Montágh Imre: Tiszta beszéd

Beszédtechnikai gyakorlatok

CALIBRA K I A D Ó

Az előszó elé:

Montágh Imre Tiszta beszéd című könyve többször is megjelent változatlan utánnyomásban, ily
módon megtartva mind a sajtóhibákat, mind pedig az irodalmi anyag pontatlanságait.
A lehetőségekhez képest megpróbáltunk minden anyagot az eredetivel egybevetni, s így kijavítani
a hibákat - változatlanul hagyva a könyv egészét.
Budapest, 1995.

Andics Orsolya, Ságodi Gabriella, Vecsey Katalin

Montágh Imre örökösei

ISBN 963 686 426 8

Raktári szám: CM 024

Kiadja a Calibra Kiadó, 1033 Budapest, Flórián tér 1.

(Levélcím: 1033 Budapest, Polgár u. 8-10.)

Telefon: 188-7789; fax: 250-0358

Felelős kiadó: Várhelyi István

Felelős szerkesztő: Kékes Mária

Műszaki vezető: Abonyi Ferenc

Borítóterv: Biró Mária

Készült a Múzsák Nyomdában

 Jól szólni dísz, derék dolog,

de a dísztelen csak dadog.

+mbár dadogni dísztelen,

olykor dicsőbb, mint díszesen.

Weöres Sándor

ELâSZÓ

Ez a kötet régi adóssága a szerzőnek, kiadónak egyaránt. Első tankönyvem 1962-ben jelent meg, s
azóta jelentősen meggyűlt az ismeretanyag is, de főként a gyakorlattár. Most, amikor rendelkezésre
bocsátom gyakorló szövegeimet -melyek egy részét magam írtam, más részét a több évszázados
magyar irodalomból válogattam s alakítottam mondhatóvá -a Színművészeti Főiskolás
növendékeimen kívül az amatőr színjátszókra gondolok, akik évek óta nélkülözik egy jól forgatható
változatos anyagú gyakorlókönyv használatát.
Rövid elmélet előzi meg a gyakorlatokat - részletekbe nem bocsátkozom, akit bővebb ismeretek
érdekelnek, mélyedjen el az ajánlott szakirodalomban. Színészeknek, színjátszóknak fogalmaztam, s
színpadi beszédről szólok, de a kötet egy-egy részét jól használhatják logopédus kollégáim, óvónők és
tanítónők, magyar szakos tanárok sőt főiskolai, egyetemi oktatók is. A klasszikus szépségű
beszédeket a szónokok figyelmébe ajánlom.

1976

Montágh Imre
A BESZÉDRŐL

A beszéd a legtökéletesebb kifejező mozgás (kifejező mozgások még a gesztus és a mimika). A

beszéddel kapcsolatban általában csak a hallhatóság tényére gondolunk, s nem figyelünk arra, hogy a
hangokat beszédszervi mozgásokkal hozzuk létre. Beszédszervi mozgásaink automatikusan zajlanak
le, azt mondjuk, hogy a beszéd automatizmus (mint például a járás, egy idő után az evezés, a
biciklizés, autóvezetés), éppen ezért beszédhibáinkról leszokni elkeserítően nehéz, hiszen új
automatizmust kell kiépítenünk (ez nemegyszer egy áthelyezett villanykapcsolóval is csak hetek
múltán sikerül - pedig az csak egy mozdulat, míg egy sz, c vagy r átállítása tizedmilliméteres,
hangkapcsolatonként változó helyzetű mozdulatocska-komplexus átvezérlését igényli, s a régit, közel
két évtized alatt, alig kiirthatóan rögzítették az idegpályák).
A beszédet nem örököljük, hanem a szüleinktől, illetve gyermekkori környezetünktől tanuljuk. Úgy
beszélünk, ahogyan velünk beszéltek az első négy-öt évben. Ha a környezetünk beszédhibás volt, mi
is azzá lettünk, ha a környezetünk tájszólásban beszélt, a mi kiejtésünkön is érződik az íz.
Beszédszerveinket viszont örököltük. A rossz hangadottság, a torz fognövés, sőt még a
nyelvmozgás ügyetlensége is öröklődik, a fogékony hallással, a labilis beszédtempóval együtt.
Veleszületett adottságainkat azonban fejleszthetjük, s a színésznövendékek egy-két éves tanulás
után hamarosan szebben beszélnek a szüleiknél, hangadásuk megerősödik, kiejtésük kitisztul,
tempójuk szabályosabb lesz, levetkőzik az otthoni hangsúlyhibákat.
A beszéd többcsatornás kifejezőrendszer. A szavak általános tartalma gyakran megváltozik a
hanglejtéstől, a hangszíntől, a hangsúlytól; a beszédtempó, a hangerő, az artikuláció lágy vagy
erőteljes volta a beszélő lelkiállapotáról árulkodik. A pontos szabályok szerint létrejött beszéd üres,
szpíkerszerű; a szabályokat nem tisztelő henye beszéd olykor magyartalan, olykor érthetetlen vagy
téves. Nehéz tehát azt a középutat megtalálni, ami nem szürkíti ugyan a kifejezést, de tökéletesen
érthető, úgy tartja be a szabályokat, hogy az szinte észrevehetetlen, s az apró szabálytalanságok nem
gátolják, hanem szolgálják a kifejezést. (Egy röviden ejtett „ugy!” mást fejez ki, mint egy „úgy”, és
mást az, hogy „eegen”, mint az, hogy „igen” - de aki mindig röviden ejti az „úgy” szót, és
rendszeresen „eegen”-t mond, az nem tud élni a szabálytalanság kifejezést gazdagító eszközével.)
Csak az lehet szabálytalan, aki szabályos: ismeri a szabályokat.
A beszéd szabályaival a fonetika foglalkozik (Fónagy Iván, Laziczius Gyula, Vértes 0. András, Bárczi
Géza, Deme László, Subosits István, Molnár József a legfontosabb szerzők). A szabályokra a
szakkönyvek felhívják a figyelmet, de a beszédet elméleti munkák alapján megtanulni lehetetlenség,
mivel a beszéd gyakorlat, és csak gyakorlattal lehet a beszéden változtatni, javítani.
A beszéd a személyiség legfontosabb megnyilatkozása, és bár olykor egy tehetséges tekintetből
vagy fintorból többet értünk meg, mint hosszú-hosszú mondatokból, mégis beszéd-
megnyilatkozásunk fejlesztésén nem munkálkodhatunk eleget, hogy élményeinkről élményeket
kelthessünk, hogy lényünk visszhangot verhessen a másikban.
Mindaz, ami a szavak tartalmán túli kifejezés területére tartozik (hang, tempó, a beszédet kísérő
mimika, gesztus, a lény beszéddel párhuzamos megnyilatkozásai), a metakommunikáció témakörébe
vág, és gyakran lényegesebb, mint a pallérozott szövegejtés. Aki beszélni tanul, nagyon vigyázzon,
hogy miközben fejleszti a szövegmondását, ne károsítsa a metakommunikációját, azaz engedje az
ösztönös megnyilatkozásokat is érvényesülni, s ne hagyja, hogy a tudatos munka megölje az ihletet.
Ezért szenteljünk sok időt beszédkészségünk fejlesztésére, az oly fontos és később gyümölcsözően
beépülő mechanikus gyakorolgatásra, de amikor művészetünket gyakoroljuk, már nem szabad a
formai elemekre fordítanunk a figyelem legerősebb sugarát, mert a tartalmi elemek sínylik meg.
Beszédünk egész életünkön keresztül változik, alakul. A kezdeti fegyelmezetlenségek a tudat
felügyelete alatt lassan-lassan irányított, taktikus beszéd-megnyilatkozásokká szelídülnek.
Megtanuljuk uralni a tempót, a hangot, és még a kiejtés lefolyását is.

A SZ+NPADI BESZÉDRŐL
A színpadi beszéd éppen abban tér el a köznapi beszédtől, hogy bár nem köznapi beszéd, a köznapi
beszéd látszatát kelti. Az, hogy a színpadról, kívülről megtanult szöveget úgy tudjuk elmondani,
mintha az nem a színpadon, kívülről megtanulva hangzana el, magában foglalja azt, hogy a színpadi
beszéd szabályait alkalmaztuk. Minél természetesebben hangzik a szó a színész szájából játék közben,
annál nagyobb a közönség elragadtatása, ugyanakkor, ha a közönség soraiból botorkálna fel valaki a
színpadra, s szokott természetes módján igyekeznék ott megszólalni, az nem hatna a természetes
beszéd módján, hanem vagy érthetetlen lenne, vagy „csinált” vagy kifejezéstelen.

A színpadi megnyilatkozást zavarja a színész és a néző közötti nagy távolság. Zavarja, hogy nem
saját gondolatainkat fogalmazzuk spontán, hanem a másokét mondjuk kiszámítottan. Zavarja, hogy
beszéd-megnyilatkozásaink ritkán higgadtak, általában felfokozott idegállapotban hangzanak el, s jól
tudjuk, hogy az érzelmi feszültség könnyen torzítja az érthető beszédet.
A színpadi megnyilatkozás többnyire lényegesen mélyebb értelmi kifejezést tár föl, mint a köznapi
beszélgetés tartalmi elemei (Németh László), bravúrosabb tempót, replikázást kíván, mint az élet
(Shakespeare, Moliére), s nem egyszer veretesebb kifejezésmódot (görögök). A legnehezebb azonban
az olyan játék (Shaw, Ibsen, Gorkij, Csehov), ahol a teljes természetesség látszatát kell kelteni egy
egyáltalán nem természetes helyzetben.
Mindehhez járul az, hogy a színészjelöltek általában rakva vannak beszédhibákkal, hangadási
zavarral, rosszul beidegzett hangsúlyokkal, hadarási hajlammal, ritmushibával, s maga a látottság, a
nyilvános jelenlét is zavarja őket.
A színpadi beszéd jellege korszakonként változik. Korábban a nemzeti jelleg dominált. Az anyanyelvi
színjátszás hazafias cselekedet volt. Később a deklamáció uralkodott, az illusztratív előadásmód, a
játék vállalása. Ezt követte a naturális beszéd, a természetesség alapelve. Ma a hitelesség, a műfaji
egységesség, a sokszínűség, a jó értelemben vett bravúr és a személyesség határozzák meg a célt.
A színpadi beszéd a köznyelv művészi változata, a beszélt szépirodalmi nyelv. A mindennapi
köznyelvi kiejtéstől három vonatkozásban tér el: érthetőbb, szebb, és célirányosabb beszédszervi
mozgásokon alapszik. Érthetőbb, mert nagy távolságról kell fontos információkat közvetítenie.
Szebb, mert költői szövegek tolmácsolására való. Célirányosabb beszédszervi mozgásokon alapszik,
hogy elejét vegye a nagy hatásfokkal beszélő színész korai kifáradásának. „(Érthetőbb mivoltára példa
a gondos szóvégejtés. Szépségét példázza fokozottan ritmikus jellege, azaz a hosszú-rövid hangok
ejtésének határozottabb elkülönülése. A célirányosabb beszédszervi mozdulatok közül a kidolgozott
légzéstechnikát említjük.)” (M. I.: A magyar színpadi beszéd jellege és pedagógiája - 1974.)
Ha rászánjuk magunkat a tanulásra, először is meg kell tanulnunk hallani. Az első időben - ha már
tudunk egy kicsit hallani - megdöbbent majd bennünket az a sokféle beszédhiba és modorosság, ami
környezetünkben fellelhető, később majd kezdjük észrevenni saját hibáinkat is. (Ez azonban ritkán
tesz bennünket bölcsebbeké mások megítélését illetően.) Amikor kezdjük látni a célt, s fölfedezzük a
leküzdendő hibákat, az első hónapok nagy munkával, lendülettel és eredménnyel köszöntenek be.
Ezután némi stagnálás következik, egy kicsit visszaesik az érdeklődésünk, mert felületes
eredményeink nem vigasztalnak a makacs hibák megmaradásáért. Később kezdjük látni az
eredményt, ilyenkor már otthoni környezetünk is észleli a változást, többnyire fejcsóválva, hogy
„kezdesz úgy beszélni, mint egy színész”, meg „beszélj rendesen, mint régen”, „ne mélyítsd a
hangodat”, „régebben gyorsabban beszéltél”... de ennek a korholásnak mi őszintén örülünk, s azon
kapjuk magunkat, hogy olykor már akkor is jól beszélünk, ha oda se figyelünk, s hogy lám, veszekedés
közben milyen „jól visz a hangunk”. Akkor aztán többnyire leállunk, és visszaesünk. Ne legyen így!

A BESZÉDSZERVEK MŰKÖDÉSÉRŐL
A beszéd a belélegzéssel indul. A kilélegzés a gégében hanggá alakul. A hang a szájban hangzóvá
lesz. A hangzók szavakat, mondatokat alkotnak, amelyeket dallamosan ejtve, szünetekkel tagolva,
hangsúlyozva, értelmes közlésekké rendezünk.
A beszédtevékenység folyamatos, és az, hogy milyen elemekből áll, tulajdonképpen a dadogóknál
figyelhető meg a legjobban, hiszen hol a lihegés, illetve a degeszre töltött tüdő kirobbanása, hol a
hang gégébe ragadása, fel-felszakadása, hol az artikuláló nyelv géppuskazaja, az ajkak pattogása
okozza a folyamat meg-megszakadását. Mi, akik nem dadogunk, nemigen vesszük észre, hogy mi
történik velünk beszéd közben. Nem beszélünk tudatosan. A szervezetünk spontán gondoskodik
hosszabb mondandó előtt nagyobb levegőről.
Az indulat önkéntelenül emeli a hangot, fokozza a tempót. A kiejtés is tudatlanul zajlik, s bizony mi
lepődünk meg a legjobban, ha a fonetikus megmondja, hogy ennél vagy annál a hangnál hol van a
nyelvünk.
A színpadi beszéd tanulása megkívánja, hogy kezdetben a tudatunk is erőteljesen részt vegyen a
munkában. Meg kell figyelnünk, hogy egy-egy szövegben hol vesszük a levegőt (hol mutatkoznak a
szólamhatárok, az értelmi egységek); észre kell vennünk, hogy mi a természetes, de hangos
megszólalás magassága, s mi a módja a hangerőfokozás kevés fáradsággal járó, rekedtség-megelőző
izom-tevékenységének; figyelnünk kell a tiszta magánhangzóejtésre (a széles, de nem túlzott
artikulációra), a pontos szóvégekre, az erőteljes jó sziszegőkre, az r hangokra; és végül meg kell
tanulnunk tudatosan hangsúlyozni.
Hogy mennyi a tennivalónk, azt mindig a társaink beszédén figyelhetjük meg: nincs elég levegője,
kifulladt, kellemetlenül kemény a hangja, vagy túlságosan fakó, „szorít”, ha indulatosan beszél,
zártszájú, vagy pösze, nem halljuk a szó végét, hibásan hangsúlyoz stb.
A LÉGZÉSRŐL
A légzés is automatikus cselekvés. Nekünk átmenetileg tudati befolyásolás alá kell vetnünk, hogy
megtanuljunk jól lélegezni. Jó hangadás, jó lélegzés nélkül elképzelhetetlen. A jó beszéd alapja a
biztonságos légzés.
Az élettan kétféle légzést különböztet meg: az életfenntartáshoz szükséges élettani légzést és a
hangadáshoz szükséges beszédlégzést (respiratio muta és respiratio phonatoria). A beszédlégzés
gyorsabb és mélyebb belégzéssel jár, és hosszabb kilégzéssel.
Attól függően, hogy mely izmok vesznek döntően részt a légzés munkájában (hiszen a tüdő attól
tágul, hogy vagy a mellkasunkat szélesítjük, vagy a vállunkat emeljük, vagy a tüdő alatt boltozódó
rekeszizmot dolgoztatjuk), megkülönböztetnek mellkasi légzést, vállövi légzést és rekeszlégzést. A
rekeszizommal indított, de a bordakosár tágításával folytatott belégzést nevezik kombinált légzésnek.
(A rekeszlégzést szokás hasi légzésnek is nevezni, mert ennél a légzésnél a hasfal előredomborodik
belégzéskor, és visszahorpad kilégzéskor.) A színészek, énekesek, szónokok évszázadok óta a
rekeszizom működésén alapuló légzés automatikus használatát alakítják ki.
A helyes légzés megtanulása egyáltalán nem ördöngösség, sőt egyike a beszédpedagógia
legkönnyebben művelhető területeinek. A hiba általában ott van, hogy a megtanult új formát nem
gyakorolják a növendékek az automatizmus kialakulásának szintjéig, s így bár tudnak helyesen
lélegezni, az öntudatlan helyes használat némely hallgatónál elmarad. Pedig néhány hónapos
rendszeres munkával elvethetjük egy életre a gondját a légzéstanulásnak, s az erőteljes hangadás
nem terheli majd a gégénket, mert a munka nehezét a helyes levegőadagolással könnyítjük. Ha kevés
a levegőnk, önkéntelenül szorítani kezdünk, és ahelyett, hogy áradna belőlünk a hang, préselődik.

A HANGADÁSRÓL
A tüdőből kiáradó levegő a gégében, egy zsilipen hatol keresztül (a hörgőkön és a légcsövön jut el
odáig). A zsilip két fala a két hangszalag. Ha a hangszalagokat széttárjuk, (lélegző állás), a levegő
hangtalanul halad keresztül, ha a rést szűkítjük (h-állás) a h hangot hozzuk létre - hallatszik a levegő
surranása - , ha a szalagokat lazán összezárjuk, és létrehozzuk a kiáradó levegő közben a
hangszalagrezgést (a rés nyílik-csukódik váltakozó sűrűséggel, s az áradó levegő hosszanti rezgésbe
kezd) zönge-állás: hang keletkezik. Ismeretes még a zár-állás (ez történik a köhögéskor), a fúvó-állás
(ez szűkebb a lélegző állásnál, de hang vagy zörej még itt sem keletkezik) és a suttogó-állás (ilyenkor a
szalagok zárnak, csupán a porcok között nyílik rés, és a porcok közt préselődő levegő kelti az éles
zörejt). A hangszalagok és a kannaporcok által közrefogott rést nevezzük glottisnak, itt zajlik a hang
létrehozása, amely a száj- és orrüregben válik betűvel jelzett beszédhanggá.
Minél szaporább a hangszalagok rezgése, annál magasabb a hang, s minél nagyobb a kilengés,
annál hangosabb a hang.
A hangszalagok által létrehozott hang csupán a forrás, amelyet a rezonáns üregek (mellüreg, arc- és
koponyaüreg) tesznek jól hallhatóvá, ezek színezik zengővé, illetve csengővé a jól képzett hangot.
Attól függően, hogy mely üregek dominálnak a rezonancia létrehozásában, beszélünk fejhangról és
mellhangról; a sípszerűen vékony, fejhang feletti hangadási módot falzettnek hívjuk.
 A hangfekvés (tenor, basszus, szoprán stb.) részint a hangszalagok hosszától függ (a hosszú
szalagok mélyebb hangot hoznak létre), részint a rezonáló üregektől.
Középhangsávnak nevezzük azt a hangterjedelmet, amelyen a jól hallható kényelmes beszéd zajlik.
Ezt a legkönnyebb úgy megkeresni, hogy a legmélyebben kiadható hang fölött három hanggal
kezdünk skálázni fölfelé addig, amíg a kényelmes mellhang tart. Ez némelyeknél egy kvint, másoknál
egy oktáv. A középhangsávunk alatti három hangot persze szintén használjuk a beszédben, de nem
ezen zajlik a beszédünk. (A „pontot” tesszük csak lent le, a meghittség, a bizalmas közlés, a bánat
hangsávja a középhangok alatti terület.) Ha valaki állandóan a középhangsáv alatt beszél, halk és
rekedtes lesz a hangja. Nagyon sok „privát” egész életén át így beszél. A középhangsáv fölötti
területet is használjuk. Itt zajlanak a dühös indulatok, a kihirdetés, a kiáltás hangjai. A cirkuszi bohóc
mindig a középhangja fölött beszél, ez évszázados hagyomány. A kabarétréfákat is gyakran mondják a
középhangsáv fölött. Ez a terület hamisan cseng a hitelesség szempontjából. A mélyebb fekvés az
őszinteség, a magasabb inkább a hazugság területe. (Gondoljunk az iskolai előadások kiabáló
beszédmodorára a gyermekszínészek gyakran magasított, őszintétlenül ható hangvételére.) A
színpadi beszédpedagógia első célja a helyes légzés kialakítása, a második a középhangsáv
felismertetése és kimunkálása. Mostanában Magyarországon szokássá lett a lehető legszűkebb
hangterjedelmen beszélni (az érzelemmentes beszédtől és az eleven gondolkodás hiányától szűkül a
beszédhang-terjedelem). Gyakran az „intellektuális” színészi magatartás póza a motyogás és a szűk
hangterjedelem. A magyar beszéd pedig - bár többnyire ereszkedő dallamú - széles hangterjedelmű.
Érdemes megfigyelni ezt székely parasztokon vagy az Alföld, a Dunántúl öreg magyarjain. A
színésznek álladóan dolgoznia kell a hangterjedelmén, hogy a középhangsávja minél szélesebb
legyen, a mély fekvés is hallhatóvá váljék, és a magasságokat is mellhangból legyen képes megoldani.
Lányoknak nehezebb, mert ők könnyebben csuklanak fejhangba (néhány iskolázatlan beszédű nő
egész életén át fejhangon beszél, anélkül hogy tudna róla), de a fiúknak is meg kell tanulniuk a
„szorításmentes” emelést.
A „hangelőrehozás” szintén fontos célja a színpadi beszédpedagógiának. +rásban nehezen
magyarázható meg a cél. A száj- és arcüregi rezonancia fokozásáról van szó, a fölösleges
izomfeszültségek kioldásával, a beszédbiztonság megteremtésével. A feszes ember hangja garatszínű,
az oldott ember hangja nazo-orális, a szájüregen kívül az orrüreg is részt vesz - enyhén! - a
rezonanciában, a felhangsáv dúsabb, a hang teltebb, kellemesebb, a beszéd modulációgazdagsága
nagyobb.
A hangadási hibák közül a legsúlyosabb, ha

valakinek „nem zárnak a hangszalagjai”. Ez azt jelenti,

hogy a korábban ismertetett zsilip hangadás közben egy

kicsit nyitva van, s a nyitott részen nem keletkezik

hang, csak zörej. Ez bekövetkezhet a hang túlerőltetése

következtében, kialakulhat „rossz szokásként”, de

lehetséges az is, hogy szervi elégtelenség a torz képzés

oka. A gégét gégetükörrel vizsgálja a gégész vagy a

foniáter („hanggyógyász” orvos), és ha netán

hangszálcsomót lát, ami nem engedi a szalagok tökéletes

összesimulását (hangszalag-tyúkszem), műtéti beavatkozást

javasol, ha a szalagok átmeneti hurutos vagy duzzadt

állapotát tapasztalja, „némaságot” ír elő

néhány napra, esetleg ecsetel. A megfázás olykor

kellemesen zengővé teszi a beszédet, de ilyenkor vigyázni

kell, mert ha túllépjük a gyönyörűen szóló szobahangot, a

hangtalanságig berekedünk. A kiszáradó torkúak többet

vesződnek a hangadással, mint a boldog „sleimosok”. Az

altok könnyebben beszélnek, mint a szopránok. A basszus,

a bariton jól hallhatóan tud csevegni, de indulatában

többnyire szorít, a tenor általában nem meri használni

szépen csengő beszédhangját (a magyar közízlés ugyanis

baritonpárti

 az angol nem), így aztán rekedtes, száraz hangon a középhangsáv alatt beszél.

A beszédhangnak állandóan úgy kell zengenie, illetve csengenie, mint amikor az ember mell-
hangon énekel! De nem úgy kell beszélnie, mint ahogyan a képzett torkú énekesek énekelnek, mert
az túldíszített, rafinált hangadási mód, és a beszédben hiteltelen.
Küzdeni kell az orrhangzósság ellen (a dünnyögésre gondolunk, és nem a dús rezonanciára). Az
orrsövényműtétek ezen nem segítenek, mert akinek az orrával baj van, az náthás zártsággal beszél, az
orrhangzós beszéd pedig éppen ellenkezőleg, általában azt jelenti, hogy az orrüreg (a helytelen
lágyszájpadmunka következtében) túlságosan is részt vesz a beszédben.
Öblösítésnek hívjuk a mélyítést; levegősnek azt, ha valaki túl sok levegővel beszél, és a levegő egy
része zörejessé teszi a hangot; szorít, aki a gége fölpréselésével hozza létre a kellemetlenül éles
hangot (olykor vidéki kántorok).

A KIEJTÉSRŐL
A gégében tehát a tüdőből áradó levegő hanggá lesz, s ez a hang a szájüregben hangzóvá
formálódik. Nem mindig hangból lesz azonban a hangzó (betűvel jelölt beszédhang), hiszen a h
ugyebár nem hangból lesz, hanem zörejből, és a zöngétlen mássalhangzók sem lesznek hangból.
Ilyenkor kerül sor a glottisban a fúvó-állásra. A magánhangzók és a zöngés mássalhangzók hangból
lesznek, a zöngétlen mássalhangzók zörejből.
A magánhangzók úgy keletkeznek, hogy a gégéből

áradó hang a szájüregben, az ajkak formálása, a nyelv

elhelyezése következtében sajátos színt kap. Az u, ü hangokat összecsucsorított szájjal képezzük, az é,

i hangokat szélesre húzott ajakkal. Ajakkerekítéses hangjaink: ű, ü, ú, u, ő, ö, ó, o, a; ajakterpesztéses
hangjaink: i, i, é, e, á. Ha csak az ajkak vennének részt a munkában, akkor az u-ü hangok között, vagy
az o-ö hangok között nem volna különbség, de a nyelv is módosítja az üreget, kisebb vagy nagyobb
teret biztosítva a rezonanciának. Magas nyelvállású hangjaink az i, u, ü, közepes az é, o, ö, mély az a,
e, s a legmélyebb az á. (Az írásban nem jelölt, de a kiejtésben szívesen hallott zárt e rövid

kiejtésű, é-szerű hang, amelynél a nyelvállás is, az

ajakállás is az e és az é közé esik. Mesterségesen

nemigen tanítható, hiszen ejtési helyei tájegységenként

is változnak. Aki el akarja sajátítani ezt az ejtésmódot,

áttekinthetetlenül sok szón kellene a kiejtést

gyakorolnia, figyelembe véve a ragozott formákat is. Jó

fülű ember azonban huzamosabb időt töltve zárt e hangot

is használó környezetben, képes az új ejtésmódot

elsajátítani, mint ahogy a tájszólás is ragad némileg

felnőtt korban is. Ez a hang sajnos kopik a magyarból,

mivel alig

van értelemmódosító szerepe. Az i, ü, é, ö, e hangokat

elől, a többit hátul képezzük

A magánhangzók ejtéshibája leggyakrabban a zártszájúság. Ez gyakran összefügg az első fogak

csúfságával, amit a beszélő talán önkéntelenül takargatni igyekszik. Tájejtési jelleg is lehet, vagy
gátlásosság. A színpadi beszédpedagógia fontos és jól elérhető célja a száj kinyittatása. Erre szokták
használni az állejtő gyakorlatokat. Fontos, hogy az állunkat ne görcsösen húzzuk le, hanem oldottan
nyissuk. A görcsösség elleni küzdelem egyébként általános törekvés a színészpedagógiában. A görcsös
ember tehetségtelen. A feszült igyekvés megöli a spontán erőket. A sűrű, erőteljes, célra koncentráló
igyekvés elűzi a segítő erőket, amelyek csak az erőteljes nyugalom, a lény szent összpontosítása, a
továbblátás bölcsessége idején jelentkeznek.
A másik leggyakoribb hiba a helytelen ritmusú magánhangzóejtés. Az á és az é legyen mindig
hosszú! Az a és az e pedig mindig rövid! A többi az ékezettől függően hosszú vagy rövid, hosszú
szavakban is, szóvégen is, és akkor is, ha az otthoni környezetben nem így szokás! A mássalhangzók
akár zöngések (a gégében keletkezett hang alakul hangzóvá), akár zöngétlenek (a gégét elhagyó
hangtalan levegő alakul hangzóvá)- a h hang kivételével, amely csupán a gégében keletkezik - , a
szájüregben keletkező zárlat, rés vagy pergés következtében jönnek létre. Zárpattanással keletkezik a
p, b ajakhang, a t, d nyelvvel képzett fog-, illetve fogmederhang, a k, g nyelvközéppel pattintott
szájpadláshang. Résalkotással keletkezik az f, v ajak-foghang, az sz, z fog-, illetve fogmederhang, az z,
zs mélyebb fogmederhang, a j szájpadhang, és a gégében keletkező h. A kezdeti zár résbe oldódik a
c, dz-nél (az sz helyén), a cs, dzs, dzs-nél (az s helyén) és tz, gy-nél (a j helyén). A zár nem bomlik fel,
és orrhangot eredményez az m-nél (ajakhang), az n-nél (fogmederhang) és az ny-nél
(szájpadláshang). Nyelvhegyi pergetéssel jön létre az r. Nyelvhegyi emeléssel az l oldalréshang.
A pöszeség azt jelenti, hogy valaki nem a magyar kiejtés szabályai szerint képezi a
mássalhangzókat. A pöszeség megszüntetése a beszédhibák, beszédzavarok szakemberére tartozik, a
logopédus tanárra, aki diplomáját a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán szerzi. A beszédhibák
leküzdése gyermekkorban többnyire egyszerű, felnőtt korban nemegyszer reménytelen az
automatizmus makacssága, a rögzült beszéd szervi elváltozás, az önmagát rosszul ellenőrző csökkent
hallásfigyelem, s főként a keveset gyakorló felnőtt lustasága miatt.
A p hanggal ritkán van baj, törekedni kell a felpattanás erejére, s hogy szóvégen is határozottan
ejtsük. A b hang zöngéje legyen erőteljes. A t hang olykor hibás, ha túl hátul képezzük, ahogyan
Debrecen körül szokás, s akkor angolosan levegős lesz. A szóvégi t-k gyakran elsikkadnak. Ez nagy
hiba. Igen nagy baj a hosszú tt-k rövid ejtése, szóban, szóvégen egyaránt.
A k kiejtése nem okoz gondot.

A g legyen zöngés szóvégen is!

Az f kiejtése nem okoz gondot.

Vigyázzunk a v zöngéjére!

Az sz a legkritikusabb hang a színpadi

beszédben. A szobában hangzó tiszta kiejtés a színpadról nem mindig mutat hasonló tisztaságot,
mert ha kicsit is torzul az ejtés, azt a nagy távolság fölfokozza. Megesik az is, hogy egy-egy sz hangra
önkényesen rámondja valaki, hogy pöszén képzett, mert eltér a kiejtés a bíráló kiejtésétől; s a bíráló
olykor maga is pösze, vagy a bírált ejtésétől elütő, helyes variációt használ. Ahány beszélő, annyiféle
sz ejtés, és az eltérés nem biztos, hogy hibás. Egy önállóan kiejtett szisszenésből a hátunk mögött -
némi gyakorlat után - pontosan felismerjük társunkat, annyira jellegzetes mindenkinek az sz hangja.
Ez függ a szájtértől, a fogazattól, de legdöntőbben a nyelv elhelyezésétől. Egy járatos ember le tudja
utánozni egy iskolai osztály minden tagjának sziszegését, a megtévesztésig. Ebből következik, hogy a
pösze beszédűek is képesek a helyes formát kiejteni, csak a beszédbeépítés okoz alig leküzdhető
gondot. A szabályos sz sem nem tompa, sem nem túlságosan vékony, füttyszerű. A helyesen képzett
sz szélesen erőteljes, és minél öblösebb (anélkül, hogy s-szerű lenne), annál erőteljesebben hangzik a
színpadról. A fiúk sz hangjával ritkán van baj, de a javíthatóság náluk általában rosszabb. A lányok
sziszegése a színpad számára többnyire elégtelen, de ők könnyebben szoktak javulni. Ha ugyanis
megszűnik a pöntyögő nyafogás, megszűnik az sz-hiba is; a fiúknál azonban ha rossz az sz, kifejezett,
gyermekkorban rögzült, s többnyire rossz állkapocs-zárlattal járó beszédhibával állunk szemben. Ha a
fogak zárlata torz (túlságosan mélyen van az áll, vagy túlságosan előreáll), rosszul törik meg a kiáradó
levegő, s az sz hang eltompul. Az sz hang javítása nagy türelmet és hozzáértést követel. Csak
fokozatosan lehet haladni és a visszaesés gyakori. +ltalában úgy kapjuk a legkedvezőbb formát, ha a
nyelv hegye érinti az alsó fogmedret, a nyelv közepén vályúlat képződik, a fogakat szembehelyezzük,
és a levegőt a fogsor közepére, a fogélekre irányítjuk. Ha a fognövés szabálytalan vagy zizegő korona
van az egyes fogakon, ez okozhat olyan kis akusztikus eltérést, amely a köznapi élet során semmi
gondot nem okoz, de a színész életét megkeseríti. A durva hibák javítása (fog közé tolt nyelvvel vagy
fogélre helyezett nyelvvel, esetleg oldalozva képzett sz hang) mindig eredményes és örömteli. Egy
nagy mozdulatot átállítani sokkal könnyebb, mint egy alig rögzíthető mozdulatocskát. A javítást a fül
elsődleges bevonásával kell végezni; az izomérzet és a tükör ellenőrzése csak a munka elején fontos.
A z hang ugyanannyi problémát okoz elvben, mint az sz hang, de itt a hibát a laikus fül kevésbé
veszi észre, mivel a zönge elnyomja a hibát, és a torzulat kevésbé hallható. Szinte szabályszerű, hogy
mindenki ugyanúgy ejti a z hangját, mint az sz-t, s ha az sz hibás, szinte minden esetben hibás a z is.
(Egy-két kivétellel találkoztam.) A z javítása azonban alig okoz gondot, ha az sz-t rendbe tettük, mert a
z spontán rendeződik, vagy ha nem, akkor rövid gyakorlással az sz helyére áll.
Az s hang a másik kritikus hangzó. Akkor szép, ha karakterisztikusan sötét, mély, erőteljes. A férfiak
s ejtése mélyebb, mint a nőké. Ezért ha egy férfinak túlságosan világos az s hangja (homoszexuális
férfiaknál gyakori ez: így is szokták őket csúfolni), érdemes a sötétebb színt kigyakorolni. A lányoknál
sem engedhető azonban meg, hogy fütyüljenek az s-ek. A jó hangzású s létrehozható úgy is, mint az
sz hang, csak mélyebbre húzott nyelvvel és csücsörített ajkakkal, de kedvezőbb az a mód, amikor a
nyelv a t hangnak megfelelő felső helyzetbe kerül, s a t zárlatának óvatos felbontása után marad
résalkotó helyzetben. Az előrébb képzett s világosabb, a hátrább képzett sötétebb.
A zs és az s összefüggése azonos a z és az sz összefüggésével, ha az s rossz, rossz a zs is, ha
megjavul, megjavul a zs is, illetve olykor kicsit gyakorolni kell stb.
A j, a h kiejtése nemigen okoz problémát. Gond azonban a ch-val jelzett idegen szavakban
használatos „ich laut és ach laut” (technikus, bacchanália). Az első esetben a j hangot kell súgni, hogy
rájöjjünk a technikus ich lautjára, a második esetben hátul kell keresnünk a levegőt fúvó vízcsap
hangját. A c hang problémaköre megegyezik az sz, z gondjával.
A cs hang problémaköre megegyezik az s, zs gondjaival. Olykor a c vagy a cs hibás ejtése hívja fel az
sz, s (z, zs) hibáira a figyelmet. Gyakori az oldalazás, és ez meglehetősen makacs kiejtéshiba.
A ty, gy ejtés sohasem okoz gondot, többnyire problémátlan az m, n, ny is.
Az r hang a kritikus hangok közé tartozik. Találkoztam olyanokkal, akik többéves logopédiai
segítséggel sem tudták levetkőzni a raccsolást. R hiba esetén mindig meg kell nézni a nyelvféket,
hogy nem túl rövid-e. Több növendékemnél vezetett a későbbi beszédtanulás teljes sikerre, miután
felvágattam a nyelvféket. A lágyan ejtett r hangok általában jól javíthatók, a hátsó pörgést mutató
uvuláris r lényegesen nehezebben. Ha az r-hiba semmiképpen sem küzdhető le (ritkábban fordul elő,
mint egy-egy makacs sz- zavar leküzdhetetlensége), d-szerű kiejtéssel el lehet leplezni a bajt. A
szabályos r a t helyén erőteljesen pereg. Ezt a pergést kellő logopédiai szakértelemmel és rutinnal
(hurkapálca alátámasztással, tükör előtt) általában néhány hónap alatt el lehet érni.
Az l hang nemigen okoz problémát.
A magyar írás fonetikus (tehát kiejtés szerinti, nem úgy, mint az angol), de mégsem szabad minden
esetben ragaszkodnunk a betűk szabályos ejtéséhez - ez általános iskolát végzett emberek előtt nem
szorul bővebb magyarázatra. Csak néhány lényeges dologra hívjuk fel a figyelmet.
Az n hang a legváltozékonyabb kiejtést igényli:
m, p, b előtt m lesz belőle (szénmedence, szénpor, szénből); f, v előtt az n hangot is ajak-fog zárral
képezzük (honfi, konvektor); j előtt nnz lesz belőle (kenje); ty, gy előtt ny (negyven tyúk, kengyel); k,
g előtt hátul képezzük (inkább, angol); h előtt orrhangzós magánhangzót ejtünk. (huszonhárom). Az
m hangot is ajak-fog zárlattal képezzük f, v előtt (amfora). Az l hang j-be olvad j előtt (éljen, teljesen,
félj), és megnyúlik, de igekötős kapcsolatban (eljött), valamint szóvég és szókezdet között (Pál jön)
nem mindig.
A j hang ny után nny lesz (anyjuk), gy után ggy (hagyjuk), ty után tty (atyjuk). A t, d hangok sz, z, c,
s, zs, cs hangok előtt elvesztik a tiszta zárfelpattanást.
Az sz, z, c, s, zs, cs hangok egymás mellé kerülése a kiejtés módosulásával járnak.
A zöngésség szerinti egymásra hatás közismert, ezen a téren szinte senki sem hibázik, a téma tehát
bővebb kifejtést nem érdemel.
Ép beszédérzékkel többnyire mindenki maga rájön a helyes ejtésmódra. Egy dologra azonban
figyelnünk kell. A színpadi beszéd egyik fontos eleme a biztos érthetőség. A hangkapcsolatokból
származó ejtésmódosulás tehát csak akkor következhet be, ha nem gátolja a világos érthetőséget.
Viszont ha nem gátolja, és az irodalmi nyelvben az ejtésmódosulás általános, akkor alkalmazni kell,
különben beszédünk eltér az elfogadott normától, amelynek szolgálata a színész vagy szónok
kötelessége.
A tiszta kiejtés, a hangkapcsolatok megfelelő ejtésmódja csak az alapja a színpadi artikulációnak. Ez
a követelmény minden hivatásos beszélőt (rádióbemondó, riporter, tanár, szónok stb.) kötelez. A
színpadi beszéd többet kíván. Meg kell tanulni a követelményeknek megfelelően beszélni bravúros
helyzetekben is. Tehát ki kell alakítani a helyes kiejtést nagy tempójú szövegmondásban. (Ismeretes,
hogy gyors beszéd közben a képzetlen beszédű emberek elnyelik a szótagokat - főként a hosszú,
nehéz ritmusú szavakban: imperializmus, elszemtelenedett, tudatosítottad - , elkenik a hangokat,
rossz ritmusban beszélnek, azaz röviden ejtik a hosszú hangzókat, nem mondják ki a szóvégeket stb.)
Gyakorolni kell a pontos ejtést suttogás közben és nagy hangerővel, különböző hangmagasságban és
más-más hangszínben is.

Nincs annál szánalmasabb, mint amikor valaki hibásan alkalmazza a tájszólást, hiteltelenül
utánozza a beszédhibákat. Nem árt tehát, ha a színész gyakorolja magát a karakterbeszéd területén
is, és szándékosan utánozza mások sajátos kiejtését, hogy eddze a hallásfigyelmét, és szokják a
tudatos beszédváltoztatás tartós önfegyelméhez. Helyes, ha olyan formák gyakorolgatásán történik a
dolog, amiről az embernek mélyen beivódott élménye van, tehát volt vagy jelenlegi tanáraink, régi
vagy jelenlegi osztálytársaink beszéde, a táj nyelve, ahonnan származunk, vagy ahol nyaralni
szoktunk.

A HANGSÚLYRÓL, A HANGLEJTÉSRŐL
Shaw azt mondta, hogy igent tízféleképpen tudunk mondani, nemet pedig százféleképpen.
Pécsi Sándor Fónagy Iván kérésére harmincféle módon kérdezte meg, hogy „hány óra?”
A hangsúlyozás, a hanglejtés témaköre alig határozható meg tudományosan. Ez a
beszédtevékenység legvariábilisabb területe.
A helyes hangsúlyozás és hanglejtés zeneisége nyelvenként változik. A magyar ereszkedő dallam,
Bernstein szerint ez Bartók zenéjéből fülbeötlően leolvasható, illetve Bartók zenéje követi a magyar
beszéddallamot. Az operák fordításakor súlyos gondot okoz, hogy a német vagy az olasz dallam alá
nehéz a magyar szöveget fordítani, mivel a kérdés vagy az indulati kitörés dallamíve nyelvenként
változik.
A magyartalan hangsúlyforma, a magyartalan hanglejtés sérti a magyar néző fülét, idegessé,
dühössé teszi a nyelvi konvenciótól való eltérés. Nem ritkán hall ilyet az ember: „kinyílik a bicska a
zsebemben, ha beszélni hallom”, pedig csupán az anyanyelvben megszokott formát nem tartja be az
illető, s a hallgató úgy érzi, hogy őt személyében és nemzeti közösségében sérelem éri. Alig
áthidalható ellenszenvet vált ki a rossz a hangsúlyozás, az idegen beszéddallam. Tudnunk kell erről az
érzékenységről, s nem szabad eleve ellenszenvet kelteni beszédünkkel, sem a színpadon, sem a
szónoki emelvényen. Mielőtt megkísérelnénk a nemzeti beszédnorma
hangsúlyozásban, hanglejtésben mutatkozó jellegzetességeit ismertetni, foglalkozzunk az általános,
minden nyelvre vonatkozó színpadi hangsúlyozás, hanglejtés kérdéskörével. Két véglet okozza a
feltétlenül elkerülendő hibák zömét.
Az agyonhangsúlyozás és a hangsúlytalan beszéd. Az agyonhangsúlyozók nem tudnak különbséget
tenni a fontos és a kevésbé fontos közlések között. Lekicsinylik hallgatóikat, és bosszantóan szájba
rágnak mindent, s ezzel elkenik a lényeget.
A hangsúlytalan beszédűek beszéde érdektelen, a monotónia unalmas; modernkedő, hamis beszéd
az ilyen.
Az első hibát többnyire a dilettánsok követik el, az utóbbit a rossz útra került, blöffölő színészek.
A végletes hibákon kívül gyakori a téves hangsúlyozás. Ez a mondanivaló félreértéséből adódik,
Saját gondolatainkat ritkán hangsúlyozzuk tévesen. A színész mások, gyakran igen-igen magvas
gondolatát tolmácsolja. A köznapi beszéd produktív beszéd, a színpadi beszéd reproduktív beszéd.
Megeshet, hogy a reprodukció téves. Egy-egy Shakespeare-szöveg (de emlegethetjük bátran a mi
Németh Lászlónkat is) első olvasásra nem bomlik ki teljesen. A színésznek el kell mélyednie a
szövegben, és úgy kell keresnie a hiteles hangsúlyokat, a kifejező hanglejtéseket, hogy a kifejezés
gazdagítása érthetőbbé tegye az olvasmányt, különben a néző többet kap a műből, ha személyesen
olvassa el. Megesik, hogy a hangszínváltások, hanglejtés-variációk, a szemfényvesztő fokozás
áldozataivá válunk, csak éppen a mű kifejtése marad homályos, a beszédzsonglőr ugyanis maga sem
érti, hogy mit beszél, és a formai elemek fölösleges felvonultatásával leplezi a mondanivaló
bizonytalanságát. (Gondoljunk mai magyar költők verseinek dilettáns előadásaira.) A mondanivaló
értelmezése nagyrészt rendezői feladat. Az olvasópróbán, amikor a rendező felolvassa a darabot,
bármilyen tehetségtelen előadó is, mivel ő érti a művet, a puszta felolvasása által - gyakran minden
magyarázat helyett - a hangsúlyokból, a hanglejtésből világossá válik a színész számára a
mondanivaló lényege, amelyet aztán ő előadói tehetségével plasztikusabbá, átfűtöttebbé, csillogóbbá
tesz.
Végül a negyedik hiba a hangsúlyozás, hanglejtés terén az anyanyelv szabályainak megsértése. A
beszéd konvencionális jelrendszer, amely az egyéni mondanivaló szubjektivitását az általános
közlésformák keretei között tolmácsolja. Ha eltérünk a nyelvi közösség kifejezési szokásaitól,
megnehezítjük, vagy lehetetlenné tesszük a megértést. A színpadon minden rezdülésnek tartalma és
célja van. Ha valaki a megszokottól eltérő módon hangsúlyoz, vagy a hanglejtése idegenszerű, ez a
színpadon azt jelenti, hogy a megelevenítendő személy idegenszerű, nem azonos a színpadi
környezetével (a zsidós, a svábos, a paraszti hanglejtés meghatározza a színpadi figurát). Ugyanakkor
az is fontos, hogy saját személyes ízeinkkel gazdagítsuk anyanyelvünket, ne csak kapjunk tőle, adjunk
is - hogy csak holtakról szóljak, emlékezzünk Domján Edit sajátosan hízelgő, Pécsi Sándor önfeledt,
Uray Tivadar elegáns, Ajtay Andor charmeos, Kiss Manyi megható, Salamon Béla mulatságos
hanglejtésére - a személyesség ugyanis legalább olyan fontos tényező a színpadon, mint az általános
kifejezési formák pontos ismerete.
A nyelvészet a szünetek, a tempóváltozások, a hangszínváltozások, a magassági vagy dinamikai
fokozások és csökkentések, a hangsúlyok és hanglejtések kifejezést gazdagító rendszerét
mondatfonetikai eszközöknek nevezi.
A kifejezés legkisebb egysége a szólam. Ez állhat egy szóból, egy mondategységből, egy mondatból,
vagy kivételesen több mondatból. „Volt egy falu - nem tudom, hol, - Abba’ lakott - mondjam-é, ki? -
Se bajusza, se szakálla, - Egy szőrszála sem volt néki; -„ Arany János verssorai például így tagolódnak
szólamokra. Vannak kétségtelen egységek: „Volt egy falu”, ezt ugyebár lehetetlen tovább tagolni:
„volt - egy - falu”, így megváltozik teljesen az értelem: az kap hangsúlyt, hogy volt, s ma már nincs,
meg az, hogy csak egy volt, s nem több, végül hogy falu volt, s nem város. Vannak azonban olyan
szólamegységek is, amelyek további tagolása lehetséges, s ez nem hamisítja meg a mondanivalót: „Se
bajusza, se szakálla” ez már elképzelhető két szólamban is, akkor az előadás huncutabb, lassabban
hömpölygő lenne. A szólamtagolás tehát egyrészt szorosabb függvénye az értelmezésnek, de
összefügg az előadási stílussal értelmező, oktató beszéd sűrűbben tagol, mint a gazdagon áradó,
érzelmi kitörést mutató szövegmondás) és a személyiség belső tempójával, illetve a darab rendező
által elképzelt menetével. A szólamtagolás régen sűrűbb volt. A mai színjátszás kedveli a nagyobb
lélegzetű szövegmondást, talán mert értőbb vagy legalábbis jártasabb a közönség (vagy csak
türelmetlenebb?). A szólamokat azonban nemcsak szünetekkel lehet egymástól elválasztani - ez a
legegyszerűbb, s talán legprimitívebb módszer. - Lehet hangmagasság-váltással (a közbevetések
mélyebben szólalnak meg, az indulat mind magasabbra, magasabbra lendíti a hangot, s a szólamok
ejtése magasabb, magasabb hangon, vagy a megnyugvás következtében mélyebb, mélyebb hangon
történik) vagy tempó-, illetve hangszínváltással is érzékeltetni a tagolást. A szünetek nagysága döntő
fontosságú a színpadi beszédben. A szüneteket azonban átfűtött jelenléttel kell kitölteni, különben a
csönd modorossá vagy unalmassá válik.
 A szólamok tehát közlésegységek. A közlést többnyire egy vagy két szó hordozza, a többi csak
kiegészíti. A lényeges szavakat - illetve a magyarban általában azok első szótagját - emeltebb hangon
mondjuk: nagyobb nyomatékkal vagy magasabb hangon, egyszóval hangsúlyt adunk a szónak. A
hangsúlyozás összefügg a szólamtagolással, mert a szólamoknak általában egy főhangsúlyos és több
mellékhangsúlyos szavuk van. (Azért ez a sok „többnyire” meg „általában”, mert a beszéd eleven
jelenség, és tudományosan éppoly nehezen közelíthető meg, mint a szerelem vagy a hazafiság.) A
szólam tehát a főhangsúly köré csoportosul. A magyarban a főhangsúly gyakran áll a szólam élén. Ez
sajátos, megbízható, s a külföldiek szerint férfias ritmikát ad a nyelvünknek: Öreg ember- nem vén
ember. Az, hogy egy mondatban mi hangsúlyos és mi nem, csak a teljes szövegrészlet elemzése után
válik nyilvánvalóvá. Az előadónak pontosan tudnia kell, hogy ki mondja kinek, hol, mikor s milyen
indítékból a szöveget, hogy megtalálja az aktuálisan hangsúlyozandó szót. A hangsúlyviszonyok
pontos felismerése a színészi tehetség egyik fontos ismérve. A hangsúlyviszonyok árnyalt
megelevenítése a szövegmondást a dilettáns felolvasástól vagy felmondástól az átélt művészi előadás
szintjére emeli. A légzés, a hangadás, a kiejtés remekül tanítható, a hangsúlyozás csak elősegíthető, s
a színésznövendék empátiájától (átérző, beleélő képességétől) függ, hogy ezen a téren eléri-e valaha
az ihletett művészek színvonalát, vagy megreked a pontos, tanáros értelmezésnél. Az empátiakészség
azonban fokozható, szeretetteljes figyelemmel, a növendék iránt táplált bizalommal, a legjobb erőket
mozgósító hiteles tanári tekintéllyel, mert ez a képesség csak akkor mozgósítható, ha a növendék
ugyan fontosnak látja, hogy legelőnyösebb tehetségéről győzze meg a tanárát, de ne szorongjon a
váratlan variációk kiválasztása közben. A jó hangsúlyozás alapja, hogy a mondanivalót megélt
igazságként közvetítsük, és a betanultság ne érződjék se a kiszámítottság gondosságában, se a
rögtönzés henyeségében. Ha azonban valaki a szülői házban magyartalan hangsúlyrendszert, hibás
hanglejtés-variációkat sajátított el, az átélés hevületében ugyanezeket, a számára hitelesnek hitt
formákat fogja felmutatni. Bár - mint mondottuk - a helyes hangsúlyozás a szabályok ismeretével
aligha sajátítható el, mert a számtalan variáció alig foglalható szabályokba, néhány alapszabályt
ismertetünk, hogy csökkentsük a hibalehetőségeket.
A magyar beszéddallam alapformája az ereszkedő hanglejtés. Ez összefügg azzal, hogy a
magyarban többnyire a szavak első szótagját hangsúlyozzuk (tehát itt emeljük a hangot, s ennek
megfelelően a további szótagokat ereszkedő jelleggel mondjuk), s a szólamon belül is - főként ha a
főhangsúlyos szó a szólam elejére esik - általában ereszkedő a hanglejtés. A magyarban tehát a
szóhangsúly is, a szólamhangsúly is előrekívánkozik, s így a mellékhangsúlyos, kisebb dinamikájú
szótagok (szavakban a páratlan szótagok) enyhe lüktetést adnak az ereszkedésnek. Az ereszkedő
dallam csak alapforma! Az egyszerű, érzelemmentes közlések és a kérdőszót is tartalmazó kérdő
mondatok hanglejtése ereszkedő. A kérdőszót nem tartalmazó kérdő mondatok nem ereszkedő
jellegűek (vesd össze: Hány óra van? Nyolc óra van? Nyolc óra van!) és nem ereszkedik a dallam az
érzelemdús közlésekben sem (vesd össze: Ne hagyj itt. Ne hagyj itt, te szemét, csirkefogó fráter, mert
fölpofozlak!).
Nyitva hagyjuk a dallamot, ha befejezetlen a közlés (Amint beléptem a szobába...), és lezárjuk, ha
befejezett (Beléptem a szobába...). Igen általános hiba, hogy valaki akkor is kérdő dallamot használ -
mint a kisgyerekek - , ha van kérdőszó a mondatban és az, hogy soha nem fejezi be a szólamokat. Az
babona, hogy vesszőnél mindig fel kell vinni a hangot, s pontnál leereszteni. Először is a vessző nem
jelent föltétlenül szólamhatárt, másodszor egy-egy vessző jelölhet befejezett közlésegységet is - nem
csak a pont - , s ilyenkor illik levinni a hangot (figyeljétek meg a szpíkereket, minden vesszőnél
„pontot tesznek”, nagyon helyesen, mert ők érzelemmentes, értelmező, egyszerű kijelentésekre
nevelt beszélők). Minél érzelemgazdagabb a szövegmondás, annál szélesebb és változatosabb a
beszéddallam.
(Figyeljétek a veszekedőket, riportereket, a drukkereket,

a jóízű öreg paraszt mesélőket stb.). A hangsúlyszabályok

közé tartozik az ellentétpár kiemelése, ez az úgynevezett

poláris hangsúly. (Nem kopasz,

 hajas. Nem ittam, - ettem.) Ugyanilyen általános szabály a közlés új elemeinek hangsúlyozása
(Beléptem a szobába. Beléptem, és olvasni kezdtem. Egy új könyvet találtam. A könyvet a Corvina
adta ki.). A föltárt hangsúlyszabályok közé tartozik a párhuzamos tagok hangsúlyozása. (A
konyhában sem, a szobában sem, a kamrában sem találtam.)

A színpadi beszéd alapvető mondatfonetikai eszköze a váltás. Lépten-nyomon elhangzik ez a szó a

rendező szájából: itt váltsál. Mit jelent a váltás? A „privát” ember gyakran a legizgalmasabb élményét
is monoton egyformaságban adja elő, ugyanakkor a társaság jópofája közömbös dolgokat is
mulatságosan vagy izgalmasan beszél el. Egyrészt azért, mert a verbális tehetség ért a mondanivaló
szerkesztéséhez (nem terjengős a bevezetés, jól időzített a poén, figyeli a hallgatóság reagálását, s
átsiet az érdektelen részeken stb.), másrészt mert a mondanivalóját váltásokkal teszi érdekessé.
Megjegyzem, hogy a ripacs a váltásokból él! A váltásokat tehát igen fontos alkalmazni, de módjával
kell élni velük.
A váltás újfajta beszédmód alkalmazása, a nagyobb

egységek lehatárolására. A szólamokat kis szünetekkel

vagy enyhébb hang-, tempóváltoztatással tagoljuk, a

nagyobb egységeket nagy szünetekkel vagy váltásokkal

(„itt nagyot válts!” - mondja a rendező, vagy „itt egy

csöpp váltás kellene”). A váltás történhet úgy, hogy a

feszült magasság rövid szünetközbevetéssel - esetleg

anélkül - oldottan a mélybe kerül, vagy a derűs hang

robbanásszerűen dühössé lesz, a nagy hangerő suttogásra

vált, a monoton dallam gúnyos szélességbe csap, stb. A

váltás lebonyolítása igen nehéz, és csak akkor hiteles,

ha a lélek is követi a beszédmód változását, egyszóval,

ha a váltás töltött. Különben szánalmas üres hőbörgés az

egész. A másik mindennapos színészi beszédeszköz

 amely szintén a mondatfonetikai eszközök közé tartozik

 a fokozás. A fokozás többnyire az indulati állapot sűrűsödésének, vagy az elbeszélés izgalomkeltő

szándékának az eszköze.

A váltás is, a fokozás is fontos beszédtechnikai feladat. Mind a kettőnek a gyakorlása fontos, hogy
adott esetben könnyen alkalmazható legyen. Ugyanígy fontos a változatos hanglejtés és a
hangsúlyozás variációinak gyakorlása, mert ha valaki nem fejleszti a hangszerét, nem fog tudni
szépen játszani.

A RITMUSRÓL
A magyar beszéd sajátos értéke fokozottan ritmikus volta. A magyar artikulációs bázishoz
hozzátartozik az időmértékes és a nyomatéki hullámzás. (Artikulációs bázisnak nevezzük azt a
nyelvenként változó, tömören összefoglalt legfőbb sajátosságot, amely meghatározza egy-egy nyelv
beszélt formájának jellegét. A magyar artikulációs bázist, a sajátos ritmuson kívül, jellemzi a pontos
hangzóejtés - nem nyeljük el a hangsúlytalan szótagokat, mint például olykor a német - , a hangsúlyok
nem túlságos kiemelkedése, a többnyire ereszkedő beszéddallam, a hangsúlytól független időmérték
-a német nyújtja a hangsúlyos szótagot, a magyar nem - , a zöngés-zöngétlen elkülönülés határozott
módja, az erőteljes nyelvhegyi r. A begyökerezett artikulációbázis okozza azt, hogy a német
kiejtéséről is többnyire felismerhető, hogy lengyel, magyar vagy holland ember beszéli a németet.)
A ritmus nagyon fontos, a színpadi beszéd egyik alapeleme. A ritmustalan beszédben vagy minden
szótag rövid lesz - ezt nevezzük pattogásnak - , vagy minden szótag hosszú lesz - ez a leptetés. A
pattogás a hadarók tulajdonsága, a leptetés főként női beszédmodor, olykor együtt jár az ajkak
modoros túlartikulációjával és a hang monotóniájával.
A magyar beszédritmus kettős gyökerű. Egyrészt ékezettől és mássalhangzók kettőzésétől függően
olykor törvényszerűen hosszan ejtjük a hangokat, másrészt az első szótag nyomatéka, és az a
törekvés, hogy a szavak hosszúságát a kiejtés hosszú szavaknál kötelező meggyorsításával időben
rövidítjük, majdnem szabályosan dobolhatóvá teszi nyelvünket.
A színész az időmérték pontos alkalmazásával fokozza a beszéd esztétikai hatását. A jó ritmusú
beszéd önmagában is gyönyörködtet. A magyar költészet és drámairodalom - a fordított művekre is
gondolunk - hemzseg az időmértékes soroktól, s ezeket szabályosan illik ejteni.
Fontos szabály azonban, hogy se a nyomatéki ritmus (az első szótagok hangsúlya), se az
időmértékes szótagejtés nem ölheti meg a sor tartalmát, nem keresztezheti az értelmi hangsúlyt.
Régen szokás volt skandálás közben a hosszú szótagokra indulatlan nyomatékot adni, ez a szokás -
igaz, hogy sajnos az időmértékes versmondással együtt - már kiment az iskolai divatból.
Azt hiszem, alig szorul magyarázatra, hogy mikor hosszúak és mikor rövidek a szótagok (rövid: rövid
magánhangzó magában vagy egy rövid mássalhangzóval - hosszú: hosszú magánhangzó magában
vagy mássalhangzóval, és rövid magánhangzó két vagy több mássalhangzóval, illetve hosszú
mássalhangzóval).
A BESZÉDST+LUSRÓL
Sztanyiszlavszkij óva int bennünket attól, hogy a színpadon bármi is „általában” történjék. A
színpadi beszéd csak főbb ismérveiben általánosítható. Az alapok tisztázása után fontos, hogy a
színész gyakorolja magát abban is, hogy különböző stílusoknak megfelelően is képes legyen beszélni.
Hozzá nem értők részéről gyakran hangzik el a vád, hogy a fiatal színészek nem beszélnek elég
szépen. Ez egyrészt nem igaz, mert igen sok a szépen beszélő színész a fiatalok között, másrészt az
úgynevezett szép beszéd önmagában ma már nem használható. Jól kell beszélni. Tisztán, világosan,
ügyesen és legfőképpen a személyiségünknek megfelelően. A magas hangú színész ritkán vívja ki az
elismerést a szép beszéd kutatói között, pedig neki igenis magas hangon - de technikailag felkészülve
és mellrezonanciával dúsítva - kell beszélnie. A belső tempó is személyiségjegy. A szép beszéd
számonkérői a lassú beszédet igénylik. A magyar beszéd valóban lassabb, mint az olasz, de ha
valakinek gyors a belső tempója, annak - technikailag alaposan felkészülve, tehát mindent
hajszálpontosan ejtve - gyorsan kell beszélnie. Meg kell tehát keresnie minden színészjelöltnek -
tanára segítségével - azt a beszédmódot, amely kitisztítva; megerősítve, gazdagítva valóban az ő
kifejezési módja, s ha a figura vagy a játékstílus megkívánja, akkor ettől a saját beszédtől kell eltérni a
kívánt stílus felé.
Minél nagyobb az eltérés saját beszédünk és a fölvett stílus között - furcsa paradoxon -, annál
könnyebb a megvalósítás. (Ezért hasznos kezdeti időkben archaikus szövegeken dolgozni, mert a
szavak szokatlansága, a számunkra új - valójában nagyon is régi - mondatfűzés veretes szépsége
megkönnyíti a helyes és szép beszédre való koncentrálást. Megjegyzem, hogy ilyenkor igenis szépen
kell beszélni, hiszen ezek a szövegek elsősorban esztétikai élményt nyújtanak.)
A beszédstílus egyrészt követi az előadás stílusát, másrészt alkalmazkodik a megelevenítendő
figura beszédmodorához.
A naturális beszédstílus a legnehezebb. Amikor úgy kell beszélnünk, mint ahogyan ma az életben
szoktak, akkor állunk a legközelebb ahhoz a mélyen gyökerezett beszédmódhoz, ami az otthoni és az
iskolai életben kialakult. Hadarni és motyogni kezdünk halkan (hiszen ezt érezzük természetesnek),
elharapjuk a szó végét, és nincs rezonanciánk. Ezt a fajta beszédmódot csak az érett, önmagukat át-
meg átdolgozott színészek képesek tökéletesen alkalmazni, akik már az életben sem beszélnek az
előbb emlegetett pongyola módon, s akiknél már mélyen automatizálódott az erőlködésmentesen is
jól érthető köznapi beszéd. A naturális beszéd kezdőknek akkor sikerül, ha a hang növelése nem jár
magasítással (a rezonánsság a fő törekvés), és a kiejtés főként a nyelv munkájában, s nem az ajkak
túlartikulálásában teremti meg a tisztaságot.
A romantikus beszéd sokkal könnyebb. Ilyenkor minden kicsit túlzott. Erőteljesebb a hangvétel,
szélesebb az artikuláció, dallamosabb a beszéd. Romantikus drámák eljátszása igen jó beszédiskola.
Különösen jó beszédnevelő a romantikus előadás, ha a szöveg versben van. Akkor aztán lehet
csengeni-bongani, javul a beszédritmusérzék, biztosítva van a tempó.
A brechti játék is kedvező beszédgyakorlat, mert a kívül maradás, a gondolkodtató láttatás - más
szempontból, mint a romantika - pontosságra szoktat, lehetőséget ad a harsányságra. Az a
körülmény, hogy a színészek nem élik át a mondanivalót, hanem csak felidézik a helyzetet, nem
teremt olyan indulati belső feszültséget, amely a beszédet végzetesen - vagy olykor nagyon is
magával ragadóan - megzavarná.
 A mesejáték sok színt kíván. Alkalmat ad a hangszínezés, a játékos ritmizálás, a daIlamos beszéd
gyakorlására. Ilyenkor minden plasztikusabb lesz. A bájos túlzások, a komikum és a tragikum
átmeneti szélsőségei nagy beszédtechnikai jártasságot igényelnek.
Shakespeare nem azért nehéz, mert kevéssé tér el a köznapi beszédtől, hanem mert nagyon is
eltér. Ez az eltérés már oly nagy, hogy technikai felkészültség nélkül egy-egy jelentős Shakespeare-
szerepet eljátszani lehetetlen. Gondoljunk Othello áradó érzéseire, belső feszültségének
fokozódásaira, hatalmas erejére és elveszejtő gyengeségére; Jago sziporkáira, szuggesztív
hatóerejére, a néző által tudott, de Othello által nem is sejtett hazugságaira, amelynek bizony
jelentkeznie kell a hangban is. Júlia gyermeki öröme hogyan vált át érett tragédiává. Mercutio
beszédzsonglőr mutatványai. Hamlet alig követhető belső gondolatainak hangos kivetítődése, a
Szentivánéji álom zeneisége a szövegben. Elég e néhány példa, hogy a vállalkozó riadtan meneküljön
beszédgyakorlatai közé, hogy majdan felkészült technikával legyen képes a reá váró tirádákat
végiglélegezni, hanggal bírni, hangsúlyokkal megvilágítani, beszédtempóval győzni.
A bohózat alaphangja fényes, tempója gyors. Szükséges a biztos artikuláció, a ritmusérzék, a
karakterizáló beszéd ízléses mértéktartása, a poentírozás biztos szünetérzéke. A komikai elemek itt
néha annyira hanghoz, beszédhez kötöttek, hogy a néző olykor évekig másra sem emlékszik, csak egy
különös hangszínre vagy beszéddallamra, amelyet valamelyik színész szájából hallott, s olykor ez az
élmény olyan nagy, hogy otthon évekig idézik a családban; s innen van néhány mai unokának
élménye Rátkai Mártonról vagy Rózsahegyí Kálmánról.
Saját stílusa van az értekező prózának (száraz, pontos), az anekdotának (széles, lassan hömpölygő),
a tréfának (gyors, színes) és a mesének is (az utóbbi jellegzetességeit Fónagy Iván tudományosan
vizsgálta; lásd ajánlott irodalom).
Másként hangzik el a vers költőnként, és másként műfajonként. Csak neveket teszek egymás mellé:
József Attila - Kosztolányi Dezső, Vörösmarty Mihály - Dsida Jenő, Arany János - Ady Endre.
A tájleíró versek alkalmat adnak a láttatásra, a lassan hömpölygő, kimért, szép beszédre.
Az anekdotázó versek lehetőséget nyújtanak az apróbb váltásokra, olykor a megelevenítésre.
A gyermekversek a beszédritmus, beszéddallam játékos formáit segítik.
A forradalmi versek a hangerőfokozás, az emelt beszéd, a széles ívek megformálására adnak
alkalmat.
A lírai költészet egyike a legnehezebb anyagnak, mert a személyesség és a csöndesség nagy
beszédfelkészültséget követel. (Halkan beszélni sokkal nehezebb, mint hangosan!)
A balladák elmondása kívánja a legnagyobb felkészültséget. A hiteles megszólalás a láttatás, a
feszültség érzékeltetése, a fordulatok sodra éppúgy igénybe veszi a beszéd zeneiségét, mint az
előadó szuggesztivitását.
A karakterizálás (éppúgy, mint az előadási vagy a versmondói stílus megragadása) nem
nélkülözheti az ösztönösséget. Az erre való hajlam egyéni adottság. Hevesitől tudjuk, hogy más a
mímes készség és más a lírai alkat - néha szerencsésen találkozik a kettő - vannak parodisták, akik
kiváló imitátorok, de képtelenek egy verset belülről igazán elmondani, míg nagy lírai tehetségek
alkalmatlanok arra, hogy valakit hitelesen utánozzanak. Jelentős színészi hatást lehet elérni a gazdag
személyiség szereptől töltött, magával ragadó felmutatásával, de bámulatba ejtő az a képesség is, ha
valaki egy jellegzetes embertípust a maga riasztó vagy szeretetteljes mivoltában pontosan
megformál.
A színészi önnevelésnek (s ezen belül a beszédnevelésnek) két úton kell járnia. +snia kell befelé, és
építkeznie kifelé. Egyfelől meg kell teremteni azt a meg nem ismételhető embert, aki vagyok, hogy
személyességem mind erőteljesebben kibontakozzon, másfelől figyelnem kell a világot, hogy a
látottakat másoknak is felmutassam, s ezzel gazdagítsam őket.
A karakter megragadásához nem árt, ha pszichológiai jártasságunk van, ez módjával segíti az
ösztönösséget (nem módjával tönkreteszi). Tudnunk kell a két fő típusról, az introvertáltról (befelé
forduló, csöndes, elmélyedő) és az extrovertáltról (kifelé forduló, színes, barátkozó). Mindkettő
felismerhető a beszédmódjáról. De felismerhető a szorongó és a gátlástalan, az akarnok és a szerény,
a ravasz és a korlátolt, az önimádó és az adni kész is.
Persze tudjuk, hogy a karakter megnyilatkozásai korántsem egyenletesek, hiszen befolyásol a
partner, a pillanatnyi lelkiállapot, a szituáció, a színész által tudott előzmény és következmény.

HOGYAN GYAKOROLJUNK?
A beszédtevékenység összetett jelensége négy, viszonylag körülhatárolható egységre bontható:
légzés, hangadás, kiejtés, kifejezés.
Először a légzésünkkel kell foglalkoznunk, hogy megteremtsük a jó hangadás alapfeltételeit, azután a
hangadással, hogy biztosítsuk kiejtésünk forrását, később a kiejtéssel, s végül a kifejezés
gazdagításával.
A légzőgyakorlatok célja a nagy kapacitású rekeszlégzés kialakítása, és automatikussá tétele, A
hangtalan belégzés begyakoroltatása. A levegőbeosztás rekesz adagoló biztonságának kialakítása. A
szünettartás tudatosítása. Az egyenletes hangadáshoz- szükséges kilégzés szabályozása.
A hangadó gyakorlatok célja a jól vivő középhangsáv felismerése és kimunkálása. Az erőteljes
mellhang erőlködésmentes kialakítása. A rekedtes vagy levegős, öblösített vagy felszorított hangadás
megszüntetése. A hangelőrehozás. A hangterjedelem kiszélesítése: A görcsmentes hangerőfokozás
megtanulása. A hangadás egyenletességének megteremtése a teljes hangterjedelemben.
A kiejtésgyakorlatok célja az oldott szájnyitás kialakítása. A magánhangzók pontos színének
kialakítása. A mássalhangzóejtés kitisztítása (sz, z, c, s, zs, cs, - r). A gondos szóvégejtés
beidegeztetése. A pergő, tiszta szövegmondás kialakítása. A szabályos beszédritmus megteremtése. A
hangkapcsolatok szabályos ejtésének kialakítása.
A kifejezőgyakorlatok célja a szólamegységek felismertetése. A szövegértelmezés jártasságának
kialakítása. A hangsúlyviszonyok tanulmányozása. A hanglejtés-variációk gyakoroltatása. A váltások
és fokozások megtanulása. A hangszíngyakorlatok kialakítása.
A beszédtechnikai gyakorlatok voltaképpen személyiségnevelő koncentrációs gyakorlatok. A
színész a színpadon állandóan többfelé koncentrál, de a beszédére már nem, mert akkor nem tud
játszani, csak „beszélni”, s ez a színpadi játék halála. A beszédtechnikai gyakorlatok során
megtanulunk koncentrálni, és kialakítjuk azt a beszédet, amely később ráfigyelés nélkül is szolgálja
színpadi életünket.

GYAKORLATOK

LÉGZŐGYAKORLATOK

SZÖVEGMENTES LÉGZŐGYAKORLATOK
1. Hanyatt fekvés, lazítás-feszítés.
2. Oldott hanyatt fekvés (relaxálás) önkéntelen rekeszlégzéssel.
3. Relaxálás tudatos rekeszlégzéssel.
4. Mély belégzés, elnyújtott kilégzés fekve, rekesszel, tenyérellenőrzéssel.
5. A kilégzés sz, s, f, h hangon történjék.
6. Fölállás csípőre tett kézzel, belégzés, kilégzés a körkörös tágulás ellenőrzésével.
7. „Vonatba állás;’ a légzés ellenőrzése egymáson. 8. Mély belégzés, elnyújtott kilégzés (kezek a
csípőn); a kilégzés sz, s, f, h hangon, a kilégzés elnyújtása 50-60 mp-ig.
9. Hangos számlálás 100-ig, húszankénti lélegzetvétellel.

10. Ugyanez székadogatás vagy dobálás közben.

11. Koncentrációs légzőgyakorlatok:

 Tizenhárom óra az egy óra

tizennégy óra az két óra

tizenöt óra az három óra...

 Egy óra az tizenhárom óra

két óra az tizennégy óra

három óra az tizenöt óra...

 Hétfőn szőlőt eszem kedden cseresznyét szerdán szőlőt eszem csütörtökön cseresznyét...

 Héttőn cseresznyét kedden szőlőt eszem szerdán cseresznyét csütörtökön szőlőt eszem...
 Januárban itthon vagyok februárban vidéken márciusban itthon vagyok áprilisban vidéken...

 Hétfőn te jössz énhozzám

kedden én megyek tehozzád

szerdán te jössz énhozzám...
...vasárnap együtt leszünk.
 Egy mellett nem három áll

kettő mellett nem négy áll

három mellett nem öt áll...
 Nem 3, nem 6, nem 9, nem 12, nem 15, nem 18, nem 21, nem 24, nem 27, hanem 30.

 Nem 9, nem 18, nem 27...

...hanem 90.
 Kettő meg kettő az négy

négy meg négy az nyolc,

nyolc meg nyolc az tizenhat...

SZÖVEGES LÉGZŐGYAKORLATOK
1. Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai (részlet): Azon az éjjel; azonos szólamok.
2. József Attila: Mint a mezőn; növekvő szólamok. 3. Dsida Jenő: Arany és kék szavakkal; kél hatalmas
szólam.
4. Babits Mihály: Esti kérdés; váltakozó nagyságú szólamok.
5. Mándy Stefánia: Csendítsd rá; játékos pergetés egy levegőre.
6. Konrád György: A látogató {részletek); a helyes légzés alkalmazása.
 Az első öt szövegben be kell tartani az előírt szüneteket, a hatodik egységben meg kell keresni a
szünettartás értelmileg, érzelmileg indokolt helyeit.
A szövegek elsősorban a jó légzést szolgálják, de természetesen törekedni kell a hangvétel
tisztaságára (erőteljes, de nem erőltetett mellhang), a pontos kiejtésre (szóvégek, hangkapcsolatok,
hosszú-rövid hangok) és a világos hangsúlyozásra, a hiteles hanglejtésre.
Kezdetben csípőre tett kézzel gyakoroljunk, hogy ellenőrizzük a rekeszlégzést. Később vegyük el a
kezünket. Adogassunk széket, kössünk nyakkendőt, varrjunk fel gombot, labdázzunk, a
szövegmondással egy időben írjunk fel nehéz szavakat. Addig kell mindent gyakorolni, amíg kívülről
megy a dolog. Később a hang-, illetve kiejtésgyakorlatok idején is vissza-vissza kell térni a
légzőgyakorlatokhoz.
Egy-egy légzőgyakorlatot (pl. a 3.-at vagy az 5 - et) használhatunk a pályán fellépés előtt, részint az
izgalom levezetésére, részint a jó légzés érzésének felkeltésére.

1. KOSZTOL+NYI DEZSâ: A szegény kisgyermek panaszai (részlet)

Azon az éjjel

az órák összevissza vertek. (-)

 összevissza hosszú sz! - Azon az éjjel holdfényben úsztak mind a kertek. (-)

 úsztak hosszú ú! - Azon az éjjel kocsik robogtak a kapunk alatt. (-)

 alatt szóvégi tt! -

Azon az éjjel könnyben vergődtek a fülledt szavak. (-)

 ben vergődtek! -

Azon az éjjel

égett szobánkba gyertya, lámpa. (-)

Azon az éjjel

féltünk a borzadó homályba. (-)

 féltünk hosszú é! - Azon az éjjel arcunk ijedt volt, halavány. (-)

 ijedt rövid j! -

Azon az éjjel

halt meg szegény, ősz nagyapám. (-)

 Azon a reggel

csupa rokon jött, sirató nép. (-)

 rokon jött! - Azon a reggel sürögtek az öreg mosónék. (-)

 mosónék ritmusa! - Azon a reggel kendővel kötötték fel gyönge állát. (-)

 állát! - Azon a reggel lassan vezettek a földúlt szobán át. (-)

 földúlt!-Azon a reggel rozsdás pénzt tettek kék szemére. (-)

 pénzt! - Azon a reggel riadtan bámultam feléje. (-)

 riadtan bámultam! - Azon a reggel csak hallgatott makacs ajakkal. (-)

 hallgatott! - Azon a reggel olyan volt, mint egy néma angyal. (-)

 olyan volt!

2. JÓZSEF ATTILA: Mint a mezőn

Mint a mezőn a kisfiút ha
 kisfiút-

eléri a vihar (-)

s nincs tanya, anya, hova futna

kapkodott lábaival, (-)

a tömött, dühödt ég dörög,

 tömött, dühödt-a tarlón szalmaszál pörög, ő mint az állat, nyöszörög, (-)

 állat-

zokogna, de a félelem
 félelem-

elveszi könnye melegét,

sóhajtana, de hirtelen

reá lehel a hideg ég (-)

s csak akkor, amikor sovány

testén és arcán halovány

 borzongás villan, mint a villám

 villan, villám-

s fekete eső dől szakadva,

 eső dől-

az mintha belőle fakadna, (-)

 belőle-

mint mérhetetlen nagy sírás,

amely fölgyűl a földeken,

fénylőn csorog a zöldeken,

árkot betölt és gödröt ás,

hömpölyög a réten, az éren,

 réten, éren-

hömpölyög fönn a levegőben,

 fönn-s a gyermek megindul a téren, útja van ebben az időben -(-)

 útja-

így tört e vágy rám, ily veszetten

 az így és-

ily hirtelen, ily szilajon, (-)

 az ily hangsúlyos-

férfi létemre sírni kezdtem. (-)

 sirni-

S e könnyel ázott talajon, (-)

 ázott talajon-

hol nehezen emeli lábát

az ember, (-) ki pedig sietne -(-)

megállok most. (-) A kívánságát

 megállok, kívánságát-

észre se venném, (-) ha szeretne.

3. DSIDA JENŐ: Arany és kék szavakkal
Miképpen boltíves,

pókhálós vén terem

zugában álmodó

középkori barát,

ki lemosdotta rég

a földi vágy sarát,

s már félig fent lebeg

a tiszta étheren,

ül roppant asztalánál,

mely könyvekkel teli,

s a nagybetűk közébe

kis képecskéket ékel,

Madonnát fest örökké

arannyal s égi kékkel,

mígnem szelíd mosollyal

lelkét kileheli -(-)

úgy szeretnélek én is

lámpásom esteli,

halavány fénye mellett

megörökítni, drága

arany és kék szavakkal

csak téged festeni,

míg ujjam el nem szárad,

mint romló fának ága,

s le nem lankad fejem

a béke isteni

ölébe, én szerelmem,

világ legszebb virága.

4. BABITS MIH+LY: Esti kérdés
Midőn az est, e lágyan takaró

fekete, sima bársonytakaró,

melyet terít egy óriási dajka,

a féltett földet lassan eltakarja (-)

s oly óvatosan, hogy minden fűszál

lágy leple alatt egyenesen áll (-)

és nem kap a virágok szirma ráncot

s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán

nem veszti a szivárványos zománcot (-)

és úgy pihennek e lepelnek árnyán,

e könnyű, sima, bársonyos lepelnek,

hogy nem is érzik e lepelt tehernek: (-)

olyankor bárhol járj a nagyvilágban,

vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban, vagy kávéházban bámészan vigyázd, hogy gyújtják sorban
a napfényű gázt; (-)
vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel

nézzed a lombon át a lusta holdat; (-)

vagy országúton, melyet por lepett el,

álmos kocsisod bóbiskolva hajthat; (-)

vagy a hajónak ingó padlatán

szédülj, vagy a vonatnak pamlagán; (-)

vagy idegen várost bolygván keresztül

állj meg a sarkokon csodálni restül

a távol utcák hosszú fonalát,

az utcalángok kettős vonalát; (-)

vagy épp a vízi városban, a Riván,

hol lángot apróz matt opáltükör,

merengj a messze múltba visszaríván,

melynek emléke édesen gyötör, (-)

elmúlt korodba, mely miként a bűvös

lámpának képe van is már, de nincs is,

melynek emléke sohse lehet hűvös,

melynek emléke teher is, de kincs is: (-)

ott emlékektől terhes fejedet

a márványföldnek elcsüggesztheted: (-)

csupa szépség közt és gyönyörben járván mégis csak arra fogsz gondolni gyáván: ez a sok szépség
mind mire való? (-) mégis csak arra fogsz gondolni árván: minek a selymes víz, a tarka márvány?
minek az est, e szárnyas takaró? miért a dombok és miért a lombok s a tenger, melybe nem vet
magvető? (-)
minek az árok, minek az apályok

s a felhők, e bús Danaida-lányok

s a nap, ez égő szizifuszi kő? (-)

miért az emlékek, miért a múltak?

miért a lámpák és miért a holdak?

miért a végét nem lelő idő? (-)

vagy vedd példának a piciny fűszálat: (-) miért nő a fű, hogyha majd leszárad? (-) miért szárad le,
hogyha újra nő? (-)
5. M+NDY STEF+NIA: Csendítsd rá
Kis Magda

feldobja,

röptetve,

szöktetve,

az apja

elfogja,

pörgetve,

görgetve,

bokorba

gurítja,

magasba

hajítja,

feldobja

az apja,

elkapja

Kis Magda

 a labda.

Csillog is,

villog is,

hullik is,

múlik is,

a füstös

háztetőn

a rücskös

hegytetőn,
ezüstös

fény, ragyogó!

Hűvös is,

befed is

vetésen

meleg is

jó takaró

 a hó

Mindennap

megterem

kot-kot-kot

kotkodács,

hej minden reggelen

szalma közt

meglelem,

ha fehér,

megeszem,

ha tarka,

elteszem,

húsvétra

tiéd lesz,

zöld mintás,

kéktintás,

színekkel ékes,

szép piros

festékes,
kot-kot-kot-

kotkodács

de csinos,

de csodás!

 a tojás.

Füleden

berepül,

a szádon

kirepül,

ha nem vagy

egyedül,

elkapja

pajtikád,

issza is,

vissza is

hajítja,

úgy röpül,

mint a

parittya,

ha jó,

 a szó.

Kurjant, rikkant

kakas, jérce,
zöld az erdő,

hegyek bérce,

ágon alma,

bokron málna,

Palkó csak a

tóra járna,

hogyha zuhog,

aláállna,

minden ember

mindig várja - néz az

égre

januárban,

néz az égre

februárban:

mikor jön hát,

mikor végre,

amit mindig

újra vár

 a nyár.

Szájról jár

itt szájra,

nincs szárnya,

mégis száll,

pagonyból

virányra
röppen

szép virága.

Ég lánya

fakasztja

búsaknak

vigaszra,

föld fia

szakasztja,

veled is

megosztja,

dünnyögi,

zümmögi

vén

s fiatal

 a dal.

6. KONR+D GYÖRGY: A látogató

a)
Ha íróasztalomnál ülve tenyeremet homlokomra

szorítom, mert mögötte, ahogy beléptem a hivatal kapuján,

jobb és bal felől zakatolni kezdett egy-egy

elnémíthatatlan, törpe írógép, szakadozott, kellemetlen

mondatroncsokat dobálva figyelmem napról napra zsugorodó

mezejére,

ha idegeimben elindul néhány korty pálinka, mint

egy porlepte, kivénhedt televíziós készülékben a

villanyáram, s ettől egész zsibbadt agyvelőm sercegni

kezd, s megszabadulva a tűrhetetlen kopácsolástól,

elsötétített recehártyámon zajlani kezdenek a képek,

várakozásteljes, gyermekkori torlódással előbb, bicegő,

vonalas szerkezetekkel utóbb,

ha nem szól senki, nem erőszakoskodik a telefon,

nem hörög a fűtőtest, nem hív senkit sehová a

hangosbemondó, nem dörren percenként a felvonófülke

csapóajtaja, nem kaparásznak ablakpárkányomon az örökké

hasmenéses galambok, és nem csoszognak ablakom alatt a

veszendő lábbelik tétova és leselkedő gazdáikkal az üveg

mögött,

ha kiejtettem lomkamrához mindinkább hasonlító

emlékezetemből az öklüket rázó hadügyminiszterek, a

puszta leheletnél is kevesebbet mondó illetékes szóvivők,

a bírósági üvegkalickában bóbiskoló tömeggyilkosok, a

halkan kicserélt mesterkémek, a barátaikat felköttető,

újdonsült népvezérek, az emberevő istenkirályok, a

szoborleleplező, új kenyeret szegő, hídavató, díszszázad

előtt ellépő, virágcsokros kislányokat homlokon csókoló,

üdvözlő táviratokat küldő és rendjeleket osztogató,

katódsugarak hullámain minden szobába bemosolygó

buboréknagyságok tolakodó nevét,

ha előző este feleségemet átkarolva csendben

végigjárjuk szokott sétautunkat a hegyoldalon, ha a

lakbért, villany- és telefonszámlát már kifizettem, s

maradt pénz tejre, húsra, almára, kávéra, dohányra és

borra is, ha éjszaka sikerült hosszan és

ájultan aludnom, majd, ha a keltőóra robbanásától a mosdó

elé lökve időben elvégeztem a fölkelés elhomályosuló

gondolatokkal központozott szertartásait, s a kávé friss

gőzével fejemben, az autóbusz ablakánál ülőhelyet kapva

becsukódhattam felebarátaim füsteső- és konyhaszagú

kabátjai között,

akkor, istenem, akkor is csak olyan lesz ez a nap, mint a többi.

b)
Az embert kalodába vonja az idő, / nem a világtér és a történelem láthatatlan, emberfölötti ideje, /
nem a gyulladt vagy kialvó eszmélet lüktető ideje, / hanem a keltőórában toporzékoló, ébredéstől
elalvásig rángató, kicsinyes, hasadozott és csaló hajcsáridő, / az olcsón adható, drágán vehető idő, / a
kuporgatva is elveszíthető, a tékozolva is babusgatható, a kivilágítható és elsötétíthető, a
megszentelhető és bemocskolható idő, / a lépcsőn ziháltató, villamosra ugrató, bélyegzőórával
lepecsételt, gépekben zakatoló, mozdulatokat rövidítő, egyforma teendők kürtőin átvonszoló, társak
mellett elcsúsztató, összecsavarodott körpályákon vezérlő, érintkezések, súrlódások, összefonódások,
elválások forgalmát szabályozó, köznapi idő, / ez a nyugodt és megvesztegethetetlen, néha kegyosztó
és szeretetre méltó hatóság, / lehet elviselni, hozzásimulni, lehet kis kedvezményeket kialkudni tőle,
lehet / - mert mindenkire súlyosul - / átmenetileg tudomást sem venni róla, / és lehet iszonyodva, /
naponta / beledögleni.
c)
A szürkülő délután egykedvű hangjai becsobognak az ablakon, teherautó oldaldeszkája csapódik,
valahol leeresztenek egy redőnyt, ládákat dobálnak egymásra, locsolócső serceg, tolókocsi nyikorog,
távolabb szenet lapátolnak a járdáról bizonyára a pinceablakon át, a hangosbemondó valamire
figyelmezteti az árusokat, vödrök feneke zörren élesen a járdán, alighanem a virágkereskedőké,
kereplő szól, nehézkesen, köhögve beindul egy motor, söprőgép durrog az úttest szegélyén, vak
ember botja kopog a ház falán, mozdony tolat sípolva a közeli pályaudvaron, távolabb mentőkocsi
szirénázik, kivágódik a mozi ajtósora, tetőcserép csusszan le a szomszéd házról, megakad az
ereszcsatornában, a sarki kocsmából valakit kilökhettek, pohár csörömpöl a kövezeten, zárás előtt a
trombitaárus portékájával rikongat, béke van.
d)
Hódolat a vándorló anyagnak a terepszínű proletár-teherautók zörgő rakterén, folyami kavics,
homok, kohókoksz, kiásott törmelék, ócskavas, huzalgubancok lejtős halmainak, a betonelemeknek,
vas-, alumínium- és gumicsöveknek, deszka- és téglarakásoknak, kender- és gyapotbáláknak, eternit
oxigénpalackoknak, forgácsba ágyazott kénsavballonoknak, kátránylemezeknek és
bitumenhordóknak, autóköpenyeknek acéldróttekercseknek; hódolat a trapéz alakú, koporsó alakú,
fektetett henger és hasáb alakú, négyzetes és áramvonalas, hat-nyolc-tíz tonnás, három-négy-öt
aknás, középen árkolt, domború hátú, létrával, híddal átívelt, rekeszes vagy egybenyitott,
meggypiros, vajsárga, szilvakék, pisztrángezüst (a benyomott, lecsapott, elgömbölyített orrú
vezetőfülkével tömzsin összenőtt vagy tőle vékony csuklós nyakkal elválasztott) tartálykocsiknak, a
közúti szállítás e formatervezett előkelőségeinek, kiknek oldalán bizakodó zománcbetűkkel áll
kiváltságos rendeltetésük fölirata:
„Tej”, „Szesz”, „Bor”, „Szörp”, „Benzin”, „Kénsav” „Kenőolaj”, „ Toluol”, „Furfurol” (elnyújtott karcsú
ciszternák, vörös acélkeretben, „Tűzveszély!”, „Robbanásveszély!”); hódolat a fagykamrás, hófehér
hússzállító kocsiknak, a sajtharang formájú, acélfonatú cementtartályvivőknek, a sátorként összehajló
házelemszállítóknak, az acéltornyukat roppant szarvként lebocsátó emelődaru-kocsiknak, a csupa
háromszögből összerótt, zömök dömpereknek, valószínűtlen kagylós, süveges és csöves felületeikkel
a rohamnaszád és a föld-levegő rakétahordozóknak; némi kétséges, görcsös, de engedelmes bámulat
a nagy ketreckocsiknak, melyeknek léckamrájából tehenek és lovak emelik ki kötőfékkel rögzített
tudós és elítélt fejüket, a kék-fehér csíkos, mennyezetes, oldalt ablakos ponyvával elfüggönyzött
rendőrbuszoknak, melyekben mozdulatlan és nehéz arcú férfiak ülnek egymással szemben,
egérszürke öltözékben, térdük közé állított géppisztollyal; és végül a kegyelet csöndje azoknak az
olajszürke, ablaktalan bádogládáknak, melyeknek középfolyosójáról hat kulcsra zárható, sötét
állófülke nyílik, és mindegyikben egy ember áll.
e)
A háztömbnyi telket tégla alakban keretező, öles

falazatú épület, a vízszintes záródású emeleti ablaksorok

alatt lemezborításos koszorúpárkánnyal körülfuttatott

egykori laktanya, az eredetileg is szürkére festett, de a

koromtól iszapszínűvé változott és csak a begipszelt

lövésnyomok helyén fehér himlőhelyes kórház bal oldali

szárnyának földszintjén, az udvari sarokcsatlakozás után

mintegy nyolclépésnyire, a lebetonozott és bástyás

pártázatú téglafallal körülzárt sétálótérség mögött, az

elmebeteg férfiak két egymásba nyíló teremből és egy

oldalfolyosóból álló zárt osztályától,

ahol az utca felőli ablakokat sűrű fonatú,

porszakállas acéldrót sodrony borítja, s a termek mellett

húzódó folyosó ablakai a betonburkolatú, öt-hat méter

széles sétálótérségre néznek, mert nyílásuk a cölöprácson

álló épület süllyedése és az udvar fokozatos feltöltődése

miatt eléggé lealacsonyodott, és mert a bástyás pártázatú

belső kerítésfal szokatlanul magas, az ablakok a fal

téglamintázatán és a mögötte boltozódó platánfák felső

koronáján kívül egyéb látnivalót nem kínálnak,

a zárt osztálytól, ahol termenként harmincasával

tartózkodnak három hete vagy huszonöt éve, szétfeslő,

gombja vesztett, gumija szakadt pizsamáikban, nadrágjukat

csípőjükhöz fogva, vagy belőle koronként kilépve, hosszú,

alacsony padokon egymás mellett szorongva és kenyeret

majszolva, a folyosó régi, kilincstelen ajtó mögött

toporogva vagy a folyosóablakok orr- és

homloklenyomatoktól zsíros üvegén át a platánfa

lombtetejére kibámulva, a lecsonkított, arasznyi lábakon

álló vaságyak matracán fejüket ingatva és tarkójukat

hanyatt verdesve, a ketrecágyak fenekén a háló zsinegét

markolva, vagy az ajtó mögötti szabad területen tengely-

vagy keresztirányú, esetleg hurokvonalú rituális

sétájukon bolyongva az ápoltak,

a zárt osztálytól, ahol siettetni lehet az időt kártyával, ha az ápolók befogadják játszmájukba az
értelmesebb ápoltat, cigarettával, ha a hozzátartozók időnként behoznak egy-két csomagot, vagy egy
módosabb betegtárs megajándékoz egy égő csikkel, a bélhurutos agyalágyultak lemosogatásával,
hosszú körmű lábujjak morzsolgatásával, kenyérdarabkák koldulásával, tárolásával és
számlálgatásával, elkülönülő, páros vagy csoportos önkielégítéssel, papucsharapdálással, egész
napos, gyönyörűséggel teljes mosolygással, félóránkénti elaprózott vizeléssel, vihogó
párnadobálással, ízeltlábúak rajzolásával, összenyálazott fényképek dugdosásával, felforgató
üzenetek rejtjelezésével, a főorvos számára egy végül is mindig visszanyelt mondat fogalmazásával,
az ablak alatt elforduló gépkocsik dörejének megvesztegethetetlen számontartásával, látomások
öklözésével, rettegő falhoz lapulással éveken át tartó némaságban, egy időtlen sláger dallamával,
legyőzhetetlenül, a nap bármely szakaszában, túl a szótár pusztulásán, túl az örökjátszó mozi
záróráján, túl a szomszédok ámyékforgalmán, az elhárított nap és a kékre festett villanyégők
légoltalmi világosságában, nagyvizitkor és a halottszállítás ünnepén, vízcsap alatt és szájra tapasztott
takaró alatt is, míg csak át nem villámlik az agyvelőn az elektrostimulátor tízezer voltos
fényrobbanása, a zárt osztálytól, ahol befejezhetném, félek.
f)
+tmegyek az úttesten, elhúzok az egymásra tornyozott ládák, a spárgával összecsomózott kosarak,
a téglával rögzített ponyvák, nejlonlepedőkkel betakart cékla- és karalábéhalmok mellett, kikerülöm a
ládákon, zsákokon szendergő kofákat (térdüket felhúzva, arcukat szemben egymás mellé fektetve,
alig azonosíthatóan rövid csomagok, nem úgy, mint a hanyatt fekvő, térdüket szemérmetlenül
széttáró hordárok a tolókocsikon), a leleplezés derűjével nézem a bazáráruk nappal oly virágzó
bódéit, deszkák, póznák, vasállványok, padok, kecskelábak gyatra alkatrészeire szétszerelve hevernek
összeláncoltan a négykerekű tolókocsikon, keresztülnyomulok a lécketrecekben alvó tyúkok s az
elfonnyadt káposzta támadó szagán, átlépem a négyzetes körútját rovó éjjeliőr ingó árnyékát,
magam mögött hagyom az összehordott, szétosztályozott, külön raktárakban, pincékben és
alagutakban tárolt, erjedő, lágyuló, szagos nedveket eresztő táplálék szegfűvel, magnóliával és fehér
halotti koszorúval búcsúzó, ünnepélyes sorfalát, hátat fordítok az ütemes fogyasztás, a lüktető
feltöltődés és kiürülés holdfényben ázó arénájának, és a térről szétágazó utcák nyolc lehetősége
közül egyet szabadon kiválasztok.

g)
Az este megadja magát az éjszakának, az utca a hazatérés órájának. A délutáni műszak elereszti a
fodrászlányokat, a kávéfőzőnőket, a pénztáros- és takarító-, a tekercselő- és bútorfényező-, a
kémcsőfúvó-és gépkönyvelő-, a jelmezvarró- és jegyszedő-, a kristálycukor-csomagoló és
mosogatónőket. Kopognak vasalt sarkukon csattognak térdig pántos saruban, rugóznak puha
bocskorban, rázökkennek magas szárú fűzős cipőikre, s nyomukba erednek gumitalpakon,
zsebrádióval és összegyűrt moziműsorral, mogorván és elszántan, a lakatosok és tetőfedők,
anyagraktárosok és darukezelők, úthenger- és italboltvezetők, tűzifalehordók és kocsimosók,
előresietnek, hátranéznek, várakoznak, érdektelen kirakatok előtt toporognak, lemaradnak és
nekilódulnak, egyik járdától a másikig, egyik mellékutcától a másikig sodródnak, rágyújtanak és
továbbiramodnak, mennek ötlépésnyi távolságban, tulajdonjogukat a többieknek jelezve, mennek a
perecet rágcsáló, kirakatot néző, hajukat igazgató, dúdolgató, fonott hálóban kenyeret, felvágottat és
hajmosószert cipelő, fáradt arcú és rosszul kifestett nők után, vastag és vékony, szőrös és csupasz
lábikrák után, figyelik a fehérneműszegélyek kidomborodását tapadó szoknyákon és pulóvereken át,
íves, hosszú hátakon és rövid, húsos hátakon, száraz, könnyű combokon és visszeres, laza combokon,
majd hirtelen felzárkóznak, ha körülöttük szabad tér nyílik, valamit mondanak, és már egy vonalban
haladnak tovább, vagy néhány mondat után oldalt kanyarodnak, körülkémlelnek, téveteg gőggel
irányt változtatnak, s már menetelnek egy másik alak után, bal kezüket nadrágzsebükbe gyűrve,
lemerevedett arcukon az eredménytelen kóválygás üledékével, valami gyors és sikeres megoldás
egyre zsugorodóbb reményével, készen már mindennek az elfogadására, mert vége a napnak, és még
nem történt semmi, mert minden lehetséges történés közül már csak ez az egyetlen, amiben meg
lehet kapaszkodni, mennek irtózva a kapuzárás közeledő percétől, az izzadt albérleti éjszakától egy
túlontúl ismerős láb nyirkos érintésétől, mennek a kicsúszó gombok, a szétváló kapcsok, a két
előretartott karon lecsúszó melltartó, a térd alá göngyölődő harisnyák, a gyerekfej nagyságú emlők, a
kamaszlegendákkal kárpitozott far, a fullasztó nyakgödör, mennek egy megkülönböztethetetlen
ágyék kettéolvadó ajkai felé, mennek egy mindent elfelhőző nászéjszaka, a hús, a bőr, a szőr tüdőig-
torkig érő torlódása, mennek egy égető, szobrászi pillanatkép felé, mennek egy betonozott
mosókonyha, egy hátsó udvari szükséglakás, egy áporodott alkóv, egy bádogredőnnyel elsötétített
üzlethelyiség, egy visszhangos pincelejárat, egy olajos hordókkal körülrakott gödör, két összeillesztett
kútgyűrű felé, mennek, amíg sajgó talpuk, szúró gerincük egy névtelen útkereszteződésnél hírül nem
adja, hogy már csak aludni lenne jó.
h)
 Krisztus csavarja égre a szemét, rózsás arcú, cseresznyeszájú megváltó egy képkeretező
kirakatában, selymes szőke, ondolált haján erdőnyi tüskével, és a három elmaradhatatlan mackó ott
játszik alatta a megdőlt fenyőtörzsön, - arcom is belép egy aranyrámás, levéldíszekkel telecsiszolt,
koporsó alaprajzú tükörbe, fekete patak lopakodik át a zúzmarás erdőn egy baracklekvár-színű
hajnalon, és körös-körül cilinderes, frakkos, csokornyakkendős kutyák ácsorognak lovaglókorbáccsal
kezükben és szemüveggel az orrukon, menyasszonyi fátylas oroszlán negédeskedik csepp gázlámpa
alatt, kis, aranysüveges robotember szaxofonozik űrhajója mellett, és itt van a romolhatatlan
születésnapi torta is, tetején sapkás nyúlfej, táncoló kacsa és álcukordísszel pingált köszöntő versike,
felpumpált arcú slágerénekesek, középcsatárok és világsztárok és többemeletes koponyájával,
öklömnyi járomcsontjaival a stilizált Lenin. Nem tudom levenni a szemem a bazári hadfölszerelésről, a
távirányítható piros csengettyűs tankról, a villogni és kerepelni tudó géppisztolyról, a nyolckerekű
teherautócskára szerelt taktikai gumirakétáról, a kis, sárga plasztikkatonákról, amint épp
kézigránátjukat készülnek elhajítani, vagy ódivatú szuronyos puskával hasba szúrnak egy sötétkék
plasztikkatonát. Az újrafelismerés ámulatával nézem révületünk és földi bájunk, ünnepi perceink és
sóvárgásunk, mindentudásunk és harci lázunk jelvényeit, és miközben műfogsorkészítők és
foltozószabók, sérv-kötőárusok és töltőtolljavítók, lábápolók és gázszerelők, parókakészítők és
szőrmepapucsárusok, művirágtermelők és lúdtalpbetétárusok, sírkőfaragók és jelmezkölcsönzők kis
műhelyei, boltjai mellett visz el az utam, kiegészítem a teljesedő látomást a lámpafényes, földszinti
ablakok jóvoltából a félmeztelen Máriával, kívül hordott szívének kis tűzcsóváival, egy fölemelt lábú,
csipkeszoknyás, kárminbugyis kánkántáncosnővel a szekrény tetején két meggybefőtt között, egy
üvegfüggőcskékkel teleaggatott álvelencei csillár hat karján hat érintetlenül lógó, mézszínű légyfogó
tekerccsel s alattuk egy hófehér hajkoronával, egy zöldesen derengő akváriumhoz támasztott,
bőrözött végű mankóval, kinagyított családi csoportképpel (a földön törökülésben a gyerekek, a
székeken egyenes derékkal a nagyszülők, mögöttük kalaposan vagy hajadonfőtt állva a szülők, a
folytonosság oszlopai), egy elmocskolódott fallal, amelyen egymás mellett sorakoznak a rajzszöggel
felerősített gyásztáviratok és a tulipános ingaórával, melynek nemzetiszínű faköpenyéből kivonult, de
visszatérni már nem tudott a felemelt lábú, kék csákós huszár. +gy, cukrászbarokk játszadozásban az
ordas anyaggal, magunkhoz édesgetve a lakatlan jövőt, a megszállatlan síkokat, egy paradicsomi
állatkert csacsogó ábráival megengesztelve falainkat, ezeket a mészkukacos, de bennünket túlélő,
köznapi szégyenektől, selejtes álmoktól és lőtt sebektől ragadós falakat, férfimaggal és paranoiás
üdvösséggel nemző apáink üres szemű maszkja alatt talán csakugyan élhetőbb az élet. Alig kifejtve
magam e látomásból, melynek egyik csücskébe magam is odaillek, baktatok tovább a térről nyíló
nyolc egyforma utca valamelyikén az irgalmatlan és testvéri megértéstől, mit mondjak, szívósan.

i)
A falusi vasútállomáson mindössze fél percre állott meg a gyorsvonat, öten-hatan szálltak csak le
róla, mégis érdemes volt kimenni elé. Kiemeltem az ablak mögül egy arcot, elkísértem talányos úti
céljához. Utaztam már vonaton, tudtam, hogyan néz a félrehajtott fejű utas két bágyadt szemhunyás
között az elinaló távírópóznákra és az állomások előtt ácsorgó helybeliekre. Nézem most magam egy
tetszőleges arccal, mely homlokát a nemzetközi expressz kék világú ablaküvegéhez támasztja.
Beletöröl az ósdi fedett csarnok elhanyagolt falába, utasok és búcsúztatók művi holdfénnyel
elúsztatott sokadalmába, ő, a távozó, rólam, a helyben maradóról, mindent tud, amit egyáltalában
tudni érdemes. Holnapután reggelig összecsukódik mögötte néhány országhatár fényképes
űrlapokkal, érvényes pecsétablakokkal különböző formájú tányérsapkák tisztelgésére szerzett jogot.
Elnézi a fekete tehenet, a fehérre mosott székesegyházat, az autóban telefonáló vezérigazgatót, a
motorozó néger apácát, a helikopterről rányitott országúti kocsiforgalmat, a kétszázhuszon-hat
melltartós próbabábut egy nagyáruház teljes emeletén, a villanybiliárdtól elrángatott kurvát és a
porosan menetelő, bajuszos cserkésznőt, az undorodó rendőrcipő előtt vinnyogó hímnő koldust és a
kocsmában józanon iddogáló munkásokat, ahogy elmesélik egymásnak, mit ettek nyári vakációjuk
alatt, ő is megkedveli a tengeri pókot, a langusztát, a homárt, a bambuszos kacsát és a borban főtt
kakastaréjt, s egy ősz eleji kora délután soha eddig nem ismert nyugalommal hajtja hátra tarkóját az
óceánpart kavicsfövenyén, túl a vízköpő szörnyek csordáin, túl néhány pirosra, kékre, ezüstre festett
nukleáris ipartelepen, s a köröző sirályok alatt, egy sótól szemcsés, partra vetett szalmakalap mellett,
a zsebéből előhúzott banán héjával csapkodva a köveket, mikor így, fektében egy bárhová
behelyettesíthető kéz megérinti a szemhéját, és egy már otthonossá vált hang idegen nyelven
megkérdezi, mire gondol éppen, voltaképpen nem gondol semmire, legföljebb arra, hogy milyen
fura: mögötte van ez az összeszabdalt földrész, itt is hagyhatná talán, de néhány napig még elüldögél
a tengerparti városka fogadójában, aztán megunja a vizet, a kagylót és a halászokat, az örökké
fürdeni vágyó svéd lányokat, még a vörösbort és a hagymalevest is, a nyirkos, szélverte ablakok
mögött, és visszamegy, valamivel beljebb a kontinensre, és amikor már a helyi híreket kezdi először
olvasni az újságban, és naponta mérgelődik a drágulás miatt, amikor a térkép már a fiókjában hever,
és kérdezősködés nélkül hazatalál, amikor a szoba már átvette bőrének, dohányának,
mosdószereinek szagát, és amikor a földalatti-állomáson már harmadszor nyomja be egy vak kínai
pénzét a narancsszörp-automatába, amikor engedelmesen sorba áll egy boltíves sötét hivatali
folyosón, és nem mer szólni a pipázó és fülét kapargáló tisztviselőnek, hogy már túlságosan régen
várakozik erre a pecsétre, akkor, azt hiszem, nincsen már sok különbség köztünk, akkor talán már
mindegy, hogy hol van, voltaképp a bőrömben is lehetne, itt a pályaudvar indulási oldalán, az ósdi
fedett csarnok ritkuló tömegében, későn este, kevéssel éjfél előtt, egy, a többi közül alig kiemelkedő,
csak valamivel fárasztóbb nap után, az összeszabdalt földrész egyik városában, amelyhez -túl
életünknek a felén -már igencsak hozzáköt az érdes megszokás.

j)
Közben azonban várom ügyfeleimet.

Jöjjenek el vizsgáztatóink, a gyerekek, meleg

kezükkel és illatos koponyájukkal, öröklétben ingázó fűzős cipőjükkel és előszivárgó mosolyuk

érdemrendjével, őskori aggodalmukkal és rémületes tanulékonyságukkal, akarnok mániáikkal és
furakodó hízelgésükkel, elkábíthatatlan önzésükkel és kísértő gyengeségükkel, alkalmazkodásuk
sérelmeivel és hitványságunk kaján lenyomatával, jöjjenek a gyerekek, hozzák ide a kórházban,
bölcsődében, orvosi várószobában, idegenek karjában, sétatéri padon, szemetesvödörben hagyott
csecsemőket, a lehűlő testű, vizeletben ázó, kiszáradó, párna alatt fuldokló, széngázból kimentett,
falhoz nyomott, földre ejtett, üvegcserép és krumplihéj között ótvarosan fekvő csecsemőket, ezeket a
hívattan és bosszúálló ellenfeleket, jöjjenek számozott fehémeműjükben és elforduló szemükkel az
intézeti gyerekek, az, aki hiába vár a rács mögött, mert senki sem jön hozzá, akinek rimánkodó
leveleire soha sem érkezik válasz, akit be kell mutatni börtönből szabadult anyjának, aki láujja közt
égő papírral rugdalózik, és eltakarja tintával befeketített nemi szervét, akit örökbe fogadnak, hogy
napközben vigyázzon a kutyára, és felhozza a boltból a tejet, aki örül, mert várja karácsonykor egy
félkegyelmű öregasszony hájat szeletelve egyetlen szobájában, nagy halom iszapszén és faforgács
között, jöjjenek erdei avarban, gyóntatófülkében, gyapotszállító uszályban, homoktároló ládában,
lakatlan sertésólban töltött éjszakáik után az elfogott csavargók, a fiú, aki engesztelhetetlen, mert
anyja az ágyból leköltöztette a földre, hogy melléje az új élettárs fekhessen, a lány, aki izzó
piszkavassal akarta kiszúrni féltestvére szemét, de az utolsó pillanatban elejtette, és kifutott ajtón, a
kamasz, akit késsel üldözött a körfolyosón az apja, s már majdnem utolérte, egy bibliás
özvegyasszony kidugott lába elé egy seprűnyelet; bevonszolta a fiút, és sírva-nevetve csókolgatta a
kezét, amíg ő evett és elaludt, s a másik, akit félőrülten keres egy öreg házaspár értelmetlen sejtések
után kószálva az utcán, s a többiek, akiket selyemcukorral, könnyel és lendkerekes tűzoltókocsival
sem lehet otthon tartani, mert kimásznak az ablakon, és bedobják iskolástáskájukat egy pincébe, és
cipőtalpbélésük alá rejtik a lopott pénzt, felfegyverkeznek iránytűvel, konyhakéssel, papír álarccal,
zseblámpával, és elindulnak a határra, nevelő szándékú pofonok felé, és elmennének tengerentúlra,
idegen bolygókra is, míg a sötétzárkába nem kerülnek, ahol csak másodnaponként kapnak enni, és
fejbe rúgják a besúgót, meglátogatják anyjukat, és leütik a pénzesfiók kulcsáért, és megbilincselt
kézzel kiugranak a vonatból, és a tárgyalóterem előtt áttörnek a nyugdíjas kíváncsiskodók gyűrűjén,
és sarkukban a loholó fegyőrrel felugranak egy induló teherautóra, és átkúsznak a rabgazdaság
letöretlen kukoricatábláján, csíkos ruhájukat egy árokban kicserélve, és kibontják a cellájuk falát, és
átvetik magukat a kőkerítésen, de aztán mindig megkerülnek, nádasban vacogva, feltört ajtajú
nyaralókban, tehervagonok cukorrépahalmán, rendőrségre surranó szerelmük albérleti ágyában, míg
végre bekerülnek a nagyidősök közé, s már egyedül ülnek őszen, kopaszon a fegyház lovas kocsijának
bakján, keveset szólnak, motozáskor nincs mit elvenni tőlük, és elsírják magukat szabadulásuk
napján, mikor a nevelőtiszt kezet fog velük, és minden jót kíván;

és jöjjenek szabadalmaikkal, rémverseikkel, divatlapokból és pornóképekből összevágott collage-

aikkal, cipőkrémes dobozba rejtett rövidhullámú adóikkal, elektromos maszturbálószerkezeteikkel,
mérgezett baracklekváros-üvegekkel, gombostűvel, jancsiszöggel és halszálkával megtöltött
süteményükkel, csecsemőjük fejéből kipiszkált légypetéikkel, hüvelyükben elrejtett aranyláncaikkal, s
egyéb agyafúrt bűnjeleikkel, jöjjenek a forgó szeműek, a fekete fogú vacogók, az ujjukat szopók, a
tenyerüket kaparók, a kucsmájukba nyöszörgők, a vízipisztolyból vitriolt fecskendők, a tudós
székrőllefordulók, a tetovált fejűek, a szappanbuborékot köpködők, akik olajfestékkel kenik be
ablakukat, nehogy a szomszéd benézzen hozzájuk, akik vizesdézsát tesznek az ajtó elé, nehogy a
házmester megerőszakolja őket, akik esténként tűvel, cérnával bevarrják a zsebüket, nehogy a
feleségük belenyúlhasson, akik egymás után többször is különböző álneveken mutatkoznak be,
nehogy rájuk ismerjenek, akik névtelen feljelentő leveleket írnak önmaguk ellen, hogy eltereljék a
nyomozószervek figyelmét, akik a konyhaasztalra kötözik gyermeküket, vizet forralnak, és kést
köszörülnek, hogy kimessék hasából egy vörös hajú zsidó ószeres gyerekét, akik majd megtanulnak
színes papírokat ragasztani, akik havonta egyszer végignézhetnek majd egy bábelőadást, akik hosszan
várakoznak majd a csak kívülről nyitható, fehér ajtó mögött, hogy egy belépőnek kezet
nyújthassanak, akik gyógyhatású virágcserepek és hímzett terítők között teljesíthetik majd csíkos
hálóköntösükben, mindig ugyanazokra a kőkockákra lépve, sivatagi ingajáratukat, míg el nem
jöhetnek értük vagy kötött kabátjukért és jegygyűrűjükért a szívópapírra sokszorosított levélben
értesített hozzátartozók;
és jöjjenek az önzés egyeduralkodói, rögeszméik papagájketrecében, elrákosodott tárgyatlan és
megnevezhetetlen sérelmeikkel, ezek a dühös telefonálók, akik sohasem kapnak vonalat, a
mentegetőzés részegei, ezek a titkos főügyészek, akik sohasem tudják végérvényesen felmenteni
magukat, ezek az emelt fejű vértanúk, akik végül is vígjátéki félreértésekbe halnak bele, jöjjenek a
szeretet piócái és hörcsögei, ezek a fázékony kitaszítottak, ezek a bélpoklosok, akiknek mindig
elfelejtik a születésnapját, akik, ha előlről ölelik őket, hátul már magányosak, akiknek gyémánt
félkrajcárját végül is mindig ellopja a kiskakas;
és jöjjenek a mindig alulmaradók, akiknek bordáját éveken át nyomja egy acélrugó, akik hitvesi
szeretetből soha nem tudnak igazán kinyújtózni, akiknek sosem jutott még annyi tér sem, mint egy
civilizált börtön fegyencének, akik az ámyékszéken is visszafojtott lélegzettel párosodnak, akik
pinceablakukból évszámra csak a cipőjét látják embertársaiknak, akik csak a negyedosztályú
koporsóban maradnak először magukra, akik körül a vas rozsdás, a mész kukacos, a fa szuvas, a
szövet fényes, az ablak viszont repedt és homályos, minden tárgy elhasznált, öreg, és szertelazul a
megfordíthatatlan entrópia előrehaladott és valószínű állapotában, akiknek otthonából néha
megindul a látványos és szertelen processzió (vonul kifelé az ünneplő ruha, a dunnahuzat és a
párnahaj, télen a nyári ruha, nyáron a télikabát, a falról lelép Mária, elszaladnak a porcelánkutyák,
kihátrál a rádió, utánarepül a terítő, megkönnyebbülnek a polcok, levet-kőznek a lószőr matracok, a
vezetékből kifut az áram, és lomha ütközésekkel megindulnak a bútorok), akiknek ingét, lepedőjét
úgy fogja meg a zálogházi becsüs, mint egy húgyos pelenkát, a kacataikkal szembesülésnek ezek a
leforrázott vádlottai, az átrendezkedésnek,, új viszonylatok fölállításának ezek a szürke ujjú hősei;
jöjjenek el az élhetetlenek, szerepük tuskókezű műszerészei, akik alkatrészeik limlomából sosem
tudják összeállítani magukat, akiknek csak egy inggomb, egy telefonérme, egy aszpirintabletta
hiányzik ahhoz, hogy megvalósuljanak, ezek a mellőzöttek, akik soha semmit sem kaptak ingyen, ezek
a sereghajtók, akik álmukban sem jutnak előbbre az utolsó előtti helynél, ezek a hátmegvetők,
búvóhelykeresők, akik két karju-kat már előre arcuk elé emelik, akik abban sem lehetnek biztosak,
hogy anyjuk másnap megismeri őket, ezek a lábukat váltogató ácsorgók, akik végül is úgy döntenek,
hogy ezúttal sem csöngetnek be az ajtón, ezek a remegőszájúak, akik elől a többiek valamit mindig
eltitkolnak, akik végül is azért nem írják meg azt a bizonyos levelet, mert nem tudják eldönteni,
hogyan szólítsák meg a címzettet, akiket az iskolaudvaron egyik csapatkapitány sem választott be a
csapatába, akiknek ráülnek a kalapjára, és befokhagymázzák a gallérját, akik cukorkát és feleséget
mindig a maradékból választanak, akik minden hulló köpésnek, égő cigarettavégnek, almacsutkának
alásétálnak, akik hetenként egyszer letudják a fürdést, a cipőpucolást és a közösülést, akiknek mindig
egy elúszó arc érdeklődik a hogyléte felől, akik gyakran sírnak a tükör előtt, akik a székesegyházak
ezüstangyalait látják a napsütötte gang falán, akik az undor és az érzéketlen otthonosság között, egy
felfokozott és gyengéd órán meggyújtják a meszkalinos ráismerés karácsonyi csillagszóróját, és
törvénybe iktatják semmiségük tapasztalata fölött a letartóztathatatlan szemlélet szabadságát;
Jöjjön el mindenki, aki akar, egyikünk beszél, másikunk hallgat, legalább együtt vagyunk.
 HANGGYAKORLATOK

SZÖVEGMENTES HANGGYAKORLATOK
1. Erőteljesen kitartott á, a, e hangok.

2. Az á magánhangzó fölsiklatása és kitartása fönn.

3. Ugyanez a többi magánhangzóval is.

4. A kitartott á majd a, illetve e hangok szirénázó fel-, illetve lesiklatása.

5. Az előző gyakorlat megismétlése o, ö, é hangokkal.

6. Szirénázás u, ü, i hangokon.

7. Az áae - áae - áae - hangok egymás után ejtegetése folyamatosan egy-egy magasságban, anélkül
hogy észrevehető volna, mikor oldódik egyik magánhangzó a másikba.

8. Ugyanez az oöé-vel.
9. Ugyanez az iuü-vel.
 A gyakorlatok a zongora kitartott hangjaira történjenek, a középhangsáv megállapításával és
rögzítésével.

10. Hangelőrehozó gyakorlat a mamama, mámámá, mememe, momomo stb.hangsorokon.

11. Ugyanez a nanana, nánáná, nenene, nonono, nönönö, nénéné stb. hangsorokon.
12. mánámanamene...jálájalajele...nálánalanele....stb. hangsorokon.
13. Gyakorolgatás szavakon: málna, malom, mellé, nálam, liliom, unalom, nulla stb.
szavak mondogatása „elől”, különböző magasságon. 14. A tagok körbeállnak s egyikük „nem” jére a
másik „igen” je, vagy „de igen” je felel. Azonos hangmagasságon, és fokozva az erőt és magasságot.
15. Az előző játék a következő mondatpárokkal:
Te voltál - Nem én voltam

Mondd meg neki - Mondd meg te

Nem voltál ott - De ott voltam

Ne kiabálj - De kiabálok

Engedd meg - Nem engedem

Vállald el - Nem vállalom

Maradj - Nem maradok

Megmondtam neked hétfőn, hogy hozd be nekem szombatra, de neked hiába beszél az ember!
Megmondtam neked hétfőn, hogy nem tudom behozni szombatra, de te nem értesz a szóból!

SZÖVEGES HANGGYAKORLATOK
1. Weöres Sándor: Magyar etűdök 26.; középhanggyakorlat.

2. Tóth árpád: Láng; középhangsávskála:

3. Bősz Jenő: Favágók; hangelőrehozás.

4. Nem, nem, nem (népdal); hangelőrehozás.

5. Orbán Ottó: A bálna; hangelőrehozás. 6. Thomas Mann (Jékely Zoltán ford.): Ki harangoz?;
hangelőrehozás.

7. József Attila: Tömeg; hangerőgyakorlat.

8. +brányi Emil: Magyar nyelv; hangszíngyakorlat.

9. Orbán Ottó: +llatok innen-onnan; hangszíngyakorlat.

10. Kosztolányi Dezső: Ilona; hangszingyakorlat. 11. Paul Verlaine (Tóth árpád ford.): Őszi chanson;
hangszíngyakorlat.

12. Weöres Sándor: Dob és tánc; hangszíngyakorlat.

13. IV. Béla levele a Pápához; csöndes erő.

14. Dózsa György ceglédi beszéde; váltások, fokozások.

15. Pázmány Péter: A halálrúl; erőteljes középhang. 16. Zrínyi Miklós: Ne bántsd a magyart; széles
fokozás, váltás.

17. II. Rákóczi Ferenc kiáltványa; váltások. 18. Kossuth Lajos: Kiáltvány a néphez; összetett
hanggyakorlat.
19. Bajcsy-Zsilinszky Endre emlékirata; váltások.
A gyakorlatok lényege a jó hangvétel, de ahogy a légzőgyakorlatoknál vigyázzunk a jó kiejtésre, itt is
gondot fordítunk a nagyszerű légzésre és a kiváló értelmezésre, mert a 13. gyakorlattól kezdődően a
szövegek nyilvánvalóan hangsúlygyakorlatok is.

1. WEÖRÖS S+NDOR: Magyar etűdök

26.
Sándor napján megszakad a tél,

József napján megszűnik a szél,

zsákban Benedek

hoz majd meleget,

nincs több fázás, boldog aki él.

Már közhírré szétdoboltatik:

minden kislány férjhez adatik,
 szőkék legelébb,

aztán feketék,

végül barnák és a maradék.

2. TÓTH +RP+D: Láng

 Eldobtam egy gyufát, s legott

Hetyke lobogásba fogott,

 Lábhegyre állt a kis nyúlánk,

Hegyes sipkájú sárga láng,

 Vígat nyújtózott, furcsa törpe,

Izgett-mozgott, előre, körbe,

 Lengett, táncolt, a zöldbe mart,

Nyilván pompás tűzvészt akart,

 Piros csodát, izzó leget,

Égő erdőt, kigyúlt eget;

 De gőggel álltak fenn a fák,

És mosolygott minden virág,

 Nem rezzent senki fel a vészre,

A száraz fű se vette észre,

 S a lázas törpe láng lehűlt,

Élfáradt, és a földre ült,

 Lobbant még egy-kettőt szegény,

S meghalt a moha szőnyegén.

 Nem látta senki más, csak én.

3. BŐSZ JENŐ: Favágók

Csim-bum,

csim-bum,

mi dönög a

dombon?

Két fejsze, ha

mondom.

Ide üt,

oda vág, .

törik a fa

derekát.

Csim-bum,

csim-bum,

tekeredik

a gyökér,-

hó rukk

rajta,

délutánra

teli lesz a

pajta!

4. NEM, NEM, NEM (népdal)

Nem, nem, nem

nem, nem, nem

nem megyünk mi innen el,

míg a gazda, házigazda,

bunkós bottal ki nem ver.

Bunkós bottal, fejszenyéllel,

majd beszélünk a fejével,

nem, nem, nem

nem, nem, nem

nem megyünk mi innen el,

míg a gazda, házigazda

bunkós bottal ki nem ver.

5. ORB+N OTTÓ. A bálna

A bálna, a bálna

tenger tehene,

hasa csupasz,

feje kopasz,

a füle fekete.

A bálna, a bálna,

folyton zabálna

hallevest reggelizik,

tengervizet iszik

a bálna, a bálna.

A bálna, a bálna,
hét tenger csodája!

Pléhtábla a víz alatt,

ez van rápingálva:

„Vigyázz, ha jön a bálna!”

6. THOMAS MANN: Ki harangoz?

Harangszó, harang-ár supra urbem, az egész város felett, kongástól terhes levegő-egében!
Harangok, harangok, lengenek-hintáznak, ringnak-rengetőznek, meg meglódulva gerendáikon,
lábaikon, százhangúan, bábeli összevisszaságban. Súlyosan, gyorsan csendülnek-bondulnak - nincs itt
se ritmus, sem összhang, egyszerre beszélnek, egymás szavába vágva, és önnön szavukba:
harangnyelv-kongatással, időt hagyván a zaklatott ércnek magát kikongani, máris lendülnek a túlsó
peremhez, önkongásukba, hogy mikor zeng még az „In te Domine speravi”, zeng már a „Beati,
quorum tecta sunt peccata”, sőt élesen belecsilingel kisebb helyekről is, mintha ministráns-fiú rázná
meg a misecsengőt.
(Jékely Zoltán ford.)
7. JÓZSEF ATTILA: Tömeg
Munkát! kenyeret!

Munkát! kenyeret!

Jön a tömeg, a tömeg!

Mint a megriadt legyek

röpülnek róla a kövek.

Szálló szikla apró szikra,

mint ki a szemét kinyitja,

ha vasdorong ütötte meg.

A tömeg

járó erdő rengeteg,

ha megáll, vér a gyökere.

Termőföld talpa, tenyere

Százezer hegy a kenyere,

itala nem féme ködnek

s a ködök bár hegyet födnek,

a tömegnek nincs kenyere.

Kenyértésztaként dobódik,

hánykolódik, dagasztódik

a tömeg.

Tömény őssejt, püffeteg

tapogatóit kibontja,

nyúlik, válik amőbaként,

más dudorait bevonja.

Világ, bekap a tömeg!

Felleget fú orralika,

odvas foga

bérkaszárnyák görbe sora.

Kapkod, nyúl, ahová ér,

csűrért, gyárért, boglyáért,

hétórai munkáért,

a Göncölért, Fiastyúkért,

bővizű alföldi kútért -

Nyirkos, görbedő atyáim,

édes, sovány leánykáim

a tömeg.

Körötte füstölgő csövek.

Folyót piszkál a szalmaszál,-

ni, kapja, viszi már az ár!

és sodorja a padokat,

a kiszniket, a kocsikat,

a csákókat, a lovakat,

a fölmutatott kardokat.-

Óh!

Minden más hiábavaló,

az alku, az átok, a csönd, a szó!

az épület s az építő

lenn alapkő és fönn tető,

a dolgozó, a tervező -

Éljen a munkásság, parasztság,

nem fogja polgári ravaszság,

fölrúgja milliónyi láb, -

hú! tömegek, tovább, tovább!

8. +BR+NYI EMIL: Magyar nyelv

Ó szép magyar nyelv! Aki egyszer téged

Ajkára vőn, többé nem dobhat el!

Szentség gyanánt hogy befogadja éked,

Őrző oltárrá válik a kebel.

Pajzán, derűs vagy, mint nőink szeme,

S erős, szilárd, mint hősök jelleme!

Gyöngéd vagy és lágy, mint mennybolti kék,

 S dörögni úgy tudsz, mint villámos ég!

Minden, mi fejben vagy szívben fakad,

Tőled nyer pompát, színdús szavakat.

Nagy eszme, érzés oly ragyogva hord,

Mint egy király az ünneplő bíbort!

Bír-e más nyelv úgy epedni,

Annyi bájjal, annyi kéjjel

Olvadóbb, mint lant zenéje

Holdvilágos, langyos éjjel,

Mely virágot s dalt terem,

Mikor ébren semmi sincs más,

Csak a fák sötét bogán:

Hangos, boldog csalogány

S boldog, néma szerelem...

Hát a csapongó

Gyorsszavu tréfák

Játszi szökését,

Festi-e más nyelv

Oly remekül?

Pattog a víg éle,

+m sebe nem fáj,

Mert csak enyelgés,

Tarka bohóság

Volt az egész!...

Magasztos gyásznak bánat-dúlta hangja Úgy zendül benne, mint egyház harangja Mely messze hinti
mély, komor szavát.
Búg, mint a gyászdal, mint sír-fáklya lobban, S mint súlyos léptek kripta-csarnokokban, Úgy döng
minden szó a kedélyen át!...
Ciklops pörölye, hogyha csatát fest,

Csatakürtök bősz riadása!

Halld! Halld!

Száguldva, vihogva, kapálva

Dölyfös paripák robbannak elő.

Százak keze vág, százak keze lő.

Nem szárnyal a vér-ködös égre más,

Csak ágyúdörej, szitok és zuhanás!

Rázkódik a föld, iszonyodva reng,

Amerre a kartács vad tánca kereng!...

Dúl a szilaj kéz, csattog a kard,

Sebet osztva süvölti: ne bántsd a magyart!

Hatalmas, szép nyelv,

Magyarnak nyelve!

Maradj örökké

Nagy és virágzó!

Kísérjen áldás,

Amíg világ áll!

S legyen megáldott

Az is, ki téged

Ajkára vesz majd:

Elsőt rebegve

Végsőt sóhajtva!

9, ORB+N OTTÓ: +llatok innen-onnan

Krokodil
Krokodil, krokodil,

hétpróbás,

bőrpikkelyes, sárbundás.

Krokodil, krokodil,

kipislogsz a nádból,

krokodil, krokodil,

a szemed sem áll jól!

Tigris
Tigris, tigris,

ritkán mosdasz,

inkább piszkos

bundát hordasz.

Erdőben,

mezőben

udvarolsz jó erőben:

„Én vagyok a

szörnyű Tigris,

nálam szörnyebb

tigris nincs is!”

 Hattyú
Hess hattyú,

lengeteg!

Tündérszoknyád

lengeted.

Folyó vize

addig tükröz,

szerelemtől

elapad.

Hess hattyú,

táncosnő,

felhőtokban

drágakő!

Vízre hajtod

nyakadat,

vízben nézed

magadat.

Oroszlán
Kisoroszlán, gömbölyded,

boldog, mikor bömbölhet.

Nagyoroszlán kevéssel,

beéri húsevéssel.
Kisoroszlán, Nagyoroszlán,

hol rohangál, hol poroszkál.

Kutyaszán
Csin, csini, csin,

fut a kutyaszán

Fut a kutya,

fut a kutya,

vele fut a szán.

Csin, csini, csin,

kutya-kutyaszán

Egy kutya,

két kutya,

három kutya,

négy kutya.

Csin, csini, csin,

csuda kutyaszán

Csuda szán,

csuda szán

csuda kutyaszán.
 Vadliba
Vadliba,

liba, liba, liba,

vadliba, huss!

Itt van a

csuda, csuda, csuda-

szép május.

Itt a tavasz, aranyos,

erdő, mező csatakos,

harmatos,

a cseresznye tűzpiros.

Vadliba,

liba, liba, liba,

vadliba, huss!

Itt van a

csuda, csuda, csuda-

szép május.

10. KOSZTOL+NYI DEZSŐ: Ilona

Lenge lány,

aki sző,

holdvilág
mosolya:

ezt mondja

a neved,

Ilona,

Ilona.

Lelkembe

hallgatag

dalolom,

lallala,

dajkálom

a neved

lallázva,

Ilona.

Minthogyha

a fülem

szellőket

hallana,

sellőket,

lelkeket

lengeni,

Ilona.

Müezzin

zümmög így:

„La illah

il Allah”,
mint ahogy

zengem én

Ilona

Ilona.

Arra, hol

feltűn és

eltűn a

fény hona,

fény felé,

éj felé,

Ilona,

Ilona.

Balgatag

álmaim

elzilált

lim-loma,

távoli,

szellemi

lant-zene,

Ilona.

Ó az i

kelleme,

ó az l

dallama,
mint ódon

ballada,

úgy sóhajt,

Ilona.

Csupa l

csupa i,

csupa o,

csupa a,

csupa tej,

csupa kéj,

csupa jaj,

Ilona.

És nekem

szín is ez,

halovány

kék-lila,

halovány

anilin,

ibolya

Ilona.

Vigasság,

fájdalom,

nem múlik

el soha,

s balzsam is
mennyei

lanolin,

Ilona.

Elmúló

életem

hajnala,

alkonya,

halkuló,

nem múló

hallali,

Ilona.

Lankatag

angyalok

aléló

sikolya.

Ilona,

Ilona,

Ilona,

Ilona.

11. PAUL VERLAINE: Őszi chanson

Ősz húrja zsong,

Jajong, búsong

A tájon,
S ont monoton

Bút konokon

És fájón.

S én csüggeteg,

Halvány beteg,

Míg éjfél

Kong, csak sírok,

S elém a sok

Tűnt kéj kél.

Óh, múlni már,

Ősz! hullni már

Eresszél!

Mint holt avart,

Mit felkavart

A rossz szél...

(Tóth +rpád ford.)

12. WEÖRÖS S+NDOR: Dob és tánc

csönd

béke

csönd

béke

fény

csönd fénye

béke csöndje

fény békéje csönd

fényes csönd béke

csönd béke fény

béke csöndes fénye

fény csöndje

csönd csöndje fény fénye béke

csönd fény

lombban kő

csönd köve

kövön fény csöndje

kőben csönd béke

kő békéje béke köve lombban

csönd fényes béke

kő lombban fény

kút csöndje fű

kútra hajló béke csönd

kút békéje inda

fű inda kő

lomb hintája kúton

fény ingája kútban

csönd dajkája

csepp

csepp

kút cseppje

cseppek csengő csöndje

csönd cseppje fény

kút habja kő lombja

fény csöndje béke

szél víz föld

kis patak irama

fény halmai

föld keblei

kút karjai

kő lábai

víztüdejű szél

lombtorkú csönd

fűruhájú fény

kőarcú béke

reggel

dél

este

éj

hajnal karéja

dél sziklája

alkony karéja

éj sziklája

csönd

béke

fény hímzése

hab szövése
szél fonása

füst rovása

tűz írása

örökös szálak verejtéke

só

orsó

koporsó

kop

kop

harkály

óriási csönd órája

sok külön kis csönd ingája

kövön gyík

fénylő néma bálvány

béke veled

szeretőd lappang

virágzó ág rejtekében

párod rejlik

minden kapu hajlatában

rend

ünnep

béke

rend köve

ünnep lombja

csönd füve

béke kútja

szállj békés lomb csöndje

fényes ünnep ága lengj

ima irama

unalom fénye

csönd ünnep béke rend szállj

ima fény ünnep lengj béke

fény csönd

béke

csönd

csönd

béke

béke

13. IV BÉLA levele a Pápához

Minthogy Magyarországot a tatárok pestise nagyobb részben pusztasággá változtatta, s mint a
juhakolt a kerítés, úgy veszik körül a hitetlen népek, egyedül nyugatról a németektől, mint azonos
hitet vallóktól kellene országunknak a segítség némi gyümölcsét vennie, de innen is nem gyümölcsöt,
hanem a villongás töviseit kell éreznünk, amikor az ország javát váratlan rablótámadásokkal
ragadozzák el. Napról napra jönnek hozzánk a hírek a tatárokról, hogy nem csak ellenünk
készülődnek, akikre legjobban fenekednek, amiért ekkora csapás után is vonakodtunk meghódolni,
holott minden más nemzet, amely ellen erejüket megmutatták: Oroszország, Kúnország, Bulgária,
mind adófizetőik lettek, hanem az egész kereszténység ellen, egész Európa ellen töméntelen hadat
indítanak.
Amit a gyakorlati tapasztalat harcikészségünkből megmutathat, azt már megmutattuk, amikor
magunkat és a mieinket kitettük a tatárok soha nem látott erejének. Hanyagsággal sem
vádoltathatunk, mert amikor a tatárok országunkban harcoltak ellenünk, megkerestük az egész
kereszténység három legfőbb udvarát, de mindezektől semmiféle vigaszt, vagy segítséget nem
kaptunk, csak szavakat. Abban állapodtunk meg, hogy a Dunát várakkal erősítjük, mert ez az
ellenállás vize. Itt álltunk tíz hónapon át ellen a tatároknak. Ha ezt - ami távol legyen - a tatárok
egyszer birtokba veszik, nyitva áll a kapu számukra a többi katolikus keresztény ország felé is.
+me tehát most valóban fenyegetni látszik a nagy szükség. Nyissátok meg az atyai szívet a hit
védelmében a köz javára az üldöztetésnek emez idején.

14. DÓZSA GYÖRGY ceglédi beszéde

Magyar férfiak!

Mi sem utálatosabb isten előtt, mint ha a

semmirevaló ember hatalmaskodik embertársai felett.

Nincsen is nagyobb bűn, mintha emberek, hatalmukkal visszaélve, szolgaságban tartják önnön
nemzetük tagjait.
Polgártársai vagytok a magyar nemességnek, de nem parasztként, hanem rabszolgául tart titeket.
Amit hoz az ugar a ti fáradságotok által, amit barmaitok adnak: minden a nemesség prédája. Nekik
szántjátok a földet, nekik ültettek szőlőt, nekik neveltek nyájat és csordát: nektek csak szolgaság és
ínség marad.
Minden ember tudja Magyarországon, minő nyomorúság minden napotok. Ha a nemes házat épít,
ha nősül, ha leányát adja férjhez, ha vendéget fogad, ha születik, ha meghal, ha a királyhoz megy a
maga dolgában - titeket fejnek: bármit tesz, a ti rovásotokra megy a dolog.
Meddig tűritek még ezt a gyalázatot magyarok?

Kövessétek istent, ki összegyűjtött benneteket,

és fegyvert adott kezetekbe!

Rajta hát, támadjatok ellenségeitekre!

Oktalan félelem ne csökkentse bátorságotokat!

Ne gondoljátok, hogy én elkerülöm a bajt, ha ti

veszedelembe kerültök. +gérem, hogy szabadságotok visszaszerzésében vezéretek leszek s - ha

szándékunkat isten segíti- visszaszerzem azt; fáradalmak közt veszedelmekben bátor leszek és
hűséges! S ha oltalmazótokul vezérré tesztek a hatalmamat javatokra használom és ellenségeink
megtörésére.

15. P+ZM+NY PÉTER: A halálrúl

Se bölcsesség és szentség, sem erő és szépség, sem kincs és gazdagság, sem uraság és birodalom,
sem ifjúság és hatalom senkit a halál nyilaitúl el nem rejthetett; fullánkjátúl meg nem menthetett.
És hogy régi dolgokrúl ne szóljunk; akik ezelőtt száz esztendővel; mit száz esztendővel? húsz vagy
harminc esztendővel ebben a várasban laktak; ezeken az utcákon jártak; ezekben a házakban éltek;
gazdagságokat győjtöttek; vígan ettek, ittak: mindnyájan megholtak. Valakik most itt jelen vagytok,
rövid üdő forgásában egytűl egyig meghaltok: úgyhogy legfeljebb negyven vagy talán csak harminc
esztendő után, egy sem él közületek: száz esztendő múlva pedig azt sem tudják az utánunk valók, ha
voltunk-e e világon? Sőt akik most ismérnek holtunk után úgy emlékeznek rólunk, mint álomban
látott dologrúl. Amely házakban most laktok, amely szépséget most bírtok, amely tiszteket most
viseltek, azok mind másokra szállanak: kik tirólatok annyit gondolkodnak, mennyit ti gondolkodtok
azokról, kik ezeket a házakat építették, és száz esztendő előtt bírták; azaz csak neveteket sem tudják,
és mintha soha nem éltetek volna, feledékenységben lesztek.
Akarjátok-e érteni, mit tészen az, hogy meg kell halnunk? Annyit tészen; hogy valamit bírunk,
valamit remélünk e földön, azt mind el kell hagynunk. Annyit tészen; hogy minden pompáktúl és
gyönyörűségektűl, minden tisztektűl és méltóságoktúl, minden atyánkfiaitúl és barátinktúl, minden
jószágunktúl és gazdagságinktúl el kell szakadnunk. Annyit tészen; hogy a léleknek a testbűl ki kell
menni, e világot el kell hagyni: oly útra, oly országba kell lépni, melyben azelőtt nem volt, és nem
tudja, ki lészen angyal-é vagy ördög? Annyit tészen; hogy ez a test, elsőben egészségtűl és erejétűl
azután minden érzékenységtűl, minden világi édességektűl megfosztatik: föld alá tétetik, férgektűl
megemésztetik. Annyit tészen; hogy Isten ítélőszéki eleiben kell menni. Oda pedig sem szolgánk és
barátunk, sem kincsünk és gazdagságunk nem késérhet: hanem csak cselekedetink jőnek utánunk, és
azok érdeme szerént vesszük jutalmat.
Ez a halál, melyen által kell mennünk; ennek emlékezetit kell szívünkbe oltanunk, ha szentül
akarunk élni.

16. ZRINYI MIKLÓS. Ne bántsd a magyart

Szegény magyar nemzet, annyira jutott-e ügyed, hogy senki ne is kiáltson fel utolsó
veszedelmeden, hogy senkinek ne keseredjék meg szíve romlásodon, hogy senki utolsó, halállal való
küszködéseden egy biztató szót ne mondjon? Egyedül legyek-e én őrállód, vigyázód, ki megjelentsem
veszedelmedet? Nehéz ugyan ez a hivatal nékem de ha az isten az hazámhoz való szeretetet reám
tette, imé kiáltok, imé üvöltök: halj meg engem, élő magyar, ihon a veszedelem, ihon az emésztő tűz!
 Magyarok, tinéktek szólok! Ez a rettenetes sárkány a török, Váradot tőlünk elvette, sok ezer
magyar lelket rabságba vitt, sokat a kardnak élivel emésztett meg; Erdélyt, koronánknak egy
legszebbik boglárát elprédálta, fejedelmét eltiporta, gázolja nemzetünket, országunkat, mint egy
erdei kan a szépen plántált szőlőt. Kik dicsőséges magyar vérnek maradéki vagyunk, az mi
atyánkfiaiért, atyáinkért, anyáinkért, feleségünkért, gyermekünkért, hazánkért meg kell indulnunk,
halálra is, ha kévántatik mennünk, mégis legalább bosszút ezen a dühödt eben állanunk. Fegyver,
fegyver, fegyver kévántatik, és jó vitézi elszántság!
Vagy nem azoktul a vitéz magyaroktul szármáztunk-e mi, kik kevés néppel számtalan sok ezer
pogányokat kergettek? Nincsen-e istennek hatalmában Hunyadi győzedelmeit, Mátyás király
dicsőségeit kezünkben ismég újonnan megvirágoztatni? De úgy, ha mindnyájan egy szívvel, egy
lélekkel, segítségül híván istennek szent nevét, körmösen nyúlunk a magunk dolgához, és fáradunk,
vigyázunk, tusakodunk az mi életünkért.

17. II. R+KÓCZI FERENC kiáltványa

Ismét felszakadnak a híres magyar nemzet sebei, a nemzet szabadságának annyiszor mostohán
kezelt sebesülése, s most már az a veszély fenyeget, hogy tagjai lassú sorvadása közben az ausztriai
uralkodó ház végzetes uralma alatt az egészséges törzset is a végső halálos pusztulásba dönti, s azt
követeli, hogy karddal vágjuk ki.
Ó kegyetlen, szabad népnek tűrhetetlen szolgaság

Katonai kényszer uralkodik, a börtönöket és a

botozást alkalmazzák, ellentmondó törvények, felújított perek, egymást érő rablások, a hatalmasok
önkénye, árvák elnyomása, özvegyek kifosztása. Elég soká űzött már gúnyt belőlünk a
nagyravágyó osztrák kormányzat kiterjesztett vitorlájú hajója, elég soká pompáztak a kárunkra, hogy
végre az isteni bosszúállás igazságos örvénye végzetes árjával elnyelje őket.

Hadd lássa meg a világ jogosan megragadott fegyvereinket!

Életünket, javainkat és utolsó csepp vérünket szabad akaratunkból édes hazánknak szenteljük. A
keresztény világ előtt tiszta lélekkel kinyilatkoztatjuk, hogy a fegyverfogásra nem az uralom, nem a
nyereség, nem a személyes dicsőség vágya késztetett.
Kelt munkácsi várunkban, az úr 1703. esztendejében, június hó hetedik napján.
18. KOSSUTH LAJOS: Kiáltvány a néphez
Atyámfiai! Véreim! Polgártársaim!

Az örökkévaló istennek nevében ki az igazságot

védi, és megbünteti az árulást, fegyverre szólítom fel a nemzetet: szegény magyar hazánk
megvédésére.

A magyar nemzet háromszáz esztendőn át sokat szenvedett. Török és tatár dúlta édes hazánk
kebelét, és a királyok idegen gonosz tanácsosai és a hazának háládatlan fiai sokszor elárulták e
szegény nemzetet, de mióta isten e világot megteremtette, soha még oly ocsmány árulást nem
hallott az embernek fia, mint aminővel most hazánkat meg akarják ölni a hitszegők.
Ha most a magyar nemzetnek minden fia, aki csak karját bírja, fel nem kél hazáját védeni, akkor
kiirtanak saját hazádból, szegény magyar nép! Országodat, mit őseid vérrel szereztek, árulással
szétdarabolják. A magyar földet, mit véres verejték közt miveltél , s mit a magyar nemesség, a király
gonosz tanácsosai daczára, szabaddá tett, rácz rablók és illyr pártütők közt osztják ki, s téged,
szegény elárult magyar nép, ki fognak irtani az élő nemzetek sorából, hogy szegény hazádnak még
csak neve se maradjon fenn.
Nem! Ezt az örökkévaló isten nem engedheti. A magyar nemzet, melynek hűségéért, hosszas,
türelmes szenvedéséért most ily alávaló hitszegéssel, ily rút hálátlansággal fizetnek, nem lehet oly
gyáva, hogy védtelenül hajoljon meg a gyilkosok előtt, és veszni hagyja szegény hazáját, zsákmányul a
hitvány árulóknak.
Még a nyomorult féreg sem tűri, ha lábbal tapodják. A magyar nép nem leszen, nem lehet gyávább
a féregnél. Aki nem akar hontalan vándor koldussá lenni, akinek szívében a becsületnek, a
hazafiságnak legkisebb szikrája ég, aki nem akarja a szolgaságnak keserves bilincsét hordozni, akinek
nője, gyermeke van, aki nem akarja apái sírját megfertőztetni, aki nem akarja, hogy gyermekei
megátkozzák, aki szabadságot kíván e földön, s üdvösséget vár a másvilágon: az fel fog kelni isten és a
haza nevében, a rablókat, pártütőket semmivé tenni és megbosszulni a hitszegést, és Magyarország
függetlenségét és a magyar nép törvényes szabadságát megvédeni.
Atyámfiai, hallgassátok meg szavaimat!

Én a nép javáért éltem, szenvedtem, cselekedtem

egész életemben. És nektek igazat szólok, mintha isten előtt állanék. A magyar nemzet 300 esztendő
előtt ily feltétel alatt választott királyt, a most is uralkodó házból: hogy Magyarországot, mint szabad
és független országot, saját törvényei szerint kormányoztatja.

Ilyen feltétel alatt engedte meg a magyar nemzet azt, hogy a királyság firól fira örökségül szálljon.
Ily feltétel alatt szállott a korona a mostan uralkodó királyra is.
Tizennégy király megesküdött az örökkévaló istenre, hogy az ország szabadságát, az ország
törvényeit meg fogja tartani.
De nekünk a királyi eskü semmit sem használt. Mert a királyok - esküvel fogadott számtalan ígéreteik
ellenére -mindig külföldön laktak, ott idegen tanácsosokkal vették magukat körül, akik hazánkat nem
szerették, a népet sanyargatták, törvényeinket lábbal taposták, s Magyarországot minden
szabadságából kivetkőztették.
A nép fizette a terhes adót, tartotta az idegen katonát, ki miatt a szegény népnek saját házában
sem volt soha egy pillanatnyi nyugodalma. De a keservesen fizetett adóból a nép javára soha egy fillér
sem fordíttatott. Soha a nép adójáról a király számot nem adatott. Legnagyobb részét a népnek
elnyomása végett tartott idegen katona emésztette fel, a többit pedig kiküldték Bécsbe, ott költötték
el, s a népnek örökös ínséggel kellett küzdeni.
A ti fiaitokat, testvéreiteket elvitték katonának; de nem avégett, hogy szegény hazánkat az
ellenségtől megoltalmazzák, hanem avégett, hogy más nemzeteket a karjaitok közül kiragadott
magyar katonák által járomban tartsanak és sanyargassanak, éppúgy, mint titeket idegen katonák
által járomban tartottak és sanyargattak.
És a nemzetnek soha senki számot nem adott, hogy hová fecsérelték a magyar vitézeknek, a ti
fiaitoknak vérét.
Idegen országokban vesztek el legnagyobb részben
 s azon országok népeinek átka kísérte őket sírjokba, akik pedig sok esztendő múlva hazakerültek,
koldusok gyanánt tértek meg helységeikbe s nem volt aki őket szenvedéseikért megjutalmazza,
aki nekik egy keserves darab kenyeret adjon. Ti robotoztatok, dézsmát adtatok, úri
székeknek voltatok alávetve, a föld, melyet véres verejtékkel míveltetek, nem nektek
jövedelmezett, szolgák voltatok, mint szolga volt a föld, melyet míveltetek.

De a nemességnek igazságos része fel akart titeket törvény által szabadítani.

Én is egyike voltam azoknak, kik szabadságtokért küzdöttek sok esztendők óta.
De a király idegen gonosz tanácsosai ellentállottak szabadságotoknak, sőt sokakat közölünk
üldöztek, sanyargattak, amiért bátran és hangosan mertünk szólani.
És mivel eszerint a nép maga ki volt rekesztve a szabadságból, mi nem lehettünk elég erősek
szegény hazánk szabadságát oltalmazni.
És szegény elárult hazánk minden szabadságából kivetkőztetett. Olyan volt mint egy fejőstehén,
amelyet a külföldi gonosz tanácsosok számára hitszegő magyarok vérig fejtenek. Szegény magyar
hazánk ínség, nyomorúság, szolgaság tanyájává lett.
Ez volt a régi, keserves állapot, atyámfiai!

Végre az örökkévaló isten megsokallotta

szenvedéseiteket, megszánta szegény magyar hazánk szenvedéseit.

A múlt országgyűlésen még csak a nemesség hozott törvényeket, de a nemesség követei és a

mágnások között számosan valánk a magyar népnek igaz barátai. Elhatároztuk: szegény árva hazánk
szabadságát visszaszerezni; de visszaszerezni nemcsak egyedül a nemesség számára, de az egész
népnek számára.
 A nagylelkű nemesség elhatározá a néppel minden szabadságát megosztani és a nép minden
terheiben megosztozni. És semmit sem kívánt a néptől egyebet, mint azt, hogy szeresse magyar
hazánkat és segítsen az árulók és zsarnokok ellen megvédelmezni.
Isten megáldotta igazságos küzdelmeinket.

Magyarország, Erdély, Horvát, Tótország népeit

szabaddá tettük. Robotot, dézsmát eltöröItük. Az adófizetés terheiben megoztoztunk. Az ország

védelmének kötelességében megosztoztunk. És a népet minden alkotmányos szabadságnak
részeseivé tettük.

Hogy pedig a népnek, az országnak ezen szabadságát idegen gonosz zsarnokok meg ne ronthassák,
felelős minisztériumot alkottunk, valóságos nemzeti kormányt, mely oly emberekből álljon, kik a
nemzet többségének bizodalmát bírják, kik a népnek barátai, kik annakjavát szabadságát szívből,
lélekből előmozdítsák.
És ezen nemzeti kormányt felelőssé tettük, hogy a nép, s az ország szabadságát szentül megőrizze;
a nép adóját a nép javára fordítsa: arról a nemzetnek számot adjon, s a nemzet vérét nem másra,
mint az ország védelmére fordítsa.
És hogy ezen felelős kormány hazafiui kötelességének becsületesen megfeleljen, a népnek azon
hatalmat adtuk hogy válasszon képviselőket, kik a kormánytól számot vegyenek, s a nép javára
törvényeket hozzanak, melyek szerint a minisztérium az országot kormányozni tartozzék.
Ezt tettük a múlt országgyűlésen: ilyen törvényeket alkotánk. A királynak elibe terjesztettük és a
király e törvényeket megerősítette és királyi esküjére szentül fogadta, hogy örökre meg fogja tartani.
Tette ezt a király szabad akaratból, tette esküvel erősített kötelessége szerint.
A szerencse ezen igazságos kívánatainkat csak annyiban segítette elő, hogy ekkoron a királyt nem
vették körül hajdani gonosz tanácsnokai, mert azokat a türelmét vesztett bécsi nép akkoron
elkergeté.
De alig múlt el néhány hét, a magyarnak halálos ellenségei, mint a kígyók, ismét összeseregeltek a
király körül és összeesküdtek szegény magyar hazánk ellen, öszszeesküdtek a magyar nép szabadsága
ellen.
És ezen árulóknak az összeesküvés borzasztóan sikerült. Mert a király e nyáron megbetegedvén,
maga-magával annyira tehetetlenné lett, hogy szegény hazánkat a hitszegő tanácsosok a király
nevében gyilkolnák meg.
Tudjátok hazám fiai! Szegény hazánkat minő irtózatos szerencsétlenségbe sodorta immár az árulás.
A vad ráczokat, a rabló szerbeket a király nevében lázították fel, a magyar nép kiirtására. És irtják a
magyar népet. Gyilkolják a férfiút, asszonyt, gyermeket. Porrá égetik a magyar falukat, s el akarják a
magyar nép földét foglalni. A király nevében esküdött össze ellenünk a hazánkban tanyázó idegen
katonaság, melyet véres verejtékkel fizettetek és tápláltatok.
A király nevében választották ki Jellasichot vezéréül a szegény magyar nép ellen intézendő irtó
háborúnak. A király nevében lázították fel a horvátokat, akik velünk az ország minden közös
szabadságaiban megosztoztak, kiket mi, magyarok, testvéreinkül fogadánk, akiknek még több
szabadságot adtunk, mint amennyivel maguk a magyarok bírtanak.
 Ők csak félannyi adót fizetnek, mint a magyarok, katonát nem tartanak, az ő földükről a kálvinista
és lutheránus magyar vallása ki van rekesztve, mint bélpoklos; nekik külön országgyűlésük is van, és
saját nyelvükön szabadon intézik beldolgaikat. Mindezen jótéteményeket pedig azzal hálálják meg,
hogy a pártütő Jellasich vezérlete alatt mint vad ellenség rohanták meg országunkat, s rabolják,
pusztítják a magyar népet. A király nevében lázították fel a magyar ellen az oláhokat, s a király
nevében rohantak be a felföldre fegyveres cseh rablók, a tót népet fellázítani. Szóval a király nevében
van hazánk vérrel és lánggal minden oldalról elborítva. És tódul a sok fegyveres rabló, a sok
háládatlan áruló minden oldalról beljebb és beljebb a magyar népre, hogy őtet kipusztítsa a föld
hátáról.

19. BAJCSZY-ZSILINSZKY ENDRE emlékirata

Ne lelkesedjünk okvetlenül, amikor káromkodnunk, vagy sírnunk kellene és ne erőszakoljuk
magatartásunk önkéntességét, amikor kényszer alatt cselekszünk. A szabadság nemzete nem
keresheti a maga boldogulását egyedül a mindenáron való könnyű alkalmazkodásban és a
természetes kockázatok mindenáron való kerülésében.

Egy kis levegőt kérünk, ha mást nem, hát legalább a börtön vagy az internálótábor levegőjét, a
magunk törhetetlen és logikailag verhetetlen külpolitikai ellenzékisége számára, hogy egy újabb
szörnyű omlás idején hitele lehessen szavunknak. Merem mondani és vállalom a felelősséget minden
mai és jövendőbeli fórum előtt, hogy a magyar nemzet nagy többsége a mi ellenzékiségünk
táborában van. Micsoda igazság az, hogy quislingek, akik mögött sem magyar múlt, sem magyar
érdek, sem magyar hagyomány, sem magyar nagyok nincsenek, csak az idegen érdekekhez való olcsó
alkalmazkodás, Rákóczi és Kossuth helyett Haynau és Bach szelleme, szabadon kínálkozhatnak idegen
hatalmasoknak - s nekem és mindazoknak, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak, a nemzet igazi
elitje tekintélyes részének a magyar parasztság és munkásság zömének hallgatnunk kell?! El kell
hallgatnunk panaszainkat is, aggodalmainkat is, legfőképpen pedig évezredes igazságainkat.
Szabadabb szellemi légzést kérünk, nem a magunk érdekében, hanem nemzetünk, történelmi
hivatásunk s államunk függetlensége, Magyarország és a magyar függetlenség jövendő megmentése
érdekében.
 KIEJTÉSGYAKORLATOK

SZÖVEGMENTES KIEJTÉSGYAKORLATOK
1. Ajakkerekítés-terpesztés tükör előtt alkalmanként 50-szer, zárt fogsorral.
2. Nyelvkörzés a fogakon kívül, az ajkakon belül nyitott szájjal -mindkét irányban.
3. Alsófogmedri nyelvhegytámasz, nyelvközép emelgetéssel.
4. Erőteljes szájnyitás, lágyszájpad emelgetés tükör előtt.
5. Papírszelet pöccintés kézfejről p, t, k

mássalhangzókkal.

6. B, d, g, illetve mb, nd, ng ciklizálás az erős zönge-megszólaltatás érdekében.

7. F, v, f, v gyakorlat a zöngés-zöngétlen érzékeltetésére.
8. Sz felismerés hátmögötti szisszentéssel.

9. Sz variációk gyakorlása.

10. S felismerés hátmögötti susogással.

11. S variációk gyakorolgatása.

12. Sz, c, z gyakorlatok.

13. A j hang, az ich laut és az ach laut gyakorolgatása.

14. L gyakorlatok mozdulatlan állal.

15. Nálánálánálá, nalanalanala, nelenelenele nagyra nyitott szájjal, mozdulatlan állal.

16. Jálájálájálá, jalajalajala, jelejelejele ugyanígy. 17. R gyakorlatok légzőgyakorlatként, pergetés,

ameddig a levegő tart.
18. R skála.
19. A hangkapcsolatok tanulmányozása bármilyen írott szövegen.
20. A ritmus ledobolása bármilyen írott szövegen. 21. A magánhangzók színének tanulmányozása
óvatos nyelvmozdítással.
22. A magánhangzók színének tanulmányozása óvatos ajakmozdítással.
23. Magánhangzó gyakorlatok: áaou, áeéi, áaoöuü.

SZÖVEGES KIEJTÉSGYAKORLATOK
1. Szógyakorlatok, a helyes kiejtés rögzítése, nyitás

2, Weöres Sándor: Kínai templom; gondos magánhangzó

ejtés

3. Babits Mihály: Theosophikus ének; ajaktorna

4. Vidor Miklós: Nyelvgyötrők; pontos mássalhangzóejtés

5. Papp Tibor: Nevek; gyors, pontos beszéd, egy

levegőre

6. Babits Mihály: Fekete ország; gyors, pontos beszéd,

egy levegőre

7. Weöres Sándor: Magyar etűdök (részletek: 9, 48);

pontos ejtés

8. Kiss Dénes: Gyárlátogatás; hosszú mássalhangzók

9. Petőfi Sándor: Orbán; r-hangok

10. Sz gyakorlatok pöszéknek

11. C gyakorlatok pöszéknek

12. Z gyakorlatok pöszéknek

13. S gyakorlatok pöszéknek

14. Cs gyakorlatok pöszéknek

15. Zs gyakorlatok pöszéknek

16. Ismétlő gyakorlatok pöszéknek

17. R gyakorlatok raccsolóknak

18. Tamkó Sirató Károly: Országjárás; a helyes kiejtés

alkalmazása

19. Csukás István: Gilice-síp; a helyes kiejtés

alkalmazása

20. Tarján Iza: Ungon-berken; a helyes kiejtés

alkalmazása

A pontos kiejtés anyaga következik. Ne elégedjünk meg a gyors mondogatással, követeljük meg
magunktól a pontos, gyors mondogatást. A pöszék számára akkora anyagot állítottam itt össze,
amekkora magyarul még nem jelent meg. A menet szisztematikus tessék betartani, és tessék rendbe
jönni, ne bosszantsuk egymást! A pöszék anyagát a nem pöszék is haszonnal gyakorolhatják. A
raccsolók anyaga mindenki számára hasznos, mert az r hangok mostanában nagyon lágyak, és a
színpad erőteljes pergést kíván!

1. SZÓGYAKORLATOK, A HELYES KIEJTÉS RÖGZ+TÉSE, NYIT+S

már

bár

pár

vár

fáj

zár

szár
cár

mar

baj

pad

var

faj

zab

szab

cakk

mer

begy

per

ver

fej

zeng

szer

cent

mór

bor

pór

von

Fót

zord

szór

comb

mér

bér
pék

vér

fél

zé

szén

cél

mö

bőr

pör

vő

föl

zöld

szög

cö

míg

biz

pír

visz

fisz

zim

szív

cikk

múlt

búr

pult

vu

fúr
zug

szúr

cucc

mázsát

bábát

pápát

vázát

fáját

zárát

száját

cápát

magyar

badar

panasz

vasal

falat

zavar

szaval

caplat

megyek

berek

perek

veszek

felek

zene

szelek

cement
mórok

borok

pórok

vonok

Fóton

zokog

szórok

colos

mérés

bélés

pénzét

vérét

félét

zéjét

szélét

cégér

mögött

bőrök

pörög

vörös

főzök

zörög

szőlő

cölöp

mirigy

bízik

pirít
vízi

fityisz

zizi

színi

cívis

múltunk

búsul

puhul

vuvu

fúrunk

zúdul

szúrunk

cucu

mázsáját

bábáját

pápáját

vázáját

fájánál

zárását

szájánál

cápáját

madarat

babahaj

parazsat

vadakat

falakat

zabszalma
szavakat

capcarap

meleget

bereked

pereket

vezekel

felemel

zene

zeng

szerepel

cementtel

móroktól

boroktól

póroktól

vonótól

fokokból

zokogok

szóródó

combokról

mérését

bélését

pénzénél

vétkénél

fészkénél

zéjénél

szélénél

cégérét
mömömö

bőrökről

pörökről

vörösök

főnököt

zörömböl

szövőnő

cölöpök

mit iszik

bízik is

pirít is

virít is

fityfirity

zizit is

szívni is

cívis is

mázsájánál

bábájánál

pápájánál

vázájánál

fáklyájánál

zárásánál

szállásánál

cápájánál

madarakat

babahajat

parazsakat
vasalatlan

fakanalat

zavartalan

szakadatlan

capcarapcap

melegeket

berekesztett

perelgetett

vezekeljen

felekezet

zene

zengett

szerecsenek

cement

mellett

máma

bába

pápa

váza

fája

zára

szája

cápa

mamám

babám

papám

vagány
falás

Zalán

szakács

Cabán

máma már

bábatál

pávaláb

vágatás

fáradás

záratás

száradás

cápaszáj

mamával

babával

papával

vattával

falással

Zalánnal

szamárral

Cabánnal

nád

láb

rág

dán

táj

zsák

sár
csáp

nap

lap

rag

dal

tag

zsa

sakk

csap

nem

len

rend

de

teng

zseb

seb

csepp

no

lomb

ront

domb

toll

zsong

sor

csont

nép

lét
rét

dél

tél

zsé

sérv

csép

nő

lő

rönk

döng

tönk

zsö

sör

csönd

nincs

liszt

ring

disz

tíz

zsír

sir

csíp

nu

lúg

rúg

dúl

túr
zsupp

súg

csuk

nádját

látják

rántják

dánját

tátják

zsákját

sálját

csápját

nagyja

lantja

rakja

dajka

tatja

Zsazsa

sanda

csalja

neme

lenge

rendje

dele

tenger

zsenge

sejtje

csendje
nono

lopott

rovott

dobott

tobozt

zsongott

sodrott

csorgott

népét

létét

részét

dérét

téjét

zséjét

sérvét

csészét

növök

lövök

rönkök

döngök

tönkök

zsözsö

sörök

csöngök

nini

Lidi rikít

díszít
Tibi

zsizsik

sivít

csitít

null-null

lúdjuk

rúgjunk

dúlunk

túrunk

zsúrunk

súgunk

csukunk

nálánál

lábánál

Rábánál

dámánál

tájánál

zsályánál

Sáránál

császárnál

nagyapa

lakatlan

ragasztja

darabka

tagadja

zsazsazsa

savakkal
csak azzal

ne tedd el

levente

remete

delente

tengelye

zsengelye

sebhelye

csemege

nonono

lópokróc

robotol

dobogó

tolongott

zsongódott

sodródott

csókot lop

nénjénél

lépését

részénél

dédété

tépését

zsécsézé

sérvénél

csészéjét

nőttön nő

lövőkről
rögökről

dörömböl

tönkökről

zsözsözsö

sörökről

csömörről

ninini

Lidi sír

ribizli

díszíti

Tibit is

zsizsizsi

sivít is

csitít is

náthájánál

ládájánál

rázásánál

dámájánál

támlájánál

zsályájánál

Sárájánál

császáránál

nananana

lakatalatt

ragasztva van

dagasztatlan

tapasztalat
zsazsazsazsa

salaktalan

csapat alatt

nemtelenek

lehetetlen

rendetlenek

de szereted

tehetetlen

zsebembe tedd

sebhely mellett

csemege lett

nála

lába

rája

dáma

támla

zsálya

Sára

csárda

naszád

lakás

rakás

dagály

talán

Zsadány

saját

csapás
nászdalát

lázadás

rángatás

dámaság

tálalás

zsályaszár

sárgaság

csámpaság

nagyjában

lantjával

rabjával

dajkával

találtam

Zsazsával

sajátja

családja

2. WEÖRES S+NDOR: Kínai templom

Szent

kert,

bő

lomb:

tárt

zöld

szárny,
fönn

lenn

tág

éj

jő

kék

árny.

Négy

fém

cseng:

Szép,

Jó,

Hír,

Rang.

3. BABITS MIH+LY: Theosophikus ének (részlet)

A fény alatt, az ég alatt, a lég alatt,

a fény alatt, a lég alatt, a jég alatt,

a fény alatt, a kék alatt, a zöld alatt,

a fény alatt, az ég alatt, a föld alatt,

a fény alatt, az árny alatt, a láng alatt

4. VIDOR MIKLÓS: Nyelvgyötrők

Roppant bottal

koppantottam,

szöcském csacskán

szökkent,

papnadrágban

kappant fogtam,

macskám fecskét

hökkent.

Derengett,

borongott,

merengett,

szorongott,

kerengett

dorong ott

de nem vet

korongot.

Körbe pörg e

görbe körte,

hat gödörbe,

vak tükörbe,

fürge ürge

sürg e zűrbe

őt gyötörd, te

rőt ökörke.
Szakállas

sakál,

ha választ,

csak áll.

S e nóta

dacára

spenót a

szakálla.

Szegénylegény e vén cserény

alatt,

elél, evén szerény lepény-

halat,

szeszély fején e szép kemény

kalap!

De félek én, mesém henyén

halad,

s felén e rémlegény belém

harap.

Zabra zebra, zsebre zabra,

habra rebbents, hebrencs babra,

ugra-bugra, zsupsz a sutra,

pulyka-húzta pudva-dudva,

lukba rugva fúlt a kútba.

5. PAPP TIBOR: Nevek
Marci, Berci, Karcsi, Tercsi,

Ancsa, Jancsi, Bence, Jenci,

Ince, Vince, Lonci, Manci,

Lóri, Flóri, Frici, Franci,

Dani, Dini, Samu, Simi,

Lilla, Nelli, Ami, Imi,

Piri, Pali, Ili, Ali,

Lali, Lili, Vili, Vali,

Mári, Sári, Klári, Máli,

Mici, Maca, Zoli, Záli,

Misi, Masa, Emmi, Mimi,

Tibi, Tóbi, Tóni, Tini,

Ibi, Robi, Gabi, Giza,

Rozi, Rézi, Gazsi, Zsiga,

Margó, Gergő, Eszti, Kriszta,

Jóska, Pista, Böske, Miska,

Bori, Biri, Dóri, Kari,

Teri, Feri, Gyuri, Mari,

Panni, Fanni, Muki, Miki,

Sanyi, Manyi, Vica, Viki,

Józsi, Mózsi, Médi, Magdi,

Helga, Matyi, Tünde, Andi.

6. BABITS MIH+LY: Fekete ország (részlet)
Fekete országot álmodtam én

ahol minden fekete volt,

minden fekete, de nem csak kívül:

csontig, velőig fekete,

fekete,

fekete, fekete, fekete.

Fekete ég és fekete tenger,

fekete fák és fekete ház,

fekete állat, fekete ember,

fekete öröm, fekete gyász,

fekete érc és fekete kő és

fekete föld és fekete fák,

fekete férfi, fekete nő és

fekete, fekete, fekete világ.

( Mond el fehérrel, pirossal, csíkossal, kockással, de elmondhatod úgy is - ha embere vagy -, hogy
imperialista, szocialista, fasiszta vagy kuklukszklán.)

7. WEÖRES S+NDOR: Magyar etűdök (részletek)

9.

Csipp,

csepp,

egy csepp,

öt csepp, .

meg tíz:
olvad a jégcsap,

csepereg a víz.

48.

Tó vize, tó vize csupa nádszál

egy kacsa két kacsa oda-császkál,

sárban ezer kacsa bogarászik,

reszket a tó vize, ki se látszik.

8. KISS DÉNES: Gyárlátogatás

Csitteg-csattog,

pitteg-pattog,

dibben-dobban,

kippen-koppan,

rippen-roppan

ez a gyár,

hol a sok gép,

a sok ember,

fúr, farag, vág,

kalapál.
Kunkorodik

göndör forgács,

gőzkalapács

hubbanik,

csitteg-csattog,

pitteg-pattog,

dibben-dobban,

kippen-koppan,

rippen-roppan,

jól halad a

munka itt.

9. PETŐFI S+NDOR: Orbán

Komor, mogorva férfiú

Volt Orbán,

Bár oly vidám hajnal pirult

Az orrán.

De hisz mogorva ép azért

Volt Orbán,

Mert oly vidám hajnal pirult

Az orrán.

Oka egyébiránt maga

Volt Orbán,

Hogy oly vidám hajnal pirult

Az orrán.

Temérdek borfélét ivott

Meg Orbán,

Vidám hajnal azért pirult

Az orrán.
10. SZ GYAKORLATOK
szhi

szhé

szhe

szhá

szha

szho

szhö

szhu

szhü

szi

szé

sze

szá

sza

szo

szö
szu

szü

isz

ész

esz

ász

asz

osz

ösz

usz

üsz

isszi

ésszé

essze

ásszá

assza

osszo

összö

usszu

üsszü

ejszi

ejszé

ejsze

ejszá
ejsza

ejszo

ejszö

ejszu

ejszü

ekszi

ekszé

eksze

ekszá

eksza

ekszo

ekszö

ekszu

ekszü

etyszi

etyszé

etysze

etyszá

etysza

etyszo

etyszö

etyszu

etyszü
elszi

elszé

elsze

elszá

elsza

elszo

elszö

elszu

elszü

erszi

erszé

ersze

erszá

ersza

erszo

erszö

erszu

erszü

epszi

epszé

epsze

epszá

epsza

epszo

epszö
epszu

epszü

s-sz (9-szer)
süszi

söszé

sosze

saszá

sásza

seszo

sészö

siszu

söszü

es-szi

es-szé

es-sze

es-szá

es-sza

es-szo

es-szö

es-szu

es-szü

ecs-szi

ecs-szé

ecs-sze

ecs-szá

ecs-sza
ecs-szo

ecs-szö

ecs-szu

ecs-szü

ec-szi

ec-szé

ec-sze

ec-szá

ec-sza

ec-szo

ec-szö

ec-szu

ec-szü

szív

szín

szirom

színes

szék

szél

széles

szem

szed

szeleburdi
szelence

száj

szám

szár

számítás

szalag

szaval

szarka

szamóca

szoba

szóda

szór

szóvicc

szőnyeg

szöglet

szörp

szöcske

Szudán

szúr

szúnyogos

szülő

szűrő

szükség

szíj

szid

szigorú
színház

szén

szép

szélcsendes

szeg

szegy

szendereg

szemez

szánt

száll

szárít

szállítás

szalad

szabad

szamár

szavaz

szoknya

szokott

szorít

szódavíz

szövet

szögel

szőrme

szövetkezet

szunnyad

szurkol

szuvas
születik

szürke

szülőház

szik

szít

szivar

szivacs

szét

széf

szétcincál

szent

szelet

szerény

szeles

szánkó

számít

szárad

Szása

szakad

szavak

Szahara

szakács

szól

Szob

szomorú

szólás
szőlő

szöveg

szőr

szövés

szuffita

szurony

szusszantás

szűnik

szürkület

születésnap

szilva

szikla

Szíria

Szicília

széna

széle

szépséges

szelep

szelel

szemereg

szecska

száguld

szállít

számára

száz

szappan
szakáll

szamovár

szabás

szólít

szokik

szorgalom

szocializmus

szög

Sződ

Szőreg

szövetség

szúnyog

szúrat

szusz

szűk

szüret

szüzesség

sziget

szipog

szivárvány

szilvás

szédül

szépít

Széchenyi

Szeged

szegény
szeder

szegecs

Száva

száda

szárcsa

százados

szalámi

szabály

szardínia

szavazás

szójabab

szovjet

szorong

szókincs

szövőnő

szövedék

szögmérő

szövegezés

szultán

szurkál

szultánság

szűköl

szűr

születés

Szilvia

szigony
szirt

szívesség

széjjel

szégyen

szétzengett

szelvény

szedeget

szeret

szerencse

számol

szájal

szárát

százas

szandál

szablya

szarkaláb

szalmazsák

Szováta

szonda

szótár

szociális

szőke

szökőkút

szörnyű

szőrözés

szundít

szurok
szundítás

szűkül

szűröm

szüzsé

visz

ész

sebész

tengerész

vesz

halász

kamasz

gonosz

ősz

húsz

iszik

készétel

messze

másszál

kasza

oszolj

ússzunk

hiszékeny

fészek

leszáll
vadászat

aszály

asszony

viszek

Tiszán

vissza

viszont

eszik

beszakad

úszik

tejszín

egy szív

fekszik

lépsz

nem szid

elszív

eperszín

más színű

vörös szalag

Pécs szélén

láncszem

hisz

kész

cipész

régész
tesz

vadász

tavasz

kosz

bősz

túsz

viszik

mészégető

eszem

kászálódik

aszal

osszon

túszunk

kiszédül

művészek

beszámol

halászat

naszád

haszon

hiszek

kiszámít

kiszab

iszom

veszik

leszakít
kúszik

fejszék

egy szék

megszédül

lopsz

nem szép

elszédül

erszény

hússzínű

friss szóda

kalácsszelet

kötszer

ápisz

mész

zenész

merész

lesz

fogász

mamlasz

hossz

lősz

humusz

hiszik

mésszé
teszem

házszám

massza

fosszon

buszunk

déli szél

ügyészek

beszánt

szabászat

kaszál

tavaszon

kiszed

nyiszál

kiszalad

kiszólít

teszik

beszabadul

nyuszi

fejsze

egy szem

megszed

kapsz

nem szed

elszed

persze
kevés szék

vasszög

kavicsszem

metszett

fityisz

vész

csempész

rész

repesz

kalász

kopasz

orosz

szösz

autóbusz

díszít

nézz szét

veszem

rászáll

maszatol

nyoszolya

bambuszunk

régi szék

bűvészek

beszámít
fogászat

kaszáló

kopaszon

pisze

kiszáll

Tisza

viszonyít

messzi

leszab

alkuszik

hajszál

egy száj

megszán

köpsz

nem száll

elszáll

eperszár

véres szem

hess szúnyog

bocsszáj

harmincszor

cisz

egész

csibész

kérész
retesz

lovász

kuvasz

porosz

jössz

kókusz

vízszint

részét

meszelő

rászán

tavasszal

koszol

kaktuszunk

piszék

vegyészek

beszállít

borászat

Naszály

akasszon

díszeleg

iszák

kiszabadít

iszony

veszít

beszalad
alamuszi

hajsza

egy szalag

megszab

tépsz

nem szab

elszalad

vérszag

kisszerű

piros szűr

kapocsszög

hatszor

tenisz

penész

színész

erdész

eresz

toklász

tapasz

rossz

nősz

fókusz

kiszív

vészét
vesszen

gyászát

kamasszal

gonoszok

gyűszű

visszér

színészek

leszárad

hadászat

Hasszán

mamlaszok

szisszen

isszák

issza

kiszól

feszít

leszakad

puszi

hajszol

egy szoba

megszól

babszem

nem szól

elszól

bérszolga
piros száj

varázsszem

bocsszőr

ötször

A szitával szitálunk. - A szél szétfújja a szénát. - Szedegeti a galamb a szemet. - Száguld a szánkó. -
Szandálban szalad a fiú. - A szoknya a szobában van. - A szövőnő szövetet sző. - A szúnyog nem hagy
szundikálni. - A szünidőben a szüleimmel vagyok.
Szilvia szőlőt eszik a szobában. - Esztike hosszú szoknyában szaladgál. - Guszti szépen szaval a
negyedik osztályban. - A kígyó kúszik-mászik a szikla szélén. - A halászok a Tiszán halásznak. - Szépen
meszelik a ház falát. - Ősszel szedik a szőlőt. - Szövetből szabja a szabó a szoknyát. - A lisztet meg
szokták szitálni.
Szil szál szalmaszál. - Szuszi-muszi nyuszika. - Hiszi a piszi. - Eszem iszom szuszogok. - Teszek-veszek
motoszkálok. - Isze-pisze Esztike. - Kesze-kusza háló. - Szisszen-szusszan szöszmötöl. - Össze-vissza
szaladok.
A színjátszók egy része nem tud szépen beszélni. Pöszén beszélnek. Szilvia szeretett szavalni, de
rosszul mondta az sz hangot. Pösze volt. Szomorú volt, hiszen tudta, szépen szavalni pöszén
lehetetlen. Eszerint szegény kénytelen volt beszédtanárral vesződni, hogy sz hangjai szépek legyenek.
Legelőször Szilvia megtanulta a nyelve hegyét lent a foga alá illeszteni. Szembe hozta a fogait.
Sziszegett. Először föl-fölszaladt a nyelve, de előbb-utóbb megszokta azt, hogy a nyelvét nem szabad
a régi megszokott helyére engedni. Amikor a sziszegőket már jól ejtette, szótagokat mondtak:
sziszészeszászaszoszöszuszü. Eztán jöttek a szavak: szitakötő, szilvafa, szőlőszem, teniszlabda
disznófalka tavaszi szél. Mondatokat mondtak, amelyekben az sz hang többször szerepelt.
Próbálkoztak szavalattal de hamar észrevették, hogy Szilvia vagy szépen beszél, de rosszul szaval,
vagy szépen szaval, de rosszul beszél. Tovább kellett sziszegni. Amikor Szilvia már beszélgetve jól
ejtette az sz hangot, újból kezdtek szavalni. Egyszer jól ejtette a sziszegőket, egyszer rosszul, de már
többször jól. Tíz hónapi munkába került, míg kialakultak az sz hangok, de még aztán tovább kellett
figyelni egy darabig, hogy el ne tévessze a sziszegőket.
Több mint egy év után szűnt

a pösze beszéd.

Szép a szemem.

Szép a szájam.

Szép a szoba.

Szép a szőnyeg...
Eszik Szilvia.

Eszik Gusztáv.

Eszik a nyuszi.

Eszik a disznó...

Széket viszek.

Szénát viszek.

Szalmát viszek.

Asztalt viszek...

Szilvát eszem.

Szőlőt eszem.

Tésztát eszem.

Káposztát eszem...

Hosszú szalag.

Hosszú meszelő.

Hosszú vessző.

Hosszú piszkafa...

Köszön a vadász.

Köszön a halász.

Köszön a bűvész.

Köszön a színész...
Szánom bánom, -színe-java, -egy a haszna, -nesze neked, - bánja a szösz. - sző-fon, tesz-vesz, -székely
támad, székely bánja, -tisztelet a kivételnek, - anyámasszony katonája, -majd felfalja a szemével, -ne
szólj szám nem fáj fejem.

szil-szál-szalmaszál

lengő hinta messze száll

jön a vadász fúj a szél

nyuszi iszkol szalad fél

eszem-iszom dínom-dánom

szőlő szilva van a tálon

ingó-bingó hosszú fűszál

fúvó szélben lepkét hintál

itt a hajnal kél a szellő

száll a légben könnyű felhő

Szilvi hosszút sziszegett, Eszti néni nevetett:

jól van Szilvi, nagyon jó volt,

jól szisszentél, messze szólót.

Mondjad: sziszészeszásza,

iszi észé esze ásza.

Jöhetnek a szavak szintén,

szépen mondjad, épp úgy mint én:

szívem, székem, szemem, szám,

szellő, szőlő, szünet, szán,

iszom, eszem, sziszegek,

teszek, veszek, piszegek,

hosszú szoknya keszkenő

piszkafa meg meszelő.

Szépen szól a Szilvi szája,

büszke nagyon a mamája.

A halász a Tiszán halászott, hosszan ült hasztalanul. Bosszankodott. Hopsz, lesz valami a hálóban.
Húzta, húzta, húzta, nem tudta kiszedni. Jaj-jaj a hal húzta vissza a halászt. Egészen a szigetig úszott
vele. Szegény halász ott kászálódott ki. A hal aztán büszkén mutatta uszonyaival a keszegeknek: ilyen
hosszú halászt fogtam.

Sok szilva.

Sok szék.

Sok szem.

Sok szánkó.

Sok szappan.

Sok szó.

Sok szőlő.

Sok szúnyog.

Sok szülő.

Csupa szív.

Csupa szén.

Csapa szem.

Csupa széj.

Csupa szalag.

Csupa szó.

Csupa szög.
Csupa szú.

Csupa szünet.

Zsuzsi szitál.

Zsuzsi szédül.

Zsuzsi szemtelen.

Zsuzsi számol.

Zsuzsi szalad.

Zsuzsi szól.

Zsuzsi szőke.

Zsuzsi szundít.

Zsuzsi születésnapja.

Színes szivacs.

Széles zászló.

Szeles utca.

Szalagos mackócska.

Szájas kisasszony.

Szomjas cicuska.

Szőnyeges szobácska.

Szűkös csészécske.

A zizi színes.

Zenél a díszdoboz.

Sündisznócska mozog a bozótban.

A faház meszes.

Hízik a disznó.
+zlik a szilvásgombóc.

A szalmazsákban zizeg a szalma.

Finom a mazsolás kalácsszelet.

ILLYÉS GYULA: Mozdony

S-sz, beh

sok súly!

Meg se

mozdul!

Friss sze-

net, ha

bekapok:

messze,

messze

szaladok,

szaladok...

NEMES NAGY +GNES: Mi van a szobában? (részlet)

A szobában van az asztal,

leterítve szép damaszttal.

A szobában van a szék.

Nem mondom, hogy csodaszép.

FAZEKAS ANNA: Fűrész, fejsze, kalapács
Fűrész fejsze

kalapács, kalapács,

fészert eszkábál az ács.

Fúró vasszög

reszelő, reszelő

dolgozik a szerelő.

Köszöntő anyák napjára (népköltés)

Már megjöttünk ez helyre,

anyánk köszöntésére.

Anyám, légy reménységben,

Köszöntlek egészségben.

Amennyi a zöld fűszál,

égen ahány csillag jár,

májusban a szép virág:

annyi áldás szálljon rád.

GAZDAG ERZSI: Hófarsang

Északi szél, mit csinálsz?
A dudádon mit dudálsz?

 Du-du, mindig ezt fújod.

Azt várom, míg elunod.

Most meg szederfánkra ülsz,

s szederfánkon hegedülsz.

Táncra hívod a havat

odakint a fa alatt.

Hófarsang van. Itt a tél.

Azért dudál ez a szél.

Egy szál zenész magában

sípol, dudál a bálban.

TÉNAGY S+NDOR: Bolondos mondóka

Héttőn egy szem makkot leltem,

kedden délben földbe tettem,

szerdán este vödröt vettem,

csütörtökön megöntöztem,

pénteken csak nézegettem,

szombaton már büszkélkedtem,

s akár hiszed,

akár nem:

vasárnap az én tölgyfámról,

annak mind a tíz ágáról

száz szem makkot

leszedtem.
BUDA FERENC: Messzi nyargal
Messzi nyargal a zivatar,

elrepül a szelek szárnyán,

zeng a mező, pendül a dal,

fennen fénylik a szivárvány.

FEKETE GYULA: Vonatosdi

Pszüh...
pszüh...
 szisszen a pára:

indul a gőzös

nemsokára.

Szuh...

szuh...
 szusszan a mozdony:

áll a bakter

már a poszton.

Klitt...

klatt...

 kattog a váltó:
szabad a pálya!
 lobog a zászló.

Aki velem

nem utazik,

gyalog mehet

Rakamazig...

Csattog a

vas...

hull a szikra

hull...

Hallod-e,

most...

nekiszaba-

dul,...

hogy zaka-

tol?...

Egyre csak

azt...

ziki-zaka-

tolja:

a vas-

utas

potya-

utas...

potya-

utas

a vas-
 utas, jól van néki dolga!

Egy szög miatt (angol gyermekvers)

Egy szög miatt a patkó elveszett,

a patkó miatt a ló elveszett,

a ló miatt a lovas elveszett,

a lovas miatt a csata elveszett

a csata miatt az ország elveszett -

máskor verd be jól a patkószeget!

(Károlyi Amy átdolgozása)

KOSZTOL+NYI DEZSŐ: A szegény kisgyermek panaszai (részlet)

Este, este...
+rnyak ingnak,
és bezárjuk ajtainkat,

figyelünk a kósza neszre,

egy vonatfütty messze-messze.

És a csend jő.

Alszik a homályos éjbe

künn a csengő.

A díván elbújik félve.

Szundít a karosszék.

+lmos a poros kép.

Alszanak a csengettyűk.
Alszanak már mindenütt.

A játékok, a karikahajtók,

a szegény tükör is hallgatag lóg.

Ó, a néma csengettyűk.

Az óránk is félve üt.

Alszik a cicánk s a vén szelindek,

föl ne keltsük -csitt -e sok-sok alvót.

Alszanak a régi réz-kilincsek

s alszanak a fáradt, barna ajtók.

RADNÓTI MIKLÓS: Éjszaka

Alszik a szív, és alszik a szívben az aggodalom, alszik a pókháló közelében a légy a falon; csönd van a
házban, az éber egér se kapargál, alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály, kasban a méh, rózsában
a rózsabogár, alszik a pergő búzaszemekben a nyár;
alszik a holdban a láng, hideg érem az égen; fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.

A három selyp (népmese)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy asszony, s annak három lánya. Szépek voltak, szelídek,
szerények, szemrevalók, de mind a három olyan pösze volt, mintha csak egy foguk se lett volna. Már
itt lett volna a férjhez menés ideje, de ha megszólaltak, minden legénynek elment tőlük a kedve.
Egyszer egy idegen legény toppant be hozzájuk. Nosza az asszony mindjárt kávét tesz föl, hogy majd
szépen megkínálja vele a legényt, de a lányoknak megtiltotta, hogy egyetlen szót is szóljanak, beszél
majd ő helyettük is. Hallgattak is szépen, míg el nem kezdett futni a tej. Akkor aztán a nagyobb
elkiáltja magát: Put a té, put a té! A középső meg: Ne folj te, nem fabad befélni! A legkisebb is
megszólal persze: De drága a té, péndér addák! Nosza elszaladt a legény. Szaladt, szaladt, még a
kávét sem várta meg.
Osztán még most is házasodik, ha eddig meg nem házasodott.
KOSZTOL+NYI DEZSŐ: A szegény kisgyermek panaszai (részlet)
Mostan színes tintákról álmodom.
Legszebb a sárga. Sok-sok levelet

e tintával írnék egy kisleánynak,

egy kisleánynak, akit szeretek.

Krikszkrakszokat, japán betűket írnék,

s egy kacskaringós, kedves madarat.

És akarok még sok más színű tintát,

bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,

és kellene még sok száz és ezer,

és kellene még aztán millió:

tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,

szemérmetes, szerelmes, rikító,

és kellene szomorú-viola

és téglabarna és kék is, de halvány,

akár a színes kapuablak árnya

augusztusi délkor a kapualján.

És akarok még égő-pirosat,

vérszínűt, mint a mérges alkonyat

és akkor írnék, mindig-mindig írnék.

Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék az én anyámnak,

arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.

És el nem unnám, egyre-egyre írnék

egy vén toronyba, szünes-szüntelen.

Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.

Kiszínezném vele az életem.

11. C gyakorlatok:
ci

cé

ce

cá

ca

co

cö

cu

cü

ic

éc

ec

ác

ac

oc
öc

uc

üc

ici

écé

ece

ácá

aca

oco

öcö

ucu

ücü

etyci

etycé

etyce

etycá

etyca

etyco

etycö

etycu

etycü

ekci

ekcé

ekce
ekcá

ekca

ekco

ekcö

ekcu

ekcü

elci

elcé

elce

elcá

elca

elco

elcö

elcu

elcü

szici

szécé

szece

szácá

szaca

szoco

szöcö

szucu

szücü
cs-c (9-szer)
csüci

csöcé

csoce

csacá

csáca

cseco

csécö

csicü

csicü

ecs-ci

ecs-cé

ecs-ce

ecs-cá

ecs-ca

ecs-co

ecs-cö

ecs-cu

ecs-cü

esz-ci

esz-cé

esz-ce

esz-cá

esz-ca

esz-co

esz-cö
esz-cu

esz-cü

cím

cián

citrom

címez

cél

cégér

célkitűzés

cement

centenárium

cápa

comb

cucli

cica

cink

cifra

cinkos

cédula

cérna

céklás

centi

ceremónia

cáfol

copf

cuppan
cipő

cinke

cirógat

címzés

cégtábla

célratörő

célzatos

cella

center

cárizmus

coboly

cudar

cimbalom

cipel

ciripel

címszó

célpont

cérnászacskó

céloz

cent

ceruza

cáfolat

col

cukrász
ciklámen

cicoma

cirok

cincogás

cég

célrepülés

cédulázás

Cegléd

cenzúra

cammog

cövek

cukrászda

cikcakk

Cili

címer

címes

céh

cégjelzés

cédrus

Cecília

cenzor

cafrang

cölöp

cukorka

cin
civil

cirka

cicás

céllövő

cédulás

cégéres

Celsius

cezúra

cakkos

Zürich

cumi

vicc

léc

necc

pác

dac

kóc

kötsz

futsz

bíbic

vigéc

vetsz

Vác

Bugac

móc
Regőc

luc

tanítsz

szanitéc

metsz

látsz

adsz

bohóc

teknőc

dúc

slicc

vétsz

hecc

akác

kukac

palóc

befödsz

tudsz

skicc

éc-péc-kapuléc

ec-pec-kimehetsz

rác
akadsz

kanóc

ütsz

strucc

lassítsz

Regéc

ketrec

srác

malac

vadóc

futsz

hazudsz

vadítsz

védsz

jegec

sokác

sápadsz

daróc

hűtsz

kuruc

javítsz

síléc

perec

játssz
tapadsz

tanonc

sütsz

Bucz

Mici

lécét

ecet

fácán

kacat

pocok

döcög

Laci

deci

pici

vécé

metszet

játsszál

vacak

bohócok

pöcök

katica

foci
bicikli

pévécé

becenév

rácáfol

Maca

mócok

teknőcök

boci

Béci

kicipel

ábécé

december

fácános

pacal

kocog

röcögtet

buci

anyuci

icipici

récét

jegeces

pálcát

vacakol

mocorog

röcögök
Ica

hoci

Lici

jércét

neccet

tálcát

kacag

kócos

ötszög

Teca

koccan

megcirógat

lánc

elcammog

kis cica

lesz cím

fércel

megcéloz

tánc

elcipel

kis cél

lesz cég

mérce
megcáfol

sánc

alcím

kis cement

lesz centi

tercel

megcukroz

ránc

polc

kis cár

lesz cápa

arc

lakkcipő

kanca

filc

kis cövek

lesz comb

érc

megcímez

boncol

töltsz

kis cucc

lesz cica

durcás
 Cili a cicával játszik. - A cipőbolt cégtábláján cé betű van. - A cementet Cegléden vettük. - A cápa
nagyon nagy állat. - Cammog a medve. - Finom a libacomb.
 A cövek, a cölöp fából van. - Cumival cuppog a pici baba.

Cipőt pucol Micike. - Kocog a paci, döcög a hintó. - Laci viccet mond. - Teca kacag. - Ici-pici Micike. -
Vicik-vacak hitvány kacat. - Diceg-döcög a koca. - Bice-bóca bocika. - Inci-finci malacka. - Kuc-kuc, ne
köhögj. - Maci Laci tévé maci. - Kacag-kuncog a bohóc.
Cilike picike cicája meghűlt. Hapci, hapci, hapci-ci. Talán picit hideg volt a tej, vagy éjjel a fal mellett
vacogott, ott hideg volt a hely. Hapci, hapci, hapci-ci. Köhögött a cica, hiába nyalogatta, pucolgatta,
melengette a mamája. Mici cica nem gyógyult meg a picike. Cilike tejet melegített, egy pici tálba
öntötte, egy icike-picike tablettát tett a tejbe. Két nap múlva a cicuka meggyógyult, nem hallatszott a
hapci, hapci, hapci-ci.
Micike nem tudott tanulni a pici Lacikától, meg a nyávogó pici cicától. Bejött a mamájuk, cumit
adott Lacikának. Lacika elhallgatott, de Micike picike cicája tovább nyávogott. Micike elvette a cumit a
mélyen alvó Lacikától, odaadta Micu cicának, nyugodtan tanulhatta tovább a leckéjét.

Pici cica.

Pici cipő.

Pici cinke.

Pici cédula...

Játszik Cili.

Játszik Laci.

Játszik Mici.

Játszik a cica...

Vacak polc.

Vacak cimbalom.

Vacak cipő.

Vacak cégtábla...
Cili hívja cicáját,

ici-pici cilukáját,

hívogatja: ci-ci-ci,

ci-ci-ci-ci-ci-ci-ci-ci.

Laci játszik a kuckóban

kockával meg macival,

Ica, Vica képet bámul,

a képen egy boci van.

Mondok kilenc állatot,

cé betű van benne,

mondjad velem hibátlanul,

mintha könnyű lenne:

cápa, fácán, boci, paci,

cinege, meg katica,

koca, cinke, pici maci,

mondd utánam Lacika.

Szép cipő.

Szép cégtábla.

Szép Cegléd.
Szép cápa...

Húsz cinke.

Húsz cica.

Húsz cédula.

Húsz centi...

Csendes cincogás.

Csendes ciripelés.

Csendes cuppantás.

Csendes kacagás...

A pákosztos cicácska tejesköcsögöt talált a táIcán, a tálca a polcon volt, -A koszos koca kilenc
malacával a pocsolyában cammogott. -A lusta mackó téli álmát alussza a kuckójában. - A pettyes
katicácska pici fűszálacskán mászik. - A hatalmas cápa a Csendes-óceánban ficánkol. -A fácánkakas
pompás színes tollaival délcegen lépked. - Lacika mackóban van, Micike pedig kockás
szoknyácskában.
 A kacsacombot ecetes céklával esszük. -Kilencvenkilenc, egy híján száz. -Az asztalos colstokkal
méri a deszkákat, ha polcot szab.

SEBŐK ÉVA: Cinegenóta

A borókaligetben, hol a fák

törzse mazsolabarna,

élt egy cinege,

cin-cin-cinege,

szép tolla tarkabarka,

valódi tarkabarka.
A borókaligetben, hol a bokrok

zöldek, akár a körte,

szállt az a cinege,

cin-cin-cinege,

röpdösött körbe-körbe,

folyton csak körbe-körbe.

A borókaligetben, hol a gombák

kalapja barackos sárga,

gyűjtögetett a

cin-cin-cinege

ezüst dalt ezüst kosárba,

ezüst dalt ezüst kosárba.

TARBAY EDE: Félnótás nóta

Volt egy legény, Cibere,

volt néki egy szekere,

hej, Cibere, Cibere,

hiányzott egy kereke.

Volt egy leány, Dilinkó,

muzsikája tilinkó

nem volt, csak fél kótája,

félig szólt a nótája.

Nótáztak és döcögtek,

leszálltak, meg fölültek,

amerre csak kocogtak,

a népek mind kacagtak.

CS+NYI GYÖNGYI: Kéregető

 Plim-plim,.cin-cin! -Picinke

citeráját a cinke

kertek alján pengeti,

verkliként nyekergeti.

 Cin-cin! Téli, picinke

kéregető a cinke,

citeráját pengeti,

rezegteti, zengeti.

TAMKÓ SIRATÓ K+ROLY: Óc

Óc,

póc,

galambóc,

fekete gombóc.
 Óc,

póc,

babakóc,

fülem mellett

van egy kis póc.

Ecki,

becki,

tengerecki,

Tengerecki Pál!

Icinke-picinke (népmese)
Volt a világon egy icinke-picinke asszony. Annak az icinke-picinke asszonynak volt egy icinke-picinke
tehene. Azt az icinke-picinke tehenet megfejte egy icinke-picinke sajtárba.
Abból az icinke-picinke sajtárból azt az icinke-picinke tejet beleszűrte egy icinke-picinke szűrőn egy
icinke-picinke fazékba. Azt az icinke-picinke fazekat rátette egy icinke-picinke padra, s befedte egy
icinke-picinke fedővel.
Volt annak az icinke-picinke asszonynak egy icinke-picinke cicája. Az az icinke-picinke cica odament
az icinke-picinke fazékhoz, felborította az icinke-picinke tejet. Ezért nagyon megharagudott az icinke-
picinke asszony. Felkapott egy icinke-picinke nyújtófát, és úgy megütötte vele az icinke-picinke cicát,
hogy mindjárt elszaladt.
Ha az icinke-picinke cica el nem szaladt volna, talán az én icinke-picinke mesém is tovább tartott
volna.

MÓRICZ ZSIGMOND: Iciri-piciri

Ajaj, hol volt

hol nem...

Volt egyszer egy

iciri

piciri

házacska;

ott lakott egy iciri

piciri kis macska.

Volt annak két

iciri

piciri

kis ökre,

rákaptak egy

iciri

piciri

kis tökre.

Csizmát húz az

iciri

piciri

kis macska,

hová lett az

iciri

piciri

barmocska.

Bejárja az

iciri
piciri

kis erdőt,

s nem leli az

iciri

piciri

tekergőt.

Bejárja az

iciri

piciri

kaszálót,

s nem látja az

iciri

piciri

kószálót.

Rátalál egy

iciri

piciri

kis tökre,

bánatában

iciri

picirit

meglökte.

Felfordult az

iciri
piciri

tököcske,

benne a két

iciri

piciri

ökröcske.

Megörült két

iciri

piciri

ökrének:

Vége van az

iciri

piciri

mesének!
12. Z GYAKORLATOK
zi

zé

ze

zá

za
zo

zö

zu

zü

iz

éz

ez

áz

az

oz

öz

uz

üz

izzi

ézzé

ezze

ázzá

azza

ozzo

özzö

uzzu

üzzü

emzi

emzé
emze

emzá

emza

emzo

emzö

emzu

emzü

egzi

egzé

egze

egzá

egza

egzo

egzö

egzu

egzü

elzi

elzé

elze

elzá

elza

elzo

elzö

elzu

elzü
erzi

erzé

erze

erzá

erza

erzo

erzö

erzu

erzü

szizi

szézé

szeze

százá

zsaza

zsozo

szözö

szuzu

szüzü

szicizi

szécézé

szeceze

szécázá

szacaza

szocozo
szöcözö

szucuzu

szücüzü

zsüzi

zsözé

zsoze

zsözá

zsaza

zsázö

zsezo

zsézu

zsizü

edzi

edzé

edze

edzá

edza

edzo

edzö

edzu

edzü

zizi

Zénó

zendül
zálog

zab

zokni

zöld

zuhany

zümmög

zigóta

zéró

zeng

zár

zakó

zokog

zömök

zúg

züllött

zihál

zérus

zebra

zápor

zabla

Zoltán

zönge

zubbony
zűrzavar

zilált

zé betű

zerge

závár

zakatol

Zója

zökken

zuhan

zűr

zizeg

zene

zengés

zárva

zabál

zongora

zöm

zuhog

zümmögés

zivatar

zeke

zenész

zárka

zaj
zord

zörög

zúzmara

züllik

íz

méz

evez

máz

az

hoz

őz

húz

űz

víz

géz

nemez

gáz

gaz

doboz

köz

nyúz

fűz

tíz

kéz
lemez

váz

halmaz

toboz

ötvöz

kalauz

tűz

hízz

nézz

tegez

megaláz

falaz

koboz

győz

blúz

bűz

Aliz

indonéz

felez

magáz

kanalaz

nyomoz

időzz

tunguz

betűz
remíz

réz

nevez

ádáz

Rakamaz

fokoz

főz

grúz

gyűrűz

hízik

nézzék

ezzel

vázát

azzal

ózon

özön

húzzuk

űzzük

izzik

mézzé

vezet

házát

gazzal

hozzon
győzzön

nyúzzuk

tűzünk

tízig

idézés

kezet

lázát

kazal

pózol

főzzön

blúzunk

tűzzük

vizit

elnézés

lemezek

Lázár

bazalt

bozót

özönöl

kalauzunk

güzü

Gizi
mézédes

erezet

rázás

haza

bozont

közön

megkoszorúzzuk

fűzzük

bízik

igézés

rezet

gázálarc

laza

dolgozzon

előzzön

nyúzzuk

betűzzük ki

Lizi

rézzé

rendezzen

fázás

lábazat

rozoga

gőzös

grúzunk
szüzük

izé

mézzel

evezés

váza

lazít

dolgozik

huzat

vizet

hézag

bezár

mázol

azért

Rozi

nyúzza

vízállás

nézzük

bezavar

ázik

vazelin

hozzá

búza

izzad
Gézám

bezörget

fázik

hazám

hozza

dugóhúzó

izom

Rézi

lezuhan

lázít

azóta

mozi

duzzog

kizöldül

lézeng

kezünk

rázúdít

lazán

józan

buzog

ízület

kézzel

mező

rázendít
hazudik

rozzant

húzok

nem zizeg

lagzi

elzengi

nemzet

megzendül

elzárkózik

nem zár

megzápul

elzavar

nem zakatol

megzavar

elzongorázza

nem zokog

legzordabb

felzörög

nem zöld
megzörget

elzúg

nem zúg

megzúzódott

elzüllik

A zizi zizeg. -A zé betű nehéz betű. -Zene zeng.

 Nagy zajjal zakatol a vonat. - Zoltán zokog. -Zúg a zuhany. -A mező zöld. -A víz eloltja a tüzet. -
Az őzike nézegeti magát a vízben. -A kazánban ég a tűz. -A zümmögő méhek mézet gyűjtenek.
-A ház mellett zöldell a fű.

Izeg-mozog Zolika. -Tűzzel-vízzel vigyázzál. - Azom-fázom, nem izzadok. -Kézen-közön eltűnt. -

Ezzel-azzal-amazzal. - Zimmeg-zümmög a mező. - Vigyázz, ha jön a vonat!
Az őzike a zöld mezőn legelgetett. Miközben legelt, nézegetett ide-oda vigyázott, fülelt, nehogy a
vadász jöjjön a közelébe. A közeli bozótban megmozdult valami. Az őz mozdulatlanul állt néhány
pillanatig, aztán felszökkent, tagjait elnyújtva szinte úszott a mező fölött. A bozótból a vadász odalőtt.
Az őzike azonban eltűnt a fák között. A hegyek zengve visszhangoztak a zajtól. Aztán nem hangzott
egyéb, pusztán a mező zümmögött halkan.
Zoli vizet hoz.

Zoli mézet hoz.

Zoli hozza a vázát.

Zoli hozza az evezőt...

Zenél Elza.

Zenél Zoltán.

Zenél Lizi.

Zenél Gizi...

Tíz doboz.

Tíz toboz.

Tíz zokni.
Tizennégy ház...

VARGA KATALIN: Gyermekversek

Ez itt a kék kannám.

Ez a violám.

Vízzel töltöm kannámat.

Öntözöm violámat.

Ez itt a kék tálam.

Ez meg a tyúkom.

Vízzel töltöm tálamat.

Itatom a tyúkomat.

Tűz, tűz, tűz!

Ott a tűz !

Eloltanám,

de nem teszem.

Mivé lenne

a két kezem?

Ó mint tűz!

Méz, méz, méz!

Itt a méz !

Üvegtála
teletöltöm,

illatozó

mézzel töltöm.

Itt a méz!

Víz, víz, víz!

Ott a víz !

Túl a mezőn

kéken villan.

Kék vizén a

ladik illan.

Ó kék víz!

Szilvia zizit eszik.

Széna zizeg a kazalban.

Szegeden zene szól.

Százan száz zászlót visznek.

Szabja a zakót a szabó.

Szól a zongora.

Szövőgép zörög a gyárban.

Szúnyog zümmög a szobában

Zsuzsi zenél.

A dézsában víz van.

A mazsola mézízű.
A vizsla belegázolt a vízbe.

Mázsálják a zabot.

A zsebemben zizi van.

Bözsi moziba ment.

Dezső zongorázik.

Zoli és Zsolti a tűző napon pici zsömlécskéket csinálnak vizes homokból. -Zenélnek, muzsikálnak a
széles utcán a fölcicomázott lakodalmasok. -A tűzoltók sebesen száguldanak a tűzesethez. - Száz meg
száz az éppen kétszáz. -A zsömle zizeg a zacskóban. -Géza és Dezső hazafutnak a zuhogó esőben. -A
vizeskancsó nem mázas edény. -A pici őzike csetlik-botlik, sehogy sem áll a lábán. -Zakatol a füstös
vonat, sebesen száguld.

VARGA KATALIN: Gyermekversek

Tüzet vittem elejtettem,

tűzbe majdnem beleestem,

tüzes volt a lapátom is,

meggyulladt a kabátom is.

Tűz! Tűz! Tűz!

Ne játssz vele,

lásd, hogy tűz

Vízből mertem, vizet mertem,

víztől én is vizes lettem,

mert a vízbe beleestem,

vízre többé nem mehettem.

Víz! Víz! Víz!

Jaj de hideg
 a mély víz!

Házasodik a manó.

Van-e ház itt, eladó?

Nincsen itt más eladó,

csak egy csizma, lakható.

Erdőn, mezőn aki van,

ma még táncolni akar.

Nosza fogjuk a csizmát,

építsük be a tisztást.

LELKES MIKLÓS: Vitorláson

1 x 10 az tíz.

Csobog kéklő víz.

2 x 10 az húsz.

Szellő-csikó húz.

3 x 10 az harminc.

Amíg húz, hát baj nincs.

4 x 10 az negyven.

Csuda jó a kedvem!

5 x 10 az ötven.

A túlsó part ködben.

6 x 10 az hatvan.

Bodri reánk vakkan.

7 x 10 az hetven.

Büszke sirály rebben.

8 x 10 az nyolcvan.

A mentőv hol van?

9 x 10 kilencven.

Ha kell, vízből kimentsen!

10 x 10 az éppen száz.

Vízbe ne ess, kis pajtás!

ILLYÉS GYULA: Munka

Az első megrázó élményem a kerék-abroncsozás lett. Harapófogókkal ragadták meg a segédek a
hatalmas széntűzben izzó vaskarikát. +gy futottak vele a fakerékhez .Az egyik inas a nagykalapácsot
tartotta, a másik a vödröket. A vaskarikát, amely fehérenizzó állapotban tágult, a kerékre helyezték.
Apám villámgyorsan kezelte a kalapácsot. Közben vezényelt. A fa tüzet vetett. Odazuhintottak egy
félkanna vizet. A kerék gőzt s füstöt lökött. Újból tűz lobbant. Újra víz. Aztán az utolsó gőz-bokor is
szétlebbent.

Az őzike a zöld mezőn legelgetett. Zizzent a bozót. Az őz odanézett, mi az a zaj? Valami izeg-mozog a
bozótban. Géza ült ott fényképezőgéppel a kezében. A hiú őz azonnal mozdulatlan pózba vágta
magát.
13. S GYAKORLATOK
s-u

s-ü

s-o

s-ö
s-a

s-á

s-e

s-é

s-i

su

sü

so

sö

sa

sá

se

sé

si

us

üs

os

ös

as

ás

es

és

is

ussu
üssü

osso

össö

assa

ássá

esse

éssé

issi

ut-su

üt-sü

ot-so

öt-sö

at-sa

át-sá

et-se

ét-sé

it-si

ulsu

ülsü

olso

ölsö

alsa

álsá

else

élsé

ilsi
ursu

ürsü

orso

örsö

arsa

ársá

erse

érsé

irsi

uksu

üksü

okso

öksö

aksa

áksá

ekse

éksé

iksi

sz-s (9-szer)
szisü

szésö

szesu

szásü

szasa

szosá

szöse
szusé

szüsi

isz-su

isz-sü

isz-so

isz-sö

isz-sa

isz-sá

isz-se

isz-sé

isz-si

ucs-su

ucs-sü

ucs-so

ucs-sö

ucs-sa

ucs-sá

ucs-se

ucs-sé

ucs-si

ic-su

ic-sü

ic-so

ic-sö
ic-sa

ic-sá

ic-se

ic-sé

ic-si

súly, suba, suttog, suhan, súg, sunyi, súgó, suhint,

sugár, súrol, surran, sudár, súrlódás, súrolókefe,

surrog,

sugdolódzás, suhanc, súlyemelés, súlyosbít, súlyzó,

sütemény, sült, süket, süt, sül, sütő, süveg, süllyed,

sűrű, sügér, sürgés-forgás, sürget, sürgöny, sündörög,

süketség, sündisznó, sütőkemence, süllyesztő,

só sólyom, sovány, sonka, sok, soha, sólet, som,

sor sorompó, sodrófa, sógor, sorrend, sorvad, sótartó,

soros,

sokszor, sorozat, sorakozás, sorszám, sorsjegy,

sósborszesz,

sövény, sőt sötét söprű, söpör, sör, sörény, sömör,

söntés, sötétség, söröző, söröskancsó, sötétzöld,
sajt, saláta, sakál, sakk, salak, satu, savanyú, sapka,

sarok, saroglya, sajtár, sarkantyú, saru, Sarolta,

sakkozás, sajátságos, sajtószabadság, sarjadzás,

sál, sámli, sánta, sáv, sámfa, sápadt, sás, sáska,

sár, sátor, sárkány, sárga, sárgarépa, Sári, Sándor,

sápadság, sárcipő, sárgabarack, sárgaréz, Sárospatak,

semmi, segéd, senki, selyem, selejt, seb, segít,

seper, selyemhernyó, semerre, sereg, seregély, serény,

sebész, sebláz, segédeszköz, segédszemélyzet, segítség,

séta, sétahajó, sétabot, sétány, sérült, sérteget, sérv,

síp, sí, siet, sima, simogat, sík, sikál, sikít,

sír, sirály, Simontomya, siker, sikátor, sintér, sivár,

sietség, sípszó, sízik, sincs, sípcsont, síléc, sikkaszt,

hús, tus, Etus, mókus, kapus, bús, fuss, koldus,

Rókus, trópus, borús, darus, árus, pszichológus, bacilus,
hűs, üss, kisbetűs, hegedűs, gyűrűs, becsüs,
hatos, kalapos, lakatos, alapos, fokos, okos, dolgos,

gyalogos,

aranyos, darabos, akaratos, takaros, traktoros, haragos,

kormos,

szalagos, zajos, maszatos, piszkos, mocskos, dacos,

csapos,

ötös, ős, öblös, hős, tejfölös, felelős, ijedős, büdös,

erős, rögös, vörös, Kőrös, sörös, pörös, bőröndös,

szellős, szöszös, közös, közömbös, szőrös, göcsörtös,

csőrös,

kakas, magas, has, vas, talpas, vajas, havas, kas,

farkas, garas, hármas, bogaras, agyaras, Fogaras,

tarajas,

fazekas, hazafias, húszas, harcias, szorgalmas, mocsaras,

ás, lakás, más, bontás, pompás, lopás, vágás, állás,

rakás, akarás, vakarás, takarás, harapás, nyaralás,

aratás,
szabás, csapás, csodás, szántás, kaszálás, kúszás, úszás,

leves, les, kedves, hetes, hentes, egyes, begyes,

veres, egres, keres, deres, eres, epres, repes,

hitves, csendes, kezes, ecetes, zsebes, cserepes,

zengzetes,

kés, és, bélés, kevés, ülés, üdülés, kiütés, fütyülés,

kerítés, terítés, erődítés, fürdés, gyűrés, tűrés,

sűrítés, rés, derítés,

csípés, zizegés, zsindelyezés, szigetelés, bicegés,

színezés,

kis, Pilis, Julis, hamis, Maris, kőris, tigris, Boris,

búsul, fussunk, húsunk, kapusunk, logopédusunk, jussunk,

oson, kalaposok, lakatosok, bolondosok, hatosok,

kösöntyű, ötvösök, ősök, hősök, kössön, felelősök,

hasam, Kassa, lassan, magasan, tilalmasan, vasal, hasal,

ássál, kását, lássák, állását, hallását, látását,

vallását,

mese, Emese, esemény, keselyű, vese, begyesen,

késés, vésés, egészség, készség, vitézség, ügyészség,

Misi, kisiklott, kisiet, hamisít, kisimít, visít,

tusa, búsan, fussak, USA, öttusa, gyanúsan, juhsajt,

falusi, dúsít, búsít, gyanúsít, árusít, trópusi,

óvatosan, alaposan, mosat, hangosan, okosan,

vasárnap, hasát, magasság, nyakasság, hazafiasság,

lassít, hasít magasít, havasi, vasipar, alkalmasint,

ásó, vásott lakások, szántáson, másol, kopások,

ásít fásít megmásít alásimul, rásiklik, rásípol,

esély, besétál, tessék, etessél, vessél, lesérül,

véső, később elésöpör, későn, felésöpör, vésők,

elsuttog, felsüvít, felsóhajt, első, belső, elseje, korsó, borsó, harsog, Varsó, harsány, versek, társít,
hárs, mars, legsudárabb, megsült, legsoványabb, megsajnál, megsegít, 20 sütemény, 20 suba, 20
sonka, 20 sajt, 20 sétabot.
Súg a súgó. -Sütik a süteményt. -Sós a sonka. - Sötét a sövény. -Savanyú a saláta. -Sárga a sál. -
Semmi sem. -Sétabottal sétálunk. -Síppal sípolunk.
A sikló siklik a sásban. -A süni oson a keskeny ösvényen. -Annuska mesét olvas. -Tessék
sóssütemény. - Asóval ássák a földet. -A vasalóval vasalnak. - Finom a húsvéti sonka. -Havas eső esik.
-Keskeny a vasúti sín. - Festékkel festi a kifestőkönyvet a kislány. .-Mesekönyvből olvassák a mesét. -
Fésűvel fésülködnek.
Mese-mese meskete. - Tessék-lássék. - Sebbel-lobbal. - Se lát, se hall. - Véges végig. -Meg se kottyan.
-Idesüss. - Üsse kő. -Aki nem siet, elkésik. -Ahogy esik, úgy puffan.
 Eső után köpönyeg. -Ami késik, nem múlik. -Végestelen végig. -Lassabban a testtel. -Oda se neki. -
Ez se jó, az se jó. -Ha te úgy, én is úgy.

Annuska és Sanyika keskeny úton sétálgattak. Melegen sütött a nap. Július volt. A kislány és a kisfiú
leültek a hűvösbe egy fa alá. Sanyi ijedten pattant fel: tüskébe ültem. Nem tüske, nevetett Annuska:
süni. A kis állat félelmes tüskéi, mint hegyes tövisek védték a sünike testét. Jó lenne magunkkal vinni,
mondta Annus. Hogyisne, meg se lehet fogni, felelte Sanyika, te még nem tudod, milyen hegyesek a
süni tüskéi! Különben siessünk, esni fog! Valóban, pillanatok alatt sötét felhők gyűltek fölöttük.
Helyes, fussunk mondta Annus, és otthagyva a kis sünit, sebesen futottak fedél alá.
Másnap ismét végigsétáltak az ösvényen. Megint ott volt a kis süni, de beteg volt. Betették a sünit
a táskába, és siettek vele, hogy segíthessenek. A táskát a konyhába, a sámli mellé tették, és a
veteményesbe mentek salátát tépni a süninek. Lompos kutya beosont a konyhába. A sámli mellé
settenkedett. Gondolta, kilopja a táskából, ami benne van. Sajtot, sonkát sejtett benne. Óvatosan
bedugta a fejét: ki sem tudott gabalyodni. Táskával a fején vágtatott a veteményesbe.

Széles suba.

Széles sütő.

Széles sonka.

Széles sövény.

Széles sajt.

Széles sál.

Széles selyem.

Széles sétahajó
Széles sítalp.

Vicces süveg.

Vicces sapka.

Vicces sétabot.

Vicces mese.

Kilenc sütemény.

Kilenc sólyom.

Kilenc sakk.

Kilenc sajt.

Kilenc sámfa.

Vizes salak.

Vizes sás.

Vizes sín.

Vizes lakás.

Vizes kés.

Vizes mosóteknő.

Vizes mosogatótál.

Vizes ásó.

Vizes táska.

Zsuzsi csomagjában sajt van.

A zsákban csokoládét hozott a Mikulás.

A dézsában pancsol Annuska.

Zsolti ecsettel fest.

Dezső bácsi mesél

A zsemlét elcsente a kiskutya.

A zsebemben nincsen semmi.

Mazsolás kalácsot sütött Emese.

A vizsla csontot és húst eszik.

Zsóka locsolja a muskátlit.

VARGA KATALIN: Süt a mama

Süt a mama, süt.

Süt a mama, süt.

Sárikának,

Marikának,

süt a mama süt.

Süt a mama, süt.

Süt a mama, süt.

Túrós rétest,

mákos rétest,

süt a mama süt.

Rétest ettem kettőt,

Te is ettél kettőt,
Kis Kelemen

Zakariás

evett tizenkettőt.

DONASZY MAGDA: Itt a kifli

ltt a kifli: ropogós!

Kicsit édes, kicsit sós!

Kakastejjel sütötték:
a kemence meg a pék.

ORB+N OTTÓ: Napkérlelő

Süss ide, süss ide,

édes nap,

addig jó, míg

fényes vagy!

Népi mondóka
Süssünk, süssünk valamit,

azt is megmondom, hogy mit:

lisztből legyen kerekes,

töltelékes, jó édes.

Sodorva, tekerve,

túróval bélelve,

csigabiga rétes,

kerekes és édes.

Súlyos suba.

Súlyos sín.

Súlyos vas.

Súlyos ásó...

Keskeny sál.

Keskeny kés.

Keskeny vasút.

Keskeny ösvény...

Vastag sütemény.

Vastag sonka.

Vastag bélés.

Vastag véső...

+sít Annus.

+sít Pista.

+sít Jóska.
+sít Misi...

Sanyi mesél.

Édesanya mesél.

Böske néni mesél.

Jánoska mesél...

Sós a sütemény.

Sós a sonka.

Sós a hús.

Sós a leves...

Süt a nap, süt a nap,

nagyon süt a nap,

Annus, Sanyi sétálnak

a hűs fák alatt.

Esik eső, nem süt a nap,

Annus, Sanyi otthon vannak,

okos kislány most nem sétál,

otthon ül, vagy ablakban áll.

Este, este, késő este,

elpihen a baba teste,

álmos a kis Jánoska,

jólesik a vánkoska.

Ess eső hevesen,

nőjön a fű kedvesen,

fényesedjen a faág,

mosolyogjon a világ.

A kis kakas ásott, ásott,

fölásta a fél világot,

sóskát vetett a földbe,

leste, leste megnő-e.

Eső esett, sütött a nap,

nőtt a sóska napok altt,

boldog volt a kis kakas,

tele is lett négy nagy kas.

Süss fel nap,

fényes nap,

a kis libák, hűs fűben,

megfagynak.

TARBAY EDE: Macskazene (részlet)

Síp, síp,

nádsíp

fújd a végit,

felvisít.

DON+SZY MAGDA nyomán: Mókusgondok

 Makkos mókus! Fenn a fán,

Mi a bajod kis komám?

 Hej! Egyedem-begyedem,

Tanakodom: mit egyem?

Seje-huja! Lombos ág,

Bekapom a mandulát,

Nekiesem sebesen,

Hej! Egyedem-begyedem.

KORMOS ISTV+N: Mese Vackorról

A csavargás
Volt egy boglyos,

lompos,

loncsos,

és bozontos,

Vackor nevű

kicsi medve,
nem is medve,

csak egy apró,

lompos,

loncsos

és bozontos,

piszén pisze kölyökmackó.

Az volt ám csak nagy csavargó,

egész nap járta az erdőt -

hiába kereste anyja,

bömbölt utána apja.

Addig,

addig,

míg elérte,

el az este.

Este,

este,

csöndes este

sötét a távol

a messze

sötét a hegy

és az erdő.

Fenn az égbolt elsötétül,

a kék sötétebbre kékül

sötét dunyha:

száll a felhő.

Fél is ám a kicsi medve,

mert elmosta,

el az este,

elmosta az árkot-bokrot,

amin által

lompos,

loncsos

és bozontos,

piszén pisze kölyökmackó

az otthonát megkeresse.

És bánatában,

vigasztalan búsultában

szíve majdhogy megszakad.

Hát az apja

mit csinál?

Sűrű erdőn csatangolhat,

barlangokban barangolhat,

míg egy fa alatt meglátja,

ölbe kapja csöpp fiát:

És apjával akkor

hazasétál Vackor.

Reggel
Másnap reggel

a napocska
sugarát özönnel ontja:

rásüt a kerek világra,

Vackorék hűs barlangjába,

és a barlang

hűvös mélyén

ama alvó

kölyökmackó

híres,

neves,

nevezetes,

piszén pisze xsöpp orrára.

Hanem bizony

kettőt ásít,

óriásit,

s fordul szépen a hasára.

Apja így szól:

Kelj föl, Vackor,

hogyha én elnáspángollak,

istenesen elporollak,

sajogni fog ám a bunda!

Erre Vackor

szökik talpra,

két mancsával elfésüli

kerek kobakján a boglyos,

lompos,

loncsos

és loboncos,
híres,

neves,

nevezetes

nagy bozontját.

Reggelije:
tejeskávé,

kávé mellé

édes málé.

Hívja apja:
induljunk az óvodába.

És elindult akkor

óvodába Vackor.

Hej óvoda

óvoda,

de fényes az ablaka, zsibong a sok

gyerek benne;

olyan, mint egy kacsalábon

forgó, ékes palota.

KORMOS ISTV+N: A kevély kiskakas
Hol volt,

hol nem volt,

volt egy kevély

kiskakas,

tarka tollas,

tarajas,

piros lábú,

piros csőrű,

begyeskedő

kiskakas.

Ejhaj, csibekas!

Kevély volt a kiskakas.

Ez a kevély

kiskakas,

tarka tollas,

tarajas,

talált egy szem

gyöngyöcskét -

csillogó,

villogó,

kényes,

fényes

gyöngyöcskét.

Ejhaj, csibekas!

Megörült a kiskakas.
Hát a kevély

kiskakas,

tarka tollas,

tarajas,

kitátotta

csőröcskéjét,

s hamm!

bekapta

gyöngyöcskéjét.

Csőriben a

gyöngyöcskével,

kényeskével,

fényeskével,

ide szállt,

oda szállt,

az udvaron

szaladgált

a kis kevély kakaska.

Ejhaj csibekas!

Szaladgált a kiskakas.

Meglátta egy

tyúkocska,

s kérve-kérte:

„Kakaska!

Add ide a

gyöngyöcskét,

hadd játszódjak
kicsinykét.”

De a kevély

kakaska

a gyöngyöcskét

nem adta.

Szaladt,

szaladt

messzire,

gyöngyöcskével

csőribe’,

meg se állt a

Tiszáig,

Tisza szélső

partjáig.

A víz fölé hajolva

mit látott a habokba?

Egy kevély

kiskakast,

tarka tollast,

tarajast,
kényes,

fényes

gyöngyöcske

ragyogott a

csőribe.

Egy garas,

két garas!

Elámult a

kiskakas!

Piros csőrrel

tátogatott,

gyöngyöcskéhez

odakapott.

Mikor csőrét

kitátotta,

gyöngyét vízbe

pottyantotta.

Volt, nincs,

hova lett?

A gyöngyöcske

oda lett!

Kukurikú, csibekas!

Megjárta a kiskakas.

JÓZSEF ATTILA: Tiszta szívvel

Nincsen apám, se anyám,

se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,

se csókom, se szeretőm.

Harmadnapja nem eszek,

se sokat, se keveset.

Húsz esztendőm hatalom,

húsz esztendőm eladom.

Hogyha nem kell senkinek,

hát az ördög veszi meg.

Tiszta szívvel betörök,

ha kell, embert is ölök.

Elfognak és felkötnek,

áldott földdel elfödnek

s halált hozó fű terem

gyönyörű szép szívemen.

ADY ENDRE: Szeretném, ha szeretnének

Sem utódja, sem boldog őse,

Sem rokona, sem ismerőse

Nem vagyok senkinek, ,

Nem vagyok senkinek.

Vagyok, mint minden ember: fenség,

Észak-fok, titok, idegenség,

Lidérces, messze fény,

Lidérces, messze fény.

De jaj, nem tudok így maradni,

szeretném magam megmutatni,

Hogy látva lássanak,

Hogy látva lássanak.

Ezért minden: önkínzás, ének:

Szeretném, hogyha szeretnének

Slennék valakié,

Lennék valakié.

ILLYÉS GYULA: Gyermekkorom zivatarai

Az eső, az országos is, illetőleg főleg az, másutt cammogás, egyhelyt-topogás - lassú helybenfutás,
reménytelenül elsárosodó országutakkal. A hegyi falvakban, ami az én gyermekkoromban még Ozora
is volt, az esők úgy jöttek, mint a lakodalmak. Hirtelenül, mégis szertartásosan. Mindenkinek dolgot
és élményt adva. Éles kezdetük volt, éles végük, de még azután is rengeteg utóeseményük. Úgy
jöttek, mint a gyorsvonatok. Az égbolt egyik felén még dühöngő fénnyel uralkodik a nap. A böglyök
élesebb csípése, a hangya-karavánok vágtatása jelez ugyan valami sorsszerű sürgetést, de a kövéren,
ritkásan, gyémántos szikrázással leforgó első csepp olyan, mintha egyben az utolsó volna. Mi ez a
tikácsolás?
Az enyhén-lejtős főutca közepén végehosszatlanul húzódó bokrokból a delelő tyúk haza iszkol. A
bokor-sor megrezzen. Alatta a mély, a lovasembert elrejteni képes patakágy egyszerre fölhördül.
Fehérsörényes fő emelkedik ki belőle, aztán piszkossárga hosszú test. Örült szörnyek vágtatnak már,
a bokrokat maguk alá gyűrve, a házanként fölállított kis gyalogjáróhidakat magasbavetve. A
magyarázat: kint a felső határ cukorsüvegként meredő hegyeiben már húsz perce zuhog a zápor; a
rohanva összegyűlt víz előbb ért ide, mint maga a borulás; ez a falu fölött csak most rántja el a
villámot, majd csörrenti össze a mennydörgés közeli cintányérjait. De megesik, hogy a szörnyeteg a
szabályosan lefolyt eső végén vagy annak elmúltával tör be; ilyenkor a felhők ellenkező irányban
haladtak.

14. CS GYAKORLATOK
csu

csü

cso

csö

csa

csá

cse

csé

csi

ucs

ücs

ocs
öcs

acs

ács

ecs

écs

ics

ucsu

ücsü

ocso

öcsö

acsa

ácsá

ecse

écsé

icsi

urcsu

ürcsü

orcso

örcsö

arcsa

árcsá

ercse

ércsé

ircsi
sucsu

sücsü

socso

söcsö

sacsa

sácsá

secse

sécsé

sicsi

c-cs (9-szer)

as-csu

as-csü

as-cso

as-csö

as-csa

as-csá

as-cse

as-csé

as-csi

ic-csu

ic-csü

ic-cso

ic-csö

ic-csa

ic-csá

ic-cse
ic-csé

ic-csi

cicsü

cécsu

cecso

cácsö

cacsa

cacsá

cöcse

cucsé

cücsi

csuka, csutka, csúnya, csúf, csuma, csúfol, csuha,

csupán,

csúcs, csuk, csupa, csuklya, csukló, csuklik, csurran,

csúszik,

csupasz, csúz, csúszós, csúzli, csúszás, csúszómászó,

csúzda,

csülök, csüng, csücsül, csütörtök, csűr, csűrcsavar,

csüng
csomag, csont, csónak, csobog, csoda, csók, csóka,

csókol,

csokoládé, csomagol, csodálat, csóvál,

Csongrád, csokréta, csorda, csokor, csorog, Csongor,

csoszog, csomóz, Csobánc, csodás, Csóványos, csomagolás,

csöngő, cső, csönd, csöpög, csökken, Csöpi, csöpp, csőd,

csőr, csörög, csörömpöl, csömör, csöröge, csörgő, csöbör,

csősz, csöndes, csöves, csövezés, csökönyös, csöpögés,

csap, család, csalán, csak, csapat, csal, csajka, csak,

csat, csahol, csakhogy, csalafinta, csalogány, csata,

csalfa,

csapás, csalás, csatázás, csatlakozás, csapszék,

csapszeg,

csákó, csákány, csábít csámcsog, csáp, csácsog, csángó,

császkál, csábítás, csámcsogás, császár, csárdás,

csámpás,

csengő, cseh, csekély, csekk, csel, csepp, cseléd,

cserép, cseber, csepereg, csermely, cserje, cser,

cserény,

csempész, csenevész, cselekvés, csengetés, cselédség,

csekélység,

cséve, cséplőgép, csépel, csésze, csészealj, cséplés,

csiga, csillag, csikó, csibe, csintalan, csinál, csipog,

csíz, csípős, csizmadia, csikós, csillagász, csilingelés,

papucs, kukucs, fuccs, Inárcs-Kakucs, fűts, hűts,

bocs, kapocs, locs-pocs, Mágocs, öcs,

pamacs, makacs, ács, kalapács, fakopács, Lukács,

meccs, bekecs, Pécs, Bécs, mécs,

kavics, javíts, indíts, Babits, taníts, lendíts,

kocsonya, locsog, bocsok, locsoló, locsol, köcsög,

kacsa, facsavar, acsarog, facsar, rácsát, kalácsát,

ecset, mecset, fecseg, kecses, becses, vétség,

bécsi, kocsi, vacsora, tócsa, loccsan, látcső,

felcsap, elcsábít, felcser, tölcsér, kulcs, váltson, karcsú, Marcsa, Borcsa, Tercsi, harcsa, vércse, lencse,
kancsó, háncs, bogáncs, mancs, narancs, megcsuklik, megcsókol, megcsap, legcsendesebb, megcsíp,
kis csuka, kis csülök, kis csónak, kis csöngő, kis csap, kis csákó, kis csempe, kis cséve, kis csikó, vascső,
20 csutka, 20 csóka, 20 csöpp, 20 csikó, rosszcsont.

Csúfolódni csúnya dolog. -A csüggedt ember lecsüggeszti a fejét. - A csomagban csokoládé van. -
Csöng a csöngő. -Csattog a csalogány. -Cseppen a csepp.-Csépel a cséplőgép. -Csillog a csillag. -A bácsi
tolja a kicsi kocsit. -A kicsi fiú pancsol a tócsában.
Csitteg-csattog. -Csurran-cseppen. -Liccsen-loccsan. -Csip-csepp-cseppecske.-Csiga-biga. -Kicsi
kacsa. -Kecske-fecske. -Csip-csip-csóka.-Encsem-bencsem.

Csúnya csutka.

Csúnya csomag.

Csúnya cső.

Csúnya csat...

Csillogó csöngő.

Csillogó csajka.

Csillogó csap.

Csillogó csillag...

Csinálom a csónakot.

Csinálom a csákányt.

Csinálom a cséplőgépet.

Csinálom a csizmát...
 A csacsi csuda igénytelen állat, elég neki a csalán, a bogáncs. Ha csínján bánunk vele, nem
makacskodik, kicsiket lépkedve vidáman üget a kicsi kocsi előtt, vagy csomaggal a hátán csöndben
bandukol. De ha megmakacsolja magát, csökönyösen megáll, hiába csapkodjuk, vagy csalogatjuk, el
nem indul. A kicsi csacsi nyakába csengőt kötnek. Ott csetlik-botlik a mamája mellett csilingelve. A
tócsákban, csobogó patakokban megcsodálja csodás füleit, csóválgatja fejecskéjét, belecsobban a
pocsolyába, megcsendül csengője, vidáman szökdécsel tovább.

Itt a kecske,

ott a fecske,

kecske, fecske,

két fejecske.

Kicsi kacsa kacsácska

becsobbant a tócsába,

pancsolt, locsbolt, tocsogott,

a tavacska csobogott.

OIvad a jégcsap

csöppen a csepp

csöpög a hólé

csip-csep-csipi-csep

Sok csuka.

Sok csont.

Sok csokoládé.

Sok család...

Szép család.

Szép csapat.
Szép csákó.

Szép csikó...

Pici csónak.

Pici csomg.

Pici cső.

Pici csibe...

A kecses kecske vidáman szökdécsel az akácos bozótban. -A csinos köcsögben méz illatozik a polc
szélén. -A fecskék a fészek építéséhez szalmaszálacskákat, zöld fűszálat cipelnek. -Mocskos csészéből
még a macska sem issza meg a tejecskét. -A kocsis az anyakanca mellett szoktatja a kocsihoz a pici
csikót. -A száncsengő kedvesen csilingel szánkózás közben a diccenő-döccenő úton.

VÉGH GYÖRGY: Dalocska

Legszebb város Piripócs,

ott lakik egy medvebocs:

piripócsi medvebocs.
Ha nem volna Piripócs,

nem lenne a medvebocs:

piripócsi medvebocs!

Csip-csip csóka (népköltés)

Csip-csip csóka

vak varjúcska,

jó volt-e a

kisfiúcska?
Ha jó volt a

kisfiúcska,

ne csípd meg őt,

vak varjúcska!

TÓTFALUSI ISTV+N: Soroló

Jégcsap,csepegő,

füsti fecske, csevegő,

csiga-biga, csoszogó,

kicsi kacsa, totyogó.

Csicsijja (népköltés)
Csijja, csicsijja,

álmos a baba,

aludj, kicsikém,

csijja, kiscsibém.

KÉPES GÉZA: Jancsika meg a libák

Ihol baktat a csacsi,

hátán ül a kis Jancsi.

Papírcsákó a fején,
azért olyan nagylegény.

Odafutnak a libák,

csapnak is nagy galibát:

csacsi orrát csipkedik,

Jancsi lábát tépkedik.

Bőg a csacsi, rúgkapál,

Jancsi vadul kiabál.

Sír Jancsika, könnye hull,

leszállott a csacsirul.

A csákója leesett,

a kardja meg elveszett.

A csacsira nem ül már,

ezután csak gyalog jár.

DAR+ZS ENDRE: Csupa sár

Most az utca

Csupa sár, csupa sár,

Sári néni

Kiabál, kiabál.

„Hallottad-e

Te macska, te macska,

Vigyázzál
A talpadra, talpadra.”

+m a macska,

Hiába, hiába:
Beugrott a

Szobába, szobába.

Sári néni

Kiabál, kiabál:

„juj a szobám

Csupa sár, csupa sár.”

VARGA KATALIN: Cirmos és Csóri

Cirmos cica s Csóri csóka

csütörtökön este,

csendben osont a pincénkbe;

egy kis egérlesre.

Csóri mondta: -Csak csendben!

Cirmos mondta: -Cikcakkban!

csörrent a kulcs, nyílt a pince,

s a két barát ámult.

Csodálatos, jó lakoma

volt mi elé tárult.

Csóri mondta: -Csak csendben!

Cirmos mondta: -Cikcakkban!

 Cirmos, nézd, egy csupor tejfel! -

súgta Csóri csóka.
 Csurratott méz az üvegben

s jó bor a hordóba!

Csóri mondta: -Csak csendben!

Cirmos mondta: -Cikcakkban!

Csórikám, e kerek sajtot -

súgta a kis macska -

kóstoljuk meg. Csípj belőle,

ne hagyd itt, te csacska!

Csóri mondta: -Csak csendben!

Cirmos mondta: -Cikcakkban!

Csupor tejfelt mind kinyalták,

a mézet befalták,

s nagyapó kis bicskájával

a sajtot felvágták.

Csóri mondta: -Csak csendben!

Cirmos mondta: -Cikcakkban!

Csakhamar a hordók mellett

csücsült Xsóri csóka.

 Csapoljuk meg, kedves macskám,

ez lesz ám a móka!

Csóri mondta: - Csak csapra!

Cirmos mondta: - Csurrantva!

Csapra verték, kicsurgatták

bizony mind a hármat,

mind megitták, táncra keltek,

csűrdöngölőt jártak.

Csóri mondta: - Csak csendben!

Cirmos mondta: - Cikcakkban!

Csattant a zár, s Cili néném

futott le a zajra,

csihi-puhi a seprűvel

mindkettőt elrakta.

Csórit verte csak csendben, Cirmost verte cikcakkban!

Csend lett végre a pincénkben,

nem szólt már a nóta.

Csapzott hátát nyalogatta

cica s szegény csóka.

Csóri súgta: - Csak csendben!

Cirmos mondta: - Cikcakkban!

VARGA KATALIN: Mosó Masa mosodája
Mosó Masa a szorgos medve egy nagy táblára piros betűket festett: MINDEN MOCSKOS BUND+T
TISZTARA MOS MOSÓ MASA.
 Ez lesz csak igazi mulatság! -rikkantott a csuklyás majom. -Segítsek?

 Van már segítségem -felelte Masa. Előkerült Mosó

Masa kis öccse, Misu is.

 Gyűjts rőzsét -reccsent a sok ág.

 Mit segítsek még?

 Gyújts tüzet a katlan alá! Segíts a dézsába vizet önteni! Készíts kötelet is! Feszítsük ki két fa
közé!

Miközben Masa és Misu sürgött-forgott, egymás után megérkeztek a megrendelők.

Elsőnek a kényes hermelin érkezett:
 Tisztíts ki, kérlek.

Loccsant a víz, habzott a szappan. Megérkezett a fekete medve:

 Tisztíts ki engem is, kedves rokon!

A kedves rokon másfél óráig csutakolta a medvét. Hanem ahogy feltette a kötélre száradni, az egyik
fa nagyot reccsent, és az összes kimosott állat letoccsant a fűre. Hű micsoda kavarodás támadt. A
zergére ráesett a csíkos tapírkölyök. A róka a puma alatt nyögdécselt.
 Ez ám az igazi mulatság! -rikkantott a csuklyás majom, s jókedvűen tocsogott a kidűlt vízben.

 Kezdhetjük előlről az egészet! -sóhajtott Mosó

Misu.
 Készíts, Misu, új fürdőt a vendégeknek!
15, ZS GYAKORLATOK
zsu

zsü

zso

zsö

zsa

zsá

zse

zsé

zsi

uzs

üzs

ozs

özs

azs

ázs

ezs

ézs

izs
uzsu

üzsü

ozso

özsö

azsa

ázsá

ezse

ézsé

izsi

ulzsu

ülzsü

olzso

ölzsö

alzsa

álzsá

elzse

élzsé

ilzsi

urzsu

ürzsü

orzso

örzsö

arzsa

árzsá

erzse

érzsé
irzsi

uvzsu

üczsü

ovzso

övzsö

avzsa

ávzsá

evzse

évzsé

ivzsi

ugzsu

ügzsü

ogzso

ögzsö

agzsa

ágzsá

egzse

égzsé

igzsi

suzsu

süzsü

sozso

sözsö

sazsa

sázsá

sezse
sézsé

sizsi

sucsuzsu

sücsüzsü

socsozso

söcsözsö

sacsazsa

sácsázsá

secsezse

sécsézsé

sicsizsi

zizsü

zézsu

zezso

zázsö

zazsa

zozsá

zözse

zuzsé

zizsi

udzsu

üdzsü

odzso

ödzsö

adzsa
ádzsá

edzse

édzsé

idzsi

zsúp, Zsuzsi, zsúfolt, zsugori, zsugorodik, zsupsz,

Zsófia, zsold, zsombék, zsolozsma, zsömle, zsöllye,

zsalu, zsakett, zsarnok, zsarol, zsarnokság, zsaluzás,

zsák, zsálya, zsámoly, zsákbamacska, Zsámbék,

zseb, zsebkendő, zsemle, zsenge, zseni,

zsibbadt, zsibong, zsilett, zsindely, zsivaj, zsivány,

zsír, zsinór, zsiger, zsiráf, zsiradék, zsibáru,

gúzs, rúzs, rozs, darázs, Balázs, garázs,

uzsonna, guzsaly, Dózsa, mozsár, rózsa, Bözsi,

mazsola, lazsál, Gazsi, mázsa, +zsia, Rezső, dézsa,

pizsama, hátizsák, Izsák, muzsika, pázsit, pezseg,

Pozsony,

morzsa, morzsol, Erzsi, torzsa, Börzsöny, horzsol, dörzsöl, törzs, perzsel, Berzsenyi, torzsalkodik,
bőrzsák.
Zsuzsanna babáját Zsuzsinak hívják. -A zsoldos katonák zsoldot kapnak. -A zsalu fából van.-A zsákot
a zsámoly mellé tették. -A zsebemben zsebkés van. - Zsibonganak a tanulók a zsibongóban.
A pizsama zsebében zsebkendő van. -A zsákban mazsola van. -Balázs uzsonnája vajas zsömle.-
Zsipp-zsupp.
 Kis zsák, nagy zsák, hátizsák. -Zsákbamacskát ne vegyél!

 Muzsikál a Zsuzsika. -Zsong a méh a pázsiton.

Zsuzsi, Józsi Dezső Gazsi Bözsi és kis Balázs hátizsákkal a hátukon elindultak a hegyekbe. Mentek
mendegélték a pázsiton, hát egy nagy vizsla toppant eléjük. Zsuzsi és Józsi nem ijedt meg, de Dezső,
Gazsi és Bözsike ijedtükben elfutottak, a vizsla meg utánuk. Kis Balázs lekapta a hátizsákját, és elővett
egy sonkás zsemlét, a vizsla elé dobta. A zsivány vizsla abban a pillanatban békében hagyta Dezsőt,
Gazsit, Bözsikét, és fölkapva a finom uzsonnát elinalt. Látjátok, mondta Józsika, ha féltek a kutyától,
meg kell állni, aki elfut, annak a kutya utánaveti magát. A ti butaságotok miatt odalett kis Balázs
uzsonnája. Odaadom Balázsnak a sonkás zsemlémet, mondta bűnbánóan Gazsi, én pedig mazsolát
adok a zsebemből, toldotta meg Bözsike, és vidáman folytatták útjukat.

Zsolti muzsikál.

Zsolti lazsál.

Zsolti zsákol...

A dézsában pizsama van.

A dézsában zsebkendő van.

A dézsában hátizsák van...

1 zsák zsömle.

1 zsák mazsola.

1 zsák zsebkendő...

Zsuzsika, Zsuzsika

kell-e a muzsika:

Nem kell a muzsika,

kiáltja Zsuzsika.

Fusson Józsi, fusson Rózsi,

Gazsi, Bazsi, Zsuzsóka,

vajas kalács mazsolával, itt a finom uzsonna!

Sok zsák.

Sok zsebkendő.

Sok mazsola.

Sok pizsama...

Csíkos zsalu.

Csíkos zsák.

Csíkos zsebkendő.

Csíkos pizsama...

Zöld zsombék.

Zöld zsálya.

Zöld pázsit.

Zöld hátizsák...

A dézsában habzik a szappanos víz, mossák a zsebkendőket. - Pici cseppek csillognak a most
öntözött pázsiton. -Zsonganak, zsibonganak a méhecskék a kasban, féltik a mézet. -A zsúpfedeles
házikó könnyen tüzet fog, vigyázni kell! -Az ételes dobozt a hátizsákba teszik, a vizet meg a kulacsba. -
Pici kacsák úszkálnak a zsombékos vízben.

Zsipp, zsupp (népköltés)

Zsipp, zsupp kenderzsupp,

ha megázik, kidobjuk, -zsupsz.

VIDOR MIKLÓS: Szalonnapirítás

Szedd a rőzsét halomba,

halomba,

úgy sül meg a szalonna,

szalonna!

Pattog a tűz, ficánkol,

ficánkol,

szalonna sül parázson, parázson!

A muzsikus macska (angol gyerekvers)

A muzsikus macska

kertünkbe szaladt,

Két duda nyekergett

a hóna alatt.

Dönö-dön a nóta,

nála sose más,

lakodalmat ül ma

egér és darázs.

Fújd, cica, fújd,

járd, kis egér

pördülj, darázs, fordulj,

hogyha táncra kér.

(Tótfalusi István ford.)

Cini-cini muzsika (népköltés)

Cini-cini muzsika,

táncol a kis Zsuzsika,

jobbra dül, meg balra dül,

cigánykoma hegedül.

Virág Erzsi (népköltés)

Láttál-e már valaha

Csipkebokor-rózsát,

Csipkebokor-rózsa közt

Két szál majoránnát?

Az egyik majoránna

Mintha Erzsi lenne,

A másik majoránna

Mintha István lenne.

Nézd, mama... (francia népköltés)

Nézd, mama,

megy a zsiki-zsiki-zsiki,

megy a zsuku-zsuku-zsuku,

megy a masina.

Én vagyok a masiniszta,

megy a zsiki-zsiki-zsiki,

megy a zsuku-zsuku-zsuku,

megy a masina.

(Weöres Sándor ford.)

TARBAY EDE: Réges-régi vadászének

Parázs pattog, szikra táncol,

füst fut a csillagos égre,

nyárson vad sül, zsírja lángol,

dalol a sátrak népe.

FAZEKAS L+SZLÓ: A rózsa

A rózsa, rózsa fénylik estelig,

és illatával a kert megtelik.

Ha szárnyra, szárnyra kap az éjszaka,

emlékké lesz a rózsa illata.

 A zsák
A zsák szállításra és tárolásra való. Zsákban szállítják a lisztet és a burgonyát, de zsákban tartják a
cementet is. Régebben a zsákok zsákvászonból voltak, újabban elterjedtek a műanyagzsákok is. A
turisták hátizsákot és kenyérzsákot (vagy oldalzsákot) használnak. Egy nagyméretű zsákba közel egy
mázsa liszt fér, a cementzsákok félmázsásak.
A mozsár
A régi háziasszonyok mozsarakban törték a diót, a borsot, s olykor a cukrot is. A mozsarak
többnyire rézből készültek, de voltak vasmozsarak is. A mozsárban a mozsártörővel mindent apró
morzsákra lehetett törni. A szépen kitisztított mozsarak ma már csak díszei a konyhának.
A dézsa
A dézsa víztároló edény. A dézsát fából készítik, és vassal abroncsolják. Faluhelyen gyakran dézsát
tesznek ki a gyerekeknek pancsolásra. A tűző napon ilyenkor vidáman zsivajognak a Zsuzsik, Erzsik,
Zsoltikák a dézsa körül.

A zsámoly
Ritkán használjuk ezt a szót: zsámoly. Gyakrabban mondunk a zsámoly helyett sámlit. A kis zsámoly
nemegyszer kerek és inkább a lábunkat tesszük rá, nemigen szoktunk a zsámolyon ülni. A papok
gyakran imazsámolyra térdepelnek, s azon imádkoznak.

A zsinór
A zsinórt sodorják. Zsinórt használnak a függönyökhöz, zsinórral kötik meg a díszes zsákocskákat,
zsinórral díszítik a zsinóros ruhát. A zsinórok színesek., sokszor fényesek, olykor aranyozottak.

A mázsa
A mázsa többjelentésű szó. Jelent súlymértéket:
száz kiló egy mázsa, és jelent mérlegfajlát is; a több mázsát mérni tudó óriásmérleget mázsának
hívjuk. A hízott disznókat kisebb mázsán, a teherautó-rakományt nagyobb mázsán mázsálják.
16. ISMÉTLŐ GYAKORLATOK
sziszészeszászaszoszöszuszü,

sziszészeszászaszoszöszuszü,...

cicécecácacocöcucü,

cicécecácacocöcucü,...

zizézezázazozözuzü,

zizézezázazozözuzü,...

susüsosösasásesési,

susüsosösasásesési,...

csucsücsocsöcsacsácsecsécsi,

csucsücsocsöcsacsácsecsécsi,...

zsuzsüzsozsözsazsázsezsézsi,

zsuzsüzsozsözsazsázsezsézsi,...

szicizi
szécézé

szeceze

szácázá

szacaza

szocozo

szöcözö

szucuzu

szücüzü

sücsüzsü

sucsuzsu

söcsözsö

socsozso

sacsazsa

sácsázsá

secsezse

sécsézsé

sicsizsi

szív

szék

szem

száj

szalag

szóda

szőlő

szúnyog
cím

cél

cent

cammog

comb

cövek

cumi

Zürich

zizi

zéró

zene

zár

zab

Zoli

zöld

zuhany

visz

mész

vesz

ász

kamasz

rossz

ősz

húsz

vicc

léc

vetsz
Vác

adsz

móc

kötsz

ütsz

víz

méz

evez

ház

az

hoz

őz

húz

iszik

készétel

eszem

másszál

kasza

oszol

köszön

úszunk

Mici

lécét

ecet

fácán

kacat

kocog
döcög

uccu

izzik

nézzék

ezzel

ázzál

azzal

hozzon

özön

húzzuk

Mit sütsz

kis szűcs?

Tán sós húst sütsz,

kis szűcs?

Kilenc

öles

köles

kazal.

százhuszonegy-kilenc
kilencszázkilencvenegy-kilenc

tízezeregy-kilenc

ezerkilencszázhúsz-kilenc

VARGA KATALIN: Ezt, azt, meg amazt...

Ezt a szoknyát készítettem.

Látod? Szépen kihímeztem.

Cérna végét megcsomóztam,

s itt a szélén körbehúztam.

Tűbe új cérnát befűztem,

szoknyaalját jól feltűztem.

Szívem mégis marja a bú,

mert a szoknya így is hosszú.

Ezt, azt meg amazt,

vágj le róla egy araszt!

Azt az asztalt idetettem.

Ezt a kisteknőt rátettem.

Babaruhám beáztattam,

végig jól beszappanoztam.

Elszaladtam, visszatértem.

Hol van a víz? - nagyot néztem!

Teknőben cseppet sem leltem,

kifolyt, mire felfedeztem.

Azt, ezt meg emezt,

ez a teknő már nem ereszt!

WEÖRES S+NDOR: Rongyszőnyeg (részlet)
147.
Keskeny út,

Széles út,

Kettő közt egy csorba kút.

Ha benézel, jól vigyázz,

Rése száz és odva száz,

Ha sokáig kandikálsz,

Virradóra megtalálsz.

Kis dió,

Nagy dió,

Kettő közt egy mogyoró.

Épült benn egy cifra ház,

Terme száz és tornya száz,

Ha sokáig benne jársz,

Esztendőre megtalálsz.
WEÖRES S+NDOR: Magyar etüdök (részlet)
43
Megy a kocsi, fut a kocsi:
Patkó dobogás.
Megy a vonat, fut a vonat:
Zúgó robogás.

Vajon hova fut a kocsi?

Három falun át!

Vajon hova fut a vonat?

Völgyön, hegyen át!

Zim, zim, megy a gép, megy a gép,

Fut a sinen a kerék, Forog a kerék.
Zum. Zum, nagy az út, nagy az út,
Fekete az alagút,

A masina fut.

WEÖRES S+NDOR: Csalóka Péter (részlet)

Megy az úton a katona,

zúg a vihar, fuj a szél,

zúg-búg, fuj a szél,

a katona sose fél.

Hogyha támad az ellenség,

gonoszoknak odavág,
dirr-durr, odavág,

sose bántsák a hazát.

KOSZTOLANYI DEZSâ: Akarsz-e játszani
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,

akarsz-e mindig, mindig játszani,

akarsz-e együtt a sötétbe menni,

gyerekszívvel fontosnak látszani,

nagykomolyan az asztalfőre ülni,

borból-vízből mértékkel tölteni,

gyöngyöt dobálni, semminek örülni,

sóhajtva rossz ruhákat ölteni?

Akarsz-e játszani mindent, mi élet,

havas telet és hosszu-hosszu őszt,

lehet-e némán teát inni véled,

rubin-teát és sárga páragőzt?

Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,

hallgatni hosszan, néha-néha félni,

hogy a körúton járkál a november,

az utcaseprő, szegény, beteg ember,

ki fütyürész az ablakunk alatt?

Akarsz játszani kígyót, madarat,

hosszú utazást, vonatot, hajót,

karácsonyt, álmot, mindenféle jót?

Akarsz játszani boldog szeretőt,

színlelni sírást, cifra temetőt?

Akarsz-e élni, élni mindörökkön,

játékban élni, mely valóra vált?

Virágok közt feküdni lenn a földön,

s akarsz, akarsz-e játszani halált?

17. R GYAKORLATOK
drá

dra

dre

dro

drö

dré

dru

drü

dri

srá

sra

sre

sro

srö

sré
sru

srü

sri

árrá

arra

erre

orro

örrö

érré

urru

ürrü

irri

rák, ránt, ráz, rág, ráma, rája, rács, Rába,

rak, rab, rag, ragad, razzia, rajkó, rabló, ragya,

rend, reggel, rejt, rebben, repül, repülő, rest, regény,

ront, robot, robog, rokkant, rohan, rozs, rossz, romlik,

rózsa,

rövid, röhög, röntgen, rőzse, römi, röstell, rönk, rög,

régi, rékli, rét, rém, rémes, révész, rév, réz,

rúg, ,rum, ruha, rúzs, rúd, Rudi, rusnya, rugó,

rügy, rüh, rühös, rüszt, rühell, rühatta, rühes, rücskös,

rím, rigó, rizs, rikkant, ringló, rivalda, ritka, ripacs,

vár, jár, sár, gyár, bár, zár, kár, tanár,

var, kar, akar, hamar, tar, zavar, hadar, badar,

ver, mer, eper, jer, hever, kever, teper, veder,

kor, tor, sor, gyomor, kóbor, szobor, fodor,

bőr, szőr, sömör, vödör, ökör, gyötör, gyönyör,

mér, bér, kér, vér, gyér, egér, fehér, kenyér,

úr, búr, húr, szúr, gyúr, hadúr, kandúr,

űr, zűr, tűr, kűr, gyűr, manikűr, pedikűr, Walkűr,

ír, hír, kefír, papír, tapír, szatír, manír,

sárrá, várrá, gyárrá, zárrá, cárrá, tanárrá, járrá,

párrá,

arra, varrat, karra, Navarra, udvarra, amarra, magyarra,

csavarra,

erre, merre, vederre, emerre, mederre, eperre, perre,

Egerre,

orrom, borról, torról, mórról, korról, gyomorról, sorról,

porról,

Győrről, bőrről, tőrről, csőrről, körről, vödörről,

Gömörről, ökörről,

vérré, dérré, térré, ledérré, kövérré, vezérré, egérré,

fehérré,

járás, zárás, várás, kárász, párás, bárány, párák,

gyárát,

arat, garat, nyarat, akarat, madarat, szamarat, sarat,

agarat,

keret, teret, szeret, szerelem, terelem, eret, kerevet,

egeret,

torok, sorok, korok, mórok, porok, dórok, korog,

tőrök, török, körök, görög, sörök, pörök, zörög, csörög,

kérés, bérét, vérét, vezérét, testvérét, mérés, letérés,

érés,

urunk, túrunk, fúrunk, gyúrunk, szúrunk, húrunk, gurul,

zsúrunk,

ürü, gyűrű, tűrünk, szűrünk, zűrünk, gyűrünk, ürügy,

ürül,

pirít, virít, kirí, mirigy, irigy, Iringó, Irinyi, írisz,

várat, járat, gyárat, zárat, varázs, parázs, darázs,

báró, járó, káró, záró, korán, borát, torát,

várunk, járunk, kárunk, zárunk, búrát, kúrát, túrán,

virág, bírák, sírás, király, máris, szárít, Párizs,

sirat, kirak, irat, virrad, Maris, tarisznya, karika,

bíró, síró, író, nyíró, Boris, borít, nyomorít,

írunk, sírunk, bírunk, nyírunk, muris, turista, Gyuri,

drága, dráma, dragonyos, drapp, drót, drogéria, drukk,

trafik, traccsol, trón, tréfa, tréner, trubadúr, trikó,

srác, sramli, sróf, másra, hasra, ősre, húsra,

próba, prés, apród, epret, talpra, képre, kaprot,

megrág, megrak, megremeg, megró, megrövidít, megrémít,

megrúg,

elrág, elrak, elrepít, elront, elrökönyödik, elrémül,

elrúg,

Rágom a rágógumit.

Rabol a rabló.

Rendezkedik a rendőr.

Rohan a robogó.

Rövid a rönk.

Rémes a rém.
Rúg a rugó.

A rüh rühességet okoz.

Rikkant a rigó.

Drága a drágakő.

Tréfás traktoros.

Srófol a srác.

Présel a prés.

Arra a karra.

Erre a perre.

sorról sorra.

Sörről borra.

Körről körre.

Korán reggel harmatos gyepre heveredtem. - Ráront a török a görögre. -Gyorsan forog a kerek
korong. - Februárban gyakran korog a róka gyomra. -A párom várva várom. - Hurrá itt a nyár! - Forog
a körhinta, röpülnek a gyerekek. - Forrón jó a forralt bor. -Pörről pörre, bajról bajra. -Pergő nyelvvel
ropogtatjuk az erret.

WEÖRES S+NDOR: Magyar etüdök (részlet)

105.
Három görbe legényke, róka rege róka,

tojást lopott ebédre, róka rege róka,

lett belőle rántotta, róka rege róka,

a kutya lerántotta, róka rege róka.

Egyik szidta gazdáját, róka rege róka,

másik meg a fajtáját, róka rege róka,

harmadik az ükapját, róka rege róka,

hozzá vágta kalapját, róka rege róka.

Ritka búza, ritka árpa, ritka rozs,

Ritka kislány, aki takaros.

(népdal)

Répa, retek, mogyoró, korán reggel ritkán rikkant a rigó.

Görbe bögre, sárga bögre.
Jó nyár jár rája.
Kerek utca szegelet

Jártam arra eleget

Ha még egyszer ott járok

A rózsámra találok

(népdal)

JÓZSEF ATTILA: Regös ének

Komororrú bikát fejtem,

rege, róka, rejtem,

sorsot nézni bikatejben,

rege, róka, rejtem.

Hét csöböröm jó vasában,

rege, róka, rejtem,

lobot vetött habosában,

 rege, róka, rejtem.

Lángos csöbörim befödni,

rege, róka, rejtem,

szertefuttam rózsaszedni,

rege, róka, rejtem.

Nép rozsa ring a rózsában,

rege, róka, ejtem,

kasznár szíve káposztában,

rege, róka, ejtem.

Keni urát oly kenőccsel,

rege, róka, ejtem,

fizeti a népet lőccsel,

rege, róka, ejtem.

Váljon szénájuk szalmává,

rege, róka, ejtem,

tányér tészta piócává,

rege, róka, ejtem.

Láng legyen kecskéjük szarva,

rege, róka, ejtem, böködjön a paplanukba!

Rege, róka, ejtem.

18. TAMKÓ SIRATÓ K+ROLY: Országjárás

ELINDULTUNK
Balátára malátáért,

Galántára palántáért,

Rabirázra paprikáért,

Soroksárra salátáért,
 Mocsoládra kocsonyáért,

Kocsonyádra mazsoláért,

Cserenyésre cseresznyéért,

Szerencs-érre szerencséért,

Pécelre mézért

Mézeskútra pénzért.

JÖTTÜNK-MENTÜNK
Nagylaposon -hegyesen,

Homoródon -begyesen,

Hétrongyoson -feszesen,

Lassú-réten -sebesen.

BE IS ÉRTÜNK
Verebesre -seregestül,

Seregesre -verebestül,

Fenekesre fenekestül,

Csolnakosra csolnakon,

Lovas-szirtre jó lovon,

Szombathelyre szombaton,

Hangosvölgybe -daltalan,

Dalos-zúgba -hangtalan,

Zajgóvárra -zajtalan,
 Szomjúhelyre szomjasan,

Gyopárosra párosan,

Boldogkőre, Bársonyosra

bársonyban és boldogan!

19. CSUK+S ISTV+N: Gilice-síp

Gyalókára gyalog mentünk,

Vencsellőre elcsellengtünk,

Görgetegen átgörögtünk,

Tiszasülyön elsüllyedtünk

Gyónon gyóntunk,

Nyőgéren nyögtünk,

Dadon dadogtunk,

Bujon bújtunk,

Duzson dúskáltunk,

Dőrön dörmögtünk,

Acsán acsarogtunk,

-szemünk, szánk tátva,

így értünk Tátra

s bedugtak, mert nem köszöntünk,

Zsákán egy zsákba.

Bicsérden a bicsérdisták

ránkolvasták a bűnlistát.
Mecsekszakálra mekegve

kecskepatákon mentünk be,

sem aranyért, sem bagóért

nem tatáltunk egy jó bordélyt

Orfűn fű nőtt az orrunkból,

kaszát fentek irgalomból.

Sósvertikén vertikális

cíncsatorrna, menny-kanális,

lüktető, nagy isten-erek

kint a ház falán függenek.

+sványrárón a föld alatt

nyihognak az ásványlovak,

 szemük éjjel fölparázslik -

egy sem pókos, egy sem sántít.

Gigén eékérték gigánkat,

s rajt egy búsat trombitáltak,

aki hallotta gigánkat,

szeme lassan könnybe lábadt.

Kömlőn tömlőbe,

Süttőn sütőbe,
 Ölbőn bő ölbe,

Kámon kámzsába,

Bödén bödönbe,

Zsibriken ibrikbe,

Pátrohán potrohába,

Penyigén

zöldültünk vén venyigén.

Bősárkányon szappannal

mosdik a szárnyas, körmös hal,

míg az apja kövéren

szunyókál a főtéren

s rámordul: „Még ezer év,

s igen híres lesz e név!”

Etesen etessél,

Pátyon pátyoljál,

Imolán szeressél.

Ukkon egy mukkot,

Kosdon egy kost,

Küngösön egy inget,

Epölön kölest,

Látrányon kátrányt,

Uppogon puttonyt,

Méhkeréken lépes mézet,

Apcon, Pencen szövőszéket.

A horizonton gurul Görömböly,

álmod pinceajtaján dörömbölj!

20. TARJ+N IZA: Ungon-berken

Inárcs-Kakucs, Kehida

kehes lett a kis gida!

Neszele legelőjén eszel-e?

Ne szeleskedj, nesze te!...

Menjünk tovább, vándorútra,

gyógyírt keresni a bajra!

Messze vagyunk Váradoktól

pedig ott már vár a doktor.

Sárvár, Váradok,

addig el is fáradok,

Maglócán megpihenünk,

Mártélyon kvártélyra lelünk.

Écs, Csécs, Vámospércs,

Encsen, Pécsen ég a mécs...

Hejőbába! Hol a tejet fejő bába?!

Elment Perbálba, perdülni a bálba.

Ilocskán Ilonka csacskán

tejet loccsant ócska rocskán.

Eszterágon Eszter, +gi

hív hintázni.

Velemér -

Jössz-e velem, Elemér?

Bú ért Buzsákon:
kilukadt a búzás zsákom!

Alsótoldon toldják,

Fóton megfoltozzák,

Varsádon a szád bevarrják.

Vác, Cece, Becefa,

virágzik az ecetfa!

Sirokon sírok: merre van Szomor

Szomorún kordul a gyomor.

Kányaváron kánya vár rám,

Várdán dárdás áll a vártán,

Makkoshotykán hetyke potyka,

Nagytilajon tilalomfa.

Szőregen öreg bőregér,

szőrbundában az egen mendegél...

Acsa, Pacsa, Töröcske,

csíp a neved, Pölöske!

Halmajugra:
majonézes hal ugrik a tálunkra.

Bánkon bánkódtunk,

Viden vidámodtunk,

Selypen a pösze pék arra kért,

fussunk Szulokra szurokért.

Bakon átbaktattunk,

Hegyfalu falára másztunk,

ipi-apacs Ipacsfa,

nem megyünk Nyakvágóra!

Ránk borult Palkonya

palakék alkonya...

Tokod, Bokod, Berhida:

meggyógyult a kis gida!

S hogy elértünk Kecskemétre

bukfencezve fut a rétre,

Öcsöd, Bátya, Szalatnak

mind utána szaladnak!...

 HANGSÚLYGYAKORLATOK
1. Mondatgyakorlatok: hangsúly-hanglejtés próbálgatás. 2, Arany János: A fülemile -Hevesi Sándor
jelölésével 3. Arany János: A bajusz; szólamkeresés, hangsúly bejelölés.
4. Bárczi Géza: A magyar nyelv életrajza: Előszó (részlet);
5. A Képes Krónikából; szép beszéd.

6. Misztótfalusi Kis Miklós: Mentség; ízes beszéd.

1, Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem -Az olvasónak;

veretes beszéd

8. Vitéz hadnagy; veretes beszéd

9. Bethlen Miklós: Önéletírás; anekdotázó beszéd.

10. Mikes Kelemen leveleiből; közvetlen beszéd.

Főként archaikus anyaggal foglalkozunk, mert annak nagy nevelő hatást tulajdonítunk, meg aztán
nagyon elhanyagoljuk mostanában a régieket, legalább ebben a könyvben jussanak szóhoz.
A versmondás nem beszédtechnikai feladat, s a szavalat beszédtechnikai megközelítése éppen
olyan elhibázott dolog, mint a színpadi szerep beszédtechnikai elemzése. A versmondásban is, a
színjátszásban is csak alkalmazni szabad a technikát, és nem megtanulni. Megeshet, hogy egy-egy
szerep eljátszása, vagy egy vers elszavalása föltárja a technikai nehézségeket, akkor sem szabad a
művészi anyagot technikai feladatnak tekinteni, mert ez éppen azt a közeget rontja, amely a művészi
többletet adja a színészi magatartáshoz. Más dolog, hogy a művészet helyes gyakorlata közben
önkéntelenül javul a technika.

1. Mondatgyakorlatok
Kimegyek az udvarra, járok egyet - Nem bírok bent maradni!
Ma tűrhető az idő - Jaj, de szörnyű pocsék idő volt a múltkor!
Szeretem a magyar irodalmat - A demagógiát is, a giccset is utálom!
Régen voltam színházban
József Attila nagy költő
Iskolába nem szívesen járok
Sokat kell még nekem tanulnom
Szeretem a gyerekeket
hülye felnőttek vannak,
hogy megáll az eszem!
A matematikához nincs sok érzékem
Jó dolog a tavasz
Hány óra van? - Nyolc óra van?
- De jó volna tehetségesnek lenni!
- Mit szenvedett a drága József Attila!
- Néhány órát nagyon szeretek!
- Te, én jóformán semmit se tudok!
- Te, olyan
- Ne kínozzatok!
- Tudod milyen télen cipő nélkül?

Meddig voltál fönn tegnap? -

Tizenegyig olvastál?
Kivel beszéltél ma? - Jánossal beszéltél?
Miért nem tornázol minden reggel? - Szoktál te tornázni?
Mennyi pénzed van? - Húsz forintod sincs?
Hol dolgoznak a szüleid? - Nem dolgoznak a szüleid?
Ki vezeti a csoportot? - Nálatok nincs vezető?
Hová mész vasárnap? - Otthon döglesz egész nap?
Mit olvastál utoljára? - Te csak ponyvát olvasol?
Merre jártál külföldön? - Nem jutottál még ki?
Igen. -Igen! -Igen? -Igen... -Igen, -„Igen”-Igen: -Igen;

Nem -De -Talán -Jól van -Szép -Jól láttad -Kérem -Te

Elhoztad nekem a könyvet.!?,:;-„

Veled nem lehet beszélni - „Már egy

hete csak a mamára gondolok”

Tőled kérek tanácsot - „Itt ülök

csillámló sziklafalon”

Folyton csak várok rád - „A rakodópart

alsó kövén ültem”

Neked semmi sem tetszik - „Elmondanám

néked, ha nem unnád”

Jaj istenem mit csináljak - „Nem

Pesten történt amit hallotok”

Sokat tudsz beszélni - „Egész

úton hazafelé, azon gondolkodám”

Ezt nem hittem volna rólad - „Mióta

készülök, hogy elmondjam neked”

Segítettél neki - Felmagasodni nem

bírhatsz, de lobogsz

Ne vágj a szavamba még, szél

kaszabolta magyar nyelv”

2. ARANY J+NOS: A fülemile

Hajdanában, amikor még

+gy beszélt a magyar ember:

Ha per, úgymond hadd legyen per!

(Ami nem volt épen oly rég) -

Valahol a Tiszaháton

Élt egy gazda: Pál barátom,

S Péter, annak tőszomszédja;

Rólok szól e rövid példa.

Péter és Pál (tudjuk) nyárban

Összeférnek a naptárban,

Könnyű nekik ott szerényen

Megárulni egy gyékényen;

Hanem a mi Péter-Pálunk

Háza körül mást találunk:

Zenebonát, örök patvart,

Majd felfordítják az udvart;

Rossz szomszédság: török átok,

S ők nem igen jó barátok.

Ha a Pál kéménye füstöl,

Péter attól mindjár’ tüszköl;

Ellenben a Péter tyúkja

Ha kapargál

A szegény Pál

Háza falát majd kirúgja;

Ebből aztán lesz hadd-el-hadd,

Mely a kert alá is elhat!

Ez sem enged, az se hagyja,

S a két ház kicsinye, nagyja,

Összehorgolnak keményen,

Mint kutyájok a sövényen

Innen és túl összeugat

S eszi mérgében a lyukat.

De, hogy a dologra térjek,

Emberemlékezet óta

+llott egy magas diófa,

Díszéül a Pál kertjének.

A szomszédba nyúlt egy ága,

Melyet Péter, minthogy róla

A dió is odahulla,

Bölcsen eltűrt, le nem vága.

Történt pedig egy vasárnap,

Hogy a fentírt fülemile

Ép’ a közös gallyra üle,

Azt szemelvén ki oltárnak,

Honnan Istent jókor reggel

Magasztalja szép énekkel:

Megköszönve a napot,

Melyre, im felvirradott.

A sugárt és harmatot,

A szellőt és illatot;

A fát, melynek lombja zöld,

A fészket, hol párja költ,

Az örömet, mely teli

Szivecskéjét elteli;

Szóval, ami benne él

S mit körében lát, szemlél,

Azt a pompát, fényt és színt,

Mely dicsőség

 Semmi kétség -

őérte

Jött létre
Csupán ő érette mind!

Elannyira, hogy Pál gazda,

Ki gyönyörrel ott hallgatta,

+gy kiáltott örömében:

„Istenem uram,

Beh szépen

Fütyül ez az én madaram!”

„Kendé bizony az árnyéka!

Mert olyat mondok, hogy még a ...”

Hangzik átal a sövényen

Egy goromba szó keményen.

„Hát kié - pattogja Pál -

Mikor az én fámra száll?”

„De az én portámon zengett:

Hogy illetné a fütty kendet!”

Pál nem hagyja: őtet uccse!

Péter ordít: ő meg úgyse!

Többrűl többre, szórul szóra,

Majd szitokra, majd karóra,

Majd mogorván

+tugorván

Ölre mennek, hajba kapnak;

Örömére a szent napnak

Egymást ugyan vérbe-fagyva, -

Hanem a jusst mégsem hagyva.

Pál azonban bosszút forral,

És ahogy van, véres orral

Megy panaszra, bírót búsít,

S melyet a vérszenny tanúsít

A bántalmat előadja.

Jogát, úgymond ő nem hagyja,

Inkább fölmegy a királyig

Térden csúszva: de a füttyöt,

Mely az ős diófáról jött,

Nem engedi, nem! halálig.

Nyomatékul egy tallért dob

Az igazság mérlegébe,

Mit a bíró csúsztat a jobb

Oldalon lévő zsebébe.

Pétert sem hagyá pihenni A nagy ártatlan igazság:

Nem rest a bíróhoz menni

Hogy panaszát meghallgassák.

+gy s úgy történt, - elbeszéli,

Övé a fütty, ő azt véli:

Nincs vármegye,

Ki elvegye,

Nincsen törvény, nem lehet per,

Hisz azt látja Isten, ember! -

De, hogy a beszédet össze

Annál jobb rendben illessze,

Az ütlegből sokat elvesz

És a joghoz egy tallért tesz,

Mely is a bírói zsebben

Bal felől, a szív iránt,

Meghúzódik a legszebben.

Felderűle a kívánt

Nap, mely a vitát eldöntse,

Hogy a fülemile-pörben

Kinek szolgál a szerencse.

+mde a bírót most cserben

Hagyja minden tudománya,

És ámbátor

Két prókátor

Minden könyvét összehányja,

S minden írást széjjel túr is:

Ilyen ügyről,

Madárfüttyről,

Mit sem tud a corpus juris;

Mígnem a bíró, haraggal

Ráütvén a két zsebére

S rámutatván a két félre,

Törvényt monda e szavakkal

A szegény fülemilére:
Hallja kendtek!

Se ide nem, se oda nem

Fütyöl a madárka, hanem

(Jobbfelől üt) nekem fütyöl,

(Bal felől üt) s nekem fütyöl:

Elmehetnek.

Milyen szép dolog, hogy már ma

Nem történik ilyes lárma,

Össze a szomszéd se zördül,

A rokonság

Csupa jóság,

Magyar ember fél a pörtül ...

Nincsen osztály, nincs egyezség

Hogy szépszóval meg ne essék,

A testvérek

Összeférnek,

Felebarát

Mind jó barát:
Semmiségért megpörölni,

Vagy megenni vagy megölni

Egymást korántsem akarja.

De hol akadna ügyvéd

Ki a fülemile füttyét

Mai napság felvállalja!?

3. ARANY J+NOS: A bajusz

Volt egy falu - nem tudom, hol, Abba’ lakott - mondjam-é, ki?
Se bajusza,

Se szakálla,
Egy szőrszála

Sem volt néki;

Annálfogva helységében

Nem is hítták egyéb néven:

Kopasz-szájú Szűcs György bátya;

E volt az ő titulája.

No mert (közbe legyen mondva)

Azt az egyet meg kell adni,

Hogy a Szűcs György falujában

Könnyű volt eligazodni:

Mivel ottan minden ember

Névhez jutott olcsó szerrel

Azon felül, mit az apja

Adott neki, meg a papja.

Nem tudom, ha más vidéken

Megvan-é e szép szokás,

Nem tudom; de nagy kár lenne,

Ha divatból úgy kimenne,

Mint például - hogy többet ne

Mondjak... a káromkodás!

Egyébiránt Szűcs György gazda

Semmit is el nem mulaszta,

Hogy bajuszát megnövelje,

Meglévén ... a puszta helye. -

Kente, fente ő azt írral,

Kígyóhájjal, medvezsírral,

Ebkaporral, kutyatéjjel;
Meg is nőtt az minden éjjel

 Tudniillik: álmában;

S ha fölébredt, mennyi kéjjel

Tapogatta ... hiában!

Ami pedig Szűcs György gazdát Máskülönben illeti:

Nem bolond ember volt ám ő:
Ládájába’ pénz, egy bögre,

Azonkívül juha, ökre

És - szamara volt neki.

Sőt, az is szent, hogy már régen

Ott ülne a bírószéken,

Hasa, hája, kéknadrága ...

Minden kész e méltóságra:

De mit ér, ha nincs bajusz!

Ily anyám-asszonyos képpel

Sosem választá a nép el;

Szavazott rá tíz vagy húsz.

Ott ti, kiket a természet

Bajusz-áldással tetézett,

Ti nem is gondolhatjátok,

A csupasz száj mily nagy átok!

Ti, midőn a szúrós serte

Sima állatok kiverte,

Minden szentet sorra szedtek

S a beretvától sziszegtek!

Ti, ha egyszer hébe-korba’

Beleér levesbe, borba

Szegény ártatlan bajusz; vagy

Télen át rá jégcsap, zúz fagy:

Már az olyan nagy sor nektek!

Már ollót mit emlegettek,

Nem tudván, e szőr mily drága,

Becsesebb a drága gyöngynél:

E hiányzott csak Szűcs Györgynél,

S lám! hiányzott boldogsága.

Mily irigyen nézte másnak,

A legutolsó kapásnak,

Hogy mohos a szája-széle:

Bezzeg, cserélt volna véle!

De mi haszna! mindhiába!

Nincs orvosság patikába,

Széles mezőn, drága kertben,

Vagy más helyen,

Ami neki szőrt neveljen!

S már a bajszot úgy gyűlölte,

Hogy legott a méreg ölte,

Látva, hogy nő más embernek,

Vagy korommal fest a gyermek;

Sőt csupán ezér’ a macskát

Sem tűrhette udvarában, -

S bajuszt kapván áldott nője,

Elkergette, vén korában.

Történt, hogy oláhcigányok,

(Tudvalevő nagy zsiványok)

Kóborlának a vidéken,

S megszálltak a faluvégen.

Nosza mindjár’ sátort ütnek,

Tüzet rakva, főznek, sütnek

Abból, amit valahonnan

Más faluból idehoztak,

Minthogy onnan

Éhen-szomjan

Búcsú nélkül eltávoztak.

Meghíják a rokonságot,

A helybeli cigányságot

És ezeket tőrül hegyre

Kivallatják mindenképpen:
Mi van? hogy’ van a helységben?

S a hallottat szedik begyre.

Épen mint a jó vezér,

Ha az ellenséghez ér,

Minden bokrot és fatörzsöt,

Minden zegzugat kikémel;

Lassan mozdul seregével,

Küld vigyázót, előőrsöt,

Puhatolja, merre gyengébb,

Hol erősebb az ellenség;

Nem siet, de csupa szemfül,

S mikor aztán ütközetre

Megy a dolog: gyors a tettre,

Veri a vasat, míg meg nem hűl.

Nemkülönben a bölcs vajda

Haditervet kohol mindjárt:

Nincsen egy ház, nincs egy pajta, Hogy ne tudná csínyja-bínját:
Hol lakik dús özvegy asszony,

Kit jó móddal megkopasszon?

Melyik háznál van eladó

Sári, Panni, Zsuzsi, Kató,

Ki legény után bolondul?

Mert az a jövendölést

Megfizeti ám bolondul!

Kinek esett holmi kára

S van szüksége prófétára,

Hogy nyomába ne jöhessen,

Sőt, ami több, ráfizessen?

Ki szeretne gazdagodni,

Könnyű módon pénzhez jutni:

+sni onnan, hova nem tett,

Vagy ha tett is,

A letett kincs

Időközben elszelentett?

Mindez a vén vajda gondja,

Ki nem adná egy vak lóért,

Hogy a magyar kész bolondja.

Nem kerülte el figyelmét

Szűcs György uram nyavalyája,

Gondolván, hogy ő kigyelmét

Egy kissé megberetválja.

Nem kell ahhoz néki szappan,

Anekül is mester abban:

Szőrmentibe vagy visszára

Beretválni nincsen párja.

Kivált most, hogy az idő

S alkalom oly kedvező:

Ripeg-ropog

A sarló fog,

Munkától ég a mező;

Nincsen otthon,

Csak az asszony,

Hogy megfőzzön,

Vagy dagasszon;

Vagy ha néhol egy beteg

Szalmaágyon fentereg;

Vagy a seprű, házőrzőnek

Felállítva küszöbre;

De ha Isten meg nem őrzi,

Ott lehet az örökre.

Egyedül van Szűcs György gazda, Egy lélek sincs udvarában:

Hát im! a furfangos vajda

Beköszön a pitvarában.

„Ejnye gazduram, a kőbe!

Mi dolog az, hogy kigyelmed

Bajuszát levágja tőbe?

Magyar ember-é kigyelmed?”

Milyen szemmel nézett rája

Szűcs György gazda, képzelhetni:
A vasvillát sem lehetne

Mérgesebben odavetni;

De a cigány győzte szóval,

Hízelgővel, úsztatóval:
Míg György el nem panaszolta,

Hogy’ áll a dolog mivolta.

„Szent Pilátus! minő szégyen!

Hát miér’ nem mondta régen?

Sohasem volt? nem is termett?

Hát miért nem mondta kelmed?

Nagy bajusza volna régen:

Hisz ez az én mesterségem!”
Megörüle György a szónak,
Hogy bajusza lesz maholnap,

S mintha nőne a szép sörte,

Már a helyét is pödörte.

Sonka, sódar,

Füstös oldal,

Liszt, szalonna,

Főzelék,

Van elég;

Ráadásul jó ozsonna,

S valamit a vajda kére,

Megalkudva, megígérve.

Nosza, tüzet rak legottan,

Lobog a láng, bőg a katlan,

Száll a szikra, fojt a füst,

Fő a fürdő, forr az üst,

Benne mindenféle gyimgyom,

Holmi gizgaz, holmi ringy-rongy,

Ami úton, útfelen

Elhányódik vagy terem.

E bűbájos fürdőlében

Nő meg a György bajsza szépen;

S ha hibáznék egy kicsi:

A babona ráviszi.
Kész immár a bornyomó kád:
Szűcs György jó remény fejébe,

Nyakig ül a szennyes lébe,

istennek ajánlva dolgát.

A cigány sereg azonban

Beszivárog alattomban;

Jön elébb egy, aztán kettő,

Mintha csak úgy történetből:

Szerencsére a vajdának

Épen jó, hogy bebotlának!

Egy tüzet rak, más vizet mer,

Másik fát hoz ... kell az ember;

Úgy szaladnak! úgy segítnek!

Dolgot ád a vajda mindnek.

Hogy pedig a hasznos pára Szűcs uram fejét megjárja:

Elővesznek egy nagy ponyvát
És a fürdőkádra vonják;

S a kád mellett körbe-körbe

Tánc kezdődik, fürge, pörge;

Kalapácstól dong a donga,

„Tiktak, tiktak” foly a munka,

S egy bűvös dal

Ümmög halkal:
„Bajusza lesz Szűcs Györgynek,

Igen biz a szegénynek.”

S míg a ponyvát sietősen

Jóerősen

Apró szeggel odaszegzi,

A cigányhad újrakezdi:
„Bajusza van Szűcs Györgynek,

Ne irigyeld szegénynek!”

Ezalatt a pénzes bögre

Búcsujárni ment örökre,

Követé a füstös oldal,

A szalonna, meg a sódar,

Az ágynemű, fehérnemű,

A vasféle, meg a rézmű.

Szóval, ami könnyen mozdult,

Lába kelvén, mind elpusztult,

Mert a gazda - „tiktak, tiktak” -

Nem hallá, hogy zárat nyitnak.

Meddig üle György a kádban

Lepedővel leszögezve,

Nincs megírva krónikámban.

Csak annyi van följegyezve,

Hogy mihelyt abból kilépe,

Tükröt vevén kezébe,

Hogy bajuszát felsodorja:

Nem tehette, mert nincsen mit!

Mert bajusza nem nőtt semmit,

De igen a füle s orra!

4. B+RCZI GÉZA: A magyar nyelv életrajza

Előszó (részlet)
Az emberi elme nagyszerű alkotásai között aligha van még egy, mely alapvető fontosságban
vetekedhetnék a nyelvvel. A nyelv, gondolataink, érzelmeink kicserélésének ez a mindennapi
használatú eszköze mindennemű emberi fejlődésnek egyik legfőbb tényezője, sőt föltétele. Neki
köszönhető legnagyobbrészt, hogy az egymást felváltó nemzedékek tapasztalatai halmozódhatnak, s
az utódokra átszállhatnak; hogy a természet közömbös vagy éppen ellenséges erői ellen való harcot
nem kell minden egyes generációnak előlről kezdenie, sőt minden egyes embernek külön,
elszigetelten megvívnia. Valóban emberinek mondható társadalmat még kezdetleges fokon sem
lehet valamelyes nyelv nélkül elképzelni. Kétségtelen, hogy a tagolt, hajlékony emberi nyelv az
emberiség legnagyszerűbb vívmánya, melyet mai változataiban a nemzedékek végeláthatatlan
sorainak állandó erőfeszítése teremtett meg; olyan eszköz, melyet sohasem tudunk nélkülözni, s mely
az embert attól fogva, hogy zsenge korában eszmélni kezd, egész életén át kíséri és szolgálja. S „a
nyelv” mindenki számára elsősorban az anyanyelv. Idegen nyelvet meg lehet tanulni, sőt esetleg
kivételesen igen jól is lehet tudni, de szinte sohasem úgy, mint az anyanyelvet, melynek minden
elemét ezer meg ezer emlék színezi és tölti meg tartalommal, mely egész nevelkedésünket,
fejlődésünket kíséri, sőt bizonyos fokig gondolkodásunk formáit is meghatározza.
A nyelv mint eszköz a legbonyolultabb gépezet. Ezt a gépezetet működésében tanulmányozni,
alkatrészeire bontani, e részek szerepét, egymásba illeszkedésük módjait vizsgálni, titkait megfejteni
maga is, bonyolultságában olykor fárasztónak tetsző, de a belemélyülő számára végtelenül érdekes
és soha véget nem érő tanulmány, +mde ez a gépezet, úgy ahogy ma mindennapi működésében,
változatos felhasználásában megfigyelhető, nem egyszeri alkotás, melyet valaha megteremtettek, s
azóta jól-rosszul jár, hanem szakadatlanul alakuló, fejlődő valami, melyet egy egész nép évezredek,
sőt évtízezredek óta szakadatlanul formál, tökéletesít, a változó és rendszerint sokasodó
szükségletekhez idomít. (Ennyiben sántít a gépezethez való hasonlítás.) A nyelv tehát történelmi
produktum, és még mai szerkezetének sajátosságait, bonyolult titkait is csak úgy lehet igazán
megismerni és megérteni, ha megismerkedünk a hosszú-hosszú fejlődés, alakulás folyamatával.
Nyelvtörténeti háttér nélkül nincs igazi, mélyebb, tudatos nyelvismeret, márpedig a gondolkodó
ember nem elégszik meg az ösztönszerűvel, hanem tudatos ismeretekre törekszik. A nyelvtani
szabályokat a mai nyelv alapján föl lehet állítani (sok megmagyarázhatatlan kivételt, látszólagos
logikátlanságot tudomásul véve), meg is lehet e szabályokat tanulni, mint a matematikai képleteket,
de a miértet és a hogyant, a levezetést, mely a képlet tulaidonképpeni meqértéséhez vezet, a nyelv
esetében a nyelv élettörténetének, fejlődése törvényeinek feltárása adhatja csak meg. S e történet,
melyet határozott törvényszerűségek irányítanak, nemcsak a nyelvi rendszer alaposabb
megértéséhez és értékeléséhez segít hozzá, s egy életen át halmozódó nyelvismeretünket bővíti ki
előző korok nyelvi színeivel, de önmagában is, részleteiben is színes, vonzó stúdium, mely
egyszersmind a nyelvet beszélő nép gondolkodásának fejlődésére, e fejlődés sajátos vonásaira is
világot vet, sőt általa egyes nyelvi tényekben, mintegy megőrzött kövületekben elénk tárul a nép
viszontagságos történetének, elmúlt gazdasági és társadalmi rendszereinek, egykori műveltségének
számos emléke, a nép ködbe vesző múltja.

5. A Képes Krónikából
Az Úr 1241-ik esztendejében Béla uralkodása alatt a mongolok vagyis a tatárok ötszázezer
fegyveressel törtek be Magyarországba. Béla király a Sajó folyónál hadakozott eIlenük, de legyőzték.
Békeszerető ember volt, hadakban, csatákban nem volt szerencséje. Szinte Magyarország egész vitézi
népe odaveszett. A tatárok három esztendeig maradtak Magyarországon, és miután a magyarok
abban az időben nem vethettek, ezért amazok kivonulása után sokkal többen haltak éhen, mint
ahányan fogságba estek vagy kard alatt haltak. A király az Úr 1270. évében halt meg, május
harmadikán, pénteken, a szent kereszt megtalálásának napján a budai szigeten; testét Esztergomban
temették el a minorita testvérek egyházában, ott nyugszik boldogan Mária nevű feleségével, a
királyné asszonnyal, a görög császár leányával és legkedvesebb fiával, Bélával együtt. Virtusokkal
teljes férfiú volt akinek emlékezete minden magyaroknak és sok más nemzetbelieknek szájában édes,
mint a méz mai napiglan.
„Mária-oltáron, nézd,

nyugszik a sírban a három:

Béla, neje s herceg - örvendjenek ők az egeknek!”
„Míg lehetett, ült trónja felett a király hatalomban:
Csalfa lapult, szent béke virult, becsület vala ottan.”

6. MISZTÓTFALUSI KIS MIKLÓS: Mentség (részlet)

 Aki a tengerbe esik vagy megissza mind, vagy kiúsz; másként belehal. Ebben én benne vagyok, és
ha tovább hallgatok, látom, hogy vesznem kell. Sokan vannak ellenem.
Nékem Belgiumban olyan állapotom volt, hogy ha pénzgyűjtésben gyönyörködtem volna, és célul
nem töttem volna azt, hogy hazámat, valamint lehet, segítsem, annyi idő alatt könnyen 40000 vagy
talán 50000 forintot is gyűjthettem volna, és ha eddig ottmaradtam volna, azt merem mondani,
kevés erdélyi úr volna, akivel cserélnék pénz dolgából. Ha pedig ott a házasságra vöttem volna
magamat, amelyet el nem távoztathattam volna semmiképpen, ha mégis tovább ottmaradtam volna,
akkor is kínáltak engemet olyan leánnyal, akivel 60 000 forintot adtanak volna, mert észrevették,
hogy néha targoncával tolták a pénzt szállásomra. Ilyen gazdag jövedelmemet pedig könnyen
elpazarolhattam volna én ott, a testnek minden gyönyörűségi között, ha a más jó mesterembereket
követtem volna, akik többnyire azt cselekszik, hogy amit egynapi munkájokkal keresnek, nem
nyugosznak addig, míg azt korcsomákon és egyéb hitván helyeken el nem tékozolják; én pedig csak
azt is kárnak tartottam annyi keresetem mellett, amit kenyérre kellett költenem nyavalyás testemnek
táplálására. Néha egy holnapig is bizony bort nem ittam; és minél alábbvaló s olcsóbb eledellel
lehetett, olyannal éltem. Sokszor úgy kiadtam a pénzemet a könyvnyomtatóknak, hogy kenyérvételre
egy poltrám sem maradt.
Micsoda munkát töttünk azon a biblián, úgy, amint volt, kinyomtatni. Nem sajnállottam ily drága
időmet erre a munkára fordítani. Merek dicsekedni minden jó lelkiismeret előtt, hogy soha a magyar
reformátusok ilyen megjavított bibliát nem láttanak. Jóllehet pedig mindezt én jó lelkiisméret szerint
cselekedvén, úgy tetszett, hogy dicséretes dolgot cselekedtem. Az irégy szívek kiváltképpen, látván,
hogy egyébként sem árthatnak, magyarázták balra, hogy én országgal akarok vetekedni, oly dolgot
kezdvén, mely országot illetett volna. Mások azt mondták, hogy nagy fába vágtam a fejszét. De én
nem hogy elcsüggedtem volna, hanem még inkább megvetettem lábomat, és a biblia nyomtatását
elvégezvén, kinyomtatám az Új Testamentumot is. Azzal sem elégedvén meg, mind e könyveimet
békötettém még pedig többnyire aranyosan, úgyhogy néha dolgozott én számomra húsz ember is.
Gondolkodóba esvén azért én (méltán, ha eszem volt), ha ugyan odahagyjam-é olyan zsíros
állapotomat, - mondék magamban -hacsak külsőkép pen kellene, itt örökké boldogul elélhetnék,
mert hovatovább inkább kiterjedne hírem, és vagy akarnám, vagy nem. el kellene élnem. De
meggondolván, mivégre fogtam istenem előtt mindezekhez, hogy nemzetemnek használhatnék
vélek, sok jó igyekezetimnek jutalmául töttem fel én azt, hogy könnyen megnyerem - mondok - azt,
amit a külső gazdagságnál nagyobbnak tartok, istenem és nemzetem előtt való kedvességet.

Az uraim azon vannak valósággal, hogy tőlem a vevőket elidegenítsék. A szegény ember azért
idegenkedik sokszor gyermekének taníttatásától, hogy látja, mely sok esztendeig kínoznak a
skólákban majd mindeneket a deák nyelvvel. De ha csak a maga nyelvén való olvasást tenné fel célul,
kevés idő kellene arra, és kevés volna olyan szegény ember, akitől annyi költség ki nem sülne.
Azt forgatták ellenem nagy hévvel, hogy az urakon nagy szemtelenséget követtem el és sokszor úgy
bántam velük, amint nem illett volna.
Őnagyságoknak, s őkegyelmeknek azt írtam, hogy a nemzet hasonló a kenyérkérő gyermekhez,
akinek ezt felelvén az apja: „Fiam, se búzám, sem lisztem nincsen,” - ő azt feleli: „Hiszem nem kérek
én sem búzát, sem lisztet, és nem kívánom, hogy ekével, sarlóval, cséppel, malommal stb.
bébelődjék, én csak kenyeret kérek.”- Tőlem is csak azt kívánják, hogy nyomtassak szépen, azonban
az ahhoz való készületet ingyen sem fizetik meg.”
Hogy méltóságos gubernátor uramnak ezt írtam, hagy adni kellene inkább, mint elvenni tőlem.
Méltán szólhatok így: - Mit várom mégis tovább a nagyságtok audienciáját? Ennyi ideig itt-
tekergésemmel nem tudék egyebet elérni, hanem hogy az urak közül egyik a másikhoz igazit, mint
egy bolondot! Mint egy regalistának minden országgyűlésben ott kell nékem lötyögnöm, fityegnem, s
ugyan példabeszéddé lőttem már ezért az embereknél. Mintha tőlem az szinte úgy meglehetne, mint
mástól, akinek vagy hivatala hozza, vagy valami érdeke van benne, holott én mintha tövisen ülnék
mindenkor, midőn otthon két betűöntő és nyomtató műhelyem az én jelenlétemet (jól akarván
dolgozni) igen megkívánják.
Ahhoz kell nyúlnom: sok nyavalyáimból való egyszeri kimenekedésemre, hogy úgy veszessem
magamat, mint Sámson, közönséges romlással. Hazamenvén, mindazt, valamit ennyi esztendők alatt
annyi költségemmel és véres verítékemmel a haza hasznára készítettem, mind öszverontván, még a
port is leverjem lábamról, mondván:
Nem méltó ez az hely énhozzám! Bujdosásra indulván, valahol járok Európában, teli torokból
harsogjam: így nyomorították meg a haza javára teljes lélekkel igyekező szegénylegényt!

7. ZR+NYI MIKLÓS: Szigeti veszedelem

Az olvasónak
Homerus 100 esztendővel az trojai veszedelem után írta historiáját; énnékem is 100 esztendővel az
után történt irnom Szigeti veszedelmet. Virgilius 10 esztendeig írta Aeneidost; énnékem penig egy
esztendőben, sőt egy télben történt véghez vinnem munkámat. Eggyikhez is nem hasonlítom
pennámat; de avval ő előttök kérkedhetem, hogy az én mesterségem nem az poesis, hanem nagyobb
s jobb országunk szolgálatjára annál: az kit írtam mulatságért írtam, semmi jutalmat nem várok
érette. Őnekik más gondjok nem volt nékem ez legutolsó volt. +rtam, az mint tudtam, noha némely
helyen jobban is tudtam volna, ha több munkámat nem szántam volna vesztegetni. Vagyon
fogyatkozás verseimben, de vagyon mind az holdban, mind az napban. Bizony szégyen nélkül
szemlélhetem csorbáimat, igazsággal mondom, hogy soha meg nem corrigáltam munkámat, mert
üdőm nem volt hozzá, hanem első szülése elmémnek. Fabulákkal kevertem az historiát; de úgy
tanultam mind Homerustul, mind Virgiliustul, az ki azokat olvasta, megesmerheti eggyiket az
másiktul. Török, horvát, deák szókat kevertem verseimben, mert szebbnek is gondoltam úgy, osztán
szegény az magyar nyelv: az ki historiát ír, elhiszi szómat.

8. ZRINYI MIKLÓS: Vitéz hadnagy - Dedicatio

Magyar vitézeknek dicsőséggel földben temetett csontjai és azok nagy lelkei nem hadnak nékem
alunnom, mikor kévánnám, sem henyélnem, ha akarnám is. Igen szeretője vagyok az ő
dicsőségeknek, hogy én elmúlassam az ő intéseket, kiket nemcsak nappalbéli elmélkedésemben
juttatnak (eszembe), de még éjtszakabéli elmémben is előmben tüntetnek, mondván: ne aludjál, ne
keresd a gyönyörűséget. Látod-e romlott hazánkat, melyet mi annyi vérontással, verésekkel és
untalan való fáradsággal nyertünk, oltalmaztunk, és sok száz esztendeig megtartottunk. Kövesd az mi
nyomdokunkat, ne szánd fáradságodat, ne szánd véredet, ne szánd életedet. Ezekkel az ösztönökkel
serkentgetnek engemet nyugodalmomban. De szerencsétlen én, hogy nem lehet az én mentségem
oly nyilván őnálok, mint az ő rettenetes vitézségek és számlálhatatlan érdemek énnálam, mert
bizonnyal okkal panaszolkodhatnám nékik a szerencsére. Nem azért, hogy egyszer hazánkat magasan
felvitte, most mind alább-alább szállítja; azért nincs mit panaszolkodnunk, tudván, hogy ez a világi
törvény, hogy aki benne születtetett, annak halála is következzék, és ez az istennek akaratja. Sokáig
volt dicsőséggel a szerencsének felső kerekén a magyar fátum, ha most alább szállott, nem szokatlan
dolog történt rajta ebben az világban. Hanem azon panaszolkodnám a szerencsére, hogy evvel a
tehetséggel, evvel az hazám szolgálatjához való készséggel, végezetre evvel a jó igyekezettel, ebben a
magyar romlásának évszázadába helyeztetett engemet, és nem azokban a dicséretes időkben,
melyekben az isten kegyelemmel volt a magyarokhoz, és nem fordította volt orcáját őtőlök, hanem
rettenetessé tette volt azoknak, akik most unalommal néznek reánk, és csúfsággal említenek
bennünket. Talált volna talám akkor ez a lélek, ki bennem vagyon, maga hajlama szerint dicsőséges
foglalatosságokat. De mire való leszen az most, hogy ne aludjam, hogy ne henyéljek? talám inkább ez
az idő olyat kéván. Mire való hogy ne szánjam véremet, ne szánjam életemet? Miért kévánjam tehát
halálomat? Kit váltok s kit szabadítok meg véle? Kevés az én életem ilyen nagy csorbát felépíteni, de
még kevesebb halálom. Hát mit tegyek? Mit csináljak tehát, ha nem aluszom? Ebben a békességes
században (ha annak kell mondani a török rablásit) nekifogtam históriák olvasására. Én senkit tanítani
nem kévánok, hanem magam tanulni. Azért olvasó barátom, ha tetszik, olvasd és aszerint
munkálkodjál hazánknak hasznára és magad becsületire.

9. BETHLEN MIKLÓS: Önéletírás I.

Bölcső- és igen kicsiny koromról nincs mit írnom, bolondság is volna. Hallottam az anyámtól, hogy
rettenetes síró voltam, annyira, hogy életemről is kételkedtek miatta; hihető, has- vagy valami egyéb
tagom fájdalmától lehetett, mert elmétől vagy szomorúságtól, amint olyan még ész használata nélkül
való életkorban az nem származhatott. De akármitől volt, e bizonyos, hogy én midőn felnevekedtem,
sem a has- vagy gyomorfájásra, sem másképen akármi, még nagy szomorúságért való sírásra is
hajlandó nem voItam, sőt mikor üdeje, helye, oka volt is, nehezen tudtam sírni; mikor elkeseredtem
is nagy nyomorúság és szomorúságimban, gyakrabban vagy torkommal nyeltem, vagy orromon
fújtam ki, vagy mély keserves sóhajtásokkal, mely sírás és könnyhullatásnál sokkal nehezebb volt.
Vagy néha elmorgottam, haragudtam amely vétkes dolog volt. Sokszor bizony talán pénzen is
megvettem volna a sírást, mert az könnyebb lett volna. Nevetséges, hiábavalóság és játékra, mint
akármely gyermek és ifjú, felettébb hajlandó, sőt vásott és a játékban telhetetlen s fáradhatatlan volt
az én gyermekségem és felserdült ifjúságom; de nem veszteg ülő, mint a kocka, kártya, hanem a
testnek ingatásával járó játékokban gyönyörködtem, mint a labda, forgattyú, parittya, teke, kézzel
való hajigálás, vitéz játék, versfutás, küzdés, ugrás, melyek miatt néha meg is vertek, nyíllal való
lövöldözés és madarászás. Mikor osztán nagyobbat nővén, lóra, puskára, kutyára kaptam lövöldözés
hosszú puskával, pisztollyal, nyargalódás, fürjészés, magam kezemmel való rákászás, halászás voltak
igen a mulatságim. Mindazonáltal, mikor osztán a gyermekségből kikelvén, eszemnek,
házasságomnak és emberségnek esztendeire jutottam, az én mulatságim nem mulatták el énvélem a
szükségesebb és hasznosabb dolgokat, mint a könyvek olvasása, házi gazdaságom és közönséges
tisztem s hivatalomban való eljárást.
Úgy hallottam, hogy mihelyt a hetedik esztendőbe fordultam, mindjárt tanítani kezdettek az abc-
ére mint gyermeket játékkal. Első mesterem volt Naményi Mihály nevű, aki annakutána híres
prédikátor volt. Második mesterem volt Fogarasi Mihály, ki nemrégen még él vala szép nagy
vénségben és esperességben. Ez initiált a deák nyelvbe, dirigáltatván Keresztúri Pál által. Egyszer
Keresztúri Pál Búnra jöve az atyámhoz, akkortájban az atyám s mesterem olyan rendet szabtak vala
nékem, hogy ebéd s vacsora előtt tanuljak öt-hat szót, és amikor innya akarok, mondjak el abból
egyet deákul s magyarul, és úgy adnak innom, de ha nem tudom, nem adnak. Ott ülvén már asztalnál,
én előpattanék nagy felszóval, (mert úgy kellett mondanom nagyon,) egy deák szóval, s innom
adának. Hallván azt Keresztúri, végére méne, s meghagyá az atyámnak, hogy az napságtól fogva
hagyják el azt a rendet, hadd ehessem bátran asztalnál s vígan, mert az az egynéhány szó nem éri fel
azt a kárt, amelyet bátorságom, elmém és egészségemben tesznek véle, mely bizonyos is. Elhagyák
azért énnékem nagy örömömre, mert bizony nagy iga volt rajtam, oly móddal nem is ehettem jól,
csak a vocabulákat mammogtam magamban; ha nékem Keresztúri Pál akkori eszemmel, amint
voltam, egy falut ajándékozott volna, nem vettem volna kedvesebben tőle, meg is szerettem,
dicsértem, hogy micsoda jó vén ember az, még az apámnál is jobb. Amely is osztán a keze alatt való
tanulásomra sokat használt volt igen, mert siettem keze alá és örömmel tanultam tőle, annál inkább,
hogy ez a Fogarasi rettenetes rútul vert, henyéltetett, amint ezt szokták mondani vagy nevezni; mert
hanyattán fektetett a földre, fejemet, két kezemet, lábomat feltartatta vélem, hol egyik, hol másik
talpamat csapta lapockával, hol fejemet a háromágú lapos korbáccsal, hol féllábra állított kőre, mire,
egyszóval igen rútul és bolondul bánt vélem, elannyira, hogy osztán az atyámnak panaszoltam, s
megmondottam, hogy bizony nem tanulok. Ezt pedig nem az én tanulásomért vagy latorságomért,
hanem maga bolondságából cselekedte csak, melyet tovább nem terjesztek, kedvezvén
emlékezetének, minthogy azután tisztességes, tudós deák, és osztán prédikátor lett belőle, de az
bizonyos, úgy elkedvetlenített volt a tanulástól, hogy ha keze alól ki nem vettek volna, bizony nem
tanultam volna, azért is osztán elbocsáták.

BETHLEN MIKLÓS: Önéletírás II.

Németújvárból mentünk Zrínyi Miklóshoz. Nagy szerencsétlenségemre csak öt nap lehete véle
ismérkedésem, s oda lön. Magáról hogy írjak, nincsen erőm s üdüm reá, csak azt írhatom: igen tudós,
vitéz, nagy tanácsú, nemzetéhez buzgó, vallásában nem babonás, mindent igen megbecsülő, nemes,
adakozó, józan életű, az olyanokat és az igazmondókat szerető, részegest, hazugot, félénket gyűlölő,
nagy és szép termetű, lelkű és ábrázatú szóval: akkor magyar híres ember hozzá hasonló nem volt,
sőt az én vékony ítíletem szerént máig sem, sőt talán ezután sem lészen, noha az Isten titka és
tárháza véghetetlen. Szép őszi üdő járván, elmenénk vadászni. Ő maga puskával béméne, és szokása
szerént csak egyedül búkálván, löve egy nagy emse disznót, s vége lőn a vadászatnak. Azonban
odahozá a fátum egy Póka nevű vadászt, ki mondá horvátul: én egy kant sebesítettem, mentem a
vérin, ha utána mennénk, elveszthetnők. Az úr mindjárt mondá nékünk, kegyelmetek csak maradjon
itt: mindjárt visszajövök. Csak bocskorban lóra kapa, stuc kezében, Póka után elnyargala: mü ott a
hintónál beszélgeténk. Egyszer csak nyargal Guzics, mondja a bátyjának: hamar a hintót, oda az úr.
Menénk amint a hintó nyargalhat és osztán gyalog a sűrűbe. Majláni legelébb érkezék, hát Póka egy
horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán: ő hozzá lő, elfut a kan, az úr felkél s mondja: rútul
bánék vélem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott) sebtében állítsátok meg
a sebnek vérét véle, az arra igen jó. Eléggé próbálták véle, de híjába, csak elfolyt a vére, először ülni,
osztán hanyatt fekünni, végre csak meg kelle halni.
Rettenetes sírás lön az erdőben. Otthon fejér bársony dolmányba öltöztették, és osztán eresztették
a feleségét hozzája, aki eszén sem volt buvában. +gy lőn vége Zrínyi Miklósnak.

10. MIKES KELEMEN leveleiből

I.
Édes néném, hálá légyen az Istennek, mi ideérkeztünk ma szerencsésen, Franciaországból pedig 15.
Septembris indultunk meg. A fejedelmünknek, Istennek hálá, jó egészsége volna, hogyha a köszvény
búcsút akarna tőlle venni; de reméljük, hogy itt a török levegő elűzi.
Édes néném, mi jó a földön járni. Látja kéd, még Sz. Péter is megijedt volt, mikor a vízben
sipadoztak a lábai; hát mi bűnösök, hogyne félnénk, amidőn a hajónk olyan nagy habok között fordult
egyik oldaláról a másikára, mint az erdélyi nagy hegyek - némelykor azoknak a tetején mentünk el,
némelykor pedig olyan nagy völgyben estünk, hogy már csak azt vártuk, hogy reánk omoljanak azok a
vízhegyek; de mégis olyan emberségesek voltanak, hogy többet nem adtak innunk, mintsem kellett
volna. Elég a, hogy itt vagyunk egészségben; mert a tengeren is megbetegszik az ember, nem csak a
földön, - és ott, ha a hintó megrázza, elfárad, és jobb egyepetyéje vagyon az ételre; de a halyóban az
a szűntelen való rengetés, hánykódás a főt elbódítja, a gyomrot felkeveri, és úgy kell tenni, valamint a
részeg embernek, aki a bort meg nem emésztheti. A szegény gyomromnak is olyan nyavalyában
kelletett lenni vagy két első nap, de azután úgy kellett ennem, valamint a farkasnak.
Itt a fejedelemnek jó szállást adtak, de mi ebül vagyunk szállva, de mégis jobban szeretek itt lenni,
mintsem a hajóban.
Édes néném minthogy egynehány száz mérfölddel közelebb vagyunk egymáshoz, úgy tetszik, hogy
már inkább is kell kédnek engemet szeretni: én pedig, ha igen szeretem is kédet, de többet nem
írhatok; mert úgy tetszik, mintha a ház keringene velem, mintha most is a hajóban volnék.

XXVII.
Édes néném igen-igen szükséges kédnek egy hírt megtudni, azért, hogy bolhák ne csípjék kédet.
Tudniillik, hogy két gyorgyiánus fejedelmet az atyafiai az országból kiűzvén, segítséget jöttek ide kérni
a császártól. Aki is segítséget adván nekik, a méltóságos fejedelmek idejöttenek, hogy innét hajón a
segítséggel a Fekete-tengeren vissza menjenek. Őméltóságok pedig egy nyomorult korcsmára
szállottanak. Cselédjök elég vagyon, de az udvari nép nem ruhásabb a mi cigányinknál. Azt pedig ne
gondolja kéd, hogy őméltóságoknak pénzek ne volna; mert valamég a cselédekben tart, addig pénzek
is lészen, mert amidőn a pénzek elfogy, kettőt vagy hármat az udvariak közül eladnak és így a pénz
elfogyván, az udvariak is elfogynak.
Azt írta volt kéd a minap, hogy már ért franciául. Aztot igen jól cselekszi kéd, hogy , idegen nyelvet
tanul. Bár a mi földink azon volnának, hogy idegen nyelvre tanyíttatnák gyermekeket, de az olyan
állapottal oly keveset gondolnak, hogy még csak az írásra és az olvasásra sem kénszerítenék a
leányokot, hogyha csak azoknak nem volna arra kedvek -azt a két dolgot pedig egy nemes leánynak
nem csak illik, de szükséges tudni. Erre azt felelik némely csúfos rövideszű anyák, hogy nem jó egy
leánynak, hogy írni tudjon: azért hogy a szeretőinek ne írhasson. Oh! mely okos beszédek ezek!
mintha az írás okozná a roszat és nem a rosz az írást. Nem akkor történik meg a tilalmas dolog, mikor
egymásnak írnak, hanem, akkor, amikor egymással vannak, és nincsen szükségek az írásra. Akár
tudjon a kéz írni, akár ne tudjon, de a szív eljár a maga dolgában. Nekem úgy tetszik, hogy nemcsak
azért írok kédnek, hogy írni tudok, hanem azért, hogy a hajlandóság viszen reá. Mind ezekből azt
hozom ki, hogy az ilyen anyák nem okosan gondolkodnak. Akármely szép legyen a gyémánt, de ha
rútul vagyon metszve, nem becsülik. Mindezekre, tudom, azt fogja kéd mondani, hogy még házas
nem vagyok, mégis az asszonyoknak akarok leckét adni. Nem akarok, édes néném, nem akarok,
tudom, hogy kéd is velem egy gondolatban vagyon eziránt. Isten adjon olyan feleséget, aki írni és
olvasni tudjon, de ha nem tudna is azon lennék hogy megtanyítanám, ha több esze nem volna is,
mint egy macskának.
Édes néném, szeret-é kéd úgy, mint a macska az egeret? Vagyon-é kédnek jó egészsége? Mikor
látjuk meg egymást? Ma talám nem, mert már tizenegy az óra és le kell fekünni; de, ha lefekszem,
úgy tetszik, mint ha feredném, mert a tenger habja egészen bécsapván a házam alá, sokszor azt
gondolom, hogy az ágyamban locsog a víz.

XXXII.
Micsoda szép állapot az: tegnap ebédet +zsiában ettem, vacsorát pedig Európában -ide pedig nem
a levegőégben hoztak, hanem a vízen. Mindezekből megüsméri kéd, hogy ide visszájöttünk, és a
táborozást elvégeztük. Az bizonyos, hogy nem az ellenség elől jöttünk el, hanem a sok esső elől,
amelyet el nem lehetett űzni, noha két generális vagyon velünk. A mindennapi mulatság már itt abból
fog állani, hogy vagy Bercsényi uram jő mihozzánk, vagy mi megyünk hozzája. -A vadászat sem múlik
el, de az sem múlik el, hogy ellenünk ne vadásszanak a portán; mert a német követ legtöbbet azon
elmélkedik, hogy nekünk árthasson; mi pedig legkisebben sem ártunk néki. És nem tudom, mi végre
kívánja üldözni ezeket a szegény bújdosó magyarokat, akik itt a tengerparton csak dohányoznak
suhajtozással.
A talám tudva nincsen kédnél, hogy mi most is abban a szándékban vagyunk, hogy
Franciaországban visszámenjünk, és hacsak a mi akaratunkon állana, ma indulnánk meg; de csak az
akarat áll mirajtunk, a tehetség pedig máson.
 Meg nem kell, édes néném, az ígéretet másolni. A nemes vér, amit fogad, megtartja. Ha
magyarországi volna kéd, tartanék valamitől; de erdélyi lévén, ott a nemes asszonyoknak a szavok
olyan állandó, valamint a brassai havas -tartsa meg hát kéd ígéretit, és három vagy négy holnapját a
télnek töltse el kéd itt a magyar asszonyokkal. Való, hogy kéd lesz egyedűl erdélyi; de egy erdélyi
asszony nem ér-e annyit, mint tíz magyarországi? A rózsa többet ér a kórónál -a nap fényesebb a
holdnál. Mikor Magyarországon fogyatkozás vagyon a napban, csak egy erdélyi asszonyt vigyenek
oda, annak szépsége elég fényességet ád. E nem dícséret, hanem igazmondás. Ha az Isten őket
szebbnek teremtette másoknál, ki tehet arról? Arról sem tehet senki is, ha lefekszem, mert tizenegy
az óra. Ha a szerencsén nem fekszem is, csak jól alugyam - jobb az egészség annál. Ezután csak azt
nézem, mikor fog kéd ideérkezni, de minden pereputyástól kell ide jönni.

XXXVI I.
Már mi itt derék házastüzes emberek vagyunk, és úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem
felejthetem Zágont. De tréfa nélkül, édes néném, mi itt igen szép kies helyt vagyunk. A város elég
nagy és elég szép, a tengerparton lévő kies és tágas oldalon fekszik. Az is való, hogy Európának éppen
a szélyén vagyunk. Lóháton innét Constancinápolyban két nap könnyen el lehet menni; tengeren
pedig egy nap. A bizonyos, hogy suhult a fejedelemnek jobb lakóhelyt nem adhattak volna.
A város felől azt mondhatom, hogy ezen a földön elmondhatní egy szép városnak, amely nem
olyan szélyes, mint hosszú. De akármely szép házak legyenek itt a városokon, nem tetszhetnek
szépeknek; mivel az utcára nem hadnak ablakokot, kivált a törőkök azért, hogy a feleségek ki ne
láthassanak -micsoda szép dolog az irígység!
Itt az idegen senki házához nem mehet. Kivált az örmények inkább féltik feleségeket, mintsem a
törökök. Még nem láthattam a szomszéd asszonyomot. Napjában tízszer is a kapuja előtt kell
elmennem, és, ha a kapuban talál lenni, úgy szalad tőllem, mint az ördögtől, és bézárja a kapuját.
Török urak vannak, de unadalmas dolog törököt látogatni: egyik a, hogy törökül nem tudok; másik a,
hogy ha az ember hozzájok megyen, elsőben: no, ülj le - azután egy pipa dohányt ád, egy findzsa
kávét -hatot, vagy hetet szól az emberhez, azután tíz óráig is elhallgatna, ha az ember azt elvárná. Ők
a beszéllgetéshez, nyájassághoz éppen nem tudnak.

Mind ezekből megláthatja kéd, hogy micsoda városban telepítettenek le bennünket; annak
micsodás lakosi vannak micsoda környéke. De azt még meg nem mondottam kédnek, hogy én
micsodás szokást tartok. Az én szokásom a, hogy tíz órakor lefekszem, és szemeimet bézárom, és
rend szerént azokot fel nem nyitom más nap hatodfél óráig. Ezt a dicséretes szokást mind télben,
mind nyárban megtartom. Azért ez a levél olyan hosszú, hogy már tíz az óra, alugyunk hát, édes
néném. De az egészségre kell vigyázni, ha azt akarja kéd, hogy gyakran írjak. Más-szor többet, vagy
kevesebbet. Ihon azt majd elfelejtettem megími, hogy az a veszett köszvény az urunkra jött
alkalmatlankodni.
 LXII.
Édes néném, jó némelykor megbátorítani az embert, mert sokan vannak olyanok, akik szégyenlik
világosságra tenni gondolatjokot, noha jobban gondolkodnak sokszor, mint azok, akik aztot csak
bátran kipökik.
Arról igen okosan gondolkodik kéd, hogy úgy szeretné neveltetni a fiát és leányát, valamint ott
Párisban nevelik a franciák. Mert ugyanis nézzük el, hogy neveltetnek nálunk az iffiak közönségesen?
Legalább tíz vagy tizenegy esztendős koráig a faluból ki nem megyen. Tizenkét vagy tizenhárom
esztendős korában valamely collégyiumban béplántálják, ahonnét huszonnégy vagy huszonöt
esztendős korában szabadul ki. Legelsőben is a mi deákunk azon igyekszik, hogy cifra köntöse és
paripája légyen, aztán faluról-falura béjárja az atyjafiait. Asztalnál nagy gyalázatnak tartaná ha jól
nem innék. Ebéd után az asszony vagy a leányok házában bontja ki, amit Vrgiliusból vagy Ovidiusból
olvasott. De hogy az iskoláról való emlékezetet is tellyességgel elfelejtse, szükségesnek gondolja
lenni, hogy a szolgálók közül kettőt vagy hármat szeretéinek fogadjon. Egynéhány részegség után
megmosván torkát a deák szótól és az iskolai portól, ismét haza iromtat s legnagyobb gondja is a lesz,
hogy az apja vendégit megrészegítse, és az apjától is azért dicséretet vegyen másnap. E szerént tölt el
két vagy három esztendőt vagy a vadászatban, vagy az italban, vagy a Vénus udvarában, és amit
egynehány esztendőkig tanult, azt egy kevés idő alatt csaknem mind elfelejti.
Erről többet nem írok és többet nem írhattam volna, ha szinte fiam volna is: de nincsen, és azt
bánom. De azt is bánom, hogy ma ismét sátorok alá jöttünk lakni; mert a napokban visszámentünk
volt a városban. Itt kell a vászon alatt perkelődni, és úgy süt a nap itt minket, valamint a kolduslábat
sütik a tűznél. Édes néném, az egészségre vigyázzunk, és mondjon el kéd egy olvasót érettem, mert a
sok fülbenmászóval tele a sátorom.
CXII.
Amitől tartottunk, abban már benne vagyunk. Az Isten árvaságra téve bennünket, és kivévé ma
közüllünk a mi édes urunkot és atyánkot, három óra után reggel. Ki sem lehet mondani, micsoda nagy
sírás és keserűség vagyon itt miközöttünk.
UtoIsó levelemet az elmúlt holnapnak 25-dik napján írtam vala. Azután szegény mind nagy
bágyadtságokot érzett. Igen keveset, de másként mindent a szokás szerint vitt végben. Abban a
gyengeségiben is az esztergában dolgozott első Aprilisig. Vrágvasárnap nem mehetett a templomban,
hanem a közel való házból hallgatta a misét. Hetfűn jobbacskán volt, kedden hasonlóképpen, még a
dohánt is megkívánta és dohányozott. De azt csudálta mindenikünk benne, hogy ő semmit halála
órájáig a háznál való rendben el nem múlatott se meg nem engedte, hogy őérette valamit
elmúlassanak. Mindennap szokott órában felöltözött, ebédelt és lefeküdt. Noha alig volt el, de mégis
úgy megtartotta a rendet, mint egészséges korában. Szeredán délután nagyobb gyengeségben esett,
és csak mindenkor aludt. Csütörtökön, igen közel levén utolsó végihez, elnehezedék és az Urat
magához vette nagy buzgósággal. Tizenkét óra felé étszaka mindnyájan mellette voltunk. Végtire
szegény ma három óra után reggel, az Istennek adván lelkét elaluvék -mivel úgy holt meg, mint egy
gyermek. Ő szegény árvaságra hagya bennünket ezen az idegen földön. Az Isten vigasztaljon meg
minket!
 RITMUSGYAKORLATOK
1. Weöres Sándor versei; időmértékes szövegmondás. 2. Horváth János: Versritrnusú szólások a
kötetlen beszédben; nyomatéki hangsúlyritrnus.
3. O Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások; nyomatéki hangsúlyritmus.
4. József Attila: Ülni, állni, ölni, halni; nemzeti verselés.
5. Weöres Sándor: Robogó szekerek; időmértékes verselés.

6. Babits Mihály: Új leoninusok; időmértékes verselés.

7. Kalevala (Vikár Béla ford.); nemzeti verselés. 8. Ovidius (Devecseri Gábor ford.): +tváltozások
(részletek)

Philemon és Baucis; időmértékes mese.

Daedalus és Icarus; időmértékes mese.

Pyramus és Thisbe; időmértékes mese.

Pygmalion; időmértékes mese.

9. Papp Tibor: Pogány istentisztelet; összetett ritmusgyakorlat.

A ritmusgyakorlatként átnyújtott anyag alkalmat ad a beszédesztétikai elemek gyakorlására. A

gyűjtemény minden darabja a szép beszédet szolgálja. A hangsúlygyakorlatok inkább az értelmező
beszéd összetett gyakorlatai voltak, ezek pedig a szép beszéd gyakorlatai.
Jó lenne a magyar beszéd ritmusát föltámasztani. Kár lenne Európa egyik veszendő értékét a minden
más nyelvtől elütő magyar beszédritmust a szomszédnyelvek hatására elpusztulni hagyni. Figyelmes
füllel hallgatva tragikus a folyamat, amely a magyar beszédritmust fenyegeti. A színész sokat tehet a
nyelvi kincsek megőrzéséért. Ne feledjük, Mesofanti a múlt században még a harmadik helyen
emlegette a magyar nyelvet ritmikusság dolgában - az olasz és a görög után (a nagynevű nyelvész
több mint száz nyelvet ismert).
1. WEÖRES S+NDOR: A tündér
Bóbita Bóbita táncol

körben az angyalok ülnek,

béka-hadak fuvoláznak,

sáska-hadak hegedülnek.

Bóbita Bóbita épít,

hajnali köd-fal a vára,

termeiben sok a vendég,

törpe-király fia-lánya.

Bóbita Bóbita játszik,

szárnyat igéz a malacra,

ráül, ígér neki csókot,

röpteti és kikacagja.

Bóbita Bóbita álmos,

elpihen őszi levélen,

két csiga őrzi az álmát,

szunnyad az ág sűrűjében.

WEÖRES S+NDOR: Magyar etűdök

46.
Paripám csodaszép pejkó,

ide lép, oda lép, hejhó!

 Hegyen át, vízen át vágtat,

nem adom, ha ígérsz százat.

Amikor paripám ballag,

odanéz valahány csillag,

Amikor paripám táncol,

odanéz a nap is százszor.

103.
Reggel süt a pék, süt a pék
gezemice-lángost.

Rakodó nagyanyó

beveti a vánkost.

Reggel nagy a hó, nagy a jég,

belepi a várost.

Taligán tol a pék

gezemice-lángost.

WEÖRES S+NDOR: Rongyszőnyeg

91.
Ha viharjő a magasból,

ne bocsáss el, kicsi bátyám.

Ha falomb közt telihold lép,

kicsi néném, te vigyázz rám.

Falu végén van a házunk,

a bozótból ki sem látszik,

de a cinke, ha leröppen,

küszöbünkön vacsorázik.

WEÖRES S+NDOR: Magyar etűdök

49.
+rnyak sora ül a réten.

Nyáj zsong be a faluvégen.

Zúg-dong sűrű raj az fákon.

Békák dala kel az árkon.

Bim-bam! torony üregében

érc-hang pihen el az éjben.

Csillag süt a szeder ágra.

Lassan jön a pásztor álma.

Rezgő fű a feje-alja.

Nyár-éj ege betakarja

Bim-bam! torony üregében

érc-hang pihen el az éjben.

56.
Jön a kocsi, most érkeztünk,

alaposan eltévedtünk,

derekasan áztunk-fáztunk,

no de kicsit elnótáztunk.

Jegenyefa ingó-bingó,

odaül az ázott holló,

teregeti csapzott tollát,

keserüli holló-voltát.

54.
Égicsikón léptet a nyár,

tarka idő ünnepe jár,

táncra való, fürdeni jó,

nagy hegy alatt hűsöl a tó.

Hogyha kijössz, messzire mégy,

hogyha maradsz, csipdes a légy.

Habzik az ég, mint tele tál,

tarka idő szőttese száll.

57. (részlet)
Van-e szoknya eladó,

tarkabarka suhogó,

a derékra simuló,

nyárba-télbe jó?
 Nincsen szoknya vehető,

csak egy régi lepedő,

ráncos, rojtos, repedő,

üsse meg a kő.

99.
Kürtős pogácsa, füstölt szalonna

itt van rakásra, díszlik halomba.

minden kopasznak jut hajnövesztő,

minden ravasznak egy nyírfavessző.

Minden leánynak füstös kemence,

minden legénynek tág-öblű pince.

Minden leánynak szép rózsa, szegfű

minden legénynek hátára seprű.

61.
Sej-haj, folyóba

sok a hal valóba,

Dunába, Tiszába,

se-szeri se-száma.

Sej-haj, vadonba

kivirít a gomba

keményre, kerekre,
ha bolond, ne szedd le.

Sej-haj fonóba

sok a lány valóba,

ki barna, ki szőke,

sose fuss előle.

91.
Éren-nádon sikló kúszik, kicsi patak-ágyon vízicsibe úszik.
Hajló nád közt kotlós zizzen, vízicsibe-népét tereli a vízben.
Ér tükrében látszik az ég is, fejetetején a vízicsibe-nép is.
Siklók, békák, pókok látják vízicsibe-pásztor vízicsibe-nyáját.

53.
Erdőt járunk, árkot lépünk,

bükkfa lábunk, venyige-térdünk,

szél se tudja merre térünk,

jegenye-sudaras utakon élünk.

Zsong a kis szél, zúg a nagy szél,

bokrot bolygat, bele ne essél.

Néha nyár jön, néha nagy tél,

ha üres a szatyor, elegett ettél.

WEÖRES S+NDOR: Rongyszőnyeg

31.
Szállnak az alkonyi felhők,
mint halovány-hajú lányok,

tűz-színű csillag az ékük,

libben a fátyol utánok.

Mennyei őzre vadásznak,

nincs nyoma égi vadaknak.

Lassan a hegyre hanyatló

Hold poharába zokognak.

72.
Duna mellett kopár fa,

rászállott a madárka,

rászállott a madárka,

vízre hajló ágára.

Kettőnket, te madárka,

csak elbír a kopár fa,

ráülünk az ágára,

fütyülünk a világra.

99.
Őszi éjjel

izzik a galagonya

izzik a galagonya

ruhája.

Zúg a tüske,

szél szalad ide-oda,

reszket a galagonya

magába.

Hogyha a Hold rá

fátylat ereszt:

lánnyá válik,

sírni kezd.

Őszi éjjel

izzik a galagonya

izzik a galagonya

ruhája.

WEÖRES S+NDOR: Szarvasok

Legel a kis falu gulyája,

nyugtalan a gulyás kutyája.

Idegen szagot sejt, a fejét fölvágja,

szimatol a nedves szél sodrába.

Szárnya kél a fehér homoknak,

a völgyben szarvasok robognak.

Jönnek a szél-árka völgyből egyre többen, száz, meg mégtöbb nyargal egy-seregben.
A szittyós itatón megállnak,

szarvaik kék eget kuszálnak.

Egy vén bika szétnéz, beleront a porba

és nyomában dübörög a horda.

WEÖRES S+NDOR: Magyar etűdök
39.
+rok mellett

üszkös a fadereka,

üszkös a fadereka,

kikorhadt.

Felhő-cápa

úszik az egeken át

űzi a hegyeken át

a holdat.

Egyszer égig

fölmásznék,

mennyei cápát

horgásznék,

Föl ne mássz, mert

üszkös a fadereka

üszkös a fadereka

kikorhadt.

2. HORV+TH J+NOS: Versritmusú szólások a kötetlen

beszédben
billeg-ballag

ötöl-hatol

hébe-hóba
éjjel-nappal

télen-nyáron

girbe-gurba

lári-fári

ákom-bákom

elől-hátul

dínom-dánom

egytől-egyig

üti, veri

térül-fordul

okkal-móddal

étlen-szomjan

tárva-nyitva

jobbra-balra

nyakra-főre

mende-monda

körbe-körbe

imitt-amott

hegyin, hátán

kutya baja!

élve-halva

kékült, zöldült

kipked-kapkod

ritka, mint a fehér holló

öregember nem vénember

nem nőnek a fák az égig

köd előtte, köd utána

maga alatt vágja a fát

láttam én már karón varjút

Illa berek, nádak erek

a jó bornak nem kell cégér

holtomiglan, holtodiglan

apád-anyád ide jöjjön

hamu alatt lappang a tűz

legyen neki könnyű a föld!

ide vele, ha van nyele!

nem mind arany, ami fénylik

felkopik az álla

ellátta a baját

van bőr a pofáján

kivágta a rezet

attul döglik a légy

visszafelé sült el

aki bírja, marja

ki ad többet érte?

madárlátta kenyér

végét járja, szegény!

egy csapásra kettőt

belészorult a szó

szakasztott az apja!

egy bordába szőtték

ha nem csurran, cseppen

széna-e vagy szalma?

nem sül ki a szemed?

minden lében kanál

vak vezet világtalant

ahány ház, annyi szokás

áll, mint a Sion hegye

ne szólj szám, nem fáj fejem

pénz beszél, kutya ugat

ember kell a gátra!

csínján bánik vele

jön-megy, mint a szűcstű

eltűnt, mint a kámfor

kitették a szűrét

szoknya mellett nőtt fel

jöttem, láttam, győztem

végestelen végig

megadta a módját

rossz fát tett a tűzre

igaza van benne

nem kerget a tatár!

tavasz akar lenni

lassabban a testtel!

nem fenékig tejfel!

süket, mint az ágyú

tente baba , tente

szólj igazat, betörik a fejed

eltalálta szarva közt a tőgyit

egyet mondok, kettő lesz belőle

síppal, dobbal, nádi hegedűvel

kénytelen-kelletlen

se ide, se oda

ez se jó, az se jó

hányódik-vetődik

új seprű jól seper

adtál uram esőt

nincs köszönet benne

ki mint veti ágyát,

úgy alussza álmát

amit ma megtehetsz,

ne halaszd holnapra
amit veszt a réven,
megnyeri a vámon
Az ígéret szép szó,
ha megtartják, úgy jó
Bort, búzát, békességet,

mákot, makkot, mogyorót

3. O. NAGY G+BOR: Magyar szólások és közmondások

Ne állj itt úgy, mint egy + betű.

Aki á-t mond, bé-t is mondjon.

Elmegyünk Abára, a bornak javára.

Bizonytalan, mint az abai vacsora.

Ért hozzá, mint tyúk az ábécéhez.

Az ábécét se tudja, mégis papolni akar.

Nem együtt tanultuk az ábécét!

Az ablakon kérik, az ajtón nem viszik.

Örül, mint az ablakos, mikor hanyatt esik.

Ne akkor abrakolj, mikor indulni kell!

+brázatnak rossz, pofának megjárja.

Vastag abrosz, vékony ebéd.

Aki nem akar adni, azt mondja, hogy nincs.

Könnyű azt adni, ami nem kell.

Jobb egy adok, mint száz kérek.

+gyba kicsi, bölcsőbe nagy.

+ldás, kegyelem, ezt a kis bort lenyelem.

Angyal a szava, de ördög a szíve.

Ahol nyájas az anya, kényes a leánya.

Nincs aratás munka nélkül.

Repedt az árboc, megállott a gálya.

Beszélhet annak az arkangyal is.

Itt az árok, most ugorj!

Ha van baj, ha nincs jaj, mindig panaszkodik.

Nem egész világ Baranya, laknak Somogyban is. Egy jó barát a szomonúságban, felér százzal a
vigasságban.

Új barátért el ne hagyd a régit!

Nehezebb a barátságot fenntartani, mint megkötni.

Bársony mellény, üres has.

Aki mást becsap, magát csapja be.

Kialudná a törököt Belgrádból.

Ne nevesd a bénát, ha te sánta vagy.

Inkább bendő szakadjon, minthogy étel maradjon.

Iszik, mint a berényi török.

Rágódik, mint Berkes ökre.

4. JÓZSEF ATTILA: Ülni, állni, ölni, halni

Ezt a széket odább tolni,

vonat elé leguggolni,

óvatosan hegyre mászni,

zsákomat a völgybe rázni,

vén pókomnak méhet adni,

öregasszonyt cirógatni,

jóízű bablevest enni,

sár van, lábujjhegyen menni,

kalapom a sínre tenni,

a tavat csak megkerülni,

fenekén ruhástul ülni,

csengő habok közt pirulni,

napraforgók közt virulni -

vagy csak szépet sóhajtani,

csak egy legyet elhajtani,

poros könyvem letörülni, -

tükröm közepébe köpni,

elleneimmel békülni,

hosszú késsel mind megölni,

vizsgálni, a vér hogy csordul,

nézni, hogy egy kislány fordul -

vagy csak így megülni veszteg -

fölgyújtani Budapestet,

morzsámra madarat várni,

rossz kenyerem földhöz vágni,

jó szeretőm megríkatni,

kicsi húgát ölbekapni

s ha világ a számadásom,

úgy itt hagyni sose lásson -

Ó köttető, oldoztató,

most e verset megírató,

nevettető, zokogtató,

életem, te választató!

5. WEÖRES S+NDOR: Robogó szekerek

Mennek a fuvarosok, a fekete dobosok a kerekeken
éjszaka
 a tanyai kutyaugatásokon át, tova! s a falusi zárt kapuk álmain át, tova! az úton a kétfele
meredeken árny-hegyű jegenyesor innen is onnan is árkai mentén.

A gyerekek alszanak, elviszi őket a fuvalom az égbe, hol érik a csillag, e gömbölyű, de tövises alma,
s a hold-fele kanyarog a hintafa bársonya, cifra szalagja, de virrad, a kicsi öcsik és húgok álmai hajnali
légcsiga fonatain újra le, földre pörögnek.
Súlyos muraközi ló dobog, a kövön a pata kopog, a paripa föl-nyihog -a falon a ló feje, hó-színen a
fekete, tovasuhan -ablakon és puha keszekusza mennyei álmokon átfut az árnyék.
Mennek a fuvarosok, aluszik a köpönyegük, ők maguk éberek - az úton a kikeleti lombokon a
szekerek erezete iramodik - ágyban a kisfiú és húga mennyei hintafa ágain ezer üvegizmú, salátabo-
káju, kakukfejü tarka lovat lát.

6. BABITS MIH+LY: Új leoninusok (részlet)

Kékek az alkonyi dombok, elülnek a szürke galambok,

hallgat az esteli táj, ballag a kései nyáj.

Villám; távoli dörgés; a faluban kocsizörgés,

gyűl a vihar serege; még lila s már fekete.

Éjre csukódnak az aklok, jönnek az éjjeli baglyok,

csöndben a törpe tanyák, félnek az édesanyák.

Sápad a kék hegytábor, fátyola távoli zápor;

szél jön; csattan az ég; porban a puszta vidék.

Szép est a szerelemre: jövel kegyesem kebelemre;

sír és fél a világ; jer velem árva virág.

Mikor ölembe kaplak, zörren az üveges ablak!

Hajtsd a szívemre fejed; künn az eső megered.

Sűrűn csillan a villám; bús szemed isteni csillám.

Míg künn csattan az ég, csókom az ajkadon ég.

Ó, bár gyújtana minket, egy hamuvá teteminket

 a villám, a vihar; boldog az, így aki hal.

7. KALEVALA (részlet)
„Haj húgocskám, menyasszonyka,

Aranyalma, gyöngyömadta,

Hallj ide, míg én beszélek,

Más módon amíg mesélek!

Szép virág, ím indulsz innen,

Messze mégy, szamóca, menten,

Posztó-pelyhes elporoszkálsz,

Bársonybőrű bizony elszállsz

E híres-neves hazából,

E szépséges szép tanyáról;

Ihol másik házba röppensz,

Idegen családba csöppensz,

Más világ van másik házban,

Idegenben, más hazában,

Lépegetni gondolkodva,

Cselekedni fontolgatva,

Nem ahogy apád terein,

Avagy édsanyád mezein:

Hegyen-völgyön danolászni,

Úton-útfélen hújazni.”

„Ha majd elhagyod e házat, Végy eszedbe minden egy s mást, Hadd csak itthon ezt a hármat:
A napfényes hosszú álmot,

Szülédnek szíves szavait,

Köpüléskor a vajosztást.”

„Végy eszedbe minden holmit,

+lomtáskádat felejtsd itt,

Hagyd hazádbeli szüzekre,

A kemencesutba vetve,

Dalaid lócavégre vessed,

Ablakba te vidám versed,

Leányságod seprütőre,

Vesd vadságod lepedőre,

Padkára te rosszaságod,

Pallóra te lomhaságod,

Vagy nyoszolyódnak unszoljad,

Nyoszolyód kezébe nyomjad,

Nyoszolyód vigye harasztba,

Hangafüves helyre hordja.”

„Új erkölcsöt kell követned,

Az előbbit elfeledned,

Atyád irgalmát tagadnod,

Ipad irgalmát fogadnod,

Mélyebben kell meghajolnod,

Ráadásul jó szót adnod.”

„Új erkölcsöt kell követned,

Az előbbit elfeledned,

Szülőd irgalmát tagadnod,

Napad irgalmát fogadnod,

Mélyebben kell meghajolnod,

Ráadásul jó szót adnod.”

„Új erkölcsöt kell követned,

Az előbbit elfeledned,

Bátyád irgalmát tagadnod,

Süved irgalmát fogadnod,

Mélyebben kell meghajolnod,

Ráadásul jó szót adnod.”

„Új erkölcsöt kell követned,

Az előbbit elfeledned,

Húgod irgalmát tagadnod,

+ngyod irgalmát fogadnod,

Mélyebben kell meghajolnod,

Ráadásul jó szót adnod.”

„Míg világ világul lészen,

Míg arany hold süt az égen,

Szokatlan ne házasodjék,

Járatlan ne menjen férjhöz!

Minden ház szokásra oktat,

Jó ház is szokásra szoktat;

Férj a kedvet megkísérti,

Kedvedet a legjobb férfi;

Ott van szükség szemfülesre,

Hol hibás a ház szokása,

Ott szorulnak az ügyesre,

Hol haszontalan az ember.”

„Vőlegényke te szegényke,
Ne bántsd ám kis asszonyodat,

Ne fogd rá rabostorodat,

Bőrostorral meg ne bégesd,

Virgács végivel ne ríkasd,

Fészer sutjába ne síkasd!

Eddig apjánál se szokták

Bántani a kis asszonykát,

A rabostort rá nem fogták,

Bőrostorral nem bégették,

Virgácsvéggel nem ríkatták,

Fészersutba nem síkatták.”

„Falmódra előtte állván

Maradj, mint a kapubálvány,

Ne engedd, hogy napa verje,

Ipa korholgatni merje,

Idegen szégyenbe keverje,

Szomszéd háznép becsmérelje.

Családod ha kér, hogy csapd meg,

Rokon rád esik, hogy rakd meg,

Csak nincs képed a kis árvát,

Lelked bántani, a drágát,

Akit három évig vártál,

Kit kecsegtetve kívántál.”

„Vőlegény, a nőcskét szoktasd,

Arany almácskádat oktasd,

Neveld ágyadon a kis nőt,

Az ajtó megett tanítsd őt,

Mind a két helyt egy esztendőt,

Egy kis évig szád szavával,

Másik évig szemjárással,

Harmadikban toppantással!”

„Ha még erre sem hajolna,

Szófogadó mégsem volna,

Hozz a nádasból egy nádszált,

Mezőről suhogó surlót,

A lányt avval engeszteljed,

Negyedik évben nőd neveljed,

A surlófűvel suhintsd meg

A sásosnak szélén intsd meg,

Ne nyúlj hozzá ostornyéllel,

Ne verd meg a lányt kötéllel!”

„Süve nyomban kérdezhetné,

Ipja fontolóra venné,

Falut járók észre vennék,

A falusi nők nevetnék:

Ez csatában csörtetett-e,

Ütközetben ügetett-e,

Vagy toportyánféreg marta,

Erdő medvéjének marka,

Avagy farkas-e a párja,

Medve a kenyeres társa?”

(Vikár Béla fordítása)

8. OVIDIUS: +tváltozások
Philemon és Baucis (részlet)
...hárs mellett tölgyfa magaslik phryg halmok közepett, közepes kőfal körülöttük:
Nem távol tó áll, tó most, hajdanta lakott föld, most szárcsák, vöcskök, vízityúkok lakhelye, posvány.
Arra halandó képében Jupiter s vele pálcás gyermeke jött, Atlantiades, de levetve a szárnyát. Kértek
ezer házban pihenőt és éjjeli szállást, zártak ezer házat reteszek; hanem egy befogadta mégis a két
istent, csak sásfedeles kicsi kunyhó, ám jó Baucis anyó s vele egykorú férje Philemon házasok ott
lettek még ífjan, s ott öregedtek együtt, és a szegénységet megvallva viselték könnyen e kunyhóban,
sose lázadt ellene lelkük; ott urat és szolgát, vendég, be hiába keresnél: ők az egész háznép, s a
parancsot az adja, ki kapja. Hát hogy az égilakók e szerény kicsi házhoz elértek, és fejüket hajtván
alacsony kapuján bekerültek, már elibük széket hoz az agg, le is ülteti őket; rá a serény Baucis takarót
tesz, durvaszövésűt, tűzhelye langyosodott hamuját tovasöpri, föléleszt tegnapi csöpp parazsat,
táplálja levéllel a lángot s száraz kéreggel; lobbantja öreg lehelettel; fölszelt mézgafenyőt, padlásról
hozza a rőzsét, tördeli szét, s a kis üstnek alá odarakja serényen. Majd, a locsolt kertből ami
zöldséget hoz a férje, fosztja levéltől mind; azután kormos fatetőről ágas villával leemel füstlepte
szalonnát, mit be soká őrzött, darabocskát szel le belőle, és a tűzön buzgó vízben megfőzi puhára.
Múlatják az időt közben, csalják csevegéssel, várakozásuk könnyű legyen. S ama bükkfa-medencét,
falbaütött szögről mely függött görbe fülével, langyosodott vízzel töltik, fürdetni a lábuk; állt a
középen egy ágy, raknak rá nádbuzogánynak pelyhével töltött vánkost; fűzből keret és láb.
Nádbuzogány-pelyhes vánkost tesznek kerevetre, rendezik el buzgón; fűzből kerevet-keret és láb; rá
takarót tesznek, mit egyébkor elő sose vesznek, csak szent ünnepeken; de bizony hogy ez is csak öreg
volt és foszlott, illő mindenhogy a fűz-kerevethez. Dőlt le a két isten. Nekitűrőzködve, remegve
asztalt ád az anyó: de a háromból rövidebb volt egy láb: tettek alá cserepet, s eltűnt a különbség, már
egyenes; lapját zöld ménta sikálja simára. Tiszta Minervának kétszínű bogyója kerül rá, s ősszel
termő som borseprő-óvta gyümölcse; répa, cikória is, sajttá sürüdötten aludttej, s véle tojás, langyos
hamuban forgatva kifőzött, mindez agyagtálban. S keverő, ami éppoly ezüstből volt vésett, vele meg
faragott poharak, valamennyi bükkfából, sárgállt vájt öblük szőke viasszal; csöpp kis idő: s melegen
küldött nekik étket a tűzhely, végül a nem nagy időn át vénült bor jön utána, s második asztalnak
mindez hamar ad helyet aztán: ott a dió, füge, ott az aszalt datolyák meg a szilva, majd remek illatú
alma kerül kereköblű kosárba, s bíborosult vessző leszedett friss fürtje, a szőlő.
Ott közepütt, a fehér lépes méz; és ami legfőbb:
jóakaró orcák, sose rest, sose szűkös igyekvés.
Közben a kancsóról látják, hogy megtelik újra mindig, amint kiürül, s hogy a bor megemelkedik
önként, megrémülnek, a furcsa csodán, tenyerét fölemelve Baucis anyó könyörög s vele félénk férje
Philemon, rögtönzött kicsiny étkeikért a bocsánatuk esdve. Volt egy lúdjuk, a kis kunyhó őrzője,
egyetlen, ezt a lakók le akarták vágni az égilakóknak; fürge a lúd, repdes, fárasztja a két öregembert,
játssza ki őket igen hosszan, s fut az égilakókhoz végül is oltalomért: mire ők tiltják leölését. „Égből
érkeztünk, bűnhődni fog itt a sok ádáz szomszéd, érdeme díjában; de ti”, szólnak, „a vészből
megmenekültök, igen; de ki kell most lépnetek innen, s nyomdokaink kísérve, a hegy meredek
tetejére mennetek!” +gy is tesz mindkettő, botrahajolva lépdelnek föl a domb derekán igyekezve a
vének.
Annyira voltak csak, mint nyíl tud szállni, a csúcstól, s vissza amint néznek, látják, hogy lent az egész
táj mélyre, mocsárba merült, csak az ő kicsiny otthonuk áll még; sírnak a szomszédok sorsán, s
ámulnak az aggok; s ím az a kettőjüknek is oly kicsi ócska lakocska templommá válik: cölöp állott,
most csupa oszlop, sárgul a zsupp, s a tető tündöklik sárga arannyal, díszes az ajtófél, márványból
rakva a padlat.
Satumus fia most szelíden megkérdezi tőlük:
„Mondd, te igazságos vénember s hű felesége ennek a jó férjnek, mire vágytok?” Csak keveset szól
Baucisszal, s közösen vele már ezt kéri Philemon:
„Itt mi a papjaitok, szentélyetek őrei légyünk, s mert egyetértésben töltöttük az életet együtt, egy
legyen elhívó óránk, sose lássam a sírját én feleségemnek, ne temessen el ő soha engem.”
Teljesedik vágyuk: hív őrei voltak a szentelt helynek, míg éltek; s mikor őket az aggkor, az évek
megtörték, s mikor épp ama lépcsőn állva, az elmúlt dolgokról szóltak, hát Baucis látja: Philemon
Iombosodik, s Baucist leveledzeni látja Philemon. Már mindkettőnek kezdett arcára a lombcsúcs
nőni, mikor míg még lehetett, „Isten veled, édes hitvesem!” ezt mondták, egyszerre, s az ágak is
ekkor és egyszerre belepték ajkuk: a thynosi tájon azt az iker két fát a lakos mutogatja ma is még. Ezt
szavanemjátszó sok vén (nem volt oka csalni) mondta el énnékem: magam is láttam koszorúkat
függni az ágakon ott, s szóltam, magam is, koszonúzva:
Égi legyen, kit az ég kedvel, s tisztelt, aki tisztel!”
(Devecseri Gábor ford.)

Daedalus és Icarus
Meggyűlölte ezenközben Krétát, meg a hosszú számkivetést, mert vágyakozott haza Daedalus immár-
s foglya a tengernek. „Minos elzárta a földet és el a tengert,” szól, „de az ég csak nyitva; gyerünk hát:
mindenen úr lehet ő, de a tágas lég nem övé még.”
Szólt, s új művészet, mire most szíve-lelke törekszik:
s újul a természet. Tollat sűrű rendbe rakosgat, kezdi a kurtákon, melléjük rakja a hosszút, mint
lejtősen ahogy nőnének: hajdan a pásztor sípja ekép magasult nem-egyenlő nád-darabokból; majd
közepütt szállal, köti lentebb össze viasszal, és az egész toll-sort kicsikét görbére konyítja, mint a
valódi madár szárnyát. Fia, Icarus ott áll, s hogy maga vesztével játszik, nem sejti sehogysem: hol,
mosolyogva, a szél-felfelfúdosta pihékért kapdos, hol meg a szőke viaszt lágyítja hüvelykkel, s apja
csodás művét késlelteti játszadozással. És hogy a legvégső simítást megkapta a munka, két kifeszült
szárnyán egyensúlyt ér el a művész, és levegőt rezzent s ott leng, levegő magasán fent. Oktatgatja
fiát: „Közepütt szállj,” adja tanácsát, „Icarus, erre vigyázz, nehogy aztán, hogyha alant szállsz, víz
nehezítse a tollaidat, s tűz marja, ha túlfönt: szállj csak a kettő közt! S intlek: ne figyeld a Bootest, sem
Helicét, sem az Orion kardját, a kivontat: szállj, ahogy én vezetek!” S míg így repülésre tanítja, már a
szokatlan két szárnyat vállára szorítja. Dolgozik és oktat, s öreg arcán könnyei folynak, két keze is
reszket. Csókot nyom a gyermeki arcra, mit többé soha már, s szárnyán fölemelkedik, úgy száll,
kísérőjét féltve, elől, valamint a madár, ha zsenge fiókáját fészekből légbe vezérli; szállani hívja
tovább, vészes tudományra tanítja, lengeti két szárnyát, néz vissza, figyelve fiáét.

Lent a halász, remegő nádszárral míg halakat fog, botra hajolt pásztor, s ekevasra hajolva a szántó,
látja, meg is döbben, s azt véli: kik útjuk a légben így veszik, égilakók. Ők meg balkéz fele hagyták
Juno szent Samosát (Paroson túl, Deloson is túl), jobbra Lebinthus esett tőlük s dúsmézű Calymne;
ekkor a gyermek kezd a szilaj röpülésnek örülni, és vezetője fölé száguld, vágy vonja az égbe, tör
magasabbra utat. Lágyítja közelben a hő Nap tollai illatozó viaszát, körítő kötelékét; olvad a könnyű
viasz: csupaszon csap-csapkod a karja, s már evezőtelenül nem fog vele csöpp levegőt sem, ajka kiált,
apját szólítja, de elnyeli ekkor áradatába a kék tenger, mely róla nevet nyer. Ekkor a bús apa - már
nem is az! - szól: „Icarus!” így szól, „Icarusom, hol vagy? Nyomodat hol-merre kutassam?” „Icarus!”
így harsan: s meglátja a tollat a habban; már átkozza találmányát, teszi sírba a testet, s kapta nevét az
egész tájék amaz ott-nyugovóról.
(Devecseri Gábor ford.)

Pyramus és Thisbe
„Pyramus és Thisbe, legszebb fiú volt amaz egyik, másik Napkeleten legszebb volt mind a leány közt, s
egymásnak szomszédai, hol, mondják, hogy a büszke várost téglával körítette Semiramis egykor.
Ismeretet szomszédság ad s indítja szerelmük:
ez meg időveL nőtt; vágyták is a hitvesi fáklyát, s tiltották a szülők. De amit megtiltani meddő:
egymásért azonos lobogással lángol a szívük. S erről senki se tud; szavuk intés, titkon-adott jel;
rejtegetik tüzüket, s lobog az csak méghevesebben. Keskeny kis hasadék támadt még kezdetidőben
építéskor amott, hol a két ház közfala állott. Észre olyan sok századon át e hibát ki se vette, s (mit
meg nem sejtesz, szerelem?) szeretők, szemetekbe tűnik: s ösvényt lel szavatok; gyöngéd susogással
száll a becéző szó egymáshoz biztosan által. Gyakran, ahogy Thisbe itt állt és Pyramus ott túl, s
egymás ajkának leheletjét érzeni tudták, „Jaj”, szóltak „te irigy fal, mért állsz két szerető közt?
Oly sok-e engedned, hogy a testünk egybefonódjék?
Vagy legalább addig nyílnál, hogy csókokat adjunk. Vedd mégis hálánk: mert meg kell vallani, néked
jár köszönet, hogy jószavaink egymáshoz elérnek.” Hasztalanul miután, kétoldalt, így keseregtek, éj
közeledtével búcsúztak, csókot is adtak két külön oldalon ők, túlsó oldalra nem érőt. Tűnt fel, az éj
tüzeit tüstént tovaűzve, a Hajnal, és a mezők dérlepte füvét szárítva, az új nap, s ők a szokott helyen
ott voltak. Hol gyönge panasz-szót suttogtak hosszan, s döntöttek: az éjszaka-csöndben rászedik
őreiket, s ha lehet, kiosonnak a házból, és ha az otthonuk elhagyták, el a házakat is mind, messze
mezőn nehogy eltévedjenek, össze Ninusnak sírjánál jönnek, s fa tövénél búva, bevárják egymásnak
jöttét. A szederfát, rakva fehérlő szedreivel, tudják: hűs forrás partja növelte. Tetszik a terv. Lassan
látszott tovatűnni a napfény, végre a vízbe szakadt, s a vizekből éjszaka támadt.
Nagy ravaszul kioson Thisbe a homályban az ajtón, rászedi háznépét, fátylával rejti a képét, surran a
sírdombhoz, s odaül, mit mondtak, a fához. Ennyire bátorrá szerelem teszi. S íme, oroszlán jön,
vértől-habosult szájjal, barmot csak imént ölt, szomszéd forrásnál kívánja eloltani szomját. Hold
sugaras fényében amint Babylon-beli Thisbe ezt meglátja, rohan remegőn barlangi homályba. S míg
száguld, leesik válláról leple. Eloltván bő vízzel szomját, míg lépdel a véres oroszlán vissza az
erdőségbe, üres leplére találva, vériszamos szájjal széttépi a lenge ruhákat. Később ér oda, és a
nyomát jól látja a vadnak Pyramus ott a homok sürüjén, s elsápad az arca; majd, hogy a véráztatta
lepelt is megleli, így szól:
„Minket, a két szeretőt, egy éjszaka küld a halálba.
Bár - méltó volt rá - a leány élt volna sokáig! Bűnös az én lelkem: te szegény, én hoztam a veszted,
én, ki e félelmes vad helyre kicsaltalak éjjel, és nem jöttem előbb. Tépjétek szerte a testem, és vétkes
szívemet faljátok vad harapással, mind, ti oroszlánok, lakozói e szikla-vidéknek! Gyáva, ki csak kíván
meghalni.” Fel is veszi leplét Thisbének, s kijelölt fájukhoz, az árnyba ragadja, könnyel a jólismert
leplet s csókkal telehinti, s „Vedd”, ezt mondja, „az én vérem, lepel, ebben is ázz hát!”
És tőrét, mely övén díszlett, bemeríti hasába, s késedelem nélkül kiragadja, halódva, a sebből. Hullt
le a földre hanyatt, s magasan fröccsent föl a vére, nem másképp, valamint ha csöveknek megreped
ónja, és sziszegő kicsi nyílásból szökken ki a víz-ár, s oszlopként a magas levegőt hasogatja sugára.
Annak a fának most, vérrel telehintve, gyümölcse elfeketül, s a gyökér, melyhez lehatolt a sötét vér,
bíborosult színnel tarkázza a fenti gyümölcsöt. Most, noha még retteg, nem akarja becsapni a
kedvest, s megtér már a leány, a fiút szeme, szíve kutatja, s hogy mily nagy vészből menekült, el
akarja mesélni. Eljut a helyhez, a fához is ér, föl is ismeri lombját, ám a gyümölcs színe más, töpreng
hát, vajjon ez-é az. Még kételkedik, ám veri ott vonagolva a véres földet, látja, a test; hátrál,
belesápad az arca, s borzadozik, valamint tengernek sós vize, hogyha sík színén lebegő szellő
fuvallatja megy és jő. És amikor már látta, hogy ez nem más: szeretője, ártatlan karját verdeste
goromba ütéssel, tépte a fürtjeit és karjába karolva a kedves testet, s könnyeivel sebeit telehintve,
keverte véréhez könnyét; hideg arcát csókja borítja, s „Pyramus!” így sír fel, „tőlem, te szegény, mi
rabolt el?
Pyramusom, no felelj; Thisbe, szeretőd, aki szólít; halld meg a szóm, drágám, lehanyatlott arcod
emeld rám!” Haldokoló szemeit Thisbéje nevére kinyitja Pyramus egyszer még, ránéz, s így hunyja le
újra.

Néz a ruhára s a tőrnek puszta ivor hüvelyére, s szól a leány: „A magad keze volt, s a szerelmed
irántam, mely a halálod hozta, szegény! De merész kezem erre s van nekem is szívem: s ad erőt,
sebet ütni, szerelmem. +me, követlek, holt; oka voltam, mondja a hír majd, holtodnak s követője;
halál volt, más se, mi tőlem tépni tudott téged: s a halál sem tép tova tőlem.
Mégis, hozzátok kettőnk kérő szava szálljon, ó, ti szegény szüleim, s ti szülői az én szeretőmnek, hogy,
kiket ennyire hű szerelem s végóra köt össze, már irigyelni ne kívánjátok tőlük az egy-sírt. És, fa, mely
itt most egy nyomorult holttestre teríted, s nem sok idő múltán kettőre az ágaid árnyát, hordd az ölés
jeleit mindig, s illően e gyászhoz, hirdessék a gyümölcseid is feketén a halálunk.” Mondta, s utána a
tőrt mellének szegzi, belédől abba a vasba, mi még vérnedves volt az öléstől.
Égbeliekhez elér, a szülőkhöz is elhat az óhaj:
mert a szeder feketén csillog mindig ha megérik, és mi a két máglyán maradott, egy urna nyugosztja.
(Devecseri Gábor ford.)

Pygmalion
Pygmalion, látván, hogy ezek mily vétkesen élnek, elborzadt buja bűnüktől, mit az asszonyi szívnek
nyújt bővebben a természet, nem vett maga mellé asszonyt, nőtelen élt, nőtlen volt ágya sokáig.
Nagy művészettel készített szobrot eközben hó elefántcsontból, amilyen szép nő a világra nem
születik sohasem; s a saját művébe bolondult. Élő szép szűznek vélhetnéd könnyen e szobrot; tán a
szemérem tiltja csupán mozdulnia, vélnéd; művészet fedi el, hogy csak művészet. Az ámult Pygmalion
az utánzott testtől gyúl szerelemre. Ujjaival művét tapogatja: ha emberi test-e vagy csak ivor; s hogy
ivor, nem vallja be mégse magának. Csókokat ad, s hiszi: kap; szól hozzá, tartja ölében, és hiszi: ujjai
lágy testébe nyomódnak a lánynak, s fél, hogy kék folt kél a leányon, ahol tapogatta. Mond gyöngéd
szavakat, s azután ami kedves ajándék mindig a lánynak, elé viszi: kagylót, sima kövecskét, gyönge
madárkákat, sok ezer színű, tarka virágot, szép liliomszálat, festett labdákat, a fákról Heliasok
könnyét; testére ruhákat is aggat; ujjait ékkővel s a nyakát csinosítja nyakékkel; gyöngéd gyöngy a
fülére, kerül kebelére kösöntyű: mind illik neki ez; s nem csúnyább meztelenül sem. Sidoni bíborral
készült kerevetre teríti, hitvesnek hívogatja, pihés párnára nyugosztja végre nyakát, valamintha csak
érezhetne akármit.
Jött Venus ünnepe, mely Cyprusban mindig igenszent, és, szarvuk körülöntve arannyal, hullnak a
tulkok áldozatul, hószín nyakukat bárd metszi keresztül, füstöl a sok tömjén; s ő, mint kell, áldozat-
adva áll meg az oltárnál, s félénk szava szól: „Ha ti mindent, égiek, adhattok, vágyom feleségemül...”
Azt nem merte kimondani: „Őt”, pusztán: „... egy olyant, ki hasonló.”
Csakhogy arany Venus átértette (hisz ünnepi napján ott volt), hogy mire áhítozik; s hogy kedvez e
vágynak, égig háromszor lobogó lánggal kimutatta. Pygmalion hazatér, lányszobrát látni szeretné,
ágyra lefekteti, ád csókot neki, érzi: melegszik; ajkát nyomja reá ismét, mellére az ujját: s lám az ivor
lágyul, s már nem mereven, benyomódik vágyó ujja alatt, valamint a hymetti viasz, ha nap heve éri,
puhul, ha hüvelyk meggyúrja, igen sok más alakot vesz föl, használják, hasznos eképp lesz. +mul,
félve örül, s aggódik, hátha csalódik, most a szerelmes, a vágyott lányt érinti meg újra. Élő test! Ereit
már vetni tapintja hüvelyke. Most azután a Paphos-beli hős szívbéli szavakkal adja Venusnak a
háláját; és ajkait immár nyomja a nem hazudott ajkakra; a szűz meg a csókot érzi, el is pirul, és félénk
szemeket vet a fényre, és egyszerre az ég boltját és látja szerelmét. Eljön az istennő is, mit megadott,
ama nászhoz, és hogy a holdnak szarva kerekre kilencszer egészül, jő a világra Paphos, nevet ő ad
majd a szigetnek.
(Devecseri Gábor ford.)

9. PAPP TIBOR: Pogány ritmusok

Az ötven éves

Weöres Sándornak

tiszta az ünnepi tisztás

kard-hegye éles hold

 fákon lóg a sötétség kör közepén a tűz (-)

zene zúg zene bőg / tűz ég puha tűz

vad zene zúg bőg / dob - - -

dob - - - / dob dob dob zene

dob - - - / kürt szól duda

szól

síp szól duda szól / duda szól kürt

szól

síp szól húr peng / bong zsong buja

hang

bőgő zene búg / tűz ég puha tűz

harsona harsog / dob pergésben

ének kórus / zeng - - -

üst-dob kong bong / peng - - -

kong peng bong zsong / cseng - - -

síp szava siklik / s tűz ég fű közt

dob szó kürt szó / csík száll égig

rozsdás égig / föl csak csíkban

a
füst - - - / dob dob dob zene

üsd - - - duda / dob dob dob duda

dob duda dob duda / üsd - - -

 *

--- / fut a lova fut a

lova

dob tőr tánc tűz / tíz - - -

dob tőr tánc tűz / tíz tűz tánc tőr

dob - - - / dob - - -

dob doboló zene / dob - - -

bőr duda duda szól / dob - - -

fényes doboló / dob - - -

síp szava kürt szava / csattog a ló pata

ordít a bömböl a / duda duda duda

duda

síp szava kürt szava / duda duda duda

duda

két kéz két kés / duda duda duda duda

két kupa négy kupa / duda duda duda

duda
dob - - - / dob tőr tánc tűz

tíz tűz tánc tőr / vér völgy víz vár

füst-csík tűz-csőr / dob - - -

doboló fényes / dob - - -

duda zene zene duda / dob duda dob duda

dob - - - / ----

---- / ide oda fut a

lova

tíz tíz tíz lova / csattog a

lópata

futnak a vad pari- / pák - - -

ide oda fut a lova / síp szava kürt

szava
hívja a várja a / dob tőr tánc tűz

tíz tűz tánc tőr / fűszál vas-víz

kő-kút tűz-csőr / dob - - -

dob duda duda dob / dob - - -

szép szügye fényes-e / éles a kés hegye

szőre sötét feje / csupa hab csupa

dér

fuj a szél köp a vér / míg a tőr sxivet

ér

síp szava kürt szava / duda duda dob

duda

harsog a harsona / duda duda dob

duda

duda duda dob duda / duda duda dob

duda

tűzbe a lópata / bőr szaga bűzlik a

réten a nádas ö- / lén - - -

hajlik az ünnepi táncos

táncol a kör közepén (-)

föld víz nap hold föld (-)

föld hold nap víz tűz (-)

szél fák fű víz hal (-)

tűz tánc fül láb kar (-)

zöld szem két szem zöld (-)

föld víz nap hold föld (-)

tűzből futhat az árnyak

tűz közepéből a füst (-)

hajlik az ünnepi táncos

szél fúj dob pereg üsd (-)

dob dob dob duda / duda duda dob

duda
dob zene dob dob / duda duda dob dob

duda - - - / dob duda duda

duda
dob zene zene dob / dob - - -

dob dob duda dob / dob dob duda dob

dob dob duda duda / üsd - - -

ÖSSZEFOGLAL+S
1. A hiteles színpadi beszéd alapja az automatikus biztonságú szövegtudás. Az ezredszer kimondott
mondatot is úgy kell felszínre hoznunk, mintha most mondanánk ki először. Nagyon kell értenünk azt,
amit beszélünk. A szöveg érzelmi színeit nem szabad erőltetni, mert így hazugság születik. Hagyjuk,
hogy hasson ránk a kimondott gondolat és az átélt helyzet, s az érzelmi töltöttség magától létrejön.
2. A helyes légzés mély, halk és önkéntelen. Nem azért tartunk szüneteket, hogy lélegezzünk,
hanem hogy tagoljuk a gondolatokat, s közben lélegezzünk. A szünetek sokszor fontosabbak a
kimondott szavaknál. A tagolás biztonsága a beszéd biztonságát mutatja. A túl rövid, kapkodó
szünetek többnyire a szöveg üres felmondását jelzik, A túlzott szünetek modorosak. A szünet addig
tartson, ameddig tartalmas.
3. A jó hangadás erőlködés nélkül erős. Ne a torkunkat terheljük, a rezonanciát fokozzuk. Szinte
mindig mellhangon kell beszélnünk. Az egészséges hang tisztán cseng. Se a hangmagasság fokozása,
se az erőnövelés ne járjon görcsös izommunkával. A széles középhangsáv megteremti a moduláció
biztonságát. A hang. akkor szól elől, ha nagy hangerő mellett is úgy érezzük, hogy a gégénk alig vesz
részt a munkában. 4. A pontos kiejtés az érthetőség alapja. Ejtsük szélesen az á-a-e hangokat.
Vigyázzunk a szóvégi k, t hangokra. Az sz-z-c hangok gondatlan kiejtése a színpadról pöszeségnek
hangzik. Ami jó a szobában, nem jó a színpadon. Az r hang peregjen erősen. Kerüljük a tájejtést.
Ügyeljünk a ritmusra: figyeljük az ékezeteket. A hosszú szavakat ejtsük gondosan, mert gyors tempó
esetén gyakran elmosódik egy-egy szótag. 5. Ügyeljünk a helyes hangsúlyra, de ne hangsúlyozzunk
minden körülmények között föltétlenül szabályszerűen. Egy kis szabálytalanság, olykor tartalmasabb
a szabályosnál. Ne bízzunk azonban az átélés biztonságában, mert megszokott hangsúlyhibáink
ilyenkor jelentkeznek leginkább. Föltétlenül tudnunk kell, hogy kinek, mit, miért mondunk. Legyen
bennünk eleven a közlés ereje.
6. Vigyázzunk hanglejtés-kaptafáinkra. Majdnem mindenki mindig ugyanabban a dallamban
beszél. A hanglejtés-variációk tarkasága a színészi képesség rangját jelzi. A lúlzás azonban ugyanolyan
baj, mint a szürkeség. A hanglejtés a színpadi beszéd legkényesebb területe. Minél tehetségesebb
valaki, annál találóbb hanglejtéssel beszél. A ripacsság többnyire hanglejtés-karikatúrákat használ.
7. A legkönnyebb érzelemmentes közlő prózát mondani.
Ilyenkor tartjuk be leginkább a beszédszabályokat. Irodalmi szövegek közül az epika könnyebb a
líránál. A lírai közlés mélysége megronthatja a beszédet: a hang sokszor alig hallhatóvá halkul, a
kiejtés olykor motyogó lesz. A drámai dialógusok megkövetelik, hogy ne csak a saját beszédünkre
figyeljünk, hanem halljuk meg partnerünket is.
8. A stilizált beszéd annál könnyebb, minél távolabb áll saját ejtésmódunktól. A naturális színpadi
beszéd a legnehezebb, az archaikus a legkönnyebb. A klasszikus szövegek segítik a beszédszabályok
betartását. Az erőteljes játékmodor beszédfeladatai könnyebbek, mint a csevegő, társalgó stílus
oldottsága. A játék segíti a beszédet, az intimitás mélysége nehezíti. 9. A karakterbeszéd jó hallást,
erőteljes emberismeretet kíván. Magunkba kell inni a figurát, hogy a nyelvén megszólalhassunk. A
színészek többsége egyetlen beszédmodorban játssza végig a szerepek százait. Minden ember
másképp beszél. Minden szituációban másképp beszélünk. Tudnunk kell, hogy: milyen ki? mikor?
hol? milyen kivel? beszél.
10. Ismernünk kell anyanyelvünket. Föl kell tárnunk beszédfogyatékosságainkat. Tudnunk kell az
irányt és a célt, amerre elindulunk. Tudomásul kell vennünk, hogy lehetőségeink korlátozottak, ne a
meglevő hibák keserítsenek, hanem az elért apró eredmények lelkesítsenek. Az eltúlzott
beszédművelés rontja a művészet eleven erőit, a beszédgyakorlatok elhanyagolása dilettantizmushoz
vezet.
RÉSZLETEK A SZAKIRODALOMBÓL

HEVESI S+NDOR: Az előadás művészete (részletek)

+rásjelünk összesen 10 van, míg a zene a legkülönfélébb és legkisebb színezeteket is jelzi. A
legsűrűbb írásjelzés sem tudja az élő beszéd minden tagolásbeli árnyalatát visszaadni. Ha a verseket
az eredeti interpunkció szerint mondjuk el, s minden vesszőnek egyenlő értéket tulajdonítunk, vagyis
mindegyik után egyforma nagy szünetet tartunk, előadásunk sem világos, sem értelmes nem lehet.
Az író nemcsak kevesebb szünetjelet használ, mint amennyi szünet van a beszédben, hanem
akárhányszor a legfontosabb szüneteket sem jelzi, s ilyenkor az előadó feladata, hogy az értelem
fonalán megállapítsa a szüneteket. Miben áll a jó hangsúlyozás? Lehetetlen szabályba foglalni. A
helyes hangsúlyozáshoz az szükséges, hogy a szöveg értelmét öntudatossá tegyük magunkban, hogy
szétboncoljuk az egyes mondatokat, s azt, amit ösztönünk súgott, megvizsgáljuk, ellenőrizzük, s csak
a kritikai munka után hagyjuk jóvá. Az ösztön úgyis nagyon kényelmes, szeret tört csapáson járni, s
könnyen enged a megszokott szórend és főképpen a ritmus csábításának. Mennél finomabb
hangsúlyokat talál az előadó egy költeményben, annál finomabb az értelmezése.
Mindenki tudja, hogy a zenedarabok előadásában mily fontos szerepe van a tempónak. A
költemények tempóját nem szokták meghatározni, ámbár a tempó itt is majdnem olyan fontos, mint
a zenei előadásban. A helytelen tempó ugyanazt árulja el, mint a hibás hangsúly és a rossz
interpunkció, hogy tudniillik az előadó nem érti, amit előad. Egyazon költemény keretén belül is
többféle lehet a tempó, tehát míg egyrészt minden költeménynek megvan a maga sajátos tempója, e
tempón belül tömérdek változás lehetséges. Tudnivaló dolog, hogy a beszéd tempója jellemzi az
embereket is, s nemcsak különböző érzéseknek, hanem a különböző karaktereknek is megvan a saját
külön tempójuk.
Ha valaki át tudja érezni azt, amit mondania kell, akkor ez az érzés a hangjában is jelentkezni fog.
Minden. érzelem vagy indulat kifejezéséhez csak annyi hangot használjunk, amennyi okvetlenül
szükséges, mert a művészetben mindaz, ami felesleges, már hibás is egyúttal.
Beszélni mindenki csak a maga természetes hangján tud, amelyet folyton modulálni kell, de nem
kiforgatni igazi mivoltából.

FÓNAGY IV+N-MAGDICS KL+RA; A magyar beszéd dallama (részletek)

A hangmagasság is, a hangterjedelem is szorosan összefügg a közlés módjával, jellegével, céljával.
Érthető, hogy egy hosszabb mondat világos tagolásához nagyobb hangterjedelem kell, ahogyan
nagyobb térre lenne szükségünk ahhoz is, hogy a hosszú mondat rétegeződését, hierarchiáját
papiroson érzékeltessük. A spontán előadás erőtejesebb, élénkebb, a felolvasás kimértebb,
fegyelmezettebb. Lágy hangvétel, enyhébb nyomatékokkal összefogott enyhén ereszkedő dallamívek
jellemzik az elbeszélő hangját. Az enyhén ereszkedő dallamívek az elbeszéléstől a meséhez vezetnek.
A mesén keresztül pedig mintha a zene felé vinne ez az út. A beszéd ritmusa szabályosabbá válik, a
szólamok szinte zenei ütemekké szerveződnek. A mese jellegzetes dallamformái a hétköznapi
beszédből emelkednek ki, egyes köznapi hanglejtésformák zenei megfogalmazásai. De várja és elvárja
ezeket a motívumokat a hallgató is, s talán nem is tekintené mesének az olyan mesét, melyet nem a
hagyományos mese-hanglejtés zenéje kísér.
A harag okozta dallammódosulásból kiindulva azt mondhatjuk, hogy az esetek jó részében a
mondat hangfekvése feljebb tolódik, és a hang a mondat végén sem száll le az alapszintre. Egyúttal
fokozódik a mondat dinamikája, a tempó lényegesen meggyorsul.
A szorongás minden esetben szűkíti a hangterjedelmet, a hangfekvés magasabb, a hang nem esik
le az alapszintre.
A közönyösen odavetett mondatoknak is viszonylag szűk a hangterjedelme. A dallammenet
azonban sohasem emelkedő, enyhén ereszkedik szólamonként. A hangfekvés középmély.
A lelkendező örömnek jellegzetesen élénk a dallama. A hangterjedelem jelentékenyen megnő, a
hangfekvés középmagas, a hangszín világos.
A reménytelen szomorúság hangja középmély hangfekvésből mintegy tercet esik.
A panaszos szomorúság dallama középmély szinten hullámzik szűk hangterjedelemben. A tempó
minden esetben lassabb az átlagos beszédsebességnél.
A váratlan esemény bekövetkeztekor magasba szökik és hirtelen leesik a hang, akárcsak a zavaró
bizonytalanságot vagy nyomasztó nyugtalanságot követő hirtelen megkönnyebbülés hatására.
A gyengéd hangvételre elsősorban a lágy artikuláció, az enyhe nyomaték és telt zönge jellemző.
Szélesen, „lágyan” ívelő a dallam is.
Nem mindig ilyen naivan szembeszökő, szinte gyanúsan szabályos a megfelelés a belső magatartás
és a hangos kifejezés közt. A színész előadásában a szöveg megelevenedik, az eredeti közlemény
bővül, gazdagodik, a művészi közvetítésben növekszik a szöveg hírértéke.

DR. FRINT TIBOR: A hangképzés és zavarai (részletek)

A hangképzés egyik előfeltétele a kilégzés levegőáramlása. A hang tartama, intenzitása
folyamatossága és szabályossága a légzőmozgások függvénye. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy
hibás légzésmechanizmus esetén is egy ideig kifogástalan lehet olykor a hangképzés, jóllehet a
hangképző izmok túlfeszített munkára kényszerülnek. Egy idő múlva azonban a hangképző izmok
kifáradása, eleinte múló, később végleges hangképzési zavarokat idézhet elő. Köztudomású, hogy a
hangképzési zavarok legnagyobb részének kiindulópontja a hangtúlerőltetés. Nem ritka az sem, hogy
a keletkezett hangképzési zavar a hangszerv organikus elváltozását okozza (hangszalagcsomó). A
különböző funkciók (légzés, hangadás, artikuláció, rezonancia) kapcsolatban vannak egymással, és
egymást kiegészítik. Bármelyik résznek természetellenes vagy erőltetett működése átterjed az egész
hangképző apparátusra, és kialakul a hangképzés zavara. A „rossz szokás” eleinte nem tudatos, mivel
fülünk köztudomásúan igen pontatlan mércéje hangképességeinknek. Később annyira rögzül a hibás
hangképzés, hogy a beteg nem tekinti kóros állapotnak, vagy ha mégis, akkor nem tud leszokni róla.
 Próbáljuk kifejleszteni és ellenőrizni az állkapocs ellazított mozgását, a pontos artikulációt, a lágy
hangindítást, a nyakizomzat lazaságát, a légzés természetességét, a helyes hangeffektust (a hang
tisztaságát és csengő jellegét).
A hangbetegségek kezelésének eredményei néha igen jók, máskor azonban csak javulásra
számíthatunk, vagy pedig a beteg állapota változatlan marad. A hangadás az egyén
személyiségkivetítésének egyik módja, s így előfordul, hogy a személyiségzavar a hangképzés
zavarában nyilvánul meg. A neuraszténia jellemző tünete az idegrendszer ingerlékenysége és
fáradékonysága. A hisztéria lényegében fejletlen lelki alkat, amelyben az idegrendszer ősibb rétegei:
az érzelmek, indulatok, ösztönök határozzák meg az egyén magatartását. A pszichaszténia kórképébe
tartozik a kényszer-, a szorongási, a félelmi és várakozási neurózis. Az ilyen egyén bár értelmileg
fejlett, hiányzik belőle az önbizalom, tele van kétkedéssel, szorongással.
A meg nem értés és a közöny elkedvetleníti a beteget, és gátlólag hat a beszédtanulásra. A
megértés, a támogatás, a bíztatás előmozdítja a munkát.

SZTANYISZLAVSZKIJ: A színész munkája (részletek)

A legtöbb helyen durva és erőszakos hatásvadászat folyik, s ez menthetetlenül kisiklások felé
taszítja a színészt. Ha a színész nem áll azon a szilárd alapon, amelyet csak az átélés adhat meg,
eltévelyedik és elveszti azokat a jellegzetességeket amelyek színessé teszik. Csak az átéléssel telített
színművészet tudja érzékeltetni a szerep szinte megfoghatatlan árnyalatait és mélységeit. Csak az
ilyen játék ragadja úgy meg a nézőt, hogy megértse, de legfőképpen át is élje a színpadon
történteket.
A természetnek szüksége van a jól kiművelt pszichotechnika segítségére. Az „ösztönös” színészek
nem ismerik el a technika létjogosultságát. Az ilyen színészek játékukban csak az ihletre
számíthatnak. Ha azonban az ihlet elmarad, nem tudják mivel kitölteni az üres, át nem élt
szövegrészekben mutatkozó hézagokat. Tanácstalanul botorkálnak a felemelő pillanatok és a
műkedvelői modorosság között. Egy szerepet át lehet élni minden egyes alkalommal, de át lehet élni
csupán egyszer vagy többször abból a célból, hogy megfigyeljük a természetes érzés külső
megnyilatkozásait, és megtanuljuk azokat gépiesen megismételni. Ez: a szerep illusztrálása. Az ember
megcsodálja ezt a művészetet, de nem hisz benne. Az illusztrálás művészetével nem minden
fejezhető ki. A kontárkodás ott kezdődik, ahol az alkotó átélés, vagy az annak eredményeképpen
jelentkező művészi illusztrálás végződik. A kontár színész arcjáték, hang és taglejtések segítségével
csupán azokat a külsőséges sablonokat tálalja a néző elé, amik állítólag az ember lelki életét fejezik ki.
Nem létező érzések halotti maszkját nyújtja valóság helyett. A ripacskodás elnyomorítja és rossz útra
viszi a színészi tehetséget. A kontár színész előre kidolgozott sablonok alkalmazásával készül fel a
valóságos érzések helyettesítésére, a műkedvelő válogatás nélkül, a keze ügyébe eső „általános”
emberi, ki nem csiszolt sablonokhoz folyamodik.
Azonban sohasem szabad eltúlozni az igazsággal szemben támasztott követelményeket sem, mert
az az igazság túljátszásához vezet, ez pedig a színpadi hazugságok legrosszabbja. A hazugságtól való
mértéktelen félelem viszont félszeg óvatosságot eredményez. Mindkét hajlandóság ellen higgadtan,
izgalom nélkül és természetes határozottsággal kell küzdenünk.
FERENCZY GÉZA: Hangképzési hibák
Igaz, van, aki ösztönszerűen is általában helyesen működteti beszélőszerveit; de még az ilyennek
sem árt, ha tervszerűen végez hangképző gyakorlatokat, így tudatosítja, fejleszti készségét. Olyan ez
neki, mint hangszeres zenésznek az ujjgyakorlat. Akár a zenében, a beszélésben is könnyű észrevenni
a különbséget az ösztönös és a művészi képzésű közt.
Nyelvünknek jellemző sajátossága, hogy akár hangsúlyos egy szótag, akár hangsúlytalan, egyforma
tökéletességgel kell képeznünk benne a beszédhangokat, Még a műveltek között is sokan vannak,
akik úgy képzelik a tökéletes kiejtést, hogy pontosan az írás szerint kell beszélnünk. A háztól, házhoz
szóalakban nem z-t, hanem sz-et ejtünk. Helytelen és műveletlen a látja, útja kiejtés! Eresszük
szabadjára mondatunk hangsorát, hassanak egymásra szabad természetességgel a szomszédos
mássalhangzók. Az egy szót hosszú gy-vel egymagában, származékaiban és vele alkotott összetett
szókban, ha magánhangzó következik a gy után: egy-egy, mintegy, egyalakú, egyáltalában, egyaránt,
egyelőre, egyenként, egyes, egyesület, egyetért, egyik. Olykor szükségtelenül megnyújtják a rövid
mássalhangzót: heggeszt, köppeny, bakkancs, jappán.

Igen sok a hiba a kérdő mondatok hanglejtésében. „Ki volt itt?” „Hova ment?” Az ilyen
kérdőmondatok hanglejtése ereszkedő, olyan, mint a kijelentő mondatoké. Más az eldöntendő
kérdés: „Megkaptad a levelemet?” Ilyenkor a hanglejtés középfekvésben kezdődik, az utolsó előtti
szótag magasra szökik, az utolsó pedig a mélybe zuhan. Ha ugyanezt a mondatot kérdő -e szócskával
szerkesztem meg, akkor megint visszatérhetek a szokásos ereszkedő hangmenethez:
„Megkaptad-e a levelemet?”
Annak idején Kosztolányi Dezső így panaszkodott:
nálunk újabban szeretik az igét elválasztani az igekötőtől „el-viselhetetlen, el-mentem hozzá és meg-
tudtam tőle, hogy vér-mérgezése van”. Azóta sem változott a helyzet, ha ugyan nem rosszabbodott.
Ezt halljuk nap nap után: leg-nagyobb, leg-erősebb, leg-célratörőbb, leg-csúnyább, sőt legesleg-
csúnyább. A hangsúly és a hanglejtés szorosan összefonódik. Ha helytelen a hangsúly, helytelenné
válik a hanglejtés, a mondat hangmenete, dallama is.

ZOLNAI BÉLA: Nyelv és hangulat (részletek)

Minden logikai jelentéstartalomtól függetlenül maga a beszélő hangja is rengeteg variációját
keltheti föl bennünk a hangulatoknak. Ez a hang mindenekelőtt a beszélőszervek, az orgánum
milyenségén alapul, és a modulációk végtelen skálájával rendelkezhetik. A legbanálisabb tartalmú
vers is, megzenésítve vagy elszavalva, nagy hatást gyakorolhat. Az operaszöveg, mint olvasmány,
ritkán tartozik a magasabb rendű költészet körébe. Az emberi hang önmagában is, értelem nélkül
hathat az idegekre, A gyermekeket monoton dallal, verssel, mesével altatják. Az érzelem
elváltoztatja, a normálistól eltéríti a hangot és dallamot, ha ugyan a gyakorlatban van ilyen
desztilláltan „normális” hang és dallam.
VIII. Edward angol király lemondása a trónról - egy szerelmi regény történelmi pillanata - erősen
foglalkoztatta a sajtót és gazdag anyagot szolgáltatott a beszéd fonetizmusának tanulmányozói
számára. A Reggel írta a király rádiószózatáról (1936.március 2.): „A király hangja eleinte kissé
elfogódott volt és halk, de az első mondat ulán megerősödött és tisztán, világosan, érthetően
csengett. Kissé szomorú, bánatos, fályolozott hang, de férfias, rokonszenves és közvetlen. A finom
angol hangsúly a gondolat és érzés minden árnyalatát éreztette.” Shaw Johannájának berlini előadása
alkalmából az egyik kritikus a főszereplő hanglejtését jellemezte: „Ez a hang nem szárnyal, csak
meleg, őszinte és főleg tiszta. Csodálatosan tiszta.”
Zenei elemek nélkül nincs semmiféle beszéd. A zeneiség igénye persze korszakonként változó.
Hogy mennyire fontos eleme a nyelvnek a melódia, mutatja az a tény, hogy a hanglejtés önmagában
is a megértés.eszköze lehet. Egy olasz színész a számokat egytől százig úgy tudta elszavalni, hogy a
szavak eredeti jelentése teljesen háttérbe szorult, és a hangsúly-melódia, gesztus-mimika vette át az
értelem, érzelem kife-jezését: a produkáló egy gyilkos lelki összeomlását ábrázolta, a könnyekig
megindult közönség előtt. Egész dráma sűrűsödhetik össze egyetlen szóba.
A beszéd életteljességéről Bajor Gizi így nyilatkozott: „minden azon múlik, hogyan hangsúlyozunk.
A kiejtés a legfontosabb, a mód, ahogyan beszélünk. Nem sietek, kihasználom az egyes szavakban
rejlő lehetőségeket. Alkalmazkodni kell a hanggal ahhoz, akivel beszélünk. Sohasem szabad hadarni,
sem elnyújtani a szavakat. Minden szavunk olyan legyen, mint egy szem, ami belenéz a másik lelkébe.
Van egy szabály: nem szabad senkit utánozni. A kedvesség, a közvetlenség a női beszéd legszebb
alkatrészei, a nyávogás viszont, vagy a szavak elnyelése és a locsogás a szexepil legnagyobb
ellenségei.”

MOLN+R IMRE: Eufonetika (részletek)

Mi tanítható, - mi tanulható?

Megfelelő, módszeres eljárással, sok minden

tanítható és tanulható. Elsősorban a mesterségbeli készség, a technika, majd ennek alkalmazása.

Mód van rá, hogy bizonyos rendszerességre, önfegyelemre, művészi lelkiismeretességre,
megbízhatóságra neveljünk, segítsük a növendéket határozott művészi világnézete kialakításában,
csak egy nem várható, mert az nem adható: a művészi tehetség. Bizonyos megbízható mesterségbeli
tudáshoz minden ép érzékű ember eljuthat, de ami ezen fölül a művészi színvonalon következnék, az
már a tehetség dolga. Ha ez hiányzik, vagy fogyatékos, csak az utánzásig juthat el az előadó.

A technika nem öncél, de nélkülözhetetlen eszköz. Ha megszerzi az ösztönös előadói tehetség, nincs
előtte nehézség. De ha csak fogyatékosan van birtokában, rnég gátlásnevelő tényezővé is válhat. Ha
beidegződött egy hiba, alig tudunk szabadulni tőle, mert az első beidegzés kísértetiesen vissza-
visszatér. Nyesegessük az ösztön túlzásait, szabadítsuk fel esetleges bátortalanságait, vezessük rá
egymást arra, ami minden vonatkozásban a legnehezebb: tudniillik megtalálni az eleget. A legkisebb
merevség darabossá, nehézkessé teszi a mozgásfolyamatot, pedig a szép ott kezdődik, ahol az
erőlködés megszűnik.

IRODALOM
Aderhold, E.: Sprecherziehung des Schauspielers

Henschelverlag, Berlin -1963.

Ascher O.: Beszédművészet

Színpad K. -1937.

Bárczi G.: Anyanyelvűek magyarsága

Akadémiai K. -1956.

Buda B.: A közvetlen emberi kommunikáció

szabályszerűségei

MRT -1974.

Büky B.: A beszédtanítás pszichológiája

Tankönyv K. -1973.

Csűry B.: A szamosháti nyelvjárás hanglejtésformái Bp. -1925.

Deme L.: Hangsúly, szórend, hanglejtés, szünet A mai magyar nyelv rendszere. Akadémiai K. -1970.
Deme L.: Szónokok, előadók kézíkönyve

Kossuth K. -1974.

Fischer S.: Beszédtechnika

Művelt Nép K. -1955.

Fischer S.: A beszéd művészete

Gondolat K. -1966.

Fónagy I.: Füst Milán: Öregség -dallamfejtés Akadémiai K. -1974.

Fónagy I.: Érzelmek kifejező mozgása a gége szintjén Magyar Pszichológiai Szemle XX. 2. -1963.
Fónagy -Magdics: A magyar beszéd dallama Akadémiaí K. -1967.
Fnnt-Surján: A hangképzés és zavarai

Medicina K. -1969.
Grétsy L. (szerk.): Helyes kiejtés, szép magyar beszéd Tankönyv K. -1967.
Hevesi S.: Az előadás művészete

Gondolat K. -1963.

Horváth J. Versritmusú szólások a köteben beszédben A magyar nyelvtud. társ. -1958.

Jánosek, J.: Társadalmi kommunikáció

Közgazdasági K. -1972.

Jakobson, R.: Hang -Jel -Vers

Gondolat K. -1972.

Kálmán B.: Nyelvjárásaink

Tankönyv K. -1966.

Kanizsai D.: A beszédhibák javítása

Tankönyv K. -1954.

Kepich -Overbeck: Die Kunst des Sprechens Henschelverlag, - 1953.

Kerényi M. Gy.: Az éneklés művészete és pedagógiája Zenemű K. -1959.
Knyébel M.: A színészi szó

Színháztud. Int. K. -1962.

Laziczius Gy.: Fonetika

Tankönyv K. -1963.

Lotz J.: Szonettkoszorú a nyelvről

Gondolat K. -1967.

Magdics K.: A magyar beszédhangok akusztikai szerkezete Akadémiai K. -1965.

Molnár I.: Eufonetika

Zeneműkiadó -1966.

Molnár J.: A magyar beszédhangok atlasza Tankönyv K. -1970.

Montágh I.: Beszédtechnikai ismeretek

Népművelési Int. -1962.

Montágh I.: A magyar színpadi beszéd jellege és pedagógiája Alt. Nyelv. Tan. X. Akadémiai K. -1974.
Montágh I.: Gyermekszínjátszók beszédnevelő könyve Népművelési Intézet. -1977.
Montágh I.: A helyes hangadás kialakításának módszertana Tanulmányok a logopédia köréből.
Tankönyv K. -1969. Montágh I.: Az artikulációs zavarok logopédiai kezeléséről Tanulmányok a
logopédia köréből. Tankönyv K. -1969. Montágh I.: A hivatásos beszéd oktatásáról A Beszédjavító
Intézet évkönyve. -1975.
Montágh I.: A pöszeség terápiája
Logopédiai jegyzet (szerk.: Kovács Emőke) Tankönyv K. - 1970.
Montágh I.: Beszédpedagógiai észrevételek a Színművészeti Főiskolán Az anyanyelvi oktatás
korszerűsítéséért. (szerk.: Szépe Gy.)
Tankönyv K. -1976.

Montágh I.: A logopédia helyzete hazánkban

Előadások a beszédkutatás területéről. Tankönyv K. -1976.

Nagy J. B.: Köznyelvi kiejtésünk

Magyar Nyelvtud. Társ. -1941.

Rónai -Kerekes: Nyelvművelés és beszédtechnika Tankönyv K. -1974.

Seper -Montágh -Vinczéné: A gyakori beszédhibák Tankönyv K. -1970.
Subosits I.: Bevezetés a beszédpedagógiába Tankönyv K. -1965.
Subosits I.: A nyelvi közlés alapjai

Tankönyv K. -1976.

Szaricseva, J.: A színpadi beszéd technikája Magyar Színház és Filmművészeti Szövetség. -1954.
Szende T.: A beszédfolyamat alaptényezői Akadémiai K. -1976.
Terestyéni F. (szerk.): Nyelvtan, stílus, szónoklás Kossuth K. -1960.
Tóth B.: Beszéd, jellem, személyiség

All. Gyermeklélekt. Int. -1948.

Vámos L.: A beszédoktatás problémái

Százéves a színésziskola. Magvető K. -1964.

Vértes O. A.: Bevezetés a fonetikába

Tankönyv K. -1952.

Wacha I.: A bemondói beszéd akusztikumának stílusgondjairól Arádióbemondó beszéde. MRT.-1973.

Wacha I.: Az elhangzó beszéd főbb stíluskategóriáiról Alt. Nyelv. Tan. X. Akadémiai K. -1974.
Zolnai B.: Nyelv és hangulat

Gondolat K. -1964.
Zsolnai J.: Beszédművelés kisiskoláskorban Főv. Ped. Int. 1977.

TARTALOMJEGYZÉK
Előszó - - - - - - -
 1

A beszédről - - - - - -
 2

A színpadi beszédről - - - - -
 2

A beszédszervek működéséről - - - -
 3

A légzésről - - - - - -
 4

A hangadásról - - - - - -
 4

A kiejtésről - - - - - -
 5

A hangsúlyról, a hanglejtésről - - - -
 8

A ritmusról - - - - - -
 10

A beszédstílusról - - - - -
 11

Hogyan gyakoroljunk? - - - - -
 12

GYAKORLATOK
Légzőgyakorlatok - - - - -
 13

Szövegmentes légzőgyakorlatok - - - -
 13

Szöveges légzőgyakorlatok - - - -
 14

1. Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai

(részlet) - - 14

2. József Attila: Mint a mezőn - - - -

 15

3. Dsida Jenő: Arany és kék szavakkal - - -

 16

4. Babits Mihály: Esti kérdés - - - -

 17

5. Mándy Stefánia: Csendítsd rá - - - -

 18

6. Konrád György: A látogató - - - -

 20

Hanggyakorlatok - - - - - -
 26

Szövegmentes hanggyakorlatok - - - -
 26

Szöveges hanggyakorlatok - - - -
 26

1. Weöres Sándor: Magyar etűdök - - - -

 27

2.Tóth árpád: Láng - - - - -

 27

3. Bősz Jenő: Favágók - - - - -

 27

4. Nem, nem, nem (népdal) - - - -

 28

5. Orbán Ottó: A bálna - - - - -

 28

6.Thomas Mann: Ki harangoz? - - - -

 28

7. József Attila: Tömeg - - - - -

 29

8. +brányi Emil: Magyar nyelv - - - -

 30

9. Orbán Ottó: +llatok innen-onnan - - -

 31

10. Kosztolányi Dezső: Ilona - - - -

 33

11. Paul Verlaine: Őszi chanson - - - -

 34

12. Weöres Sándor: Dob és tánc - - - -

 35

13. IV. Béla levele a Pápához - - - -

 37
14. Dózsa György ceglédi beszéde - - -
 37

15. Pázmány Péter: A halálrúl - - - -

 37

16. Zrínyi Miklós: Ne bántsd a magyart - - -

 38

17. II. Rákóczi Ferenc kiáltványa - - -

 38

18. Kossuth Lajos: Kiáltvány a néphez - - -

 39

19. Bajcsy-Zsilinszky Endre emlékirata - - -

 40

Kiejtésgyakorlatok - - - - -
 42

Szövegmentes kiejtésgyakorlatok - - - -
 42

Szöveges kiejtésgyakorlatok - - - -
 42

1. Szógyakorlatok, a helyes kiejtés rögzítése, nyitás -

 43

2. Weöres Sándor: Kínai templom - - - -

 51

3. Babits Mihály: Theosophikus ének (részlet) - -

 51

4. Vidor Miklós: Nyelvgyötrők - - - -

 51

5. Papp Tibor: Nevek - - - - -

 52

6. Babits Mihály: Fekete ország (részlet) - -

- - - 53

7. Weöres Sándor: Magyar etűdök (részletek) - -

 53

8. Kiss Dénes: Gyárlátogatás - - - -

 53

9. Petőfi Sándor: Orbán - - - - -

 54

10. Sz gyakorlatok - - - - -
 55

11. C gyakorlatok - - - - -
 72

12. Z gyakorlatok - - - - -
 83

13. S gyakorlatok - - - - -
 92

14. CS gyakorlatok - - - - -
 104

15. ZS gyakorlatok - - - - -
 111

16. Ismétlő gyakorlatok - - - - -

 117

17. R gyakorlatok - - - - -
 122

18. Tamkó Sirató Károly: Országjárás - - -

 124

19. Csukás István: Gilice-síp - - - -

 125

20. Tarján Iza: Ungon-berken - - - -

 127
Hangsúlygyakorlatok - - - - -
 129

1. Mondatgyakorlatok - - - - -
 129

2. Arany János: A fülemile - - - -

 130

3. Arany János: A bajusz - - - -

 133

4. Bárczi Géza: A magyar nyelv életrajza - -

- - - 137

5. A Képes Krónikából - - - -

 138

6. Misztótfalusi Kis Miklós: Mentség (részlet) - -

 138

7. Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem - - -

 139

8. Zrínyi Miklós: Vitéz hadnagy - - - -

 139

9. Bethlen Miklós: Önéletírás - - - -

 140

10. Mikes Kelemen leveleiből - - - -

 141

Ritmusgyakorlatok - - - - -
 144

1. Weöres Sándor: A tündér - - - -

 144

2. Horváth János: Versritmusú szólások a kötetlen

beszédben - - 149

3. O. Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások -

 151

4. József Attila: Ülni, állni, ölni, halni - -

- - - 152

5. Weöres Sándor: Robogó szekerek - - -

 152

6. Babits Mihály: Új leoninusok (részlet) - -

- - - 153

7. Kalevala (részlet) - - - - -

 153

8. Ovidius: +tváltozások - - - -
 155

9. Papp Tibor: Pogány ritmusok - - -

 161

Összefoglalás - - - - - -
 163

Részletek szakirodalomból - - - -
 163

Irodalom - - - - - -
 167

Tartalomjegyzék - - - - - -
 169

182