Grüll Tibor

grüll tibor
g r ü l l t i b o r
Vajon az ókori Rómával kapcsolatban kinek
50
jutnának ma eszébe az alábbi szavak : hi-
perinfláció, turizmus, szmog, talajszennyezés,
analóg számítógép, női emancipáció, pláza,
w w w. k a l l i g r a m. c o m ablaküveg, sztárkultusz, Barbie-baba, föld-
rajzi felfedezések, jégszekrény, őslénykutatás,
50 dolog, amit nem képzeltél volna a rómaiakról

vízimalom, állatfajok pusztulása, műfogsor, Grüll Tibor a Pécsi Tudományegyetem docen-
művégtag, golyóscsapágy, napilap, folyósza- se és a Szent Pál Akadémia tanszékvezető fő-
iskolai tanára. Fő kutatási területe a Római Bi-
bályozás, vegyi hadviselés, mesterséges kikö-
rodalom története, különös tekintettel a ko-
tő ? Kötetünk ötven írásában a fentieken kí-
dolog
rai császárkorra (Az utolsó birodalom. Buda-
,
vül még számos más, korunk embere szá- pest : Typotex, 2007), valamint a római kori
mára is érdekes és meglepő témát foglal- zsidóság és kereszténység történetére (Áruló
vagy megmentő ? Flavius Josephus élete és mű-
tunk össze könnyed, olvasmányos stílusban. vei. Pozsony : Kalligram, 2010 ; A kövek kiálta-
nak. Budapest : Szent Pál Akadémia, 2009 ; Kő-
be vésett emlékezet. Budapest : Jószöveg−Mű-
hely, 2004 ; Pontius Pilatus : egy karrier történe-
amit nem képzeltél volna te. Budapest : Szent Pál Akadémia, 2002). Ezek-
a rómaiakról
ben a témákban hazai és külföldi folyóiratok-
ban is rendszeresen publikál.
2900 Ft
ISBN 978-80-8101-691-2
10 EUR
9 788081 016912 kalligram

w w w.k alligr am.com w w w. k a l l i g r a m. c o m
kalligram
GRÜLL TIBOR
Ötven dolog,
amit nem képzeltél volna
a rómaiakról
KALLIGRAM
2013
Grull Tibor_19 marc 2013.indd 4-5 2013.03.19. 12:40:31

TARTALOM
Előszó ............................................................................15
1. Ahol minden elkezdődött
Rómaiak Trójában / KULTÚRA .............................19
2. Flora, Amor, Valeria
Mi volt Róma titkos neve? / VALLÁS ......................25
3. Róma óriástérképe
A legnagyobb ókori puzzle / FÖLDRAJZ ................29
4. Igazságos háborúk
Egy-két szó a római imperializmusról /
POLITIKA...............................................................33
5. Könyvek a máglyán /
Vallási és politikai célú könyvégetések Rómában /
KULTÚRA ..............................................................38
6. Money, money, money
Az elveszett drachmától a kincsleletekig /
GAZDASÁG............................................................43
7. Vigyázat, szmogveszély!
A környezetszennyezés mértéke az ókori Rómában /
KÖRNYEZET ..........................................................49
8. A világ első analóg számítógépe
Az antiküthérai szerkezet / TECHNIKA .................54
9. „Nem lesz földünk csücske se Thulé”
Ismerhették-e Amerikát a rómaiak? /
FÖLDRAJZ..............................................................61
10. Mithridatész 9/11
Copyright © Grüll Tibor, 2013 Terrortámadások, amelyek örökre megváltoztatták
ISBN 978-80-8101-691-2 Rómát / POLITIKA .................................................65

11. Alexandria − Kína nyugati határán? 22. Nők az arénában
Római legionáriusok a kínaiak zsoldjában / A római gladiátorjátékok amazonjai /
HADSEREG ............................................................70 SPORT ÉS SZÓRAKOZÁS ....................................122
12. Múzeumország 23. Pandoteria/Ventotene
A rómaiak és a görög kultúra / KULTÚRA .............75 A száműzött hercegnők szigete / POLITIKA.........126
13. Mi rejlik a névben? 24. Herkulesfürdői emlék
A leghosszabb nevű római polgár / Gyógyvizek és termálfürdők a római világban /
TÁRSADALOM ......................................................80 HÉTKÖZNAPOK .................................................131
14. Július, augusztus, tibériusz, líviusz… 25. Vers a szemétdombról
A császárkultusz eredete és néhány vonása / Cornelius Gallus: széplelkű költőből
VALLÁS ......................................................................... 84 lázadó kormányzó / KULTÚRA ............................137
15. A Gyöngysziget felfedezése 26. Kincsek a mélyben
Hogyan került Srí Lanka a római térképekre? / Miről árulkodnak a római hajóroncsok? /
FÖLDRAJZ .................................................................... 89 GAZDASÁG..........................................................142
16. Beszélő szerszámok 27. A Barbie és a vestaszűz
Rabszolgatartás az ókori Rómában / Játékbabák az ókori Rómában /
TÁRSADALOM ......................................................92 HÉTKÖZNAPOK .................................................148
17. Róma gyomra 28. „A halált jobban vágyják az életnél”
Bevásárlóközpont Traianus forumán / Szomorú gyermeksorsok az ókori Rómában /
GAZDASÁG............................................................98 TÁRSADALOM ....................................................153
18. „Megengedem, hogy ősi szokásaik szerint 29. „Oroszlánok elé a keresztényeket!”
éljenek…” A Birodalom első számú közellenségei / VALLÁS .158
Zsidókérdés az antik Rómában? / VALLÁS ...........102 30. Jurassic Parks
19. A csillámpalától a táblaüvegig Őslénykutatás és őslénytárak az ókori Rómában /
Az ablaküveg használata a Római Birodalomban / KÖRNYEZET ........................................................165
TECHNIKA ..........................................................108 31. Egy legendás évjárat
20. Salvia Postumia dicsérete Honnan származik az „opimiusi bor” kifejezés? /
Az „emancipált” római nő / TÁRSADALOM ........112 GAZDASÁG..........................................................170
21. Kleopátra kézjegye 32. Az elefántokat megölik, ugye?
Az ókorból fennmaradt egyetlen autográf / Állatfajok pusztulása a Római Birodalomban /
KULTÚRA ............................................................118 KÖRNYEZET ........................................................174

33. A versenyló, akiből majdnem consul lett 44. „Őrlő lányok, ezentúl ölbe a kézzel!”
Caligula csodalova: Incitatus / A vízimalmok elterjedése a római világban /
SPORT ÉS SZÓRAKOZÁS ....................................177 TECHNIKA .................................................................237
34. A Szahara urai 45. Hóval hűtött hűsítők,
A garamantok királyságának felfedezése / avagy tedd a csirkét a frigóba! /
FÖLDRAJZ............................................................180 HÉTKÖZNAPOK .......................................................243
35. „Ezt kapd ki!” 46. Gáztámadás az Eufratész partján
Üzenetek parittyalövedékeken / HADSEREG .......186 Vegyi hadviselés az ókorban / HADSEREG ............247
36. A római nők „arany mosolyának” titka 47. „Hajózni pedig szükséges!”
Fog- és végtagpótlás a római gyógyászatban / A mederkotrástól a mesterséges kikötőkig /
TECHNIKA ..........................................................191 TECHNIKA .................................................................252
37. Rothasztott halból „folyékony arany” 48. Kolostori könyvvadászok
Halszószgyártás és -kereskedelem Megtalált és elveszett klasszikusok / KULTÚRA ....257
a Római Birodalomban / GAZDASÁG .................195 49. Az apokalipszis prófétái
38. Marius három napja, Jövendölések Róma fennállásáról / VALLÁS ..........261
avagy a legrövidebb ideig uralkodó római császár / 50. Miért bukott el a Nyugat-Római Birodalom?
POLITIKA.............................................................201 És megbukott-e?
39. Caligula úszó palotái Kétszáztíz lehetséges ok / POLITIKA ......................266
A Nemi-tó óriásbárkáinak története /
TECHNIKA ..........................................................206 Rövidítések .................................................................272
40. Petraites–Rocky, az aréna hőse Hivatkozások és válogatott bibliográfia ..................274
Sztárkultusz az ókori Rómában / A Római Birodalom császárainak kronológiája ....303
SPORT ÉS SZÓRAKOZÁS........................................213
41. „Friss hírekkel a Római Hírlap!”
Adatok az újságírás kezdeteihez /
HÉTKÖZNAPOK .......................................................220
42. A „malacok útjától” Traianus hídjáig
Utak, hidak, csatornák az Al-Duna mentén /
TECHNIKA .................................................................225
43. Az ókori világ elveszített emlékezete
Hogyan hanyatlott le az alexandriai
Muszeion könyvtára? / KULTÚRA ..........................232

„Valahol Provence-ban egy kőfaragó mestert
összehozott a sorsa egy kenyértelen latinpro-
fesszorral, kinek is apróbb kölcsönöket adott.
Veszett fejszének bolond nyelét keresendő,
a kőfaragó mester latint kezdett tanulni, s ha-
szontalan, ócska történelmet. Így érkeztek el
Sallustius fordításához s életrajzához, amikor
is a kőfaragó mester megtudta, hogy Sallustius
többek között afrikai márványbányákból hará-
csolta össze szörnyű vagyonát. Erre elutazott
Afrikába, kutatni kezdett, s új tudománya alap-
ján megtalálta Sallustius bányáit. Sok-sok mil-
liót szerzett a kőfaragó mester, s illenék, hogy
már csak ez az egyetlen példa is gondolkodóba
ejtse a mi bősz anti-antikjainkat.”
Ady Endre: Disputa. Nyugat 1911. okt. 1.

Előszó
Az Ötven dolog, amit nem képzeltél volna a rómaiak-

ról szórakoztató stílusban, de egyben tudományos
megalapozottsággal igyekszik körüljárni ötven olyan
ókori témát, amely még a posztmodern kor emberét is
megdöbbentheti. A kötet elkészítésével éppen az volt
a célunk, hogy részben az ókorral kapcsolatban meg-
kövesedett előítéletek felülvizsgálatára, részben a be-
rögzült tudásanyag felfrissítésére késztessük a törté-
nelem e korszaka iránt érdeklődőket. Célunkat akkor
értük el, ha a Tisztelt Olvasó egy-egy fejezet átolvasá-
sa után így kiált fel: „Hát, ezt aztán igazán nem gon-
doltam volna a rómaiakról!”. Mert valóban: ugyan ki
gondolná manapság, hogy a római gyerekek is a mai
Barbiekhoz megtévesztésig hasonló, öltöztethető ba-
bákkal játszottak; hogy a Római Birodalomban a le-
vegő ólomszennyezettsége olyan mértéket ért el, mint
az első ipari forradalom idején; vagy hogy Caligula
hajóiban olyan golyóscsapágyakat találtak, amilyene-
ket csak a 18. század végén szabadalmaztattak Euró-
pában?
A Római Birodalom − minden ellentmondásossá-
gával együtt − a gazdaság, a technika és a kultúra
területén is a gőzgépek, a villamosság és a robbanó-
motorok feltalálása előtti kor technikailag legfejlet-
tebb civilizációját alakította ki. Európa fejletlenebb
régióiban még a 19. század végén is papírral fedték
az ablakokat, a Római Birodalom területén viszont −
Britanniától Egyiptomig − fakeretbe illesztett síküve-
get használtak, akár színezett formában is. A tehető-
15

sebbek Rómában még nyáron is jégkását ittak, s a bort és szavakat eredeti formájukban közöltük (pl. Caesar).
szűrt hólével hígították. A Birodalom gazdaságának Mivel a latin kiejtésnek többféle hagyománya is van
„globalizáltságára” jellemző, hogy a császárkor első Magyarországon, a „helyes kiejtés” kérdésébe most
századaiban az indiai bors drága, de mindenütt kap- nem mélyednénk bele: az előbb említett Caesarnak
ható fűszernek számított; az előkelő hölgyek méreg- például kaiszar és cézár kiejtési változata is létezik,
drága kínai selyemruhákat hordtak; s a legkedveltebb s mindkettő egyformán használatos.
fogporokat Arábiából szerezték be. Mindezeket ráa- Végül nincs más hátra, mint megköszönni azt
dásul olyan − a mai plázákhoz mindenben hasonló − a sok-sok segítséget és támogatást, amit a kötet írása-
bevásárlóközpontokban is megvehették, mint amilyet kor kaptam, elsősorban feleségemtől, Esztertől, vala-
Traianus épített Rómában a 2. század elején. mint Benjámin fiamtól, akik hűségesen olvasgatták és
Az ötven írás témaköre felöleli a politikát, a kultú- kritizálták az elkészült írásokat. Hálás vagyok továbbá
rát, a hadászatot, a technikát, az ökológiát, a vallást, dr. Benke Lászlónak az írások lektorálásában nyúj-
a gazdaságot, a földrajzot és a mindennapi életet. An- tott segítségéért. Sorsom úgy alakult, hogy a kötet az
nak érdekében, hogy az olvasó kedvére barangolhas- Ohio State University epigráfiai és paleográfiai kuta-
son az ókori Róma világában, az egyes írásokat nem tóintézetében öltött végső formát, ahol 2012 szeptem-
csoportosítottuk, hanem a „változatosság gyönyörköd- berében ösztöndíjasként kutattam. Hálás vagyok az
tet” elve alapján véletlenszerűen tettük egymás mellé, intézet vezetőjének, dr. Fritz Grafnak, valamint mun-
a fejlécben jelezve, hogy az adott fejezet melyik téma- katársainak: Wendy Watkinsnak, Frank T. Coulson-
körhöz tartozik. A szórakoztató jellegű (és általában nak és Philip Forsythe-nak sokoldalú segítségükért és
a „szórakoztatóiparral” kapcsolatos) fejezetek mellett támogatásukért.
igyekeztünk olyan témákat is beválogatni, amelyek
mai társadalmunkban is különösen égető kérdéseket Grüll Tibor
feszegetnek: például a gyermekmunkát, az antiszemi- New York, 2012. október 2.
tizmust, a nők helyzetét vagy a rabszolgaságot.
Az egyes fejezeteket nem akartuk adatokkal túlter-
helni, inkább az olvasmányosságra törekedtünk. Azok
számára azonban, akiket egy-egy téma mélyebben is
érdekel, a kötet végén egy továbbolvasásra ösztön-
ző bibliográfiát is elhelyeztünk, és az ókori idézetek
pontos helyét is feltüntettük. Ugyanitt kapott helyet
a kronológia, valamint az idegen szavak és szakkifeje-
zések szótára is. A kötetben a görög neveket és szava-
kat fonetikusan (pl. Hérodotosz), míg a latin neveket
16 17

KULTÚRA
1. Ahol minden elkezdődött

Rómaiak Trójában
Ki fedezte fel Tróját?

Egyszerű kérdés: természetesen Heinrich Schlie-
mann (1822–1890). Köztudott, hogy a német üzlet-
ember és amatőr régész megszállottan kereste a ho-
méroszi eposzok történeti igazságát, és nem is vallott
kudarcot. Előbb a Törökország északnyugati végében
fekvő Hisarlık dombján végzett ásatásokat, ame-
lyek alapján Tróját sikerült azonosítania (1871–74,
1878–79, 1882–83), majd Agamemnón városa, Mü-
kéné (1876) és Odüsszeusz szigete, Ithaka következett
(1877).
Csakhogy a Homérosz megénekelte legendás Íli-
ont már az i. e. 2. századi görög történész, Polemón
is azonosította, aki történetesen ezen a településen
született. Polemón egyébként arról vált híressé,
hogy egész Hellaszt bebolyongta, és mindenütt fel-
jegyezte a kőbe vésett feliratokat. Ezért ragasztot-
ták rá a „feliratmásolgató” (sztélokopasz) gúnynevet.
A görög tudóst elsősorban azok a helyek érdekelték,
amelyek a nagy homéroszi hősökhöz kötődnek. Így
„megtalálta” Zeusz Herkeiosz oltárát, melyen Pria-
moszt megölték, valamint „azonosította” azt a sziklát,
amelyen a sokoldalú görög hős, Palamédész tanította
meg honfitársait a kockajáték művészetére. Egyébként
19

kétezer évvel később élt utódja, Schliemann sem tett
másképp, aki Mükénében még Agamemnón ágyának
helyét is megtalálni vélte.
A görögök és rómaiak szerették láthatóvá tenni
a hősi múlt emlékeit. Valahogy úgy kell ezt elképzel-
nünk, ahogy a buzgó görögkeleti szerzetesek ma is
gyűjtögetik és mutogatják a híveknek a Görögország-
ban járt szentek (Péter, Pál, János, András és még so-
kan mások) kétes hitelességű szent ereklyéit. Az Au-
gustus-kori Sztrabón azt írja földrajzi összefoglalásá-
ban, hogy a Jaszón vezette Argonauták bolyongásának
nyomait „még most is mutogatják a Keraunion-hegy,
meg az Adria környékén, továbbá a pszeidóniai öböl- Akhilleusz oltára Trójában (Panoramio)
ben és a Türrhénia előtt elterülő szigeteken”. Ugyan-
csak ő tudósít arról, hogy Odüsszeusz bolyongásai-
nak nyomai „nemcsak Itália körül, hanem még Ibéria a legfontosabb vendég kétségkívül Nagy Sándor volt
túlsó partvidékén is föltalálhatók”. Tacitus nem veszi a városban, aki az i. e. 334-ben, a Granikosz folyónál
ugyan készpénznek, de azért lejegyzi: „némelyek úgy aratott győzelme előtt és után is meglátogatta a ki-
vélik, hogy ama hosszú és mesés kalandozás során Uli- csinyke települést. Az ílioni Athéné templomát gaz-
xes [Odüsszeusz] is erre az Óceánra [ti. az Északi-ten- dagon megajándékozta, majd oltárt állított Héraklész-
gerre] sodródott, és megjárta Germania földjét, s hogy nek és Athénének. Akhilleusznak a templomban füg-
a Rhenus [Rajna] partján fekvő és ma is lakott Ascibur- gő állítólagos fegyvereiért saját kardját adta cserébe.
giumot ő alapította és nevezte el, sőt állítólag még egy Ezután atlétaként körbefutotta Akhilleusz sírját, ahol
Ulixestől szentelt és atyjának, Laertesnek a nevével el- koszorút helyezett el. (Közben Héphaisztión ugyanezt
látott oltárt is találtak valamikor ugyanazon a helyen.” tette Patroklosz sírja körül.) Akhilleusz és Patroklosz
A görögök és rómaiak olyan „emlékezethelyeket” is sírja, amely a későbbi ókori látogatók egyik legfon-
kialakítottak, amelyek a városlakók számára hozták tosabb úti célja is volt, az ásatások alapján nem lehet
közel a történelmet: Róma folyami kikötőjében ott állt korábbi az i. e. 5. századnál; egyes feltételezések sze-
Aeneas hajója; Jaszón gályáját, a nevezetes Argót pe- rint az Athénból elűzött Hippiasz és családja nyugszik
dig Korinthoszban állították ki. Kinek ne jutna eszébe alatta, vagyis semmi köze sincs a görög hősökhöz.
erről a Mayflower másolata Plymouth mellett, vagy Ílion volt az egyik legelső ázsiai település, amely
a Néva torkolatában horgonyzó Auróra? fölvette a kapcsolatot Rómával. A szenátussal kötött
De kanyarodjunk vissza Trójához. A rómaiak előtt szerződés értelmében Róma védelme alatt álló függet-
20 21

len városállam lett. [4. fejezet] Hogy miért volt ez lentett, mint bármely rómainak: a Iulius nevet ugyanis
Róma számára fontos? Azért, mert a rómaiak a trójai trójai ősétől, Iulustól örökölte, aki nem más volt, mint
háborút követően szülővárosából elmenekült herce- Aeneas elsőszülött fia. A Iulius-dinasztia számos tagja
get, Aeneast tartották ősatyjuknak. Nem ez volt az meglátogatta őseinek városát. Athéna Íliasz templo-
egyetlen eset a római terjeszkedés során, amikor egy mán egy Augustusnak szóló dedikáció maradt fenn,
nép vagy egy város a rómaiakkal való ősi rokonságra ami nem csoda, hiszen az első princeps nemcsak ga-
hivatkozott, mindenesetre az ókori diplomáciában ez rantálta Trója városi kiváltságait, hanem területét is
az érv olykor valóban hathatós volt. megnövelte. Egy nap Augustus lánya, a feslett életű
Az első római „zarándok”, akit a krónika számon Iulia [23. fejezet] is váratlanul megjelent a város-
tart, Gaius Livius Salinator praetor volt, aki i. e. 190- ban, és állítólag majdnem belefulladt a Szkamadrosz
ben Ílion közelében szállt partra, és áldozatot muta- vizébe. A kikapós férj, Agrippa, annyira meghara-
tott be Athénának. Rá egy évre Lucius Scipio consul gudott ezért a helybéliekre, hogy a várost 100 ezer
érkezett ide, aki a romos falak alatt táborozott, mielőtt dénárra bírságolta meg. A megbocsátást és a bírság
harcba bocsátkozott volna III. (Nagy) Antiokhosszal. elengedését végül a damaszkuszi Nikolaosz, Heródes
Livius így ír róla: „Ezután Iliumhoz ment, a falak tö- király történetírója eszközölte ki Augustus vejénél.
vében elterülő síkságon ütötte fel táborát, felment a vá- A szerencsétlenül járt Augustus-örökös: Gaius Caesar
rosba és a fellegvárba, s áldozatot mutatott be Miner- − Agrippa és Iulia fia − is meglátogatta a várost keleti
vának, a város védőszentjének. S nemcsak Ilium lakói útján (i. e. 1 – i. sz. 1). Germanicus és az idősebb Ag-
fejezték ki minden módon, szóban és tettben ragaszko- rippina i. sz. 17 őszén látogattak el Trójába, amiről egy
dásukat a tőlük származó rómaiak iránt, de a rómaiak itt talált szobor a bizonyíték. Tiberiusnak is számos
is hasonló örömmel időztek származásuk helyén.” An- portréja előkerült innen. Az utolsó Iulius–Claudius,
tiokhosz legyőzését követően az apameai békekötés vagyis Nero még fiatalon (i. sz. 53) tartott beszédet
során (i. e. 188) megerősítették Ílion függetlenségét. Trójáról. Örökbefogadóját, Claudius császárt − aki
Az indoklásban az szerepelt, hogy a város nem annyi- mellesleg maga is történész volt − annyira megihlette
ra jelenlegi szolgálataiért, hanem őseinek köszönhető- a szónoklat, hogy azonnal mentesítette a várost min-
en részesül ebben a kiváltságban. Gaius Iulius Caesar den adó alól. Trójában persze azon nyomban szobrot
i. e. 48-ban tisztelte meg jelenlétével is Tróját. Ekkorra emeltek a fiatal Nerónak.
már „Hektór sírját” magas fű lepte be. Caesar el is ren- Bár Trójáig elutazni nem volt éppen olcsó és ve-
delte a város újjáépítését, sőt még a főváros idehelye- szélytelen vállalkozás, egyszerű turisták is gyakran
zésének gondolata is felmerült benne. (Nem utoljára: felkeresték a homéroszi hősök világának emlékeit.
i. sz. 323-ban Nagy Konstantin is majdnem úgy dön- Sztrabón szerint Odüsszeusz, Menelaosz vagy Jaszón
tött, hogy itt állítja fel az új Rómát, ami azután végül bolyongásainak elmondása „nemes szórakozást nyújt
Büzantionba került.) Caesar számára Trója többet je- annak, aki fölkeresi azon helyeket, amelyek a mítosz-
22 23

VALLÁS
2. Flora, Amor, Valeria

Mi volt Róma titkos neve?
Manapság nem tulajdonítunk jelentőséget annak, ha

egy várost becenéven említenek. Amerikában külö-
nösen gyakoriak a nagyvárosi „nickname”-ek: legis-
Mai turisták számára állított „trójai faló” (Flickr) mertebb közülük a „Nagy Alma” (New York), „a Nagy
Narancs” (Los Angeles), a „Bűnös Város” (Las Vegas)
költésre alkalmat szolgáltattak”. Az Augustus által és a „Nagy Könnyű” (New Orleans). Megszoktuk az
száműzött Ovidius is megjárta Tróját életének egy olyan elnevezéseket is, mint „Észak Velencéje” (Stock-
korai szakaszában, mivel „Látni kívántam… s láttam holm vagy Szentpétervár), „Kelet Velencéje” (Bang-
a templomot és a vidéket” − mondja szűkszavúan Athé- kok), a „Fények Városa” (Párizs), „Négyzetmérföld”
né/Minerva itteni szentélyéről. (a londoni City), vagy éppen a „Hét Dombra Épült
Város” (Róma). Ez utóbbinál azonban meg kell áll-
nunk egy pillanatra. A „hét hegy” vagy „hét domb”
(latinul septem montium, görögül hepta oré vagy hepta-
lophosz) természetesen már az ókorban is jól ismert
elnevezése volt Rómának. Korinthosz régészeti ásatá-
sain találtak is egy ókori emlékművet, amelyet a Hét
Hegy tiszteletére emeltek. Valószínű, hogy ilyen em-
lékművek birodalomszerte más városokban is emel-
kedtek. Egy dolog azonban valamely város jól ismert
alternatív elnevezése, és más dolog annak „titkos és
misztikus” neve. Ahhoz, hogy megértsük ennek jelen-
tőségét, a városok ostromainak vallási vonatkozásai-
val kell először megismerkednünk.
Az ókori görögök és rómaiak hite szerint minden
24 25

városnak megvan a maga titkos neve és védelmező ismerte; és a Várost sem Romának nevezték a titkos
istensége. Egy város ostromakor a római papok ezen szertartásokon. A választ illetően azonban maga Mac-
a titkos néven szólították az ostromlott települést, és robius is bizonytalankodik: „Egyesek ugyanis Iuppitert
elcsábították belőle azt az istenséget, amelynek oltal- hitték annak, mások Lunát, vannak, akik Angeronát,
ma alatt állt. (Ezt a vallási cselekményt hívták evocati- aki az ujját a szájához emelve csendre int, mások pe-
ónak, vagyis „kihívásnak”.) A csábítás konkrétan úgy dig, akiknek a hitele erősebbnek tűnik számomra, Ops
történt, hogy „beígértek” az istennek: ugyanolyan, Consiviát nevezték annak. Magának a városnak a neve
vagy a réginél is jelentősebb templomot, papságot, pedig még a legműveltebbek számára is ismeretlen, mi-
ünnepet és áldozatokat ígértek neki Rómában. Az vel attól féltek a rómaiak, hogy ha a saját védőnevük
evocatio szertartását Róma főpapjai, a pontifexek vé- mások tudomására jut, ugyanazt fogják ők maguk is
gezték, akik egyben Róma titkos és misztikus nevének elszenvedni egy ellenséges evocatio során, amit köztu-
ismeretével is rendelkeztek. E neveket azért kellett ti- dottan gyakran tettek az ellenség városaival szemben.”
tokban tartaniuk, nehogy valamely ellenség hasonló A száz évvel később, már Justinianus konstantinápolyi
módon járhasson el Rómával szemben, vagyis „elcsá- udvarában élt Jóannész Lüdosz a hónapokról szóló ér-
bítsa” annak égi védelmezőit. A római történeti ha- tekezésében viszont nyíltan színt vallott: „A Városnak
gyomány több olyan városfoglalásról tud, amelynek pedig három neve volt: egy titkos, egy szakrális és egy
során ilyen „istenkihívások” történetek: például i. e. politikai neve. A titkos név Amor (Szeretet) volt, ami
264-ben az etruszk Volsinii városából evokálták Vor- azt jelenti, hogy mindenkit betöltött a Város iránti sze-
tumnus istennőt; i. e. 241-ben a faliscusi törzs főváro- retet. A szakrális név a Flora (Virág) volt, s a politikai
sából, Faleriiből a később Minerva Captának (Fogoly név volt a Róma. A szakrális név mindenki előtt isme-
Minerva) nevezett istennőt csábították el; i. e. 146-ban retes volt és a legcsekélyebb félelem nélkül nyilvánosan
pedig a halálos ellenségnek számító pun birodalom használták, a titkos nevet ezzel szemben csak a főpa-
fővárosát, Karthágót vették be úgy, hogy szent szer- poknak volt szabad bizonyos szertartások keretében ki-
tartások keretében kihívták belőle a latinul Iuno Ca- ejteniük.” Persze a bizánci keresztény Ióannész Lüdosz
elestisnek (Égi Iuno) nevezett istennőt. megoldását sem mindenki fogadja el: túl átlátszónak
De ki lehetett Róma legfőbb védelmezője, és mi tartják a Roma név visszafelé olvasásával keletkezett
lehetett az Örök Város titkos neve? Az 5. század első palindromot. Egyébként a „Szeretet” (latinul amor,
felében élt Macrobius azt írja, hogy „maguk a róma- görögül erósz) szót valóban Róma misztikus neveként
iak akarták, hogy ismeretlen legyen egyrészt az az is- használták. Nagy Konstantin császár (306–337) egyik
tenség, akinek a védelme alatt Róma városa állt, más- 320-ban vert ezüstérméjének latin nyelvű köriratában
részt magának a városnak a latin neve”. Róma „titkos a ROMAE AETERNAE = „AZ ÖRÖK RÓMÁNAK”
és legigazibb” védőistensége tehát nyilvánvalóan nem kifejezés alatt szerepel egy rejtélyes szöveg. Két latin
a főistenség, Iuppiter lehetett, hiszen ezt mindenki betű között egy görög szó áll: R ΕΡΩC Q − amit a kö-
26 27

vetkezőképpen fejthetünk meg: R = Róma, Erósz = FÖLDRAJZ
„Szeretet”, Q = a pénzverde (officina) rövidítése.
De még mindig nem kaptunk választ arra a kérdés-
re, mi lehetett Róma legtitkosabb neve? Erre kereste
a választ az a Quintus Valerius Soranus (i. e. 140–82)
is, akit a kor legnagyobb szónoka, Cicero „a togát- 3. Róma óriástérképe
hordók között a legműveltebbnek” (litteratissimum A legnagyobb ókori puzzle
togatorum omnium) nevezett. Kései források szerint
Soranust Róma titkos nevének felfedéséért a szenátus
keresztre feszíttette; más változatban sikerült elmene- Egy világbirodalom kiépítésének elengedhetetlen fel-
külnie Szicíliába, ahol a praetor parancsára elfogták és tétele a földrajzi tér kétdimenziós leképezése, vagyis
kivégezték. Ma már lehetetlen eldönteni, mi az igazság a térképkészítés. Nem véletlen, hogy az első térkép,
a kérdésben (valószínű, hogy mivel Soranus a nép- amelyről Rómával kapcsolatban hallunk, Szardínia
párti Marius elkötelezett híve volt, Sulla proskripci- szigetének i. e. 174-ben történt elfoglalásával kapcso-
ójának esett áldozatul), mint ahogy azt sem árulják el latos. Livius szerint
forrásaink, mi volt az a név, amit Soranus profanizált.
Korunkban szerencsére nem kell halálbüntetéssel Mater Matuta szentélyében egy táblát helyeztek el
szembenéznie annak, aki ezzel a kérdéssel foglalko- az alábbi felirattal: A római nép legiója és had-
zik. Így már a 19. századi német filológuskörökben is serege Ti. Sempronius Gracchus consul veze-
felmerült érdekes javaslat Róma titkos nevére, éspedig tésével és jósjeleivel leigázta Szardíniát. Eb-
a Valeria, amelynek jelentése „ifjonti erőben lévő nő” ben a provinciában több mint nyolcvanezer
ellenség esett el vagy került fogságba. Ő,
vagy „egészséget hozó nő”. E javaslatok szerint Róma
miután az állam érdekeit ilyen szerencsésen
titkos neve és egyben valódi védőistensége is Valeria
megvédte, a szövetségeseket felszabadítot-
lehetett. ta, s az adóbevételeket helyreállította, épen
és sértetlenül hozta haza zsákmánnyal gaz-
dagon megrakodott hadseregét, s másodízben
tért vissza diadalmenetben Róma városába.
Ezért adta ezt a táblát ajándékul Iuppiter-
nek. A táblán látható volt Szardínia szigete, s ezen
az ott vívott csaták ábrázolása.
Ez az istenségnek felajánlott táblatérkép nem a mű-

kincsraktárba került, hanem nyilvánosan bárki szá-
28 29

mára megtekinthető volt Mater Matuta szentélyében, ni. Helyzetük nem túl rózsás, ugyanis annyit már sike-
csakúgy mint az a térkép, amelyről Caesar és Pompe- rült felfedezni, hogy az eredeti térképnek mindössze
ius kortársa, a polihisztor Varro írt. Mezőgazdasági 10-15%-át fedik le az eddig megtalált darabok. A ku-
értekezésének bevezetésében a szerző megemlékezik tatások alapján úgy tűnik, a gigászi méretű (18,1 x 13
arról, hogy barátaival − csupa római előkelőséggel − méteres) márványtérképet a Vespasianus által i. sz.
találkozott Tellus templomában, ahol egy falra fes- 75-ben felavatott Béketemplom (templum Pacis) nagy-
tett Itália-térkép előtt beszélgettek hazájuk páratlan, termének falára függesztették fel. A Béketemplomot
minden más földet felülmúló természeti adottságai- egyébként másfél évszázaddal később Héródianosz
ról. Augustus volt az, aki a Caesar által tervbe vett, de még mindig „Róma legnagyobb és legszebb épületé-
végül Vipsanius Agrippa (Augustus veje és kiszemelt nek” nevezte. A monumentális térkép eredetileg száz-
utódja) által megvalósított hatalmas világtérképet ötven panelből állt, amelyet tizenegy sorban rendeztek
i. e. 7-ben kiállította Agrippa csarnokában (porticus el. A FUR a császárváros valamennyi épületének és
Vipsaniae): „hogy a Város megszemlélhesse” − mond- emlékművének alaprajzát mutatta kb. 1:240-es méret-
ja róla Plinius. Ez a kifejezés beszédesen tanúskodik arányban. Az általános szokást követve a térkép felső
arról, hogy az oszlopcsarnokba betérő látogatókat széle délkeleti irányba mutatott. Mivel a térképre vo-
valamiféle vizuális látvány fogadta. Egy másik helyen natkozóan nincs antik utalásunk, így csak a belső ada-
pedig azt mondja az Eufratész torkolatánál található tokra hagyatkozhatunk annak megállapításában, hogy
Szpaszinu Kharax fekvéséről, hogy az utóbbi időben mikor keletkezhetett. Annyi bizonyos, hogy a Béke-
a Perzsa-öböl vízszintjének csökkenése miatt messze templomot i. sz. 192-ben tűzvész sújtotta, s az épüle-
távolodott a tengertől: „Kharax korábban 10 stadion- tet Septimius Severus alatt felújították. A térkép két
nyira volt a tengertől, és a porticus Vipsaniaeban is ten- fennmaradt töredékén olvasható a Septizodium kifeje-
gerparti fekvésű.” zés, amelyet i. sz. 203-ban Septimius Severus építtetett
Rómának azonban létezett még egy hatalmas vá- Rómában. A márványtérképnek tehát mindenképpen
rostérképe is, amelyről irodalmi adataink ugyan ezen időpont előtt kellett keletkeznie. Egy másik töre-
nincsenek, csak a 16. századtól kezdve folyamatosan déken viszont Septimius Severust és fiát, Aurelius An-
előbukkanó darabjaiból tudunk következtetni erede- toninust (Caracallát) társcsászárokként említik, ami
ti nagyságára, kinézetére, felállítási helyére és céljára. csak a 198 és 211 közötti időre áll, így a térkép keletke-
A közönségesen „Severusi márványtérképnek”, még zésének időpontja erre az időszakaszra szűkíthető le.
gyakrabban „Róma Város Térképének” (Forma Urbis A FUR egyik érdekessége, hogy sem földrajzi, sem
Romae, rövidítve FUR), nevezett monumentális em- politikai határok nem jelennek meg rajta; csak az épü-
léknek máig 1186 darabja került elő, s ezeket a dara- letek alaprajzát vésték rá. A Tiberis-folyó például csak
bokat − mint egy gigászi puzzle-kirakót − a Stanfordi mint üres tér jelentkezik a raktárak és épületek sorai
Egyetem kutatói igyekeznek egyetlen képpé összerak- között, bár lehetséges, hogy eredetileg kék vagy más
30 31

POLITIKA
4. Igazságos háborúk
Egy-két szó a római imperializmusról
Mikor Publius Rutilius consul kalapácsot vett a ke-

zébe, és elkezdte beverni a szöget Iuppiter Optimus
Maximus templomának egyik gerendájába, jó tízlé-
pésnyire annak kapujától, consultársa, Gnaeus Malli-
Róma óriástérképének „kirakós darabjai”
(http://formaurbis.stanford.edu/) us a togájába temette az arcát, hogy ne legyen olyan
feltűnő a röhögése. Visszagondolt a tegnapi estebédre,
színnel festve jelölték. Róma szent határa, a pomerium amin számos szenátortársa volt jelen, és fergeteges
− a kutatók többségének véleménye szerint − ugyan- vicceket gyártottak a Szenátus és a Római Nép, vala-
csak hiányzik a térképről. A márványtérkép eredeti mint Asztüpalaia sziget most megkötött szövetségéről,
funkciója sem tisztázott egészen. Sem összehasonlító amely itt lógott a szög végén, egy komoly, ünnepélyes
anyag, sem irodalmi vagy feliratos utalás nincs arra bronztáblába vésve. Hogy aszongya:
vonatkozóan, mire szolgált a Béketemplom aulájában
felfüggesztett hatalmas térkép. A legtöbb kutató azon Legyen béke, barátság és szövetség mind szárazföldön,
a véleményen van, hogy a terem valaha Róma főpolgár- mind vízen, minden időben a római nép és Asztüpa-
mesterének (praefectus urbi) irodája lehetett. De mire laia népe között, és ne legyen háború. Asztüpalaia
népe közös megegyezés alapján nem fogja megen-
használták? Tájékozódásra aligha, hiszen aki a padlón
gedni a római nép ellenségeinek és ellenfeleinek, hogy
állt, nem láthatta a térkép 13 m magasan lévő részleteit! keresztülhaladjanak területén, illetve bármely olyan
Egyébként a gyakorlatias funkció ellen szól az is, hogy területen, melyet Asztüpalaia népe tart hatalmában,
a térképnek csak kisebbik részét feliratozták. A katasz- olyan célból, hogy háborút folytassanak a római nép
teritérkép-funkció sem valószínű, hiszen nem tüntetett és a rómaiaknak alávetett népek között; és nem fog-
fel tulajdonosi adatokat, ráadásul éppen a nagy középü- ják közös megegyezés alapján és előre megfontolt rossz
letek alaprajzában tévedések is találhatók. Éppen ezért szándékkal ellenségeiket megsegíteni sem fegyverrel,
valószínűleg azoknak van igazuk, akik szerint a FUR sem pénzzel, sem pedig hajóval. A római nép nem fog-
csupán dekoratív célt szolgálhatott. ja közös megegyezés alapján és előre megfontolt rossz
32 33

szándékkal Asztüpalaia tanácsának és népének ellen- a nevet kellett behelyettesíteni −, sokan széles vigyor-
ségeinek megengedni, hogy áthaladjanak területükön, ral nyugtázták a következő szakaszt:
illetve bármely olyan területen, melyet Róma népe tart
hatalmában, olyan célból, hogy háborút folytassanak Ha bárki háborút indít Asztüpalaia népe ellen, a ró-
Asztüpalaia népe és a neki alávetett népek ellen; va- mai nép Asztüpalaia népét fogja segíteni. És ha bárki
lamint a római nép nem fogja előre megfontolt rossz háborút kezdeményez a római nép ellen, Asztüpala-
szándékkal támogatni Asztüpalaia ellenségeit sem ia népe segítséget fog nyújtani a szövetség és esküjük
fegyverrel, sem pénzzel, sem pedig hajóval… értelmében, melyek a római nép és Asztüpalaia népe
között fönnállnak.
Az előző napi ülésen Asztüpalaia sziget küldött-
sége jelent meg, a nagyszakállú Rhodoklész, Anti-
makhosz fia vezetésével, aki hosszan és terjengősen
ecsetelte hazája ősi múltját, ahogy azt már Homérosz
is megénekelte; meghogy az Argonauták errefele jár-
tak; meghogy Kallimakhosz az Eredetekben ezt és
ezt írta róla… de a pállott délutáni hőségben ugyan
kit érdekelt, mit hablatyol összevissza egy aprócska
Égei-tengeri szigetről szalajtott görögöcske? [12.
fejezet] Miután Rhodoklész végre elhallgatott, a sze-
nátus elnöke alig leplezett ingerültséggel zavarta el
a hivatalszolgát, hogy hozzon már a tabulariumból
egy térképet. Végtére is jó volna tudni, hol az isten-
verésében van az az Asztüpalaia, mert erről a sziget-
Asztüpalaia szigetének ma is legfeljebb 1500 lakosa van
ről az atyák és összeírtak még csak nem is hallottak.
(Panoramio)
Mikor végre kiterítették a pergamenre festett térképet,
és a küldöttség megmutatta, honnan is jött, elégedett A harcedzett szenátorok egy pillanatra maguk elé
moraj futott végig a szenátus sorain. Hiszen ez a szi- képzelték, amint Asztüpalaia bátor népe − mind az
get majdnem az Égei-tenger kellős közepén fekszik, és ötszáz halász és kecskepásztor, aki a szigetet lakja −
milyen közel van hozzá Rhodosz és Ázsia, amit épp a legiók oldalán beveti magát a numida lovasság vagy
28 éve adott át Rómának az a habókos Attalosz király! a gall harcikocsik ellen. De azért nem akarták megsér-
Végrendeletileg! Jól jöhet még nekünk egyszer ez az teni a követeket, és inkább megvárták az esti lakomát,
Asztüpalaia… hogy egy jót hahotázzanak.
Mikor a szenátusban felolvasták a szerződés szöve- A magát szerényen csak „Istennek” (Theosz) ne-
gét − sok ilyet kötöttek már az elmúlt években, csak vező III. (Nagy) Antiokhosz veresége és az apameiai
34 35

békekötés (i. e. 188) után csak úgy özönlöttek az asz- net átadása és különféle vallási szertartások elvégzé-
tüpalaiakéhoz hasonló küldöttségek Rómába. Mind se a fetialis-papok által. Ha mindezt végrehajtották,
ugyanazért jöttek: „kölcsönös barátsági és megnem- továbbá hivatkozhattak arra, hogy kizárólag csak
támadási” szerződést kötni a szenátussal és a néppel, szerződéses ügyfelük érdekében járnak el, máris ké-
vagyis bebiztosítani a jövőt egy olyan új korszakban, szen volt az, amit a rómaiak „igazságos háborúnak”
amelyben egyértelműen Róma vált a „világ csendőré- (iustum bellum) neveztek. Hangsúlyozzuk: az „igaz-
vé”. A keleti Mediterráneum ismert és kevésbé ismert ságosság” elsősorban vallási jellegű kötelezettségek
városaiból (például Büzantion, a pontoszi Hérakle- formális végrehajtására vonatkozott, nem pedig egy
ia, a makedoniai Maróneia, Epidaurosz, a leszboszi olyan ideológiára, mint amit a kommunista államok
Méthümna stb.) kerültek elő olyan feliratos szövegek, vezetői szajkóztak. (A Szovjetunió természetesen
amelyek világosan mutatják, hogy Róma egy kapta- mindig „igazságos”, Amerika pedig „igazságtalan”
fára gyártott szerződésekkel igyekezett érdekkörébe háborúkat vívott.) Cicero szeme valósággal könnybe
vonni ezeket a területeket. Kivétel nem volt: minden- lábadt, mikor visszaemlékezett arra a − polgárhábo-
kivel, aki kérte, szerződést kötöttek, még a zsidókkal rúkat megelőző − korszakra, mikor „a római nép bi-
is, akiknek küldöttsége i. e. 161-ben kereste fel a sze- rodalmát a jótétemények tartották fenn és nem a jog-
nátust. [18. fejezet] A szerződés „erejére” jellemző, sértések, a háborúkat vagy a szövetségesekért (pro
hogy miközben a Római Birodalom szövetségese, sociis), vagy felhatalmazás alapján (de imperio) vív-
Júda Makkabi (a függetlenségét épphogy elnyert zsidó ták … hivatalnokaink és hadvezéreink csakis egyetlen
állam vezetője) a következő évben meghalt az elaszai dolog miatt törekedtek a legnagyobb dicséretet nyerni:
ütközetben, amit ráadásul Róma esküdt ellenségeivel, ha a provinciákat és a szövetségeseket jogszerűen és
a Szeleukidákkal vívott, a szenátus még arra sem vette hűségesen (aequitate et fide) megvédelmezték.” A nagy
a fáradságot, hogy akár csak egy diplomáciai jegyzék- szónok szerint Rómát ekkoriban „inkább lehetett ...
ben tiltakozzék a szövetségesét ért jogsértés ellen. Sok a földkerekség oltalmazójának, mint birodalomnak ne-
történész hajlik arra, hogy ezeket a szerződéseket csu- vezni.” De figyeljük csak meg ezt a szép mondatot, és
pán üres diplomáciai formaságoknak tekintse, pedig gondolkodjunk el egy kicsit az értelmén: „Népünk szö-
a valóságban többről volt szó. vetségeseinek védelme során már valamennyi országot
A nemrég elhunyt harvardi történész, Ernst Badian meghódította.”
(1925–2011) egyenesen a „rituális beszennyeződés Mifelénk, Kelet-Európában, egészen sajátos értel-
elkerülésének standard technikája” elnevezéssel il- mezési horizontjai tárulnak fel ennek a cicerói mon-
lette a rómaiak szövetségi rendszerét. Ezt akkor ért- datnak: itt még sokan emlékszünk arra, mit jelentett
hetjük meg, ha figyelembe vesszük, hogy a háborúk a „szövetségesek védelme” 1953-ban Berlinben, 1956-
indításának kérdése Róma számára vallási kérdés is ban Budapesten, 1968-ban Prágában, vagy 1979-ben
volt egyben, amibe beletartozott a szavazás, a hadüze- Afganisztánban...
36 37

KULTÚRA kű cselekedet ez, amely az ellenség teljes, tökéletes és
nyomtalan megsemmisítését, egyben a megmaradtak
megfélemlítését szolgálja.
Róma köztársaságkori történetében „csak” vallá-
si indíttatású könyvégetésekről hallunk. Ezeknek az
5. Könyvek a máglyán akcióknak fő motiváló ereje az volt, hogy a betűknek
Vallási és politikai célú könyvégetések Rómában mágikus rontó hatást tulajdonítottak. Időszámításunk
előtt 213-ban M. Atilius városbíró (praetor urbanus)
elrendelte, hogy mindenki szolgáltassa be a nála lévő
Amióta emberek könyveket írnak, azóta égetik is őket jóskönyveket, imaformákat vagy áldozati előíráso-
− gyakran a szerzőkkel együtt, ahogyan erre Heinrich kat s bármilyen egyéb ilyenfajta írást. Hogy mi lett
Heine sokszor idézett mondata is utal: „ott, ahol köny- ezek sorsa, nem kétséges, minthogy i. e. 186-ban, az
veket égetnek, végül embereket is égetni fognak”. Ezt Itália-szerte elterjedt orgiasztikus Bacchus-kultusz
a szállóigévé vált mondást nem véletlenül írták fel felszámolásakor újra elrendelték, hogy „kutassák fel
a berlini Bebelplatz (a korábbi Opernplatz) emlékmű- és égessék el a jóskönyveket, s tiltsanak meg minden,
vére, ahol egy a járdába illesztett plexiüvegen keresztül nem a római szokásokat követő áldozati előírást.” Öt
a föld alatt elhelyezett üres polcokra látni. Ez az üres évvel később Rómában felfedezték Numa Pompilius
könyvtársarok emlékeztet az 1933. május 10-én ezen temetkezési helyét. A sírbolt felnyitásakor mindjárt
a helyen megrendezett náci könyvégetésre, amelynek két szarkofágot találtak: az egyikben a felirat szerint
során 20 ezer kötetet − köztük Heine verseit is − hají- a király holttestének kellett volna nyugodnia (ám an-
tott a lángok közé a fanatikus tömeg. A könyvek után nak csak hűlt helye volt); a másikból két, egyenként
pedig következtek az emberek... A Heine Almansor hét-hét könyvet tartalmazó köteg került elő: „hét latin
című drámájából (1823) idézett mondat egyébként nyelvű könyv a főpapi jogokról szólt, a hét görög nyelvű
eredetileg arra utalt, hogy a spanyol inkvizíció a re- a bölcseletnek az akkori korban fellelhető tanait fog-
conquista idején máglyára vetette a Korán példánya- lalta össze.” (Később azt híresztelték, hogy a könyvek
it. Persze tudjuk, hogy a buzgó katolikus hitvédők a görög misztikus Püthagorasz tanait tartalmazták,
nemcsak a Koránt égették el, hanem a Talmudot is, de ennek már Livius sem adott hitelt.) A döntés is-
időnként azokkal a zsidókkal együtt, akik olvasták. mét a városbíró kezében volt: s mivel Quintus Petilius
Manapság viszont iszlám országokból hallani arról, megesküdött rá, hogy a könyvek romboló hatásúak
hogy előszeretettel égetik el a keresztények Bibliáit, lettek volna a római vallási hagyományokra, „a Comi-
miután a zsidókat már régen kiűzték országaikból. tiumon az oltárszolgák tüzet raktak, s a könyveket a nép
Napnál világosabb, hogy a könyvégetés nem pusztán szeme láttára elégették”. Rómában később is rendkívül
egy tárgy megsemmisítéséről szól. Szimbolikus érté- érzékenyen reagáltak a hatóságok a mágia és a jós-
38 39

lás mindenféle formájára, s azt alapvetően állam- és te tűzbe könyveit (a Gallok történetéről írt munkáját
társadalomellenes tevékenységnek tartották. A Pau- mindazonáltal Ammianus Marcellinus még idézte
lus-féle joggyűjteményben (2–3. század) így szerepel a 4. században). A szenátusi ellenzékhez tartozó, éles
a törvény: „senki sem birtokolhat mágiával foglalkozó hangvétele miatt ellenfelei által Rabienusnak (Veszett)
könyveket, és bárkinél ilyet találnak, miután vagyonát csúfolt, republikánus beállítottságú Titus Labienus,
elkobozták, és a könyveket nyilvánosan elégették, őt Caesar hívének, majd engesztelhetetlen ellenfelének,
magát egy szigetre száműzik, az alacsonyabb rendűeket az i. e. 45-ben Mundánál elesett Titus Attius Labie-
pedig kivégzik.” Hogy ez a törvény nem maradt csu- nusnak unokája volt. Amellett, hogy Augustus-ellenes
pán írott malaszt, bizonyítja egy császárlátogatással éllel megírta a köztársaság utolsó éveinek történetét,
összefüggésben fennmaradt egyiptomi papirusz (i. sz. Labienust korának egyik legjelentősebb szónokaként
198/199), amely a római helytartó rendeletét közli: tartották számon. Történeti művét szenátusi határo-
zat alapján nyilvánosan elégették, s e döntés hatályát
Mivel nagyon sok emberrel találkoztam, akik azt ál- visszamenőleg kiterjesztették korábbi szónoki beszé-
lították magukról, hogy jóslás címén rászedték őket, deire is. A könyvekre kimondott halálos ítélet méltán
tüstént elhatároztam − hogy ne származhasson ve- lepte meg a kortársakat. Mint az idősebb Seneca írja:
szély ezek tébolyultságából −, ezúttal nyíltan kije- „új és szokatlan dolog volt ez, tudományos munkássá-
lentem mindenkinek: tartózkodjék ettől a félrevezető
gért ilyen büntetést elszenvedni.” (A hasonló ellenzéki
kíváncsiságtól (periergia). Ezért sem jóslatok által,
vagyis állítólagosan az istenségtől származó iromá- magatartásáról közismert Cassius Severus meg is je-
nyok által, sem szobrok körülhurcolásával, vagy ha- gyezte az eset kapcsán, hogy ezek után őt is élve kell
sonló szemfényvesztésekkel nem engedtetik meg, hogy elégetni, mint olyasvalakit, aki Labienus írásait könyv
bárki azt állítsa: természetfeletti ismeretekkel rendel- nélkül tudja.) A dologhoz hozzátartozik, hogy Labie-
kezik, vagy hogy akként adja ki magát, mint aki érti nust később Caligula rehabilitálta, és művei az első
a jövő homályos titkait. (…) Ha bárkit rajtakapnak, század végén az iskolai könyvtárakban is megtalálha-
hogy ezt a rendelkezést megszegi, biztos lehet abban, tók voltak.
hogy a legfőbb büntetést szabják ki rá. Augustus hosszú ideig eltűrte az ellene szóló gúny-
verseket és gyalázkodó röpiratokat, mert személye,
A könyvégetések Augustus idején is folytatódtak: nem pedig a principatus rendszere elleni támadásként
a princeps i. e. 12-ben − mint pontifex maximus − két- értékelte. Mikor azonban egyes névtelen röpiratok
ezer jóskönyvet (libri fatidici) égettetett el, ami az első szerzői már egyenesen lázadásra szólították fel a né-
tömeges könyvégetés volt Rómában. Ezzel egyidőben pet, a kormányzat rendeletet adott ki, amely Rómá-
megjelentek a politikai indíttatású autodafék is. Az ban az aedilisek, Itáliában és a tartományokban pedig
alexandriai görög történész, Timagenész, egy Augus- a helyi elöljárók kötelességévé tette, hogy nyilvánosan
tusszal folytatott szóharcot követően saját maga vetet- elégessék a császár, illetve a császári kormányzat ellen
40 41

irányuló pamfleteket (i. sz. 12). Tiberius idején már GAZDASÁG
különösen nehézzé és veszedelmessé vált az ellenzéki-
ségnek akárcsak árnyalatát mutató művek megjelen-
tetése. Mamercus Aemilius Scaurus szónok és költő
Atreus című tragédiájában olyan „áthallásos” szövegek
szerepeltek, amiket a mindenütt jelenlévő feljelentők 6. Money, money, money
(delatores) felségsértésként értelmeztek. A tragédiát Az elveszett drachmától a kincsleletekig
megsemmisítették, és erre a sorsra jutottak Scaurus
szónoki beszédei is, melyeket szenátusi határozat
alapján nyilvánosan elégettek. Cremutius Cordus tör- Az ABBA együttes 1976-os világslágerében három-
ténészt „egy új és akkor először hallott vád” alapján szor ismétlődő angol kifejezést aligha kell a világon
idézték a szenátus elé: évkönyveiben ugyanis a Cae- bárkinek lefordítani, bár a leggyakrabban használt
sar-gyilkos Brutust és Cassiust magasztalta. Cordus angol szavak 500-as listáján a money csak a 389. he-
könyveit ugyan az aedilis elégette, de megmaradtak lyet érdemelte ki. Kevesen tudják viszont, hogy az an-
elrejtve és később kiadásra kerültek. Tacitus így kom- gol money, a francia monnaie, a spanyol moneda, vagy
mentálta ezt a tényt: „mosolyognunk kell azok ostoba- a portugál moeda ugyanabból a moneta latin szóból
ságán, akik úgy hiszik, pillanatnyi hatalmukkal kiolt- ered, amely a vert pénzt, azaz a pénzérmét jelentette.
hatják az utánuk következő kor emlékezetét is.” A val- Az első pénzeket Rómában a Iuno Moneta capitoliumi
lási és politikai célú könyvégetések az egész császárkor szentélyében működő pénzverdében állították elő, va-
időszakában tovább folytatódtak. Domitianus idején lószínűleg jelentéstapadással innen kapták az érmék
már a császárok belső ellenzékének puszta említése is a moneta nevet.
főbenjáró vétségnek minősült: Thrasea Paetus (a Ne- A római gazdaság a császárkor időszakában − vagy-
ro-kori oppozíció egyik vezetője) és Helvidius Priscus is majd fél évezreden át − magasan monetizált volt,
(a Vespasianus által kivégeztetett sztoikus filozófus és ami annyit jelent, hogy a vert pénz volt az a csereesz-
államférfi) magasztalásáért két szerzőt is kivégeztek, köz, amelyet az árucikkek és szolgáltatások igénybe-
és egy erre kijelölt háromtagú bizottság a comitiumon vételekor használtak, lett légyen szó akár a legeldu-
és a forumon égette el műveiket. „Nyilván azt hitték, gottabb egyiptomi faluról vagy a Hadrianus-fal menti
hogy az a tűz a római nép szavát, a szenátus szabadsá- katonai őrhelyekről. Természetesen ehhez már nem
gát, sőt még az emberi nem lelkiismeretét is elnémítja” volt elegendő a Iuno Moneta templomában működő
− fűzte hozzá Tacitus a maga szarkasztikus modorá- pénzverde kapacitása, ezért a császárkor folyamán
ban. több mint hatszáz helyen működtek regionális pénz-
verdék a Római Birodalomban. Ezekben a verdékben
persze szigorúan megszabott keretek között lehetett
42 43

csak pénzeket előállítani, például az arany- és ezüst- ilyet régészeti feltárások során még sehol sem találtak.
pénzek kibocsátása mindvégig császári előjognak Irodalmi forrásokból ugyan tudjuk, hogy ilyen ne-
számított. A legértékesebb pénz a római aureus volt, mesfém-tömbök voltak magántulajdonban, de ezeket
amely Caesar korában mintegy 8 gramm nagy tisz- készpénzfizetésre mai tudomásunk szerint nem hasz-
taságú aranyból készült. Egy aureus értéke huszonöt nálták, legfeljebb csak tezaurálásra.
denariusnak felelt meg: ez utóbbi érme Augustus ko- Az a kérdés is jogosan merül fel, hogy vajon mi-
rában 3,8 gramm ezüstöt tartalmazott. Egy denariust lyen mennyiségű fémpénznek kellett forgalomban
négy bronz sestertiusra (rövidítése: HS) lehetett felvál- lennie ahhoz, hogy a 60–70 milliósra becsült birodal-
tani, amely standard fizetőeszköznek számított az an- mi lakosság szükségleteit kielégíthessék vele? Richard
tik Rómában. A 25–28 gramm súlyú ezüstérmék át- Duncan-Jones brit gazdaságtörténész becslése szerint
mérője 32–34 mm, vastagságuk átlagosan 4 mm volt. az i. sz. 2. században egyidejűleg kb. 1012 milliárd HS
Mivel az antik Rómában nem ismerték a papír- értékű arany- és 6864 milliárd HS értékű ezüstpénz
pénzt, a váltók használatáról pedig igen keveset tu- forgott a Római Birodalomban, amihez kb. 2 milli-
dunk, egyelőre el sem tudjuk igazán képzelni, hogyan árd HS értékű bronz- és rézpénz is járult. Bár ez az
oldották meg a készpénzfizetéssel járó bonyodalma- adat sokkal magasabb, mint Raymond W. Goldsmith
kat. A Spartacus című filmben (rend. Stanley Kubrick, becslése az Augustus-korra vonatkozólag (6-8 mil-
1960) a Gracchus nevű római szenátor egy pénzes- liárd, vagyis 6-8000 tonna ezüst), de ez a mennyi-
zacskóban laza mozdulattal átnyújt 2 millió HS-t egy ség még mindig igen kevés a kora újkori Európával
Batiatus nevű gladiátorkiképzőnek, hogy az utóbbi összehasonlítva, különösen az amerikai arany és ezüst
egy pazar viadalt rendezzen rajta. A Charles Laughton beáramlása után. Két dolgot biztosan állíthatunk:
és Peter Ustinov által játszott jelenet elég mókás, ha a római gazdaság sokkal monetizáltabb volt, mint
belegondolunk, hogy i. e. 71-ben 2 millió darab pénz- a késő középkori Európáé, a pénz mozgása viszont
érme − ezüstpénzre átváltva − 961 kilót, vagyis kö- sokkal lassúbb, mint az iparosodás előtti Európában.
zel egy tonnát nyomott volna! (Aranypénz ekkoriban Összehasonlításképpen: becslések szerint az 1–2. szá-
még nem létezett.) Pedig ekkora, sőt ennél nagyobb zadi Rómában 20 000 tonna ezüst állt rendelkezésre
összegek nemcsak a filmben, hanem a valóságban is pénzverés céljából − 1809-ben Nyugat-Európában ez
közkézen forogtak. Cicero palatinusi házáért 3,5 mil- a mennyiség 47 426 tonna volt. Ha ez a szám igaz, ak-
lió HS-t fizetett ki, amihez 3,3 tonna ezüstpénzt kel- kor az 1–2. században a Birodalom lakosságának egy
lett volna Róma utcáin végighurcolnia − és akkor még főre jutó GDP arányos részesedése 350–400 HS volt,
nem szóltunk az ennél is nagyobb összegekről: példá- ami nem kevés. (Egy legionárius éves fizetése 900 HS
ul C. Albanius 11,5 milliós földvásárlásáról. Megoldás volt az i. sz. 1. században, de ennek egy részét termé-
lehetne, hogy a rómaiak is használtak nagyobb mére- szetben kapta meg.)
tű, pénzhelyettesítő fémtömböket (bullion money), de A forgalomban lévő pénz hatalmas mennyiségéhez
44 45

képest meglehetősen kevés pénzt találnak a régészek
az ásatásokon. A britanniai Corbridge erődjének fel-
tárása során összesen 1387 pénzérme került elő az
1–2. századból, mindössze 2600 HS összértékben. Az
ebben az időben itt állomásozó katonaság zsoldjának
összértéke kb. 24 millió HS volt, vagyis a pénzforgalom
során elvesztett, s ennek köszönhetően ránk maradt
érmék kevesebb, mint egy század százalékot tettek ki.
Silchesterben már 8870 darab pénzérmét gyűjtöttek
össze a régészek, ami önmagában lenyűgöző adatnak
tűnhet, de ha figyelembe vesszük, hogy a település
300 éven át fontos városi központ volt, ahol ráadásul
a 19. század óta intenzív kutatás folyik, ez a mennyi- A 2010-ben talált Frome-i kincslelet
ség szánalmasan csekély. Az elveszett pénzek vizsgála- (http://historyoftheancientworld.com)
tából az is kiderült, hogy míg az első két évszázadban
1000 érmére jutott 1 elveszett, addig az i. sz. 260–273 ezüst denariust és 3976 bronz HS-t fedeztek fel a régé-
között ez a szám felugrott 15-re. Kevin Greene szerint szek. A denariusok ráadásul rendkívül jó állapotban
világos, hogy ez a pénz elértéktelenedésével függ ösz- voltak, szinte használatlanok. A „musarnai Harpagon”
sze − egyszerűen nem volt értelme az elgurult érmét valószínűleg i. e. 120 és 80 között − vagyis évtizedeken
megkeresni. Ezen a ponton kinek ne jutna eszébe az keresztül − rakosgatta össze a kezén megfordult leg-
evangéliumi példázat: „Avagy ha valamely asszony- jobb pénzeket. A vert pénzt tartalmazó kincsleletek
nak tíz drachmája van, és egy drachmát elveszt, nem (coin hoards) − amelyek közül egyedül Britanniában
gyújt-e gyertyát, és nem söpri-e ki a házat, és nem ke- kb. 1200-at ismerünk − nemegyszer megdöbbentő
resi-e gondosan, mígnem megtalálja?” A történész eh- mennyiségű készpénzt tartalmaznak. Az 1978-ban
hez csak egyet fűzhet hozzá: egy Jézus-korabeli ezüst felfedezett Cunetio Hoard 54 951 darab pénzérmét
drachmáért valóban megérte felsöpörni akár az egész tartalmazott, a 2010-es Frome Hoardban pedig 52 503
házat, de egy Gallienus alatt vert Antoninianusért már érme került elő. Az egyéb területeken talált kincsle-
lehajolni sem volt érdemes… letek (pl. az 1929-ben a bulgáriai Marcianopolis/Reka
A régészek arra is találtak bizonyítékokat, hogy az Devnya településen talált 81 044 db denarius) mind
emberek viszonylag sok pénzt tartottak otthonukban. ugyanarra mutatnak: a tezaurálásnak ez a formája
Musarnában, ami egy dél-etruriai kisváros Viterbo igen jellemző volt az i. sz. 260-as években, különösen
közelében, 1987-ben egy jelentős kincslelet került elő. Valerianus és Gallienus uralkodása alatt. Ezek a csá-
Egy i. e. 1. századi üzletben, egy korsóban elrejtve 994 szárok soha addig nem látott mértékű donativumot
46 47

fizettek a hadseregnek [38. fejezet], és a lakosságot KÖRNYEZET
is adományokkal halmozták el. Ugyanakkor arról
a tényről sem feledkezhetünk meg, hogy a római kor-
mányzat nagymérvű pénzrontásba kezdett, az ezüst
értéke majdnem nullára csökkent, az aranypénzek
mérete és összetétele is rosszabbodott. A pénzrontás 7. Vigyázat, szmogveszély!
oka nemcsak a megnövekedett pénzkibocsátás, ha- A környezetszennyezés mértéke
nem a bányák csökkenő hozama is lehetett. Az antik az ókori Rómában
bányászat kiváló szakértője, Claude Domerque sze-
rint, amíg a korai principátus idején 173 helyen folyt
nemesfém-kitermelés Hispania és Lusitania terüle- A levegő, víz és talaj szennyezettsége az emberiség
tén, addig ez a szám 21-re csökkent a 3–4. században. egyik legégetőbb kérdésévé vált a 21. század elejére.
[7. fejezet] Nem kell tudósnak lennünk ahhoz, hogy megálla-
pítsuk: környezetünk egyre kevésbé bírja el azt a ter-
helést, amit több mint 7 milliárd ember fenntartása
jelent bolygónkon. Az emberi mulasztások követ-
keztében bekövetkezett nagy környezeti katasztrófák
rendre felkerülnek az újságok címlapjaira: 1976 Se-
veso (dioxinmérgezés), 1984 Bhopal (metil-izocianát
mérgezés), 1986 Csernobil (sugárszennyezés), 2000
Tisza folyó (ciánmérgezés), 1989 Exxon Valdez (olaj-
szennyezés), 2010 Deepwater Horizon (olajszennye-
zés), hogy csak a legismertebbeket említsük. A hosszú
távú következmények és a lassan, de biztosan ható
folyamatok már kevésbé számíthatnak a média figyel-
mére. Egyetlen kivétel talán a „globális felmelegedés”
témája, amelynek okairól, kiterjedéséről és hatásairól
azonban még ma is komoly szakmai viták dúlnak.
De vajon mit tudunk a környezet szennyezettsé-
géről a római korban? Először is: irodalmi forrásaink
egyértelműsítik, hogy a nagyvárosok − elsősorban az
egymillió lakosú Róma − levegője az elviselhetetlensé-
gig szennyezett volt. Seneca írja egyik levelében: „Mi-
48 49

helyt kijutottam a város rossz levegőjéből, s a füstölgő és veszélyes.” Az ezüstszulfátok hevítése során felsza-
konyhák szagából − ha ezek munkába állnak, ami dög- baduló kénes füst valóban igen mérgező, nyilván en-
letes bűzt csak elnyeltek, porral vegyítve kiokádják −, nek hatásától akarták megóvni a munkásokat a magas
nyomban éreztem, hogy közérzetem javul.” Könnyen kéményekkel. Az ezüstnél maradva: tudvalevő, hogy
elképzelhető, milyen fojtó levegő lehetett a rengeteg az ezüsttelérek mellett ólom és higany is elő szokott
vendéglő, italkimérés és kisebb-nagyobb fürdő kö- fordulni, az utóbbi a cinóber nevű kedvelt földfesték
zelében, amelyeket egytől-egyig fával fűtöttek; vagy bányászatakor is gyakran került elő. A dél-spanyol-
milyen átható bűz terjenghetett a bőrcserző-, kelme-
festő- és ruhatisztító műhelyek környékén, ahol ha-
talmas kádakban használtak emberi vizeletet; vagy
milyen elviselhetetlen porral és zajjal jártak az ipa-
rosnegyedekben űzött különféle foglalatosságok: az
ácsmunka, a kovácsolás vagy a kőfaragás. Lehet, hogy
puszta véletlen, de az ókori Rómában előkerült egyet-
len bebalzsamozott holttest, az úgynevezett Grotta
Rossa-múmia is anthracosisban, vagyis szénporbelég-
zés okozta tüdőbántalomban (bányásztüdő) szenvedett,
jóllehet az elhunyt még igen fiatal volt.
A Római Birodalomban persze nem sok igazán
nagyméretű város létezett, bár a fenti jelenségek −
arányosan kisebb mértékben − mindenütt jelen vol-
tak. Számos tartományban léteztek viszont kiterjedt A Rio Tinto bányavidéke Dél-Spanyolországban
területek − ma iparvidékeknek mondanánk őket −, (Panoramio)
ahol a fémbányászat és fémfeldolgozás következtében
jelentős környezetszennyezés lépett fel. Irodalmi for- országi Almadén körzetében szinte az összes előbb
rások persze nemigen beszélnek erről, hiszen írók felsorolt ércet bányászták. A több évszázados − már
és költők nem sűrűn vetődtek ilyen tájakra, vagy ha jóval a rómaiak előtt megkezdett − érckitermelés kö-
igen, nem tartották őket méltónak a lejegyzésre. Az vetkeztében a Föld legerőteljesebben higanyszennye-
Augustus korában élt kappadokiai születésű Sztra- zett területe található itt. Az itteni Rio Tinto (Vörös
bón munkájában azonban olvashatunk egy utalást folyó) olyannyira savas és nehézfémekkel szennyezett,
a hispaniai ezüstfeldolgozó üzemek környezeti hatá- hogy az asztrobiológusok egyik kedvenc kutatási te-
sáról: „az ezüstolvasztó kemencéket magasra építik, rületének számít: az életet csak bakteriális szinten fel-
hogy a rögökből a gőz a magasba szálljon, mert sűrű mutatni képes vízfolyás szerintük hasonlíthat a Mars
50 51

felszíne alatt, vagy a Jupiter holdjának, az Európának
felszínén található savas óceánokhoz. És ha már az ól-
mot említettük: nem véletlenül merült fel ennek a ne-
hézfémnek a neve a Római Birodalom bukását kivál-
tó lehetséges okok között. [50. fejezet] Használati
eszközök (tálak, főzőedények) mellett édesítőszerek,
kozmetikumok, élelmiszertartósítók is nagy mennyi-
ségben tartalmaztak ólmot, nem is szólva a vízve-
zetékcsövekről, amelyek a házakban igen gyakran
szintén ebből a fémből készültek. Bár abszolút nem
kizárható, hogy a római (városi) lakosság egy része
krónikus ólommérgezésben (plumbizmus, másné-
ven szaturnizmus) szenvedett, azért erre az egy okra Marsjáró robot kipróbálása a Rio Tinto környékén
visszavezetni az egész birodalom bukását meglehető- (European Space Agency)
sen merész vállalkozás.
Sungming Hong és munkatársai 1990 és 1992 kö-
gőbe jutott. A jelek azt mutatják, hogy a szennyezett-
zött a European Greenland Ice-Core Project (GRIP)
ség már nemcsak lokális, hanem globális méreteket
program keretében Grönland közepén egy 3238 mé-
öltött: az arktikus övezetben, a középső troposzférá-
teres csúcson végeztek fúrásokat, amelynek során ti-
ban, 3000 méteres magasság felett is jelentkezett. Azó-
zennégy jégmagot hoztak a felszínre különböző mély-
ta ezeket a méréseket lényegében megerősítették az
ségekből. A kutatók állítása szerint az 511 és 349,3
izlandi sós mocsarakból, a svéd tőzegmohalápokból,
méteres mélységből felhozott mintában a 2360–1775
és a svájci Jura-hegység tengerszemeiből vett minták.
évvel ezelőtti időszak környezetszennyezési adatai őr-
Aligha kétséges, hogy a római kori ólomszennyezett-
ződtek meg, ami megfelel a római köztársaságkor és
ségért nem a kipufogógázok, hanem a fémbányászat
a korai principátus időszakának (i. e. 348 és i. sz. 237).
és fémfeldolgozás tehető elsősorban felelőssé.
Hongéknak a Science magazinban közölt megállapí-
tásai mély megdöbbenést okoztak az ókortörténészek
körében: kiderült, hogy a római korban olyan mérté-
kű volt a levegő ólomszennyezettsége, mint az 1700-as
években, az első ipari forradalom idején. A tudósok
ezt azzal magyarázták, hogy a római korban az ezüst-
és ólombányák évi termelése elérte a 80 000 tonnát,
amelynek 5%-a (4000 tonna) a feldolgozás után a leve-
52 53

TECHNIKA ami a későbbiekben a század egyik legkülönösebb ré-
gészeti felfedezésének bizonyult.
Csak két év múlva került a különös lelet a Küthéra
szigetén született Valeriosz Sztaisz (1857–1923) ré-
gész kezébe, aki óvatos munkával megtisztította azt,
8. A világ első analóg számítógépe és csodálkozva fedezte föl, hogy a különös tárgyakban
Az antiküthérai szerkezet fogaskerekek tucatjai találhatók. Ez lázba hozta a tu-
dományos világot, mivel némelyek az Ióannész Phi-
loponusz (490–570) alexandriai tudós által leírt aszt-
Képzeljük el, hogy egy kellemes földközi-tengeri hajó- ronómiai eszközt vélték felfedezni benne. A háború
út során véletlenül a vízbe ejtünk egy csúcskategóriás alatt azonban az eszköz az athéni Nemzeti Múzeum
laptopot, majd kétezer év múlva azt valaki kihalássza, raktárába került, ahol majd fél évszázadig porosodott.
a jövő tudósai pedig fejüket vakargatva próbálják 1951-ben azután az angol–amerikai Derek de Solla
megállapítani a homokkal tömődött, csigákkal és al- Price (1922–1983) kezébe került a lelet, aki minden
gákkal benőtt maradványok alapján, hogyan is mű- lehetséges vizsgálatot elvégzett rajta. Ő jött rá először,
ködhetett, és mi célt szolgált a szerkezet. Mutatis mu- hogy tulajdonképpen egy csillagászati segédeszközt
tandis hasonló esemény történt 1900 húsvétja táján, tart a kezében. Aztán a technika fejlődésével egyre
amikor egy Eliasz Sztadiatosz nevű görög búvárhalász többet lehetett megtudni erről a rejtélyes tárgyról, így
a kis égei-tengeri sziget, Antiküthéra környékén szi- például az 1970-es években röntgennel is átvilágítot-
vacsgyűjtés közben a tenger fenekén rábukkant egy ták, így tudtak meg adatokat a belső szerkezetéről.
ókori hajóroncsra. Azonnal értesítette a hatóságokat, Az 1990-es években Londonban lineáris tomográffal
és ezzel szerepe a történetben le is zárult. A kiérkező vizsgálták, ami rétegenként lézerrel tapogatta le a cél-
régészek megállapították, hogy egy szerencsétlenül tárgyat.
járt kereskedőhajóról van szó, amely az i. e. 1. század Vegyük most közelebbről szemügyre ezt a rejtélyes
elején süllyedt el. Azonnal megkezdték a műemlé- leletet! A műszeres vizsgálatok megmutatták, hogy
kek kiemelését: 1901 szeptemberéig számos szobrot, a szerkezet 82 alkatrésze között 30 kézzel készített,
edényt és egyéb használati eszközt sikerült felszínre bronz fogaskerék és tárcsa is volt, a legnagyobb 27
hozniuk, ám ekkor a mentés nehézségei és a megfelelő foggal rendelkezett. A szerkezeten görög csillagásza-
búvárfelszerelések hiánya miatt abbahagyták a mun- ti feliratok találhatók, összességében több mint 2000
kát. A kiemelt leleteket katalogizálták, de azonosítá- írásjel és szimbólum szerepel a műszeren. Ezek alap-
sukkal nem igazán bíbelődtek, így sokáig az a négy ján jutottak a szakértők arra a következtetésre, hogy
darabra tört furcsa tárgy sem keltette fel figyelmüket, a világ legkorábbi számítógépére bukkantak, amelyet
54 55

Az antiküthérai szerkezet LEGO másolata
Az antiküthérai szerkezet pontos másolata (BBC) (http://www.3d-today.org)
csillagászati események előrejelzésére használtak. Ez A fogaskerekeket egy kar segítségével lehetett moz-
a következtetés azért váltott ki megdöbbentést a tudós gatni, ezek pedig óramutatókra emlékeztető karokat
társadalomban, mert egészen a mechanikus órák 13. mozgattak az előlap felett. A jövőbeli vagy múltbéli
századi nyugat-európai megjelenéséig nincs nyoma dátumok beállításával a készülék pontosan megadta
ezt megközelítő technikai színvonalú mechanizmus- a Nap, a Hold és a korban ismert öt bolygó helyét az
nak, de a szakértők szerint még ezek is csak kezdet- adott időpontban. A műszer órára pontosan képes
leges próbálkozásoknak tűnnek az antiküthérai szer- volt meghatározni a fogyatkozások időpontját, ami
kezet összetettségéhez képest. Egyesek szerint a mű- lenyűgöző csillagászati és technológiai ismeretekről
szer mechanikája csak a 19. századi svájci órákéval árulkodik. Egy 2010-ben megjelent tanulmány ezt
összemérhető, csakhogy ezeknél sokkal többre képes. azzal magyarázza, hogy a szerkezet a valósághűbb
A 2005-ben alakult Antikythera Mechanism Research babiloni csillagászat számítási módjait használja ala-
Project vezetője, Mike Edmunds szerint találmány el- pul, nem pedig a görög csillagászati elveket. A mű-
képesztő precizitással dolgozott. Például a Hold ellip- szer pontosságának szemléltetésére Andrew Carol, az
szispályája miatt néha gyorsabban mozog az égbolton, Apple szoftvermérnöke megépítette a szerkezet me-
de a szerkezet ezt is figyelembe vette a bolygómozgá- chanikájának pontos másolatát legóból, és ezt hasz-
sok előrejelzésénél. Edmunds úgy véli, hogy a gép nálva képes volt pontosan előre jelezni a 2024. április
Hold mellett a Vénuszt és a Merkúrt is figyelte. Kol- 8-án bekövetkező napfogyatkozást. (A YouTube-on is
légája, Michael Wright ennél is tovább ment, szerinte látható rövidfilmjét két év alatt több mint kétmillióan
a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz mozgását is követték látták.)
a masinával. Az antiküthérai szerkezet eredetéről nem sokat
56 57

tudunk, de Cicero egyik művében említést tesz egy ábrák egy ókori naptár 12 hónapját és más időszámí-
hasonló műszerről, melyet állítólag a rhodoszi Po- tási egységek korinthoszi eredetű nevét tartalmaz-
szeidóniosz készített, és amely képes volt követni zák, amelyek Arkhimédészig visszanyúló örökségre
az égitestek mozgását. A kutatások 2008-ban újabb utalnak. A feliratokban szerepelnek az úgynevezett
eredményeket hoztak, amelyekről a tudósok a Natu- metonikus naptár egységeinek eddig nem ismert el-
re magazinban is beszámoltak. A tanulmány szerint nevezései is, illetve egyes hivatkozások arra engednek
a szicíliai Szürakuszaiban élő Arkhimédész lehetett következtetni, hogy az olimpiák dátumának kijelölé-
a gépezet ötletgazdája. A szerkezetet vizsgáló tudós- sére is használhatták a szerkezetet. Az ókori olimpiai
csoport nagy felbontású képalkotó rendszerekkel és játékok, amelyekkel kezdetét vette az olimpiádnak ne-
háromdimenziós röntgentomográffal világította át vezett négyéves ciklus, a nyári napfordulóhoz legkö-
mechanizmust, és a korábbinál sokkal részletesebben zelebb eső teliholdkor kezdődtek. Az olimpia kitűzése
megismerte a felépítését, alkatrészeit. A projekt veze- így csillagászati ismereteket követelt. Egy kutató pedig
tője azt is közölte, hogy a szerkezet hátlapján látható nemrégiben jelentette be, hogy egy másik, kevésbé is-
mert ókori sporteseményre, a Dódóné közelében tar-
tott Naa játékra is van utalás a feliratokon, ezért talán
itt készülhetett a szerkezet, és esetleg idősebb, mint
eddig gondolták: nem az időszámítás előtti első szá-
zadban, hanem korábban alkották.
A görög–római mechanikai hagyomány nem tűnt
el nyom nélkül: fogaskerekes naptárszerkezetek töre-
dékei maradtak ránk az 5‒6. századi Bizánci Biroda-
lom idejéből, egy iszlám forrás pedig − a 9. századi
Leleményes szerkezetek ismeretének könyve (Kitāb fī
ma‘rifat al-hiyāl al-handasiyya) − több mint száz össze-
tett rendszerű készülékről számol be, melyek való-
színűleg szintén görög eredetűek voltak. Nem kizárt,
hogy ezek a technikai ismeretek eljutottak a későbbi
Nyugat-Európába is, és ezek segítségével készültek el
az első mechanikus órák, majd modernkori utódaik.
A múlt előtti tisztelgés, no meg persze a kihívás ve-
zérelte a svájci óragyártó cég, az Hublot mérnökeit
Az Hublot svájci óragyártó cég karóraméretű másolata is, akik elkészítették az antiküthérai szerkezet kar-
(http://craphound.com) óraméretű másolatát. Szerkezetük az idő jelzésén túl
58 59

csillagászati előrejelzésekre is alkalmas. A munka még FÖLDRAJZ
a profiknak is komoly nehézségeket okozott, számos
olyan feladatot kellett megoldaniuk, amelyek a hagyo-
mányos óraszerkezetek építésekor nem merülnek fel:
ilyen például a fogaskerekek nem lineáris elrendezése,
amelyre az elliptikus pályamozgások követéséhez van 9. „Nem lesz földünk csücske se Thulé”
szükség. A nem mindennapi karórából négy darab Ismerhették-e Amerikát a rómaiak?
készült, ezek különböző múzeumokban kaptak helyet.
A világ első analóg számítógépe szakértői szerint még
közel sem tárta fel minden titkát, de ami eddig kide- A kérdésre röviden válaszolva: elméletben igen. A gö-
rült róla, már az is lenyűgöző és megdöbbentő képet rögök és rómaiak számára a Föld, illetve az Oceanus
fest az ókori világ technológiai ismereteinek fejlettsé- nyugat–keleti irányú körbehajózása teoretikusan nem
géről. tűnhetett képtelenségnek, hiszen Arisztotelész óta tu-
dományos evidenciának számított, hogy a Föld meg-
közelítőleg gömb alakú, vagyis Héraklész oszlopaitól
(a mai Gibraltári-szorostól) nyugati irányba hajózva
egyszer csak el kell érniük a lakott világ (oikumené)
keleti szélét. Eratoszthenész még azt is kiszámítot-
ta, hogy a Rhodoszt átszelő szélességi körön hajóz-
va Héraklész oszlopaitól 77 800 sztadiont, azaz kb.
12 800 kilométert kell megtenni az Atlanti-óceánon
keresztül. Poszeidóniosz ezt a számot 70 000 stadi-
onra módosította. A valóságban a Gibraltár és New
York közötti távolság 6100 km az Atlanti-óceánon
át; Amerika átszelése ugyanezen a délkörön kb. 4000
km; majd az innen Japánba történő áthajózás újabb
8700 km a Csendes-óceánon keresztül. A Gibraltár-
tól Japánig (amelynek létezéséről az ókoriaknak még
nem volt tudomásuk) tartó út tehát összesen 18 800
kilométert tett volna ki, csaknem pontosan 6000-rel
többet, mint amivel Eratoszthenész számolt. Más kér-
dés, hogy a korabeli hajókkal, navigációs eszközökkel,
valamint élelmiszer és vízutánpótlás nélkül még egy
60 61

12 000 kilométeres hajóút megtétele is az abszolút le- s csak a késő ókorban fedezték fel újra. A hihetetlenül
hetetlen kategóriájába tartozott. sok történeti anyagot feldolgozó Diodórosz könyvében
De vajon mindenki egyetértett-e a görög tudósok szerepel egy tudósítás egy az Atlanti-óceánban fekvő
számításaival, illetve lehetett-e tudomásuk a Nagy hatalmas szigetről, amit a föníciaiak fedeztek fel:
Óceánban nyugaton fekvő hatalmas szárazföld létezé-
séről, amely Európa és Ázsia között fekszik? Az első Libüával [Africa] szemben terül el egy említésre mél-
kérdésre nemmel válaszolhatunk. A Nero császár ne- tó nagyságú sziget, mégpedig úgy, hogy Libüától több
velőjeként elhíresült sztoikus államférfi, filozófus, tör- napi hajózásra van nyugati irányban. Földje termé-
ténész, természettudós és drámaíró, Lucius Annaeus keny, legnagyobb része hegyes, de nem csekély része
felülmúlhatatlan szépségű síkság. Hajózható folyók
Seneca egyik kevéssé ismert tudományos művének
szelik át keresztül-kasul, melyeket öntözésre hasz-
bevezetőjében azt írta: „Mekkora tehát [az a távolság], nálnak, s a szigetnek számos parkja van, amelyekbe
amely Hispania legszélső partjai és az indusok között mindenfajta fát ültettek, továbbá rengeteg kert édes-
fekszik? Néhány napnyi [hajóút] mindössze a távolság, vízű patakokkal; ezeken drága pénzen épített ma-
ha a hajót kedvező szél hajtja.” Ugyancsak Seneca volt gánvillák sorakoznak, és a kertekben mindenütt vi-
az, aki egyik tragédiájában is hitet tett amellett, hogy rágágyások között épült lakomázóhelyek, melyekben
„évek elültén / kései kor jő, mikor Oceanus / oldva vilá- a lakosok nyáron ütik el az időt, mivel a föld bőséggel
gunk láncait, óriás / szigetet tár fel, s új földöveket / fed ellátja őket mindazzal, ami az élvezethez és a luxus
fel Thétys, s nem lesz földünk / csücske se Thulé.” Tud- életmódhoz kell. A sziget hegyes részét nagy kiterje-
juk, hogy mindkét szöveg megvolt Kolumbusz sevillai désű, sűrű bozót fedi, de mindenféle gyümölcsfa is ta-
lálható itt, továbbá − és ez csábítja a férfiakat igazán
könyvtárában, és nagy hatással volt a felfedezőre. To-
arra, hogy a hegyekben éljenek − lakályos völgyek és
vábbra sem tudjuk azonban, hogy vajon milyen szá- igen sok forrás. Egyszóval: ez a sziget gazdagon el van
mítás alapján mondta ezt Seneca? Megfigyelhető, hogy látva édesvízű forrásokkal, amelyek nemcsak élvezhe-
az első idézetben még indusokról beszél (vagyis arról, tővé teszik azt azoknak, akik ott élnek, hanem ahhoz
hogy Európából nyugati irányba hajózva egyenesen is hozzájárul, hogy testük erős és egészséges. Vadá-
Indiába lehet jutni), a másikban viszont egy „hatalmas szatra is kitűnő lehetőség nyílik, mivel mindenféle
föld” jövőbeni felfedezéséről ír (ingens pateat tellus, te- fenevad és vadállat él itt, s a lakosoknak, mivel bősé-
hát a latin eredetiben nincs szó szigetről). gesen nyílik is alkalmuk ennek a szórakozásnak gya-
Van azonban még egy ókori forrásunk, amely talán korlására ünnepeiken, semmi fényűző és különleges
a negyedik kontinens létezéséről tudósít. Diodórosz, dologban nincs hiányuk. A tengerben, amely a sziget
partjait mossa, igen sokféle halfaj található, mivel
az i. e. 1. században élt szicíliai történetíró, Könyvtár
az óceán olyan, hogy mindenféle halban bővölködik
(Bibliothéké) címen hagyott hátra egy töredékességé- egész kiterjedésében. A sziget éghajlata továbbá, ál-
ben is monumentális alkotást. A könyvet − talán épp talánosságban szólva, olyan enyhe, hogy mindenféle
hosszúsága miatt − nem nagyon kedvelték kortársai, fa bőven terem rajta, és más idénygyümölcsök az év
62 63

többi részében, olyannyira, mintha a sziget − kivéte- POLITIKA
les termékenysége miatt − nem is emberek, hanem
istenek lakóhelye volna.
A valóban kissé mesésnek ható szöveget eddig szin-

te senki nem kommentálta érdemben. Annyi minde- 10. Mithridatész 9/11
nesetre világosan látszik, hogy − ha komolyan vesszük,
Terrortámadások,
hogy Diodórosz egy valóságosan létező helyet és nem
egy mesevilágot ír le −, az nem illik sem Madeirára, amelyek örökre megváltoztatták Rómát
sem a Kanári-, sem pedig az Azori-szigetekre.
Mindeddig azonban nem kerül elő hiteles régé-
„A méregkirály” – mert így is nevezték Mithridatészt
szeti bizonyíték a mediterrán birodalmak és a pre-
− a történelem egyik legkülönösebb uralkodója volt.
kolumbián kultúrák közötti találkozásról. Hacsak az
Miután apját meggyilkolták, hét évet töltött a pusztá-
a terrakotta fej nem bizonyul annak, amit 1933-ban
ban remeteként. Élete egyik legfőbb céljának azt tekin-
találták Tecaxic-Calixtlahuacában, Mexikóvárostól
tette, hogy ellenállóvá tegye szervezetét minden mé-
kb. 40 mérföldre északnyugatra. A sírt, amelynek
reggel szemben. Ezért állandóan különféle mérgeket
mellékletében bukkantak rá a szoborfejre, a régészek
adott be magának − persze nem halálos dózisban −,
1476–1510 közé datálják, mivel a települést 1510-
és feltalált egy univerzális ellenmérget is, amit kitűnő
ben − tíz évvel a spanyol hódítás előtt − felhagyták.
római orvos, Celsus antidotum Mithridaticum néven
A meglepő leletet az Amerikanisták 34. Nemzetközi
említ. (Az ilyesfajta szereket angolul mind a mai na-
Konferenciáján (Bécs, 1960) elutasították, mint a pre-
pig mithridate-nek hívják.) Mithridatész emellett kora
kolumbián Európa és Amerika közötti kapcsolatok
híres poliglottja is volt: Plinius információi szerint
lehetséges bizonyítékát. Néhány évvel ezelőtt azonban
huszonkét népet kormányzott, és mind a huszonkettő
újra felelevenítették a vitát, mivel egyre több 15. szá-
nyelvén tolmács nélkül tudott szót váltani az embe-
zadi mexikói sírban találtak olyan mellékleteket, ame-
rekkel.
lyek az azték–olmék kultúra klasszikus időszakából
Róma háborúiról szóló összefoglalásában Florus
(i. sz. 1–3. század) származtak. Ennek ellenére koránt-
a következőket mondja a pontusi Mithridatészról:
sem tekinthető bizonyítottnak, hogy a valóban római
„Pürrhosz legyőzésére elég volt négy év, Hannibaléra
eredetű (Severus-korinak tartott) terrakotta fej nem
tizennégy, ő azonban negyven éven át ellenállt nekünk,
a conquista utáni időszakban lett a föld alá rejtve.
egészen addig, amíg három hatalmas hadjáratban
térdre nem kényszerítette, meg nem semmisítette Sul-
la szerencséje, Lucullus vitézsége és Pompeius katonai
nagysága.” A Fekete-tenger déli partjáról szárma-
64 65

fülekre: i. e. 88 májusában Appianosz szerint 80 ezer
rómait gyilkoltak le az ázsiai városokban. (A tanácsot
állítólag a szképsziszi Métrodórosztól, egy görög filo-
zófustól kapta, aki úgy látszik nem véletlenül viselte
a „rómagyűlölő” [miszorómaiosz] melléknevet.)
„Az, aki egyetlen nap leforgása alatt egész Ázsiában,
annyi városban egyetlen üzenettel, egyetlen írásos jel-
adással a római polgárok felkoncolását s kínhalálát el-
rendelte, nemcsak hogy bűnéhez méltó büntetést eddig
nem szenvedett, de azóta már huszonhárom éve ural-
kodik” − kiabálta indulatosan Cicero a szenátus előtt.
És valóban: húsz évvel a „kis-ázsiai vecsernye” után,
két vesztes háborún (i. e. 89–85; 83–81) túl Mithri-
VI. (Nagy) Mithridatész, a pontusi „méregkirály” datésznak még mindig maradt annyi ereje, hogy i. e.
(www.wildwinds.com) 68 őszén a kalózokkal összefogva a Birodalom szíve
ellen intézzen támadást. Egy „Pearl Harbour”-szerű
zó, részben perzsa, részben makedón görög ősökkel rajtaütésben a kalózok felgyújtották az ostiai kikötőt,
büszkélkedő VI. „Nagy” Mithridatész Eupatór Dio- elsüllyesztették a consuli flottát, és elraboltak két pro-
nüszosz nem kisebb céllal lépett a történelem szín- minens szenátort, testőreikkel és kíséretükkel együtt.
padára, mint hogy visszaszerezze állítólagos őseinek Cicero mindezt így vágta a szenátus fejéhez: „tudjátok,
birtokait: Nagy Sándor révén Kis-Ázsiát és Görögor- hogy saját kikötőitek, mégpedig azok a kikötők, ame-
szágot, I. Dareiosz révén pedig a Keletet. Az egyetlen lyek nektek az életet s levegőt jelentik, a kalózok birto-
probléma az volt, hogy a fent nevezett területek közül kában voltak? … Mit is panaszoljam az ostiai csapást,
az előbbiek addigra már egy másik szuperhatalom: az államnak ezt a gyalázatos csapását, mikor csaknem
Róma fennhatósága alatt álltak. Mithridatész azonban szemetek előtt fogták el és süllyesztették el a kalózok azt
nem ment a szomszédba ötletekért, ha háborút akart a hajóhadat, melynek élén a római nép consula állt?”
kirobbantani. Egy titkos felhívást tett közzé Kis-Ázsia Különösen figyelemreméltó, hogy ezek az esemé-
városaiban (volt belőlük vagy ötszáz), hogy minden nyek: Mithridatész és a kalózok támadása Róma ellen
polisz visszakapja függetlenségét, és végleg megsza- a 9/11-es Amerika elleni terrortámadás után kerültek
badul a „barbár uralomtól”, amelyik hajlandó lesz egy a történészek érdeklődésének homlokterébe. Robert
adott napon valamennyi ott tartózkodó római és/vagy Harris ismert történelmiregény-író (egyebek mellett
itáliai polgárt halomra gyilkolni, rangra, korra, nem- az Imperium című nálunk is méltán népszerű kötet
re való tekintet nélkül. A felhívás nem talált süket szerzője) 2006-ban jelentetett meg egy cikket a The
66 67

New York Times hasábjain, melyben az incidensre az életének. Mi ebből a tanulság? Robert Harris arra
utalva azt írta: „Ennek a látványos támadásnak a vég- figyelmeztette amerikai honfitársait, hogy Pompeius
rehajtói nem egy idegen hatalom zsoldjában álltak − rendkívüli felhatalmazásával kezdődött a köztársaság
egyetlen nemzet sem merte volna ilyen provokatív bukása. Figyelemre méltó, hogy a szenátusban egyet-
módon megtámadni Rómát. Ezek inkább a föld elé- len ember szólalt fel a lex Gabinia ellen: a fiatal Iulius
gedetlenjei voltak: »Valamennyi nemzet tönkrement Caesar. Az a Caesar, aki kevesebb, mint egy évtized
fiai, egy kalózállam, különleges közösségi szellemmel« múltán ugyanezzel a módszerrel szerzi meg rendkí-
− írta a nagy 19. századi német történész, Theodor vüli felhatalmazását Gallia felett, s amikor i. e. 49-ben
Mommsen. Mint az Al-Kaida, ezek a kalózok lazán hadseregével átlépi a Rubico-folyót, új időszámítás
szerveződtek, de aránytalanul nagy félelmet tudtak veszi kezdetét Rómában: a császárság korszaka.
kelteni a polgárok körében, akik a támadásoktól vé-
dettnek gondolták magukat. Megint Mommsent idéz-
ve: »A latin földművesek, a via Appián utazók, a Baiae
földi paradicsomában fürdőző úri közönség saját ma-
gát és javait többé egy percre sem érezhette bizton-
ságban«. Mit kellett tenni ebben a helyzetben? A ko-
rábbi évszázadokban jól működő római alkotmány
a fékek és ellensúlyok rendszerét alkalmazta annak
érdekében, nehogy a hatalom egyetlen ember kezébe
kerülhessen, aki zsarnoki uralmát rákényszeríti az ál-
lamra. A „Római polgár vagyok!” kiáltás − írja Harris −
a biztonság garanciája volt az egész világon. Az ostiai
támadás után azonban eluralkodott a pánik, s a róma-
iak úgy döntöttek: minden katonai és gazdasági hatal-
mat egyetlen kézbe, Gnaeus Pompeiuséba tesznek le.
A Gabinius-féle törvényjavaslat mellett maga Cicero
is ágált a szenátusban − a fenti idézetek is ebből a be- Gnaeus Pompeius Magnus
szédből valók. 144 millió sestertius, 500 hajó, 120 000 (www.rimskarisa.estranky.sk/img/original/
fős gyalogság és 5000 fős lovasság − soha a római tör- 13/h.-gnaeus-pompeius-magnus.jpg)
ténelemben egyetlen hadvezér sem rendelkezett ek-
kora haderő felett. Pompeius három hónap alatt kifüs-
tölte a kalózokat; Mithridatész pedig, hogy elkerülje
a szégyenletes fogságot, 63-ban önkezével vetett véget
68 69

HADSEREG az ímmel-ámmal folytatott hadjárat kudarcba fulladt.
Egy egész nemzedék diplomáciai erőfeszítéseire volt
szükség ahhoz, hogy végül visszaszolgáltassák az elra-
bolt sasokat, s mikor ez sikerült, az valóságos katonai
győzelemmel ért fel Augustus számára. Ez az esemény
11. Alexandria − Kína nyugati határán? i. e. 22 és 19 között, Augustus keleti tartózkodása ide-
Római legionáriusok a kínaiak zsoldjában jén történt.
A carrhaei csatának azonban volt egy másik, Kí-
nával összefüggő következménye is. Plinius szerint
A római hadsereg történetének egyik legszomorúbb győzelmük után a parthusok tízezer római hadifog-
vereségét i. e. 53. június 23-án szenvedte el a parthu- lyot Margiana szatrapiába küldtek − amely Baktria
soktól Carrhae (a Harrán néven ismert ókori keleti részeként a mai Türkmenisztán területén található
település, a mai törökországi Altınbaşak) városa mel- (Merv) −, hogy birodalmuk keleti határainak védel-
lett. A hadakat az állam megmentésére − ám valójá- mében vegyenek részt. Horatius egyik ódájában még
ban saját hatalmuk kiépítésére − összeszövetkezett azon is elmerengett, hogy vajon a parthusok között le-
triumvirek egyike, Marcus Licinius Crassus vezette, telepedett római katonák sorsa hogyan alakult: „Cras-
akiről úgy hírlett, hogy Róma leggazdagabb embere. sus vitézlő népe miként silány / férj élt a barbár hitvesek
Crassus azonban pusztán vagyona révén nem lehe- oldalán.” A kínai Han-dinasztia később elfoglalta ezt
tett első az egyenlők között: ehhez hadi sikerekre volt a területet. Kínai krónikák említést tesznek „halsze-
szükség. Hivataltársai: Pompeius és Caesar már a fél rű alakzatba” rendeződő harcosok fogságba ejtéséről,
világot Róma uralma alá hajtották, most tehát − úgy akik több mint százan egy tábor kapuja előtt gyakorla-
érezte − eljött az ő ideje. Csakhogy Crassus rosszul toztak. Érdekes a tábor leírása is: „a fából készült falat
mérte fel lehetőségeit. A parthusok ezúttal létszám- kettős cölöpsánc vette körül; a katonák a sáncok mö-
ban, korszerű fegyverzetben és harci szellemben is gül lőttek a támadókra.” Ez vélhetően a római katonák
messze túltettek a rómaiakon − aminek következmé- bevett „teknős-alakzatára” és a legióstábor felépítésére
nye a csúfos vereség lett Carrhae lapos, köves, vízte- utalhat. A 20. század közepén azután felröppent a hír:
len pusztájában. A csata egyik legkomolyabb erkölcsi Kína keleti részén még ma is élnek olyanok, akik ró-
veszteségét az jelentette, hogy a parthusok elragadták mai legionáriusok leszármazottjainak mondják ma-
a legiók arany sasait (aquilae). Már Caesar is tervbe gukat.
vette, hogy a vereség miatt bosszút áll rajtuk, és vissza- Ezt az elméletet az 1950-es években népszerűsítette
szerzi a hadijelvényeket, de ebben i. e. 44-ben bekö- Homer Dubs, az Oxfordi Egyetem kínai történelem-
vetkezett halála megakadályozta. Marcus Antonius mel foglalkozó professzora. Dubs könyvének megjele-
i. e. 36-ban ugyan hadba indult a parthusok ellen, de nése után 30 évvel egy ausztrál kalandor, David Harris
70 71

a könyv hatására elhatározta, hogy megkeresi ezt a ti-
tokzatos várost. Kutatása sikerrel járt, és ebben nagy
segítésére volt egy kínai szakértő, Güan Jüang is, aki
az elmélet tudományos megerősítését szorgalmazta.
Ők ketten azonosították a Kanszu tartományban fek-
vő Zhelaizhai falut Li-csiennel. De szép számmal van-
nak olyan kutatók is, akik szkeptikusak Dubs teóriájá-
val kapcsolatban. Maurizio Bettini, a Sienai Egyetem
tanára például „tündérmesének” nevezi az elméletet, A korábban Zhelaizhai nevet viselő falut Li-csiennek
mondván, hogy annak bizonyításához legalábbis ró- nevezték át (Panoramio)
mai pénzérmékre vagy a legionáriusok által használt
fegyverekre lenne szükség. „Tárgyi bizonyítékok nél- európai eredetű. Xie Xiaodong genetikus professzor
kül az elveszett római legio története csupán legenda” azonban úgy gondolja, hogy ha vannak is a helyieknek
− nyilatkozta Bettini a sajtónak. És ne feledkezzünk római génjei, az nem feltétlenül igazolja az elveszett
meg azokról a szakértőkről sem, akik úgy vélik: a kí- hadsereg legendáját. Szerinte ugyanis a Római Biroda-
nai település lakosai valójában a Közép-Ázsiát végig- lom hatalmas területre terjedt ki, és sok katona akár
portyázó hunok leszármazottai. zsoldosként is eljuthatott keletre.
Mindenesetre a Góbi-sivatag szélén található Zhe- A történet csattanója, hogy Li-csien neve kínaiul
laizhai lakosai közül sokaknak kék vagy zöld a szeme, Alexandriának felel meg. A Han-birodalom i. sz. 5-
előreugró az orra, és a szőke haj sem számít ritkaság- ben elkészült kataszteri felmérésében 1587 település
nak, így óhatatlanul felvetődik a gyanú, hogy őseik kö- neve szerepel, de csak hárommal kapcsolatban em-
zött európaiak is voltak. A Kanszu tartománybeli Lan- lítik meg, hogy a városban idegenek laknak. Az első
csou (Lanzhou) Egyetem 2010-ben létrehozott Itáliai kettő Kucha és Wen-siu, a mai Turkesztán területén
Tudományok Központja régészeti ásatásokat tervez fekszik, a harmadik pedig a szóban forgó Li-csien.
a térségben, a Selyemút mentén, hogy feltárja a római A kínai évkönyvek egyértelműen tanúsítják, hogy
legiósok által épített létesítményeket. „Reményeink a Római Birodalom a Ta’tsin mellett a Li-csien nevet
szerint sikerül kiderítenünk, hogy a legendának valós viselte a Han-korszakban. Addig is, amíg a régészeti
alapja van, és a Római Birodalom és Kína közötti korai ásatások bizonyítékokat tárnak fel Crassus elveszett
kapcsolatokra találunk bizonyítékokat” − hangsúlyoz- hadserege és Li-csien kapcsolatáról, a helybeliek azon
ta Jüan Hung-keng, a kutatóközpont vezetője. Koráb- része, akik szőke hajjal és kék szemmel dicsekednek,
ban genetikai kapcsolatokat próbáltak meg kimutatni: valósággal meggazdagodtak a turisták növekvő roha-
2005-ben 100 embertől vett vérmintát, amiből kiderült, mától. A falu nevét a helyi önkormányzat 1999-ben
hogy Li-csien lakosságának 56%-a kaukázusi és/vagy visszaváltoztatta az ókori Li-csien-re. Az alig száz lel-
72 73

kes községben, ahol a lakók vályogházakban laknak, KULTÚRA
kecsketenyésztésből és répatermesztésből élnek, máris
megnyitotta kapuit egy „Caesar” nevű kocsma, s úgy
hírlik, egy kínai producer kész több millió dollárt be-
fektetni a Kínában letelepedett római legionáriusok-
ról szóló film készítésébe. 12. Múzeumország
A rómaiak és a görög kultúra
A rómaiakat ambivalens kapcsolat fűzte a görögök-

höz. Afféle „se veletek, se nélkületek” viszony volt ez,
amelyben frusztráltság, irigység és lenézés olvadt össze
a rokoni érzéssel és a kultúra iránti csodálattal. Róma
egy olyan világban született meg, amelynek a görögök
voltak a szülői és mesterei: a görög szót és betűt Hérak-
lész oszlopaitól az Indus-folyóig ismerték, sőt a barbár
nemzetek azon versenyeztek, hogyan tudnának minél
közelebbi rokonságba kerülni a Homérosz és Hészi-
odosz által megénekelt hérószokkal. Ebben a rómaiak
sem voltak kivételek. Róma egyik első történetírója,
Fabius Pictor is görögül szólalt meg a görög világnak.
Művéből sajnos csak néhány sor maradt fenn, de egy
szerencsés lelet − a tauromenioni (Taormina, Szicília)
gümnaszeion i. e. 130 körül falra festett könyvtárjegy-
zéke − elárulta, miről is szólt a műve: „Quintus Fabius,
más néven Pictorinus, római, Gaius fia, aki előadta Hé-
raklész Itáliába érkezését, és Lanuviusnak, Aeneasnak
és Ascanius szövetségesének visszatértét; sokkal később
következett Romulus és Remus, és Róma alapítása Ro-
mulustól, aki első király lett…” Pictor tehát egészen Hé-
raklészig vezette vissza a római történelmet.
Bármily paradoxul hangzik: az i. e. 4–2. század
Róma számára létfontosságú küzdelmeiben, vagyis
74 75

előbb Róma és Etruria, majd Róma és Karthágó hábo- magát, s a latin közmondás szerint Cato végül öreg-
rújában is a hellenizmustól már nagyrészt átformált korában „maga is megtanult görögül”. Róma helle-
civilizációk csaptak össze egymással. Természetesen nizálódását örvendetes tényként említette Horatius
a görög hatás nem mindenütt hatolt egyformán mély- klasszikussá vált soraiban: „Durva legyőzőjén győzött
re. Rómában − de feltehetően ugyanúgy Karthágóban a levert Görögország / s pór népét Latiumnak művé-
is − az i. e. 2. században még erőteljesen hatott a hel- szetre kapatta.” Szinte szó szerint ugyanezt mondja
lén kultúrával szembeni ellenérzés. A rómaiak nem a vele kortárs Livius is, de negatív értelemben: „minél
szerették a görög táncot, a zenét, és kifejezetten undo- biztosabbá és örvendetesebbé válik napról napra az ál-
rodtak a mezítelen testedzéstől (gümnasztiké). A ró- lam helyzete, minél jobban gyarapodik birodalmunk −
mai arisztokrácia görögellenes szárnyának vezetője hiszen már átkeltünk Görögországba és Asiába, ame-
az idősebb Cato volt, aki a görög nyelv, szokások, mű- lyek bőségesen kínálják az élvezetekre csábító alkalma-
vészetek és tudományok elterjedését a hagyományos kat, sőt rátettük kezünket királyaik kincsére is −, annál
római értékrend aláaknázásának tartotta. Fiához írt jobban rettegek, hogy nem mi hódítottuk meg ezeket,
didaktikus művében még egy sajátos összeesküvés-el- hanem inkább ezek minket.” A görög művészetekkel
mélettel is előállt, mely szerint a görögök „összeesküd- együtt a nyelv használata is hamar elterjedt a római-
tek, hogy valamennyi barbárt megölik orvosi tudomá- ak között. Postumius i. e. 281-ben Tarentumban még
nyukkal, de ezt fizetség ellenében teszik, hogy nagyobb nevetségessé vált görög beszéde miatt; Sempronius
hitelük legyen és könnyen elintézzenek bennünket. Min- Gracchus i. e. 160-ban tett keleti körútján már a görög
ket is barbárokként emlegetnek, s ráadásul Opicinek ti- dialektusokat is jól beszélte. A szenátus ugyan formá-
tulálnak [jelentéktelen oszk népcsoport Campaniában]. lisan elvárta a görög küldöttségektől, hogy latin tol-
Megtiltom, hogy bármi közöd is legyen az orvosokhoz.” máccsal szólaljanak fel, de határozatait görög nyelven
Néhány esetben a szenátus hivatalos intézkedéseket is írásba foglalta. Az i. e. 2. században a művelt rómait
is hozott a görög szokások elterjedésének megakadá- úgy nevezték: „mindkét nyelvben jártas” (utriusque
lyozására: i. e. 168-ban egész Itáliában korlátozta az linguae peritus), vagyis egyaránt beszéli a latint és
orgiasztikus Dionüszosz-kultuszt; a római állam nem a görögöt. A görög szokások és a tárgyi kultúra is hó-
kért többé jóslatot Delphoiból, noha Apollón szent dításba kezdett: az i. e. 2. századtól kerültek Rómába
városa továbbra is annak védelmét élvezte; és i. e. 154- a luxusiparcikkek (pl. intarziás bútorok, korinthoszi
ben lerombolták az első épülő kőszínházat. A Rómá- bronzból készült vázák stb.), a zenészlányok, sőt a fő-
ban tartózkodó görög értelmiségiek ellen is szenátusi zést is ekkortól kezdték művészetként számon tartani.
határozatok születtek: i. e. 173-ban két epikureistát A nők is nagyobb önállóságra tettek szert, elkezdtek
távolítottak el; majd i. e. 161-ben újabb filozófusokat igényesebben öltözködni, s az előkelőbbek már „mú-
és szónokokat utasítottak ki a Városból. zsai nevelésben” is részesültek. A számos görög titkár,
A kezdeti ellenállás után azonban Róma is megadta szakács, fodrász, orvos mellett a paedagogusok is ke-
76 77

resettek voltak. A módosabb házakban a nyitott belső tett kunyhókban, nem is annyira házakban, mint hegyi
udvart oszlopsorral (peristylium) övezték, amelyben viskókban élnek.”
szobrokat, képeket helyeztek el. Az itáliai építészet- Ennek ellenére még a császárkori római értelmiség
ben megjelent a görög márvány, amelyet a Megállító szeme is valósággal könnybe lábadt Hellasz nevének
Iuppiter római templomában alkalmaztak először. puszta említésekor. Az ifjabb Plinius így írt egyik ba-
Szintén görög hatásra egyre több basilica, nyilvános rátjának, akit történetesen éppen ebbe a tartományba
csarnok épült. Kőszínház építését viszont sokáig nem neveztek ki helytartóul: „Gondold meg, hogy Achaia
engedélyezték, Plautus darabjait például még a Magna provinciába küldenek, az igazi, hamisítatlan Görögor-
Mater-templom előtt fából ácsolt alkalmi színpadon szágba, amelyről tudjuk, hogy ott fedezték fel a művelt-
mutatták be. séget, a tudományt, sőt a földművelést is. S azért kül-
Miután a rómaiak katonailag is meghódították Gö- denek oda, hogy rendezd a szabad városok helyzetét.
rögországot (i. e. 168/146), és bekebelezték Kis-Ázsi- Azaz: olyan emberekhez küldenek, akik a szó igazi ér-
át (i. e. 133), a római vezetőkhöz dörgölőző, elvtelen telmében emberek, szabadok, a legteljesebb mértékben
hízelgésre és árulásra egyaránt hajlamos, valódi har- szabadok, s ezt a természettől nyert jogukat erényük-
ci erényeket már nem csillogtató görög arisztokrácia kel, szolgálatokkal, barátságukkal, s végül szövetségkö-
egyre inkább megvetést váltott ki Rómában. Ekkor tésekkel s vallásukkal érdemelték ki.” Athén, Delphoi,
terjedt el a görögök lekicsinylő „görögöcske” (Graecu- Marathón, Olümpia, Spárta azonban ekkor már nem
lus) elnevezése. Görögország új urainak persze nem többek merő turistalátványosságnál. Porlepte múze-
állt érdekében, hogy Hellasz visszanyerje régi fényét. umok, unalmas szoborparkok, melyeknek kövei közt
Sőt, a római uralom alatt a már addig is mutatko- ágrólszakadt helyi idegenvezetők kalauzolják az ámul-
zó hanyatlási tendenciák még jobban kiteljesedtek: dozó gazdag rómaiakat. Az úgynevezett „második
„Egész Görögországban mindenütt alacsony a szüle- szofisztika” idején valóban rendkívül népszerűvé vált
tések száma, kevés az ember, minek folytán a városok a vallási és kulturális célú turizmus, amelynek egyik
elnéptelenedtek, és a föld nem hoz termést, bár minket legfőbb célpontja Görögország volt. [1. fejezet]
nem látogatott meg sok háború vagy dögvész” − írta
Megalopolisz szülötte, Polübiosz. Két és fél évszázad
múltán Pauszaniasz még mindig lehangoló képet fes-
tett a városok pusztulásáról: „Khairóneiától húsz sta-
dionra van egy phókiszi város, Panopeiosz, ha ugyan
egyáltalán városnak nevezhetjük, hiszen nincsenek
benne sem hivatali épületek, sem gümnaszeion, sem
színház, sem víztartály, ahol a vizet összegyűjthetnék,
hanem lakói a hegyi patak mentén, félig földbe süllyesz-
78 79

TÁRSADALOM lás”) után a rómaiak áttértek a kettős névhasználatra.
Az előnév (praenomen) mögött állt a nemzetségnév
(nomen gentile, vagy gentilicium). A hármas nevezék-
tan, amelyben az előbb említett két nevet egy ragad-
ványnévvel (cognomen) is kiegészítették, a 2. század
13. Mi rejlik a névben? végétől kezdve vált megszokottá. A „három név” (tria
A leghosszabb nevű római polgár nomina) használatában szigorú családi szokások ér-
vényesültek: a híres szónok és államférfi Marcus Tul-
lius Cicero négy elődjét is ugyanezen a néven hívták,
Az arisztokrácia minden korban szerette magát ne- testvérétől (Quintus) és nagybátyjától (Lucius) pedig
vével is elkülöníteni a társadalom alsóbb rétegeitől. csak az előnév különböztette meg. A család nőtagjai
A francia és amerikai forradalom hősének, La Fayette ekkor még egyáltalán nem befolyásolták a névadást.
márkinak (1757–1834) teljes neve például így hang- Természetesen a „nagy” Cicero elsőszülött fiát is Mar-
zott: Marie-Joseph Paul Yves Roche Gilbert du Motier cus Tullius Cicerónak nevezték. Ezen a szokáson csak
Marquis de La Fayette; de hogy közelebbi példát a különleges ragadványnevek (agnomina) bevezetésé-
mondjunk, a plágiumbotrány miatt lemondani kény- vel lehetett némileg változtatni: ilyennek minősültek
szerült volt német védelmi miniszter (2009–2011) az „erényes cselekedetekre” (ex virtute) utaló névki-
a jól hangzó Karl Theodor Maria Nikolaus Johann egészítők: pl. „africai” (Africanus), „krétai” (Creti-
Jacob Philipp Franz Joseph Sylvester Freiherr von und cus), „kegyes” (pius), „nagy” (Magnus), „legnagyobb”
zu Guttenberg nevet kapta a keresztségben. A világ (maximus) stb. A vérbeli római neveknek azonban
jelenlegi leghosszabb nemesi nevével egyébként Alba még két kiegészítő elemét is ismerjük: az apai és a tri-
18. hercegnője: María del Rosario Cayetana Paloma busnevet. Ezeket azonban a hétköznapi használatban
Alfonsa Victoria Eugenia Fernanda Teresa Francisca nem tüntették fel. Pannonia helytartóját a történetíró
de Paula Lourdes Antonia Josefa Fausta Rita Castor Tacitus egyszerűen Palpellius Histernek nevezi, pedig
Dorotea Santa Esperanza Fitz-James Stuart Silva teljes neve, amely egy Pulában fennmaradt feliraton
Falcó y Gurtubay büszkélkedhet − a felsorolásból az szerepel: Sextus Palpellius Publi filius Velina tribu His-
egyszerűség kedvéért most elhagytuk több mint öt- ter volt. Sajnos, töredékességük miatt néha a feliratok
ven titulusát. sem segítenek: az evangéliumokban csak Pontius Pi-
A rómaiak eredetileg csak egyelemű nevet viseltek. latus néven szereplő júdeai helytartó teljes neve az
Róma alapítóját nemes egyszerűséggel csak Romulus- 1961-ben Caesarában talált feliratról sem derül ki;
nak hívták, általa meggyilkolt ikertestvére pedig a Re- az említett történetíró, Cornelius Tacitus előneve is
mus névre hallgatott. Később, a szomszédos szabinok- kérdéses még, mert a kis-ázsiai Mylasában előkerült
kal történt összeolvadás (vagyis a nevezetes „nőrab- görög felirat éppen itt töredékes; ezen kívül a Severus-
80 81

kori jogtudós és államférfi, Domitius Ulpianus tisz- helyezték első helyre (pl. Paullus Fabius Maximus,
teletére szülővárosában emelt feliraton sem szerepelt Cossus Cornelius Lentulus stb.), ezzel kikövezve az
annak előneve. utat Augustusnak, aki szokatlan módon az imperator
A névadási szokásokat természetesen a társadalmi tisztségnevet vette fel praenomenként. (Gondoljunk
változások is nagyban befolyásolták. A köztársaság ko- bele: hogy hangzanék, ha valakinek egy megszokott
rának végétől egyre növekvő számban szabadultak fel keresztnév helyett a „Hadvezér” vagy „Parancsnok”
rabszolgák, akik közül legtöbben római polgárjogot is szó szerepelne a nevében?) Ez azonban sohasem vált
nyertek. Fontos tudunk, hogy a polgárjog-adományo- gyakorlattá, csak egy szűk körű elit kísérlete, illetve
zással a háromelemű római név felvétele is kötelezően a császári család privilégiuma maradt. A másik mód-
együtt járt! A névadás oly módon ment végbe, hogy szer a nevek mértéktelen halmozása lett, csakúgy,
a felszabadított felvette egykori gazdájának praenome- mint a bevezetőben említett spanyol, francia és né-
nét és nomenét, saját korábbi nevét pedig cognomen- met arisztokrácia köreiben. Ennek a soknevűségnek
ként hozzácsapta ahhoz. Vegyünk erre is két példát: nem volt határa: a rekordot a 169. év consula, Quin-
Cicero egykori rabszolgáját egyelemű görög névvel tus Pompeius Senecio Roscius Murena Coelius Sextus
Cratippusnak hívták, így felszabadítása után a Mar- Iulius Frontinus Silius Decianus Caius Iulius Eurycles
cus Tullius Cratippus nevet kapta. A 66-ban kirobbant Herculaneus Lucius Vibullius Pius Augustanus Alpinus
zsidó felkelés galileai erőinek parancsnokát Jószéfnek Bellicius Sollers Iulius Aper Ducenius Proculus Rutilia-
hívták. Az ugyancsak egyelemű zsidó nevet − miután nus Rufinus Silius Valens Valerius Niger Claudius Fus-
70-ben Róma új urai, a Flaviusok felszabadították − cus Saxa Amyntianus Sosius Priscus tartja, összesen
a Flavius Iosephus-ra cserélte, feltehetően a Titus elő- harmincnyolc névelemmel. A különlegesen hosszú
névvel kiegészítve. (Ezért fontos, hogy a történetíró név − amely természetesen feliratos formában maradt
Josephus − mert hiszen róla van szó − teljes neve nem ránk − három generációnyi vérségi köteléket és társa-
a magyar átírásban megszokott Iosephus Flavius, ha- dalmi kapcsolatot foglal össze. (A consul végső soron
nem Flavius Iosephus volt.) Pompeiustól származott.) Mondanunk sem kell talán:
Iuvenalis, aki a 2. század első évtizedeiben írta e hosszú-hosszú nevek a senator urak „kékvérűségét”
maró szatíráit a római élet visszásságairól, gúnyoló- voltak hivatva igazolni egy olyan korban, amikor a sze-
dik is a „gyüttment” idegenekkel és rabszolgaszár- nátus tényleges hatalma majdnem nullára csökkent.
mazékokkal kapcsolatban, akik hiába viselnek három
nevet, messziről érződik rajtuk, hogy nem rómaiak.
A római polgárság „felhígítása” ellen az arisztokrácia
újfajta névadási szokásokkal védekezett. Egyrészt ar-
chaikus praenomeneket emeltek ki a feledés homályá-
ból (pl. Faustus vagy Iullus), másrészt a cognomeneket
82 83

VALLÁS től származtatta családját. Görögország bekebelezése
után − az i. e. 2. század közepétől − egyre több római
arisztokrata került kapcsolatba a hellén kultúrával.
A hadi sikereikre büszke, önhitt római tábornokok és
a szenátus által kinevezett helytartók örömmel vették,
14. Július, augusztus, tibériusz, líviusz… ha egy-egy görög polisz − természetesen kiváltságok
A császárkultusz eredete és néhány vonása és bizonyos előnyök fejében − isteni címeket adomá-
nyozott nekik. Iulius Caesar apoteózisa is itt kezdődött
el. Először a kis-ázsiai görög városokban ábrázolták
„Áraszd szét a hazán, jó vezetőnk, a fényt! úgy, hogy fél lábával egy földgömbön áll, amely alatt
Hisz, míg ránkmosolyog, mint sugaras tavasz, a felírás azt hirdette: Hémitheosz, vagyis „Félisten”.
fénylő arcod, a perc szebb s gyönyörűbb a nap, Caesar i. e. 49 után Rómában is népszerűsítette ezt
s tündöklőbbek a hajnalok.”
a szimbolikát. (A földgömb, mint Róma hatalmának
„Csak őt dicséri most a vers is, dicséri mesterét a mű.
jelképe már korábban is ismert volt, de kizárólag a ró-
A semmiből formált világot és eget, nagy lélekzetű mai néppel összefüggésben ábrázolták.) Ugyancsak
költőknek tárgyat, dalra hangot, erőt a hangra ő adott − Görögországban nevezték Caesart „istennek, a lakott
legelső a költők sorában, köztük is legnagyobb.” föld megváltójának” (szótér tész oikumenész), akinek
diadalszekerét − a görög és perzsa királyok mintájá-
Nem irodalom-szakértők aligha tudják megállapítani, ra − hat pár fehér ló húzta. A római történelemben
hogy a fenti versszakok közül melyiket írta Horatius, ugyancsak páratlan aktusként Caesar felvette magára
és melyiket Benjámin László. Azt azonban első olva- a „Szabadító” (Liberator) nevet. Közismert tény, hogy
sásra bárki észreveheti, az i. e. 13-ban és az 1952-ben a mai napig használatos európai naptár alapjait is Cae-
íródott művek közös jellemzője egy személy (a „jó ve- sar teremtette meg i. e. 44-ben. Legmegdöbbentőbb
zető”) emberi mérték feletti felmagasztalása. Az idé- újítása az volt, hogy az addig Quintilisnek („ötödik”)
zett költemények két főhősét úgy hívták: Imperator nevezett hónapot saját nemzetségnevéről Iuliusra ke-
Caesar Augustus, illetve Rákosi Mátyás. resztelte át. Korábban a rómaiak csak számnevekkel
A római vallástól és társadalmi szokásoktól erede- (v. ö. September = hetedik, October = nyolcadik stb.),
tileg idegen volt az élő személyek isteni vagy félisteni illetve istennevekkel (Ianuarius = Janus hava; Iunius
tekintéllyel történő felruházása. A köztársaságkor vé- = Juno hava stb.) hozták összefüggésbe hónapjaikat.
gén azonban − görög hatásra − a római arisztokrácia Caesar módszerét Augustus is követte: i. e. 27-től az ő
köreiben is kezdte felütni fejét az „isteni származás- nevét viseli utolsó nyári hónapunk (az Augustus név
tudat”: Karthágó legyőzője, Scipio Africanus magától jelentése: „Felséges”). A naptár-átalakítási őrületnek
Iuppiter főistentől; Julius Caesar pedig Venus istennő- Tiberius szabott gátat, mikor visszautasította a hízel-
84 85

gő szenátus azon kérését, hogy a szeptember hónapot közepén Fronto írta egykori tanítványának, Marcus
Tiberiusnak nevezzék, az októbert pedig − anyja, Livia Aureliusnak: „Tudod, hogy minden pénzváltó bódéban,
után, aki Augustus második felesége volt − Liviusnak. standokon, könyvárusoknál, ereszeken, csarnokokban,
Kis híja tehát, hogy nyári és őszi hónapjainkat ma ablakokban, mindenütt és mindenhol ki vannak téve
nem így hívjuk: június, július, augusztus, tibériusz, képmásaid a köznép elé, az igazat megvallva eléggé
líviusz… rosszul kifestve, silány és durva stílusban megformáz-
Caesar meggyilkolásának napján, i. e. 44. március va és kifaragva.” De a császárkultusz bevonult a ma-
15-én természeti csapások sújtották a földet. Napfo- gánházakba is. Az uralkodók geniusának szobrocskáit
gyatkozás, földrengések, viharok, árvizek jöttek, és hét a háziistenek szekrényeiben őrizték. Az állami ünne-
éjszakán át egy üstököst lehetett látni az égbolton. Ez peken − amelyek többnyire egybeestek a császár szü-
utóbbit egy római béljós, Vulcanius, rögvest azonosí- letésnapjával, vagy karrierjének egy-egy nevezetesebb
totta „a megistenült Caesar lelkével”, amely szerinte eseményével − tömjénnel és borral kellett előttük ál-
egy új korszak (saeculum), egy új aranykor eljövetelé- dozni. A császár szobra előtt le kellett borulni, vagy
nek előhírnöke. [49. fejezet] Ez a fajta előjel-értelme- meg kellett csókolni annak jobb kezét. Ez a hadsereg-
zés szintén teljesen új jelenségnek számított Rómában, ben szolgálók számára kötelező ünnepi aktusnak szá-
mivel korábban az üstökösöket rossz omennek tartot- mított. A hispániai Azalia egy kis szentélyében olyan
ták. Caesartól fogva a római állam első embereit halá- fogadalmi Augustus-szobrocskát találtak, amely azt
luk után isteni tiszteletben részesítették. Templomokat bizonyítja, hogy közbenjáróként is imádkoztak hozzá.
építettek tiszteletükre, ahová áldozópapokat neveztek A császárkor későbbi századaiban a római uralkodók
ki. Az elhunyt császárok tiszteletére halotti játékokat a fáraókat és a hellenisztikus királyokat is megszégye-
rendeztek, a tömegek körében népszerű ingyenlako- nítő szokásokat vettek fel. Suetonius, Tacitus és a His-
mákkal és cirkuszi játékokkal. A „megistenült” csá- toria Augusta császáréletrajzai bőven tartalmaznak
szárokhoz imakérésekkel is lehetett fordulni, amiknek ehhez adalékokat. Talán elég, ha most csak egyet em-
teljesülte után áldozatokkal lehetett kinek-kinek leróni lítünk: Caligula − megelégelve a róla készült szobrok
háláját. Caesart halála után Iuppiter Iulius néven tisz- silány színvonalát − többször is személyesen „szobro-
telték, s áldozópapot (flamen) neveztek ki szolgálatára, zott” Róma főtemplomában: bíbor köntösbe burko-
amely tisztséget először Marcus Antonius látott el. Az lózva beállt az istenszobrok közé, azt nézve, hogy ki
uralkodó halála a rómaiak képzeletében a „menny- milyen buzgalommal fejezi ki alattvalói hódolatát „az
bemenetellel” azonosult. Caesart a költők szerint élő istenség” előtt…
ugyanolyan tüzes szekér ragadta el, mint a görög mi- A császárok kultuszának szinte valamennyi többis-
tológiában Herkulest, a Bibliában pedig Illés prófétát. tenhívő vallás helyet biztosított panteonjában, vagy
A császárok képmásaikon keresztül a Birodalom legalábbis megengedte hívei számára a kultusz gya-
legeldugottabb sarkában is jelen voltak. A 2. század korlását. A szigorúan monoteista zsidók és keresz-
86 87

tények azonban vallásuk alaptörvényeinek megsér- FÖLDRAJZ
tése nélkül ezt nem tehették meg. A zsidók számára
egyébként Caesar és Augustus is vallásszabadságot
biztosított, ami azt is magában foglalta, hogy Temp-
lomukban és zsinagógáikban nem kellett az uralkodó
képmásait felállítaniuk. [18. fejezet] Mindez persze 15. A Gyöngysziget felfedezése
nem jelentette azt, hogy úgy a zsidók, mint a keresz- Hogyan került Srí Lanka a római térképekre?
tények ne tisztelték volna az állam legfőbb vezetőjét.
„Imádkozz az állam javáért, mert ha nem lenne az
attól való félelem, az emberek élve falnák fel egymást” Augustus korától kezdve a Vörös-tenger igen élénk
− vallotta Rabbi Hanina. Pál apostol szintén erre fi- hajóforgalmat bonyolított le: az első század közepén
gyelmeztette Timotheoszt: „tartassanak könyörgések, évente százhúsz hajó fordult meg Indiában, hogy on-
imádságok, esedezések, hálaadások minden emberért, nan fűszereket és drágaköveket, vagy még távolabbról
királyokért és minden méltóságban levőkért, hogy csen- selymet szállítson Róma urainak, cserébe jó minősé-
des és nyugalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és gű arany- és ezüstpénzekért, üvegért, korallért vagy
tisztességgel.” teknőcpáncélért. A vállalkozók hatalmas pénzeket
kereshettek egy-egy úton, de a 25%-os behozatali vá-
mon az állam is nagyot kaszált. A Vörös-tengeri ki-
kötővámokat − csakúgy mint bármely más vámot −
bérbe is lehetett venni a kincstártól: ilyenkor a vám-
bérlő vagy publicanus (amely név az Újszövetség óta
igencsak rosszul cseng) egy összegben megfizette
a becsült évi vámtételt, majd ezt igyekezett busás ha-
szonnal behajtani az érkező hajókon. Publius Annius
Plocamus, a Vörös-tengeri vámok bérlője valószínű-
leg éppen a Bereniké kikötőjében lévő irodájában hű-
sölt, mikor megkapta a rossz hírt: egyik felszabadított
rabszolgája, akinek kezére egy egész hajórakományt
bízott, a karmaniai tengeren eltűnt. Plocamus − aki
maga is rabszolgaivadék volt, amíg üzleteléseiből meg
nem gazdagodott annyira, hogy megválthatta magát
− bizonyára káromkodott egy nagyot, miközben el-
vesztett pénzére gondolt, majd egy fertályóra múlva
88 89

túltette magát az egész ügyön. A naptárban Augus- re, és mesélt az ottaniaknak a rómaiakról és a császár-
tus uralkodásának 35. évét, a Iulius hónap Nonae-ja ról” − tudósított az eseményről pár évtizeddel később
előtti harmadik napot írták (vagyis a Iulianus-naptár az idősebb Plinius. Ha lehet hinni a tudós enciklopé-
alexandriai változata szerint i. sz. 6. július 2-át), s Plo- distának, a bennszülött király leginkább azon csodál-
camus kezét dörzsölve arra gondolt, hogy Koptoszból kozott, hogy milyen igazságosak a római uralkodók:
épp nemrég indult el Lüsza nevű szabadosa egy kara- a Plocamus megbízottjánál lévő denariusok ugyanis
vánnal, s tekintettel a keleti sivatagban dúló irtózatos mind azonos súlyúak voltak, pedig eltérő képmások
nappali hőségre, most bizonyára egy árnyas barlang- szerepeltek rajtuk. Nosza, a király is összeállított egy
ban húzza a lóbőrt. (Plocamus nem tévedett: Lüsza négyfős küldöttséget, amelynek vezetőjét Rachiának
görög és latin nyelvű feliratát a Wadi Menih első víz- hívták. Vitatott, hogy ez személy- vagy tisztségnevet
felvevő helyétől negyven kilométerre, egy barlangban jelent-e (a szanszkrit rádzsa szó királyt jelent, a szin-
találták meg 1936-ban.) galéz ratthika pedig trónörököst), s elküldte a messzi
Mindeközben Plocamus névtelen szabadosa nem Rómába. A taprobanéi küldöttség sikerrel célba ért,
süllyedt el a rakománnyal, hanem a viharos mon- s így Annius Plocamus, az adóbérlő, nemcsak elve-
szunszéltől sodortatva India nyugati partja mentén szettnek hitt hajórakományát kapta vissza, hanem hír-
az ismert világ szélei felé tartott. Rebesgették ugyan, nevet is szerzett magának. A sziget történetének páli
hogy Nagy Sándor, mikor eljutott India határára, nyelvű forrásaiban szerepel egy bizonyos Bhatikáb-
megpillantott egy szigetet, de a földrajztudósok nem haja nevű király, aki különböző termékeket küldött
tudtak megegyezni abban, hogy ez valóban sziget-e, a Római Birodalomba, vörös korallért cserébe. (Ez
s ha igen mekkora; vagy esetleg a déli félgömbről át- egyébként az egyetlen forrás az ókori India irodalmá-
nyúló ismeretlen földrész északi csücske. Hányódása- ban, ahol a Római Birodalom neve: a Romanukharatt-
inak tizenötödik napján Plocamus libertusa végre szá- ha szerepel.) A Római Birodalom és Taprobané között
razföldet ért: egy Hippurosz nevű kikötőbe jutott (ké- megindult a rendszeres kereskedelmi forgalom, hála
sőbb legalábbis így emlékezett a névre). Az arabokhoz Annius Plocamus felszabadított rabszolgájának, akit
hasonlóan öltözött, barna bőrű őslakosok kedvesen elsodort a vihar.
fogadták a római hajósokat, majd kézzel-lábbal mu-
togatva megértették velük, hogy a király látni kívánja
őket. Taprobane uralkodója − mert hogy így nevezték
akkoriban a szigetet, amit később szanszkrit eredetű
Ceylon (Oroszlánsziget), majd 1972-től a szingaléz
Srí Lanka (Fénylő Ország) váltott fel − „kegyesen fo-
gadta a libertinust, aki a következő hat hónap alatt
megtanulta a nyelvet, így válaszolni tudott a kérdések-
90 91

TÁRSADALOM ban hamarosan rámutatott alapvető metodikai téve-
désére: a rabszolga-feliratok hiánya egyszerűen arra
vezethető vissza, hogy ezekben a szerencsétlen embe-
reknek sem pénzük, sem lehetőségük nem volt ilye-
nek állítására. Bár egyes kalkulációk szerint a Római
16. Beszélő szerszámok Birodalom akár minden tizedik lakosa rabszolga-stá-
Rabszolgatartás az ókori Rómában tusú lehetett, a rabszolgaság intézményének jellegéről
a számok önmagukban nem sokat mondanak. 1860-
ban az észak-amerikai rabszolgatartó államokban
Az ókorban valamennyi társadalom ismerte és al- a feketék lélekszáma csaknem a lakosság egyharmadát
kalmazta a rabszolgatartást, bár a tömegtermelésben tette ki. Bár a hivatalos cenzusadatok szerint a fehérek
nyilvánvalóan csak azok államok foglalkoztatták őket, mintegy háromnegyedének egyáltalán nem voltak
amelyek terjeszkedésük során képesek voltak nagyobb rabszolgái, senki sem tagadhatja, hogy a déli államok
számban idegen népeket leigázni és rabszolgává tenni. rabszolgatartó társadalmak voltak. A rabszolgaság jel-
A történelem egyik tanulsága azonban az, hogy rab- legét nem létszám-adatok, hanem a rabszolgák tény-
szolgaság intézménye a modern birodalmak szükség- leges társadalmi helyzetének és gazdasági szerepének
szerű velejárója is. Ezt éppúgy bizonyítja az Egyesült elemzése határozhatja meg. A marxista szemléletű
Államok, mint a sztálini Szovjetunió vagy a hitleri oxfordi ókortudós, Moses I. Finley (1912–1986) jog-
Németország története, ahol − eltérő mértékben és gal jegyezte meg, hogy „nem érdekes, hány rabszol-
formában ugyan − komoly gazdasági szerepet játszott ganőt számol össze egy történész a bagdadi kalifátus
a rabszolga-munkaerőre alapozott termelés. Korunk háremeiben, mert ez semmit nem jelez azzal a ténnyel
kiépülőben lévő globális impériuma − még ha az óko- szembeállítva, hogy a mezőgazdasági és ipari termelés
ritól teljesen eltérő társadalmi-ideológiai alapon is − nagy részét szabad emberek végezték.”
szintén nem nélkülözi a rabszolgaság intézményét. A párhuzamok azonban néha megtévesztőek. Pél-
A rabszolgaság modern formái ellen küzdő szerveze- dául az ókori római és a modern észak-amerikai rab-
tek akár 29 millióra is teszik a napjainkban de facto szolgatartás között több alapvető különbség is fenn-
rabszolgaként dolgoztatott emberek számát. állt. Valljuk be, ha a „rabszolga” szót halljuk, sokunk
Az 1980-as évek második felében élénk szakmai emlékezetében mindmáig az Alex Haley (1921–1992)
vita folyt a Római Birodalom területén élő rabszolgák Gyökerek című regényéből készült minisorozat (1979)
számát illetően. Ramsay MacMullen feliratos forrá- emlékképei merülnek fel: a gyapotföldeken vég nélkül
sok híján számukat igen alacsonyra tette, s ez alapján robotoló négerek, akik mögött ott állnak fehér gazdá-
még azt is megkérdőjelezte, egyáltalán beszélhetünk-e ik, korbáccsal a kezükben. A fekete bőrszín és a rab-
„rabszolgatartó társadalomról” − Ross Samson azon- szolgaság kapcsolatáról így írt a kitűnő francia gon-
92 93

dolkodó Alexis de Tocqueville (1805–1859): „a mi megkülönböztető jelzést nem kellett viselniük, kivéve
korunkban a rabszolgaság absztrakt, mulandó ténye a láncravert és/vagy azonosító nyakörvvel ellátott me-
a lehető legvégzetesebben összefonódik a faji különb- zőgazdasági és bányamunkásokat, valamint az F betű-
ség fizikai, maradandó tényével. A rabszolgaság emlé- vel homlokukon megbélyegzett szökevényeket (a fu-
ke megszégyenítő a fajra, a faj pedig fenntartja a rab- gitivus = szökevény szó kezdőbetűje). Az okot Seneca
szolgaság emlékét. A néger tehát puszta létezésével tárja fel: „a szenátus egyszer határozatot hozott, hogy
átruházza valamennyi leszármazottjára gyalázatának a rabszolgáknak a szabadoktól eltérő öltözéket kell vi-
látható bélyegét. A törvény a rabszolgaság intézmé- selniük. Azután maguk is rájöttek, hogy milyen vesze-
nyét eltörölheti, nyomait azonban egyedül Isten tün- delemmel járna, ha rabszolgáink elkezdenének minket
tethetné el.” És itt az első nagy különbség! Bár fekete számlálni.”
rabszolgák az ókori Rómában is voltak [34. fejezet], A rómaiak a rabszolgáknak alapvetően két fajtáját
a rabszolgaság intézménye nem kötődött egyetlen különböztették meg: a városi és a vidéki rabszolgákat
rasszhoz vagy bőrszínhez. Elvileg az utcán bárki − (familia urbana, familia rustica). Az ókori Rómában
akár egy jobb öltözetű férfi vagy nő is − lehetett rab- valamennyi foglalkozásban egyaránt találkozhatunk
szolga. A rabszolga státuszúaknak elvileg semmilyen szabad születésűekkel és rabszolgákkal. A házimun-
kákban, oktatásban, hivatali teendőkben és kézmű-
iparban foglalkoztatott familia urbana sorsa termé-
szetesen jóval könnyebb volt, mint a földeken vagy
bányákban dolgoztatott familia rusticáé. Az sem vé-
letlen, hogy irodalmi és feliratos forrásaink is főként
az előbbi réteghez kötődnek. Az ókori Rómában talán
egyedül a bányászat számított par excellence rabszol-
ga-foglalkozásnak, melyre a szabad lakosság legszegé-
nyebb rétege is csak akkor vállalkozott, ha rabszolgák
nem álltak rendelkezésre. Őszintén be kell azonban
vallanunk, hogy fogalmunk sincs, mekkora lehetett
akár egyik vagy másik rabszolgatípus aránya, vagy
a rabszolgaság összlétszáma a szabadokéhoz képest.
A római mezőgazdasági szakírók pontosan megha-
tározták, hogy a munkaerő legésszerűbb kihasználá-
sával pontosan hány rabszolgára van szükség a birto-
Herculaneumban előkerült római rabszolga-kézbilincs kokon. Cato szerint egy 240 iugerum (60 ha) nagy-
(Flickr) ságú, főként olajtermeléssel foglalkozó nagyüzemnek
94 95

tizenhárom emberre van szüksége; a 100 iugerum (25 előharcosainak. [29. fejezet] Számos idézettel lehet-
ha) nagyságú szőlőbirtok munkáit pedig tizenhat em- ne alátámasztani, hogy Pál apostol nem biztatta a ke-
bernek kell ellátnia. Catóhoz hasonlóan Columella reszténnyé lett rabszolgákat arra, hogy erőszakolják
is alacsonyan állapította meg a rabszolga-munkaerő ki szabadságukat: „szolgai állapotban hívattattál el?
szükségletet: egy 200 iugerumnyi búzaföld megmű- Ne gondolj vele, sőt ha szabad lehetsz is, inkább élj az
veléséhez szerinte hat földmunkás és két ökörhajcsár előbbivel”, illetve a keresztény rabszolgatartókat sehol
elegendő. Ezek azonban pusztán elméleti számok. sem kötelezte rabszolgáik felszabadítására, még akkor
Az is kérdés, hogy analógiásan következtethetünk-e: sem, ha történetesen ők is Krisztus hitét vallották („ti
például ha a 4 millió sestertius vagyonnal rendelkező urak, ami igazságos és méltányos, a ti szolgáitoknak
lovagrendi Aemilia Pudentilla africai birtokán 400 megadjátok”). Constantinus megkeresztelkedése után
rabszolga dolgozott, akkor mondhatjuk-e, hogy az sincs jele annak, hogy a Birodalom akár csak lépésen-
ennél négyszerte vagyonosabb Plinius földjein dolgo- ként is fel akarta volna számolta a rabszolgatartást.
zó servi száma az ezret is meghaladta? Mindenesetre Sőt, a keresztény Iustinianus a római jog valamennyi
az ókorban említett legnagyobb rabszolga-létszám az rabszolgákra vonatkozó törvényét kodifikálta, amely
i. e. 8-ban elhunyt C. Caecilius Isidorus nagybirtokos nemcsak a keresztény Európában, hanem ezer évvel
végrendeletében szerepel, aki 4116 rabszolgáról gon- később Amerikában is jogalapot jelentett az intéz-
doskodott. mény fenntartására.
Végül említsük meg azt is, hogy az ókorban nem
létezett abolicionista mozgalom. Még a rabszolgafel-
kelések célja sem az intézmény eltörlése volt, hanem
az, hogy a hazájukból eladott vagy elhurcolt, sza-
badságuktól megfosztott emberek valahogyan haza-
juthassanak szülőföldjükre. Seneca sokat idézett 47.
levele sem a rabszolgatartás, hanem a rabszolgákkal
való kegyetlen bánásmód ellen szólalt fel: „Gondol-
kodj rajta, légy szíves, hogy akit rabszolgádnak nevezel,
ugyanabból a magból sarjadt, ugyanaz az ég borul rá, ő
is csakúgy lélegzik, él, hal meg, mint te!” (Miközben Se-
neca korának egyik legvagyonosabb arisztokrata föl-
desura volt, akinek birtokain valószínűleg ezerszámra
dolgoztak rabszolgák.) Senecáéhoz hasonló vélemé-
nyen voltak a keresztények is, akik szintén nem szá-
mítottak a modern értelemben vett abolicionizmus
96 97

GAZDASÁG
17. Róma gyomra

Bevásárlóközpont Traianus forumán
„Mintha valami őrülten lüktető központi szerv osztotta

volna szét az életet jelentő vért valamennyi érbe. Hatal-
mas állkapcsok ropogása, az élelmiszerellátás minden
zaja, a kerületi piacokra induló kereskedők hangos os- Róma első modern bevásárlóközpontja: a „Traianus-pláza”
torpattogtatásától a salátás kosarukkal házaló szegény- (A szerző felvétele)
asszonyok csoszogásáig.” Émile Zola Párizs gyomra
(1874) című regényéből idéztünk egy részletet, amely szolgáltak. Az ősi forum Romanum szomszédságában,
jól mutatja, mit érzett a 19. század embere az első nagy ahol Róma legjelentősebb szakrális és középületei
párizsi bevásárlóközpont, az 1850-es években épült álltak, a császárok fontosnak tartották, hogy nevüket
Les Halles láttán. A világ minden táján azóta létrejött újabb és újabb forumok építésével is megörökítsék
gigantikus bevásárlóközpontok szinte a modern fo- a nép emlékezetében. Az i. e. 43 és i. sz. 113 között
gyasztói társadalom templomaivá váltak, amelyekben eltelt másfél évszázadban Augustus, Vespasianus,
a materiális javak beszerzése mellett szórakozásra, sőt Nerva, és Traianus nevét őrizte meg egy-egy forum
szellemi igények kielégítésére is lehetőség nyílik. A vi- Róma központjában. Már a kortársak is úgy véleked-
lág legnagyobb bevásárlócentruma jelenleg a Dubai tek, hogy közülük a legszebb Traianus foruma volt,
Mall, ahol 55 hektáron 1200 üzlet várja a vásárlókat amelynek igazi különlegességét az adta, hogy a teret
a világ minden tájáról. A második helyezett a kínai egy ötemeletes vásárcsarnok zárta le. A Traianus fő-
South China Mall Dongguanban, ahol 50 futballpá- építésze, a damaszkuszi Apollodórosz tervei szerint
lyányi területen 2350 bolt található. Ehhez képest az épült „Traianus-pláza” (mercatus Traiani) földszintjén
Egyesült Államok csúcstartója, a bloomingtoni Mall boltozatos tabernák nyíltak, ahol gyümölcsöt és bort
of America valósággal eltörpül a maga 25 hektáron el- árusítottak. A csarnok oldalain két kisebb, félkupolá-
helyezkedő 522 üzletével. val fedett aula állt, ami az emeleti ablakokon át kapott
A görög agorák és a római forumok a kereskede- fényt. Ezeknek a termeknek a rendeltetése nem telje-
lem mellett a közélet legfontosabb színtereiként is sen világos, talán iskolák vagy előadótermek lehettek.
98 99

A földszinti tabernák felett boltozattal fedett folyosó kereskedelmi kapcsolatot teremtett, hogy ami valahol
futott, amit egy sor íves ablak világított meg. Az erre megtermett, úgy tűnik, mintha mindenütt honos len-
a folyosóra nyíló tíz üzletben alapvető élelmiszereket: ne.” A dákok elleni sikeres hadjáratok (i. sz. 101–102,
gabonát, bort, olajat, gyümölcsöt és halszószt kínál- 105–106), Arabia bekebelezése a Birodalomba (i. sz.
tak a vásárlóknak. A második és harmadik emeleten 106), majd ezt követően a parthusok ellen vívott
luxuscikkeket és keleti fűszereket árultak. A harma- győztes háború (i. sz. 113–116) nemcsak új nemes-
dik emelet dongaboltozatos tabernái a Via Biberati- fémforrások felé nyitott utat, hanem a nagy haszonnal
cára, a borkimérések utcájára néztek. Innen meredek kecsegtető keleti kereskedelmet is egy időre stabili-
lépcső vezetett az épületegyüttes valamikori köz- zálta. Traianus idején nemcsak a legnagyobbra nőtt
pontjába, a „nagy csarnok”-nak nevezett piactérre, a Római Birodalom kiterjedése, hanem a belső béke
ahol rengeteg üzlet kapott helyet, melyekben szintén és biztonság, párosulva a kormányzás kiszámítha-
az alapvető élelmiszereket árusították. Ennek déli tóságával, gazdasági fellendülést hozott. A „legjobb
oldalán két emelet magasságában egy-egy sor szoba császár” (optimus princeps) uralmának olyan tartós
található. Feltételezik, hogy ezek az adminisztráció építészeti emlékei maradtak fenn, mint a róla elne-
irodáiként funkcionáltak, talán az állami gabona- és vezett római forum a híres Traianus-oszloppal, Ostia,
pénzadományok kiosztására, és ennek ügykezelésére Ancona és Centumcellae kikötője, az Arabia határán
szolgáltak. Az ötödik emeleten halpiac volt. Az édes futó Via Nova Traiana, valamint a Duna-híd a Vaska-
és a sós tengeri vizet külön csatornák szállították az pu-szorosban. [42. fejezet]
üzlethelyiségekbe.
A korabeli fogalmak szerint hatalmas, kb. 150 üz-
lethelyiséget magába foglaló vásárcsarnok építésének
aligha lett volna értelme, ha az üzletek polcait nem
tudták volna árukkal megtölteni. (Bár tudjuk, hogy
a Szovjetunióban is működött a moszkvai GUM áru-
ház, amelyben 1200 üzlet kongott az ürességtől, de ezt
még a cári időkben építették!) Traianus alatt valóban
ereje teljében volt a római gazdaság. Amit Plinius írt
a császárt dicsőítő beszédében, ezúttal aligha túlzás:
„a mi apánk, akinek kezdeményezése, tervezése és lel-
kiismeretes gondozása utakat épített, kikötőket nyitott
meg, a szárazföldeket utakkal hálózta be, a tengert
hozzáférhetővé tette a partvidék, a partvidéket a tenger
számára, s az egymástól távol élő népek között olyan
100 101

VALLÁS lalnám össze, hogy ha volt is antiszemitizmus vagy
zsidóellenesség szinte mindegyik elmúlt nemzedék
körében, akár a görög világban, akár a perzsa vi-
lágban − Eszter könyve szerint −, akár a középkori
keresztény és muszlim világban, érdemes emlékez-
18. „Megengedem, nünk arra az egy alapvető tényre, hogy gyakorlatilag
nem volt vérontásba torkolló erőszak, sem a per-
hogy ősi szokásaik szerint éljenek…” zsák, sem a görögök alatt. A rómaiakkal voltak ki-
Zsidókérdés az antik Rómában? sebb csetepaték − Philón idejében − Alexandriában.
De egyáltalán nem voltak zavargások a muszlimok
1300 éves uralma alatt…
Elnöklő bíró: Elnézést, professzor. Azt hiszem,
Részletek Adolf Eichmann perének 13. ülésén készült
a kérdés az volt: mik voltak az okai az antiszemitiz-
jegyzőkönyvből. Helyszín: Jeruzsálem, Kerületi Bíró- musnak?
ság. Időpont: 5721. ijjár hó 8. / 1961. április 24. Tárgy: Baron tanú: A válasz: a másság elutasítása (dislike
Salo Wittmayer Baron történészprofesszor tanúként of the unlike). Voltak speciális körülmények is
való meghallgatása. minden egyes országban. Ezek lehettek: gazdasági
irigység, emberek, akik nem szerették a zsidó kon-
Dr. Servatius: Professzor, ön végigkutatta a zsi- kurenciát, akár a foglalkozások körében, akár az
dó nép történetét az elmúlt 150 évre vonatkozóan. üzleti világban. Ehhez hasonlóan mindenféle más
Utalt azokra az üldözésekre, amelyeknek a zsidó speciális okot is lehetne találni. De az alapvető kü-
nép időről időre ki volt téve, és végül foglalkozott lönbség − és ezt szeretném hangsúlyozni − az volt,
azzal a kérdéssel is, hogy mindezek a gonoszságok hogy a zsidók gyűlölete nem vezetett vérengzéshez
miért estek meg [a zsidókkal], ha ez alatt az idő alatt és erőszakhoz, miközben itt [Németországban] ez
[a zsidók] jót cselekedtek. Tudná részletezni, pro- a tragikus dolog megtörtént.
fesszor, mik az okai ennek a [zsidók elleni] negatív
attitűdnek, ennek a harcnak a zsidó nép ellen? Dr. Robert Servatius (1894–1983) már a nürnbergi
Baron tanú: Tisztelt Bíróság! Rengeteg elméletet perben is a náci vezetők védőjeként szerepelt, s ugyan-
gyártottak az antiszemitizmus eredetére és fejlődé- ezt a feladatot kapta Adolf Eichmann jeruzsálemi
sére vonatkozóan. A legszembetűnőbb jellegzetes-
perében is. A 13. ülésen − amelynek jegyzőkönyvéből
ség rendszerint a zsidó vallás gyűlölete volt. A zsi-
dók vallása különbözött más népekétől, és vagy
fentebb hosszabban idéztünk − tanúként hallgatták
azért gyűlölték őket, mert „hitetlenek”, vagy mert ki Salo Wittmayer Baront (1895–1989), korának leg-
„eretnekek”, azt a népet, amely nem hitt abban, ami- jelentősebb zsidó történészét, a Columbia Egyetem
ben az ország többsége hitt, akár keresztény, akár professzorát. Servatius abban tévedett, hogy Baron
muszlim, vagy akármi más is volt. (…) Úgy fog- nemcsak az elmúlt 150 év zsidó történetét, hanem
102 103

a kezdetektől fogva az egész zsidó történelmet fel- atrocitásokkal, és pláne nem a nép totális megsem-
dolgozta Zsidó társadalom- és vallástörténet (A Social misítésére tett kísérlettel, mint az a nácizmus idején
and Religious History of the Jews, 1925–1983) címen történt. Erre a képletre különösen jó példát szolgáltat
megjelent művének tizennyolc kötetében. A lengyel- a rómaiak és a zsidókhoz való viszonyulása.
országi Tarnówban született Baron egyébként maga A rómaiak megörökölték görög tanítómestereiktől
is érintett volt a Holokausztban: a nácik szüleit és egy a hellenisztikus korban kialakult zsidóellenes szte-
nővérét ölték meg, miközben szülővárosa zsidó lakos- reotípiákat: a zsidók lusták (hiszen minden hetedik
ságát gyakorlatilag teljesen kiirtották. napon pihennek); a zsidók nem eszik meg a sertés-
húst (pedig az milyen finom); a zsidók csak egy Istent
tisztelnek (pedig milyen sok van belőlük); a zsidók
templomaiban − ezen a jeruzsálemi Templom mellett
nyilván a zsinagógákat értették − nincsenek képek és
szobrok (holott minden vallás templomában vannak);
a zsidók nyolcadik napon körülmetélik a fiúgyerme-
keiket (brrr)... A sort még hosszasan folytathatnánk
ennél borzalmasabb vádakkal is − a rituális vérevés-
től a kannibalizmusig −, amik ellen a zsidó értelmiség
természetesen kézzel-lábbal tiltakozott. (Ennek az
apológia-irodalomnak legismertebb darabja Flavius
Josephus Apión ellen című traktátusa.) De egy dolog,
hogy a görögök és rómaiak − azon belül is főként a fel-
Salo Wittmayer Baron történész (http://www.columbia.
edu/cu/alumni/Magazine/Winter2005/llbaron.html)
sőbb osztályok és a hellén műveltségű értelmiség −
a fentebb felsorolt okok és berögzült előítéletek miatt
nem szerették a zsidókat, és megint más dolog, hogy
A csaknem hatmillió európai zsidó elpusztításában ennek az igen ősi vallás gyakorlásának gyakorlatilag
főszerepet játszó Adolf Eichmann védőjeként Serva- az egész Birodalomban szabad teret adtak. Flavius
tius ügyvéd kérdése arra irányult, hogy bebizonyítsa: Josephus több mint két tucat olyan rendelet szövegét
mivel mindig is létezett antiszemitizmus, ennek oka őrizte meg számunkra, amely a császárok, tartományi
nyilván a zsidó nép inherens tulajdonságaiban kere- és városi hivatalnokok részéről a legteljesebb szabad-
sendő. Baron azonban nem sétált bele az ügyvéd csap- ságot biztosította a zsidók különös vallási szokásainak
dájába. Azt ugyan elismerte, hogy antiszemitizmus megtartására, és még az elvben minden alattvaló szá-
valószínűleg a zsidó nép kialakulása óta létezik, de ez mára kötelező császárkultusz (pl. az uralkodó képmá-
nem járt szükségképpen együtt a zsidók elleni fizikai sainak felállítása) alól is kivételt adott nekik.
104 105

Hogyan lehetséges akkor, hogy a zsidókat három Júdeát Syria Palaestinának; Jeruzsálemet pedig Aelia
alkalommal is (i. e. 139-ben Cornelius Hispalus prae- Capitolinának nevezték át, hogy a zsidók nyomait is
tor, i. sz. 19-ben Tiberius, i. sz. 49-ben Claudius) ki- eltöröljék az emlékezetből; ráadásul kizárták őket Je-
űzték Rómából? A történeti kutatás eddig még nem ruzsálemből, a vallás gyakorlását pedig halálbüntetés
jutott teljes konszenzusra a választ illetően, de az bi- terhe alatt betiltották. Valamennyi zsidót azonban még
zonyosnak látszik, hogy a kiűzetések csak Róma te- Hadrianus alatt sem irtottak ki, a zsidó közösségek
rületére és a római polgárjoggal nem rendelkezőkre tovább élték a maguk életét az északabbra fekvő Ga-
vonatkoztak. (Római polgárokat en masse kiutasítani lileában, a diaszpóráról nem is szólva. Az Antoninu-
teljes mértékben jogellenes lett volna, mint ahogyan sok, majd a Severusok idején pedig már kifejezetten
vallási/származási alapon sem lehetett − elvben − kü- jó kapcsolat állt fenn a római kormányzat és a zsidó
lönbséget tenni közöttük.) Ahogyan Baron is utalt rá: közösségek között, és több talmudi történet szerint az
Claudius alatt voltak összecsapások a görögök és a zsi- egyik Antoninus császárnál (valószínűleg Antoninus
dók között, de ez csak Alexandriára korlátozódott. Az Pius) gyakori vendégek voltak a bölcs rabbik, akik ál-
első zsidó háborúnak (i. sz. 66–73) − amit a zsidók tal a császár „istenfélővé” vált.
robbantottak ki az egyre terhesebb római uralom el-
len − már súlyos következményei lettek: Jeruzsálem
és a Templom teljes pusztulása, zsidók tömegeinek
megölése, rabszolgasorba taszítása és deportálása,
a zsidóadó bevezetése. Ennek ellenére a történeti for-
rásokban semmi nyoma annak, hogy a különadó ki-
vételével bármilyen változás állt volna be a zsidók jog-
állásában, sőt Titus − például a szíriai Antiokhiában
− kifejezetten megtiltotta a szíreknek a zsidóellenes
pogromokat. (Igaz, „cserébe” néhány ezer zsidó hadi-
foglyot feláldozott a helyi amfiteátrumban gladiátori
játékokon és vadállathajszákon.)
A több mint fél évszázaddal később fellángolt Bar
Kochba-felkelés kiváltó oka valószínűleg az lehe-
tett, hogy Hadrianus el akarta venni a zsidók vallási
kiváltságait, és teljes mértékben pogány életmódra
akarta őket kényszeríteni. Az i. sz. 135-ben brutális
kegyetlenséggel levert felkelés már valóban nagy vál-
tozásokat hozott a zsidók és rómaiak viszonyában:
106 107

TECHNIKA egyházfi azt írta: „Többet írok vala, ha papirosom le-
szen vala. Ezt is az ablakról vettem le az éjjel.” Az első
üvegesek Nagy Lajos király korában települtek át Itá-
liából Magyarországra. 1418-ból János és Miklós mes-
ter nevét ismerjük Bártfáról, 1438-ból Antal mesterét
19. A csillámpalától a táblaüvegig Budáról. Az első magyar üveghuta 1525 körül kezdett
Az ablaküveg használata termelni a diósgyőri völgyben.
a Római Birodalomban Ennyit az ablaküveg (vagy inkább annak helyette-
sítése) újabb kori történetéről dióhéjban. Most tér-
jünk rá a rómaiakra, hiszen − bármily meglepő is −
A személyi számítógépek elterjedésének köszönhető- náluk már széles körben ismerték és alkalmazták az
en ma az egyik legismertebb angol szó az „ablak” töb- ablakok „üvegezését”. Ami az idézőjelet indokolja: az
bes száma. Viszont valószínűleg kevesen tudják azt, első üvegek valójában vékonyra szeletelt csillámpalá-
hogy a window eredetileg a tetőn vágott kéménylyu- ból készültek, amit éppen ezért „tükörkő”-nek (lapis
kat (wind-eye) jelentette, s hogy az angolok még a 16. specularis) neveztek. Idősebb Plinius természettudo-
században is a latin eredetű fenester szót használták az mányi enciklopédiájában részletesen beszámol arról,
üveggel fedett ablakokra. Valódi üvegre persze csak hogy a legjobb minőségű csillámpalát a hispaniai Se-
a leggazdagabbaknak telt, a középkorban még a temp- góbriga 70 kilométeres sugarában található bányákból
lomok ablakainak üvegezése sem volt általános, nem nyerik. 74-ben Plinius maga is látott ilyen bányákat.
is szólva a magánházakról. Európában igen gyakori A vékony lemezekre hasított átlátszó csillámkövet
módja volt az ablaknyílás befedésének az úgynevezett ezen kívül bányászták még Cipruson, Kappadokiá-
„lantornás ablak”. A lantorna vékony marhabőrből ban, Szicíliában és Észak-Afrikában is. A csillámpa-
vagy bélhártyából készült, amit jól átitattak olajjal. Ez la − bár a hidegnek és a hőségnek egyaránt remekül
a viszonylag tartós, de nem éppen olcsó anyag a 14. ellenállt − egyik nagy hátránya volt, hogy maximum
század közepéig volt használatban, amikor felváltotta kb. 30 x 30 cm-es lapokra lehetett vágni, amit olyan
a sokkal egyszerűbben előállítható papír. (A hagyo- módszerrel raktak össze, mint a középkori ólomüveg-
mányos japán házak ablaka ma is papírból készül.) ablakokat, vagy a mai Tiffany-üvegeket. Tiberius csá-
Szegényebb helyeken a lantornás ablak tovább is tar- szár sok száz csillámpalából álló üvegházat építtetett
totta magát: Magyarországon még a 19. század végén magának; Nero pedig Fortuna római templomában és
is ráfanyalodtak. Érdekességképpen megemlíthetjük, néhány fürdőépületnél is alkalmazta ezt az „üvegezé-
hogy nálunk fennmaradt egy ablakpapírdarab, még- si” módszert. A gazdagok villáikat díszítették velük,
pedig Bornemisza Pál püspök 1538-ban Batthyány sőt arról is tudunk, hogy utazókocsik ablakait is lapis
Kristófhoz írt levélpapirosa formájában, amelyre az specularisszal fedték. Ám a csillámkő-őrület amilyen
108 109

gyorsan lábra kapott, olyan hamar le is hanyatlott, mi- ködtek. Mindhárom helyről van bizonyítékunk arra,
kor a rómaiak felfedezték a síküveg gyártásának titkát. hogy síküveget is készítettek. Az ablaküveg használata
A lapis specularis már senkit sem érdekelt, a bányákat az 1–3. században széles körben elterjedt. A 79-ben
bezárták. (Segóbriga is feledésbe merült, s a környék- a Vezúv kitörése következtében elpusztult Pompeji-
beli bányákat csak a múlt század nyolcvanas éveiben ben és Herculaneumban is találtak bronz tokba foglalt
sikerült a kutatóknak azonosítaniuk.) 3 mm vastag (vagyis a mai üvegvastagságnak megfe-
Az üveg (vitrum) a legsokoldalúbban felhasznál- lelő) síküveg-táblákat. Az egyik legszebb példány, egy
ható anyag volt a rómaiak számára. Számos egykorú kékes színű herculaneumi ablaküveg ma a British
irodalmi szöveg tanúsítja, milyen nagy érdeklődést Museumban látható. Az első és második század fordu-
tanúsítottak az üveg és tulajdonságai iránt, és hogy lóján a galliai Iulius Alexander üveggyáros techniku-
milyen fontos szerepet játszott ez az anyag a minden- sa, egy bizonyos Caius jött rá, hogy a kisebb, hengerelt
napi életben. Ma már nem csodálkozunk az üvegen, üvegtáblácskákat farácsozat segítségével lehet ablakba
hiszen számos modern anyag tulajdonságait tekintve foglalni. Ez még jobban elősegítette az ablaküveg ter-
sokkal érdekesebb. A rómaiak számára ugyanakkor jedését. Olyan kisebb jelentőségű helyeken, mint az
az üveg állandó meglepetéseket tartogatott. Abban itáliai Suasa (Ancona mellett), Mevaniola, vagy Gale-
az időben, amikor porcelánt még nem ismerték, az ata (Thedorik villája Forlì-Cesena mellett) több tucat
üveg kiváló tulajdonságait magasztalták. Az üveggel ablaküveg maradvány került elő. S hogy a Birodalom
kapcsolatban állandóan felbukkanó újítások, ugyan- peremvidékeire is kitekintsünk: London, Chichester
akkor a féltve őrzött gyártási titkok a titokzatosság és York üveggyártó műhelyeiben is kerültek elő ab-
homályával is körülvették ezt az első századtól kezdve laküveg-maradványok. Érdekes, hogy a Nílus-menti
robbanásszerűen elterjedt anyagot. Tiberius korában városban, Oxyrhynchusban − egy papirusz tanúsága
már a legszegényebb római háztartások is bővében szerint − 6000 font (27 tonna) üveget használtak fel
voltak üvegkészítményeknek. Természetesen a külön- a fürdő építésénél. Diocletianus 301-ben kelt ármaxi-
leges üvegedények, amelyeket csak a leggazdagabbak máló rendeletében első- és másodosztályú ablaküve-
engedhettek meg maguknak, értéküket tekintve akár get fontonként (0,327 kg) 8 illetve 6 denariusért ad-
az arany- és ezüstedényeket is túlszárnyalhatták. hatták. (Egy denarius 3 gramm ezüstöt tartalmazott
A legrégebbi üvegkészítő műhelyeket a szír tenger- a harmadik században, értékét 2011-ben 3 amerikai
parton, az egykori föníciai városokban (Türosz, Szi- dollárban, vagyis kb. 600 forintban határozták meg.
dón) találjuk, az idősebb Plinius szerint az üvegfújást Ezek szerint 1 kg első osztályú üveg ára 14 600, a má-
is Szidónban találták fel valamikor az első században. sodosztályúé pedig 10 980 forint körül mozgott, vagy-
A legjelentősebb első századi műhelyek az itáliai Sen- is nem számított éppen olcsónak.)
tinumban, a galliai Aquae Sextiae-ben (Aix-en-Pro-
vence) és a palaestinai Scythopolisban (Bét Seán) mű-
110 111

TÁRSADALOM nal nem rendelkezhetett, és a köztisztségek viselésétől
is el volt tiltva?
Lássuk előbb a vagyon kérdését. Kissé leegyszerű-
sítve a dolgot: a római jogban kétféle házasság léte-
20. Salvia Postumia dicsérete
Az „emancipált” római nő
A helyiek Arany Kapunak nevezik azt a római ívet,

amely Pula belvárosában, a Sergijevaca utcában látha-
tó, és már sok idelátogató turistának feltűnt Miche-
langelótól James Joyce-ig bezárólag. (Ezeket az íveket
nem szabad a diadalívekkel összekeverni. Ez utób-
biakat csak a szenátus határozatából kaphatta meg
egy-egy győztes hadvezér, a császárkorban pedig már
csak az állam első emberének dukált.) A pulai ívet Au-
gustus alatt (i. sz. 2–14 között) emeltette az elhunyt
polgármester (duumvir), Lucius Sergius felesége,
Salvia Postuma. Az ív tetején valaha a család tagjait Salvia Postumia íve Pulában (A szerző felvétele)
ábrázoló szobrok álltak, ezek ma már nem láthatók.
Az építmény felső részén a Salvia Postumia, Sergi- zett. Az egyik típusú az volt, amikor a feleség és annak
us (felesége) saját pénzéből (emeltette) felirat teljes hozománya a férj hatalma alá került: ezt nevez-
olvasható. Ez az építmény a szó szoros értelmében ték manusos házasságnak (matrimonium cum manu);
emlék-mű volt: Lucius Sergius arcképét egy szárnyaló a másik, amikor a feleség a házasságban is megtart-
sasba faragták bele, amivel azt jelezték, hogy a lelke hatta saját vagyonát: ez a manus nélküli házasság
halála után az égbe ment. Az ív másik „főszereplője” (matrimonium sine manu). Ám tudnunk kell, hogy a nő
azonban maga az özvegy: Salvia, aki nemcsak azzal mindkét esetben gyámság (tutela) alá volt rendelve −
dicsekszik, hogy saját pénzén emeltette a csinos em- ezek a tutorok csak férfiak lehetettek: vagy a férj, vagy
lékművet, hanem ráadásul tulajdon arcképét is sas- az apa, vagy az idősebb férfitestvér stb. − tehát a saját
szárnyak közé faragtatta, amint lelke az égbe röppen. vagyonával rendelkező feleség sem a férje életében,
Vajon hogyan volt lehetséges ez a fajta nagyzolás egy sem annak halála után − elvileg − nem tehetett a pén-
római matrona részéről, aki elvileg sem saját vagyon- zével azt, amit akart. Csakhogy ez a rendszer a köztár-
112 113

saságkor második felében már bomladozni kezdett. a bujaság sok más kelepcéjét ismerte. Mindig min-
Már alig kötöttek manusos házasságokat, és a tutela den kedvesebb volt neki a tisztességnél és a szemé-
intézménye is gyengült. A római császárkor elejére remnél. Pénzét vagy hírét kímélte-e kevésbé, nem
− a forrásokból úgy tűnik − a társadalmi elit nőtag- könnyű eldönteni. Olyan érzékiség lobogott benne,
hogy gyakrabban kezdett ki ő a férfiakkal, mint
jai ugyanúgy kezelték saját vagyonukat a házasságon
azok vele. Sokszor megszegte adott szavát, esküvel
belül, ahogyan a férjük is tette. A szatíraíró Iuvenalis letagadta adósságát, cinkos volt gyilkosságokban,
korára (a 2. század elejére) a nők annyira emancipá- fényűzése és elszegényedése a vesztébe kergette.
lódtak, hogy lényegében azt csináltak, amit akartak: Ám tehetsége nem mindennapi volt: verseket fara-
oda mentek, ahová tetszett nekik, és hatalmas vagyo- gott, tréfákat eszelt ki, társaságban hol szerény, hol
nok és birtokok tulajdonosai voltak, és akkor váltak behízelgő, hol kacér volt. Egyszóval szellem és báj
el, amikor csak akartak. (A Viktoriánus angliai társa- sugárzott belőle.
dalomban ennél jóval kevesebb joggal rendelkeztek
a nők, például 1857-ig minden házasuló nő tulajdona Az összeesküvésbe egy másik arisztokrata nő is
automatikusan átment a férje tulajdonába.) belekeveredett: Fulvia, akinek arcképe feltehetően
A római nők nem éltek olyan elszigeteltségben, az első női portré, amely római pénzen megjelenik.
mint a klasszikus görög társadalomban, és bármeny-
nyire is férficentrikus volt is a római társadalom,
a nők emancipálódása óriási mértékben haladt előre.
El kell ismerni, hogy ebben élen jártak Róma patrícius
asszonyai, akik házasságaik révén erősítették a nemes-
ség stabilitását és sokszor a politikában is jelentős sze-
repet játszottak. Különösen a köztársaságkor végén
jelentek meg olyan nőalakok, akik mintha kissé el-
vetették volna a sulykot. Jó példa erre Sempronia, aki
Catilína egyik fő ügynöke lett az i. e. 63-as dicstelen
összeesküvés szervezésében. Sallustius így jellemezte
az asszonyt:
Volt egy az asszonyok között, Sempronia, aki már

sokszor követett el férfias bátorságra valló tetteket.
Származása, szépsége, férje, gyermekei révén sze-
rencsésnek mondhatta magát; jártas volt a görög és
a latin irodalomban; citerázni és táncolni ékeseb- Fulvia arcképe Marcus Antonius pénzén
ben tudott, mint ahogyan tisztességes nőhöz illik, és (www.icollector.com)
114 115

Victoria istennő képében Marcus Antonius egyik ve-
retén látjuk viszont. Fulvia az Antonius és Octavianus
között kitört polgárháború idején az ostromlott Peru-
giában volt, mégpedig mint az ostromlottak vezetője,
aki úgy viselkedett, mint egy amazon, s ezért Octavia-
nus katonái minősíthetetlen szitkokkal árasztották el,
amiket a parittyalövedékekre is ráírtak. [35. fejezet]
Shakespeare az Antonius és Kleopatrában kitűnően
jellemezte Ahenobarbus szavaival: „Bár mindnyájunk-
nak ily nőnk volna, hogy a férjek nejeikkel járhatnának
háborúba” (I. felvonás, 3. szín).
A római nők ugyanakkor, eltérően a mai emanci-
pált társadalmaktól, nem szavazhattak és nem visel-
hettek köztisztséget, nem vehettek részt a bíróságok
munkájában, és nem fellebbezhettek a magisztrátu- Salvia Postumia íve Pulában (A szerző felvétele)
sok döntései ellen. Ennek ellenére a gazdag és előkelő
származású nők sokszor nagyon is jelen voltak a köz- matrona részéről, hogy önnön apoteózisát ábrázolja
életben, különösen a császárkor időszakában és a pro- a saját vagyonából emelt íven? A válasz egyértelműen
vinciákban: legtöbbször mint jótevők, adományozók, nem, mivel éppen az augustusi érában próbálta meg
papi tisztségek viselői, tiszteletbeli magisztrátusok, a princeps a házasság és az ősi római női erények vonz-
szakmai és vallási kollégiumok „anyjai és patrónái”. erejét visszaállítani a társadalom minden rétegében.
A nők a gazdaságban is jelentős szerepet játszhattak: [23. fejezet] A hagyományos római asszonykép
az „üzletasszony” fogalma az egyszerű elárusítónőtől megtestesítője a köztársaság hősnője: Lucretia, és
a nagykereskedőig terjedt. Amforapecsétekről tudjuk, a principátus nőideálja: Turia volt, akik nemcsak
hogy a férjük után politikai szerepet is játszó Calvia szemérmes, szelíd, szerény háziasszonyok, hanem az
Crispinilla és Caecidia mellesleg jól menő borkeskedők állam támaszai is voltak. Egy római nő, aki felnevel
is voltak, de egyszerű hispaniai asszonyok is részt vet- két fiút a hazának (Salvia mindkét fia Augustus hadse-
tek hazájuk borkereskedelmében. Még az építőiparból regében szolgált), tisztességgel emlékezik meg elhunyt
is kivették részüket: a 149 ismert téglagyár-tulajdonos férjéről és saját vagyonával is jól sáfárkodik, az augus-
között 49 nőt találunk, néhányat a császári családból tusi társadalomban ideális asszonytípusnak számított
(pl. Domitia Lucillát, Marcus Aurelius anyját). és kiérdemelte az apoteózist.
Viszatérve Salvia Postuma pulai ívéhez, azt a kér-
dést tettük fel, hogy nem önellentmondás-e egy római
116 117

KULTÚRA többnyire diktálni szokta leveleit, de közeli barátainak
mindig saját kezűleg válaszolt.)
Az elmúlt kétszáz évben több mint 50 000 papiru-
szon fennmaradt ókori szöveget (többnyire töredéket)
publikáltak, de még hozzávetőlegesen félmillió darab
21. Kleopátra kézjegye várja a megjelentetést a világ különféle múzeumaiban.
Az ókorból fennmaradt egyetlen autográf Az eddig napvilágot látott papiruszok kilenctizede va-
lamilyen hivatalos, vagy magánjellegű dokumentum,
s csak egytizede tartalmaz valamilyen irodalmi szöve-
Ma is akadnak olyan gazdag emberek, akik sok pénzt get. Ám mindeddig egyetlen egy olyan papiruszt sem
adnak ki egy-egy ismert személyiség saját kezűleg ismerünk, amelyről bizonyítható lett volna, hogy azt
papírra vetett soraiért, vagy akár csak egy hiteles alá- valamely ismert szerző vagy híres történelmi szemé-
írásért. Az ilyen kéziratokat nevezzük autográfoknak, lyiség saját kezűleg írta volna! Ezért is hatott valódi
vagyis saját-kezűleg-írt szövegeknek. Az autográfok szenzációként Peter van Minnen holland papirológus
gyűjtése az ókorban sem volt egészen ismeretlen je- 2000-ben tett bejelentése, miszerint a berlini Egyipto-
lenség: az idősebb Plinius barátja, Pomponius Secun- mi Múzeum egyik múmiájának borítóanyagában egy
dus az i. sz. 1. század végén még birtokában volt Tibe- görög papiruszt fedezett fel, amelyen Kleopátra kéz-
rius és Gaius Gracchus jó kétszáz éves kéziratainak; írása is olvasható. „Kleopátra mindössze egyetlen szót
a neves szónok Quintilianus a 2. században pedig még jegyzett a papirusz szélére: gineszthó, vagyis »Legyen
látta Cicero, Vergilius és Augustus kézírását és kom- meg!« Ez az uralkodói jóváhagyás szokott formulája,
mentárokat fűzött hozzájuk, sőt Plinius azt is megje- amit a királynő saját kezűleg írt az okiratra” − nyilat-
gyezte, hogy az utóbbi három autográfjai egyáltalán kozta a sajtónak a Groningeni Egyetem kutatója, aki
nem tartoztak a kéziratritkaságok közé. Az életrajzíró azóta számos tudományos publikációban is foglalko-
Suetonius többször is felhasználta Augustus és Nero zott a dokumentummal. A többszázezer egyiptomi
saját kezűleg írt dokumentumait. Itt közbevetőleg fel- papirusz között természetesen számos királyi rende-
tehetnénk azt a kérdést, hogy a császárok miért nem let is maradt fenn, ám ezek „csupán” a kancelláriá-
diktálták írásaikat? Nos, a levéletikett − idősebbek kon készült hivatalos másolatok. Van Minnen állítása
emlékezhetnek még rá, hogy volt ilyen −, az ókorban szerint azonban a Berlinben felfedezett dokumentum
is megkövetelte, hogy a családtagoknak és barátok- eredeti. A főszöveget ugyan egy titkár jegyezte le, de
nak sua manu írják a leveleket. Augustus, akit bete- a gineszthó más kézzel van írva, ami magáé a király-
geskedése gyakran korlátozott az írásban, még ilyen nőé is lehet. Az i. e. 33-ból keltezett kérvény további
állapotban is saját kezűleg írta legkedvesebb embe- érdekessége, hogy annak beterjesztője nem más, mint
reinek szóló leveleit. (Tudjuk, hogy Marcus Aurelius a befolyásos római tábornok, Publius Canidius, Mar-
118 119

cus Antonius jobbkeze. A Shakespeare Antonius és sőbb meggyilkolták. Antonius és Octavianus a phi-
Kleopátrájában is fontos szerepet kapott Canidius volt lippi csatában (i. e. 42) állt bosszút Caesar gyilkosain,
Antonius szárazföldi seregeinek parancsnoka a 31-es s Kleopátra máris akcióba lépett. Ezúttal Antonius
actiumi csatában. A most előkerült dokumentum- volt a kiszemelt áldozat. Az ezt követő tíz év esemé-
ban Kleopátra engedélyezi számára, hogy 10.000 zsák nyeit elhomályosította ugyan Augustus későbbi pro-
egyiptomi gabonát vigyen ki az országból, és cserébe pagandája, amelyben Antoniust Róma ellenségének,
5000 amfora bort hozzon be Egyiptomba. az egyiptomi királynő rabszolgájának állította be, aki
Időszámításunk előtt 58-ban XII. Ptolemaiosz ki- idegen uralom alá akarta hajtani Rómát; de lehetett
rály második lánya lett az Egyiptomban Nagy Sándor valami a dologban, minthogy „a királyok királynője”
óta uralkodó makedón dinasztiák utolsó uralkodója. (Kleopátra) és a „királyok királya” (Antonius) három
A dinasztiát Ptolemaiosz, a makedón világhódító tá- gyermeket nemzett, akik Antonius keleti hódításait
bornoka alapította. Kleopátra maga is makedón szár- kapták felségterületül. (Ebből is látszik, hogy Anto-
mazású volt, egy csepp egyiptomi vér sem folyt erei- nius új dinasztiában gondolkodott és birtokait nem
ben; még azt is feljegyezték róla, hogy ő volt az első a római népnek juttatta.) Kleopátra az actiumi csata-
Ptolemaida, aki hajlandó volt egyiptomiul megtanul- vesztés után gondolkodás nélkül elárulta addigi férjét,
ni. A történetírók szerint nem volt kiemelkedő szép- és megpróbálta Octavianust is behálózni, de ez már
ség, de charme-jával valósággal megigézte a férfiakat. nem sikerült. 39 évesen vetett véget életének, utolsó
Mikor apja, XII. Ptolemaiosz 61-ben meghalt, a trónt kívánsága szerint Antonius mellé temették. Cassius
15 éves fia, XIII. Ptolemaiosz, és nővér-felesége, Kle- Dio történetíró szerint: „Rabul ejtette korának két
opátra örökölte tőle. Hamarosan polgárháború tört legnagyobb rómaiját, s a harmadik miatt elpusztította
ki közöttük, és a fiút 58-ban száműzték. A rómaiak magát.”
segítségével térhetett csak vissza három évvel később.
Kleopátra remek politikai érzékkel felfogta, hogy ha-
talmát csakis a rómaiak segítségével tudja megtartani.
Így mikor a római polgárháború győztese, Caesar i. e.
48-ban bevonult Alexandriába, kiszolgáltatta neki az
üldözött Pompeiust. Kleopátra hatalmat akart: sze-
rette volna a Ptolemaioszok dicsőséges birodalmát
restaurálni, amely valaha Kis-Ázsia egy részét, Szí-
riát és Júdeát is magába foglalta. Caesar hamarosan
helyre is állította a „testvéristenek” uralmát. A diktá-
tort i. e. 45-ben Kleopátra Rómában is meglátogatta,
s még akkor is ott tartózkodott, amikor egy évvel ké-
120 121

SPORT ÉS SZÓRAKOZÁS a gladiátorjelenetekkel díszített mécsesek nem csak
a gladiátorok körében voltak népszerűek. (Ami bizony
igaz.) Ráadásul a gladiátorok vajmi ritkán részesültek
pompás temetésben, hiába voltak gazdagok; a kriti-
kusok szerint inkább az elterjedt Ízisz-kultusz egyik
22. Nők az arénában hívét temették el Southwarkban. (Az egyik mellette
A római gladiátorjátékok amazonjai talált mécsesen az egyiptomi Anubisz istenség ábrá-
zolása volt látható.) Más szkeptikusok − kevésbé tu-
dományos alapon − arra gyanakszanak, hogy a szen-
2001 decemberében a régészek egy női koponyát ta- zációsnak beharangozott lelet a Museum of London
láltak London ókori városfalán kívül (Great Dover azidőtájt zajló pénzgyűjtési kampányának volt a része,
Street, Southwark), a társadalom számkivetettjeinek ráadásul a nagysikerű Gladiátor című film − amely-
szánt temetőben. A hely körülbelül másfél kilométerre ben ugyancsak szerepel egy női gladiátor −, szintén
fekszik a mintegy 6-7000 nézőt befogadó londoni am- ekkoriban került bemutatásra (2000 május, rendezte
fiteátrumtól − ez a szám a város első századi lakossá- Ridley Scott, 5 Oscar-díj).
gának nagyjából egyharmadát jelentette. A hamvasz- Mindazonáltal női gladiátorok valóban léteztek
tás nyomai, valamint olyan különleges tárgyak, mint a római korban. Ezt támasztják alá a régészeti leletek,
például a mediterrán mandulafenyőből (Pinus piena) az irodalmi utalások, a feliratok és más műalkotások,
származó fenyőtobozok, mind arra utalnak, hogy az ha csak csekély számban is. Halikarnasszoszban pél-
elhunyt nő nem volt teljesen nincstelen, vagyis nor- dául egy márványreliefet találtak, nagyjából a lon-
mális esetben nem ide temették volna. A mandula- doni koponyalelet idejéből, amely két atlétikus ter-
fenyő ráadásul ebben az időben London környékén metű, kigyúrt női gladiátort ábrázol nehéz, férfiakon
csak az amfiteátrum mellett nőtt, mivel ennek tobo- megszokott fegyverzetben: pajzzsal, lábszárvédőben,
zait a játékok során szakrális célból elégették. Nyolc a földön pedig mintha sisak heverne. A görög felirat
olajmécsest is elhantoltak vele, melyek egyikén egy el- szerint Amazon és Akhillea névre hallgattak a daliás
esett gladiátor ábrázolása volt látható. Ennek alapján hölgyek. Beszédes nevük (Akhillea az Akhilleusz név
a régészek arra a következtetésre jutottak, hogy a késő női megfelelője) bizonyára fölvett név volt, ahogy ez
húszas éveiben elhunyt nő nem volt más, mint egy női a férfi gladiátoroknál is megszokott volt. Fejüknél
gladiátor (gladiatrix) az i. sz. 1. század végéről. A saj- másik felirat szerepel; az itt olvasható „elbocsájtattak”
tóban megjelent tudósítások rögvest el is keresztelték (apelüthészan) kifejezés valószínűleg arra utal, hogy
„gladiátorlány”-nak (gladiator girl). egy döntetlen küzdelem után mindkettőt elbocsátot-
A kijelentés tudományos körökben is nagy port ka- ták az arénából − vagy pedig rabszolganőkről lehet
vart. Egyesek kételyüket fejezték ki, mondván, hogy szó, akik kiválóságuk folytán elnyerték szabadságu-
122 123

akiknek állatokkal kellett megküzdeniük, vagy pedig
perverz mitológiai jeleneteknek lettek áldozatai. Petro-
nius olyan nőkről ír, akik az ősi britonok módjára kocsit
hajtottak az arénában. A második század elején műkö-
dő Iuvenalis római szatíraíró a nők erkölcstelenségéről
szóló hosszú költeményében részletesen ír a női gladi-
átorok kiképzéséről. Az ő szemében ezek a nők züllöt-
tek, visszataszítóak, semmi nőies nincsen bennük: „Hol
lehet egy sisakos némberben női erény még?”
Bizonyos rendeletekből is következtethetünk női
gladiátorok létezésére. A Tiberius alatt kiadott és La-
rinumban előkerült szenátusi határozat (i. sz. 19) pél-
dául megtiltotta, hogy húsz év alatti lovagi vagy sze-
nátori származású nők fellépjenek az arénában. Ebből
kiderül, hogy korábban előkelő nők − nyilván nem az
anyagi szükség szülte kényszerből − igenis küzdöttek
Amazon és Akhillea: két női gladiátor egy kis-ázsiai sírdom-
borművön (Flickr) gladiátorként, talán egyfajta extrém sportnak tekintve
azt, talán a hírnév végett. A római ízlés szerint előkelő
kat. Az emlékmű mindenesetre a női gladiátorok fon- nők fellépése efféle show-kon még az előkelő férfia-
tos szerepére utal a korszakban. Egy másik, Ostiában kénál is rosszabb megítélés alá esett. Septimius Seve-
talált 3. századi feliraton arról értesülünk, hogy egy rus császár i. sz. 200 körül minden nőnek megtiltotta
bizonyos Hostilianus nevű helyi tisztviselő „a Város a gladiátori szereplést, bár néhány arénában továbbra
alapítása óta először rendezett játékokat (ludus), ame- is felléptek, ahogyan ezt az ostiai feliraton is láthattuk.
lyeken fegyveres nőket küldött a harcba” (mulieres ad Az a kérdés is joggal merül fel, hogy hol nyerhették
ferrum dedit). Arról azonban nem tudunk, hogy nők kiképzésüket a női gladiátorok? Talán ők is a gladiá-
férfiakkal is összemérték volna az erejüket: egy esetle- tor-iskolákban (ludus) edzettek, vagy pedig valamely
ges, férfiak fölötti győzelem komoly csorbát ejtett vol- ifjúsági szervezetben (collegia iuvenum) készültek fel.
na Róma férfiközpontú társadalmának büszkeségén. Esetleg egyesek apjuktól tanulhatták a mesterséget,
A legkorábbi irodalmi utalásunk szerint Nero arra hasonlóan az ismert nehézsúlyú boxbajnokok: Mu-
kényszerített római szenátor-feleségeket, hogy az ő hammad Ali (1942–) és Joe Frazier (1944–2011) lá-
szórakoztatására gladiátorként küzdjenek az arénában. nyaihoz, akik híres apjukat követték a ringbe?
Később Domitianus volt az, aki női rabszolgákat lépte-
tett föl gondosan kidolgozott show-kban; voltak nők,
124 125

POLITIKA a törvényt nem fogadta egyöntetű lelkesedés a felsőbb
körökben − Propertius versben tiltakozott ellene −,
Augustusnak meg kellett érnie, hogy saját lányán és
annak számtalan szeretőjén hajtsa végre a szigorú in-
tézkedéseket. A princeps első feleségétől, Scriboniától
23. Pandoteria/Ventotene született Iulia nevű lánya egyetlen édesgyermeke volt,
A száműzött hercegnők szigete akit 14 évesen − merő politikai érdekből − már há-
zasságra kényszerített, s ezután még két ízben férjhez
adott. Iuliának a három férjtől összesen hat gyerme-
„Amilyen állandó volt az isteni Augustus közéleti sze- ke született, de ez nem akadályozta meg abban, hogy
rencséje, annyira áldatlan volt otthon leánya és uno- a „szemérmetlenségen túl is szemérmetlen” életet él-
kája erkölcstelensége miatt: eltávolította őket a város- jen: „csapatostul engedte magához a házasságtörőket,
ból és szeretőiket halállal vagy száműzetéssel büntette.” éjszaka gyaloghintón bolyongta be a várost, még a fo-
Tacitus itt nem valamiféle hétpecsétes titkot árult az rum és a rostrumok is, ahol atyja a házasságtörésről
első princeps családi életéről. Egész Róma tudta, hogy hozott törvényt, erkölcstelenségre csábították őt” − írja
a házasságtörés elleni törvényeket (leges Iuliae de co- Seneca az események után jó fél évszázaddal. Iuliát
ercendis adulteriis, i. e. 17) életbe léptető Augustusnak végül i. e. 2-ben tartóztatták le, és miután Augustus
előbb saját portáján kellett söprögetnie. Egyébként állítólag a halálbüntetést is fontolóra vette, végül egy
a törvény úgy szólt, hogy a házasságtörésben vétke- szigetre száműzte, eltiltva őt a bortól és minden fény-
seket „más-más szigetre kell száműzni” (dummodo űzéstől. A princeps engedélye nélkül nem érintkez-
in diversas insulas relegentur) és vagyonuk egy részét hetett férfiakkal, − se szabaddal, se rabszolgával −, és
el kell kobozni. A családfőknek azt is megengedték, a kérelmező csak úgy kapott engedélyt a látogatásra,
hogy a házasságtörő gyermeket és annak partnerét is ha előzőleg részletesen tájékoztatta az uralkodót élet-
kivégeztesse. A férjek bizonyos körülmények között koráról, termetéről, arcszínéről, testének különös is-
megölhették feleségük csábítóját, de a törvény szerint mertetőjeleiről és sebhelyeiről.
minden esetben el kellett válniuk. (Házasságtörésért Augustus egyetlen lányának száműzetési helye 45
csak a feleséget és szeretőjét büntették, a férj házas- km-re található Itália partjaitól a Tirrén-tengerben.
ságon kívüli szerelmi viszonya csak akkor számított A Latium partjai előtt fekvő Pontinus-szigetcsoport
büntetendő cselekménynek, ha egy másik férjes asz- egyik tagja, a mindössze 1,3 km2 területű sziget:
szonnyal vagy egy arisztokrata hajadonnal kezdett Ventotene, amelynek ókori neve görögül Pandote-
viszonyt, tulajdon feleségét büntetlenül csalhatta.) ria (Mindent-adó), szinte gúnynévként hat az adott
Az új törvények egy részét a császár személyesen hir- helyzetben. (A latinban a Pandataria és a Pandateria
dette ki a forumon álló szószékről, a Rostráról. Bár alakváltozat egyaránt megtalálható.) Már sokkal job-
126 127

ban jellemzi a helyet az a hagyomány, amely szerint az
Odüsszeia gonosz varázslónője, Kirké lakott a sziget-
csoport legnagyobb tagján (Ponza), míg a kisebbeken
(Ventotene, Santo Stefano) a szirének éltek, akik csá-
bos énekükkel előbb magukhoz vonzották a hajóso-
kat, majd felfalták őket. A szigetcsoport a köztársaság-
korban került fel a római történelemkönyvek lapjaira:
a második samnis háború idején még volscusok által
lakott Ponza római colonia lett (i. e. 313). A szigetek
a második pun háború idején is lojálisak maradtak
Rómához: Ponza neve ott szerepel azon tizennyolc
colonia között, akik segítséget nyújtottak Rómának
Hannibál ellen. A principátus korában ismét feltűnik
nevük a történeti forrásokban: Augustus Ponzát és
Ventotenét saját birtokának nyilvánította, és nyaralót Az egykori mesterséges kikötő Pandoteria (Ventotene) szige-
tén (Panoramio)
rendezett be a szigeteken. Ahogyan a tengerpartokon,
itt is luxusvillák épültek. Ventotene északi csücskében
(Punta Eolo) áll az az épület, amelyet leghíresebb la- szár „hitetlenség” vádjával kivégeztetett. (Mind a zsi-
kójáról később neveztek el Iulia villájának. A pompás dó, mind a keresztény hagyomány úgy tartja, hogy
lakóház építésekor Augustus aligha sejtette, hogy az a vád mögött valójában az ő vallásukba történt betérés
egykor feslett életű lányának, Iuliának szolgál majd keresendő. A római katolikus és görög ortodox egy-
börtönül öt évig tartó száműzetése idején (i. e. 2–i. sz. házban Domitillát szentként tisztelik.)
3), ahová elkísérte anyja, Scribonia is. Azt pedig vég- Ventotene szigetét csak a 21. század elején kezdték
képp senki se gondolta volna, hogy negyed századdal kutatni a régészek. Legnagyobb meglepetést a kikötő
később Agrippa és Iulia lánya, Agrippina maior is any- feltárása okozta. A meredek sziklafallal körülvett szi-
ja egykori száműzetési helyére kerül, ezúttal Tiberius geten csak két természetes horgonyzóhely található
akaratából (i. sz. 28/29), s néhány év múlva követi őt (Cala Nave, Cala Rossano), de ezek nagyon ki vannak
Caligula egyik nővére (Agrippina minor vagy Livilla), téve a hullámverésnek, ezért igen veszélyesek. Ezért
majd i. sz. 62-ben Nero első felesége, Octavia, és végül a római mérnökök egy 7000 m2 területű, 3 m mély
i. sz. 95-ben Flavia Domitilla. Az utóbbit Domitianus mesterséges medencét vágtak a sziklába a sziget észa-
küldte ide. A császárral is rokonságban álló senatorfe- ki részén. (Becslések szerint a munka során 60 ezer m3
leség egyetlen bűnéül azt rótták fel, hogy hitvese volt sziklát termeltek ki.) Az új mesterséges kikötő kis és
Titus Flavius Clemens ex-consulnak, akit az őrült csá- közepes hajók fogadására volt képes. A hullámtörők,
128 129

dokkok, raktárak, víz alatti csatornák és kikötőbakok HÉTKÖZNAPOK
olyan épségben maradtak ránk, hogy a vitorláshajók
mind a mai napig előszeretettel használják kikötésre
ezt a helyet. A kikötő medencéjében egyébként a fiatal
Tiberiust ábrázoló portrészobor is előkerült. A sziget
fennmaradó részét növényekkel ültették tele, hogy 24. Herkulesfürdői emlék
legalább részben fedezzék a rabok és az őrség ellátá- Gyógyvizek és termálfürdők a római világban
sát. A kikötő bejáratához közel − és azzal egyidejűleg
− egy három részből álló halgyűjtő medencét (pisci-
na) is a sziklába vágtak. A Columella előírásainak is Van úgy, hogy egy-egy közismert név vagy szó latin
megfelelő medencékbe víz alatti szűrőkön keresztül eredete nem nyilvánvaló. Valószínűleg ezek közé so-
áramlott a friss tengervíz, a sót pedig kivájt üregek- rolható az utóbbi években nálunk is divatszóvá vált
ben gyűjtötték össze. Így a medencékből állandóan spa, amely a termálturizmus vagy balneoterápia köz-
friss halhoz és sóhoz juthattak a szigetlakók. A pisci- ismert − és a többség által angol eredetűnek gondolt
nae mellett szoborfülkét is találtak, ahol valószínűleg − elnevezése. A szó eredetéről sokféle magyarázat
a tengerészek „védőszentjének”, Isisnek szobra állha- kering, például, hogy a Belgiumban található római
tott, de 2000-ben egy római tisztségviselő márványból fürdőhely, Aquae Spadanae (a mai Spa) város nevé-
készült szobra is előkerült innen. ből ered; vagy a spargere („szétszórni”) igéből, amely
A poena insularis, vagyis a „szigetbüntetés” törté- a vízcseppek szétszóródására utal; vagy esetleg a sanus
nete sajnos nem ért véget az ókorban, és a Pontinus- per aquam („víz által megszerzett egészség”) latin ki-
szigetcsoport tagjaira is várt még feladat. A Bourbo- fejezés kezdőbetűiből. A kérdést nehéz eldönteni, mi-
nok idejében (1797) a Ventotene szigeténél is jóval vel akár mindhárom válasz is igaz lehet.
kisebb, mindössze 400 m kerületű Santo Stefano vált A Római Birodalom egykori területe telis-tele van
börtönszigetté, amit Mussolini vett újra használatba. gyógyhatású termálvizekkel, melyeknek jelentőségét
A Duce 1939–1943 között az aprócska sziget 99 cel- már az ókori orvostudomány is felismerte. Hippok-
lás börtönében 700 ellenzékit zsúfolt össze rettenetes ratész, Galénosz és Celsus műveikben rendszeresen
körülmények között. Itt raboskodott egyebek mellett említést tesznek a termálvizek gyógyító hatásáról, de
Sandro Pertini, az olasz köztársaság majdani elnöke is említhetünk egy-két korunkban kevésbé ismert or-
(1978–1985). vost is, akiknek ugyanez volt a véleményük. A Rómá-
ban praktizáló bithüniai Aszklepiadész (i. e. 124–40)
például nagy híve volt a hidegvizes balneoterápiának,
úgy hogy rá is ragadt a „doktor-adj-neki-hideg-vizet”
(frigida danda) gúnynév. Őt követte egy másik híres
130 131

görög, Antonius Musa is, aki eredeti foglalkozására körül villasorok, szállodák, gyógyintézetek épültek.
nézve botanikus volt − róla kapta a banán a tudomá- Mindez Augustus korára már akkora területet foglalt
nyos nevét (genus Musa) −, de Augustus háziorvosa- el, mint Puteoli (a mai Pozzuoli), Itália legnagyobb
ként vált híressé. Suetonius tudósítása szerint i. e. 23- kikötővárosa. Századokon keresztül a baiae-i „arany-
ban fürdő-terápiával gyógyította meg a súlyosan beteg part” volt a római arisztokrácia legfőbb üdülőhelye,
princepset, akinek már-már lemondtak az életéről. Au- s a fennmaradt leletek szerint az idelátogatók számos
gustus persze gazdaggá és híressé tette. A fürdőkben szuvenírral gazdagodva térhettek haza. Baiae nyüzs-
orvosok is működtek, amint arról az itt talált orvosi gése és a fürdőváros erkölcsei azonban nem minden-
műszerek is tanúskodnak. A betegek egyébként nem- kiből váltottak ki osztatlan lelkesedést: a filozófus Se-
csak „külsőleg” használhatták a gyógyvizeket, hanem neca például egy nap alatt kereket oldott innen és egy
ivókúrát is vehettek. Plinius borzadva említi, hogy dörgedelmes levélben rótta meg a „bűnök tanyájának”
egyik ismerőse olyan hatalmas mennyiségű gyógy- (deversorium vitiorum) elkeresztelt várost. Baiae híre
vizet fogyaszt, hogy a teste teljesen felpuffadt tőle, azonban az egész Birodalmat bejárta, olyannyira,
s már nem látni az ujjaira húzott gyűrűket. A gyógy- hogy a helynév a 3–4. századra már köznevesült, és
vizek „belsőleg” történő fogyasztásáról bizonyság az általánosan ezzel a névvel illették a fürdőket.
az Észak-Spanyolországban (Otañes, Castro Urdia- Egy kis gyógyfürdőzésért azonban nem kellett
les) talált ezüst ivócsésze (patera), amelyen a Salus a Nápolyi-öbölig utazni. Remek termálvize volt a ten-
Umeritana felirat hirdeti a máskülönben nem ismert gerparti Sinuessának (Aquae Sinuessanae), amit fő-
umeriai víz gyógyító erejét. A domborművön „Egész- ként időskori dementia és női meddőség ellen aján-
ség” (Salus) istennő kezéből folyik ki a szent forrásvíz, lottak. Ide vonult vissza Claudius is közvetlenül halála
amit amphorában és egy szekérre tett hordóban szál- előtt. Sinuessa kellemesen lágy mikroklímáját több
lítanak. Talán nem túlzás megkockáztatni, hogy itt ókori szerző is dicsérte. Az Aquae Cutiliae (Cittadu-
a „palackozás” korai formájával van dolgunk. cale) vizét a gyomorpanaszokban szenvedőknek aján-
A legjelentősebb és legnagyobb kiterjedésű termál- lották, ezen a helyen halt meg Vespasianus és fia, Titus
fürdők a Nápolyi-öböl északi részén, Baiaeban és kör- is. A Tivolitól 6 km-re fekvő Aquae Albulae kénes vi-
nyékén épültek. (Az eredetileg görög települést a le- zében a sebek gyógyultak hamar, Augustus is gyakran
genda szerint Baioszról, Odüsszeusz kormányosáról fürdőzött itt. S ha már az imént a szuvenírokat emlí-
nevezték el, akit ennek partjain temettek el.) Baiaet tettük, emlékezzünk meg a fogadalmi ajándékokról
„a boldog Venus arany partjának” nevezte Martialis is, amelyeket a gyógyult betegek ajánlottak fel annak
egyik epigrammájában; Horatius pedig így lelkende- az istenségnek, akinek pártfogása alatt állt a fürdő. Az
zett tőle: „Erdős Baiaenál egy fürdő öble se fénylőbb!” egyik legismertebb ilyen ex-voto az Aquae Apollinares
A Nápolyi-öböl északi részén feltörő természetes hő- (Vicarello) fürdőjében talált négy ezüstserleg, amely
források vizével számos thermát láttak el, amelyek a Gades (Cádiz) és Róma közötti út (via Herculis) ál-
132 133

lomásait sorolja fel részletesen, távolsági adatokkal. ria), Aquis Dacicis (Sidi Moulay Yacoub, Marokkó). Az
A tárgyakat általában úgy értelmezik, hogy azokat egy ókori termálfürdők közül manapság talán leghíresebb
gyógyulni vágyó hispániai „zarándok” adta fogadalmi a britanniai Aquae Sulis (Bath), amely már a rómaiak
ajándékul Apollónak, ami egyben a gyógyturizmus előtt a kelta Sul(is) istenség szent helye volt. Itt talál-
bizonyítéka is lehet a Római Birodalomban. ható Britannia egyetlen természetes hőforrása, amely
hihetetlen mennyiségben önti magából a 46°C fokos
vizet: a forrás napi 1,17 millió litert ad, mégpedig év-
századok óta! (A felesleget ólomcsöveken vezetik bele
az Avon-folyóba.) A ma is működő fürdőben − amely
a György-kor óta az angol arisztokrácia kedvelt pihe-
nőhelye − a régészek 130 ólom átoktáblácskát (tabel-
lae defixionum) találtak, amelyre átokszövegeket írtak.
Ezek egyik fő témája a fürdőben ellopott tárgyakkal −
szandálokkal, ruhákkal, pénzérmékkel − kapcsolatos,
ha ugyanis a rabszolga őr (capsarius) elbóbiskolt, a tol-
vajok könnyű zsákmányra tehettek szert.
Talán meglepően hangzik, de a Római Birodalom
egyik legnagyobb fürdőkomplexuma Hammat Gad-
erben (Izrael), a Jármuk-folyó és a Galileai-tó találko-
Nagy-Britannia egyik legismertebb római eredetű fürdője: zásánál található. Az 50°C termálvizet adó öt forrás
Bath (Aquae Sulis) (Panoramio) közelében a Iudaea–Palaestinában állomásozó legio X
Fretensis katonái kezdtek római típusú fürdőt építeni.
Az imperium Romanum egykori területén szinte A 3500 m2 alapterületű fürdőt a 4. századi Eunapius
mindenütt találhatunk híres gyógyfürdőket, amelyek görög filozófus szerint csak Baiae múlta fölül. A for-
kivétel nélkül mind a mai napig fogadják a gyógyulni rás kénes vizét ma bőrbetegségek, valamint asztma és
vagy csak pihenni vágyó vendégeket. Csak felsorolás- reuma ellen ajánlják. Az itt talált 70 görög nyelvű késő-
képpen említsünk meg néhányat közülük: Aquae Fla- antik feliratokon a gyógyulásért hálálkodók „szent
viae (Chaves, Portugália), Aquae Helveticae (Baden, helynek” (hagiosz toposz) nevezik a fürdőt, ami teljes
Svájc); Aquae Aureliae (Baden-Baden, Németország), összhangban van azzal, amit az egész Római Biroda-
Aquae Mattiacae (Wiesbaden, Németország), Aquae lom területén tapasztalunk: a gyógyfürdőket mindig
Sextiae (Aix, Franciaország), Aquae Neri (Néris-le-Ba- valamilyen istenség(ek) felségterületének tekintették,
ins, Franciaország), Hierapolisz (Pamukkale, Törökor- sőt a fürdőket nemegyszer templomok köré építették.
szág), Mascula (Kenchelab / Hammam Salhine, Algé- Éppen ezért volt problematikus a hívő zsidók számára,
134 135

hogy egy (vagy több) pogány istenségnek felajánlott KULTÚRA
fürdőbe hogyan léphetnek be a bálványimádás tiltásá-
ra vonatkozó törvény megszegése nélkül? [18. feje-
zet] A tudós Gamaliél rabbi azonban minden fenntar-
tás nélkül lubickolt az akkói „Aphrodité”-fürdőben,
úgy, hogy ez még pogány ismerősének is szemet szúrt. 25. Vers a szemétdombról
Az értetlenkedő kérdésre − igaz, már nem a fürdő te- Cornelius Gallus: széplelkű költőből
rületén − a rabbi azt a választ adta, hogy Aphrodité lázadó kormányzó
szobra itt nem kultusztárgy, hanem csupán dekoráció,
ezért egy zsidó is nyugodtan használhatja a fürdőt.
Végül röviden térjünk ki a fejezet címében szereplő Talán nem túlzás kijelenteni, hogy Egyiptom az ókori
Ad aquas Herculi sacras, azaz Herkulesfürdő (Băile rómaiak, sőt már a görögök számára is azt jelentette,
Herculane, Románia) szomorú történetére. Az itteni amit a modern kor emberének a „Vadnyugat”. S aho-
római fürdők nyomait Hamilton osztrák altábornagy gyan ez utóbbit a westernfilmek sztereotípiái alap-
egy táborozás alkalmával fedezte fel 1736-ban. Mi- ján ítéljük meg ma is, ugyanígy a görög regények fő
után értesítette az uralkodót, VI. Károly császár (III. színhelyéül szolgáló Egyiptom − vagyis a „Vadkelet”
Károly király, 1711–1740) parancsára helyreállították − csupa közhelyet hívott elő az antik emberek kép-
a római fürdő épületét. A római thermák felfedezését zeletében: ősi titkok, vérszomjas banditák, a földben
Európa-szerte érdeklődés kísérte. Az itt talált leleteket rejlő hatalmas kincsek tették izgalmassá számukra
Paschalis Caryophilus (valójában Paschale Garofolo) a fáraók földjét. Octavianus a győztes actiumi csata
olasz történész publikálta „Értekező levél a Herkules- után, i. e. 30. augusztus 1-jén vonult be csapataival
fürdőkről” (Disertatio epistolaris de thermis Hercula- Alexandriába. Kleopatra hamarosan öngyilkos lett,
nis) című munkájában (Bécs, 1737; Milánó, 1739). Iulius Caesartól született fiát, Kaiszariont pedig meg-
Ma már csak ez a ritka munka tanúskodik a leletekről, ölték. Mivel a Nílus áradásai Egyiptomot a folyó men-
mert a városka területén alig maradt fenn valami a ró- tén igen termékennyé tették, a tartomány Róma „ga-
mai korból: a fürdőhelyről a Cserna hídján át vezető bonáskosara” lett, amely akár négy hónapig is képes
fedett oszlopsor, a római fürdő felé vivő út támaszfala volt Rómát élelmezni; nem is szólva az egyéb fontos
és a teraszon lévő falrész, valamint néhány fogadalmi kiviteli cikkekről: a papiruszról, az üvegkészítéshez
tábla, amelyet egy néhány évtizede kiadott úti könyv szükséges szódáról (nátron), a Keleti-Sivatagban bá-
szerint a karánsebesi és lugosi múzeumban őriznek. nyászott féldrágakövekről (türkiz, ónix, smaragd) és
A gyűjtemény egy részét Bécsbe szállították, ám a ha- aranyról; no és persze a Vörös-tengeren át zajló ke-
jórakomány a Dunába veszett, s így csak néhány da- leti kereskedelem feletti ellenőrzésről, amely minden
rab érte el úti célját. behozott árucikk után busás 25%-os bevételi vámot
136 137

jelentett az államkincstár számára. A folyton lázon-
gó, mintegy hétmilliósra tehető egyiptomi lakosságot
két legió tartotta féken. Octavianus tehát elhatározta,
hogy Egyiptomot „különleges státuszú provinciává”
szervezi: egy viszonylag alacsony rangú lovagrendi
praefectusra bízza, s a szenátoroknak azt is megtiltja,
hogy személyes engedélye nélkül a „mesés vadkelet”
földjére tegyék a lábukat.
Egyiptom és Alexandria prefektusa azonban −
éppen a fentiek miatt − gyakorlatilag minden más
szenátori rangú kormányzónál nagyobb hatalommal
rendelkezett. Octavianus első választása barátjára,
a lovagrendi származású Gaius Cornelius Gallusra
esett, aki részt vett Egyiptom elfoglalásában, de neve
költőként is ismert volt Rómában. Gallus alig több Papirusztöredék Vergilius Aeneiséből (Ashmolean Museum,
mint két évig, i. e. 28/27 fordulójáig, de legkésőbb Oxford) (http://www.csad.ox.ac.uk/Poxy/papyri/vol50/pa-
ges/3554.htm)
27 tavaszáig látta el kormányzói feladatát, amikor
az állam első embere visszahívta, kiutasította a tar-
tományból, megvonta tőle barátságát, sőt házából is a helytartó fegyverkezésbe fogott, harckész állapotba
kitiltotta. Gallus be sem várva az ellene lefolytatandó hozta Kleopatra elhanyagolt hadiflottáját, megerősí-
pert, öngyilkosságot követett el. Sajnos az ókori iro- tette Egyiptom határait, és sorozást rendelt el a thé-
dalmi forrásokból nem derül ki pontosan, mi lehetett baiszi körzetben. Augustus kémei azonban idejekorán
az a tragikus vétség (hübrisz), ami miatt ilyen sorsra keresztülhúzták számításait.
jutott Egyiptom első kormányzója. Egyik kései forrá- Ki hinné, hogy ez a minden hájjal megkent, Augus-
sunk (Ammianus Marcellinus) szerint Gallus éppoly tus ellen lázadni merő kormányzó odahaza szerelmes
kegyetlenül kizsákmányolta a rábízott tartományt, elégiák széplelkű költőjeként volt ismert? „Napnyugat
mint egykor a rossz emlékű perzsa király, Kambü- ismeri jól, és napkelet ismeri Gallust, / és míg él Gal-
szész, ráadásul a provincia busás jövedelmének egy lus, véle Lycoris is él” − énekelte idősebb költőtársá-
részét elsikkasztotta. Egy másik késő-antik szerző ról a szintén szerencsétlen sorsú Ovidius. Minthogy
(Servius) viszont azt állítja, hogy Gallus egy Augustus azonban Gallus műveiből egyetlen sor nem sok, annyi
elleni összeesküvésbe keveredett. Ez utóbbit támaszt- sem maradt fenn, úgy tűnt, Ovidius jóslata nem vá-
ja alá egy ismeretlen szerzőségű papirusz is, amelyet lik valóra. Egészen 1978-ig. Ekkor az Asszuántól 220
Oxyrhynchusban találtak. A töredékes szöveg szerint kilométerre délre épült erődben, az ókori Primisben
138 139

(mai arab nevén Qasr Ibrîm) folyó ásatások során egy eredeti neve Cytheris volt, aki prostituált rabszolgából
latin nyelven írt papirusztöredékre bukkantak a régé- lett felszabadított.)
szek, mégpedig egy szemétdombon, vakolatdarabok, De hogy kerülhetett Egyiptom legfontosabb déli
cserepek, mécsesek, széttört kerámiaedények, szövet- erődjébe, Qasr Ibrîmbe a római irodalom ma ismert
és bőrdarabok, és szandálok meglehetősen költőietlen legkorábbi költői kézirata? A kérdés egyszerűen meg-
társaságában. Az egyik − írásképe alapján bizonyo- válaszolható, hiszen i. e. 29 tavaszán maga Cornelius
Gallus vezetett egy hadjáratot Alsó-Núbiába, amely-
ről egy háromnyelvű (hieroglif egyiptomi, görög,
latin) feliratot is hátrahagyott Philaeben. (A kutatás
sokáig úgy tartotta, hogy ez a fáraó-stílusú emlékmű
botránkoztatta meg Augustust.) Mai ismereteink sze-
rint Primist csak pár évvel később foglalták el, s akkor
is csak rövid ideig tudták tartani. Valószínűleg a ró-
mai helyőrség kiürítése során, vagy annak elfoglalása
után, a verskéziratot − mint hasznavehetetlen holmit
− egy római tiszt holmijával együtt dobták át a vár-
falon. S hogy egy római tiszt katonaládájában Gallus
elégiái lapultak? Ebben sincs semmi meglepő: gondol-
junk csak az i. e. 53-ban szerencsétlenül járt Crassus
vezette hadjáratra a parthusok ellen. [11. fejezet] Ha
Qasr Ibrim, Róma „előretolt helyőrsége” a Nílus mentén a fogságba esett Roscius tábornok tábori poggyászá-
(Panoramio) ban a győztes szírek megtalálták Ariszteidész obszcén
Milésziakáját − ami jó alkalmat adott nekik a római
san az i. e. 1. században keletkezett − papiruszon két hadvezetés erkölcseinek kigúnyolására −, akkor egy
négysoros elégikus disztichon volt olvasható: az egyik egyiptomi helyőrség tisztjénél igazán lehettek a pro-
Caesar tetteit dicsőítette, a másikból pedig mindössze vincia praefectusa által írott romantikus költemények!
egy sor maradt meg, benne az Ovidius által is említett
Lycoris női névvel. Gallus szerzőségének azonosítása
is erre a névre alapul. A római elégikusok valóban elő-
szeretettel aggattak szebbnél szebb jelzőket kedvese-
ikre (Lesbia, Cynthia, Delia), pedig ezek többségének
származása − finoman szólva − kétes volt. (A már em-
lített késő ókori grammatikus, Servius szerint Lycoris
140 141

GAZDASÁG
26. Kincsek a mélyben

Miről árulkodnak a római hajóroncsok?
A tenger alatti régészet általában akkor kerül a mé-

dia figyelmébe, ha valamilyen szenzációs felfedezés-
ről számolnak be a régészek. Ilyen volt az 1912-ben
elsüllyedt Titanic, vagy az 1941-ben hullámsírba me- A tengerfenéken fekvő római hajóroncs (www.unesco.org)
rült Bismarck csatahajó felfedezése − mindkettő Ro-
bert Ballard érdeme. Legutóbb annak a Veuve Cliquot
márkájú pezsgőnek az árverése keltett figyelmet, ame- érték el úti céljukat. A tengeri régészet nagyot fejlődött
lyet egy 1825 és 1830 között a Finnországhoz tartozó az elmúlt fél évszázadban és mára önálló tudomány-
autonóm Åland-szigetek közelében elsüllyedt kétár- szakká vált. A könnyűbúvárok által végzett feltárások
bocos roncsaiban találtak 2010 júliusában. (A csak- szokásos mélységhatára 40 m körül van, tengeralattjá-
nem kétszáz éves pezsgő végül 30 ezer euróért, vagyis róval azonban már 690 m-es mélységben is végeztek
kb. 8 millió forintért kelt el.) A roncskutatás világszer- tudományosan hiteles roncsfeltárást. Minthogy a ten-
te egyre népszerűbb, ennek oka azonban többnyire gerben olyan leletek is megőrződhetnek (a fától az
nem a tudományos érdeklődés, hanem az ember ősi élelmiszereken át a szőlőszemig), amelyek a szárazföl-
ösztöne: a kincsvadászat. dön elpusztulnak, nem túlzás kijelenteni, hogy a bú-
Az ókori hajóroncsok kutatóit azonban legtöbbször várrégészet új távlatokat nyitott az ókorkutatásban.
nem a pénzhajhászás, hanem a tudományos érdeklő- 1945–1990 között több mint ezer ókori és középkori
dés vezeti. A görög és római kori roncsokban ugyan- hajóroncsot derített fel a kutatás, s ez a szám azóta is
is általában tömegáruk (amforák, kerámiaedények, több százzal növekedett.
fémöntvények) fordulnak elő, amik kevéssé vonzzák Az eddigi legnagyobb római hajóroncs az albengai
a kincskeresőket. Úgy is mondhatnánk: a történelem borszállító hajó, amelyet az i. e. 1. századra datálnak.
egyik furcsa fintora, hogy a Római Birodalom tengeri Ez egy több mint tízezer amfora befogadására alkal-
kereskedelméről legtöbbet azoknak a hajóknak a ta- mas, kb. 5-600 tonnás teherszállító volt. A 35 m hosz-
nulmányozásából tudhatjuk meg, amelyek sohasem szú Madrague de Giens hajó kb. 400 tonnás lehetett és
142 143

szintén az i. e. 1. században süllyedt el. Ez a viszonylag tesz a termelők, a kereskedők és a hajótulajdonosok
gyors vitorlás négy egymás fölé rakott rétegben szállí- között. Az i. e. 1. századi Cap de Mèdes hajóroncsban
tott főként bort tartalmazó amforákat. A bor egy bizo- (Porquerolles-szigetek, Franciaország) a szép számú
nyos Publius Vevius Papus latiumi kereskedő tulajdo- amfora mellett ólomvezetékeket találtak kereskedel-
nát képezte. Ezek azonban igazán kivételes nagyságú mi mennyiségben. Egy Caesareában feltárt és i. sz.
hajóknak számítanak. A roncsok között a leggyako- 83-ban elsüllyedt hajóban ólomtömböket szállítottak.
ribb a 16-20 méteres (kb. 70 tonnás) méret. Néhány A Korzika mellett 1989-ben felfedezett Porto Nuovo-
hajó rakományának elemzéséből az is kiderült, hogy hajóroncsban kereskedelmi mennyiségben szállított
legtöbbjük valóban − Fernand Braudel találó mondá- márványoszlopokat és kőfaragó eszközöket is találtak
sát idézve − „kikötői kocsmáról kikötői kocsmára” járt (i. sz. 1. század). A francia–spanyol határ közeli par-
és töltötte fel készleteit. Ugyanakkor az Africa és Italia ti vizekben, a Port-Vendres B jelű roncsban pecsételt
között félúton, a Skerki-padoknál 2003-ban Robert óntömbök kerültek elő, amelyeket i. sz. 42–48 közé te-
Ballard „Kis Herkules” névre keresztelt robot tenger- hetünk. A Grado partjainál elsüllyedt, Iulia Felix-nek
alattjárójával felfedezett roncsok világosan mutatják, keresztelt 2–3. századi corbita rakománya 500 amfora
hogy a hajók egy része a nyílt tengeri utakat részesí- mellett egy 1,4 m magas fahordó volt, benne 11 000
tette előnyben. üvegedény töredékével, amit nyilvánvalóan újrahasz-
A hajórakományok kutatásának jelentősége gazda- nosítás céljából szállítottak az üveggyártás egyik kora-
ságtörténeti szempontból felmérhetetlen. Az i. sz. 4. beli központjába: Aquileiába.
századból származó Yassi Ada (Bodrum, Törökország) A római kori hajótörések egy része azokat a törté-
hajótörésben például 1100 amfora és számos haszná- nészeket igazolja, akik szerint a rómaiak valósággal
lati kerámia került elő. Bár az amforák tartalmát nem kifosztották a keleti tartományokat. A 20. század első
mindig könnyű, számos esetben pedig egyszerűen két évtizedében − a víz alatti régészet pionírkorsza-
lehetetlen kitalálni, de szerencsére nem túl nagy a vá- kában − sikerült megtalálniuk és részben kiemelniük
laszték: olaj, bor, halszósz vagy szárított gyümölcs a kutatóknak egy római hajóroncsot, amelyből szá-
a legvalószínűbb tartalom. A Dramont A jelzésű ha- mos görög műtárgy került elő. Az i. e. 1. században
jón többféle típusú amforát − összesen kb. 1000 dara- Mahdiánál (Cap Africa, Tunézia) elsüllyedt hajó ku-
bot − találtak, amelyek borkereskedőké lehettek (i. sz. tatását modern eszközökkel 1993-ban újra elvégezték.
1. sz. közepe). Érdekes módon néhány boros amforán A roncsban talált műtárgyak között találhatók már-
és a hajó két horgonyán is ugyanazt a pecsétet találták ványoszlopok (kb. 60 db), művészien faragott oszlop-
meg: Sextus Arrius, Marcus fia, ami arra mutat, fők (kb. 32 db), egy márványból készült keverőedény
hogy ebben az esetben a hajó tulajdonosa borkeres- (kratér), relieftöredékek, öt töredékes görög felirat,
kedéssel is foglalkozott, eltérően attól az irodalmi márványszobrok fragmentumai, nagy és kis bronz-
forrásokból kirajzolódó képtől, amely különbséget szobrok egészben és darabokban, bronz kerevetek
144 145

talált hajó is ehhez a flottához tartozhatott (Antiky-
thera A). [8. fejezet] A hajót egyébként Jacques-Yves
Cousteau (1910–1997) is kutatta 1976-ban, amelynek
során aranyrudakat, és pergamoni pénzeket (i. e. 88–
86) is találtak. Az utóbbiak arra engednek következ-
tetni, hogy a hajó rakományát részben a mithridatészi
háború után a pergamoniak által Rómának küldött
jóvátétel alkotta.
Búvárrégészek egy római hajóroncsot kutatnak

(www.unesco.org)
(klinék), valamint számos bronzeszköz (kandeláberek,

mécsesek, edények, veretek), továbbá egy katapult-
alkatrész. A hajó kiinduló állomása Pireusz lehetett,
mivel a feliratok egy itteni szentélyből származnak.
Valamennyi tárgy görög eredetű luxuscikk. Már a 20.
század elején a roncsot feltáró Alfred Merlin (1876–
1965) és Jérôme Carcopino (1881–1970) azt a véle-
ményt képviselte, hogy a hajó Sulla i. e. 86-os athéni
rablásából származó tárgyakat vitte magával Itáliába,
mikor Afrika partjainál elsüllyedt. Egyes általa elra-
bolt műkincseket még századok múlva is számon tar-
tottak: a szatíraíró Lukianosz az athéni Zeuxisz Ikreit
szoptató kentaurnő címen ismert festményét említi,
amelynek Athénban a szerző csak a pontos másolatát
láthatta, mivel „az eredetit Sulla, a római hadvezér,
más alkotásokkal együtt állítólag Itáliába küldette,
azután, úgy tudom, Maleánál elsüllyedt a teherhajó,
így minden elpusztult, ez a festmény is”. A leletek ha-
sonlósága alapján az 1900-ban Antiküthéra szigeténél
146 147

HÉTKÖZNAPOK tek voltak a kerekeken guruló stilizált falovak (sünik,
oroszlánok, tevék stb.) is, amelyeket egy zsineg végére
kötve lehetett húzni, sőt az ólomkatonák is, amelyeket
a római legiók katonáiról mintáztak.
De térjünk át tulajdonképpeni témánkra, a játékba-
27. A Barbie és a vestaszűz bákra. Idősebbek még emlékeznek rá, hogy a kukori-
Játékbabák az ókori Rómában cacsuhéból és rongyból házilag készített babák idején
mekkora kincsnek számított egy-egy szép kivitelű
„gyári” baba. Természetesen az előbbiek az ókorban
Játékszer minden olyan tárgy lehet, amit a játék során is gyakoribbak voltak, elsősorban a szegényebb réte-
felhasználnak. Ám a kifejezetten gyermekek számára gek körében: Egyiptomból is maradtak fenn gyapjú-
készített játszóeszközök sem mondhatók modern ta- zsinórral átkötött, összehajtogatott papiruszlapokból
lálmánynak: a görög és római gyermekek éppen úgy készült egyszerű kis játékbabák (The Kelsey Museum
játszhattak „sorozatban gyártott” típusjátékokkal, of Archaeology, Ann Arbor, Michigan), valamint igen
mint a maiak. Sőt, ezek a több ezer évvel ezelőtt hasz- egyszerű, fából faragott vagy textilből varrt, öltözte-
nált játékszerek meglepő módon igen hasonlítottak tethető babák (Ägyptisches Museum, Berlin). A szebb
modern megfelelőikhez. A legkisebbek kezébe már kivitelű játékbabák készülhettek agyagból (ezeket sigil-
az ókorban is csörgőt (latinul crepundia, crepitacula) lariának nevezték), csontból (még akár elefántcsont-
adtak. Ezek a legkülönfélébb alakúak lehettek: kard, ból is), keményfából (még akár ébenfából is), esetleg
bárd, állat (leggyakoribb a süni, malac és bagoly), nö- viaszból. Az ókori babák egy részének „ízületekkel”
vény; és készülhettek agyagból, bronzból, ritkábban a testhez kapcsolódó, mozgatható testrészei voltak.
aranyból és ezüstből, a legszegényebbeknek pedig be A babáknak annál nagyobb volt az értékékük, minél
kellett érniük egy mákgubóval. A csörgőt általában drágább anyagból készültek, és minél élethűbb volt
lánccal akasztották a csecsemő nyakába, s gyakran a kidolgozásuk. Görögül „kislánynak” (koré) nevezték
feliratot is írtak rájuk a szülők nevével, arra az esetre, őket, latin nevük puppa volt, amiből a modern euró-
ha a gyermeket elvesztették volna. A kicsik körében pai nyelvek többségébe is átment az elnevezés. Érde-
már akkor is igen népszerűek voltak a labdák, ezekre kes, hogy az ókori babák nem gyermekeket, hanem
a latinban öt különböző szó is akad: a paganica (bőr- − a nemi jelleg hangsúlyozásával − már felserdült nő-
ből varrt, tollal tömött); a harpastum (kemény, kevés- ket ábrázoltak, pontosan úgy, ahogyan a mai Barbie
sé elasztikus, egyfajta „medicinlabda”); a trigonalis babák. Valószínű, hogy a „papás-mamás” játékokban
(kicsi és igen kemény, mint a krikettlabda); a follis a babák a lányok számára nemcsak játszótársat, ha-
(bőrből készült és levegővel teli, mint a focilabda); va- nem példaképet, egyfajta szerepmodellt is jelentettek.
lamint a folliculis, amely könnyű, mint a lufi. Kedvel- A lánybabák alkalmasint bőséges ruhatárral is rendel-
148 149

kintették. Ennél persze sokkal gyakrabban kerülnek
elő babák a lányok sírjaiból, valamint női istenségek:
Aphrodité/Venus, Héra, Artemisz/Diana, vagy Mag-
na Mater/Cybele szentélyeiből. A lányok házasságkö-
tésük előtt felajánlották kedvenc játékaikat az általuk
választott védőistenségnek. Erre a szokásra vonatko-
zóan gyakran idézik a Timaretéről szóló epigrammát
(kitalált név: jelentése annyi mint „erényszerető”), aki
Artemisznek − „mint szűz a szűznek” − ajánlotta fel
csörgőit, hajszalagjait, labdáját, babáit, és babaruháit
férjhezmenetele előtt.
A Crepereia Tryphaena névre hallgató gazdag ró-
mai leány sírját 1889-ben találták meg Rómában,
benne egy szépen kidolgozott, fából készült babával.
1929-ben az ókori Tiburban (ma Tivoli) fedezték fel
Cossinia vestaszűz temetkezését. A síremlék felirata
szerint a hölgy „hatszor tizenegy évig engedelmeske-
dett Vestának.” (Cossinia nem a római, hanem a tiburi
Crepereia Tryphena játékbabája Vesta-templom papnője volt.) 1993-ban a Via Lau-
(http://www.casartigiani.org) rentina melletti Valeranóban, Róma déli részén került
elő egy szarkofág egy 16–18 éves lány földi marad-
keztek: a koraközépkori Egyiptomból maradtak ránk ványaival, majd 1964-ben újabb lánysírra bukkantak
ízléses tunikák (Benaki Museum, Athén; Museum für a Via Cassia mentén, benne egy csodálatos elefánt-
Byzantinische Kunst, Berlin), a Nílus menti Oxyrchyn- csont babával. Az ezekben a sírokban előkerült „pro-
chusban babának készült hajhálót találtak, egy papi- to-Barbie”-k anatómiailag felnőtt nőket ábrázolnak,
ruszból készült miniatűr játékszandál pedig a lyoni fejlett csípővel és felsőtesttel, és vállban, könyökben,
Szépművészeti Múzeumban látható. A játékbabákat a comboknál, a térdnél és a bokánál hajlíthatóak, és
többnyire gyermeksírok mellékleteiként, vagy szen- nyilvánvalóan öltöztethetők is. Crepereia Tryphaena
télyek fogadalmi tárgyaiként (ex-voto) találják meg babája különösen érdekes nemcsak az arc élethű fa-
a régészek. Innen tudjuk, hogy már az ókorban sem ragása miatt, hanem a hajstílusát tekintve is, mivel az
csak a lányok babáztak! Néhány Apollónnak szentelt Marcus Aurelius feleségének, Faustinának frizurájára
templom áldozati ajándékai között is találtak ilyen emlékeztet. Számtalan portrészobor mutatja, hogy
játékokat, márpedig őt a fiúk védőistenségének te- a császárkorban a női frizuradivatot birodalomszerte
150 151

a „first ladyk” diktálták. E gazdag és előkelő lányok TÁRSADALOM
sírjaiban a babák mellett előkerültek aprócska smin-
kes tégelyek, fésűk és kisméretű tükrök, a Via Cassi-
án talált baba esetében pedig picike arany fülbevalók
és egy csodálatosan kidolgozott mérőkanál, valamint
mérőedény, és egy borostyánkőből faragott fésűs- 28. „A halált jobban vágyják az életnél”
kagyló is. A Tivoliban talált baba még magán viselte Szomorú gyermeksorsok az ókori Rómában
aranyból készült nyak-, kar- és bokaláncát. (Egyesek
szerint ekkora gazdagságot eltemetni egy gyermekkel
kifejezetten keleti szokás volt.) 79. augusztus 24-én délután a Vezúv szinte felrob-
bant: hirtelen irtózatos mennyiségű gázt, hamut és
követ kezdett kilövellni magából, s a gomba alakú
felhő − pontosan olyan, mint egy atombomba felhője
− 30 km magasba hatolt fel a sztratoszférába. A kör-
nyékbeli városok lakói már napokkal előbb nagyrészt
elmenekültek, de most az ottmaradottak − főként rab-
szolgák, akiket a házak őrzésével bíztak meg, valamint
az öregek és magatehetetlen betegek − is pánikszerű
menekülésbe fogtak, ha tudtak. Herculaneum tenger-
partján egy másfélszáz fős csoport gyülekezett össze.
Ők a csónakházak boltívei alatt kerestek menedéket
− talán abban reménykedtek, hogy a tengeren át még
elmenekülhetnek. A másnapra virradó éjjelen azon-
ban a Vezúv oldaláról egy piroklasztikus áradás indult
meg, amely 100 km/h sebességgel egyenesen Hercu-
laneum felé tartott. A 400°C hőmérsékletű gáz, hamu
és habkő gomolygó tömkelege pillanatok alatt megölte
a kikötőben meghúzódó embereket, ha már korábban
a fojtó gázok miatt meg nem fulladtak.
2001-ben Luigi Capasso olasz antropológus A her-
culaneumi menekülők címen egy vaskos könyvet je-
lentett meg. A közel 1000 oldalas munka egy részletes
orvosi jelentés arról a 162 elhunytról, akik a csónak-
152 153

házban húzták meg magukat. A mű roppant tanulsá- törvénytelennek. Rabszolgákat tehát 5–60 éves kor
gos azok számára, akik a Vezúv kitörésekor elpusztult között bármilyen munkára alkalmazhattak, de a gyer-
római városok (Pompeii, Herculaneum, Stabiae) min- mekmunka a szabadok körében is általánosnak szá-
dennapi életét tanulmányozzák. Összesen 143 sze- mított. Ismerünk egy Xanthias nevű 15 éves gyorsírót
mély földi maradványairól sikerült megállapítani ko- Kölnből; és egy Pagus névre hallgató, mindössze 12
rukat: ezeknek 30%-a volt 15 év alatti gyermeké. Több éves aranyműves-tanoncot Rómából; az Alba Fu-
mint figyelemre méltó, hogy a gyermekcsontvázak cens-ben 13 évesen elhunyt Avidius Felix pedig va-
40%-ánál a csontok kötőszövetes összeköttetésében lószínűleg gyapjúval foglalkozott, már ha a sírkövén
− elsősorban a gerinc, a váll és a könyök ízületeiben ábrázolt szerszám egy gyapjúnyíró kés. Az egyiptomi
− olyan elváltozásokat találtak, amelyek állandó nehéz papiruszokon a következő foglalkozásokban találunk
fizikai munkavégzés során alakulhattak ki. A 20 év fö- gyermekeket: ruhaszövő, kőműves, szőnyegszövő,
lötti férfi és női csontvázak nagy része is olyan sebhe- gyorsíró, gyapjúfonó, hímző, brokátszövő, szögko-
lyekkel és elváltozásokkal volt tele, amelyek kb. 5 éves vács, rézműves, balzsamozó. A ránk maradt források-
koruktól fogva végzett folyamatos és kemény fizikai ban szereplő egyiptomi gyerekmunkások 75%-a volt
igénybevételről, illetve durva külső testi behatásokról szabad születésű. Mindegyik szakmában előfordult
(verésről) tanúskodnak. Az ausztrál történész, Sara szabad is és rabszolga is; lány is és fiú is, de a szövö-
Bisel írja le azt az esetet, amikor egy 14 év körüli lány- dékben csak lányok dolgoztak. A munkaszerződések-
ka maradványait úgy találták meg Herculaneum egyik ben gyakorta kikötötték, hogy az alkalmazott köte-
helyiségében, ahogy éppen egy 11 hónapos csecsemőt les hajnaltól napszálltáig dolgozni, és csak éjszakára
ringatott az ölében. A csecsemőn bronz ékszerek vol- mehet haza. Évente legfeljebb 15–20 nap szabadságot
tak, így valószínűleg szülei a tehetősebb helyi csalá- engedélyeztek számukra. A bánásmódról persze nem
dok közé tartoztak. A lányka aligha lehetett a gyermek esik szó a kontraktusokban, de azért képzelhetjük,
anyja, inkább a dajkája. Fogai alapján megállapították, hogy nem bántak kesztyűs kézzel az inasokkal. A ró-
hogy kisbaba korában súlyosan alultáplált volt, több mai törvények értelmében a tanító-nevelő jellegű
rágófoga is hiányzott. Vállizmai hosszú és kemény fi- verés nem számított bűncselekménynek, még akkor
zikai munkavégzésről árulkodtak. Valószínűleg olyan sem, ha egy szabad születésű gyermekkel szemben
rabszolgagyerek volt, aki a kegyetlen munkavégzéstől követték el. A jogtudós Ulpianus például megemlíti,
kimerült, ezért gazdái csecsemőjük mellé tettek meg hogy egy cipészmester bottal úgy megütötte a nyakán
dajkának. tanoncát, hogy annak kiugrott a szemgolyója a helyé-
Az ókori Rómában − ahogyan a „harmadik világ” ből. A kegyetlen cipészmesterrel kapcsolatban némi
országaiban mindmáig − a gyermekmunka napi ru- jogvita támadt, mivel Ulpianus kijelentette, hogy nem
tinnak számított. A római jog szerint rabszolgagyer- ért egyet Julianus jogértelmezésével, és szerinte a Lex
mekek dolgoztatása csak 5 éves kor alatt minősült Aquileia alapján be lehetett volna perelni a durva ci-
154 155

pészmestert. (Ez a törvény lehetőséget adott arra, csak vájár lehetett. A dél-spanyolországi bányákban
hogy sorozatos súlyos fizikai vagy lelki bántalmazás (Rio Tinto, Sisapo) végzett régészeti kutatások feltár-
esetén a szabad születésűek bírósághoz forduljanak.) ták: a járatokat olyan szűkre szabták, hogy azokban
A gyermekeket vidéken elsősorban mint pásztoro- csak gyermekek közlekedhettek. A gyermekbányá-
kat foglalkoztatták, és olyan munkaigényes, de kevés szok jelenlétét Egyiptomban, Attikában és Daciában
szaktudást igénylő idénymunkákban is, mint példá- is ki lehet mutatni.
ul az olajszüret. A munka során tragikus balesetek Ha lehet, még a bányászoknál is szomorúbb sors-
is előfordulhattak, mint annak a dalmatiai fiúnak az ra voltak kárhoztatva a kitett, „kikölcsönzött” vagy
esetében, akit a bika felöklelt, miközben az állatnak eladott gyermekek. A gyermekkitevés a ránk maradt
ételt adott. A legkegyetlenebb sors azonban a bá- források szerint rendkívüli gyakori volt a Római Biro-
nyamunkásoknak jutott osztályrészül. A gyermekek dalom egyes területein, bár Justinus keresztény mártír-
foglalkoztatása a bányászatban még a 19. században apologéta szerint „minden nép körében” gyakorolták
is bevett volt Európában. A knidoszi Agatarkhidész ezt az embertelen szokást. Egyiptomban például a ki-
(i. e. 2. század) már leírta az egyiptomi Keleti-Sivatag tett gyermekeknek gyakorta Kopr- előtaggal kezdődő
aranybányáiban dolgoztatott gyermekek kimondha- nevet adtak, mivel a „szemétdombról” (apo kopriasz)
tatlan szenvedéseit. A szűk járatokban csak négykéz- szedték fel őket. A szemétbe rakott csecsemőkkel leg-
láb tudtak közlekedni a fejükre szerelt mécsesekkel. gyakrabban vadállatok végeztek. A kegyetlen szokás
Idegen katonák őrizték őket, akikkel egy szót sem tud- ellen csak a sztoikusok, valamint a zsidók és a keresz-
tak váltani, verést viszont rendszeresen kaptak tőlük. tények tiltakoztak − legtöbbször eredménytelenül. Pli-
A sziklákat kosarakban húzták fel a járatok mélyéről. nius híres levele a threptoszokkal (kitett gyermekek-
Ezeknek a szerencsétleneknek − mondja Agatarkhi- kel) kapcsolatban arról vall, hogy a szerencsés túlélők
dész − a halál valóságos megváltást jelentett. A hispa- többnyire rabszolgasorba kerültek. Ezeket aztán −
niai és lusitaniai bányákban dolgozók sírköveit meg- a Gettómilliomos című filmből ismert módon −akár
vizsgálva kiderült, hogy ezek 10%-át fiatalkorúaknak már 3 évesen kiküldték koldulni vagy guberálni. A ki-
állították. Egy Jaénben talált sírkövön egy mindössze tett lánygyermekek többsége prostituáltként végezte,
4 éves bányászt látunk: Quintus Artulust, mezítláb, ami ellen nemcsak a keresztények, hanem a jobb érzé-
egy rövid tunicában, kezében kis kalapáccsal és kosár- sű rómaiak is tiltakoztak, úgy tűnik mindhiába; a fiú-
ral. A domborművel kapcsolatban kisebb vita kereke- kat pedig gyakran gladiátorképzőkben nevelték fel.
dett, mivel egy kutató azt állította, hogy Artulus nem
volt bányász, hanem csak az apja, akit Artulus csak já-
tékból utánozott. Ám olyan sok párhuzam mutatja az
ókorból és modern korból a gyermekek alkalmazását
a bányászatban, hogy azt kell hinnünk: Artulus mégis-
156 157

VALLÁS badon engedték, persze előbb udvariasan megkérték,
hogy mutasson be áldozatot a császár vagy valamelyik
pogány istenség szobra előtt. Ha a válasz „igen” volt,
akkor némi szóbeli fenyegetés következett, majd ha az
áldozást visszautasította, már mehetett is a börtönbe,
29. „Oroszlánok elé a keresztényeket!” és várhatta a kivégzését. Ez utóbbi mindig látványo-
A Birodalom első számú közellenségei san történt − a fentebb felsorolt módszerek valamelyi-
kével −, hogy annál nagyobb elrettentő ereje legyen
a tömegek körében. A karthágói keresztények sorsá-
A tömeg már órák óta izgatottan ült a padsorokban, ról Felicitas és Perpetua mártíraktájában olvashatunk.
rágcsálták az alkalmi árusoktól vásárolt magokat, és A tömeg kívánságára először gladiátorok sorfala előtt
szomszédaikkal tárgyalták a várható fejleményeket. vezették el az elítélteket, akik végigkorbácsolták őket,
Persze mindenki abban reménykedett, hogy lesz va- majd következtek a vadállatok: Saturninusra, Satu-
lami véres látványosság: kiéheztetett oroszlánok tépik rusra és Revocatusra egy vadkant, egy medvét és egy
szét az embereket, vagy elevenen égetnek meg valakit, leopárdot eresztettek rá, a nőkre pedig egy megvadult
vagy legalább egy lefejezés jut aznapra. „Oroszlánok tehenet. Végül a sebesülten, vérükben fekvő kereszté-
elé velük!” − „Kapják meg, amit megérdemelnek!” − nyeket a gladiátorok szúrták le.
„Dögöljenek meg a keresztények!” − ilyen és ehhez A Jézus halálát és feltámadását követő rövid fél év-
hasonló bekiabálások hallatszottak mindenfelől, mert században a kereszténység a Római Birodalom min-
hogy a mai napon, Septimius Severus császár ural- den sarkába eljutott. A hatalom eleinte nem foglal-
kodásának tizenegyedik évében, március idusa előtt kozott ezzel az új vallási csoporttal, amelynek tagjai
kilenc nappal (203. március 7.), a felséges Geta szüle- zömmel még a zsidóság soraiból kerültek ki. A zsidók
tésnapján, Karthágó nagyközönsége keresztények íté- és keresztények teljes elkülönülése − ami egyesek sze-
letére gyűlt össze a város stadionjába. Hogy nagyobb rint már az első század közepére, de legkésőbb száz év
legyen az esemény vonzereje, egyúttal katonai parádét múlva végbement − nemcsak szellemi törést okozott
is meghirdettek, amit az ítélethirdetés után fognak be- az egyházban, hanem egy nagyon fontos jogi követ-
mutatni. kezménnyel is járt. A kereszténység ugyanis − önálló
A vádlottak: három szabad születésű (Saturninus, vallásfelekezetté válva − kikerült a zsidó vallás számá-
Saturus, és Perpetua), valamint két rabszolga (Revoca- ra biztosított jogi védőernyő alól. [18. fejezet] Az új
tus és Felicitas) azzal a váddal kerültek a törvényszék vallás abban a furcsa helyzetben találta magát, hogy
elé, hogy keresztények. Ilyen esetekben a tárgyalás noha egészen i. sz. 250-ig hivatalosan nem tiltották
röviden zajlott. Ha a vádlott a „kereszténynek vallod be működését, időről időre heves üldözést folytattak
magad?” kérdésre „nem”-mel válaszolt, azonnal sza- ellene. Pedig más vádat nem tudtak ellene felhozni,
158 159

mint hogy létezik. A 3. századi egyházatya, Tertullia- hogy ezek a társadalom közép- vagy felső rétegeiből
nus így summázta az ellenük indított hajsza indítékát: származtak, mivel a keresztrefeszítés büntetését római
„Ez a küzdelem a Név ellen folyik.” A római állam első polgárokkal szemben nem lehetett alkalmazni.
számú közellenségeinek nyilvánított keresztényeket Újabb fél évszázad elteltével a kereszténység már
olyan nevetséges ürügyekkel üldözték, mint hogy is- annyira megerősödött, hogy az ifjabb Plinius, a Fe-
tentiszteleteik után vérfertőző, orgiasztikus lakomákat kete-tenger déli partján fekvő Bithünia tartomány
rendeznek; annak előtte gyermekeket gyilkolnak le, és gazdasági ügyeinek felügyelője, így írt róluk Traianus
vérüket megisszák; a keresztény feleségek paráznák és császárnak: „Mindenféle korú, mindenféle társadalmi
vérfertőzők − és így tovább. Ezeket a soha senki által osztálybeli emberek, férfiak és nők vegyest, igen sokan
be nem bizonyított rágalmakat nemcsak a kor értel- kerültek és kerülnek vád alá. Nemcsak a városokban,
miségi elitje (olyan írók és költők, mint Lukianosz hanem a falvakban és a tanyákon is elharapódzott en-
vagy Iuvenalis, és olyan filozófusok, mint Kelszosz nek a babonaságnak a ragálya.” A római történelem-
vagy Prophüriosz) terjesztette, hanem hivatalosan jó- ben nem írtak még levelet, amelynek ekkora hatása
váhagyott pamfletek formájában kötelező tananyaggá lett volna az utókorra. Megdöbbentő tény, hogy a ke-
is tették az iskolákban. resztényeket üldöző magisztrátusok (kormányzók,
Az első vallásüldözés Nerótól indult ki. Ennek polgármesterek) még a 3. században is Plinius és Tra-
előzménye volt a nagy római tűzvész, amely 64 júli- ianus idézett levelére hivatkoztak, mikor eljárást in-
usában öt és fél napon át tombolt. Tacitus, aki csak- dítottak a keresztények ellen. A kereszténység a római
nem hatvan évvel később írta le az eseményeket Év- jogban addig ismeretlen kategória lett: míg a köztör-
könyveiben, azt is megörökítette, hogy Neró az ekkor vényes bűnözőket azért ítélték el, amit a múltban cse-
már mindenki által jól ismert és állítólag közutálatnak lekedtek; a keresztényekre a vád időpontjában vallott
örvendő keresztényekre igyekezett a gyanút terelni. hitük miatt várt súlyos büntetés.
A magukat kereszténynek valló embereket, és azo- A keresztények elleni üldözések még az úgyneve-
kat, akiket ezzel a váddal feljelentettek, városszerte zett „jó császárok” idején is tovább folytak. A hírneves
összefogdosták, majd Neró saját kertjeiben keresztre filozófus, Marcus Aurelius például abban a tévhitben
feszítve, szurokkal leöntve és meggyújtva végeztette ki élt, hogy a keresztények merő dacból vállalják a már-
őket. A hagyomány szerint ebben az üldözésben lelte tírhalált: „Micsoda pompás lélek az, amely kész, ha kell,
halálát a „pogányok apostola”, Pál is, akit a városon kí- a testtől elválni: akár megsemmisülni, akár szétporlad-
vül lefejeztek; valamint a „körülmetélkedés apostola”, ni, akár megmaradni. De ez a készség személyes meg-
Péter, akit a Nero új cirkuszában − saját kérésére − fej- győződésből fakadjon; nem pedig, mint a keresztények-
jel lefelé feszítettek keresztre. Figyelemre méltó, hogy nél, puszta ellenállásból” − írta az Elmélkedésekben.
Tacitus szerint a 60-as évek közepére már Rómában A Római Birodalomban sokféle baj ütötte fel a fejét
is „hatalmas sokaság” vált hívővé, bár nem valószínű, ebben az időben: földrengések, áradások, pestisjár-
160 161

vány s a barbár népek betörése tizedelte a lakosságot. róla. (Ezek az úgynevezett Decius-igazolványok, vagy
A csapások miatt elkeseredett hangulatban gyakran libelli Deciani, amelyekből több tucat került elő Egyip-
hangzott el a kiáltás: „Oroszlánok elé a keresztényeket!” tomban.) E nélkül a papír nélkül semmiféle hivatali
És a helytartók tették a dolgukat: 166-ban a hitvédő állást nem lehetett betölteni a Római Birodalomban!
Justinust Rómában, 167-ben Polükarposz püspö- Néhányan nem bírták a nyomást, és áldozatot mutat-
köt Szmürnában, 177-ben pedig Blandinát és társait tak be (ezeket nevezték később az egyházban lapsi-
Lyonban végezték ki az amfiteátrum porondján, egy- nak, vagyis „elcsúszottaknak”); mások elmenekültek
szerűen azért, mert nem akartak áldozatot bemutatni (mint Karthágó püspöke, Cyprianus); de hitükért
a császár szobra előtt. számosan a kínhalált is vállalták, ami nagy szimpáti-
át váltott ki a pogányok körében, s így végső soron az
egyház az üldözés folytán is tovább erősödött. A kö-
vetkező nagy üldözést Diocletianus indította el azzal,
hogy 303. február 23-án leromboltatta a nicomediai
templomot, és elégette az abban talált szent könyve-
ket, a következő napon pedig az alábbi rendeletet tette
közzé: „A keresztény templomok romboltassanak le,
a szent könyvek semmisíttessenek meg, és keresztény
istentisztelet többé ne tartassék; a keresztények, akik
hitükhöz ragaszkodnak, állásaiktól megfosztandók;
továbbá a hitükhöz ragaszkodó keresztények veszítsék
el polgárjogukat; a keresztény szabadonbocsátottak
Jean-Léon Gérome: A mártírok utolsó imája (1863–1883) adassanak el rabszolgáknak, a keresztény rabszolgák
Walters Art Museum (Wikimedia Commons) pedig sohasem szabadulhatnak fel; és végül: vallatáskor
a keresztényeket kínpadra is szabad vonni.” De még ez
A római állam és a keresztény egyház között zajló a rendelet sem érte el a kívánt hatást. Diocletianus
kötélhúzásnak végül egy pannóniai születésű császár, ekkor azt a parancsot adta, hogy a helyi magisztrá-
Decius vetett véget azzal, hogy elrendelte a keresz- tusok a keresztényeket rövid úton kerítsék kézre, és
ténységnek az egész Római Birodalomra kiterjedő ál- minden kitalálható módon kényszerítsék őket arra,
talános üldözését. Jézus Krisztus követőit a hatóságok hogy a pogány isteneknek áldozzanak. Állítólag csak
előtt arra kényszerítette, hogy áldozatot mutassanak be Nicomediában húszezer ember lelte halálát az üldö-
az állam isteneinek és a császárnak. Ha ezt megtagad- zésben. A két másik társcsászár: Galerius és Maximi-
ták, halálbüntetéssel sújtották őket. Akik elvégezték az anus lelkesen követték Diocletianus példáját, és ezré-
áldozatot, tanúk által hitelesített bizonyítványt kaptak vel végeztették ki a keresztényeket; de harmadikuk,
162 163

Constantius Chlorus mérsékelte az üldözés hevét saját KÖRNYEZET
tartományaiban, és csak néhány templomot rombol-
tatott le. Keleten még javában folyt az üldözés, mikor
a súlyosan megbetegedett Diocletianus 305. május
1-jén váratlanul lemondott, majd visszavonult szülő-
földjére, Salonae városába (ma Split, Horvátország), 30. Jurassic Parks
ahol gyönyörű palotát emelt magának, és a kertészke- Őslénykutatás és őslénytárak az ókori Rómában
dés örömeinek élt. A császár még megélte rendszeré-
nek bukását, melyet többszörös felszólítás dacára sem
volt hajlandó megmenteni, sőt még azt is eltűrte, hogy Valamikor Alexander Severus uralkodása idején
a hálátlan Constantius az ő szobrait is ledöntesse. Vé- a Thrákiai Kherszonnészosz (vagyis a Gallipoli-félszi-
gül 313 nyarán Salonaeban öngyilkosságot követett get) déli csücskénél fekvő Elaiuszban két ember be-
el. Az üldözéseknek végül Constantinus és Licinius szélgetett egymással. Az egyik egy idős helyi borter-
313-ban kiadott milánói rendelete vetett véget, amely melő, a másik egy föníciai hajós, aki kedvező jósjelre
valamennyi vallást egyenjogúvá nyilvánította a Római várt, hogy kihajózhasson az Égei-tengerre. A szó az
Birodalomban. aktuális sportesemények megvitatásáról hamarosan
a régmúlt idők dicsőségére terelődött. Az öreg gazda,
aki eredetileg művelt városlakó volt − amíg rabszolgái
ki nem semmizték vagyonából −, azt állította, hogy
mindent tud a trójai háborúról. A kereskedő hitte is
meg nem is a fellengzős kijelentést, és ravaszul vissza-
kérdezett: „Aztán igaz-e, te tudós öreg, hogy a görög
hősök magassága elérte a 4,5 métert?” (A továbbiak-
ban az egyszerűség kedvéért az ókori mértékegysége-
ket méterben adjuk meg.) Erre, a föníciai legnagyobb
megdöbbenésére a szőlősgazda csak úgy ontani kezdte
magából az adatokat a hérószok földi maradványairól:
Oresztész 3,2 méteres csontvázát a spártaiak találták
meg Tegeában; az óriás Arüadész 13 m magas csontjai
a szíriai Orontész-folyó mellett kerültek elő; Aszteri-
osznak Anax fiának − aki Milétosz városát alapítot-
ta − 4,5 méteres maradványait Ladé szigetén találták
meg; és tulajdon nagyapja mesélte, hogy Hadrianus
164 165

császár miként adott tisztességet a 4,5 méter magas rosz szigetén (ma Imroz, Törökország), ahol délnyu-
Aiax csontjainak, melyeket a vihar mosott ki a Hel- gaton egy félsziget nyúlik a tengerbe. A csontváz még
lészpontosz partján, s hogyan temette el őket a közeli mindig látható, s ha nem hiszed el, odahajózhatunk,
Trójában. [1. fejezet] mivel nincs messze innen.”
„De te magad személyesen láttál-e egyet is a hősök A fenti fiktív párbeszédet az athéni Philosztratosz
csontjai közül?” − vágott vissza a még mindig hitetlen- Hősök (Héroikosz) című munkájában olvashatjuk.
kedő föníciai. „Úgy ötven évvel ezelőtt − folytatta az A modern kutatás szerint e látszólag teljesen légből-
öreg gazda − áthajóztam a szoroson Szigeionba, hogy kapott elbeszéléseknek lehet történeti alapjuk! Például
megnézzek egy hatalmas csontvázat, amit a hegyfokon a szőlősgazda által említett, Euboiától északkeletre fek-
egy sziklabarlangból mosott ki a víz.” (Szigeion a gö- vő kis Alonniszosz sziget nemcsak kitűnő bortermelő
rög hagyomány szerint Akhilleusz temetkezési helye hely, hanem miocén kori ősleleteiről is ismert. 1997-
volt.) A farmer elbeszélése szerint ez akkoriban nagy ben az említett Imbrosz (Imroz) szigetén ugyancsak
látványosság volt, az egész Égei-tengerről eljöttek ide egy miocén kori masztodon combcsontja került elő,
jöttek a hajósok, hogy megbámulják a csodás jelen- pontosan a sziget délnyugati részén. A gazda azonban
séget, amiről végül egy jóslat kinyilvánította, hogy további helyeket is ajánlott a föníciai figyelmébe: Kósz
Akhilleusz földi maradványai azok. „Négy évvel ez- szigetén a gigászok lányait temették el; Phrügiában
előtt − folytatta a gazda az elbeszélést − barátommal, Hüllosz gigász maradványai bukkantak fel; Thessza-
Hümnaiosszal épp a szőlőt ástuk az Alonniszoszon, liában pedig az elbukott gigászok csontjai láthatók.
amikor a föld megcsikordult az ásónk alatt. Ő és a fia A Vezúv-környékén a rómaiak kiállították az Égő
megtisztították, és előkerült egy 4,5 méteres csontváz. mezőkön (Campi Flegrei) megölt gigászok maradvá-
Egy jósdához fordultunk, amelytől azt a választ kap- nyait; Olümpiában bárki megcsodálhatta a Gerüón
tuk, hogy az istenek és a gigászok harcában (giganto- hatalmas csontjait. Óriások egész temetőjét találták
makhia) elesett egyik gigász csontváza ez. Eztán óvato- meg a Palléné-félszigeten (Khalkidiké, Észak-Görög-
san visszatemettük.” Az idős borász még előző évben is ország), ahol „a viharok és földrengések felszínre ve-
elutazott barátaival Lémnoszra, ahol a szteirai Menek- tették a hatalmas csontokat.” Nyilvánvaló, hogy ezek
ratész egy földrengés után egy másik óriáscsontvázat valamiféle őslényleletek lehettek, amelyeket a görögök
talált. „Ahogy közelebbről megvizsgáltam a csontokat, hajdani hérószok csontvázaival azonosítottak.
az volt a benyomásom, hogy ez egy borzasztó mére- A görögök és rómaiak nagyon szerették a termé-
tű, leírhatatlanul nagy teremtmény lehetett” − mondta szeti ritkaságokat kiállítani. Ehhez általában a temp-
a föníciainak. A lény koponyája nagyobb volt, mint két lomokat használták. Szamosz szigetén a nevezetes
krétai amfora. (A krétai amphorák 20-24 literesek.) Az Héra-templom kincstárát már 1910-ben kiásták a ré-
öreg végül így fejezte be mondandóját: „Ebben az év- gészek (bár csak 70 évvel később publikálták), ahol
ben egy hatalmas testet találtak Naulokhosznál, Imb- a legkülönfélébb természeti „csodák” elképesztően
166 167

gazdag kincsestárára bukkantak. A rekordméretű (50 nyek és vadállatok óriási végtagjait, melyeket Gigászok
cm-es) vízilófog, krokodilkoponya, osztrigakagyló, Csontjainak és Hősök Fegyvereinek hívnak.” Ez a meg-
óriáskagyló, tehénantilop-szarv, hegyikristály, csepp- jegyzés egyébként azért is rendkívül jelentős, mert
kő és korall mellett repülő és vízi állatok megkövese- megmutatja, hogy − miközben a legtöbben a hérószok
dett csontjai és növényi fosszíliák is ki voltak állítva. és gigászok csontjainak vélték a maradványokat − Sue-
De a rómaiak is odavoltak a természeti kuriózumo- tonius tisztában volt ezeknek a fosszíliáknak állati
kért. A Keleten Pompeiusszal együtt harcoló Marcus eredetével! Augustus ugyancsak kiállította egy férfi és
Aemilius Scaurus − aki igyekezett lecsillapítani a Has- egy női gigász csontjait Sallustius kertjeiben. A Pusio
móneusok trónviszályát − i. e. 58-ban mint aedilis és Secundilla névre keresztelt óriások testmagassága
nyilvános játékot rendezett, amelyen egy minden el- 3 m körüli lehetett. Tiberius tovább folytatta mosto-
képzelést fölülmúló látványossággal lepte meg a római haapjának paleontológiai kutatásait. Plinius szerint
közönséget. A görög mitológiai hagyomány szerint őalatta kaptak hírt a Gallia északnyugati részénél fek-
a hős Perszeusz megszabadította a Joppéban sziklá- vő egyik szigeten (Jersey) talált őscsontvázakról, ami-
hoz láncolt Andromédát, akit egy tengeri szörnyeteg ket részben elefántoknak, részben a Néreidák marad-
zsákmányául vetettek oda. Perszeusz előbb gorgófejes ványainak tartottak. (Jersey szigetén pleisztocén-kori
pajzsával megdermesztette a szörnyet, majd sziklákkal mamut fosszíliákat találtak, ezeket nézték a rómaiak
agyondobta. (Flavius Josephus szerint Androméda elefántoknak.) Egy kevéssé ismert szerző, a Hadria-
láncainak darabjait még az ő korában is mutogatták nus alatt élt trallészi Phlegón A csodák könyve című
Joppéban.) Scaurus azt állította, hogy megszerezte en- munkájában említi, hogy a nevezetes pontusi és asiai
nek a szörnynek a csontvázát, amit a játékok alkalmá- földrengések nyomán óriáscsontvázak kerültek elő
val mutatott meg Róma népének. Plinius adatai szerint a földből. A pontusiak egy küldöttséggel vitték Rómá-
a lény hátgerincének hossza elérte a 12 métert, bordái ba Tiberiusnak megmutatni azt a fogat, amely 30 cm
pedig nagyobbak voltak, mint az indiai elefánté. (Egyes hosszú volt. Tiberius nem akarta az eredeti csontokat
kutatók szerint a csontváz valójában egy cethalé volt, megbolygatni, ezért megkérte Pulcher nevű földmé-
mások szerint akár hamisítvány is lehetett.) rőjét, hogy számítsa ki a fog méretéből az óriás eredeti
Némely római császár is gyűjtötte a természeti magasságát, majd elkészítette ennek viasz modelljét is.
furcsaságokat, különösen a fosszíliákat. Octavianus Plinius még járt Pulcher műhelyében és látta a modell
(a későbbi Augustus) i. e. 31-ben a tegeai Athéna- darabjait. A császár az eredeti fogat visszaküldte, hogy
templomból megszerezte a „Kalüdóniai vadkan” ál- temessék el a csontok mellé. A fog méretei egyébként
lítólagos maradványait, és elszállíttatta Rómába. Su- sztyeppei mamut vagy masztodon fogára utalnak.
etonius szerint Augustus rendeztette be a világ legelső
paleontológiai múzeumát Capri szigetén: „villájában
Capri szigetén ma is látni még hatalmas tengeri ször-
168 169

GAZDASÁG utána következő császárok is, ami elsősorban annak
tudható be, hogy ez a bor sohasem okozott emésztési
zavarokat. Ennek a hóval hűtött és higított [45. fe-
jezet], erős, tüzes luxusbornak az íze állítólag a fügére
emlékeztetett. Ám egykoron a caecubumi bort talán
31. Egy legendás évjárat még ennél is többre becsülték. Athénaiosz szerint tes-
Honnan származik tes borfajta volt, és csak hosszú évek elteltével jutott el
az „opimiusi bor” kifejezés? a megfelelő érettségre. Ez a Fundi környékén szüretelt
szőlő mocsaras talajon termett, ahol a szőlőt nyárfákra
futtatták fel. Később elhanyagolták a szőlőt, és amikor
Borkedvelők tudják, hogy ma is léteznek legendás Nero lecsapoltatta a mocsár vizét, az addig egyetlen
borfajták és legendás évjáratok. A legnemesebb bordói kertben szüretelt szőlőfajta teljesen eltűnt. Az i. sz.
vörösborok közül egy 1811-es palackozású Château 1. századi latin költő, Silius Italicus még ismerte a le-
d’Yquem nem kevesebb, mint 75 000 angol fontért gendás hírű falernumi bor történetét. Egy parasztem-
talált gazdára 2011-ben; a Krím-félsziget déli részén ber a Massicus-hegy csupasz földjét szántogatta, ahol
fekvő Massandra-birtokon 1775-ben palackozott bor akkoriban még nem termett szőlő. Egyszer azonban
43 500 dolláért kelt a Sotheby’s árverésén 2001-ben; maga Bacchus isten látogatta meg egyszerű kunyhó-
XV. Lajos kedvenc borának, a Château Lafite-nak egy jában, ahol parasztunk kenyérrel, tejjel és a kertjében
1787-ben palackozott darabját − egyenesen Thomas termő zöldségekkel kínálta meg. Az istenség megha-
Jefferson monticellói pincéjéből − 1985-ben nem tódott a szívélyes vendéglátástól, de mivel már nagyon
kevesebb, mint 160 000 dollárért adták el a londoni kiszáradt a torka, viszonzásul az egyszerű fakupákat
Christie’s aukcióján. borral töltötte meg. Mikor a másnapos földműves reg-
Természetesen az ókori Rómában is léteztek olyan gel fölébredt, az egész hegyet szőlőültetvény borította.
nagyra becsült, szinte már legendás borvidékek, mint A kitűnő bornak hamar híre ment, és nemsokára a gö-
manapság az olaszországi Montalcino, a franciországi rög borokat is megelőzte népszerűségben. Silius Itali-
Bordeaux, a portugáliai Porto, vagy épp az oroszor- cus korában − vagyis az első század végén − azonban
szági Massandra. A legjobb római borokat a latiumi és a falernumi bor már másodosztályúnak számított és
a campaniai szőlőkről szüretelték, ezek közül a setinu- kezdett kimenni a divatból. Hírneve azonban tovább-
mit dicsérték a legjobban. A szóban forgó szőlőskertek ra is tartotta magát. Ez volt az egyetlen bor, amely tűz
Setia dombjain terültek el, Forum Appii fölött, amely hatására lángra tudott lobbanni. Ez a tüzes bor az or-
fontos megállóhelyként szolgált a via Appia mentén. vos Galénosz szerint legalább tíz évig ihatatlan volt, és
Plinius szerint Augustus „minden létező bornál job- igazán jó minőségű tizenöt-húszévesen lett. Létezett
ban dicsérte a setinumi bort”, és ugyanígy tettek az vörös és fehér színben, száraz és édes borként is.
170 171

Lucius Opimius nem tartozik a római történelem év múltán a polihisztor Plinius − Róma legnagyobb
gáncstalan alakjai közé. Az i. e. 121-ben consullá tudósa − ugyanis azt állította, hogy még mindig volt
választott optimata politikus azzal tette magát a nép belőle: „bár méz sűrűségűre zsugorodott és igen erő-
előtt gyűlöletessé, hogy Caius Gracchus öngyilkos- teljes íze volt”, és elsősorban más borok ízesítésére
sága után a populáris politikus mintegy háromezer használták. Nero császár egykori connoisseur-je, akit
támogatóját legyilkoltatta, holttesteiket a Tiberisbe Tacitus a „választékos ízlés mesterének” nevezett, egy
vettette, vagyonukat pedig az államkincstár számára fergetes szatírában írta meg saját korának gúnyrajzát.
elkoboztatta. Később azonban őt is utolérte a gonosz Petronius Satyriconjáról van szó természetesen, azon
és korrupt politikusok sorsa: a Iugurtha numida ki- belül is a teljes egészében ránk maradt Trimalchio
rály ellen folyó hosszas háborúban az ellensége vezére lakomája címet viselő novelláról. A sikeres vállalko-
megvesztegette, és miután ez kitudódott, a szenátus zásai révén felkapaszkodott egykori szír rabszolga,
száműzte Rómából, ahová soha többé nem térhetett Trimalchio, a legízléstelenebb lakomát rendezi vendé-
vissza. Az i. e. 121-es év tehát a római politika tör- geinek, amit csak ember el tud képzelni. Itt kerül elő
ténetének egyik mélypontja volt − mindez azonban egy üvegamphorából (!) felszolgált bor, amely címkéje
nem érintette a mezőgazdaságot. Sőt. Mialatt Opimi- szerint „százéves opimiusi falernumi”. Ebben persze
us consul a Gracchusok követőit öldökölte, az időjárás nem csak az a vicces, hogy a valódi opimiusi ekkor
különlegesen kedvezett a szőlőnek és ritka jó szüret- már száznyolcvan éves volt, hanem az is, hogy a méz-
re került sor, különösen a falernumi ültetvényeken. szerűen folyós, kesernyés szirup jószerével ihatatlan
Ezt a legendás évjáratot el is nevezték „opimiusinak”. volt. (Arról nem szól a fáma, hogy a bevezetőben em-
Nagyjából hetven évvel később, Cicero korában már lített 1787-es évjáratú Château Lafite vásárlója vajon
híres volt ez az évjárat: „Olyan ez, mint mikor valaki megitta-e a borát, és ha igen, vajon hogy ízlett neki?)
kedveli a falernumi bort, de sem az annyira újat, hogy
a közvetlenül előző év consulai alatt termettet kíván-
na, sem pedig viszont az annyira ót, hogy Opimius
vagy Anicius consulok korából való bort keresne. Pe-
dig − úgy hiszem − éppen ez utóbbi fajták a legjob-
bak, ám csakhogy abban, ami oly nagyon régi, már
azt a kellemes ízt, amelyet óhajtunk, meg nem talál-
juk, s nem is igen élvezhetni már az ilyesmit.” (Cicero
tehát nem volt nagy barátja az óboroknak.) Százötven
évvel később, a Tiberius császár idején alkotó Velleius
Paterculus azt állította, hogy akkorra már elfogyott
az összes opimiusi bor, de ebben tévedett. Kétszáz
172 173

KÖRNYEZET majmok, krokodilok, gazellák és struccok pusztultak
el az értelmetlen, de igen népszerű öldöklésben.
Ennek persze meglettek az ökológiai következmé-
nyei. Mikor Cicerótól, aki az i. e. 1. század közepén
Cilicia tartomány helytartója volt, leopárdokat kértek
32. Az elefántokat megölik, ugye? a római játékokhoz, azt írta: „ezek az állatok [ebben
Állatfajok pusztulása a tartományban] rendkívül ritkák” (mira paucitas est).
a Római Birodalomban II. Iuba, Mauretania királya is ellenezte, hogy a róma-
iak szinte kipusztítják országa vadállományát, és fia,
Ptolemaiosz be is záratta az itteni amphitheatrumo-
Az egzotikus vadállatok elfogása és kereskedelme igen kat, a hippói állatkikötőt, és törvényt hozott a vadálla-
jól jövedelmező vállalkozás volt az antik Rómában. tok védelmére. Sajnos, hiába. Az elefánt, a rinocérosz
Az amphitheatrumok − melyeknek száma csak a nyu- és a zebra a római korban pusztult ki Észak-Afrikából,
gati birodalomrészben elérhette a félezret − hatalmas mint ahogyan a Kis-Ázsiában a Szeleukida korban
mennyiségben igényelték ezeket a teremtményeket. még megtalálható oroszlánok a Taurus-hegységbe
Egyes kutatók szerint akkora volt az állatszükséglet, húzódtak vissza, a tigrisek pedig eltűntek Armeniá-
hogy csak az észak-afrikai és itáliai amphitheatrumok ból és Észak-Iránból. Az ókori irodalomban az utolsó
számíthattak folyamatos ellátásra egzotikus vadálla- részletesen lejegyzett állatviadal Probus császársága
tokból. Az első állathajszát (amit latinul csak venatió- alatt történt, a játékok még a Nyugat-Római Biroda-
nak, vagyis vadászatnak neveztek) Livius tudósítása lom bukása után is tovább folytatódtak. Symmachus
szerint i. e. 186-ban M. Fulvius Nobilior rendeztette: feljegyezte, milyen nehézségekbe ütközött az i. sz.
a műsoron ezúttal oroszlánok és leopárdok levadászá- 393-as római játékokra az afrikai vadállatok beszer-
sa szerepelt. A sort hosszan folytathatjuk: i. e. 169-ben zése. A Colosseumban az utolsó állatviadalt Anicius
mindenféle afrikai állat vonult fel a római nézők előtt Maximus rendeztette i. sz. 523-ban, de erről szinte
a porondon; i. e. 104-ben oroszlánok; i. e. 58-ban szí- semmit sem tudunk.
riai leopárdok, egyiptomi krokodilok és vízilovak; i. e. Az állatok befogása részben a hadsereg feladata
55-ben − Pompeius Magnus rendezésében − oroszlá- volt, részben helyi vadászokat alkalmaztak erre a cél-
nok, leopárdok és más ragadozók; Iulius Caesar dia- ra. Seneca és Plinius szerint a mauretaniai Bocchus
dalmenetén pedig elefántok, oroszlánok, bölények és király állatszelídítőket küldött a Sulla által i. e. 93-
egy zsiráf vonult fel. A császárkorban az uralkodók és ban rendezett játékokra. Cicero is említi, hogy Lao-
gazdag előkelőségek által rendezett állathajszákon sok- diceában a leopárdokat helyi vadászokkal fogatták el.
sok ezer egzotikus állat: úgymint oroszlánok, leopár- Itt kell megjegyeznünk, hogy az európai nagyvadak
dok, bölények, elefántok, tigrisek, hiénák, orrszarvúk, (bölény, vaddisznó, medve) is számos alkalommal
174 175

szerepeltek a nyugat-európai arénákban. A venatores SPORT ÉS SZÓRAKOZÁS
professzionális céhekbe is tömörültek, amelyek töme-
gesen fogták be és szállították a vadállatokat. Ez a fog-
lalkozás ugyancsak jövedelmező lehetett, hiszen egy
oroszlán ára akár a 600 000 sestertiust is elérhette. Az
állatokat a kirakodás után úgynevezett vivariumok- 33. A versenyló,
ban tartották, amelyekre a custodes vivarii felügyeltek. akiből majdnem consul lett
Rómában a Praenestei-kapu mellett működött egy
Caligula csodalova: Incitatus
ilyen állatraktár. Az állatkertekhez hasonló parkok
működtek Ardea és Laurentum mellett, bár ezeket
régészetileg egyelőre nem lehet kimutatni. Egzotikus
Ki ne ismerné a magyar lótenyésztés „sztárjait”: az
állatok csontmaradványai sem nagyon kerültek elő
1876–80 között versenyző Kincsemet; az 1960-as
eddig régészeti lelőhelyeken, kivéve a marokkói Tha-
években futó Imperiált; vagy a 21. század első évtizedé-
musidát, ahol oroszlán- és elefántcsontokat találtak.
ben nagy feltűnést keltett Overdose-t? Mivel a róma-
A karthágói Bir el-Jebbanában − az amphitheatrum
iak − a gladiátorokhoz és a színészekhez hasonlóan
közelében, késő antik rétegben − medvecsontokat ta-
− a versenylovakért is szabályosan megőrültek, nem
láltak, ami közvetve cáfolja Plinius azon megjegyzését,
csoda, ha számos ókori „sztár paripa” neve maradt
hogy a medvék az ő korában már kipusztultak Észak-
ránk. Szorgos kutatók feliratokról és mozaikképekről
Afrikából. (Egy másik helyen ugyanő azt is mondja,
ezeket is összegyűjtötték: szám szerint ötszázhatvan-
hogy a vaddisznó és a szarvas is kihalt innen.) Egy
kettőt, csak a nyugati tartományokból. A lónevek −
a Colosseumban, a meta sudans környékén 1995-ben
csakúgy mint napjainkban − külső és belső tulajdon-
végzett ásatáson Jacopo de Grossi Mazzorin olasz zoo-
ságokat, a lovak származását és a tőlük elvárt eredmé-
archeológus 16 medve, két leopárd, egy strucc, továbbá
nyeket tükrözték. A származásra utaló nevek különö-
számos őz, szarvas, vaddisznó és róka csontjait fedezte
sen érdekesek, mivel a lótenyésztés és -kereskedelem
fel egy 5–7. századi csatorna felöltésében. Ésszerűnek
kiterjedt voltára mutatnak: Egyiptomi, Afrikai, Etióp,
tűnik annak feltételezése, hogy ezek az állatok állat-
Anatóliai, Babilóniai, Baeticai (ma Andalúziainak
hajsza következtében pusztultak el Róma legnagyobb
mondanánk), Keltibér, Danaosz, Dardanosz, Hellén,
arénájában. Egyébként az arénában megölt állatok egy
Gétulosz (a mai Algéria területén élő afrikai nép), Ga-
részét valószínűleg eladták a húspiacon. Erre abból is
lata, Germán, Indiai, Itáliai, Líbiai, Lükiai, Makedón,
következtethetünk, hogy Tertullianus kannibalizmus-
Méd, Noricumi (vagyis Osztrák), Szíriai, Etruszk és
sal vádolja a rómaiakat, mivel azokat az állatokat eszik
Tirrén nevek is szerepelnek közöttük. A Pannon név
meg, amelyek korábban kivégzett embereket faltak fel.
egyelőre nem került elő, bár Duna (Danuvius) nevű
176 177

lovat is megörökítettek a feliratokon. A folyónevek azt is elmondja, hogy Caligula saját császári szemé-
egyébként különösen kedveltek voltak cirkuszi körök- lyének is kultuszt alapított, amelynek főpapjává saját
ben, így ismerünk pl. Indus, Nílus, Tagus (a spanyol/ magát, főpap-társává pedig versenylovát választotta.
portugál Tajo/Tejo), Tiberis, Borüszthenész (Dnyeper) Bár manapság akadnak történészek, akik kételkednek
sőt Óceán nevű lovakat is. A többi név ma is ismert e történetek hitelességében, és azokat a császár udvari
a lóversenypályákról: Ádáz (Ferox), Tüzes (Igneus), köreiből származó humoros pletykáknak tartják csu-
Fékezhetetlen (Indomitus), Embertelen (Inhumanus), pán, valójában nincs okunk kétségbe vonni hitelessé-
Éji kóborló (Noctivagus), Kőhajítógép (Ballista), Le- güket.
győzhetetlen (Anicetus), Szépengyőző (Callinicus),
Fölülmúló (Exsuperator), Dicső (Gloriosus/-a), Szö-
kevény (Fugitivus), Győzedelmes (Triumfator), vagy
éppen Caligula „csodalova”, Incitatus, amelynek nevét
talán Vágtázónak fordíthatnánk.
A különféle őrültségeiről jól ismert Caligula [39.
fejezet] életrajzírója, a csaknem száz évvel később élt
Suetonius örökítette meg a következő történetet a hib-
bant császárról, aki „Incitatus nevű lovának − miután
az állat nyugalma kedvéért a cirkuszi játékok előtti na-
pon katonaság útján intézkedett, hogy a környék lakos-
sága egy hangos szót se ejtsen − nemcsak márványistál-
lót, elefántcsont szerszámot, bíbor takarót, drágakővel
ékes nyakláncot adományozott, hanem egy palotát is,
személyzettel, berendezéssel, hogy méltó módon fogad-
hassa a nevében meghívott vendégeket; mint mondják,
az volt a szándéka, hogy consullá is kinevezi.” A még
száz évvel később élt, senatori származású (sőt consul-
lá is avanzsált) Cassius Dio történész ezt is hozzáfűzi:
„Egyik lovát, amit Incitatusnak nevezett, lakomára is
meg szokta hívni, ahol arannyal kevert árpát szolgáltak
fel neki, és aranyserlegekből ittak az egészségére; a csá-
szár az állat életére és szerencséjére esküdött, és azt is
megígérte, hogy consullá választatja. Ezt az ígéretét biz-
ton beváltotta volna, ha hosszabb ideig él.” Cassius Dio
178 179

FÖLDRAJZ Az ifjabb Balbus szob-
ra a dél-spanyolorszá-
gi Cádizban (Panora-
mio)
34. A Szahara urai

A garamantok királyságának felfedezése
A mai Líbia déli részén − Algéria, Niger és Csád által

határolt területen − található Fezzán-fennsík a Föld
egyik legkietlenebb helye. Az 1000 km széles, és 500
km hosszan elterülő magasföldön, amit Phasania né-
ven már a rómaiak is ismertek − kő- és homoksiva-
tagok váltják egymást; nappal a hőség 45 fok körüli,
éjszaka pedig vékony jégréteg vonja be az oázisok víz-
tócsáit. A szél gyakran kavarja fel a vöröses homokot,
ami bekerül a szembe, fülbe, szájba, és a legszorosab-
ban összefűzött ruha alá is behatol. Ezen a földön csak
a szélsőséges időjáráshoz alkalmazkodott sivatagi né- miatt áthatolhatatlan. Talán ezért sem kísérleteztek
pek: a garamantok tudtak megélni, akikről a róma- Afrika körülhajózásával. A Földközi-tenger partjá-
iak meglehetősen keveset tudtak. Az antik auktorok ról induló expedíciók azonban nekivágtak a Szahara
többnyire csak a néprajzi leírások unásig ismételt köz- homoksivatagának. Ezek közül a leghíresebbet Luci-
helyeit használták velük kapcsolatban: kormányozha- us Cornelius Balbus vezette Augustus megbízásából.
tatlan barbár nomádokként vagy primitív vadászó Balbus a hispaniai Gadesben (a mai Cádizban) szüle-
barlanglakókként ábrázolták őket. tett, abban a városban, amely gazdag kereskedőiről,
A rómaiak tudomásunk szerint sohasem hajózták ötszáz római lovagjáról és halüzemeiről volt híres.
körül Afrikát. Nyugaton a Gibraltári-szoros elhagyá- [37. fejezet] (Balbo „el menor” szobra ma is ott áll
sa után a mai Marokkó területén; keleten pedig a mai Cádizban az Amílcar Barca utca végén.) A Balbusok
Tanzánia partvidékén kerültek elő legdélebbi nyoma- kapcsolatai egészen a mauretaniai királyi családig
ik. A földrajztudósok mindvégig azt állították, hogy nyúltak. Nagybátyjához, a consulviselt Balbushoz ha-
a harmadik kontinens teljes terjedelmével az Egyen- sonlóan az ifjabb Balbus is részt vett Caesar csatáro-
lítőtől északra fekszik, de annak környéke a forróság zásaiban, és szépen emelkedett a senatori ranglétrán
180 181

− a „Túlsó” Hispania számvevőjeként (quaestor) jól harcias népről, amely lóvontatta harci szekereivel a si-
megszedte magát az akkor még kevéssé pacifikált te- vatag nagy részét uralma alá hajtotta. Egyes elméletek
rületek fosztogatásával. Praetorsága után i. e. 21-ben szerint a mai berberek és tuaregek is az ő leszármazot-
őt nevezték ki Africa proconsulának, és ebben a mi- taik, amire bizonyítékul szolgálhat az általuk használt,
nőségében valószínűleg feladatul kapta, hogy déli igencsak sok hasonlóságot felmutató írásrendszer
irányban a lehető legtávolabb kutassa ki a földrész (tifaniq). Eredetükről nem sokat tudunk, egyelőre az
határait. Ennek során keveredett harcba a területet sem derült ki, hogy fehér vagy sötét bőrűek voltak-e.
uraló berber törzsekkel, akiket akkoriban összefogla- Egy néhány évvel ezelőtti DNS-vizsgálat eredményei
lóan garamantoknak neveztek. azt mutatták, hogy valahonnan a mai Szomália és
Az expedícióban minden bizonnyal Róma „Afri- Etiópia területéről vándorolhattak végleges lakóhe-
ka-hadteste”, a Legio III Augusta különítményei vet- lyükre, a Fezzán-fennsíkra. A Leicesteri Egyetem ré-
tek részt. A forrósághoz, a nehéz terephez és a helyi gésze, David Mattingly szerint egyiptomi befolyásnak
törzsek harcmodorához szokott „hármasok” gyorsan köszönhető mindaz, amit a garamantok elértek: a ha-
haladtak előre a Tassziliben, így sikerült meglepniük lottak mumifikálásától kezdve, a kőerődítményeken
a garamantokat. Balbus jött, látott és győzött. Még az és halotti piramisok építésén át a rabszolgamunka al-
ősi fővárost, Garamát is sikerült bevennie, amiért i. e. kalmazásáig bezárólag. A kutató azt is feltételezi, hogy
19. március 27-én rendkívüli megtiszteltetésben volt a fővárosban, Garamában talált templomban egyene-
része: provinciális származású senatorként Róma tör- sen az egyiptomi isteneket tisztelték. A La Sapienza
ténetében először tarthatott diadalmenetet, ami egy- Egyetem tudósai azonban eltérő véleményen vannak:
ben az utolsó nem császári triumphus is volt több mint szerintük a garamantok olyan autentikus kultúrát
fél évezredig. A rómaiak feltehetően még délebbre is be- hoztak létre, amely még az egyiptomi mumifikálási
hatoltak a líbiai sivatagba. A szaharai sziklarajzok kutatója, eljárások elterjedése előtt képes volt a halottak bebal-
Henri Lhote (1903–1991) amellett érvelt, hogy Balbus zsamozására (az Uan Muhuggiag-ban 1958-ban talált
eljutott a Fezzán-fennsíkon túlra, az úgynevezett „sze- gyermekmúmia ősibb az egyiptomiaknál); termővé
kér-utat” követve, amely a Tasszili-hegységen keresztül tették a sivatagot; és a görögöket jócskán megelőzve
egészen a Niger-folyóig vezet. Ezt arra a listára alapoz- használták a harci szekeret.
ta, amit Plinius közölt enciklopédiájában a Balbus dia- A sivatagi túléléshez elsősorban vízre van szükség.
dalmenetében mutogatott névtáblák alapján. Szerinte Szerencsére a garamantok királysága egy olyan hatal-
az itt szereplő Dasibari-folyó nem más, mint a Niger mas fennsíkon feküdt, amely alatt nagy kiterjedésű
szongáj elnevezése (Da Isa Bari = Da Nagy Folyója). földalatti vízrétegek húzódtak. Az őslakók megtanul-
Hérodotosz alapján a garamantok az i. e. 5. század- ták, hogyan aknázhatják ki ezeket a vizeket, és egy
ban már a líbiai Szahara területén laktak. A „törté- összességében 20 000 km hosszú földalatti vízveze-
netírás atyja” úgy emlékezett meg róluk, mint egy tékrendszert építettek ki, feltehetően afrikai rabszol-
182 183

gák ezreit dolgoztatva. A berber nyelven foggarának nak köszönhetően ezek a vízforrások elapadtak, olyan
nevezett öntözőrendszer segítségével szőlőt, gabona- mélyre kerültek, amit immáron csak még nagyobb
féléket, olajfákat és datolyát termesztettek a sivatag erőfeszítéssel tudtak felszínre hozni. Ehhez még több
kellős közepén. (Egy angol utazó leírása szerint 1820 rabszolgára lett volna szükség, azonban az életkörül-
körül Garama oázisában még mindig 320 000 pálma- mények nehezedése miatt a garamantok maguk is
fa nőtt.) A garamantok gazdagságának másik forrását egyre inkább elszegényedtek és elerőtlenedtek, míg-
a kétoldalú kereskedelem jelentette. Karavánjaikkal nem végül a vízhiány a sivatagi királyság összeomlá-
a Fezzántól délre húzódó Tasszili-hegységben bányá- sához vezetett.
szott drága- és féldrágaköveket, egyebek mellett a Ró-
mában is igen keresett „karabunkulust” (tüzes vörös
színű gránátkövet) szállították a Földközi-tenger part-
vidékére. Garama feltárásakor az angol régészek olyan
feldolgozóüzemek maradványait is megtalálták, ahol
a karneol és topáz mellett üveggyöngy-nyakláncokat
is készítettek, szintén exportra. Az ókori források a ró-
mai állathajszákon [32. fejezet] népszerű egzotikus
vadállatok, valamint só, arany, elefántcsont és fekete-
afrikai rabszolgák kereskedeleméről is beszámolnak.
A leletek arról is tanúskodnak, hogy nemcsak a fő-
város, Garama élt jólétben a sivatag közepén, hanem
a távolabbi településeket is viszonylagos jólét jelle-
mezte. Bár a rómaiak végül katonai győzelmet arattak
felettük, a Birodalom e távoli pontján az európaiak is
inkább kooperációra, a kölcsönös kereskedelmi elő-
nyök kihasználására törekedtek, semmint a teljes le-
igázásra. Az olasz kutatók szerint a Római Birodalom
bukása végül magával rántotta a garamantok király-
ságát is, mivel a legfontosabb kereskedelmi partnerük
tűnt el a történelem színpadáról. Az angol régészcsa-
pat azonban egészen más véleményen van a garaman-
tok hanyatlásával kapcsolatban: szerintük a különös
nép mindig a föld alatt megbúvó vizet követte és ak-
názta ki, ám i. sz. 500 körül egy kisebb klímaváltozás-
184 185

HADSEREG használatát bizonyítják a csataterek is: az i. e. 421-ben
ostromolt makedón Olünthoszban 500 ólomlövedék
maradt fenn (ebből 122 darabon volt valamiféle írás);
Anglia legnagyobb vaskori erődjében, Maiden Castle-
ben pedig nem kevesebb, mint 40 000 parittyalövedé-
35. „Ezt kapd ki!” ket találtak a régészek.
Üzenetek parittyalövedékeken
A második világháborúban készült fényképek tanúsá-

ga szerint a katonák előszeretettel írták rá az ellenség-
nek szánt üzeneteiket a bombákra, gránátokra és más
lövedékekre: a személyeskedő „Boldog karácsonyt,
Adolf!” típusú szövegektől az egyszerű „Bumm!”-ig
számos változatban. Természetesen ezúttal sem mo-
dern jelenséggel van dolgunk. Példának okáért lássuk Görög feliratos parittyalövedékek a British Museum gyűjte-
a parittyalövedékeket. ményéből (Wikimedia Commons)
A parittya (görögül szfendoné, latinul funda) az
emberiség egyik legősibb fegyvere. A legkorábbi pa-
rittyalövedék Tutankhamon sírjában került elő (i. e. Lássuk ezek után, hogyan is néz ki a parittya? Eh-
1325), és fennmaradtak olyan filmfelvételek, ame- hez a rendkívül egyszerű fegyverhez először is kell
lyek bizonyítják, hogy a spanyol polgárháborúban két erős − általában lenből sodort −, kb. 60–100 cm
(1936–39) egyik házból a másikba gránátokat lőttek hosszú zsineg. A két szárat egy hosszúkás, rombo-
át segítségével. Domborművekről tudjuk, hogy pa- id alakú, vastag bőrdarab köti össze, amely középen
rittyás alakulatok vonultak az asszír, az egyiptomi és be van mélyítve, vagy esetenként ki van vágva, hogy
a római hadseregekben − ez utóbbiakat Traianus és a beleteendő kődarab annál biztosabban álljon. Maga
Marcus Aurelius oszlopán örökítették meg. A görö- a lövedék általában 35 mm hosszú, 20 mm széles, 50–
göknél az akarnaniaiak, az aitóliaiak, a thesszáliaiak 500 gr súlyú, mandulaformájú kődarab, vagy a római
és a rhodosiak; a rómaiaknál a Baleár-szigetek őslakói korban még gyakrabban öntött ólom, amit a római-
számítottak a legjobb parittyásoknak. A történelem ak éppen ezért „ólom makknak” (glandes plumbeae)
alighanem leghíresebb parittyása a bibliai Dávid volt, is neveztek. A lövés hatótávolsága nagyjából 400 m,
aki ezzel a rendkívül egyszerű fegyverrel győzte le a lövedék sebessége megközelítőleg 100 km/h. Ókori
a filiszteus sereg óriását, Góliátot. A parittya tömeges szerzők szerint parittyával messzebbre lehetett lőni,
186 187

bek gyógyítását: ezek olyan mélyen hatoltak a csontba,
hogy a foghúzásnál szokásos eljárást kellett alkalmaz-
ni azok eltávolításakor.
Bár az eddig előkerült római kori „ólom makkok”
feliratait eddig még nem gyűjtötték össze, meglepő,
hogy milyen sok lövedéken olvashatók különféle szö-
vegek. A leggyakoribb üzenet − úgy tűnik − a görög
DEXAI vagy LABE kifejezés, amit divatos szlenggel
nagyjából úgy fordíthatnánk: „Ezt kapd ki!” (Az előb-
bi üzenetet egyébként már a maratoni csata helyén
is megtaláltak egy parittyalövedéken.) Ezek mellett
a feliratok mellett gyakran találunk különféle szim-
bólumokat is: skorpiót, sast, dárdahegyet, háromágú
szigonyt, villámot vagy szárnyas nyílvesszőt. Néha
a katonai alakulat megnevezése szerepel a lövedéke-
ken. Albániában került elő egy L(egio) XII SCAEVA
PR(imus) PIL(us) feliratú golyó, amely a XII. „Villám”
legio (Legio XII Fulminata) Scaeva nevű első dárdásá-
ra utal. Valószínűleg ugyanarról a katonatisztről van
szó, aki Caesar alatt Britanniában többször kitüntette
magát vitézségével, i. e. 48-ban pedig Dyrrhachium
közelében egy erősséget védelmezett bámulatos vité-
zséggel, s ezért Caesar kinevezte „első dárdásnak”. Az
Octavianus és Antonius között dúló polgárháborúban
Baleári parittyás (Johnny Shumate rajza)
Perusia (Perugia) ostrománál került elő i. e. 41/40-ből
(Wikimedia Commons) legalább 80 ólomlövedék, rajtuk a már említett szim-
bolikus ábrákkal (villám, kígyó, skorpió), a katonai
mint a nyíllal. A lövedékkel olyan pontosan tudtak egységek parancsnokainak neveivel, illetve az ellen-
célozni, hogy Livius szerint az akarnaniaiak nemcsak ségnek szóló üzenetekkel. Ezek között több nyomda-
az ellenség fejét, hanem a fej bármely pontját képesek festéket nem tűrő, obszcén célzásokat tartalmazó is
voltak eltalálni. A hadászati szakíró Vegetius szerint akadt, vagy amelyik az ellenfél parancsnokát szidal-
a lövedéknek nagy romboló ereje volt. A sebész szak- mazta („Lucius Antonius, a kopasz!”). Gyakoriak vol-
orvos Celsus pedig taglalta az ólomgolyók okozta se- tak az olyan egyszerű üzenetek, mint a már látott DE-
188 189

XAI („Ezt kapd ki!”), a PAPAI („Aúú!”), az EUSZKA- TECHNIKA
NU („Jól ragadj bele!”), az AISZKHRODÓRON („Egy
hasznos ajándék!”) a NIKA („Győzz!”), vagy az HAI-
MA („Vér”) − érdekes, hogy ezek mind görög nyelven
íródtak. Az ostromlók és ostromlottak persze latin
üzeneteket is váltottak egymással: pl. AVALE („Nyeld 36. A római nők
be!”), vagy FERI POMPEIUM („Vidd Pompeiusnak”). „arany mosolyának” titka
Fog- és végtagpótlás a római gyógyászatban
A római Viale della Serenissima 1–2. századi sírokat

tartalmazó temetőjében olasz régészek 2000-ben buk-
kantak rá a világon eddig ismert egyetlen római mű-
fogsorra. A leletet publikáló Simona Minozzi (a Pisai
Egyetem antropológusa) szerint a meglepően jó álla-
potban fennmaradt római protézist a nő saját fogai-
ból készíthették, amelyek egy korábbi betegség miatt
eshettek ki. A fogakat arany huzalokkal fogták össze,
amelyeket apró csapokkal erősítettek a fogakhoz. Az
állkapocsban maradt, még ép fogakhoz pedig szintén
több aranydróttal rögzítették a pótlást. A fogorvosok
azért használtak aranyat, mert nem okozott szervi
problémákat, és nagyon egyszerű volt dolgozni vele.
A fogak dörzsölés nyomait mutatják, így a szakér-
tők szerint a nő sokszor moshatott fogat az ókorban
használatos fogporokkal, melyek közül a legjobb mi-
nőségűeket − Plinius szerint − egyenesen Arábiából
importálták. Egyébként fogtisztító szereket már a gö-
rögök is használtak: ők osztrigát és tengeri ásványokat
is tettek bele, majd azt gyógynövényekkel és olajokkal
ízesítették, ahogy a mai fogkrémek esetében is teszik.
Az ezredfordulóig huszonhárom fogprotézis ke-
rült elő sírokból: ezek többsége etruszk temetőkből
190 191

származik és az i. e. 7–5. századra tehető. Mindössze ból (piceique buxeique) is készítették. Egyes kutatók
egy föníciai, két-három görög, és egy római fogpót- szerint a halottakból is kiszedték a fogakat, bár mások
lás ismert. Pontosabban, nem is valódi műfogsorok ezt azzal cáfolják, hogy az ilyesfajta tevékenység vallá-
ezek, hanem a legtöbb esetben csupán aranydróttal si tabu volt. Az etruszk sírokban mindenesetre ökör és
körültekert és megerősített fogak. Ezt a módszert fa fogat, valamint arany-, ezüst-, csont-, elefántcsont
már az egyiptomiak is alkalmazták. Scott Swank, fogakat is találtak. Arról egyelőre nem tudunk, hogy
a Dr. Samuel D. Harris Nemzeti Fogászati Múzeum a római világban specializálódott fogorvosok működ-
(Baltimore) kurátora szerint Egyiptomban már i. e.
2500-ban is használtak hasonló fogászati eljárásokat,
ezt azonban csak halottakon végezték el. A nagy óko-
ri orvosok: a görög Hippokratész, és a római Celsus
fennmaradt műveiben is találkozunk aranyból készült
fogpótlásokkal, de ők is csak arról beszélnek, hogy
a valamilyen külső behatás (pl. ütés) következtében
meglazult fogat arany drótozással kell megerősíteni.
Ezzel szemben a császárkori (i. e. 1–i. sz. 2. századi) ró-
mai szatirikusok nem győztek eleget gúnyolódni a kü-
lönféle műfogsorokon. A legtöbb kacagtató epigram-
mát az első század végén élt Martialisnál olvashatjuk:
Vett fogakat, hajakat nem szégyellsz hordani, Laelia?

Aranydróttal megerősített római foghíd
S a szemmel mi’ csinálsz? Azt biz’ a boltba’ se kapsz! (www.sanedentist.com)
Szénszinü, Thais, a fogad; Laecania, hószinü néked: tek volna, valószínűleg általános orvosok és mester-
Mért? Mert ez veszi, az hordja saját fogait. emberek (aranyművesek, csont- és fafaragók) együtt-
működésével készültek ezek a protézisek. Az is figye-
Annyi bizonyos, hogy az ókor világ kutatásakor lemre méltó, hogy az eddig megtalált pótlások csak az
gyakran eltérést tapasztalunk a régészeti leletek és az elülső fogakhoz készültek, őrlőfogakat nem találtak
irodalmi szövegekből kibontakozó valóságkép között. eddig a régészek. Ez arra mutat, hogy a pótlásoknak
Az utóbbiak ebben az esetben ugyanis egyértelműen nem annyira gyakorlati, hanem inkább kozmetikai
kivehető műfogsorokról szólnak. Martialis szerint funkciójuk lehetett − hacsak nem tekintjük gyakorlati
a műfogakat csontból (ossibus), elefántcsontból (in- funkciónak azt, hogy a páciens így legalább viszony-
doque cornu), sőt valószínűleg fenyő- és puszpángfá- lag normálisan tudott beszélni.
192 193

Kevéssé köztudott, hogy az ókorban végtagproté- GAZDASÁG
ziseket is készítettek. Hérodotosznál olvasunk az éli-
szi Hegészilaoszról, aki a perzsák jósa volt a plataiai
csatában. Mikor a spártaiak elfogták, ő levágta saját
lábát, így szökött meg börtönéből. Egy fából készített
műlábbal még sokáig élt, és mindvégig esküdt ellen- 37. Rothasztott halból „folyékony arany”
sége maradt Spártának. A római Marcus Sergius Silus Halszószgyártás és -kereskedelem
(a rossz emlékű Catilina dédapja) sokszor megsebe- a Római Birodalomban
sült a csatákban és a jobb karját is elvesztette, de vas-
ból készítettek számára műkezet. Lukianosz tudósít
egy kis-ázsiai gazdag emberről, akinek lefagyott és A rómaiak ugyanúgy lehetetlennek gondolták az éte-
elüszkösödött a lába, ezért amputálták, de ő egy fából lek elkészítését erjesztett halszósz nélkül, ahogyan ma
készült műlábat csináltatott magának, amin rabszol- só vagy cukor nélkül nem készül étel. Ezt az alapvető
gái segítségével tudott járni. Régészeti szempontból élelmiszert nemcsak halban gazdag tengerparti műhe-
sokkal rosszabbul állunk a végtagprotézisekkel, mint lyekben állították elő, gyakorlatilag az egész Földközi-
a műfogsorokkal. Eddig mindössze egyetlen műláb tenger és az Atlanti-óceán európai partvidékén, hanem
került elő 1885-ben Capua területén. A fából készült amforákba töltve messzi földre kereskedtek is vele.
és vékony bronzlemezzel fedett protézis egy lábszárat De lássuk előbb magát a terméket! A halszósznak,
formázott a térd és a boka között. A sírmellékletek melynek máig legismertebb neve a görög eredetű
alapján i. e. 300 körül készíthették. Sajnos az ókorból garum (avagy latinosan liquamen), számos fajtáját
ismert egyetlen műláb már a következő évben eltűnt megkülönböztették: a vízzel, borral, ecettel, mézzel
Capuából, és a Királyi Sebészek Kollégiumának mú- kevert fajtákat (hydrogarum, oenogarum, oxygarum,
zeumában (Museum of the Royal College of Surge- meligarum), valamint a sűrű pasztákat (allec). A hal-
ons) bukkant fel Londonban. Az első komoly vizsgá- szósz előállításának lényege az volt, hogy a halat sóval
latot 1916-ban a neves orvostörténész, Karl Südhoff rétegelték (só híján tengervízzel locsolták), majd ká-
(1853–1938) végezte rajta, és a leletet az ő adatai dakba vagy hordókba töltve hónapokig a napon hagy-
alapján publikálták Németországban. A sors iróniája, ták rothadni. A sós halak fokozatosan erjedő levét
hogy a capuai művégtag 1941. május 10–11. éjszaká- lecsapolták, visszatöltötték, idővel ismét lecsapolták,
ján pusztult el Londonban a Luftwaffe bombatáma- leszűrték, végül az egészet amforába töltötték. Csodák
dásának következtében. (1910 körül szerencsére egy csodájára a végtermék nem holmi bűzös, rothadt hallé
másolatot is készítettek róla, amely ma is látható a Sci- volt! E hónapok alatt sajátos fehérjebomlás − modern
ence Museum híres Wellcome-gyűjteményében.) kifejezéssel enzimes proteolízis − ment végbe, ami
egyfelől tartósította, másfelől feloldotta a fehérjéket,
194 195

Umbricius Scaurus föníciai halsózót is azonosítottak, és az ehhez köthető
halszószos amforái amphorákat megtalálták Ibizán, Marokkóban, Szicíli-
egy kiállításon ában és Közép-Görögországban is. A halsózás techni-
(Claus Ableiter fel- káját Plinius nem nagyon részletezi, de a 10. századi
vétele) (Wikimedia
bizánci mezőgazdasági traktátus, a Geoponika szerint
Commons)
a hal és a só aránya 8:1 volt a garumban. Columella
szerint a halakat sóval fedték be a salsamenta készí-
tésekor. A halsózó telepek helyének kiválasztásakor
két fontos szempontnak kellett érvényesülnie: nagy
mennyiségű édesvízre és sóra is szükség volt. A hispa-
niai és lusitaniai telepeknél megfigyelhető, hogy vagy
folyók torkolatainál helyezték el a nagyobb halsózó
telepeket, vagy kutakból nyerték, vagy ciszternákban
tárolták (Lixus, Essaouira), vagy vízvezetékekkel szál-
lították (Kouass) az édesvizet. A sót pedig sós mo-
csarakból (pl. Estuário do Sado, Setúbal, Portugália),
sóbányákból termelték, vagy tengeri sólepárlással állí-
tották elő. A halas medencéket több helyütt alulról fű-
tötték, hogy a melegítés révén nagyobb koncentrációt
érjenek el (Tróia, Cotta, Tahadart). A hal sózása az i. e.
1. század közepétől jelentős vállalkozássá fejlődött az
mintegy folyékonnyá tette a halat, teljesen átlényegít- ókori Mediterráneumban, pl. Africa, Lusitania, His-
ve annak anyagát. Részben hasonló folyamatok zajla- pania, Britannia, Italia, Ciprus, vagy a Fekete-tenger
nak a sajt érlelésekor is, de a halszósz készítése sokkal különböző területein. A halsózó telepeket a régészeti
kellemetlenebb szaggal járt, olyannyira, hogy az ókori kutatás csak a 20. század második felében kezdte fel-
hatóságok betiltották a magánháznál való erjesztést, tárni, addig lényegében észre sem vették őket. A spa-
s az ipari garumgyártást is a tengerpart egy szűk sáv- nyolországi salazones átlagos összmérete telepenként
jára korlátozták. 600-750 m3 volt. Az eddigi legnagyobb sózóüzemet
A halszószkészítés módszerét egyébként valószí- a mauretaniai Lixusban találták meg, ahol a kádak
nűleg a föníciaiak találták ki és terjesztették el, bár kapacitása elérte az 1000 m3-t.
Robert Étienne azt a feltevést is megkockáztatta, hogy Leghíresebb a hispaniai, a lusitaniai és a galliai
phókaiai telepesek adták át a technológiát a föníciai- halszósz volt, de az északi tartományokban saját hal-
aknak, valamikor a Kr. e. 7. században. Cádizban négy szószt is készítettek és fogyasztottak. Nyugaton Gades
196 197

(a mai Cádiz) volt a garumkereskedelem központja, Scaurus saját
egyes feltevések szerint a mauretániai és lusitaniai pompeii házá-
garumot is Gaditanus címkével hozták forgalomba. ban talált, saját
A halkereskedők is társaságokba (societas) tömörül- amforáját áb-
rázoló mozaik
tek. Ismerünk ilyeneket Baelo Claudia, Gades és Car-
(pompeiinpic-
thago Nova városából, az utóbbiból származó garum tures.com)
sociorum-ot Plinius és Martialis is említette. Talán
a valaha élt leghíresebb római halszószkereskedőt Au-
lus Umbricius Scaurusnak hívták, aki annak köszön-
heti ismertségét, hogy történetesen Pompeii lakója
volt. A Vezúv 79-es kitörésekor elpusztult házának
mozaikpadlóján ábrázolta saját termékét, mégpedig
egy különleges amphorában, amit a szakirodalom ur-
ceusnak nevez (Schoene-Mau VI típus). Scaurus egy
kitűnő marketingfogással élt: felismerte, hogy saját
áruját legkönnyebben a „csomagolással” különböz-
tetheti meg a konkurens áruktól. Hogy könnyebben
el tudjuk képzelni, miről van szó: gondoljunk most
a Coca Colára vagy az Unicumra. Mit látunk magunk
előtt? Egy különleges üveget, ami csakis erre a ter-
mékre jellemző. Nos, ezt az összefüggést ismerte fel
kétezer évvel ezelőtt Umbricius Scaurus, aki az urce-
usnak nevezett különleges amforatípust „foglalta le”
saját halszósza számára. Scaurus különleges edényei
felbukkantak a Római Birodalom két legtávolabbi vé-
gén: a britanniai Durovernum Cantiacorum (a mai
Canterbury) városában és Egyiptomban is. Az utób-
bi helyen A. Umbr(ici) felirattal még i. e. 1. századi
„szokványos” Dressel 2-4 típusú amphorákon, vagyis Saint-Gervais területén és a Fos-sur-Mer mellett talált
ez a Scaurus az ismert pompeii kereskedő apja vagy egyik hajóroncsban (mindkettő (Dél-Franciaország-
nagyapja lehetett, aki még nem ismerte fel a csoma- ban). Egyébként számos más, Pompeiiben és Hercu-
golás fontosságát. Kevésbé meglepő Scaurus árujának laneumban lakó garumgyártót és -kereskedőt is név
felbukkanása Castra Praetoria (Dél-Spanyolország) és szerint ismerünk, többnyire edényfeliratokról, de ezek
198 199

között a legmenőbb kétségkívül Umbricius Scaurus POLITIKA
lehetett, akinek tárolóedényei az összes Pompeiiben
talált halszószos tárolóedény egyharmadát adták.
Végül egy gyakorlati kérdés: kóstolhatunk-e ma au-
tentikus római típusú garumot? Nos, valószínűleg igen.
Elég, ha leugrunk egy ázsiai ételeket forgalmazó boltba, 38. Marius három napja,
hiszen bármelyikben kapható thaiföldi nam pla vagy avagy a legrövidebb ideig uralkodó
vietnámi nuoc mam szósz, de hasonló a Fülöp-szige- római császár
teki patis és számos más, garum módjára készülő bur-
mai, kambodzsai, laoszi, kínai, japán és maláj erjesztett
halszósz. Modern gasztronómusok szerint a rómaiak „Senki sem tudott nála nagyobbat ütni, vagy lökni, úgy
a garumot tulajdonképpen só helyett, természetes tűnt: az ujjaiban nem is erek, hanem kötelek vannak.
ízesítőként használták. Erjedés közben ugyanis nátri- Hiszen egy szál mutatóujjával mozgó kocsikat állított
um-glutamát, egyfajta természetes ízfokozó keletkezik meg, és erős embereket egyetlen ujjával úgy ütött meg,
benne, amely a misztikus umamit, vagyis az „ötödik hogy azoknak az ütés jobban fájt, mintha vas- vagy
alapízt” hordozza. Kikunae Ikeda (1864–1936) japán fabottal kaptak volna egyet. Sok dolgot két ujja között
kémikus 1908-ban fedezte fel ezt az ízminőséget, s ő is képes volt eltörni.” Tán meglepő, de ez a jellemzés nem
nevezte el umaminak: egy japán konyhákon használt egy római sportoló, hanem egy császár életrajzában
algában mutatta ki a glutamátot, s ebben állapította maradt fenn. Igaz, az életrajz meglehetősen rövid
meg az umami íz jelenlétét. Néhány éve azt is kimutat- (nyomtatásban mindössze egyetlen oldalt tesz ki), de
ták kutatók, hogy az embernek valóban léteznek külön az uralkodó nem is szolgált rá többre, hiszen az óko-
receptorai az umami érzékelésére. A valódi halszósztól ri császárok közül ő uralkodott a legrövidebb ideig,
tehát nem lesz halízű az étel! Számos vakkóstolási kí- mindössze három napig.
sérlet bizonyítja, hogy az európai ember is egyértelmű- Az i. sz. 235–284 közé eső fél évszázadot hagyomá-
en jobbnak találja az erjesztett halszósszal, mint a só- nyosan a „válság korának”, vagy a „katonai anarchia”
val ízesített leveseket, mártásokat. A garum használata időszakának nevezik a történészek. A Római Biroda-
a Római Birodalom bukása után lassan háttérbe szo- lom több évszázados épülete eresztékeiben recsegett-
rult Európában, de sokáig nem tűnt el teljesen: egyes ropogott: barbár népek külső támadásai, polgárhábo-
kolostorokban étvágytalanság s más kórságok elleni rúk, szakadár tartományok, járványok, éhínségek és
titkos gyógyszerként használták. a gazdaság összeomlását sejtető hiperinfláció sújtotta
az államot. Természetes, hogy ebben az időszakban
a legnagyobb nyomás a császárokra nehezedett, akik-
től az emberek a bajok azonnali orvoslását várták
200 201

ték őket. Jóval nagyobb változatosságot mutat a tör-
vényesen választott császárok uralkodási ideje, amely
néhány hónaptól (Balbinus, Pupienus, Numerianus,
Carinus, Tacitus) akár több évig (Gallus, Maximinus
Thrax, Philippus Arabs, Aurelianus) is tarthatott.
Így volt ez i. sz. 269-ben is. Ekkor már kilenc éve
Postumus uralkodott a „Gall Birodalomban”, amely-
ben a szakadár Germania, Gallia, Britannia és Hispa-
nia tartományok szövetkeztek össze a vezetése alatt.
A gazdag nyugati tartományok feletti uralmat azonban
más is megkívánta: például a szintén tehetséges Lol-
lianus, a XXII Primigenia legio parancsnoka, egyben
Germania Superior helytartója, aki a tartomány fővá-
Marius arcképe 269-ben Trierben vert antoninuson

(www.cngcoins.com)
el. De mindenekelőtt a hadsereg követelte magának

a jussot: ingyenes pénz-, föld- és gabonajuttatások
formájában, és más kiváltságokkal. Aki pedig nem
felelt meg a várakozásaiknak, rövid úton eltették láb
alól. Nem csoda, hogy a katonai anarchia korában
az uralkodás átlagideje alig haladta meg az egy évet.
A katonák legkisebb türelemmel az ellencsászárok
iránt viseltettek, akiknek tevékenységét általában egy
hónap, vagy legfeljebb fél év elteltével tették mérlegre,
s ha könnyűnek találtattak, legtöbbször éppen azok
végeztek velük, akik annak idején a pajzsukra emel- A Szerencse (Felicitas) Marius pénzén (www.cngcoins.com)
202 203

rosában, Moguntiacumban (Mainz) ütötte fel főhadi- Augusta Treverorumba (Trier) tette át székhelyét. Az
szállását. Mikor Postumus megtámadta Lollianust − itteni pénzverdében arany- és ezüstpénzeket kezdtek
az ellencsászár ellencsászárát − katonái azért végeztek verni az ő arcmásával. A pénzek hátoldali ábrázolása-
vele, mert nem engedélyezte számukra a város kirab- in a katonák egyetértését (concordia militum) és hű-
lását. Az inkább vérszomjas rablóbandára, mintsem ségét (fides militum) hangsúlyozták − nyilvánvalóan
a római nép oly sok dicsőséget szerzett hadseregére propagandisztikus céllal, hiszen épp az egyetértés és
emlékeztető katonák annyit persze már tudtak a tör- a hűség volt az a két fogalom, amit a sereg hírből sem
ténelemből, hogy császár nélkül nincs hadsereg, és ismert. Az ókori források egyetértenek abban, amit
nincs birodalom. Ezért hát rögvest körülnéztek, kit is a Historia Augusta szerzője mond: „az első napon csá-
választhatnának meg Postumus és Lollianus helyébe. szárrá választották, a másodikon mintha uralkodott
Ekkor lépett elő egy katonatiszt, Marcus Aurelius volna, a harmadikon pedig már meg is ölték.” Éppen-
Marius, aki régebben a kovácsmesterséget gyakorolta, séggel Marius Trierben vert pénzei hívják fel a figyel-
és a bevezetőben említett hatalmas testi erejéről volt met arra, hogy „Róma legrövidebb életű császára” va-
közismert. De nem csak ezért esett rá a katonák vá- lószínűleg mégsem csupán három napig uralkodott.
lasztása, akik minden bizonnyal a Marcus Aurelius Szakemberek szerint legalább 12 hét kellett ahhoz,
nevet is jó omennek tartották, hiszen a jó száz évvel hogy ilyen minőségű és mennyiségű pénzt állítsanak
azelőtt uralkodó filozófus császárra emlékeztette őket. elő a pénzverdében. Hacsak utódja, a 269 őszén trón-
Marius viszonylagos kedveltségét mutatja, hogy a His- ra léptetett testőrparancsnok, Victorinus nem folytat-
toria Augusta életrajza szerint egyesek Mamurius Ve- ta a dicstelen elődjének képmásával ellátott pénzek
turiusnak is nevezték, arról a Numa király idejében élt kibocsátását.
mitikus kovácsról, aki a Salius-papok pajzsait készí-
tette. Az igen alacsony származású Marius egyes hírek
szerint a kereskedés révén került kapcsolatba a had-
sereggel, és miután beállt regrutának, testi ereje révén
emelkedett egyre magasabbra a tiszti ranglétrán. Pon-
tos rendfokozatát azonban nem ismerjük.
Bizonyos, hogy Mariusnak nem lehetett könnyű
dolga a katonák megfékezésével, hiszen Postumus
és Lollianus seregeit egyaránt maga mellé kellett ál-
lítania. Majdnem biztosra vehető, hogy a Postumust
meggyilkoló katonáknak azonnal megengedte Mo-
guntiacum kirablását − ezzel magára haragítva Lollia-
nus híveit −, ő maga pedig az onnan 150 km-re fekvő
204 205

TECHNIKA ték még „Diana tükrének” is (speculum Dianae), mi-
vel nyaranta a telihold tükröződött a vízben. A helyi
halászok már a középkorban is tudtak arról, hogy a tó
mélyén, 18 méterrel a vízszint alatt, hajók fekszenek
az iszapban. Hurkokkal és kötelekkel különféle tár-
39. Caligula úszó palotái
A Nemi-tó óriásbárkáinak története
1944. május 31-én az amerikai csapatok elérték a Ró-

mától 30 km-re délkeletre fekvő Nemi városát. A né-
metek még május 28-án egy tüzérségi üteget állítottak
fel a kisváros egyetlen nagyobb középületének, a mú-
zeumnak körzetében, ahonnan folyamatosan tűz alatt
tartották a támadó jenkiket − akik természetesen viszo-
nozták a tüzet. A későbbi amerikai híradások arról szól-
tak, hogy a német csapatok éjszakai visszavonulásuk
közben szándékosan gyújtották fel Nemi múzeumá-
nak legféltettebb kincseit: Caligula két óriáshajójának „Diana tükre”, a Nemi-tó (www.panoramio.com)
maradványait; a németek ezzel szemben azt állították,
hogy a hajók az amerikai tüzérségi tűzben vesztek oda. gyakat is sikerült a felszínre hozniuk, amiket az odalá-
Hogy mi az igazság, azt talán már sohasem fogjuk meg- togató turistáknak adogattak el. Részben a szóbeszéd,
tudni, mindenesetre a fennmaradt fényképekről jól lát- részben a valóságosan létező tárgyak nyomán jutott
szik, hogy a múzeum sértetlenül maradt, a hajótestek el 1446-ban a két nagy humanista: Prospero Colon-
viszont hamuvá égtek. Ez pedig aligha lett volna lehet- na érsek (1410–1463) és Leon Battista Alberti építész
séges, ha a tüzérség találta volna el az épületet… (1404–1472) a Nemi-tóhoz. Azonnal megszületett
Nemi, az Albai-hegyek között megbújó olasz a döntés: a hajókat ki kell emelni. Alberti felfújható
kisváros a hasonló nevű tóra néz. Ez a mindössze ballonokkal próbálkozott, de a kísérlet kudarcba fúlt,
1,67 km2-es vulkanikus eredetű krátertó a rómaiak mivel a hajótest annyira el volt korhadva, hogy a ge-
által igen tisztelt Diana Nemorensis szent helye volt, rendák kiemelés közben kettétörtek. 1535-ben Fran-
akinek neve a nemus (liget, berek) szóból ered. (Diana cesco De Marchi mérnök búvárharanggal merült le
templomát, a hozzá tartozó fürdővel és kis színházzal a tóba, ahonnan számos töredéket sikerült a felszínre
a tó északi részén ásták ki a régészek.) A tavat nevez- hoznia, ezeket azonban egytől-egyig eladogatta a kí-
206 207

Korábban már esett szó arról, mi mindent szállítot-
tak a rómaiak a tengeren [26. fejezet], és a kikötők-
ről is beszélünk még [47. fejezet]. Most megismer-
kedhetünk két olyan római hajóval is, amelyek nem-
csak nagyságukat és luxuskivitelüket tekintve voltak
egyedülállók, hanem a kor számos technikai újítását
is megtalálhatjuk bennük. Caligula ugyanis nemcsak
a lovakért bolondult [33. fejezet], hanem a hajókért
is, amelyeket extravagáns luxuséletmódjához szabott:
„Liburnusi tíz-evezősoros hajókat csináltatott, tatjukat
drágakővel rakatta ki, szivárványszínű vitorlák feszül-
tek rajtuk, tágas belsejükben meleg fürdőmedencék,
csarnokok, ebédlőtermek sorakoztak, de még szőlőtőkék
és gyümölcsfák számára is volt hely bőven: a kora dél-
Caligula bárkáinak kiemelése a Nemi-tóból 1936-ban
(it.wikipedia.org) utáni óráktól kezdve itt tanyázott Caius, és zeneszóval,
kartánc-kísérettel járta be hajóin Campania partvidé-
váncsi turistáknak. A tudományos feltárás csak a 19. két.” Egy ízben még a Baiae-i öblöt is hajóhíddal kö-
században indult meg, de igen lassan haladt. Egészen
addig, amíg az olasz diktátor, Benito Mussolini el nem
rendelte a roncsok kiemelését és konzerválását. Se
a környezet megóvása, se a pénz nem volt szempont:
a tavat egyszerűen lecsapolták. 1927–1931 között 40
millió köbméter vizet és félmillió köbméter iszapot
szivattyúztak a környező 30 hektáros területre. De
a hajók végre kinn voltak a vízből! Konzerválásukra
norvég szakemberek érkeztek, és a hajótesteket egy
külön erre a célra épített múzeumba (Museo delle
Navi Romane) szállították 1936-ban. Ha a neves olasz
régész, Guglielmo Gatti (1905–1981) nem készített
volna róluk részletes fényképeket, és a projektvezető
Guido Ucelli (1885–1964) nem őrizte volna a róluk
szóló dokumentációt, a nyolc évvel később megsem- Caligula bárkája az erre a célra tervezett múzeumban
misült hajókról ma szinte semmit sem tudnánk. (giardinodidiana.com)
208 209

tötte össze: „A háromezerhatszáz lépés széles tenger- radt mozaikpadlók, az aranyozott réz mennyezetek,
szoroson hidat veretve összekapcsolta Baiaet Puteoli kannelurás oszlopok, színes márvány- és elefántcsont
kikötőjével; ehhez mindenfelől összegyűjtette a teherha- szobrok, faajtók; a bronz és terrakotta csövek pedig
jókat, és kettős rendekbe osztva lehorgonyoztatta őket, annak bizonyítékai, hogy a hajó fedélzetén melegvi-
majd földet döngöltetett rájuk olyanformán, mint a Via zes fürdők szolgálhatták a császár kényelmét. (A csö-
Appia burkolásánál. Ezen a hídon vonult oda s vissza veken megtalálták Caligula névpecsétjét, ami szintén
két napon át.” bizonyítéka annak, hogy a luxushajó az ő tulajdonát
A Nemi-tó óriáshajóinak felfedezéséig nem sok képezte.) A második hajón olyan jellegű felépítményt
kézzelfogható bizonyítéka volt Caligula különc szó- találtak, amelyről azt gondolják a tudósok, hogy Ízisz
rakozásainak. Bár ezeket a bárkákat nem a tengeren templomául szolgálhatott. Ez két okból sem meglepő:
használták, a legújabb hajóépítési technológia eljá- egyrészt Caligula vonzódása az egyiptomi kultuszok-
rásait alkalmazták, úgyhogy akár tengerre is lehetett hoz közismert; másrészt Diana Nemorensis temploma
volna szállni velük. Az első bárka 70 x 20, a második mellett az Ízisz-kultusz nyomait is nagy számban fe-
73 x 24 méteres volt. A bordázatot csapolások tartot- dezték fel a kutatók. Caligula hajói természetesen se-
ták össze, amiket rézszegekkel erősítettek meg. A hajó hová se mentek, hiszen a Nemi-tónak nincs összeköt-
vízbe merülő részét háromszoros rétegben ólomle- tetése a tengerrel. Ezek olyan lakóhajók voltak, amilye-
mezekkel vonták be a tengeri élősködők ellen. A ha- neket például Hollandiában is látni, persze többnyire
jó horgonyai tölgyfából készültek, ólomlemez bevo- nem luxuskivitelben. Érdekes, hogy az itt előkerült
nattal és vas hegyekkel. A római hajókon egyébként freskók stílusa és a megtalált pénzérmék arra utalnak,
éppen az első században tértek át a vashorgonyok hogy a hajókat még Nero idejében is használták. Az
(„vasmacskák”) használatára. A hajókat a Vitruvius is valószínű, hogy a luxushajókat kifosztották, mielőtt
által leírt módszer szerint építették, amelynek lényege, elsüllyesztették volna.
hogy először a külső bordázatot kell felépíteni. A felső A Nemi-tó elpusztult hajóinak talán az a legna-
palánkokat festették, és gyapjúval tömték be a réseket. gyobb jelentősége, hogy végleg bebizonyosodott:
Az első hajón két, a másodikon négy kormányevező a rómaiak képesek voltak olyan hatalmas hajótesteket
volt, egyenként 11,3 m hosszú, amelynek élei bronz- alkotni, amelyeket − az irodalmi források szerint −
ból készültek. Az első hajót valószínűleg vitorlával a gabonaszállításhoz is használtak. A hajókon ráadá-
szerelték fel, de a másodikat evezőkkel hajtották. sul számos meglepő technikai újítással is találkoztak
A két teniszpálya nagyságú hajó vázrészét hajóépí- a kutatók: például olyan karos pumpákat találtak, ame-
tő mesterek (fabri navales) készítették működő ten- lyekkel a fenékvizet szivattyúzták; illetve olyan dugaty-
geri hajók után, a felépítményeket viszont a császár tyús pumpákat (ctesibica machina), amelyekkel a vizet
építészmérnökei alkották, akik nem sokat konyítottak részben a fürdőkbe, részben a szökőkutakba emelték
a hajókhoz. A pazar díszítésről árulkodnak a fennma- át. Szintén komoly technikai újításnak számítottak
210 211

a golyóscsapágyakon forduló padozatok, amelyek SPORT ÉS SZÓRAKOZÁS
vagy szobortalapzatokként, vagy esetleg emelődaruk
alapjaként szolgáltak. A golyóscsapágyat a modern
korban először Leonardo da Vinci álmodta meg 1500
körül, de csak Philip Vaughn angol mérnök szabadal-
maztatta 1791-ben! 40. Petraites–Rocky, az aréna hőse
Sztárkultusz az ókori Rómában
„A népesség nagy többségéből ambivalens érzéseket

váltottak ki a gladiátorok éppúgy, mint a hóhérok:
vonzerővel bírtak, ugyanakkor óvatos ellenszenv cél-
pontjai is voltak; ott munkált e többségben egyfelől
a vágy, látni a szenvedést, a halál igézete és a holttes-
tek látványa keltette gyönyör, másfelől azonban a szo-
rongás is annak láttán, hogy miközben béke uralko-
dik a városban, annak szívében legális gyilkosságok
történnek, melyeknek nem ellenségek vagy bűnözők
az áldozatai: az, hogy az ember társadalomban él, nem
véd meg többé a dzsungeltörvénytől” − írja a kitűnő
francia ókortudós, Paul Veyne Kenyér és cirkusz című
munkájában.
Bizony, a sztárkultusz Rómában is virágzott. Egyes
gladiátorok hírnevét csak a mai hollywoodi mozicsil-
lagokéhoz lehet hasonlítani. Még nevük is hasonlított
a mai sztárok művészneveihez: Petraites („Sziklás”,
vagy angolul „Rocky”), Spiculus („Fullánkos”, vagy
angolul „Spiky” − mellesleg Nero favoritja), Columbus
(Galamb), Proculus (Kalapács). A római sztárkultuszt
az alkalmi költők is megörökítették. Az epigrammaíró
Martialis például nem tartotta méltóságán alulinak,
hogy a látványosságokról szóló könyvében háromszor
is visszatérjen Carpophorus „vadász” (bestiarius) di-
212 213

cséretére, akit magánál Herculesnél is többre tartott:
„Bére annak a hír, ennek a csésze arany.” A bestiarius
egzotikus vadállatokkal küzdött az arénában − Car-
pophorus valószínűleg azonos Domitianus kegyen-
cével. De Martialis megénekli Hermest, a gladiátort,
Scorpust és Thallust, a híres kocsihajtókat is. Egy
Eutyches nevű kocsist annyira megkedvelt Caligula,
hogy még a lakomáit is a zöld párthoz tartozó hajtók
Caligula bárkája az erre a célra tervezett múzeumban

(giardinodidiana.com)
Gladiátorharc mozaikon (Villa Borghese) (Wikimedia Commons)
Gladiátorharc a római Colosseumban talált domborművön

(Flickr)
kaszárnyájában rendeztette, őt pedig kétmillió ses-

tertiusszal jutalmazta. Nero földbirtokot és házakat
adományozott Spiculus nevű kedvenc gladiátorának.
Hierocles − Heliogabalus kedvenc kocsihajtója − még
a kormányzásba is beleszólt, sőt állítólag az uralkodó-
énál is nagyobb tekintélyre tett szert. A kocsihajtók
idővel a könnyen szerzett gazdagság jelképévé váltak:
Gladiátorharc falba karcolt graffitón (epheszoszi „Teraszos a maró tollú Iuvenalis szerint vagyonuk száz ügyvédé-
ház”) (Österreichisches Archäologisches Institut) (oeai.at) vel vetekedett.
214 215

Petronius Satyriconjában is számos alkalommal ta-
lálunk utalást a gladiátor-sztárokra: Trimalchio házá-
nak falfestményén Laenas gladiátori viadala látható;
ezüstcsészéin Hermeros és Petraites viadalai vannak
ábrázolva; síremlékére pedig Petraites valamennyi
viadalát akarja ráfaragtatni. A Nero korában játszó-
dó szatirikus regény ezúttal is valóságos jelenséget
parodizál. A gladiátorok rajongói (fautores) számos
Gladiátorokat ábrázoló üvegpohár (Metropolitan Museum

of Art) (www.metmuseum.org)
falfirkán örökítették meg kedvenceik viadalait Pom-

peiiben: köztük szerepel Tetraites neve is, akit általá-
ban Prudesszel állítottak párba. Az ókori Rómában is
virágzott a népszerű igényeket minden mennyiségben
kielégítő, olcsó bóvlikat gyártó giccsipar. A 19. század
második felében több olyan öntött vagy fújt üvegből
készült poharat találtak a régészek, amelyeken ne-
ves gladiátorok párviadalait ábrázolták. Bécsben egy
[Petr]aites Prudes Calamus feliratú poháron az előb-
bi két név tűnik fel; egy galliai poháron Petrahes és
Prudes; Spiculus és Columbus; Calamus és Holes; va-
Gladiátor sírköve Amphipoliszban (A szerző felvétele) lamint Proculus és Cucumbus küzdelmei láthatók.
216 217

honosította a színjátszásnak ezt a típusát) többször
is fellépett a városban. A Vezúv hamuja alá temetett
település számos falán maradt fenn színháztörténeti
vonatkozású megjegyzés. Összesen tizenöt pompeii
és három herculaneumi feliraton szerepel „a színpad
urának” (scaenae dominus) nevezett Actius Anicetus
Castrensishez címzett jókívánság és tetszésnyilvání-
tás. Az egyiken például azt írják: „gyorsan jöjj vissza
a néphez” (populo cito redi), ami félreérthetetlenül utal
népszerűségére. Neve több feliraton együtt fordul elő
Nero kedvenc pantomimszínészével, Lucius Domitius
Parisszal, aki röviddel a város pusztulása előtt látogat-
ta meg Pompeiit. Anicetus Castrensis még a kocsmák-
ban is közkedvelt volt: egy Hédoné nevű csaplárosnő
például ital-árjegyzéke fölé írta a falra: „Legyőzhetet-
len Castrensis, legyenek hozzád kegyesek az istenek...”
Anicetus társulatának több tagját is ismerjük névről:
Vadállathajsza gladiátorokkal, pecsételt agyagkerá- így Chloét, aki népszerű komika volt; a zenész My-
mia csészén (Wikimedia Commons) sticust; és más színészeket: Echiót, Iuvenist, Horust,
Crastust. A színészek rajongótábora a társulatveze-
tő nevét vette fel: Paris kedvelői magukat Paridiani,
Egy Spiculus nevű gladiátor feltűnik Pompeiiben is, Anicetusé pedig Anicetiani néven említették. Sokan
Ner(onianus) melléknéven, ami nem is csoda, hiszen messzi utakat tehettek meg azért, hogy kedvencüket
a császár egyik favoritjáról van szó, akit a feldühö- lássák a színpadon: „három fanatikus” (fanatici tres)
dött tömeg meglincselt Nero halála után. Egy Petra- Anicetus-párti színházőrült egy pompeii szálloda fa-
ites–Prudes–Ories–Calamus feliratú pohár Scarbantia lán örökítette meg nevét.
(Sopron) területén került elő 1892-ben. A Petraites/
Petrahes/Tetraites alakban írt nevek ugyanarra a sze-
mélyre vonatkoznak.
Most térjünk rá a színész-sztárokra. Pompeiiben −
ahonnan legtöbb adatunk származik − a pantomim-
színészet nagy múltra tekinthetett vissza, hiszen maga
a kilikiai Püladész (aki i. e. 22-ben Rómában is meg-
218 219

HÉTKÖZNAPOK ezúttal sem hagyta cserben a propaganda iránti re-
mek érzéke. Az acta urbis a császárság első századában
a közönség kedvelt újságja lett, amely friss és érdekes
híreivel alkalmas volt a közvélemény befolyásolására,
és ezért a császári kormány szükségesnek látta, hogy
41. „Friss hírekkel a Római Hírlap!” irányítását a kezébe vegye. Az újság természetesen kö-
Adatok az újságírás kezdeteihez zölte a szenátus és a népgyűlések híreit is, ezek azon-
ban háttérbe szorultak a lap egyéb színes és izgalmas
híranyaga s különösen botránykrónikája mellett.
Az európai újságírás kezdete egészen pontosan i. e. 59. És ezt az újságot már nem a magánvállalkozás irá-
január elsejére keltezhető. Suetonius jegyezte fel, hogy nyította, hanem a „császári sajtóiroda”. 1884-ben az
Iulius Caesar „hivatalba lépése után elsőként hozott ren- africai Mactaris romjai közül került elő a Legio IV
deletet, hogy minden ügyet, melyet akár a szenátusban, Scythica egyik tisztjének, Gaius Sextius Papiria Mar-
akár a nép színe előtt tárgyalnak, írásba foglalva tegye- tialisnak sírfelirata, aki korábban a procurator Augusti
nek közzé.” Fontos, hogy az eredeti latin szövegben két ab actis urbis (a városi közlemények császári igazga-
újságról van szó: az egyik a szenátus, a másik a nép tója), mai szóval a Római Hírek főszerkesztője volt.
köreiben történt fontos eseményekről számolt be napi Az újságot természetesen nem ő írta, hanem mel-
rendszerességgel. A Suetonius által használt diurna szó lette olyan munkatársak dolgoztak, mint az ugyan-
ugyanis bizonyítja, hogy ezek a közlemények naponta csak feliratokról ismert Philippus császári szabados,
jelentek meg. Ez a latin szó ma is él: ebből alakult ki az „újságíró” (ab actis), vagy az ugyancsak Flavius-kori
angol és francia journal és az olasz giornale kifejezés, felszabadított, Titus Flavius Vestalis „segédújságíró”
vagyis a modern európai nyelvek is őrzik az antik és (adiutor ab actis). Mindez igazolja, hogy az első újság
modern újság szerves kapcsolatának bizonyítékát. Az császári hivatalos kiadvány volt, az újságkiadás pedig
acta senatus azonban nem bizonyult hosszú életűnek: császári monopólium, olyan értelemben, hogy a főfel-
ugyancsak Suetonius egy mondatából értesülünk ar- ügyeletet az újság híranyaga felett a procurator útján
ról, hogy Augustus elrendelte: „a szenátus üléseiről ne maga a császár gyakorolta. Mivel a központi hatalom
közöljenek tudósításokat.” Róma népének maradt tehát szempontjából rendkívül fontos volt, hogy a hírek
egyetlen hivatalos újságja, amit a néhány rá vonatko- megfelelő tálalásban kerüljenek a főváros, a vidék és
zó utalásban „újság” (acta), „napilap” (acta diurna), a tartományok közönsége elé, a császárok gondos-
„városi hírek” (acta urbana vagy acta urbis), „néplap” kodtak róla, hogy a szenátus tárgyalásairól szóló hírek
(acta populi) vagy „nyilvános hírek” (acta publica) né- gondosan átfésülve kerüljenek bele a lapba, s az egyéb,
ven említenek. A szenátus lapját tudomásunk szerint ártatlannak látszó híranyagban se legyen semmi olyan,
soha egyetlen császár sem állította vissza. Augustust ami nyugtalanságra és találgatásokra adhat alkalmat.
220 221

Tacitus említi, hogy mikor Nero alatt a szenátusban közé tartozott, aki kiíratta a lapban minden kegyetlen-
Thrasea Paetus ügyét tárgyalták, a tartományokban ségét, orgiáját, minden szennyes bűnét, minden gladi-
állomásozó katonaság és polgárság izgatottan les- átori viadalát. Iuvenalis a tanúnk, hogy a legkényesebb
te az újság érkező számait, hogy megtudja belőlük − családi, házassági és szerelmi ügyeket is nyíltan tár-
természetesen a sorok közül −, „mit nem mondott és gyalták a lapban, s nem ritkán maga az elvált férj írta
nem követett el Thrasea.” Ezt a szándékos és céltudatos feleségéről a színes riportot. És főleg a válások! Sene-
kiszínezést alkalmazták nemcsak a hivatalos, hanem ca mondja, hogy a lap minden száma tele van válási
a nem hivatalos híranyagon is, főleg a közvélemény hírekkel, s a római nők már nem a consulok, hanem
irányítása céljából. A sajtónak ezt a jelentőségét va- férjeik után számítják az éveket. Caligula korában me-
lószínűleg már maga Caesar felismerte: Cassius Dio gesett, mint Suetonius beszéli, hogy a férj távollétében
egyik adatából joggal következtethetünk arra, hogy a császár küldött válólevelet az asszonynak, és a férj
magának Caesarnak parancsára vették fel az újságba csak az újságból tudta meg, hogy elválasztották felesé-
azt a hírt, hogy visszautasította a királyi koronát, ame- gétől. Feltűnést keltő és érdekes események egész sora
lyet neki nyilvános ünnepen a consul felajánlott. szerepelt még az újságban; az egyik szám érdekessége
Az acta urbis telis-tele volt bulvárhírekkel: történe- volt bizonyos Tullus végrendelete, amely, mint Plinius
tek a császári udvarból, a princeps családtagjainak el- írja, hetekig izgalomban tartotta a várost. Egy másik
jegyzése, házassága, a dinasztia születési és halálozási szám főérdekessége az a riport volt, amely beszámolt
adatai, felségsértési perek, a császár utazásai, idegen arról, hogyan gyilkolták meg Largius Macedót a tulaj-
követek érkezése és távozása, ajándékaik és tárgya- don rabszolgái. Híres emberek halála, temetése, nagy
lásaik: lehetőleg csupa olyan hír, ami a közvéleményt természeti katasztrófák, áradások, tűzvészek, csodá-
a politikai kérdések lényege felől tájékozatlanul hagy- latos természeti tünemények, novellisztikus és fan-
ta. Voltak hírek az előkelő társaságból: eljegyzések, há- tasztikus történetek (mint a gyermekkel játszadozó
zasságkötések, válások (ezek éppúgy szerepeltek a lap delfin története) gazdag anyagot adtak a lap minden
minden számában, mint ma a házassági és halálozási számának. S végül bizonyos adatok arra utalnak, hogy
hírek!), temetések, császári kihallgatások; hír arról, az acta esetleg közölte a színházi és gladiátori játékok
hogy Claudius császár három új betűt toldott az ábécé- s a kocsiversenyek nevezetesebb eseményeit, prog-
be, egy népes család (egy faesulaei polgár, 8 gyermeke, ramját, eredményeit s a híres versenykocsisok és gla-
35 unokája, 18 dédunokája) áldozata a Capitoliumon; diátorok neveit és győzelmeit. Az újság olyan olvasott
egy kutya megható hűsége; a phoinix-madár megjele- volt, hogy még a beszélt nyelvre is hatást gyakorolt.
nése; természeti csodák, torzszülöttek, ritka állatok, A második század nagy szónoka, Quintilianus jegyzi
héroszok csontjainak kiállítása, a kamatláb állása, hí- meg, hogy az olyan (hibás) kifejezések, mint a saucius
rek nevezetes építkezésekről, értékes építőanyagok pectus (a saucium pectus helyett) az újságoknak kö-
érkezéséről. Commodus császár azon ritka császárok szönhetően széles körben elterjedtek.
222 223

Az acta diurna számait gondosan összegyűjtötték TECHNIKA
és megőrizték; az i. e. 59-től egybegyűjtött évfolya-
mok az állami levéltárban nemcsak a hatóságoknak,
hanem a kutatóknak is rendelkezésükre álltak; tudjuk,
hogy Tacitus, Suetonius és Plinius a régibb időkre vo-
natkozó adataik java részét az acta évfolyamaiból me- 42. A „malacok útjától” Traianus hídjáig
rítették; ezzel az acta éppen olyan fontos történelmi Utak, hidak, csatornák az Al-Duna mentén
forrásnak bizonyult, mint akár a legrégibb római tör-
téneti feljegyzések, a pontifexek évkönyvei. Az újság
évfolyamai épségben kerültek ki a Capitolium égésé- A Vaskapu-szoros tulajdonképpen szurdokvölgyek
ből (i. sz. 69), s nyomukat találjuk még Symmachus- 134 km hosszan elnyúló sorozata. A Galambóc, Gos-
nál is (i. sz. 402). Ezzel egyúttal azt is megmondtuk, podin Vir, Nagy Kazán, Kis Kazán és Sip névre hall-
hogy az acta diurna volt eddig a világ leghosszabb éle- gató kanyonokban a Duna irtózatos erővel tör keresz-
tű napilapja: nyomai körülbelül a 460-ik évfolyamnál tül a szinte függőleges − akár 500 méter magasságba
vesznek el. Érdekes, hogy az antik irodalom 15. száza- nyúló − sziklafalak között. A szűk mederben ráadásul
di feléledésekor [48. fejezet] valamiért annyira fon- nemcsak a hatalmas sodrással, hanem alattomos szik-
tosnak tartották a humanisták az acta diurnát, hogy lazátonyok sokaságával is meg kell küzdeniük a hajó-
néhány kitalált lapszámot kőbe vésve hamisítottak. soknak. A Vaskapu-szorosról Jókai Az arany ember
Ezeket a töredékeket Henry Dodwell (1641–1711) ox- (1872) című regényben olvashatunk megkapó leírást:
fordi történészprofesszor 1692-ben nyomtatásban is
megjelentette, ezért nevezzük őket fragmenta Dodwel- A nagy, fenséges folyam-ős, mely megszokta a ma-
lianának. Nagyon izgalmas lenne, ha akár az egyip- gyar sík lapályon ezerölnyi mederben haladni
tomi, akár a herculaneumi papiruszok között egyszer méltóságos csenddel, partjain a belehajló fűzfák-
előbukkannának az acta példányai, de erre a bejelen- kal enyelegni, kilátogatni a szép virágos mezőkre
tésre egyelőre még várnunk kell. s csendesen keleplő malmokkal beszélgetni; itt ös-
szeszorítva száznegyven ölnyi sziklagátba, hah, mily
haraggal tör rajta keresztül! Akik idáig jöttek vele,
nem ismernek reá. Az ősz óriás szilaj hőssé ifjul,
hullámai szökellnek a sziklás meder felett, egy-egy
roppant bérctömeg ül ki néhol medre közepébe,
mint valami rémoltár; az óriási Babagáj, a koronás
Kaszán szikla; azokat fenséges haraggal ostromolja,
rájuk zúdulva elöl, s mély forgatagokat örvényítve
mögöttük, feneketlen árkot vájva a sziklamederben;
224 225

ra várt az a feladat, hogy a hódítást teljessé tegye, ille-
tve a folyam hajózhatóságát biztosítsa.
Ez pedig nem kis kihívást jelentett, különösen
a Vaskapu-szorosban, ahol a zátonyos medrű folyó
csak a legmagasabb vízállásnál − és akkor sem ve-
szélytelenül −, volt hajózható, másrészt a sziklás par-
ton nem volt út, ahonnan a folyásiránnyal szemben
közlekedő hajókat vontatni lehetett volna. (A folyó
hatalmas sodrását a gőzhajók sem voltak képesek
legyőzni, így a 19. században még ezeket is vontatni
kellett felfelé.) Ezt a kettős kihívást − a sodrással pár-
huzamos vontatóutak és egy elkerülő csatorna építése
A Vaskapu-szoros (A szerző felvétele) − tetézte még egy harmadik is. Mivel az Al-Duna túl-
partján (a mai Románia területén) élő dák törzsek az
első századtól kezdve Róma legádázabb ellenfeleinek
s aztán csattogva, zúgva rohan alá a kőlépcsőkön, számítottak, a területükre vezetett hadjáratok előbb-
mik egyik sziklafaltól a másikig nyúlnak keresztül. utóbb szükségessé tették állandó híd építését a folyam
felett. A rómaiak alig több mint hetven év leforgása
A Vaskaput az ókorban is a folyam alsó és felső alatt mindhárom feladatot sikeresen megoldották,
szakaszát elválasztó határnak ismerték, és külön el- ami páratlan mérnöki és építészeti teljesítmény.
nevezéssel illették: a felső folyást Iszternek, az alsót A római szervezőképesség és mérnöki tudás lenyű-
Danubiusnak hívták. A római hódítók számára alap- göző alkotása volt a Tiberius alatt (i. sz. 33–34) épült
vető kérdés volt, hogy Európa legnagyobb folyóját hajóvontató út. Az építkezés gyakorlati kivitelezése
teljes hosszában birtokolják és hajózhatóvá tegyék. a Moesia tartományt megszálló V Macedonica és IV
Erre a Birodalom északi irányú terjeszkedése miatt Scythica legiókra hárult. A katonák először egy pere-
volt szükség, ugyanis a teherforgalom csak vízi úton met vágtak a sziklába, majd a perem alatt 4-5 méterrel
volt technikailag lebonyolítható és gazdaságilag kifi- lyukakat fúrtak a falba. Maga az út fából készült ácso-
zetődő. Augustus ezt a stratégiai szükségszerűséget lat volt, amely egyik szélével a kivésett sziklaperemre,
felismerve azzal dicsekszik feliratos önéletrajzában, másik szélével a lyukakból 45 fokos szögben kiálló
a Monumentum Ancyranumban, hogy „Illyricum konzolokra támaszkodott. (Néhol a sziklaperem he-
határait előbbrevittem egészen a Danuvius folyó part- lyett is csak a falba fúrt gerendalyukak kerültek elő.)
jáig”, amin minden bizonnyal a Duna mai szerbiai és Ez a fapallós megoldás azonban nem bizonyult tartós-
romániai szakaszát kell értenünk. Utódjára, Tiberius- nak. Már tíz év múlva újra dolgozni kellett az úton, és
226 227

Domitianus feliratán az utat iter Scofarumnak,
vagyis „malacok útjának” nevezik. Valószínű, hogy
a gömbölyűre kopott sziklazátonyokat hívta a nép-
nyelv „malacoknak”, és bizonyára nem véletlen, hogy
ugyanezen a szakaszon az egyik bal parti település
neve is Svinjica, azaz körülbelül „Malacfalu”. Nem
tudjuk, hogy e zátonyokat miképpen és milyen mér-
tékben távolították el a mederből (robbantásról ekkor
még szó sem lehetett), azt azonban tudnunk kell, hogy
a római korban a folyami hajózásban többnyire lapos
fenekű hajókat használtak, amelyek kisebb merülésük
miatt jobban megbirkóztak a zátonyokkal. A római
korban leggyakrabban elkerülő csatornák építésével
igyekeztek megoldani a folyami hajózás problémáit.
Traianus sziklába vésett felirata a Duna szabályozásáról
(Ilyenek épültek a Tiberis, az Po, a Rhône, a Rajna és
(A szerző felvétele)
az Orontész torkolatában is.) A Dunán is ez történt:
Domitianus alatt (i. sz. 93) nagyobb felújításra is sor a zátonyos szakaszoknál a folyóval párhuzamosan
került. Egy felirat szerint „a régiségtől és a Duna ostro- ásott csatornába terelték a hajóforgalmat. Egy 1969-
mától elrongálódott utat” helyreállították. Valószínű- ben felfedezett felirat erről így számol be: „Imperator
leg arról lehetett szó, hogy a tartógerendákat a magas Caesar Nerva Traianus Augustus Germanicus, az iste-
vízállás és/vagy a jégzajlás elsodorta. A Vaskapu-szo- ni Nerva fia, pontifex maximus, a tribunusi hatalom
ros szűkebb részeiben a jég nagy magasságban képes ötszörös birtokosa, a haza atyja, négyszeres consul,
feltorlódni, és újkori feljegyzések szerint akár még a veszélyes zúgók miatt a folyót elterelve a Duna hajó-
májusig sem olvad el. Traianus császár Dacia meghó- zását biztonságossá tette.” A tábla a csatorna alsó végét
dításával egy időben (i. sz. 101–106) az út teljes át- jelölte, ahol egy „Ökörfej” (Caput Bovis) nevű állomás
építését rendelte el. Ahol lehetett, vagy szükséges volt, volt, amely nevében talán arra utalt, hogy a hajókat
a sziklába vágott keskeny peremet kimélyítették, így a sodrással szemben ökrökkel vontatták. A gátak közé
a 2-3 m széles út teljes szélességében a sziklaágyon fogott 3 km hosszú, felső részén 75 m széles csatornát
haladt, vagyis nem volt többé szükség a gerendaútra. már Kanitz Félix (1829–1904) − a Balkán egyik korai
A Kazán-szorosban fennmaradt díszes tábla arról szá- kutatója − megtalálta, ám felfedezése visszhangtalan
mol be, hogy Traianus „a hegyek kivájásával és a tám- maradt. A csatorna nagyobb részét a víz addigra el-
pillérek felemelésével (esetleg: megszüntetésével) az utat mosta, később pedig teljes terjedelmében a felduz-
újjáépítette.” zasztott folyó vízszintje alá került, így ma már nem
228 229

kutatható. Az Al-Duna szabályozását kezdeményező hosszát (52 m) több mint ezer éven át nem haladta
Gróf Széchenyi István és Vásárhelyi Pál is azt állapí- meg a hídépítészet. A húsz kőpillérre emelt faszerke-
totta meg, hogy a zúgók megszüntetésére nincs más zetet már Aurelianus római császár leromboltatta Da-
alkalmas technika, mint az elkerülő út vagy egy csa- ciából való kivonulása után, de a pillérek maradványai
torna építése. A 19. század első felében − anyagiak és még a 19. század közepén is láthatók voltak alacsony
politikai támogatás híján − az előbbi mellett döntöt- vízállás esetén. 1906-ban a nemzetközi Duna Bizott-
tek. A 2,2 km hosszú, modern Vaskapu-csatorna vé- ság két pillért leromboltatott, mert zavarták a hajózást.
gül 1891–1898 között épült meg. 1982-ben még 12 mederpillér maradványait tudták
azonosítani archeológusok, a többit valószínűleg az
ár vitte el. Ma már csak a szárazföldi, bejárati pillérek
láthatóak a Duna két oldalán. Plinius mindenesetre
őszinte érzésének adhatott hangot, mikor Traianust
dicsérő beszédében azt mondta: „Nagyszerű dolog,
imperator Augustus, nagyszerű állni a Duna partjánál,
tudva, hogyha a folyón átkelsz, biztos a győzelem...”
A nevezetes Duna-híd Traianus oszlopán

(http://www.stoa.org/trajan)
A római katonai terjeszkedés, a Dacia elleni had-

járat céljait szolgálta Traianus hídjának megépítése
is i. sz. 105-ben, a Vaskapu-szoros keleti végénél. Az
1135 m hosszú, 15 m széles híd 19 m magasan feszült
a víz felszíne fölé a mai Drobeta–Turnu Severin (Ro-
mánia) és Kladovo (Szerbia) között. A damaszkuszi
Apollodórosz [17. fejezet] által tervezett híd íveinek
230 231

KULTÚRA mint hetven hasonló nevű várost hozott létre birodal-
mában.) A Földközi-tenger és a Merótisz-tó partján,
valamint a Nílushoz is közel fekvő város az ókori világ
minden részéről mágnesként vonzotta a letelepülőket:
kereskedőket, katonákat, kalandorokat. [25. fejezet]
43. Az ókori világ elveszített emlékezete Egyiptomot mint a korlátlan lehetőségek hazáját írta
Hogyan hanyatlott le le egy görög költő: „Hisz Egyiptomba minden van, mi
az alexandriai Muszeion könyvtára? másutt / Van és lesz; kincs, erő, meg pályatér, / Látvá-
nyosság derüs világ, dicsőség / Arany s a testvéristenek-
Tíz évvel ezelőtt újra nyitotta kapuit a világ valaha

volt leghíresebb könyvgyűjteménye, az Alexandriai
Könyvtár! A 220 millió dolláros beruházás egy norvég
építész tervei szerint valósult meg 2002 októberében.
A polcokon 8 millió kötet számára van hely, az ol-
vasóteremben 70 ezer négyzetméteren 3500 olvasót
tudnak kiszolgálni. Az új Alexandriai Könyvtár alig
félmillió, többnyire találomra összeválogatott kötet-
tel nyitotta meg kaput, s az eddigi legnagyobb ado-
mány a Francia Nemzeti Könyvtár részéről érkezett
be, újabb félmillió francia nyelvű kötet. Kiszámolták,
hogy ha a könyvgyűjtés az eddigi tempóban halad,
még 80 év kell ahhoz, hogy a monumentális és mé-
regdrága könyvtár raktárait feltöltsék. (Arról nem is Az új Alexandriai Könyvtár (Panoramio)
szólva, hogy a 8 milliós kötetszám még mindig mesz-
sze elmarad a British Library-től, amely jelenlegi 150 nek templom, / Tudósok, ifjak és derék király.” − „A leg-
milliós állományával a világ legnagyobb könyvtára.) fényesebb város” − „A lakott világ fővárosa” − „A világ
A fenti adatok is világosan mutatják: az Alexandriai legnagyobb kereskedőtelepe” – ilyen és ehhez hasonló
Könyvtár újjáélesztésére tett kísérlet alig több egy neveket aggattak az ókorban Alexandriára, melynek
megalomániás vágyálomnál. jelentőségét mi sem mutatja jobban, mint hogy a Ró-
De a lehangoló jelenkorból térjünk most vissza az mai Birodalmat Kínában még évszázadok múltán is
ókori Alexandriába, amely Nagy Sándor legsikeresebb csak Li-csiennek, azaz Alexandriának emlegették.
városalapításának bizonyult. (A nagy hódító több [11. fejezet]
232 233

A Nagy Sándor alapította hellenisztikus városo- sikerült megvalósítaniuk az „univerzális könyvtárat”,
kat a kultúra magas presztízse jellemezte. A hellén amely az emberi tudás teljességét magába foglalta.
városok szívét nem az erődített fellegvár, hanem Sőt, a könyvtár gyűjtőkörét az idegen kultúrákra is ki-
a tornacsarnok, az iskola és a könyvtár jelentette. terjesztették, mint azt a mózesi Törvények lefordítta-
„Amikor a phaléroni Démétriosz a királyi könyvtár tása is mutatja. Az első századi római enciklopédista,
vezetője lett, töméntelen pénzt kapott, hogy össze- idősebb Plinius azt is tudni véli, hogy a perzsa vallás-
gyűjtse, ha lehetséges, a világ összes könyvét” – írja az alapító, Zarathusztra könyvei is megvoltak a könyvtár
Ariszteasz-levél, amely az Ószövetség „hetvenes” gö- anyagában.
rög fordításának, a Szeptuagintának keletkezéséről írt Az Alexandriai Könyvtárat is elérte azonban
beszámoló. Démétriosz korábban Athén türannosza az ókori világ végzete, mégpedig a római hódítók
volt, de elűzték a városból. I. Ptolemaiosz Szótér (i. képében. A Pompeius elleni polgárháború utolsó csa-
e. 305–285) alatt Egyiptomba költözött, ahol a ki- táit követően Iulius Caesar Egyiptomba érkezett, ahol
rály tanácsadójaként részt vett a Muszeion és a Nagy belebolondult az igézően csábos és rendkívül művelt
Könyvtár terveinek kidolgozásában. A magát szeré- VII. Kleopatrába. [21. fejezet] Már a kortársak kö-
nyen csak „Megváltónak” (Szótér) tituláló Ptolema- zül is sokan gyanították, hogy a később „alexandriai
iosz Nagy Sándor tábornokából lett előbb Egyiptom háború” néven elhíresült csetepatét el lehetett volna
helytartója, majd a fáraók utódja, azaz „földre szállt kerülni, ha nem alakul ki kettejük között szerelmi
istenség”. Ptolemaiosz nem volt kicsinyes: ha már affér. Caesart ugyanis nem mindenki fogadta szíve-
a birodalom egészét nem kaparinthatta meg, legalább sen a fáraó udvarában: összeesküvést szőttek ellene,
a világ valamennyi könyvét magáénak akarta tudni. amelynek során „kénytelen volt felgyújtani a hajóit
Mivel az általa alapított könyvtár célja nem volt más, a kikötőben; az így keletkezett tűz következtében ham-
mint hogy az emberi tudás teljességét magába foglal- vadt el az alexandriai Nagy Könyvtár” − írja a nagy
ja, pénzt és fáradságot nem kímélve folytatták a gyűj- hadvezérről szóló életrajzában Plutarkhosz. A róma-
tést. A könyvtárba I. Ptolemaiosz alatt már 200 ezer iak becsületét megőrzendő egy 2. századi író (Gellius)
tekercset hordtak össze, II. Ptolemaiosz Philadelphosz azt is hozzáfűzte: „Mindezek [az épületek] az első ale-
(i. e. 285–246) uralkodásának vége felé pedig számuk xandriai háborúban, amikor a város elpusztult, nem
már meghaladta a félmilliót. III. Ptolemaiosz Euerge- szándékosan kiadott parancsra, hanem véletlenül, a se-
tész (i. e. 247–221) alatt már képtelenségnek tartották, gédcsapatok hibájából, a tűz martalékává lettek.” Más
hogy valaki akár egész életén át egymaga elolvashassa források szerint pedig csak egy papiruszraktár pusz-
a könyvtárban őrzött tekercseket. A Nagy Könyvtár tult el a könyvtár mellett. Ha a Muszeion könyvtára
állománya fénykorszakában elérhette a 700 ezer köte- i. e. 47-ben nem is semmisült meg teljesen, Seneca sze-
tet. Az Alexandriában élő uralkodóknak − az emberi- rint legalább 40 ezer kötete elégett. Kleopatra későbbi
ség történetében először és talán utoljára − úgy tűnik szeretője, Marcus Antonius is kárpótolta az alexand-
234 235

riaiakat a veszteségért, és 200 ezer kötetet hozatott át TECHNIKA
a pergamoni könyvtárból. Az egykori alexandriai ku-
tatóbázis azonban visszavonhatatlanul hanyatlásnak
indult. A kutatás általános színvonala is nagyot zu-
hant, s nemhogy kiváló személyiségek nem álltak az
intézmény élén, de gazdag parvenük vették fel címeik 44. „Őrlő lányok, ezentúl ölbe a kézzel!”
közé vásárolt muszeionbéli tagságukat, hogy ezzel − A vízimalmok elterjedése a római világban
a köztisztelet mellett − adómentességet biztosítsanak
maguknak. Aurelianus császár idején (i. sz. 272) szin-
tén tűzvész pusztított a körzetben, amely lehet, hogy A dél-franciaországi Arles-től mintegy 10 kilométerre,
a könyvtár maradékát is elhamvasztotta. Mai napig a mai Barbegal falu közelében található az ókori világ
tartja magát azonban az a verzió, amely a Muszeion egyik legnagyobb technikai vívmánya. A Durance és
végső pusztulását a 642-ben hódítóként érkező mo- a Rhône folyók között húzódó Alpilles hegységből
hamedán seregeknek rója fel. A hódítók vezére, Umár több vízvezeték szállította a dél-galliai városokba az
kalifa állítólag azt mondta: „Ha ezek a görögök írásai ivóvizet. Ezeknek egyik ága Barbegalnál egy két sorba
egyeznek az Isten Könyvével, haszontalanok, és nem
kell megőrizni őket; ha nem egyeznek, úgy viszont ká-
rosak, és el kell őket pusztítani.” A könyvekkel − szól
a fáma − hat hónapig fűtötték Alexandria fürdőit.
Sajnos az univerzális könyvtár pusztulásával együtt
az ókorról való univerzális tudás is elenyészett: ezért
is hasonlít az antikvitás története egy gigantikus ki-
rakósjátékhoz, amelyben a kis képkockákat egy-egy
régészeti lelet, cserépdarab vagy papirusz helyettesíti.
A barbegali vízimalom egyik vízvezetéke (Panoramio)
rendezett, összesen tizenhat felülcsapott vízimalmot

működtető komplexumban ért véget. A malomrend-
szerben napi 4,5 tonna gabonát tudtak lisztté őrölni,
236 237

amivel körülbelül 10 ezer ember ellátását lehetett fe- Ráadásul a barbegali nem az egyetlen ismert vízima-
dezni. (Arles-nak a malom működése idején, vagyis az lom-komplexum! Rómában a Ianiculuson tártak fel
i. sz. 1–3. században, kb. 30-40 ezer lakosa lehetett.) hasonlót, amely a fővárost látta el liszttel. A malmokat
A barbegali vízvezeték támpillérei (Panoramio)
stratégiailag is annyira fontosnak tartották, hogy az

Aurelianus császár által i. sz. 271–275 között épített vá-
rosfalakon belülre kerültek. 537-ben, amikor az oszt-
rogótok Róma ostrom alatt elterelték ezeknek a mal-
moknak a vizét, Flavius Belisarius kelet-római hadve-
zér ötletesen hajómalmokat fogott be helyettük. Úgy
tűnik, még Armenia Maior fővárosában, Amidában
(ma Diyarbakır, Törökország) is alkalmaztak ilyen ví-
zimalom-komplexumokat. A római London legújabb
ásatásai pedig arra utalnak, hogy talán egy árapály-
malom (tidal mill) és vízvezeték által működtetett ví-
zimalmok sora lehetett a Fleet folyócska mentén.
A barbegali vízimalom-komplexum rekonstrukciós rajza A vízimalom feltalálása valószínűleg a hellén tu-
(Musée de l’Arles Antique) dományos köröknek köszönhető, és meglehetősen
238 239

Újból élvezzük ki az ősi időt, amikor még
Déó fáradság nélkül adott lakomát.
Egyébként még a malmok görög nevét is csak fel-

iratokról ismerjük. Egy máskülönben ismeretlen
római, Lucius Memmius Rufus végrendeletében −
helybéli adományozók hiányában − a béroiai gümna-
szeion működtetésére ajánlott fel 100 000 sestertiust.
Ebben a szövegben szerepel a hüdromékhanai kifeje-
zés, amely az eddigi legkorábbi és egyetlen görög em-
lítése a vízimalomnak. Figyelemre méltó ugyanakkor,
hogy a malmokat számos dombormű-ábrázolás örö-
A barbegali vízimalmok falmaradványai (Panoramio)
kítette meg, főként a Szajna és a Rajna közti területen.
Mindez összhangban áll azzal, hogy a régészeti kuta-
jellemző, hogy sem a feltalálás idejét, sem a feltaláló tások egyre több vízimalmot tárnak fel a Birodalom
nevét nem ismerjük. Vízimalmokról az enciklopédia- minden sarkában: villagazdaságokban, városokban,
szerzőkön kívül a ránk maradt irodalmi művekben valamint katonai környezetben. A vízimalmok hasz-
sem emlékeztek meg. Az ókori szerzők feltehetően nálata a legújabb kutatások szerint az i. sz. 1–2. század
azért nem utaltak a vízimalmokra, mert méltóságon fordulóján tört át: ekkor már a birodalom legeldugot-
alulinak érezték, hogy ilyen banális témákkal foglal- tabb vidékein is lehetett velük találkozni. Elsősorban
kozzanak. (Ugyan kinek jutna ma eszébe ódát írni Britanniában, Germaniában és Galliában, valamint
mondjuk a szélerőművekről?) A kivételt egy bizonyos Észak-Afrikában és Kis-Ázsiában terjedt el haszná-
Antipatros − L. Calpurnius Piso cliense és Augustus latuk már a 2–3. században, mégpedig − Andrew I.
odaadó híve − jelenti, aki görög nyelvű versezetében Wilson kutatásai szerint − nagyobb számban, mint
még a vízimalmok működéséből is az „új aranykor” a korai középkorban.
eljövetelét olvassa ki: A rómaiak rögzített helyzetű vízimalmokat és ha-
jómalmokat is építettek. Az úgynevezett „görög mal-
Őrlő lányok, ezentúl ölbe a kézzel! Aludni mok” vízszintes vízkereket (és függőleges tengelyt)
fogtok majd reggel, bár a kakas szava szól. használtak. Ezzel szemben a római malmok vízkereke
Megkapták Démétértől munkátok a Nymphák, függőleges volt, tengelye vízszintes. A görög malom
fentről ők hajtják már a malom kerekét. volt a korábbi és egyszerűbb szerkezet, de csak nagy
Fordul a tengely, a küllőket forgatja kerengve, vízhozamú vízfolyások mellett lehetett működtetni és
s ők Nisyros homorú, súlyos, erős köveit. ott is csak kisméretű malomkövet volt képes meghaj-
240 241

tani. A római malom szerkezete sokkal bonyolultabb HÉTKÖZNAPOK
volt, mivel a vízkerék a rá merőleges malomkerék-
tengelyt fogaskerékkel hajtotta. A derékban csapott
és felülcsapott vízimalom is római találmány volt.
Ezeknek hatásfoka − szemben a 35-40%-os hatásfok-
kal dolgozó alulcsapott vízimalmokkal − elérheti akár 45. Hóval hűtött hűsítők,
a 85%-ot is. Használták a gabona őrlésén kívül még avagy tedd a csirkét a frigóba!
érctartalmú kövek összezúzására, kövek fűrészelésére,
fújtatásra és kalapálásra is a fémfeldolgozó műhelyek-
ben és kallómalmokban. A kis-ázsiai Hierapoliszban „Itt a jeges!” − ez a kiáltás még az 1950-es évek végén
talált 3. századi görög sírfeliraton (Markosz Aureliosz is gyakran verte fel Budapest utcáinak csendjét. Ma
Ammianosz molnár sírkövén) egy kőfűrészelő vízi- már Angyalföldön csak utcanév őrzi a valaha itt mű-
malom ábrázolása látható, amelyről a kutatók megál- ködött Jéggyár emlékét, ahonnan a jégtömböket a vá-
lapították, hogy ez a legkorábbi általunk ismert gép, ros minden zugába szállították a jegeskocsik. Békés
melybe forgattyús tengelyt és hajtórudat építettek. Pál (1956–2010) A jeges című novellájában így örökí-
Hasonló kőfűrészelő malmokat találtak a 6. századból tette meg ezt a fura találmányt: „Lapos, iromba tákol-
a jordániai Geraszában és a kis-ázsiai Epheszoszban, mány volt a jegeskocsi, akár egy szürkére mázolt kere-
és Ausonius Mosella című költeményében − szintén kes szekrény. Oldalán rekeszek nyíltak, mindegyikhez
ugyanebből a korból − ír egy fűrészmalomról Augus- külön ajtó szolgált. A Kövér Lajos utcai jéggyárból
ta Treverorum (ma Trier, Németország) területén. Egy érkezett, a messzi Zuglóból.” A jeges ácskapoccsal
zúzómalom alkatrésze került elő a 2. századi Augusta szedte ki a kocsiszekrényből a jégtömböt, és átadta
Rauricából (ma Augst, Svájc). a bádogvödrökkel érkező vásárlónak. A jégtömbö-
Könnyen megjósolható, hogy a jövőben még több ket azután a konyhában elhelyezett jégszekrénybe
és talán rafináltabb technikai megoldásokat alkalma- helyezték, ami egy bádoggal bélelt fadoboz volt, két
zó vízimalmokra fognak bukkanni a kutatók a Ró- rekesszel: az egyik jégtartályként szolgált, a másikba
mai Birodalom egykori területén. Ezek alapján pedig tették a hűtendő élelmiszert. Ilyen módon hűtötték az
nemcsak az ókor technikai alulfejlettségéről, hanem élelmiszereket apáink és nagyapáink a kompresszoros
valószínűleg a középkori „technikai forradalomról” hűtőszekrények elterjedése előtt.
szóló hagyományos elképzeléseket is felül kell majd Mondanunk sem kell: a találmány csak annyiban
vizsgálni. tekinthető újnak, hogy a modern korban a jeget csí-
rátlanított vízből mesterséges úton, ipari eljárással ál-
lították elő. Az ókori Rómában − ahol az első század
közepétől szintén nagy keletje volt a hónak és jégnek
242 243

− még nem ismerték ezt a módszert. Ők az Alpok- Még a hóval sem érik be, hanem jég után kutatnak,
ból szállították a jegeskocsikhoz hasonló fogatokon mintha annak, szilárd lévén, megbízhatóbb volna
a fővárosba a havat és a jeget, amit pelyvával vagy a hidege, és gyakran öntözik vízzel, így olvasztják
szalmával bélelt vermekben (cisterna frigidaria) tárol- meg. Még csak nem is a jégréteg tetejéről veszik,
hanem hogy nagyobb legyen az ereje és tartósabb
tak. A folyton zsörtölődő, a világ morális hanyatlását
a hidege, a mélyből fejtik. Így hát még az ára sem
hánytorgató római tudós, Plinius ebben is a természet egységes, hanem vannak már házalói a víznek és
megcsúfolását vélte felfedezni: „A vizeket is elkülöní- különböző árai, akárcsak a gabonának − micsoda
tik, és e természetes elemeket a pénz erejével különvá- szégyen! A spártaiak kiűzték a városukból az illat-
lasztják. Ezek havat, amazok jeget isznak, és a hegyek szerárusokat, és utasították őket, hogy sürgősen tá-
átkát gégéjük gyönyörűségére fordítják. A hőségben is vozzanak a területükről, mert pocsékolják az olajat.
megőrzik a hideget, és kitalálták, hogyan fagyaszthatják Mit tettek volna, ha meglátják a hóraktárakat, a sok
le a havat az ettől idegen hónapokban. Egyesek előbb igavonót, amelyek egyedül a víz szállítására szol-
felforralják a vizet, majd ugyanazt lehűtik. Úgy tűnik, gálnak, aminek a színét és ízét tönkreteszi a pelyva,
semmi sem tetszik az embernek a maga természetes for- ami közt tartják?
májában.” A filozófus Seneca ugyancsak mérgelődött
azon, hogy a fagyasztott vizet − a természet ingyen Plinius szerint Róma egy leghírhedtebb ínyence,
ajándékát − pénzért vásárolják az emberek: „azt is ki- Nero császár vezette be azt a fényűző szokást, hogy
találtuk, hogyan csomagoljuk a havat, hogy a nyarat is sosem ivott természetes vizet, hanem azt először fel-
túlélje, és a hideg tárolóhely megvédje a forró évszaktól. forralták, majd üvegedénybe öntve hóba tették, amíg
Mire mentünk ezzel az ügybuzgalommal? Annyira biz- jéghidegre hűlt le. (A felforralt és lehűtött vizet ne-
tosan, hogy a vizet, ami ingyen van, pénzért vesszük.” vezték decoctumnak.) Állítólag az uralkodó életében
Mindkét idézett szerző − az első század közepén és először akkor ivott természetes forrásvizet, amikor i.
végén − ugyanabból eredezteti a jég iránti keresletet: sz. 62-ben, egy hatalmas földrengés után napokra egy
a mértéktelen evés-ivásból. Seneca szerint a rómaiak jó barlangban húzta meg magát. Bár a rómaiak többsége
része a túlzott falánkság miatt krónikus gyomorbajban Nero kárhozatos luxuséletmódjának rótta fel a for-
szenved, és azért van szüksége a jeges vízre, hogy azzal ralt és lehűtött víz fogyasztását, ennek széles körben
hűtse a gyomrát: „ahogy az eszméletleneket és a kábul- való alkalmazása rengeteg embert mentett volna meg
takat hideg vízzel locsoljuk le, hogy magukhoz térjenek, olyan népbetegségektől, mint a vérmétely (bilharzia-
úgy az ő betegségtől zsibbadt szerveik sem éreznek sem- zis) vagy a bakteriális kötőhártyagyulladás (conjunc-
mit, ha még valami hidegebbel helyre nem rázod őket”. tivitis), amelynek vízben élő kórokozói már egyszerű
Seneca alábbi idézetéből az is kiderül, hogy Rómában forralástól is elpusztulnak.
hóraktárak működtek, ahonnan ugyanúgy hordták ko- A havat (vagy inkább jégkását) nemcsak hűtésre
csikkal a jeget, mint a 20. század közepén Budapesten: használták, hanem közvetlenül a borba is tették ada-
244 245

léknak. Volt egy másik szokás is, amikor a borospo- HADSEREG
hár fölé egy lenvászon zacskóban (saccus nivarius)
helyezték el a jeget, amely lassanként belecsöpögött;
vagy pedig egy szűrőtölcsérből (colum nivarium) folyt
bele a borba a hólé. Az első század végi epigramma-
író, Martialis mindkettőt versben örökítette meg: 46. Gáztámadás az Eufratész partján
Vegyi hadviselés az ókorban
A havat a mi lenünk is jól fel tudja higítni:
A te szűrődön szűrt bor se lehet hidegebb.
„A sivatagi Pompeii.” Ezt a nevet méltán érdemelte
Idézett szerzőink is kiemelték, hogy bizony nem le- ki az Eufratész jobb partján fekvő Dura Európosz,
hetett olcsó mulatság a nyári hónapokban Rómában a Szeleukidák által az i. e. 3. században épített határ-
jeges bort inni. Martialis alábbi epigrammája is erre védő erőd. (Dura akkád szó, jelentése „erődítmény”;
utal: az Európosz pedig a makedón törzsek egyik névadó
hősére, egyúttal a Szeleukidák származási helyére
Hótól hűs vízzel ne keverd Massilia füstjét, utal.) Az 1880-as években felfedezett, majd a két vi-
Halld fiu, mert hiszen így a vize többe kerül. lágháború között feltárt sivatagi város keletkezését és
virágzását is kedvező fekvésének köszönhette, mivel
Végül záruljon ez a fejezet egy igazi ínyencséggel: a közel 100 m magasan fekvő természetes erődítmény
a Tiberius korában élt Marcus Gavius Apicius római valósággal uralta az Eufratész völgyét, így könnyen
gourmand és mesterszakács receptjével, a havon tálalt ellenőrizhette a folyón át vezető kereskedelmi utat.
rakott csirkével „Apicius módra” (sala cattabia Api- A területet három oldalról: keletről, északról és délről
ciana): mély szakadékok zárják le, egyedül nyugatról, a siva-
tag felől kellett falakkal megerősíteni. Dura Európoszt
Rakott csirke Apicius módra. Tégy a mozsárba zel- már az i. e. 3. században elfoglalták a parthusok, akik
lermagot, szárított csombort, szárított mentát, fennhatóságukat még azután is megtartották, hogy
gyömbért, zöld koriandert, kimagozott mazsolát,
Pompeius Magnus i. e. 63-ban bekebelezte Syriát
mézet, ecetet, olajat és bort, majd alaposan zúzd
össze. Tégy egy fazékba picenumi kenyérdarabká-
a Római Birodalomba. A határerőd egészen Marcus
kat, rakj közé rétegekben csirkehúst, kecske thymo- Aurelius társcsászárának, Lucius Verusnak keleti had-
sát (csecsemőmirigy), vestinumi sajtot, fenyőmagot, járatáig a parthusoktól némileg függő város maradt,
uborkát, és apróra vágott, szárított vöröshagymát. s csak ekkor, i. sz. 165-ben került római fennhatóság
Öntsd rá a mártást, havon hűtsd ki és tálald. alá – s ott is maradt, majd egy évszázadig.
246 247

a rómaiakat visszaszorították saját ellen-alagútjukba.
Amint a város védői észrevették, hogy az izzadt, pisz-
kos és véres katonák kezdenek előmászni az alagútból,
azonnal lezárták annak kijáratát. Ez persze a sebesül-
tek és lemaradók biztos halálát jelentette.
A régészek már az 1930-as években felfedeztek ti-
zenkilenc római és egy perzsa holttestet a római el-
lenaknában. (Az ostrom időpontját is az egyik római
katona zsebében talált pénzérme alapján határozták
A perzsák által fúrt akna bejárata (www.cais-soas.com)
A parthus elődeinél sokkal agresszívabb Szászáni-

da perzsa dinasztia 224-ben került hatalomra. Nem is
sokat késlekedtek a Római Birodalom keleti tartomá-
nyainak megtámadásával. Dura Európosz ostromára
a második Szászánida uralkodó, I. Sáhpur vezetésével,
i. sz. 256-ban került sor. A perzsák természetesen nem
a megmászhatatlan szakadékok felől, hanem a nyuga-
ti fal irányából támadtak. Többek között a magyar ol-
vasók számára az Egri csillagokból közismert ostrom-
technikát is alkalmazták: aknákat fúrtak a bástyák,
tornyok és várfalak alatt, hogy ezek beomlasztásával
megroggyantsák a falakat. Dura nyugatra néző, úgy-
nevezett Palmyrai kapujától északra, a 19. számú to-
rony alatt is aknát fúrtak. Mikor a rómaiak ezt észlel-
ték, nyomban ellenakna fúrásába fogtak. Mikor a két
alagút összetalálkozott, véres kézitusa kezdődött a ka-
tonák között, amelyben a perzsák kerekedtek felül és Perzsa katona csontváza az aknából (livescience.com)
248 249

meg.) A legutóbbi kutatások szerint azonban a húsz a falakat és a tornyot, a rómaiak még idejében meg-
katona halálát nem a kard vagy a beomló alagút okoz- akadályozták annak teljes összedőlését. Ekkor a per-
ta, hanem egy különleges vegyi fegyver! A régészek zsák egy harmadik támadásba kezdtek: ezúttal is a 14.
által megtalált nyomok azt sejtetik, hogy a perzsák tornyot szemelték ki, amellyel szemben egy ostrom-
egy természetes bitumenből és kénből álló keveré- rámpát kezdtek építeni. A várvédők azonban résen
ket használtak, amit a római alagút alatt húzódó sa- voltak, és minden erővel akadályozták őket a munka
ját aknájukban gyújtottak meg. Mivel a feljebb fekvő véghezvitelében. Ezért egy újabb akna fúrásába kezd-
római és a lejjebb található perzsa alagút találkozásá- tek, amelynek célja ezúttal nem a fal összedöntése,
nál kürtőhatás lépett fel, a kéndioxidot, széndioxidot hanem a katonák városba való bejuttatása volt. Mi-
és szénmonoxidot tartalmazó mérgező füst felfelé kor a rámpa és az akna elkészült, egyszerre indították
áramlott, egyenesen a rómaiak képébe. A kéndio- meg a támadást. Miközben a római katonák a falakon
xid a katonák nyelőcsövében maró kénsavvá alakult, védekeztek, a „föld alól” hirtelen előtörő perzsák hát-
a fojtó füstben pedig perceken belül megfulladtak. ba támadták őket. A város elesett. A korabeli hadijog
A vegyi hadviselésnek ez a formája egyáltalán nem szerint a megmaradt várvédőket a perzsa fővárosban,
volt ismeretlen az ókorban. Ambrakia ostrománál i. e. Ktésziphónban eladták rabszolgának, Dura Európoszt
189-ben a görögök egy elmés szerkezetet vetettek be pedig lerombolták. Róma egykori keleti bástyája a 4.
az aknákban: „egy hordót készítettek, alján egy vékony századra teljesen elnéptelenedett, s már a karavánok
cső bedugására alkalmas nyílással. Ezt a csövet, vala- sem használták szálláshelyül. A romokat lassanként el-
mint a hordó szintén több helyen átlyukasztott fedelét fedte a sivatagi homok, s az Eufratész menti erődváros,
vasból készítették el. A hordót tollpihével töltötték meg, a véres ostrommal együtt, amelyben vegyi fegyvert is
s nyílásával az akna felé fordítva helyezték el. A fedél bevetettek, hosszú évszázadokra feledésbe merült.
nyílásaiból a szariszának nevezett lándzsák meredtek
előre, hogy az ellenséget távol tartsák. Ezután a tollak
közé parazsat tettek, s ezt a hordó végében elhelyezett
csövön át fújtatóval lángra lobbantották. S az égő toll
nemcsak sűrű füsttel, de olyan szörnyű bűzzel töltötte
meg az egész aknát, hogy alig lett volna képes bárki bent
maradni” − írja Titus Livius.
Ezek után hogyan is végződhetett volna másként
Dura ostroma, mint a rómaiak megalázó vereségével.
A perzsák a nyugati oldal 14. számú tornya alatt is ak-
nát fúrtak, amely a fal déli csücskét képezte, közvetle-
nül a szakadék felett. Bár sikeresen megroggyantották
250 251

TECHNIKA (Müosz kikötőjét Hérodotosz szerint az i. e. 5. század-
ban még hadihajók használták!) Az első században
Milétosznak még négy kikötője volt, amelyek közül az
egyik egy flottának is helyet adhatott; Epheszoszban
pedig a tenger egykor Artemisz templomának lépcső-
47. „Hajózni pedig szükséges!” it nyaldosta. Napjainkban Milétosz kikötői huszon-
A mederkotrástól a mesterséges kikötőkig nyolc, Epheszoszé pedig nyolc kilométerre találhatók
az Égei-tenger partjától, mivel az előbbit a Maiand-
rosz- (Büyük Menderes), az utóbbit a Küsztrosz-folyó
„Hajózni szükséges − élni nem muszáj!” Pompeius (Küçük Menderes) teljesen feltöltötte.
Magnus szállóigévé vált mondása arra utal, hogy a ha-
talmas kiterjedésű Római Birodalom számára életbe-
vágóan fontos volt a zavartalan tengeri kereskedelem
biztosítása. Márpedig a tengeri kereskedelem nélkü-
lözhetetlen kellékei a hajók mellett a jó kikötők. Talán
meglepően hangzik, de a Földközi-tenger partvidéke
meglehetősen gyéren van ellátva nagy és mély termé-
szetes kikötőkkel. De akad más probléma is. Az ókor-
ban sok jelentős kikötőváros jött létre a folyók torko-
latánál, mivel a víziút kitűnő összeköttetést biztosított
a belső vidékekkel. Ezeknek a torkolati kikötőknek
azonban volt egy igen jelentős hátrányuk: a folyók
hordaléka folyamatosan feltöltötte medrüket. Főként
a kis-ázsiai tengerparton jelentett komoly környeze-
ti és gazdasági gondot a kikötők elzáródása: „Müosz
Marseille feltöltődött kikötője (ma Jules Verne tér)
partvidékén kisebbfajta tengeröböl található. A Mai-
(A szerző felvétele)
androsz folyó iszapja idővel elzárta az öböl bejáratát, és
elmocsarasította a területét. Az öböl sós vize édesvízzé
változott, és mérhetetlenül elszaporodtak a szúnyogok, A meder kotrására egyébként léteztek bevált mód-
úgyhogy végül arra kényszerültek az emberek, hogy el- szerek, például a kotróhajó. Ezek közül hármat elég jó
költözzenek a városból. Így tehát a müosziak minden állapotban sikerült feltárni Massilia (Marseilles) ró-
ingóságukkal és istenszobraikkal együtt átköltöztek mai kikötőjében, amely szintén feltöltődött: az egyko-
Milétoszba” − írta a második században Pauszaniasz. ri kikötő ma a Jules Verne tér alatt található. A meder-
252 253

kotrásra Türosz és Szidón víz alá került kikötőjében is A ma ismert legkorábbi mesterséges kikötő Cosa
találtak geológiai bizonyítékokat; Epheszoszban pedig mellett épült az i. e. 2. század első felében. A mólók az
feliratos források tájékoztatnak a kikötő karbantar- említett „puteoli por” (pulvis Puteolanus) alapanyag-
tására tett erőfeszítésekről. Nero alatt Soranus, Asia ból készült szabálytalan betontömbök voltak, amelyek
tartomány kormányzója próbálta meg kitisztíttatni 150 m-re nyúltak be a tengerbe. A mólók mellett fa-
Epheszosz kikötőjét; a 2. század közepén L. Antonius cölöpökből épült rakpart volt található, a hullámtörő
Albus proconsul rendeletben megtiltotta, hogy az épít- végén pedig jelzőtorony emelkedett. A vízmélység
kezési törmeléket a város csatornáiba vagy közvetlenül egykor 1,5–2 méteres lehetett, de a feltöltődés és a ten-
a kikötő csatornájába öntsék; a 3. század elején pedig gerszint emelkedése miatt ma már teljesen el van bo-
egy főpap 20 000 denariust adott a kikötő megtisztí- rítva homokkal. A legismertebb mesterséges kikötőt
tására. A 2. században egy helyi milliomos politikus, a dúsgazdag Nagy Heródes építtette i. e. 22–15 között
Ti. Flavius Damianus egy mesterséges szigetet építte- a Sztratón tornya néven ismert kis tengerparti település
tett az epheszoszi Nagy Kikötővel szemben, ahonnan helyén, és Augustus tiszteletére Caesareának nevezte
kisebb bárkákkal szállították az árut a városba − ami el. Mivel Heródes tisztában volt azzal, hogy városának
arra mutat, hogy a feltöltődés tovább folytatódott. Egy jövőjét hosszú távon csakis egy jó kikötő biztosíthatja,
kopt szöveg tanúsága szerint az 5. század végén már igen nagy hangsúlyt tett ennek építésére. A caesareai
egyáltalán nem lehetett Epheszosz kikötőjébe bejutni. kikötő felépítéséhez a nyugati mérnöki tudás, tech-
Az imént azt állítottuk, hogy a Földközi-tenger tér- nológia és nyersanyagok nagyszabású importjára volt
sége alapvetően hiányt szenvedett jól védett, mély vizű szükség. A tufa és a vulkanikus por keveréke is Itáliá-
kikötőkben. Ezen segített a rómaiak nagy találmánya: ból érkezett hajókon Caesarea leendő kikötőjébe. Mi-
a vízben kötő hidraulikus cement, amely mészkővel, vel a vízmélység a cosainál lényegesen nagyobb: mint-
vulkanikus porral és tégla- vagy cseréptöredékekkel egy 3,5–4 m lehetett, ezért a technológia is változott.
keverve betonszerűen szilárd építőanyagot képezett. Az Hatalmas, fából készült süllyesztőkeszonokat töltöttek
újfajta anyagot nem csak hatalmas épületek, boltívek, meg cementtel, kővel és törmelékkel, s ezeket a megfe-
alapozások késztésére, hanem mesterséges kikötők lelő helyen engedték a tenger fenekére süllyedni, hogy
építésére is lehetett alkalmazni. A leghíresebb római így alakítsák ki a hullámtörő gátakat. (Ilyen süllyesz-
építészeti szakíró, Vitruvius, i. e. 25 körül fejezte be Az tőkeszonokat találtak egyébként Les Laurons kikötőjé-
építészetről (De architectura) című munkáját, amelyben ben is Dél-Franciaországban.)
külön fejezetet szentelt a mesterséges kikötők készíté- A nagyságrendileg legnagyobb mesterséges kikötő
sének. Ha nem áll rendelkezésre természetes védett ki- a Tiberis torkolatától északra fekvő Portus (Ostia) volt,
kötőhely, akkor a Puteoli mellett bányászott vulkanikus melynek építését Claudius császár kezdte meg i. sz. 42-
porból (cementből) kell betont készíteni, amelyből hul- ben. A kikötőhöz előbb egy 800 m széles és 7 m mély
lámtörő gátat vagy falat emelhetnek a kikötő elé. medencét ástak, amit nyugatról és délről mesterséges
254 255

hullámtörő gátakkal vettek körül, a bejárathoz pedig KULTÚRA
egy mesterséges szigeten világítótornyot emeltek. Pli-
nius írja, hogy a gátak építéséhez előbb hajókba rakták
a Baiae környékén kitermelt vulkanikus cementport,
majd a hajókat a megfelelő helyen elsüllyesztették.
A medencét és a Tiberis medrét egy 45 m átlagos szé- 48. Kolostori könyvvadászok
lességű csatornával kötötték össze. Egy i. sz. 46-ban Megtalált és elveszett klasszikusok
kelt feliraton Claudius annak a reményének adott
hangot, hogy a csatornák a Tiberis áradásait is leve-
zetik a tengerbe, s ezzel Róma egyszer s mindenkorra Aki olvasta Umberto Eco A rózsa neve (1980) című,
megszabadul az árvízveszélytől (urbem inundationis mára már klasszikussá vált történelmi krimijét, az
peryculo liberavit). Bár az építkezés befejezését 64-ben, emlékezhet rá, micsoda izgalmas nyomozás indult
Nero alatt ünnepelték meg, a kikötőt már korábban is Arisztotelész egyik − addig elveszettnek hitt − műve
használták. Irodalmi forrásokból tudjuk, hogy 62-ben egyetlen fennmaradt példányáért. Eco történelmi
200 hajó semmisült meg a kikötőben, valószínűleg egy fikciója egy észak-itáliai kolostorban játszódik 1327-
cunami következtében, amit a Vezúv-környéki váro- ben − nagyjából száz évvel azelőtt, hogy az ismeretlen
sokat is súlyosan megrongáló földrengés okozott. Et- ókori kéziratok után valóságos hajtóvadászat indult
től kezdve Portus (Ostia) Róma legfőbb kikötője lett egész Európában. A reneszánsz itáliai tudósok távoli
a nyugati és déli irányú kereskedelemben, míg Puteoli kolostorok porlepte könyvtáraiban kutatták az antik
továbbra is a keleti kereskedelmet bonyolította. Traia- szerzők kéziratait, és gyakran sikerrel bukkantak rá
nus i. sz. 106–113 között tovább bővítette a kikötőt egy olyan ókori auctorok műveire, akik/amelyek addig tel-
hatszögű medencével, amely Claudius kikötője mögött jesen ismeretlenek voltak.
helyezkedett el. (Ma a Fiumicino nemzetközi repülő- Az első lökést a klasszikus tudományok iránti érdek-
tér területén található.) lődés felélesztésére Francesco Petrarca (1304–1374)
munkássága adta. Már gyermekkorában a száraz római
jog helyett inkább a klasszikus költők szavainak csáb-
ereje vonzotta. Érett fejjel már teljesen magáévá tette
az antik irodalom nagyjait, s mivel Dél-Franciaország-
ban, Avignon környékén élt, viszonylag könnyen hoz-
zájuthatott a francia kolostorok és katedrálisok elrejtett
kincseihez. Megszerezte és alaposan tanulmányozta
Liviust, amire bizonyíték az a kézirat, melynek mar-
góin saját kezű javításai olvashatók. Ő volt az első, aki
256 257

Livius alapján és Livius stílusában írt ókori történel- hogy Husz János pere alatt Konstanzból elutazzék
met. Petrarca Vergilius műveihez is írt tudós kom- Sankt Gallenbe − ahol Huszt fogva tartották −, és ott
mentárokat, sőt Cicero újrafelfedezése is neki köszön- könyvek után kutasson. Tapasztalatairól így számolt
hető. 1333-ban Liège-ben találta meg a Pro Archia be Guarino da Veronának, a mi Janus Pannoniusunk
poeta egyik kéziratát, de az igazán jelentős felfedezése tanítómesterének: „Ott, a temérdek sok könyv közepet-
az volt, amikor 1345-ben Veronában Cicero lappan- te − amiket túl hosszú volna felsorolni −, rábukkantunk
gó levelezésére bukkant rá. Fáradtan és betegen saját Quintilianusnak egy még sértetlen és egész példányá-
kezűleg másolta le a szövegeket, majd egy magához ra, bár tele volt penésszel és porral. Azért, mert ezek
Ciceróhoz címzett levélben adta hírül a világnak felfe- a könyvek nem a Könyvtárban voltak − amint az méltó
dezését. Élete végén csaknem valamennyi korában is- lett volna értékükhöz −, hanem az egyik torony alján
mert antik szerző munkáját magáénak mondhatta, ol- egy olyan piszkos és dohos börtöncellában, amit még
vashatta, és többé-kevésbé javítgathatta. Ő volt az első egy főbenjáró bűnökben elítélt is alig bírt volna ki. (…)
irodalmár a modern korban, aki klasszikus könyvtárat Quintilianus mellett megtaláltuk C. Valerius Flaccus
birtokolt! Argonauticonjának első három könyvét és a negyedik
Az antik szerzők kéziratainak kutatását a későbbi könyv felét, valamint kommentárokat vagy elemzése-
humanista generációk is tovább folytatták. Giovan- ket Cicero nyolc beszédéhez Asconius Pedianustól, et-
ni Boccaccio (1313–1375) − egy tanítványának elbe- től a nagyon bölcs embertől, akit maga Quintilianus is
szélése szerint − mikor meglátogatta a németországi említ. Ez utóbbiakat én saját kezűleg és igen gyorsan le-
Bobbio apátságát, amely híres volt a benne található másoltam.” Bracciolini összes „zsákmányát” emígyen
antik kódexekről, az elhanyagolt könyvtár láttán sírva sorolta fel egy másik humanista könyvvadász, Vespa-
fakadt. Állítólag két addig ismeretlen kódexet: Taci- siano da Bisticci (1421–1498): „Megtalálá Cicero hat
tus Évkönyveinek (Annales) töredékeit és Varro A la- beszédét… Megtalálá Quintilianus minden munkáit…
tin nyelv (De lingua Latina) című művének kéziratát Megtalálá Tullius művét A szónokról… Megtalálá Silius
hozta onnan magával. Annyi biztos, hogy ő volt az Italicus nagybecsű művét… Megtalálá Manlius Manili-
első, akinek megvoltak Martialis és Ausonius verus nagybecsű művét… Megtalálá Lucretius nagybecsű
sei, továbbá Ovidius Ibis című költeménye, valamint költeményét A dolgok természetéről… Megtalálá Va-
az Appendix Vergiliana. Az Alpokon túli kolostorok lerius Flaccus nagybecsű Argonauticáját… Megtalálá
még mindig újabb ismeretlen szövegekkel kecsegtet- Lucius Columella nagybecsű munkáját…”
ték a felfedezésre éhes literátorokat. Poggio Braccio- A humanisták buzgólkodása ellenére tudunk olyan
lini (1380–1459) úgy kutatott a német kolostorokban, klasszikus kéziratokról, amelyek éppen ebben az idő-
hogy ha egy-egy kéziratot nem sikerült megszereznie, szakban vesztek el, feltehetően örökre. Ez történt az
fogta magát, és pár hétre betelepült a barátok közé, idősebb Plinius A germán háború (De bello Germa-
hogy lemásolja a könyvet. Még arra is szakított időt, nico) című munkájával is. A neves német humanista,
258 259

Nicolaus Cusanus 1427-ben hívta fel Poggio Brac- VALLÁS
ciolini figyelmét arra, hogy látta a kéziratot. Később
tőle függetlenül mások is megerősítették a hírt. Egyes
szkeptikus mai kutatók szerint azonban Cusanus
összekeverte azt Plinius híres természettudományi
enciklopédiájával (Naturalis historia), ami azért sem 49. Az apokalipszis prófétái
valószínű, mivel Cusanus ez utóbbit is jól ismerte. Jövendölések Róma fennállásáról
Azt, hogy Plinius történeti műve valóban létezett, Sue-
tonius róla írt és töredékesen fennmaradt életrajza is
bizonyítja: „az összes háborút, amit valaha a germá- Ókori politikusok, történészek és filozófusok meg-
nokkal vívtak, egybegyűjtötte húsz kötetben.” A kézirat lepően egyöntetű választ adtak arra a kérdésre, hogy
azonban szőrén-szálán eltűnt. De ugyanerre a sorsra mitől vált Róma világbirodalommá. A görögök Tü-
jutott a Költemény Augustus Antoniusszal és Cleopat- khének, a rómaiak Fortunának nevezték azt az isten-
rával vívott tengeri háborújáról (Carmen de bello na- nőt, aki szerintük az asszíroknak, a babilóniaiaknak,
utico Augusti cum Antonio et Cleopatra) című kézirat a perzsáknak, majd a görögök után a rómaiaknak adta
is, amely egy időben Angelo Decembrio tulajdonában a világ feletti uralmat. Ebben a felsorolásban azon-
volt. Az ugyancsak elveszett Liber Epigrammatum et ban van valami aggasztó is, hiszen ha Fortuna szár-
epistularum című kötet, amely Augustus epigrammáit nyas istennője ilyen hektikusan szálldos egyik népről
és levelezését tartalmazta, Petrarca kezén is megfor- a másikra, eljöhet az a nap, hogy Rómából is átröppen
dult. máshová. Ezzel az elméleti lehetőséggel minden óko-
ri politikus, történész és filozófus számolt. Polübiosz
történeti művének fennmaradt része a Karthágót i. e.
146-ban elfoglaló és porig romboló Scipio Aemilia-
nus elmélkedéseivel ér véget. „Scipio hosszasan állt ott
− írja a szemtanú görög történész, a római hadvezér
tanítómestere és barátja −, töprengve városok, népek,
dinasztiák elkerülhetetlen végzetén, amely mindegyiket
utoléri, akárcsak az egyes embereket. Arra gondolt, hogy
ez történt a hajdan hatalmas Ílionnal, az asszír, a méd
és a perzsa birodalommal, és nemrég az oly virágzó
Makedóniával is. Majd akár szándékosan, akár vélet-
lenül, a következő sort kezdte szavalni: »Eljön a nap,
mikoron megszentelt Ílion elvész / és Priamosz, meg
260 261

népe a jógerelyes Priamosznak.« És amikor Polübiosz prófétikus képességeit persze erősen vitatták a római-
nyíltan megkérdezte tőle, mit ért ezen, nem titkolózott, ak, ahogy arról egy 1926-ban Ardeában előkerült szati-
hanem nyíltan a hazáját, Rómát nevezte meg, mivel az rikus görög epigramma is tanúskodik.
emberi sors forgandóságát látva, féltette azt.” A görög–római világ legnépszerűbb jósai kétségkí-
Tükhé/Fortuna csapodár természetét másutt is is- vül a Szibüllák voltak, akik közül a császárkorban már
merték, ezért igyekeztek minden lehető eszközzel ma- tízet ismertek. Legnagyobb hírnévre a delphoi Szibül-
gukhoz csábítani. Például a gallok, akik az i. e. 4. század la tett szert, de az ióniai Erüthraiban és a campaniai
elején egyszer már elfoglalták Rómát, csaknem fél évez- Cumaeban tanyázó Szibüllák is nagy tekintéllyel bír-
reddel később még mindig dédelgették álmukat arról, tak. Eredeti jóslataik nem maradtak fenn, de az ókor-
hogy a Szerencse egyszer rájuk ruházza a világhatal- ban korai időktől fogva széles körben terjedtek olyan
mat: „Semmi úgy, mint a Capitolium égése, nem ébresz- verses próféciák, amelyek szerzőjéül őket tüntették fel.
tette a gallokban a hitet, hogy eljött a birodalom végnap- A Nyolcadik Szibülla-próféciában például Hadrianus-
ja. Hajdan a gallok elfoglalták a várost, de Iuppiter szék- szal hozzák kapcsolatba a Birodalom bukását: „Fel fog
helyének nem esett baja, megmaradt a birodalom: most kelni egy pusztító nép, egy törvény nélküli nép, a hébe-
a végzetes tűz az égiek haragjának volt a jele, és azt mu- rek népe. Arész kifosztja Arészt, és lerombolja a római-
tatja, hogy a világuralmat az Alpokon túli népek veszik ak öntelt hencegését, mert abban az időben a rómaiak
át − hiú babonaságukban ezt jövendölték a druidák” − szertelen uralma leromboltatik, az ősi királynő a meg-
írja Tacitus a Capitolium i. sz. 68-ban történt baljóslatú hódított városok felett. Róma termékeny síksága nem
égése kapcsán. A kelta nevet viselő Veleda (a szó jelen- lesz többé győztes, midőn Ázsiából felemelkedik a ha-
tése: prófétanő) a bructerusok törzséből származott és talomba, együtt Arésszal, eljő. Fel fog emelkedni, úgy
nagy szerepet játszott a Iulius Civilis vezette batáv fel- hogy tetőtől talpig mindent el fog rendezni a városban.
kelésben (i. sz. 69–70). Elfogására a Rajnamenti Castra Be fog telni háromszor háromszáz és negyvennyolc esz-
Veterában (ma Xanten) állomásozó legióparancsnokot, tendő, amikor egy gonosz, erőszakos sors jön el rád,
Munius Lupercust küldték ki, de őt útközben megöl- kiöntve nevedet…” Nyilvánvaló, hogy a jóslat a Bar
ték. Azzal a háromevezősoros hajóval (triremis), amivel Kochba-felkelés (i. sz. 132–135) után íródott, de nem
a római parancsnok utazott, feleveztek a Lippe-folyón, lehet szerzője zsidó, mert a zsidókat nem nevezte vol-
és odaajándékozták Veledának. Bár a felkelést a Gaius na „törvény nélküli népnek”.
Licinius Mucianus vezetése alatt összevont kilenc le- A római uralommal szembeni ellenállás a zsidók
gióval hamar leverték, Veledát sokáig nem tudták el- körében is igen erős volt. Ennek bibliai alapját első-
kapni. Csak 77-ben sikerült Rutilius Gallicusnak − Do- sorban a Dániel könyve jelentette, amit a zsidók és ke-
mitianus későbbi hírhedt rendőrfőnökének − elfognia resztények is széles körben olvastak, sőt a pogányok
és Rómába szállítania, ahol még tizenegy évet élt házi érdeklődését is jól mutatja a filozófus Porphüriosz
őrizetben. A germánok által istennőként tisztelt Veleda (i. sz. 234–305) ellene írt kritikája. Az első században
262 263

már egyértelműen a héber bibliai kánon részét képező A rómaiak természetesen Róma alapítását tekintették
műben négy egymást követő világbirodalomról esik a legfontosabb eseménynek, s ennek emlékére ren-
szó: a babilóniai, a méd–perzsa, a görög/makedón, dezték legszentebb ünnepüket: a századvégi játékokat
és a római királyságokról. Bár ezek közül a szöveg az (ludi saeculares). A hagyomány szerint az első ilyen
utolsót nem nevezi néven (a „Róma” szó nem talál- ünnepre Valerius Corvus consul kezdeményezésére
ható meg az Ószövetség héber szövegében), a Júdeát i. e. 348-ban került sor. Ettől a dátumtól háromszor 110
leigázó utolsó pogány birodalom azonosítása nem üt- évet számlálva, Augustus i. e. 17-ben rendezte a római
között nehézségbe, főleg a jeruzsálemi Templom i. sz. történelem legnagyobb szabású századvégi ünnepsé-
70-ben történt elpusztítását követően. [18. fejezet] gét. Ebből az alkalomból írta Horatius is a Századvégi
A sorrendben egymást követő birodalmak közül az játékok (Carmen Saeculare) címen ismert, s az ünnep-
utolsó − vagyis Róma − éppen attól vált érdekessé ségen előadott ünnepi fohászát. A százévenkénti szá-
a zsidók szemszögéből, hogy a prófécia értelmében mítást alapul véve a Róma alapításától számított 800.
ennek idején jön el a „kéz érintése nélkül leszakadó kő”, évben Claudius (i. sz. 48), az 1000. évben pedig Philip-
amely összezúzza az előző királyságokat, és hatalmas- pus Arabs (i. sz. 248) rendezte meg az ünnepeket, míg
sá nőve betölti az egész világot. Nem kétséges, hogy Domitianus és Septimius Severus a 110 éves augustusi
a római korban a zsidók − és talán a Kelet pogány la- rendszer szerint ünnepelték meg Róma fennállásának
kóinak egy része is − ezt egy eljövendő, nagyon is evi- évfordulóját i. sz. 88-ban és 204-ben.
lági zsidó birodalomra vonatkoztatták; míg a keresz- A Római Birodalom fennállásáról Vegoia ugyan
tények inkább „Isten Országának eljövetelét” olvasták nem nyilatkozott, de azért találgatások akadtak szép
ki belőle. Most már megérthetjük, miért ódzkodott számmal. A Domitianus idején már publikáló Iuvena-
Flavius Josephus attól, hogy túlságosan belemélyedjen lis is utalt arra, hogy „Itt ez a korszak most − a kilence-
a dánieli birodalmak magyarázatába… dik − elvetemültebb / sokkal a vaskornál!” A 3. század
A mai világvége-jóslatokhoz hasonlóan a Római közepén a rómaiak számára már köztudott volt, hogy
Birodalom bukásának [50. fejezet] időpontját meg- a beléptek a tizedik saeculumba, de hogy a Biroda-
határozó numerikus próféciák is széles körben el- lom számára ez lesz-e az utolsó, azt senki sem tudta
terjedtek. Ehhez hozzátartozik, hogy az etruszk nép megmondani. Varro szerint a híres római madárjós,
fennmaradását az úgynevezett „Vegoia jóslata” tíz kor- Vettius azt jövendölte: tizenkét saeculum adatott Ró-
szakra (saeculum) osztotta, s az egyes korszakok kö- mának, mivel Romulus a Város alapításakor tizenkét
zötti váltást mindig csodajelek mutatták. Egy saeculum saskeselyűt látott. Zószimosz 5. századi bizánci törté-
eredetileg azt az időszakot jelentette, amikor egy ese- nész szerint azért hullott szét a birodalom, mert Cons-
mény időpontjában született utolsó ember is eltávozik tantinus és Licinius 313-ban nem rendezték meg az
az árnyékvilágból. Ezt az intervallumot az etruszkok éppen akkor aktuális századvégi játékokat, így Róma
110, a rómaiak 100 vagy 90 évben állapították meg. történetében nem nyílt meg újabb saeculum.
264 265

POLITIKA
50. Miért bukott el

a Nyugat-Római Birodalom?
És megbukott-e?
Kétszáztíz lehetséges ok
1764. október 15-én egy kissé már pocakosodó, alig

huszonhét éves angol fiatalember kapaszkodott fel
a római Campidoglio Michelangelo tervezte lépcső-
in. Egyéni életében túl volt már két vallásváltáson −
anglikánból római katolikus majd abból reformá-
tus lett −, és a filozófusok (Bossuet, Pascal, Grotius,
Edward Gibbon (Wikimedia Commons)
Locke) mellett egyre mélyebben foglalkozott a klasz-
szikus latin irodalommal. Önéletrajzában leírja, hogy
a Capitolium romjai között állva „mialatt a mezítlábas nagyságának és hanyatlásának okairól (Considérations
barátok a vesperást énekelték Jupiter templomában,” sur les causes de la grandeur des Romains et de leur
jutott eszébe az ötlet, hogy megírja az Örök Város ha- décadence, 1734) című − mai történészek számára is
nyatlásának és bukásának történetét. Az angol fiatal- tanulságokkal szolgáló − kis kötete.
ember nem más, mint Edward Gibbon (1737–1794), Miért érdekli az embereket Róma bukásának tör-
aki hat kötetre rúgó A római birodalom hanyatlásának ténete?
és bukásának története (The History of the Decline and Egyrészről talán azért, mert az ember valamiféle
Fall of the Roman Empire, 1776–1789) című munká- vele született pszichológiai kényszer hatására eleve
ja minden bizonnyal a legnagyobb hatású mű, amit jobban érdeklődik a romlás, a hanyatlás, a pusztulás
valaha a Római Birodalom történetéről írtak, vagy korszakai iránt; másfelől viszont minden pusztulás
írni fognak. Pedig Gibbon munkája nem is az első egyben valami újnak a kezdete is, és ha az előbbi moz-
volt e nemben: csaknem fél évszázaddal megelőzte gatórugóit megértjük, talán elkerülhetjük a bukást.
Montesquieu (1689–1755) Elmélkedések a rómaiak Alexander Demandt (1937–), a berlini Freie Univer-
266 267

babonaság, békéhez való romantikus viszony, be-
tegségek, birodalom felosztása, birtokkoncentráció,
bizantinizmus, bolsevizáció, bűnözés elterjedése,
bürokrácia, capillarité sociale [generációk közöt-
ti társadalmi mobilitás], centralizáció, civilizációs
terjeszkedés, cölibátus, császárok utódlásának ren-
dezetlensége, decentralizáció, deforesztáció, dege-
neráció, demoralizáció, despotizmus, dicsőségvágy,
éghajlati változások, egoizmus, egyenlőtlenségen
alapuló oktatási rendszer, elbarbárosodás, élettől
való félelem, életuntság, ellenőrizhetetlen nagyság,
elöregedés, élősködés, elszegényedés, élvezethajhá-
szás, energiavesztés, enerváltság, érdekházasságok,
eretnekség, erkölcsi hanyatlás, erkölcsi idealizmus,
erkölcsi materializmus, eszképizmus, etnikumok
feloldása, expanzió, falánkság, félműveltség, férfi
büszkeség hiánya, feudalizáció, fiskalitás, fizetés-
képtelenség, foglalkozások korlátozása, földren-
gések, földvásárlás korlátozása, germán betörések,
Montesquieu arcképe (Wikimedia Commons) gladiátori játékok, gyermektelenség, hedonizmus,
hellenizáció, higanymérgezés, hipotermia, hitelezői
mentalitás, hivatásos hadsereg, homoszexualitás,
sität klasszika-filológus professzora Róma bukása: hun betörések, hübrisz, illúzióvesztés, imperializ-
a Római Birodalom felbomlása az utókor megítélésében mus, impotencia, individualizmus, indoktrináció,
(Der Fall Roms. Die Auflösung des römischen Reiches infláció, integráció gyengesége, intellektuális de-
im Urteil der Nachwelt, 1984) című munkájában össze- generáció, intellektualizmus, irracionalitás, istenek
sen 210 okot gyűjtött össze, amivel Montesquieu óta eltörlése, itáliai lakosság hanyatlása, járványok,
Róma bukásának miért?-jére magyarázatot kerestek. jogegyenlőség garantálása, jogok eltörlése, kapita-
Ezek ábécé sorrendben a következők: lizmus, kapzsiság, karaktervesztés, kasztrendszer,
katonai fegyelem hiánya, katonai szolgálat megtaga-
abszolutizmus, adóprés, agrár rabszolgaság, agrár- dása, kenyér és cirkusz, képzetlen tömegek felemel-
kérdés, akaratbénulás, államhatalom túlterjeszkedé- kedése, képzett munkaerő hiánya, kereskedelmi
se, állami egoizmus, államszocializmus, alulfejlett- utak áthelyeződése, kereszténység, kétfrontos há-
ség, anarchia, anti-germanizmus, anyagi különbsé- ború, kizsákmányolás, kommunizmus, komolyta-
gek, apátia, arany kiáramlása, arisztokrácia, árulás, lanság, konzervativizmus, koraérettség, korrupció,
ásványi források kimerülése, aszály, aszkétizmus, kozmopolitizmus, környezetrombolás, köszvény,
268 269

középosztály összeomlása, közfürdők, közömbös- a Római Birodalom? A válasz korántsem egyértelmű.
ség, kulináris mértéktelenség, kulturális neurózis, Először is: a 395-ben adminisztratíve ugyan kettévált
kulturális nivelláció, kulturális túlterjeszkedés, la- Nyugat- és Kelet-Római-Birodalom, de ez csak hata-
tifundiumok kialakulása, lebénulás, legitimációs lomtechnikai kérdés volt, az imperium Romanum-ra
válság, legjobbak kipusztítása, leszerelés, letargia,
továbbra is egy egységként tekintettek. Közjogilag
luxus, malária, melegházi kultúra, militarizmus,
misztériumvallások, monetáris gazdaság, munka-
a nyugati birodalomrész (Hesperium regnum) nem
megosztás, nacionalizmusok, negatív kiválasztódás, 476-ban, hanem 497-ben vált le a Keletről, amely
népességcsökkenés, népességnyomás, nomád lovas továbbra is a Római Birodalom legitim örökösének
népek betörései, nordikus faj hanyatlása, női eman- tekintette magát. Így volt ez egészen 1453-ig, Kons-
cipáció, ólommérgezés, orientalizálódás, önelégült- tantinápoly (bizánci megfogalmazásban: az Új Róma)
ség, ösztönösség elvesztése, pacifizmus, parasztság elestéig, amikor II. Mohamed oszmán-török szultán
lerombolása, partikularizmus, pauperizmus, pénz- csapataival elfoglalta a hármas falgyűrűvel övezett
hiány, plutokrácia, polgárháborúk, polgárjog kiter- várost. Vagy még ekkor sem ért véget a Római Biroda-
jesztése, politeizmus, politikai fejlődés lerombolása, lom története? Kevesen tudják, hogy a 19 évesen trón-
proletarizáció, prosperitás, prostitúció, pszichózi-
ra lépő II. Mohamed felvette a Kayser-i Rum vagyis
sok, pusztulás, rabszolgafelszabadítás, rabszolgaság,
racionalizmus, rasszizmus, rasszok degenerációja,
„Róma császára” címet, amivel deklarálta, hogy ön-
rassz-öngyilkosság, retorika, rezignáltság, római magát és rendszerét a Római Birodalom egyenes foly-
befolyás lerombolása, stagnálás, stressz, strukturális tatásának tekinti. Gibbon, aki hatalmas munkájában
gyengeség, szabadság terjeszkedése, szájhősködés, a pogány birodalom krisztianizálásának történetét
szégyentelenség, szellemi barbarizmus, szenzuali- mutatta be, kiindulópontként Marcus Aurelius ural-
tás, szerencsétlenségek sorozata, szervilizmus, sze- kodását választotta, és a „bukást” (fall) természetesen
xualitás, szláv betörések, sztoicizmus, talajerózió, Bizánc elestében látta. Lehet, hogy a Római Biroda-
talajkimerülés, társadalmi nivelláció, tekintélyvesz- lom története még ennél is tovább tartott, és egyszer
tés, terrorizmus, totalitarizmus, tőke, tristesse [bús- meg kellene írni az „iszlamizált római birodalom” tör-
komorság], tudomány elmaradottsága, túlzott kifi-
ténetét is?
nomultság, tunyaság, újoncok hiánya, urbanizáció
növekedése, ütközőállamokkal szembeni bölcstelen
politika, vallások küzdelme és szakadások, vallásos-
ság hiánya, városok hanyatlása, vérmérgezés, veze-
tés hiánya, világuralom, villagazdaságok, vulgarizá-
ció, zsidó befolyás, zsoldosrendszer.
A miért bukott meg a Római Birodalom? kérdést

persze úgy is feltehetnénk: megbukott-e egyáltalán
270 271

RÖVIDÍTÉSEK PIR − Prosopographia Imperii Romani, szerk. H. Dessau et
al., Berlin, 1897–1898.
PSI − Papiri greci e latini, I–XV. köt., Firenze, Pubblicazioni
della Società Italiana per la ricerca dei papiri greci e
latini in Egitto, 1912–2008.
AE − L’Année épigraphique, alap.–szerk. René Cagnat, RIC − Roman Imperial Coinage, szerk. H. Mattingly et al.,
Paris, Presses Universitaires, 1888– I–X. köt., London, 1923–1994.
ANRW − Aufstieg und Niedergang der Römischen Welt, SEG − Supplementum Epigraphicum Graecum, alap.–szerk.
szerk. H. Temporini, Berlin−New York: De Gruyter, J. J. E. Hondius, Sijthoff, 1923–
1972− Syll. − Sylloge Inscriptionum Graecarum, szerk. Wilhelm
BGU − Aegyptische Urkunden aus den Königlichen (később Dittenberger, Friedrich Hiller von Gaertingen, I–IV.
Staatlichen) Museen zu Berlin, Griechische Urkunden, köt., Leipzig, Hirzel, 1915–1924.
I–XIX. köt., Berlin, 1895–2005.
BMC − Coins of the Roman Empire in the British Muse-
um, szerk. H. Mattingly et. al., I–VI. köt., London,
1968-1976.
CIL − Corpus Inscriptionum Latinarum, szerk. Theodor
Mommsen et al., Berlin, 1863–
CLE − Carmina Latina Epigraphica, szerk. Franz Bücheler,
I–III. köt., Leipzig, Teubner, 1895–97.
FIRA − Fontes luris Romani Antejustiniani, szerk. S. Ric-
cobono et al., I–III. köt., Firenze, 1940-41.
IG − Inscriptiones Graecae, szerk. Adolf Kirchoff, Ulrich von
Willamowitz-Moellendorf, Wilhelm Dittenberger,
Friedrich Hiller von Gaertringen, Johannes Kirchner,
Günther Klaffenbach, Peter Funke, Berlin, 1815–
IGRR − Inscriptiones Graecae ad res Romanas pertinentes,
szerk. René Cagnat et al., I–IV. köt. Paris, Leroux,
1906–1927
ILS − Inscriptiones Latinae Selectae, szerk. H. Dessau, Ber-
lin, 1892–1916.
OGIS − Orientis Graeci Inscriptiones Selectae, szerk. W. Dit-
tenberger, I–II. köt. Lipsiae, Hirzel, 1903/1905.
P.Oxy. − The Oxyrhynchus Papyri, I–LXXII. köt., London
Egypt Exploration Society in Graeco-Roman Me-
moirs, 1898–2008.
272 273

HIVATKOZÁSOK (2000) 211-231. − A. Erskine: Troy Between Greece and
Rome: Local Tradition and Imperial Power, New York, Ox-
ÉS VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIA1 ford University Press, 2001.
2. Flora, Amor, Valeria / Mi volt Róma titkos neve?

H.S. Robinson: „A Monument of Roma at Corinth”, Hespe-
1. Ahol minden elkezdődött / Rómaiak Trójában ria 43:4 (1974) 470-484. − Az evocatióról: T. Köves-Zulauf:
Jaszón bolyongása: Sztrabón I. 1.10. C 21. Földy J. ford. Bevezetés a római vallás és monda történetébe, Budapest,
− Odüsszeusz bolyongása: Sztrabón I. 1.11. C 22; Tacitus, Telosz, 1995, 98-151. − Idézett források: Macrobius, Satur-
Germania 3. Borzsák I. ford.; Iaszón gályája: Dión Chry- nalia III. 9.1-16. Grüll T. ford.; Johannes Lydus, De mensi-
sostomos, Orationes XXXVII. p. 458. − A P. L. Couchoud, bus IV. 73. Csalog E. ford. − Nagy Konstantin érme: RIC
J. Svoronos: „Le monument dit des Taureaux à Delos et le VII 194. − Soranus esetéről lásd: M. Klinghardt, „Prayer
cult du navire sacré”, Bulletin de Correspondance Hellénique Formularies for Public Recitation: Their Use and Functi-
45 (1921) 270–294. − Ílion és Róma kapcsolata: Livius on in Ancient Religion”, Numen 46 (1999) 43-45. A forrás:
XXIX.12.14. Nagy Ferencné ford.; IGRR IV, 179 = Syll.2 Servius, Commentarii ad Vergilii Aeneidos I. 277; Soranus
591; Livius XXXVII. 37.2-5; Livius XXXVIII.39.10. − A tu- ügyéről bővebben: T. Murphy: „Privileged Knowledge: Va-
rizmusról: Sztrabón I. 1.19. C 11; Ovidius, Római naptár lerius Soranus and the Secret Name of Rome”, in A. Barchi-
VI. 421. Gaál L. ford. − C.P. Jones: Kinship Diplomacy in esi, J. Rüpke, S. A. Stephens (szerk.), Rituals in Ink: A Confe-
the Ancient World, Cambridge–London, Harvard Universi- rence on Religion and Literary Production in Ancient Rome,
ty Press, 1999. − C.C. Vermeule III: „Neon Ilion and Ilium Stuttgart, Franz Steiner, 2004, pp. 127-137.
Novum: Kings, Soldiers, Citizens, and Tourists at Classical
Troy”, in J.B. Carter, S.P. Morris (eds.): The Ages of Homer. 3. Róma óriástérképe / A legnagyobb ókori puzzle
A Tribute to Emily Townsend Vermeule, Austin, University Szardínia szigete: Livius XLI. 28.10. Nagy Ferencné ford. −
of Texas Press, 1995, 467-482. − M. Sage: „Roman Visitors Varro Itália-térképe: A mezőgazdaságról I. 2.1. Kun J. ford.
to Ilion in the Roman Imperial and Late Antique period: − Agrippa térképe: orbis terrarum urbi spectandus, Plinius,
The Symbolic Functions of a Landscape”, Studia Troica 10 Naturalis historia III. 17. − Szpaszinu Kharax fekvéséről:
Plinius, Naturalis historia VI. 139. − Héródianos I.14.2-3.
− E. Rodríguez-Almeida: Forma Urbis Marmorea, Roma,
1
A rövidítésjegyzékben csak a gyűjteményes kötetek bevett rö- Edizione Quasar, 1981. − D. Reynolds: Forma Urbis Romae:
vidítéseit közöltük, a folyóiratcímeket kiírtuk. Az ókori szö- The Severan Marble Plan and the Urban Form of Ancient
vegek bibliográfiai adatainál szokás szerint csak a szerzőt és Rome, PhD diss., University of Michigan, 1996. − A töre-
a mű címét, valamint a fejezetszámokat tüntettük fel. Itt azt dékek nagy felbontású képei megtekinthetők a Stanfordi
az eljárást követtük, hogy amennyiben a műnek van teljes Egyetem honlapján: http:\\formaurbis.stanford.edu
magyar fordítása, magyarul adtuk meg a címét; amennyiben
nincs, a klasszika-filológiában bevett szokás szerint latinul
közöltük a címet. A fordítók nevét csak ott tüntettük fel, ahol
a fordításból vett idézet szerepelt a főszövegben.
274 275

4. Igazságos háborúk / Egy-két szó a római imperializ- nandi Curiositas”, in A.E. Hanson (ed.): Collectanea Papy-
musról rologica: Texts Published in Honor of H. C. Youtie, Part 1.
Az Asztüpalaiával kötött szerződés szövege: IG XII 3 173 = Bonn, Habelt, 1976, 261–274; Rea, J.: A New Version of P.
IGRR IV 1028, i. e. 105. Grüll T. ford. − A zsidókkal kötött Yale Inv. 299. Zeitschrift für Papyrologie und Epigraphik 27
szerződés szövege két helyen is fennmaradt: Makkabeusok (1977) 151-154. − A jóskönyvek elégetése: Suetonius, Au-
első könyve 8:23–30; Josephus, A zsidók története XII. 417– gustus 31.1. − Cremutius Cordus ügye: Tacitus, Évkönyvek
419. − Róma keleti politikája: E. Badian: Foreign Clientelae IV. 32–38; Tacitus, Agricola 2.2. mindkettő Borzsák I. ford.
(264–70 B.C.), Oxford, Clarendon Press, 1958; vö. D. Gera: − F.H. Cramer: „Bookburning and Censorship in Ancient
Judea in Mediterranean Politics 219–161 B.C., Leiden, Brill, Rome”, Journal of the History of Ideas 6:2 (1945) 157-196.
1998. − A Cicero-idézetek: A kötelességek II. 8.26. Havas L. − W. Speyer: Büchervernichtung und Zensur des Geistes bei
ford. − E.S. Gruen: The Hellenistic World and the Coming of Heiden, Juden und Christen, Bibliothek des Buchwesens 7,
Rome, I–II. vols. Berkeley, Los Angeles, London, University Stuttgart, Anton Hiersemann, 1981. − Szlávik G.: „Könyv-
of California Press, 1984. − K.R. Sherk: Rome and the Greek égetés mint cenzúra a római császárkorban”, História 9:3
East to the Death of Augustus, Cambridge, Cambridge Uni- (1987) 11-13. − H. Rafetseder: Bücherverbrennungen. Die
vesity Press, 1984. − A.N. Sherwin-White: Roman Foreign öffentliche Hinrichtung von Schriften im historischen Wan-
Policy in the East 168 BC to 1 AD, London, Duckworth, del, Kulturstudien 12, Wien–Köln–Graz, Böhlau, 1988. −
1984. − R.M. Kallet-Marx: Hegemony to Empire. The Devel- H. Bosmajian: Burning Books, Jefferson, NC, McFarland,
opment of the Roman Imperium in the East from 148 to 62 2006.
B.C. Berkeley, Los Angeles, Oxford, University of California
Press, 1995. − J.R. Ferrary: „Traités et domination romaine 6. Money, money, money / Az elveszett drachmától a kincs-
dans le monde hellénique”, in L. Canfora, M. Liverani, C. leletekig
Zaccagnini (eds.), I trattati nel mondo antico: forma, ideo- Iuno Moneta: A. Meadows, J. Williams: „Moneta and the
logia, funzione, Rome 1990. Monuments: Coinage and Politics in Republican Rome”,
Journal of Roman Studies 91 (2001) 27−49; Cicero háza:
5. Könyvek a máglyán / Vallási és politikai célú könyvége- Epistulae ad familiares V.6.2; Albanius földje: Cicero, Epis-
tések Rómában tulae ad Atticum XIII.31.4. − Az evangéliumi példázat: Lu-
„Dort wo man Bücher verbrennt, verbrennt man am Ende kács evangéliuma 15:8. − Bányák: C. Domergue: Les mines
auch Menschen,” Heine: Almansor, 1823. − M. Atilius: antiques. La production des métaux aux époques grecque et
Livius XXV.1.12; a Bacchus-kultusz felszámolása: Livius romaine, Paris, A. et J. Picard, 2008. − Általános szakiro-
XXXIX.16.8 Numa sírjának megtalálása: Livius XL.29.1-4. dalom: R. Duncan-Jones: Money and Government in the
Kis Ferencné ford. − Libros magicae artis apud se neminem Roman Empire, Cambridge, Cambridge University Press,
habere licet: et penes quoscumque reperti sint, bonis ademp- 1994. − R.W. Goldsmith: „An Estimate of the Size and
tis, ambustis his publice, in insulam deportantur, humilio- Structure of the National Product of the Early Roman Em-
res capite puniuntur, FIRA II 410. − Az idézett papirusz: pire”, Review of Income and Wealth 30:3 (1984) 263-288. −
P. Coll. Youtie I. 30. Grüll T. ford., vö. G.M. Parássoglou: K. Greene: The Archaeology of Roman Economy, Berkeley,
„Circular from a Prefect: Dileat Omnibus Perpetuo Divi- University of California Press, 1986. − R. Duncan-Jones:
276 277

„Economic Change and the Transition to Late Antiquity”, Astronomy 42–43:148 (2011) 307-320. − J. Evans, C. Car-
in S. Swain, M. Edwards (eds.): Approaching Late Antiquity, man Christián, A.S. Thorndike: „Solar Anomaly and Plan-
Oxford, Oxford University Press, 2004, 20-52. − C. Johns: etary Displays in the Antikythera Mechanism”, Journal for
„The Classification and Interpretation of Romano-British the History of Astronomy 41:142 (2010) 1-39. − T. Freeth, R.
Treasures”, Britannia 27 (1996) 1-16. −R. Reece: „Interpre- Jones Alexander, J.M. Steele, Y. Bitsakis: „Calendars with
ting Roman Hoards”, World Archaeology 20:2 (1988) 261- Olympiad Display and Eclipse Prediction on the Antiky-
269. thera Mechanism”, Nature 454 (2008) 614-617. − J. March-
ant: Decoding the Heavens: Solving the Mystery of the World’s
7. Vigyázat, szmogveszély! / A környezetszennyezés mér- First Computer, London, William Heinemann, 2008.
téke az ókori Rómában
Seneca, Erkölcsi levelek 104. Kurcz Á. ford. − A Grotta 9. „Nem lesz földünk csücske se Thulé” / Ismerhették-e
Rossa-i múmia: A. Ascensi, P. Bianco, R. Nicoletti et al.: Amerikát a rómaiak?
„The Roman Mummy of Grottarossa”, in K. Spindler, H. A Föld gömb alakjáról: Arisztotelész, De caelo 2.14. 298a;
Wilfing, E. Rastbichler-Zisserning, D. Zurnedden, H. vö. De meteorologia 2.5. 362b.− A föld kerületéről: Erat-
Nothdurfter (eds.): Human Mummies, Wien, Spinger, oszthenész, frg. II. A. 6. ed. Berger = Sztrabón I. 4.6. C 64;
1996, 205-218. − Sztrabón III. 2.8. C 146. Földy J. ford. − Poszeidóniosz, frg. 49, 305–309 ed. Edelstein-Kidd = frg.
Ólommérgezés: J.O. Nriagu: „Tales Told in Lead”, Science 13. ed. Theiler = Sztrabón II. 3.6. C 102. − Seneca idézete az
281 (1998) 1622-1623. − Almadén szennyezettsége: P. Hi- eredetiben így hangzik: quantum est enim quod ab ultimis
gueras: „The Almadén district (Spain): Anatomy of One litoribus Hispaniae usque ad Indos iacet? paucissimorum
of the World’s Largest Hg-Contaminated Sites”, Science of dierum spatium, si navem suus ferat ventus, Természettudo-
the Total Environment 356 (2006) 112– 124. − A grönlandi mányos vizsgálódások I. pr. 13. Kopeczky R. ford. − A Se-
jég szennyezettsége: S. Hong, J.-P. Candelone, C. Patterson, neca-drámaidézet: quibus Oceanus vincula rerum / laxet et
C.F. Boutron: „Greenland Ice Evidence of Hemispheric ingens pateat tellus / Tethysque novos detegat orbes / nec sit
Lead Pollution Two Millenia Ago by Greek and Roman Ci- terris ultima Thule, Medea 376−380. Kárpáthy Cs. ford. −
vilizations”, Science 265 (1994) 1841-1843. Seneca és Kolumbusz kapcsolatáról: E. Stärk: Seneca und
Columbus: zu Sen. nat. I. pr. 13. Wiener Studien 114 (2001)
8. A világ első analóg számítógépe / Az antiküthérai szer- 361-371. − A Diodórosz-szöveghely: Diodorus Siculus, Bib-
kezet liothéké V. 19.1−20.3. Grüll T. ford. − A Mexikóban talált
Az antiküthérai szerkezetről óriási szakirodalom született. terrakotta fejről: R. Heine-Geldern: „Ein römischer Fund
Ezt legegyszerűbben az http://www.antikythera-mechan- aus dem vorkolumbischen Mexiko”, Anzeiger der Österre-
ism.gr/bibliography internetes oldalon tekinthetjük át. Itt ichischen Akademie der Wissenschaft. Philosophisch-His-
csak a fejezetben hivatkozott írások megjelenései adatait torische Klasse 98 (1961) 117-119; R. Hristov, S. Genovés:
adjuk meg: D.S.J. de Price: „An Ancient Greek Compu- „Mesoamerican Evidence of Pre-Columbian Transoceanic
ter”, Scientific American 200 (1959) 66. − M. Edmunds: Contacts”, Ancient Mesoamerica 10 (1999) 207-213.
„An Initial Assessment of the Accuracy of the Gear Trains
in the Antikythera Mechanism”, Journal for the History of
278 279

10. Mithridatész 9/11 / Terrortámadások, amelyek örökre 24. mindkettő Muraközy Gy. ford. − Vilmos L.: „Hódító és
megváltoztatták Rómát meghódított. Róma és a görög világ találkozása”, Rubicon
Florus, Róma háborúi III. 5. Havas L. ford. − A. Mayor: The 67-68 (1997) 24-28.
Poison King: The Life and Legend of Mithridates, Princ-
eton: Princeton University Press, 2010. − Cicero, Manil- 13. Mi rejlik a névben? / A leghosszabb nevű római pol-
ius törvényjavaslata érdekében 12. Németh B. ford. − B.C. gár
McGing: The Foreign Policy of Mithridates VI Eupator, King Palpellius Hister említése: Tacitus, Évkönyvek XII. 29.2;
of Pontus, Mnemosyne Supplements 89, Leiden, Brill, 1986. ugyanennek Pulában előkerült felirata: ILS 946. − Pilatus
− R. Harris: “Pirates of the Mediterranean: What a Ter- felirata: AE 1963, 104 (Caesarea). − Tacitus felirata: OGIS
rorist Act in Ancient Rome Can Teach Us”, The New York 487 (Mylasa). − Az Ulpianus tiszteletére emelt felirat: AE
Times 2006. szeptember 30. 1988, 1051 (Tyrus). − Iuvenalis, Szatírák V. 127. − A név-
rekorder consul hivatali pályafutása: PIR P 492 (CIL XIV
11. Alexandria − Kína nyugati határán? / Római legioná- 3609, Tivoli). − A római névadási szokásokról: B. Salway:
riusok a kínaiak zsoldjában „What’s in a Name? A Survey of Roman Onomastic Practi-
A római hadifoglyok útja: Plinius, Naturalis historia VI. 47. ce from c. 700 B.C. to A. D. 700”, Journal of Roman Studies
− A katonák sorsa: Horatius, Énekek III. 5.5. Devecseri G. 84 (1994) 124-145.
ford. − H.H. Dubs: A Roman City in Ancient China, China
Society Sinological Series, London, China Society, 1957. 14. Július, augusztus, tibériusz, líviusz… / A császárkul-
− Az elmélet alapján készült történelmi regény: D.Harris: tusz eredete és néhány vonása
Black Horse Odyssey: Search for the Lost City of Rome in Az első idézett strófa: Horatius, Énekek IV. 5. Horváth I. K.
China, Kent (Australia), Wakefield Press, 1991.− Dubs ford.; a második: Benjámin László: Mindennap győzelem
kötetének tudományos kritikáiból: O. Lattimore: „Review: (1952) c. művéből való. − Caesar naptárreformja: D. Fe-
A Roman City in Ancient China”, The American Journal eney: Caesar’s Calendar: Ancient Time and the Beginnings
of Philology 79:4 (1958) 447-448; S. Lieberman: „Review: of History, Berkeley, University of California Press, 2007. −
A Roman City in Ancient China”, Classical Philology 53:3 A császároknak történő áldozásról ld. D. Fishwick: „Votive
(1958) 211. Offerings to the Emperor?” Zeitschrift für Papyprologie und
Epigraphik 80 (1990), 121−130. − Fronto, Epistulae ad Mar-
12. Múzeumország / A rómaiak és a görög kultúra cum Caesarem IV. 12.6. Csalog E. ford. − R. Hanina mon-
Horatius, Levelek II. 1.156. Horváth I. K. ford.; Livius XX- dása: Avót 3.2; Avót d’Rabbi Nátán 31. ed. Schechter p. 68.
XIV. 4. Nagy Ferencné ford. −A tauromenioni katalógus: − Pál apostol idézetei: Timóteushoz írt első levél 2:1–2; vö.
SEG XXVI (1976–77) #1123. = Fabius Pictor, Frg. III. col. Levél a rómaiakhoz 13:3.
A. Grüll T. ford. − A görögök lenézése: A.N. Sherwin-Whi-
te: Racial Prejudice in Imperial Rome, Cambridge, Camb- 15. A Gyöngysziget felfedezése / Hogyan került Srí Lanka
ridge University Press, 1967. − Az idézett helyek: Polübiosz a római térképekre?
XXXVI. 17.5; Dion Chrystomos, Orationes VII. 33; Pau- Székely M.: Kereskedelem Róma és India között. Szeged: JA-
szaniasz, Görögország leírása X. 4.1; Plinius, Levelek VIII. TEPress, 2008. − Székely M.: „Taprobané, a gyöngysziget”,
280 281

Acta Universitatis Szegediensis, Acta Antiqua et Archaeo- giche. La fronte della Grande Aula e il suo sistema scala-
logica, 28 (2004) 57-74; D. Meredith: „Annius Plocamus: re”, Bollettino della Commissione Archeologica Comunale
Two Inscriptions from the Berenice Road”, Journal of Ro- di Roma 104 (2003) 285-306.− Felhasználtam T. Horváth
man Studies 43 (1953) 38-40. − D.P.M. Weerakkody: Tapro- Ágnes írását: ttps://sites.google.com/site/romaantikemle-
bane: Ancient Sri Lanka as Known to Greeks and Romans, kei/mercatitraiani − Plinius, Panegyricus, Traianus császár
Indicopleustoi: Archaeologies of the Indian Ocean 1, Turn- dicsőítése 29. Hoffmann Zs. ford.
hout, Brepols, 1997.
18. „Megengedem, hogy ősi szokásaik szerint éljenek…”
16. Beszélő szerszámok / Rabszolgatartás az ókori Rómá- / Zsidókérdés az antik Rómában?
ban A jegyzőkönyv forrása: http://www.nizkor.org/hweb/pe-
Vita a rabszolgák számáról: R. MacMullen: „Late Roman ople/e/eichmann-adolf/transcripts − Eichmann peréhez
Slavery”, Historia 36 (1987) 359-382; a cikkre született vá- lásd: H. Arendt: Eichmann Jeruzsálemben. Tudósítás a go-
lasz: R. Samson: „Rural Slavery, Inscriptions, Archaeology nosz banalitásáról, Budapest, Osiris, 2000. − A görög és
and Marx. A Response to Ramsay MacMullen’s „Late Ro- római szerzők zsidókról szóló írásai: M. Stern: Greek and
man Slavery”, Historia 38 (1989) 99-110. − Idézet a rabszol- Latin Authors on Jews and Judaism. vols. 1–3. Jerusalem:
gák lehetséges megjelöléséről: Seneca, A nagylelkűségről I. Israel Academy of Sciences and Humanities, 1974–84. −
24.1. Szőke Á. ford. − Isidorus nagybirtokos: Plinius, Na- A pogány antiszemita előítéletekről: P. Schäfer: Judeopho-
turalis historia XXXIII. 47. [135] − A rabszolgákkal való bia: Attitudes Toward the Jews in the Ancient World, Camb-
bánásmódról: Seneca, Erkölcsi levelek XLVII.10. Kurcz Á. ridge, Mass., Cambridge University Press, 1997. − A zsidók
ford. − Újszövetségi idézetek: A korinthosziakhoz írt első vallásszabadságát biztosító dekrétumok: M. Pucci Ben
levél 7:21, Levél a kolosszéiekhez 4:1. − Egyéb szakiroda- Zeev: Jewish Rights in the Roman World. The Greek and Ro-
lom: P. Garnsey: Ideas of Slavery form Aristotle to Augus- man Documents Quoted by Josephus Flavius, Texts and Stu-
tine, Cambridge, Cambridge University Press, 1996. − W. dies in Ancient Judaism 74, Tübingen, Mohr Siebeck, 1998.
Scheidel: „Quantifying the Sources of Slaves in the Roman − Zsidók és rómaiak együttélése: Grüll T.: „Pax Romana
Empire”, Journal of Roman Studies 87 (1997) 159-169. − − alulnézetben. Hogyan látták a zsidók a „római békét”?”,
W.V. Harris: „Demography, Geography, and the Sources of Ókor 9:1 (2010) 27-36; L.H. Feldman: Jew and Gentile in the
Roman Slaves”, Journal of Roman Studies 89 (1999) 62−75. Ancient World. Attitudes and Interactions from Alexander
− D.L. Thurmond: „Some Roman Slave Collars in CIL”, At- to Justinian, Princeton, Princeton University Press, 1993;
henaeum 82[72]:2 (1994) 459-493. L.I. Levine: Judaism and Hellenism in Antiquity. Conflict or
Confluence? Peabody, Mass., Hendrickson, 1999. − Grüll T.:
17. Róma gyomra / Bevásárlóközpont Traianus forumán „A Bar Kochba-felkelés. A kutatás fél évszázadának ered-
A Zola-regényrészlet Antal L. fordítása. − L. Lancaster: ményei és kihívásai”, Antik Tanulmányok 52 (2008) 27-51.
„Building Trajan’s Markets 2: the Construction Process”, − Rasszista előítéletek az ókorban: B. Isaac: The Invention
American Journal of Archaeology 104:4 (2000) 755-785. − of Racism in Classical Antiquity, Princeton–Oxford, Prince-
M. Bianchini, M. Vitti: „Il Complesso dei Mercati di Traia- ton University Press, 2004.
no alla luce dei recenti restauri e delle indagini archeolo-
282 283

19. A csillámpalától a táblaüvegig / Az ablaküveg haszná- The Roman Mother, Norman, University of Oklahoma
lata a Római Birodalomban Press, 1988. − E.G. Clark: Women in the Ancient World,
Plinius, Naturalis historia XXXVI. 160-161. − M. J. Bernár- Oxford, Oxford University Press, 1993. − E. Fantham et al.:
dez Gómez, J. C. Guisado di Monti, „El cristal de Hispania”, Women in the Classical World: Image and Text, Oxford, Ox-
Revista Historia Natural 4 (2004) 52-59. − Az üvegfújásról: ford University Press, 1995.
Plinius, Naturalis historia XXXVI. 193. − R. Arletti, G. Vez-
zalini, S. Benati, L. Mazzeo Saracino, A. Gamberini: „Ro- 21. Kleopátra kézjegye / Az ókorból fennmaradt egyetlen
man Window Glass: A Comparison of Findings from Three autográf
Different Italian Sites”, Archaeometry 52:2 (2010) 252-271. Az ókori autográfokról: Plinius, Naturalis historia XIII. 83;
− D. Allen, Roman Glass in Britain. Princes Risborough, Quintilianus, A szónoklás művészete I. 7.20-22; Plinius, Na-
Shire Publications, 1998. − Az oxyrhynchusi fürdő építésé- turalis historia XIII. 83; Suetonius, Augustus 80.3, 87.1; Sue-
nek költségei: P. Oxy. XLV, 3265. tonius, Nero 52.3. − Augustus saját kezű levelezése: Suetoni-
us, Horatius élete 11. − Marcus Aurelius autográf levelezése:
20. Salvia Postumia dicsérete / Az „emancipált” római nő Fronto, Epistulae ad Marcum Caesarem IV. 7.1; Cassius Dio
A pulai ív feliratai: CIL V 50 = ILS 2229. − Sempronia jel- LXXI. 36.2. − Összefoglalóan: M. McDonnell: „Writing,
lemzése: Sallustius, Catilina összeesküvése 25. Kurcz Á. Copying and Autograph Manuscripots in Ancient Rome”,
ford. − Fulvia Antonius pénzén: BMC Rep. I. 570, 575. − Classical Quarterly 46:2 (1996) 469-491. − A papirusz jel-
Crispinilla és Caecidia: Tacitus, Évkönyvek XI. 36; ILS zete: Ägyptisches Museum und Papyrussammlung (Berlin)
8574a − Tacitus, Évkönyvek XV. 71; ILS 8573. − Hispaniai P 25239. − P. van Minnen: „An Official Act of Cleopatra
borkereskedőnők: CIL XV 3691, 3729, 3845–7. − Lucretia (with a Subscription in Her Own Hand)”, Ancient Society
példája: Livius I. 57. vö. E. Vandiver: „The Founding Mo- 30 (2000) 29-34. − uő: „A Royal Ordinance of Cleopatra
thers of Livy’s Rome. The Sabine Women and Lucretia”, F.B. VII”, in: S. Walker, P. Higgs (eds.): Cleopatra of Egypt: From
Titchener, R.F. Moorton (eds.): The Eye Expanded. Life and History to Myth, London: British Museum, 35-44. − uő:
the Arts in Greco-Roman Antiquity, Berkeley–Los Angeles– „Further Thoughts on the Cleopatra Papyrus”, Archiv für
London, University of California Press, 1999, 206-232. − Papyrusforschung 47 (2001) 74-80.
Turia dicsérete: CIL VI 15271 = 37053, vö. H. Lindsay: „The
Man in Turia’s Life, with a Consideration of Inheritance 22. Nők az arénában / A római gladiátorjátékok amazonjai
Issues, Infertility, and Virtues in Marriage in the 1st c. B.C.”, K. Coleman: „Missio at Halicarnassus”, Harvard Studies in
Journal of Roman Studies 22 (2009) 183-198. − További fel- Classical Philology 100 (2000) 487-500. − C. Ewigleben,
használt irodalom: M.L. Woodhull: „Matronly Patrons in „’What these Women Love is the Sword’: The Performers
the Early Roman Empire: The Case of Salvia Postuma”, in F. and their Audiences”, in E. Kohne, C. Ewigleben (eds.), The
McHardy, E. Marshall (ed.), Women’s Influence on Classical Power of Spectacle in Ancient Rome: Gladiators and Caesars,
Civilization, London–New York, Routledge, 2004, 75-91. − Berkeley, University of California Press, 2000, 125-139. −
J.P.V.D. Balsdon: Roman Women, New York, The John Day B. Levick: „The Senatus Consultum from Larinum”, Journal
Company, 1963. − J.F. Gardner: Women in Roman Law and of Roman Studies 73 (1983) 97-115. − M. Vesley: „Gladiato-
Society, London–Sydney, Croom Helm, 1986. − S. Dixon: rial Training for Girls in the collegia iuvenum of the Roman
284 285

Empire”, Echos du Monde Classique 62:17 (1998) 85-93. − liae: Celsus, De medicina IV.12.7; Plinius, Naturalis historia
A. Zoll: Gladiatrix: The True Story of History’s Unknown XXXI. 6; Aquae Albulae: Vitruvius, Az építészetről VIII.3.2;
Woman Warrior, New York, Berkley Publishing Group, Sztrabón V.3.2. C 238; Martialis, Epigrammák I. 12; Sueto-
2002. − Ostiai felirat: CIL XIV 5381 és 4616. − Nero: Cas- nius, Augustus 82.2. − A vicarellói serlegek feliratai: CIL XI
sius Dio LXII. 17.3. − Domitianus: Suetonius, Domitianus 3281–3284. − Hammat Gader-i feliratok: L. Di Segni: „The
4.1; Cassius Dio LXVII. 8.2. − Iuvenalis, Szatírák VI. 252. Greek Inscriptions of Hammat Gader”, in Y. Hirschfeld
Muraközy Gyula ford. (ed.), The Roman Baths of Hammat Gader, Jerusalem, Israel
Exploration Society, 1997. − Rabbi a fürdőben: S. Schwartz:
23. Pandoteria/Ventotene / A száműzött hercegnők szigete „Rabban Gamliel, Aphrodite’s Bath, and the Question of
Idézetek: Tacitus, Évkönyvek III. 24. Borzsák I. ford.; Sene- Pagan Monotheism”, Jewish Quarterly Review 96 (2006)
ca, A jótéteményekről VI. 32.1. Bollók János és Takács László 149-179. − Herkulesfürdőről: F. Klein: Die Herculesbäder
ford. − Augustus családjogi törvényeiről: C. Edwards: Poli- nächst Mehadia, Wien, Seidel, 1858; felhasználtam továbbá
tics of Immorality in Ancient Rome, Cambridge, Cambridge Lieber T. et al. cikkét is: „Fürdőváros a végeken − A legyő-
University Press, 1993. − A száműzetésről általában: R.A. zött Herkules”, Élet és Tudomány 65:40 (2010) 1254-1257. −
Bauman: Crime and Punishment in Ancient Rome, London, A római fürdőkről általában: R. Jackson: „Waters and Spas
Routledge, 1996. − A tárgyalt szigetről: G.M. De Rossi: Ven- in the Classical World”, in R. Porter (ed.), The Medical His-
totene e S. Stefano, Roma, Guido Guidotti Editore, 1995. tory of Waters and Spas, Medical History Suppl. 10, Lon-
don, Wellcome Institute for the History of Medicine, 1990,
24. Herkulesfürdői emlék / Gyógyvizek és termálfürdők 1-13. − R. Jackson: „Spas, Waters and Hydrotherapy in the
a római világban Roman World”, in J. deLaine, D.E. Johnston (eds.), Roman
Aszklepiadészról: Plinius, Naturalis historia XXVI. 7-8. − Baths and Bathing, Journal of Roman Archaeology Suppl.
Antonius Musa és Augustus kapcsolatáról: Suetonius, Au- 37, Portsmouth, Rhode Island, JRA, 107-116. − F. Yegül:
gustus 59, 81; Plinius, Naturalis historia XXV. 77; Cassius Baths and Bathing in Classical Antiquity, New York, The
Dio LIII.30.3; Horatius, Levelek I. 15. Néhány hónappal Architectural History Foundation, Cambridge, MIT Press,
később kevésbé járt sikerrel Marcellus gyógyításában, éle- 1992. − G.F. Fagan: Bathing in Public in the Roman World,
téről ld. M. Michler: „Principis medicus: Antonius Musa”, Ann Arbor, University of Michigan Press, 1997.
ANRW II.37.1. (1993) 757-785. − A fürdőkben működő
orvosokról: E. Künzl: „Operationsräume in römischen 25. Vers a szemétdombról / Cornelius Gallus: széplelkű
Thermen”, Bonner Jahrbücher 186 (1986) 491-509. − Az költőből lázadó kormányzó
ivóvízkúráról: Plinius, Naturalis historia XXXI. 32. − Salus Gallus összeesküvéséről: P. Oxy. XXXVII. 2820. − Ovidi-
Umeritana: CIL II 2917. − Baiaeról: Martialis, Epigrammák us, Szerelmek I. XV. 28-29. Gaál László ford. − R. D. An-
XI. 80. Csengery J. ford.; Horatius, Levelek I.1.83. Horváth derson, P. J. Parsons, R. G. M. Nisbet, „Elegiacs by Gal-
I. K. ford. − A baiaei szuvenírok: K. S. Painter, „Roman lus from Qasr Ibrîm”, Journal of Roman Studies 69 (1979)
Flasks with Scenes of Baiae and Puteoli”, Journal of Glass 125-155. −Gallusnak háromnyelvű felirata Philaeben: CIL
Studies 17 (1975) 54-67. − A tuniszi epigramma: CIL VIII III 14147 = OGIS 654. F. Hoffmann, M. Minas-Nerpel, S.
25362. − Sinuessa: Tacitus, Évkönyvek XII. 66; Aquae Cuti- Pfeiffer (eds.), Die dreisprachige Stele des C. Cornelius Gal-
286 287

lus. Übersetzung und Kommentar, Archiv für Papyrusfor- A. Sommella Mura, C. Usai (eds.): Crepereia Tryphaena:
schung und verwandte Gebiete 9, Berlin–New York: Wal- Un tesoro nascosto di 2000 anni fa, Milan: 1982. − G.H.
ter de Gruyter, 2009. − A kérdésről átfogóan lásd: Török Hallam: „A Note on the Monument and Tomb of a Vestal
László: „Augustus Alsó-Núbiában”, Ókor 6:3 (2007) 18- Virgin at Tivoli”, Journal of Roman Studies 20 (1930) 14-
31. − Roscius esetéről: Plutarchos, Crassus élete 32.3. 15. − A. Fraschetti: „La sepoltura delle Vestali e la Città”,
in Du châtiment dans la citè. Supplices corporels et peine de
26. Kincsek a mélyben / Miről árulkodnak a római hajó- mort dans le monde antique, Collection de l’École français
roncsok? de Rome 79, Table ronde organisée par l’École française de
Az 1945 és 1990 között feltárt hajótörések katalógusa: A.J. Rome avec le concours du Centre national de la recherche
Parker: Ancient Shipwrecks of the Mediterranean and the scientifique (Rome 9-11 novembre), Rome, 1984, 97-129. −
Roman Provinces, BAR International Series 580, Oxford, Általános szakirodalom: K.M.K. Elderkin: „Jointed Dolls in
Tempus Reparatum, 1992. − A hajóroncskutatás gazdasági Antiquity”, American Journal of Archaeology 34 (1930) 455-
jelentősége: J. Paterson: „Salvation from the Sea: Ampho- 479. − R. Cortopassi: „Les poupées dans l’antiquité”, Ar-
rae and the Roman Economy”, Journal of Roman Studies chéologie 373 (2000) 42-48. − D. Gourevitch: „The Roman
72 (1982) 146-157; G. Woolf: „Imperialism, Empire, and Lady-Doll: A Surprising Image of the Female Body”, Me-
the Integration of the Roman Economy”, World Archaeo- dicina nei secoli 23:1 (2011) 9-39. − C.B. Horn: „Children’s
logy 23 (1992) 283-293. −A nyílt vízi hajózásról: A. M. Play as Social Ritual”, in V. Burrus (ed.), Late Ancient Chris-
McKann: „Deep Water Archaeology: A Late-Roman Ship tianity, Augsburg, Fortress Press, 2010, 95-116.
from Carthage and an Ancient Trade Route Near Skerki
Bank off Northwest Sicily”, Journal of Roman Archaeology 28. „A halált jobban vágyják az életnél” / Szomorú gyer-
Supplementary Series 58, Portsmouth, JRA, 2004. − A mah- meksorsok az ókori Rómában
diai hajóroncsról: G. Hellenkemper-Salies, Η.-Η. Prittwitz, I. Capasso: I fuggiaschi di Ercolano: paleobiologia delle
G. Gaffron, G. Bauchheuß (eds.): Das Wrack. Der antike vittime dell’eruzione vesuviana del 79, Roma, L’Erma di
Schiffsfund von Mahdia, Katalog des Rheinischen Landes- Bretschneider, 2001. − S. Bisel: „The People of Herculaneum
museums, 1–2. köt., Bonn–Köln, 1994. AD 79”, Helmantica 37 (1986) 11-23. − K. Bradley: „Child
Labour in the Roman World”, Historical Reflections 12:2
27. A barbie és a vestaszűz / Játékbabák az ókori Rómá- (1985) 311-330. − Xanthias: CIL XIII 8355 = CLE 219; Pa-
ban gus: CIL VI 9437 = CLE 403; Avidius Felix: CIL IX 4024. −
Kitűnő összefoglalás magyar nyelven, de a játékbabákat Egy 14 éves rabszolga szövőlány munkaszerződése fennma-
nem tárgyalja: Németh György: Ókori játékok könyve, radt Antinoopoliszból, ld. PSI 241; Narcissus: BGU IV 1124.
Budapest, Pesti Szalon, 1994. − Az egyiptomi játékok: − A mester és tanonc viszonya: Ulpianus, Digesta 9.2.5.3;
H. Froschauer (ed.): Spiel am Nil. Unterhaltung im alten 21.1.17.5. − A dalmatiai fiú esete: percussus cornu bubus
Ägypten, Wien, Phoibos, 2004. − Timareté epigrammája: dum pabula ponit, AE 1922, 48. − Az egyiptomi bányászok:
Anthologia Palatina VI. 280. − Cossinia sírfelirata: Unde- Diodorus Siculus III.13.1-3.− A. Giardina: “Bambini in mi-
cies senis quod Vestae paruit annis / hic sita virgo manu po- niera: Quartulus e gli altri”, in G. Paci (ed.), EPIGRAPHAI:
puli delata quiescit, AE 1931, 78. − L. Storoni Mazzolani, Miscellanea epigrafica in onore di Lidio Gasperini, vol. 1. Ti-
288 289

voli, 1998, 407-416. − W.V. Harris: „Child-Exposure in the 30. Jurassic Parks / Őslénykutatás és őslénytárak az ókori
Roman Empire”, Journal of Roman Studies 84 (1994) 1-22. − Rómában
A kitett gyermekekről: Plinius, Levelek X. 65-66; Iuvenalis, A Harvard Egyetemen működő Center for Hellenic Studies
Szatírák VI. 603; Artemidóros, Oneirokritika II. 9; Martia- gondozásában on-line is elérhető Philostratus kitűnő angol
lis, Epigrammák IX.5.6-9; IX.7.1-5; Justinus, Apologia I. 27. fordítása: http://chs.harvard.edu/wa/pageR?tn=ArticleWr
− M. Memmer: “Ad servitutem aut ad lupanar” … ein Beit- apper&bdc= 12&mn=3565#onheroestext, kommentárok-
rag zur Rechtsstellung von Findelkindern nach römischen kal és bibliográfiával, vö. C.P. Jones: „Philostratus’ Heroikos
Recht – Unter besonderer Berücksichtigung von §§ 77,98”, and Its Setting in Reality”, Journal of Hellenic Studies 121
Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte (Roma- (2001) 141-149. − Scaurus csontváza: Plinius, Naturalis his-
nistische Abteilung) 108 (1991) 21-93. − V. Vuolanto: „Sel- toria IX. 8–15; Augustus villája Caprin: Suetonius, Augus-
ling a Freeborn Child: Rhetoric and Social Realities in the tus 72.3. Kis Ferencné ford.; a gigászok Sallustius kertjében:
Late Roman World”, Ancient Society 33 (2003) 169-207. − Plinius, Naturalis historia VII. 74-76; a Jersey szigetén talált
C. Laes: Children in the Roman Empire, Outsiders Within, maradványok: Plinius, Naturalis historia IX. 9-10; Plinius
Antwerpen, Universiteit Antwerpen, 2006. Pulcher műhelyében: Plinius, Naturalis historia II. 200;
XXXIV. 46. − Lásd még: F. Pfister: Der Reliquienkult im Al-
29. „Oroszlánok elé a keresztényeket!” / A Birodalom első tertum, 1–2 köt., Giessen: A. Topelmann, 1909–1912. − D.
számú közellenségei Boedeker: „Hero Cult and Politics in Herodotus: The Bones
A mártírakta magyarul: Vanyó L. (szerk.): Vértanúakták of Orestes”, in C. Dougherty, L. Kurke (eds.), Cultural Po-
és szenvedéstörténetek, Ókeresztény írók 7, Budapest, etics in Archaic Greece, Cambridge: Cambridge University
Szent István Társulat, 1984. − B. Shaw: „The Passion of Press, 1993, 164-177. − A. E. Farkas, P. O. Harper, E. B. Har-
Perpetua”, Past and Present 139:1 (1993) 3-45; W. Farina: rison (eds.), Monsters and Demons in the Ancient and Me-
Perpetua of Carthage: Portrait of a Third-Century Martyr, dieval Worlds: Papers Presented in Honor of Edith Porada,
Jefferson, NC: McFarland, 2009. − Plinius, Levelek X. 96, Mainz, Zabern, 1987. − A. Mayor: The First Fossil Hunters:
97. Szepessy T. ford. − Marcus Aurelius, Elmélkedések Paleontology in Greek and Roman Times, Princeton, Prin-
16. Huszti J. ford. − G.E.M. De SteCroix: „Why Were the ceton University Press, 2000.
Early Christians Persecuted?”, Past and Present 26 (1963)
6-38. − T.D. Barnes: „Legislation Against the Christians”, 31. Egy legendás évjárat / Honnan származik az „opimiusi
Journal of Roman Studies 58 (1968) 32-50. − G.E.M. De bor” kifejezés?
SteCroix: „Aspects of the Great Persecution”, Harvard A setinumi borról: Plinius, Naturalis historia XIV.61;
Theological Review 47:2 (1954) 75-113. − W.H.C. Frend: Martialis, Epigrammák XIII. 112. − A caecubumi borról:
Martyrdom and Persecution in the Early Church, Oxford, Athénaiosz, Lakomázó bölcsek I.27a; a bor eltűnése: Plini-
Blackwell, 1965. −H. Chadwick: A korai egyház, Buda- us, Naturalis historia XIV.61; Tacitus, Évkönyvek XV. 41. −
pest, Osiris, 2003. A falernumi borról: Athénaiosz, Lakomázó bölcsek I.26c,
Silius Italicus, Punica 162–174 − Az opimiusi borról: Ci-
cero, Brutus LXXXIII.287-288; Petronius, Satyricon 36. −
A kérdés egészéről: T. J. Leary: „Martial’s Christmas Wine-
290 291

list”, Greece and Rome 46 (1999) 34-41; B. Baldwin: „Opimi- állatok kihalásáról: Plinius, Naturalis historia VIII. 131 és
an Wine”, American Journal of Philology 88 (1967) 173-175; VIII. 228 − Ásatás a Colosseumban: J. De Grossi Mazzorin:
uő: „Opimian Bitters or ‘Opimian’ Wine”, American Journal „La fauna rinvenuta nell’area della Meta Sudans nel quad-
of Philology 89 (1968) 347-349. ro evolutivo degli animali domestici in Italia”, in Atti del 1°
Convegno Nazionale di Archeozoologia, Rovigo, Collana di
32. Az elefántokat megölik, ugye? / Állatfajok pusztulása Studi Monografici del Centro Polesano di Studi Storici,
a Római Birodalomban Archeologici ed Etnografici, PADUSA Quaderni no. 1,
D. L. Bomgardner: „The Trade in Wild Beasts for Roman Rovigo, 1995, 309-18. − A rómaiak „kannibalizmusáról”:
Spectacles: A Green Perspective”, Anthropozoologica 16 Tertullianus, A látványosságokról 19, Apologia 9.11.
(1992) 161-166. − Az első állathajsza: Plinius, Naturalis
historia XXXIX.5.7–10, 22.1–2. − A további állathajszák és 33. A versenyló, akiből majdnem consul lett / Caligula
felvonulások: Livius XLIV. 18.8; Plinius, Naturalis historia csodalova: Incitatus
VIII. 19, 53; Plinius, Naturalis historia VIII. 64, 96; Plinius, M. D. Lissón: De nominibus equorum circensium. Pars oc-
Naturalis historia VIII. 53; Cassius Dio XLIII. 23; Suetoni- cidentis, Barcelona, Reial Acadèmia de Bones Lletres, 1996.
us, Az isteni Caesar 39.3. − Késő-római állathajszák: His- − Suetonius, Gaius 19.3; 55.3. Kis Ferencné ford. − Cassius
toria Augusta, Probus 19; Symmachus, Epistulae II. 76, IX. Dio LIX. 14.7; LIX.28.6. − A. Barrett: Caligula. The Corrup-
117; Cassiodorus, Variarum V. 42. − Cicero, Epistulae ad tion of Power, New Haven–London, Yale University Press,
Atticum VI. 1.21; Cicero, Epistulae ad familiares II. 11.2. − 1989.
Ptolemaios rendeletei: Cassius Dio XXXIX. 38.2-4; Plinius,
Naturalis historia VIII. 7.20-21. − Bocchus állatszelídítői: 34. A Szahara urai / A garamantok királyságának felfede-
Seneca, Az élet rövidségéről 13.6; Plinius, Naturalis historia zése
VIII. 20. − Laodicea: Cicero, Epistulae ad familiares II. 11.2. J. F. Rodríguez Neila: Confidentes de César. Los Balbos de
− Állatszállító céhek: F. Bertrandy: „Remarques sur le com- Cádiz, Madrid, Silex, 1996. − A Balbus által meghódított
merce des bêtes sauvage entre l’Afrique du nord et l’Italie,” helyek listája: Plinius, Naturalis historia V. 36-37. − M. Live-
Mélanges d’Archéologie et d’Histoire de l’École Française de rani: „The Garamantes: A Fresh Approach”, Lybian Studies
Rome, Antiquité 99 (1987) 211-241. − Állatraktárak: O.F. 31 (2000) 17-28; D.J. Mattingly: „Impacts Beyond Empire:
Robinson: Ancient Rome: City Planning and Administra- Rome and the Garamantes of the Sahara”, in: L. de Blois, J.
tion, London, Routledge, 1992. − Thamusidáról: A. I. Wil- Rich (eds.): The Transformation of the Economic Life Under
son: „Urban Production in the Roman World: The View the Roman Empire. Proceedings of the Second Workshop of
from North Africa”, Papers of the British School at Rome the International Network Impact Empire. Nottingham, July
70 (2002) 231-73. − Bir el-Jebbana: J.J. Rossiter: „A Ro- 4–7, 2001, Amsterdam, J.C. Gieben, 2002, 184-203. − N.
man Bath-House at Bir el Jebbana: Preliminary Report on Barley: „Les chars rupestres sahariens: des syrtes au Niger,
the Excavations (1994–1997)”, in Peña, J.T. et al., Carthage par le pays des Garamantes et des Atlantes by Henri Lhote”,
Papers: The Early Colony’s Economy, Water Supply, a Public Bulletin of the School of Oriental and African Studies 48:1
Bath and the Mobilization of State Olive Oil, JRA Suppl. 28, (1985) 201-210. − T. Monod: L’émeraude des Garamantes,
Portsmouth, JRA, 1998, 103-15. − Plinius megjegyzése az Souvenirs d’un Saharien, Paris, L’Harmattan, 1984.
292 293

35. „Ezt kapd ki!” / Üzenetek parittyalövedékeken Catalano: „A Gold Dental Prosthesis of Roman Imperial
A parittyáról: M. Korfmann, „The Sling as a Weapon”, Scien- Age”, The American Journal of Medicine 120:5 (2007) e1-
tific American 229 (October 1973) 34-42; W.B. Griffiths: „The e2. − A művégtagokról: Hérodotosz IX. 36-37; Plinius, Na-
Sling and its Place in the Roman Imperial Army”, in C. van turalis historia VII 104-106; Lukianosz, A tudatlan könyv-
Driel-Murray (ed.), Roman Military Equipment: the Sources gyűjtő 6. − A capuai művégtag másolata: Science Museum,
of Evidence. Proceedings of the fifth Roman Military Equip- Henry Wellcome’s Collection inv. no. A 646752.
ment Conference, BAR International Series 476, Oxford,
BAR, 1989, 255-279. − A parittyás alakulatokról: Vegetius, 37. Rothasztott halból „folyékony arany” / Halszószgyár-
De re militari I. 16. − Az akarnaniaiakról: Livius XXXVIII. tás és -kereskedelem a Római Birodalomban
29.3-9. − A lövedékek eltávolításáról: Celsus, De re medica R.I. Curtis: Garum and Salsamenta: Commerce and Produc-
VII. 5.4. − A parittyalövedékek görög nyelvű felirataihoz tion in Materia Medica, Studies in Ancient Medicine 3, Lei-
lásd: M. Guarducci: Epigrafia Greca, vol. 2, Roma, Istituto den, Brill, 1991. −F. Bekker-Nielsen: Fish in the Ancient Eco-
Poligrafico dello Stato, Libreria Dello Sato, 1967–1978, 522. nomy, Roma, Bretschneider, 2002. − R. Étienne: „À propos
− Scaeváól: Valerius Maximus III. 2.23; Plutarchos, Caesar du garum sociorum”, Latomus 29 (1970) 297–313. − A. Tra-
élete 16; Caesar, A polgárháborúról III. 53; Lucanus, Phar- kadas: „The Archaeological Evidence for Fish Processing
salia VI. 140. − Hasznos információk az interneten: http:// in the Western Mediterranean”, in F. Bekker-Nielsen (ed.):
militaryhistoryblog. wordpress.com/2008/02/12/aerial-in- Ancient Fishing and Fish Processing in the Black Sea Region,
sults-the-tradition-of-inscribing-lead-sling-bullets-in-an- Black Sea Studies 2, Aarhus, Aarhus University Press, 2005,
tiquity és slinging.org. 47-82. − A halsózásról: Plinius, Naturalis historia XXXI.
93–95; Geoponica XX. 46.3; Columella, A mezőgazdaság-
36. A római nők „arany mosolyának” titka / Fog- és vég- ról XII. 55.4. − Halsózó műhelyek a Mediterráneumban:
tagpótlás a római gyógyászatban M. Ponsich, M. Tarradell: Garum et industries antiques de
„Aranyló mosollyal hódítottak a római nők” (Múlt-kor, salaison dans la Méditerranée occidentale, Bibliothèque de
2007. május 16.) http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id l’École des Hautes Études Hispaniques 36, Paris, 1965. −
=17422 − Császárkori szatirikusok: Horatius, Szatírák I. R. Étienne, F. Mayet: Salaisons et sauces de poisson Hispa-
8.47-50; Martialis, Epigrammák I. 72, II. 41, V. 43, IX. 38, niques, Paris, Boccard, 2002. − W. Van Neer, A. Lentacker:
XII. 23, XIV. 56 (az aláhúzottakat idéztük Csengery János „New Archaeozoological Evidence for the Consumption of
kissé régimódi, és nem is mindig tökéletes fordításában), Locally-Produced Fish Sauce in the Northern Provinces of
Lukianosz, Akik fizetésért szegődtek el 24. − M. J. Becker: the Roman Empire”, Archaeofauna 3 (1994) 53-62. − Ga-
„Etruscan Gold Dental Appliances”, American Journal of rum sociorum: Plinius, Naturalis historia IX. 66; XXXI. 93;
Archaeology 103:1 (1999) 103-111. − L. Bliquez: „Posthe- Martialis, Epigrammák XIII. 102. − Scaurusról: R.I. Cur-
tics in Classical Antiquity: Greek, Etruscan, and Roman”, tis: „uő: The Salted Fish Industry of Pompeii”, Archaeology
ANRW 37.3 (1996) 2640-7. − W.W. Johnson: „The History 37 (1984) 58-59, 73-75; uő: „A Personalized Floor Mosaic
of Prosthetic Dentistry”, The Journal of Prosthetic Dentistry from Pompeii”, American Journal of Archaeology 88 (1984)
9:5 (1959) 841-846. − S. Minozzi, G. Fornaciari, S. Musco, P. 557–566. − A halszósz gasztronómiai jelentőségéhez: Mol-
294 295

nár B. T., Bittera D.: „Folyékony halak”, Magyar Nemzet the Ancient World, Princeton, N.J., Princeton University
2006.XI.11. (hétvégi melléklet), on-line: http://buvossza- Press, 1971. − Ürögdi Gy.: Hogyan utaztak a régi rómaiak?
kacs.blog.hu/2010/11/28/folyekony_halak Budapest, Panoráma, 1979. − P. Pomey (ed.): La Navigation
dans’l Antiquité, Aix-en-Provence, Édisud, 1997. − Szlávik
38. Marius három napja, / avagy a legrövidebb ideig ural- Gábor: „Hajózni kell, élni nem. Kereskedelmi hajózás a gö-
kodó római császár rög–római világban”, História 32:6-7 (2010) 10-16.
Historia Augusta, A harminc trónbitorló 8. Szűcs T. ford. −
J.F. Drinkwater: The Gallic Empire. Separatism and Conti- 40. Petraites–Rocky, az aréna hőse / Sztárkultusz az ókori
nuity in the North-Western Provinces of the Roman Empire Rómában
A.D. 260-274, Historia Einzelschriften Heft 52, Stuttgart, P. Veyne: Le pain et le cirque: Sociologie historique d’un plu-
Franz Steiner 1987. − A. Chastagnol: „L’empereur gaulois ralisme politique, Paris, Éditions du Seuil, 1976. − Martialis,
Marius dans l’Histoire Auguste”, in Bonner Historia Augus- Látványosságok könyve 15, 22, 28; Epigr. V. 24; IV. 67. Csen-
ta Colloquium 1971, Antiquitas IV.11, Bonn, 1974, 51-58. gery J. ford. − Petronius, Satyricon 29.9; 52.3; 71.6. − A Pet-
− G. Elmer: „Die Münzprägung der gallischen Kaiser von raitesről szóló szövegeket összegyűjtötte: H. T. Rowell: „The
Postumus bis Tetricus in Köln, Trier und Mailand”, Bon- Gladiator Petraites and the Date of the Satyricon”, Transac-
ner Jahrbücher 146 (1941) 1-106. − I. König: Die gallischen tions and Proceedings of the American Philological Associa-
Usurpatoren von Postumus bis Tetricus, München, Beck, tion 89 (1959) 14-24. − Spiculus halála: CIL IV 1474; Su-
1981. − H.-J. Schulzki: Die Antoninianenprägung der gal- etonius, Nero 30, 47; Suetonius, Galba 8.7. − A pompeiek
lischen Kaiser von Postumus bis Tetricus (AGK) : Typenka- színházrajongásáról: J. L. Franklin: „Pantomimists at Pom-
talog der regulären und nachgeprägten Münzen, Antiquitas peii, Actius Anicetus and His Troupe”, American Journal of
III.35, Bonn, 1996. Philology 108 (1987) 95-107.
39. Caligula úszó palotái / A Nemi-tó óriásbárkáinak tör- 41. „Friss hírekkel a Római Hírlap!” / Adatok az újságírás
ténete kezdeteihez
Diana Nemorensis kultuszáról: J. Rasmus Brandt, A.-M. Le- Caesarról: tam senatus quam populi diurna acta publica-
ander Touati, J. Zahle (eds.): Nemi – Status quo. Recent Re- rentur, Suetonius, Az isteni Iulius 20.1. Kis Ferencné ford.
search at Nemi and the Sanctuary of Diana, Roma, L’Erma −Augustusról: ne acta senatus publicarentur, Suetonius, Au-
di Bretschneider, 2000. − A Nemi-tóban talált hajókról: gustus 36.1. − Papiria Martialis sírfelirata: CIL VIII 11813
G. Ucelli: Le navi di Nemi, Roma, Istituto Poligrafico e = ILS 1410. − Az újságírók: Philippo Aug(usti) lib(erto) ab
Zecca dello Stato- Archivi di Stato, 1940. − D.N. Carlson: actis, CIL VI 8694; T. Flavius Aug. lib. Vestalis adiutor ab ac-
„Caligula’s Floating Palaces”, Archaelogy 55:3 (2002) 26-32. tis, CIL VI 8695. − Thrasea Paetus esete: Tacitus, Évkönyvek
− K. Kroos: „Central Heating for Caligula’s Pleasure Ship”, XVI.22.6. Borzsák I. ford. − Caesar és a korona: Cassius Dio
International Journal for the History of Engineering & Tech- LVII.12.2. − Commodus bűnei: Historia Augusta, Commo-
nology 81:2 (2011) 291-299. − Caligula extravaganciájáról: dus 15.4. − Bulvárhírek: Iuvenalis, Szatírák VII. 104; nulla
Suetonius, Gaius 37.2; 19.1. Kis Ferencné ford. − A római sine divortio acta sunt, Seneca, A jótéteményekről III.16.2;
hajózásról általában: L. Casson: Ships and Seamanship in Plinius, Levelek III. 14. − A publicisztikai nyelvről: Quinti-
296 297

lianus, Szónoklattan IX.3.17. − A fejezet megírásában a leg- Debrecen, Kossuth Lajos Tudományegyetem BTK, Klasszi-
többet Révay József: Százarcú ókor című remek könyvéből ka-Filológia Tanszék, 1996, 223-231. − Plutarchos, Caesar
merítettem (Budapest, Móra, 1962), a modern szakiroda- élete, 49.6; Máthé E. ford.; Gellius, Attikai éjszakák VII.17.3.
lom figyelembe vételével itt-ott javítva annak szövegét, pl. Barcza J.és Soós J. fordítása alapján.
A. Mastino: Il „Giornalismo” nell’antica Roma: gli Acta urbis,
Urbino, Editrice Montefeltro, 1978. − B. Baldwin: „The acta 44. „Őrlő lányok, ezentúl ölbe a kézzel!” / A vízimalmok
diurna”, Chiron 9 (1979) 189-203. elterjedése a római világban
Barbegalról: K. Greene, „Technological Innovation and
42. A „malacok útjától” Traianus hídjáig / Utak, hidak, Economic Progress in the Ancient World: M.I. Finley Re-
csatornák az Al-Duna mentén Considered”, The Economic History Review N.S. 53 (2000)
Traianus feliratai: montibus excisis et anconibus sublatis, CIL 29-59. − A Ianiculumról: A. Wilson: „The Water-Mills on
III 8267 = ILS 5863, Orşova; ob periculum cataractarum de- the Janiculum”, Memoirs of the American Academy at Rome
rivato flumine tutam Danuvi navigationem fecit , AE 1973, 45 (2001) 219-246. − Amidáról: A. Wilson: „Water-mills at
475, Karataş, mindkettő Mócsy A. ford. − J.J.Wilkes: „The Amida: Ammianus Marcellinus 18.8.11”, Classical Quarter-
Roman Danube: An Archaeological Survey”, Journal of Ro- ly 51:1 (2001) 231-236. −Memmius Rufus, i. sz. 2. század
man Studies 95 (2005) 124-225. − J. Šašel: „Trajan’s Canal at második fele, AE 1998, 1213a-b, 28 [34], 50, 85. skk. = SEG
the Iron Gate”, Journal of Roman Studies 63 (1973) 80-85. XLVIII, 742. − Ábrázolások: G. Raepsaet: „Les prémices de
− L. Rossi: „Technique, Toil, and Triumph on the Danube la mécanisation agricole entre Seine et Rhin de l’antiquité
in Trajan’s Propaganda Programme”, The Antiquaries Jour- au 13e siècle”, Annales 50 (1995), 911-942. kül. 914-928. −
nal 58:1 (1978) 81-87.− M. Serban: „Trajan’s Bridge over Antipatros verse: Anthologia Graeca IX. 418. Németh Gy.
the Danube”, International Journal of Nautical Archaeology ford. − Ásatások általában: Ö. Wikander: Exploitation of
38:2 (2009) 331-342. − Mócsy A.: „Az Al-Duna szabályozá- Water-Power or Technological Stagnation? A Reappraisal of
sa, Kr. u. 34, 101”, História 32: 6-7 (2010) 18-20. − Plinius, the Productive Forces in the Roman Empire, Scripta mino-
Panegyricus, Traianus császár dicsőítése 16. Hoffmann Zs. ra Regiae Societatis Humaniorum Litterarum Lundensis
ford. 1983–84: 3, Lund, LiberFörlag, 1984, 15-23. − Gabonaőr-
lés: Plinius, Naturalis historia XVIII. 97. − A hierapoliszi
43. Az ókori világ elveszített emlékezete / Hogyan ha- fűrészmalom: T. Ritti, K. Grewe, P. Kessener: „A Relief
nyatlott le az alexandriai Muszeion könyvtára? of a Water-powered Stone Saw Mill on a Sarcophagus at
L. Canfora: The Vanished Library. A Wonder of the Ancient Hierapolis and its Implications”, Journal of Roman Ar-
World, Berkeley, University of California Press, 1989. − M. chaeology 20 (2007) 138-163. − Az augst-i malomról: T.
El-Abbadi: Life and Fate of the Ancient Library of Alexan- Schiöler: „Die Kurbelwelle von Augst und die römische
dria, 2nd ed., Paris, UNESCO, 1992. − M. Berti, V. Costa: Steinsägemühle”, Helvetia Archaeologica 40:159-160
La Biblioteca di Alessandria: storia di un paradiso perduto, (2009) 113-124. − Az irodalmi forrásokról: Maróti E.:
Tivoli, Edizioni TORED, 2010. − Grüll T.: „Könyvtárak és „A vízimalom európai elterjedésének történetéhez”, Antik
könyvkiadás az ókorban”, in Bevezetés az ókortudományba, Tanulmányok 22 (1975) 55-74.
I. A görög és római világ írásos és tárgyi emlékei, Agatha II,
298 299

45. Hóval hűtött hűsítők, / avagy tedd a csirkét a frigóba! and the Harbors of Ephesus and the Artemision in Ana-
Plinius, Naturalis historia XIX. xix. 55. Grüll T. ford. − tolia”, Jahreshefte des Österreichischen Archäologischen Ins-
Seneca, Természettudományos vizsgálódások IV.B. 13.1-9. titutes in Wien 69 (2000) 175-233. − A fenékkotrásról: C.
Kopeczky Rita ford. − Nero és a decoctum: Plinius, Natu- Morhange, N. Marriner: „Mind the (Stratigraphic) Gap:
ralis historia XXXI. 40. − Nero a barlangban: Cassius Dio Roman Dredging in Ancient Mediterranean Harbours”, in
LXIII.28.5. − Attenuare nives norunt et lintea nostra: / Fri- Bolletino di Archeologia on-line 2010, B / B7/ 4. − Forrá-
gidior colo non salit unda tuo, Martialis, Epigrammák XIV. sok az epheszoszi kikötő tisztításáról: Tacitus, Évkönyvek
104; Massiliae fumos miscere nivalibus undis / Parce, puer, XVI. 23; Inschriften von Ephesus 23, 3071. − A mesterséges
constet ne tibi pluris aqua, uo. XIV. 118. mindkettő Csenge- kikötőről: Vitruvius, Az építészetről V. 12. − Cosa kikötő-
ry János ford. A fordításban szereplő „Massilia füstje” nem jéről: A. M. McCann, J. Bourgeois, E. K. Gazda, J. P. Ole-
más, mint a mai Marseille területén füstöléses eljárással ké- son, E. L. Will (eds.): The Roman Port and Fishery of Cosa:
szült bor. − Apicius, A szakácsművészetről IV.1.2. Hegedűs a Center of Ancient Trade, Princeton, Princeton University
Zsuzsa és Orlovszky Géza ford. − A témáról általában: R. Press, 1987. − Caesarea kikötőjének építése: J. P. Oleson,
M. Geer: „On the Use of Ice and Snow for Cooling Drinks”, G. Branton: „The Technology of King Herod’s Harbour”, in
Classical Weekly 29:8 (1935) 61-62. R. L. Vann (ed.): Caesarea Papers: Straton’s Tower, Herod’s
Harbour, and Roman and Byzantine Caesarea, JRA Supple-
46. Gáztámadás az Eufratész partján / Vegyi hadviselés mentary Series no. 5, Ann Arbor, Mich., JRA, 2000, 49-67.
az ókorban − Ostiáról: http://www.ostia-antica.org, Ostia feltárásnak
C. Hopkins, The Discovery of Dura Europos, New Haven 1900-2010 közötti tudományos bibliográfiája on-line ugya-
and London, 1979; Simon James: „Stratagems, Combat, and nitt elérhető.
’Chemical Warfare’ in the Siege Mines of Dura-Europos”,
American Journal of Archaeology 115:1 (2011) 69-101. − A. 48. Kolostori könyvvadászok / Megtalált és elveszett klas-
Mayor: Greek Fire, Poison Arrows, and Scorpion Bombs: szikusok
Biological and Chemical Warfare in the Ancient World, R.R. Bolgar: Classical Influences on European Culture, AD
Woodstock, Overlook Press, 2003. − Ambrakia ostroma: 500–1500, Cambridge, Cambridge University Press, 1971.
Livius XXXVIII. 7.2-4. Kis Ferencné ford. − P.W.G. Gordan: Two Renaissance Book Hunters: The Let-
ters of Poggius Bracciolini to Nicolaus de Niccolis, Records of
47. „Hajózni pedig szükséges!” / A mederkotrástól a mes- Civilization: Sources and Studies XCI, New York–London,
terséges kikötőkig Columbia University Press, 1974. − R. Pfeiffer: History of
Müoszról: Hérodotosz V. 36; Pausanias VII. 2.11. Muraközy Classical Scholarship from 1300 to 1850, Oxford, Clarendon,
Gy. ford. − Milétosz kikötőjéről: A. Greaves: „The Archaeo- 1976. − Suetonius, A történetírókról 95. Kopeczky R. ford.
logy of Miletus”, in G. J. Oliver (ed.)., The Epigraphy of De-
ath, Studies in the History and Society in Greece and Rome, 49. Az apokalipszis prófétái / Jövendölések Róma fenn-
Liverpool, Liverpool University Press, 2000, 111-116. − állásáról
Epheszosz kikötőjéről: J. C. Kraft, I. Kayan, H. Brückner, Scipio sírása: Polübiosz XXXVIII. 22. Muraközy Gy. ford.
G. Rapp Jr.: „A Geological Analysis of Ancient Landscapes − A Capitolium égése 68-ban: Tacitus, Korunk történe-
300 301

te IV. 54.2. Borzsák I. ford. − Veleda elfogása: Statius, Er- A RÓMAI BIRODALOM
dők I. 4.90; és egy vele kapcsolatos epigramma is előkerült
1926-ban Ardeában: AE 1953, 25, vö. R. Merkelbach: „Das CSÁSZÁRAINAK KRONOLÓGIÁJA
Epigramm auf Veleda”, Zeitschrift für Papyrologie und Epi-
graphik 43 (1981) 241. − Oracula Sybillina VIII. 131–150.
Grüll T. ford. − Flavius Josephus Dániel könyvéről: Grüll T.:
Áruló vagy megmentő? Flavius Josephus élete és művei, Po-
zsony, Kalligram, 2010, 232-238. − Vegoia jóslata a római Octavianus Augustus principatusa (i. e. 27 – i. sz. 14)
földmérők munkái között maradt fenn: Gromatici Veteres
A Julius–Claudius-dinasztia (14–68)
I. 350, ed. Lachmann; vö. J. Heurgon: „The Date of Vegoia’s
Prophecy”, Journal of Roman Studies 49 (1959) 41-45. − Tiberius (14–37)
Németh Gy.: „Saeculum. Mikor ér véget egy évszázad?” Caligula (37–41)
Café Bábel 10:4 (1993) 49-62. − A kilencedik korszakról: Claudius (41–54)
Iuvenalis, Szatírák XIII. 28–30. Muraközy Gy. ford.; Cen- Nero (54–68)
sorinus, A születésnap 17.15 Zószimosz, Historia nova 2.7. A Flavius-dinasztia
− Általános irodalom: R. MacMullen: Enemies of the Ro- Galba, Otho, Vitellius (68–69)
man Order: Treason, Unrest and Alienation in the Empire, Vespasianus (69–79)
Cambridge, Mass., Harvard University Press, 1966. − D. Titus (79–81)
S. Potter: Prophecy and History in the Crisis of the Roman Domitianus (81–96)
Empire, Oxford, Clarendon, 1990.
Az Antoninus-császárok (96–192)
50. Miért bukott el a Nyugat-Római Birodalom? És meg- Nerva (96–98)
bukott-e? / Kétszáztíz lehetséges ok Traianus (98–117)
A. Demandt: Der Fall Roms. Die Auflösung des römischen Hadrianus (117–138)
Reiches im Urteil der Nachwelt, München, Beck, 1984, 695. Antoninus Pius (138–161)
− K. Galinsky: Classical and Modern Interactions. Postmo- Marcus Aurelius (161–180)
dern Architecture, Multiculturalism, Decline, and Other és Lucius Verus (161–169)
Issues, Austin, University of Texas Press, 1992, 53-73. − Commodus (180–192)
T. Horváth Á.: „Egy történelmi toposz: 476-ban megbukott A Severus-dinasztia és a katonacsászárok
a Nyugatrómai Birodalom,” Antik Tanulmányok 39 (1995) Pertinax, Didius Julianus (193)
109-114. − W. Lewis: Konstantinápoly meghódítása, Buda-
Pescenninus Niger (193–194)
pest, Polikrom Könyvkiadó, 1993.
Clodius Albinus (193–194)
Septimius Severus (193–197)
Antoninus Caracalla (211–217)
és Aurelius Geta (211–212)
302 303

Macrinus (217–218) és Valens (364–378)
Elagabalus (218–222) Theodosius (379–395)
Alexander Severus (222–235) és Gratianus (375–383)
Maximinus Thrax (235–238) és Magnus Maximus (383–388)
I. és II. Gordianus, Pupienus és Balbinus (238) és II. Valentinianus (375–392)
III. Gordianus (238–244) és Eugenius (392–394)
Philippus Arabs (244–249)
Decius (249–251) A kettéosztott birodalom fontosabb császárai
Trebonianus Gallus (251–253) Nyugaton
Valerianus (253–260) Honorius (395–423)
Gallienus (260–268) III. Valentinianus (424–455)
Claudius Gothicus (268–270) Romulus Augustulus (475–476)
Aurelianus (270–275) Keleten
Tacitus (275–276) Arcadius (395–408)
Aurelius Probus (276–282) II. Theodosius (408–450)
Aurelius Carus (282–283) Marcianus (450–457)
és Carinus, Numerianus (283–284) I. Leo (457–474)
A dominatus korának császárai Zenon (474–491)
Diocletianus (284–305)
és Maximianus (286–305)
és Galerius, Constantius Chlorus (293–305)
Constantius Chlorus (305–306)
Galerius (305–311)
és Constantinus (306–312)
és Maxentius (306–312)
Constantinus és Licinius (312–324)
Constantinus (324–337)
II. Constantius (337–361)
és II. Constantinus (337–340)
és Constans (337–350)
és Magentius (350–353)
Julianus (361–363)
I. Valentinianus (364–375)
304 305

Megjelent a Pesti Kalligram Kft., Budapest és a Kalligram Könyv-
és Lapkiadó Kft., Pozsony közös kiadásában 2013-ban. Első kia-
dás. Oldalszám 306. Felelős kiadó Szigeti László. Borítóterv Hrap-
ka Tibor. Grafikai elrendezés és nyomdai előkészítés Studio GB,
Dunaszerdahely. Nyomta az OOK-Press Kft., Veszprém. Felelős
vezető Szathmáry Attila.
Vydal Pesti Kalligram, spol. s r. o., Budapest a Kalligram, spol.

s r. o., Bratislava 2013. Prvé vydanie. Počet strán 306.Vydava-
teľ László Szigeti. Návrh obálky Tibor Hrapka. Grafická úprava
a príprava do tlače Studio GB, spol. s r. o., Dunajská Streda. Vytla-
čil OOK-Press, Veszprém.
Grull Tibor_19 marc 2013.indd 306 2013.03.19. 12:40:44

Grüll Tibor - 50 Dolog, Amit Nem Képzeltél Volna A Rómaiakról

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Grüll Tibor - 50 Dolog, Amit Nem Képzeltél Volna A Rómaiakról

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

50 dolog, amit nem képzeltél volna a rómaiakról

9 788081 016912 kalligram

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 4-5 2013.03.19. 12:40:31

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 6-7 2013.03.19. 12:40:31

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 8-9 2013.03.19. 12:40:31

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 10-11 2013.03.19. 12:40:32

Ady Endre: Disputa. Nyugat 1911. okt. 1.

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 12-13 2013.03.19. 12:40:32

Az Ötven dolog, amit nem képzeltél volna a rómaiak-

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 14-15 2013.03.19. 12:40:32

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 16-17 2013.03.19. 12:40:32

1. Ahol minden elkezdődött

Ki fedezte fel Tróját?

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 18-19 2013.03.19. 12:40:32

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 20-21 2013.03.19. 12:40:32

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 22-23 2013.03.19. 12:40:32

2. Flora, Amor, Valeria

Manapság nem tulajdonítunk jelentőséget annak, ha

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 24-25 2013.03.19. 12:40:32

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 26-27 2013.03.19. 12:40:32

Ez az istenségnek felajánlott táblatérkép nem a mű-

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 28-29 2013.03.19. 12:40:32

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 30-31 2013.03.19. 12:40:32

Mikor Publius Rutilius consul kalapácsot vett a ke-

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 32-33 2013.03.19. 12:40:32

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 34-35 2013.03.19. 12:40:32

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 36-37 2013.03.19. 12:40:33

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 38-39 2013.03.19. 12:40:33

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 40-41 2013.03.19. 12:40:33

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 42-43 2013.03.19. 12:40:33

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 44-45 2013.03.19. 12:40:33

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 46-47 2013.03.19. 12:40:33

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 48-49 2013.03.19. 12:40:33

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 50-51 2013.03.19. 12:40:33

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 52-53 2013.03.19. 12:40:33

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 54-55 2013.03.19. 12:40:33

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 56-57 2013.03.19. 12:40:33

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 58-59 2013.03.19. 12:40:34

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 60-61 2013.03.19. 12:40:34

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 62-63 2013.03.19. 12:40:34

A valóban kissé mesésnek ható szöveget eddig szin-

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 64-65 2013.03.19. 12:40:34

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 66-67 2013.03.19. 12:40:34

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 68-69 2013.03.19. 12:40:34

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 70-71 2013.03.19. 12:40:34

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 72-73 2013.03.19. 12:40:34

A rómaiakat ambivalens kapcsolat fűzte a görögök-

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 74-75 2013.03.19. 12:40:34

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 76-77 2013.03.19. 12:40:34

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 78-79 2013.03.19. 12:40:34

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 80-81 2013.03.19. 12:40:34

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 82-83 2013.03.19. 12:40:34

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 84-85 2013.03.19. 12:40:35

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 86-87 2013.03.19. 12:40:35

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 88-89 2013.03.19. 12:40:35

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 90-91 2013.03.19. 12:40:35

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 92-93 2013.03.19. 12:40:35

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 94-95 2013.03.19. 12:40:35

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 96-97 2013.03.19. 12:40:35

17. Róma gyomra

„Mintha valami őrülten lüktető központi szerv osztotta

Grull Tibor_19 marc 2013.indd 98-99 2013.03.19. 12:40:35