Professional Documents
Culture Documents
Az íjászat története
története
Mai ismereteink alapján, az íj valamikor a pattintott
kőkorszak végén jelent meg az emberiség történelmében. A
leletek alapján úgy tűnik, hogy az őskori íjak alig
különböztek a jelenleg ismert klasszikus középkori angol 1
Lascaux-i barlangrajz (Dél Franciaország)
„egy-fa” íjaktól. Egyes Észak-amerikai indián törzsek
pattintott kő eszközökkel már ettől „bonyolultabb” eljárással
1
http://www.oddee.com/item_93915.aspx
1
Nem nyilvános, csak belső NÍ használatra! Bencsik Péter: A magyar íj – rövidített változat -
Az íj kezdetben főleg keleten és a Földközi-tenger térségében Törvényszerű volt, hogy leigáztatásuk eszközét, az íjat, és a
terjedt el. Később, úgy 16 ezer évvel ezelőtt, amikor az ázsiai hozzá kapcsolódó harcászati módot a leigázott népek is
népek Amerikába történő vándorlása megkezdődött, a hamarosan átvették hódítóiktól.
Bering-szoroson – akkor még szárazföldi összeköttetést Az asszír és a perzsa hadsereg alapját, fő erősségét az íjászok
biztosító földnyelvén – az íj is átjutott Amerika partjaira. adták. Az íjászat igazi mesterei a perzsáknál a médek voltak.
Adatok és régészeti leletek az afrikai kontinensen is Őket már gyerekkoruktól tanították az íjhasználat
bizonyítják az íjászat elterjedését. művészetére. A perzsák olyan íjász sereget állítottak ki, akik
A hosszú évezredek alatt az emberi társadalmakban ín és szaruerősítésű, összetett íjaik segítségével óriási
végbemenő változásokkal együtt jelentősen átalakult az íj is, területeket hajtottak uralmuk alá.
valamint annak társadalmi szerepe. Az íj már nemcsak mint
vadászeszköz szerepelt, hanem hadifegyverré is vált.
Birodalmak és civilizációk jöttek létre és buktak el, amelyek
legfontosabb alapja és biztosítéka az íjjal felszerelt katonaság
volt.
2
http://www.featurepics.com/online/Pharaoh-Ramses-1757030.aspx
2
Nem nyilvános, csak belső NÍ használatra! Bencsik Péter: A magyar íj – rövidített változat -
http://198.170.107.188/phpBB2/viewtopic.php?t=1256&postdays=0&postor
der=asc&highlight=hun&start=0&sid=ef2b86483e937189cac7c495594a00
f4
3
Nem nyilvános, csak belső NÍ használatra! Bencsik Péter: A magyar íj – rövidített változat -
később a tatárok és a törökök is ilyen típusú íjakkal vettek nemcsak Kína, de Európa felé is, elsősorban az avarok, a
erőt Európa jelentős részén. hunok, majd az ősmagyarok által a legnyugatabbra.
Ez a fajta íj évezredekig a harc és a vadászat legfontosabb
Az összetett íj
eszköze volt a sztyeppén. A szinte folyamatos hadakozás
Az egyszerű (egyfajta anyagból, fából készült íjtestű) íj már a során egyre magasabb fejlettségűvé vált az íjászfelszerelés és
csiszolt kőkorszaki kaspi kultúrákban megjelenik, s az ez visszahatott az íjra, mint vadászfegyverre is. Főként azért,
őskorban az Ibériai félszigetről és Észak-Afrikából a keleti mert a vadászat egyben állandó fegyvergyakorlatot is jelentett
mediterráneumon át egészen Indiáig eljut. a lovas harcosnak. A gyakorlásnak olyan szervezett formái
Fejlettebb változata, az összetett (többfajta anyagból voltak, mint például a nagy törzsi és állami vadászatok,
összeállított) íj a Kr. e. II. évezredben a keleti gyakran kifejezetten hadgyakorlati funkcióval, másrészt az
mediterráneumban jelenik meg. Az egyszerűbb íjformákat, a évszakos kultikus lövészversenyek a sztyeppi vadászjátékok
nyílhegyek változatosságát az őskori vadászat szükségletei előtt.
hozták létre, de a messzire hordó összetett íjat és a tömegesen A sztyeppei népeket csak akkor előzték meg az európaiak,
előállítható nyílhegyeket csak a vaskor keleti despotikus amikor a tűzfegyverrel minőségileg magasabb rendű fegyver
államainak és hódító harci kocsis törzseinek haditechnikája birtokába jutottak és a világkereskedelem fővonala
teremtette meg. átkanyarodott a nyugati félgömbre. Most már nyugodtan
megszemlélték az addig félt nomád harcost, számba vették
egzotikus fegyvereit, felszerelését, berakták múzeumaikba, s
minthogy a változást nem tapasztalták, azt hitték, az idők
kezdete óta ilyen volt. Kisebb mértékben, de a kínaiakra is állt
ez az érzékcsalódás, ők is hajlandók a hunokat mandzsu kori
öltözékben és felszereléssel ábrázolni.
Alán íjász (Oleg Fedorov festménye) Azt is tudni kell, hogy egy korábbi kultúra íjai nem
tekinthetők automatikusan „fejletlenebbnek! Ebből fakadóan,
Az V-X. századi sztyeppi harcosok kifinomult, összetett íja, egy konkrét népcsoport íjának teljesítményéről és
amely korának a csúcstechnikáját jelentette, gyorsan elterjedt hatásfokáról csak akkor szabad bármit megállapítani, ha a
4
Nem nyilvános, csak belső NÍ használatra! Bencsik Péter: A magyar íj – rövidített változat -
különböző korok hiteles módon rekonstruált íjait, azonos Az i. e. IV. századig nyugodtan éltek sztyeppei lakóhelyükön,
módon vizsgáljuk (objektív összehasonlító teszteket de i. e. III. századra kettészakadtak. Egyik részük a Dnyeper
végzünk)! és Duna között, valamint Dobrudzsában alakított ki új
Ellentétben a Kárpát-medencei íjleletekkel, ahol sajnos az törzsszövetséget Ateasz/Atoiasz király vezetésével. Másik
előkerült íjcsontokon kívül, minden más szerves anyag részük a Krímben állított fel királyságot, amely az i. e. I.
századig, VI. Mithridatész pontoszi király bevatkozásáig állt
lebomlott, Ázsiában vannak olyan „szerencsés” földrajzi
fenn. Maradékaik a III. századra szívódtak fel a többi népben.
területek, ahol a körülményeknek köszönhetően, szinte
„épségben” maradtak meg az íjászat legfontosabb kellékei, az
íjak, a nyilak és pl. a tegezek.
A következőkben, népcsoportonként szeretnék bemutatni
néhány figyelemre méltó íjleletet.
Szkíták
Szkíták és íjleletei
íjleleteik
A szkíták először asszír krónikákban jelennek meg, askuza
vagy iskuza néven II. Sarrukín idején. A feljegyzések szerint i.
e. 700 körül özönlöttek be északról, és Aszkániában (a mai
5
Azerbajdzsánban) telepedtek le egészen az Urmia-tó délkeleti Szkíta aranylelet
6
Yanghai sírlelet, Xinjiang tartomány (Kína)
Szkíta íjász a Kul’Oba kurgani aranykorsó leleten
4
(Ermitázs Múzeum, Szentpétervár)
5
http://bolshoyforum.org/forum/index.php?topic=22593.20
4 6
http://www.superstock.com/stock-photography/scythian+art http://www.atarn.org/chinese/Yanghai/Scythian_bow_ATARN.pdf
5
Nem nyilvános, csak belső NÍ használatra! Bencsik Péter: A magyar íj – rövidített változat -
http://198.170.107.188/phpBB2/viewtopic.php?t=1256&postdays=0&postor
7
http://www.atarn.org/chinese/Yanghai/Scythian_bow_ATARN.pdf der=asc&highlight=hun&start=270
6
Nem nyilvános, csak belső NÍ használatra! Bencsik Péter: A magyar íj – rövidített változat -
Szerencsére nem csak a csontok alapján kell következtetnünk szarv és markolatmerevítő íjcsontok alapján tudunk
a hun íjak paramétereire, hanem pl. a Xinjiang következtetni.
tartományban (Kína) lévő Miran közelében feltárt két
Szerencsére gazdag a leletanyag, így nagy valószínűséggel
„épségben” maradt hun íj is egyértelmű adatokkal tud
állíthatjuk, hogy az avar íj a hun íjjal mutat közeli
szolgálni. rokonságot. Ezeknek az íjaknak a hajló karjai ajzatlanul
nagyjából egyenes formát mutatnak, s az íj visszahajlását
(„reflexét”) csak a merev szarvak felhajlása adja. A
markolatnak mindig három oldalára ragasztottak
csontlapot, és minden esetben csontlapokkal látták el a merev
szarvakat is.
9
Miran sírlelet hun íjai Xinjiang tartományból (Kína)
10
Avar íjcsontok
9
10
http://www.atarn.org/chinese/miran/Bows%20and%20Arrows%20from http://epa.oszk.hu/01600/01610/00019/pdf/vmm_19-20_1993-
%20Miran.html 1994_19_speremi.pdf
7
Nem nyilvános, csak belső NÍ használatra! Bencsik Péter: A magyar íj – rövidített változat -
12
Török íjak az isztambuli Topkapi Múzeumban (Törökország)
13
Magyar íjlemez rajzok
A magyar íj újjáéledése
Visszatérve a Kárpát-medencei leletekhez, nézzük hogyan
Az íjjal kapcsolatos rövid történeti áttekintést követően, formálták át tudósaink addigi szemléletét a sírokból előkerült
mélyedjünk bele a magyar íjjal kapcsolatos ismeretekbe. íjlemezek.
Az íj honfoglaló őseink legfontosabb fegyvere volt, melynek Az 1920-as években számos X. századi sírt tártak fel. A
hitelességéről számos korabeli forrás említést tesz. VI. Bölcs régészek a sarkantyúk, szablyák és egyéb leletek között
Leó bizánci császár (886-912) így írja le a magyarok hosszú és keskeny csontlemezeket is találtak. Senki sem tudta
fegyvereit: mire valók, amíg Cs. Sebestyén Károly rá nem jött, hogy a
szerepük a markolat és a szarvak megerősítése volt. A
felfedezést követően nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar íj
11
ázsiai jellegű íj volt.
http://www.atarn.org/islamic/Performance/Performance_of_Turkish_bows.
htm
12 13
http://forum.c-rpg.net/index.php?topic=3123.0 Csikós Bálint: A magyar íj (2000)
8
Nem nyilvános, csak belső NÍ használatra! Bencsik Péter: A magyar íj – rövidített változat -
15
Fábián Gyula magyar íjrekonstrukciós terve
9
Nem nyilvános, csak belső NÍ használatra! Bencsik Péter: A magyar íj – rövidített változat -
19
Böbögöri íjlelet restaurálást követően
17
http://tgorod.ru/index.php?contentid=252
18
http://hss.ulb.uni-bonn.de/2009/1958/1958-7.pdf
16 19
http://rec.gerodot.ru/hermitage/balka.htm http://www.hnm.hu/utils/Gallery.php?ItemID=2678&PicNum=3
10
Nem nyilvános, csak belső NÍ használatra! Bencsik Péter: A magyar íj – rövidített változat -
20 21
http://www.botondbow.com/a-ix-xi-szazadi-magyar-ij A szerző íjrekonstrukciója (Magyar „C”)
11
Nem nyilvános, csak belső NÍ használatra! Bencsik Péter: A magyar íj – rövidített változat -
A szarv fő részei
A fej részei
Kar
A magyar íj mechanikai munkavégzését a hajlós karok
végzik. Ez azt jelenti, hogy pl. a „merev” szarvak (lásd a
magyar íj fogalmát) nem tárolhatnak hajlításból
(rugalmasságból) fakadó energiát (hajlós szarv alkalmazása
kizárja az íjat a magyar kategóriából)! Az íj dinamizmusa
Magyar íj szarvszöge
csak a hajlós karokban tárolt energia függvénye lehet! Azt,
hogy a karok milyen hatékonysággal (hatásfokkal) képesek
átadni a nyílnak a bennük tárolt energiát, számos – jelen
„szabvány” által nem korlátozott – változótól függ.
A hajló karoknak nagy terhelést kell kiállniuk. Hajlításkor az
anyag külső oldala megnyúlik, a belső pedig összenyomódik.
Minden anyag másként viselkedik húzásra, s másként
nyomásra, ebből fakadóan vagy a húzószilárdsága jó egy
anyagnak, vagy a nyomószilárdsága. Ráadásul szívósnak is
kell lennie, ugyanis a megterhelést több ezerszer kell
elviselnie.
A fenti tulajdonságok elérése érdekében, a magyar íj
karjainak felépítése „összetett”, vagyis az ún. klasszikus ázsiai
íjakhoz hasonlóan ínlemezből (ínrétegekből), egy – a hajlítás
A nyak részei
szempontjából – semleges tartományban lévő fa vagy
bambuszmagból, valamint szarulemezből kell hogy álljon! A
kart alkotó anyagok (ín, fa és szaru) egymáshoz való aránya
– amennyiben az megfelel az íjra vonatkozó általános
paramétereknek – nincs korlátozva!
12
Nem nyilvános, csak belső NÍ használatra! Bencsik Péter: A magyar íj – rövidített változat -
24
180°-os markolatszögű íj
22
A kar jellemző részei A „merev” markolat sem vehet közvetlenül részt az íj
mechanikai munkájában! A pontosan meg nem határozható
Markolat merev markolat-hajlós kar közötti átmenetet – melyet sok
A magyar íj markolatkialakítása kapcsán kérdéses, hogy esetben kötözés (bandázs) fed – markolatvállnak nevezzük.
melyik markolattípus alkalmazása volt a gyakoribb, a 170-
180° közötti, vagy 170° alatti. Számos esetben a sírokban lévő A hajlós karokon végigfutó és jellemzően a markolaton
merevítő lemezek elhelyezkedése választ ad erre a kérdésre, végződő szarulemezek illesztése és rögzítési módja (pl.
azonban mivel itt sincs minden kétséget kizáró markolatléc, vagy markolatcsap alkalmazása) nincs
bizonyítékunk, szigorúan nem kötnénk meg a készítők kezét. korlátozva!
Hasonlóan a szarv merevítéséhez, a markolatok merevítő A markolat – felépítése alapján – általában három szerkezeti
lemez nélküli kialakítása is elfogadható, azonban a NÍ elemből áll:
javasolja a markolatmerevítő lemezek alkalmazását!
− famagból
− merevítésből (pl. csont, szaru, vagy más
természetes anyag)
− ínlemezből (egy vagy több rétegben felenyvezett
ínréteg)
23
170° alatti markolatszögű íj
22
A szerző íjrekonstrukciója („Borostyán”)
23 24
A szerző íjrekonstrukciója (Magyar „C”) A szerző íjrekonstrukciója (Aszimmetrikus magyar íj)
13
Nem nyilvános, csak belső NÍ használatra! Bencsik Péter: A magyar íj – rövidített változat -
25
A szerző íjrekonstrukciója (Magyar „C”)
14
Nem nyilvános, csak belső NÍ használatra! Bencsik Péter: A magyar íj – rövidített változat -
15
Nem nyilvános, csak belső NÍ használatra! Bencsik Péter: A magyar íj – rövidített változat -
16
Nem nyilvános, csak belső NÍ használatra! Bencsik Péter: A magyar íj – rövidített változat -
Álláspontom szerint (ez csak feltételezéseken alapul) őseink Az íjkarok belső (szarus oldal) fedőrétege szaru, amit
csatába, vagy vadászatra minimum 60#-os, de átlagosan 80- bizonyos szarvasmarha fajták (pl. magyar szürke marha),
100#-os íjakat használhattak, melyekkel pl. könnyű harci vízi bivaly vagy kecskefélék tülkéből nyernek. Ez a szaruréteg
nyilaikkal (minimum 45g) minden nehézség nélkül tudtak mintegy tízszer jobban ellenáll a hajlítás során a hasi oldalon
200m-es távolságra „lefogó-tüzet” zúdítani. jelentkező nyomó igénybevételnek (zömülés), mint a
keményfa.
17
Nem nyilvános, csak belső NÍ használatra! Bencsik Péter: A magyar íj – rövidített változat -
Famag
Szürke marha és bivaly szarulemezek enyvezésre előkészítve
A közismert famagnak alkalmas fafajtákon kívül (kőris és
juhar), számos más fafajta is alkalmas lehet íjmagnak (som, Ín
vadnarancs, tiszafa, stb…).
A hazánkban reálisan beszerezhető ín-alapanyagok közül,
egyértelműen a vadon élő gímszarvas (Cervus elaphus)
lábfeszítő ínjai a legjobbak. Nem térek ki a szarvas hátfeszítő
ín kérdésére, mivel „esélytelennek” gondolom ennek az
anyagnak a beszerzését és vizsgálatát!
18
Nem nyilvános, csak belső NÍ használatra! Bencsik Péter: A magyar íj – rövidített változat -
Íjvédő
jvédő anyagok
A kész íj „lezárását”, vagyis a környezeti hatásoktól – főleg a
Íjmag markolatának felépítése az illeszkedő szarulemezekkel
nedvességtől való védelmét – különböző anyagok
alkalmazásával lehet elérni. Alkalmas erre a bőr és Ennél a módszernél, az enyv jó réskitöltő tulajdonságait
nyírfakéreg, de sok esetben az ínazást „leplezetlenül” kihasználva érhető el a tökéletes famag-szarulemez illesztést.
megmutató természetes bevonatok alkalmazása is gyakori A módszer mellett szól még, hogy a felületek előkészítése
(pl. viasz és sellak). sokkal egyszerűbb.
Famag Kialakítása
Kialakítása Ennek ellenére a tökéletes felületi illesztést (matching
grooves) számos készítő alkalmazza. Az egyik legismertebb
Az anyagarányok helyes megválasztása az a változó, melyre íjas-mester (Adam Karpowicz) erősebb íjai esetén (80# felett)
szerintem nincs konkrét képlet. Vannak bevált és követendő már csak ezt a módszert alkalmazza.
méretek, hiszen számos „szeletelt” íj (keresztmetszeti adatai)
Az íj működése/túlélése szempontjából ez a ragasztás az
megtalálhatók a világhálón. Ettől függetlenül, talán az
egyik legkritikusabb fázisa az íjkészítésnek! Minden azelőtti
arányok publikálása az egyik legféltettebb „titka” az ismert
és azt követő munkát tehet semmissé egy rossz ragasztás,
íjas-mestereknek.
mely lemezleváláshoz és az íj töréséhez vezethet!
A legegyszerűbb módszer az ún. egyenes (sík) felületű
karokra történő szarulemez ragasztás. A „lencse” alakú
famag és szarulemez kialakítása nagyobb gyakorlatot és
szakértelmet igényel. 30
Adam Karpowicz: Ottoman Turkish bows (2008)
19
Nem nyilvános, csak belső NÍ használatra! Bencsik Péter: A magyar íj – rövidített változat -
20
Nem nyilvános, csak belső NÍ használatra! Bencsik Péter: A magyar íj – rövidített változat -
nyílteszt31
Íj és nyílteszt
Tesztelt nyilak
A figyel középpontjában leginkább a korabeli technológiai
Tillerezés során, a szaruréteg vékonyításával gyengítjük az erősebb oldal színvonalnak megfelelő (kovácsolt hegyű hajtás vesszős)
karját nyilak „viselkedése” állt, amelyekkel közeli célpontra (célzott
lövés), illetve távolra („nyílzápor taktikát” megvalósítva)
Az íj kezelése lőhettek eleink. Ezek mellett összehasonlításképpen vizsgálat
A kész íjat különböző módon lehet „beburkolni”, mellyel tárgyát képezték a fűrészáruból készített nyilak, valamint egy
megóvjuk az időjárás (főleg a nedvesség) viszontagságaitól. karbon nyíl tulajdonságait is.
Vannak példát különböző bőrök, fakérgek használatára, de a
természetes alapú kezelőanyagok használata is igen gyakori.
31
http://www.botondbow.com/j-s-nylteszt--2011
21
Nem nyilvános, csak belső NÍ használatra! Bencsik Péter: A magyar íj – rövidített változat -
A teszt végrehajtása
A teszt során két fő szempontot vettünk figyelembe. Egyrészt
az objektív mérési eredmények elérése érdekében
törekedtünk az emberi tényező – mely akár negatív, akár
Tesztelt nyilak
pozitív módon képes befolyásolni a mérési eredményeket –
A 12db tesztnyílból, csupán néhány „élte túl” a teljes teljes kizárására. Ennek érdekében a lövéseket egy oldó-
tesztsorozatot, így a végső összehasonlításban csak az azonos géppel ellátott – zsinóros elsütővel szerelt, a húzáshossz
nyilakkal mért adatokat vettem figyelembe. rögzítésére is alkalmas – belövő padon hajtottuk végre.
A másik fő szempont az volt, hogy egyrészt minden tesztelt
Tesztelt íjak íjjal azonos, vagy közel azonos nyilat lőjünk ki, illetve a mérés
Íjak esetén elsősorban a napjainkban készített szarus körülményei (hőmérséklet, páratartalom, ajzott időtartam,
íjrekonstrukciók teljesítményére voltunk kíváncsiak, de stb…) íjanként és nyilanként ne változzanak. Ezen
sikerrel teszteltünk egy-egy természetes anyagokból készült szempontoknak sajnos csak részlegesen tudtunk megfelelni,
indián és hosszúíjat is. mivel a teszt során a környezeti adatok (hőmérséklet és
páratartalom) minimálisan ugyan, de változtak, valamint a
Mindezeken túl négy modern technológiával készített
tesztnyilak sérülései miatt kénytelenek voltunk a némiképp
laminált íjat is bevontunk a tesztbe, azért, hogy a természetes
eltérő paraméterű – össztömegű és merevségű –
technológián alapuló íjak teljesítménye összevethető legyen
tartaléknyilakat is bevonni.
modern társaikéval.
A magas hőmérséklet miatt, a tesztelt szarus íjak rendkívül
nagy „próbatételnek” voltak kitéve! Annak ellenére, hogy
nagy melegben a szarus íjak húzóereje és teljesítménye leesik
(5-15#-os csökkenés is bekövetkezhet), a végrehajtott teszt a
lehetőségekhez képest meglepően egységes, objektív és jó
eredménnyel zárult. A mért sebesség és távlövő adatok
alacsonyabb hőmérsékleten sokkal nagyobb értékeket
mutatnak.
Mérő és segédberendezések:
22
Nem nyilvános, csak belső NÍ használatra! Bencsik Péter: A magyar íj – rövidített változat -
32
https://docs.google.com/a/botondbow.com/viewer?a=v&pid=explorer&ch
rome=true&srcid=0B6Ymp-
GaoyEiZmJiY2U2MDEtZjU5Ni00NTRkLWIwY2UtYmI4NzBhYTYyZDFi&
hl=en_US
33
http://www.botondbow.com/home „Borostyán” íj teszteredményei
34
http://ijasznemzet.hu/
23
Nem nyilvános, csak belső NÍ használatra! Bencsik Péter: A magyar íj – rövidített változat -
„Aszimmetrikus” íj adatai
„Bambuszmagos” íj adatai
„Aszimmetrikus” íj teszteredményei
„Bambuszmagos” íj teszteredményei
24
Nem nyilvános, csak belső NÍ használatra! Bencsik Péter: A magyar íj – rövidített változat -
„Kígyóbőrös” íj teszteredményei
25
Nem nyilvános, csak belső NÍ használatra! Bencsik Péter: A magyar íj – rövidített változat -
26
Nem nyilvános, csak belső NÍ használatra! Bencsik Péter: A magyar íj – rövidített változat -
„Íj-
„Íj-tömegarány” nem jelenti azt, hogy a magyar íjnak is ezekkel a
paraméterekkel kell rendelkezniük, hiszen íjunknak egészen
Ha íjtípusoktól függetlenül, általánosságban vizsgáljuk a
más a felépítése, arányaiban nagyobb (tömegesebb)
tesztelt íjakat, teljesen logikus következtetéseket tudunk
szarvkialakítással rendelkezik. Ettől függetlenül véleményem
levonni. Azonos formájú és fonterejű íjak esetén, mindig a
szerint, egy 70-90 közötti íj-tömegarány elérhető!
kisebb tömegű íjak kerültek ki győztesen a versenyből.
Abban az esetben, ha megfelelő adatsor hiányában, nem A magyar harceljárás
tudjuk az íjakat hatásfok szerint összehasonlítani (pl. nem
Tanulmányomban a fő hangsúlyt az íj kapta. Azonban a
rendelkezünk sebességmérővel), segítségre lehet az általam
magyar íj harci körülmények közötti valós „értékének”
bevezetésre javasolt „íj-tömegarány” mérés. Ennek
megismeréséhez nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ez
kiszámítása rendkívül egyszerű, s nagy valószínűséggel segít
a fegyver része egy komplex „fegyverrendszernek”.
eldönti, hogy két (vagy több) íj közül (azonos és eltérő
íjformák esetén is működik), melyik a jobb teljesítményű íj Az íj csak egy használhatatlan tárgy, ha nem párosul a
(konkrét hőmérséklet és páratartalom esetén). megfelelő feladatra helyesen kiválasztott nyíllal (nyílheggyel),
vagy a harcászati siker elérésének legfontosabb elemével, a
Ha az íj húzóerejét (kg-ban) osztjuk az íj össztömegével (kg),
felkészült és megfelelő módon kiképzett íjásszal!
akkor kiderül, hogy a nagyobb értékkel rendelkező íjnak jobb
a hatásfoka.
Példaként néhány általunk tesztelt íj tömegarány értéke:
„Borostyán”: 47# (21,3 kg) / 0,495 kg = 43 Magyar (fűzlevél formájú) céllövőhegy lelet (Magyar Nemzeti Múzeum)
Magyar „C”: 57# (25,8 kg) / 0,53 kg = 48,6
A nyilakkal és a nyílhegyekkel számos tanulmány foglalkozik.
„Aszimmetrikus”: 57# (25,8 kg) / 0,484 kg = 53,3
Köszönhetően a hajtásvesszőkkel kapcsolatos újabb
Török: 57# (25,8 kg) / 0,425 kg = 60,7 vizsgálatoknak és teszteknek, ma már számos
Az isztambuli Topkapi Múzeumban található több száz török hagyományőrző rendezvényen találkozhatunk korhű magyar
íj közül, néhány adatot megvizsgálva azt tapasztaltam,35 nyílheggyel szerelt nyilakkal. Egy szarus íj használata
hogy az „átlag” íj-tömegarány 100-140 közötti értékeket egyébként sem tekinthető korhűnek megfelelő nyíl és
mutat. felszerelés hiányában!
27
Nem nyilvános, csak belső NÍ használatra! Bencsik Péter: A magyar íj – rövidített változat -
„csúcsfegyverét” harceljárásaikban olyan hatékonyan A nyíl használatának tehát harcot eldöntő jelentősége volt! A
alkalmazni. rajtaütésszerű meglepetés, az ellenféltől való gyors
leszakadás, a fokozott teljesítményt követelő átkarolási
A magyarok harceljárásának legjellemzőbb vonása és
egyúttal sikerük legbiztosabb alapja az íj mesteri műveletek mesteri alkalmazása jellemezte őseinket.
alkalmazásában rejlett. Harcaiknak a nyílharc annyira A honfoglaló magyar harcos (katonai) zsenialitása kellett
szükséges és nélkülözhetetlen velejárója volt, hogy közeli ahhoz, hogy a két merőben különböző taktika harmonikus,
támadást addig nem kezdtek, amíg az íj a maga halálos egészet alkosson. Ez a magyar taktika az akkori birodalmak
aratását el nem végezte. taktikáira is jelentős átalakító hatással lesz. Ezért fogadták
Harcaikban két fő mozzanatot különböztethetünk meg, a zsoldba vagy szövetségesül őseinkkel szemben, az oroszok és
távolharceszközökkel való előkészítést és a közelharcot. a bizánciak a kun, valamint török könnyűlovas íjászokat.
Még a könnyűlovasságot nélkülöző németek és csehek is arra
Ebben különbözött őseink harceljárása Nyugatétól. Mert
kényszerültek, hogy nagyobb súlyt helyezzenek gyalogos
amíg a nyugati lebecsülte, sőt megvetette a távolharc akkori
számszeríjász alakulatok felállítására.
leghatásosabb fegyverét, az íjat, s így mellőzte az előkészítést,
addig az ősmagyarok harcában épp ennek volt döntő Ha a nyugatnak nem állt elegendő íjász a rendelkezésére,
szerepe. Soha sem szabad felednünk, hogy a ma alkalmazott hozzánk fordultak, ahogy Barbarossa Frigyes német-római
harceljárások hatásával volt egyenértékű az, amit a nyílharc császár tette. Habsburg Albert göllheimi csatájához, II. Géza
elért, akár egyes célzott lövésekről, akár pedig nyílzáporról királyunk 500 íjászt küldött Milánó ostromához (1298), ahol
volt szó. Egy hátránya volt csak ennek a fegyvernek, nagyban a magyar könnyűlovasság (Miklós fia Demeter vezetése alatt)
függött az időjárástól. Jól tudták ezt a Nyugat népei, s segítette a csatát Albert javára eldönteni.
győzelmeiket nem egyszer az íj találati pontosságát s A könnyűlovasság kis, egymástól térközökkel elválasztott
hordképességét lényegesen befolyásoló, a célpontok helyes egységekben rohamozta meg az ellenséget, hogy nyilaikkal,
kiszemelését akadályozó esőnek, ködnek köszönhették. kopjáikkal megbontsák a tömören álló nehéz lovassági
sorokat. A támadást arcban és oldalból egyaránt folytatták, s
ha eredményt azonnal elérni nem tudtak, színlelt,
menekülésszerű visszavonulásba kezdtek azért, hogy az
ellenfél sorainak zárt rendje üldözés közben felbomoljon.
Ha az ellenfél sorainak megbontását sikerült elérniük,
megkezdődhetett a nehéz fegyverzetűek párviadala. Gyors
iramban elhagyták és kiürítették a küzdelem színterét.
Ezután vagy átkaroláshoz és oldaltámadáshoz
csoportosultak, vagy hátsó állásban várták be a nehezebb
lovasság közelharcának eredményét. Mihelyt nyilvánvalóvá
vált, hogy az ellenfél menekülésre fogja a dolgot,
megkezdődött újabb szerepük, a megsemmisítésig tartó
üldözés. Az íj, a szablya és kopja megkezdte halálos aratását.
36
kép: „Nomád” harcosok (Oleg Fedorov festménye)
36
http://198.170.107.188/phpBB2/viewtopic.php?t=1256&postdays=0&postor
der=asc&highlight=hun&start=15
28
Nem nyilvános, csak belső NÍ használatra! Bencsik Péter: A magyar íj – rövidített változat -
Felhasznált irodalom:
irodalom: Internetes források (linkográfia
(linkográfia)
inkográfia):
1. Cs. Sebestyén Károly: A magyarok íja és nyila (1933) 1. http://www.ijasznemzet.hu
2. Dr. Erdélyi Gyula: A magyarok hadművészete (1933) 2. http://www.botondbow.com
3. Fábián Gyula: Újabb adatok a honfoglaláskori íjászat 3. http://www.atarn.org
kérdésköréhez (1981) 4. http://www.oddee.com/item_93915.aspx
4. Heim István: Az íjászat története (részletek) (1996) 5. http://www.featurepics.com/online/Pharaoh-Ramses-
5. Csikós Bálint: A magyar íj (2000) 1757030.aspx
6. M. Nepper Ibolya: Hajdú-Bihar megye 10-11. századi sírleletei 6. http://flickrhivemind.net/flickr_hvmnd.cgi?method=GET&so
(2002) rting=Interestingness&page=2&photo_type=250&noform=t&
7. Adam Karpowicz: Ottoman Turkish bows (2008) search_domain=Tags&photo_number=50&tag_mode=all&sort
8. Bencsik Péter: A IX-XI. századi magyar íj (2011) =Interestingness&textinput=assyria,relief&search_type=Tags
7. http://198.170.107.188/phpBB2/viewtopic.php?t=1256&postd
ays=0&postorder=asc&highlight=hun&start=0&sid=ef2b86
483e937189cac7c495594a00f4
8. http://198.170.107.188/phpBB2/viewtopic.php?t=1256&postd
ays=0&postorder=asc&highlight=hun&start=0&sid=ef2b86
483e937189cac7c495594a00f4
9. http://www.superstock.com/stock-photography/scythian+art
10. http://bolshoyforum.org/forum/index.php?topic=22593.20
11. http://www.atarn.org/chinese/Yanghai/Scythian_bow_ATAR
N.pdf
12. http://198.170.107.188/phpBB2/viewtopic.php?t=1256&postd
ays=0&postorder=asc&highlight=hun&start=270
13. http://www.atarn.org/chinese/miran/Bows%20and%20Arr
ows%20from%20Miran.html
14. http://epa.oszk.hu/01600/01610/00019/pdf/vmm_19-20_1993-
1994_19_speremi.pdf
15. http://www.atarn.org/islamic/Performance/Performance_of_
Turkish_bows.htm
16. http://forum.c-rpg.net/index.php?topic=3123.0
17. http://rec.gerodot.ru/hermitage/balka.htm
18. http://tgorod.ru/index.php?contentid=252
19. http://hss.ulb.uni-bonn.de/2009/1958/1958-7.pdf
20. http://www.hnm.hu/utils/Gallery.php?ItemID=2678&PicNu
m=3
21. http://198.170.107.188/phpBB2/viewtopic.php?t=1256&postd
ays=0&postorder=asc&highlight=hun&start=15
22. https://docs.google.com/a/botondbow.com/viewer?a=v&pid
=explorer&chrome=true&srcid=0B6Ymp-
GaoyEiZmJiY2U2MDEtZjU5Ni00NTRkLWIwY2UtYmI4NzB
hYTYyZDFi&hl=en_US
29