You are on page 1of 13

Tantárgy címe: Növényvédelem II.

Tárgyfelelős oktató: Dr. Radócz László

http://portal.agr.unideb.hu/tanszekek/novenyvedelmi/intezet/
index

A gyomnövény fogalma

Pethe Ferenc (1805): „Dudva alatt most minden olyan plántát értünk, mely az
önként termesztett plánta között, a neki szabott helyen magában vadon terem,
legyen bár az a leghasznosabb plánta magában.”

Cserháti Sándor (1899): „Gyomnak mondunk minden olyan növényt, mely


akaratunk ellenére fordul elő ott, ahol valamely növényt termelünk. A gyom
károsítja a termést, mert csökkenti a hozamot és esetleg rontja a minőséget.”

Nem mezőgazdasági területen is értelmezhető:

Hunyadi Károly (1974): „Gyomnövénynek nevezünk bármilyen fejlődési


stádiumában lévő olyan növényt, vagy növényi részt, amely ott fordul elő, ahol
nem kívánatos”

Ökológiai szemléletű megközelítés:

Bunting (1960): „A gyomnövények a másodlagos szukcesszió pionír fajai.”

1
A gyomnövények megjelenése, jelenléte a növényi vegetáció alkalmazkodása
az emberi tevékenységhez, az ember által alakított környezethez.

Az adott körülmények között számunkra káros bármilyen növényt


gyomnövénynek tekinthetünk.

Élőhelyek szerint:

•Szántóföldön,

•Legelőn,

•Bolygatott területeken, ruderáliákon,

•Emberi lakóhelyek környékén.

A gyomok kártételi formái

Közvetlen kártételi formák:

•A termőhely elfoglalása
•A talaj vízkészletének felhasználása
•A tápanyagkészlet felhasználása
•Árnyékolás
•A talajhőmérséklet csökkentése
•Élősködés

Közvetett kártételi formák:

•Betegségek köztes gazdái, kártevők szaporítói


•Termelési költség növelése
•Termés értékének lerontása
•Növényvédelmi, vagy egyéb munkák akadályozása
•Mérgező gyomok
•Zárlati és veszélyes gyomnövények

2
A tápanyagkészlet felhasználása

Egyes gyomnövények relatív tápanyagfelvétele a kukoricáéhoz


viszonyítva

Növényfaj N P K Ca Mg
Gyommentes kukorica 100 100 100 100 100
Gyomos kukorica 58 63 47 67 77
Szőrös disznóparéj 102 80 124 275 234
Fehér libatop 120 74 121 281 216
Pirók ujjasmuhar 100 64 157 131 228
Kakaslábfű 105 60 138 430 337

A talajhőmérséklet csökkentése

A talaj hőmérséklete gyomos és gyommentes területen

Répa Burgonya Kukorica


Időpont gyomos gyom- gyomos gyom- gyomos gyom-
mentes mentes mentes
Jún. 27. 18,65 20,27 16,77 19,02 17,48 19,00
Jún. 28. 19,67 20,48 17,08 19,65 18,08 19,60
Jún. 29. 20,12 21,57 17,80 20,23 18,38 20,35
Jún. 30. 20,38 22,47 17,67 20,82 18,23 21,03
Júl. 01. 21,30 23,43 18,18 21,65 18,90 22,05
Júl. 02. 21,90 24,08 18,52 22,58 19,45 22,58

3
A gyomnövények életforma rendszere
Az életforma rendszert Raunkiaer, dán botanikus alkotta 1903-ban.
A növényeket 5 fő csoportba rendezte:

•Fás növények (Phanerophyta)


•Törpe cserjék (Chamaephyta)
•Félig rejtve telelők (Hemikryptophyta)
•Rejtve telelők (Kriptophyta)
•Talajban telelők (Geophyta)
•Vízben, mocsárban telelők (Hydatohelophyta)
•Egyévesek (Therophyta)

A gyomnövények életforma rendszerbe való sorolását a norvég Korsmo


végezte el (1930).

Magyarország gyomnövényeit életforma rendszerbe Balázs sorolta (1949).

Ezt a rendszert Ujvárosi 1952-ben fejlesztette tovább.


Jelenleg az Ujvárosi féle rendszer a Magyarországon általánosan elfogadott.

A gyomnövények életforma rendszerének felépítése:

Gyomnövények

Egyszer termők Többször termők (Évelők)

Mélyen a
Félig rejtve Cserjék
Egyévesek Kétévesek talajban
Therophyta Hemitherophyta
telelők Phanerophyta
Hemikryptophyta
telelők
Geophyta
•T1 •H1
•G1
•T2 •H2
•G2
•T3 •H3
•G3
•T4 •H4
•G4
•H5

4
T: Egyévesek

T1: Ősszel csírázó, kora tavaszi áttelelő egyévesek

Optimális csírázási hőmérséklet: 8-12 oC


Csírázás fő időszaka: nyár vége, ősz első fele.
Telelés: csíranövény vagy tőlevélrózsás állapotban.
Kora tavasszal folytatják a növekedést.
Virágzás fő időszaka: április.
Termésérés fő időszaka: május.
A nyári meleget és szárazságot mag alakjában vészelik át.

Pl: tyúkhúr (Stellaria media), árvacsalán fajok (Lamium spp.), veronika fajok
(Veronica spp.), pásztortáska (Capsella bursa-pastoris) egynyári perje (Poa
annua).

T2: Ősszel és tavasszal csírázó, áttelelő egyévesek


(tipikus gabonagyomok)

Optimális csírázási hőmérséklet: 6-8 oC


Csírázás fő időszaka: ősz – október; kisebb csírázási hullám kora tavasszal.
Telelés: csíranövény állapotban.
Kora tavasszal folytatják a növekedést.
Virágzás fő időszaka: május.
Termésérés fő időszaka: június.
A nyári meleget és szárazságot mag alakjában vészelik át.

Pl: pipacs (Papaver rhoeas), szarkaláb fajok (Consolida spp.), ragadós galaj
(Galium aparine), mezei tarsóka (Thlaspi arvense), sebforrasztó zsombor
(Sisymbrium sophia), árvácska fajok (Viola spp.), rozsnok fajok (Bromus spp.),
nagy széltippan (Apera spica-venti)

5
T3: Tavasszal csírázó, nyár eleji egyévesek

Optimális csírázási hőmérséklet: 8-14 oC


Csírázás fő időszaka: tavasz – március vége, április, május eleje.
Az ősszel kelt példányok télen kifagynak.
Virágzás fő időszaka: nyár első fele.
Termésérés fő időszaka: nyár második fele.
A telet mag formájában vészelik át.

Pl: vadrepce (Sinapis arvensis), repcsényretek (Raphanus raphanistrum),


parlagi füstike (Fumaria schleicheri), vadzab (Avena fatua)

T4: Nyárutói egyévesek (Tipikus kapás gyomok)

Optimális csírázási hőmérséklet: 10-12 oC felett (20-30 oC)


Csírázás fő időszaka: tavasz – április vége, május, de megfelelő tér és talaj
nedvesség esetén egész nyáron és kora ősszel is kelnek.
Virágzás fő időszaka: nyár második fele.
Termésérés fő időszaka: nyár vége, ősz – az első fagyokig.
Fagyérzékenyek, a telet mag formájában vészelik át.

Pl: szőrös disznóparéj (Amaranthus retroflexus), fehér libatop (Chenopodium


album), parlagfű (Ambrosia elatior), szerbtövis fajok (Xanthium spp.),
selyemmályva (Abutilon theophrasti), csattanó maszlag (Datura stramonium),
tarlóvirág (Stachys annua), kakaslábfű (Echinochloa crus-galli), muhar fajok
(Setaria spp.), köles fajok (Panicum spp.)

6
HT: Kétévesek

Életciklusuk két év, de egyszer hoznak termést.


Csírázás: késő tavasszal vagy nyár elején.
Az első évben tőlevélrózsát fejlesztenek és raktározó gyökeret, ezzel telelnek
át.
A második évben kora tavasszal kihajtanak a raktározó gyökérről.
Maghozó szárat nevelnek és már nyár elejére termést hoznak.
A nyár további részét és a következő telet magként vészelik át.

A raktározó gyökér sekélyen található a talajban, és szaporodásra nem


alkalmas, ezért szántóföldön nem jelentősek.
Jellemző előfordulási helyek: rét, legelő, öregedő lucerna, árokpart, egyéb
kevésbé bolygatott területek.
Egyes fajoknak szántóföldön előfordulhat egyéves formája (pl. vadmurok).

Pl: vadmurok (Daucus carota), pasztinák (Pastinaca sativa), nagy bojtorján


(Arctium lappa), orvosi artacél (Anchusa officinalis)

H: Félig rejtve telelők (Talajszintben telelők)

Vegetatív áttelelő és/vagy szaporító szervük a talaj felszínén vagy annak


közvetlen közelében található.
Általában vegetatív szaporodásra korlátozott mértékben képesek.
Rendszeres talajművelés mellett kevésbé jelentősek.
Jellemző előfordulási helyeik: rét, legelő, útfél, árokpart, öregedő lucerna.

H1: bojtos gyökérzetűek

Vegetatív szaporodásra nem képesek, csak áttelelésre.


Pl. angolperje (Lolium perenne), mocsári gólyahír (Caltha palustris)

H2: indások

Föld feletti indákkal vegetatív szaporodásra képesek.


Pl. kúszó boglárka (Ranunculus repens), kerek repkény (Glechoma
hederacea), indás pimpó (Potentilla reptans).

7
H3: Szaporodásra képes karógyökerűek

Karógyökerén járulékos rügyek vannak, ezért többé-kevésbé képesek vegetatív


szaporodásra.
A talajszintben telelők közül leginkább e csoport fajai viselik el a talaj
bolygatását, de rendszeres talajművelés mellett ezek sem jellemzők.
Pl. vadrezeda (Reseda lutea), gyermekláncfű (Taraxacum officinale), fekete
nadálytő (Symphytum officinale), fodros lórum (Rumex crispus)

H4: Szaporodásra nem képes karógyökerűek

A karógyökéren járulékos rügy nincs vagy alig található, ezért vegetatív


szaporodásra általában nem képesek.
Pl. tövises iglice (Ononis spinosa), ördögszekér (Eryngium campestre), fehér
mécsvirág (Melandrium album)

H5: Ferde gyöktörzsűek

A ferde gyöktörzs képes korlátozott mértékű vegetatív szaporodásra.


Pl. nagy útifű (Plantago major), Fekete üröm (Artemsia vulgaris)

G: Mélyen a talajban telelők

G1: szártarackosok

Vegetatív szaporító képletük a szártarack: módosult föld alatti hajtás,


csomókkal (nódusz), és azon rügyekkel (axilláris rügy).
A szártarack megvastagodott és rövid szártagú módosulása a rizóma.
A tarack és a rizóma többnyire a talaj felső 30 cm-es rétegében, esetleg a talaj
felszínén is.
Könnyen regenerálódnak és szaporodnak a tarackok segítségével, ezért
szántóföldön is veszélyes gyomnövények.

Pl. mezei zsurló (Equisetum arvense), sövényszulák (Calystegia sepium),


csillagpázsit (Cynodon dactylon), tarackbúza (Agropyron repens), nád
(Phragmites australis), fenyércirok (Sorghum halepense)

G2: Gumósok

A gumó a szártarack szakaszonkénti megvastagodásával keletkezik, a közöttük


lévő tarack télen elhal.
A gumó sekélyebben található, a bolygatást kevésbé tűri.
Pl. vízi menta (Mentha aquatica), mogyorós lednek (Lathyrus tuberosus).

8
G3: Gyökértarackosok (Szaporítógyökeresek)

Vegetatív szaporító képletük a gyökértarack: módosult gyökér, csomó nincs


rajta, a járulékos (adventív) rügyek elszórtan találhatók.
Az aktív gyökértarackok általában 20-40 cm mélységig helyezkednek a
talajban, nem jelennek meg a felszínen.
Könnyen regenerálódnak és szaporodnak a gyökértarackok segítségével, ezért
szántóföldön is rendkívül veszélyes gyomnövények.

Pl. mezei aszat (Cirsium arvense), apró szulák (Convolvulus arvensis),


selyemkóró (Asclepias syriaca), útszéli zsázsa (Lepidium draba), közönséges
gyújtoványfű (Linaria vulgaris), hamvas szeder (Rubus caesius)

G4: Hagymások

Vegetatív szaporító képletük a hagyma.


Sekélyen található, sérülékeny, ezért rendszeres talajművelést mellett nem
fordulnak elő.
Pl. őszi kikerics (Colchicum autumnale), ernyős sárma (Ornithogalum
umbellatum), bajuszos hagyma (Allium vineale)

Ph: Cserjék

Legelőkön, réteken, ruderális területeken, útfélen gyomosítanak.

Pl: vadrózsa (Rosa canina), fekete bodza (Sambucus nigra), gyalogbodza


(Sambucus ebulus)

9
Az életformák megoszlása búzában, 2007. júniusában
Hajdú-Bihar megyében

Fajszám (búza) Borítás (búza)

H5
H4 G2
G3 T1 H3 G1 G3 T1
G2
G1 H2
HT
H5
H4
H3 T2

H2
HT T4

T2
T3

T3
T4

Az életformák megoszlása tarlón, 2007. augusztusában


Hajdú-Bihar megyében

Fajszám (tarló) Borítás (tarló)

T1
G3 T1 T2
árvakelés
G1 T2

H5 G3
H4 G1
H5
H3
H4
H2 H3

H2

T4
T4

10
Az életformák megoszlása kukoricában,
2007. június, augusztus átlagában
Hajdú-Bihar megyében
Fajszám (átlag-kukorica) Borítás (átlag-kukorica)
G3
G1
H3 T1
G3 T1 T2
HT
T2
G1

H3

HT

T4
T4

Az életformák megoszlása az összes mintatér és felvételi


időpont átlagában
Hajdú-Bihar megyében
Fajszám (átlag: kukorica-búza-tarló) Borítás (átlag: kukorica-búza-tarló)

G2
H2 T1
H3
H4 T3
G3 T1 G1 G3 T2
G2 H5
G1 HT

H5 T2
H4
H3

H2
T3
HT

T4 T4

11
A gyomösszetétel változása

Az egyes termőhelyek jellemző gyomviszonyai időben változhatnak.

A változás okai:

•A növénytermelési rendszer változása


•Az időjárás változás
•Különféle gyomfajok természetes terjedése vagy behurcolása
•A mezőgazdaság kemizálása

A gyomfajok dominancia viszonyainak változása, egyes gyomfajok


visszaszorulása általában nem jelenti feltétlenül az adott faj eltűnését, és a
körülmények kedvezőbbre fordulásával azok ismét felszaporodnak.

A világ és Magyarország legjelentősebb gyomnövényei

•Megközelítőleg 200.000 növényfaj él a Földön.


•Kb. 6.700 fajról mondható el, hogy befolyásolja valamilyen módon
mezőgazdasági termelést.
•200 gyomnövény tekinthető világviszonylatban is jelentős fajnak.
•Ezek közül 76 fajt soroltak a legveszélyesebbek közé.
•18 faj minősül kiemelkedő jelentőségűnek.

A világviszonylatban jelentős gyomnövényeket adó 10 legfontosabb


növénycsalád:
1. Graminae (Pázsitfüvek) 6. Cruciferae (Keresztesvirágúak)
2. Compositae (Fészkesek) 7. Fabaceae (Pillangósok)
3. Cyperaceae (Sásfélék) 8. Convolvulaceae (Szulákfélék)
4. Polygonaceae (Keserűfűfélék) 9. Euphorbiaceae (Kutyatejfélék)
5. Amaranthaceae (Disznóparéjf.) 10. Chenopodiaceae (Libatopfélék)

12
A Magyarországon jelentős gyomnövényeket adó 10 legfontosabb
növénycsalád:
1. Compositae (Fészkesek) 6. Labiatae (Ajakosok)
2. Graminae (Pázsitfüvek) 7. Chenopodiaceae (Libatopfélék)
3. Cruciferae (Keresztesvirágúak) 8. Scrophulariaceae (Tátogatók)
4. Caryophyllaceae (Szegfűfélék) 9. Polygonaceae (Keserűfűfélék)
5. Fabaceae (Pillangósok) 10. Amaranthaceae (Disznóparéjf.)

•A hazai gyomfajok negyedét a fészkesek és a pázsitfüvek családja adja.


•A felsorolt 10 család pedig gyomfajok háromnegyedét.

•A legjelentősebb 50 gyomfaj adja a gyomborítás 90%-át.


•100 gyomfaj adja az összes borítás 96%-át
•A fennmaradó 4%-on több mint 700 gyomfaj osztozik.

Magyarország legjelentősebb gyomfajai (Az 1-4. gyomfelvételezés eredményei)


Gyomfaj 1. Országos felv. (1950-52) 2. Országos felv. (1969-71) 3. Országos felv. (1987-88) 4. Orsz. felv. (1996-97)

Sorrend Borítási % Sorrend Borítási % Sorrend Borítási % Sorrend Borítási %


Ambrosia elatior 21. 0,39 8. 0,87 4. 2,57 1. 5,37
Echinochloa crus-galli 9. 0,86 1. 3,73 1. 4,42 2. 3,90
Amaranthus retroflexus 17. 0,51 5. 1,47 3. 3,06 3. 3,63
Chenopodium album 3. 1,53 3. 2,06 2. 3,08 4. 2,80
Cirsium arvense 2. 2,00 7. 1,12 8. 0,71 5. 1,81
Convolvulus arvensis 1. 7,93 2. 2,51 5. 1,94 6. 1,66
Matricaria inodora 66. 0,07 26. 0,23 6. 1,30 7. 1,49
Datura stramonium 179. 0,01 59. 0,06 19. 0,38 8. 1,10
A. chlorostachys 105. 0,02 18. 0,39 13. 0,57 9. 0,94
Sorghum halepense - - 94. 0,03 18. 0,40 10. 0,78
Galium aparine 138. 0,01 50. 0,09 12. 0,59 11. 0,73
Agropyron repens 27. 0,28 12. 0,51 20. 0,38 12. 0,65
Helianthus annuus 206. 0,001 119. 0,01 16. 0,42 13. 0,59
Bilderdykia convolvulus 14. 0,71 6. 1,14 11. 0,60 14. 0,58
Panicum mileaceum 199. 0,001 192. 0,001 23. 0,29 15. 0,56
Xanthium strumarium 130. 0,01 113. 0,01 24. 0,27 16. 0,55
Polygonum lapathifolium 29. 0,25 16. 0,40 10. 0,60 17. 0,53
Setaria glauca 7. 1,11 4. 1,95 7. 0,72 18. 0,50
Sinapis arvensis 22. 0,37 13. 0,48 9. 0,63 19. 0,47
Apera spica-venti 56. 0,08 36. 0,14 14. 0,46 20. 0,47
Hibiscus trionum 25. 0,30 11. 0,51 17. 0,41 21. 0,41
Papaver rhoeas 24. 0,35 21. 0,32 15. 0,43 22. 0,32
Chenopodium hybridum 60. 0,07 53. 0,08 33. 0,18 23. 0,32

13

You might also like