KELEMEN ANNA

A NÉP SZOLGÁLATÁBAN

Ulpius-ház Könyvkiadó Budapest, 2014

 Copyright © Kelemen Anna, 2014 ©
Ulpius-ház Könyvkiadó, 2014 ISBN 978
963 383 338 4
 A könyvben szereplőknek, fanyalgóknak és irigyeknek, akikért
imádkozom, hogy egy napon majd kelemenannásodnak... A szebb
jövő reményében.
 1

Úgy jöttek felfelé a Rózsadombra, mint a kivert kutyák.

A megfáradt bajnokok, akikért lányok tízezrei
rajonganak. Elöl az alfahím, a rangidős kos, mögötte az
ifjabb generáció, amelynek tagjai azóta már az örökébe
léptek.
No, nem nálam, csak a medencében...
Olimpiai- és világbajnokok, csodás izomzatú
Adoniszok - tökéletes látványukat csupán az átbulizott
éjszaka tépázta meg valamelyest. Számítottam rájuk,
hiszen a „csapatkapitány” üzenetet küldött. Amióta
megismertem, sokat gondolkodtam azon: egyáltalán,
hogy merészelt SMS-ekben kommunikálni velem? Ö,
akinél gátlásosabb, félénkebb férfit keveset ismerek. De
erről mindenki meggyőződhet majd... Szóval: üzenetet
írt most is,

9
a jelek szerint tehát töretlenül bízott bennem.
Egyszerűen csak közölte, hogy néhány cimborájával
egy étteremben vannak, vacsoráztak, és lehet, hogy
felugranának. Egy dolgot kért szinte minden SMS-ben:
szólt, hogy legyek nagyon diszkrét.
A fene se hitte volna, hogy végül tényleg feljön,
pláne ilyen díszes társasággal. Később persze már
tisztább volt a kép, feltehetően Mr. Szépfiú azzal
dicsekedett a többiek előtt, hogy rendszeresen
megdönget, és nyilván azzal kérkedett, hogy nála
bensőségesebb viszonyban senki sincs Kelemen
Annával. És ha kell, ezt meg is tudja mutatni. Egyszerű
hatalmi harc a hímek között, aminek én lennék az
áldozata.
Lementem kutyát sétáltatni, amikor észrevettem a
közeledő négy férfit, a négyszer kétméter húst. Egy
nyüzsgő belvárosi sétálóutcában is nagy feltűnést
keltettek volna, nemhogy itt, a csendes budai
mellékutcában. Diszkréten araszoltak felfelé az éppen
éledező gázlámpák fényében. Jókat mosolyogtam
magamban rajtuk. Amikor a „kapitány” megpillantott,
zavartan, kapkodva kotorászott a zsebében, előszedte a
mobilját, és azonnal hívott.
- Mindjárt ott vagyunk, indulj előre, hogy ne együtt
menjünk fel, jó? - adta ki az utasításait az óvatosság
érdekében.

10
 Ez volt a heppje: nehogy meglássanak minket.
Nehogy együtt mutatkozzunk. Erről majd lesz egy
történetem később, ami jelentős befolyással volt a
kapcsolatunkra. Mert igen, kapcsolatban voltunk. Ne
gondoljon senki romantikus szerelemre.
Találkozgattunk, dugtunk, aztán mindenki ment a
dolgára. Amikor ez a négyfős csodacsapat kaptatott fel
hozzám a budai lakásomba, mi már jó néhány meneten
lehettünk túl. Majd ezekről a légyottokról is mesélek...
Mr. Szépfiú kérésére előre felmentem, bezártam
magam mögött az ajtót, belenevettem hangosan a
tükörbe, majd két perccel később, meglepetten újra
kinyitottam szerény otthonom bejárati ajtaját. Talán
még egy csodálkozó arcra is telt tőlem. Bár már a
lépcsőházba is úgy vonultak be, hogy kizárt, hogy ez a
brigád senkinek sem tűnt fel. Vélhetően a rutinos Zeusz
is rádöbbent, hogy kis csapata nem eléggé
elővigyázatos, ezért alaposan meg is morogta a társak
figyelmetlenségét — a lakásba ezért már úgy libbentek
be, mintha legalábbis légtornászok volnának.
Mindenesetre az otthonom hirtelen megtelt izmos és
ropogós testű világsztárokkal. A „kapitány” - csakúgy,
mint a medencében - megpróbálta játszani a szerepét,
átvette az irányítást, és szószólóvá lépett elő.

II
Szépen, egyesével mutatta be a fiatalokat, akiket akkor
én még hírből sem ismertem. Az „utánpótlás” arca
beszédesebb volt mindennél, ezt olvastam le róluk:
Tényleg itt van a Kelemen Anna, ez ő. Ti tényleg
ismeritek egymást... Igaz, hogy buliból jöttek, igaz,
hogy érezhetően volt is a cuki kis burájukban egy kevés
bólé, de azzal mindany- nyian tisztában voltunk: egy
szópárbajban simán kivégeztem volna négyüket.
Feltehetően erre a lehetőségre is készültek, vagy csak
egyikük látogatott illemórákat, mert előkerült egy üveg
pezsgő is.
- Na, igen, ez még rátok férne szerintem! - csíptem
bele a megilletődött csapatba. Mondjuk a saját
érdekükben azért költhettek volna többet is erre a célra,
egy ilyen szelíd társaságot a sarki boltban vásárolt
ócska pezsgő aligha változtat vadállattá, de ezt a
véleményemet inkább elhallgattam. Abban azonban már
ekkor biztos voltam: ezt a bulit csak én menthetem
meg! Ők ittak, mégis én voltam jól. Pörögtem,
viccelődtem, élveztem azt a fajta szerencsétlenkedést,
amit ezek négyen levágtak.
A négy muskétás látogatásakor még keményen rajta
voltam a szeren. Mit titkoljam, rendszeresen
drogoztam. És a lakásom sem úgy nézett ki, mint
manapság. A két szobám közti fal még büszkén

íz
állt - kettévágva a teret. Én meg időnként találtam
ürügyet, hogy eltűnjek a kisebbik szoba mélyén.
Akkoriban még mindig akadt otthon vésztartalék a
váratlan helyzetekre, úgyhogy ezúttal is felfelszívtam
néhány csíkot. Esélye sem volt a négy nyámnyila
pasinak ellenem. Amúgy sem vagyok az a lány, aki
megkukul, amikor idegenek közé kerül, de a cucc
minden esetleges gátlást felold, így olyan voltam, mint
akinek felvágták a nyelvét. A verbális csatánk
gyakorlatilag egy szempillantás alatt eldőlt. Már csak
azért is, mert ha a társaságnak egy ilyen teszetosza
főnök a vezére, akkor egy Kelemen Anna ellen hiába is
kötnék fel nadrágjukat. Egyesélyes, országos egyes -
azt hiszem, a sportban ezt így mondják.
Nyilván sejtették, hogy mit csinálok a falon túl, mert
folyton szipogtam, mint a kokainisták többsége. Mr.
Szépfiú be is szólt, a többiek előtt, hátha meg tud
szégyeníteni.
- Ha még egyet szívsz, elmegyek! — szúrta oda úgy,
hogy közben a srácokra kacsintott.
Én rögtön közöltem vele, hogy nyugodtan induljon,
hiszen senki nem hívta ide sem őt, sem a barátait. Aztán
elmesélték, hogy volt egy játékostársuk, aki hasonló
módon lett öngyilkos, és azóta nehezebben viselik az
ilyet. De megnyugtattam

13
őket, ha itt valaki öngyilkos lesz, az biztos nem én
leszek. Egyem a szívét, még aggódott értem! Egyébként
megjegyzem, lehet, neki is jót tenne néha valami olyan
szer, amitől kicsit lazább lesz, vagy legalábbis felnőtt
pasi. Mindenesetre a volt társuk halálát egy másodperc
alatt el is feledtettem velük, mert hála a sorsnak és a
célba ért jelzéseimnek, felgyorsultak az események.
Mr. Szépfiú elővette a farkát, és senkitől sem za-
vartatva magát, a számba tolta. Jól ismertem már a
legnemesebb szervét, addig soha nem találtam benne
hibát, ez a húzása azonban alaposan meglepett. Ki
gondolta volna, hogy ez a gátlásos nyuszi ilyet tesz,
pláne a cimborái előtt. Az arcára egy szempillantás alatt
kiült a büszkeség, elégedetten mosolygott a haverokra.
Nesztek, kisfiúkák, így kell ezt!, gondolhatta.
Az ifjoncok pedig ott ültek sorban egymás mellett a
székeken, és nézték, ahogy a mester oktatja a szexet.
Megjegyzem, örülhet, hogy én voltam a partnere, így
talán tényleg tanultak valami újat a többiek. A farka
nem lehetett nekik újdonság, gondolom, a meccsek után
eleget zuhanyoztak már együtt. De miközben megpró-
báltam a lehető legkeményebbre formálni a férfiasságát,
átfutott az agyamon: ezek vajon mindig

14
ezt csinálják? Vajon mit akar most bizonyítani, és
kinek? Nekem, hogy ő az első az összes közül? Nekik,
hogy az övé a nagyvad? És a többiek miért ülnek ilyen
türelmesen a székeken, mint akiket ez az egész teljes
mértékben hidegen hagy? Ez így normális, vagy én
hibbanhattam meg?
Az ágyam lett a színpad, mi ketten pedig a
színészek. A közönség a három fiatal csődör, a
válogatott büszkeségei. Mr. Szépfiúnak egyenes és
átlagos méretű farka volt, szoptam, ahogyan szerette, ő
pedig közben néha játszott egy picit a puncimmal. A
közönség továbbra sem mutatott nagy érdeklődést. Az
egyikük az erkélyre ment cigizni. Egy nagyobb
levegővételnyi szünetben mosolyogva rá is kérdeztem
nála: hogy cigizhet egy élsportoló?
- A nikotin egyáltalán nem káros! - vágta rá,
miközben méterekre fújta ki a gomolygó füstöt. A
hármasból volt egy, aki viszont még tetszett is nekem.
A találkozásunk után nem sokkal az is kiderült, nagyon
szereti a Depeche Mode-ot. Furcsa volt látni, hogy mi
éppen szexelünk, a közönség egy része cigizik, a másik
része a CD-im és DVD- im között kutat, és tévézik. A
harmadik pedig talán el is aludt. Nem nagyon kötötte le
őket a show, pedig eleinte mintha még némi támogató

15
biztatást is kaptunk volna tőlük. Nem tudom, hogy
kiknek a kezei simították fényesre a pun- cimat, de
határozottan volt egy időszak, amikor mintha több
törődést kaptam volna, mint ameny- nyit egy embertől
kaphat egy felajzott leányzó. A lelkesedésük azonban
valamiért odalett. Vagy az is lehet, hogy csak a
„kapitány” jelezte a hátam mögött, el a kezekkel, a
vacsorát egyszemélyre tálalták.
Megvolt az orális szex, de Mr. Szépfiú nem volt
kőkemény. Nem is jutott el a csúcsra. Az is lehet, ő is
zavarban volt, hogy kerten maradtunk ebben az ötös
buliban. A kicsik pedig más elfoglaltságokat kerestek
maguknak. Abban biztos vagyok, hogy a kezdetektől
látta a gondolataimat, magamban pedig mosolyogtam
ezen a szánalmas társaságon. Pláne ebben az
összetételben. Egy önbizalomhiányos és gátlásos férfi
hírében álló alfahím, és az ifjú trónkövetelők. Mókás,
nem? De éreztem, ha valamikor, akkor ma nem sülhet
fel. Mert ha az még hidegen hagyta volna is, hogy a ko-
rábban már párszor megdugott Annácska ezúttal
kevesebbet kap belőle, de a kiscsikók előtt mégsem
vallhat kudarcot a premieren. Úgyhogy erőt vett magán,
hogy mentse a helyzetet. Talán a szégyenérzet is
vezérelte, de valahogy úgy alakította, hogy

16
kikeveredtünk a fürdőszobába. És - sosem fogom
elfelejteni - megengedte a vízcsapot. Azt mondta, azért,
hogy ne hallják a többiek, mit csinálunk. Ott folytattuk,
ahol abbahagytuk az alkalmi színpadon - oboáztam.
Hatalmas trükk volt, igaz? Előtte épp egy órán át
nézhették ugyanezt lámpafénynél. Mindenesetre így,
négyszemközt már rá sem lehetett panasz. Hamar
megkeményedett, és nagyon hamar el is élvezett.
Különleges volt ez az orgazmus. Onnan tudom, hogy
ezt követően hosszú ideig emlegette ezt az üzeneteiben.
Az „ominózus szopás” - ez lett a titkos kódja, és az
„óriási, óriási” élmény. Mindeközben én megint nem
kaptam semmit, sőt csak megnöveltem a vízszámlámat
pár köbméterrel...
Mr. Szépfiú összesen három-négy órát élvez- kedett
rajtam. Addig a többiek itt fuldokoltak a közönyben.
Még csak nem is simogatták magukat, engem pláne
nem. Utáltam, hogy ezt tették. Azazhogy ezt nem tették
meg. Pedig ilyenkor - az állatvilágból kiindulva - az
alfahím mellé felsorakoznak a gyengébbek is.
Szaglásszák a nőstényt, próbálnak szerezni belőle egy-
egy falatot. Ök is lefutották ezt a pici kört talán,
szaglásztak, de megkóstolni már nem volt merszük.
Pedig ösz- szepacsizhattak volna a meccsen, hogy hú,
de na-

17
gyök voltak, megcsinálták. De nem. Holott azóta
mindhármukból körüludvarolt klasszis lett. Az ország
kedvenc válogatottjának legjobbjai. Érdekes, láttam már
valamennyiüket a medencében harcolni: bátor fiúk,
akiknek izzik a szemük, de a kamera előtt mégis
mindhárom szelíd, visszafogott srácnak tűnik. A két
művész legyen is az, de az a harmadik, az az izgalmas,
csibészes mosolyú lehetett volna erőszakosabb velem...
Azon az estén anyagilag nem, csak egy újabb
élménnyel gazdagodtam - senki nem fizetett. Már csak
azért sem, mert köztünk, Mr. Szépfiúval egyszer sem
alakult úgy, hogy pénzt kértem. Kíváncsi voltam rá, ő
pedig rám. így amíg ez mindkettőnk javát szolgálta,
működött is - hosszú ideig.
Holott az első randevúnk olyan volt, amilyenre
szerintem az egész világon nincs példa. Hogy ezek
pusztán nagy szavak? Nem mintha bármit is
bizonyítgatnom kellene, de az sem kizárt, hogy egyszer
mindenki számára elérhető lesz ennek a különleges
jelenetnek a felvétele...

*
Tudniillik az első közös éjszakánkat egy beka- merázott
házban töltöttük. Nem szégyellem ki

18
mondani: nagyon csúnyán csapdába csaltam. Egy
kereskedelmi csatornától kerestek meg, leültünk, hogy
megtudjam, mik az elképzeléseik. Egy sztár
mindennapjait bemutató valóságshow-ra kerestek
lehetőségeket. Két héten át követték az életemet,
elvittek fodrászhoz, felvették a mindennapjaimat.
Mintha csak az Édes életről lenne szó. De mivel nincs
testvérem, a szüleim sem vállalták soha a nyilvános
szereplést, ráadásul köztudott, hogy egy magamnak való
ember vagyok, így érezhető volt, egész estés, nagy
műsor az én mindennapjaimból biztosan nem lesz. Am
valamelyik fejesnek az eszébe jutott egy őrült ötlet. Egy
kibaszott, beteg történet, hiszen ilyet korábban még
senki nem csinált az országban. Egész egyszerűen meg-
kérdezték tőlem: melyik az a hazai híresség, akivel
szeretnék ágyba bújni. Van-e olyan celeb, aki izgatja a
fantáziámat. Nem mondom, volt egy-két olyan ismert
pasi, akit szívesen takaró alá rángattam volna, de a
feltételes mód az feltételes mód — itt viszont konkrét
nevet vártak tőlem. Hosszas gondolkodás és ötletelés
után valahogy felvetődött Mr. Szépfiú neve. Akkortájt
nagyon futott vele a szekér, lányok ezrei álmodoztak
róla. Pár perces tanakodás után azt mondták, rendben,
csináljuk!

19
 Azonnal előkerült a telefonszáma, amit a kezembe is
nyomtak.
Onnantól kezdve minden egyes pillanatot rög-
zítettek, ami kettőnk között történt. Kamerákkal vették
fel azt is, ahogy felhívom. Kicsörgött, de nem vette fel.
Úgyhogy a rögzítőjén hagytam egy rövid üzenetet:
„Szia, Kelemen Anna vagyok. Igen, igen, az a lány.
Szeretném, ha visszahívnál. Puszi.”
Nem telt el öt perc és már csörgött is a mo- bilom.
Egy picit meg volt illetődve, de azonnal felismertem a
hangját. Nem is nagyon tudott mit mondani, csak annyit
kért, adjak neki egy kis időt, mert nem érti ezt az
egészet egyelőre, de majd jelentkezik. Olyan sok idő
azért nem kellett neki. Miután hallhatta a telefonban,
hogy valóban én vagyok a vonal túlsó végén, és a
beszélgetést is sikerült lezárnunk, szinte azonnal SMS-
ekkel kezdett el bombázni.
Az már sokkal könnyebben ment neki. Néhány
üzenet után már a szexuális túlfűtöttsége volt a téma,
rám kattant - menthetetlen lett. Nem csoda, hogy rögtön
belement, hogy másnap randizzunk. Ő is Budán lakott,
meg én is, mégis, valahogy rá kellett vennem, hogy
miattam jöjjön át Pestre. A titkos légyottot ugyanis az
előre kifundált sztori

20
szerint az unokatestvéreméit házába szerveztem. Egy
hatalmas családi ház a tizenhatodik kerületben.
Próbáltam megnyugtatni, hogy senki nem lesz otthon,
és még csak véletlenül sem állíthat haza: én vigyázok a
házra, és ez az ideális helyszín az első randevúra.
Megjegyzem, nem volt könnyű dolgom. Hiszen én is
csak a találkánk előtt érkezhettem meg a helyszínre,
ahol elvileg otthonosan kellene majd mozognom.
A falakon idegen gyermekek és emberek képei,
mindenféle könyvek, és azt sem tudtam, melyik szoba
merre van, hol találom a mosdót, papírzsepit, inni- vagy
ennivalót. Kicsit kezdtem is magamat jobban sajnálni,
mint őt. Mert akármennyire félénk, óvatos és enged
nehezen a bevált módszeréből, ezúttal a farka vette át
az irányítást. Szerintem Kelemen Anna ebben a
helyzetben Záhonyba is le tudta volna csalni őt. Talán
úgy is, hogy leúszik a Dunán a Tisza torkolatáig, majd
árral szemben tempózik egyet az ukrán határig.
Mindenesetre megpróbált igazi lovagnak tűnni.
Megkérdezte, milyen italt hozzon, és azt is, aludhat-e
ott, ha úgy alakul. Igazából magam sem tudtam, mi a jó
válasz, azt meg pláne nem, hogy hány és milyen szoba
van az emeleten. Egyáltalán, hogy a házigazdák
hazajönnek-e valamikor, de

21
megígértem neki, hogy lesz hol aludnia. Azt azonban
leszögeztem, hogy külön alszunk, hiszen „nem vagyunk
még olyan jóban”. De ha szeretné, megölelgetem, és
össze is bújhatunk...
Már ekkor feltűnt, hogy Mr. Szépfiú valamiért
rendszeresen a „bugyi” kifejezést említi. No, nem az én
bugyimra gondolt, saját magával kapcsolatban
használta ezt a furcsa szót. Viccesnek találtam.
— Jaj, most már nagyon kényelmetlen a bugyim! -
jegyezte meg gyakorta az üzeneteiben. Elég
szerencsétlenül hangzik, de kitűnően pasz- szol az ő
lelkivilágához. Mindenesetre a nőktől is nehezen
fogadom ezt el, úgyhogy én maradok a fehérneműnél.
Már az első nap meggyőzött arról, érdemes
belemennem ebbe a játékba. Nem a kamerák, hanem az
élmény miatt. Olyan volt, mint egy igazi férfi, aki
dugni akar. Hihetetlen, mennyire be volt indulva.
Egyértelműen leírta az üzeneteiben, amit gondol.
Azt is, hogy áll a fasza. Amikor furödtem, azzal
kellett szembesülnöm, mit tenne, ha épp ott lenne. És
már akkor is „dagadt a bugyija”. Gyerekes dolgai
voltak, de azt mondtam magamnak, ez a pasi jó lehet, a
fizikuma megfelelő, még akkor is érdemes
kipróbálnom, ha lesz vele gond.

22
 Szóval ott vártam rá a város szélén, az állítólagos
unokatestvéreméit házában. A kecót előtte az utolsó
zugig bekamerázták. Én sem tudtam, pontosan hol
lapulnak a gépek, de állítólag tucatszám rejtették el a
rögzítőberendezéseket. A ház előtt pedig egy
lesötétített furgonban ült a stáb, ahol szintén volt
kamera, ami rögzíthette az „áldozat”, Mr. Szépfiú
érkezését.
Be is futott. Óvatosan fordult be a kocsijával az
utcába, és igyekezett távolabb megállni a célállomástól.
Tétovázva szállt ki, majd bizonytalan léptekkel indult
el a bejárat felé — a beteljesülés kapujához. Aztán
váratlanul megakadt a tekintete a tévések furgonján, és
szapora lépésekkel indult el feléjük. Kiszúrta őket!
Ezt én is csak utólag tudtam meg, és jobban be-
legondolva meg sem lepett. Annyira fél és óvatos, hogy
egy titkos szextalálkozóra sem tud úgy elmenni, hogy
otthon hagyná a gátlásait. Egyenesen odasétált a
kocsihoz, amelyben elöl ott ült a műsor producere.
Zavarában fel is kapta a telefonját, mintha éppen
beszélne, hátul, a lesötétített részen pedig a stábtagok
lapultak a kamerákkal és rögzítőberendezéseikkel.
Jééé, itt jön a ...! - állítólag ezt jegyezte meg
hangosan a producer, de mindezt úgy, mintha

23
a telefonba mondta volna beszélgetőpartnerének. Majd
közelről farkasszemet néztek egymással. Mr. Szépfiú
néhány perc után sarkon fordult, és elindult arra,
amerről jött. A tévésekből egy emberként szakadt ki az
addig visszatartott lélegzet, majd az eszükbe jutott: ez a
projekt elúszott. Eközben - mindenki megdöbbenésére -
a célszemély fogta magát és szép lassan elindult a ház
felé. Aki tudta, kézbe kapta a kameráját — és nekem is
befutott az SMS: Megjött!
Csengetett, és besétált. A nulláról, sőt a totális
lebukás határáról jött vissza ez a történet. Senki sem
értette utólag sem, ezek után hogy volt bátorsága
folytatni az akciót, pláne hogy a nevét is hangosan
kimondták egy telefonbeszélgetésben. Pedig
megúszhatta volna. De mondom, itt már a farka vitte
előre...
Ajtót nyitottam. Egyszerű farmerban és egy márkás
pólóban állt ott. Nagyon zavarban lehettem, hiszen
hiába próbáltam memorizálni a házzal kapcsolatos
tudnivalókat, csak az maradt meg a fejemben, hogy hol
a fürdőszoba.
— Szia, tényleg te vagy az! - ez volt az összes
„poén”, amire emlékszem, hogy elhagyta a száját az
érkezésekor.
Mivel láttam, hogy ma biztosan nem jutunk
el nagy szellemi magasságokba, szinte pillanatok alatt
visszatért a hitem. Tudtam, hogy innentől én irányítok
majd, sokkal erősebb karakter vagyok, mint ő, és
bármerre vannak a kamerák, magasról tojok rájuk! Egy
cél lebegett a szemem előtt: szexelni akarok vele!
Még a heves üzenetváltásaink közepette tisztáztuk,
ami az italt illeti, szabad kezet kap.
Lehet, hogy kár volt, hiszen egy üveg borral és
kólával a kezében állított be... Csodálatos választás,
igaz? Pont hozzá illő, nem? Mindenesetre úgy voltam
vele, hogy ez is jobb, mint a semmi, feltehetően
mindkettőnknek hasznára lesz. Az én tudatomat az a
teher nyomta, bármi történik most, néhány hét múlva
egy kereskedelmi csatornán az egész ország megnézheti
majd. Neki pedig feltehetően az az egyszerű tény
okozott nehézséget, hogy Kelemen Annánál
bizonyíthatja, nála keményebb bika nem született még
az országban. A felesleges köröktől azért előre fáztam.
Sport, ilyen világverseny, olyan díjak. Éppen akkortájt
adták a televízióban az egyik nagy nemzetközi tornát.
Sejtettem, hogy ez is téma lehet majd, de mindez
hidegen hagyott. Tudtam, ki ő, és ez pont elég volt
nekem. Azért kénytelen voltam meghallgatni, hogy
futtatja magát. Ekkor még az is

2
5
az eszembe jutott, hogy azért most nagyon csőbe húzom
őt. Még sajnáltam is. Egy híres sportoló, és akarata
ellenére kerül olyan helyzetbe, amelytől egyébként
minden egyes nap retteg. Feszengtem emiatt - a bor
azonban segített.
Ő egy fotelban ült, én szemben egy háromszemélyes
kanapén. Betartottuk a két lépés távolságot, szépen,
diplomatikusan. Aztán — szégyen, vagy nem - én
nagyon hamar becsíptem. Sőt. Bebasztam. Ekkor már
rég elfelejtettem, hogy hol vagyok, azt meg pláne, hogy
alig harminc méterre egy kocsiban emberek figyelik
minden egyes mozdulatunkat, és még azt is hallják,
miről beszélünk. Ő viszont jól bírta a piát, látszólag
legalábbis. Amikor már arra sem vettem a fáradságot,
hogy tisztességből tegyek fel neki kérdéseket, és
meguntam a bólogatást is, hirtelen átvettem a szót.
— Hagyd most már abba ezt az egészet, leszarom az
Európa-bajnokságot, a Világkupát, meg a tököm tudja,
mit! - keltem ki magamból, majd odaléptem hozzá, s
egész egyszerűen beleültem az ölébe, és lesmároltam.
Na, ettől a bugyija hamar megfeszült. Annyira
részeg voltam, hogy az első szexünkből csak jelenetek
maradtak meg a fejemben. Pont úgy, mint a
pornófilmeken. Nyissz, egy vágás, és máris egy

26
ú] póz. Az első kép, hogy fejjel lefelé vagyok a
kanapén, szinte lógok lefelé, a puncim mered az égnek,
ő pedig gyömöszöli belém a farkát. Aztán ide-oda
forgatott a kedvére. A farkával ekkor szinte még meg
sem tudtam barátkozni, annyira előtört belőle az ősállat,
a beteljesülés iránti türelmetlen vágy, hogy jobbnak
láttam, ha nem vitatkozom az ösztöneivel. Meg aztán a
boldog iskolás évek kedélyállapotában a boros kólától
nem is nagyon lehetett tőlem nagy csodákat várni. Néha
felnéztem rá, vagy épp magam mögé, alá, és maga a
tudat, hogy ő feszül itt nekem és rajtam, tette széppé ezt
az egészet. Azt sem tudnám megmondani, elélvezett-e,
és ha igen, hol és hogyan.
Az első menet után valahogyan becipelt a
hálószobába. Egy idő után ott is folytattuk. De ezeket
még annyira sem élveztem, mint az elsőt. A közelsége
jó volt, nem lehetett volna panaszom semmire, de úgy
nem lehet valakivel jót dugni, hogy azt sem tudod, ki az
az ember. Márpedig ő zárkózott volt, és borzasztóan
önző. Vagy visszafejlődött, vagy még fel sem nőtt
igazán. Hajtotta a numerákat, és egyértelmű lett
számomra, hogy esze ágában sincs bizonyítani nekem;
egy dolog teszi boldoggá, ha magának bizonyít. De
mindez feltehetően az önbizalomhiány hozadéka. Egy

2
7
világszerte ismert sportoló, egy sármos férfi, aki bárkit
megkaphat, és egy dolog élteti: megdugni, akit lehet.
Mindezt titokban. Nehogy kiderüljön. Nem tudom,
hogy ennek köze van-e a lelki traumáihoz, de ami még
érdekes: egyetlenegyszer sem élvezett el hangosan.
Szép csendben, magában. Még szuszogni se nagyon
szuszogott. Lehet, hogy ezért sem vettem észre, ha a
csúcsra jutott? Még ezt a legállatiasabb ösztönét, a
beteljesülést is igyekezett elfojtani.
Aztán miután kellően megerősítette magában, hogy
mennyire ellenállhatatlan és fasza gyerek, elment
zuhanyozni. Én meg hirtelen arra lettem figyelmes,
hogy hangosan nevetgél, meg beszél. Először azt
hittem, hogy nekem mondott valamit, próbáltam
visszakérdezni. Aztán csak hallottam, hogy
mondogatja.
- Effektíve. Effektíve — ismételgette, és ezen a szón
nevetgélt hosszú perceken át. Mondogatta és kacagott.
Hogy minek kapcsán jutott az eszébe? Talán azért,
hogy „effektíve” Kelemen Annát dugta meg éppen.
Ennyi idő távlatából, őt már valamennyire ismerve, az a
vicc, hogy ez az egész illik is hozzá, úgy, ahogy van.
Aztán megéhezett. És azt hiszem, hogy ekkor
józanodtam ki egyik pillanatról a másikra, hiszen

28
ismét tudatosult bennem, hogy itt és most nagy
valószínűséggel továbbra sem vagyunk kettesben. Még
egy pici lelkiismeret-furdalásom is volt, hogy elárultam
őt. De nem nagyon volt időm ezen rágódni, hiszen Mr.
Szépfiú nem hagyta.
— Éhes vagyok! - közölte, mintha az édesanyja
lennék, és már a tekintetéből is sugárzott, tőlem várja a
dolog megoldását. Próbáltam magabiztosnak tűnve
elindulni egy irányba, remélve azt, hogy a sors a
konyháig vezet majd. Közben át is futott az agyamon,
hogy semmi kedvem ennek a szerencsétlennek, így be-
és megbaszva kaját vinni. Azt sem tudom, van-e itt
kaja. Aztán egyszerűbbnek is tűnt, ha visszadobom a
labdát.
- Nyugodtan egyél meg bármit, amit találsz.
Dobd be a mikroba! - közöltem vele, majd imádkoztam,
hogy legyen valahol szem előtt mikro. Szerintem fel se
tűnt neki, hogy fogalmam sincs, hol vagyunk. Nem volt
ott se papucsom, se fogkefém, se ruhám. Fogalmam
sincs, van-e a házban kutya, hol a tévé távirányítója,
vagy a klímáé.
Egy egyszerű villanykapcsolóról sem tudtam konkrét
választ adni, sőt törülközőt is ő talált magának. De neki
ez sem volt gyanús. Biztonságban érezte magát a négy
fal között, gondolva, ennél diszkrétebb helyen nem is
lehetne jelen pillanat

2-9
bán. Azon is mosolyogtam egyet magamban, hogy nem
kizárt, a polcon sorakozó könyvek is csak üres lapokból
állnak, makettek a mi kis műsorunkhoz, amelynek a
főszereplője azt se tudja, mekkora „sztár” lehet majd a
jövőben. A világsztár, aki főműsoridőben kefél.
Csak rávettem magam, hogy keressek neki valami
harapnivalót. Csakhogy amire valahonnan előkotortam
pár hamburgerbucit, már el- szenderedett az ágyon.
Végignéztem rajta, és arra gondoltam, pont olyan, mint
„anyuci kicsi fia”. A Dávid-szobor hús-vér megfelelője,
akiben ott szundít egy héthetes csivava lelke. Aztán
valamikor hajnalban egyszer csak felébredt, és
készülődni kezdett. Félálomban beszélgettünk,
megköszönte az éjszakát, majd azzal jött, hogy a
kiszolgálás lehetett volna jobb, meg a kaja is.
Remélem, ezt vicces megjegyzésnek szánta. Kettőnk
dolgát viszont nyitva hagytuk, nem beszéltünk meg
semmit. Aztán amikor elment, szinte azonnal kelle-
metlen érzés fogott el, és nagyon rosszul kezdtem
érezni magam. Esküszöm, elkezdtem sajnálni őt, és arra
gondoltam, mi lesz, ha ez az egész kiderül. Neki megy
a Dunának? Vagy megöli magát? Hogy fog reagálni?
Ráadásul letagadni se tudjuk. Egyrészt ott van

30
nak az SMS-eink, amelyeket kamerákkal is rögzítettek,
és a randink is, amely szinte egy komplett pornófilm.
írtam neki egy üzenetet, de erre valahogy már nem
reagált.
Alig ocsúdtam fel a sokkból, hogy mibe kevertem
magam már megint, jött a felismerés, hogy az
éjszakának - bármilyen hosszú volt is - még nincs vége.
A stáb még ugyanúgy kint ült a kocsiban, és az utolsó
pillanatig a munkára koncentrált. Azt gondoltam, végre
hazamehetek, kialszom magam, és másnap
megbeszéljük, mindenki azt kapta-e, amit várt.
Egyáltalán, lehet-e ebből műsor. De azzal kellett
szembesülnöm, hogy émelygő gyomorral, zúgó fejjel
most jön még csak az igazi próbatétel, kialvatlan
szemmel kamera elé kell ülnöm, hogy elmeséljem a
műsor nézőinek, én hogy éltem meg ezt az egyéjszakás
szexcsatát.
Akkor és azóta is sokszor felmerült bennem, hogy
miért csináltam én ezt az egészet. Csak azért, mert volt
valakiknek egy tévéműsor-ötlete, és megnéztük, hogy
működne ez a gyakorlatban? Tényleg egy tévéműsor
kedvéért csináltam? Vagy a műsor épp kapóra jött
ahhoz, hogy megtehes- sem azt is, amire enélktil talán
lehetőségem sem lett volna?

3i
 Azt kell hogy mondjam, az utóbbiról lehet szó.
Szeretek szerepelni, műsorokat készíteni, de sokkal
jobban szerettem volna Mr. Szépfiúval ágyba bújni. Az
élet ezúttal tálcán kínálta a lehetőséget, és én éltem
vele. Annak árán is, hogy tudtam, ehhez most be kell
csapnom őt. Ettől még izgalmasabb lett számomra az
egész kaland. Izgatott a forgatás gondolata is, mert
tudtam, vele csinálhatom mindezt végig. Ha nem ő lett
volna, hanem valaki más, akkor lehet, hogy magasról
teszek az egészre. Érte ezt a kockázatot is vállaltam.
Azóta már azt is tudom, nagyon sokszor azért izgulok
rá férfiakra, mert vagy hatalmuk van, vagy befolyásos
pozícióban vannak, vagy valamiért híresek. Azaz
kiemelkedőt nyújtanak a saját területükön. Ez megint az
állatias ösztön. Nem csak a férfiak, mi, nők is így
működünk. A nagyobb agancsú, erősebb bika visz
mindent. A gyengék kihalnak. Az egészben az az
elszomorító, hogy ez az ember tudja is ezt. Tudja, hogy
ki miért van vele. Nem is csoda, hogy ennyire nem
kerek az, ami ott belül van.
A felvételeket sosem mutatták meg nekem - adásba
sem kerültek. Utóbbi nem is lep meg. Azt viszont
biztosan tudom, hogy megvannak, és a kereskedelmi
csatornánál őrzik. Jól elrejtve. Kell- e ennél nagyobb
aduász?

32
 ★

Hónapokkal később már nem volt kérdés a számomra:

televízióban senki nem látja majd a két honi híresség
egyéjszakás szexpárbaját. Ha nem lesz belőle balhé,
ugyan miért ne adjak újabb lehetőséget a
bálványomnak? Hogy immár lelkiis- meret-furdalás
nélkül ülhessek az ölébe.
Úgyhogy folytattuk a mi kis titkos viszonyunkat,
még ha nem sűrűn találkoztunkis, de időnként
jelentkezett, és jött. Én pedig élveztem, amennyire
lehetett.
Mr. Szépfiúnak teljesen átlagos farka volt, valamivel
kisebb lehetett, mint húsz centi, de se nem vastag, se
nem vékony. Egyenes és normális. Ráadásul az együtt
töltött idő tapasztalatai alapján elmondhatom, ő nem
egy dúvad.
A legutolsó szexuális együttlétünk legalább olyan
emlékezetes, mint a megismerkedésünk története...
Egy lakóparkban laktam, albérletben. Ezt a helyszínt
nagyon szerette, mert az épület alatt mélygarázs volt,
ahová be tudott gurulni, és a lifttel egyenesen fel tudott
jönni hozzám. Kisebb volt a lebukás kockázata, és
egyébként is, csak így volt hajlandó találkozni. Nem
mutatkozott

33
velem nyilvános helyen. Ha már portaszolgálat, vagy
recepció jelenléte merült fel, azonnal visz- szakozott.
Hogy zavart-e ez a szituáció? Bele sem gondoltam
igazán, ez a kapcsolat így működött, úgyhogy nem is
rágódtam rajta. Nyilván egy lány önbecsülésének jót
tesz, ha a vele viszonyt folytató férfi büszkén vállalja a
kapcsolatot, de minket talán éppen ez a titkolózás
tartott össze.
Tehát megérkezett. Leült, ivott egy teát, ült, ült,
végtelenül nyugodtan, szinte már el is aludt. Aztán
megint az étellel és itallal jött, és szokás szerint a
kiszolgálásról humorizált - úgyhogy mint mindig,
ezúttal is nekem kellett kézbe vennem az irányítást. Ha
nem teszem, lehet, még mindig ott ül bambán...
A szex ráadásul villámgyorsan ment nála. Volt egy
franciaágyam, ő igyekezett minél hamarabb belém
hatolni, misszionárius pózban. Most először még
nyögdécselt is egy keveset, aztán elélvezett, és kész,
vége. Az eleinte szimpatikus, egyszersmind vonzónak
is mondható lelkének nyoma veszett — fizikailag ki
akart elégülni, kellett neki egy nedves és diszkrét punci,
hogy a benne felgyülemlett feszültséget kiadhassa,
majd továbbállhasson. Tudatosult bennem: ennek az
embernek az érzelmi világa egy hatalmas nulla.

34
Lehet bármennyire sikeres a szakmájában, az üzleti
életben, vagy a csajoknál, valószínűleg sosem lesz
boldog, mert lassan már önmagát sem tudja boldoggá
tenni, nemhogy másokat. Ez számára egy fizikai
kielégülés. Az a tudat, hogy ,Annával vagyok”. Az sem
zavarta, hogy kicsit elhanyagoltam magam, és nem
voltam a legjobb formában. A punci az punci -
érvelhetett magának. Persze az sem érdekelte, nekem
jó-e, én élvezem-e az együtt töltött perceket.
Szerencsémre fájdalmat sem okozott, de amint végzett,
ráfordult a tévére, és azt nézte, ami éppen ment.
Az a fajta lelkesedés, amit az első dugásunk, az
elrejtett kamerák gyűrűjében tapasztaltam, már soha
nem került elő. Sorra jöttek a kifogások is: edzőtábor,
meccsek, sok utazás, nem ér rá, fáradt, sorolhatnám a
végtelenségig. Ekkor már azt is ki merte jelenteni, hogy
úgysem lehetne köztünk semmi, hagyjam őt. Én meg
csak azért se hagytam. Mit képzel? Szerinte az én egóm
elviseli, hogy valaki nemet mond nekem? Ráadásul
tetszett nekem ez a dolog, és - nem tagadom - ő maga
is.
Megőrültem attól, hogy kikosarazott. Persze, ha épp
volt egy kis szabadideje, meglátogatott. Mindig nagy-
nagy titokban. Volt olyan is, hogy

35
akkor írtam rá, amikor valami focimeccset nézett.
Közel lakott, a szünetben gyorsan kocsiba ült, átjött és
nálam nézte tovább a tévét. Amikor lefújta a bíró a
meccset, akkor „vette észre”, hogy én is itt vagyok - és
akkor dughattunk egyet.
Szerintem az élsportolók zöme ilyen lehet.
Egy combfixben feszítettem mellette negyvenöt
percen át. Más már úgy megdugott volna, hogy
füstölök, ő meg némán, csendben figyelte a focit. A
lefújás után azért megpróbáltam megmutatni neki, mi
az igazi sport. Csak azért is be akartam bizonyítani,
hogy tudok olyan élményt nyújtani, mint egy 0-0-lal
végződő, közepes iramú meccs. Úgy terveztem, amikor
már látom rajta, hogy közeleg a vég, akkor úgy
rácuppanok a farkára a számmal, hogy négyen se
tudnának leszedni róla. Minden tapasztalatomat bevetve
szoptam le. Azt akartam, hogy olyan élményben legyen
része, mint korábban még soha. Megfeszült a teste, hör-
gőn egy nagyot, két kézzel megmarkolta a fejem, majd
hatalmasat lőtt a számba. Hosszú másodperceken át
spriccelt a forró spermája a nyelvemre, majd amikor
szép lassan lenyugodott, gondoltam, kap tőlem hozzá
némi látnivalót, amitől emlékezetesebb marad mindez -
kinyitottam a szám, hogy lássa, mit művelt velem...

36
 - Pfúúúj! — ordított fel, majd mérhetetlen undor ült
az arcára. Ez így normális? Tényleg létezhet ilyen? Van
még olyan férfi, aki ugyanezt gondolja, vagy hasonlóan
érezne? Ha igen, kérem, keressen meg, vagy írjon.
Miatta spéciéi sírni is tudtam. Az SMS-ek sokáig
jöttek-mentek, tőle sajnos csak ritkán. Volt, hogy
közölte velem: érzi, hogy jó ember vagyok, csak nem
tud bennem megbízni. Ezzel történetesen nehéz
vitatkozni, én se nagyon tudnék fordított helyzetben...
Volt egy időszak, amikor néhány újságíróhoz is
eljutott a füles kettőnkről. Ő egyszerűen azt is
letagadta, hogy ismer. Engem is megkérdeztek, és ha
már ő így nyilatkozott rólam, ugyanezt mondtam én is...
Megalázónak éreztem, hogy letagad.
Azt, hogy közünk volt egymáshoz, ráadásul
mindenki tudta Mr. Szépfiú köreiben. Az öltözőben, a
mérkőzéseken, a sportolók között ő maga híresztelte
büszkén, hogy megdugott. Ezt mondta a telefonba
akkor is, amikor a nyámnyila cimboráival jött hozzám:
Meg foglak baszni!
Szóval ellentmondásosak voltak a szavai és a
cselekedetei. Dicsekedett velem, de letagadott. Azt
állította, hogy nem bízik bennem, mégis szinte a

37
föld alól ásta ki magát mindig egészen a lakásomig,
csak senki meg ne lássa.
Engem pedig nem lehet így használni. így ki-
használni. Ami igazán fájt, hogy ezt nem merte a
szemembe mondani. Nézd, Anna, ez a helyzet. En ilyen
vagyok. Ha elfogadod, örülök, ha nem, akkor tényleg jobb, ha
nem is folytatjuk. Amikor a lapok körülötte ólálkodtak
ebben az ügyben, akkor is engem hibáztatott. Azt
gondolta, én adtam ki őt.
Volt, hogy elveszítettem a fejem.
Akkor még rendszeresen szívtam a kokaint, így elég
szélsőséges reakcióim voltak - az állapotomtól függően.
Egyszer öngyilkossággal próbáltam hatni rá - üzentem a
hangpostájára.
- Te eladtad a lelked? - próbált kérdőre vonni, de
kénytelen voltam azt mondani, hogy: Nem, csak a
testem. Igaz, ő azért sem fizetett soha.
Kettőnk harcát egyedül vívtam meg. Ő sosem volt
annyira férfi, hogy a tévénézés helyett azt mondja:
üljünk le, beszéljük meg. Ha nem volt nálam, akkor
maximum egy üzenetre futotta. Válaszokra abban
sosem leltem.
A kapcsolatunk legutolsó momentuma koronázta
meg ezt a hosszú időn át tartó szenvedést.
Mint mondtam, egy harmadik kerületi lakóparkban
béreltem lakást, ahol korábban már járt.

38
Délután megindult az SMS-ezgetés az estéről, pontosan
megbeszéltük, hányra jön. Vártam, vártam, de nem
érkezett meg. Úgyhogy írtam neki, hogy már ne is
jöjjön - ám ő kötötte az ebet a karóhoz, jelezte, hogy
nemsokára indul. így ment ez egy darabig. Aztán már
úgy voltam vele, inkább megszívatom. Az volt a bevált
módszer, hogy mivel ő nem hajthatott be az autójával a
mélygarázsba, mindig megállt valahol a közelben,
nekem pedig oda kellett kigurulnom a kocsimmal, ő
észrevétlenül átült hozzám, és együtt hajtottunk a ház
alá. Úgy, hogy gyakorlatilag elbújt az anyósülésen.
Megérkezett, majd írt, hol parkol.
Fogtam magam, és egész egyszerűen oda sétáltam a
kocsijához. Egy hatalmas városi terepjárója volt, igaz, a
nőiesebb változat. Csak akkor vett észre, amikor ott
álltam az ablakánál. Közöltem vele: gyere be!
Egyik pillanatról a másikra kapta azt, amitől mindig
is rettegett: meglátják az emberek egy nővel! Ráadásul
pont Kelemen Annával! Előjött belőle a dühöngő állat,
mérhetetlenül felháborodott, és azt hajtogatta, ha nem
jövök ki érte kocsival, akkor fel se jön.
- Figyelj! Akkor előre megyek, gyere be utánam.
Legyél az életben egyszer ennyire férfias! —

39
vágtam a fejéhez, de amikor megtettem az első
lépéseket, már hallottam, hogy gázt ad, és elhajt.
Gondolom, a következő sarkon bánatában kiverte a
faszát. Én viszont soha többé nem hallottam róla.

40
 2.

Sokan azt hiszik, hogy vidéki lány vagyok. Egy falusi

fruska, aki felkerült Budapestre, és akit a fények, a
nagyváros változtatott azzá, aki lett.
Holott Budán születtem, ott is nőttem fel.
A kis Annácskáról egy határozott emlékem van, de
az jól bele is vésődötta fejembe: rendkívül anyás
voltam. Hihetetlenül kötődtem hozzá. Ő és az édesapám
azonban nem jöttek ki olyan jól, így ötéves koromban
elváltak. Az édesanyámhoz kerültem, testvérem nem
volt, de a válás, az új élethelyzet nagyon megviselt.
Ezt azért feltételezem, mert az ebben az időszakban
készült képek többségén sírok. De mindig csak azokon
a fotókon, amelyek apukám otthonában készültek, vagy
amelyeken a fénykép

41
készítésének pillanatában nem lehetett ott az
édesanyám. Nem tudom, mennyit sírhattam egy nap, de
ha a fényképek nagyobbik részén csak ez látszik, akkor
nem lehetett harmonikus ez a periódus, ugye? A sírós
képek dacára, amennyire emlékszem, egészen flottul
mentek a dolgok, pont olyan kislány voltam, mint
bármelyik, akinek elváltak a szülei. Mígnem ez az idilli
élet egy csapásra véget ért: anyukám férfit hozott a
házhoz, élettársa lett.
Sőt, utólag már azt is tudom, hogy ez a férfi nem
később csatlakozott az életünkhöz, hanem a szüleim
miatta mentek szét. Eleinte még élveztem is a férfi
felbukkanását. Külföldi pacák volt, ezért rengeteget
utaztunk. Nem volt gyereke, így elkerülhetetlen volt,
hogy idővel elkezdtem teher lenni a számára. Mai fejjel
sejtem, mit érezhetett. Talált és felszedett egy szuper
csajt, akivel jól érezte magát, de apró pici árnyékként
én is folyton a nyomukban voltam. így a lángoló
szerelmüket egy kis vízipisztolyból folyamatosan
locsolták vízzel. Ez voltam én, az örök kölönc, aki
mindig elé furakodott a fontossági sorrendben. Nem
csoda, hogy egy ilyen kicsi gyerkőcre is hatással van,
hogy folyamatosan le kell gyűrnie egy nagy, okos, és
erős embert, aki szintén az anyukáját szereti.

42
Ez a harc biztos számos sebet ejtett rajtam, amit a mai
napig cipelek.
De a háborút megnyertem, egy idő után kiütöttem a
nyeregből a betolakodót — ezt én gondolom így most,
felnőtt fejjel. A faszi ugyanis egyszer csak eltűnt, azaz
nem jött többé. Valószínűleg ő dobta anyámat. Én
pedig kettesben maradtam vele - ugyanebben a
lakásban, amelyben most is élek. Érdekes a kötődésem
ebhez a pici budai otthonhoz. Egyszer már megváltunk
tőle. Ugyanakkor nem lett átíratva a vevő nevére, ő
meg kihalt belőle. Úgyhogy a kecó valahogy megint
rám szállt.
Tíz-tizenegy éves koromig szép csendben cse-
peredtem édesanyám felügyelete alatt. Aztán ismét
felébredt bennem az öntudat: úgy éreztem, nem vagyok
elég fontos neki. Nem én vagyok az első, hanem az
éppen aktuális élettársa. Márpedig volt belőlük bőven.
Már nem is egy ellenségem volt, hanem mindig egy-egy
új. Egy ismeretlen idegen. Tisztában voltam azzal, hogy
nem elég csak kardot rántani ellene, ki kell ismerni, fel
kell térképezni, és ki kell dolgozni a tervet, amivel
térdre kénysze- ríthetem. Rengeteg energiát fordítottam
a betolakodók „megsemmisítésére”. Nem lett hiábavaló
az állandósult hidegháború, huszonöt éves koromra ki
mertem jelenteni: irtózatos dühöt érzek az

43
anyám iránt. Ráadásul a haragot hosszú éveken át
éreztem. Valahányszor ránéztem, előtört belőlem, és
csak nagy nehézségek árán voltam képes arra, hogy
mindezt magamba fojtsam. Nem is mindig sikerült.
Rendre kérdőre vontam, és ösz- szeszólalkoztunk.
Marcangoltuk egymást a nap huszonnégy órájában. Mai
fejjel már mindent értek, tudom, miért vagyok olyan,
amilyen. A gyerekkorom magyarázatot ad az
életszemléletemre, a világról alkotott képemre, sőt
szerintem arra is, miért vagyok képes a testemet is
pénzre váltani.
Holott az anyám sem tett mást, mint amit én is
teszek évek óta. Hajtotta az örömöket, a férfit, aki
mellett igazán boldog lehet. A véget nem érő
kutakodásban elfelejtette: ő bizony nem csak nő, anya
is. Mindennek a levét pedig Kelemen Anna itta meg.
Borzasztó édesanya volt az én anyám. Csak azért
merem mindezt kijelenteni, mert ezzel ő maga is
tisztában van. Egy gyerek, pláne egy kisgyerek előtt
nem élhetett volna ilyen életet. Ha picit is empatikus,
akkor feltehetően nem kell végignéznem, hogy kikkel
és hányszor dug egy héten. Elmehetett volna velük
bárhová ahelyett, hogy a saját otthonunkból csinál
átjáróházat. Szem- és fültanúja lettem anyám
kalandjainak. A születésem óta tartó lelki vívódásaim, a
szüleim

44
válása, és minden, ami velem történt, arra volt jó: olyan
magányos és magamnak való ember lettem, amilyet
még nem látott a világ. És ez a mai napig is tart.
Az iskolában szerencsére nem voltak gondok.
Valószínűleg ott kompenzáltam mindent, amit a családi
életemből hiányoltam. Voltak barátaim, és a jegyeimre
se lehetett panasz. Nem tanultam rosz- szul, sőt. Két-
három barátnőmmel külön klikket alkottunk, én pedig
bandavezér lettem — rosszabb voltam, mint a fiúk. Az
iskolába menet például át kellett mennünk egy füves-
bokros dombocskán. Egy idő után nekem a suliba
vezető út itt véget is ért... Amit én kitaláltam, azt a
bandám csinálta velem. Meg akartuk váltani a világot,
megmutatni, hogy nagy dolgokra vagyunk képesek. Az
egyik nap egy hatalmas lábszárcsonttal a kezünkben
érkeztünk meg a tanításra. Minden tanárt meg akartunk
győzni, hogy egy ember maradványait ástuk ki a
földből iskolába menet. De valamiért csak mi hittük
ezt. Ma már tudom, minden egyes ilyen akciónknak
egyetlen célja volt - hogy én, a bandavezér felhívjam
magamra a figyelmet. Szerettem volna, ha
észrevesznek, különlegesnek, utánozhatatlannak,
egyedinek és pótolhatatlan

45
nak tartanak. Minderre nem lett volna szükségem, ha az
anyám nem csak papíron az anyám.
Nem csoda hát, hogy az édesanyám és az édesapám
gyakori vendég volt a tanári szobában. Rendre
megkapták a behívójukat, hogy az elsők között
értesülhessenek Annácska legfrissebb akciójáról.
Tolltartólopás az eminens tanuló kárára, késés,
indokolatlan hiányzás - okot hétről hétre szolgáltattam.
Bármennyire szörnyű volt rendszeresen szembesülni a
szülők haragjával, képtelen voltam felhagyni a
pernahajder élettel.
A jegyeim azonban teljesen rendben voltak, egészen
a nyolcadik osztályig. Ezért mind a nevelők, mind a
szülők elnézőbbek voltak velem. A magatartást
leszámítva. Ott örülhettem, ha görbül a jegy.
Anyám életvitele mellé ráadásul apai oldalról is
kaptam egy erőteljes csomagot. A harmadik
házasságából születtem úgy, hogy már esze ágában nem
volt gyermeket vállalni. Nem várt, de jöttem.
Becsületére szóljon, hogy azért örült nekem -
legalábbis ezt mutatta. Nem csoda, hiszen az előző
házasságaiból és kapcsolataiból sosem született utóda.
Az élet ezt pedig azzal bosszulta meg, hogy jöttem én,
a magam szélsőséges karakterével. Tanulnivalót hoztam
így az életébe

46
bőven. Tizenkettő lehettem, amikor megunva
édesanyám életét, közöltem az apámmal: szeretnék
hozzá költözni. Édesanyám meglepően intelligensen
kezelte a hírt, nem kellett bíróságra, és ügyvédhez
rohangálni - elfogadta, hogy egyetlen kislánya elmegy.
Hatalmas kínokat okozhattam ezzel, amit megértek,
hiszen csak az ő kicsi lánya voltam. Sokat sírt emiatt,
de nem tehetett és nem is akart semmit tenni. Tudta,
amíg számára a férfiakon lesz a fókusz, mindig csak
második lehetek abban a lakásban, amely az otthonom,
így valóban sokkal jobb lesz nekem az apámnál.
Betelt a pohár, és kimondtam. Majd egy szem-
pillantás alatt kezdtem új életet, ezúttal már egy
férfival. A papával való élet nagyon magányos élet volt.
Papa - így hívtam és hívom ma is őt, koránál fogva
valahogy ez a megnevezés illett rá - az a régi vágású
férfi, aki képtelen lépést tartani a korral. Hozzám
például csak olyan barátnőim jöhettek fel, akiknek
ismerte a szüleit. Ha a fogadóórákon megismert
házaspárokat, és történetesen a gyermekük a barátom
volt, akkor lehetett róla szó, hogy meglátogassanak.
Egyébként semmi. Aztán nem lehetett mobiltelefonom
sem. Elérhetetlen voltam, az iskola után maradt a
szobám, ahol aztán tényleg senki nem rúgta rám az
ajtót. Steril

47
környezetben, bura alatt nőttem fel, maximum vizet és
napfényt kaptam. Tévé volt a szobámban, de fél 10-kor
le kellett halkítanom, mert a papa olyankor már elaludt.
Az élete az enyémre is hatással volt. Szigorú szabályok
és napirend szerint élt. Az egész olyan volt, mint az az
amerikai film, amelyben a mormota minden egyes nap
ugyanúgy kel fel, hogy jelezze a tavaszt. Amíg a papa
megnézte esténként a híradót, addig én fürödtem.

Amikor elkezdődött a szexuális érdeklődésem, és a fiúk

is egyre-másra jelentek meg a gondolataimban, akkor
alaposan fel kellett kötnöm a gatyámat, hogy az
ábrándokból randik lehessenek. Ugyebár csak vonalas
telefonunk volt, így hiába hívtak az udvarlók, a papa
sokszor megszűrte a hívásokat.
— Hogy kicsoda, kérem? — szólt búgó hangon a
kagylóba. - Egy pillanat, máris megnézem - folytatta,
mintha nem tudta volna, hogy otthon vagyok. Ezekben
a helyzetekben általában sosem talált meg, ha meg
üzent is a lovagom, azt sem adta át.
Úgyhogy elnézést mindenkitől, akinek nem üzentem
vissza.

48
 Lehet, ez is hozzájárult ahhoz, hogy viszonylag
későn, csak túl a tizennyolcon vesztettem el a szü-
zességem. Egy Sanyi nevű sráccal, aki mindenben illett
hozzám. Egyidősek voltunk, hasonló érdeklődési körrel.
Csak azt nem tudtam, hogy kellene őt bemutatni a
papának, hogy ne legyen belőle botrány vagy feszültség
otthon.
Nos, már tudom, mindegy lett volna, hogy
prezentálom, az eredmény egyesélyes volt. így tu-
lajdonképpen jól döntöttem: egyszerűen áthívtam, és
bemutattam neki. Borzasztó feszült volt, pedig hetekig
kellett egyeztetni, hogy mikor jöhet fel. Jó néhány
ajtócsapkodás előzte meg a nagy találkozást, és számos
alkalommal zokogtam is, hogy a saját édesapám nem
kíváncsi a szerelmemre. Na ja, ekkor is elkelt volna egy
nő a háznál. Egyébként biztos az játszódhatott le a papa
fejében, hogy ő mi mindent megcsinált ebben a korban
a lányokkal. Csak éppen az nem volt az ínyére, hogy
most az ő lányával tenné ugyanezt valaki. Idős volt, és
vaskalapos.
Az édesanyámtól való elszakadás után gyakorlatilag
egy olyan helyre kerültem, ahol rajtam és a papán kívül
a madár se járt. Igaz, ennek is meg kellett fizetnem az
árát. Talán csak a katonaságnál van olyan
kiszámíthatóság és rend, mint ami

49
nálunk uralkodott. Volt egy kialakított szabály-
rendszere, amely minden egyes napot végigkísért.
Nekem pedig, mint egy szem uborkának a futószalagon,
végig kellett mennem rajta, mígnem estére egy áruház
polcára kerülve bevégeztem a napot, konzervként. Majd
minden indult elölről. Reggelente ugyanabban az
időben keltett. Addigra már az asztalon volt a reggeli,
előkészítette. Semmi dolgom nem volt, csak megmosa-
kodnom, és felvennem a táskám. Szerintem az
órarendemmel is tisztában volt, és nem mehettem el
otthonról úgy, hogy ne lett volna a táskámban minden,
amire aznap szükségem lehet. Az önállósodáshoz
vezető rögös úton ráadásul az sem sokat segített, hogy
még bejárónőnk is volt. Nem kellett házimunkát
végeznem, mindent megcsináltak helyettem. Úgy éltem,
mintha egy szállodában lennék. Tiszta és vasalt ruhák
vártak. Gőzölgő vacsora az asztalon. Ha valamelyik
tantárgyból lemaradásom volt, akkor a megfelelő tanár
jött korrepetálni. Matekból többször is szükség volt
erre. Ma már tudom: a papánál töltött évek alatt éppúgy
gyűlt bennem a feszültség, mint korábban anyám iránt a
düh. Tisztában voltam azzal, hogy le kellene már
válnom a szüléimről, de gyakorlatilag esélyt sem adtak
erre. Feszült voltam,

50
 I

hogy szerelmes sem lehetek igazán. Nem kurjanthattam

egy nagyot a saját otthonomban, ha olyan kedvem volt.
És még csak véletlenül sem hallgathattam hangosan
zenét, mint a serdülő fiatalok többsége. Élni akartam!
Ezzel szemben mindig rám szólt, hogy viselkedjem.
Legyek tekintettel másokra, akár csak azokra is, akik az
utcán előttünk sétálnak el.
Mindenki, minden egyes idegen is fontosabb, mint
én! - gondoltam.
Negyven éve élt a papám abban az utcában.
Mindenkinek előre köszönt, én meg időnként lázadtam
ellene. Csak azért is kiabáltam, vagy zokogó
dühkitörésem lett, de olyanra is emlékszem, hogy a
televízió távirányítóját dobtam ki az ablakon
mérgemben. Az alattunk lakók teraszára repült...
- Hát most ezt, hogy magyarázzuk meg? Mi az,
hogy kirepült? - vont sápadtan kérdőre.
- Egyszerű, papa. Kirepült, mert ideges vagyok,
és kidobtam! - feleltem.
Jobb ötletem nem volt, kénytelen voltam gonosz
cselekhez folyamodni, hogy kiiktassam őt az életemből.
Az egyik első szerelmemet is csak nagy erőfeszítések és
anyagi áldozatok árán tudtam felvinni magamhoz. A jó
kislányt játszva az össze

5i
spórolt pénzemen vettem egy háromnapos, belföldi
hétvégét a papának, hogy lazíthasson egyet. Esküszöm,
a maga módján meg is hatódott. És szerintem nem
sejtette, hogy mindez azért történik, hogy egy-két
alkalommal találkozhassam a szívem választottjával.
Azért elég beteg dolog volt ez így - ha belegondolok.
Anyámmal természetesen ugyanúgy tartottam a
kapcsolatot, de azok az érdeklődések sem tűntek
másnak, mint a kötelező kérdéseknek és válaszoknak.
Igen, megvagyok. Persze, minden rendben. Koszi, és ti?
Annyira semmitmondók voltak. De ma már tudom,
hogy ezek az évek hatással voltak az egész életemre.
Kimaradt a gyerekkoromból sok olyan dolog, amit nem
tudok már pótolni. Akkor rám zúdult egy csomó
probléma, amellyel nekem kellett megküzdenem. És
elrepültek felettemaz évek. Én nem azért nőttem fel,
mert engem a szüleim felneveltek, hanem azért, mert
elrepült felettem az idő. És ez lényeges különbség.
Ráadásul a megszokott családmodell is messze elkerült,
hagyományos nevelést nem kaptam, és egyébként is
lázadó természetű voltam. Viszont semmilyen
csínytevésemnek, cselekedetemnek nem lett súlyosabb
következménye.
Csak végeredménye. Az, aki most vagyok...
 Anyagi gondjaim sosem voltak. Mindent meg*
kaptam a papától, egészen addig, amíg már nem csak a
testem, hanem a lelkem is elkezdett nőiesedni. Elegem
lett a gyerekruhákból, nőiesebb darabokat akartam,
kihívó öltözéket.
— Na azt már nem! - szögezte le a papa, amikor az
első ilyen darabokra rámutattam a bevásárló kőrútunk
közepén.
Három gimnáziumba jártam négy év alatt.
Megbuktam. Mindig pótvizsgákkal fejeztem be az évet,
és egyúttal iskolát is váltottam. így kerültem a Petőfibe
- ott ismertem meg Sanyit. Tényleg így hívták. Én
harmadikos voltam, de már túl a tizennyolcadik
életévemen, ő egyidős velem, csak negyedikes. Amit
rögtön kiemelnék: mindketten imádtuk a Depeche
Mode-ot. És pont úgy is nézett ki, mint aki Depeche
Mode- os. Vékony testalkat, bőrbakancs, fekete póló. Jó
tanuló volt. Ez náluk családi hagyomány volt, a szülei
is intelligens emberek voltak, erkölcsös neveltetést is
kapott. Viszont nem voltak gazdagok. Ő volt az első
fiú, aki udvarolni kezdett nekem. Hetekig csapta a
szelet. Baromi sokat sétáltunk a városban, olyannyira,
hogy emlékszem, egy idő után már nagyon untam
ezeket a végeláthatatlan barangolásokat. Majdhogynem
alább is hagyott

53
a lelkesedésem érte, miközben ő egyre szerelme- sebb
lett belém. Szép lassan megfordultak a korábbi
állapotok.

Igen, ugyanis immár én kezdtem el felszedni őt. Azaz a

tudtára adni, hogy felkeltette a kíváncsiságomat. Az
iskola folyosóján mindig igyekeztem a látókörébe
kerülni. Pózoltam a büfé előtt, az osztálytermük
környékén, és mindehhez statisztákat is használtam.
Megkértem egy barátnőmet, jöjjön mindenhová velem,
és tegyünk úgy, mintha beszélgetnénk. Neki más
feladata is volt. Meg kellett mondania, hogy jól állok-e,
meg hogy melyik oldalon és hogyan lógjon a hajam. Én
az épület ablakában próbáltam csekkolni, igazat mond-
e. Ez a szerencsétlen Sanyi persze alig vett észre ebből
az akcióból bármit is. Később kiderült, azért, mert neki
sem volt semmilyen tapasztalata a pár- választás terén.
Végül azért csak sikerrel jártam, kézen fogva jártuk a
várost, és túl voltam életem első csókjain is.
Szívem választottja az Üllői útnál lakott a szüleivel.
Mondanom sem kell, hogy én többször megfordultam
nála, mint ő nálam, hiszen a papa továbbra is
oroszlánként védte a territóriumát,

54
 amelynek természetesen része volt az én szobám is.
Holott ekkor már biztos voltam abban, szeretném, ha
megérintene egy férfi.
Voltak erotikus csatornáink. Magam sem tudom,
hogy a papa hogy felejthette ki a számításból ezeket a
„gusztustalan” tartalmakat, de eljutottak hozzám,
kábelen, egyenesen a szobámba. Egyre többször
maradtam ébren, hogy bele-belenézzek a programba, és
egyre inkább gerjedtem is rá. Fizikailag is. Fura volt
érezni, hogy elkezdett bizseregni a puncim. És ha
hozzá-hozzáértem bizonyos pontokon, ez csak
fokozódott. Egyre többet játszottam magammal, egy
dologra azonban képtelen voltam: bedugni az ujjaimat a
hüvelyembe. Mégis, ez az érzés volt az, amire csak úgy
tudtam gondolni - a világ egyik legszebb dolga. Akkor
még nem volt internet, és én is csak a tévében szembe-
sültem vele, hogy nézhet ki egy pucér férfi. De mivel
sokféle volt, nem tudtam, mi lehet az átlagos, a
megszokott. Mennyire lehet szőrös? Mekkora lesz a
pénisze, mint a fejem? Vagy csak akkora, mint a
lábujjam? A kezem? És mindegyiken ennyire
kidagadnak az erek? Otthon még csak véletlenül sem
lett volna esélyem megpillantani a papáét, a
lakásunkban zárt ajtók voltak. Különös tekintettel a
fürdő ajtajára. A papát alsógatyában sem láttam,

55
nemhogy meztelenül. És természetesen ő sem engem. A
szexuális felvilágosítás ilyenformán kimaradt az
életemből. Magam világosodtam meg, szép lassan,
lépésről lépésre, érintésről érintésre. Szerelmemnek,
Sanyinak így kénytelen voltam elárulni, hogy szűz
vagyok. Persze nem így, valahogy épp olyan
szerencsétlenül, mint ahogyan azt ebben a korban teszik
az emberek: Sosem csináltam még!
Naná hogy ő erre azt mondta, amit ilyenkor a fiúk
szoktak: Én már egyszer csináltam!
Ez szerintem egyet jelentett azzal, hogy lehet, hogy
tényleg volt már nővel - de inkább mégsem. Végül azért
csak sikerült őt bemutatnom a papának egy hétvégén. A
papa köszönt neki, majd ugyanazzal a lendülettel,
szinte sértődötten fordított nekünk hátat. Látszott a
véleménye, és az is, hogy tudta, elvesztett egy csatát.
Úgyhogy gyorsan eltűntünk a szobám mélyén. Betettük
a Depeche Mode-ot, és ráfeküdtünk az egyszemélyes
ágyamra. Én a hátamon, ő meg rám hasalt, mindketten
ruhában. Csókolóztunk, simogattuk egymást. A lelkünk
mélyén már ekkor éreztük, nem lehet már sokáig
halogatni ezt a dolgot. A papától való félelmünkben
akkor az ártatlan pettingnél tovább nem mertünk menni.
 Egy madárcsicsergéstől hangos nőnapon történt meg
a dolog. Sanyi rongyosra sétáltatott ismét a városban,
századszor is megnéztük a Duna- partot, majd náluk
kötöttünk ki. Emlékszem, nagyon kellett pisilnem, így
ki is mentem. Külön vécéjük volt, nem a fürdővel
egyben, és amit ott láttam, mélyen bevésődött az
agyamba. Könnyen lehet, csak azért, mert ez az utolsó
szűzen végzett pisilésem vizuális emléke. Egy hatalmas
Sylvester Stallone-poszter feszített a budi ajtaján
belülről, és percekig szemeztem a kócos hajú
izomkolosszussal. Aztán bementem Sanyihoz a
szobájába, aki semmiben nem hasonlított a hollywoodi
sztárra. A kis kuckója nagyon zsúfolt, igazi fiúszoba
volt. Mindenfelé apró mütyürök, rengeteg könyv és
lemez. Az ágya azonban nagyobb volt, mint az enyém.
Egy fekete garbó volt rajtam. Akkoriban az volt a divat,
és szívesen is hordtam. Egész egyszerűen nem is
nagyon vettem fel mélyen kivágott felsőket, mert szó
szerint utáltam a mellemet. Képtelen voltam elfogadni
olyannak, amilyen volt. így egy dologban mindig biztos
voltam, főleg a pornóadókon futó filmeket látva: a
mellemet soha nem mutatom meg senkinek, amíg nem
csinál vele egy szakember valamit, hogy ne így nézzen
ki. Kicsinek találtam, csúcsosnak, közük

57
nem volt azokhoz a mellekhez, amelyeket a tévében
meztelenkedő nők villantottak meg előttem esténként.
Minden a szokásos menetrend szerint zajlott.
Feküdtünk, simogattuk egymást, csókolóztunk. Majd
éreztem, hogy lehúzza a sliccét, és rólam is lekerült a
nadrág meg a fehérnemű. De arra kínosan ügyeltünk,
nehogy valamelyikünk meglásson valamit. Azaz
egymáshoz simulva, mint az apró pondrók bújtunk ki a
ruháinkból. A garbó azonban maradt, és hiába tett
erőfeszítéseket, hogy feljebb húzza, a kezem szép
csendben megálljt parancsolt neki. Feladta a harcot, és
szolidaritásból ő is magán tartotta a fekete pólóját.
Aztán egyszer csak megjegyezte: Szólj, ha fáj!
És bizony nekem többször is szólnom kellett. Volt,
hogy szóhoz sem jutottam, csak felszisszentem, esetleg
kiszaladt belőlem egy kínkeserves állj. Fogalmam sincs,
hogy az egészet bedugta-e, vagy csak egy részét, de
abban biztos voltam, nagyon nagy farka van. Meg aztán
a nagy csókcsatában igyekeztem meglesni őt, hogy
megtudjam, milyen is egy férfi nemiszerv. Megfogni
természetesen nem mertem, és a számba se vettem.
Valahogy az eszembe sem jutott, annyira izgultam.
Szóval minden oda került, ahova való. Feküdtem a háta

58
mon, ő meg felettem feküdt, vagy néha támaszkodott a
karjára. Igyekezett vigyázni rám, és ha jól emlékszem,
két órán át el is ügyetlenkedtünk a dologgal, mert mire
hazaértem, akkor kezdődött a Disney-mozidélután a
Kacsamesékkel. Arról azonban fogalmam sem volt,
hogy Sanyi elélvezett-e, vagy sem. Én biztosan nem. És
nem is nagyon beszéltünk a történtekről. Egyszer csak
befejeztük, és egy szempillantás alatt felöltözött, én
meg bebújtam a fehérneműmbe és a nadrágomba. Majd
illedelmes udvarlóként hazakísért a villamossal, végig a
körúton. Éreztem mindvégig, mindketten örülünk, hogy
túl vagyunk ezen. Szerintem meg voltam szeppenve:
megdugtak, de még nem nagyon tudom ezt hova tenni.
Aztán amikor hazaértem, síri csend fogadott. Azt
éreztem, hogy a papa pontosan tud vagy sejt mindent.
Kijött hozzám a konyhába, én pedig zokszó nélkül
bevittem neki a végső ütést: Papa, elvesztettem a
szüzességem!
- Gratulálok! - felelte, majd bebaszta rám az ajtót.
Azt gondolom, ez végzetesen rossz reakció volt a
részéről, mert azonnal tudatosult bennem, ez így nem
mehet tovább. Túl voltam életem első szexuális
élményén, tisztában voltam vele, hogy ezzel a mellel én
sosem lehetek boldog, ráadásul rab va-

59
gyök a saját otthonomban. Ugyanakkor örömmel töltött
el, hogy a szerelmemmel együtt indultunk el a felnőtté
válás rögös útján, és már előre izgultam, mit hoz a
jövő, amikor már egyre több tapasztalattal a hátunk
mögött akarunk örömöt adni egymásnak. Néhány év
múlva összeházasodunk, szülök neki három gyermeket,
és boldog családban éljük gondtalan életünket, ahol
nincsenek szeretők, nincs vasszigor és fegyelem, és
még csak véletlenül sincsenek szabályok, csak Sanyi,
én és a boldogságunk.
Hát nem így lett!
Körülbelül még háromszor bújtunk ágyba, és azután
már az motoszkált a fejemben, ezt a fiút le kell cserélni.
Ki is dobtam, mint a huzat. Tudtam, hogy mégsem jó
nekem, és azt is beláttam, én sem vagyok jó neki.
Úgyhogy inkább megszüntettem ezt a „kapcsolatot”
ahelyett, hogy dolgoztam volna rajta.

60
 3.

Sanyi után a párválasztás kérdését elnapoltam. Azt

követően ugyanis, Hogy túl voltam életem első férfiján
és három-négy közös szexuális kalandon, a reggelek és
esték, azaz a fürdőszobatükör előtt töltött percek
alaposan megváltoztak. Ha csak egy fogmosásról volt
szó, akkor is a mellemnél kötöttem ki. Köldöktől fölfelé
láttam magam a tükörben, és próbáltam megbarátkozni
a cicimmel, de csak az ellenszenv mélyült bennem
óráról órára. Egy idő után kerestem egy másik tükröt is
a lakásban, hogy legyen összehasonlítási alapom.
Abban sem tetszett. Ekkor a kisebbet a falról leakasztva
már két tükörrel próbáltam meg átfogó, teljes képet
kapni a mellemről, hol szemből, hol oldalról, hol
hátulról. Az eredmény: teljes kétségbeesés,

61
depresszió, letargia. Ez így nem maradhat!, jelentettem ki
egyre többször, magamban erősítve az elhatározást.
Amilyen hamar lehetett, egy komplett listát állítottam
össze a város legjobb plasztikai sebészeiről. A papa
meg természetesen hol az eljárásokról, hol az
orvosokról igyekezett minél aggasztóbb információkat
megosztani velem. Az idegen anyag veszélye, a
beavatkozások kockázata a statisztikák szerint, és
megannyi tanulságos dolog annak érdekében, miért ne
akarjak szilikonmellet. De nekem már régen mindegy
volt, ki mit mond, nekem új mell kellett! Pénzt azonban
hiába reméltem és kértem a papától, ebben sem
támogatott. Zsebpénzt mindig kaptam tőle, de az szó
szerint a farmerzsebbe való apró volt. Ha életem végéig
gyűjtögetek, akkor sem spórolhattam volna ösz- sze
belőle a cicimet. Ha bármire szükségem volt, akkor
részletesen be kellett számolnom arról, mi az, mennyibe
került, és miért nélkülözhetetlen az életemhez. A mell
nem tartozott közéjük. Mivel pénzhez pusztán ilyen
módon jutottam otthon, így gyakorlatilag fogalmam
sincs, hogy álltunk anyagilag. Nem tudom, mennyi
pénze volt, volt- e egyáltalán annyi, hogy zsebből
kicsengethesse a műtétet. Azt láttam, hogy soha nem
szenvedünk hiányt semmiben, de ha nagyratörő terveim
vol

62
 1

tak, amelyek kizárólag nekem szereztek örömet, akkor

a papa elzárta a pénzcsapot.
Újra eljött az idő, hogy az anyámhoz forduljak. Ő
szintén észérvekkel igyekezett lebeszélni erről a
„hülyeségről”, de nem hagytam magam, és érzelmi
oldalról támadtam, méghozzá drasztikus eszközökkel.
Egész egyszerűen közöltem az anyámmal, annyi
fájdalmat okozott nekem az életem során, a
gyerekkoromat is tönkretette, úgyhogy az a minimum,
hogy kárpótol - jelentős részét letudhatná azzal, ha
fizet. Magam sem hittem, hogy sikerrel járok, de
vesztenivalóm nem volt. A szentbeszéd pedig,
megdöbbenésemre, célba ért. Megkaptam anyámtól
életem első mellműtétjének az árát. Már csak azt nem
tudtam, hogyan és mikor műtenek majd meg, hiszen az
operáció után egy napot biztosan kórházban kell
töltenem, a papától pedig úgyse lóghatok meg
búcsúzkodás nélkül két napra. A beavatkozásról
azonban mégse szólhatok neki - még keresztbe húzná a
számításaimat, amikor ilyen közel van a cél, a testi be-
teljesülés. Néhány barátnőmet ismerte, így egyik nap
bejelentettem, hogy másnap az egyiküknél alszom. Nem
tudom, sejtette-e, hogy kamuzom. Nem szólt semmit.
Egyedül vonultam be a klinikára, megoperál

63
tak, végigaludtam az éjszakát, és másnap, a kontroll
után haza is engedtek. Magam sem hittem, mit
vállaltam. Természetesen kényelmes ruhákat vittem
magammal, ahogyan ezt az orvosok kérték, hogy
könnyen kihúzhassam belőle a kezem, nehogy
megnyomják a frissen műtött keblem. Amikor azonban
megkaptam a zárójelentést és kiszálltam az ágyból, már
éreztem, ez kicsit sem tréfa. Hiába volt erős
szórítókötéssei hozzám rögzítve a két méretes és frissen
műtött szilikon, úgy éreztem magam, mint akinek egy
sodrófát dugtak a fenekébe. A hátam meg majd
leszakadt. A rózsaszín kis melegítőmben egyik
tömegközlekedési eszközről szálltam át a másikra,
gyakorlatilag fájdalmasan araszolva keresztül a
városon, egészen hazáig. Abban sem voltam biztos,
hogy az új mellem túléli a buszok, villamosok
rázkódását, és nem esik ki félúton a Nagykörút
közepére. Az utolsó előtti pillanatban értem haza,
köszöntem a papának, és csak annyit tudtam mondani
neki: Akkor én most egy picit lefekszem!
A papa szerintem képben volt, biztos beszélt az
anyámmal, mert egyetlen kérdést sem tett fel. Csupán
odalökte nekem a véleményét az egész ügyről: Hát te
hülye vagy, úgy, ahogy vagy!
Egyébként érdekes, mert a mai napig van ve

64
lük kapcsolatban olyan érzésem, hogy ebben az érdekes
vérszerinti viszonyban ők állnak az egyik oldalon, én
meg a másikon - velük szemben.
A papa tudta a legelején is, hogy nem tehet a műtét
ellen semmit, hiszen betöltöttem a tizennyolcat,
megakadályozni lehetetlenség lett volna. De a
beletörődés sem nagyon ment neki.
Lényeg a lényeg: az új mellnek hála, engem teljesen
kicseréltek. A szexuális életem is fellendült, Sanyi
keresztnevére is alig emlékeztem már, mert elkezdtem
gyűjteni a férfiakat. A trófeákat. Rögtön bele is
csöppentem a huszonkettes csapdájába. Igyekeztem
egyre „kurvásabban” kinézni, ehhez a teljes
ruhatáramat le kellett cserélni. Egyre több és újabb
cuccot szerettem volna, pénzhez ugye pedig nem
jutottam.
Volt megoldás.
Szép lassan abból kezdtem el átalakítani a ruhatáram
és prostisra változtatni a kinézetem, hogy kurválkodni
kezdtem. Minél nőiesebb lettem, annál kelendőbb.
Szükségem volt visszajelzésekre, hogy nem vagyok már
gyerek. Kerestem a bókokat, az udvarlókat, a
lehetőségeket, mindennap azért „harcoltam”, hogy
kompenzáljam a múltat. És szerettem volna anyagilag is
függetleníteni magam az őseimtől. Abban az időben
még virágzott

65
egy ingyenes fővárosi programmagazin, valamint a
legnagyobb nyomtatott hirdetési újság is. Ezekben
pedig már akkor is dögivei hirdettek modellmun- kákat.
Úgyhogy castingokra könnyedén el lehetett jutni.
Vesztenivalóm nem volt. Az ismert erotikus modellek
akkortájt nagy népszerűségnek örvendtek, és a
többségük szexszimbólumnak is számított. Monique
Covet, Maya Gold, Michelle Wild - soroljam még?
Valamiért tetszett nekem és vonzott is ez a világ.
Nem volt teljesen ismeretlen terep. Ugyanis még
mielőtt megszereztem volna a pénzt anyámtól a
mellemre, egyéb módon is nekifutottam a
gyűjtögetésnek. Ami Sanyi előtt nem ment, az a
kamerák előtt igen.
Kipróbáltam a pornófilmezést. Barna hajjal, eredeti,
az általam annyira utált mellel szexeltem férfiakkal a
kamerák előtt. Igaz, ezeken a forgatásokon senki egy
rossz szót nem szólt a mellemre. Ez nyugtatóan hatott
rám, bár továbbra is eltökélt voltam, és eldöntöttem,
hogy megszabadulok tőle. Vicces, de életem második
szexuális kapcsolata az már élesben, kamerák előtt
zajlott. Nagy váltás volt ez Sanyi után. Itt már nem volt
elég garbóban, egymáson fekve csókolózni és
maszatolni. Úgy is mondhatnám, hogy élesben,
viszonylag

66
gyorsan kellett megtanulnom mindent, ami a szexet
illeti. Vagy legalábbis elhitetni másokkal, hogy én ezt
magas szinten űzöm. Persze ment a modellek butítása:
nyugodjunk meg, nem tudja meg itthon senki, csak a
tengerentúlon, Barbadoson és az Antillákon adják majd
le a felvételt. Mi, naiv butuskák pedig elhittük mindezt
- az internet azonban most, évekkel később köpi ki
magából az emberek eltitkolt múltját. Miért is kéne ezt
titkolnom? A váltás tényleg hirtelen volt. Holott nem
vágytam másra, csak hogy valaki figyeljen rám,
foglalkozzon velem. Normális esetben ez papa és anya
dolga lett volna. Ők mindenesetre csak annyit vettek
észre ebből az egészből, hogy rohamtempóban bővül a
ruhatáram.
Az új mellel is kellett idő, mire elszabadulhattam
otthonról. A költözést egy ismeretség gyorsította meg.
Megváltozott a viselkedem, rendre fel voltam dobva -
ez a papának is szemet szúrt. Egyszer olyannyira
szárnyaltam a sikereimtől és attól, hogy van pénzem,
hogy szóvá is tette. Nem ismert rám.
Ahogy mostanában, akkoriban is elvárás volt a
felnőttfilmes színészektől, hogy időközönként komplett
teszteredményeket mutassanak be az egészségi
állapotukról. Nos, az egyik ilyen nagy

67
laborról szóló jelentés valahogy a papa kezébe került.
Az sem kizárt, hogy postás hozta, vagy csak
telefonáltak, hogy elkészült. A lényeg: megtudta.
- Kislányom, te ezt miért csinálod? Te most
kurválkodni jársz? Hát erre tanítottalak én? - kelt ki
magából, és ismét megalapozott ezzel egy hatalmas
veszekedést.
Természetesen ezúttal sem hagytam magam.
-Tök mindegy, hogy mire tanítasz, ha nincs pénzem,
akkor baszhatom! Nekem mások a vágyaim, más az
elképzelésem, én nem te vagyok - kontráztam.
Ezek az „eszmecserék” kilencven százalékban úgy
értek véget, hogy bezárkóztam a szobámba, és ő is
magára zárta a szobáját. Már nagyon kényelmetlen volt
otthon. Még tett egy kísérletet arra, hogy
megváltoztassa az életem irányát, de ez harmatgyengére
sikerült. Felajánlotta, hogy vagy tanuljak, vagy nézzek
polgári állást magamnak. Mindkettőben támogat, segít,
akár anyagilag is. De abban, amit műveltem, nem.
Korábban és a titkom felfedezése után is hangoztatta:
kitagad majd, de ez a kifejezés már a számára is olyan
erős volt, hogy a mondandója második felében igye-
kezett cáfolni...
— Maradhatsz, mert mindig a lányom maradsz,

68
és szeretni is foglak! - mondogatta, de az előzmények
ismeretében nehéz volt elhinni. Mindenesetre
megértettem őt. Már akkor is el tudtam képzelni, milyen
fájdalmakat okozhatok. Csak az bosszantott, hogy ő
még véletlenül sem értette meg azt, amiről beszélek.
Lehet, ha vett volna nekem egy miniszoknyát, és azt
mondja, oké, tombold ki magad egy éven át, utána kezdj
el egy sulit, még bele is megyek. De mindketten
ragaszkodtunk az igazunkhoz, így a helyzet
tarthatatlanná vált.
És akkor jött Tamás! A Nyugatinál lévő bevásár-
lóközpontban volt egy cipőboltja. Szemben vele volt
egy butik, amelyben gyakran vásároltam, rengeteg
csajos, cicikipakolós ruhájuk volt. Az egyik
eladólánnyal különösen jó lett a kapcsolatom. Éppen
vele beszélgettem, amikor Tamás többször is elszaladt
az üzlet előtt, fel s alá. Azonnal lemerevedtem. Úristen,
ki ez a pasi?, kérdeztem alkalmi barátnőmet, aki
felvilágosított. Mondta, hogy övé a cipőbolt, és
egyébként egy halál laza figura, és nagy partiarc. Meg
akartam ismerni, a lány pedig segített. Egész
egyszerűen elvitte Tamásnak a számomat, ő pedig
felhívott. Hatalmas kék szeme volt, hófehér fogsora, és
később kiderült, korban is illett hozzám. A dumájára
sem lehetett panasz, de a hangja mindent vitt.
Egyszerűen nedves let
tem minden egyes szavától. Már telefonon keresztül is.
Egy pillanat alatt lettem szerelmes. Tamás szabadsága
megtestesített mindent, amire vágytam az életemben,
férfiként pedig ilyen szépről még álmodni sem
álmodtam.
Szóval hívott, beszélgettünk, majd le is fixáltuk,
hogy találkozunk. Nem buliba mentünk, hanem azonnal
felhívtam hozzám. Ö volt az, aki miatt mélyen a
zsebembe nyúltam, hogy a papa egy hosszú hétvégére
elutazzon wellnessezni, és rendbe hozzák a derekát.
Csodás hétvége volt a Tamással tervezett randit
leszámítva is, bömbölt a zene, ugráltam, sikítoztam.
Bepótoltam mindent, amit évek alatt elfojtottam
magamban a saját otthonomban. Rengeteg barátom
meglátogatott, szinte a kapu is nyitva volt mindenki
előtt. Tamás előtt is. Ö pedig köszönte szépen, első
randinkön meglátogatott, és úgy megdugott, hogy azt
elmondani sem tudom.
Gyakorlatilag rögtön elkövettem azt a hibát, amit
nem lett volna szabad. Nem hibáztattam magam akkor,
hiszen pontosan erre vágytam én is. Dugjon meg!
Bárcsak megdugna! És mondok valamit: ez után ez a
kapcsolat hat éven át tartott. Esküszöm! Jó, azt nem
írnám le, hogy jártunk, és együtt éltünk, és komoly
terveink voltak, de hat

70
éven át rendszeresen és hatalmasakat keféltünk. Már az
első találkozón sem titkolta, hogy együtt él egy lánnyal.
Elmesélte az életét, hova jár, mit csinál, kivel él,
mennyit bulizik, de azt is, hogy a dugás simán belefér.
Nem volt kérdés, nem mo- nogám alkat, az életét sem
szorítják keretek közé a szigorú szabályok. Én pedig
éltem a lehetőséggel. Nekem se társaságom nem volt
akkortájt, barátnőim se nagyon, hiszen akiket ismertem,
főleg a szakmámból, azok pénzért jártak férfiakhoz.
Ügynökségekkel beszéltem, és el voltam foglalva a
saját életemmel, ami a papámmal folytatott harc és a
függetlenségre törekvés váltakozásából állt. Aztán azon
kaptam magam, hogy az első filmes fizetésemből vett
mobilom egyre gyakrabban csörög. Tamás hívogatott.
Volt, hogy éjjel, volt, hogy hajnalban, reggel és
napközben is. Mindig, amikor ő úgy gondolta. Ha nem
ért el, a nagy bulizós kedvében simán megpróbálta a
vonalas számot is, akár hajnali négykor is. A papa
sosem volt boldog ettől. Tudtam, költöznöm kell. Nem
idővel. Azonnal.
Rengeteg randit buktam Tamással azért, mert éjjel -
természetesen - a papám a saját lakásában a saját
ágyában aludt. Én pedig nem tudtam fogadni a
szerelmemet.
 Háromhavi kauciót kértek, de albérletbe költöztem.
Maradtam a második kerületben, egy földszinti kis
lakást béreltem ki. Pénzem félretéve sosem volt. Ha
pornót forgattam, a díjazásból azonnal vettem telefont,
vagy két ruhát, sminkeket, szóval mindent feléltem.
Sosem tudtam spórolni. így nem volt mit tenni, a
mellműtétem után ismét az anyámhoz fordultam, hogy
kunye- ráljak egy keveset a kaucióira. Valahogy
kikönyörögtem tőle ezt is. És ezúttal már két részletet
tör- leszthetett abból a tartozásából, amit a gyerekkori
„nemnevelés” számlájára írtam. A lelkiismeretéért is
pénzt kértem tőle, így végre elköltözhettem a papától.
A lakásban azonban egy darab bútor sem volt. Az első
és legfontosabb egy ágy lett, a többi nem is igazán
érdekelt. Azt sem tudom, honnan lett végül ágyam, meg
más bútorok. De arra kellett az egész, hogy ha Tamás
hív, tudjon hová jönni. Tomi az új világot jelentette, az
új életem megtestesítője volt, a fiatal lánynak, aki
keresi az útját és önmagát a kislány és az érett nő
között. Ennek ellenére ugyanúgy rendszeresen
megbasztak a munkáimon, de ezt nem akartam
nagydobra verni. Hadd higgye, hogy itt ez a budai kis
úrilány, aki teljesen odavan érte. És ez igaz is volt. Bár
az sem kizárt, hogy átlátott rajtam. A lényeg:
szerelmes voltam belé. És azt gondoltam, ha egyszer
elhagyja a barátnőjét, vagy őt hagyják el, akkor
természetesen hozzám költözik. De miért is tette volna?
A találkáink úgy néztek ki, hogy tőle az volt a
maximális energiabefektetés, hogy felhívott, ha éppen
erre jár. Vagy ügyvédnél volt épp, vagy csak
érdeklődött, hogy vagyok - ez volt a klasszikus. Aztán
pár perc múlva már ott volt nálam, és belém verte a
faszát. Vagy egyszerűen csak leszoptam, ami akkorra
már elég jól ment, illetve kezdtem belerázódni -
mondom ezt a mai kvalitásaim tudatában. Ez volt a
forgatókönyv. Aztán voltak alkalmak, amikor már ő
hívott át magához. Mert erre is képes volt, ha a
barátnője nem volt otthon. Simán beengedett a szerelmi
fészkükbe. Én meg simán bele is másztam. Megvolt a
maga izgalma ennek is, sőt arra is gondoltam, lehet,
nem is bánnám, ha lebuknánk, így talán hamarabb
teljesen az enyém lehetne.
És Tamás nemcsak a szívemre volt nagy hatással,
hanem az életvitelemre is. Olyannyira, hogy évekre
megváltoztatta, és ezáltal gyaníthatóan engem is. Ö volt
az, akit életemben először drogozni láttam. Náluk,
otthon szívott fel egy csík kokaint. Egy tízemeletes
panel legfelső szintjén laktak,
nem messze a Lehel tértől. A lakás teljesen hang-
szigetelve volt, ezt ő maga mesélte. Az első látoga-
tásom rögtön érdekesre sikerült. Hívott, vagy hívtam,
mindegy is, de mondta, hogy van nála egy kis buli,
menjek át. Azonnal kirittyentettem magam, és repültem
hozzá. Mondjuk volt bennem feszültség, mert nekem
már akkor illett napokkal előre szólni az ilyen
rendezvényekről. Nem szeretem a kapkodást, előre meg
kell terveznem a ruhám, a sminkem, a hajam, a körmöm
- mindennek rendbe kell lennie. Azt sem tudtam, hogy
ha buli van, akkor most egyedül menjek, vagy vigyek
inkább valakit magammal. Úgy döntöttem, elviszem
egy barátnőmet. Ó egy full elegáns csaj volt, már azon
is meg volt lepődve, hogy egy panelház tizedik
emeletére megyünk partizni. Én ehhez a paraszthoz fel
nem megyek!, Ha szar, úgy eljövök, mint a huzat!,
ilyenekkel stresszelt az odaúton. Felértünk a lifttel. Az
első sokk akkor ért, amikor kiderült, hogy le kell venni
a cipőt. Rögtön ugrott tíz centi belőlem, az
önbizalmamból ezzel együtt húsz százalék. A lakásba
érve jött a kegyelemdöfés. A konyhában öt-hat férfi, az
asztalon hatalmas pakettekben álltak a furcsa porok. A
nappaliban pedig négy vagy öt olcsó kurva, de az a
típus, aki a Lehel tér környékéről jött, és hirtelen
kerülhetett

74
az utcáról a fényre. A fickók közül az egyik Tamás
barátja volt, már érdekes állapotban. Üvöltött a zene, a
szerelmem irányította a történéseket, igazi vezetőként.
Annyira kívülálló voltam, hogy nem is nagyon bírtam
negyedóránál tovább. Eljöttünk. Lehet, hogy észre sem
vették. Ekkor, ebben a panelházban szembesültem
először azzal, hogy a férfi, akit szeretek, drogokat is
fogyaszt. Mi több, furcsa alakokkal és még furcsább
lányokkal furcsa bulit tart egy furcsa helyen. Össze
voltam zavarodva. Mit kerestek ott ezek a lányok?
Egyáltalán, mit kerestem én ott? Azt hiszem, ekkor
picit ráébredtem arra, hogy az a mozi, amit eddig én
néztem, merőben más, mint a szívem választottjának
filmje. De ugyanúgy felvettem a telefont, ha keresett,
és találkoztam is vele. Ő pedig jött és jött és jött. És
hatalmasakat keféltünk. Aztán le is lépett. De sosem
ígért olyat, amit nem tartott be, így azt sem, hogy
együtt öregszünk majd meg a Bahamákon, a kis
kunyhónkban. Őszinte volt velem. Én feltehetően
tudatosan, igyekeztem a környezetünkben elhinteni,
hogy én vagyok a lány, aki szereti őt. És ha
rákérdeztek, egy percig sem tagadtam ezt. Ugyan mi
lenne ezzel a gond? Szerettem volna, ha tudja a világ.
Ha legalább a tőlem származó pletykák alapján
összeboronálnak

75
minket. Mindent megpróbáltam, hogy a kapcsolatunk
mélyebb, eredetibb legyen, mint amilyen volt.
Egyszer a Római-parton egy népszerű szóra-
kozóhelyen buliztunk. Akkor már elég jó csajnak
számítottam, a szám is fel volt töltve, ki voltam festve -
gyakorlatilag csak egy hatalmas szájból álltam. És
buliztunk. Akkor, aznap nagyon-na- gyon meg akart
dugni, erre határozottan emlékszem. És ezt mindenki
látta, hiszen jött és mondta, és próbálkozott, valahogy
azonban egyedül én nem vettem ezt észre. Senki nem
értette a szitut, hiszen mindenkinek csak annyit
mondtam: én szeretem Tamást! Erre én vagyok az, aki
nem adja be a derekát. Engem nevettek ki.
A tőle kapott, sokszor bántó őszinteséget azonban
nem tudtam viszonozni. Természetesen már akkor is
filmekből, privát ügyfelekből tartottam fenn magam,
ami a környezetemnek szinte egyértelmű volt, én
azonban akkor még szégyelltem ezt. Ügynökségek
segítségével jártam külföldre, de volt olyan fiú is, aki a
saját kerületemben hetente hívott házhoz. Ő például
mindig kokaint fogyasztott baszás előtt. És mindig
Prince-CD- t tett a lejátszóba. Felszívta a csíkokat, és
borzasztóan ellazult. Tizenöt percre lakott tőlem.
Megcsörrent a telefonom, közölte, hányra vár,
készültem és mentem. Ó volt az, aki kérte és el is várta,
hogy csatlakozzam hozzá, és én is drogoz- zam vele a
dugás előtt. Mire odaértem, ki is volt készítve nekem a
csík - bár nem éreztem különbséget a drogos és a drog
nélküli szex közt. A fiatal kis kuncsaftom azonban
látszólag igen. Igaz, neki egy csík már régen nem volt
elég ahhoz, hogy megfelelő hangulatba kerüljön. Az
első néhány alkalom után nem is igazán tudtam, mit
kellene éreznem. Aztán egy idő után azt éreztem, hogy
jól érzem magam. Laza voltam tőle, ültem a szőnyegen,
vagy éppen csak táncikáltam. Még a szex is jólesett.
Jobban, mint egyébként, tehát tényleg elkezdtem
élvezni a dolgot. Miután zöld utat kapott nálam a
kokain, egy idő után már nem csak ennél a srácnál volt
szükségem rá.
Rohamosan nőni kezdett a hódításaim száma. Egyre
több kalandom lett. Elég nagy és népszerű kurva lettem.

77
 4.

Tamás fontos szereplője lett az életemnek. A mai napig

az. Felnőtt, tapasztalt fejjel immár reálisan látok
mindent, ami velünk történt, de akkor még az intő jelek
ellenére sem vettem észre, hogy ez nem az a kapcsolat,
amire feltétlenül várok. Márpedig én vártam, éveken át.
Talán a harmadik háromszázhatvanöt nap repült épp
felettünk, Anna-nap volt, július 26-a. Egy évben csak
egyszer van, és legnagyobb meglepetésemre felhívott.
És nem azért, hogy épp erre jár, vagy megkérdezze,
hogy vagyok, azaz a maga módján jelezze, hogy jön, és
meg fog dugni. Mint egy illedelmes férfi, fel-
köszöntött a névnapomon! Soha ehhez foghatót nem
éreztem még. Szinte kapkodtam a levegőt, szédelegtem
és harminc centiméterre emelkedtem

78
fel a magasba. Majd a mondat második felében
bedobta, hogy elmehetnék oda, ahol most van. Igaz,
nem volt egyedül, egy barátjával csináltak valamit, de
ennek ellenére, szeretettel várt, hogy felköszöntsön, és
megünnepeljük a nevem napját. Hát lehetett erre nemet
mondani? Egy szerelmes nő visszautasíthat egy ilyen
ajánlatot? Más kérdés, hogy nem csak a fülemet húzták
meg! Megdugtak. Mindketten, egyszerre, és külön-
külön is. Hogy miért hagytam? Nehéz lenne
magyarázatot adni rá. Egyrészt azért, mert akartam.
Másrészt azért, mert amikor a szerelmem és a
cimborája farka is bennem dolgozott, lélekben én még
akkor is egy szivárvány tetején szökdelve nevettem, és
azt sikítottam boldogan: felköszöntött a névnapomon a
szerelmem! Akkor is csak a szépet és jót láttam, amikor
közölte, hogy a névnapomon, szeretetből és jó fejségből
dugjak már a barátjával is - meg aztán hármasban.
Tisztában volt vele, nem tudok neki nemet mondani,
így halálnyugodtan kérhetett tőlem bármit. Akár ezt is.
Közel hat évig tartott életemnek ez az időszaka. Hat
éven át vártam egy férfira, hogy belém szeressen, és
együtt lehessünk. És nem sajnáltam sem a pénzt, sem a
megaláztatásokat. Sőt, észre

79
sem vettem, mennyire lementem kutyába ezért a
szerelemért.
Egy buli nyitotta fel a szemem. Csütörtök este
hívott, ha van kedvem, menjek át. Délután hatkor
érkeztem, egy barátjával volt otthon. Akkor is volt
barátnője, történetesen az én legjobb barátnőm az
általános iskolából. Érthető? Az a lány, akivel a
múltunk egy jelentős szelete közös. Aki ismerte minden
titkomat, aki tudta, ki vagyok, és milyen, és aki most
egy csapásra a semmiből ült abban a székben, amelyben
én szerettem volna trónolni évek óta. Mindegy,
benyeltem. Legalábbis elraktároztam magamban kész
tényként. Hogy milyen rombolásokat végzett bennem,
azt csak elképzelni tudom.
A buli idején éppen szakítófélben voltak, de a lány
cuccai a lakás minden sarkából kacsingattak rám.
Gyűlöltem őt. Igen, azért sokszor szóvá is tettem
Tamásnak ezt a faramuci helyzetet, amiből kerekedtek
is összeszólalkozások. Már csak azért is, mert amikor ő
a „kapcsolatunk” alatt bejelentette, elhagyja a partnerét,
akkor nem elég, hogy azt is hozzátette, „lett más
helyette”, hanem kiderült, az én barátnőm az. Szörnyen
éreztem magam akkor. De maradt minden a régiben.
Tovább vártam rá, továbbra is hagytam, hogy időnként

80
megdugjon, és éveken ár meg is alázzon női és emberi
mivoltomban.
Visszatérve a bulira! Csütörtök este elkezdtünk
szívni, aztán a nyakunkba vettük a várost. A Hajógyári-
sziget összes klubjában megfordultunk, voltak fiúk,
lányok, partik megállás nélkül - négy napon át. Aztán
vasárnapra virradó éjszaka, de az is lehet, hogy már
vasárnap délelőtt egy úgynevezett afterpartin megjelent
egy lány, aki régóta tetszett Tamásnak. Bedobtam:
Felszedjem neked? Igent mondott. Én meg megtettem.
Hárman mentünk haza a lakásba, és ott, a szemem előtt
dugta rongyosra, pont úgy, ahogy engem szokott. Végig
kellett néznem, négy nap ébrenlét és eufória után,
ahogy a szerelmem keféli azt a lányt, akit én kínáltam
fel neki tálcán. Végig a szemét néztem. Az agyamban
pedig cikáztak a gondolatok.
Hát köszönöm szépen. Ennyit jelentek? Darab darab? Ki a
franc vagy tel Ez kell neked? Mindig másl Órákon át tartott a
belső monológom, mialatt élőben csodálhattam meg a
szerelmem szexcsatáját. Ez lett a vég, a szerelmünk
utolsó momentuma - és szexe.
Igaz, ebből most én épp kimaradtam.
Nem mondom, hogy egyszerű és fájdalommentes
hetek következtek az életemben. Próbáltam
erősnek tűnni, de csak ha kiléptem a lakásom ajtaján.
Viszont nem nagyon mutatkoztam. Hosszú időn át
kellett gyógyítanom magam, mire képes voltam azt
mondani: ha Tamásnak nem sikerült, másoknak és
magamnak fogok bizonyítani. És titokban azt reméltem,
a hírem eljut majd hozzá, és ráébred, nagyon rosszul
döntött, amikor kihasznált, és nem élt a lehetőséggel,
amit az élet és Kelemen Anna kínált néki. Fél tucat
éven át nem jött rá, hogy én vagyok a főnyeremény —
így ő lett a vesztes.

Sokan mondogatták már addig is, én az a lánytípus

vagyok, aki szeret szerepelni, harsány, teát- rális, és
stílusa is van. Úgyhogy a kínálkozó kitörési
lehetőségek közül kiválasztottam magamnak a
szerintem legmegfelelőbbet. Jelentkeztem a Playboy
nyuszis versenyére. Hogy ott mi történt, sokan tudják.
Második lettem. Nem első, második. Dundika lett az év
playmate-je, ez azért okozott nekem újabb
csalódásokat. Nem Dundi, a saját ezüstérmem. Meg
akartam nyerni, mindent meg akarok nyerni, amibe
belefogok. Mindegy,

82
hogy milyen áron, milyen nehézségek útján, de én
akarok lenni az első.
Majdnem a kardomba dőltem az eredmény- hirdetés
után. Az is lehet, hogy nem a megfelelő társaságban
vagy embereknek hangoztattam, hogy nyerni akarok.
Mindenesetre úgy senki sem környékezett meg a
döntéshozók közül - még mielőtt bárki rosszra
gondolna. De második lettem, azaz az első vesztes.
Ráadásul a nyeremények között volt egy lakás is,
amelyben új életet kezdhettem volna. Csak az nyújtott
némi vigaszt, hogy a versenynek hála azért elkezdődött
valami, mégis beindult egy másik életem, ami nem a
kuncsaftokról és a magánéleti válságokról szólt. A jelek
szerint az aktmodellverseny alatt bőven hagyhattam
nyomot a szakemberekben, hiszen az elsők között
választottak ki egy kereskedelmi csatornás,
főműsoridős szereplésre. Ez volt a Buzera. Amikor
megkerestek, azt mondták, nagyon kilógtam a
mezőnyből, határozott volt a kommunikációm. Persze
ezt nem vettem készpénznek, az addigi kuncsaftjaimnak
hála már ismertem a férfiakat. Tudtam, ha mondanak
valami szépet, akkor akarnak is valamit. Ismertem
magam, tudtam, hogy nemcsak a beszélőkém jó, hanem
kellően naiv is vagyok. Azaz egy televízió-műsorhoz,
pláne egy ilyen jelle-
gűhöz, tényleg nem lehetek rossz választás. Árpa Attila
volt a műsor producere, akit nagyon kedveltem, és
kedvelek azóta is. Abban az évben volt az esküvője
Szabinával - mindenkit megnyugtatok: sosem
próbálkozott nálam. A lényeg, hogy sem akkor, sem
azóta nem kérdeztem meg senkit arról, hogy miért pont
én. Úgy gondoltam, ha ők így látják, jól látják. Én
leszek a legjobb erre a szerepre, az igazi profi. Sokszor
felmerült bennem az is, lehet, hogy ezért sem nyertem
meg az aktmodellversenyt. Nem lehetett véletlen.
Könnyen lehet, hogy már a verseny alatt eldőlt, nekem
ezt a szerepet szánja az élet, és az ítészek. A verseny
három hónap volt, igyekeztem aktívan megélni azt az
időszakot. Élveztem a nyüzsgést, a fotózásokat, a
forgatásokat. Próbáltam mindenütt nyomot hagyni.
Szórakoztató nyilatkozatokat adni, kedves
megjegyzéseket tenni a stábtagoknak, a fotósoknak, a
verseny szervezőinek, de voltak balhék is, amikbe
keményen beleálltam. Azaz egy-egy helyzetben simán
nemet mondtam a szervezőknek, ha úgy éreztem! Ha
valamit nem akartam, nem csináltam. Nem akartam
beállni a libák sorába. Tudtam, az nagyon kevés, ha
valaki csak szép, pláne, hogy én nem is feltétlenül
tartottam szépnek magam. Érdekes, külön

84
leges és izgalmas akartam lenni. Talán ezért is
fordulhatott elő, hogy a verseny után jelentek meg
olyan írások és vélemények, hogy az igazi nyertes nem
Dundika, hanem én vagyok. És igyekeztem így is érezni
magam. A Buzerával meg is adatott ez a lehetőség,
hogy „nyertesként” tündököljek. Mindenki gondoljon
bele: egy kereskedelmi televízió főműsoridős adásába
ülhettem hétről hétre. Olyan ismert, elismert emberek
gyűrűjében, mint Havas Henrik, vagy éppen Torgyán
József. Igazi mély víz volt ez nekem. Mindenféle elő-
képzettség és tapasztalat nélkül beülni egy ilyen
székbe, ilyen környezetben - mély víz. Ekkor még jó és
közeli kapcsolatban voltam a kokainnal, és gyakran
hívtam segítségül, hogy átsegítsen a lámpalázon.
Úgyhogy azt kell mondanom, a hosz- szú forgatási
napokat úgy csináltam végig, hogy folyton be voltam
szíva. Nem is nagyon vittem magammal mást azokra a
napokra, csak kokaint. A műsor sajnos nem tartott
sokáig - ellenben a csapból is én folytam. Akik addig
nem ismertek, azok is megjegyezték a nevemet.
Kelemen Anna az ország Annácskája lett.
A zsíros tévés melónak, a népszerűségnek és a privát
kuncsaftjaimnak hála ismét jól éltem. Volt néhány
állandó „udvarlóm”, akik jöttek is becsü
lettel. Találkoztam velük, megtettem, amit kértek, és
kifizettek. Ráadásul rájuk nem is tudtam már
vendégként gondolni, a barátaim lettek a hosszú, együtt
töltött hónapok és évek alatt. Mindenre telt akkortájt,
amit kitaláltam magamnak, azt rögtön meg is vehettem.
És meg is vettem, mert azt hittem, ez onnantól, ha nem
is örökké, de jó sokáig így is marad. Tévedtem.
A Buzera megszűnése után nem talált meg más
televíziós lehetőség, amiből műsor is lett volna. Ekkor
éreztük Havas Henrikkel elérkezettnek az időt a
könyvhöz. Egy dolog zavart ez ügyben, a tudat, hogy
elárulom önmagam, hogy kiteregetem a szennyest:
kokainista vagyok. Napi szinten fordulhatott elő velem,
hogy azért voltam feszült, vagy ideges, mert nem
tudtam, mikor és hogyan szerzem meg a szükséges
betevőt. Egy gramm jó minőségű kokaint tizenötezer
forintért lehetett szerezni. Én pedig tíz grammokat
szívtam el. Na, nem egy nap alatt, hanem egyik
reggeltől másnap estig, azaz bő másfél nap alatt. Aludni
ugyanis nem tudtam ennyi drogtól. Szóval két nap alatt
százötvenezret csak a drogra költöttem el. Ennek
tükrében ki sem merem számolni, hány lakás, vagy
éppen ház tűnt el az orromban, amióta élek. A Havas-
könyvvel keresett milliók nagy része is
az orromban végezte. Egyszerűen nem érdekelt semmi.
Egyik napról a másikra éltem. A jelennek.
Azt mondják, mindenkinek megvan az a „drog”, ami
megtalálja őt, vagy ami kihozhat belőle új dolgokat.
Engem a kokain talált meg, és sok mindent kihozott
belőlem. Életem és drogos karrierem során talán három
olyan buli volt, amikor más szereket is kipróbáltam. De
a kokain volt az én barátom. Mivel magányos típus
vagyok, így nem is választhattam volna jobban. Nem
egy ba- rátkozós drog ő ugyanis. Beszélgetősnek
inkább nevezném. A legtöbb időt kettesben töltöttem
vele. Otthon összeültünk, megízleltük egymást, és
órákon át filozofálgattunk az élet fontos kérdésein.
Ugyanezt társaságban is meg lehetett vele tenni.
Azokban a körökben, ahol megfordultam, ő is gyakori
vendég volt. Szívesen látott, régi ismerős. Amire
azonban nem lehetek túl büszke: nem sok olyan
emberrel találkoztam, aki hozzám hasonló mennyiséget
fogyasztott. Főleg úgy, hogy nem is nagyon ivott mellé
semmit. Állandó társam lett. Tudtam, hogy például
szerda reggeltől csütörtök estig szívok majd, utána
alszom, ameddig jólesik, és kezdem elölről. És ebben
az állapotban nagyon sok témát meg tudtam beszélni
magammal. A helyzet az utolsó együtt töltött évünkben
kéz-
dett elmérgesedni. Azt vettem észre, hogy mindig
ugyanazokon a kérdéseken rágódom. Mint egy kígyó,
tekeregtek a gondolataim ugyanabban a témakörben egy
olyan fa körül, aminek a tetejét szabad szemmel nem is
láthatta ember. Rémisztő volt, hogy nem látszottak a
határok. Ki szeret, ki nem szeret, egyedül vagyok, nem vagyok
egyedül?
Paranoiás gondolataim lettek, fizikai tüneteim, és
állandó rettegés, félelem lett úrrá rajtam. Az első két
óra hozott örömöt és boldogságot a kokain hatása alatt,
onnantól pedig jött a para. Az utcára nem mertem
kimenni, miközben rettegtem magányomban. És
ilyenkor mindig telefonáltam valakinek: borzasztó
kedves voltam, nyitott és érdeklődő. És ha kérdeztek
tőlem valamit, meg is válaszoltam. Szerintem minden
beszélgetőpartnerem sejtette, hogy mi a helyzet. Főleg
azok, akik igazán ismertek. Kelemen Anna ugyanis
csak akkor telefonált, ha szeretett volna valamit. Csak
úgy soha. Nem érdeklődik mások hogyléte felől, nem
haverkodik, és még csak véletlenül sem közvetlen.
Egy évig szenvedtem. Erre az időszakra nyomta rá a
bélyegét Zeusz elvesztése is. Ő volt az egyetlen társam,
ott volt velem mindig, végignézte a szenvedésem a
magányommal, a kokainnal és a saját gondolataim által
okozott vesszőfutásom-
mai. Makkegészséges volt, mégis el kellett altatni. Az ő
halála pedig jókora pofon volt nekem. Talán az utolsó
ütés, ami padlóra küldött. Ekkor kerültem olyan
helyzetbe, hogy vagy felállók, vagy végérvényesen lenn
maradok, rám számolnak és mindennek vége. Ha sosem
nyúltam volna kábítószerhez, biztos, hogy másképp
alakul az életem. Zeusz ma is élne.
Ugyanakkor az is valószínű, abból, hogy Zeusz
megharapott egy nénit, nincs ekkora cirkusz, ha nem az
én kutyám az elkövető. Vagy ha netán nem azt a nénit
harapja meg, akinek ideje, energiája is van arra, hogy
felvegye a kesztyűt ellenem, és a nyilvánosság elé
vigye az ügyet.
A kokain szerintem fizikai függőséget nem okoz.
Lelkileg azonban felfal. Nagyobb lesz az önbizalmad,
ezerszerese a meglévőnek és többszöröse az
egészségesnek. Nekem erre nem is lett volna
szükségem, úgyhogy a határán voltam annak, hogy
megőrüljek. Szerencsém volt, saját magam tudtam ezt
felismerni. Ráébredtem, és erős voltam, tudtam, csak én
tehetek ellene. Az utolsó ko- kainos élményem az volt,
hogy fogtam a meglévő paketteket, és lehúztam a
vécén.
Utána rengeteg altatót vettem be, majd elaludtam.
 Eltelt egy hét, majd kettő. Aztán eltelt egy hónap is.
Ez mind picsányi idő ahhoz képest, hogy azt
mondhassam, túl vagyok az egészen. De kitartottam.
Aztán a napok évekké álltak össze. Láttam más
embereket betépve, láttam szívni is őket. És most már
bátran és biztosan ki merem jelenteni: túl vagyok rajta.
Nem mondom, hogy nem félek attól a szótól, hogy
„biztosan”. Biztos csak a halál. Én pedig rájöttem,
sókkal jobban szeretem az életet és önmagamat annál,
mint hogy egy ilyen szörny tönkretegyen mindent.
Vagy elvegye tőlem azt a lehetőséget, hogy megtudjam,
ki lehettem volna, ha... és mire vihetném.
Feldolgoztam, egyfajta élményként raktároztam el, és
ott hagytam a múltamban.
Azzal, hogy elengedtem, más ember lettem. Szó
szerint is érthetjük ezt. A környezetemben fellelhető
emberek többsége eltűnt, elmaradoztak mellőlem, vagy
ha igyekeztek is tapadni, kiderült, már semmi közös
nincs bennünk, ami összetarthatna minket a jövőben.
Azok, akiknek bedro- gozva már az első alkalommal
elmeséltem az intim titkaimat, már nem voltak
érdekesek. Azóta azt is tudom, józanul évekbe telhet,
mire ugyanezeket a titkaidat megosztod bárkivel. A
droggal vallatni lehetne, biztos vagyok benne. A hatása

90
 I

alatt elmondasz mindent, ami kikívánkozik. Azt

mondod majd, amit valóban érzel és gondolsz. És
ezáltal védtelen és kiszolgáltatott is leszel. A sze-
mélyiséged eltorzul. Én sokkal jobban szeretem
Kelemen Annát annál, hogy ezt megengedjem
magamnak.
Ha összesúgnak a hátam mögött? Hidegen hagy.
Sokszor azt is kérdezik tőlem: nem akarok-e, nem
tudnék-e segíteni másokon a példámmal. Meséljek a
tapasztalataimról! Azt gondolom, hogy nem, ez nem az
én tisztem. Minden egészséges embernek van
életösztöne. Mindenkinek magával kell megvívnia ezt a
harcot, eldönteni, mi jó neki, és mi nem. Merre megy
tovább, és hol áll meg. Ha csak a partidrogoktól tudsz
eufórikus hangulatba kerülni, ha csak ekkor érzed
magad boldognak, akkor bizony az életedben nem tettél
meg mindent ugyanezért az érzésért. Nem tudod, mi a
szerelem, mi a hobbid, mit jelent egy kutya bizalma és
szeretete. Ez egy illegális iparág, ahol csak te lehetsz a
vesztes. Rámehetnek életek, kapcsolatok, és rengeteg
pénz. Összességében milii- árdok. Vagy súlyos milliók
- mint ahogyan azt az én példám is mutatja.

9i
 t
5.

A Playboy-választás után volt egy úgynevezett gála - ez

már hagyomány. Nagyon meg voltam zuhanva, csak a
tisztesség miatt mentem el. Szívem szerint inkább
hazamentem volna, magamra zárom az ajtót és ki sem
jövök onnan napokig. Akkor még mit sem sejtettem
arról, hogy az ezüstérem ellenére milyen kitűnő
lehetőségek találnak majd meg. Főleg a tévés szereplés.
Szóval úgy éreztem: beégtem. Nyerni akartam, mindent
meg is tettem, de nem nyertem. Másodikként végezni
márpedig vérciki. Mindegy, gondoltam, hiába a fekete
kis nyuszi ruha rajtam, a fülecskék és a fenekemen a
bojt, elbújok majd valahol egy sarokban, megvárom,
amíg mindenki hazamegy, és én is lelépek. Vagy idő
előtt kiosonok, ha rohamosan

92
 1

tovább romlik a kedélyállapotom. A Hajógyárisziget

egyik szórakozóhelyén volt a buli. A rejtőzködésem
viszonylag sikeres volt. Kerültem az embereket, és
legtöbbjüket sikerült is elkerülnöm. Hajnalodott,
gyorsan elrepült az éjszaka, már csak azért is, mert nem
tagadom, csúnyán be voltam kokainozva. Vonaglottam
összevissza a gálán. Végigcsináltam úgy, hogy közben
több tízezer forintért teletoltam magam a
„barátommal”. Topon akartam maradni, gond nélkül,
energikusan végigbulizni az egész eseményt -
egymagámban.
A végéhez közeledett a buli, úgyhogy a nye-
reményeimmel - a kis reklám ajándékcsomagokkal és
az előre kinyomtatott és üvegbe keretezett
címlapommal - a hónom alatt már éppen azon voltam,
hogy lelépek erről a szarról, amikor megláttam a
bárpulttal szemben, egy szófán ücsörgő ismerős arcot.
Az elismert válogatott sportoló volt, aki később egy
kereskedelmi csatornán is fontos szerepet kapott egy
műsorban. Képeken is mindig tetszett, volt, hogy
modellmunkákra is felkérték. Magas volt, és sármos -
mondogatták róla úton-útfélen. Nekem nem
különösebben volt az esetem, de amikor megláttam,
rögtön tudtam: én ma nem megyek haza egyedül! Kell
egy váll, amin elsírhatom a bánatom. Ahogy ott ült,

93
azonnal mondtam magamnak: ez az a váll, amin
szomorkodni fogok...
Nem sokat teketóriáztam, odamentem hozzá és
leültem mellé. Eltelt vagy fél óra, és nem nagyon
kezdeményezett. Beszélgettünk, de inkább csak én
próbáltam ébren tartani köztünk a lángot. Közben
gondosan ügyelt arra, hogy a szemét a „pályán” tartsa.
Azaz a buliban senkiben ne keltse azt a benyomást,
hogy mi kettesben vagyunk, és kettesben beszélgetünk.
Nem tudtam, mi baja. Enervált, fáradt? Vagy nem
egyedül érkezett, és kerülne egy kínos botrányt, vagy
félreértést? Már az is az eszembe jutott, lehet, hogy a
kifli másik oldalát vajazza... Vagy épp mindkettőt.
Egyáltalán nem tűnt boldognak az érkezésemtől. Azt
mondtam magamnak, még egy kört futok nála, és ha
teljes a passzivitás, akkor hagyom az egészet a francba.
- Na, úgy fest, lassan vége a bulinak. Milyen volt?
Mit szólsz? - hogv mit válaszolt már, fogalmam sincs.
De mindig mondott valamit. Összetett mondatokat nem
nagyon, de valamit rendre kinyögött. A sok pia és
egyéb okosság miatt nem sok emléket őrzök erről.a
beszélgetésről. Félreértés ne essék: nem volt célom
lefeküdni vele. Egyelőre. Tényleg csak görcsösen
kerestem valakit, akinek
kiöntöm a lelkem és a bánatom. Ugye érthető, miért
volt beszélhetnékem? Persze: a kokain miatt.
Mintha csak egy film forgatókönyve lenne, itt jön a
vágás. PufF.
Kint álltunk a szórakozóhelytől egy kicsit távolabb,
és a taxira vártunk. Megérkezett, és mindketten
beugrottunk a hátsó ülésre. Ő pedig azonnal be is
mutatkozott: olyan szerencsétlenül pakolta a végtagjait,
hogy rákönyökölt a Playboy-címlapra. Az A3-as méretű
és üvegborítású ereklye szilánkokra hullott. Azt hittem,
felrobbanok mérgemben. Egyetlen ereklyém volt, amit
ki is szerettem volna tenni az otthonomban a verseny
emlékére, ami hosszú távon talán már megszépítette
volna nekem ezt az estét és emléket. A sírás kerülgetett,
ez a pancser sportoló meg csak hebegte-habogta a
sajnálomokat. A taxissal ezek után közölt egy címet.
Nem akartam faggatni erről, pláne vitatkozni vele,
hiszen már attól is elment a kedvem, hogy beszéljünk.
Egy hatalmas kertes háznál álltunk meg, és egy kutya
ugatva fogadott minket. Fogalmam sem volt, hogy az ő
háza-e, vagy mit is keresünk ott tulajdonképpen, de
meggyőződésem volt, hogy nem vagyunk egyedül. Az
volt az érzésem, hogy a garázsban több kocsi áll,
mindenki itthon van, és valahol kell lennie minimum
egy

95
édesanyának, és két gyereknek rajtunk kívül. De hiába
kutattam őket a szememmel és a fülemmel, nem
bukkantak elő. Abban is biztos voltam, nem lakhatunk
messze egymástól, hisz a taxi sokáig ismerős utakon
kanyargóit velünk a budai oldal dombjain. Miután
lepakoltunk, beszélgetni kezdtünk, és nem sokat
teketóriázott.
- Lehet, hogy szerencsésebb lenne, ha itt nálunk
átöltöznél! - mondta, és azonnal megütötte a fülem a
többes szám első személy. Nálunk? Kiknél? Nem
akartam feszegetni a témát. Meg egyet is értettem vele
abban, hogy ebben a nyuszijelmezben nem nagyon
kellene járnom a várost a továbbiakban. Igaz, egyelőre
nem is nagyon került szóba, hogy mennem kellene...
Sőt addigra már úgy gondoltam, ha a szócsatában nem
is volt méltó ellenfelem, az ágyban azért még bizonyít-
hatna. Úgyhogy a magam módján jeleztem is a
szándékomat, és néhány perc múlva már a hálószobába
keveredtünk.
Ledobta a ruháit. Magas, szálkás teste volt, hozzá
illő szerszámmal. Nem volt rossz vele a szex, de az
egészből az orgazmusa mélyen bevésődött az agyamba.
Ő volt számomra az első, és máig talán az egyetlen, aki
nagyon különös módon szabadult meg a nedveitől.
Amikor már éreztem,

9 6
hogy mindjárt a csúcsra ér, akkor gyakorlatilag már
mozdulni sem mertem. Hevesen kefélt, majd egyre
kisebbeket lökött, de a farka egyre mélyebben maradt
bennem. Közben megfeszült az egész teste. A karjain
támaszkodott, és a nyakától lefelé elkezdett az egész
teste remegni. Mintha egy cset- tintésre egy
centrifugázó mosógéppé vált volna, a régi típusú,
forgótárcsássá. Egyre hevesebb remegését egyre
hangosodó, hosszú nyöszörgéssel turbózta fel, én pedig
meg sem mertem mozdulni, gondolván, ha valami
rosszat teszek, ez a hatalmas, irányíthatatlan férfitest
biztosan kárt tesz bennem. Teljesen átadta magát az
orgazmusnak. Égnek meredő tekintet és a nyakától a
térdéig ez a remegés. Mondjuk áldottam az eget, hogy
nem az ordibálós fajtából való volt, azt képtelen vagyok
elviselni. Arra viszont tisztán emlékszem, amikor az
utolsó csepp is elhagyta a farkát, lefordult rólam, és
szinte elájult.
Reggel ő ébresztett, hogy mennünk kell a gye-
rekeihez. Meg is rémültem, hogy ezek szerint mégis
vannak gyerekei, és itt alszanak a másik szobában. De
hamar kiderült, hogy edzést tart majd a piciknek. Egy
kicsi, és borzasztó szar autóba ültünk be. Csodálkoztam
is, hogy egyrészt: hogy fér el? Másrészt: ehhez a
házhoz nem pasz-
szol ez a roncs. De inkább nem akartam számon kérni
olyan dolgok miatt, amelyekről feltehetően nem tehet.
Aki lúzer, az lúzer. Vagy épp csak rossz szériája van. A
sportolókkal gyakran előfordul az ilyen. Végül gyorsan
hazadobott, és telefonszámot cseréltünk.
Sosem kerestük uöbbé egymást. Feltehetően nekünk
ennyit tartogatott az élet - egyetlen éjszakát. Egyetlen
közös centrifugálást... Azóta is hallok róla sztorikat...
Hol ismerősöktől, hol a sajtóból. A jelek szerint semmit
nem változott. Nagykanállal habzsolja az életet, és a
jelek szerint még mindig beleszalad egy-egy olyan
partiba, ami balul sül el...
 6.

Volt egy barátnőm, akivel sokat dolgoztunk együtt,

legfőképpen hajtós melókat. Kerestük a lehetőségeket,
mentünk mindenfelé, ahol volt ránk fizetőképes
kereslet. A csajszi egyszer megjegyezte, hogy a legjobb
„feladatokat” egy nemzetközileg ismert, a politikai és
üzleti elithez tartozó férfitól kapja. Felcsigázott a
dolog, így a lehető leghamarabb bebocsátást kértem a
férfi irodájába. Nem akármilyen ügynökség volt ez,
már, ha lehet ezt egyáltalán annak nevezni. Az
Andrássy úton, a Deák tér közelében, egy gyönyörű
épület teljes emelete az ő vállalkozásának volt az
otthona. Ekkor még csak a húszas éveim elején jártam,
egy az útját és a pénzt kereső fiatal, önállóságra tö-
rekvő lány a Rózsadombról. Kelemen Anna, akit

99
senki nem ismert. Ezt a férfit azonban már sokan. Nem
csak itthon, Európa-szerte.
A barátnőmnek köszönhetően kaptunk időpontot, és
elmentünk hozzá. Az iroda csaknem kiállítóterem volt.
Elegáns helyiségek, várók, igényes bútorok,
festmények, és az üzleti etikettnek megfelelő
személyzet. A szexnek nyomát se lehetett látni, de még
csak érezni sem. Fel is merült bennem: lehet, hogy
rossz helyen vagyunk? Vártunk a sorunkra, és biztosan
nagy feltűnést keltettünk. Két fiatal picsa ült az antik
szófán, nevettünk bután, miközben milliós öltönyökben
feszítő férfiak egymásnak adták a kilincset. Röhögéséi
tünk, sutyorogtunk a magunk módján, majd eljött az
idő, és szólítottak bennünket.

Örültem, hogy nem vagyok egyedül. A társam volt az

egyetlen garancia arra, hogy amit mondott, annak lehet
valóságalapja. Különben mit kereshetnénk itt? Ha az
utcáról becsengetek és meglátnak a kaputelefonon,
szerintem véletlenül sem nyitják ki az ajtót. De
szerencsére már bent voltunk. És ez a talpig kiglancolt,
jóképűnek azonban még csak véletlenül sem mondható
férfi belekezdett a modoros beszédébe. Nem sokat

ioo
köntörfalazott, érezhető volt a bizalom, feltehetően
azért is, mert a kolléganőm már valóban régi
„ismerőse” lehetett.
Elmesélte, hogy erotikus oldalakkal kapcsolatos
vállalkozása is van, de nem itthon, hanem külföldön.
Benzinkutakon árult valamiféle kártyákat, amelyekkel a
szexre éhes európaiak köny- nyebb bebocsátást kapnak
a gyönyör birodalmába. Hogy miként? Fogalmam sincs.
Mindenesetre nem is ránk tartozott, nem is azért
jöttünk. Mr. Biznisz második körben már leszögezte,
véletlenül sem szeretné, ha a neve összeforrna az ero-
tikával és az ilyen típusú munkákkal. Értelmes ember
volt, megnyerő. Ami még érdekesebbé és hitelesebbé
tette, hogy akcentussal beszélt, így a mai napig nem
tudom, hogy ő magyar és a külföldi cégei, munkái miatt
ragadt rá az ízes beszéd, vagy külföldről érkezett, és a
magyar a tanult nyelve. Mindenesetre a neve alapján
bármelyik verzió elképzelhető. Az autóinak viszont
külföldi rendszámuk volt. Nem kellett sokat várni az
ígért munkákra. Ráadásul nem olyan melókat adott,
mint amilyenekhez szoktunk. Itt nem kizárólag az volt a
feladat, hogy elment az ember egy címre, lerendezte a
pasit, felvette a pénzt, aztán ment a dolgára.
Kifejezetten olyan lányokkal dolgozott,

IOI
akik szórakoztatók, beszélnek nyelveket, és társaságban
is meg lehet velük jelenni. Mivel a megrendelők
általában külföldiek voltak, így nekik még csak
véletlenül sem volt ciki, ha nyilvánosan kellett
megjelenniük Budapesten hozzánk hasonló kis
cicababákkal. Mondjuk arra nyilván figyeltünk, hogy
egy-egy ilyen vacsorán, fogadáson az alkalomhoz illő
öltözékben, koktélruhában, estélyiben jelenjünk meg.
Vacsora, rhajd egy kellemes beszélgetés - és csak ez
után jöhetett a szex. Ez már valóban más dimenzió volt
- és más volt a bérezés is. Ilyenkor az ember képes volt
valódi nőnek érezni magát, akit hölgyként is kezelnek.
Élveztem ezt az életet. Önfeledten szórakoztam, és
szórakoztattam másokat, aminek meg is lett az
eredménye.
Mr. Biznisz néhány közös munkánk után beszélőre
hívott. És az „úri striciből” egycsapásra apa lett, atyai
jótanácsokat kaptam tőle.
- Anna, te annyira más vagy, annyira nem kéne
ezekbe a melókba belemenned! - kezdte az oktatást,
majd folytatta. - Miért nem szerzel egy jó és gazdag
pasit? Aki igazán gazdag, akár világ- viszonylatban is!
A következő mondata már azt is elárulta, mégsem a
jószándék, hanem ismét csak az üzlet miatt

102
letr belőle érző férfi. Egy olyan lehetséges kuncsaft
nevét dobta be, aki Svájcban az egyik leggazdagabb
vállalkozók egyike. Némi kutakodás után szinte el sem
hittem, hogy valóban ő lehetne az én „gazdag
jövendőbelim”. Sejtettem, hogy ez nem csak nekem, de
neki is nagy biznisz lehet. Pláne hosszú távon, ha a
milliárdost éppúgy az ujjam köré csavarom, mint a
korábbi megrendelőit. Közös magyar ismerősökön
keresztül szerezte a lehetőséget - én meg azt mondtam,
csináljuk! Vesztenivalónk az égvilágon semmi sincs.
Az új „szerelmem” túl volt a hatvanon, én pedig alig
múltam húsz. Mielőtt kiutaztam volna, igyekeztem
megtudni mindent, ami csak publikus róla. Tudtam,
hogy vannak már gyerekei, és azt is, hogy a feleségét
elveszítette. Pusztán az zavart némileg, képes leszek-e
negyven év korkülönbséget áthidalni. No meg azt a
szakadékot, ami az ő társadalmi pozíciója, és az enyém
között tátong. Megkaptam a repülőjegyet, Mr. Biznisz
pedig búcsúképpen megjegyezte, ha létrejön a frigy,
akkor reméli, egy limitált szériás Rolexet, vagy Pateket
kaphat majd a nagy örömre. Valószínűleg ezt inkább
üzenetnek szánta, de gondoltam, úgyse én leszek az, aki
ezzel állít majd be a vendéglátójához.

103
 A repülőtéren azok a bizonyos magyar ismerősök
vártak. Egy feltehetően a milliárdos slepp- jéhez
tartozó, negyven körüli házaspár. Látszólag igyekeztek
is barátságosan kezelni, nehogy véletlenül azért menjen
el a kedvem az egésztől, mert ők megbántanak
valamivel. Szóval: biztos ők is érdekeltek voltak abban,
hogy elcsavarhassam egy hatvanas milliárdos fejét, ha
máshogy nem, hát a pöcsén keresztül. Y
Azt már nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy épp
azokban a napokban utazzam, amikor ebben a svájci
nagyvárosban egy világraszóló eseményt tartanak. A
rendezvény kapcsán az egész városban olyan volt a
hangulat, mint egy hatalmas nemzetközi vásáron. A
szponzorcégek hatalmas standokkal csalogatták a
látogatókat, hömpöly- gött az utcán a tömeg,
luxusautók, koncertek és minden, ami szem-szájnak
ingere. Elveszettnek éreztem magam, hiszen, ha épp a
vendéglátóm az, aki mindezt kitalálta és kézben tartja,
akkor nehéz volt elképzelni, hogy esténként akár csak
egy órácskát is nyugodtan kettesben tölthetnénk
ezekben a napokban. Azt gondoltam, ő is vár rám, én
meg ugye miatta jöttem - de az érkezésemkor
elvesztettem a hitem. A házaspár hölgy tagja a
forgatagban felkiáltott: Ott van!

104
 Ekkor láthattam őt egy pillanatra először. Körülötte
testőrök, kamerák, vele együtt araszoló tömeg. Majd ezt
követően kaptam egy gyors oktatást is, hogy itt, a
rendezvény jellege miatt is visszafogottabban szokás
öltözködni. Mert természetesen a Kelet-Európából
érkező Kelemen Anna kipakolt mindent, amit lehetett, a
színes, csiricsáré ruháimról kilométerekről ki lehetett
szúrni. És ha ez nem lett volna elég, a mentalitásom és
a harsány hangom miatt a vakok tekintete is rám
szegeződött. Sok voltam: kevés ruha, sok csacsogás és
nevetgélés. Ráadásul elég harsányan, úgyhogy a
kérésükre igyekeztem ebben is változni egy keveset.
Mindent a nemes cél érdekében, gondoltam.
Azt várták, hanyatt esem majd attól, hogy élőben is
láthatom Mr. Atyaúristent, valamiért azonban nem esett
le az állam. Ha kérték volna, akkor se tettem volna így.
Amikor végre egy csendesebb helyen bemutattak
minket egymásnak, akkor Kelemen Anna elfelejtett
mindent, amire emlékeznie kellett volna.
Odalépett hozzám, és a kezembe nyomott egy
műanyag tollat, rajta a rendezvény feliratával. Mit
szépítsem, egy egyszerű reklámcuccot. Roppant
nagyvonalú volt ez bemutatkozásképp... Nem

105
is csoda, hogy azonnal elpattant nálam a cérna, úgyhogy
a nagymenő egy rögtönzött, Kelemen Anná-s
bemutatkozás közepébe csöppent.
- Üdvözlöm, Kelemen Annának hívnak, Ma-
gyarországról, Budapestről érkeztem, ezt a tollat meg
legyen szíves feldugni a hátsójába!
Már majdnem meg is fordultam, hogy lelépjek, és
megkeressem a táskáimat, és húzzak a repülőtérre,
amikor legnagyobb fneglepetésemre csak annyit közölt,
várjak. Igaz, hogy tucatnyi ember szeme láttára
rohantam le így, de nem sértődött meg. Pedig már
elképzeltem, hogy néhány óra múlva otthon nevetgélek
egy pohár bor társaságában az elbaltázott üzleten,
miközben a reldámtol- lat szorongatom. Az élet és Mr.
Atyaúristen azonban másképp tervezett.
A magyarok a hotelba vittek, lezuhanyoztam,
megvacsoráztam, majd ledőltem egy picit, hogy
kieresszem a gőzt és elfelejtsem ezt a délutánt. Este jött
a hír: várnak. Nehéz volt elhinni. Eszembe is jutott,
hogy ha a történtek után is mennem kell, és esetleg úgy
alakul, hogy a milliárdosom akar valamit, akkor
feltehetően újfent hasonló vehemenciával kell majd
kezelnem. Biztos kér majd egy kiadós fenekelést, meg
kell aláznom, és elégedetten hajtja majd álomra a fejét.
Nem ez volt

106
a program. Vacsorázni vitt. Ismét bemutatkoztunk, bár
majdnem megjegyeztem neki: felesleges. Pláne, miután
egy tollal akarta kiszúrni a szemem. Tudtam, ki ő.
Talán többet is, mint amennyi érdekelt. Kellett azért
némi idő, amire belátta, hogy nem egy olyan vidékről
érkeztem, ami a mai napig egy ötméteres vörös fallal
van körülvéve. Kellően tájékozott vagyok a világ
dolgait illetően, mi több, határozott véleményem is van
mindenről. Elnézést kért, és hangnemet is váltott.
Ekkor már egy társaságban ültünk, ahol nyolc-tíz
ember lehetett csak. Egy olasz étteremben voltunk.
Igyekeztem aktívan részt venni a beszélgetésekben,
feltehetően nem sikerült rosszul - sem a kiejtésem, sem
a mondandóm miatt nem nevettek ki. És a milliárdos
egyre szimpatikusabb lett. Tisztelettel beszélt rólam,
hozzám, és egyenrangú félként kezelt a barátai
körében. Kedves volt, jó fej, és nagyon értelmes. Már
tényleg csak egy gond volt vele: túl volt a hatvanon. A
vacsora alatt meg is csapott az az öregemberszag, ami a
kaviár illatát is elnyomta.
Ekkor már sejtettem, házasságról itt nem nagyon
lesz szó. Két napra érkeztem, de a honvágy rögvest
előtört belőlem. Holott nem történt semmi. Pénzt sem
kaptam. Ott a helyszínen legalább

107
is nem. De mivel mély nyomot hagytam benne
- ami a célom is volt -, így bizalmas nexusban
búcsúztunk egymástól. A kerítők azt mondták, ez csak
villámlátogatás volt.
Meg lett a gyümölcse. Jó benyomást tettem rá, és kis
idő múlva felmerült, hogy anyagilag támogatna. És
legnagyobb meglepetésemre küldött is pénzt.
Rendszeresen. Igaz, hogy csak ötszáz, maximum ezer
eurót, de akkor is. És többször meghívott magához.
Mindig szállodában találkoztunk, de továbbra sem
történt semmi. Vacsoráztunk, beszélgettünk, aztán ment
a dolgára, én pedig haza. Talán a harmadik alkalommal
szálltam gépre miatta, amikor a reptéren várt. Azaz a
reptér melletti hotelban. Korábban a város legszebb,
legdrágább szállodáiban élvezhettem az úri életet, most
meg egy lepukkant tömegszálláson, ahol minden olyan
pórul járt utas megfordul, akinek nem szállt fel a gépe,
vagy késik. Számon is kértem őt.
- Hallod, te hogy akarsz engem elcsábítani, a
bizalmadba fogadni, egyáltalán, szerelmeskedni velem,
ha meg sem mutatod a házad? - vontam kérdőre.
- Ha meglátnád a házamat, akkor már soha nem
szeretnél azért, aki vagyok. Csak a házamért
— felelte, ami csak olaj volt a tűzre.

108
 — Hát baszd meg, de akkor legalább valamiért
szerethetnélek. Most meg itt csöveskedünk egy ilyen
sokadrangú, de mindenképpen rangon aluli bigyóbán.
így aztán rohadtul megszerethetlek! - vágtam a fejéhez,
majd csend lett.
Ez is kevés volt ahhoz, hogy hazazavarjon. Sőt, ezek
után még egy lépést tett előre. Feltehetően azon
kevesek egyike lettem, aki vette a bátorságot, hogy így
beszéljen vele, és ezt értékelte is. A balhé után nem
sokkal ugyanis, a kapcsolatunk alatt először,
szexeltünk.

Egy ápolt, de kopaszodó, fehér bőrű, kék szemű bácsit

kell elképzelni. Szó szerint bácsit. Egyáltalán nem volt
sármos, sőt kifejezetten szarul nézett ki. Szerintem
itthon egy hatvanéves papóka jobban odacsapja a
ceruzáját, mint ez a puhapöcs. Amikor megengedtem a
nagy kád vizet, erről még nem tudtam.
A putrihotelban igyekeztem az összes lámpát
lekapcsolni, de sajnos még így is derengett a körvonala.
Kétszemélyes volt a kád, mindketten beleültünk.
Tudtam, itt most már elkerülhetetlen, hogy történjen
valami. Látszólag ő is várt erre. Én már bent ültem,
amikor megérkezett. Ittam egy

109
 két pohár pezsgőt, hogy gyorsabban teljen az idő, a
szexet pedig nagyon röviden össze is tudom foglalni:
megfogtam a bácsi iciripiciri, kisujjnyi kis fütyülőjét és
belevertem a vízbe. A spermája szép lassan felúszott a
víz tetejére, ő meg édesen megmegfeszítette a
tyúkmellét a gyönyörtől.
Arra gondoltam, ha neki csak ennyi kell, nekem
ezzel semmi bajom. Nagyon szívesen megtenném ezt
neki minden reggel, de nem itt, ebben a leprafészekben.
Abban a házban már talán, ami miatt én őt nagyon
megszerethetném. Ha kell, a svájci németet is úgy
megtanulom, hogy életem végéig úri mód raccsolok
majd az elit svájci körökben mellette. Talán még
büszke is lesz rám.
Minden mást leszámítva meg tudtam volna szokni
ott az életet. Kulturált környezet, természet, kulturált
emberek, az én bácsimnak ráadásul egy kutyusa is volt,
ami picit szimpatikusab- bá tette. Egy dolog hiányzott
csak: valamiért azt sejtettem, ez a bácsi nem is igazán
akart engem. Feltehetően Mr. Biznisz ezt a nagy üzletet
a limitált szériás órája érdekében álmodta meg, és hozta
össze minden mindegy alapon.
Nagyon sok energiát kellett volna abba fektetni,
hogy ez a bácsi elhiggye, azért szeretem, aki ő
valójában. Nem is vagyok benne biztos, lett vol

1IO
na-e annyi időm rá, hogy mindezt megtegyem. Évek,
évtizedek, aztán mire megmerné kérni a kezem, talán
már késő volna. Egyidős voltam a gyermekeivel.
Nem ez volt az utolsó melóm, amit Mr. Biznisznek
köszönhetek. Néhány milliót még ösz- szeszedtem
általa. Aztán a barátnőm rivalizálni kezdett velem.
Feltehetően féltékenység miatt; elégedettek voltak
velem az ügyfelek, így a „stricink’’ is inkább rám bízta
a fontosabbakat közülük. Úgyhogy a csajszi igyekezett
a „főnökkel” szorosabbra fűzni a viszonyt, aminek én
este máldozatul. Mr. Biznisz neve azóta is számos al-
kalommal felbukkan a híradásokban. Tudom, más
területeken éli a nyilvános életét, világsztárok
megkörnyékezésével haknizik itthon, miközben kint,
német nyelvterületen egyre rosszabb híre van. Állítólag
sokakat lehúzott pénzekkel, és sokaknak tartozik.
Mr. Biznisz a közös munkák idején sosem kért
vissza pénzt. Mondom, feltehetően ezeket előre
elintézte magának. A nyugati médiával is kapcsolatban
van, emlékszem, volt olyan német riport, amiben mások
mellett én is nyilatkoztam arról, hogy Magyarország
messze híres a jó plasztikai sebészeiről.

ni
 Üzleti kapcsolatunk alatt egyetlenegyszer kör-
nyékezett meg. Akkor meg akart dugni. Egy Kossuth
téri irodaházba hívott fel. Gyönyörű panoráma, ablakok
faltól falig, egyenesen a térre nézett az iroda.
Természetesen lesötétítve. Ideális helyszín egy vad
orgiához: a lábunk előtt hömpölygő tömeg, mögötte a
tér, az Országház - szóval pazar. Ha nem Mr. Biznisz
lett volna, esküszöm, szinte bárkivel lefeküdtem volna.
De rajta bőven volt súlyfelesleg. A hatalmas testhez
pedig egy plasztikázott orrot viselt az arca közepén. A
térde nem volt tökéletes, sérült volt gyakran, vagy
fájlalta. Ezért ebben az irodájában volt egy
ellipszistréner meg egy olyan evezőpad, amilyenen a
sportolók is edzenek. Szóval írt egy üzenetet, hogy
menjek fel. Amikor megérkeztem, már sejtettem, miről
szól ez a meghívás... Nem is tétlenkedett sokáig,
öltönyben, kézzel varrott bőrcipőben felült az
evezőpadra, és úgy kezdte el húzni, mint aki az életéért
küzd. És szinte kö- nyörgött:
— Nagyon kanos vagyok! Most már legyen...
Legyen valami, mert nem bírok magammal! —
mondogatta szenvedve és görcsösen, miközben a
homlokán gyöngyözött az izzadság, és az ingén is
átütött.

112
 - Ha valamihez nincs kedvem, akkor nem ér-
dekelnek a következmények sem. Úgyhogy viszlát! —
vágtam a fejéhez, és kifordultam az irodából. Hogy
azóta is evez-e?
Talán.
 7.
4

Viszonylag hosszú időre szólt a megbízás, ennek

megfelelően a bérezés is erősen hétszámjegyű volt,
mégsem voltam tőle boldog. Nem rajongtam a hosszú
utakért. Pláne akkor, ha egy új kuncsaftról van szó, akit
nem ismerek. Van, akivel egy óra is szenvedés,
nemhogy öt nap. Ráadásul a természetem miatt nagyon
nehezen alkalmazkodom másokhoz, de ez az egész
életemre jellemző. Úgyhogy csak reménykedhettem. Az
úti cél: Genf. A Genfi-tó partján volt az első találkozó,
és már az első percekben azt mondtam magamnak:
szerencsém van.
Hamit igazi úriember volt, török. Ránézésre látszott,
ami később ki is derült, megrögzött alkoholista, és
kiábrándult az életből. Épp túl lehetett

114
az ötvenen, vöröses volt a feje, és bármikor bármivel
kapcsolatban képes volt mindenkit meghallgatni.
Birkatürelem. De az is lehet, csak a kiégett- ség miatt
lett ilyen. Már az első találkozás elején ráhibáztam,
hogy televíziós producer. Szinte az arcára volt írva. Én
meg pont imádom az ilyeneket, nekem valók. Tisztában
voltam vele, hogy az ilyen ember minden városban,
ahol megfordul, rendel magának egy lányt - ezzel nem
is volt különösebb gondom. Azzal már inkább, hogy
neki a seggbebaszás volt a mindene! Nagyon kedves
ember volt, komolyan, de borzalmasan durván tudott
seggbe baszni. És látta, hogy fájdalmat okoz vele, hogy
szenvedek, hogy összeszorítom a fogam, és a könnyem
is folyik, de ez cseppet sem hatotta meg. Sőt, szerintem
ez jelentette számára az igazi örömöt.
Egy gyönyörű lakosztályban várt a tó partján.
Rögtön az elején leszögezte, bárhová mehetek, amíg itt
vagyok, a sofőrje is a rendelkezésemre áll, költőpénzt
is ad, csak tudjon róla, merre járok. Szóval tényleg
minden szuper volt, leszámítva a szenvedélyét. Ha
felállt a fasza, és seggbe akart kúrni, akkor seggbe kúrt
— és az tényleg nem volt leányálom. Reggel, amikor
felébredtem, ő már eltűnt. Általában lent találtam a
bárban, délelőtt

115
tízkor már mattrészegen mulatozott. Nem is igazán
mulatozott, inkább csak nyakalta az italokat. Sorra
öntötte magába. Szerencsére csak esténként keveredett
elő, akkor azonban szó szerint imádkoztam. Mindent
megtettem, hogy ne keveredjen a fenekemhez.
Próbáltam úgy szopni, hogy az eszébe se jusson a
segglyukam, próbáltam a puncim közelébe terelni, de
szó se lehetett kompromisszumokról. Nem is bírtam
volna végig ezt az öt napot, kénytelen voltam
kibúvókat keresni, hogy megússzak egy-két menetet.
Igyekeztem túlélni, hiszen öt napra hívott ki, de
sejtettem, ha ez így megy tovább, akkor hetekig
ápolnak majd egy svájci klinikán. De minimum össze
kell stoppolni a hátsómat, hogy legalább szállítható
állapotba hozzák a valagam. De megértő volt, és végül
engedett is az igényeiből. Az is igaz, jókat lehetett vele
beszélgetni. Keményfaszú análfüggőként él a fejemben.
Rendszeresen keresett, e-maileket írt, de nem volt a
terhemre. Meg is hívott magához Isztambulba, de oda
végül nem mentem el. Viszont minden hónapban
küldött nekem pénzt, illetve akkor utalt, amikor kértem.
Általában kétezer eurót - csak úgy, kedvességből.
Nagyon hosz- szú időn át. Gyakorlatilag korlátlan
anyagi lehe

116
tőségei voltak. Azt csinálhatott volna az életben, amit
akart. És ő mit csinált? Ivott.
Hamit gondoskodása miatt nagyon kényelmes
életem lett. Megengedhettem magamnak azt, amiről
sokáig álmodoztam a rózsadombi kis lakásomban. Az
egyik szomszédos hatalmas házzal régóta szemeztem.
Lenyűgözött, kedves volt nekem. Más kérdés, hogy
ebben a házban állítólag Göring lakott a világháború
idején. A pletykák szerint aranyrudak is álltak a
pincéjében. Impozáns volt az épület, igaz, egy alapos
felújítás ráfért volna. Én meg fogtam magam, és az
egyik legnagyobb lakást kibéreltem ebben a házban.
Amíg rendszeresen jött a Hamit által nyújtott
támogatás, addig ebben a kétes hírű és történetű
lakásban töltöttem a napjaimat. Hatalmas belsőterek
jellemezték, a plafonig beépített fabútorokkal. Két
fürdőszobája volt, egy a férfiaknak, egy nekem.

Egy olyan srác volt a barátom, aki később az egyik

kereskedelmi csatorna felfedezettje lett. Műsorvezető,
sok tízezer lány álma. Akkor még csak pelyhedző állú
siheder volt. Televíziós karrierről nem is álmodozott,
én inkább azt képzeltem

“7
róla, hogy modell lesz. Fotogén, szexi, ropogós,
különleges.
Ezzel a fiatal sráccal egy diszkóban ismerkedtem
meg. A Bécsi úton volt egy legendás szórakozóhely,
annak a VIP-részlegében volt mixer. Az elit vendégek
és legfőképpen a lányok kiszolgálója. A puncinedvesítő
szépfiú. Abszolút az esetem volt, mint általában a nők
többségének. így valahányszor a diszkóba keveredtem,
apró flörtökbe bonyolódtunk. Viszonylag hamar
kiderült, hogy közel lakunk egymáshoz, így elkezdtünk
talál- kozgatni. Azt azonban sosem mondtuk ki, hogy
járunk, vagy szerelmesek vagyunk. Mert nem is volt ez
így. Viszont vele mindent meg tudtam beszélni
őszintén, a kezdetektől. Tudta, mivel foglalkozom, a
kapcsolatunkba pedig az is belefért, hogy ha épp
munkám volt, átjött és vigyázott Zeuszra. Gyakran egy-
két napot is. Igen, a híres német katonai vezető, Göring
otthonában. A barátomnak is nagyon tetszett ez a
rezidencia. Én meg nagyon megkedveltem őt. Az tény,
már akkor is nehéz volt a természete. A pályafutása
alatt is voltak ezzel kapcsolatos panaszok rá. Azaz
biztos sokkal előrébb tartana, ha nem lenne ilyen.
Tizenkilenc éves volt csak, mégis koravén. Mindig
mindenkinél okosabbnak gondolta ma

u8
gát, és minden terhet a vállára vett. Meg is volt
görnyedve alatta folyamatosan. Eleinte sokat jártunk
moziba, meg vacsorázni, sétáltunk, mint a normális
fiatalok. Holott szerintem egyikünk sem volt az. Én
voltam az idősebb, de ez nem zavart bennünket. Mert
ami akkor a legeslegfontosabb volt a számomra: isteni
volt az ágyban!

Hogy hol és hogyan történt az első aktus, azt már nem

tudom megmondani. De annyi szenvedélyes, és vad
dugás követte, hogy kár is lenne kiemelni egyet. Azt
tudom, hogy sokáig futtatta magát. Megmutatta a
lakását, majd ugye én az enyémet, és aztán - mint az
egészséges fiatalok — dugtunk, amikor csak kedvünk
tartotta. Egyetlenegy alkalmat azonban sosem verek ki
a fejemből. Egy barátnőm járt nálunk vendégségben,
bemutatta nekünk egy izraeli barátját. Ez volt az egyik
olyan alkalom az életemben, amikor kipróbáltam az
úgynevezett varázsgombát. Ez valami borzasztó erős
hallucinogén drog. Azonnal hatott. Gyakorlatilag
fuldokló zokogásban törtem ki tőle. A barátnőm és a
srác magasról szart arra, mi van velem, egyszerűen
kereket oldottak, én meg természetesen félelmemben
azonnal tele

ii9
fonáltam. Hívtam a pasimat, aki azonnal rohant hozzám.
Sikerült megvigasztalnia, majd miután mondtam, hogy
jobban vagyok, azonnal előkapta a farkát, és a számba
nyomta. Aztán úgy megdugott a kanapén, ahogy azóta
se senki. Azt nem tudom, hogy a varázsgombának köze
van-e az élményhez, de én hiszem, hogy nem. A
barátom farka mindig csodás volt, és igyekeztem sokat
sze- retgetni. Ö drogellenes volt, és nagyon nem örült
annak, hogy én belecsúsztam ilyen történetekbe.

Aztán, mint minden tiniszerelem, a miénk is széthullott.

Ő időközben befutott, így szinte minden este a
televízióban csodálhattam meg, mire vitte. És az élet
még ekkor is felkínálta nekünk a lehetőséget. Egy
népszerű szórakozóhelyen buliztam, amikor
észrevettem, hogy ő is ott van. A csajok fürtökben
lógtak a nyakában, egész éjjel ott le- gyeskedtek
körülötte. Hajnalban azonban megint megpillantottam,
még mindig állta a nők rohamát. Nagyon be voltam
indulva, így egyenesen oda mentem hozzá, és a
nyakába csak ennyit súgtam hosszan és hangosan:
hmmmm,
— Tényleg? - kérdezte, miután rögtön értette az
üzenetet.

120
 - Ühüm!
Negyedóra múlva nála voltunk. Ö már egy szál
faszban, tettre készen, rajtam már csak fehérnemű.
Nyaltuk, faltuk egymást, majd hirtelen egy csík kokaint
tettem az asztalra, és felszívtam. Már úgyis mindegy
volt. Amikor felnéztem, ott állt döbbent arccal, majd
csak annyit közölt, elment a kedve az egésztől.
— Szedd össze ezt a szart, és húzz el innen a
gecibe! - kiabálta.
Én meg borzasztóan éreztem magam. De ter-
mészetesen eljöttem. A kapcsolatunk sosem derült ki a
nagy nyilvánosság előtt. Az ő renoméjába nem is
feltétlenül fért volna bele az én karakterem.
Mindenesetre volt még alkalmunk beszélni, de több már
sosem alakult ki köztünk. Miután Hamit pénzei is
elmaradoztak, így Zeusszal visz- szakerültünk a régi
otthonunkba, hogy újra talpra kelljen állnom, és
elfelejtenem a náci vezér otthonában töltött csodás és
izgalmas hónapokat.

IZI
 8.

Az utolsó nagy szerelmem egy norvég fiú volt. Ha a

Tamással való extrém viszonyt nem számítjuk valódi
kapcsolatnak, akkor talán ez volt az első igaz szerelem
az életemben. A megismerkedésünket illetően senkinek
ne legyenek illúziói: egyszerűen megrendelt...
Budapesten volt üzleti úton, valahogy rám talált,
tárcsázott, és közölte, hol és mikor vár. Szeretem, ha
egy férfi tárgyilagos, nem köntörfalaz, nem
udvariaskodik, tapogatózik, és nem is faggat, hogy
mivel várhat, mi és hogy legyen. Ö ilyen volt.
Ugyanúgy indultam el, mint mindig. El sem képzeltem,
milyen lehet: helyes, öreg, ápolt? Izmos, vagy épp egy
hatalmas zsírdarab? Csináltam a dolgom, mentem, mint
a gép. Pontosan érkeztem, talán még tettem pár kört a

122
hotel aulájában, hogy nehogy idő előtt kopogjak be.
Amikor kinyílt az ajtó, akkor valami olyasfajta érzés
fogott el, ami talán még soha azelőtt. Megláttam őt és
az volt az első gondolatom: Úristen, de jó lenne, ha ez az én
pasim lenne!
A szokásosnál is kedvesebb voltam, és mosoly-
gósabb. Igaz, nálam ez egyébként is a szolgáltatás
része. Bemutatkoztam, majd hasonlóan a telefonos
egyeztetéshez megkérdeztem, mi a terv. Angolul
kommunikáltunk, és a kérdésemre ott folytatta, ahol
abbahagyta.
— A terv, hogy vedd le a ruhád! - mondta, mi-
közben a minibárból előhalászott két poharat, és italt
töltött mindkettőnknek. Végre egy férfi!, kiáltottam fel
magamban. Természetesen nem láttam akadályát, hogy
megtegyem, amit kér. Tudta, mit akar, én pedig tudtam,
biztosan jó kezekben leszek a következő órákban. Szép
lassan kibújtam a ruhámból. Néhány percig hezitáltam,
hogy a csipke fehérneműtől is megszabaduljak-e, vagy
azzal még várjak kicsit. Egy fél pillantásából azonban
kiderült, bármennyire szexi lehetek fehérneműben,
felesleges, hogy bármi rajtam maradjon. Ott álltam
anyaszült meztelenül, és zavarban voltam. Én, a
nagyszájú, kicsit sem prűd Kelemen Anna nem tudtam
mit kezdeni a helyzettel. Rajta

123
csak egy köpeny volt, láttam, nemrég zuhanyozott.
Finom, férfias illat lengte körül. Nem volt szégyenlős,
azt sugallta, ő valamit rendelt, nekem nincs más
dolgom, szolgáltatok. Nem volt bunkó, csak
megkérdőjelezhetetlenül egyértelmű. Aztán odalépett
hozzám, a kezembe adta a poharat, majd finoman
kioldotta a köntösét, ami lágyan a padlóra hullott.
Soha életemben nem láttam még ekkora pé- niszt! A
szemem is kikerekedett, és azonnal szerelmesnek
éreztem magam. Nem a farkába, úgy mindent egybe
véve az egész helyzetbe. Kiderült, hogy norvég.
Hallottam már regéket arról, hogy az északiakat
megáldotta az élet. Úgy gondoltam, itt a kézzelfogható
bizonyíték erre. A combja közepéig lógó, nagy és
vastag pénisz, amelyen körbe-körbe cikáztak a
kidudorodó erek, pedig még merevedése sem volt.
Mindehhez egy száz- nyolcvan magas, jókötésű,
sötétbarna, dús hajú, karakteres arcú ápolt alfahím
társult. Ha csak egy fényképet láttam volna róla, akkor
is megnyalom a szám szélét, de a viselkedése, a szavai,
a hangja csak rátettek egy lapáttal. Nem hiszem, hogy
létezik nő, akinek ez a pasi ne kellene. Nekem nagyon
kellett. Olyat akartam neki adni, amit még senkitől nem
kapott. Nyomot akartam hagyni

124
benne, tettekkel kifejezni azt, amit a jelenléte kiváltott
belőlem. Elkezdtem szopni. Amit lehetett, beleadtam,
mert úgy gondoltam, ő az én emberem. Közel akartam
férkőzni hozzá, amennyire csak lehet.
A szex fantasztikus volt vele. Csak bámultam, ahogy
az arcára kiülő férfias és állatias ösztönök eluralkodnak
rajta. Kemény volt, és akart engem, és csak pumpált és
pumpált, majd szétfeszítette a testem. Végig az járt a
fejemben, bárcsak a barátnője lehetnék. Bárcsak
mindennap megtenné ezt velem. Bárcsak mindezt úgy
csinálhatnánk, hogy közben fülig szerelmesek vagyunk
egymásba. Vajon az milyen lenne? Csak pumpált, a
farkával pofozott, és határozottan utasított, mit és
hogyan csináljak. Úgy örültem, mint egy kiskutya, aki
talált egy labdát. Mindkettőnket elkapott a hév, minden
egyes mozdulatunknak volt jelentősége, célja és
eredménye. Talán nem is csoda: hatalmasat élvezett. Az
ő orgazmusát látva fogott el engem is a remegés és a
beteljesülés. Sosem kezdtem ki kliensekkel, de most ezt
az elvemet meg kellett szegnem. Akartam őt, nem
akartam, hogy vége legyen.
Sosem tartottam férfiasnak, ha valaki pénzért vesz
magának nőt. De jelen helyzetben ezt is

125
megbocsátottam neki, nem tudtam haragudni rá.
Később persze kiderült, ez rendszeres az életében, és
vannak olyan perverziói is, amelyekre a velem töltött
idő alatt nem derülhetett fény.
Egymás mellett feküdünk az ágyon, néztük a
plafont, és vártuk, hogy a szívverésünk lecsillapodjon.
Elmesélte, most néhány napot Budapesten tölt, majd a
laptopján megmutatta, hogy ejtőernyőzik. Videókat
mutogatott,, én pedig egyre sze- relmesebb lettem a
kuncsaftomba, amit korábban sosem tudtam volna
elképzelni. Egy hirtelen váltással megkérdezte, nem
tudok-e kokaint szerezni neki estére.
Visszautasítottam. Mondtam, hogy ebben én sajnos
nem tudok a segítségére lenni. Eszembe jutott, hogy mi
van, ha ez egy csapda. Ugyanakkor nehezen fogadtam
el, hogy végre megismertem egy olyan férfit, akinél
jobbat elképzelni se nagyon tudtam volna, ő meg
belepiszkít a képbe a káros szenvedélyével. Kár volt
ezért a kérdésért. Én már túl voltam a drogos éveken,
még az ő kedvéért sem akartam vad kutatásba kezdeni
olyan emberek után, akik a kedvében járhatnának.
Pedig reménykeltő volt a tudat, hogy kiderült: barátnője
sincs. Végül kifizetett, majd érzékeny búcsút vettünk.
Még megjegyezte, ha mégis tudnék meg

126
oldást a gondjára, hívjam fel. És a kezembe nyomott
egy névjegyet. Nem akaródzott elmennem.
Szerencsétlenkedtem, kitaláltam volna bármit, hogy
maradhassak. De nem marasztalt. Felemás érzésekkel
értem haza, egyszerre emlékeztem a szépre, és
gyászoltam, hogy mindez már a múlté. A lelki békémet
otthon sem találtam meg, elgyengültem, és olyat tettem,
amit egy kurva sosem tehet meg a kuncsaftjával: írtam
neki egy SMS-t: Sajnos nem tudok neked segíteni, de nagyon
örülök, hogy találkoztunk, és köszönök mindent, nem lehetett okom
panaszra. Anna.
Legnagyobb meglepetésemre szinte azonnal jött a
válasz: Ha szeretnél még látni, vagy ma éjjel tudsz, vagy holnap,
de csak hajnalban.
Bármennyire szerettem volna, egyik sem volt jó.
Meg igazából az önbizalmam a béka segge alatt hevert,
darabokban. A kefélésünk közben többször is
megjegyezte, hogy nagyon szereti a hatalmas melleket.
Az aktusunk után mutatott a gépén olyan giga
XXXXXL-es mellű világhírű pornósztárokat, akiket
már szintén meghódított. Mellettük pedig én apró
senkinek éreztem magam, mindenféle tekintetben.
Snassz, átlagos lánynak. Napokig szenvedtem.
Váltottunk néhány üzenetet még, és elkérte az e-
mailcímem.Jött is néhány levél, már az

127
elsők között egy hatalmas fotó is a hatalmas faszáról.
Ezt hiányolod.?, kérdezte. Provokált, és ismét visszatért a
hitem, hogy talán mégsem felejt el. El tudtam fogadni,
hogy egy szexista és hedonista disznó. És tudtam,
feltehetően azóta is úton van, és szanaszét kefél
másokat - de ezért sem tudtam haragudni rá. Feltétel
nélkül elfogadtam őt. Más talán megsértődött volna
ezen, csakhogy nekem még ez is tetszett. Még arra* is
ráérzett, hogy ha én azt mondom, hogy nem, az az
esetek többségében valójában igent jelent. A többség
beszopja, ő ezt is tudta, zsigerből és megérzésből.
Elkapta a lényegemet. Aztán egyszer csak jelezte, újra
Pestre jön - természetes volt, hogy találkozót
beszéltünk meg. A lelkem ünneplőbe öltözött, újra lett
értelme a mindennapoknak. Várni. Várni őt!
Karácsony környékén érkezett. Ekkor már nem volt
szó semmilyen gázsiról meg szexről. A Vörösmarty
téren találkoztunk, Zuki, a kutyám is jött velem.
Megmutattam neki a várost, forralt boroztunk, a
kapcsolatunk pedig teljesen új alapokra helyeződött.
Kiderült, valami marketingszakember, és megrögzött
alkoholista. Erről mesélnie sem kellett, elég volt csak
figyelnem, hol és milyen mennyiségben nyakalja a
keményebbnél keményebb piákat. Mégis tetszett. Mert
még így is

128
tartotta magát, nyoma nem volt rajta az egésznek. Ami
még hozzátett ahhoz, hogy teljesen levegyen a lábamról,
az az volt, hogy elmesélte a tetoválásai történetét.
- Egy barátom elhatározta, hogy tetoválóművész
lesz. Sokat gyakorolt, de nem volt elégedett magával,
aztán én rájöttem, hogy az lehet a baj, hogy nem bőrön
gyakorol. így odaadtam neki a testem, hogy használja,
tanuljon, kísérletezzen — mesélte, miközben
megmutatta a bokáján és alkarján látható
megmagyarázhatatlan vonalakat és ábrákat. Neki ennyit
jelentett a bőre és a teste. Egyszerűen szerelmes voltam!
Bárki összetenné a kezét egy ilyen barátért!
Aztán mélyebben elmerültünk egymás életében.
Emlékszem, hosszú órákon át próbáltam megfejteni,
hogy hol is dolgozik valójában, mert valahányszor
rákérdeztem, mindig valami Mol- dolt emlegetett.
Gondoltam, ha hazaértem, megkeresem a térképen,
biztos egy norvég város, vagy valami. Nyoma nem volt.
Úgyhogy elkönyveltem magamban, hogy valószínűleg
Moldáviára gondolt. Szerencsére csak egy napig éltem
ebben a tudatban, akkor nagy nevetések közepette tisz-
táztuk: Máltán él. Leírta egy papírra, így derült ki.
Azért lett izgalmas a dolog, mert azt mondta

129
nekem, a szíves vendéglátásért cserébe ő is meghív
magához. Megnyugodtam. Fellélegeztem picit, hogy
valószínűleg megkedvelt, pláne hogy meg is hívott
magához. Másrészt azért is örültem, mert Moldávia
helyett Máltára utazni már gondolati szinten is
felüdülés. Vajon tetszem neki? Minden második órában
megkérdeztem magamtól.
A második hatalmas, és szintén pazar dugásunk után
töltött magának egy pohárral, lehúzta és szólt:
mondania kell valamit.
-Az első dugásunkat, itt, Budapesten... Felvettem
kamerával! A laptopom kamerájával, úgy fordítottam a
gépet - közölte, és nagyot nevetett.
Én valamiért nem tudtam nevetni, sőt megrémültem.
Rögtön elkezdtem kattogni: ki lehet ez az ember? Mit
akar tőlem? Lehet, hogy hivatalos szerv? És hol a
felvétel? Felteszi a netre? Vagy zsarolni fog vele? Rajta
van, hogy pénzt fogadok el? Emiatt a történet miatt
nem csak a máltai kirándulást illetően lettem
bizonytalan, de vele is visz- szatáncoltam néhány
lépést. Ki tudja, mi fogad ott kint. Ki tudja, mire képes
még? Szórakoztató a pacák, isteni vele a szex, de
veszélyes figura lehet. On- vagy közveszélyes. Meg is
mondtam neki, nem biztos, hogy valaha is találkozunk
Máltán. Aztán amikor már látta, hogy az aggodalmam
véletlenül

130
sem színjáték, némi megbánást tanúsított. Próbált
nyugtatni, sőt elnézést is kért. Magyarázatot nem adott
ugyan, és nem is kértem. Csak annyit mondott: sorry.
Én meg átlendültem ezen, mert hinni akartam neki, és
bízni benne. Akkor, gondoltam, le se kell törölnöd.
Vagy ha szeretnéd, verd ki rá néha.
Beadtam a derekam: két budapesti találka után én
szálltam repülőre, hogy meg se álljak Vallettáig. Ott
már felmerült bennem: ez a fiú azért tényleg fura.
Másoknak adja a bőrét gyakorolni úgy, hogy az
eredmény egy életen át díszíti majd. Megállás nélkül
iszik. Kokainozik. Hangosan énekel, és táncol
folyamatosan. És hajlandó a rádióval is vitatkozni,
kiabálva. És jött az újabb pofon: egyszer csak
elmesélte, hogy néha eljár ilyen szervezett orgiákra.
Főleg Londonban, ahol állítólag van egy park, ahol
összegyűlnek a hasonló érdeklődésűek, mint ő, és
ismeretlenül egymás arcára verik. Mármint az ott
megjelenő fasz- és spermaimádó nők arcára. Sokszor
belefeledkezett a laptopjába. De sosem titkolta, mivel
foglalatoskodik. Mutatott is ilyen hatalmas mellű,
ötven-hatvan közötti pornós öregasszonyt, akinél épp
időpontot kért, hogy mikor mehetne el a melle közé
verni a faszát. Nem zavartatta magát ezek miatt. Nem is

131
kérhettem számon, hiszen hogy várhattam volna tőle,
hogy, mondjuk összejövünk, és járunk egymással,
miközben pontosan tudja, hogy én miből élek. Kurva
voltam, kár is lett volna tagadni. Neki pedig annyi volt
erről a véleménye: ha szereti, ha nem, nem bánja.
Majdhogynem mindegy volt neki, amin meg is
sértődhettem volna. De nem tettem.
Nem éltünk együtt. Igaz, Máltán nagyon sokat
voltam nála. Rendszeresen mentem három-négyöt
napra, az ő vendége voltam, az ő ételeit ettem, az ő
kádjában fürödtem. De a vele töltött napok kint
borzasztó fárasztók voltak. Nagyon keveset aludt, és azt
sem kérhettem tőle, hogy több figyelmet szenteljen
nekem, mert megvolt a maga élete, és a rengeteg
rigolyája. Olyan volt, mint egy rossz gyerek. Néha csak
oda dugta a kukáját, italozott, énekelt, laptopozott. Nem
volt normális. A vele töltött néhány nap után mindig
olyan voltam, mint egy holdkóros. Egybefolytak az
éjszakák és a nappalok. Mindig csinált valamit, de
sosem egy megszokott menetrend szerint, ösztönösen
— legyen az evés, ivás, zuhany, munka vagy szex. De
még az alvás is.
Mégis, imádtam a dolgait. Nagyon sokat tanultam
tőle. Arra a jelenetre is boldogan emlék

132
szem, amikor egyszer kijött a fürdőszobából és úgy
mutatott a kezével, mint Cézár: élet, vagy halál.
Gyakran tett így. Hol felfelé, hol lefelé mutatott a
hüvelykujja, amellyel egy-egy szituációnkat, vagy
beszélgetésünket kommentálta. Persze idővel akadt
olyan is, hogy valahol a kettő között félúton pihent meg
a jel. Infantilis kis semmiség, én oltári jókat tudtam
ezen nevetni. A pajtásomra találtam.
Pedig Máltán nem sok mindent lehetett csinálni.
Nem egy nagy hely. Igaz, mindegy is volt, hogy hol
vagyunk, az éjszakák a részéről kiszámíthatók voltak:
úgy bebaszott, mint annak a rendje. És igazából meg is
engedhette magának, mert olyan pozícióban volt, hogy
amikor csak akarta, jött érte a sofőr. Telefonált, hogy
most, és már ott is volt.
Különleges szeme volt. Mindig pontosan tudta, ki
vagyok-e festve, vagy nem. Ha igen, akkor hol és
milyen színekkel. De ha csak árnyalatnyi különbségeket
észlelt is, pontosan tudta, hogy valami megváltozott.
Mégis, százszor és százszor elmondta, hogy neki én úgy
tetszem a legjobban, ha nincs rajtam festék. Ha az
orrával érezheti a bőröm illatát, selymességét. El
tudtam olvadni tőle.

i33
Ami mindenen túltett: az a fura, de szoros kapcsolata a
saját faszával. Ha felállt a farka, nem volt menekvés.
Ha már kileheltem a lelkem, kiakadt az állkapcsom,
akkor is engedelmeskednem kellett. És pakolta belém,
ahol csalt érte, és ha már fájdalmaim voltak, vagy
egyszerűen összeszorult mindenem, a saját tarkát
pofozta s szidta egyszerre. Buta fasz, buta fasz!,
pofozgatta hosszú perceken át, a péniszét hibáztatvao-
azért, hogy engem teljesen kicsinált. Állandóan a
farkával játszott, mint egy gyerek. Vagy mint a
kismajmok az állatkertben.
A norvég érkezése azonban egyéb jelentős vál-
tozásokat is hozott szürke hétköznapjaimba.
Budapesten voltam éppen, már terveztük a következő
találkozót, amikor napok óta hiába vártam a ciklusom.
Nem jött meg a menzeszem. Elszaladtam egy patikába,
és rögtön két tesztet is vettem. Egyik sem hagyott
kétséget bennem: terhes vagyok! Ú, basszus, anya leszek!,
valahányszor az eszembe jutott ez, elmosolyodtam.
Nagyon örültem. Mindent számba vettem, és
odalyukadtam ki, hogy amikor először megláttam őt,
ott, a budapesti szállodában, az vQlt az első gondola-
tom: bárcsak ilyen pasim lehetne. Most meg gyermeket
szülök majd ennek az embernek! Jézusom,

134
egy hihetetlen hullámvasút indult el alattam. Több
nyelven is megtanul majd a babám, de hol fogunk élni?
Tudom, ki az apja, de jó apa lesz vajon? Fel-le
repkedtek a gondolataim, de természetesen első körben
szerettem volna vele is megosztani a hírt.
— Drágám, nem jött meg... - fogtam rövidre, de már
félbe is szakított.
Ujjongott, sikítozott, kiabált, úgy éreztem, madarat
lehet vele fogatni. Nagyon biztató dolgokat mondott,
boldognak tűnt, és ez megnyugvással töltött el.
Ezerszám küldte az e-maileket ezek után: Te leszel a
legszebb anyuka a világon! A földkerekség legszebb
kisbabája lapul a hasadban! Biztosan olyan szép lesz,
mint az édesanyja. Voltak már olyan levelek is, amit a
hasamban cseperedő picinek címzett: Drága
gyermekem! El sem hiszed, milyen nagy öröm anyának
és apának, hogy itt vagy velünk. Nagyon várjuk már,
hogy játszhassunk, nevethessünk, sírhassunk veled.
Várjuk, hogy megérkezz, és ígérjük neked, csodálatos
gyerekkorod lesz. Puszil, szerető apucid.
Esküszöm, sokszor magam is elérzékenyültem, hogy
ez a bohém férfi ennyi figyelmet szentel ennek a csepp
embernek, ráadásul nekem is. Persze az
alaptermészetem nem hagyott cserben: egyre

135
szaporodtak bennem a kételyek és kérdések. El fogok
hízni! Ha megnő a mellem, annak ő örül majd. De a
testem is bálna lesz! És tényleg: hol fogunk élni?
Ő csak nyugtatott és biztatott. Hatalmas szeretettel
beszélt rólunk, és egész egyszerűen családként
emlegetett minket. És minél részletesebb, és
romantikusabb jövőképet igyekezett lefesteni nekem,
annál kontrasztosabb lehetőségek bújtak elő a fejemből.
Én itthon szoptatok majd - ő elmegy legecizni
valakit Londonban? Aztán másnap megdug egy brit
pornószínészt? Soha, soha, egyetlenegyszer sem
használtam vele gumit. Igen, ott az első alkalommal, a
budapesti szállodában sem. Nem szándékosan - annyira
elvarázsolt, az eszembe sem jutott, hogy védekeznem
kellene. Meg olyan jó pali volt, hogy ha én magam
hoztam volna fel a gumi ötletét, és ő visszautasítja, nem
lett volna egy szavam sem. Igazad van, baszd meg,
csapjunk bele!, azt hiszem, ezt gondoltam volna.
De most itt volt a nyakamon a milliónyi teher. A
távolság, a saját faszának imádata. Az orgiái. A
rengeteg szesz, ami lefolyik a torkán. Aztán azzal
vigasztaltam magam, a nők maguknak szülnek, örülnöm
kellene ennek a picinek. Norvég

136
édesapja lesz, köztudott, hogy ott jólét van, ráadásul
kettős állampolgár is lehet. A bizonytalanságom miatt
azonban felvetettem neki: mi lenne, ha nem tartanánk
meg? Mert tulajdonképpen együtt sem vagyunk.
Norvégiába se hívott még meg, hogy megismerjem, hol
él, kik a szülei, és egyáltalán, mit szólnak majd
hozzám. Sőt, hozzánk. Időközben azt is megtudtam,
hogy a gyermekem apja régen heroinozott is. De mi
van, ha nem is olyan régen, hanem mostanság is? Nála
soha nem mehettem biztosra. Aztán jött az újabb sokk.
Egy reggel felhívott. Éppen Szicíliában volt, amikor
megcsörrent a telefonom.
— Szívem. Képzeld el, mi történt, azt hittem, meg
fogok halni. Megpróbáltam megölni magam, beszéltem
előtte orvosokkal, elolvastam az interneten mindent, és
már rég nem kellene élnem, de élek. Hánytam egy
csomót, és nincs semmi bajom. De ki kellett fizetni a
hotelszobában okozott kárt. Mit szólsz? - mesélte úgy,
mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.
Mialatt ő épp a túlvilágra készült jó dolgában, én a
festői szépségű Budapesten türelmesen vártam a szívem
alatt lapuló kisgyermek édesapját, hogy végre
meglátogasson, és átbeszéljük az életünket. Csoda,
hogy eldurrant az agyam?

i37
 - Hát milyen apa vagy te? Meg se tudsz halni
rendesen? Meg se tudsz halni? - förmedtem rá.
Majd miután eleredtek a könnyeim és letettem a
telefont, megsimogattam a hasam: Apád már megint
elbaszta!
Nagyon ijesztő volt. Nem értettem, miért akarta ezt
tenni. Miért barangol ilyen oldalakon? Aztán ismét
előkerült és még meg is magyarázta ezt az egészet.
*
- Jó volt a lakosztály, ott akartam elköszönni,
hogy valami szép legyen... De aztán vért hánytam...
meg elaludtam. S miután felkeltem, csak kóvályogtam,
szédelegtem. Holnap meg már munka van, hajóval kell
menni arra a rohadt unalmas Máltára... — mondta a
monológját, de letettem a telefont.
A történtek hatására azonban megérett bennem a
döntés. Bármennyire fájt, kimondtam magamnak: nem
szeretném ezt a gyereket. Nem éreztem volna
biztonságban őt. Nem voltam biztos benne, hogy a
gyermekem apja jó apa lesz. És elvártam volna, hogy
pontról pontra végig lefekteti nekem, mi hogyan lesz a
jövőben, hogy lássam, tervezett keretek között,
nyugalomban élhetünk-e. Az sem esett volna rosszul, ha
ezek után Budapestre utazik, hogy személyesen is
örüljünk a hírnek, hogy

138
bemutatkozzon a szüleimnek, és hogy én is meg-
ismerjem az ő családját. Ez így nagyon nem volt oké.
Kértem egy időpontot a kórházban...
Nagyon haragudott rám. Nem zárta le a kap-
csolatunkat, de szerintem nem bocsátotta meg, amit
tettem. A máltai munkahelyéről szinte azonnal
elkéredzkedett, de mivel nem engedték, felmondott.
Szicílián szerette volna folytatni az életét, de először
elment fél év szabadságra. Kitalálta, hogy elmegy Dél-
Amerikába túrázni. Hívott engem is, de valahogy nem
volt kedvem az egészhez. Nehezen dolgoztam fel, ami
velem és velünk történt, képtelen lettem volna
jókedvűen járni az esőerdőket. Időnként jelentkezett
kintről, ahogy a technika engedte. Aztán miután véget
ért a barangolása, Bej rútba beszéltünk meg egy
találkozót. Ott volt dolga, és egy barátja is ott várta. így
kirepültem hozzá én is. Magam sem hittem volna,
gyönyörű napokat töltöttünk együtt. Elsirattuk a közös
gyermekünket is, és azzal vigasztalt, legközelebb
mindent másképp csinál majd. A mesés kiránduláshoz
egyébként még a barátja is csak hozzátett: az ő
jelenlétében és társaságában az én páromra rá se
lehetett ismerni. Egy dologról azonban az ő jelenléte is
meggyőzött: az északi népek egyformán furcsák. Csak
ittak és azon el

139
mélkedtek, miért ilyen magányosak. Mindezt az én
társaságomban.
A terhességem, és a döntésem némileg árnyékot
vetett a kapcsolatunkra. Csakúgy, mint az ő
öngyilkossági kísérlete. Nagyon szerettem őt a
történtek ellenére. O pedig igyekezett visszacsempészni
a vidámságot a mindennapjainkba. Ezek után azt sem
hitte el, hogy újra hozzá utazom. A reptéren álltam,
amikor hívott. Hiába mondtam, hogy elindultam, addig
nem nyugodott meg, míg nem beszélt egy idegennel.
Tudni akarta: Annája valóban hozzátart.
- Jó napot! Mit lát maga előtt? Hol van? Van ott egy
szőke, gyönyörű nő? Akkor jó... - mondta a
vadidegennek, amin persze mindnyájan mosolyogtunk.
Most is jókedvem támad, ha eszembe jut, imádtam a
kreativitását. És imádtam azt is, hogy nemcsak kettőnk
között volt ő a domináns, hanem az éjszakában is.
Máltán egy toronyház tetején volt az egyik legmenőbb
szórakozóhely. Ha a szerelmem bulizni ment, mindenki
a vendége volt. Ha nem volt asztala, egyet csettintett, és
lett. Áradt belőle az erő.
A baba elvesztéséről azonban később már sosem tett
említést, és én sem hoztam fel. Talán mindketten
tudtuk: apaként és anyaként valószí

140
nűleg kudarcot vallottunk volna. Éltük tovább az
életünket, és abban megegyeztünk, ha a sors újra ad egy
lehetőséget nekünk, mindent félretéve beleadunk és
megpróbáljuk.
Eltelt két hét, de nem hívott. Korábban nem volt
ilyen. Nem mondom, hogy aggódtam, hiszen őt sosem
kellett félteni, mindenesetre fúrcsálltam a dolgot.
Sosem voltam fent a Facebookon, de ezúttal segítséget
kértem egy ismerőstől, hogy megmutassa, hogy
működik. Megkerestem, írtam neki, de nem reagált.
Majd egy ismerősének írtam, akiről gyakran beszélt.
Tudtam, hogy közeli jó barát - ő biztos okosabb. Egy
kisvárosban lakott, a fővárostól nem messze, ezt láttam
az adatlapján. Gondoltam, végre csak megtudok róla
valamit. Majd néhány óra elteltével megjelent egy
piros, apró boríték.
Szia, Anna. Borzasztóan sajnálom. Hétfőn nem jött be
dolgozni. Mi is hiába hívtuk. A szülei találták meg, felakasztotta
magát. Fogadd részvétünket!
így tűnt el az életemből a férfi, aki nem is létezett
talán. A nagy fütykösével, a vidám énekével, a
kiszámíthatatlan gyermeki játékosságával együtt.
Ahogyan érkezett, a semmiből, úgy is távozott. Azóta
sokszor azt hiszem, talán meg sem történt mindez. Azt
mondták a rokonok, ismerősök, sen

141
ki sem érti, miért alakult így. Állítólag felboncolták, de
se alkohol, se drog nem volt a szervezetében. Arra is
gondoltam, lehet, csak könnyíteni akart magán, és egy
perverz játékkal fűszerezte volna meg ezt - baleset
lehetett.
Teljesen összeomlottam.
Máig azzal vigasztalom magam, hogy nem akart
velem szakítani. Szeretett és nem akart bántani. Az
egész sztori, az ő halálának híre csak kacsa. O pedig
ugyanúgy éli az életét, nagymellű nők melleit
kényezteti a farkával, iszik reggeltől estig, és időnként
azért néha gondol rám. Mert tudom, hogy szeret! A
fényképe, a száma a mai napig a telefonomban van.
Talán megcsörren egyszer még a készülék, és beleszól
az a gyönyörűen csengő, bársonyos hang: Hahó, Anna.
Thomas vagyok, a gyermeked édesapja!

142
 9.

Mindig is érdekelt az élet és a halál viszonya. Sőt

gyakran gondolok is a halálra. Erre bőven akadt is
alkalmam, az otthon, a négy fal között töltött mámoros
mindennapokban. Sokat filozofáltam a halál
gondolatán. A halálomon. Szerintem ezzel mindenki így
van, legfeljebb nem ilyen sűrűn, pláne nem ilyen
fiatalon. A halál természetes. A halálon elmélkedést is
annak tartom. Túlzott mennyiségben azonban nem
normális. Veszélyes. Én rendkívül sokat gondoltam rá.
Sőt, amíg dro- goztam, nemcsak hogy a gondolataimat
szőtte át a vég, egyenesen vártam a halált, a saját
halálomat. Az sem titok, hogy néhány alkalommal igye-
keztem elébe menni.
Hogy miért?

143
 Mert az, ahogyan engem neveltek, ahogyan
felnőttem, s amivé lettem, az szégyenteljes! Isten- és
életellenes! Különösen az természetellenes, hogy
éveken át az összes pénzemet drogokra költöttem, így
nem elég, hogy gyakorlatilag semmim nincs, olyan
emlékeket sem őrzök, amelyek valóban velem történtek
megt Amit a mámorban töltött periódus idején átéltem,
nem én voltam, nem az én életem volt az, nem én
hoztam a döntéseket.
Ahelyett, hogy magamon vagy másokon segítettem
volna, jó dolgomban, vagy éppen unalmamban drogra
pazaroltamel mindenem. Tetézve ezt azzal, hogy
félresiklott életemen gondolkodtam. Baromság! Egy
oltári nagy barom voltam! Borzasztó érzés minderről
beszélni, beismerni és kimondani: tönkretettem magam.
Amikor elgyengültem, rászántam magam, hogy
véget vetek a szenvedéseimnek - és megölöm magam.
Nem tudom, hány gramm kokaint szívtam fel aznap.
Húsz órája lehettem talpon, amikor az elhatározásomat
tettek is követték. Gyermekkorom és életem színterén
akartam befejezni mindent, amit elkezdtem. Ott, ahol az
édesanyámmal laktam, ott, ahol egyedül is
megpróbáltam az önálló

144
életet. Ott, ahol most is élek - ott, ahol mindig is
utáltam élni. Hiába verettem ki falakat nemrég, tetettem
a fürdőkád helyére zuhanyzót, akármit változtattam a
kecón, sohasem lett az otthonom.
Nem akartam senkitől elbúcsúzni, leveleket írogatni,
magyarázatokat adni, csak feltenni a koronát az
életművemre, amely - megítélésem szerint - inkább
mélyrepülés volt, mintsem fényes sikerek diadalmenete.
Teleengedtem a kádat vízzel. A régi szobalányok
története járt ekkor a fejemben. Korábbi regényekből,
történetekből tudtam, hogy a forró vízben sokkal
hamarabb elvérzik az ember.
És én biztosra akartam menni.
Elképzeltem magam holtan, ahogyan rám találnak.
A szőke hajkoronám kilóg a kádból - nem szerettem
volna, hogy az véres legyen.
Felvágom az ereimet. A víz vérvörösen fodrozódik
körülöttem, míg megnyugszik a testem, és a víz tükre is
kisimul. A vörös ráadásul a szőkéhez is megy -
győzködtem magam.
Bemásztam a kádba. A felhevült testemnek nagyon
nem esett jól a meleg víz, némi hideggel enyhítettem.
Aztán szép lassan belecsusszantam. Majd néhány perc
múlva kimásztam, hiszen sem pengét, sem kést nem
vittem magammal... Egy

145
konyhai ollóval tértem vissza, mivel háztartást sem
nagyon vezettem, így nem is nagyon találhattam volna
mást otthon. A telefont a közelembe tettem, ha netán
beszélhetnékem támadna még. Összeszorítottam az
egyik öklöm, hogy lássam a megfeszülő alkaromat, az
inakat futni, hogy fel tudjam mérni, hol is kell majd
elmetszenem a bőröm, ami véget vet ennek az
„életnek”.Eljött a végítélet órája! Sőt, már csak
másodpercek lehettek hátra! Drámai volt a hangulat.
Erőt vettem magamon, és elkezdtem vagdosni a bőrt a
csuklómon. Hosszú idő telt el, mire feleszméltem, hogy
az inaimat vagdosom. Ekkor hirtelen pánikroham tört
rám: mi lesz, ha lefittyennek az ujjaim? Nem fogok
tudni fityiszt mutatni. Se baszdmeg!- et, se Fuck you!-t.
Aztán jött a hirtelen felismerés: Úristen, nem is az
ütőeremet vagdosom! Ábécésorrendben végig vettem,
ki lehet ilyenkor ébren, és egyedül egy riporter haverom
jutott az eszembe. Gondoltam, felhívom. A víz már
vörös volt, sok vért vesztettem a vagy egy órán át tartó
szerencsétlenkedésem alatt. Hangposta volt, hagytam is
üzenetet neki: Jó reggelt. Nem zavarlak? Csak azt
akarom mondani, hogy itt ülök a kádban, és nagyon
beijedtem. Felvágtam az ereimet, minden tiszta vér, de
lehet, hogy nem is az

146
ereimet... Valami ilyesmiket beszélhettem neki hosszú
perceken át. Letettem, majd újra tárcsáztam. Ezúttal
már a díleremet. Biztosra akartam menni, és ha valakit
az éjszaka közepén el lehet érni, az nem más, mint a
drogdíler: Anna vagyok! Értem kellene jönni. Azt
hiszem, hülyeséget csináltam, minden tiszta vér, nem
tudok kiszállni a kádból, segítened kellene. Nehézkesen
mozgok, és mindjárt lefittyen a kezem. Nagyon gyenge
vagyok, és fáradt, rossz vége lesz ennek, kérlek, gyere
ide. Hallod? Meg akarok halni, és lehet, hogy csak a
kezem fittyen majd le - próbáltam érvekkel rábírni,
hogy azonnal segítsen.
Gyorsan megérkezett. Magamtól másztam ki a
kádból, hiszen ki kellett nyitnom az ajtót. Nem tudom,
hány percig várt, óráknak tűnt. Valóban gyenge voltam,
alig bírtam elkúszni az ajtóig. Egy ideig azt
számolgattuk, hogy mennyi vért veszthettem.
Egyáltalán, mennyit kell ahhoz, hogy az ember
elveszítse az eszméletét. És mi lesz most? Egy full
bedrogozott lány és a dílere meddig juthat el az
éjszakában, pláne úgy, hogy ezúttal - ha tetszik, ha nem
- csak egy egészségügyi intézményben lehet megoldás a
bajra.

H7
A kórházat első körben kilőttük. Úgy gondoltuk, jobb
lesz egy egyszerű ambulancián próbálkozni először.
Hátha nem vesznek vért, és vizeletet, mert akkor
biztosan a rendőrségen ér véget a kaland. Én meg
megpróbálok majd természetesen, visszafogottan és
kulturáltan haldokolni. A körülményekhez képest
legalábbis. Hajnalban, inkább reggel értünk be. A
csuklóm ekkorra már a duplájára dagadt. *
- Égési sérülés, ugye? - kérdezte az orvos, ami-
kor rápillantott.
- Maga a doki, csak tudja - válaszoltam neki, és
egyúttal azt reméltem, olyan nagy baj csak nem lehet,
ha a szakavatott szemnek sem egyértelmű a helyzet.
Fertőtlenítették a sebeimet, majd ösz- szevarrták, és
bekötözték. A duzzanat feltehetően amiatt keletkezett,
mert az olló, a kád vagy a környezet nem volt túl steril
az öngyilkossághoz.
Délutánra már a világon semmi bajom nem volt.
Nevetségesnek éreztem magam, és ezt a próbálkozást
is. Nem ez volt az egyetlen persze, akadt számtalan.
Hasonló végük lett.
Mélyen megvetem azokat az embereket, akik
makkegészségesek, semmi bajuk, de hasonló őrült-
ségeket követnek el. Az, hogy én élek, nem rajtam
múlt. Nagyon sok angyal vigyáz rám — ebben egé

148
szén biztos vagyok. És utólag én is mindig képes
voltam nevetni magamon. Mindenesetre, amíg
rendszeresen kokainoztam, mindig ott lebegett a fejem
felett a lehetőség: meghalok. A halál gon* dolata szinte
állandó volt, csak azon múlhatott az egész, van-e a
közelemben valahol egy olló.
Annál az ominózus esetnél a riporter barátom
másnap reggel hallgatta meg a hangüzenetemet.
Kiderült, hogy van orra a szakmájához! Másnap este az
egyik kereskedelmi csatornán vezető hír lett: Kelemen
Anna öngyilkosságot kísérelt meg.

149
 10.

Időnként én is elkeveredtem egy-két buliba, persze

főként fiatalabb koromban. Szórakozóhelyen ismertem
meg azt a lányt is, akivel idővel elég jóban lettem.
Megkedvelt. Elsősorban az kötött ösz- sze minket, hogy
ő is érzékeny lélek volt. Csakúgy, mint én. A családi
hátterem, a gyerekkorom megpróbáltatásai mély
nyomot hagytak a személyiségemen, és nála ugyanez
volt az érzésem. Amikor megismertem az apját, sokáig
nem hittem a szememnek. Hírből már hallottam róla,
hiszen számos ismert modellnek, tévéműsor-
szereplőnek és színésznőnek indította el a karrierjét, sőt
ezeknek a lányoknak folyamatosan adott munkákat is.
A neve legendás volt a városban, főleg a csinos hölgyek
körében.

ISO
 Erre ott állt velem szemben egy hatalmas és
balféknek tűnő hajléktalan. Egy beteg homlesz. Kinyúlt
és megkopott pulóverek, ízléstelen, divatjamúlt
nadrágok. Az is különös volt, hogy gyakran változtatta
az irodája székhelyét, de mindig frekventált helyen,
tömegközlekedési csomópontokon, hatalmas, polgári
lakásokban működött. Körülötte huszonéves titkárnők
püfölték a számítógépeket, szaladgáltak a papírokkal,
szervezték a fotózásokat, egyéb rendezvényeket. A
falakon hatalmas képek, olyan ismert lányokról is, akik
ma már a saját nevük révén is képesek boldogulni.
Elnézve őt, sokszor az volt az érzésem, hogy egy
emeletet képtelen gyalog megtenni a lépcsőn. Tényleg
nagyon szerencsétlennek, fáradtnak, kiégettnek tűnt. De
minden alkalommal ugyanazzal a lelkesedéssel tudott
beszélni az éppen folyó projektjeiről, büszkén számolt
be a sikereiről. Valamiért azonban azt éreztem, hogy
olyan körökben is mozog és olyan dolgokban is érintett,
amelyek miatt állandó félelem nyomasztja. Hogy miért?
Jobb nem találgatni... A lánya, a barátnőm, egyszer azt
mondta nekem: az én apukám nagyon okos. Addig
hittem ebben, amíg nem találkoztam a faterjával. Pedig
a lány azt állította, hogy az apja forradalmi felfedezé-

151
sének hála világszerte alapjaiban megváltozott a
tömegközlekedési eszközök gyártása. Ha tényleg így
van, és valóban ilyen eszes a faszi, gondolom, ebből
milliárdokat is szakíthatott. Vagy szakíthatott volna.
Mert a pénz szagát nem éreztem rajta. Valami szemet
szúrt még: rendre olyan székben ült, amelyen kerekek
vannak. Ha dolga volt is az irodában, akkor sem szállt
ki belőle. Úgy gurult ide-oda, mint azok az új
takarítógépek, amelyek a saját fejük után szaladva
köröznek az irodaházakban. Kiszámíthatatlanul,
megmagyarázhatatlan utakat bejárva.
A 2005-ös playmate-verseny előtt ismertem meg. És
néhány találkozás után be kellett látnom, valamit
tényleg tud, vagy tudhat. Olyan emberekkel volt szoros
kapcsolatban, hogy azt nehéz volt elhinni. A hosszú
monológjaiban rendre előkerült egy-egy hangzatos név.
Befolyásos, ismert üzletemberek, politikusok, televíziós
nagyágyúk, az éjszaka krémje. Én is rajta keresztül
ismertem meg egy nagykutyát, akivel össze is
melegedtem — de erről később.
A mi gurunk amellett, hogy szépségkirálynők,
modellek és valóságshow-szereplők karrierjét
egyengette, segített azoknak a szépségeknek is, akik a
testüket árulták.

r 2
5
 Én is kaptam tőle munkát. Az volt benne a
félelmetes, hogy valahányszor felhívott egy-egy ilyen
randi leszervezése miatt, mindig csak annyit mondott:
Lenne egy srác!
Először nem értettem ezt, pláne akkor, amikor
személyesen meg is láttam a bizonyos „srácot”. Később
világossá vált: bárki lesz az a kuncsaft, nem az utcáról
esik be...
Szerződést sosem kötöttünk, de nem is erőltettem.
Általában megcsörrent a telefonom, és már mondta is,
mire készüljek.
Szia, ma este, vagy holnap este lenne három srác, idejönnél?
Kétszázötvenezer, és három srác. De majd megegyeztek - ilyen
és ehhez hasonló ajánlatokkal örvendeztetett meg. A
számok nagyon előnyösek voltak nála. Negyedmillió
nem volt rossz pénz. Ráadásul sosem kért jutalékot.
Feltehetően azt már megoldotta előre, vagy utólag.
Franc se tudja. Sok pénzt kerestem a kapcsolatai révén,
számos sráccal összehozott az évek alatt.
Az biztos, hogy profi módon, a közönség
megelégedésére ténykedett. Egy időben számos
ügynökség közvetített prostikat külföldre, és szervezett
a kurváknak randikat itthon is. Ezek a szervezetek szép
lassan megszűntek. A barátnőm apjának munkáját
azonban sem a válság, sem pe

i53
dig a hivatalos szervek nem veszélyeztették: meg-
maradt, és ugyanúgy dolgozott, mint korábban.
Valószínűleg „védett” volt ezekben a berkekben,
gondolom, nehéz lett volna megborítani, hiszen nyilván
azok közül is többen a megrendelők közé tartoztak,
akik elkaszálhatták volna... Azt, hogy sérthetetlennek
érezte magát, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy arra
sem ügyelt a saját portáján, hogy mindezt diszkréten
csinálja. Emlékszem, egyszer ott ültem az irodában,
amikor megcsörrent a telefonja. Egy mindenre hajlandó
lányt keresett az úriember, ő pedig az egyik
műsorvezetőként is dolgozó hazai celebmodell nevét
dobta be. Mindezt hangosan, előttem.
Rendben, hétre itt lesz, és mindent bevállal, ahogyan szeretnéd
- említette a sztárral kapcsolatban.
Úgy beszélt, mintha csak a nappalijában csevegne a
legszűkebb baráti társaságával. Nem zavartatta magát,
annak ellenére adta a tudtunkra, hogy felkínálta egy
hölgy szolgálatait a „vevőnek”, hogy ez a
„sztármodeH” már a legnagyobbak egyike volt a maga
területén. Nem csak a címlapfotókon, hanem a
kereskedelmi csatornákon is rendre felbukkant. Ha a
fehérneműdivatról kellett két mondat, az elsők között
tárcsázták.

154
 És immár az is kiderült a számomra, hogy fel-
tehetően a srácok is örömmel hívogatták. Nem ez a lány
volt az egyetlen.
A guru számítógépe valóságos kincsesbánya volt.
Több száz lány képe, adata, telefonszáma lapult a
merevlemezén. Ez feltétele volt annak, hogy valaki az
ügynökség teljes értékű tagja legyen. Szerintem a mai
napig ez az egyik legértékesebb számítógép az
országban. Olyan lányok aktképeit is láttam, akik
számos alkalommal nyilatkozták: sosem vetkőznének.
A nyakamat rá, hogy a gurut rengeteg lány leszopta,
és sokakat meg is dugott. Csak ez lehet a magyarázat
arra, hogy mindig meg tudta újítani a készletét. Jó
referenciái voltak. Ha új valóságshow indult, vagy egy
ígéretes sorozat a kereskedelmi csatornán, esetleg
szépségversenyhez válogattak szereplőket, azonnal
hívták. Ő pedig „segített”. Szőkét, barnát, magasat,
kövéret, olyan hölgyet delegált, amilyenre éppen igény
volt. Gondolom, sokan bármire képesek voltak, csak
hogy számukra is eljöjjön egyszer a lehetőség, és a
vezetéknevüket W-re, BB-re, ÉNB-re, playmate-re,
vagy tudom is én, mire cserélhessék...
Én nem névelőt, hanem egy férfit köszönhetek a
gurunak. Egy olyan embert, aki éveken át

i55
az életem része maradt. A vele töltött időszak pedig
csöppet sem volt átlagos. Sokkal inkább egy hollywoodi
forgatókönyvbe illő történet.

156
1
 11.

Felhívott a szépségguru, a szokásos dumájával: Lenne

holnap egy munka!
Általában helyszínt, időpontot közölt, de ezúttal nem
mondott többet. Egész egyszerűen kijelentette,
egyeztessek én a vendéggel, úgyhogy megkaptam a
mobilszámát. Fura volt, de nem tulajdonítottam
különösebb jelentőséget neki. Felhívtam a számot, a
fizető kuncsaftomat, és szépen, illedelmesen
bemutatkoztam neki: Szia, Kelemen Anna vagyok.
Zavarhatlak egy percre? - tapogatóztam a sötétben, és
próbáltam menekülő utat hagyni neki, ha a hívásom
éppen nem a megfelelő szituációban csípte el.
A hangja egy pillanat alatt megváltozott. Egy érett
férfi búgó hangján vette fel a telefont, a rövid

157
beugróm után azonban ez a fickós orgánum vagy két
oktáwal feljebb csúszott. De csak a meglepetéstől!
Hebegett-habogott, szinte hitetlenkedett a vonal túlsó
végén. Elrebegte a nevét. Már-már azt hittem, nem is
gondolta mindezt komolyan, vagy csak abban nem hitt,
hogy valóban létrejöhet egy ilyen randi velem. Néhány
percig áradozott, mióta álmodozik rólam. Aztán
megbeszéltük, hogy találkozunk egy budai
bevásárlóközpont előtt. Tavaszias idő volt, délután.
Negyedórával a megbeszélt idő előtt érkeztem, és az
üzletsorokon legeltettem a szemem, amikor befutott.
Hívott, és kimentem elé. Egy hatalmas, német
luxusautóval állt az út szélén. Limuzin volt, a legújabb
modell. Már telefonban közölte, ő lesz az, de nem száll
ki, nyugodtan üljek be mellé. Mondjuk nálam ezzel a
húzásával mínusz húszról indult. Ha kiszállt volna,
bemutatkozik, esetleg segít beülni, akkor indulhat
nulláról. De így? Úgyhogy rögtön arra gondoltam, az
első megnyilvánulásommal azonnal törlesztek is -
közöltem is a kocsiban: a pénzt előre szoktam kérni.
Némileg zavartan, de végül szó nélkül kifizetett.
Rögtön felmértem, miféle szerzet. Tetőtől talpig ki volt
glancolva. Olyannyira, hogy kezdtem kellemetlenül
érezni magam a bőrömben. Úristen, sem a ruhám, sem a

158
hajam nem illik ide. Alulöltöztem. Alulöltöztem ahhoz,
hogy egy ilyen autóban és ilyen társaságban üljek,
gondoltam magamban, mindezt úgy, hogy nehogy
megérezze. A limuzin légterét átjárta az illata, talán az
alsógatyáját is parfümbe mártotta, mielőtt értem jött.
Az volt az érzésem, számtalanszor eljátszotta már
magában ezt a jelenetet. Elképzelte a lehetséges
forgatókönyvet, és mindenre fel volt készülve. Egy
dolgot azonban mindenki véssen jól az eszébe:
Kelemen Annára nem lehet felkészülni! Nekem sem
sikerült még soha.
— Nos, akkor hová lesz az út? Hová megyünk? -
próbáltam érdeklődni a továbbiakról, mire rögtön
cinikus lett.
— Miért kérdezed? Három kilót adtam, három
kilóért te csak kirántod, és ennyi?
— Igen. Miért, te mire gondoltál? - vágtam
vissza, amivel némileg sikerült is letörni a szarvát.
Aztán közölte, neki sokkal komolyabb tervei vannak
velem, az életében is jelentős változások történtek és
történnek, és arra gondolt, vacsorázni visz. így is lett,
Szentendrén kötöttünk ki. Igaz, az odafelé vezető úton
végig fosta a szót. Én meg csak dobáltam, az aha, váó,
tényleg?, töltelékeket, és az járt a fejemben, vajon mire
célozhatott ezzel

i59
az egésszel. Járni akar velem? Szerelmes belém? Vagy
már ma megkéri a kezem, és gyűrűs menyasszonyként
megyek majd haza? Érdekes, de biztosan beteg ember -
gondoltam. Csak mondja, és mondja, rólam meg
semmit nem kérdez. Biztos kíváncsi rám. Hát persze!
Végül egy Duna-parti étteremben kötöttünk ki, ahol
kezdetben elég jól is éreztem magam. Aztán szép lassan
feltűnt, ahogyan a környezetével viselkedik. Például a
pincérrel. Volt egy poénja, amin már első alkalommal
sem nevettem, de megpróbálta még egyszer elsütni.
Lehet, hogy azt hitte, elkerülte a figyelmem. De nem,
csak egyszerűen épp annyira volt vicces, mint egy
halott csecsemő. Ez nem fért a bögyébe. Azonnal szólt
a pincérnek, és egy hatalmas összeget kínált neki azért,
hogy elsüthesse a poénját, mondván: biztos benne, hogy
a pincér nevetni fog. Nekem harmadszor, a pincérnek
első körben sem volt vicces. Holott neki aztán illett
volna nevetnie, pláne ha egy tehetős vendég kéri erre.
Szóval beégett. Úgyhogy azonnal el is terelte a szót, és
arról kezdett regélni, hogy egy ismert tévés
szakemberrel van közös vállalkozása. A vendéglátásban
utazott, Budapest szívében üzemeltetett egy helyet. És

160
most látta elérkezettnek az időt, hogy felvegye velem a
kapcsolatot.
— De miért egy stricin keresztül? — vontam
kérdőre. Eleve, az üzlettársát, a tévés szakembert
személyesen ismertem, ráadásul ő is engem,
megmagyarázhatatlan volt, miért keresett fel egy olyan
embert, aki szexmunkákra keres lányokat a
megrendelőknek. Nem tudott értelmes magyarázatot
adni. Hiába csűrte-csavarta a mondatokat és
gondolatokat, nem lyukadt ki sehová. Pedig lehet, a
másik úton meg is spórolhatott volna egy csomó pénzt.
Ha tudom, hogy ki a közös ismerősünk, az üzlettársa,
talán én is másképp állok a dolgokhoz. Mindenesetre
lefestette, hogy valamilyen szinten „kiskirálynak”
számít a belvárosban. Később ez mégis úgy tűnt, nem is
olyan kicsi ez az uralkodó itt, velem szemben.
Mindenféle ingatlanbizniszekben is érdekeltnek mondta
magát, ráadásul a helyet, ami az övé volt, nagyon jól
ismertem. Korábban többször is megfordultam ott. Az
egyik legjobb a maga nemében, és azért is kedveltem,
mert tényleg válogatott vendégköre volt. Az járt oda,
aki megtehette. Körülbelül három órán át mesélt. A
patronok el is fogytak az előadása végére, hiszen egy
idő után már azon vettem észre magam, hogy épp
filmesz

161
tétaként próbál maradandót alkotni. A Szex és New
Yorkról például határozottan kijelentette, hogy az egész
sorozat arról szól, hogy minél több cipőt tudjanak
eladni a nőknek. Majd a törzsközönségéről és a
vendéglátásról papolt, hogy aztán a személyes üzleti
ügyeit is kiteregesse. Kik, hol, mit és mennyiért
akarnak megvenni tőle. Izgi témák, ugye? Csak azért
nem aludtam el, mert utána engem hozott fel példánák,
és szinte magyarázkodnom kellett, mit és miért csinálok
úgy, ahogy. A sajtóban rólam megjelent írások, a városi
legendák és pletykák alapján vont kérdőre. Miért kellett
volna magyarázkodnom az életemet és a dolgaimat
illetően?
Aztán meg igyekezett megnyugtatni, hogy ha
tényleg kiszáll egy üzletből, és pontot tesz az éppen
csődben lévő szerelmi kapcsolata végére, akkor
megveszi az álmai autóját, egy Porschét - és egy másik
álmát is valóra válthatja: Kelemen Anna lesz a
barátnője.
Amikor a monológja végére ért, döbbenten nyeltem
egy nagyot. Gondoltam, kicsit sem egyoldalú történet
ez, á, dehogy. Való igaz, az a jelentősebb összeg
érdekelt volna, de akkor is. Aztán meg az jutott az
eszembe: itt ez a pasi, művelt, jól kommunikál, ápolt,
pénze is van, a humora

162
olyan, amilyen, de még akár esélye is lehetne. Ellenben
ez a megismerkedés, és ez az egész felvezetés elrontott
mindent.
Kétségtelen, nagyon igyekezett, hogy feledtesse a
malőröket. Emlékszem, akkor már nagy divat volt a
Louis Vuitton táska, és akadt is egykét barátnőm,
akinek megadatott, hogy eredeti lógott a vállán. Nos, a
lovagommal való ismeretségünk gyümölcse az lett,
hogy nekem egyszerre hat ilyen táskám volt, mind
eredeti, közülük négy ráadásul limitált kiadású darab.
Az elsőt már az első randinkön haza is vihettem.
Amikor a felemásra sikerült szentendrei vacsora után
visszavitt a budai bevásárlóközponthoz, megállt,
kiszállt a kocsiból, és a csomagtartóhoz sietett,
mondván, várjak egy pillanatot.
- Ne haragudj, ha tolakodónak tűnök...! — kez-
dett a monológba, miközben láttam, hogy egy hatalmas
LV monogrammal ellátott dobozt emel ki hátulról.
— O, tolakodj csak, tolakodj csak! - szakítottam
félbe, hangosan nevetve, majd zavarban lévőkislányt
játszva átvettem az első, kék, limitált darabot.
A stílusomra ráérzett, úgyhogy a nap végére

163
a mínusz tartományból csak előrébb lépett egyet- kettőt.
— Remélem, egy picit érzed a törődést és az
igyekezetét... - mondta félszegen, de én csak egy
hatalmas mosollyal reagáltam.
Az viszont hosszan tartott, mert egy hosszú vá-
laszom azért született a búcsúrá, de tudtam, ezt nem
szabad elmondanom:
- Persze hogy érzem. — A pértz nálam, a táska
is megvan, engem akarsz, az üzletet is eladnád,
Porschénk is lesz, hogy a faszba ne érezném a törődést!
Amikor külön váltak az útjaink, picit szomorú
lettem. Eszembe jutott, hogy lehet, ennek a csávónak
csak egy baromi nagy flashe volt, és soha többé nem
kerül elő, pedig elég kifizetődő társaság.
Azt azért már most elárulom: végül két évig tartott a
viszonyunk.
Egy idő után simán a szemembe merte mondani azt is,
hogy szeret. Nekem halálmindegy volt. A szüleinek
spéciéi nem mutatott be, de elgurult velem egy
újépítésű budai luxuslakáshoz, és egész egyszerűen
kijelentette: ez lesz a miénk! Viszont soha nem
aludtunk együtt. A kapcsolatunk elég aktív volt. Azt
nem tudom, hogy
ő mit hitt. Lehet, hogy azt gondolta, mi egy pár va-
gyunk, és járunk. Először bemutattam Zeusznak.
Megismerkedtek, sétáltunk vele egyet, aztán a kö-
vetkező alkalommal már felhívtam magamhoz. De
semmi nem hatotta meg, és nem is jött fel hozzám. A
programjaikat illetően be kellett látnom, csak az
működik, ha azt csináljuk, amit ő kitalál, vagy ő
szeretne. És ebbe bele is törődtem.
Értem jött, beültem az autóba, és kimentünk Bécsbe
vacsorázni. Élveztem, jó volt a hangulata. A partnerem
egy jól öltözött férfi, sőt néhány ruhát is kaptam
vacsora előtt, mert azt is megtudtam, hogy borzasztók a
gönceim. Mondtam is: lehet, hogy borzasztók, de azért
azt ne felejtse el, hogy én voltam a vágyálma. A
cuccaimmal együtt. A vacsora után vissza a kocsiba, és
irány Budapest. így ment ez napról napra, hétről hétre.
A közös programjaink nagyobbik részében a jobbik
arcát láthattam, és azt, ahogyan beszél. Néha próbáltam
faggatni, vagy megtudni, hogy hol lakik. Egyszer
sikerült úgy alakítani, hogy el kellett mennünk hozzá.
Valami hirtelen adódott, jött egy telefon, és muszáj volt
hazaugrania. Ahogy letette a készüléket,
magyarázkodni kezdett, valami átmeneti megoldásról
hablatyolt, és egy negyven négyzetméteres, kis
kockaház előtt állt meg, majd

165
beszaladt. Én most élek ilyenben nagyjából. Az a hely
elütött attól az életstílustól, amit nekem megmutatott
magából. Nem mondom, hogy nem bizonytalanított el.
Sőt, még azt is hozzátette, azért nem szeretné, ha
bemennék, mert ez a lyuk tele van ruhával, meg zsúfolt,
és szégyelli, hogy ilyen körülmények között fogadna
először. A közös otthonunk pedig sajnos még nem volt
kész. Az átadásra vártunk mindketten.
Úgyhogy a randijaink a következő hetekben,
hónapokban, majd - kapaszkodni! - években a
következő forgatókönyv szerint zajlottak:
1. Találkozó a budai bevásárlóközpont előtt.
2. Folyamatosan beszélő félprofil látványa az
anyósülésről.
3. Étterem Bécsben, vagy Magyarországon.
4. Visszaút Budapestre, közben ismét a 2. pont.
Az együtt töltött két év alatt csupán négy
olyan alkalom volt, amikor úgy mentünk el valahová,
hogy ott is aludtunk. Az egyik Bécsben volt, de voltunk
Milánóban, Németországban és egy másik kis osztrák
településen is. Oda az egyik barátját és annak a
szeretőjét is magunkkal vittük. Tudom, hogy mire
gondol rnost mindenki: két férfi és két nő... Mindenkit
ki kell ábrándítanom, hiszen a szexhez ketten is sokan
voltunk. Azaz

166
a lovagommal együtt töltött évek alatt sosem keféltünk
- legalábbis azt, ami történt, véletlenül sem nevezném
annak.
A végletekből kijutott más téren is. Általában
luxuséttermekben vacsoráztunk, több százezret érő
táskákkal, ruhákkal lepett meg, miközben hozzá nem
mehettem fel, hozzám nem jött fel, de hotelba hajlandó
volt elvinni. Budapesten, az Üllői úthoz közel, egy egy-
, de lehet, hogy inkább nullacsillagos hotelba. Nem is
hotel volt ez, panzió, vagy talán még az se. Még a
„kapcsolatunk” — bocsánat, viszonyunk — elején vitt
el ide. Csak azért nem zavart a dolog, mert már akkorra
is százezreket, milliókat kaptam tőle, és nekem tu-
lajdonképpen mindegy volt, hogy egy lepukkant
szállóban, vagy a kocsiban ülve hallgatom a hü-
lyeségeit. Egy idő után ugyanis már csak így gondoltam
rá. Ebben az időben még sokszor előfordult velem,
hogy akadt nálam kokain, amitől meg ugye rendre
őszinteségi rohamot kaptam. Elő is kotortam a
táskámból, mert azt gondoltam, túlságosan hosszú lesz
az az egy óra, muszáj valahogy felgyorsítanom a
homokórát. Felszívtam egy csíkot, mire észrevette, már
csak a nyomát látta az asztalon. Én meg szipogtam.
— Mit csinálsz? Jaj, ne már! Ez nagyon ciki! —

167
fejtegette, a következő pillanatban pedig én már a
maradékot is eltüntettem. Csak azért is!
- Tudod, mi a ciki? Te!
És innentől kezdve mindent, amit róla gondoltam,
szépen el is mondtam neki. Elmeséltem, hogy az
állítólagos barátai szerintem még csak véletlenül sem
azok. Sőt, szerintem még ki is nevetik a háta mögött, ha
arról van szó. Elmondtam mindent, amire az együtt
töltött hónapok alatt lettem figyelmes. Megpróbáltam
felnyitni a szemét, én, aki állítólag a szerelme, a
barátnője voltam, mindezt úgy, hogy sosem feküdtünk
le egymással, mégis milliókat költött rám. Kibaszottul
őszinte voltam vele. Lehet, hogy korábban még soha
senki ennyire. És az is lehet, hogy azért ragaszkodott
hozzám így hosszú hónapokon át, mert ha valaki, akkor
én mindig megmondtam neki a véleményem. Persze
nem feltétlenül ilyen nyers stílusban.
Beszélgetéseink során sokszor előjöttek az ő ki-
sebbrendűségi komplexusai. Szinte naponta felhozta,
hogy ő biztosan nem elég nekem. Biztosan el fog
veszíteni, mert férfiként kevés nekem. Nem tehettem
mást, megerősítettem a hitében. Azt is elmondtam neki,
miért gondolom így.
— Te mindent és mindenkit megveszel. Nekem

168
ellenben van lelki világom, érzéseim, elveim. Például
amíg te tartod magad ahhoz, hogy Zeusz nem ülhet be a
kocsidba, addig te soha nem leszel elég nekem. Csak
hogy egy példát is mondjak. És amíg ez nem változik,
igen, kurvára kevés leszel nekem! De menjünk tovább:
amíg én csak a begyakorolt, pozőr dolgaidat láthatom,
addig ne is remélj változást. Amíg nem jössz fel
hozzám, és nem mehetek fel hozzád, kibaszott kevés
leszel. Gondold csak el! Ha én mindig, mindenkinek
csak a kiglancolt, talpig kinyalt Kelemen Annát
mutatnám meg, mi lenne? De te láthatsz smink, és
csillogás nélkül is. De te? Ki vagy te?
Mondjuk nyilván nem azt vártam tőle, hogy szarjon
előttem - a ló túloldalára azért ne essünk át. De saját
magát tette sokszor nevetségessé, az állítólagos barátai
előtt is. Amikor vett egy új 7-es BMW-t, akkor rögtön
szervezni kellett egy túrát vele. Négyesben, Ausztriába.
Tényleg jól húzott, kényelmes volt, jól ment, de már a
barátja is simán kifecsegte nekem: szerinte is furcsa ez
a fickó. Egy ilyen alkalommal ő maga hozta fel például,
hogy ő sem látta még az életében, hogy elment volna a
mosdóba egyszer is. Na jó, egyszer, talán. A haverja
jegyezte meg, egy cukrászdában ültünk, amikor eltűnt.
Észre sem vettem volna, a hiánya

169
soha nem szúrt szemet. Szóval: lehet, hogy altkor épp
vécézett.
Néha-néha azért bíztam abban, hogy egyszer csak
megnyílnak nála azok a csatornák, amelyeket ötéves
koráig meg kellett volna nyitnia valakinek. A
születésnapja mindenesetre érdekesen sikerült. Pedig
nem is egyet éltünk meg együtt.
Hatalmas focirajongó volt. Ez újabb terület volt,
ami miatt számtalan sok unalmas percet okozott nekem.
Amikor a születésnapjára készültünk, akkor viszont ez
határozott kapaszkodó lett számomra. Tudtam az
anyagi helyzetéről, olyan álmokat nem is szövögettem,
hogy összespórolok majd neki egy helikopterre valót.
Főleg abból a pénzből, amit amúgy is tőle kapok. Mivel
hétről hétre, főleg az aktuális fordulókkal kapcsolatban
csepegtette az infókat, úgy gondoltam, egy picit
visszanyúlok a múltba, kap tőlem valamit, aminek illik
minden magyar focidrukker polcán pihennie -
megvettem neki a 6:3-at. Édes volt, megköszönte, és
próbáltam elhinni, tényleg örül. Aztán természetesen
otthagyta. Elfelejtette elvinni - értitek. A mai napig
nálam van. Azonnal meg is üzentem neki, de ahelyett,
hogy elnézést kért volna, belement abba, hogy kifejtse:
ne haragudjak rá, ő ilyen - gyűlöli az ilyen helyzeteket,
az

170
embereket, és szerinte ez a közös bennünk. Nem tudom,
honnan vette a bátorságot ahhoz, hogy párhuzamot
vonjon köztünk, sőt, egyenesen leszögezze, hogy én
milyen vagyok, de kapott érte. Közöltem, ha gyűlölök
is valakit, az éppen hogy ő.
- Nem is gyűlölet ez, csak egész egyszerűen
megütnélek! - mondtam neki.
A párom, aki hiheteden pénzeket költött rám, akivel
soha nem szexeltem, gyakorlatilag a gyermekem lett.
Meg kellett nevelnem - azaz kellett volna. Bevallom
töredelmesen, ehhez nem mindig volt türelmem, se
kedvem. Tapasztalatom meg pláne nem. Volt, hogy
azért nem tudtunk találkozni, mert egész álló nap
tárgyalt és dolgozott, és összegyűrődött a zakója,
kimelegedett és ő nem engedhette meg magának, hogy
így lássam. Szóval jó pár óra plusz elfoglaltság lett
volna rendbe szednie magát, felgurulni a
bevásárlóközponthoz, és egy autóban egy étterem felé
száguldva nyomni a „sikeres vagyok” műsort. Ilyenkor
általában felhívott telefonon, és ugyanazt az időt, amit
együtt tölthettünk volna, telefonon csacsogta végig.
Akkor még nagyban drogoztam - egyebek között az ő
pénzének hála... A szer hatása alatt meg ugye szívesen
beszéltem órákon át. Szóval ezt ki tudtam bekkelni
könnyedén. Ráadásul simán le is

171
léptem otthonról, miközben a telefon le nem szakadt a
fejemről. Nehezen tudta feldolgozni, hogy miközben
beszélünk, én a barátnőkkel csavargók, vagy valami
programom van valamerre. De nem csak barátnők,
férfiak társaságában is simán elkaphatott. Meg is
jegyezte egy idő után:
- Te megcsalsz engem! »
- Hogy én? Én igen. Én megcsallak! - vágtam a
fejéhez, majd rögtön én lettem a ludas.
Jött a műsor, a szokásos, hogy ő milyen kevés
nekem szexuálisan, és lám, ő megmondta, hogy ez lesz,
nem hülye, nem a vakvilágba beszélt, bla- blabla.
Becsaptam. Hazudtam. Megcsaltam.
- Nem vagy elég? Szívem, melyikre gondolsz
abból a kétszer tíz percből, amit még véletlenül sem
nevezhetünk szexnek? Egy év alatt kétszer tíz perc?
Telitalálat, szívem! Nekem az nem elég! - vágtam a
fejéhez.
Egyébként meg azt gondolom, simán meg tudott
volna dugni. Biztos vagyok benne. Azt érzem, hogy
neki a fejében, az agyában keletkezett a gondolat, hogy
nem tud rendesen megbaszni. És ez olyan erős gondolat
volt, hogy már-már rögeszméje lett, és épp ez lett a
gátja annak, hogy összebújjunk.
Az első ilyen nem szexelésünk története emlé

172
kezetes. Valamilyen alkalomból egy kisvasút körözött
éppen a panzió körül, rendszeresen elhaladva az
ablakunk előtt. Amikor odaértünk, bepende- rültem a
szobánkba, és felültem az ablakba, háttal a
nagyvilágnak. A fény is hátulról sütött rám, biztos
gyönyörű lehettem. A lovagom meg mászkált fel-alá és
nyomta a poénjait meg a mondókáját ezerrel az
apartmanban. Néztem, és szánalomból mosolyogtam
rajta, de ahogy teltek a percek, egyre jobb kedvem lett
ettől. Belelovaltam magam. Az jutott az eszembe, mi a
francot kellene tennem, hogy ez a fiú egyszer csak
megérkezzen. Itt legyen, itt, a Földön, és ne a saját
világában bolyongjon összevissza. Gondoltam,
erőszakosabb leszek egy picit, ha lehet, lefekszem vele,
hátha ez majd segít valamennyit, és ő is megváltozik
tőle. Nehéz dolgom volt, hiszen a közeledésemtől csak
még feszültebb lett. Nem lehetett hozzábújni, vagy
megérinteni. O viszont nagyívben került engem, szinte
eltolt magától, ha hozzáért véletlenül a testemhez.
Eszébe nem jutott megmarkolnia hatalmas mellemet.
Sőt, a szemével is kerülte őket. így hiába próbáltam
kézzel, lábbal, szájjal. Apró puszikkal, csókokkal, vagy
nyelvvel. Egyik irányból sem nagyon kaptam zöld utat.
Egy út maradt, ha leszopom. Nem volt egy egyenes és
korrekt dolog,

173
de látszólag elvárta, és „szerencsémre” hagyta is, hogy
felállítsam neki, intézzem el. Más választásom nem
volt. Talán megpróbálta még bedugni a puncimba is egy
óvatlan pillanatban, de inkább nem. Erre nem
emlékszem, megmondom őszintén. Hatszáz másodperc,
tíz perc — ennyire futotta első nekifutásra. Auovábbi
együttlétünk is itt, ebben a panzióban történt. Ebben a
lepukkant koszfészekben. Amikoc meg ott is aludtunk,
és nem csak néhány órára bérelte ki a szobánkat, akkor
rendre jött a fejfájása, az üzleti dolgok, a stressz, a
nyomás, és a bárba menekült a lehetőség elől: meg
kellene végre dugnia!
Ennek ellenére mindig jól érezte magát ezen a
nyomorult helyen. Az egész élete a hasonló
megszokásokra épült. Ha tehette volna, soha nem
hagyja el a kocsiját. Rendszeresen gyorséttermekben
vettünk ennivalót is, és horribilis borravalókat adott a
személyzetnek. Cserébe viszont mindenkivel úgy
beszélt, mintha az alkalmazottja lenne. Kompenzált,
reggeltőlestig kompenzált. Amiért pénzt lehetett adni,
azért adott, jóval többet, mint illik. A borravalóért
cserébe viszont már mert kemény férfi lenni, aki
utasításokat ad, vagy éppen kioktat. A budai
bevásárlóközpontban is volt egy apró cipőbolt, ahol a
tulaj órákkal is

i74
seftelt. Meg világmárkák négy-öt éves modelljeit hozta
be a buta budai picsáknak. És nagyon ügyesen csinálta
a boltot, mindig el tudott adni mindent, ezért nagyon
tiszteltem. Az én páromnál mindig volt egy-két
felesleges millió, amit el kellett költenünk estig. Ez,
mondjuk nem esett soha nehezemre. A „kofa” látta is
benne mindig a potenciális vevőt, és egyszer a szemem
előtt támadta le. Csontig benyalt neki a dumájával,
igaz, ezt a lovagom mindig és mindenkitől el is várta.
Ha így közeledtek hozzá, kicsit ő is bátrabb volt, azaz
simán játszotta a nagyvilági menő üzletembert. A
„kofa” karján meg ott virított egy óra, amit már
hetekkel korábban is láttam. Használt volt, azt is
tudtam, ki vitte be bizományba. Az én „okos”
szivecském szerintem háromszoros áron, új óraként
csapott le rá. Sőt néhány napszemüveget is vett mellé.
Sőt fel kellett mennünk hármasban ezek után a
kávézóba, hogy megünnepeljük a nagyszerű üzletet.
Természetesen az én szerelmem kontójára. Büszke
voltam rá. Igaz, ott a helyszínen még majdnem
szívinfarktust is kapott, mert valahogy eszébe jutott a
regisztrációs adó, és hogy mennyien csalnak vele. És
becsapják az államot. Belehergelte magát, tajtékzott, és
majd leesett a székről. Az igaz, hogy szinte hetente,
havonta

*75
cserélte az autóit, és általában mindnek külföldi
rendszáma volt, de ez őt cseppet sem zavarta.
Mindenesetre a „kofával” csitítgattuk, miközben a háta
mögött össze is kacsintottunk: ezzel a hülyével
mindketten jól járunk. A lovagom önmagát
meghazudtolva pár nappal később már egy új BMW-vel
állított be értem, aminek külföldi volt a rendszáma.
Deutschland - natürlich.
Nem tudom, hogy a kudarcoknak közük lehet-e
hozzá, de ekkortájt nekem is vett egy autót. Rendesen a
nevemre is íratta. Megkaptam a kulcsokat, s büszkén
hangsúlyozta, hogy ő nem az az ismert ember - és nevet
is említett -, aki csak úgy használatra dobálja a
luxuskocsikat a csajainak. Amikor bementünk a
kereskedésbe, és kinéztük a leendő négykerekűmet,
félrehívott, és egy sarokban érdekes dolgot kért tőlem.
A kezembe nyomott egy csekket a kocsi áráról, hogy
fizessem ki én. Nehogy azt higgyék, hogy ő veszi
nekem. Nehogy gyanúsak legyünk. Értékeltem is ezt az
ajándékot. Hát hogy a fenébe ne!? Meg is jegyeztem,
hogy ha ő nem lesz, biztos eladom, és biztos jó pénzt
kapok érte. Erre is csak húzta a száját, de én jól
szórakoztam. Aztán az jutott az eszembe, hogy azon
nyavalygok neki egy keveset, hogy azért ez mégis csak
egy A3-as Audi. Elég ciki lesz

176
ez így neki: a barátnője egy ilyen kis, csajos autóval
szaladgál - ugye, hogy méltatlan? Nem fogta fel, hogy
csak húzom az agyát! Szerencsémre nem hagyott ott
azonnal. Én meg végül eljátszottam, milyen boldog
vagyok. Tudtam, bármi lesz, ez a kocsi bármikor anyagi
forráshoz juttathat engem. Nem is maradt meg sokáig,
az első dolog volt, amitől megszabadultam. Még a
kapcsolatunk alatt. Panaszkodtam, hogy nem gyorsul
eléggé, nem túl nagy, nem is sikerült megszeretnem.
Néhány nap múlva már egy új TT Coupéval gurultam ki
a szalonból. A tulajdonos: Kelemen Anna. A kocsi
sorsáról senki ne kérdezzen!
Mindenesetre nemcsak egy szuper verda volt a
fenekem alatt, hanem egy új lehetőség is. Egy ilyen
járgánnyal ugyanis újra megnyíltak előttem kapuk, új
férfiak is felfigyeltek rám. Mindez az én lovagomnak
hála. Az állandó szexpartnerem, Axel azt hitte mindig,
hogy mámoros pillanataimban beszélek mindenfélét
pénzről, pasiról, kocsiról meg egyébről. Úgyhogy az
elsők között őt látogattam meg a vadonatúj csodámmal.
Imádtam őt, különleges, helyes srác volt - és nem
utolsósorban nagy dugás is. Az élethez azonban tök
hülye. Úgyhogy nekem pont kapóra jött egy ilyen
házibarát, aki a fél életét odaadta volna ezért

177
a nőért — értem. Szerintem hímringyó volt, vagy
valami hasonló. Az élete, a mindennapjai sosem
érdekeltek. Csak a farka. És vele együtt nevettünk
nagyokat azon is, amikor például egy kefélésünk
közben telefonált a párom...
- Púder, vagy fehér? Melyik legyen? - vágott a
közepébe, és percekig fogalmunk sem volt, mit akar.
Végül kiderült, valami limitált szériás órát akart venni
nekem, csak a szíj«színét illetően nem jutott dűlőre.
Miután kisegítettem, letette a telefont, mi pedig
folytattuk ott, ahol abbahagytuk. Másnap természetesen
a bevásárlóközpont előtt átvehettem a legmenőbb,
legtrendibb és legdrágább órámat. Axel aznap este
kefélés előtt azon röhögött, hogy milyen szerencsétlen
balfaszok élnek a Földön, akiknek a jóisten ennyi lét
adott, és így elkótyavetyélik. Ezt is megünnepeltük egy
nagy keféléssel. Ekkor már úgy voltam vele, az én
balfékemen csak orvos segíthetne.
Úgy lett vége ennek az egész sztorinak, hogy nem is
lett vége. Tele lett a hócipője a saját kudarcaival, és
egész egyszerűen elmaradozott. Férfiasán távozott, se
szó, se beszéd. Feltehetően képtelen lett volna felnőtt
módjára közölni ezt az egészet. Természetesen kellett
idő, mire rádöbbentem, hiszen ugyanúgy próbáltam
hívni, írni neki, el

178
érni. Különösen, mert már régóta nem volt egy új
göncöm sem, ami azért szokatlan volt akkortájt. A
válaszok azonban csak nem jöttek. A végén már szinte
nevetve könyörögtem, hogy: Halló! Legalább egy
köszönöm, viszlát, vagy valami?
De semmi.
Miután végleg eltűnt, idővel a tőle kapott aján-
dékoktól is egytől egyig megszabadultam. A leg-
nagyobb divatházak által gyártott ékszereimet,
táskáimat, mindent pénzzé tettem. Legalább két évig
éltem még a lovagomból, azaz azokból a tárgyakból,
amiket tőle kaptam. Azt, hogy az órám egy
kereskedésben végezte, ő is megtudta. Limitált darab
volt, és úgy tudom, nagyon szomorú volt, amikor
meglátta egy belvárosi üzlet kirakatában. Én pedig azt
emésztettem meg nehezen, hogy az édesanyámnak
sosem mutatkozott be. Látta, hogy a lánya autót kapott,
bundát, órát, ékszereket hord, a párja azonban sosem
látogatta meg, sőt amikor egyszer telefonon beszéltek,
mindössze egy dolgot felejtett el közölni: Jó napot,
asszonyom! Én vagyok a lánya lovagja. A nevem: ...

i79
Nincs mit szégyellni rajta, politikussal is összehozott az
élet. Ráadásul volt közöttük olyan, akivel többször is
összegyűrtük a lepedőt.
Pénzt is kaptam a baszásért - igaz, ő is...
Az első alkalom ugyanis kettőnk között kamerák
előtt történt. Filmes pályafutásom első fejezeteinek
egyike volt, tettem a dolgom, és ő volt a partnerem
ebben. Akkor még fogalmam nem volt arról, ki ő. Neki
pedig arról nem volt fogalma, hogy ki szeretne lenni
később. Abban az időben még nem a politikával
foglalkozott, kereste az útját, és a felnőttfilmek
világában kalandozott. Én bontogattam a szárnyaim a
pornós berkekben, és filmes karrieremnek ő lett az
egyik állomása. Jól

180
megdugott a kamerák előtt - legalábbis a nézőknek ez
jöhetett le, ha megnézték a felvételt.
Aztán az élet úgy hozta, hogy ismét találkoztunk,
ráadásul egy kereskedelmi csatorna műsorának
forgatásán. Főzőműsor volt, ismert és elismert
sztárokkal, én voltam az egyik közülük. A
vendéglátónk természetesen hozta a kötelezőt, a
vacsorát követően meglepetésprodukcióval ked-
veskedett nekünk. Egy zenés, jelmezes banda érkezett
meg, tolták, ahogy a csövön kifért. Az egyik ilyen
jelmezes alak rögtön szemet szúrt nekem. Pontosabban
a szeme szúrta a tekintetem. Ossze- összeakadt az
enyémmel, és rögtön éreztem, mintha valahonnan
ismerném. A forgatás végéig nem világosodtam meg,
pedig folyamatosan ezen töprengtem. Amikor leálltak a
kamerák, és mindenki készülődött, hogy hazaindul,
akkor derült ki, hogy az egyik vacsorapartnerem
rokonáról vagy közeli ismerőséről van szó. Kibújt a
jelmezéből, és szinte azonnal megvilágosodtam. En már
dugtam veled!, kiáltottam fel nevetve. Végül diszkréten
tisztáztuk, valóban keféltünk. Koccintottunk is az
emlékekre néhány pohárkával, de én csak vissza-
fogottan, a magam módján. Aztán azon nevetgéltünk,
hogy miféle arcok kapnak szerepet a kereskedelmi
csatornákon. Jelen műsorban például az

18 1
egy főre jutó pornósok aránya jóval meghaladta az
országos átlagot. Nem siettünk haza a felvétel után, egy
kisebb társaságban tovább múlattuk az időt, és
poharaztunk is. Aztán úgy alakult, hogy ő segített
hazajutni. Nagyon készséges volt, hiszen valóban a
lakásomig szállított. Az sem érdekelte, hogy ivott, és
akkorra már engem sem. Berúgtam, nem tagadom. De
még mielőtt hazaértünk volna, bekanyarodtunk hozzá.
Egyszintes családi ház volt, egy Pest környéki
településen. Csak képek maradtak meg a fejemben,
ahogyan botladozva, fel-felnézve próbálom felmérni,
hová keveredtem. Emlékszem, a falon észrevettem egy
bekeretezett iratot, amin az szerepelt: Diplomata.
Rögtön faggattam is, hogy mi ez a nagy fordulat? Csak
nem titkos ügynök lett? Vagy kém?
— Nagyon megváltoztál, úgy tűnik, előnyödre! -
hebegtem neki széles mosollyal az arcomon, csakis az
alkoholnak tulajdoníthatóan. Valamit magyarázott,
hogy nemzetközi diplomata lett, meg valami lovagi
címet is kapott. Való igaz, a házban mindenfelé címeres
képek, sasok, zászlók képei lógtak, akár egy középkori
kastélyban. Mire próbáltam feldolgozni, hogy mit jelent
ez, és továbbszőni a beszélgetést, ő már rég a punci-
mat nyalogatta. Hevesen, vadul. Fogalmam sincs,

182
hogy élveztem-e egyáltalán, mert tényleg nagyon
szétcsaptam magam a piával. Biztos, hogy megdugott.
Biztos, hogy le is szoptam. És az is biztos, hogy haza is
értem még azon az éjszakán. Telefonszámot cseréltünk,
igaz, ezek után soha nem kerestük egymást. Aztán
szépen teltek az évek, és egyszer csak felbukkant a
hírekben. Az egyik parlamenti párt tagja, sőt helyi
vezetője lett. Arra gondoltam: baszki, ebben az
országban bármi előfordulhat!

183
 1 3. ■
t

Kápé az ország egyik leggazdagabb emberének a

bizalmasa, mondhatni a jobbkeze. Nos, ez a kéz ismeri
minden porcikámat. Egy középkorú, gazdag, művelt,
ízig-vérig úriember - aki mellesleg egy perverz,
mocskos állat. De ezen senki ne lepődjön meg. A
legsikeresebb üzletemberek nem véletlenül vesznek
maguknak rendszeresen cicababákat, a stresszt, a gőzt
ki kell engedniük valahol, hiszen a siker és gazdagság
felé vezető út feszültség nélkül elképzelhetetlen.
Már nem emlékszem, hogy kin keresztül ismertem
meg. Az első találkozásunkat azonban sosem fogom
elfelejteni. Egy étterembe beszéltük meg a randinkat, s
csodák csodájára hamarabb érkeztem meg. Pedig még
direkt vártam öt per

184
cet, hogy legyen ideje megnyugodni, mire megérkezem.
Meg hát várjon is rám kicsit. így szokás, nem? Erre én
vártam... Roppant tiszteletlennek tartottam a csúszás
miatt. A belépője azonban emlékezetesre sikerült.
Azzal az aranyszínű kab- rióval érkezett, ami akkortájt
egy híres magyar filmben lett népszerű. Az első percek
így az autóról szóltak, a következő fél óra pedig a sofőr
bemutatásával telt. Végighallgattam, hogy ő gya-
korlatilag mindenkit ismer, és mindenkivel jóban van.
Otthonosan mozog a politikusok és sztárok között, így -
ha magamtól nem jutott volna az eszembe —, közölte,
jól teszem, ha összebarátkozom vele. Nem
fenyegetésnek szánta, pusztán tájékoztatásnak. Igaz,
nagyjából sejtettem, kivel találkozom, de nem akartam
elvenni tőle az örömöt, hadd fényezze magát egy picit.
Az ismerkedési esten csak vacsoráztunk.
Aztán rendszeresen hívott telefonon. Érdeklődött a
hogylétem felől, és mesélt az aktuális dolgairól is.
Jólesett. Örültem, hogy ezúttal nem csak „arról” szól
minden. Persze nem tartott sokáig ez az állapot. Csak
elhúzta előttem a mézesmadzagot. Még az irodájába is
meghívott. Egy dolgos munkanapon látogathattam meg,
és az elegáns irodaházban emberek tucatjai rohangáltak
körü-

185
lőtte. Nem volt ciki neki, hogy ismer, nem érezte
kellemetlenül magát, hogy meglátogatom. Sokat
jelentett ez akkor nekem, sőt akármelyik nő keble
dagadt volna a büszkeségtől, hogy nem elég, hogy
emberszámba veszik - egyenlő félként is kezelik. Akkor
is, ha történetesen az illető egy prostituált. A szexen is
hamar túlestünk, azt gondolom, hogy éppen idejében.
Találkoztunk, autóba ültünk és egy lakóparkba
hajtott velem. Korábban sosem jártam ott, de azt kell
mondanom, hasonlóban sem nagyon. A mélygarázs
ajtaja kinyílt, begurultunk. Lámpák, riasztó be,
kiszállás, és már vártuk is a liftet. Nem is figyeltem,
melyik emelet gombját nyomja meg, de tárva maradt a
szám, miután kinyílt a liftajtó. Rögtön egy gyönyörű
lakosztályban álltunk, kettesben. Itt már nyíltan beszélt
a szexuális életéről is. Nem titkolta, házas volt, de
elvált. Azóta pedig vannak kalandjai, barátnői, élvezi az
életet, amennyire csak lehet. Aztán elmondta azt is,
időnkét bulikat szervez a barátaival és üzleti
partnereivel. Privát partikat, és mindig azon ver-
senyeznek, ki tud valami ismert nőt befűzni, és elvinni
egy-egy ilyen összejövetelre. Leginkább olyat, aki
akkortájt a legnagyobb celebek egyike. Rögtön tudtam,
mire megy ki a játék, de termé

18 6
szetesen szerettem volna megbizonyosodni róla, így
visszakérdeztem.
— No és mi minden történik ezeken a különleges
partikon? - kérdeztem, a válasza pedig beszédes lett:
- Minden, ami jólesik. Semmi olyan, ami kel-
lemetlen bárkinek, vagy bizonytalan, vagy nem akarja.
Dugtunk. Ott, abban a lakásban, miután megtudtam,
feltehetően rövidesen egy ilyen buliban is
vendégeskednem kell. Fel is merült bennem, vajon lesz-
e rajtam kívül olyan ismert maca, akivel a sors furcsa
fintora folytán bizalmi kapcsolatot kell majd ápolnunk
— már csak a helyszín és az apropó miatt is. A kefélés
egyébként nem volt semmilyen. Hazavitt, majd már
másnap délelőtt jött is az örömhír, megvan a titkos buli
időpontja. Na ja - gondoltam. Meg lehetett az már este
is...
Budakeszi irányában van egy impozáns szálloda,
annak a tetején egy gyönyörű penthouse- lakosztály.
Azt bérelték ki erre a csodás eseményre. Taxival
mentem, azt mondták, ott lesz a találkozó. Amikor
beléptem az ajtón, rögtön az arcomra fagyott a mosoly.
Vendéglátóm elém jött, üdvözölt, és igyekezett is
bemutatni mindenkinek, de időközben felmértem a
helyzetet, és bizony, azonnal

187
aggályaim lettek a bulit illetően. Már az ajtóból
észrevettem néhány lányt. Mit szépítsem, lepukkant
kurváknak tűntek. Később kiderült, azért, mert
lepukkant kurvák voltak. Tíz-tizenötezer forintért az út
széle helyett ebben a lakosztályban ácsorogtak a munka
reményében.
Kezdtem úgy érezni magam, ha valamiért nemet
mondok a lehetőségekre, feltehetően ezek a lányok
lépnek a helyembe, Liogy nehogy bárki is elégedetlenül
távozzon az este végén. Őket lazán meg lehetett baszni,
ezért álltak csatasorba. Lehet, hogy bizonyos
szempontból velük jobban is járhattak: ismeretlen
kislányokra talán a farkuk is keményebb lehetett, mint
egy ismert, sokak szemében nagy étvágyúnak gondolt
celebre.
A hangulat nem volt görcsös, mindenki halál laza
volt. A férfiak azonban csak lézengtek egyik saroktól a
másikig. A lányok egy kupacban ácsorogtak, miközben
egyik lábukról a másikra nehezedtek a fáradtságtól. Én
elememben voltam, úgy éreztem, itt tényleg én lehetek
a világ közepe. Én voltam a jó nő - mit szépítsek rajta.
Egy ideig azon csodálkoztam, hogy rajtam kívül
tényleg nincs egy ismert csaj sem. Utána pedig már
azon, ha rajtam kívül nem is sikerült idecsalni celebet,
miért nem tudtak legalább szép lányokat hívni.

188
Mit keresnek itt ezek a kurvák? Miért kellett elrontani
egy ilyen aprósággal ezt az egészet?
Aztán szép lassan beindultak a dolgok.
Néhány lánnyal a fürdőszobában szépítgettem
magam, kérdezgettek, de nem reagáltam, sminkeltem,
és igyekeztem inkább csak hallgatni őket. Amikor
kijöttem, már észrevettem, hogy mozgolódás van.
Voltak kisebb szobák, az ember akaratlanul is elvonult
előttük. Az ajtók tárva-nyitva, és már az első ilyen
szoba előtt megmerevedtem. Egy közepesen ronda nő
térdelt az ágyon, miközben hárman próbálták meg
szétkefélni. Borzasztó volt. Nem mintha ellenemre
lenne az ilyesmi, csak maguk a szereplők tették
élvezhetetlenné ezt. Az a típusú jelenetsor volt, amilyet
az 1980-as években készült felnőttfilmekben láthat az
ember. Szigorúan videokazettán, hogy a kép is
szemcsés legyen. Miután felocsúdtam, igyekeztem a
helyesebb férfiak társaságát keresni, a rosszabbak egy
részét már akció közben láttam, tőlük a jelek szerint
már nem kell tartanom. Igaz, nálam a jóké- pűek is
hiába próbálkoztak. Egyszerűen képtelen voltam
rávenni magam, hogy bárkinek is megengedjem, hogy
megdugjon. Néhányuk farkát a számba vettem picit,
szopogattam, gondoltam, ha már pénzt kapok, meg itt
vagyok, nagy csa

189
lódást mégsem okozhatok. Meg vártam a csodát, hátha
ettől lobban fel a tűz bennem is, és idővel minden a
helyére kerül. De rájöttem, ez a jelek szerint csak
felesleges időtöltés lesz. Minden adott volt a
felejthetetlen orgiához, nekem azonban valami
hiányzott ahhoz, hogy meg is valósuljon. Jöttek a
férfiak, mindenki szerette volna, ha kicsit foglalkozom
vele, de a többségüket megaláztam a
visszautasításommal. Bolyangtam a luxuslakosztályban,
néha bekaptam ezt-azt, de csak nassolás szinten. A
lényeg: ennek ellenére megkaptam a pénzem. Kápé, a
vendéglátóm sosem emlegette ezt az estét, így nem
kaptam panaszt sem.
Karakteres férfi volt egyébiránt: amit nem lehetett
nem észrevenni, hogy kancsal volt. Engem csak azért
zavart, mert sosem tudtam, melyik szemébe nézzek,
melyik az, amelyikkel engem néz. Gondolom, mások is
vannak így hasonló helyzetben. Ezen a bulin azonban ő
sem kapott belőlem semmit. Úgy voltam vele, ha neki
engedem, előbb-utóbb biztosan ott lesznek a haverok is
körülöttem, és nem nagyon tehetnék az ellen, hogy
mindnek a kedvében kelljen járnom. Természetesen
nekünk még később is adódott lehetőségünk arra, hogy
szexeljünk. A buli után ugyanúgy érdeklődött irántam,
majd pár nappal

190
később már jelezte is, szeretne levinni a Velenceitóhoz.
Igent mondtam. Volt ott egy nagy ház, a barátja várt
minket. Kápé nagyon élvezte ezt a napot. Amikor már
kellően oldott volt a hangulat, egyszer csak
megjegyezte a barátjának: Nézd ezt a feneket!
Majd szépen sorban mindenemet elkezdte
mutogatni. A mellemet, a karomat, a számat... Játszotta
a királyt, aki már mindent ismer rajtam, aki már járt
bennem mindenütt, és tud mindent arról, mi jó nekem.
Igyekeztem bájosan mosolyogni, de nem titok, ekkor
picit szánalmasnak tartottam őt. De a tervét
megvalósította: megdugtak ketten. Az egyik hátulról
kefélt, a másik meg a számban tűnt el tövig. Amikor
megunták, cseréltek. Én tulajdonképpen jól éreztem
magam, mert örültem, hogy ezúttal nincs nagy tumultus
körülöttem. Az zavart csak picit, hogy az én üzlet-
emberem egy kemény pornófilmbe képzelte magát,
mert végig narrálta az eseményeket: Óóóó, nagyon
szeret ő szopni! Tudja ő ezt jobban is! Mutasd, hogy
szereted, mutasd! — ilyen utasításokat és
tájékoztatásokat adott monoton hangon a barátjának, és
nekem. Aláfestett mindent, ami szerintem a haverját
kurvára idegesíthette, mert egy csendes, visszahúzódó
alak volt. Ráadásul

1 91
én tapasztaltam is, hogy a keménysége is alábbhagyott,
miután Kápé nyelve megeredt. Valami üzletről is szó
esett, úgyhogy feltehetően nekem „meg kellett
basznom” ezt a partnerét, hiszen ez is a biznisz része
volt. A megkoronázása és hitelesítése a
szerződésüknek. Az idegennel szerintem elég
kulturáltan kezeltük a helyzetet, de Kápé elvesztette a
fejét. Annyira átadta magát a dolognak, annyira bejött
neki ez*a hármas, hogy csak hangosan zilált, beszélt, és
megpróbált minket is belehajszolni az állatias
viselkedésbe. Sokszor már ő maga is közel került a
másik férfi arcához, és amennyire tapasztaltam, ez sem
zavarta. Megmondom őszintén, az sem kizárt, hogy
csó- kolóztak. Nem láttam a fejem fölé, de kifejezetten
az volt az érzésem, hogy amíg a vendéget szopom, ő
meg hátulról kefél, ők ketten egymásra találtak.
Ezt követően még párszor találkoztunk, de az ő
lelkesedése is alábbhagyott. Gondolom, sikerült
megkapnia mindent - szexpartiba vinnie, kettesben
megdugnia a haverjával, így nem nagyon maradt már
olyan dolog, ami velem kapcsolatban izgatta volna.
Pláne nem annyiért, amennyibe kerültem. És - mint
ahogyan ezt előtte is mesélte - voltak, lehettek neki más
barátnői is, azaz utánam is biztos újabbak
felkutatásának szentelte az

192
idejét. Én egyszer kerestem még, tanácsot szerettem
volna kérni tőle. Fogadott is, meghallgatott, segített.
Utoljára a hírekből hallottam róla. A bulvárlapok
írták meg az esetet: az egyik legnagyobb magyar
tévésztárnak titokzatos udvarlója akadt. Virágcsokrok
bukkantak fel a munkahelyén, az autója szélvédőjén, és
állítólag rövid románc is kialakult közte és a lovag
között. Bármibe fogadni mertem volna látatlanban is,
hogy Kápéról van szó. Bennfentes ismerőseim ezt meg
is erősítették, sőt néhány internetes fórumon is találtam
olyan bejegyzést, amelyben név szerint említik őt.
Nagyon mosolyogtam. Megpróbáltam elképzelni, ahogy
a nagy sztárnak felvezeti a titkos buli ötletét, majd egy
esetleges velencei kirándulást egy üzleti partnerével...

i93
 14.

Számos rendőrségi ügyem volt, de ez nem is csoda.

Ezer fokon égtem, sokszor a tetteimért sem éreztem
magam felelősnek, hiszen a józan eszem ritkán volt a
helyén. így nem csak erkölcsileg, anyagilag is
megfizettem az árát az életvitelemnek. Többet
költöttem ügyvédekre, mint ameny- nyit egy átlagos
család egy évben keres.
Ott volt példának okáért Zeusz esete. Sejtettem,
hogy nem lesz egyszerű, és rövid sem, mire véget ér az
összes jogi hercehurca. Pláne így, hogy az egykori
köztársasági elnök, Mádl Ferenc feleségének a
barátnőjét harapta meg az eb. Úgy érzem, nagyon
kemény kampány folyt ellenünk minden fórumon,
aminek az lett a következménye, hogy el kellett altatni
Zeuszt. Persze én, akit

194
lehetett, hibáztattam a történtekért, még az akkori
ügyvédemet is, akire - emlékszem - mérgemben rá is
vágtam az ajtót.
— Rohadt geci, baszódj meg! - valahogy így
búcsúztam tőle, ha jól emlékszem. Ez kellőképpen
tükrözte is az aktuális lelki állapotomat.
Igyekeztem mindig bűnbakot keresni, akin számon
kérhettem, ha valami nem úgy alakult az életemben,
ahogy szerettem volna. A mindenkori ügyvédjeim
rendre kéznél voltak. Volt, aki nem kezelt egyenrangú
félként, olyan is, aki szerintem csak legombolt rólam
egy zsák pénzt, és beleszart, hogy mi lesz velem.
De olyan is, aki egész egyszerűen elküldött egy
munkára. Szexmunkára természetesen...
Felhívott, nem sokat kertelt, rögtön közölte, hogy
van vidéken egy gazdag, húsiparban érdekelt ismerőse,
aki baromira odavan értem. Mi több, az egyik
ismerősömmel, egy volt tévés producerrel közös
tanyájuk is van valahol. Szóval, szeretett volna
megismerni. Az ügyvéd persze elmondta, hogy nem
eszes pasiról van szó, és hát a beszédstílusa sem
feltétlenül szépirodalmi, de minden más rendben lesz
vele, beleértve az anyagiakat is. Példaként azt mesélte,
hogy egyszer épp a tanyán töltötték az idejüket, amikor
felhívták

i95
a „húsembert”, hogy nincs-e kedve csatlakozni
hozzájuk — némi húsáruval együtt... A pacák egy egész
kamionnyi hússal érkezett. Azon a rendezvényen
kerültem én szóba, ott kérdezte meg az akkori
ügyvédemet, nem tudna-e összehozni bennünket.
Az ügyvéd felhívott, én meg közöltem vele:
ötszázezer forintért lemegyek hozzá, ha szeretné.
Azonnal igent mondott, t
Eljött a nap. Nem mondom, hogy nem szorongtam
picit, túl sok volt a bizonytalan tényező. Eleve képet
sem láttam a vendéglátómról, sőt a nevét is
elfelejtettem, pedig említették. Arról nem beszélve,
hogy a település neve se mondott sokat számomra. Jött
értem egy figura egy kocsival, egy tök jelentéktelen
ember. Ki tudja már, mennyit autókáztunk, mire
leértünk a semmi közepére, ahol nem volt más, csak
egy tanya. Egy körbekerített tanya, ami éppen olyan
volt, mint amilyeneket már Budapest határát elhagyva
is látni lehetett. Ráadásul kívülről azt sem lehetett
megbecsülni, hogy akkor most itt van vajon pénz, vagy
nincs. Az udvaron egy bálna Merci, talán leheletnyivel
újabb vetzió, mint azok az igazán régiek. Pont az a
típus, amiről már ránézésre megmondod: a gazdája egy
jókora paraszt.

196
Ráadásul rikító színe volt, nem is tudom, láttam-e
valaha ilyet. A tanya előtt egy kutya láncra verve, a
levegőt átjárta a gőzölgő trágyaszag, azt hittem, a
Balkánra kerültem. Na és akkor előkerült a
vendéglátóm. Amikor megszólalt, azt hittem, kitör
belőlem a nevetés, és kínomban gyalog rohanok neki a
mezőnek. — Ap apu pp ap - magyarázta, majd nyújtotta
a kezét, hogy bemutatkozzon. Fogalmam sem volt, mit
gagyogott, de intett, hogy menjek utána, és elindultunk
befelé. Útközben tovább mondta a magáét: O rap pa pa
app... Ez jelenthette azt, hogy fáradjak beljebb, mert
kitárta az ajtót, és előre engedett. Az enteriőr
tekintetében már lényeges volt a különbség a kint
látottakhoz képest. Ez azt jelenti, hogy volt mennyezet.
De ugyanolyan bűz és kosz fogadott, mint odakint.
Körbenézni sem volt időm, mert betessékelt a
konyhába, ahol várt az ebéd. Az asztal roskadozott a
húsipari termékektől. Egy kiló szeletelt kenyér az asztal
sarkán, kolbászok, felvágottak, szalámik, hurka,
kolbász, és mindenféle húsétel. Egy hadseregnek elég
lett volna, igaz, kezdtem azt gondolni, lehet, hogy a
dadogósom nem is nagyon tudja, mit keresek én itt.
Vagy őt értették félre, és nem dugni kellett jönnöm,
csak látogatóba. Mondjuk nem bántam volna.

i97
 Amikor már legalább egy órája pamparam- pázott
nekem, és fogalmam sem volt, mit szeretne, egyszer
csak betelt a türelempohár, és kicsúszott a számon:
- Bocsánat, én most zabálni jöttem, vagy baszni?
Nem felelt, de elpirult -* ebből gondoltam, hogy
akkor nem az evésről lesz szó. Aztán igyekeztem
türelmesebb lenni vek, meg lelkiismeret- furdalásom is
lett egy picit. Hegyeztem a fülem, meresztettem a
szemem, hogy legalább egyetlenegy kérdését vagy
mondatát elcsípjem. Lassan két óra is eltelt, mire
megvilágosodtam: ez az ember drogozni szeretne!
Legalábbis akárhogy faggattam, és rakosgattam össze a
furcsa hablatyolását, csak ide lyukadtam ki minden
irányból.
Szóval: ez az ember azért hívatott le, azért fizetett
nekem félmillió forintot, mert egyrészt szimpatikus
vagyok neki, másrészt hiteles, ami a drogozást illeti -
olvasta a Havas-könyvben. Arra gondolt,
megtaníthatnám neki, hogy kell profin kábítószert
fogyasztani. Korábban voltak kísérletei, gyakorlatilag
nap mint nap. Csak valahogy az volt az érzése, nem az
igazi a dolog. Nem is csoda, a pletykák szerint eddig
mindenki átbaszta vidéken, talán még szárított lucernát
is rásóztak

198
néhány húszezresért. Ő meg elfüstölhette azt is naivan,
és várta a csodát, hogy kőszáli kecskeként lágy
dallamokra libben majd fel a bárányfelhők közé.
- Hát jól van - mondtam. Próbáltam faggatni, hogy
miért szeretné ezt csinálni, miért jó ez neki. Meg
akartam picit ismerni a lelkét, a gondolatait, hogy
megértsem. Hogy legyen saját magyarázatom arra: egy
állítólag jól menő és módos vállalkozó miért kényszerül
rá, hogy szétcsapja magát. Ő közben zavarodottan jött-
ment, tovább pufogott az orra alatt, magyarázott,
gesztikulált, aztán hirtelen kicsapott az asztalra egy
hatalmas pakett kokaint. Fel is szívott belőle egy
tekintélyes csíkot, amitől nagyon hamar készen lett, és
körbe-körbe karikázott a házban, miközben folytatta
tartalmas beszédét: Hop, ap. Pap u pap.
Biztos voltam benne, hogy amit látok, az nem igaz.
Az egész műsornak az lett a vége, hogy elkezdett
bőgni. Én addigra már régen elveszítettem az irányítást
a dolgok felett, döbbent arccal néztem, mi történik.
Megrémültem. Megpróbáltam kicsit eltávolodni a
helyzettől, messzebbről, kívülállóként szemlélni a
történteket, de hamar rájöttem, ez sem jó ötlet.
Gondoltam, most vagy

199
 í

összeesem a rosszulléttől, vagy erőt kell vennem

magamon, és elszaladni innen, de jó messzire. Annyira
szürreális volt ez a sztori, és annyira azt éreztem, hogy
az én életemben már volt épp elég bizarr eset —
köszönöm, ezt egyáltalán nem kérem. Aztán próbáltam
rávenni, hogy hagyja abba. Menjünk ki a kutyához,
sétáltassuk meg, vagy menjünk el a lovas szekéren
kocsikázni. Mindegy, hogy mit, csak csináljunk
valamit, ő meg hagyja abba a bőgést. De egyedül
nagyon kevés voltam a szerrel szemben. Dolgozott a
szervezetében, és a jelek szerint nem a legszebb élmé-
nyeket hozta elő belőle. Aztán néhány órával később
megnyugodott. Bekísértem a hálószobába, reméltem,
elalszik. A hálószoba még a nappalit is überelte, pedig
utóbbiban műfű volt a szőnyeg helyett. Műfű.
Reggelente talán tyúkok és nyulak is előbújtak az ágyak
és szekrények alól. A közepén egy biliárdasztal, meg
egy olyan bőrkanapé, amit a nyolcadik kerületben,
lomtalanításkor lehet találni az út szélén. Kiült, barna,
repedezett, és nem is lábai voltak, hanem szánkótalpak.
Na, ebbe a sorba kitűnően illeszkedett a lelakott, poros
és pókhálós háló. Mivel vendéglátóm, a „húsember”,
még ekkor is pityergett, attól kezdtem el tartani, hogy
ha az ablak előtt elmegy valame

200
lyik juhász, szemtanúja lesz ennek az életidegen
helyzetnek: sír a gazda, miközben Kelemen Anna
nyugtatja, és a kokainról magyaráz neki. Végül
óvatosan rátértem az anyagiakra. A mellénye zsebéből
kivett egy köteg pénzt, és leszámolta. Közben
folyamatosan az elnézésemért esedezett, és igyekezett
menteni a menthetőt. Lányos zavaromban, hogy
viszonozzam az igyekezetét, még a dílerem számát is
felírtam neki egy papírra. Ő meg csomagolni akart
nekem mindenféle hústerméket, majd riasztotta a
sofőrt, és egy fél órával később már lelkileg kiüresedve
ültem a hátsó ülésen, végre Budapest felé.
Tetőtől talpig vörös volt ez az ember, vörös arcú,
alacsony és köpcös. Pont olyan, mi egy átlagos magyar
paraszt. Zsíros bőr, nyers hússzag. Az interneten
találtam róla egy képet. Áll, körülötte fél disznók
lógnak. És a róla szóló cikk szerint már akkor is a
legnagyobbak között volt.
Én pedig lementem hozzá másodszor is. Akkor már
óvatosabb volt a szerekkel, és hamar észrevettem,
ezúttal valószínűleg más tervei vannak. Előre kifizetett.
Presztízsből, vagy ösztönből, de eljutott odáig, hogy
meg akar baszni. Egy dolgot felejtett el: ha ez a terve,
akkor ezért tenni is kell, koncentrálni.

201
Mert ha közben beszél, vagy valamit szív, esetleg sír,
akkor úgyse lesz belőle semmi. A nappaliból nyílt a kis
szoba. Már ez sem volt jó választás, de mit lehet tenni,
a célnak megfelelt. Ha egy kemény férfi a partnered,
akkor a helyszín másodlagos. Egy apró ágy és egy régi
ruhásszekrény volt bent. Józan voltam, ő már nem
annyira. Azt nem tudom, ivott-e, de hogy megint szívott
valamit, az halálbiztos. Hirtelen ugyanis furcsán ködös
tekintettel nézett rám, majd széles mosoly ült az arcára,
aztán kiugrott a nadrágjából, ledobta a felsőjét, és a
kinyúlt alsógatyájában szuggerált, miközben megnyalta
a szája szélét. Na, gondoltam, ez lehetett a násztánc.
Aztán hirtelen zavarba jött, és onnantól kezdve a
tekintete már soha nem találkozott az enyémmel. És
egyre hangosabban kezdte el kapkodni a levegőt -
gyakorlatilag lihegett. A teste pedig a teljes felületén
elkezdett párologni. Komolyan, füstölt az egész teste!
Én nem tudom, hogy mit szívott, de az egész embert
gajra vágta, úgy nézett ki, mint egy hatalmas vörös
szellem, akinek a testét köd lepi be. Gyorsan túl
akartam lenni az egészen.
Ennyire lógó pöccsel ritkán találkozik az ember.
Próbáltam én mindent, hogy életet leheljek belé, de nem
sok sikerrel. Mondjuk valahányszor

202
megpróbáltam kezelésbe venni, ő ösztönösen oda
kapott, és szinte megakadályozta, hogy bármibe is
belelendüljek. Reflexszerűen akadályozott a munkában,
pedig elvileg élete álma valósult meg éppen: Kelemen
Anna meztelenül az ő szolgálatába állt. Aztán eltolt
magától, és elkezdte ő verni, de az istennek nem állt
fel. És egy fura lejtőn indult el ez az ember és vele az
egész randevú: ő verte magának, de nem állt fel - így
elkezdett sírni. Egyre keményebben verte, de nem
történt semmi, így egyre hevesebben sírt is. Zokogott!
Bőgött, miközben már nézni is fájdalom volt, milyen
erővel próbálja tűzbe hozni magát. Esélye nem volt!
Attól tartottam, hogy kárt tesz magában, a kezében
marad, vagy leszakad a pénisze. Próbáltam először
szépen, majd kicsit határozottabban kérni, hagyja ezt
abba. Nyugodjon meg! Nincs semmi baj!
Adtam némi időt neki. Mondtam, igyon egy
pohárkával, beszélgessünk. Aztán kimentünk a
nappaliba, és egy fél óra elteltével, amikor a testéből is
elpárolgott már minden folyadék, kapott egy újabb
esélyt. Nem tőlem, magától. A kis fütyülője ekkor már
ötvenszázalékos állapotba került, igaz, tovább nem
nagyon sikerült jutnia. Gyorsan kibújtam a ruhámból
ismét, majd fel

203
térdeltem a kopott műbőr kanapéra. Nagyokat
szuszogva próbálta belém gyömöszölni a félkész farkát,
de nem járt sok sikerrel. Közben unalmamban a
műfüvet néztem magam alatt, és azon járt az agyam,
milyen jó lesz otthon. Próbálkozott mindenesetre
becsülettel, dolgozott kint és bent, én meg türelmesen
vártam. Tudtam, ha most felállók, vagy csak át akarom
venni az irányítást, még a végén megint megzavarodik,
és kezdődhet a sírás-rívás. Nem akartam, hogy ha
visszagondol rám, az a kép legyen a szeme előtt, hogy
sír, veri a farkát, és újra csak sír. Meg akartam hagyni
neki az illúziót, hogy igen, megdugott. Lehet, hogy
jobban is meg tudott volna, de azért mégis. Ő tette meg,
nem én hagytam. Lényeges különbség! Azt nem tudom,
eredménnyel járt-e - már, ami saját magát illeti. Az
tény, hogy egyszer csak befejezte a dolgot.
Elégedetlenség nem látszott az arcán, igyekeztem egy
mosollyal jelezni, jólesett minden. Szerencsére épp
rohannia kellett valahová, így sűrű bocsánatkérések
közepette érzékeny búcsút vettünk egymástól. Cseppet
sem bántam, mint ahogyan azt sem, hogy többször nem
hívott és nem találkoztunk.
c

Néhány héttel később hívott a dílerem: Te, figyelj,

fogalmam sincs, hova kellene lemenni vi-

204
dékre, meg mit akar ez az alak, de semmit nem értek
belőle. Nem szólnál neki, hogy ne hívjon többet?

205
 1 5.

Ha jól tudom, még csak bírósági szakaszban tart az ügy.

Országokat, kontinenseket fog át. Nyakig benne vannak
játékosok, bírók, és klubvezetők is. Meg kisstílű
gengszterek. Meg komoly maffiózók.
Nyakig belekerültem én is.
Nem, szó sincs arról, hogy befolyásoltam fo-
cimeccsek eredményét, és még csak fogadásokat sem
kötöttem — de a bundabotrány hazai érintettjeinek egy
részét ismerem. Méghozzá közelről - a csalásból
szerzett milliókból ugyanis hozzám is vándorolt egy
kevés.
Az egyik hirdetésemre jelentkezett egy pasi.
Időnként megrendelt, én meg szolgáltatást nyújtottam
neki. Ez a fickó borzasztó hangos volt, és

206
modortalan. Abba a kategóriába tartozott, amelyik olcsó
pornófilmeken szocializálódott.
- Ah, de jó téged baszni... Igaz? Igaz? — hajto-
gatta, és el is várta, hogy válaszoljak a kérdéseire.
- Igaz, bassz meg! - reagáltam, csak úgy köte-
lességből.
- Nagyon szereted a faszom, ugye? - folytatta.
- Ó, igen, imádom a farkad!
Kreatív kis időtöltés, igaz? Folyamatosan meg
kellett erősítenem abban, hogy igen, én szeretem a
faszt. Túlmozogta a szexet. Lihegett, kiabált, üvöltött, a
lábfeje remegett, hangosan élvezett, impul- zív,
vehemens természetű alak volt. Ha a hirdetésemet
leszedtem, akkor is jelentkezett. Elmentettem a számát.
Sejtettem, hogy feltehetően nem egy minisztériumban
keresi a kenyerét...
Az elbeszélései és a fizimiskája alapján már
érezhető volt, hogy nyakig benne van valami sim-
lisségben. Volt pénze mindenre. Velem sem alkudozott
soha. Márkás cipők, divatos ruhák, szuper autó. De
fogalmam sem volt, hogy miből él, mivel foglalkozik.
Ha a társaságomban megcsörrent a telefonja, általában
felvette, és különösnek találtam, hogy az őt keresőket
vagy nyugtatta egy „minden le van zsírozva”
szöveggel, vagy utasította egy „ez a feladat, meg kell
csinálni” figyel

20 7
meztetéssel. Öt-hat alkalommal járt nálam, nem sokáig
maradt, általában azt az egy órát sem, ami járt volna a
pénzéért. Inkább szimpatikus volt nekem, mint nem,
hiszen nagyon jól elő tudta adni magát. A valódi
életéről azonban sosem mesélt, én pedig hülye lettem
volna faggatni.
Egyszer szokatlan kéréssel fordult hozzám. Bo-
rítékkal érkezett, és egy feladattal, amit a pénzért
cserébe el kellett végeznem. Természetesen szexről volt
szó. Egy nagyon közeli barátjának, egy fontos üzleti
partnerének szeretett volna születésnapi
meglepetésként. Ugye, milyen jó ízlésű? Kelemen
Annánál „szebb” ajándékot elképzelni sem lehet. A
lényeg, hogy elmentem ehhez a baráthoz, és megtettem,
amit kellett. Egy körözött bűnözőről lehetett szó, de
nem foglalkoztam ezzel. Olyannyira jól sikerülhetett az
együttműködésünk és az alakításom, hogy szinte egy
perc sem telt el, hogy elhagytam a lefárasztott
ünnepeltet, máris megcsörrent a telefonom. Ö volt, és
nem győzött hálálkodni. Majd szinte rögtön közölte is,
hogy reméli, hasonló helyzetekben újra számíthat rám,
a bizalmába fogad, és gyümölcsöző együttműködés elé
nézhetünk. Simán felvette a strici szerepet. Én meg úgy
voltam vele, amíg nekem jó, és mindenki tisztességgel
kifizet, addig nekem

208
édes mindegy, ki telefonál, és mondja be a címet.
Egyébként is, magamban bíztam, nem benne.
Nemsokára kaptam tőle egy kertvárosi kerületben
lévő címet, a főváros pesti oldalán. Fura volt már a
felvezetés is, hiszen azt mondta, egy olyan kedves
barátja lakására kell mennem, aki ha bele- döglene se
tudna elmenni máshová. Csak odafelé tudatosult
bennem, hogy azért megkérdezhettem volna: mégis,
hogy érti ezt? Végiggondoltam az összes lehetőséget,
amivel szembe találhatom magam, miután ajtót nyitnak
nekem.
A vendéglátóm testi fogyatékos? Vagy keze, vagy
lába nincs? Vagy egyik sem? Az is lehet, hogy
tolószékes szegény? Vagy egyszerűen retardált?
Esetleg skizofrén, így a közös ismerősünk sem tudta
volna megmondani, melyik énje nyit majd éppen ajtót?
A helyzet - hála az égnek! - nem volt ennyire extrém.
Miután írtam egy üzenetet az önjelölt stricimnek, hogy
segítsen ezt a furcsa kérdést tisztázni, hamar kiderült az
igazság: a leendő szexpartnerem házi őrizetben van...
Fogalmam nem volt, hogy most ez mennyire jó és
biztonságos nekem, hogy védtelen nőként egy olyan
ismeretlen férfi otthona felé tartok, aki valamiért a saját
lakásának a foglya. De arra jutottam: ha gyilkos lenne,
vagy erőszakos bűncse

209
lekmény miatt folyna ellene nyomozás, feltehetően
előzetesben simogatná magát, miközben rám gondol.
Ugyanakkor, ha valamilyen okból mégis gyilkosról
vagy nőverőről lenne szó, feltehetően nem olyan hülye,
hogy tetézve a bajt, az őt meglátogató örömlányt is
helybenhagyja. Pénzmosó, vagy áfacsaló — gondoltam.
És nyugodt szívvel szálltam ki a taxiból.
Egy újépítésű társasházban lakott. Csengettem, és
leszólt a telefonon, hogy merre találom meg. A kertbe
se jöhetett ki, a kapuig sem. Szerencsére könnyen
betaláltam hozzá, és amikor megláttam őt, minden
aggodalmam köddé vált. Egy harmincas, látszólag
nagyon magányos, kalitkába zárt kis madárka fogadott.
Úgy tűnt, ez egy legénylakás, bár érezhető hiányosságai
azért voltak. Olyan érzésem volt, hogy vannak benne
lyukak. Talán valaki nemrég költözhetett el innen, és
elvitt magával pár cuccot. Egy ötven-hatvan
négyzetméteres lakás lehetett, modern bútorokkal -
luxusnak azért nem nevezném. Átlagos lakóparki lakás
a földszinten.
Felettébb szimpatikus, a maga módján helyes kis
fickó fogadott. Barátságos volt, közlékeny, még az is
átfutott az agyamon, hogy akár komolyabbra is
fordulhatna köztünk a dolog, csak ugye vele

210
akkortájt nem igazán lehetett volna programokat
szervezni. Aztán belegondoltam, ha elmeszelik ezt a
drága kékszeműt, akkor meg tuti elvárná tőlem, hogy
felvegyem az erényövem, hűségesen várjak rá,
rendszeresen látogassam, és küldjem a csomagokat.
Már az első mondataiból kiderült, itt nagyobbrészt nem
is biztos, hogy a testemre lesz szükség, a lelkem, a
szavaim nagyobb örömet hoznak majd neki, mint a
forró, nedves puncim.
- Ugye nem rohansz annyira? — kérdezte félszegen,
majd megeredt a nyelve.
Érdeklődött, szeretek-e, szoktam-e bulizni. Mert a
későbbiekben akár bulizhatnánk is egyszer. Bár azt nem
feszegette, hogy az aktuális helyzetében ezt mégis hogy
képzeli. Aztán elmesélte, hogy nem annyira vészes a
szitu, mint amennyire annak tűnik. Igaz, naponta
ellenőrzik a rendőrök, hogy otthon van-e, de sokszor
már be se mennek hozzá. Csak bekopognak az ablakon,
ő meg kiinteget. Vagy egyszerűen csak dudálnak,
kimegy az erkélyre, és a zsaruk már mennek is a
dolgukra. Aztán megemlítette a volt párját, mondta,
hogy nemrég szakítottak, és az is nagyon megviselte. A
rendőrségi ügyének köze is volt ahhoz, hogy az
asszonya lelépett. Márpedig ő váltig állította, ártatlan.
Furcsa volt, amikről beszélt, ugyanakkor

2)1
érthetetlen is. Csapongtak a gondolatai, alaptalannak
ítélte meg a vádakat, azt mondta, áldozat egy ügyben,
amit többek között rá is akarnak verni. Faggatni
azonban nem akartam, így is túl sokat beszélt arról,
amit amúgy sem értettem. Azt viszont valamiért
kijelentette, számára presztízs- értékű, hogy én,
Kelemen Anna, és ő, a bundabotrányba keveredett
gyanúsított így találkozunk. Néha már majdnem
elhittem, tényleg csak egy áldozat.
Már majdnem eltelt háromnegyed óra. Lopva
figyeltem az órámat, és már bele is törődtem, ma
viszonylag könnyen kerestem meg a pénzem, hiszen az
már régen a zsebemben lapult. Aztán nyilván ő is
észrevette, hogy lassan kicsúszik az időből, úgyhogy
határozottan megkérdezte, bemegyünk-e a hálószobába.
Nem esett nehezemre. Tudtam, hogy csak egy rövid
numerára maradt időnk, a srác szimpatikus volt,
izgalmas, ráadásul borzasztóan untam már, hogy az
ügyvédei mit mondanak, mivel biztatják. Amúgy sem
érdekel a foci, és fogalmam sem volt, mit jelent az:
bundázás. Merthogy őt azzal gyanúsították. Elmondása
szerint valami pénzeket fizettek valakik valakiknek,
hogy a focimeccseken olyan eredmény szülessen, ami
valamiért jó.

212
 - Ártalmatlan, ártatlan dolog, amit csak ránk
akarnak verni - magyarázta, még mielőtt végleg
berekesztettük volna a lelkizést. Ekkor már csak egy
célom volt: a hatvanegyedik percben bezárni magam
mögött az ajtót. De még várt rám a negyedórás
hosszabbítás.
Borzalmas volt a szex.
Én egy dolgot utálok, de azt nagyon, ő pedig ezt
hibátlanul meg is valósította. Leültetett az ágy szélére,
neki pedig már kilencven fokban állt a fasza.
Egyenesen a számnak tolta. Ezzel így még semmi
gondom nem is lett volna. De ahogy nekiestem, azonnal
megeredt a nyelve: Á, á, ááá, de jól szopsz!
Ezt és hasonló baromságokat hajtogatott hosz- szú
perceken át. Egyrészt, tisztában vagyok vele, hogy jól
szopok. Másrészt, jobban örülök, hogy ha a
megrendelőm a véleményét megtartja magának - még
ebben a helyzetben is. Számomra ez egy olyan
pluszinformáció, amire semmi szükség az ágyban.
Persze emiatt sosem szóltam senkinek. Elfogadtam,
hogy a partnerem a megrendelő, ő fizet, ezért sajnos
megengedheti magának, hogy így viselkedik. Mert
abban biztos vagyok, hogy a barátnőivel, vagy éppen az
exével ilyet sosem tett. Sosem parancsolta az ágy
szélére, hogy egész

213
egyszerűen csak a szájába tolja a farkát, és közben
obszcén véleményekkel kürtöli tele a levegőt.
Ocsmány, förtelmes, ordenáré, borzasztó.
Szerencsémre hamar csúcsközeibe került és a falióra
szerint még mindig volt majdnem nyolc percem az egy
órából. De nem adta könnyen magát, mindent ki akart
próbálni,tami ebbe az időbe beleférhetett. Úgyhogy
eltolta a fejem a péniszétől és az ágyra döntött.
Felejthető volt a produkciója, hiszen bele se tudott
feledkezni a dugásba. Fölém hajolt, nagyon óvatosan
belém csúsztatta a farkát, majd néhány másodpercig
csak önmagát hergelte vele. Aztán alig tolt rajtam négy-
öt komolyabbat, azonnal el is durrant bennem.
Felejthető volt az egész.
Hazamentem, megvacsoráztam, bekapcsoltam a
tévét, és éltem a nyugodt életem. Másnap reggel
azonban valamelyik híradásban elcsíptem a
bundabotrány szót. Kíváncsiságból az interneten
rákerestem az én házi madaramra, és a nagy ku-
takodásnak meg is lett az eredménye. Nem csak a
futballpályákról lehetett volna ismerős nekem, a
magánéletével is foglalkozott a sajtó korábban.
Elsősorban a gyönyörű feleségéyel.
így ismét egy olyan hal akadt a horgomra, aki

214
elég kapósnak számított a lányok körében. A szép és
ismert lányok körében is.
Mondjuk az én hangulatom sem volt olyan oldott,
mint amilyen általában munka közben jellemző rám. Az
alkalmi börtön hangulata rám is hatott. Miközben a
focis hülyeségeiről magyarázott, elképzeltem, hogy
feltehetően naponta tesz be pornófilmeket magának,
kiveri a farkát, majd várja a ritka alkalmak egyikét,
amikor a spanja, vagy valaki más meglepi őt egy hús-
vér nővel.
Nem sokkal ezek után ismét jelentkezett az önjelölt
stricim. Az volt az érzésem, hogy valamilyen szinten ő
is benne kell hogy legyen ebben a bundabotrányban. Az
is lehet, hogy a házi őrizetben lévő srác ügyvédje?
Vagy tényleg csak a barátja? Netán olyan tagja ennek a
bundázó társaságnak, akit el sem csíptek? Vagy igen,
csak nem került házi őrizetbe? Millió gondolatom tá-
madt vele kapcsolatban. Hisz az újabb hívása sem
véletlenül talált meg. Első körben természetesen
nagyon megköszönte, amit a haverjával tettem.
Mindenki elégedett volt ismét. Majd rögtön közölte is,
lenne egy újabb vidéki út, ezúttal már egy Buda
környéki kisvárosba. Egy „kollégája” volt az új
kedvezményezett, aki szintén bundázott. És szintén be
volt zárva a saját lakásába, még ha

215
nem is szó szerint. Néhány nappal később a taxi a
Budai hegyeken át kanyargóit velem. A kisváros egyik
legszebb, családi házas övezeténél fékezett, egy
hatalmas kertes ház előtt. Olyan volt, mint a Lila akác
köz. A vendéglátóm a másik fiútól teljességgel eltérő
karakter volt. Egy nagypofájú, határozott fickó. Barna
haj, Barna szem, és nagyon laza stílus. Az otthonában
rögtön észrevettem a családi képeket. Egy gyönyörű,
fekete hajú nő képeit. Hogy csak nem volt otthon, vagy
ő is kereket oldott az ügy kirobbanása után, azt nem
tudom. A lényeg: akkor egyedül volt ott. Lazán nyomta
a dumát, kérdezte, miért nem iszom, én azonban
valamiért feszültebb voltam, mint máskor. Nem tudtam,
mennyire lehet sáros. A határozottsága azt az érzetet
váltotta ki belőlem, hogy ha ludas, akkor biztosan
sárosabb, mint a barátai. Az ő karakterével biztosan a
rosszalkodás terén is vezetőnek számít. Hiába kínált
itallal, hiába próbált meg mindent, hogy ellazuljak,
képtelen voltam. Gyorsan jeleztem is, hatvan-hetven
percnél többet biztosan nem tudok maradni. Fel is adta,
hogy megpuhítson, inkább arra kezdett törekedni, hogy
ő keményedjen meg. Nem volt nehéz dolga. Én pedig a
kezdeti bizalmatlanság ellenére viszonylag hamar
feloldódtam a keze között.

216
Régen voltam ilyen nedves, igaz, nem élveztem el, de
nem is tudtam volna. Mindenesetre igyekeztem a
kedvében járni, ha már csupa jót hallhatott rólam a
barátaitól.
A stricim megköszönte ezt a kirándulásomat is. Én
pedig újabb információkkal bővíthettem a bundázásról
megszerzett tudásomat. A nagyszájú rosszfiúról is
megtudtam ezt-azt. Kiderült, hogy korábban volt egy
barátnője, aki országosan ismert és elismert híresség.
Nem követtem figyelemmel a bundapert, nem tudom,
milyen büntetés vár azokra a csaló fiúkra, akikkel
összehozott a sors — illetve az alkalmi stricim. Aki
hirtelen eltűnt. Talán külföldre ment.
Nekem mindenesetre csak annak kapcsán jut az
eszembe ez a fura társaság, hogy a házi randiknak
köszönhetően ismét a férfiak álmait megtestesítő két nő
bikáját szereztem meg magamnak.
A két srácnak - ideig-óráig - mégis Kelemen Annára
fájt a foga.

217
 1 6 . .

Egyszer azt mondta rám egy idegen nő, hogy én egy

öreg lélek vagyok. És 4. ház. Az asztrológiában a
csillagállások alapján tizenkét házat különböztetnek
meg. A négyes jelentése az otthon, azaz a viszonyom a
származásomhoz. Kapcsolat a szülőkkel, de általában
az apával. A hagyományok. Az életvég, az élet utolsó
szakasza.
Öreg a lelkem? Elfogadom. Sokszor én is ezt érzem.
A 4. házzal pedig jó volna nem egyetérteni,
akármennyire tény. De lehet benne igazság.
A szexuális életem kezdetétől a férfiakkal és nőkkel
való kapcsolataim útvesztőjében ösztönösen az
együttlétek lényegét kerestem, a válaszokat kutattam.
Szex közben gyakran felmerült bennem: mit keresek én
itt? Két lehetséges

218
választ tudtam csak megfogalmazni magamban. 1.
Pénzt. 2. Semmit, irány haza.
Ennyire célirányos vagyok. Olykor türelmetlen.
Amióta élek, a tartalmas emberek társaságát keresem,
hogy én is fejlődhessem általuk. Egyszersmind
igénylem a csupasz igazságot, a szavak nélküli tetteket.
Kelemen Anna egy ösztönlény, aki racionálisan is
képes boldogulni, de ha tehetné, ha ő dönthetne a
sorsáról, akkor az életét gondolkodás nélkül, az
ösztöneire hagyatkozva élné tovább.Ilyen életre
vágyom - de a világ erre alkalmatlan. így érthető, hogy
a személyem, és a környezet, amelyben léteznem kell,
összeegyeztethetetlen.
Nincs ellenemre semmi. A házasság sem. Gye-
rekszülésen nem jár az eszem, nem is vágyom rá.
Lehetett volna, hiszem, hogy nem véletlenül nem lett.
Mindenkit igyekszem elfogadni olyannak, amilyen,
miközben megtaláltam a nyugalmam is, azaz senki nem
tud már kizökkenteni ebből, se negatív kritikával, se
bántó véleménnyel. Mindig azt teszem, amit tenni
akarok, ami szerintem a javamra válik és örömmel tölt
el.
Szeretek idegenekkel baszni!
Ez az igazság. Szánalmas vagyok? Elítélendő?

219
Ócska? Buta? Vagy egyszerűen defektes? Ki-ki döntse
el maga! De bárhogy van, ez vagyok én, és ez az én
történetem. És attól sem félek, hogy az élet már semmi
különlegeset nem tartogat számomra. Jöhet és jönni fog
szerelem, fájdalom, öröm, és nem teszek majd mást,
megélek mindent. Benne leszek a pillanatban, mint aho-
gyan eddig is igyekeztem ezt tenni. Létezni a mostban!
*

Harminc nap. Harminc napra újra a nép szolgálatába

álltam. Azért mondom, hogy újra, mert gondolom,
egyértelmű, hogy nem új keletű dolog ez az életemben.
Most azonban nyíltan vállaltam: bárki megkaphat.
Felhívhat, megrendelhet, és bármit kérhet tőlem, amit
szeretne és ami nekem is belefér. Mindezt úgy, hogy
egy ideje a televízió képernyőjén élem a
mindennapjaimat, aki eddig nem ismert,
megismerhetett. Tudja, ki vagyok, vagy legalábbis
milyen. Elérhetővé tettem az illúziót, az álmot, a
vágyat, amely feltehetően mindnyájunk életében jelen
van. Nem csak elképzelni, át is élni a szexet egy ismert
emberrel. Egy sztárral. Egy celebbel. Kelemen Annával.
Százezer forint. Ennyit kértem. És magam sem

220
hittem volna, de a jelek szerint igaz: ha minden egyes
megkeresésre igent mondok, naponta huszonnégy órán
át dugnak.
Sok mindenre kerestem a választ ezzel az akci-
ómmal. Kik és a társadalom milyen rétege fog keresni?
Mit gondolnak majd az emberek? Például azok, akikkel
együtt dolgozom. Vagy a barátaim. Hogy viseli majd a
környezetem? És mit mondanak, hogyan viselkednek
majd azok, akik százezer forinttal a zsebükben állnak
elém?
Az egyetlen ismert ember vagyok az országban,
akinek nyilvános lett a telefonszáma. A nevemet beütve
a keresőbe, a „telefon” kifejezéssel kombinálva azonnal
meg lehet találni. Ha hiszik, ha nem: amikor
bekapcsolom ezt a készüléket, azonnal elkezd csörögni.
És csak csörög, és csörög, és csörög...

Első nap
Nem voltam felkészülve erre. A hirdetést előbb
aktiváltam a világhálón, mint hogy a telefont be-
kapcsoltam volna. De miután benyomtam, meg is
csörrent. Nem akartam rögtön felvenni, lelkileg nem
voltam kész arra, hogy szinte azonnal el is induljak
valakihez, ha esetleg megállapodunk.

221
így öt perc után ienémítottam. Eddig bírtam az állandó
berregést. Fél óráig járkáltam fel-alá, miközben az
asztalon folyamatosan villogott a készülék. Utoljára
gondolhattam át, mit vállaltam, és mi minden várhat
rám a következendő hetekben. Össze kellett szednem a
gondolataimat, a bátorságomat, hogy képes legyek
beszállni ebbe az őrült mókuskerékbe. Néhány szabályt
gyorsan le is fektettem magamnak:^ százezerből nem
engedek, és egy nap egynél több munkát nem vállalok.
Maximum akkor, ha a második egy jóval kecsegtetőbb
ajánlat, mint amit alapjáraton elkérek.
Kezembe vettem a mobilt.
Az esetek többségében, ha felvettem, kinyomták.
Vagy nem szóltak bele, csak hallgattak. Vagy
egyszerűen lekurváztak, és lerakták. Egy-egy fiú
„komolyabban” érdeklődött, de aztán kiderült: pusztán
csevegni, ismerkedni akart. Na, persze! Nagyon
szerencsétlen szövegekkel jöttek. Csupán két-három
rutinos versei - ' zőbe futottam bele, aki tapasztaltnak
tűnt ebben a műfajban: megkérdezték, mi van benne a
szolgáltatásban, milyen egyéb lehetőségek, esetleg
extrák jöhetnek szóba. Időpontot és helyszínt azonban
senki nem közölt, csak annyit mondtak, jelentkeznek.

222
 Alig egy órával később ismét lenémítottam a
telefont, és aznap már nem is vettem a kezembe.

Második nap
Kilencszázkilencvenkilenc! Ennyi nem fogadott
hívásom volt reggel tízig. Hozzáteszem, vagy há-
romszáz szöveges üzenet is befutott, ezek egy része a
hangpostámon hagyott üzenetekre figyelmeztetett.
Hozzáteszem: egy régi darabról, nem okostelefonról
van szó, tehát az is elképzelhető, hogy csak
kilencszázkilencvenkilencig tudta jelezni az
elmulasztott hívásokat. Csak azért hangsúlyozom ezt,
nehogy valaki azon kezdjen el pattogni: ilyen nincs,
ilyen misztikus számot biztos én találtam ki. Hát nem
én. Ezt mutatta a kijelző.
Senkit nem hívtam vissza. A hangpostámat sem
hallgattam le. Az üzeneteket a kávé mellett elkezdtem
kinyitogatni. Körülbelül az első húszig jutottam,
ezekből talán egy volt olyan, aki valóban érdeklődött.
Volt köztük fénykép is, apró, vöröslő faszról, amin
végigfolyik a sperma. Ennél a pontnál kapcsoltam ki
újra a telefont, egyébként is mennem kellett. Pont a
könyv kapcsán akadt egy megbeszélésem. Hogy miért
írom ezt

223
le? Mert ehhez a harminc naphoz kapcsolódóan ennek
is lett jelentősége.
Egy bevásárlóközpont egyik menő éttermében
találkoztam a kiadó egyik vezetőjével. Beszélgettünk az
elképzeléseinkről, a tervekről, miközben a szomszédos
asztalhoz megérkezett egy roppant élénk társaság. Kát
házaspár, és legalább fél tucat gyerek. Éreztem a
tarkómon a tekintetüket és azt is, téma vagyok.
Megszoktam már, mégis nagyon zavaró volt.
Különösen azért, mert egy idő után a gyermekek hangos
Annács- kázásba kezdtek. Nem kizárt, hogy szülői
sugallatra. Amikor már kellően zengett az étterem, egy
széles mosollyal feléjük fordultam, és köszöntem nekik.
Elhallgattak. Az egyik apuka lenyugtatta őket.

Harmadik nap
Egész nap forgattam, igaz, csak délben kezdtem, de
késő este, nyolc óra után értem haza. A telefon ki volt
kapcsolva, gondoltam, ránézek. Egyszerűen
bekapcsolom, és felveszem az első hívást, ha van. Ha
ígéretes, és tudok időpontot egyeztetni, akkor
megbeszélem, de már semmi esetre sem aznapra.
Csörgött. Egy idősebb férfi szóit bele, és udva

224
riasan be is mutatkozott. Azt mondta, olvasta a
hirdetést, kérdése sincs, csupán annyi, mikor ta-
lálkozhatnánk. Megnyugtató volt a hangja, nem éreztem
úgy, hogy gáz lehet vele. Belenéztem a naptáramba, és
közöltem vele, másnap délután hat óra körül jó lehet.
Igent mondott. Megbeszéltük, hogy hatkor hív.
Tizenhét hívás érkezett, mialatt beszéltünk. Eltettem
magam másnapra.

Negyedik nap
Tudtam, este randim lesz. Idő előtt, azaz már négy
körül hazaértem. A hívás a megbeszélt időben érkezett.
Többször hívott, de nem vettem fel. Üzenetet is írt.
Nem reagáltam. Aztán mégis beadtam a derekam. Egy
Pest melletti településre hívott. Nem akartam
kockáztatni, elfogadtam, hogy taxit küld. Egy ötven-
hatvan közötti férfi várt. Elmesélte, gyermekei vannak,
akik itthon élnek, ő azonban külföldön dolgozik. Egy
tanult, jómódú úriember, aki nagyon sokat utazik. Most
épp látogatóba jött haza, és mivel régóta tetszettem
neki, felhívott. Virágot is kaptam tőle, a kertben sütött
húsokat, zöldségeket, ettünk, majd borozni kezdett.
Esküszöm, jól éreztem magam. Nem kellett tartanom
semmitől, jó levegőn voltam, nyugalomban.

225
Ki is fizetett előre, diszkréten, borítékban. Aztán,
amikor már alaposan elrepült az idő, szinte én
kérdeztem rá, hogy tervez-e valamit. Elvörösödve
árulta el, hogy igen. Na, a szex felettébb érdekes volt.
Izgalmi állapotban a két lába spicctartásban
megmerevedett. A lábánszétfeszültek az ujjak, a lábfeje
pedig előre ágaskodott. Bizarr látvány volt, az aktus
alatt le sem tudtam venni a lábáról a szemem.
Megerőltetnem nem keJJett magam, egy átlagos numera
volt. Tudtam, úgy búcsúzom el tőle, hogy biztos
találkozunk még. Azért is, mert látszólag el volt tőlem
ájulva, én pedig nyugisabb, korrektebb vendéget nem is
kívánhatnék.

Ötödik nap
Kora délutánig értem rá. Nagyjából tíz körül kap-
csoltam be a telefont, és megfogadtam, nem fogadott
hívásokkal, üzenetekkel nem foglalkozom többet. Arra
gondoltam, igyekszem sokkal több beszélgetést
lefolytatni, hátha tudok több időpontot is egyeztetni.
Természetesen jöttek a szokásos hitetlenkedők,
rajongók, tinilányok és srácok csőstül.
Köztük egy igazán érdekes alak. Már amikor

226
felvettem, meg is hűlt a vér az ereimben. Egy dühös,
eszeveszetten ordító férfi szólt a kagylóba.
Azonnal szedd le a képeidet! Te nem lehetsz a Kelemen Anna.
Annát én ismerem! - így indított. Aztán elkezdett
győzködni, hogy márpedig neki igaza van, és
engedelmeskedjem, amíg szépen kéri. Engem akart
megvédeni saját magamtól. És váltig állította, ő Anna
barátja, azaz az én barátom, és pofátlanság, amit
csinálok, be fog perelni.
Jött egy másik érdekes telefon is.
Halló! Annácska? Emlékszel az étteremre? Én vagyok az a
perzsa férfi a szomszéd asztaltól. A perzsa üzletember!— közölte
ízesen egy hang, és azt hittem, leesem a székről,
annyira meg voltam döbbenve, majd ugyanezzel a
lendülettel azonnal jókedvem lett. Szóval perzsa. Ez
annyira tetszett, hogy visz- sza is kérdeztem, sőt
számon is kértem, hogy mi az, hogy kisgyermekes
apukaként engem hívogat. Persze mindenre volt
magyarázata. Nem is az ő családja volt. És ő tényleg
perzsa, Magyarországon vannak érdekeltségei.
Mondjuk egyértelművé vált, én is azok közé tartozom,
akik érdeklik. Találkozni akart, ugyanakkor
kedvezményt kért. Jól mehetett a perzsa-magyar
leányvállalat, ha volt pofája alkudozni... Mindenesetre
jól elszórakoztattam magam vele, majd elbúcsúztunk.

227
 Akadt még egy hívó, vele sikerült időpontot
egyeztetni. Két nappal később, este 7-re ígérte magát.
Be is véstem a naptárba. Állítólag aznap dolga volt
Pesten, és ha már így alakult, és jelenleg meg is
engedheti magának, élne a lehetőséggel. Legalábbis
valami ilyesmit raktam össze azokból a
mondatfoszlányokból, amikat ki tudtam szedni belőle.

Hatodik nap
Ez egy totális csőd! Forgatás egész nap, telefon a
fiókban.

Hetedik nap
Telefon kikapcsolva. Vagy lenémítva? Esetleg le-
merülve? Fogalmam sincs, majd’ két napja nem is
nyúltam hozzá. De estére randim volt megbeszélve, így
megkerestem a papírlapot, amire felírtam a megfelelő
számot, és elmentettem a készülékbe. Egyébként a
vendégeimnek mindig magam adtam neveket,
amelyekről beazonosíthatom őket. Sem név-, sem
arcmemóriám nincs gyakorlatilag. Épp ezért az
enyémnél színesebb telefonkönyve kevés embernek
lehet. Itt van például: Gábor

228
szuper. Ő mindig akkora jatrot adott, hogy így
mentettem el. Ha hívna, bátrabban nyúlok a ké-
szülékhez. Van olyan is: Úszik a baszásért. Nem nehéz
kitalálni, úszással tartja karban magát, és gyakorta
meglátogatott egykor. Utólag sokat nevetek ezeken a
kitalált alkalmi elnevezéseken. Ja, és amit meg kell
még említenem: az első férfi, akivel a harminc nap alatt
szexeltem, azóta mindennap jelentkezett. Állítólag
hazaért a tengerentúlra, de mindennap ad életjelet.
Hat körül telefonált a vidéki vándor, hogy hét körül
jó neki. Bemondtam a címet. Megérkezett, és nem is
maradt tovább húsz percnél. Egyszerűen olyan pancser
volt, félénk, meg nyámnyila, hogy amikor megérkezett,
már láttam, itt ma nem lesz semmi. Pénz azonban lett.
Nem is akármennyi. Kétszázötvenezret hagyott itt húsz
perc alatt, s mindezt azért, mert csináltunk három közös
képet! Soha rosszabbat. Jöhetne gyakrabban...

Nyolcadik nap
A privát telefonszámomra érkezett egy üzenet. Egy régi
ismerős írt, Jürgen. Egy osztrák tévécsatornánál
dolgozik, egy politikai műsor szerkesztője. Ötször
voltunk korábban együtt, és már

229
az első alkalom után elkezdett üzengetni, hogy
meghívna magához. Romantikus hangvételű levél volt,
és valahányszor jött, hasonló dolgokkal próbálkozott.
Üzentem, hogy mit szeretne, és szerencsém volt, mert
pont engem akart. Két óra múlva, a megszokott
hotelban. Csupán egy bökkenő volt, közölni kellett
vele,* hogy ezúttal az ár kicsit borsosabb. Kértem is,
nézze meg a hirdetést, nehogy azt higgye, hogy csak őt
akarom lehúzni. Hozta a kötelezőt - és kifizette a
százezret is. A következő napokban már jöttek is a
képek a szülei házáról, ahová beköltözhetnénk, hiszen
ők meghaltak. És elmehetnénk egy háromnapos
biciklitúrára. Bécstől ki tudja, meddig. Nem is lenne
ezekkel a dolgokkal bajom, csak nem szeretem őt. Ő
meg nem tudja, milyen is Kelemen Anna valójában.
Napokat töltsünk együtt, amikor eddig hatszor egy órát
voltunk együtt? Szexeltünk, pénzért. Nem, köszönöm!

Kilencedik nap
Tengerentúli kuncsaftomat előléptettem udvarlóvá.
Sorban érkeznek tőle a romantikus levelek.
«

Érdeklődik is felőlem, ami jólesik. A perzsa is

jelentkezett, azt mondta, ötvenezerért ralizzunk.

230
T

Kérte, gondoljam meg, a héten lesz egy szabad órája...

Időközben beesett egy másik ajánlat is. Vasárnapi
melós lett a neve a telefonomban. Tehát vasárnap
érkezett. Fuvarozással foglalkozik, járja az országot, de
egy órára el tudott szakadni. A kisteherautója roppant
furcsán festett itt, a Rózsadombon. Pláne az ablakom
alatt. Borostás volt, régóta úton lehetett, úgyhogy
imádkoztam, hogy alaposan zuhanyozzon le, mielőtt
nekem esik. Tisztességesen nekem is esett. Nem mon-
dom, hogy művésze volt a szexnek, de becsületesen
megdugott. Kerek, kemény hasa volt, tipikus
kamionsofőr-karakter. A százezer forint utolsó ezreseit
már fémpénzekből rakta össze. Alig lehetett tőle
megszabadulni, mert az aktus után nagyon sokáig
zuhanyozott. Nem is biztos, hogy megérte nekem ez a
baszás ennyi pénzért.
Viszont újra telefonált az a zaklató, aki ismét
figyelmeztetett: ne éljek vissza a barátja, Kelemen
Anna képeivel és nevével.

Tizedik—tizenegyedik nap
Padlón voltam. Eszembe sem jutott a dolog. Sorry.

231
Tizenkettedik nap
Egy gyors leltár, aztán mondom a friss sztorit.
A tengerentúli udvarlótól megint több levél jött.
Mr. Perzsa hívott, de nem vettem fel.
A zaklató szintén, hasonlóan járt.
A hirdetésem híre a jelek szerint számos helyre
eljutott. A telefonom miatt be’kellett mennem a
szolgáltatóhoz. Egy üzletházban vártam a soromra,
amikor egy konzervatívnál* tűnő, tanárszerű férfi lépett
oda hozzám.
- Ne haragudjon, maga Kelemen Anna?
- Igen - feleltem.
- És a hirdetés, amiről hallani lehet, aktuális
még?
- Milyen hirdetés?
- Hát magácska, művésznő...
Mivel úgy éreztem, hogy ez. a beszélgetés még csak
véletlenül sem egy zsúfolt bevásárlóközpontba való,
úgy döntöttem, ezt a kellemetlen helyzetet a fickónak
kell benyelnie.
- Baszni akar, uram? — kérdeztem vissza, ekkor
már olyan hangerővel, hogy akit csak lehet, elérjen az
üzenet. Vagy legalábbis nyitott szájjal, szemmel, füllel
várják a fazon válaszát.
- Tulajdonképpen igen - rebegte.
- Akkor hívjon fel! - csaptam le a labdát, majd

232
kifordultam az üzletből. Ezek után nem lett volna pofám
sorba állni. Aztán persze nem hívott. Szerintem
hazament, és kiverte. De az arca... Az az arc - látni
kellett volna.

Tizenharmadik nap
— Kezét csókolom, Annácska, ez és ez vagyok, ne
haragudjon, hogy zavarom, és akkor se, ha szokatlan
kérésünk lenne... - egy hallhatóan vidéki, egyszerű, de
érett férfi hívásába botlottam. Utólag felüdülés erre
emlékezni a sok zaklató, hitetlen és rejszoló hívása
mellett.
Szóval ez a fickó közölte, hogy van egy fia, akinek
most lesz a huszadik születésnapja, de még sosem volt
lánnyal. És igazából, meg hát... és hogy is mondjam...
Világos, nem? Azt mondta az állítólagos apuka, hogy a
fia Kelemen Anna-rajongó. A szobája fala tele van
poszterekkel, képekkel. És a család arra gondolt, hogy
összedobják a százezret, csak legyen emlékezetes ez a
szülinap. El is jönnének vele Pestre, nem gond. Csak
szerették volna tudni, hogy lehet-e velem erről beszélni.
Persze hogy lehet. Ha tényleg velem plakátolta ki a
szobáját, amit kötve hiszek, hiszen húszéves gyerekek
manapság nem Kelemen Annáért szok

2-33
tak rajongani, akkor miért ne vállalhatnám el ezt is.
Megrontani nem fogom. Sőt, ha tényleg szűz, lehet, a
ruha se kerül le rólam, és telelövi a gatyáját idő előtt.
Kecsegtető munka. Megbeszéltük, hívnak még.

«
Tizennegyedik nap
A saját számomon jelentkezeit az egyik nagy
kereskedelmi csatorna sztárja.' Tulajdonképpen mindkét
nagy csatorna sztárja volt már. Igazából a hogylétem
felől érdeklődött, de ahogy letettük a telefont, máris
hívott a menedzsere. Ez a fickó úgy beszélt, mintha
nagyon is terveznének valamit nekem, velem. Nem ő,
ők. Mindenáron le akart csalni vidékre, ahol az ismert
sztár is ott lenne... Meg a testvére. Mert hát ő is
tévésztár, vagy micsoda... És húúú, de jól érezhetnénk
magunkat. Aztán pedig a környéken lenne még néhány
meló. Vicceltek? Hozzátok? Hát erről ne is álmodjatok!
Közben egy születésnapi bulit is lefixáltam. Az
ünnepelt barátai a megrendelők.

2
34
Tizenötödik nap
Egy napilaphoz eljutott a hirdetésem híre. Hívtak is.
Azt gondolták, lebuktatnak, és juj, de rossz lesz nekem
másnap. De elmondtam, könyvhöz gyűjtök infót -
gondolom, ezt sem vették komolyan. Mindegy.
Hívott a munkamobilon egy fickó. Megemlítette egy
neves, ismert és befolyásos ismerősömet, hogy tőle
kapta a számot. Egész egyszerűen lökte a szöveget, azt
hitte, ő a májer. Elképedve hallgattam. És
természetesen leszögezte, ő nem járt soha fizetős
lányoknál, és ki mindenkivel lesz üzleti megbeszélése a
héten, akik ismert emberek, és így tovább.
A szülinapot követő estére viszont lett egy idő-
pontom. Igaz, tudtam, hogy aznap forgatok is, de
igyekszem hamar végezni.

Tizenhatodik nap
Több mint két hét telt el. A kezdeti őrület kicsit
csillapodott. Azaz olykor előfordult, hogy öt percig
nem csörgött a telefon. Bátrabban is hagytam
bekapcsolva a készüléket. Felemelni azonban nem
nagyon akaródzott, hiszen lassan agydaganatom lesz,
annyit telefonáltam az elmúlt

2
35
hetekben. Gyakorlatilag a komolynak mondott hívások
nagy része rajtam múlt. Én döntöttem el, megyek-e
melózni, vagy inkább nem. Egyre nehezebben fogadom
el, hogy addig a pillanatig, amíg nem találkozom a
megrendelővel, nagyon nagy a bizonytalanság. Semmi
garancia arra, hogy tényleg akar majd fizetni.
Egyáltalán, hogy tud- e fizetni. Millió haragosom, vagy
akár irigyem is lehet, ki tudja, mire képesek* Pláne így,
hogy gyakorlatilag mindenki tudhatja a mobilszámom,
és azt is, mit csinálok. Könnyű elcsalni valahová, ha
megnyugtató körülményeket és feltételeket ígérnek. Hát
ez az: elég egy ígéret!
Telefon kikapcsolva.

Tizenhetedik nap
Este fél tizenegyre vártak a születésnapra. Haverok
dobták össze a pénzt, az ünnepelt a megajándékozott.
Az sem titok, miatta már egy bulvárlap is felhívott.
Nagyon furcsa dolog történt. Ez a fazon egyszerűen
kitette az internetre, hogy én voltam a születésnapi
ajándéka! És egy percig sem küzdött az ellen, hogy
mindenki azt hiszi, szexeltünk egymással. Maradjunk
annyiban: én ott voltam, kifizettek, és pont. Olyan
dolgokról és tervekről

236
beszélt nekem, amelyekről jobb nem is beszélni,
írjanak róla az újságok!
Megjegyzés: a tengerentúlról egyre szerelme- sebb
sorokat kapok a feszülős lábujjú udvarlómtól.

Tizennyolcadik nap
Sokadik forgatási nap, és az előző esti szülinap után
ismét egy esti meló. Néhány napja fixáltuk le, és
megmondom őszintén, reméltem, hívnak, hogy
halasszuk el. Vagy meg se tartsuk. Az is lehet, hogy
nekem kellene lemondanom. Teljesen ki vagyok
facsarva. Azt beszéltük meg, Óbudára megyek, egy
egyórás légyottra.
Délutánra lett jobb a kedvem, hatra vártak, el-
mentem. Óbudának nem a legszebb részére vitt a taxi.
Tízemeletes panel élőn állt meg. El is bi-
zonytalanodtam, de mivel a megrendelő fiatalnak és jó
fejnek tűnt, adtam neki egy esélyt. A hetedik emeleten
állt meg a lift, egy másfél szobás lakásban várt rám a
srác. Albérlet, amelyben a legalább húszéves, beépített
konyhabútoron kívül volt egy egyszemélyes ágy, egy
fehér kertibútor-szett, és egy kétajtós
retróruhásszekrény. Nagyvonalakban ennyi. A portól
szürke nejlonfüggönyök, dohos illat — de egy frissen
borotválkozott, olcsó dezo

237
dor-szagú, szép kék szemű fiatalember. Megkínált
kólával. Elfogadtam. Láttam rajta, hogy feltehetően ez
az első alkalom, hogy lányt rendelt magának. Próbáltam
érdeklődőnek tűnni. Elmondta, néhány hónapja jött fel
Szabolcsból, nem keres sokat, de talált magának
bejelentett munkát. Barátnőt azonban nem. Barátai sefn
nagyon vannak, akikkel eljárhatna bulizni. Nohá volt
pár alkalommal, a keresetéből nem telik arfe, hogy
divatosan felöltözzön, esetleg meg is hívja a kiszemelt
lányt egy italra, vagy másnap moziba. így hónapok óta
nem akadt semmi neki. Mondjuk sejthettem volna,
hiszen a konyhában a sok sportújság között láttam
néhány színes magazint is...
- Már ne is haragudj, de akkor mégis miből van
arra pénzed, hogy engem ide hívj? — kérdeztem tőle,
de még csak véletlenül sem számon kérve, mert
meghatott a története, én pedig régen tapasztaltam meg
ennyire közelről a nélkülözést.
- Erre van, legális, nyugodj meg! - mondta
határozottan, majd átment a másik szobába, ahonnan öt
húszezressel rért vissza. — Tessék.
Megköszöntem, majd mesélt még a szüleiről, meg a
fociról, amit nagyon szeret, aztán lassan a lényegre is
tértünk.
A nadrágján keresztül megmarkoltam a farkát,

238
és simogatni kezdtem. Alig fél perc múlva majd
szétpattant rajta a ruha. Közben a melleimet is elővette,
és simogatni kezdte. Állt velem szemben, az arca
vörösödött, a lábai néha megremegtek egy picit. Majd
hirtelen kapkodni kezdte a levegőt, és azt hajtogatta:
Ne, ne, neee...
Meg is ijedtem, mi lehet a baj. Talán rosszul
csináltam valamit? A tekintete zavaros lett, a teste
görcsbe rándult, majd egy kis idő elteltével kiszaladt a
fürdőszobába.
— Minden rendben? - szóltam utána. — Hahó.
- Persze, ne haragudj, mindjárt megyek... - vá-
laszolta a zárt ajtó mögül. Nem tudtam, mi lelte, csak
arra tudtam gondolni, beleélvezett a gatyájába. És
ekkor, ott, a kerti széken ülve a kupac reklámújság
tetején megpillantottam egy dossziét. Amikor
megláttam a borítóját, szinte a lélegzetem is elállt.
Szerettem volna hinni, hogy nem lehet az, amire
gondolok. Tekintetem a fürdőszoba felé fordítottam,
ahonnan még nem észleltem mozgolódást. Hogy
eloszlassam a kételyeimet, kinyitottama mappát. A
nevére szóló pénzügyi szerződés volt, egy gyorshitel.
Kereken százezer forintról, amelyet egy nappal
korábban vehetett kézhez.
Mérhetetlen lelkiismeret-furdalás lett úrrá rajtam,
nem kaptam levegőt, nem tértem magam-

239
hoz, és amikor felocsúdtam, elcsoszogtam a táskámig.
Kikutattam a húszezreseket, letettem az asztalra, majd
halkan kiosontam az ajtón. Liftet sem mertem hívni,
mielőbb el akartam tűnni. Igyekeztem halkan lejutni a
földszintre, de már a lépcsőházból hívtam a taxit. ;
Hajnalig néztem a plafont otthon, és gondolkodtam
szegény fiún, meg az életen. Utóbbi sokszor
igazságtalan. ^

Tizenkilencedik—huszonharmadik nap Tizenkilencedikén elő

sem vettem a telefont. Majdnem estig aludtam,
rosszkedvűen keltem, ettem, majd megpróbáltam újra
pihenni. Négy forgatási nap volt előttem, tudtam, hogy
most egy ideig betelt a pohár, ami a szexmunkát illeti.
Legalábbis időm nem lesz rá. Hála áz égnek.

Huszonnegyedik nap
Próbáltam statisztikákat készíteni a telefonhívásaimról,
a találkákról, a férfiakról.; Képtelenség. Bekapcsoltam
a készüléket, tíz percig meg sem szólalt. Aztán hirtelen
ismét csörögni kezdett. Felvettem. Újra és újra
felvettem. Majd letették,

240
vagy én tettem le. Jelentkezett a sztár meg a me-
nedzsere, de rajtuk kívül ígéretes jelöltek is. Hat vagy
hét lehetséges találkozónak az időpontja kör-
vonalazódott. Reméltem, ezekkel már kihúzom ezt a
harminc napot, a legjobb az lenne, ha be se kellene
többet kapcsolnom ezt a készüléket. Legalábbis ezt
gondoltam akkor. A nap végére három fix dátumot
beszéltem le. Egy magánlakás, két hotel. Elkértem a
telefonszámokat, és megkérdeztem, mikor hívhatnám
én őket, hogy pontosítsuk a megbeszélteket. Nem
voltam ugyanis biztos abban, hogy bekapcsolom-e még
valaha azt a bizonyos mobilt.

Huszonötödik nap
Forgatás ezerrel, hullafáradtan estem haza. Nézzen rá a
fene a telefonra!

Huszonhatodik nap
Egy vidéki ügyvédhez kellett mennem, egy Duna- parti
hotelban várt. Nem szarozott ez a fazon, fényes nappal,
az előtérben fogadott, ahol ráadásul három másik
pasassal tárgyalt éppen. Meg is ijedtem, hogy elnéztem
az időpontot, de elém sietett,

241
és az asztalukhoz kísért. Bár a többiek nem mutatkoztak
be, az egyiküket arcról ismertem, sokszor láttam már a
híradásokban. Az ügyvéd pár perc múlva azt mondta, itt
a kulcs, menjek fel, várjam meg, jön ő is.
A szoba gyönyörű volt. Miután megjött a férfi,
rögtön jelezte is, előre rendezné a cechet. Egy dolgot
szeretett volna még, ha lepisilhet.
- Mennyiért pisilhetlek le?*Mondj egy összeget! -
mondta határozottan, de ki kellett ábrándítanom.
Természetesen futott pár kört, feltehetően azt hitte,
hogy csak az árat akarom így felsrófolni, de szó nem
volt erről. Egyszerűen elképzelhetetlennek tartom, hogy
valaha is részt vegyek pisiszexben. Se pró, se kontra.
Sőt, a popómat is csak ritkán tolom a faszik elé. Hiszik,
vagy sem, a hagyományos dolgokban utazom. Már
félmilliót ajánlott a gusztustalanságért, és bár ez a
kezdeti szabályaimba beleillett volna, kosarat adtam.
Szerintem el is ment a kedve tőlem. Mert bár fél óra
múlva már meztelenül feküdt az ágyon, megdugni nem
akart. Meg se próbálta. Szoptam, szopogattam a kis
szőrös fütyijét, és hiába kérdeztem, ráüljek-e,
mindvégig azt

242
mondta, ne. Gyakorlatilag százezret kaptam egy orális
szexért.

Huszonhetedik nap
A szám, amiről megrendeltek, ki volt kapcsolva.
Próbáltam délelőtt, délután. Nem tudtam azt mondani,
hogy bánom. Örömömben el is mentem a kedvenc
kozmetikusomhoz, a telefont meg elő se vettem.

Huszonnyolcadik nap
Százezer forint nem kevés. De úgy kell venni, azt
fizetik meg, hogy én figyelek oda rájuk. Személy
szerint. Gyakorlatilag tízből nyolc hívás az ár miatt
ment el. Aztán volt, akinek a helyszín nem tetszett:
tehát hotel, vagy nálam!? Az árat sosem vittem volna
lejjebb, így se tudtam kezelni a hívásokat és a
helyzetet.
Este egy ócska pesti lakásban egy ócska pesti faszt
cidáltam le.

Huszonkilencedik nap
Elképesztő! Küldött egy képet a tengerentúli udvarlóm.
Az, akivel a hó elején az elsők között dug-

243
tam. Ö látható rajta egy csokor virággal. Velem
randizik! Elvitt vacsorázni. Gondolatban. Engem
ünnepel, magában, rózsával. Hogy is van az a mondás?
Szép dolog a szerelem - csak az a csúnya baszás ne
lenne. Nálam ezt egyelőre fordítva igazolja az élet.
4

Harmincadik nap 4
Amikor elkezdtem ezt a harminc napot, azt gondoltam,
egy csodás tanulmánnyal zárul majd ez a periódus.
Adatok: hány hívást fogadtam, hány kuncsaftom volt.
Nos, fogalmam sincs. Sokat viszont nem dugtam.
Amióta ugyanis az életemet is kamerákkal rögzítették,
egyszerűen darabjaira hullottak a mindennapjaim.
Szokatlanul sok nap van dolgom, és a megszokott
dolgaimra is alig marad idő. így a szex jelenleg utolsó
helyre került. Nagy öröm volt este kikapcsolni ezt a kis
kütyüt. Több tucat elvarratlan szál maradt. Hogy vissza-
kapcsolom-e valaha a mobilt? Most még nem tudom. De
emlékeznek még a kijelentésemre: szeretek idegenekkel
baszni! Pénzért. ;

244
 1 7.

Az életem nemcsak a szexkapcsolatokon alapult,

akadnak egyéb érdekességek is, amelyek nem fel-
tétlenül az ágyban értek véget. Közéjük sorolom azt az
ügyvédet, aki korábban az ország talán legismertebb
bűnözőjét képviselte. A rosszfiúról ma is rendszeresen
jelennek meg friss infók a híradásokban, ha jó tudom,
jelenleg is folyik eljárás ellene. Az ügyvéd és ügyfele
épp egy kávézóban ült, amikor én is oda keveredtem. A
jogász már a megjelenésével felkeltette a figyelmemet.
Magas volt, izmos, később az is kiderült, élsportoló
múltja miatt van ilyen jó teste. Ráadásul eszes pasi,
nem véletlenül végzett jogot. Az ügyfele más tészta:
már akkor is az alvilági élet egyik fontos szerep

245
lőjének tartották, ettől függetlenül azt mondák róla,
hogy nagyon szórakoztató.
Leszólítottak. Bemutatkoztak, majd az első
mondatok után ránéztem az ügyvédre, és konkrétan
megmondtam, mi a horoszkópja. Telitalálat volt,
úgyhogy onnantól a zsebemben volt Mr. Jogszabály. A
telefonszámcsere után elkezdődött köztünk valami.
Beszélgettünk, leveleztünk, és mindketten tudtuk, mire
megy ki a játék. így az elsőt újabb randik követték. Ő
azonban végtelenül korrekt volt, már az első
alkalommal leszögezte, családja van, felesége, és
semmi esetre sem hagyná el őt. Szóval bármi lesz is,
erre ne számítsak. Olyan hosszú időn át ment ez a
huzavona, hogy én magam léptem rá a fékre. Igen,
sokszor keresett, többször fel is ugrott hozzám, de annál
tovább sosem mentünk, mint hogy egyszer-egy- szer
belemarkolt a fenekembe.
A mai napig előfordul, hogy összefutunk. Többnyire
az utcán, hiszen gyakran előfordulunk ugyanazon a
környéken. Sosem fordítja el a fejét, ha meglát, sőt, az
út másik oldalára is átjön, boldogan üdvözöl, és ott
folytatjuk, ahol abbahagytuk: mi lehetne közöttünk...
Aztán sosem lesz semmi.

246
 *

Szipál Mártont szerintem senkinek nem kell bemutatni.

Ő volt az első, aki aktsorozatot készített rólam.
Amennyire szép emlék, annyira érdekes történet... Mert
nem pusztán egy fotózásról szólt a mi ismeretségünk.
Kevesen tudják, hogy az édesanyám fényképész volt. A
saját köreiben jó kapcsolatai voltak. Naná hogy ismerte
Szipál Marci bácsit is, akiről ódákat zengett a szakma.
Lehetett látni televízióban, valódi sztár volt a műfajban.
A tengerentúlon is fényes karriert futott be, amikor
hazatért, a csodájára járt az ország. Az édesanyám
mutatott be neki.
Sosem felejtem el, amikor először megláttam. Egy
térdig érő csizma volt rajta, meg egy bugy- gyos, fekete
bőrnadrág. Egy narancssárga, rikító selyeminget vett fel
hozzá. Egy apró lakásban élt a Jászai Mari tér
környékén, a falon amerikai hírességek fotói: Lucy
képe a Daliásból, vagy éppen Columbo portréja.
Rendszeresen jártam hozzá, de nem csak én, más
hasonló korú fiatalok is. Ő ugyanis kurzusokat
szervezett, amelyek hivatalosan arról szóltak, hogy
megtanítsa a fiatalokat a szakma legapróbb fortélyaira.
Marci bácsi szerette a fiatalokat, maga

M7
köré gyűjtötte őket, aztán évről évre cserélődött a
társaság, hiszen az oktatások egy idő után rendkívül
unalmassá váltak, mert leginkább arról szóltak, hogy a
saját sikereiről regélt.
Bizalmas kapcsolat alakult ki közöttünk, nekem
például elárulta a nagy titkát is, hogy önbar- nítóval
keni az arcát. Mi többsem csak az arcát, minden
porcikáját, ami kilóg a. ruha alól - a teste többi része
ellenben hófehér. z önbarnító krém így mindig a mosdó
környékén vagy a kádban hevert. És a szemüvegei is
rendre kéznél voltak, mert állítása szerint nem szerette
a szemét.
Aztán megromlott a kapcsolatunk - miattam. Én már
akkor is a saját életét, a függetlenségét kereső Kelemen
Anna voltam, akinek volt pofája kérdezni, ha valami
kihozta a béketűrésből. Amikor meguntam a
nemzetközi sikereiről szóló meséit, arról kezdtem
faggatni: ha ekkora király volt a tengerentúlon, mégis,
mi a szart keres itt?
Inkább nem árulom el, mit mondott.

Miután megjelent Havas Henrik rólam szóló könyve, a

kötelező promóciós akciók után visz- szamenekültem az
otthonomba, a megszokott

248
életembe. Hosszú-hosszú évek után tulajdonképpen
csak az idén, 2014 elején adtam újra életjelet
magamról. Persze az elmúlt években is több hír jelent
meg rólam, ha kutat az ember az interneten, talál szép
számmal mindenfélét. Zeusz, pornófilm, egyéb
eszement és szenzációhajhász tartalmak. Mindez úgy,
hogy az esetek többségében meg sem kerestek, hogy
elmondjam a véleményem. Az újságíróknak elég egy
félinfó, egy kép, egy városi pletyka, és máris a
címlapon találhatja magát a „híresség”. Az ismert
emberek egy része próbál baráti kapcsolatot ápolni a
firkászokkal, vagy akár csak egy-egy kiválasztottal
közülük - a másik része pedig retteg: jaj, csak nehogy
hívják, mert nem tudja, mit reagáljon. Egyvalamivel a
közelmúltban szembesültem: az újságírók ugyanolyan
emberek, mint mi. Sőt, lehet akár ugyanolyan előéletük,
mint nekünk. Úgy is mondhatnám, rólam simán
megírhatták bármikor, hogy pornóztam, vagy hogy
pénzért árultam a testem, holott tudom, hogy vannak
olyan, a médiában dolgozó lányok, akiknek hozzám
hasonlóan alakult a múltjuk...
Ott van például az a fiatal nő, akit hihetetlenül
lojális, jó fej, segítőkész újságírónak ismertem meg. A
szakmájában elég jó neve van, rendsze-

249
resen felbukkan tévéfelvételeken, társasági ren-
dezvényeken. Olyannyira elmélyült a munkakap-
csolatunk, hogy a közelmúltban megjegyezte: mi
ismerjük egymást. Azt hittem, leesik az állam. Pontos
helyszínt, és neveket is említett. Kiderült, többször is
részt vettünk közösen olyan privát „rendezvényeken”,
ahová mindkettőnket munka miatt hívtak. Nem tagadta
előttem: kurva volt ő is. Pénzért árulta a testét,
szórakoztatta a megrendelőit. *
Imádom az életet, számos meglepetést tartogat.
Ugyanakkor megjegyzem: soha, senkit nem szabad
elítélnünk anélkül, hogy ismernénk a múltját.

250
 1 8.

Ő az utolsó férfi, aki belém szeretett. Olyannyira friss

történet ez, hogy most is tart. Abban a harminc napban
toppant be az életembe, amikor hirdettem magam az
interneten. Most, alig néhány hónapja. Fogalmam sem
volt, hogy a kapcsolatunk, a szerelmünk ennyire
kiforrja magát. Pedig csak egyszer találkoztunk.
Egyeztettünk időpontot, este hat körül várt. A nap
azonban totális káosz lett a számomra, sok rohanással,
idegeskedéssel, de akadt benne lustálkodás is. A
lényeg: eszem ágában nem volt elmenni a randira. Azaz
benne volt a fejemben, hogy várnak, de magasról tojtam
a dologra. A telefonom sem volt bekapcsolva. Csak
órákkal később vettem elő, akkor viszont a nyakamba
szakadt a

251
pokol. Legalább negyven hívásom volt tőle, és öt
üzenet. De egyik sem volt ideges hangulatú, csak az
iránt érdeklődött, érdemes-e még várnia. Ott ült egy
helyben, és várt rám. Ez olyan megnyugtató volt, hogy
azonnal fel is hívtam, és mondtam neki, ha tényleg a
megbeszélt helyen van még, és rám vár, akkor azonnal
indulok. Egyrészt bántott a lelkiismeret, másrészt
szimpatikus volt, hogy ennyire nyugodt természetű
férfival lesz dolgom.
Egy alacsony, régi vágású figura várt, a leginkább
egy csupaszív manóhoz hasonlítanám. Az asztalon egy
szál vörös rózsa, és első körben szó sem esett a szexről.
— Nagyon régóta figyelem az életét. Nagyon
örülök, hogy sikerült leszámolnia a rossz dolgokkal.
Azért akartam találkozni önnel, mert megfogott a
kedvessége, és az is, ahogyan beszél az állatokról,
ahogyan érez irántuk...
Végtelenül lágy hangon mondta a kis monológját, én
pedig meg sem tudtam szólalni. Jött egy fazon, akinek
nem a pornófilmek, a drog, a szex, a kutyatámadás jut
az eszébe rólam, hanem a kedvesség és az állatszeretet.
Csak pár perccel később jutott az eszembe, azért azt
sem kellene kizárnom, hogy egy tudatosan felépített
műsor ez, mert - lássuk be! - ha valaki eredményt akar
elérni egy

252
nőnél, akkor gyakran nyúl hasonló módszerekhez.
Mégis, úgy éreztem magam, mint egy tinilány. Talán
el is pirultam a szavaitól. És ő sem titkolta, meg van
illetődve. Most lett ugyanis alkalma, és kellő bátorsága
ahhoz, hogy fel merjen hívni, és találkozót beszéljen
meg velem.
Aztán az is kiderült, hogy megint csak a Mindenható
járhatott közben a találkozásunkat illetően. Állítólag
egy ismerősétől kapta meg a telefonszámomat, évekkel
ezelőtt. Próbált rajta elérni párszor, de sosem volt
bekapcsolva. Egy-másfél éve már, hogy először vette a
bátorságot, megkeres. Egészen eddig nem sikerült. Ez
normális? Éveken át próbálsz elérni egy számot, ami
sosincs bekapcsolva, és nem adod fel? Pedig ő ezt tette.
Az egy hónapos akcióm első napjaiban nemcsak
kicsörgött a telefonom, hanem fel is vettem neki.
Szerencse fia.
Elmesélte, hogy a tengerentúlon él, egy óceánjáró
kapitánya, van két felnőtt gyermeke, akik itthon élnek.
Majd a tizedik perc környékén hirtelen felugrott,
összecsapta a bokáját, és illedelmesen bemutatkozott.
Családi név, keresztnév. Fel sem merült bennem, hogy
álnéven hülyítene, mint a legtöbb fizetős srác a
múltamból. Esküszöm,

253
nagyon szórakoztató volt. Mosolyogtam, ő meg csak
beszélt, és dicsért minden második mondatával.
Teljesen kiestem a szerepemből, elfelejtettem Kelemen
Anna lenni. Aztán ez nem tartott sokáig, mert a
fejemben már elszabadultak a gondolatok a lehetséges
forgatókönyveket illetően. Először azon
morfondíroztam, kár, hogy ilyen alacsony - hogy
fogunk így kinézni egymás mellett? Még jó, hogy nem
megyünk ki az utcára. Majd előre szaladtam egy picit:
úgy gondoltam, kár a sok szájtépés, meg baromság, ha
akar, úgyis meg fog baszni. Úgyhogy hiába a
puccparádé, a nemesi szövegek, a vörös rózsa, bár...
Bevallom: benne lettem volna, hogy elvigyen egy
étterembe, és más síkra tereljük a dolgot. Ekkor nyúlt
ismét az asztalhoz, ahol egy fehér boríték is lapult.
Nyilván a százezer forint volt. Ezt is úgy nyújtotta át
nekem, hogy abban semmi bántó és lekezelő nem volt.
Úriember volt, aki azt sugallta, neki ez a pénz
lényegtelen. Én meg azt gondoltam, azért mégsem. Két
lényeges dolog van csak, ami kettőnket illet: a pénz és a
baszás.
Egy idő utána gyermekei esküvője, a virágom
származása, és semmi hasonló nem érdekelt már,
mellébeszélésnek tartottam. Aztán ismét valami olyat
tett, ami alapján azt kellett mondanom: ez

254
a férfi más, mint a többiek. Illedelmesen engedélyt kért,
hogy bekísérhessen a fürdőszobába. Ott elővett egy
különleges, olívaolajos tusfürdőt. Azt mondta, a
kutyáját is hasonlóval szokta ápolni, de ezt kifejezetten
nekem vette, és szeretné, ha kipróbálnám. Én meg
esküszöm, örültem! Már biztos voltam abban, ez a férfi
arról álmodik, hogy ő és én egy pár leszünk. Fel is
készültem rá, ha felmerül ez a kérdés, akkor
valószínűleg meg kell majd mondanom, hogy működhet
a dolog, de kizárólag üzleti alapon. O fizet, én pedig
mosolygok mellette. Mást nem ígérhettem volna ilyen
rövid ismeretség után.
Magamra hagyott a fürdőszobában, megpróbáltam
felkészülni a feladatra, ami ennek a férfinak az
elégedettségét kellett hogy szolgálja. Azt mondta,
kedves vagyok, állatbarát, jószívű. Úgyhogy
eldöntöttem, ez lesz az én szerepem, amivel célt érhetek
nála, a cukiságom, kedvességem az, amivel
elégedettséget válthatok ki belőle. A régimódi
stílusával nem lehetett mit kezdeni, sőt, sejtettem, ha
valaha is szexelni fogunk, feltehetően az ágyban is
lesznek majd erre utaló jelek, de nem akartam ennyire
előre szaladni. Kipróbáltam az olívás tusfürdőmet. Igaz,
hogy indulás előtt zuhanyoztam, de ebben a helyzetben
ez másodlagos

255
volt. Tudtam, újra tisztálkodnom kell, és örülnöm az
ajándéknak. Sőt el is kellene ájulnom a gyönyörtől,
mint aki még nem látott ilyet. És úgy örültem neki, úgy
el voltam ájulva tőle, mint aki még sosem látott ilyet.
Azt reméltem, ezek után a szobában tovább
hallgathatom majd a nagyszerű történeteit a múltból, a
dicsérő* szavakat, és mindent, amit Kelemen Annával
tervez. De nem így lett. ♦
Amikor kiléptem a fürdőből, ő már kecsesen elterült
az ágyon. Körülbelül százhatvan centiméter hosszan -
nem lehetett sokkal magasabb. Hopsz, a kis manó!, suhant
át az agyamon a gondolat, amelyet a látvány ihletett.
Tudtam, innen már nincs menekvés, de nagy baj sincs,
hiszen ebben a helyzetben kettőnk közül valószínűleg
én leszek az, aki mostantól átveszit a stafétabotot.
Nem sokat teketóriázott, elkezdte nyalogatni a
puncimat. A farka szinte egy másodperc alatt felállt.
Bár nem is nevezném faroknak, ennek az embernek
fütyülője volt, a testméreteihez nem is illett volna más,
mint ez a fütyülő. Abban a pillanatban azonban, ahogy
megkeményedett a fütyköse, a szemem sarkából egy
szokatlan látványra lettem figyelmes. A nemi szervével
együtt, teljes szinkronban, a két lábfeje is
megmerevedett. De

256
nem úgy, mint a férfiaknak szokott: nem felfelé,
spiccben — előre. Nem lehetett volna lábra állítani,
azonnal eldőlt volna. A feje búbjáig megfeszült a teste,
úgy nézett ki, mint egy kilövésre váró nyílvessző.
Miközben nyalta a puncimat, nagyon furcsa, röfögő
vagy böfögő hangokat adott ki. Nem is mertem oda
nézni, így a lábujjain pihentettem a tekintetemet. Ekkor
már tisztában voltam vele, hogy nekem aznap
valószínűleg nem lesz orgazmusom, így egy óvatlan
pillanatban a kezembe vettem az irányítást. Keresztben
feküdt az ágyon, széttett lábakkal, én meg jól rá is
mentem a fü- tyülőjére. Ugyanolyan olívaillata és -íze is
volt, mint a tusfürdőmnek. Mivel egy közepesen merev,
átlagosnál kisebb fütyülőről volt szó, nem is a szopás
követelt tőlem nagy erőfeszítést, hanem az, nehogy
kitörjön belőlem a hangos nevetés. Igen, a spiccben álló
lábfejek a szétfeszülő lábujjakkal. A kilövésre váró
asztronauta. Úszóhártyáitól megfosztott tőkés réce - ilyen és
ehhez hasonló jelzős szerkezeteken járt a fejem,
amelyekkel csak a saját dolgomat nehezítettem meg a
nevetés ellen folytatott egyenlőtlen harcban.
— Jaj, Annácska! Jaj, Annácska! — mondta kéjesen,
amikor végre misszionárius pózban belém hatolt.
Olyannyira rosszul lettem ettől a jajga

2
57
tástól, és az eszeveszett hangjától, hogy mindent egy
lapra feltéve jó mélyen magamba húztam, és a
hüvelyem összes izmát bevetve addig mozgattam
magamon, míg nagyon gyorsan el is élvezett. A teste
beleremegett az orgazmusba, a szeme kikerekedett,
majd néhány másodperc múlva lecsukódott - a lábfeje
pedig szép lassan ellazult. A vér a testében újra
egyenletesen oszlott el. Néhány percig mozdulatlanul
feküdt, ezalatt én szép lassan felöltöztem. Majd
illedelmesen elbúcsúzott, de még valami olyasmit
magyarázott, hogy reméli, nem volt a terhemre és nem
okozott csalódást. Nyugtatgattam szegénykémet, ahogy
ilyenkor illik, majd elindultam haza.
Azóta is e-mailezgetünk. Sőt én azt hiszem, hogy mi
most tulajdonképpen járunk egymással. Ügy, hogy én
nem csinálok semmit - legalábbis ezt olvasom ki a
soraiból. Odáig még nem jutottunk, hogy pénzt is
küldjön nekem rendszeresen, ha már a szerelme és a
párja vagyok. Ez a téma nem merült még fel, és nem is
nagyon fogok ilyet felhozni, de nyitva hagytam neki ezt
a kaput, úgyhogy adott neki a lehetőség, hogy magától
küldjön. Gonosz dolog? Nem hinném. Ha valaki adni
szeretne, adjon. Ha ettől ő boldogabb,

258
vagy erősebbnek érzi a pozícióját mellettem, hát
legyen. Kérni azonban nem fogok!
Szerelmes belém. Osszeszorul a gyomra, ha rám
gondol, és minden egyes mondatában ír erről. Persze
sejtem, nem is belém szerelmes valójában, hanem abba,
hogy szerelmes lehet valakibe. Ráadásul Kelemen
Annába. Nagy lelki teher lehet ez, ha úgy érzi egy férfi,
ott a lehetőség előtte, de nem hibázhat, és meg kell
felelnie, mert valószínűleg ez az utolsó és egyetlen
sansz. A nagy lehetőség! Valami ilyesmi lehet most
vele is.
Egy felnőtt, tisztességes munkában megőszült,
intelligens férfi, és őt is „beteggé” teszi a szerelem.
Megzavarodik a realitásérzéke, és az elméje. Azt meg
nem mondhatom neki, hogy ne szeressen! Mert igenis
szeressen! Onnan, a tengerentúlról meg pláne!
Eltelt egy hónap, amióta találkoztunk. Ezt onnan
tudom, hogy az egyik legutóbbi leveléhez csatolt egy
képet is. Egy hatalmas, gyönyörű virágcsokrot vett az
egyhónapos szex-fordulónkra, és annak a társaságában
tartotta meg az ünnepi vacsoránkat. Kérdés?

259
 1 9.

Hogy ki az a Kelemen Anna? Kislányként voltak

terveim. Vágytam a szerelemre, a sikerre, a
gazdagságra, talán még arra is, hogy egy sármos,
jómódú férfi feleségeként éljem a gondtalan életem. Ma
már azt mondom, az élet nem ennyire kiszámítható.
Már a gyerekkorom sem úgy alakult, hogy egy legyek
az átlagos földlakók közül. Menekültem a magányba, az
önállóságba, mindezt úgy, hogy nem igazán volt
előttem minta, nem láttam, hogyan is kellene
boldogulnom, talpon maradnom. Nyugtalan lelkemnek
engedelmeskedve a pillanat lett a legfőbb
szövetségesem. Csaknem minden új helyzetre igent
mondtam, mert abban hittem, úgy tudok majd
határozott és hiteles válaszokat adni arra a kérdésre: Ki
va-

260
gyök én?, vagy, hogy Milyen az élet?, ha mindent
megtapasztalok. A felfogásom a mai napig nem
változott. Voltam drogfüggő, pénzért árultam a testem,
öngyilkosságot kíséreltem meg, és babát is vártam.
Rengeteg sebet ejtett rajtam a múlt. De semmit nem
bántam meg!

Mindig a kíváncsiság vezérelt, sosem kívántam

megfelelni semmilyen elvárásnak, társadalmi
nyomásnak. A normáknak nem a társadalmi elvárások
terén tulajdonítottam jelentős szerepet. Mindenkinek
magának kellene tudnia, hol és meddig tart a határ. Mi
az, amit megengedhet magának úgy, hogy el tud
számolni a lelkiismeretével. Szabadabbnak kellene
lennünk! És legfőképpen a nőket illetné meg ez a
nagyobb szabadság. Ha tetszik, ha nem: még mindig a
férfiak ülnek a nyeregben. Elég megnézni a parlament
összetételét, a vezető kormánytisztviselők nemét, a
multinacionális cégek vezetőit, de a nagy-, közepes és
kisvállalatok első embereit is. Pedig mi, nők többen
vagyunk.

261
Én ebben a világban lettem kurva! Egy a testét pénzért
áruló nő, akinek a szolgáltatásaiért a pénzt férfiak
adják. És amíg engem ezért nyilvánosan meg lehet
alázni, le lehet írni, számon lehet kérni, addig azok a
férfiak, akik sokszor a családjuktól vették el a pénzt,
hogy nekem adhassák, a teíremtés koronáiként
tündökölnek. Vagy éppen büszkén újságolják a baráti
körükben: megvolt nékik Kelemen Anna! És én, a
„kurva”, kinek kellelí majd? Eljön majd a világ, amikor
vállalni lehet égy lányt, aki a testéből élt? Eljön majd a
világ, amikor minden nő vállalni meri, hogy árulta a
testét? dalán igen. Abban azonban nem hiszek, hogy
eljön az az idő, amikor férfiak is kiállnak a
nyilvánosság elé: igen, tegnap nemcsak kenyeret,
telefont, meg sorsjegyet vettem - hanem egy lányt is.
%

Sokan féltették a lelkemet. Épp annyira, mint más

lányokét, akik az ősi mesterséget űzik, vagy éppen
drogokra költenek. Soha nem lesz normális
kapcsolatom, nemi betegségeket kapok majd el, ki
fogok égni, satöbbi. A szokásos szövegek. Olyan nők
vágták ezeket a demagóg véleményeket a fejemhez,
olyanok kiáltanak farkast, akik a gondolataikban sem
mertek meglépni hasonló

262
bátor dolgokat a szabadságuk érdekében. Én spéciéi
sosem mertem volna kijelenteni, hogy nem vagyok
leszbikus, vagy biszexuális, amíg nem próbáltam ki
milyen a szex nővel. Voltam nőkkel, nem is egyszer.
Velük is tudtam élvezni a szexet. Sőt, hármas
felállásban is mindig megtaláltam a helyem, és azokat a
pillanatokat, amelyek boldoggá tettek. Hogy két fiú,
vagy egy fiú és egy lány volt mellettem - másodlagos.
Egy biztos, amióta túl vagyok ezeken a kalandokon,
azóta tudom a tükör előtt szemrebbenés nélkül
kijelenteni: a férfiakat szeretem!

El tudja bárki is képzelni, hogy a múltam ismeretében

találok magam mellé valakit? Egy olyan férfit, aki
elfogadja, miként éltem, aki nem akar megváltoztatni,
aki nem kizárólag a mellemet, a számat, a testemet látja
maga előtt, ha meghallja a nevem? Egy olyan férfit, aki
- még ha elfogadja is ezeket - büszkén vállalja majd a
nagyvilág előtt, hogy a „ribanc”, „drogos”, „lázadó”
Kelemen Anna a párja? Ugye, hogy nem? Itthon
legalábbis biztosan nem. Mert ott volt Thomas. A
norvég férfi, akinek nem voltak előítéletei. Aki nem
hallott a viselt dolgaimról, csak megrendelt

263
magának, szexeltünk, beszélgettünk és egymás életének
részeivé váltunk. Ha valaki, hát ő megérdemelne még
több tiszteletet. Sem előttem, sem mások előtt nem
titkolta az életvitelét: hogy orgiákra jár, hogy a farka
vezérli, hogy iszik, hogy drogozik... De mégis: a
hedonista élete során hiába falta nagykanállal az élet
nyújtotta örömöket, hosszú hónapokon át Kelemen
Anna volt a társa. Én, akinek feleakkora mellesem volt,
mint amilyenekre ő gerjedt. Én, aki egy kelet-európai
országból érkeztem. Én. Én lettem számára a társ. A nő,
aki gyermeket szülhetett volna neki. A nő, akivel az
életét is leélhette volna. Az, hogy öngyilkos lett,
számomra bizonyos szempontból természetesnek tűnik.
Ez a világ nem neki, és nem Kelemen Annának lett
kitalálva.

Nem vagyok egyedül ezen a bolygón, így hiába van

elképzelésem az életről, mindig a körülmények áldozata
leszek. Éppúgy, mint akárki más, akinek nem adatott
meg a hatalom, vagy legalább annyi pénz, hogy
szabadságban és függetlenségben éljen. Ha pedig
minden fronton hangosan kitartunk az elveink mellett,
csak a kirekesztettsé

264
günk mértéke nőhet - miközben újabb haragosokat
szerezhetünk.
Én ezen az úton járok, és ezen az úton is szeretnék
maradni. Vesztenivalóm nincs, amit lehetett, a múltam
miatt már elvesztettem. Megbélyegeztek, így már
mérlegelnem sem kell, érdemes-e folytatnom.
Egyke vagyok. Ugyanolyan magányos, mint az
anyám és az apám. A viszonyunkat azóta sem rendeztük
egymással. Nem ültünk le se kettesben, se hármasban,
hogy egyszerűen belenézzünk egymás szemébe, és egy
szó nélkül „lenyeljük” a közös éveket, majd utána
egymás nyakába boruljunk. Lehet, hogy ez sohasem
történik meg, és eljön a nap, amikor már késő lesz.
Akkor pedig valamelyikünk újabb hatalmas csomagot
kap a nyakába, amit cipelhet az egész életén át.
A mi családunkban mindenki elfojtó és zárkózott.
Meggyőződésem, ezért lettem ennyire nyitott és nyílt az
idegenekkel. Mondom, amit gondolok, sokszor sajnos
túl hamar.
A testem jelenleg nem eladó. Most nem, de nem
tudom, meddig tartom magam. Mert az egész eddigi
életem mozgatórugója az volt, hogy nagyon imádok
dugni. Többek között idegenekkel. Fogalmam sincs,
hogy képes leszek-e e nélkül

265
élni és boldogulni. A szex egyszerű, gondtalan életet
biztosított nekem, úgy érezhettem, hogy nem vagyok
köteles felnőni. Nem akarok unalmasan, hétköznapi
módon élni, óhatatlanul hazugságokba keveredni, de
tény, időnként az eszembe jut: jó lenne tartozni
valakihez. Aztán hamar ki is verem a fejemből, hiszen
szeretőként mindig csak a jót és szépet kaptam a
férfiaktól. Az ajándékokat, az őszinteséget — az
orgazmust. Hozzád soha nem jutottak el a munkahelyi
és anyagi gondok, a családi perpatvarok, semmi olyan,
ami megnehezíti az együttélést. Csak a kellemes rész.
Lehet, hogy csak én fordulok meg rossz helyeken,
de történetesen még sosem hallottam őszinte
kapcsolatról.
Borzalmas hely a világ, borzalmásak vagyunk mi,
emberek. Az az érzésem, hogy mindenki be-
lekényszeríti magát egy szerepbe, és ha belegebed is,
megpróbálja azt játszani - ha tetszik, ha nem. Arra
azonban csak kevesen veszik a fáradságot, vagy éppen a
bátorságot, hogy saját magukat megkérdezzék arról,
milyen az életük valójában. Boldog vagyok én
egyáltalán? Tényleg ezt szeretném csinálni? Biztosan ez
vagyok én? Ha önmaguknak kimondják is a nemet,
tenni már biztosan nem tesznek ellene. Én
megengedhettem magam
nak, hogy felpakoljam magam egy szexoldalra.
Kihívásnak éreztem, álltam elébe. Elárulom, anyagilag
sem volt rossz döntés. Nem mondom, hogy mindenki
tegye ezt. Isten ments! De az biztos, hogy mindenkinek
a fejében ott vannak a válaszok a saját kérdéseire.
Ezeket a döntéseket meg kell hozni, már csak az
önmagunk szeretete miatt is. Ez az eredeti út,
mindenkinek a saját útja. Nem szabad másoktól
várnunk válaszokat a saját kérdéseinkre, főként ha saját
magunkról van szó. Ha kilátástalan is az út, amin el
kell indulni, attól se féljünk. Minden, tényleg minden
döntésünkkel és annak következményeivel csak
erősödünk. Tapasztalunk, és bölcsebbek leszünk.
Lépjetek, emberek! Ne maradjatok le a saját életetekről,
mert késő lesz!

Vannak nők, akikben ott dolgozik a vágy: édesanyák

akarnak lenni. Bennem ez még mindig nem érett meg.
Nem is nagyon tudom elképzelni, hogy valaha meg fog.
Valaki máson keresztül eredményt elérni - valahogy így
látom az édesanyák motivációját. Én még ott tartok,
hogy a saját sikereim éltetnek.
Azzal, hogy nyíltan vállalom, pénzért szexel-

267
tem, csak megmutatom, ez is egy döntés. Hogy jó vagy
rossz, az ebben az esetben lényegtelen. Bármit
megtehetünk, ha azt vállaljuk - és én vállalom.
Mindazt, amit megtettem, amit kimond- tam, amit
gondoltam. És mindazt, ami innentől következik. ;

Hogy kicsoda Kelemen Anna? Ha egy éve bárkit

megkérdeznek erről az országban, nagyjából sejtem,
milyen válaszokat adtak volna. Mert a többség a
pornófilmekből, a televízióból, az internetes
fórumokról és a bulvárújságok címlapjairól ismer.
Hogy mit gondolok? Mit érzek? Egyáltalán, milyen utat
hagytam eddig magam mögött az életben? Tessék, most
elmondtam kerek perec, itt van fehéren-feketén.
Emlékek, gondolatok, örömök és bánatok. Minden, ami
Kelemen Anna életének a része - minden, ami miatt
Kelemen Anna az, aki.
Hogy ki vagyok én?
Most már tudják, ugye?
Immár ismerik a történetem.
ítélkezzenek.
Én elfogadom. '
 ULPIUS-HÁZ BOLTHÁLÓZAT
Legyen törzsvásárlónk!

KOLOSYTÉR
1036 Budapest, Kolosy tér 1. tel.: 240-1976; e-mail:
kolosy@ulpiushaz.hu

POZSONYI ÚT
1 1 3 7 Budapest, Pozsonyi út 23. tel.: 349-2753; e-mail:
pozsonyi@ulpiushaz.hu

VÁCI ÚT
(a WestEnddel szemben, a Nyugati térnél)
1 1 3 2 Budapest, Váci út 6. tel.: 330-2670; e-mail:
vaci@ulpiushaz.hu

PÓLUS CENTER
(Sunset Boulevard 138.)
1 1 5 2 Budapest, Szentmihályi út 1 3 1. tel.: 06-20-569-
7948; e-mail: polus@ulpiushaz.hu

MÓRICZ ZSIGMOND KÖRTÉR

1 1 1 4 Budapest, Móricz Zsigmond körtér 2. tel.: 452-
1759; e-mail: moricz@ulpiushaz.hu

EUROPARK
(I. emelet)
1 1 9 1 Budapest, Üllői út 201. tel.: 06-20-346-2746; e-mail:
europark@ulpiushaz.hu

SUGÁR ÜZLETKÖZPONT
(I. emelet, 217/A üzlet)
1 1 4 8 Budapest, Örs vezér tere 24. tel.: 469-5393; e-mail:
sugar@ulpiushaz.hu
 MÚZEUM KÖRÚT
1 0 5 3 Budapest, Múzeum körút 41. tel.: 266-7134; e-
mail: muzeum@ulpiushaz.hu

DEÁKTÉR
1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 9. tel.: 235-0212; e-
mail: deak@ulpiushaz.hu

MAMMUT 1. ;
(magasföldszint, P018-as üzlet)
1024 Budapest, Lövőhöz u. 2. tel.: 06-20-217-2518; e-mail:
mammut@ulpiushaz.hu

MARGIT KÖRÚT
1 0 2 7 Budapest, Margit körút 1. tel.: 06-20-462-3331; e-
mail: margit@ulpiushaz.hu

WESTEND
(Aluljáró szint, Jókai Mór sétány 077)
1062 Budapest, Váci út 1-3. tel.: 450-0415; e-mail:
westend@ulpiushaz.hu

GYŐR
9021 Győr, Baross Gábor út 33. tel.: 06-96-952-235; e-mail:
gyor@ulpiushaz.hu

TATABÁNYA
(Interspar áruház)
2800Tatabánya, Győri út 25. tel.: 06-34-309-230; e-mail:
tatabanya@ulpiushaz.hu

SZOLNOK
(Interspar áruház)
5000 Szolnok, Mátyás király u. 29. tel.: 06-56-342-684; e-
mail: szolnok@ulpiushaz.hu

DEBRECEN *
4024 Debrecen, Piac utca 16. tel.: 06-52-249-268; e-mail:
debrecen@ulpiushaz.hu
 Vásároljon Ulpius-ház könyveket a legjobb áron
közvetlenül a kiadótól!

WWW.ULPIUSHAZ.HU

Webshopunkban teljes kínálatunk megtekinthető és

kedvezményesen megvásárolható!
Ha az oldalon feliratkozik hírlevelünkre, hetente az elsők
között értesülhet akcióinkról, újdonságainkról és
programjainkról.

Keresse az Ulpius-ház Könyvkiadót a Facebookon is!

FACEBOOK.COM/ULPIUSHAZ

Jó vásárlást, jó böngészést kívánunk!

Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest Felelős kiadó Kepets András
Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomda Zrt., Debrecen Felelős
vezető György Géza vezérigazgató