You are on page 1of 4

A Nobel-díj alapítója Alfred Nobel svéd kémikus, feltaláló.

Ő találta
fel a dinamitot és a gyutacsot. Az útépítések, alagútépítések
munkálatai során alkalmazott dinamitból hatalmas vagyonra tett szert.
Úgy végrendelkezett, hogy a tudomány legnagyobb eredményeinek
díjazására e vagyonra alapozva hozzanak létre egy alapítványt. A
Nobel-díj ma is az egyik legrangosabb tudományos elismerés.

Alfréd Nobel 1833. október 21-én született


Stockholmban. Édesapja építész-konstruktőr volt, édesanyja, Andriette
Nobel (Ahsell) jómódú családból származott. 1837-ben az édesapa
tönkrement, és családját hátra hagyva a hitelezői elől Szentpétervárra
menekült. Öt éven át az édesanya tartotta el gyermekeit, míg a család
Szentpéterváron újra egyesülhetett. A Néva parti városban az apa
ismét sikeres lett, így jómódban élhettek. Alfrédot nem küldték
iskolába, hanem házitanítók nevelték, professzorok tanították
matematikára és fizikára. 17 éves korára folyékonyan beszélt svédül,
oroszul, angolul, németül, franciául. Járatos volt a filozófiában,
irodalomban és a természettudományokban. Legjobban a kémia
érdekelte. Apja Londonba és Amerikába küldte tanulmányútra. 1850-
1852 között Párizsban a híres vegyész, T. J. Pelouze laboratóriumában
dolgozott. Ott ismerkedett meg egy újonnan szintetizált fantasztikus
folyadékkal, a nitroglicerinnel, amelyet 1847-ben Ascanio Sobrero az
olasz vegyész fedezett fel.
Nobel megfigyelte, hogy a véletlenül kiömlött niroglicerint az ott lévő
kovaföld fölissza, és az így képződő, jól kezelhető anyag, ütésre nem
érzékeny, tehát biztonságosan szállítható, de gyutaccsal ugyanúgy
robban, mint a nitroglicerin. A dinamit gyorsan elterjedt, széleskörűen
alkalmazták az ipari robbantásoknál. Nobel meggazdagodott, sokfelé
járt, de soha nem nősült meg. Szélütés következtében San Remóban
halt meg 1896. december 10-én. Hagyatékát akkor 9 millió dollárra
becsülték.
A Nobel Alapítványt Dr. Alfred Bernhard Nobel 1895. november 27-
én kelt végrendelete alapján hozták létre. A végrendelet vonatkozó
részei a következők:
„Hátramaradó vagyonom egészét a következőképpen kell kezelni: a
végrendeleti végrehajtóim által biztos értékpapírokba fektetett tőke
egésze képez egy alapot, amelynek kamatait évente azok között osszák
ki díjakként, akik a megelőző évben a legnagyobb szolgálatot tették az
emberiségnek. A jelzett kamatokat öt egyenlő részre kell felosztani,
amelyeket azután a következőképpen kell megosztani: egy részt annak
a személynek, aki a legjelentősebb felfedezést tette a fizika területén;
egy részt annak a személynek, aki a legjelentősebb felfedezést tette a
kémia területén; egy részt annak a személynek, aki a legjelentősebb
felfedezést tette az élettan, illetve az orvostudomány területén ; egy
részt annak a személynek, aki az irodalom területéhez a legkiválóbb
idealisztikus beállítottságú alkotással járult hozzá; egy részt pedig
annak a személynek, aki a legtöbbet, illetve a legjobbat tette a
nemzetek közötti barátság ügyéért, az állandó hadseregek
megszüntetéséért, illetve csökkentéséért, a békekongresszusok
megrendezéséért és elősegítéséért.
A fizikai és a kémiai díjakat a Svéd Tudományos Akadémia; az
élettani, illetve orvosi díjakat a stockholmi Karolina Intézet; az
irodalmi díjat a stockholmi Akadémia; a béke előmozdításáért adandó
díjat pedig a Norvég Stortinget (Parlament) tagjaiból választott, öt
személyből álló bizottság ítéli oda. Kifejezett kérésem, hogy a díjak
odaítélésénél ne játsszon szerepet a jelöltek nemzeti hovatartozása,
hanem egyedül az, hogy az arra legérdemesebb kapja, függetlenül
attól, hogy skandináv-e vagy sem.”
A Nobel-díjakat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia ítéli oda, az
egyetlen kivétel a Nobel-békedíj. A Nobel-békedíjat odaítélő
bizottságot Nobel végakarata szerint a norvég parlament (Storting)
választja a soraiból.
Az első Nobel-díjakat 1901-ben ítélték oda. Az első magyar
származású kitüntetett Lénárd Fülöp, aki a katódsugaras vizsgálatokra
alapozott atommodelljéért 1905-ben vehette át a fizikai Nobel-díjat.
A Nobel-díjak fajtái

 Nobel-békedíj
 Kémiai Nobel-díj
 Irodalmi Nobel-díj
 Fizikai Nobel-díj
 Fiziológiai és Orvostudományi Nobel-díj
 Közgazdasági Alfred Nobel-emlékdíj (1968 óta)

A Nobel-díj megszerzésének feltételei

 A Svéd Nobel Bizottság tagjai konkrét teljesítményt, nem életművet


díjaznak
 A jelölt csak életében kaphatja meg az elismerést
 A tudományok és az irodalom díjazottjai csak magánszemélyek
lehetnek
 A békedíjat szervezetek is megkaphatják.

Jelölés
A jelölt állítás szakmai szervezetek vezetői, akadémikusok, tudósok
felkérése alapján történik, az Irodalmi Nobel-díjra azonban nem
szervezetek, hanem személyek, akadémikusok, egyetemi professzorok,
szerzői szervezetek elnökei jelölhetik pályatársaikat. A jelölők teljes
titoktartást fogadnak.
1. Ki a Nobel-díj alapítója? Mikor született és mi a titulusa?
1. a, Mi a Nobel-díj?

___________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

2. Hány nyelven beszélt a fent említett személy? Milyen nyelveken tudott


beszélni?

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

3. Mit talált fel? Hogyan jutott erre a felfedezésre?

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

4. Miben, hol és mikor halt meg a tudós?

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

5. Mi alapján hozták létre a Nobel alapítványt? Mikor?

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

6. Alfred Nobel végrendelete alapján milyen fajtái vannak a Nobel-díjnak?

1._________________________________________ 2. ____________________________

3._________________________________________ 4._____________________________

5._____________________________________ 6. _________________________________

You might also like