Professional Documents
Culture Documents
szám
M A G YA R O R S Z Á G H I V ATA L O S L A PJ A
2024. április 23., kedd
Tartalomjegyzék
87/2024. (IV. 23.) Korm. rendelet A polgári és büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés
területén történő, határokon átnyúló elektronikus adatcserére szolgáló
számítógépes rendszerről (e-CODEX-rendszer) és az (EU) 2018/1726
rendelet módosításáról szóló (EU) 2022/850 európai parlamenti és
a tanácsi rendeletben meghatározott feladatok végrehajtásáról 2709
88/2024. (IV. 23.) Korm. rendelet Az LTE 450 MHz-es mobil adatkommunikációs hálózat honvédelmi célú
átvételével kapcsolatos rendelkezésekről, valamint a kormányzati célú
hálózatokról szóló 346/2010. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról 2711
89/2024. (IV. 23.) Korm. rendelet A földművelésügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek
kijelöléséről szóló 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet,
valamint az egyes erdészeti hatósági eljárások, bejelentések,
valamint hatósági nyilvántartások eljárási szabályairól szóló
433/2017. (XII. 21.) Korm. rendelet módosításáról 2712
90/2024. (IV. 23.) Korm. rendelet Az európai területi együttműködés célkitűzés keretében megvalósuló
transznacionális és interregionális együttműködési programok
végrehajtásáról szóló kormányrendeletek módosításáról 2716
91/2024. (IV. 23.) Korm. rendelet A közlekedési igazgatási feladatokkal összefüggő hatósági feladatokat
ellátó szervek kijelöléséről szóló 382/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet
módosításáról 2722
92/2024. (IV. 23.) Korm. rendelet Egyes felszámolási tárgyú kormányrendeletek módosításáról 2723
93/2024. (IV. 23.) Korm. rendelet A fogyasztóvédelemmel összefüggő kormányrendeletek módosításáról 2726
27/2024. (IV. 23.) AM rendelet A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló
1996. évi LV. törvény végrehajtásának szabályairól szóló
79/2004. (V. 4.) FVM rendelet módosításáról 2768
83/2024. (IV. 23.) KE határozat Bírák kinevezéséről és bírói kinevezések ismételt meghosszabbításáról 2781
1112/2024. (IV. 23.) Korm. határozat Egyes közgyűjteményeknek a Magyar Nemzeti Múzeum
Közgyűjteményi Központba történő integrációjáról 2782
1113/2024. (IV. 23.) Korm. határozat A WA 2027. évi 22. Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi
Világbajnokság és Masters Világbajnokság megrendezéséhez szükséges
további kormányzati intézkedésekről, valamint a FINA 2027. évi
22. Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság
és Masters Világbajnokság megrendezésével kapcsolatos egyes
intézkedésekről szóló 1033/2020. (II. 13.) Korm. határozat módosításáról 2784
1114/2024. (IV. 23.) Korm. határozat A rezsivédelmi szolgáltatás 2024. második negyedévi ellentételezése
érdekében a Rezsivédelmi Alap fejezet terhére történő
előirányzat-átcsoportosításról 2786
1115/2024. (IV. 23.) Korm. határozat A fővárosi és vármegyei kormányhivatalok informatikai működtetése
érdekében történő forrásbiztosításról 2788
1116/2024. (IV. 23.) Korm. határozat Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság egyes feladataival
kapcsolatos forrásbiztosításról 2788
1117/2024. (IV. 23.) Korm. határozat A Magyarország Kormánya és az Osztrák Köztársaság Kormánya
közötti határon átnyúló mentőszolgálati együttműködésről szóló
keretmegállapodás szövegének végleges megállapítására adott
felhatalmazásról 2790
1118/2024. (IV. 23.) Korm. határozat Egyes ipari parki beruházásokkal összefüggő, közúti és vasúti
fejlesztésekre irányuló kormányhatározatok módosításáról 2790
III. Kormányrendeletek
A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében,
a 10. § tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében,
az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § (1) E rendelet hatálya a polgári és büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés területén történő,
határokon átnyúló elektronikus adatcserére szolgáló számítógépes rendszerről (e-CODEX-rendszer) és
az (EU) 2018/1726 rendelet módosításáról szóló (EU) 2022/850 európai parlamenti és a tanácsi rendelet
(a továbbiakban: e-CODEX rendelet) alapján Magyarország területén létrehozott e-CODEX hozzáférési pontokra
és az azokhoz csatlakozó, Magyarország területén működő kapcsolt rendszerekre, továbbá mindezen e-CODEX
hozzáférési pontokat és kapcsolt rendszereket működtető szervezetekre terjed ki.
(2) E rendelet alkalmazásában kapcsolt rendszert működtető szervezet alatt a más informatikai rendszerekkel
való adatcsere céljából valamely e-CODEX hozzáférési ponthoz kapcsolódó informatikai rendszert működtető
szervezetet kell érteni.
2. § (1) Az igazságügyért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) engedélyezi a Magyarország területén működő
kapcsolt rendszerek más informatikai rendszerekkel folytatott adatcseréjéhez szükséges e-CODEX hozzáférési
pontok létrehozását. A miniszter engedélyében feltünteti az engedélyezett e-CODEX hozzáférési pont által
alkalmazott digitális eljárási szabványokat.
(2) Az e-CODEX hozzáférési pont engedélyezése érdekében az azt működtető szervezetnek rendelkeznie kell
az e-CODEX rendszer megfelelő és megbízható működésének biztosításához szükséges műszaki felszereléssel és
emberi erőforrásokkal.
(3) Az e-CODEX hozzáférési pont engedélyezésének feltételeként az azt működtető szervezetnek nyilatkoznia kell arról,
hogy az e-CODEX hozzáférési pont
a) megfelel az e-CODEX rendeletben, az e-CODEX rendelet 6. cikk (1) bekezdése alapján elfogadott végrehajtási
jogi aktusokban és az e rendeletben meghatározott követelményeknek;
b) megfelel a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről
és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló,
2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendeletben (általános adatvédelmi rendelet),
továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben
meghatározott adatvédelmi követelményeknek és elveknek; és
c) abban az esetben, ha a hozzáférési pontot működtető szervezet és a kapcsolt rendszert működtető szervezet
nem azonos, akkor vállalja az 5. § (3) bekezdésében foglalt együttműködési megállapodás megkötését.
(4) Amennyiben az e-CODEX hozzáférési pontot működtető szervezet az engedélyezés feltételeként meghatározott,
a (3) bekezdés szerinti, az engedélyezési feltételeknek való teljes körű megfelelésről szóló nyilatkozatot tartalmazó
kérelmet benyújtja, a miniszter kiállítja az (1) bekezdés szerinti engedélyt. Az engedély kiállításáról a miniszter
a működtető szervezet (3) bekezdésben meghatározott nyilatkozatának kézhezvételétől számított 40 napon belül
határoz.
(5) Az engedély érvényességének fenntartása érdekében az engedélyezett e-CODEX hozzáférési pontot működtető
szervezet a (3) bekezdés szerinti nyilatkozatot minden, az engedélyezés naptári évét követő év január 15-éig
megújítja.
2710 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám
(6) Az engedélyezett e-CODEX hozzáférési pontot működtető szervezet a minisztert haladéktalanul értesíti, ha a (2) és
(3) bekezdés szerinti feltételek bármelyike nem teljesül.
(7) Ha jogszabály eltérően nem rendelkezik, az e-CODEX rendelet 3. cikk 2. pontja szerinti hozzáférési pontot
a miniszter működteti.
3. § (1) A miniszter nyilvántartást vezet az engedélyezett e-CODEX hozzáférési pontokról és az azokhoz csatlakozó kapcsolt
rendszerekről.
(2) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartás tartalmazza az engedélyezett e-CODEX hozzáférési pontok és
a) az azok által alkalmazott digitális eljárási szabványok és
b) az azokhoz csatlakozó kapcsolt rendszerek
leíró adatait.
(3) A miniszter haladéktalanul értesíti a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség
nagyméretű IT-rendszereinek üzemeltetési igazgatását végző európai uniós ügynökséget (a továbbiakban: eu-LISA)
az (1) bekezdés szerinti nyilvántartás létrejöttéről és annak minden változásáról.
4. § (1) A miniszter felügyeli az engedélyezett e-CODEX hozzáférési pontok működését és az engedélyezés alapjául
szolgáló, 2. §-ban meghatározott feltételek folyamatos teljesülését.
(2) A miniszter az (1) bekezdés szerinti feladatkörében eljárva a 2. § (5) bekezdése szerinti megújított nyilatkozat
hiányában, illetve a 2. § (6) bekezdése szerinti értesítés esetén az engedélyezett e-CODEX hozzáférési pont
engedélyét felfüggeszti. Ha a 2. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozat a felfüggesztést követő 180 napon belül
megfelelő tartalommal nem kerül ismételt benyújtásra, a miniszter az engedélyezett e-CODEX hozzáférési pont
engedélyét visszavonja.
5. § (1) Az engedélyezett e-CODEX hozzáférési pontot működtető szervezet köteles az engedélyben meghatározottak
szerinti működtetésre, és felel az engedélyezett e-CODEX hozzáférési pont folyamatos, biztonságos és megbízható
működéséért, továbbá a polgári jog szabályai szerint felel az engedélyezett e-CODEX hozzáférési pont és bármely
kapcsolt rendszer működtetéséből eredő károkért.
(2) A kapcsolt rendszert működtető szervezet felel a kapcsolt rendszer folyamatos, biztonságos és megbízható
működéséért. Az engedélyezett e-CODEX hozzáférési pontot működtető szervezetet a kapcsolt rendszer
működtetéséből eredő, általa harmadik személynek megtérített kár mértékéig megtérítési igény illeti meg
a kapcsolt rendszert működtető szervezettel szemben.
(3) Ha az engedélyezett e-CODEX hozzáférési pontot működtető szervezet és a kapcsolt rendszert működtető
szervezet nem azonos, a szervezetek írásbeli megállapodásban rendezik az üzemeltetés részletszabályait és az azzal
összefüggésben felmerülő további felelősségi kérdéseket.
6. § (1) A miniszter az e-CODEX rendelet 3. cikk 5. pontjában, valamint 8. cikk (2) bekezdésében foglaltak szerint e-CODEX
kapcsolattartókat jelöl ki.
(2) A miniszter az e-CODEX kapcsolattartókról nyilvántartást vezet.
(3) A miniszter haladéktalanul értesíti az eu-LISA-t a (2) bekezdés szerinti nyilvántartás létrejöttéről és annak minden
változásáról.
7. § (1) A miniszter gondoskodik az e-CODEX rendeletben foglalt tagállami statisztikai adatszolgáltatási kötelezettség
eu-LISA felé történő teljesítéséről.
(2) Az engedélyezett e-CODEX hozzáférési pontot működtető szervezet minden év január 15-ig a miniszter részére
bejelenti a megelőző naptári évre vonatkozó, az e-CODEX rendelet 15. cikk (1) bekezdésében, valamint a polgári
és büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés területén elfogadott uniós jogi aktusokban
meghatározott, az e-CODEX rendszer használatára vonatkozó, személyes adatnak nem minősülő, összesített
statisztikai adatokat.
(3) A kapcsolt rendszert működtető szervezet együttműködik az engedélyezett e-CODEX hozzáférési pontot
működtető szervezettel az (1) bekezdés szerinti statisztikai adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése érdekében.
8. §
Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám 2711
9. §
E rendelet a polgári és büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés területén történő, határokon
átnyúló elektronikus adatcserére szolgáló számítógépes rendszerről (e-CODEX-rendszer) és az (EU) 2018/1726
rendelet módosításáról szóló, 2022. május 30-i (EU) 2022/850 európai parlamenti és tanácsi rendelet
végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.
10. §
A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 122. § (9) bekezdés b) pontja
a következő bd) alponttal egészül ki:
(A miniszter az igazságügyért való felelőssége keretében
– az európai uniós ügyekért felelős miniszterrel együttműködve – összehangolja az Európai Unió jogának való megfelelés
céljából folytatott jogharmonizációs tevékenységet, ennek keretében)
„bd) ellátja a polgári és büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés területén történő, határokon
átnyúló elektronikus adatcserére szolgáló (EU) 2022/850 európai parlamenti és tanácsi rendelet 8. cikkében
meghatározott feladatokat,”
A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében,
a 6. §, a 7. §, valamint az 1. melléklet tekintetében az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 182. § (1) bekezdés
d) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. §
A Kormány kijelöli a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaságot
az LTE 450 MHz-es mobil adatkommunikációs hálózat kizárólagos üzemeltetőjének.
2. §
Az MVM NET Távközlési Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság jogutódja a HM Elektronikai, Logisztikai
és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság az LTE 450 MHz-es mobil adatkommunikációs hálózat
üzemeltetéséhez szükséges, 2024. április 30-án fennálló bérleti szerződésekből fakadó jogosultságok és
kötelezettségek tekintetében.
3. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.
(2) Az 1. §, a 2. §, a 4. § és az 5. § 2024. május 1-jén lép hatályba.
4. §
Az 1. § a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi
irányelvnek való megfelelést szolgálja.
5. §
Az 1. § tervezetének a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és
tanácsi irányelv 15. cikk (7) bekezdése szerinti előzetes bejelentése megtörtént.
2712 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám
6. §
A kormányzati célú hálózatokról szóló 346/2010. (XII. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 9. alcíme a következő
31/A. §-sal egészül ki:
„31/A. § Az elkülönült hírközlési tevékenység végzésére jogosult vagy az általa feljogosított szerv számára
a kormányzati célú elkülönült hírközlő hálózata vonatkozásában – kormányzati célú hírközlési szolgáltatás
nyújtása érdekében – az elektronikus hírközlő hálózatok azonosítóinak nemzeti felosztási tervéről és
az azonosítógazdálkodás rendjéről szóló NMHH rendelet rendelkezéseinek alkalmazásával, a kormányzati célokra
figyelemmel, mobil hálózati kód jelölhető ki. A kijelöléshez más mobil rádiótelefon szolgáltatást nyújtó szolgáltató
hálózati együttműködésről szóló nyilatkozata nem szükséges.”
7. §
Az R. 2. melléklete az 1. melléklet szerint módosul.
A Kormány
az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 112. § (1) bekezdés a) és e) pontjában,
a 2. §, a 3. §, a 8. § a)–e) pontja, továbbá a 9. § a) pontja tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló
2008. évi XLVI. törvény 76. § (1) bekezdés a) és l) pontjában,
a 4. § tekintetében a géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény 34. § (2) bekezdés b) pontjában,
az 5. § tekintetében a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény 71. § 1. pontjában,
a 6. § és a 9. § c)–f ) pontja tekintetében a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény
100. § (2) bekezdésében,
a 8. § f ) pontja tekintetében az agrárgazdaságok átadásáról szóló 2021. évi CXLIII. törvény 16. § (2) bekezdésében,
a 8. § g) és h) pontja tekintetében a növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba
hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény 30. § (1) bekezdés b) pontjában,
a 9. § b) pontja tekintetében a családi gazdaságokról szóló 2020. évi CXXIII. törvény 16. § (1) bekezdés a) pontjában
kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) és (3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva
a következőket rendeli el:
1. §
A földművelésügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 383/2016. (XII. 2.)
Korm. rendelet [a továbbiakban: 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet] 12. § (1) bekezdése helyébe a következő
rendelkezés lép:
„(1) Országos illetékességgel a NÉBIH jár el az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi
XXXVII. törvény (a továbbiakban: Evt.)
a) 12. § (3) bekezdése,
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám 2713
b) 90/A–90/M. §-a,
c) 108. § (4) bekezdése
szerinti erdészeti hatóságként.”
2. § (1) A 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 18. § (1) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az Éltv.)
„b) 8. § (2) bekezdésében, 26. § (1) bekezdés c) és d) pontjában, 34. § (2) bekezdés b)–l) pontjában, a közcélú
igénybevétel kivételével 34. § (3) bekezdés a) pontjában, 34. § (4) bekezdés k) pontjában, 35. § (2) bekezdésében,
(4) bekezdés a) pontjában a harmadik országba exportáló élelmiszer-előállító létesítmények tekintetében,
b) és c) pontjában, 36. § (3) bekezdésében, 44/B. § (1) bekezdésében, 53. § (3) és (4) bekezdésében, 61. §-ában
foglaltak tekintetében a NÉBIH, az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatáskörben eljáró vármegyei
kormányhivatal, valamint az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatáskörben eljáró járási hivatal,”
(a kijelölt élelmiszerlánc-felügyeleti szerv.)
(2) A 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 18. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) Az Éltv. 18. § (1) bekezdés g) pontjában, 19. § (4) bekezdésében, 32. § (2) bekezdés a) pontjában, 33. §
c) pontjában, 34. § (3) bekezdés b) és c) pontjában, 34. § (4) bekezdés b), f ), g) pontjában, h) pontjában az ellenőrzés
tekintetében és i) pontjában, 38. § (1) bekezdés 11., 24. és 28. pontjában, 51. § (3) bekezdés a)–d), h)–k) és
m)–p) pontjában foglaltak tekintetében a NÉBIH és az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatáskörben
eljáró járási hivatal a kijelölt élelmiszerlánc-felügyeleti szerv.”
3. §
A 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 20. § (1) bekezdése a következő g) és h) ponttal egészül ki:
(A kijelölt élelmiszerlánc-felügyeleti szerv)
„g) a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Földforgalmi tv.) 5. §
22b. pontjában foglaltak tekintetében a növény- és talajvédelmi hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal,
h) a Fétv. 76/A. §-ában foglaltak tekintetében a növény- és talajvédelmi hatáskörben eljáró vármegyei
kormányhivatal.”
4. § (1) A 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 28. § (2) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Kormány a Gtv. szerinti ellenőrzésére jogosult hatóságként)
„a) a NÉBIH-et és az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatalt
jelöli ki
aa) a géntechnológiával módosított szervezetek és az azokból előállított termékek zárt rendszerű felhasználása,
ab) a géntechnológiai módosítást végző létesítmény létrehozása,
ac) az állategészségügy és az egyéb ipari célú géntechnológiai tevékenység területén a géntechnológiával
módosított szervezetek nem forgalomba hozatali célú kibocsátása,
ad) a természetes szervezetek géntechnológiával való módosítása
tekintetében,”
(2) A 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 28. § (2) bekezdése a következő h) és i) ponttal egészül ki:
(A Kormány a Gtv. szerinti ellenőrzésére jogosult hatóságként)
„h) az élelmiszeripar és a takarmányozás, az állategészségügy, valamint az egyéb ipari célú géntechnológiai
tevékenység területén az ártalmatlanítás tekintetében a NÉBIH-et és az élelmiszerlánc-biztonsági és
állategészségügyi hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatalt jelöli ki,
i) a növénytermesztés és talajvédelem területén az ártalmatlanítás tekintetében a NÉBIH-et és a növény- és
talajvédelmi hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatalt jelöli ki.”
5. §
A 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 32. §-a a következő (1b) bekezdéssel egészül ki:
„(1b) A Hhvtv. 38/A. § (5), (8) és (9) bekezdésében, 38/B. § (4) bekezdésében, valamint 39. § (16) bekezdésében
meghatározott feladatokat a NÉBIH látja el.”
6. §
A 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 61. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A Vtv. 27/A. § (6) bekezdésében meghatározott vadászati hatóság a szállítás végcélja szerint illetékes vármegyei
kormányhivatal.”
2714 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám
7. §
A 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 2. melléklete az 1. melléklet szerint módosul.
8. §
A 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet
a) 17. § (1) bekezdés d) pontjában a „47/C. § (3)” szövegrész helyébe a „47/C. § (1) és (3)” szöveg,
b) 17. § (1) bekezdés d) pontjában a „27. és 29. pontjában” szövegrész helyébe a „27., 29. és 30. pontjában”
szöveg,
c) 18. § (2) bekezdés c) pontjában a „tekintetében, 38. §” szövegrész helyébe a „tekintetében, 35. § (3) bekezdés
b) pontjában, 38. §” szöveg,
d) 21. § a) pontjában a „mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény
(a továbbiakban: Földforgalmi tv.)” szövegrész helyébe a „Földforgalmi tv.” szöveg,
e) 23. § (1) bekezdésében a „36. § (1) bekezdés c) pontjában” szövegrész helyébe a „36. § (1) bekezdés
c) pontjában, 38. § (1) bekezdés 31. pontjában” szöveg,
f) 43/A. § (1) bekezdésében a „meghatározott vármegyei” szövegrész helyébe a „meghatározott, a földügyi
igazgatási feladatkörében eljáró vármegyei” szöveg,
g) 47. § (1) bekezdés a) pontjában a „18/B. § (1) bekezdésében, 18/C. § (1) és (2) bekezdésében,” szövegrész
helyébe a „18/B. § (2a) bekezdésében, 18/B. § (3) bekezdésében, 18/C. § (1) bekezdésében foglaltak és 18/C. §
(2) bekezdésében a vetőmag szaporítási zárt körzet kialakításának engedélyezése tekintetében, valamint”
szöveg,
h) 47. § (1) bekezdés g) pontjában a „bekezdésében, 18/C. § (3) bekezdésében,” szövegrész helyébe
a „bekezdésében foglaltak tekintetében, 18/C. § (2) bekezdésében a vetőmag szaporítási zárt körzeten belüli
korlátozás és tilalom betartása ellenőrzése tekintetében, 18/C. § (3) bekezdésében, valamint” szöveg
lép.
9. §
Hatályát veszti a 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet
a) 17. § (1) bekezdés d) pontjában a „35. § (3) bekezdés b) pontjában,” szövegrész,
b) 12. alcíme,
c) 59. § c) pontja,
d) 60. § (6) bekezdése,
e) 61. § (3) bekezdése,
f) 62. §-ában az „ , illetve az országos” szövegrész,
g) 2. melléklet
ga) 3. Vas Vármegyei Kormányhivatal pont 7. és 8. alpontja,
gb) 5. Somogy Vármegyei Kormányhivatal pont 5. és 10. alpontja, valamint
gc) 10. Heves Vármegyei Kormányhivatal pont 9. alpontja.
10. §
Az egyes erdészeti hatósági eljárások, bejelentések, valamint hatósági nyilvántartások eljárási szabályairól szóló
433/2017. (XII. 21.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 433/2017. (XII. 21.) Korm. rendelet] 11. § (5) bekezdés b) pontja
helyébe a következő rendelkezés lép:
(Ha az adott térségben az erdő csökkenésének tilalmáról jogszabály kifejezetten nem rendelkezik, a csereerdősítést)
„b) az a) pontba nem tartozó esetekben
ba) az adott erdő fekvése szerinti vagy az azzal szomszédos településen vagy
bb) az erdőtervezési körzet területén”
(bármely arra alkalmas földterületen végre lehet hajtani.)
11. §
A 433/2017. (XII. 21.) Korm. rendelet 12. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(5) Az Evt. 104/A. § (1) bekezdés b) pont
a) ba), bc) és bd) alpontjában foglalt bejelentések esetében az erdészeti hatóság,
b) bb) alpontjában foglalt bejelentések esetében a NÉBIH
a hiánytalan bejelentést külön vizsgálat nélkül, elektronikus úton, haladéktalanul továbbítja a természetvédelmi
hatóság részére.”
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám 2715
12. §
A 433/2017. (XII. 21.) Korm. rendelet 11. § (1) bekezdés b) pontjában a „8/2018. (VI. 29.) AM” szövegrész helyébe
a „miniszteri” szöveg lép.
3. Záró rendelkezések
13. § (1) Ez a rendelet – a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivétellel – 2024. május 1-jén lép hatályba.
(2) A 6. § és a 9. § c)–f ) pontja 2024. június 1-jén lép hatályba.
(3) Az 1. §, valamint a 11. § 2024. július 1-jén lép hatályba.
1. A 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 2. melléklet 1. Pest Vármegyei Kormányhivatal pont a következő 7a. alponttal
egészül ki:
(Erdőtervezési körzet neve)
„7a. Gödöllői”
2. A 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 2. melléklet 3. Vas Vármegyei Kormányhivatal pont 3. alpontja helyébe
a következő alpont lép:
(Erdőtervezési körzet neve)
„3. Dél-Hansági és Győri”
3. A 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 2. melléklet 5. Somogy Vármegyei Kormányhivatal pont 2. alpontja helyébe
a következő alpont lép:
(Erdőtervezési körzet neve)
„2. Kelet-Zselic-Igali”
4. A 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 2. melléklet 6. Baranya Vármegyei Kormányhivatal pont 1. alpontja helyébe
a következő alpont lép:
(Erdőtervezési körzet neve)
„1. Bátaszéki”
5. A 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 2. melléklet 10. Heves Vármegyei Kormányhivatal pont 6. alpontja helyébe
a következő alpont lép:
„6. Dél-Hevesi”
2716 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám
A Kormány
az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (1) bekezdés 15. a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
a 4. §, a 7–8. §, a 15. § i)–j) pontja, valamint a 16. § d)–j) pontja tekintetében az államháztartásról szóló
2011. évi CXCV. törvény 109. § (1) bekezdés 15. c) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
az 5. §, a 9–13. §, valamint a 15. § c) és k)–o) pontja tekintetében az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. §
(1) bekezdés 15. d) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
a 14. § és az 1. melléklet tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében,
a 16. § a) pontja tekintetében az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (1) bekezdés 15. b) pontjában kapott
felhatalmazás alapján,
az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. §
A 2014–2020 programozási időszakban az európai területi együttműködés célkitűzés keretében megvalósuló
transznacionális és interregionális együttműködési programok végrehajtásáról szóló 396/2015. (XII. 12.)
Korm. rendelet [a továbbiakban: 396/2015. (XII. 12.) Korm. rendelet] 6/A. § (5) bekezdése helyébe a következő
rendelkezés lép:
„(5) A nemzeti hatóság a panaszt érdemi vizsgálat nélkül elutasítja, ha
a) azt az arra nyitva álló határidőn túl terjesztették elő,
b) nem az arra jogosult nyújtotta be,
c) a hazai partner a benyújtott panaszt visszavonta, vagy
d) a kérelem nem felel meg a (2) bekezdésben foglaltaknak.”
2. §
A 396/2015. (XII. 12.) Korm. rendelet
a) 1/A. § (1) bekezdés 15. pontjában az „az Interreg” szövegrész helyébe az „a transznacionális és interregionális”
szöveg, valamint a „közösségi” szövegrész helyébe az „uniós” szöveg,
b) 4. § (3) bekezdésében az „a hitelesítési tevékenységre kijelölt szervezet részére az ellenőrzés érdekében”
szövegrész helyébe az „az ellenőrzés érdekében a hitelesítési tevékenységre kijelölt szervezet, valamint
az audit hatóság részére” szöveg,
c) 6. § (3) bekezdésében az „a Közbeszerzési Döntőbizottság, más hatóság” szövegrész helyébe a „valamely
költségvetési szerv” szöveg,
d) 22. § (2) bekezdésében a „figyelembevételével.” szövegrész helyébe a „figyelembevételével, vagy számítási
hiba esetében módosítja a visszakövetelést elrendelő döntést.” szöveg
lép.
3. §
Hatályát veszti a 396/2015. (XII. 12.) Korm. rendelet
a) 22. § (1) bekezdésében a „vagy a visszakövetelést elrendelő döntésben számítási hiba van,” szövegrész,
valamint az „ , illetve annak számítási hibáját javítja” szövegrész,
b) 48. § (6) bekezdésében a „minden év május 31-ig” szövegrész, valamint az „az államháztartásért felelős
miniszter, valamint” szövegrész.
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám 2717
4. §
A 2021–2027 programozási időszakban az európai területi együttműködési célkitűzés keretében megvalósuló
transznacionális és interregionális együttműködési programok végrehajtásáról szóló 512/2022. (XII. 13.)
Korm. rendelet [a továbbiakban: 512/2022. (XII. 13.) Korm. rendelet] 1. §-a a következő (2c) és (2d) bekezdéssel
egészül ki:
„(2c) E rendelet hatálya nem terjed ki az (1) bekezdésben felsorolt programok esetében az uniós támogatás
nyújtásának szabályozására.
(2d) E rendeletet kell alkalmazni a DRP programszintű végrehajtását végző DRP irányító hatóság, audit hatóság és
igazoló hatóság működésének részletes szabályozására, összhangban az Európai Regionális Fejlesztési Alapra,
az Európai Szociális Alap Pluszra, a Kohéziós Alapra, az Igazságos Átmenet Alapra és az Európai Tengerügyi, Halászati
és Akvakultúra-alapra vonatkozó közös rendelkezések, valamint az előbbiekre és a Menekültügyi, Migrációs és
Integrációs Alapra, a Belső Biztonsági Alapra és a határigazgatás és a vízumpolitika pénzügyi támogatására szolgáló
eszközre vonatkozó pénzügyi szabályok megállapításáról szóló, 2021. június 24-i (EU) 2021/1060 európai parlamenti
és tanácsi rendelettel [a továbbiakban: (EU) 2021/1060 európai parlamenti és tanácsi rendelet] és az Európai
Regionális Fejlesztési Alap és külső finanszírozási eszközök által támogatott európai területi együttműködési
célkitűzésre (Interreg) vonatkozó egyedi rendelkezésekről szóló, 2021. június 24-i (EU) 2021/1059 európai
parlamenti és tanácsi rendelettel [a továbbiakban: (EU) 2021/1059 európai parlamenti és tanácsi rendelet], valamint
a programszintű szabályozással.”
5. §
Az 512/2022. (XII. 13.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése a következő 10a. alponttal egészül ki:
(E rendelet alkalmazásában)
„10a. egyedi támogatás: az Atr. 2. § 4. pontja szerinti támogatás,”
6. §
Az 512/2022. (XII. 13.) Korm. rendelet 9. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(5) A nemzeti hatóság a panaszt érdemi vizsgálat nélkül elutasítja, ha
a) azt az arra nyitva álló határidőn túl terjesztették elő,
b) nem az arra jogosult nyújtotta be,
c) a hazai partner a benyújtott panaszt visszavonta, vagy
d) a kérelem nem felel meg a 9. § (2) bekezdésében foglaltaknak.”
7. §
Az 512/2022. (XII. 13.) Korm. rendelet 42. § (9) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(9) Az audit hatóság minden év december 15. napjáig megküldi a DRP irányító hatóság, valamint az igazoló
hatóság részére a vezetői nyilatkozatra és az éves elszámolásra tett észrevételeit. Az igazoló hatóság minden év
december 15. napjáig megküldi a DRP irányító hatóságnak a vezetői nyilatkozatra tett észrevételeit.”
8. §
Az 512/2022. (XII. 13.) Korm. rendelet 44. § (1a) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1a) A technikai segítségnyújtás keret kedvezményezettjei:
a) a DRP irányító hatóság,
b) az igazoló hatóság,
c) a partnerországok nemzeti kapcsolattartó pontjai és
d) a partnerországok nemzeti hatóságai.”
9. § (1) Az 512/2022. (XII. 13.) Korm. rendelet 59/B. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) Nem ítélhető meg az európai területi együttműködési projektekben részt vevő vállalkozásoknál felmerült
költségekhez nyújtott támogatás és a vállalkozásoknak az európai területi együttműködési projektekben való
részvételéhez nyújtott korlátozott összegű támogatás
a) nehéz helyzetben lévő vállalkozás részére, valamint
b) azon szervezet részére, amely a támogatás odaítélésekor még nem tett eleget valamennyi, az Európai Bizottság
európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatás visszafizettetésére kötelező, Magyarországnak címzett
határozata alapján fennálló visszafizetési kötelezettségének.”
2718 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám
(2) Az 512/2022. (XII. 13.) Korm. rendelet 59/B. § (3) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Nem ítélhető meg támogatás)
„a) – az európai területi együttműködési projektekben részt vevő vállalkozásoknál felmerült költségekhez nyújtott
támogatás és a vállalkozásoknak az európai területi együttműködési projektekben való részvételéhez nyújtott
korlátozott összegű támogatások kivételével – a halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről,
az 1184/2006/EK és az 1224/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 104/2000/EK tanácsi rendelet
hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11-i 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben
meghatározott halászati és akvakultúra-termékek termeléséhez, valamint az európai területi együttműködési
projektekben részt vevő vállalkozásoknál felmerült költségekhez nyújtott támogatás, a vállalkozásoknak
az európai területi együttműködési projektekben való részvételéhez nyújtott korlátozott összegű támogatások és
– ha a támogatás összegét nem a piacon vásárolt vagy forgalomba hozott termékek ára vagy mennyisége alapján
határozzák meg – a csekély összegű támogatás kivételével halászati és akvakultúra-termékek feldolgozásához és
értékesítéséhez,”
(3) Az 512/2022. (XII. 13.) Korm. rendelet 59/B. §-a a következő (3a) és (3b) bekezdéssel egészül ki:
„(3a) Nem minősül exporttámogatásnak az olyan támogatás, amellyel a kereskedelmi vásárokon való részvétel
költségeihez vagy olyan tanulmányok vagy tanácsadói szolgáltatások költségeihez járulnak hozzá, amelyek
valamely új vagy már meglévő terméknek egy új piacra történő bevezetéséhez szükségesek.
(3b) Amennyiben a kedvezményezett az 59/B. § (3) bekezdés a)–c) pontjában kizárt ágazatok bármelyikében
és ezektől eltérő egy vagy több ágazatban egyaránt végez tevékenységet, a 28. alcím szerinti támogatás akkor
nyújtható a kedvezményezett részére ez utóbbi egyéb tevékenységhez, ha a kedvezményezett megfelelő
eszközökkel – úgymint a tevékenységek szétválasztásával vagy számviteli elkülönítéssel – biztosítja, hogy az 59/B. §
(3) bekezdés a)–c) pontja szerint kizárt ágazatokban végzett tevékenységek ne részesüljenek a 28. alcím szerinti
támogatásban.”
10. §
Az 512/2022. (XII. 13.) Korm. rendelet 59/C. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„59/C. § Az Atr. 18. § (2) bekezdés a) pontja szerint előzetesen be kell jelenteni az Európai Bizottság részére az egyedi
támogatást, ha a támogatás összege
a) az európai területi együttműködési projektekben részt vevő vállalkozásoknál felmerült költségekre irányuló
támogatás esetén vállalkozásonként és projektenként meghaladja a kétmillió-kétszázezer eurónak megfelelő
forintösszeget,
b) a vállalkozásoknak az európai területi együttműködési projektekben való részvételéhez nyújtott korlátozott
összegű támogatás esetében vállalkozásonként és projektenként meghaladja a 60/A. § (2) bekezdésében
meghatározott összeget.”
11. §
Az 512/2022. (XII. 13.) Korm. rendelet 60. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„60. § (1) Az (EU) 2021/1059 európai parlamenti és tanácsi rendelet által meghatározott európai területi
együttműködési projektekben részt vevő vállalkozásoknál felmerült költségekhez nyújtott támogatás (ezen
alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) az (EU) 2021/1059 európai parlamenti és tanácsi rendelet által
meghatározott európai területi együttműködési projektekben részt vevő vállalkozásoknál felmerült költségekhez
nyújtható.
(2) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az (EU) 2021/1059 európai parlamenti és tanácsi rendelet 13. cikk
(1) bekezdésében meghatározott 80%-os társfinanszírozási arányt.
(3) A támogatás keretében az (EU) 2021/1059 európai parlamenti és tanácsi rendelet 39–44. cikkében szereplő
a) személyi jellegű költségek,
b) irodai és igazgatási költségek,
c) utazási és szállásköltségek,
d) külső szakértői és szolgáltatási költségek,
e) berendezések költségei, valamint
f ) az infrastruktúra és az építési beruházások költségei
számolhatók el, amennyiben azok az (1) bekezdésben meghatározott együttműködési projekthez kapcsolódnak.”
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám 2719
12. §
Az 512/2022. (XII. 13.) Korm. rendelet 60/A. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„60/A. § (1) A vállalkozásoknak az európai területi együttműködési projektekben való részvételéhez korlátozott
összegű támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) az (EU) 2021/1059 európai parlamenti
és tanácsi rendelet szerinti, a vállalkozásoknak az európai területi együttműködési projektekben való részvételéhez
nyújtható.
(2) Az egy vállalkozásnak nyújtott támogatás teljes összege projektenként nem haladhatja meg a huszonkétezer
eurónak megfelelő forintösszeget.”
13. §
Az 512/2022. (XII. 13.) Korm. rendelet 61. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„61. § (1) A partner vállalkozás és a vele egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások részére
az (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet hatálya alá tartozó, bármely három év során Magyarországon odaítélt csekély
összegű támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) bruttó támogatástartalma nem
haladhatja meg a háromszázezer eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az (EU) 2023/2831 bizottsági
rendelet 3. cikk (8) és (9) bekezdését.
(2) A partnernek az (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet 7. cikk (4) bekezdése figyelembevételével – az ott
meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon – nyilatkoznia kell a részére a támogatás
odaítélését megelőző három év (háromszor háromszázhatvanöt nap) során nyújtott csekély összegű támogatások
támogatástartalmáról.
(3) A támogatást nyújtó a partner részére az (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet 7. cikk (4) bekezdésével
összhangban igazolást állít ki a támogatás összegéről bruttó támogatási egyenértékben kifejezve, és annak csekély
összegű jellegéről, közvetlenül utalva az (EU) 2023/2831 bizottsági rendeletre.
(4) Az (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet 1. cikk (2) bekezdésében foglaltak kivételével nem lehet partner
az a vállalkozás, amely az igényelt támogatást az (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet 1. cikk (1) bekezdésében
meghatározott kivételek szerint használná fel.
(5) A támogatás a csekély összegű közszolgáltatási támogatással az EUMSz 107. és 108. cikkének az általános
gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való
alkalmazásáról szóló, 2023. december 13-i (EU) 2023/2832 bizottsági rendeletben meghatározott felső határig
halmozható. A támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély
összegű támogatással az adott bizottsági rendeletben alkalmazandó legmagasabb felső határig halmozható.
(6) A támogatás halmozható azonos elszámolható költségek vagy azonos célú kockázatfinanszírozási intézkedés
vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a halmozás következtében az odaítélt támogatások nem lépik
túl a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott
legmagasabb támogatási intenzitást vagy összeget.”
14. §
Az 512/2022. (XII. 13.) Korm. rendelet 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.
15. §
Az 512/2022. (XII. 13.) Korm. rendelet
a) 1. § (1) bekezdésében az „intézmények” szövegrész helyébe a „magyarországi intézmények” szöveg,
b) 1. § (2) bekezdésében a „felhasználásának” szövegrész helyébe a „hazai partner általi felhasználásának”
szöveg,
c) 2. § (1) bekezdés 10. pontjában az „1407/2013/EU” szövegrész helyébe az „(EU) 2023/2831” szöveg,
d) 2. § (1) bekezdés 14a. pontjában az „az Interreg” szövegrész helyébe az „a transznacionális és interregionális
együttműködési” szöveg, a „közösségi” szövegrész helyébe az „uniós” szöveg,
e) 6. § (4) bekezdésében a „biztosít.” szövegrész helyébe a „biztosít az ellenőrzés érdekében a hitelesítési
tevékenységre kijelölt szervezet, valamint az audit hatóság részére.” szöveg,
f) 8. § (3) bekezdésében az „a Közbeszerzési Döntőbizottság, más hatóság” szövegrész helyébe a „valamely
költségvetési szerv” szöveg,
g) 15. § (3) bekezdésében a „külön döntés nélkül fel kell függeszteni” szövegrész helyébe az „a szabálytalanság-
felelős külön döntés nélkül felfüggeszti” szöveg,
h) 24. § (2) bekezdésében a „figyelembevételével.” szövegrész helyébe a „figyelembevételével, vagy számítási
hiba esetében módosítja a visszakövetelést elrendelő döntést.” szöveg,
i) 42. § (3) bekezdésében az „alapján” szövegrész helyébe az „összegeit” szöveg,
j) 54. § (2) bekezdésében a „részére” szövegrész helyébe a „részére olvasási jogosultsággal” szöveg,
a „rendszerben” szövegrész helyébe a „rendszerben, valamint a NAHU rendszerben” szöveg,
2720 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám
16. §
Hatályát veszti az 512/2022. (XII. 13.) Korm. rendelet
a) 4/A. § (2) bekezdés f ) pontja,
b) 14. § (4) bekezdése,
c) 24. § (1) bekezdésében a „vagy a visszakövetelést elrendelő döntésben számítási hiba van,” szövegrész,
valamint a „ , vagy annak számítási hibáját javítja” szövegrész,
d) 42. § (3) bekezdésében az „az éves összefoglaló táblázataiba beillesztendő összegeket” szövegrész,
e) 42. § (4) bekezdésében az „az éves összefoglaló, és” szövegrész,
f) 42. § (8) bekezdésében az „éves összefoglaló táblázataiba beillesztendő” szövegrész,
g) 43. § (1) bekezdés a) pontja,
h) 43. § (2) bekezdésében az „az éves összefoglaló táblázataiban” szövegrész, valamint az „ , az éves
összefoglalóba beillesztendő tábla megküldésével” szövegrész,
i) 43. § (3) bekezdésében az „az éves összefoglalót és” szövegrész,
j) 52. § (6) bekezdésében a „minden év május 31. napjáig” szövegrész, valamint az „az államháztartásért felelős
miniszter, valamint” szövegrész.
3. Záró rendelkezések
17. §
Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.
A 2021–2027-es időszakban a transznacionális és interregionális együttműködési programok végrehajtásában részt vevő szervezetek
A B C D E F G
Interreg CENTRAL EUROPE
Interreg Europe
2021–2027 Interact IV interregionális
Végrehajtásban érintett interregionális ESPON 2030 interregionális Urbact IV interregionális
1. Duna Régió Program transznacionális együttműködési
szervezet együttműködési együttműködési program együttműködési program
együttműködési program
program
program
2721
”
2722 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám
A Kormány a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés 1. pontjában, valamint a légiközlekedésről
szóló 1995. évi XCVII. törvény 73. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk
(1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. §
A közlekedési igazgatási feladatokkal összefüggő hatósági feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló
382/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 6. §-a a következő (8) és (9) bekezdéssel egészül ki:
„(8) A vasúti közlekedési hatóság jár el az (EU) 2023/1695 bizottsági végrehajtási rendelet 3. cikk (2) bekezdés
c) pontja, valamint 4. cikk (2) bekezdés c) pontja szerinti tagállami feladatok tekintetében.
(9) Az (EU) 2023/1695 bizottsági végrehajtási rendelet 5. cikk (4) bekezdése szerinti tagállami feladatok tekintetében
a miniszter jár el.”
2. §
Az R. 9. § (4) bekezdése a következő 91. ponttal egészül ki:
(A légiközlekedési hatóság hatósági feladatai a következők:)
„91. ellátja az (EU) 2023/2405 európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott illetékes hatósági
feladatokat.”
3. §
Az R. 26. § (1) bekezdése a következő g) és h) ponttal egészül ki:
(Ez a rendelet)
„g) az Európai Unió vasúti rendszerének az ellenőrző-irányító és jelző alrendszerére vonatkozó átjárhatósági műszaki
előírásokról és az (EU) 2016/919 rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2023. augusztus 10-i (EU) 2023/1695
bizottsági végrehajtási rendelet,
h) a fenntartható légiközlekedés egyenlő versenyfeltételeinek biztosításáról szóló, 2023. október 18-i (EU) 2023/2405
európai parlamenti és tanácsi rendelet”
(végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.)
4. §
Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
5. §
Ez a rendelet
a) az Európai Unió vasúti rendszerének az ellenőrző-irányító és jelző alrendszerére vonatkozó átjárhatósági
műszaki előírásokról és az (EU) 2016/919 rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2023. augusztus 10-i
(EU) 2023/1695 bizottsági végrehajtási rendelet,
b) a fenntartható légiközlekedés egyenlő versenyfeltételeinek biztosításáról szóló, 2023. október 18-i
(EU) 2023/2405 európai parlamenti és tanácsi rendelet
végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.
A Kormány
a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 84/A. § (1) bekezdés a) és b) pontjában kapott
felhatalmazás alapján,
a 2. alcím tekintetében a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 84/A. § (3) bekezdésében kapott
felhatalmazás alapján,
az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. §
A felszámolási eljárásban az adós vagyontárgyainak nyilvános értékesítésére vonatkozó részletes szabályokról,
továbbá a felszámolás számviteli feladatairól szóló 225/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet módosításáról szóló
237/2009. (X. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R1.) 2. § (7) és (7a) bekezdése helyébe a következő rendelkezések
lépnek, és a § a következő (7b) és (7c) bekezdéssel egészül ki:
„(7) Ha a pályázati eljárás eredménytelen, az ajánlati biztosíték teljes összegét az eredménytelenség
megállapításától számított 8 munkanapon belül valamennyi pályázó részére vissza kell utalni. Ha a pályázati eljárás
eredményes, az ajánlati biztosítékot a nyertes pályázónál a vételárba be kell számítani, a többi pályázónak pedig
az ajánlati biztosíték teljes összegét az eredményhirdetés napjától – a Cstv. 49/A. § (4) bekezdése szerinti ártárgyalás
esetén az ártárgyalás eredményhirdetése napjától – számított 8 munkanapon belül vissza kell utalni. Elveszti
az ajánlati biztosítékot
a) aki – a felszámolási eljárásban az adós vagyontárgyainak elektronikus értékesítéséről szóló 17/2014. (II. 3.)
Korm. rendelet 13. § (2) bekezdésében előírt feltételt teljesítve – jogosult volt a pályázaton való részvételre, de nem
tett legalább a minimálárnak megfelelő vételi ajánlatot,
b) a Cstv. 49/A. § (4) bekezdése szerinti ajánlattevő pályázó, ha a felszámoló által elrendelt ártárgyaláson neki
felróható okból nem vesz részt, vagy a már megtett ajánlatától visszalép, vagy
c) a nyertes pályázó, ha a szerződés a nyertes pályázó érdekkörében felmerülő okból nem jön létre, vagy a nyertes
pályázó a vételárat az előírt határidőben nem fizeti meg.
(7a) A felszámoló a vissza nem utalt ajánlati biztosíték összegét az értékesítési bevétel részeként számolja el.
(7b) Ha az árverés eredménytelen, az árverési előleg teljes összegét az eredménytelenség megállapításától számított
8 munkanapon belül valamennyi árverező részére vissza kell utalni. Ha az árverés eredményes, az árverési előleget
az árverés nyertesénél a vételárba be kell számítani, a többi árverezőnek pedig az árverési előleg teljes összegét
az eredményhirdetés napjától számított 8 munkanapon belül vissza kell utalni. Elveszti az árverési előleget
a) az árverező, ha az árverés azért eredménytelen, mert senki nem tett legalább a kikiáltási árnak megfelelő licitet,
b) az árverés nyertese, ha a szerződés az árverés nyertesének érdekkörében felmerülő okból nem jön létre, vagy
az árverés nyertese a vételárat az előírt határidőben nem fizeti meg.
(7c) A felszámoló a vissza nem utalt árverési előleg összegét az értékesítési bevétel részeként számolja el.”
2. §
Az R1. 3. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:
„(4) Az értékesítésre kerülő vagyontárgyak megtekintésére az árverési előleg, illetve a pályázati biztosíték
befizetésének határidejét megelőzően kell lehetőséget biztosítani.”
3. §
Az R1. 7. §-a a következő (1c) bekezdéssel egészül ki:
„(1c) E rendeletnek az egyes felszámolási tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 92/2024. (IV. 23.)
Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított 2. § (7)–(7c) bekezdését és 3. § (4) bekezdését azon
folyamatban lévő felszámolási eljárásokban is alkalmazni kell, amelyekben a Módr. hatálybalépéséig a pályázati,
illetve az árverési hirdetmény közzétételére még nem került sor.”
2724 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám
4. §
A felszámolási eljárásban az adós vagyontárgyainak elektronikus értékesítéséről szóló 17/2014. (II. 3.) Korm. rendelet
(a továbbiakban: R2.) 12. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) Az értékesítési hirdetményben a licitálásra, illetve az értékesítési pályázat benyújtására legalább 10 napos
időtartamot kell biztosítani. Ezen időtartam 10 napnál csak a 10. § (2) bekezdése szerinti vagyontárgyak esetén lehet
rövidebb, de ekkor sem lehet kevesebb 5 munkanapnál.”
6. §
Az R2. 15. § (1) bekezdése a következő e) ponttal egészül ki:
(Az elektronikus értékesítést az értékesítő akkor nyilvánítja érvénytelenné, ha)
„e) az árverés, illetve a pályázat a 13. § (4) bekezdése alapján érvénytelenné vált.”
7. §
Az R2. 25. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) Meghosszabbodik a licitálásra, illetve a pályázat benyújtására rendelkezésre álló idő az üzemzavar, illetve
rendszerkarbantartás időtartamával is oly módon, hogy ha annak időtartama több mint 4 óra, és az üzemzavar,
illetve rendszerkarbantartás a licitálás, illetve a pályázat ajánlattételi határidejének lezárását megelőzően legalább
1 órával korábban következik be, vagy az üzemzavar, illetve rendszerkarbantartás a licitálás, illetve a pályázat
ajánlattételi határidejének lezárását megelőző 1 órán belül keletkezik, akkor legalább 12 óra a meghosszabbítás
időtartama Az üzemzavarra és a rendszerkarbantartásra vonatkozó adatokat az üzemeltetőnek meg kell őriznie,
és arról az értékesítőket is tájékoztatnia kell annak érdekében, hogy minden értékesítő hitelt érdemlő módon
meg tudja állapítani, hogy mikor zárult le a licitálás, illetve a pályázat ajánlattételi határideje.”
8. §
Az R2. a következő 25/A. §-sal egészül ki:
„25/A. § (1) A nyilvános pályázati eljárás ajánlattételi határideje az értékesítő által a pályázati felhívásban
meghatározott időpontban zárul le. Ha a nyilvános pályázati eljárásban a 13. § (2) bekezdése szerinti határidő
leteltét követően az értékesítő megállapítja, hogy egyetlen ajánlattevő jogosult ajánlatot tenni, az ajánlattételi
határidő a pályázati felhívásban megjelölt időponttól eltérően a pályázó ajánlatának megtételével zárul le.
(2) Ha az értékesítés árverés útján történik, a licitálás az értékesítő által az árverési hirdetményben meghatározott
időpontban zárul le. Ha a 13. § (2) bekezdése szerinti határidő leteltét követően az értékesítő megállapítja, hogy
az árverésen egyetlen árverező jogosult részt venni, a licitálás az árverési hirdetményben meghatározott időponttól
eltérően az árverező ajánlatának megtételével zárul le.”
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám 2725
9. §
Az R2. 27. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A nyertes licitálóval a felszámoló a szerződést akkor kötheti meg, ha – érvényes és eredményes elektronikus
értékesítési eljárás esetén – az igazolja a 6. § (1) bekezdés b) pontja szerinti jutalék működtető részére történt
megfizetését az elektronikus értékesítési eljárás lezárását követő 30 napon belül. A már megfizetett, 6. §
(1) bekezdés b) pontja szerinti jutalékot a működtető abban az esetben sem téríti vissza a nyertes licitáló részére, ha
a szerződéskötésre a (2) bekezdés alapján nem kerül sor.”
10. §
Az R2. 27/A. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„27/A. § (1) Az EÉR-en történő értékesítés során a nyertes licitáló köteles a vételár teljes összegét
a) a szerződéskötést követően haladéktalanul, vagy
b) ha az értékesítési hirdetmény lehetőséget ad a vételár későbbi megfizetésére vagy részletekben történő
megfizetésére, az értékesítési hirdetményben meghatározott határidőn belül
megfizetni.
(2) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti értékesítés esetén a felszámoló a vételár teljes összegének kifizetésére
a szerződéskötés napjától számított legfeljebb 2 hónapos határidőt állapíthat meg.
(3) Ha a nyertes licitáló a teljes vételárat az (1) és (2) bekezdésben meghatározott határidőben nem fizeti meg,
a felszámoló az eljárást eredménytelennek nyilvánítja, és a vagyontárgy újabb értékesítéséről határoz. A fizetést
elmulasztó nyertes licitáló a vagyontárgy újabb értékesítésében nem vehet részt.”
11. §
Az R2. 28. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:
„(6) E rendeletnek az egyes felszámolási tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 92/2024. (IV. 23.)
Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított 12. § (1) bekezdését, 13. § (2)–(5) bekezdését,
valamint 15. § (1) bekezdés e) pontját a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő felszámolási eljárásokban
a Módr. hatálybalépését követően közzétett pályázati, illetve árverési hirdetmény alapján lefolytatandó értékesítési
eljárásokra is alkalmazni kell.”
3. Záró rendelkezések
12. §
Ez a rendelet a kihirdetését követő 61. napon lép hatályba.
A Kormány
a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 73. § (1) bekezdés t) pontjában,
a 2. alcím tekintetében a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 55. § (1) bekezdés h) pontjában és a Polgári
Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló
2013. évi CLXXVII. törvény 66. § (1) bekezdés e) pontjában,
a 3. alcím és az 1. melléklet tekintetében a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 55. § (1) bekezdés b) pontjában,
a 4. alcím tekintetében a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 12. § (1) bekezdés a) pontjában,
az 5. alcím tekintetében a postai szolgáltatásokról szóló 2012. évi CLIX. törvény 78. § (1) bekezdés a) pontjában,
a 6. alcím tekintetében a termékek piacfelügyeletéről szóló 2012. évi LXXXVIII. törvény 30. § (1) bekezdés a)–c) pontjában,
a 6. alcím és a 2. melléklet tekintetében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő
átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény 66. § (1) bekezdés d) pontjában,
a 8. alcím tekintetében a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 55. § (1) bekezdés h) pontjában,
a 9. alcím, valamint a 3. és 4. melléklet tekintetében a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi
CLXXXV. törvény 206. § (3c) bekezdés a) pontjában, a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 281. § (2) bekezdés
1. és 5. pontjában, valamint a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 55. § (1) bekezdés h) pontjában,
a 10. alcím tekintetében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és
felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény 66. § (1) bekezdés i) pontjában
kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket
rendeli el:
1. A légi személyszállítás szabályairól szóló 25/1999. (II. 12.) Korm. rendelet módosítása
1. §
A légi személyszállítás szabályairól szóló 25/1999. (II. 12.) Korm. rendelet 27. § (3) és (4) bekezdése helyébe
a következő rendelkezések lépnek:
„(3) A 261/2004/EK rendelet 16. cikk (2) bekezdése alapján a 261/2004/EK rendelet rendelkezéseinek
a fogyasztóvédelemről szóló törvény szerinti fogyasztókkal szembeni megsértése miatti eljárások lefolytatására
kijelölt szerv a fogyasztóvédelmi hatóság.
(4) A fogyasztóvédelemről szóló törvény alkalmazása szempontjából a 261/2004/EK rendelet rendelkezéseinek
megsértése a fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértésének minősül.”
2. §
Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet
(a továbbiakban: R1.) 1. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) E rendelet szabályait a Polgári Törvénykönyv szerinti fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében
eladott, a kötelező jótállás alá tartozó tartós fogyasztási cikkek termékcsoportjainak megnevezéséről szóló
miniszteri rendeletben felsorolt új tartós fogyasztási cikkekre (a továbbiakban: fogyasztási cikk) vonatkozó jótállási
kötelezettségre kell alkalmazni.”
3. §
Az R1. 2. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A jótállás időtartama:
a) 10 000 forintot elérő, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év,
b) 250 000 forint eladási ár felett három év.
E határidők elmulasztása – a (4) bekezdésben foglalt kivétellel – jogvesztéssel jár.”
6. §
Az R1.
a) 1. § (3) bekezdésében a „helyezése” szövegrész helyébe a „helyezése vagy üzemben tartása” szöveg és
a „biztosítható” szövegrész helyébe a „biztosítható,” szöveg,
b) 5. § (1) bekezdésében az „érvényesítheti” szövegrész helyébe a „bejelentheti” szöveg,
c) 5. § (5) és (7) bekezdésében a „köteles a fogyasztó” szövegrész helyébe a „köteles a jótállási jegyen, ennek
hiányában a fogyasztó” szöveg,
d) 7/B. § (1) bekezdésében a „2–7.” szövegrész helyébe a „3–7.” szöveg
lép.
7. §
Hatályát veszti az R1. Melléklete.
8. §
A fogyasztóvédelmi hatóság eljárása során felmerülő egyes eljárási költségekről szóló 212/2008. (VIII. 29.)
Korm. rendelet (a továbbiakban: R2.) 1. §-ában a „melléklete” szövegrész helyébe az „1. melléklete” szöveg lép.
9. §
Az R2. Melléklete helyébe az 1. melléklet lép.
10. §
A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R3.)
2/A. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) Az e rendeletben szabályozott hatósági eljárásokban – a fogyasztóvédelmi hatóság eljárásának kivételével –
az ügyintézési határidő 25 nap.”
2728 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám
11. §
Az R3. 20/A. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„20/A. § (1) Azt a gyermekeknek szóló terméket, amelynek meghatározó eleme a születési nemnek megfelelő
önazonosságtól való eltérésnek, a nem megváltoztatásának vagy a homoszexualitásnak a megjelenítése vagy
népszerűsítése vagy a szexualitás közvetlen, naturális vagy öncélú ábrázolása, kirakatban elhelyezni, közszemlére
tenni tilos.
(2) Az olyan terméket, amelynek kialakítása, külseje vagy csomagolása jól látható módon a születési nemnek
megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást jeleníti meg vagy
a szexualitást közvetlenül, naturálisan vagy öncélúan ábrázolja, kirakatban elhelyezni, közszemlére tenni tilos.
(3) Nevelési-oktatási, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmény, valamint templom és vallásgyakorlásra rendelt
más hely bármely bejáratától számított 200 méteres közúti (közterületi) távolságon belül nem forgalmazható
olyan termék, amelynek meghatározó eleme a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérésnek,
a nem megváltoztatásának vagy a homoszexualitásnak a népszerűsítése vagy a szexualitás öncélú ábrázolása,
megjelenítése.
(4) A gyermekeknek szóló olyan termék, amelynek meghatározó eleme a születési nemnek megfelelő
önazonosságtól való eltérésnek, a nem megváltoztatásának vagy a homoszexualitásnak a megjelenítése vagy
népszerűsítése vagy a szexualitás közvetlen, naturális vagy öncélú ábrázolása, a többi, gyermekeknek szóló
terméktől elkülönítve, zárt csomagolásban forgalmazható.
(5) Könyv forgalmazása esetén a kiadó köteles tájékoztatni a kereskedőt arról, ha a könyv meghatározó
eleme a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérésnek, a nem megváltoztatásának vagy
a homoszexualitásnak a megjelenítése vagy népszerűsítése vagy a szexualitás közvetlen, naturális vagy öncélú
ábrázolása. Ez a szabály nem érinti a kereskedőnek a kiadóval szemben érvényesíthető visszkereseti igényét.
(6) A kereskedő a fogyasztóvédelmi hatóság vagy a fogyasztó erre irányuló kifejezett kérése esetén köteles
biztosítani a (4) bekezdés értelmében zárt csomagolásban forgalmazott termék zárt csomagolás nélküli
megvizsgálásának lehetőségét.”
12. §
A postai szolgáltatások nyújtásának és a hivatalos iratokkal kapcsolatos postai szolgáltatás részletes szabályairól,
valamint a postai szolgáltatók általános szerződési feltételeiről és a postai szolgáltatásból kizárt vagy feltételesen
szállítható küldeményekről szóló 335/2012. (XII. 4.) Korm. rendelet a következő 13/A. alcímmel egészül ki:
„13/A. Eljáró hatóság
32/A. § (1) A 3/A. §-ban foglalt rendelkezés megsértése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság jár el
a fogyasztóvédelemről szóló törvényben meghatározott szabályok szerint.
(2) Az (1) bekezdésben említett rendelkezés a fogyasztóvédelemről szóló törvény alkalmazásában fogyasztóvédelmi
rendelkezésnek minősül.”
6. A piacfelügyeleti tevékenység részletes szabályairól szóló 6/2013. (I. 18.) Korm. rendelet módosítása
13. §
A piacfelügyeleti tevékenység részletes szabályairól szóló 6/2013. (I. 18.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R4.) 2. §
(1) bekezdése a következő d) ponttal egészül ki:
(E rendelet értelmében piacfelügyeleti hatóság)
„d) üzemanyagtöltő állomáson forgalmazott folyékony motorhajtóanyagok esetében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
(a továbbiakban: NAV),”
14. §
Az R4.
a) 2. § (2) bekezdésében a „Nemzeti Adó- és Vámhivatal” szövegrész helyébe a „NAV” szöveg,
b) 6/D. § (2) bekezdésében az „eszköz” szövegrész helyébe az „eszköz használatbavétel előtti ellenőrzéséről
készített jegyzőkönyv és a játszótéri eszköz” szöveg,
c) 6/D. § (3) bekezdésében a „rendelet mellékletében meghatározott, a nyilvántartási adatlap tartalmi
követelményeinek megfelelő” szövegrész helyébe a „rendeletben a nyilvántartásra meghatározott” szöveg
lép.
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám 2729
15. §
Hatályát veszti az R4. 6/E. § (1) bekezdése.
16. §
A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet
(a továbbiakban: R5.) 1. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) E rendeletben foglaltakat a fogyasztó és a vállalkozás között kötött szerződésekre (a továbbiakban: fogyasztói
szerződés) kell alkalmazni, amikor a fogyasztó kifizeti vagy vállalja, hogy kifizeti az áru vagy szolgáltatás ellenértékét.
E rendelet víz, gáz, villamos energia vagy távfűtés – akár közszolgáltatók általi – szolgáltatására vonatkozó
szerződésekre is alkalmazandó, ha ezeket az árukat szerződés alapján biztosítják.”
17. § (1) Az R5. 24. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A fogyasztó az áru visszaküldésének közvetlen költségét viseli, kivéve, ha a vállalkozás vállalta e költség
viselését, vagy a (4) bekezdésben foglaltak fennállása esetén.”
(2) Az R5. 24. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:
„(4) Távollévők között kötött szerződés esetén, ha a vállalkozás az árut üzlethelyiségben is értékesíti, és a fogyasztó
a vállalkozás üzlethelyiségében személyesen gyakorolja a 20. § szerinti jogát, jogosult ezzel egyidejűleg az árut
visszaadni a vállalkozásnak.”
18. §
Az R5. 3. melléklete a 2. melléklet szerint módosul.
19. §
Az R5.
a) 4. § 14. pont d) alpontjában az „a áruk” szövegrész helyébe az „az áruk” szöveg,
b) 20. § (2) bekezdés a) pont ad) alpontjában az „a árut” szövegrész helyébe az „az árut” szöveg,
c) 20. § (3) bekezdésében az „a áru” szövegrész helyébe az „az áru” szöveg,
d) 23. § (4) bekezdésében és 24. § (1) bekezdésében az „a árut” szövegrészek helyébe az „az árut” szöveg,
e) 31. § (1) bekezdésében a „9. §” szövegrész helyébe a „9. §-ban” szöveg és az „ , a 12.” szövegrész helyébe
a „ , 11/A. §-ban, a 12.” szöveg
lép.
8. A fogyasztóvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 387/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet módosítása
20. § (1) A fogyasztóvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 387/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R6.) 3. §
(1) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Kormány)
„a) a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv.) 19. §-ában, 43/A. §
(1)–(3) bekezdésében,”
(foglaltak tekintetében fogyasztóvédelmi hatóságként a minisztert jelöli ki.)
(2) Az R6. 3. § (1) bekezdés g) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Kormány)
„g) a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Mttv.)
111. § (2) bekezdés m) pontjában,”
(foglaltak tekintetében fogyasztóvédelmi hatóságként a minisztert jelöli ki.)
(3) Az R6. 3. § (2) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Kormány)
„a) az Fgytv. 17. § (5) bekezdésében, valamint 45/B. §-ában,”
(foglaltak tekintetében fogyasztóvédelmi hatóságként a minisztert és a kormányhivatalt jelöli ki.)
(4) Az R6. 3. § (3a) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Kormány)
„b) az Fgytv. 47. § (1a) bekezdésében, 47. § (1) bekezdés f ) pontjában, valamint 48/A–48/E. §-ában”
(foglaltak tekintetében fogyasztóvédelmi hatóságként Budapest Főváros Kormányhivatalát jelöli ki.)
2730 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám
21. §
Az R6. a következő 3/A. és 3/B. §-sal egészül ki:
„3/A. § A kormányhivatal illetékességének vizsgálata során az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi
CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 16. § (1) bekezdés c) pontjának alkalmazása során a jogellenes magatartás
elkövetése helyének kell tekinteni minden olyan helyet, ahol
a) az Ektv. szerinti elektronikus kereskedelmi szolgáltatással összefüggő ügy tárgyát képező árut vagy kereskedelmi
kommunikációt, vagy
b) az Ektv. szerinti alkalmazásszolgáltató vagy videómegosztóplatform-szolgáltató, az elektronikus hírközlésről
szóló 2003. évi C. törvény szerinti elektronikus hírközlési szolgáltató vagy az Mttv. szerinti médiaszolgáltató útján
megvalósuló reklámot
a vállalkozás elérhetővé teszi.
3/B. § Az Ákr. 16. § (2) bekezdésétől eltérően a fogyasztó kérelmére indult eljárásban – a fogyasztó eltérő
rendelkezésének hiányában – akkor is az a kormányhivatal jár el, amelynek illetékességi területén a fogyasztó
lakóhelye vagy tartózkodási helye található, ha az Ákr. 16. § (1) bekezdése alapján megállapítható az illetékes
hatóság.”
22. §
Az R6. a következő 11. §-sal egészül ki:
„11. § A Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. végzi az alkalmazásüzemeltetési és alkalmazásfejlesztési
feladatokat
a) a Jogsértő Webáruházak,
b) a Fogyasztóvédelmi Portál
tekintetében.”
23. § (1) Az adatok végleges hozzáférhetetlenné tételét lehetővé tevő alkalmazás biztosításával kapcsolatos eljárási
szabályok meghatározásáról szóló 726/2020. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R7.) 1. §-a a következő
1. ponttal egészül ki:
(E rendelet alkalmazásában:)
„1. csomagküldő kereskedelem: a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 2. § 4. pontjában meghatározott
fogalom;”
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám 2731
24. §
Az R7. 3. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) Az adattörlő alkalmazás a kereskedő, az online piac vagy az online számlázási funkcióval rendelkező program
működtetője által átadott adattörlő kóddal a 9. § (3)–(6) bekezdése szerinti adatszolgáltatást követően, továbbá
a 9/A. § vagy a 14. § (4) bekezdése alapján biztosított adattörlő kóddal aktiválható. Az adattörlő kód a fogyasztó
számára egyetlen tartós adathordozó adatainak egyszeri törlésére biztosít lehetőséget. A törlést követően
a fogyasztó elektronikus levélben az adattörlés eredményéről adattörlési igazolást kap.”
25. §
Az R7. 5. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„5. § A NAV a kereskedő, az online piac vagy az online számlázási funkcióval rendelkező program működtetője által
elektronikus úton benyújtott kérelmére gondoskodik
a) az adattörlő kód generálásáról és
b) az adattörlő kódnak a kereskedő, az online piac vagy az online számlázási funkcióval rendelkező program
működtetője részére történő kiadásáról.”
26. §
Az R7. a következő 6. §-sal egészül ki:
„6. § A NAV a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési feladatainak a támogatása céljából minden év január tizenötödik
napjáig a honlapján közzéteszi az 1. § 11. pontja szerinti, online számlázási funkcióval rendelkező programot
működtetők nevét, székhelyét, adószámát.”
27. §
Az R7. 7. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„7. § A NAV adatot szolgáltat az NMHH részére
a) a kereskedőnek, az online piac, valamint az online számlázási funkcióval rendelkező program működtetőjének
kiadott adattörlő kódokról, a kiadás dátumáról a kiadást követő egy munkanapon belül, valamint
b) a kereskedő, az online piac, valamint az online számlázási funkcióval rendelkező program működtetője a 9. §
(3)–(6) bekezdése szerinti adatszolgáltatása alapján a fogyasztónak átadott adattörlő kódokról és az átadás
dátumáról, hetente, a hét második munkanapján.”
28. §
Az R7. 8. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„8. § (1) Az adattörlő kód fogyasztó részére történő térítésmentes átadása
a) a vásárlás megtörténtét igazoló számviteli bizonylaton történő rögzítésével,
b) a bizonylat átadásával egyidejűleg más módon, így különösen papír alapon mellékelve vagy
c) az adásvételi szerződés létrejöttéről szóló, (3) bekezdés szerinti értesítésben történő rögzítésével
történik.
2732 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám
(2) Ha a kereskedő online számlázási funkcióval rendelkező programmal állítja ki a vásárlás megtörténtét igazoló
számviteli bizonylatot, a bizonylaton az adattörlő kódot az online számlázási funkcióval rendelkező program
működtetője rögzíti.
(3) Ha a kereskedő a tevékenységét online piac igénybevételével gyakorolja, az online piac működtetője rögzíti
az adattörlő kódot a tartós adathordozó értékesítésére vonatkozó adásvételi szerződés létrejöttéről szóló,
a fogyasztó részére megküldött értesítésben.
(4) Arra a kereskedőre, aki a tevékenységét online piac igénybevételével gyakorolja, és online számlázási funkcióval
rendelkező programmal állítja ki a vásárlás megtörténtét igazoló számviteli bizonylatot, a (2) bekezdésben foglaltak
irányadók.
(5) Az online számlázási funkcióval rendelkező program működtetője köteles az online számlázási szolgáltatást
úgy nyújtani, hogy a szolgáltatás emberi beavatkozás nélkül azonosítsa az e rendelet hatálya alá tartozó tartós
adathordozót, és automatikusan szolgáltassa az adathordozóhoz az adattörlő kódot. A kereskedő felel az adattörlő
kód fogyasztó részére történő átadásának elmulasztásáért, ha az online számlázási funkcióval rendelkező program
működtetője bizonyítja, hogy a kereskedő a tartós adathordozó megjelöléséhez olyan megjelölést használt, amelyet
az online számlázási funkcióval rendelkező program nem volt képes felismerni.
(6) Az adattörlő kód fogyasztó részére történő átadásáért a kereskedő és az online számlázási funkcióval rendelkező
program működtetője egyetemlegesen felel. Az online számlázási funkcióval rendelkező program működtetője
mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kereskedő a tartós adathordozó megjelöléséhez olyan megjelölést
használt, amelyet az online számlázási funkcióval rendelkező program nem volt képes felismerni. A kereskedő
mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a tartós adathordozó megjelöléséhez olyan megjelölést használt,
amelyet az online számlázási funkcióval rendelkező program felismert, vagy azért nem ismert fel, mert az nem felelt
meg az (5) bekezdésben foglaltaknak.
(7) A kereskedő köteles tájékoztatni az online piac működtetőjét arról, hogy az adásvétel tárgya tartós adathordozó.
A tájékoztatás elmulasztása esetén a kereskedő felel az adattörlő kód fogyasztó részére történő átadásáért.
(8) A (2)–(4) bekezdésben foglaltaktól eltérően a kereskedő adja át az adattörlő kódot a fogyasztó részére
a kereskedő NAV felé tett, erre vonatkozó kifejezett nyilatkozata esetén, valamint ha a kereskedő nem online
számlázási funkcióval rendelkező programmal állítja ki a vásárlás megtörténtét igazoló számviteli bizonylatot, vagy
ha a tevékenységét nem online piac igénybevételével gyakorolja.
(9) Ha a kereskedő a vásárlás megtörténtét igazoló számviteli bizonylat kiállításához – amelyen a 2. § (3) bekezdése
szerinti csoportosított tartós adathordozót szerepelteti – a NAV Online Számlázó Programját használja, a bizonylaton
az adattörlő kódot az Online Számlázó Program rögzíti.
(10) Az adattörlő kód önállóan nem forgalomképes.”
29. §
Az R7. 8/A. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) Azon kereskedő, aki
a) csomagküldő kereskedelmet folytat,
b) internetes honlappal rendelkezik, vagy
c) tevékenységét online piacon fejti ki,
a tartós adathordozó termékleírásában jól látható módon közzéteszi a 2. melléklet szerinti tájékoztatót.”
31. §
Az R7. 10. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„10. § Az Fgytv. 45/A. § (2) bekezdésével összhangban a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi a 8. §-ban, a 8/A. §-ban,
a 9. § (2)–(6) bekezdésében és a 13. § (1) bekezdésében meghatározott rendelkezések betartását, és eljár azok
megsértése esetén.”
32. §
Az R7. 14. §-a a következő (4)–(6) bekezdéssel egészül ki:
„(4) Az NMHH – a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény
(a továbbiakban: Mttv.) 134. § (18) bekezdése szerinti forrás terhére – a 2023. december 31-ig nyilvántartásba vett,
de ki nem adott, vagy a (3) bekezdés szerint visszaszolgáltatott ép címkéket jogosult 2026. november 30-ig átadni
a személyes adatok védelméhez kapcsolódó nevelő, ismeretterjesztő tevékenység elősegítése, a személyes adatok
védelmével összefüggő fogyasztói tudatosság növelése céljából más állami szerv, oktatási, nevelési vagy kulturális
feladatokat ellátó intézmény vagy nonprofit szervezet részére.
(5) A (4) bekezdés szerint átadott címke felhasználójára az e rendelet fogyasztóra irányadó szabályai megfelelően
alkalmazandók.
(6) Az NMHH a (4) bekezdés szerinti címkéket szigorú számadású bizonylatként tartja nyilván, és azok átadásáról
jegyzőkönyvet vesz fel. Az NMHH nyilvántartja a jegyzőkönyv keltét mint az adattörlő kód fogyasztó részére történő
átadásának időpontját, az átadott címkék sorszámát és a jegyzőkönyv – átadási bizonylat – azonosító számát.”
33. §
Az R7. a következő 15/A. §-sal egészül ki:
„15/A. § E rendeletnek a fogyasztóvédelemmel összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 93/2024. (IV. 23.)
Korm. rendelet által megállapított 6. §-a szerinti közzétételi kötelezettségét a NAV a 2023. év tekintetében
2024. szeptember 15. napjáig teljesíti.”
35. §
Az R7.
a) 1. § 4. pontjában a „törvény” szövegrész helyébe a „törvény (a továbbiakban: Fgytv.)” szöveg és
a „b)” szövegrész helyébe a „33.” szöveg,
b) 4. § (1) bekezdésében a „7. §” szövegrész helyébe a „7. § és a 14. § (5) bekezdése” szöveg,
c) 4. § (2) bekezdésében az „adatszolgáltatástól” szövegrész helyébe az „adatszolgáltatástól vagy a 14. §
(5) bekezdése szerinti átadástól” szöveg,
d) 9/A. §-ában a „másolata” szövegrész helyébe a „másolata vagy az adásvételi szerződés létrejöttéről szóló, 8. §
(3) bekezdése szerinti értesítés” szöveg,
e) 13. § (2) bekezdésében a „2023. december 31-ig” szövegrész helyébe az „e rendelet alapján” szöveg,
f) 16. §-ában az „a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény”
szövegrész helyébe az „az Mttv.” szöveg,
g) 16. §-ában az „a fogyasztóvédelemért” szövegrész helyébe az „az elektronikus hírközlésért” szöveg
lép.
36. §
Hatályát veszti az R7. 1. § 2. pontjában a „fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 2. § a) pontja szerinti”
szövegrész.
2734 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám
37. §
A fogyasztó és vállalkozás közötti, az áruk adásvételére, valamint a digitális tartalom szolgáltatására és digitális
szolgáltatások nyújtására irányuló szerződések részletes szabályairól szóló 373/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 16. §-a
a következő (7) és (8) bekezdéssel egészül ki:
„(7) A (4) és (5) bekezdésben foglalt rendelkezések megsértése esetén a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen
kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényben meghatározott hatóság jár el az ott meghatározott szabályok
szerint.
(8) A (7) bekezdésben említett rendelkezések a fogyasztóvédelemről szóló törvény alkalmazásában
fogyasztóvédelmi rendelkezések.”
38. § (1) Ez a rendelet – a (2)–(5) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.
(2) Az 1. alcím, a 2. alcím, a 4. alcím, az 5. alcím, a 14. § b) és c) pontja, a 15. §, a 7. alcím, a 8. alcím, a 23. § (1) bekezdése,
a 35. § a)–f ) pontja, a 36. §, a 10. alcím, a 39. §, valamint a 2. melléklet az e rendelet kihirdetését követő
tizenötödik napon lép hatályba.
(3) A 3. alcím és az 1. melléklet az e rendelet kihirdetését követő harmincegyedik napon lép hatályba.
(4) A 23. § (2) és (3) bekezdése, a 24–31. §, a 33. §, a 34. §, valamint a 3. és a 4. melléklet az e rendelet kihirdetését követő
százhuszadik napon lép hatályba.
(5) A 13. §, a 14. § a) pontja és a 35. § g) pontja 2025. január 1-jén lép hatályba.
39. § (1) Ez a rendelet fogyasztók jogairól, a 93/13/EGK tanácsi irányelv és az 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi
irányelv módosításáról, valamint a 85/577/EGK tanácsi irányelv és a 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv
hatályon kívül helyezéséről szóló, 2011. október 25-i 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való
megfelelést szolgálja.
(2) Ez a rendelet a gépekről, és a 2006/42/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv, valamint a 73/361/EGK tanácsi
irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2023. június 14-i (EU) 2023/1230 európai parlamenti és tanácsi rendelet
végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.
(3) A 22. § a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi
irányelvnek való megfelelést szolgálja.
(4) A 22. §-nak a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi
irányelv 15. cikk (7) bekezdése szerinti bejelentése megtörtént.
A B
1. Tevékenység Díj (forint)
3.81. Összes zsírsav elszappanosítási száma és el nem szappanosítható rész (Titr.) 25 960
3.82. Párolgási szám 5 440
3.83. pH mérés (műszeres) 11 750
3.84. Rugalmasság vizsgálata (hajlítással) 16 790
3.85. Sótartalom (Titr.) 12 340
3.86. Sűrűség mérése piknométerrel 8 450
3.87. Sűrűségmérés (DA-val) 22 610
3.88. Száradási idő (felületi szárazság) meghatározása 13 240
3.89. Száraz rétegvastagság meghatározása 9 220
3.90. Szárazanyag, nem illó rész meghatározása 11 910
3.91. Szappantípusú felületaktív anyag tartalom 21 350
3.92. Szerves illóanyag (VOC)-tartalom meghatározása (GC-vel) 37 510
3.93. Szerves oldószertartalom meghatározása GC-vel 26 040
3.94. Szerves savak meghatározása (HPLC-vel) 23 195
3.95. Tányérszám mosogatószerekből 16 800
3.96. Tartósítószerek (parabenek és fenoxi-etanol) meghatározása (HPLC-vel) 31 400
3.97. Tartósítószerek (benzoesav, szorbinsav) meghatározása (HPLC-vel) 24 630
3.98. Tapadás (elcométerrel) 21 950
3.99. Tapadás (rácsvágással) 15 880
3.100. Terülési fok meghatározása 12 950
3.101. Tioglikolsav meghatározása 11 310
3.102. UV-szűrő komponensek meghatározása (HPLC-vel) 40 680
3.103. Ütésszilárdság (Du Pont készülékkel) 18 720
3.104. Vezetőképesség meghatározása műszeresen 18 120
3.105. Vízfelvevő és víztartó képesség 10 840
3.106. Vízoldható vitaminok meghatározása (HPLC-vel) 33 620
3.107. Víztartalom meghatározás (Karl Fischer-módszerrel) 14 960
3.108. Zártság és szivárgásmentesség vizsgálata elemenként 5 420
3.109. Zsíroldható vitaminok (A, E) meghat. (HPLC-vel) 38 840
3.110. Zsírtartalom meghatározása (Soxhlet módszerrel, hagyományos módon) 21 860
3.111. Zsírtartalom meghatározása savas feltárást követő Soxhlet-tel 29 430
3.112. Zsírtartalom meghatározása hideg extrakcióval 29 390
4. Élelmiszerek vizsgálata
4.1. Alaki hányados meghatározása 5 420
4.2. Alkoholtartalom meghatározása (DA-val) 22 610
4.3. Alkotórészek tömegaránya 5 420
4.4. Bakt. Bifidobaktérium szám meghatározása 15 610
4.5. Bakt. egyéb Lactobacillus meghatározása fajtánként 19 090
4.6. Bakt. Lactobacillus acidophilus szám meghatározása 19 090
4.7. Bakt. Lactobacillus bulgaricus szám meghatározása 16 260
4.8. Bakt. mezofil aerob és fakultatív anaerob mikrobák számának meghatározása 8 830
4.9. Bakt. mezofil tejsavtermelő mikrobák számának meghatározása 19 090
4.10. Bakt. penész- és élesztőgombák számának meghatározása 9 070
4.11. Bakt. Streptococcus thermophilus szám meghatározása 14 430
4.12. Bepárlási maradék meghatározása 10 840
4.13. Bevonatarány meghatározása mechanikai szétválasztással 5 420
4.14. Cukrok, cukoralkoholok meghatározása (HPLC-vel) 28 600
2738 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám
TISZTELT VÁSÁRLÓNK!
További információk
a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság honlapján:
https://nmhh.hu/veglegestorles
Az adatok végleges hozzáférhetetlenné tételét lehetővé tévő adattörlő alkalmazással kapcsolatos tájékoztató
szövege:
„A Kormány döntése alapján a kereskedő tartós adathordozó termék vásárlásakor köteles a fogyasztó részére
ingyenes adattörlő kódot biztosítani.
Használja az ingyenes adattörlő kódot adatainak biztonsága érdekében!
További információ a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság honlapján:
https://nmhh.hu/veglegestorles”
2748 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám
A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 171. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának döntésére tekintettel a következőket rendelem el:
1. §
A jegybanki alapkamat mértéke 7,75%.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének 5/2024. (IV. 23.) NMHH rendelete
a nemzeti frekvenciafelosztásról, valamint a frekvenciasávok felhasználási szabályairól szóló
7/2015. (XI. 13.) NMHH rendelet módosításáról
Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 182. § (3) bekezdés 1., 3., 5., 6. és 8. pontjában kapott felhatalmazás alapján,
a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 109. § (5) bekezdésében meghatározott
feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:
1. §
A nemzeti frekvenciafelosztásról, valamint a frekvenciasávok felhasználási szabályairól szóló 7/2015. (XI. 13.)
NMHH rendelet (a továbbiakban: R.) 13. § (1) bekezdése a következő 45m. és 45n. ponttal egészül ki:
(Ez a rendelet)
„45m. a rádióberendezésekre vonatkozóan a 2014/53/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv támogatása
céljából kidolgozott harmonizált szabványokról szóló, 2022. november 8-i (EU) 2022/2191 bizottsági végrehajtási
határozatnak és az azt módosító (EU) 2023/2392 bizottsági végrehajtási határozatnak,
45n. az Unió terület én a hajókon elérhető mobilhírközlési szolgáltatások rádióspektrum-használatának harmonizált
feltételeiről, valamint a 2010/166/EU határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2024. január 22-i (EU) 2024/340
bizottsági végrehajtási határozatnak,”
(való megfelelést szolgálja.)
3. §
Az R. 2. melléklete a 6. melléklet szerint módosul.
6. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – 2024. május 1-jén lép hatályba.
(2) A 3. §, a 4. § (3) bekezdése, az 5. § (2) bekezdése és a 6. melléklet 2027. január 1-jén lép hatályba.
7. §
Ez a rendelet
a) az (EU) 2022/2191 végrehajtási határozatnak a nemzetközi mobiltávközlési cellás hálózati berendezésekre,
a digitális hangműsorszóró szolgálat és a digitális világrádió szolgálatának adóberendezésére, a tengeri kis
teljesítményű, VHF-sávú személyi helymeghatározó jeladókra, valamint a műholdas földi állomásokra és
rendszerekre vonatkozó harmonizált szabványok tekintetében történő módosításáról szóló, 2023. október 3-i
(EU) 2023/2392 bizottsági végrehajtási határozatnak és
b) az Unió területén a hajókon elérhető mobilhírközlési szolgáltatások rádióspektrum-használatának
harmonizált feltételeiről, valamint a 2010/166/EU határozat hatályon kívül helyezéséről szóló,
2024. január 22-i (EU) 2024/340 bizottsági végrehajtási határozatnak
való megfelelést szolgálja.
2750
1. Az R. 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat G:111 mezője helyébe a következő mező lép:
(G)
(Dokumentum)
(111) ITU-R BS.1514-2, BS.1615-2
MSZ EN 302 245, MSZ EN 303 345-5
2. Az R. 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat G:182 mezője helyébe a következő mező lép:
(G)
(Dokumentum)
(182) ITU-R BS.1514-2, BS.1615-2
MSZ EN 302 245, MSZ EN 303 345-5
3. Az R. 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat G:419 mezője helyébe a következő mező lép:
(G)
(Dokumentum)
(419) ITU-R BS.1514-2, BS.1615-2
MSZ EN 302 245, MSZ EN 303 345-5
4. Az R. 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat G:560 mezője helyébe a következő mező lép:
(G)
(Dokumentum)
(560) ITU-R BS.1514-2, BS.1615-2
MSZ EN 302 245, MSZ EN 303 345-5
5. Az R. 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat G:610 mezője helyébe a következő mező lép:
7. Az R. 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat G:626 mezője helyébe a következő mező lép:
(G)
(Dokumentum)
(626) ITU-R BS.1514-2, BS.1615-2
MSZ EN 302 245, MSZ EN 303 345-5
8. Az R. 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat G:685 mezője helyébe a következő mező lép:
(G)
(Dokumentum)
(685) ITU-R BS.1514-2, BS.1615-2
MSZ EN 302 245, MSZ EN 303 345-5
9. Az R. 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat G:693 mezője helyébe a következő mező lép:
(G)
(Dokumentum)
(693) ITU-R BS.1514-2, BS.1615-2
MSZ EN 302 245, MSZ EN 303 345-5
10. Az R. 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat G:762 mezője helyébe a következő mező lép:
(G)
(Dokumentum)
(762) ITU-R BS.1514-2, BS.1615-2
MSZ EN 302 245, MSZ EN 303 345-5
11. Az R. 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat G:822 mezője helyébe a következő mező lép:
(G)
(Dokumentum)
(822) ITU-R BS.1514-2, BS.1615-2
MSZ EN 302 245, MSZ EN 303 345-5
2751
2752
12. Az R. 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat G:870 mezője helyébe a következő mező lép:
(G)
(Dokumentum)
(870) ITU-R BS.1514-2, BS.1615-2
MSZ EN 302 245, MSZ EN 303 345-5
13. Az R. 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat G:903 mezője helyébe a következő mező lép:
(G)
(Dokumentum)
(903) ITU-R BS.1514-2, BS.1615-2
MSZ EN 302 245, MSZ EN 303 345-5
14. Az R. 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat G:955 mezője helyébe a következő mező lép:
(G)
(Dokumentum)
(955) ITU-R BS.1514-2, BS.1615-2
MSZ EN 302 245, MSZ EN 303 345-5
15. Az R. 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat G:1008 mezője helyébe a következő mező lép:
(G)
(Dokumentum)
(1008) ITU-R BS.1514-2, BS.1615-2
MSZ EN 302 245, MSZ EN 303 345-5
16. Az R. 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat G:1113 mezője helyébe a következő mező lép:
(G)
(Dokumentum)
(1113) ITU-R BS.1514-2, BS.1615-2
MSZ EN 302 245, MSZ EN 303 345-5
19. Az R. 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat G:1456–G:1457 mezője helyébe a következő mezők lépnek:
(G)
(Dokumentum)
(1456) MSZ EN 302 077, MSZ EN 303 345-4
(1457) MSZ EN 302 245, MSZ EN 303 345-5
2753
2754
20. Az R. 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 1657–1661. sora helyébe a következő sorok lépnek, és a táblázat a következő 1661/A–1661/K.
sorral egészül ki:
(A) (B) (C) (D) (E) (F) (G) (H)
(Frekvenciasávok használati szabályai)
(Nemzeti felosztás)
(Alkalmazás) (Dokumentum) (További szabály)
2755
2. melléklet az 5/2024. (IV. 23.) NMHH rendelethez
2756
2. melléklet a …/2024. (… …) NMHH rendelethez
A B
1 Feltétel tárgya Előírás
2 Használat célja kormányzati, elsődlegesen katonai kommunikációs célok támogatása olyan rendszerrel, amely adatkommunikációs,
valamint elektronikus hírközlési szolgáltatás célú igényeket is kielégíthet
3 Frekvenciaelosztás módja a rádióspektrum-használati jog megszerzésére a Kormány által kijelölt szervezet, vállalkozás jogosult
4 Megszerezhető frekvenciatartomány mennyisége egy rádióspektrum-használati jog a teljes sávra
5 Rádióspektrum-használati jog területi kiterjedése országos
6 Gazdálkodás módja blokkgazdálkodás
”
A B C D
1 Előírás
2 Feltétel tárgya GSM rendszer UMTS rendszer
3 900 MHz 1800 MHz 1900/2100 MHz
4 Használat célja MCV-szolgáltatások nyújtása parti tengereken
5 Dokumentum (EU) 2024/340, ECC/DEC/(08)08
6 Szabvány MSZ EN 301 502, MSZ EN 301 511 MSZ EN 301 908-1, MSZ EN 301 908-2, MSZ EN 301 908-3,
MSZ EN 301 908-11
7 Végfelhasználói állomás – 880–915 MHz 1710–1785 MHz 1920–1980 MHz
hajó-bázisállomás irányú
adások frekvenciasávja
8 Hajó-bázisállomás – 925–960 MHz 1805–1880 MHz 2110–2170 MHz
végfelhasználói állomás
irányú adások
frekvenciasávja
9 Rádióalkalmazás jellege harmadlagos
10 Területi korlátozás az MCV-szolgáltatásokat nyújtó rendszer nem használható a Tengerjogi Egyezményben meghatározott alapvonaltól számított
2 tengeri mérföldön (3,704 km) belül
11 kizárólag beltéri hajó-bázisállomás antenna használható az alapvonaltól számított 2 és 12 tengeri mérföld (3,704 és 22,224
km) közé eső területen
12 Sávszélesség – legfeljebb duplex 5 MHz
2757
2758
A B C D
1 Előírás
2 Feltétel tárgya GSM rendszer UMTS rendszer
3 900 MHz 1800 MHz 1900/2100 MHz
13 Adási teljesítmény, a hajókon használt és a hajó- a hajókon használt és a hajó- a hajókon használt és a 2110–2170 MHz sávban adó hajó-
teljesítménysűrűség bázisállomás által a 880– bázisállomás által az bázisállomás által vezérelt, az 1920–1980 MHz sávban
915/925–960 MHz sávban 1710–1785/1805–1880 adó mozgó végfelhasználói állomások legnagyobb
vezérelt mozgó MHz sávban vezérelt kisugárzott kimenőteljesítménye: 0 dBm/5 MHz
végfelhasználói állomások mozgó végfelhasználói
legnagyobb kisugárzott állomások legnagyobb
kimenőteljesítménye: 5 kisugárzott
dBm kimenőteljesítménye: 0
dBm
14 a hajó-bázisállomások esetében a hajó külső területein mért a hajó-bázisállomásnak a CPICH csatornára jutó fedélzeti
legnagyobb teljesítménysűrűség 0 dBi mérőantenna- sugárzása legfeljebb –102 dBm/5 MHz lehet
nyereségre vonatkoztatva: –80 dBm/200 kHz
15 A csatornákhoz való a GSM nemzeti szabványokon alapuló alábbi az alapvonaltól számított 2 és 12 tengeri mérföld (3,704 és
hozzáférés és a zavarcsökkentési tényezőkkel legalább megegyező 22,224 km) közé eső területen a cellában a szükséges
csatornafoglalás szabályai teljesítményt nyújtó zavarcsökkentő technikák minimális vételi jelszint, mint minőségi kritérium értéke
alkalmazandók: legalább: –87 dBm/5 MHz;
a) az alapvonaltól számított 2 és 3 tengeri mérföld (3,704 és a nyilvános földi mozgószolgálati hálózat kiválasztási
5,556 km) közé eső területen a hajón használt mozgó időzítőjét 10 percre kell beállítani;
végfelhasználói állomás – ETSI TS 144 018 és ETSI TS az előidőzítési paramétert egy 600 m-es cellanagyságú
148 008 GSM-szabvány szerinti – vevőérzékenysége és elosztott MCV-antennarendszernek megfelelően kell
szétkapcsolási küszöbértéke legalább –70 dBm/200 kHz, beállítani;
illetve az alapvonaltól számított 3 és 12 tengeri mérföld a rádióerőforrás-vezérlő felhasználói inaktivitás miatti bontási
(5,556 és 22,224 km) közé eső területen legalább –75 idejét 2 másodpercre kell beállítani
dBm/200 kHz,
b) az – ETSI TS 148 008 GSM-szabvány szerinti – nem
folytonos adást aktiválni kell az MCV rendszer
végfelhasználói állomás – hajó-bázisállomás irányában, és
A B C D E
1 Előírás
2 Feltétel tárgya Nem-AAS LTE rendszer Nem-AAS NR rendszer
3 1800 MHz 2600 MHz 1800 MHz 2600 MHz
4 Használat célja MCV-szolgáltatások nyújtása parti tengereken
5 Dokumentum (EU) 2024/340, ECC/DEC/(08)08
6 Szabvány MSZ EN 301 908-1, MSZ EN 301 908-13, MSZ EN 301 908-24
MSZ EN 301 908-14, MSZ EN 301 908-15
7 Végfelhasználói állomás – 1710–1785 MHz 2500–2570 MHz 1710–1785 MHz 2500–2570 MHz
hajó-bázisállomás irányú
adások frekvenciasávja
8 Hajó-bázisállomás – 1805–1880 MHz 2620–2690 MHz 1805–1880 MHz 2620–2690 MHz
végfelhasználói állomás
irányú adások
frekvenciasávja
9 Rádióalkalmazás jellege harmadlagos
10 Területi korlátozás az MCV-szolgáltatásokat nyújtó rendszer nem használható a Tengerjogi Egyezményben meghatározott alapvonaltól számított
4 tengeri mérföldön (7,408 km) belül
11 kizárólag beltéri hajó-bázisállomás antenna használható az alapvonaltól számított 4 és 12 tengeri mérföld (7,408 és 22,224
km) közé eső területen
12 Sávszélesség legfeljebb duplex 5 MHz
13 Adási teljesítmény, a hajókon használt és a hajó- a hajókon használt és a hajó- a hajókon használt és a hajó- a hajókon használt és a hajó-
teljesítménysűrűség bázisállomás által az bázisállomás által a 2500– bázisállomás által az bázisállomás által a 2500–
1710–1785/1805–1880 2570/2620–2690 MHz 1710–1785/1805–1880 2570/2620–2690 MHz
MHz sávban vezérelt sávban vezérelt mozgó MHz sávban vezérelt sávban vezérelt mozgó
mozgó végfelhasználói végfelhasználói állomások mozgó végfelhasználói végfelhasználói állomások
állomások legnagyobb legnagyobb kisugárzott állomások legnagyobb legnagyobb kisugárzott
kisugárzott kimenőteljesítménye: 0 kisugárzott kimenőteljesítménye: 0
kimenőteljesítménye: 0 dBm kimenőteljesítménye: 0 dBm
dBm dBm
14 az alapvonaltól számított 12 és 41 tengeri mérföld (22,224 és 75,932 km) közé eső területen a hajókon használt és a hajó-
bázisállomás által vezérelt mozgó végfelhasználói állomások legnagyobb kisugárzott kimenőteljesítménye: 2 + 0,75(D – 12)
[dBm],
ahol:
D az alapvonaltól számított távolság és
12 < D ≤ 41 tengeri mérföld
2759
2760
A B C D E
1 Előírás
2 Feltétel tárgya Nem-AAS LTE rendszer Nem-AAS NR rendszer
3 1800 MHz 2600 MHz 1800 MHz 2600 MHz
15 a beltéri hajó-bázisállomás fedélzeti sugárzása legfeljebb a beltéri hajó-bázisállomás fedélzeti sugárzása az SSBCH
-120 dBm/15 kHz lehet, ami -98 dBm/5 MHz-nek felel meg csatornában legfeljebb –120 dBm/15 kHz, az
adatcsatornában legfeljebb –98 dBm/5 MHz lehet
15 kHz-től eltérő SSBCH-csatornasávszélesség esetén
10 × lg(SSBCH-csatornasávszélesség/(15 kHz))
konverziós tényezőt kell hozzáadni
16 A csatornákhoz való az alapvonaltól számított 4 és 12 tengeri mérföld (7,408 és az alapvonaltól számított 4 és 12 tengeri mérföld (7,408 és
hozzáférés és a 22,224 km) közé eső területen a cellában a szükséges 22,224 km) közé eső területen a cellában a szükséges
csatornafoglalás szabályai minimális vételi jelszint, mint minőségi kritérium értéke minimális vételi jelszint, mint minőségi kritérium értéke az
legalább –105 dBm/15 kHz, ami –83 dBm/5 MHz-nek felel SSB-csatorna esetében legalább –105 dBm/15 kHz, az
meg; adatcsatorna esetében legalább –83 dBm/5 MHz (15 kHz-
a nyilvános földi mozgószolgálati hálózat kiválasztási től eltérő SSBCH-csatornasávszélesség esetén
időzítőjét 10 percre kell beállítani; 10 × lg(SSBCH-csatornasávszélesség/(15 kHz))
az előidőzítési paramétert egy 400 m-es cellanagyságú konverziós tényezőt kell hozzáadni);
elosztott MCV-antennarendszernek megfelelően kell a nyilvános földi mozgószolgálati hálózat kiválasztási
beállítani; időzítőjét 10 percre kell beállítani;
a rádióerőforrás-vezérlő felhasználói inaktivitás miatti bontási az előidőzítési paramétert egy 400 m-es cellanagyságú
idejét 2 másodpercre kell beállítani elosztott MCV-antennarendszernek megfelelően kell
beállítani;
a rádióerőforrás-vezérlő felhasználói inaktivitás miatti bontási
idejét 2 másodpercre kell beállítani
17 Eltérés a földi hálózatoktól az MCV-csatorna sávközépi frekvenciája nem eshet egybe a földi hálózatok vivőfrekvenciáival
”
4. melléklet
4. melléklet a …/2024.
az 5/2024. (… …)
(IV. 23.) NMHH NMHH
rendelethez rendelethez
5. melléklet az 5/2024.
5. melléklet (IV. 23.) NMHH
a …/2024. rendelethez
(… …) NMHH rendelethez
1. Az R. 8. melléklet 2.3. pontjában foglalt táblázat a következő 71. sorral egészül ki:
(A) (B)
(Hivatkozás) (Cím)
71 (EU) 2024/340 A Bizottság (EU) 2024/340 végrehajtási határozata (2024. január
22.) az Unió területén a hajókon elérhető mobilhírközlési
szolgáltatások rádióspektrum-használatának harmonizált
feltételeiről, valamint a 2010/166/EU határozat hatályon kívül
helyezéséről
2. Az R. 8. melléklet 3.2. pontjában foglalt táblázat 55. sora helyébe a következő sor lép:
(A) (B)
(Hivatkozás) (Cím)
55 ECC/DEC/(08)08 The harmonised use of GSM systems in the 900 MHz and 1800 MHz
(2022. március 4.) bands, UMTS systems in the 2 GHz band and LTE and 5G NR non-
AAS systems in the 1800 MHz and 2.6 GHz (FDD) bands on board
vessels
A 900 MHz-es és az 1800 MHz-es sávban működő GSM rendszerek,
a 2 GHz-es sávban működő UMTS rendszerek és az 1800 MHz-es
és a 2,6 GHz-es (FDD) sávban működő LTE és 5G NR nem-AAS
rendszerek hajók fedélzetén történő harmonizált használata
2762
3. Az R. 8. melléklet 7.1. pontjában foglalt táblázat 54. sora helyébe a következő sor lép:
(A) (B) (C)
(Hivatkozás) (Cím) (Megfelelőség vélelmezésére vonatkozó korlátozás)
54 MSZ EN 301 908-1 IMT-cellás hálózatok. A rádióspektrumhoz való hozzáférés
(2023) harmonizált szabványa. 1. rész: Bevezetés és általános
követelmények. 15. kiadás
4. Az R. 8. melléklet 7.1. pontjában foglalt táblázat 76. sora helyébe a következő sor lép:
(A) (B) (C)
(Hivatkozás) (Cím) (Megfelelőség vélelmezésére vonatkozó korlátozás)
76 MSZ EN 302 077 A digitális hangműsorszóró (DAB-) szolgálat adóberendezése. A
(2023) rádióspektrumhoz való hozzáférés harmonizált szabványa
5. Az R. 8. melléklet 7.1. pontjában foglalt táblázat 82. sora helyébe a következő sor lép:
(A) (B) (C)
(Hivatkozás) (Cím) (Megfelelőség vélelmezésére vonatkozó korlátozás)
82 MSZ EN 302 245 A digitális világrádió (DRM) szolgálatának adóberendezése. A
(2022) rádióspektrumhoz való hozzáférés harmonizált szabványa
6. Az R. 8. melléklet 7.1. pontjában foglalt táblázat 128/A. és 128/B. sora helyébe a következő sorok lépnek:
(A) (B) (C)
(Hivatkozás) (Cím) (Megfelelőség vélelmezésére vonatkozó korlátozás)
128/A MSZ EN 303 980 Műholdas földi állomások és rendszerek (SES). A 11 GHz-től 14
(2023) GHz-ig terjedő frekvenciasávokban működő, nem geostacionárius
műholdas rendszerekkel (NEST) forgalmazó, állandó helyű és
mozgásban lévő földi állomások. A rádióspektrumhoz való
hozzáférés harmonizált szabványa
128/B MSZ EN 303 981 Műholdas földi állomások és rendszerek (SES). A 11 GHz-től 14
7. Az R. 8. melléklet 7.2. pontjában foglalt táblázat a következő 15/A. sorral egészül ki:
(A) (B)
(Hivatkozás) (Cím)
15/A MSZ EN 301 908-24 IMT-cellás hálózatok. A rádióspektrumhoz való hozzáférés
(2024) harmonizált szabványa. 24. rész: Új rádiós (NR-) bázisállomások
(BS-ek). 15. kiadás
6. melléklet az 5/2024.
6. melléklet (IV. 23.)(…
a …/2024. NMHH
…)rendelethez
NMHH rendelethez
2764
1. Az R. 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 1661/F–1661/J. sora helyébe a következő sorok lépnek:
(A) (B) (C) (D) (E) (F) (G) (H)
(Frekvenciasávok használati szabályai)
(Nemzeti felosztás)
(Alkalmazás) (Dokumentum) (További szabály)
2. Az R. 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 1677/H–1677/N. sora helyébe a következő sorok lépnek:
(A) (B) (C) (D) (E) (F) (G) (H)
(Frekvenciasávok használati szabályai)
(Nemzeti felosztás)
(Alkalmazás) (Dokumentum) (További szabály)
A nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 156. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány
tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 48. § (1) bekezdés 3. pontjában meghatározott
feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:
1. §
A Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjról szóló 4/2019. (VI. 13.) TNM rendelet 4. § (6) bekezdés d) pontjában
a „3,5” szövegrész helyébe a „4,0” szöveg lép.
2. §
Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 110. § (14) bekezdés b) pontjában, valamint
az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 61. pontjában kapott felhatalmazás
alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 54. § 1. és 3. pontjában
meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet
66. § (1) bekezdés 22. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel egyetértésben – a következőket
rendelem el:
1. §
A vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméhez szükséges cselekvési program
részletes szabályairól, valamint az adatszolgáltatás és nyilvántartás rendjéről szóló 59/2008. (IV. 29.) FVM rendelet
(a továbbiakban: FVM rendelet) 1. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„1. § A rendelet hatálya kiterjed
a) nitrátérzékeny területen – a magánszemélyek háztartási igényeit meg nem haladó mértékben állattartást végző
mezőgazdasági tevékenységet folytatók kivételével – valamennyi gazdálkodóra, továbbá
b) nitrátérzékeny területen kívül az adatszolgáltatás és a nyilvántartás tekintetében a magánszemélyek háztartási
igényeit meghaladó mértékben állattartást végző gazdálkodókra.”
2. §
Az FVM rendelet 10. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„10. § (1) Az 1. § szerinti gazdálkodó a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelme
érdekében mezőgazdasági tevékenységéről az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi
XLVI. törvény 38/A. § (19) bekezdése és a 6. számú melléklet szerinti adattartalommal nyilvántartást vezet.
(2) A nyilvántartást
a) a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) elektronikus felületén elérhető Elektronikus
Gazdálkodási Naplóban vagy
2766 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám
b) papír alapon
kell vezetni.
(3) A gazdálkodó az adatokat – az állatállomány adatok kivételével – a tevékenység elvégzését vagy az adatváltozást
követő 15 napon belül rögzíti a nyilvántartásban.
(4) Az állatállomány adatokat 30 napon belül kell rögzíteni a nyilvántartásban.
(5) A gazdálkodó a szervestrágya hasznosítási módjában bekövetkezett változást 30 napon belül bejelenti a növény-
és talajvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatalnak.
(6) A gazdálkodó a papír alapon vezetett nyilvántartás tárgyévre vonatkozó adatait a tárgyévet követő március 31-ig
rögzíti az Elektronikus Gazdálkodási Naplóban.
(7) A NÉBIH az Elektronikus Gazdálkodási Napló 6. számú melléklet szerinti adatait a tárgyévet követő június 30-ig
elektronikus úton megküldi a vízvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium részére.
(8) A gazdálkodó a papír alapon vezetett nyilvántartást a tárgyévet követő 5 évig megőrzi.”
3. §
Az FVM rendelet 12. §-ában a „bekezdésének, valamint II. és III.” szövegrész helyébe a „bekezdésének, 10. cikkének,
valamint II., III. és V.” szöveg lép.
4. §
Az FVM rendelet az 1. melléklet szerinti 6. számú melléklettel egészül ki.
5. §
Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.
6. §
Ez a rendelet a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről szóló, 1991. december 12-i
91/676/EGK tanácsi irányelv 10. cikkének és V. mellékletének való megfelelést szolgálja.
A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény 100. § (1) bekezdés c) pont 20. és
36. alpontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet
54. § 11. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:
1. §
A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásának
szabályairól szóló 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet [a továbbiakban: 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet] 3. számú melléklet
a) I. pontjában az „az országos hatáskörű vadászati hatósághoz címzetten, de a vadászterülethez tartozó
vadaskert fekvése szerint érintett vadászati hatóságnál” szövegrész helyébe az „a vadaskert fekvése szerinti
vadászati hatósághoz” szöveg,
b) II. pontjában az „az országos hatáskörű” szövegrész helyébe az „a vadaspark fekvése szerinti” szöveg,
c) II. pont 1. alpontjában a „vadaskert” szövegrész helyébe a „vadaspark” szöveg
lép.
2. §
Hatályát veszti a 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet 21. számú melléklet I. pontjába foglalt táblázat B) oszlopa.
3. §
Ez a rendelet 2024. június 1-jén lép hatályba.
Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 112. § (2) bekezdés 2., 3., 5., 6., 7., 10.,
11. és 16. pontjában, 112. § (3) bekezdés 3. pontjában, valamint 112. § (4) bekezdés 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján,
a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 54. § 5. és 9. pontjában meghatározott
feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:
1. §
Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény végrehajtásáról szóló
61/2017. (XII. 21.) FM rendelet [a továbbiakban: 61/2017. (XII. 21.) FM rendelet] 4. § (2) bekezdése helyébe
a következő rendelkezés lép:
„(2) Az Evt. 15. § (4) bekezdése szerinti bejelentés a következő adatokat tartalmazza:
a) erdőgazdálkodó neve, erdőgazdálkodói kódszáma;
b) erdészeti létesítmény, erdei közjóléti berendezés típusa;
c) erdészeti létesítmény, erdei közjóléti berendezés megnevezése;
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám 2769
2. § (1) A 61/2017. (XII. 21.) FM rendelet 27. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A szemle másolat az erdőrészletre vonatkozó erdőrészlet leíró lap kiállítás előtti napon aktuális adatait
tartalmazza. Szemle másolatként meghatározott erdőrészletek körére vonatkozó, Adattárban rendszeresített
statisztikai kimutatás, illetve erdészeti térképmásolat is kérelmezhető. Ha a kérelmező nem azonos
az erdőgazdálkodóval, a kérelemhez csatolni kell a kérelmező adat megismeréséhez fűződő, az Evt. 105/A. §
(2) bekezdése szerinti jogos érdekének igazolását.”
(2) A 61/2017. (XII. 21.) FM rendelet 27. § (4) bekezdése a következő m) ponttal egészül ki:
[Az erdészeti hatóság a Nemzeti Földügyi Központ (a továbbiakban: NFK) honlapján közhitelesnek nem minősülő
megjelenített generalizált erdőtérkép és az ahhoz kapcsolódó adatok megjelenítése útján bárkinek betekintést biztosít
az Adattárba, a nyilvántartott erdőnek minősülő föld alábbi adataival, és egyéb térképi tartalommal:]
„m) erdősítési kötelezettség előírása.”
3. §
A 61/2017. (XII. 21.) FM rendelet 33. §-a helyébe a következő rendelkezés lép, és a rendelet a következő 33/A. §-sal
egészül ki:
„33. § (1) Mageredetű felújítás esetén a célállományra vonatkozóan meghatározott tőszámelvárást alapul véve a sarj
eredetű fák elegyaránya nem haladhatja meg a 25%-ot.
(2) Az erdészeti hatóság a tuskósarj eredetű felújítást
a) természetvédelmi, talajvédelmi, mezővédő, part- vagy töltésvédelmi rendeltetésű erdő,
b) felnyíló erdő,
c) a magtermést tartósan akadályozó károsítás vagy természeti kár
esetén engedélyezheti.
(3) Az állam 100%-os tulajdonában álló erdők esetén az akác és a hazai nyár faállománytípusú erdők sarjról történő
természetes felújítása – az erdészeti hatóság ellentétes döntése hiányában – csak gyökérsarjaztatással történhet.
33/A. § (1) Tuskók és gyökerek kitermelése természetes, természetszerű, származék és átmeneti természetességi
állapotú erdőben – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – tilos.
(2) Az erdészeti hatóság az erdőfelújítás érdekében, amennyiben az a szerkezetátalakításhoz, a talajszerkezet
vagy a tápanyagellátás javításához indokolt, engedélyezheti az erdőfelújítást akadályozó tuskók és gyökerek
kitermelését.”
4. § (1) A 61/2017. (XII. 21.) FM rendelet 36. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(4) Az erdőfelújítás befejezetté nyilvánítása során az erdészeti hatóság az újulat fafajösszetétele, eredete,
mennyisége tekintetében azt vizsgálja, hogy – az erdőterv erdősítési előírásában meghatározott célállományt,
valamint az erdészeti hatóság határozatában foglalt további előírásokat alapul véve – a meghatározott fafajú és
minőségű faegyedek egyenletes eloszlás mellett
a) mageredetű és gyökérsarj eredetű felújításban a 8. mellékletben foglalt egyedszámban jelen vannak-e,
b) tuskósarj eredetű felújításban – ideértve a pótlással kiegészített erdőfelújítást is mindaddig, amíg a pótlás
terület aránya nem haladja meg a 70%-ot – az erdőfelújítási előírás szerinti állományalkotó főfafajú egyedek
átlagos magassága meghaladja-e a 2 métert, és az erdősítési részterületen ezek Evt. 5. § 12. pontja szerinti záródása
meghaladja-e a 80%-ot.”
(2) A 61/2017. (XII. 21.) FM rendelet 36. § (5) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az erdőfelújítás befejezetté nyilvánítása során az erdészeti hatóság az erdőfelújítás további fejlődésének biztosítottsága
tekintetében azt vizsgálja, hogy)
„c) mageredetű és gyökérsarj eredetű felújításban az ép vezérhajtású faegyedek átlagos tőszáma eléri-e
a 8. mellékletben meghatározott tőszám 90%-át, tuskósarj eredetű felújításban az ép vezérhajtású faegyedek aránya
eléri-e a 90%-ot.”
2770 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám
5. § (1) A 61/2017. (XII. 21.) FM rendelet 44. § (1) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Fásításban tervezett fakitermelés esetén a következő adatokat kell előzetesen bejelenteni az erdészeti hatóságnak:)
„e) amennyiben a fakitermelés nem a teljes földrészleten vagy alrészleten történik, a tervezett fakitermeléssel
érintett terület
ea) az elektronikus felületen rendelkezésre álló ortofotón feltüntetve, vagy
eb) ha a fakitermeléssel érintett földrészlet vagy alrészlet az elektronikus felületen nem azonosítható, az ingatlan-
nyilvántartási térkép 30 napnál nem régebbi, hiteles másolatán ábrázolva feltüntetve.”
(2) A 61/2017. (XII. 21.) FM rendelet 44. §-a a következő (8) bekezdéssel egészül ki:
„(8) Az ellenjegyzéssel a jogosult erdészeti szakszemélyzet igazolja, hogy a bejelentésben foglalt, az (1) bekezdés
d), e), f ) és g) pontja szerinti adatok a valóságnak megfelelnek.”
6. §
A 61/2017. (XII. 21.) FM rendelet
a) 5. melléklete az 1. melléklet szerint módosul,
b) 6. melléklete a 2. melléklet szerint módosul.
7. §
A 61/2017. (XII. 21.) FM rendelet
a) 2. § (3) bekezdés b) pontjában a „tuskósarj” szövegrész helyébe a „vágásérettségi kor felénél idősebb
állományokban a tuskósarj” szöveg,
b) 9. § (2) bekezdésében a „helyezkedjen el.” szövegrész helyébe a „helyezkedjen el, kivéve, ha a határpászta
széle egyben birtokhatár is.” szöveg,
c) 19. §-ában az „a vágásérettségi kor” szövegrész helyébe a „vágásos üzemmód esetén a vágásérettségi kor”
szöveg,
d) 20. §-ában a „vonalas” szövegrész helyébe az „erdei út, vonalas” szöveg,
e) 27. § (4) bekezdés e) pontjában az „erdő” szövegrész helyébe az „erdő természetességi állapota és a” szöveg,
f) 29. § (9) bekezdésében, valamint 44. § (4) bekezdés a) pontjában a „8/2018. (VI. 29.) AM” szövegrész helyébe
a „miniszteri” szöveg,
g) 32. § (7) bekezdésében a „befejezéskori tőszámokat” szövegrész helyébe a „mageredetű erdőfelújításban
a befejezéskori tőszámokat” szöveg,
h) 35. § (1) bekezdés a) pontjában a „sarjaztatás esetén a célállományra” szövegrész helyébe a „gyökérsarjaztatás
esetén a mageredetű célállományra” szöveg,
i) 35. § (1) bekezdés c) pontjában a „célállományra” szövegrész helyébe a „mageredetű célállományra” szöveg,
j) 5. melléklet 6. pont 6.1. alpontjában a „Bátaszék-Bonyhádi” szövegrész helyébe a „Bátaszéki” szöveg,
k) 8. mellékletében foglalt első táblázat D:1 mezőjében a „Befejezéskori tőszám” helyébe a „Befejezéskori tőszám
mageredetű erdőfelújításban” szöveg
lép.
8. §
Hatályát veszti a 61/2017. (XII. 21.) FM rendelet
a) 27. § (4) bekezdés i) pontjában a „valamint” szövegrész,
b) 27. § (4) bekezdés k) pontjában a „továbbá” szövegrész,
c) 56. § (3) bekezdése,
d) 5. melléklet
da) 3.7. pontja,
db) 3.8. pontja,
dc) 5.4. pont 5.4.10. alpontja,
dd) 5.5. pontja,
de) 5.10. pontja,
df ) 10.9. pontja.
9. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – 2024. május 1-jén lép hatályba.
(2) Az 5. § (1) bekezdése 2024. július 1-jén lép hatályba.
1. A 61/2017. (XII. 21.) FM rendelet 5. melléklet 3.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
2. A 61/2017. (XII. 21.) FM rendelet 5. melléklet 3.3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
3. A 61/2017. (XII. 21.) FM rendelet 5. melléklet 5.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
4. A 61/2017. (XII. 21.) FM rendelet 5. melléklet 5.2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
5. A 61/2017. (XII. 21.) FM rendelet 5. melléklet 5.8. pont 5.8.14. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép, és a pont
a következő 5.8.15. alponttal egészül ki:
6. A 61/2017. (XII. 21.) FM rendelet 5. melléklet 10.6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
7. A 61/2017. (XII. 21.) FM rendelet 5. melléklet 10.7. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
8. A 61/2017. (XII. 21.) FM rendelet 5. melléklet 10.10. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
9. A 61/2017. (XII. 21.) FM rendelet 5. melléklet 10.12. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
10. A 61/2017. (XII. 21.) FM rendelet 5. melléklet 10.18. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
11. A 61/2017. (XII. 21.) FM rendelet 5. melléklet 10.21. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
1. A 61/2017. (XII. 21.) FM rendelet 6. mellékletében foglalt táblázat 2. sora helyébe a következő rendelkezés lép:
(A B
1. Erdőtervezés éve Erdőtervezési körzetek)
2. 2011 Alpokaljai
Bánhorváti
Budapesti
Erdőbényei
Gemenci
Hajdúhát-Bihari
Harkakötönyi
Kab-hegyi
Kaszói
Kemencei
Nagykanizsai
Parádi
Pilisi-Visegrádi
Sásdi
2. A 61/2017. (XII. 21.) FM rendelet 6. mellékletében foglalt táblázat 5–10. sora helyébe a következő rendelkezés lép:
(A B
1. Erdőtervezés éve Erdőtervezési körzetek)
5. 2014 Budai-hegyek
Bugaci
Dél-Vértesi
Devecseri
Fónyi
Kelet-Zselic-Igali
Lenti
Nyírbátori
Salgótarjáni
Sopron-Fertőmelléki
Szilvásváradi
Tornai
Vajszlói
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám 2779
6. 2015 Balatonfüredi
Bátaszéki
Csereháti
Gönci
Hetvehelyi
Kelebiai
Körmendi
Körös-vidéki
Nagybajomi
Nyugat-Borsodi
Rábaközi-Iváni cser
Romhányi
Súri-Bakonyaljai
Szatmár-Nagyecsedi
Szentgyörgyvölgyi
7. 2016 Ásotthalmi
Dél-Hansági és Győri
Felsőtárkányi
Közép-Duna-menti
Közép-Tiszai
Lillafüredi
Marcali
Nagykőrösi
Pécsi
Pincehelyi
Sárospataki
Tapolcai
Váci
Zalaegerszegi
8. 2017 Barcsi
Debrecen-Halápi
Dél-Baranyai
Dél-Bükki
Diósjenő-Királyréti
Egri
Erdőhorváti
Farkasgyepűi
Felső-Kemenesháti
Kiskőrösi
Mezőföldi
Pécsváradi
Zalacsányi
2780 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám
9. 2018 Bakonyszentlászlói
Bánokszentgyörgyi
Bodrogközi
Csévharaszt-Felső-Tápió-vidéki
Dél-Hevesi
Felső-Őrségi és Vendvidéki
Kárászi
Kelet-Cserháti
Kisteleki
Körös-Maros közi
Lábodi
Parasznyai
Sellyei
Szolnok-Jászsági
Verpeléti
10. 2019 Baki
Berceli
Felső-Hegyközi
Gödöllői-dombság
Gyöngyössolymosi
Kiskunhalasi
Mezőföld-Sárrét
Nagyatádi
Nagydorogi
Nyíregyházi
Répce-síki
Sárvár-Celldömölki
Surdi
Szendrői
Szentendrei
Várpalotai
Zirci
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám 2781
Az Alaptörvény 9. cikk (3) bekezdés k) pontja, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi
CLXII. törvény 89. § c) pontja és 90. § a) pontja alapján – az Országos Bírósági Hivatal elnökének javaslatára –
lemondására tekintettel dr. Jakabovits Pétert 2024. április 21-ei hatállyal bírói tisztségéből felmentem.
SP ügyszám: SP/2228-2/2024
1. Az Alaptörvény 9. cikk (3) bekezdés k) pontja és 26. cikk (2) bekezdése, valamint a bírák jogállásáról és
javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 3. § (2) bekezdése és 23. § (1) bekezdése alapján, az Országos
Bírósági Hivatal elnökének javaslatára
a 2024. május 1. napjától 2027. április 30. napjáig terjedő időtartamra bíróvá kinevezem.
2. Az Alaptörvény 9. cikk (3) bekezdés k) pontja és 26. cikk (2) bekezdése, valamint a bírák jogállásáról és
javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 3. § (2) bekezdése, 23. § (1) bekezdése és 25. § (2) bekezdése alapján,
az Országos Bírósági Hivatal elnökének javaslatára
bírói kinevezését a 2024. május 1. napjától 2027. április 30. napjáig terjedő időtartamra meghosszabbítom.
SP ügyszám: SP/2361-2/2024
2782 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám
Az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés e) pontja, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos
állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény 16. § (1) bekezdése és 32. § (1) bekezdése
alapján – a belügyminiszter javaslatára –
kinevezem.
Ellenjegyzem:
SP ügyszám: SP/2534-4/2024
A Kormány a kulturális intézményrendszer fejlesztése, valamint a kulturális feladatellátás kiemelkedő színvonalon történő
teljesítése érdekében
1. egyetért azzal, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ néven
működik tovább;
2. egyetért a közgyűjteményi kulturális intézményrendszer keretében megvalósuló azon szervezeti integrációval,
amelynek értelmében az 1. pont szerinti Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központba az államháztartásról
szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 11. § (3) bekezdésében foglaltak szerint 2024. július 1. napjával
beolvadnak az alábbi költségvetési szervek, azzal, hogy azok a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ
tagintézményeként, e minőségüket feltüntetve, elnevezésüket megőrizve működjenek tovább:
a) az Iparművészeti Múzeum,
b) a Magyar Természettudományi Múzeum,
c) a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum,
d) a Petőfi Irodalmi Múzeum, valamint
e) az Országos Széchényi Könyvtár;
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám 2783
3. felhívja a kultúráért és innovációért felelős minisztert, valamint a 2. pontban meghatározott költségvetési szervek
vezetőit, hogy az 1., 2. és 4. pontban foglaltak végrehajtása érdekében szükséges jogszabály-módosításokat,
szervezeti és munkáltatói intézkedéseket, valamint előirányzat-átcsoportosításokat készítsék elő;
Felelős: kultúráért és innovációért felelős miniszter
a 2. pontban meghatározott költségvetési szervek vezetői
Határidő: azonnal
4. az Áht. 33. § (2) bekezdésében meghatározott jogkörében eljárva elrendeli a Magyarország 2024. évi központi
költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XX. Kulturális és Innovációs
Minisztérium fejezet 10. Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ címmel történő kiegészítését;
Felelős: pénzügyminiszter
kultúráért és innovációért felelős miniszter
Határidő: 2024. április 30.
5. felhívja a pénzügyminisztert, hogy a Magyar Államkincstár útján intézkedjen a Magyar Nemzeti Múzeum
előirányzatainak átvezetéséről a Kvtv. 1. melléklet XX. Kulturális és Innovációs Minisztérium fejezet,
11. Közgyűjtemények címről a 4. pont alapján létrehozott címre, egyúttal az átrendezés időpontjáig végrehajtott
évközi előirányzat-módosítások, teljesítési adatok és a kapcsolódó költségvetési maradványok átvezetéséről;
Felelős: pénzügyminiszter
Határidő: 2024. április 30.
6. felhívja a kultúráért és innovációért felelős minisztert, hogy a Magyar Államkincstár útján intézkedjen a 2. pont
a)–e) alpontjában meghatározott, beolvadással érintett költségvetési szervek előirányzatainak átrendezéséről
2024. július 1-jei határnappal;
Felelős: kultúráért és innovációért felelős miniszter
Határidő: azonnal
7. felhívja a pénzügyminisztert, hogy a kultúráért és innovációért felelős miniszter bevonásával gondoskodjon
a 2. pont a)–e) alpontjában meghatározott költségvetési szervek költségvetésének bázisba épülő módon történő
átvezetéséről.
Felelős: pénzügyminiszter
kultúráért és innovációért felelős miniszter
Határidő: a 2025. évi központi költségvetés tervezése során
1. A Kormány
a) felhívja a pénzügyminisztert, hogy – a honvédelmi miniszter bevonásával – gondoskodjon a WA 2027. évi
22. Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság és Masters Világbajnokság megrendezése
érdekében 2019. július 21. napjával hatályba lépett Rendezvény Szervezési Szerződésben (a továbbiakban:
Szerződés) foglalt 2022. évi jogdíj Magyar Úszó Szövetség (a továbbiakban: Szövetség) általi kifizetéséhez
szükséges
aa) 100 380 720 forint összegű többletforrás biztosításáról a Magyarország 2024. évi központi
költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XIII. Honvédelmi
Minisztérium fejezet, 21. Sport feladatokhoz kapcsolódó fejezeti kezelésű előirányzatok cím,
8. Kiemelt Nemzetközi Sportesemény Stratégia és sportesemény pályázatok, valamint kiemelt hazai
rendezésű sportesemények támogatása alcím,
ab) 60 228 forint összegű többletforrás biztosításáról a Kvtv. 1. melléklet XIII. Honvédelmi Minisztérium
fejezet, 21. Sport feladatokhoz kapcsolódó fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 10. Kincstárt
megillető díjak, befizetések és jutalékok elszámolása alcím
javára;
Felelős: pénzügyminiszter
honvédelmi miniszter
Határidő: azonnal
b) felhívja a honvédelmi minisztert, hogy gondoskodjon az a) alpont szerinti cél megvalósítása érdekében
az a) alpont aa) pontja szerinti forrás terhére 100 380 720 forint összegben a Szövetséggel mint
kedvezményezettel támogatási jogviszony létesítéséről elszámolási kötelezettség, a fel nem használt
támogatási összeg tekintetében visszafizetési kötelezettség rögzítésével;
Felelős: honvédelmi miniszter
Határidő: az a) alpont aa) pontja szerinti forrás biztosítását követő 30 napon belül
c) felhívja a pénzügyminisztert, hogy – a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter bevonásával –
gondoskodjon – a Szerződéssel összhangban – a Nemzetközi Úszó Szövetség részére fizetendő
2023. évi világbajnoksági díjjal összefüggő általános forgalmi adó (a továbbiakban: ÁFA) összegének,
945 567 amerikai dollárnak (a továbbiakban: USD) megfelelő forintösszegű központi költségvetési támogatás
biztosításáról a Kvtv. 1. melléklet XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok
cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 33. A kiemelt nemzetközi sportesemények és egyéb kiemelt állami
rendezvények lebonyolítása jogcímcsoport javára;
Felelős: pénzügyminiszter
Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter
Határidő: azonnal
d) felhívja a pénzügyminisztert, hogy – a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter bevonásával –
gondoskodjon – a Szerződéssel összhangban – a Nemzetközi Úszó Szövetség részére fizetendő
2024. évi világbajnoksági díjjal összefüggő ÁFA összegének, 945 567 USD-nek megfelelő forintösszegű
központi költségvetési támogatás biztosításáról a Kvtv. 1. melléklet XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda fejezet,
20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 33. A kiemelt nemzetközi sportesemények
és egyéb kiemelt állami rendezvények lebonyolítása jogcímcsoport javára;
Felelős: pénzügyminiszter
Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter
Határidő: 2024. április 30.
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám 2785
e) felhívja a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert, hogy a Nemzeti Kommunikációs Hivatal útján
gondoskodjon a c) alpont szerinti cél megvalósítása érdekében, a c) alpont szerinti forrás terhére legfeljebb
945 000 USD-nek megfelelő forintösszegben a Szövetséggel mint kedvezményezettel támogatási jogviszony
létesítéséről elszámolási kötelezettség, a fel nem használt támogatási összeg tekintetében visszafizetési
kötelezettség rögzítésével;
Felelős: Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter
Határidő: a c) alpont szerinti forrás biztosítását követő 30 napon belül
f) felhívja a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert, hogy a Nemzeti Kommunikációs Hivatal útján
gondoskodjon a d) alpont szerinti cél megvalósítása érdekében, a d) alpont szerinti forrás terhére legfeljebb
945 000 USD-nek megfelelő forintösszegben a Szövetséggel mint kedvezményezettel támogatási jogviszony
létesítéséről elszámolási kötelezettség, a fel nem használt támogatási összeg tekintetében visszafizetési
kötelezettség rögzítésével.
Felelős: Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter
Határidő: a d) alpont szerinti forrás biztosítását követő 30 napon belül
2. A FINA 2027. évi 22. Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság és Masters Világbajnokság
megrendezésével kapcsolatos egyes intézkedésekről szóló 1033/2020. (II. 13.) Korm. határozat [a továbbiakban:
1033/2020. (II. 13.) Korm. határozat] 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Kormány)
„4. felhívja a pénzügyminisztert, hogy – a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter bevonásával –
gondoskodjon – a Szerződés rendelkezéseivel összhangban és az abban rögzített ütemezés szerint –
a Világbajnokság megrendezése érdekében a Nemzetközi Úszó Szövetség részére fizetendő világbajnoksági díj,
valamint a producer szolgáltatásaival és a hazai közvetítővel kapcsolatos költségek fedezésére szolgáló központi
költségvetési támogatás biztosításáról a XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda fejezet javára, az alábbi bontás szerint:
a) a 2025. évben 4 572 000 USD-nek megfelelő forintösszeg,
b) a 2026. évben 11 557 000 USD-nek megfelelő forintösszeg,
c) a 2027. évben 8 953 500 USD-nek megfelelő forintösszeg;
Felelős: pénzügyminiszter
Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter
Határidő: az adott évi központi költségvetés tervezése során”
3. Az 1033/2020. (II. 13.) Korm. határozat a következő 5. ponttal egészül ki:
(A Kormány)
„5. felhívja a honvédelmi minisztert, hogy – a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter bevonásával,
a Nemzeti Kommunikációs Hivatal és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő
Részvénytársaság útján – készítsen előterjesztést a Kormány részére a Világbajnokság megrendezésével kapcsolatos
további intézkedésekről, egyéb költségekről és a szükséges költségvetési forrás biztosításáról.
Felelős: honvédelmi miniszter
Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter
Határidő: 2024. szeptember 30.”
4. Az 1033/2020. (II. 13.) Korm. határozat 3. pontjában a „2021–2027. évekre” szövegrész helyébe a „2021–2024. évekre”
szöveg lép.
5. A Kormány visszavonja az 1033/2020. (II. 13.) Korm. határozat 3. pont e)–g) alpontját.
A Kormány
1. egyetért a rezsivédelmi szolgáltatás biztosításáért járó 2024. második negyedévi ellentételezés központi
költségvetési forrásból történő finanszírozásával;
2. az 1. pont szerinti cél érdekében az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 33. § (2) bekezdésében
biztosított jogkörében eljárva 62 900 000 000 forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el a Magyarország
2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet L. Rezsivédelmi
Alap fejezet, 1. Lakossági rezsivédelem cím terhére, a Kvtv. 1. melléklet XVII. Energiaügyi Minisztérium fejezet,
21. Központi kezelésű előirányzatok cím, 18. Rezsivédelmi szolgáltatás ellentételezése alcím, 1. Rezsivédelmi
szolgáltatás ellentételezésével összefüggő kiadások jogcímcsoport javára, az 1. melléklet szerint;
Felelős: pénzügyminiszter
Határidő: azonnal
3. felhívja az energiaügyi minisztert, hogy a 2. pont szerint biztosított forrás terhére gondoskodjon a rezsivédelmi
szolgáltatás biztosítás ellátása céljából szerződött villamosenergia- és földgázszolgáltatók javára teljesítendő
a) 44 000 000 000 forint,
b) 18 900 000 000 forint
ellentételezés átutalásáról.
Felelős: energiaügyi miniszter
Határidő: az a) alpont tekintetében a forrás rendelkezésre bocsátását követően azonnal
a b) alpont tekintetében 2024. május 15-ig
forintban
Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- A módosítás jogcíme Módosítás A módosítás
BEVÉTEL
szám szám szám cím cím előir. név név név cím cím (+/-) következő
A módosítást elrendelő jogszabály/
Államháztartási csop. szám szám csop. név Kiemelt előirányzat évre
határozat száma
egyedi azonosító szám név neve áthúzódó
hatása
forintban
Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- A módosítás jogcíme Módosítás A módosítás
TÁMOGATÁS
Államháztartási szám szám szám cím cím előir. név név név cím cím (+/-) következő
A módosítást elrendelő jogszabály/
egyedi csop. szám szám csop. név Kiemelt előirányzat évre
határozat száma
azonosító szám név neve áthúzódó
hatása
Az adatlap 1 eredeti példányban töltendő ki A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-) Összesen I.n.év II. n.év III.n.év IV.n.év
időarányos
teljesítésarányos
Magyar Államkincstár 1 példány
egyéb: azonnal 62 900 000 000 62 900 000 000
2787
2788 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám
A Kormány
1. egyetért a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok informatikai működtetése érdekében szükséges forrás központi
költségvetési terhére történő biztosításával;
2. felhívja a pénzügyminisztert, hogy az 1. pontban foglaltak megvalósítása érdekében – a közigazgatási
és területfejlesztési miniszter kezdeményezésére – gondoskodjon a Magyarország 2024. évi központi
költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény 1. melléklet XXV. Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium fejezet,
2. Kormányhivatalok cím javára 5 785 215 789 forint többletforrás biztosításáról;
Felelős: pénzügyminiszter
közigazgatási és területfejlesztési miniszter
Határidő: a felmerülés ütemében
3. felhívja a közigazgatási és területfejlesztési minisztert, hogy az általa kijelölt kormányhivatal bevonásával
– a 2. pont szerint biztosított forrás terhére – gondoskodjon a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok Egységes
Kormányhivatali Informatikai Rendszer (EKIR) informatikai működtetése érdekében szükséges beszerzés
elindításáról.
Felelős: közigazgatási és területfejlesztési miniszter
Határidő: 2024. április 30.
Változás
1. Hatályos forrásszerkezet Módosított forrásszerkezet
(hatályoshoz viszonyítva)
2789
2790 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám
A Kormány
1. egyetért a Magyarország Kormánya és az Osztrák Köztársaság Kormánya közötti határon átnyúló mentőszolgálati
együttműködésről szóló keretmegállapodás (a továbbiakban: Megállapodás) bemutatott szövegével;
2. felhatalmazza a belügyminisztert vagy az általa kijelölt személyt a Megállapodás bemutatott szövegének
– a megerősítés fenntartásával történő – végleges megállapítására;
3. felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy a Megállapodás szövegének végleges megállapításához szükséges
meghatalmazási okiratot adja ki;
4. elfogadja a Megállapodás kihirdetéséről szóló törvénytervezetet, és elrendeli a Megállapodás szövegének végleges
megállapítását követően annak az Országgyűléshez történő benyújtását. A törvényjavaslat előadójának a Kormány
a belügyminisztert jelöli ki.
1. A debreceni Déli Gazdasági Övezet infrastrukturális fejlesztése előkészítéséhez és egyes elemek ütemezett
megvalósításához szükséges intézkedésekről szóló 1025/2022. (I. 27.) Korm. határozat [a továbbiakban:
1025/2022. (I. 27.) Korm. határozat] 15. és 16. pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
(A Kormány)
„15. felhívja a pénzügyminisztert, hogy az építési és közlekedési miniszter kezdeményezése alapján – az 1. melléklet
2. pontjában foglalt táblázat 9. sorában meghatározott projektelem (a továbbiakban: Vasútfejlesztési Projektelem)
megvalósítása érdekében – gondoskodjon többletforrás biztosításáról, a következő ütemezés szerint:
a) a 2024. évben legfeljebb 500 000 000 forint a 2024. évi Kvtv. 1. melléklet XLV. Állami beruházások fejezet,
2. Közlekedési beruházások cím, 1. Közlekedési célú központi kezelésű előirányzatok alcím, 1. Állami vasútfejlesztési
beruházások jogcímcsoport javára,
b) a 2025. évben legfeljebb 2 000 000 000 forint a 2025. évi központi költségvetési törvény XLV. Állami beruházások
fejezet állami vasútfejlesztési beruházások finanszírozását szolgáló előirányzata javára,
c) a 2026. évben legfeljebb 1 300 000 000 forint a 2026. évi központi költségvetési törvény XLV. Állami beruházások
fejezet állami vasútfejlesztési beruházások finanszírozását szolgáló előirányzata javára,
d) a 2027. évben legfeljebb 800 000 000 forint a 2027. évi központi költségvetési törvény XLV. Állami beruházások
fejezet állami vasútfejlesztési beruházások finanszírozását szolgáló előirányzata javára;
Felelős: pénzügyminiszter
építési és közlekedési miniszter
Határidő: az a) alpont tekintetében a felmerülés ütemében, legkésőbb 2024. december 31-ig
a b)–d) alpont tekintetében az adott évi központi költségvetés tervezése során
16. felhívja a pénzügyminisztert, hogy az építési és közlekedési miniszter kezdeményezése alapján az 1. melléklet
2. pontjában foglalt táblázat 10–14. sorában meghatározott közútfejlesztések (a továbbiakban: ÉKM Közútfejlesztési
Projektelemek) megvalósítása érdekében gondoskodjon összesen legfeljebb 5 710 000 000 forint biztosításáról,
a következő ütemezés szerint:
a) a 2024. évben 50 000 000 forint a 2024. évi Kvtv. 1. melléklet XLV. Állami beruházások fejezet, 2. Közlekedési
beruházások cím, 1. Közlekedési célú központi kezelésű előirányzatok alcím, 2. Állami közútfejlesztési beruházások
jogcímcsoport javára,
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám 2791
b) a 2025. évben 1 200 000 000 forint a 2025. évi központi költségvetési törvény XLV. Állami beruházások fejezet
állami közútfejlesztési beruházások finanszírozását szolgáló előirányzata javára,
c) a 2026. évben 1 960 000 000 forint a 2026. évi központi költségvetési törvény XLV. Állami beruházások fejezet
állami közútfejlesztési beruházások finanszírozását szolgáló előirányzata javára,
d) a 2027. évben 2 500 000 000 forint a 2027. évi központi költségvetési törvény XLV. Állami beruházások fejezet
állami közútfejlesztési beruházások finanszírozását szolgáló előirányzata javára;
Felelős: pénzügyminiszter
építési és közlekedési miniszter
Határidő: az a) alpont tekintetében a felmerülés ütemében, legkésőbb 2024. december 31-ig
a b)–d) alpont tekintetében az adott évi központi költségvetés tervezése során”
2. Az 1025/2022. (I. 27.) Korm. határozat 25–28. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Kormány)
„25. az Áht. 36. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva engedélyezi, hogy az építési és közlekedési
miniszter az ÉKM Közútfejlesztési Projektelemek megvalósítása érdekében a 2024. évben legfeljebb
a szabad előirányzatot meghaladó mértékű, 50 000 000 forint összegben kötelezettséget vállaljon
a 2024. évi Kvtv. 1. melléklet XLV. Állami beruházások fejezet, 2. Közlekedési beruházások cím, 1. Közlekedési célú
központi kezelésű előirányzatok alcím, 2. Állami közútfejlesztési beruházások jogcímcsoport terhére;
26. az Áht. 36. § (4c) bekezdés a) pontjában biztosított jogkörében eljárva az ÉKM Közútfejlesztési Projektelemek
megvalósítása érdekében a 2024. évi Kvtv. 1 melléklet XLV. Állami beruházások fejezet, 2. Közlekedési beruházások
cím, 1. Közlekedési célú központi kezelésű előirányzatok alcím, 2. Állami közútfejlesztési beruházásokat finanszírozó
előirányzat terhére vállalható éven túli kötelezettségvállalás felső korlátját a 2025–2027. évekre az alábbiak szerint
állapítja meg:
a) a 2025. évben 1 200 000 000 forint,
b) a 2026. évben 1 960 000 000 forint,
c) a 2027. évben 2 500 000 000 forint;
27. az Áht. 36. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva engedélyezi, hogy az építési és közlekedési
miniszter a Vasútfejlesztési Projektelem megvalósítása érdekében a 2024. évben legfeljebb a szabad előirányzatot
meghaladó mértékű, 500 000 000 forint összegben kötelezettséget vállaljon a 2024. évi Kvtv. 1. melléklet XLV. Állami
beruházások fejezet, 2. Közlekedési beruházások cím, 1. Közlekedési célú központi kezelésű előirányzatok alcím,
1. Állami vasútfejlesztési beruházások jogcímcsoport terhére;
28. az Áht. 36. § (4c) bekezdés a) pontjában biztosított jogkörében eljárva a Vasútfejlesztési Projektelem
megvalósítása érdekében a 2024. évi Kvtv. 1. melléklet XLV. Állami beruházások fejezet, 2. Közlekedési beruházások
cím, 1. Közlekedési célú központi kezelésű előirányzatok alcím, 1. Állami vasútfejlesztési beruházások jogcímcsoport
terhére vállalható éven túli kötelezettségvállalás felső korlátját a 2025–2027. évekre az alábbiak szerint állapítja meg:
a) a 2025. évben 2 000 000 000 forint,
b) a 2026. évben 1 300 000 000 forint,
c) a 2027. évben 800 000 000 forint;”
3. A Zalaegerszeg–Zalaszentiván térségben megvalósuló konténerterminál közúti és vasúti bekötés előkészítésének
módosításáról szóló 1599/2022. (XII. 1.) Korm. határozat 1. pont i) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Kormány)
„i) felhívja a pénzügyminisztert, hogy az építési és közlekedési miniszter kezdeményezésére gondoskodjon
az a) alpont szerinti vasúti feladatok 2024–2026. évi megvalósítása érdekében
ia) a 2024. évben legfeljebb 500 000 000 forint biztosításáról a Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről
szóló 2023. évi LV. törvény (a továbbiakban: 2024. évi Kvtv.) 1. melléklet XLV. Állami beruházások fejezet,
2. Közlekedési beruházások cím, 1. Közlekedési célú központi kezelésű előirányzatok alcím, 1. Állami vasútfejlesztési
beruházások jogcímcsoport javára,
ib) a 2025. évben legfeljebb 18 000 000 000 forint, a 2026. évben legfeljebb 25 000 000 000 forint rendelkezésre
állásáról az éves központi költségvetés vasúti infrastruktúra-fejlesztéseket finanszírozó előirányzata javára;
Felelős: pénzügyminiszter
építési és közlekedési miniszter
Határidő: a 2024. évben a felmerülés ütemében, legkésőbb 2024. december 31-ig, a 2025. évben
a központi költségvetés tervezése során”
2792 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám
4. A Nyíregyházi Ipari Park közcélú infrastrukturális fejlesztési feladataihoz szükséges kötelezettségvállalásokról szóló
1289/2023. (VII. 17.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1289/2023. (VII. 17.) Korm. határozat] 1. pont 1.1. alpont
b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[A Kormány
egyetért a Nyíregyházi Ipari Park (a továbbiakban: ipari park) közlekedési kapcsolatai fejlesztése érdekében]
„b) engedélyezési terv készítésével, az alapján építési engedély megszerzésével, továbbá kiviteli tervek készítésével
az M3 autópályán új, teljes értékű különszintű csomópont kialakítása a 230+488 km szelvényben, a meglévő
aluljárók felhasználásával a szükséges csomóponti elemekkel, valamint szükség esetén a meglévő hidak
szélesítésével, átépítésével,”
5. Az 1289/2023. (VII. 17.) Korm. határozat 2. pont 2.3. és 2.4. alpontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
(A Kormány)
„2.3. az egyes beruházási szabályok veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szóló 541/2022. (XII. 22.)
Korm. rendelet 4. § (7) bekezdés b) pontjában biztosított jogkörében eljárva a 2025–2026. években az 1.1. alpont
b)–d) pontjában meghatározott feladatokkal összefüggésben a központi költségvetés XLV. Állami beruházások
fejezet, 2. Közlekedési beruházások cím, 1. Közlekedési célú központi kezelésű előirányzatok alcím, 2. Állami
közútfejlesztési beruházások jogcímcsoport terhére vállalható kötelezettség felső korlátját 639 000 000 forintban
határozza meg;
2.4. felhívja a pénzügyminisztert, hogy a külgazdasági és külügyminiszter, valamint az építési és közlekedési
miniszter kezdeményezésére, az 1.1. alpont b)–d) pontjában meghatározott közútfejlesztések előkészítése
érdekében gondoskodjon
a) a 2024. évben a Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény (a továbbiakban:
Kvtv2024.) 1. melléklet XLV. Állami beruházások fejezet, 2. Közlekedési beruházások cím, 1. Közlekedési célú
központi kezelésű előirányzatok alcím, 2. Állami közútfejlesztési beruházások jogcímcsoport javára 26 000 000 forint,
b) a 2025. évben a központi költségvetés XLV. Állami beruházások fejezet, állami közútfejlesztési beruházásokat
finanszírozó előirányzat javára 300 000 000 forint,
c) a 2026. évben a központi költségvetés XLV. Állami beruházások fejezet, állami közútfejlesztési beruházásokat
finanszírozó előirányzat javára 339 000 000 forint
rendelkezésre állásáról;
Felelős: pénzügyminiszter
külgazdasági és külügyminiszter
építési és közlekedési miniszter
Határidő: az a) pont tekintetében a felmerülés ütemében, legkésőbb 2024. december 31-ig
a b) és c) pont tekintetében az adott évi központi költségvetés tervezése során”
6. Az 1289/2023. (VII. 17.) Korm. határozat 2. pontja a következő 2.14. alponttal egészül ki:
(A Kormány)
„2.14. az Áht. 36. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva engedélyezi, hogy az építési és közlekedési
miniszter az 1.1. alpont b)–d) pontjában meghatározott feladatok megvalósítása érdekében a 2024. évben
legfeljebb a szabad előirányzatot meghaladó mértékű, 26 000 000 forint összegben kötelezettséget vállaljon
a Kvtv2024. 1. melléklet XLV. Állami beruházások fejezet, 2. Közlekedési beruházások cím, 1. Közlekedési célú
központi kezelésű előirányzatok alcím, 2. Állami közútfejlesztési beruházások jogcímcsoport terhére.”
7. A Debrecen gazdasági övezeteinek megközelítését szolgáló közúti infrastruktúra-fejlesztésekről szóló
1300/2023. (VII. 19.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1300/2023. (VII. 19.) Korm. határozat] 2. pontja helyébe
a következő rendelkezés lép:
(A Kormány)
„2. felhívja a pénzügyminisztert, hogy az építési és közlekedési miniszter kezdeményezésére, az 1. mellékletben
foglalt táblázat 2–11. sorában meghatározott feladatok megvalósítása érdekében gondoskodjon összesen
legfeljebb 26 520 000 000 forint forrás biztosításáról, a következő ütemezés szerint:
a) a 2024. évben a Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény (a továbbiakban:
Kvtv2024.) 1. melléklet XLV. Állami beruházások fejezet, 2. Közlekedési beruházások cím, 1. Közlekedési célú központi
kezelésű előirányzatok alcím, 2. Állami közútfejlesztési beruházások jogcímcsoport javára 4 000 000 000 forint,
b) a 2025. évben 13 500 000 000 forint az adott évi központi költségvetés XLV. Állami beruházások fejezet állami
közútfejlesztési beruházásokat szolgáló előirányzata javára,
c) a 2026. évben 3 000 000 000 forint az adott évi központi költségvetés XLV. Állami beruházások fejezet állami
közútfejlesztési beruházásokat szolgáló előirányzata javára,
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám 2793
d) a 2027. évben 6 020 000 000 forint az adott évi központi költségvetés XLV. Állami beruházások fejezet állami
közútfejlesztési beruházásokat szolgáló előirányzata javára;
Felelős: pénzügyminiszter
építési és közlekedési miniszter
Határidő: az a) alpont tekintetében a felmerülés ütemében, legkésőbb 2024. december 31-ig
a b)–d) alpont tekintetében az adott évi központi költségvetés tervezése során”
8. Az 1300/2023. (VII. 19.) Korm. határozat 5. és 6. pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
(A Kormány)
„5. az egyes beruházási szabályok veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szóló 541/2022. (XII. 22.)
Korm. rendelet 4. § (7) bekezdés b) pontjában biztosított jogkörében eljárva a 2025–2027. években
az 1. mellékletben foglalt táblázat 2–11. sorában meghatározott feladatokkal összefüggésben a központi
költségvetés XLV. Állami beruházások fejezet, 2. Közlekedési beruházások cím, 1. Közlekedési célú központi kezelésű
előirányzatok alcím, 2. Állami Közútfejlesztési beruházások jogcímcsoport terhére vállalható kötelezettségvállalás
felső korlátját összesen 22 520 000 000 forint összegben állapítja meg;
6. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 36. § (2) bekezdésében biztosított
jogkörében eljárva engedélyezi, hogy az építési és közlekedési miniszter az 1. mellékletben foglalt táblázat
2–11. sorában meghatározott feladatok megvalósítása érdekében a 2024. évben legfeljebb a szabad előirányzatot
meghaladó mértékű, 4 000 000 000 forint összegben kötelezettséget vállaljon a Kvtv2024. 1. melléklet XLV. Állami
beruházások fejezet, 2. Közlekedési beruházások cím, 1. Közlekedési célú központi kezelésű előirányzatok alcím,
2. Állami közútfejlesztési beruházások jogcímcsoport terhére;”
9. A debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezet kialakításával összefüggő közúti infrastruktúra-fejlesztések
megvalósításáról szóló 1301/2023. (VII. 19.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1301/2023. (VII. 19.) Korm. határozat]
2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Kormány)
„2. felhívja a pénzügyminisztert, hogy az építési és közlekedési miniszter kezdeményezésére az 1. mellékletben
foglalt táblázat 2–6. sorában meghatározott feladatok megvalósítása érdekében gondoskodjon legfeljebb
10 625 000 000 forint forrás biztosításáról a 2024–2026. években, a következő ütemezés szerint:
a) a 2024. évben a Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény (a továbbiakban:
Kvtv2024.) 1. melléklet XLV. Állami beruházások fejezet, 2. Közlekedési beruházások cím, 1. Közlekedési célú központi
kezelésű előirányzatok alcím, 2. Állami közútfejlesztési beruházások jogcímcsoport javára 1 250 000 000 forint,
b) a 2025. évben 8 200 000 000 forint az adott évi központi költségvetés Állami beruházások fejezet állami
közútfejlesztési beruházásokat finanszírozó előirányzat javára,
c) a 2026. évben 1 175 000 000 forint az adott évi központi költségvetés Állami beruházások fejezet állami
közútfejlesztési beruházásokat finanszírozó előirányzat javára;
Felelős: pénzügyminiszter
építési és közlekedési miniszter
Határidő: az a) alpont tekintetében a felmerülés ütemében, legkésőbb 2024. december 31-ig
a b) és c) alpont tekintetében az adott évi központi költségvetés tervezése során”
10. Az 1301/2023. (VII. 19.) Korm. határozat 5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Kormány)
„5. az egyes beruházási szabályok veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szóló 541/2022. (XII. 22.)
Korm. rendelet 4. § (7) bekezdés b) pontjában biztosított jogkörében eljárva, az 1. mellékletben foglalt táblázat
2–6. sorában meghatározott feladatok megvalósításának a 2025–2026. évi finanszírozása érdekében a központi
költségvetés XLV. Állami beruházások fejezet, 2. Közlekedési beruházások cím, 1. Közlekedési célú központi kezelésű
előirányzatok alcím, 2. Állami közútfejlesztési beruházások jogcímcsoport terhére vállalható kötelezettségvállalás
felső korlátját összesen 9 375 000 000 forint összegben állapítja meg;”
11. Az 1301/2023. (VII. 19.) Korm. határozat a következő 9. ponttal egészül ki:
(A Kormány)
„9. az Áht. 36. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva engedélyezi, hogy az építési és közlekedési
miniszter az 1. mellékletben foglalt táblázat 2–6. sorában meghatározott feladatok megvalósítása érdekében
a 2024. évben legfeljebb a szabad előirányzatot meghaladó mértékű, 1 250 000 000 forint összegben
kötelezettséget vállaljon a Kvtv2024. 1. melléklet XLV. Állami beruházások fejezet, 2. Közlekedési beruházások cím,
1. Közlekedési célú központi kezelésű előirányzatok alcím, 2. Állami közútfejlesztési beruházások jogcímcsoport
terhére.”
2794 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám
12. A közútfejlesztési beruházások felülvizsgálatáról szóló 1342/2023. (VII. 31.) Korm. határozat [a továbbiakban:
1342/2023. (VII. 31.) Korm. határozat] 4–6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[A Kormány – a Magyarország szomszédságában zajló háború idején a rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok
teljesítése érdekében szükséges költségvetési intézkedésekről szóló 1281/2022. (VI. 4.) Korm. határozat alapján elvégzett
közútfejlesztési beruházások felülvizsgálatára tekintettel –]
„4. felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy a pénzügyminiszterrel egyeztetve gondoskodjon az állami
közútfejlesztési beruházásokat szolgáló kiadási előirányzaton az 1. melléklet szerinti beruházások előkészítése
2024. évi részének finanszírozása érdekében legfeljebb 2 500 000 000 forint rendelkezésre állásáról a Magyarország
2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény (a továbbiakban: Kvtv2024.) 1. melléklet XLV. Állami
Beruházások fejezet, 4. Beruházások előkészítése cím terhére;
Felelős: pénzügyminiszter
építési és közlekedési miniszter
Határidő: a felmerülés ütemében, legkésőbb 2024. december 31-ig
5. felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy a pénzügyminiszterrel egyeztetve, az 1. mellékletben
meghatározott feladatok megvalósítása érdekében gondoskodjon legfeljebb 45 000 000 000 forint forrás
rendelkezésre állásáról a 2025–2028. években az adott évi központi költségvetés XLV. Állami beruházások fejezet,
állami közútfejlesztési beruházások finanszírozását szolgáló előirányzaton, a következő ütemezés szerint:
a) a 2025. évben 15 000 000 000 forint,
b) a 2026. évben 13 000 000 000 forint,
c) a 2027. évben 7 500 000 000 forint,
d) a 2028. évben 9 500 000 000 forint;
Felelős: építési és közlekedési miniszter
pénzügyminiszter
Határidő: az adott évi központi költségvetés tervezése során
6. az egyes beruházási szabályok veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szóló 541/2022. (XII. 22.)
Korm. rendelet 4. § (7) bekezdés b) pontjában biztosított jogkörében eljárva az 1. mellékletben foglalt beruházások
előkészítéséhez a 2025–2028. évekre a központi költségvetés XLV. Állami beruházások fejezet, 2. Közlekedési
beruházások cím, 1. Közlekedési célú központi kezelésű előirányzatok alcím, 2. Állami közútfejlesztési beruházások
jogcímcsoport terhére vállalható kötelezettségek felső korlátját 45 000 000 000 forintban határozza meg;”
13. Az 1342/2023. (VII. 31.) Korm. határozat a következő 7. ponttal egészül ki:
[A Kormány – a Magyarország szomszédságában zajló háború idején a rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok
teljesítése érdekében szükséges költségvetési intézkedésekről szóló 1281/2022. (VI. 4.) Korm. határozat alapján elvégzett
közútfejlesztési beruházások felülvizsgálatára tekintettel –]
„7. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 36. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva
engedélyezi, hogy az építési és közlekedési miniszter az 1. mellékletben foglalt közútfejlesztési beruházások
tervezési feladatainak ellátása érdekében a 2024. évben legfeljebb a szabad előirányzatot meghaladó mértékű,
legfeljebb 2 500 000 000 forint összegben kötelezettséget vállaljon a Kvtv2024. 1. melléklet XLV. Állami beruházások
fejezet, 2. Közlekedési beruházások cím, 1. Közlekedési célú központi kezelésű előirányzatok alcím, 2. Állami
közútfejlesztési beruházások jogcímcsoport terhére.”
14. Az egyes vasúti infrastruktúra-fejlesztések megvalósításához szükséges intézkedések módosításáról szóló
1468/2023. (X. 30.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1468/2023. (X. 30.) Korm. határozat] a következő 2. ponttal
egészül ki:
„2. A Kormány az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 36. § (2) bekezdésében
biztosított jogkörében eljárva, az 1. melléklet 4. sor C oszlopa szerinti összegében állapítja meg a 2024. évben
legfeljebb a szabad előirányzatot meghaladó mértékben vállalható kötelezettség mértékét a központi költségvetés
XLV. Állami beruházások fejezet, 2. Közlekedési beruházások cím, 1. Közlekedési célú központi kezelésű
előirányzatok alcím, 1. Állami vasútfejlesztési beruházások jogcímcsoport terhére.”
15. Az 1468/2023. (X. 30.) Korm. határozat 1. melléklete az 1. melléklet szerint módosul.
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2024. évi 46. szám 2795
16. Az egyes folyamatban lévő egyházi célú fejlesztések megvalósításához szükséges többletforrás biztosításáról szóló
1486/2023. (XI. 9.) Korm. határozat 1. mellékletében foglalt táblázat 24. sor B oszlopában az „(I. ütem)” szövegrész
helyébe a „(II. ütem)” szöveg lép.
Az 1468/2023. (X. 30.) Korm. határozat 1. mellékletében foglalt táblázat 4. sora helyébe a következő rendelkezés lép:
(A B C D E F
1. Kapcsolódó kormányhatározat 2023. év 2024. év 2025. év 2026. év Összesen)
A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 5. § (1) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva,
a belügyminiszter és a külgazdasági és külügyminiszter előterjesztése alapján
1. egyetértek a Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya között a közúti, a vasúti és a vízi
határforgalom ellenőrzéséről szóló, Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya közötti
Megállapodás módosításáról szóló Megállapodás (a továbbiakban: Módosító Megállapodás) létrehozásával;
2. felhatalmazom a belügyminisztert, hogy – az érintett miniszterekkel egyetértésben – a tárgyalásokon részt vevő
személyeket kijelölje;
3. felhatalmazom a belügyminisztert vagy az általa kijelölt személyt, hogy a tárgyalások eredményeként előálló
szövegtervezetet kézjegyével lássa el;
4. felhívom a külgazdasági és külügyminisztert, hogy a Módosító Megállapodás létrehozásához szükséges
meghatalmazási okiratot adja ki;
5. felhívom a belügyminisztert és a külgazdasági és külügyminisztert, valamint az igazságügyi minisztert, hogy
a Módosító Megállapodás létrehozását követően a Módosító Megállapodás szövegének végleges megállapítására
való felhatalmazásról szóló határozat tervezetét haladéktalanul terjesszék a Kormány elé.
A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 37. § (8) bekezdésében foglalt jogkörömben eljárva
– a kultúráért és innovációért felelős miniszternek a fenntartó kezdeményezésére tett előterjesztésére –