogják fel, s a nemzetiségi irodalom új lehetôségei - jelezik a kor
bonyolultságát, s a román fejlôdés eltérô voltát az 1953-1955 közötti
periódusban.

A Magyar Autonóm Tartomány

1953. január végén Gheorghiu-Dej bejelentette: Romániában úgymond

megoldották a nemzetiségi kérdést. Logikus volt, hogy minden, ami ezt
megkérdôjelezte ezután nacionalizmusnak minôsült. Ekkor vette kezdetét a
fanariota korszakra emlékeztetô módszer - Romániában a múlt században
„import"-ként vetették be a nyugat-európai intézményeket -, hogy a
legkényesebb kérdésekben, így a nemzetiségi kérdésre vonatkozó leginkább
sérelmes kifogásolható, utasításokat szóban közölték az illetékesekkel. Mivel
tehát a nemzetiségi kérdést „megoldották" nem volt szükség tovább a
nemzetiségek önálló szervezeteire, a Magyar Népi Szövetségre és a német,
zsidó, szerb, ukrán nemzetiségek hasonló szervezetére sem; azok a
nacionalizmus színtereivé váltak, akadályozzák a román és a többi nemzetiség
testvéri egymásratalálást - „önfeloszlatással" megszüntették tehát ezeket a
szervezeteket. Ezzel megszunt a magyar nemzetiségi intézményes képviselete.
Megszüntették a Nemzetiségi Minisztériumot is.

Gheorghiu-Dej félelmében, hogy nemzetközi szinten felvetik Erdély. 1952-ben

létrehozta a Magyar Autonóm Tartományt. Ahogy a hivatalos közlemény
megfogalmazta: „a pártnak, amely a népet a szocializmus felé vezeti, a nemzeti
kérdés teljes megoldása céljából elôirányozza a magyar lakosság
közigazgatási-területi autonómiájának biztosítását a székely rajonokban, ahol a
lakosság kompakt tömeget alkot.
 141

„A Román Népköztársaság új területi-közigazgatási beosztásánál azt tartották

szem elôtt, hogy: 19. szakaszt „A RNK Magyar Autonóm Tartományát a
kompaki székely magyar lakosság lakta terület alkotja; a Magyar Autonóm
Tartománynak autonóm közigazgatási vezetôsége van, amelyet az Autonóm
Tartomány lakossága választ. A MAT a következô rajonokat foglalja magába:
Csík, Erdôszentgyörgy, Gyergyószentmiklós, Kézdivásárhely, Maroshéviz,
Marosvásárhely, Régen, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely. A MAT
közigazgatási központja Marosvásárhely lesz. 20. szakasz. A RNK törvényei,
az állam központi szerveinek határozatai, és rendelkezései kötelezôek a MAT
területén. 21. szakasz. A MAT Szabályzatát az Autonóm Tartomány
Néptanácsa dolgozza ki, és jóváhagyás végett a RNK Nagy Nemzetgyulése elé
terjeszti."

Már az Alkotmány 19-21-es. szakaszából szembetunik, hogy a Magyar

Autonóm Tartományból kimaradt Aranyosszék, Barcaság és Moldova
székelyek lakta terülte és csak Udvarhely, Csík, Háromszék és Maros
megyéket fogta át. (Az 1948-as népszámlálás alkalmával Romániában
1.499.851 magyar élt, az ország lakosságának 9,4 százaléka.)

A Magyar Autonóm Tartomány népessége a következô volt:

lakosból magyar
Udvar megye 127 330 123 959
Székelyudvarhely 9 549
Csik megye 146 685 127 481
Csikszereda 5 280
Háromszék megye 138 441 121 491
Sepsiszentgyörgy 12 670
Maros megye 327 925 166 738
Marosvásárhely 34 943
Összesen 740 381 539 669

Az 1948-as területi beosztás szerint még a következô megyékben élt

jelentôs magyar nemzetiség

lakosból magyar
 142

Kolozs megye 366.193 118.823

Kolozsvár 167.977
Szilágy megye 373 220 141 363
Zilah 6 566
Temes megye 528 662 108 481
Temesvár 161 139
Bihar megye 515 591 164 896
Nagyvárad 52 541
Szatmár megye 312 391 104 419
Szatmár 30 635

A MAT-ban tehát a romániai magyarságnak csak kb. egyharmada élt. A 21.

szakasz külön Szabályzatot ígért, amely biztosította volna az önkormányzatot,
ennek azonban nem került sor. A Magyar Autonóm Tartomány mintája az
1936-os sztálini alkotmány „szocialista területi autonómiá"-ja volt, amely az
anyanyelv használatára adott nagyobb lehetôséget. Míg az 1924-es alkotmány
elkészítésekor Lenin hatására háttérbe szorult Sztálin erôteljes központosítási
szándéka, 1936-ban már nem állta útját senki ennek a törekvésnek -
ellenpéldája a svájci kantonális rendszernek, ahol mindegyik kantonnak saját
alkotmánya, kormánya van - és tulajdonképpen a MAT is ezt a koncepciót
tükrözte. A központi szerv minden törvénye, döntése kötelezô volt itt a helyi
néptanácsok, a milicia, a bírósági szervek a megfelelô központi szerveknek
voltak alárendelve. A területi intézmények hatáskörébe a helyi közigazgatási,
politikai, kulturális jellegu kérdések tartoztak. Megnyugtatásul szolgált, hogy
a két világháború közötti gyakorlattal ellentétben amikor Erdélyt elárasztották
óromániai hivatalnokokkal, külön hangsúlyozták, hogy a tanácsi,
közigazgatási, igazságszolgáltatási dolgozók - beleértve a vezetôséget is -,
valamint a tanítók¸ tanárok kiválasztása a helybeli, székelyföldi
szakemberekkel történik. Kezdetben így is volt, de késôbb eltértek ettôl és a
fontos felso és középszintu pozíciókba nem helybelieket, s foleg romnokat
tettek.

Ami a magyar nyelv használatának lehetôsége illeti, az alkotmány

ismertetésekor kijelentették: a tartományi, rajoni, városi, községi szervek a
magyar nyelvet fogják használni; nem korlátozzák természetesen a román és a
többi nyelvek használatát sem; a központi államhatalmi és közigazgatási
felsôbb szervekkel való érintkezés nyelve az állam hivatalos nyelve, a román
lesz. A MAT rendeletei, dokumentumai magyar és román nyelven egyaránt
megjelentek. Lényegében tehát a MAT annyiban különbözött az ország többi
tartományától, hogy egy természetes állapotot - lévén a lakosság döntô
többsége magyar nemzetiségu - emeltek törvényerôre. Azonban nem volt
 143

sejthetô ekkor, hogy ami elfogadott volt Erdély nemzetiségek lakta terültein
addig a román, magyar és német nyelv akadálymentes használata az a jövôben
csak a Magyar Autonóm Tartomány területére korlátozódik.

953 júniusában megszüntették a Kolozsváron megjelenô Irodalmi Almanachot

- utólag ismét értelmet nyert az a sok kritika, amely a folyóiratot érte. (Helyette
júniustól szintén havi folyóiratként jelent meg Marosvásárhelyen az Igaz Szó.)
Ezután szunt meg két újabb magyar tannyelvu fôiskola Kolozsváron: a
Mezôgazdasági Fôiskola - és a magyar tagozat a mérnöki -. 1953 végén az
Állami Irodalmi és Muvészeti Könyvkiadó magyar szerkesztôségét is
áthelyezték Marosvásárhelyre. A MAT-t leszámítva, Erdélybôl lassan eltuntek
a kétnyelvu feliratok; akadályok gördültek a magyarországi sajtótermékek,
könyvek behozatala elé - még a könyvtárak rendeléseit sem elégítették ki -;
háttérbe szorult a magyar muemlékvédelem. Egyre inkább azt érezhette a
romániai magyarság és ennek 1954 december és 1955 márciusa között
kormány- és pártszinten hangot is adott, hogy a Magyar Autonóm Tartomány
„kultúrgettó" azok számára, akik benne élnek; azon kívül, Erdélyben a
hivatalos iratok, beadványok alkalmával, az ügymenetben, a dokumentumok
kiadásában visszaszorult a magyar nyelv használata. A Bolyai Egyetem
felszerelését nem újították fel, a tanszemélyzet fizetése alacsonyabb volt, mint
a Babesen, több magyar és zsidó származású tanárt bocsátottak el; a kolozsvári
Egyetemi Könyvtár magyar anyaga hozzáférhetetlen lett. Tiltakozást váltott ki,
hogy a romániai magyar irodalmat „magyar nyelvu román irodalomként
kezdték emlegetni, s hogy a moldvai magyarok elrománosítása érdekében
tervbe vették az 1947-ben létesített iskolák bezárását.

A román nemzetiségi politika egy hivatalos magyar jelenlétében

A romániai magyarság körében, beleértve a párt magyar vezetôinek egy részét,

sokkal mélyebb hatást váltottak ki az 1953-as Szovjetunió-beli és
magyarországi változások. Igényüknek megfelelôen, hogy változtatni kell a
párt eddigi politikáján - ezúttal elsôsorban nemzetiségi politikájáról lévén szó -
olyan következetességgel adtak hangot, hogy a RMP erdélyi vezetô szervei
nem hagyhatták figyelmen kívül, és megbízták a Bolyai egyetem
pártvezetôségének három tagját, hogy készítsenek felmérést, majd jelentést
úgymond „A magyar értelmiségi körökben jelentkezô burzsoá nacionalista
befolyások elleni harc"-ról. 1954 december - 1955 márciusa között el is készült
az a több mint 100 oldalas jelentés, amely híven tükrözte: mit kíván és nem
utolsó sorban azt, hogy ami 1954-55-ben még természetes állapota volt
Erdélyben, mint a kétnyelvuség a feliratokban, a köz-, a párt- és a hivatali
életben, az mondjuk húsz év múlva mára szóba sem jöhetett.

Sérelmesnek tartották, hogy túlzott bizalmatlanság nyilvánul meg a román

hivatalos szervek részérôl Magyarország iránt, s azok iránt, akik kapcsolatokat
tartanak fenn magyarországi rokonokkal vagy ismerôsökkel: nehéz útlevélhez,
ösztöndijhoz jutni, s kevés a tanulmányút. Legégetôbbnek azt tartották, hogy a
„magyarországi sajtó és irodalom egyre hozzáférhetetlenebbé válik"
Romániában, azok meg nem vásárolhatók, az elôfizetéseket lemondják - így
 144

1955-re az elôfizetôk 80-90 %-át még a tanszékek, szerkesztôségek,

intézmények lapigényeit sem elégítik ki.

A 2. fejezetben a romániai magyarság Autonóm Tartománnyal kapcsolatos

fenntartásait sorolta fel: a magyarság azt várta tôle, hogy a jogainak
kiteljesedéséhez vezet, ezzel szemben az ellenkezôje történt. A nyelvhasználat,
amely korábban biztosított volt az élet minden területén és egész Erdélyben,
most egy tartományra korlátozódott. A MAT léte azt a célt látszott szolgálni,
hogy Erdély többi nagyvárosától kivonják a magyar tanügyi és kulturális
intézeteket, hogy felszámolják Kolozsvárt történelmileg kialakult
kultúrcentrum jellegét. Kolozsváron lecserélték a magyar cégtáblákat. A
közügyek intézésében kezdték mellôzni a magyar nyelvet; nem fogadnak el
magyar nyelvu beadványt. Tendenciát láttak Kolozsvár történelmi
muemlékeinek elhanyagolásában, a káderpolitikában a magyarok csak
alacsonyabb beosztást kaphatnak - foglalták össze nagy nyomatékkal.

A 3. rész: „A nemzeti kérdés a tudományos élet és az egyetemi élet" címet

viseli, és a magyarság hátrányos megkülönböztetését foglalta össze.
Megoldatlan a szaktudományok magyar nyelvu publikálásának ügye: a magyar
történész, nyelvész, pedagógus, geológus¸ természettudós szakemberek félévi,
évenként megjelenô kiadványokat igényelnek. Még ennél is súlyosabbnak
tartott a jelentés készítôi, hogy a tudományos intézményeknél mellôzik a
magyar szakembereket, az Egyetemi Könyvtár vezetésében nacionalista
jelenségek tapasztalhatók, a könyvtár mostohán kezeli a Bolyai Egyetem
könyvtár ellátását; továbbá az Egyetemi Könyvtár tekintélyes magyar
anyagának egy része hozzáférhetetlen.

Már 1945-ben elvetették a Bolyai Magyar Egyetem épületének és

felszerelésének 50 %-át; 1952 ôszén felszámolták a Jogi és Közgazdasági
Fôiskolát, amely mint kar kapott helyet a Bólyai Egyetem zsúfolt épületében.
A két egyetemet összehasonítva: a Babesen lényegesen magasabb a fizetések,
mint a Bolyain.

Nemcsak arra tettek javaslatot, hogy a magyar történészek, természettudósok,

orvosok, mérnökök kutatásaik eredményeit a magyar nyelvu kiadványokban
tehessék közzé, hanem arra is, hogy Erdélyben az iskolákban tegyék
kötelezôvé a román, a magyar és a német nyelvtanulását, s hogy Bukarestben
állítsanak fel egy magyar nyelv és irodalomtanszéket.

Végezetul javasolták:
1.) a vegyes lakosú területeken a városok, útjelzôk, cégtáblák feliratainak az
illetô nyelven történô feltüntetését, (pl. Cluj-Kolozsvár, Sibiu-Hermannstadt-
Nagyszeben); hogy 2.) tegyék kötelezôvé az ott élô nemzetiségek nyelvét; 3.)
állítsanak fel Bukarestben is magyar tanszéket; 4.) a történész szakembereknek
tegyék lehetôvé, kötelezôvé a magyar nyelv tudását. Állást foglaltak a kettôs
kötôdés elvével kapcsolatban is - 1968 után a romániai magyarság több
képviselôje hivatalosan elutasította -, amely szerint a romániai magyar
kisebbség kultúrája kettôs jellegu: része a Román Köztársaság kultúrájának, de
része egyidejuleg a magyar kultúrának is; ezen az alapon tiltakoztak egyes
 145

román irodalmi körök olyan megfogalmazás miatt, hogy a „romániai magyar

irodalmat magyar nyelvu román irodalomnak" kell tekinteni.(Literatura
romana de limba meghiara.) Ugyanilyen határozottsággal szálltak szembe a
moldvai csángók románosításával, az asszimilálási tendenciával. Aláhúzták: a
csángók nyelve magyar nyelv, folklórja csángó magyar folklór, ezért a román
állam számukra is meg kell adja az anyanyelvi iskolázottság és muvelôdés
lehetôségét.

Az SZKP XX. kongresszusának és az 1956-os magyarországi

eseményeknek a hatása

1945 tavasza és 1958 júliusa között a bel- és a külpolitikai helyzetet a

bizonytalanság és a feszítés-lazítás taktikájának alkalmazása jellemezte.
Meglepetést keltett a román pártvezetés reagálása az SZKP XX.
kongresszusán. 1956 márciusi beszámolójában Gheorghiu-Dej elismerte: a
személyi kultusz Romániában is éreztette hatását, de a Luca-Georgescu-Pauker
frakció félreállításával az meg is szunt. Hibásnak nevezte azt a tételt, amely
„az osztályharc mesterséges fokozására ösztönzött", de szerinte azért is az
említettek voltak a felelôsek. Hangoztatta, hogy egyes állambiztonsági szervek
megsértették a törvényességet, de ahhoz neki semmi köze nem volt Az RMP
fôtitkára ugyanakkor visszautasította Alexandru Jar írónak az Irószövetség
párttaggyulésén mondott bírálatát, miszerint sorozatosan megsértették a
pártdemokráciát, és hogy az állami és a pártvezetés ténykedését az
önkényeskedés jellemezte és az írók rendôri zaklatásoknak voltak kitéve. A
hangadókat Jarral együtt fegyelmivel, kizárással és írói szilenciummal
sújtották.

Mindenki tudomásul kellett tehát vegye: Romániában megbukott a párt

politikája megváltoztatására irányuló kísérlet. Az Irószövetség júniusi
kongresszusán már semmi lényeges politikai kérdés nem merült fel, az írók
hallgatásba burkolóztak, s a jelen lévô magyar írók felé azonban néhány, a
magyar nacionalizmusra vonatkozó figyelmeztetés is elhangzott. A dolgok,
események kétarcúságához tartozik az is, hogy az Irószövetségben Nagy István
tartott referátumot a nemzeti kisebbségek irodalmáról. Az ülés határozatot
hozott az Irószövetség Titkárságán belül egy nemzetiségi osztály felállításáról,
egy magyar nyelvu gyermekújság, egy magyar nyelvészeti és irodalmi folyóirat
kiadásáról, a nemzetiségi könyvkiadás és az országos magyar drámai osztály
átszervezésérôl.

Teljesen a román pártvezetés sem zárkózhatott el a szomszédos országokban

végbemenô folyamatoktól. Javultak a Magyarország és Románia közötti
cserekapcsolatok: írók, újságírók, egyéb delegációk váltották egymást. Úgy
tunt, Románia felhagy korábbi, Magyarországgal szembeni bizalmatlanságával
és liberálisan kezdi kezelni a magyar nemzetiségnek a kulturális igényekkel,
iskolái fejlôdésével kapcsolatos igényeit is.
Tudományos konferenciák, alkotócserék, Hunyadi János emlékülés
Romániában és Magyarországon, közös bizottság Petôfi Sándor sírjának
kutatására - ilyen és ehhez hasonló hírekkel szinte minden nap találkoztunk a
korabeli sajtóban. A romániai magyarságról szóló információk pedig
 146

valósággal özönlöttek. Egymás után szervezték újra a múzeumokat,

könyvtárakat: Székelykesztúron, Nagyszalontán, Segesvárott, Szatmáron. Jó
ütemben folytak Bukarestben a Petôfi Ház restaurációs munkálatai.
Újjászületet a kolozsvári Irodalmi Kör, rehabilitálták a pártból 1952-ben kizárt
Gaál Gábort, a Korunk volt fôszerkesztôjét, Illyés Gyula, Tamási Áron régen
nem látott vendég volt Erdélyben.

A párt vezetôi ismét hangsúlyozták: a politika sarkalatos kérdése az anyanyelvi

oktatás biztosítása. Rendelet mondotta ki, hogy a „nemzeti kisebbségek
iskoláiba, csak akkor iktatják be a román nyelv tanulását, ha anyanyelvükön
már jól írnak és olvasnak a gyerekek. Többen nehezményezték, hogy Illyés
Gyula, Móricz Zsigmond, Mikszáth Kálmán kikerült a tananyagokból, hogy a
középiskolások és egyetemi hallgatók nem ismerik Erdély történetét. Irni
lehetett arról is, hogy szükség van új magyar irodalmi és történelmi
tankönyvekre, éspedig nem a román tankönyvek tükörfordításaira.

Az 1956-os magyarországi eseményeknek három szinten mérhetô le a hatása:

1) valóságos katasztrófa hangulatot váltottak ki a román politikai vezetésben;
2) a közvélemény érdeklôdése soha nem látott volt - az újságokból dupla
példányszám fogyott el; 3) Erdélyben fokozódott a nyugtalanság:
Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Temesváron. Az értelmiség kibôvített
pártülésen és diákköri gyulésen vitatta meg: mi vezetett, és hogyan kerülhetô el
ami ott október 23-án bekövetkezhetett. Ezeken sok esetben románok is
résztvettek.

November elején Erdély nagyvárosaiban a kedélyek lecsillapítására Miron

Conantinescu vezetésével pártküldöttség szállt ki Kolozsvárra - Fazekas János
és Leonte Rautu volt még tagja a csoportnak, Temesváron Petre Lupu,
Nagyváradon Szenkovics Sándor- egy ôszinte beszélgetésre, s hogy közösen
megtalálják a modus vivendit. A helyzet egyébként az volt, hogy Gheorghiu-
Dej Jugoszláviában tartózkodott, itthon pedig a Belügyminisztérium azaz N.
Ceausescu kezében volt a hatalom, aki úgy látta „megoldhatónak" a helyzetet,
ha 1000 személyt, úgymond a hangadókat letartóztatják. Fazekas ezt az
utasítást a leghatározottabban ellenezte és felvette a kapcsolatot Dejjel, a
belgrádi nagykövetségen. Ezután közösen úgy döntöttek, hogy találkozni kell
az erdélyi magyarság képviselôivel, meg kell találni a kompromisszumos
megoldást.

Három irányzat körvonalai bontakoztak ki: 1/ a sztálinistáké, akik az eddigi

eredményeket is sokallták; 2/ akik elégedettek voltak az enyhülés addigi
jeleivel; 3/ a harmadik csoport, a reformistáké, akik tényleges nemzetiségi
egyenjogúságot kívántak, hogy az erdélyi kulturális értékek mellôzésének
legyen vége, hogy változzék meg a hivatalos kultúrpolitika fojtogató légköre
és a közélet demokratizálást sürgették..

1956 október-november a romániai sajtóban kommentár nélkül tudósítások

jelentek meg a magyarországi eseményekrôl. Kezdetben a korábbi pártvezetést,
a gazdaságpolitikát, a demokrácia és a törvényesség megsértését, az
életszínvonal csökkenését említették a kiváltó okok között. Ezt használták ki a
 147

nép ellenségei - közölték a tudósítások -, de „ a magyar nép sikeres

erôfeszítéseket tesz a népi hatalom megôrzésére". „Budapesten dúl a
fehérterror" - írta az Elôre november 4-i száma, majd az 5-ik különkiadás
beszámolt a forradalmi munkás-paraszt kormány megalakulásáról. Egyúttal a
kormány nevében Groza és Gheorghiu-Dej kívántak sok sikert a Kádár János
vezette kormánynak.

A román pártvezetés, akárcsak a csehszlovák és az NDK-beli október utolsó

napjaiban a szovjet beavatkozást sürgette, egyúttal felajálva tényleges, tehát
katonai segítségét: novembere 4. után pedig a megtorlás szigorúságát.
Gheorghiu-Dej rendre utasította és kioktatta a magyar pártvezetést, amiért az
eseményeket hagyta idáig fajulni.

November 21-én román párt- és kormányküldöttség utazott Magyarországra.

Közös közleményben ítélték el a Biztonsági Tanács beavatkozását
Magyarország belügyeibe, állást foglaltak az államok területi épsége,
függetlensége, szuverenitása és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás
mellett. Bejelentették: Románia 60 millió rubel hitelt nyújt Magyarországnak.
A román párt részérol Valter Roman arra akarta rávenni Nagy Imrét, hogy
mondjon le, hogy ezzel jogilag is elismerheto legyen a Kádár-kormány. Igaz,
hogy Románia menedékjogot biztosított a Nagy Imre csoportnak, ugyanakkor
hozzájárult elrablásukhoz, illetve ahhoz, hogy Romániában a halálos ítélettel
végzodo koncepciós per elott letartóztassák. Nemcsak a budapesti román követ
követte nyomon az eseményeket, küldte haza elferdített jelentéseit (például azt
állította, hogy a forradalom felvetette az elcsatolt magyar területek
visszaszerzését), de a Szekuritate magyar, vagy magyarul tudkó tisztjei a
helyszínen, tehát Magyarországon testközelben figyelték az eseményeket.

November-december folyamán a Magyar Autonóm Tartomány dolgozói, az

egyetemi oktatók, a magyar írók, az Irószövetség nagygyulésén ítélték el a
magyarországi ellenforradalmat. Igaz ezeket a nyilatkozatokat manipulálták,
meghamisították, neveket hamisítottak alá, azonban késôbb nem történt meg
ennek a leleplezése a magyar értelmiségiek részérol.

A pártvezetésben valóságos pánik tört ki. A közéleti demokrácia teljes hiánya,

a rossz gazdaságpolitika, a végre nem hajtott határozatok miatt joggal féltek az
ország egészének, illetve a nemzetiségeket sértô politika miatt a nemzetiségek
elégedetlenségétôl. A párt egyes vezetôi már nyár óta folyamatosan
megbeszéléseket folytattak az értelmiségiekkel, különös tekintettel az
erdélyiekre és a magyarság képviselôire.

Esetleges hasonló megmozdulások elkerülése végett az RMP KV 1956.

december 27-29-i ülésén számos, már az 1954-55-ös évben kilátásba helyezett,
de addig végre nem hajtott rendelkezést hozott az összlakosság helyzetének
javítására: megszüntették a mezôgazdasági termékek kötelezô beszolgáltatását,
elôirányoztak a decentralizálást az erôteljes központosítással szemben,
átlagosan 15 százalékkal emelték a béreket, kilátásba helyezték a
nyereségrészesedést, az életszínvonal emelését, a fogyasztási cikkek gyártását.
 148

A romániai magyarsággal szembeni politikai még inkább kétarcúvá vált:

egyrészt mindannyiukat revizionizmussal vádolták, másrészt egyidejuleg
kedvezô intézkedéseket létettek életbe. Kolozsvárott ismét megnyitotta kapuját
a magyar Mezôgazdasági Fôiskola - hogy két év múlva beszüntesse muködését
-, több új magyar általános, középiskola és tanítóképzô létesült, Bukarestben
megnyílt a Magyar Kultúrház, 1956-ban létrehozták az iskolaügyeik intézésére
a Nemzetiségi Fôigazgatóságot, új magyar tanfelügyelôségeket rendeltek
ennek alá, határozatot hoztak, hogy 15 tanuló esetén indíthatnak ötödikes és 10
tanuló esetén hatodikos és hetedikes osztályt. Párthatározat tette lehetôvé, hogy
magyarul lehessen felvételezni az egyetemeken. Több lehetôség nyílt a magyar
könyvkiadás számára is, újjáalakult a Korunk, illetve több új folyóirat jelent
meg: a Muvelôdés, a Napsugár, a Nyelv és Irodalomtörténeti Közlemények.
Tény viszont az is, hogy már 1957-tôl több helyen megkezdték a magyar
tannyelvu iskolahálózat felszámolását.

1957-ben egyébként összesen 460 lap jelent meg 6,5 millió példányban. Ebbôl
55 a nemzetiségek nyelvén: 41 magyarul, 4 németül és 3 szerbül 600.000
példányban. (1967-ben ismét csökkentek a lapok, magyar nyelven például csak
25 jelent meg). 1957-ben, a felsôfokú oktatás reformja után például azt ígérték,
hogy a Bolyai Egyetem új épületeket és új laboratóriumot kap. Ismét lehetett
magyarul is felvételezni. A bukaresti Parhon egyetemen magyar, török, tatár,
cseh, lengyel nyelv és irodalmi tanszékek alakultak. A Temesvári Fôiskolán
német és szerb tanszék létesült. A bolyain új kurzusok indultak: a magyar nép
története, a magyar folklór, a magyar nyelv és irodalom. A Zenemuvészeti
Intézetben magyar kórusvezetôi és zenepedagógiai szekció létesült.

Még 1956-ban új sorozat indult az Utunk címu kolozsvári irodalmi lapban:

számos félreállított író nyerte vissza ismét a helyét az irodalmi életben,
kimondhatták azt is, hogy az írók értékét nem az állami díjak és hivatalos
kitüntetések határozzák meg. Az Utunk vitája, amely során leszámoltak a
zsdanovi irodalompolitika szinte valamennyi káros következményével,
valójában 1958 augusztusáig tartott.

1956 utáni perek Romániában

Az NDK, Csehszlovákia, Románia és természetesen a Szovjetunió párt- és

állami vezetoi a magyar forradalommal szembeni azonnali fellépést és
megtorlást sürgették. Ezen országok mindegyikében egyrészt a lakosság
részérol a rokonszenv különbözô formában nyilatkozott meg, másrészt - foleg
magyarellenes - pereket folytatott le a hatalom 1956-1958 között. A
törvényszéki dossziék tanulmányozása arra enged következtetni, hogy a nagy
egyetemi városokban, Kolozsváron, Iasiban, Brassóban, Temesváron és
Bukarestben került sor tüntetésre. Utóbbi két helyen, mintegy 80 személyt
tartóztattak le, tartottak vizsgálati fogságban és állították törvényszék elé, egy-
két kitételtol eltekintve valamennyien diákok és tanárok. A 81 elitélt összesen
301 évet és 5 hónapi börtönt kapott.
A temesvári egyetemi hallgatók memoranduma jóval kevesebbet tartalmazott,
mint a magyarországi diákoké, például nem szerepel a többpártrendszer, a
Varsói Szerzodésbol való kilépés.
 149

A temesvári elítéltek legtöbbjének az volt a bunük, hogy október 23-30 között

sokat beszéltek a magyarországi eseményekrol. A fobunös természetesen az a
román diák volt, Aurel Baghiu, aki 2500 diáktársa elott jelentette ki:
"Magyarországon forradalom van, egy egész nép forradalma, amely felkelt
elnyomói ellen." A hatalom nem késett a megtorlással. Október 30-31-én
2500-3000 diákot tartóztattak le Temesváron, illetve a november 15-én
összeülo katonai bíróság "gyilkossági kísérlet és az államrend elleni
terrorcselekmény" vádjával összesen 31 személyt ítélt el.

Az elso, a forradalommal szolidalizáló diáktüntetésre Kolozsváron került sor

október 24-én, amely egybeesett a diákszövetségi választó közgyuléssel, ahol
mindössze az egyetemi autonómia fogalmazódott meg, az, hogy a diákoknak
legyen beleszólásuk a menza életébe s a felvételinél a tudás és ne a származás
legyen az elsodleges szempont. Ennek ellenére már másnap letartóztatták a
diákgyulés két - egy magyar és egy román - vezetojét és mindenképpen azt
akarták bebizonyítani, hogy kapcsolatban álltak a magyarországi
ellenforradalmárokkal.

A Magyar Autonóm Tartományból 1957-1960 között 2500 embert hurcoltak

meg, zártak börtönbe a magyar forradalommal való szolidaritás, és
államellenes fegyveres összeesküvés címén. A Szoboszlay-per 57 vádlottja
közül 10-et halálra ítéltek és kivégezték, a többiek összesen 1300 évnyi
börtönbüntetést kaptak. Ez valóban államellenes összesküvés volt, amelyben
magyarok, románok, szlávok, zsidók résztvettek, román katonatisztek, magyar
papok, diákok, munkások a többpártrendszer alapjait fogalmazta meg.

Az illegális Keresztény Munkáspárt tagjainak leleplezésekor (a szervezet 1950-

ben alakult) 50 embert ítéltek el. Az "érmihály falvi-csoport" 31 elítéltje közül
kettot végeztek ki; az "ENSZ-memorandum" kilenc bebörtönzöttje közül
ketten még a börtönben meghaltak: a „memorandum” a független Erdély" célt
fogalmazta meg az Európai Unió keretein belül. Sepsiszentgyörgyön, a
Kisküküllomenten, a Mezoségen a diákokat kizárólag az 56-os magyar
forradalommal való rokonszenv miatt ítélték el.

Salamon László gyergyószentmiklósi lakost 10 évre ítélték, mert Budapesten

résztvett a 23-i felvonuláson.

A Bolyai egyetem diákjának pere; az un. "Várhegyi-per" (Várhegyi az

egyetemi autonómiáról dolgozott ki memorandumot), valamint szintén a
kolozsvári magyar egyetem tanárainak és más hallgatóinak pere, akik nem
tettek mást, mint a temetoben neves magyarok sírját rendbeszedték a
hatalomnak kiváló alkalmat szolgáltatott, hogy a romániai magyar egyetemet
beszüntessék, hivatkozással arra, hogy az ellenforradalmárok, revizionisták
tuzfészke.

Ami az 1956-58-as romániai, illetve erdélyi helyzetet illeti a forradalom után

rendkívüli intézkedéseket vezettek be;
- megnövelték a rendorség és a szekuritate számát,
 150

- a vállalatokra, ahol magyarok dolgoztak miniszteri biztost neveztek ki,

megnott a besugók száma,
- szigorú megfigyelés alá helyezték a történelmi magyar egyházakat, globálisan
az egész magyar értelmiséget,
- közülük sokan koholt váddal börtönbe kerültek, a román Gulágra,
- utasították a fegyveres testületeket, hogy ha nagyobb tömeg gyul össze,
vessék be ellenük az egységeket,
- a szovjet tanácsadók is szerepet játszottak az új állambiztonsági program
kidolgozásában, mely szerint kilátásba helyezték a tömeges letartóztatásokat.

Az RMP 1957. júniusi határozatától a szovjet csapatok kivonásáig (1958.

július 25.)

1957-ben folytatódtak a gazdasági reformok. Megjelentek az addig olyan

ismeretlen fogalmak, mint az „ésszeru gazdálkodás", és hogy a „nem
papírmunkát végzô szakemberekre van szükség". A helyi államhatalmi szervek
felelôsségének növelésére új néptanácsi törvény alkotását tervezték. Felléptek
a túlzott centralizációval szemben.

Az RMP 1957. június 28. és július 3. között tartott KV ülésén megállapították,

a nép körében megelégedést váltott ki a beszolgáltatási rendszer
megszüntetése, megerôsödött a román nép és az együttlakó nemzetiségek
barátsága, emelkedett az életszínvonal, javult az ipari és mezôgazdasági
termelés is. A KV ülésén felmentették tisztségébôl a KV PB tagját, a KV
titkárát Ion Chisinevskit és a KV PB tagját, Miron Constantinescut, mert -
hangoztatta a bejelentés - elferdítve tüntették fel a párt vezetôségének
munkásságát, korábban pedig együttmuködtek a Luca-Pauker frakcióval.
Miron Constantinescut - állapították meg a továbbiakban - nem józanították ki
a magyarországi események sem, tovább rágalmazta a pártot, 1956 ôszén pedig
tárgyalásokat folytatott az erdélyi ellenforradalmi erôk képviselôivel.

E párthatározat egyfelôl elmozdította a tisztségükbôl azokat, aki egy hruscsovi

fordulatot akartak elérni az országban, másfelôl pedig, hogy megindokolják
erdélyi magyar írót érinto hazaárulási, nacionalista vádját és rögtönítélô
bíróság elé állítását. Alexandru Jar írót, aki 1956 tavaszán az irodalomban
sztalinizációs kísérletet kezdeményezett, nyilvános önbírálatra kényszerítették.
Hasonló sorsra jutott az erdélyi 1956-os reformnemzedék egyik tagja, Jordáky
Lajos is, akit 1949-1955 között már elítéltek egyszer a koncepciós perek
alkalmával. Az 1957 októberében Kolozsvárott nagygyulésen bírálták meg
magyar és román kortársai, s kényszerítették arra, hogy nyilvánosan beismerje:
megtévesztették a külföldön élô magyar és román burzsoá körök, akik -
úgymond - szövetkeztek a Romániában élô népek egysége ellen, támogatták a
revizionista-szeparatista törekvéseket, nem ismerték fel, hogy a Román
Kommunista Párt sohasem tett engedményeket a román nacionalizmusnak,
hanem fáradhatatlanul és odaadással munkálkodott a román-magyar-
testvériség kiteljesedésének megvalósulásáért.
 151

Az 1957-es februári nemzetgyulési választások alkalmával a párt nagy súlyt

helyezett arra, hogy a nemzetiségieket megnyerje. 39 magyar képviselô került
be újból a parlamentbe, egymás után jelentek meg újságcikkek, amelyekben az
állami életben való részvételükrôl, számarányukról közöltek statisztikai
adatokat. Ekkor a nemzetiségeknek 77 nemzetgyulési, 10.000 néptanácsi
képviselôjük és 6500 népi ülnökük volt. 1957 elején a tízéves évfordulóját
ünneplô marosvásárhelyi Székely Színház több muvésze magas állami
kitüntetést kapott. Több új színház is alakult. 1956 ôszén Szatmáron magyar
színház, 1957 júniusában Brassóban a korábban ígért magyar színház helyett
Magyar Népi Együttes kezdte meg muködését. Temesvárott magyar, német és
szerb színház szekció létesült. Kolozsvárott pedig 1958-ban nem kevesebb,
mint 8 színpad muködött: a román és a magyar színház, román és magyar
operát, román bábszínház, magyar bábszínház, román stúdiószínpad és magyar
vidám színpad.

1958. február 20-28 között magyar küldöttség (Kádár János, Kállai Gyula,
Apró Antal, Németh Károly, Szirmai István) járt Romániában, elsôsorban a
nemzetiségi kérdésben elért eredményekre tették a hangsúlyt. A romániai sajtó
nagy terjedelemben, sokat foglalkozott a látogatással és fôként Kállai Gyula és
Kádár János ott elmondott beszédeivel. Kállai Gyula a MAT központjában,
Marosvásárhelyen kijelentette: „Megmondjuk világosan? nekünk semmiféle
területi igényünk sincs. Külön öröm számunkra, hogy... a velünk szomszédos
államok a területükön élô valamennyi nemzetiségi kisebbség számára a teljes
jogegyenlôséget és "az önálló fejlôdés minden feltételét" biztosítják. A sajtó
szerint a magyarországi vengétreknek mindenhol óriási ünneplésben volt
részük. Nem tették hozzá, amíg ki nem derült: Kádár közölte a román
elvtársakkal: Magyarországnak szomszédaitól nincs szüksége egyetlen
talpalatnyi földre sem; s meggyozodött a tökéles nemzetiségi egyenjogúságról.

Az RMP Központi Vezetôsége 1958. június 19-23. közötti ülésén újabb

kizárásokra került sor: illegális párttagokat, Constantin Donceát, Ileana
Receanut ) Papp Ilona), és Iacob Catoveanut zárták ki a pártból azért, mert azt
akarták, hogy az RKP fôtitkára adjon számot a vezetés hibáiról egy, a régi
párttagokból álló bizottság elôtt. Mivel 1956-ban Románia bebizonyította
megbízhatóságát, 1958. július 25-én az ország terültérôl kivonták szovjet
csapatokat. A romániai magyarság képviselôinek egy része úgy értékelte, hogy
ezzel megszunt az intézményes védelmük. Valóban hét szuk esztendô
következett a nemzetiségek életében.

A szovjet csapatok kivonásától a párt IX. kongresszusáig (1958-1965)

A nagy hordaereju eseményt követôen alig egy hónapra jelent meg az Utunk
1958. augusztus 14-i, 21. számában a kortárs romániai irodalom egészét
megtámadó, az „Irodalombírálatunk eszmei tisztaságáért" címet viselô cikk,
amely hatása olyan nyomasztó, hogy kb. 7 évig alig lelhetô fel valami
érdemleges az irodalmi életben. A szerzô Földes László, az irodalmi élet
demokratiziálásának, a nemzeti értékek újra felfedezôjének szószólója, aki
cikksorozatában mindennek az ellenkezôjét vallotta, amit eddig kimondott..., s
akinek írása beillett az 1958. nyarán tetôzött antirevizionista hullámba.
 152

Tamási Áront és a népi írókat, mint ellenforradalmárokat támadta meg;

turhetetlennek tartotta az olyan jelenségeket, mint a nihilizmus, szkepticizmus
- ld. Tordai Zádor Korunk-beli Madách tanulmánya, amely „hamis üzenet a
mai ember számára" -, szerinte Méliusz József zavaros és békülékeny a
burzsoá ideológiával szemben; Deák Tamás összetéveszti a kozmopolitizmust
a világirodalmi tájékozódással; Gélfalvi Zsolt a nemzeti értékek elködösítôje,
magyarságának nincs osztálytartalma, és így tovább. Szilágyi András még
hozzátett néhány jelzôt: Kiss Jenô pesszimista, talajt vesztet költô Kallós
Miklós is kimondta a szentenciát „a nemzeti kommunizmus, imperialista
diverzió, a humánus szocializmus, az újrevizionisták szólása". Földes , akit
azzal bírtak rá cikksorozata megírására, hogy megmutatták az Igaz Szó
következô számában megjelenô ellene szóló támadó cikk kefelevonatát, hiába
denunciálta az erdélyi magyar írókat, polgári íróktól a munkás és paraszt
származású írókig és költôkig, 1958 szeptember elején - a mór megtette a
kötelességét - menesztették az Utunk élérôl; Mihai Baniuc indoklása szerint,
mert szította a magyar sovinizmust azzal, hogy lehetôvé tette egyik erdélyi
népi író, Szabó Gyula „Gondos atyafiság" címu könyve kiadását. Nem sokkal
ezután nyilvánosan is megvádolták és kizárták a pártból, s csak „A Hét" címu
hetilap indulásakor, a 60-as évek végén térhettek vissza az irodalmi életbe.

A Babes- és Bolyai egyetem egyesítését 1959-ben a magyar értelmiségképzés

elleni merénylet elsô lépésének tekintették, amelyet a KB titkáraként N.
Ceausescu végzett el. (Az egyesítési dokumentumot soha nem hozták
nyilvánosságra, egyesek szerint azért, hogy ne lehessen késôbb hivatkozni az
1958-ban még meglévô karokra és szakokra.) A hivatalos indoklásban is
szerepelt, hogy a magyar egyetem akadályozta a testvériség kiteljesedését, az
elszigetelôdés és a nacionalizmus politikájának alapján állt. Ezt követoen
egyesítés" címen iskolákat tagozatokká fokoztak, majd teljesen megszüntették
- ilyen eljárással 1958-1968 között felére csökken a magyar iskolák száma - ;
de így jártak el a színházak, muvészeti együttesek, muvelôdési otthonok
esetében is. Minimumra zsugorodott az anyanyelvi képzés a szakoktatásban és
a tanoncképzésben, azzal a mögöttes szándékkal, hogy visszaszorítsák a
magasabb képzettséggel rendelkezô szakértelmiséget és szakmunkásokat.
Megkezdôdött az igazgatási élet fontosabb intézményeinek tiszt románosítása:
a Hadügy-, a Belügy- és Külügyminisztériumokban ettôl kezdve nem tölthettek
be vezetô tisztséget a magyarok és a zsidók. Különbözô átszervezésekkel
cserélték le a gazdasági életben, a termelésben a nemzetiségi vezetôket és
szakmunkásokat. Erre az új rendelkezés is lehetôséget adott, hogy 1 az állam
kijelölheti az egyén munkavállalásának helyét, 2/ titkos utasításokkal 10 %-ra
csökkentették bizonyos helyeken - Erdélyben is! - a nemzetiségi dolgozók
számarányát, s ezzel szinte végérvényesen bezártak bizonyos pályák elôttünk.
Egy másik rendelkezés szigorította - szelektálta - a városba költözést. A
rendelkezések szerzôit és végrehajtóit az sem zavarta, hogy a gazdasági életben
komoly termelésszint csökkenést eredményeztek ezek. Erdély költözéskor
elsodleges szempont volt a román származás, s valamely fegyveres testületben
- katonaság, szekuritate, rendorség - való tartozás.

A Magyar Autonom Tartomány átszervezésétôl a RKP IX. kongresszusáig

 153

1960. december végén átszervezték a Magyar Autonóm Tartományt. Még

1956-ban nemzetiséig összetétel alapján a következô képet nyújtotta a MTA:

Háromszék, Maros, Országosan

Csík Udvarhely
magyar 567.509 1.589.443
német 3.171 382.400
zsidó 2.904 144.198
román 145.718 15.001.190

Így 1960-ban Beszterce-Naszód román többségu járásait Sármást és Ludast

(75 %-ban román) hozzá-, Torda-Maros magyar többségu helyiségeit (Kézdi és
Sepsi Rajonokat elcsatolták. (80-90 %-a magyar vot)

A MAT nevét Maros-Magyar Autonom Tartományra változtatták.

1960 december elôtt; 1960 december után

Területe 13,500 km2 12,250 m2

Magyarok 74,6% 60%
Románok 19,3% 36,8%

Csökkentették Székelyföld iparosítási ütemét, hogy az elvándorlást serkentsék.

(1968. február 16-án a Nagy Nemzetgyulés megszüntette a tartományi
beosztást, visszaállította a régi megyerendszert, így megszunt a MTA is.)
Ugyanebben az évben tartotta a RMP III., kongresszusát, amely az 1960-65-ös
évekre vonatkozó gazdasági terv célkituzéseit, a szocialimus muszaki-anyagi
alapjainak fejlesztését, a szocialista termelési viszonyok kialakításának
befejezését tuzte ki célul az ország elé.

1961 augusztusában és 1962. júniusában a KGST csúcskonferenciáján

Hruscsov integrációra vonatkozó javaslatát azzal utasították el, hogy Románia
a világpiaci árnál magasabban kapná Csehszlovákia és az NDK ipari termékei.

Az SZKP XXII. kongresszusáról - a RMP 1961. november 30 - december 5.

között tartott ülésén - hazatérve ismét elutasították, hogy valamiféle változást
eszközöljenek, illetve az eltávolított Lucax-Pauker csoport és Chisinevski,
 154

valamint Constantinescu nyakába varrták a múltban elkövetet hibákat, ôket

mint személyi kultusz képviselôit ítélték el.
Románia 1962-ben nem volt hajlandó elfogadni a KGST-országok
munkamegosztással kapcsolatos elképzeléseket, mely szerint itt a
mezôgazdaságot fejlesztenék.

1964-ben a Szovjetunió és Kína közötti ellentétben Kína mellé állt, és

tiltakozott, hogy Kínát nemzetközi fórumon ítéljék el - 1963-ban bezárták a
Gorkij intézetet, az iskolákban az orosz nyelv megszunt kötelezô tantárgy
lenni, és 1964-ben felelevenítették Besszarábia problémáját; - erre azután
idôrôl - idôre visszatértek, ha a magyar és szovjetellenes politikában éppen a
szovjetellenesség volt soron -; 1964. április 24-én a RMP KB határozatilag
foglalt állást amellett, hogy „minden szocialista államnak megvan a szuverén
joga, hogy kidolgozza, megválassza és megváltoztassa szocialista
struktúrájának formáit és módszereit.. Egyetlen államnak sincs joga arra, hogy
érdekeit általános érdekként tüntesse fel...." A határozat különösebb
kommentárt nem igényel, inkább a határozatnak a Ceausescu korszakra tartó
következményeirôl kell szólni: 1/ külpolitikai téren az említett Kínához
közeledés szovjet-ellenessége, bizonyos közvetítô szerepel a világpolitikában
(pl. Izraelhez, ami úgy látszik jól megfért a félhivatalos antiszemitizmussal). 2/
gazdaságpolitikában: extenzív iparosítás és ami némileg a kettôbôl is
következik, 3/ a nemzetiségi politikában: kimondották, hogy Románia
homogén állam.

Gheorghiu-Dej tehát párhuzamosan azzal, hogy a román kommunista párton

belül leszámolt a különbözô irányzatokkal, míg végül Sztálinhoz hasonlóan az
állami és pártélet a kezében összpontosult, folyamatosan eltávolodott a
Szovjetuniótól, és építette a román nemzeti kommunizmus külön útját, mely
célt örökül hagyta utódjának.

A tényleges nemzetiségi politika és amit arról hirdetek természetesen szöges

ellentétben volt egymással: továbbra is a nemzetiségek jogegyenlôségének
maximális, egyre kiteljesedô biztosítását ismételgették.
Ezt természetesen adatok felsorolásával igyekeztek megtámogatni. Eszerint a
Nagy Nemzetgyulés 437 tagja közul 67 nemzetiségi; Erdély nagyvárosaiban és
a Magyar Autonóm Tartományban: a néptanácsi tisztviselôk 29,6 %-a; az
ügyészségen dolgozók 25,6 %-a, és a törvényszéki tisztviselôk 21,8 %-a a
nemzetiségi tisztviselôk közül került ki; 55 újság és folyóirat jelenik meg
607.050 példányszámban; 1954-58 között 3785 könyv jelent meg - a
nemzetiségek nyelvén; 5 színház és tagozat, egy opera muködik magyar
nyelven. 1142 óvoda, 2000 iskola muködik, ezeket 245.000 nemzetiségi tanuló
látogatja.

1965 márciusában meghalt Gheorghiu-Dej; a RKP IX. kongresszusát 1965.

július 19-24. között már a párt új fôtitkára Nicolae Ceausescu tartotta meg.
(Gheorghiu-Dej halála idején N. Ceausescu a KB titkára volt, s mint ilyen - az
adminisztrációs szervezési osztály felelôse, alá tartozott a HM és BM. Nicolae
Ceausescu meggyôzte Maurert, Bodnarast és Stoicat (aki fôbe lôtte késobb
magát), hogy nem kell még Gheorghiu-Dej életében kijelölni az utódot.
 155

Gheorghiu-Dej jelöltje Gheorghe Apostol volt, akit Nicolae Ceausescu

kompromittált és megbuktatott). Megvitatták és elfogadták a szocialista
Románia fejlesztésének sokoldalú programját; megerôsítették az 1964. áprilisi
határozatokat: többször aláhúzták: a román kommunista párt a be nem
avatkozás elvét vallja. A párt fô feladatának Gheorghiu-Dej
gazdaságpolitikájához híven az iparosítást jelölték ki: a mezôgazdaságban
nagyméretu beruházásokat foganatosítottak a következô 5 évre, amelynek
összege egyenlô volt az elôzô 10 év beruházásának összegével. Az iparosítás
tulajdonképpen a nehézipart jelentette, és innen csak egy lépés a valódi célhoz;
a hadipar fejlesztéséhez. Ennek - és a fegyverimportnak köszönhetoen
Románia a Ceausescu korszak utolsó éveiben az 5. katonai nagyhatalom volt!

Az új pártvezetés több irányban kezdeményezett: az értelmiséget és a

nemzetiségeket egyaránt meg akarta nyerni magának. Az írók kongresszusán
leváltották a sztálinizmus képviselôit, és többé-kevésbé tiltott listán szereplô
írókat adtak ki újból. 1965-ben Nicolae Ceausescu vezetésével - helyettese
Mihail Dalea - újjáalakult a KB mellett muködô Nemzetiségi Bizottság több
román pártvezeto és Takács Lajos, Sütô András, egy német és egy szerb
nemzetiségi képviselô részvételével.

1965-ben az alkotmánymódosítás vitái során elismerték, hogy a nemzetiségek

számaránya 9.5 százalék és hogy Erdélyben a lakosság egyharmada magyar.
Hangsúlyozták, hogy ennek megfelelôen alakulhat a vezetésben a
tisztségviselôk száma. Például Kolozsvárott a 18 tagú néptanács 4 tagja volt
magyar, a négy alelnökbôl pedig egy.

Az 1965. november 4-6. között Budapesten járt román pártküldöttség a két nép
megbonthatatlan barátságát hangsúlyozta. Ugyanakkor fenntartották a román
párt koncepcióját a KGST-tôl eltérô külön útról, vagyis, hogy minden párt joga
saját politikai irányvonalának meghatározása. Minden vonatkozásban
hangsúlyozták a nemzeti eszmét, a nemzeti nevelés fontosságát: Besszarábia és
Bukovina román föld - emelte ki több történeti írás - Kolozsvár és Nagyvárad
pedig ôsi román városok.

A fordulat éve: 1968

A politikai, társadalmi, gazdasági élet megújúlásának kiemelkedô eseménye

volt az RKP Központi Bizottságának 1968. április 22-25-i plénuma, amely után
a nemzetiségek képviselôi feltárhatták, miként sújtotta ôket a személyi kultusz.
Ez a folyamat a Varsói Szerzodés öt tagállamának (Románia kimaradt ekkor)
az 1968-as augusztusi csehszlovákiai bevonulását követôen felgyorsult.
Románia esetleges hasonló jellegu¸ a diszkriminációs asszimilációs
nemzetiségi politika miatt történô beavatkozás elkerülése érdekében
változásokat helyezett kilátásba. Nicolae Ceausescu augusztus végi
székelyföldi útja alkalmával ígéretet tett arra, hogy megszunik az országrész
mellôzése, s nagyobb állami támogatást helyezett kilátásba.
Erdélyben, ismét megjelentek a kétnyelvu feliratok és utcanevek. Új lapokat
adtak ki. Kriterion néven nemzetiségi könyvkiadó létesült, de a többi kiadó -
Politikai, Tudományos, Eminescu, Albatros, Creanga, Facla, Ceres, Dacia,
 156

Medridiane - is adott ki magyar könyveket. Egyes minisztériumok mellett,

mint a Közoktatási és a Muvészeti Minisztérium, nemzetiségi titkárságok és
igazgatóságok alakultak. Bukarestben a "Nicolae Iorga" Történettudományi
Intézetben a nemzetiségek múltjának kutatására munkacsoport alakult.
Fellendült közös román -magyar történelemre vonatkozó kutatás. Új magyar
múzeumok, irodalmi emlékházak, közmuvelôdési intézetek, könyvtárak, 500
magyar színjátszó, 400 ének, zene és tánccsoport alakult. Hatalmas szellemi
pezsgés indult meg Erdélyben. Önálló magyar egyetem ugyan nem létesült (a
régi helyett), de sorra nyitották meg a kapuikat a magyar iskolák, a
könyvkiadóknál pedig a korábbi évi 20-30 magyar könyv helyett, a 70-es évek
elején több mint 200 jelent meg. Bôvült a rádió és a TV magyar nyelvu
adásainak a száma. A magyar líra, dráma, esszé, képzômuvészet, tudományos
élet legnagyobb alkotásai Erdélyben születtek meg a 60-as évek végén, és a 70-
es évek elején.

Az RKP KB 1968. október 24-25-i ülését követôen megalakult a Magyar és a

Német Nemzetiségu Dolgozók Tanácsa, amely feladatának tekintette - mint az
errôl kiadott dokumentum megállapítja - nemcsak a nemzetiségek intenzív
bekapcsolását a párt politikai-gazdasági tevékenységébe, a szocializmus
építésének programjába, hanem a magyar lakosság sajátos kérdéseinek a
tanulmányozását és megoldását.. A tanácsoknak hozzá kell járulniuk az
anyanyelven folyó tudományos, muvészeti, irodalmi alkotómunka
ösztönzéséhez." A romániai magyarság bízott abban, hogy a Magyar
Nemzetiségu Dolgozók Tanácsa az érdekképviselet szerepét tudja majd
betölteni, mint annak idején a Magyar Népi Szövetség.

A hanyatlás kezdete a nemzetiségi politikában

1972 júliusában az RKP KB ülésén Ceausescu fôtitkár úgy értékelte, hogy

Románia "fejlôdô szocialista ország", amelynek 15 év alatt kell behoznia a
gazdasági elmaradottságot (ezt a kapitalista országok színvonalához
viszonyította) 1980-ra az ipari termelésnek a 70-es év 6,7-7.5-szörösére, a
mezôgazdasági termelésnek pedig évente 23-24 százalékkal kell növekednie.
Ezeket a mutatókat azután minden évben tovább növelték, átlagosan az évi
termelés 12 százalékos bôvülését irányozták elô. Úgy tervezték, hogy 1990-re
az ország lakossága 25 millió körül lesz, és a 11.5 millió aktív dolgozóból 9,5
milliót az ipar foglalkoztat majd. A feszített ütemu iparosítás, az erôteljes
központosítás, az ideológiai, kultúrpolitikai szigorítások, az adminisztratív
intézkedések ismét negatívan befolyásolták a nemzetiségi politikát.
Megismétlôdtek az 1948-ban történtek, amikor a fokozott iparosítási
programot a nemzetiségi politika szenvedte meg. 1974-ben az RKP XI.
kongresszusán tettekújból kísérletet a társadalom (nemzet) homogenizálásának
megvalósítására. Errôl pártkörökben 1973 ôszén indítottak vitát és a párt
fórumain nyíltan ejtettek szót egyfelôl a nemzetiségek beolvadásáról,
asszimilációjáról, másfelôl kivándorlásukról. A XI. kongresszuson - 1974.
novembere 27-28. - N. Ceausescu kijelentette: "a határon túl
aggodalmaskodnak, hogy az iparosítással egyidejuleg megszunik a nemzetiségi
specifikum. Bennünket ez egyáltalán nem aggaszt".
 157

A kongresszus után az 1975-1980 közötti években: 1. a magyar nyelvu

újságok, folyóiratok terjedelmét 30-40 százalékkal, a kiadásra szánt könyveket
és példányszámukat 30-50 százalékkal csökkentették; 2. hozzákezdtek a
magyarországi kapcsolatok teljes felszámolásához; 3. a nemzeti archívumról
szóló törvényrendelet szerint a 30 évnél régebbi okmányok az állam
tulajdonába mentek át (levéltárak, hagyatékok stb.); 5. új szállás-rendeletet
hoztak, amely megtiltotta a külföldiek magánháznál való elszállásolását; 6. a
Nemzetiségi Dolgozók Tanácsának ülésein, akárcsak 1947-53 között az MNSZ
kongresszusain, konferenciáin háttérbe szorultak a sajátos nemzetiségi
problémák¸ helyett csak a "nagy közös feladatokról" esett szó. Kilátásba
helyezték és 1984-85-re meg is valósították azt az oktatásügyi politikát,
amelyben - a fôtitkár szavai szerint - az lesz a lényeges, hogy mit tanítanak, és
egyáltalán nem az, hogy milyen nyelven. Az MNDT 1975 decemberi ülésén
így fogalmaztak: "Végsô fokon a lényeg az, amit mondanak és amit írnak, nem
pedig az, hogy milyen nyelven énekelnek, szavalnak, vagy játszanak."

A román és a magyar pártvezetô 1977-es találkozója után még nagyobb gondot

fordítottak arra a nyilatkozatokban, hogy demonstrálják: a nemzetiségi politika
terén minden rendben van, egyúttal államellenesnek minôsítettek minden olyan
állítást, ami ezt cáfolta. Az RKP KB fôtitkára minden esetben nagy
nyomatékkal utasította vissza, hogy a nemzetiségi politika ürügyén bárki
"beavatkozzon az ország belügyeibe".1956-ban azért avatkozott be a szovjet
intervenció Magyarországon, hoy a magyar semlegességi nyilatkozattal ne
támadjon rés a szocialista tábor egységén. Ceausescu Kádárral és a szovjet
pártvezetéssel összhangban egyetértésben a nemzetiségi igények teljesítését
utasította el a 70-es években.

A Ceausescu-korszak 20. esztendeje

1985. március 17-én az országban képviselôválasztásokat tartottak. A választói

névjegyzék 15.733.060 személyt tartalmazott - 99,99 %-uk meg is jelent az
urnák elôtt. A Szocialista Demokrácia és Egység Frontjára 15.375.522-en
szavaztak (97,73 %), ellenszavazatot 356.576 választó adott le. Ennyien
vállalták, hogy a Ceausescu-rendszer ellenzékéhez tartoznak. Összesen 369
nemzetgyulési képviselôt választottak meg. Ennek 91,4 %-a román, 7,3-a
magyar, 1,3 %-a német volt.

A KB Politikai Végrehajtó Bizottsága 22 tagja közé egy magyart választottak:

Fazekas Lajost, a 25 tagú póttagok közé: Gere Mihályt és Szász Józsefet, a KB
9 fôbôl álló Titkárságának nem volt magyar tagja. 1985-ben történt meg
elôször, hogy a választások alkalmával több magyar képviselôt nem Erdélyben,
hanem a tiszta románlakta vidéken vettek fel a jelölôlistákra.

Március 26-27-én a KB plenáris ülésén újra megválasztották köztársaság

elnöknek Nicolea Ceausescut, aki átvette a vezér - conducator - jelvényét, az
aranyjogart.

A márciusi Nagy Nemzetgyulés ülésszakán megalakult Románia új kormánya:

az Államtanács öt alelnöke közül Páll Árpád képviselte a magyarságot. Az
 158

államtanácsnak nem volt magyar tagja. A kormány élén még mindig

Constantin Dascalescu állt, a 10 helyettesének egyike lett Fazekas Lajos. Nagy
Ferdinánd pedig a Mezôgazdasági és Élelmiszeripari Minisztérium miniszteri
rangú államtitkára.

Július 17-18-án tudományos ülésszakot és kultúrális-muvészeti fesztivált

rendeztek abból az alkalomból, hogy 20 éve választották meg Nicolae
Ceausescut az RKP fôtitkárává. Az ünnepség, amely a „Ceausescu-korszak"
címet viselte Bukarestben a Republika téren 150.000 fôt megmozgató nagy
népi musoros felvonulással zárult.

Románia azonban 1985. októberében nem volt hajlandó aláírni a Budapesti

Kulturális Fórum határozatát, ahol nyilvánosan elôször robbant ki parázs vita a
romániai nemzetiségi politikával kapcsolatban; elôször kérték számon a román
vezetôktôl a demokráciát, az emberi jogok betartását. Románia mindezt
természetesen belügyeibe való beavatkozásnak nevezte.

Magyar intézmények megszüntetése

Míg a Romániában élô magyarok hivatalos „képviselôi", ahogy a párt

ismételgette: számarányuknak megfelelôen ott ültek a parlamentben és a
néptanácsokban, a XIII. kongresszuson elhangzott szavakat - miszerint
Romániában nincsenek már nemzetiségek, csak magyarul, németül, szerbül
stb. beszélô románok - tettek elôzték meg, illetve követték.

1982-ben a székely Kovászna megyei személyi igazolvány cserénél ismét

felelevenítették a névelemzést, a románra fordítható, alakítható neveket
önkényesen megváltoztatták. Leváltották A Hét címu hetilap szerkesztôségét.
Indok: az újság periférikus (magyar) kérdésekkel foglalkozott, nem tükrözte
kellôen a romániai valóságot. 1983-ban betiltották a Kós Károly centenáriumi
ünnepségeket..

A XIII. pártkongresszustól kezdve - amit tovább fokozott az Erdély története

megjelenése - a sanda célozgatásokat a nyílt vádaskodások, rágalmazások
váltottak fel, beleértve az olyan provokációkat, mint Sepsiszentgyörgyön az
állítólagos román szoborrobbantás volt. 1984-1985-ben szinte vég nélkül
sorolhatók a magyarellenes intézkedések.

Az Oktatásügyi Minisztérium utasítása nyomán az elsôéves magyar

származású felsôfokú oktatási intézménybe beiratkozó hallgatókkal olyan
szerzôdést kötöttek, amely a diploma megszerzése után Erdélyen kívüli
elhelyezésüket biztosította. A román diákokat viszont különbözô
kedvezményekkel vonzották Erdély egyetemeire és hivatalból ösztönözték a
vegyes házasságokat anyagiakkal is!

1984. szeptemberében kiengedték a börtönbôl Visky Árpádot, a

sepsiszentgyörgyi magyar színház muvészét, akit izgatás vádjával ítéltek el.
Viskyt eltiltották a színpadtól, segédmunkásként alkalmazták - nem sokkal
ezután tisztázatlan körülmények között elhunyt. (Felakasztva találták -
 159

felakasztották?) Gazda József kolozsvári néprajzkutatót, az 56-os erdélyi perek

áldozatát kitoloncolták Moldvából, ahol a csángó magyarok között gyujtôúton
járt. 1984 szeptemberében a marosvásárhelyi orvosi intézmény végzôs magyar
hallgatóit kivétel nélkül Regátba irányították.

Ez év ôszétôl megkezdték az erdélyi múzeumok anyagának átrendezését.

Minden nemzetiségi vonatkozású anyagot eltávolítottak. A cél az volt, hogy a
csíkszeredai, székelyudvarhelyi, sepsiszentgyörgyi múzeumokban, a
Kolozsvári Erdélyi múzeumban a kiállításoknak 30 %-a 10. század elôtti
anyagot tartalmazzon, amely a román kontinuitás elméletét igazolja. Például a
Sepsiszentgyörgyi Székely Múzeum anyagát Barabás Miklós képeivel együtt
Bukarestbe szállították. A Kézdivásárhelyi Múzeum anyagát szintén, helyben
állandó kiállítás nyílt meg: „Ceausescu-korszak" címmel. Az év végén a XIII.
kongresszus havában arra való hivatkozással, hogy a polgári ízlést képviselik,
illetve, hogy hamisítványok, felszámolták a magyar helytörténeti
gyujteményeket, tájházakat, múzeumokat. Ebben az évben megkezdôdtek a
magyarok elbocsátásai, nyugdíjaztatásai. Megszüntették a Babes-Bolyai
Egyetem magyar történelem és filozófia csoportjait is, a nyugdíjkorhatárt elért
magyar tanárokat elküldték.

A Politikai Kiadó magyar részlege élérôl menesztették Bitay Ödönt, mivel nem
volt hajlandó kiadni a Mihai Fatu szerkesztette, a horthysta rendszer
atrocitásairól szóló szemmel látható hamisítványok sorát tartalmazó
monográfiáját. A támadás fô célpontja ezután a Kriterion Kiadó és vezetôje,
Domokos Géza lett. A hatalom számára az utolsó csepp az volt, amellyel betelt
a pohár, hogy Domokos tiltakozó levelet intézett az Írószövetséghez, Corneliu
Vadim Tudor, Saturnele címu kötete szélsôséges antiszemita hangja miatt. A
káderpolitika felelôse Romániában egyébként az antiszemita és magyarellenes
Elena Ceausescu volt.

Megszunt a Muvelôdési Minisztérium Nemzetiségi Igazgatósága is.

Közoktatási Minisztérium nemzetiségi államtitkárságának hasonló lett a sorsa.
Változtattak azon a gyakorlaton is, hogy a magyar terülteken a
propagandatitkár magyar legyen. A székely és a magyarlakta terülteken
tízszeresre nôtt meg a HM és a BM alkalmazottak száma az ország más
vidékeihez viszonyítva.

1985-ben a Ceausescu-korszak 20. évében takarékosságra való hivatkozással

megszüntették a kolozsvári és marosvásárhelyi rádió magyar adásait, a
központi bukaresti adásidôt fél órára csökkentették, a TV-adást teljesen
megszüntették, a mintegy 600 munkatársat szélnek eresztették, a rádió
szalagjait, archivumait megsemmisítették.

Érdemes felidézni, hogyan nôtt, majd csökkent a rádió és TV magyar adása:

Rádió TV
1975 5,25 óra 2,42 óra
 160

1981 6,54 óra 2,69 óra

1985 0,50 óra 0 óra

Beke Györgyöt, az erdélyi magyar szociográfia egyszemélyes képviselôjét

elbocsátották „A Hét"-tôl. A Bánk Bánt és a Hunyadi Lászlót letiltották a
romániai magyar színpadokról. Ettôl kezdve minden színdarab bemutatóját
Bukarestben kellett engedélyeztetni. A kolozsvári Lapidárium anyagát ebben
az évben szállították el Bukarestbe. Sorban bezárták a táncházakat, melyben
nacionalista megnyilvánulást látott a hatalom. Csángó vidékeken több helyen
beszedték a személyigazolványokat - ezzel megakadályozták, hogy elhagyják
lakóhelyüket; Kalotaszeg és Torockó magyar lakosságát szigorúan
megfenyegették: tartózkodjanak a magyarországi látogatásoktól Egyúttal
megtiltották, hogy a családtagok Romániából együtt utazzanak külföldre.
Ennek ellenére 1985. júniusa és 1986. október között Bécsen keresztül végleg
7-8000 romániai állampolgár hagyta el Romániát. S amire nemigen volt példa,
több ismert magyar írótól megtagadták, hogy külföldre utazhassanak baráti
látogatásra, illetve hivatalos meghívásra.

Országszerte folyt a magyar iskolák drasztikus megszüntetése. 1985-ben

húszan végeztek a Kolozsvári Babes Bolyai Egyetem magyar szakán. Közülük
egy sem kapott Erdélyben állást, holott 29 betöltetlen hely várt rájuk. Az
19845-ös tanévben megszunt az idegen nyelv - magyar nyelv és irodalom szak
párosítása. Ebben az évben megszuntek a tiszta magyar iskolák is
Kolozsvárott. Az iskolákon belül tagozatos magyar osztályokban tanulhattak a
diákok. Az oktatásügyben eddig numerus clausust alkalmaztak, most
bevezették a numerus nullust: Nagyváradtól Székelyudvarhelyig sorban
cserélték le a magyar tanügyi vezetôket románokkal.

A hitelválság leküzdése- Magyarország és Románia nyílt ellentéte.

Területfejlesztés és homogenizálás. A menekültügy.

Románia 1988-ra 1/ óriási erôfeszítések árán visszafizette külföldi adósságait,

de a beígért közellátás, stb. javulás elmaradt; 2/ a keleti desputizmussal
vetekedô személyi kultusz fokozódása miatt anakronisztikus jelenséggé lett a
világ szemében; 3/ ellenállása a reformok iránt elszigetelte a fejlett nyugati
államokon kívül a Varsói Szerzôdésen belül is ; 4/ elmaradtak a nagy
világkörüli utak, s több nyugati államban restelkedve gondoltak arra a
politikusok, hogy bedôltek a román önállóság és nyitás legendájának; 5/ az
ország a városok és a falvak hagyományos, történeti-kultúrális-etnikai
megváltoztatása, a társadalom megnyomorítása, a nemzetiségek felszámolása
miatt nemzetközi nyomás alá került; 6/ a nyolcvanas évek végére halvány
jelek utaltak arra, hogy a román párt- és értelmiségi ellenzéki mozgalom is
kialakulóban van az országban.
 161

A KB üléseken, amelyek hangulata sokszor nemcsak nyomasztó, hanem

félelmetes is volt, divatba jött a vezetôk „elcsapása". A Statisztikai Évkönyvek
évrôl évre vékonyabbak lettek: egyre több adat lett szigorúan titkos. A
pártkiadványok által közzétett számok ellenôrizhetetlenek és hamisak, de még
ezekbôl is kitunik a külkereskedelem csökkenése. A többi adat - jövedelem,
költségvetés kiadásai, termelés a 100 körüli százalékkal bizony erôsen
felkerekítettnek tunnek a román gazdaság katasztrofális állapota ismeretében,
még a nem gazdasági szakember szemében is.

Maga Nicolae Ceausescu is 1987. január 30-án a PVB ülésén aggodalmának és

elégedetlenségének adott hangot a terv elmaradása miatt: a bányaiparban, a
kôolaj iparban (ahová a nagy beruházások irányultak), az energetika területén.
Itt kétszer-háromszor annyi anyagi és pénzeszközt költöttek el, mint kellett
volna. Lemaradt a nehézgépgyártás is, amely a vegyiparnak, kohászatnak,
energetikai iparnak kellett volna berendezéseket szállítania. A fôtitkár
súlyosnak ítélte, hogy az export 1986-ban 1985-höz viszonyítva 11 %-kal
csökkent. Ennek egyik oka az - mutatott rá -, hogy túlzott mértékben nôtt a
belsô fogyasztás (!) Ha ennek csak 50 %-át exportra irányították volna, nem
maradt volna le az ország. Ebbôl logikusan következett, még kisebbek lesznek
a fejadagok. Így is történt. Erdélyben több helyen még a jegyre sem kapták
meg az emberek a vajat, tojást, húst. Jelképesen természetesen, de ismét
hullottak a miniszterek és a legfelsôbb vezetôk fejei.

Takarékosság, mozgósító versenyfelhívások a terv túlteljesítése - ez jellemezte

az ötéves terv második esztendejét, 1987-et A szigorú takarékosság:
követelmény és kötelesség volt, s szinte biztosra lehetett venni: rövidesen
újabb korlátozást vezetnek be. Az erre vonatkozó rendelet az Elôre 1987.
február 8-i számában jelent meg.

Rendkívül szigorúan vették az energiafogyasztás túllépését (állandó ellenôrzést

helyeztek kilátásba), l-5 %-os túllépés esetén kilowattóránként 1 lej, 5-10 %-os
túllépés esetén 2 lej fizetendô és figyelmeztetik a fogyasztót. Földgáz esetében
1-5%-os túllépést 1000 köbméterenként 1500 lej, 5-10 %-os túllépést 1000
köbméterenként 3000 lej fizetendô, 10 %-os túllépés esetén a gázszolgáltatást
kikapcsolják.

Az RKP KB PVB 1987. július 3-i ülésén elhangzottakból az derült ki, hogy
dacára minden szigorító intézkedésnek, baj volt a mezôgazdasággal. Emiatt az
ország ismét nem tudta az elôírt exportot teljesíteni. A búza, az árpa még sok
helyen állt a földeken, késlekedtek az összes nyári és ôsz kezdetén szokásos
munkálatok. A korszakra jellemzo a fantom vállalatok,
fanatomeredményekkel. N. Ceausesceu gyakran járta az országot. Ilyen
alkalommal fordult elo, nem egy alkalommal, hogy felépíteteték egy gyár, egy
termeleoszövetkezet fantomképét, munkásokkal, gépekkel, magas termelési
mutatókkal. A fotitkár távozásával lebontották a színfalakat.

A takarékosság további fokozása mellett a központi nagy beruházások lassú

üteme jellemezte az 1987-es esztendôt. Ez egyaránt vonatkozott a cernavodai
atomerômure (a kanadai kivitelezôk sem voltak elégedettek a munkálatokkal,
 162

többek között a biztonsági berendezésekkel), a Bukarestben épülô sugárutakra

és az új, Ceausescu-rendszert reprezentáló Köztársasági Palotára¸ annak
ellenére, hogy a régi Bukarest több hangulatos negyede, utcái, muemlékei,
templomai már áldozatul estek az új építkezéseknek.
1987. november 15-én Brassóban a munkások sztrájkbaléptek. A spontán
megmozdulást egyfelôl a rossz ellátás, a munkanélküliség, másfelôl a helyi
vezetôség gátlástalan dúskálása váltotta ki, akik óriási erôket vezettek be a
sztrájk elfojtására.

Az Erdély története és romániai visszhangja: Az MNDT 1987- februári

ülése

Több román szerzô, így Stefan Pascu, Ilie Ceausescu tollából a világnyelveken
kiadott hasonló címu munkák után 1986 novemberében Magyarországon
megjelent az Akadémia Kiadóban 2000 oldalon az Erdély története három
kötetben. Ettôl kezdve nyilvános fordulatot vett a két ország kapcsolata.

Az RKP KB januári határozatának megfelelôen, hogy ti. a romániai magyarok

is állást kell foglaljanak a magyarországi történetírással szemben, 1987.
február 26-27-re összehívták a Magyar Nemzetiségu Dolgozók Tanácsát. Ez
abba az országos kampányba illeszkedett be, amelyet az Erdély története
megjelenését követôen kb. egy éven keresztül folytattak. Tanárok, tudományos
munkaközösségek, újságírók¸ egyházi emberek (így a kolozsvári Református
Teológia tanárai számára rendezett ankéton az akkori muvelôdési miniszter,
Köpeczi Béla által szerkesztett monográfiát fasiszta, revizionista, revansista,
horthysta szemléletu, a román népet és történelmét becsmérlô munkának
nevezték az ankétokat szervezôk és az azokon felszólalók egyaránt. Még az
sem zavarta az illetékeseket, hogy a könyv tiltott irodalomnak számított: ha
valakinél házkutatás alkalmával megtalálták, felért egy államellenes
összeesküvéssel. Így alig néhány tucat ember volt az országban, aki hivatalból
hozzájuthatott. Az MNDT ülésén éppen olyan nyomasztó hangulat uralkodott,
mint 1984 december 26-án; Emil Bobu, Fazekas Lajos, Szász József vettek
részt rajta és a beszámolót ismét Gere Mihály tartotta. Sokan szóltak hozzá
ismertebb vagy kevéssé ismert személyek (illetve olyanok is, akiknek
személyazonossága megállapíthatatlan volt késôbb): Rácz Gyôzô, a Korunk,
Hajdu Gyôzô, az Igaz Szó fôszerkesztôje, Rab István, megyei párttitkár, Czégé
Sándor, téeszelnök.

A forgatókönyv szerint a magyar nemzetiség képviselôi a februári

összejövetelen kivétel nélkül megragadták az alkalmat, hogy kifejezzék
"rendíthetetlen meggyôzôdésüket": csakis a Román Kommunista Párt biztosítja
a teljes jogegyenlôséget, mégpedig azoknak a "nagyszeru programoknak a
megvalósítása révén, amelyet Nicolae Ceausescu az ötéves tervben
meghatározott, nemzetiségi különbségre való tekintet nélkül, az anyagi és
szellemi javak szüntelen gyarapításával.
 163

Boda József az 1996-os romániai választások ismert személyisége

felháborodva olvasta az Erdély történetében,, hogy a román pásztor nép, s csak
a 13-14. században települt be Erdélybe.

A magyarországi kiadványok nemcsak meghamisították a "tudomány

igazságokat Románia történelmérôl" - hanem azoknak a malmára hajtják a
vizet, akik a fegyveres konfrontációtól sem riadnak vissza - mondotta Boda.

Hajdú Gyôzô a tôle megszokott módon a kötelezôen elôírt szövegen is túltett,

túllihegte mondanivalóját. Beszéde tele volt a párt fôtitkára iránti csodálattal,
hódolattal. Ceausescu: "a párt és az állam zseniális vezetôje", "a modern
Románia építôje", "a vitéz és hôs férfi", "a szabadság és nemzeti függetlenség
zászlóvivôje", "a béke hôse", "a mai és holnapi Románia, a jogegyenlôség és a
testvériség jelképe", "legendás harcos", "nagy vezetônk", "egységünk
szimbóluma", "a világbéke hôse", "bölcs vezetô", "éleslátású forradalmár",
akinek valamennyi történeti gondolatát elfogadta, azt is, hogy az anyanyelven
kívül (anyanyelv fölött) van egy közös nyelv, a román nyelv, annak a népnek a
nyelve, amely a magyarok letelepedése elôtt 1000 évvel erôs államot hoztak
létre a Kárpát-medencében.
A romániai magyarság nehéz helyzetben volt. A felszólalás megtagadása azt is
jelenthette: az illetô elveszíti munkahelyét, még inkább azonban kiváltságait.
Néhány embernek, Demény Lajosnak, Dancsuy Andrásnak - ismert magyar
értelmiségiek, tudósok - és Bálint Ferenc szászrégeni munkásnak volt mersze
megtagadni a hozzászólást. Bálint az ülés után gyanús körülmények között
kizuhant a szálloda szobájának ablakából.

Az MNDT 1987. február 26-27-i ülését követôen az irodalmi, történeti

folyóiratokban és lapokban egymást követték az Erdély történetét elítélô
írások: ld. Ilie Ceausescu - Constantin Gazanisteanu - Gyémánt László:
Nosztalgia egy semmi emléku birodalom: az Osztrák-Magyar Monarchia iránt;
Oliver Lusztig: A horthysta terror áldozatainak emlékét sértô és meggyalázó
torzítások és hamisítások; Titus Popovici: Módszerek és stílusok a szándékos
történelemhamisítás szolgálatában; Stefan Pacu - Mircea Musaat - Florin
Conctantiniu: Tudatos történelemhamisítás a Magyar Tudományos Akadémia
égisze alatt.

Az RKP 1987 decemberi pártkonferenciáján hozott határozat szerint "Románia

nemzetállam.., ahol a századok folyamán a román nép mellé különbözô
nemzetiségu állampolgárok telepedtek le." Visszautasították, hogy a
szomszédos Magyarország bármely ürüggyel, lett légyen szó a nemzetiségi
politikáról, beleavatkozzon az ország belügyeibe. Újból elítélték az Erdéllyel
foglalkozó magyarországi kiadványokat. Megerôsítették az 1984-es
decemberei párthatározatot, miszerint Romániában nem lehet többé
nemzetiségekrôl beszélni, csak magyarul, németül, stb. beszélô román
állampolgárokról.

A nemzetiségi politika "eredményei" hamarosan és látványosan mutatkoztak

meg: a magyar intézmények maradékát is megsemmisítették.
 164

1987. november 15-én Brassóban a munkások sztrájkbaléptek. A spontán

megmozdulást egyfelôl a rossz ellátás, a munkanélküliség, másfelôl a helyi
vezetôség gátlástalan duskálása váltotta ki, akik óriási erôket vezettek be a
sztrájk elfojtására.

Ebben az évben Erdélyben a betelepítéssel még nagyobbra nôtt a

munkanélküliség, (kb. 30-40.000 re volt tehetô (s fôleg fiatalokat és
nemzetiségeket érintett.

Az 1987 április végi hadgyakorlattal Románia surítette a katonai

demonstrációit a nyugati határon. A bírósági eljárások alkalmával júliustól
megszüntették a magyar, német és szerb nyelvhasználatot. Folytatódtak a
nyugdíjazások, elbocsátások. A marosvásárhelyi Teleki Téka munkatársainak
számát 17-tel, az Orvostudományi Egyetemét 82-vel csökkentették; Hargita
megyében a pártbizottságon egyetlen magyar titkárt hagytak meg, Kolozsváron
megszunt az utolsó magyar líceum, Bukarestben pedig a magyar nyelvu
tanítás. Ha egyáltalán szabad fokozatokat keresni, nemzeti szempontból az
iskolák bezárása a romániai magyarságot valóban létében veszélyeztette.

Az elsô világháború elôtt Erdélyben 25 színházi elôadásra alkalmas épület volt.

A két világháború között egyetlen társulat osztotta fel magát Erdély ki- és
nagyvárosai között. 1947-ben hat önálló magyar színház volt, majd négy.
1956-58 között javult a helyzet, s csak Kolozsváron négy magyar együttes volt:
egy prózai, egy báb, egy operatársulat és egy kamaraeggyüttes. 1978-ban
jelentôs számú magyar társulat muködött.

Az MNDT 1987 februári ülése idején azzal, hogy Sepsiszengyörgyön román

tagozat alakult, itt is megszunt a magyar színház, és csak csak két önálló
magyar színház muködött: Kolozsváron és Temesváron. A következô években
tovább romlott a helyzet a magyar értelmiség tömeges menekülése
következtében. A kolozsvári magyar színészek száma 55 fôrôl 18-ra csökkent.
(összesen 100 magyar színházi ember távozott.) Szatmáron, 1989-ben a
magyar tagozaton 12 színész játszotta el a Kôszívu ember fiait.

Ettôl az évtôl vette kezdetét a behívás munkaszolgálatra Erdély magyarlakta

helységeibôl. Sepsiszentgyörgyrôl 228, Csíkszeredáról 558, Kolozsvárról 1000
Erdélybôl összesen 3000 személyt hívtak be az év nyarán - általában 6 hónapra
- a cernavodai atomerômu építéséhez. A behívottakat egyenruhába öltöztették,
hajukat leválták, a munkaterületen barakkban laktak, a munkaidô meghaladta a
8 órát; az atomerômunél 85 %-ban magyarok, 15 %-ban köztörvényesek
dolgoztak; viszont a kedvezô anyagi feltételek ígéretével magyar családokat
végleges áttelepedésre igyekeztek rávenni.

A két világháború között és ekkor is, az volt a Romániában élô magyarság

véleménye, hogy az anyanyelvu oktatáson áll vagy bukik a nemzetiség léte;
megszüntetése után elkerülhetetlen az illetô nemzetiség felszámolása. Ha
megszunik az anyanyelv tanulása-oktatása, lassan nem lesz szükség könyvekre,
újságokra, színházakra sem, ahol a nyelv megszólalhat. A nemzetiségi nyelv a
családba vonul vissza - vegyes házasság esetében onnan is kiszorul -, a
 165

nyelvromlás megállíthatatlan, felejtése elkerülhetetlen. Így a nemzetiségeknek

lassan nem lesz eszköze, hogy történelmével, irodalmával, muvelôdési
emlékeivel, múltjával és jövôje biztosítékaival a kapcsolatot fenntartsa.

Egyrészt tehát arról volt szó, hogy legelemibb emberi jogaitól, így anyanyelve
használatától fosztották meg, másrészt eszköz híján (anyanyelve) nem volt
módjában önmagát megismerni. Nemzeti, nemzetiségi létének pusztulása
ilyenformán feltartóztathatatlan és végérvényes.
1987 februárjában 48 %-kal csökkentették a magyar iskolák adminisztratív
szerveit; a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem végzôs magyar hallgatók közül
csak kettô tudott Erdélyben elhelyezkedni, ôk is román falvakban. Ez évtôl
ugyanis utasítás érkezett, hogy sem a középiskola, sem az egyetem elvégzése
után Erdélyben nem nyerhetnek elhelyezést. Júliusban felelevenítették elsô
fokú oktatási intézményeknél a káderlapot, mely olyan részletekre is kiterjedt,
mint a származás, világnézet, külföldi rokon. Általános és középiskolákban, a
Székelyföldön adminisztratív intézkedésekkel, egyik napról a másikra
megszüntették a magyar osztályokat. Itt 10 évvel ezelôtt a magyar és román
iskolák aránya 3:1 volt, 1988/89-es tanévben fordított a helyzet.

1988. március 3-án Bukarestben megkezdte munkálatait a néptanácsi elnökök

IV. országos konferenciája. Itt jelentette be Nicolae Causescu: az ország
terület-közigazgatási átszervezése döntô szakaszához érkezett:

„Az összes megyék és települések harmonikus gazdasági-társadalmi fejlesztési

programjainak valóra váltása érdekében határozott intézkedéseket kell tenni a
területrendezési és szervezési programok megvalósítására, a beépített területek
leszukítésére, a hazánk városainak, községeinek és falvainak korszerusítésére
vonatkozó programok teljesítésére." „Tekintettel arra - hangzott el 1988.
márciusában - hogy csaknem 900 községünknek van 3000 fônél kevesebb
lakosa, ebbôl 290 községnek nincs még 2000 lakosa sem, nagyobb községek
kialakítását kell elôirányoznunk, kezdve legalább 3000-es lélekszámmal. A
rendezési programban ezen az alapon elô kell irányoznunk, hogy legfeljebb
2000 községünk legyen. Ugyanakkor radikálisan csökkentenünk kell a falvak
számát a jelenlegi körülbelül 13.000-rôl legfeljebb 5000-6000-re.

1987-tôl az Erdélyben letelepedô románok 15-30.000 lejes segélyt kaptak, s

valósággal toborozták ide ôket. 1968-ban Sepsiszengyörgy kisváros volt
22.000 magyarral, 1981-ben 81.000-re nôtt a lakosság, ennek 51 %-a,
Székelyudvarhelyen, Kézdivásárhelyen 20 %-a román.
1987 februárjában a legmagyarabb romániai megyében, Kovásznán
hozzákezdtek a tömbházak építéséhez, s 28 falu felszámolását jelentették.
Marosvásárhelyre a katonaság költöztette be az új román lakókat, Kolozsváron
lebontották a volt magyar kistisztviselô telepet, a Pata utcát és környékét, nagy
ütemben folytak az építkezések ezen a helyen - a Szent Péter római katolikus
templom lebontása is szóba került.

A hozzávetôleges számítások szerint Erdélybe kb. 4 millió románt telepítettek

be: fôleg szakképzetlen elsô generációs munkásokat. Az erôteljes építkezések
ellenére a román infrastruktúra nem tudott kimozdulni a holtpontról. (Utolsó
 166

helyen áll 25. hely európai országok között.) Sôt! Tekintetbe véve, hogy a
technikai fejlettségi szint, a fogyasztás is nôtt; (kivéve Lengyelországot, majd a
80-as évek végéhez közeledve a Szovjetunót) a helyzet még rosszabb lett az
1980-as év elejétôl bevezetett korlátozó intézkedéseknek a következtében. Ez
érintette a közlekedést, vonatjáratok számának csökkentését, az autóhasználat
korlátozását, s a katasztrofális tömegközlekedési mérséklések után a hírközlést,
az oktatást és kultúrát. Az egészségügy stagnált, a lakásellátás helyzete
rendkívül ellentmondásos volt. Hiába nôtt a komfortszint az új városlakó
számára a falusi otthonhoz képest, a lakást 12-14 fokra futhette télen és csak
25 wattos villanykörtét használhatott. A közintézményeknél, kórházakban
gyakori volt az évtized végén az áramkihagyás. Hiába volt a gépgyártási
program, az nem vonatkozott a háztartási gépekre: Romániában az állampolgár
nem vásárolhat színes televíziót, videot, automata háztartási gépet.

1988 áprilisától újból eltuntek a magyar helységnevek a sajtóból és a

kiadványokból. Nagyvárad helyére Oradea, Nagybánya helyére Baia Mare,
Csíkszereda helyére Miercurea Ciucului került és megtiltották az olyan
névadást, amelyet nem lehetett románra fordítani. A világot sok minden
megdöbbentette azzal kapcsolatban, ami Romániában történt, de a menekültek
tömeges áradatára nem igen számított senki. Ami nem sikerült a két
világháború között a liberális kormányok asszimilációs politikájának, a
szélsôjobboldalnak, majd a baloldalnak Gheorghiu-Dej alatt, sikerült
Ceausescunak. A kisebb létszámú nemzetiségek, legalábbis a statisztikákban
eltunôben vannak. A 350.000 zsidónak (1945) mára 20.000 alá csökkent a
számuk. Évente újabb 1000 fôs létszámvesztéssel ott számolni. Hasonló a
helyzet a hazai német nemzetiségekkel is. A rendszer nemzetiségellenes
törvényei mindannyiukat érintette. A támadás iránya a romániai magyarság
volt - az utóbbi években - mindenekelôtt az összefüggô területen élô
Kalotaszeget, Székelyföldet és a moldvai magyarságot célozta meg.

A 70-es évek eleje óta tartó áttelepülések 1984-88 között gyorsultak fel. 1988-
89 a tömeges menekülések éve volt. A hivatalos adatok szerint 1988. január l. -
1989. szeptembere 30. között összesen: 26.132 személy érkezett Romániából
Magyarországra: földön, vízen át, ahogy tudott. A menekültek nemzetiségi
megoszlása: magyar: 16.805 fô; román: 3.097 fô; német: 1.144 fô. A
Magyarországon tartózkodó román állampolgároknak viszonylag kis száma tért
vissza, adták vissza. Szeptember és december között a Menekültügyi Hivatal
jelentése szerint újabb 3.000 ember érkezett.

A Szocialista Demokrácia és Egység Frontja Országos Tanácsa és a Nagy

Nemzetgyulés ülésszaka idején 1988. június 27-én zajlott Budapesten a több
mint 100.000 ember csendes tüntetés a romániai falurombolás és az emberei
jogok megsértése miatt. Másnap, június 28-án összehívták KB-t, ahol Nicolae
Causescu a következôkrôl számolt be: az RKP Központi Bizottsága levélben
fordult az MSZMP Központi Bizottságához, melyben felhívta a figyelmet,
hogy a két ország közötti viszony megromlásáért a magyarországi sajtó, sôt
egyes hivatalos személyek nyilatkozatainak megengedhetetlen hangja a felelôs.
Románia ezt a belügyeibe való beavatkozásnak tekinti, amely ellentétben áll a
két ország közötti barátsági szerzôdéssel, és súlyosan károsítja a két nép
 167

kapcsolatát. A tüntetés régen várt ürügyül szolgált Romániának a kolozsvári

magyar konzulátus bezárására. (A debreceni román konzulátust már 1985-ben
bezárták.)

Az „aradi találkozó". 1988. augusztus 28.

A diplomáciai életben szokatlanul rövid jegyzékváltás után került sor a Grósz

Károly vezette magyar, és a Nicolae Causescu vezette román küldöttség
találkozójára, Aradon, 1988. augusztus 28-án, vasárnap folyamán. A
munkatalálkozóról kiadott közlemény ismételten hangsúlyozta, mindkét fél
azon közös óhajának adott hangot, hogy feltárják a két nép közötti
együttmuködés erôsítésének módjait, elhárítják a felmerült problémákat.
Aláhúzták azt is, hogy a barátság erôsítése, a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése
egyaránt érdeke a két népnek, a szocializmusnak és az egyetemes békének.

A megbeszélések, amelyet a román párt sürgetett - minden bizonnyal a rá

nehezedô nemzetközi nyomás miatt is - nyolc órát tartottak. Román részrôl
mindenekelôtt azt szerették volna, ha magyarországi tömegkommunikációs
szervek úgymond abbahagyják Románia, a román belpolitika bírálatát. Ezzel
szemben a magyar fél konkrét kérései a következôk voltak: 1. A gazdasági
együttmuködés fejlesztés. 2. A kulturális vegyes bizottságok munkájának
felújítása. 3. A menekültügyi kérdés rendezése. 4. A történész vegyes
bizottságok újraszervezése. 5. A konzulátusok megnyitása. 6. Haladó
történelmi hagyományok közös ápolása. 7. Az idegenforgalmat akadályozó
rendelkezések megszüntetése. 8. Engedély megadása, hogy magyar újságíró
küldöttség a helyszínen tanulmányozza a romániai viszonyokat. 9. Románia
vizsgálja felül és állítsa le a településrendezési programját. 10. Felsô szintu
közös nemzetiségi deklaráció. Román részérôl a következôket fogadták el: 1.
Egy év múlva megteszik a közös nemzetiségi deklarációt. 2. A
településrendezési tervet újságírói és parlamenti küldöttség tanulmányozhatja a
helyszínen. 3. Újból muködni fognak a kulturális és történész
vegyesbizottságok. 4. Lépéseket tesznek a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére.
5. Lehetôvé teszik a családok egyesítését, és felszámolják a kivándorlás
akadályait. 6. Zavartalan lesz a turizmus.
A román fél ígéreteibôl gyakorlatilag semmit sem tartott be, annak ellenére,
hogy a magyar kívánságlista épp a fele volt az 1977-es találkozó alkalmával
beterjesztettnek, abból kimaradt: a közös könyvkiadás, könyvek és folyóiratok
cseréje, a tájékoztatás színvonalának, a rádiók és TV együttmuködés javítása,
kulturális központok felállítása, közös jogsegélyszolgálat, közlekedés,
közvetlen telefonhívásos rendszer bevezetése. Nem véletlen, hogy a találkozó
létjogosultságát sokan megkérdôjelezték.

Az "aranykorszak" végnapjai

A KB 1989. április 9-i ülésén több fontos napirendi pont szerepelt: 1. javaslat
hangzott el, hogy november második felében tartsák meg az RKP XIV.
kongresszusát; 2. megvizsgálták a pártszervezetek szervezô, ideológiai,
politikai munkáját, káderpolitikáját. Hangsúlyozták: középpontban a
sokoldalúan fejlett szocialista társadalom megteremtése, és a kommunizmus
 168

felé haladás pártprogramjának kell állnia; 3. megvizsgálták a

területrendezéssel, településszervezéssel és korszerusítéssel foglalkozó
jelentést is. Elhangzott: ezen intézkedések "hozzátartoznak ahhoz az átfogó,
forradalmi jellegu¸ a Nicolae Causescu elvtárs kezdeményezésébôl és
meghatározó hozzájárulásával az RKP IX. kongresszusa után kidolgozott és
megalapozott programhoz..." A PVB javasolta, hogy egyrészt tegyék meg a
szükséges módosításokat az 1988 márciusában elfogadott, az ország területi-
közigazgatási átszervezésére vonatkozó tervezeten, másrészt dolgozzák ki az
összes községek, városok és megyék gazdasági-társadalmi fejlesztési
programját az 1991-95-ös ötéves tervidôszakban; 4. a PVB jóváhagyta a
mezôgazdasági termelôszövetkezetek egyes adósságainak eltörlését, illetve
átütemezését, hogy ezáltal is biztosítsák a lakosság jobb ellátását; 5.
meghallgatták azt a jelentést, amely a magánszemélyek nem törvényes úton
szerzett javaira vonatkozó szankciókra vonatkozott.

1989. április 12-14-én ülést tartott az RKP KB plénuma. Meghallgatták az

1988-as nemzetgazdasági eredményeket és a dolgozók nyereségének
alakulását, az árak és díjak változásait, javaslatot tettek a mezôgazdasági
adósságok törlésérôl, illetve átütemezésérôl¸ megvizsgálták a szisztematizálás
pillanatnyi helyzetét, elfogadták a párttevékenységrôl szóló beszámolót,
hozzákezdtek a XIV. kongresszus elôszítéséhez. A plénumot Nicolae Causescu
a következô bejelentéssel nyitotta meg: "szeretném tájékoztatni a plénumot,
hogy március végén Románia teljes egészében kifizette a küladósságait. A
fôtitkár úgy tájékoztatta a plénumának résztvevôit, hogy 1975-1989. között a
kamatokkal együtt 21 milliárd dollár adósságot fizettek vissza. Ezzel Románia
gazdaságilag, politikailag függetlenítette magát!

A Nagy Nemzetgyulés április 17-18-i ülésszakán úgy értékelték, hogy az

adósságállomány visszafizetése Nicolae Ceausescu személyének köszönhetô:
"Ezekben a történelmi pillanatokban a Nagy Nemzetgyulés teljes
egyöntetuséggel és egész nemzetünk akaratával összhangban legforróbb és
legmagasztosabb hódolatát fejezi ki Nicolae Ceausescu elvtársnak, a párt és az
állam eminens vezetôjének, aki tántoríthatatlanul szolgálva az egész nemzet
legfôbb érdekeit, zseniális tisztánlátással kezdeményezôje volt az ország
nagyszabású gazdasági-társadalmi fejlesztési programjának és ragyogó ódon
vezeti népünket jóléti és boldogság-eszményeinek beteljesítése felé, a haza
függetlensége és szuverenitása szüntelen erôsítésének útján." Romániában ezt
követôen törvényt fogadtak el arról, hogy többet külföldi hitelt nem vehetnek
fel.

Az év fontos eseménye volt a májusi csehszlovák-román találkozó Prágában,

ahol a két ország vezetôinek alkalma volt egyeztetni álláspontjukat a
lengyelországi és magyarországi változásokkal kapcsolatban. A június végi
KB-ülés után, ahol Nicolae Ceausescu újraválasztásáról hoztak határozatot, s
román ellenzéki körökben már megszületett a gondolat arról, hogy aláírást
gyujtenek a fôtitkár megválasztása ellen, illetve, hogy azt népszavazás döntse
el. Nicolae Ceausescu az évben több alkalommal, így a júniusi KB-ülésen, és a
prágai találkozón aggodalmát fejezte ki, hogy egyes szocialista országokban
rátérnek a vegyes gazdálkodásra, annak pedig nem lesz jó vége -
 169

figyelmeztetett - mert fennáll a kapitalizmus visszatérésének veszélye. A

Szovjetunióban eltunt a Brezsnyev-doktrina, a megjelent viszont Romániában,
Ceausescu arra szerette volna rávenni a Varsói Szerzôdés tagállamait, hogy
amennyiben a Szolidaritás kerül hatalomra Lengyelországban, akkor azt
akadályozzák meg a tagállamok.

Románia hivatalos képviselôi úgy állították be továbbra is országukat, mint a

béke, a leszerelés, a függetlenség, a kommunista társadalom felé vezetô
mintaállamot. A román értelmiség egy igencsak szuk csoportja azonban 1988-
89 folyamán többször is kifejezésre juttatták nem törôdve a megtorlással,
amire számíthattak, és mintegy a nemzeten, becsületen esett foltot akarták
eltüntetni fellépésükkel, hogy a román nép nem kér abból az "aranykor"-ból,
hogy nem akarnak többé az éhség, a hideg és a félelem" országa lenni.
(Románul: foame, friga, frica)

Az ellenzék "listavezetôje" Doina Cornea asszony - leánya a nyugati román

emigráció vezéralakja - aki több nyílt levelet intézett Nicolae Ceausescuhoz.
Ôt téve felelôssé, hogy az ország a mélypontra süllyedt, kérte a társadalom és
gazdaság normális muködésének helyreállítását, a politikai üldözések
megszüntetését. Tiltakozott - akárcsak Aurel Dragos Munteanu író - a
"szisztematizálás", azaz a falurombolás ellen. Többen szemére vetették, így
Dan Desliu író is hogy tönkretette a románok történeti múltját, muemlékeit.
1989. március 10-i levelében a következôket írta... "minden visszaélés a nép
nevében történik, a törvények, az alkotmány, a levéltitok, a nemzetközi
egyezmények megsértése." Ana Bandiana, Mircea Dinescu, Geo Bogza voltak
azok, akik megmentették a mélyen hallgató, vagy a rendszert kiszolgáló román
írók, értelmiségiek becsületét. A közvélemény természetesen minderrôl nem
sokat tudott. A szamizdat szinte teljességében ismeretlen volt, a társadalom
ellenôrzését mikrofonokkal, a lehallgatásokkal tökéletesítették. Az
ellenzékiség, még inkább annak nyílt formája Romániában szórvány jelenség
volt. Ezt például Mircea Dinescu is elismerte, hogy ti. "Az értelmiség, a
költôk, az újságírók ma a legnagyobb antikommunisták. De ugyanazok, akik
tegnap Ceausescu bálványozásának kampányát vezették."

A pártellenzék is hírt adott idôrôl idôre magáról: 1983-ban Gheorghe Apostol,

Fazekas János, Alexandru Birladeanu, majd 1989. januárjában Apostol,
Birladeanu, Silviu Brucan, Corneliu Manescu, Constantin Pirvulescu, Grigore
Raceanu beadványát a "hatok" leveleként ismerte meg a világ. Ebben az RKP
régi vezetôi szólították fel Ceausescut: addig változtasson politikáján, amíg
nem késô. Szemére vetették, hogy nem tartja be a helsinki egyezményt, az
ország alkotmányát, tönkreteszi a parasztságot, túlórára kényszeríti a
munkásságot, üldözi az értelmiséget, megsérti a levéltitkot, a személyi
szabadságot, a tervgazdálkodás csôdöt mondott, az ország egyre távolabb
került Európától, sorra zárják be a külképviseleteket a nyugati országok, az
ország éhezik, fél, a nemzetiségeket elüldözik. A fôtitkár tajtékzott, ôrjöngött¸
a levél aláíróit külföldi - szovjet, amerikai, magyar - ügynöknek nevezte, de a
leghalványabb jele sem mutatta: megszílelte volna "a régi elvtársak"
figyelmeztetését és intelmét.
 170

Az RKP XIV. kongresszusa. 1989. november 20-24; és ami utána jött.

A román kommunista párt novembere 20-án hétfôn teljes elégetlenségben

kezdte meg kongresszusát. A távoli Kínán és Kubán kívül elveszítette
közvetlen támaszait, Erich Honeckert és alig két nappal azelôtt, és mély
sajnálatára, Milos Jadest. Mindez nem tántorította el Nicolae Ceausescut, és
semmiben nem változtatott a kongresszus menetén. 18-án szombaton lezárta a
határait, és a fôváros körül megerôsítették a biztonsági erôk gyurujét.

A Köztársasági Palota nagytermében 82 ország 115 külföldi és 3.308 hazai

küldötte volt jelen a kongresszuson. Magyarországról nem érkezett hivatalos
delegáció, de Antoniewicz Roland, mint a Kádár János Társaság fôtitkára sok
szeretettel üdvözölte a román pártkongresszust és táviratában a magyarországi
ellenforradalomnak tudta be, hogy megromlottak a magyar-román kapcsolatok.
Feltunô volt, hogy nem vett részt az osztrák, az olasz és a finn kommunista párt
sem. A fôtitkár alig kezdte el a beszédét - amely öt és fél óráig tartott és 115-
ször szakította félbe a tapsvihar - a teremben máris ütemes skandálás
hallatszott: "Ceausescut újraválasztják a XVI. kongresszuson" A "Jelentés" III.
fejezte összefoglalta a román nép történetét, attól kezdve, hogy 2060 évvel
ezelôtt megalakult az elsô trák-dák állam. Közvetve szólt a magyarságról, hogy
ti. a népvándorló népek közül sokan letelepedtek a románok földjén és
"magukévá tették az ôsi földek lakosainak kultúráját és életmódját". Fölösleges
kommentálni: e szemlélet gyökeresen eltér például az Erdély története 1986-
ban megjelent háromkötetes munka szerzôitôl. Ismét név nélkül, de többször
visszatért a beszámoló az idegenekre, akiknek a két világháború között az volt
a bunük, hogy százmilliárd dollárnyi értéket vittek ki az országból - ennek volt
tulajdonítható Románia akkori elmaradottsága -, káros tevékenységük az RKP
IX. kongresszusáig tartott, amelynek többek között az volt a történelmi
érdeme, hogy "véget vett a szocializmustól idegen koncepcióknak és
praktikáknak a másolásnak és a hajbókolásnak minden elôtt, ami idegen..."
azaz magyar, zsidó és szovjet.

A gazdasági-társadalmi fejlôdést az egységes országos terv biztosítja -

mondotta a fôtitkár - az egy hektárra jutó gabonatermelés az országot a világ
élvonalába emelte. Hivatalosan arról beszéltek, hogy 60 millió tonna gabonát
takarítottak be, holott - mint ez a decemberi események után napvilágra került
- csak 16 millió tonnát. Állítása szerint nôtt a lakossági fogyasztás is, valójában
csökkent. Romániában szigorúan ôrködnek a törvényesség mellett, de
ugyanilyen szigorral járnak el azokkal szemben, akik "a román nép szocialista
vívmányai ellen ármánykodnak és akadályokat emelnek Románia
kommunizmus felé haladásának útjába." Ez nyílt célzás volt pártellenzéke felé,
de érthetett belôle a román értelmiségieknek az a rétege is, amelyik vállalta az
írói szilenciumot, az elhallgatást, börtönt, de nyíltan szembeszálltak a
Ceausescu-klán diktatúrájával szemben.

Ezen a kongresszuson is órákon át sorolta a fôtitkár - és a hozzászólók -

Románia "aranykorszak"-ának "ragyogó eredményeit." Hogyan látta
ugyanekkor a helyzetet például az emigráns író, Eugen Ionescu_ Ime: "A
nyolcvanas évek kezdetétôl Romániában általános a nyomorúság, s ez
 171

intézményessé vált. A legszükségesebb élelmiszerek, mint a hús, a cukor, az

olaj, a kenyér, a liszt, stb. ha egyáltalán találhatók, csak jegyre kaphatók. Még
a közönséges krumplit is darabonként árusítják. A csecsemôtej, ha van, csak
orvosi vényre, patikában szerezhetô be. A mindennapi élet egy lidércnyomás,
nemcsak az üzletek elôtt álló végtelen sorok, hanem a gáz- és
villanyszolgáltatás gyakori megszakítása, a tömegközlekedés rossz
körülményei, a téli futés drákói csökkentése, a lakóházak lepusztulása, az
orvosi segítség hiánya, szellemi higénia égbekiáltó állapota miatt. Ilyen
körülmények között nem meglepô, hogy - a hivatalos számadatok szerint - az
átlagos életkor Romániában csökken, még a "barbár" születésszabályozási
politika ellenére is.

Amit Ionescu megállapított, az Románia lakosságának mindennapja volt.

Kivéve az új osztályt, a diktatúra haszonélvezôit, akiknek jelenlévô
képviselôik, a pártelit állandó tapsorkánjai ennek az anélkül is hosszúra
tervezett kongresszusnak az idejét jelentôsen meghosszabbították. A
külpolitikai beszámoló sem tartalmazott újdonságot. Legfeljebb azt, hogy
Ceausescu célzása félreérthetetlen volt: a Molotov-Ribbentropaktum
következtében Szovjetunió Besszarábiát elszakította Romániától. A pénteki
ülésen Nicolae Ceausescu újraválasztották az RKP fôtitkárává. A Ceausescu-
házaspár három gyereke közül Nicu Ceausescu, akit a KB-ba is beválasztottak,
mint Szeben megyei pártbizottság küldötte mondotta a következôket:
"Magasrendu lelkiismereti kötelesség számomra kifejezni Szeben megye
kommunistáinak, az összes dolgozó azon akaratát, hogy az RKP legmagasabb
fôtitkári tisztségébe a nemzet ragyogó hôség, a következetes forradalmárt és
lánglelku hazafit, Nicolae Ceausescu elvtársat választották újra.. Úgyszintén
hódolat Elena Ceausescu elvtársnônek a román oktatás, tudomány és kultúra
felvirágoztatását szolgáló tevékenység miatt." A XIV. kongresszus idején
3.831.000 tagja volt a pártnak. Az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságába
nem választottak be magyart, a 26 póttagok közé (2) magyar (5,7) került be.

1989 novemberében talán nem sejtette még senki, hogy Nicolae Ceausescu
elszalasztotta az utolsó lehetôséget, hogy békésen levonuljon a történelem
színpadáról, élvezze hátralévô éveit, átadja helyét egy fiatal, esetleg a reform
kommunizumussal szimpatizáló pártvezetônek. Megszállottan ragaszkodott a
fôtitkári, elnöki, legtöbb hadúri, vezéri bársonyszékéhez; környezete is azt
hitette el vele - ezt nem volt nehéz megtenniük - hogy a párt és a fôtitkár, a nép
és a fôtitkár egysége szilárd, széttéphetetlen. A fôtitkár azt hallotta a
pártkongresszus, a KB ülések felszólalóitól, amit hallani akart; azt olvasta az
újságokból, amit olvasni óhajtott, hogy Nicolae Ceausescu elvtársat, a
kongresszuson az egész nép teljes és mély bizalma övezi; a nagy hordereju
kongresszusi jelentés - ragyogó tudományos elemzése a román társadalom
jelenlegi fejlôdési stádiumában, merész felvázolása szocialista nemzetünk
ragyogó jövôjének... A nagyszeru beteljesülésekbôl fakadó hazafias büszkeség
jogos érzései közepette, mindenben helyeselve a Nicolae Ceausescu elvtárs
által elôterjesztett jelentés téziseit és orientációit - a Román Kommunista Párt
nagy fórumán újraválasszuk, a párt fôtitkárává Nicolae Ceausescut." Aki
egyébként ekkor elszalasztotta az utolsó lehetôséget a saját és családja életben
maradására.
 172

December 1-jén pénteken ülést tartott az RKP KB PVB-je. Tagjai

természetesen kifejezték "forró elismerésüket" az ország szocialista fejlesztési
programja kidolgozásáért. Itt adott utasítást Nicolae Ceausescu, hogy az 1990-
es évi terv ki elé, milyen feladatot állított. Végezetül megválasztották a PVB
állandó Bíróját: Nicolae Ceausescu, Elene Ceausescu, Constantain Dascalescu,
Manea Manescu, Gheorghe Radulescu, Emil Bobu, Gheorghe Oprea és Ion
Dincu személyében.

Ceausescu, december 4-én már Moszkvában volt, ahol résztvett a VSZ

vezetoinek találkozóján. Bulgária, a Német Demokratikus Köztársaság,
Lengyelország, Magyarország és a Szovjetunió vezetoi közös nyilatkozatban
ismerték be, hogy csapataik bevonulása 1968. augusztus 21.én
Csehszlovákiába, beavatkozást jelentett az ország belügyeibe, megsértette
szuverenitását, ezért elítélendo cselekedet volt. Ez nem csak Csehszlovákiának
nyújtott elégtételt, hanem Romániának, illetve, magának Ceausescunak is, aki
megragadta az alkalmat, hogy védobeszédet mondjon a szocializmus román
modellje mellett.

A Nagy Nemzetgyulés díszemelvényén 1989. december 14-én, csütörtökön

teljes volt a vezérkar: Nicolae Ceausescu, Dascalescu miniszterelnök, Bobu,
Manescu és a második sorban a kisebbik fiú, Nicu Ceausescu; a biztonsági
alakulatok, a Securitate árnyékában öntudatosan néztek szemben a
kamerákkal, a nép az utcákon sietett haza a fagyos lakásokba, vagy mert azt
hallotta, hogy valahol, valamit osztanak, s ugyanolyan reménytelenséggel
nézve a jövo felé.

Tokés László református lelkész ellenzékisége régóta volt szálka a hatalom és -

sajnálatos módon - a hatalmat maximálisan kiszolgáló egyházi vezetok,
mindenekelott dr. Papp László püspök szemében. Hiszen nemcsak arról volt
szó, hogy a mostoha gyermekként kezelt, a katolikus, református, unitárius,
evangélikus, azaz: a kisebbségi egyházak csökkeno lehetoségei ellen
tiltakozva, híveiért szólt, és nemcsak arról, hogy a magyarság jogaiba való
visszahelyezéséért állt ki, hanem leleplezte a Ceausescu-féle diktatúra jellegét,
s küzdött a Romániában élo összes nemzetek emberi jogaiért. És mégcsak nem
is konspiratív módon, hanem nyíltan - bizonyítja a román vezetoséghez írt
leleplezo levele.
Egy embernek a világ ellen, egy kisebbséginek a többségi mezoben nem sok
esélye lehet. Mégsem így történt. Amikor a Tokés László kontra református
egyházfok közötti játszmában a fiatal magyar pap állt vesztésre, azaz hívei
körébol immáron másodszor kiszakítva, számuzetésre ítélték, s mivel a
rendszer nem játszott tiszta kártyákkal, nem lehetett tudni, hogy a biztos
várból, a templomból való kiszakításuk után az út hová vezet, a Securitate
valamelyik titkos bázisára, vagy egy másik református egyházközösségbe,
ekkor a Nagy Nemzetgyulés fellegekben járó ülését követo napon, december
15-én pénteken, Tokés hívei ülosztrájkba kezdve kísérletet tettek, hogy
megakadályozzák papjuk elhurcolását.
 173

És megtörtént a csoda. Temesvár soknemzetiségu - román, magyar, szerb,

német, zsidó, lengyel, bolgár - lakossága megértette: többrol van szó, mint egy
fopapi utasítás megtagadásáról, kart karba öltve álltak ort a temesvári
református lak körül.
December 17-re virradó hajnali 2 órakor Tokés Lászlót és családját a
Securitate kb. 20 fos csoportja kezdetben ismeretlen, majd kiderült: a Szilágy
megyei Menyo községbe deportálta. A városban összegyult 10.000 fos tömeg
Tokés melletti tüntetése átváltott Ceausescu-elleni tüntetésbe. A karhatalom, s
ekkor még a katonaság is sortüzet nyitott a fegyvertelen tömegre. A forró drót
természetesen muködött Temesvár és Bukarest között. A hatalom
képviseloinek dölyfösségére jellemzo: azt hitték: a vezetok megbüntetetésével
- likvidálásával - a tömeg fegyvertuzzel való megfélemlítésével megoldották a
problémát. Az egyébként betegesen gyanakvó, bizalmatlan, a tömegtol irtózó
Ceausescu, aki legbizalmasabb támaszaival, a Securitate különleges
alakulataival az „utolsó óra” hadmuveleteit is begyakoroltatta, ezúttal nem
találta veszélyesnek a helyzetet és nem változtatott kijelölt programján,
amelynek tervét december 4-én a moszkvai látogatás idején hozták
nyilvánosságra.
1989. december 18-án, hétfon úgymond „hivatalos baráti látogatásra”
Teheránba érkezett Nicolae Ceausescu elnök. A tiszteletére adott hivatalos
vacsorán a kiegyensúlyozott gazdasági és pénzügyi helyzetrol igyekezett
meggyozni vendéglátóját - szokásához híven Irán vezetojét is számokkal
kápráztatta el. (ld. az ipari termelés 10-szeres, a nemzeti jövedelem 40-szeres
növekedést sért el) - mint ami alapja lehet a tovább kölcsönösen elonyös
együttmuködésnek. A helyzethez illoen Iránban arról szónokolt, hogy a fejlett
kapitalista országok változatlanul kifosztják a szegény és gyengénfejlett
országokat, lásd Iránt és Romániát.
Az események ezen a napon otthon tragikus fordulatot vettek. Temesváron a
halálos áldozatok száma százas nagyságrendu volt. A várost és Aradot
páncélosok zárták körül; Bukarestben a repüloteret megszállta a hadsereg, a
diplomáciai útlevéllel utazókat kivéve senkit nem engedtek be az országba -
Románia gyakorlatilag lezárta a határait, és másnapra csaknem mindenhol
bevezették a rendkívüli állapotot. A hírzárlat ellenére a világ hamarosan
tudomást szerzett arról, hogy 19-én, kedden Temesváron statáriumot hirdettek,
parancsot megtagadó katonákat lottek fobe, többeket elhurcoltak, megkínoztak
és meggyilkoltak. (A holttestekrol készült fotó azóta bejárta a világot.) A
megmozdulás a szigorító intézkedések ellenére több erdélyi városra is
kiterjedt. Bukarest népe egyenlore hallgatott. Megerosített járorök cirkáltak az
utcákon; a középületek, gyárak köré fegyvereseket rendeltek ki.
A 20-án szerdán Iránból hazatéro Ceausescu minden lehetséges katonai
alakulatot (hadsereget, belügyi szerveket, a Hazafias Gárdák tagjait)
riadóztatott. Esti rádióbeszédében a Temesváron történteket úgy értékelte (ezen
a napon a katonaság a felkelok mellé állt) mint külföldi kémhálózatok által
felbiztatott külföldi terrorista, fasiszta huligán elemek rendbontását. Értelmi
szerzoként Budapestet nevezte meg, s végso célnak: az ország területi
egységének megbontását.
Ugyanezen a napon, december 20-án Bukarestben a külügyminisztériumba
kérették a magyar nagykövetség ideiglenes ügyvivojét, ahol mindent szóban is
közöltek vele. Temesváron újból és újból belelottek a tiltakozó tömegbe. A
 174

hírügynökségek zavargásról adtak hírt: Aradról, Kolozsvárról, Nagyváradról,

Constancából, Buzauból.
December 21-én, csütörtökön, ahogyan eddig szokásos volt, délelott
Bukarestben a pártközpont elé rendelték az üzemekbol, gyárakból kivezényelt
tömeget, úgymond: rokonszenvtüntetésre a párt fotitkára mellett. Eddig minden
menetrendszerint zajlott. A tömeg órákig fagyoskodott a hidegben, tettre
készen álltak a tapsolóemberek és akik a jelszavakat kiabálták a tömeg elott,
amikor megjelent Ceausescu a pártközpont erkélyén. Alig kezdett hozzá
beszédéhez, amikor a tömeg váratlanul nem a szokásos élteto jelmondatok
sandálásával, hanem a rendszert, a fotitkárt szidalmazó bekiabálásokkal
szakította félbe a beszédet. A televízió, amely egyenes adásban közvetítette a
tömegtüntetést, megszakította adását és percekig zenét sugárzott. Sokan,
nagyon sokan, régen várták ezt a pillanatot! Idoközben Ceausescu össszeszedte
magát, újból kilépett az erkélyre, ahonnan biztonsági emberei behúzták, és
folytatta beszédét. A tömeg lecsillapítására a fizetések, nyugdíjak emelésérol
beszélt, sokkal rövidebben, mint tervezte, valamint mindenkit felhívott a
szocializmus megvédésére.

És végre Bukarest is megmozdult! Az emberek az utcákra vonultak:

Temesvár!”, "Szabadságot!”, Le Ceausescuval”, Le a diktatúrával” - kiabálták;
kivágták az állami címert; széttépték Ceausescu képeit. A szemtanúk szerint
késo délután tankok vonultak ki az utcára, a karhatalom páncélosokat és
vízágyúkat vetett be, és: "mindenre lottek, ami mozgott”. A holttesteket itt
sem, akárcsak Erdélyben, nem engedték elvinni. A Securitate a város több
pontján bombákat helyezett el. Azonban mind több helyrol érkezik a hír: a
katonaság a tüntetok mellé állt.
1989. december 22-én kora reggel óriási tömeg gyult össze Bukarest utcáin és
megindult a Köztársaság-tér felé, hogy lemondassa Ceausescut. Imitt-amott a
biztonsági erok még a tömeg közé lottek, a hadsereg és a milícia azonban a
felkelok mellé állt végsôsoron a sekuritate is. Ceausescuéknak már csak arra
maradt ideje, hogy rádión keresztül úgy tájékoztassák az országot: Az áruló”
nemzetvédelmi miniszter, Vasile Milea öngyilkos lett. Azonban, mint kiderült,
Mileát a Securitate gyilkolta meg. A tömeg elfoglalta a rádió és TV épületét, és
napokon keresztül élo emberlánc óvta; nehogy a securitate kezére kerüljön;
megrohamozta és elfoglalta az elnöki, volt királyi palota épületét. Az elnöki
pár és szukebb környezete helikopterrel volt kénytelen elmenekülni.
Helyi ido szerint néhány perccel déli 12 óra elott? Doina Cornea asszony,
Tokés László mellett a harmadik nagy romániai meghurcolt ellenzéki, Mircea
Cinescu bejelentette: - Domokos Géza szabadította ki - megbukott a
Ceausescu-rendszer, és a hatalmat a Nemzeti Megmentés Frontja vette át.
Gyozött a román forradalom!

A Ceausescu - házaspárt pedig katonai rögtönítélo bíróság ítélte halálra és

végezte ki.

Az elmaradt rendszerváltás

Az 1989. romániai eseményekkel kapcsolatban, amely elsöpörte a Ceausescu-

klánt, vannak akik népfelkelésrol beszélnek, vannak akik az elso igazi
 175

forradalomként tartják számon. A szélsoséges Romania Mare, és a Vatra azt

hangoztatják: a temesvári eseményeket "huligánelemek és magyarországi
ügynökeik készítették elo:” (Ez a motívum a belso helyzet látványos
megrendülése alkalmával figyelemtereloként minden esetben látogatása
alkalmával visszatér.

Silviu Brucan 1945 óta a kommunista párt egyik ideológusa és Ceausescu

pártellenzéke kijelentése veheto hiteles értékelésnek, mely szerint a
tábornokok és a reformkommunisták szuk csoportjának összeesküvése
robbantotta ki a népi forradalmat.

A Romániában az aktív lakosság 35 %-a párttag volt, a többi szocialista

országban” csak 15-20 %.

Az elokészületekrol az ellenzéki Rados számol be, mely szerint a három

moszkovita: Ion Iliescu, Petre Román és Virgil Magureanu (1972-ben a
Biztonsági Szolgálatkapitánya, majd ezredese, (eredeti neve: Asztalos Imre)
rendszeres találkozóikon készítették elo a hatalomváltást. Újabb román
monográfiák szerint említettek Gorbacsovtól magától kapták az ösztönzést,
illetve a KGB szakértoitol a tanácsokat. Ugyanis 1989 decemberében
Romániában nem történt rendszerváltás és klasszikus értelemben koalícióról is
csak a Nemzeti Megmentési Front Ideiglenes Bizottság muködésének elso két
hetében volt szó, azt követoen az ellenzék több tagja kilépett belole, és január
középétol állandósultak a forradalom programjának megtorpanása miatt - a
jogállamiság, demokratizálás, gazdasági reformok, piacgazdaság,
többpártrendszer - az utcai megmozdulások.

Amiben a források csaknem kivétel nélkül egyetértenek, hogy a

hatalomátvétel forgatókönyve szerint 1988-89 során több ízben el akarták
távolítania Nicolae Ceausescu-klánt: az utolsó elotti pillanat a novemberi XIV.
pártkongresszus, illetve az utolsó: a református egyház rendszerbarát püspöke
és Tokés László lelkész közötti vita során fellángolt, a hatalom és a
magyarság/ellenzék közötti konfliktus volt.

A Nemzeti Megmentési Front kiáltványa 1989. december 21-én ígéretet tett a

kisebbségek teljes jogegyenloségére. A pártvezetés egyik prominens, a 70-es
évek ellenzékije, Király Károly lett az Ideiglenes Tanács elnökhelyettese,
Tokés László és Domokos Géza bekerültek a 145 tagú Tanácsba December 28-
án eltörölték az összes Nicolae Ceausescu pártfotitkár és államfo idején hozott
nép- és nemzetiségellenes törvényt, beleértve az abortuszt törvényt, a
szállásrendeletet, a területrendezést és a zárolt városok rendszerét. Az MNF
keretei között létrehoztak egy Nemzeti Kisebbségi Bizottságot. Ígéretesnek
látszott az NMF január 5-i Nyilatkozata is a romániai nemzeti kisebbségek
jogairól. Szükségesnek vélték: 1. Az ország új Alkotmánya ismerje el és
garantálja a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogait. 2. Kik kell
dolgozni egy nemzeti kisebbségi törvényt. E törvénynek a parlament által való
elfogadása történjék meg az új Alkotmány életbe lépésétol számított hat
hónapon belül. 3. A törvényes eloírásoknak megfeleloen biztosítani kell a
kisebbségek alapveto jogainak gyakorlásához szükséges intézményrendszer
 176

létrehozását, s ezáltal az anyanyelv szabad használatát, a nemzeti kultúra

ápolását, a nemzeti identitás megorzését. E célból Nemzetiségi Minisztérium is
létrehozandó.

1990 január 19-én Mitterand francia elnök Trianon igazságtalanságát felemlíto

budapesti beszéde után Romániában tömegmegmozdulások alkalmával ilyen
jelszavak hangzottak el: "Le a magyarokkal”, "Erdélyt nem adjuk!” A
hisztérikussá vált magyarellenességet ettol kezdve egyfelol a román nemzeti
mozgalommá szervezodött szélsoséges Vatra szította, másfelol a kormány
hallgatólagosan tudomásul vette.

A választások elokészületeinek idején 1990. májusáig

1990 elso felében Románia is készülodött a kommunista diktatúra utáni elso

szabad választásokra. Két jelenség emelendo ki: 1. az RMDSZ a román pártok
potenciális ellenfele lett; 2. a választáson induló közel száz párt a két
világháború közötti idoszakkal ellentétben, amikor fontosnak tartották a
kisebbségek megnyerését most - kevés kivételtol eltekintve - vetekedett a
kisebbség ellenességben.

A kisebbség, jelentéktelenebb, a választások után eltunt csoportok nem

véletlenül léptek a nyilvánosság elé az igazi nagy tömegbázissal rendelkezo
pártokkal szemben merészebb nemzetiségpolitikai koncepcióval. A Keresztény
Köztársasági Párt elnökével, Gh. Popilelanuval készített interjú - 10
nemzetiség! 10 nyelvu felíratok! - szinte már komolytalannak hat, bár épp azt
az álláspontot képviselte, amelyet a magyarság elvárt a többségi nemzettol.
Popileanu a következoket mondotta: a nemzetiségek helye és szerepe
társadalmunkban mindenben megegyezik a románokéval.... A kisebbségeknek
joguk van az anyanyelvi oktatáshoz, függetlenül attól, hogy az ország melyik
helyiségérol van szó. E jogokat szavatolni kell még akkor is, ha mondjuk csak
öt gyerekrol van szó.

Az anyanyelvu oktatási intézményekre minden fokon szükség van, ideértve az

egyetemet is. És még valami: tudok róla, hogy Erdélyben a helységnévtáblákon
román és magyar nyelven kívánják feltüntetni a településeket. Azt javasolnám,
hogy ha valahol mondjuk 10 nemzetiség él együtt, akkor a helységnév mind a
10 nyelven szerepeljen... A kisebbségek - ilyen vagy olyan formában -
rendelkezzenek parlamenti képviselettel is.”

A Románia Európa Párt támogatta: "minden kisebbség (társadalmi, politikai,

etnikai, világnézeti, vallási, stb. kisebbség) jogát az autonómiára.” A Liberális
Párt részérol Radu Campeanu, de a Nemzeti Parasztpárti Adrian Motiu is
kívánatosnak nevezte a kulturális autonomiához való jogot. A legmesszebb
Radu Dimitriu ment el a Szociáldemokrata Párt részérol, mert támogatta a
Bolyai Egyetem mellett a magyar muvészeti, mezogazdasági foiskolákat, a
Nemzetiségi Minisztérium felállítását és a nemzetiségi törvényt.

1990. január 19-én Marosvásárhelyen megalakult a Vatra. E szervezet

irányított ettol kezdve minden fontos akciót Románia nem román
 177

állampolgárai ellen. Vatra Romaneasca (Román Tuzhely, haza, otthon, föld)

programja szerint a Vatra Románia egyedüli urainak a románokat ismeri el.
Eros nemzeti érzés kifejlesztésével kívánja védeni a román néplelket. Óvja a
románság történelmi jogait. Erdélyben; végso cél egy olyan Románia,
amelyben nem turik meg az idegen elemeket - a Vasgárda jelszava volt 1936-
1946 között, hogy magyar és zsidómentes Romániát akarunk” -; elérkezett az
ido, mondották a Vatra ideológusai, hogy Erdélyt birtokba vegyék, ahol többé
nincs helye a cigányoknak és a bozgoroknak (magyarok gúnyneve).A Vatra
fontosnak tartja, hogy muködosének központja Marosvásárhely legyen - a
magyar követelések megfékezésére - ugyanis a város, Székelyföld közelsége
miatt az erdélyi románság neuralgikus pontja. Betelepítéssel lényegében
megszunt a 90 %-os magyar többség, a románság úgy véli, ha Marosvásárhelyt
uralják, közelebb kerülnek Székelyföld uralmához, ahol a magyarság
egyharmada egy tömbben él. A Vatra magát kulturális szervezetnek nevezi.
Teszi ezt két okból: 1. hogy a munkahelyeken szervezkedhessen, amit a pártok
nem tehetnek meg; 2. hogy a románság egészét átkarolják. Soraikban
megtalálhatók a kommunista nomenklatúra, a Szekurítate emberei, valamint
bírók, egyetemi tanárok, tanítók. A Vatra éppúgy, mint a XVIII. század óta a
román nemzeti mozgalmak Erdélyben született, onnan terjed ki egész
Romániára. Röviden jellemezve: a két világháború közötti jobboldali
tendenciákat, a baloldal kész apparátusára támaszkodva.

A Vatra egyik vezetoje, Octavian Ghibu szerint Magyarország régen

kidolgozott diverzáns akcióterve veszélyezteti a román állam biztonságát". A
magyarok ezer éven keresztül elojogokat élveztek, a kommunizmus idején
pedig elnyomták a románokat. Napjainkban szeparatizmusra törekszenek.

Szeparatizmuson három dolgot értenek: 1. a magyarság iskoláival; 2. nemzeti

alapon létrehozott pártjaival, intézményeivel elkülönül a románságtól; 3. végso
soron Erdélyt akarja leválasztani Romániától. Mindez a sajátos román
gondolkodást tükrözi, hiszen a múlt század végén a román Kulturális Liga
stratégiája szerint az Osztrák-Magyar Monarchiában élo románság követelése
hasonló volt a külön iskolák, egyletek, intézmények. Az a koncepció, hogy az
országhatárok ellenére egy és oszthatatlan a román kultúrnemzet, csak
elokészíttette a távoli célt: a románok egyesítését egyetlen országban. A
kifejezés és ezzel kapcsolatban a vád eloször 1947-ben jelent meg, az
egypártrendszerre való áttérés eloestéjén, amikor is a román baloldal
hozzákezdett a magyar intézmények és érdekképviseleti szervezetek, a Magyar
Népéi Szövetség felszámolásához. Másodszor 1958-ban a magyarországi
forradalom után Leninre hivatkozva, amikor is azzal vádolták meg a
magyarságot, hogy iskoláiban a nacionalizmus szelleme él. Lenin szerint
ugyanis a szocializmus gyozelmével egységesül a társadalom, egységesül a
nemzet. Ennek jegyében az 1956-os romániai magyarellenes koncepciós perek
legfobb vádpontja a magyar nacionalizmus volt Gheorghiu-Dej fotitkár 1958-
ban szeparatizmusra való hivatkozással 10 éves tervet dolgozott ki a magyar
iskolahálózat felszámolására. Nicolela Ceausescu ehhez tulajdonképpen csak
annyit tett hozzá, hogy Románia minden polgára, nemzetiségre való tekintet
nélkül egy nyelven kell beszéljen, a szocializmus nyelvén.
 178

Marosvásárhely, 1990. március 19.

A választási elokészületek utolsó szakaszában, március 19-én a megbékélést

elosegítendo, a Budapesten magyar-román értelmiségi találkozóra került sor
(román résztvevoit a Vatra hazaárulónak nevezte). Marosvásárhelyen
ugyanezen a napon a román-magyar összecsapásoknak több halálos áldozata és
sebesültje volt. Hogy Kincses Elod és Smaranda Enache szenátori jelölését
megakadályozzák, a Gördény völgyébol, amely a két világháború között a
jobboldali Vasgárdának komoly bázisa volt, Hodákról, Libánfalváról,
Débabaisztráról a Vatra felbújtására több száz felfegyverzett román érkezett.
Kirakatbetörés és más Vandál cselekedetek kísérték útjukat a belváros utcáin a
rádióig és a magyar színházig. (Egyes magyar vélemény szerint a helyzetet az
mérgesítette el, hogy Kincses visszatartotta a magyar tömeget.) Délután 4
órakor kezdték ostromolni az RMDSZ székházát, ahol 75 embere tartózkodott.
Este 9-ig tartották magukat. Csak ekkor jelent meg a karhatalom, hogy
kimentsék oket. A kilépoket azonban nem védte meg a román rendorség, a
román tömeg megrugdosta, lánccal verte oket, többeket a klinikára kellett
elszállítani, a legsúlyosabb sérüléseket Süto András író szenvedte el. A
történtekért a román kormány mindmáig, szemtanúk, filmfelvételek ellenére a
romániai magyarságot tette meg felelosnek. A magyarok segítségére sieto
(református vallású) cigányokat azonnal elítélték. Hívebben nem fejezhette
volna ki senki a március 19-én történteket, mint Marosi Barna író tette: hogy
milyen légkörben élhette át Nagyenyed, Zalatna és Abrudbánya magyarsága
1948-49 vésznapjait, azt most hétfon, március 19-én megkóstolhatta
Marosvásárhely is. Az elszabadult tömegterror, pogrom, a lincselés óráit élte át
az egész város. Sajnálatos, hogy a kormány képviselo Vatrával együtt
ismételgették, hogy Marosvásárhelyen a románokat a "10 ezer magyarországi
turistának álcázott nacionalista provokátorok boszítették fel”, akik március 15-
e megünneplésére érkeztek az országba.

A bunös és a felelos tehát a magyarság, a határon kívül és belül. Ez tunik ki

egy tartalékos vezérornagynak a Legfelsobb Ügyészséghez 1990. június 15-én
benyújtott keresetébol is, aki a következo vádakat sorolta fel Süto András
ellen: 1. feljelentés, 2. nyilvános felbujtás, 3. emlékmu gyalázás, 4. hatósági
közeg elleni buncselekmény, 5. tömeggyilkosságra való felbujtás, 6. társadalmi
vagyon megkárosítása, 7. szolgálati visszaélés¸ 8. diverziós cselekmények, 9.
szabotázs, 10. fegyver és loszerlopás, 11. államhatalom aláaknázása, 12.
szabadságtól való törvényellenes megfosztás, 13. engedély nélküli nagygyulés.
A Romania Mare foszerkesztoje az antiszemita verseirol hírhedt Corneliu
Vadim Tudor Marosvásárhelyen naggyulésen indítványozta: az RMDSZ-t,
mint fasiszta szervezetet kell betiltani. (1990. december 5-én a kormánypárt
résérol indítványozták, hogy tartóztassák le állam és nemzetellenes
tevékenység vádjával Tokés László református püspököt.)

Az RMDSZ tevékenysége a román parlamentben a Román-kormány idején.

1990-1991. Az állam és a nemzeti kisebbségek viszonya

1989. decemberében megalakult a Romániai Magyar Demokrata Szövetség

(RMDSZ), a romániai magyarság érdekképviseleti szervezete a két világháború
 179

közötti Országos Magyar Párt (1922-1938) és a Magyar Népi Szövetség (1944-

1953) utódának tekintheto. Magába foglalta a Független Magyar Pártot, a
Magyar Kisgazda pártot, a Magyar Kereszténydemokrata Pártot az erok
egyesítése, s egy eros magyar parlamenti csoport létrehozása érdekében. Az
RMDSZ 20 megyei és területi szervezetet hozott létre. Ezeknek megvoltak a
maguk városi, körzeti, községi és falusi szervezetei. Nagyvárad, Kolozsvár,
Marosvásárhely központtal 1991. januárjáig megalakult az információs külügyi
propaganda és szervezési titkárság 3-3 munkatárssal. A választás
elokészületeinek idején kiderült, hogy neki van az összes romániai pártok
között a legátfogóbb programja, beleértve a tulajdonviszonyok átalakítását, a
gazdasági decentralizációt, külföldi toke bevonását, új földtörvényt,
környezetvédelmet, infrastruktúrák fejlesztését, munkanélküli segély
bevezetését, az adótörvényt, az egyházi, egészségügyi, oktatási intézmények
vagyonának visszaállítását, a tudomány kutatás szabadságát, az új formáció:
társulások, szövetségesek létrehozásának biztosítását, az önkormányzati
rendszer általánossá tételét, mindezt történelmi tapasztalatok ismeretében, azon
az alapon, hogy a magyar társadalom, és így az erdélyi magyar társadalom is
elobbre jár a polgári átalakulásban.

Az RMDSZ országos elnöksége választási programja szerint két feladatkörben

határozta meg tevékenységét és napjainkban bezárólag ehhez tartja magát: 1. a
parlamentális jogállam és a civil társadalom megteremtése. Ennek feltétele
véleményük szerint: a politikai, gazdasági, kulturális alanyok autónómiájának,
valamint a helyi önkormányzati rendszerek létrehozása. 2. A Romániában élo
magyarság érdekképviseletének ellátása. Az EMDSZ aláhúzta: a magyarság
államilag Romániához tartozik, de történetileg, etnikailag a magyar nemzet
része. A kollektív szabadságjogokat nem adománynak tekintik, hanem az
egyetemes emberi jogokból, s a nemzetiségi létbol fakadónak. Szavatolásukért
a román állam az alkotmányban kell garanciát vállaljon az ENSZ
Alapokmányának, az Emberi Jogok Egyetemes nyilatkozatának, a Helsinki
konferencia, a bécsi utótalálkozó, és az 1918-as Gyulafehérvári Határozatok és
az 1201-es és ajánlás szellemében. Részint ez lett az alapja az RMDSZ 1993.
novemberében megjeleno nemzetiségi törvénytervezetének és autonómia-
koncepciójának is.

Az RMDSZ 37 megyében 147 képviselo és 34 szenátor jelöltet állított. Az

1990 augusztus 20-i romániai választások során összesen 41 mandátumhoz
jutott és a parlamentben a második, az ellenzék soraiban viszont az elso párt
lett, pedig a magyarságnak kb. 20 %-a nem vett részt a szavazáson és 20 %-a a
Nemzeti Megmentési frontra voksolt. Természetes, hogy a Vatra azonnal
jelentette, nem ismeri el a nemzeti alapon szervezodo RMDSZ-t. Elsoként
tagadta, hogy egy kisebbség létrehozhatja saját pártját, megindítva ezzel a
médiákban zajlótámadások sorozatát, ahol többen tanúbizonyságot adtak
tájékozatlanságukról azzal az állítással, hogy Nyugat-Európában sehol
nincsennek ilyen pártok.

1990. június közepén megalakult az új kormány Petre Roman vezetésével,

az államelnök változatlanul Ion Iliescu lett. A nemzeti kissebbségek részérol
súlyos kifogások merültek fel az elnök beszéde után, mert abban sem a
 180

kultúráról, se az egyházakról, sem a nemzeti kisebbségekrol nem történt

említés. Ahogyan a Romániai Németek Demokratikus Fóruma vélekedett:
Nemzeti Megmentési Front (NMF) kormánya eltávolodott azoktól az
ígéretektol, amiket 1989. decemberében tett. Példának említi: elvetették akt a
javaslatot, hogy a helyi szerveknél a nemzetiségek arányszámuknak
megfeleloen legyenek képviselve. Ezen kívül a kormány úgy döntött: a
helyhatósági választásokig a prefektusokat (megyefonököket) és
polgármestereket felolrol nevezik ki, híven a két világháború közötti liberális
kormányok és a Ceausescu-féle diktatúra gyakorlatához. Szatmár megye
lakóinak %-a magyar, ennek ellenére egyetlen magyart sem neveztek ki a
helyi vezetoségbe. Háromszék megyében a 11 új vezeto között.

A magyar képviselok 1990-tol napjainkkal bezárólag a parlamentben

egyáltalán nem rózsás körülmények között fejthették ki véleményüket egyik
vagy másik kérdésben. A román jobboldal logikája szerint - ahogy ezt a
parlamentben már 1990-ben kifejtették - összeesküvés eredménye, hogy ilyen
szervezett fellépésre képesek voltak és bizonyára a föld alatt alakították meg
intézményeiket. Újból és újból rosszhiszemuségrol és tudatlanságról adnak
ezek a vélekedések megdönthetetlen bizonyítékot, hiszen Erdély belso életére a
XIII. századtól kezdve nem az eros központi hatalom, hanem a helyi
önkormányzatok és a társadalmi, gazdasági, kulturális intézmények léte volt a
jellemzo. És azokat az intézményeket, amelyeket kifogásoltak és kifogásolnak
ma, pártállásra tekintet nélkül egy, két sot több évszázaddal ezelott hoztak létre
a magyarok Erdélyben. Az Erdélyi Románok Nemzeti Egység Pártja és a
(ERNE) a kisebbségi iskolák felállítása ellen azért tiltakozott, mert szerintük
elosegítik a revizionizmust szeparativizimust. Szilágyi Zsolt és Zsigmond
László képviseloket azért bántalmazták tettleg is a román törvényhozásban,
mert Székelyföldön kétnyelvu: magyar és román feliratokat követeltek. Az
ERNE terjesztette be, hogy az állam ezentúl ne tartson fenn a nemzeti
kisebbségek nyelvén muködo iskolákat, legfeljebb csak osztályokat, és ne
lehessen felvételezni a felsofokú oktatási intézményekben anyanyelven. Ez
utóbbi egy, 1978-as rendelet alapján még a Ceausescu korszakban is lehetséges
volt! Olyan közhangulatban, amelyet egyes politikusok, újságírók szítanak,
miszerint a magyarok Hargita és Kovászna megyében sarlóval vágják le a
román parasztok nyakát, a magyarság, illetve képviseloje, az RMDSZ a
románság részérol nem igen várhatott megértést és támogatást. Visszatéro
reflén, hogy a magyarok, akiket a vendégszereto, nemes lelku románság
befogadott e hazába, mindennel ellátott, oltalmazott, azok most a demokrácia
nevében olyan intézményeket követelnek, mint amilyenek sehol sincsenek a
világon.” Sajnálatos, hogy ez történetesen egy román költo szájából hangzott
el.

Romániában óriási elokészületekkel láttak hozzá. 1990 augusztusában a

második bécsi döntés 50. éves évfordulójának megünneplésére, amely mint
mondották a román nép szent jogaik megsértése volt.” Az évfordulót egyesek a
számonkérésre és a bosszúra akarták felhasználni, s arra hivatkozva, hogy a
román lakosság élete Erdélyben veszélyben van, megtorló lépéseket
követeltek. E megfélemlítések következménye, hogy 1990 második félévében
naponta 150-200 ember hagyta el Romániát. A Romania Mare képtelen
 181

állítása szerint magyarországi ügynökök katonailag szervezik meg és készítik

fel a romániai magyarokat Erdély elszakítása céljától, a félmilliónyi magyar
férfilakosságot 42 hadosztályba tömörítették, akik készen állnak bármikor
teljesíteni a parancsot Budapest felszólítására. Bár Iliescu elnök az RMDSZ
hozzá intézett tiltakozására szeptember 14-i televíziós beszédében mérsékletre
intette a szélsoséges elemeket, azonban nem tért ki azok magyarellenességére.

1990. szeptember 3-án Nagyváradon hajnali 5.45 perckor tuz ütött ki az egyik
szerszámgépgyárban. 6-órától 7-ére virradóra a fogarasi vegyeskombinátban
következett be robbanás ROMPRES ezzel kapcsolatban a következo
nyilatkozatot tette közzé: ”folyó év augusztusának közepén Romania Mare
kiadvány foszerkesztojének, Cornliu Vadem Tudor úrnak birtokába jutott egy
olyan tájékoztató anyag xerox másolata, amely egyes reakciós magyar körök
Erdélyben tervezett diverziós és szabotázs akcióira vonatkozik. Nem nehéz
felismerni az összefüggést a rosszabbodó politikai gazdasági helyzet a Nyugat
azon véleménye, miszerint Románia félúton van Európától és a fokozódó
magyarellenesség között.

Ilyen elozmények után alakult meg 1990 októberében szinten

Marosvásárhelyen a megye tartalékos tisztjeinek Avram Iancu társasága azzal
a céllal, hogy az ország határait megvédjék a magyarok ellen. Románia „nagy
drámá-ja”, mondotta Mircea Dinescu író, hogy az emberek tudata még jobban
deformálódott az 1989. decemberei fordulat óta.

Románia új alkotmánya

Az új alkotmány vitára elokészített szöveg - az un. "Tézisek” - szerint Románia

szuverén, egységes és oszthatatlan nemzetállam”. Ezzel megismételték az
1923-as alkotmány alapgondolatát. A "Tézisek” alkotmányellenesnek
minosítette az etnikai alapon szervezett pártokat és politikai szervezeteket,
kategórikusan kimondotta: az oktatás minden fokon román nyelven folyik.
Megtiltotta a politikai jellegu munkabeszüntetést, azzal a sztrájkot éppúgy,
mint a nemzetiségi szeparatizimust. (A Parasztpárt tervezete annyi
engedményt tett, hogy a magán és az egyházi oktatás keretei között lehetové
tette az anyanyelven való tanulást.) ezzel szemben a Vatra alapítója, Radu
Ceontea a következoket mondotta a román törvényhozásban: "ezek szerint
bármelyik parlamenti tag bármilyen véleményt mondhat az alkotmányról. Egy
szenátor például kérheti, hogy az országot Romániai Egyesült Államoknak
nevezzék. A fováros Budapest legyen. A nemzeti kisebbségeket nemzeteknek
hívják, ezeket egy uralkodó, kormányzó vagy egy cigányvajda vezesse. Minél
több hivatalos nyelv legyen, hogy csak gesztikulálva és arcjátékkal értsék meg
egymást az emberek.”

Az új Alkotmánytervezet, a viharos összetuzések 1991. tavaszán a

parlamentben a román és a magyar képviselok között, szerencsésen
radikalizálta az RMDSZ-t, amely parlamenti csoportja révén hozta
nyilvánosságra a következoket: amirol a magyarság nem mondhat le: 1. az új
 182

alkotmányban kollektív jogok biztosítása. 2. Az anyanyelv szabad használata,

az államigazgatásban és jogszolgáltatásban. 3. Az anyanyelvu oktatás
helyreállítása az óvodától az egyetemig. 4. A nemzeti kisebbségek részvétele
számarányuknak megfeleloen: a törvényhozásban, végrehajtó hatalomban, a
bírói karban, a gazdasági és társadalmi intézményekben. 5. Saját kulturális,
muvészeti, tudományos intézetek felállítása, muködtetése. 6. Az új alkotmány
foglalja magába a következoket: a nemzeti kisebbségek nyelveit ismerjék el a
román mellett hivatalos nyelvnek ott, ahol 20 %-ot tesz ki arányuk; hozzák
létre a Nemzeti Kisebbségek Minisztériumát; dolgozzanak ki egy nemzetiségi
törvényt; állítsák helyre az iskolahálózatokat biztosítsák a továbbtanulást
anyaországukban; a rádió és tévé napi adásban, saját programmal közvetítsen a
különbözo nemzetiségiek nyelvén.

Nem véletlen, hogy májusban a román televízió többször is musorába tuzte ki

az egri 1991. április 13-14-i tanácskozásról készített filmet, amelynek témája
Erdély múltja és jövoje volt”. A sajtóvita, a TV kommentárja, a parlament
elítélo nyilatkozata az alkotmányozó nemzetgyulésnek volt hivatva
megteremteni a "megfelelo légkört”. Ugyanis május 7-én épp a II. bekezdés 4.
fejezet elso szakaszainak 6. pontja volt napirenden, amely az anyanyelv
használatával foglalkozott. Ezzel kapcsolatban hangzott el: az Európa
Parlament vegye tudomásul, hogy ez Románia parlamentje, itt mi döntünk... ha
pedig a magyarok kivonulnak, hát induljanak és meg se álljanak a határon
túlig. ”Különösen Tokés László püspök részvétele irritálta a román
politikusokat. Többen követelték, hogy indítsanak ellene hazaárulási pert és
tiltsák be az RNDSZ-t, amelyet többen horthysta, kommunista, fasiszta,
irredenta, szeparatista, soviniszta, agresszor szervezetnek neveztek.

1991 nyarán Románia nemzetközi megítélése újból rosszabbodott, elsosorban

a Romania Mare elszabadult antiszemitizmusa miatt. Külso nyomásra a
kormány felfüggesztette megjelenését augusztus 15-e és szeptember 15-e
között. A Romania Mareban jelent meg májusban a felhívás a nemzeti gárdák
megalapítására abból a célból, hogy a román érdekek védhetoek legyenek a
haza belso ellenségeivel szemben.” Tehát ezek a nemzeti gárdák ugyanezt a
szerepet töltenék be mint a Vasgárda rohamcsapatai 1930-tól és Maniu szintén
nemzetinek nevezett gárdája 1944-47 között. Ezzel egyidoben jobboldali
politikai körök egyre gyakrabban hangoztatták, hogy be kell vezetni a numerus
clausust, ugyanis szerintük az állami intézmények vezetoinek 60 %-a zsidó, és
a sajtó, a színházi élet, sot a kormány is a zsidók kezében van. (Konkrétan
Petre Romanra, Brucanra, Severinre, Dijmarescura, Teodorescura, Plesura
gondoltak.

A zsidóellenesség a máramarosszigeti születésu Elli Wiesel Nobel-díjas író

romániai látogatásakor tetozött, mely alkalommal országszerte
megemlékezéseket tartottak a romániai zsidó áldozatok emlékére. A jobboldal
nem ismerte el, hogy a deportálások alkalmával 400 ezer romániai zsidót öltek
meg. Ezzel szemben román holocaustot emlegették, amelynek a román kultúra
nagyjai estek áldozatul. A haza veszélyben van, mondották, mert amit 1945-
ben Chisinevski, Pauker, Rautu, Brucan, Pavel, Jakab Sándor elkezdett ma a
Teodorescuk, Sorák és Plesuk folytatják. Hangjuk eljutott a zsidó kérdésre
 183

különösen érzékeny Amerikába is, ahol a kongresszus határozatban ítélte el a

romániai antiszemitizmust és a nemzeti kisebbségek elleni izgatást. Ehhez
száz hazai romániai értelmiség is csatlakozott. A szeptember 15-én újrainduló
Romania Mare azonban újult erovel folytatta uszítását. A refrén nem változott,
hogy tudniillik olyanok uralkodnak a román népen, akik az ország
lakosságának 0,001 %-át teszik ki - tehát a románság a magyarok és a zsidók
révén kisebbségbe került saját hazájába. Románia azonban, mivel
nélkülözhetetlen számára az amerikai toke, kereskedelmi egyezmény és egyéb
formájában, idonként javístandó az ország megítélését, engedményekre
kényszerül. Ilyen volt Iliescu látványos látogatása Amerikában a Holocaust
Múzeumban 1939. tavaszán. Kormányszinten következetesen elutasítják
Moses Rosen forabbi kérését, hogy ítéljék el az antiszemitizmust. A román
elnök amerikai útja után a 130 millió dolláros segélyt azonban örömmel
üdvözölték a hivatalos körök.

Az új oktatási törvénytervezet

Az egri tanácskozás jó ürügyet szolgáltatott a visszalépésre a kisebbségi

oktatás terén. Az 521/1991. V. 21. Kormányhatározat szerint az oktatás román
nyelven folyik. Mindenhol kötelezo a román osztályok megszervezése a
kisebbségi lakosság körében, még akkor is, ha tanulók száma nem éri el a tizet.
A magyar nyelvet csak mint "kisegíto”, "magyarázó” nyelvet lehet használni.
Az óvodákban, az elemi iskolákban, a gimnáziumokban létesíthetnek ugyan
csoportokat, osztályokat a nemzeti kisebbségek. A szövegbol azonban teljesen
kimaradt a líocumi és szakoktatás, ami azt jelenti, hogy a 18 romániai magyar
lícium törvényen kívüli állapotba került. Szeptemberében Kolozs megyében
úgy határozott a tanügyi fofelügyeloség, hogy a három kolozsvári egyházi
magyar iskolában a 91/92-es tanévben román osztályokat is indítani kell. A
diákok, tanárok, szülok élo láncot alkottak az iskolák körül. Tiltakozásuk során
arra hivatkoztak (!) hogy Besszarábiában is szétválasztották a vegyes, azaz az
orosz és a román iskolákat.
Az anyanyelvhasználat mindíg és rendkívül érzékenyen érintette a Romániában
élô államalkotó, majd kisebbségi sorsba került magyar nemzetet, mivel vallja:
nyelvében él a nemzet! Ha tehát megfosztják nyelvétôl, akkor nemzeti mivolta
is veszélybe kerül.

Az anyanyelvu oktatás, valamint burkolt formában ugyan, de a kulturális

autonómia igénye (TV, rádióadás, könyvkiadás, sajtó, színházak, múzeumok,
kulturális egyesületek, stb.) a diktatúra éveiben is megfogalmazódott, s még ha
eros korlátozásokkal, de biztosított volt a 80-as évek elejéig.

Emlékezetül 1918-ban a hatalomváltás alkalmával Erdélyben 3000 iskolai

egység volt, az a két világháború között 1928-ra, majd 1000 alá csökken. A
papképzokön, tanítóképzon és muvészeti képzésen kívül a magyarság
valamennyi felsofokú intézményét elvették. 1958-ig kb. 2000 magyar nyelvu
elemi, középiskola, szakiskola és felsofokú iskolai egység volt Romániában.
1947-ben például 7 magyar egyetem és foiskola létezett. 1958-ban vette
kezdetét egyesítés révén az oktatás visszafejlesztése. A 70-es évek elején ismét
több magyar oktatási intézmény létesült, de a 70-es évek végén újabb
 184

visszafejlesztési hullám érte el azokat oly módon, hogy a korábban önálló

magyar iskolában csak egy-két magyar osztályt hagytak meg, a statisztikákban
ezt önálló egységként szerepeltetve.)

1989. óta a magyarság nyíltan követelheti iskolái visszaadását, beleértve az

egyházi iskolákat, az önálló magyar egyetemek megnyitását, mindenekelott a
kolozsvári Bolyai egyetemet. Mivel ez az elso erdélyi magyar egyetem
utódjának tekintheto, amelyet a XVI. században alapított Báthory István
fejedelem és lengyel király, igen szép múltra néz vissza. A mai formájában
1872.-ben nyitotta meg kapuit mintegy 50 épületeiben. 1919-ben a román álam
kártalanítás nélkül vette el. A második bécsi döntés után Szegedrol
visszaköltözhetett a magyar egyetem; 1945-ben Mihály király - néhány
épületbe összezsúfolva rendeletileg biztosította fennmaradását. 1958-ban,
Gheorghiu-Dej pártfotitkársága idején Nicolae Ceaussescu szüntette meg
azzal, hogy egyesítette a román Babes egyetemmel. Mindebbol kitetszik: nem
igaz, az a román részrol több ízben elhangzott állítás, hogy a kommunizmus
romániai szálláscsinálói, a magyarok alapítottak maguknak magyar egyetemet.
Napjainkban még a román ellenzék sincs mellette midon önálló anyanyelvu
egyetemet követel magának. A tanügyi "botrányok” általában az új tanév
kezdetére tehetok (pld. 1990. szeptembere-októberében a 175 éves bukaresti
magyar iskola visszaadásának elmulasztása a szülok és diákok sztrájkját). Az
1992-es év kivételes volt, ugyanis március elején Csíkszeredán húszezren
tüntettek azért, hogy a magyar iskolákban mindent, tehát Románia történelmét
és földrajzát is magyarul oktassák. Nem sokkal ezután, hasonló tüntetésre
került sor Székelyudvarhelyen is.

A magyarság Romániában az önálló magyarnyelvu oktatást alapveto emberi és

közösségi jogának tekinti, amint azt Nagyváradon Tokés László püspök is
kijelentette.

Az új oktatási törvény ellen 1992. július 11-re országos sztrájkot hirdettek

meg, mert a törvény megtiltaná a magyar magánegyetem felállítását
Kolozsváron, továbbá a polgármester nem ismeri el, hogy a Báthory, Apáczai,
Brassai Líceumok a magyar egyházak tulajdonát képezik. Az RMDSZ
programja ezzel kapcsolatosan a nemzeti önazonosság megorzését biztosító
anyanyelvu oktatás kiharcolása. Kolozsváron kívül Déván, Vajdahunyadon,
Szatmárnémetiben, Sepsiszentgyörgyön, Gyergyoszentmiklóson,
Marosvásárhelyen került sor e célból megmozdulásra.

Az 1991/92-es tanévben a 326 iskolában és 80 tagozaton 62.616 tanulót

iskoláztak be az I-IV. osztályokba - ez az országos létszám 5,2 %-a. Az elso
osztályba a gyerekek 4,8 %-a került - csökkeno tendenciát mutatta tehát. A
számítások szerint 23.000 magyar elemista tanult román iskolában. Az elmúlt
tanévhez képest 43-mal nott a magyar nyelvu iskolák, és 10-el csökkent a V-
VIII.-os tagozatok száma: összesen tehát 217 iskola, 483 tagozat, s benne 3367
magyar V-VIII-os osztály van az országban, ez az országban lévo V-VIII-os
osztályok 5,8 %-a és az elozo évhez képest 294-es növekedést jelent¸ a
beíratott tanulók - 71.870 gyerek - az ország V-VIII-os tanulóinak 5,1 %-a,
27.000 magyar V-VIII-os román iskolába járt. Köztudott, hogy hivatalosan
 185

(becslések szerint 10-11 %) 7 % a magyarok aránya az összlakossághoz

viszonyítva. Tehát a magyar és a román iskolába járt gyerekek aránya
százalékban kifejezve: 72,4 % aránylik 27 %-hoz. Ami a középiskolásokat
illeti: 26 magyar középiskolában és 110 tagozaton tanulhattak magyar nyelven.
A magyarul tanulók országos aránya 4,2 %-ról 4,6 %-ra nott.

A helyi közigazgatási tervezet és a székelyföldi autonómia. A Stolojan-

kormány elso hónapja

1991. szeptemberétol a belpolitikai élet meghatározója lett, hogy az ország

készülodött a helyhatósági választásokra, amelynek egyik kimondottan célja az
RMDSZ elszigetelése volt. Ezt nemcsak a vatra pártja mondatlan és vallotta,
hanem a kormánypárt, a Nemzeti Megmentési Front is. Romániában, bizonyos
szempontból patthelyzet alakult ki, mivel sem a jobboldal, sem a kormány
ellenzéke nem képes átvenni a hatalmat. A belpolitikai válságból a kormány
inkább a zsidószármazású Petre Roman föláldozásával próbált úrrá lenni.
Ugyanis szeptember utolsó hetében megérkezett Bukarestbe az
életkörülményei romlása miatt sztrájkoló Zsil völgyi bányászok vonata. A
sztrájk eseményeivel egyidoben óriási publicitást kapott a román tévében,
szeptember 23-án szerdán, hogy Budapesten megalakult egy erdélyi emigráns
kormány. Az ügy nyilvánvaló manipulációja felol semmi készség, és többen
feltételezték, hogy a bizonyos Erdélyi -Emigráns Kormányt maga a román
titkosszolgálat szervezte be.

Október 1-jén Theodor Stolojan, pénzügyi szakember került az új kormány

élére. Felmerült az RMDSZ részvétele is, amely hajlandó lett volna miniszteri
és államtitkári tárcákat elfogadni a helyi önkormányzatok és a demokratikus
jogállamiság feltételei mellett.

A másik bomba akkor robbant képletesen, amikor a Katona Ádám vezette un

RMDSZ székelyföldi politikai csoport bejelentette: október 19-én kikiáltják
Székelyföld autonómiáját. Nem késett soká a román válasz, október 11-12-én a
parlamentben a rendkívüli állapota bevezetését követelték a Székelyföldön; 15-
én többen kémkedéssel vádolták meg a magyar képviseloket és október 17-én
napirenden kívül meghallgatták Margita és Kovászna megyébol 1989.
decembere 22. után elozött románok panaszait kivizsgáló bizottság 4 ezer
oldalas jelentése alapján készített 6 órás beszámolót, amit a TV egyenes
adásban közvetített. Romulus Vulpescu és Ceontea a Vatra részérol az
RMDSZ képviselok mentelmi jogának felfüggesztését és megbüntetésüket
követelte, Tokés László ellen a legszelídebb jelzo a hazaáruló és a fasiszta kém
volt; és Ion Robu bukaresti katolikus érdek szerint a pápa ezért emelte 1991.
szeptember 29-én gyulafehérvári püspökségét érseki rangra, ahogy az
elszakadó Erdély egyházát megteremtse. Bubitrascu író szerint épp olyan
képtelenség, hogy Erdélyben Kossuthról neveznek el utcát, mintha Izraelben
Eichmanról tennék ugyanezt. Országos méreteket öltött a lincshangulat a
magyarság ellen. A helyzetet leghívebben Tokés László szavai adják vissza:
"forgatókönyv alapján elkészített nagyformátumú merénylet megy végbe a
magyarság ellen.”
 186

Már a Stolojan kormány tuzte ki vitára a parlamentben a helyi közigazgatási

törvényt. A profektusok jogkörük szerint felfüggeszthetnék a helyi tanácsok
döntéseit, a polgármesterek határozatait és a megyei hivatalok határozatait is.
(A prefektusokat továbbra is a kormány nevezné ki.) November utolsó hetében
a képviselok név szerint szavaztak az alkotmányról. Az MNF természetesen
egységesen mellette, az RMDSZ egységesen ellene szavazott. Az a tény, hogy
sokan voltak a román képviselok, szintén az alkotmány ellen szavaztak és új
alkotmány kidolgozását javasolták, arról tanúskodik, hogy létezik egy új
európai értéku politikai gárda.

1991 novemberében és decemberében megkezdodtek az elokészületek: 1. a

népszámlálásra , 2. a helyhatósági választásokra, 3. a magyar-román államközi
szerzodés kidolgozására, távlatokban a parlamenti választásokra.

1992. január 7-i romániai népszámlálás

A közétett adatok szerint a természetes népszaporulat csökkenotendenciát

mutat: 1990-ben 4,1 ezrelék. 1991-ben 1,5 ezrelék volt. Ennek egyik
magyarázata a nagyméretu hivatalos és nem hivatalos kivándorlás. 1990
folyamán 22.000 román állampolgár kapott kivándorló útlevelet. Míg ebben az
egészévben 132.000 igény érkezett be 1991 májusági 141.500.
A népszámlálási kézikönyv négy kategóriát említett a magyarságra nézve:
"magyar”, "ungur”, "székely”, "csángó”. Az RMDSZ felhívta a figyelmet,
hogy a nemzetiség és anyanyelv rovatba mindenki magyar”-t írjon. Ugyancsak
a kézikönyv ajánlotta a népszámlálási biztosoknak, hogy a kérdoíveket nem
kell a helyszínen kitölteni és ceruzát is lehet használni. Az aggodalmak a
népszámlással kapcsolatos manipulációkról igaznak bizonyultak. Igen sok
visszaélés történt, amelyrol a helyi sajtó is beszámolt. Az RMDSZ ugyan
kijelentette, hogy maga is népszámlálást tart az egyház segítségével, de az
mindeddig nem történt meg.

Egy székelyudvarhelyi tanár az RMDSZ Székelyföldi Koalíciójának

gyergyószentmiklósi tanácskozásán felajánlotta, hogy három nyelven elkészíti
Erdély 16 megyéje, 26 municípiuma, 92 városa, 993 községe és 4996 faluja
etnikai térképét. Erdélynek ma mintegy 8 millió lakosa van (1997-ben 7,5
millió volt, az 1920-as 5.5 millióhoz képest), általános vélemény, hogy a
nagyarányú - pld. csak 1977-ben félmillió - román betelepítések
következtében. Például Kolozsvár népessége 25 év alatt megháromszorozódott,
a betelepített szakképzetlen romján agrárproletárokkal, így a magyarság
részaránya, az 50-es évek 60-65 %-ról, 20 %-ra csökkent.

Elozetes jelentések szerint Románia lakossága 440.000-el csökkent - ez

hivatalosan közzétett kimutatásban már nem mutatkozik. Megdöbbenést
okozott, hogy a Romániában élo magyarok száma 93.738-al csökkent, holott
ma már mindenhol legkevesebb ketto, illetve ketto és félmillió közötti
magyarral számolnak. Ez még inkább indokolja azt, hogy a RMDSZ, az
egyház, vagy más szervezet saját népszámlást tartson.

Az 1992 februári helyhatósági választások

 187

Teljesen nyilvánvaló, hogy a Hargia-Kovászna jelentés közreadásával, amely a

székelyföldrol elüldözött”, életveszélyesen megfenyegetet” 5000 román
panaszát vizsgálta ki, a Tokés László elleni összehangolt rágalomhadjárattal, a
román Külügyminisztérium február 23-i jegyzékének közreadásával - Für
Lajos 14-i miskolci beszédét és Entz Géza 19-i Magyar Hírlap-beli interjúját
kifogásolták - a romániai magyarság ellen akarták hangolni a közvéleményt.

A választások eloestéjén azonban arra is emlékeztették a romániai társadalmak

hogy ne feledkezzenek meg az un. Temesvári Kiáltvány” 8. pontjáról, amely a
nomenklatúra és a szekuritate embereit kizárta a közéletbol. Ilyen elozmények
után - tehát a szélsoséges eloretörése egyfelol, másfelol emlékeztetés a
jogállamiságra - vette kezdetét a helyhatósági választás a társadalmilag,
közigazgatásilag új típusú, struktúrája Románia létrehozása céljából. A
választások elso menetével kapcsolatban a Rompres jelentést adott ki: a
16.404.149 választópolgár 21 %-a élt szavazati jogával. A 2951
választókerületbol 2883-an választottak, s a 40.178 tanácsosi mandátumból
38.946 talált gazdára: Ez pártok szerint a következoképp oszlik meg.

NMF = 40, 24 %
Demokratikus Konvenció = 20,77 %
Agrárpárt = 11,64 %
RMDSZ = 6,96 %
Függetlenek = 6,23 %
Román Nemzeti Egység Párt = 3,87 %
Romania Mate = 0,42 %

2951 polgármesteri tisztségbol 1340 sorsa dolt el:

NMF = 57,01 %
Függetlenek = 14,25 %
RMDSZ = 8,73 %
DK = 7,46 %
Agrárpárt = 5,22 %
RNEP = 2,34 %

Míg az RMDSZ-bol 117 polgármester, a RNEP-bol és a RM jobboldali

pártokból a polgármestereknek összesen 3,5 %-a került ki. A kormánypárt a
legtöbb szavazatot Moldovában és Havasalföldön nyerte el, ezeken kívül
Medgyesen, Kohalmon, Nagyváradon, Hétfaluban, Vajdahunyadon lett
kormánypárti polgármester. Brassó, Fogaras, Nagyszeben, Déva, Arad,
Máramarossziget polgármestere a DK (Demokratikus Konvenció = 14 párt
koalíciója) tagja. A DK többek szerint a Romániában lehetséges
kormánykoalíció modellje lesz a jövoben.

Eros helyzetbe került a RNEP Erdélyben, polgármestert állított Kolozsváron,

Torván, Szatmárnémetiben, Balázsfalván, Segesváron, Szászrégenben,
Zilahon. Az RMDSZ elnöke általában korrektnek nevezte a választásokat, de
rámutatott a választási törvény fogyatékosságaira. Pl. hogy a katonaságot át
 188

lehetett vezényelni egyik helyrol a másikra - ahogyan Kolozsváron és

Nagyváradon történt. Ezáltal egyrészt befolyásolják a választókat, másrészt a
szavazatok arányát módosítják. Maros megye, Marosvásárhely kiemelkedo
helyet foglal el a román nemzeti politikában. A hivatalos szervek több magyar
polgármester-jelöltet nem fogadtak el. Az RMDSZ állásfoglalása például
Pokorny László, marosvásárhelyi polgármesterjelölt ügyével kapcsolatban:
személyi gondatlanság” történt, de nem szándékos jogsértés” - tehát
mérsékletre intett.

A második fordulóban: a NMF 38 %-kal 617, a DK 29,6 %-kal 151

polgármesteri mandátumhoz jutott, Kolozsváron Erdély fovárosában április
elején választották meg a megyei tanácsot. A 45 tanácsosi helyet a különbözo
pártok között, így osztották meg: Románok Nemzeti Egységpártja 14 hely,
Nemzeti Megmentési front: hely, RMDSZ: 9 hely, Demokratikus Konvenció
(DK): 6 hely, Nemzeti Liberális Párt és a Republikánus Párt: 3 hely, Román
Nemzeti Agrárpárt: 3 hely.

A román pártok, foleg a jobboldal acélpontja a magyar tudományos és

kulturális élet központja Kolozsvár, és Székelyföld központja,
Marosvásárhelyen volt. Funar megválasztásának Kolozsváron ismertek a
következményei. Marosvásárhelyen többhónapos botrány és több pártválasztás
után 55.378 szavazattal (57,21 %) az RMDSZ jelöltje, Nagy Gyozo lett a
polgármester Bizakodó hangú nyilatkozata ellenére megválasztását követo
hetekben a román tanácstagok bojkottálták munkáját. Több erdélyi magyar
politikus így látja, taktikai megfontolásból engedi kellett volna, hogy a román
jobboldal nyerjen Marosvásárhelyen és, hogy ezáltal az amúgy is három -
Bukarest, Kolozsvár, Marosvásárhely - központú román jobboldalt
napjainkban még jobban sikerült volna megosztani.

Az RMDSZ országos elnökségének állásfoglalásában február 17-én

megállapítást nyert, hogy a választásokon annak ellenére, hogy a nacionalista
demagóg jelszavakat hangoztató pártok eloretörtek, az RMDSZ és a
Konvenció együttes szereplése kielégíto volt: az RMDSZ az elso fordulóban
fél millió szavazattal járult hozzá a DK sikeréhez. Az elnökség azonban túl
optimálisnak találta a helyzetet. Ugyanis egyértelmu volt 1./ a NMF ha nem is
fölényes, de jelentos gyozelmet aratott mind a tanácstagok, mind a
polgármesterek megválasztásában; 2./ a román jobboldal foleg Észak-
Erdélyben akart és aratott sikert. 3./ A DK és az RMDSZ e két erot nem tudta
ellensúlyozni.

A helyhatósági választások után kiderült: a helyi autonómia nem biztosított, az

önkormányzatok muködését nehezíti: 1./ a román társadalomnak nincsenek
meg a hagyományai, 2./ a helyi román-román, román-magyar széthúzás,
3/ a centralizmus továbbélése, beleértve a gazdasági életet, azaz a
pénzforrások. elosztásának egyenetlenségét Ebben nagy szerepe van további a
személyi kapcsolatoknak.)

Kiinduló alap lehet viszont az önkormányzati rendszer meggyökeresedéséhez,

valamint a magyarság által szorgalmazott mindenekelott a magyar
 189

tanácstagokra és polgármesterekre támaszkodva a helyi önigazgatásoknak.

Például: Háromszéken 37 tanácstagból 28 az RMDSZ-bol került ki; NMF: 4;
NLP: 2; DK, RNEP, Környezetvédok: 1-1 fovel vesznek részt a megye
életében.

1992. szeptember a parlamenti és elnökválasztás napja

A pártok egy része nem értett egyet azzal, hogy egyszerre kerüljön sor a
parlamenti és elnökválasztásra. A politikai események elemzoi szerint viszont
a Front mindkélt szárnya mielobbi választásokat támogatja, mert az Iliescu
esélyét növeli.

A választási kampány július 24-én vette kezdetét. A román ellenzék

aggodalmának adott hangot, amiatt, hogy a választási hadjáratban nem
érvényesült az egyenloség. A sajtó, a rádió, a TV ugyanis az NMF kezén volt,
így helyzeti elonyt élvezett.

A Románok Nemzeti Egységpártja bejelentette, mivel pártjuk mérsékelten

közép, neoliberális beállítottságú, lehetséges, hogy koalícióra lépnek az NLP-
vel. Ratiu, a NPP elnöke: a népszavazás esetén az alkotmányos monarchia
mellet szavazna. A NMF brassói gyulésén Petre Roman kijelentette: Románia
Európa tartóoszlopa kell legyen. Caius Traian Dragomir elott példa az
Amerikai Egyesült Államok, Anglia, Skandinávia; regionális érdekszféránk
pedig nem a Balkán, hanem Görögország, Törökország, Izrael és a fejlettebb
arab államok. Dijmarcescu, Severin, Stoica hangsúlyozták: ok nem Romániát,
hanem csak a románokat képviselik. Sok ígéret, felelotlen kijelentés,
vádaskodás hangzott el, több párt ismét felvetette - így a Polgári Szövetség is -
hogy a parlamenti képviselok szekus-dossziéjukat hozzák nyilvánosságra. A
román sajtó szerint Iliescu kampányát egy álcázott szekus cég fedezte.

A választásokon kiderült: több román sajátosság is megmutatkozott a maga

tiszta valóságában.

1./ Iliescut és pártját a Demokratikus Nemzeti Megmentési Frontot (FDSN,

román rövidítéssel) a falu népe juttatta gyozelembe. Az ország lakossága az
1990-es statisztikai évkönyv szerint 23 milliót meghaladta, és közel 11 millió
élt közülük vidéken. Ehhez kapcsolódik, hogy váratlanul 3 % fölötti juttatta be
képviseloit a volt mezogazdasági nomenklatúra képviseloit összegyujto párt, a
Demokrata Agrárpárt. Iliescu gyozelmét elosegítette, hogy a médák pártjának,
a posztkommunistáknak a kezén voltak és faluhoz ezt jut el a
legkézzelfekvobben.

2./ Ezzel a gyozelemmel tulajdonképp a reformellenes irányzatok gyoztek:

Iliescu jól manipulált azzal a mindenki által köztudott ténnyel, hogy a
reformisták célja: egyéni gazdagodás, e célból minden eszközt felhasználnak -
azaz a korrupció és a reform hívei közé egyenloségjelet tettek. Iliescu és pártja
ekkor még el tudta hitetni azt is, hogy említettek megállapítják az inflációt, a
munkanélküliség terjedését, a válságot, az árak emelkedését.
 190

3./ Románia sajátosság, hogy a bal- és jobboldal csaknem azonos, amennyiben

a baloldal jobboldali célokat, eszközöket, ideológiát követ, a jobboldal pedig
szívesen jelentkezik a baloldali köntösben, színezetben.

4./ Sokaknak meglepetést okozott a fiatalság tapasztalható passzivitása,

távolmaradása, valamint az, hogy az ipari munkásság - az
eroszakszervezetekbol és közülük került ki az RKP tagjainak dönto többsége -
egyik párt mellett sem kötelezte el magát, tehát szavazataik valamennyi párt
listáján szerepelnek.

A választások a meglepetések sorozata volt. Volt akit a Nagyrománia Pártjának

- sorai között ott található Fur Gyula Iuliu is - a Vatra pártjának, a Román
Nemzeti Egység Pártjának eloretörése volt, akit meglepett a bukott Verdet-féle
kommunista párt sikere. A Nemzeti Liberális Párt, akinek elnökét, Cimpeanut,
1990 májusában az RMDSZ is támogatta, aki sürgosen hátat fordított a
magyaroknak, ellenben felkérte Mihály exkirályt a pártelnöki székben, nem
érte el a parlamentbe bekerüléshez szükséges 3 -ot. (A párt csak 1993. oszén
vonta le a tanulságot, és távolította el a realitásokat felmérni képtelen
Cimpenaut).

Sokan nem értették, miért szenvedett vereséget a Demokratikus Konvenció,

amelynek népszeru vezéralakja. az RMDSZ minden reménységével
ellentétben, csak felületes, és nem konkrét ígéretet tett a nemzetiségi kérdés
megoldására, s amely - míg Iliescu a Regátban - Erdélyben szerezte szavazatai
jelentos részét. Az történt ugyanis, hogy a román nacionalizmus gyozött, és az
állítólagos „magyar diverzival” szemben a kizárólag ennek a kivédésére,
megsemmisítésére és megakadályozására létrehozott párt, a Románok Nemzeti
Egységpártja aratta le - vette el a DK elol - a szavazatokat szintén Erdélyben.

Összegezve: 1992 szeptemberében az Iliescu nevével fényjelzett

pártnomenklatúra, a korábban törvényen kívül helyezett, mert Szocialista
Munka Pártja nevet felvetet kommunista párt és a szélsoséges erdélyi és más
jobboldali nacionalisták gyoztek. Ugyanakkor majdnem ugyanilyen erot
képviselnek a reformkommunisták, technokraták, vagy nyugatbarátok, Petre
Romannal az élen. (Ellenük 1993 második negyedétol vette kezdetét egy
össztuzként jelentkezo korrupcióellenes színben feltüntetett lajstromukat
gazdagon dokumentált, a médiákban megszelloztetett kampány, amelybol
azonban semmi elvi indíttatást nem lehet kiolvasni.)

A választásokon az RMDSZ kb. 150,000-rel kapott kevesebb szavazatot. A

kettészakadt NMF és a RNEP eloretörése miatt a negyedik helyre szorult
vissza a parlamentben, ahová 27 képviseloje és 13 szenátora jutott be.

Az RMDSZ mint "ernyo a magyar társadalom felett" platformok, pártok

Az, hogy az RMDSZ nem egységes szervezet, kiderült az I. Kongresszusokon

1990 áprilisában és a II. kongresszuson 1191 májusában. A magyar értelmiség
körében Romániában Szocs Gézát túlzottan nyugatiasnak és liberálisnak
tartják. Domokos Gézát reformkommunistának, illetve általános volt az a
 191

véleménye, hogy az RMDSZ-t a reformkommunisták uralják. Egyesek csak

kulturális anatómiát igényelnének a magyarságnak, mások közigazgatási
önkormányzatot is, harmadikként idonként jelt ad magáról egy csoport - ereje
nem tisztázott - aki önálló székely pátot akarnak létrehozni.

Az RMDSZ Országos Elnöksége és a Küldöttek Országos Tanácsa 1992

március 28-29-én gyulést tartott Nagyváradon. A politikai t estület elhatározta
az alapszabály módosítását és a kongresszusra való felkészülést. Kijelentették:
a romániai magyarok több mint ezer éve élnek ezen a tájon¸ a csángókkal
együtt Románia állampolgárai közé tartoznak, de mint közösséget, államalkotó
tényezonek tekinti magát, és amelyet többségi nemzettel egyenlo jogok illetnek
meg. Természetes, hogy önmagát ezen kívül a magyar nemzet részének tekinti,
ezen az alapon kívánja a kapcsolattartás teljes szabadságát magának.

Az RMDSZ Országos Elnöksége Kolozsváron április 9-10. között megtartotta

soron ülését. Meghallgatták a platformbizottság jelentését. Megállapították,
hogy a bejegyzett platformok céljai megegyeznek az RMDSZ céljaival, és
hogy a különbözo muhelyek növelik a szövetség munkájának
eredményességét. Borbély Imre képviselo szerint az RMDSZ-en belül
alapvetoen két irányzat van: 1/ akik a nemzeti kérdést leszukítik az egyé
szabad fejlodésére, 2/ akik közösségi jogokat kívánnak biztosítani. Ezen kívül
- ezúttal nem a platformokról volt szó - baloldali, liberális, mérsékelt és
radikális szervezodés tapasztalható. Továbbá, Borbély Imre országgyulési
képviselo szerint az erdélyi magyarság olyan helyzetben van, mint az
összmagyarság a reformkorban: ld. az magyar nyelv betiltása, a közügyekben,
a nemzeti kultúra háttérbe szorítása, az értelmiség asszimilációja és
elvándorlása, óriási gazdasági viszamaradottság.

A kiutat a keresztény alapon nyugvó nemzeti liberalizmus adná, azaz a nyugati

keresztény hit, a nemzeti tudatápolás, a szabadságeszme és a liberális
dimenzió, és az RMDSZ-ben tömörülo politikai irányzatok egysége.”

Május 26-án tette közzé Romániai Magyar Szó az Erdélyi Magyar

Kezdeményezés Bizottsága május 1-i levelét, amelyben felsorolták azokat az
ügyeket, amelyek alkalmával bünteto eljárások indultak magyarok ellen.
Javasolták, hogy az olyan buneseteket, amelyeknek politikai-etnikai és
nemzetiségi vonzatai vannak, egy nem kizárólag románokból álló bizottság
tárgyaljon le, beleértve a katonai bíróságokat is. Az RMDSZ csíki bovített
választmányi ülésén fogadták el egy hónappal késobb azt a határozatot, hogy
nemzetközi fórumok elé árják a közel 50 kisebbségellenes ítéletet.

A nyár közepén két esemény kavarta fel a közvéleményt.

1./ Július 7-én hirdettek ítéletet az 1990. marosvásárhelyi márciusi események

letartóztatottjaival kapcsolatban. Az RMDSZ úgy ítélte meg, hogy Cseresnyés
Pált és társait - kizárólag cigány és magyar nemzetiségueket - "a magyar
lakosság önvédelmi küzdelmében” való részvétele miatt igazságtalanul ítélték
10 évre és közel egymillió lej kártérítésre, a Maros Megyei Törvényszék, a
Btk. 20. paragrafus (1) bekezdés, a 174. paragrafus (1) és (2) bekezdés, a 176.
 192

paragrafus (1) bekezdés a.) pontja, a (2) bekezdés, a 21. paragrafus, a 74.
paragrafus (1) bekezdés a.) pontja, a 78. paragrafus lapján.

2./ A "Har-Kov” Margita és Kovászna székely megyék románságának

panaszaival foglalkozott jelentés folytatásának lehet tekinteni, hogy Pataki
Imrét, Hargita megye prefektusát - 1989. december 22-én viselte e tisztséget -
melynek lakossága 85 %-a magyar, a 389-es miniszterelnöki rendelet július 21-
én leváltotta. Megrázó tömegtüntetésre került sor Csíkszeredán emiatt, Borbály
Erno provokációnak minosítette a kormány részérol, aláhúzta: nem a román
prefektus személye ellen van kifogásuk, hanem azért, mert itt nem lehet
magyar prefektus. Javaslat született: ha a kormány figyelmen kívül hagyja a
magyarság óhaját - hogy legyen magyar a prefektus Hargita és Kovászna
megyében -, a magyarok augusztus 1-tol viseljenek sárga csillagot.

A Háromszéki és Csíki Magyar Demokrata Szövetség tiszteletbeli elnökeként

Tokés László kertelés nélkül mutatott rá: Ceausescu még ügyelt a látszatokra,
Iliescu ereje tudatában demagógiával és cinizmusával provokálja a
magyarságot. Ami történt az a román demokrácia elleni merénylet is. Stolojan
miniszterelnök ragaszkodott a döntéshez és átmenetileg úgy oldotta meg a
problémát, hogy két - egy román és egy magyar - prefektust nevezetet ki.
Köztudott, a prefektusnak igen nagy hatalma van, jogában áll a tanácsosok,
polgármesterek határozatait felülvizsgálni és megváltoztatni. Ennyiben az is a
romániai közélet szépséghibájának tekintheto.

Ekkor a magyartársadalom még elégedett volt a soraiban mutatkozó

változásokkal, vélemények kikristályosodásával, csoportok körül kialakult
erokkel. Abban egyetértenek: a magyarság, mint közösség, entitás =
hagyomány, kultúra, nemzeti tudat, nyelv, történelem egysége. Ennek az
entitásnak a kifejezoje politikai és más síkon az RMDSZ, illetve az RMDSZ
kell legyen a jövoben mindenképp, mert létét csak ez igazolja. El kell kerülje,
hogy diktatúrát gyakoroljon a magyarság felé és tolerálnia kell a keretein belüli
ellenzékiséget. (ld. Markó Bélát, Maros megye szenátorát.) Lényegében úgy
kell viszonyuljon a Romániában élo magyarsághoz, mint egy ernyo, átkarolja,
védelmet nyújt, de velük együtt váltogatja helyét, irányát, ha úgy kívántatik,
megturi az eltéro véleményének egyideju elofordulását.

Az RMDSZ belso önrendelkezéstol az autonómiáig

Az RMDSZ Ideiglenes Intézo Bizottsága 1989. december 16-án hozta

nyilvánosságra, hogy a szervezet az önrendelkezést úgy tekinti, mint a civil
társadalom (pl. intézmények, kórházak, egyetemek, városok , területek
önkormányzata) és mint a nemzeti egyenjogúság alapját. A dokumentumot az a
Domokos Géza írta alá, aki részint rossza beidegzodésbol és megszokott
lojalitásból minden lépés elott a román fél arcát, szándékát fürkészte: vajon mit
fog hozzá szólni? Részint meglepodve és megriadva attól a román
nacionalizmustól, amely vulkánként sisteregve, prüszkölve, és magasra szökve
tört felszínre, elfogadta, hogy minden autonomistatörekvés a románság érdekei
ellen való, és a legkövetkezetesebb ellenzoje lett.
 193

Ezért is jelentkezett az RMDSZ utolsóként a romániai magyarság

önrendelkezését kidolgozó tervezetével, holott az erdélyi magyar, székely és
szász társadalmi közösségeket a 13. századtól a társadalmi autonómiák,
önkormányzatok léte jellemezte, tehát itt lett volna a legtermészetesebb, és
magától értheto. Megtetozte a VMDK az 1992. áprilisában nyilvánosságra
hozott hármas autonómiát magábanfoglaló tervezete; a szlovákiai magyarság is
elobb tuzte zászlajára a "önrendelkezést a nemzetnek, önigazgatást a
nemzetiségeknek"! programját, nem szólva a kárpátaljai magyarságnak a
Kárpátalja különleges körzetre, illetve a beregszászi autonómiára vonatkozó
követelését.

1991. októberében a nagy rendorségi készültség közepette megtartott

Agyagfalvi megemlékezésen még sikerült román részrol kiátkozni Katona
Ádámot, mert szólni mert a székely kormányzatról és hazai magyar kortársai
elhatárolták magukat tole.

Borbély Imre RMDSZ képviselo, az 1992-es választási kampány idején

emlékeztette nagy nyomatékkal a magyar társadalmat, hogy meg kell tegye az
elokészületeket az autonómiára. Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés nemcsak
a hét székely megye életérol elmozdított prefektusok ügyét tette szóvá
augusztus elso napjaiban, hanem az helyi önkormányzatok ügyét is napirendre
kívánta tuzni.

Budapesten 1992. augusztus 19-21 között a Magyarok III.

Világkongresszusának eseményei zajlottak, amikor a Románia Mare címu
szélsoséges lap 21-én közzé tette román nyelven az RMDSZ autonómia tervét.

Az RMDSZ részérol a Küldöttek Országos Tanácsa (KOT) Kolozsváron tartott

soros összejövetele után 1992. október 25-én Nyilatkozatot” tett közzé a
nemzeti kérdésrol Ebben kifejezésre juttatták azon meggyozodésüket: véget
kell vetni a magyar nemzetre káros önfeladási gyakorlatnak, annak, amely
során a nemzeti célkituzéseket alárendelték a demokratiziálódási folyamatnak.
Ennek ugyan ez idáig semmi értelme nem volt - tehetjük hozzá - hiszen a
román demokráciának nem ez képezte, képezi akadályát, hanem a történelmi
tapasztalat hiánya. Kijelentették: életbevágó volt az RMDSZ politikájában az
új prioritások” leszögezése, és a magyar nemzeti közösség létére, jövojére
nézve elengedhetetlen; a belso önrendelkezési jog alapján, az
önkormányzatnak, mint célnak a megfogalmazása, illetve - a késobbiekben - a
nemzeti kisebbségi törvény és az autonómia-koncepció kidolgozása.

A KOT tanácskozása, a Szent Mihály templomban ünnepélyes eskütétellel ért

véget, midon az RMDSZ, és az romániai magyar társadalom vezetoi
megfogadták, hogy „hu magyarként szolgálni fogom népemet, mely
bizalmával felhatalmazott, hogy érdekeit képviseljem, harcoljak teljes
egyenjogúságáért, közösségi jogaiért és szabadságáért, küzdjek
fennmaradásáért, amelynek egyetlen szilárd biztosítéka a belso.
önrendelkezés.
 194

Az elvi nyilatkozatnak, melynek tartalmát Borbély Imre úgy magyarázta,

ahogy az önrendelkezés a saját ügyek intézése érdekében szerzett joggal, elso
lépésként a kulturális autonómia, egy magyar tanács és a személyi kataszter
alakítása, majd a közigazgatási-területi önkormányzat létrehozása, óriási
visszhangja volt. Iliescu elnök a nemzetállamra hivatkozott, ara, hogy Románia
a legdemokratikusabb nemzetiségi politikát folytató állam; a szenátus és a
képviseloház megszavazta: tuzzék napirendre, ítéljék el az RMDSZ-
nyilatkozatot a román sajtó és a parlamenti nyilatkozatok Budapestrol
irányított nyílt diverzióról, az RMDSZ hazaárulásáról, irredentizmusáról
szóltak; a liberálisok bukott vezetoje, Cimpeanu arról beszélt, hogy o elore
látta a magyarok árulását, Petre Roman az egységes román állam elleni
merényletrol, a Polgári szövetség Pártjának Kolozsvári szervezetében
elojogokról; Ioan Govra, az RNEP vezetoje szerint a magyarok kezdték mindig
az ellenségeskedést, sot magyar terrorról, aberrációról is szól. A Tineretul
Liber cikkírója nem kevesebbet állított, mint azt, hogy Magyarország - míg
korábban Ukrajnában - jelenleg Oroszországban keres támaszt revíziós
törekvéseihez, amelyet a szomszédos országok magyarságának autonómia
követelése vezet be.

Mind román, mind magyar részrol sokan meg voltak gyozodve: az RMDSZ
radikalizálódása Tokés László református püspöknek köszönheto; s hogy
hamarosan elkerülhetetlen lesz a szakadás az RMDSZ legfelsobb vezeto
köreiben.

Sajnálatos, hogy a kolozsvári Szabadság nevu napilap november folyamán

helyt adott a magyar politikusok és közéleti személyiségek Tokés Lászlót
elítélo cikkeinek, ebben többek között azt vetették a szemére - mint az egykori
képviselo Eckstein - Kovács Péter - hogy nem kelletet volna a belso
autonómiával provokálni a románokat¸ hanem Iliescu elnökek kellett volna
átadni egy, a legsürgosebb problémákat tartalmazó csomagtervet. 1933 január
közepén Tokés László nyílt levelében úgy értelmezte, hogy 1992 november óta
akciósorozat indult ellene és az RMDSZ egyes vezetoi ellen, melynek
mindenekelott a Szabadság címu kolozsvári lap adott helyet, de a Román
Szabad Európa rádió, és magánleveleknek álcázott propaganda iratok is
társultak ehhez. Cs. Gyímesi Éva a belso demokrácia hiányáért Tokés Lászlót,
Szocs Gézát és Borbély Imrét tette felelosség, ezzel társult a román
ellenzékhez, amely hármukat Magyarország titkos ügynökeiként tartja számon.

Bányai Péter nacionalistáknak nevezte a radikálisokat” a Románia Liberában,

és rovásukra írja, hogy ez a csoport kényszerítette ki közösségi autonómiáról
szóló Kolozsvári Nyilatkozatot”. És innen már csak egy lépés Gyimesi Éva
vádja, mely szerint ok azok, akik elosegítik a román fasizmus eloretörését”.

Az RMDSZ III. kongresszusa. Brassó, 1993. január 15-17.

Románia legfobb gondja 1993. elso felében: imageját javítani, minden áron,
hogy feltétlenül elnyerje az ET-tagságot; az RMDSZ-é pedig a problémák
tisztázása, az egység, ezáltal a magyar egység megorzése és az autonómia-
koncepció kidolgozása. A szervezetet 327 hazai küldött képviselte, ebbol 209-
 195

en megyei és területi szervezeteket, 104-en az elnökséget képviselték., de több

száz hazai és külföldi meghívott jelenléte járult hozzá a kongresszus
protokolláris jellegéhez. Jelen voltak a kormány, a parlament, az Európai
Tanács, a Szocialista internacionálé, a különbözo - konzervatív,
kereszténydemokrata - pártok nemzetközi képviseloi, 27 bukaresti
nagykövetség, 100-nál több újságíró, a Magyarok Világszövetsége, a
Határokon Túli Magyarok Hivatalának, a parlamenti pártok, az erdélyi
szervezetek vezetoi. Kevés kivételtol eltekintve a román sajtó mérsékelt
hangon tudósított, és a román demokráciával együttmuködni kívánó irányzat
gyozelmét remélték. Így Constantinescu, aki magyarországi útját szakította
meg, Coposu, aki a kulturális autonómia alapján állt, természetesen nem
veszélyezteti az állam egységét. Domokos Géza felszólalása egybeesett ezzel:
a romániai magyarságnak két nemzetben kell gondolkodni, a magyar
nemzetben, amelynek része, és a románban, akivel együtt él.

Tokés László, aki visszalépett az elnöki jelöléstol, 6 javaslatot terjesztett elo.

amelyet egyhangúan fogadtak el. Ezek a következok: Az RMDSZ az 1989-es
forradalom, a rendszerváltás mellett kötelezte el magát. Irányadónak tekinti a
temesvári nyilatkozat 8-as pontját. A tiszteletbeli elnök kezdeményezte egy
gazdasági tanács felállítását. Ez utóbbi indítvány szerint az RMDSZ az USA
kongresszusához fordult és kezdeményezte a legnagyobb kedvezmény
megadását Romániának, bár tudatában olt annak, hogy Románia nem tett
eleget az ehhez szükséges feltételeknek.

Tokés László beszédében aláhúzta: csak szavakban van szó

demokratizálódásról, privatizációról, alkotmányos és sajtószabadságról,
azonban a valóságban a visszarendezodés, a hatalom átmentése, a régi
struktúrák továbbélése tapasztalható mindenütt. Az új rendszer nem törekszik
arra, hogy az 1989-es forradalom áldozatainak gyilkosait megkeresse; az
egykori antiszemitizmust magyarellenesség váltotta fel. Ezen kívül - ahogy
mondotta 15-i beszédében Tokés: „Az Iliescu elnök nevével fémjelzett
bunpártoló rendszer áldemokratikus, posztkommunista kormányzat mind a
mai napig elmulasztotta a forradalmi-társadalmi-politikai igazságtételt.
Márpedig enélkül szó sem lehet tényleges rendszerváltásról, forradalmi
megújulásról¸ új alapokról induló demokratikus fejlodésrol. Igazgságtétel és
erkölcsi megújulás nélkül a rendszer a múltban és önmagában marad, a
diktatúrától megnyomorított társadalom pedig továbbra is a rezsim fogságában
vergodik. A képletet leegyszerusítve, országunk valamennyi jelenkori átmeneti
nyomorúsága egyenes ágon erre a politikai-társadalmi tényállásra vezetheto
vissza. Nem remélhetjük a gazdasági válság leküzdését addig, amíg a régi
struktúrákat konzerváló, kiváltságaikat és hatalmukat átmento régi rendszer
hívei görcsösen orzik pozícióikat. Amíg szájukban a privatizáció, piacgazdaság
és gazdasági jóvátétel mero demagógia. Nem beszélhetünk jogállamról és
demokráciáról mindaddig amíg a kommunista jogfosztás hajdani képviseloi
hangoskodnak a parlamentben, jelen vannak a kormányzatban, és bitorolják az
igazságszolgáltatás kulcspozícióit, s még azt a kevés demokratikus törvényt s
magát az Alkotmányt is szabotálják, melyeket a ’89-es változások végül is
kikényszerítettek.
 196

Nem lesz addig pluralizmus, társadalmi megbékélés és stabilitás,

kiegyensúlyozott civil társadalom, amíg a titkosrendorség keltette
bizalmatlanság és megfélemlítés, a kommunista típusú félrevezeto
tömegmanipuláció továbbra is tudatlanságban és megosztottságban tartja az
társadalmat.

Ide tartozik az, a fasizmus határát súroló, az egész országra kiterjedt

intolerancia, idegengyulölet, kisebbség- illetve magyarellenesség és éledo
antiszemitizmus is, melyek gerjesztése, vagy legalábbis hallgatólagos, de
cselekvo támogatása által a jelenlegi rezsim politikai tokét kovácsol magának,
ezáltal terelvén el a figyelmet a társadalom valós gondjairól és keresvén
támogatást a szélsoséges jobb és baloldali nacionalisták körében.

A szélsoséges román nacionalizmus végso soron románellenes, Románia

nemzetközi megítélését rontja. A kétoldalú kerekasztalmegbeszélés mellett
szállt síkra; a szövetségtol pedig a reális út, valós lehetoséget és politikai
alternatíva megtalálását várja el.

Az autonómiával kapcsolatban a következo szöveg került a határozati pontok

közé: történelmi és földrajzi sajátosságokat tekintetbe véve, a romániai magyar
nemzeti kisebbség számára a helyi és regionális önigazgatást, a személyis
kulturális autonómiát tekintjük irányadónak és követendonek. A személyi
autonómia kiterjed identitásának megorzése céljából, a kultúra egészére, az
anyanyelv használatára, a vallásra, az oktatásra, a társadalmi szervezodésre és
az információáramlásra. Az RMDSZ III. kongresszusán megválasztott új
vezetoség: Elnök: Markó Béla; tiszteletbeli elnök: Tokés László, Országos
vezetoszerveit a Képviselok Tanácsából állították össze.

Egyfelol Tokés kijelentése - miszerint Romániában egyfajta etnikai tisztogatás

folyik” - másfelol az állítólagos Kohl-Gorbacsov 1990-es, a térséget új
érdekszférákra osztó paktuma okozta akadályok ellenére, és annak ellenére,
hogy a magyarság Romániában sorozatos provokációnak volt kivéve¸ a
történelmi körülmények mégis kedvezni látszottak az RMDSZ-ben az
önfeladást képviselok az un. „mérsékeltek” háttérbeszorításának. S annak
ellenére, hogy sokan már sírba látták alászállni az RMDSZ-t, és amit újabban a
körülmények hatalma és a magyarság résérol jövo igények miatt fel kellett
vállaljon - az elokészületeknek is köszönhetoen sikerült kidolgozni egy
mérsékelt, túlzásoktól mentes, de nemzetközi alapokmányokkal is dokumentált
tervezetet, közben egyik ET delegáció a másikat követte az országban.

Strasbourgan május közepén meghallgatták az un. ”Konig-jelentést.” Friedrich

Konig, aki Funartól így nyilatkozott: intolerancia és kifejezetten nacionalista
magatartás jellemzi, a Románia ET tagságával kapcsolatos jelentésében
nyomatékkal húzta alá: Románia biztosítékokat kell adjon hogy elfogadják a
kisebbségi törvényt és biztosítsák az anyanyelvu oktatást, beleértve a Bólyai
Egyetemmel.

Max von der Stoel, volt holland diplomata az EEBÉ kisebbségi ügyekkel
foglalkozó fobiztosa az országot járva láthatta, hogy nemcsak Tiraszpolban
 197

folyik politikai per románok ellen, hanem Romániában magyarok és cigányok

ellen, a nyelvhasználatuk korlátozott, pályákat elzárnak elolük - ld. HM, KM,
BM - tehát megbízhatatlannak tartják oket. Ezt egészíti ki, hogy - konstatálta a
fobiztos - Székelyföldön még inkább megnott a rendorség létszáma, ráadásul a
túlkapásaikat nem büntetik - joggal beszélnek Kovásznán rendori terrorról.

Mindezek ellenére, és annak ellenére, hogy Románia még annyit sem ígért
mint Szlovákia, Csehország és Szlovákia felvétele után Románia is zöld utat
kapott. Rövid vita után, a közgyulés plénuma megszavazta: ajánlani fogja,
hogy vegyék fel Romániát az ET teljes jogú tagjai sorába.

A román delegáció örömmel állapította meg: lám, egyre több külföldi

támogatója igazolja: a kisebbségi kérdés az európai normák szerint rendezte.

Az RMDSZ Szövetségi Képviseloinek Tanácsa 1993. november 14-én fogadta

el Marosvásárhelyen és terjesztette fel a nemzeti kisebbségekrol és autonóm
közösségekrol” szóló törvénytervezetet, amelynek három fejezete 63 szakaszt
tartalmaz.

Az I. Általános fejezet 12 szakasza a következoket tartalmazza: Megállapítja

az autonóm közösség fogalmát, mely szerint az a kisebbség, amely
sajátelhatározásából, a belso önrendelkezés elve alapján ez az autonómia
különbözo formáiban nyilvánul meg - gyakorolja jogait, valamint azt, hogy ez
bármely nemzeti kisebbség elidegeníthetetlen joga, hogy önmagát autonóm
közösségként határozza meg és ezáltal oket, mint államalkotó tényezoket
megilleti az egyéni kisebbségi jogokon alapuló személyi autonómia, és a helyi
önigazgatási és regionális autonómia.

Az 5. szakassz komondja: a személyi autonómiával rendelkezo közösséget

önigazgatási, valamint az ehhez kapcsolódó döntési és végrehajtási jog illeti
meg az oktatásban, a kultúra, a közélet, a társadalmi tevékenység és a
tájékoztatás terén.

6. szakasz azonban a közigazgatási egységekben, amelyekben az egy nemzeti

kisebbséghez, vagy autonóm közösséghez tartozó személyek többségben
vannak, a helyi önigazgatási autonómiát és ezek társulásaiban a területi alapon
muködo regionális autonómiát gyakorolhatják”, és az illeto kisebbség
anyanyelvét hivatalos nyelvként is használhatja.

A 7 szakasz biztosítja, hogy a közigazgatási egységek és választó kerültek

határainak megvonásával figyelembe kell venni a kisebbségek és autonóm
közösségek települési viszonyait. (A Magyar Népi Szövetség 1946-os
nemzetiségi törvénytervezte szerint: a 65 % nemzeti kisebbségek által lakott
területeknek biztosítani kell a területek egyesülését.)

8. szakassz: azokban a közigazgatási egységekben, ahol a nemzeti kisebbség és

autonóm közösség számbeli kisebbségben van, önazonosságát érinto
kérdésekben korlátozott vétójog illeti meg.
 198

A fejezet foglalkozik még a szabad kapcsolattartással azokkal az országokkal,

amelyekhez etnikai, vallási, nyelvi, kulturális kapcsolatok fuzodnek, a
hátrányos megkülönböztetés, az asszimilációs politika, a hagyományos
történetileg kialakult területek népességének megváltoztatásának, a ki- és
áttelepítések, a történeti, kulturális muemlékek megsemmisítésének tiltásával:
és aláhúzza: a kisebbségek közjogi alanyisággal rendelkezo intézményeit az
állam anyagilag támogatja, de egyéb források - alapítványok, adományok, stb.
- is rendelkezésre állnak.

A II. fejezet 13-59-ig terjedo szakasz a nemzeti kisebbségek és autonóm

közösségek általános jogaival foglalkozik.

Az egyéni kissebbségi jogok körbe tartozik: a nemzeti önazonossághoz, a

kettos vagy többes kötodéshez valójog; a névelemzés tiltása, az anyanyelv
szabad használata, a magán-, közéletben, a közigazgatásban, bíróságokon, saját
egyesületek, szervezetek, pártok, oktatási rendszer, az anyanyelv, történelem
ápolása, vallás gyakorlása, nem kormányzati nemzetközi szervezetekben
valórészvétel, személyi adatainak védelme, a család és utónév választás, a
cégtábla, felíratok, tájékoztatók, egyházi és polgári szertartások családi
ünnepek anyanyelvhasználata.

B. a nemzeti kisebbségek és autonóm közösségek közösségi jogait a

következok: a hagyományok orzésének, az identitás megválasztásának joga;
jog az önálló jogi és politikai alanyisághoz, a belso önrendelkezéshez, az
összazonosságuk szabad érvényesítéséhez a különbözo autonómiák révén, az
akadálymentes külföldi kapcsolatokhoz, a közszolgálati rádió és televíziós
musorkérdéshez, ha közösségi jogaikban sérelem éri oket, fordulhassanak
jogorvoslásért az állami szervekhez, illetve nemzetközi fórumokhoz, ahol a
lakosság %-át teszik ki, használhassák a helységnevek, intézmények, utcák,
stb. neveit anyanyelvükön. A 24-25. szakasz az állami költségvetésbol való
részesedéssel, illetve a nemzeti vallási ünnepek megtartásával, nemzeti
jelvényeik használatával foglalkozik.

A C. pont a nyelvhasználattal kapcsolatos kívánalmakat foglalja össze, amely

tartalmazza az anyanyelven való oktatás-képzés jogát, állami intézményekben,
valamennyi szinten, ezen kívül a természetes személyek, egyházak, stb. jogát
oktatási intézmények alapítása céljából, az állam garantálja az anyanyelvu
óvodai, elemek, középfokú, szakmai, felsofokú posztgraduális oktatást és
tudományos címek anyanyelven való megszerzésének jogát; ott, ahol nincs
meg az eloírt tanulók száma, ott 4 tanuló esetén indíthassanak elemi és
középfokú csoportokat, 7 tanuló esetén foiskolai csoportot; az állam, illetve a
helyi közigazgatási szervek tartják fenn az állami és egyházi oktatási
intézeteket és hozzájárulnak a magán tanintézetek költségeihez is; a nemzeti
kisebbségeknek joguk van az anyanemzet történelmének ismeretéhez saját
tanfelügyeloséghez az állam ismerje el a külföldi diplomát, a többségi nemzet
ismerje meg a kisebbség kultúráját, történelmét.

A közmuvelodésben, a tudományos életben, könyvkiadásban részesüljenek

egyenloelbánásban. Különleges alkalmakkor a parlamentben is használhassák
 199

nyelvüket; azokat a közigazgatási egységeket, ahol a lakosság 10 %-át teszik

ki, minosítsék két vagy többnyelvunek. Itt használhassák nyelvüket, szóban és
írásban, a közületek, utcák legyenek két- vagy többnyelvuek, a
nyomtatványokat, rendeleteket adják ki nyelvükön, a jegyzokönyveiket
vezethessék anyanyelvükön, és anyanyelvu, vagy a nyelvüket jól ismero
risztviseloket alkalmazzanak. (Ezt egyébként valamennyi, 1948 után születet
román alkotmány biztosította.)

Jelentos a törvénytervezetben, hogy nemcsak az igazságszolgáltatásban, bírói

eljárásban, gazdasági életben igényli a nyelvhasználatot szóban és írásban,
hanem az egészségügyben és a hadseregben, bár ez utóbbi esetében az
magánbeszélgetésrol és a magánlevelezésrol van csak szó: (Többen
kifogásolják, hogy nem kötötték ki a tervezet szerkesztoi-szerzoi: a
nemzetiségi katonák kapjanak az általuk lakott régióban kiképzést.

A II. fejet D. pontja a személyi autonómiával kapcsolatos tudnivalókat foglalja

össze. Kimondja: a magjukat autonóm közösségként meghatározó nemzeti
kisebbségeknek joguk van a személyi autonómiához; e keretében a közösséget
az oktatás, kultúra, társadalmi és szociális tevékenység terén önigazgatási és
végrehajtási jog illeti meg; az autonóm közösségnek joga van saját
tisztségviseloit megválasztani, és önkormányzatára vonatkozó Statumot
kidolgozni.

A E és F. pont, a Sajátos státusú helyi önkormányzatokat, illetve a regionális

autonómiával foglalkozik, és a következoket fogalmazza meg:

E. Sajátos státusú helyi önkormányzatok

54. szakasz: Azok a közigazgatási egységek, ahol valamely nemzeti kisebbség

és autonóm közösség a lakosság számához viszonyítva számbelitöbbségben
van, a helyi önigazgatási autonómia alapján törvényben szabályzottan sajátos
státust kaphatnak és hivatalos nyelvként az illeto nemzeti kisebbség és
autonóm közösség anyanyelvét is használhatják.

55. szakasz: A sajátos státusú önkormányzatokban a román nemzethez tartozó

személyek, illetve a más kisebbségekhez tartozó személyek részvételének
lehetoségét biztosítani kell.

56. szakasz: A sajátos státusú önkormányzatok hatásköre a helyi

önkormányzatok Európai Chartájának rendelkezései az irányadók.

F. Regionális autonómia

57. szakasz: A sajátos státusú önkormányzatok társulása a helyi önigazgatási

autonómia alapján biztosított.

58. szakasz: A regionális autonómia alapján létrejött önkormányzati

társulásokban az autonóm közösség hivatalos nyelvként anyanyelvét is
használhatja.
 200

59. szakasz: A regionális autonómiát gyakorló autonóm közösség maga

határozza meg önkormányzatának szervezeti és muködési szabályzatát.

A III. Záró rendelkezések címet viselo fejezetbol a legfontosabb az a passzus,

amely az 1945 után a nemzeti kisebbségektol elvett vagyonok, könyvtárak,
levéltárak visszaszolgáltatásáról szól.

Helyzetjelentés Erdélybôl
(1994. május-június)

Éppen úgy, ahogyan 1945-46-ban pártállásra való tekintet nélkül román

kommunista, szociáldemokrata, parasztpárti és liberális politikusok véleménye
tökéletesen azonos volt abban, hogy Magyarországnak egy négyzetméternyi,
egy községnyi területet sem lehet átengedni, ugyanúgy napjainkban a liberális,
kormánypárti, Romania Mare-beli vagy parasztpárti politikusok egyaránt azon
örömüknek adtak hangot, hogy a Magyar Szocialista Párt gyôzelmével olyan
kormány alakult Magyarországon, amely hajlandó a magyar-román
alapszerzôdést aláírni. "Románia megmenekült!", "Románia fellélegezhet!" -
írta a Romania Libera és az Evenimentul Zilei. Ovidiu Gherman, a Szociális
Demokrácia Románia Pártja, a Román Szenátus elnöke reményét fejezte ki,
hogy az aláírásra még az év vége elôtt sor kerül. Mások - így Coposu is (aki
szerint az ország lakosságának 35 %-a szeretné visszaállítani a királyságot)
1995-re teszi az aláírást.

Teodor Melescanu külügyminiszter a Vocea Romaniei nevu kormánylapnak

adott nyilatkozatában június legelején azt állította, hogy Bukarest már e
hónapban fel akarja újítani a tárgyalásokat az alapszerzôdésrôl, hogy az EBEÉ
budapesti értekezlete elôtt alá lehessen írni; s szerinte 1995 februárjában ez meg
is fog történni. A magyarországi román nagykövet szintén azt hangsúlyozta: a
magyar fél a korábbiaknál nagyobb készséget mutat arra, hogy a tárgyalásokon
a felek véleménye megegyezzen. Az alapszerzôdés szövegének 80 %-a (?)
nemcsak ki van dolgozva, de a felek magukra nézve elfogadhatónak tartják.

Amiben nincs egyetértés, az a fennmaradó 20 %, amely a határok

megváltoztathatatlanságával és a kisebbségi kérdéssel foglalkozik. Könnyu
kikövetkeztetni az elmúlt 75 év román politikájának ismeretében, hogy mi
érdekli a román felet. Természetesen nem a kisebbségi kérdés rendezése,
például egy kisebbségi/nemzetiségi törvény kodifikálása, hanem a határok
sérthetetlensége, a határklauzula. Az államfôi szóvivôi értekezleten, június 3-án
jellemzô módon - utalva arra, hogy Romániának a szomszédaival szemben még
vannak/lennének területi követelései - a következô hangzott el: Romániát a
Ribbentrop-Molotov paktum ugyan jelentôs területeitôl fosztotta meg, azonban
békés szándékát bizonyítandó elfogadja az így kialakult, de számára hátrányos
helyzetet.

Az ET két képviselôje, Friedrich König és Gunnar Jansson, akiknek az a

feladata, hogy félévenként megvizsgálják, Románia miként teljesíti az ET
tagsága felvételekor, 1993. októberben vállalt kötelezettségeket, 1994. március
 201

27-30. között látogatást tett Romániában. Jelentéseiket az Adevarul május 19-i

száma tette közzé. Ebben örvendetesnek találták, hogy a parlament április 18-
án ratifikálta az emberi jogok európai konvencióját, de további ajánlásokat
tettek. Eszerint Romániának csatlakozni kellene az ET kiváltságairól és
mentelmeirôl szóló egyezményhez, az önkormányzati Európai Chartához és a
regionális és kisebbségi nyelvek Európai Chartájához; további tekintettel az
elmarasztalt romániai börtönviszonyokra, a tortúráról és büntetésrôl, valamint a
megalázó és embertelen bánásmódról szóló egyezményhez.

Nem találták kielégítônek a független igazságszolgáltatással, a jogállamisággal

kapcsolatos helyzetet; hogy a rendôrség még mindig katonai rendszer szerint
van megszervezve; kifogásolták a telefonlehallgatásokat, s hogy a SRI nem egy
politikailag felelôs minisztériumnak van alárendelve, hanem a parlament egyik
különbizottságának. Továbbá azt is kifogásolták, hogy az államosított javak
visszaadása vonatkozásában nincs elôrelépés, s hogy az akaratukon kívül a
második világháború idején idegen hadseregben szolgálatot teljesítôket kizárták
a veterán törvénybôl.

Az ET-küldöttek jelentésében hosszú fejezet foglalkozott a kisebbségek

helyzetével. A magyarság helyzete nem javult - olvasható -, Kolozsvár
prefektusa újabb megkülönböztetô intézkedést vezetett be; a parlament nem
fogadta el a kisebbségi törvényt; a tanügyi törvény nincs összhangban az 1201-
es ajánlással, az emberi jogi konvencióhoz javasolt kisebbségi-jogi
jegyzôkönyvvel (a történelmet és földrajzot nem tanítják a kisebbségek
nyelvén); a két- és háromnyelvu feliratok eltávolítása szintén ellentétes ezzel.
König és Jansson megemlítették a szakmai és orvosi anyanyelvu oktatás
visszafejlesztését, s azt, hogy a 89-es és 90-es marosvásárhelyi eseményekkel
kapcsolatban csak magyarok vannak még börtönben, s hogy kizárólag az
ortodox egyház kapta vissza a vagyonát, a többi, így a magyar egyházak nem.
(Melescanu a kifogásokkal szemben ígérte a kolozsvári magyar konzulátus,
újabb határátkelôhelyek megnyitását, a határilleték eltörlését).

Egyébként De Hoop Scheffer nagykövet, az EBEÉ kisebbségi fôbiztosa is azért

kereste fel május végén Románia több nagyvárosában a politikai és társadalmi
szervezeteket, hogy a kisebbségi és oktatási törvénytervezetekrôl tájékozódjon.

A párizsi Európai Stabilitási Konferencián - 1994. május 26-27. - a jószándékot

leszámítva lényeges elôrelépés nem történt. Nemcsak a magyar
külügyminiszternek okozott csalódást az ún. Balladur-terv - amely visszalépés a
Carrington-tervhez képest -, hanem a Romániában - tágabb értelemben: a
határokon kívül élô magyarság körében; mert:
1./ nem tekintették ôket tárgyalópartnernek, s jelenlétüket mellôzhetônek
vélték;
2./ nem döntöttek egy kötelezô érvényu kisebbségi kódexrôl;
3./ Magyarország számára azt jelentené, mintha harmadszor is elveszítette
volna a
háborút - azaz egy vesztes békekötéssel érne fel.
 202

Az ET-jelentés közzététele, az Európai Stabilitási Konferencia - tehát május

utolsó hete - óta Erdély különbözô városából, Nagyváradról, Kolozsvárról,
Marosvásárhelyrôl, Csíkszeredáról érkezô magyarellenes, a magyarokat bántó
vagy érintô intézkedések azt bizonyítják, hogy összehangolt - megtervezett -
eseménysorozatról, pontosabban provokációról van szó.

Nem lehet másnak, mint provokációnak tekinteni, hogy:

1./ Nagyváradon elôször Tôkés püspöki kinevezését vonta kétségbe a Tinerama,
majd ugyanez a lap a magyar titkosszolgálat, a KGB, a CIA ügynöke után a
Securitate ügynökének nevezte Tôkés László püspököt;

2./ Kolozsváron ásatások megindításáról döntöttek az illetékesek a Szent Mihály

templom környékén;
3./ Marosvásárhelyen Antonescu szobrának;
4./ Csíkszeredán ortodox püspöki rezidencia felállítását vették tervbe.

Ezen provokációk célja nem lehet más, mint hogy: Erdély több pontján az
etnikum közötti feszültségek, etnikum közötti konfliktussá alakuljanak át, egy, a
Kis-Jugoszláviában kialakult polgárháborús helyzet jöjjön létre, és akárcsak
onnan a magyarságot - mivel az az utolsó, nagy számú szervezett, s ráadásul
államalkotó nemzetiség - Romániából is tömeges eltávozásra kényszerítsék. (A
háttértanulmányt a szerzô 1994. június végén zárta le, amikor a dolgok ilyen
jellegu értelmezése - értékelése - az etnikumok közötti konfliktussal
kapcsolatban - még nem volt általános. Az ellenzéki Romania Libera július 8-i
száma azonban már pontosan ugyanezt fogalmazta meg.)

Nagyvárad:
A König-Jansson jelentés közzétételével egyidôben indította meg - ezúttal a
Tinerama lap - Tôkés László ellen a támadást, annak alapján, hogy Higyed
István lugosi parókus lelkész levélben kérte Victor Opaschi elnöki tanácsost:
mutassa meg Tôkés püspöki kinevezésérôl szóló dokumentumot. Higyed lelkész
akcióját, amellyel megkérdôjelezte hogy Tôkés "valódi püspök" lenne, a
Királyhágómelléki Református Egyházkerület Püspöki Hivatala "belsô
diverziónak" minôsítette. Ezt követôen egy magyar származású Securitate
tisztre hivatkozva jelent meg a Tinerama hetilap 1994. június 10-16-i számában
"Tôkés László a Securitáté informátora" címu írás, Ioan Itu tollából.
Lényegében hasonló írás már napvilágot látott 1990. december 14-én és
december 15-én a Renasterea Banateana és az Azi címu lapokban, majd a
Phoenix 1991. május 21-i számában, éppen akkor, amikor Magureanu, a román
titkosszolgálat feje látogatást tett a nagyváradi püspöki palotában. Ezúttal - azaz
a június 10-16-i számban - egy faximilét is közöltek annak bizonyítékára, hogy
Tôkés már fiatal korában elszegôdött a Szeku informátorának. Június 12-én,
vasárnap két és fél órás musorában a hasonló nevu rádióadásban Max Banus, a
SZER román adásának munkatársa azt fejtegette, hogy Tôkés kettôs ügynöki
mivoltához nem fér kétség.

A Temesvári Református Egyházközség Presbiterium június 5-i állásfoglalása

szerint: az egyházkerület presbitériumai választották meg Tôkés Lászlót
lelkésznek és püspöknek egyaránt; azóta említett hivatal - és a romániai
 203

magyarság - egyaránt mint a vezetôjére, példaképére tekint. Ezzel szemben dr.

Tunyogi Cs. Gyula azt állítja, mivel a választás négyéves ciklusa 1994. május
6-án lejárt, Tôkés már nem tekinthetô püspöknek.

Romániában ma sokan vannak - így Gazda József is -, akik rendkívül kártékony

jelenségnek tartják, hogy a román hivatalosokon kívül, az RMDSZ vagy/és a
magyarság vezetô értelmiségének némelyike a Tôkés-i "radikális" politizálást
elhibázottnak tartják, tôle - és másoktól - a rugalmasságot, a mérsékletet, a
román érzékenységre való odafigyelést kérik számon. Mindkét irányzatnak
egyébként a Romániai Magyar Szó-ban biztosították a nyilvánosságot, mint
ahogy Tôkés Lászlónak is, aki június 21-i nyilatkozatában jegyezte meg:
bizonyos körök úgy szeretnék beállítani, mintha az országban két Securitate-
ügynök lenne: a KDNPP elnöke, (a királypárti) Corneliu Coposu, valamint ô,
Tôkés László.

El kell fogadni - hangoztatják mértéktartó romániai magyar körök -, hogy igaz

Tôkés érvelése: nem arról van szó, hogy tisztújítás elôtt áll a négyéves ciklus
elteltével a református egyház, sokkal inkább arról, hogy a vádaskodások és
rágalmazások részei annak a folyamatos és egyre szélesedô
propagandakampánynak, melyet a hatalomban kommunista és nacionalista erôk
- pontosítva: szélsôséges nacionalista erôk, akik megközelítôen a román
törvényhozás felét teszik ki - az újjászervezett és otthon valamint külföldön
reaktivizált román titkosszolgálat igénybevételével folytatnak a romániai
demokratikus megújulás, a demokratikus (román) és kisebbségi pártok és
szervezetek, valamint ezek élenjáró képviselôi ellen. (Ellenôrizetlen, de
feltehetôen hiteles az az információ, mely szerint a reaktivizált titkos
kapcsolatok - ügynökök - tevékenységének fô iránya Magyarország.)

Olyan körülmény ismeretében pedig, amely azt bizonyítja, hogy Tôkés László
egyszemélyben is képes húzóerôt gyakorolni és döntéshozatalba "hozni" az
RMDSZ-t - szintén követelésére fogadták például el 1992 novemberében a
"belsô autonómia-koncepciót", utolsóként a határontúli magyar pártok és
szervezetek közül - nem lehet csodálkozni, hogy a rágalmazások és támadások
középpontjában áll.

Marosvásárhely:
A Romániai Magyar Szó szerint újabb politikai és etnikai diverzió veszélye
fenyeget Marosvásárhelyen. Az is általános vélemény, hogy a háttérbôl azok
biztattak az Antonescu-szobor felállítására, akik a "fekete márciusi"
eseményeket elôkészítették.

A Háborús Veteránok Szövetségének Ion Antonescu nevet viselô Maros megyei

szervezete 241/1993-as folyamodványában azt kérte, hogy az önkényesen
Antonescu sétánynak átkeresztelt egykori Bethlen Gábor sétányon
elhelyezhesse a marsall 1.20 méteres bronz mellszobrát - Antonescunak, aki
részt vett Budapest megszállásában 1919-ben, egyébként semmilyen köze nem
volt a városhoz - egy 1.90 méter magas talapzaton. Ezután a hivatalos
jóváhagyás hiányában, a megyei és városi tanács, valamint az RMDSZ
tiltakozása ellenére hozzákezdtek a szoborállításhoz.
 204

A polgármesteri hivatal illegális építkezés kezdeményezéséért bírsággal sújtotta

a Veteránok Szövetségét. Bár a végzést Calin Gheorghe alpolgármester írta alá,
Nagy Gyôzô polgármestert vádolják az építkezés leállítása miatt. A Veteránok
Szövetsége feljelentésére a helyi bíróság a következô határozatot hozta:

"Ion Antonescu marsall - fiind reabilitat = mivel rehabilitálták, lévén

rehabilitálva - egyike a legnagyobb hadvezéreknek és politikusoknak, akinek az
adott helyzetben sikerült meggátolnia Románia idegen hadseregek általi
elfoglalását; megpróbálta kivonni az országot abból a háborúból, melybe
belerángatták Kelet-Európában és ellenszegült a zsidók koncentrációs
haláltáborokba való deportálásának. Azokat, akik megakadályozzák a marsall
mellszobrának felállítását, úgy kell tekinteni, mint nemzet- és országidegenek.

Marosvásárhely Ion Antonescu országának része, ahol megérdemli, hogy

mellszobrot állítsanak neki, amiben a felperes szövetség iparkodik."

(A határozat szövege - az eljárás minôsítését leszámítva - több ponton nem felel

meg a valóságnak. Antonescu 400.000 zsidó és 600.000 román katona halálában
marasztalható el ugyanis.)

Székelyföldön az utóbbi idôben, mint például az egykori Sepsi szék több

helységében a megválasztott helyi hatóságok visszahelyezték az 50-es években
eltávolított kétnyelvu (magyar, román) táblákat és feliratokat. Az RMDSZ
Maros megyei elnökségének feljegyzése (lsd. a mellékelt dokumentumot) azt
bizonyítja, hogy nem csak Szlovákiában dúl a háború a feliratok körül.

Kolozsvár: támadás a Mátyás-szobor ellen

Gheorghe Funar polgármester kifogyhatatlan az ötletekben. Abból az

alkalomból, hogy 75 év telt el amióta Kolozsváron a magyar egyetem összes
épületét kártérítés nélkül elvette a román hatalom, azaz "75 éves a román
tannyelvu oktatás", azt javasolta, hogy a Babes-Bolyai helyett az egyetem az
Universitatea Daciei Superioare nevet vegye fel.

Az egyetemi tanács tiltakozása miatt kénytelen volt egyelôre ezen ötlete

megvalósításától elállni. A Muemlékvédelmi Bizottság engedélye nélkül
bontották le a Lupa Capitolina szobrot, illetve tiltására állították fel a
Memorandista-emlékmuvet a Fôtéren. A 17 méter magas szobor felállítása
alkalmat adott a Raul Sorbannak újabb kirohanására, aki a magyargyulöletét
már régen bebizonyította. Ezúttal nemcsak az RMDSZ-t, hanem Göncz Árpádot
is midôn célbavette kijelentette: mindaddig szükség lesz a román nemzeti
gondolat térhódítására, amíg a magyarok a románok egysége ellen törnek.

Funar azon szándékát, hogy a város történelmi középpontjáról elszállíttassa

Mátyás király szobrát a római kori régészeti feltárások, illetve kiállítás miatt
azonban ennél is súlyosabban ítélték Erdélyben.
 205

Az Interetnikai Dialógus Egyesület nevében dr. Octavian Buracu ezt olyan

"provokációnak" minôsítette, amely Erdély "békéjét", az ország stabilitását
veszélyezteti.

A következô következtetést lehet levonni Funar ezen újabb ötletébôl:

1. Közismert, hogy az eddigi régészeti feltárások azt bizonyították, hogy a római

kori és a magyar honfoglaláskori leletek között semmi olyan lelet nem maradt
fenn Romániában, amely a dákórómai nép kontinitására utalt volna, arra, hogy a
mai román nép a dákok és a rómaiak egyenes leszármazottai lennének. Tehát a
római kori leletek keresésének nem csak az az oka, hogy ismét bizonyítani
akarják: mivel a román nép él kétezer éve Erdélyben, mint autochton
ôslakosság, ôt illeti meg történeti jognál fogva Erdély. (Hiszen ezen az alapon
az egykori Római Birodalom helyén születô államok Nagy-Britanniától Észak-
Afrikáig, Spanyolországtól Magyarországon át az Al-Dunáig, mint a rómaiak
leszármazottjának kellene tekintsék magukat.)

2. A Fôtéren történô ásatások, melyek a római katolikus templom körül

folynának, óhatatlanul veszélyeztetnék magát a templomot is, alapzatába,
épületében károkat okozhatnak.

3. E törekvések - a római kontinuitás bizonyítása, és a város központja magyar

történeti jellegének tönkretétele - szolgálják a rejtett célt - amint arról már
történt említés, és amely nem maradt rejtve sem magyarok, sem józanul
gondolkodó románok elôtt -: a magyarellenes vagy/és magyar-román konfliktus
kiprovokálását. Az események bármely megközelítésébôl csak ezt tudjuk
levonni.

Ami a Mathias Rex elleni támadás eseménytörténetét illeti: 1994. június 18-án
az RMDSZ Szövetségi Egyeztetô Tanácsa a következô állásfoglalást tette
közzé:

"1994. június 18-án az RMDSZ Szövetségi Egyeztetô Tanácsának részvevôi az

alábbi állásfoglalást teszik közzé:

Kolozsvár a szélsôséges, xenofób, nemzeti identitásunk eltörlésére szövetkezett

erôk és a másságturô, európai demokratikus szellemiség csatájának városává
vált. A polgármester által exponált nacionalizmus, amely nem riad vissza a
kultúrbarbarizmustól, az etnikumok közötti viszály szításától, az akár sorozatos
törvénysértésektôl sem, újabb támadást készített elô a Mathias Rex
szoborcsoport, valamint Kolozsvár esztétikai és építészeti szempontból európai
híru fôtere ellen.

Bizonyítatlan, tudományosan nem igazolt feltevésekre alapozva felásatja

kincses városunk fôterét, és ezzel a manipuláló politikát takaró ürüggyel
veszélyezteti az Európa elsô öt lovasszobra közé tartozó, egyetemes értéku,
nemzeti közkincsünket képezô Fadrusz János-alkotást.
 206

A feltárások tervét nem a tudományosság szabja meg, hanem a Mátyás-szobor

topográfiája. A római város központja nem a Mátyás-szobor alatt található. A
tervezett ásatások nyilvánvalóan újabb ürügyet kívánnak szolgáltatni a város
jellegzetes arculatának megváltoztatására, a Mátyás-szobor eltávolítására."

22-én, szerdán az ôrtálló tüntetés déli féltizenkettôkor vette kezdetét nemzetközi

sajtóértekezlettel. Fenyegetôzését, miszerint a polgármester az engedély nélküli
tüntetést karhatalommal oszlatja szét, nem váltotta be. A sajtóértekezleten
egyébként a romániai magyarság felelôs tényezôin kívül mint Jakubinyi György
erdélyi római katolikus esperes,Trepfli József nagyváradi római katolikus
megyéspüspök, Reizer Pál szatmári római katolikus megyéspüspök, Csiha
Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Tôkés László, a
Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Erdô János, az
Unitárius Egyház fôjegyzôje, Kiss Béla, az Evangélikus Egyház fôjegyzôje, az
RMDSZ vezetôje, jelen volt a román demokrata ellenzék több képviselôje,
Octavian C. Buracu, Doin Cornea, Liliana Bacu.

A régészeti feltárást vezetôk ezután hol kivonultak, hol visszavonultak. A

Muemléki Felügyelôség és a helyi szervezetek az ellenállás, a nemzetközi
visszhang láttán különféléket nyilatkoztak. Többek között azt, hogy nem volt
tudomásuk az ásatások körülményeirôl, amellyel kapcsolatban olyan jogi
probléma is felmerült, hogy a kijelölt terület a katolikus egyház tulajdonában
van.

A hivatalos szervek beavatatlanságát a mellékletek cáfolják.

Romániában is és Magyarországon is sokan vannak, akik szerint a magyarok (és

bizonyos román körök) eltúlozzák, és sajátos magyar nemzeti sérelemnek
tüntetik fel, ami napjainkban Kolozsváron a Mátyás-szobor körül zajlik. Hogy
mennyire nem így van, mennyire nem arról van szó, hogy megkezdenek egy
bizonyos régészeti ásatást, vagy sem, arra elég emlékeztetni romániai magyar
(és bizonyos román körök) azon meggyôzôdésére, hogy Kolozsváron a román
szélsôségek azt próbálják felmérni: meddig mehetnek el; meddig turi el a
nemzetközi közvélemény - amely a délszláv válság idején is elodázta, elodázza
a határozott fellépést, a polgárháborút a tömeggyilkosságok ellen - a
beláthatatlan végu destabilizációs provokációkat.

(Régészeti szakemberek is azt állítják, hogy a római kori Napoca központja nem
a Fôtéren, hanem a Szent Mihály templomtól északra terült el; az bizonyított
viszont, hogy a belváros alatt XI-XII. századi magyar középkori temetô sírjai
találhatók.)

Konklúzió:

Az elmúlt másfél hónap eseményei is egyértelmuen azt bizonyítják: az ET-

tagsággal Románia újabb helyzeti elônybe került. Többen sajnálatosnak tartják,
hogy
1./ ezt a feltételek betartása elôtt megelôlegezték Romániának;
 207

2./ a magyar kormány képviselôje nem vétózta meg;

3./ ezúttal nemcsak a kisebbségek kerültek hátrányosabb helyzetbe, de maga az
Európa Tanács is veszített tekintélyébôl, s jó úton halad ahhoz, hogy egyike
legyen a hasonló látszatszervezeteknek.
Románia viszont
1./ egyre kevésbé hajlandó adni a látszatra;
2./ a nemzeti kisebbségek diszkriminációja fokozódik;
3./ és kormány-, állami-, azaz valamennyi hivatalos szinten
hallgatólagosan támogatják az etnikumok közötti összeütközést kiprovokáló
szélsôségeket.

A nyilvánosság elôtt tett nyilatkozatok egyikébôl-másikából kitetszik a romániai

magyarság aggodalma: hogy a magyar-román alapszerzôdés aláírása után
ugyanolyan helyzet alakul ki, mint 1958-ban, a szovjet csapatok romániai
kivonulása után. A szovjet hatalom jelenléte addig fékezôen hatott a soviniszta
román kisebbségi politikára; hiszen azután szunt meg az önálló Bolyai Magyar
Tudományegyetem, szorult vissza az anyanyelvu oktatás - Gheorghiu - Dej 10
évet adott a magyar iskolák felszámolására -, tuntek el a magyar és német
nyelvu feliratok, magyartalanították (és zsidótlanították) a HM-et, BM-et és a
KM-et, vezették be a zárt városok rendszerét, és bizonyos foglalkoztatottsági
kategóriákban országosan is 10 %-ban szabták meg, hogy mennyi kisebbségit
alkalmazhatnak.

Emlékeztetni kell arra, hogy Románia a XIX-XX. század folyamán szinte

egyetlen nemzetközi vagy kétoldalú szerzôdést sem tartott be. A magyar
külügyi levéltárak, a pártarchívumok a dokumentumok százait tartalmazzák,
amelyekbôl kitetszik: a megkötött, aláírt kulturális, vízügyi, kereskedelmi stb.
szerzôdéseket magyar relációban 1947. óta nem tartja be a román fél; és ez a
tény vita tárgyát képezte Rákosi és Gheorghiu-Dej idején éppúgy, mint Kádár és
Ceausescu idején. Különösen érvényes ez - szinte kínálja magát - egy olyan ún.
alapszerzôdés esetében, amely:
1./ olyan politikai aktus, amely a két ország új típusú kapcsolatrendszerét lenne
hivatva demonstrálni;
2./ betartására nincsenek meg a garanciák;
3./ mivel két ország között köttetett meg, egy harmadik ország vagy szervezet
nem kötelezheti a szerzôdést megszegô felet a betartásra;
4./ még ha tartalmaz olyan kitételeket, hogy megszegése esetén a Hágai
Bírósághoz, az ENSZ-hez vagy más szervezethez lehet fordulni, ez
végeláthatatlan, lezáratlan és eredménytelen jogvitát von maga után.

Tehát: ha Románia a határklauzula ellenében ígéretet is tesz egy kisebbségi

törvény elfogadására, illetve általában: egy kisebbségbarát politikára, semmi
sem garantálja annak betartását. Ez az egyik érv ellene, tudniillik hogy
semmiféle haszna nem származna belôle a magyarságnak.

A másik érv - és ez is felmerül a lehetôségek között -: a romániai fejlôdés nem

tekinthetô lezárt folyamatnak. Elképzelhetô egyfajta föderatizálódás, régiók
leválása, mások egyesülése. Akkor egy új történelmi helyzetben érvényét
veszítik a korábbi szerzôdések.
 208

Ha Magyarország nem írja alá az alapszerzôdést, akkor újabb bizonyítékot

szolgáltat arra, hogy Horthy, Rákosi, Kádár, Antall, Göncz "lenacionalistázását"
a jelenlegi magyar vezetôk rágalmazása kövesse, viszont marad némi eszköz a
kezében, amivel a másik fél álláspontját módosíthatja, "zsarolhatja" bizonyos
kérdésekben.

Ha Magyarország olyan szándékkal akarja aláírni az alapszerzôdést, hogy 1./

bizonyítsa, állandónak tekinti a határokat (amelynek megvonásánál sem 1920-
ban, sem 1946-ban nem vették figyelembe az etnikai elvet) és/vagy hogy 2./
segítsen a határon kívül élô magyarokon, szándékát nem éri el, mert lesznek
akik ezután is megkérdôjelezik ôszinteségét, és Romániában szabad teret
biztosítanak a kisebbség-ellenes politikának. Nyerni tehát nem nyer vele
semmit. Erre példa épp a magyar-ukrán szerzôdés, amelynek kisebbségpolitikai
vonatkozását esze ágában sem volt betartani az ukrán kormánynak; 3./ A
határokon kívül élô magyarság azt érzi majd: az anyaország lemondott róluk, és
ez esetleg meggondolatlan lépést válthat ki részükrôl.
(Ez különösen a székelyekre vonatkozik, akikben egyrészt él még az autonómia
emlékezete, másrészt a Székelyföld tele van fegyverraktárakkal (a hadsereg és a
VATRA tulajdonát képezik); végül; maguknak a székelyeknek is vannak titkos
fegyvereik.) Nem tekinthetô szórvány jelenségnek az a vélekedés, hogy az
alapszerzôdés aláírására a 3,5 millió határon kívül élô magyarok megkérdezése
nélkül szándékoznak sort keríteni.
4./ A nemzeti gondolattal, nemzeti politikával kapcsolatos román mentalitás
ugyanis rendkívül egyszeru és világos:
igazi hazafi az, aki azt hirdeti, azért harcol, hogy az összes románlakta területek
egyesüljenek, függetlenül attól, hogy ott volt valaha román hatalom, valamilyen
román államiság, mint a XVIII. századi Besszarábiában, vagy nem, mint például
Erdélyben, ahol csak 1918 óta lehet román államról beszélni.
Nem hazafi, tehát nemzetáruló viszont az, aki azt nem fogadja el.
Ezt a sémát alkalmazzák azután másokra is. Tehát:
igazi magyar (egyébként is szerintük minden magyar született nacionalista, ez
alól nem mentesül az új magyar kormány sem) revizionista, tehát Erdélyt
akarja. Ellenkezôje (talán) meg sem fordul bennük. Így magyar részrôl minden
állítás, amely ezzel ellentétes - hogy ti. Magyarország elfogadja a jelenlegi
határokat, nincs szándéka sem békés, sem másmilyen módon a Felvidék,
Délvidék, Kárpátalja és Erdély magyarlakta területét vagy ezen régiók egészét
visszakövetelni -, a románok számára hihetetlen. Minden ilyen kijelentés
mögött valami sanda szándékot, titkos tárgyalásokat, diplomáciai manôvereket
vélnek és saját politikájukat is ehhez az elképzelésekhez, feltételezésekhez
igazítják.

Akármelyik utat válassza is a felelôs magyar kormány, mindenképpen vesztes

lesz. Rövidtávon legalábbis. Hosszútávon azonban mind az anyanemzet, mind a
nemzetrészek érdekében arra kellene törekednie, hogy a szükségest és a
lehetségest közelítse egymáshoz.
 209

A szerzôdésszegés kronológiája

Nemcsak a történész, de a politikus, jelen esetben a magyar politika

irányítóinak tanulságos, hogy Romániát, mint hagyományos nótórius
"szerzôdésszegôt" ismeri a nemzetközi diplomáciai élet. Minden állítást, amely
eltér a megszokottól - tehát meghökkentô vagy hihetetlen - bizonyítani illik. A
szerzôdésszegés magyar vonatkozású eseménytörténetét négy fejezetre - korra
lehet osztani:
1/ A török hódoltság kora
A XIV-XVIII. században mind a két török megszállás alatt álló román vajdaság,
mind az erdélyi románok támogatták a törökök erdélyi betöréseit, alkalmasint
jelentéseikben tájékoztattak a helyzetrôl, alkalmasint a török seregekkel együtt
pusztították a magyar és szász lakosságot, annak ellenére, hogy a magyar
állammal kötött szerzôdésük alapján, annak vazallusai voltak. (A magyar
királyság támogatta államalapításukat.)
2/ Az osztrák megszállás idején
A XVIII-XX. század elején a románságot sikeresen használták fel a magyar
szabadságtörekvésekkel szemben, az osztrák helytartó fogalmazta meg 1791-
ben: "ha netán (magyar) nemesi felkelés törne ki, a román parasztság borzalmas
lázadással a kormány iránti huségre kényszerítené a magyar nemességet. "Az
1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc után Erdélyben, ahol az
uralkodó komoly anyagi támogatást nyújtott a román egyháznak, jelentôs számú
román tisztviselôi kart neveznek ki. Cuza román uralkodó tárgyalásairól a
magyar emigrációval egy közös Habsburg-ellenes fellépésrôl hamar kiderült,
hogy irreális, mivel a román fél érdekei mást kívántak.
1883-ban Románia csatlakozott a Hármasszövetséghez, kijelentette egyúttal,
hogy a Monarchiával szemben nincsenek területi követelései, holott a Nagy-
Románia gondolata már az 1830-as években megfogalmazódott; 1860-ban
Erdélyrôl mint román földrôl beszéltek, és csaknem egyidôben a
Hármasszövetséghez való csatlakozással, hivatalosan is megalakult a román
irredenta mozgalom, amely Kulturális Liga néven tevékenykedett egészen a
háború kitöréséig otthon és külföldön egyaránt, s azáltal, hogy jelentôs állami
költségvetési támogatást kapott, nagyarányú írásos és egyéb propaganda
tevékenységet tudott folytatni, ügyüknek nyugat-európai tudósokat és
politikusokat nyertek meg, és irodájuk volt valamennyi nagy egyetemi
városban. Hasonló tevékenységet fejtett ki az Irredenta Románia nevu
szervezet, illetve az egész Erdélyt behálózó Astra. 1895-tôl a Monarchiával
szövetségi viszonyban álló Romániában az irredentizmust, azaz a románlakta
területek egyesítését az állampolitika szintjére emelték.
1908-ban a magyar miniszterelnök éppúgy figyelmen kívül hagyta a
Székelyföldrôl érkezô hírszerzôi jelentést és figyelmeztetést, hogy a
Besztercérôl, Csíkszeredáról és Marosvásárhelyrôl katonai egységeket kell
átirányítani a Keleti-Kárpátokhoz, mint 1916 augusztusában azt, hogy román
betörés várható Erdélyben. (1916 augusztus 17-én Románia titkos békét kötött,
amely jelenlegi határainál nagyobb területeket ígért, ha: 1/ belép Németország
és a Monarchia ellen a háborúba; 2/ nem köt különbékét, augusztus 27-én a
román katonaság lerohanta Erdélyt, december 6-án azonban a Központi
Hatalmak sikeres ellentámadása következtében elfoglalták Bukarestet és 1918-
 210

ban különbékét kötött Románia Németországgal és a Monarchiával. 3/ 1919.

december 9-én, Románia, amely augusztus eleje óta résztvett Magyarország
megszállásában (és kirablásában) aláírta a nemzetközi érvényu kisebbségi
szerzôdést, amely a következô lényeges cikkelyeket tartalmazta:

2.c.: "A román kormány kötelezi magát, hogy az ország minden lakosának
születési, állampolgársági, nyelvi, faji vagy vallási különbség nélkül az élet és a
szabadság teljes védelmét biztosítja.
8.c.: ...Egyetlen román állampolgár sem korlátozható bármely nyelv szabad
használatában...
11.c.: Románia hozzájárul ahhoz, hogy az erdélyi székely és szász
közületeknek a román állan ellenôrzése mellett vallási és tanügyi kérdésekben
helyi önkormányzatot engedélyezzen."

3/ A két világháború között, kezdve az 1923-as alkotmánnyal, Románia a

kisebbségi szerzôdés valamennyi cikkelyét megszegte.
1938 májusában azonban a szlovák elszakadási törekvések a Magyarország
fegyverkezési egyenjogúságának és általában: a magyar kisebbség autonómia
törekvései felerôsödése, a vitás területi kérdések rendezésével kapcsolatos
nemzetközi diplomáciai sürgetések által meghatározott körülmények között, a
külföldnek szólóan, s anélkül, hogy valóban törvényerôre emelték volna
Romániában, Kisebbségi Statutum néven kisebbségi törvényt jelentettek meg.
4/ 1945-ben szintén a külföldnek szólóan és a magyarság megnyerésére adták ki
a Nemzetiségi Statutumot, amely több lényeges ponton visszalépést jelentett az
1938-ashoz viszonyítva. A béketárgyalások valamint a Román Kommunista
Párt és a román történelmi, polgári pártokkal folytatott hatalmi harca, Groza
álkoalíciós kormánya idején, azaz 1945-1947-ben a Magyar Népi Szövetséget
(az RMDSZ elôdjét) elismerték a Romániában élô magyarság érdekképviseleti
szervének, biztosította évszázados gazdasági, társadalmi, tudományos
intézményei, iskolái (7 felsôfokú tanintézet, egyetem és fôiskola muködött
Erdélyben!) szövetkezete, pénzintézetei muködését, ígéretet tett a székelyföldi
autonómia létrehozására (saját magyar közigazgatással, csendôrséggel, nemzeti
jelvények használatával), kidolgoztatott egy új kisebbségi törvényt.
A párizsi béketárgyalások (1947. február 10.) román sikerei - a szovjet-román
fegyverszüneti szerzôdés 1944 szeptember 14-én még nyitvahagyta Erdély
(vagy egy része) hovatartozásának kérdését! - valamint az 1946 novemberi
választásokon a baloldal sikerei után (Mihály király szerint egyszeruen
kicserélték a történelmi pártokra /a liberális és parasztpártra/ és a baloldalra
leadott szavazatokat) megkezdôdött az ún. "teljes egyenjogúságon alapuló"
kisebbségi politika leépülése.
A megkötött kulturális egyezményt, a kölcsönös barátsági és együttmuködési
szerzôdést (1948. január 24.) a román fél azóta sem tartja be.
Amint az a Külügyminisztérium és a Párttörténeti (ma Politikatörténeti) Intézet
Levéltárainak anyagából kitetszik: 1949 óta - napjainkkal bezárólag - a
legfelsôbb állami (és párt) találkozókon, a különbözô szakbizottságokban
Magyarország állandóan kénytelen visszatérni, hogy Románia nem tartja be a
kulturális, vízügyi, kereskedelmi, társadalombiztosítási, nyugdíjas stb.
egyezményeket, holott arra jó néhányszor írásbeli ígéretet tett. Ez vonatkozik a
két ország között lezáratlan kárpótlási, kártérítési ügyekre. (1945-ben zár alá
 211

vették a magyar állampolgárok, a magyar állam, illetve Magyarországra

menekült román állampolgárok vagyonának egy részét.)
Bár 1956. december 3-án az ENSZ-ben azt nyilatkozták: Románia betartja a
politikai menedékjogra vonatkozó nemzetközi szabályokat, ezt sem tartotta be.
1968-ban a VSZ öt tagállamának Csehszlovákiai bevonulása után, egy a
nemzetiségi politika ürügyén hasonló beavatkozást elkerülendô Nicolae
Ceausescu több, látszatengedmény megtételére kényszerült. Ez addig tartott,
amíg átalakította katonai doktrínáját és a totális védelemre rendezkedett be.
Az 1989. decemberi fordulat után az új rezsim képviselôi ígéretet tettek: a
Nemzetiségi Minisztérium felállítására (1920-1953 között létezett valamilyen
formában), új kisebbségi törvény kidolgozására, és általában az addigi
diszkriminatív, asszimilációs kisebbségi politika felszámolására.
Románia mindezidáig ezeket az ígéreteket sem teljesítette. Az új román
alkotmány megismételte, hogy Románia nemzetállam (azaz kétségbevonta a
nemzeti kisebbségek létét); visszautasította a kisebbségi törvényt (már három
változata is létezik), az új oktatási törvény pedig visszalépést jelent a
Ceausescu-korszakhoz viszonyítva is.

A román belpolitika aktualitásai

(1996 nyara)

1. Az SRI helyzete

Az SRI és igazgatója Virgil Magureanu körül 1996 nyarán nagy a csönd. A sajtó
mindössze 3-4 alkalommal foglalkozott vele. A bankbotrány alkalmával
jegyezték meg, hogy Iliescu alenökkel együtt érdekeltsége van a Jegybanknál -
utalva ezzel az összeférhetetlenségre.

Június 20-án Virgil Magureanu, a Román Hírszerzô Szolgálat igazgatója - saját

kérésére - megjelent a parlament két háza elôtt, de beszédében semmi újat nem
mondott, illetve semmit sem magyarázott meg azok közül a botrányok közül,
amelyek az utóbbi hónapokban az SRI háza táján elôfordultak. Természetesen
kitartott amellett, hogy a szolgálat soha nem végzett semmilyen illegális
tevékenységet - elsôsorban a telefonlehallgatásokról van szó-, s hogy ez
különben sem lett volna lehetséges, mivel parlamenti ellenôrzés alatt áll.
(Utóbbi magyarázat egyáltalán nem állja meg a helyét, mivel más sokszor
bebizonyosodott, hogy az SRI-t felügyelô parlamenti bizottság valójában nem
képes betekintést nyerni a szolgálat ügyeibe, másrészt a bizottságban is
többségben vannak a kormánypárti honatyák, akiknek nem is érdeke, hogy
bármi törvénytelenséget rábizonyítsanak az SRIr-e.

A politikusok és újságírók telefonbeszélgetéseinek lehallgatását az SRI-bôl

menesztett Bucur százados nyakába varrta Magureanu, mondván, hogy az a
Romania Mare Párt illegális információs struktúráiba épült bele, amely
"paramilitáris" elvek alapján dolgozik. Ugyanide sorolt két másik volt SRI-
tisztet, bizonyos Ilie Merce-t, és Toma Nastase-t. A kazetta-botrány
Maguareanu szerint egy színjáték volt, az SRI lejáratása céljával. A parlamenti
ellenôrzô bizottság tagjai közül egyesek nyíltan, mások burkoltan arra kérték fel
 212

Maguareanut, hogy mondjon le, "egy elviselhetetlenné vált helyzet megoldása

érdekében".

A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt bizottsági tagja azzal magyarázta a

kérését, hogy az SRI törvénytelen tevékenységekben vesz részt, s ezért
Maguareanu is felelôs: cigarettacsempészés, az ellenôrzô bizottság
félretájékoztatása, politikai rendôrségként való muködés, annak lehetôvé tétele,
hogy más titkosszolgálatok lejárassák az RHSZ-t. A bizottság elnöke Vasile
Vacaru szenátor védelmére kelt Maguareanunak, kijelentve, hogy a szolgálaton
belül "nincs káosz, csupán bizonyos rendellenességek".

Vacaru szerint Maguareanu problémája az, hogy el kell döntenie: az RHSZ

igazgatója akar-e maradni, avagy politikai pályára lép. Ebbôl az következik,
hogy könnyen elôfordulhat, hogy Maguareanu valahol az RTDP legmagasabb
köreiben köt ki az ôszi választások elôtt, és ott hagyja az SRI-t, ahol ázsiója
mindenképpen csökkenôben van. Ha az igazgató belép a vezetô kormánypártba
minden bizonnyal fel fogja használni a birtokában lévô információkat az
ellenzék ellen, s úgy is hasznára lehet az Iliescu-féle pártnak, hogy latba veti
komoly szaktudását a diverziók terén - írja a román sajtó. Nicolae Ulieru, a
Román Hírszerzô Szolgálat szóvivôje július folyamán kijelentette, hogy a
szolgálat idônként bizalmas jellegu információkat szolgáltat a sajtónak, olyan
esetekben, ha a hivatalos csatornákon történô közlés nem hozza meg a várt
eredményeket. Ulieru úr elmondta, hogy ezeket az információkat fôleg a
leginkább olvasott és szavahihetôségükrôl ismert újságokhoz juttatják el, ezek
azonban különbözô lapok lehetnek. Ezt a módszert egyébként gyakran
használják a titkosszolgálatok mindenütt a világon.

Hozzátette, hogy az a módszer azon alapszik, hogy a közvélemény idônként

jobban odafigyel a meg nem nevezett források közlésére, mint a hivatalos
állásfoglalásokra. Ulieru úr szerint ez a legfôképpen a román közvéleményre
jellemzô, mert a román társadalom nagy része politikailag analfabéta.

Az "SRI szakértô" Ziua egy külföldi üzletember és Magureanu kapcsolatának

járt utána, és közölt írást. Heinrich Schorsch Romániában született és a 70-es
években, mint népi német Németországban telepedett meg. 1989 elôtt
különbözô külkereskedelmi vállalatokkal állt kapcsolatban, így a Romenergoval
és a Foreximmel. Ismeretsége Magureanuval ebbôl az idôbôl való.

Magureanu fia, Marian amerikai tanulmányútját is ô rendezte el állítólag.

Schorsch ma a Román Nemzeti Bank Egyetlen érmeszállítója, az SRI
igazgatójának, egy bizonyos Pop úrnak a nagybányai üdítôgyárát is ô mentette
meg a csôdtôl.

2.. Helyhatósági választások. (Elsô forduló. 1996. június 6. Második forduló

június 16.)

Romániában a helyhatósági választásokra úgy tekintenek, mint a november 3-i

parlamenti és elnöki választások fôpróbájára. Az ország lakosságának több
mint 60%-a az ellenzékre voksolt, amely így 1 millióval több szavazatot kapott.
 213

Ebbol az ellenzék azt a következtetést vonja le, hogy egy jó ellenzéki tömörülés
és együttmuködés esetében legyôzhetik a kormánykoaliciót.
A választási procedura, melynek során a különbözô pártok tanácsosi listáira,
illetve a polgármester jelöltekre szavazhattak,az ország lakosságának a
rendszerrôl alkotott véleményének hu tükre. A jogosultak igen nagy, közel
50%-a távolmaradt. A részvételi arány 56,5%-os volt. A tapasztalat szerint a
megyei pártlistán szereplô nevek többsége ismeretlen volt nemcsak a kisebb
településeken, de a nagyvárosokban és a megyei központokban is. Az országban
17.737.425 szavazásra jogosult állampolgár közül 10.016.932 szavazott a
megyei tanácsosi listákra. Ennek alapján állította Constantinescu a DK vezetô
politikusa, hogy az ellenzék megnyerte a választásokat.

Emil Constantinescu optimista nyilatkozata ellenére úgy tunik a kisebb pártok,

így az RMDSZ dönthetik el a novemberi választásokat, ugyanis a DK és a
Szociáldemokrata Unió együtt nem tudná legyôzni a kormánykoaliciót.

3. Az RMDSZ a választások után

A Szövetségi Képviselôk Tanácsa június 22-23-i sepsiszentgyörgyi ülésén
egyrészt kiértékelhették a helyhatósági választások tapasztalatait. Az RMDSZ
egyelôre találgat, hogy miért rendült meg több helyen a bizalom (korábban
Markó ezt nem ismerte el), amit abban is kifejezésre juttat, hogy a kolozsvári
magyarok kisebb arányban mentek el szavazni, mint a románok; Csíkszeredán
és Kézdivásárhelyen az RMDSZ polgármester-jelöltjei a szavazatok kis
hányadát kapták meg; Hargita megyében 14 településen maradt alul a
függetlenekkel szemben; Szatmár megyében 5 magyart választottak meg
polgármesternek, akik a román pártok színeiben indultak. Ismét szóba került,
hogy miként muködik az RMDSZ? Mint politikai párt vagy mint ellenzéki
képviseleti szervezet?
Súlyos bírálatok érik az RMDSZ-t, más magyar pártok (pl. a Romániai
Kereszténydemokrata Párt) és tömörülések részérôl az elharapódzott
klikkszellem, a parlamenti képviselôk alkalmatlansága, korrumpálhatósága
miatt.
A klikkesedést különösen élesen vetette fel Fodor Sándor író: szerinte a
különbözô platformokhoz, frakciókhoz tartozókat - röviden egységbontókat - az
RMDSZ tagságának 1 %-a ha támogatja. A népszerutlenség okának a
szervezeten belüli marakodást és a tisztázatlan anyagi visszaélésekben leli fel.
Nem használt az RMDSZ népszeruségének 1./ Markó és Tôkés ellentéte; 2./
hogy féltek elszámoltatni Szôcs Gézát; - a román sajtó Szôcsöt „Erdély
Berlusconijá”-nak nevezi - 3./ hogy elnökjelöltet állított; 4./ s ez a személy nem
más, mint Frunda György.
Az SZKP július 13-14-i ülése Kolozsváron az RMDSZ elnökjelöltjérôl döntött.
(Funar a magyar-magyar találkozó után kérte azok kiutasítását az országból,
akik részt vettek ezen, illetve az SZKT tagjainak letartóztatását.)
 214

75:12 arányban, 8 tartózkodás mellett a román kormány tagjaival az RMDSZ

tudta nélkül tárgyaló Frunda Györgyöt jelölték, aki reményeit fejezte ki, hogy
több szavazatot kap - a többi kisebbség és a románság egy része révén - mint a
romániai magyarság összessége. Kijelentette: a másik fordulóban a kapott
szavazatokat a kisebbségi kérdés megoldását felölelô román demokrata
elnökjelöltjének adják át. Frunda és a hozzá közel álló liberális (SZDSZ-es
beállítottságú) kör (Buchwald Péter, Fey László stb.) kifejezetten erénynek
tartja, hogy Frunda programja nem kisebbségi problémákkal foglalkozik
kizárólag, hanem országos alternatívákat nyújt. Ennek kifejezett célja: a román
választók megnyerése. (Emlékeztetôül: Kolozsváron a románok inkább Funarra
szavaztak, mint az RMDSZ román polgármesterjelöltjeire.)
Az RMDSZ elnökjelôltjeként Smaranda Enache neve korábban épp úgy
elhangzott, mint az emigrációban élô Paul Goma íróé, vagy Gabriel Ardreescue,
a „22” címu folyóirat ideologúsáé. Markó Béla szerint az elnökjelölés ténye és a
személy kiválasztása beleillenek a szövetség eddigi politikájába. Tôkés elvi
különbséget lát közte és a Frunda-csoport koncepciója, stílusa között. Önmagát,
mint a magyar nemzeti közösség alanyi jogán álló autonóm, öntörvényu magyar
politizálás híveinek vallja, mivel szerinte Frunda azokhoz tartozik, akik a
hagyományos, többségi nemzethez igazodó kompromisszumra mindig kész
politikát gyakorolják. A kormányba való bekerülésnek ára van: a program és
célok részleges feladása az átmeneti elônyökért.
Tôkés László Frunda elôéletére hivatkozott, amikor elnökjelöltségét ellenezte,
Székely István ügyvezetô elnökség szakértôje tanulmányában fejtette ki
ellenvetéseit. Abból indul ki, hogy a román közvélemény az RMDSZ-t, a Nagy-
Románia Párttal és a RNEP-tal együtt szélsôségesnek tartja. A két szélsô pólus
megteremtésének célja Iliescu körül kialakítani„a mosolygós centrumot”, a
stabilitás centrumát.
Székely elmélete: a román választást három kérdés foglalkoztatja: az infláció,a
munkanélküliség és az életszínvonal. Bármilyen jó programja is legyen az
RMDSZ-nek, a választó tudja, hogy ezek megoldása nem rajta múlik.
Meg kell még említeni az Erdély Magyar Kezdeményezés, székelyudvarhelyi
vezetôjének, Katona Ádámnak a véleményét - többek között - Frundáról. Egy
korábbi cikke szerinte nem csak az egykori a pártapparátushoz,
nomenklatúrához tartozó RMDSZ- képviselôktôl kell megszabadulni, hanem
azoktól is, akik személyükben, vagy családi kapcsolataik révén távol állnak a
magyarságtól.
Augusztus 15-én alakult meg Frunda kampánystábja: Takács Csaba Verestóy
Attilát (erdélyi források szerint a securitate ügynöke volt)
kampánymenedzserré, Niculescu Antalt kampányfônökké nevezte ki.
Július 20-án a román kormánypárt dokumentumot tett közzé, az RMDSZ-nek
címezve. Ebben választ várt arra kérdésre -: elfogadja-e teljességgel a román
alkotmányt; felhagy-e a Hargita-Kovászna megye megbízottjainak bojkottjával;
tisztázza-e viszonyát a magyar kormánnyal olyan körülmények között, hogy a
„belsô RMDSZ-parlament” ülésein rendszeresen jelen van annak képviselôje;
Frunda György Románia elnöke szeretne lenni, vagy csak a Székelyföldé,
 215

amelynek autónomiája kikiáltására sor került egy debreceni magyar diaszpóra-

találkozón.
Mindezek után az SZDRP nyilatkozata leszögezi: a dialógus hívei nem
kívánnak nacionalista témát érinteni a kampányban, de szükségesnek látják a
komoly figyelmeztetést.
Természetesen nagy visszhangja volt a SZKT határozatának. Funar szerint
Frunda Erdély elnöke akar lenni. Laurentiu Ulici, az Írószövetség elnöke
véleménye elgondolkoztató: „Az RMDSZ-nek joga van elnökjelöltet állítani, ez
beleillik a demokrácia játékszabályaiba. Csak egy kissé elsiették a dolgot, mert:
(1.) Az ellenzék képviselôitôl veszik el azt a 6-7 százaléknyi szavazatot, ami
sorsdöntô lehet. (2.) Kisebbségi jelölt ajánlása az államfôi székbe ellenkezik a
román hagyománnyal, s talán nem most lenne az ideje megváltoztatni a szokást,
a beidegzôdéseket. (3.) Kedvezôtlen körülmény, hogy a budapesti nyilatkozat
után kerül sor erre az elnökjelölt állításra, amit máris kihasználtak a hatalom
szónokai.”

4. A korrupció hazájában
Ion Diaconescu, a Kereszténydemokrata Paraszt Párt elnöke szerint a
neokommunista vezetés a korrupcióval jegyezte el magát. Júliusban látott
napvilágot a román belügyminisztérium által összeállított un. „Taracila-lista”.
Ez több mint háromszáz olyan bunügyet sorol fel, melyben az okozott kár
minden egyes esetben, legalább 50 millió lej volt (= 2,5 millió forint) - ennyivel
rövidítették meg az államot. A feljelentésekrôl készült ügyiratok vagy el sem
jutnak a bíróságokhoz(!) vagy felmentik az illetôket, megfelelô csúszópénz
ellenében.
Silviu Brucan, az egykori kommunista párt nagy öregje hat csatornát vélt
felismerni, amelyen a köz- és állami vagyon magánkézbe kerül:
1. direktokrácia
2. az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottsága
3. az export-import ügylet
4. a diaspora
5. salf-made-men
6. és a banki szakértôk.

Részletezve:
1./ X igazgatója egy vállalatnak, és közvetve vagy közvetlenül tulajdonosa egy
Kft-nek. Az elôbbi az utóbbin keresztül adja el termékeit, illetve szerzi be a
nyersanyagot, az utóbbi javára.

2./AZ RKP KB PVB tagja vagyonát és kapcsolatait rokonaira hagyja.

3./ Az 1989-ben muködô 46 külker vállaltotot privatizálták.

4./ Az emigrációból haza tért személy vállalat alapításba fog, és fedezetlen
kölcsönöket vesz fel.
 216

5./ A jó gazdasági szakember, aki kihasználja az összes (adó, vámmentesség)

kedvezményt.
6./ Banktisztviselô, akitôl a kölcsönök függnek és aki maga is bankárrá lesz.
Brucan tanulmányából kitunik, hogy mindezek az 1989. decemberi választást
követô átmeneti idôszak termékei, amikor a nomenklatura elsô, második és
harmadik vonalbeli emberei kihasználták, hogy a régi törvények már nem az
újak még nem nuködtek.
Utóbbihoz kapcsolódik a július elejei bankbotrány, a Credit Banc és a Dacia
Felix Banc botránya. A Dacia Felix Banc tündöklése nem volt hosszú életu. A
kolozsvári székhelyu bankra a RNEF vezére, a polgármester tette rá a kezét,
mely elôtt e bank, majd a Caritas révén a kisbefektetôk átvágásával,
sikkasztással jutottak milliárdokhoz. Pontosabban 90 milliárd lejjel nem tudnak
elszámolni.
Pár hónappal a csôd szélén álló bankot a Központi Jegybank 1000 milliárd lejjel
támogatta meg, hogy ki tudják elégíteni a befektetôket. (A médiák már szóvá
tették, hogy Iliescu elnök és Virgil Magureanu, az SRI igazgatója hogyan
egyezteti össze hivatalát azzal , hogy mindketten a Jegybanknál érdekeltek.)
Magyar (romániai és magyarországi) szempontból talán ennél izgalmasabb az ,
hogy a Dacia Felix, amely több üzletet, szolgáltatóházat kiebrudalt, hogy
beletelepedhessen - így Kolozsváron az Egyetemi Könyvesbolt helységeit
megvásárolva, a könyvesbolt a Fôtéren kb. 8-10 bodegába költözött - mivel az
erdélyi és székelyföldi fiókjai révén szándékozott felszámolni mindent, amit
csak lehetett Erdélyben (földet, házat, üzletet) és amely magyar tulajdonban
lévô Kft-re is rá akarta tenni a kezét. Mivel köztudott, hogy a bankok
tulajdonosai a volt nomenklatura és a volt securitate, figyelemre méltó a
bankoknak ez a törekvése.

Augusztus közepén a kormány két tagjának lecserélésével a kormány választási

esélyeit szeretné javítani. Nem véletlen, hogy errôl a hír az augusztus eleji
közvélemény-kutatás nyilvánosságra hozatalát követôen került sor.
Pozíciójában maradt viszont Viorel Hrebenciuc, a RTDP kormányfôtitkára, bár
számtalan korrupciós botrányba keveredett.

Az Evenimentul Zilei kiegészítô, konkrét információkat fuzött a Taracila-

jelentéshez. 1990-1994 között két milliárd dollár tunt el nyomtalanul az
országból. 1989-92 között az évi költségvetés végrehajtását senki sem
ellenôrizte. A számvevôszék adatai szerint a vegyesvállalatok 86%-a sértette
meg a vonatkozó törvényt. Továbbá: az Országos Privatizációs Ügynökség
irányítása alatt a magánosítások nagyrésze törvénytelen volt: jelentôsen
alulértékelték például az eladandó vállalatot (300%-kal); részletfizetések
zajlottak kamatmentesen; ingyen kerültek (?) földek és épületek külföldi
partnerek birtokába. Rengeteg adócsalás történt, törvénytelen könyvelés, a
vonatkozó dokumentumok eltuntek. Nem lehet csodálkozni, ha állandóan nô a
költségvetési hiány - írja az EZ.
 217

5. Általános politikai helyzetkép

Az igyekezet ellenére külföldön Románia megítélése rossz. A Le Monde cikke

szerint Bukarest a piszok, a fertô városa, ahol a kóbor kutyák és patkányok
szaladgálnak az utcán. Visszatért a szegények betegsége, a tuberkolózis, magas
a halálozási arány (23,9 ezrelék), alacsony a várható élettartam (66 év a
férfiaknál).

Az év elsô felérôl készített hivatalos, szaktárcai jelentések sem festenek rózsás

képet. Az 1996. júniusi kereskedelmi mérleg negatív értékkel zárult, jelentette
be a Kereskedelmi Miniszter. A 353,4 millió dolláros deficit részben a 151,1
millió dolláros kôolaj-importnak tudható be, másrészt pedig a kivitel
csökkenésének. Bár a behozatal az év elsô négy hónapjában összességében
csökkent, egyes termékeknél - elsôsorban energiahordozók és alapanyagok
esetében - nôtt. Június elején a Kereskedelmi, az Ipari, a Mezôgazdasági és
Élelmezési, valamint a Pénzügy-minisztérium embereibôl álló bizottság
elemezte a helyzetet, és azonosították az annak kialakulását okozó
rendelleneségek egy részét. Például idén nem valósult meg a tervezet
mezôgazdasági export, ráadásul a nagy forgalmi értéku ipari cikkek kivitele is
elmaradt a várakozásoktól.

Az állami költségvetést csak április végén fogadták el, ezért megkésett az

export finanszírozása is. Hiányosak a kivitelt garantáló pénzforrások. Ezért
kormány- illetve kereskedelmi minisztériumi szintu korlátozásokat vezettek be
a vámmentesen behozható termékekre; megerôsítik a román vámilleték-
rendszert: különös figyelemmel követik, mely termékek nagy mennyiségben
történô behozatala okozhat nehézségeket a hazai termelôknek.

A három nagy román bank, amely komoly valutatranzakciókkal is foglalkozik -

a Bancorex, a Kereskedelmi Bank és a Román Fejlesztési Bank - bejelentette,
hogy június végén a lej/dollár árfolyam át lépi a 3000-es „pszichológiai
küszöböt”. Az egyik bank igazgatója az Adevarulnak elmondta: szerinte a
Nemzetközi Valutaalap képviselôinek jelenléte okozta, hogy egy dollárért már
több mint 3000 lejt kell fizetni hivatalosan, mivel az IMF nagyon negatívan
értékelte azt, hogy Bukarest úgymond befagyasztotta a hivatalos árfolyamot, s
így nagy különbség keletkezett a hivatalos és a valutabeváltók által használt
árfolyam között. Februárban az IMF megakadályozta egy 70 millió dolláros
hitelrészlet Románia általi felvételét, a bankközi piacon korábban tapasztalt
rendellenességek miatt.

Az Adevarul szerint a Világbank ultimátumot adott a bukaresti kormánynak: ha

június 20-ig nem emeli az energiaárakat, megszakítja Románia finaszírozását.
Eddig a futôanyagok árát a tél elmúltával igazították a valutaárfolyamhoz, de az
idén, mivel tavasszal helyhatósági választásokra készülôdött a hatalom - ez
elmaradt. A közben lezajlott indokolatlan import tovább rontotta a kereskedelmi
mérleget. A dollár megdrágulása - pontosabban a lej további romlása - növelte a
kôolajkitermelési ágazat veszteségeit, ezzel tovább terhelte a költségvetést.
Világbanki elemzés az is, hogy 1995-ben a GDP növekedése 7%-os volt.
 218

A Vacaroiu-kormány alatt egyébként az elektromos energia ára 12-szer, a

metángáz köbmétere 17-szer, a hôenergia ára 21-szer magasabb, mint 1992-ben
míg a minimálbérek a 4 év alatt csak nyolcszorosára nottek.

Az Adevarul elemzése szerint a kormány kemény és kockázatos lépés elôtt áll,

ami az áremelést illeti. Világos, hogy a mostani áremelés tovább fogja rontani a
lakosság nagy részének amúgy sem jó életszínvonalát, a kockázat pedig abban
áll, hogy ez elôre nem látható társadalmi feszültségek kirobbanásához vezethet.

Az Adevarul napilap szerint az év végéig félmillió román veszti el munkahelyét.

Az információ forrásaként a kormányt jelöli meg. Hivatalos adatok szerint
Romániában jelenleg 11.235 millió fô az aktív munkaerô. A helyhatósági
választások idejére a munkanélküliségi ráta 7,7 százalékosra csökkent, ami
862.736 munkanélkülit jelent. Európában az átmenet állapotában lévô államok
közül csak Csehországban jobb a helyzet, mint Romániában. Bulgáriában és
Magyarországon 11 százalékot meghaladó a munkanélküliség mértéke,
Szlovákiában 13, Lengyelországban pedig 15 százalékos. Ezek az adatok több
mint egy éve változatlanok. A román miniszterelnök betartotta a
munkanélküliség csökkenésére vonatkozó ígéretét, legalábbis részben.
Egymillió új munkahelyet ígért, s csak az utóbbi 5 hónapban 150 ezret
teremtett - legalábbis ennyivel kevesebb a munkanélküli, mint az év elején.
Csakhogy a derulátás korai: a kormány év végére 12 százalékos
munkanélküliségi rátát jósol, tehát 1,35 millió embernek lesz hol dolgoznia.
Mivel jelenleg már 862.736-an vannak ebben a helyzetben, mintegy félmillióan
kerülnek utcára az év hátralevô részében.

Hogy mi lesz az 500.000 elbocsátott sorsa, mibôl sikerül számukra

munkanélküli-segélyt biztosítani? E kérdésekre egyelôre lehetetlen válaszolni.
A tavalyi statisztikák szerint az iparban dolgoznak a legtöbben, a második
helyezett ágazat az építôipar, de az is 4,5-ször kevesebb munkahelyet biztosít,
mint az ipar. Inkább idénymunkásoknak biztosít keresetet, akárcsak a harmadik
helyezett mezôgazdaság. Enyhén nôtt az oktatásban, a pénzintézetekben és a
közigazgatásban tevékenykedôk száma, ez a bürokráciát erôsíti. Hanyatlik a
szállítás és az egészségügy. Ez utóbbi jelenség különösen aggodalmakat okozó.
Különösen akkor, amikor kiderül: alapvetô gyógyszerekben is hiány
mutatkozik.

Nem véletlen tehát, ha az emberek kimennek az utcára. Június végén az

Országos Szakszervezeti Tömb több mint 3000 tagja tüntetett Bukarestben a
kormány csôdöt eredményezô gazdaságpolitikája ellen. A résztvevôk az ellen
tiltakoztak, hogy a Vacaroiu-kabinet és a jelenlegi hatalmi politikai-osztály
támogatja a korrupciót, a párhuzamos gazdaságot, az illojális konkurenciát és a
feketemunkát.

DEMOKRATIKUS KONVENCIÓ 1.660.406

(DK, románul CDR)
 219

Romániai Társadalmi Demokrácia 1.384.757

Pártja (RTDP; PDSR)
Szociáldemokrata Unió (SZDU, 957.925
USD)
Romániai Magyarok Demokrata 602.561
Szövetsége (RMDSZ, UDMR)
Román Nemzeti Egységpárt (RNEP, 462.393
PUNR)
Szocialista Munkapárt (SZMP, 441.431
PSM)
Nagy-Románia Párt (NRP, PRM) 345.801
Román Demokrata Agrárpárt 273.353
(RDAP, PDAR)
Polgári Szövetség Pártja (PSZP, 272.401
PAC)
Liberális Párt 1993 (LP`93, PL`93) 239.940
Szocialista Párt (SZP, PS) 193.547
Román Környezetvédô Mozgalom 180.225
(RKM, MER)

A második forduló után kivéve a függetlenek eredményeit, a pártok sorrendje

nem változott.

DK 1.667.177 19,53%
RTDP 1.390.180 16,28%
SZDU 962.474 11,27%
RMDSZ 602.474 7,06%
RNEP 464.471 5,40%
SZMP 439.648 5,15%
NRP 344.042 4,03
függetlenek 303.459 3,55%
RDAP 273.252 3,20%
 220

PSZP 270.209 3,16%

RTDP jól járt-e azzal, hogy Iliescu szeptember elején megszakította az

együttmuködést - kiebrudalta a kormányból - Funar pártjával, a RNEP-vel,
amely félmillió szavazatot, 5,40%-ot jelentett neki.
A polgármester-választás során, 2742 helyt töltöttek be. A pártok sorrendje a
következô:

RTDP 26,4% 868 fô

DK 20,6% 320 fô
SZDU 16,1% 447 fô
PSZP+LP`93 8,3%
SZMP 7,3%
RNEP 6,5%
RMDSZ 6,5% 139 fô
RDAP 4,9%
NRP 3,3%

A DK mindenekelôtt a nagyvárosokban és a megyeszékhelyeken gyôzött.

Bukarestben Victor Ciorbea szakszervezeti vezetô legyôzte Ilie Nastase
világhíru teniszezôt, aki Iliescu pártjának színeiben indult. Egy kisebbségi (DK
+ SZDU + RMDSZ + PSZP + LP`93) ellenzéki koalíció gyôzelme esetén 1996.
novemberében az ô jelöltjük állíthatná fel az új kormányt.
Ami az egyes pártok szereplését illeti, a RTDP-ja ezúttal is a
földmuvestársadalmat sorakoztatta fel maga mögött, annak tulajdoníthatóan,
hogy 1990-ben Iliescu elsô legfontosabb intézkedése volt a
termelôszövetkezetek és állami gazdálkodás - kollektívák - felszámolása és a
földosztás. A Párt presztizsvesztesége nyilvánvaló. Az sem segített, hogy 1996-
ban szinte minden közhivatalnokot, gazdasági vezetôt bekényszerítettek a
RTDP-be.
A „neonazionalkommunista” Vacaroiu-kormány sürgos gazdasági-szociális
intézkedéseit egyszeruen „szemfényvesztés”-nek tartják. A valóságos helyzet
az, hogy (választási megfontolásból) szubvenciónált állami nagyipar a csôd
szélén áll, a bankok szintén; a mezôgazdaságot is az adófizetôk pénzébôl
támogatják. A koalíciós kormánynak nem sikerült az ipar átszervezése; az
áremelkedés láncreakció szeruen söpör végig, a szegénységi szint alatt élôk
száma emelkedik; emelkedett az üzemanyag ára, a lej értéke pedig csökkent.
Ezzel szemben a korrupció állami szinten virágzik, nyíltan folyik az üzérkedés,
csempészés.
 221

A Demokratikus Konvenció szereplése jelentôs. A belsô ellentétek, mindennek

elôtt a két régi történelmi párt utódjának, a Kereszténydemokrata Nemzeti
Parasztpártnak és a Nemzeti Liberális Pártnak a rivalizálása esetleg a DK
széteséséhez is vezethet.
Nem meglepô, Ilie Verdet, Ceausescu volt miniszterelnöke pártjának, a
Szocialista Munkapárt helyzetének javulása. Ennek egyszeru a magyarázata: a
romló szociális körülmények, másrészt bizonyos nosztalgia a múlt rendszer
iránt.
A Szociáldemokrata Unió elôretörése, mindenekelôtt a Demokrata Párt
elnökének, Petre Romannak köszönhetô, de hozzájárult a párt jó személyi
összetétele (közgazdászok, stb), Roman nemzetközi elismertsége és a reálisnak
tunô szociáldemokrata hagyományokat ôrzô és gazdasági-társadalmi reformokat
felmutató programja.
A Román Demokrata Párt, mind a RTDP riválisa mondható, mivel a falvak
népe támogatja, mind a RNEP-nak, mivel Erdélyben kapta a szavazatok nem
elhanyagolható részét.
A Funar-féle RNEP-t változatlanul erdélyi párnak kell tekinteni, mint ahogyan
a Nagy-Románia Pártot is a Kárpátokon túli román szélsôségesek pártjának,
annak ellenére, hogy Erdélyben valamivel több szavazatot kapott, mint 1992-
ben. Az RMDSZ 1992-ben 784.375 , 1996 júniusában 602.561 szavazatot
kapott, tehát 181.814-gyel kevesebbet. A bizalom helyileg leginkább
Kolozsváron rendült meg az RMDSZ-ben, 15-20-ezerre tehetô azoknak a
magyaroknak a száma, akik egyszeruen nem mentek el szavazni. Ezzel
tulajdonképpen megerôsítették Funar pozícióját annál is inkább, mivel a
románok egy része azért szavazott Funarra, mivel az RMDSZ a DK jelöltjét
támogatta! A távolmaradás oka valószínusíthetôen az, hogy az RMDSZ nem
indított saját magyar jelöltet, s arra szólította fel Kolozsvár kb. 20 %-os
magyarságát, hogy a DK jelöltjére szavazzon.

A román külpolitika

Június 1-jével Románia a Közép-Európai Kezdeményezés teljes jogú tagja lett.

Melescanu ebbôl az alkalomból mondta: országa Közép-európai státusából
következik, hogy összekötô akar lenni a balkáni, Fekete-tengeri, a Kaukázusi és
a Keleti (FÁK) régiókal.

Ezt követôen a parlament két házának közös ülésén határozatot hoztak arról,
hogy felhívást intéznek a 16 NATO-tagállamhoz Románia teljes jogú
tagságának támogatása végett. Tines védelmi miniszter a rossz image
megváltoztatása egy Közinformációs minisztérium felállítására tett javaslatot.
(Ezzel egyidôben jelent meg a Le Monde-ban egy Romániát sötét színben
bemutató írás)

A román külpolitikában új orientációk is tapasztalhatók, amennyiben rendkívül

fontosak tartják a jó román-német kapcsolatokat, amelynek részint külpolitikai -
támogatás az euroatlanti csatlakozáshoz - részint gazdasági indítékai vannak.
 222

Június végén került sor Iliescunak a német részrôl több ízben elmarasztalt
németországi látogatására.

Magy Iliescu elnök mondotta, hogy a vendéglátó államot „legfobb partneré”-

nek, és „Európa elsô számú gazdasági hatalmá”-nak tartja Románia.

Roman Herzog szövetségi elnök megnyugtatta Iliescut: a német vezetés

Romániát Európához tartozónak tekinti. A román elnök itt is elmondta:
Magyarországot és Romániát egyszerre kell felvenni, mert a rendsorolás
ellentétek kiélezôdéséhez vezet.

Különbözô együttmuködési szerzôdések aláírására is sor került (együttmuködés

a szervezett bunözés ellen különös tekintettel a román bunbandák
elszaporodására Németországban): Hiszen kijelentette: számít a német
szakemberekre a bankrendszer fejlesztése terén. Az aláírt gazdasági
együttmuködésrôl szóló szerzôdésen kívül beruházási, védelmi és a fuvarozással
kapcsolatos dokumentumok aláírására is sor került.

Münchenben a román elnök találkozott a romániai számos németországi

képviselôivel, akik kérték a kisajátított ... javak visszaadását.
(Emlékeztetôül: a német-román alapszerzôdés biztosítja Németország számára a
védôhatalmi státust, azaz a beleszólást a romániai német kisebbségekkel
kapcsolatos román politikára.
A Román Fejlesztési Ügynökség május végi jelentése szerint egyébként eddig
összesen 1,784 millió dollárnyi külföldi tôke jött be az országba - ez 189,1
millió dollárral több, mint az év elején. A befektetett tôkemennyiség
szempontjából Németország vezet 170 millióval, majd Dél-Korea következik
159,1 millióval, Olaszország 148,1 millióval, az USA 144,4 millióval,
Franciaország 132,9 millióval és Hollandia 132,3 millióval. A külföldi
befektetések egyébként 1995-ben 1,101 milliárd dollárt tettek ki, ez kevesebb
mint ami Magyarországon és Lengyelországban befektettek a távközlés és
szállítási rendszer hiánya miatt.

Ion Iliescu elnök minden alkalmat megragad, hogy figyelmeztessen annak a

következményeire, ha különbséget tesznek a közép- és kelet-európai államok
között integrációs törekvéseiket illetôen. Tette ezt a Kelet-Európa országaival
foglalkozó salzburgi csúcsértekezleten is. Második visszatérô motívum külföldi
és hazai beszédeiben, hogy Magyarországra kisebbségi jogok tiszteletben
tartását követeli, maga azonban nem tesz meg semmit, így a magyarországi
kisebbségnek nincs képviselôjük Budapesten a parlamentben (a kisebbségi
szervezetek, valamint az egyházak képviselet Magyarországon is többen
szorgalmazzák, jogosan), a nemzetiségeket nem tanítják anyanyelvükön. Ez
nem igaz, az óvodáktól az egyetemig lehetôségük van az anyanyelvük
tanítására.
(Az viszont nem volt szerencsés lépés a magyar illetékesek részérôl, hogy
tanuló hiány miatt akarnák bezárni kisebbségi tannyelvu iskolákat, mint a
szlovák és román tanszékek egyeztetése, vagy egyesítési szándéka) A harmadik,
hogy az autonómia után a magyarok le akarnak szakadni Romániától.
 223

Tom Lantos, aki 1991-ben Kolozsváron követelte a Bolyay Egyetem

megnyitását, betartotta Iliescunak szavát, és kiállt a Romániának adandó
legnagyobb kereskedelmi kedvezmény megadása mellett. Mámos László
viszont a kongresszusi meghallgatáson felsorolta, hogy az Iliescu - .... nem
tartotta be az aláírt EBEÉ koppenhágai egyezményben a Párizsi Marthában, az
Európai Tanács emberjogi és kisebbségjogi konvenciójában, és 1201-es
ajánlásban foglaltakat, melyek közül a leglényegesebbek: egy kisebbségi
törvény elfogadása, egy kisebbségügyi minisztérium felállítása, az anyanyelvu
oktatás minden fokon, a nemzeti és egyházi közösségek, és a magánvagyonok
visszaadása.

Melescanu külügyminiszter Washingtonban azzal érvelt, hogy Románia katonai

doktrinája a NATO-hoz való tartozás gondolatán alapul. A román diplomáciai
és politikai elit jól vizsgázott július közepén Melescanu látogatása után. Az
Egyesült Államok képviselôháza 333 szavazattal 87 ellenében jóváhagyta ezt a
törvényt, amely állandó jelleggel megadta Romániának a legnagyobb
kereskedelmi egyezményt. Úgy ítélték meg: jelentôs gazdasági reformok
mentek végbe, beleértve az árliberalizálást, a szubvenciók eltörlését és a
privatizációt. Egyúttal felszólították Romániát folytassa a reformokat is
rendezze vitás kérdéseit szomszédaival, Ukrajnával és Magyarországgal. David
Fundenburknak, egykori romániai nagykövetnek Románia gazdasági és politikai
szakértôk egy jelentôs részéhez hasonlóan - nincs ilyen jó véleménye, mint a
hivatalos amerikai. Szerinte az egyetlen kelet-európai ország, amely nem
választott a kommunista múlttal elhatárolódó demokratikus kormány, komoly
emberjogi problémák is vannak, lehallgatják a telefonokat és nem adják vissza a
kommunizmus által elkobzott jogokat.

A dokumentum klauzulája egy fontos feltételt tartalmaz - a legnagyobb

kereskedelmi kedvezményt Románia kapta és nem egy párt vagy az elnök - azaz
nem használhatják fel a választási kampányban. Mivel Románia ezt a klauzulát
figyelmen kívül hagyta több amerikai képviselô, így Cristopher Smith és Frah
Wolt levelet intézett Clinton elnökhöz és a kedvezmény visszavonását
javasolta. Ezt követôen született meg az amerikai tervezet, mely szerint a
NATO-t rövidesen három országgal: Lengyelországgal, Csehországgal és
Magyarországgal fogják kibôvíteni.

Georghe Tinca védelmi miniszter elsôk között volt, akiknek megkondította a

vészharangot, amiatt az aggodalma miatt, hogy Románia nem került be a
NATO-ba. Szerinte a három legnagyobb bizonytalansági tényezô Románia
számára: a keleti helyzet bizonytalansága (ld. Oroszország, Ukrajna helyzetét),
a románellenesség és a magyar irredentizmus. A budapesti magyar lobby
állandó veszélyt jelent, s az, hogy Románia magyarság-politikai szervezetéhez
akar beilleszkedni az országba, szintén befolyásolja a védelmi stratégiát. Csak
ezekután említi a szélsôségeket, a szervezett bunözést, a kábítószer-
kereskedelmet és terrorizmust.

Tinca kihangsúlyozza: ha országa nem kerül be a NATO-ba, akkor is

következetesen Nyugat felé orientálódik. E kijelentése is bizonyítja - többek
között -, hogy háttérbe szorult Romániában az orosz-barát politika, illetve az az
 224

irányzat, mely szerint Románia mindig is az orosz/szovjet érdekszféra útjába

esett, a jövôjét is ez lesz. Tinca román hadsereg 1995-ös helyzetének
bemutatásakor jelentette ki: fejleszteni akarják az orosz-román katonai
kapcsolatokat, hogy ezzel is bebizonyítsák: Románia NATO-integrációja nem
irányul Oroszország ellen.

Nem mindenki vallotta azt, amit a román védelmi miniszter. Ezt azt jelenti,
hogy más NATO-ellenes hangok is megszólalnak. A román Kommunista Párt
oszlopos tagja, Dumitru Tinu szerint a budapesti Nyilatkozat Jugoszlávia
felbomlására emlékezteti; Budapest titokban háborúra készül, „Nekünk pedig
nincs jogunk úgy tenni, mintha nem látnánk a dolgok súlyosságát és nem szabad
kicsinyíteni azokat. A NATO-val, vagy nélküle a nemzeti érveket, az egységes
nemzetállam megvédése fölötte van a konjunkturális megoldásoknak.” Tinu
Melescanut is kioktatja, aminek lényege: ne a NATO-ba való bekerüléssel,
hanem az ország védelmi erejének növelésével törôdjön.

Melescanu ezzel szemben a román diplomáciai testület július 30-31-i elemzô

értekezletén aláhúzta, az elkövetkezô hónapok román diplomáciájának az
euroatlanti integrációs sikereire kell irányulnia.

Ezt szolgálja az a tisztogatás - a testület „felfrissítése” -, amely augusztus

szeptemberében vette kezdetét a külügyben. Melescanu sikerként könyvelte el,
hogy a találkozó után Párizsban fogadta Alain Juppé miniszterlnök, aki
támogatásáról biztosította Romániát.

Választások Romániában - lehetôség a rendszerváltásra

Közép- és Kelet-Európa politikai térképének vizsgálata a jobboldali, jobbközép,

konzervatív pártok elôrenyomulásáról tanúskodik: Észtországban, Litvániában,
Csehországban, Szlovéniában, Horvátországban, újabban Romániában. Ugyanis
1989 óta Romániában elsô alkalommal nyílt lehetôség a rendszerváltásra: a
szélsô baloldallal és jobboldallal szövetkezett posztkommunisták bukása
után a kereszténydemokrata jobbközép, illetve a szociáldemokrata koalíció
gyôzelmével.

A november 3-i választások alkalmával 17.253.093 személy járult a 42

szavazókörzetben, a 15.117 szavazóhelyiségben az urnák elé. 44 pártra, öt
tömörülésre és 10-nél több nemzetiségi szervezet képviselôire szavazhattak.
Ennek eredményeként a Romániai Demokratikus Konvenció (DK) a 143
szenátusi helybôl 53-at, a 253 képviselôi mandátumából 122-t mondhat a
magáénak.
 225

A Demokratikus Konvenció listáján a következô pártok jutottak

mandátumhoz:

Szenáto Képvise
r lô
Keresztény Demokrata 27 82
Nemzeti Parasztpárt
Nemzeti Liberális Párt 16 25
Nemzeti Liberális Párt 5 5
Demokratikus Konvenció
Románia Alternatívájának 3 3
Pártja
Román Ökologista Párt 1 5
Román Ökologista Föderáció 1 1
(53) (122)

További mandátumokhoz jutott pártok:

Szenáto Képvise
r lô
Szocialista Demokrácia 41 102
Romániai Pártja
Demokrata Párt 22 43
RMDSZ 11 25
Nagy-Románia Párt 8
Román Nemzeti Egységpárt 7
Nem Magyar Kisebbségek 15 8
Román Szociáldemokrata 1 10
 226

Párt
Szociáldemokrata Unió 23 53
(Demokrata Párt + RSZDP)

Pártok az új román parlamentben

1. sz. melléklet

Szenátorok száma: 143 tag (ebbôl 64 új)

Képviselôk száma: 343 tag (ebbôl 223 új)

Szenát Képviselô-ház
us
h % h %
e e
l l
y y
Demokratikus 5 3 1 35.57
Konvenció 3 7 2
. 2
0
6
Szociális Dem. 4 2 9 26.53
Romániai Pártja 1 8 1
.
0
7
Szociáldemokrata Unió 2 1 5 15.45
3 6 3
.
0
8
 227

RMDSZ 1 7 2 7.29
1 . 3
6
9
Nagy-Románia Párt 8 5 1 5.54
. 9
5
9
Román Nemzeti 7 4 1 5.25
Egységpárt . 8
9
0
Egyéb 1 4.37
5

A pártokra leadott szavazatok

Szenátus Képviselôház
szavaz % szavaz %
at at
CD 3 772 30.70 3 692 30.1
084 321 7
SZDR 2.836. 23.08 2.633 21.5
P 011 .60 2
SZDU 1.617. 13.16 1.582. 12.9
384 231 3
RMD 837.7 6.82 812.6 6.64
SZ 60 28
NRP 558.0 4.54 545.4 4.46
26 30
RNEP 518.9 4.22 533.3 4.36
 228

62 48
egyéb 2.147. 17.48 2.437. 19.9
444 928 2
összes 12.28
en 7.671

A DK-t Corneliu Coposu hozta létre, elsô elnöke is ô volt, majd 1992-ben adta
át a posztot Constantinescunak. Mint jobbközép és kereszténydemokrata
formáció gazdaságpolitikája is azt a szellemet tükrözi,
- ami a liberális reformokat,
- privatizációt,
- gazdasági szerkezetváltást,
- veszteséges nagy vállalatok bezárását,
- az adócsökkentést,
- olcsó hitelt,
- vállalkozások támogatását,
- szociális védelmet illeti.
A kormánypogramból is kitetszik: nincs kisebbségi politikai elképzelése.

A DK azonban nem párt, hanem pártok és mozgalmak laza szövetsége; ami

alkotmányjogi abszurdítás, hogy nem egy párt nyerte meg a választásokat,
hanem egy laza pártszövetség. Legjelentôsebb számban és tekintélyben közülük
a DK-t életrehívó Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt. A KDNPP az
egykori Parasztpárt utódjának vallja magát, amely egyesült a
Kereszténydemokrata Párttal. Meghatározó személyisége volt Iluiu Maniu
közeli munkatársa az erdélyi Corneliu Coposu, aki több mint másfél évtizedet
töltött el Románia börtöneiben. A párt a román nemzeti állam doktrínáját vallja
magáénak: késznek mutatkozik a kisebbségek anyanyelvu oktatását támogatni.
(kulturális autonómia), de a területi autonómiát elutasítja. A kisebbségi kérdés
megoldásának kulcsát az államélet decentralizációjában véli felfedezni.

A párt jelenlegi elnöke: Ion Diaconescu, Coposu közeli munka- és börtöntársa.

Közvetlenül a választások után már bizonyos volt, hogy a KDNPP a
legesélyesebb arra, hogy jelöltje legyen az új román miniszterelnök. A KDNPP
fôtitkára, Radu Vasile az elsô forduló után azt nyilatkozta, hogy az új kormányt
a Konvenció, a SzDU és az RMDSZ részvételével kell létrehozni. Ekkor ô és
Ulm Spineanu volt az esedékes miniszterelnökjelölt. Mígnem november 19-én
bejelentették, hogy a bukaresti polgármester, a Coposu köréhez tartozó erdélyi
42 éves, Kolozsváron végzett jogász, Victor Ciorbea lesz Románia új
miniszterelnöke. Kinevezésére azután kerülhet sor, miután Consantinescu
letette az esküt, amelyre valószinusíthetôen az 1918. December 1-i
Gyulafehérvári Nemzetgyulés ünnepségsorozat elôtt kerül sor.
( Ezen a napon mondották ki Erdély egyesülését Romániával Gyulafehérváron
az erdélyi románok, még a béketárgyalások elôtt)
 229

Abból a ténybôl, hogy 1996-ra a nemzeti parasztpárt rendezte sorait, úgyszintén

abból hogy a sok kis liberális párt egyesült, ki lehet következtetni, hogy egyfajta
jogfolytonosságra törekszenek az 1938 elôtti monarchista, kétkamarás
Romániával.
A DK több tagpártja: a Nemzeti Liberális Párt (16-25 hely) vezetôje: Mircea
Ionescu Quintus, alelnöke: Viorel Catarama üzletember; a Nemzeti Liberális
Párt-Demokratikus Konvenció (5-5 hely) elnöke: Nicolae Cerveni ügyvéd; a
Petre Roman vezette Szociáldemokrata Unió (23-53), amelyet nemrégen vettek
fel a Szocialista Internacionáléba. Ez két részbôl áll. A kis létszámú, de nagy
szociáldemokrata hagyományokkal rendelkezô pártból, és az Iliescu pártjából
kiváló Demokrata Pártból.
A PER középjobb (1+5) irányzatú környezetvédô párt; a DK többi tagja nem
pártjellegu szervezet, mint például a Polgári Szövetség sem.

Románia új elnökének politikai mozgástere

Emil Constantinescu mondhatni fölényes gyôzelmet aratott. Egyértelmuen az

erdélyieknek köszönhetôen a szavazatok összeszámlálása a következô
eseményeket mutatta ki: Emil Constantinescura szavaztak: 7.057.905
= 54,41%
Ion Iliescura szavaztak: 5.914.579 = 45,59%

Ion Iliescu valóságosan hisztérikusan követelte, hogy ôt válasszák meg, mert ha

nem az RMDSZ elszakítja Erdélyt, visszajönnek a földbirtokosok és
visszaveszik a földeket (1992-ben ugyanezzel az érvvel nyerte el a parasztság és
az un. „parasztbárók” bizalmát), végsô soron visszajön a király.
Ami szabálytalanság tapasztalható volt, az mind Iliescu és pártja javát szolgálta.
Nyomtatási hiba a szavazócédulákon (1 helyett 1000) ezres nagyságrendu
elônyhöz jutatta. Például Teodor Maghiar, a nagyváradi egyetem rektora
családja nevében 5-5 voksot adott le.

Az RMDSZ kb. 800.000 szavazatot „szállított” Constantinescunak. Csak

példaképpen érdemes megemlíteni, hogy a 86%-ban magyarlakta Hargita
megyében a 220.976 szavazatból 201.577-et Constantinescu kapott meg.
Akárcsak 1992-ben, Constantinescu a legtöbb szavazatot a felsôfokú
végzetséguektôl, a munkásoktól és a 35 évnél fiatalabb választóktól kapta. Az is
egyértelmu, hogy az erdélyi, parliumi székely megyékbôl Szatmár, Máramaros,
Beszterce-Naszod, valamint a Kárpátokon túlról Galati, Prahova, Konstanca
megyékbôl és Bukarestben kapta.

(2. sz. melléklet)

A tárcák elosztásával kapcsolatban olyan hírek jelentek meg, hogy:

A KDNPP a miniszterelnöki poszt mellett a
 230

belügyi
mezôgazdasági
távközlési
helyi igazgatási
kormányfôtitkári tisztségek várományosa.
A Szociáldemokrata Unió a
külügyi
nemzetvédelmi
szállításügyi
környezetvédelmi
népjóléti tárcákat kapják.

Iliescu ugyan veszített, de ha az államapparátus lecserélése nem történik meg,

amely a volt pártapparátus, szekuritate struktúráival van telítve, akkor
Constantinescunak és Ciorbeanak - elôbbi hangsúlyozta: „nem fog tisztogatni” -
komoly gondjai lehetnek. Az sem válik elônyükre, hogy Constantinescu
besszarábiai Ciorbea (Csorba?) pedig erdélyi román. (?) A történelmi
tapasztalat az - ld. az erdélyi Nemzeti Parasztpárt rövidéletu kormányát a két
világháború között - hogy a regáti románság nem sokáig turi román testvéreit a
Kárpátokon túlról a kormányrúdnál.

A DK változatlanul a Nyugatra nyitás mellett foglalt állást. Értékelôk szerint

ennek az a hátránya, hogy a Nemzetközi Valutaalap intenzív romániai
megjelenésével sorra bezárják a veszteséges mamutvállalatokat, és kb. 5 millió
ember kerül utcára, akiket a mezôgazdaság sem tud felszívni. Ez pedig könnyen
okozhatja majd a kormány bukást, és elôrehozott választásokkal esetleg a
posztkommunisták visszatérését.

nak abból a nyilatkozatából, hogy románia közveítô akar lenni a Balkán és

Közép-Európa között, s hogy mindenekelött Csehországgal, Magyarországgal,
Lengyelországgal, Horvátországgal akarja kapcsolatait szorosabbra fuzni
kitetszik, hogy a parasztpárt, pontosabban Maniu 1930-as eggyüttmukôdési-
terve tért vissza, aki akkor a német és a szovjet befoylás erôsödésével
szemben kisérelte meg említett országok szövetségét létrehozni. Ma
Contantinescu az orosz befolyással szemben szeretné biztosítani országa
függetlenségét.

Az elnök mozgásterét nemcsak a gazdasági jellegu problémák határozzák meg.

Constantinescunak a következôkkel kell számolni: egyfelôl Romániában három
politikai formáció határozza meg a belpolitikai életet:
1/ a nemzeti paraszt párt;
2/ a liberális párt;
3/ a Szociális Demokrácia Romániai Pártja - azaz a posztkommunisták - utóbbi
egyébként ma a erôsebb párt
Másfelôl: az állami, gazdasági stb. élet egésze utóbbiak kezén van.
Constantinescu a választási hadjárat finisében ezért nyitott a hadsereg felé,
 231

illetve ezért lett Ciorbea a miniszterelnök, aki korábban szakszervezeti vezetô

volt. Tehát a szakszervezeti mozgalommal kisérlik meg ellensúlyozni a helyén
maradt strutúrákat.

Nem kizárt továbbá az sem, hogy az említett három párt - a SzDRP egy
csoportja - paktumot köt, hasonlót amilyent Antall József kötött. Ellenkezô
esetben a kormány muködôképtelenné válik, következtében az ország lebénúl,
megbukik a kormány. Ennek tudatában van Emil Constantinescu is, annak,
hogy önnálóságának, mozgásterének határai vannak, és amint azt a Roman-
Constantinescu paktum esetében történt, majd még igen sokszor kényszerul
kompromisszumra poltikai ellenfeleivel.

Ezért törekszik arra, hogy bizonyos veszélyforrást kikapcsoljon átmenetileg -

ilyen a kisebbségi kérdés nyugvópontra helyezéseinek szándéka is. Amirôl a
titkos és nyilt tárgyalások folynak az RMDSZ-szel, ugyanis: mint a
kisebbségi minisztérium,
konzulátusok,
magyar egyetem,
részvétel a kormányban
semmi új nincs. Kisebbségi államtitkárság, alminisztérium, Nemzetiségi
Minsztérium 1920-1953 között minidg volt Romániában; konzulátusok 1988-ig;
magyar miniszter, helyettes államtitkárok is mindig voltak 1931-1989 között.
1989 decemberében egyébként az elôzô kormány minderre már irásos
fogadalmat tett.

Az RMDSZ mint kormánytényezô

A DK elnöke, Románia jövendô elnöke ugyan azt nyilatkozta, hogy nem

kötöttek semmiféle titkos paktumot az RMDSZ-szel, bizalmas információk
szerint igenis létetik ez a paktum (bár nem jelent semmit hiszen Románia
nemzetközi szerzôdéseket sem tartott be), mely szerint három miniszteri és több
államtitkári posztot kap az RMDSZ a kormányban.

Az RMDSZ esetleges kormányba történô bekerülése kellô riadalmat váltott ki.

A kormány két vezetô lapja, a Dimineata és a Vocea Romaniei elôl jár az
állampolgárok izgatásában. A Dimineata (Reggel) szerint a magyar
szélsôségesek, úgymint Tôkés László, Markó Béla, Csurka István nemcsak
Erdélyt akarják, hanem a román politikai életet is befolyásolni akarják; amint a
Vocea Romaniu írta: az RMDSZ az iskolákat "románellenes tuzfészkekké"
változtatták és helyi magyar harci sejteket, valójában terrorista csoportokat "
hoznak létre. A Vatra Romaneasca nyílt levélben szólította fel Constantinescut
és Romant, hogy határolják el magukat az RMDSZ abszurd követeléseitôl.

Említettek az autonómia - koncepcióra utaltak. Csakhogy az RMDSZ

kormányzati pozíciók elérése érdekében feladni látszik e koncepcióját -
emlékeztetnek sokan Erdélyben. Míg mások szerint nagyobb beleszólási joguk
lesz a magyarlakta területeken a közigazgatásba, illetve a magyarságot érintô
törvényalkotásba.
 232

November 20-i, szintén bizalmas forrásból származó információ szerint a három

miniszteri ajánlat egyre csökkent, viszont kb. 10-12 prefektusi és alprefektusi
helyet kapna meg az RMDSZ nem szabad elfeledni azt azonban, hogy a 6-i
parlamenti és kormányalkotási egyezmény aláírásakor Roman és
Constantinescu mellôzték az RMDSz-t.

Ezidáig bizonyos az, hogy túlértékelte magát az RMDSZ - hogy ti. ô lesz a
mérleg nyelve, ô dönti el, hogy jobbközépre vagy balra tartson a kormány és
Románia . Ugyanis a két egymással nem túlzottan szimpatizáló Constantinescu
és Roman szövetségkötésével a két formáció elnyerte a mandátumok többségét,
s szinte nem is lenne szükség arra, hogy az RMDSZ-t is bevegyék a koalícióba.
Ennek ellenére Markó Béla még mindig azt hangoztatja, hogy az RMDSZ a
mérleg nyelve, és a román kormánynak elengedhetetlenül szüksége lesz az
RMDSZ támogatására.

A hivatalos statisztikák szerint 1,6 millió magyar él Romániában - ebbôl kb. 1,2
millió volt jogosult a választásokra. November 3-án 812.653 illetve 836.790
személy élt szavazati jogával.

Megyei elosztás szerint részletezve az RMDSZ-re adott szavazatok

Meg Képviselôház Szenátus Államelnök

yék (elsô
(*) fordulóban)
1992 1996 1992 1996 1996 %
Arad 25.2 21.5 26.5 22.5 18.2 6,6
30 43 02 33 50
Biha 85.2 80.8 88.2 82.1 68.7 19,5
r 21 31 36 57 67
Bras 28.3 28.3 24.9 31.3 26.7 7,1
só 93 31 10 00 08
Harg 163. 171. 161. 177. 171. -
ita 835 758 161 113 907
Kolo 74.2 72.6 74.6 74.1 68.0 15,4
zs 16 33 84 81 31
Kov 94.8 96.5 96.6 98.0 96.7 69,2
ászn 81 85 57 41 71
a
 233

Mar 132. 138. 136. 142. 133. 36,2

os 871 562 390 779 536
Szat 62.2 59.9 69.3 65.9 54.3 26,1
már 67 31 92 18 77
Szilá 31.8 35.4 32.0 34.9 32.2 20,9
gy 00 33 31 77 08
Össz 811. 812. 831. 839. 761. 6,0
esen 290 653 169 790 705

Az RMDSZ a magyarlakta területeken kívül Vasluiban, Prahova köolajvidéken,

Brailában és Constantában 1000-1000, Suceavaban és Giurgiuban 300-300
szavazatott kapott.

A Magyar Szabaddemokrata Párt 14.000 szavazatot kapott ez 0,01%-ot jelent a

képviselôházban 0,12 szavazatot a szenátusban.
Borbély Imre Hargita megyében 2000, a Székely Ifjak Fóruma 2152 szavazatot
kapott.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) választási eredményei

(1996. november 3.)

RMDSZ elnökjelölt: Frunda György 6,02%

RMDSZ a szenátusban 6,81%
RMDSZ a képviselôházban 6,64%

Míg az 1992-es választások idején 27 képviselôje és 12 szenátora került be a

román parlamentbe, 1996-ban ez a szám 25-re illetve 11-re csökkent.

Szenátorok

Csapó József Bihar megye agrármérnök

Eckstein Kovács Kolozs megye jogász
Péter
Kozsokár Gábor Kovászna jogász
Puskás Bálint Zoltán Kovászna jogász
Lôrinczi Gyula Giurgiu matematikus
 234

Hajdu Menyhért Hargita jogász

Gábor
Verestóy Attila Hargita vegyészmérnök
Markó Béla Maros megye tanár
Frunda György Maros megye jogász
Szabó Károly Ferenc Szatmár megye mérnök
Seres Dénes Szilágy jogász
 235

Képviselôk

Tokay György Arad megye jogász

Szilágyi Zsolt Bihar megye politológus
Rákóczi Lajos Bihar megye tanár
Székely Ervin Bihar megye jogász
Kovács Csaba Tibor Brassó megye jogász
Kónya Hamar Sándor Kolozs megye filozófus
Mátis Jenô Kolozs megye mérnök, közgazdász
Birtalan Ákos Kovászna megye közgazdász
Tamás Sándor Kovászna megye jogász
Márton Árpád Ferenc Kovászna megye színész
Nagy István Hargita megye kohómérnök
Ráduly Róbert Hargita megye egyetemi hallgató
Asztalos Ferenc Hargita megye tanár
Antal István Hargita megye mérnök
Becsek Gazda Dezsô Hargita megye tanár
Böndi Gyöngyike Máramaros megye közgazdász
Kelemen Attila Maros megye állatorvos
Kerekes Károly Maros megye jogász
Kakassy Sándor Maros megye fogorvos
Elek Barna Maros megye állatorvos
Varga Attila Szatmár megye jogász
Pécsi Ferenc Szatmár megye közgazdász
Vida Gyula Szilágy megye jogász
Bárányi Ferenc Temes megye orvos
Vajda Ferenc Tulcea megye fényképész

A nemzeti kisebbségek parlamenti képviselete

 236

Romániai Zsidó Közösségek Föderációja Dorei Dorian

Török Demokrata Szövetség Febri Osman
Romániai Bolgárok Bratstvo Közössége Florea Simion
Romániai Görög Szövetség Gherasim Gazi
Romániai „Lengyelek Dom Polski” Szövetsége Johan-Peter
Babis
Romániai Szlovákok és Csehek Demokratikus Josif Panes
Szövetsége
Romániai Olasz Közösség Marilena Tomov
Romániai Török-Muzulmán Tatárok Demokratikus Nusflet Saganai
Szövetsége
Romák Pártja Madalin Voicu
Romániai Albánok Kulturális Szövetsége Oana Manolescu
Szerbek és Horvátok Demokratikus Szövetsége Slavomir
Gvozdenovici
Romániai Örmények Szövetsége Varujan
Pambuccian
Romániai Ukránok Szövetsége Vichentie
Nicolaiciuc
Romániai Németek Demokratikus Fóruma Werner Horst
Brucek
A Romániai Lipovánok Közösségek Sevastian
Fenoghen

RMDSZ (25 képviselô és 11 szenátor)